You are on page 1of 8

Következő

XIII. évfolyam, 3. szám 1999. július Ára: 39 Ft számunkban:


Országgyűlési

almazújváros képviselőink
egy esztendeje
a Parlamentben,
tekintettel
a kisrégió
AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZSZOLGÁLATI LAPJA helyzetére

E L S Ő KEZBOL
T E S T V É R V Á R O S I K A P C S O L A T . Lengyelországban járt
Iskolaügy: kálvária után?
Balmazújváros delegációja, Gál István polgármester vezetésével.
A küldöttség a lengyelek látogatását viszonozta. A testvérvárosi
kapcsolat felvételére eló'reláthatólag ősszel, Lancut várossá válá­
sának jubileumán kerül sor.
K E R É K P Á R Ú T Elkezdó'dtek a már tervezett, várost átszelő kerék­
párút megépítésének munkálatai. Elkészültével a biciklisták a Debre­
ceni - Veres Péter - Csegei út nyomvonalán juthatnak el a temetőig.
I N T É Z M É N Y V E Z E T Ő K . Július elsejétől öt tanévre szóló ve­
zetői megbízást kapott Szendrei György (Balmazújvárosi Gim­
názium, Szakközépiskola és Szakképző Intézet), Széchy József
(Központi Általános Iskola), Kenéz Ferencné (Bocskai István Ál­
talános Iskola), Postáné Ónosi Mária (II.számú Óvodaigazgató­
ság) és Fótos Imréné (Városi Könyvtár).
M E N T Ő Á L L O M Á S . Elkezdődött a négyállásos garázst és kap­
csolódó létesítményeket magában foglaló mentőállomás építése.
Az önkormányzati beruházás kivitelezője a B E V I S Z Generál kft.
A létesítmény még az idén átadásra kerül.
H U L L A D É K L E R A K Ó . A térségi szilárd hulladéklerakót Haj-
dúböszörménj határában hozza létre több környékbeli település.
Ehhez társul az újvárosi önkormányzat is, a költségek lakosság­
arányos viselésével.
Hideg szelek fújnak - Veres Péter nem névadója többé a gimnáziumnak (Fotó: Borza János)
M O Z I 10 É V I G . Az eladásra meghirdetett Soós Imre Filmszín­
házat a jelenlegi üzemeltető vásárolhatta meg, részletfizetési ked­ "Balmazújváros Város Önkor­ gógus Szakszervezet). Vagyis, szakmai érveket mellőző
vezménnyel. A testület kötelezte a vevőt, hogy az ingatlant a mányzat Képviselő-testülete a ami Balmazújvárosban e téren ."gyomorból való politizálás".
szerződés aláírásától számított 10 évig moziként működteti. közoktatásról szóló 1999. évi történt és történik, nem különle­ Politikai tényezőket és sze­
S E G Í T S É G A T Ű Z O L T Ó K N A K . A Balmazújvárosi Önkén­ LXXIX. tv. 102. §-ában fel­ ges, nem kirívó. És nem is a leg­ mélyes érdekeket említ Ke­
tes Tűzoltó Egyesület levélben megkeresett több építőipari céget mért vélemények mérlegelése rosszabb a helvzet, hiszen gyes Lászlóné is, az általános
az új tűzoltókocsi garázsának megépítéséhez. A megkeresésre a mellett a jelenlegi Veres Péter egyetlen bezárást nem tervez­ iskola-gimnázium megbízott
Leier Tégla kft.-től dr. Steiner István ügyvezető igazgató felaján­ Általános Iskola és Gimnázi­ nek. Egyelőre. Csakhogy a vá­ igazgatója, önkormányzati
lotta a garázsépület megépítéséhez szükséges teljes umból a Gimnáziumot a Szé­ ros diákjait, azok szüleit, peda­ képviselő. "Káosz van, mond­
falazóanyagot, aminek a helyszínre szállítását újvárosi vállalkozó, chenyi István Szakmunkás­ gógusait immáron 1994 óta "las­ ja, tönkreteszik az iskolákat a
Juhász Sándor, a Juhász T ü z é p ügyvezető igazgatója vállalta. képző és Szakközépiskolával sú tűzön" tartja az önkormány­ sorozatos összevonásokkal.
összevonja, s a két általános is­ zat a maga pénzügyi racionali­ Semmit n e m ért a diákönkor­
kolát pedig a közös igazgatás zálási szándékával, majd annak mányzat, a szülők kezdemé­
meghagyásával működteti to­ megvalósításával. Am, ami ta­ nyezte tiltakozó aláírásgyűjtés,
vább 1999. július l-jétől." valyelőtt megfelelőnek látszott, a Veres Péter Társaság bead­
/42/1999. (III. 19.) önkor­ az mára kevésnek, használhatat­ ványa, az összevonást ellenző
mányzati határozat./ lan iskolaszerkezeti modellnek képviselők indítványa a döntés
"A város képviselő-testüle­ tűnik. (Szintén a pedagógusok felülvizsgálatára stb. Június 2-
te hatáskörében eljárva a országos szervezete kérte az ok­ án ugyan újratárgyalta az
42/1999. (III. 19.) sz. alatt ho­ tatási tárcától, "dolgozzon ki ügyet a testület, mert 1600
zott határozatát a továbbiak­ olyan adaptálható eljárásokat, ember népi kezdeményezését
ban is fenntartja." /Határozat a amelyek arra orientálják az ön­ már nem lehetett válasz nélkül
képviselő-testület 1999. június kormányzatokat, hogy az intéz­ hagyni, de az eredmény is­
7-i ülésén, a népi kezdeménye­ ményrendszer átalakítását ne mert. Fúziónkat sem hagyták
zés útján a képviselő-testület rövid távú költségvetési szem­ jóvá a Kossuth-iskolával, pedig
elé terjesztett 42/1999. (III. pontok alapján hajtsák végre.") az Arany most is erősen hang­
19.) sz. önkormányzati határo­ Németi István, volt gimná­ súlyozta függetlenségigényét."
zat felülvizsgálata, valamint a ziumi igazgató szerint lemon­ A kérdésre, hogy van-e olyan
M E D Á R D „MUNKÁJA". A közhiedelem szerint, ha Medárdkor
volt Kossuth Lajos Általános dása... lemondatása semmivel gimnáziumi osztály, ahová 16-
esik, akkor 40 napig esik. Nos, ez idáig igazolódott a hiedelem.
Iskola és a Veres Péter Gimná­ sem hozta közelebb a kedvező 18 gyerek jár?, Kegyesné vála­
N e m volt elég a téli és a tavaszi víz, most az eső és a vele járó
zium javasolt összevonása megoldást, ahogy nem fog na­ sza: "Két kis létszámú osztá­
viharok, villámok okoznak nagy bosszúságot a lakosságnak.
ellenében./ gyobb megtakarítást hozni a lyuk van, 12 illetőleg 16 fővel.
Kidőlt fák, leégett hodályok, vízzel elöntött udvarok és utcák.
Az idei tanévzárás után vár­ városnak a március 19-i önkor­ A többinél 20-25 gyerekkel le­
Rövid idő alatt volt, ahol 60-80 milliméter eső esett. A nagy­
hatóan az ország 3750 általános mányzati határozat sem. Hiába het számolni. A jövő évi beis­
mennyiségű csapadék kimosta a kertek veteményeit, virágait. Az
iskolájából 91-et integrálnak, tiltakoztak szülők, nevelők, ele­ kolázásnál ez a szám m á r 30
Ítéletidő a város tűzoltóit éjt-nappalt n e m kímélő munkára
18-at bezárnak az önkormány­ ve eldöntött tény volt, hogy a fő/osztály. Érettségi és felvéte­
kényszerítette, Csibi Sándor tűzoltó csapatával ismét tűztől
zatok; a középiskoláknál 30-35 gimnázium vezetését munkájá­ li eredmények igazolják, hogy
vízhez igyekezett fecskendőkkel és szivattyúkkal. A felvé­
esetben alkalmaznak összevo­ ban, terveiben ellehetetlenít­ igenis jól működik az iskola!"
telünkön látható, a vihar által kidöntött fa miatt pedig majdnem
"elindult" a bakterház... Kép és szöveg: Gyulai András nást, illetve profilváltást (Peda­ sék. Háttér a megalapozott
(folytatás a 2. oldalon)
VAROSHAZA 1999. július
(folytatás az 1. oldalról)

Az Arany János Altalános Is­


kola első pillanattól ellenzett
A s z o c i á l i s ellátás
mindenféle egybeolvasztást.
Kun Sándor tanár, képviselő,
az . iskola egykori vezetője
feltételei
megerősíti: az általános iskolák akinek az egy főre jutó havi
I Lakásfénntartási/fStési
önállóan is jól működtek. Igaz I támogatás nettó jövedelme a mindenkori
ez annak ellenére, hogy az nyugdíjminimum kétszeres
Aranynál '95-'96-ban gazdál­ ji A lakosság széles körét érintő összegét (30 700 ft) nem halad­
kodási gondok adódtak. E z I ellátási forma, mely az emelke- ja meg és a havi gyógyszer­
még nem indokolt volna bár­ )dó lakhatási költségek enyhíté- költsége egyedül élő esetében
miféle összevonást más intéz­ | séhez nyújt segítséget. Sajnos a havi nettó jövedelmének 20
ményekkel. Megkockáztatja: I a támogatás összegét átlagosan százalékát eléri vagy megha­
az iskola költségvetésében mu­ j havi 1000 forintban - az 1997. ladja, kétszemélyes háztartás
tatkozó hiányt direkt az önkor­
:
i évben törvényi szinten megha- esetén az egy főre jutó havi
mányzattól elindított szándék­ I tározott minimumban - tudjuk nettó jövedelem 25 százalékát
: biztosítani. A támogatás nyúj- eléri vagy meghaladja; akinek
nak volt köszönhető, hogy utá­
i tása több együttes feltételhez többtagú családjában az egy
na hivatkozni lehessen rá.:. A
' kötött, ami azt jelenti, hogy ha főre jutó havi nettó, jövedelem
hármas összevonást egyébként
egy feltételnek nem felel meg a a mindenkori nyugdíjmini­
elméletileg jó módszernek m u m másfélszeres összegét
kérelmező, abban az esetben
tartja, de másként valósult jogosultság hiánya miatt a be- nem haladja m e g és a havi
meg a gyakorlatban. Maradha­ gyógyszerköltsége az egy főre
I advány elutasításra kerül. Szeifert László rajza
tott volna a három intézmény I A jogosultsági feltételek a jutó havi nettó jövedelem 30
külön épületben, viszont ösz- I következők: támogatás nyújt- százalékát eléri vagy megha­
szevontak volna egyes osztá­ I ható, ha a lakás alapterülete a ladja.
20 százalékát. Fűtési támoga­ gondozottnak; a sorkatonai
lyokat. "Bokoriskola". Csak hát I minimális lakásnagyságot, a tás esetén a fűtési idényben (6 családi segélyben részesülő­ A harmadik jogosultsági
a gimnázium vezetése részéről I 100 négyzetmétert nem halad- hónap) a lakás fűtéséhez elis­ nek, a rokkantsági járadékos­ alap szerint, a települési ön­
j
akkora nagy volt a nyomás, az ; ja meg; ha az egy főre jutó ha- mert költségek, díjak 1/6-a ve­ nak. Az I. és II. csoportú rok­ kormányzat jegyzője közgyó-
:

Arany petíciózhatott. Szemé­ vi jövedelem nem haladja meg hető figyelembe. kantsága alapján részesül nyu­ gyellátásra való jogosultságot
lyes, politikai indítékok? Most I a családban a mindenkori gellátásban, aki után szülője, állapít meg egy év időtartamra
nincs ilyen, korábban volt... i öregségi n y u g d í j m i n i m u m o t Közgyógyellátási vagy eltartója magasabb össze­ annak a személynek, akinek a
I (15 350 ft), egyedülálló esetén igazolványok gű családi pótlékban részesül. havi rendszeres gyógyszer­
N e m létezik, létezett egység a
I a nyugdíjminimum 170 száza- A második jogosultsági ala­ költsége az öregségi nyugdíj
pedagógusok között. Akad, aki
: lékát (26 095 ft), nyugdíjban Az igazolvány bevezetése a pot a települési önkormányzat mindenkori legkisebb összegé­
"szűklátókörűségből" addig áll
: vagy nyugdíjszerű ellátásban gyógyszerár-emelkedések ha­ képviselő-testületének helyi nek (15 350 forint) a 10 száza­
ki valami mellett, amíg az a sa­ részesülő kétszemélyes háztar- tását igyekszik kompenzálni, rendeletében szabályozott fel­ lékát meghaladja, feltéve, hogy
ját érdekeit szolgálja. I tás, valamint a gyermekét a családjában az egy főre jutó
az arra rászorulók egészségi ál­ tételek adják, melyben azok a
Varga Lászlóné, Kossuthos : egyedülő nevelő szülő esetén a lapotának megőrzéséhez és szociálisan rászoruló szemé­ havi nettó jövedelem nem éri
pedagógus, jelenleg a Dózsa | nyugdíjminimum 120 százalé- helyreállításához. A szociális lyek részesülhetnek, akiknek el az öregségi nyugdíj minden­
G y ö r g y utcán tanít. Véle­ f kát (18 420 ft). Az önkormány- törvény háromféle jogosultsá­ gyógyszerköltsége olyan ma­ kori legkisebb összegét, egye­
\ zat által meghatározott - indo­ gi alapot határoz meg. gas, hogy azt létfenntartásuk dül élő esetén annak 150 száza­
ményalkotásában 1994-ig nyú­
koltnak tartott lakásfenntartás Az első szerint alanyi jogon veszélyeztetése nélkül nem ké­ lékát (23 025 forint).
lik vissza, amikor együtt re­
i - havi költségének el kell érnie biztosított a közgyógyellátás: a pesek viselni. E feltételek sza­
ménykedett: az iskola újdon­
I a háztartás (család) havi össz- rokkant, szociális segélyben bályozása az alábbiak szerinti: SZABÓNÉ
sült vezetése, szellemisége job­ I jövedelmének 35 százalékát, részesülőnek; a pénzellátásban méltányossági közgyógyel- PINCZÉS JULIANNA,
bá fogja tenni az élet- és mun­ fűtési támogatás esetén pedig a részesülő hadi- illetve nemzeti látásra jogosult az a személy., a szociális iroda vezetője
kakörülményeket. Ehelyett
1996-ban határozott az önkor­
mányzat. "Talán a tantestüle­
tünk megoldást talált volna, ha
hagyják. Beletörődtünk a vál-
toztathatatlanba. Csak az oko­
zott némi gondot, hogy két,
A hadigondozásról szóló törvény módosítása
különböző oktatási módszert A hadigondozásról szóló men azon személyek igényel­ H a d i g o n d o z o t t családtag a mélyként meghalt személy ,j
és testületet kellett ugyanab­ 1994. évi X L V törvény újból hetik az egyösszegű térítést, háború következtében meg­ özvegye újabb házasságban is
ban az épületben valahogyan módosításra került. A z alap­ akiknek az édesapja az I. vagy halt személynek, illetőleg a megözvegyül. Részükre ha- j
összeegyeztetni. Az önkor­ törvényt módosító 1998. évi II. világháborúban hadifog­ hadirokkantnak az általa éle­ diözvegyi járadék állapítható i;
mányzat márciusi döntésével LVI. törvény 1999. január 1- ságban, munkaszolgálatban, tében ténylegesen eltartott, meg. Továbbá hadirokkant
kapcsolatban a lakosság köré­ jén lépett hatályba. A tör­ illetve polgári személyként 60. évét betöltött, vagy leg­ járadék állapítható meg azon ¡1
ben felvetődött, ezután egy vény módosítása bővítette az megsérült és részére hadirok­ alább 67 százalékban csök­ személyek részére, akiknek
középiskola marad! Aki foly­ egyösszegű térítésre jogosul­ kant járadékot és ezzel egyide­ kent munkaképességű szülő­ az első fokú orvosi bizottság
tatni akarja tanulmányait, va­ tak körét, hiszen a hadirok­ jűleg a gyermekei részére ne­ je, nagyszülője, testvére és hadieredetű fogyatkozást ál­
lamelyik debreceni gimnázi­ kantak, a hadiözvegyek, a velési pótlékot állapított meg a féltestvére. Ezekben az ese­ lapít meg. A sérülés hadi ere­
umba kell mennie! Májusban volt hadiárvák mellett a volt korabeli hadigondozó hatóság. tekben vizsgálni kell azt, hogy detét korabeli iratokkal, vagy
nyilatkozatot juttattunk el a hadigyámoltak és volt hadi­ Amennyiben ezen pénzellátás a korabeli hadigondozó ható­ tanúkkal lehet igazolni.
polgármesterhez a 2 + 2-es vál­ gondozott családtagok részé­ a gyermek 16. életévének be­ ság által megállapított pénzel­ A fenti ügyekben részle­
tozat ellen: a gimnázium mel­ re is megállapítható ezen ellá­ töltése előtt megszüntetésre látás milyen okból került tes tájékoztatást a polgármes­
lett akartunk maradni. A jövő­ tás, amennyiben a jogszabá­ került, úgy az egyösszegű térí­ megszüntetésre. teri hivatal földszint 12. szá­
ben annyi látszik egyelőre biz­ lyi feltételeknek megfelelnek. tés megállapítható. Feléled a hadigondozásra mú irodájában nyújtunk, il­
tosnak, hogy mindenki vissza­ Volt hadigondozott csa­ való jogosultság abban az letve az ellátások iránti kére­
Volt hadigyámolt az, akit
térhet az eredeti épületbe. Új ládtag az, akit unokája, gyer­ esetben, ha az első vagy má­ lem nyomtatvány ugyanott
szülője hadirokkantsága miatt
vezetés, új feltételek. D e vége meke vagy testvére halála mi­ sodik világháborúban hadi­ vehető át.
hadigyámoltként az 1933. évi
szakad evvel a többéves kálvá­ att hadigondozott családtag­ fogságban, munkaszolgálat
VII. törvény alapján hadi­ K O V Á C S N É BÉRES E R Z S É B E T
riánknak? Tartok tőle, nem." ként hadigondozásba vettek. ideje alatt, illetve polgári sze­
gondozásba vettek. Ezen a cí­ főelőadó

• SZIKSZAY T A M Á S
Kincstelenü
1998-ra az iskolák a Álljon itt a fentiek illusztrá­ megjegyzéseimet jegyzetelte.
működőképtelenség határára lásul egy történet, ami éppen Kicsit m e g p r ó b á l t a m kelle­
jutottak, pedagógusai elvesz­ velem esett meg. metlen, az ő szavával "égő"
tették minden tekintélyüket. Irodalom óra helyettesíté­ helyzetbe hozni a többiek
Kinevetik, fölényes cinizmus­ sére készültem egy elsős osz­ előtt, hogy ráébredjen, elérke­
sal negyedleges állampolgár­ tályban. Már többször jártam zett egy határhoz, ideje belát­
nak tekintik őket, akik megosz­ itt nyelvtan órán. Most is, ni: a tanár és diák nem egyen­
tottak és túl hajlékonyak ah­ mint máskor, enyhe nemtet­ rangú egymással. Tény, hogy
hoz, hogy saját sorsuk alakítá­ szésüket fejezték ki belépé­ a megértés, a gondolati mérle­
sát végre a kezükbe vegyék. A semkor, amely egyszerre szól­ gelés egy bizonyos viselkedési
megalázott, morálisan tönkre­ hatott személyemnek, de a intelligenciával együtt jelent­
tett emberek tömege ezért hű­ hulladéknak "méltatott" tan­ kezik, addig pedig marad a ke­
séges szamarát ü t i . egyre va­ tárgynak is. A 32 fős fiúosztály serű düh, a primitív fenyege­
dabbul a kompenzálás domi­ a jelentést is képtelen volt vé­ tőzés, a közönségesült nyelv
nóelveként, s nem jól fésült gighallgatni, t ö b b e n leültek, csapkodó offenzívája. Ugyanis Máthé András felvétel
igazi "ütlegelőjét", az államot. beszélgettek, hisz a tanár bejö­ az ifjonti hevében felajzott di­ kezeit, mert lecsillapult ben­ jongott egy kicsit, de már egy­
Az iskolák a szellemre, lé­ vetele számukra nem bírt jel­ ák, széles állati gesztusokkal al­ nem is a düh, s tudtam, nem általán nem figyeltek rá. A ki-
lekre, idegrendszerre veszélyes, értékkel. N é h á n y perc múlva felét mutogatva nem keveseb­ szabad tovább rohanni ebben csöngetés után a fiú 'másodhe­
jogsértő helyzetek sokaságát ki­ öt-hat kisebb csoportra sza­ bet ígért nekem, hogy felje­ a veszélyes "dzsungelbe". Visz- gedűs" szomszédja odajött, fél­
termelő, az állam el nem vég­ kadva szinte egymással ver­ lent, szüleit ellenem uszítja, ki­ szamentem a tanári asztalhoz, revont és nagvon halkan, szin­
zett feladatait hivatásból - sengtek, ki tudja minél hama­ rúgat az iskolából, elintéz, s kértem a fiú ellenőrzőjét. O te szabódva bocsánatot kért
morális sajnálatból-szolgai féle­ rabb és látványosabban veszé­ mint egy gyalogbékát. Szóval megtagadta, de mivel csak a meggondolatlan barátja nevé­
lemből ellátó szociális intéz­ lyes idegállapotba hozni a ta­ látszott rajta, hogy beindult a táskáját t u d t a m volna kiboríta­ ben. Jobb lett volna, ha ő teszi,
ménnyé lettek, az egyház mel­ nárt (rajzolás a padra vagy pa­ guriga, s ha nem lennének ott ni, hagytam, hogy a dolgok bár megértem öntudatát - je­
lett szinte az egyetlen olyan pírra, ablakon való kibámulás, mások, képes lenne agyonütni. történjenek a maguk rendje leztem e n y h e nemtetszéssel
hellyé, ahol még le tudják fojta­ feladatok megtagadása, cipőle­ Amennyire lehetett, palás­ szerint... vegyülő elégedettségemet.
ni a készülődő társadalmi rob­ vétel, kácsongás a székkel, köz­ toltam besűrűsödött indula­ A fiú még hangosan dü­ Innentől kezdve mintha el­
banást. Ezért ma nem az a kér­ beszólás, káromkodás, egy do­ tom, de azért hirtelen nem höngött egy ideig, tehát képte­ vágták volna a fiúk reggeli,
dés, hogy egy-két eltévedt bá­ boz gyufa felgyújtása, stb.). várt fordulattal előtte terem­ len voltam az órát folytatni, szünetekbeli nagyszájú, kakas­
ránykát időben szocializálni tu­ Nehezen viselték volna el, ha tem, megragadtam a graban­ pedig a többiek már megértet­ kodó viselkedését. A fiú ez­
dunk-e a meggyőzés verbális, nem uralkodhattak volna raj­ cát, kétszer-háromszor jól ték, hogy ebben a furcsa máso­ után sohase kurjongatott, nem
békés, kultúrált módszereivel, tam. Mindkét vers elemzése­ megráztam, aztán a falhoz dik o t t h o n b a n n e m lehet szidott - persze nem is kö­
hanem az, hogy a félanalfabéta, kor minden tiltakozásukat lat­ nyomtam, hogy tisztázzam az ugyanazt csinálni, mint a csöp­ szönt. H a tehette, messziről el­
antiszociális, spontánul agresz- bavetették, úgyhogy gondola­ erőviszonyokat. Az osztály pet sem békés elsőben. Mert az került. Tartott tőlem. így let­
szív, jogaikat egoistán túlhang­ taim kifejtése háromszor annyi kapcsolt, meglepő csend lett, otthonok zárt falai mögött há­ tem tanár a szemében. Neki,
súlyozó, valójában szegénysé­ időbe került, mintha folyama­ az eddigi "másodhegedűs" ború folyik, de a szilánkok és félek sok más diáknak is, ez
gük miatt vagy szeretet nélküli tosan tanítottam volna őket. szomszéd szemei riadalomról minket is elérnek! Egyetlen a kor parancsa: akitől félünk -
jólétükben primitíven lázadó Az óra kezdete óta a leg­ árulkodtak. N e m úgy a ke­ választásom maradt: bocsána­ ember, akitől nem - kipróbálta-
diáktömeggel (30-35 fős osztá­ hátsó padban egy fiú többször zemben tartott fiú: visszaütés- tot kértem a fiútól kirohanáso­ tik, hogy hetedíziglen megem­
lyokkal) szemben lehet-e a acsarkodva próbálta a figyel­ re készült, meglehetősen sután mért. Csend lett az osztályban legeti... Az Isten óvjon ben­
meggyőzés kiváró, intelligens, met felhívni magára. Sőt elő­ készülődött hozzá, talán nem - íme, lettem valaki! Persze re­ nünket a hátralévő évtizedek­
konfliktus-levezető módszereit vett egy noteszt, amibe az álta­ is akarta igazán, csak az ösztön nitens barátunk ezt nem kí­ ben!
egyáltalán alkalmazni. la "jogtiprónak" minősített dolgozott benne... Lefogtam a vánta elismerni, ezért még za­ ERDŐS BÁLINT

nya általában kitűnő, bár volt

Egy diák, akinek hobbija a tanulás már rá példa, hogy testneve­


lésből négyest kapott.
Megkérdeztem Ibolyától,
hogy a társaihoz hasonlóan
Szemben ül velem egy ked­ - részt vehetett Debrecenben tést, hogy az 5 31 induló közül szereti-e a mai modern zenét?
ves, mosolygós kislány, aki je­ a Vármegyeháza Árpád ter­ a 7. helyen végzett! "Hát persze!" - vágta rá -,
lenleg a Veres Péter Altalános mében tartott díjkiosztó ün­ Azt gondolná az ember, "mindenféle zenét szeretek,
Iskola és Gimnázium hatosz­ nepségen, ahol értékes könyv­ hogy ezt a kislányt csak a de a nagy kedvencem J o h n
tályos tagozatának 8. osztá­ ajándékkal jutalmazták. Meg könyvek, az irodalom és a Lennon." A klasszikusok - a
lyos tanulója. Emődi Ibolya is érdemelte a jutalmat, hiszen nyelvtan érdekli! H o g y ez Beatles, a 60-as évek slágerei­
szerényen, szinte szégyellő- a megyéből 400 csapat adott nem így van, arra bizonyíték, nek válogatásai - mellett szí­
sen beszél a különböző verse­ be pályázatot, és a díjkiosztó hogy matematikából is szép vesen hallgat modern zenét is.
nyeken, pályázatokon, és az ünnepségre valóban csak a sikereket ért már el. Ötödikes Szabadidejében legszíveseb­
iskolában, a tanulásban elért legjobbak kaptak meghívást. korában - a Kossuth Lajos Ál­ ben barátnőivel beszélget, az
sikereiről. Sikerrel szerepelt már szépol­ talános Iskolában - második Rácz József tanár úr grafikai öccsével videózik vagy mozi­
Harmadikos kora óta min­ vasó, és helyesíró versenye­ lett a matematika versenyen, szakkörébe járok, azóta a fes­ ba megy. "Nagyon jó, hogy
den évben indult a "Barátunk ken is. Hetedikes korában, és már öt éve rendszeresen tés, rajzolás megelőzi a szö­ van mozi Újvároson" - mond­
a könyv" című olvasónapló­ korosztályában megnyerte a részt vesz a Zrínyi Ilona Ma­ vést." ja. - "Az akciófilmek kivételé­
pályázaton, melyet a Hajdú- városi helyesíró versenyt, tematikai Verseny megyei A gimnáziumban német és vel mindenféle filmet szívesen
Bihar Megyei Könyvtár hir­ idén pedig a nyolcadikosok fordulóiban. "Mellesleg" hat latin nyelvet tanul, de igazán megnézek."
det a könyv ifjú barátainak. közül lett a legjobb balmazúj­ éve zongorázik és talán leg­ az angol nyelvet szereti, Ibolya szeptembertől D e b ­
Bár a pályázatra 3-5 fős csapa­ városi helyesíró. Közben be­ kedvesebb időtöltése a festés, amelylyel magánúton ismer­ recenben fog tanulni. Sikere­
tok nevezhetnek, Ibolya az el­ kapcsolódott a Tudományos rajzolás. Mint mondja: "Evek kedik. Elindult a T I T orszá­ sen felvételizett a Kossuth La­
ső évet leszámítva egyedül ké­ Ismeretterjesztő Társulat or­ óta részt veszek a kézműves gos német versenyén is, ahol a jos Tudományegyetem Gya­
szül a versenyekre. Ebben az szágos nyelvtani pályázatába. alkotótáborban, ahol legszíve­ 1118 versenyzőből a 62. lett. korló Gimnáziumába.
évben - egyedüli újvárosiként N e m r é g kapta meg az értesí­ sebben szövök. D e amióta A félévi és év végi bizonyítvá­ FEKETE JÁNOS
ÉRTÉKEINK 1 999. j ú l i u s

Hogyan tovább
a turizmussal?
A balmazújvárosi Nagyszik Ez egyaránt szolgálja a vendé­ hasonlót hazánkban alig találni.
adottságai révén (fekvése, ter­ gek és a helyi lakosság érdekeit Kis túlzással a svéd főváros,
mészeti értékek gazdagsága) al­ is. Egyik nevezetesség lehet a Stockholm a madárvonulás za­
kalmas az ökoturizmus megala­ strandunk, amely ésszerű mű­ vartalanságát biztosítandó,
pozására. A mesterséges mó­ ködés mellett városunk egyik mesterségesen telepített park­
don kialakult szikestó-láncolat ékköve lehetne. A szépen ápolt jaira, bokrosaira emlékeztet a
vizeinek és talajának szélsősé­ parkban álló idős fákkal méltó balmazújvárosi helyzet.
ges volta miatt nagyon specifi­ környezetet lehetne nyújtani a Kerékpárutak építése is pri­
kus életközösség alakult itt ki. pihenni vágyó vendégeknek. A oritás kell, hogy legyen a jövő­ Sárándi Viktória rajza
Hangulatos megfigyelő lesek gyógyvíz méltó megbecsülése ben. Ez a környezetbarát és
kiépítésével a bemutathatósá­ mellett, fedett medence kiépí­ egészséges közlekedési m ó d fogadókézség megvan, a turis­
megtekinteni a "legmagyarabb"
got úgy lehet biztosítani, hogy tésével ki lehetne tolni a turista egyre jobban felértékelődik a ták jönnek. A kérdés csak az,
folyót. A szakmai turizmust ki­
az élőlények életét sem zavar­ szezont. Fontos, hogy a strand jövőben. Biciklikölcsönző nyi­ hogy megállnak-e városunkban
szolgálja a Hortobágyi Nemze­
juk meg. A pontos tájékoztatás igényesen körülkerített legyen, tásával kielégíthetjük a látoga­ vagy tovább utaznak Hajdú­
ti Park által kialakított termé­
végett információs táblákkal és a közelben evésre, ivásra és tók ez irányú igényeit. A von­ szoboszlóra. Ahhoz, hogy itt az
szetvédelmi területek körül ki­
hívjuk fel a figyelmet a látniva­ szállásra alkalmas, kulturált záskörzetünkben lévő hajdúvá­ épített kerékpárút, ezek Újvá­ idejüket, partneri összefogásra
lókra. A város széléről, a "Guli­ épületek sorakozzanak. Kerülni rosok és Tisza-parti települések rosról is jól elérhetők. Mivel van szükség, amely figyelembe
pán-kempingből" kiindulva, kell a bódékból álló kiszolgáló is könnyen elérhetők egy-két térségben kell gondolkoznunk, veszi az élő és élettelen termé­
egy egész napos program so­ épületeket. órás kerekezéssel. A közelség­ a szomszédos településekkel szet érdekeit is. Az M3-as autó­
rán, gyalog vagy kerékpárokkal A kulturális események ből adódóan van lehetőség a együtt kell átgondolni a ven­ pálya Polgárig való megépülése
közelíthetik meg a leseket a lá­ szervezése is olyan vonzerő le­ szomszédos települések kultu­ dégforgalmi stratégiát, hiszen és a 33-as főút rekonstrukciója
togatók. A területek degradáló­ het, amely évről-évre több láto­ rális életébe való bekapcsoló­ egymásért vagyunk, s n e m után Balmazújváros valóban a
dásának elkerülését állatállo­ gatót csalogathat. A még meg­ dásra, és viszont. egymás ellen. Jól felfogott, kö­ Hortobágy egyik kapuja lehet.
mány legeltetésével biztosítjuk, lévő régi épületeink, a Semsey- A vendégforgalom bár­ zös érdekünk kell, hogy legyen A turizmusban rejlő lehetősé­
amely a kedvezőtlenül záródó és a Fiáth-kastély helyzetének mely ágát, így az ökoturizmust a közös fejlesztés. gek óriásiak, amelyek egyaránt
növényzetet kordában tartja. A megnyugtató rendezése után is úgy kell kialakítani, hogy le­ szolgálják a lakosság, a város és
Számos lehetőség van tar­
lakosság számára ez bevételi műemlékekhez méltó módon gyen alternatívája, illetve, hogy természetvédelem érdekeit is.
talmas programok szervezésé­
forrás lehet, mert terveink sze­ kell ezeket az épületeket hasz­ minél hosszabb időt töltsön el re. Lovaglási, madármegfi­ Széles társadalmi összefogással
rint a legelőbérletek mérséklé­ nosítanunk. Adottságaik révén Balmazújvároson és vonzáskör­ gyelési és horgászati lehetősé­ és partnerként működő önkor­
sével vagy eltörlésével javulhat kiválóan alkalmasak a városi zetében a látogató. A kialakított gekben igen gazdag a Horto­ mányzattal még n e m késő
az állattartó kedv. rendezvények helyszínéül, és megfelelő színvonalú hely­ bágy. A nyári kulturális feszti­ megragadni a lehetőségeket.
A fizetővendég-szolgálatok amelyek színvonalát nyilvánva­ színeket úgy kell egymáshoz vál mellett színesítheti a prog­ Tegyük ezt azért, hogy Bal­
bővítése mellett fontos a kem­ lóan növelné ezen épületek pa­ csatolnunk, mint ahogy a gyön­ ramot népművészeti vásár. mazújvároson ne az idegen-,
ping építése is, hiszerr sokan ezt tinája. Városunk minden építé­ gyöt fűzzük fel a cérnára. A Tarthatók hagyományőrző es­ hanem a vendégforgalom fej­
a fajta szállásmódot kedvelik. A szeti hiányossága ellenére gaz­ balmazújvárosi Nagyszik­ ték is, amely során a nappal el­ lődjön, s ne teljesedjen be
Nagyszik mellett kialakítandó dag zöldterületekben. A parkja­ program után a vendég látogas­ fáradt turista érezhetné a falusi Kamal Kumar Shestha nepáli
komplexumban a kemping ink megtartása és fenntartása sa meg a Kis-Hortobágyi csár­ vendégfogadók varázsát, a bal­ tudós mondása: "A turizmus
mellett helyet kaphat ősi házi alapvető, hiszen az egészséges dát és környékét, tegyen egy mazújvárosi vendégszeretetet. aranytojást tojó liba, de bele­
állatfajták bemutatója, élet­ környezet alapvető elemei kocsiutat a pusztára, nézzen Ezen kívül még számtalan más piszkít a saját fészkébe."
módház, lovaglási lehetőség, ét­ ezek. A várost kelet-nyugati és szét a Hortobágy legerdősül- programmal lehetne növelni a ECSEDI ZOLTÁN -
terem hagyományos ételekkel észak-déli irányban átszelő tebb vidékén, Darassán, ahol vendégek számát és vonzóvá, SZILÁGYI ATTILA
(biohús hasznosítási lehetősé­ zöldterületek ökológiai folyosó­ egy színvonalas kiállítás is vár­ érdekessé, látogatásra érdemes­ Hortobágy Természetvédelmi
ge), kiállítások és előadóterem. ként funkcionálnak, amelyhez ja, s Tiszacsegén legyen módja sé tenni szűkebb hazánkat. A Egyesület

RÓLUNK ÍRTAK
(május 19 - június 19.)
Városháza. Soron kívüli ülés, mezőőri szolgálat és járulék,
adóbevallás - Napló, május 18., 4. oldal
Tudomány és irodalom ugyanaztakarja. Lőrinc L. László a
balmazújvárosi városi könyvtár vendége volt - Napló,
június 1., 8. oldal
Hiánycikk a szellemes, nívós vígjáték. A Tiszafilm Rt. bal­
mazújvárosi videotékája - Napló, június 3., 4. oldal
T í z éve város Balmazújváros - Népszabadság, június 9., 28.
oldal
Mezőőrök védik a termést - Népszabadság, június 9., 28.
oldal
"Kényszerződés" - jogok és érdekek harca. Báthori Gábor
nyilatkozata - Napló, június 10., 3. oldal
A női szépség a pénztárcától is függ: "Az újgazdagok nem
megbízható vendégek, szeszélyesek, állandóan változtatnak".
Milyen gyakran jönnek kozmetikushoz a balmazújvárosi Ötvenéves találkozó. A napokban ben­ bizonyult ahhoz, hogy megbeszéljék az
hölgyek? - Napló, június 10., 6. oldal sőséges keretek között ötvenéves iskolai eltelt 50 esztendő eseményeit. Nemcsak
Megmutatták, ki parancsol a karámban: erőt, bátorságot találkozót rendezett az általános leányisko­ az "öregdiákoknak", hanem a férjeiknek is
igénylő feladatok megoldásában versengtek a gulyások. la volt első 49 fős 8. osztálya. A találkozón megható találkozó volt ez, hisz akadt, aki
Szarvas Zoltán a gulyásverseny egyéni bajnoka - Napló, 29-en jelentek meg, akiket elkísértek férjeik az iskola elvégzése után most találkozott
június 14., 3. oldal Is. A Hajdú étteremben megtartott először társaival
találkozón több mint nyolc óra is kevésnek (Fotó: Gyulai András)
1 9 9 3 . július CIVIL F O R U M

Az emberiesség ereje
A Vöröskereszt és Vörösfél­ beri szenvedés, a szociális gon­ hiszen Balmazújvároson há­
hold nemzetközi humanitárius dok enyhítését; a betegségek r o m n a g y ü z e m b e n (ACEX,
szervezet, melynek 175 ország megelőzését; a fegyveres konf­ N A X A , Vízmű) évek óta önál­ az emberiesség ereje
a tagja. Alapítója Henry liktusok, katasztrófák áldoza­ ló véradásokat szervezünk.
D u n a n t (svájci üzletember), tainak a megsegítését és a tár­ Szerencsére városunkban igen
aki fontosnak tartotta, hogy sadalmi szolidaritásra neve­ magas a véradók száma, de to­
még békeidőben hozzanak lét­ lést. A célok által meghatáro­ vábbra is várjuk az új véradó­
re egy olyan segélyszervezetet, zott feladatok ellátásakor kat: a fiatalokat, a pedagóguso­
melynek tagjai háborús körül­ együttműködik az állami, ön­ kat, az egészségügyi dolgozó­
mények között önként vállal­ kormányzati szervekkel, a tár­ kat és mindenkit, aki segíteni
ják a sebesültek ellátását, ápo­ sadalmi, gazdasági szerveze­ akar beteg embertársain. Min­
lását. A háború áldozatainak tekkel, a civil szerveződések­ den évben november 27-én, a
védelmét nemzetközi szinten a kel, az egyházakkal és a segít­ véradók napján, ünnepséget
Genfi Egyezmények rögzítet­ ségnyújtásra kész magánsze­ tartunk a többszörös (20-60-
ték. Ezek betartásán a Vörös­ mélyekkel. A Magyar Vörös­ szoros) véradók számára.
kereszt Nemzetközi Bizottsá­ kereszt 1998-tól kezdve ki­ Az enyhén sérült gyerme­
ga őrködik, melynek semleges­ emelkedően közhasznú szerve­ kek nyaranta egyhetes tábor­
ségét a szembenálló felek is el­ zet, így olyan közfeladatokat is ban vehetnek részt, hogy ki­
ismerik. ellát, amelyekről valamely ál­ kapcsolódjanak, és jól érezzék
lami szervnek, vagy helyi ön­ magukat. A védőnők segítsé­
A X X . században került
kormányzatnak kell gondos­ gével tanfolyamot szerveztünk
előtérbe a Vöröskereszt béke­
időben kifejtett tevékenysége,
kodnia. általános iskolás gyermekek VÖRÖSKERESZT - VÖRÖSFÉLHOLD
melynek kiemelkedő területei: Balmazújvároson és a von­ számára, hogy megismerked­ millenniumi év
a természeti katasztrófák keze­ záskörzetéhez tartozó öt tele­ jenek a csecsemők ápolásával,
lése, a szociális és ifjúsági pülésen (Hortobágy, Egyek, gondozásával. Egész évben fo­ 1999. május 8. - 2000. május 8.
munka, a véradások szervezése Egyek-Telekháza, Tiszacsege, lyamatos a gyógyászati segéd­
és az egészséges életmódra ne­ Ujszentmargita) összesen 24 eszközök kölcsönzése (babako­
velés. Folyamatosan megala­ alapszervezet működik a lakó- csi, csecsemőmérleg, járókeret,
kultak a nemzeti társaságok, és munkahelyeken, illetve az rokkantkocsi stb.), illetve a Kereskedelmi Kft. pedig tartós azokon, akiknek szükségük
melyek saját gazdasági, társa­ ifjúság körében. A tagság a kedvezményes árú termékek élelmiszert ajánlott föl a káro­ van rá. A szervezet ez évi jel­
dalmi, kulturális követelmé­ tagdíj (évente száz forint) befi­ forgalmazása. sultak megsegítésére. mondata is erre utal:
nyeiknek megfelelően végzik zetésével fejezi ki a szervezet­ A lakosságtól érkező feles­ Ezúton szeretnénk köszö­ Vöröskereszt-Vörösfélhold -
tevékenységüket a Vöröske­ hez való tartozását és emellett legessé vált, használt ruhane­ netet mondani mindazoknak az emberiesség ereje.
reszt hét alapelvének megfele­ sok aktivista van, akik az ön­ m ű folyamatosan kiosztásra az adományozóknak, véradók­
lően. Ezek a következők: em­ kéntes munkájukkal segítik a került az árvízkárosultak és a nak, egészségügyi dolgozók­
beriesség, pártatlanság, semle­ célok elérését. ZÁKÁNY KATALIN
helyi lakosság számára. A Vö­ nak, önkénteseknek, akik segí­
gesség, függetlenség, önkén­ tettek abban, hogy munkánkat a Vöröskereszt területi titkára
A Vöröskereszt elsődleges röskereszt Országos Vezetősé­
tesség, egység, egyetemesség. ge a városi önkormányzat szá­ eredményesen végezzük. Te­
feladatai közé tartozik a vér­
Magyarországon a Vörös­ adások megszervezése, mely mára 500 ezer forintot jutta­ vékenységünk célja az, hogy (Legközelebb július 8-án, csü­
kereszt 1881-ben alakult m e g egyre nehezebb, főként a tott el, hogy a belvízkárosultak összefogjuk a segíteni akaró és törtökön 8-15 óra között lesz
és célul tűzte ki az emberi élet munkahelyeken. Természete­ számára építőanyagot vásárol­ tudó emberek erejét és az ő véradás Balmazújvároson, az
és egészség védelmét; az em­ sen pozitív példák is vannak, janak. A B A L M A Z - S Z Ö V közreműködésükkel segítsünk orvosi rendelőben.)

Július: ebben a hónapban éri Enyhet adó estéken, mikor


el tetőpontját a nyár. A káni­ már csak a denevérek pissze­
kulákat gyakran kísérik frissí­
tő záporok, zivatarok. A sok
csapadék ellenére a vizes talaj
Új nemzedékek gése hallatszik, érdemes sétá­
kat tenni az üde, füves terüle­
tek mentén (például a csóna­
hamar szikkad. A dűlőutak kázó-tó és a lődomb környé­
mentén lévő fák szürkék a rá­ része biztosan fiatal példá­ a hasznos, kis madárnak a A népi fáma szerint, ha
kén), ahol biztosan látni fog­
juk telepedő nehéz portól. nyokból áll majd. Ezek a cse­ megtelepedését. Emese napján esik, rossz lesz a
juk a természet apró mécsese­
meték m á r önállóan keresik Csapadékos volt a tavasz, s dió- és mogyorótermés. A ha­
A természetben nincs it: világító pontokat a füvek
táplálékukat, dacolva az ellen­ az égi áldásból nyárra is ju­ tár ismét megtelik élettel. O p ­
megállás, a legnagyobb me­ alján, amelyek mintha apró
ségekkel és az időjárás viszon­ tott. A korábbi évek ideigle­ timális időjárás mellett a hó­
legben is mozgalmas élet zaj­ csikkek izzanak fel a lágy szel­
tagságaival. A kis énekesma­ nes vizei ritkán látott bőséggel nap végére, a legtöbb helyen
lik a határban. A gyakorlott lő hatására. A szentjánosboga­
darak körében gyakran előfor­ várják a szomjas és pihenni befejeződik az aratás. A tarló­
természetbúvárt a nyári n a p rak nőstényei csalogatják sze­
dul, hogy másodszorra is köl­ vágyó madarakat. N y á r elején hántás során, a munkagépeket
első sugarai m á r a sárguló relmi légyottra a hím példá­
tésbe kezdenek, így gondos­ a tavak mentén csökkennek az előszeretettel követik a gólyák,
puszta füvén vagy a fülledt nyokat. A figyelmes szemlélő
kodva arról, hogy a minél élővilág mozgalmai, csak az itt varjak és sirályok. A barázdák
nádasok rejtekén találja. A z számára a csalánfoltok is kí­
több utód révén, nagyobb si­ költő tollasok töltik itt az időt. rögei közül kibukkanó lárvák­
állatvilág új nemzedékei most
kerrel örökítsék tovább génje­ Július első harmadában m é g ra, gilisztákra és rágcsálókra nálnak látnivalókat. Júliusban
ismerkednek a világgal. A z
iket. A környékbeli erdőkben, gyakran látni fiókáikat vezető lesnek, a szántó traktortól né­ százával láthatunk egyszerű
őzgidák biztos lábakkal halad­
zártkertekben gyakori fészke­ récéket, szárcsákat. A hónap hány méterre. Kaszálások kör­ színezetű, fekete hernyókat,
nak anyjuk mellett, a récecsa­
lőnek számító széncinege nem végétől azonban folyamatosan nyékén, a frissen vágott rende­ amelyek ezen-a növényen fe­
ládok fiatal madarai is anyá-
ritka, hogy egy esztendő alatt élénkül az élet, és olyan ma­ ken gyakran tűnnek fel a táp­ jődnek ki. Ezek a pompás,
nyi méretűek már. A csapadék
15-18 fiókát is kiröptet. Ilyen­ dárvendégek is megjelennek lálkozó madarak seregei. A piros-fekete-fehér Atalanta-
bő fűtermést ígér, amely ka­
kor nagy hasznára válik a itt, amelyek az évmilliós pa­ leggyakoribb közülük a sere­ lepke lárvái. Amikor a "ha­
szálása után madarak százai
kerttulajdonosnak, mert a fió- rancsnak engedelmeskedve gély, amely általában néhány szontalan" csalán csípésén
keresik fel a tarlót, táplálék
kának gyűjtött táplálék 80 szá­ röpültek ide a messzi északról. százas, ritkábban több ezres bosszankodunk mindig, gon­
után kutatva. A hónap végén,
zalékát a lombkárosító her­ Erdei és szürke cankók, apró seregben szedi össze a rövid doljunk arra is, hogy nélküle
szinte láthatatlanul megkez­
nyók teszik ki. Célszerű min­ és havasi partfutók szedeget­ tarlóról a sáskákat. A fiatal nem g y ö n y ö r k ö d h e t n é n k a
dődik a természet színjátéká­
den kertbe kihelyezni egy-egy nek ilyenkor a partokon, táp­ madarakat könnyen meg lehet milliónyi tarka, szép pillangó
nak legmozgalmasabb jelene­
fészekodút, aminek a bejáró­ lálékot keresgetve a lágy ismerni barna tollruhájukról, pihekönnyű szárnyalásában.
te: az őszi madárvonulás.
nyílása 32 milliméter átmérő­ iszapban, erőt gyűjtve a t o ­ amely az öregek fényes fekete
B á r m e r r e j árunk-kelünk,
jű, ezzel is segíthetjük ennek vábbi vándorút megtételéhez. színétől jelentősen eltér.
az elénk kerülő madarak java SZILÁGYI A T T I L A
© SZABADIDŐ 1999. július

KÉPES HÍREK SPORT

Csapataink villámértékelé!
Az idei bajnokság végén K O V Á C S I S T V Á N (az N B M E L K O KAROLY (az N B -
gyorsnyilatkozatot kértünk az III-as labdarúgócsapat játékos­ Il-es női kézilabdacsapat edző­
edzőktől, hogyan értékelik csa­ edzője): Az egész éves teljesít­ je): A tavalyi év végéhez ké­
patukat. ményt figyelembe véve a csa­ pest meggyengült a csapatunk,
pat megfelelően teljesített. Az ugyanis három meghatározó
I J E N É I T I B O R (az N B Il-es első tíz hely valamelyikét tűzte játékos elment tőlünk. Ennek
| férfi kézilabdacsapat trénere): ki a vezetőség célul, s a 7. hely ellenére biztató volt a kezdés, a
A körülményekhez képest na­ elérésével azt hiszem elégedet­ tavaszi idényben 15 p o n t o t
gyon jól szerepeltünk, az 5. he­ tek lehetünk. Minden játékos szereztünk. Sajnos az őszi
lyen végeztünk. Sajnos előfor­ igyekezett, mégis kiemelném a idényben már nem sikerült ha­
dultak sérülések, melyek a csa­ kapusunk, Plutzer Sándor tel­ sonló teljesítményt elérnünk, s
pat játékán is érezhetőek vol­ jesítményét. Továbbá N a g y így a korábban kitűzött cél
tak. Bár az edzéslátogatottság­ Lajost, aki korához képest ma megvalósításához - a bennma­
GÁLAMŰSOR. A Bocskai István Altalános Iskola növendékei is a csapat egyik meghatározó radáshoz - csupán egy pont hi­
gal n e m mindig voltam meg­
a művelődési központban tartották meg évzáró műsorukat elégedve, mégis azt mondha­ alakja, valamint T ó t h Gábort, ányzott. Bár mindenki jól tel­
tom, hogy mindenki teljes erő­ aki csapatkapitányhoz méltón jesített, mégis kiemelném a két
FOTÓKIÁLLÍTÁS. Lovas Márton biológus Hajdú-Bihar me­ ből küzdött. A csapat továbbra szerepelt a mérkőzéseken, illet­ kapus, Dobi Ibolya és Szabó
gye szép tájai című időszaki kiállítása a hónap végéig lát­ is szeretné folytatni a játékot, ve az edzéseken is ennek meg­ Zsuzsa, továbbá Horváth Ma­
ható a Semsey-múzeumban de ehhez csarnokra lenne felelően teljesített. Úgy tűnik, rianna, Győrffy N ó r a ^ és
szükségünk. A vezetőség jelen- a csapat összetétele nem válto­ Kányási Beáta munkáját. Ösz-
PUBLIKÁCIÓ. Balmazújvárosi pedagógusoknak jelent | leg azon fáradozik, hogy játék­ zik. N é h á n y posztra szeret­ szel a megyei bajnokságban in­
meg írása a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Irodalom­ jogot tudjon szerezni, mellyel nénk új játékosokat igazolni, dulunk, s ha néhány régi játé­
ismeret című folyóiratában. A lap legutóbbi számában továbbra is az N B II-ben in­ ehhez azonban a vezetőség - kosunk visszatér, nagy esé­
dulhatnának. Bízunk benne, bár mindenben igyekezett se­ lyünk lesz a bajnoki cím elnye­
Posta Erzsébet és Szűk Balázs "Poétikai funkciók Kemény
hogy ez sikerül. Azt hiszem, gítségünkre lenni - nem tud résére.
Zsigmond regényeiben" címmel közölt tanulmányt. megfelelő anyagi hátteret biz­
egy ilyen ütőképes csapat kár
lenne, ha széthullana. tosítani. BALOGH J U D I T

ERO, BÁTORSÁG, ÖNBIZALOM. A 1 1 éves Tóth Judit a


Kalmár Zoltán Általános Iskola 5 . osztályos tanulója. Négy
évvel ezelőtt, egy felhívás útján került kapcsolatba a
kyokushin karate küzdősporttal, szülei támogatásával
jelentkezett Felhősi András edzőnél. Judit, m a már
kéköves versenyző. A kemény edzésnek és az otthoni
felkészülésnek köszönhetően országos versenyen elért
első helyezéssel, utánpótlás magyar bajnokságon szerzett
harmadik helyezéssel és a Várpalotán rendezett Palota
kupán szerzett harmadik helyezéssel büszkélkedhet. Hogy
mit jelent számára a kyokushin? "Erőt, bátorságot, önbizal­
mat." Judit a fekete öv megszerzésére törekszik, s távolab­
bi terveiben egy klub alapítása szerepel, ahol edzőként
ÉVZÁRÓ. A legkisebbek Is hozzájárultak a művelődési adhatná át tudását azoknak, akik szintén e sport szerelme­
központ és alapfokú művészeti intézményben megren­ sei. B. J.
dezett műsor sikeréhez.
Borza János felvételei Tóth Judit büszke lehet teljesítményére

Adottnak vegyük az esetet,


hogy valaki történetesen Újvá­
ros (szűk) keretein belül feszítő
vágyat érez hirtelen, hogy a
Nagyon tárgyilagos, anyagalapú zenemuzsikára
rophatjuk kedvünkre, amíg
csak cérnával bírjuk. Akik na­
gyon-nagyon spílernek kíván­
társadalom vérkeringésében
gyorsan aktívabb szerepet ve­
meg m á s ilyenek az "inneni-onnaniságról" nak tűnni, bemehetnek D e b ­
recenbe is, a színvonalasabb
gyen fel, mint a sokat emlege­
szórakozás reményében.
tett szürke hétköz-nappalokon. H a ez megvolna, fent em­ két, egymást kölcsönösen al­ H a véletlen egy ismerős­ Egyszerűbben: ha az e m ­
Fordítsok tehát a mi penge lített penge veszkócsizmánk sóbbrendűnek, írd és mondd, sel találkozunk a másik "tá­ berfia m á r régen n e m volt
veszkócsizmánk tűhegyes orrát enyhe fordulatával vegyük bunkónak tituláló platform­ borból", neki vállveregetve "fenn", és már vágyak fűtik
az úttal párhuzamosan, és ves­ utunkat a fellelhető, igénye­ hoz, ti. az "alternatívok" és örüljünk. (nekem mindig szúr kicsit itt
sük magunkat az éjszakai pezs­ sebbnél igényesebb "időt töl­ diszkósok (más terminológi­ Nekiindulunk, nagy és jobboldalt), erre egy lehetősé­
gésbe bele. Kezdjük ugye azzal, tő" helyek felé, ahol már vár­ ákban: hobó, ősember, erős elhatározásokkal ott ge van és lehet, ami pedig a
ami mindenkit elkeserít nappal nak. Ehhez persze a fellelhető kötschög ill. patkány, duccer, benn, végigmegyünk a mi kellő mennyiségű alkohol el­
romlott mivoltával, amit ugye irányzatok egyikéhez csapód­ stb.) táborához, majd a szí­ összes törzshelyünkön, gon­ fogyasztása egy félreeső he­
elítélünk konszolidált, nap- va vennünk kell a fáradtságot, vünkhöz közelebb állónak dosan kerülgetve a mindenfé­ lyen vagy kocsmában és utá­
fény-áztatta polgárian józan hogy a nekik megfelelő ismer­ ítélt fél oldalán kezdjünk jel­ le zavaró tényezőket na... na ez homályos itt. Ja,
perceinkben. Vegyünk típuso­ tetőjegyeket, kiegészítőket szavakat kiabálni. Ja, folytas­ (alkeszek, rókák stb.). Frenki, igen. Elmegyünk a flezsbe,
kat, és válasszunk egyet, egy ügyesen beállítsuk. Ehhez az suk, amit elkezdtünk, fojtsuk rezi, madár, papucs, kinek mi oszt' denszelünk. Ja. M e r '
kedvünkre valót, kellően első lépést - a divat, ugye, el enyhe elkeseredésünket e teszik. Ezután a fellelhető tán­ mindenki túl igényes, azért
nonkomformat, ha úgy érez­ meghatároz - penge veszkó­ "inneni-onnaniság", megosz­ cos-zenés helyszínek felé vannak azok a sok bajok.
zük. Kérdés, hogy milyen kö­ csizmánk mégpengébb, UV- tottság fölött, és merüljünk el vesszük az irányt, a kevésbé U g y a n a z jut mindenkinek,
rülmények közt, és hol szaba­ fényben megnyerőén zsen- a fisbónos pulóverek, a sokat igényesek korábban (akkor mégse nagyon bírjuk egy­
dítsuk ki a szellemet (dzsinnt, nyegő-világító-másokat- cikizett, traktor-attitűdöt su­ m é g nincs beugró), mások mást. És ez nem jó szerintem.
vagy akinek ez túl anglomán, idegesítő nájkicsukára való gárzó topánok és más egyebek meg csak későn, amikor m e ­
szimpla páleszt) a palackból. cseréje jelenti. Igazodunk a világában. nő. O t t aztán a kellően m ű ­ BORZA L Á S Z L Ó
ÉTKÖZNAPO

Ezredvégi őrület GES ÉLETMÓD ANYAKÖNYV


(Balmazújváros
Búcsúztassuk együtt az 1000-rel április 19.-június 19.)
kezdődő éveket, avagy jussunk
egyről a kettőre! A Veres Péter
Immunrendszerünk erősítése Születés 30
Általános Művelődési Központ Ahhoz, hogy immunrendsze­ Végezzünk rendszeres Névadó 23
nagyszabású vetélkedősorozatot rünk hatékonyan tudjon mű­ testmozgást: kertészkedés, ko­ Esküvő 13
hirdet 7 fős csapatok számára ködni, jó állapotban kell lennie. cogás, futás, kirándulás, kerék­ Válás 6
augusztustól szilveszterig. Fődíj Bár sok múlik azon, milyen sa­ pározás, tornázás. A hideg-me­ Haláleset 21
egy utazás teljes ellátással. játságokat örököltünk szüléink­ leg váltófürdő és a teljes test
Nevezési feltételek: a hetek től e téren, mégis sokat tehe­ erőteljes átdörzsölése, meg- Egyes anyakönyvi adatok­
ne legyenek gonoszok, de éveik tünk a védelme érdekében. masszírozása kiváló értorna. nak a sajtóban való közzé­
száma haladja meg a hazánkban Ahol csak lehet, használjunk tétele korábban szokásban
Például, ha sikerül a feles­
egykor ideiglenesen állomásozó volt, és azok további köz­
leges stresszt kiküszöbölnünk. minél több bevált természetes
török csapatok itt tartózkodásá­ li lését egyrészt a sajtó, más­
A nyugalom és az elégedettség gyógymódot (reiki, jóga, agy­
nak idejét. Az 1000 évesnél idő­ részt pedig az újságok ol­
a legbiztosabb módja annak, kontroll, T. M. reflexológia, vasótábora jelenleg is
sebb csapatokat különdíjban ré­
hogy megerősítsük i m m u n ­ radiesztézia, kineziológia, I igényli. A személyes ada-
szesítjük. Az alakulásnál ügyelni
rendszerünket, és egészségben fitoterapia, nemeskő-gyógv- j tok védelméről szóló ér-
kell arra, hogy mindkét nem nyek, multivitaminok, olajfa­
éljük le életünket. Örüljünk az ászat, tenyér-, talp-, arc- és vényben lévő törvény sze-
képviselve legyen, ezen kívül bogyó-kivonat. Immunerősítő
életnek, ne aggódjunk felesle­ íriszdiagnosztika, homeopátia, i rint a születések, házas­
szükség lesz a bölcsességre, de a
akupresszúra, akupunktúra, teakeverék: 35 gramm zsálya, ságkötések és halálesetek
fiatalos erőre is. gesen apróságokon, kacagjunk
aromaterápia, pszichoterápia). 35 g r a m m földitömjén, 15 | anyakönyvi bejegyzései
VERSENYKIÍRÁS. szívből a humoros helyzeteken
gramm hárs virág, 15 gramm egyes adatainak a sajtóban
A Veres Péter Művelődési és bízzunk benne, hogy előbb- Ismerjük meg saját szerve­
legyezőfű. A keverék kiváló | való közzététele engedé-
Központ "Lépjünk egyről a ket­ u t ó b b m i n d e n h e z hozzáju­ zetünket, figyeljük meg, mire I lyezett.
immunstimulátor, izzasztó ha­
tőre!" címmel vetélkedősoroza­ tunk, amire igazán szükségünk hogyan reagálunk, mi a jó és a
tású, ezáltal könnyebben le­ i; A sajtóban való közzé-
tot hirdet, amely öt fordulóban van. A zene és illatterápia, a rossz számunkra. Legyünk jó­
küzdi a szervezet a gyulladáso­ ij tételhez az alábbi szemé­
zajlik. Ezek helyszínei: augusz­ meditációs gyakorlatok segíte­ ban önmagunkkal, fogadjuk el lyek járulhatnak hozzá:
tus 28., 16 óra: Veres Péter Mű­ kat és az izzadtsággal sok salak­
nek az ellazulásban. Hagyjuk a magunkat és másokat is olyan­ születés esetében: a szülők
velődési Központ, szeptember anyag is kiürül. Egy liter teá­
negatívumokat, csak építő jel­ nak, amilyenek. Tudatosan tö­ vagy a gyám; házasságkö­
25., 16 óra: 48-as Olvasó Nép­ hoz 3 evőkanál keverék szüksé­
legű, pozitív gondolatainkra fi­ rekedjünk a jóra, a szépre. A tés esetében: a házastár-
kör, október 30., 16 óra: Rákóczi ges, amit naponta háromszorra j sak; haláleset alkalmával:
gyeljünk. M i n d i g erős élni hitnek, az imának óriási szere­
Népkör, november 27., 16 óra: igyunk meg. A kúrát két hétig 1
az elhalt házastársa, házas-
akarás legyen bennünk, mert pe van. H a hisszük, hogy erő­
Városi Könyvtár, december 31., végezzük. íj társ nemlétében az elhalt
csak azon lehet segíteni, aki sek, egészségesek vagyunk, ha
16 óra: Városi Sportcsarnok Reformélelmiszerek: egyenes ági rokonai vagy
meg akar gyógyulni, és aktí­ bízunk önmagunkban és bizta­
A 7 fős csapatok az alábbi aszalt és zöldpapája, homoktö­ testvérei. (A születési ada­
van részt vesz a gyógyulásban. tunk másokat is, ezzel erősö­
"műfajokban" vetélkednek: hely­ vis bogyó (szörp és befőtt), tokat még az érdekeltek
Aludjunk eleget, napi 7-8 dünk, elhitetjük magunkkal
történet-néprajz, balmazújvárosi hozzájárulása esetén sem
azt, amit szeretnénk, előbb- jujuba, vörös áfonva mézben,
vonatkozású irodalom és film, órát. Könnyebben alszunk el, szabad a sajtóban közölni
utóbb megvalósul. bangita mézben, kesudió,
paraszti munkák, zene, tánc, stb. ha lemondunk a kései, nehéz | akkor, ha a születés anya­
paradió, áfonyabogyó, müzlik könyvezése az apa adatai
A csapatok összetétele nem vál­ vacsoráról, helyette inkább sé­ Immunerősítők: kom-
(pelyhek, magvak), cukornád nélkül történik, vagy ha a
tozhat, de alkalmanként két - táljunk egyet, végezzünk bucha gomba (koncentrátum,
szirup. Ismerkedjünk m e g a születés újbóli anyaköny­
szintén állandó tag - cserélhető. légzőgyakorlatokat, relaxál- üdítő), homoktövis bogyó
különleges ízekkel, vegetáriá­ vezése a családjogi helyzet
Nevezési díj: 5000 forint (Ebből junk, igyunk meg egy csésze (szörp, befőtt, tabletta), propo­
nus készítményekkel is (szó­ I rendezése következtében
az összegből fedezzük a játékok­ nyugtató hatású teát (citromfű, lisz, méhpempő, shiitake gom­
javirsli, párizsi, gabonahurka, válik időszerűvé.) Az ér­
hoz szükséges fogyóeszközöket, orbáncfű, komló, macskagyö­ ba, ginzeng, aloe-vera, virág­
gabonakolbász, élesztőpásté- dekelt személyek hozzájá­
illetve kedvezményes belépőül kér) vagy egy kevés mézes vi­ por, lecitin, búzacsira, kasvirág,
tom, sajtszalámi, aszpikos ve­ rulását az anyakönyvi be­
szolgál a szilveszteri bálba.) A já­ zet. H a lehet, kapcsoljuk ki az Q 10 koenzim, zöld tea, grapef­ jegyzés alapiratán fel kell
tékra 7 fős állandó zsűrit kér­ gyes tál).
elektromos készülékeket éjsza­ ruit-magkivonat, fokhagyma, tüntetni.
tünk fel. Jelentkezési határidő:
kára, pihentebben ébredünk. vöröshagyma, mézkészítmé­
augusztus 6. T Ó T H LÁSZLÓNK
Az egyes anyaköny-
j vekből kizárólag az alábbi
adatokat szabad a sajtóval
közzététel céljából közöl­
,A J O G N E M TUDÁSA N E M MENTESÍT' ni: születés esetében: a
Az ajándékozásra vonatkozó ség alá, ha az ajándékozásról 3. csoport: ha az ajándéko­ profit szervezeteket megillető szülők és a gyermek csalá­
okiratot állítottak ki, vagy zó az 1. és 2. csoportba nem általános mentesség. Mentes di és utónevét, lakóhelyét;
illetékfizetési szabályok
ugyan okirat nem készült, de tartozó részére lakóingatlant továbbá az ajándékozási illeték házasságkötés esetében: a
az egy ajándékozottnak jutó ajándékoz, az illeték 10 száza­ megfizetése alól a lakóház épí­ házasulok családi és utó-
Ajándékozás esetén az ajándé­
ingó forgalmi értéke a 150 ezer lék, minden más ingatlan és in­ tésére alkalmas telektulajdon­ j nevét, lakóhelyét; halál-
kozó saját vagyona rovására a
forintot meghaladja. Az ilyen gó esetén 21 százalék. nak a megszerzése, amennyi­ ; eset alkalmával: az elhalt
megajándékozott részére in­
ajándékozást az illetékhivatal­ Az illeték mértékének ben a megajándékozott 4 éven személy családi és utóne­
gyenesen vagyoni előnyt jut­
hoz 30 napon belül kell beje­ megállapításához szükséges belül az ingatlanon lakóházat vét, volt lakóhelyét.
tat. Az ajándékozási jogügylet
jogi és gazdasági hátterének lenteni. rokoni kapcsolatnak az ajándé­ épít. Az értékpapír, a takarék­ A fentiek tiszteletben
sajátossága az ingyenesség és Az ajándékozási illeték mér­ kozónak és megajándékozott betét, a gazdasági társaság tag­ | tartásával szeretnénk te­
ezért az ajándékozás jogcímén téke az ajándékozó és megaján­ között az ajándékozáskor kell ját megillető vagyoni betét in­ hát ebben a rovatban be­
bekövetkezett vagyongyarapo­ dékozott közötti rokoni kapcsolat fennállnia. Az illeték alapja az gyenes megszerzése szintén számolni az újvárosi csalá-
dást, mint jövedelemszerzést, figyelembevételével az alábbi: ajándékozásnál az ajándék tár­ mentes az illetékfizetési köte­ • dok életében bekövetke-
általában magasabb mértékű gyának forgalmi értékéből az lezettség alól. \ zett változásokról. H a ol-
1. csoport: ha az ajándéko­
illeték terheli, mint a részben ajándékot terhelő adósságok és A termőföld tulajdonjoga i vasóink igénylik ingyenes
zó a gyermeke, házastársa,
vagy egészben adózott jövede­ egyéb terhek leszállításával ki­ ajándékozása esetén a jogsza­ j szolgáltatásunkat, az
szülője, valamint szülő nélküli
lemből, ellenérték fejében tör­ alakult tiszta érték. bályalkotó illetékkedvezményt | anyakönyvi hivatalban je­
vele élő unokája részére lakó­
tént vagyonszerzést. biztosít, ugyanis az egyébként lezzék szándékukat és
ingatlant ajándékoz, az illeték Az ajándékozást terhelő il­
járó ajándékozási illeték felét íj hozzájárulásukat! Arról is
Az ajándékozási illetéknek 5 százalék, minden más ingat­ letékkötelezettséget széles kör­
kell megfizetni. j szívesen tudósítunk, hogy
tárgya lehet ingó és ingatlan lan és ingó esetén 1 1 százalék. ben érvényesülő illetékmen­
kiknek a számára rendez­
dolog egyaránt. Ingatlan aján­ 2. csoport: ha az 1. csoport­ tességek, és - kedvezményi DR. MOLNÁR TIBOR
tek keresztelőt vagy név­
dékozása esetén kötelező a fe­ ba nem tartozó unokája, nagy­ szabályok egészítik ki. Ilyenek ÜGYVÉD
adó ünnepséget, s kik ün­
lek közötti megállapodást - szülője és testvére részére lakó­ a közösségi célt szolgáló va­ (Sorozatunk következő részében
nepelték meg házassági
szerződést - írásba foglalni. In­ ingatlant ajándékoz, az illeték 8 gyonszerzésekre biztosított il­ az államigazgatási és bírósági el­
évfordulójukat.
gó dolog ajándékozása akkor százalék, minden más ingatlan letékmentességek, a költségve­ járás során fizetendőfontosabb el­
esik illetékfizetési kötelezett- és ingó esetén 15 százalék. tési szerveket és más un. non- járási illetékeket tekintjük át.) (A SZERKESZTŐSÉG)
© KALAUZ 1 999. július

Agárverseny Kishortobágyon VI. Országos Kishortobágyi Betyár-Lovasnapok


A VI. Országos Ks
ihortobágyiször az egyesüe
lt által rendezet és Népművészeti Vásár (július 16-17-18.)
Bey tár-Lovasnapok és Népmű­vz isgán kel megfee ln lei.
vészeti Vásár kereten i belül, aIlyen - három részből áló -
nytó
i napon két - a nagyközönv­z isgára kerül sor Ks ihortobá­JÚLIUS 16. ( P É N T E K ) JÚLIUS 18. (VASÁRNAP)

ség számára eddg i s imeree tln g-yon. Az es lő rész a küe lm bí­Megnyitót mond: dr. Varga Gyula, a KLTE
10.i 30 10. 00 - 11. 00 Csikósbemutató, leányrablás, szalagté­
program kerül megrendezésre.rálat, mey l a fee lh l ető e lgrégeb­néprajzkutató docense. Beszédet mond: Gál Ist­ pés, lovas íjászat, köcsögverés
•Júu il s 11-én, vasárnap débi­l (1904-es) htiee l s fatjae l írás] 1. 00ván,Csikósbemutató,
Balmazújváros polgármestere 12. 00 - 12. 45 "Jó ebédhez száll a nóta" a Csárda népi
előt tíz órától a közönség az a O alrp
­áj n történk i . A másodk i rész 12. 45 "Jó ebédhezleányrablás, lovas íjászat zenekara eló'adásában

szágos Agarász Egyesüe lt vadá a­z engedem l ességi vz isga, aho12.l 00pi -zenekara száll a nóta" a Csárda né­ 13. 00 - 14. 00 Sörivó verseny. Játszik: a 3 + 2 quintett

szati ak lam
l assági vz isgááj t tea­z agaraknak bz ionyos fegye­l előadásában 15. 00 - 15. 30 Csikósbemutató, leányrablás, szalagté­

kintheti meg. A vz isga őshonom sező gyakora l tokat kel teljes13.14.í­ 0000 -Csikósbemutató,
14. 00 Sörivó verseny. Zene: 2 + 3 quintett pés, lovas íjászat

és védet kutyafatjánk: a magte ya nrüi k, péd l áu:l ütletés, fektetés, vas íjászat, íjászbemutató leányrablás, szalagtépés, lo­ 15. 30 - 16. 00 Bemutatkozik a H í m e s néptánce­

agár részére kerül megrendezés b­ehívás, stb..A harmadk i rész17. 00 - 17. 30 Bemutatkozik: a 3 + 2 quintett gyüttes

re. Az agarászan tak - mey l sp aortképesség vz isga, vagys i annak - 18. 30 Csikósbemutató, leányrablás, íjászati 16. 00 - 18. 00 N é m e t hagyományokat ó'rzó' csoport

része vadászati kutú l ránknak "-teszteé l se", hogy az agár rend18.e­l 00bemutató, "németfalusi lakodalmas" című műsora zenekari

messzre i vs iszanyúó l hagyomá­kezk i-e vadűző képességge.l Ez19.t 00 - 20. 00 Nköcsögverés é p z e n e a kerthelyiségben
kísérettel
18. 30 - 03. 00 Szabadtéri pusztabál
nya van Magyarországon. A mam ­ űnyúh lúzással teszk i próbára.20. 00 - 20. 30 Csikósbemutató, leányrablás 20. 00 Csikósbemutató, az utolsó leány elrablása a
gyar agarászat a századforduó l A vz isga után coursn ig v20.er­30- 22. 00 Folklórműsor: János Vitéz - Vitéz Já­ Hortobágyon
d
ieé jben meghaá trozó volt egéss zenyre kerül sor, hazánkban má­ nos. Operettek, népdalok, magyarnóták, cigány­ 20. 00 Tűzijáték
Európában. San jos a II. Vá lighá s­odk i ak laolmma.l A coursn i g dalok és táncok a Délibáb együttes eló'adásában. 23. 00 Az évezred utolsó Puszta szépe választása 1999-ben.
ború után szn i te tee jl sen kp i uasz n­gol szó, e je l ntése: agáral vaó l (Jegyek csak eló'vételben válthatók, helyjegy:
tult ez a fajta, és az agarakk vaaldászat. A coursn i g versenye­ 1000 forint.) M e g e l ő z ő p r o g r a m o k és kiállítások
együt az agarászat is megszű ken n.t a páy laversenyekkel ee l n­ ( j ú l i u s 11-18.)

A fatja úá j éel sztése szem­tétben az agarak nem szabáy lo8.s00 - 9. 00 Jelentkezés a slambucfőzó', pörköltfőző
JÚLIUS 17. (SZOMBAT)

pontá j ból mérföd l kő volt azkörpáy lán futnak a műnyú l versenyre j ú l i u s 11. ( v a s á r n a p )

1996-os év, amk ior a vadászu atái n, hanem a vadászatot, a8. m e­ Csikósbemutató, leányrablás 10. 00 Országos Agarász Egyesület vadászati-alkal­

törvény végrehatá j si rendee l té­neküő l vad mozgását utánozva,9. 4500 -- 9.9. 0030 Az massági vizsgája

ben, vadászarta hasznáh t ku­ ck


laó ik-cakk aa lkban. A párban in­ korabeli zeneszerszámokkal egyeki népdalkórus folklórműsora, .12. 00 Coursing - 1 . Kishortobágyi Kupa - Agárverseny

tyafatjaként a magyar agár is d í


to t ag a r
a k na k k i
j
e lö l
t k ap u ­
szerepe.l Ezzel úrja e lheőtségkon kel áthaa ldnu ik és az áth a­Verseny
10. 00 - 12. 00 II. Rózsa Sándor Lovas Díjugrató JÚLIUS 12. ( H É T T Ő )

nyílt a magyar agár vadászati a


l d ás s ore n d e
j a a
l páj n ke rün
l e k 10. 00 "A letűnt betyárvilág" című kiállítás megnyitá­

cérla vaó l hasznáá lsára. Az 199p 2-ontozásra. Két futam után dőlA lovasokat felvezeti a bucsai Majorette csoport (Bé­ sa, a 259. éves Csárda pinceborozójában. Meg­

ben aa l kutl Országos Agarász e l a vég ső so ren d . A z I . K s


i h o r­
kés megye) nyitja dr. Vajda Mária, a debreceni Déri M ú z e u m

Egyesüe lt tavay l tée l n, 55 évtobágyi Kupa coursn ig versen11.y 30bemutatkozása


- 12. 00 Az egyeki népdalkórus szólistáinak néprajzkutatója

után eő lször - az e li tékes m­tiámogatóa j: a Bábon la Taka r­ 12. 45 "Jó ebédhez száll a nóta" a Csárda né­
ns
iztérui mmal is egyeze te - újm
tv ­ ány 2. számú Márkaképvs ieel­12. 00pi -zenekara előadásában
J ú l i u s 13. ( k e d d )
10. 00 Modellezők bemutatója. RC rádiótávirányított
ra sk ieres agarászao tt rendeze tet., Bam l azúv járos. 12. 00 - 14. 00 Csikósbemutató, leányrablás, szalag­ repülömodellezó'k debreceni klubjának a bemuta­
A vadászah toz az agaraknak eő l­ TAR IMRE tépés, lovas íjászat tója, élethű modellekkel. Vezeti: Sólyom István
13. 00 Slambucfőzó' verseny eredményhirdetés
13. 00 - 14. 00 Sörivó verseny, játszik a 3 + 2 quintett J ú l i u s 14. (szerda)

LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉSEK 14. 00 - 16. 00 II. Rózsa Sándor Lovas Díjugrató 11. 00 A S z e n t - G y ö r g y lovagrend lovagi tornája,
Verseny. Bemutatkozik: a bucsai Majorette cso­ ügyességi karikás bemutató Lovag Trieb T i b o r
Köc lsey u. 50. sz. aa l t építés aidó. Érdekő l dn:i Tóth port (Békés megye) várkapitány vezetésével
teel k sürgősen ea l dó. Érdek L­ászó l né, Bam l azúv járos, Akác 15. 00 - 16. 00 Az egyeki népdalkórus szólistáinak 12. 00 "Őseink elfelejtett ételei" - "Titkos receptek a
ő
l dn:i Bereczki Károy lné, Ba kö­lz 3„ tel.: 370-053. műsora Honfoglalás korából". Kiállítás, bemutató és vásár.
mazúv járos, Jókai köz 2., tel.: Nyereményá jé
tkon nyert, vado­ 16. 00 - 18. 00 II. Rózsa Sándor Vándorkupa. Kitar- Megnyitja: dr. Cey-Bert Róbert Gyula, a Gasztro­
370-732. natú,j feb l ontaa tln Lego Technk i tásos magasugratás. nómiai Világszövetség elnöke. Ételeket készít: dr.
Ctrioen bx ea l dó. Évá j rat: 198é5s . Lego Syse tm ea l dó, 34 ezer 18. 30 - 19. 00 Csikósbemutató, leányrablás, szalag­ Cey-Bert Róbert Gyula, Bagsha Imre és a Csárda
Műszak:i 2000 augusztusg i Éfro­ rn
i t összérték hey let 15, e li tve tépés, köcsögverés főszakácsa
dekő l dn:i Bereczki Károy lné,11 ezer forn i tért. Érdekő l dn:i 19. 00 - 24. 00 N é p z e n e a kerthelyiségben
Bam l azúv járos, Jókai köz 2., Szefe i rt Péterné, Bam l azúvjá­ 19. 00 - 23. 00 Szabadtéri folklórműsor: János Vitéz J ú l i u s 15. (csütörtök)

tel. 370-732. ros, Kossuh t tér 10-11., 4. Ih., - Vitéz János a Délibáb együttes eló'adásában. 11. 00 Bio húsgazdálkodás a Hortobágyi N e m z e t i

Jó áa l potban é lvő szekrényso l/4r„ te.l:377-238. (Jegyek eló'vételben válthatók, helyjegy: 1000 Parkban. Kóstolóval egybekötött tájékoztatót tart:

és Vté i ztek
len 2 db zártkert el­ forint. Sárosi Eleonóra

KÖZÜLETI KERETES HIRDETÉSEK


Közszolgálati havilap

A Balmazújváros című városi lapban mód van


Kiadja Balmazújváros
fizetett k e r e t e s ( l a k o s s á g i , illetve k ö z ü l e t i ) önkormányzata
Felelős kiadó:
hirdetések közzétételére. Hirdetési tarifák Gál István p o l g á r m e s t e r
(áfa n é l k ü l ) :
Felelős szerkesztő:

1/1 ( e g é s z oldal) 20000 ft Tóth Dénes


Szerkesztőség:
1/2 ( f é l oldal) 10000 ft 4060 Balmazújváros,
K o s s u t h tér 18.
1/4 ( n e g y e d o l d a l ) 5000 ft Tel/fax: (52) 370-120
1/8 3000 ft
Készül a Kasmír Plan Bt.
1/16 2000 ft gondozásában
1/32 1000 ft Nyomdal előkészítés:
Reklám Műhely,
Hajdúszoboszló
A h i r d e t é s f e l v é t e l k e d d e n k é n t (a k ö v e t k e z ő Nyomtatás:
havi s z á m b a ) m i n d e n h ó n a p 2 0 . n a p j á i g a W l d e r Prlnt, D e b r e c e n
Felelős vezető:
s z e r k e s z t ő s é g b e n ( m ű v e l ő d é s i k ö z p o n t ) , Ár­ Lunczer Sándor
v a Eszter h i r d e t é s s z e r v e z ő n é l .
ISSN 1417-4944

You might also like