Tisztelt Olvasó!

A TÁRSADALMI ÖNSZERVEZÕDÉS LAPJA honlap: http://szilajcsiko.hu

Fõszerkesztõ Varga Domokos György dombi52@t-online.hu Fõszerkesztõ-helyettes Verzár Éva verzar.alfa@gmail.com Lapterv Tóth Zoltán Grafikai elõkészítés, tördelés Fentor Katalin, Juhász Anna, Lázár Zsuzsa Rajz Dezsõ Ili, Szikla Krisztina Fotó Bogdándy György (Bogdy), F. Szabó Kata, Fucskó Miklós, Herner Adrienn, Jókuti Tamás, Koczka Kata, Náray Zsuzsa, Szamosvári Zsolt Karikatúra Gomba Hirdetési melléklet Kucsara Pál, Szikla Krisztina Olvasószerkesztés Buvári Márta, Koczka Kata, Maleczki József, Román János, Szentandrási Erzsébet, H. Tóth Tibor, Verzár Éva Korrektúra Bódi Ildikó, Hajdú Éva, Kékesi Katalin, Megyeriné Nagy Magdolna, Zsengellér Annamária Informatika Füzi Péter, Golarits Imre, Szabó Tamás A szerkesztõség címe 1153 Budapest, Pázmány Péter út 29–33. Szerkesztõségi titkárság Muzsnay Terézia Telefon: 06 1 359 9155 msz.szilaj@gmail.com Kiadja a Magyarok Szövetsége Egyesület 2000 Szentendre, Kossuth Lajos u. 32. e-cím: msz.sajto@gmail.com Nyomda: Innova-Print Kft. 1047 Budapest, Baross u. 92–96. Telefon: 06 1 201 7083 Sajtókapcsolat MSz Sajtószolgálat: msz.sajto@gmail.com A Magyarok Szövetsége honlapja: http://www.magyarokszovetsege.hu Szövetség Televízió: http://www.szovetsegtv.hu ISSN 2061-7011 (nyomtatott változat) ISSN 2061-702X (világhálós változat) Elõfizetés a szerkesztõségi titkárságon; nyomtatott változat: 1000 Ft/hó Kapható az Anima könyvkereskedés boltjaiban. Megjelenik hetente

Külsõ és belsõ történések is szép számmal akadtak a héten, ezért aztán nem is tudja hirtelen az ember, melyeket állítsa a figyelem fókuszába. Heller Ágnessel például az egész magyar sajtó foglalkozott, ráadásul igen alapos okkal, nem lenne szerencsés tehát, ha a Szilaj Csikó csendben elmenne a világraszóló esemény mellett. Csakhogy egyik szövetségesünk úgy fogalmazott, hogy „Egy Heller nevû boszorkány rikácsolt a televízióban” (mint emlékezetes, azt rikácsolta, hogy Gyurcsányék nem lõttek meg és nem kínoztak meg senkit, ez színtiszta hazugság!) –, márpedig miért kellene nekünk egy szellemileg is már jócskán kiöregedett, haszontalan filozófusra szót vesztegetnünk? Nem másért, mint azért, mert ebbe az egyetlen emberbe, az õ általa megtestesített sajátos életszeletkébe annyi különös szál fut össze, hogy aki ezeket türelemmel kibogozgatja, arról csakugyan elmondható, hogy nagyon vakon már nem fog meghalni. Az egyik ilyen szál, hogy míg innen nézve roppant egyszerû és egyértelmû, mondhatni, szinte matematikai tisztaságú a képlet, addig a másik oldalon mintha egy kukkot sem akarnának érteni belõle. Mert tegyük fel például a teljesen logikus kérdést, hogy mennyi haszna származott Magyarországnak Heller Ágnes és társai filozófiai ténykedésébõl, mennyire segítették a magyar értelmiséget, hát még a magyar népet idejében megvilágosodni, az ország- és nemzetrombolással szembeszállni? Nem vonhatjuk kétségbe, hogy más népek megvilágosodását és érvényesülését esetleg elõsegíthették, de hát akkor onnan kellett volna számolatlanul pénzt szivattyúzni, nem a már százszor kiszipolyozott magyar kasszából. Hogy nagyon messze nem járhatunk a valóságtól, azt éppen Heller Ágnes EUparlamenti megnyilvánulásán mérhetjük le. Kizárt dolog, hogy Hellernek ne szent meggyõzõdése lett volna, amit ország-világ elõtt állított. Bizony, az õ lelke és elméje arra van berendezkedve, hogy itt csak az õ õsellenségei gyilkolászhatnak, verhetnek, kínozhatnak ártatlan embereket, a neki kedvesek még akkor sem tesznek ilyet, ha képek, filmek állítanák ezt. S máris itt vagyunk egy másik szálnál! Heller rögeszméje nem magától alakult ki, hanem egyenes következménye az egyetemes bûntudatot világszerte meglovagoló szenvedéstörténet tõkésítésének. Csak ezzel és semmi mással nem magyarázható, hogy egyfelõl errõl tudósít a sajtó: „A Magyarországon megvádolt filozófusokat széles támogatás övezi Franciaországban”, másfelõl pedig arról, hogy az EP-ben a néppártiakon kívül mindenki összefogott Orbán Viktorral szemben, s az EU-val való korábbi megegyezés ellenére határozatot hoztak a magyar médiatörvény elítélésére. Az innen nézve vitathatatlanul élõsködõk tehát a másik oldalon díszvendégi magasságokba emelkednek, a szemkilövetõk és -kilövõk felett odaát könnyedén szemet hunynak, az élõsködést felszámolni igyekvõt viszont nemzetközi összefogással megsemmisíteni igyekeznek. Ezek a nemzetközi összefogók siettek is hangoztatni, hogy Helleréket nem ám a teljesítmény nélkül felvett súlyos milliók miatt vonták itthon kérdõre, hanem mert „zsidók”. S itt megint egy újabb szálba, de legalábbis újabb szempontba botlunk. (folytatás a 13. oldalon)

Szilaj Csikó-megrendelés
Telefonon: 06 1 359 9155 Levélben: Muzsnay Terézia, 1131 Budapest, Göncöl utca 51. E-mailben: msz.szilaj@gmail.com

Magyarok Szövetsége Egyesület 64700076-30100471
Megjegyzés: a lap világhálós változata ingyenesen olvasható, adományokat azonban – fennmaradása érdekében – szívesen fogadunk.

Számlaszám (elõfizetési díj és adomány küldéséhez):

Elõfizetem a Szilaj Csikó címû hetilapot
negyed évre 3000 Ft, fél évre 6000 Ft, egy évre 12 000 Ft 1 példányban
(Külföldi elõfizetés esetén a postaköltséget felszámítjuk!)

KÉZBESÍTÉSI ÉS ÉRTESÍTÉSI CÍM Név: ...................................................................................................................................................... Cím: ...................................................................................................................................................... E-mail: .....................................................................................Tel.: ....................................................

2 . é v fo l ya m 11. s z á m 2 0 11. m á rc i u s 17.

3

Magyar idõ

Alkotmány?

Tisztelt Nemzeti Konzultációs Testület!
Helyes, hogy megkérdezik a nemzetet. Ha az ellenzéki pártok nem akarnak részt venni az alkotmányozásban, ne vegyenek, vannak mások, akiknek fontos ez, és van véleményük. Ez nem pártügy, sõt, a parlamentben lévõ pártok szükségképpen elfogultak, pillanatnyi érdekeik ütköznek a nemzet hosszú távú érdekeivel. Csak az illegitim alkotmány mondta ki azt, hogy az országgyûlés kétharmada illetékes az alkotmány ügyében, tehát ha hozzáfogtak, a leghelyesebb, ha minél több embert megkérdeznek. Kár, hogy a föltett kérdések nem a leglényegesebbek. Némelyik nem is alkotmányba való, hanem szaktörvénybe. Viszont alapvetõ kérdéseket föl sem vetettek. A legnagyobb baj az, hogy az elõkészítõ bizottság nem történelmi alkotmányos hagyományainkat vette alapul, hanem az 1949–89-es tákolmányt. Alapjaiban nem akarnak változtatni a jelenlegi rendszeren, pedig az sem nem felel meg hagyományainknak, sem be nem vált. A magyar hagyomány kétházas Országgyûlés, ez a jó kerete többek közt a kisebbségek képviseletének, de az érdekegyeztetõ tanácsot is helyettesíthetné. (Nem az a megoldás, hogy minden párt beválaszt saját képviselõi közé például egy díszcigányt, egy díszfogyatékost.) Nálunk, amikor nem király volt (a királyság nem jön szóba, mert nemzeti királyunk elég régen volt utoljára), akkor erõs államfõ (kormányzó) volt. Arról lehet vitatkozni, hogy az államfõt a nép vagy a felsõház válassza, de semmiképpen se ugyanaz a testület, amelyik a miniszterelnököt. Történelmi alkotmányunk sarkalatos pontja – 789 év óta! – az ellenállási jog. Felháborító, hogy még mindig zavargásokként emlegetik a 2006-os tüntetéseket! Az elõzõ két ciklus négy válsághelyzete bizonyítja, hogy szükség van arra, hogy az Országgyûlés feloszlatható legyen, akár az elnök, akár népi kezdeményezés által. Megfontolandó az is, hogy a képviselõk egyénileg visszahívhatók legyenek. Ez ösztönözné a képviselõket, hogy választási ígéreteiket betartsák, kapcsolatot tartsanak választóikkal, és õket képviseljék. A bizalomvesztés így tükrözõdne a parlament összetételében is, és akkor akár a konstruktív bizalmatlansági indítványnak is volna értelme. A fenti pontok ellentétesek a hatalmi helyzetben lévõ pártok érdekeivel, de ha nem tudnak e korlátjukon túllépni, akkor nem méltók az alkotmányozásra. Ha olyan alkotmányt hoznak most létre, amely nem orvosolja azokat az alkotmányos hiányosságokat, melyek miatt négy éven keresztül patthelyzet, felfordulás és rablás áldozatai voltunk, akkor kár volt hozzáfogni. Egyetlen dolgot érdemes átvenni a 49-89-es alkotmányból: a népfölség elvét – de komolyan is kellene venni! Népszavazást bármilyen fontos, belátható és nem változtathatatlan körülményektõl függõ kérdésben lehessen kezdeményezni. Az Alkotmánybíróságnak viszont csak olyan kérdésben volna szabad állást foglalnia, amely levezethetõ az alkotmány szövegébõl. Ne legyen az alkotmánybíróságnak pótalkotmányozó szerepe az alkotmánybírósági határozatokon keresztül. Nálunk nincs precedensjog, és ne is legyen! Ha az alkotmány elég általánosan, körültekintõen, elvi alapon van megfogalmazva, akkor nincs szükség sem arra, hogy az alkotmánybírák személyes véleményük alapján döntsenek el kérdéseket, sem arra, hogy az Országgyûlés módosítgassa az alkotmányt. Kérem a Tisztelt Konzultációs Testületet, hogy változtasson az eddigi elképzelésen, és régi, bár nem egységes szerkezetbe foglalt alkotmányunkat alkalmazza a mai viszonyokra. Nem kell elölrõl kezdeni, tudtommal készültek már ilyen tervezetek. Budapest, 2011. március 6. Buvári Márta

A tét Magyarország!
„Alkotmányozás” lázában ég az ország. Holott még abban sincs egyetértés, hogy szabad-e alkotmánynak nevezni azt a valamit, amelynek tervezetét a Fidesz–KDNP immár letette az asztalra. Összeállításunkban a Magyarok Szövetsége felhívását közöljük, illetve idevágó értékeléseket, véleményeket.

Kedves Nemzettársak!
A NEMZET öntudatos állampolgárokból áll, bízunk benne, Ön is az. A kormányunk által kiküldött kérdõív Új Alkotmányról beszél, holott új, 2011-es Alaptörvényt kellene készíteni, amely beleillik Történeti Alkotmányunk nemzetmegtartó egészébe. Az Új Alkotmány kifejezés kizárja a Történeti Alkotmányt, mivel egyszerre 2 alkotmánya nem lehet egy országnak. Ezzel megtagadja az 1000 éves történelmi múltunkkal való folytonosságot, õseink-hõseink munkáját, véráldozatát, amelynek köszönhetjük, hogy még magyarul beszélünk hazánkban. A Kárpát-medencében kialakult új államok friss alkotmányaikat a Szent István elõtti idõkben gyökereztetik, hogy ezzel váljanak függetlenné közös történelmi múltunktól. Ezért sem készíthetünk mi 2011tõl „új alkotmányt”, annak beláthatatlan, akár teljes önfeladást eredményezõ következménye nélkül. Kinek vagy kiknek és miért áll érdekében az, hogy ne az évezreden átívelõ, szerves fejlõdésben kialakult, történeti alkotmány jogfolytonosságát állítsuk helyre? – Nekünk, magyar állampolgároknak semmiképpen. Jelenlegi helyzetünk: A 12 kérdés alapelveket nem érint, hiszen a liberális alkotmányozási alapelvek már 2010 decemberében el lettek fogadva. A képviselõkbõl álló Alkotmány-elõkészítõ Bizottság leszavazott minden jogfolytonosságra vonatkozó nemzeti indítványt. Az alkotmányozók frakcióülése 03. 10-én vsz. elfogadja az alkotmánytervezet normatíváját (alaptörvényét), amelyet ma kap kézhez. A képviselõket szorító és túlterhelt helyzetbe hozták, elolvasni alig van módjuk-idejük. Az Országgyûlés alkotmányozási szavazásra hozott házszabálya szinte lehetetlenné tesz minden módosítást. Ezek után tarthatunk bármiféle civil konferenciát, írhat bármit az állampolgár a kérdõívre. – A látszatdemokrácia érvényesül és még valami: A kérdõívek visszaküldésével egy szocio-pszichológiai felmérés részeseként mindenki önként tölti ki a tesztet, amely fölméri a lakosság manipulálhatósági állapotát. Ez nagyon fontos információ az irányító hatalmi gépezet számára a további stratégia kidolgozásához, de érdemben nem sok köze van az alkotmányozáshoz. (Érdemes megfigyelni a kérdések erre célzott föltevését.) Információink szerint a gépi feldolgozás a megjegyzés rovatot nem képes kezelni. Ezért kérünk minden felelõsen gondolkodó magyar állampolgárt, tegyen a Magyarok Szövetsége felhívásának megfelelõen! A 13. pontba írja ezt: KÖVETELEM A TÖRTÉNETI ALKOTMÁNY MEGTARTÁSÁT! A kérdõíveket ne küldje vissza, hanem juttassa el a www.magyarokszovetsege.hu honlapon kikereshetõ települési megbízottakhoz, vagy érdeklõdjön az msz.kozpont@gmail.com címen. Ha nincs lakóhelye közelében elérhetõ megbízott, küldje el a Magyarok Szövetsége 1153 Budapest, Pázmány Péter út 29–33. címre, vagy a Magyarországért Egyesület postai címére: 1027 Budapest, Frankel Leó u. 5. mfszt. 2. Így az alkotmányozással kapcsolatos közös állásfoglalásunkat, a történeti alkotmányunk helyreállításának érdekében, akár több százezer kérdõív csatolásával tudjuk erõsíteni. Célunk a NEMZET életre keltése, mert nemzet nélkül a Történeti Alkotmány sem érvényesülhet. 2011. március 9. Magyarországért Kulturális Egyesület Magyarok Szövetsége

Magyarország Mária országa
Kedves Barátaim! Ha egyetértetek vele, küldjétek tovább gondolataimat, amellyel hiába bombáztam pártokat és fórumokat, hátha valaki mégis el tud érni valamit. Kerüljön bele az alkotmányba, hogy MAGYARORSZÁG MÁRIA ORSZÁGA. Erre kötelez elsõ szent királyunk kinyilatkoztatása. Erre kötelez 1000 éves történelmünk, a keresztény Európa védelmében vívott harcaink. Ez a kitétel tisztázhatja Istenhez és keresztény nemzeti kulturális értékeinkhez fûzõdõ viszonyunkat. Ez a mondat erõsíti nemzeti öntudatunkat. A téma folytatható, egy olyan kitétel, ami mindent kifejez a magyarságról. Farkas József

4

Az alkotmányról
(részlet) Most, 2011-ben, alkotmányozás elõtt állunk. Sokan, köztük a remek jogász, Sólyom László nagyjából megfelelõnek tartja a mostani alkotmányt. Egy másik kitûnõ alkotmányjogtudós, Samu Mihály szerint viszont „a magyar alkotmányosság csökött, hiányzik az erkölcsi alapja”. Kétségtelenül megengedi az erkölcstelen törvénykezést. Ezért hallottuk az elmúlt két évtizedben annyiszor, hogy ez vagy az a döntés „erkölcstelen ugyan, de jogszerû”. Igen sokan a régi, magyar történeti alkotmányra akarnak újat építeni. Utóbbiak kétkamarás országgyûlésben is gondolkodnak, ami egyrészt kiküszöbölné a pártokrácia parlamentáris diktatúrájának lehetõségét, másrészt megoldaná a nemzeti kisebbségek, a szakmai, társadalmi szervezetek képviseletét. * A magyar történeti alkotmány az európai kontinensen egyedülálló. Verbõczi István Hármaskönyvében olvashatjuk elsõ és több mint 300 évig használatos összefoglalását. A Hármaskönyvet II. Ulászló 1514ben „Boldog özvegy Erzsébet napján” királyi kiváltságlevéllel megerõsítette. A Bevezetés szerint a nép az õsforrása a törvénynek: „amit az elõkelõbbek a közrenddel együtt szentesítettek”. Lényege szerint erkölcs: „parancsolja a tisztes, tiltja a tisztességtelen dolgokat”, az igazságot kívánja megvalósítani, ennyiben „Isten ajándéka, s kiszabja, mit szabad”. Ugyanakkor „az emberek találmánya”, mert megállapítja, „mi jogos”. A történelmi alkotmány valójában a Szent István törvényeivel kezdõdõ alapvetõ joganyag. A törvénynek, éppen erkölcsi természete miatt, összhangban kell állni a természeti joggal és az isteni törvénnyel. E kettõ összefügg. A természeti jog „nem egyedül az embernek, hanem minden állatnak tulajdona.” Belõle ered „a férfinak és a nõnek a kapcsolata, a gyermekek nemzése, vagyis a család, mindenkinek a szerzési képessége, joga a védekezésre, anyanyelvére.” Mindez a teremtettségbõl következik, ezért isteni jog. Emberi törvény el nem vonhatja a madártól sem, „hogy a maga nyelvén tanítsa fiókáit.” A szocializmus bizony elvonta a szerzési képességet, a liberalizmus egyre erõsödõ pergõtûz alatt tartja az ember férfi-nõ mivoltát, természetes kapcsolatot, a családot, a kereszténységet. A liberális és baloldali véleményszabályozók meg sem mukkantak, amikor Szlovákia korlátozta a kisebbségek, köztük a magyarok anyanyelvhasználatát. * A legáltalánosabb isteni jogok közé tartozik az üdvösséghez való jog, amit a törvény sem korlátozhat, valamint az az evangéliumi elv, írja a Hármaskönyv, miszerint „Mindenkinek tilos azt tennie, amit nem akar, hogy más tegyen vele.” Czakó Gábor
(forrás: http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=695361&pid=289466)

tól és nyilas hatalomátvételtõl datálja. Evvel mintegy összemossa ezeket az idõket és érdekeket a szovjetek térnyerésével, Rákosiék uralmával. Ezzel szemben az igazság az, hogy Magyarország Németország szövetségese volt – még ha vonakodó szövetséges is –, így tehát nem beszélhetünk jogilag megszállásról. Szálasi pedig legálisan vette át a hatalmat Horthytól. Azt persze mindenki eldöntheti, hogy az elmúlt hatvan év számára mit igazolt, de ezek tények. Mindenesetre külsõ nyomásra megint megtagadjuk azokat, akik a háború végén a hazáért haltak. Azért, szeretném kedélyesen befejezni a mondandóm. Az egyik vendég „tiszti” volt, Gergely István, a csíksomlyói plébános. Elmesélte, mit álmodott Budapestre jövet, a vonaton. Kõmíves Kelemen szólt hozzá: „A magyarok még romjaikban is erõs alapot képeznek. Erre lehet új várat építeni. De most ne az asszonyainkat építsük a falba, hanem a felszabadult kõmûveseket.” Jó éjszakát vagy már jó reggelt! (Tóth) Zoli

Utóirat a második tervezet ismeretében
A hitvallás nagyon szép. Csodálatos, hogy egyszerûen Magyarország! A jogfolytonosság helyreáll, a 49-es alkotmány érvénytelenítve. Az ördög a részletekben van. Még az alaptörvény eleje is jó: „A hatalom forrása a nép.” De csak elvben: A népszavazás lehetõsége 10 pontban korlátozva van. A nép bízza meg az országgyûlést, azon keresztül a kormányt. Ha megbízunk valakit, vissza is lehet vonni a megbízást. „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erõszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.” – Csakhogy nincs törvényes út, és nemcsak az erõszakos, hanem a törvénytelen és nemzetellenes hatalomgyakorlásra is ki kellene terjednie az ellenállási jognak. Még a konstruktív bizalmatlansági indítvány is benne maradt, és az elnök is csak a költségvetés meg nem szavazása esetén oszlathatja föl a parlamentet. (A többi „lehetõség” – tapasztaltuk –, gyakorlatilag esélytelen, és egyébként is hosszú idõhúzással járna.) Miért éppen csak a költségvetés? A súlyos válsághelyzet, bizalomvesztés semmi? „Senkit nem lehet születésével keletkezett vagy jogszerûen szerzett magyar állampolgárságától megfosztani.” „Magyar állampolgárt Magyarország területérõl nem lehet kiutasítani, és külföldrõl bármikor hazatérhet.” Ezt a két mondatot ki kellene hagyni. Kiutasítani nyilván nem lehet magyar állampolgárt, mert hova? Ha külföldön tartózkodik, akkor is bajos megtiltani, hogy hazajöjjön, hiszen az Unióban szabadon jön-megy mindenki, tehát ez a mondat értelmetlen. Ha nem így van, akkor viszont meg kellene hagyni magunknak ezt a lehetõséget. Ideje volna törvényt hozni a hazaárulásról. Ennek kisebb büntetése lehetne a választói jogtól meghatározott idõre való megfosztás, súlyosabb esetben pedig az állampolgárságtól való megfosztás és az országba való visszatérés megtiltása. A képviselõk fizetését ne az országgyûlés maga szavazza meg! Ki más dönthet a saját fizetésérõl? Legyen a mindenkori átlagbérhez vagy a közalkalmazotti-köztisztviselõi fizetéshez képest valamilyen szorzószámmal rögzítve. (Pl. az átlagbér háromszorosa.) Végül: ne használják a „fogyatékkal élõ” kifejezést, ez magyarul fogyatékos, és javítsák ki a vesszõhibákat! Buvári Márta

Személyes hangú Szilaj-tudósítás
Kedves Ménes! Éppen hazaérkeztem arról a konferenciáról, amelyet a Szent Margit Gimnáziumban tartottak az alkotmánnyal kapcsolatban, Pozsgay Imre, Tóth Zoltán József és még annyian. Mikor Duray Miklós beszédében kifejtette, hogy az alaptörvénybõl ki kellene hagyni a „nép” szót, a teremben megfagyott a levegõ. Mindenki úgy érezte, hogy személyében megsértették. Én szívesen megtapsoltam volna, de nem akartam még jobban zavarba hozni azt, aki szerintem igazat beszélt. Duray a „nemzet” kifejezést javasolta, mert szerinte a „nép” szó nem értelmezhetõ. És valóban, ez a szó, hogy „nép” és fõleg „népfölség” tudtommal nem szerepel történelmi alkotmányunkban. Ott bizony az van, hogy az Isteni akarat a Szent Koronával megkoronázott király személyén keresztül árad a nemzetre. A népnek ugyanis nincs hatalma, mint ahogy a sejteknek sincs hatalmuk az emberen. Ha hatalmuk van, azt már úgy hívják: rák. Ha valóban lenne olyan, hogy nép, akkor maga kérné ki magának, hogy olyan dologba rántják bele, ami nem az õ feladata, tisztje. Ha jogfolytonosságról beszélünk, akkor csak ott folytathatjuk, ahol elõdeink abbahagyták. Értelemszerû, ha nem ott folytatjuk, akkor nem beszélhetünk folytonosságról. Ha sikerül a fonal felvétele, és megfelelünk az igazságnak, akkor utána öt perccel már meg lehet fogalmazni új, addig nem szereplõ vágyakat is, de addig nem. Nem teljesen illik ide, de most kikívánkozik belõlem, és bizony ez is a jogfolytonossághoz tartozik. Történelmi alkotmányunk felfüggesztését a jelenlegi „közvélekedés” az 1944. márciusi német megszállás-

A Jobbik marosvásárhelyi nyilatkozatából
A Jobbik Országos Elnöksége kihelyezett ülést tartott Marosvásárhelyen március 11–12-én, s döntést hozott számos külhoni magyar szervezetnek a Kárpát-medencei Magyar Képviselõk Fórumán tett javaslatának támogatásáról. Eszerint az új alaptörvényben a határon túli magyarok iránti állami felelõsség érzése helyett annak vállalását kell rögzíteni. Az elszakított területeink magyarsága számára teljes körû állampolgárságot kell biztosítani. Magyarország megkerülhetetlen feladata és felelõssége, hogy támogassa az elcsatolt területek magyar közösségeinek önrendelkezési törekvéseit, ezért ennek is meg kell jelennie az új alaptörvényben.

2 . é v fo l ya m 11. s z á m 2 0 11. m á rc i u s 17.

5

Magyar idõ
Brutális tömegoszlatás: megszavazták a semmisségi törvényt
Semmisnek nyilvánította az Országgyûlés a 2006. õszi tömegoszlatásokkal összefüggésben hivatalos személy elleni erõszak, rongálás, valamint garázdaság miatt meghozott, kizárólag rendõri jelentésre, illetve rendõri tanúvallomásra alapozott ítéleteket. Semmisnek tekintendõk a bíróság hatáskörébe tartozó rendzavarás, garázdaság és veszélyes fenyegetés szabálysértése miatti megállapítások is, ha azok alapját csak rendõri jelentés vagy tanúvallomás képezte. A törvény értelmében az elsõ fokon eljáró bíróság hivatalból legkésõbb 2011. október 23-ig határozatban nyilvánítja semmisnek a jogszabály hatálya alá tartozó elítélést vagy megállapítást.
(forrás: MNO, MTI)

Nõnapi gondolat
Évek óta, hol viccesen, hol komolyan hangoztatom, hogy hazánk azért került és kerül ilyen nehéz helyzetbe, mert nagyon kevés nõ vesz részt a politikai döntéshozatalban. Mintha tudatosan zárnák ki a gyengébb nem képviselõit az erõsebb nem által uralt politikai szervezetek, pártok. Csupán néhány hölgy ül az országgyûlésben éppúgy, mint a megyei jogú városok közgyûléseiben. A férfiak szerint e néhány hölgy közgyûlési tagságával és politikai részvételével tökéletesen megvalósul az esélyegyenlõség, és elégedetten dõlnek hátra azzal, hogy „lám, ezt is megoldottuk”. Álljon itt bizonyságul, hogy néz ki ma a megyei jogú városaink közgyûlésének összetétele:

Pártkatona (részlet)
Kimutatta a foga fehérjét Baka András, a Legfelsõbb Bíróság elnöke, amikor két MSZP-s képviselõ felszólításának eleget téve, a semmiségi törvény apropóján nekirontott az egész magyar Országgyûlésnek. Ráadásul olyan gagyi érvelési technikát alkalmazva, mintha annak idején az SZDSZ kovácspistis kampánycsapatába szeretett volna kisegítõnek jelentkezni. (…) Baka szerint ezzel a törvénnyel az Országgyûlés megsértette az ítélkezés és a bíróságok függetlenségét. Csakhogy a bíróságnak egyetlen feladata van – a visszadumálás helyett –, az Országgyûlés törvényeinek maradéktalan, következetes és igazságos végrehajtása. (…) Huth Gergely

Debrecenben Szegeden Miskolcon Pécsett Gyõrött

34 képviselõbõl 3 nõ, 28 képviselõbõl 2 nõ 28 képviselõbõl 5 nõ 28 képviselõbõl 2 nõ 23 képviselõbõl 1 nõ

lélekszáma: 207 270 fõ (2010) lélekszáma: 169 731 fõ (2010) lélekszáma: 169 226 fõ (2010) lélekszáma: 157 680 fõ (2010) lélekszáma: 130 478 fõ (2010)

(forrás: MHO)

Sorskérdés a népességfogyás megállítása
Réthelyi Miklós miniszter szerint a „legfontosabb erõforrásaink a gyermekeink”; Magyarország csak akkor lehet sikeres és gazdag, ha elegendõ gyermek születik, ezért el kell eltávolítani az akadályokat a gyermekek születése elõl. A Nemzeti Erõforrás Minisztérium vezetõje errõl a Jobbik kezdeményezésére, „A magyar népességfogyás megállításának sürgetõ szükségessége” címmel megtartott politikai vitában beszélt a parlamentben. Sorskérdésnek nevezte a népességfogyás megállítását, és jelezte: a kormány feladata megteremteni annak feltételeit, hogy a gyermektelenség ne jelentsen gazdasági elõnyt a jövõben, illetve, hogy el tudja fogadtatni: a gyerekre ne teherként, hanem „saját életünk egy újabb lehetõségeként” tekintsünk. A Fidesz vezérszónoka azt hangsúlyozta, hogy a családok biztos alapját a házasság adja. A KDNP szerint az elkötelezõdés hiánya jelenik meg a házasságkötések alacsony számában. A Jobbik képviselõje a demográfiai válságról szólva arról is beszélt, hogy a magyar lakosság 30 éve fogy, a cigány kisebbség népességgyarapodása pedig „robbanásszerû”.
(Forrás: hirado.hu. Az MSZP és az LMP vezérszónoka – megítélésünk szerint – mellébeszélt, ezért felszólalásukat nem idézzük. – a szerk.)

Szöveges matematikai feladvány a választási törvényen ötletelõ „félnótásoknak”
„A siófoki háromnapos Fidesz–KDNP frakcióülésen Szájer József kezdeményezésére ismét elõvették a gyerekek után járó plusz szavazat ügyét. (...) a választójogi módosítási javaslat a 18 év alatti gyermeket nevelõ családok felnõtt tagjait juttatná gyermekenként egy plusz szavazathoz.” Eddig a hír. A derék honatyák figyelmét felhívnám egy speciális esetre. Íme: A 14 esztendõs L. Eszmeralda a választások két fordulója között fogja világra hozni második gyermekét. Az édesapja, L. Gáspár Sátoraljaújhelyen, az édesanyja, L.-né L. Szamanta Kalocsán tölti börtönbüntetését, a közügyektõl mindketten el vannak tiltva. Kérdés: hány szavazati jog jár a 14 esztendõs L. Eszmeralda után, ki jogosult helyette szavazni az elsõ, illetve a második fordulóban, és hányszor? (blogbejegyzés a neten)

S hogy miért is gondolom kevésnek a nõk számát? Tekintettel bizonyos, a helyi lakosság életét is befolyásoló döntésekre, úgy érzem, ha több nõ lenne a közgyûlésekben, talán megfontoltabb döntések születnének. Említhetném az iskolabezárásokat, összevonásokat, amik feltehetõen a város anyáinak okoznak napi problémát, hisz mégiscsak õk azok, akik csemetéiket óvodába, iskolába viszik nap mint nap. Ilyen kérdés lehet a helyi piac megszûntetése is, ahova az esetek többségében szintén a háztartást vezetõk járnak rendszeresen. S ez még a mai modern (?) világunkban is a nõkre jellemzõ feladat. Bizonyára hasznos volna, ha elsõsorban azok hallathatnák hangjukat, akiket az ilyen jellegû kérdések leginkább érintenek, és nem a férfiak nyomnák az igen vagy a nem gombokat, akik a teniszpályák, futballmeccsek vagy a vendéglõk problémáit látják át leginkább és legalaposabban. Általában valamilyen érdeket képviselve, ami nem biztos, hogy a széles tömegek véleményével és kívánságával egyezik. Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy számos kérdés másképp alakulna hazánkban, ha több nõ kerülne döntési pozicióba. Nézzük a költségvetést! Naponta teszi próbára a családi jövedelem beosztása a háziasszonyokat. Kevesen rendelkeznek közgazdasági ismeretekkel, de mégis komoly feladatokat kell megoldaniuk, hogy jusson is, maradjon is a havi bevételekbõl. Ebben óriási gyakorlatuk és elvitathatatlan érdemeik vannak. Gazdasági és pénzügyi területen biztosan megállnák a helyüket, és talán az állam adóssága is csökkenthetõ volna pusztán azzal, hogy nõkre bíznák az államkasszát. Abban is biztos vagyok, hogy empatikus képességeikkel nem azokra pakolnák a legnagyobb terhet, akik egyébként is a legrosszabb helyzetben vannak. Mert érzelmi beállítottságunk is más, így az empátia vitathatatlanul jobban mûködik a nõk esetében. Az agy felépítése, mûködése is más a nõknél, más a férfiaknál. Állítólag ezt a tudomány is igazolja. Persze vannak kivételek pro és kontra! Baleseti statisztikák szerint sokkal kevesebb balesetet okoznak nõk, valamint az egyéb szabálysértések, bûncselekmények elkövetõi is leginkább a férfiak körébõl kerülnek ki. Mert a nõk megfontoltabbak az élet szinte minden területén. A magyar népesség 52%-a nõ. Tehát az sem mondható, hogy a nõk száma kevesebb Magyarországon. Vajon miért vannak mégis kevesebben a politikában és a közéletben? Ez a terület miért nem tud nõiesedni a többhez hasonlóan? Kérdeztem mindezt a Nemzetközi nõnapon. Hölgyek! Járuljatok hozzá bátran Magyarország minõségének javításához! Nemzetünk javára, Boldogasszonyunk örömére. K. Mezõ Szilvia

6

Roobin Hood Akciócsoportot hoznak létre a Fehér Kéményseprõk
A „Fehér Kéményseprõk” – Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége közleményben hozza nyilvánosságra, hogy folyamatos felhívásaink, hivatalos leveleink, feljelentésink ellenére a kormány és a magyar nyomozó hatóságok (rendõrség, ügyészség) többszöri bejelentéseink ellenére sem számolták fel hazánkban a „fehérgalléros bûnözést”. Sajnos a bíróságok is teljes mértékben asszisztálnak a pénzügyi szolgáltatók, követeléskezelõk, csaló faktor, credit, kft. és zrt. elnevezésû bûnözõ cégeknek. Jól látható az is, hogy a valutaárfolyam változására való hivatkozással kifosztják a bankok a magyar népet, holott nem kapott senki valutát, forintban folyósították a felvett hiteleket. Véleményünk szerint ez törvénytelenség, melyhez asszisztál a kormány, a bíróság, az ügyészség, a rendõrség a végrehajtók, a korrupt közjegyzõk. A „Fehér Kéményseprõk” – Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége tarthatatlannak tartja, hogy „maffiás” módszerekkel mûködõ faktor, credit, zrt., kft., követeléskezelõ, árverezõ, kilakoltató cégeknél azonnali hatállyal – kérésünknek megfelelõen – és a feltárt bûncselekmények végett NEM kezdeményezték tevékenységük, mûködésük felfüggesztését, és vezetõik ellen NEM rendeltek el teljes vagyonosodási vizsgálatot, NEM KÖTELEZTÉK õket az OFF-SHORE cégeken keresztül kivitt vagyon után adó és illeték megfizetésre. Mivel a magyar állam és a magyar nyomozó hatóságok nem képesek kezelni a „fehérgalléros bûnözést”, mi segítünk, és létrehozzuk a „Robin Hood Akciócsoportot” a törvény adta keretek között. A Robin Hood Akciócsoport feladata és célja, hogy a magyar lakosság mintegy felét érintõ hitel-visszafizetési gondok miatt, az õket zaklató és velük szemben jogtalanul eljáró követeléskezelõk, faktor-, creditcégek, végrehajtók és kilakoltatók ellen fellépjen. Az akciócsoport szeretné kiemelni, hogy a törvények maradéktalan betartásával mindent elkövetünk – ha máshogy nem, fizikai jelenlétükkel –, hogy megvédjük a rászorulókat, és visszaszerezzük a bûnözõktõl a már elvett ingatlanokat. S a csoport nevének választása azért esett Robin Hoodra, mert a legenda szerint a kizsákmányolók vagyonát az éhezõknek, szegényeknek adta, mi is ezt tesszük. Az érintetteknek pedig az akciócsoport létrehozásával azt üzenjük: Betelt a pohár, álljanak le az eddig törvényileg nem megfelelõen szabályozott és emiatt a pénzügyi felügyelet által ellenõrzésük alá nem vont tevékenységükkel, az összes faktor, követeléskezelõ, behajtó bûnözõ cégek, végrehajtók, közjegyzõk, mert mindenkit egyesével megkeres a Robin Hood Akciócsoport a fenyegetett adósok nevében eljárva, és minden egyes csalással elvett ingatlant visszaad jogos tulajdonosának. Bankok! Ébresztõ! Az összes követeléseladást, engedményezést függesszék fel! A már eladott engedményezést, követelést visszamenõlegesen is vegyék vissza, mert ha nem, mi tesszük meg! Ez a kizsákmányolás nem sokáig tartható fenn. Ha egyszer elszakad a cérna, – ami már a hajszálnál is vékonyabb – a nép számon fogja kérni az igazát! Budapest, 2011. március 7. Dabasi Tamás elnök

A pápa megnyitotta a nagyböjti idõszakot
XVI. Benedek pápa hamvazószerdán megnyitotta a húsvétig tartó negyvennapos böjti idõszakot, amely a római katolikusok életében a szellemi megújulás és a húsvéti ünnepekre való felkészülés ideje. Korábban nyilvánosságra hozott hamvazószerdai üzenetében a pápa alamizsna osztására és imádságra szólította fel a híveket. Az „alamizsnálkodás gyakorlata” felhívást jelent arra, hogy „Istent az elsõ helyre tegyük, és figyeljünk embertársainkra”, hogy Istent újra felfedezzük, és irgalmát elfogadjuk – olvasható a Vatikán által hét nyelven kiadott üzenetben.
(MTI / Polgári Hírszemle)

A magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot fogadott el az EP
Az Európai Parlament (EP) a magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot szavazott meg csütörtökön Strasbourgban, a szocialista, a liberális, a zöldpárti és a radikális baloldali frakció közös indítványára. Az állásfoglalás felszólítja a magyar hatóságokat „a médiairányítás függetlenségének visszaállítására”, és sürgeti, hogy vessenek véget a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve a kiegyensúlyozott tájékoztatást érintõ „állami beavatkozásnak”. A hírre reagálva Kovács Zoltán, kommunikációért felelõs államtitkár a HírTv-ben kijelentette, hogy ezeknek a határozatoknak nincsen semmilyen jogi kényszerítõ ereje, s az Európai Parlamentnek innen kezdve az Európai Unióval és annak biztosával van vitája.

Már mûködik Kenessey hírportálja
Kenessey Csaba, Svájcban élõ magyar állampolgár néhány hete tudatta világhálós ismerõseivel – beleértve a sajtó munkatársait is –, hogy a „nyugati média” támadásai kivédésére egy három nyelvû hírportált indít napokon belül. A Szilaj Csikó ez iránt érdeklõdött. – Mi indította a gondolatra? – Amint ezt értesítésemben is megírtam, évtizedek óta harcolok a „nyugati szabad média” hazánkkal kapcsolatos erõsen elferdített, hazug híradásai ellen. Arra számítottam, hogy miután a bûnös kormányt szavazatainkkal elüldöztük, magánharcomat végre leállíthatom, hisz ez valójában kormányzati feladat lenne. Többször fordultam dr. Kovács Zoltánhoz, a kormányzati kommunikáció felelõséhez, kértem tõle megbeszélési idõpontot, de még csak nem is válaszolt. Ebbõl azt a következtetést vontam le, hogy munkásságomra, tevékenységeimre Magyarországnak továbbra is szüksége van. – Sikerült-e az elindítás? – Sikerült, de még „döcög”, mert nem sokat vagyok itthon. – Kapott-e segítséget, támogatást hozzá? – Kaptam. Az angol fordítást két barátom végzi, a francia nyelvût egy olyan hölgy, akinek nagy tapasztalata van ezen a téren. – A következõ lépések? – A hálózat kiszélesítése és nagyobb nyilvánosság felé való nyitása lesz. Ezt hamarosan jelezni fogom.

Sarkosan fogalmazva (részlet) Mit mondjak, nem túlságosan lepett meg, hogy új „rendszámmal” ismerkedett meg a közvélemény, a D–249-essel. Horváthné Fekszi Márta, mint szigorúan titkos tiszt esete, egy a sok közül, és magyarázatul szolgál arra, hol tart ma szegény hazánk. A Hálózat foglyai vagyunk még mindig, és itt nem pusztán régi bûnök árnyai kísértenek. Az önként, pénzért és különbözõ elõnyökért titkosszolgálatba lépett emberek nemcsak 1990-ig, hanem azóta is meghatározó szerepet játszanak Magyarország életében, és utódaik révén – akik ugyancsak fontos posztokat töltenek be ma is, és alighanem holnap is – ez a szövetség ott van és ott is lesz mindenhol, ahol pénzrõl, rangról, állásról, külszolgálatról, kitüntetésrõl döntenek. Ott vannak õk minden pártban, szervezetben, mozgalomban, és minden nemzeti kormányt képesek néhány hónap alatt lejáratni, bemocskolni, megbuktatni. (…) A hölgy rendkívül magas (egyre magasabb) tisztségeket töltött be azóta is, finoman szólva nemzetbiztonsági szempontból érzékeny és kockázatos posztokon szolgálta a magyar népet, bizonyára neki is megvannak a papírjai. Csak gratulálni tudok minden illetékesnek. De ahol a D–209-es miniszterelnök lehetett, ott a határ a csillagos ég, mindegy, hány ágú a csillag. Szentmihályi Szabó Péter
(forrás: MHO)

2 . é v fo l ya m 11. s z á m 2 0 11. m á rc i u s 17.

7

Gazdálkodó

Kiskarácsony – nagy családban
– Ez igazán nem nagy dolog, hiszen karácsonykor ennél sokkal több személyre szoktam fõzni. Amikor a szûk család öszszegyûl, hatvanhárman ülünk asztalhoz. A rántott szeletnek valót is villámgyorsan kell paníroznom, száz darabot szoktam kisütni, s ha lassan végzem, soha nem érek a végére. Szobáról szobára vezetett bennünket a házigazda: minden szoba, elõtér, fürdõszoba pompásan berendezve. Amikor egy hatalmas elõcsarnokszerû elõtérbe léptünk, olyan érzésünk támadt, mintha botanikus kertben lennénk. Hatalmas pálmalevelek, egzotikus növények, különleges virágok látványa fogadott minket. Juci néni nagyon szereti a növényeket, s ez az elõtér kifejezetten az övé, õ rendezgeti, gondozza kedvenceit. Miközben a kúria márványlépcsõit róttuk fel-le, arról faggattuk a házigazdát: miként tudta mindezt megvalósítani? Ernõ bácsi szerint sikerének titka, hogy ha valamit kitalált, azt rögtön véghez is vitte. Soha nem várt egy napot se arra, hogy megvalósítsa, amit eltervezett. Éjjel eszébe jutott valami, s hajnalban már neki is látott a kivitelezésnek. Szerinte bárki utána tudná ezt csinálni, hittel, kitartással, és persze némi makacssággal. A pénzügyminiszter (azaz a könyvelõ, és a családi kassza felügyelõje is) a feleség, de õ ezt nem bánja, hisz a gazdaság mûködik, soha nem merül fel anyagi probléma. Mint mindenhol, náluk is támad néha nézeteltérés, de közös erõvel mindig megoldják a problémákat. Az asszony mindig óvatosabb volt, féltette férjét, ezért sokszor nem nézte jó szemmel a vakmerõ vállalkozásokat. Egy alkalommal Baranya megyében Ernõ bácsi felvásárolt egy egész tanyát: földekkel, jószágokkal, épületekkel együtt. Még száz cigány is tartozott a gazdasághoz. Juci néni nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy férje mekkora fába vágta a fejszéjét. Kitartással, fáradságos munkával azonban ezt a gazdaságot is felvirágoztatták. gondolkodás nélkül beleegyezett. A barátaim azt hitték, hogy csak viccelek, de az elsõ tíz gyerek után rájöttek, hogy komolyan gondoltam, amit akkor mondtam. – Hol kezdték a családi életet? – Miután megházasodtunk, kiköltöztünk egy Tolna közelében levõ tanyára, amit Fácánkertnek neveznek. Itt nagyon szép életünk volt, még a gyerekek is néha felidézik, hogy mennyire jól érezték magukat azon a tanyán. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy terveinket megvalósítsuk. Többnyire a feleségem vállalta a nehezebb részt, nekem leginkább az volt a dolgom, hogy soha ne maradjunk pénz nélkül. Sok mindennel foglalkoztam, még lókupec is voltam, hogy a gyerekeimnek megadhassam, amit lehet. Ma már mind a húsz gyereknek van háza és tisztességes állása. Ezt a kúriát teljesen romos állapotban vettem ajándékba a feleségemnek. Amikor meglátta, elképedt, hogy már megint mire vállalkoztam. Nagyon élveztem a felújítást, éveken keresztül dolgoztunk azon, hogy ilyen állapotba hozzuk a fiúkkal. Sajnos most már csak egy szoba vár felújításra, ha azt is befejezzük, ki kell találnom valami újat. – Kihez fordult segítségért, ha bajba került? – Sok mindenen mentem keresztül, de minden sikerült, amit elterveztem. Néha már el is szemtelenedtem úgymond, s igen bátran belevágtam a vállalkozásokba, de a Jóisten mindig megsegített. Az egyik unokám alig két kilóval látta meg a napvilágot. Az orvosok is lemondtak róla. Akkor félrevonultam imádkozni, s nem sok idõ múlva telefonált a lányom, hogy helyrejött a baba. Aztán olyan is volt, hogy hosszú ideig nem volt esõ, ami egy gazdálkodásnál nagyon nagy gond. Elmentem a közeli nagytemplomba, s ott imádkoztam. A Jóisten ekkor is meghallgatott. Sajnos – mint a legtöbb ember – én is csak akkor imádkozom, ha bajban vagyok, pedig máskor is kellene. – Jelenleg hogy megy a gazdaság? – Most hatalmas a birtokunk, és az állattenyésztés elég jól megy. Száz férõhelyes istállónk van, tele lovakkal, szarvasmarhákkal. Vevõ állandóan akad, belföldrõl és külföldrõl egyaránt. Az osztrák vásárlót nem nagyon szeretem, mert csak feleannyit fizet a jószágokért, mint például a török.

(forrás: világháló)

A világhálót bejárta Lukács Ernõ és családja nem mindennapi története. Mikor kicsit utánanéztünk a szereplõknek, váratlanul belebotlottunk egy másik, hasonlóképp érdekes beszélgetésbe – és beszéltetõbe! Hover Zsolt lelkipásztor Magyargyerõmonostorról (Erdélybõl) látogatta meg a húszgyerekes családot…
Manapság furcsán tekintünk még a kétgyerekes családokra is. A társadalom felfogása szerint nem lehet mindent megadni az utódoknak, ha többen vannak, így az egykézés, netán gyermeknélküliség az általánosan elfogadott családmodell. A magyarországi Tolnaszigeten élõ Lukács család a bizonyíték, hogy nem csak két gyereknek, de még húsznak is meg lehet adni mindent, csak akarni kell. Lukács Ernõ, a családfõ Kolozsváron született. Már a lánykéréskor kikötötte, hogy tíz gyermeket szeretne. A párját nem ijesztette el, házasságukból húsz gyermek született. Karácsonykor kötelezõ a „szûk” családnak öszszegyûlni: ekkor 63 személyre terítenek. Az ünnepi ebédet Juci néni, a háziasszony készíti: õ rántja ki a száz szelet húst, süti meg az elvitelre is elég mákos kalácsot. Októberben néhány kalotaszegi lelkésszel együtt utaztunk testvérkapcsolat építése céljából a Tolnai Egyházmegyébe, ahol Lukácsékat is meglátogattuk. Ahogy kiszálltunk a kocsiból, összehúztuk magunkon a kabátot. Kissé megcsapott bennünket a hideg októberi levegõ, ám amint megpillantottuk a gyönyörû kúriát, még fázni is elfelejtettünk. Lukács Ernõ, a házigazda nagy örömmel fogadott, és miután mindenki bemutatkozott, felvezetett minket a hatalmas lépcsõn. Amint beléptünk az óriási nappaliba, még jobban elámultunk: a padló burkolata carrarai márványból készült, a bútorok közül némelyik egyidõs az ezerkilencszázas évek derekán épült kúriával. A házhoz húsz szoba tartozik, és körülbelül kilencven telefon van benne. Ernõ bácsi elmeséli, hogy a kúriát nagyon ócska állapotban vette meg, és íratta a felesége nevére. A felújítás terveit és a kivitelezést a család férfi tagjai végezték el. A konyhához érve láttuk, hogy Juci néni, a háziasszony nagy igyekezettel készíti nekünk a vacsorát. Csodálkozva kérdeztük tõle, hogy ennyi emberre (majdnem harmincan látogattuk meg õket) hogy bír egyedül fõzni.

Minden kezdet nehéz
Miután megcsodáltuk a kúriát, leültünk a több méter hosszú faragott családi asztalhoz, Ernõ bácsi pedig elmesélte nekünk kalandos életét. Kérdés nélkül is áradt belõle a szó, s mi kíváncsian faggattuk nem mindennapi életútjáról. – Kolozsváron, a Szentegyház utcában születtem 1943. október 23-án, ott is kereszteltek meg, a Szent Mihály-templomban. Szüleim 1944-ben, amikor az úgynevezett felszabadító orosz hadsereg betört oda, az utolsó vonattal átjöttek Magyarországra. Úgy kezdtük itt az életet, hogy nem volt senkink és semmink. – Mikor ismerkedett meg a feleségével? – Egy vállalati mulatságon ismerkedtem meg a párommal. Mondtam neki, hogy csak akkor jöjjön hozzám feleségül, ha legalább tíz gyereket fog nekem szülni. Õ

Lukácsék listája
A legidõsebb és legkisebb gyerek között huszonhat esztendõ a különbség. Ernõ bácsi beszélgetésünkkor a húsz gyerek nevét is felsorolja, amit még végighallgatni sem egyszerû feladat, nemhogy megjegyezni. – A legidõsebb lányunk negyvenhat éves, a legkisebb pedig nemrég töltötte be a húszat. A hat fiú és tizennégy lány neve: Edina, Andrea, Ernõ, Zoltán, Laci, János, Krisztina, Katica, Lilla, Gábor, Juli, Zsuzsi, Edit, Klári, Feri, Kati, Ildi, Ági, Hajni

8

és Évi. Igyekeztünk mindegyiknek tisztességes magyar nevet adni. – A gyerekek közül örökölte-e valaki a makacsságát, kitartását? – Hál’ Istennek egyik sem vette át ezt a tulajdonságomat, mert azért nem kis felelõsséggel jár olyan nagy vállalkozásokba – sokszor meggondolatlanul – belevágni. Nekem ilyen a természetem, és ma sem csinálnám másként, de ugyanúgy félteném a gyerekeimet, mint ahogy engem félt a feleségem. Örvendek, hogy van mindegyiknek tisztességes polgári állása, van köztük cukrász, kozmetikus, fodrász, virágkötõ – szóval ilyen lányos szakmák. A fiúk közül a legtöbben a gazdaságban segítenek.

Otthonszülés és gyereknevelés a tanyán
Miközben beszélgetünk, megérkezik a legfiatalabb leány, aki kozmetikus. Egy kuncsaftnak szépítette épp az arcát, s most õ is beáll a konyhába segíteni az édesanyjának. Ernõ bácsi elmeséli, hogy amikor a legfiatalabb lányuk született, épp akkor állított be Pestrõl néhány fiatal riporter. A férj mondta is a riportereknek:a – Ne haragudjanak, fiatalemberek, de a feleségem épp most szült. – Nem baj, a riportereknél ez nem számít – mondták õk. Ernõ bácsi gondolta, hogy nekik persze, hogy nem számít, hiszen nem õk szültek, de aztán csak megengedte nekik, hogy elkísérjék a kórházba, ahol nagy felhajtás kerekedett. Lefilmezték az újszülöttet is, persze úgy, hogy egy orvos kihozta az édesanya mellõl. A kismama nem is értette, hogy miért veszik el mellõle a babát szoptatáskor. A húsz gyerek közül kettõ tanyán született, maga Ernõ bácsi volt a bába. Egyszer nagyon késõn jött haza a kapálásból, s látta, hogy a feleségénél már jócskán beindult a szülés. A baba feje már elõ is bukkant, hogy lássa, milyen világra születik. Hála Istennek a kicsi épségben jött a világra, több mint négy kilóval. Abban az idõben még nem volt villany a tanyán, s az anyuka a ruhákat, vászonpelenkákat mind-mind kézzel mosta. Amikor kórházban szült, az édesapa egyedül maradt otthon a tíz-tizenöt gyerekkel (mikor mennyinél tartottak éppen), ami nagyobb kihívást jelentett számára, mint némelyik vakmerõ vállalkozása.

A gyerekek mind egészségesen nevelkedtek anyatejen, amíg lehetett. Mikor már annyira nõttek, hogy le kellett õket választani, akkor sem volt gond, hiszen tehenet mindig tartottak. Amikor eljött a fejés ideje, mindegyik gyerek fogta a bögréjét, beállt a kígyózó sorba a tehén farához, s várta az adagját. Édesapjuk fejt mindegyiknek egy-két bögre tejet – habosan vagy simán, ki ahogy kérte –, amit a lurkók jóízûen megittak, majd az istálló másik kijáratánál távozva átadták a helyüket a soron következõ testvérnek. Így ment futószalagon a gyerekek tejeltetése, de a fürdetés is. Amíg nem volt bevezetve a víz a tanyán, addig a gyerekek a fürdõtál mellett sorakoztak fel. Édesanyjuk rendre lecsutakolta, édesapjuk pedig átcipelte õket a szomszéd szobába az ágyra, hogy felöltöztesse õket. A vállán, hátán, ölében vitte a megmosdatott gyerekeket az apuka, ki ahogy szerette. Munka mindig volt a háznál, hiszen a népes családot nem volt könnyû eltartani, a gyerekek pedig minden munkából derekasan kivették a részüket. A munkájukat édesapjuk soha nem hagyta fizetség nélkül. Amikor szórakozni indultak a fiatalok hétvégén, mindig szép kis zsebpénzt adott nekik.

pítványt rendszeresen támogatják. Karácsony után a megmaradt édességet, szaloncukrot (amibõl néha harminc kilót is tesznek a hatalmas fára) eljuttatják a környéken élõ szegény gyerekeknek.

Ernõ bá’ ars poétikája
A mozgalmas életet megélt családfõt arról is faggattuk, hogy milyen tanácsa lenne a pályakezdõ fiatalok számára, akik újonnan alapítottak családot, most kezdik a nagybetûs életet. Ernõ bácsi szerint a mai fiatalok hamar lemondanak az álmaikról, nem képesek erõfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy megvalósítsák terveiket, hamar feladják a harcot. Amit az ember kitervelt, ahhoz foggal-körömmel ragaszkodjon, és ne adja fel soha. Amit megragadott, azt soha ne eressze el. Arra a kérdésre, hogy mi az ars poétikája, frappánsan így válaszolt: – Egy biztos: hogy hóttig megélünk. Nem kell állandóan aggódni, hogy mi lesz, meg hogy lesz. Egyszer mindenki megtér úgymond az örök vadászmezõkre, addig meg bizakodni kell, s persze keményen dolgozni, hogy mindene meglegyen az embernek. Sokszor mondom a gyerekeimnek, ha látom, hogy nehezen megy nekik a munka: „Nem baj, fiam, ha nincs kedved, akkor csináld a munkát kedvetlenül!” – Melyik volt a legnehezebb pillanat az életében? – Jó pár évvel ezelõtt a feleségem elutazott tíz napra Amerikába. Amikor néztem a felszálló gépet, akkor azt gondoltam magamban: „na, ez az asszony se jön többet vissza hozzám”. Nagyon nehezen teltek a napok, amíg nem volt itthon, ráadásul akkor még mobiltelefon se volt, s nem tudtunk a távolléte alatt beszélni sem.

Karácsony a nagycsaládnál
A családi ünnepeken kisebb-nagyobb létszámban összegyûl ugyan a család, de karácsonykor kötelezõ mindenkinek itt lenni. Ilyenkor, ha csak nagyobb baj nem adódik, minden gyerek eljön a Lukács kúriára, amit Ernõ bácsi családi inkubátornak hív. Jelenleg a „szûkebb” család gyermekekkel, unokákkal együtt hatvanhárom személy. – Ünnepek elõtt mindig veszek egy hatalmas ezüstfenyõt, amit ide a nappaliba állítok be, az alá kerülnek az ajándékok. A feleségem már jóval karácsony elõtt nekifog a bevásárlásnak, hiszen hatvanhárom embernek nem lehet csak úgy ripsz-ropsz bevásárolni – mondja Ernõ bácsi. – Pár héttel az ünnep elõtt fogok egy ív papírt, amire felírom a hatvanhárom nevet – meséli Juci néni. Ha valamelyik unoka vagy gyerek utal arra, hogy mit szeretne, vagy mire lenne szüksége, azonnal felírom, és az elsõ adandó alkalommal meg is veszem. A megvásárolt ajándékokat egy szobában elzárjuk, hogy a kíváncsiskodó unokák nehogy meglessék idõnap elõtt. Szenteste a fa köré gyûlünk, elénekeljük együtt a Mennybõl az angyalt, s utána kerül sor az ajándékosztásra. Mindenki rendre megkapja a dobozt, amin a neve szerepel. Az ünnepi ebédet Juci néni fõzi meg egyedül. Õ panírozza be a száz darab rántott húst, készíti el a salátát, süti a búbos szeleteket és az ilyenkor elmaradhatatlan mákos kalácsot. A süteménybõl ráadásul mindig annyit készít, hogy az unokák hazavihessenek ünnep után is egy-két szeletet. A saját gyerekeik nevelése mellett mindig ügyeltek arra, hogy másoknak is adjanak, különösen ilyenkor, karácsonykor. A kinõtt ruhákat, cipõket mindig eljuttatták a rászorulóknak, s a Gyermekétkeztetés Ala-

Szürkemarha a tányéron
A hosszas beszélgetést Juci néni szakította félbe, jelezve, hogy elkészült az ebéd. A fõ fogás szürkemarha-pörkölt, ami nagy meglepetés volt, hisz én eleddig még élõben se nagyon láttam ilyen jószágot, nemhogy a tányéromon. Kihozta a jószág koponyáját is, ami szintén nem mindennapi látvány. Jóízûen megebédeltünk, kegyelettel emlékezve a szegény párára, aki a mi bendõnkben végezte hányattatott életét, majd kíváncsiak voltunk a gazdaságra is. Ernõ bátyánk végigvezetett a hatalmas istállón, mely tele volt lovakkal, tehenekkel, szürkemarhákkal. A bocik békés egykedvûséggel bámultak, a legtöbb csendesen kérõdzõ, igen jámbor fajta volt. A gazda figyelmeztetett, hogy a szürkemarhával ne nagyon barátkozzunk, mert az olyan, mint a bivaly, amolyan félvad teremtés. Lassan a gépkocsik felé vettük az irányt. Megköszöntük a pompás vendéglátást, s elindultunk. A hazafelé vezetõ úton (hogy el ne felejtsük), vidáman idézgettük egymásnak a hallott bölcsességeket, mint azt, hogy „hóttig megélünk”, vagy „ha nincs kedved a munkához, akkor csináld kedvetlenül”. Hover Zsolt lp. Magyargyerõmonostor http://monostor.wordpress.com

A „családi inkubátor” (a szerzõ felvétele)

2 . é v fo l ya m 11. s z á m 2 0 11. m á rc i u s 17.

9

Új történelem
Titkos társaságok 3.

CFR, Skull and Bones, Bilderberg Group
Bírálói szerint a Council on Foreign Relations (CFR) úgy törekszik világuralomra, hogy a konfliktusok mindkét szereplõjét befolyásolja, és végsõ célja egy magánszemélyekbõl álló világkormány felállítása, amely vállalatként irányítaná az országokat. lyásos ipari és tömegtájékoztatási vezetõket tömörítõ szervezet. Akadémikusokat és tudósokat, magas rangú katonatiszteket, politikusokat, közhivatalok vezetõit, egyetemi rektorokat és kutatóközpontok vezetõit is szívesen látják soraikban. Jelentéseik az Egyesült Államok érdekövezetében fellépõ lehetséges veszélyekre, valamint erõs és gyenge pontokra mutatnak rá, és gyakorlati, taktikai, és stratégiai terveket javasolnak ezek kezelésére. A kérdés csak az, hogy mindezt javító vagy rontó szándékkal teszik-e? A legnevesebb tagok névsora az összeesküvés-elmélet gyártók államlistája lehetne.

Hogy ezt elérje, elõször meg kell rendíteni a független államok politikai rendszereit. Azután következhet a világméretû társadalmi, politikai szabványosítás, és végül, egy világméretû pénzügyi rendszer bevezetése, ami mindezt ellenõrzése alatt tartja.

Az itt látható International Monetary Fundot (IMF) és a közelben lévõ Világbankot is a CFR tagok hozták létre. Ez a három pénzintézmény kezeli a nemzetközi tõke nagy részét, valamint az elosztási-, illetve segélypolitikát, azaz, õk döntik el, ki nyer – és ki veszít.

A bírálók rámutatnak, hogy ezt világméretû konfliktusok kirobbantásával teszik, hogy a tömegek mindig készek legyenek valamely valós vagy képzelt közös ellenség elleni harcra. A valósággal való egybeesés merõ véletlen. De képes-e egyetlen szervezet úgy manipulálni a világot, hogy mindezt elérje, és ha igen, mekkora erõt kell összpontosítania ehhez? Ahhoz, hogy valaki a kiválasztott 4200 CFR tag közé kerüljön, amerikainak kell lennie, vagy folyamatban kell lennie az állampolgárság megadásának. A tanács pénzügyi intézmények csúcsvezetõit, valamint befo-

A legismertebb CFR tagok: David Rockefeller, Henry Kissinger, Bill Clinton, Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter, Soros György magyar-amerikai milliárdos, Stephen Breyer, a legfelsõ bíróság bírája, Laurence A. Tisch, a Loews Corporation társtulajdonosa és a CBS hálózat elnöke, Colin Powell tábornok, volt amerikai külügyminiszter, Jack Welch, a General Electric volt elnök-vezérigazgatója, Condoleezza Rice, volt amerikai külügyminiszter, W. Thomas Johnson, a CNN elnöke, és Katharine Graham, a Washington Post-NewsweekInternational Harald Tribune csoport volt elnöke, nem is beszélve Allen Welsh Dullesról, a CIA alapítójáról, vagy Paul Moritz Warburg bankárról, aki német születésû és az Egyesült Államokba emigrált, majd 1913-ban az õ javaslatára hozták létre a Federal Reserve bankot.

Mind az IMF-et, mind a Világbankot súlyos kritikák érték amiatt, hogy éveken keresztül gyenge kézzel kezelték a válságokat, és eredeti feladatukkal ellentétben, ahelyett, hogy utolsó segélyforrásként pénzt kölcsönöztek volna a súlyosan eladósodott országoknak, beavatkozva azok makrogazdasági folyamataiba, még nagyobb adósságba kényszerítették õket. Ez a pénzpolitika katasztrófákhoz vezetett, többek között Brazíliában, Argentínában, Törökországban és Mexikóban.

De nem a Federal Reserve az egyetlen intézmény, amely kapcsolatba hozható a CFR-al.

A közgazdasági Nobel-díjas Joseph Stiglitz folyamatosan bírálta az IMF mûködését, azt sejtetve, hogy ez az intézmény okozta a fent említett válságokat. És ezt nem lehet csak holmi mendemondaként lesöpörni, hiszen

10

Stiglitz 1997 és 2000 között a Világbank vezetõ közgazdásza, és elsõ alelnöke volt, más szóval, bennfentes. Ha megnézzük, hogy a gyógyszergyártás milyen óriási hasznot hoz a gyógyszergyártóknak, miközben milliók halnak meg, mert nem tudják megvenni a gyógyszereket, arra gondolunk, milyen visszafordíthatatlan károkat okoznak a multinacionális cégek az úgynevezett harmadik világ országaiban. Ha megvizsgáljuk az uzsorakölcsönök folyósításának feltételeit, amelyekkel a világ pénzintézetei a nyomor legmélyebb bugyraiba taszítanak országokat, akkor joggal kérdezhetjük, hogy hatékonyabb eszköz-e a gazdasági háború a világuralom megszerzésére, mint a hagyományos háború? Vajon a CFR tagok felelõsek-e mindezért, vagy mindez nem más, mint csupán természetes mellékterméke a kapitalista rendszernek?

sek, és arról se, hogy a szavazata csak hoszszú évek után eredményez változásokat, és azok is csak a felszínt érintik. Ha van titkos társaság, ami minden gyanút ébresztõ tulajdonsággal rendelkezik, az a Bilderberg csoport. Biztos, hogy ez a legexluzívabb klub a földön, és talán ez a szervezet irányítja igazából a világot.

vezet, amely az észak-atlanti egységet erõsíti, gátat vet a szovjet terjeszkedésnek, valamint elõsegíti a nyugati államok együttmûködését, gazdasági fejlõdését. Ahhoz, hogy alaposan megismerjünk egy szervezetet, hasznos többet tudni a benne dolgozó emberekrõl. Két érdekes tény vet árnyékot a Bilderberg csoport egyik alapítójára. Egy: Bernát herceg ifjú korában aktív tagja volt a Hitleri SS-nek. Kettõ: 1976-ban vissza kellett vonulnia a találkozók elnökségébõl, mivel érintett volt a Lockheed botrányban, amely vadászrepülõgépek vásárlása miatt robbant ki. A Lockheed gyár ugyanis japán, holland, olasz tisztviselõket vesztegetett meg.

A Bilderberg csoport a hollandiai Oosterbeekben levõ szállodáról kapta a nevét, ahol az elsõ találkozójukat tartották.

Az az elképzelés, hogy a világot a CFR vezette magánvállalatok igazgassák, talán képtelenségnek tûnhet, de ezeknek a vállalatoknak az összforgalma majdnem kétszer akkora, mint az Egyesült Államok bruttó hazai termékének összege, és csak az Egyesült Államokban több mint 25 millió embert foglalkoztatnak. Bizonyos, hogy rendelkeznek akkora erõvel, amellyel bármilyen politikai hatalmat sarokba tudnak szorítani. Lehet, hogy a CFR egy ártalmatlan agytröszt, ahogy azt tagjai állítják, egy dolog viszont biztos: óriási hatalom koncentrálódik befolyásos emberek ezen csoportjában. Ez lehet jó, de lehet rossz is. Milyen más, titkos társaságok irányítanak a háttérbõl, vagy helyesebb úgy, milyen más társaságok irányítanak titokban a világszínpad hátterébõl? A legtöbb szakértõ egyetért abban, hogy a mai titkos társaságokat már nem ideológia irányítja, hanem a tiszta és egyszerû gazdasági érdek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy befolyásukat arra használják a gazdasági életben, hogy egyes országokat a saját érdekeik szolgálatába kényszerítsék. Az átlagembernek fogalma sincs arról, hogy hogyan születnek az országos stratégiai dönté-

Alapítója a szociáldemokrata lengyel emigráns Józef Retinger és Bernát holland herceg volt. Megalakulása óta a csoport éves találkozói valódi mérföldkövek a nemzetközi politikai életben. A találkozóra minden ország két résztvevõt küld: egy konzervatív és egy liberális személyiséget.

Bernát herceg náci múltja nem riasztotta vissza a Bilderberg csoport támogatásától se a szociáldemokratákat, se a zsidó származású Rothschildokat és Rockefellereket. A korai évektõl kezdve támogatja a csoportot a Wallenberg család, a svéd Electrolux és az Ericsson tulajdonosa. Azóta is mindannyian aktív résztvevõi az éves találkozóknak, vagy személyesen, vagy képviselõiken keresztül. Az egyetlen biztos dolog az, hogy az ideológia nem játszik fontos szerepet, amikor a világ sorsát befolyásoló döntéseket hozzák, mert hát az üzlet, az üzlet.

Bernát herceg a következõképpen foglalta össze a csoport céljait: Ez egy olyan szer-

A helyszín, a napirend és a résztvevõk neve nyilvános. A tárgyalt témák azonban mindig titokban maradnak, hiszen a találkozót zárt ajtók mögött tartják, és közleményt sosem adnak ki. (folytatjuk) Az elõzõ részek 9–10. lapszámunkban olvashatók.

2 . é v fo l ya m 11. s z á m 2 0 11. m á rc i u s 17.

11

2 . é v fo l ya m 11. s z á m 2 0 11. m á rc i u s 17.

13

Iránytû

Böjte Csaba üzenetei
Kedves Testvérek!
Mint tudjátok […] meghívtuk Szent Lászlót Erdélybe. Hiteles csontereklyéjét március végén és április elején elhozzuk Erdélybe. Mi nem véres kardot, hanem Erdély védõszentjét szeretnénk körbehordozni szülõföldünkön. Összetartozásunkat, a jövõbe vetett hitünket szeretnénk elmélyíteni most, hogy lehetõség nyílt népünk békés egyesítésére a kettõs állampolgárságunk elnyerésével. Szent László Erdély védõszentje. Az õ tiszta, nemes lovagiassága, azt hiszem, hogy gyermekeinknek, de mindannyiunknak eszményképet, példaképet jelenthetne: A feladatok elõl nem megfutni, hanem még egy gyönge teremtésben is szövetségest keresve legyõzni a szorongató nehézségeket. Mint édesapa is példaképünk lehet, hisz lánya, Piroska, az egyház szentje… Milyen jó lenne, ha gyermekeinket az életszentség útján tudnánk elindítani!! Úgy gondolom, hogy tudatosítanunk kell, hogy nekünk, erdélyi magyaroknak egy ilyen csodálatos védõszentünk van! A szép gondolatot tovább szõttük! Jó lenne mindenütt elültetni legalább egy tölgyfát, most tavasszal, mikor körbejárunk a Szent Lászlóereklyével... A gyerekek a fa gondozásával, ápolásával ébren tarthatnák a Szent László lelkületét magukban. A gyenge csemete megvédésével, felnövelésével jeleznénk, hogy a magunkban is kibontakozó erényeket, értékeket ápolni, védeni kell. Persze lehetne egy Szent László-ligetecskét is kialakítani, ahol hely is, meg lelkesedés is van… Milyen jó lenne, ha Nagyszalontán, Szovátán, Torockón, Csíksomlyón, Szárhegyen, Gyimesben, itt-ott – ahol erre lehetõség és igény is van – egy-egy szép kis tölgyes lenne 10-15 év múlva. Az, hogy békés, nyugodt imával, kitartással elérhettük, hogy a határaink átjárhatóvá váltak, és mi magunk is, itthon Erdélyben, teljes jogú magyar és román állampolgárok lehetünk, óriási dolog! Állítsunk ennek emléket! Hagyjunk nyomot a világban, életadó, szép nyomot!! (Részlet Böjte Csaba levelébõl, mely itt olvasható: http://www.devaigyerekek.hu/news/news_1604.html) A második résznek, a Roncsház-program nevet adtam. Itt, igazából, a sok egyszerû ember életét megnyomorító lakáskörülmények javítására, a mindnyájunk életterének megszépítésére próbáltam néhány gondolatot megfogalmazni. Az utolsó részben szeretném javasolni egy átfogó Kárpát-medencei népnevelés beindítását, mely a vágyainkat, álmainkat olyan értékek felé irányítaná, melyek valóban boldoggá tudnának tenni bennünket, és melyek eléréséért nem kellene egymásnak vetélytársai legyünk. A konkrét javaslatok kidolgozása elõtt megfogalmazok néhány alapelvet: 1. A rendezett világot csak a bölcs emberi erõfeszítés teremtheti meg. Nincs nagyobb érték, mint az otthont adó szép, rendezett szülõföld, a békés, szeretõ, vér szerinti család, mely szervesen, ezer szállal épül bele a népbe, melybõl vétetett, s melynek minden tagja testvér, barát, hisz õk vannak veled a bajban, az örömben. Néped fiai a te testvéreid, õk segítettek mint orvosok, hogy megszülessél, és fogták kis, gyámoltalan kezed, hogy megtanuld a betûvetést, a mindennapi kenyérkeresésben õk a munkatársaid. Néped fia gyermekeit a gyermekeidnek adja, hogy családot alapítsanak, és az örömben apatársad lesz, így minden rokona immár a te rokonod is. A nép, mely itt él, ezer szállal kötõdik egymáshoz és a szülõföldhöz, így mi mind összetartozunk, egymásnak jóban-rosszban társai vagyunk. 2. Mint keresztény ember, hiszek a Teremtõ gondviselõ jóságában! Hiszem, hogy szeretetbõl született létünk egy óriási kirakójáték, melynek minden darabja megvan, csak alázatosan, kitartó tervezéssel mindennek meg kell keresnünk a helyét, szerepét. A puzzle minden egyes darabjára szükség van, senki, semmi sem fölösleges. Türelemmel, nyugodt, bölcs munkával minden kérdés megoldható. Hiszem, hogy kitartó munkából, békés összefogásból világunk újjászülethet, megszépülhet. Nem kell senkit leírni, kiutasítani, összetörni. 3. Munkánkban nem vagyunk magunkra, mert gondviselõ Istenünk és Szent István királyunk által, a népünk oltárára emelt Magyarok Nagyasszonya – Pátrónánk – velünk

Szent István-terv
A Kárpát-medence közös hazánk, így természetes, hogy elfogultan, szívünkben soksok irgalommal szemléljük saját világunkat. De ha õszinték akarunk lenni, akkor a csodálatos szép természeti adottságok, az évszázados templomaink köré épült, rendezett településeink, és a sok-sok kedves vendégfogadó, törekvõ embertársunk érdeme, elismerése mellett is, ki kell mondanunk, hogy nagyon sok gond, probléma van szülõföldünkön. Az elmúlt években bejártam széltében-hosszában a Kárpát-medencét, és észrevételeimet, gondjaimat három csoportban fogalmazom meg. I. Csodálatos tájak vannak a Kárpát-medencében. A szépen kanyargó út melletti megmûvelt kaszálók, szántóföldek otthonná varázsolják a tájat. A délcegen magasló erdõk szélén, a rendben tartott legelõkön békésen kérõdzõ jószág látványa minden embert örömmel, békével tölt el. De sajnos az utóbbi idõben nagyon sok seb is éktelenkedik szülõföldünkön. Gaz, mocsok, rendezetlenség rútítja az utak, a patakok mentét. Felhagyott földek, düledezõ tanyák, gondozatlan, letarolt erdõk, sok-sok olyan látvány várja a jövõ-menõ embert, ami szomorúsággal tölthet el. Sajnos, mint egy fertõzõ betegség, csak terjed ez a gondozatlanság. II. Városainkba, falvainkba jó megérkezni, hisz az épített örökség, mit õseinktõl kaptunk, a jól átgondolt utcasorok, ízlése-

sen kivitelezett házak és középületek között otthon érezheti magát az ember. De nem kell sokat nézelõdni, mivel sajnos – akárcsak egy ép fogsorban a lyukas fogak – szembe tûnnek falvainkban, városainkban az oda nem illõ, düledezõ, romos házak, át nem gondolt átalakítások. Érzõdik, hogy néhány vályogház, elhagyott otthon felett eljárt az idõ, megértek a bontásra, újjászületésre. III. A Kárpát-medencében jó az emberekkel szóba állni, hisz nagyon sok a vendégszeretõ, kíváncsi, tiszta szemû, dolgos ember. Jó betérni az otthonokba, leülni, elbeszélgetni az emberekkel, rácsodálkozni az egyszerû népi bölcsességre, találékonyságra. Sajnos napjainkban, a kötelezõ iskolai oktatás ellenére is, sok a mûveletlen, tanulatlan ember. Õk nem nagyon tudnak kiigazodni a huszonegyedik század útvesztõjében, kudarcaik elõl az alkoholba menekülnek, vagy egymást hibáztatják, vádolják. Nagyon sokan depresszióba süllyedve, önmagukba zárkózva várnak, hátha megszólítja õket is valaki. Mások meg a tudatlanság sötétségében tapogatózva, türelmüket veszítve, egyre agresszívabban keresik helyüket a világban. A tények sokszor elkeserítõek, a feladatok sokak szerint meghaladják az erõnket, képességeinket, de mégse hagyhatjuk ernyedten, hogy a folyamatosan pergõ hétköznapok szétmarják rendezett világunkat. Tisztségünk, Isten adta feladatunk nem elgyászolni, passzívan elsiratni lassan olvadó értékeinket, hanem megõrizni, alázattal továbbépíteni társadalmunkat, mindazt mi számunkra fontos, mit õseink ránk hagytak, mi életünk részeként meghatároz bennünket. Éppen ezért, kisebb testvéri alázattal megfogalmaztam néhány megoldásjavaslatot. A Széchenyi terv, úgy látom, hogy a társadalmunk gerincét adó polgári réteget célozta meg, jótékonyan. Én a társadalom alsóbb, perifériáján levõ rétegeinek a gondjait tartottam szem elõtt, számukra próbálok utat keresni. Javaslataimnak a Szent István-terv munkacímet adtam. Az elsõ részt, melyben a tágabb környezetünk gondjaival foglalkozom, a Tündérkert cím alatt foglaltam össze.

14

Iránytû
van. Hiszem, hogy az életet szolgáló szeretet, ha az alázat útján jár, Isten irgalmából célba is ér. Népünk útja nem torkollt zsákutcába. Hiszem, hogy tovább lehet menni azon az úton, melyen népünk ezer éve jár, s melynek távlatai a végtelenbe vesznek. Konkrét javaslatok: A közlekedési eszközök, az utak által kitágult a világunk. Régebben a legtöbb ember leélte életét egy udvarban, egy kis faluban vagy városban, ma viszont már mindannyian úton vagyunk. Javaslom, lakjuk be az egész tájat! Szülõföldünk legyen egy csodaszép park. A szépség, a rendezettség reális igénye a ma emberének, ezért legyen hát kész áldozatokat is hozni érte! A táj, a természet mindannyiunké. Hiszem, hogy megértünk mindannyian a szépre, arra, hogy hosszú útjainkon gyönyörködjünk a szülõföldünk szépségeiben. A közbiztonság lehetõvé teszi, hogy útra keljünk, és akár kint a természetben lakjunk, vagy hosszabb idõt eltöltsünk ott. A Kárpát-medencében csodaszép kertek, parkok vannak. Milyen jó lenne, ha ezeknek a kerteknek a külsõ falai végre ledõlnének, és az egyre rendezettebb területek, növekedve, egymásba érnének! Miért csak a ház elõtt van virágos kiskert? Miért kellene annak véget érnie a települések határainál? Milyen szép lenne, ha a falvainkat, városainkat összekötõ utak mentén orgonabokrok és aranyesõk nyílnának a csúf dudva helyett! És persze nemcsak a fõutak mellett, hanem a kis mellékutak szélén, meg a folyók, patakok partján. És milyen jó lenne, ha bölcs tájépítészek vezetésével minden megtisztulna, megszépülne és virágba borulna. Úgy gondolom, hogy nagyon sokan megszavaznánk egy 2-3 százalékos „tündérkert-adót”, azért, hogy lakható és szép legyen szülõföldünk. Persze ennek a kialakítása nagyon sok emberi találékonyságot, szellemi és fizikai erõt igényel. Az iskolákban, természetesen az elméleti szakok mellett, fajsúlyosan kéne megjelenjen a biológia, a kertépítés, az esztétika. Az embereknek ki lehetne adni 5-10 km útszakaszt, patakmedret, melynek rendben tartásáért, gondozásáért emberhez méltó fizetést kapnának. A felhagyott legelõk, letarolt, kopár erdõrészek újraerdõsítését is kitûzhetné célul maga elé a társadalom. Így nagyon sok ember nem segélybõl tengõdne, hanem viszszaszokna az egészséges, természetközeli élethez. A felnövelt erdõk kitermelésével munkájuk hosszú távon hasznossá válna társadalmunknak, és pár év múlva megtérülne az ebbe fektetett energia. Megtisztulna, megszépülne a táj, a légkör, és az ország megújuló energiához jutna. Szeretnénk, ha szülõföldünkön a turizmus húzóágazat lenne, de e cél eléréséhez nem elég csak az utakat, a moteleket, szállodákat rendbe rakni, hanem magát a tájat is rendeznünk kell, hisz annak megcsodálására hívjuk a látogatókat. A szép táj a maga rendezettségével, egy-egy szép növénnyel, bicikli- vagy gyalogsétányával, egy árnyas fa alatti meghitt paddal válik teljessé. A szépséget nem lehet értékesíteni, eladni, de az idegenforgalommal foglalkozók tudják, hogy a táj, amelyben létesítményük áll, meghatározza a bevételüket, és az õ bevételük egy része az államé is. Ezért hiszem, hogy megérné az államnak továbbgondolnia ezt a tervezetet. A külföldi befektetõk elõtt is elõbb-utóbb muszáj lesz megnyitni a földvásárlás lehetõségét. (Magyarországon a törvények szerint ez a dátum három év múlva lesz). Az állam is nyer az eladás utáni illetékekbõl, és nem mindegy, hogy milyen árat lehet kialkudni egy-egy területért. Egy rendezett, tiszta föld drágábban adható el, míg egy elhagyott, kopár vidék biztos, hogy csak olcsóbban kelhet el. Mindenki rendbe teszi a maga portékáját, mielõtt a vásárba vinné. Tündérkert – álmaink szárnyakat adnak!

I. Tündérkert
A táj és a benne élõ emberek életének távlatai A XXI. században a földmûvelés, az állattartás nagyon sokat változott. A globalizáció, a gyorsforgalmi utak messzi vidékekrõl hozzák-viszik az élelmiszert, így egy-egy vidék elõnytelen klímája, soványabb földje miatt már nem nyereséges mindenütt mindenféle kultúrnövényt termeszteni. Kisebb földparcellákon, üvegházakban, fóliasátrak alatt termelik a zöldségeket. A hatalmas felületû legelõk feleslegessé váltak, mert a jószágot már zárt telepeken tartják, és jobbára szántóföldeken elõállított takarmánnyal. Lehetne folytatni a felsorolást, és hatalmas vitákat lehetne rendezni e kérdésben, de jobb, ha csendesen megállapítjuk, hogy megváltozott a mindennapi betevõ falatnak az elõállítási módja. Úgy tûnik, hogy az agrártársadalmak ideje lejárt, a lakosság tört része gondoskodni tud a mindennapi táplálékunkról. Így a körülöttünk lévõ táj egy részére már nincs reális szüksége a mezõgazdaságnak, és akár tetszik, akár nem, tudomásul kell vennünk, hogy a vidéki lakosság nem képes megélni a hagyományos mezõgazdasági munkából. Ha minderrõl nem veszünk tudomást, akkor lassan de biztosan, a fiatalok elszivárognak a falvainkból, és leépül mind a táj, mind az ott élõ családok, a településeikkel egyetemben. Sajnos a mezõvárosok, sõt még a nagyobb városok is bajban vannak, hisz a mai iparban már nem sok-sok fizikai erõ kell, hanem a gépek erejét felhasználva, néhány ember dolgozik. Az idõ kerekét nem lehet visszaforgatni. Nem állhatunk Gandhi mellé, hogy a gépeket bedobáljuk a tengerbe, hisz azokról mi, hívõ emberek is tudjuk, hogy verejtékes munkánk és imáink meghallgatásaként, Istentõl kapott ajándékok. Sok tudós szerint, a lakosság maximum 5-10 százaléka képes megtermelni az emberiség élelmiszerszükségletét, és a népesség 20-25 százaléka képes elõállítani ipari szükségleteinket is. Milyen emberhez méltó célokat lehet megfogalmazni mindazoknak, akik nem találják helyüket a szûkülõ munkaerõpiacon? Mifelénk ezt a kérdést az elmúlt húsz évben jobbára segélyek osztásával próbálták megoldani. Azt tapasztaljuk, hogy a céltalan szellemi, fizikai élet leépíti az embereket. Ahogy a törött végtag izmai elsorvadnak a gipsz alatt, ugyanúgy a kibontakozásra meghívott ember is sorvadozik a súlytalan élet alatt. A reális, nemes feladatok hiánya a tájat gaztól felvert parlaggá teszi, az embert meg csõcselékké vadítja. Anélkül, hogy e témában vitát kezdenénk, megállapítható, hogy ez az út hosszú távon nem járható, az embernek emberhez méltó célokat, álmokat kell megfogalmazni, olyanokat, amelyek emberhez méltó létet biztosítanak a családoknak.

II. Roncsház program
Õseinktõl örökölt városaink, falvaink fenntartása, korszerûsítése, továbbfejlesztése folyamatos feladatok elé állít. Tény, hogy ezekkel a feladatokkal nem mindenki tud egyedül, eredményesen megbirkózni. Sajnos, így a Kárpát-medencében nagyon sok romos épület, roskadozó, idejét múlt vályogház van, köztük a legtöbb nem rendelkezik mûemlékjelleggel. Ezeknek a házaknak a felújítása, karbantartása nagyon sokba kerülne. Újjáépítésükre a lakóik gondolni sem mernek, mert az épület megtervezése, engedélyeztetése, kivitelezése nemcsak sokba kerül, hanem sokszor olyan logisztikai feladatokat is jelent, melyre a lakók a maguk erejébõl nem képesek. Sajnos a pergõ évek, a visszatérõ belvizek okozta károk után sok ház sorsa megpecsételõdik, és ha nem is azonnal, de lassan ezek a házak, a lakóik szeme láttára, összedõlnek. A társadalmi szolidaritás nevében, a közösség a segítségükre kellene siessen. A roncsautó program mintájára be kellene vezetni a roncsház programot. A lakók kérésére, a helyi önkormányzatok, szakembereik bevonásával, megállapítanák, hogy melyik házat nem érdemes javítgatni, hogy mi szorul bontásra. Jó lenne, ha minden önkormányzatnak néhány típusterve lenne olyan házakról, melyek beleilleszkednek annak a vidéknek a hagyományaiba, melyek szépek, és fõleg a családok által fenntarthatóak. E tervek közül választhatnának a családok, melyeket így sokkal könnyebben lehetne engedélyeztetni a költségek tört részéért. Az állam, az új otthon építéséhez a költségek 20 százalékával járulna hozzá, ezen kívül a helyi önkormányzatok, az építkezési anyagokat forgalmazó vállalkozások is bizonyos százalékokkal hozzájárulhatnának egy-egy új családi ház megszületéséhez. Biztos, hogy így kevesebb bevétel jutna az államkasszába, de az a kevés is több lenne, mint a semmi, mert így magukra hagyatva, a szegény családok csak a düledezõ kis házaik javítgatására vállalkozhatnának. Ezáltal nemcsak egészséges, emberhez méltó, fenntartható otthonokhoz jutnának az egyszerûbb családok, hanem városaink, falvaink képe is megszépülne, harmonikusabbá válna. A családokat az erõfeszítés és a jól végzett munka sikere életerõvel töltené el. Az építõipar, meg az építkezési anyagokat gyártó vállalkozások megrendeléshez jutnának. Egy ilyen projekt sok vidéken munkahelyet teremtene, megélhetést biztosítana kétkezi munkásoknak. Hosszú távon biztos, hogy megtérülne az áldozatvállalás. Déva, 2011. február 17. Csaba testvér

2 . é v fo l ya m 11. s z á m 2 0 11. m á rc i u s 17.

15

Eleink

„Nem csügged, s honvéd tisztét teljesíti, Míg gyõz, vagy testhalmok közt sírt talál…”
(Kisfaludy Károly, 1821)

Honvédtiszt az 1848/49-es szabadságharcban
Lenkey Károly ezredes (1802–1874) II. rész
A kassai ütközet
Mészáros Lázár azzal a céllal vette át az „északi mozgó sereg”, azaz az északi hadtest irányítását, hogy december 30-án a magyar csapatok megindulnak Kassa felmentésére. A tisztek emlékeztek arra, hogy parancsnokuk kellõ önbizalommal rendelkezik, hisz decemberi kinevezésekor az alsóházban magabiztosan jelentette ki: „Ismerem az ellenséges vezért, volt szerencsém alatta szolgálni, de mégis remélem, hogy Isten segedelmével végezni fogok vele, noha derék katona és schlückelni (elnyelni – S. S.) fogom azt a Schlicket”. A Mészáros számára kidolgozott haditervben jelentõs szerepet szántak a törzstisztek a nemzeti patriotizmusokról oly ismert Ung és Bereg vármegyei nemzetõröknek, õk kapták feladatul, hogy 1849. január 1-jén foglalják el Eperjest, s onnan kiindulva támogassák meg a Kassát délrõl támadó fõerõket. Schlick közben már elõrenyomult Pest felé, erre ugyanis parancsot kapott, s már Miskolc térségében járt, amikor Szikszónál beleütközött a magyar csapatokba. December 29-én, rövid „csatapaté” után kitért, nem üldözte a magyar csapatokat, hanem visszatért Kassára. Ennek az volt az oka, hogy futár útján értesítették Eperjes fenyegetettségérõl. Sajnos itt nem kísérte szerencse a magyar fegyvereket, Eperjesnél a magyar nemzetõröket visszaverték, ezáltal Mészáros kétirányú támadási terve kivihetetlen volt. Így 1849. január 4-én, a magyar honvédek délrõl indultak el a Kassa elleni rohamra: a balszárnyon Perczel Sándor õrnagy, középen Pulszky Sándor ezredes, a jobb szárnyon Dessewffy Arisztid alezredes dandárjának katonái támadtak. Lenkey Károly Egerben kiképzett nemzetõrei zömében az elõvéd dandárban voltak hadrendbe állítva. Dessewffy alezredes parancsnoksága alatt 230 egri önkéntes vadász, 16o lovas nemzetõr és a hevesi 26. honvédzászlóalj állt, emellett Henrik Rembowsky õrnagy 700 fõs lengyel légióját is 120 lovas hevesi nemzetõr támogatta. A támadást Perczel dandárja kezdte Kassa délnyugati oldalán, eközben Pulszky egységének katonái átkeltek a jeges Miszlóka patakon és éppen az „Akasztóhegy” megrohamozására indultak, amikor a magyarok bal szárnyán elhelyezkedõ gyalogság erõs ellenlökést kapott. A kevéssé fegyelmezett és gyakorlatlan csapatok katonái, amihez hozzájárult Mászáros Lázár rossz parancsnoki ténykedése is, pánikszerûen meghátráltak. A jobb szárny megfutamodásában a Heves megyei lovas nemzetõrök jártak az élen, magukkal rántva a bal szárnyat is. A magyar csapatok legalább kétszáz halottat, ötszáz foglyot és tíz löveget veszítettek.

Kormánybiztosi rendeletek
1849. január 5-én, a császári csapatok megszállták a fõvárost, majd Hatvan vonalában elõrenyomultak. Halasy Gáspár Heves megye másodalispánja 1849. január 25-én jelentette Kossuthnak, hogy Schultzig tábornok katonái már Hatvanba érkeztek. Az osztrák hadtestparancsnokság mellé rendelt Mátyus császári biztos rendeleteket küldött a megyebizottmányhoz, melyben behódolásra szólította fel. 1849. január 23-án e tárgyban ezért összeült a megyei önkormányzati testület, s „meggyõzõdvén az osztrák császári hadsereg gyõzelmes elõrenyomulásáról, a fegyveres túlnyomó erõnek ellent nem állhatván, a szigorú kénytelenségnek hódolva”, tudomásul vette a rendeleteket, és a politikai foglyokat is szabadon bocsátotta. Kossuth értesülve a behódolásról, felháborodott hangú dorgáló levelet intézett a hevesiekhez és közölte, nyomban kormánybiztost fog kinevezni a rendcsinálásra. Azonnal hívatta Eger országgyûlési képviselõjét, Csiky Sándort, s így szólt hozzá: „Önnek ismert hazafiúi erélyét hívom fel és megbízom a kormánybiztosi teendõk ellátásával. Oly hírt kaptam, hogy „… a múlt idõkbõl dicsõ emlékeket felmutató Eger városa, a környékbeli népnek indolentiája (közömbössége – S. S.) miatt kénytelen a legkisebb ellenállás nélkül falai közé fogadni az önkény zsoldosait”. Kérte, hogy keljen mielõbb útra. Halasy másnap újabb levélben tájékoztatta Kossuthot, hogy Kápolna községben két tiszt vezénylete alatt megjelent 60 osztrák vasas katona, és az elöljáróságtól ötezer emberre szállást, 100 akó bort és 60 öl tûzifát rendelt, amelyet megkaptak. Ebbõl nyilvánvalóvá vált, hogy a kis létszámú ellenséges erõknek sem tudnak ellenállni szervezetlenül a községek. Ezért Kossuth Halasy jelentésérõl másolatot készítetett Csiky Sándornak és utasította, „intézkedjék úgy, hogy a még netalán magokat elõadandó hasonló esetekben a nép önerejével semmisítse meg az ellenségnek illy apróbb, de ha lehet, nagyobb csapatait is. Ha minden helység illy érzelemtõl lelkesítve egyenként csak 60-100 emberét elpusztítja is az ellenségnek, nincs azon földi hatalom, melly leigázhassa a csupán védelmére fölkelt nemzetet” – írta levelében. Csiky Sándor kormánybiztos ekkor már útban volt Egerbe: január 23-án Gyöngyösön tûnt fel, január 24–25-én Tiszafüreden intézkedett a Tiszaátkelõhely megerõsítésérõl, s azt követõen utazott szülõvárosába. Jelentõs szerepe volt abban, hogy Heves vármegye 1849. január 29-én megtartott újabb megyegyûlése a korábbitól gyökeresen eltérõen foglalt állást. Határozatilag kimondták Halasy Gáspár másodalispán elõ-

terjesztésére, hogy minden tisztviselõnek polgári és hivatali kötelessége „az ellenséges csapatoktól érkezendõ rendeleteket nem teljesíteni”. Egyben felszólították a lakosokat, hogy „az ellenségnek aprós, s erejüket felül nem múló csapatjait megverni, elfogni… megsemmisíteni igyekezzenek”. Döntöttek újabb nemzetõrcsapatok felállításáról Hatvanban, Szolnokon és Tiszafüreden. A megye egyúttal magyarázkodó levelet intézett a Honvédelmi Bizottmányhoz Debrecenbe, s az ellenséggel szemben tanúsított eddigi engedékenységét „szigorú kénytelenítésnek” nevezte. Egyúttal a kiadásokra 12 ezer Ft segélyt kért, mivel korábban „az ellenség közeledtekor a felszerelési pénztárban lévõ 25 ezer pFt összeget a megye a Honvédelmi Bizottmányhoz elküldötte”. A segély kiutalása hamarosan megtörtént, egy katonai kórházat állítottak fel belõle. Csiky kormánybiztos gyakorlatiasan intézkedett, január 29-én a szabadcsapatok felállítására kért 25-30 toborzót a megyétõl. Közbenjárására a január 30-i egri népgyûlésen kihirdették a pontosan kidolgozott mozgósítási rendeletet. E szerint Egerben harangszóra, valamint a várban elhelyezett három tarack lövéseire azonnal köteles volt a lakosság a négy kijelölt gyülekezési csomóponton megjelenni. A négy csapatot az érseki lyceum elõtti téren kellett egyesíteni. Az összevont népfelkelõ egység parancsnokának Kiss János ny. századost kérték fel. A népgyûlés kimondta, az ellenség tevékenységének gátolására és zavarására minden eszközt igénybe kell venni: ásó, kapa, vasvilla, ferdített kasza, csákány, fokos, cséplõ és minden egyéb aratóeszköz fegyverként szolgáljon. A városba érkezõ minden utas ellenõrzésére és a szállítmányok átvizsgálására hat emberbõl álló õrcsapatot állítottak fel az Egerbe vezetõ utak csomópontjainál. Eger a magyar katonák segélyezésében is kivette részét. Szemere Bertalan kormánybiztos 1849. január 25-én jelentette Szentiványi Károly Gömör megyei fõispánnak, késõbb erdélyi kormánybiztosnak, hogy Egerbõl útbaindított a honvédség számára „1000 köböl életet” és 6-700 pár csizmát. Az 1849. február 5-i, branyiszkói ütközet után Schlick tábornok hadteste elhagyta Kassát és a közeledõ Görgey Artúr serege elõl kitért délnyugati irányban. Így kikerülte Görgey és Klapka csapatainak szorítását, s arra törekedett, hogy mielõbb egyesüljön Windisch-Grätz Pestrõl már kimozdult csapataival, melyek Gyöngyös felé tartottak. S az idõközben császári kézbe került szolnoki hídfõ védelmére Jellasics hadtestét hagyta hátra. Dr. Sebestyén Sándor (folytatjuk)

16

2 . é v fo l ya m 11. s z á m 2 0 11. m á rc i u s 17.

17

Szövetségben
Magyarok Szövetsége

Mi a helyzet?
1. A Rongyos Gárdától a TAHSZ-jelenségig 2. Vukics távozott
Ehhez az elemzõ íráshoz két alcím és két bevezetõ készült. Az 1. volt az eredeti alcím. S ez volt az elsõ bevezetõ: Nem akarnék úgy csinálni, mintha minden rendben volna, mert nincs minden rendben. De úgy sem akarnék tenni, mintha világvége volna, mert nincs világvége. Sõt, alapvetõen derûlátó vagyok a Magyarok Szövetsége jövõjét illetõen… Már majdnem pontot tettem egész írásom végére, amikor Vukics Ferenctõl, a Magyarok Szövetsége megálmodójától s legfõbb megteremtõjétõl megtudtam: nem kíván többé tag lenni sem az egyesületben, sem a mozgalomban. Bõvebben errõl most nem szólnék, mert az idevágó vezetõi megbeszélésen – ezen Benis Miklós is részt vett – megállapodtak abban, hogy Vukics Ferenc nyilatkozatban tájékoztatja távozásáról a szövetség tagjait. Mindenesetre, mi tagadás, valamelyest át kell hangolnom a bevezetõt. Valahogy így: Nem akarnék úgy csinálni, mintha minden rendben volna, mert nincs minden rendben. De úgy sem akarnék tenni, mintha világvége volna, mert nincs világvége. Sõt, alapvetõen derûlátó vagyok a Magyarok Szövetsége jövõjét illetõen, bár erre látszólag egyre kevesebb okom van: Vukics Ferenc megválik saját gyermekétõl… S akkor most, íme a helyzetelemzésem, mintha mi sem történt volna… „Fejlõdési rendellenesség”, ahogy ez már lenni szokott Szövetségünk alig pár éve alakult, a semmibõl hirtelen nagy – országos hatáskörû – civil szervezetté nõtte ki magát. A hirtelen növekedés, mondhatni „fejlõdési rendellenességeket”, „gyermekbetegségeket” is napvilágra hozott, ahogy ez már lenni szokott. Határon innen és határon túl rengeteg Magyarok Szövetsége tagszervezet alakult, ezek harmonikus összefogása azonban még várat magára. A helyi szervezetek mûködését rövid távon megkönnyíti, leegyszerûsíti az önállóság, s önmagában üdvözlendõ, hogy a Magyarok Szövetsége céljait helyi szinten igyekeznek kiteljesíteni, megvalósítani. Ám a magyar nemzet egészét sújtó folyamatokra, irányzatokra való országos szintû és erejû, jótékony civil ráhatás csak úgy képzelhetõ el, ha az egész országot, ill. a határon túl, a magyar lakta területeket módszeresen behálózzák a Magyarok Szövetsége kisebb-nagyobb egységei, s ezeket központilag megfelelõképpen összefogják, irányítják. Megbomlott összhang Ehhez azonban hiteles szervezetnek kell maradnunk, és hiteles vezetõink kellenek, hogy legyenek, olyanok, akik megfogalmazzák mind az idõálló, mind pedig az éppen idõszerû, hiteles igét, s hitelesen képviselve útjára bocsátják. S kellenek a vezetõikben és az igében hívõ szövetségesek, akik majd továbbviszik a hírt. A Magyarok Szövetsége azért tudott szinte a semmibõl óriássá növekedni, mert kezdetben mindez – nyilván emberi, és nem isteni léptékkel mérve – tökéletesen megvolt. S amiatt – és azzal – küszködik most leginkább, mert ez a példátlanul tökéletes összhang megbomlott. Vajon miért? Érdemes végigfutni néhány elemén. Párthatalmi erõtér A Magyarok Szövetsége legfõbb lelkét, csiholóját, azaz Vukics Ferencet létében megszorongatták. Tudtunk errõl, de „nyilvánosan” nem tulajdonítottunk ennek elég nagy jelentõséget. Ha valamelyest nem fogja vissza magát, Vukics elveszítheti – elveszíthette volna – a nemzetvédelmi egyetemen betöltött oktatói állását… Elegendõ követõ hiánya Vukics Ferenc vállalta volna az állásvesztés kockázatát, ha elképzeléseit elegendõen sokan támogatják, ha szavára megfelelõen

nagy tömeg sorakozik fel háta mögé. Ám nem teljesen ez történt: már a Budai Várba, a Sándor-palotához is viszonylag kevesen tartottak vele; s az elöljárók össztestületi ülésein fölvetett elképzeléseibõl is egyre kevesebb valósult meg. Egy idõ után szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy egyfelõl emberfeletti erõfeszítéssel építi a Magyarok Szövetségét, járja szakadatlanul az országot, gyûjti a híveket; másfelõl kellõ segítõtársak híján, amit épített, hamarosan Déva váraként omlik le. Idea és valóság Lehetne mondani, hogy Vukics Ferenc elrugaszkodott a valóságtól, amikor olyasmit várt a társaitól és követõitõl, amire õk nem voltak képesek; a saját hatalmas fizikai, szellemi és lelki erejét képzelte rájuk. Ebben van is igazság. Ám aki nem rugaszkodik el a valóságtól, az nem is tudhat igazán változtatni rajta, soha nem tudhatja magasabb, nemesebb céljait elérni. Csak a példa kedvéért: akármit hozzon is a jövõ, a Szilaj Csikó egy kerek évet már megélt. A puszta szeretet, az odaadó áldozatkészség alapkövén. Minden emberi – pontosabban: anyagi – logikának ellentmondóan! Önismeret, tapasztalat, belátás és bizalom hiánya Visszanézve viszont belátható: Vukics Ferenc túlbecsülte mind a maga erejét, mind pedig a szövetségesek (tágabban: a nemzet tagjainak) mozgósítható energiáját, képességeit, lehetõségeit. És nemcsak Vukics Ferenc, de már láthatóan Benis Miklós is. Óriási áldozattal óriási energiát fordítottak a szövetség építésére, s mert a lelkesítõ mozzanatok, önzetlen támogatások, vállveregetések megmegcsappantak, a számonkérések, vádaskodások viszont megszaporodtak, a befektetett energiák nem pótlódtak, nem újultak meg. Hogy mire vagyunk mi képesek, s mire mások, ez fáradságos próbálkozás, buktatókat is rejtõ tapasztalás nélkül soha nem tudható meg. Éppen ezért igaztalanul szólna az, aki azt mondaná, hogy akkor kár volt belevágni a Magyarok Szövetsége építésébe. Egyáltalán! Csak rajtunk áll, hogy a kétségtelen sikereinket kísérõ, kétségtelen sikertelenségeink révén gazdagodott önismeretünket, tapasztalatunkat ügyesen befektetjük-e – mondhatni: visszaforgatjuk, beteljesítendõ az eredeti céljainkat, vágyainkat –, vagy pedig kiszállunk, s mindent, ami eddig épült, dõlni, pusztulni hagyunk. Sajnos, kellõ önismeret, tapasztalás híján a mértéktelen önkizsákmányolás nagyon gyakran vezet türelmetlenséghez, a másikba vetett hit és szeretet megrendüléséhez, a feltétlen bizalom megingásához. Nagyon szomorú látni, hogy olyan embereket leng körül s ver már-már padlóhoz az igaztalan gyanakvás, akik – nap mint nap látom! – saját családjuktól vonják el idejüket és erejüket a közösség építése, a szövetség fenntartása érdekében! Kulcsjelentõsége van annak, hogy megfejtsük ennek okát, s most már kellõ belátáson alapuló bizalommal forduljunk egymás felé. Nem kevesebb múlik ezen, mint hogy újra megteremtõdjék az összhang, újra visszanyerhesse szerepét a Magyarok Szövetsége legszilárdabb alapzata: a szeretet. Rongyos Gárda Munkatársamnak és barátomnak, Jókuti Tamásnak volt a minap egy találó megjegyzése: a Magyarok Szövetsége a ma Rongyos Gárdája. Utóbbi 1919-ben alakult meg, ugyancsak önkéntesekbõl: az elsõ világháborút megjárt tisztekbõl és katonákból, szegény napszámosokból, illetve a Székely Hadosztály maradványaiból. A hangsúly most a rongyoson és a szegényen van. Napról napra siralmasan romlik a helyzet. A korábban csak az átkos múlt rémtörténeteibõl ismert áramkikapcsolások, kilakoltatások, kétdiplomás lépcsõház-takarítások ma mindennapi valóságunk részévé váltak. Tegnap még csak az ismerõsünk volt az áldozat, mára azonban mi magunk is beleestünk a szórásba… Márpedig ilyen lerongyolódott, kivérzett helyzetben az lenne a kész csoda, ha a magát végletekig kizsákmányolt szövetségest ne fogná el a harctéri idegesség. Ha az önvád mellett nem jutna bõven hely a másikra mért vádaskodásoknak, csapásoknak is. Legalábbis addig, amíg el nem jutunk ennek fölismeréséig, s gátat nem vetünk amúgy érthetõ reagálásainknak, ösztöneinknek. Ha bevált volna valamennyiünk kimondott vagy kimondatlan számítása, hogy a szövetségépítéssel, ismeretségi körünk bõvítésével együtt majd a magunk és családunk helyzete is szilárdul, vagy

18

Szövetségben
legalábbis nem indul el lejtmenetnek, s végképp nem jut el a tönkremenés határáig, vagy már-már azon túl is, szóval akkor könnyebben tudna továbbra is mindenki örülni, lelkesedni, mosolyogni, bizakodni. De mivel életlehetõségeinkben rövid távon nem várható lényeges javulás – sõt, valószínûbb a gyorsuló romlás –, csak a tudatosság és az alapos megfontoltság segíthet rajtunk, szövetségen – s velünk (vele) majd egyszer családon s nemzeten. Önkéntesség és kötelesség Nem csak a központi elöljáróknak van alapos megfontolnivalójuk, a sûrû tapasztalatokból levonni valójuk… Nem az a jó szülõ, aki a gyerekére mindent ráhagy. Nem az a szerencsés gyerek, akire a szülõk mindent ráhagynak. Nem igazi, csupán papírdemokrácia az – s mint bebizonyosodott: a hamis látszat miatt akár a „diktatúráknál” is kártékonyabb –, amelyben a jogaink („saját bejáratú” szabadságaink) a kötelességeink és a közösségeink fejére nõnek. A Magyarok Szövetsége önkéntes társulással alakult. Ennek varázsa és hatékonysága egy ideig minden más lehetõségnél hatalmasabb! Hogy mást ne mondjak, Szilaj Csikó sem lenne, ha nem önként és dalolva vághattam volna bele; ha bárki rám parancsolt volna, vagy bárki kötelezett volna, elhessentettem volna: „nem õrültem meg!” Így azonban megpróbáltam. Sokkal kevésbé kötelességérzetbõl, mint inkább szabadságvágyból. Ám az idõ haladtával a vállalkozó kedvû embernek – de a nem vállalkozó kedvûnek is – el kell jutnia addig a felismerésig, hogy a szûkebb-tágabb közösségéért felelõsséggel tartozik. S ha nem vállal felelõsséget, és nem vállal áldozatot, szûkebb-tágabb közösségének egésze lesz az áldozat. Méghozzá elkerülhetetlenül. Ezért egy idõ után az önkéntességnek és a kötelességnek arányba kell kerülnie egymással. Egyetlen jelentõsebb szervezet sem képes úgy mûködni, mint egy gittegylet: éppen annyit teszek bele, amennyi jólesik. „Rajtam senki ne kérjen semmit számon!” Másfelõl viszont mindig meg kell látni a másikban a jó szándékot, az erõfeszítést, s tudomásul kell venni lehetõségeinek korlátozottságát. Nem lehet és nem szabad erõbõl, izomból eljárni azok ellen, akikbõl – megtapasztalhattuk – nem hiányzik a kötelességtudat, tehát továbbra is számíthatunk önkéntes segítõkészségükre, legfeljebb nem olyan mértékben, mint amekkorára magunkból kiindulva gondolnánk, remélnénk. Ám ugyanennyire igaz az is, hogy aki azt gondolja, hogy mindig saját maga döntheti el, mikor mennyit segít, az nem alkalmas az élenjárásra, a szövetség építésére, fenntartására, ezért aztán félre kell állnia! Hatalom, haszonlesés, tudatlanság Lássuk be: önkéntesnek, áldozatosnak látszó közösségépítéssel, vezetéssel is lehet egyfajta hatalmat építeni; népszerûségünk, elfogadottságunk, kapcsolati tõkénk növelhetõ ily módon; vagy még vállalkozásunk haszna is. De azért, mert esetleg ilyen indítékok is fellelhetõk a mögött, hogy valaki ragaszkodik az elöljárói címéhez és függetlenségéhez, senkire ne vessünk egyetlen követ sem. S azokra sem, akik még mindig nem jutottak el a felismerésnek arra a szintjére, hogy belássák: a szövetség módszeres erõsítéséhez a szövetségesek módszeres felkutatása, megkeresése, országos szintû bevonása, nyilvántartása, mozgósítása szükséges, ehhez pedig központi akaratra és irányításra van szükség. A települési megbízotti rendszer járható útnak tûnik ehhez. A messzebb látó megyei elöljárók már megértették, hogy nem saját maguk alatt vágják a fát, ha a kialakításába besegítenek. Krisztusi türelem A rongyos gárdai létben nehéz mindig türelmesnek lennünk. De nincs más választásunk. Mögöttünk nincsenek pártok, nincsenek pénzhatalmak. Csupán két dologban vagyunk többek másokhoz képest. Az egyik: Vukics Ferenc. A másik: a szeretet. Valamikor Vukics Ferkó is maga volt a krisztusi szeretet. Családi tragédiái, munkahelyi megfenyegetése, satuba fogása, követõinek gyarlóságai, a feladat óriási súlya, vágy és valóság nyomasztó távolsága, mindezek megingatták. De nem döntötték fel. Visszavonult arra a területre, ahol páratlan kisugárzását, tudását, tekintélyét – és szeretetét! – ellenlábasok híján érvényre juttathatja: a fiatalokat tanítja a magyar harcmûvészet, azaz a baranta csínjára-bínjára. Hátrányból elõny Meg kell érteni, hogy Vukics Ferenc most nem vállalhat többet; s hogy így is óriásit vállal. Örülnünk kell, hogy Vukics Ferenc óriási erõfeszítéssel alkotott mûve, a Magyarok Szövetsége él és lélegzik. Meg kell tanulnunk arra figyelni, hogy legalább olyan fontos az új erõk bevonása, mint az örök lelkesek „kihasználása”. Örüljünk neki, hogy Vukics visszahúzódott, és szorítsunk neki, hogy ne szaporítsa a felesleges áldozatok számát. Ha kérjük, ma is igyekszik adni, szövetséget szolgálni. Igyekezzünk annyit kérni, amennyit könnyen tud adni. Örüljünk neki, hogy ki-ki önálló kezdeményezésekbe vághat, megmérettetheti magát, s a legjobbakból ütõképes gárda alakulhat; méghozzá olyan, amelyiknél a tevékenység a szervezettség révén juthat a szükséges magaslatokba, s nem a végtelen önkizsákmányolás és önpusztítás révén. A Szilaj Csikó szerepe A Szilaj Csikónak megadatott, hogy a maga számára is teljesen váratlanul, egyik fõ összetartója s építõje lehessen a Magyarok Szövetségének. A „Fogadjon örökbe egy kistelepülést” akciónknak még csak az elején járunk, de már 37-en vállalkoztak arra, hogy valamely magyar kistelepülésre egy évre elõfizessék újságunkat, a Magyarok Szövetsége hetilapját, hírt adva a szövetség létérõl, a magyarságot összeterelõ, nemzetépítõ törekvéseirõl. Ennek a küldetésünknek azonban csak hiteles, õszinte – szereteten, barátságon és türelmen alapuló – szövetséggel, illetve ilyen Szilaj Csikóval lehet eleget tenni. Az igazszólás rövid távon mindig feszültségeket gerjeszthet, hosszabb távon viszont a legjobb befektetés: az õszintén kimondott szóhoz mindig lehet igazodni, a kimondatlanul, háttérbõl áskálódó viszont lassan, de biztosan szétbomlasztja a szövetséget. Eddig jutottam az elsõ megfogalmazásban S itt szándékoztam néhány példát sorolni arra, mirõl és miért nem szabad hallgatni. Szólni kívántam például arról, hogy igen, észrevettük, hogy Ilkei Csaba, a titkosügynökök szakavatott kutatója, számon kérte a Magyarok Szövetségén, hogy miért ígértük azt: érintettsége okán visszalép majd Szarvas Béla az elsõ vonalból. Ehhez képest a legutóbbi munkaértekezleten, Kunszentmiklóson, õ is ott ült a díszemelvényen… Nyilván azért álltam meg éppen itt az elemzéssel, mert nehéz olyasvalaki felett pálcát törni, aki annyi energiát öl egy olyan szövetkezet (pénzintézet) létrehozásába, ami a Magyarok Szövetsége ingatag anyagi alapjait erõsítheti meg. Most már viszont biztosan mondhatom, hogy Vukics Ferenc távozásának éppen ez az egyik oka: nem tudja a nevét adni ehhez. Szintén nem könnyû beszélni arról a szintén friss fejleményrõl, hogy Benis Miklós egyetlen lendülettel kirúgta Pekárovics Ákos fõszerkesztõt a Szövetség Tv élérõl. Mert ha Miklós szempontjait nézzük, van igazsága: a Szövetség Tv túlságosan nem segítette elõ elképzeléseinek hatékony megvalósítását; ám ahogy ezt a lépést Miklós megtette, az távol áll annak a belátásától, hogy hiszen a Magyarok Szövetségét a kölcsönös szeretet és megbecsülés, no meg az áldozatkészség hozta életre. Akármennyire is borzalmas terheket cipelünk, sem a fáradtságunk, sem a bizalmatlanságunk nem lehet elegendõ ok arra, hogy pártvezérként viselkedjünk. Mert egy idõ után nem fogjuk tudni megölelni egymást. És akkor a Magyarok Szövetségének vége. Nem folytatom. Akartam még néhány szót mondani a szintén a szinte semmibõl kinõtt TAHSZ-ról, a Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetségrõl, hogyan lehet, hogyan kellene okosan viszonyulni hozzá. De errõl majd máskor. Egyáltalán csak azért említem, hogy vele is rámutassak: a gondolkodásra, a megfontolt cselekvésre, az iránymutatásra igen nagy szükség volna mostanság a szövetség berkeiben. Volt már egy ilyen kegyelmi idõszak, s lehet még ilyen kegyelmi idõszak. Ám jól tudjuk, az élet (az Isten) semmit nem ad ingyen. Éppen ezért ne a megbomlott összhangon, a harmónia hiányán keseregjünk, hanem a magunk kisebb-nagyobb teremtéseivel foglalkozzunk. A magunk helyén, a magunk környezetében, de soha ne egymagunkban! A Szilaj Csikó számomra a legékesebb bizonyítékát adja ennek: egész seregnyi ember képes szinte fáradhatatlanul fáradozni, önkéntes áldozatot hozni, ha… Ha mindenkiben ott van a kellõ alázat. S nem csak a „szent” ügyért, de Varga Domokos György egymásért.

2 . é v fo l ya m 11. s z á m 2 0 11. m á rc i u s 17.

19

Szövetségben

MSz és MNKT: munkaértekezlet
Február 27-én Kunszentmiklóson tartotta országos munkaértekezletét a Magyarok Szövetsége, melyre az MNKT képviselõi is meghívást kaptak.* A délelõtti rövid istentisztelet, majd a vendégek köszöntése után képviselõink megismerhették a Magyarok Szövetsége új települési megbízott-rendszerét, elõadásokat hallgathattak, a szünet elõtt pedig fellépett a Kárpátaljáról érkezett császlóci asszonykórus is. A közös ebédet követõen a kunszentmiklósi polgármesteri hivatal nagytermében folytatódott a Magyar Nemzeti Közösségek Tanácsának értekezlete. Rövid köszöntõt követõen bemutatkozott Roják Mária, Császlóc polgármesterasszonya, valamint Mester András, Mezõgecse polgármestere. A két képviselõ nem véletlenül volt jelen, hiszen az MNKT és az Egységes Magyarország Mozgalom egy hónapja adománygyûjtõ akcióba kezdett a kárpátaljai települések, azon belül a közintézmények megsegítésére. (Itt szeretném megköszönni az adományok szállítását Kunszentmiklósra, Sziládi Lászlónak Kiskunhalasról és Tóth Imrének Kecskemétrõl, valamint Bárdos Istvánnak és nyíregyházi MSZ tagunknak, Kovács Zoltánnak, akik még aznap éjjel segítettek, hogy ezek az adományok ki is jussanak Kárpátaljára.) Barkai Roland, az EMM vezetõje ismertette szervezetük felépítését, feladatait. A MNKT az EMM társadalmi tevékenységével több ponton összhangban van, így a tanács vezetõi egyhangú döntéssel elfogadták az együttmûködési megállapodást a két szervezet között. Ezután dr. Kató Gyula, aki a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége képviseletében volt jelen, röviden ismertette oktatási programjukat, majd a határon túli magyarság képviselõi számoltak be helyzetükrõl, terveikrõl. Végül Benis Miklós, a Magyarok Szövetsége ügyvivõ testületének elnöke és Szabados Péter, a MOGY rendezvényszervezõje szólt az egybegyûltekhez. Az idõ rövidsége miatt feszített tempóban, de jó hangulatban telt el a nap. Ismét tanúi lehettünk annak, hogy a határon túli magyarság öszszefogása, munkája példaértékû. Németh Judit Magyar Nemzeti Közösségek Tanácsa

* E tudósítást anyagtorlódás miatt csak most tudjuk közölni. Az érintettektõl elnézést kérünk – a szerk.

HÍREK HÁZUNK TÁJÁRÓL

Hajdú-Bihar megyében a Kárpát-medencei kapcsolatok valóságos kiépítése folyik
A Magyarok Szövetsége Furta-Zsáka Íjász Egyesületének „Vata” Törzse meghívást kapott a felvidéki Marcelházára, a Cserkész és Kézmûves Találkozóra, hogy a felvidéki gyerekeket megismertessék az íjászattal, az íjkészítés, a nyílvesszõkészítés és a szarufaragás mesterségével. Ez év júliusának utolsó hetében többnapos táborozás szerveznek, amelyen a „Vata” törzs 5 tagja vesz részt, Nánási Imre vezetésével. Néhány szó a felvidéki Marcelházáról: Területe a neolitkor óta lakott, bronzkori, népvándorlás és honfoglalás kori temetõket tártak itt fel. Marcelháza elsõ írásos említése 1353-ból származik. A 15–16. században nemesi birtok. A mai község 1942-ben jött létre az akkori Marcelháza és Kurtakeszi egyesülésébõl. A trianoni békeszerzõdésig mindkét község Komárom vármegye Udvardi járásához tartozott. 1938 és 1945 között újra Magyarország része volt. Miután a falut 1945-ben visszacsatolták Csehszlovákiához, betiltották a magyar nevek használatát, majd 1948-tól az egyesített község magyar neve Marcelháza lett. A kitelepítések 1946. decemberében kezdõdtek a községben és 1948. októberéig tartottak. 2001-ben 3822 lakosából 3381 magyar (88, %) és 377 szlovák (11,2%) nemzetiségû volt. A 2000-es években kezdõdött a Komáromban 4 lakbért fizetni képtelen romák szervezett beköltöztetése a faluba. A szocializmus évtizedeiben országszerte híres volt zöldségtermesztésérõl, ez az ágazat azonban a rendszerváltás óta hanyatlásnak indult, 1996-ban a termelõszövetkezet is tönkrement. (forrás: www.wikipedia.hu) Izsó Mária az MSz Hajdú-Bihar megyei tudósítója

Megkezdtük a Korona Jegy utalványok kizárólagosan hazai elfogadóhelyeinek szerzõdtetését!
A Széchenyi István Hitelszövetkezet és a Korona Vagyonkezelõ Szövetkezet támogatásával, garancia vállalása mellett, a Korona Net Kft. megkezdte a Korona Jegy utalványok elfogadóhelyeinek szerzõdtetését az egész országban. Célunk a magyar tulajdonban lévõ vállalkozások, üzletek és vendéglátóhelyek támogatása a külföldi, multinacionális kereskedelmi hálózatokkal szemben. Piacaink, üzleteink, értékesítési pontjaink megerõsítése fontos elõrelépést jelenthet termelõink támogathatósága érdekében. Az utalványok segítségével a hazai fogyasztást, a hazai kereskedõk, nagykereskedõk, éttermek és vendéglátó egységek forgalmának növelésére tudjuk irányítani. Az utalványok forgalmazásából származó hasznot – a szövetkezeteink támogatásával kiegészítve –, a hazai termelõk és feldolgozók fejlesztésére szeretnénk fordítani. A jelenlegi utalvány-rendszer jelentõs részét francia cégek uralják, forgalmukat 40-60 Mrd forint /év nagyságrendûre becsülik. Ennek egy részével is jelentõs fejlõdést tudnánk elérni a termelés területén. Kérjük, Ön is támogasson bennünket azzal, hogy népszerûsíti az utalványokat, és figyelemmel kíséri akcióinkat. Természetesen, ha személyesen is részt venne küldetésünkben, szeretettel várjuk szövetkezeti rendezvényeinken, ahol részletesen is megismerheti terveinket, és, ha úgy dönt, csatlakozhat hozzánk. www.koronajegy.hu www.kvsz.hupont.hu www.facebook.com/utalvany

20

Szövetségben

Õfelsége, a Szent Korona
Még 2010 decemberében határoztuk el, hogy meglátogatjuk az Országházban a Szent Koronát. Ez év januárjában aztán elkezdtük szervezni az utat, hogy február 24-én indulunk. Közben változott az idõpont, mivel a 25-e jobbnak ígérkezett. Idõ volt bõven, hiszen egy hónap állt rendelkezésünkre az indulásig. Nem találkoztam még szemtõl szembe a Szent Koronával. Látni láttam képeken, a másolatot is megnéztem, amelyet körbehordoztak az országban. De az igazit még nem láttam, nem volt szerencsénk egymáshoz. Ezért kértem a Teremtõt, hogy küldjön jelet, üzenetet, valamiféle értesítést, ha már találkozunk. Mert mondanak ám mindent – szépet, jót, kevésbé jót – a mi koronánkról, még azt is, hogy nem az igazi, csak másolat, de nagyon hasonlít a valódihoz. Bár lényegében nem is az számít, hogy milyen (az is fontos!), csak az eszmeisége az, ami a legfontosabb mindennél. Õ a Kárpátmedence egységét képviseli, minden jog letéteményese, és a legfontosabb mégis, hogy Isten küldte, nekünk, magyaroknak „meghatározott céllal, meghatározott feladattal”. A cél a Kárpát-medence egysége, testvérnépeinkkel együtt, annak megõrzése a vérzivataros idõkben is. De ezt a feladatot, a külsõ erõk túlburjánzásának következtében, nem sikerült teljesíteni. A feladat pedig: meg kell újból teremteni az egységet a Kárpát-hazában, új alapokra kell helyezni a Szent Korona országainak jövõjét. Középút nincs, mert láthattuk eddig a különbözõ utakat: csak a széthúzáshoz vezetett, és a Kárpát-medencében élõ népek lealjasításához, szegénységéhez. Össze kell fognunk mindnyájunknak: horvátoknak, szerbeknek, szlovákoknak, szlovéneknek. Erdélyrõl nem is beszélünk, hiszen mi az erdélyiekkel mindig egyek voltunk, s ma is egyek vagyunk gondolatban, reménységben egyaránt. Õ a „másik Magyarország”. Volt olyan idõ, amikor csak Erdély volt a remény. Kicsit még bõvíthetnénk a sort, de ahhoz politikai akarat, megbékélés és jövõbe látás szükséges. De térjünk vissza a Szent Korona látogatásának elõkészületéhez. Úgy gondoltam, hogy a látogatás megszervezése lesz a legkönnyebb – de tévedtem. Hiszen harminc fõ egy ilyen eseményhez nem sok, még akkor sem, ha valaki már részt vett egy ilyen látogatáson. Látni a Szent Koronát – nem mindennapos esemény, fõleg ha arra gondolunk, hogy Õt csak Magyarország királyainak koronázása alkalmával lehetett megtekinteni, ott sem mindenkinek. A létszám harmadát alig léptük túl, és nem tudtam, mitévõ is legyek a továbbiakat illetõen. Egy pillanatra megrendültem. Ennyi volt csak, nem láthatom a Szent Koronát.

Fotó: Bogdy. A felvétel a Nemzeti Feltámadásunk Ünnepén készült.

Egyik barátomnak köszönhetem a pillanaton való túljutást, mert azt mondta, hogy õ akkor is elmegy Pestre, ha egyedül kell is mennie. Ebben minden benne volt, – s szerveztük tovább, hármasban, a korábbi elhatározásunk megvalósítását. Aztán jöttek hozzánk többek, Újtikosból, Budapestrõl, és csodák csodája, összejött a harminc fõ. Több helyrõl érkeztünk, különbözõképpen, de ott voltunk idõben. Elõttünk az Ország Háza, ahol oly sok jó vagy rossz törvényt hoztak a nép számára. A megpróbáltatások, a feladatok még nem fejezõdtek be, mivel a helyszínen is voltak zavaró tényezõk. Bár megkértük az engedélyt, hogy imával köszönthessük Szent Koronánkat, de nem engedélyeztek annyi idõt, amennyire szükségünk lett volna. Így többször megzavarva mondtunk hálát a Teremtõnknek, hogy szemtõl szembe láthattuk, találkozhattunk Õfelségével, a Szent Koronánkkal. Szavakba önteni nehéz lenne azokat az érzéseket, amelyek átzúdultak társainkon. Volt, aki megkönnyezte, volt, akinek az arcán olyan boldogság volt, melyet leírni nem is lehet, de mindenki lelkét megfogta ez a találkozás, hiszen itt tudatosodott a múlt, a történelem, az együvé tartozás fontossága a Kárpát-hazában. De éreztünk valamilyen negatív érzést, olyan vibráló feszültséget, amely körüllengte Szent Koronánkat, mintha ez által üzent volna valamit. Üzent is! Megkaptam az üzenetét: „Ha elkezdtél egy jó úton haladni, ne torpanj meg soha, hiszen láthatod, ha nehezen is, de elérted célodat, elértétek célotokat, csak folytassátok tovább.” Ez volt az elsõ üzenet, hogy a megkezdett utat folytatni kell, bármily nehézségek támadnak is útközben. A cél a fontos, az lebegjen szemed elõtt, és hassa át lelkedet.

A második üzenet a nehezebb, mely megoldásra vár. Ott állva a Szent Korona elõtt, éreztem, hogy nem tud teljesen magához engedni. Valami köztünk van. Valami, amit nemigen lehet kézzel megfogni, olyan kifejezhetetlen érzést sugallt. Nem csak az a különleges üveg, ami mögött van, bár az is, mert rabságban van, sápadt fény veszi körül, nem érzi jól magát. Fenyegetettségben van, az a hatalmas csillár függ a „feje” fölött, tudatosítva, hogy bármikor lezuhanhat. Elképzelni is borzasztó! Gondolj csak magadra! Te mit éreznél? Az a legfontosabb, hogy nagyon sokan nézik meg. Gondolnak mindenfélét, jót, rosszat, zagyvaságokat, és ezt ki kell bírnia, tartania kell magát. Nem érzi jól magát a mi Szent Koronánk. A múzeumban sem volt jó, mert Õ nem tárgy! Õ egy szakrális Mindenhatóság, így gondolkozzatok felõle! Nekünk, magyaroknak, Isten után az elsõ, és Krisztus Urunk is utána jött a „remény földjére”. (A „remény földjén” a Szent Korona szellemisége volt érvényben már évezredek óta. Csak testi valójában jelent meg Jézus Krisztus után.) Egy olyan helyet, házat, bölcsõt kell megteremteni, melyben csak Õ van, zárt, normál épületben, szabadon, ahol élheti mindennapi életét, mint Isten, fenn a magas égben. Itt vigyázzák álmát a koronaõrök, a kíváncsi szemek, gondolatok távolságától elzártan, de mégis szabadon. Hiszen Istent sem látjátok, de érzitek, hogy körbevesz titeket, és próbál vigyázni rátok. Gondolkozzatok el az üzeneteken, és hassa át szíveteket, lelketeket a remény fénysugara. Isten áldása kísérjen utatokon. Lelesz Pál

2 . é v fo l ya m 11. s z á m 2 0 11. m á rc i u s 17.

21

Szövetségben
Örökbefogadott

Perkupa
Szilaj-beszélgetés Petõ Imrével
dolgozatom, Kalász László költõnek, a falu szülöttének emlékezete, egy kis református harang csodás története, és szép képek a településrõl. – Mit jelent Önnek a Magyarok Szövetsége? Hol, hogyan találkozott vele? – Ott voltam a gyöngyösi rendezvényen, elolvastam a világhálós közleményeket, figyelemmel kísérem a szövetség eseményeit. – S mit jelent Önnek a Szilaj Csikó? – Néhány érdekes magyarság-lap között egy érdemes. – Mit vár attól, akinek elõfizeti a lapot? – Hogy megszeretik. És közben rám is gondolnak, egy „tékozlóra és eretnekre”… – Milyen tervei vannak az „örökbefogadott” településsel? Tervez-e kapcsolatfelvételt velük? – Azt tervezem, hogy felveszik velem a kapcsolatot. – Mi tanácsolna a szövetségnek? Vezetõinek? Tagjainak? – Ne osztódjanak! Kerüljék az Õs patkányt! Ragaszkodjanak a magyar idõ hármasságához: a múlthoz, a jelenhez és a jövõnkhöz is. – Mennyire derû- vagy borúlátó Ön a magyar nemzet jövõjét illetõen? – Derûsen ûzöm a borút! Vörösmartyval… Az nem lehet, hogy… – Milyen közeli s milyen távoli álmai vannak? – Közeli: befejezni a mûhely-galéria építését, és festeni. Távoli: egy gazdag, egész Magyarországtól s világtól búcsúzni. – Mit szeretne még elmondani, amire nem kérdeztem rá? – Hogyan érhetjük el ezt a gazdag, egész Magyarországot? Erõs szövetségben. Adyval: Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat!

Fogadjon örökbe egy magyar kistelepülést! – hívtuk fel a világháló segítségével tisztelt honfitársaink figyelmét. – „A Magyarok Szövetsége és a Szilaj Csikó szerkesztõsége szeretné, ha Ön »örökbe fogadná« a magyarországi kistelepülések valamelyikét”, vagyis vállalja, hogy azon a településen valakinek egy évre elõfizeti a Szilaj Csikót. Petõ Imre Perkupát választotta…
– Mi fogta meg a felhívásban? Miért döntött az örökbefogadás mellett? – Szülõfalumra gondoltam: lehet egy újabb mozzanata a kapcsolatunknak. S nem én választottam, hanem õ választott ki engem. Az osmagyar.kisbiro.hu honlapomon, Perkupa témában Ady szép versével tettem vallomást. Fönt van itt a falu helységneveirõl készült egyetemi

A honlapról

Szülõföldi }átogatások
Sokunk szívébõl írta Ady a szülõfalut megölelõ, elõtte leboruló költeményt. Mindannyiunknak szüksége van a vigasztalásra, sokunk távol került szülõföldjétõl, sokan érezzük hiányát. Vallomásaink meghitt szavak, írások, mégis arra biztatjuk olvasóinkat, kövessenek ebben. Saját szülõföldjérõl tegyen ki-ki vallomást! Mûfaji megkötés nincs.

22

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful