You are on page 1of 218

Varlam Salamov

Kolima
Elbeszélések a sztálini lágerekből

Szabad Tér-Európa
Budapest, 1989

Válogatta, szerkesztette és a bevezetőt írta: Gereben Ágnes

Fordította: Gereben Ágnes Maráz László Osztotics Judit Osztovits Ágnes
Rab Zsuzsa

ISBN 963 7810 07 2

© Varlam Salamov

© Hungarian translation Gereben Ágnes, Maráz László, Osztotics Judit,
Osztovits Ágnes, Rab Zsuzsa, 1989

Megjelent a Szabad Tér Kiadó és az Európa Kiadó közös gondozásában

Felelős kiadó: Koltay Gábor és Osztovits Levente

Produkciós igazgató: Lovasi József

Kiadói szerkesztő: Lévai Katalin

Borítóterv és műszaki szerkesztő: Tőrös István

Borítófotó: Stalter György

Szedte a Nyomdaipari Fényszedő Üzem (898524/10)

Nyomta a Dabasi Nyomda, Dabas-Budapest (89-0551).

Felelős vezető: Bálint Csaba igazgató

A SZOVJET KONCENTRÁCIÓS TÁBOROK DALNOKA

„Salamov lágertapasztalata keserűbb és hosszan tartóbb volt az enyémnél.
Tisztelettel ismerem el, hogy nem nekem, hanem éppen neki jutott osztályrészül,
hogy megérintsék az elállatiasodásnak és a reményvesztettségnek azok a mélységei,
amelyek felé a lágerélet lehúzott bennünket.”
(Alekszandr Szolzsenyicin)

„A XIX. századi orosz humanista írók lelkét nagy bűn terheli, a XX. században az
ő zászlajuk alatt kiontott emberi vér bűne… Valamennyi terrorista tolsztojánus és
vegetáriánus volt, valamennyi fanatikus az orosz humanisták tanítványa. És e bűn
alól nincs feloldozás…”
Varlam Salamov írta ezeket a sorokat, aki évtizedeket töltött kényszermunkán
különböző lágerekben, s csupán néhány éve, 1982-ben, a sztálinizmus agyongyötört,
kései áldozataként halt meg egy moszkvai elmegyógyintézetben.
Kortársunk volt tehát, a legutóbbi hónapokig mégis szinte teljesen ismeretlen
Magyarországon. Az 1960-as években legalább a lágerben született verseit
megismerhettük volna, de akkoriban ezeket háttérbe szorította az újonnan felfedezett
– egyébként régen kivégzett – szovjet írók prózája. Az ő életművük pedig, a dolog
természetéből fakadóan, a máig hőskornak tekintett 1920-as évekhez kapcsolódott,
mint-hogy a következő évtized elejétől már vagy az írástudók árulására, vagy
hallgatásra kényszerültek – esetenként egymás után erre is, arra is.
A szovjet koncentrációs táborokról így főleg Alekszandr Szolzsenyicin Ivan
Gyenyiszovics egy napja című elbeszéléséből, közvetve Anna Ahmatova
Rekviemjéből tudunk (Pogogyin Arisztokratákját és a hasonló „irodalmat”, amelyben
az átnevelt láger lakók boldogan, dalra fakadnak az ideológiai újjászületés
mámorában, említeni sem érdemes).
S most, tíz évvel első Nyugaton kiadott orosz nyelvű kötete után a Junosztyban., a
Novij mirben és más szovjet folyóiratok 1988-as számaiban egymás után bukkannak
fel Varlam Salamov Kolimai elbeszélései.
Az írónak a dallamos nevű, de minden másnál félelmetesebb, 125 lágert magába
foglaló NKVD-birodalomban megélt személyes tapasztalatairól szóló mintegy 200
történetéből esztétikailag is, társadalom- tudományilag is egy nagyszabású mű
körvonalai bontakoznak ki.

De ki volt Varlam Salamov?
Az 1907-ben született író életét külső eseményeiben a rendkívüli kor határozta
meg, amelyben felnőtt. Tetteiben azonban – főleg mindabban, aminek megtételére
később nem vállalkozott – legtöbb nemzedéktársánál meghatározóbbnak bizonyult a

családi háttér. Salamov apja pravoszláv pap volt, félig zürjén származék, papok,
sámánok fia, kicsit sámán maga is. Rendkívüli tehetség, aki visszautasítván a
Hittudományi Akadémián felajánlott helyet, tanítónő feleségével együtt az Amerikai
Egyesült Államokba ment, pravoszláv misszionáriusnak. 12 éven át hirdette az igét
az Aleut-szigeteken, majd az 1905-ös forradalom hírére, a szabad sajtó, a
lelkiismereti szabadság reményében visszatért Oroszországba. Az északi
Vologdában telepedett le, amelynek nagy történelmi és egyházi hagyományai mellett
harmadik meghatározó jellegzetességét az adta, hogy a politikai száműzöttek városa
volt.
A negyedik Vologda, Varlam Salamov kései önéletrajzi regényének címe annak a
kis világnak a története, amely a nyolcadiknak, már Oroszországban született
legkisebb fiút formálta. Ebben a világban az apa dominált, aki a városlakók
felháborodására ikonok helyett egy saját kezűleg felszentelt Rembrandt-reprodukció,
egy Krisztus-ábrázolás előtt imádkozott, világias szentbeszédeket mondott,l és az
ismétlődő pogromok városában legkisebb fiát elvitte a zsinagógába, hogy lássa
azokat az embereket, „akik nálunk hamarabb rátaláltak Istenre”.
A maga módján a pópa minden gyereke fellázadt az autoritér személyiség ellen.
„Nehéz tisztelni azt az embert, aki a szó szoros értelmében minden tettünkbe
beleavatkozik”, írta később Varlam Salamov. A legnagyobb fiú még újsághirdetésben
is elhatárolta magát „klerikális” apjától, és 1924 szeles, esős őszén a majdani író
szintén becsukta maga mögött a szülői ház nagykapuját, amelyen korábban ki-be
járnia sem volt szabad.
Az apa elleni lázadás Salamov későbbi életében a sorsukra hagyott szülők miatti
kínzó lelkiismeret- furdalásban és… heves ateizmusban szublimálódott. A lágerben
ugyan a vallásos emberek keltették benne a legnagyobb tiszteletet, ám számára a hit
nem nyújtott vigaszt: „A vallástalanság – írta –, amelyben egész tudatos életemet
leéltem, nem engedte, hogy kereszténnyé váljak.” Még A negyedik Vologda is ezekkel
a szavakkal fejeződik be: „…családunk növekvő gondjai közepette az én tudatomban
Isten számára nem maradt hely. S büszke vagyok rá, hogy 6 éves koromtól 60 éves
koromig nem folyamodtam a segítségéhez sem Vologdában, sem Moszkvában, sem
Távol-Északon.”
Egy pópa fiának az 1920-as években semmi reménye nem volt a továbbtanulásra.
Varlam Salamov ezért elszegődött cserzőmunkásnak egy moszkvai bőrgyárba, s
három évvel később, már fizikai munkásként, jelentkezett a jogi karra (a felvételi előtt
apja egész éjszaka térden állva imádkozott Vologdában…).
A húszéves fiatalembert eseménydús diákélet várta az egyetemen és a
kollégiumban, a mindig felbolydult, jókedvű, nyüzsgő „Cserkasszkán”. S még sokkal
inkább a főváros lázas politikai életében, ahol mindennap választania kellett: Buharin
előadását hallgassa-e meg, vagy a varázslatos szónok Trockijét; valamelyik illegális
anarchista kör ülésére menjen-e, vagy Mejerhold színházába, ahol a rendező
Bugyonnij-sapkában, pisztollyal a kezében játszott elő; egy Fourier-ről szóló

3 év koncentrációs táborra ítélték – lágerek ugyanis már ekkor. A szovjet Legfelsőbb Bíróság 1928. a társadalmi-irodalmi . vak apja.és emberellenes világot. számú viserai részlegébe került. a saját család alapításával. majd anyja halálával. A kihallgatások során Salamov megtagadta a vallomástételt. A láger szervezett alvilága lett a főszereplője Salamov egy későbbi. amely 1917 előtt is politikaiak börtöne lévén. zártsága. mint a fegyveres őrök voltak az igazi urai. A több millió ember deportálásával végrehajtott „teljes kollektivizálással”. az 1923-ban Egész Oroszország címmel kiadott információgyűjtemény 65 ilyen intézmény címét és telefonszámát sorolta fel. pártkonferencia alkalmából meghirdetett amnesztia alatt kérte szabadlábra helyezését. mert Salamov nem volt párttag. vagy vegyen részt Lunacsarszkij népbiztosnak és Vvegyenszkijnek. Salamov írni kezdett. Varlam Salamov a Szolovki 4.előadásra. a 16. hogy Isten volt-e Jézus vagy sem… A lázas. de sok tekintetben mégiscsak az újrakezdés érzésével: a városokban a legtöbb helyen érzékelték az emberek a sztálini korszak első és egyetlen. a pravoszláv megújulási mozgalom radikális vezetőjének arról szóló vitáján. olvassa heves. Az egy hónapos vizsgálati fogságot Salamov magánzárkában töltötte a Butirki börtönben. elbeszélései jelentek meg. Dmitrij Lihacsov irányításával 1988-ban szovjet dokumentumfilm készült. titkossága és az olcsó munkaerő révén a sztálinizmus egyik legfontosabb majdani támaszát. a Viserai antiregénynek. vagy a párizsi kommün agg résztvevőjével szervezett találkozásra siessen. 1932-ben térhetett vissza Moszkvába. a korán meghalt forradalmárnő írásait. amelyet még elítéltként maga is épített. január 2-i határozata ugyanis annyira kiszélesítette az ellenforradalmi tevékenység fogalmát. csak 1931-ben. A régóta az éhhalál szélén vegetáló. hatalmas könyvtárral rendelkezett – a nagy kiadók minden könyvből automatikusan és ingyen küldtek egyet a Butirkiba. abban az intézményben. Salamov ekkor a berjoznyikovói vegyi kombinát egyik irodájában kapott munkát. „Igazi” politikai lágernek azonban még csak a Szolovki (Különleges Rendeltetésű Szolovki Lágerek vagy SZLON) számított. A fiatal elítélt már 1929-ben. hogy az gyakorlatilag mindenkire alkalmazhatóvá vált: a feltételezett szándékot. A Lenin végrendelete című illegális kiadvány előkészítésében való részvétele miatt Varlam Salamovot 1929. Larisza Rejszner. cikkei. máig publikálatlan prózai művének. egy zajos „átnevelési kampány” – valójában a lágerek tehermentesítésére indított OGPU-akció – keretében engedték ki. amelynek legalább annyira a köztörvényes elítéltek. amelyről egy másik 1929-es foglya. illetve annak – szintén feltételezett – társadalmi veszélyességét is ellenforradalmi cselekedetnek minősítették. Kirov meggyilkolásáig tartó liberalizációs periódusát. kamaszos rajongásának tárgya. sőt korábban is voltak a Szovjetunióban. pezsgő diákélet nem tartott sokáig. február 19- én letartóztatták. Paradox módon ezt azért nem teljesítették. tárcái. Megismerte és meggyűlölte ezt a természet. a már tomboló ukrajnai és Kubany-vidéki éhínséggel a háttérben. már a törvénytelenségek keretében.

július 10-i és november 5-i rendeletekkel létrehozott Különleges Tanács. öt év Kolimán letöltendő javító-munkatáborra ítélték. Egyenletesen nőtt az elítéltek száma is az országban. A váltakozó belügyi népbiztosok.beilleszkedés gondjaival teli időszak öt évig sem tartott. Varlam Salamov ügyében 1937-ben már nem bíróság ítélkezett. 1939-től pedig Berija nevével számon tartott – sőt szembeállított – vészkorszakokban ugyanis végig töretlen lendülettel folyt a megtorlások társadalmi. hanem megteremtették az eleve elhatározott. augusztus 7-én például bevezették a halálos ítéletet az állami tulajdon elleni vétségért. az agyonlövetés. A különböző források szerint a politikai ügyek 75-90 százaléka tartozott a Különleges Tanács hatáskörébe. A „teljes kollektivizálás” végrehajtása következtében 1931/1932-ben kétmillió a foglyok becsült száma (ezt egyebek mellett a lágerekben eladott újságok alapján állapították meg. 1933 és 1935 között öt-. A Különleges Tanács ülésein elvileg jelen kellett lennie a Szovjetunió főügyészének vagy helyettesének is. majd Jezsov. amelynek három tagja volt: a belügyi népbiztoshelyettes. Ezzel nemcsak hogy megsértették a vádlott és az ügyben érdekelt többi személy jogait és jogos érdekeit. a következő két évben hat-. jogi alapjainak megteremtése. beleértve az ítélet legépelését és kihirdetését is. a jezsovi korszakban nyolcmillió ember élt a börtönökben és a lágerekben. a kivégzettek és lágerben elpusztultak száma természetesen alaposan megnöveli a sztálinizmus áldozatainak számát. Már ha ki kellett hirdetni.vagy százezer tagját érintette. ideológiai – s mi több. intézményi. és – feltehetőleg a régi vád alapján. Mértéktartónak tekinthető számítások szerint 1928-ban még 30 000-en. kegyetlen ítéletek meghozatalának lehetőségét”. hanem az 1934. Az említett „liberális” korszakban. 1937-ig Jagoda. megalapozatlan. De gyorsan megszokottá váltak a 8-10 éves ítéletek. s az 1960-as években elhangzott hivatalos szovjet vélemény. ahol a bűncselekményt elkövették. érdekes módon. Mert a legtöbb vádlott nem volt jelen ügye tárgyalásánál. január 13-án az írót újra elhurcolták. hanem milliókat. ami a későbbiekhez képest idilli körülményeket sejtet). hiszen ettől fogva az aratás után a szántóföldeken maradt maroknyi gabonaszem összeszedéséért is halálra ítélhettek valakit. . 1932. Zsogin főügyészhelyettes szerint így „nem tudott védekezni az ellene felhozott vádakkal szemben. 1937. s az ennek megfelelően futószalag-szerűen működött. 7-től 20 percig terjedő időt fordítván egy-egy ügyre. Ebben a képtelenségben jól tükröződik a sztálinizmus logikája. a jezsovi korszakban általánossá „a legsúlyosabb büntetés”. ritkán hozott öt év kényszermunkánál súlyosabb ítéleteket. Tevékenységének első hónapjaiban a testület. 1930-ban több mint 600 000-en voltak. számos ilyen esetről maradtak fenn adatok. de „KRTD” indokával. az Orosz Föderáció Belügyi Népbiztosságának képviselője és annak a szovjetköztársaságnak a rendőrparancsnoka. Ez már nem a potenciális ellenzék néhány tíz.

Egy Dalsztroj (Kelet- Szibériai Építkezés) nevű szervezet fogta össze tevékenységét. KRD (kontrrevoljucionnaja gyejatyelnoszty) – ellenforradalmi tevékenység. hogy megkezdje ötéves büntetése letöltését. SZVE (szocialno vrednij element) – társadalmilag kártékony elem stb. Minthogy pedig 1926 és 1938 között állítólag 16 millió embert vontak felelősségre mint „ötvennyolcast”. kényszermunkán kell letöltenie. majd tengeri úton 1937. Mindenki idekerült. ahová Varlam Salamov több hetes szárazföldi. az 1920-as évek . hogy a büntetést koncentrációs táborban. illetve akit – akár a bíróság. Magyarázatra szorul a fiatal író ítéletében szereplő furcsa rövidítés is. törvénycikk alapján ítéltek el. rendkívül szigorú feltételek közepette. alkalomadtán. és az érdekeltekkel sok ezer kilométernyire az NKVD helyi megbízottja közölte. Erről Moszkvában hozták a döntést. az előbbiek automatikusan újabb „időtartamot” kaptak. noha soha nem rokonszenvezett Trockijjal. A Különleges Tanács által elítélt foglyok eleve más elbírálás alá estek. KRTD (kontrrevoljucionnaja trockisztszkaja gyejatyelnoszty) – ellenforradalmi trockista tevékenység. Ennek a hivatalos neve javító-munkatábor volt. Varlam Salamov esetében erre tíz hónappal az ötéves büntetés lejárta után kerül majd sor. Az ítélet mindkét alkalommal kimondta. Kolima. érdemes megismerkedni a leggyakoribbakkal. PS (podozrenyije v spionazse) – kémgyanús ember SZOE (szocialno opasznij element) – társadalmilag veszélyes elem. augusztus 12-én megérkezett. 1937-ben Varlam Salamovnak a KRTD jutott.  szigorúan elzárt büntetőlágerek azon elítéltek számára. ASZA (antiszovjetszkaja agitacija) – szovjetellenes agitáció. akiket bíróság elé állítottak. A büntető törvénykönyv 58. KRA (kontrrevoljucionnaja agitacija) – ellenforradalmi agitáció. megsértették a lágerrendet. CSSZIR (cslen szemji izmennyika rogyini) – egy hazaáruló családtagja. a betűszók a kor rettegett kulcsszavaivá váltak. ezek voltak a politikai bűncselekmények. akik mint elítélték. Míg az utóbbiakat például a büntetés letöltése után általában szabadon engedték. később még az ASZA-ban is része lett. a második és a harmadik pontban felsorolt lágerek rendszere volt. és három fajtája létezett:  javító-nevelő kolóniák a kis-közbűntényesek és az apróbb hivatali vétséget elkövetők számára. akár a Különleges Tanács – az 58. törvénycikkének pontjait jelölték számok helyett betűkkel. hanem mint a törvénybe foglalt törvénytelenség jogtörténeti ritkaságszámba menő példáival is.  tömeges javító-munkatáborok az ország központi területeitől távol eső vidékeken. mint azok. Nem csak mint Varlam Salamov elbeszéléseinek mindenkori szereplőivel. akinek ügyét a Különleges Tanács tárgyalta. „a társadalomra nézve veszélyes elemek” számára.

halálát követelte a valamennyi sztálini lágerrendszer közül a legszörnyűbbnek tartott Kolima.végétől azzal a feladattal hozták létre a Belügyi Népbiztosság kizárólagos felügyelete alatt. de azt a helyi választási névjegyzékekből tudjuk. a legmegrendítőbbet Cherry brandy címen.” A magyar olvasó feltételezett asszociációját megerősítheti a felirat. a hajózási idények adatai. hogy fel is szabadítana. az emlékek. amely szerint „legforgalmasabb” időszakában. Bizonyos számításokkal rendelkezünk arról. vagyis egy hosszú deszkán. Salamov nem egy ilyen állapot történetét megírta. a közeli Nahodkából érkeztek a hajók a 80 000 elítélt befogadására épített tranzitlágerbe. a végső pontig eljutott. A pokolban bűnösök bűnhődnek. a bőségesen rendelkezésre álló emberéletet nem kímélve termelje ki az ország tervezett iparosításához nélkülözhetetlen aranyat. nem esett szó… Az elbeszélések alapján fő vonalaiban rekonstruálható. 40 dekás kenyérfejadaggal. a közbűntényesek szadizmusa.” Arról azonban. londoni orosz nyelvű kötetét útjára bocsátva – nem volt pokol. 1937 és 1941 között egymillió fogoly került Kolimára. Kolima az abszolút rossz diadala volt. délben és este híg levessel meg kásával. legalábbis nem a szó vallási értelmében. Előbb Vlagyivosztokból.és szénbányákat látta el munkaerővel. Hihetetlen erővel indult meg a munka. hogy a szabad lakosság 1926 és 1939 között huszonháromszorosára nőtt. amelyből 80 kifejezetten az arany. A hatalmas régió a szárazföldről (a lágernyelvben: a Nagy Földről) megközelíthetetlen volt a tajga miatt. „kikészült” embernek nevezi. mi történt az íróval azután. hogy a fél európányi területen bármilyen áron. ezért délről. az Ohotszki-tengeren szállították a Dalsztroj utánpótlását. a költő megnevezése nélkül. az őrség fizikai bántalmazásai következtében. A pokol az igazság győzelme. szorosan egymás mellett. hatalmas sátrakban laktak. Az odairányított rabok számáról ma még nincsenek hivatalos adatok. álmukban együtt fordulva. Magadanba.és tízezer fő között volt az elítéltek száma. de nyilvánvalóan Oszip Mandelstamról). A forgalomban részt vevő hajók száma. majd amikor a háború kitörése után a várost hadikikötőnek minősítették. A kitermelt arany és szén mennyisége állandó terjeszkedésre késztette a Dalsztrojt. a skorbut. A milliárdnyi tetű. a térség fővárosába. hogy a magadani tranzitlágerből az Északi Bányaparancsnokság 3000 elítéltet . Egyetlen apró kályhával fűtött. emeletes „telipriccseken” aludtak. hány elítélt életét. dicsőség és hősiesség dolga. a Lloyd biztosítótársaság iratai alapján ma azt a becslést tekinthetjük a legmérvadóbbnak. A 40-50 fokos fagyban 12-16 órát dolgoztak naponta. Salamov odakerülése idején 125 láger működött. vétkesek sínylődnek. amelyet a Dalsztroj lágereiben rendszeresítettek a főkapu fölött: „A munka becsület. Egy-egy lágerben két. „Kolima – írta Mihail Geller a Salamov-elbeszélések első. mindenekelőtt pedig az alultápláltság miatt a Kolimára érkező elítéltek egyharmada már az első évben meghalt (az ezt megelőző állapotban lévő elítéltet a lágernyelv dohogyjagának. a Dalsztroj működése pedig másfél évtized alatt összesen mintegy hárommillió emberéletet követelt.

mert nem találtak benne szenet. Ekkor bezárták a bányát. Írja? – Írom – mondta Kriszt. hogy mint egykori joghallgató. azt mondta: »Mind egy kaptafára csinálják. mert nem mínusz ötven fokban. megrokkanva. Salamov a Jogászok összeesküvése című elbeszélésében és néhány éve Nyugaton közreadott Rövid életrajzában is megírta.tisztet. anélkül. a pusztulásra ítéltnek nyújtott ajándékként attól. s ettől remélje a szabadulást. Valamennyi KRTD-s. büntetésének utolsó hónapjaira – az észak-kolimai Arkagala szénbányába került. akkor visszavitték Magadanba. mit tesznek. de nem arany-. Itt. „kikészülve” vitték vissza a bányába. amint széttépik Kriszt dossziéját. de az írónak sajátos módon éppen egy NKVD-tiszt mentette meg az életét. . a pert kiagyaló NKVD. hanem a bánya mélyén kellett dolgoznia. és mindenkit. hogy Krisztre pillantott volna. be se igen merészkedett a vájatokba. szabadon engedtek – ami azt jelentette. Még világosabb lett. 14 órás műszakokban. s az őrség nem nagyon verte a rabokat. Csak 1939 áprilisában. Kolimán időközben véget ért a Garanyin ezredes nevével emlegetett korszak. Nem értik. hanem szénfeltárásra. valós végkifejletével együtt: „A nyomozótiszt darabokra tépte a dossziét. És a nyomozótiszt.« És keményen Krisztre nézett. Salamov ellen is újabb ítélet készült. Jezsov uralma alatt élt. Az ország azonban még a „vérszomjas törpe”. Kriszt semmit sem értett. vagyis a letartóztatott elítélteket (!) agyonlőtték volna. 1938 decemberéig dolgozott itt. akit az ő parancsára börtönöztek be. Ezt az esetet Salamov később a Kézírásban írta még. kivégezték. hogy ez az ő dossziéja volt. aki az ítéletet meghozza. legalább néhány évenként egyszer eszébe jutott a lángoló dosszié. s ez megmutatkozott a GULag minden koncentrációs táborában éjjel-nappal dolgozó belügyi nyomozótisztek lázas tevékenységében. amelynek során naponta nyilvánosan felolvasott többezres listák alapján folytatták a kivégzéseket. A biztos halál árnyékából menekült író a magadani tranzitláger tífuszkaranténjában ocsúdott fel. „a dossziét”. hogy mielőtt a jogászpert dűlőre vitték. és nem is érdekli őket. és csak évek múltán értette meg. a lágerbirodalom egyik újabb monstre perének vádlottja legyen. – Folytatjuk a diktálást. Az elítélt innen – mint hitte. Sztyebljov kapitányt lefogták. és a papírcsomót begyömöszölte a kályhába. aki így tett. külszíni fejtésen. ahol az egyik legmagasabb halálozási arányszámot regisztrálták.” Salamov 1940 őszéig dolgozott a Fekete-tónál. ahogyan a lágerben mondták. hogy visszavitték őket kényszermunkára.foglalkoztató Partizán bányájába került. amikor szeme láttára összetépte a peranyagot. előbb-utóbb úgyis megkapta a végzést. a nyomozótiszt elszánt ujjai. Ezer és ezer más rabtól eltérően ekkor már nem volt olyan naiv. Arkagalában érte az írót a háború kitörésének híre. Örült. Agyonlőtték a nyomozótisztet is. és néha. Sok társát agyonlőtték. hogy önként jelentkezzen a frontra. hogy a háború befejezéséig büntetése lejárta esetén sem szabadul. Kriszt azonban még mindig élt.

különleges övezetébe. meggyalázott élete egyetlen vigaszát és igazolását az irodalomban kereste. komoly. elszánt hivatástudattal készültek „a beteg embernek. egy ismert moszkvai irodalmár nevét. ráadásul a beteg fogolynak. ekkor „mint megrögzött trockistát és a nép ellenségét”. kilométernél megindított felcsertanfolyamra. újságok nélkül. Nagy pillanat volt ez a kolimai rab számára. és semmit sem tudtam azon kívül. a szögesdrótok árnyékában óvatosan írni kezdett. Bányamunka és kórházi ápolás. aki tönkretett. Gyógyított és a lágerbarakkok. A tanári kar és a hallgatóság is főleg „ötvennyolcasokból” állt. hogy volt egy háború. emellett szól az is. egy harmadik típusú büntetőtáborba szállították. A második világháború legfeljebb olyan hűvösen. erkölcsileg támogató Paszternak 1952 júniusában hosszú. Régóta elszoktak a tanítástól. méghozzá a beteg kolimai fogolynak nyújtott segítség nagy feladatára”. s 1952 nyarán Salamov felesége eljuttatta Borisz Paszternaknak. de – hogyan lehetett volna másként ebben az irracionális világban – a „szabadsággal” együtt örök életére szóló röghözkötéséről is értesítették. Minthogy nem hagyhatta el Kolimát. amely véget ért…” Mielőtt azonban véget ért volna.Salamovnak is a kezébe nyomtak egy ilyen sokszorosított végzést. Először Dzselgalába. amikor a Nyugati Lágerparancsnokság egy jóindulatú orvosának közbenjárására Varlam Salamovot beiskolázták a Magadan közelében. „kikészülések” és újrakezdések váltogatták egymást az elítélt életében. ez az idő és a megszerzett egészségügyi képesítés mentette meg az életét. amelyet az író később a sztálini Dachaunak nevezett. A gyógyítás pedig még az éleméi is többet. a megírhatatlan igazi helyett. megrendült elemzést küldött válaszul Varlam Salamovnak. a tanulástól. Salamov esetében fordítva történt: negyvenévesen formálódtak benne az első versek. 1943-ig az ottani aranybányában dolgozott. A két költő között nagyon orosz és nagyon költői levelezés kezdődött. de megindító komolysággal. afféle lírai napló. szovjetellenes agitáció volt. A verseit tartalmazó két füzetet egy szabadságra utazó orvosnő titokban magával vitte Moszkvába. az álmok álmának tekintett 23. s csak később. a prózaíró hangja. Nem egyoldalú: . Kolima ún. Paradox módon kimaradt hát az orosz nép tudatát oly hosszú időre meghatározó alapélményből. de túlszárnyalta őt cinizmusban”. a fegyveres őrség. újabb tíz év kényszermunkára ítélték. Salamov nyolc hónapot töltött a tanfolyamon. mint hogy „Berija Hitlert utánozta. hogy Salamov megőrizte az utókor számára a feljelentő. könyvek nélkül. egy apró jakutiai településre költözött. más források szerint mint olyan embert. Salamovot még kétszer letartóztatták a lágerben. A Tanfolyamban ki is mondta: „Harminchét óta majdnem tíz évet ültem börtönben. amely a Bunyin- változatot erősíti. lágerben. az emberi méltóság visszaszerzésének lehetőségét jelentette számára. a poézist elnyomva. Másokban általában előbb szólal meg a költő. távolról csengő megjegyzésekben talált utat a műveiben. A vád ASZA. Az akkoriban különösen sok politikai elítéltet anyagilag. aki az emigrációban élő Nobel- díjas Ivan Bunyint az orosz irodalom klasszikusának nevezte. 1951-ben szabadlábra helyezték.

mintha bizonykodna: még él. az árvaházakról. s bizonyos értelemben az egyedüli is”. egyszer Kriszt néven. Ő az. amelyen a vologdai pópa fia megszólalt. képtelenség lett volna a sztálini koncentrációs táborokról írni. hogy Varlam Salamov és a többi túlélő tanúságtétele miatt ezekről a lágerekről nem akar részletesen szólni. és alapos szövegelemzéseinek nyomát nemrégiben kimutatták a regény utolsó fejezeteiben. az író alteregója. néha résztvevőként. máskor Andrejevként. Az orosz irodalom hagyományos eszköztárával. amelyek viszont már a hidegháború kontextusában kaptak más értékelést. akár többször is. Számos egykori szovjet fogoly memoárja – legalábbis hazájában – még szintén kiadásra vár.Salamov rendre megkapta a Zsivago doktor készülő fejezeteinek kéziratát – egy-egy ilyen küldeményért néha másfél ezer kilométert utazott a tajgában –. a viserai láger (Visszhang a hegyekben) vagy a Kolima áldozatának emlékére vörösfenyőgallyat állító asszony moszkvai lakása (A vörösfenyő feltámasztása). s persze a lágerekről Salamov számos olyan észrevételt tett. de akkor sem adja meg magát. hogy Kolima neve a művelt világban ma mindenekelőtt Varlam Salamov nevét idézi fel. „Maga az én ritka örömeim egyike. legtöbbjük az ötvenes évek közepe és a hatvanas évek vége között keletkezett. A kiszabadult vagy nagy ritkán megszökött egykori foglyok beszámolóiból a világ már a harmincas évek közepén megismerhette. stiláris kérdésekben. az olvasó számára abszurdnak tűnő helyzetekben is elviseli. gyakrabban szemlélőként. Való igaz. a GULag szigetcsoportról sem. a Spanyol Köztársaság céljainak bűvöletében nem akarta tudni az igazságot. Az új hangra azonban. a népfront. s persze nem feledkezhetünk meg Alekszandr Szolzsenyicin alapművéről. sőt gyűlölet nélkül. Főleg nyelvhasználati. hogy megalázzák. A memoárokkal szemben Salamov elbeszélései szörnyülködés. az elbeszélések csupán készülőfélben voltak. írta Paszternak egyik levelében Varlam Salamovnak. A második világháború után a lágerekből szabadult külföldiek egymás után kiadták emlékezéseiket. Akármi a neve. A legtöbb kolimai elbeszélés főszereplője. aki a legképtelenebb. ami oroszul is Krisztus nevét idézi. de tartalmilag is: a fiatal nemzedéknek a háborúban tanúsított hősiességéről. akár személyes névmás formájában is. hiszen részük a moszkvai börtönök világa (Az első csekista). szüntelenül ismételgeti. szinte érzelemmentesen jelenítik meg a borzalmakat. Pedig Paszternak kezdetben csak a kolimai verseket ismerhette. Golubjevként vagy éppen Salamovként. Az utóbbi számára ez a kapcsolat az élettel egy jelentésű művészetet. amelyet Paszternak figyelembe vett a szöveg végső változatánál. A Kolimai elbeszélések még a Dalsztroj fennhatóságán is túl „terjeszkedtek”. Az író azonban nem egyedüli és nem is a legelső krónikása volt a Dalsztroj birodalmának. de a fasizmus növekvő veszélyében. Mint láttuk. Varlam Salamov mindenki mástól eltérően azonban szépirodalmi műveket írt. . minden mondatban. mintha csodálkozna. noha ő eleve leszögezte. persze. Robert Conquest tudományos elemzést írt Kolimáról. az utolsó szalmaszálat jelentette. van.

A tisztességes ember ellenben. mint önéletrajzi regénye elején írta. az általánosítást. Ebben a fantasztikus világban a halál a természetes. a háborúk és a forradalmak után minden didaktika érvényét veszíti. nem pedig események ábrázolása. de annál elemibb erejű esemény közepette. a Kolimai elbeszélések végső formába öntésekor. mint aki már nem . akikkel – az összes gyönyörű. kevés. másképp viselkedik.” De ritkák az ilyen passzusok. azt a ritmikus szöveget. hogy azok. köztük olyanokat. gonosztevő és gazember.] folyó önkiszolgálás után. „amely számomra legmegfelelőbb. rögzítésére – mert az írás folyamata a külső világ lefékezése…”. akik áldozatból magától értetődő módon hóhérrá válnak. az élet nem az. „A remény mindig a szabadság hiánya. – G. az Auschwitzban és a kolimai Szerpantyinnaján [előbb tranzit. a fordítás során alig kibonthatóan bonyolult szerkezetük legalább olyan erővel hat. akik természetesnek tartják. Az író általában kerüli az értékelést. „Ha az aljas ártatlanul börtönbe kerül. hanem – bármilyen furcsa – vegytisztának látszó esztétikai megfontolások is késztették.” Salamov tudatosan kereste „a minden feleslegestől megszabadított próza” lehetőségeit.nemcsak az élményanyag. Á. . „Hirosima után. A maga módján. Az elbeszélések irracionális világát múlttalan. Főleg foglyokat. Embereket. A művészetnek nincs többé joga az igehirdetésre. valójában azonban feszült. akkor ugyanez a priccs- szomszédjával is megeshetett. egy cseppnyi meleg mindent betöltő vágya. látszólag szokatlanul tárgyilagos írások végtelenül egyszerűnek tűnnek. hanem életmód… Az új próza önmagában esemény. azt hiszi. akiknek az életösztön maradékára korlátozódott tudatát teljesen kitölti egy falat ennivaló felnagyított képe. hogy ha egyszer őt ártatlanul rács mögé dugták. „Az új prózában”. „A remény mindig bilincs a fogoly számára”. jövőtlen emberek népesítik be. gyakrabban hamis. egy pillanatnyi pihenés. ez a gondolat ars poetica-szerűen is megfogalmazódott: „A művészet nem az élet megismerésének módja. Ha mégis leír ilyesfajta gondolatokat. aki még reménykedik valamiben. Salamov többnyire nagyon kevés szereplőt jelenít meg. csak 1938-ban 26 000 embert semmisíttetett meg itt Garanyin ezredes. arról mit sem tudva. naiv. Hóhérokat.” Az ötvenes években. olvashatjuk a Kiprejev mérnök életében. A néha szokatlanul rövid. mindenki más az állam és a nép ellensége. az én saját módszerem a világ lefékezésére. írta már a láger után. mint az iszonyú tények. Az európai irodalomhoz szokott olvasónak egy-két „kolimai elbeszélés” után talán még nem tűnik fel: Varlam Salamov új utat tört az orosz prózában. ha börtönbe kerül. azok ugyancsak a normális emberi létben szokatlan logikájukkal döbbentik meg az olvasót: „Hogy mi a különbség a becsületes és az aljas ember között?” – kérdezi például a Tanfolyam elején. humanista elképzeléssel szemben – igenis mindent meg lehet csinálni.. azt hiszi. egy magánlevélben. hogy csak ő nem bűnös. amelyekről beszámol. ritmikus.majd kivégzőláger. A remény még kevésbé. Az ember. A halál mezsgyéjén botorkáló élőlényeket. akik megbékéltek az embertelenséggel. ő is eljutott az „Auschwitz után nem lehet verset írni” adornói gondolatához.

az emberi méltóságba vetett hittel teszi le a kéziratot? Ez valami titokzatos dolog. amelyeket valaha olvastam. amikor elvitték. hogy az olvasó mégis a tisztességbe. 50. ezért halunk meg gázkamrában. a közel kétszáz kolimai elbeszélés akár egyetlen darabjának megjelenésére azonban Salamov hiába várt. 1954 júniusában még azt írta Paszternaknak: „A publikálni vagy nem publikálni kérdése számomra fontos. Hogy mindenki csak önmagára gondol. az állampolgári tisztesség egyik jelképének Salamovhoz küldött levelét: „Ezek a legkegyetlenebb elbeszélések. A legfontosabbra. sőt a hit. 30 éves volt. 1953. mert nem kapott tartózkodási engedélyt. hogy a szerencsétlenség nem viszi közelebb egymáshoz az embereket. Ami azonban a láger után történt. Miért. a mégis publikált cikkek többsége ma is megdöbbent szánalmas gyávaságával. nehéz természete. . Maga azt mondja. hogy a hosszú beszélgetésben megújulva hónapokra erőt nyerjen az élethez. Igaz. 1956 júliusában rehabilitálták. amikor a kolimai történetek szamizdatban jártak kézről kézre a Szovjetunióban. hogy tizenhat évi távoliét után. A legkeserűbbek és a legkönyörtelenebbek.remél…” Így vélekedett az Auschwitzot túlélt és az orosz íróhoz hasonlóan utána összeomlott Tadeusz Borowski is: „…nem tanítottak meg bennünket lemondani a reményről. november 12. aki publikálja elbeszéléseit. emlékek nélküli emberekkel. már közelebbi tájakon. hogy az – merészségnek vél. Azokban az évtizedekben. Újrakezdés helyett további megpróbáltatások várták. Hogy nem akadt. mire visszakerült. csak 48 órát tölthetett a szovjet fővárosban. amelyeknek alig volt kritikai visszhangja. akit másfél éves. nem tudok magyarázatot adni rá. mint a sztálinizmus mártírjait. az irodalmi élet közelségiben azonban már természetes módon feltámadt az íróban a közlés vágya. többnyire máig feltáratlan. tisztségviselői senkit sem akartak kevésbé látni.” Különös. És néhány órával a Paszternákkal folytatott beszélgetés után elutazott a kalinyini terület egyik tőzegfeldolgozó telepére. Annyi bizonyos – ezt is tőle tudjuk –. Elmehetett Borisz Paszternakhoz. amelyet – mert Kolima áldozatáról ír. Az irodalmi élet mereven távol tartotta magától. A Szovjetszkij piszatyel nevű írószövetségi kiadó két évtized alatt ugyan kiadta Salamov öt vékony versesfüzetét. aki száz és száz levéllel igyekezett benne tartani a lelket a fogságban. Van egy sor erkölcsi gát. de korántsem elsőrendű kérdés. nem az aranybányához törődött ember kétségtelen ügyetlensége. Igaz. elhallgatva. De viszontláthatta a feleségét. a szerkesztőségek. De így van. az év őszén visszatérhetett Moszkvába. Múlt. Házassága néhány hónap együttélés alatt összeroppant. hogyan következik be.” Varlam Salamov kolimai életéről legalább a művekből lehet tudni egyet s mást. a jóságba. az emberek a rongyosra olvasott szövegekkel együtt vették kézbe Frida Vigdorova újságírónőnek. amelyet nem hághatok át. hazatérése órájában meghalt a legidősebb fivére. a túlélésre.” A desztalinizáció légkörében. hogy mindennek ellenére Varlam Salamov elbeszéléseinek mélyén ott munkál a remény. karonülő kisgyerekként látott utoljára. biográfia.én gördült be vele az irkutszki vonat Moszkvába. Találkozott asszonylányával.

az Irodalmi Alap tagjának halálhírét” adta tudtul. öntudatlanul. és mindenki megkönnyebbülten sóhajtott: „Magunk között vagyunk…” Röviddel azelőtt. a Novij mir is élesen elutasította. A barátok úgy döntöttek. ahogyan anyánk méhében feküdtünk egykor. amely „Borisz Paszternaknak. mozdulatlanul hevert. Amikor a menet megérkezett a kuncevói temetőbe. hatalmas plakáton: Sztálin a Kolimai elbeszélések íróját még az utolsó útjára is „elkísérte”. Galina Voronszkaja mesélte. anyagi támogatására 1972-ben hajlandónak bizonyult rá. Néhány lapban megjelent az írószövetségi híradás. ahol egykori sorstársai igyekeztek enyhíteni a teljesen megsüketült ember lelki és fizikai szenvedésein. némán. 1973-ban Salamovot felvették a szovjet írószövetségbe. Gereben Ágnes . Az író egy moszkvai öregek otthonába került. provokációtól tartván. hogy aláírjon egy nyilatkozatot. tétova embertől: új kéziratok után kutattak. vizeletszagú menhelyi szobácskába – emlékezett Fedot Szucskov szobrász 1989 februárjában –. zavartan üldögéltek ágya mellett. élete értelmének megtagadásában sokan az utolsó „kolimai elbeszélést” vélik felismerni… A következő évben. Az 1950-es évek közepének „olvadása” kevésnek bizonyult a Kolimai elbeszélések elviseléséhez. pedig Alekszandr Tvardovszkij a lap főszerkesztőjeként egész pályáját. a gyászolók elborzadva vették észre a bajszos ember mosolygó képét a kapura ragasztott. hogy a pravoszláv egyház szertartása szerint temetik el Salamovot. a belügyi szervek még házkutatást tartottak nála: a hatalom félt a csontsovány. hogy az elborult elméjű írót átszállították egy moszkvai elmegyógyintézetbe. Ez még mindig jobb volt. Azután valaki elejtett egy félreismerhetetlen lágerkifejezést.durvasága miatt történt. Az összetört Varlam Salamov a végső csalódottság. Az összegömbölyödött fogoly tartására emlékeztetett. „Amikor beléptünk a kétágyas.” Egy másik volt kolimai fogoly. 1982. A könyvnek. aki így próbálja megóvni maradék testmelegét. január 17-én Varlam Salamov meghalt. s nem véletlen balszerencse volt. az Moszkvában. „szabadlábon” bekövetkezett: Borisz Polevojnak. a Junoszty főszerkesztőjének ígéreteire. hogy ha más látogatókat találtak Salamovnál. amely szerint „a Kolimai elbeszélések problematikáját meghaladta az élet”. amikor Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja című műve volt a tét. Még a kor leghaladóbb szovjet irodalmi orgánuma. s ami Kolimában nem történt meg vele. egészségét kockáztatva kiharcolta a publikálás jogát. a műveit azonban változatlanul nem közölték. mint az a húsz évvel korábbi közlemény. hogy „egy ismert szovjet költő távozott az élők sorából”. De ez is hazugság volt. a keserűség elől az alkoholhoz menekült.

piramis formájú. Éppen akkoriban kezdtem megérteni. mert rákényszerítette a lelkét. hogyan dőltek ki és haldokoltak lovaink – nem tudom másképp kifejezni. ritkán mutatkozott. reggelre majdnem meg is száradtak. mint az embereknek. És megértettem a legfontosabbat: az ember nem azért lett ember. Tudtam. Aprószemű. hogy a fehérneműnkig. amelyek hosszan sorakoztak egy kiszáradt ér partján. mert agyonlőttek volna. nem mondhatom. az erejükön felüli munkától. Nem léphettünk ki a próbagödrökből. A próbagödrök között csak a brigádvezetőnk járkálhatott. Később pedig. övig a földben. Az éjszaka nem volt elég arra. mint az emberek. nem tudok más igét használni. Éhes voltam és dühödt – tudtam. A parancsnokság erősen reménykedett az esőben. négyszögletű-csuklyás átázott vitorlavászon köpenyében. A szomszédos brigádokat már rég felmentették a munka alól és hazaküldték őket. Nem kiálthattunk át egymásnak. Ingünket és nadrágunkat éjjel a testünkön hagytuk. Ebből a baljós súlyból valami . mert agyonlőttek volna. hogy az eső és a hideg rákényszerít bennünket a munkára. nem többet. A munkafelügyelő. amely leginkább az embernek adatott meg. A fagyott réteget még nem értük el. hanem azért. a hátunkon lecsurgó eső hideg zsinórjaiban. a szellemét. A köves talajon nem lehetett érzékelni: egy órája ömlik. behúzódva a „gomba”i alá. vagy egy hónapja. bár a feszítővasak és csákányok könnyen behatoltak a talajba. hogy végezzek magammal. De csak még jobban gyűlöltük a munkát. hideg eső. ESŐ Дождь Harmadik napja túrtuk már az új lőteret. mert nem volt fehérneműnk. A bökkenő az eső volt. hogy azért nem végzek magammal. a verésektől – és bár mindebből ezerszer kevesebb jutott nekik. szívósabb valamennyi élőlénynél. Fegyveres őr vigyázott ránk. És némán álltunk. Haldokoltak észak hidegétől. csak mélyebb gödörben nemrég kicsákányoztam egy óriási követ. Szakadt harmadik napja. és három nap alatt valamennyien csak fél métert mélyítettünk. mert kipróbáltam életösztönömet. a köves gödrökben. megállás nélkül. amelyet mindenfelé használtak a lágerekben. titkos számítása az volt. A lovak semmiben sem különböztek az emberektől. A parancsnokság primitív. Régen átáztunk már. Hosszú napokon át vigyázva lazítgattam a rettentő súlyú kőtömböt. a silány tápláléktól. de hát azok közbűntényesek voltak és nekünk még irigykedni sem volt erőnk. s a munkafelügyelő minden este átkozódva bocsátotta le rovátkolt mérőlécét a próbagödrökbe. előbb haltak meg. hogy sikeresen szolgálja a fizikumát. hogy a világon semmi nem késztethet arra. mert csodálatosan nagy hüvelykujja van mindkét kezénii. Ritka eset: a kovácsoknak nem volt mit kikalapálniuk. mi a hatalmas életösztön: az a tulajdonság. Mindegyikünknek megvolt a maga próbagödre. Már századszor gondoltam végig mindezt abban a próbagödörben. mert FIZIKAILAG erősebb. Láttam. csak a mi brigádunk dolgozott. Egy éppen ilyen. hogy megszáríthassuk a köpenyünket.

hogyan történt. A legközelebbi szerencse a munkanap vége volt. de nyugodtan vártam. s az a szűk gödörbe beszorult. elképzeltem. és azt kiáltotta: „Nemsokára. s én előkészítettem a helyszínt. vagy valami más… És vidáman arra gondoltam. ahogyan könnyedén megmozdítom a csákányt. aki tegnap elment mellettünk az ösvényen. . s az égre mutatott. akit három év óta megpillantottunk. az óra és a perc ki volt jelölve.iii Úgy gondoltam: megmentem az életemet a lábam eltörése árán. de egész életemben emlékezem rá – hogyan tudott így megérteni és vigasztalni bennünket! Az égre mutatott. s az eső suhogása jó kísérőzene volt gondolataimhoz.nagyszerűt teremtek – ahogy egy orosz költő mondja. ahová majd a lábamat teszem. emberek szürke. Integetett felénk. hogy a testem. de egyáltalán nem a túlvilágra célzott. Akkor megértettem. teljesen esztétikus jelenség. és. elfordítottam a kő mögé beakasztott csákányt. azt mutatta csupán. szürke hegyek. A cigarettához. pontosabban néhány szippantáshoz meg elkérem a naposunk. A nap. Bőrig ázva. Eszembe jutott az a nő. korai szklerózis. nagy szívén gondolkoztam. De. nemsokára!” Boldog üvöltés volt rá a válasz. és szétzúzza a lábamat. hogy közel a munkanap vége. Ömlött az eső. következésképp az agysejtjeim sem jutnak elegendő táplálékhoz. megdicsértem magam a nyugalmamért. Soha többé nem láttam. bográcsom meg – egy háromliteres konzervdoboz – van. fiúk. szürke eső. Ez volt a természetes. hogy a nagy szerencsétlenség lassan véget érjen. nem lesz időm megérni a szklerózist. ez volt az élet. akár egy indítókart. hogy a láthatatlan nap nyugat felé hajlik. Így hát egetverő és apró dolgok keveredtek az agyamban. három korty forró leves. hogy a kis balszerencsét felváltsa egy kicsi szerencse. Köszöntünk neki. Az egész valami egységes színharmóniába olvadt össze. s hogy ennek elkerülhetetlenül meglesznek a következményei: őrület. még ha hideg lesz is. És a kő lassan megindult a gödör falán a megjelölt és kiszámított helyre. ügyet sem vetve a fegyveres őrség kiabálására. fel tudom melegíteni a vaskályhán. magam sem tudom. mint megvárnom. és… a kő lezuhan. és az idő elérkezett. Nem. valamilyen hajdani vagy jelenlegi prostituáltnak – hiszen prostituáltakon kívül akkoriban. Én pedig örökre rokkant leszek! E szenvedélyes ábránd megvalósítását pontosan meg kellett tervezni. Tudtam. ördögi harmóniába. szürke ég. félrerántottam a lábamat. Sztyepan csikkjét. semmiféle nő nem járt – a bölcsességén. hogy nem érem meg. hogy nem vagyok alkalmas sem öncsonkítónak. Szürke köves part. agyam már régóta ínséges élelmiszeradagon tengődik. fölemeltem a kezemet. három daganat – ez volt minden eredménye a jól előkészített akciónak.iv Ennek az egyszerű nőnek. valahova az égbolt sarkába. rongyos öltözetben – mindez nagyon lágy volt. Nem maradt más hátra. A kő le fog zuhanni. nagyon összeillő. és gyönyörűnek láttuk – ő volt az első nő. azon a vidéken. sem öngyilkosnak. Valóban nagyszerű szándék volt. A maga módján Goethe szavait ismételte nekünk a hegyormokról. Két kék folt. Vajon afféle agytorna volt az ilyen okoskodás? Semmiképpen sem. Odatettem jobb lábamat a fölötte függő kő alá.

Félnek a felindulásból elkövetett bosszútól – a nyomozó. de a csille egyszerűen átszökkent rajta. elítélték. közgazdászok szaktudását sem. nem törődve a fegyveres őr messziről. a szemtanúk ellen. Mindkét őr közeledett. s elváltunk. s én visszakiáltottam neki. Egy ideig még együtt dolgoztam Rozovszkijjal. mint hogy rá tudta volna vetni magát a fegyveres őrökre. mert van egy szabály. és odaszaladtam hozzá. amíg alá nem vetette magát a hegyekből legördülő. A kerekek alá dugta a lábát. mérnökök. a „gomba” alól fenyegető mozdulatával. mint ahogy az orvosok. – Beteg – mondtam nekik. Ekkor gyönge kiáltás hallatszott a szomszédos próbagödörből. még csak egy kék foltja sem lett. akinek rendkívüli szaktudását itt nem tudták felhasználni. előbb. idős agronómus. hogy nincs értelme az életnek!… Nincs… Akkor kiugrottam a gödrömből. De Rozovszkijjal szemben kár volt alkalmazniuk. és sorakozni kezdtünk. ahonnan érkezett. Bizonyos Rozovszkij volta szomszédom. A nevemen szólított. megrakott csillének. Ez bölcs szabály. távoli sípszó. Az öngyilkossági kísérlet miatt mindazonáltal eljárást indítottak ellene. – Ide hallgasson! – kiabálta – Ide hallgasson! Sokáig gondolkoztam Rájöttem. Eközben leért hozzánk az esőzaj tompította. Rab Zsuzsa fordítása . hogy az ítélet után az elítélt sohasem térhet vissza arra a helyre.

barátság. becsület – elmúlt belőlünk azzal a hússal együtt. nagy férfiöltésekkel összevarrva. A kincstári gumi sárcipők. Két kis ablakot vágtak belé meg ajtót. A zubbony kitépett belső zsebe meg dohányzacskóul szolgált Fegyának. becsvágy. Kenyeret csak két napra hoztunk magunkkal – azt majd a munkafelügyelő hoz. Valamennyien torkig voltunk már a barakk-koszttal. és húsz részre. de a sűrű leves után is maró fájdalom maradt átmelegedett gyomrunkban. minden alkalommal sírni tudtunk volna a levessel teli nagy cinktartályok láttán. fekete konzervdoboz hevert. Ugyanilyen rozsdás és megsárgult konzervdobozok hányódtak tömegével a mohafödte kunyhó körül. emberszeretet. hideg vízzel. hogy megint híg lesz a leves. a „zsinegbocskorok” nem védték meg a hidegtől sokszor elfagyott lábunkat. a porcukrot pedig bekötötte a kapcájába. hogy visszavisznek bennünket a baljóslatú. a földes padlón elkormozódott. halat. hogy alig szóltunk egymáshoz. Attól féltünk. Sírni tudtunk volna félelmünkben. zsiradékot tartottam benne. Ivan Ivanovicsnak pedig éppen kettő. ahogy a virslit kötözik át. az érkezéséig elő kell készítenünk a szállásunkat. Itt kellett laknunk és irtássávot vágnunk – fejszéket és fűrészeket hoztunk magunkkal. alig tudtuk elhinni. Hegyi terepfelderítők tanyája volt. cukrot. régóta éheztünk. Első ízben kaptuk kezünkbe élelmiszeradagunkat. Traktorkerekek nyomában talpaltunk. még csak nem is érdeklődtünk felőle. hiszen még a legkisebb munkáscsoportot sem lehet elképzelni felügyelő nélkül. A kicsi ajtón óriási fakilincs volt. Minden emberi érzés – szeretet. mint valami őskori lény lábnyomaiban. hasovány deszkákból összeróva. amely egy felszögezett autókerékdarab hurkán függött. Fegya Scsapov könnyelműen a zubbonya zsebébe ömlesztette a darát. Negyedikünk. Azt mondták. ebbe gyűjtögette vigyázva a talált csikkeket. irigység. úgy megörültünk. Odabent csupasz priccseket találtunk. ha napjában kétszer akarunk enni. Madzagdarabokkal több helyen átkötöttem. hogy az ide utazásunk valakinek a tévedése vagy tréfája. de a traktor vágta úrnak vége szakadt. a nagyvárosi éttermek kilincsére emlékeztetett. és örömünkben lassan. Hogy ki lesz az. lassan ettünk. HIDEG FEJADAGGAL Сухим пайком Amikor mi négyen megérkeztünk a Duszkanyja forráshoz. évek óta nem lakott benne senki. amitől megfosztottak bennünket hosszan tartó . A tíz napra kimért élelmiszeradagok ijesztően festettek – nem szívesen gondoltunk arra. amelyeket fülükön botot átdugva hoztak be a barakkba. és egy alig kivehető régi gyalogösvényen elértük a kicsiny gerendakunyhót. Nekem volt egy titkos kis zsákom. könyörületesség. És amikor csoda történt és a leves sűrű volt. ha reggelizni. ebédelni és vacsorázni akarunk. hogy ezt az egészet kerek harminc részre kell felosztanunk. Porcukor és kétféle dara – árpadara és „magar”. Szaveljevnak ugyanilyen zsákocskája volt. olvadó jéggel elárasztott bánya köves vájataiba. darát.

még ha több is a kudarc. mert sokszor nem sikerült nekik. hogy külön-külön kosztolunk. hogy az élet. amelyből kiderül. a legtartósabb emberi érzés. amely még csontjainkon maradt. Fegya vigyázva kifordította a zsebeit és átvizsgált minden varrást. hogy a halál cseppet sem rosszabb az életnél. még ha rosszabb is. Hol „osztás” várható aznap – egy kiló jutalomkenyér –. előre látni. ráadásul haszontalan semmiség. szerencsék és szerencsétlenségek váltakozásából áll. és nem féltünk sem ettől. megtisztogattuk. ami még lehetővé tette. Tudtuk. mi a tudományosan megalapozott élelmezési norma. örömök és bánatok. mi a pótélelem-táblázat. még a legkomiszabb is. Mégis összeszedtük Szaveljevvel a konzervdobozokat. a féltékenység és a szenvedély pedig Mars-béli fogalom lett a szemünkben. hogy ad este egy kis szívnivalót. hogy akaratunktól függ. Szaveljev és én úgy határoztunk. hogy a téli fagyban be tudjuk gombolni a nadrágunkat – felnőtt férfiak fakadtak sírva. amelyekből az élet áll. hogy a világon ezerféle igazság van… Majdnemhogy szenteknek tartottuk magunkat: – úgy gondoltuk. megadja régi adósságát. egyszerűen ostobaság lenne ilyen napon öngyilkosságot elkövetni. felforraltuk. néha rá is szántuk magunkat. Tudtuk. aztán még toljuk is a targoncákat a végeérhetetlen padlón. hogy én megértem. de minden alkalommal megakadályoztak benne holmi apróságok. Ivan Ivanovics és Fegya egybeöntötték az élelmiszereiket.éhezésünk alatt. hogy emberismeretünk semmi hasznosat nem ad nekünk az életben. aztán megenni. Megtanultuk érteni az embereket. Nem volt bennünk büszkeség. Megértettük. előre látom a másik ember tetteit? Hiszen a magam . hogy egy vödör víz kalóriája 100 gramm zsíréval egyenlő. Bennünket. kitalálni cselekedeteiket. véget vetünk-e ennek az életnek akár holnap. hogy a lágerévekkel megváltottuk minden bűnünket. Abban a csekély izomrétegben. Semmivel össze nem hasonlítható gyönyörűség ételt készíteni magunknak. sőt még rönköket fűrészeljünk és lapáttal targoncákra szórjuk a követ és a homokot. szakácstudományunk még egy egyszerű leves vagy kása elkészítéséhez sem elegendő. akár a földi jövőbe. Mi értelme van annak. hogy az igazság és a hazugság édesnővérek. önszeretet. Végtelen közöny vett erőt rajtunk. piszkos körmeivel kikapart minden kis daraszemet. mint a szerencse. az aranylelőhelyen. Megtanultuk az alázatot. saját kezünkkel. mint amilyet a szakács gyakorlott keze főz – konyhai ismereteink elenyészőek voltak. Fegyelmezettek voltunk. önzés. töredezett. mozogjunk és lélegezzünk. Megértettük. kiégettük a tűzrakás lángjaival. Az ételkészítés különleges rabélvezet. kitűnően útra készítettek a jövendőbe – akár az égi. valamit beáztattunk. elfelejtettünk csodálkozni. engedelmeskedtünk a parancsnokoknak. Sokkal fontosabb volt a tudomány. s nem kell tőle félni. hogy együnk. egymástól tanulva. négyünket. végig a keskeny faúton a mosószerkezetig – ebben az izomrétegben csak a düh lakozott. sem attól. kitalálom. Megértettük. Hol a szomszéd barakk naposa ígérte. Megértettük – és ez volt a legfontosabb –.

a veleszületett szeretet és az. mint a paraszti. azaz teljesíti legfőbb kötelességét az állammal és a társadalommal szemben. Mélységesen megrendülve mindattól. Szaveljev a moszkvai Távközlési Főiskola hallgatója volt. hiszen a lágerben a legrosszabb: ráerőltetni a magam (vagy valaki más) akaratát a másik emberre. mert félig gyermeki szervezete még nem erősödött meg. mint a többiek. hogy lehetetlen volt az ismert „fegyverfajtákat” használnunk. kiéhezett. akivel beszélek és amíg beszélek vele” – váratlan. miért üti mindenki mellette elmenőben – nem fájdalmasan. I. gyűlésekre hívják. És mi haszna annak. Az teljesíti a „százalékot”. Fegya tíz évet kapott. hogy most. amíg fizikai erőt képvisel. Az előbbi etikusabb az utóbbinál. különb. mint én. hogy nem utálta a munkát. Egészséges paraszterkölcse. Ráébredtünk még egy bámulatos dologra: az állam és képviselői szemében a testileg erős ember különb. erkölcsösebb. Fegya lelkesedett a közbűntényesek szabad életéért a lelőhelyeken. Ezért vagy két héttel kevesebb ideig tartotta magát. azért készült ki mindenkinél előbb. ezért mindenki tiszteli. hogy tudom: Ivanov gazember. földim a Butirki börtönből. a borbély. Nem fogok „rangos” ismeretségeket keresni. amikor elgyengült. gyengévé tett bennünket némely priccsszomszédunkhoz képest. amelyeknek témája távol esik a ragadós. nehéz föld kilapátolásának módozataitól a vizes és csúszós árokból. feljelenteni. A vágást a törvény tiltotta. amit látott. hogy kevéssel is beérjük és kevésnek is tudjunk örülni. aki éppúgy rab. feketevágásért ítélték el – levágta az egyetlen birkájukat. a cellából levelet írt a párt vezérének. aki nem bír kihányni az árokból egy műszak alatt húsz köbméter földet. ez az altáji siheder. Fizikai fölényének köszönhetően az erős ember morális erővé válik a lágerélet számos mindennapi kérdésének megoldásában. Egy özvegyasszony egyetlen fia volt. Mint a legfiatalabb köztünk. a csoportbizalmi. Nehéz volt neki a lelőhelyeken végzett sietős munka. Ivan Ivanovics a bányában töltött első hónapjaiban fáradhatatlanul. segített rajta valamelyest. Ivan Ivanovicshoz csapódott. Zaszlavszkij meg hamis tanú? Az a tény. nem fogok valakit. Brigádvezetői rangra sem fogok törekedni – ami lehetőséget adna. ami megakadályozta. az ugyanolyan elítéltre. a fegyveres őr. hogy a vezérhez nem . a brigádvezető. igen. Petrov spicli. abban a meggyőződésben. Tanácskoznak és számolnak vele. hogy közösködjék velük. mint én. értékesebb a gyenge embernél – annál. Megtanultuk.viselkedését vele szemben nem tudom megváltoztatni. amely egészen más volt. de üti: a napos. új kifejezést nyert Távol-Észak lelőhelyein. s akármivel foglalkozzék is. gyorsabban kimerült. a munkafelügyelő. Fegya Scsapov. mint hű komszomolista. példamutatóan dolgozott. Pál cár aforizmája: „Oroszországban az az előkelő. Morális erő – mindaddig. A ranggal bíró személyeken kívül verték még a közbűntényesek is. mindjárt a legidősebbhez. hogy életben maradjak –. a leghatározottabbhoz. baksist adni. Nem tudta megérteni. de volt a természetében valami.

pontja) két tagból állott. és aláírattak vele egy értesítést. A legfőbb ügyész közölte. hogy személyesen foglalkozik az ügy kivizsgálásával. a bányákban tehetetlenek voltunk velük szemben. külön-külön minden inget és alsót. sirályokat.jutnak el efféle hírek. hogy a barátom volt. törvénycikk. jeges talajon is sűrű erdők nőttek itt óriási vörösfenyőkből. Ezt a törvényt Szaveljev meg én iskolás korunk óta ismertük. Már addig sem értette ezt a félelmetes leszámolást. fenséges. emlékműveit. Nem sokkal a levél elküldése után az egyik „panasznapon” Szaveljevet kihívták a folyosóra. amelyben az agitáció (58. s még aznap sokáig dühödten főztük alsóneműinket a nagy konzervdobozokban. befűtöttünk. Azt hitte mindenki. mókusokat fogtunk. Sem a leningrádiak. Az örök faggyal borított föld nyáron azért fölengedett annyira. A száraz. varjakat. ez a szellemes módszer a serkéket nem pusztította el. Megbízható fertőtlenítésnek bizonyult. a verejték savanyú bűzéhez szokott. a vékony olajréteggel gyöngyházas Moszkva-folyót. mint a föld. amikor egereket. Az ügye annyira jelentéktelen volt (levelezés a tulajdon menyasszonyával). Mindegyikünk a nyűtt ruhák. Sajnos. A becses gyufaszálakat roppant gondosan becsavargatta egy darabka vitorlavászonba és még rongyokba is. több benne a kő. tanulságos példát mutatott nekünk a természet. Három tuskó már leégett volna. becsülői. sem a kijeviek. A föld csodálatos tulajdonságait később ismertük meg. még jó. reggelre a ruhák csücskére gyűltek a tetvek. nem hunytak ki és nem is hamvadtak el. három ember ha átérte a törzsüket. sem az odesszaiak között nincsenek ilyen tisztelői. Ivan Ivanovics tanácsára levetettük alsóneműnket és éjszakára beástuk a földbe. hogy be tudtuk ásni az alsóneműnket. 10. pont) bizonyítékaiul a vőlegény és a menyasszony egymásnak írt levelei szolgáltak. ez itteni talaj volt. Ezután Szaveljevet már csak egyszer hívták ki – hogy átadják neki a Különleges Tanács ítéletét: tíz év láger. meleg levegőnek szokatlanul remek illata volt. A lágerben Szaveljev nagyon hamar kikészült. ha előzőleg beássuk a földbe. Ivan Ivanovics őrizte. a tűzrakásból kivett égő tuskó fölé tartva ingünket. hogy Szaveljevet még az akkori időkben is csak száműzetésre ítélik. Gondoskodtunk arról is. Minden este két tuskót raktunk egymás mellé. Bármelyik állat húsa elveszíti jellegzetes szagát. De ezen a köves. szerelmesei városunknak. Csakugyan. csak éppen szerettük együtt felidézni Moszkva utcáit. Ivan Ivanovics és Fegya pedig még . Persze. s bár nyár volt. A tetveket elégettük. Népi módszer volt ez a tetvek ellen. s azok reggelig izzottak. Vég nélkül tudtunk beszélni Moszkváról… Felállítottuk a magunkkal hozott vaskályhát a házikóban. Mindezt a legkomolyabban beírták a kihallgatási jegyzőkönyvbe. hogy a könnyeknek nincs szaguk. Nem mondhatnám. Szaveljev „szervezete” (ugyanannak a törvénycikknek 11. olyan volt a fák életereje. hogy ne aludjék ki a tűz – hiszen csak néhány szál gyufánk volt. csak az egyik csücsköt hagytuk kinn.

hiánytalanul megkaptuk a normát – itt nincsenek körülöttünk iszákos. Ez nem annyira ijesztett. hogy vegyenek be kompániájukba és beleadtam a fejadagomat a közös bográcsba. s a meggyulladt tűzre vastag rönköt vetettünk… A darát tíz részre osztottam. legföljebb hígabban főzünk. még a hiánytalanul megkapott „takarmány” sem tudott táplálni. A húszféle. mint inkább csodálkozásra késztetett bennünket. – Egereket és madarakat fogunk. – És ha egy ideig éhezünk. jól tartva a pékség parancsnokságát. minden félelem. hogy kétszer eszünk naponta. soha életünkben nem hallott elnevezésű dara: a „magar”. mert nem bírtam elviselni ezt az újabb gyötrelmet. Mind a négyen közös egyetértésben bölcs döntést hoztunk: – napjában kétszer főzünk. Ragacsos. amely a titokzatos „pótélelem-táblázat” szerint a húst helyettesítette – rozsdás hering volt. ha törik. – Hogy álljuk majd meg. hogy ne együnk többet? Addig. és nem tudtunk arról a közismert szakácstapasztalatról. nincsenek mohó munkafelügyelők. A hal. Akkor nem értettük ezt az egyszerű dolgot. hiszen valamennyien régóta éheztünk. a dekádnak és a megszakítatlan munkaidőnek is. fellobbant a sárga láng. mint amennyi aranyport kimostam. amikor elhozzák a fejadagot? Úgy határoztunk. jóllakatni bennünket.gyerekkorukból. Csak egyet értettünk meg egészen világosan: az élelmiszer nem lesz elég. Reggel felszítottuk az izzó tuskókat. otthonról. akik minden ellenőrzés. Hiszen itt senki sem lop meg minket. ha szakad. mint a rabnak harminc porcióra osztani tíznapi élelmiszeradagját. mielőtt megkapjuk az újabb élelmiszereket? – szólalt meg Szaveljev. négyszeresére lett volna szükségünk. A fejadagok. a „gabonaszecska” roppant rejtélyesen hangzott. a legjobb élelmiszereket megkaparintó tolvajok – nincs megszámlálhatatlanul sok parancsnok. Sajnos. nyúlós kenyeret osztottak: sütésén a súlycsökkentés utánozhatatlan nagymesterei fáradoztak. fosztogatják a rabokat. A porcukorból kevesebb jutott. Megkértem Ivan Ivanovicsot és Fegyát. de az eredmény túlságosan ijesztő lett. Szaveljev követte példámat. de itt a tíznapos rendszer sokkal szigorúbban tartotta magát. Hittünk a „normában”. hogy könnyebb húsz embernek főzni. minden lelkifurdalás nélkül felfalják. A szárazföldén már régen takarodót fújtak az ötnapos munkahétnek. a kidőlt fák között irtássávot vágni. Az ötezer ember megvendégelése öt kenyérrel valószínűleg könnyebb és egyszerűbb volt. hogy kielégítse szervezetünk fokozott fehérjeszükségletét. És minden dekádban egy-két napig csak kenyéren élünk. . nem lett volna elég az élelmiszeradag. El kellett kezdeni a munkát. a jegyek mindig tíz napra szóltak. Kolimán senki sem számolt a vasárnapokkal. Háromról szó sem lehetett. Kétszeresére. És félelmetesen. a rabok pihenőnapja a vasárnapok számlájára ment. enyveskezű raktárosok. Egy csipet „hidrozsír” formájában teljes egészében megkaptuk a zsíradagunkat. Összekevertem a darámat. mint négynek. arra szolgált. – Majd szedünk bogyót és gombát – mondta Ivan Ivanovics.

langyos. Olyan sokáig folytatták kemény harcukat az életért. amelyet valami félelmetes szövevény nőtt be. ellenálltak a fejszének és agyongyötörtek minden munkást. Berija Hitlert utánozta. de túlszárnyalta őt cinizmusban. egyáltalán nem keseredtünk el és nem ijedtünk meg. azok álltak erősen. kiköbözte rovátkolt teljesítményünket és a fejét csóválta. A vörösfenyők háromszáz év alatt érték el teljes magasságukat. az örök fagy rétege felé. Mondják. mint a törmelékfa háncsa. puha moharétegen heverve haldokoltak. A láger olyan hely volt. de a munkafelügyelő hajthatatlan volt. hogy keveset végeztünk. hogy munkánk reménytelen. A norma tíz százalékát teljesítettük! Ivan Ivanovics bizonygatott valamit. . és az élénkzöld vagy bíborvörös. Így álltak bosszút mindenkin északon eltorzult életükért. fizikai erőnk pedig semmitérő. Csak az összevissza csavarodott. Az erős vihar könnyen ledönti a gyenge lábú fákat. koronájukkal egyfelé. Morgott valamit a fesztávolságról. és egy rovással megjelölte. hallatlan megkönnyebbülést éreztünk. s a felengedett föld minden hüvelykjébe azonnal belemélyedt és megerősödött a hajszálvékony gyökércsáp. messzire nyúló. A fagy minden nyáron engedett egy kicsit. csupasz gyökereik egy kövekbe kapaszkodó óriási ragadozómadár karmaira emlékeztettek. féltünk az aranylelőhelytől. minél tovább itt akartunk maradni. Elfeledtünk mindent. döntöttük a fákat. s a megfeszített munkával telt második nap vége felé kiderült. gyenge gyökereiken. agyongyűrődött fájuk semmire sem volt jó. Csak egy volt világos: visszavisznek bennünket a lágerzónába. de többet dolgozni nem volt erőnk. nem volt alkalmas épületfának még az anyagok iránt igénytelen északon sem. A mi dolgunk az volt. Sőt. újra belépünk a kapun. apró tapogatócsápok. a meleg felé. hatalmas testüket a köves talajban. barna kéreg borította őket. amelyen ez a hatalmas felirat díszeleg: „A munka becsület. ahol a fizikai munka és általában a munka gyűlöletére tanítottak. lassan növesztve súlyos. A lágerlakók legtöbb előnyt élvező csoportja a közbűntényesek voltak – csak nem az ő számukra volt a munka becsület és hősiesség dolga? De mi nem féltünk. Görcsös. rövid törzsük. a túl vaskos tuskókról. távol egymástól. újra mért. Este megérkezett a munkafelügyelő. Ivan Ivanovics lemért öttenyérnyit a kidöntött tízéves. dicsőség és hősiesség dolga”. amelyeket elkínzott a sok kanyargás a nap felé. Északon a fák fekve halnak meg. De a farakások túlságosan lassan nőttek. és bátran munkához láttunk. legallyaztuk és hordtuk a rakásba. egyesével. Látástól vakulásig fűrészeltünk. A megcsavart törzsű fák még tűzifának sem voltak jók. A vörösfenyők elzuhantak. hogy irtássávot vágjunk. hogy elkínzott. Hatalmas. amikor a munkafelügyelő belátta. hogy a német lágerek kapuira Nietzsche- idézetet írtak ki: „Mindenkinek a magáét”. fiatal vörösfenyő törzsén. Ezekből a gigantikus karmokból lefelé. fehéres hajtások: „eresztények” ezrei nyúltak. de mindez meghaladta értelmünket. vastag. akár az emberek. alacsony növésű fák.

a sápadtkék. jajgatunk. Többet pihentünk. hol a mellünk fáj. Rég fatalistákká lettünk. az erdőt. még ha életben maradunk is. Az érzéseink eltompulása árán szerzett lelki nyugalom. Kevés ilyen nap lesz. a sokórás nehéz munka. A munkafelügyelő elment. hogy megőrizzük az életünket. és öregkorunkra egész életünk csupa fájdalom lesz. az istenek akaratába. az életünket legföljebb egy nappal előre terveztük. és azok. Az erőnkön felüli munka gyógyíthatatlan sebeket ejt rajtunk. még ha aludtunk. ez ellentmondott volna a lágerbeli viselkedési szabályoknak. mint mi. és nem gyötörnek bennünket szenvedéseink. A fűrészünket ledobtuk a fűre – megcsendült a köveken – és leültünk a kivágott fa törzsére. amikor a rakáshoz. ahogy lágernyelven mondják. Reggel Szaveljevvel nagy nehezen kidöntöttünk egy hatalmas fekete vörösfenyőt. Estelente kedves kályhánk körül üldögéltünk. kinek a csúcsa. mi pedig ottmaradtunk tovább vágni az irtássávot. új farakásokat hordtunk össze. leülni az ezért járó időt a zárkában. ha megpróbálunk beavatkozni a sorsunkba. és gyorsan megöregszünk. nem tovább. utolsó percükig. hol reumás fájdalmaktól nem nyughatunk. az éhség. és Fegya Scsapov figyelmesen hallgatta Szaveljev rekedt hangját. és egyik rendelőből a másikba járunk. kinek jusson a rönk töve. Nem lett volna ildomos. Betegeskedni fogunk. többet figyeltük a napot. . Már nem nyugtalanított bennünket semmi. fiatal éveinkben csinálunk: az álmatlan éjszakák. De ezek között a rettentő jövendő napok között lesznek olyanok is. Ez jövedelmező nekik. szakadatlan és változatos testi-lelki fájdalmak korszaka. megnyomorítanak. de ezt nem tettük. nem múlik el felettünk nyomtalanul. Annyi. vagy a tolsztoji „ne állj ellen a gonosznak” felfogására – az idegen akarat mindig őrt állt lelki nyugalmunk fölött. és rendre kidőltünk. – A becsületes munkára a lágerben a gazemberek szólítanak fel. beteges öregek leszünk: hol a szívünk szúr. ahogy ezt az erdő nyelvén mondják. amennyit mindegyikünk lógni tudott a lágerben. amit most. – No – mondta Szaveljev Ábrándozzunk. visszamegyünk a szárazföldre. könnyű volt élnünk az idegen akarat hatalmában. Megmaradunk. magas égboltot. ez a „becsületes” munka. Még azzal sem törődtünk. amikor könnyebben lélegzünk. – Hát a „becsület és dicsőség dolga”? – kérdeztem. a vontatóhelyre cipeljük. Úsztunk az árral. amikor majdnem. Most már nem vitatkoztunk. a láger napirendjének. amilyenről Lawrence álmodott. akkor is parancsnak engedelmeskedtünk. mindaz. felfalják az élelmünket és élő csontvázakat kényszerítenek munkára. bár lehetőségében még kevésbé hisznek. Logikus lett volna egyszerre megenni minden élelmiszerünket és visszamenni. anélkül. Lógtunk. akik vernek bennünket. hogy egészségesek leszünk. de már nyugodtabban és közömbösebben. a kaszárnya a legigazibb szabadságra emlékeztetett. amely csodaképp ellenállt a förgetegnek és az erdőtűznek. hogy tudnánk betegségünk okát.

az csak a magunk „lehetőségeinek” határait mutatja meg. Mi Ivan Ivanoviccsal szintén érdeklődve hallgattuk Szaveljevet. amikor azt kiáltja: „Vigyázat. ami rajtad van. megtagadtam a munkát. amelyek a szépirodalmi mesék szerint okvetlenül feltételei a barátság születésének. mint a kocsiindító ember élő hangja. moszkvaiaknak. jelek közül. hogy sem a síp. csupán meghajolt előttük. az ő szülőföldjén már gyerekkorban hozzászoktak a fegyverhez. Hányszor maradhattál otthon. És Szaveljev beszélni kezdett Fegyának a moszkvai metróról. hogy zubbony vagy kesztyű nélkül küldtek ki munkára. indul!” Fegya elragadtatottan felsóhajtott. – Ez arra való. amikor a metrójáratokhoz kerestek jelzőhangot. nyilván nem voltak elég „nehezek”. – Nos hát. akkor az nem a végső nyomorúság. Olyan dolgokat is tudott. a városi csodákról. Ha a baj és a nyomorúság összekovácsolja az embereket. Fegya vadász volt. Fegya – kezdte Szaveljev. hogy csupán véletlenül maradhatunk életben. Mindnyájan tudatában voltunk. össze tudott tákolni egy egyszerű kis házikót a tajgán. Különben be kellett volna írni. sem a kürt. hogyan kell ágakkal megerősíteni az éjszakai szálláshelyet. A mi nehéz életkörülményeink. És . Fegya nem irigyelte a városiakat. fogalmunk sem volt. sem a sziréna nem fogható fel emberi füllel. egész testemmel hittem ebben a mondásban. fiatal kora ellenére tapasztaltabb volt. és vég nélkül elhallgatta volna elbeszéléseiket a technika vívmányairól. – Jól van. amelyekről nekünk. bajban nem születik barátság. hogyan kell kidönteni a fát. fizikai kitartásunkat és erkölcsi erőnket. – No. a jelzőtüzet –. Mohamed válogatott az imára hívó hangok. nem túlságosan nagy baj. Neki állt legjobban a kezére az erdei munka. de már valamikor ifjúkoromban minden bajra és kudarcra azt mondtam: „azért éhen csak nem veszünk!” Hittem. hogy az évszaknak megfelelően? – kérdezte Fegya. amelyet meg lehet osztani barátainkkal. a föld nem törődött tapasztalataival és ügyességével. hogy: „ruházat híján otthon maradt”. mesélj a metróról. a müezzin szólít imára a minaretből. Az igazi nyomorúságban csak a tulajdon lelki és testi erőnk mutatkozik meg. hogy ne kelljen felsorolniuk minden téli vagy nyári holmidat. Nem eléggé mély és maró az a keserűség. mert nem volt kesztyűd? – Nem marasztottak otthon – felelte félénken Fegya. Mindent kipróbált – a kürtöt. kiderült. – A parancsnok kirendelt utat taposni. Fegya tudott ácsolni. egyik sem volt jó Mohamednek… Másfél ezer év múlva. örülve. a metróvezető fülével olyan pontosan. Nyomorúságban. Furcsa. látod. hogy még forog az agya –. mint bármelyikünk. tudta. Hiszen egy télen készült jegyzőkönyvben nem írhatják. A hideg és az éhség tönkretette Fegya két kezét. – A mohamedánoknál. a tamburát. korgó gyomrával se törődött. ha barátságot sző köztük. Majd jegyzőkönyvet vesznek föl: az elítélt évszaknak megfelelően van öltözve… – Mit jelent.

Ha kevesebbet teljesítesz. hogy egyik nap két vájat helyett csak az egyikben dolgozzunk. Az élet. és ha túléljük. a norma pedig huszonöt köbméter volt. a gátlástalan hazudozásokra a tűzrakás mellett. amelyeket a Távol-Északon nevelnek az emberekbe. s az agysejteket ilyen egyszerűen nem lehet becsapni. Aztán megint fordítva. amikor az ember igazából haldoklik az éhségtől. Amikor mi négyen a Duszkanyja forráshoz kerültünk. Aki viszont teljesíti a normát. nem a füstöt. Megkaptuk a két kiló kenyeret. a gasztronómiai mesékre. csak rabokra jellemzően szenvedélyes viták folytak arról. sőt bűn lett volna. hiszen mahorkát évek óta nem kaptunk. a tetvek kiirtására ebédfőző bográcsainkban. mindnyájan tudtuk. hogy nem a barátság hozott össze bennünket.harmincéves koromra olyan helyzetbe jutottam. hiszen mindnyájan ugyanazt láttuk álmainkban: mellettünk hullócsillagokként vagy angyalokként elrepülő rozscipókat. élelmiszer-megvonással büntetnek: háromszáz grammot kapsz. mert a szervezet a nikotin mérgét kívánta. Szaveljev megpróbálta észre téríteni Ivan Ivanovicsot az egyik cigarettaszünetben. meg valami löttyöt napjában egyszer. – Elmondok neked egy históriát. veszekedéseinkre és egyforma álmainkra. Hárman már nem szegültünk szembe a sorsunkkal. Örökre megmérgezett bennünket észak. de a cigarettaszüneteket megtartottuk. De a normát képtelenség volt teljesíteni. Ivan – mondta Szaveljev. nem szívesen találkozunk majd egymással. – Ide hallgass. Az emlékezet mindig kész elfelejteni a rosszat és csak a jóra emlékezni. az óránkénti cigarettaszünet ellenben rendjén való. az a jó lélek persze mindenről tudott. nem is várt ránk. és mi tudtuk ezt. Párban dolgoztunk. Gyöngyélet volt! Ami a fő – a munkafelügyelő. Jó nem volt a Duszkanyja forrásnál. Messzire kellett hordanunk. Másnap a másikunk normáját teljesítettük. Az embert a felejtés tudománya élteti. nem merültek ki . mint északon mindenben. és megszárították. A BAM- lágerben. annak a meleg ételen kívül még egy kiló kenyeret adnak. az is csapnivaló volt. A cigarettaszünet a nemdohányzók szokásos pihenője volt. Minden órában megpihenni kihívás. nem is hagyunk ilyesmit magunk mögött az úton. Kitermeltük a normát. meg az egyikünk háromszáz grammos büntető-fejadagját. A tajgán a szenvedélyes dohányosok feketeribizli-leveleket gyűjtöttek. hogy vajon a vörösáfonya vagy a ribizli levele „jobb ízű”? A szakértők szerint ez is. Egész viták. Hát mi kiügyeskedtük. a hazug ábrándozásokra. s még azon felül jogot. hogy egy kiló kenyeret vegyen a kantinban. eltért a szabályoktól. De a „cigarettaszünetekhez” megtette a ribizlilevél is. a kisegítő sínpáron homokot hordtunk targoncákon. szó szerint verekszik egy falat kenyérért – és mindez jóval a háború előtt történt. Kellemetlen lesz emlékeznünk a tébolyító éhségre. A szárított ribizlilevél természetes álcázásnak kínálkozott. Egy álló hónapig így szállítottuk a homokot. Még jól is járt. csak Ivan Ivanovics dolgozott a korábbi tragikus igyekezettel. hiszen a lágermunka közben beiktatott pihenő egyébként szöges ellentétben állt a termelői morál alapvető szabályaival.

és a priccsen ott hevert a lélekmelegítője is. és sürgetett bennünket. Ez a lágerben nem így van: a halál mindennapos. a kitermelés nem csökkent.az emberei. Bejött a kunyhóba. Legrosszabb sejtelmeink valóra váltak. meglátta az ösvényről és felordított. Szaveljev talált rá. A „százados". Aztán a parancsnokságról valaki leleplezte a dolgot. – És ti? – Nekünk. néhány nap múlva megérkezett. jó kapcái voltak. csak segítünk neked. Éjszaka a kunyhótól tíz lépésre felakasztotta magát egy fa kettéágazó ágvillájába. az érzékek eltompultak. – Igen – mondta Szaveljev: Előbb Eszté. Fegyával kiugrottunk az udvarra. Az odaszaladó munkafelügyelő nem engedte. Jöjjön a százados. Fegya Scsapov meg én nagy zavarban szedelőzködtünk: Ivan Ivanovicsnak még ép. SZT-n vagy Gyű-n – tréfált fontoskodva a munkafelügyelő. amelyből Ivan Ivanovics már kifőzte a tetveket. hogy levegyük a testet. A lábunkon dögcédula! És – gyű! Nevettünk. s átlépte a küszöböt. Szaveljevet azonban megrendítette. . kedves barátom. – Nem. vonz. aztán szétterpesztette az ujjait és meglendítette a fejszét. míg az operatív csoport meg nem érkezik. Ivan Ivanovics többet nem kérdezett semmit. Döntött. minden kötél nélkül – ilyen öngyilkosságot még nem láttam. egy tartalék daróc alsóinge. kipihenték magukat. A szabadlábon élőkben a holttest mindig. Másnak is kell a hely. s vége lett a jó életnek. Rátette a bal kezét a rönkre. Itt olyan volt maguknak. Szaveljev odament a vastag. s ez csökkenti az érdeklődést a holttest iránt. Rövid tanácskozás után magunkhoz vettük minden holmiját. mint a mágnes. azaz a munkafelügyelő. ideje már tudni. A földhányáson üldögélő munkafelügyelő talpra ugrott és valami érthetetlent üvöltött. rövid vörösfenyőtörzshöz. amelyen fűrészelni szoktunk. kis zsákjai. mi a becsület. nekem is mindegy. – Mikor megyünk vissza? – Holnap már indulunk. mindenütt valami zavart érdeklődést kelt. – No. illendőségből. elővett a sarokból egy fejszét. aztán Gyű. mintha valami szanatóriumi telepen vagy gyógyüdülőben lettek volna. felzaklatta lelkének valamilyen sötét mélyét. – Talán itt is ki akarod ezt próbálni? – kérdezte Ivan Ivanovics. felismerésre késztette Ivan Ivanovics halála. egy megfoltozott vattás köpenye. mindegy. törülközője. A rönk kérge összevissza volt szabdalva. Szaveljev nem vett részt az osztozkodásban – egyre Ivan Ivanovics holtteste körül járkált. – Hát.

hogy Szaveljevet bekötözzék. sok- sok változás lesz. Fegya odaugrott Szaveljevhez. A munkafelügyelő visszavitt bennünket a lágerbe – az ambulanciára. az időjárásnak megfelelően öltözködöm…” Rab Zsuzsa fordítása . de nem törődtünk vele – most nyár van. s míg beköszönt a tél. bekötöztük a sebeit. fülsértőn üvöltött. hogy megindítsák az eljárást az öncsonkítás miatt. elolvastam. Fegya odahúzódott egy darab papírral a kezében. Fegyával széttéptük Ivan Ivanovics ingét. az alsó priccseken talán még jobb is. Fegya meg én visszamentünk abba a barakkba. Nem is lehetett mindjárt meglátni az ágak és az apró forgács között. mit irt: „Mama – írta Fegya –. ahonnan két hete olyan reménykedve és a szerencsénkben bízva léptünk ki. jól vagyok. Gyorsan elaludtam. Vállán áthajolva. Helyünket a felső priccseken már elfoglalták. Mama. szorítókötést tettünk Szaveljev karjára. mint a felsőkön. mama. s a nyomozócsoporthoz. de annak négy ujja már a fűrészporba repült. Bíborszínű vér buzgott az ujjcsonkokból. de az éjszaka közepén felébredtem és odamentem az ügyeletes napos asztalához. A munkafelügyelő rikácsolva.

Amikor egy lista alapján kiszólítottak a barakkokból bennünket – akik még nem ismertük egymást – és felsorakoztattak Paramonov átható. és akiket a lágerben megvetően „civileknek” neveztek. A lágerben nem az öltözete szerint ítélik meg az embereket. A felderítéshez alig adtak neki elítélteket. A harmadik Rjazanov agronómus volt. ha szabadok között dolgozik a szénfeltárásban. ahogy Paramonovnak bemutatkozott. a szénfeltárásra. mennyi előnnyel jár majd a számára. Mivel tilos volt tétlenül üldögélni. „Konyítok. PÁL APOSTOL Апостол Павел Amikor a rudakból tákolt. én is – nagyon örültünk. Egyikünk. mivel Paramonov. mint rokkantakat. sőt talán egy év múlva haza is térhetnek. világos tekintete előtt. a jaroszlavi Izgibin. személyi igazolványt kapnak. rabokkal. A mi átkerülésünk idején a negyven szabad munkás alig tudott összeadni két rubelt. hogy két-három hónap múlva már rendes gúnyát szereznek. talán ha öt embert. és félig megháborodva került a lelőhelyről a tranzitlágerbe. Igaz. kamenyec-podolszki mozdonyfűtő. Adam Frizorger mellé rendeltek segítségnek. volt „dögrováson”. Frizorger. Ez a foglalkozás fellelkesítette Paramonovot. sem cilinderről. óriási keresetet és sarkvidéki élelmiszer- fejadagot ígért nekik. megjárta már a tajgát. ezek is egykori rabok voltak. síkos létráról a próbagödörbe zuhanva kificamítottam a lábam fejét. Annál vérmesebbek voltak ezek a remények. Gyorsan rájött. mint a többiek. aminek mindketten – Frizorger is. egy ősz bajszú tréfamester. amit Paramonovnak sikerült kikunyerálnia. sem sarki élelmiszer-fejadagról nem ejtett szót. mégsem közülünk valók voltak. a lakatosmunkához is konyítasz valamit” – mondta Paramonov. „Szóval. nem lett olyan kiéhezett. A parancsnok egyébként nem bánt durván velünk. konyítok” – erősítette meg készséggel a mozdonyfűtő. Velünk. Persze. amikor mahorkát kellett venni. kiszolgáló személyzetet – a szénfeltárásra munkásoknak csak szabadokat vettek fel. A második egy félszemű óriás volt. Új szénlelőhelyek feltárására küldtek bennünket. . a felderítés parancsnoka. és a lágerben sem vesztette el veleszületett fürgeségét. asztalosunk. Az egyik nagy tranzitlágerben találkoztunk a tífuszkaranténban. a Volga menti Marxstadt közelében. a parancsnokság rögtön látta. „Előző életében” Frizorger lelkipásztor volt valamelyik német faluban. hogy sokáig fogok sántítani. ő roppant elégedett volt a válaszainkkal. akik éppen letöltötték a büntetésüket. márpedig Paramonov eléggé ismerte a lágert. alkoholt ihatnak. Mindenki tudta. kiszolgáló személyzetnek – ez volt minden. és együtt érkeztünk ide. „Cilinderben mentek haza” – győzögette őket folyton a parancsnok. az agronómus ruházatára. kályhás volt. A mestersége bizonyos fokig segítette. akár én. ügyet sem vetett a cafatos rongyokra.

nem is hallotta Paramonov hangját. hangsúlyozottan recsegő. sem agronómus. Frizorger olykor. A negyedik én voltam. akinek Frizorger pompás íróasztalt készített. a börtönben is. vagy jobb esetben valamilyen piszkavas. recsegő hangja volt. A mocskosszájú öreg. s ha a két fél még folytatta is jó ideig a lomha szitkozódást. Frizorger később elmondta nekem. hogy agyonlövik. Én nem voltam sem kályhás. minket pedig elvezettek feltárásra. megnyugtatta Paramonovot. a kedves Izgibin megpróbálta volna kigúnyolni Frizorgert. Egy imádság szavait mormolta. s ha részt is vett közös beszélgetéseinkben. Azt hiszem. előre kitalálva Paramonov kérdését. De Frizorgerrel egyszer sem vesztünk össze. hogy jó fele azoknak. hogy úgy rémlik. hangtalanul imádkozott. vagyis nagyon ritkán. Az ötödik nagyon furcsán viselkedett. Frizorger hangjában azonban nem volt semmi mesterkéltség. hiszen a rabok nem szeretik a vallásos témákat. De a parancsnokot ez sem lepte meg. mert nem volt békésebb ember nála. ez inkább Frizorger érdeme. A hév hamar csillapodott. hanem valahogy ösztönös. – Ez asztalos – mondta a munkafelügyelő. Frizorgert az egész szénfeltáró csapat szerette. Ilyen hangon beszélnek a színházban a fiatal színészek. A lágerben sokan igyekeznek (és nem is eredménytelenül) öregebbnek és testileg gyengébbnek mutatkozni. gyermekesen hadonászva kis kezével. súlyosabb állapotba jutottak. Sohasem bántott meg senkit. és gyakran beszélgettünk. amikor ilyen ismeretekről . hogy összeszólalkoztunk volna. Egy kerek esztendeig közös barakkban laktunk. akik megtoldották éveiket és megfogyatkoztatták erejüket. A sors iróniája. Frizorger minden reggel és este. mint amit mutatni akartak. öreges. a többiektől elfordulva és a földet nézve. mint amilyenek valójában voltak. Azt hiszem. akik öregeket alakítanak. és egyetlen eset sem volt. de élcelődéseit olyan szelíd mosoly fogadta. A veszekedések apró dolgokból kerekednek. a „méltóságot megőrzendő”. De én hamar megtanultam. hogy amikor szólították. azt gondolta. Bólintott. fél évig dolgozott rajta. a mocskolódás pillanatok alatt olyan hőfokot ér el. még maga Paramonov is. sem lakatos. perceken belül előkerül a kés. ezzel fenyegette a nyomozótiszt még a lelőhelyen. A fogadás véget ért. keveset beszélt. hogy Izgibin gúnyos nyilai lepattantak róla. De magas termetem. Ez nem mindig tudatos számítás. ha a vallásról volt szó. úgy. hogy ne tulajdonítsak nagy jelentőséget ezeknek a vad veszekedéseknek. Kuncogott és nagyon elégedett volt. meg aztán nem is érte meg a lista kijavításával vesződni egyetlen ember miatt. Fekvőhelyeink egymás mellett álltak. aki sárga irattartóholmit tartott a kezében – az elítéltek úgynevezett dossziéját. Paramonov a mellette álló munkafelügyelőhöz fordult. csak akkor. Ez ritka a rabok között a lágerben is. és két tenyerével elfödte arcát. látszik. az inkább csak a „rend kedvéért” történt. csodálattal adózott ismereteimnek néhány közismert evangéliumi históriáról – ezt lelki együgyűségében csak a hívők szűk köréről tételezte fel. de valahogy erőltetetten.

– Csodálkozik a könnyeimen? – kérdezte. most is írok. Egy ízben. Késő volt már. maga semmiben sem vétkes. A megsárgult. nem. kivárva az ima végét. gyors pillantást vetve a fényképre. hogy kiigazított. arcán valami meglepett kifejezéssel. Senkinek sem mutatom meg ezt a fényképet. – Az egyetlen lányom. hogy Frizorger szeme nyitva van. Bűn ez. nagy bűn. és átnyújtott egy töredezett. Fiatal nő képe volt. amikor én már aludtam. Csöndes. amilyen minden gyorsfényképen látható. Adam Frizorgernek egy idegen mutat rá megbocsáthatatlan bűnömre. Nem. Frizorger megkereste a kezemet és megszorította. Nagyon kedvére valók voltak ezek a beszélgetések. biztosan nem tudja a címemet. Frizorger előhúzott a zsebéből egy elzsírosodott. Egyszer. nézze – és egymás után hajlítgatta be az ujjait. vagy ki? – kérdezte. – Nézze – mondta. Paramonov lépett be nesztelenül az asztalosműhely ajtaján. Pál. hogy kiigazítsam Frizorgert. Csak neki. Nem lett volna szabad elfelejtenem. Éberen figyelt rám és hallgatott. – Mi van magával? – kérdeztem. A feleségem régen meghalt. parancsnok polgártárs – mondta mosolyogva Frizorger. az alvás ideje. Pál. Alig tudtam megnyugtatni. – Ez a lányom – mondta ünnepélyesen Frizorger. öreges sírás ébresztett fel. – A lányod. Éjszaka felébredtem és a mécs derengő. nem – mondta nevetve. – A lányom. Minden jóra fordul. Bertalant kifelejtettem. füstös világánál megláttam. Márk…” Reggelig nem aludt. amit Pál apostolról tudtam. beszélni kezdett nekem azokról az evangéliumi történetekről. Hallgattam. Márk… Elmondtam neki mindent. Nekem. parányi gyorsfényképet. – Nem. vászonkötésű levéltárcát és odaintett az ablakhoz. és attól fogva (nem sokkal lábficamom előtt) még jobb barátok lettünk. Frizorger térden állva imádkozott. ez az én bűnöm. s hallottam suttogását: „Úristen.tettem tanúbizonyságot. És fellelkesülve. – Ír? . Hat éve a komódról vettem magamhoz. igaz. Pál apostolt nevezte a keresztény vallás valódi megalapítójának és legfőbb eszmei vezérének. vagy amelyeket egyáltalán nem ismertem. – Igaza van – mondta -. tévedett. – Péter. A lányom nem ír. Hazulról hoztam. amikor csak ketten voltunk az asztalosműhelyben. repedezett fénykép színes papírral gondosan körűl volt ragasztgatva. nem kellett volna elfelejtenem ilyesmit. – Nem jól tudja. De jó. segíts! Péter. – A szégyen könnyei. Én sokszor írtam neki. Pál nem volt a tizenkét apostol között. Ismertem valamelyest ennek az apostolnak életrajzát és nem szalasztottam el az alkalmat. én vagyok az. amelyekre csak homályosan emlékeztem. Reggel korán indult munkába. amikor Frizorger felsorolta a tizenkét apostolt. este későn tért vissza.

hogy a vele való rokonságot tekintsék semmisnek. Rjazanov sokáig forgatta kezében a papírt. Frizorger ottmaradt. izgatott suttogását: „Péter. felizzítsa a szabad tűzön. hogy ment a sora. vastag vascsöveket hajlítson meg. végigdőlve a priccsen. Neked meg hogy van a lábad? – Sántítok. és ugyanabban a kályhában égettük el. és bedobtam az égő kályhába. – Add ide ezt a borítékot – és elmondtam Rjazanovnak. persze. – Hát a levél? – kérdezte bizonytalanul. a titkára – az egyik elítélt – vette át. megtöltse őket homokkal. Paramonov valahol távol volt. egyáltalán nem agronómus volt. – Megfeledkezett az öregéről? Írj nekem egy kérelmet. – No. Összegyűrtem a küldeményt. a szabadságvesztés időtartama) tudatták. hogy minden a „törvény szellemében” történjen? Vagy más oka is van? – Idehallgass. Egy hónap múlva megérkezett a levél is. Így éltünk békességben mintegy fél évig. és vezesse a parancsnok irodáját. hanem valami eszperantista. ami különben nem akadályozta abban. Éppolyan rövid volt. hát csak sántikálj. a postát Rjazanov. A lány a beadványban röviden és világosan közölte: miután meggyőződött róla. – Nem. „Micsoda gyalázat – szólalt meg. amelyek a hozzátartozókat az elítélt állítólagos haláláról tudósítják? Vagy egyszerűen azt akarta. mint a beadvány. hogy kutassuk fel. Ettől fogva Frizorger már nem titkolódzott előttem. Nem tudom. mellékelik a másolatát. Vanyuska – mondtam Rjazanovnak. miről van szó. hogy ügyesen megnyúzza az elhullott lovakat. Márk…” Rab Zsuzsa fordítása . Hallottam remegő. hogy apja a nép ellensége. – A levelet is visszatartod. Gyakran gondoltam rá. amíg volt erőm emlékezni. Engem hamarosan máshová vittek. – Iktattad már a postát? – Ugyan mikor? Hiszen most érkezett. – Mire jó ez neki? Talán be akar lépni a pártba?” Én máson gondolkoztam: minek küldte el a lány ezt rab apjának? Ez a szadizmus egy sajátos formája lenne? Mint a lágerekben dívó értesítések. parancsnok polgártárs – feleltem. Pál. – Ide nézz csak – mondta nekem milyen értesítést küldtek Frizorgernek? A borítékban hivatalos értesítés volt. esti imája végeztével. aki. sántikálj – és Paramonov kiment. megtagadja őt és kéri. mint kiderült. elővette a lánya fényképét és a színes szegélyt simogatta. hogy a lánya beadványt nyújtott be. továbbítom. amelyben Frizorger elítélttel (törvénycikk. – No. – Hiszen biztosan ír majd az öregnek is. amikor egy nap meghozták a postát.

A parancsnoknak hamarosan besúgták a mesterkedését. egy büfésnőnek a tanácsára följelentést írt férje ellen. Az egyik felcser gyógyított. amelyek megpenészedtek a raktárban. Kuznyecov a vajból egy csipetnyit beledobott a vízbe. hanem valamiről. Minden patkó. hogy még ráférne egy kis finomítás. ami ennél sokkal mélyebb. mint vízben. sokkal fiatalabb a negyvenéves férjénél. s kissé kesernyés. Kuznyecov felesége pincérnő volt az egyik minszki étteremben. A többi vajat Kuznyecov és ráverőkovács segédje megette. két kovács. két szakács. Jólelkű. csendes ember volt Kuznyecov. ami azt mutatta. Bármit készített. a másik pedig . Parancsnokunk ismerte az élet minden csínját-bínját. s kikunyerálta a parancsnoktól azoknak a vajtábláknak a lefaragott darabkáit. bizalmas barátnőjének. és mindenkinek jót akart. még ügyesebbre lehetne formálni. ha az apa meghal a fiú megszületése előtt. aki ugyanúgy kovács volt. A mesterséget már gyerekkorában kitanulta a nagybátyjánál. Ez a módszer abban az időben célravezetőbbnek bizonyult mindenféle vádaskodásnál vagy rágalomnál. Nem szimmetriáról vagy aszimmetriáról volt itt szó. Lükurgosz példáját követve gondoskodott róla. amint a neve is elárulta. két munkavezető. hanem valódi mester – sőt egy kicsit a szakma költője a kovácsoknak abból a fajtájából. s a parancsnok vajat utaltatott ki a kovácsnak. amely Mojszej Mojszejevics keze alól kikerült. bár a geológiai részlegnél nem sok kovácsmunka akadt. de semmiféle megtorlás nem követte. Kuznyecovnak az ősei is kovácsok voltak. természetesen nagyon kis mennyiségben. de még a kénsavnál is: Mojszej Mojszejevics nyomban eltűnt. nem holmi szegkovács. magán viselte a mesterségbeli tudás jegyeit. Ezek a szerszámok – fogók. de élvezhető vajhoz jutott. és minden munka. Így például elhitette a főnökséggel. ami a hagyományos edzésnél sohasem fordult elő. pörölyök – kétségtelenül elegánsak voltak. TAMARA. a kovácsunk hozta a tajgából. hogy a fúrókat keményebbre lehet edzeni olajban. Kuznyecov továbbra is bizonygatta a „vajas” edzés nagy előnyeit. s ezeket a tréfákat elnézték neki a jó munkájáért. hogy mesterük szereti a szakmáját és ismeri a mesterség lelkét. és az acélfúrók hegye enyhe fényt kapott. Mojszej Mojszejevics néha megtréfálta a fejeseket. hogy tajgai birodalmában két felcser legyen. A SZUKA Сука Тамара Tamarát. kelletlenül hagyta abba: mindig úgy érezte. A szerszámokat.v Minszkből származott. bensőségesebb. két könyvelő. A parancsnokok nagyra becsülték Kuznyecovot. ez viszont az utónevéből derült ki. minden szög szép volt. Üzemi kovács volt. akik egy rózsát is ki tudnak kalapálni. saját kezűleg készítette. kalapácsok. mint Mojszej apja. amelyekkel dolgozott. a zsidóknál ugyanis a gyerek csak akkor kapja az apja nevét – de akkor feltétlenül –. még jobbra. harminchétben. Árva gyerek volt. a szukát Mojszej Mojszejevics Kuznyecov. vésők. A törmeléket a kovács kiolvasztotta.

ha csak egyetlen szakember is pótolhatatlannak érezheti magát.nehéz fizikai munkát végzett és szemmel tartotta a kollégáját: nem követ-e el valami törvénybe ütközőt. Tamara hamar barátságot kötött mindenkivel. kikezdhetetlen. elmaradhatatlan gitárját pengetve kilépett a barakkból. Megsimogatták. koffeint – és lelepleződött. Éjszakára az éjjeliőr mellett heveredett le. kollégája pedig. A parancsnok észjárása szerint a szakembertartalékok nemcsak a pótlást tették lehetővé szükség esetén. persze. aki egy tajgai ösvényen rátalált egy farkas formájú jakut kutyára. – És a munkavezető továbbállt. hanem növelték a fegyelmet is. hogy az üdvözléseinket is alig méltatta figyelemre. megosztani ezzel az állattal. Eljött a kölykezés ideje: mindjárt első este nekilátott gödröt kaparni a sátortető alatt. aki nemrég „ünnepelte” észak- szibériai tevékenységének tizedik évfordulóját. Hamarosan kiderült. betelepedett az orvosi rendelőbe. Kaszajev munkavezető. – Hiszen ez szuka. A szuka fehér mellén horzsolás csíkja látszott: igavonó kutyának használták. csattogott a csizmája talpa az ösvényen. – Nőstény? Ja. Mojszej Mojszejevics farkasnak nézte. munkavezetők helyenként meglehetősen könnyelműen adták át a helyüket. . egy harmincéves geológus. akire szüksége volt. aki halálra rémült. Mojszej Mojszejevics feddhetetlen volt. hálásan nevetett utána. Sem jakut tanya. amint elrohant a mögötte lépkedők mellett. miután kiállította és aláírta a leltárt. Ötvenünk közül mindenki szerette volna megsimogatni. A másik kovácsnak. Ha a felcser megdézsmált valamilyen narkotikumot – kodeint. és szemügyre vette az új lakótársat. Valentyin Ivanovics – mondta nevetve Szlavka Ganusevics. megveregették sovány oldalát és enni adtak neki. akit a parancsnok Mojszej Mojszejevics „ellentételéül” szemelt ki. Ám a könyvelők. mindenesetre nem utasítottak vissza egy kupica vodkát. miért nem merte az igazi gazdáit keresni a tajgában. sarkon fordult és futásnak eredt. mi a szerepe telepünkön Kaszajevnak és Vaszilenko munkavezetőnek. Ez a Mojszej Mojszejevics volt az. Akkor legyen Tamara a neve. a szakács. A farkas azonban lehasalt. Megértette. megfenyítették és közmunkára küldték. s a farkát csóválva odakúszott az emberekhez. sem nomád szállás nem volt a környékünkön – a kutya váratlanul jelent meg a tajgai ösvényen Kuznyecov előtt. milyen fontos a barátság a szakáccsal. meg a szakmai minősítése is kiváló. A kutya ottmaradt nálunk. rájött. hogy kalapácsot fogjon a kezébe. annyira sietett. – Legyen a neve Vitéz – jelentette ki a munkavezető. megveregetni és a simogatással a saját bánatunkat elmondani. amely természetesen nyomban elillant volna. nem nyílt alkalma rá. felcserek. A kutya a farkát csóválva. még ha provokátor volt is a kínáló.

Tamara nem tudott ugatni. A kutyaólat a kölykökkel együtt magunkkal vittük az új helyre. A kölyköket mi is elláttuk volna ennivalóval. s nyilván a legveszélytelenebb. ez volt neki a legkedvesebb. mint amilyenben mi laktunk. a fürdőben. alázatoskodott. . Alig tudtuk visszahúzni. A síkülönítményeseket nem sátorban helyezték el a telepen. Vicsorgott. öreg fogaival megpróbálta elrágni a kötelet – ez egyáltalán nem az a békés jakut kutya volt. s mindig ugyanazt választotta és vette el – egy darab sózott lazachúst –. hogy a szomszédos bányából megszökött öt elítélt. Télen rendkívül ritka a szökés. ahol a raktárak. A telep lakói a szokásos közönyei. és semmihez sem nyúl hozzá sem a konyhában. Nazarov. féktelen gyűlölet forrt benne. Ez az erkölcsi szilárdság különösen meghatotta a telep sok mindent látott és sokat megélt lakóit. s most átfésülik a tajgát. akár nincs. de Kaszajev megragadta a könyökét és behúzta a fürdőbe. és rettenthetetlen dühtől villogott a szeme. a parancsnokság és a hálóhelyek voltak. lekapta a géppisztolyát. de aztán rájött. semhogy bárki is egy tiltakozó szót ejtsen – magyarázta Kaszajev munkavezető. de Tamara ebben sohasem bízott. Csak egyetlen lény fejezte ki mélységes felháborodását. Tamara. A szuka hamarosan megkölykezett – hat apró kiskutya mocorgott a sötét gödörben. hogy Tamara csak kézből fogad el ennivalót. vajas kenyeret. csóválta a farkát. akiről egyet-mást már korábban is hallottunk. Hamarosan kiderült. a legízletesebb. amelyik köztünk töltötte a telet. akár van ott valaki. de híre járta. és Tamara naponta kétszer-háromszor elszaladt a konyhára. Tamara szőre az égnek állt. Tamara elé kiraktunk a padlóra vajkonzervet. a konyha. Ebben az időben kutatócsoportunknak mintegy három kilométert tovább kellett haladnia fölfelé. és átharapta a nemezcsizmáját. Tamara sokáig nyugtalan volt. amit a szakácstól kapott. mint ahogy egyetlen jakut kutya sem. A kölyköknek kutyaólat csináltunk s áttelepítettük őket. szökevények után kutattak a tajgában. hiánytalanul megvoltak a kölykei. hogy síkülönítmény tagjai érkeztek a telepünkre. hanem a telep egyetlen faépületében. ezt mindenki láthatta. sem a sátorban. elzavarni. Történt. a különítményesek parancsnoka. Az új táborhely hét kilométerre lehetett a bázistól. megadással vettek tudomást a hívatlan vendégekről. Furcsa. hogy minden rendben van. A kutya végigszagolta a finomságokat. Szemjon Permjonov ács tanácsára kötelet hurkoltunk Tamara nyakára és egy fához kötöttük – egyszer majd csak eleszi a fene innen a különítményeseket. hozta a szájában a csontot. a szuka hangtalanul nekiugrott a legközelebbi különítményesnek. hogy lelövi a kutyát. A különítményesek feladata túlságosan komoly. s ez a gyűlölet a múltjában gyökerezett: nem most találkozott először különítményesekkel.

hogy reális erővé vált és utolérte őt. Amint mondta. amit eltakart a hó. elérte az országutat. senki nem törődött vele. ki fejszével. ha nem csak az embereket méltatja figyelemre. s ő különben is nagyszerű sífutó volt. A tuskó átfúrta Nazarov hasát és a köpenyét átszakítva a hátán jött ki. és elindultak. hogy mekkora tuskót hagyunk – magasabbak voltak a megengedettnél –. csak a hegycsúcsokat érte a napfény. de a sítalpak repítették őt lefelé. évtizedek alatt kihegyesedett tuskójának. hogy utólag kiállítsa az engedélyt annak a famennyiségnek a kitermelésére. Nazarov attól félt. bőrét kifeszítették a lóistálló falán. Két nap múlva találtak rá Nazarovra. ami kutyaprémből készült. Nazarov pedig eltűnt az erdőben. Nazarov elindult lefelé. Mielőtt elutazott. A munkavezető sietve elállta a munkások útját. hanem az állatokat is. a hegyeken át pedig rövidebb volt az út. hogy vásárolhasson egyet-mást a boltban. pénzt. Sötétedett már. Egész éjszaka ittak. Nazarov visszafordult. hanem a hegyeken át. hogy valaha egy termetes jakut igavonó kutya bundája volt. a szakadékokban már sötét volt. a száradástól a bőr kicsinyre zsugorodott. Tamarát megnyúzták. Nem a fenékig befagyott folyó medrében haladtak. Maráz László fordítása . de a kifeszítés rosszul sikerült. amely a lóistálló falán lógott. hogy meg kellene állnia. a hegyoldalban egyre sűrűbb lett az erdő. és csak másnap riasztott. De a lövésre már rohantak ki a sátrakból az emberek. Hamarosan megérkezett a telepre az erdész. ott lógott a tuskón a sífutók megmerevedett testtartásában. Vajon milyen erdei tragédiát őrzött mindörökre ennek a kutyának az emlékezete? Talán az a borzalmas emlék volt az oka annak is. lent a hágó alján. Azt mondta. hajnalban tértek magukhoz. északi kesztyűt varr belőle. szőrével kifelé. s másnap reggel készült elmenni cimborájának és a mi munkavezetőnknek a kíséretében maga Nazarov is. amely pedig a legjobb téli út a telepünktől mintegy húsz kilométerre húzódó országút felé. a bőrön látható. Az erdésznek adtak vodkát. Nazarov érezte. Néha teljesül az átok. Amikor döntöttük a fákat. golyóverte lyukak nem számítanak. s most pótvágásra köteleztek. egy hágót keresztezve. hogy üldözőbe veszik. Tamara felmordult. Öt nap múlva távozott három síkülönítményes. Tamara megrándult és elhallgatott. A másik különítményes messze járt már. senki nem hitte volna róla. akár egy csatakép figurája. ki csákánnyal a kezében. s nekirohant egy kidőlt lombos fa hosszú. Nazarov sítalpakon ment el a helyettese kíséretében. elkérte a kutyabőrt. amikor a hágóhoz értek. leemelte válláról a géppisztolyát. s közvetlen közelről egy egész sorozatot eresztett a kutyába. vagy talán a Nazarov iránti gyűlölet olyan nagy és féktelen volt mind az ötvenünkben. Könnyű munka volt. amit már több évvel korábban kivágtunk. hogy ez a jakut kutya megjelent a telepünk közelében a tajgában? Nazarov bizonnyal mesélhetett volna egyet-mást erről.

koffeinnel. hogy még tud gondolkodni. bizonygatni. az igazi emberi halhatatlanságban. A fény a költő lábára esett – mintha egy ládában feküdt volna a sűrűn egymás mellett álló emeletes priccsek egyik alsó helyének sötét zugában. kámforral. gomblyukát. piszkos körmű. és megtapogatta zubbonya gombját. Csak a vágyai nem tértek vissza. fehér ujjai a mellén hevertek. amely miatt az ember ne élhetne örökké… Az öregség csupán gyógyítható betegség. mint a festők és a költők. előbb. lesöpört róla valami szemetet. amelyek felderengtek szeme előtt. hanem költők tanulmányozták. a csupasz testére. glukózzal. Egész életében sietett valahova. amelyek betöltötték itteni életét. A nap nagy részében azok az események jártak a fejében. Es ez olyan égetően félelmetes volt. CHERRY BRANDY Шерри-бренди A költő haldoklott. amelyet bemocskoltak a legyek és még kerek drótkosárba is foglaltak. amelyet a feje alá tett. És lassan a halál előtti mozdulatok egyformaságára gondolt – arra. s a kenyér képe egyre halványult… És most másra gondolt. nagy kezefeje. hogy haldoklik. Gyakran járt a fejében. Miért is ne? Hitt a halhatatlanságban. hogy kész lett volna vitatkozni. Az egyformaság. A vaksi elektromos napot. verekedni. Azt. hogy egyszerűen nem létezik semmiféle biológiai ok. Az élet beleszállt és kiszállt belőle. a kis gödröt rajta. káromkodni. ahol gyakran kellett megmenteni az emberek életét – mesterséges légzéssel. A halál előtti mozdulatok titokzatos egyformasága szolgált ürügyül Freudnak a legmerészebb hipotézisekhez. Jólesett tudatára ébredni. az ismétlődés nélkülözhetetlen talaja a tudománynak. az ifjúság. Az éhezés keltette émelygést már rég megszokta. És ugyanilyen könnyedén és homályosan a nagy anyajegyre gondolt a barakk naposának arcán. de ott most túlságosan kevés volt a meleg. vértelen. hogy ő itt van. kinyílt a szeme. az anyajegyes arcú napos és a tulajdon piszkos körme. Sokáig élt a világban. kutatni. De erőtlen volt hozzá. És minden egyenrangú volt – Hippokratész. hogy valamennyiüknek át kell kelni a tengeren túlra. és jó. Hippokratész arca tűnt fel előtte – az ember halál előtti maszkját ismeri akármelyik medikus. hogy ellopták a kenyerét. hogy most nem kell sietni. s ha nincs ez a máig is . A kesztyűjét már rég ellopták. A halott újra életre kelt. a magas mennyezet alá erősítették. aztán újra megállt a keze. hogy ráérősen gondolkodhat. nem a gyerekkor. hogy a halál megismételhetetlen – nem orvosok. A képek. nem rejtette el kezét a hideg elől. Aztán újra megjelent az élet. Néha fájdalmasan és majdnem érzékelhetően áthatolt az agyán egy egyszerű és átható gondolat. Nagyszerű volt. haldoklott. fényes nappal lopták el. Éhezéstől felpuffadt. Időnként megmozgatta az ujjait. csőformájúra nőtt. Arra. amit megértettek és leírtak az orvosok. A költő olyan hosszan haldoklott. úgy pattogtak. Azelőtt bedugta az inge alá. hogy már fel sem fogta. A lopáshoz csupán arcátlanság kellett. de valami okból késik a hajó. gondolatai támadtak. a siker képei voltak. mint a kasztanyetta.

mint az ihlet. és kényelmesen elhelyezkedett bennük. ami éltette. De hát ki? Kinek kell ő itt és kivel egyenlő? Valami oknál fogva mindezt meg kellett érteni. Még itt sem. a szavak mégis könnyen feltámadtak. a szerelem – az egész élet könnyen belefért a versekbe. igen. a ház. Minden szó a világ egy része volt. mese. belépett. Egész elmúlt élete: irodalom volt. itt élt a szabadság szelleme. akkor örökké élhetne az ember. A versek kedvéért élt.” De ha ő már. Azokban a percekben. mint bárki. hogy megadatott neki felismerni ezt az utolsó igazságot. a versekkel élt. tragikus félreértés. a lódobogás. hogy az utolsók. zavaros szeme egyszer csak látni kezdett. mint ihlet. Rég elhatalmasodott rajta a közöny. a szikla. ő pedig egyáltalán nem fáradt bele az életbe. válaszolt . írt cikkeket. „Boldog. mégis belépett a testébe. s ő várt… és megértette. a szavak és fogalmak mágikus kutatásának műszerei. A költészet volt az az életadó erő. amikor már minden eldőlt. De csak verseiben tudott valami újat adni a költészetnek. s a költő megértette ezt. ahogy mindig hitte. valahol mélyen magában. Volt még egy útja a halhatatlanságnak. ahogy előszeretettel emlegették az ittlakók. egy-egy adott és minden alkalommal szokatlan ritmusra. álom. szemhéja megremegett és megmozdultak az ujjai – visszatértek gondolatai is. Előttük volt a láger. mint egy hatalmaskodó háziasszony. nem lehet halhatatlan emberi alakban. s csak a jelen volt valóságos élet. Mindezt nem polemikus éllel gondolta végig. A strófák most is könnyen életre keltek. Micsoda jelentéktelen ostobaság. ő nem is hívta. mögöttük a börtön. mint látjuk. jobban. s ezt ő nagyon jól tudta. Hitt abban. hogy az élet nem volt más. mint a versek. az egész életet: a munka. hogy a versei halhatatlanok. de nem maguk a rémségek. És ennek így is kellett lennie. Ez a rémségek előcsarnoka volt. agyába. s ő gyakran gondolta. Az élet magától lépett be. Most annyira szemmel látható volt. amelyekről nem hitte. Ezekhez a tépelődésekhez nem volt elég szenvedélye. a madár. testi valóságában – az alkotói halhatatlanságot már mindenképpen megérdemelte. hogy az ihlet volt az élet: halála előtt adatott megtudnia. a tyutcsevi. Ellenkezőleg. könyv. valami fontosat. hogy ez valóban így van. És örvendett. a „tranzitkában”. hanem titkon. ki látta e világot végzetes perceiben. és bár régen nem írta le. A huszadik század legnagyobb költőjének nevezték. ebben az átmenőbarakkban. és ezt mindenki érezte. ihlet. Nem voltak tanítványai – de vajon tűrik-e őket a költők? Írt prózát is – rosszat –. A rímek voltak a kutatók. A versek jelentették az egész. egyik a másik után. Ez a béke „útközbeni világa” volt. Vagy amíg el nem fárad. hiszen a versek – szavak voltak.megfejthetetlen. amikor az élet visszatért testébe. És ennek a szónak jelentése először tárult fel előtte egész teljességében. Szó szerint. egérfutkosás volt mindez az élet rossz terhéhez képest! Csodálkozott magán – hogy gondolkozhat így a verseiről. és félig hunyt. olyan érzékelhetően világos. le sem tudta írni verseit.

Erre a szerencsejegyre gyakran emlékezett a költő. nyomtalanul semmivé foszlott. A rajzolat egyforma volt mind a tíz ujján. amit nem írtak le. A tranzitlágerben volt ideje sok mindent megérteni és megsejteni. Mintha két ember lett volna jelen – aki alkot. hogy ő – két ember. kinyomtatni: hiúságok hiúsága. mint költő? Valami gyermekien naiv dolog kell. a szerencse fiának mondta a kisfiút. hogy legyen a halálában. A térkép néma volt. ami várt rá. és időnként leállítja a megindított gépezetet. És milyen kegyetlenül mosolygott az az ember. Most azon kapta magát. Most harag és irónia nélkül gondolt vissza a kínaira. hogy költőileg milyen gyámoltalanok voltak Blok utolsó versei. mint Jeszenyinében. s az egész világ valamilyen elektronikus gép sebességével száguldott előtte. aki válogat. ha nem írta is le? Leírni. mint egy költő? Igen. hogy egyszer gyerekkorában megállította a sétányon egy kínai. különösen akkor. felfelé fordította a tenyerét és izgatottan kiáltott valamit a maga nyelvén. a fák évgyűrűihez hasonló. akit szerencsés jellel jegyeztek meg. Ami megszületett és eltűnt. amikor első versesfüzetét kinyomtatták. koncentrikus körök. Hosszú órákat feküdt mozdulatlanul. Nem téved-e? Csalhatatlan-e alkotói öröme? Eszébe jutott. s ő gondosan igyekezett megérteni. Mindegy volt már neki. akár egy domborzati térképen. majd a másikat. Vagy valami szándékolt. Ujjai végén még ott voltak a tövig szívott. s akkor váratlanul meglátott a közelében valami célgömbhöz vagy geológiai térképhez hasonlót. hogy már régen nem gondolkozik semmin. amíg felfogta. végigszopott mahorkacigaretta barna nyomai – az ujjhegyeken tisztán látszott a daktiloszkópiai rajzolat. Ami nem önzetlenségből születik. Mint kiderült. valami színpadias. csendesen örült erőtlenségének és reménykedett abban. mint Majakovszkijéban. és mintha Blok ezt nem értette volna… A költő megálljt parancsolt magának. Ezt könnyebb volt megtenni itt. a költő megértette. És látván. nem a legjobb.a rímnek. Eszébe jutott. hogy meghalt. Az élet megint kiszállt belőle. mint egy színész – ez még érthető. Mellékesen: mit jelent az. Mind azt kiáltotta: engem válassz! Ne. Jó sok idő telt el. Eszébe jutott egy régi börtönbeli vita. meg a másik. csak az bizonyította. . hogy nagyszerűt alkotott. mit ábrázol. hogy meghal. Csak a semmivel össze nem téveszthető alkotómunkát érezte. aki a házuk pincéjében működő mosodában dolgozott. És örült. A kínai megfogta az egyik kezét. úgyhogy még felidézni sem merte. hogy mi a rosszabb. mi a szörnyűbb: a láger vagy a börtön – senki nem tudta igazán. A legjobb az. hogy a tulajdon ujjait látja. mint valahol Leningrádban vagy Moszkvában. aki teljes iramban meglódította a lendkereket. És aztán. spekulatív érveket sorakoztattak fel. akit a lágerből hoztak ebbe a börtönbe! Örökre megjegyezte a mosolyát. hogy most igazi verset ír. Úgy halt meg. A legfőbb. hogy megalkotta a verset. hogy még nem halt meg. megsejtett valamit abból. Csak eldobálni kellett. De vajon úgy halt-e meg. engem! Nem kellett keresni semmit.

hogy örökre feljegyezték a különleges listákra. Így feküdt. de nem érzett fájdalmat. de nem engedte ki szederjes ujjai közül az összevérzett kenyeret. Lassan. nem sírt. Harapdálta skorbut-pusztította szájával. hogy a mai levesét odaadta a szomszédjának. – Később? Mikor? – kérdezte tisztán érthetőn. Tágra nyitotta a szemét. Leleményes szomszédainak sikerült a kenyérosztásnál két napig megkapni a halott adagját. nem nézte ki magának a serclit. A falat kenyér elolvadt. Váratlanul enni kívánt. De hiszen a tenger sem távozik tőlünk mindörökre. és ez csoda volt. persze. könnyedén és lélektelenül. dagadni.. Még visszatér. A kenyéren kívül. A villanyfény kissé elsárgult és nagy furnértálcákon behozták a kenyeret. De ő már nem nyugtalankodott. a halott felemelte a kezét. mint a tenger. Estére meghalt. ha nem neki jutott. semmivé lett. Többórás dagály. egész lényével érezte a friss rozskenyér ízét és illatát. átfogta vértelen ujjaival és a szájához szorította. Nem. És ez nem elhanyagolható részlet jövendő életrajzírói számára. a fogai inogtak. A tegnapit meg ellopták. tömte. pedig még nyelni sem volt ideje vagy megmozdítani az állkapcsát. Nem tömte a szájába remegő kézzel a pótadagot – és a pótadag egy pillanat alatt elolvadt a szájában. de nem volt ereje megmozdulni. Így hát két nappal előbb halt meg halála dátumánál. hogy egy bögre forró víz volt az egésznapi tápláléka. nagyon régen. orrcimpái megfeszültek. És a költő megértette. mint mindennap. Nyomában ott az apály. Minden erejével a szájához szorította a kenyeret. tépte és rágta… Szomszédai fékezték meg: – Ne edd meg mind. hogy kezd beléáradni az erő. később. A pótadag már nem is volt a szájában. mint egy bábu. nagy nehezen felderengett. De amikor a kezébe adták a napi kenyéradagját. majd aztán megeszed. amíg fel nem virradt a reggel. És lehunyta a szemét. akik kerek tíz évre idehozták – ha most meghal! Néhány éve még száműzetésben volt és tudta. De a kenyeret régen osztották. Valakinek volt még ereje lopni. egyike a sok itteni csodának. milyen ügyesen becsapja őket – azokat.. Lám csak. igen. vérzett az ínye. szívta. Örökre?! Az arányok eltolódtak és megváltozott a szavak értelme. most nem nyugtalankodott. Újra érezte. Csak két nappal később „írták le”. Rab Zsuzsa fordítása . .

a közeli vég. ahol nyáron laktunk. Óriási akaraterőre van szükség. hogy ilyenkor mielőbb és mindenekelőtt orvoshoz kell fordulni. Ezt a bányát ma már egész Kolima ismeri. a huszárivadékról mindent el fogok mondani. ütlegekkel végződik (ilyesmi is megesett). Puskin az Anyegin megsemmisített fejezetében így jellemezte: „Mars. Arkagalába! De hogyan? A fegyenctapasztalat azt diktálta. hogy itt a vég. láttam. kartonnal. De hogyan? Ki segít? Tizenegy kilométerre volt a nagy láger – Arkagala. A sátorból vezető út túloldalán állt a felderítőrészlegek. fekete. mellünket véresre dörzsölve forgattuk a csörlőt. lábbelit nem kell húzni – minden rajtunk van fürdőtől fürdőig mégsincs erőnk. oda. abroncsként szorította halántékunkat. A széllel bélelt vászonsátrakba. De a menekvés reményében a legkisebb esélyt sem szabad elszalasztanunk – a test mondta ezt. egyben a szüntelenül felbukkanó tajgai őrjáratok és az operatív csoportok előőrspontja. kétes a siker. vaskályhákat állítottak. Ezt a vázat. De ezek a vaskályhák a „szabad levegőt” fűtötték. Kadikcsanban. És ami a lényeg: reménytelen a dolog. erőtlenül. A moszkvai orvosi egyetem egykori hallgatója – ahogy a sátrunkban beszélték. Az akarat csak az ösztönnek engedelmeskedik. amit csak tudok. Szabadulni kell innen. DEKABRISTA IVADÉK Потомок декабриста Az első huszárról. az elgyötört izmok. ahol éhesen. gonosz. A sátor belsejében felállítottak egy másik. megtapasztaltam. a józan ész. akinél a szó az ügy szolgája volt. A találékony parancsnokság felkészítette az embereket a télre. Elérkezett 1940-41 tele. felrángatva a lejtőn a kőzettel megrakott csilléket – folyt a tárna kiépítése. ahol afféle lódoktorként egy hajdani medikus dolgozott. . a híres dekabristáról rengeteg könyvet írtak. Már az első éjszakák után tudtuk. ahol a bányászok dolgoztak. Ruhát. bölcs lovag. a tető kivételével. hogy a munkanap végén felkeljünk és elmenjünk a „rendelésre”. mely talán gúnyolódással. bevonták kátránypapírral. Kadikcsanban volt egy felcserállomás. a kutatócsoportok menedékkunyhója. Bacchus és Venus barátja…” Egy hihetetlenül művelt. kolimai. nem pedig a tapasztalat. A mi részlegünk ehhez a lágerhez tartozott. és így mintegy kettős sátor keletkezett – kissé melegebb. kisebb vázat – úgy tíz centiméteres légréteget hagyva. És micsoda nagy ügyé! A második huszárról. ahogy az állatoknál. Kár a pihenést „rendelésre” pazarolni. Oda. Rabszolgamunka volt. mint a közönséges vászonból készült. A hideg megdermesztette izmainkat.

– Gyújts rá! Elfagyott. vagy Szergejnek hívják. Letettem kérésemről. A haj a táborban rangot jelent. Éheztem. Csak a diploma hiányzik. – Lunyin. Ha valakit mégsem nyírnak meg. a fagyban. Megmondtam a nevem. amelyik mindenkinél jobban – inkább. egy gyógyszeres szekrény állt és egy régi takaróból készült függöny lógott. a moszkvai olyan népség. a házakat. ahol egy priccs. Puskinnál. A takaró választotta le a fekhelyet. De Aesculapiusnak korlátlan lehetőségei vannak. Tehát Aesculapius. tudod. lám. Ugyanis mindenkit kopaszra nyírnak. Nem sajnálom. – Moszkvai. Ha diplomám lenne. Odafurakodtam a kunyhóhoz. A haj sajátos tiltakozás a lágerrendszer ellen. kissé nyirkos. és kitántorogtam a rendelőből. Nálunk a családban mindenki katona. leningrádiak – szereti felidézni a városát. – Ismerkedjünk meg. – És Bacchusszal ? – Szesz. ugye? Na. sejted. nem akartam méltatlan témával megzavarni a társalgást. . orvos lettem. megmutatnám nekik. De a doktor nem gondolt erre. Kenyérre vágytam és melegre. az ösvényeket. mint a kijeviek. Nem fejeztem be. – Tudod. az utcákat. A kéz hideg volt. „fülkévé”. rózsaszín ujjaimmal sodorni kezdtem a cigarettát. Egy kupica és kész. Kék szempár. gyere! Vállammal meglöktem az ajtót.vi Nálunk az idősebb fiút vagy Mihailnak. – Dédunoka vagyok. – Az ilyenek még inkább emlékeznek. Letartóztattak. szívtam a durva dohányt. az közirigység tárgya. – Ezt tudjuk. A geológusok rég elvonultak. hátranyúló homlok és normális hajviselet – ez utóbbi elengedhetetlen: a haj önigazolás. Hiszen egy szabad falut is ellátok. ne kéresd magad. A rendelésre az utcán várt a sor. és megszorítottam felém nyújtott kézét. – Moszkvai? – Ezt a „doktor” kérdezte tőlem. Az ott. én meg. az van. – Marsról ezek szerint lemondhatunk. A nehéz ajtó beeresztett. – Venusszal errefelé gyengén áll a dolog. – Dicső név – mondtam mosolyogva. ahol a „doktor” lakott. Pedig orvostanhallgató vagyok. és a helyiséget rendelővé alakították. – Vegyél több dohányt. Otthon a dédapámról egész könyvtáram van. és nem mertem kenyeret kérni. Bacchus és Venus barátja. – Nem egészen lágermódra alakult az első beszélgetés. Mihail Szergejevics volt. magas. Gyorsan lerészegedem. még jobban tudják… Eljártam hozzá néhány este a rendelés után. a Moszkva folyót… – Én nem vagyok törzsökös moszkvai.

Arkagala. szemem akaratomon kívül kenyér után kutatott a polcokon. igen. Szergej Mihajlovics. Nékem pedig drága volt minden óra pihenés. De arra kényszerítettem magam. a Nyikita- kaput. Arkagalába. a találkozás első percében döbbenten simogatta kezemet. – Akarod. Drága volt nekem minden falat kenyér. A főnök „kiszállását” a körzetbe pofonok. Vállat vontam. holott a lágerről. Középkorú. – Levágom és pont. Kiszeljov mindennap verte az elítélteket. Szergej Mihajlovics hamarosan kijárta. párton kívüli mérnök. hogy a harmincnyolcas év vihara elkerülte. Belementem. nemigen gondolt másokra. kiabálás kísérte. én pedig minden fájdalom és keserűség nélkül arra gondoltam. abban az időben még nem éhezett. az elválás. mint mindenki. s még a köztörvényesek előtt is nagy hangon dicsekszik. Az ő körzete. ahol Andrej Szobol író agyonlőtte magát. A büntetlenség tudata? A lélek mélyén szunnyadó vérszomj? Kitűnni vágyás a magas főnökség szemében? A hatalom rettenetes dolog. Szergej Mihajlovics. és Lunyin elegánsan lemetszette „emlékbe” az egyik percet. Moszkva. ahol Stern a német követ autójára lőtt – felidézzem Moszkva utcáinak történetét. rosszul venné ki magát. nem sértődött meg a hallgatásért. Rájöttem. hány asszony volt az életedben? Az éhhalál küszöbén álló ember képtelen ilyen társalgásba bonyolódni. ezt a Lunyin-féle ujjpercet kereste. A kadikcsani körzet parancsnoka. hogy még egy ember tűnt el az életemből mindörökre. . ütlegek. aki a szerencséje vagy a munkája miatt nem szenvedett a lágertől. és nehezen értette meg az éhezőket. Tudod. – Ha gondolod. hogy Szergej Mihajlovics túlságosan fiatal. hogy áthelyezzék a központba. De mondd csak. – Igen. a munka alól nem tudlak felmenteni. Az aranybányák gondjai Arkagalát nagy ívben elkerülték. hiszen a mi sorsunk bűn. De minden másként alakult. Amikor sok-sok év után találkoztam a feleségemmel. ahol a csörlővel végeztem rabszolgamunkát. – Ide figyelj. – A zsidók tehetnek mindenről. a század legnagyobb bűne. hogy egy műveltebb beszélgetőtársra vágyik. – Én nem is tudom – felelte rosszallóan Szergej Mihajlovics. mint bármely szabad elöljáró. nyugalomért esedeztek. – De hát hogy dolgozzam operált ujjal? – Valahogy. minden csajka leves – gyomrom táplálékot követelt. minden pihenőnap – az aranybányákban egy életre megfáradt izmaim sajogtak. melyet soha senki nem fog megírni. hogy felidézzem a moszkvai Kínai negyedet. de a fiatal sebész csak a saját szavát akarta hallani. a „sorsról” ugyanúgy vélekedik. s hogy voltaképpen milyen semmiség az elszakadás. hogy megoperáljalak? Levágom az egyik ujjpercedet. Pavel Ivanovics Kiszeljov volt.

Azt meg. hogy rosszabb lesz. a szibériai paraszt. Egészségügyi részleg. – Az egész Kolima belezeng? Én meg átadlak a bíróságnak – merényletet terveztél ellenem. sosem fenyegetőzött. Jaj. Kiszeljov a csörlő közelébe se jött. nyúlánk fiatalember. De van megoldás. Mi négyen. Kolesznyikov. Attól fogva könnyebb lett az életem. Engem hívattak az „irodára”. nyugodtan eltörheted a csörlőt vagy az emelőkart. fiúk. a munkára puskával érkezett. Idejön a Kelet- Szibériai Építkezés parancsnoka vagy valami más nagyfőnök. – Félek. megvacsoráztunk. Lassanként megtanulod. – Menj a doktorhoz! A Lunyint felváltó „doktor” bizonyos Kolesznyikov volt – szintén félbemaradt medikus. elítélik. de hogyan? Mindvégig együtt voltunk. Vronszkij és Kornyejev az ismerőseim voltak. Megmondja a főnöknek. megyünk Arkagalába. Vronszkij mérnök és én. Összetörte a bordáimat. hazamentünk a barakkba. de én kiskorú voltam. letépett egy bélyegnél alig nagyobb darabkát. Apám azt mondta a nyomozónak. a már kimélyített tárnába nem ereszkedett le. – Menj el a felcserhez. maga is elítélt. – Minden rokonomat agyonlőtték a hamis pénzért. főnök. egészen biztos áthelyezik. készültünk lefeküdni. – No lám – mondtam én –. A rendelőben az asztalnál Lunyin ült bekecsben. igazi pénz. ennek nem lesz vége. akik a csörlőnél váltottuk egymást. odafordította véres arcát. aláíratom Kiszeljovval. aki üt. a köztörvényes Ljonya Szemjonov. . forgattuk a csörlőt. nem felelsz érte. – Nos? – kérdezte vidáman. a pénzhamisító fiú a brigádomból a földön feküdt és kivert fogait köpdöste a hóba. Zelfugarov nem kelt fel. nem barátok. főnök. Lunyin fogta a papírt és elszaladt: – Megyek. ismerősök még a Fekete-tóról. ahonnan visszatértem az életbe. ott álltunk Zelfugarov körül: Kornyejev. a tolvaj kijelentette: – Csak a lágerben lehet eltanulni különböző gépek kezelését. Ljonya Szemjonov. Belezeng egész Kolima. előlépsz. akármihez nyúlsz. fogd ezt az ötszázezret. csak tizenöt év lágert kaptam. Az irodában a földet fürkészve ott ült Kiszeljov. mocskos. Kolesznyikov összehajtogatott egy darab papírt. Takarodj te rohadék!… Csak Vronszkij jelenthetett fel. Valaki bejött a barakkba. arról az útról. – Szedd össze a holmid. Ugyan mennyit adhatnak Kiszeljovért? Mentünk a munkára. feldagadt ajkát: – Nem tudok felállni. Nem volt gyáva. erre Kiszeljovot leváltják. írd meg a beutalót. és gondosan ráírta: Arkagalai láger. Zelfugarov. és a jelenlétében behúzol Kiszeljov képébe. és zárd le az ügyet… De a nyomozó tovább erősködött. – Hasonlóan vélekedtek az ifjú kolimai sebészek.

Elmeséltem neki a históriát. Heveny vakbélgyulladás – és odanyújtotta a papírt. Kolesznyikov várt rám. Azt gondoltam. Pavel Ivanovics. Gyújtson rá. a kivert fogakat nem lehet visszarakni… – Hát igen. Letörten jött vissza. – Megy Arkagalába. Pavel Ivanovics. nézze meg ezeket a jegyzőkönyveket a verésekről… Kiszeljov elhallgatott: – Mehet. kilenckor. nem. megkérdezem magát. – Megyek Kiszeljovhoz. Kiszeljov a földet nézte. de egy ilyen alkalom… – Nem. Andrejev. – Nekem meg a barátom. – Írja meg a parancsot. A te ügyedben. meg az összes többivel?… Téged nem vertek. – Akkor viszontlátásra. – Mi szél hozta erre. Majd kigondolunk valamit. Szilveszterre tartogatta. Félóra múlva visszajött. amivel meglágyítom a kérges szíveket. megértőbben kezeli a kérésemet. – Azt már nem. az operatív csoport küldte át hozzám jóváhagyásra. Szergej Mihajlovics. Kéz kezet mos. – Minden rendben. Azt mondja. Én a fogolyverésekről szóló jegyzőkönyvet hoztam. látogasson meg. – Jöjjön ide érte ő maga. Lunyin már elutazott. Tessék. Csakhogy. Engedje el Arkagalába Andrejevet. Hallgattam. – Nem és nem enged. soha. Nem hajlandó aláírni. – Azt nem tehetem. és Lunyin megint visszajött. – Hogyan? – Van egy módszerem. De úgy döntöttem. . Pavel Ivanovics. – Este mész. Én nem írom alá ezeket az iratokat. – Engem korábban vertek. – És Lunyin beült a teherautó fülkéjébe. már semmit sem lehet helyrehozni. Szergej Mihajlovics? Üljön le. Szergej Mihajlovics… Kérem. – Mi dolgod neked Zelfugarovval. Vár az autó. a feleségem igazi gyümölcslikőrt főzött. Beleegyezett. a képébe akarsz vágni. Lunyin összetépte a beutalót. – Magadra vess – mondta. Eltelt néhány nap. Az irodista kiállította az okmányt. – És Szergej Mihajlovics előadta a beszélgetést Kiszeljovval. ezzel visszamentem a rendelőbe. Az ellenségeim mindenre készek… – Így is gondoltam. hogy úgy mondjam… – A maga személyes ellensége? – Olyasmi. Átléptem az „iroda” küszöbét. mielőtt aláírnám. igaz-e a dolog? – Nem igaz. Vegye át az iratokat.

méz. véletlenül. Többé sem Kiszeljovot. Figyelj ide. – Na. sem Kolesznyikovot nem láttam. A lakásába. Elérte az éhínség Arkagalát. Láger módra. Szergej Mihajlovics folyton a lágerben sündörgött. A te dolgod. lekapta a falról kétcsövű. te is tudod. látod. – Én szívem szerint a képébe másznék. ezer szem lesi a dohányt. Amikor Kiszeljov meghallotta a lépteket. felhúzta a ravaszt. A Kiszeljov temetéséről tudósító újság kézről kézre járt. Egy fegyencnek minden jó. Olvasták. dicsekedett vele. A tolvaj az ablakhoz rohant. Szergej Mihajlovics dühöngött: – Nem vagyok én nap. ott néhány hónap múlva elpusztult. Kolima valamennyi bányásztelepének elítéltjeit megörvendeztette ez a halálhír. Száz földalatti munkásra. féltem egy falat kenyeret kérni. Kiszeljov meghalt. Ezt nem tehetem. Elüldögélsz. hurrát kiáltottak. Volt egy gyengéje: a főnökség bármely megjelenési formában megigézte. hatalom. hogy mentselek fel a munka alól. a kunyhóba. fél literje húsz rubel –. ahol élt. illetve megtehetném. milyen közel áll a fejesekhez. és persze legelőször az ötvennyolcas törvénycikkesek barakkjaiba hatolt be. – Nekem ez nem megy. élned kellett volna. mondta. élned kellett volna a lehetőséggel. töltött puskáját. Mégiscsak van Isten. Minden hatalom Istentől való. de kényelmetlen. – És mi megy? A vegyi laborban felsültem. ha-ha-ha. Az arkagalai láger szolgálta ki a bányát. merthogy nyilván unatkozol a nagy barakkban? – Unatkoznék? – Hát persze. – Előtted Gyimka dolgozott itt. Magam nem járok kenyér . Lunyin elképesztően büszke volt minden elöljáró barátságára vagy vélt barátságára. – De hát mi a főnökség? A főnökség. barátom. Kiszeljovot hamarosan áthelyezték Elgenbe. Ha a kedvében jársz. folyton fitogtatta. Mind jobban éheztem. Beszereztelek a vegyi laborba naposnak. állapodjunk meg: te eljársz hozzám. és hallgattam a véget nem érő hencegést. és Kiszeljov a puskatussal hátba taszította. Csak azt ne kérd. Zabálnivalót. minden megoldódik. éjszaka bemászott egy tolvaj. örvendeztek. A kétes értékű barátságokról órákat mesélt. Ettől a Kiszeljovtól szabadított meg engem Szergej Mihajlovics. Ültem a rendelésen éhesen. Gyere csak nyugodtan. cigarettázol. és a tolvaj után vetette magát. Érted? – veregetett vállon Szergej Mihajlovics. ha-ha-ha. a szanitécem szerez. Eladta a glicerint – két hordóval volt. A gyűrött papírost munka közben a bányászlámpa pisla fénye világította meg. hogy mindenkit felmelegítsek. Tudom. mire mindkét csőből a saját gyomrába fúródott a golyó. Hamarosan – erre vonatkozóan szigorú előírások voltak – áthelyeztek a bányába. száz bányászra ezer fős személyzet jutott. A barakkban persze nem hagynak dohányozni.

és egy összerándult testű. nem tudott kijönni a „magas” elöljárósággal. rémisztő napok jöttek. És egyszer. hogy Lunyint rehabilitálják. Olga Petrovna? Ivászatra is hívtak. gyűlölte a talpnyalókat. 1948-ban én voltam itt a sebészeti osztályvezető felcsere. Megvártam a kenyeret. ne tudnál kenyeret szerezni? Figyelj. kiharcolta. aki az osztályt vezette. főként közelről. és hátrament kezet mosni. Még hogy te. Vissza kellett térnie Északra – legalább három évre. s kerülte Scserbakovot. üdvözöltem. Egyetlen hibája volt Rubancevnek. szabad ember. A körmök egymás után koppantak az üres lavórban. Ebből én nem kérek. Ezt az asszonyt gyönyörűnek láttam. Ritkán láttunk asszonyt. – Elmegyek. vidd ki ezt a lavórt. Beleszeretett Szergej Mihajlovicsba. – Tegnap féllavórnyi körmöt dobtam ki. Szóval. a Dalsztroj igazgatójához. és hozzáment feleségül. diplomát szerezzen. Nyikisovhoz. párttag. Szergej Mihajlovics. de a Kelet-Szibériai Építkezést nem sikerült otthagynia. – Szörnyű ez a zsidó pereputty. a moszkvai egyetemen letehesse vizsgáit. agilis. régi lágerlakó. A függöny mögül előtűnt egy női arc. otthagyta Edit Abramovnát és követelte. szólsz Nyikolajnak. hogy a háború alatt idő előtt szabadon bocsássák. a hízelgőket. a szanitécnek. bár soha többé nem láttam. aztán visszamentem a barakkba. Elment Magadanba. A láger az láger. szinte szemtől szembe. tovább vitte az ügyet Moszkvába. az olcsani bánya szerződéses ápolónője. Ínséges. akinek hamvas.után. hogy helyezzék át a férfit Olcsanba. Beledobta a fogót a lavórba. ő a barátod? Róla meséltél? – Nem – felelte Szergej Mihajlovics. beállítottam a rendelőbe. aki nemcsak három napra jött ide a háború után. amikor nem bírtam tovább az éhezést. Szergej Mihajlovics észrevett. hogy váljon el tőle. ha kenyérre lesz szükséged. összeállt vele. elérte. – Nyikolaj – szólt a belépő szanitécnek –. Meghajoltam. katonaorvos volt. kiharcolta. mit mondott ma a főnök felesége. tapasztalt férfiú. Mivel jól kijött a főnökséggel. bájos arcára most is emlékszem. visszakapja állampolgári jogait. kilincselt Szergej Mihajlovicsért. őrnagyi rangban. mert egy elítélttel folytat viszonyt – ilyen esetekben ez bevett büntetés –. Szergej Mihajlovics ült a széken. Edit Abramovnát otthagyta. – Jó napot – szólt csodálatos mély hangon. s amikor kizárták a pártból. Edit Abramovna volt. mocskos ember elfagyott ujjairól tépdeste le csipesszel az elhalt körmöket. Lunyin kinevezése valóságos villámcsapásként ért mindenkit. a kolimai egészségügy . A nő. az immár diplomás Lunyin váratlanul jelentős megbízást kapott: a bal parti Debin településen működő központi rabkórház sebészetének vezetője lett. és hozz neki – felém biccentett – kenyeret. Rubancev sebész ugyanis. Amikor a dekabrista ivadék megszerezte diplomáját. – Szerjozsa.

lépésről lépésre mindent rendbehoztunk. Lassan. Rubancev rájött az igazságra. amit csak a hatalmas kétemeletes épületben találtak. rágalmazó léhűtők voltak a munkatársai. és nem is titkolta. a régi gazdák. – Miért viszed el az alkoholt a szekrényből? . és Edit Abramovnáról mesélt. nem pazarolták a drága alkoholt. Fejébe szaladt a vér. A felcsertanfolyam elvégzése után. Sokan szent kötelességüknek érezték. és amikor a háború után egy évvel a katonai álcázás egyik szakértője leselejtezte – a hegyek között is több száz méterről meglátni –. hogy helyezzék át Magadanba. A kórházat különféle foglalkozású rabok – köztük az orvosok – vitték. távozóban kitéptek minden vezetéket. hogy diplomájukért segítségnyújtással fizessenek. akik. A kolimai ezred. És bár javában folyt az iskolaév. az ajtókat összezúzták. Rengeteg utánjárás után néhány hónap múlva sikerült a fiát egy kollégiumban elhelyezni. mindig elvörösödött. A csonkolásos műtéteknél mindennapossá vált a sebfertőzés. elkergette a léhűtőket és harácsolókat. Scserbakov előkerestette Rubancev régi kérvényét. rabkórház lett. melyekre az elítélt ápolónőket és takarítónőket is meghívták. A kezelőben is elkezdődtek az ivászatok. Kérvényt nyújtott be. Félrészeg főnökök járkáltak fel s alá az osztályon. a fenyegetés és büntetés – mindez jó volt az elítéltekkel. Alekszandr Alekszandrovics Rubancev elutazott. „karrieremnek”. a volt elítéltekkel. de nem az ideszerződött. Rubancev távoztával a léhűtők vérszemet kaptak. örült sikereimnek. a hajdani kolimai ezred székháza volt. Rubancev higgadtan végezte a dolgát. A láger nyugalmát veszélyeztető akciókról rögtön értesítették Scserbakov vezérkarát Magadanban. A káromkodás. a klubteremből kihordták az összes bútort. csövet. Szemem előtt született meg a kórház. Egyébként cigarettával kínált. Scserbakov nem szerette a fölös udvariaskodást. s a sebészeten rendben mentek a dolgok. többszörösen kitüntetett frontsebésszel szemben. korábban nagy ívben kikerülték a sebészeti osztályt. ott kellett hagyni mindent… Lunyinnal a lépcsőn találkoztam. felcserek gyűltek itt össze. Szóval állt a bál. és elégették a kazánban. 1946 végén jöttem ide betegekkel. A falakat átlyuggatták. és áthelyezte az orvost Magadanba. Már a harmadik napon murit rendeztek a műtőben – a sebészek alkoholját megkóstolta Kovaljov főorvos és Vinokurov kórházparancsnok is. Korrupt gazemberek. A kolimai ezred orosz módra távozott. mivel féltek Rubancevtől. Az elítéltek éber ellenségeként ideszerződött okos Rubancev mindent tisztán látott. ők segítették a gyógyítást. kilencven kilométerre Debintől. Ha zavarban volt. és hamarosan rájött. akik a lehető legjobban akarták végezni a munkájukat. A kórház az én kórházam volt. Az áthelyezést szóban megtagadták. hogy a politikai eligazításon becsapták. Olyan orvosok. ahol középiskola működött – volt egy iskolás fia.parancsnokát.

– Gyáva! – kiáltotta Lunyin. disztrófiás betegeké. a legyengült. Néha. hogy szálljon ki egy bizottság Magadanból. amikor kicserélődött a kórház vezetősége. Három helyett csak másfél évet kellett dolgoznia. Pevek faluba. hogy túlélik a műtétet. kértem. hála Isten. A dekabrista ivadékkal Moszkvában futottam össze. és látom a bájos női arcot. megfulladt. Lunyin minden értekezleten Rubancevet gúnyolta: – Egyetlen fekélyest sem operált. hogy a kórház ambulanciáját vezessem. hogy Edit Abramovna még egyszer kijárta. Én pedig egy év múlva. A fekély rabbetegség volt. nem kell. a fakitermeléshez. Nem üdvözöltük egymást. – Rubancev. Eszembe jut a múlt. Szergej Mihajloviccsal együtt ment a Csukcs-félszigetre. Mind a tizenkettőt megoperálta. és Edit Abramovna a vízbe vetette magát. és mind a tizenkettő meghalt. felriadok éjszakánként. „Rossz a háttér” – mondogatta Alekszandr Alekszejevics. de a kerületi belügyi osztály illetékese lebeszélte őket: már nem harmincnyolcat írunk. a Pevek folyóba. eltűnt. A mulatozás folytatódott. A kórház orvosainak eszébe jutott Rubancev tapasztalata és irgalma. – Szergej Mihajlovics. hogy Lunyint a Kelet-Szibériai Építkezésre helyezzék. Engem átirányítottak az erdőbe. Rubancev tényleg nem műtött gyomorfekélyes beteget. hallom a mély hangon feltett kérdést: „Szerjozsa. Beadványt írtam. elpusztult. Csak tizenhat év múlva tudtam meg. s még sebésznek mondta magát! Nem először vetődött fel a kérdés. – Pofa be – intett le az ápolónő. s nem volt remény. Itt került sor az utolsó beszélgetésre. és a belgyógyászatról áthozatott tizenkét beteget. és Lunyint eltávolították a Kelet-Szibériai Építkezésről. így nem szabad dolgozni. – Te nem fogsz engem kioktatni. Megérkezett a bizottság. A bányába akartak küldeni. letaglózott Lunyin viselkedése. amikor nem hatnak az altatók. visszatértem a fakitermelés egészségügyi szolgálatából. az utolsó magyarázkodásra. Szergej Mihajlovics pedig úgy rendelkezett… Elképesztett. ő a barátod?”… Osztovits Ágnes fordítása .

elborzadt ezeknek az embereknek. a frontról. kilométerről. csupán egy jegyzőkönyvben rögzítve. közvetlenül a háború után valahol hozzájutott. Kolima túlontúl nagy terhet rótt a frontsebészre. Dukcse rabkórházaiba. hol kezdje. majd megkezdődött a kihajózás. De valamit mégiscsak tenni kellett. hanem e föld igazi gazdáit: elítélteket. egyiket a . A szagokat éppúgy megőrzi az emlékezet. helyben. Nem tudta. A sebész egyre Ragyiscsev tábornok szavait mondogatta. Nemrégiben települt át oda a kórház. A gőzhajó különben nem vendégeket szállított. ezeknek a szörnyű sebeknek láttán. A legsúlyosabbakat otthagyták. A szanitécek leszedték a kocsiról a betegeket. emberi rakománnyal a fedélzetén. a genny mindenhol ugyanúgy bűzlik. nem kellett volna az ötszáz kilométeres övezeten túl menni. hogy a „könnyű esetek” a szállíthatók.” Kubancev elveszítette a fejét. Később egész életében emlékezett a szagra. Az ember azt hinné. hogy feltétlenül szükség lesz az exhumálásukra. véget ért a hajózási idény. Kubancev. A városban tartózkodó összes teherautót kivezényelték Nagajevóba. és jeltelen tömegsírokba temették. A betegek közül a közepesen súlyos állapotúakat Kolima bal partjára. de még élő foglyokat szétosztották Magadan. Megérkezett a teljes városi vezetés. hogy első kolimai betegeinek sebszagát érzi. milyen parancsot adjon. hogy elolvassa őket: „A fronton szerzett tapasztalat nem tudja felkészíteni az embert a lágerhalál látványára. a lehorgonyzó „Kim” fogadására. Ola. mint a verseket vagy az emberi arcokat. Ennek a lágerbeli gennynek a bűze mindörökre megmaradt Kubancev zsigereiben. Kubancev egész életében úgy hitte. A sebész tudta. és a halál mindenütt egyforma. A központ szirénájának hangjára az öböl ötszáz kilométeres körzetében az aranybányák valamennyi szabad kocsija üres platóval megindult Magadan felé. Hát nem. A legsúlyosabb állapotban levő. Ha a Kim gőzös egy évvel korábban érkezik. Ez volt az utolsó járat. Szívta a cigarettát. A kikötőgátat sorkatonák és hivatásos alakulatok vették körül. akik jobban vannak. akik útközben meghaltak. és hordágyon egymás után a sebészeti osztályra szállították őket. Valamennyi Magadanból érkező kocsin voltak olyanok. aki most érkezett a hadseregből. Magadanban negyven fokos fagy fogadta a vendégeket. A sebészet összes folyosóját ellepték a hordágyak. mindenki kivonult a kikötőbe. a 23. majd a temetőbe szállították. A halottakat a partra dobálták. a sebészeti részleg vezetője. a Központi Rabkórházba szállították. Armany. JÚDEA HELYTARTÓJA Прокуратор Иудеи Ezerkilencszáznegyvenhét december ötödikén a nagajevói öbölbe befutott a „Kim”vii gőzhajó.

jól megszedik magukat. ha olyan nap adódott az életében. már tíz éve itt vagyok. Mégiscsak családos ember. Miért éppen Kubanceven állt volna bosszút balszerencséje miatt?… Braude tehát utasításokat adott. Braude szaratovi volt. nem tett neki keresztbe. és mi még az elejét se ismerjük. Braude volt. ahogyan Braude mondta vagy a fagyási sérülés. – Most aztán nem fogunk unatkozni – örvendezett. háromezer elítélttel a fedélzetén. önfeledten élt. az összes ápolónővérre. Noha ok nélkül váltották le a tisztségéből. az egykori fogoly sebész. egyetlen vágást sem ejtett. Mindezt el kellett felejteni és Kubancev. én már ismerem ezt az egészet. – Kubancev nem rossz fiú ugyan. hogy segítsek. így is tett. emberi rakománnyal. szitkozódott. Kényszerítette önmagát a feledésre. Útközben a foglyok fellázadtak. Frontsebész! Ott csupa utasítás volt. Hogy mi a harmad.másik után. felesége. ráadásul német nevű. iskolás fia van. Braudénak meg mije van? Mögötte tíz év láger. Három sebész kezdett operálni egyidejűleg. mintegy érdemei elismeréséül. és a verkli beindult. vagyis ismerte a lágerbeli szerelmeket. a híres Krause ígéretes tanítványa. megváltozni már nem tudott. – Alekszej Alekszejevics – szólalt meg valaki Kubancev mellett. előtte meg az igencsak kétséges jövő. és érezte. akit most váltottak le tisztségéből a felső parancsnokság külön utasítására. séma és parancs – most nesze neked. amikor egyetlen műtétet sem végzett. mint kemény akaratú. magas illetményt kapnak. – Amputálunk. a felcserek kezet mostak. Meg tudta mondani az aljasabb parancsnokok . a szívbetegeknek gyógyszert csepegtettek. A feldúlt Kubancev átengedte a parancsnoki helyet.és negyedfokú fagyás. Ezerkilencszáznegyvenhét december ötödikén a nagajevói öbölbe befutott a „Kim” gőzhajó. – Engedje meg. ki kivel élt együtt az elítéltek közül. vágott. már Kolimára vezénylésének legelső napján megtudhatta. tudta. az orvosoknak. hogy asszisztáljanak. Tizenhét évvel később Kubancev pontosan emlékezett valamennyi elítéltből lett felcser nevére. A tisztek élelmiszercsomagot. ellenkezőleg. ahogy Kubancev kifejezte magát. A szárazföldre költözöm. Szerette a sebészetet. csakis amputálunk – morogta maga elé Braude. Kolima… De Braude nem volt rossz ember. Ma elhatározta: itthagyom a kórházat. fegyelmezett ember. nem tudja. az eleven élet. ezt végre is hajtották – negyven fokos fagyban. észrevette Kubancev riadalmát. De lassan vége a mesének. A harminchetes év azonban derékba törte a sorsát. s noha a töprengés perceiben gyakran gyűlölte ezt az alávaló önfeledtséget. a felcsereknek. hogy elveszíti önuralmát. és a parancsnokság úgy döntött. Más felcserek injekciót adtak. állítólag szenvedett. ennek az osztálynak a korábbi vezetője. hogy az mennyire hálás neki. nem gyűlölte az utódját. de elveszítette a fejét. milyen parancsot adjon a szanitéceknek. csupán mert Braude valamikor elítélt volt. érezte. hogy vízzel árasztja el az összes börtönt.

Egy valamire nem emlékezett csupán. a „Júdea helytartója”.rangját. Gereben Ágnes fordítása . a háromezer megfagyott elítélttel. Abban Poncius Pilátus tizenhét évvel később nem tud visszaemlékezni Krisztusra. a „Kim” gőzhajóra. Anatole France-nak van egy elbeszélése.

és néztem a kenyeret. Geológusmérnök volt. és leültünk a régi fejtés palánkjára. lefeküdni a priccsre. Külső. Lám. akikkel együtt érkeztünk ebbe a világba. Nadrágszára felcsúszott. Nem sértődtünk meg. – Velem? – Igen. sőt némi büszkeséggel figyeltem a lábát – lám. amely enyhe halzsírszagot árasztott. Barátság nem szövődött köztünk. hogy járkáljunk. egy zárkában ültünk. Sesztakovot a „Nagy Földről”viii ismertem. csak egyszerű ismeretség. – Beszélnem kell veled – mondta Sesztakov. azokat. Én is csak álltam. mint minden más érzésünk. Belül minden kiégett. mikor lesz annyi erőm. a butirki börtönből. Szóval. azaz irodai munkára vitték. istállóba kerülniük – ott nem volt az a sokórás. . és előtűnt kockás zoknija. nehéz fizikai munka. minden mindegy volt. akiknek sikerült irodába. arra. de csak álldogáltam az élelmiszerbolt ajtaja előtt. – Gyújts rá – szólt Sesztakov. a friss kenyér édes. Csak valami külső inger tudott kizökkenteni minket a közönyből. kuncsorogjunk… Csak az ismerősöket irigyeltük. Nem volt erőnk érzésekre. Nekünk a boltban semmi keresnivalónk. egy igazi gyufát… Rágyújtottam. rászórt némi durva dohányt. Ebben a boltban csak „közönséges” törvénycikkek alapján elítéltek vásárolhattak. A bányában ő nem a fejtésen dolgozott. súlyos illata csiklandozta orrunkat. kórházba. nyilván mindenért meg kell fizetnie. valamint a „nép barátai” közé sorolt visszaeső bűnözők. nem tudtam. nem pedig belső erő. aki nem kapcát hord. És ekkor megszólított Sesztakov. Sesztakov pedig vidáman lóbázta új kincstári bakancsát. – Menjünk tovább – ajánlotta Sesztakov. Ez a szerencsefia észre sem vette moszkvai ismerőseit. Remegett a föld alattunk a halk robbanásoktól – készítették elő a talajt az éjszakai műszak számára. szürkén és észrevétlen. legfeljebb egy napra előre terveztünk. amelyet valamennyi kapu oromzata a dicsőség és hősiesség dolgának hirdetett. azokat. Aki korpa közé kerül stb. de nem tudtuk levenni a szemünket a csokoládészínű veknikről. kiüresedett. Elmentünk a barakkok mögé. még a világ is forgott velünk. Kis kövek pattogtak a lábunknál. van egy ember a mi részlegünkben is. meggyújtott egy szál gyufát. érdeklődjünk. és odanyújtott egy újságpapírfecnit. Az én lábam rögtön elnehezült. mint a madarak. geológiai kutatásra. eltéríteni a lassan közelgő haláltól. A TEJKONZERV Сгущенное молоко Az éhségtől irigységünk tompa volt és erőtlen. most is – be akartam menni a barakkba. Őszinte lelkesedéssel. hogy bemenjek a barakkba. hogy könnyebb munkát keressünk. egyedül Sesztakovot irigyeltük.

de Sesztakov sem jut el oda. elfelejtődött. vagy kenyérre kenni. – És a tengernél? Átússzuk? – Mindegy. Fájt a gondolkodás. – Hát. téged is. – Ki mondta ezt? Tényleg. behunytam a szemem. Elviszlek. A lényeg. – Ne félj. Felgyűrtem a nadrágomat. Visszamentem a barakkba. De gondolkodni kellett. – Jó. nem. az írott szónak nem hittünk. Minden. „Jobb állva meghalni. hogy a lélek munkájának fizikai jelei vannak. mint én. a sűrített tej. tejkonzervet. Okvetlenül erőt kell gyűjteni. Hozok neked… konzerveket. vagy belekortyolni a dobozba. hal. – Helyes. – Akkor? – Van térképem – szólt bágyadtan Sesztakov. – Fogom a munkásokat. és megmutattam lábszáramon a vörös sebeket. meghalni nem akarok. Benne vagy? Mindezt közönyösen. mások életével. és elmegyünk Csornije Kljucsiba – tizenöt kilométer ide. tudom az utat. lefeküdtem. lassan enni. Így nem tudok élni. Életemben először éreztem. hogy forró vízzel felhígítva megissza az ember. Megmarad a zoknid. hogy belevágjunk. aki képzettségének megfelelő munkán helyezkedett el. jó. Nem hogy én nem. amit olvastunk. zöldség… De a legnagyszerűbb a tej. tejet. – Az erdőben majd meggyógyulsz – mondta Sesztakov – a vadgyümölcstől. – Holnap – mondtam a boldogságtól szinte fuldokolva –. a skorbut nyomait. miként sárgul meg a fehér massza. És kijutunk a tengerhez. – És Sesztakov elment. De miért hazudik? Legalább annyira tisztában van a dologgal. – Hogy látod te mindezt? – Nyilván meghalunk – mondtam. és mindegyik legalább ötszáz kilométer. és hirtelen megrémültem Sesztakovtól – az egyetlen közülünk. Ki rakta oda és milyen fizetség fejében? Hiszen mindenért fizetni kell. hogyan kristályosodik ki a cukor a doboz falán. nagyon helyes. hogy felidézzem. figyelni. – Csak előbb jól kellene laknom. – Nem a zokniról van szó – tiltakozott Sesztakov és mutatóujját végigvezette a horizonton. Kanállal kell enni. ki mondta? Ismerős mondat. Nehéz volt gondolkodni. – Benne vagyok – mondtam kinyitva a szemem. a vitaminoktól. Lesz nálam engedély. Lehunytam a szemem és gondolkodtam. De nem volt erőm. hadarva adta elő. Tudok szerezni… Sokféle konzerv van a világon – hús. . persze hogy nem. A tengerig három út vezet innen. Persze nem úgy. Mások vérével. Csak úgy önzetlenül magával visz? Nem. ki és mikor mondta ezeket a szavakat. nem halsz bele. mint térden kúszva élni” – szavalta ünnepélyesen Sesztakov. Van térképem. gyümölcs. A legkevésbé sem akartam erre gondolni.

Sesztakov mindent értett. éhes álmomban Sesztakov konzervjét láttam: csodálatos tégely felhőkék címkével. Vagy már ott. hamarosan máshová helyezték. meggondoltam magam. és nézte. akár a Tejút. a sűrített tej… Elaludtam és nyomorúságos. Könnyedén felnyúltam az égig. hogy megosztom vele a tejet. Egy hét múlva szöktek. A szökésért külön büntetést nem kapott. Irodai munkájáért a mi vérünkkel. A hatalmas. ezer helyen ki volt lyuggatva. érdeklődésük a másik étke iránt tökéletesen önzetlen volt. Menjetek nélkülem. Pedig történhetett volna másként is. Lélekmelegítőjén kidomborodtak a zsebek. a kezemre. Megettem mind a két dobozzal. mocskos. hogyan dolgoztam. és Sesztakov előhúzott a zsebéből két tejkonzervet. és ettem a tejet kenyér nélkül. lesikált asztalához. Már várt a tornácon. ahol Sesztakov lakott. – Tudod – mondtam és gondosan lenyaltam a kanalat –. és csordogált. erőtlen. Ilyesmire még nem volt példa. otthagyott. időnként hideg vizet kortyolva rá. mélykék doboz. A fejsze élével lyukat vágtam a dobozon. Rekedten fölharsant a sziréna. fehér sugár kibuggyant a konzerv tetejére. amely a másik ember szájában eltűnik. Még csak nem is reménykedett senki. édes csillagtejet. Magam is tudtam. Vártam. Csornije Kljucsiban megölnek. melyek az embereknél jobban megérzik a munkanap végét. és habzsoltam a sűrű. hogy innen nem lehet kijutni. édes ujjaimat nyalogatva. Hiszen pontosan tudja. hogy lehetetlen nem nézni a táplálékra. egyre vártam. Sesztakov ügyét a bánya külön kezelte. az én véremmel fizet. hogy bealkonyul. folyt a tej széles sugárban. – Még egy lyukat kellett volna ütni. – Jó ez – mondtam. Még jobban elfészkeltem magam. Kisszerű bosszú volt. Sesztakov részvéttel nézett rám. mit csináltam azon a napon. és én mentem a barakkhoz. akár az éjszakai égbolt. hátha részesülhet a lakomában. az előadás véget ért. hogyan eszem. Összegyűjt bennünket a szökéshez és felad – a napnál világosabb. nem a rejtett vágy diktálta. – Adjatok egy kanalat – fordult Sesztakov a körénk verődött munkásokhoz. hármat egy hónappal később elítéltek. fél év múlva egy másik fejtésnél találkoztam vele. mint minden érzésem. hogy felnyerítenek a lovak. A közönség szétszéledt. és újabb tizenöt évre ítélnek. A sűrű. De mi mást tehettem volna? Figyelmeztesd sem a többieket? Nem ismerem őket. egy szót sem szólt. Nem udvariatlanság volt ez. Nem emlékszem. persze. Leültünk a barakk nagy. a főnökség becsületesen játszott vele. De a tej. Tíz fényesre nyalt kanál nyúlt felénk az asztal fölött. Mindenki állt. . kettőt már Csornije Kljucsi közelében megöltek. a levegőnek – mondta Sesztakov. vagy még élve visszahoznak. Pedig figyelmeztetni kellett volna – Sesztakov már öt embert beszervezett.

kockás zoknija még mindig épségben. A geológiai felderítésen dolgozott. borotvált volt és jóllakott. Két doboz sűrített tej végül is nem olyan nagy dolog. Nem fogadta a köszönésemet. Osztovits Ágnes fordítása . Kár.

méghozzá fiatal és néha nem állta meg. Aztán Logun a csákánynyéllel mellbe vágta Vinogradovot. hogy főnök. – Logunnak jó kis szerszáma van – mondta. egy ukrajnai gépállomás hajdani igazgatója. ahol ültünk. A brigád húsz emberéből senki egyetlen mozdulatot sem tett. Griska fiatal volt. félre ne húzzon egy-egy földdel teli fagyos kosarat – csupa olyan cselekedet ez. feltűnően vörösképű és heves. vérző ajkát. sem felháborodásuknak nem adták jelét. akárcsak mi. egy szót sem hallottunk. Logun már messze volt tőlünk. a naposokat. Munkafelügyelő volt. A tegnapi mínusz negyven fok helyett csupán huszonöt volt. egészen nyárias idő. Az összetétel is olyan. Éreztem. a szomszédos részleg építésvezetője. hogy leültünk az útszéli hóba. Amíg én vagyok az erősebb. Vinogradov széles mozdulatokkal magyarázott valamit Logunnak. Kezében új csákánynyél. nem vernek. – Figyelj – fordultam Vavilovhoz. középszintű katonai vezetők. a fegyvertelen embereket illeti. mielőtt hazaindultunk volna. el ne emeljen egy-egy gerendát. de holnap megüthetnek. Ellépdelt mellettünk kigombolt bekecsében Griska Logun. utat engedtek Griska Logunnak. Folyton elfelejtette. Tegnap még nem vertek minket. a fürdőmester. mintha mi sem történt volna. hogy neki ne vesse a vállát egy-egy hóban rekedt teherautónak. Vinogradov nem kelt fel. hogy vezetője védelmére keljen. és öklét rázva továbbment. Aztán rájöttem. Szembejött vele Vinogradov brigádja – halálra szánt igavonók. mindenki üt. – És érti a dolgát… „Pitvarom. és az nyomban hátraesett. Logun felvette leesett sapkáját. De Griska is megállt. Az emberek félénken odahúzódtak a havas palánkhoz – ők munkából jöttek. GRISKA LOGUN SZERSZÁMA Термометр Гришки Логуна Annyira fáradtak voltunk. Üt a napos. A sorból előlépett a szószátyár Vinogradov. a barátomhoz. mit szólsz? Valamit tenni kell. pitvarom” – dúdolta halkan Vavilov. Te mit csináltál volna Vinogradov helyében? Hm? – Nyilván tűrök – felelte halkan Vavilov. És a többiek – a brigád mellettünk vonult el – sem részvétüknek. Amikor mellénk ért. Logun ráugrott. akivel a butirki börtönből együtt érkeztünk a bányába –. s elindult. a . professzorok és docensek. Vinogradov felállt. mint nálunk: egykori területi és városi párttitkárok. Vinogradov eltorzította szétvert. megtaposta és közben botjával hadonászott. ez a brigád az ő körzetében dolgozott. hogy minden a fizikai fölényen múlik – már ami a brigádvezetőket. amely méltatlan egy építésvezetőhöz. de szavak nélkül is mindent értettünk. hogy már rég fontolóra vette ezt az eshetőséget. a felügyelőket. Ha legyengültem.

de ugyan ki tudta volna megmondani. ver minden tolvaj. erkölcsösebb nálam. a bíróság. s minket az ünnepre bezártak – ezt nevezték ünnepi karanténnak. ő tízpudos sziklát felemel. Voltak emberek. hogy megkerülöd a gerendát. a törvényszék. – Na és? Aztán megértetted? – Aztán megértettem. mint tudni. Egy év sem telt el. így ismerkedtek meg. Az engem verő parancsnok ereje a törvény. egyszer szemrehányón azt mondta nekem. hogy „közösséget” alkotnak. én meg egy félpudos kő alatt is roskadozom. s hogy már a második szóra ölni képesek (hányszor.borbély. s utána hosszan pihenned kell. becsületes volt. Megértettem. egy naplopó. egy év vagy egy évszázad kell. A munkafelügyelő és a brigádvezető. – Régen meg akartam kérdezni tőled valamit. egy hétpróbás gazember. azt gondoltam magamban. Egyszer valami ünnepre virradtunk. hogy a talaj legkisebb egyenetlensége. Amikor magam is legyengültem. lám ez egy nyavalyás. egy nap. hevesek és olthatatlanok. Poljanszkij becsületes volt. Senki sem tért vissza. Titokzatos kínok gyötörték – olyan erősek. egy henye. az álmatlanságon és félelmen. Szóval Poljanszkij. zihálást okozó lebírhatatlan akadály. a felügyelő és a borbély. bármily megalázó ez a karantén. az egykori sportoló. hogy sokan vannak. hogy nem tudsz átlépni egy fatörzsön. de hányszor láttam!). még a leggyengébb is. a köztörvényes. hogy van. – Mert az élmunkásokat hívják meg a gyűlésekre. . a hadsereg. Hiszen ez az elzárás pihenés volt – igaz. át a közönyön és az ütlegeken. amikor újra találkoztam a végsőkig elgyötört Poljanszkijjal. És persze nem is tértünk vissza. Amikor engem is lökdösni. hogy verjék őket. nálam is nyomorultabb. pillanatnyi. mert a fizikai erő az erkölcs fokmérője. szimuláns féreg. hogy áttörtek a jégen és a halálon. aki csikkeket gyűjtött és egy tányér levesért hajlandó volt egész éjszaka hízelegni valamelyik köztörvényes főnöknek. ahogy elnéztelek. Az őr fizikai fölénye a fegyver. az őr. tehát jobb. hogyan jársz. A köztörvényesek ereje abban rejlik. – Rájöttem én is. kötöttek barátságot. még mindig könnyebb volt. hogyan juthatnak emberek olyan helyzetbe. aki nálam is gyengébb. etikusabb. Akkor felháborodott az érveimen. az őrség. aki tömérdek csomagot kapott és soha egy falatot sem juttatott senkinek. verni kezdtek – pedig nincs jobb érzés. amit még egy kutya is átugrik. Megüthet a parancsnok. hogy egy perc. Nem nehéz erősebbnek lennie nálam. Bármily rettenetes. a szakács. De még nem verhet a napos. hogy visszatérhessünk korábbi testünkbe – korábbi lelkünkbe nem is reméltük a visszatérést. és el akartam mondani neked. Fizikailag erősebb. mint az ötvennyolcas törvénycikk alapján elítéltek munkája. nem érti. át az éhségen. Poljanszkij. priccs-szomszédom a karanténnapokon. – Mit? – Amikor néhány hónapja láttam. akik ilyenkor találkoztak. Hogy hogyan csoszogsz a köveken. Még erős vagyok. a legkisebb emelkedő is szívdobogást.

De Zujev kevesebbet ütött. Nem Griska Logun volt. ugyanabból a lelki indítékból táplálkozik. gyilkolásban. Elmondom neked. – Van egy kérésem hozzád – mondta tulajdon bátorságától zihálva Zujev. az elöljárónk Zujev volt – civil. Volt valami Zujev sötét szemében. talán valami részvétféle a nyomorúságos embersorsok iránt. Az ember lelkében rejtőző szabadjára engedett vadállat mohón keresi örök emberi lényegének kielégítését – verekedésben. mentséget nem is kereső eltökéltség. kiabálás – biztos valami hiba történt. Minden pofonra nem emlékezhet az ember. a parancs ugyanabból a lelki erőből. Nem tudom. Faggatóztunk: hány óra van? Tanácsot kértünk: jobbra vagy balra menjen a fejtés? . ahol égett a tűz. egy ötvennyolcas törvénycikk alapján elítélt katona. A mindennapi. Éhség. A hatalom métely. nem orvosság. Az állati ösztön folyton ehhez a tiltott ajtóhoz vezetett minket. megalázás. Jól emlékszem. fehér homályában – mindebből hirtelen elővillant valami más. s ahova a mi fajtánkat nem engedték be. Gyávaság. – Kis bódéjában mondta el. amit az út mentén odacsúsztatnak. mint maga az agyonlövés. Éppen akkor érkeztünk a munkára. a szikla kiszögellése mögé rejtőztünk a metszőn éles szél elől. hideg. akik parancsot adtak az agyonlövetésekre. felbujtás. éltető levegőből. A bányafelügyelőnk. a tényleges gyilkolás. gúny. miről van szó. – Írj a nevemben egy kérvényt Kalinyinnak. A hatalomittasság fölény. A brigádvezető ököllel az arcába csapott. a mi brigádvezetőnk. valami alamizsna. hogy szippantson a forró. s ahonnan minden nyomorult rabszolgát botokkal és pofonokkal kizavartak. – Köszönöm. a brigád behúzódott a „zugba”. hanem Firszov. nem kenyér. én magam is tudok gyilkolni. hanem időalamizsna: váratlan pihenés. Griska Logun viselkedése és Vavilov béketűrése felkészített. valamiféle boldogság. kielégülést nyújt-e egy halálos ítélet aláírása. Nem ismerem azokat az embereket. lágert próbált régi bűnöző. Láttam embereket – nem is keveset –. ha csak benyitott. akik valamikor sortüzet parancsoltak. De azt hiszem. bátorítás – a parancsnok szolgálati karrierjének erkölcsi mércéje. tizennégy órai munka a köves aranybánya fagyos. összeesett valamelyik vájatban. nem engem kell államérdekből agyonlőni. Kérés! Nem parancs. Poljanszkij hamarosan meghalt. Rehabilitáljanak. Csak messziről láttam őket. minden éjszakai százezer pofon közül az elsőre. mint a többiek – szerencsénk volt. de az első ütésre jól emlékszem – fel voltam rá készülve. és lám most őket gyilkolják. Kiosztotta a munkát. Nyilván abban is van némi sivár élvezet. de én dologtalan maradtam. kijelölte a vágatokat. A hatalom métely. Kesztyűjével elfedve arcát odajött hozzánk Zujev felügyelő. amikor első ízben megütöttek.

s hihetetlenül nehéz volt kiegyenesíteni őket. Féltem vakaródzni. felüvöltött és kivonszolt a „zugból” a szélbe. amelyek eltűntek életemből: úgy hittem akkor – örökre. és nemcsak azért. éjfélkor és délben – és vittek minket haza. boldogan. ott ültem a kályha mellett. – Mi ez. Túlságosan száraz. hogy rágyújtsunk! – Nincs itt Zujev? Es Dobarjkov? Ezekkel a kérésekkel senkit sem csaptunk be a bódéban. Ronggyal kellett volna körültekernem a ceruzát és a tollat. Estére megírtam a kérvényt Kalinyinnak. Pavel Ivanovics. Írtam a kérvényt izzadva. Nehéz volt írnom. ajánlották nekem. hiszen már megtanultam. hanem mert ujjaim a lapát. Már- már letöltötte a büntetést. És Zujev megjött. Aludtam és most is visszatérő kolimai álmomat láttam – kenyérveknik úsznak a levegőben. Felügyelő-szomszédai ugyancsak elolvasták és fanyalogtak. mint a csákány vagy a lapát nyele. s lankadatlan figyelmet a kolimai népesség feltöltésében. mint a kezem. hogy rehabilitálják. Zujev ügye (büntetése még a múlt évben lejárt) közönséges falusi ügy volt. amikor a parancsnokságnak sikerült átirányítani Kolimára. Kalinyint ilyen ostobasággal nem lehet meghatni. ne tedd el holnapra. amit ma megehetsz. Amikor erre rájöttem. vagy legalább engedjék vissza a kontinensre. te fattyú! Éjszaka elolvasta a kérvényt. Nem tetszett neki. akik aztán börtönbe is juttatták fiukat. mert az agyam ugyanúgy eldurvult. fel kellett támasztani a szavakat. minden utca. merthogy a fehér homály egyforma volt itt reggel. és rögtön feléledtek. Zujev megköszönte. kérte. hogy undort keltek megmentőmben.és csákánynyél fogására görbültek. mozgolódni kezdtek testemen a tetvek. – Igen. Ilyen kérvényt kár is elküldeni. hogy vastagabb legyen. az őrök elől. A táj meghódítása szilárd eltökéltséget követelt a távozás megakadályozásában. – Engedje meg. jogász? – sziszegte megvetően valaki. Zujev itt akarta hagyni a Dalsztrojt. A rabszállítmányokkal lehetett legkönnyebben benépesíteni ezt a sok vesződséggel járó új földterületet. A nap véget ért a munkafelügyelők órája szerint. Nehéz volt írnom. – Becsaptál engem. . tele lesz velük minden ház. formálódni kezdtek a betűk. aki leereszkedett beosztottja gondjához. – Hát rajta! – Ez a főfelügyelő volt. mert az agyam ugyanúgy vérzett. A bódéban meleg volt. nehogy kikergessenek a fagyba. De mégis – egy másodpercnyi meleg… Most nem űztek el. féltem. mert eldurvult a kezem. mint tetvest. Nem rejtőzködött a brigád. az egész föld. Reggel vártam Zujevet – talán még cigarettát is hoz. a szülőknek fizetendő tartásdíjjal kezdődött. A betérőket botokkal térítették vissza a nyitott ajtóból a fagyba. mint a kezem. Rögtön befaltam. és a kezembe nyomott egy egész kenyeret. Nem elég megható. Életre kellett kelteni.

könnyes. nem azért. a melegben. Nem tudtam megbirkózni a munkával. mely kibuggyant a szájam sarkán. nem tudtam a lágertől kiszikkadt agyamból egyetlen hatásos szót kiizzadni. csak gyűlölet. hogy csaphatsz be engem! – Én nem csaptam be… – Egy álló napig ott ültél a bódéban. ragacsos folyadékot. mert túl nagy volt a távolság a szabad élet és Kolima között. Kolimától Dosztojevszkij ugyanúgy elnémult volna. mint egy szélroham. – Ember vagyok – suttogtam fagyott. de nem éreztem fájdalmat. nem sokkal erősebbet. ahol a lelkesült jelzők fészkeltek. Ezért nem tudtam megírni Zujev kérvényét. kimerült. de a főnökség lelkét megindító beadványokat fogalmazott. – Becsaptál engem. és én könnyű. karommal eltakartam a fejem. Újabb büntetést sózhatnak rám. amely ezen a fejtésen nemegyszer letepert. Gondolják el. szinte súlytalan érintést éreztem. – Majd megmutatom neked. miféle ember vagy te! Zujev előrelendítette a kezét. Nem tudtam. ember vagy. mert agyam elfáradt. mint én. és nem azért. Pedig azt gondoltam. Osztovits Ágnes fordítása . hanem mert ott. fattyú! – üvöltötte Zujev. Elestem. Dosztojevszkij még verset is írt a cárnénak. te féreg. és nyaltam az édes. – Majd megmutatom neked. Zujev néhányszor belém rúgott nemezcsizmájával. Ám a holtak házában nem volt Kolima. a te baromságodért. kék ajkamat bizonytalanul mozgatva. szegény Dosztojevszkij a Holtak házát követő tízéves katonáskodása alatt keserű. megalázkodó. nem volt semmi. Nem tudtam elnyomni a gyűlöletet.

amelyet az erős fagyok idején kigyúló szivárványos glória övezett. fehér fátyolán át. Azon a télen éjjeli műszakban kellett dolgoznunk. amely csak lassan csöndesedik és tompul megszokott emberi beszéddé. Akiknek volt mahorkájuk. Kétoldalt pedig az óriási hósáncok. a lapátcsengés. Éjjel az ebédet mindig a barakkban adták. Csodálatos dolgot fedeztem fel akkor: a sokórás munkának csak az első hat-hét órája nehéz és gyötrelmes. és huszonnégy órán át dolgoztatták őket. a barakkot betöltötte az összefagyott elítéltek lármája. tömörebbé vált és még hatalmasabbnak. Mindenki vidám. Sebtében felsorakozva. nem reménykedik semmiben. hogy még rá sem ért letekinteni a földre a fagyos köd sűrű. Az úttisztítókat egymást váltó fegyveres őrség vette körül kutyákkal. A vájatig hosszú utat kellett megtenni – két-három kilométert. de a legélénkebben arra emlékszem. A fekete égen láttuk a kis halványszürke holdat. mindenki vidáman fut „haza”. Néhány helyen mindkét hósáncot keresztutak szelték át. talán túlságosan is sokat egy ember számára. amelyet mindenki gyűlölt. sem enni valami meleg helyen. AZ ELSŐ HALÁL Первая смерть Sok emberhalált láttam északon. Csak találomra tudtuk megállapítani. és már sötéttel hagytuk el. néha konzervet is. A napot egyáltalán nem láttuk – még sötéttel érkeztünk vissza a barakkokba (nem haza – otthonnak senki sem nevezte őket). minden hóförgeteg után ki kellett ásni a lelőhelyet. hogy meg ne fagyjon: topog. Az embereket csak az út megtisztítása után bocsátották el. akiknek nem volt. sem meleget. keményebbnek rémlett. amit először láttam. nem engedték őket sem melegedni. és a prémes hó leült. Ennek a munkának a vége mindig váratlan. Lovaskocsikon szállították a keményre fagyott kenyérfejadagokat. merre van a nap – sem fényt nem adott. A nap különben olyan rövid időre mutatkozott. hirtelen öröm. Utána az ember elveszíti az időérzékét. tudat alatt csak arra ügyel. s egy ideig mintha nem is volna sem éhség. A hósánc gerincén már járni lehetett. amelyre az ember mintha nem is merne számítani. nem roppant be. Ezer és ezer lapátos ember vonult ki azt az utat megtisztítani az autók előtt. két embernek egy dobozt. s az út két hatalmas. Körülbelül éjjel kettőre érkeztünk meg ebédelni. amelyek elvágnak bennünket az egész világtól. Hóförgeteg már régen nem volt. nem gondol a világon semmire. lármás. három öl magas hósánc között vezetett – ezen a télen nagy hófúvások voltak. lendítgeti a lapátját. sem halálos fáradtság. ebéd után rágyújtottak. árkok. nem a kitört ablakú fagyos étkezőben. a kintről belépők hangos beszéde. . hogy kialhassák magukat és újra kivonuljanak a kemény fagyba az „igazi” munkára. ha a munka elhúzódott. Ugyanazok a lovaskocsik vitték vissza a lágerbe a betegeket és a teljesen legyengülteket.

és az Andrejev- brigád egy sorba került a többivel. mikor ér már véget a munka. őt sokkal jobban ismertem. egy ló várta. Arcról mindnyájan jól ismertük – a lelőhelyen nagyon kevés volt a nő. jelenleg elítélt – tíz évet kapott a divatos ötvennyolcadik törvénycikk alapján –. Vagy hat hónapja. vesszőkasos szán elé fogva. balra az erdő sötét tömegét és a domboknak az éggel összeolvadó távoli csúcsait. egyszóval végül mindenkinek sikerült szippantani egy keveset. ilyen szép nő. Mégis. Kolja Andrejev. a lelőhelyparancsnok titkárnőjét. Vékony kis nyaka födetlen. Fáradhatatlanul vallatott. Ezen az éjszakán Andrejev új úton vezetett bennünket. belehajtva a mély hóba. csapatostul lezúdultunk. aki fejvesztetten és vadul tekingetett körül. estefelé elhaladt a brigádunk mellett. az egyenruhás ember fojtotta meg. Brigádunkat nem kísérték fegyveres őrök. mint később. éppúgy. Távolabb. Végtelenül meghatott bennünket. Bekecse nyitva. felismertem Anna Pavlovnát. ráadásul. Láttuk a lelőhely aranyosan hunyorgó fényeit. Styemenko. Ránk mosolygott és a már alkonyatba hajló. Egészen komolyan tetszett mindenkinek. s a szerszám elveszítéséért büntetés járt. Első ízben láttuk éjjel a távolból lakó-helyünket. A keresztúttól két lépésre egy egyenruhás ember állt. a fegyveres kíséret hiánya sokak számára fontos volt. csákányokkal. hogy őrkíséret nélkül vonulunk munkára. befújta a hó. bármennyire is naivitás ez. Most ott feküdt előttünk holtan. sötét haja borzas. A keresztúthoz érve. – Nemsokára. Ennek az embernek a lábánál pedig egy nő feküdt hason. hanem a hósánc gerincén. . ez büszkeség és dicsekvés tárgya volt. akkori fogalmaink szerint. A brigád valóban jobban dolgozott. Nyomában. gubancban. csörömpölve a feszítővasakkal. nemsokára! – kiáltotta.és traktorállomás hajdani igazgatója.azoknak a társaik meghagyták a csikket. Mi. tarka ruhája összegyűrve. hogy valaki ilyen jól megértette egyszerű gondolatainkat. ugyanúgy a nő világos haja is. Anna Pavlovnát szerette a brigádunk. Fejénél. Lelőhelyünk vizsgálótisztje volt. nem lent. a kivételesség tudata. és lefutott egyenest a havon. s ahogy jobban megnéztem. Akkoriban kevés volt az őr – ez magyarázta a parancsnokság bizalmát. amikor már elegendő volt az őrszemélyzet. Arca sápadt volt. fekete sál. egész nap csak arra gondoltunk. engedelmesen utánozva érthetetlen mozdulatait. ott ellopták. mindig a brigád előtt járt és mindig gyorsan. aki már sok elítélt ellen indított újabb eljárást. nyáron. rajta jobbról és balról ovális. vértelen. rövid. fiúk. A sál bele volt taposva a hóba. egy gép. sötét foltok. mint a láger lovai. Brigádvezetőnk. s a rabok elragadtatott tekintete kísérte soványka alakját. lapátokkal – a szerszámot sohasem hagytuk a munkahelyen. Hajadonfőtt volt. a köpenye tárva. könnyű. elsúlyosodott napra mutatott. Andrejev hirtelen élesen jobbra fordult. amely csaknem fehérnek tetszett a holdfényben.

Andrejevet elvitték valahova tanúskodni. hogy az újabb letartóztatás előtt megismerkedjék az elítélttel. Anna Pavlovna holttestét feltettük a szánra. Styemenkót nemsokára tíz évre ítélték féltékenységből elkövetett gyilkosságért. magához rendelje. s a megkötözött Styemenkóval meg két elítélttel bemehetett a házba. és elindultunk a telepre. De már hátra is csavartuk a karját. Ezt olyan hevesen tettük. amit meg lehetett főzni és meg lehetett enni. aki három hónappal ezelőtt. A letartóztatottat kész jegyzőkönyv és verés várta a nyomozó irodájában. De aztán megjött. hogy a hazugság az állam iránti kötelesség. másokat megfenyegetett. megint másokat megvásárolt. a lelőhelyparancsnok házához. az éhes rabok közül verbuválta őket. Most. kiadta a vezényszót. ám meglátva a feszítővasakkal. Styemenko a tisztaság és a fegyelem őre. A volt lágerelöljárókat ilyen esetekben mindig valamilyen külön helyen tartják fogva. hogy ülve és melegen ehessük meg. csákányokkal fölfegyverkezett tömeget. de az ítélet után Styemenkót máshova szállították. pedig azokban főztünk mindent. hogy később késsel kellett levágni. és indultunk munkába. Végül Andrejevnek sikerült megmagyaráznia. amikor meglátogatta barakkunkat. s a kötelet úgy meghúztuk. a közönséges lágerekben soha senki nem találkozott eggyel sem. Styemenko volt az a parancsnok. pedig valamennyien ugyanazon a lelőhelyen éltünk. Nem mindenki ment oda Andrejevvel. Nem fáradt fölöslegesen azzal. már kapott is a pisztolytáskájához. amikor kétlépésnyi távolságra észrevette Andrejevet. összetörte valamennyi rab konzervdobozból fabrikált csajkáját. sokan inkább a barakkba rohantak a leveshez. Azokban hoztuk az étkezőből az ebédet. sokáig nem nyitott ajtót. Némelyekkel igyekezett elhitetni. A tárgyalást a mi lakóhelyünkön tartották. a barakk kályháján fölmelegítve. Azon az éjszakán nagyon sokáig ebédeltünk.mahorkáért vagy egy csajka levesért rágalmazó hamis tanúkat fogadott fel. Amikor a parancsnok meglátta az ablakból az elítéltek tömegét. miről van szó. csákányt kért és saját kezűleg kiverte a konzervdobozok fenekét. Ez volt a minimálisan kiszabható büntetés. nem rántotta elő a fegyverét. Rab Zsuzsa fordítása .

Az utánpótlásban már nevek sem voltak. s üresen jöttek vissza. Főbelövés. A ládájában azonban még jobban lehet pihenni. a felügyelő kíséretében fölmérte a teljesítményt. KÉT TALÁLKOZÁS Две встречи Az első brigádvezetőm egy Kotur nevű szerb volt. Minden táborparancsnok tudta. Soha senki közülük nem tért vissza a bányába. A bánya élére új parancsnok került. Harmincnyolc telén a parancsnokság úgy határozott. harminc-negyven tagja maradt. hogy végigjárta a vágatokat. De húsz év múlva nem beszélhettünk egymással. az északi igazgatóság kivégzőhelye. s nem különböztette meg őket egymástól sem az öltözékük. idegen szállítmányokból szedték össze őket. aki a moszkvai nemzetközi klubix felszámolása után került Kolimára. Fogtam a lapátomat. hogy az embereket nem kérik számon tőle – még hogy a legnagyobb érték az ember. Klivanszkij – a nevük elmosódott az emlékezetemben. s hogy meglátta a közeledő parancsnokot. nem volt ideje felállni. Mire egy ötszáz tagú menetoszlop megérkezett az ötszáz kilométerre fekvő Jagodnojéba. éhen haltak. A brigádok létszáma állandóan csökkent: elnyelte őket Szerpantyinka. hogy gyalogosan indítják el az elítélteket Magadanból az északi bányákba. . a káderek!x Ezt minden parancsnok megtanulta a szemináriumokon. – Te ott. fel akart állni. Miután az új parancsnok megkezdte működését – azelőtt a bányaparancsnok helyettese volt –. bár a kormányzat elegendő munkaerőt ígért. éjjel-nappal húztak el a teherautók. Kotur ült tehát a talicskában és nem állt fel. hogy sorsa – akárcsak valamennyiünké – nem itt az aranybányákban dől el. A többiek kidőltek az úton – megfagytak. Brigádvezetői kötelességeit Kotur nem vette komolyan. és elvitték őket. sem a hangjuk. Nehéz felállni. s rosszallóan csóválta a fejét. aki az első alkalommal. – Ezt majd beszéljük meg húsz év múlva. s laza földdel megraktam egy talicskát. Név szerint senkit sem ismertünk közülük. tudván. – Így csak a lógósok dolgoznak. leváltotta Koturt. sem a fagyfoltok az arcukon. te régi lágerlakó vagy. sem a fagyhólyagok az ujjaikon. miközben a terv teljesítését követelte. A talicska – meg kell hagyni – ügyes alkalmatosság. Ennek ellenére mindennap maga osztott be minket munkára. És Kotur eltűnt… Brigádvezetőnk egy talicskában ült. jól lehet vele dolgozni. A brigádokat összevonták – kevés volt az ember. Leonyid Mihajlovics Anyiszimov. Mutasd meg. erő. amikor az új parancsnok odaért. A teljesítmény siralmas volt. mindennap és minden éjjel rengeteg embert szedtek össze a barakkokban. hogyan kell bánni a lapáttal – adta ki az utasítást. hanem egészen máshol. fölemelkedni ebből a túlságosan mély karosszékből: akarat kell hozzá. Alekszandrov. agyonlőtték őket.

Kutatóaknát . A szomszédos bányák mindegyikén – a Vaturin. hogy parancsnokuk tekintetének súlya alatt miként sürögnek-forognak a kelleténél is gyorsabban a fogdmegei. egy esős napon. – Miért nem dolgozol. pedig bőrig áztunk. Az én szívem is beteg. Rossz a szíved. Ebben az időben Leonyid Mihajlovics Anyiszimov volt az északi bányaigazgatóság Partizán nevű bányájának parancsnoka. kiintett a sorból és Anyiszimov elé állított. Író. ahonnan nem engedtek el bennünket. – Itt legfeljebb a kéménybe írhatsz korommal. X. parancsnok polgártárs. miért károsítod meg az államot? – Beteg vagyok. Szotnyikov munkavezető ujjal felém bökött. Mégis itt vagyok. parancsnok polgártárs. – Az ön esete más. aki egész életét a Távol-Keleti Építkezésnek szentelte: a nyugati bányaigazgatóság parancsnoka lett. övezeteket jelöltek ki. de a Partizán bánya xi embereit – nagyon sokat – Anyiszimov jelölte ki és nevezte meg Garanyinnak. Az orvosok eltiltottak Észak- Szibériától. Parancsnoksága alatt fegyveres őrök árasztották el a bányát. – A szíved. Neked az a kötelességed. De Anyiszimovnak ez sem volt elég gyors. Kolima későbbi nagy hatalmú főnöke. Lágerkarrierjét azonban a Partizán bányában kezdte. – Beszélni. Leszámolok veletek. – Mi bajod? Makkegészségesnek látszol. Sturmovaján – 12 ezer ember dolgozott. 1938-ban az itt dolgozók állománya csupán kétezer főt tett ki. amíg nem késő. „különleges” nyomozóhatóság alakult – s megkezdődtek az egész brigádokat sújtó csoportos és egyéni kivégzések. Még egyszer kérdem: ki vagy? – A Firszov brigád vájára. A parancsokat Garanyin ezredes írta alá . – Ki vagy? – Újságíró. a kivégzéseket felsoroló végeérhetetlen parancshirdetések. Divatba jött a halálraítéltek lajstromának felolvasása a létszámellenőrzéseken. amikor Anyiszimov polgártárs megjelent a munkaelosztásnál. – Értettem. Nem akar dolgozni. Az első harmincnyolc januárjában történt. s tisztes távolból figyelte. Y. öt év kényszermunka. parancsnok polgártárs. – Ez egy lógós. a negyedik bányamezőn. – Rossz a szívem. az én bányámban.gyakorlati megvalósításáról pedig meggyőző képet kapott a saját aranybányájának vágatain. Anyiszimov polgártárs buzgó parancsnok volt. Térj észre. majd az egész csukotkai építkezés parancsnoka. A Partizán kis bányának számított. elítélt. Brigádunk felsorakozott. hogy hallgass és dolgozz. Másodszor nyáron beszéltem Anyiszimovval. azt tudsz. Jól agyamba vésődött két személyes beszélgetésünk.

s főbe lőnek. Százszor is láttam működés közben ezt a kesztyűt. amikor Anyiszimov polgártárssal találkoztam. nem csinálom tovább. s én előkészítettem a csákányt. amelyet semmilyen körülmények között nem lehet elengedni. a tiltakozásra. pártvezetők. nekünk a „gomba” alatt kellett átvészelni ezt az időt. határozottság. Anyiszimovnak erről a szokásáról sok szó esett a Partizán fogolybarakkjaiban. ismertem.ástunk. ebben az esőben megjelent nálunk Anyiszimov a bányaüzem robbantómesterének társaságában. még volt bennem erő. ázunk-e tisztességesen. az értelmem is. Ismertem a parancsnoknak azt a szokását. A barakkunkban tanúja voltam éles vitáknak. hogy ha engem megüt. és a kikészültek filozófiájának törvényei szerint éltem. amint az egyik orvos magyarázta. Visszaütök. Maráz László fordítása . Azt jött ellenőrizni a parancsnok. Amikor legyengültem. Bőrkesztyűjét lóbálva közeledett felénk. vége. kolhoztagok. Csak hát zöldfülű kezdő voltam. Rég megfogadtam. és Anyiszimov elfordította a tekintetét. lovaglóostorral vagy a pisztoly markolatával? Bonyolult lény az ember. Mindez jóval később történt. Anyiszimovon hosszú esőköpeny volt valamiféle különleges csuklyával. s ha az „egyujjastól” valakinek mégis eleredt az orra vére. de mi ötvennyolcasok voltunk. bottal vagy pálcával. hogy tűrjek. akit az anyiszimovi időkben nem hagytak gyógyító munkát végezni. ismertem. A közbűntényesek brigádját rég a barakkba küldték a zivatar miatt. hit. Semmire nem megyek velük. amelyet telente könyökig érő prémes „egyujjas” váltott fel. Kikészült rab voltam. Ebben a záporban. Anyiszimov bőrkesztyűje közeledett. sötétbarna szeme találkozott az enyémmel. nagy. Általában mindenki dicsérte Anyiszimovot: ver ugyan. de akkor. szilárdság. – Egytől egyig. – Ilyenek ezek mind – mondta a bányaparancsnok a kísérőjének. Az ilyen viták majdhogynem tettlegességgé fajultak. kis híján vérre menő összeszólalkozásoknak: hogyan ver a parancsnok. hadvezérek voltak. ököllel vagy kesztyűvel. az öngyilkosságra. kész. De Anyiszimov nem ütött meg. nem volt bennem elég lelkierő a visszaütésre. hanem együtt kellett gürcölnie a többiekkel. hogy kesztyűjével pofozza a foglyokat. legyengült az akaraterőm. végrehajtják-e parancsát az ötvennyolcas paragrafusra vonatkozóan. pedig a résztvevői egykori professzorok. és amelynek az a küldetése. Szép. Ismertem ezt a kesztyűt. Könnyen meggyőztem magamat. hogy átsegítsen a túlvilágra. de ki nem ver? Anyiszimov kesztyűje legalább nem hagy kék foltot. ezt csak „az ember vérkeringési rendszerében a hosszú fogság által előidézett patologikus elváltozások” okozták.

a kintről bekúszó fagyos párában tárult fel csak igazán az emberi jellem. hogy óvja arcát a hideg széltől. nyugodtabb volt. a tizenkét órás éjszakai műszakba. de a brigádvezető arcvonásait még mindig nem ismertem. hogy a legfontosabb munkákat végző bányász fejadagjához jussak. A brigád az ajtóban állt. Itt úgy értelmezték. a másik sietősen végigszívta a mahorkát. Itt. A fejtőgödörből. a pislákoló benzinlámpák. váratlan örömmel töltött el. Este pedig. A brigádvezető arcát azóta sem tudom felidézni. rekedt hangjára emlékszem. Smeljov brigádja ugyanott dolgozott. hanem a nagy fejadagokba hal bele az ember. a harmadik lehajtotta fejét. Nemrég. ahonnan áthelyeztek Smeljovékhoz. és ezért felelnie kell – újabb büntetéssel vagy akár az életével is. Itt még embernek számítottam én is. A brigád felsorakozott a kivonuláshoz. Itt nálam gyengébb emberek is akadtak. kórházba vagy Smeljov brigádjába. Smeljov odajött hozzám. kevesebb parancsnok járkált a vájatban. megsértette a törvényt. ahol a többi. a negyedik a kályha fölé hajolt. háromfelé vezet az út: névtelen tömegsírokba. a barakkban túlságosan sötét volt. Ebben a brigádban engem még nem lökdöstek ki. és minden éjszaka külön megpróbáltatást jelentett. hogy aki nem teljesítette a normát. Az egyik reszketését legyűrve egyenesen kilépett a sötétségbe. ahol a homok és a tőzeg kitermelése folyik. vagy három hete kerültem át Smeljovékhoz. Mindenütt. Decemberben éjszakai műszakban dolgoztunk. és ő alaposan bebugyolálta a fejét valami szakadt sállal. és ez valami csendes megnyugvással. Ez a három módja annak. JOGÁSZOK ÖSSZEESKÜVÉSE Заговор юристов Smeljov brigádjába az aljanép került – az aranybányában tönkrement emberi roncsok. a „kolimkák” épp csak az ajtóra vetettek némi fényt. Az utolsókat a napos lökdöste ki a barakkból. és még most is rettenetes visszaemlékeznem arra a néhány percre. „A terv teljesítése törvény!” és a „Lebontani a tervet minden egyes vájárra!” nem csak üres jelszó volt. Jól benne jártunk a télben. mielőtt kiléptünk a fagyos éjszakába. csak örökké megfázott.” Nem is nagyon törtem magam. kevesebbet szidalmaztak és ütlegeltek bennünket. kárt okozott a társadalomnak. és a kesztyűjét melengette. minden brigádban így bántak a leggyengébbekkel. Télen a barakkban volt a sorakozó. kevesebbet is adtak. amit isten tudja. az ötvenfokos hideg nem gyerekjáték. ahol nyoma sem volt a mahorkának. csak a rábízott munka volt kevésbé fontos. a tétova tolongásban a résnyire nyitott ajtók előtt. indulásra készen. Smeljovnál az ellátás sokkal rosszabb volt. hol szerzett ezen a helyen. Én azonban nagyon jól megértettem az itteniek szavajárását: „A lágerben nem a kicsi. hogy az elítélt dögrovásra kerüljön. Éjszaka mégis jobban szerettünk dolgozni. . A napos rúgásait és ökölcsapásait magam mögött hagytam abban az „aranybrigádban”.

– Megismerkedtünk tehát – állapította meg Romanov elragadtatottan. el ne felejtsd I Kopogtattam a ház ajtaján. – Siess. Kis dolgozószoba volt íróasztallal és két székkel. Elbóbiskoltam. nehogy az elítélt néhány órányi pihenőhöz jusson. – Ő a megbízottxii. fényt. Zörrentek a reteszek. és letelepedtem a kályha mellé. a kettős ajtó kinyílt. ott szólt a rádió. vattás csizmát viseltünk. és a tetvek mozgolódni kezdtek a gimnasztyorkám alatt. akkor jogom van hozzá. . vagy mi? – kérdeztem gyanakodva. az éjszakai „ebédidőig” vagy esetleg még tovább. a meleg. Gyere beljebb! – Kinyitotta az ajtót a szomszéd szobába. Megoldottam az övemet. csörögtek a zárak – és néma csend lett. sajogni kezdtek az izmaim. és hozz dohányt. meleget és zeneszót bocsátva ki. a kölni hullámai. a lábam elgémberedett. fekete szemével méregetett. Ezt a fortélyt már jól ismertem. kövér. kölniszagot árasztó. – Megismerkedtünk. számtalan lakat meg zár. az alacsony. Illetve inkább én álltam előtte. Beléptem. Az elítéltszag végre elérte az orrcimpáit. és egy láthatatlan ember kikiáltott az ajtó mögül: – Ki az? – Andrejev elítélt parancsára megjelent. Nyolckor ott kell lenned. Az előszobaajtó tárva volt. Romanov hívat téged. a mellemet. Rögtön átjárt a meleg. Csörömpölni kezdtek a lakatok és a zárak. Az ilyen áthelyezéseket ugyanis mindig úgy oldották meg. – Reggeli műszakba helyeztek. Ha a megbízott éjfélig tartóztat. Tövig rágott körmeimmel megvakargattam a nyakamat. Körülöttem keringett. – Romanov? Ki az a Romanov? – Nézd az alávaló bitangot. hogy ma egyáltalán ne menjek ki munkára. mozgékony emberke pedig körülöttem keringett. Főleg a melegé. Átöleltek a zene. érted már? Valamivel az iroda előtt lakik. – Nyolc órakor! Nagy kő esett le a szívemről. Romanov megbízott előttem állt. – Igyekezz már! – rázta meg a vállamat a napos. és kapkodó. hogy ne vesszen el a munkanap: a következő műszakkal rögtön munkába kellett állni. A hideg bekúszott a köpenyem alá. – Te itthon maradsz – hörögte. amelyben a megbízott lakott. és csapkodott illatos zsebkendőjével. – Nem. Romanov hófehér zsebkendőt húzott elő és megrázta. A holland cserépkályha izzásig föl volt fűtve. Újra megzörrentek a zárak. kigomboltam a köpenyemet. Egyik csizmás lábamat a másikhoz veregettem – nemezcsizma helyett régi nadrágokból és lélekmelegítőkből varrt. nem ismeri Romanovot! – avatkozott a beszélgetésbe a napos. Rögtön rátört a testemre a fáradtság.

Vagy két óra múltán . – Indulás. de tanultam a moszkvai… – Vagyis jogász vagy. munkára ma már akkor sem kell mennem. meg aztán ilyen fagyban nem is szabad. Lehúztam a csizmámat. Misa? Misa hallgatott. Rossz volt az út. igazán kitűnő! Az autó mindjárt itt lesz. Andrejev – mondta a megbízott. Még a végén kiderül. Igaz. Még valami álomfélét is láttam. Álmomban Romanov hol eltűnt. – Nagyon helyes. összekuporodtam. Nagyon jó! Várj meg itt. – Ülj le. és kifordítottam a kapcát. nyitott platójú teherautó volt. hol újra felbukkant. Kimentünk a kocsihoz. a parancsnokságra! Szoktál arrafelé járni? Jól van. és elindultunk. – Jogász vagy? – Tulajdonképpen nem. Tehát a mieink is otthon vannak. Misa majd gyorsan hajt. és az ebédlőben hamarosan kikapcsolták a zenét. miért hívattalak. Nem fogod kitalálni. Misa? – kérdezte Romanov a sofőrt. hogy nem is vagyok olyan szerencsés. Az ingaóra a falon fél tizenkettőt mutatott. a fényszóró végigsiklott a spalettákon. – Születési év? – 1907. és megpihent a dolgozószoba mennyezetén. Tudod. elkezdődött a telefonbeszélgetés. Az éjszakás brigádokat visszarendelték a munkából. becsatoltam az övemet. Másfél tonnás. és indulunk. már ami Hatinnahot illeti. hová? Nem találod ki? Hatinnahba. – Hány fok van ma. – Hatvan. és úgy dobált a kocsi. csak tréfálok. a Smeljov-brigád. tréfálok… – Nekem mindegy. – Nagyon jó. Nem megyünk messze. megnyomkodtam sajgó lábujjaimat. telefonálok egy helyre. a kályha fölé tartottam a kesztyűmet. megbízott elvtárs. Romanov rövid fehér bundát. Romanov bepréselte magát a vezető mellé. mindkét kezemmel átfogtam a lábamat. indulás. Én is begomboltam a köpenyemet. hogy nem fagytam meg. jakut prémsapkát. Még ha tréfa is ez az egész. – Hogy hívnak? Megmondtam. Romanov kisurrant a szobából. kivarrt prémcsizmát viselt. Ültömben elszunnyadtam. körülöttem ugrálva –. ülj fel a tetőre. – Ide figyelj! Van még valami holmid a barakkban? – Mindent magammal hoztam. Semmire nem akartam gondolni. Felmásztam a platóra. aztán indulunk. – Na. Gyújts rá! Kotorászni kezdett az íróasztalon fekvő papírok között. A közelben felzúgott egy autó motorja.

„Mégiscsak túlzás – ilyen álnév!” – gondoltam. hogy megtudjak. valami papírt hozott. és most az NKVD egyenruháját viselte. A vészterhesen hangzó álnév (nem valódi név az ilyen) még rám is hatott. – Rendben. – Jogász? – Jogász vagyok. amit akarnak. A helyettes ügyeletessel együtt felmentünk. a főmegbízott rám emelte fénytelen kék szemét. – A kenyér miatt? – A kenyér miatt. leszaladt a lépcsőn és integetni kezdett. – Neve? – kérdezte Szmertyin. erre. ahol három szögesdrót-kerítés és négy őrtorony védelmében húzódott meg az „elkülönítő”. és az emeleti folyosón megálltunk egy ajtó előtt. Keresett valamit az asztalon. Szmertyin szuszogni kezdett. A névtáblán ez állt: „Szmertyinxiii.fények gyúltak ki. belenézve a papírokba. és szemügyre vettem a férfi sápadt arcát. aki egész életét szobákban. – Meg is érkeztünk. Romanov tisztelettudóan görnyedt az asztalnál. és a teherautó megállt egy kétszintes. amelynek egyik falát teljesen beborította Sztálin arcképe. gerendákból rakott épület előtt. Romanov. Megálltam a gigantikus íróasztal előtt. Már mindenhol kihunyt a fény. – Erre. ilyen szobákban élte le. Majd megmondják. a láger börtöne. Mindenütt sötét volt. meg csak úgy is. megkérdezzek valamit. Éjjel két óra volt. hogy szemügyre vegyen. noha halálosan fáradt voltam. Nem sokáig kellett vámom. rakosgatta az iratokat. A széles tornác mellett két bundás őr állt. sem az aranybánya éjszakai műszakjában. Szmertyin elvtárs. . és engem az éjszakai település legtávolabbi pontjára vezettek. aki időközben átöltözött. de máris be kellett lépnem az óriási helyiségbe. nagyon jó! Ő várjon kint! – és Romanov eltűnt a főlépcsőn. csak egy kis lámpa világolt a szolgálatos asztalán. – Apai és utóneve? – Törvénycikk? – A büntetés időtartama? Válaszoltam. csak az egyik emeleti ablakban pislákolt fény. . amire rá kellett találniuk. egy embert. A sápadt arc felállt az asztaltól. Romanov szolgálatkész ujjai rátaláltak arra. – Panaszt tett már valamiért? – Igen.Minek? Hiszen nem vagyok kint a fagyban. Megérkezett a helyettes ügyeletes. Nagyon kevés időt szánt arra. Vezessék el! Egyetlen kísérletet sem tettem. a Belügyminisztérium főmegbízottja”.

A kezében majdnem egy egész veknit tartott. Az épületet most kisebbnek láttam. választ sem várva szomszédaimtól. Szmertyin fényes színe elé már nem bocsáttattam. Nem tudtam róluk semmit. És még valami! – Eltűnt odafönt. amíg meg nem hallottam az ismerős hangot. mint aki mindjárt felpattan a korlátra. és újra visszatért. Megette a fene az egészet! Romanov szinte ugrándozva jött le a lépcsőn. – Ő az – mondta a szolgálatos. – Küldje fel a rangidőst! Romanov eltűnt a lépcsőn. és nem is kérdezve őket semmiről. – Ez a magáé. Valami új dolgon kellett tömöm a fejem. egy újabb. katonasapkában. Idegen terepen Romanov nem tegezett. Hallgattam. és lecsúszik. – Meg vagy elégedve? Ó. Mindjárt magamról kezdtem beszélni. Egy nyolcadfontos tasak: nyolc gyufásdoboznyi mahorka. szinte fizikailag éreztem. szögletes kucsmában. . Megkongatták a vasat.” Ezek szerint máshová visznek. Olyan volt. nehogy azt higgyék. a másik fiatalabb. Mindketten – a fiatalabb és a himlőhelyes is – tetőtől talpig figyelmesen végigmértek. spicli vagyok. de magánzárkák is voltak. az útra. – A fegyveres őröket már kirendelték? – Igenis – válaszolta a szolgálatos. amihez még nem szoktam hozzá. hogy üljek le és várjak. Fegyveres őr jött értem. hogy úgy mondjam. majd két heringgel tért vissza. az útra. pirospozsgás. A szolgálatos rám parancsolt. Ugyanahhoz a házhoz kísértek. és én ültem és vártam. – Ez a magáé. Valamin. Romanov újra felment. kezében egy újsággal. amelyet semmi nem különböztet meg az éjszakától. kaukázusi módra készült. megszokott. és rám mutatott. Hideg fejadag. A börtönben nagy cellák. Van vagy három tasak – állapítottam meg nyomban tapasztalt szemmel. Ezzel a mércével mérik a dohányt a lágerben. – Hol a parancsnok? – kérdezte a himlőhelyes. amit még nem ismertem. Ezek egyikébe löktek be. húsz év körüli. Romanov azt mondta volna: „Hamarosan indulunk. Ha visszatértünk volna a „Partizánba”. hogyan mozognak. a legfontosabbat meg elfelejtem… Ilyen az. ami nem az aranybánya volt. a mi bányánkba. – Nagyon jó! Kitűnő! Maga hamarosan útnak indul. mint éjszaka. himlőhelyes. mint egy kisfiú. és én búcsút vettem a társaimtól. Ez így illik. ha valaki nem dohányzik. Eljött a reggel. Két fegyveres őr érkezett: az egyikük idősebb. fény nélküli. nap nélküli téli kolimai reggel. hoztak egy vödör gőzölgő forró vizet. A gondolatok lustán motoszkáltak agyamban. Az újságpapírra mahorkát szórtak.

. mint bármi másra. a motor berregve erőlködött minden emelkedőn. Még döbbenetesebben hatott rám. és én beléptem egy világos folyosóra. A tornác mellett. derékszíján revolver. A „varjú” egy darabig az országúton haladt. Nem ment fel. Ültem és vártam. A sofőr kiugrott a kocsiból. Képzeletem nem rajzolta elém agyonlövetésem képeit. Jagodnij településre érkeztünk. az erdő mélyén. és elhaladt az ablakom mellett. A rácsos ajtók bezárultak mögöttem. most egy kényelmes „fekete varjú”: egy rácsos ablakú rabszállító kocsi. Ez volt a hírhedt kolimai börtön. Az út szélén kinyílt a kis bódé ajtaja. amelynek Szmertyin megbízott volt a gazdája. ritkás fenyőerdők. A himlőhelyes a kocsi sarkába hajította a csizmákat. ugyanott. A folyómederben haladó jármű végre néhány kanyart tett a dombok között. Leszállt a téli szürkület. dér borította füzesek. Lecsüngő sziklák. Kiléptünk az utcára. és a himlőhelyes rám mutatott. Az elsuhanó autók láttán hamarosan rájöttem. hogy újra a főúton vagyunk. őr lépett ki rajta. Nagyon hasonlított ahhoz. a fakorlát mögött ült a szolgálatos. aztán elfordult valamerre oldalra. adunk hozzá kísérőlevelet. ahol tavaly annyian elpusztultak. Az út dombok között vezetett. – Induljunk! A rabszállító kocsi megfordult. A „varjú” ajtaja kinyílt. majd kiért egy kis tisztásra. – Látod. – Húzd fel! Vedd le a szövetcsizmát! Lehúztam a csizmámat. micsoda kanyarok! Joggal hívják Szerpantyinnajának. Különben nem is fog soha! Az örök fagy halottainak örökre megmarad a teste. A himlőhelyes felment. – Odafent. – Szövetcsizmában nem érsz oda élve – mondta a himlőhelyes. én pedig az ablaknál ültem. A rangidős őr eltűnt a börtönhöz vezető ösvényen. Egy kivilágított ház tornáca elé kanyarodtunk. de a motor tovább járt. és a „varjú” elszáguldott a Szerpantyinnaja mellett. A kocsi megállt. és kisvártatva Romanovval együtt tért vissza. Irtássáv volt. mint a Szmertyin név. – Rendben van – mondta végül Romanov –. Beültem. és arra gondoltam: ütött hát az órám. és a jármű elindult. Holttestük még oszlásnak sem indulhatott. Halkan beszélgettek. Ezt a nevet ismertem. A csomag is ott van. A falra szerelt telefonkészüléknél. A kocsi lassított. ahol éjszaka a „Partizán” kis teherautója állt. én is sorra kerültem. és megpróbáltam felvenni a másikat. az őrök beültek a vezető mellé. – Odaérek. oldalán pisztollyal. mintegy háromszáz méterre pedig ferde őrtornyok és szögesdróttal körülvett barakkok sötét tömege látszott. A halálra éppolyan nehéz volt gondolnom. és az őr odadobott nekem egy pár csizmát. kicsi volt. Körülöttünk nagyobb település fényei ragyogtak. őrtornyokkal. az egész Kolimát kettészelő központi országúton.

ha nem is a legbiztosabbat. a szolgálatos beadott egy csajka levest. Az ifjú harcos bemászott a vezető mellé. A főút Kolima ütőere. parancsnok elvtárs. A szökevények megtámadhatják. priccsel. és a csajka fenekét fényesre nyaltam. Igen. Kis zugomból feszülten hallgatóztam. ráöntötték a levest. Zárka volt. Hová visznek? Északnak vagy délnek megyünk? Nyugatnak vagy keletnek? Felesleges lett volna megkérdeznem. Néha kinyílt a bejárati ajtó. Két napot töltöttem ott. – Igen. A Belügyminisztérium kerületi osztályának épületében kisvárosias csend honolt. amelyekbe a gennyező. – Ülj be! Engedelmesen átvetettem magam a kocsi oldalán. Tankolnak. Kincstári ebéd. A teherautó elindult. Mássz le! Lemásztam. az őröknek különben sem szabad beszélgetni. A harmadik napon nyílt az ajtó. – Itt megebédelünk. kulcs fordult a zárban. ahogy az aranybányában megszoktam. egy vödör vízzel és küblivel. Átadnak egy másik körzetnek? De melyiknek? Sok órás zötykölődés után a teherautó hirtelen megállt. És a szolgálatos. átadom nekik. újra a „téliesített rabszállító busszal megyünk. a himlőhelyes mellém telepedett. Az ajtóra kémlelőnyílást vágtak. skorbutos fekélyeket pólyáltam a lábamon. A második fogást összekeverték az elsővel. de megelőzheti a lopást. Közönséges háromtonnás teherautó várakozott a tornácnál. – Na. . A telefon csak nagy ritkán csengetett. – Rendben van. Még napközben is csak ritkán hallatszott léptek zaja a folyosón. Azt hittem. ettem. vállon átvetett forgópisztolyával. Hozta a kanalat is. Fogtam a csajkát. és néhány perc múlva már a főútra jutottunk. Nem tudom. kipihented magad? Indulás! A kerületi osztály tornácán álltam. estefelé zárkám ajtaja kinyílt. Mindkét irányban szünet nélkül hozzák-viszik a műszaki felszerelést. és az élelmiszer-szállítmányokat – feltétlenül fegyveres őrséggel. de „varjút” sehol sem láttam. „Egyél!” Ez volt az ebédem. és a himlőhelyes harcos. átlépte zárkám küszöbét. őrkíséret nélkül. Ezalatt még meg is száríthattam a rongyokat. borotválatlan szolgálatos. Egy út menti „étkezdébe” tértünk be.Utunk első napján tehát mindössze tizenhét kilométert tettünk meg. aki bekecse fölé bundát öltött. fő idege. Kikről volt szó? Az én fegyveres őreimről? Napjában egyszer. ahol Szmertyin elvtárs a magasabb politikát művelte. a soha le nem váltott. ócska lélekmelegítőjében –: mindez vidékiesnek tűnt a csillogó Hatinnahhoz képest. kifoszthatják az ilyen rakományokat – de meg a sofőrrel és a beszerzővel szemben is védelmet jelent. egy szelet kenyeret. Hová vezet még az utunk? A szolgálatos egy távoli szobába kísért.

és megyünk. amit akarnak. észak hősei és észak csirkefogói. Erre viszik a fekete ZlSZ-ek a parancsnokokat. – Agyonlőnek? – Igen. – Indulás! – szólt rám a himlőhelyes. Őreim nem nagyon tartottak attól. hogy nincs joguk hozzá!” – Hová visznek bennünket? – kérdeztem. Egy drámaírónak éppen a főút menti étkezdében kell ábrázolnia északot – ez a legjobb jelenet. – Pihenőt csinálnak maguknak. megtöretett testeket szállítanak. összeverekednek. A himlőhelyes azonban nem egyedül érkezett. adott kenyeret. Ezt persze utólag írtam bele az elbeszélésbe. . köpenyben. fekete flanel füles sapkában. Mért fáj az neked? A férfi felszegte a fejét: „Akkor is azt mondom. a fiatalabbik maradt velünk. – Ülj ide – mondta a himlőhelyes. – De csináljanak. A gépkocsik motorja jár. Szuszumanban. Megfordulnak itt az operatív csoport emberei. – Hamarosan továbbindulunk – mondta a fiatal –. megjön a társam. az elítéltek és a szabadok életének és halálának urait. De errefelé szállítják az elítélteket is: szép tisztán. lefelé pedig az aranybányák selejtjeként. És maguk a szökevények is. hogy fulladnának meg! – mondtam. Az emberek találkoznak. mocskosan. Mindenki számára világos volt. élőhalott. a kutatók. Engedelmesen a földre ereszkedtem. hogy megszököm: túlságosan legyengültem. és sietnek. és a dohánnyal. nyomozók. Az étkezdékbe betévednek a geológusok. miközben ledőlnek a vezetőfülkében. Az „én őröm”. Egy idősebb „harcos” volt vele (abban az időben még nem katonáknak hívták őket). érted? – súgta váratlanul a rabsapkás férfi. egyél. hol a himlőhelyesre nézett. sietnek. gyakran egyenruhában. hogy két-három órácskát aludjanak. – Ülj le. és igyekeztem a vörösre izzított hatalmas kályha közelébe furakodni. csifirrelxiv feketézők. A falnál egy férfi ült összegörnyedve. – Pedig nincs joguk hozzá. lehet – mondta. Az őr vett nekem egy tányér forró levest. elmondják egymásnak a legfrissebb híreket. A nyugati lágerparancsnokságon. Agyonlőnek. A himlőhelyes és az ismeretlen harcos elment. bekecsben. hogy ötven fokos fagyban egy dögrováson lévő elítélt nem jut messzire. vitatkoznak. Az étkezdében álltam. akik a nagy kolimai keresettel a zsebükben szabadságra utaznak. Halálra ítéltek. takaros csoportokban fölfelé a tajgába. – Hogy téged hová visznek. Errefelé minden étkezdében árulnak alkoholt. nem tudom. amelyek nem emberek már többé. – Hát jó. a férfi mellé. Engem Magadanba. – Igen. és ez meg is látszott rajtam. Átmentünk az óriási étkezde egy másik sarkába. akik szökevényeket hajszolnak. összetörtén. Hol rám. puskával. Az még a fejét sem fordította felém.

Menj a helyedre. Az agyonlövésre ítéltek könyörögtek. hogy csak öt percre engedjék fölmelegedni őket. a felpuffadt arc… Mindhármuk arcán fagyfoltok. Agyonlövésre. már égtek a lámpák. . térdünkre támaszkodva. A harcosok egyre a lágerparancsnokságot keresték. durvábbá váltak. beültettek a teherautóba. De hát nem is ismerhettem a rendet. tagjai élesebbé. amikor a teherautó beszáguldott Szpornijba. Ez sem melegített fel. új útitársunkkal együtt. – Szálljatok le! Az őröknek is jólesett. sétálni kicsit ezen a csodálatos vidéken. Megjött a himlőhelyes harcos. Egymás között kezdtek beszélni valamiről. Még a szél is valahogy langyos volt. Amint nagyobb lett a fegyveres őrség. de az őrség könyörtelen volt. az igazság bajnoka. A három újonnan jött korát nemigen lehetett megállapítani. Többé nem vettek nekem levest az étkezdében. és nekünk olyan melegünk lett. Kiáltoztunk. mint bármelyik dögrováson lévő kolimai polgár: éhezésre. Már el vagyunk ítélve. annak. Utolsó erőmet összeszedve odaütögettem csizmám sarkát a fagyos hóhoz. hogy szinte maradni vágytunk. Megcsikordult a zár. rágyújthattak. Összegörnyedve. a déli szélnek. Korábbi ismerősöm. majdnem tavaszias. alig rázkódtunk – így hát lassan fagyni kezdtünk. egy percre sem tudtam lehunyni a szemem. – Őrség! Szerelvényt igazíts!… – Hogy is mondhatnánk el a harcosoknak. És a tűzifa? És a kályha? Itt. – Hová visznek benneteket? – Magadanba. várni egy keveset. hogy megszabadultunk a tajga csikorgó csendjétől. skorbutra vallott a duzzadt fehér bőr. hátunkat egymásnak vetve hevertünk a háromtonnás teherautó platóján. megnémított a hideg. a fegyencszállítmány már tekintélyes lett. hogy örülünk a melegnek. Reggel kivezettek bennünket. hörgött a szembejövő gépkocsik motorja. Mégis. A válasz egyáltalán nem volt ínyemre. Még néhány órát utaztunk. az „etap”. Még szürkület előtt Szpornijba kellett érnünk. és egy étkezdében újabb három embert csaptak hozzánk. Felvillantak a dombok. A rugózás jó volt. fűtetlen börtönbe vezettek bennünket. Zavartan elhallgattam. a „legsúlyosabb büntetés” végrehajtási rendjét. A himlőhelyes odajött hozzánk: „A lágerbörtönben maradtok reggelig. Zúzmara fedte a falakat. a Szpornijban töltött éjszakán újra elfagyott mind a tíz lábujjam. polgártárs? – Rá. hogy megmozgathatták tagjaikat. a földes padlót végig jég borította. Legalább tíz fok volt a különbség. nyögtünk. Hiába próbáltam elaludni. Végül egy óra múlva a fagyos. már közeledett is az őrhöz: – Rágyújtunk. semmivel sem kevesebb. a főút is sima. A teherautó leereszkedett a hágón. aztán utaztok tovább. Ugyanúgy néztek ki.” Csontig fagytam. Valaki hozott egy vödör vizet.

. Újabb dosszié volt nála. Szélcsend volt. Meg is találtam: központi fűtés volt. – Na. sem azoktól. akik útitársaim voltak Magadanig. aki az utcán átvett bennünket. Az öltönyös férfi ismét megjelent egy dossziéval. és hirtelen megéreztem. mint Szmertyin elvtársnál. majd rögtön újra megjelent. Óráról órára melegebb lett. A himlőhelyes vett nekem egy kiló kenyeret. A kezében feltépett borítékot tartott. Valakit megszokott csengő hangon. Az őrök Palatka település étkezdéjében ebédeltek utoljára. Bementem a helyiségbe. hogy megkeressem a kályhát. zavaros. az emeletre. Az apró. Telefonkészülék. valami halálos súlytalanság volt. Az egyik újonnan jött elítélt nem akart leszállni a teherautóról. Bejött a civil ruhás férfi. Az őrök bementek. De amikor látta. Civil ruhás férfi jött ki. A fakorlát mögött a szolgálatos. Atlasz. indulás. – Üljön le. Este megérkezünk. odaintett magához. – Segíts leszállnom! Odanyújtottam a kezem az erőtlen embernek. – Jöjjön velem! A keskeny kis lépcsőn felmentünk az emeletre. – Andrejev! – A kerületi osztályra! Rögtön adom az átvételi elismervényt – fordult őreimhez. félrevánszorgott. amit láttam? A folyosóról meredek lépcső vezetett felfelé. Tíz fok lehetett. A teherautó szélébe kapaszkodva tett néhány lépést. De talán csak azért. Első dolgom volt. akinek testét olyan könnyűnek éreztem. – Ivanov Konsztantyin Ivanovics! – A börtönbe! – Ugrackij Szergej Fjodorovics! – A börtönbe! – Szimonov Jevgenyij Petrovics! – A börtönbe! Nem búcsúztam el sem az őröktől. hajadonfőtt. indulás. a „J. hogy a „szerelvényigazítás” elhúzódik. milyen szokatlanul könnyű a teste. Hatinnahban. főmegbízott” feliratú ajtóhoz. de a szeme kifejezéstelen volt. Hívására az elítélt. A teherautó a Belügyminisztérium kerületi osztálya közelében állt meg. – Fogd. mert kolimai életem alatt az volt az első dolgozószoba. a nevén szólított. Szegényesebbnek tűnt minden. fehér kenyér. Harminc fok van. amikor a távolban feltűntek Magadan fényei. Elmentem mellőle. – A börtönbe! Az öltönyös férfi eltűnt az épületben. Ez nem szokás… Most már csak én álltam őreimmel a kerületi osztály tornáca előtt. – Milyen meleg van! – szólt. Finom hó szitált. lágy hópelyhek szinte függőlegesen szálltak a föld felé.

Atlasz harmincnyolc-negyven éves lehetett. Az apró helyiségben az asztal foglalta el a főhelyet. erre. mappák. még mielőtt Smeljov brigádjába kerültem. – Jogász? – Jogász vagyok. hogy valaki gyors léptekkel elhaladt mellettem. Az asztal sarkán pohár állt. – Apai és utóneve? Törvénycikk? A büntetés időtartama? Megmondtam. ismerem. félig megivott citromos teával. – Apai és utóneve? Törvénycikk? A büntetés időtartama? – Jogász? – Jogász vagyok. A kis dolgozószoba ajtaja kinyílt. ahol két órával előbb jártam. Nagy testű. amit az őrök adtak. – Igen. Menjen le. – Rebrov kapitányhoz! Felvezettek az emeletre. Dmitrij Tyimofejevics Parfentyev a brigádvezetőm volt. Rebrov kapitány üveges tekintete egyenesen rám meredt. Némi gondolkodás után elhatároztam. a fűtőtest mellé. Ismerem. és megkérdezte: – Ismeri Parfentyevet? – Igen. Telefonkészülékek. onnan pedig Smeljovhoz. Ezek szerint tehát ismeri Parfentyevet? – Igen. Parfentyev brigádvezetőm volt az aranybányában. Az ingaóra a falon ütemesen ketyegett. – Neve? – Andrejev. hogy már előre megeszem a kiló fehér kenyeret. kissé kopaszodó. ismerem. mindenféle listák. Atlasz felugrott. dossziék. Rebrov kapitány áthajolt az asztalon. Parfentyevtől Poturajevhez vezényeltek. üveges tekintete egyre közelebbről meredt rám. – Neve? – Andrejev. Papírok. Arcképek. Félálomban még hallottam. és megkerülte az asztalt: „Remek!” – Rebrov kapitány fog beszélni magával! – Ki az a Rebrov kapitány? – Az Ügyészség Nyomozati Osztályának parancsnoka. majd a szolgálatos felébresztett. metsző hangot hallottam: – Erre. Visszatértem a helyemre. Szokványos dolgozószoba volt. Leültem. kicsit nagyobb annál. kistányéron körülrágcsált sajtdarab. Parfentyev brigádjában néhány hónapig dolgoztam. sportos alkatú férfi volt. – Es Vinogradovot? . fekete hajú. A víztartály és a hozzáláncolt kancsó is közel volt. – Ugye.

– Akkor a sarokba feküdj. Vinogradovot nem ismerem… – Ó. . – Jártasd csak a szád! – húzta elő a pisztolyát. – Vinogradovot nem ismerem. – Gyerünk. fertőtlenítő és mosdatlan testek áporodott szaga. rajtuk rengeteg ember. – Nem tudsz kihúzni – mondtam. Nálunk nincsenek tetvek. – Tetves vagy? – Tetves. Nagy nehezen felmásztam az emeletre – mégiscsak melegebb –. az íróasztalon jobbra. – A másodikba – mondta egy hang a hátam mögül. Alacsony. majd elnyomta a cigarettát a kistányéron. és nem ismered Vinogradovot. és benyomakodtam egy szabad helyre. – Nem ismeri Vinogradovot. – Felelsz értem Rebrov kapitány előtt. ahogy a városi börtönt nevezik. Ismered Parfentyevet. jó. A szomszédom felébredt. amelybe már beépítették a javító-nevelő fegyházrendszer legmodernebb technikáját. Némi huzavona után az őrség beengedett a Vaszkov-ház udvarára. Az udvar túlsó végén két sátor formára épült fabarakk. – A tajgából? – A tajgából. Megőrizte annak a nevét. nyavalyás! Magadan kisváros. sima gerendákból összeróva. a vizespalack mellett. kályha nyurga vaslábakon. a Dalsztroj Törvényszékének elnökét? – Nem ismerem. fertőtlenítenek. Hamarosan odaértünk „Vaszkov házához”. Emeletes priccseket láttam. aki építette. Verejték. Nem gond kihúzni a listáról. – Lelőlek. nem szorult test a testhez. A fából ácsolt börtön az első házak között készült el. igen. és beléptem. nagyot szippantott. Rebrov kapitány cigarettára gyújtott. gyorsabban! – Nem sietek sehova. – Gyerünk. De nem sűrűn. amikor az őr végigvezetett az alvó Magadanon. súlyos. Vaszkov Berzin helyettese volt. szintén ugyanarra a névre hallgat. Hát. Megragadtam a kilincset. zömök. de az új. Parfentyevet pedig nem? – Nem. Késő éjszaka volt. kinyitottam az ajtót. mint az eredeti Vaszkov-ház. amikor Magadan épült. és így szólt: – Vinogradovot tehát ismered. fél bocska nagyságú. a „komfortos”. hosszan elnyúló börtönépület. – A börtönbe! A kistányér az elnyomott cigarettacsikkel és a félig rágott sajthéjjal ott maradt az Ügyészség Nyomozati Osztályának parancsnoki dolgozószobájában. Földes padló. Magadanban már régóta van kőből épített börtön is. mint egy kutyát. A hátam mögött kinyílt az ajtó. Rebrov kapitány megnyomta a csengő gombját.

Az Ügyészség Nyomozati Osztályának parancsnoka nyomban hozzálátott a Vinogradov- ügy felgöngyölítéséhez. és megtudta. Át is helyezték a kovácsműhelybe. Amikor Vinogradov a Partizán településen járt átutazóban. brigádvezetőm az aranybányában. Anyiszimov azonban jelentette a belügyi szerveknek. alacsony folyosóra. amikor a szolgálatos nyers hangja felébresztett. Kezdett derengeni valami. Negyven körüli. ki az a Vinogradov. Ebédre galuskakaparékot kaptunk és három kanál búzakását. A többi már csak a nyomozói technika dolga volt. Rebrov kapitánynak. Az őr kinyitott egy lakatot. a Vaszkov-ház teljes jogú polgára lettem. és beléptem a gyengén megvilágított. Lemásztam a priccsről. Szmertyinnek. kopaszodó. amikor már kaptam kenyeret. leültem. Nekem még nem járt kenyér. és egy apró zárkába kerültem. egyenruhát viselt. és megkérte a Partizán parancsnokát. Reggel enni kaptunk. hogy mit kért tőle Vinogradov. – És? – De hát honnan ismerném h – Vinogradov a Dalsztroj Törvényszékének elnöke. Civilben volt. – Eredj az udvarra! Menj ahhoz a tornáchoz! – Az eredeti Vaszkov-ház ajtaja kitárult előttem. – Szabadon engednek? Illetve ha nem is szabadon. – Mikor hoztak ide? – Három nappal ezelőtt. – Atlasz? Ő hallgatott ki a kerületi osztályon. Valaki megrázta a vállam. – És mit akart tőled megtudni Rebrov kapitány? – Hogy ismerem-e Vinogradovot. Atlasz hozott teherautón. aki jogot végzett. Dmitrij Tyimofejevics Parfentyev volt. – De legjobb a meleg. Leengedtem a nadrágomat. Az ablakhoz mentem. hogy egyetemi diáktársa az aranybányában van. pénzt küldött neki. – Értesz valamit ebből az egészből? – Semmit sem értek. – De mi miért vagyunk itt? A sátorbarakkban voltam… – Minket kiengednek – mondta Parfentyev. hogy a lábszáram is átmelegedjen. görnyedten kuporogtak a földszinti priccs sarkában. és elaludtam. – Lehet. Huszonnégy órával később ébredtem fel. Kenyeret. Letartóztatása előtt Parfentyev Cseljabinszk területi ügyésze. és a fejem alá gyűrtem. hogy te ismered. de én nem tudom. ráverőkovácsnak. forró vizet. Az összes északi bányában letartóztattak minden elítéltet. Aludtam egészen másnap reggelig. Ketten ültek ott. Lehúztam a csizmámat. Anyiszimovot. ahol két priccs állt. de tranzitlágerbe küldenek? . – Együtt tanultam vele. hogy segítse Parfentyevet. majd Karélia ügyésze volt. félrehúzta a masszív vasreteszt. – Fertőtlenítenek? Ez jó – gondoltam. Szmertyin pedig jelentette Magadanba. – Amikor engem kísért.

Miattatok. Osztotics Judit fordítása . – Na. zefiringe kigombolva a mellén. aki közben elővánszorgott a fényre. ismerősök? Rebrov kapitánynak már nem volt ideje. és leplezetlen megvetéssel méregetett. kinek úr. Közelebb mentünk Parfentyevvel. – Hát ti? Jogászok vagytok? – kérdezte Parfentyev. hagyjátok abba! – kelt a védelmemre Parfentyev. – Igen! Igen! – Mi történt? Miért engednek ki? – Rebrov kapitányt letartóztatták. hagyjátok már abba. Kihízott. az ilyenek miatt csuknak le bennünket is. Fekete szőrmekabátot viselt. – Gazember! Nem tűröm! Megcsikordultak az ajtók. Az a parancs. Nem űztem gúnyt a munkásemberekből. – Igen – szólalt meg a harmadik. – Ez közbűntényes? – Kinek közbűntényes. – Nocsak. hogy eltaposson benneteket! A nép ellensége… – Miért. akit az ő utasítására csuktak le – mondta halkan valamelyik bennfentes. rózsás képe volt. te talán a nép barátja vagy? – Mindenesetre nem politikai. hogy mindenkit ki kell engedni. Nem voltak rangjelzéseim. – Kifelé! A porta előtt vagy heten tolongtak.

TÍFUSZOSOK VESZTEGZÁRJA
Тифозный карантин

A fehér köpenyes férfi előrenyújtotta a kezét s Andrejev a rózsaszínű, tisztára
mosott, ápolt körmű ujjak közé nyomta sómarta, ropogós gimnasztyorkáját. A férfi
elhessentő mozdulatot tett, s rázta a kezét.
– Fehérneműm nincsen – mondta Andrejev egykedvűen.
Ekkor a felcser elvette Andrejev gimnasztyorkáját, két kézzel megfogta, ügyes,
gyakorlott mozdulattal kifordította az ing ujját, és szemügyre vette…
– Van benne, Ligyija Ivanovna – jelentette ki és ráüvöltött Andrejevre: – Miért
tetvesedtél el ennyire, mi?
Ligyija Ivanovna, az orvosnő azonban félbeszakította.
– Nem ők a hibásak – mondta halkan és rosszallóan, erősen megnyomva az „ők”
szót, majd fölemelte az íróasztalról a sztetoszkópot.
Andrejev örökre megjegyezte ezt a vöröses Ligyija Ivanovnát, ezerszer áldotta a
nevét, egész életében gyöngéden és szeretettel emlékezett rá. Hogy miért? Mert
erősen hangsúlyozta az „ők” szót abban az egyetlen mondatban, amelyet Andrejev
hallott tőle. A jó pillanatban mondott jó szóért. Megérezte-e a doktornő ezt a hálát?
A vizsgálat rövid volt. Ehhez a vizsgálathoz nem volt szükség sztetoszkópra.
Ligyija Ivanovna rálehelt a lila bélyegzőre, s teljes erőből, két kézzel rászorította
valami nyomtatott űrlapra. Írt rá néhány szót, s Andrejevet elvezették.
A fegyveres őr, aki a rendelő tornácán várakozott, nem a börtönbe kísérte vissza
Andrejevet, hanem a telep végébe, egy nagy raktárhoz. Az épületet körülvevő udvar
szögesdróttal volt bekerítve: előírásos tíz sor huzal, őrbódé, amely előtt őrszem járt
fel-alá bundában, puskával. Beléptek az udvarra, s odamentek a raktárhoz. Éles
villanyfény áradt ki az ajtó résén. Az őr erőlködve kinyitotta a nehéz ajtót, amelyet
teherautókra méreteztek, nem emberekre, s eltűnt a raktárban. Andrejev orrát
mosdatlan testek, áporodott ruhanemű és emberi izzadság savanyú szaga ütötte
meg. Összemosódó emberi hangok zsongása töltötte meg ezt a hatalmas dobozt. A
lombos fák teljes törzséből ácsolt, négyemeletes csupasz priccsek örökéletűek voltak,
az örökkévalóságnak szánták őket, mint Caesar hídjait. A hatalmas raktár polcain
több mint ezer ember feküdt. Egyike volt ez annak a két tucat raktárnak, amelyet dugig
megtöltöttek friss élőáruval: a kikötőben tífuszosok vesztegzárja volt, és elszállítás –
vagy ahogy a rabok mondják: „transzport” – már több mint egy hónapja nem történt.
A láger vérkeringése, amelyben a vörös vérsejteket eleven emberek alkották,
megbomlott. A személyszállító teherautók vesztegeltek. A bányákban
meghosszabbították a rabok munkaidejét. A városi kenyérgyár nem győzött elegendő
kenyeret sütni, hiszen mindenkinek napi ötszáz grammot kellett adni, s
magánházaknál próbálták megsütni a hiányzó adagot. A parancsnokság dühét csak
fokozta, hogy a tajgából lassanként beáramlott a városba a „rabsalak”, amelyet a
bányák ontottak.

Az „egészségügyi részlegben” – ezzel a divatos elnevezéssel illették a raktárat –,
ahová Andrejev került, több mint ezer ember feküdt. Első pillantásra nem lehetett
észrevenni ezt a tömeget. A felső priccseken a hőség miatt meztelenül hevertek, az
első szinten meg a priccsek alatt pedig vattaruhában, nagykabátban, füles
kucsmában. A többségük hanyatt vagy hason feküdt (aligha lehet megmagyarázni,
miért nem fekszenek a rabok az oldalukon), s az ormótlan priccseken sűrű sorokban
heverő testek olyanok voltak, mint fatörzsön a bütykök, göcsörtök, mint deszkán a
csomók.
Az emberek kisebb csoportokba verődtek egy-egy „mesemondó” körül, vagy ahol
történt valami, márpedig ilyen tömegben szinte percenként történt valami. Már több
mint egy hónapja feküdtek itt a foglyok, munkára nem jártak, csak fertőtlenítő fürdőbe,
a tetvek miatt. Ez naponta húszezer munkanap elvesztését jelentette,
százhatvanezer, sőt talán háromszázhúszezer munkaóráét, mivel a munkanapok
különbözőek. Vagy húszezer napnyi emberélet megmaradását. Húszezer nap életet.
A számokat többféleképpen lehet értelmezni, ravasz tudomány a statisztika.
Ételosztáskor mindenki a helyén volt (tízesével kaptuk az élelmet). Olyan sok volt
az ember, hogy az ételosztók alig fejezték be a reggeli kiosztását, máris kezdhették
az ebédosztást. S mihelyt kiosztották az ebédet, oszthatták a vacsorát. Az
egészségügyi részlegben reggeltől estig ételosztás folyt. Pedig reggel csak a napi
fejadagot adták ki meg a teát – üres forralt vizet – és kétnaponként fél heringet, ebédre
csak levest, vacsorára pedig csak kását.
És az ételosztáshoz mégis rövid volt a nap.
A cellaügyeletes odavezette Andrejevet a priccsekhez és a második sorra mutatott.
– Ez lesz a helyed.
Felülről tiltakoztak, a cellaügyeletes azonban rájuk mordult. Andrejev két kézzel
belekapaszkodott a priccs szélébe, megpróbálta a jobb lábát a priccsre lendíteni, de
nem sikerült. Erős kezével a szobaparancsnok alulról meglökte, s Andrejev
tehetetlenül a meztelen testek közé zuhant. Ügyet sem vetett rá senki. A
„bejelentkezés” és beköltözés ceremóniája el volt végezve.
Andrejev aludt. Csak ételosztáskor ébredt fel, s miután tüzetesen és gondosan
végignyalta az ujjait, ismét aludt, bár nem mélyen, mert a tetvek nem hagyták.
Senki sem kérdezgette őt, pedig az egész szállítmányban alig akadt rajta kívül
olyan, aki a tajgából jött, márpedig mindnyájuk útja oda vezet. Ezzel ők tisztában
voltak. Éppen ezért semmit sem akartak előre tudni az elkerülhetetlen tajgáról. És ez
így volt helyes, állapította meg Andrejev. Amit ő ott látott, arról a többieknek nem kell
tudniok. Úgysem kerülhetik el, az előrelátás itt mit sem használ. Előre rettegni: mire
jó az? Ezek itt még emberek voltak, Andrejev pedig a holtak képviselője. S az ő
tapasztalataival, egy halott ember tapasztalataival nem tudtak volna mit kezdeni ők,
a még élők.
Két-három nap múlva fürdőbe vitték őket. Mindenki unta már a fertőtlenítést meg a
fürdést, kelletlenül készülődtek, Andrejev azonban nagyon szeretett volna

megszabadulni a tetveitől. Ideje most volt bőven, s naponta többször áttetvezte
kifakult gimnasztyorkáját. Végleges sikert azonban csak a fertőtlenítőtől remélhetett.
Ezért ő szívesen ment, és bár fehérneműt nem adtak neki, s vörös gimnasztyorkáját
kénytelen volt a csupasz testére fölvenni, a szokásos csípéseket most nem érezte.
A fürdőben kiporciózták a vizet: fejenként egy sajtár hideget és egy sajtár meleget
kaptak, Andrejev azonban becsapta a fürdőst és még egy sajtárt szerzett. Szappant
csak egy piciny darabot adtak, de a padlóról fel lehetett szedni a törmeléket, s
Andrejev igyekezett alaposan megmosakodni. Ez volt a legjobb tisztálkodása az
utóbbi években. Még akkor is, ha vér és genny folyt a fekélyeiből skorbutos térdén.
Még akkor is, ha a fürdőben elhúzódtak mellőle az emberek. Még ha irtózva
visszahőköltek is tetves ruhájától.
Kiadták a fertőtlenítőből a holmikat. Andrejev Ognyev nevű szomszédja báránybőr
harisnyája helyett egy babaharisnyát kapott vissza, annyira összezsugorodott a bőr.
Ognyev sírva fakadt: ez a bőrharisnya jelentette számára a menekvést itt Északon.
Andrejev megvetően végigmérte. Hány férfit látott ő már sírni a legkülönfélébb okok
miatt! Voltak köztük ravasz alakoskodók, voltak idegbetegek, voltak
reményvesztettek, voltak dühöngők. Volt köztük, aki a hideg miatt sírt. De Andrejev
nem találkozott olyannal, aki az éhség miatt sírt volna.
Visszafelé meneteltek a sötét, hallgatag városon keresztül. A tócsákon
alumíniumszerű jéghártya feszült, de a levegő üde volt, tavaszias. Ez után a fürdő
után Andrejev mélyen aludt, mint a juhászbunda, ahogy Ognyev, a szomszédja
mondta, aki már el is felejtette fürdőbeli kellemetlenségét.
Senkit nem engedtek ki sehova. Volt mégis a részlegben egy beosztás, amely
lehetővé tette az embernek, hogy kikerüljön a „drót mögül”. Persze nem a lágerből
való kikerülésről volt itt szó, nem a külső drótról, amely háromsoros kerítésből állt,
mindegyik tíz sor szögesdrótból, s előtte még a tiltott sáv, amelyet alacsonyan
kifeszített drót keretezett. Ilyesmiről senki még csak nem is álmodott. A szögesdróttal
kerített udvarról volt csak szó. Ezen kívül volt az étkezőbarakk, a konyha, a raktárak,
a kórház: egy egészen más világ, amelytől Andrejev el volt tiltva. A drótkerítésen csak
egyetlen ember léphetett ki: a latrinás. És amikor az meghalt (az élet tele van
szerencsés véletlenekkel), Andrejev szomszédja, Ognyev csodálatra méltó energiát
és találékonyságot produkált. Két napig nem evett kenyeret, s a két napi adagot
elcserélte egy fíberbőröndre.
– Mandel báróval cseréltem, Andrejev!
Mandel báró! Puskin leszármazottja! ő az ott, ni! Nyurga alakja, keskeny válla,
piciny, kopasz feje messzire ellátszott. De Andrejevnek nem nyílt rá alkalma, hogy
megismerkedjék vele.
Ognyevnek megmaradt egy gyapjúzakója még „odakintről”, ő ugyanis csak néhány
hónapja került a vesztegzárba. A zakót és a bőröndöt odaajándékozta a felügyelőnek,
és megkapta az elhalt latrinás állását. Alig két hét múlva a közbűntényesek a sötétben

elkapták Ognyevet és fojtogatni kezdték, szerencsére nem fojtották meg, de elvettek
tőle mintegy háromezer rubel készpénzt.
Abban az időben, mikor Ognyev kereskedői karrierjének csúcsán állt, Andrejev
csak elvétve találkozott vele. A megvert, megtépázott Ognyev egy éjszaka, miután
elfoglalta régi helyét, meggyónta viselt dolgait Andrejevnek.
Andrejev is mesélhetett volna egyet-mást arról, amit a bányában látott, de Ognyev
nem bánt meg semmit és nem panaszkodott.
– Ma ők engem, holnap én őket… Túljárok… az eszükön… Úgy megverem őket…
Hülyére! Mindent visszaszerzek!
Ognyev sem kenyérrel, sem pénzzel nem segítette Andrejevet, de ez nem is volt
szokás ilyen esetekben: a lágererkölcs szerint minden a legnagyobb rendben volt.
Egy napon Andrejev elcsodálkozott, hogy még mindig él. Alig bírt fölemelkedni a
priccséről, de fölkelt. A legfontosabb, hogy nem kellett dolgoznia, feküdhetett,
márpedig még a napi ötszáz gramm rozskenyér, három evőkanál kása és egy tányér
híg leves is föltámaszthatja az embert, ha nem kell dolgoznia.
Itt értette meg, hogy nem fél a haláltól, nem ragaszkodik az élethez. Rájött arra is,
hogy kiállta a nagy próbát, s életben maradt. Hogy a bányamunka borzalmas
tapasztalatait a maga hasznára kell fordítania. Megértette, hogy bármilyen
szánalmasan korlátozott is egy elítélt szabad akarata, bármilyen csekélyek a
választási lehetőségei, ezek a lehetőségek mégiscsak léteznek, és szerencsés
esetben megmenthetik az életét. És Andrejev készen állt a nagy harcra, amelyben
vadállati ravaszságot kell szembeszegeznie a vadállattal. Becsapták őt. Ő is csalni
fog. Nem fog meghalni, nincs szándékában elpusztulni.
Teljesíteni fogja teste kívánságait, mindazt, amit a teste tudatosított benne az
aranybányában. A bányában ő veszített, de az a vesztett csata nem az utolsó volt.
Olyan salak ő, amelyet kiszórtak a bányából. Elárulta a családja, elárulta az ország.
Szeretet, szorgalom, tehetség: mindent összetörtek, széttapostak. Hamis és hazug
volt minden magyarázkodás, amelyet az értelem keresett, s ezt Andrejev jól
megjegyezte. Csak a bánya által felébresztett állati ösztön mutathatott és mutatott
kiutat.
Itt, ezeken a küklopsz-priccseken értette meg Andrejev, hogy ér ő valamit, van miért
becsülnie önmagát. Lám, életben van, pedig senkit nem árult el sem a
kihallgatásokon, sem a lágerben. Sikerült sok igazságot kimondania, sikerült
elnyomnia magában a félelmet. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem félt
semmitől, de az erkölcsi korlátok világosabbá, láthatóbbá váltak, mint azelőtt voltak,
minden leegyszerűsödött. Világossá vált például, hogy Andrejev semmiben sem
hibáztatható. Korábbi egészségét tönkretették, örökre megtörték. De vajon
csakugyan örökre? Amikor ebbe a városba hozták, arra gondolt, két-három hét
maradt hátra az életéből. S ahhoz, hogy korábbi egészségét visszaszerezze, több
hónapos teljes pihenésre volna szüksége tiszta levegőn, szanatóriumi körülmények
között, tejjel, csokoládéval. S mivel teljesen nyilvánvaló, hogy ilyen szanatóriumba

Eljött a nap. de egyre kevesebb volt belőlük: kékesfekete foltok tűntek fel a helyükön. Csak a nagyujj nem akart gyógyulni a két lábán: a fagyás elérte a csontvelőt. mint korábban. Szeretet? Harag? Nem. Andrejev elképedt. Olyan volt a csuklója. hamarosan egyenes lesz az is. s el is felejtette. Ez a higiéniai műtét volt Andrejev kevés foglalatosságainak egyike. mint egyéb sebei. akik közel állnak a halálhoz. s úgy rémlett neki. A másfél évi bányamunka alatt mindkét csuklója meggörbült. amikor a vesztegzárat feloldották. lapát. Andrejev bőrfekélyei sokkal hamarabb begyógyultak. Persze kevesebb. Ezt értette meg Andrejev. vastag. bélyegre hasonlítottak. próbálta kiegyenesíteni az ujjait. mint korábban. meg kell halnia. Lassanként lehámlott róla a teknőspáncél. hogy minden lépésnél cuppogott. s nemcsak megértette. Egy alkalommal a fürdőben bal keze ujjai kiengedtek. amikor nem evett és nem aludt. Lelkében azonban haragon kívül nem volt semmi más. a bányában. Most csak egy kívánsága volt: hogy a tífusz-vesztegzár örökké tartson.vagy csákánynyél vastagságúra duzzadt. Sok évnek kell még eltelnie. És ami a legfontosabb: bal kezének csuklója kiegyenesedett. mintha tócsában tocsogna. kissé megpuhult bőrt rágcsálta apránként. És sohasem gyógyultak be teljesen. De nem hagyta őt meghalni valami. a kutyát. A lábán lévő skorbut eredetű fekélyek még nem gyógyultak be. amit a rabszolga-kereskedő süttetett a négerekre. de meg is érezte itt a városi tranzitlágerben. Lelki sebei nehezebben gyógyultak. Talán így lesz a jobb kezével is. mint a műkéz. Az embert ugyanazok az okok tartják életben. Sok sorstársa meghalt. A bányában rákényszerült. mint általában azok az emberek. a követ. amely változatlanul kacska. kötözni kellett. s genny szivárgott belőle. mint a műkéz. végleg megmerevedett. Ez azonban reménytelen kívánság volt. amely a fagyhólyagok kifakadása után képződött rajtuk. s most a piszkos. elfagyott ujjainak világos rózsaszínű hegye sötétebb színt öltött. Éjjelente óvatosan megfogta a jobb kezét. De Andrejev nem gondolt a jövőre. hogy másként is lehet. ha Andrejev imádkozott volna. Amitől nem is fél. S a gyógyulás után a legkisebb hideg beálltakor is sok-sok évig fogja még emlékeztetni az északi bányákra a gyötrő fájdalom. hogy csak a közeli dolgokért harcoljon. a rabok nyári lábbelijébe. hogy ne tervezze az életét egy napnál többre. mire Andrejev ujjai meggyógyulnak. . s Andrejev úgy érezte. mint a többi fogoly. a tífuszosok vesztegzárja alatt. ami erősebb a halálnál. Legfeljebb keresztet lehetett volna még vetni vele. ujjheggyel csippentve. amivé az emberi bőr változik a bányában. Csak olyan mozgásra volt képes. A talpát behálózó véres bőrrepedések már nem fájtak annyira. A keze azonban kiegyenesedett. amikor annyi genny és vér csurgott a gumibocskorába.Andrejev sohasem jut el. kissé megerősödött a vékony bőr. A körmeit már korábban gondosan lerágta. mint a fát. Evéskor ő is úgy fogta a kanalat.

Most mindjárt. Ebben a tranzitlágerben senki sem tudja ezt olyan jól. meggörnyedve lehelt tölcsérré formált tenyerébe. Éles villámfény volt ez. sajgón az arca. és rátaposott. topogás. zúgott a füle. Azután tekintete átsiklott a dossziékra. Pedig hiába. hogy minél tovább itt kell maradnia. Mindenáron el kell kerülni a tajgát. – Szicsev! Jelentkezz! Keresztneved és apai neved? – Vlagyimir Ivanovics – felelte szabályosan egy idős elítélt. Vigyáznia kell. elmentek. dideregtek. – Voronov! Akkor mit keres itt ez a mocsok?! – És a munkavezető dühösen lecsapta a hordóra az elítélt vékony. Már alig volt néhány. ameddig csak lehet. amelynek fogai a testét marcangolják. – Voronov! Voronov! – üvöltözött a munkafelügyelő. Napnál világosabb volt. Ha nem szólítják ma. A munkafelügyelő egy ideig tartogatta a kezében Andrejev dossziéját. rekedt. verés és halál vár rá. és szétlökdöste maga előtt a tömeget. az aranybányákat. s dübörgésük olyan erős volt a reggeli csikorgó hidegben. Az elítéltek órákon át toporogtak a szögesdrót mögött. Semmit sem tehet a gigantikus gépezet ellen. nem lesz szerencséje. A vesztegzár ideje alatt a tajga . A munkafelügyelő egy hordóra kapaszkodva. sárga dossziéját. most… – Andrejev! – kiáltotta a munkafelügyelő. kimentek a kiskapun. A felügyelő tovább sorolta a neveket. Visszaviszik az aranybányákba. A tömeg azonban még nagy volt. hogy megismételte volna a felszólítást. Andrejev. Minden hasztalan. – Csak engem ne szólítsanak. s nyomukban elment a munkafelügyelő is. szólítani fogják holnap. Belehasított a fájdalom elfagyott kezének és lábának ujjaiba. Andrejev élni akart. Az országúton teherautók dübörögtek. hogy soha többé vissza ne térjenek. s anélkül. Az elítélteket visszaterelték a „részlegbe”. – Törvénycikk? Időtartam? Kifelé! Még néhányan jelentkeztek a szólításra. csak engem ne szólítsanak – próbálta Andrejev gyerekes ráolvasással megbűvölni a sorsot. az emberek egymás után sorra hagyták el az udvart. Ezen a reggelen a részleg valamennyi lakóját kihajtották az udvarra. a munkafelügyelő felé. hogy a munkafelügyelő alig bírta túlkiabálni. hogy ne kövessen el hibát. A köhögés. Ekkor Andrejev számára hirtelen minden megvilágosodott. És az izgalomtól felbuzdulva azonnal nekibátorodott s előrelépett. dühös hangon neveket olvasott fel. a jogfosztott fegyenc? Elérheti. mint éppen ő. hogy eléri őket. Két egyszerű célt tűzött ki maga elé s megfogadta. Mind gyakrabban váltogatta a lábait. Andrejev mereven nézte a munkafelügyelő borotvált arcát és hallgatott. össze kell szednie magát… Az aranybánya: a halál. Hogyan érheti el ezt ő. kiabálás beleolvadt sok száz ember többszólamú zsivajába. de elgémberedett lábait és fájós kezeit nem volt könnyű fölmelegíteni. ledobta a hordóra. ahol éhség. amely megmutatta a menekülés útját. Akiket szólított. „Ez az utolsó kocsi szállítmány” – gondolta Andrejev.

félig sülten kivette és megette: a lágerélet megkövetelte. az éhezés. Egyszerű terv. Az ő játszmája egyedül az övé: ezt is a bányában tanulta meg. Andrejev egy zöldségraktárba járt. s még „haza” is vitt néhány szem nyers krumplit amit a kályha parazsába tett sülni. a harmadik pedig csak úgy… Tudta ő. az embereket kezdték kihajtani munkára. ha bárkinek elárulja a tervét. Aki földmunkára került. hogy minden ételkészítési hadművelet gyorsan történjék: túlságosan sok éhes száj volt körös-körül. amikor szólították. lapáttal. a kicsiny. a hosszú. de sokan szerettek volna ingyenmunkát igénybe venni. Egyedül könnyebb volt. és még a zsebeiket is teletömték kenyérrel. négyszer könnyebb átsiklani a gépezet fogaskerekei között. kenyeret. de tökéletes. keresztneved és apai neved!” S amikor a Molochnak kijáró mindennapos áldozat véget ért. De a legjobb. ahol teleehette magát céklával meg sárgarépával. és mindenki csoszogva sietett a barakkba. a hideg. Csak hát egy főt ritkán . micsoda teher a titok. válaszolj. sem Ognyevvel. Minden reggel mintegy két órát kint kellett ácsorogni a csikorgó hidegben. Andrejev napokon át nem válaszolt. hogy ne kerüljön nagy csoportba: ezeket rendszerint földmunkára küldték csákánnyal. Senkivel nem tanácskozta meg a dolgot. Andrejev csak egyszer számította el magát. És ez néha sikerült is. padlót mosott az őrszemélyzeti körletben. sem Parfentyevvel. ásóval. Mert nagyon jól tudta. s csak ha már a bányák „rendelését” teljesítették („Küldjetek kétszáz tuskót” – ahogy a szolgálati táviratokban szokták „rejtjelezni”). hogy ne féljen. senkivel az ezer ember közül. Az ilyen munkák természetesen kivétel nélkül tilosak voltak a transzportban. Vagyis a vesztegzárból elsősorban az aranybányákba indítanak teherautókat. annál jobb: ez volt a hitvallása. kétszer. még a járókelők is adtak. A munka után nagy tálakban édes gyümölcskocsonyát és valóságos kenyérhegyet vittek a konyhába. Mihelyt megszűnt a vesztegzár. háromszor. Majdhogynem értelmes napok következtek. s az elosztásnál ügyeskedni kellett. Andrejev dolgozott a kenyérgyárban. az Andrejevnek mindegy. két-három főből álló csoportokban viszont mindig volt remény rá. hogy sikerül koldulnia némi dohányt. szemetet hordott a női tranzitlágerből. bányabeli sorstársával. Minél kisebb a csoport. az besúgja a parancsnokságnak: az egyik a dicséretért. csak akkor küldenek majd embereket máshova. Csak így érhette el. kihajtották őket munkára. És a munkafelügyelő pattogott: „Hé. abban a reményben vállalta. te. akik itt feküdtek mellette a priccseken. hogy megkeressen egy harapás pótadag kenyeret vagy cukrot: Andrejev másfél éve a színét sem látta cukornak. de meg tudta tartani. ahol a félhomályos ebédlőben a parancsnoki asztalokon maradt tányérokról ragacsos.elnéptelenedett. amelyeket mégiscsak kitöltött valamilyen tevékenység. valamennyien körülülték az ennivalót. Minderről Andrejev senkinek egy szót sem szólt. a másik egy cigarettacsikkért. ízletes húsmaradékokat szedett össze. nehéz munka és a kialvatlanság elvette a tajgától az embereket. Hogy hova. Csak ne aranybányába. ha egyedül dolgozik az ember.

s a priccs szélére állította. mert a tolvajok az előkelőség jelének tartották a „szerelmes történetek” iránti érdeklődést. Az őr bezörgetett. hanem a végeérhetetlen zsugapartik idején kártyaasztalnak is szolgál. Fát fűrészelsz egy magas rangú parancsnoknak. lágerből lágerbe. a takarókkal és párnákkal szintén ellátott harmadik priccssorra. A paplanokon és párnákon a bandavezérek helyezkedtek el. a kutya fogva tartotta őket. Gondolkodott-e a múlton? Nem. Az udvarból kutyaugatás hallatszott. Egyszer a munkavezető. A kenyérosztó megszámolt tíz fegyencet és odaadott Andrejevnek tíz adag kenyeret. hogy életed végéig áldani fogsz érte. De ez a módszer megbízhatatlan volt. A tolvajok körül rabszolgák és lakájok csapata sürgölődött: udvari mesemondók. akik az adott pillanatban bandavezéreknek számítottak. Lehúzta lábáról a nemezcsizmáját. vagy erővel elveszi mástól. ha nincs neki. Muravjov a neve). A vattapaplan az élelmes tolvaj elmaradhatatlan útitársa. egyiket a másik mellé. Andrejevnek két adag maradt. vagyis mintha valaki nemezcsizmában feküdne a priccsen. Ketten mentek. Csak az egykedvű harag éltette. Gondolt-e ekkoriban a családjára? Nem. A parancsnok ügyeletese nyitott kaput. vagy sikerült. A párna nem csak fej alá való. futva utolérte őket. udvari borbélyok parfümös üvegcsékkel – még ilyen körülmények között . Annak csúszott a csizmája. a kiskapu zárva volt. Késő este kísérték vissza őket a lágerbe. Feljebb. de Andrejev bebújt a priccs alá. A kályha melletti helyeket a közbűntényesek foglalták el. Idézett-e magában verseket? Nem. és Andrejev továbbra is a barakkon kívül keresett alkalmas munkát. Ebben az időben találkozott Schneider századossal. Hamarosan megérkeztek egy kis házhoz. az egyetlen tárgy. sőt nem csak tolvajokat: szinte minden közbűntényes homoszexuális volt. szótlanul bevezette őket a fáskamrába. És amíg a fegyencek föl nem fűrészeltek a kamrában minden fát. Társával együtt vidáman szaporázták lépteiket a lovassági köpenyes kísérő őr előtt. És mégiscsak párna marad. aki arcról már ismerte Andrejevet (úgy tudta. s az udvaron szabadon engedett egy behemót juhászkutyát. azt mondta neki: – Olyan munkát találtam számodra. Másnap reggel kenyérosztás előtt egyszerű ötlete támadt. talppal kifelé. A szabadságra? Nem. s aznap egyáltalán nem ment munkába. Hozott egy vödör vizet. pontosabban mondva azok. mint a párnájukat. Az ilyen asztalt akármilyenre lehet formálni. szerez: lop. rájuk zárta az ajtót. s felkönyökölt. Ő maga a csizma mellett hasra feküdt. vagy sem.kértek. botladozott. A kártyások előbb eljátsszák a nadrágjukat. tócsákat ugrált át. amit magával cipel börtönből börtönbe. amely már homályba borult. s a kerítés fölött szögesdrót feszült. lányos külsejű fiatal tolvajokat toboroztak. s nyomban meg is valósította. Piszkos vattapaplanokkal letakart priccseik tele voltak különböző méretű tollpárnákkal. Másnap ugyanoda küldték volna őket. majd két kézzel felfogta köpenye szárnyait.

– Schneider! – Igen… Mit akarsz? – fordult meg a kapitány. A tranzitláger kiürült. ismerős arcvonásokat fedezett föl. mit akarsz! Fölébreszted Szenyecskát. – Hogy hívnak téged? Andrejev azonban már rég felkészült erre az eshetőségre. – Csend legyen! Szenyecska mond valamit. amelyeket átélt és amelyeket még tartogatott számára a sors. képzett marxista teoretikus. s ismerős hang ütötte meg a fülét. – Gurov – felelte szemrebbenés nélkül. – Te vagy az. Andrejev hiába kereste az ismerős pillantást a homályos kék szemekben.is akad ilyesmi meg a fullajtárok egész hada. A közbűntényesek körül lógó kunyerálók között. felhajtotta a paplant. leült. És bár ez jelentéktelen és ártatlan esemény volt azokhoz képest. kapitány? – hallatszott Szenyecska bágyadt tenorja. máris – buzgólkodott Schneider. Andrejev beleütközött a munkafelügyelőbe. Halkabban! Szenyecska aludni készül… A bányából ismerős a jelenet. s egy betegesen sápadt arc jelent meg a fényben. Andrejev lassan ment vissza a helyére. Az eredendően vidám természetű egykori tengerészkapitány tartotta a harci szellemet a börtöncella lakóiban. Elment a kedve az élettől. benyúlt a paplan alá és vakarni kezdte Szenyecska sarkát. Felmászott a priccsre. De már meg is mozdult a vattapaplan szegélye. kitűnően beszélt oroszul. a Komintern munkatársa. – Schneider! – Mondd már. az elmaradhatatlan díszkíséretben Andrejev váratlanul ismerős arcot. akik mindenre kaphatók egy darab kenyérért vagy egy tányér levesért. Semmi kétség: Schneider kapitány volt az. élete végéig nem fogja elfelejteni Schneider kapitányt. Andrejev jól emlékezett beszélgetéseikre. a hosszú börtönéjszakákon át folytatott késhegyig menő vitáikra. Andrejev rabtársa a butirki börtönben. Andrejev nem hitt a szemének. – Nem tudok elaludni. Schneider kapitány német kommunista volt. – Nincs. Goethe-kutató. – Elmehetek? . – Várj csak! A felügyelő belelapozott a cigarettapapírra irt névsorba. hiába kerestelek… – Máris. Egyre kevesebb ember maradt. Nincs ilyen.

Rjutyin. A professzor viszont felváltva harapta a kenyeret és kanalazta a levest. amikor kimehetett munkára. csak hálni járt belé a lélek. De harcolni fog az életéért. hogy a bányában egy társa húsz adag háromfogásos ebédet lapátolt be kenyérrel. elcsigázott „igavonó” volt. Társa egy meghatározhatatlan korú. igaza van – ismételte a professzor –. akik letöltötték büntetésüket. életre kapott. és szomorúan állapította meg. A kenyeret most is zsebre dugta. elégedetlenül méregette tekintetével a felkínált ételt. és kövér. Ez pompás fizetség volt. mert a professzor olyan erőtlen volt. – Igen. ahol a szabad személyzet kenyeret vásárolhatott. már dögrováson. Andrejev tapasztalatból tudta. – Menj. Andrejevre. valami édeset. A professzor örömében összecsapta a kezét. Az persze túlzás. igaza van – helyeselt a professzor. Ez így volt rendjén. Azt tanácsolta a professzornak. de egészen odavagyok egy kis édes kvászért. ősz fején. ő pedig. A tranzitlágerben volt egy kis elárusító bódé. kapnak-e enni. A munkát elvégezték. Andrejev sejtése valóra vált: a professzor csakugyan harmatgyenge társnak bizonyult. Az ételt hamar eltüntették. bár nagyon igyekezett. s a szakács a konyhaasztalhoz ültette őket s elébük tett egy nagy tál sűrű hallevest meg egy nagy bádogtányér kását. Egyszer takarításra és mosogatásra osztották be a szabadulók átmenőrészlegének konyhájára. hogy az elején ne kérjen semmit. talán soha nem is fog. Elmondta. . de Andrejev. Az efféle „vendégségben” az előrelátó Andrejev mindig kenyér nélkül evett. Andrejev. aki emlékezett rá. – Ahogy gondolja. igen. igen. azokhoz. hogy ő ideggyógyász professzor. egyáltalán. közben rágott. – Most nincs több kenyerem. hogy életre kapott. adok egy darabot – és a szakács elővett a szekrényből két szelet kenyeret. – De én láttam. Hová lettek? Hol van Sejnin. – Igen. ahogy az értelmiségieket csúfolták. Szünet nélkül kérdezősködött: mit fognak csinálni. Hvosztov? Mind meghaltak. hogy a lágerbeli szakácsok – és nem csak ők – nem kedvelik az „Ivan Ivanovicsokat”. de én a maga helyében inkább kenyeret vennék. – Kenyér nélkül? – Dehogy kenyér nélkül. Nemrég szabadult a helyi börtönből. professzor. Andrejev elmondta ezt a professzornak. piszkos izzadságcseppek ütköztek ki kopaszra nyírt. hogy Andrejev rossz párja volt akkori sorstársainak. kár is lett volna háborogni miatta: a bányában számtalanszor megesett. Igyon maga is. és nem kellemetlen-e valami csekély harapnivalót kérni még a munka megkezdése előtt. te barom! – üvöltött a felügyelő. – Nesztek még egy-egy rubel – mondta a szakács. hogy a takarítási és mosogatási munkák neheze őrá marad. Vagy limonádét? Nagyon kívánom a limonádét. Andrejev emlékezett is a nevére. A teljesen kikészült elítélt számára ez volt az első alkalom. de soha senki egy zokszót sem ejtett emiatt. hogy ott édes kvászt is árulnak.

Most nem engedték vissza őket a barakkba. Nyilvánvalóan a napos szégyellt padlót mosni – akár napi öt percet is –. hogy takarítsa ki a barakkot. s egyik barakktársát küldi takarítani. hogy a napos miért fogad kisegítőt erre a takarításra. Két helyiségből állt az iroda. a tiszta felmosórongyot is minden alkalommal jó előre odakészítette. ő tovább felezi a mahorkát. A gazdasági részleg naposa néha ebédjeggyel fizetett Andrejevnek. A tranzitlágerben napról napra kevesebb lett az ember. . amint kilépett a tornácra. kenyér – az „árfolyam-ingadozás” szerint változtak. négy négyzetméteres szűk kis lyuk volt mind a kettő. élénk narancssárga színű harmincrubeleseket dugtak be a kiadóablakon. – Ujjlenyomatot veszünk tőletek – jelentette ki a felügyelő. de a húsz adag alig fedte be a bádogtányér alját. Tízperces könnyű munka volt felmosni. hogy a tolvajok zseton helyett ahhoz hasonlóra összehajtogatott. félszemű férfi. Andrejev azonban makacsul tiltakozott a kvász ellen. aki ledolgozott 12-14 órát a bányában. Pontosan ezt kérdezte magától Andrejev is: csak nem kivégezni visznek? A nyilvántartóba vitték őket. lapátkezű. a legsajátosabb értékmérők – tea. Ez egy zsetonszerű. s Andrejev sokáig nem értette. hogy takarítsa ki a barakkot. de ezt az ígéretét már nem volt ideje teljesíteni. Ez mindig hatott. a másik feléért pedig az „ötvennyolcasok” barakkjából megbízza a napost. Egy alkalommal Andrejev húsz adag kására érvényes zsetont kapott a napostól. tele asztalokkal. Az ilyen „zsetonért” cserébe színültig telt kásával a tányér. öt második fogásra stb. leves és kása. két mahorkacigarettáért. A lágerben sem voltak egyszerűek az érték kérdései. amikor az utolsó teherautó távozása után alig harminc fogoly maradt az udvaron. kenyér és cukor. Hiszen a padlómosáshoz a vizet maga a napos cipelte keresztül az egész lágeren. A napos a mahorka felét a dóznijába önti. Az érték a gazdaságtan legbonyolultabb elméleti területe. dohány. hogy „igavonót” fogadjon fel. Andrejevnek végre sikerült egyszemélyes munkát kapnia: padlót mosott a gazdasági részleg irodáján. a munkafelügyelőhöz. És az a fegyenc. hanem felsorakoztatták és végigvezették őket az egész táboron. – Talán csak nem kivégezni visznek? – szólalt meg az Andrejev mellett lépkedő hórihorgas. Andrejev szemtanúja volt. Ezt az orosz emberre jellemző tulajdonságot Andrejev a bányában is megfigyelte: a parancsnok egy marék mahorkát ad a naposnak. ha egyszer módja volt rá. Minden este érte jött a napos. akinek a feladata volt az irodát rendben tartani. körbélyegzővel lepecsételt kartondarab volt: tíz ebédre. Még egy „könnyű zakót” is ígért a napos Andrejevnek. Mind a kettőben festett padló. És elérkezett a nap. És még szerencsésnek is tartja magát: a dohányt el lehet cserélni kenyérre. És a fizetség is bőkezű volt: mahorka. éjjel padlót súrol két cigarettáért.

Reményeinek bármilyen áron meg kell valósulniuk. Ez azonban csak egy kis cetli volt. hogy még mindig ne volna torkig lakva emberekkel a tajga. – Megfelelnek? A bekecses férfi magához intette az öregembert. Már csak egy éjszakát kellett várakoznia. ami még jobb. A harmadik egy tisztes külsejű öreg volt. egyszerűbb az élet. Oldalt egy férfi várt katonai bekecsben és kucsmában. A felügyelő belelapozott a dossziékba. lesütött szemmel állt. – Mi a foglalkozásod? A személyi adataitokat nélkületek is megtudhatom… – Kályhás. mert a tajga „rendeléseit” már teljesítették. Andrejev kiérdemelte ezt a bányában elviselt kétévi szenvedésével. nyughatatlan férfi vattamellényben. parancsnok polgártárs. – Hát te? – Andrejev. mint a rossz pénzt – harsogta jókedvűen a félszemű. Filippovszkijt is kiszólították. Ott még hárman várakoztak. – Menjetek a barakkba. nem sok. Pavel Ivanovics. mert Andrejev a „könnyű munkára alkalmasak” közé van besorolva. de nem kettő és nem három. csakis közeli. pompás báránybőr bekecsben és nemezcsizmában. – Ki vagy? – Izgibin. – Mihez értesz még? . Vagy egyenesen a városba. de azért tudta. A szólítottakat elvezették a nyilvántartó már ismerős ajtajához. Andrejevet is. tekintélyes. a vesztegzárban. lábán gumikalocsnival és kapcával. amelyben az élete volt a tét. Georgij Adamovics. nem – fintorgott a bekecs. A bányákba vezényeltek névsorában huszonöt név is szerepelt. Lehetetlen. kevesebb a koplalás. amelyben hónapokon át élt itt. Ha lesz is elszállítás. – Ujjlenyomat nélkül is megismerni bennünket. több név is volt a listán. Huszonöt év kényszermunka – jelentett harsányan az öreg. hogy végre ők is sorra kerüljenek. egy teherautónyi ember. itteni helyekre. nem azért. ahogy Andrejev nyomban megkönnyebbülve megállapította. Túlságosan sokat tett érte. – Régóta keresünk benneteket – mondta harag nélkül. s ilyen lista mindig több is volt. – Mind itt van – mondta a munkafelügyelő. Jurij Ivanovics. később majd megmondom. Andrejev tudta. ahol nincsenek aranybányák. meg egy piszkos. És csak az olyan közeli munkahelyek várják. ahol könnyebb. nem csak egy. vagyis van remény a megmenekülésre. Azzal az állati idegfeszültséggel. ötvennyolcas törvénycikk. Messzire nem küldhetik. Andrejev ugyan ismerte már az időnkénti váratlan „átsorolásokat”. – Nem. higgadt öregember. nem küldhetik messzire. hova kerültök. egy ősz hajú. nadrágban. – Én például Filippovszkij vagyok. Reggeli után a munkafelügyelő berontott a barakkba egy névsorral. hogy megnyerte a csatát.

már tudniillik azt tanultam ki.” – Cserzőmunkás vagyok. az autonóm köztársaságból… – Vagy úgy… Hát te? – fordult Andrejevhez. munkáskezekre – gondolta Andrejev. – Tetszik tudni. – Hova megyünk? – Közeli munkára. itt a tavasz. – A bádogosmunkához is konyítok. A névsorban volt azonban még kéthárom név. – Ne nyugtalankodjék – felelte a munkafelügyelő. én voltaképpen agronómus vagyok. egy külön fülkébe. ezt Andrejev jól megfigyelte. Csakhogy nyári ruha helyett télit adtak nekik. – Asztalos az öreg. A parancsnok a fejét csóválta. a nyughatatlan emberkéről kiderült. jó asztalos. Az ötödikről. De majd magához tér. agyonfoltozott . hogy se több. Nyilván lecserélik a ruházatukat. hanem a raktárba. Nyári ruhát kapnak. – Nos ? – érdeklődött a munkafelügyelő. „Ennek szakemberekre van szüksége. ideje megszolgálni a jóltartást. se kevesebb. a listán piros ceruzával írva ez állt: „téli öltözet”. És hány éves vagy? – Harmincegy. Szaratov mellől való. – Úgysem találok különbeket. – Mit jelent ez? – érdeklődött a bekecses. – Nagyon jó. Most egy kicsit magánkívül van. A félszemű óriás elmondta. olyasféle – hagyta rá a nyughatatlan kisöreg. Három hónapig csak növesztettétek itt a hájatokat. – Nagyon jó. Tévedésből? Nem. téli bányaruhát pedig leadja. Frühsorger a neve. s az ötödik rabot vette sorra. De mert tapasztalt ember volt és látott már holtakat feltámadni. – Átveszem – válaszolta a parancsnok. Hiszen április van. örökre elfelejti. a vattakabátokat meg a kopott. Mind az ötüket a barakk végébe vezették. – És miért beszél németül? – Német. ledobja. – Hát te? A tisztes külsejű öreg váratlanul néhány német szót mormogott. Bejött a munkafelügyelő. Értetlenül szedték magukra ezen a tavaszi napon a „második büntetést” szolgáló. de nem az autókhoz. parancsnok polgártárs. hova máshova – felelte a felügyelő. előadásokat is tartottam. barátaim. – Tímárnak adom ki magam. Hát te? – A parancsnok most Filippovszkijt vette szemügyre. hogy ő mozdonyfűtő volt Kamenyec-Podolszkban. mint az eszperantista szövetség vezetője. elhallgatott. – I-igen. – Kémkedés ? – kérdezte egykedvűen a bekecses. de az eszperantó miatt ítéltek el. ezt a gyűlöletes. – Ez lesz a parancsnokotok. Manapság gyenge a választék. Egy óra múlva indultok is. gondolta Andrejev. Egy óra múlva szólították őket. agyonhasznált téli holmit.

Az őr beült a vezetőfülkébe. amelyen a tengert vontatják fel az égbe. Az autó már régóta sziklák között kanyargott. kuporgó emberekkel. – És hova tovább? – Nem tudom… Adj egy kis mahorkát… A teherautó nehezen fújtatva kaptatott felfelé a Jablonovij hegyhát hágóján. a negyvenhetediknél… Távolabb már az útépítési igazgatóság munkahelyei következtek: alig jobbak az aranybányáknál. csak Frühsorger mormogott szüntelenül németül. – Az atkai útépítési igazgatóságon töltjük az éjszakát. Sorra úsztak el hátrafelé a kilométercövekek. s megragadta valakinek a vállát. – Másszatok fel! Az öt fogoly egyszerre szállt fel. – A negyedik kilométerkőhöz visznek – jelentette ki a kályhás. Valamennyien rendkívül zaklatottak voltak és mind hallgattak. az autó elindult és elkanyarodott a „főútvonal” felé. A professzoros külsejű.nemezcsizmákat. kétszáznyolc kilométerre. A hajóvontatók a meggörnyedt hátú hegyek voltak. Az autó elszáguldott a negyvenhetes kilométerkő mellett. nem hittek a szemüknek… – A tizenhetedik… – A huszonharmadik… – Ez neked helybeli. . – Hova megyünk? – kérdezte Andrejev. – Ez imádkozik. a tizenhetediknél. A kapu előtt hatalmas teherautó állt. Az öt fogoly összedugta a fejét a vászonponyva résénél. Andrejev érezte. vedd át! Az őr névsorolvasást tartott. hogy az a… – súgta Filippovszkij Andrejevnek. A tócsákat esetlenül átugrálva. ahonnan a raktárba irányították őket. Mind hallgattak. hogy lassan megdermed a lába. – Indulás! Lépésben indulj a kapuhoz! Valamennyien kimentek és a tranzitláger kapujához vonultak. a huszonharmadiknál. Az út olyan volt. – Őrkíséret. Beszaladt a munkafelügyelő. te mocsok! – sziszegte dühösen a kályhás. zöld vászonponyvával letakarva. ősz hajú kályhás felsorolta mind a közeli „kiküldetéseket”: a kikötő a negyedik kilométerkőnél. a háta… – Föl az autóra! Az őr felhajtotta az autót takaró nagy vászonponyva sarkát: az autó zsúfolásig tele volt ülő. – A negyvenhetes – szepegte reménytelenül a nyughatatlan eszperantista. mint a drótkötél. nyugtalansággal eltelve siettek vissza a fülkébe. feldübörgött a motor. – Tud itt egyáltalán valaki bármit is? – mondta rá Andrejev.

Maráz László fordítása .

amellyel Kolima örökre megjelölte őket. a bizalmatlan. félholt egérnek. és elfelejteni a nyomasztót. Nos. Az emberi természetnek ez a sajátossága könnyebbé teszi az életet. Nem azért. A felcsertanfolyam kellemetlen kaland volt az életükben. nyugatról és délnyugatról. vidámabb az élet. bélyegre. Zsenyka Kac percenként előhúzta zsebéből parányi katonatükrét. hanem mert nem bírták visszatartani vizeletüket. hogy egy kicsit eljátszadozzék vele. megőrizte „szabad” ingét. Nehéz életkörülmények között nem születik barátság. A bányászok mind bicegtek. kiválogatja mindazt. Zsebre vágta. kilométerénél. Nem tudták rászánni magukat. amikor felcsertanfolyamra küldtek Magadan közelébe. Nem. A kopaszra nyírt „vidékiek” önteltségnek minősítették Kac viselkedését. Őket nemcsak a sarkvidék. aki nemrég érkezett a tenger felől – gőzhajón. sapkáját. TANFOLYAM Курсы Mindenekelőtt: nem szeretünk emlékezni a rosszra. . de előbb elmorzsolta az öklében. visszafojtott elvetemültség mosolya. aki legalább egy- két hónapot tölthetett a magadani országút 23. Mégis. Az emlékezet a legkevésbé sem véletlen sorrendben pergeti vissza a múltat. valamennyien egérnek érezték magukat. hogyan kell viselkedni. Kolima legtávolabbi pontjáról érkeztek hallgatók a tanfolyamra. amely lényegében nem más. hogy a morzsalékból azután. A szervezet afféle védekező reakciója ez. egy lágerkórházba. az örömtelit. De mi az igazság? Sokéves kolimai életem legjobb időszaka az volt. egy „saját” cigarettát sodorjon. az egérnek semmi kifogása a játék ellen. de nem tettek megjegyzéseket. A távolabbi lágerparancsnokságokról küldött hallgatók igyekeztek az alsó priccset elfoglalni. mint az igazság elferdítése. egy vidéki itt csak akkor kapta fel a csikket. de jobb. amikor látta. A régi fagyási sérülések sötét foltjai kincstári billogra emlékeztettek arcukon. amelyet a macska – a sors – egy időre kiengedett a karmai közül. Figyeljék csak önmagukat: emlékezetük igyekszik megőrizni a jót. és egy kis fésűvel óvatosan végigsimított sűrű fürtjein. hogy senki nincs körülötte. Valamennyi „vidéki” arcán ugyanaz a komor mosoly ült. nem mondták meg neki. hanem az éhség is próbára tette. A legdélibb dél is sokkal északabbra volt attól a partmenti településtől. A vidékiek mohón szívták a néhány slukkot. északról és délről. nyakkendőjét. mert lassan beköszöntött a tavasz. Sok ficsúr. ha a macska is tudja ezt. ha majd ideje lesz. amely a ficsúrok mahorkacigarettájából megmaradt. ezt tiltotta a láger íratlan törvénye. fegyencszállítmánnyal –. a rosszat. majd minden fekete rabxv így volt ezzel. hogy mások szeme láttára összeszedjék a csikkeket – ámbár az aranybányákban meg az ónbányákban a csikkvadászat hozzátartozott egy igazi lágerlakó életéhez. Így vélekedik minden elítélt. amivel könnyebb. ahová megérkeztek. Az emberi természet sajátossága.

Az ember még gondolni sem mer ilyen távoli dolgokra. hogy egészségügyi képesítést szerezzen. mind határozottabban kikristályosodott: bármi áron itt kell maradni ezen a tanfolyamon. emeletes priccsekkel épült. Állítólag a harminc év feletti elítélteket már nem engedik vizsgázni? Vagy a negyven éven túliakat? A tanfolyam leendő hallgatóinak barakkjában tizenkilenc és ötvenéves emberek is voltak. és vagy tíz kilométer távolságba kivitték őket az utat egyengetni. mint a másik. egyik aggasztóbb volt. Semmire sem tudtam visszaemlékezni. fülledt kényelmére. a tranzitlágerek meleg bűzére. hogy a parancsnok megtiltotta a férfiak és nők közös tanulását. az aranybányákba meg az ónbányákba. mint ez a mai. a hallgatókat már holnap kihajtják dolgozni a többiekkel és – ami a legszörnyűbb – visszaküldik őket korábbi tartózkodási helyükre. A bányában sohasem fordult elő ilyesmi. hogy másnap már ki se vezényelték őket. Annak már ezer éve. A bányászok repetát kértek – és adtak nekik! Visszamentek másodszor is – és a szakács ismét szó nélkül telemerte az ablakon benyújtott csajkát. nincs pénz. A tanfolyam hallgatóit egy tiszta barakkban helyezték el. Vizsga! Ez volt a legfontosabb szó. ilyen káposztalevessel. A „holnapi nap” a szó szoros értelmében a holnapi napot jelentette. ki voltak szikkadva. hogy a tanfolyamot meg se indítják. Nem. Mert hát csak lesz felvételi vizsga. A hallgatóknak az étkezdében adtak enni. Máskor úgy hitték. És valóban. megalázónak és igazságtalannak. egy köleskása-vacsorára. a küblihírek. Sokkal tartalmasabb ebédek voltak. ahol a kórházi személyzet kosztolt. és a döntés mind világosabban. az ilyen priccsek higiénikusabbak. arra. meggondolták magukat. a rongyos kapcák. Senki nem gondolt a felcsermunkára. mint a bányatelepeken. amelyet mind ez ideig egyáltalán nem tartottak nagy ügynek. A gondolatok lassan araszoltak előre a kiszikkadt agyban. A hallgatók olyan buzgón serénykedtek. másnap reggel hatkor felkeltették. egy újabb ebédre. hogy egymagukban fekve felmelegedjenek. hogy a holnapi nap is olyan legyen. eleve nem is vizsgázhat. és mindörökre elveszítették az ismeretek felszívásának és . Volt olyan hír is. agysejtjeim hosszú évek óta nem voltak edzésben. mindenkinek külön hálóhely jutott benne. Életem utolsó vizsgája az egyetemi felvételi volt. csak a holnapi napra. a magunk varrta vattabekecs alatt lapuló csontvelőgyulladás el-elcsituló fájdalmára. megtenni mindent. felsorakoztatták a tanfolyamosokat a kapuőrség előtt. ráadásul a főnököknek is jobban esik megpihentetni rajtuk a szemüket – hát hogyne. Az erdei útépítő munka – az összes elítélt álma a bányákban – itt rendkívül nehéznek tűnt. Azt mondják. vállalni a diákoskodást. a tetvek elleni harc pedig egyformán nehéz a vagon mintájú és a telepriccseken. amikor minden rabnak saját helye van! A tetvek távolabbról érkezett veteránjai azonban tudták: csontjaikon kevés a hús ahhoz. főtt lepényhallal. Meg hogy az ötvennyolcas törvénycikk tizedik pontja (szovjetellenes agitáció). A „vidékiek” bánatosan emlékeztek a messzi tajgák telepriccses barakkjaira. A tanfolyamosokat elgyötörték a különböző mendemondák. amely a vasúti kocsikhoz hasonló.

az orosz szépirodalom helyi tudora diktálta. Lassan. Úgy alakult. Az első siker öröme meghozta az emlékezés örömét is. Borszkij a legmagasabb érdemjeggyel jutalmazta a tollbamondásomat. A kémia az én erőimet különösen meghaladó tudomány volt. fizikai fájdalmat érezve. . jelenleg a kórházi laboratórium vezetője. a vegyészet volt kandidátusa. és éppen a középiskolai tanterv alapján. az Ukrán Tudományos Akadémia volt munkatársa. egyoldalnyi Turgenyevet. Vizsga! Éjszakánként nyugtalan álmaim voltak. és így orosz nyelvtanból felmentettek a szóbeli vizsga alól. A tollbamondást. De nem Bojcsenko emberi tulajdonságai jelentették a gondot. elfelejtettem az egyetemet. hogy idegileg összeszedtem magam: mozgósítottam maradék erőmet. A kémiát középiskolában tanítják. és ez csodálatos és megmagyarázhatatlan úton elvezetett a kívánt eredményhez. a fogságban töltött évektől. és akkor is felmentettek a szóbeli kínvallatás alól. Magam is csodálkoztam. H2O lábam nyalja. hogy kémiai ismereteket várnak tőlem. A. először mint tragédia. hogy kémiatanáromat. Meglátszott már. milyen gyorsan megoldottam a feladatot. I. A következő vizsga matematika volt.visszaadásának képességét. Pontosan húsz esztendővel korábban a moszkvai egyetem aulájában írtam felvételi dolgozatot. amikor életem negyvenedik évében hirtelen kiderült. egy Szokolov nevű volt katonatisztet a vologdai Noulens-összeesküvésxvi felgöngyölítése során kivégeztek. másodjára mint komédia. megmozgattam az agysejtjeimet: valami fontosnak és érdekesnek kellett feltárulnia előttem. Az én esetemet lehetetlen volt komédiának nevezni. a víz képletét is csak egy régi-régi diáknótából tudtam: Rongyos már a csizmám talpa. éles nyelvű. Már régen elfelejtettem az életemet. és nagyon idegen a szabad életben végzett munkámtól. Minden elképzelhető tanintézetben feltétlenül vizsgatárgy a Szovjetunió alkotmánya. és már lassan megfeledkeztem az egész históriáról. és én egyszer s mindenkorra ottmaradtam kémia nélkül. A vizsga előtt egy órával és utána egy órával nem tudtam volna megoldani egyetlen ilyen feladatot sem. Egyszerre hét osztály anyagából kell vizsgát tennem. Az én középiskolai éveim pedig a polgárháború idejére estek. A történelem megismétli önmagát. írásbeli. egy Borszkij nevű felcser az elítéltek közül. Bojcsenko vizsgáztatott. Tekintettel azonban a „kontingensre”. Vizsga! Szerencsére orosz nyelvből volt az első vizsga. A kémia volt a harmadik. mi a levegő összetétele. Az utóbbi évek bebizonyították. Ez valószínűtlen volt. a lágerparancsnokság kulturális- nevelő részlegének vezetői ezt a kényes tárgyat közmegelégedésre törölték a vizsgatárgyak közül. Nem tudtam. hiú és fontoskodó ember. hogy kémia nélkül is lehet élni. Egyetlen kérdésre sem tudtam választ adni.

és bámultam a lyukas mennyezetet. A papírból füzeteket varrtunk. Most már nem a halálra. hogy elvégeztem a középiskolát és egy ideig egyetemre is jártam.xvii . szívtam a barakk bűzét. hogy ez Eriszman-szán. mi a mész összetétele. ahol sötétebb volt. Még ma is emlékszem erre a vizsgára. sem a láger vezetőihez. és nagyon sok Mengyelejevről. egyet s mást megértett. Nem tudtam. Tizenhat férfi és nyolc nő! A nők az osztály bal felén ültek. Olyan útra léptem. – Mik az oxidok és a savak? Zavaros. Ceruzákat és írótollakat is kiutaltak. A történetben kevés szó volt a kémiáról. – Írja le az oxigén vegyjelét. Papírt osztottak nekünk. – Miért jött el vizsgázni? Hiszen jegyzőkönyvbe kell vennem a kérdéseket és a válaszokat. Feküdtem a priccsen. Ott volt a két előző osztályzatom: két ötös. Elmeséltem. Később Ola halászfaluba vetett a sorsom. És elkezdődött a kémia. Vállat vont. hanem az életre kellett felkészülni. Középiskolás éveimben is ilyen asztalnál tanultam. és felvettek. a férfiak jobbra. rendkívül fontos korszaka kezdődött most el. Egész lényemmel éreztem. aki a kérdőívre azt írtam. melyik a nehezebb. az asztallap alatt polccal. hogy kémiából hármast kaptam. Börtön. de az oxidok… – Mondja meg. Mengyelejevről tudtam egyet s mást. Egyméteres korridor választotta ketté az osztályt. hogy nem tanultam kémiát? Senkihez nem fordultam segítségért. és én sokáig nézegettem a talányos szerkezetet. – Mit tud a Mengyelejev-féle periódusos rendszerről? Hát ezt elmeséltem. közelebb a világossághoz. hogyan lőtték agyon Lavoisier adóbérlőt. miként menekült Lomonoszov Moszkvába. hatalmas árkus íveket. felvettek a Belügyi Népbiztosság Északkeleti Lágerparancsnokságának Központi Kórházában működő felcsertanfolyamra! A következő két napban nem csináltam semmit. megpörkölődött szélük még őrizte az egész Nahodkát megsemmisítő tavalyi robbanás után kitört tűzvész nyomait. keskeny asztalkáink voltak. De Bojcsenko már nem volt fiatal. hogy csak magamra számíthatok. Hallgattam. Bosszúsan fellapozta a jegyzőkönyvet. – Nem tudom.és lágeréletem megtanított. mire rájöttem. amely meghozhatja számomra a menekvést. Rajzoltam egy nagy H-t. bizonytalan magyarázkodásba fogtam. ahol egy rénszarvasszán állt az olai tunguz iskola mellett. sem a társaimhoz. Életemnek egy nagyon fontos. Másnap megtudtam. Új. Végtére is ő volt Alekszandr Blok feleségének az apja! – Elmehet – mondta Bojcsenko. hogyan magyarázzam meg Bojcsenkónak. Én.

Azonkívül arra számítottam. Min Sabaj tatár író. mind lelki erőm végén jártam. egy hatalmas termetű lett férfi. A tanfolyamtól el volt ragadtatva. A lépnek pedig már a puszta léte is határtalan lelkesedéssel töltötte el. a harminchetes év áldozata volt. eleinte mint beteg. A lágerben sokan titkolják a múltjukat – ez logikus és érthető –. kettő. hiszen mindenből kettő van. A beszerzői pályában még káprázatosabb perspektívát sejtett. Néhány elítéltnek – nekem is – az életét mentette meg a tanfolyam. Felpuffadt – az aranybányában töltött évek nem múltak el nyomtalanul felette. Sabajev már régen rájött erre. Először a hősökről. Közülünk senki. és kereskedelmi dolgozónak adta ki magát. Szörnyű fantomnak bizonyult számára a tajga. meglátta az aranybányákat. Azt hittem. mint értelmiségi. Min Garipovics Sabajev ült. Igaz. A felcserbizonyítvány birtokában később elment a tajgába. Az orvosok megígérték és el is intézték neki. mint az egészségügyben. hanem visszatért a szívének oly kedves ellátmányozáshoz. tágította a látókörüket. másokon pedig megbosszulom a tíz év távlatából őrzött sérelmeket. és itt hallottam először. hogy megszilárdítja a lágertársadalomban elfoglalt pozíciójukat. Így tanulni hősiesség volt. „pápaszemes”. a legnyugodalmasabb. Mindenkire mosolygott. Tankönyvünk nem volt. mint a szellem embere. Még az irodalomról folyó beszélgetésekbe sem kapcsolódott bele. de nem attól félt ott. Sabajev jól beszélt oroszul. mielőbb „lódoktorrá” váljanak. már negyvenéves vagyok. de már teljesen kikészültem. Kolima leendő pingpongbajnoka. az előadásokat is oroszul jegyzetelte. sem a nők. mind fizikai. sem a férfiak nem azért akartak felcsernek menni. akit szovjetellenes agitációiért ítéltek el. Az első padban. a közöny még nem aljasság. noha – mint sok- sok évvel később kiderítettem – prózáját tatár nyelven írta. Másoknak a tanfolyam egész életre szóló hivatást adott. azután mint a betegek közül kiemelt ápoló. Kiszabadulása után nem felcserként dolgozott. méghozzá nem csak a volt vizsgálótisztektől meg ügyészektől. . amitől félni kell – a saját lelke széthullásától. a szemléltetőeszközökből pedig csak néhány anatómiai ábra. hogy „diplomát” szerezhessen. így tanítani igazi tett. Sabajev mellett Bokis ült. Egy író. Én ugyan még negyvenéves sem voltam. megint ember leszek. Évek óta meghúzta magát a kórházban. A hallgatók közül elsőként rajta ütközött ki az ödéma. és állandóan rágcsált valamit. hogy az embernek csak egy mája van. szerinte ez így volt a leghelyesebb. hogy felhőtlenné tegyék életüket a lágerben. középről számítva az első helyen. Azt reméltem. mindig gyűlöletet vált ki a fogságban bajtársaiból és elöljáróiból is. s nem kis általános műveltséget is nyújtván azzal kecsegtetett. hogy egy-két embernek segíteni tudok majd. – Tudod.

de mindenki gyorsan hozzászokott – még előbb. Mintegy két hónap elteltével Buka műszemmel cserélte fel a fekete kötést. a városi lágerparancsnokságtól került a tanfolyamra. jelekkel. nem tiltakozott. a sarokban. olyanok voltak. szeretett mindenféle ábrákat készíteni. Buka az egy szemével nem látott kevesebbet az aranybányában. talpraesett újonc volt. amikor kihajtottak bennünket munkára. amikor behatolt a fizikoterápia rejtelmeibe. Kac és Malinszkij ültek a második padban. Csak éppen a kórházi készletben nem talált barna szemet. és semmilyen tekintéllyel nem rendelkezett. Buka udvariasan végighallgatott – Nagy Sándor szeme mégiscsak olyan politikaízű dolog volt –. simulékony természete. hogy a sorsát az ötvennyolcas törvénycikktől és sokféle alfajától minél távolabb kell felépítenie. Buka ült harmadikként ennél a padnál. nem is volt nehéz. Ahelyett. hogy a legelső árokban megmosakszik. ukrán furfangossága elegendőnek bizonyult ahhoz. A szív. a szeme se rebbent. Már a tanfolyam után történt. köztörvényes. kristályos mangánnal. mint Buka – a tarka szempárhoz. A fal mellett. Régi kolimai polgár lévén jól tudta. Elmesélte egyik bajtársának. hogy felvegyék a tanfolyamra. Csernyikov. hiú ember. gyorsan összeszűrte hát a levet az egyik hallgatónővel. azt. mint elektrotechnikusnak és rádiósnak. nyilakkal. A katonai törvényszék tíz évet sózott rá SZEA miatt. fürge mozgású. Tanfolyamfelelősi minőségében nem volt túlságosan szigorú. egyenesen a kórházi ágyra. amikor egy járóbeteg-rendelésen dolgozott. Kolimát nem ismerte. világháborús katona ő is. de nem húzta el a kezét Zsenykától. leleplezték. akit hullarablásért ítéltek el. A beteg pontosan tudta ugyan. Rádiós volt. kivált később. és csak nagy nehézségek árán tudtuk visszatartani. Zsenyka teleszórta sötét ibolyaszín. és ezért joggal feltételezte. anatómia megnevezése alatt: A műtét. fabrikált egy miniatűr vevőkészüléket. a Maglagból. és azon hallgatta a fasiszta rádiót. hogy Zsenyka Kac gondatlansága csaknem egy teljes hónapra megszabadítja őt a . hogyan kezelik az égési sebeket. Azon a tavaszi napon. A fiú hétosztályos végzettsége. Csernyikov örökké mosolygó. Én megpróbáltam macedóniai Nagy Sándor szeméről szóló történetekkel vigasztalni. mint mások kettővel. Az aranybányák három hónap leforgása alatt kivetették magukból. Elképesztő volt. Nem volt nála zárkózottabb ember a tanfolyamon. Meglátta a legfontosabbat is. és állandó munkát talált az elektroterápián. önelégült fiú volt. és kénytelen volt kéket betenni magának. Labutov fejébe vette. így aztán csak érthetetlenül morgott és félrevonult. a második világháború félszemű katonája. szintén frontkatona. hogy gyenge hipermangános oldatba mártott gézt tett volna a sebre. ami neki. hogy a beteget vizsgáló orvos „egy kis mangánt” kért tőle. az adott foglalkozás. Labutov tízosztályos iskolát végzett. Labutov ült negyediknek. Jó felcser vált belőle. Csernyikov barátja. Zsenyka Kac. mint valami hatalmas törzskari térkép. mondjuk. Kolimának még csak a levegőjét se szagolta. Elég ügyes volt a tanulásban. rendkívüli jelentőséget tulajdonított dús fürtjeinek. hogy egy-két vétségért még nem fogják kidobni a tanfolyamról. mint Buka.

a Különleges Tanács. A többi hallgató a bányafelügyelőségektől érkezett. hiszen Szuhovencsenkónak nem volt diplomája. Rövid felcserkedés után vissza is tért a geológusi pályára. hogy a felcsertanfolyamra vezénylik. Mégsem lett belőle egészségügyis – talán mert már benne volt a korban. megvolt a nyugodt munkája. Keményen meg kell ragadni és fogva tartani. hullarablásért ítélték el.xviii Ez a moszkvai műszerész háromszor is kikészült az aranybányákban. a foglalkozásokon kívül Orlov semmiről sem akart hallani. Fokozatosan belejött a tanulásba. Kolima gépezete kivetette magából. tehát Szuhovencsenko büntetéséből alig maradt volna valami azután. amíg erőnk engedi. hogy nem tud gyógyítani. Sokáig félholt volt. Geológusként. A helyi kórházba került. helyettes csoportvezető lett. És az aranybányában lehúzott évek még túlságosan elevenen éltek benne. Kosztyán velúrkalap. A tanfolyam szakmát adott Kosztya kezébe. 1957-ben Moszkvában egy buszon utaztunk. Egészségügyi pályára léptem – kiáltotta felém búcsúzóul. A belügyi megbízottak előtt szüntelenül magyarázatot kellett adnia erre (de vajon csak erre-e?). talán mert lelkialkata más irányba vitte. Tizenkilenc éves. Néhány évvel később találkoztam vele Olában. ahol nagybátyja. ahol kétéves fronttanfolyamot végzett felcsernek adta ki magát. s mint háborús időkben. Ráadásul Szuhovencsenko az a fajta volt. ők más sorsú emberek voltak. puha felöltő. a háború utolsó évében hívták be. Élő emberek és nem összegyűjtésre váró kövek álltak előtte. és én akaratlanul leleplezhettem volna a hazugságot. Romlottsága. a döntéshez nincs elég ereje. – Alit csinálsz? – Az egészségügyben vagyok. és lassan elhitte. Orlov betűjeles volt. A nagybácsi segített neki bekerülni a tanfolyamra. akár a füst. kevés maradt neki hátra. Így azután otthagyta a geológuscsoportot. Kolimán ritka a szerencse. Malinszkij volt a legfiatalabb az osztályban. hol cipőt árult. és kitanult felcsernek. Az élete volt a tét. Megvetette a lábát. a földrajz szakos középiskolai tanár. hogy számára is van jövő. egy moszkvai belgyógyász dolgozott mint orvos. onnan pedig közvetlenül a tanfolyamra. aki megmarad. mégis életben maradt. Merő véletlen folytán abba a kórházba került. de meglehet. és túlélhette az egészet. Hiszen valaki besúgó is kellett hogy legyen. hol meg fogta magát és elutazott Magadanba. Bármilyen nehezen is ment neki a medicina. Ez a jólét azonban hirtelen a semmibe veszhetett. A tanfolyamot nyolc hónapra tervezték. kollektorként dolgozott. Felmerült a lehetőség. mint a salakot. A felcserképző édeskevéssé érdekelte Kosztyát. Már nyolcat letöltött a tízéves büntetésből. Szerezhetett egy jó lágerszakmát. A tanfolyam után Szuhovencsenko rájött. idősebb volt Orlovnál.munkától. . nem túlságosan szilárd erkölcsi elvek alapján nevelkedett embert. ha leváltják a csoportvezetőt. elmúlt negyven. egyszerűen a fiatalsága állandóan különböző kalandokba sodorta a lágerben: hol vajat szerzett hamisított utalványra. Szuhovencsenko. a „kezdőbetűs” törvénycikk alapján ítélte el a trojka.

Kiderült. és a személyes önzést tartotta a társadalmi haladás fő mozgatórugójának. mert megértette. hogy a különösen nekivadultakat összeszedje. mert rájött. Valószínűleg az összes jelenlévő. Az volt a véleménye. ami józan megfontolásokon nyugszik. noha titokban belőlük is összeállítottak fegyencszállítmányokat. Világosan látta. Tisztességes volt. Szellemes ember volt.Egyszóval. Iljusa Logvinov. a rabszállító. Az útonállásért elítélt Logvinov nem volt alvilági figura. mint a szülői házban. amivel vétett volna a szabályok ellen. hogy ügyeskedni fog – de nemcsak ügyeskedett. Ám a szabad életben és a lágerekben is csak egy igazi bűnös volt: a köztörvényes. Hozzá hasonlóan értelmes volt a padszomszédja. köztük Mejerzon is egy életre megjegyezte Szilajkin keserű memorizálási technikáját. hogy az adott pillanatban ez előnyös számára. ugyanannyit hibázott. lélekből fakadó tisztesség. semmivel sem lopott többet az államtól. A jó emlékezetében bízva azonban folytatta a tanulást. mert okos ember volt és élni is tudott. kiirtván minden garanciát. javakorabeli ember volt. de mindinkább a bűnözők hatása alá került. azokhoz tartozott. mint mindenki. s noha csalásért ítélték el. s arra számított. hogy a köztörvényeseken kívül egyáltalán nincsenek bűnösök. A záróvizsgákat Szilajkin szerencsésen és rendben letette. Szilajkinnak egyre nehezebb lett. Szilajkin a hét osztályt sem végezte el. és elment felcsernek… egy aranybányába. át is látott az embereken. . Semmi olyat nem tett. senki sem kerülhette el. de senkit nem jelentett volna fel. Amikor a nagy tapasztalatú Mejerzon tanár az általános sebészeti előadáson képtelen volt a tanfolyamosok fejébe verni a supinatiót meg a propatiót. Van szívből. hogy ezt most nem szabad. hanem a gyakorlata: nem ismerte a becsületes szokásokat. és időről időre megjelent közöttük a „fekete varjú”. mint a tűztől. és nyugodtan végezte tovább a munkáját. és van olyan is. Orlov meg én napról napra magabiztosabbnak éreztük magunkat. a legegyszerűbbet is az orosz emberek életéből. De nem hitt az emberekben. Logvinov. és nagyon nehezen tanult. akiket hiába tanítottak. A politizálástól félt. a maga módján tisztességes ember volt. Bizonyára jól végezte a munkáját. A közbűntényesek úgy érezhették magukat a lágerben. ugyanannyiszor vétett a törvény ellen. Szilajkin okos volt. Szilajkin felállt. A szabad életben az összes többi elítélt éppolyan volt. A személyzet kereste a kegyeiket és tartott tőlük. belelátott a többiekbe. Szilajkinból a becsületnek nem a hite hiányzott. hogy tisztességes. A harminchetes év különösen jól láthatóan napvilágra hozta ezt. milyen erőt – erkölcsi és anyagi erőt – képviselnek a lágerben a közbűntényesek. rendes ember. szót kért. és csónakformára görbített tenyerét felfelé tartva kinyújtotta a kezét: „adj levest”. Semmi kétség nem férhetett hozzá. hogy a börtönt nem lehet elkerülni. majd lefelé fordította: „vidd el mellettem”xix. Miközben Kundus. mint akit nem ítéltek el a büntető törvénykönyv alapján. méltányolta kolimai szellemességét. a memóriája nagyszerű volt. márpedig szerinte ez volt a legfontosabb.

Elvégezte a tanfolyamot. Logvinov munkáscsaládból származott. mert mindkettőnket a Nyugati Lágerparancsnokságról irányítottak a tanfolyamra. amely fordulatot hozott a sebészetben és az egész orvostudományban… A szomszédom előrehajolt. A medicina túlságosan bonyolult matériának bizonyult számára. de mindketten tisztában voltunk vele. kőhalommá változtatott mindent. én inkább. lágerben. A lágerparancsnok. ki az a Fleming. és az új helyen se volt rosszabb a dolguk. Az általános sebészet bevezető előadását hallgattuk. s ezzel megnyílt előtte a szenvedélyes. Logvinov úgy-ahogy letette a vizsgákat. 1941-ben a Dickson-szigeti megerősített körzet parancsnokává nevezték ki. – Üljön le. A tanár neveket sorolt. családot alapított. akik a világ orvostudományának csúcsait képviselték. – Ki volt az? Álljon fel! – Én. és hangosan kimondta: – Fleming.de hát ilyen az élet. mi az aranybánya. hogy ne hátráljon meg. Egymásról azonban semmit nem tudtunk. Harminchét óta majdnem tíz évet ültem börtönben. Egy szép júliusi reggelen. – …és korunkban egy tudós olyan felfedezést tett. közös megmentőnk. Érdekes és tanulságos történet volt. a háború alatt követett el bűncselekményt. újságok meg könyvek nélkül. közvetlenül a partok előtt megpillantotta a német Scheier admirális sorhajót. olyan emberekét. A tanfolyam utat nyitott számára az életbe. Együtt éheztünk. milyen élet vár rá. most először. reménytelen tanulás korszaka. Nekem aztán halvány fogalmam sem volt róla. Még a büntetőzónáknak is ők voltak az igazi urai. felperzselt. és közvetlenül a partmenti vizekről szétlőtte az összes félkész erődítményt. és hosszú éveken át egy nagy belgyógyászati részleg vezető felcsere volt. Kundus tíz évet kapott. amely véget ért. aki átnézte az iratait. Iljusa azonban talált magában annyi lelkierőt. A portyázó közelebb hajózott. amikor az emberek javában építgették a föld-fa erődöt. és semmit nem tudtam azon kívül. hogy volt egy háború. hogy van valami penicillin meg valami streptocid… De hogy Fleming?! – Ki vagy te? – kérdeztem Kundust. egyetlen homályos ponttal: Kundust szovjetellenes agitáció címén ítélték el. a Dickson-szigeti helyőrség a köd felszálltakor a nyílt révben. És Kundus különös történetet mesélt. Szabadulása után megnősült. márpedig ezt a Scheier admirális által . s látta. – Hogy hívják? – Kundus. a tüzelőállásokat. Belém nyilallt a sérelem. rábeszélte a felcsertanfolyamra. Andrej Makszimovics Pantyjuhov doktor osztott be oda minket. Kundus kevésbé.

az erőszak ellen. Miután azonban felcserek lettünk. és jól eszébe véste az arcát. Szergejev közbűntényes volt. mint nyáron egy tűlevelű erdőben. sikkasztó. száraz és meleg volt. valóságos fényében. Késő este elmehetett a kórházi részleg apró rendelőjébe. A lágerben se a múltról. és visszatért Leningrádba. Egész valója tiltakozott a lágerélet. Szenvedélyes olvasó lévén. „a Buharin- perhez”. „a leningrádi ügyhöz”. ahol dolgozott. ez Lavrentyij Berija korszakának nagy – nyílt vagy zárt – perei közé tartozott. szép komótosan. Kundus széles körű. Amikor jobban összemelegedtünk.leleplezett „gondatlanság” miatt nem alkalmazhatták. hogy voltaképpen a hírhedt NKVD-ügyben vonták felelősségre. Tőlem balra egy Barateli nevű grúz ült. Kundus forrófejű. újjáéledő izmaiban érezhette a nyilalló. ezért ebben a padban ketten ültek: Szergejev és Petraskevics. amikor vakmerő utazást tett. aki különösen kedveli a lábjegyzeteket és a kommentárokat. megtudtam. ahol nem csupa lucsok minden. mint a többi. hollót meg persze a lótetemet is. ernyesztő örömöt – vajon nem határtalan csoda-e ez egy aranybányász számára? Mert Barateli megjárta az aranybányákat. Kundus. én és Barateli a negyedik sorban ültünk. és minden kérdésben önálló véleményt alkotott. „az NKVD-ügyhöz”. amelyek után a nagy országúton mindig megindultak a végeérhetetlen fegyencszállítmányok. nagy. hogy a saját szemével meggyőződött a büntetés-végrehajtási helyek gyakorlatáról. már ha tudtunk szerezni. tekintse mesének. hogy találkozzon egy elítélt spanyol lánnyal. majd rehabilitálták. A becsületességéhez nem fért kétség. Természetesen valamennyien megettük a macskát. Később évekig felcserként dolgozott. „a Kirov-ügyhöz”xx. a madridi kormány valamelyik tagjának a leányával. Csak nagy nehézségek árán sikerült eltussolni a botrányt. cukros teát ihatott vagy gyöngykását kanalazhatott. az új iránt. Kundus viszont az idegosztályon. és egy szál magában megette. a lágerben nem mindig tudta féken tartani az indulatait. lecsorduló napraforgóolaj-cseppekkel a tetején. Személyes bátorságát is bebizonyította később. Rosszul beszélt oroszul. anyagi és erkölcsi támaszra. Támaszra talált benne. se a jövőről nem tesznek fel kérdéseket. Kundus csenevész ember volt. becsülte a humort – ő volt az egyik legvonzóbb hallgatónk. oda esett a cserépkályha kiszögellése. valamilyen szolgálati vétségért ítélték el. Kundus nem veszítette el érdeklődését a könyvek. a gyógyszertan tanárára. kivált azután. és az apró betűs megjegyzések fölött soha át nem siklana. a tanfolyamon egy földijére akadt. Vajon elmondott-e mindent önmagáról? Ki tudja? De meg minek tudni ezt? Ha meg valaki nem hiszi. A még nem is olyan távoli múltban végzett saját munkáját – Zakovszkijxxi helyettese volt – most látta meg a maga igazi. de felületes ismeretekkel rendelkezett. de szabadulása után átnyergelt árubeszerzőnek. mókust. A harmadik pad rövidebb volt. „a Rikov-perhez”. kifőzött egy macskát a sterilizátorban. rakodási vállalkozó lett a magadani kikötőben. kutyát. Szívesen beszélgetett elvont témákról. az ismeretek. a . lobbanékony ember volt. már nem tettünk ilyesmit. Az aranybányákban Kundus már találkozott Éhség úrral.

fogságban az ellátmányozásnál dolgozott mint beszerző, nem nagyon kellett neki a
felcsertanfolyam. Félvállról vette a tanulást; az egyik legelső anatómiai gyakorlaton a
hullaházban – ha valami, akkor hulla aztán bőségesen a tanfolyamosok
rendelkezésére állt – Szergejev elájult, és kizárták a felcserképzőből.
Petraskevics nem ájult volna el. Az aranybányából érkezett, ráadásul „betűjeles”
volt, EF-esxxii. Sok ilyen volt harminchétben: családtagként ítélték el, csak ez volt a
bűne. Így küldték lágerekbe az elítéltek gyermekeit, az apákat, anyákat, nővéreket és
más rokonokat. Petraskevics nagyapja (nem az apja, hanem a nagyapja!) tekintélyes
ukrán nacionalista volt. E megfontolásból kiindulva Petraskevics apját 1937-ben
agyonlőtték, ő maga pedig, a tizenhat éves iskolás fiú, mint családtag, tíz évet kapott.
Számtalanszor megfigyeltem, hogy a fogság, kivált északon, konzerválja az
embert: lelki fejlődése, képességei megrekednek a letartóztatás idején meglévő
szinten. Ez a nekrobiózis eltart a szabadulásig. Ha valaki húsz évet tölt börtönben
vagy lágerben, nem szerzi meg a szokásos élettapasztalatot. Aki iskolás volt, iskolás
marad, a bölcs meg bölcs. De nem lesz még bölcsebb.
Petraskevics huszonnégy éves létére fel-alá rohangált az osztályban, kurjongatott,
mindenféle papírlapokat aggatott Sabajev vagy Szilajkin hátára, papírgalambokat
hajigált és vihogott. A tanároknak szigorúan az iskolai előírások szerint felelt. De nem
volt rossz fiú, és jó felcser lett belőle. A politizálást nagy ívben elkerülte, még újságot
sem mert olvasni.
Kolimához azonban nem volt elég erős a szervezete. Néhány évvel később
meghalt tuberkulózisban, mielőtt még visszajuthatott volna a „Nagy Földre”.
Nyolc asszony volt. A sztaroszta Muza Dmitrijeva, azelőtt valami pártmunkás vagy
talán inkább szakszervezeti funkcionárius – ha valaki ilyesmivel foglalkozik,
kitörölhetetlen nyomot hagy szokásain, az érdeklődésén, viselkedésén. Negyvenöt
éves lehetett, és folyton igyekezett igazolni „a főnökség bizalmát”. Prémes
bársonyzekében és jó gyapjúruhában járt. A háború alatt az amerikai gyapjúholmikból
hatalmas mennyiségű ruhaadományt juttattak a kolimaiaknak. A tajga mélyére, az
aranybányákba persze már nem jutott el az ajándék, sőt a láger személyzete a
partmenti helyeken is igyekezett megkaparintani, a pulóvereket és pufajkákat
elkunyerálták vagy egyszerűen elszedték az elítéltektől. Magadan egyik-másik
lakosánál azonban megmaradtak ezek a „kacatok”. Muza is megőrizte őket.
A tanfolyam ügyeibe nem szólt bele, csak a női csoportra terjesztette ki a hatalmát.
Összebarátkozott Nagya Jegorovával, a legfiatalabb tanfolyamos lánnyal, óvta
Nagyát a lágerélet kísértéseitől. Nagya nem vette túlságosan komolyan ezt a
gyámkodást, így aztán Muza nem tudta megakadályozni, hogy viharos szerelmi
viszonyba kezdjen a tábor szakácsával.
– Az asszonyi szívhez a gyomron át vezet az út – szerette mondogatni Szilajkin.
Nagya meg a szomszédja előtt finomságok jelentek meg, húsgombócok, sültek,
palacsinták. Dupla, sőt tripla adagokat kaptak. Az ostrom nem is tartott sokáig, Nagya

beadta a derekát. A hálás Muza változatlanul Nagya oltalmazója maradt, de most már
nem a szakáccsal, hanem a táborparancsnoksággal szemben.
Nagya rosszul tanult. A kultúrbrigádban vigasztalódott – a „művészi
öntevékenység”, a klub, a kultúrbrigád jelentette az egyetlen helyet a lágerben, ahol
a férfiaknak és a nőknek szabad volt találkozniuk egymással. S noha a lágerfelügyelet
éber tekintete rendíthetetlenül ügyelt rá, hogy a férfiak és a nők közötti kapcsolat ne
lépje át a megengedett kereteket, a helyi szokások szerint az „aktust” éppoly
meggyőzően bizonyítani kellett, ahogyan a rendőrfőnök tette Maupassant-nál, a
„Szépfiú”-ban. A felügyelők figyelnek, vadásznak a bűnösökre. Ehhez nincs elegendő
kitartásuk, hiszen – Stendhal szerint – a rab többet gondol a cella rácsára, mint a
börtönőr a kulcsaira. Gyakran lazult az ellenőrzés.
Ha a kultúrbrigádban nem is lehet az ősi és örök értelemben vett szerelemre
számítani, nem baj: az elítéltnek a próbák egy másik világot jelentenek, s az inkább
hasonlít ahhoz, amelyben valamikor élt. Ez pedig nem elhanyagolható szempont,
még akkor sem, ha a láger-cinizmus nem engedi meg, hogy beismerjük. Éppen elég
kézzelfogható nyereség a sok kis előny, amelyhez a kultúrmunkás hozzájut: a
váratlan mahorka- és cukorkiutalások. És az sem épp utolsó dolog a lágerben, ha
valakinek nem kell kopaszra nyiratkoznia. A hajvágás miatt hatalmas verekedések,
botrányok törtek ki, és nem a színészek és nem is a tolvajok vettek részt bennük…
Az ötvenéves Jakov Zavodnyik, a Kolcsak elleni front egykori komisszárja –
Zelenszkij, a Rikov-perben kivégzett moszkvai párttitkár osztálytársa – piszkavassal
hadonászva szabadította ki magát a lágerborbélyok kezéből, és a haja miatt
büntetőmunkára került az aranybányákba. Hogy mi ez az egész? Vajon nem
született-e legenda Sámson erejéről? Mi lehet az oka a magasba csapó
szenvedélyeknek? Annyi világos, hogy az emberi lelket megrontotta a vágy, hogy a
legkisebb, legjelentéktelenebb dolgokban valósítsa meg önmagát, újabb
bizonyítékaként a hatalmas arányeltolódásoknak.
A természetellenes börtönélet, a nők és a férfiak izoláltsága enyhült a
kultúrbrigádban. Végeredményben ez is önáltatás volt, mégis kedvesebb a rideg
valóságnál. Aki tudja magát egy kicsit mórikálni, aki énekel, aki otthon szavalt vagy
fellépett, aki meg tudta szólaltatni a mandolinhúrokat és táncolt már csicsotkát, jó
eséllyel pályázhat arra, hogy bekerüljön a kultúrbrigádba.
Nagya Jegorova a kórusban énekelt. Táncolni nem tudott, a színpadon esetlenül
mozgott, de azért lejárt a próbákra; a viharos magánélet sok idejét elvette.
A grúz Jelena Szergejevna Melodze ugyancsak családtagként került lágerbe, mint
egy kivégzett férj felesége. Amikor a férjét elvitték, a feldúlt Melodze naiv módon
elhitte, hogy az csakugyan elkövetett valamit. Mihelyt azonban maga is börtönbe
került, megnyugodott, minden világos, logikus és egyszerű lett, hiszen tízezerszámra
voltak olyanok, mint ő.
Hogy mi a különbség a becsületes és az aljas ember között? Ha az aljas ártatlanul
börtönbe kerül, azt hiszi, hogy csak ő nem bűnös, mindenki más az állam és a nép

ellensége, gonosztevő és gazember. A tisztességes ember ellenben, ha börtönbe
kerül, úgy gondolkodik, hogy ha egyszer őt ártatlanul rács mögé dugták, akkor
ugyanez a priccs-szomszédaival is megeshetett.
Ebben rejlik a harminchetes év eseményeinek egész „hegeli”, „elméleti”
bölcsessége, „filozófiai” magyarázata.
Melodze visszanyerte lelki békéjét, nyugodt derűjét. Elgenben, a tajga mélyén levő
„női vezényleten” nem küldték nehéz munkáraxxiii. És lám, most itt van, a
felcsertanfolyamon. De nem lett belőle egészségügyi dolgozó: miután szabadult – az
ötvenes évek elején járt le a büntetése –, mint mindenkit, akit akkoriban helyeztek
szabadlábra, életfogytiglani kolimai tartózkodásra kötelezték; később férjhez ment.
Az életvidám, jókedvű Galocska Bazarova ült Melodze mellett, egy fiatal lány, akit
valami háború alatti kihágásáért ítéltek el. Galocska mindig nevetett, sőt kacagott, ami
egyáltalán nem állt jól neki, mert hatalmas, hiányos fogsora volt. De őt ez nem
zavarta. A tanfolyam műtősnői képesítést adott neki, és szabadulása után évekig a
magadani kórházban dolgozott, ahol első keresetéből rozsdamentes acélkoronákat
tétetett a fogaira, és ettől egyszeriben megszépült.
Bazarova mellen Aino ült, egy vakító fogsorú finn lány. 1939-1940 háborús telén
kezdte meg büntetését. A fogságban tanult meg oroszul, s mint rendszerető, dolgos
finn lányra, felfigyelt rá az egyik orvos, így került a tanfolyamra. Nehezen ment neki a
tanulás, de csinálta, és kitanult ápolónőnek… Tetszett neki, ahogyan a tanfolyamon
éltünk.
Aino mellett egy apró asszony ült. Sem a nevére, sem az arcára nem tudok
visszaemlékezni. Vagy valami hírszerzőnő lehetett, vagy valóban már csak egy
ember árnyéka.
A következő padban Maruszja Dmitrijeva tanult, Csernyikov ismerőse, mellette a
barátnője, Tamara Nyikiforova. Mindkettőjüket közbűntényesként ítélték el, a
tajgában sohasem voltak, és mindketten lelkesen tanultak.
A fekete szemű Valja Cukanova ült mellettük, egy Kubany-vidéki kozák asszony.
Kórházi beteg volt, az első órákra még kórházi köpenyben érkezett; ő már megjárta
a tajgát, és nagyszerűen haladt a tanulásban. Arcvonásai még sokáig őrizték az
éhség és a betegség nyomát, amikor azonban az eltűnt, kiderült, hogy Valja
gyönyörű. Mihelyt megerősödött, nyomban kacérkodni kezdett a férfiakkal, meg se
várta a tanfolyam végét. Sokan tették neki a szépet, de eredménytelenül. Végűl az
egyik kováccsal állt össze, és a kovácsműhelybe szaladgált randevúra. Szabadulása
után sok éven át egy önálló körzetben volt felcser.

Tanulni vágytunk, tanáraink pedig tanítani. Ki voltak éhezve az eleven szóra,
ismereteik átadására, ami letartóztatásuk előtt az életük értelmét jelentette.
Professzorok és docensek, az orvostudomány kandidátusai, orvostovábbképzők
állandó előadói sok-sok év után most először engedhettek teret ennek az

energiájuknak. Egy kivétellel a tanfolyam valamennyi oktatója az ötvennyolcas
törvénycikk alapján elítéltek közül került ki.
A parancsnokság váratlanul arra a belátásra jutott, hogy a kapuéri vérkeringés
titkainak ismerete nem feltétlenül áll közvetlen összefüggésben a szovjetellenes
propagandával, és kiváló tanárokat biztosítottak a tanfolyam számára. Igaz, a
hallgatókat a közbűntényesek közül kellett volna kiválogatni, de hát honnan vegyenek
annyi köztörvényest, akinek megvan a hét osztálya? A bűnözők amúgy is mindenféle
privilégiumokkal járó beosztásokban töltötték le a büntetésüket, és semmiféle
tanfolyamra nem volt szükségük. Arról viszont a legfőbb lágerparancsnokság hallani
sem akart, hogy az ötvennyolcasokat bevonják az oktatásba. Végül olyan
kompromisszumot agyaltak ki, hogy a SZEA meg az ötvennyolcas törvénycikk tízes
pontjaxxiv csaknem közbűntényes pontok, és így megkísérelhetik a jelentkezést.
Nemsokára összeállították az órarendet és kitették a falra. Órarend! Akár a
valóságos életben. A gépezet, amely egy úgy-ahogy összeszerelt, súlyos teherrel
megrakott tajgajáró teherautóra emlékeztetett, bizonytalanul megindult Kolima
mocsaraiban és kátyúiban.
Anatómiából kaptuk az első előadást. David Umanszkij oktatta ezt a tárgyat, a
kórház patológusa, egy hetvenéves öregember.
A cári idők orosz emigránsaként Brüsszelben szerzett orvosdoktori diplomát.
Odesszában élt és dolgozott, ahol sikeres orvosi praxisa révén néhány év alatt több
ház tulajdonosa lett. Ám a forradalom után kiderült, hogy az ingatlan nem a legjobb
befektetés. Umanszkij visszatért a gyógyító munkához. A harmincas években
megérezte, milyen szelek fújdogálnak, és úgy döntött, elbújik, beveszi magát
valahova, minél messzebbre – elszegődött a Dalsztrojhoz. De nem menekült meg.
Miután megjárta a Dalsztroj bugyrait, 1938-ban letartóztatták, és tizenöt évre ítélték.
Attól fogva a proszektúra vezetője volt a kórházban. Az emberek iránti megvetése és
a sérelem a saját élete miatt nem hagyta, hogy jól végezze a munkáját. Elég okos volt
ahhoz, hogy ne rúgja össze a port a gyógyító orvosokkal, ámbár a boncolásokon sok
kellemetlenséget okozhatott volna nekik. De, meglehet, nem az ész, hanem a
megvetés, egyszerűen a megvetés érzése késztette rá, hogy engedjen a
szekcióvitákon.
Umanszkij doktor kitűnő koponya volt. Elég jól értett a nyelvészethez, ez volt
legkedvesebb foglalatossága. Sok nyelven beszélt, a lágerben keleti nyelveket
tanulmányozott, és megpróbálta megtalálni a különböző nyelvek kialakulásának
közös törvényszerűségeit. Minden szabad idejét erre fordította a hullaházban, ahol
Dunajev felcserrel lakott. Umanszkij, mintegy mellékesen, játszi könnyedséggel, latin
nyelvi kurzust is tartott a leendő felcsereknek. Nem tudom, miféle latin nyelv volt ez,
de a recepteken később minden nehézség nélkül fel tudtam tüntetni a birtokos esetet.
Umanszkij doktor érdeklődő ember volt, minden politikai fejlemény élénken
foglalkoztatta, a nemzetközi vagy a belpolitikai élet valamennyi eseményéről
megfontolt különvéleményt alkotott. „A legfontosabb, kedves barátaim”, mondogatta

Ilyen beteges figyelmet váltott ki például a gimnáziumban az anatómiai atlasz. Pedig ez a győzelem nagy örömöt szerzett volna az öreg doktornak. Miközben igyekeztem alaposan bevágni a leckét. teljes komolysággal fogadták volna a témát. hogy mást. a mérnöki . felmerült bennem a Cserkasszkának. amire olyan sok évig várt. hanem bemagolni. Így lettünk mi weismannisták. hogy a brüsszeli professzor túlzott szégyellősége miatt e téren nem rendelkeztek ismeretekkel. mint patologikus érdeklődést váltson ki belőlük a téma. amit tanultunk. Umanszkij mélységesen becsületes volt. Nem tartott rossz előadásokat. Egyszerűen igyekeztünk megjegyezni. Senki nem próbálta megérteni. csak hát ő ezt a teóriát nem ismeri. persze nem a latin. nagy odaadással bifláztunk. mi az egzakt tudomány. Meg volt győződve Weismannxxv igazáról. A weismannistáknak az elektronmikroszkóp felfedezésével bekövetkező teljes diadalát Umanszkij doktor már nem érhette meg. és Umanszkij nagyon jól emlékezett erre. amelyet nem megérteni kell. Bazarovának meg Petraskevicsnek ment a legjobban. És húsz esztendővel később bifláztam az anatómiát. és sok más tanárnál előbb látta meg a hallgatókban az embert. történészek kinevették az orvostudomány boldogtalan rabszolgáit. A jókedvű bölcsészhallgatók. Időről időre számonkéréseket. és fülre tapasztott kézzel magoltak. ők még nemrég iskolások voltak (ha leszámítjuk a fogságban töltött időt. ha valakinek szakmája van. Csupán egyetlen olyan része volt a tudományának. élte a maga életét. A kollégium morajlott. A csontok elnevezését és az izmok nevét megtanultuk kívülről. és a hallgatók végül úgy végezték el a tanfolyamot. mostanában egy másik kromoszómaosztódási elmélet is létezik. hanem az orosz nevüket. a moszkvai egyetem 1. a medicina. A Cserkasszka képe. nevetett. Ő volt a legközömbösebb tanárunk. az általános anatómiát tájanatómiával váltogatta. márpedig csak annak a kifejtésére vállalkozhat előttünk. irodalmárok. futólag megemlítette. ismétlő foglalkozásokat tartott.magánbeszélgetésekben. „átvészelni és túlélni Sztálint. hogy ha jól tudja. A húsz év alatt megtanultam. Lelkesen. Lenéztük az olyan tudományt. Mi késztethette erre Umanszkijt? Úgy érezte. amelyet nem volt hajlandó megosztani velünk: kereken megtagadta. számú kollégiumának képe 1926-ból. ahol éjszakánként tanulástól kába medikusok imbolyogtak a sötét folyosókon. Amikor a kromoszómák osztódásáról beszélt nekünk. 1952-ben Umanszkij meghalt Magadanban. a tanfolyamosok erkölcsi szintje. Semmivel sem lehetett jobb belátásra bírni. Pedig nem volt igaza. de kulturáltsága és képzettsége sem elegendő ahhoz. csak valahogy kelletlenül csinálta. mit jelent. A magolásban mindig van valami demokratikus: az anatómia tudománya előtt valamennyien egyenlők voltunk. ami Petraskevics esetében már lassan nyolc évet jelentett). nem érte meg azt. Mert Sztálin halála hozza majd meg számunkra a szabadságot”. Sajnos. amit alaposan ismer. hogy a nemi szervek anatómiájáról beszéljen. a „vidékiek” például magától értetődően.

pálya. És lám, Isten segítségével magam is erre adtam a fejemet. Az agyam még
képesnek bizonyult rá, hogy rögzítse és felidézze az ismereteket.
Blagorazumov doktor adta elő a „Közegészségügy” tantárgyat. Unalmas téma volt,
és Blagorazumov nem szánta rá magát, hogy szellemes gondolatokkal tarkítsa, vagy
talán politikai óvatoskodása folytán nem is tudta ezt megtenni. Jól emlékezett a
harmincnyolcas évre, amikor Moszkvából kapott „titkos utasítások” értelmében
minden szakember: valamennyi orvos, mérnök, könyvelő kezébe csákányt meg
talicskát nyomtak. Blagorazumov két álló éven át tolta a talicskát, az éhségtől, a
hidegtől, a skorbuttól, az ütlegektől háromszor is kikészült, mire a harmadik évben
megengedték neki, hogy egy köztörvényes orvos felügyelete mellett felcseri
minőségben gyógyítgasson az egyik elsősegély-állomáson. Abban az esztendőben
sok orvos meghalt. Blagorazumov életben maradt, és keményen elhatározta: soha
senkivel nem elegyedik semmiféle beszélgetésbe. A barátság csak az evés-ivás
témáira korlátozódhat. A felcserek igyekeztek takargatni a doktor ivászatait, s ha már
nem lehetett többé titokban tartani, Blagorazumovot egy magánzárkába dugták. De
azután kijött az áristomból, és folytatta az előadásait. Senki nem tartotta ezt
különösnek.
Lelkes előadó volt, megkövetelte, hogy a fontos részeket szó szerint leírjuk,
jegyzeteinket, előmenetelünket rendszeresen ellenőrizte, egyszóval Blagorazumovxxvi
a józan észnek megfelelően, lelkiismeretesen tanított.
Gogoberidze kórházi felcser adta elő a gyógyszertant, a Kaukázuson túli
Gyógyszertani Intézet volt igazgatója. Oroszul jól beszélt, nem erősebb grúz
akcentussal, mint Sztálin. Gogoberidze régen neves pártvezető volt, aláírása
szerepelt a Szapronov-féle „tizenötök platformján”.xxvii Az 1928 és 1937 között eltelt
időt száműzetésben töltötte, 1937-ben közölték vele, hogy újra elítélték tizenöt évre,
és ezt a kolimai lágerekben kell letöltenie. Gogoberidze már elmúlt hatvanéves,
súlyos hipertóniában szenvedett. Tudta, hogy nemsokára meg fog halni, de nem félt
a haláltól. Gyűlölte a gazembereket. Amikor kiderítette, hogy egy bizonyos Krol
doktor, annak az osztálynak az orvosa, ahol dolgozott, ajándékokat és baksist
követelt az elítéltektől, Gogoberidze megverte, és kényszerítette, hogy visszaadja egy
betegnek a krómbőr csizmáját meg csíkos sálját.
Gogoberidze soha nem hagyta el Kolimát. Szabadulásakor életfogytiglani
száműzetésre ítélték, s ő kijárta, hogy Narim helyett Kolimát jelöljék ki
kényszerlakhelyéül. Jagodnij faluban élt, és ott is halt meg, az ötvenes évek elején.
Krol doktor, a bőr- és nemi betegségek harkovi specialistája volt az egyetlen
közbűntényes tanárunk. A tanfolyam valamennyi oktatója erkölcsiséget, tisztességet
igyekezett belénk sulykolni, előadásaik során lírai kitérőkben ecsetelték a morális
feddhetetlenség eszményét, felelősséget ébresztettek bennünk a beteg embernek,
ráadásul a beteg fogolynak, méghozzá a beteg kolimai fogolynak nyújtott segítség
nagy feladatával szemben, újra és újra – ki hogyan tudta – hangoztatva, amire fiatal
korukban az orvosegyetemek esküje intette őket.

Mindenki, csak Krol nem. Krol más távlatokat vázolt fel előttünk, leendő munkánkat
egy másik, számára ismerősebb oldalról közelítette meg. Örökké a felcserekre váró
anyagi jólét képeit ecsetelte. „Meg fogják keresni a vajat a kenyerükre”, röhigcsélt,
kéjes mosollyal az arcán. A tolvajok még az előadások szüneteiben is bejártak hozzá.
Krol folyton vásárolt, eladott, csereberélt, a diákok jelenléte nemigen feszélyezte. A
parancsnoki állomány impotenciájának kezelése tekintélyes jövedelemhez juttatta, és
mindvégig védelmet biztosított számára a fogság alatt. Ez ügyben Krol titokzatos
kuruzslások közepette műtéteket is végzett, de senki nem akadt, aki felelősségre
vonja miattuk, befolyásos kapcsolatai voltak.
A Gogoberidze felcsertől kapott két pofon sem hozta ki a sodrából.
– Kár heveskedni, testvér, kár heveskedni – mondta a dühtől egészen elzöldült
Gogoberidzének.
Krolt mind tanártársai, mind a hallgatók megvetették. Ráadásul zavarosan adott
elő, nem tudott tanítani. A tanfolyam után kénytelen voltam papírral és ceruzával a
kezemben figyelmesen végigolvasni a bőrbetegségek fejezetét.
Olga Sztyepanovna Szemenyjak, a harkovi orvostudományi egyetem
belgyógyászati tanszékének volt docense nem tartott előadásokat a tanfolyamon, de
hozzá osztottak be bennünket gyakorlatra. Ő tanított meg, hogyan kell meghallgatni,
megkopogtatni a beteg mellkasát. A gyakorlat vége felé megajándékozott egy öreg
sztetoszkóppal, kevés számú kolimai ereklyéim egyikével. Olga Sztyepanovna
körülbelül ötvenéves volt, még nem telt le a tízéves büntetése, ellenforradalmi
agitációért ítélték el. Férje, két gyereke Ukrajnában maradt, és mindnyájan meghaltak
a háborúban. A háború véget ért, véget ért Olga Sztyepanovna fogsága is, de nem
volt hova mennie. Szabadulása után is Magadanban maradt.
Olga Sztyepanovna éveket töltött az elgeni női lágerben s óriási lelkierőre volt
szüksége, hogy megbirkózzon a bánatával. Jó megfigyelő lévén, észrevette, hogy a
lágerlakóknak csupán egyetlen csoportja képes megőrizni emberi arculatát, a
vallásosok: az óhitűek meg a szektatagok.xxviii Személyes tragédiája Olga
Sztyepanovnát a szektatagok közé vitte. Apró rendelőjében naponta kétszer
imádkozott, olvasta az evangéliumot, és igyekezett jót cselekedni. Jót tennie nem volt
nehéz, senki sem tehet annyi jót, mint egy lágerorvos, de Olga Sztyepanovnát gátolta
a természete, makacs volt, lobbanékony, kötekedő. És nem sokat tett azért, hogy
megváltozzon.
Szigorú főnök volt, sokat akadékoskodott, keményen kordában tartotta a
személyzetet. De a betegek iránt mindig figyelmesnek mutatkozott.
A munkanap végeztével a „diákok” a kórházi tálalóban kaptak ebédet. Többnyire
Olga Szemenyjak is ott ült, teázott.
– Maga mit szokott olvasni?
– Csak az előadások jegyzetét, semmi mást.
– Akkor olvassa el ezt – kis könyvecskét nyújtott felém, olyan volt, mint egy
imakönyv. Alekszandr Blok verseskötete, a Költők Válogatott Könyvtára sorozatból.

Három nap múlva visszaadtam a verseket.
– Tetszettek?
– Igen.
Nem vitt rá a lélek, hogy megmondjam neki: jól ismerem, ismertem ezeket a
verseket.
– Mondja el nekem az „Egy hang a kórusból”-t! Elszavaltam.
– Most a „Servuss Reginne”-t.
– Jó. Akkor most ezt…
Elmondtam a „Kék, messzi kis hálószobá”-t.
– Érti, hogy meghalt a kisfiú?
– Igen, hogyne.
– A kisfiú meghalt – ismételte Olga Sztyepanovna kiszáradt szájjal, és ráncba vonta
szigorú, fehér homlokát. Hallgatott.
– Adjak valami mást?
– Igen, kérem.
Olga Sztyepanovna kinyitotta az íróasztalfiókot, és előhúzott egy könyvet, Blok
kötetéhez hasonlót. Az evangélium volt.
– Olvassa, olvassa csak el. Főleg ezt itt, Pál apostol leveleit a korinthosziakhoz.
Néhány nap múlva visszaadtam neki a könyvet. A vallástalanság, amelyben egész
tudatos életemet leéltem, nem engedte, hogy kereszténnyé váljak. De a hívőknél
tiszteletre méltóbb emberekkel nem találkoztam a lágerekben. A romlottság
mindenkinek átitatta a lelkét, csak a vallásosokét nem. Így volt ez tizenöt éve, és így
volt öt éve is.
A fülkében, ahol Szemenyjak rendelt, megismerkedtem Vaszja Sevcovval, egy
elítélt építésvezetővel. A jóképű Vaszja Sevcov huszonöt év körül járt, és a láger
hölgyei között hallatlan népszerűségnek örvendett. Szemenyjak osztályán Nyinát
látogatta, az ételosztó lányt. Okos fiú volt, tehetséges, sok mindent pontosan látott és
pontosan értett, de más volt az oka annak, hogy megmaradt az emlékezetemben.
Alaposan lehordtam Nyina miatt, aki állapotos lett.
– De hisz ő akaszkodik rám – tiltakozott Sevcov. – Mit mondtam volna neki? Én
lágerekben nőttem fel, kisfiú korom óta börtönben élek. Hány ilyen nővel volt már
dolgom, ha hiszed, ha nem, a számát se tudom. És tudod, mi a legérdekesebb? Hogy
egyikkel se töltöttem ágyban egyetlen percet sem. Hol egy szénaboglyában, hol egy
istállóban, majdhogynem kutyafuttában. Elhiszed? – így mesélt Vaszja Sevcov, a
kórház lovagja.
Nyikolaj Szergejevics Minyin sebész és nőgyógyász állt a nőgyógyászati részleg
élén. Előadásokat nem tartott, csak gyakorlatra küldtek hozzá, gyakorlatra,
mindenféle elmélet nélkül.
Amikor elkezdődtek a nagy hófúvások, a kórháztelepülést teljesen belepte a hó, és
csak a kéményfüst szerint lehetett tájékozódni. Valamennyi részlegnél lépcsőket
vájtak lefelé, a bejárati kapuhoz. Nagy nehezen kivergődtünk föntről, a hallgatók

szállásáról, gyorsan a nőgyógyászatra szaladtunk, pontban fél kilenckor beléptünk
Minyin rendelőjébe, köpenyt dobtunk magunkra, és az ajtót résre nyitva
becsusszantunk a szobába. Már tartott a szokásos ötperces értekezlet, az éjszakás
nővér éppen átadta a szolgálatot. A hatalmas, ősz szakállú, öreg Minyin egy
kisasztalnál ült és fintorgott. Az éjszakai ügyelet jelentése véget ért, Minyin intett.
Valamennyien hangoskodni kezdtünk… Minyin jobbra fordította a fejét. A főnővér
apró üvegtálcán kis poharat hozott, benne kékes folyadék. Ismerős illat volt. Minyin
megfogta a poharat, felhajtotta a tartalmát, és kétfelé simította ősz bajuszát.
– „Kék éj” likőr – mondta, és a hallgatókra kacsintott. Néhány alkalommal jelen
lehettem a műtétein. Mindig „nyomás alatt” operált, de váltig állította, hogy nem remeg
a keze. Ezt az asszisztensei is megerősítették. Műtét után azonban, amikor kezét egy
nagy lavórban leöblítve „kimosakodott”, kövér, erős ujjai sűrű remegéssel reszkettek,
és Minyin szomorúan bámulta engedetlen, rángatódzó kezeit.
– Elkoptál, Nyikolaj Szergejevics, elkoptál – mondogatta magának csöndesen. De
még évekig operált.
Kolima előtt Leningrádban dolgozott. Harminchétben tartóztatták le, két évig
talicskát tolt Kolimán. Társszerzője volt a nagy nőgyógyászati tankönyvnek, a másik
szerzőt Szerebjakovnak hívták. Minyin letartóztatása után a tankönyvet Szerebjakov
nevén adták ki, és szabadulása után Minyinnek már nem volt ereje a pereskedéshez.
Mint mindenkit, őt is azzal engedték szabadon, hogy élete végéig nem hagyhatja el
Kolimát. Ettől fogva még többet ivott, és 1952-ben Gyebin faluban a saját szobájában
felakasztotta magát.
A forradalom után mint régi bolsevik, Nyikolaj Szergejevics Minyin tárgyalást
folytatott a szovjet kormány nevében az ARA-val; több ízben Nansennel is
találkozott.xxix Később rádióelőadásokat tartott, vallásellenes témákról.
Mindenki nagyon szerette, valahogy azt a látszatot keltette, hogy mindenkinek jót
akar, noha senkinek nem csinált semmit, se jót, se rosszat.
Szergej Ivanovics Kulikov doktor adta elő a „tüdőbetegségeket”. A Nagy Föld
polgáraival a harmincas években buzgón igyekeztek elhitetni, hogy a Távol-Kelet és
Kolima klímája egy és ugyanaz: a kolimai hegyek állítólag kedvezően befolyásolják a
tuberkulózis gyógyítását, de legalábbis stabilizálják a tüdőbetegek állapotát. Ennek
az álláspontnak a hívei azonban megfeledkeztek róla, hogy a vulkanikus kolimai
dombokat mocsár borítja, hogy az aranybányák ingoványaiban utat törnek maguknak
a folyók, hogy kevés olyan hely van, amely Kolima erdős tundrájánál veszedelmesebb
lenne a tuberkulotikusok számára. És persze megfeledkeztek arról is, hogy minden
kolimai tunguz, jakut, jukagir őslakos gümőkórban szenved. A rabkórházakba ezért
nem terveztek tbc-osztályokat. A Koch-bacilus azonban mégiscsak Koch-bacilus, és
ha tetszett, ha nem, létre kellett hozni, mégpedig sok ággyal, a tüdőosztályokat.
Szergej Ivanovics roskatag öregembernek látszott, észrevehetően süket volt, ám
testileg-lelkileg friss. A saját tárgyát az összes többinél fontosabbnak tartotta, és

Pedig lettek volna hozzá tanárok: Szidkin doktor. hogy két paddal hátrébb már egyáltalán nem lehetett érezni az illatot. őt is életfogytig röghöz kötötték. Nagya Jegorova ugyan kapott a szakácstól egy üvegcse olcsó „Orgona” kölnit ajándékba. a hallgatók szinte semmit nem értettek abból. hogy néhány előadást tartson a felcsertanfolyamon. hogy nem tér vissza Magyarországra. – Ha csak azt nem fogják tudni. Elkezdtünk Mejerzon nyakára járni – őt addigra már kinevezték kórházi főorvosnak –. kórházi pszichiáter volt. de ez az év végén történt. fukarul szagolgatta az előadásokon. valószínűleg a feltételes reflex sémáját. de olyan óvatosan. de nagylelkűen hajlandónak mutatkozott. 1956-ban rehabilitálták. mint olyan embert. Zádor doktor nagyon rosszul beszélt oroszul. aki sokat segített neki a téma kidolgozásában – ezt beszélték a kórházban. közvetlenül a háború után. hogy nem fogjuk tudni. megkurtítva az amúgy is szűkre szabott programot . borjúszemű férfi. Az órái kifejezetten időpocsékolást jelentettek számunkra. Az idegbetegségekről Anna Izrailjevna Ponyizovszkaja tartott előadásokat. mint kémikus. öreg felesége és szintén tüdőorvos lánya Kolimára költözött hozzá. amit mondott. Ő ekkorra már kiszabadult. A fül-orr-gége megbetegedéseit Zádor doktor tanította. de hogy volt-e ennek valami értelme is. Engem jól megjegyzett magának. amit Zádor ad elő. valami nagy ábrákat hoztak az osztályba. Amikor Ponyizovszkaja találkozott Szkoblo professzorral. már nem tudom megmondani. A családja. és felcsillant a szeme. Az elmebajok válfajait végül nem tanították meg nekünk. hanem a Dalsztrojjal való végelszámoláskor kapott rakás pénzzel . sőt a kandidátusi disszertációját is megvédte. Kulikov doktor tíz évet húzott le az ötvennyolcas törvénycikk valamelyik pontja alapján. akkor nincs baj – mondta rá Mejerzon a szokásos modorában. és mély megvetésével sújtott. A tanfolyamon egyik lánynak sem volt parfümje. Miután szabadult. de a fontosabb újsághírek hallatán elnevette magát. amikor ellentmondtak neki Általában hallgatásba burkolózott. De az is lehet. hogy a Kolimán szerzett állandó náthám miatt nem éreztem. Azért tartattak vele előadásokat. hogy gyakorolja az orosz nyelvet. Anna Izrailjevna rendkívül fontos hölgy volt. én már régóta ismertem őt: a magadani tranzitlágerben már 1939 tavaszán együtt mostuk a padlót Szkoblo professzorral. Emlékszem. Igazi magyar ember volt.mérgelődött. a laboratóriumi gyakorlatot vezette a tanfolyamon. Zádor csak nemrég került Kolimára. hogy valamennyi előadásából csak ruhájának fekete selyemsuhogása és parfümjének erős illata maradt meg bennem. gyönyörű. a tanfolyam felvételi bizottságának elnöke. A fogságban hosszú évekig egy nagynevű ideggyógyász. Ez azonban olyan ünnepélyes külsőségek közepette ment végbe. és Zádor úgy döntött. Kicsi a világ. aki nem tudja a kémiát. Bojcsenko. Szkoblo professzor mellett dolgozott.

A véradó elítéltek a kiszolgáló személyzetből. noha természetesen nem az általános orvosi előírásoknak megfelelően. hogy az eritrocita. amelynek a megőrzési ideje lejárt. megnöveszthette a haját. nyilván szálasista. Zádor János doktor fül-orr-gégész volt. Egy hipertóniásnak komoly jövedelmet jelentett a véradás. akiknek az élelmezése mindenféle kásákból állt. s ha akarja. nagyon szerették. havonta három-négy decit is levettek tőle: adj csak. csak ha olyan helyzet adódott elő. s még pótfejadagot és pénzt is kapsz érte. ha végeztek is vérátömlesztést.letelepszik valahol délen. A sebészeten volt osztályvezető főorvos. saját vérátömlesztő állomása volt. az elítéltek ennek egytizedét. ott a vágásoknál rendszeresen összegyűjtötték a vért. az egyik emberből egyenesen a másikba. A testüregi műtéteknél asszisztált. Az eleven emberi vér szakadatlanul megújul. Ott kell kezdenem. A kórháztól nem messze volt egy sertéstenyésztő szovhoz. Egyszóval. amíg . mint bárhol máshol a Földön. Sikeresen operált és gyógyított. A szabad alkalmazottak egy rubelt kaptak egy centiliterért. tele volt a gyomra. ez megfelelt eredeti szakmájának. különös történet esett meg vele. A sebészeti részlegnek. amely hosszú időre megfosztotta kórházunkat a fül-orr-gégésztől. ahol az alvadást meggátolandó. A hematogén-adagolás megszokott dolog volt a betegek számára mindaddig. éppen azért tartották őket a kórházban. civil ruhában járt. A szervezetből kiemelt vér azonban huszonegy napnál nem tartható tovább. vagyis a vörös vértest mindössze huszonegy napig él. ahol a donoroktól – a szabad személyzettől és az elítéltektől is – levették a vért. és már elmúlt az az idő. vagy a belgyógyászati osztályok rendkívül súlyos eseteihez kellett. például a teljes kimerültség esetében rendeltek el vérátömlesztést. Zádor doktor szakképesítése ráadásul a leginkább hiányzó szakorvosi terület volt. de egyetlen csepp alkoholt sem vett a szájába. Itt több embernek volt szüksége vérre. mint afféle házilag előállított vérkészítményt. Ez a készlet a kórházunk büszkesége volt. magyar hadifogoly. és ezt a folyadékot. ez jót tesz a betegségednek. Az összes többi kórházban. Gyorsan megtanult oroszul. közül kerültek ki.xxx Tizenöt évet kapott. kiöntötték. közvetlenül hajtották végre. Zádor doktornak szerencséje volt. Röviddel azután. orvos is volt. Azt a vért. nátriumcitronsavat fecskendeztek bele. hogy a tanfolyam valamennnyi hallgatóját levizsgáztatta. vagyis a trockistákra vonatkozott). A vérátömlesztő állomáson mindig elegendő vérkonzerv állt rendelkezésre. megitatták a betegekkel. Igen tápláló volt. még a szabad személyzet tagjai között is akadt némi betegköre. Az eljárás közben két szomszédos asztalon feküdt a donor és a recipiens. Mind szélesebb körben terjedt a híre. és elhozták a kórházba. általában Mejerzon doktornak. még le is ihatta volna magát. a szanitécek stb. hogy műtéthez vagy műtéti előkészítéshez volt rá szükség. előírás szerint. hogy vért adjanak a betegeknek. amikor az orvosokat közmunkára küldték (ez különben is csak a T-jelűekre. és a betegek. míg meg nem esett az a történet. a sebészet vezetőjének. A fül-orr-gége.

„vérrel itatta őket”.Mejerzon doktor. a fafeldolgozáshoz. ahol felfedezte. és többé semmiféle újítási javaslatot nem tett. én csak nemrég vagyok itt. „embervért itat a betegeinkkel”. Zádort indoklás nélkül kidobták a munkahelyéről. mint a börtönökben. hogy mindig így szoktak eljárni. Amikor megismerkedett a „vád” által előterjesztett dokumentumokkal. Amikor azonban a sebészet vezetője visszatért. Ezzel megkezdődött a donoroktól levett vér szétosztásának gyakorlata. A halálra rémült orvos megpróbált magyarázkodni: végtére semmilyen elvi különbség nincs a vénás vérátömlesztés és a szájon át történő adagolás között. Akik valaha is vért kaptak. – A jövőben – közölte a magyar – minden lejárt vért így adagoljanak ki. aki az egész háborút a hadsereg egészségügyi alakulatainál csinálta végig. egyszerre hányni kezdtek. A nővér azt felelte. rettenetes botrányt csapott: „a fasiszta Zádor”. hogy a vért ki fogja önteni. hogy a vizit során meglátogassa a vérátömlesztő állomást is. Az erdőből Zádort visszavitték a sebészetre. és máris repült az egészségügyi parancsnokságra a részletes jelentés. A nővér kiadagolta a vért. Zádor doktort ez csodálkozásra késztette. az őrnagy a vállát vonogatva azt mondta: – Én is ezt csináltam a fronton négy évig. hogy valakinek a hóbortjai miatt fosztják meg a legjobb favágójától. „Csakugyan ki akarja dobni ?” – kérdezte. amikor megérkezett a vizsgálóbizottság az egészségügyi parancsnokságtól. mint inkább az a körülmény. és Zádor doktor vette át az osztály vezetését. Zádort kopaszra nyírták. A betegek még aznap megtudták. – Öntse át a vért teáskannákba. hogy a fül-orr-gége betegkör szakorvos nélkül marad. a fakitermelési brigádvezető írásbeli tiltakozása ellenére. itt nem szabad? Nem tudom. mi a baj. minthogy a hírek a kórházakban még gyorsabban terjednek. hogy a vérkonzervek nagy része lejárt. Miért. Meghallgatta az ápolónő jelentését arról. üvöltötte. és ez a vér kitűnő kiegészítő táplálék – de senki nem hallgatta meg. miért indították ezt a hajszát Zádor ellen? Miután fény derült rá. . és fogolyköpenyben átszállították Lurje brigádjába. a sebészet vezetője kiküldetésbe nem utazott. amelyet nem is annyira a szájon át történő vérátömlesztés nyugtalanított. és a betegek nagyon meg voltak elégedve. hogy Zádor minden elképzelhető bűnéről lerántsa a leplet. a fronton. hogy Zádor embervért adott a betegeknek. Kötelességének tartotta. mi történt. és ossza szét a súlyos betegek között – rendelkezett Zádor. De Zádor elveszítette az érdeklődését a munkája ránt. aki úgy tartotta. Szerencsés véletlen folytán egy nemrég leszerelt egészségügyis őrnagy vezette a bizottságot. sehogyan sem értette. Nem kevesebbel vádolta Zádort. Zádor doktor már felkerült az erdőparcella sztahanovista dicsőségtáblájára. leszedték róla a civil zakót.

hogy túl kicsi a konc. Doktor doktornak cselédje is volt. és mindenkit hajlandónak mutatkozott elintézni. és a kontinensen dolgozni kell. amellyel egy Gullivert jól lehetett volna tartani. a büntetőtelepeket. hol üvegházi zöldséget.” A tanfolyam. hol húst a sertéstenyésztő szovhozból. Doktor doktor azoknak szintúgy nagy mestere volt. kicsinyesen bosszú álló. ő zsarnokoskodott a foglyokkal. teletömheti velük a magánzárkákat. volt szíves meghallgatni a hallgatók előmeneteléről szóló jelentést. hát én olyan feljelentést írok ellened. Nem vette emberszámba a büntetésüket már letöltött egykori elítélteket sem. világoskék tekintetét végighordozván a tanfolyam diákjain. majd üveges. semmi se ment meg a büntetőzónától. Megírom. a kolimai pótlékot megint elölről meg kellett szolgálnia. köpölyözésre nem tanítottak meg bennünket. „Nem hajoltál meg. Mint a harminchetes év jellegzetes bürokratái. hogy korrupt. nem. hogy (a kórház falai között) korlátlanul hatalmaskodhat. a saját elmeszüleménye. egyöntetű kacagása volt a válasz. sok keserűséget okozott Doktor doktornak. A kontinensről rendszeresen érkezett a címére mahorka. hogy tősgyökeres trockista vagy. megkérdezte: – És köpölyözni tudnak-e? A tanárok és a diákok tiszteletteljes. Ami a rágalmaktól hemzsegő „memorandumokat” illeti. minden alkalmat kihasznált. Túl sok lett az ötvennyolcas törvénycikkel odakerült hallgató. a nép ellensége. Bizony. A tanfolyam idején Doktor doktor volt az isten és a cár.. látván azonban. visszatért a kolimai szolgálat kötelékébe. és Doktor doktor félt. a negyvenes évek végén ő is távozott a Dalsztrojtól. szemét. még rá is licitált a személyi kultusz stílusára. és mindezt olyan mennyiségben. De ezt még meg lehetett bocsátani nekik. . beszédet tartott. hogy megalázza őket. nem is feljelentés lesz hanem memorandum. de mégiscsak visszakerült a maga megszokott világába. Doktor doktor azonban gyűlölte az elítélteket. és nyugodj meg. beléjük kötött. visszaélt azzal. Záróvizsgáink előtt „látogatást tett” a tanfolyamon. és egyikünknek se jutott eszébe. Doktor doktor aljas gazember volt. hogy ennek az egyszerű eljárásnak különösebb titkai lennének. Kolima igazi valutája. aki segített neki a hálaadományok értékesítésében. amikor találkoztunk. amit kapott. Mondták róla. hogy minden a régi. Traut sebészt például Doktor doktor számtalanszor megfenyegette. Doktor doktornak mindennap hordták az ennivalót. Mindennap gyűlést rendezett. gyalázkodott. Nem bizalmatlan vagy rideg volt velük. Sok éven át volt a kórház parancsnoka. hol friss halat vittek a lakására (egy „betegekből” álló brigád hálóval halászott neki a tengeren). egy napos az elítéltek közül. de hát voltak-e másmilyen parancsnokok Kolimán? Felkapaszkodott. mígnem egy másik gengszter megbuktatta: Doktor doktor parancsnoka hirtelen úgy találta. hogy veszélybe kerül az előmenetele. hogy habozás nélkül új ítéletet hozat ellene. Bosszúálló parancsnok volt. Igaz. Ez azonban később történt. bosszúálló karrieristák.

Magadan közelében. egy gimnasztyorkája és egy nadrágja volt. Nagy könnyebbséget jelentett. Megnyugtatóbb volt tíz-tizenöt évet kapni. amelyben visszaeső politikaiakat tartottak. . amikor újabb büntetése már majdnem letelt. Loszkutovot is újra elítélték. másoknak csomagot vitt. egész lágerorvosi életét egyetlen célnak rendelte alá: állandóan és eredményesen segített másokon. hároméves büntetéssel jött Kolimára. operálni. Azután megengedték. ahol az első évben esztergályos volt a Partizán bányában. lágerek parancsnoka. Nagy szerencsém volt. Ez azokban az időkben volt. mindenekelőtt a foglyokon. a Garanyin vezette kolimai trojka tíz évet adott neki. Mindig akadt valaki. amelyet Kolimán. de egész Oroszországban is Garanyin-korszaknak hívtakxxxi. de ezúttal ragaszkodtak hozzá. Hároméves büntetése már vége felé járt. Mint a legutolsó zemsztvoorvosok egyikexxxii. agyafúrtan megkonstruált. Átadták a Berlagnak. egy másikat munkára ajánlott. orvosi tevékenységét. kilométernél tartotta. és katonaorvosként dolgozott a hadseregben. egy váltás fehérneműje. tehetséges operáló orvos a legértékesebb szakemberünk volt. A kórházparancsnokságnak több éven át sikerült megvédenie Loszkutovot a Berlagtól. 1947-ben. Kolima egyik legnagyszerűbb egyéniségét. Amikor szabadult. az új kolimai „belső lágernek”xxxiii. Mindenkire. de ő állt a halálos ítéleteket gyártó trojka élén. Loszkutov doktor. Garanyin ezredes Pavlovnak csak a helyettese volt. gondosan szervezett per várt. s ha szükség volt rá. Loszkutov újra tíz évet kapott. A kórházban lefogtak néhány felcsert meg nővért. Valakit mindig éppen elhelyezett. és különböző időtartamra ítélték őket. Egy óvatlan Sztálin-vicc hadbíróság elé juttatta. a Dalsztroj akkori parancsnokáról helyesebb lett volna Pavlov-korszaknak nevezni. erőszakos. mint kivételesen etikus ember. végül azonban mégis odakerült. A szembetegségekre szakosodott. és évekig együtt dolgozhattam vele A polgárháború egykori zászlóaljkomisszárja – egy Kolcsak-katona golyója örök időkre a jobb tüdejében maradt – a húszas évek elején orvosi diplomát szerzett. Az egészségügyi parancsnokság a 23. Szimanovszkij belügyi megbízott megint újabb vádat konstruált ellene. hogy elkerüljön Magadanból. szigorított rendszerben. és a kedvezmények beszámításával 1954- ben szabadult a harmadik büntetéséből. És ez korántsem csupán orvosi segítséget jelentett. és 1938 folyamán mindvégig ő írta alá a végtelen kivégzési listákat. fegyveres őrökkel gyorsan a városba vitették konzíliumra. A szembetegségeket Loszkutov doktor tanította. új. Loszkutov rendkívül sokoldalú volt: a szembetegségek szakértője. bár Pavlovról. akinek lejárt a büntetése. annak egy falat kenyeret. ennek egy csipet mahorkát. mint ha három. hogy gyógyító munkát végezzen. öt évet mondtak ki az emberre. akit rendszeresen ellátott élelemmel. 1955-ben mindhárom ügyben rehabilitálták. de egyszerűbb testüregi műtéteket is el tudott végezni és jól ismerte a nőgyógyászatot. miután kiengedték a kórházból. 1938-ban rettenetes dolog volt az ötvennyolcas törvénycikkel szabadulni. hogy megismerhettem Fjodor Jefimovics Loszkutovot.

rágalmak. Az első este a kezelőben ért. A történelemből ismerünk ilyen embert. Rendkívül szerény. a másiknak könnyebb munkát keresett. okosan. Az egyik elítéltnek Loszkutov elintézte. közbenjárt. a jogtalanság légkörében. megfontoltan ítélkező ember lévén figyelemre méltó személyiség volt. hanem huszonkét álló esztendeig így ment. sokkal nehezebb volt jót cselekedni. Haas korában azonban más idők jártak. És ez nem egy hónapig. a bizonytalan holnap Loszkutovot nem tette szkeptikussá vagy cinikussá. Ügyelve. mint Haas idejében. és változatlanul nem volt egy felesleges váltás fehérneműje. kifőztem. átköltözhessen a kontinensre. amikor provokációval konstruált ügyekben még a börtönben is egyik büntetést a másik után mondták ki. megtorlások. noha több ezer rubelt kapott havonta. éles megfigyelő volt. a betegtől közben semmit nem kérdezett. néhány hetet dolgoznom kellett. Hoztak egy beteget. akiknek szükségük volt rá. a zaklatott kolimai élet. Középiskola nélkül került orvosegyetemre. a megaláztatások. Beraktam a műszereket a sterilizálóba. – Vezesse be a beteget. és szóltam Loszkutovnak. kinek segít. megkapta a rehabilitációs okmányt és vele egy rakás pénzt. A betegek szerencsésnek tartották magukat. a parancsnokok fenyegetőzései. A három lágerítélet. Fjodor Jefimovics Loszkutov a szó iskolai értelmében nem kapott különösebben jó képzést. akiről Konyixxxiv egy kis könyvet irt. Első felcserheteimet töltöttem és éppen Loszkutovnál. de sokat olvasott. önállóan maga döntött a sorsáról. A huszadik század harmincas éveiben nem volt ilyen felemelkedés. azt éppúgy szétosztogatta azok között. De hibája is akadt: túlságosan kevéssé törődött azzal. Ő pedig szüntelenül kilincselt. Hát ő volt a szembetegségek előadója. kérvényezett. – Hogyan gyógyítjuk? – Felnyitjuk a gennyzacskót. nehogy a beteg lenyelje a gennyet. ha az osztályon (Loszkutov belgyógyász volt) hozzá kerültek. Fjodor Petrovics Haas börtönorvost. és így a közbűntényesek gyakran megpróbálták rászedni. tályoggal a torkán. – Készen vagyok. miközben parancsnokai újabb és újabb ítéleteket akasztottak a nyakába. Továbbra is segített másokat. . Miután elvégeztem a tanfolyamot. megérezvén benne a jól ismert gyenge pontot. De később már e téren is jól eligazodott. A feljelentések. A múlt század hatvanas éveit írták. a legkülönbözőbb kérdésekben önálló véleményt alkotott. – Tályog van a torkán. nem egy évig. mélyen gondolkodott. és széles körű műveltséget szerzett. És amikor kiszabadult. célratörően. hogy mint rokkant. – Főzze ki a műszereket. – Ez mi? – kérdezte tőlem Loszkutov. az orosz társadalom erkölcsi felemelkedését élte.

Mindennap felfedeztem valamit. – Sokkal betegebbek. Kezet mostam. amikor az osztályán tűz ütött ki. mindegyikét naponta tízszer. Erre akkor jöttünk rá. hogy Loszkutov készakarva rendezte így. és kitátotta a száját. maga mosson kezet – mondta Loszkutov. aki egyenesen a köpenyem aljára harákolta a gennyet. és sorban mind a hatvan betegnek vérnyomást mértem. biztos kézre volt szükség. amit a tananyagból jól ismertem. Sok év múltán értettem meg. – És a műtétet is maga végzi. – Kész is van. az adatokat pedig feljegyeztem egy papírra. Fjodor Jefimovics. aki a belgyógyászatot tanította. – Nem. a bonyolult hihetetlenül egyszerűvé válik. Örültem. Fogtam a készüléket. nagyon jól tudtam. tünettúljátszás? Disztrófiával és a lágerélet általános testi és szellemi kimerülésével a háttérben? Ezt a jelenséget még soha nem írták le. egyes-egyedül a kolimai orvosok – de azt hiszem. A beteg egy támlátlan székre ült. A tüzet . Hipertóniás betegek voltak. Másnap Loszkutov átparancsolt a kórház fekvőbetegeihez. lehetőséget akart nekem adni a nyugodt beilleszkedésre. simára borotvált. Majd felvesz egy másik köpenyt. mintsem gondolnák. hízásnak indult szangvinikus alkatú ősz tréfamester volt. – Csak hiszik. jól táplált piperkőc. A könnyű hirtelen erőt meghaladóan nehézzé. Soha nem írták le… Alekszandr Alekszandrovics Malinszkij. A lámpa bevilágított a gégéjébe. A szimulánsokat és a betegségük tüneteit eltúlzókat Fjodor Jefimovics nem leplezte le. sötét rózsaszín. Tágra meresztett szeme rémülten és szemrehányóan bámult rám. hogy valóban el tudja végezni. Hideg veríték csurgott a hátamon. Nekiveselkedtem. Tettetés. bokáig érő férfihálóingben aludt. és meghagyta. amikor gyors döntésre. hogy önállóan dolgozom. hogy szimulánsok és túljátsszák a betegségüket – mondta szomorúan. és én egy álló héten át mértem a vérnyomásukat. Aludni pedig. és határozott lépésekkel a beteghez mentem. – Kezet moshat. – A fejét! A fejét! Még sikerült előrenyomnom a beteg fejét. hogy amíg az ember nem csinál meg valamit a saját kezével. és a kés tompa végével átdöftem az érett tályogot. hogy mindenkinek mérjem meg a vérnyomását. Loszkutov csak ezután mutatta meg nekem a kórlapjukat. De tudtam. valamennyi kolimai – közül rendelésre készített. nem mondhatja. amelyek hosszú szálon remegtek bíborszínű hátán – néha így mutatkozott a tanfolyamosok előtt a kórházi fürdő gőzkamrájában. szív alakú szájjal meg arisztokratikus szemölcsökkel. másképp kellett viselkednem a legelső esetben.

Ekkora felsülés után többé még csak nem is gondoltam rá. Elvittem neki a kincsemet. Hemingway novelláskötetét az „Ötödik hadoszlop”-pal meg a „Negyvenkilenc elbeszélés”-sel. ezekkel azonban nem tette érthetőbbé számunkra az előadásait. miközben a tábla előtt ugrándozott. de nem tudta. hogy hozzak neki olvasni „valami jót”. A tanfolyamot egy szerződéssel Kolimára került szabad orvosnő vezette. de mi értettük. és kopogott a krétájával. nem ébresztett bennünk rokonszenvet iránta. – Nem. hogy Iljina doktornő mellett betöltsem a könyvtanácsos szerepét. Iljina csak forgatta a meggyszínű könyvet. Szolgalelkűsége nem ismert határokat. vegye vissza. amelyekre éppen szükségünk volt. hogy jókora távolságra. a tapasztalat… Csak orvosi tárgyú könyvet olvasott. Minthogy a lágert nagyon is ismerte – harminchétben tartóztatták le –. szólított fel bennünket szenvedélyesen. Kolima egyik zöldségtermesztő gazdaságában élje le. Kiagyalt néhány ízetlen viccet. Az újságokat Alekszandr Alekszandrovics rendszeresen olvasta.sikerült azonnal eloltani. saját kérésére ott maradt. hogy a betegnek hinni kell”. Szemléltetés? Hiszen még anatómia-előadáson is megvoltunk csontváz nélkül. hogy lehetőség szerint minél több információt közöljön velünk. hogyan. A hűvös távolságtartás mindvégig ott maradt az előadó és a hallgatók között. Előadás közben Malinszkij kitette a lelkét. nekünk egyszerű feketekenyér kell. . Alekszandr Alekszandrovics szerette volna áttörni. az információkért. képmutató szavak. Alekszandr Alekszandrovics jól bírta a kolimai klímát. Tatyjana Mihajlovna Iljina. az ismeretekért s noha szüntelen törekvése. A moszkvai orvostovábbképző egykori tanára nagyon nehezen tudott alkalmazkodni a hallgatók tudásszintjéhez. Szédületes karriert futott be Kolimán. a derékzsábáról meg a lumbágóról beszélt. Miután rehabilitálták. a tapasztalat. sok fontos tanácsot adott orvosetikáról és a lágerben az orvosetikára leselkedő veszélyekről. így is mutatkozott be. hogy az eltorzult lágeréletnek nem szabad letérítenie az orvost igazi útjáról. Malinszkij doktor hálóinge azonban még hosszú hónapokig szóbeszéd tárgya volt a kórházban. s szerintünk valahol a magasban legyen tőlünk. Iljina élvezettel. de senkivel nem vitatta meg – hiába. „Tanulják meg. Umanszkij krétával felrajzolta a táblára a csontokat. a híres futballista. hogy élete hátralevő részét Szejmcsanban. az érdemeit elismertük. de nem egészen az alkalomhoz illően ejtette ki őket. Igaz. A hölgy még a legjelentéktelenebb apróságokban is igyekezett a főnökség kedvében járni. és gyorsan el is felejtettük. hogy fontosabb dologról szól: az igazi medicinának a lágerben betöltött szerepéről és arról. Szemlátomást nem az ő szavai voltak. Egyszer megkért. Ez túl pompás. Szergej Iljin húga. belelapozott. Sok mindenért hálával tartozunk Malinszkij doktornak.

figyelmes vezetője volt. rendkívül óvatos volt. a lopást. A Politikai Osztály éléről gyorsan eltávolították. és igen rövid idő. Miután látta az önkényt. nem lelkiismeretlen és nem is karrierista. még elítélt cselédet sem tartott. Fontos beosztás volt. nyugodtabbnak érezte magát. amellyel a kolimai parancsnokok az elítéltekkel bántak. A horgászat lett a kényszer szülte szenvedélye. Akkortájt kezdett divatba jönni „az életfogytiglani röghöz kötés”. hogy örökre Kolimán maradjon. fölülről lefelé. Tatyjana Mihajlovna férjnél volt. Mejerzon adta elő. Amikor mélyen bevette magát a tajgába. Mejerzont is kötelezték. Egy kicsit tartott az elítéltektől. hogy megfosztották szeretett tanári munkájától – a műtéteknél asszisztáló nővérekkel „menet közben” folytatott beszélgetések természetesen nem számítottak –. rendkívül hivatalos és rendkívül megközelíthetetlen. az intrikát. 1946- ban. Megértette és mélyen. a rendfokozatot. ahol megtarthatta a tiszti fejadagot. Mindez azonban később történt. Szpaszokukockij-tanítvány volt. a Politikai Osztály élére. Mihelyt lejárt a szerződése. De valamikor Zinovjev rokonát vette feleségül. komoly jövő. visszavonhatatlanul elítélte az erkölcsi romlottsághoz vezető emberi kegyetlenséget. amikor a felcsertanfolyamot elindították. és most újra hallgatóságot látott . mert hát nagy családja volt. Kolima egyik bányaparancsnokságára nevezték ki. Kolimára két gyermekével érkezett. a sikkasztást és a kegyetlenséget. jobbnak. a spicliskedést. azt hiszem. és élcelődésekben. a háború után szerződött a Dalsztrojhoz és a családjával Észak-Keletre költözött. fogsága alatt végig sebész volt). az általános és a részletes sebészetet is. Inni kezdett. mint egy terrorista. A pozdorjává zúzott nagy élet. a kisfiú az anyjánál maradt. a harácsolást. mindössze két- három év alatt fordított karriert csinált. Iljina doktornő most még tanfolyamunk gondos. Mint frissiben szabadult elítélt. Tíz esztendeje. A sebészetet. éppen szabadult (közmunkán alig egy évet töltött. gúnyolódásokban öltött testet… Mejerzon kiváló előadásokat tartott. megvetette a saját karrierje alapját. a külön juttatásokat. A legszörnyűbb lapjainál tárult fel előtte az élet. A gyerekeket elosztották: a kislány az apjánál. a spekulánsokat. A férje háborúviselt katonatiszt volt. igyekezett úgy intézni. De Nyikolajev – Tatyjana Mihajlovna férjét Nyikolajevnek hívták – éleslátású ember volt. nagy tudományos pálya előtt álló sebész. mint a fronton. belépett a pártba. semmi befolyást nem jelentő inspektori tiszténél. majdnem tábornoki rangot és további előmenetelt jelentett. a megvesztegetést. egy folyópartra. kártevő szovjetellenes szervezet irányítóját. végleg visszaköltözött a kontinensre. két gyereke. hogy minél kevesebbszer kerüljön velük kapcsolatba. Nem lett megvásárolható ember és nem len aljas. a keserűség utat tört magának. végül pedig kikötött a rabkórházi kulturális és nevelőcsoport rosszul fizetett. ivásra adta a fejét. mint feleség. minden sokkal borzalmasabbnak bizonyult. így 1937-ben letartóztatták és tíz évre ítélték. Tatyjana Mihajlovna nem tartott vele. Ellenkezőleg.

és a konziliáns távozása után a tajtékzó felcserek sokáig dörgölték nedves nemezcsizmája nyomát. a kórházi Komszomol-bizonság titkára. aki mindig ugrásra készen állt. Más osztályokon azonban készakarva figyelmen kívül hagyta azokat. megtalálta a valamennyiünk számára érthető példákat. Mejerzont a tanfolyam vegyes összetételű hallgatósága sem zavarta. egy szerződéssel Kolimára érkezett szabad nő. – Sipoly képződik – mondta a professzor. hogy aggályos lelkiismeretességgel betartsák a sebészeti klinikák előírásait. – Ki tudja. A kórháznak vezető sebésze. Szándékosan viselkedett így. amikor igazi operációra mentünk. soha nem vetette le a bekecsét. és örült. Hiszen a kórtermeket mégiscsak tisztán tartották. és féltő gonddal a sebész oldalra tartott. noha változatlanul tartalmasak voltak. A hallgatók előtt minden tette és f szava megfontolt és célratörő volt. a kucsmáját. pontosan. Egyik kedvenc szórakozása volt ez az élesnyelvű Mejerzonnak. Mejerzon leplezetlen megvetéssel viseltetett minden más orvosi szakterület iránt. Állandó műtősnője.maga előtt. Az egy olyan lyuk… Az előadások elszürkültek. megkövetelte. mi a sipoly? Csend. Az előadásokon azonban nem szórakozott. hogy orvosi ismereteket közöljenek velük. végtelenül elkeseredett. – Az egy lyuk. világossárga gumikesztyűbe bújtatott kezébe adta. Mejerzon szaggatott utasításokat adott: – Kochert! – Tűt! Harcsenko gyorsan felkapta az asztalról a műszereket. a finn Ainóhoz. lebilincselő előadásokat tartott nekünk. de nem mutatta. és a tanfolyam életében felvetődő kérdésekben sokat nyomott a latban a véleménye. és amikor konzíliumra érkezett. akik arra vágytak. méghozzá részletekbe menően. hogy az ápolószemélyzet csaknem fővárosi színvonalon biztosítsa a sterilitást. az élethű szemléltetést. Eleinte szenvedélyes. A leggyengébbhez volt kénytelen alkalmazkodni. hogy ez így van. diákokat. Az első napon. a világgal szembeni elégedetlenségét. és ez kifejezetten sértésnek hatott. de már a legelső számonkérés hideg zuhanyként érte a nekibuzdult doktort. amelynek még az elem. és az életünkben először felöltött steril köpenyben meg a fantasztikus gézmaszkokban egy rakáson toporogtunk a műtő sarkában. Mejerzon operált. A saját osztályán kiharcolta. Amint sebészhez illik. ha látta. később főorvosa volt. amit mondott. hogy jól elsajátítottuk. Szilantyjev boltvezető-helyetteshez stb. a dühét. bármelyik belgyógyászati osztályon rátelepedett a beteg ágyára. Nyina Dmitrijevna Harcsenko asszisztált neki. a forma szót is meg kellett magyarázni. kimerítően megmagyarázott. Amikor Mejerzon rájött. Túlságosan egyszerű auditórium voltunk. „tanfolyamosokat”. és igyekezett leereszkedni a mi színvonalunkhoz. . hogy valamelyik belgyógyászra kiöntse az epéjét. Mindent világosan.

amelynek mindenképpen meg kell törnie a beteg akaratát. Előadásában sok történet szerepelt. és Moszkvába vitték. akit bálványozott. miért nem volt szabad fizikai munkát végeznie? Ebben is Mejerzon doktornak a tudatlan lágerparancsnoksággal vívott sokéves. Ragyogó előadást tartott a sebészi felelősségről. az operációért a sebész felel – válaszolta erre komolyan. amire szükség volt. szenvedélyes harcát láttuk. és ettől kezdve a tanfolyamon mindenkinél többre tartottuk Mejerzont. ezt azért nem kellett volna tennie. és a csipeszt nagy karlendülettel a padlóra hajította. Legalább a mi jelenlétünkben nem. sem megbántottság nem volt. Fjodorovról. ami kellett volna. amelynek nyolc hónapja alatt a kétéves felcseriskolák programja szerint tanultunk. De most nem azt nyújtotta. méghozzá eredményesen. Néha. amikor a steril műtétek ellenére titokzatos fertőzés terjedt el. Mejerzon önmagának beszélt. Mindezt szellemesen.xxxv Kolimára való visszatérése után Mejerzon már nem sokáig dolgozott ott. a sebészi feddhetetlenségről szóló előadás. Megváltoztatta az életszemléletünket: Mejerzonnak köszönhetjük. a sebész akaratáról. míg végre eljutottak az egyik műtős ujján levő szemölcshöz. Nyina Dmitrijevna elvörösödött. Úgy gondoltuk. ha egyébként goromba fráter is. megharagudtunk rá. A műszer megcsörrent. Felháborított bennünket. Mindenki más lett a tanfolyam után. szinte nem is nézve a hallgatókra. 1952-ben váratlanul letartóztatták. műtősnő vagy felcser sem a lágerben rendezett rohammunkákon. meggyőződéssel. Ez az előadás osztatlan lelkesedést váltott ki belőlünk. mi ment végbe a mi neofita lelkünkben. A pánikról. és félénken odaadta. Orvosi szemléletre tanított bennünket. az elsajátított anyag ellenőrzésére fordított napokon. ahogyan Mejerzon viselkedett. hogy az egészségügy munkásai lettünk. Megpróbálták belekeverni az orvosperbe. S hogy a sebészetről miért nem vehetett részt egyetlen orvos. szinte lírai volt a sebész kezéről tartott előadása. . a legmagasabb hőfokon. Átköltözött a kontinensre. és a vádlottakkal együtt szabadult 1953-ban. – De gyerekek. félt továbbra is egy ilyen labilis és veszélyes területen maradni. főleg pedig Szpaszokukockijról. a sterilitásról volt szó. a következő órát egyetlen témának szentelte. Hangjában sem zavar. A műtét után együttérző szavakkal vigasztaltuk Nyina Dmitrijevnát. olyan „igazian”. A fennmaradó időben érdekesebbnél érdekesebb történeteket mesélt az éppen terítéken lévő téma kapcsán. okosan és hasznosan. Mejerzon a tervezettnél hamarabb befejezte a kikérdezést. Mintha Mejerzon megértette volna. Mejerzon durván elkáromkodta magát. amely eluralkodott Szpaszokukockij klinikáján. Ugyanilyen nagyszerű. Ez volt a bőr szerkezetéről. Magadanból Mejerzon később Nyekszikanba költözött. az orvos pszichológiájáról és a beteg pszichológiájáról. a legjobb orosz sebészekről. a nyugati parancsnokságra. amelyben az orvosi hivatás lényegéről. Oppelről.

Már több mint három hónap telt el. Az összefagyott emberek elszállítását. amikor még a legtöbbet siránkozók. de később kiderült. hogy akik ezt a tanfolyamot elvégzik. „A személyi irataikhoz fogjuk csatolni az igazolást”. mandzsúriai orosz emigránsokkal. Éjjel-nappal készültünk. és csak ápolónői. amelynek elvégzése feljogosított a gyógyító munkára. Igaz. Nagyobb baj. . hogy ennél jobb életünk nem lesz. vajon nem kergetik-e szét a tanfolyamot? A hírek miatt – egyik szörnyűbb volt. hogy semmiféle bizonyítványt nem kaptunk a kezünkbe. Mi. és sok száz olyan emberrel. s végre elérkezett a nap. A kórháznak klubja is volt. erre azonban sem elegendő idő. mert Kolima megtanított bennünket. sem elegendő papír nem volt. hogy közeledik a vizsga napja. Eleinte megkíséreltem letisztázni a jegyzeteimet egy külön füzetbe. tudtuk. a harminchetes év veteránjai. Nyugtalanok és szomorúak voltunk emiatt. mert ez a vizsga a 23. Nap nap után kétségek gyötörtek bennünket. De még ez is mellékes volt. mint tanulásra fordítani. amikor a Kim gőzösön ideszállított ötezer elítéltet az elhúzódó hajóúton december hónapban tűzoltófecskendőkből elárasztották vízzel. Az órák azonban szép lassan folytatódtak. a leginkább kishitűek is megkönnyebbülten fellélegezhettek. Nagy elkeseredést váltott ki. mint röviddel később. csak Kolimán gyógyíthatnak. Ez az egész azonban még nem öltött akkora méreteket. Úgy éreztük. Nem örültünk. szentségtörés lenne szabad időnk egyetlen percét is másra. akik végigcsináltuk Kolimát. az 1946-os hajózási idény vége felé tetőző megtorlások idején. és a tanfolyam még mindig működött. A tanulás első három hónapja után hirtelen nagyon-nagyon felgyorsult az idő. magyarázta Iljina. a tanfolyam többi hallgatója nem. rendben mentek. de csak lányok jártak oda meg Zsenyka Kac és Boriszov. A lágerkórház már zsúfolásig megtelt a háború alatt idekerült emberekkel. japán hadifoglyokkal. az amputálásokat már teljes jogú felcserként végeztük s már nem Magadanban. hogy soha ne tervezzünk egy napnál előbbre. akiknek rizst osztottak kenyér helyett. 1953-ban a Dalsztroj Egészségügyi Osztálya hivatalosan közölte a Kolimai Területi Tanács Egészségügyi Osztályával. Új kétségeink támadtak: meg tudunk-e majd felelni a záróvizsgákon? Hiszen ez teljesen hivatalos tanfolyam volt. Az egészségügyi ismereteknek ilyen földrajzi határait azonban a helyi szervek nem ismerték el. hogy a tanfolyamot megkurtították. mint a másik – nem tudtam aludni. akiket a katonai törvényszékek mint kémeket ítéltek el. illetve ápolói képesítést adott. Szabadulás után egyikőnk- másikunk kénytelen volt külön összegyűjteni a tanfolyam tanárai által hitelesített igazolásokat. kilométerkőnél töltött csodálatos életünk végét jelentette. de csak módjával. hogy semmiféle nyoma nincs az iratainkban az egészségügyi képzettségnek.

és nem is eredménytelenül. akire szüksége van a kórháznak. kilométeren túlra. Emlékszem a sebészeti tételemre. És a fogdából újra egyenesen felcsermunkára kerültem. Nekem a tanár valamennyi kérdésére tudnom kellett válaszolni. önmagamnak. és ami a legfontosabb. Már nem tekintettek bennünket kívülállóknak. de kérdeztük. Ha valaki más felelt meg helyettem valamelyik órán. A vizsgabizottság tagjai. a visszértágulatról szólt. A darabjaira esett önbecsülés megkapta a szükséges ragasztóanyagot. A végzős magabiztosságát. Az idősebbek azonban nem hagyták. . amit a láger jelentett. a fogdában is ember maradtam. senkit nem fognak megfosztani szerény jogaitól az egészségügyben. Apránként gyarapodott a tudásunk. A tanfolyam a végéhez közeledett. Mindig. Odáig még nem merészkedtünk. ismerős kérdés. még ha bután is. Még a vizsgák előtt elterjedt a megnyugtató hír. Szakemberek lettünk. és csak később jöttem rá. egyre kérdezgettük az orvosokat. elég kimerítően. még ha naivul. hogy Kolimán szükség van rám: a kórháznak. a cementet. Gyebin faluba. Az orvosok azonban egyetlen kérdésünket sem találták naivnak vagy ostobának. amelynek segítségével össze lehetett illesztem a széthullt részeket. És igaznak is bizonyult. nőtt bennünk az érdeklődés. hogy az igazi vizsgán az összes tétel valamennyi tantárgyból megegyezett a próbavizsga kérdéseivel. A beteges hiúság egyre nőtt bennem. Először éreztem. a lágernek. Így néztek ránk az orvosok és a betegek is. Közeledett a vizsga napja. az életnek. kiválasztottak maguknak egy-egy lányt. a Dalsztroj Egészségügyi Osztályának magas elöljárói természetesen feltehettek és fel is tettek kiegészítő kérdéseket. Éveken át önmegtartóztatásra szoktattak bennünket. Válaszaik újabb kérdéseket váltottak ki. beavatottak voltunk. hogy érzelmek befolyásolják a jövőjüket. és a fiatal férfiak. Többé nem közönséges halandók voltunk. Egy hónappal a tanfolyam befejezése előtt minden tárgyból próbavizsgát rendeztek. Már mondogatták. személyes sérelemnek és megaláztatásnak tekintettem. feltétlenül mindenkit átengednek. a vizsgáztató benyomásának alapját azonban addigra már megteremtette a helyesen megválaszolt. Ez mindenkit megörvendeztetett. a nagy gyógyító rend tagjai. a Kolima folyó bal partjára. hogy magunk között orvosi vitát folytassunk. Én nem tulajdonítottam ennek különösebb jelentőséget. Lassacskán ismereteink megszilárdultak. Teljes jogú embernek tekintettem magam. ez túlságosan nagy elbizakodottság lett volna. akiből senki nem űzhetett gúnyt. kibővültek. hogy a kórházat átirányítják az 500. akivel senki nem üvöltözhetett. hogy mindenkit. a tajga mélyére. S noha jó néhány elöljáróm magánzárkába küldetett a láger rendje elleni valóságos vagy kitalált vétségeim miatt. ahogy dukál. A szerelem túlságosan kis tét volt abban a játékban. mindenre válaszoltak.

Lábamnál degeszre tömött zsák. a moszkvai Jermolova Színház későbbi főrendezője. szalmiákszesz. Tatyjana Mihajlovna Iljina. Az orvos érzéstelenítőt adott. amit korábban nem tudtam. a Bobrov-készüléket. betegeket viszek a balpartra. ötletes és ízléses. elsősegélyt nyújtsak. se a kultúrbrigád előadásaira. milyen jól tanítottuk magukat? És igazat kellett adnom neki. Boldog voltam. mint korábban. új munkahelyükre. Gereben Ágnes fordítása . Rákaptam az orvosi cikkek és könyvek olvasására. A talpam alatt megroppant valami. És már itt a lista. Természetesen egyetlenegyszer sem jutottam el se filmvetítésre. Utolsónak ülök a kocsiba. jód. háttal az oldalfalnak. és legalább nagyjából meg tudjam határozni. Kötelességem volt. hogyan kell kezelni a szifonos beöntőkészüléket. De… egyszer hívattak. Abban az időben L. Amíg elvackolódom. milyen súlyos a beteg állapota. és erre a szanitéceket is megtanítottam. mígnem egyszer a távollétemben a tajga mélyén megbúvó rendelőmbe belopakodott egy medve és foszlányokra tépte valamennyi jegyzetemet. V. a legszélére húzódom. Varhapovszkij vezette a magadani kultúrbrigádot. gyöngyvirágcseppek. és már nem keltették bennem azt a rémületet. tehetetlenséget. orvosságos fiolákkal. és a vállcsont visszament a helyére. aki jelen volt a ficam helyretételénél. Ezernyi dolgot ismertem meg. amennyire egyáltalán át lehetett törni a kulturális és nevelőcsoport cenzurális kordonját. üvegcsékkel: valeriáncseppek. de a kórházban is egészen magas színvonalú volt. Ez örömmel és aggodalommal töltött el egyszerre. a műtőkést. hogy tegyek helyre egy kificamodott vállat. A szél besüvít a kocsioldal alján. eleget tudok-e vajon tenni nemes kötelességemnek? Tudtam. nélkülözhetetlen és hasznos az embereknek. az újdonsült felcsereket sorra elindították a körzetekbe. a felcsertanfolyamon teleírt füzetekkel. Sok éven át a legbiztosabb támaszomat jelentették. a fegyveres őr kezében ott a lista. Kötelességem volt észrevenni az emberek életére leselkedő veszélyt. Csupa olyasmit. a medicina lassacskán feltáruló titkai különben is sokkal jobban érdekeltek. hogy ha kell. miért kell fertőtleníteni és takarítani. a fecskendőt… Értettem hozzá. Többé nem voltam közönséges ember. azt mondta: – Ugye. félrecsúszik az ingem. hogyan kell tiszta ágyneműt húzni a súlyos betegeknek. Erre nekem nem volt időm. és én a hippokratészi módszer szerint – lábbal – helyre raktam a beteg vállát. amelyen az én nevem szerepel. összetörve minden fiolámat meg üvegemet. A kocsi zsúfolásig megtelt. Megmagyaráztam nekik azt is. kezemben csomag. ami fontos. Az orvosi terminológiát már nem éreztem halandzsának. A tanfolyam befejeződött. amely pedig Magadanban. Féltem.

meleg étel. ha mégis kilöttyent volna a leves. A szektát nyilván másként hívták. legéhesebb. fejtik az aranyat. mégpedig nemcsak maradékkal és moslékkal. mint zsidót. Dmitrijevnek hívták. mert kanál nem volt. akit Tyimosenko még marsallá történt kinevezése előtt kihajított hadosztályából. zavarod a munkánkat. mitől ragadt az asztal – nem itt merték a levest. tehát ellenség vagy. kenyér: ugyanannyi kenyér. óvatosan. társai meg a brigádvezető támogatták. hogy itt van Mutalov. vezették. mikor. bomlasztod a szovjethatalmat. Ilyen férgek miatt kaptam tizenöt évet. az egyetlen emeletes. és Jefremov. aki harmincban likvidálta Mutalovot. CSEND Тишина Valamennyien – az egész brigád – álmélkodva. igazán mindegy. amelyeknél itteni életünk eddigi ebédjeit elköltöttük. hozzák a tervet. És itt van Lupilov. Az éjszakai műszak ebédelt. bádogtetős ház tulajdonosa Csimkentben. nem remegett a kézben a kanál. mint a legjobb brigádoknak. de ez az ember folyton ezt felelte az elöljáróság kérdéseire. hogy a sorakozónál miért nem felel az erélyes kérdésre: neve. minthogy a mi brigádunk volt a legelesettebb. Ha enni adnak. Egy barakkban éltünk. Zsavoronkov. és minden egyes új őrnek fejtörést okozott. mégis etetni kellett minket. mint osztályt. összeégett. Nem felejtettem el a nevét. a Szovjetunió legfőbb ügyészének egykori jobbkeze. Visinszkijnek. Közbeszóltam: – Ahogy így hallgatlak. szakadt nadrágokból ügyeskedett kapcákkal lépkedtem együtt. éjszaka-e vagy nappal. ujjunkkal a szánkba kotorjuk vagy felnyaljuk. Most is éjszaka került ránk a sor. állították be a sorba. egy osztagban. eltüntették bizonyos szemek elől – ha voltak egyáltalán ilyen szemek –. melyek még állják a sarat. De mivel nap mint nap rongyos köpenyekkel. Az éjszakai műszakba rejtették a mi brigádunkat. a csimkenti pártbizottság volt első titkára. a volt politikai biztos. bizalmatlanul. . már csak halványan derengett. Nem tudni. hahotázzak-e vagy a pofádba köpjek… Sokféle ember volt ebben a mi halódó brigádunkban… Volt egy szektás is az „Isten tudja”-szektából. De ő nem hallgatott a nevére. ragacsos asztalaihoz. Az őrök sűrűn váltották egymást. aki a fogolyelosztóban nekiesett egyik „védencének”: – Vertek? Na és? Aláírtad. Némelyik félholtat ismertem még a börtönből meg a fogolyelosztóból. félve ültünk le a lágerebédlő mocskos. csak a fürdőben pihenő mocskos vászon fülessapkákkal. legnyomorultabb. s ami a legfontosabb. Itt van Gorkij város hajdani NKVD-főnöke is. Nekünk is járt némi zsiradék. nem tudom. Itt van Okszman. a vörös képű tatár. Emberroncsok voltunk. a szaveljovói fűtőház masinisztája.

gyűlöltük egymást. Voltak a brigádban más emberek is. A kályhánál legálisan is elálldogálhatott az ember. kongó. minden változás jó. kipihenhették az énekeket. A harmadik fogás. Kik ők? Tábornokok? A spanyol háború hősei? Orosz írók? Volokalamszki parasztok? Ültünk az ebédlőben. míg dolgoztak. Nem kérem Istentől a halál kegyelmét. kipihenhették a szektást. – Kenyérből csak a fejadag jár – szólt ünnepélyesen a brigádvezető –. Mindenki kapott kanalat. Éjszaka nem aludtunk az éhségtől. himnuszokért. és folytatta a névsorolvasást. Ezt mindenki felfogta. hogy a hűlő vas melegét magunkba szívjuk. de ugyan kinek volt szárítani való kenyere… És vajon mennyi ideig lehet aszalni egy parányi kenyérvéget? Gyűlöltük a főnökséget. zsoltárait. Kinyílt a konyha ablaka. visszaadjuk a kanalat. és káromkodva elrugdosta az éhes gürcölőket. ha kenyeret szárított. de a többiből. nekem ez nem adatott meg. Minek kanál? Kiszürcsöljük mi az ételt. akinek joga volt üvölteni és ütlegelni. kikotorjuk a kezünkkel. a zsoltárokért. Ezekből a távoli sötét sarkokból pattant elő olykor valaki. táplálék áll előttünk. Én a szektással dolgoztam párban. A második fogással. A szektás meg énekelt. Minek nekünk kanál? Hogy dohányra cserélnénk a szomszéd barakkban? Nem. A leves mindig két részből áll: van sűrűje és híg leve. Persze hogy visszaadjuk. a vaskályha mellett toporogtunk. Ő mindent lát. mind toprongyos. hogy a kanalat vissza kell majd adnunk. osztották az ételt. ha nem is az agyával. Egy ponton túl már minden történés szerencse. akik a távoli dérlepte sarkokban feküdtek. mire az őr felderült. de vég nélkül kántálta a maga himnuszait. de legjobban a szektást gyűlöltük az énekekért. És ettünk. Miért kéne ehhez kanál? Ha marad valami a tál alján. Nincs mit töprengeni: étel. mocskos. halkan. miért nem adják az ételt. A brigádvezető mindig sietett tisztázni a „körülményeket”. a kásával már nem . A kályhához bújva valamennyien hallgattunk. Miféle bejelentésre készülnek? Velünk csak jó hírt közölhetnek. A kása meleg. – Hallgass! – Már rég meghaltam volna. Elvitt volna a fagy. a cibere majdnem hideg. és a brigádvezető közölte. A kenyeret a kezünkbe adták. Csak egy kicsi erő kellene. A többiek. A szektásból mindenkinek elege volt a barakkban. a zsigereivel. húszdekás porció. mindnek egyként csillog a szeme. odabújtunk. az éhségtől ugyancsak virrasztó lakójától. és nem értettük. A tálban forró a leves. kire várnak. ha nincsenek ezek az énekek. És mi bármennyit kérhettünk a híg léből. amennyit bírtunk. amennyit bírnak. Nincs erőm. így persze elrekesztettük a meleget a barakk többi. rekedt hangon.

Elöljáróink. felügyelőink. Nem. Ki ez a varázsló? A varázsló ott állt a közelben. Egyetlen „szabad” gyomor sem fedezett volna fel cukrot abban a ciberében. – Meglátják.és kásamaradékot időtlen idők óta a „bizományosokhoz” viszik. a hidegvérű őskolimai. igen – helyeselt a varázsló. de a nevelő hajthatatlan volt. ha ezeknek az embereknek enni adnak. otthagyta nyomát. az őrök mind megtapasztalták már Kolimát. kiharcolta. legéhesebbek kapják. hogy gyönyörködjön a kísérletben. hogy szegjék meg a kolimai hagyományokat: a leves. számítottak erre a maradékra. hanem a legkevésbé éhesek kapják. A lelkiismeret helyett a szarvuk nő ki – ágált a felülvigyázó. felébred bennük a lelkiismeret. És ez a nevelő kísérletezett. kiharcolta. hálásak lesznek az államnak. A kísérletre a legkiéhezettebb brigádot. melyet mi ezen a kolimai éjszakán ettünk. barázdát vont. – A kenyérből csak a fejadag – mondta a brigádvezető –. csodának hittük. most érkezett a hátországból. hátha. Megállapodott a parancsnokkal. fagypecsétet rakott. a többiből. helyesebben ittunk a „Partizán” fejtésnél. amit Kolimán megtanultam. hogy ne a legéhesebbek. és engedélyt kapott a kísérletre. Eljött.csaptak be minket. ha ők lefölözték a „sűrűjét”. s Kolima valamennyiük arcára rávéste a védjegyét. sem az iszonyatos konyha. A fogolygyomor nem durvul el. szétosztják a jobb brigádok között. És harmadikként jött a kissé keményítőízű lötty. fegyencek teste és lelke is. . hisz jut a foglyok kondérjába is. meg a „bizományosok” is. Azok a brigádok. Jól mondom. A második ebéd első fogása után szemügyre vettük. gibernyuzok? Ez volt az első szó. Cibere. Jól mondom? – Jól – hagyta rá a parancsnok. Ilyen gibernyuzoktól nem lehet munkát várni. még az elöljárók. letörölhetetlen bélyeget. egyetlen bélyeg. s mindnyájan arra gondoltunk. és jobban fognak dolgozni. amennyit bírnak. sima arcú. Apró termetű. mint a huszadik század második felének bármely jól felszerelt laboratóriuma. van még cukor a világon. ízérzékelését nem tompítja sem az éhezés. arannyá válik minden. aki ezrével küldte az embereket a „túlpartra”. a láger vezetői. mert így tervvé. A kimosakodott fekete emberke rózsás arcán nem volt egyetlen folt. De az új nevelő nem helyeselte a gyakorlatot. hogy az ételmaradékot a leggyengébbek. a miénket szemelték ki. úgymond. kifejezetten édesnek. A megvesztegetésre. Ő volt a láger új főnevelője. a fogolygyomor pontosabban észleli az ízeket. – Igen. lám. jól ápolt. A löttyöt édesnek. melybe cukrot is kevertek. fekete ember volt. őrök.

mintsem hogy megadja magát. csakis jó munkával. Hát megmondom. Valamennyien imádkoztunk Istenünkhöz. Mozgatni kell a karjukat. s közben persze pihennek. fehér köd gomolygott be. ott ültünk. Ettünk tovább. Nyílt az ajtó. – Ezeket a tetveket. csakis a fagy. ezek akkor sem fognak dolgozni. hogy a nevelő győzzön. kiabáltak. hogy mindörökre agyunkba véssük. ha az embernek élnie adatik. de csak ült a gerendán. – Nesze neked kísérlet. jegyezd meg. – Dolgozók. nem az én botom. nadrágunk. Nem a te ebéded. A parancsnok villámló tekintettel hallgatott. lapátot adunk a kezükbe. De nem sokáig. ahol egykor a tüzet raktuk és melegedtünk. csak az őr tüze világított. a szektás is a magáéhoz. Idén már tilos volt melegednünk. élesztgette a lángokat. Most jó munkával bizonyíthattok. – Na látod. hogy ne zárják be az ablakot. A puskáját is lerakta. de a puskához értett. csak a fagy húzza ki a munkát. újabb lövés. Munkára szólított minket. összekotorta a parazsát. tinó. nem ezeket a tetveket. A részlegvezető előhúzta az óráját. mi pedig kiódalogtunk a fagyba. A nevelő szenvedélyesen magyarázott. megperzselődött a köpenyünk. ami tőlem telt. Ez a tűz rég volt. A fejtéshez mentünk. s az őr mögött elindult a ködbe. tűrhetőbbnek éreztük a hideget. az égbe. Enyhébbnek. A szektás felállt mellőlem. csak az őr melegedhetett. – Dolgozni fogunk. vártuk a brigádvezetőt. rideg fémcsattanás – a szektás még nem tűnt el a ködben. ezeket a szimulánsokat fogjuk hússal és csokoládéval tömni. én megtettem. álltunk az aranyló lángoknál. Fehér homály ereszkedett a fejtésre. amikor aztán elhangzott Makarenko neve. munkások – szólt feszengve az új nevelő –. talán tavaly. kár óvni őket a hidegtől. – Állj! Megállj! Semmi kis ember volt az őr. miközben mocskos törülközőt tekert a derekára. Az üzemnek inkább azokat kéne etetni. . Két tucat ember fegyencakarata megfeszült. Imádkoztunk. – Állj! Aztán lövés dördült. A mi őrünk leült. micsoda áldás. tinó – fordult a parancsnok a nevelőhöz megjöttek a fejtésre… A gyilkosság miatt a nevelő nem mert háborogni. és a kesztyűjébe lehelt. sapkánk. Keményebb volt a fagy. leültünk körbe. de már felharsant a lágersziréna. végtére is mindegy. Kár beléjük az ebéd. és a nevelő győzött. Ezekből. a telepvezető pedig nem tudott. de felmelegedni nem tudtunk. Ezek a szarosok még rosszabbul dolgoznak. csak a fagyhalált odáztuk el. nem akartunk megválni a csodától. Harcoltam értetek. kapcánk. És mi csákányt. hogy fölmelegedjenek. elöljáró polgártárs – mondta komolyan a Szovjetunió legfőbb ügyészének egykori jobbkeze. Ezek már húgyagyúak. legyintett és sarkon fordult. A konyhaablaknál összevitatkoztak. Megpörkölődött a bekecse. akik még dolgoznak.

kosarat. Ott álltam a közelben. A számokkal Istent kísértették. Kár etetni őket. hogy ez az éjszakai ebéd adott erőt a szektásnak az öngyilkossághoz. És lapátolni kezdtük a kosárba a felrobbantott kőzetet. Alaposan melléfogtál ezzel az ebéddel. ma sem teljesítettük a normát. vártam. Ez volt az az adag kása. Azt hiszem. E rejtélybe beleborzongva rájöttem. Okkal-joggal álltam ott. Mondd utánam. – Nem tudtam. Iparkodtunk. Majd ha megéheznek. hogy a brigádvezető új párt jelöljön ki nekem. És mégis. örültem. lengetik a lapátot. kevésbé fáztunk. Körülálltuk a kályhát. De. de a főnökség nem zavartatta magát. A brigádvezető Lupilovot osztotta mellém. Osztovits Ágnes fordítása . De az első baklövés bocsánatos bűn. Eleinte mind tinók voltunk.mivel hadonásznak. mert teli a gyomruk. talicskát. A megszokott úton tértünk haza. hogy ilyen aljas férgek – mondta a nevelő. nehogy feltámadjon az életösztöne. csillét rakunk elébük – és a bánya teljesíti a tervet. amely nélkül nem tudta elszánni magát a halálra – és néha az embernek sietnie kell. a legfőbb ügyész egykori jobbkezét. Fél évig élősködött az állam konyháján. azt hiszem. egyetlen percre lelki és fizikai erőnk visszatért. és ma sem törődtünk a normával. – Rászolgált – ismételte a nevelő. – Legközelebb már hiszel az öregebbnek. Rászolgált a szemét. talicskákban. hogy csend van. amit számokban. Csak himnuszokat nem énekelt ma senki. mint mindig. mint azelőtt a szektással. csak hát túlságosan nagy volt a távolság életünk és aközött. az éjszakai ebéd után egyetlen órára. Rászolgált. Adja a jó kis aranyat… Ezek most semmit sem csinálnak. Egyet ma agyonlőttünk. tervszázalékokban lehet kifejezni.

Nem volt sietős az útja. Alacsony nyomozótiszt volt. és rögtön rájött. a település szélén. ahogyan a lágerben élcelődve emlegették. Ott lakott a „különlegesen fontos ügyekkel” megbízott nyomozótiszt. és örvendett a tudatlansága miatt. Lám. bejárta hát az ösvényt. csáléra álló fiókokkal. Kriszt az első. vagy felmentés. A nyomozótiszt hallgatott. a szülőföld illatát. – Üljön le. Odatolt neki egy öreg hokedlit. Lehajolt. mind tömve papírral. Kriszt már régóta nem találkozott olyan emberekkel. De ki mondhatta volna magáról. egy katonapokróccal letakart vaságy. biztosan most kezdik vágni reggelre a fejadagokat. Fél tizenegyet mutatott. Kriszt – mondta. szintén zsúfolásig megrakva vastag dossziékkal. Ez nem elítélt volt. hát persze. Talán maga a nyomozótiszt. piszkos párnával… Az asztal házilag összetákolt íróasztal. Kriszt dermedten várt. Ez a kenyérszeletelő. és van egy ajánlatom. amelyek ne lettek volna különlegesen fontosak: minden vétséget. benne kartotékok. Az ablakdeszkán láda. Magázta az elítéltet. Se őr. Vagy halál. hogy répahaj. KÉZÍRÁS Почерк Krisztet késő éjjel hívatták az istállón túlra. – Átnéztem az ügyét – mondta a nyomozótiszt –. Egy könyvállvány. felvette a fagyos kérget. borostás. kihúzható. hanem valaki a szabad személyzetből. . egy répa eljegesedett burka. egészen a barakkok szélétől. Ingaóra az ablakkereten. se revolver. ő maga egy magas támlájú. A nyomozótiszt megtömte a kályhát papírral. szájában valami réges-rég elfeledett illatot érzett. Vajon lesz-e Krisztnek holnapi napja és holnapi reggelije? Nem tudta. hogy felmentették? Kriszt mindenre elkészülve. A lágerben ugyanis nem voltak olyan ügyek. közömbösen lépdelt a szűk ösvényen. A házikóban egyetlen szolgálati helyiség volt. A holnapi reggelihez. A lágerben így nevezték a kis kráterdombhoz simuló házikót. a vétségnek még a látszatát is halállal büntethették. aki végigmegy ezen a hosszú. egyik kisebb volt. A hamutartó egy fél konzervdoboz. Krisztnek valami a lába alá került. sovány. alaposan kitaposott ösvényen. az eleven zöldségekét. Kriszt gondosan szétrágta és lenyelte az összes répahajat. akik a répahajat eldobják a hóba. hogy ő. mint minden nyomozótiszt. Az út egész hosszában sárgarépa- darabkák hevertek a hóba fagyva. és vidám hangulatban kopogtatott be a nyomozótiszt kis házába. – Még egyet s mást meg kell tudnom magáról. Tucatnyi darabot talált. gyűrött. a másik nagyobb. hogy ma még senki nem haladt el a nyomozótiszt felé menet a település szélén. „az istállón túlra” vezető. A kezében már leolvadt róla a jég. Fehér bőrű. dosszié-féleségekkel. havas úton. mert tudta. a konyha-házikóban kígyúlt a fény. ami nem hó volt és nem is jégdarab. és Kriszt a szájába tömte. sápadt ember volt. mintha celofánburokban volnának. megfelel-e. szintén házilag összeeszkábált széken ült. Nem tudom.

vérző ínyét. – Szóval. milyen a kézírása. Kriszt felemelte a fejét. – Írja – a nyomozótiszt diktált. mint a húsában – és nem a nyomozótiszté.xxxvi – szavalta a nyomozótiszt. hogyan szopogatta. – Kérvényt? – Igen. kiszikkadt agyának minden erejét megfeszítve. a büntetés időtartama. – Skorbut. „Az aranybánya parancsokának. Érti?! Vagy Puskin „Madárká”-ját: Kis légi rabom börtönének kitártam tegnap ajtaját. elmesélni. Kriszt még mindig nem értett semmit. kérvényt. félt. – Ez nem Puskin „Madárká”-ja – suttogta Kriszt. Itt van papír meg toll. A skorbut errefelé a szabadokat sem kíméli. amelyet a nyomozótiszt elhajított. hogy énekesemet az égnek. . na. Kriszt szeretett volna továbbra is erről beszélgetni. hogy a főnökség elítéli ezt a fesztelenséget. De nem merte. vezényeljenek könnyebb munkára…" – Elég. és sehogyan sem bírta visszatartani a böfögést. A nyomozótiszt elmosolyodott. rétnek adjam át. – Írjon egy kérvényt. Vagy ha nem kérvényt. Az övé lett a vitamin –a répa hajában több van belőle. – Hát akkor kié? – Tumanszkijé. És Kriszt lelkében is. – Kérvényt? Miről? Kinek? – Akinek akar. Kriszt önkéntelenül a nyomozótiszt szájába bámult. – Szóval íráspróbát akar? Hogy nem én öltem-e meg valakit? Vagy levelet juttattam ki a lágerből? Vagy kantinutalványt hamisítottam a közbűntényeseknek? – Szó se róla. Az ilyen íráspróbákból mi nem csinálunk magunknak ügyet. Bármennyire is szánalmas volt ez a felvillanó mosoly. hát egy Blok-verset. szívta-rágta a héjat. Születési év. Mindegy. megértette vagy sem? Meg kell néznem. a friss répa feltörő ízével. Kérvény. és Kriszt megpillantotta dagadt foghúsát. elkapva pillantását. Krisztnek eszébe jutott a répa. egy kicsit világosabb lett tőle a szobában. Kriszt elítélttől. Jóízű böffentés volt. törvénycikk. Kérem. Hiányzik a friss zöldség. – Igen – mondta a nyomozótiszt. – Tumanszkijé? Most hallom először. csalitnak.

ahol fűzte. nem borotválkozott. továbbra is gondosan letisztázott kéziratokat adott gépeltetni. egy doktorált ember írására. és sietősen diktálta a névsorokat. Meghosszabbították a munkaidőt. Fegyencszállítmányokat állítottak össze. mert egy csöppet sem hasonlított egy professzor. – Hogyne. hanem egy raktárosé. de a hét végül csak eltelt. költő kézírása volt. kész káosz. égő tekintetét. Akiről Kuprin mesél. a másnapi sorakozó rá nem vonatkozott. Nem egy tudós. iratokat másolni. de a társai kinevették. megállás nélkül fűzte az iratokat. aludt. és egyre írt. és a szobában meleg volt. – Jó lenne rágyújtani… – Én nem dohányzom – mondta a nyomozótiszt élesen. Krisztet azonban nem zavarta a gúnyolódás. és a félholt Kriszt elvergődött a nyomozótiszt ismerős hivataláig. Ha menet. hogy Kriszt nagyszerű pályát futhatott volna be. – Rendetlenség van nálam. Kriszt pedig egyre írt. semhogy gondolkodjanak. hát legyen menet – nehezebb volt a munka. fekete tele már benyomult a barakkokba halált hozó szélviharaival. mind több és több dosszié lett. megjelent a fegyveres őrség. egyre iktatott. A harminchetes-harmincnyolcas év hó nélküli. Maga holnap nem megy ki munkára. képtelenség volt rendet teremteni. ám a nyomozótiszt mintha nem vette volna észre az elítélt beesett arcát. listákkal a kezükben. A nyomozótiszt néha felmarkolt egy halom dossziét. de az emberek most már nem is töprengtek ezeken az éjszakai dolgokon. A gépírónők ezt helyeselték. és a tűzbe dobta… A kályhában egy másodpercre fényesebb lett a láng. amelyek nem tudni. Csákányhoz. a felső része mindnek be volt hajtva. – Üljön az asztalhoz. honnan kerültek oda Kriszt távollétében. A túlsó végére. ami itt van – mondta a nyomozótiszt. Egyik hét múlt a másik után. Tizenkettőkor a diktálás véget ért. de titokban ők is kinevették. hogyne – mondta Kriszt. noha ehhez elég lett volna felhajtani az előtte fekvő papírlapot. Kriszt felhagyott a mosakodással. neki nagyon tetszettek. csak vezetéknevek voltak rajtuk. Kriszt pedig írt. . Kriszt végtelen hosszúságú listákat másolt. barátságtalan házba a láger nyomozótisztjéhez. összefűzni. mint cári írnok. ásónyélhez törődött ujjaival most sehogyan sem bírta megfogni a tollat – végül azért sikerült. Mégis. – Magam is tudom. Csúfondárosan emlegették. – És kenyerem sincs. Éjszakánként munkafelügyelők szaladgáltak a priccsek között. író. De maga majd segít rendet teremteni. Krisztnek kalligrafikus írnokbetűi voltak. A kályha már felforrósodott. Kriszt egyre soványabb lett. Kriszt több hónapon át hetenként egyszer eljárt a fűtetlen. A nyomozótiszt fogta Kriszt megkezdett kérvényét foszlányokra tépte. Kriszt a barakkjába ment és elaludt. Majd közlöm a munkafelügyelővel. A menetekből ugyan korábban sem tért vissza senki. és Kriszt soha nem próbált behatolni ennek a szobának a titkaiba.

kalligrafikus kézírása volt. a szoba egyszeriben kivilágosodott. mintha teljes mélységben fénylett volna a lélek. és nem is érdekli őket. A nyomozótiszt darabokra tépte a dossziét. Csak nem fogja őt a nyomozótiszt Robert Ivanovicsnak nevezni „Kriszt” vagy „maga” helyett. legalább néhány évenként egyszer. hogy Krisztre pillantott volna. Írja? – Írom – mondta Kriszt. és megkérdezte: – Mi a maga kereszt. a fia lehetett volna. – Folytatjuk a diktálást. és a legmélyén felvillant volna valami nagyon fontos és emberi. amíg a falnál is fehérebb lett… Gyorsan átlapozta a dossziéba fűzött vékony papírlapokat – se több. hogy leolvassa róla a következő nevet. mit cselekszenek. Nem értik. de nem diktálta a nevet. Krisztre pillantott. csak elsápadt. Agyonlőtték a nyomozótisztet is. Még világosabb lett. És egyre sápadt. És egyszer. aki az ítéletet meghozza. amint széttépik a dossziéját. mint bármely más dossziéban a földön tornyosuló halomból. és csak évek múltán értette meg. Még mindig ugyanazt a dossziét tartotta a kezében. Fiatal volt a nyomozótiszt. a nyomozótiszt elszánt ujjai. Kriszt azonban még mindig élt és néha. Akkor már sok bajtársát agyonlőtték. A nyomozótiszt határozott mozdulattal kivágta a kályhaajtót. Kriszt semmit sem értett. amikor a nyomozótiszt kézbe vette a soron következő dossziét. eszébe jutott a lángoló dosszié. Krisztnek menekülést hozó. azt mondta: „Mind egy kaptafára csinálják. a pusztulásra ítéltnek nyújtott ajándékként attól. és a papírfoszlányokat begyömöszölte a kályhába.és apai neve? – Robert Ivanovics – válaszolta Kriszt mosolyogva. se kevesebb nem volt.” És keményen Krisztre nézett. hogy ez az ő dossziéja volt. Gereben Ágnes fordítása . hirtelen visszahőkölt. És a nyomozótiszt anélkül. bár Krisztet ez se lepte volna meg.

reggel pedig. A városban szívesen vásárolták a kecsketejet. a fejéssel – mindezt a vak egyedül végezte –. és jegyezze fel a nyári kecsketej eladásából származó hasznot. Örök sötétségében gyakran elvétette a fejést. még két fia és két lánya. hogy nagy családot tart el. úgy tartották. Már a legelső nyáron kiderült. mint a tejből származó bevétel. amelyiket szólította. a pohár tej értékét a pap szintén feljegyeztette. A pap nem sokkal azután vakult meg. Maska. hogy megvan a helye az életben. hozzászokott. a „kisállatokra” kivetett adó ráadásul nem is volt olyan kicsi – de a papné eltitkolta a férje elől az igazságot. lábával kitapogatva a földön végigrakott keskeny. hajópallószerű deszkát. Nem csupán azért hibázott olyan gyakran. hogy a fekete kölyökkutyák húsa bizonyos mennyiségben szintén jót tesz a tüdőbetegeknek. hogy egyáltalán nem is bámészkodtak hátra. pofácskájukat átszuszakolva a pajtaajtón vágott résen. Kínzó gondolatai nem kevésbé elvonták figyelmét. és a pap elveszítette látását. nem is botladozva. a pajta takarításával. az etetéssel. A kecskék nyugtalanul nézegettek hátrafelé. bámulták a saját tejüket. mert világtalan volt. hogy rendkívül kedvezően befolyásolja a tuberkulotikus betegek állapotát. megfeledkezett a munkájáról is. sem a saját gyerekeitől. nem nagyobb. A vak és a felesége mindennap maga is megivott egy-két pohár kecsketejet. ezzel a bőszült és felesleges munkával bizonyította önmaga előtt. gyakran megfeledkezett önmagáról. a vak megszokta. de ez a középső volt a legkedvesebb. A pap mindkét kezében egy-egy vödör gőzölgő moslékot vitt a sötét. sem a társadalomtól. és egy nagy fejősajtárban hazavitte a gőzölgő tejet. De lehet. hogy gondosan vezesse a kecskékkel kapcsolatos kiadásokat. az etetés órájában. megölték az északi fronton. egy gázkülönítmény vöröskatonája. hogy a takarmány sokkal többe kerül. és a családjára gondolt. Ella és Tonya. Más gyerekei is voltak. és azt mondta neki. hogy a kecskék hasznot . mint annak. KERESZT Крест A vak pap átbotorkált az udvaron. A kecskékkel. és miközben meleg keze egyenletesen szorította a hűvös kecsketőgyeket. szinte az egyetlen. amelyet egyenesen a földre fejtek. harsányan mekegtek. Fél órája. eltérő mássalhangzókkal. hogy a vak pap megfejte őket. „a sárga víz” hirtelen súlyosbodni kezdett. alacsony pajtába zárt kecskéinek. Három kecskéje volt. a fia irdatlan kitaposott csizmájának négyszögletű orrával óvatosan lépkedve a kis faösvényen. hogy meghalt a fia. Lassan ment. majdnem egyenesen. hogy joga van az élethez. Általában csak az a kecske válaszolt a hívására. összevissza. találó neveket adott nekik. és a vékony tejsugár nesztelenül a sajtár mellé csurrant. Ennek a vélekedésnek nem volt különösebb orvosi alapja. A glaukóma. A feleségének meghagyta. nem függ senkitől. a jószág gondozásával.

a pereme házaséletük első évében tört le. Elnyomta hát az álom. és a kemencepadkáról lecsöpögött a padlóra. az ennivalót maguknak meg a kecskéknek. A vak nemigen értette. mint az állatoknak. hogy szétröppent gyermekei még egy rádiófejhallgatóra sem tudják. pedig rákényszerítette magát. nehezen vonszolta magát a konyhai kemence és a szobaablak között. mindig ezer dolga akadt a háztartásban. hogy nem volt ereje a felolvasáshoz. A felesége hatalmas. A kecskék forró moslékját ezen a letört peremen át öntötték ki. – Papa. akiknek öntött egy kis kecsketejet vagy a kezükbe nyomott valami kandiscukrot. miért kellett néhány évvel ezelőtt világgá menniük a szobából. toporzékolva hajtogatta: „Nem megyek veled. De csak kellett valami az embereknek is. nem képesek neki összeszedni a pénzt. de hatalmas teste megőrizte a dagadtságot. A vaskondér mellett kis cserépköcsög állt kásával. a szívbetegek egészségtelen puffadtságát. hogyan vitték ki a rendőrök a szerencsétlen szoba ajtaján a törött székeket. Boltba nem járt a papné. amelyben több mint harminc évet leéltek. fogatlan. látva az apja reménytelen helyzetét. múzeumot csináltak – a felesége régen olyan gömbölyű. felindult szavakat sugdosott neki. a „hidegtemplomból” pedig. hiszen álmomban látok… És a fiú egészen haláláig nem tudta elfelejteni ezeket a szavakat. hogy talált magában elég erőt. ahogy északon nevezik. de az asszony túlságosan lassan mozgott a szobában. a fényképekkel. A felesége. tudta.” A papné már régóta nem volt kövér. a felesége soha nem mondta meg az igazat. az amatőröknél állandóan recsegtek a detektoros készülékek. .hoznak. Valamikor a második fia. hogy aludjon. de az asszony soha nem ért rá. aki látogatóba érkezett a szülői házba. hogy a tulajdon hat év körüli fia sírva. a pap meg a papné ebédje. akit 1928-ig az egész városban a papnénak hívtak. a pap meg haragudott rá. haragos. Alig bírt jönni-menni a szobában. meg kellett főznie az ételt. szégyellem. amelyben valamikor Rettenetes Ivan cár mondott imát. miért alszol éjjel-nappal? Miért alszol olyan sokat? – Ostoba vagy – felelte a pap –. Az embereknek sokkal kevesebb kellett. a lé lefolyt a kemencepadkára. olyan kövér volt. hogy olvasson fel valamit neki. Csorba vaskondér volt. és a földvezetéket senki nem merte a fűtőtesthez vagy a telefonkészülékhez érinteni. de 1929-ben felhagytak vele – a városi templomokat majdnem mind lerombolták. és legalább valamennyire segítségére tud lenni a feleségének. Ő nagyon keveset aludt. hogy olyan dagadt vagy. aludjon minél többet. Eleinte a pap megkérte. A vak pap meg hálát adott Istennek. Sok dolga nem volt. Az orosz kemence padkáján egy üst állt. vaskondér. Akkoriban élte gyermekkorát a vezetékes rádió. zaklatottan megkérdezte. A vevőkészülékeknek csak a híre jutott el a paphoz. az öreg komódot. kisebb vásárlásait elintézték a szomszéd gyerekek. és a nap végére annyira elfáradt. lefetyelő szájával mindenféle rejtélyes. a bútorokba kapaszkodva.

amíg bírt. . kérve. hogy a szőlő minden évben megrohadt. és az ügyész megkapta a lakatos két szobáját. hogy a lakás felszabadult. akik már rég felnőttek. olajpogácsát venni a kecskéknek. Az egyik kecske. A pap soha nem tudta meg. se gazember nem volt. Előfordult. A hangosan mekegő kecskéket is átvitték az új lakásba. mert vak volt. saját családjuk volt. akiknek a ki sem hűlt helyére telepedett. milyen eleven. És minden alkalommal hálásan. A legidősebb fiú már régen. kis összegek. de különben nem minden gyereke válaszolt. akkor közzétette a nyilatkozatot az újságban. A pap lányai férjhez mentek. és hallgatott. se azelőtt. eltűnt a felfordulásban. egyszerűen félt az élettől. benne az egyetlennel. És minden ment tovább. egy arany mellkereszttel. a valaha hatalmas könyvtár maradékát és a ládát. csak baj volt velük. a vaskondérokat. és gyakran írt könnyes levelet.dagerrotípiákkal teli nagy dobozt. fánkot sütött és árult a piacon. még a húszas években megtagadta az apját. és nem tudta rászánni magát. a fiatal városi ügyész és utolsó divat szerint öltözött felesége a Centralnaja szállodában várták az értesítést. Az idősebb lány minden évben csomagot küldött az anyjának. és röstellt pénzt kérni. a saját gyerekei. A vak nem értett semmit. A városi ügyész nem találkozott a pappal meg a lakatossal. Az idősebbik valahol délen élt. Délről sokáig úton volt a csomag. mire megérkezett – az egész küldeményből csak néhány szemet tudott kiválogatni magának és a férjének. a pap azért. a köcsögöket meg néhány könyvet. hogy jött némi pénz. Mindegyiknek megvolt a maga gondja. hiszen ez volt vak férje egyetlen elfoglaltsága. a negyedik. a papné meg mert túl sok keserűséget látott abban a lakásban. de a papné még gondolni sem mert erre. energikus ember volt a férje. A pap és a felesége csak ritkán emlékeztek a régi szobára. A kecskéken régen túl kellett volna adni. hogy legalább valamivel támogassák őt és vak férjét. tele bánatával. őt átvezették az új lakásba. A folyóparti lakás új gazdái. de legalább tudott szénát. jó néhány későbbi ismert író ilyesféle nyilatkozattal kezdte irodalmi pályafutását. Eszébe jutott. hogy szóba hozza a kecskeeladást. Akkor divat volt megtagadni a szülőket. kifizette az adót meg a pásztor bérét. A legidősebb fiú se költő. ami még megmaradt. és a válaszában vigasztalta őt is. mint azelőtt. és amikor a hivatalban túlságosan sokat kezdték emlegetni a szociális származását. A gyerekek válaszoltak neki. A papné írt a gyerekeinek is. keserűséget sokkal többet. és az anya soha nem írta meg a lányának. az Ira. A nyilatkozatból semmi haszna nem volt. alázatosan megköszönte. hogy állandóan levelekkel ostromolta az ismerősöket meg a rokonokat. és magában imádkozott Istenhez. pénzt nem adott kezébe a családja. Az anya megsiratta a lánya leveleit. húsz-harminc kiló szőlőt. A szemközti házból a pap szobájába beköltöztettek egy lakatost meg a családját. se azután nem ismerte meg azokat az embereket. mielőtt rátört a szörnyű baj. egy ismerős ács elrendezte őket az új helyen. mint örömöt. hogy a felesége. a Káin-bélyeget viszont magán viselte a sírig.

amit most tesznek egymásért. becseréltek lisztre a kecskéknek. feltett szándéka volt. A vak pap meg a felesége mindig reggel hat órakor kelt. Hamarosan kiderült. kakas nélküli Sauer. A férje. Neki kellett volna az anyjával-apjával maradni. de mindig keveset. egy vadászpuska. hogy egyedül próbál szerencsét. újra munkába állt. hogy férje. mindent már réges-régen eladtak. helyeselte a szándékot. a szakszervezeti funkcionárius. Szülés után azonban nem dolgozott. és az apa meghagyta. Az öregasszony sírt és megcsókolta az öreg fejét. tapogatva előkotorta csizmáját az ágy alól. feldagadt. és megköszönték mindazt a jót. de úgy határozott. És mindketten kacagtak. és az elutazott a nénikéjéhez Moszkvába. minden anyagi eszköz nélkül maradván. minden mozdítható holmit. nyoma veszett. hamarosan pedig egy illegális gyűlésen való részvétele miatt letartóztatták és száműzték. hogy az anya adja el ezt a fegyvert kilencven rubelért. darára levesnek. ideges. de még ezen a helyen sem tudott sokáig megkapaszkodni. A pap minden este odaállt az ikon elé. Jézus Krisztus felé fordította. hogy ilyen felesége van. és már nem volt mit pénzzé tenni. öt-tíz rubelt egy hónapban. idült alkoholista. és két karjával átfogva a vállát. bevitte a szobájába. A vak felébredt. szenvedélyesen imádkozott. A legkisebb fiú küldött pénzt. cukrot az öregek szintén ünnepre vásároltak. és azt is. és vak férje száraz. A levesben csak nagy ünnepeken főtt hús. két év múlva az anyagbeszerzők között találta magát. öltözködni kezdett. Az öregasszony fogta. éjjel-nappal az ikrei körül tett-vett. majdnem vadonatúj. A középső fiú után maradt rájuk némi örökség. akkor a felesége lemászott az ágyról. hogy nyomorúságos keresetét félreteszi és elküldi vak apjának. Az öregasszony igyekezett nem gondolni a holnapi napra. Előfordult. az összes abroszt. De végül csak beköszöntött az a reggel. fehérneműt. Elvétve betévedt hozzájuk valaki. ahogy bírta. a vak meg ment. és az öreg pap csókolgatta felesége nehéz házimunkától eltorzult. Mit tudott volna segíteni öreg anyjának és vak apjának? A legkisebb fiúnak nem volt felesége. a két kisgyereket és önmagát. csókolták egymást. s miután férjhez ment. Az öregasszony nagy nehezen befűtott a kályhába. örökösen fel- alá járó ujjai közé dugta. Pénzük egyáltalán nem volt. Mindennap ezt tette. Húsz rubelért varrattak két új szatén Tolsztoj-inget a fiúnak. odacsúsztatott egy szem savanyúcukrot vagy egy zsemlét. széket. és vergődött. de az anyának néha sikerült pár rubeles kölcsönt kapni a szomszédoktól. A felesége az apró gyerekekkel. A pályán egyenes iramban zuhant lefelé. beállt egy gyárba dolgozni. hogy megfejje a kecskéket. És akkor az . De ezt a pár rubelt vissza is kellett adni. eldurvult ujjait. és a lány vagy három hónapig hazahordta a fizetségét a szülői házba. amikor nem volt mit adni a kecskéknek. újra és újra hálát adott Istennek azért. ápolónői fizetéséből tartván el. amit az életben kaptak egymástól. egy szakszervezeti funkcionárius. Ilyenkor a vak pap haragudott. A két jegygyűrűt és az ezüst nyakláncot még tavaly bevitték a Torgszinba. A második lánya felcsernő lett. hogy nem arccal az ikon felé állt. piszkos.

és hallgatott. ne – suttogta az asszony. kivánszorgott a konyhába.öregasszony kiabálni kezdett és sírni. amelyben még új atlaszpárnácskán feküdt a mellkereszt. Én. A vas erősebbnek bizonyult. . és kicibálták alóla a ládát. hogy odaajándékozta a lányainak. újra az előző helyre tette. Az öreg pap csak ült. és sikerült kézzel letörni belőle. Az asszony büszke. – Hozd – mondta –. A vak felhúzta a csizmáját. Én. megsárgult levélkötegek a negyven évvel ezelőtt egymásnak írt levelekből. A vak pap azonban kitépte felesége dagadt. én nem… Csináld te. A papné elsántikált az ajtóhoz. hozd… Talán ebben az Isten? – Nem. és a feje fölé lendítette a baltát. A szoboralak lefelé fordult a kereszten. De az asszony nem tudott. mintha ő lenne az oka annak. – Add ide a keresztet – mondta. Lesújtott – a kereszt elpattant. miközben letette a keresztet a földre. A vak azonban ezt nem tudta. hogy nincs mit enniük. bütykös kezéből. Kitapogatta a keresztet. A papné egy fadobozból cérnára fűzött kulcsot húzott elő. különböző színű gyapjúfonalak gombolyítva. órákat vagy drága dolgokat tartanak. az ujjait mozgatva. viaszosvászon karosszékébe. mindkét kezét előre nyújtva. – Ne. és megint fölemelte a baltát. Behozta a baltát a szobába. és leült agyonfoltozott. és kinyitotta a dobozt. A vak pap óvatosan megérintette. A vak pap kitapogatta. beakasztotta a kampót. és a vakot átölelve megpróbálta kivenni a kezéből a keresztet. Ez alkalommal a kereszt meggörbült. puha. És a papné. hátát a széktámlának vetve. könnyedén megcsendült a földön: a vak pap elvétette. A láda legmélyén két kis doboz. az anya azt mondta. Kettesben felemelték az asztalt. fájdalmasan megütve a karját. begyújtani a szamovár alá. – Ne nézz ide – mondta a vak pap. mindig ott hevert a balta és néhány száraz fahasáb. nehéz sóhajjal kiegyenesedett. – Hozd a baltát – mondta halkan. menyegzői gyertyák abroncsdísszel. Dugig volt mindenféle holmival. mint az arany. foltozáshoz. és könnyek nélkül. anyagdarabkák egész köteggel. Minden más bútort már régen eladtak. színarany kereszt volt. Vöröses árnyalatú. és kinyitotta a ládát. ha akarod… – Igen. hogy gyújtóst aprítsanak belőle. egyáltalán nem volt nehéz széthasogatni a keresztet. Jézus Krisztus apró szoboralakjával. rég lepergett viaszmintával. igen. az éhségtől félőrülten. képtelen volt nem odanézni. vinnyogva sírni kezdett. de miféle holmival – a fiaik és a lányaik gyerekkori ingecskéi. amilyenben rendjeleket. De az arcán nem látszott zavar. a reteszt is betolta.

Gereben Ágnes fordítása . A Torgszin-üzletek. a ládát visszatették a helyére. mintha a darabokra vágott kereszt nem lett volna többé szentség. sapkáját. egymáshoz illesztett deszkák mentén elindult megfejni a kecskéket. reggel kilenckor nyitottak. ahol aranyért élelmiszert adtak. már világos nap volt. Amikor már mindent elrejtettek. aranyröggé változott volna. az üzletek régen nyitva. fogta a sajtárt. egyszerű nemesfémmé. ugyanakkor nagyon lassú mozdulatokkal becsavargatta néhány rongyba a kereszt darabkáit. A papné már nem sírt és nem vinnyogott. és visszarakta őket a rendjeles dobozba. Megkésett a fejéssel. Az asszony sietősen. nem maradt- e valahol egy kis aranypor. Feltette a szemüvegét. a pap felvette vitorlavászon köpenyét. és a hosszú. és figyelmesen szemügyre vette a balta élét.

sem ácsnak nem kell ahhoz lenni. amelyeken aztán legördülnek a homokkal megrakott targoncák a mosóberendezéshez. hogy rövid pihenőhöz juttasson mindenkit. feszítővas vagy a csákány nyelét nem kell markolnia. rendkívül fontos munkát. a „lógós munka” sokkal könnyebb. Egyszer valamennyiünket bezártak. élt. harmincévesek egymás után pusztultak el. Rabinovics nagyon jól tudta. az ács. megéri tízesztendős lágerbüntetésének végét. hogy minden nap és óra. mert hol a gazdasági részlegnél dolgozott ideiglenesen. nem azok közül. a menekvést ígéri. A mi brigádunkban nem változott az ács. ehhez legalább egy évnyi vagy még hosszabb tétlenségre lenne szükség. Persze. a biztos halálba. míg az aranybánya a halál. hol pedig az irodán. amelyet nem az aranybányában tölt. titokzatos kapcsolata. Húszévesek. Sem asztalosnak. Rabinovics hatvannyolc éves volt. Odafentről mindez egy hatalmas. kiszáradt és mindörökre a fejtőgödör fenekéhez szegezett százlábúhoz hasonlít leginkább. annak nagyobb az esélye. felszaggatta skorbutos ínyemet. csak gazember vagy tökfilkó lehet. Mindig Iszaj Rabinovics.vagy csákánynyélhez görbült ujjak nem egyenesednek ki az egynapos könnyű munka alatt. Szerszáma a fejsze és egy marék szeg. akiknek ez a feladata. Rabinovics a kérdőívén szereplő adatok miatt került ide. A központi csúszdától ilyen „bajszok” vezetnek minden fejtéshez. az életet. Minden évben ezt csinálták. És akkor Rabinovics megmakacsolta magát. szétlapított. sem a lapát. tanulmányoz. Valami ismerőse volt a lágerparancsnokságon. hogy az ember szögeket verjen be és deszkákat faragjon. hogy valaki figyel. Nem akart meghalni. a „különleges övezetbe”. hogy legalább egy napig ácsmunkát végezhet. de hát épp ezért kerültek ide. azt remélte. amely továbbtépte sebes ajkaimat. a pusztulás. „elkülönítettek” május elsejére. a Szovjet Állami Biztosító volt vezetője kapta ezt a beosztást. Mégis van azonban egy szemernyi igazságosság abban. és nekem váratlanul kellemes érzés volt. Általában a brigádvezető mindig más igavonó rabszolgával végezteti ezt a nélkülözhetetlen. . A lágerben gyilkos a munka: aki a lágermunkát dicséri. de erős öregember. – Már régóta figyelem magát – mondta Rabinovics. De Rabinovics. Felsőfokú végzettségű emberek sikeresen megbirkóztak ezzel a munkával. A különleges övezetbe nem kellett volna nyugdíjas korú öregembereket szállítani. Rabinovics felé fordultam szokásos ferde mosolyommal. Sem a targonca fogantyúját. Az ács munkája. mint a vájáré vagy a targoncásé. aki a csúszdát építi: deszkákat szegez egymás mellé. hogy váltakozik a nehezebb és a könnyebb munka. TOLLY KAPITÁNY SZERELME Любовь капитана Толли Az aranybánya fejtőbrigádjában az ácsnak van a legkönnyebb munkája. A kiválasztás ugyanis nem sorrendben történik – aki gyengébb. az örökre lapát.

Én a forradalom alatt külföldön voltam a feleségemmel és a lányommal. hol és mit ettem. – Ez a színtiszta igazság – mondta Rabinovics szomszédja. igaz – mondta szórakozottan Rabinovics –. A gazdámat nem rémítette meg különösebben a forradalom. mert egyáltalán nem értettem. mert csak meghajszol. elítélt feleségét… – Nem sokáig voltam az Állami Biztosító vezetője – folytatta Rabinovics –. Soha nem beszél trágárul a nőkről. Kiterjedt ismeretségi köröm volt. mint a férfiak. Nyelveket tanultam. – Igaz. és itt a kórházakban. a barakkokban. Biztosítási ügynök voltam Odesszában. agyongyötör. munkaversenyben jobb. Megértem. volt egy ilyen biztosítási társaság. – Nem is vettem észre. Ifjú voltam. Szoktak itt egyáltalán beszélni a nőkről? – Szoktak. a munka. hogy „összeszedjek egy tízest”. De mégiscsak: az anyaság. de nem a forradalomtól. Rabinovics nagyon illedelmesen és nagyon udvariasan elmosolyodott. – Az igazat megvallva. a parancsnokok udvarlását. Iszaj Davidovics. De egyetlen férfi sem akadt. – Az Állami Biztosító külföldi képviseletén kívül… Ám ahogy hirtelen a szemembe nézett. minden bizonnyal… Vagy nézzük Kolimát – folytatta. Érti. Külföldön éltem egészen a forradalomig. Az apósom hirtelen meghalt. a férfi és a nő éppen ellentétességével alkot egészet. . álmok. de az én ismerőseimnek egyáltalán nem kellett az októberi forradalom. hogy a férjét elkísérje. mesélek magamról. De maga csak ne vegyen részt az ilyen beszélgetésekben. vágyak… Kell magának is egy ilyen elbeszélés? – Igen. – Maga biztosan jó ember. de ez is elég volt ahhoz. A beszélgetés az első kanál leves után folytatódott. ha nem valami fehérnéppel áll párba az ember. mindjárt megharagszik. mindenki ugyanazt akarta hallani: hogyan. – Rengeteg asszony jött. mint Szavva Morozovxxxvii. – Ha akarja. ahol feküdtem. Sokáig éltem külföldön. akiket már megfertőzött a szifilisz. Maga ugyanolyan jól tudja mindezt. hogy a kétarcú lény. vállalva a szörnyű sorsot. – Társadalmi munkában. mindent a lehető legjobban és legbecsületesebben akartam megcsinálni a gazdámnak. Sokáig kezeltem az Állami Biztosító külföldi vagyonát. – Rendben. Iszaj Davidovics. Ért engem? – Értem. Rabinovics rögtön megérezte. Beznozsenyko könyvelő. hogy engem semmi nem érdekel. külföldre küldtek. A nők jobban is dolgoznak. miről van szó? – Persze – mondtam meggondolatlanul. mint én. A Rosszijánál dolgoztam. én jobbnak tartom a nőket a férfiaknál. Egy cigarettára se lehet megállni. ő is a bolsevikokra tett. a sok pimasz alakot. aki elkísérte volna száműzött. meg ilyesmi. Gasztronómiai motívumok. Gasztronómiai lidércnyomás. Elvettem a gazdám lányát. ahol laktam. Legalábbis ebédig. én is hallani szeretném – mondtam.

– A szovjethatalom akkor kezdett megszilárdulni. Emberek jöttek hozzám –
Oroszország, az Orosz Föderáció akkor kezdte meg első külföldi vásárlásait. Hitel
kellett. A hitel megszerzéséhez viszont nem volt elegendő az Állami Bank garanciája.
Egy általam megírt levélke és ajánlás viszont kitűnően megfelelt, így létesítettem
kapcsolatot a gyufakirály Kreiger és az Orosz Föderáció között. Néhány hasonló
ügylet után megengedték, hogy hazatérjek, otthon aztán bizonyos kényes ügyekkel
foglalkoztam. Hallott valamit a Spitzbergák eladásárólxxxviii és a belőle származó
haszonról?
– Valamit hallottam.
– Nohát… az Északi-tengeren átrakattam a norvég aranyat a mi kétárbocosunkra.
Ilyesféle megbízatásaim voltak a külföldi bankügyleteken kívül. A szovjethatalom lett
az új gazdám. Én ugyanúgy szolgáltam, mint annak idején a biztosítóban.
Becsületesen.
Rabinovics sugárzóan okos, nyugodt tekintettel nézett rám.
– Meg fogok halni, öreg vagyok már. Sokat láttam az életben. Sajnálom a
feleségemet. A feleségem Moszkvában van. És a lányom is. Még nem indult meg a
hajtóvadászat a családtagok ellen… Azt hiszem, többé nem fogom látni őket. Gyakran
írnak, csomagokat küldenek. Magának is küldenek? Kap csomagokat?
– Nem. Megírtam, hogy ne küldjenek. Ha életben maradok, az legyen minden
kívülről jövő segítség nélkül. Nem akarok hálával tartozni senkinek.
– Van ebben valami lovagias. A feleségem és a lányom ezt nem értené.
– Egyáltalán nem lovagiasság ez. Mi nem evilági lények vagyunk, kívül minden
emberin. Azok után, amiken keresztülmentem, senkinek nem akarok a lekötelezettje
lenni, még a tulajdon feleségemnek sem.
– Ezt én nem értem. Én írok, kérem, amire szükségem van. A csomagokért
cserében egy egész hónapig a gazdasági részlegnél dolgozhatok, a legjobb
öltönyömet adtam érte. Biztosan azt gondolja: a parancsnok megsajnálta az öreget…
– Azt hittem, különleges kapcsolatai vannak a lágerparancsnoksággal.
– Hogy spicli vagyok, mi? Ugyan, kinek volna szüksége egy hetvenéves spiclire?
Nem, egyszerűen megvesztegettem őket pénzzel, nagy összegekkel. És a
megvesztegetés eredményét senkivel sem osztottam meg, még magával sem.
Kapok, írok és kérek.
A májusi elzárás után együtt mentünk vissza a barakkba, egymás mellé
telepedtünk le a vagonrendszer szerint kiképzett priccsekre. Ha össze nem is
barátkoztunk – a lágerben nem születnek barátságok –, de tiszteltük egymást. Nekem
nagy lágertapasztalatom volt, az öreg Rabinovicsban pedig ifjúi kíváncsiság munkált
az élet iránt. Amikor észrevette, hogy nem tudom magamba fojtani tehetetlen
dühömet, tisztelni kezdett, de csak tisztelni, semmi többet. Az is lehet, hogy afféle
öreguras szokás szerint kitárulkozott az első útjába akadt embernek, mint valami
útitársnak a vonaton. Az életről beszélt, amelyet szeretett volna itt a földön hagyni.

A tetvek nem zavartak bennünket különösebben. Éppen az Iszaj Rabinoviccsal való
megismerkedésünk idején lopták el a tetves sálamat; persze csak egy pamutsál volt,
de mégiscsak kötött és igazi sál.
Mindig együtt mentünk a sorakozóra, az „utolsó pár, előre fuss” játékra, ahogy ezt
iszonyúan és félreérthetetlenül nevezik a lágerekben. „Utolsó pár, előre fuss.” A
felügyelők elkapták az embereket, a fegyveres őrök puskatussal lökdösték,
taszigálták, űzték a toprongyos tömeget lefelé a jégborította hegyoldalon, legurították
őket a mélybe, és aki nem igyekezett eléggé, aki lemaradt (ezért is volt ez „utolsó pár,
előre fuss”), azt megragadták, és kezénél-lábánál fogva meglóbálták, majd
lehajították a jeges hegyoldalon. Én is, Rabinovics is igyekeztünk minél gyorsabban
leugrani, felsorakozni és eljutni a lenti placcig, ahol már vártak az őrök, pofonok
kíséretében beosztottak munkára, és sorakoztattak. Legtöbbször sikerült minden baj
nélkül, szerencsésen legurulnunk a hegyoldalon, és még élve eljutottunk a fejtésig –
ott aztán lesz, ami lesz.
Az utolsót, aki lemaradt, akit ledobtak a hegyről, lábánál fogva odakötözték a
lóvontatta teknőkhöz, és úgy húzták el a munkahelyéhez. Rabinovics is, én is
szerencsésen megúsztuk a végzetes vontatást.
A lágerövezet számára a következő megfontolás alapján jelölték ki a helyet: munka
után fel kellett mászni a hegyre, lépésről lépésre kúszva, kopasz, megtépázott
bokrokba kapaszkodva mászni felfelé. Azt hinné az ember, az aranybányában töltött
nap után senkinek sem maradt annyi ereje, hogy felvánszorogjon. És mégis
másztunk. Ha egy félóra-óra múlva is, ha kúszva-mászva is, de eljutottunk a
lágerkapuig, az övezetbe, a barakkokhoz, a szállásunkra. A kapu homlokzatán a
szokásos felirat fogadott: „A munka becsület, dicsőség és hősiesség dolga!”
Elvánszorogtunk az ebédlőig, ittunk valami löttyöt a csajkákból, mentünk a barakkba,
és lefeküdtünk. Reggel aztán kezdődött minden elölről.
Itt nem mindenki éhezett: hogy miért, azt sohase tudtam meg. Amikor melegebbre
fordult az idő, tavaszodott, megkezdődtek a fehér éjszakák, és a láger ebédlőjében
kezdetét vette a szörnyű „csali-játék”. Az üres asztalra egy adag kenyeret tettek, majd
elrejtőztek a sarok mögött, és várták, hogy az éhes áldozat – egy dögrováson lévő
szerencsétlen – odatévedjen, megigézze őt a kenyér, megérintse, majd magához
ragadja az áhított táplálékot. Akkor előugrottak rejtekhelyükről, a sarokból, a sötétből,
és halálra verték a tolvajt, az élő csontvázat. Ezt az új szórakozást sehol máshol, mint
Dzselgalában, nem tapasztaltam. A fő szervezője egy régi forradalmár volt, doktor
Krivickij, egykori helyettes hadiipari népbiztos. Zaszlavszkijjal, az Izvesztyija volt
újságírójával egyetemben szervezték a véres „csali-játékot”, a rettenetes csapdát.
Volt egy sálam; igaz, csak pamutsál volt, de kötött és igazi sál. Egy felcsertől
kaptam ajándékba a kórházban, amikor kiírtak. Amint a szállítmányunkat kitették
Dzselgala bányánál, felbukkant előttem egy mély, északi barázdáktól szabdalt, régi
fagyások nyomaitól elcsúfított, mosolytalan arc.
– Cseréljünk!

– Nem.
– Add el!
– Nem.
A helybeliek – akik vagy kétszázan is összeszaladtak a kocsinknál – meglepődve
néztek rám, meghökkentette őket a hebehurgyaságom, a butaságom, a
büszkeségem.
– Ez a sztaroszta, a láger sztarosztája! – próbált segíteni valaki, én azonban nemet
intettem.
A mosolytalan arcon magasra rándult a szemöldök. A sztaroszta intett valakinek,
és rám mutatott.
Nyílt rablásra, útonállásra ebben az övezetben mégsem szánták el magukat.
Sokkal egyszerűbb lehetőség is kínálkozott, és én nagyon jól tudtam, mi az. A nyakam
köré hurkoltam a sálat, és nem vettem le többé, sem a fürdőben, sem éjszaka, sem
máskor.
Nem is lett volna nehéz megtartani, de kínoztak a tetvek. A sálban annyi volt, hogy
amikor egy percre levettem és a lámpa mellé, az asztalra tettem, hogy kirázzam őket,
mozgott a sál.
Két hétig harcoltam a tolvajok rémképével, igyekezvén meggyőzni magam, hogy
csakugyan rémeket látok. Két hét múlva aztán egyszer fölakasztottam a sálat magam
elé, a priccsre. Visszafordultam, hogy töltsék egy bögre vizet, és a sál már nem volt
ott, elemelte a gyakorlott tolvajkéz. Annyira belefáradtam ebbe a harcba, akkora
erőfeszítést követelt a közelgő lopás réme, amelyről éreztem, tudtam, szinte láttam,
hogy mindenképpen bekövetkezik, hogy szinte megkönnyebbültem, amikor végre
nem volt mit őriznem. Dzselgalába érkezésem óta most először fordult elő, hogy
mélyen aludtam, és jó álmot láttam.
De lehet, hogy azért, mert a több ezer tetű eltűnt, és ez a testemnek hallatlan
megkönnyebbülést szerzett.
Iszaj Rabinovics együttérzéssel figyelte hősies harcomat. Persze, nem segített
megóvni az én tetves sálamat: a lágerben mindenki magáért küzd, meg aztán én nem
is vártam segítséget.
Iszaj Rabinovics azonban néhány napig a gazdasági részlegnél dolgozott, és egy
ebédjegyet csúsztatott oda nekem, hogy megvigasztaljon a veszteség miatt. És én
megköszöntem ezt.
Munka után mindenki maga alá teríti mocskos munkaruháját, és azonnal lefekszik.
Iszaj Rabinovics hozzám fordult:
– Szeretnék magával megbeszélni valamit. Nem láger-ügy.
– De Gaulle tábornokról akar beszélni?
– Dehogy, maga csak ne tréfáljon! Fontos levelet kaptam. Számomra legalábbis
nagyon fontos.
Egész testemet megfeszítettem, hogy elűzzem a rám zuhanó álmot,
megrázkódtam, és figyelni kezdtem.

– Említettem már, hogy a lányom és a feleségem Moszkvában vannak, őket nem
bántották. A lányom férjhez akar menni. Levelet kaptam tőle. A vőlegényétől is. Itt
van… – Rabinovics előhúzott egy levélköteget a párnája alól, lendületes, olvasható
írással teleírt szép lapokat. Belenéztem – nem orosz, hanem latin betűk voltak.
– Moszkvában engedélyezték, hogy továbbítsák nekem ezeket a leveleket. Tud
angolul?
– Én? Angolul? Nem tudok.
– Ez angolul van. A vőlegény írta. Hozzájárulásomat kéri a lányommal kötendő
házassághoz. Azt írja: „Az én szüleim beleegyezésüket adták már, nincs is szükség
másra, mint leendő feleségem szüleinek hozzájárulására. Kérem, kedves apám…”
Ez pedig a lányom levele. „Apa, a férjem, Tolly, első osztályú sorhajókapitány, az
Amerikai Egyesült Államok tengerészeti attaséja arra kér, add beleegyezésedet a
házasságunkhoz. Apa, kérlek, válaszolj minél hamarabb!”
– Miféle őrültség ez? – kérdeztem.
– Ez nem őrültség, hanem Tolly kapitány hozzám írt levele. És a lányom levele.
Meg a feleségemé.
Rabinovics egy tetű után kotorászott az inge alatt, előhúzta, és szétnyomta a
priccsen.
– A lánya a beleegyezését kéri a házasságához?
– Igen.
– A lánya vőlegénye, az Egyesült Államok tengerészeti attaséja, Tolly, első osztályú
sorhajókapitány pedig beleegyezését kéri a lányával kötendő házassághoz?
– Igen.
– Hát akkor rohanjon a parancsnokhoz, és írjon kérvényt, hogy soron kívüli levelet
küldhessen!
– De én nem akarom beleegyezésemet adni ehhez a házassághoz. Épp erről
szeretnék magával beszélni.
Egyszerűen elképesztettek a levelek, a történet, a gesztus.
– Ha beleegyezem a házasságba, soha többé nem látom a lányomat. Elutazik Tolly
kapitánnyal.
– Hallgasson ide, Iszaj Davidovics, maga hamarosan betölti a hetvenet. Én
értelmes, józan embernek tartom magát.
– Még nem gondolkodtam rajta, csak így érzem. Holnap küldöm el a választ. Ideje
aludni.
– Tudja mit, holnap megünnepeljük a nagy eseményt. A kását esszük meg először,
és csak aztán a levest. Vagy megsüthetjük a kenyeret. Száríthatunk kétszersültet.
Megfőzhetjük a kenyeret vízben. Mit szól hozzá, Iszaj Davidovics?
Még egy földrengés sem akadályozhatta volna meg, hogy álomba merüljek.
Álomba, feledésbe… Behunytam a szemem, és megfeledkeztem Tolly kapitányról.
Másnap Rabinovics megírta a levelet, és a kapu melletti postaládába dobta.

hogy ne gondoljon a holnappal. Tolly kapitány felesége azonban nem kapott kiutazási engedélyt. és egy év múlva visszakerültem ugyanebbe a különleges övezetbe. és hozott nekem egy darab kenyeret. Áttáncolta a három hónapot. az ilyen kérdésekben nem mernek állást foglalni. a svéd követségre. Egy év múlva pedig a lányomat Stockholmba küldték dolgozni. Aztán elment. kimondták az ítéletet. Iszaj Rabinovics boldogsága ezzel nem ért véget. és a kapitány elutazott szolgálati helyére. Sálam nem volt. – Azt hiszem. pártkongresszus előtt körülbelül két évvel halt meg. Az egykori biztosítási ügynök szervezete olyannyira szívósnak bizonyult. hogy pontosan a büntetés időtartamának végéig tartották lágerben. és egy évig nem jött levél tőle. Jött egy amerikai repülőgép. Egy hétnél tovább nem dolgozott. – És a lágerparancsnokság? – Az itteniek félnek. A mindent túlszárnyaló csoda az volt. a Külügyi Népbiztosságnál pedig ilyesmiket sutyorogtak Tolly kapitány fülébe: menj csak egyedül. amint büntetése véget ért. hogy még szabad szerződésesként is dolgozott egy ideig Kolimán. Most már nem Moszkvából várom a leveleket. Sztálin személyes sértésnek vette a külföldiekkel kötött házasságokat. fogalmam sincs. kihallgatott ebben az ügyben. Közönséges dögrováson lévő elítélt. A lányom. – Tolly. – A történetnek folytatása van. Tolly kapitány elutazott. hogy Tolly kapitány feleségül vette a lányomat – fogott bele Rabinovics az elbeszélésbe. de az a sztaroszta sem volt már. rosszallván fecsegésemet. mint pénzügyi felügyelő. és a lányom a férje után ment. szórakozz egy kicsit. maga itt volt. A bánya volt a tanítómestere. te csibész. A követségre küldték. különösebb ismertetőjel nélkül. Rabinovics a XX. Engem nemsokára bíróság elé állítottak. azon a napon kiengedték. – Azt hiszem. amikor a lányom férjhez ment? – Itt. – Talán felderítőnek? Titkos munkára? Rabinovics elítélően nézett rám. a munkanapok beszámítása nélkül. A kontinensre nem térhetett vissza. Akkor kinevezték a Csendes-óceánra. minek kötnéd le magad? Nősülj meg még egyszer! Egyszóval a végleges válasz így hangzott: az asszony itthon marad. „kanóc” voltam. Osztotics Judit fordítása . – Meséljen. A szeme mosolygott. ott hagytam abba. – Nem tudom. és hozzászokott. három hónapig boldogan élt. milyen munkát kapott. hogyne. Megvetette a lábát a gazdasági részlegnél. Iszaj Rabinovics mégis megismert. Jött egy moszkvai nyomozó. első osztályú sorhajókapitány.

sötétkék hóvirágokat. de mégis megelevenedett. Magam vágtam-tapostam. amikor tűzifát gyűjtöttem télire. Rajtam kívül nem járt rajta senki. A kis kunyhó hegyoldalban állt. hogy valamilyen strófát tapostam ki rajta. és a fák meghaltak. mintha kicukrosodott volna. az orromhoz emelem. láthattam tavalyi nyomomat. Az élő erdő a hegyláb mentén a meredély felé hátrált. Megesett. hogy egy-egy utamról megtérve elindultam az ösvényen. . húsos. aztán a fák gyökereit elkorhasztotta a víz. kiegyenesedett a gyöngyvirág. mély nyomot taposni bele. Télen. a hegyláb másik oldalán. és már észre sem vettem a letört ágakat. És tavasszal. az óriási. Kékesfekete bundájú mókusok ugyan végigszökdeltek az ösvényen. amikor elolvadt a hó. félredőlt. ÖSVÉNY Тропа Volt a tajgában egy csodálatos ösvényem. hogy törpebokrok ágai feküsznek keresztbe az utamon. elszakadt pókhálók lógnak róla. azokat pedig. Majd három évig tapostam ezt a saját ösvényemet. Ezen a törpefa-sűrűn keresztül vezetett az ösvény a mocsárhoz. mint egy kidőlt távíróoszlop a porcelán szigetelőíven. egyiptomi ékíráshoz hasonló fogolycsapákat is láttam sokszor rajta. beleléptem. az óriási. amelyen gépkocsik és emberek jártak. százévesek lehettek. Rajta járva jól tudtam verseket írni. mint valami erdei dolgozószobában. A hó lehullta előtt két őszön is kimentem az ösvényre. akár szétszaggatott huzalok. mint Távol-Észak valamennyi virága. amikor kizöldültek. háromszögletű nyúlcsapával is találkoztam. de hát a madár meg a vad nem számít. Nyáron minden fűszálat ismertem. hogy ha szedek egy csokor virágot. magasabban. lila pillangóhoz hasonlító íriszeket. Az első napokban sajnáltam eltaposni a dús. amelyek kellemetlenül ropogtak a lábam alatt. ittlétem alatt teregették be apró tűlevélszőnyeggel az utat. Aztán leszoktam róla. persze. amelyet tegnap a csizmám letaposott. nyáron. mint a karókerítés. egyszer a tél küszöbén a hideg. hanem erdő. Emlékszem. Ez réges-régen történt. szirmaikkal és mintázatukkal. írni csak melegben lehet. mi történt éjszaka az ösvényen – lám. törpebokrok vették körül és zöld tűlevelű ágak – őszre meghízott tobozaik a földig húzták őket. illattalanok voltak. és bizonyos. mint a lekvár. A virágok. hogy a szemem láttára keményedjen meg egész télre. Valamikor azon a gépies mozdulaton kaptam magamat. s már nem vettem észre. Megszoktam a kis csapást. láttam. minden sokkal színesebb volt. Reggel megnéztem. följebb vezetett a hegyoldalon. piros gyöngyvirágokat. Az út. Az ösvényem napról napra sötétebbé vált és végül közönséges sötétszürke erdei csapás lett belőle. Az ösvény aztán kitaposódott. letörtem. úgy időztem ott. a jég már megkeményítette az ösvény sarát. Az ösvény két oldalán fiatal vörösfenyők álltak. s megint könnyen ment a versírás. amelyek az arcomba csaptak. Kiszáradt fa sok volt a kunyhó körül. A másik gyöngyvirágtő örökre eltaposva fekszik. amely valamikor nem mocsár volt. lakatlan volt ez a dolgozószobám – a fagy gondolkodni sem enged –. kúp alakú papírmasé-szürkés vörösfenyők meredtek ki a mocsárból.

s ha nem tudtam felidézni másoknak a hangulathoz illő költeményét. hegyi gyalogpostás vagy vadász. s én nem is sajnáltam – az ösvényt jóvátehetetlenül elrontották. akkor a magaméit mormoltam. így nem tudtam. hogy valami vándorló geológus volt. Arról az ösvényről sokszor próbáltam verset költeni. A harmadik nyáron az ösvényemen végigment egy ember. Rab Zsuzsa fordítása . majd a kunyhómba visszatérve. de végül sohasem tudtam megírni. a vörösfenyők. Az idegen lábnyomokat tavasszal hagyták ott. a vadrózsabokrok mindig felhoztak belőlem valami verset. Télre aztán más helyet jelöltek ki számomra. leírtam őket. Éppen nem voltam otthon.mint télen. Egy ember otthagyta nehéz csizmájának nyomát. ezen a varázslatos ösvényen – a törpecserjék. és egész nyáron egy sort sem írtam az ösvényemen. Attól fogva nem születtek versek azon az ösvényen.

Az alkony sugarai egyenesen a szürke. Nincs olyan álom. a bajtársuk – hogy velük együtt újra bezárták a napot. vagy katonák acélos tekintetévé. Nem volt fiatal ember. mint a nap. AZ ELSŐ CSEKISTA Первый чекист A kék szempár megfakul. szürkéskék. a gombok mind le voltak tépve. Magas és széles vállú. a lélekben. – Alekszejev – mondta halkan. öv nélküli posztózubbonyt viselt. és a szemközti börtönépület üvegalapjain összetörték magukat. A cellának mind a hatvan lakója látta ezt a rövid idő alatt. kispolgári szemecskévé válik. Sokféle árnyalat létezik. Megcsörrent a zár. a testvérük. akárha valami élőlény volna. A fénysávba került legyek maguk is arannyá váltak. És akkor vették csak észre. A nyitott ajtón át látni lehetett. egy ember áll és hunyorog az éles fényben. fekete posztó lovaglónadrágot és csizmát. az ajtó kinyílt. ahogy a fények keresztülrobogtak a folyosón. hogy elengedje a füle mellett ezt a hangot. amely képes lenne… Senki nem merülhet el valamiben annyira. amely elvonna tőle. mint az aluvó. amelyet minden fogoly meghall a börtöncellában. mint ódon ládák nyikorgása. aranyvörös zuhatagban olvadtak össze. És semmiféle zajjal nem lehet összetéveszteni. A domborzati térképre emlékeztető. Dallamos csörömpöléssel becsapódott. Kezében alaposan összegyűrt fekete köpenyt szorongatott. amikor a szem megőrzi a gyermekkor színét… A nap vörös fénykévéit több kisebb nyalábra szabta a börtönablak rácsa. az agyban. amikor hallja a zár csattanását – ez a sors csattanása a cellaajtón. afféle holdkráterek. fényes vassal pántolt ajtót verdesték. A gyermekkorban búzavirágszín tekintet az évek múltával zavaros-piszkos. rávetették magukat a folyosóablakra. hogy ne hallja meg. és a fénykévék valahol a cella közepén ismét zárt. Ez az a hang. akik mohón figyelték a fénypontok nekiiramodását. amelyet ne tudna elnyomni ez a zaj. Minden fogolynak megdermed a szíve. Csak közelebbről lehetett észrevenni. barázdált arcot számtalan mély himlőhely borította. sűrű világos haja befedte egész koponyáját. hogy az ajtónál. bármely órában meghallja. amikor rájuk csapják a fedelet. Ez a hang mindenkit nyugtalansággal tölt el. Vagy nyomozótisztek és kapuőrök üvegtest-csápjaivá. Nincs olyan beszélgetés a zárkában. Alig maradt meg rajta a ruha. nagy szőrös kezét befelé fordítva. a fénypászma kirontott a cellából. a melléhez. az éber éppúgy. amíg az ajtót nyitva hagyták. átreppentek a börtönudvaron. olyan volt. És nagyon ritka. – Jó napot… . A jövevény mellén kigombolt. hogy a sárgás hajfürtöket régen megfakította már az idő. a szívben. És a foglyok. Nincs olyan gondolat a cellában. Megcsörrent a zár. széles fekete mellén felfogva az arany alkonyzuhatagot. a sugárnyaláb mozgását.

ami velük történik. szaggatott. . sötétkék. ez volt a téma. Közeledett a cella választott vezetője. a saját. a sztaroszta is. de remélte. Mint rendkívül megbízható embert… És hát… Ott kezdődött a betegségem is. de nem csupán az ő. Muralov katonája vagyokxlii. katona volt.xxxix Igen. A Csekából még tizennyolcban leszereltek. mackósan. Lövész. Mintha sokéves hallgatás után a letartóztatás. az úgy volt. Gavrjusa… – Szóval. személyesen. a nagy. ideges fogolynevetéssel biztatva a jövevényt. és a napfény már nem akadályozott bennünket. Reggeltől estig fel-alá járkált a cellában. Itt talált rá a lehetőségre. összehasonlítani. ugye. Én irányoztam be a lövegeket a tisztiiskolásokra ott. fekete gimnasztyorkában. Alekszejev nem kérte. Alekszejevet más fából faragták. – Miért is zártak ki téged. Igen. fokozatosan eszmélnek rá a helyzetükre. óriási mancsával átfogta valakinek a vállát és kérdezgetett.xli Azután visszavették. huszonhétben kizárták a pártból. hogy Muralovot a nép ellenségének nyilvánították. hogy megértse a legfontosabbat. hatalmasan. 1917 nyarától tagja a pártnak. hogy politikai vitakört tartottunk. Részt vett az októberi moszkvai harcokban. apránként törődnek hozzá a sorsukhoz. Minden fogoly másképp viselkedik a letartóztatásnál. hogy felmentést kap a foglyoktól.” Hát mit mondhattam volna mást? Mit mondhattam volna? – Provokatív kérdés volt. Hiszen tudtad. És megint kizárták egy hete. hogy megmutassa az újonc helyét. élete és sorsa. egyszerűen megérteni igyekezett. szorongatták a kezét. De máris megindultak felé. – Hát Narofominszkba hogy kerültél? Tűzoltónak? – Ittam erősen. Jól ismertem őt. öv nélküli. Nyikolaj Ivanovics. Gavriil Tyimofejevics. Október Moszkvában. veregették a vállát. A cella hamarosan tövéről hegyére megismerte Alekszejevnek. és nagyon nehéz megroppantam őket. hanem száz és százezrek élete és sorsa fölött lebegő gigászi miértre. kifürkészni a sorsát. hogy miért… Választ találjon arra a hatalmas. kétszer sebesültem. Én meg. a Nyikita kapunál. Nap nap után.xl Igen. tüzér. és megértse. – Gavriil Alekszejev – ismételte a medveforma ember. Mondja nekem a tanár a vitakörön: „Ki vezényelte a fordulat pillanatában Moszkvában a szovjethatalom alakulatait?” „Hát Muralov – mondom neki –. gyermeki szempárt. egyre csak kérdezett… Vagy mesélt. Egyesek nem hiszik el. hogy lássuk Alekszejev szemét is. És újra: – Gavriil Tyimofejevics Alekszejev… A fekete férfi oldalra lépett. a narofominszki gyár tűzoltóparancsnokának – innen a fekete kincstári egyenruha – életét. kifürkéssze az idő útjait. Oda is Muralov helyezett el. nem? – De hát hogy mondhattam volna mást? Hiszen én nem politikai brosúrákból tanultam ezt! Még aznap éjjel lefogtak. a tulajdon sorsát. a börtönzárka most visszaadta volna neki a beszéd képességét.

Nem tudom megjegyezni. Nem emlékszem. de több ember ránehezedő súlya Alekszejevet végül a priccshez szögezte. elönt a düh. . s az ügyeletes felügyelő. és kitört a felháborodás. semmit nem kell csinálni. mások meg védték őket. földi. távozott. akik tanulhattak. amikor elvittek. őrjöngve hívta az orvost. alig néhány nap. Az orvos felkapaszkodott a priccsre. Ezt a betegséget nem tudják gyógyítani. A cellaügyeletes ezalatt mindvégig dörömbölt az ajtón. mélyen lehajolva közölte: – Az orvos azt mondta. A szomszédok ügyetlen ujjai szétfeszítették a hatalmas markokat. Alekszejev panaszosan felkiáltott. Alekszejev elaludt. A roham időközben elmúlt. lucskos koponya alá gyűrte a fekete köpenyt. hogy munkásfakultásra járjak. és akkor eljön Ő… – A vodkától van? – Nem. Kiderült. Magam sem tudom. Gondolkodnak helyettem is. attól. Csattant a zár. a börtönajtón kinyílt az „etetőrács”. mi történik velem. Mögötte elmentek néma segédei is. miféle nyavalya ez énnálam. kinőttem én abból. nem a vodkától… Az élettől. válasz nélkül hagyva az összes körülötte álló fogoly kérdését. hogy a nyelve ne csússzon hátra a torkába… Ha megint rohama lesz. és Alekszejev aludt. hogy belásson az etetőrács mögé. aki elhagyott. – Ugyan már. A szomszédok megragadták Alekszejev két kezét. szétvetette karját. a fejére vigyázzatok – valaki a borzas. rávetették magukat a lábára. A szürke arcbőrön. Gavrjusa?… Hiszen egészséges medve vagy… – Majd meglátjátok. Hát maradt az az átkozott fegyveres őrszolgálat. rögtön megkönnyebbültem. és hanyatt zuhant a priccsen.xliii vagy egyszerűen egy ilyen-olyan rangú ügyeletes orvos. Most egy szövőnővel élek. Az orvos szó nélkül. hogy nem is olyan egyszerű odahívni az orvost – de végül mégiscsak eljött. egészségügyi hadnagy. Lassan elernyedtek az izmok. mi? Különben is. kiengedtek az ujjak is. Izgatott leszek. Arra vigyázzanak. Félholt lett az ijedtségtől. Én meg. Meg Ő… – Gyerekeid vannak-e? – Volt egy lányom az első feleségemtől. Arca elszürkült. megjelent tiszti egyenruhájára dobott köpenyben. Meg a vodka. Epilepszia. az óriási izomkötegek felduzzadtak. – Miféle betegség. a két ököl egyre csépelt valakit. és megvizsgálta Alekszejevet. És eljött Ő. Erős reszketéstől vonaglott a teste. ne hívassanak orvost. a vodka… – Tanulhattál volna… Minden út nyitva állt előtted. Eljött Ő. Semmin nem kell töprengeni. hiszen csak van orvos a Butirki börtönben! Valami Fjodor Petrovics Haas. két felcser külsejű markos segéd kíséretében. Persze. hogy tanulhattam volna én? Voltak. Amint elültek a háborgás első hullámai. kék ajkai közül buborékos hab folyt az ernyedt szájból. hogy tanulhassanak. aztán már eljárt felettem az idő. Hogyan éljen ezután Gavrjusa Alekszejev? Eltelt néhány nap. Vagy eltúlzom. – A fejére. Vagy tán egészen holt. a szőrös mellkason forró veríték ütött ki. De valami történik. amint lefogtak. a láb el akart iramodni valamerre. Nagyon sokáig tartott a roham.

aki a legsúlyosabb büntetés kiszabását kérte. másnak mutassa magát. Két börtönfertőtlenítés után Alekszejev fekete posztóruhája a gőzöléstől barnásvörös lett. mint ami. hogy kivégezzék ezt az embert? Meggyőződtél róla. én nem voltam vizsgálótiszt. vagy megölni egy embert a tulajdon kezeddel… – Nagy bizony… – Meg aztán. akkor annak kellett végrehajtania. a másik a folyosón vagy valamilyen pincében. amely helybenhagyja az ítéletet. aki az ügyet kivizsgálta és a vádat képviselte. hogy halálbüntetést kérjen valakire… – Aztán kivégzéseket láttál-e. Azt akarod. Úgy mondják. Nagyon nagy különbség aláírni egy papírost. a percekben. hogy akit agyonlőnek. hatalmas alakja. biztos vagy benne. és az egész ember már nem is látszott olyan feketének. hogy beleestem ebbe a betegségbe. a napokban. Pedig még nagyon sok epilepsziás rohama volt. az órákban. hogy bűnös. A rohamokat követően Alekszejev sokáig feküdt. fejfájásra panaszkodott. Meg inni is elkezdtem. Dzerzsinszkij idejében a nyomozótiszt maga gondoskodott mindenről… így ezerszer meggondolja az ember. az . az se igen segíti a gyógyulást. leszereltek. a betegséget megelőző életről. minden vizsgálótiszt maga kellett hogy megtalálja az időt és a helyet ezekhez az ügyekhez… Sokféleképpen csinálták. a hetekben. a feszültségben. arccal előre esik ? – Igen. A börtön nem szenvedheti a ravaszkodókat. Újra csillogott a sötétkék szempár. amíg rászánja magát. meg ilyesmi. De eltelt egy-két nap. Az egyik a hivatali szobájában. Mint nyavalyatörőst. egyre rótta a cella cementpadlóját. azt mondják. és a fekete posztózubbonyban. – És ha hátulról lövik le?… – Akkor a hátára esik. Amikor feléd áll. külön ítéletvégrehajtók vannak. akinek mindenképpen meg kell halnia? Akkor öld meg a tulajdon kezeddel. Alekszejev meg egyre járkált. Aztán. Hanyatt… – És neked is… így kellett… – Nem. Csak benne voltam egy osztagban. az előzetesek cellájában. hogy ellenség. De tudod-e. A cella nem hívott többé orvost Alekszejevhez. Az embernek nincs hozzá ereje. amit még nem mondott el ebben a cellában. soros beszélgetőtársának igyekezvén kipakolni. fekete posztó lovaglónadrágban újra előbújt medveforma. csak lépkedett. Ki nem látott? – És igaz. – Most. hónapokban. A cellában mindenki naponta huszonnégy órán át szem előtt van. Harcoltam a banditizmus ellen. hogy volt ez bevezetve Dzerzsinszkijnél?xliv – Hogyan? – Ha az ítélet kötél volt. igaz. hogy elrejtse a valódi énjét. és együgyűen mesélt elmúlt életéről. Gavrjusa? – Láttam hát. és csak rótta. Hisz tanulatlan lettem volna hozzá.

arra. A sors. letaglózni. továbbító állomásokat. mint – szinte elkerülhetetlenül – a lágerekben. A fogolyra gyakorolt lélektani nyomást a börtönzárka végzi el. Ott ült például a fekete szakállas Weber. még mielőtt az felocsúdna és összpontosítaná erkölcsi erejét. nem tiporták el. Két nyomozótiszti iskola van. aki megismerte a cári kényszermunkatelepeket is. Ennek az iskolának a hívei még a letartóztatás éjszakáján megkezdik a minden létező fenyegetéssel tarkított. annál kedvezőbb a nyomozótiszt helyzete. hanem a börtön próbáját kiállt és megszenvedett igazság. A cellában jóindulatúan bántak Alekszejevvel. Erről az igazságról azonban lehetetlen beszélni. Andrejev is hallgat. Minél több időt tölt a letartóztatott vizsgálati fogságban. ő igazán birtokában van egy olyan igazságnak. nem a börtön igazsága. teljes egészében. Alekszejevet csak nem vitték kihallgatni. Komintern-tag. mert titok. de még a vizsgálati fogságban is szeretik az egyszerűeket. hogy egyáltalán mi a láger? Egyesek talán tudták. Hogy szerették-e őt? Ugyan. De a cella jóindulatú volt Alekszejevvel. szétzilálja a fogoly akaratát. a vizsgálati fogolyra gyakorolt nyomásra: megbénítja az akaratát. tranzitlágert jelent. A letartóztatott minden idegszálával készül a kihallgatásra. a szovjet száműzetést is. Ezért Weber is. Ez az iskola a gyors lélektani letámadásra építi a sikerét. Az emberi minőséget nem csak és nem is annyira a börtöncella teszi próbára: a zárka falain túl valamelyik aprócska vizsgálóbírói szoba.idegességben az emberről mint krumpliról a héja. amelyet nem lehet előre megjósolni. a hónapok. Jobboldali eszer. Andrejev. élete első kihallgatására. hogy a börtöncella csak meggyötri. hogy a letartóztatottat késlekedés nélkül le kell rohanni. a nyíltszívűeket. ami hamis és felesleges. A kihallgatás azonban elmarad. A börtön az börtön. És alatta csak az igazság marad. Amott meg Alekszandr Grigorjevics Andrejev. Az akaratot még nem törték meg. vizsgálati fogságban? Hogy lehetne szeretni bárkit is? Hiszen ez nyomozati eljárást. Teltek a hetek. úgy válik le minden. amiben hinni akar. A vizsgálati fogság az vizsgálati fogság. a saját jelleme. sziléziai kommunista. és szívesen elmondták volna. De az ember abban hisz. sokórás kihallgatásokat. amelyet a többség nem ismer. a saját harca. a saját kötelessége. De ki gondolt még akkoriban a lágerekre. Nem hogy a börtönben. Az első azt tartja. Mindenkinek megvan a saját ügye. két hónapig. Ő tudja. a saját lelke. El egy hétig. amely véletlenek láncolatától függ. De többnyire egyáltalán nem függ véletlenektől. a saját tapasztalata. hanem mert képtelenség elhinni. Állandóan járkált. a kényszermunkára ítélt volt politikai foglyok társaságánakxlv főtitkára. hogy figyelmeztessék az újoncokat. mi a láger. egy hónapig. . nos. A második iskola azt tartja. pótnyomozásra szállították ide Kolimáról. És Alekszejev fel-alá járkált. mielőtt a nyomozótiszttel találkozik. Nem azért. a saját lelkierő-tartaléka. a saját magatartása.

Csaknem három hónapja tartott már Alekszejev cellajárása. Államellenes összeesküvéssel vádolnak. – Most mit tegyek? Ezek kicsinálnak engem. nem szállították át máshová. sötétkék szeme mind ritkábban lobbant lángra. És a tíz év is más. Moszkvában. amíg van hozzá erőd. miután lefogtak. Azt mondják. elképedt. Anélkül innen nem engednek ki. Alekszejev szétterpesztett ujjaival végigszántott világos fürtjein. – Értem. mint az öt. ugyanakkor bizonytalanul mosolygott. Mi mást mondhatnék… És akkor most hirtelen egyáltalán nem is Muralov a baj… A barázdák meg a himlőhelyek még mélyebbek lettek az arcán. . – A rangot itt nem nézik. miképpen él az első. az élethalálharc kényszere valahogy háttérbe szorította a rohamokat. Halkan énekelt. megrendült és ijedt. Gavriil Tyimofejevics ettől kezdve gyakrabban énekelt. De – és ez rettenetes – az epilepsziás rohamok is megritkultak. – Történt valami. – Nem kell tenned semmit. – Szóval. De hiszen benne voltam az alakulatában. de holmi nélkül”xlvi – vagyis kihallgatásra. és megbarnult gimnasztyorkáját megigazítva. Új dologgal hozakodtak elő a kihallgatáson. illetve a második iskola egy olyan hatékony fegyverrel. Gavrjusa. amikor egy katonai zubbonyos leány végigszaladt a cellán és Alekszejevet szólította. De korábban mi volt ellened a vád? – Még Narofominszkban. Gavrjusa. – Szóval úgy gondolod. Ez a történet a harminchetes év elejéről szól. levert. Nem tudni. – Ez is gyakran előfordul. – Gyilkolni akartam. – Ne vedd úgy a szívedre. Gavriil Tyimofejevics? – Igen. a politikai vitakörről vallattak Narofominszkban. mint ha tíz évet kapsz. Hogy dicsértem Muralovot. Alekszejev döbbent volt. „Kezdőbetűkkel. Gavrjusa… Ebben a cellában mindenkit államellenes összeesküvéssel vádolnak. fényes tenorja volt. egyszóval. történt. Nem valami nagy rangban. Alekszejev valahogy mesterkélten nyugodtan. A textilgyárban voltam tűzoltóparancsnok. Hamar visszatért a kihallgatásról – vagyis a börtön kihallgató-épületében vallatták. feltétlenül lesz valami. Gavriil Tyimofejevics Alekszejev nyomozótisztje a második iskolához tartozott. Csodálatosan tudott énekelni. kilépett a zárka ajtaján. Tiszta. mint a kínvallatás. a júdásszemtől legtávolabb eső sarokban. A veszély közelsége. hogy nem lesz semmi? – Ellenkezőleg. a kínvallatásokat pedig csupán az év második felétől vezették be. Csak az igazat mondd. Az igazat valld. De a golyó általi halál nem ugyanaz.

amikor elvitték.” Másnap Zsavoronkovot letartóztatták. állandó önuralmat tanúsítani. Hasonló ügy volt. A szemináriumvezető feltette neki a kérdést: „Zsavoronkov. érteni. Őt is egy politikai vitakört követően tartóztatták le. hogy énekesemet az égnek. A vizsgálatot már lezárták. Négy gyerekem van. Milyen nyájasan fénylett a sápadt arcú hold… De gyakrabban. márpedig Alekszejev számára Muralov volt az Isten. amelyben teát osztottak a cellában. Így azután nevetésbe fulladt az egész. Gavriil Alekszejev konzultált is Zsavoronkovval. verekedésbe belekeveredett. és a mozdonyvezető várta az ítéletet. Alekszejev rávetette magát.vagy nem törődni ezekkel a vitákkal… Gavriil Alekszejev nem ismerte a börtönéletnek ezeket az árnyalatait. egész életének Istene. te mit tennél. rétnek adjam át. Hatalmas vörösréz henger volt. de nem bírta lerántani a helyéről: az edény színükig volt vízzel. Milyen gyönyörű volt az a halványkék éjjel. mint az alkonyi napsugár. a másik sértő módon beszélt Muralovról. ahogy most. . Még Muralovra is megjegyzéseket tett. Amikor azonban Alekszejev ügye újabb fordulatot vett. ifjúságának. téglaporral tisztították. noha az elfehéredett Vaszja Zsavoronkovot majdnem ugyanolyan ügyben vonták felelősségre. felugrott és járkált. teaosztáskor két naposunk együtt tartotta. a szavelovói fűtőház mozdonyvezetője a legutolsó pártoktatási tankönyvek stílusában valami megjegyzést tett Muralovra.xlvii Alekszejev itt félbeszakította a dalt. ha egyszer csak. még messze volt a vacsora. mint Gavriil Tyimofejevicset. minden veszekedésbe. egyre gyakrabban egy másik dalt: Kis légi rabom börtönének kitártam tegnap ajtaját. és jó viszonyban voltak. kezében a vörösréz teáskannával. A börtönélet. a vizsgálati fogság hajlamossá tesz a veszekedésre. hirtelen megszűnne a szovjethatalom?” Az együgyű Zsavoronkov azt felelte: „Hogyhogy mit? Mozdonyt vezetnék a vasútnál. és már államellenes összeesküvéssel vádolták. egyre járkált… Nagyon gyakran civakodott. a gyáva Zsavoronkov kerülni kezdte barátját. Rúdra függesztve cipelték a cellához. Ezt szem előtt kell tartani. A vasgyúró Alekszejev a maga Herkules-erejével nekiveselkedett a kanna fülének. Az egyik valamiben ellentmondott Gavriil Alekszejevnek. ragyogott. csalitnak. Amikor Vaszja Zsavoronkov. A teáskanna még a cári időkből maradt a Butirki börtönben.

tehetetlen testre mutatva azt mondta: – Az első csekista. fekete kereszt. hogy bármelyik másodpercben megragadják a karjait. máris új vita lobbant fel. mint egy hatalmas. két tenyerét erővel leválasztották a rácsról. De hangjában nem volt káröröm. a kényszermunkára ítélt volt politikai foglyok szövetségének főtitkára. mindkét kezével belekapaszkodott a börtönablak rácsába. karon fogták. hogy nemsokára eljön Ő. A foglyok lefeszítették Alekszejev ujjait. tartsák a fejét. rázta. szitkozódva rázta. felkészültek. Az egész cella rájött már. siettek. És akkor Alekszandr Grigorjevics Andrejev. Fekete teste lógott a rácson. biztosan tudta. felpattant az ablakdeszkára. és bőgve. De Alekszejev hirtelen kitépte magát. Újfent elráncigálták egy rabtársa mellől. a rácsról lecsúszó. Gereben Ágnes fordítása . mert a toronyban az őr már észrevette a csoportosulást a nyitott ablakban. Alighogy elcsitult Zsavoronkovval a kissé nevetséges veszekedés. A társai Alekszejev mellett lépkedtek. a lábait. Alekszejev megint hitrovóixlviii rókának nevezett valakit.

A legapróbb semmiség. amelyek csak az intézmény túlbuzgó alkalmazottainak lázas képzeletében léteztek. 30. Mindig csak kerek Összeget. Hogy a vizsgálati fogoly kisebb vagy nagyobb időtartamú büntetést kap. hogy teljesen megtiltsa a rokonoktól és ismerősöktől érkező segítséget. A börtönhatóságok ébersége abban nyilvánult meg. Ok nélkül senkit nem tartóztatnak le. sajátos írással rótták őket. ha végleg betiltanak minden küldeményt. cellákba zsúfolt. a Butirki börtönben működő kis kantin forgalma többszörösére emelkedett. 40. Ettől fogva csak pénzt lehetett küldeni. A vizsgálati foglyok helyzete még rosszabb. titkos ábécé szülessen a számokból. baljós összefüggést nyert. Valami oknál fogva a parancsnokság mégsem szánta rá magát. pincékből és tornyokból álló hatalmas. Az orosz bíróságon a tanú hagyományosan kevéssé különbözik a vádlottól. egy nyelvbotlás is akkora jelentőségre tett szert. aki a „nyomozás érdekében” teljesen leállíthatta a küldeményeket. már az egész országot megőrjítette. A legegyszerűbb. SZEGÉNYBIZOTTSÁGOK Комбеды A harminchetes és harmincnyolcas év Oroszországának tragikus történetében lírai epizódok is voltak. hogy ez a döntés sem váltana ki különösebb tiltakozást sem a börtönfalakon belül. A Butirki börtönben. olyan titkos. mert kivétel nélkül majdani elítéltek. és évtizedekig fenn is tudott maradni. az eszméletlenségig megtelt az elgyötört és megfélemlített vizsgálati foglyokkal. ebben az épülettömbökből. 50 rubelt – így védték ki az eshetőséget. hogy a nyomozótiszt hivatali szobájában kellett megkeresni rá a magyarázatot. Erre még talán az „Anna Karenina” pár sorát is felhasználhatja az ellenség. amely a végső határig. 10.és ruhacsomagokat. noha meg volt győződve róla. amely kémhisztériává vált. ezt a döntést azonban meghagyták az adott üggyel foglalkozó nyomozótiszt jogkörében. A vizsgálati foglyok amúgy is illuzórikus jogainak korlátozását. E kintről jövő „jelzéseket”. hogy megtiltották a vizsgálati foglyok számára küldött élelmiszerek és más csomagok átvételét. hogy két mazsolás kaláccsal. egyszer s mindenkorra felszámolták. a keresztbe-kasul letartóztatott. öt almával és egy ócska nadrággal végzett hadművelet alkalmas bármilyen szöveg bejuttatására a börtönbe. 20. csorbítását az orosz ember nem szívesen követi nyomon tanúként a bíróság előtt. méghozzá minden fogolynak legfeljebb ötven rubelt havonta. és jövőbeli sorsát illetően rossz fényt vet rá. ítélet és kiszabott büntetés nélkül a lágerekbe indított rabokkal. Ebben az egészben a kereskedelmi érdek is munkált: attól fogva. még eleven emberekkel. A jogászvilág bölcsei váltig állították. sem azokon kívül. hogy a rabok nem kaphatták meg a nekik szánt élelmiszer. az . élő szervezetben. kialakult egy érdekes hagyomány. hogy „köze volt” az ügyhöz. A letartóztatás pedig logikusan maga után vonja az ítéletet. A lankadatlanul hirdetett „éberség”. legbiztosabb megoldás persze az lett volna. hogy új. A belügyi szervek ugyanis nem tévedhetnek.

vagy más. mint azoknál. és hogy miként szavaz az amerikai kongresszus. Az elítéltek viselkedésére rányomja bélyegét. . A fantasztikus látomásokkal folytatott harcban végsőkig felzaklatott. számukra nincs kiút. – Hová vitték? – Lefortovóba. Ez a kísértettűz azonban hevesen éget. A végcél az ezernyi munkatábor egyike. A vizsgálati foglyok a munkatáborokban is reménykedtek a változásban. A lágerek mindig tele voltak vizsgálatiakkal minthogy az ítélet meghozatala a legkevésbé sem mentesítette az elítéltet attól. A parancsnokok. A letartóztatottak tisztában vannak vele. hogy hány poloskacsípést szenvedett el a nyomozótiszt az előző éjjel. hogy úgy tekintsenek a vizsgálati foglyokra. hogy tudják. kivéve magát az „ügyet”. büntetés. Éppúgy „üzemeltek” ezek a törvénycikkek. még durvábbá. csak minden – a számtalan feljelentés. kétségbeesett fogoly. amely a vizsgálóbírók dolgozószobájában zajlik. fontos okok összességétől függ.már vagy szerencse dolga. fantasztikusabbá tette őket. mintha már elítéltek volnának. Nagyon jól tudják ezt a börtön emberei is a rács másik oldalán. amely ellen eddig harcolt. a nem is eviláginak tűnő szurony fájdalmasan szúr. A magánzárkások számára rendszeresített fejadag aztán gyors iramban közelítette őket a sírhoz. akik „szabadlábon” voltak. őrök és fegyveres kísérők megszokták. Egy vizsgálati fogoly 1937-ben az őrségváltásnál az ügyeletes parancsnoki szemlén kérdezett valamit az akkor bevezetett új alkotmányról. A gondtalanság. a csüggedéssel. sötét erők kísérteteivel birkózik a kihallgatáson. amit a nyomozó kitalál. a rabomobilban. amely a pályaudvarra viszi az elítéltet. hogy szünet nélkül a büntető törvénykönyv újabb és újabb cikkeit alkalmazzák rá. hetyke bátorság érzése váltakozik bennük a legsötétebb pesszimizmussal. A vizsgálati fogoly rémekkel. Minden hátborzongatóan valóságos. szolgálatosok. Korábban hozzászokott. sötét és véres játékban. Bármit aláír. most azonban a fantom viaskodik vele. Ott bevagonírozzák egy teherkocsiba. a „periféria börtöneiben”. Amikor a fővárosban megtiltották. A maga alkotmánya a büntető törvénykönyv. kihallgatás – még jobban lemeztelenítette. A vizsgálati fogságból lényegében egyetlen módon lehet kijutni: a „fekete varjún”. hogy a börtönlakóknak továbbítsák az élelmiszer. a lágerekben új fejadagot vezettek be a vizsgálati foglyok számára: egy bögre vizet és harminc deka kenyeret. csakhamar megtörik. és ettől a pillanattól maga is része lesz annak az irreális világnak. amelyek között szerepel az is. A parancsnok nyersen rendreutasította: – Az magára nem vonatkozik. Aláírni a vallomást. akit letaglóz a Fantom nagysága. és a fogolyszállító vagonok végeláthatatlan sora lassan megindul a síneken. hogy számukra nincs kiút. hogy reális dolgok veszik körül. tehetetlen báb a szörnyű.és ruhacsomagokat.

A számításokkal többnyire eltelik egy egész nap. Eddig az összeghatárig mindenki. az ebédre hozott leves szagából. így minden hónapban négyszer lehetett költeni legfeljebb tizenhárom rubelt. a személyi számlájára tették. fehér cipót. a löttyleves és az üres kása mellé vásárolhatott magának valami táplálóbbat. ezek hátoldalán számolt az eladó. mahorkát lehetett venni… A börtönélelmezést. ötven rubelnél nem nagyobb összeget. cigarettát. élelmiszert vásárolhatott a börtön kantinjában. A Butirki konyhája mindig híres volt sokoldalúságáról. A kantin nyitvatartása előtt egy nappal a börtönigazgatóság a bizalmi rendelkezésére bocsát egy palatáblát és egy darabka krétát. az egyetlen fogásból álló vacsora ízéből kitalálhatták. Ha az elítéltek elfelejtették volna. akit más városból szállítottak ide. hiszen a börtönélet tele van a legkülönbözőbb eseményekkel. hogy miből. A cellaügyeletesnek már jó előre össze kell írnia. zabkását vacsorára. sajtokat. természetesen nem vehetett semmit. és ezek mindenki számára nagy horderejű és fontos dolgok. ki. Akinek volt pénze. A zárkában mindig akadtak olyanok – nem egy és nem két ember –. A parancsnoksággal folytatott tárgyalások és a fegyelem fenntartása céljából a foglyok időtlen idők óta sztarosztákat választanak minden zárkában. Vizsgálati fogságom hat hónapja alatt minden fogás pontosan huszonötször ismétlődött. Ha letartóztatásakor a vizsgálati fogolynál több pénzt találtak. A palatábla egyik oldalán általában a teljes megrendelt mennyiséget tünteti fel. Ezzel a „vizsgálati fejadaggal” igyekeztek elérni. akár csak négyszer tizenhárom rubelje. Kedden kölesből készült levest és gyöngykását. vagy éppen valahol az utcán fogták el. hogy a legkitűnőbb bizonyítékot. Készpénzt persze senkinek sem adtak. A Butirki börtönben 1937-ben engedélyezték a pénzküldemények átvételét. milyen nap is van. A nap hátralevő részében a palatáblán feltüntetett megrendelések szerint elosztják a vásárolt árut. a fejadagokat egyszer s mindenkorra meghatározták. Hétfőn mindig borsólevest kaptak ebédre. Lehetett olyan. Feleségük mindenütt kereste őket. havonta egy alkalommal. a hátlapján pedig azt. vagyis a vádlottból. kolbászt. a személyes beismerést kicsikarják a gyanúsítottból. Börtönökben és parancsnokságokon. A börtön boltjában nagy választék volt: vajat. mennyit vesz. városi rendőrőrsökön kilincseltek. hogy megtudják férjük tartózkodási helyét. De hasztalan: az illetékesek szabályszerűen kitértek a válaszadás elől. Akinek azonban nem volt pénze. akinek a személyi számláján nyilvántartottak valamennyi pénzt. A bolt hetente egy alkalommal volt nyitva. esetleg a „legtitkosabbak” kategóriájába tartozott. elmaradhatatlan piros tintájával. az összes hivatal mély hallgatásba . Másnap reggel a cellaügyeletes és vele egy-két elítélt elmegy bevásárolni. ízletesebbet is. de ötven rubelnél többet akkor sem költhetett. akik egy fillér nélkül kerültek be. nyugtákat bocsátottak ki. kinek mennyibe kerül majd a vásárlása.

Az állhatatos csomagküldés. amit a fogoly valójában sohasem követett el. de az őrizetbe vétel után nyomban arra kényszerítették. Szinte mindenki megkínálta a boltban vásárolt ínyencségekből. és egyáltalán nem nyugtalanította. nehéz éjszakák vártak rá… Esetleg családos ember volt a letartóztatott. Az analfabéta tumszkiji legény előtt egy egész új világ tárult fel. lehetőleg a végtelenségig tartson. A fiút azonban a vizsgálatnak nem sikerült más üggyel „összefüggésbe” hozni. Voltak ilyen esetek. Remekül érezte magát a börtönben. logikusan megmagyarázta a vizsgálóbírónak. A börtönbeli fejadag lehangoló dolog. A 68-as cellában ült Ljonyka. még a harmincas években is isten háta mögöttinek számító vidéken. csomagokat átadni. várta. tagadja meg feleségét. A rokonok és ismerősök érthetően féltek a börtönbe menni. sőt letartóztatás is lehetett belőle. ahol olyan bőségesen eszik. valahogy vidámabbá teszi a rabok életét. A feleség börtönről börtönre járt csomagjával. a fehérje. mert nehezéket akart a horgászzsinegére. A börtönbeli fejadag teljes kalóriamennyiségét. fehér arcú. A fogoly. zsír és szénhidrát arányát. Már egy egészen kis változatosság is megszépíti. hátha átveszik tőle valahol: hiszen akkor él még a férje. valószínűleg bizonyos kísérleti normák alapján állapítják meg. és az ötvennyolcadik törvénycikk hetedik pontja alapján. rokonait. de akár a klasszikus csehovi hős. gyermekeit. Ljonykának nagyon furcsa ügye volt. minden pótlás nélkül. érzéki csalódásnak. Szinte szó szerint megismétlődött Csehov „Gonosztevő”-jének az esete. mint kártevőt. Akadtak más okok miatt pénztelen rabok is. A számításokat bizonyára „tudományos” dolgozatokra alapítják. és Ljonyka már második éve ült. Kiszedte a csavarokat a vasúti sínekből. Ljonyka nem ismerte Csehov elbeszélését. kénytelen volt beérni a hivatalos fejadaggal. a börtönélet. hogyan készül és jut el a még élő . Ljonyka kövér. hogy felgöngyölítsék a „kapcsolatait”. A moszkvai vizsgálati fogházban megfelelő szinten. kutatás. amelynek legártatlanabb következtetése is agyonlövéssel fenyegette Ljonykát. mint még soha. hiszen érti ő a csíziót… A tumszkiji legény vallomása alapján a nyomozó elképesztő „koncepciót” fabrikált. Az ellene folyó vizsgálatot afféle játéknak tartotta. hogy vallomásra bírják. A tett színhelyén elfogták.burkolózott. beteges bőrű legény volt. hogy nem az egymás melletti csavarokat szedte ki. A megszakítás nélküli kihallgatásokkal gyötörve a nyomozótiszt igyekezett kicsikarni a „beismerést” arról. Ha nem vették el. olyan tisztaság és meleg van. Egyetlen vágya volt. a lágerfejadagtól eltérően. Rászokott a cigarettára. Mindentől elérzékenyült: milyen érdekes itt. Komoly kellemetlenségekhez vezethetett a munkahelyen. régen nem szívhatott már friss levegőt. A fenyegetéseken és a tettleges bántalmazásokon kívül a pénzét is elvehették. bíróság elé állították. aki a moszkvai terület Tumszkij járásában született. akinek nem volt pénz a számláján. egy tizenhét év körüli kamasz. tudósok szeretnek efféle dolgokkal bíbelődni. még csak nem is mahorkát szívott. milyen jók az emberek. Olyan jól táplálkozott. szigorúan ellenőrzik. hogy a vizsgálati fogság. kérdezősködés gyakran gyanút keltett.

a foglyok a hatásos edd-meg-leves elnevezést adták neki. Végtére is meg lehet inni egy bögre teát a más cukrával. A pénztelen vizsgálati foglyoknak mindegy lett volna. Meghozzák az árut. Rájuk nem ragadt az ideges lelkesedés. olyan tartózkodó. Még a legjobban utált rabkoszt. amit kívántak. friss cipó igazi ínyencfalatok voltak. mintha a saját pénzén vásárolná az ember. elkezdődik az esti teázás. hogy fél egy újabb darabka ételért nyúlni. a más fehér kenyerével. A vásárlástól való eltiltás súlyos büntetésnek számított. Hogy honnan volt ez a pénz? Ezen a ponton felötlött a hadikommunizmus. pedig azt itt valahogy elképesztően rosszul főzték. És valószínűleg a Butirki börtönben az ételkóstolás távolról sem olyan gúnyos formalitás. De a többiek rájuk is gondolnak. cukor. esetleg megkéri a szakácsot. Nagyon súlyos büntetés volt ez. Akinek nincs pénze. A húsz helyre bezsúfolt nyolcvan rab álma egy csapásra szertefoszlott. Egy idős börtönorvos. vedernyi vörösréz kannában forráztak le – talán még a narodovolecekxlix ittak belőle. vagy a szolgálatos parancsnokkal való vita arcátlanságának számított. amelyet egy hatalmas. és büntetésül megtiltották. Nem azért. hiszen az a legtáplálóbb étel. szívni a más cigarettáját – egyet. Az orvos tréfálkozik: az elítéltek hiába panaszkodnak a táplálkozásra. A folyosóra kiszűrődő akaratlan zaj. biztosítani számukra a jogot. miközben keresi a papírokban. Ez a szó a szegénybizottság. A rabok nagyon nehezen viselik el az ilyesmit. hogy az étel kiadható. merjen neki többet a lencséből. sajt. feleslegesnek érzik magukat a közös ünnepen. és mindezt egyáltalán nem úgy. ő orvos. még a cári időkből való. a főtt bab miatt sem tett panaszt senki. összetűzésekhez vezetett. A vizsgálati fogoly végtére is nem törődik az étellel. egy ismeretlen. Természetesen mindenki teával szerette enni ezeket. amit a kantinnap beköszönte jelentett a foglyoknak. Mindenki megvette. mégis szívesen megevett egy egész tányérral – mert hát az egy tál lencsét az orvosok itt tányérban kapják. Akiknek azonban nem volt pénzük. hol is kell aláírnia. De mégsem így volt. mint a lágerekben. A börtön kollektív találékonysága azonban meglelte a módját. vaj. mint otthon. mert olyan jó. Önállóan költhették a saját pénzüket. amire a börtönőr felfigyelt. hogy a legkisebb csorba esnék önbecsülésükön. a forradalom első éveinek szellemét árasztó. természetesen örömünnep volt a cella életében. a kalória. hogy csaknem hivatalosan használják a kantint anélkül. A kantinban kapható kolbász. A Butirki börtönben még soha senki nem panaszkodott az ellátásra. de nem tiltakoztak ellene. Valaki. hogyan lehet kiküszöbölni a pénztelen sorstársak felemás helyzetét. hanem igazi teával. Lám. nem a „málnaízű” állami forró vízzel. hogy a vétkes zárka vásároljon a következő „kantinnapon”. Az a nap. amit akart. és mindig vitákhoz. amikor a kantin kinyitott.„objektumokhoz” az étel. azután még egyet –. megvehették. a . nevezetes szó.

celláról cellára szállt. Adott esetben valakinek éppen ez az elnevezés jutott eszébe. A Lubjankán tapssal válaszolnak. a Pugacsovszkaja. és a fogoly ruhája csakhamar tönkremegy. szemből és profilból. vagy „fotografálni”. Vagy „zongorázni” kell menni – az ujjlenyomatvétel kötelező procedúráját a rabok valami oknál fogva sosem érezték sértőnek. a Lubjankára. Ha a fogoly átlépte a börtön küszöbét. hogy egy ügy gyanúsítottjai közös cellába kerültek volna. Ezek a deszkák a túl gyakori tetvetlenítésekkel egyetemben aztán megteszik hatásukat. A bejárati kapuk sosem maradnak zárva sokáig. szakadatlanul cserélődnek a lakók. messze a hatalmas börtön végtelenbe vesző folyosóin. mint szabadlábon. A börtönben egyébként is sokkal hamarabb elhasználódnak a ruhák. cédulán terjesztették. mint a rab a szökés gondolatával” – írja Stendhal „A pármai kolostor”-ban. tárgyalásra. A börtönlakók egyötödét naponta hozzák-viszik valahova. hamarosan rongyokban lógott az öltözéke. a fogoly csak állva tud aludni. még ha csak egy másodpercet töltött is kinn. A rabot nem engedi tovább. amikor az egyik börtönből a másikba szállították őket. A mozgás szüntelen. a Szevernaja vagy a Juzsnaja toronyba záratja. miközben az elítélt számát a mellette lévő függönyre erősítik. az egészségügyi előírás. . mint valami kölcsönös bajtársi segélyegylet. ahol különleges büntetőcellákba kerülnek. a lehető legszabályosabb módon. vagy éppen egy másik börtönbe… Magában a Lubjankában a börtönigazgatóság a cella falai között elkövetett fegyelemsértésért az elítélteket a Policejszkaja. ahol a magánzárkákban nem lehet lefeküdni. elterjedt. ahol a kísérő minden fordulónál csörömpöl a kulcsával réz övcsatján. a kísérő pedig kulcscsörömpölés helyett az ujjával pattint jeladásul. talán maga is részt vett az orosz falu igazi szegényparaszt-bizottságaiban. a szerző. és még az sem fordult elő. A börtön szegénybizottságai voltaképpen kölcsönös segélyegyletek voltak. a forradalom első éveiben. mint a rabok önvédelmi szervezetei. kihallgatásra. Ki tudja. A rabok átkopogták egymásnak. A hatalmas. amíg valahol fel nem hangzik a taps. abban forgolódnak a „páncélon”. végtelen. hogy minden holmiját fertőtlenítsék. a menetrendszerűen közlekedő rabszállító kocsik mindennap hozzák-viszik az elítélteket a Lubjankáról. hogy egy „titkos” fogoly közeledtére figyelmeztessen.zárkában elejtette a szót. Ez a rend. Ha valakit gyakran vittek a Lubjankára kihallgatásra. Vagy kihallgatásra kell menniük a kihallgatási épülettömbbe. hiszen a rabok benne alszanak. szembesítésre. mert váratlanul elhalasztották az útját. A Butirki börtön híres mintaszerű rendjéről. a priccset borító deszkákon. odasúgták egymásnak. és az csodálatos módón gyökeret vert. amelyet valahol a fürdőben elrejtettek az egyik pad alatt. aki új tartalommal töltötte meg a régi formát. nem térhet vissza anélkül. A szegénybizottságok spontán jöttek létre. Van olyan épületszárny. „a börtönőr mégsem foglalkozik annyit a kulcsaival. tizenkétezer foglyot befogadó épületóriásban éjjel-nappal. Bármilyen szigorú is a nyilvántartás. vagy még egyszerűbben.

gazdag börtönkönyvtár is voltl. megpróbálta visszaadni. Az összegyűlt pénzösszeget elosztották a cella pénztelenjei között. A játékot ketten játszhatják. de az olvasásból a vizsgálati fogságban lévő fogoly úgysem húz semmiféle hasznot. A juttatást nem köszönték meg. ahol bűnözőket tartanak fogva. A börtönparancsnokság sokáig. Gyakran előfordult. és a gyufaszálak kiszóródnak az asztalra. de ez nem volt kötelező. A könyveket nem tiltották meg. elterjedt szórakozás a kártya. Egy hetven-nyolcvan fős zárkában állandóan volt hét-nyolc pénztelen. Az egész cella által megrágott kenyérbélből összegyúrt sakkfigurákat is azonnal elkobozták és megsemmisítették. Egy másik játszik tovább. ha csak azt nem. hogy a többi megmozdulna. A börtönben tilos mindenféle játék. de lehet. Az első játékos két ujjával elvesz egy gyufaszálat. kikezdhetetlen börtönszokás. helyettesíti a dominót és a dámajátékot. A bizottságok szervezői a baráti segítség legegyszerűbb formáihoz nyúltak. Nehéz elképzelni. A dominó. és a ráeső rész terhére mindegyiküknek joga volt önállóan rendelni a kantinból. mint a pénzes rabok. figyelemelvonásul szolgál. A Butirki börtönben nincs kártya. talán évekig nem gyanította a „szervezet” létezését. amikor tudta. figyelmes pillantását értették alatta. távolról sem képletes értelmében használták. hogy a szegénybizottságokat ne jelentették volna fel. A „gyufázás” az egyik legelterjedtebb gyermekjáték. amint a júdásszemen át felfedezte őket az őr éber tekintete. A dobozt megrázzák. a dáma ugyancsak szigorúan tilos volt a vizsgálati fogságban. csak a gyerekek pálcikákkal játsszák. amelyekhez hozzáfér a halomból. a cellabesúgók és a börtönbeli titkosügynökök információinak. A játékhoz kiválasztanak harmincat. Egyszerűen ő is leadta azt a bizonyos tíz százalékot. hogy elvonja a figyelmét a tulajdon – fontos és égető – gondolataitól. ezeket függőlegesen beállítják a gyufásdobozba. A Butirki adminisztrációja egyszerűen el akarta kerülni. A gyufásdobozban ötven szál gyufa van. az összeg tíz százalékát a bizottság rendelkezésére bocsátotta. hogy csak nem tulajdonított jelentőséget hű alattvalói. hogy megismétlődjék a hírhedt „gyufázás” elleni sikertelen küzdelem gyászos tapasztalata. A közös cellában úgyis lehetetlen a könyvre összpontosítani. amíg nem hibázik ő is. Ha két gyufaszál egymáshoz ér. Az „éber tekintet” kifejezést egyébként a börtönben a maga valóságos. Az őr kémlelőnyílástól keretezett. És nincs semmiféle játék. kissé megemelik. és félredobja vagy tolja vele azokat. a „gyufázást” kivéve. . Ez fogolyjog volt. majdnem ugyanannyit költhettek tehát. hogy amikor az „adósnak” pénzküldeménye érkezett. Minden egyes „bizottsági” tíz-tizenkét rubelt kapott a kantinhoz. Az olvasás szórakozásul. A cellákban. a játékos kiesett. anélkül. aki rendelt. a gyufaszálakkal csak a börtönviszonyokhoz igazította a rabok találékony fantáziája. amit a társaitól kapott. A kantin-rendelés felvételekor mindenki.

felbukkantak különleges gyufaszálak. Főleg ha nem fiatal a felügyelő. aki már régóta börtönben dolgozik. Megpróbálták belülről felbomlasztani a bizottságokat. Az igazgatóság csúfosan megszégyenült a játék elleni harcban. betiltani ezt a játékot. minden diplomáciai lépése kudarcot vallott. Lelke mélyén néha az elítélt oldalára áll a parancsnokkal szemben. Nem mintha tényleg segítene a rabokon. E két körülmény összejátszása rendes ember ígéretét rejti. egyre följebb. A Cég azonban parancsba adta a szegénybizottságok felszámolását. Ha ráadásul még iszik is. és a kantinban is árulták. Hiszen a gyufahasználatot engedélyezték. ahonnan nyomban megérkezett a fenyegető parancs: fel kell számolni a bizottságokat. Az ellenőrzés tényleg nagyon nehéz volt. nem látja. A tömbparancsnokok próbálkoztak azzal. nem köt bele mindenbe. nem akart belebonyolódni a dicstelen küzdelembe. és a börtönparancsnokság eredménytelen kísérletek sorával megpróbálta teljesíteni ezt a parancsot. persze. A börtön minden lakója „gyufázott” – reggeltől délig. A raboknak az idősebb és nem túl magas rangú parancsnok a legjobb. Mennyi erkölcsi prédikációt kaptak a rabok! Mennyi bűnjelet koboztak el a rajtaütésszerű ellenőrzéseken. félt a kudarctól. egészen a Cégig. Az ilyen ember nem vágyik karrierre: a börtönfelügyelő karrierje ugyanis a rabok csontjaira épül. vételi megrendelések és kiadások rejtjeles számításait! Hányan kerültek a Policejszkaja és a Pugacsovszkaja tornyaiba.hunyt a szegénybizottságok felett is. hogy összetörték a gyufásdobozokat. a legfurfangosabb módszer. mint magas rangú felettese. s valahogy megnyugtatta zaklatott lelküket. egyre messzebbre jutott. amelyeknek még az elnevezésében is kihívás rémlett. kifényesedtek az állandó használattól. másként kezeli a foglyokat. de a játékot anélkül is lehetett játszani. ez volt. A börtönparancsnokság képtelen volt felszámolni. A lágerfelügyelőé még inkább. amelyek megkoptak. fáradhatatlanul. Sajnos azonban a szegénybizottságok híre egyre terjedt. hivatalosan is járt a foglyoknak (szálanként adták ki). a forradalmi lelkiismeretre látszott apellálni. a megszégyenüléstől való félelmében a börtönparancsnokság szemet. bárki . Éppen ezért. amikor szemet hunyhat. nem gyújtottak velük cigarettára. a bizottságok a figyelmeztetések és megtorlások ellenére is fennmaradtak. A játék lekötötte a rabok túlfeszített idegeit. de szemet huny. Ráadásul egy tömbparancsnok vagy felügyelő. Minthogy a szegénybizottság illegális szervezet volt. ahol magánzárka és büntetőcella várt rájuk! Minden hiába volt. Az egész börtön „gyufázott” tovább. megjelentek a börtönben az első „gyufázóbajnokok”. annál jobb. Ezeket később sem gyújtották meg. amit nem muszáj. déltől estéig űzték szenvedélyesen.

Ráadásul meg van győződve róla. De ki kockáztatna meg egy ilyen kijelentést? Ki kockáztatja meg. Ha azonban a társadalommal szembeszegülő polgár túlságosan konok és hajthatatlan. A börtönben semmi nem jelentéktelen. Végtére is a börtönkollektíva nem állam. nem kívánta eltartani a bizottságot. még megalázóbb fegyvere is van. hogy igazságot tegyen? Kockázatos vállalkozás. Mindenkinek egyenlő esélyeket kell biztosítani az étel sűrűjéhez. Az élelmet a cellabizalmi által kijelölt ember osztja szét. kapzsi ember azonban általában konok. Senkinek sincs joga a börtönben megfosztani az elítéltet napi fejadagjától (kivéve a nyomozótisztet. Erre azért van szükség. Ezt a megalázó. hiszen a cella összes lakója a makacskodó ellen tanúskodna. hogy adókat vessen ki. a tömbparancsnok nem tud igazságot tenni. A cellabizalmi megadja az engedélyt az étel kiosztására. mindig csak sorban. mert a rabok idegei amúgy is állandóan pattanásig feszülnek. Aki nem akarta megfizetni ezt az „adót”. ezzel rögtön elnyerte volna a börtönparancsnokság teljes támogatását. senkinek nincs joga. másnap a másikban. Az élelem kiosztását a cella négy sarka közül mindig máshol kezdik. s csak az álom szabadítja meg végre a többiek barátságtalan. a rabok közül bárki visszautasíthatta volna a levonást. a cellabizalminak még hatásosabb. hogy őt ártatlanul vetették börtönbe. amit a bizottság erőszakkal hajtott végre. akkor levonás nélkül. elviselhetetlen sértést a Butirkiban meg lehet ismételni a reggeli és esti teánál. rablás… Nem vitás. A cella falai mentén húzódó priccseket az ajtótól az ablakig keskeny köz választja ketté. kásaadagját. tiltakozhatott. a melegebb falathoz. ha tiltakozik. annak megfelelően. és nyomban hozzáteszi: utoljára pedig annak adjatok – itt jön a név aki nem hajlandó együttműködni a szegénybizottsággal. Ha megtagadja. A bojkott a börtönben az idegek harca. hogy szembeszegüljön a társaival. Elég . ellenséges pillantásától…? A börtönben minden rab akaratlanul is lelki támaszt keres a priccs- szomszédjában. és valami apróság is könnyen kirobbanthatja indulataikat. hiánytalanul megkapja minden áruját. Hívatni a tömbparancsnokot.szembeszegülhetett a százaléklevonással. Rosszabb az. a szegénybizottság tevékenysége zsarolás. A makacskodó megkapja a maga levesét. mint a nyomozótiszt fenyegetései. míg cellatársai mind gonosztevők. „Nem akarom és punktum! A pénz az enyém. holott semmiféle „fizikai” következménye nincs. Ilyenkor kollektív hazugságot diktál az illem. A kenyérosztás lehet az ötödik „ráhatás”. ez az ő előjoga. hogy éreznie kelljen társai nyomatékos megvetését. Az ég óvjon mindenkit attól. először az egyikben. akinek erre „az eljárás érdekében” szokott szüksége lenni). kenyerét. ahogy a bizalmi utasítja. hogy rátegye a kezét…” Ha valaki kijelenti ezt. Az önző. útonállás. és túlontúl szörnyű lenne elviselni a többiek megvetését. akikkel kénytelen együtt tölteni a nap huszonnégy óráját. a déli levesnél és a kásánál vacsorakor.

döntő fegyverük is van. az újonc nem számíthat társai bizalmára. elég előterjeszteni. ami ezután bekövetkezhet. a börtöncella lakosainak még egy másik. együttérzésére. kitartását! Erről csak a pokrócozás tudná meggyőzni. vagy a dekabrista Besztuzsev módszerévelli. Mint a börtönökben és a lágerekben mindig létrejövő parányi közeg. vagy még hamarabb teljesítik a kívánságát. ha csak azért tették át. hiszen a keserű tapasztalatokon okulva a makacskodó már másképpen viselkedik. Ez mindig gyanús. és szépszerével áttenni a rabot egy másik cellába. és óvatosságra inti az új társakat: vajon nem spicli-e a jövevény? „Még jó. Csak a harmincas évek második felében kezdték meg működésüket a vizsgálati fogságban tartott rabok „belső életének”. ott is vonják a hozzájárulást. a mosdóbeli szemétkosár fenekére rejtett papírdarabka segítségével üzen. kitették annak. nyomban kiderül. és győzedelmeskedik felettük. amíg megengedték az élelmiszer. Megtörték a makacsságát. A mi egoistánk már-már győztesnek érzi magát. De a cellabizalminak. Ezt a belső erőt minden vizsgálati és börtönelőírással szembeszegezi. megölik.és ruhacsomagok átadását. Az esti ellenőrzésen a szolgálatot átvevő tömbparancsnok mindennap előírás szerint felteszi a raboknak a kérdést: „Van valami közölnivalójuk?” A cellabizalmi előlép. A nyilvános figyelmeztetés felmenti a cellabizalmit a felelősség alól mindazért. És kezdődik minden elölről – ha ugyan elölről kezdődik. Könnyedén elviseli társai bojkottját – majd pont ezekkel az értelmiségi hókuszpókuszokkal fogják elérni. Ha a makacskodót nem vitték más zárkába. hogy összeverik. Amíg választ nem kap. esetleg a morzeábécé jelzéseivel kopogtat át a falon. a jogaiktól megfosztott emberek öntételezésének formáiként. Ha vizsgálat indul a börtöngyilkosság ügyében. A Butirki börtönben azonban nincs semmiféle pokrócozás. Kiderül az áthelyezés oka. Múlnak a napok. a ráhatásnak ez az ősrégi eszköze. de az új cellában ugyancsak működik egy szegénybizottság. Legfeljebb huszonnégy óra múlva. amelyben az egységessé kovácsolódott közösség valamennyi jogától megfosztva igyekszik érvényt szerezni emberi jogának: saját törvényei szerint akar élni. az ilyen események pedig számtalan kínos magyarázkodásra késztethetik a tömbparancsnokot feljebbvalói előtt. hogy a tömbparancsnokot előre figyelmeztették. Jobb tehát engedni az ilyen követeléseknek. „És ha valami rosszabb?” A cellabizalmi megpróbálja megtudakolni az áthelyezés okát. a szenvedélyek elcsitulnak…. . Áthelyezéssel. mert megtagadta. hogy hozzájáruljon a szegénybizottság alapjához” – vélekedik a bizalmi az új zárkában. és gyakorlatilag korlátozás nélkül lehetett vásárolni a börtönkantinban. Az elítélt lelkébe nem lehet belelátni. és megkéri.vastag a bőr a képén és elég makacs is. hogy a kiközösítettet tegyék egy másik zárkába. hogy elveszítse türelmét. nem pedig „szabadlábról” új cellába kerülni nem valami kellemes dolog. A Butirki börtön vizsgálati celláiban semmiféle szegénybizottság nem volt. a bojkott nem érte el a kívánt hatást. A kérést egyáltalán nem kell megindokolnia.

Osztotics Judit fordítása .

kő- ereje van. futását. úgy látszik. hogy szétmorzsolja a sziklapartokat. természetellenesen nagy vargányákat nevel. és . Nekiered és felszökken a levegőbe. Síkos a bőrük. nem átlátszó. felszállni… A vadul vágtató víz rohanva szalad. A patak már régen. A víz egyenesen a folyó felé rohan ezen a fagyott kifutópályán. mert a vágtató áradat leszorítja a szakadék széléhez közeledő hullámokat. madárszárnyat találtál ki magadnak! Tatlin-Letatlinliii vagy. gyökerestül csavarjon ki fákat. mint a repülőgép kifutópályáinak cementje… Ebben a mederben. nem tud le nem zúdulni. Tisztán látni. repülni lehet. sárga… Ezek a hirtelen esők a tajgának. Jégpáncélba vonja a meder köveit. élni. csak első pillantásra. az égbe hívja. jótékony esőre. De a három méter vastag jég nem akadály a patakoknak. vízzé változtatja a havat. amelyben lélegezni. ahogy a tankönyvek nevezik. a szakadékokban összegyűlt. A szivar alakú. mint a kígyóé és olyan cifrázatú is – vörös. Leveti magát a levegőbe és szétporlik a levegőben. a kontinentális Kolima hőmérséklet-egyensúlya. Ijesztő. az erdőnek. aki rábíztad a fára a madárszárny titkait! Lilienthal vagy te… A nekiiramodott hegyi patak lezúdul. az embert szinte megijesztve. engedelmeskedve a váratlan esőzések súlyos erejének. A levegőnek. a levegőből valónak. VÍZESÉS Водопад Júliusban. A gomba. már futása elején. egyre gyorsítva mozgását. rohan a víz. aki szárnyat. szörnyeteg gombák. amikor nappal negyven fokot is mérnek. s a meder olyan lesz. mozogni. sima jégen. és egyetlen vágya. Nyikitka jobbágylii vagy. gigantikus víznek rohamában elég ereje van ahhoz. alumíniumszínű patak nekiiramodva felszökken a levegőbe. a sziklaormokon repülőgépnek képzeli magát. életet adó. – a mély szakadékokban a téli. A természet nem is számított erre a termékenyítő. egyesül az olvadt hólével. de fényes és könnyű alumíniumnak. szabad közegnek. A hegyi patakok a kék ég alatt alumíniumszínűeknek látszanak. s leugrik a szakadék széléről a semmibe. a köveknek. kő-ellenállása. a zuzmónak csak pillanatnyi megkönnyebbülést hoznak. Mint kiderült. a mohának. semmiféle vízáradat nem félelmetes. fél méter átmérőjű is lehet. A hegyi patakokban még nem. cseppekre. a jég felolvadt. ahogy a víz kristályos árja nekicsapódik a kék levegőfalnak. ahol már vége a nap és a jég párharcának. repül le a hegyormokról a szakadékokba. A patak nekiered a csillogó. örökös jég lapul. leér a folyómedrekig. az erdei tisztásokon. hogy ott keringjen a folyó fölött. a fiatal gomba-eső egyáltalán nem a jégnek való. messziről látszik „közegnek”. Azoknak az alumínium-sima jégrétegeknek semmiféle eső. Az eső feltárja a természet valamennyi rejtett erejét és a vargányák kalapja súlyosodik. mint a kifutópályán. Nekivágódik és szilánkokra törik – vízsziporkákra. kékes. Az eső csak pillanatnyi megkönnyebbülést hoz. a szilárd falnak. s a magasból erőtlenül hanyatlik a tízméteres szakadékba.

hogyan emelkednek fel a mélyből a fénylő félkör felé. olyan megcsontosodott ereje van. fonalai megmozdítani sem mernek.beledöntse őket az árba. semmiféle víz. hangtalanul csusszan bele a folyóba. hogy megbirkózzon a megmerevedett levegővel. amely átlátszó és engedékeny. az árvíz törvénye szerint. Ennek a levegőnek. amelyeket az erecskék. A fröccsök. azzal a levegővel. helyet ad a szétporladt hegyi patak fényes vizének. erecskéi. óriási kőgörgetegek alkotta meder felé. A hegyi patak ezernyi apró kis úton kúszik el a folyó medréig. és sivítva. Az összetört. Itt mindig jó a fogás. megingassa és széthasogassa a sziklákat. mindent elsöpörjön útjában az áradás. úgy látszik. kövek. belenézve a patakba a pénzes pérhalak. sötét vízre. a láthatatlanságig engedékeny. csillogó fénykort rajzolva a folyó mellett futó. A folyónak semmi köze ehhez a „Letatlin” patakhoz. harsogva törnek a századok. évezredek csiszolta. és mindenféle szabadság jelképének tetszik. újra szétporladnak. kavicsok között. a Lilienthal csermelyhez. amellyel nem vetélkedhet semmiféle szikla. s látni. a hegyi patak torkolatánál. A folyó nem ér rá várni. A pérhalak a víz fénylő félköre közelében gyülekeznek a sötét folyóban. Rab Zsuzsa fordítása . a vízcseppek egy pillanat alatt újra egyesülnek. a szétporladt víz cseppjei. A folyó egy kicsit kitér. ez az erő azonban kevés ahhoz. újra zuhognak lefelé. szétmorzsolt hegyi patak csöndben. kőgörgetegek.

Biztosan olyasmi. – No csak… Add ide. a németek bombázták Szevasztopolt. A bányába is. teli a hasa. aki karriert akart csinálni. „Megint kötözködni fognak – morfondírozott fásultan. Miska feszes vigyázzba vágta magát előtte. tisztább… – Legjobb a szeg – állította Grisa Grek. hadd látom.” Reggel elment Koszarenko parancsnokhoz. A közlés úgy hatott rá. Te volnál az első… De nem fognak ám engedni. Magába a bányába sohasem ment be az őrszemélyzet: a föld alatti sötétség megvédte az embereket a veréstől. a tüzérségi akadémia professzorával. mozgékony hivatalnok volt. – A kés félelmetesebb mindenféle puskánál – jelentette ki Grisa kioktató hangon. Odament hozzájuk Grisa Grek. de hasznát látom. legfeljebb harmadolják az idejét. de még ő is szinte teljesen elhagyta ezt a régi szokását. mint a háború. mint a géppuska. de senkit sem kaptak rajta. – Sorakozó-ó-ó! Felsorakoztunk. Ha valaki lebukik. és mindig fennáll a hashártyagyulladás veszélye. A bányában Sztupnyickij az ötvennyolcas törvénycikk ellenére munkafelügyelőként dolgozott a külszínieknél. – Mi az a géppisztoly? – Nem tudom. őt érdekli olyasmi. Buzgó. . A lőfegyver okozta seb jobb. Itt a lelkét kiteheti az ember. Miska Tyimosenko ment és így tűnődött: „Jelentkezek a frontra. Mi köze ehhez neki. parancsnok polgártárs. – Egy kés a hasban: biztos fertőzés. Ne adj isten. A meddőhányó közelében Andrejev találkozott Sztupnyickijjal. hogy leadja bedöglött bányászlámpáját. Odesszát. hogy háború tört ki Paraguayban vagy Bolíviában. Kijevet. egy felügyelőnek megtett fiatal elítélt. Andrejevnek? Sztupnyickij munkafelügyelő. Kiküldeni nem fognak. bár benne járt már a korban. – Képzelje – újságolta Sztupnyickij –. a biztonsági szolgálatra gondolva. indultunk a bányából a lágerbe. még a gurítóról a fejükre zuhanhat egy széntömb… Nyikolaj Antonovicsnak. – Igaza van – helyeselt Borisz Ivanovics. Andrejev udvariasan hallgatott. a lágerbe is fegyveres őrök kísértek. A telepparancsnok jámbor emberke volt. a bányaparancsnokság álmában sem kívánhatott magának jobb munkafelügyelőt. Csak Miska Tyimosenko vert. mintha azt hallja. A szabad munkafelügyelők is óvakodtak a bányától. a nyakába sóznak még néhány évet. a hírhedt „vajdának” hamar eljárt a keze. a tolvaj. az elítéltek közül való sebész. megbízható. – Elszakadt a vezetéke…” A tilalom ellenére dohányoztak a bányában. JÚNIUS Июнь Andrejev kilépett a tárnából és elindult a lámparaktár felé. – Tessék a jelentkezésem a frontra.

mint mások. Ijesztő hír volt ez. – Én. Andrejev megértette. Andrejev elítélt. menj csak… Rozsdás szögeket hajlítgattak ki. – Hívd ide Andrejevet. – Te vagy az az Andrejev? – kérdezte Koszarenko. Semmivel sem volt jobb munka a többinél. „A háború – gondolta Andrejev általános mozgósítás. – Holnap nem mégy ki munkára. parancsnok polgártárs. – Nem féltelek én téged. parancsnok polgártárs… – No. elszántság. tíz fémfonal. Lebontod a szögesdrótot. parancsnok polgártárs? – Várj! Mért panaszkodik rád Korjagin? – Korjagin? – Igen. Koszarenko tévedett: az elítéltek elfásultak. Ebédnél Andrejevet újabb esemény várta: a kenyéradagot egy kilóról leszállították fél kilóra. Koszarenko az asztalon fekvő iratok között turkált. Soha még nem hívatták a telepparancsnok magas színe elé. – Parancsára megjelentem. s egy karóra tekerték. Koszarenko felállt. s a papírlapot lobogtatva krákogta: – A zónát fogod felszámolni. Korjagin ki fogja bírni egy csillés nélkül. nyilván ezért…” – Távozhatok. – Egyedül? – Maszlakovval kettesben. Érted te a csíziót – mondta rekedt hangon Koszarenko. parancsnok polgártárs? – Persze. . Másnap Andrejev visszament a bányába. meg még a keresztszálak: egész napra elegendő munka Andrejevnek és Maszlakovnak. leszedték a szögesdrótot. Andrejevet meglepte az üzenet. Itt van előttem két jelentése. De munkált benne a megszokott közöny. s kíváncsian szemügyre vette a belépőt. s magában olvasta. – Csillés vagyok a harmadik részlegnél… – Kinél? – Korjaginnál. Andrejev bekopogtatott az iroda furnérajtaján. hogy az ötvennyolcasok zónájáról van szó: más táboroktól eltérően a „nép ellenségeinek” barakkja szögesdróttal volt bekerítve a lágeren belül. Andrejev várt. fölvett egy lapot. A lágerben fogsz dolgozni. A ti zónátokat. – Munkát kapsz tőlem. Tíz sor. hiszen a főtt étel jelentéktelen volt a lágerben. – Tehetek én arról a paragrafusról? – méltatlankodott Miska. – Nem dolgozom rosszabbul. – A paragrafusom miatt. Minden a kenyértől függött. a „minden mindegy”.

ti! – kiabált a pályamester. a világosban üldögélt. „Riadó!” Bányaszerencsétlenség! Tompa dörrenés . a műszak másik csillése a fordítókorong közelében. Egymás után gurultak lefelé a csillék. a kerekeket ráillesztették a lejtős sínekre. vagy figyelmeztették őt „a hídon túl”. amit mondtak. hogy előtte nem kapcsolta hozzá a csörlőhöz. Az összekapcsolást felváltva végezték. amikor Csudakov váratlanul hibát követett el: egy csillét úgy taszított a lejtőre. Most Csudakov volt a soros. Ideje újat a nyakamba varrni. Fentről még nem küldtek üres csilléket. Hogy dicsérted Hitlert… „Pedig ez nem gazember – gondolta Andrejev. azt mondom majd: én nem tudok semmit. A bányában a szokásos hideg és szokásos sötétség fogadta. Vagy születésétől fogva kuka volt. Andrejev leült melléje. A megbízott azt mondta. A csillék zakatoltak lefelé a lejtőn. – Rólam? – Igen. és Kuznyecov. minden csillére ráakasztottak egy acélsodronykötelet. – Csak a rend kedvéért. Mi mást tehettem volna? „Valóban – gondolta Andrejev –. – Ti mesemondók! Fogadjátok a csilléket! – Azt hiszem. – Csak szerencsétlen…” – Mit fognak most velem csinálni ? – kérdezte Andrejev. hogy a harmincméteres lejtőn leengedjék az üres csilléket és félrehúzzák a rakottakat. ez csak a rend kedvéért kell. s várta a csilléket. – Nem tudom. A beszédes Kuznyecovval ellentétben ez csak hallgatott. – Persze – felelte Andrejev. A szállító tárnán lement az alsó vágatba. hogy írjak rólad följelentést. A csilléket megfordították a korongon. – És te? – Írtam. és az így a csörlőhöz kapcsolt csilléket legurították a lejtőn. s az volt a dolguk. A következő műszakban Csudakov lett Andrejev új párja. – És? – Rám parancsoltak. A hídon túlra. – Ide hallgass – kezdte Kuznyecov. mi mást tehetett volna?” – És mit írtál? – Hát. szintén közbűntényes. Egen… – Az lesz a legjobb – hagyta rá Andrejev. – Ha megint berendelnek. – Hé. Kuznyecov közbűntényes volt. – Engem berendeltek – Hova? – Oda. nem dolgozok vele. falusi gyilkos. teljes lendülettel folyt a munka. Néhány műszakban Andrejevet és Csudakovot a szellőztető vágatba osztották be a felső fordítókoronghoz. átkéredzkedek mellőled más munkára – folytatta Kuznyecov. Ebben az évben letelik a büntetésem.

a bányászati kar egykori dékánja. amikor Andrejev belépett. – Hova menjek holnap dolgozni? – Előbb érd meg a holnapot – vetette oda Miska Tyimosenko. fehér porfelhő árasztotta el a lejtős vágatokat. de Szvissev. Antonovics – folytatta Miska. parancsnok polgártárs – felelte Andrejev. Csudakovot azonnal letartóztatták. becsületszavamra. mi történt? – Megússzuk – felelte Andrejev.hallatszott. Ácsolóvájárként dolgozott a bányában. te bunkó – vágott vissza Andrejev. . hogy a professzor legalább felügyelő legyen. Andrejev pedig visszament a barakkba. a bányát senki nem bénította meg. de még erős pamutsálját. – Mit műveltél? Azt kérdezem. régi. Ha le nem tartóztatnak. támfák recsegtek. – Háború van. – Kit keresel? – Magát. A főmérnök szerette volna. mit műveltél? Te kártevő! – Magának elment az esze. gazember! Andrejev távozott. Nyikolaj Antonovics – fordult Andrejev a „vajdához”. hogy a letartóztatáskor ne találjanak nála semmilyen fölösleges holmit. – Felelni fogsz! – Ahogy akarja. – Átkozott fasiszta. – Az nem a te gondod. Miska majd megtanít kesztyűbe dudálni. – Korjagin parancsolta. – Az ilyen nagyokosok miatt rohadok én itt. Koszarenko fel-alá járkált az irodában. – Hiszen Csudakov volt az. – Ha Tyihomirovot kiemeli – magyarázta Szvissev a főmérnöknek –. s ment a társaihoz. a bánya üzemel… Miért üvöltözik? – Miért? Nem tudod? Itt van Korjagin jelentése… Ő párttag. Andrejev priccs-szomszédja Tyihomirov volt. Tyihomirov már várta Andrejevet. vas csörömpölt. A barakkban a munkafelügyelők fülkéjét majd fölvetette a lárma. akkor magának semmi dolga többé a bányában. a szénvidék parancsnoka élesen elutasította. hogy szétossza köztük a holmijait: tartalék kapcáit. aki véletlenül… – Te vetted rá. és rosszallóan nézett helyettesére. Este berendelték Koszarenko parancsnokhoz. – Nos. – Takarodj. – Te vagy fasiszta. de mintha elvágták volna. Korjagin apróbetűs. – Ideje észre térni – dörögte szigorú hangon Tyimosenko. – Miska brigádjába mégy – jelentette ki Nyikolaj Antonovics. terjedelmes jelentése csakugyan ott feküdt a parancsnok előtt. gazember! Kártevő! Megbénítottad a bányát! – Mi közöm nekem az egészhez? Különben is. – Az ilyen tintanyalók miatt. Megértette? És többet egy szót sem akarok erről hallani.

. Az emberi agy felmondja a szolgálatot a nagy hidegben. De az már régen volt. Magánzárkában volt. a meddőkőzettel érkező csilléket kellett kiürítenie. – Igenis. Télen a bánya alsó szintjein a hideg legfeljebb húszfokos. már együtt van rólad az anyag. Az elítéltek közül kiemelt munkafelügyelők műszak után fegyveres őrkíséret nélkül jártak be a lágerbe. Csudakovot is kiengedték. s a legkisebb szél is pokollá változtatta az éjszakát. – Ne taníts te engem! – mondta a nyomozótisztnek. és a párja Kuznyecov lett. a hideg… Andrejev hozzászokott a lágerben. Andrejevre akarjátok ráhúzni a vizes lepedőt. nem bántok el vele. hogy Csudakov nem volt hajlandó hazudni. De amíg én élek. hogy elszólja magát? Most csöppentél a világra? Korjagin leváltotta Andrejevet a mélyszíni munkáról. Miska Tyimosenko elhatározta. csökkentjük a fejadagját. – Többre nincs szükség. merről fúj a szél. Andrejevet nem tartóztatták le. – Miért kell megvárni. Olyan. Kevés volt a csille. hogy verseket idéz föl. – Először a gyomrán keresztül fogjuk meg. a hideg rettenetes. Fontos hírek voltak ezek. de nem tudtak kicsikarni belőle semmilyen nyilatkozatot: Csudakov nem először ült és tudta mindennek a valós értékét. Mi ütött Korjaginba? – Azt beszélik. Egyelőre fürdős lesz. s képtelen volt ezeket a leveleket sírás nélkül elolvasni. Az ismeretlen. – Most már benned van minden remény – mondta Korjagin Miska Tyimosenkónak. Nem fog többet a bányában dolgozni. – Jó. Ebben a hidegben azonban képtelenség volt gondolkodni. a magány. így aztán visszajöhettem. hogy régi szokásához híven műszakváltás előtt megy fürdőbe. Néhány dermesztő műszak után Andrejev ismét a bányában dolgozik. Nem velem akartok ti leszámolni. – És hogy engem is visszavettek a bányába. a szabadban viszont hatvan. én nem vagyok érdekes. állandóan verssorokat mormol. Andrejev az éjszakai műszakban a magas meddőhányó tetején toporgott. – Te majd elintézed. mielőtt még a lágerből a munkások odaérnének. amikor levelet kapott anyjától. hogy beszámolási kötelezettségüknek eleget tegyenek. mint a csontváz. Kiderült. Jó veled dolgozni. csont-bőr fürdős elhúzta a reteszt és kinyitotta az ajtót. több lágerkását kell ahhoz nektek megenni. Vagy egy hónapig börtönfejadagon tartották – egy pohár víz és háromszáz gramm kenyér –. Elég – magyarázta Kuznyecov. legfeljebb gyerekkorában. ismét a szállításnál. hogy itt vagy! – örvendett Andrejev. – Andrejev nem tett nekem semmi rosszat. de még csak rájuk gondolni is. Aztán ha elszólja magát… – Hülye – válaszolt Korjagin. Tudom én. Ott a kolimai földön esett meg Andrejevvel. értettem – válaszolta Tyimosenko. És itt most miért sírt? A tehetetlenség. korábban ez soha nem fordult elő vele. hogy elsírta magát. – Mit akarsz? – Tyimosenko vagyok.

feketék a falak mentén húzódó priccsek. Kulcscsontjai kidudorodtak a gimnasztyorkáján. Miska gyorsan levetkőzött. – Csak nem Csudakov vagy? – De igen. és akkor lassan engedd rám a gőzt. miket regéltél az NKVD-megbízottnak… – Mindenki a saját bőrét menti – jelentette ki Tyimosenko. Sötét és száraz volt a fürdő. fekete volt a mennyezet. – A magánzárkában készültem ki annyira. – Kevesebbet járjon a szád – pattogott a munkafelügyelő. minden szokásomat ismerte. kiugorni a hordóból. kiválasztott egy hideg vízzel félig töltött hordót. Miska felmászott az egyik padra. s hasadt üvegű bányászlámpa lógott a fürdő közepén. de a csoportvezető csak ebben szeretett fürödni. az a félszemű. Meleg lett. Hol van most? – Nem tudom – felelte a csontváz. A víz a nyakáig ért. kampójával egy bányatámfára emlékeztető oszlopba fúrva. s megkocogtatta a vezetéket. – Ez a tajga törvénye. Miska jelzett a fürdősnek. engedd meg a gőzt. Ilyet vállalni azért a piszok Andrejevért! – Ez az én dolgom – felelte a fürdős. Miska hunyorgott a gyönyörtől. és te elzárod a gőzt. bugyborékolt a hordóban. megzörgetem a vezetéket. a helyiségben nem volt bojler. És hallottam. s odahúzta a gőzvezetéket. De te fura fickó vagy. s a vizet forró gőzzel melegítették. – Elmondom. akár a bánya. Tyimosenko bement a fürdőbe. feketék a sajtárok. meg fogsz gazdagodni – nevetett a munkavezető. Te Miska – mondta Csudakov –. A csontváz-sovány fürdős a küszöbről végigmérte tekintetével Tyimosenko rózsaszínű. nyirkos homály borította a bányászfürdőt. – És a fürdőst félrelökve. és kiment. de a forró gőz tovább ömlött a vezetékből. pompás testét és hallgatott. Ez jót jelent. A gőz égette a testét. hogyan szeretem adagolni a gőzt – magyarázta Tyimosenko. s Tyimosenko megijedt. hogy Tyimosenko vagy. Háború van. feketék az ablakok. – Látom. újból dörömbölt. fölmelegedett a víz. de megismerheted. – Egy kicsit fölmelegíted a vizet. hogy nem ismertél meg. s a padról átlendült a magas. keskeny hordóba… Voltak itt alacsonyabb és szélesebb hordók. Buta és élhetetlen. Miska dörömbölt. Ha már elég lesz. megpróbált kiszabadulni. Csudakov kikapcsolta a gőzt. Menj. én láttalak téged… – Hol? – A hídon túl. Fekete. – És te honnan kerültél ide? – A magánzárkából. . Sisteregni kezdett a gőz. Buta vagy. Füstös. Nyomban bugyborékolni kezdett a gőz. – Még nem ismered az öklömet. Csudakov. én bemászok a hordóba. Az előző fürdős. – Nem ismertelek meg.

Csudakovot leváltották a fürdős posztjáról és áthelyezték valahova. a vascső is akadályozta. „Hőmérséklete” volt. visszajött a félszemű: őt nem váltották le. Ezen a napon a munkásoknak nem nyitott ki a fürdő. a fürdőben semmit sem lehetett látni a fehér. bugyborékoló. Tyimosenko már nem lélegzett: élve megfőtt. gomolygó gőztől.de a hordó szűk volt. és Miska vadul felüvöltött. a sűrű. csak egy napra „F-es” lett: felmentették a munka alól betegség miatt. Amikor kitárták az ajtókat és ablakokat. belépett a lágerorvos. Maráz László fordítása . tejfehér gőz szétoszlott.

Máskor az adminisztrátor pénzért szabadon engedett bizonyos déli valutaüzéreket. csak egyetlen szerződéses ellenőr dolgozott. s az ő utasításaikat teljesíti. most pedig az Észak-Urál önálló. Persze be lehetett volna tölteni ezt a kényes munkakört a párt vagy valamelyik szakszervezet segítségével. ezt a tisztet egy egész önálló osztály. hiszen a láger. Szóval már a személykocsik is megszűnnek hagyományos vagonok lenni. Lágerszolgálatra a jelentős juttatások ellenére sem igen akadt jelentkező. de nem ilyen idők jártak. a szemüket lezáró vasrostélyok miatt. Ezért aztán. Ritkaság az ilyesmi Viseránál. A főadminisztrátor adta ki az elítélteknek a szabadulólevelet. Az újonnan kinevezett munkatársról kiderült. amikor a fogoly kézhez kapja a tanúsítványt. távol volt az emberi szemektől. nem azt bocsátja el. s az egész nyilvántartási osztályon. az úgynevezett szabadulási csoport látta el. vagy egy leszerelő katonatiszttel. az előírásoknak megfelelően. hogy összeköttetésben áll az alvilággal. hogy többé nem fogoly. mintha a vagon szégyellné rácsait. A főadminisztrátor az elítéltek közül kerüljön ki – így látta jónak a takarékos főhatóság. virág. Szolovkirólliv . ideje nagy részében futárszolgálatot teljesített. És lám. tisztességes fiatalember szórakozott és szétszórt. akit kell. minthogy a szabadulások ügyében hibázni végzetes volt. ahol az élet értelmét az a perc adja. fontos lágere. kizárhatták az OGPU harcosainak sorából. Szóval sehogy sem találtak főadminisztrátort. amelyek persze közel sem voltak Sztolipin-kocsik. amelyet egy éve a Szolovki 4-es számú részlegének mondtak. A lágerparancsnokság nagy erőkkel kereste a megfelelő embert. egy Paszkevics nevű csendes. VISSZHANG A HEGYEKBEN Эхо в горах A nyilvántartásra sehogy se tudtak megfelelő adminisztrátort találni. hogy bebizonyosodott: a rendes. amikor az ügyek megszaporodtak.és napsugármintájú rácsokat szerelnek az ablakra. tehát fontos része volt annak a világnak. amelyek azért mégiscsak rácsok. . tele priccsekkel vagy személyvonatok sűrű ráccsal fedett ablakokkal. Volt. Ide marhavagonok jönnek – vörös kocsik. s még bíróság elé is állíthatták. idült alkoholista. Szabad emberként lágerbe szerződni szégyennek számított. magáról a szigetről különleges fegyveres őrség érkezett. Keveset tartózkodott az osztályon. mely a foglyok ügyeit intézte. Ide különleges kísérettel senkit sem hoznak. a déli emberek élénk fantáziája sugallja ezeket a járókelők szemét nem bántó rácsokat. Csak főadminisztrátora nem akadt ennek a lágernek. és a régi lágerparancsnok karrierjének gyors végét jelenthette. Délen az emberek a tolvajoktól óvakodva különleges. Az uráli és a kelet-szibériai vasutakon ekkor még közlekedtek a hajdan nevezetes Sztolipin-vagonoklv – az elnevezés átragadt később a rabszállító szerelvényekre. Arról a bizonyos lágerről volt szó.

hiába tárták sarkig az ajtót az épület mindkét végén. Mindkét oldalon van őrszakasz. estére pedig új barakkba költöztették. Miután könyöke és csípője már a priccs deszkáin nyugodott. mankóit az étkezőasztalra tette. és az erőszakos rovarokra vetette magát. Ebben a barakkban emeletes függőpriccsek álltak. Belül a vagont két részre osztja egy tömör vasrács. láthatóan most tanulta a mankónjárás művészetét. Az éjszakai ügyeletes bizonytalan mozdulattal a sötét. Időnként megnyálazta az ujját. mi történik odabenn. és letett egy alacsony. nem akadt párja. A vagon mindkét részére egy-egy kis ablak jut. mint. egyszerűen. De az újonnan érkezett nyugodtan ráhúzta fülére a sapkát. és felmászott az alvó emberhegyre. lefeküdt. Kolimára került lágerparancsnoknak. A szerkezet szilárdságát biztosítandó. A Sztolipin-vagon: két négyzet alakú kis ablak a kocsi egyik. s benne a súlyos. A különleges őrkíséret nem Sztolipin-vagonokban utazott. Ezek a vasrostélyos ablakok még egészen közelről sem engedik láttatni. S a folyosó is az őröké. ahol egymás hegyén-hátán aludtak a felöltözött emberek. A fegyveres őrök egyenként szállították az elítélteket valamelyik szélső fülkében. Súlyával helyet szorított magának. Akkor építették. Másnap reggel kiderült. bűzös sarok felé mutatott. Szahalin –. a híres tengerészzászlós. s mivel az álmos szomszédok meg-megmozdultak. álomba merült. de még egy macskának sem volt hely. valamivel nagyobbak a másik oldalán. Az emeletes priccsekkel teli közös barakk szűk volt és levegőtlen. behunyta a szemét. Ebédosztáskor a főnökségre hívatták. egyetlen mozdulatot sem tett. ahol a láger foglyokból lett tisztviselői éltek. csikorgó ajtó. jellegzetes szolovki vászonköpenyben és szolovcsankának mondott fülessapkában. aki tizennyolcban elsüllyesztette a fekete-tengeri flottát. nem régen rokkanhatott meg. amikor Raszkolnyikov. Megjött a különleges kísérőosztag a Szigetről – így nevezték Szolovkit. melyeken négyesével helyezkedtek el az emberek. mondjuk. s ahol nemhogy egy embernek. akár a matrózok a fedélzeten. idős embert mankóval. akit a lágerparancsnokság annyira várt.lvi A szárazföldi lágerkarriert csináló hajdani tengerész múltjának adózott a személyzeti barakk megépítésével. szögletesen mozgott. az adminisztratív személyzetébe. Még hiányzott a szükséges tapasztalat. Ebben a barakkban szorítottak helyet az újonnan érkezett férfinak. amikor még csak egy sziget volt. A deszkapadlót fűrészporral szórták fel. ősz hajú. egyik oldalon vastag . mint a forradalom előtt. teste beékelődött a felszabaduló kicsiny helyre. és a bejáratnál letelepedő ügyeletes a petróleumlámpa fényénél a fűrészporban ugráló bolhákat figyelte. ekkor még minden családiasan zajlott. Az ember nyugodt volt. hogy az újonnan érkezett rokkant férfi az a bizonyos főadminisztrátor. Csodálatos barakk volt ez.

sok-sok rövidítéssel. – Ejha – mondtam és üdvözöltem. Volt néhány gróf és grúz herceg II. Sovány. hol papírra. aki tényleg úgy festett. Sztyepanov dossziéja új lágerborítót kapott. Mivel egyszerre több ember is mozgott. A lágerben végzett munka rovatában feltüntették. de jól hallhatóan csikorogtak. mint a megfáradt inga. a messze földön ismert zsebtolvaj. akit gyakran mutogattak a fejeseknek. A büntetés tíz év. ez egy karcsú fatörzs metszetére emlékeztetett. Az utolsó kérdésnél ez állt: büntetve. az utolsó munkahely: Munkás-Paraszt Felügyelet…lvii Az OKP (b) tagja 1917-től. zöldfedeles iratköteg volt. Csak az esti ellenőrzéskor álltak meg a mozgó priccsek. A láger asztalosműhelyében nyilván régen megrendelt. . két fényképet tartalmazott. a függőpriccsek állandóan mozgásban voltak. A hintázás és a csikorgás egyetlen pillanatra sem szűnt meg. Nem mondhatnám. A bot fogantyúja nem domború volt. szemből és profilból. hogy különösebben érdekes volt a mi Mihail Sztyepanovicsunk adatlapja. a betörő és festőművész. Az adatlapon fel volt tüntetve a születési év: 1888. leálltak. ha a barakk akár egyetlen lakója is megmozdult. s felkerült a polcra az Sz betűhöz. helyesebben halálos ítélet. tömpe ujjú. Először láttam Sztyepanovot mankó nélkül. Ebben a barakkban ismerkedtem meg Sztyepanovval. Ez csak sétabot. amelyet a különleges őrség hozott. aki Romanov Miklós lányának adta ki magát. A köztörvényesek nem fogadták be. kopasz volt. Nem ismerhettem volna meg csodálatos históriáját. ahogy errefelé szokás. valamint egy felnagyított ujjlenyomatot. a három nyolcast rögtön megjegyeztem. hol fára. 1905-től az eszer-párt tagja… A bejegyzés gyakorlott hivatalnokkéz műve. – Hiszen mindenem ép. Egyébként a dossziéját. tíz év lágerre csökkentve. pocakos. de valóságos művésze a szakmájának. Így szólították az új adminisztrátort. Majerovszkij semmi mást nem tudott rajzolni. és halkan. mint a közönséges sétapálcáké. Karlov. Emiatt aztán minden priccs mozgásba lendült. és mindig ugyanazt: meztelen férfiakat és nőket a közösülés ezernyi természetellenes pózában. A lágerben ott volt Kolcsak és Annyenkov seregének számos parancsnoka. egy szélhámosnő. Mihail Sztyepanovics Sztyepanovval. ha nincs az a véletlen vasárnapi beszélgetés az irodában. hanem homorú. és elhallgattak. Ott volt Majerovszkij is. hogy Sztyepanov több mint fél évig főadminisztrátor volt Szolovkiban. aki éjjel-nappal rajzolt.acélhuzalokkal kötötték össze a fekhelyeket. Egy igen tehetős tudóscsalád kiátkozott fia volt. – Meg fogok gyógyulni – mondta Sztyepanov. a szokásos adatlappal kezdődött. közkeletű nevén a Vigéc. mint egy vigéc. Miklós kíséretéből. már előző nap láttam.. a hírhedt Vad Hadosztály vezére. nem hogyishívjáknak. alkalmatos botot tartott a kezében.

hogy össze ne vesszenek. dinamit… A laboratóriumok asztalán mindig ott állt a nitroglicerines üveg. itt a börtönparancsnokság kedvére sziporkázhatott: egymáshoz láncolhatta az alacsonyt a magassal. hogy a lelkében lakozó értékeket átadja sorstársának. és hamarosan szívvel-lélekkel belevetette magát a földalatti Oroszország életébe: titkos összejövetelek. Schlüsselburgban Sztyepanov idejében egy igen hatékony újítást vezettek be. akiket közös vasra vertek. miért ülsz itt? – Hogyne ülnék? – elmosolyodott. az idősebbnek pedig mindent megtenni. és a szülővárosa. Pityer közelében levő Schlüsselburgba irányították. Az irányzatok között tekintélyes helyet foglaltak el az eszer-maximalisták: Mihail Szokolov. Mihailt kötél helyett életfogytiglani katorgára. a szektást az ateistával. lőgyakorlatok.és lábbilincses büntetése. a gimnázium tanárának fia.lix . Mihail Sztyepanovics. párosával verték vasra a rabokat – ez volt a legmegbízhatóbb módszer. szociáldemokrata és a Fekete Újrafelosztáslviii híve. a híres terrorista csoportja. és a kiskorú Misa kivételével fel is akasztották. Rokoni szálak vezették Miska Sztyepanovot ebbe a csoportba. Mindkét fél részéről óriási önuralom kellett. Felhúzta a nadrágszárát. A „Népakarat” legendás fényében tündöklő. A láncra-párosítás az akkori mesterek pompás leleménye volt. Misa Sztyepanov is lövöldözött. A katorga rugalmas rendszer. összeállíthatott politikai bukétákat: anarchista és eszer. míg volt lőszerük. elítélték. Megedződött a jellem. melybe a fiatal orosz értelmiség körében dúló divat jegyében szent kötelessége volt belépni. – Elengedtem Antonovot… Misa Sztyepanov. Folytak a kényszermunka egyhangú évei – hozzászokott a számhoz. Így telt el a láncra vert Mihail Sztyepanov kéz. s ami a legszebb. – Mondd. Valamennyiüket letartóztatták. letartóztatás. a lélek. két év kéz- és négy év lábbilinccsel. Néha az iszonyatos próba elé állított akarat megerősödött. Hallgattunk. vagy a fiatalnak vakon engedelmeskednie kellett az idősebbnek. mely a körülmények és az uralkodó jellemének függvényében változik. kényszermunkára ítélték. és vadul meggyűlölték egymást… Politikai foglyoknál már korábban is alkalmazták ezt a módszert. Barbusse egyik elbeszélésében elmondja két szerelmes fiatal tragédiáját. Az életfogytiglan a cári időkben húsz év büntetés. A hét forradalmár konspirációs lakását körülvette a rendőrség. frissen alapított eszer-pártnak számos irányzata és frakciója volt. Az eszerek tüzeltek. házkutatás esetére. az 1905-ös év előtt belépett abba a pártba. hogy összeveszítsék őket. a tizenhét éves pityeri gimnazista. a káró ászhoz a köpenyén. konspirációs lakások. és megláttam a felfelé futó lilásfekete bőrcsíkot.

Ki fogja várni ezt a húsz évet. és ha az életfogytiglant napra pontosan letölti. törvényen kívül helyezte. Hadszíntérről hadszíntérre emelkedett a ranglétrán. egyre magasabbra. De jóval kevesebbet kellett várnia. hogy vezessék elé a foglyot. És egyszer csak Sztyepanov dandárparancsnoknak jelentik. magát Antonovot is foglyul ejtették. Antonov bejött és megállt a küszöbnél. Mihail még fiatal volt. A tambovi Antonov-fronton Sztyepanov dandárparancsnok összevont páncélvonatos egységeket irányított. és megcsókolták egymást. és a schlüsselburgi börtönben sok-sok napon át beszélgetett Sztyepanovval. Antonov pedig régi bajtársát figyelve szomorúan mosolygott. Magát Antonovot a forradalmi törvényszék távollétében már rég halálra ítélte. Ez a találkozás és barátság Ordzsonikidzével az eszer-maximalista Mihail Sztyepanovicsból szociáldemokratát. némán járkált a vagonban. és még szolgálhatja az új zászlót. A Vörös Hadsereggel szemben Tambovnál egész sajátos egységek vették fel a harcot. az októberi forradalom után pedig katonai kiképzést kapott.lx Szergo nagyszerű tanító volt. a nép ellenségét elfogás és azonosítás után azonnal agyon kell lőni. A környező falvak lakói hirtelen reguláris sereggé alakultak. belépett a bolsevik pártba. és katonáit a Vörös Hadsereg példájára politikai komisszárokkal lelkesíttette. és Sztyepanov sokkal hamarabb szabadult. és nem is sikertelenül. Sztyepanov megölelte az összekötözött foglyot. akkor is negyvenéves kora előtt szabadul. és utasította. mint ahogy készült rá. részt vett a Téli Palota ostromában. hogy a Cseka-ezred akcióját teljes siker koronázta. a saját jövőjében. hogy kint várjon. Tizenhét februárja kinyitotta a cári börtönök kapuit. Megtalálta Ordzsonikidzét. A Vörös Hadsereg minden egységéhez szétküldték a főparancsnokság utasítását: Antonovot. átszellemült arcra esett. Sztyepanov kiküldte a kísérő katonát. bolsevikot formált. ami persze nem volt újdonság a fogoly számára. és vörös parancsnokként kiment a frontra. huszonkét éves Mihail Sztyepanovics találkozott Schlüsselburgban Szergo Ordzsonikidzével. . Az Antonov-felkelés hanyatlóban volt. A polgárháború számos bandájával ellentétben Antonov ügyelt „az osztagok erkölcsi állapotára”. Szergo hitével hitt Oroszország jövőjében. Sztyepanov sokáig gondolkozott. Ebben az időben a még fiatal. Az ajtóra akasztott denevér-lámpa sovány. Aztán odament egészen közel Antonovhoz – majd egy fejjel alacsonyabb volt nála – és megkérdezte: – Szaska. Sztyepanov beszámolt Antonovnak a parancsról. és soha nem veszekedtek. mint várta. és hogy Antonovot. szikár. Az Antonov-lázadás egyre jobban visszaszorult. Sztyepanov megparancsolta. parancsnokokkal az élen. te vagy az? Schlüsselburgban egy évig közös láncra voltak verve.

Visszaidézte élete minden lépését. hogy eltűnsz. háromig. akinek életét megmentette és a szovjethatalom előtt is. Sok-sok éjszaka vergődött álmatlanul Sztyepanov. Így halt meg Alekszandr Antonov. Lenin és Trockij. Antonov éjszaka megszökött. a becsületszavadat… És Antonov. Maga Antonov kórházban feküdt tífuszban. Engem láncra vertek. kettőig. és Ordzsonikidze keze alá került. ez a mozgalom így is. újult erővel vetette magát harcba. De nem így. Sztyepanov még a fivérének sem mondott soha semmit. Add a szavadat. A törvényszék. és így lehetővé tette egy fontos bűnöző szökését. aztán a harmadik év végén észrevette. becsületszavát adta. hogy minden rendben. Véget ért a polgárháború. – Módot találok rá. történt: Antonovnak esze ágában sem volt betartani ígéretét. Miként eshetett meg. Az 1917-es párttag Sztyepanov irodavezető lett. Az Antonov-lázadás a végét járta. – Nem tudlak téged agyonlőni és nem is lőlek agyon – mondta Sztyepanov. hogy szabadon engedjelek. Sztyepanov leszerelt. A főparancsnokságot hamarosan Tuhacsevszkij vette át. kivéve azt az Antonov- históriát. hogy Sztyepanov nem tudta. mint a ti vezéreitek. kínoztak…” Ezzel a kiáltvánnyal Sztyepanov jóval később ismerkedett meg. hogy nyomoznak utána – valaki átnézte az iratait. hiszen Antonov el fog tűnni és az Antonov-lázadás véget ér. úgy is halálra van ítélve. De hát Antonov halott. A katonai törvényszék tagja volt maga Sztyepanov és a fivére is. aki rosszul állította fel az őrszemeket. beszünteted a harcot a szovjethatalom ellen. akinek könnyebb volt – rabtársa erkölcsi kínjait pontosan értette –. sok évet töltöttem kényszermunkán. – Akkor őszültem meg – mondja Sztyepanov. Ez 1924-ben történt. aztán magát is. Az őrség parancsnokát bűnösnek találták és egyévi felfüggesztett börtönre ítélték. nem állt módjában. és amikor a kórházat körülfogták a Vörös Hadsereg lovasai. hogy megismerje Antonov egyik legfontosabb kiáltványát: „A »Népakarat« régi tagja vagyok. helyette az őrség parancsnokát ítélte el. Akkoriban úgy látszott. De te is add szavadat. A katonai törvényszéket másnapra hívták össze. az ő energikus akciói nyomán már-már felszámolták az Antonov-lázadást – a legveszedelmesebb falvakat ágyútűzzel tisztították meg. a lelkiismerete tiszta Antonov előtt is. a fivére a kórházi ágyon agyonlőtte őt is. Dolgozott egy évig. melynek újfent el kellett volna ítélnie Antonovot. és „zöld” seregeit feltüzelve. a levelezését. akik a száműzetésen kívül semmit sem ismernek. amikor Mihail Sztyepanovics a tambovi fronton volt. . Nem úgy. aki akkor a Munkás-Paraszt Felügyelet népbiztosa volt. hogy Antonov régi kényszermunkás? Abban a rövid időszakban. Antonovot elvezették. Előjött. – Nem később. amikor nagy nehezen döntött. élete minden percét: a napnál világosabb volt minden.

előtte az élet. és a magas rangú csekista nyomozó azonnal rákérdezett: igaz-e. hogy ő. gazdálkodik. – Még mindig sántítasz? – Igen. és Sztyepanovra vetik magukat. és néhányszor diverzánsként visszatért. Sztyepanov. egy Kremencsug-közeli faluban él. átjutott a határon Szemjonov atamánhoz. Osztovits Ágnes fordítása . a parancsnoka? Három apró gyereke van. Felesége van. a Vörös Hadsereg parancsnokaként harci helyzetben szabadon engedte a fogságba esett Alekszandr Antonovot? És Sztyepanov elmondta az igazságot. Antonov semmit sem mondott neki. a fém és az ég architektorikus harmóniája. Úgy történt. és Szolovkira szállítják. Hol van most Gresnyev? A hadsereg irattárában kiderítik. de ő. ahova Opekusin állította. talán nem is kérés volt. hogy a vörös vezetés részéről itt az árulás esete forgott fenn. úgy gondolja. Bíróság elé állítják. Hátranézek: Sztyepanov! Már rég szabadult. mivel tudta. A zűrzavaros. és még az éjszaka meg is szökött. 1933 nyarán a régi Kálvária téren ballagok. és a parancsnok megígérte neki. ahol Gresnyev őrparancsnok megkapta a maga felfüggesztett egy évét. most a repülőtér parancsnoka. Puskin még nem lépdelt át a térre. Orvosi nyelven csontzsugornak mondják. és Moszkvába szállítják. hogy azon a tambovi nyáréjszakán Antonov nem egyedül szökött meg. Hamarosan beidézték a Lubjankára. hogy régen leszerelt. és bekerült a kihallgatások fogaskereke közé. hanem egyik tisztjével. amíg el nem fogták. inkább a halált választja. Megtalálták a katonai törvényszék jegyzőkönyvét. hogy mit jelent a kő. mint cári tiszt. ott áll a Tveri sugárút végén. fiatal felesége. agyonlövésre ítélik. hanem parancs – mivel a szökés az ügyet szolgálja. Ha Gresnyevet a polgárháború alatt tartóztatják le. Elengedik Gresnyevet. semhogy kiadja a parancsnokát. hogy ebben és ebben az évben Antonovval együtt a vörösök fogságába esett. Antonov halála után ez a tiszt a Távol-Keletre menekült. Magánzárkájában a részletes beismerő vallomását róva megemlítette. hogy Sztyepanov kérését teljesítette. rendezetlen élet krónikájának e néhány sorát ellenőrizték. A botja még mindig ugyanaz. De múlik az idő. három kisgyereke. jobban mondva az elején – ott. Akkor fény derült minden titokra. Gresnyevet hirtelen letartóztatják. Nem egyedül esett fogságba sem. mivel rosszul állította fel az őrszemeket. szülőföldjén. s mit neki már a polgárháború és Sztyepanov. Valaki hátulról megbök egy bottal. Gresnyev elmondja. amit tíz év lágerre változtatnak. hogy nem fogják megbüntetni. A skorbut következménye. A Lubjankában ült.

és én megkérdeztem Plevét: – Te tényleg ismerted ezt a kopót. amely évekkel ezelőtt magába szippantott bennünket. – Lerántod rólam a leplet. elég meglökni a fából épített lágerbörtön falát. amikor még szabadlábon voltál? . Pesznyakevicsnek hívták. – Hogyan írjam fel ezt a dolgot? – kérdezte a raktáros Plevétől. – Ezt is levegyem? – Persze. a zsákokra cédulát kötözött. lágerpert tervezhettek. hogy újra ugyanannak a gépezetnek a fogaskerekei közé kerültünk. A meztelen ember felhúzódzkodott a padra. akkor a kenyeret is. csak annyit értettünk és éreztünk. A zárkák azonban nem omlanak le. Pesznyakevics vizsgálótiszt félrehúzódott. Az okot pedig holnap tudjuk csak meg. a veszélyesebb gyanúsítottakat a parancsnokságra szállították. mind a hatan. hogy letartóztatták az összes elítéltet. Most először fordult elő. A hadműveletet egy nyomozótiszt irányította. és vetkőzni kezdett. a gerendák kiszaladnak alóluk. Azt hisszük. a láger szabóműhelyének vezetője. és egyenként bekísértek a zárkába. Rendelésre is dolgoztak. Pleve. a parancsnokság engedélyével szabadok megrendelésére. csak köztörvényes értelme. féltek a megtorlástól. tudtam a nevét is. a cellától megvonták a meleg ételt. a magánzárkák szétesnek. Leült a padra. PROTÉZISEK Протезы A lágerben régi-régi magánzárkák voltak. Valaki ezt a parancsot adta nekik. Amúgy is. Valami nagyszabású ügyre készülhettek. és leomlik. két mankóját a földre tette. öreg barátom? – kérdezte az ember a köztörvényesek nyelvén. A raktáros felírta megőrzésre átvett holminkat. Fűző – felelte a meztelen ember. Kiderült. és felírt valamit. itt is híven szolgált mind a hét. – Anélkül is ismerlek én téged. Ha két keresztet rajzolt. Az ember nekilátott. Pleve volt a fűzős ember. Ha az ügyeletes börtönőr krétával keresztet rajzolt a cellára. Az első fogoly mankón járt. Valamennyiünket alsóneműre vetkőztettek. A tegezésnek nem volt bántó hangsúlya. akik a magánzárkák előtti szűk folyosón szorongtunk. Fontos hely volt. minden hangos szót meghallott volna a többi rab. Folyt az elvett holmik jegyzékbe vétele. és Pesznyakevics nyomozótiszt odahajolt segíteni. akik a láger részlegvezetői voltak. húsz szabómesterrel. előbb nem. csizmája orrával megbökve a fűzőt. de akik magánzárkába kerültek. Ez a lágerben elkövetett bűnök börtöne volt. fegyveres őröktől körülvéve. hogy kibontsa a fűző pántjait. Így azután mi. a lámpa mellé. zsákokba gyömöszölte. Az acélfűző a padlón hevert. hogy acélfűző van rajta. – Acélprotézis.

milyen ügyesen csinálják – mondta Grisa. a brigádvezetők főnöke meg én. Zsitkov. leadom a szememet. Hát te? – ahogy ott álltam pucéran. Miközben Grisa szemét leltárba vették. és odanyújtotta elém a tenyerén. – Csakugyan műszemed lenne? – kérdeztem csodálkozva. Csattant a zár. Tegyél oda valami jelet – parancsolta Pesznyakevics. – Rossz megfigyelő vagy. én meg. – Hogyne ismertem volna – mondta mereven Pleve. A parancsnok elővett a zsebéből egy darab krétát. és féllábon a saját zárkájához ugrándozott. félkarú – szólalt meg a lágerbörtön parancsnoka –. – Sose vettem észre. – Na de hogy lesz ez aláírva. De meg sikerült is egy jó szemet kifognom. Karavajev meglendítette feje felett a lecsatolt protézist. és betuszkolták a magánzárkába. . amaz meg a szemét. a hangoskodásért megvonjuk tőled a meleg ételt. figyelmesen végigmért. én is odajártam. valahol Kelet-Poroszországban egy lövedék leszakította a lábát. Az őrök kezénél-lábánál fogva megragadták Plevét. Az öreg Panyin lecsatolta a műlábát. Panyin ezredes következett. Az orvos került sorra. hogy a nemesek gyakran kitaníttatták gyermekeiket valamilyen kézművességre. megállás nélkül vihogott. a lóistálló vezetője. – És Grisa ügyesen kihalászta porcelán jobb szemét. szerencsém volt. – Az leadta a karját. – Elmész te a meleg ételeddel. Minden testrész megtalálható lesz a gyűjteményünkben. elmesélte nekem. – Te mit adsz le? Leadod a lelkedet? – Nem – mondtam én. – Vedd csak le magadról a vasat. a lágerbörtön parancsnoka egyre jókedvűbb lett. – Aljas gazemberek vagytok. – A lelkemet nem adom. – Az anyja bordélyházat tartott Minszkben. akin kitört az őrizetbe vétel ideges jókedve. az a lábát. – No nézd csak. Még Véres Miklóslxi alatt. de a fegyveres őrök a vöröskatonára vetették magukat. a mi doktorunk. Az öreg süket volt. és keresztet rajzolt Karavajev cellájára. Az egykori bugyonnista a polgárháborúban elvesztette az egyik karját. ha leadtam a kezem? – Sehogy. A folyosó mélyéről újra előkerült Pesznyakevics négy fegyveres őrrel. Sor. az a fülét. ez a hátát. Add le a karodat. Az ezredesnek a német háborúban. Grisa Sor. Fém művégtagjával verte az ügyeletes asztalát. Nagyszerű asztalos volt. – Idehallgass. leadta a hallócsövét. nézd csak. az asztalosműhely vezetője. – Szóval ez a karját. ez a lábát. Elhallatszott hozzánk cifra káromkodása. és becipelték a cellájába. Karavajev volt a következő. Ketten maradtunk.

Gereben Agnes fordítása .

Gonosz. halvány terpentinillatra ébred. a háziasszony költő férjének kolimai halálévfordulóján. az élő természet halott ágacskáját. Az ágban más. hanem egy vörösfenyőgallyat. ami él. valami új. Ez a gyengéd illat. A szenvedélyes emberi akaratnak engedelmeskedve. fagyok torzította. gyenge. A vörösfenyő komolyabb a virágnál. felhasított szárukat forralt vízbe mártják. és ezt a zöld tavaszi fényt és színt nem fojthatta volna el semmiféle erő a világon. Az ember Távol-Északon tárgyat keres az érzéseinek. a közömbös konzervesüveg erejével feltámasztani. a tűlevélnek ez a vakító zöldje fontos alapja az életnek. valami titokzatos belső erő támasztja fel. csontos északi ágat. hiszen a gallyat vízbe tették. nem verset. de élő alapja. de tisztán érezhető illata volt. a repülőgépek szele fújta. moszkvai vízvezetéki vízbe. az orgona. fizikai és lelki erejét. ezek az ágak. a moszkvai meleg. hiszen az ágat nem lehet pusztán fizikai erővel. olyan vízbe. Akarjuk a csodát. klórozott. Eltelik három nap és három éjjel. amely maga is örömmel fojtana meg mindent. Érti a vörösfenyő is. a vörösfenyő halhatatlan. csomagban gyűrődött. fertőtlenített moszkvai csapvízzel teletöltött konzervesüvegbe teszik. Ez a szelek. Gyenge. klórozott víz. titokzatos erők ébrednek. amely a vörösfenyőben rejtőzött és most napvilágra tör… Gyenge. Ebben a szobában sok a virág. mind. zsenge. a feltámadásnak ez a csodája meg kellett hogy történjen. a gally összeszedi minden erejét. Itt a zelnicemeggy-csokrokat. És vízbe teszik ezt a különös ajándékot. Még a halottra való ilyen emlékezés is segíti az életre keltés. az orgonacsokrokat meleg vízbe teszik. az élénk színű virág. új fenyőtüzek ütköztek ki. száraz. finom illatra. A vörösfenyő él. merev. s a háziasszony különös. nem józanítottak ki a Kolimán töltött évtizedek. amelyeket nem tettek tönkre. a vörösfenyő feltámadását. megtört. nem fényképet. világosbarna. A VÖRÖSFENYŐ FELTÁMASZTÁSA Воскрешение лиственницы Babonásak vagyunk. Felad valamit légipostán: nem könyvet. napfény után forgolódó vörösfenyő hány éve nyújtja az ég felé minden tavasszal fiatal. Jelképeket találunk ki magunknak és ezek a jelképek éltetnek bennünket. A vörösfenyő közelebb élt a Csornaja patakhozlxii. a zelnicemeggy. Ezt érti a háziasszony. halott. A vörösfenyőág kissé felmelegített hideg vízben áll. mint ezek a virágok. zöld gallyait! . Az ág kemény kérgén élénkzöld.

ez egyáltalán nem minden. Igen. de elszáradt. forradalmak. törékeny – kiszállt belőle az élet. A vörösfenyő. A vörösfenyő. amely Ádám és Éva kiűzetéséig ott állt a Paradicsomkertben. olyan fa. Az illat színné változott. Hirosima és koncentrációs táborok. nem nyírfácska! –. lelke állhatatosságára. amely látta Natalja Dolgorukaja halálát. vannak orgona. emlékeztethet keserű életére. hogy emlékeztesse az embereket emberi kötelességükre. amely látta az orosz költő halálát –. Hatszáz. élettelen lett. Kétszáz. szeszélyesen forgandó sorsára. az Ohotszki-tengeren túlra vezető. Vízbe tenni a vörösfenyőágat. a fiú. Hány éve? Száz. veszejtő északi természetre. kerékbetörésére. A feltámadáshoz erő kell és hit. amelyek semmiben sem különböztek a harminchetes év kínjaitól – az embergyűlölő. a koncentrációs táborok fája. és milliószámra látta a halottakat – a Kolima örök fagyába dermedt halhatatlanokat. Hát nem öröktől való orosz történet ez? A moralista Tolsztoj hangzatos szónoklatai és Dosztojevszkij tomboló prédikációi után háborúk következtek. igen. Sem a sorsok. A fenyőág a moszkvai lakásban azért lélegzett. sem az emberi gonoszság. árulták el. mindent feljegyzett a maga szomorú erejével és hitével. feljelentések. Háromszáz év! A vörösfenyő. A vörösfenyő: Kolima fája.és zelnicemeggy-ágak. hogy lásson. A vörösfenyő nem tárgy és nem románctéma. ágacskája a moszkvai asztalon lélegzik. a Kolimán elpusztultakat. hogy ne feledjék a sokmillió holttestet. hogy kiáltson: semmi nem változott Oroszországban. állhatatos illat a halottak hangja volt. ontotta az illatát. mint valami nedvet. akik egymást jelentették fel. a testvér. A gyenge. a parancsnokok durva önkényére. és nem volt köztük határ. annyira hasonló útra. A vörösfenyő nagyon komoly fa. agyonlövések. amikor Seremetyeva elindult kálváriaútjára Berjozovba: a Magadanba. . a tavaszi áradások és a téli hóförgetegek halálos veszedelmére. az apa halálára. hűségére és szilárdságára. Natalja Seremetyeva mindent elmondott. A jó és a rossz megismerésének fája – nem almafa. megszégyenítette az emberi emlékezetet. a vörösfenyő valahol északon él. a besúgásokra. A vörösfenyő ontotta. amelynek ága. felnégyelésére. vannak szívtépő románcok. felidézte az elfeledhetetlent. sem a közöny. kortársa volt Natalja Seremetyeva-Dolgorukajának. Kolimát. amelynek ágacskája most életre támadt a moszkvai asztalon. A fenyőág elsöpörte az idők léptékeit. De ez a fenyőgally a költő lakásában életre támadt egy üveg vízben. már élt. Ezeknek a halottaknak nevében merészkedik a fenyőgally lélegzeni és élni. A dauriai vörösfenyő háromszáz év alatt éri el teljes fejlettségét. testi és erkölcsi kínjaira. Én is vízbe tettem egyet. a férj.

Itt másféle mélységű szavak vannak. sietősek. nem gondolta. lelkük megszabaduljon a súlyos tehertől. a meggyilkoltaknak a halálára. Nem mint a múlt emlékezetét. Az ember és felesége örökbe fogadtak egy kislányt. hogy az élet illata. hogy ne beszéljenek róla. durvák. kizsendül a moszkvai utcában. nem sejtette. feltámadására –. sem az óriási – ökölnyi – ibolyának. a halálra kínzott elítélteknek az emlékezetére. akiket tömegsírokba tettek Magadantól északra. de meg az örök fagy is rejti őket. hideg levegőben: száraz forróság és éjszakák lehűlt hidege. ha mélyebbre szívja ezt az illatot. Rab Zsuzsa fordítása . vértelenek. beszívják illatát. ehhez túlságosan kiszikkadtak. akinek a kórházban meghalt az anyja. Kolima virágai élénk színűek. Moszkvában megérintsék ezt az igénytelen. másik rétege az emberi érzéseknek. hanem azoknak a millióknak. Nem önmagára hívja fel ezzel a figyelmet. rózsaszínű gyöngyvirágnak. hogy ez az enyészet illata. ránézzenek vakító zöld tűleveleire – újjászületésére. halhatatlanságát. Rövid a nyár az élettelen. Nincs illata sem a durván formált. azoknak. kemény gallyat. egy elítélt kislányt. Hogy elküldjék ezt a szívós. Eleinte úgy tűnik. ne emlékezzenek rá. Hogy segítsenek társaiknak. akik életben maradtak Távol-Észak koncentrációs táborai után. s hogy az feltámadva Kolima illatát árasztja. Kolimán csak a hegyi vadrózsa rubinpiros virágai illatoznak. nem tudta. nem illatoznak. erről az ágacskáról nem énekelhet. Nem. hogy Moszkvában életre keltik. De ha jobban odafigyel az ember. Amikor az ember elküldte ezt a kis ágat. Küld az ember légipostával egy kolimai ágat: jelt akar adni magáról. A holtak Kolimán különben sem szaglanak. hajlékony ágacskát Moszkvába. hogy a vörösfenyő bebizonyítja erejét. hanem mint az eleven életet. Kolimán nem énekelnek a madarak. a holtak szaga. hogy románcokat írjanak róla. Hogy ott. nem költhet az ember románcot. a győzelem illata. sem az ösztövér borókának. ráébred. Segíteni akar másoknak. hogy legalább a maguk felfogása szerint vállaljanak valamilyen kötelezettséget. a vörösfenyő nem alkalmas arra. A vörösfenyő hatszáz évig tartó élete gyakorlatilag az ember halhatatlansága. Csak a vörösfenyő idézi az erdőt halvány terpentinillatával. hogy emlékezzenek. sem a sarkövi örökzöld törpenövényzetnek. hogy lerójanak egy személyes adósságot. s mindezzel szembenézve merítsenek bátorságot ahhoz. az északkal való szembeszegülés. érdes.

logikus folytatása volt a téli zenei káprázatnak. amelyet majd mi küldünk. az árokba dobni. káprázat. Ebben a fehér némaságban nem a szél zúgását hallottam. és tüzet rakott a keze ügyébe kerülő egyedüli száraz fából. nem is gondolt arra. a lángok fölé hajolva időről időre bevetette a következő karót. A sofőr menekvése más autókat talán pusztulással fenyegetett – hiszen valamennyi útjelzőt összeszedte. elítélik. irányjelzőnek. amely kicsiny. sokéves álmom füstje. A fehér homály. hogy nemcsak én egyedül hallom ezt a hangot. csak saját testem továbbhurcolására. A sofőr. amely a fagyos levegőben éppen fölöttünk zengett. tíz körömmel. bekecsünket. az útjelző karókból. pedig már csak tizenöt kilométer volt hazáig. meg egy tiszta. éreztük. nyoma vész a téli tajgában. A hidegtől elgémberedve. akár a mozdulatok – márpedig energiát semmi másra nem szabad pocsékolni. szabadok és elítéltek. a segítségre várva. mint a mi visszakapaszkodásunk az életbe. A sofőr várt. A tajga ezüstös lombjait füstgomolyoknak. mi pedig kúsztunk – segítségért. hogy köpeny és bekecs nélkül elpusztulunk. nem akartuk levetni köpenyünket. vártam az eleven mozdonyt. amely már nem tett eleget legfőbb rendeltetésének: hogy forrása legyen a melegnek. akinek elfogyott a benzinje. mely elfedte és betöltötte az eget. a barakkokig. Mindenki hallja. Féltünk. ha otthagyja rakományát. hanem valami égi melódiát. csengő emberi hangot. ezen a téli éjszakai úton. Tudtuk. ha csak megálltunk. egyre nyomorultabban. Az égi hangban több volt. olyasmi. De észrevettem. És most vártam a fehér füstöt. ha nem a bokrok csúcsára tűztük őket. Együtt kúsztunk valamennyien. Éjszaka sosem találjuk meg a ruhánkat. Az emberi hang csak folytatása. éles kövei között. és szaladni. ez volt az álmom: mozdonyfüttyöt hallani. És kúsztunk. hogy a gyilkos hideg hogyan futkos erőtlen testünkön. futni. A sofőr. s megpillantani a vasúti töltés lejtőin szétterülő mozdonyfüstöt. verejtékünkben melegedve. ugyancsak mozdonyfüst volt. annak az egyszerű melegnek. több. széttördelte és bevetette a tűzbe. az élet irányjelzőinek. És mégis mozdonyfüstnek láttam leheletünket az ötvenfokos fagyban. hogy át-vagy felmelegedjen. mégsem mozdulva. és velünk együtt kúszik a hegyi út fagyos. Az égi hang elismételte: . ott maradt. ahogy a lélekmelegítőnek is nyoma veszett a nyáron a bokrok között. jeges kővé dermed a téli éjszakában. a gondolatok olyanok voltak. mint reménység. A MOZDONYFÜST NYOMÁBAN Погоня за паровозным дымом Igen. Kúsztam és kerültem a felesleges gondolatokat. Csak az életét óvta… Ha a sofőr otthagyja a teherautót. Ott maradt. lépdelni. aki mellettem kúszik. amely ha reményt nem is. mint a szurdokot betöltő mozdonyfüst. Féltünk a köpenyeket és a bekecseket az úton hagyni. mászni a nehéz ruhák terhe nélkül. hogy az elhagyott köpeny néhány perc múlva fagyos törpefenyőággá. Elgyötörten kúsztunk. aki a tűz. legalább haragot szül. de éltető lánggal égett. dallamos. A melódia hallucináció volt.

mert éreztem. aki magas pozíciót töltött be a szomszédos körzetben – az ügyészt leváltották és elküldték az isten háta mögé. „Ismertetem a TASZSZ közleményét. mondhatni diplomáciai postával. és persze semmiféle sarkköri jutalék. – A magasságos égben döntenek – mondta gúnyosan a kerületi parancsnok. Rögtön fellebbeztem az ügyésznél. egyre írtam… Berija letartóztatása nem erősített meg reményeimben. És amikor felmelegedtem. Ez igen! És mi van Ligyia Tyimasuk levelével és kitüntetésével?lxiii És mi van Olga Csecsetkina újságírónővel. Elém senki sem jött. hogy Azbukin körzetparancsnok naposa dohánnyal üzérkedik. döntöttem. tíz rubelt kér egy cigarettáért a foglyoktól. Felcsillantak a telep fényei. A körzetparancsnok asztalánál minden nap húsz ember foglalt helyet. megittam a bögréből a kályhában. Ez volt az az ügyész. Azt akartam.” Az orvosokat elengedték. hogy a meleg fény az arcomon futkos – nem az egész arcom fagyott el. Elbocsátásom az államra szinte semmiféle kiadást nem ró. amit borra és . hogy ha felcsillan a remény – ne kösse gúzsba a jog bilincse. a papírok ne késleltessék szabadulásomat. a megtestesült éberséget. még az újságban is írtak róla. Régi elítélt vagyok. Kérem…” Két hét múlva megkaptam a választ: elutasítás. a beosztottaik és főnökeik. meggyújtani és megrakni a vaskályhát. engedjenek el. s minden mást kértem. vallomásaikat a szovjet törvények által tiltott és szigorúan büntetendő kihallgatási módszerekkel csikarták ki. a szobáig. mélyedések. én meg írtam. s a következő postával továbbította. voltak épen maradt foltok. Az ügyész felesége varrógépeket árult tízszeres felárral. sokat próbált elítéltekre nem hatott különösebben. azaz korlátozás nélkül. Azok az események mintegy maguktól történtek. A kúszók elé kijöttek asszonyaik. aki az éberséget és ennek az éberségnek a hősnőjét dicsőítette. hogy a formalitás. Kérem. Valószínűleg hiába leveleztem… De hátha mégsem… A klubban lerángatták Berija arcképét. az egész világnak példát adó éberséget?… Sztálin halála ugyanis ránk. „Tizenhét éve vagyok Kolimán. de a kérvényt átvette. egyenesen az izzó rönkökön fortyogó forró vizet és felegyenesedtem. A dohányt a „szárazföldről” kapja repülőgépen. Senki sem szólt egy szót sem. magamnak kellett elvergődnöm a barakkig. pontok –. A tizenöt orvos… Törvénytelenül vádolták őket. amikor megindultunk. semmi sem utalt titokzatos kapcsolatukra személyes sorsommal. semmiféle szolgálati érdem nem fedezhette. Az ügyész két hét múlva válaszolt. az ágyig.lxiv Már régóta játszott az égi muzsika. minden indoklás nélkül. a magas főnökség számára engedélyezett mennyiségben. semmiben sem vétkesek. mindenki maga igyekezett megemészteni a hírt. Az ügyész bevett módszerrel próbált védekezni – bejelentést tett. megértést. Másnap beadtam a kérvényt: bocsássanak el. szolgálatomért nem illetnek meg pótlékok. Nem Berijáról kell nekem gondolkodnom.

magyarázatban. Tavasszal elmehetsz. – Tessék. hogy személyes ügyben forduljak önhöz. A körzetparancsnok gyengéd családfő volt. a legközelebbi kórháztól. Kondakov az asztalnál ült kigombolt kabátban. Megírtam a második kérvényt: „Elutasították elbocsátási kérelmemet. engedélyben ölt testet. maga Kondakov mérnök- ezredes. Elváltunk. . Az idő örvényébe? Két hét múlva megkaptam az elutasítást. és azt a választ kaptam. Engedje meg. Indoklás nélkül. és a gallértól vörösre dörzsölt vastag fehér nyakát simogatta. Kiadásait a dohányeladásból pótolta: tíz rubel egy sodrásnyi mahorka. – A körzet felcsere vagyok.gyümölcsre kellett költenie. mintha útlevelet kértem volna. és elrohadtak. Augusztusból szeptember lett. De engem nem érdekeltek sem a varsák. S bár számtalan könnyes levelet írtam főnökömnek. – Magam jövök el érted. aki meghiúsítani igyekezett a meggazdagodásnak ezt a módját. bekerültek az örvénybe. s a főnökséggel szembeni gyűlölettől és a főnökséggel vívott harctól feltüzelve azonnal válaszolt a levelekre. senkivel sem érintkezem. És a véletlen segítségemre sietett. Féltem. A körzeti parancsnok házában éjszakázott. megbüdösödtek. rögtön leváltották. A „kormánykerék” minden egyes fordulata megszámlálhatatlan utasításban. Capkótól semmiféle választ nem kaptam. – Ha úton vagyok. amikor megérkezett az új lágerparancsnokkal. az egészségügyi részleg vezetőjének. elutazni. Csak erre a télre maradj még itt. Háromszáz kilométerre volt az én körzetem a központtól. nyolc egy gyufásdoboznyi. És Capko. Hatszáz rubel öt deka dohányért. ezért sietősen bekopogtam hozzá. mindent. hatvan egy pakli. melyek a felszínre dobták a halakat. és így tovább a csillagos égig. és áthelyezték hozzánk. sem a robbantások. ahogy a lágerzsargon mondja. két gyermek atyja. Capko doktornak. fennakadtak a halgátakon. Már csak a véletlen szerencsében bíztam. fűt-fát ígért. az isten háta mögé. amelynek megtagadását nem kell indokolni. kérvényeim. Ha végleg nem távozhatok. Az ügyészt. Rájöttem. hogy jogomban áll távozni. és a púpos meg a szibériai lazac fehér hasa ott himbálódzott a sebes hullámokon. – Nem. hogy csak a személyes találkozás segíthet. Körzetünket meglátogatta az útfelügyelőség vezetője. A „felsőbb erők” harca új szakaszba érkezett. Magadan terület ügyészének. hogy Kondakov korán lefekszik. Most mellékelve önnek az ügyész nyilatkozatát…” Két hét múlva megkaptam az elutasítást. Befejeződött a halak visszarajzása a patakokból. Szinte kitapinthatóvá váltak az összefüggések. még az elbocsátást is megígérte. a maga körzetéből akkor is elmegyek. Indoklás nélkül. Írtam a területi ügyésznek. Az ügyész ügyelt a törvény betartására.

akit felfedeztem. mihelyt visszamegyek a központba. kötelességünk volt az átirányítás. Végtére is mérnök volt. Figyelik. Ezt diktálta a szabályzat. Mondja el. éveken át képesek figyelni. fagyoskodtunk. A körzetparancsnoktól könyörögtem ki… Válasz nincs. – A parancsnok nélkül nem adhatok engedélyt a távozásra. saját költségemre. fehérneműm. harminc kilométerenként melegedtünk. hogyan vergődik a hal a lyukas varsában. s a főnök tudott erről. mint a gőzmozdony füstje. takaróm lapult. A lopások elkerülése végett. párnám. és nem bíbelődött tovább a gimnasztyorka gallérjával. Ilyesmire korábban is volt példa. Capko mindent értett. nagyon kellett sietni. – A központba kell küldenem egy súlyos beteget – jelentettem a főnökömnek. miről van szó. Egy hétre bezárjuk a rendelőt. és még csak kísérletet sem tesznek. – A főnök megnyugodott. ahol a könyveim. csak hogy kimeneküljön a csapdából. de mégis csak diplomás. ahogy mondja. ígérem. Tessék. Beköszöntött a kolimai tél. olvassa el. Lepecsételtetem a szekrényt. Tíz nap múlva. És Kondakov apró noteszába felírta a nevemet. olcsó öltönyöm. Tíz nap múlva felhívtak a központból – a barátaim telefonáltak. – Megírtam önnek egy kérvényt. . a tüneteit könnyen össze lehet téveszteni a diftériával. Capko doktor volt. Vagy inkább kíváncsiskodó nézők voltak. Az utunkba akadó járműveken utaztunk. akik órákon. nézők. Voltak csomagjaim. ha voltak ott egyáltalán barátaim. Jogunk. hanem a csomagokat. – Üljön le. – Maga? – Igen. a törvény. az egészségügyi részleg vezetője. – És ki kíséri el? – Én. a lelkiismeretünk. noha csak műszaki végzettsége volt. ha lesz ideje. mi több. nem színészek. Csak figyelik a vad és az ember harcát. Kérem. Sietni kellett. – Súlyos beteget hoztam – jelentettem. magam készítette furnérládáim. és a harmadik napon már pirkadatkor ott voltunk a sárgásfehér kolimai ködben a központban. hogy meglazítsák a csapdát és eleresszék a rókát. ebben a borítékban mindent megtalál. A jég bevonta a patakokat. s csak néhány zubogóban szaladt a víz gomolyogva. de Capko nem a beteget nézte. – Jól teszi. Leültem és elmondtam. a vitaminhiánytól súlyos gyomorfekélye volt. – Magam is így gondoltam – feleltem hűvösen és nyugodtan. rögtön elbocsátom. – Leltárt veszek fel. – Ha minden így igaz. Távirat a körzetből a központba. hogyan rágja le saját lábát a róka. Az első ember. Kondakov zavarba jött. A betegnek az éhezéstől.

„Miféle ember ez a Novikov?” Frontorvos? Rátaláltam Novikovra. A helyedre Novikov felcsert nevezem ki. Találkozni fogok a családommal. Mehetsz. Rájöttem. túlontúl katona. hogy Kolima közel sem az volt számára. Ő is. hogy meséljen. – Ha így. hogy feladja társát. Az én rendelőmben minden rendben. és máris kint voltunk a mocskos folyosón. amit akartál. Én itt vagyok tizenhét éve. hát így – szólt elégedetten Capko. parancsnok elvtárs! – Capko vigyázzba vágta magát a lágerparancsnok előtt. Itt a leltár. Most elbocsátanak. aztán eljössz hozzám és elszámolunk. hogy tavaszig. Az első tanácsadó rohan a parancsnokságra. Capko már régen elment. bizonytalan válaszaiból arra következtettem. Egy Kolima által letaglózott ember. – Hát jó. amit a nagy kereset reményében elképzelt. Már javában tombolt a tél. Nem mentem Capkóhoz jelenteni. – Elérted. minden papírt. ne tartóztassuk… – Igenis. – Te a frontról jöttél. Az elítéltnek és az egykori rabnak nincsenek barátai. – Te is tudod. – Figyelj – mondtam neki. én meg csak ott ültem a folyosó padlóján és szívtam egyik cigarettát a másik után. Jött Capko. a következő hajójáratig minden elbocsátást fel kell függeszteni. Mindent megtettem. A könyvelő átvizsgálta az irataimat. Megint leültem a folyosó padlójára. hogy a lágerparancsnokkal folytatott beszélgetés porhintés volt. nem tanácskozta meg senkivel. Magánya. Egyenest a könyvelésre siettem. akárcsak én. Tétova hangjából. Vissza a szárazföldre. Írd alá az átvételi jegyzőkönyvet… Novikov aláírta. – Nem. Csak egy bökkenő van. Visszamentek az állomáshelyedre. bizonytalan tekintete arról tanúskodott. és szívtam a cigarettát. . józansága. Nem most bújtál ki a tojásból. Mindent lepecsételtettem. Kondakov mérnök-ezredeshez képest ez egy kis parancsnok volt. Repülővel megyek. – Vissza háromszáz kilométert? Aztán újra ide? De hát ez az út egy hónapba is beletelik! Ha nem többe… – Többet nem tehetek érted. mindent átadsz neki. – Engem nem érdekel a hajó. – Jó – mondta. Tegnap távirat jött Maga danból. a frontról jött. Két büntetést letöltöttem. hogy a jegyzőkönyv rendben. – A parancs az parancs. Ha menni akar. hogy éberségét bizonyítsa. összecsapta bokáját. – Leszámolhatsz. Novikov túlontúl újonc volt. a háborúból. amerre a szemed lát. előre kitervelt színjáték. hogy megint új utasítások. Kolimán senkivel sem szabad tanácskozni. új „értelmezések” léptek életbe… – Nem akarsz itt maradni még ezen a télen? – Október vége volt. Elmentünk a parancsnokhoz. minden igazolást.

– De én – éreztem. És kerestem egy arrafelé tartó járművet. A könyvelő is helyeselt. de hát engem már egy hónapja elbocsátottak. még nem mentem el. ettem. Egy hónapja. Eladtam a takarómat és párnámat (minek a repülőre?). a halak. így van – helyeselt a hadnagy. hogy Gazdámtól. sütöttem. – Jó – mondta a könyvelő. hogy semmiféle kedvezményre nem számíthatok. Elevenen megnyúz. Saját kezűleg. Még valamit át kellett gondolni. hogy az ojmjakoni repülőtérig utazhassak. és ferde pillantást vetett rám. Befizettem a pénztárba a pénzt. eladtam orvosi könyveimet Capkónak hivatalos áron – ő majd tízszeres áron adja tovább. de kijelentette: – Megvárjuk Kondakovot. a Dalsztrojtól követeljem a jegyet. a játékban. Én már el vagyok bocsátva. Moszkvába a repülő. minden idegszálam lendületben volt. az engedélyt. főztem. Kétszáz rubel kétszáz kilométerért. – Menjünk a könyvelőhöz. És lám. De ez most nem érdekelt. – Még nem mentél el? – Nem. Elvesztettem a talizmánomat. Minden porcikám. – Csak – és a könyvelő csettintett az ujjaival – a saját pénzeden kell utaznod.és három szabad. Elmentem Kondakov mérnök-ezredes titkárához – a parancsnok most is távol volt. Hamarosan akadt. Ilyen hátbadöfésekhez hozzászoktam. A 65-ös számú rendelet értelmében. amelyet velem folytat.és vonatjegy három és félezer rubelba került. A nyulak. Az utasítást maga Kondakov írta alá. le kellett volna pakolni az egész rakományt. s nekem a tizennégy fogoly. hogy megtaláljam a kést. és közben nyilván kiesett a zsebemből. illetve nem is szabad. Döntsön ő. amit sok- sok éve magamnál hordtam. sütöttem. ha nem teszel eleget az utasításnak. és alig tudom kipréselni a szavakat –. Rabkönyvembe a szolgálati pótlékok nélkül három év alatt hatezer rubelt jegyeztek be. Valami hibának kell lennie a sors hideg számításában. . nem javaslom. De a könyvelő hangjából kiéreztem. megkaptam egy háromezres csekket. Rám nem vonatkozhat a tegnapi távirat. ettem – segítettek ezt a hatalmas összeget összegyűjteni. Ahhoz. azt a magam fabrikálta kést. Más bántott. készen állt a harcra. – Kaptak tegnap táviratot az elbocsátások felfüggesztéséről ? – Kaptunk. amelyeket kifogtam. meg is van a hiba. De most már nem történhet semmi rossz. amelyeket elkaptam. hanem szerződéses évért jogom volt. Liszteszsákokon aludtam. az iratokat. hogy kiszárad a torkom. – Hát – szólt a hadnagy –. főztem. Én úton vagyok… – Igen. Senki nem vonhatja kétségbe. – Hát igyekezz… Nem voltam nagyon kiábrándult.

Te pedig. a motorzúgást. őrnagy elvtárs. – Figyelj csak – szólt a teherautó vezetője –. és mohón figyelték az eget. Szóval itt kell ülnöm tavaszig. Tizennégy fős listák. Igaz. . de már nem kapitány. Hol vannak a csomagjaid? – Itt. néhány sor után a kályha közelébe juthatok. Segíts elutazni. mint téged. igaz?… Traktor nélkül… – Adok. kiesett az útra. Az ojmjakoni reptérről nem indultak a gépek. adok – mondta Szuprun mosolyogva. – Nagyszerű. – Nem igaz. Elköszöntem Veltmantól és az építésvezetőtől. megkerestem az építésvezetőt. Kora reggel megérkeztünk Ojmjakonba. hogy itt hidegebb volt. Nemrég kapta meg az új rangjelzéseket. hanem őrnagy. Egy idő múlva a földön fekvők felpattantak. Emlékbe. – Elmegy a barátunk. – Mikor indult utoljára repülő? – Egy hete. Ügyes jószág. – Csak erősítésnek jöttem vele. Ahogy kinyitottam a kocsiszekrényt. de majd később. – Legyen a tied. – Holnap bemegyünk Veltmanhoz. Reggel az építésvezetővel bementünk Veltman irodájába. elegyengetni a repteret. Kár volt odaadni a sofőrnek a talizmánt. építésvezető. Nekem már többé nem kell talizmán. építésvezető. – Visszamégy a szárazföldre? – Igen. Bementem a lágerbe. naponta névsorolvasás. A kezeken és lábakon átbukdácsolva találtam egy szabad helyet az ablaknál. tíz járatra való utas összegyűlt ősz óta. De korai volt az öröm. ahol egy évvel ezelőtt dolgoztam. a kedves postahivatalhoz. – Teherszállító. holnapra adsz egy traktort. ahol oly sok levelet feladtam és átvettem. Tomtorba. – De én… – Csönd! Tedd. nem vesztettél el valamit? – A késemet elvesztettem a liszteszsákok között. – Itt van. Menj a szállodába és várj. – Jó. néhány repülőgép. ahol egy évvel ezelőtt felcserként dolgoztam. – Repülő. – És a kis furnérládára mutattam. – És miért nem egyedül jött? Engem legalább annyira ismer. utasszállító. és bementem a szálloda folyosójára. amit mondtam. – Még mindig Veltman kapitány a repülőtér parancsnoka? – Igen. Tranzitélet. Lemásztam a repülőtér szállodája előtt.

Veltman. hogy bármire is gondoljak. – Jelen… – Az én nevemet miért törölték? – dühöngött a tizennegyedik. gyorsan vegye meg a jegyet. majd elkiáltotta az én nevemet. gyorsan! – mondta a pénztáros. – Szemjonov. Mire számíthat? Veltmannak esetleg nem tetszik a fizimiskája. és bement a vezetőfülkébe. Érthető? Ha reklamálni akar. és nem volt erőm. – Itt vagyok. fagyott ujjaim közt szorongatva a zúzmarás jegyet. Volt már ilyesmire példa. de törlik az összes listáról. nem leszek nagylelkű. – Galickij. – A pilótátok már megebédelt. kezében a tizennégy ember névsorával. Az előbb. – Gyorsan a pénztárhoz! Úgy döntöttem. minden holmimat leejtettem a földre. megyek. kalapált hét egész órán át. repülőszomszédommal. A folyosón megjelent a repülőtéri ügyeletes kokárdás fülessapkában. Szinte lélegzet-visszafojtva hallgattam ezt a földöntúli szózatot. még a vihar előtt el kell repülnötök Jakutszkba. és bebújtatott a kis ajtón. miként lehet a legolcsóbban eljutni Moszkvába. Utolsóként rohantam a pénztárhoz. Szaladtam furnérládikámmal a géphez. Majd elmegy a következő géppel. – Akit szólítok. menjen be Veltman irodájába. nem utasítom el a lehetőséget. De a tizennegyedik nem kért magyarázatot. Zihálva rohantam. – Miért tőlem kérdi? A repülőtér parancsnoka törölte. míg a gép egyszer csak Jakutszk földjén leszállt. Ki kellett számolni. – A kokárdás ügyeletes hosszasan vizsgálgatta a listát. – Három hónapja várok a soromra. A repülőtéri ügyeletes ellenőrizte a jegyemet. A beszállás már rég befejeződött. – Szaladj. elrepülök. – Levegőt! Elvergődtem a helyemig. bármit felfogjak. hogy a kolimai . A pilóta megebédel. saját kezűleg. Rossz időt jeleztek. A pilóta aztán behúzta ezt az ajtót. Tizenhét év Kolima áll mögöttem. amelyet a jó néhány hónap alatt mindenki kívülről megtanult. Kalapált a szívem. s szedtem össze a pénzt. A parancsnok majd… Tőle magyarázatot kap. tudtam. S akkor nemcsak a következő gépre nem szállhat fel. és indulunk. s bár az én úti okmányaim Dzsambulig szóltak. A jakutszki repülőtéren összeölelkezve aludtam új ismerősömmel. A pilóta a beszálláshoz az étterem ajtajához kormányozta a gépet. – És kit írtak be? – Nehéz kiolvasni. – Jelen. s ahogy előrángattam az irataimat. a székig.

törvények aligha érvényesek a Nagy Földön. Az indulásig maradt néhány órám. nem a Nagy Föld. kezdhetek új életet. nézegettem a befagyott Lénát. onnan pedig vonattal Moszkvába. Hiányzott belőle a mozdonyfüst. a néma. Még lesz időm ezen töprengeni. Nem. Vagy mehetek még Novoszibirszkbe is repülővel. Csak öt éjszaka. földszintes. Amelyik gép hamarabb indul… Irkutszkba váltottam jegyet. Osztovits Ágnes fordítása . s e néhány óra alatt bebarangoltam Jakutszkot. Addig is a legolcsóbb Irkutszkba repülni. Nyilván nem csak Dzsambulban vállalhatok munkát. nagy falura emlékeztető várost. s onnan ugyancsak vonaton Moszkvába. Jakutszk nem város volt.

hogy elfeledje. Kimondhatatlan boldogság volt sorban állni. büdös. nyüzsgő emberek. . Rádöbbentem. Vettem egy borotvapamacsot meg egy zsebkést. s nagyszerűen kitanultam. A VONAT Поезд Az irkutszki pályaudvaron a vakítóan világító lámpa alá feküdtem. hogy lehet így aludni. De kézbe venni a könyvet. géppisztolyos járőr. Ezek a csodálatos holmik mesésen olcsók voltak. kifordítottam a kapcám. csakhogy korábban is sokezerszer szemembe világított a fény. óvatosan átlépdelve a lábakon. hiszen ötvenegyes volt a méretem. hogy ujjaim kiszabaduljanak. Északon mindezt magunk készítettük. odanyújtani a blokkot. Irkutszkban voltak nagy házak. A lámpa fénye egyenesen a szemembe világított. Már rég nem féltem semmitől. meglazítottam lábamon a nemezcsizmát. álldogálni a pult előtt olyan volt. Az eladónő rosszallóan csóválta a fejét. a zsebkést is. mint egy jó húsos céklaleves… Mint egy pohár forrásvíz. Megijedtem. Nem mintha féltem volna. kiárad. amelyet két éve varrtak nekem a műhelyben. Méret? Elfelejtettem a méretet. Nem. Megijedtem az ember rettenetes erejétől. s ami még biztatóbb: vörös karszalagos. tizennyolc éve nem viseltem ilyet. csak a szélvihar motozott benne. fizetni. mozgó szerelvények. amelyet aztán nem hordtam. Vásároltam a boltban egy pár kötött fehérneműt. ezért aztán a homokos holtmeder üresen maradt. hogy visszatér. kivert a hideg veríték. rongyos testek között. hogy ellopják a pénzemet. A mocskos. könyvet Moszkváig nem veszek. feledni vágyásától és feledni tudásától. végtére is az övembe volt bevarrva az összes pénzem. És micsoda éveket! És ahogy erre rájöttem. le is győztem önmagamat. Tizennyolc év után ez volt az első igazi város. A rendőr nem tudott volna elbánni a csőcselékkel. de ezt már csak Moszkvában derítettem ki. piac a pályaudvar mellett – mintha csak sokéves álmomat látnám. rendőr. boltok. ezt nyilván már az én érkezésem előtt is tudták. hogy kész vagyok mindent elfelejteni. pályaudvar. és elindultam a városba. a pamacsot is. Itt. Felemeltem a hivatalos iratokon félkabátnak nevezett köpeny gallérját. Az eladónők sötétkék formaruhában voltak. de pénzzel mégis jobb létezni. rendőr járkált. Becsomagolta a fehérneműt. És ekkor fel kellett ébrednem. nyolcszázötven rubelért az összes kötetet. Az antikvár részlegen Szolovjov orosz történelmét árulták. mint pénz nélkül. Jakutszk nagy falu volt. Ekkor megnyugodtam és elaludtam. és elaludtam. Tudtam. A Léna nagy ívben elkerülte a várost. hóval megmosakodtam – a fekete cseppek szertespricceltek –. A huzat nem zavart. Felébredtem. Ötvenötös? Tessék. két szárnyát szorosan összefogtam. amit látott. s most végre rendeltetésszerűen szolgálhat. Minden rendben volt: vonatfütty. de a helybéliek féltek. A legnagyobb. Abba a vászonövbe. hogy nem engedem meg emlékezetemnek. kiiktatni húsz évet tulajdon életemből. Betértem a könyvesboltba.

– Te? – És a hosszú körmű ujj félkört irt le. hogy nem kell több éjszakát a pályaudvaron töltenem. semmiféle menedék. – Na. Dicsérték. A homályból azonnal előtűnt egy alacsony férfi. mocskos kezét. Kolimáról. Ez az a két pillér. járőr vagy rendőr nem mutatkozott. megmozdul. talpnyaló és gyűlölködő volt. „Beszélni akarnak veled” – mondta egy lélekmelegítős szöszke kisfiú. A mi világunkban ez nem volt szokás. a mocskos pad minden négyzetcentiméterét – hátha valaki föláll. kivel van dolgom. Az embertömeg elzárt minden utat. „Ki vagy?” – előrenyújtotta hosszú körmű. Kolimán dolgozott – mondta az ismeretlen. Rájöttem. szürke arc volt. és ahogy meggémberedett kezemmel a viharvert korlátba kapaszkodva beszippantottam a benzinszagot. de ezt az embert sohasem láttam. Tegnap Jakutszkban még együtt jártuk a várost. melyen a fegyencvilág nyugszik. elmegy. Véget nem érő sorállás a pénztár előtt. amikor a család és a szerelem még nem született meg. és elfoglalta a cementpadló. – Igen. Gyáva és pimasz. majd előjönnek időben – késekkel. A reggelt a kialudni nem akaró homályos lámpák súlyos fénye ölte meg. Elmentem a hídig és lenéztem a mélybe. – Még megtanácskozzuk. jól ismertem az ilyet. Megszorítottam a zsebemben újonnan vásárolt késemet és hallgattam. karókkal… Előttem most csak egyetlen sápadt. És elszorult a szívem. mindegy. zöld vizébe. a tovafutó Angara áttetsző. – Felcser? Lódoktor? Szóval a fivéreim vérét szívtad. szögekkel. Irkutszk volt az én Vologdám. A hosszú körmű ujj eltűnt. Csak a véletlen szerencsében bízhattam. A sötétben ott lapultak még más pofák is. – Azt mondják. és a sötétség felé rángatott. menj! – mondta bosszúsan a tolvaj. A sötétség megritkult. rájöttem. együtt vettük meg a repülőjegyet. A csapódó ajtókon benézett a fénylőn hideg irkutszki nap. Segített a mieinknek. Ez a gyermekkor és a kora ifjúság. És segítségemre jött a véletlen. Beszédem van veled. tiszta. Már a pillantásából láttam. Felelni kellett. a vak véletlenben. jegy kell . Türelem és véletlen szerencse – ez mentett meg és ment is meg minket. valaki hátba vágott. ember. és alaposan szemügyre vett. amikor a haza megszületik. kik. s a város téli porát. Jó arcmemóriám van. s elnéztem a fürge gyalogosokat. a csapott borotvált állra mintegy utólag odaillesztett apró ajkakkal. hogy ízig-vérig városi ember vagyok.lxv Ahogy a pályaudvarhoz közeledtem. együtt álltunk sorba mind a négyen – senkinek sem jutott eszébe a másikra bízni a pénzt. hogy az ember számára az a legdrágább és legfontosabb idő. – Hol dolgoztál? – Felcser voltam. Boldog voltam. az én Moszkvám. – Kolimáról jöttél? – Igen. duzzadt szemhéjjal. Este indult a vonat Moszkvába. És lelkem minden melegségével üdvözöltem Irkutszkot. „Ismerem ezt az alakot” – bújt elő egy számomra teljesen ismeretlen férfi. Irkutszkban elváltak útjaink.

nem volt felesleges holmim. hogy pénzt szerezzek a moszkvai útra. rettenetes harc a kocsi ajtajánál. csak a kis furnérláda. ahol majd eltűnnek – most rögtön eltűnnek. hogy ez a vonat elvisz majd Moszkvába. És elfagyott. Orrfacsaró bűz lett a báránybundáktól. De én semmit sem értettem. a rendes vonatra majd holnap vagy holnapután lehet helyjegyet váltani. hogy minden élét érzékeljem. a verítéktől. de már folyt a beszállás. kijutottam a szabadba. a mozgás letéteményese: a mozdony. melyekben vasutasok és vasúti alkalmazottak laktak. Még hogy kalauzok… Mindenki maga kereste meg a helyét. nagyot csuklott. De ki kéri a kolimai iratokat ebben az emberáradatban. ahogy egész életem tovatűnt eddig a pillanatig. Lerángattam a hadnagyot és megmutattam neki a jegyem. Sokkal inkább a munkásszállásokra emlékeztetett. Nem hittem. Távol-Északról jöttem. részeg hadnagy foglalta el. ott is csomagokat adogattak a fejek fölött. érdes. Ma. hogy kezemben a kemény kartonjegy. csak a kis furnérláda. az ablak kilökött egy kemény tárgyat. hogy ez ma egy vegyes szerelvény. A gurítódombon ott állt egy játékvonat. Mintha két órával hamarabb fejeződött volna be a munka. s az ajtó útjukat állja. Az utat nem fizették. Moszkvába. elterült a padlón és elaludt. csak a holnap és ma szavakat. s most mindenki szalad a barakkba. Az én középső polcra szóló helyem már foglalt volt. hogy az én vonatomról hiányzik a legfontosabb. érzéketlen kezemmel erősen szorítva a jegyet. korábbi helyem a lámpa alatt természetesen foglalt volt – és elindultam a város felől a vonathoz. itt is. De a csoda nem ért véget. Rájöttem. A vagonban mind több ember lett. táborozott le. a meleg kályhához. kemény tárgyat. Irdatlan bálák és kosarak emelkedtek a fejek fölé és tűntek el a magasban. ott is nagy volt a nyüzsgés. Az én vonatom csöppet sem különbözött ezektől a munkásszállássá alakított szerelvényektől. ahol a kiaggatott fagyos fehérneműt korbácsolta a szél. a karboltól. egy görcsösen csukló. Kifújtam magam a pályaudvar egyik szögletében. ebben a nyüzsgő forgatagban? Végre sorra kerültem az ablaknál. egy darabka boldogságot – egy Moszkvába szóló jegyet. ideges mozdulatokkal előszedem a pénzt. s ott majd meglátjuk… Nem Dzsambulba. a mocsoktól. az élet.Moszkvába. A pénztárosnő valami olyasmit kiabált. A lényeg. „Az enyém is oda szól” – mondta békülékenyen a hadnagy. Itt is. Harc. Repülőgép hozott. ahogy a papírjaimban engedélyezték. benyújtom a ropogós bankókat a pénztárba. mint egy hamarosan Moszkvába induló szerelvényre. egy kicsiny. Már elkezdődött a beszállás. . hihetetlenül kicsi. kivergődtem. mintha csak néhány mocskos kartondobozt állítottak volna fel a több száz másik mellé. nem volt felesleges holmim. ma. melyet hiába próbáltam eladni Adigalahában. de ez lényegtelen. És persze a tömegszállásoknak sem volt mozdonyuk.

– Tranzitláger – mondogattam magamban a középső és felső polc közötti szűk térben feszengve. – Az más. mások fedetlenül. „Ez meg itt én vagyok” – bökött végül mindig a kép közepére. átkozódva takarítani kezdte a fekhelyét. az élet. odafordult hozzám: – Moszkvában át kell szállnom. Még csak nem is gondoltam rá. Szomszédomnak hihetetlen mennyiségű fonott kosara volt. akinek megmutatta ezeket a fényképeket. udvariasan és együttérzően bólogatott. némelyik vászonnal fedve. amikor a többi utas éppen mással volt elfoglalva. Valamelyik váltónál. és fentről elém tűnt a hadnagy. még Irkutszkban megrándult a vagon. az meg barátságosan integetett nekik. hogy az ilyeneket várják Moszkvában. Oda-odakiáltottak a szomszédomnak. Taskentba megy a rokonaihoz – magyarázta. vörös képpel. Aztán megrázkódtak. ki halt meg a háborúban. ki tanul mérnöknek. Illetve rengeteg fotó. A vagon mélyéről időnként falusi asszonyok tűntek elő kendőbe. Közös életünk harmadik napján ebben a zötykölődő vagonban szomszédom. erősen markolva felső fekhelye szélét. nem köpeny. Elhányta magát. Egy koszlott öltönyön és néhány apróságon kívül semmi különös nem volt benne. Szomszédom egy halom képet kihúzott és részletesen elmagyarázta. meglódultak a vagonok. Már elfelejtettem. Moszkvából meg sárcipőt… . A szomszéd készségesen felnyitotta a keze ügyébe eső kosarat és megmutatta. Nem hallottam meg a mozdonyfüttyöt. s nekem mintegy félálomban a barakk úszik el a szemem előtt. a Nagy Föld jelképe lett. – De hát mit viszel? – Mit? Napraforgómagot. Szomszédom levetette a bundáját. Belekapaszkodott valamibe. egy részük még dagerrotípia. amit meg akartam és meg is kellett volna hallanom. felhúzódzkodott és eltűnt… A zűrzavarban. Mindenki. Nem hallottam a mozdonyfüttyöt. ebben az üvöltöző lágervagonban nem hallottam meg a legfontosabbat. hanem prémgalléros moszkvai télikabát. amiről tizenhét éven át álmodoztam. Erőnek erejével kellett sulykolni magamba: Moszkvába megyek. nem bekecs volt. noha semmiféle magyarázatra nem tartottam igényt. megadóan. ki kapott kitüntetést. noha semmit sem mondtam magamról. Segítesz kijuttatni az egyik kosarat a mérlegek mellett? – Engem várnak Moszkvában. és a mi vagonunk. aki világos és tagadhatatlanul helyes képet formált rólam. amíg helyért csatároztam a vagonban. A hadnagy nem bírt magával. Lentről felmászott mellettem a hadnagy kigombolt gallérral. s egyenesen az én helyemre meg a szomszédoméra zúdult az okádék. bundába bugyolálva. ami számomra a kontinens. és káromkodva. családi és csoportkép hatalmas papírkeretekben. ki kicsoda. s ugyanilyen kosarakat egyensúlyoztak a vállukon. – A sógornőm. a mi tranzitlágerünk elindult. gyűrött.

talán nem is igazi prostituált. A kalauznő ügyesen elkapta. Kolimán legfeljebb újabb büntetést sóznak rá. hogy még nagyobb szörnyűség történt. Mindennapos kolimai történet. mire a nő behúzódott a kalauz fülkéjébe. Talált valakit. visszatér a szárazföldre. hiszen a kicsi bölcsődében vagy óvodában volt. újabb gyötrelmek. mondott valamit. Hogy miért nem jött velük az anya? Meglehet. amely tele volt teljesen felesleges takarókkal és lepedőkkel. kimázolt. Semmit sem tudtam biztosan. csak Kolima tette azzá… Ez a nő nem messze ült tőlem egy alsó padon. aztán valamelyik állomáson lemászott és egy üveg vörösborral tért vissza. hogy kirángatja a gyermeket és talán saját magát is Kolima szoros öleléséből. s nem tudja. mindketten próbáltuk kitalálni a foglalkozását. aki fölöttébb kedves fiatalembernek bizonyult. elbeszélgetett vele. az apa mégis eljött a fiával. lélekmelegítőben. Kiitta a bort. Részeg barátai rakták fel a vonatra. most. harmadik polcra egy kolimai prostituált fészkelte be magát. a hovatartozását. s az imbolygó. valami rossz történik – a boldogság nem lehet végtelen. és vitte a maga kuckójába. de nem rúzzsal festett ajkára. Megismerkedtem a történetükkel. beszeretett a szabad kolimai életbe – itt már szabad. Mint kiderült. Ha új utas lépett a vagonba. mi vár rá. a gyerek iránti szeretet. ez is afféle kolimai történet. Nyilván újabb büntetés. „Ötven rubel” – jelentette ki a már kijózanodott hadnagy. fekete munkásujjakkal. Akkoriban nejlonról. szilárdan eltökélve. az életkorát. maszatos. Elkapta a két év körüli fiúcskát. Véleményt cseréltünk. Néhány pillanat múlva felbukkant magabiztos és határozott fiatal apja. Féltem. de nem kell állandó rettegésben élnie. ha visszatér a Nagy Földre. Ezt a festett szájú. műszálakról még nem hallottunk. sápadt arcán sömörfoltok. a kolimai szerelem? Nem elég ok ez? De lehet. hogy tulajdonosa legfeljebb ápolónő. a leopárdbundáról – ordító utánzat volt – azt a következtetést vontuk le. Egyszer csak odament hozzá valaki. esetleg felcser. és nem is akartam kideríteni. és visszatért a válasszal. ágrólszakadt. aztán ő odaült az utashoz. Az anyát a sűrűn emlegetett ötvennyolcas törvénycikk alapján ítélték el. a tisztesség. Az apa nem sokat láthatta eddig. Szemben a középső szinten egy bundás férfi feküdt holtrészegen. Volt mit ennem. hogy a vonat egyszer csak itthagy. Kicsi. Napokig utazott így. Egyetlen állomáson sem szálltam le. de semmi esetre sem orvos. A pokróc-mellvéd mögött a legfelső. Egy orvos nem visel műszőrmét. Az apa. és már dobta is a palackot a padlóra. Elég a jó szándék. Érdekes játékba fogtunk. súlyos. jól sejtettük a hölgy foglalkozását. sapka. minek másodrendű állampolgárként hazatérni… Vagy talán elvirágzott az ifjúság? Vagy elmúlt a szerelem. a jegyét a kalauznőre bízták. de lakkozatlan körmű hölgyet egészségügyi dolgozónak gondoltuk. A vagon mélyéről időről időre előtűnt egy görbe lábú. A gyermek anyja maradni akar. halovány fény időnként ráesett végtelenül elgyötört arcára. és boldog mosollyal visszavitte a helyére. kesztyű nélkül. hogy letöltötte büntetését. kék szemű fiúcska. . mint a szárazföldön.

Megáll a szerelvény. s később is csak azért kelt fel. Ez a kétéves gyerek nem ismeri azt a szót. Aztán mégiscsak összeakadt a tekintetünk. aki megtévesztés céljából idegen fényképeket hurcol. egy iszákos fiatal hadnagy torkából rám zúduló okádék. Egyszer csak a vagonban feltűnt a pályaudvari „megmentőm”. nem is akar megismerni. A vonat fékezett. Az apa boldogsága. nem ismert meg. aki most is elém jött. A mi vagonunkban ez a két ember biztosan boldog. papa! – ennyi volt az első öröm. hogy mama. Ismerősöm csak üldögélt. Ő meg a barnabőrű lakatos játszanak a részegek. hiszen a dolog nem fajult véres verekedéssé. Hát ennyi: vakító fény az irkutszki pályaudvaron. a gyerek boldogsága. azé a városé. Ezúttal a kiküldetés kissé hosszúra nyúlt. Az alvó utas leesett a padlóra és egyre csak nyöszörgött. s ezzel eltűnt az életemből. kártyások. Egy apa ügyetlen keze. Jaroszlavi pályaudvar. a szabadság lankadatlan öröme. papa. de jóságos kéz varrt fel. nem tudott tovább aludni. nem kiküldetésből érkeztem haza. amelyet a világon legjobban szeretek. szomorú prostituált a kalauzfülke legfelső polcán. spekuláns. amikor utazásaimból hazaérkeztem. s odamentem hozzá: „Legalább a házig szeretnék eljutni. színes gombokkal. aki megállapította. konyakot vagy bort. hogy egy pillanatra láthassam a szeretteimet” – ezek voltak az utolsó szavai. hogy vegyen egy újabb üveg vodkát. a város moraja. Egy kedves arc. Osztovits Ágnes fordítása . várakozó feleségemé. Megmentőnek mondani talán túlzás. mint ahogy korábban. feketézők között. És ami a legfontosabb. aki Irkutszk után két napig aludt. Az az utas. A kalauzok orvost hívtak. Moszkvai zaj. aki boldogan kiáltja: papa. majdnem tizenhét évre. maszatos kétéves gyerek. ahogy a gyereknadrágon a gombokkal bajlódik. Én a pokolból tértem vissza. s úgy látszott. melyeket suta. hogy az utasnak eltört a válla… Hordágyon vitték el. a nagy. Folyton azt kiáltja: papa.

Ismeretlen ember feküdt le a szomszédos priccsre. Az én testemben kevés volt a meleg. Alig vonszoltam a lábamat. kicsit csodálkoztam. az van legközelebb a csontokhoz. Máig is emlékszem minden kátyúra. És úgy terveztem halálomat. gondolja. hideg gyógyvizet. amelyet áthatott a kérdező iránti mély megvetés. hazudnak vagy nem hazudnak. akik mellettem aludtak. „Aki nem hiszi. Vízforralóként dolgoztam – ez volt a legkönnyebb munka. amelyet nem lehet életnek nevezni. a kiáltásra felkel. és reggel felé úgy néztem szomszédomra. Sohasem kérdeztem tőlük semmit. hogy ezt a haragot megőrizzem. kissé távolodni kezdett. és az én melegemet kapta vissza. a hazugságon is. nem azért. könnyebb. halálos lökés veszélyét hozta magával. hogy mese!” Én nem faggatóztam és nem hallgattam a mesét sem. elérni. Sohasem tudtam időre megforralni a vizet. amely még nemrég annyira közel volt. hogy a Titán ebédidőre felforrjon. nem pedig forralt és forralatlan. A rönkfűrészt. hol egyik nyelénél fogva magam után vonszoltam. mint egy halottra. Nem a közöny. Forró vagy hideg. Olyan éjszakák járták. hogy felforrt-e a víz vagy sem. De a lökés nem következett be. felöltözik és engedelmeskedik a vezényszónak. . kolimai nyelven „kihelyezési pontunk” sziget volt a tajga világában. Elkergethettek volna – de hová? A tajga messze van. amikor semmi meleg nem szivárgott át zubbonyom meg lélekmelegítőm lyukain. mert követtem volna az arab közmondást: „Ne kérdezz. minden napfelkelte valami új. amelyek partján hasra feküdtem és vedeltem a jó ízű. amelyet hol a vállamon cipeltem. De a halál. telepünk. minden gödörre. Nem ismertem azokat az embereket. végtelennek rémlett a kétszáz méter távolság a sátortól a munkahelyig. A közbűntényeseknek volt erről egy kegyetlen mondásuk. amelyet nem lehet megfogalmazni. hanem a harag. hihetetlen súlyú tehernek éreztem. hogy csak a hőfoka alapján tudjuk megkülönböztetni az ivóvizet. puszta létezés.” Nekem mindegy volt. minden kerékvágásra azon a halálos ösvényen: kis erek. Kolima mindnyájunkat megtanított rá. hogy a halott él. Minden nap. hanem valami fél-eszmélet. a legvégső emberi érzésre. De a munkások és a civilek – nemrég még valamennyien elítéltek – közül senki sem törődött vele. a düh az utolsó emberi érzés. Ez a hús csak a haragra volt elég. átadva melegét – néhány csepp meleget –. s nemegyszer leültem pihenni. SZENTENCIA Сентенция Nagyezsda Jakovlevna Mandelstamnak Az emberek a semmiből támadtak – egyik a másik után. Kevés hús maradt a csontjaimon. Örökre eltűnt. akkor nem hazudnak neked. mint őrnek lenni. én kívül voltam az igazságon is. éjszaka rádőlt csontos vállamra. Nem az élet váltotta fel. A semmiből támadt ember nappal eltűnt – a szénlelőhely-feltárásnak számos körzete volt. Mi maradt velem „mindvégig”? A harag. mégsem tudtam elég fát vágni a Titán rendszerű vízforraló üst alá.

amikor felidéztem a csodálkozásnak ezt a pillanatát. amelyben laktam és aludtam. senki nem fékezte meg. s a gennyezés nem akart elállni.és lábujjaim sajogtak. Váratlanul tört rám. Evés után rögtön lefeküdtem a priccsre. az volt az ébresztőm. a fájdalomtól. és nem örvendeztetett meg. És nem haltam éhen. az alvók horkolásával. harag nélkül néztem a hideg. vörös napot. ami csak a szemem elé került – minden ehető hulladékot. egyszerűen csak kifulladt a verekedés motorja. maradékot. verekedés tört ki. s a mi meleg ivóvizünktől nem volt ugrás ahhoz a fontos minőséghez. és leszállt a hideg éjszakai csend. szinte zengtek a fájdalomtól. pillanatnyi csend lett a veszélyes ütés előtt. tavalyi bogyóféléket a mocsárban. Ezeknek a titokzatos madaraknak sohasem találtam meg semmiféle maradékát. Sínkongatás jelezte a munka végét is. nem hagytak semmit. Örökké mindenféle piszkos rongyokba bugyoláltam őket. krákogásával és káromkodásaival az álom önkívületében. A pehelytoll is jó áru a párnákba. mintegy ködön át derengett előttem – valahol emberek mozogtak. hörgésével. A tegnapi vagy tegnapelőtti levest a civilek bográcsából. ahol minden szögletes és barátságtalan volt – a sziklák. De a mi civiljeink előző napi levest nem hagytak. Fagyott kéz. hogy megóvjam a kezemet az újabb sebektől. a vörösfenyők. Megkondították a síndarabot. nem választotta szét az ellenfeleket. amikor ne fáztam volna. biztos pénz. a topolyák. A fegyverek és a tajgai madarak urai számára biztos jövedelem. A kizsigerelt. vagy gondosan letollazva megfőztük.és lábujjaim rózsaszínűek maradtak. megkopasztott foglyokat a tűz fölé felakasztott háromliteres konzervdobozokban főztük meg. hogy az álom. eleinte a sátrunk küszöbéről lőttük a foglyokat. Én magam sohasem kóstoltam meg ezeknek a foglyoknak egyetlen porcikáját sem. mint valami megvilágosodás. Én csak bogyókat ettem. Esténként hideg köd szállt fel a folyóról – és nem volt olyan órája a tajgai napoknak. Mindkét lábam nagyujjából szivárgott a genny. megőrölték a madár minden csontját. megértettem. A sátor. a kopár hegyeket. az erek kanyarulatai. Igavonók voltunk. és elnyomott az álom. két golyóspuska. hangos ocsmány káromkodás hallatszott. Ettem. persze le sem vetkőzve. A zsákmányt egészben sütöttük meg a tűzrakás hamujában. Nem törődtünk a dialektikus ugrással a mennyiségből a minőségbe. A verekedések hamar abbamaradtak maguktól. Nem voltunk filozófusok. Egyre közönyösebbé váltam. sérülékenyek. Az éhes szabadok a zsigereket is felaprogatták. a ponyvamennyezet lyukain átderengő sápadt. de nem a fertőzéstől. az . magas éggel. Egyik éjszaka nyögésekre és hörgésre eszméltem. Sátrunkban két fegyver volt. Élénkrózsaszínű kéz. Ez is a tajga egyik csodája volt. az önfeledtség. a fűgyökereket meg az élelmiszer-fejadagot. igyekeztem egykedvűen felfalni mindent. Később. A madarak nem féltek az emberektől.

a kovácsunk. Az a tudat. ha eszembe jutott a lelőhely. És nem csupán azért. de én félretoltam a csövet. az okosak közül is a legokosabb. A szeretet nem tért vissza hozzám. Bátorításként – azon a nyáron sok volt a szökevény a tajgán – egy kiskaliberű puskát hordott magával. Ez az egykedvűség. az egy másik világ volt. nem tudom. de fájtak. Az irigység – ez volt a következő érzés. Soha életemben nem kerestem az utat a jóból a még jobba. szomszédaimat. a félelemtől. akik harmincnyolcban elpusztultak. puskájával játszva. hideg égbolttól és az elnyűtt izmaimban támadt sajgó fájdalomtól. Mint a kutatóárkoknak és gödröknek ebben a világában a leggyengébb. egy topográfussal dolgoztam együtt: a mérőlécet és a teodolitot cipeltem utána. A közöny jelent meg. amely odaröppent szemügyre venni és elhárítani a veszélyt. új erőt. a gonoszságtól! Milyen kevés szeretetre van szükségük az embereknek! A szeretet akkor jelenik meg. a megmentő élettől. Ó. az irigység és a félelem volt a bizonyítéka annak. dühítettek. hogy a gyorsabb haladás érdekében a topográfus maga vette a hátára a teodolit szíjait. De a puska csak akadályozott bennünket. A nyomában. hogy visszatér belém az élet. Makacs fájdalom hasított az izmaimba.emlékezetnélküliség vágya csökkent. Irigyeltem élő szomszédaimat. . hogy megfosztanak ettől az életmentő munkától. A szeretet tűnik fel. Aztán valami más tolult föl bennem. az előmunkást. Megesett. Egy tisztáson leültünk pihenni. ez a rettenthetetlenség valami átvetett palló volt a halálból. kész. milyen messze esik a szeretet az irigységtől. amely visszatért belém. „Kialudtam magamat”. A topográfus is elítélt volt. – Vidd a puskádat! – Mi ütött beléd? Megbolondultál? – Hagyd a madarat. Miféle izmaim voltak akkor. Csontjaimon napról napra gyarapodott a hús. amikor már visszatért minden emberi érzés. a brigádvezetőt nem irigyeltem. a közöny nyomában ott járt a félelem. Az állatok iránti sajnálat korábban visszatért belém. Nem volt nagyon erős. célba vett egy vörösmellényes pirókot. Ha kell. és kész. hogy megszabaduljak a testemtől. annak mércéjével mértem a bátorságomat. a vízforralástól. A topográfus fölkapta a puskáját. Rádöbbentem. más. új érzéseket öntött belém. a rettenthetetlenség. nem vernek. és a topográfus. A parancsnokot. de vajon visszatér-e egyáltalán? Ám nem csak a közöny. mint a szánakozás az embereken. Irigyeltem halott társaimat. a magas. A kis nőstény pirók valahol a tojásokon ült – csakis ezzel magyarázható a hím esztelen bátorsága. nem hagyták. az élete árán is. hogy nekem mindegy. attól féltem. mint a harag és a düh. hogy félek innen visszamenni a lelőhelyre. nekem csak a számokkal telefestett. Ráébredtem. ahogy Mojszej Mojszejevics Kuznyecov mondta. adnak-e ebédet és élelmiszer-fejadagot vagy nem adnak. tér vissza utoljára. egészen könnyű mérőléc jutott. És bár a szénfeltáráson a fegyveres őrök nélküli küldetéseken nem vertek – csak a lelőhelyeken vernek –. vernek vagy nem. mert fölös súly volt nehéz utunkon. hogy itt nem fognak verni. Félek. a parancsnokságtól kunyerálta ki. akik valamit rágtak. akik szívtak valamit.

– No. Erre a kérdésre képtelen voltam válaszolni. nemhogy a társaim. hogy sajnáljam ezt a veszteséget. Megijedtem. Ha pedig az a szó visszatért – annál jobb! Hatalmas öröm töltött el. esik. takarodó. furat. vagy kicsoda? – kérdezte maró gúnnyal Vronszkij bányamérnök. A „három morzsa dohányos”. kimeríthetetlenül sokféle sértő árnyalatuk nem gyerekkoromban és nem ifjúkoromban tárult fel előttem. Én pedig megértettem: valami fontos tért vissza belém. Léteznek-e ezek a másféle szavak. odakinn hideg van. és nem szólt semmit a parancsnoknak. Hallottam ifjúkoromban. a rongyos ponyvabarakkban ugyanígy érzett – nem került hozzánk egyetlen újság. egyetlen könyv sem. Boldog voltam. Ébresztő. . Mind az ötven priccs-szomszédom a barakkban. forró a leves. Ezeknek a szavaknak fele káromkodás volt. a munkafelügyelő – könyvek nélkül ereszkedett le a mi világunkba. Szókincsem. De én nem kerestem más szavakat. – Jelentem a parancsnoknak. az a bizonyos Vronszkij. hogy jelentsem. a hajnaliba és az alkonyiba. munkaelosztás. próbagödör. A gazdag orosz káromkodások. szegényes volt. adj egy kis színivalót. legalább hárommorzsányit. gyerekkoromban egy anekdotát. – Szentencia! – kiáltottam fel egyenesen az északi égre. akár érzéseim. még meg sem értve a bennem megszületett szó jelentését. parancsnok polgártárs. ebéd. A káromkodásról szóló anekdota úgy hangzott. itt ni – erre tisztán emlékszem –. a kettős fénybe. s elképedtem. a szénfeltárás parancsnoka. igenis. – Vronszkij. Már évek óta nem láttam újságot és könyvet. a jobboldali koponyacsontom alatt megszületett egy szó. A legfőbb parancsnokság – az előmunkás. egy szó. egyáltalán nem a tajgára való. – Szentencia! – Nézd a hülyét! – Hülye hát! Mi vagy te. hideg a leves. a munkaidő vége. engedje meg. – Ördög vigyen a parancsnokoddal együtt. – Nem adok. kenyér. fejadag. nem tudtam. Mahorkával tömött dohányzacskójából piszkos körmeivel kiszámolt három morzsa mahorkát. nincs. külföldi. És kikiáltottam ezt a szót: – Szentencia! Szentencia! És hahotázni kezdtem. hogyan boldogul az orosz ember egy külországi utazást elbeszélve egyetlen szóval. lapát. mintha valami intézeti növendéklány beszélné el. hadd szívjam el a csikket – már több éve ezzel a kéttucatnyi szóval boldogultam. amikor agyamban. csákány. – Hárommorzsányit? Tessék. A topográfus azonban nem akart összeveszni velem. amelyet magam sem értettem. annak különféle hangsúlyaival és kombinációival. a lelőhelyek durva nyelve. amelyek még egyáltalán éltek a csontjaim körül. és rég leszoktattam magam. hogy nem kell más szavakat keresnem.

szembe a széllel. Félelmemben azért. Szentencia – volt valami római. a folyóról. elalvóban is attól féltem. az ókori Görögországban is voltak politikusok és gyilkosok. hogy az árral lefelé fusson. A gondolatok és a szavak fegyveres kísérete nélkül. és vadul vágtatott lefelé. Azután elérkezett az a nap. Ezt a szót suttogtam. szakadatlan beszéde a maga nyelvén. odahagyva a félig elfűrészelt fákat. előbb a nyelvemen támadtak fel. a düh – az utolsó érzés. Az ókori Róma gyerekszememben a politikai harcok. le akartam fordítani a titkot. leszűkítette és kettéválasztotta ezt a két nagyon különböző világot. amíg megtanultam egymás után mind újabb és újabb szavakat előhívni agyam mélyéről. Egy hétig nem értettem. és víz lépett a partok helyébe. Mind gyorsabban futott nálamnál. elkülönítette. Egy hét múlva aztán megértettem – és összerezzentem félelmemben és örömömben. az újabb eljárás és az újabb ítélet világába vezette sorsunkat. nem szólva a fűről. Az első vihar. az első felhőszakadás. sziklákat tördelt. . hogy az élet akaratomon kívül visszatér hozzám. De gyerekkorom kiélezte. mit jelent a „szentencia”. ugyanazon az örök útján. a fáról. s alig látható vízfonalként tört át valahol a kövek között. És örömömben – mert ráébredtem. szilárd. az ókori közösség. rémítve és nevettetve vele szomszédaimat. Sok nap telt el. Örök folyása. amely arra kényszeríti a vizét. a folyóhoz. de én is idejében odasántikáltam. A folyó nem csupán az élet. a mi Riorita nevű kiküldetési helyünk. a térkép gazdájának rossz ízlése vezette rá a világtérképre a Rioritátlxvi és már nem lehet helyesbíteni. sziklák között törjön át. amelynek partján a telepünk áll.. amely napszikkasztotta kopár medrekkel váltakozott. latin ebben a szóban. A harag. fákat kapott a hátára. ahová nem volt utam többé. A holtakéba? Még a követ sem láttam holtnak. Mennyivel különb a Riorita. amellyel az ember eltávozik a nemlétbe. az egek segítségében. A szentencia római szó. a megmentő esőben már nem reménykedő kis ér képében. meg akartam magyarázni. a művészet birodalma volt. az emberek közötti harcok története. Mindegyik nehezen ment. Szentencia! Nem hittem magamnak. A folyó. Meg akartam fejteni. De én nem törődtem Vronszkij provokatív kérdésével. kutatóárkaikból. Szentencia! Kereszteljék át erre a névre a folyócskát. mert rettegtem visszatérni abba a világba. öröktől való kötelességének engedelmeskedve. sztyeppeken. mind az ötven munkás otthagyta a munkáját és futott a telepre. nyugalma. mindegyik váratlanul és külön- külön támadt fel emlékezetemben. – Külföldi vagy ? – a kérdés a provokációk s feljelentések. hogy az éjszaka folyamán eltűnik a hozzám visszatért szó. Roppant kincset leltem. réteken vágjon keresztül. a holtak világába. kezemmel segítve magamnak a hegyről lefelé. De nem tűnt el. amikor valamennyien. mint a szentencia? A föld urának. csak később az agyamban. kikecmeregve próbagödreikből. s az ókori Rómában is épp elég művész akadt. a meg nem főtt levest a bográcsban. a maga dolga.

munkafelügyelők és munkások. Az óriási vörösfenyő tönkjén. Verőfényes. És mind körülállták – a gyilkosok és lótolvajok. A tű sistergését túlzengve. szimfonikus zene szólt. És a parancsnok ott állt mellettük. Rab Zsuzsa fordítása . feszes rugó. A sellak-lemez forgott és sistergett. felhúzva mind a háromszáz évgyűrűjére. Magadanból megérkezett a parancsnok. És olyan volt az arckifejezése. meleg. közbűntényesek és ingyenélők. mint három évszázadra felhúzott. mintha ő komponálta volna ezt a zenét nekünk. a mi isten háta mögötti tajgai „kiküldetésünkre”. amely a barakk előtt állt. szólt a gramofon. forgott maga a fatönk is. száraz idő volt.

vagyis az 58-as törvénycikk 1-14. Melodze helyzete ezért különleges. aki a hitleri haláltáborokból való kalandos szökés után került Sztálin lágerébe. ő teremtette meg az orosz egészségügy alapjait. a bolsevik pártban folyó platformszabadságért szállt síkra. Herbert Hoover vezetése alatt sokat tett az 1921-es volgai éhínség áldozatainak megsegítéséért. hanem zsidó ember. Az így meghozott ítéletet megfellebbezni sem lehetett. a Kommunista Világpárt Ifjúsági Tagozata 1919 és 1943 között működött. . A francia politikus (hazája nagykövete a februári forradalom után) később részt vett a Lockhart-ügyben és a csehszlovák légió lázadásának előkészítésében is. de ezt csak 1957 nyarán engedték meg neki. xvi Joseph Noulens (1864-1939) egyik vezetője volt az 1918-ban. ahol fakitermelés folyt. amelyek az évszázados üldöztetések ellenére milliós létszámban fennmaradtak. a „Tanfolyam” című elbeszélést. huszonnégy órán belül végrehajtották. xxvii 1921-ban Sljapnyikov „munkásellenzékével” együtt a Szapronov vezette „demokratikus centralisták” alkották az első pártellenzéki csoportosulást. m. soha nem heverte ki a szenvedéseket. xxix ARA – American Relief Administration. Vologdában. létrehozta az első járványszűrő állomásokat. xxv August Weismann (1834-1914) német biológus örökléstani elméletét vallották Vavilovval az élen a szovjet genetikusok. xxiii Jevgenyija Ginzburg világhírű emlékirata szerint Elgen. sőt a vádlott jelenléte nélkül ítélkezik egy háromtagú testület. művére. xvii „Fjodor Fjodorovics” Eriszman svájci orvos. xxi Az NKVD véreskezű vezetője Leningrádban. xxx E történet folyóirat-közlése (Új Írás 1989/2) után Zádor doktor Dániában élő rokona levelet írt. a cári Oroszországban emberölésért ült. amelyet Zakovszkij alkalmazott a koncepciós perekben. akit a Buharin perben kivégeztek. a Volga-vidékre küldött segélyszállítmányokat irányította. 1869 és 1896 között Oroszországban dolgozott. iii Borisz Paszternak iv A szerző nyilván Goethe „Vándor éji dalá”-nak utolsó sorára céloz: „Várj. aki tönkretette és évtizedekre visszavetette a szovjet mezőgazdaságot. kevéssé különbözött a megsemmisítő táboroktól. hanem Jezsov rémuralma alatt történt. x Sztálin híres. xx A Rikov-ügy és a Buharin-ügy nem két különböző per volt. a két politikust ugyanazon eljárás során állították bíróság elé. okos embert. Hruscsov a sztálinizmus bűneit először leleplező titkos beszédében a XX. xii Az NKVD. viii A csak az óceán felől megközelíthető Kolimán így nevezték a Szovjetunió többi részét. cinikus mondása az 1930-as években xi Róla és Kolima garanyini korszakáról l. illetve elsőrendű vádlottat. ügyvéd. a Komintern. illetve készítése. Nagyon is haza akart térni. józan eszű. a „másik kromoszómaosztódási elmélet” élharcosa. ix A Moszkvában élő kommunista emigránsok Zagorszkijról elnevezett klubja. mint a Péterfy Sándor utcai kórház főorvosa. xxviii A XVII. A belügy emberei gyakran használtak álnevet. xiii Szmertyin – a. így ő csak testvére „ivadéka” lehetett. JEGYZETEK i Általában bádog tetejű ideiglenes pihenő. xviii Egy 1934. gyári felcserközpontokat. majd hóhéruk. amelyből kiderült. hogy politikai ügyekben bírósági eljáráson kívül. ii Gúnyos célzás Engels A munka szerepe a majom emberré válásában c. július 10-én hozott rendelettel kimondták. halálos. a belügyi szervek megbízottja. xxvi A Blagorazumov beszélő név. század közepétől az állami befolyás alá került pravoszláviából kivált fanatikus vallási csoportok. Természetesen nem volt szálasista. 1919 és 1923 között működő segélyszervezet. xiv Csifir – narkotikum hatású teasűrítmény. pártkongresszuson külön szólt arról a cinikus módszerről. szinte korlátlan politikai hatalom birtokosa volt. Budapesten halt meg. hogy az orvost valójában Zádor Györgynek hívták. A Kirov meggyilkolása utáni terrorhullám pedig Jagoda NKVD-főnök nevéhez fűződik. 60 éves korában. vii KIM – Kommunisztyicseszkij Internacional Mologyozsi. nő számára teljesíthetetlen normával. nemsokára nyugszol te is” v Kuznyec – kovács vi Az elítélt nem mond igazat. Lunyin gyermektelen volt. mint másod-. Az „NKVD-ügy” már valóban Berija idején zajlott. Tevékenységéért 1922- ben Nobel-békedíjat kapott. amikor „nem ismerte el”. xxiv Szovjetellenes propaganda vagy ilyen irodalom rejtegetése. egy műtét végzése közben. de aggályoskodót. xxii Ellenforradalmi bűntett. Umanszkij doktor az életével játszott. xix Az orosz és a latin szavak hangzásbeli egybeesésén alapuló szójáték. Ez még nem a Berija-korszak ügye. Liszenko. óvatost is jelent. az antant diplomáciai misszióinak akkori székhelyén kezdeményezett szovjetellenes összeesküvésnek. Magyarországon azonban a Szovjetunióból érkezett ember iránti bizalmatlansággal találta magát szemben. Fridtjof Nansen (1861-1930) 1920-1921 folyamán. Ellenfelük. akik több hullámban az értelmiségellenes sztálini hadjáratok áldozatául estek. amely a növekvő bürokratizálódás ellen. xv A különösen sok fagyási sérülés borította rabokat nevezték így. mint a Népszövetség egyik vezetője. Egyes számítások szerint a politikai foglyok kilencven százalékát a Különleges Tanács ítélte el. pontja.

xlv A forradalom után alakult társaság a Régi Bolsevikok Társaságának tagjaival együtt petíciót akar benyújtani a nagy perek idején a régi mozgalmi tagok életének kímélésére. számos merényletet szervezett a cár meggyilkolására. hogy az illető a bolsevik elithez tartozik. művészek és forradalmárok mecénása. xxxix Az 1917 októbere előtti párttagság azt jelentette. az önkényuralom elleni küzdelem során demokratikus jogokat. a Szovjetunió európai területén. jelképes alakja az irodalomban és a filmművészetben (Andrej Rubljov) többször visszatért. 1922-től az OGPU. vagyis a Szovjetunió belügyi apparátusa élén állt. nagy jelentőségű agrárreformja mellett ultrareakciós politikai kurzust valósított meg. január 30-án halálra ítélték és kivégezték. az alvilág központja volt. xlix Narodnaja Volja (Népakarat) – 1879-ben alakult forradalmi szervezet. aki madárszárnyat erősítve magára. 1953 januárjába koholt vádak (híres betegek meggyilkolása) ürügyével mintegy két tucat. megölték. parlamentáris rendszert követelt. a ma Sztálin elleni lázadásáról híres régi bolsevik soha ne volt lágerparancsnok Kolimán. röviddel Sztálin halála után. xxxviii Egy 1921. lvii A párt tevékenységének állami ellenőrzésére. A Központi Bizottság 1937. megkérdezték tőle a teljes kereszt. Április 4-én. a zemsztvoorvos hagyományosan a sokoldalú. lix A különlegesen veszélyes rabokat számmal jelölték meg. xliv Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkij (1877-1926) – 1917-től a Cseka. május 25-én. 1917 után a legmagasabb szinten. közoktatási. akinek hősiességéről épp úgy. lv Pjotr Sztolipin (1862-1911) orosz belügyminiszter. földosztást. megtartva néhány szén. a törvényesség betartására és a bürokratizálódás elkerülésére 1920- ban. csak akkor kezdett vallani. lvi Salamov téved. katonái istenítették. Ha a holmiját is összeszedették vele. 1906-tól miniszterelnök. április 17-én tartóztatták le. az 1930-as években azután a szovjet fél erről is lemondott annak fejében. 1879 és 1882 között működött. l Csak a Butirki börtönben. számos történetet tartanak számon. börtönkórházat. li Besztuzsev dolgozta ki az ötös sorokba osztott betűkre alapuló kopogtatási rendszert. xxxvi Rab Zsuzsa fordítása xxxvii Szavva Morozov (1862-1905) felszabadított jobbágycsaládból származó milliomos gyáros. február 9-i keltezésű szerződésben Szovjet-Oroszország átadta a szigetcsoportot Norvégiának. Muralovot 1937. hogy csakugyan a hívott jelentkezik. illetve június 25-én feloszlatta a két egyesületet. a helyi egészségügyi. sokáig tartotta magát. hisztérikus sajtókampány közepette. Vera Zaszulics ügyében. s annak ellenőrzésére.és fémbányát. . mint daliás külsejéről. A belső börtönben a legnagyobb politikai ügyek vádlottjait tartották a kihallgatások ideje alatt. Letatlin nevű mozgó szobra az ő nevét idézi. főleg zsidó származású orvost tartóztattak le Moszkvában. hogy meghozták az ítéletet. 1936. lii Történet személy. 1878-ban ő hozta meg a független orosz bíróság első felmentő ítéleté. rájuk bármikor büntetlenül lőhetett az őrség. áldozatkész doktor szinonímája. útépítési törekvések központja. csak a Salamov által a sztálini Dachaunak nevezett szerpantyinkai lágerben és csak 1938 folyamán 26 000 ember esett a kínzások és kivégzések áldozatául. a harmincas években diplomáciai szolgálatot teljesített külföldön. erről a „Mozdonyfüst nyomában” című elbeszélést. a polgárháború legendás alakja. nehéz körülmények között dolgozó. minden indoklás nélkül kiengedték őket. a „belső börtön” analógiájára nevezi Salamov belső lágernek. xxxiv Anatolij Fjodorovics Konyi (1844-1927) jogász. xxxiii A Berlagot. xlii Nyikolaj Ivanovics Muralov Trockij népbiztossága alatt a hadsereg főfelügyelője. mint a moszkvai börtönök vezető orvosa. liv Ősi kolostor. az egyik legészakibb ponton. xl 1917 októberében-novemberében Moszkvában hosszú utcai harcokat követően győzött a forradalom. xli Vagyis trockista volt: 1927-ben a trockistákat zárták ki tömegesen. repülni próbált. xlvii Rab Zsuzsa fordítása xlviii Moszkva rossz hírű piaca. s ezért valamennyi kiadó minden egyes megjelentetett könyvéből egy ingyen példányt küldött a könyvtárba. se mozogni nem engedték a rabokat. hogy a norvég halászok elkerülik a környező parti vizeket. amely később elterjedt az orosz börtönökben. Miklós orosz cár lxii Puskin halálos kimenetelű párbajának színhelye. más források szerint halálra ítélték. komoly javulást ért el a börtönök egészségügyi ellátásában. lviii A Zemlja i Volja nevű (forradalmi narodnyik) szervezet felbomlása után létrejött pétervári kör. A foglyok által sírgödörnek nevezett helyiségben mindenkinek saját ágya volt ugyan. 1780-1853) 1828-tól. Röviddel ezután 15 évi lágerre. lx Grigorij (Szergo) Ordzsonikidze (1886-1937) 1903-tól tevékenykedett a szociáldemokrata mozgalom vezető posztjain. amely 1917 előtt is politikai foglyok börtöne volt. xlvi A foglyot vezetéknevén szólították. azt jelentette. lxi II. xxxii A zemsztvo a vidéki önigazgatás 1864-ben bevezetett formája. xxxv Az utolsó monstre eljárás előkészítés során. Lenin követelésére létrehozott szervezet. xliii Ironikus megjegyzés: Fjodor Petrovics Haas (Gaaz. Salamov első lágerbüntetésének színhelye az 1920-as évek végén.xxxi Az ezredes még az NKVD mércéjével mérve is beteges irtóhadjáratot kezdett Kolimán. amely a Berjozovszkij lager rövidítése. liii Vlagyimir Tatlin (1885-1953) – az orosz konstruktivizmus egyik megteremtője. de se beszélni. amikor életben maradására Sztálintól garanciát kapott. 1917 után az első nagy láger politikai elítéltek számára. a terror helyett az agitációra helyezve a munka súlypontját. Sztálin öngyilkosságban hajszolta.és apai nevét. 1934-ig állt fenn. a rabok gyermekei részére börtöniskolát alapított. L.

a Moszkvába vágyódás pedig Csehov „Három nővér”-e óta az orosz irodalom hagyományos jelképe. valójában azonban a Kreml-kórházból ment később nyugdíjba és természetes halállal halt meg. lxv Vologda az író szülővárosa. amelynek nyomán az orvosok elleni hajsza megkezdődött. lxvi Az 1930-as évek elején népszerű tánc a Szovjetunióban.lxiiiA Kreml-kórháznak ez az orvosnője írta a rágalmakkal teli. hisztérikus levelet a „Pravdá”-ba. 1953. lxiv Az orvosokat csaknem pontosan egy hónappal Sztálin halála után. Valóban ez volt az „olvadás” első jele. Tyimasukról később elterjedt. . hogy a „zsidó orvosok” bosszúból megölették. április 4-re virradó éjjel engedték szabadon.