You are on page 1of 4

XII. évfolyam, 2. szám 1998.

július

BALMAZÚJVÁROS
A V Á R O S I Ö N K O R M Á N Y Z A T H Í R A D Ó J A Ara: 20 Ft

Választottunk
Az 1998. évi országgyűlési választás második fordulójának eredmé­
Az 1998. évi országgyűlési választás
forduól ájnak (május 10.) eredménye Hajdú-
Bihar megye 8. számú választókerületében
első
Városfejlesztés-könyvkiadás
Fontos, városfejlesztéssel kapcsolatos döntéseket hozott Balmazúj­
nyeként Hajdú-Bihar megye 8. számú választókerületében (Balmazúj­ város Város képviselő-testülete legutóbbi ülésén. Ezekről érdeklődtünk
város, Hortobágy, Nagyhegyes, Egyek, Tiszacsege, Polgár, tíjszentmar- Dr. Veres Ferenc polgármestertol.
gita, Nagyhát, Újtikos, Folyás, Tiszagyulaháza, Görbeháza) a Magyar
Szocialista Párt jelöltje Csige József szerzett országgyűlési képviselői
Egyéni választókerület 38108 adáshoz még szükséges pénzössze­
mandátumot. így egyéni jelöltként ő képviseli az Országgyűlésben tér­ Választópolgárok száma get magánszemélyek és vállalatok,
ségünket a következő'parlamenti ciklusban is. Szavazóként megjelentek száma vállalkozások felajánlásával szeret­
Érvénytelen szavazatok száma
Érvényes szavazatok száma
288
17796
MszMozais nénk előteremteni.
- A június végén megtartott ülésen
Urnából hiányzó szavazólapok száma 4
valóban több olyan döntés született,
Megjelentek aránya 47,47%
Jelöli neve Szavazat Szavazat­
amely folytatása az eddigi település­
arány fejlesztési törekvéseknek.
Dr. Báthorl Gábor KDNP 1258 . 7,07 A lakóutcák által szervezett önerős 1998. szeptember l-jétől módosí­
Csigejózsef MSZP 5878 33,03 útalap építésének támogatására 14 totta a képviselő-testület a Bocskai
Juhász László SZDSZ 913 5,13 millió Ft fejlesztési forrást biztosít az István és a Kalmár Zoltán Általános
Kálmán László Függetlenek KÖZ. 488 2,74 önkormányzat, melyből a Zrínyi, Mik­ Iskola körzethatárát.
Kis Csaba MIÉP 1283 7,21 száth K., Kazinczy, Maródiy, Kiscsür, Ettől az időponttól kezdve az Új­
Nagy István M D F 343 1,93 Kodály Z., Sarkadi I., Déli sor, Sza­ telep településrészen a Béke utcától
Oláh József FKgP 4279 24,04 bó E., Szabó Pál, Damjanich, Budai kifelé eső terület (a Kodály, a Wes­
Oszlár Albert FIDESZ-MPP 2781 15,63 Nagy A. utcák aszfaltozása készül el. selényi, a Lengyel Menyhért, a Révész
'Dr. Szanka András Munkáspsn 573 3,22 Az útépítő-közösségek - vagyis az és a Béke utcák) a Bocskai István és
Csigejózsef adott utcák lakói - átlagosan 30%-os a Kalmár Zoltán Általános Iskolák
MSZP, Hajdú-Bihar megye 8. vk.
Területi listás eredmény költség-hozzájárulásához az önkor­
mányzat a teljes útépítési költség
közös beiskolázási területe lesz. A
döntés értelmében mindkét intéz­
A FIDESZ-Magyar Polgári Párt jelöltjeként a Hajdú-Bihar megyei lis­ Érvényes szavazatok száma 17790 70%-át biztosítja. mény köteles az ebben a körzetben
táról kapott mandátumot Oszlár Albert. Megjelentek aránya 47,47% Az utak aszfaltozására július végé­ lakó gyermekeket beiskolázni.
ig kerül sor, a kivitelezést a Magyar
Listanév Szavazat Szavazat­
alány j Aszfalt Kft. végzi. A város önkor­
Új Szövetség Magyarországért 156 0,88 mányzati úthálózata ezzel ismét 2,3
Magyar Szocialista Párt 6257 35,17 km-rel bővül, a kiépítettség pedig
Kereszténydemokrata Néppárt 821 4,61 64%-ra növekszik. A szociális iroda értesíti a lakossá­
Szabad Demokraták Szövetsége 859 4,83
got, hogy azok a nyugdíjasok és rok­
Fidesz-Magyar Polgári Párt 3828 21,52
kantnyugdíjasok, akik még nem vet­
Munkáspárt 739 4,15
ték igénybe a helyi autóbuszjáratra
Magyar Demokrata Fórum
Független Kisgazdapárt
250 1,41
3732 20,98
Kerékpárén épülés szóló utazási támogatást, azok a Pol­
A városi kerékpárút hálózat bőví­ gármesteri Hivatal fsz. 12. és 13. szá­
Magyar Igazság és Élet Pártja 1148 6,45
tésére az év elején pályázatot nyúj­ mú irodájában ügyfélfogadási időben
tott be önkormányzatunk az Útgaz­ igényelhetik. A támogatás kedvezmé­
Mivel a megjelentek aránya nem érte el az
dálkodási és Koordinációs Igazgató­ nyes bérlet vásárlására fordítható.
50%-ot, 1998. május 24-én 2. fordulóra
került sor. sághoz, az "títalap"-ból elnyerhető
Oszkír Albert
központi forrásokra.
FIDESZ-MPP, Hajdú-Bihar megyei lista A pályázathoz elkészített kiviteli
tervek műszaki tartalma szerint a
Az 1998. évi országgyűlési választás má­
sodki fordulójának (május 24.) eredmé­ Kastélykert utca - Veres Péter utca -
Adók
Mandátumátadás nye Hajdú-Bihar megye 8. számú válasz­
tókerületében
Csegei út - Köztemető nyomvonalon
összefüggő kerékpárút hálózat van
Az önkormányzat adóhatósága
értesíti a vállalkozókat, hogy mind­
Június 4-én délelőtt 8.30 órakor ban az 5 induló jelölt közül Csige fó- tervezve, 2,1 km hosszúságban. azok, akik 1997. évre vonatkozó
Hajdú-Bihar megye 8-as számú zsefaz érvényes szavazatok 44,77%- Az "títalap"-ból elnyert 65%-os kommunális és helyi iparűzési adó­
egyéni országgyűlési választókerü­ át, azaz 8533 db érvényes szavazatot központi támogatáshoz a városnak bevallásukat határidőre nem nyújtot­
lete választási bizottságának elnöke,
Király István adta át a balmazújvá­
szerzett. Ugyancsak június 4-én vet­
te át országgyűlési képviselői meg­
Egyéni választókerület 35% saját forrást kell hozzárendelnie. ták be, mulasztásukat soron kívül szí­
Választópolgárok száma 38130 A kivitelezést versenytárgyalásra veskedjenek pótolni. Ügyfélfogadá­
rosi városháza házasságkötő termé­ bízólevelét Debrecenben a megye­ Szavazóként megjelentek száma 20059 meghirdettük: A kerékpárút építésé­ si idő: kedden 8-16, szerdán 8-12
ben az MSZP által jelölt Csigejózsef házán Oszlár Albert, aki a FIDESZ- Érvénytelen szavazatok száma 989 re a pályázati ajánlatok elbírálása pénteken 8-12 óra között.
országgyűlési képviselő mandátu­ MPP területi listájáról jutott az Or­ Érvényes szavazatok száma 19058 után várhatóan szeptember hónap­
mát. A második választási forduló­ szággyűlésbe. Urnából hiányzó szavazólapok száma 12 ban kerül sor.
Megjelentek aránya 52,61%
Jelölt neve Szavazat Szavazat­
arány
HnDiszités
Csige József 8533 44,77 Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy
Betyámapok és Népművészeti Vásár
MSZP

Juhász László SzDSz 1116 5,86 az 1998. évi tüdőszűrésre szeptem­


Ugyancsak döntöttünk egy fontos
1998. július 17-18-19. (péntek-szombat-vasárnap) Kiss Csapa MIÉP 1930 10,13 ber 1-től október 27-ig kerül sor a
helytörténeti munka megjelentetésé­
Oláh József FKgP 36,38 központi orvosi rendelőben.
HELYSZÍNE Kishortobágyi Csárda Balmazújváros, Tiszacsegei útfél, 12 km Dr. Szanka András Munkáspárt 545 2,86
ről. 1957-ben jelent meg Varga An­
Az 1989. évi (VII. tv: e) módosított
tal: Balmazújváros története 1945-ig
R E N D E Z Ő : Bistey és Társa Kft. 1972. évi II. tv. (Eü. törvény) végre­
című könyve. Több, mint negyven év
Telefon: (52) 240-438 hajtására kiadott 15/1972. (VIII. 5.)
TeL/fax: (52) 370-771 Területi listás eredmény után Király István nyugdíjas iskola­
igazgató, helytörténész írta meg a
EüM számú rendelet 30.§-ának fog­
Érvényes szavazatok száma 19819 laltak szerint a tüdőszűrésen való
"Balmazújvárosi krónika" című "Bal­
Balmazújváros
SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK:
Megjelentek aránya 52,61% megjelenés az idézettek részére, va­
mazújváros története a második vi­
Barta Panzió, lamint az 8. osztály, szakmunkáskép­
Listanév • Szavazat Szavazat­ lágháborútól a millecentenáriumig"
Kerekes Panzió, zők 3. osztálya, középiskolák 4. osz­
arány alcímű munkáját. Megállapodásunk
Török Panzió Magyar Szocialista Párt 7952 40,12 tálya, sorkötelesek és egészségügyi
alapján a Csokonai Kiadó adja ki a
Kereszténydemokrata Néppárt 234 1,18 könyvvel rendelkezők részére köte­
könyvet, melyet remélhetőleg a ka­
Tiszacsege Szabad Demokraták Szövetsége
FIDESZ-Magyar Polgári Párt
530 2,67
6683 33,72
rácsonyi könyvvásár idején vásárol­
lező. A szűrővizsgálatra legutóbbi
szűrőlapját, idézését és személyazo­
Tiszaterem Hotel hatnak meg az érdeklődők. Telepü­
Hortobágy Munkáspárt
Független Kisgazdapárt
540 2,72
2840 1 4,33
lésünk legújabb kori krónikájának
nossági igazolványát szíveskedjen
magával vinni.
Epona Hotel, megjelentetését 1.500.000 Ft-tal támo­
A tüdőszűrés időpontja: munka­
Magyar Igazság és Elet Pártja 1040 5,25
Hortobágyi Fogadó gatja a város önkormányzata, a ki-
napokon 8-14 óráig.
XII. é v f o l y a m , 2 . s z á m BALMAZÚJVálRO 1998. Július

Önkormányzat radelet
öiMetö díjakról MMÍÉIMMÍ
Balmazújváros Város Önkormányzat
8/1998. (III. 26.) B. ujv. Or. számú rendelete
Balmazújváros Város Önkor­ (3) "Balmazújváros Kultúrájáért" jus
"Műzeumkereszteíő" a világnapon
(Hajdú-Bihari
19-ei szám)
Napló 1998. má­
Balmazújváros
mányzatának Képviselőtestülete kitüntető díj évente három adomá­ (HBN)—Kilépett a névtelenségből a
az Ötv. i. §. ( 6 ) bekezdés a) és a nyozható. A kitüntető díj átadására balmazújvárosi helytörténeti múze­
10.§.(1) bekezdés c ) pontja alap­ a "Magyar Kultúra Napján" - minden um, hétfőn délután a múzeumi világ­
ján a 16. §. (1) bekezdésében biz­ év január 22-én - kerül sor. nap alkalmából rendezett "kereszte­
tosítottjogkörében eljárva—figye­ (4) A kitüntető díjjal az adományo­ lőn" Semsey Andor nevét vette föl
lemmel az 1997. évi XXXI. tv. 7. §- zást igazoló oklevél és: a közalkal­ A múlt század még tudvalevően
ában foglaltakra az alábbi rende­ mazottak jogállásáról szóló törvény­ bőven termetté a nemzetért tenni
letet alkotja: ben megjelölt mindenkori pótlékalap tudó és akaró hazafiakat - gróf Szé­
1. §. Balmazújváros Város Önkor­ 5-szörösének megfelelő bruttó chenyi István példája mindenki szá­
mányzata kitüntető díjak alapításával összegű pénzjutalom jár. mára ismert. E nagy férfiúk sofába
és adományozásával kívánja méltó (5) A kollektíva részére adományo­ tartozott Semsey Andor is, a főren­
módon kifejezésre juttatni elismerését zott díjjal kétszeres összegű pénzju­ diház örökös tagja, a Szent István­
és nagyrabecsülését azoknak, akik a talom jár. rend középkeresztese, a kolozsvári
helyi közügyek valamely területén ki­ (6) A kitüntető díj kör alakú em­ Ferenc József Tudományegyetem
magasló teljesítményt nyújtottak, illet­ lékérme, elülső oldalán Balmazújvá­ tiszteletbeli tudora, a Magyar Nemzeti
ve a város fejlődésének elősegítésében ros címerével, körben "Balmazújvá­ Múzeum osztályigazgatója, a Királyi
huzamosabb időn át kiemelkedően ros Kultúrájáért" felirattal, hátoldalán Földtani Intézet tiszteletbeli igazga­
munkálkodtak, tevékenységükkel hoz­ a kitüntető díj alapításának éve. tója, a Magyar Tudományos Akadé­
zájárultak Balmazújváros anyagi, szel­
mia igazgatótanácsi tagja. A magyar
lemi értékei gyarapodásához.
tudományos és kulturális intézmé­
2. §. Balmazújváros Város Önkor­ m.
nyek mecénása volt, támogatta -
mányzata "Balmazújváros Városért"
Kitüntető díjak visszavonása egyebek mellett - a földtani intézet
"Balmazújváros Kultúrájáért" kitünte­
felépítését, a nemzeti múzeum kőzet-
tő díjat alapít.
6.S. és ásványtárának gyarapítását, az Eöt­
3. §. "Balmazújváros Városért" díj
vös-féle torziósinga-kísérleteket. Bal­
adományozása (1) A "Balmazújváros Városért" és
mazújvároson a katolikus iskoláztatás
(1) A "Balmazújváros Városért" ki­ a "Balmazújváros Kultúrájáért" kitün­
tüntető díj adományozására javasla­ mentoraként tisztelték. Az épületet is,
tető díj visszavonható, ha arra az ado­
tot tehet: a) a polgármester, b) ország­ melyben a városi múzeum 1974 óta
mányozott személy méltatlanná vált.
gyűlési képviselő, c) a települési kép­ működik, családja emeltette. Minera-
(2) A kitüntetett méltatlanná válását
viselő, d) gazdálkodó szervezet, e ) lógiával és ásványtannal - foglalko­
nyomós okból (pl. súlyos bűncselek­
egyesület, társadalmi szervezet, ala­ zott, tegnap óta azonban nem csupán
mény elkövetése, a város közvélemé­
pítványi kuratórium, 0 gazdasági a semseyit és az andorit ásványok
nye által elítélt erkölcsi magatartás) a
kamarák helyi szervezete. kitüntető díjra javaslatot tevők kezde­ viselik nevét.
(2) A "Balmazújváros Városért" ki­ ményezhetik a képviselő-testületnél.
tüntető di] adományozására beter­
jesztett javaslatot: a) a polgármester,
(3) A képviselő-testület a méltatlan­
ná válás kérdésében minősített több­ Uj időszaki kiállítás
b) az önkormányzat bizottságainak el­
nökei, c ) az alpolgármesterek által al­
séggel hozott és részletes indoklást
tartalmazó határozattal dönt. A kitün­
és alkalmi bélyegzés
kotott előkészítő bizottság véleménye­
zi - vizsgálva a tevékenység kiemel­
tető díj visszavonását tartalmazó
döntésről az érintettet értesíteni kell,
a Semsey Andw
kedő jellegét - és javaslatával együtt
terjeszti a Képviselő-testület elé. A
illetve a kitüntető díjak nyilvántartá­ Múzeumban
sában fel kell tüntetni. Az 1848/49-es forradalom és sza­
Képviselő-testület a díj adományozá­ badságharc 150. évfordulója tiszte­
sáról minősített többséggel határoz. IV. letére rendezett következő időszaki
(3) A kitüntető díj átadására au­ kiállítás "Az önálló magyar pénz
gusztus 20-án, városi ünnepség ke­ Vegyes rendelkezések
megszületése" július 31-én 14 órakor
retében kerüi sor. A kitüntető díj
nyílik a Semsey Andor múzeumban.
évente egy személy vagy kollektíva 7.§.
Ezen a napon 13 órától 17 óráig az
részére adható, kivételes esetben et­ (1) Az önkormányzat által alapított időszaki kiállító teremben alkalmi
től a képviselő-testület eltérhet. kitüntető díjak - kivételes esetben - posta működik. Minden múzeumba­
(4) A kitüntető díjjal az adományo­ elhunyt személy részére is adomá­ rátot, érem-, pénz- és bélyeggyűjtőt
zást igazoló oklevél és: a mindenkori nyozhatok. szeretettel vár a múzeum. A belépés Dr. Veres Ferenc polgármestertovábbisikereket tívánPozsonyiJózsef
polgármesteri bruttó egy havi alap­ (2) A kitüntető díjak adományozá­ ezen a napon díjtalan. múzeumigazgatóoak
bérének megfelelő bruttó összegű sát - díjanként külön-külön - díszes FOTO: BORZA

pénzjutalom jár. kivitelű almanachban kell nyilvántar­


(5) A kollektíva részére adományo­
zott díjjal kétszeres összegű pénzju­
tani, amelyért a jegyző a felelős. A
nyilvántartásban az adományozás 2 millió forintos
talom jár.
(6) A kitüntető díj kör alakú em­
lékérme, elülső oldalán Balmazújvá­
tényét a polgármester, a jegyző és az
adományozott írja alá.
(3) A kitüntető díjak adományozá­
Mikro-hitel
energiatakarékos
Uj menetrend!
ros címerével, körben "Balmazújvá­ ü i u s 24-étől érvényes a MÁV & i mmmí
ros Városért" felirattal, hátoldalán a
sát és az adományozás visszavoná­
sát, azok indokait a balmazújvárosi beruházásokhoz Az új vasúti menetrend elkészíté­ Balmazújvárosról Hortobágy
kitüntető díj alapításának éve. újságban közzé kell tenni. A Hajdú-Bihar megyei Vállalkozásfejlesztési
se előtt áprilisban Debrecenben tar­ felé induló vonatok:
(4) Balmazújváros Város Önkor­ Alapítvány 1993. óta működteti a Mikro-hitel
EL Programot, közel 600 vállalkozást finanszíroztak tották azt a fórumot, melyre meghív­ 5.23, 6.21, 7.47, 10.44, 12.07, 14.41,
mányzatának Képviselő-testülete e
rendeletben alapított kitüntető díjak eddig, a hitel maximális összege jelenleg ták a környező települések polgár­ 15.14, 17.15, 19.58, 23.29
4. §. "Balmazújváros Kultúrájáért" és az azokkal járó pénzjutalom anya-, 1.000.000.- Ft. mestereit, állomásfőnökeit. A megbe­
kitüntető díj gi fedezetét évente az önkormányzat Az Alapítvány 1998. júniusban újabb hitel szélés célja az volt, hogy a lehető­ Hétvégeken, szabadnapokon, ün­
(1) Balmazújváros Város Önkor­ költségvetésében biztosítja. programot indít, Score Energia Hitel Program né­ ségekhez képest figyelembe vegyék nepnapokon nem közlekedik mind­
mányzata azon természetes és jogi ven, mely a Mikro-hitel Programhoz kapcsolódik, az önkormányzatok igényeit, véle­ egyik vonat!
személyek részére, akik a város szel­ Záró rendelkezések társfinanszírozás formájában (1 millió Ft Mikro-hi­ ményét.
8.§. tel Program + 1 millió Ft Score Energia Hitel A fórumon elhangzottakat a MÁV Egyéb eltérések a menetrend­
lemi, gazdasági, kulturális életének
Program, összesen 2.000.000 Ft). A hitel olyan
fellendítésében, (oktatás, közműve­ (1) E rendelet 1998. április 1. nap­ Rt. Területi Igazgatósága továbbítot­ ben: Debrecen-Budapest viszonylat­
vállalkozásoknak adható, akik energiahatékony
lődés, egészségügy stb.) a helyi ha­ ján lép hatályba. ta a menetrendszerkesztők felé. ban az eddiginél kedvezőbb idő­
beruházást hajtanak végre, azaz az általuk vég­
gyományok megőrzése érdekében rehajtott beruházás megfelel a Score Energiaha­ Balmazújvárost dr. Veres Ferenc pontban indul az InterCity: 5.58-kor
hosszú időn át kiemelkedő eredmé­ tékonysági Program által, megkívánt feltételek­ polgármester és Szilágyi József állo­ és 6.58-kor.
nyekét értek el. nek: az energiahordozókkal kapcsolatos takaré­ másfőnök képviselte. A 9.58-kor induló IC kimaradt.
5.§. Balmazújváros, kos gazdálkodás feltételeinek megteremtése il­ Az elmúlt évek tapasztalatai azt
(1) "Balmazújváros Kultúrájáért" dij 1998. március 13- letve a feltárt energiaveszteségek minél kisebb igazolták, hogy az eddigi vonatgya­ A fővároson áthaladó IC vonatok
adományozására javaslatot tehet: a) ráfordítások mellett történő mérséklése illetve koriságot fenn kell tartani, így kerül­ ezentúl Kőbánya-Kispest és Buda­
polgármester, b) a települési képvi­ Dr. Veres Ferenc kiküszöbölése. A hitel összege: A kölcsön csak het sor 32 ezer balmazújvárosi el­ pest Kelenföldön is megállnak. A
selő, c ) nyilvántartásba vett egyesü­ polgármester Mikro-hitel és esetleg egyéb állami stb. támo­
szállítására havonként. nyári főidényben a Balaton északi
let, társadalmi szervezet, alapítványi gatások kiegészítéseként használható fel és
A Debrecen-Füzesabony vona­ partjának megközelítése érdekében a
kuratórium, d) önkormányzati intéz­ nem lehet több, mint a teljes beruházás 30%-
a, maximum 1.000.000 Ft. A hitel legkisebb lon május 24-étől alig észrevehető­ Nyíregyháza-Budapest-Siófok-Keszt­
mény vezetője. Tőkés Istvánná
összege 200.000 Ft. Kamata megegyezik a Mik­ en változtak meg a vonatok indu­ hely viszonylatú vonatpár közvetlen
(2) A díj adományozására tett ja­ aljegyző
ro-hitel Programban alkalmazott mindenkori ka­ lási ideje. Székesfehérvár-Balatonfüred-Tapol­
vaslatot az önkormányzat Intézmény-
mattal, jelenleg 18%, a futamidő maximum 1,5 ca vonatrészt is továbbít.
felügyeleti Oktatási és Sportbizottsá­
év, a türelmi idő maximum 3 hónap. Balmazújvárosról Debrecenbe A MÁR Rt. új menetrendje 1999.
ga véleményezi, - vizsgálva a tevé­
kenység kiemelkedő jellegét, a javas­ Z Á R A D É K : Kiss Imre induló vonatok: május 29-éig érvényes.
latával együtt terjeszti a képviselőtes­ Kihirdetve: 1998. március 26-án. mikro-hitel menedzser 4.16, 5.27, 6.25, 8.25, 9.58, 12.10, Szilágyi József
tület elé. A képviselő-testület a díj Info: Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési 13.22, 15.49, 18.23, 20.39 állomásfőnök
adományozásáról minősített több­ Tőkés Istvánná Alapítvány, 4029 Debrecen, Csapó u. 26. Tel.:
séggel határoz. aljegyző 500-330, 500-340

3. oldal
1998. július BALMAZÚJVÁROS XII. évfolyam, 2. szám

Szünidei program Egészségnap a Bocskaiban


a Veres Péter Altalános Iskola "Egészséges életmódra nevelés ezer gyermek fogászati szűrését, pre­ Az iskolai egészségnap fő szerve­

és Gimnáziumban az iskolákban és óvodákban" cím­


mel pályázatot hirdetett a Provi­
dencia Osztrák-Magyar Biztosító
venciós vizsgálatát végzi el. A szak­
emberek fogápolási tanácsokat, tájé­
koztató füzetet és apró ajándékokat
zője, a pályázat készítője Kecskésné
Mező Mária tanárnő volt. Tőle tud­
juk, hogy a Bocskaiban az egészsé­
Június 14-én búcsút intett sok diák Evés végeztével szaladnak vissza
Rt. A Süni tanuló baleset-biztosí­ adnak a gyerekeknek. A Dentibusz ges életmódra nevelés nem erre az
az iskolának, de az iskola nem zárt a megkezdett munkadarabokhoz.
táshoz kapcsolt pályázat egyik előre egyeztetett program szerint járja egy napra korlátozódik. A tanév so­
be. A tanárok egy nagyon lelkes cso­ Nem ritkán hallunk ilyen megjegyzé­
nyertese a Bocskai István Általá­ az országot, és szolgáltatásait ingye­ rán számtalan lehetőség kínálkozik
portja továbbra is szeretettel és sok seket: "De jó, hogy folytathatom!",
nos Iskola volt. nesen nyújtja. A Signal szeretné, ha egészségügyi ismeretek nyújtására,
hasznos programmal várta a kíván­ "Na végre, hogy újra csinálhatom".
A fődíj - melyet a budapesti szék­ egyre több gyerek ismerkedne meg helyes szokások kialakítására.
csi kis és nagy diákokat. Közösen arról is ábrándoztunk,
helyű Mentálhigiénés Programiroda a fogbetegségek megelőzésének Az iskola pedagógusainak jó segí­
Immár 4. alkalommal rendeztük meg milyen jó is lenne, ha ilyen lertne az módszereivel, hogy ezzel is csökkent­
állított össze - egy Iskolai Egészség­ tői a Vöröskereszt Városi Szerveze­
a Kézműves alkotótábort, ahol az idén iskola egész évben. A gyerekek sze­ hető legyen a népbetegségnek szá­
nap volt. Június 9-én került sor a fődíj tének munkatársai, a védőnők és dr.
két turnusban 100 gyerek ismerkedhe­ rint a matek és a fizika is könnyeb­ mító fogszuvasodás.
"átvételére". Ezen a napon a Bocs­ Nagy Mihály gyermekszakorvos.
tett a nemezelés, korongozás, agyago­ ben menne a tevékenységek közben.
kaiba járó tanulók számára nem volt
zás, festés, linómetszés, szövés, Az éneklés a munkát is segítené és
tanítás. Az osztályok forgószínpad-
gyöngyfűzés, gyöngyszövés, gyertya­ versek mondását is el tudnák képzel­
mártás, szalma és vesszőfonás, boro­ ni úgy, hogy közben a kezükkel te­
szerűen váltották egymást a külön­
böző helyszíneken. A programokat
zás, rongybaba készítés mesterfogása­ vékenykednek.
az iskola pedagógusai és a Mentál­
ival. Az egy héten át tartó táborban Felnőtt és gyerek egyaránt jól érez­ higiénés Programiroda munkatársai
mindent ki szabad, sőt ki kell próbál­ te magát a családias légkörű, sok új állították össze. Az alsós gyerekek
ni, lehet ügyeskedni, ajándékot készí­ ismeretet nyújtó táborban, melynek jelvényeket készítettek, báboztak,
teni. Eközben finom tízóraira, ebédre lelkes szervezője évek óta Szászné szaktanácsadáson vettek részt, a fel­
és uzsonnára invitálják a tanárok a kis Veres Julianna. Ő is, és a hozzá tár­ sősök speciális gerincjavító tornán,
mestereket. Ez sokszor nem is könnyű sult segítők, támogatók is elismerést önismereti, szituációs játékon ismer­
feladat, mert olyan szívesen "mester­ érdemelnek! kedhettek az egészséges életmóddal.
kednek" a gyerekek, hogy egyáltalán A tábor végén a gyerekektől kapott
nincs kedvük otthagyni a megkezdett Az alsó tagozatosak ingyenes fo­
taps köszönet mindenért.
munkát - még rövid időre sem. gászati szűrővizsgálaton vehettek
Fekete Jánosné
részt az iskola udvarára begördülő
Signal Dentibuszban. -
Amint azt KeszericzeJózsef szerve­
zőtől, dr. Vörös Balogh Tamara fog­
orvostól és Gegessi Kis Rita asszisz­
tenstói megtudtuk, a mozgó fogorvo­
si laboratórium az Unilever Signal
jóvoltából már három éve járja az
országot. Ez a minden szükséges
felszereléssel ellátott, korszerű moz­
gó fogorvosi rendelő évente 20-25

Egyhetes Gyermeknapi ajándék


játszóház - a Dózsa óvodásoknak
támogatókkal Gyermekeink nagy örömmel vet­
ték birtokukba a Városgondnokság
felajánlása alapján elkészült több­
Az Alapítvány célja, hogy elősegít­
se a Dózsa óvodába járó gyerekek
neveléséhez szükséges tárgyi feltéte­
Június 22-étől - 25 tanulóval - ke­ funkciós fajátékot. lek bővítését, fejlesztését.
rült megrendezésre a kézműves- és Köszönetet mondunk a vezetők­ Emellett szeretnénk elérni, hogy a
Szövőszéknél az ifjú kézművesek POTO: BORZA
játszóház a Veres Péter Általános Is­ nek, Will Csabának és Kalmár Zoltán­ modern élet követelményeinek meg­
kola és Gimnáziumban. nak, hogy a segítségünkre siettek. felelő eszközöket biztosíthassunk a
A részvétel minden tanuló számá­ Megköszönjük Győri István asztalos­ gyerekek és az óvodapedagógusok
ra ingyenes volt, mivel a gyermek­ mesternek az igényes munkát és a számára egyaránt.
élelmezést a Magyar Máltai Szeretet­ kivitelezésben közreműködő dolgo­ A számlaszám:
szolgálat Egyesülete biztosította, va­ zók munkáját is. 59900067-10004579
lamint a helyi Családsegítő és Gyer­ Ezúton tájékoztatjuk a város lakos­ Köszönettel fogadunk a további­
mekjóléti Szolgálat támogatta. ságát, hogy számlát nyitottunk a "Bal­ akban is minden felajánlást.
A kézművesház tevékenységei: mazújvárosi Dózsa Óvodáért Alapít­ A Dózsa Óvoda nevelőtestülete
textilfestés, patchwork, origami, mé­ vány" címen. és gyermekközössége
zeskalács, rongybaba készítés és
gyöngyfűzés volt.
A sikeres lebonyolításhoz az ön­
kormányzat Ifjúsági Bizottsága, isko­
lánk Diákönkormányzata, a NAXA
Kft. nyújtott támogatást, melyet ez­
úton is köszönünk.
A zárfoglalkozáson városunk ki­
emelkedő eredményeket elért Kyoku-
shinkai Karate Klub-ja Felhősi And­
rás edző vezetésével tartott karate
bemutatót.
Kerámia-kollekció a kézműves alkotótáborban FOTO: BORZA Szabados Gábomé

Pályázati felhívás Civil szervezetek figyelem!


A Hajdú-Bihar M e g y e i Levéltár é s a Hajdú-Bihar M e g y e i és D e b r e c e n i H o n ­
ismereti E g y e s ü l e t p á l y á z a t o t hirdet a m e g y é r e v a g y e g y e s t e l e p ü l é s e i r e A Hálózat a Demokráciáért Program és part­
"L@tobo m idomány újra hagyoniiPj"'
v o n a t k o z ó a n 1848/49 emlékezete címmel e d d i g m é g n e m publikált a n y a g g a l . nerszervezetei hagyományteremtő szándékkal J E L Ö L O L A P
Más Intézménybe b e a d o t t p á l y a m u n k a , e g y e t e m i , főiskolai dolgozat, disszer­ megalapították az Év Mecénása' Díjat, melynek
t á c i ó p á l y a d í j b a n n e m részesülhet. célja az üzleti szektor olyan szereplőinek kivá­ Az Év Mecénása Díjra javasolt személy vagy -üzleti szervezet
lasztása és jutalmazása, akik az adott évben a Neve:.
A DOLGOZAT LEADÁSI HATÁRIDEJE: 1998. december 20. leghatékonyabban támogatták a civil szférát.
TERJEDELEM: 1 ív A dijat évente és megyénként (régiónként) székhelye:.
(24 oldal: e g y oldalon 2 8 sorral és soronként osztják ki. Odaítélésével a civil szféra fejezi ki
6 0 betűhellyel, kettes s o r t á v o l s á g g a l g é p e l v e ) . megbecsülését önzetlen támogatói iránt. cég esetén a k é p v i s e l i neve: Teleíon/fax:.

az első három helyezett, a pályázat nyertesének A Hálózat a Demokráciáért Program hagyo­ Az év Mecénása Díjra javasolt személy vagy üzleti szervezet
DÍJAZÁSBAN RÉSZESÜL
az alábbi módon nyújtott támogatást szervezetünknek
munkáját a levéltár Évkönyvében megjelentetjük. mányteremtőszándékkal alapította az Év Mecé­
1. díj 15.000 Ft nása Dijat, hogy elősegítse általa a demokratikus
DIJAK: adományozási kultúra újjáéledését, másrészt,
2. díj 13.000 Ft
3. díj 11.000 Ft hogy modellt kínáljon az üzleti szféra azon sze­
replői számára, akik társadalmi felelősségvállalást
A d o l g o z a t o k a t s z a k é r t ő b i z o t t s á g bírálja e l . még nem kezelik üzleti életük szerves része­
A pályázattal k a p c s o l a t b a n é r d e k l ő d n i lehet a Hajdú-Bihar M e g y e i Levéltár­ ként. 1998-ban jelöléseiket az alábbi, megyeileg
A javaslatot tevő civil szervezet neve;
b a n ( D e b r e c e n , Piac u. 2 0 . fszt. 6., illetőleg telefonon 311-005 vagy 417-758). illetékes szervezethez szíveskedjenek eljuttatni:
Hajdúsági Civil Központ és Adattár Alapítvány, székhelye:
Dr. Varga Gyula Dr. Radies Kálmán 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 2. Tel: 371-
Hajdú-Bihar M e g y e i é s D e b r e c e n i levéltár-igazgató 200/26. Határidő: július 15. ('Mecenatúra: ellenszolgál­ A képviselő neve: Telefon/fax:
Honismereti E g y e s ü l e t elnöke tatás nélküli támogatás nyújtása)

2. oldal —
1998. július XII. évfolyam, 2. szám

Esik az eso...
A nyár elejének csapadékos nap­ Alaptalan és sértő ez a hír, melyet
Kenguru-olimpia
a Z®Mw túlim Ml MmU M f e i s s t a a
jai igen sok balmazújvárosi lakosnak sokan felelőtlenül terjesztenek.)
okoztak komoly fejfájást. A belvíz el­ Az eső utánpótlása nem, de szi­ "Ti vagytok az enyémek: fiatalság ban vagy panzióban is. lókat és a felnőtteket egyaránt. Az esti
öntötte az utcák egyébként sem iga­ vattyúink kapacitása véges. Nem le­ A dalomat én nektek dalolom. Második nap zajlottak a labdajá­ eredményhirdetés lázas izgalma után
zán működő vízelvezető árkait, s mi­ het több száz köbméter vízzel szem­ Felétek fordítom reményem arcát, tékok. Egyszerre öt pályán gyönyör­ az addig sportruhás lányok és fiúk
vel elfolyni nem tudott, elöntötte ben fölvenni a harcot, különösen Elétek lengetem a lobogóm." ködhettünk a bravúros, technikás fiatalosan elegáns "felszerelésre" vált­
egyes lakóházak, telkek területeit is. A nem a város több veszélyeztetett vagy olykor kevésbé sikeres mérkő­ va, minden fáradságot félretéve ké­
Bánlak, a Szigetkert, a Daru, a Sima... körzetében egyszerre. Juhász Gyula csodálatosan igaz, zésekben. Hála a remek szervezés­ szültek a közös discóra, ahol ven­
Mindenhol gond volt és gond van a Az igazi megoldás nem a víz szi­ hittel teli szavai jutottak eszemben, nek — köszönet más iskolák testne­ déglátók és vendégek immár bará­
vízzel... A segítségért forduló embe­ vattyúzása egyik árokból a másikba, miközben a zöld gyepre bevonuló fi­ velő tanárainak, a lelkes edzőknek, tokként együtt ropták a táncot.
rek aggódva hívták a kézenfekvő se­ hanem a vízelvezető árkok, az átere­ atalokat üdvözöltük. játékvezetőknek, a Sport Club dolgo­ A harmadik nap reggele és dél­
gítséget, a tűzoltóságot. szek kitisztítása, és folyamatos kar­ A Magyar Úttörők Szövetsége zóinak - gördülékenyen, hiba nélkül előttje a búcsúzás jegyében zajlott.
A helyi tűzoltóság a rendelkezésre ötödször rendezte meg a Kenguru­ peregtek a mérkőzések. Apró ajándék- név és címcserék bi­
bantartása volna.
álló technika felhasználásával igyeke­ Tűzoltóságunk feladata az embe­ olimpiát. Tizenöt város kétszer tíz Közben két számítógépes szakem­ zonyították, hogy a nemes ellenfelek
zett a bajban lévőket segíteni. Jól vizs­ ri és anyagi értékek mentése, és en­ fő csapatától, háromszáz gyerektol ber segítségével minden érdeklődő egymást megbecsülve, egymás ered­
gázott a könnyen telepíthető, gyorsan nek mindig igyekszünk lehetősége­ élénkült meg a pálya, Kelettől nyu­ folyamatosan tájékozódhatott az el­ ményét elismerve, barátokként váltak
mozgadiató Honda szivattyú, illetve a gatig, északtól délig, egybefogta a ért ponteredményekről. el egymástól.
inkhez képest eleget tenni. Az elha­
tűzoltó járműre szerelt szivattyú is. sport az egész országot. A fáradt, pihenő csapatok teljes Az iskola dolgozói, tanulói, szülői
nyagolt vízelvezető árkok problémá­
Meglepve tapasztalták tűzoltóink, hogy ját azonban a legnagyobb teljesítmé­ Ez év júniusában a tanítást befe­ ellátásban részesültek az iskola kony­ gárdája és sporttagozata méltán érez­
a segítséget kérők között még most is nyű szivattyúkkal sem lehet megol­ jezve a balmazújvárosi Kalmár Zol­ háján, ahol a szakács nénik kora reg­ hette, hogy ez "jó mulatság, férfimun­
volt, aki úgy vélte, hogy a segítség dani. Ezen szivattyúk üzemeltetése tán Általános Iskola vállalkozott arra, geltől késő estig udvarias kiszolgálás­ ka volt."
nem helyből érkezett... súlyos összeget emészt föl a város, hogy szervezője, lebonyolítója és sal, finom ételekkel várták a sporto­ Miller Miné
Pedig nem kell más helyről kérni közvetve pedig a helyi tűzoltóság nem utolsósorban házigazdája le­
segítséget, hiszen városunknak van pénzügyi kereteiből. gyen e nagyszabású rendezvénynek.
saját tűzoltósága, amely a nap 24 órá­ Eddig minden alkalommal hoztak el
A vízelvezető árkok tisztántartása
első helyezéseket az iskola sportta­
jában riasztható. mindenkinek, minden ingatlan tulaj­
gozatosai, így eleve rangos ellenfél­
(Itt szeretném megjegyezni, hogy a donosnak jól felfogott érdeke.
nek számítottak.
tűzoltóság egy db középkategóriájú tűz­ A Városi Tűzoltóság 24 órás tele­
oltó gépjármű fecskendővel rendelke­ fonszáma: 370-066. Riasztható szemé­ Az iskola minden dolgozója lázas
zik, amely 2200 liter befogadóképessé­ lyesen az egyesület Dózsa Gy. utcai izgalommal fogott a szervezéshez. A
gű víztartállyal van ellátva. A tartály a épületében illetve munkaidő után a munka oroszlánrészét - mint általá­
nap 24 órájában feltöltött, riasztásra kész Polgármesteri Hivatalban, vagy a 370- ban - Végh István igazgató úr vállal­
állapotban van! Ezért soha nem for­ 130, 370-128 telefonszámokon. ta magára. Lelke, motorja volt az
dulhat elő, hogy a tűzoltó gépkocsi Csibi Sándor olimpiának.
üres tartállyal érkezik a kárhelyre. ÖTE Tüo. Pk. Gondoskodni a szállásról, ellátás­
ról, éjszakai ügyeletről, kíséretről igen
pontos beosztást és figyelmet igé­
Tizenöt városból 300 gyerek a Kenguru olimpián FOTO: EOÍEZA
nyelt. E feladatok ellátása közben

A Kalmár Zoltán Általános arról is szerettek volna gondoskod­


ni, hogy a vendégek kellemesen tölt­

Iskola ez évi sportsikerei hessék idejüket, jó benyomás alakul­


jon ki a városról, az iskoláról, sőt,
barátságok is szövődjenek.
Iskolánk eredményesség tekintetében az labdarúgóink érték el. A megyei döntőn kiví­ Az olimpiát a város polgármeste­
egyik legsikeresebb évek tudja maga mögött. vott ezüst- és aranyérem után a 3-4. osztályos re, dr. Veres Ferenc nyitotta meg,
Sportolóink, korosztályos csapataink 90 alka­ és az 5-6. osztályos csapat Fonyódligeten az meleg szavakkal üdvözölve és nemes
lommal vettek részt sportversenyeken. Torná­ országos döntőben egyaránt az előkelő III. versengésre bíztatva az Ifjakat.
ban, kézilabdában, asztaliteniszben, játékos sor­ helyet szerezte meg. Az első napon a négytusa felada­
versenyen és labdarúgásban képviselték isko­ Tekintve, hogy korosztályonként kb. 1500- tai állították próba elé a csapatokat.
lánkat az ország minden részében. Focicsapata­ 1500 csapat nevezett be és az országos dön­ Óriási küzdőszellemről tettek tanúbi­
ink az Olasz Focisuli keretén belül egyre in­ tőbe 24 csapat került, ez nem kis teljesítmény. zonyságot a több száz kilométert
kább meghatározó szerepet töltenek be. A 88- Focista palántáink külföldön is megálltak a he­ utazó gyerekek. Ettől nagyobb izgal­
as és a 86-os korosztály megnyerte a Super lyüket. Az idén is jártunk Olaszországban, de mat már csak a családoknál való el­
Kupá-t, míg a 87-esek és a 91-esek vezetik az Trandaországban és Spanyolországban is szere­ szállásolás jelentett. Óriási elismerés
Olasz Focisuli házi bajnokságát. A Diákolimpiá­ peltek legtehetségesebb játékosaink. és köszönet illeti azokat a szülőket,
kon is kitettünk magunkért. A tanévet egy országos sportesemény meg­ akik vállalták, hogy egy, két, néhol öt
Atlétikában az 5. osztályos Tóth Gabriella rendezésével zártuk. Házigazdái voltunk a Ken­ gyereket otthonukban láthatnak ven­
az 5. megyei győzelem után az országos dön­ guru Olimpiának, ahol az ország minden tájáról dégül, bár sokan aludtak az iskolá­ Kányási Bea és csapattársai veszik át a kupát és az érmeket FOTO: BORZA
tőn a 15. helyet szerezte meg. Jövőre még idesereglett 15 fiú- és 15 lánycsapat versengett.
ugyanebben a korosztályban bizonyíthat. Ké­ Ezen a vetélkedésen is iskolánk sportolói
zilabdás lányaink megyei döntőben a kisebb
és a nagyobb korosztályban egyaránt a III.
helyen végeztek. A nagyobbaknak esélyük
volt az országos döntőbe jutásra, amit Buda­
végeztek a legeredményesebben. E szép sike­
rek láttán kicsit kétségbeesve tervezgetjük a
jövőt, mert ezeket az eredményeket jövőre
nem lesz könnyű félülmúlni.
Eredmények
pesten nem fair körülmények között vettek
topra Mwmu H M . laDiMziraros
Melkó Károly
el tőlük. Az idei év legnagyobb sportsikereit testnevelő LEÁNY ATLÉTIKA LEÁNY ATLÉTIKA 8. osztály
EGYÉNI ÖSSZETETT ÖSSZESÍTETT EREDMÉNY 1. Tordai István Tiszaújváros
1. Balmazújváros 1. csapat
2. Polgár Ferenc Tárnok-Repülő bocsok
5. osztály
Tóth Gabriella, Horváth Zsuzsa, Nagy Mária,3. Arbóth Zoltán Tiszaújváros
Kabai Kristály "Balmaz" Nagydíj (60 m futás, távolugrás, kislabdahajítás,

llrnkmmmny 1998. május 1.


1. Hámori Enikő
400 m futás)

2. Réti Viktória
Kapuvár
Siófok
Beke Csilla, Nádasdi Anett, Pál Zsuzsa,
Kányási Bea, Szabó Ágnes, Erdei Eva, LABDARÚGÁS
Kordás Mariann TESTNEVELŐK: Pfau Christa, 1. Debrecen Angyalföld
Loós Eszter, Melkó Károly 2. Balmazújváros 1. csapa
3. Tóth Gabriella Balmazújváros EDZŐK: Loós Imre, Melkó Károly 3. Siófok
A Zsaru Sportiroda a hetedik alkalommal ren­ KEZDŐK, HALADOK 2. Balmazújváros 2. csapat
6. osztály 3. Nádudvar FIÚ ATLÉTIKA
dezte meg a majáiisi Albatrosz kritérium ver­ 1. Török Mihály R-Sport Gyula
1. Gyurka Renáta Komárom ÖSSZESÍTETT EREDMÉNY
senyt. A porfelhőlovagok ezúttal a felújított 2. Görgey István HajdúkommDKSC LEÁNY ÖSSZESÍTETT EREDMÉNY
négysávos Debreceni utcán mérték össze tu­ 2. Tiriczlrén Szánk 1. Balmazújváros 1. csapat
(ATLÉTIKA+KÉZILABDA)
3. Kiss Szilvia Nádudvar Papp Tamás, Soós Csaba, Borza Tamás,
dásukat, a versenyen tíz egyesület ötvenhárom NŐK 1. Balmazújvárosi.csapat Nagy Attila, Rózsa János, Nagy Tibor,
versenyzője állt rajthoz. A nőknél Bujdosó Esz­ 1. Bujdosó Eszter Szolnoki Cukorgyár 2. Balmazújváros 2. csapat
7. osztály Tóth László, Szabó Attila, Hunyadi István,
ter (Szolnoki Cukorgyár), a két amatőr kategó­ 2. Vilmányi Nikolett SinrnMHajdúkcnimDKSC 3. Nádudvar
1. Mészáros Anikó Füzesgyarmat Kányási Csaba TESTNEVELŐK: Pfau Christa^
riában pedig Darányi István (Nagyhegyes) és 3. Orosz. Enikő Hajdúkomm-DKSC 2. Nádasai Anett Balmazújváros Melkó Károly, Nagy Lajos
Dede István (Hajdúszoboszló) végzett az első FIÚ ATLÉTIKA
3. Krausz Nikolett Tárnok EDZŐK: Végh István, Murák László
EGYÉNI ÖSSZETETT
helyen. Ők 10-10 kg Kabai kristálycukrot és 2. Tiszaújváros
AMATŐR "B" 5. osztály
egy-egy rúd R-KO-N szárazkolbász vihettek 8. osztály 3. Komárom
1. Darányi István Nagyhegyes 1. Horváth Zsolt Szeged
haza. Az igazolt versenyzőknél ezúttal is a deb­ 1. Piskolti Gréta Kapuvár
2. Fábián Bertalan Megyaszó, Kolibri SC 2. M. Tóth Attila Szánk FIÚ ÖSSZESÍTETT EREDMÉNY
receni Barta és a siófoki Tőke között dőlt el 2. Kányási Bea Balmazújváros
3. Palczert Zsolt Nagyhegyes 3. Dómján Zsolt Tiszaújváros (ATLÉTIKA+LABDARÚGÁS)
az első hely sorsa, a győztes Barta 40 kg kris­ 3. NakiGyopárka Siófok
6. osztály 1. Balmazújváros 1. csapat
tálycukrot és hat méter R-KO-N páros-kolbászt
AMATŐR "A" LEÁNY KÉZILABDA 1. Boros Attila Debrecen Vörösmarty 2. Komárom
nyert. Mindezeken kívül minden helyezettnek
1. Dede István Hajdúszoboszló, 19 pont 2. BorzaTamás Balmazújváros 3. Siófok
kijárt egy-egy Frankié pizza és az Albatrosz ke­ 1. Balmazújvárosi.csapat
rékpárszalon tárgyjutalma. A győztesek ezenkí­ 2. Pásztor Viktor Debrecen, 12 pont 2. Balmazújváros 2. csapat 3. Nagy Attila Balmazújváros KÜLÖNDÍJASOK:
vül a helyi vállalkozók feliratozott vázáit kapták. 3. Sebestyén László Székesfehérvár, 8 pont 3. Nádudvar
1. osztály A legjobb balmazújvárosi játékosok:
Kocsár László, a verseny szervezője elmondta, 1. Rávai Viktor Szánk Kordás Mariann és Tóth László
hogy a résztvevők szerint is jól vizsgázott az új SZENIOROK 2. Mogyorós Mihály Siófok Legjobb nem hazai játékos:
kerékpárospálya, a módosítást örömmel fogadták 1. Hegedűs Gyula Hajdú-Volán 3. Nagy Tibor Balmazújváros Mészáros Anikó Füzesgyarmat
a versenyzők. Köszönetét fejezte ki a siófoki és 2. ifj. Novak Ferenc Ólmos-Tóth Kft.
a székesfehérvári sportolóknak az eredményes
részvételért, valamint Katona András rendőr PROFIK
Balmazújváros a városi ö n k o r m á n y z a t h í r a d ó j a
századosnak és munkatársainak a rendezvény SZERKESZTŐ: Fekete János '4060 Balmazújváros, Kossuüi tér 4-5. Tel.: (52) 370-412, 370-145 Fax: (52) 370-035
SZERKESZTŐSÉG:
1. Barta Gergely Hajdúkomm DKSC, 25 pont
balesetmentes lebonyolításáért. Dr. Veres Ferenc polgármester
A KIADÁSÉRT FELELŐS: ISSN 1417^944
2. Tőkeistván Siófok, 14 pont NYOMÁS: MoziPrintKft. Debrecen FELELŐS V E Z E T Ő : BuraiJános Tel.: (52)411-437
Jóssá Ildikó 3. Boross Károly Hajdúkomm DKSC, 6 pont
4. oldal = = = = =

You might also like