Róbert Yugovich

ÓLJA

A szexipar igazi arca

Köszönetnyilvánítás

Ennek a könyvnek a megjelenéséhez több barátomtól kaptam biztatást és szponzori

támogatást. Valamennyiüknek ezúton köszönöm a segítséget.
Külön köszönet Vancsik Nándor barátomnak, a kecskeméti Bács Team küzdősport
egyesület vezetőjének, aki jelentékeny összeggel járult hozzá a költségekhez.

Budapest, 2011. november

Róbert Yugovich
 1.

A Gorcu nevű faluban az idei tél ugyanolyan kemény volt, mint a többi. Az
ember szinte érezte, ahogy a jeges fuvallat a csontjaiba hatol. Ez a kis moldovai falu
ilyenkor hosszú hetekig el van zárva a külvilágtól, mivel néhány szomszédos tele-
püléssel együtt egy magas hegyekkel körbevett völgykatlanban helyezkedik el.
Nincs ezekben a falvakban igazi élet. Nincs semmi más, csak csontrepesztő fagy és
lélekölő nyomor. Az ember csak annyit tehet, hogy vár, és megpróbálja túlélni ezt a
telet is.
Moldova Európa legszegényebb országa. A nyomorúság különösen fájón
telepszik rá erre a ködbe burkolt vidékre, melynek helyzetén egy cseppet sem
javított a szovjet birodalom széthullása, sem az ország függetlenné válása. Maradt a
kegyetlen hideg, és az éhség is pont ugyanúgy szedte az áldozatait, mint régen.
Gorcu e szegény ország legszegényebb részén feküdt. A faluban alig pár százan
laktak, pedig egy családban öt-tíz gyermek is meglátta a napvilágot. Ám hiába
született annyi lélek, a holnapot, vagy a felnőtté válást csak kevesen érték meg. A
borzasztó szegénység és az emberhez méltatlan létviszonyok közepette családonként
legfeljebb két-három gyermek érte el a felnőttkort.
Ebben a Gorcu nevű koszfészekben és a környező falvakban egyetlen
közintézmény sem működött. Kórház, iskola, gyógyszertár, rendőrség legközelebb
húsz kilométerre volt, egy kisvárosban, ahová nyáron gyalog vagy lovas kocsival,
télen pedig lovas szánnal lehetett csak eljutni, mert autója mindössze három
embernek volt a faluban.
Ilyenkor télen minden olyan távolinak tűnt, mint maga a meleg nyár. Még egy
orvosi vizsgálat is szinte elérhetetlennek számított, s a legegyszerűbb dolgok is csak
nagy erőfeszítések árán voltak elérhetők. A fiatalok számára így az álmodozás
maradt, bár még álmodozni sem nagyon volt miről. Gorcu lakói annyira elmaradtak
a világ fejlődésétől, mint azok a délamerikai törzsek az őserdők mélyén, melyeket
néha az amerikai televíziókban mutogatnak. Csakhogy eldugott moldovai falvakat
valamilyen okból sohasem mutogatnak amerikai televíziókban.
Moziról, színházról, könyvtárról, diszkóról az ottaniak nagy része csak
hallomásból tudott, legtöbben még nem jártak ilyen helyeken. Nagy dolog volt már
az is, ha egyesek egyáltalán rendszeresen eljutottak a városba. Ez már azt jelentette,
hogy valakinek sikerült kitörnie innen. Amúgy, az itteniek nem is éltek, csak
léteztek. A fiatalságuk úgy suhant el mellettük, mint valami szellem. A katlanba zárt
falubeliek gyermekei, ha nem haltak éhen vagy nem fagytak meg, ha szerencsésen
elérték az iskoláskort, és ha elég erősek voltak több kilométer megtételéhez, akkor
tanulhattak a katlan egyetlen iskolájában, az egyik szomszédos településen, ahol a
vidék egyetlen temploma is volt. Nem sokan éreztek vágyat a tanulásra, nem sokan
tudták, milyen értékeket és lehetőségeket rejthet egy könyv. Többségük csak a
mában élt, nem tervezni, csak túlélni akart. De azért akadtak, akik a tanulás
nyújtotta lehetőségekben látták a reményt.
Ólja Popescu az utóbbiak közé tartozott. Ő Gorcuból minden nap elment az
iskolába. Még ha kicsit beteg volt, akkor is megtette a tizennégy kilométert - hetet
oda, majd hetet vissza. Ót a szíve vitte előre, neki tervei voltak. Mindenekelőtt:
kikapaszkodni ebből a nyomorból. Életerős fiatal lány volt, naponta igyekezett
eljutni az iskolába. Egy ellenfele volt csak, amivel nem bírt - a hófúvás. Olyankor
kénytelen volt otthon maradni. A többméteres hófúvások a katlan minden lakóját
fogságban tartották. A hótengeren szinte lehetetlenség volt átjutni, ilyenkor
mindenki behúzódott az odújába, s reményteli szívvel várta, hogy vége legyen az
ítéletidőnek. A lány családja is így volt ezzel.
Ólja egy vályogházban lakott a szüleivel és két testvérével, a nyolcéves
öccsével, Igorral, és húgával, a hatéves Katjával. Többen lennének most, ha a halál
nem ragadja el két testvérét, akik még az első születésnapjukat sem élhették meg.
De hát a halál errefelé nincs korhoz kötve.
Ólja apja a szénbányában dolgozott, mint mindenki ezen a környéken.
Dolgoztak, és meglehet a fizetség szinte kenyérre sem volt elég, ennek is örülniük
kellett, mert sokan még ennyit sem kerestek. Amikor 1990-ben Moldova
visszanyerte a függetlenségét, a bányát egy amerikai cég vásárolta meg, így meg-
maradt Oljáék egyetlen pénzforrása. Az amerikai cégnek oly kifizetődő volt a
kimeríthetetlen mennyiségű és jó minőségű szénnel teli bánya és a pofátlanul olcsó
munkaerő, hogy még télen is üzemeltették. A bányászok a legkeményebb téli hetek-
ben a bányában vagy a bánya körül felállított bódékban laktak. A tulaj ezt az
önzetlen áldozathozatalt idénypótlékkal honorálta, ami azt jelentette, hogy a
munkások havi százhúsz dollár helyett százharminc dollárt kaptak arra az időszakra,
amikor nem mehettek haza a családjukhoz a hó miatt.
A katlan lakóinak élete az év nagy részében azzal telt, hogy felkeltek, dolgoztak,
készültek a fagyra, majd aludtak. A csontjaikba költözött örökös fáradtságnak
legfeljebb a halál vethetett véget, s ezzel többnyire tisztában voltak. Tudták azt is,
hogy a túléléshez nagy állhatatosságra van szükség. És ebben a szellemben nevelték
a gyerekeket is, akik az iskolából jövet vastag faágakat húztak magukkal
kilométereken át, hogy legyen mivel tüzelni otthon.
Ólja is ezt tette, amikor az iskolából jött hazafelé, édesanyja pedig a hegyekbe
járt rozsét gyűjteni, mert apja a bányából engedéllyel csak napi öt kiló szenet
hozhatott el. így, mire eljött a tél, pont annyi tűzrevalót tudtak összegyűjteni, hogy a
harminc négyzetméteres, egyszobás vályogházat fűteni tudják a nem ritkán mínusz
huszonöt-harminc fokban is. A ház olyan volt, amilyen. Nem a kényelem volt a
lényeg, hanem a túlélés. A tél vége felé már napokig csak kukoricakását ettek, s még
így is örülniük kellett minden egyes falatnak.
Az éjszakák sötétsége fojtogató volt, a mécsesek kincsnek számítottak, s a
helyzetük kilátástalansága különösen nyilvánvaló volt olyankor, amikor a pap
Moszkváról, Bukarestről,
Kisinyovról vagy egyéb nagyvárosokról és az ott élő emberekről mesélt, néha
órákon át. Történetei álomszerűek, misztikusak és távoliak voltak. Ólja legalábbis
csodálattal hallgatta őket, és nagyon vágyott arra, hogy egy nap a saját szemével
láthassa mindazt, amiről a pap mesélt. Az öreg sokszor elmondta, hogy innen oda
eljutni szinte lehetetlen, de hozzátette, hogy egyetlen út mégis létezik, ez pedig a
tanulás. Hát ezért hajtott annyira a lány. Azt remélte, hogy egy nap a szorgalom és a
sok olvasás segítségével kimenekülhet erről a helyről.
Ólja valamennyi tankönyvét szinte szóról szóra bemagolta. Még azt is
megjegyezte, hogy ki írta, ki szerkesztette, melyik nyomdában nyomtatták és ki a
felelős kiadó. Tizenhárom évesen egyetlen álma és célja volt: el innen! Tizennégy
évesen már egész jól beszélt latinul az Atyától kapott latinkönyvek és szótár
segítségével. A pap megígérte neki, hogy ha eléggé szorgalmas lesz, segíteni fog
neki abban, hogy eljusson egy rendes iskolába, ahol akár orvosnak is tanulhat. Ólja
pedig készen állt arra, hogy bármennyit tanuljon, csak hogy elmehessen egy olyan
helyre, ahol emberi körülmények között élhet. Nem csupán maga miatt vágyott erre.
A szülei és a testvérei életét is meg akarta változtatni.
Ólja nemcsak a szorgalmával, a határozottságával és céltudatosságával tűnt ki a
katlanban lakók közül, hanem a fizikai adottságaival is. A katlanban jellegzetes,
nem túl magas, sötét hajú, sötét szemű, kreol bőrű, erős szőrzetű emberek laktak.
Ólja egészen más adottságokkal rendelkezett: szőke volt, kék szemű, a bőre
bársonyos és fehér, ő maga nyúlánk és karcsú. Ezt a különbséget sokszor
érzékeltették is vele, mind a falubeliek, mind az apja. Külseje miatt gyakran volt
gúnyolódások, bántó megjegyzések céltáblája. A legfájóbb mégis az volt, hogy az
apja is megvetéssel nézett rá. Akik sosem bántották: az édesanyja és a húga, Katja.
Ők mindig mellette voltak, bármikor bármiben pártját fogták. Kislányként Ólja nem
értette másságának az okát, mindaddig nem is tudott róla, amíg el nem kezdték az
orra alá dörgölni. A különbözőségének pedig az volt az oka, hogy 1982-ben egy
orosz katona, aki magas volt, szőke, kék szemű, fehér bőrű és sportos alkatú,
megerőszakolta Ólja édesanyját. A katonák azért vadultak meg, mert a házban val-
lási kegytárgyakat találtak, amiből hangos vita támadt, Ólja apja pedig az
összeszólalkozás folyamán nyíltan kifejezte gyűlöletét a szovjet rendszerrel és az
oroszokkal szemben. Erre aztán az „ivánok” nekiestek az apjának, kivitték az
udvarba, ott vallatták és pofozták, az anyját pedig az egyik délceg katona, a többiek
figyelmeztetése ellenére, az ágyra lökte. Abban az időben már nem történtek ilyen
szörnyűségek, és a részeg erőszakoskodót a társaival együtt később le is sittelték.
Csakhogy ez már nem segített az áldozatokon.
Ebből a szerencsétlenségből született az Ólja nevű szőke kislány, s még alig volt
nyolcéves, amikor az édesanyjától egy nagy veszekedés után megtudta, hogy az apja
nem is az édesapja. Attól a perctől kezdve Ólja tudta, hogy az életben semmi sem
az, aminek látszik. Attól a perctől kezdve megértette, miért nézik másnak a faluban.
A kirekesztettség érzése később sem múlt el, s az egész csak azért volt elviselhető,
mert a pap sokat segített neki abban, hogy elfogadják. Amit az öreg pap mondott, az
a katlan lakóinak szemében egyet jelentett az igazságszolgáltatással, ahogy ő maga
is egyet jelentett az orvossal, a tanítóval és az Isten fiával is. Vakon bíztak benne,
talán még a halált is vállalták volna érte, ha arra kéri őket. Bizalom volt az emberek
és az egyház között. Nem csoda, hogy a bányászok a kínkeservesen megkeresett
havi százhúsz dollárjukból nyolc-tíz dollárt önként az egyháznak adtak.
Az Atya mindig megvédte Ólját, ha megpróbálták kiközösíteni. Igyekezett
elfogadtatni őt a közösséggel, megtiltotta, hogy a történtekről beszéljenek. Isten
mindenkit egyformán szeret és Isten előtt mindenki egyforma - hajtogatta, ha Ólja
származását hozta szóba valaki. A Biblia szent szavával a gorcuiak nem
hadakozhattak. Ólja szemében pedig a pap volt maga az angyal. Bízott benne, hitt
neki, bármit megtett volna a kedvéért.
Tavasszal és nyáron a pap az egyháztól kapott Zsiguliján körbejárta a katlan
falvait, betért a házakba, ott elmondott néhány imát, „meggyógyított” pár beteget,
meghallgatta az emberek panaszait, s mindig megígérte: fohászkodni fog Istenhez,
hogy rendbe jöjjenek a dolgok.
Ólja már nagyon várta, hogy vége legyen a télnek. Buzgott benne a tenni akarás,
nehezen viselte azt az életformát, melyben egyik nap sem különbözik a másiktól.
Hányt már a kukoricakásától, unatkozott, s bármilyen munkát kész lett volna el-
vállalni, hogy tanulhasson, hogy közelebb kerüljön az álmához.
Igyekezvén megakadályozni, hogy elhatalmasodjon rajta a semmittevés, a tél
nagy részében „tanítónénist” játszott a húgával. Az öccsével is szívesen foglalkozott
volna, de a kisfiút nem érdekelte a tanulás. Ő bányász akart lenni, mint az apja, vagy
mint a nagyapja, és még annak az apja is. A húga azonban a tél elmúltával nem csak
hogy egy évvel idősebb lett, már írni és olvasni is megtanult! Az idő lassan enyhülni
kezdett, a hó elolvadt, a nap szikrái lassan eloszlatták a felhőket és birtokba vették
az eget. A bányászok hazatértek, és a tavasz is beköszöntött. A friss tavaszi
levegőben minden enyhülni, szépülni látszott, a remény szinte tapinthatóvá vált.
Legalábbis a tizenöt esztendős Ólja ekkor így érezte.

2.

Egy ilyen reményteljesnek látszó tavaszi napon a lelkész levetette a csuháját,

amelytől csak kivételes pillanatokban vált meg. A garázsban a Zsiguli mellett egy
alig használt Opel Omega márkájú gépkocsi is állt. Ebbe a kocsiba ültek be Óljával,
és indultak a húsz kilométerre lévő város felé.
A lány izgatottan fészkelődött, és ez kiült az arcára. Tegnap ült életében először
autóban. Akkor a Zsigulival a család házánál jártak, hogy a pap elmondhassa a
szülőknek: Óljának fel kell készülnie egy új világba való belépésre. Már abban a jár-
műben is furcsán érezte magát, de ez az autó teljesen más volt, mint a Lada. Ólja
könnyű teste belesüppedt a nagy és kényelmes bőrülésbe, a rádióból valamilyen
külföldi zene szólt, amit Ólja addig még soha nem hallott, a szavakat sem ^rtette, de
azért nagyon tetszett neki.
A katlant elhagyva hamarosan rátértek a városba vezető betonúira. Ott aztán az
Opel, Ólja nagy örömére, végre pormentes száguldásba kezdett, a volánnál az
immár civil ruhában feszítő lelkésszel. A lány igencsak élvezte a mellettük elsuhanó
táj látványát, élvezte, ahogy a sebesség növekedésével az adrenalin a vérében
felszökik. Bár nem haladtak túl gyorsan, mégis az az érzése volt, mintha
szárnyalnának. Alig győzte kapkodni a fejét, hol jobbra, hol balra, hol hirtelen
hátrafelé, amint a mesésen szép kőházak, a remek autók és a jól öltözött emberek
mellett elszáguldottak. Ólja máris kiválasztotta, hogy neki milyen háza lesz, és azt is
eldöntötte, hogy ő is egy ilyen autót szeretne, amilyennel most utazik.
Lelki szemei előtt színes kép jelent meg a jövőjéről, és boldogan merült el
benne. Ámulata a következő napokban csak fokozódott. Olyan helyekre jutott el,
ahová addig a legmerészebb álmaiban sem járt. Elegáns boltokban voltak, ahol a
pap új ruhákat vásárolt Óljának. Fodrászhoz, kozmetikushoz vitte, és minden nap
étteremben ebédeltek és vacsoráztak. Olyan ritka és csak hallomásból ismert
ételeket ettek, mint a kacsasült vagy a sült libacomb, vagy a paradicsomleves reszelt
sajttal. A kislány végre nőnek érezhette magát, s ez nem volt ellenére. Az új
ruhákban szívesen nézett bele a tükörbe, élvezte a látványt, mert végre ő is olyan
volt, mint azok a sudár, fiatal nők, akiket eddig csak az újságokban látott. Az
édességek közül - melyek eddig csak ünnepeken kerültek az otthoni asztalra -
különösen a csokitorta érdekelte, melyen marcipánból voltak a díszítések. A Coca-
Colát oly vehemensen hörpölte, hogy akarata ellenére nagyot büfizett. Akkorát,
hogy a pap a homlokához kapott szégyenében. Vicces volt a helyzet, de azért öröm-
teli is.
A papnak feltűnt, hogy naponta elfogy egy tubus fogkrém, annak ellenére, hogy
Ólját szinte mindig figyelmeztetni kellett: étkezés után mosson fogat. Egyszer az
Atya számon kérte, hogy hová lett a rengeteg fogkrém. Ő arra gyanakodott, hogy
Ólja egyenesen a WC-kagylóba nyomja az összes pasztát, hátha így elkerülheti az
általa szigorúan megkövetelt fogmosást. Dehogyis - mentegetőzött Ólja. Csak
annyira tetszik neki a fogpaszta íze, hogy az utolsó fogmosás után, lefekvés előtt a
maradék fogkrémet el szokta szopogatni.
 A pap hitetlenkedve a homlokához kapott, ugyanúgy, mint amikor Ólja az
étteremben büfizett. Csak most elgondolkodva húzta végig a kezét az arcán, le,
egészen a szakálláig, miközben mosolyogva, de azért kicsit szánakozva is nézett
Óljára. És közben az előző lányokra gondolt, akik szintén csináltak furcsa dolgokat.
Gyermek még - gondolta az öreg, és kicsit elszégyellte magát, ami ritkán fordult elő
vele.
Gyorsan teltek a napok, melyeket a lelkész a lány felkészítésére fordított, de a
három hét alatt Ólja minden napra tartogatott a számára ilyen vagy olyan
meglepetéseket. Hol vicces volt, amit csinált, hol dühítő, de a pap igyekezett
megőrizni a hidegvérét. Hisz még csak gyerek - ismételgette magának folyton. De
azért volt olyan pillanat, amikor Ólja nagyon feldühítette az örökös
kíváncsiskodásával. Olyankor legszívesebben egy kád vízbe fojtotta volna védencét.
Minden oka megvolt azonban arra, hogy ezt ne tegye, és persze nem csupán bünte-
tőjogi értelemben. Türelmesnek kell lennie. Nem tehet kárt benne, ha azt akarja,
hogy egy napon hasznára legyen.
Három hét elteltével az Atya kenetes hangon közölte Óljával: szerinte most már
készen áll arra, hogy belépjen az új világ kapuján. A kislány szemei csillogtak a
boldogságtól, hisz már alig várta ezt a pillanatot. Örömében - kissé megfeledkezve
magáról - a pap nyakába ugrott, úgy, hogy majdnem felborultak. Megszerette ezt a
szikár öregembert, aki oly sokat tett érte, és hálás volt mindenért. Délután beültek az
Opelba, és elindultak most már a főváros irányába.
Ólja ugyanúgy viselkedett, mint amikor három héttel ezelőtt a katlanból utaztak
a városba. Izgalmában alig bírt egy helyben maradni, egész úton fészkelődön. Már
sötét volt, amikor megérkeztek Kisinyovba. A város fényben fürdött. A nyugati
márkákat hirdető reklámtáblák, a nagy forgalom és az utcán sétálók sokasága
ámulatba ejtette a lányt. Annyira elbámészkodott, hogy észre sem vette, amikor
megálltak. A papnak kétszer kellett megböknie - hogy megérkeztek, és hogy
szálljon ki -, mire Ólja kapcsolt, és visszazökkent a valóságba. Még most is
körbefordult, hogy mindent jól megnézhessen. Széles mosoly terült szét az arcán.
Egy tízemeletes épület parkolójában voltak, mely könnyen megközelíthető volt a
város bármely pontjáról, hisz a vasútállomás és a központi buszpályaudvar is csak
pár száz méterre volt. Ólja felnézett a magas épületre, majd megszámolta az
emeleteket. Már épp elkezdte volna számolni az ablakokat is, de a pap megzavarta.
-Hát akkor megérkeztünk - sóhajtott fáradtan. Amit itt látsz - mutatott az épületre
-, az az orvostanhallgatók kollégiuma. De itt laknak azok a vidéki diákok is, akik a
tanulmányaik elvégzése után az egészségügyben akarnak elhelyezkedni.
Tekintete a lányra tévedt, de Ólja nem mutatott különösebb meglepetést, inkább
kíváncsi volt
- Úgy gondolja, Atyám, hogy majd én is itt lakhatok? És orvosnak
tanulhatok?
A pap egy pillanatig habozott, aztán kényszeredetten így válaszolt:
- Hát, hogy orvosnak-e, abban nem vagyok biztos. De ápolónőnek talán igen.
Hamarosan ki fog derülni - tette hozzá.
- Úgy izgulok - mondta Ólja, és félelem kúszott a szívébe. Olyan erővel markolta
meg a lelkész karját, hogy három is lepattant az előző napon nagy gonddal felrakott
műkörmei közül. A lányt ez nem zavarta, hiszen csak azért barátkozott meg a
műköröm gondolatával, mert a pap meggyőzte, hogy az új világ nélkülözhetetlen
kellékei közé tartozik ez is, éppúgy, mint a smink, az ápolt haj, a fehér fogak és a
divatos öltözék. Végül is tetszettek neki ezek a változások, csak azt nem értette, ho-
gyan viszik őt közelebb az álmához, de bízott a pap minden egyes szavában.
A lelkésznek kisebb bonyodalmak árán sikerült a karját kiszabadítani Ólja
szorításából, amitől most már az ingujján elhelyezkedő aranyozott mandzsettagomb
is majdnem leesett. Dühösen felsóhajtott, majd szúrós szemekkel a lányra nézett.
- Nyugalom, Ólja, nem lesz semmi baj! - bátorította.
A lány bólintott, majd ahogy a feszültség egy halk sóhajjal eltávozott belőle,
eleresztette az öreg karját.
Az épületbe való bejutáshoz először meg kellett mászni húsz lépcsőt, majd
egyeztetni kellett a portással a látogatás céljáról. A papnak nem kellett sokat
magyarázkodnia, amiből arra lehetett következtetni, hogy igen járatos errefelé. Csak
odaszólt valamit a portásnak, majd egyenesen a lifthez lépett, és megnyomta a
hívógombot. A lány közben körülnézett, a szeme megakadt az italautomatán, és
figyelte a többségükben vele azonos korú fiúkat és lányokat, amint fel-alá
mászkálnak a folyosón. Csupa jó külsejű gyerekek voltak, nem úgy, mint az
otthoniak. Ólja arra gondolt, vajon mi lehet a húgával és az anyjával, de nem sok
ideje volt a merengésre. Mindjárt jövök én is, nemsokára én is közéjük tartozom -
biztatta magát az itteni fiatalokat figyelve. A liftajtó nyitódásakor egy hangos „ding”
volt hallható, amitől Ólja úgy megijedt, hogy kevés híján a pap másik
mandzsettagombját is letépte.
Rémülten kapta a fejét a hang, majd a pap irányába. Az felnézett a plafonra,
mintha az Urat okolná a történtekért, majd atyai mozdulattal a lány vállára tette a
kezét.
- Megijedtél? Nem kell félned, csak a lift érkezett meg, angyalom - mondta, és
igyekezett mosolyt erőltetni az arcára.
- Persze, persze, bocsánat. Csak nem gondoltam, hogy ilyen nagy zajjal érkezik -
válaszolta Ólja kicsit megszeppenve, még mindig sokkos állapotban, és ő is mosolyt
erőltetett rémült arcára.
- Gyere, kislány, ezzel megyünk - intett a pap kezével a lift irányába, majd
belépett az ajtaján. Ólja még hezitált, de látta, hogy az Atya kissé dühös, így egy
hirtelen, nagy lépéssel ő is bent termett. A pap megnyomta a kettes gombot, az ajtó
becsukódott, és a férfi várta Ólja újabb „támadását”, amely azonban most, hogy a
lift megindult, elmaradt.
A második emeleten megálltak, mire Ólja megkérdezte, hogy nem
liftezhetnének-e még egyet. Erre a pap azt válaszolta, hogy majd később. Előre
indult, Ólja pedig követte. Egy ajtón, melyre az volt kiírva, hogy „Igazgató”,
bekopogott. Pár másodperc múlva jött a válasz, hogy „Igen, szabad!”. A pap
belépett, majd Ólja is a nyomában, olyannyira szorosan, hogy a férfinek két- három
ugrásszerű lépést kellett tennie, hogy orra ne bukjon, mert a lány majdnem a sarkára
taposott.
Az igazgató köpcös, pocakosodó férfi volt, a nevetséges jelenet láttán
elmosolyodott, majd tréfásan megjegyezte:
- Atyám, csak nem ez az angyali tünemény készteti ilyen fürge mozgásra?!
- Engedje meg, igazgató úr, hogy bemutassam önnek az angyali tüneményt. - A
pap intett a háta mögött toporgó lány felé, hogy lépjen előrébb. - Ő itt Ólja, az egyik
kiváló diákom, aki szeretne magasabb szinten tanulni, mint azt az én szerény kis
iskolámban teheti. Ott a legjobbak közül is a legjobb tanuló volt. Az anyanyelvén
kívül jól beszél oroszul és latinul.
- Mindemellett még kimondottan csinos is - jegyezte meg az igazgató, aki végig
Ólját mustrálta, amíg a pap bemutatta őt. Ahogy többször is végigfuttatta rajta a
tekintetét, az elég furcsa volt, legalábbis Ólja nem tudta mire vélni, mi köze lehet
ennek a tanuláshoz
- Hát igen. Isten bőkezű volt vele, amikor a szépséget osztotta - bólogatott a pap
is.
- Foglaljanak helyet, és halljuk, Ólja, hogy mik a további terveid. Ugye
tegezhetlek, nincs ellene kifogásod? - kérdezte az igazgató olyan magabiztosan,
mint aki úgyis tudja a választ, s közben érdeklődve fürkészte a lány szabályos arc-
vonásait.
Az igazgató az asztala túloldalán már odakészített két székre mutatott. Ólja
megszeppenve nézett a papra, várta, hogy ő szólaljon meg helyette, hisz eddig is ő
irányította az életét, és az elmúlt három hétben már afféle pótapaként tekintett rá. A
pap azonban most nem szólalt meg, így az igazgató folytatta:
- Mondd el nyugodtan, amit gondolsz, itt a szégyenlősködésnek nincs helye. Ezt
hamarosan te is meg fogod tapasztalni, hisz ha itt maradsz a kollégiumban, akkor
már csak magadra számíthatsz, vagy úgy is mondhatjuk, azt eszel majd, amit főzöl.
Az igazgató ezt biztatásnak szánta ugyan, de Ólja még jobban
elbizonytalanodott, hisz nemigen társalgóit eddig ilyen magas beosztású
személyekkel. Aztán erőt vett magán és válaszolt:
- Orvos szeretnék lenni - mondta bátortalanul, majdhogynem suttogva.
- Orvos?! - meglepetésében az igazgató hangja feljebb csúszott egy oktávval,
majd igyekezett tárgyilagos hangon válaszolni. - Nagyszerű foglalkozás, és bátor
választás. És tudod-e, hogy mi minden kell ahhoz, hogy orvos legyél? - nézett a
lányra.
- Igen. Sokat kell tanulnom - válaszolt Ólja meggyőződéssel.
- Nos, igen. A tanulás nagyon fontos, csakhogy a tanulás mellett szükség van egy
másik fontos dologra is, mely nélkül senki sem lehet orvos, legalábbis itt, a mi kis
hazánkban, anélkül nem megy.
- Mi kell még ahhoz, hogy orvos lehessek? - kérdezte a lány egy picit
csalódottan. Eddig mindig azt hallotta, hogy a tanulás az egyetlen dolog, mely
elvezetheti az új világba.
- Pénz kell, kicsi lány, sok pénz. Ez kell ahhoz, hogy egyáltalán tanulhass, és
hogy bármire vidd az életben.
- Pénz?! - Ólját váratlanul érte, hogy a beszélgetés új irányt vett, de igyekezett
nem mutatni, hogy mennyire meg van lepve.
- De hát pont azért akarok tanulni, hogy pénzem legyen. Sok pénzem, hogy a
családomnak a városban házat vehessek, meg autót.
- Igen ám, de magához a tanuláshoz is sok pénz kell - könyökölt rá az igazgató az
asztalra és dőlt kissé közelebb Óljához, miközben szúrósan a szemébe nézett, ezzel
is mintegy nyomatékot adva mondandójának.
Ólja semmit sem értett, és ez az értetlenség ott is volt a szemében, ahogy
visszanézett rá.
- Bizony ám! Laknod kell, enned kell, ruhákra, cipőkre is szükséged lesz. Aztán
tankönyveket is kell venned, meg egyéb iskolai taneszközöket, amik kellenek a
tanuláshoz. Ezek nélkül egy napot sem tudsz tanulni, és ezek mind pénzbe kerülnek.
Arról nem is beszélve, hogy mivel nem állami tanintézetben végezted el az általános
iskolát, különbözeti vizsgát is kell még tenned, hogy lássuk, megfelelő tudás
birtokában vagy-e. Ez szintén pénzbe kerül. Sok minden kell még neked, kicsi lány -
szögezte le az igazgató.
- Nekem nincs pénzem, és a szüleimnek sincs. - Ólja most értette csak meg,
mekkora bajban van, és kicsordultak a könnyei, mert a pap egyáltalán nem készítette
fel egy ilyen beszélgetésre.
A pap úgy tett, mintha őt is meglepetés érte volna.
- Igazgató úr, nincs valami megoldás? - kérdezte.
- Megoldás az mindig van, csak az a kérdés, hogy a kisasszony mennyire
bevállalós. Hajlandó-e megdolgozni a pénzéért, méghozzá lehet, hogy keményen, és
lehet, hogy nem mindig kellemesen.
- Mondják meg, mit kell tennem, hogy maradhassak és tanulhassak? - ugrott fel
székéből Ólja. Bármi legyen az, én vállalom - bizonygatta magának is.
- Mondtam, pénzt kell keresned, ha nincs, és pedig nem is keveset! - szólt az
igazgató, s szigorú tekintettel adott nyomatékot mondandójának.
- Mennyit? - próbált Ólja alkudozni, mint egy tapasztalt vállalkozó. A kedve már
elszállt, de az elszántsága nem hagyott alább.
- Legalább havi háromszáz dollárra lesz szükséged - bökte ki az igazgató.
- Ennyi pénz? De hogyan? Ennyi pénzt lehetetlen keresni! - A lány szemében
újra megjelentek a könnyek.
- Nem lehetetlen, csak akarni kell - vágta rá gyorsan a direktor.
Ólja már végképp nem értett semmit. Az járt az eszében, hogy ha ő havonta
háromszáz dollárt is tudna keresni, akkor az apja miért dolgozza agyon magát havi
százhúsz dollárért? És rajta kívül még sok ezren. Mit kell azért tenni, hogy ennyi
pénzt kapjon az ember?
Most már a pap is elérkezettnek látta az időt, hogy újra megszólaljon:
- Lehet ennyi pénzt keresni, csak nem mindenkinek. Ahhoz, hogy valaki ennyi
pénzt tudjon keresni, megfelelő adottságok kellenek - mondta, érdeklődéssel
figyelve, hogyan reagál a lány.
- És nekem van ilyen adottságom? - nézett zavartan előbb a papra, majd az
igazgatóra Ólja.
Az igazgató a plafonra emelte a tekintetét, mint aki elképzelni se tudja, hogy
lehet valaki ennyire naiv, aztán furcsán rámosolygott Óljára, és miközben tovább
mustrálta, méghozzá egyre ragacsosabb tekintettel, kijelentette:
- Neked, kislányom, kimondottan remek adottságaid vannak ahhoz, hogy ennyi
pénzt megkeress, és ha érdekel hogyan, meg is mutathatom.
 - Rendben, mutassa! - válaszolta Ólja, akinek már régen gyanítania kellett volna,
mire célozgat ez a két ember, hiszen otthon is előfordult, hogy felnőtt férfiak
kigúvadó szemmel méricskélték őt. De ő most semmi másra nem tudott gondolni,
mint arra, hogy hátha mégiscsak maradhat, és nem kell visszatérnie a katlanba. És
azt is eltökélte, hogy bármit is mutat a direktor, habozás nélkül elvállalja.
Az igazgató kihúzta az íróasztal egyik fiókját, kivett belőle egy kulcsot, és egy
hanyag kézmozdulattal jelezte, hogy akkor mehetnek.
A lifttel a 10. emeletre mentek fel, aminek a lány kifejezetten örült.
Legalább volt ideje gondolkodni, hogy mi is legyen és mit is tehet. Amint
kiléptek a liftből, Ólja megállapította, hogy sokkal rendezettebb és tisztább ez a
folyosó, mint akár a földszint, akár az az emelet, ahol az igazgató irodája van.
Itt halk zene szólt és édeskés illatok terjengtek. A világítás sokkal tompább
volt, mint lent, amitől még hangulatosabbá vált a szint. Odalent többnyire
ápolatlan vagy éppen elszáradt virágokat látott, cigarettacsikkekkel a
cserepekben, ezt a folyosót viszont tarka színekben pompázó, egészséges, friss
virágok díszítették. Előkelően finom, rendezett környezetbe jöttek. A falak is
tiszták voltak, mintha frissen festették volna őket, a padlót pedig vastag bordó
szőnyeg fedte, melyen kimondottan kellemes volt a járás. Ólját ez a látvány
teljesen felderítette, már nyomai sem látszottak rajta az iménti kétségbeesésnek.
Ajtók előtt mentek el, aztán az egyiknél, melyből hangosabb zene
hallatszott, az igazgató megállt, és a kulccsal, melyet a fiókjából vett elő,
kinyitotta, de csak résnyire, hogy a bent lévők ne vegyék észre, hogy kintről
figyelik őket. A pap hátulról egy határozott mozdulattal megragadta Ólját, és
egyetlen szó nélkül odanyomta a fejét a résnyi nyíláshoz. Ólja teljesen
odaszorult a másik férfihoz, aki az ajtót tartotta, nehogy tágabbra nyíljon, és
maga is azt figyelte, ami a szobában történik. A szobában egy meztelen párt
láttak, hancúrozás közben.
A lány éppen egy óvszert húzott fel rutinos mozdulatokkal a férfi farkára,
majd puhán hanyatt dőlt a kanapén és megemelte a csípőjét, jelezvén, hogy
készen áll az aktusra. A férfi egyetlen türelmetlen és erőteljes mozdulattal
hatolt a lányba, aki felnyögött. A férfi kicsiket lökve kezdte, aztán fokozatosan
gyorsított. A lány közben átkarolta a nyakát, a nyelvével a fülét nyaldosta. A
pap és az igazgató elégedett mosollyal figyelte a jelenetet, csak Ólja bámult
megrökönyödve. Még mindig nem fogta fel, mi köze lehet a látottakhoz, s ha
derengett is valami a fejében arról, hogy egyáltalán nem véletlenül került ide,
értetlenül állt a történtek előtt.
Kellemetlenül érezte magát, de a két férfi oly szorosan tapadt rá, hogy
moccanni sem bírt, szólni meg végképp nem.
Nem is mert volna megszólalni most, s a félelme még tovább nőtt, amikor
odébb taszigálták egy másik ajtóhoz, amelyet ismét az igazgató nyitott ki a
minden ajtóhoz jó varázskulcsával, s ismét csak résnyire. Megint a pap volt az,
aki Ólja fejét a réshez nyomta, s azon keresztül egy újabb párt látott. Egy ko-
pasz, kigyúrt testű férfi pont azon tüsténkedett, hogy a lányt, aki egyidős
lehetett Óljával, megszabadítsa a fehér blúzától, s amikor ez sikerült,
szenvedélyesen tapadt ajkával a rózsaszínű mellbimbóira, miközben a lány a
nadrágján lévő zipzárhoz nyúlt, kiszabadította a kemény szerszámot, és
elkezdte rajta az ilyenkor szokásos játékokat: előbb a kezével dolgozott, aztán
letérdelt és a nyelvét táncoltatta a férfi makkján, majd letért a golyóira, és
onnan lassú tempóban húzta végig a nyelvét az egész péniszen.
Ólját nem izgatta ez a látvány, inkább undorodott. Szíve szerint menekült
volna már a folyosóról, az emeletről, az épületből, az egészből, de erről most
már szó sem lehetett. A pap csontos, de erős kezei az ajtónál tartották, s egyszer
csak azon vette észre magát, hogy hátulról a két kéz a melleire tapad. Ólját soha
senki nem érintette még ezen a módon. Lábain remegés vett erőt. Nem mintha a
szex idegen lett volna a számára. Néha, lopott pillanatokban látta otthon
szeretkezni a szüleit, tudta, mit csinálnak ilyenkor a felnőttek. De az sehogyan
sem fért a fejébe, hogy mi köze mindennek az ő anyagi helyzetéhez. '
A harmadik ajtón benézve egy idősebb embert látott - hatvanon is túl
lehetett -, valamilyen uniformisban volt, és egy Óljánál is fiatalabb gyereklányt
próbált éppen kényeztetni a nyelvével, kutyapózban.
Ólját az undor mellett már a hányinger is kerülgette. A szíve hevesen vert,
és amit most érzett, az már pánik volt a javából. Ettől a pillanattól kezdve
teljesen elvesztette a kontrollt az események felett, melyeknek többé már nem a
szemlélője volt, hanem - akarata ellenére - a résztvevője. A két férfi karjánál
fogva egy másik szobába ráncigálta be őt. Az igazgató azonnal nekilátott, hogy
lehúzza róla a felsőjét, a pap pedig, ez a joviális idős úriember, akibe egészen a
mai napig maradéktalanul megbízott, a szoknyát tépte le róla.
Ólját fojtogatta a sírás, de nem tört ki rajta. Sikított volna, de a félelem a
torkára forrasztotta miden szavát, sikolyát. Amikor megszabadították az összes
ruhájától és hanyatt lökték az ágyra, nem is ellenkezett. Ijedten feküdt, kiterítve
a két férfi előtt, fogalma sem volt róla, mit tehetne ilyen helyzetben, és csak
könyörgő tekintettel meredt támadóira, mint aki azt akarja mondani, hogy
hagyják békén. Rá se hederítettek. A direktor azonnal a szép melleire vetette
magát, az öreg pap pedig a combjai közé fúrta a fejét. Riadtan érzékelte az
ismeretlen és kellemetlen érintéseket a teste minden pontján, de a két idegen
test súlya alatt mozdulni sem tudott, a döbbenettől pedig egy szó sem hagyta el
a száját. Csak nyöszörgött halkan, és bármit tettek is a testével, alig érzékelte
fizikailag. Az elméjét csak az a kérdés töltötte be, hogy miért történik mindez.
Miért teszik ezt vele? Miért nem hagyják békén? Mi történt az Atyával?
Választ nem várt ezekre a néma kérdésekre. Becsukta a szemeit, és az
édesanyjára gondolt, aki egyszer ezt mondta neki: „Eljön az az idő, amikor
majd férfiak akarják birtokolni a testedet. Bízzunk benne, hogy ez majd
szerelemből és közös akarattal történik. De ha nem így lesz, azt tartsd titokban,
mert ami a férfinek dicsőség, az a nőnek szégyen!”
Ólja síni akart, már nem csak kellemetlen volt minden érintés, ami a testét
érte, hanem fájdalmas is. Élete első szerelmes éjszakájáról igazság szerint
sosem képzelődött, tizenöt évesen ezek a dolgok még alig érdekelték. Csupán
egy valamiről álmodozott, arról, hogy egy nap más életet kezdhet, hogy orvos
lesz? Ehelyett most két egyáltalán nem vonzó idősebb férfi markolászta a testét,
s ez oly mértékben felizgatta őket, hogy Ólja szerencséjére az egész nem tartott
sokáig. Pár rövidke perc alatt mindkettőjüknél elérkezett a beteljesülés, s
koruknál fogva másodszorra már nem sikerült azonnal csatasorba állítaniuk a
lövegeket. Maradt bennük a kínzó vágyakozás, némi bosszúsággal vegyítve.
Ólja mozdulatlanul, meztelen lábait széttárva hevert az ágyon, és a semmibe
bámult. Megalázottnak, mocskosnak érezte magát, viszolygott a férfiaktól, de
önmagától is. Sírni akart újból és újból, de a könnyei már korábban elfogytak.
A két öreg kéjenc sóvár tekintete még fel alá járt a testén. A pap tett volna egy
újabb próbát, de egyedül nem mert nekifogni, az igazgató meg csak levegőért
kapkodott, mint a partra dobott hal, és izzadt, mint egy ló.
Ólja nem is mert rájuk nézni, de miután észrevette, hogy most valószínűleg
nem kell újabb rohamra számítania, a térdeit felhúzta a hasához, és
csecsemőpózban oldalra fordult. Egy szót sem szólt. Pár perc pihegés után az
igazgató és a pap magára hagyták Ólját. Odakint ültek le, a folyosó végén
elhelyezett fotelekbe, és mindketten rágyújtottak.
Óljának viszont lassan szembe kellett néznie azzal, hogy mi is történt vele.
A nap úgy indult, hogy megtalálja azt a helyet, ahol tanulhat és építheti az
életét. És mivel végződött? Azzal, hogy megölték az álmait, és elvették az
egyetlen kincsét, az ártatlanságát. Végre el tudta síni magát. Zokogás közben
hangokat hallott az ajtó túloldaláról, ahol az Atya és az igazgató fennhangon
társalogtak, és olyan kedélyesen, mintha semmi rendkívüli nem történt volna.
- Hát én ilyen kibaszott gyönyörűséget még életemben nem láttam. Ha nem
volnék nős, esküszöm, még haza is vinném ezt a kis tündért - áradozott az
igazgató.
- Ja, engem is meglepett, amit láttunk, amikor megszabadítottuk a ruháitól -
vigyorgott a pap önelégülten. - Tökéletes a teste, illetve annál kicsit jobb.
- Igen! Húsz éve hordod őket ide, de lehet, hogy az összes eddigi lány nem
ért annyit, mint ez az egy.
- Szóval? Mi a véleményed? Szerinted lehet belőle pénzt csinálni? - kérdezte
a pap.
- Mi az hogy?! Ez a lány luxuscikk! Csak az kaphatja meg, aki a tarifa
háromszorosát hajlandó fizetni - lelkendezett az igazgató.
- És ha nem akarja ezt csinálni?
- Miért? Van más választása? Tehet mást? Elmegy megmondani a mamának,
hogy az iskola igazgatója meg a pap megdugták? És különben is, a lány itt
marad, akár tetszik neki, akár nem! - zárta le az ügyet a direktor.
- Na jó! Akkor most... jöhet még egy menet? - kérdezte a pap felhevülten.
- Próbálkozni mindig érdemes - heherészett az igazgató, s mindketten
elindultak az ajtó felé, mely mögött Ólja kuporgott.

3.

Másnap reggel a kollégium igazgatója, aki előző éjjel ötszáz dollárt adott a
papnak a megszokott kettőszázötven helyett, felment Ólja szobájába. A lány
lepedőbe burkolózva ült az ágyon, és mereven bámult kifelé az ablakon. A
maga módján megpróbált védekezni, megpróbálta levegőnek nézni ezt az
embert, miközben magában azért könyörgött az égnek, ne engedjék, hogy újra
hozzáérjen.
Próbált erősnek mutatkozni, de nem volt erős. Amikor az igazgató leült
mellé, Ólja egy hirtelen mozdulattal felugrott az ágyról, s rémülten nézett körül,
hogyan is juthatna ki innen, holott az már az éjszaka kiderült, hogy sehogy.
Életében most először nagyon félt, pedig a maga módján bátor lány volt. Szám-
talanszor gyalogolt már egyedül a vihar kellős közepén több kilométert a
hegyekben, ahol akár egy medve is megtámadhatta volna. Különösen télidőben,
amikor a hó minden élelmet eltakar a vadállatok elől, vagy gátolja őket a gyors
mozgásukban, és így megnehezíti számukra a zsákmány elejtését. Mégsem
érzett félelmet azoktól a dolgoktól, mert ismerősek voltak számára. De ez az új
helyzet, ez az idegen ember olyat tett vele, amitől örökre félni fog az
emberektől, és bizonytalan lesz.
Ólja tizenöt éves koráig nem ismerte a félelmet, legalábbis nem az ilyesfajta
félelmet, hogy az emberektől kelljen rettegnie. Szempillái alól ellenséges
tekintettel méricskélte a férfit, felmérte a köztük lévő távolságot, mert
eldöntötte, hogy most vagy soha, de neki innen meg kell szöknie. Szemeit az
ajtóra szegezte, csak remélhette, hogy most nincs kulcsra zárva.
Aztán már rohant is lélekszakadva, végig a folyosón, egészen a liftig.
Közben a szíve úgy vert, hogy azt hitte, nyomban kiszakad a helyéről. Egy szál
lepedőbe burkolózva várta, hogy a liftajtó megkegyelmezzen neki, s ő
eltűnhessen erről a borzalmas helyről. Fájdalmasan hosszú másodpercek teltek
el, de az ajtó nem nyílt ki. Az épületben áramszünet volt, amit az igazgató
rendelt el rutinszerűen. Ólja feladva a harcot a lifttel, körbenézett, hogy hogyan
juthatna le innen, de addigra a férfi már utolérte.
- Nem te akartad, hogy megmutassam, hogyan tudsz havi háromszáz dollárt
keresni? - szólalt meg az igazgató Ólja mögött.
A lány ijedtében nagyot ugrott, megszólalni is alig tudott, ami kijött a
száján, inkább rebegés volt, nem beszéd.
- Semmit sem akarok, csak hazamenni az édesanyámhoz. Kérem, engedjen
haza! Hagyjon elmenni, kérem, könyörgöm! - Ólja ereje ezzel el is fogyott, ott
roskadt össze a liftajtó előtt.
-Az nem fog menni, kislányom, egy vagyonba kerültél. Ha az adósságodat,
amit eddig felhalmoztál, visszafizeted, oda mehetsz, ahová csak akarsz, de
addig itt maradsz, és azt csinálod, amit én mondok. - A férfi, mint mindig,
ellentmondást nem tűrő hangon beszélt. A hajánál fogva felrángatta Ólját a
földről, majd teljes erejéből megütötte. Akkora pofont kevert le neki, hogy a
lány ismét a földre zuhant. Érezte, ahogy a könnyeivel keveredő meleg vér
lassan lefolyik az arcáról. Ólját még soha nem ütötte meg senki, még a szülei
sem.
Aztán az igazgató magára hagyta a folyosón. Úgy feküdt ott, mint aki
haldoklik, valahogy így is érezte magát, mert a lelke ott halt meg abban a
percben.
Egy húszas éveiben járó magas, dekoratív külsejű, barna szépség lépett ki
az egyik szobából. Körbepillantott, majd kecses, fürge léptekkel Óljához sietett,
és felsegítette a földről. A lány még mindig szorosan tartotta magán a lepedőt,
melyen itt-ott vércseppek voltak. Talán a pofontól vérző orra miatt, de akár
szüzességének elvesztésére is utalhattak.
- Szia, Irina vagyok. Gyere, segítek felállni - nyújtotta kezét a lány felé, de
mivel Ólja elég gyenge volt, végül maga emelte fel a vállánál fogva.
 Ólja hagyta, hogy segítsen neki a lány. Irina bevezette a saját szobájába,
lefektette az ágyra és betakarta egy takaróval. Ólja fátyolos szemmel követte
mozdulatait. A lány most odament a csaphoz és langyos vízbe áztatott egy
törölközőt, hogy letörölgesse Ólja arcát. Gondoskodó kedvességgel ápolta. Pár
perc elteltével Ólja egy kicsit megnyugodott, valamivel erősebbnek érezte
magát.
- Kaphatnék egy pohár vizet? - kérdezte félénken.
- Persze, de vizet nem adok, mert annak, ami itt a csapból folyik, olyan az
íze, mintha egyenesen a szennyvízcsatornából jönne. - Irina rámosolygott, majd
a hűtőből elővett egy üveg kólát. - Ha megfelel...
Ólja bólintott. Irina töltött egy pohárba a hideg üdítőből, és odavitte
Óljának, aki még mindig annyira erőtlen volt, hogy képtelen volt azt
megtartani. Irina az egyik kezével Ólja fejét emelte, a másikkal a poharat
tartotta, amíg ivott. Irina letette az ágy melletti asztalra a poharat, majd Ólja
hosszú szőke haját kezdte el simogatni, amitől a lányt megrohamozták az em-
lékei. Édesanyja szelíd arca jelent meg, s most az jutott az eszébe, hogyan is
volt képes eljönni onnan, ahol teljes biztonságban volt. Ólja egy kicsit még
hüppögött, nyöszörgött, de pár perccel később mély álomba merült. Arra sem
reagált, hogy Irina végre levette róla a szennyes lepedőt, és langyos vizes
törölközővel lemosta a testét.
Mély álomba merüléséhez a kimerültségen kívül a kólába tett nyugtató is
hozzásegítette Ólját. Irina évek óta volt már itt, tudta, mit élhet át az új lány. Ő
is, mint sokan mások, valamikor egészen más szándékkal érkezett a
kollégiumba. Eredetileg egyikük sem azért jött ide, hogy a testét árulja.
Valamennyiüket a szükség vitte rá, s bár az idők folyamán lett volna
lehetőségük a menekülésre, arra, hogy visszatérjenek oda, ahonnan jöttek, nem
tették. Az eszközök és a pénz, amelyek maradásra késztették őket, erősebbek
voltak, mint az undor és a távozás vágya. Két rossz dolog közül mindig nehéz
jó döntést hozni. Mind így voltak vele.
Ólja ezen a napon, új életének másnapján, vagy tíz órát aludt. Irina ez idő
alatt a folyosó túloldalán, a szemközti szobában a vendégeit fogadta. Számára
ez a nap is olyan volt, mint a többi. Minden a megszokott menetrend szerint
zajlott.
Amikor Ólja felébredt és kinyitotta a szemét, Irinát látta maga előtt pucéran,
amint éppen testápolóval kenegeti magát. Álmos pillantással figyelte a másik
lány mozdulatait, ahogy a következő vendég fogadására készült. Gépiesen,
rutinosan csinált mindent. Ez is hozzátartozott a napi munkarendhez, mert erre
a helyre csak nagyon igényes emberek jártak, akik megkövetelték a tisztaságot
és a nyugati eleganciát, de fizetni is hajlandóak voltak ezért. Jóval többet, mint
más hasonló helyeken a városban, ahol sem a felhozatal, sem a szolgáltatás mi-
nősége meg sem közelítette az itteni szintet.
Az orvosi kollégium 10. emeletén a lányok többsége tizennégy-tizennyolc
év közötti volt. Irina a huszonkét évével a gardedám szerepét is betöltötte
számukra, amellett, hogy ő is nyújtott szexuális szolgáltatásokat. Ő már
dolgozott Moszkvában is fél évet, tizenhét éves korában, de oda oly sűrűn ér-
keztek a fiatalabb lányok, hogy gyorsan „kiöregedett”, így vissza kellett térnie a
moldovai fővárosba. Moszkvában tanulta meg a nagyvilági viselkedés és az
elegáns öltözködés fortélyait, mivel az orosz üzletemberek kimondottan
igényesek voltak az ilyesmire. Miután visszatért, Kisinyovban kamatoztatta
„tudását”, melyre időközben Moldovában is egyre nagyobb volt az igény és a
kereslet. Profi lett a szakmában. Erre nem volt büszke, de nem is szégyellte,
egyszerűen csak elfogadta, amit az élet kirótt a számára.
Egy idő után a fővárosban már mindenki tudta, akit áz ilyesmi érdekel, hogy
ha jó csajt akarsz dugni, akkor az orvosi egyetem kollégiumába kell menni.
Hamarosan persze sokan azt is megtapasztalták, hogy nem mindenkinek a
pénztárcája elég vastag ahhoz, hogy ezt a luxust megengedhesse magának. A
vendéglista leszűkült az igazán tehetős emberekre, valamint a korrupt
köztisztviselőkre, akik némi juttatás és szolgáltatás fejében szemet hunytak az
illegális biznisz és a módszerek felett.
A kollégium 10. emelete hamarosan a külföldiek és a multinacionális cégek
vezetőinek a kedvelt találkozóhelyévé vált. Számtalan esetben választottak
maguknak nemcsak szexpartnert, hanem akár vacsorapartnert is, vagy útitársat
hétvégi kirándulásokhoz, de még nyilvános rendezvényeken is megjelentek az
elit pillangókkal. A lányok egytől egyig rajongtak a vendégükért, legalábbis
úgy tettek, mintha rajonganának, és nem csak azért, mert a követelmény is ez
volt, hanem mert rájöttek, hogy ha kedvesebbek annál, amit pénzért várnak tő-
lük, azt a partnerük gyakran extra ajándékokkal is meghálálja. A kedvességük
mélyebb hátterében azonban egy egész más megfontolás, pontosabban egy
legenda húzódott meg. Ez a legenda úgy szólt, hogy az évek során nem egy
szerencsés lánnyal előfordult már, hogy egy igazán tehetős vendég
beleszeretett, és magával vitte. Igaz, ilyen lánnyal személyesen még senki sem
találkozott a 10. emeletiek közül. Arról sem tudtak biztosat, hogy mi lett
azoknak a lányoknak a sorsa, akik valahova tényleg elutaztak a lovagjukkal és
nem tértek vissza. Egyesek mindazonáltal váltig állították, hogy biztos
forrásból tudják: történik ilyen, és azoknak a nőknek, akiknek szerencséjük van,
ma már csodálatos élet az osztályrészük, sokszobás villában laknak, gyerekeket
szülnek, és a férjük minden földi jóval elhalmozza őket.
A vastag bukszájú vendégek mellett azonban olyan személyek is jártak a
lányokhoz, akiknek kevésbé örültek. Köztük volt a rendőrfőkapitány is, akinek
a szolgáltatás ingyen járt, tekintettel a beosztására, s főként tekintettel arra,
hogy mekkora hatalom jár egy ilyen beosztással. Az illető nemcsak a
szakmájában volt kemény és kíméletlen, hanem az ágyban is. Nem bánt jól a
lányokkal, akiket ő csak ribancoknak nevezett, meg is alázta őket minden
lehetséges módon, de azt mesélték a városban, hogy ez csupán bosszú volt,
amiért a kurvák meg kipletykálták egymás között bizonyos fogyatékosságait.
Nem kimondottan testi fogyatékosságokról volt szó, inkább a pasas
higiéniájáról. Azt állították róla, hogy a lehelete méterekről bűzlik, és még a
legnemesebb részeit sem képes tisztán tartani. A közvélekedés szerint ez
lehetett az oka annak, hogy túl a negyvenen a rendőrfőnöknek még mindig nem
volt családja. Az általa kedvelt lányoknak egyetlen szerencséje volt: ha a
szappant nem is szerette, az alkoholt viszont mindennél jobban. Ezért minden
lány tartott a szobájában egy-két üveg piát arra az esetre, ha a kapitány
megjelenne. A italát nyugtátokkal keverték össze, és így kínálták, amitől a
rettegett rendőrfőnök gyorsan fejre állt, majd ébredése után olyan fejgörcsök
gyötörték, hogy utána hetekig nem látták. Amelyik lánynak nem sikerült a
piával lefoglalnia, az kénytelen volt a kedvében járni, bármennyire is
ocsmánynak találta. Ha valamelyik lány megpróbált ellenkezni, s megtagadta
sokszor perverz vágyainak kielégítését, agyba-főbe verte őket.
Az ajtón egy vékonyka fiatal lány lépett be, teljesen meztelenül. Nagyon
siethetett, mert nem kopogott, pedig biztosan szokott. Kipirult arccal gyors
magyarázkodásba kezdett.
- Irina, van síkosítód? Az enyém pont elfogyott, és most bejött egy német,
akinek akkora farka van, amekkorát még nem láttam, és mindig hátulról akarja.
Még síkosítóval is rettegek a seggbe dugástól, nemhogy anélkül - mondta, és
tényleg izgatottnak tűnt, bár a szemében csillogó huncut fény arról árulkodott,
hogy olyan nagyon azért még sincs meglepve.
- Van, persze, de át is passzolhatod... - tréfálkozott Irina. - Tudod, hogy
imádom.
- Ha ő benne van, én szívesen. Megkérdezhetjük, csak add a síkosítót.
Cinkosan összenevettek, s az új lány csak most vette észre Ólját az ágyon.
Kérdőn ránézett Irinára, aki egy fejrázással jelezte, hogy majd elmeséli, de nem
most.
A két lány sietve eltávozott, Ólja továbbra is szinte mozdulatlanul feküdt az
ágyon, és az imént elhangzott párbeszédből egy szót sem értett. Még mindig
nem fogta fel teljesén, hogy mi zajlik körülötte. Arra ébredt fel, hogy éhes.
Éhes, még ha a világ legfinomabb étele sem nyomná el az émelygést és a tompa
fájdalmat, melyet a gyomrában érzett. Étvágya nem volt, de valami olyasmit
érzett, mint amikor otthon napokig nem volt mit enniük. Behunyta a szemeit, és
megpróbált újra elaludni. Vágyott az álomra, a kábulatra, a menekülésre ez elől
a valóság elől. Szinte folyamatosan az anyja járt az eszében. Az ölelése, a
kedves szava, most mennyit segítene neki. Valószínűleg először sem tudott
volna elaludni, ha Irina nem tesz az italába egy erős nyugtatót, olyat, ami még a
főrendőrt is hosszú órákra ki szokta ütni.
Forgolódott az ágyon, és azon töprengett, hogyan juthatna haza. Kinézett az
ablakon, és úgy érezte magát, mint egy csapdába esett nyuszi.
A takaró alól kikandikált a formás, hegyes melle, és ekkor tudatosult benne,
hogy még ruhája sincs. Saját meztelenségétől előjöttek a rossz emlékei, és
viszolygott a tulajdon testétől. Ott feküdt egy idegen ágyban, teljesen meztelenül,
egy teljesen idegen helyen, és teljesen kiszolgáltatottan. Egy gondolat zakatolt a
fejében: el innen!
Egy óra telhetett el azóta, hogy a két idegen lány egy furcsa beszélgetés után,
mely valami síkosító körül forgott, kiviharzott a szobából. Most vidáman és
röhögéséivé tértek vissza, egymás szavába vágva méltatták a nagy farok előnyeit és
hátrányait. A fiatalabb lány a hátrányokról próbálta meggyőzni Irinát, aki az
extraméretű hímtagok nagy hívének mutatkozott. Az eszmecserének akkor lett vége,
amikor észrevették, hogy Ólja figyeli őket.
- Szia. Jobban vagy? - fordult felé Irina anyáskodó aggodalommal, miközben a
riadt lány arcát fürkészte.
Ólja nem válaszolt, hol az egyik, hol a másik lányt nézte. Félelem ült a
szemeiben.
- Új lány, a liftajtónál találtam rá, vérző orral, ruhátlanul, egy szál lepedőben
feküdt ott - jegyezte meg Irina társnőjének.
- Csak nem pont a kapitány volt az első vendége? - kérdezte a vékonyka
sajnálkozva, miközben Ólját figyelte.
- Nem tudom, de ahogy elnéztem, nem túl vidám meneten lehetett túl. - Irina
szemei még mindig Ólján pihentek.
- Hogy hívják? - fordult a vékonyka Irinához, miután látta, hogy Ólja nem valami
bőbeszédű.
-Azt még én sem tudom, de remélem, hogy hamarosan jobban lesz, és elárulja,
meg azt is, hogy mi történt vele. - Irina hangjában őszinte aggodalom volt.
- Óljának hívnak - suttogta Ólja, és lesütötte a szemét, mintha még a nevét is
szégyellnie kellene.
- Szia, Ólja. Irina vagyok. Emlékszel?
- Én pedig Mása. Szia. - A fiatalabb lány egy biztató mosolyt küldött az új
emeletlakó felé.
- Szia, Mása. Igen, emlékszem rád, Irina, és köszönöm a segítséget - mondta
cérnavékony hangon a lány.
- Semmiség. Tudod, ez itt egy nagy család. Megesik, hogy a vendég agresszívabb
az átlagnál, de ez ritka, olyankor igyekszünk segíteni egymásnak.
- Elég nagy pech, hogy te rögtön az elején egy ilyen barmot fogtál ki - szólt
közbe Mása, és gondterhelten sóhajtott.
- Elmeséled, hogy mi történt? Kíváncsi vagyok, hogy melyik állat volt.
Mostanában csak egy degeneráltról tudunk, a főkapitányról. - Irina leült Ólja mellé
az ágyra, és bátorítóan megszorította a kezét.
Ólja lehorgasztott fejjel hallgatott. Nem volt ereje ahhoz, hogy szavakba öntve
újra átélje az elmúlt órák borzalmait.
- Nekünk elmondhatod, mi történt. Mi lányok mindig mindent megbeszélünk
egymással - ült le a lábaihoz Mása is. Biztatóan, együtt érzőn csengtek a szavai.
Ólja pár pillanatig még hallgatott, de aztán kitört belőle a keserűség, és még meg
is könnyebbült egy kicsit, amikor elmesélte a lányoknak, hogyan került ide, és mi
történt vele. Amikor arról beszélt, mekkorát kellett csalódnia az Atyában, elpi-
tyeredett.
- Még soha nem hallottam erről a papról - jegyezte meg Irina. Az igazgatót szóra
sem méltatta, mintha csak a pap szerepe lett volna számára kérdéses.
- Biztos, hogy pap volt? - kérdezte Mása, kételkedve.
- Igen, biztos. Öt évig hozzájártam iskolába, úgy ismerem, mint az apámat. Vagy
legalábbis azt hittem...
- És azelőtt? Soha nem próbálkozott be nálad? - kíváncsiskodott tovább Mása.
- Nem, soha. Mondom, olyan volt, mint az apám.
- Hát, van ám, hogy az apa is megkeféli a lányát - mondta Mása, kicsit talán
fontoskodva.
Ólja ettől még nem lett boldogabb, megint sírhatnékja volt. A két lány
megpróbálta vigasztalni, de nem nagy sikerrel. Végül Irina belediktált egy újabb
pohár italt, és persze nyugtatót is csempészett bele, így Ólja perceken belül ismét
hosszabb álomba merült.
Amikor Ólja elaludt, Irina rendbe hozta magát, felvette a legdögösebb ruháját,
egy hamis Guccit, szájfényt kent az ajkaira, belelépett a magas sarkú cipőjébe,
magára fújt egy kevés eredeti Paloma Picasso parfümöt, és kilépett a szobájából.
 A liftben lévő tükörben meggyőződött arról, hogy minden gönce és idoma a
helyén van. A dekoltázsán még igazított egyet, majd fejét hátravetve a fenekére is
vetett egy pillantást. Egyértelműen megállapította, hogy jobb hátsója van, mint J.Lo-
nak, és talán neki is biztosítást kellene kötnie rá. A lift megállt a második emeleten.
Mielőtt kiszállt, egy utolsó pillantást vetett magára a tükörben.
Az igazgató úgy ült egy vastag párnákkal kibélelt bőr forgószékben az asztala
mögött, mintha ő lenne a világ császára. A napilapokat böngészte, szemüvege az
orra hegyéig le volt tolva. Az asztalon egy félig teli vizeskancsó állt, egy üres po-
hárral. Világoskék ingén látszott, hogy nemrég ivott, méretes pocakján is friss
víznyomok voltak láthatók. Amikor Irina belépett az irodába, az újság felett vetett rá
egy pillantást, tekintetét Irina dekoltázsáig emelte, majd visszanézett újságjába.
Vissza sem köszönt, számára a nők csupán a pénzszerzés eszközét jelentették.
- Hol a picsában voltál? Már egy órája itt kellett volna lenned! - förmedt rá
Irinára.
- Bocs, de az új lány elég ramatyul van. Vele foglalkoztam - mentegetőzött Irina
szelíden, mint aki észre sem vette a durvaságot. És mint a derék diáklány, aki
pontosan tudja a dolgát, az asztal mögé ment, és letérdelt az igazgató lábai közé, aki
kissé távolabb tolta magát az asztaltól. Irina kioldotta a f^rfi övét, ami a nagy pocak
miatt nem is volt olyan egyszerű. Lehúzta a zipzárt a nadrágon, a másik kezével
pedig előkotorta az alsónadrágból a „törpikét” - ahogy ő hívta magában. Vagy fél
óráig szenvedett, mire a prosztatabetegséggel is küszködő direktor farkát
valamelyest működő állapotba tudta hozni. Aztán rutinos mozdulattal rákönyökölt
az íróasztalra, és addig pucsított az igazgató felé, amíg az - némi ügyetlenkedés
után, mely a rövid cerkának és a nagy pocaknak volt betudható - végre bedugta
„törpikét” Irina csupasz vaginájába.
A direktor lomhán mozgatta a csípőjét előre-hátra, Irina meg az asztalon heverő
újságokból a lottó heti nyerőszámait nézegette. Vagy másfél perc után hallotta a
jellegzetes hangot, mely arra utalt, hogy „finito la musica”, a „törpike” célhoz ért.
Irina - mint mindig - most is úgy tett, mintha ugyanabban a percben ő is eljutott
volna a csúcsra, és nagyokat nyögött.
- Csodálatos vagy, drágám - fordult az igazgató felé. - Sosem értettem, hogy lehet
egy pasi ennyire érzéki, meg ugyanakkor vadállat is - villogtatta Irina színészi
tehetségét.
- A gyakorlás, drágám, a gyakorlás, az a lényeg. Volt időm megtanulni, hogyan
lehet rövid idő alatt is minőségi munkát végezni.
- Csak veled tudok eljutni a fellegekbe! - hazudott Irina tágra nyílt, őszintének
látszó szemekkel.
Az igazgató jól tudta, hogy kamuzik, de ezzel sem törődött. Hálás volt Irinának.
Ezen a lányon kívül soha senki nem dicsérte a férfiasságát. Ez volt az egyik oka
annak, hogy Irina még itt dolgozhatott.
-Te is jó vagy, kis kurva! Mesélj! Mi a helyzet az új lánnyal? - A direktor
érdeklődve figyelt.
- Egyelőre csak fekszik, és sír - vonta meg a vállát a lány. - Most alszik, adtam
neki egy nyugtatót. Valami papról beszél egyfolytában, hogy becsapta,
megerőszakolta, pedig ő mennyire bízott benne.
- A papról egy szót se senkinek! Megértetted?! - vetette közbe ellentmondást nem
tűrő hangon az igazgató.
- Persze, persze. Mikor beszéltem én olyasmiről, amiről nem szabad? Lakat a
számon - imitálta kezével, mintha valóban lelakatolná a száját. Majd egy vidám
mosolyt dobott a férfi felé.
- Csak figyelmeztetlek, hogy el ne felejtsd!
- Nem fogom, nyugi - biztosította Irina az igazgatót, érezve, hogy a pap titok, és
hogy ez az egész nem vicc, valóban jobb erről nem beszélni.
- Ma estére az új lánynak készen kell állnia. Hozd rendbe, adjál rá rendes ruhát és
alsóneműt. Igazi dögöt csinálj belőle, akiért ölni készek, de leginkább fizetni
akarnak - vigyorgott sötéten a férfi.
- Nem biztos, hogy... - szólt közbe a lány.
- Kuss! Nem érdekel! - dörrent rá az igazgató. - Azt mondtam, legyen készen! Na
tűnés! - intett kezével az ajtó irányába. A vita lezárva - ennyit jelentett a mozdulata.
Ezen az estén Óljának már három vendége volt, bár akárhogy is remélte az
igazgató, még mindig sokkban volt. Ketten - miután látták, hogy a lány félholt
állapotban van - új partner után néztek. Nem úgy a harmadik, akit kimondottan
izgatott a lány kiszolgáltatott helyzete és megkínzott állapota. A pasas két egész
órán át élvezkedett rajta, majd az igazgatónál másnapra is időpontot egyeztetet.

4.

A következő hetekben Ólját gyakorlatilag naponta többször is megerőszakolták,

vagyis a lány akarata ellenére közösültek vele. Igaz, bár nem egyezett bele a
dologba, nem próbált ellenállni sem, mivel ereje úgysem lett volna ahhoz, hogy
eredményesen védekezzen vagy akárcsak tiltakozzon is. Napjai, mozdulatai közben
egyre inkább mechanikussá váltak, a lelke már nem sajgott, inkább megszűnt
létezni. Ólja többé már nem az a lány volt, aki egykoron.
Irina, ha volt ideje, mindig Óljával foglalkozott. Etette, itatta, fürdette, öltöztette
és közben arról győzködte, hogy sokkal jobban jár, ha elkezd „dolgozni”, mert lesz
pénze, a szüleinek is tud belőle küldeni, és egy idő után meg lehet szokni ezt a
helyzetet, sőt, néha még élvezni is fogja. Próbált a lányba lelket önteni, segíteni,
hogy kezdjen el élni, mert ha ezt tovább csinálja, hamarosan valóban meg fog halni.
A szavai nem értek célt, Ólja csak szótlanul, némán tűrte azt, amit az élet kimért rá.
Irina mindennap lement az igazgatóhoz, hogy a diri megkapja a napi dugást, és
az ezzel járó dicséreteket a kifogástalan férfiasságáról, és közben a napi beszámolót
is arról, ami a 10. emeleten történik. Az igazgató napi rendszeres kielégítésén kívül
ez volt a másik ok, amiért Irina még mindig itt dolgozhatott. A lányok bizalmába
férkőzött, aztán minden tőlük kapott információt megosztott az igazgatóval. Azt
persze a legjobban az olyan értesülések, információk izgatták, hogy nem lázad-e
valamelyik lány, és nem készül-e olyat tenni, ami ártana az üzletnek.
Ha tudomást szerzett ilyesmiről, akkor a lányt példásan megbüntette. A verés
mellett ez a procedúra szörnyű megaláztatásokkal is járt, amelyeket valamennyi
lánynak végig kellett néznie. A többiek soha nem értették, hogy az igazgató és
munkatársai, akik felügyelték a 10. emelet működését, honnan tudtak mindenről
ilyen pontosan. Az igazgató arra is nagyon ügyelt, hogy ha valaki kimondottan
jó kapcsolatba került egy vendéggel, akkor megakadályozza az ilyen kapcsolat
további elmélyülését, vagy azt, hogy a lány esetleg bizalmas dolgokat fecsegjen el.
Az sem lett volna ínyére, ha beteljesedett volna a legenda a prostiról, akibe
beleszeret a vendég, s aki ma már boldog házasságban él, vidáman és gazdagon.
Minden egyes lány elvesztése nagy kárt okozott volna az üzletnek, így az igazgató
mindent megtett annak érdekében, hogy a lányokat önálló, akarat nélküli eszközeivé
tegye.
Óljával nem volt könnyű a dolga. Négy hónap kellett ahhoz, hogy beletörődjön a
helyzetébe. A néhány rövid hónap alatt abortusza, mi több, vetélése is volt, azaz
minden szenvedést átélt ez alatt az idő alatt, amit csak egy nő átélhet. Az abortuszt
az igazgató egyik barátja végezte el ott helyben, a 10. emeleten. Az illető egyben a
városi központi kórház nőgyógyászati osztályának főorvosa is volt.
Miután Ólja valamennyire megbékélt a helyzetével, elkezdett fogamzásgátló
tablettákat szedni. Átesett a holtponton, elindult benne valami, egy új
gondolkodásmód, amely már nem a szendeségről, az ártatlanságról, legkevésbé a
tanulásról szólt, hanem mindinkább az üzletről, a pénzről, főként arról, hogy ha már
ezt kell tenni, akkor abból a pénzből, amit megkeres, a családjának is jusson.
Egyik nap Ólja fogta magát, és hátrafogott hajjal, melegítőben és papucsban
beállított az igazgató irodájába. Az igazgató úgy meglepődött, hogy meg sem tudott
szólalni. Szemei elkerekedtek a döbbenettől, ahogy a lány magabiztosan megállt
előtte.
- Mostantól minden egyes dugás után meg akarom kapni a részemet, és az eddig
megkeresett pénzt pedig adja ide nekem, hogy elküldhessem az anyámnak! - mondta
olyan ellentmondást nem tűrő szigorral és határozottsággal, ahogyan az igazgató
szokott beszélni vele. A férfi rögtön megértette, hogy ez többé nem az a kislány, aki
félszegen állt előtte még néhány héttel ezelőtt is. De volt már ebben is gyakorlata.
- Lassan, kicsi csibe, lassan! Nem kell leharapni a fejemet - dőlt kissé előre, és
rákönyökölt az asztalra, ahogy szokott. - Annak én is örülök, hogy jól vagy, és végre
megjött az eszed. Már idegeskedtem, hogy soha nem fogod megérteni, hogy mi itt a
javadat akarjuk, és segítünk, hogy segíthess magadon és a szüléidén. Most már talán
látod a dolgok pozitív oldalát is.
-Akkor most boldog lehet, hogy megértettem. Kérem a pénzemet!
A lány hangja nagyon elszánt volt, a tekintetében gyűlölet bujkált, de az igazgató
nem látszott különösebben izgatottnak.
-Az eddig megkeresett pénzedet fel is élted. Napi kiadásaim már nincsenek
veled, ez igaz. Visszaadtad az adósságodat. Amit viszont orvosra, orvosságokra,
ruhákra költöttem, azzal még tartozol. Ha ma elkezdesz rendesen dolgozni, és lehet
arra számítani, hogy a vendégeket, akiket hozzád küldünk, normálisan kiszolgálod,
akkor minden hónapban megkapod te is a fizetésedet, mint a többi lány. Érthető,
kicsi csibe?!
- Aha. Es mennyi az én részem egy dugás után? - próbálta Ólja sarokba szorítani
az igazgatót.
Az pedig már a szája szélét harapdálta mérgében, mert még soha nem beszélt
vele ilyen hangnemben egyik lát\y sem. A legszívesebben pár pofonnal intézte volna
el a dolgot, mint máskor, de Óljának ritka előnyös tulajdonságai voltak ebben a
bizniszben, és tudta, ha kezessé válik, rengeteg pénzt hoz a kasszába.
- Két dollárt fogsz kapni alkalmanként, ha rendesen csinálod.
- Vagyis ha egy nap tízszer csinálom, akkor húsz dollárt keresek? így van?
- Pontosan. Persze csak akkor, ha a vendégnek nincs panasza rád, ha meg lesz
veled elégedve, és kifizeti a számlát. Csakis akkor.
Ólja a húsz dollár hallatán felvidult. Erkölcsi megfontolásai már nem voltak,
érzelmei is alig, az orvosi hivatás már nagyon távoli valaminek tűnt. Egyetlen
valamennyire reális célja lehetett csak, hogy segítsen a húgán. Az anyját már inkább
csak
megszokásból említette az igazgatónak. Ezekben a hónapokban az anyja iránti
érzelmei is nagyon megváltoztak. Haragudott rá, amiért nem kereste meg és vitte
haza, nem is érdeklődött iránta, nem jött utána megkérdezni, hogyan alakul az új
élete, miért hallgat, miért nem ír levelet.
Az élete pedig úgy alakult, hogy ez az idegen, ellenszenves férfi voltaképpen
már régen azt tehette vele, amit akart. Ólja beletörődött, hogy ha nem alkalmazkodik
hozzá, akkor csak még rosszabb lesz. Alkalmazkodott.
- Rendben van, igazgató úr, azon leszek, hogy meg legyenek elégedve és
fizessenek. De maga is tartsa be a szavát!
- Örülök neki, hogy így gondolkozol. És most gyere szépen közelebb - nyújtotta a
kezét Ólja felé az igazgató.
Ólja egész közel ment, szinte a térdéhez ért az igazgató térde. A férfi egy darabig
nézte, megpaskolta az arcát, aztán felsőjének zipzárjához nyúlt, teljesen lehúzta,
amire előtűntek a lány izgatóan formás, hegyes mellei, melyeknek máris csodájára
járt néhány jól fizető vendég. Egyik kezével Ólja mellét fogta, a másikkal a
„törpikét” rángatta elő, s elégedetten állapította meg, hogy az szinte önmagát
hazudtolta meg, amilyen keményen állt.
- Na, gyere, szopjál le! - rántotta magához Ólját, miközben fejét hátravetve várta
a megszokott kényeztetést.
Ólja a látványtól kis híján elnevette magát, de még kellett elégednie egy kicsit
gúnyos megjegyzéssel.
- Ezt? - mutatott a férfi legjobb állapotában is szerény méretű hímvesszőjére.
- Igen, ezt. És ne dumálj, hanem csináld - sürgette a lányt, aki végül is
megmarkolta a szerszámot, de alighogy ezt megtette, az igazgató máris elvesztette
önuralmát, rángatózni és hörögni kezdett, lihegett, mint aki fuldoklik, a lány kezét
pedig ellepte a forró ragacsos folyadék, amitől Óljának újra nevethetnékje támadt.
Szerencséjére megint sikerült visszafognia magát, s nem is bánta meg, hogy
vigyázott, mert a direktor már nadrággombolás közben azzal fenyegette, hogy ha
bárki is tudomást szerez arról, mi történt és hogyan, kitekeri a nyakát és kivágja a
nyelvét.
-Ne féljen, egy szót sem szólok senkinek, csak kérem a két dolláromat. - Ólja
kinyújtotta a tenyerét, de a férfi értetlenül meredt rá.
 -Milyen két dollárt?
-Azt. ami nekem jár minden jól elvégzett munka után - mosolygott.
-Csakhogy én nem vendég vagyok ám, hanem a főnököd, és ez nekem bármikor
ingyen jár - csapott a lány kezére az igazgató, és igyekezett nagyon
felháborodottnak látszani.
Ólja nem tágított.
-Az előbb megegyeztünk, hogy minden dugásért két dollárt kapok. Az, hogy
maga tíz másodperc alatt elment, az a maga baja, az meg, hogy a kezembe, az az
enyém. Kérem a pénzemet.
Az igazgató azon gondolkodott, hogy az asztalon lévő vázát vágja Óljához, vagy
a kerámia hamutartót. Aztán mégis amellett döntött, hogy odaadja a pénzt. Ólja volt
az egyetlen nő a világon, akinek nem kellett fél órát szenvednie, hogy a „törpike”
felálljon.
Ólja tehát megnyerte ezt a kis csatáját, másokkal is egyre felszabadultabb lett,
amivel párhuzamosan nőtt az önbizalma, de ugyanakkor a kedvessége és a
vidámsága is. Cserébe azért, hogy fel kellett adnia álmait, vigasztalhatta magát
azzal, hogy ő sokkal csinosabb az átlag moldovai lányoknál, és lassan hozzászokott,
hogy kihasználja ezt az előnyt. Megérezte, hogy a férfiak elgyengülnek a teste
látványától, és ezt fegyverként kezdte használni. Úgy belejött a dolgokba, hogy még
a rettegett rendőrfőnököt is kezelni tudta. Amikor eljött a nap és először kellett
fogadnia, egy olyan szobába vitte be, ahol egy hatalmas félkör alakú kád volt. Ezt
teleengedte vízzel, beleöntött vagy fél liter sampont, majd levetkőzött, és beleült a
kádba. A kapitány annyira kívánta, hogy ruhástól rontott utána. Ólja aztán
levetkőztette, megmosta a hátát, a lábát, és lassan az egész testét. Csak ezután vitte
ágyba, s ott is kézzel, finom mozdulatokkal elégítette ki a rettegett urat.
Minden vendégével könnyen boldogult, mert elbűvölte őket, mielőtt
eldurvulhattak volna. így tudta megkímélni magát azoktól a perverz játékoktól is,
amelyek pedig majd minden lánynál a rutinműveletek közé számítottak. „Az én
puncim szőkébb és illatosabb, mint a fenekem” - mondta kedveskedve azoknak,
akik a hátsó bejáraton akartak a testébe hatolni, s ez majdnem mindig hatásosnak
bizonyult.
Tizenhatodik születésnapjára Ólja egy egész vagyont gyűjtött össze, ami az ő
esetében ötszáz dollárt jelentett. Boldog volt, hogy a pénzt a szüleinek adhatja. Az
egyik titkos hódolójával meg is egyezett, hogy elviszi Gorcuba. A tehetős, kissé
gátlásos fiatalembert teljesen az ujja köré csavarta. Olyan csodákban és vad
gyönyörökben részesítette a szégyenlős fiatalurat, hogy az néha már könyörgött:
hagyják abba, nem bírja tovább. Ez a fiú megígérte, hogy születésnapi ajándékként
elviszi haza a szüleihez.
Ólja nem azért akart hazamenni, mintha az otthona, a családja hiányzott volna,
hanem mert ez az egy dolog adott valamelyes értelmet az életének. A pénzt nekik
gyűjtötte, és másképpen nem tudta hozzájuk eljuttatni. És ha nem is vallotta be
magának, mert haragudott rá, nagyon hiányzott az édesanyja. Sokszor arról
álmodott, hogy a fejét a mama ölébe hajtja, a mama pedig egy nagyon régi
csontfésűvel fésülgeti a hosszú szőke haját, és közben népdalokat dúdol a fülébe.
Az ötszáz dollár mellett még ruhaneműt is vásárolt a család minden tagjának,
mely költségek nagy részét a hódoló állta, és persze ő fizette az üzemanyag árát is
oda-vissza.
Hálából Ólja néha útközben is eljátszogatott vele az autóban: orálisan vagy
kézzel többször is kielégítette. Túlteljesíthetett, mert az ötödik eset után a
fiatalember megígértette vele, hogy most már békén hagyja, míg vissza nem érnek a
10. emeletre.
A háromórás úton - amíg Gorcuba értek - Ólja kicsit unta magát, de ahogy
közeledtek a katlanhoz, a lány egyre feszültebb lett. Ezt egyébként a férfi is
észrevette, s némi hezitálás után megfogta Ólja kezét. A lány odabújt hozzá, fejét a
vállára fektette, és másik kezével megfogta annak alkarját. A férfi kicsit megijedt,
mert a vadóc kis kurvából hirtelen egy szelíd, bújós leányzó lett, aki most oly
gyengének és sebezhetőnek látszott, hogy a fiatalembert elfogta a kétség, jó ötlet
volt-e eljönni ide. Ahogy beértek a katlanba, egy templom előtt haladtak el, és a
férfi érezte, ahogy Ólja szorítása erősebb lett.
Amikor a templomhoz értek, a lány szemében megjelent a gyűlölet, kis kezeit
ökölbe szorította, lélegzete felgyorsult, de a levegőt csak beszívta, nem engedte ki.
Ahogy a fiú meglepetten rápillantott, látta a könnyeit kicsordulni. Ekkor tudatosult
benne, hogy ez a lány igazi arca, és nem az, amelyet ő megismert. Egy törékeny
kislány, aki csak megjátszottá a menő prostit. A fiút elfogta a bűntudat, amiért ő is
kihasználja. Teljesen váratlan helyzet volt ez mindkettőjük számára. A csend is
hosszúra nyúlt köztük. Negyedórát utaztak még, aztán Ólja rámutatott egy kicsi
házra.
- Ott lakom, vagyis régen ott laktam - mondta Ólja szomorúan. A férfi megállt a
ház előtt, Ólja pedig kiugrott, és berohant a kerítés nélküli vályogházba, melyet csak
a jóisten tartott még egyben.
Amikor belépett a szobába, édesanyja pont a húga haját mosta petróleummal,
mert valahol tetveket szedett össze. Riadtan nézett Óljára, elsőre meg sem ismerte.
A divatos ruha, a smink, a kiegészítők... Pillanatokig csak méricskélte a lányt.
- Anya, én vagyok az, Ólja! Nem ismersz meg, anya?! - suttogta a lány, de még
így is megcsuklott a hangja az izgalomtól, és talán a fájdalomtól.
- Édes Istenem, kislányom! - Anyja most a szájához kapta remegő kezeit, majd
gyors léptekkel szelte a köztük lévő távolságot. Egymás nyakába borultak és sírtak,
Katja mindkettőjüket átkarolta a derekuknál, és ő is sírt. Hosszú percek teltek el így,
aztán Ólja megkérdezte, hogy hol az öccse és az apja, mikor érnek haza a munkából.
De az anyja, mintha nem is hallotta volna a kérdést, csak bámulta, és nem hitt a
szemének annyira gyönyörű volt a lánya. Gyönyörűnek találta Ólját, de a szemeiben
szomorúságot vélt felfedezni, s még azt is tudni vélte, hogy miért.
- Valamit tisztáznunk kell, mert szörnyű dolgokat hallottunk veled kapcsolatban,
kislányom! - nézett fel a mama a nála egy fejjel magasabb Óljára.
- Jó, csak előbb hadd hozzam be a táskámat. Annyi mindent hoztam nektek. Sok
szép ruhát és egyéb hasznos dolgokat, amit eddig nem engedhettetek meg
magatoknak.
Ólja indult volna kifelé az autóhoz, de az anyja megfogta a kezét.
- Addig nem, míg el nem mondod, hogy mit csinálsz és miből van pénzed.
Ólja lehajtotta a fejét. Fogalma sem volt, mit válaszoljon. Csak szégyellte magát
az anyja előtt, s ez a szégyen pillanatonként nőtt és nőtt benne.
- Hallgatlak, kislányom, várom a választ! - nógatta az anyja.
- A testemből élek, anyám, és a pénzt is azzal keresem - bökte ki az igazat Ólja, s
tört volna ki belőle a sírás és borult volna az anyja vállára, de az hűvösen eltolta
magától.
- Szóval igaz... Hogyan is mertem az Atya szavaiban kételkedni?! - Ólja anyja az
égre emelte a szemét, két kezével eltakarta az arcát, hogy ne is lássa Ólját. Onnan, a
kezei mögül szólt ki, anélkül, hogy még egyszer ránézett volna. - Hát, ha így van,
akkor takarodj el ebből a házból, és soha többé be ne tedd ide a lábadat! Te cafka
lettél, a falu szégyene, és minket is megaláztál a falu és az Atya előtt! Isten legyen
hozzád irgalmas! Menj innen! - Remegő kezével az ajtó felé intett.
Ólja fiatal életében ez megint olyasvalami volt, amire nem lehetett felkészülni,
ami ellen nem lehetett védekezni. De megpróbálta.
- Anyám, édesanyám! De hiszen a pap vitt el oda, és ő kényszerített mindenre, én
soha nem tettem volna ilyet! - mondta szinte kislányos zavarban, de a külseje, az
egész megjelenése, és persze a beismerés, cáfolni látszott ártatlanságát.
- Még az Atyát mered vádolni?! Azonnal tűnj el innét! - üvöltött az anyja, most
már szinte önkívületben.
- Anya... - Ólját váratlanul érte ez is, de még mindig próbált békülni. Szinte
könyörögve nyújtotta a két kezét az anyja felé. De az kérlelhetetlen volt.
- Nem vagyok az anyád, takarodj el innen! - rikácsolta, és életében először kezet
emelt a lányára. Ütötte, ahol érte, de Óljának nem az ütések fájtak, Bár az elmúlt
hónapokban semmilyen hírt nem hallott otthonról, titokban mégis abban re-
ménykedett, hogy az édesanyja szereti és várja őt.
Meg sem próbált védekezni az ütések ellen, végül a kíséretében lévő férfi
mentette ki, aki az üvöltözés hallatán Ólja után ment be a házba. Kiszabadította a
lányt, aki addigra már a padlón feküdt, s miközben ő maga is kapott néhány pofont
az apró termetű, de kemény asszonytól, az ölében vitte ki az autóhoz.
Az autó körül ekkorra több tucat falubeli gyülekezett, egy idősebb asszony Ólja
hajába kapott, miközben az autó felé mentek, cibálni kezdte, és közben hangosan
visítozott: kurva, kurva, kurva...
Ettől a többi asszony és gyerek is nagy izgalomba jött. Lincshangulat alakult ki.
Ólját és kísérőjét vagy egy tucat asszony és kölyök ütötte-vágta. A férfi térdre
zuhant, de amikor meglátta Ólja vérző fejét, ijedtében felugrott, odébb rúgott
néhány verekedőt, amitől a tömeg egy pillanatra megszeppent. Ez az idő elég volt
arra, hogy Ólját betegye az autóba, majd csapkodva és rugdosva a tébolyult
asszonyokat, maga is be tudjon ülni a kocsiba.
A buckás földúton százhúsz kilométerrel száguldva hagyták el Gorcut, s a fiú
csak akkor lassított, amikor - kiszabadulva a katlanból - elérték a főváros felé vezető
betonutat. Egy benzinkútnál a férfi ásványvizet és papírtörlőket vásárolt, és lemosta
Ólja véres arcát. A lány, aki egy ideig magatehetetlenül feküdt a kocsiban, most már
magához tért, de nem szólalt meg, és a fiú sem tudott és nem is mert kérdezni
semmit. Ólja hátradöntötte az anyósülést, és látszólag a tájat bámulta, valójában
érzéketlenül meredt a semmibe. Az agya zakatolt, anyja hangját még mindig
hallotta, de az egyetlen dolog, ami a történtekből megmaradt benne, az volt, hogy
mostantól anyja sincs többé.
 5.

A Gorcu nevű moldovai porfészekben, a katlannak nevezett völgy kellős

közepén, Oljáék csúfos távozása után még hosszú percekig forrt a levegő. Csak
akkor csillapodtak le végleg a szenvedélyek, amikor a férfiak megérkeztek a
bányából. Az asszonyoknak ettől kezdve más gondjuk támadt, mindenki
visszavonult a viskójába, és a falu is visszazökkent a maga egyszerű, szegényes, s
főként eseménytelen állapotába.
Katja Oljáék menekülése után vette észre a fehér borítékot, mely anyja
dührohama idején eshetett Ólja kezéből az asztal alá. Elsőre nem tudta kinyitni a
borítékot, hát odaadta az anyjának.
A borítékban egy képeslap volt, a képeslap alatt pénz, annyi, amennyiről ezen a
vidéken még álmodni sem mertek - ötszáz dollár. A képeslap hátulján pár kézzel írt
sor is volt, de Ólja kísérő szavai egyelőre senkit sem érdekeltek.
Amikor megtudták, mi történt, az apa is helyeselte az asszony viselkedését, s azt
is, hogy a lányát - aki szégyent hozott a családjára és a falura - kitagadta. Az ötszáz
dollár sorsáról pedig úgy döntöttek, hogy nagy részét az egyháznak adják, hogy
Isten kegyesebb legyen, és megbocsássa a bűnt, amit Ólja elkövetett. Az adomány
végleges összegéről majd az Atya dönt.
A fiútestvér, aki utolsóként ért haza aznap, mert fát gyűjteni volt fenn a hegyen,
Katjával a petróleumlámpánál a Párizst ábrázoló képeslapot nézegette, majd
fejcsóválva körbenézett, és azt dörmögte:
- És még volt pofája idejönni...
- A nevét sem akarom hallani soha többé! - kontrázott az apa.
Pár nap múlva Katja még mindig a képeslappal volt elfoglalva. Ha aludt, akkor
is mellette volt. Egyszer aztán az anyja elvette tőle, és odaadta a fiának, hogy
olvassa fel, ami rá van írva.
- A kép alatt az áll, hogy Párizs.
- Igen, ha nagy leszek, én is ott fogok lakni. Biztosan Ólja is ott lakik - vágott a
szavaiba Katja, akit nem érdekelt, hogy Ólja nevét tilos volt kimondani.
- A hátoldalon - kezdte a fiú - az van írva. A... mindegy, nem lényeges...
- De, de olvasd csak fel anyának! - szólalt meg Katja.
A fiú az anyjára nézett, aki bólintott, hogy olvassa csak fel.
„Anyám! A világon mindennél jobban szeretlek! Sokat szenvedtem. Vártam,
hogy megkeress és hazavigyél. Most már mindegy. Rengeteget dolgozom, hogy
hamarosan veletek együtt elköltözhessünk az új világba, mely olyan, amilyennek
ezen a képen látod. Itt van pénz, hogy apának kevesebbet kelljen a bányában
dolgoznia. Szeretlek: lányod, Ólja.”
Ólja édesanyja ekkor kikapta a fiú kezéből a képeslapot és rezzenéstelen arccal
széttépte. Később Katja összeszedte, mozaikként összerakosgatta a fecniket, és
ráragasztotta azokat egy papírlapra. Sokáig azzal ébredt és feküdt. O volt az
egyetlen a családban, aki naponta gondolt Óljára, méghozzá szeretettel és
megértéssel.
Hetekbe telt, mire Ólja arcán és testén az ütésnyomok teljesen begyógyultak. A
lelkében viszont a fájdalom egy cseppet sem enyhült. Nem volt már célja az életben.
Egy napon eldöntötte, hogy öngyilkos lesz. Először arra gondolt, hogy felvagdossa
az ereit, de végül mégis amellett döntött, hogy nyugtátokat szed be és ráiszik egy fél
liter vodkát. Az elképzelését az változtatta meg, hogy egyik este pár lány átjött a
szobájába, hogy kicsit megvigasztalja őt.
 Annak ellenére, hogy senkinek sem beszélt a történtekről, Ólja környezetében
mindenki látta, hogy komoly baj van. Mása is mondta a többieknek, hogy Óljával
valami nincs rendben. A lány, aki általában olyan volt, mint egy vidám jéghegy -
bohókás és mégis hideg és sérthetetlen -, most napokig ki sem mozdult a szobájából.
A többiek tehát eldöntötték, hogy meglátogatják, és kifaggatják, mi van a háttérben.
Természetesen pasiügyre gyanakodtak.
Egyszer, úgy másfél éve, az egyik lány azért lett öngyilkos, mert egy olasz
üzletember hónapokig azzal hülyítette, hogy elveszi feleségül és kiviszi
Olaszországba. A csaj jól belezúgott, aztán a pasi egyik napról a másikra eltűnt. Pár
nap múlva egy másik olasz jelent meg a lánynál ezzel: „Ginónak most el kellett
utaznia, hosszabb ideig lesz külföldön, de mondta, hogy jó vagy, és jó nyalakodni
benned. Azt gondoltam, letesztelem, hogy igaz-e.” A lány leszopta a fickót, majd
bement a fürdőszobába, és ott helyben felvagdosta az ereit. Aztán kijött, amitől a
szoba tiszta vér lett, a férfi pedig olyan sokkot kapott, hogy hozzá is mentőt kellett
hívni.
Az Óljához betódult 10. emeleti lányok most ilyen történetekkel szórakoztatták
egymást.
- Nekem is volt már olyanom, hogy foglalkoztam az öngyilkossággal - reagált
egyikük, miután meghallgatták a fenti történetet.
-A legjobb, ha beveszel egy csomó nyugtatót és ráiszol egy üveg vodkát. Se nem
fájdalmas, se nem undorító. Szépen, nyugodtan elalszol, és már meg is oldottad a
gondodat - mondta el a véleményét egy másik lány, pedig nem is tudta, hogy Ólja is
az öngyilkosság ezen formáját akarja választani.
Ólja csak arra várt, hogy eljöjjön az a barátja, akivel Gorcuban járt, és
odaadhassa neki az édesanyjának szánt utolsó levelét. Postás ugyanis a katlanba
nem járt, illetve csak a templomig jutott el. A katlan lakóinak hivatalos ügyeit úgyis
majdnem mindig a pap intézte.
Az a fiú azonban nem jelentkezett, elege lehetett a viharos élményekből,
amelyekben Ólja mellett részesült. A lány pedig várakozás közben az öngyilkosság
helyett egyelőre csak ivott. Pár hét elteltével már a reggelt is alkohollal kezdte.
Délelőtt tíz órára már matt részeg volt, és kezelhetetlen. Semmi nem érdekelte,
semmire nem reagált, még az erőszakra sem. Az igazgató többször megverte, majd a
kollégiumban karbantartási munkálatokat végző munkásokra bízta, akik tovább
itatták, és akik közül naponta többen is „használták”. A végén a helyzet odáig fajult,
hogy kitették a szobájából. A fűtőházban, a földön egymásra hányt
kartondobozokon aludt
Az egyik melós végül megsajnálta, és elvitte magához. Egyedül élt, a felesége
egy éve hagyta el. Hetekig gondozta a lányt, még szabadságot is kivett, hogy vele
tudjon lenni éjjel-nappal. A melós régebben többször látta Ólját, és sok más férfihez
hasonlóan nem egyszer álmodott róla, mert csak álmodozhatott: a havi fizetése sem
lett volna elég ahhoz, hogy kettesben el- töltsön vele egy órát.
Ólja egy hónap után szebb volt, mint valaha. A férfi azonban, akinek felépülését
köszönhette, egyáltalán nem vonzotta, legfőképpen azért nem, mert teljesen
birtokolni akarta, és féltékenységében sokszor bántotta is. Előfordult, hogy csak
azért megpofozta a lányt, mert egy jobb autó után fordult.
Amikor Ólja egy kicsit újra elviselhetőbbnek érezte az életet, megpróbált
visszamenni a 10. emeletre dolgozni. Az igazgató, miután látta, hogy a lány ismét
régi formájában van, megígérte neki, hogy kap még egy esélyt, de előtte vele kell
eltöltenie egy hétvégét. Ólja belement, azt hitte, hogy az igazgatóval kell
eljátszadoznia, s ebben már volt tapasztalata. Ehelyett elutaztak egy kastélyba, ahol
rajtuk kívül még jó páran nyüzsögtek. Az igazgató itt közölte Óljával, hogy egy
pornófilm forgatása folyik, és neki is szerepelnie kell több jelenetben. Aztán, amikor
az orosz producer megnézte a felvételt, amelyen két pasival hancúrozott, olyan
vonzónak találta, hogy eldöntötte, egy egész filmet készít vele. Óljának azt kellett
csinálnia, amit az igazgató parancsolt neki. A forgatáson a stáb mindegyik tagjával
le kellett feküdnie, s csak akkor mondott nemet, amikor szóba került partnerként a
producer kaukázusi kutyája. Ebből valahogy sikerült magát kidumálnia, de nem
kezelték nőként, még csak emberként sem.
A producer viszont igencsak meg volt elégedve Ólja teljesítményével, s
különösen testi adottságaival. Tervei voltak, s reménykedett, hogy végül is
keményebb dolgokra is sikerül majd rávennie a lányt. Ólja már nagyon várta, hogy
végre visszamehessen a 10. emeletre, mely már az otthonává vált, miután az anyja
otthonról kitagadta. Sok reményt nem látott az életben, de tizenhat éves volt még
csak, és belülről valami arra ösztönözte, hogy még ne adja fel, ne dobja el az életet
magától. A producer kérésére az igazgató ott hagyta őt még
egy forgatásra, ő maga pedig köszönés nélkül lelépett. Bár ettől kezdve a
producer és a stáb kifejezetten igyekezett figyelmes lenni vele, Óljának most már a
pocakos direktor is valahogy hiányzott.
Újabb négy nap telt el, a forgatásnak vége lett, mindenki boldog volt és
elégedett. A producer azt mondta, hogy ez volt a legjobb „felnőtt film”, amit valaha
készített. Óljának ettől nem lett jobb kedve. Semmi mást nem érzett, csak a nagy
ürességet ott bent. Az igazgató megint átverte. A producer viszont szívélyesnek tűnt.
Felajánlotta, hogy elviszik a fővárosba, csak egy kis kerülővel, mert pár helyen meg
kell állniuk ezt-azt elintézni. Reggel indulnak, és estére Ólja már otthon lesz.
Óljának kicsit jobb kedve lett, az utolsó éjszakát a kastélyban hosszú idők óta úgy
aludta végig, hogy egyszer sem riadt fel. Álmában egy réten futkározott, édesanyja
egy kockás pokrócon ülve figyelte. Ólja kislány volt még, és nagyon boldog. A nap
szikrázott, a füves rét élénkzöld volt és illatos, az anyja pedig kedves. Egy kutya is
rohangált a réten, néha odafutott a kislányhoz egy simogatásért, aztán rohant tovább.
Később Ólja szaladgált a réten, egy lepkét próbált megfogni, ami persze nem
sikerült, de az anyja jókat kacagott rajta. Gondtalanul, vidáman kacarásztak, a
nevetésük betöltött mindent, és nyugalmat, békét árasztott szét a lelkűkben és
testükben.
Reggel Ólja pihenten ébredt, próbált vidámnak tűnni, ami nem igazán ment, bár
kicsit azért örült, hogy most máj nemsokára „otthon” lesz. Kevéske holmijával beült
a fekete Mercedes hátsó ülésére, amin szerencséjére senkivel sem kellett osz-
tozkodnia. A producer előtte ült az anyósülésen, mellette egy sportos fiatalember
vezette a kocsit. Ólja most ismét élvezte az utazást, mint amikor a pap először vitte a
fővárosba. Akkor azért örült, mert az új élet reménye csillant meg a szeme előtt.
Most arrafelé tartott, ahol sorsa rossz fordulatot vett, és mégis örült annak, hogy
visszamehet arra a helyre. Annak örült, hogy van egyáltalán egy hely, ahova
visszamehet... Megfigyelte, hogy már jó ideje mennek, de ilyen autóval, mint az
övék, még eggyel sem találkoztak. Pedig ő unaloműzésnek azt tervezte, hogy
megszámolja, hány Mercedesszel találkozik, míg a kollégiumba érnek, és akkor lesz
mit mesélnie Másának, akire most a legjobb barátnőjeként gondolt.
Az úton többször is megálltak. Volt, hogy benzint tankoltak, vagy éppen csak
rágyújtottak, mivel a kocsiban nem volt szabad dohányozni. Ennek ellenére már
régen meg kellett volna érkezniük Kisinyovba. Ólja azonban igazán akkor lepődött
meg, amikor egy órát álltak sorba, majd egy gépfegyveres valamilyen papírokat kért
a producertől, aztán visszaadta azokat. Ezt követően a producer egy százdollárost
tett a harmadik okmányba, és úgy adta ki a kocsiablakon ismét a fegyveresnek. Az
kivette a pénzt, anélkül, hogy belenézett volna, visszaadta az Íratott, és intett a
kollégájának, akinek szintén volt fegyvere, hogy emelje fel a sorompót. Ólja nem
sokat értett az egészből, de ha meg is hökkentette kissé a jelenet, úgy volt vele, hogy
olyan nagyon különös dolog azért nem történt. Egy ilyen embertől, akinek ilyen
csodajárgánya van és az igazgató barátja, nem természetellenes, hogy pénzt ad egy
fegyveresnek, aki biztos szintén a barátja, vagy az is lehet, hogy az alkalmazottja.
Ólja szundított egyet, s már sötét volt, amikor a két első ülés között kinézett
előre a szélvédőn, és meglepetésére a Kisinyovinál sokkal nagyobb és szebb
épületeket, s rajtuk hatalmas kivilágított reklámokat látott. Ámulva figyelt, s nem
keserűséget érzett, amiért megint jól becsapták, hanem eddig ismeretlen izgalom
fogta el.
- Párizs! - kiáltott fel izgatottan.- Párizs - ismételte meg arra várva, hogy ebben
valaki megerősítse.
A két férfi elöl csak mosolygott, majd a producer e^y közeledő táblára mutatott.
- Moszkva. Jobb hely, mint Párizs!
- Ólja csodálkozva figyelte a táblát, melyen ez a felirat állt: „Dabro pozsalovaty”,
azaz: „Isten hozta”.
Ahogy elhagyták a külvárost és Moszkva szívébe értek, Ólját még jobban
megbabonázta a látvány. Amikor a Kreml mellett haladtak el, ezt suttogta:
- Moszkva jobb, mint Párizs.
- Voltál már Párizsban? - kérdezte a producer.
- Nem, de láttam már képen - válaszolta büszkén Ólja.
Ezen mindannyian nevettek. Ólja majdnem boldog volt ezekben a pillanatokban,
bár most is, mint mindig, ha valami szépet látott vagy valami jó történt vele, az
anyukája jutott az eszébe.
Szerette volna, hogy mellette legyen és ugyanúgy láthasson mindent, ahogyan ő.
Most, ahogy fejét a kocsi ablakához nyomta, egy gúnyos hang szólalt meg benne: El
kell felejtened a múltad Olja, te már sosem leszel velük, ök nem akarnak már téged.
És a szomorúság, mint valami ismerős vendég, visszatért a szívébe.
Csak akkor lett újra jobb a kedve, amikor megpillantotta a hotelóriást, amelynek
a bejárata előtt megálltak. A szálloda egyenruháját viselő portás kinyitotta Óljának a
kocsi ajtaját, és a kezét nyújtotta, hogy kisegítse a hatalmas Mercedesből.
- Itt megpihenünk, ha neked sincs ellenedre. Megfelel? - mosolygott a producer,
s karjait széttárva, kezével a szállodaépületre mutatott.
- Még szép, hogy megfelel. De nem úgy volt, hogy estére már a 10. emeleten
leszek az orvosi koleszben? - kérdezte Olja, bár ebben a pillanatban jobban örült
annak, hogy most itt van, mintha a 10. emeleten lenne. Arra gondolt, hogy ott még
úgyis jó sok időt fog eltölteni, ilyen helyekre eljutni viszont nem biztos, hogy sűrűn
lesz lehetősége.
- Igen, úgy volt, de változott a terv. Majd fent elmondom - magyarázta a
producer, ügyelve arra, hogy ne egyszerre kelljen kiterítenie minden kártyáját a naiv
kislány előtt.
Olja csak bólintott, jelzésképpen, hogy legyen úgy, ahogy a főnök akarja. Ahogy
beléptek a hotelbe, a kristálycsillárok látványa nyűgözte le őt, olyannyira, hogy ha a
producer nem kapja el, elbotlik egy asztal lábában, mert miközben a szemét a pla-
fonra szegezte, nem nézhetett a lába elé. A producer gyorsan elnézést kért az
asztalnál vacsorázó pártól, már csak azért is, mert a férfi, aki ott ült, a szálloda
tulajdonosa volt.
Olja, ha lehet, még kínosabbá tette a helyzetet azzal a hangos „tyűha”
megjegyzésével, amit aztán egy fintor követett, amikor valami soklábú csúszómászó
izét látott a vacsorázok tányérján. A soklábú izé homár volt, amit Olja étlapja nem
tartalmazott. A producer most már csak egyetlen megoldást látott arra, hogy a
helyzet ne váljék még kínosabbá: szélsebesen eltávolította a lányt az asztalok
közeléből. Miközben Ólját a lifthez kísérte, intett az egyik recepciósnak, hogy
kövesse őket.
Pár perc múlva a recepciós maga nyitotta ki az elnöki lakosztály ajtaját egy
mágneskártyával, és azt tisztelettudóan átnyújtotta a producernek, majd távozott.
A producer körbevezette Ólját a lakosztályban, mely régies kinézetű és stílusú
barokk bútorokkal volt berendezve. Egy komódra Olja rá is bökött, mondván, ilyen
hasonló van náluk otthon, Gorcuban is. A hasonlóságot pedig onnan vette, hogy
ezek a bútordarabok is régieknek néztek ki, mint az otthoniak, melyeket még a
nagyszülőktől örököltek. A hasonlóság oly egyértelmű volt a számára, hogy egész
otthonosan kezdte magát érezni. Tetszett neki a hely. Nem a luxus vagy a pompa
miatt tetszett neki, hanem mert jó emlékeket idézett benne. Meg is jegyezte:
- Jó, hogy itt is olyan bútorok vannak, mint amilyenek otthon voltak.
Közben követte a producert a nappaliból, a hálószobán keresztül a fürdőszobába.
- És ez? Ez is olyan, mint amilyen otthon van nálatok? - tréfálkozott a férfi a
csillogóan pazar fürdőszobában.
- Nem, otthon nem volt fürdőszobánk. Egy lavórban tisztálkodtunk - válaszolta
Olja, de nem érezte, hogy ezért szégyenkeznie kellene.
A producer elmagyarázta, hogy a hatalmas jakuzzit hol kell beindítani, hol tudja
beállítani a víz hőmérsékletét. A technikával való ismerkedés után visszamentek a
nappaliba', és leültek egymással szemben. Ezt megelőzően Olja a férfi engedélyével
magához vett a minibárból egy dobozos kólát és egy tábla belga csokit. Majszolni
kezdte a csokoládét, de közben élénken figyelte a férfit.
- El kell mondanom neked valamit - kezdte a társalgást a producer.
- Oké - válaszolt Olja azzal a szóval, melyet a pornófilm forgatásán tanult meg.
- Az a helyzet, hogy nem viszlek el oda, ahová ígértem, vagyis a 10. emeletre.
Megegyeztem az igazgatóval, hogy minimum egy évig, de lehet, hogy ennél
hosszabb időre is leszerződtetlek, és itt fogsz lakni, Moszkvában. Az igazgató
nagyjából mindent elmondott rólad. Azt is, hogy semmilyen személyi okmánnyal
nem rendelkezel. Ahhoz, hogy el tudjalak hozni Moldovából Oroszországba, ezekre
az iratokra szükség lett volna. Mivel az igazgató nem tudott velük szolgálni, így ve-
szélybe került a honoráriuma, mely akkor járt neki, ha a szerződést megkötjük. Az
ötezer dollártól persze nem akart megválni, így inkább elmesélt rólad mindent.
Azért kellett a tervezett három napnál többet ott tölteni, hogy megfelelő úti
okmányokat szerezzek neked. Ezt emberrablásnak is lehet nevezni, de hidd el,
sokkal jobb sorsod lesz itt, mint azon a 10. emeleten. Pár napig itt fogsz lakni, aztán
kapsz egy lakást. Rendben lesz ez így? - A producer Olja szép arcát fürkészte, várta,
hogy válaszoljon.
Óljának nem sok fogalma volt arról, mi az az emberrablás, és mire valók az úti
okmányok. De azért felfogta, hogy mi történt.
-Az igazgató eladott? - kérdezte, szinte gyerekes csalódottsággal.
-Nem adott el, hisz nem voltál a tulajdona. Egy ember nem lehet egy másik
ember tulajdona. Egy embert nem lehet eladni! - rázta a fejét a férfi.
-De hát azt mondta, hogy ötezer dollárt kapott értem, ami nem kis pénz. - Olja
eltűnődött ezen egy pillanatra. - Soha nem gondoltam volna, hogy valaki képes
lenne ilyen rengeteg sok pénzt kifizetni értem. Ennyi pénzből vehetnék anyáéknak
egy új házat. Akkor mégiscsak eladtak?
-Olja, ezt te nem érted. Az ötezer dollárt ügynöki díjként kapta. Ez nálunk így
működik, de például a sportban is ez a helyzet.
A producer hosszasan magyarázta az ügynöki munka rejtelmeit, de Olja a
második mondat után már elvesztette a fonalat, inkább a csokit majszolta, majd
amikor a producer megkérdezte, hogy „Most már érted?”, akkor teli szájjal
bólogatott, hogy igen.
Amikor végzett, a férfi felállt, Óljára nézett, és közölte, hogy küld valakit, hogy
ne legyen magányos.
A lány már tapasztalatból tudta, hogy ez mit jelent. Szinte automatikusan elindult
a fürdőszoba irányába.
Alig végzett az ilyenkor szokásos előkészületekkel, amikor kopogtak az ajtaján.
Meztelen, nedves testére gyorsan felkapott egy fürdőköpenyt, megtörölte a vizes
haját, és mezítláb az ajtóhoz sietett. Mielőtt ajtót nyitott volna, belenézett a tükörbe,
még egyet igazított a dekoltázsán, hogy szép mellei azonnal szemet szúrjanak, kicsit
összekuszálta a haját, majd felvett egy bájos mosolyt, és kinyitotta az ajtót. Ismerte
testének minden vonzerejét, használni is megtanulta. Tudta, hogy teste láttán a
legdurvább férfiak is megpuhulnak, s a végén kimondottan hálásak lesznek. Neki
magának azonban a szex sosem okozott örömöt, nem ismerte az orgazmus érzését.
Amit mások testi szerelemként élnek át, az számára kizárólag az életben maradás
lehetőségét jelentette, nem többet.
 6.

- Szia. Dmitrijev úr küldött, azt mondta társaságra vágysz.

Az ajtóban egy mosolygós arcú, fiatal lány toporgott. Olja
meglepetten bámult rá, mi több, értetlenül és zavarodottan.
- Nos, beengedsz? - unszolta a másik.
- Persze, gyere csak. - Olja végre elállt az ajtó elől, de meglepetésében habogni
kezdett. - Bocs, csak egy kicsit megleptél, mert fogalmam sincs, hogy ki az a
Dmitrijev úr.
- Hajói tudom, ő kísért fel ide téged.
-Aha, szóval a producert hívják így? Az az igazság, hogy nem tudtam a nevét,
meg az is megzavart, hogy egy lányt küldött - vallotta be az igazat Olja, mint
mindig, amikor nem volt felkészülve a hazugságra.
- Miért, egy pasinak jobban örültél volna? - kérdezte a lány vigyorogva.
- Nem, csak eddig még mindig férfiakat küldtek hozzám, lánnyal még soha nem
voltam.
- Szia, én Marija vagyok, és tényleg csak dumcsizni jöttem - nyújtotta a kezét
Olja felé.
- Oké, én meg Olja vagyok...
Kezet ráztak. Olja nem tudta, hogy a producer felvilágosította Mariját, mielőtt
feljött, hogy az új lány egy kicsit flúgos, illetve időnként fura helyzeteket idéz elő,
ezért türelem kell hozzá.
Marija nem várta meg, míg székkel kínálják, leült a kanapéra, és a
távkapcsolóval bekapcsolta a hatalmas átmérőjű plazmatévét, majd rákeresett egy
zenecsatornára. Olja is mellé ült, és figyelte, ahogyan a távkapcsolóval ügyködik,
ugyanis ilyen csoda kütyüt még sohasem látott. Marija nem sokkal volt idősebb,
mint Olja, idén töltötte a tizennyolcat. Egy kicsit alacsonyabb volt Óljánál, és fekete
volt a haja
- Mit szólnál ahhoz, ha holnap, ahogy felébredünk, elmennénk vásárolni? Benne
vagy? - kérdezte a lány Óljára nézve.
- Vásárolni? Nekem nincs pénzem - válaszolta Olja inkább tárgyilagosan, mint
csüggedten.
- Dehogy nincs. Dmitrijev úr adott egy hitelkártyát, és megkért, hogy segítsek
neked holnap bevásárolni mindent, amire szükséged van, főleg néhány ruhát és
cipőt.
- Olja felállt, és elment a bárhoz újabb adag kóláért és csokiért.
- Kérsz?
Marija inkább a százszázalékos gyümölcslé mellett döntött. És ahogy Olja letette
az asztalra az üdítőket, majd poharakat hozott, folyton a lány telt és mégis hegyesen
előrefurakodó mellein legeltette a szemét.
- Te aztán tényleg dögös csaj vagy - szólalt meg. - Nem csodálom, hogy
Dmitrijev leszerződtetett. Dobd már le azt a fürdőköpenyt. Bocs, hogy ennyire
kíváncsi vagyok, de nagyon érdekel, hogy mi mindent takar még a ruhád.
Olja ránézett, magában megjegyezte, hogy ilyet eddig mindig csak férfiak kértek
tőle, de nem ellenkezett. Lecsúsztatta a köntöst hibátlan testéről. Marija hosszú
pillanatokig szó nélkül mustrálta, majd felállt, odament Óljához, és egyszerűen
belemarkolt a feszes fenekébe. '
- Huh... ahhoz képest, hogy folyton kólát iszol és marékszámra tömöd magadba a
csokit, piszok jó formáid vannak. Hány éves vagy?
- Még nem vagyok tizennyolc - felelte óvatosan Olja. Kólát inni és csokit enni
elég ritkán van lehetőségem.
- Mindegy. Akkor is fantasztikusan nézel ki. Bazdki, atom jó vagy! Esküszöm,
hogy a férfiakat szeretem, és eddig soha nem kívántam meg nőt, de téged
legszívesebben felfalnálak! - mondta Marija, s égett a vágytól, hogy
beleharaphasson Olja melleibe.
Olja visszaült a kanapéra, magára terítette a fürdőköpenyét, de úgy, hogy a
mellei szabadon maradjanak. Amikor Marija is leült mellé, Olja a szájába vett egy
újabb kocka csokit majd megkérdezte:
- És te? Te sportolsz valamit?
- Mindennap lent vagyok egy órát a konditeremben.
-Az jó, biztosan meglátszik az alakodon.
Marija válasz helyett gyorsan kibújt a ruháiból, és pördült egyet-kettőt Olja előtt.
Addigra azonban a vágy annyira a hatalmába kerítette, hogy néhány piruett után
most már Olja ölébe ült, és elkezdte csókolgatni a melleit. Olja hófehér testén
gyönyörűen vette ki magát az ő szoláriumban barnított bőre, s a két női test szinte
természetes harmóniában volt egymással. Nem sok időbe telt, hogy Ólját is elkapja
a hév, s utána - életében először - igazi szeretkezésnek lett a részese. Méghozzá egy
lánnyal. Marijának is ez volt az első esete lánnyal. Az éjszakai óra, egymás
érzékeinek folyamatos ébrentartása egy csöppet sem fárasztotta ki őket. Együtt
szenderedtek mély álomba, s reggel Marija újra nem tudott ellenállni az Olja
meztelen teste iránt feltámadó vágyának.
A nap már erősen besütött a sötétítőfüggönyön keresztül is, mire a két lány nagy
nehezen elhagyta az ágyat, de még a zuhanyzóban is folytatták egymás
kényeztetését, és Marija azt is megmutatta, mekkora örömöt okozhat egy
zuhanyrózsa. Olja életében először maszturbált. Marija kimondottan élvezte a
jelenetet, így a két lány számos új tapasztalattal hagyta el a fürdőszobát. A szálloda
éttermébe készültek, hogy megreggelizzenek. A liftben még szerét ejtették egy forró
csókolózásnak, majd egymás kezét fogva szálltak ki. Olja boldog volt és elégedett.
Életében először élvezte a szexet, először lelt örömöt benne.
Az asztalok között szlalomozva libbentek be az étterembe, s valamennyi
reggeliző vendég tekintetét magukra vonták. A férfiak fél szemmel, de sóvárogva
pillantottak rájuk, a nők leplezetlen irigységgel bámultak utánuk. A két lány pedig
élvezte, hogy sokan figyelik őket. Marija a látványos bevonulás után friss salátát
rendelt pirítóssal és két deci frissen facsart narancslével, Olja pedig tojásrántottát
füstölt szalonnával, hagymával, és kakaót is, sok cukorral. Marijának minden
rábeszélőképességét elő kellett vennie ahhoz, hogy Olja legalább a hagymát hagyja
ki a rántottából, és a kakaót kevesebb cukorral igya.
Ezen elvitatkozgattak, de a szexuális feszültség még reggelizés közben sem
szűnt meg közöttük.
- Ha tudnád, milyen szexi, ahogy az ajkaidat nyalogatod. Majd megörülök a
vágytól, hogy megint bekapjam a nyelved - kezdte újra Marija.
Olja erre fogta magát, áthajolt az asztalon, és a vele szemközt ülő lány szájába
nyomta a nyelvét, miközben a mély dekoltázsból, számos vendég csodálatára,
kibuggyantak a keblei. A forró pillanatot hangos női pusmogások követték más
asztaloknál, s a Marija mögött ülő férfiak egyike, ki tudja, miért, éppen most ejtette
ki kezéből a narancsleves poharát. Reggeli után a lányok visszamentek a szobába,
ahol már nem kellett türtőztetniük magukat, s délután lett, mire vásárolni indultak.
Az sem volt közönséges vásárlás. Amelyik üzletben a két lány megjelent, mindenhol
vágyakozó férfiszemek kisérték őket, mert vigyáztak rá, hogy a nyári napsütésben
egy centivel se legyen rajtuk több gönc, mint ami még éppen elfogadható ahhoz,
hogy ne mondhassa senki meztelenkedésnek.
Heves és vad szeretkezésekkel teltek el a következő napok, s különösen Marija
élvezte az irigy tekinteteket. Isteni áldásnak tartotta ezt az egymásra találást, s
egyáltalán nem vélte fontosnak, hogy leplezzék a világ előtt, inkább büszke volt a
barátnőjére. Sokszor elvitte Ólját uszodába, ahol - többek örömére, mások
megrökönyödésére - szenvedélyes ölelkezéseket folytattak, forró csókokat váltottak
és percekig tartó nyelvcsatákat vívtak.
Egyik reggel még épp egymáshoz simulva feküdtek az ágyban, amikor Olja
megkérdezte Mariját, hogy mi van a producerrel.
- Tudod, ő nagyon elfoglalt ember. Rengeteg érdekeltsége van a
szórakoztatóiparban, meg a vendéglátásban is. Ezen a hotelen kívül van négy másik
szállodája is itt Moszkvában. Több étterem és éjjeli bár tulajdonosa, és az egyik
legnagyobb orosz filmstúdió is az övé.
- Nős? - érdeklődött Olja tovább.
- Igen, már tíz éve. Ivana, a felesége huszonnyolc éves. Pár éve szépségkirálynő
volt.
- Akkor nagyon szép lehet - jegyezte meg Olja, nedves nyelvével köröcskéket
rajzolva Marija mellbimbója köré.
- Szép, de nem annyira, hogy szépségkirálynő legyen. Te százszor szebb vagy
nála, de soha nem lehetnél itt szépségkirálynő. O is csak azért lehetett, mert az apja,
akit Zsirkovnak hívnak, nagyon befolyásos ember. Régen, amíg még volt a KGB, ő
a moszkvai parancsnokság helyettes vezetője volt. Amikor a cég átalakult, nyugdíjba
ment ezredesi rangban, de azt beszélik, továbbra is van beleszólása a titkosszolgálat
munkájába.
- Gyerekük van? - Olja kíváncsisága csillapíthatatlannak bizonyult.
- Nincs. Nyikolaj, merthogy így hívják a produceredet, Nyikolaj Dmitrijev már
régóta szeretne, hisz már negyvenöt éves. De Ivana hiú a testére, attól fél, hogy a
terhesség nagyon megviseli, és már nem lesz tökéletes. Pedig az apja, az ezredes is
nagyon vágyik egy unokára.
- És Nyikolaj szülei?
- Hogy Nyikolaj szülei miért nem sürgetik az unokát? Marija nagyot sóhajtott,
majd Olja egy újabb simogató mozdulatára felszisszent a gyönyörűségtől, de azért
válaszolt a kérdésre:
- Ők már nem élnek. Nyikolaj még gyerek volt, amikor egy rablásban megölték a
szüleit.
- Bankot akartak rabolni? - értetlenkedett Olja.
- Dehogy. Nyikolaj szülei gyémántkereskedők voltak. Az apja zsidó volt. Nagyon
jó érzéke volt az üzlethez, így gyorsan Moszkva egyik leggazdagabb embere lett.
Egyszeri betörtek hozzájuk és pénzt követeltek tőlük, de Nyikolaj apja megtagadta,
hogy akár egy kopejkát is adjon. Először Nyikolaj anyját lőtték le, aztán meg az
apját. Nyikolaj tizennyolc éves volt, amikor megtudta az igazságot és megörökölte a
hatalmas vagyont. Addig Angliában tanult egy bentlakásos suliban.
- Micsoda tragédia... És te honnan tudsz ennyi mindent róla?! - kérdezte Olja.
A válasz elég meglepő volt:
- Hát azért, mert én Ivana húga vagyok, pontosabban a nevelt húga. - Marija
suttogva mondta ezt, mint akinek valami szégyellnivalója van.
- Ezt nem értem. Mi az, hogy a nevelt húga? - nézett fel Olja, aki eddig a másik
lány melleit cirógatva hallgatta a különös történetet.
- Az én anyám Zsirkov ezredesnek a beosztottja volt. Ötéves lehettem, amikor
egy éjjel elvitték az anyámat. Azzal vádolták, hogy titkos információt adott ki. Több
év börtönre ítélték, elhurcolták Moszkvától ötezer kilométerre, soha többé nem
láttam. Az apám egy évre rá belehalt anyám elvesztésébe. Én gyermekotthonba
kerültem. Már majdnem tizenegy éves voltam, amikor Zsirkov ezredes kihozott, és
magához vett.
- De miért? - lihegte Olja.
- Mert lelkifurdalása volt, hogy nem hitt anyámnak, és hagyta, hogy elítéljék. Pár
évvel később elkapták az igazi kémet, aki az információkat kiszivárogtatta, de akkor
már anyám sem élt. Az anyám ártatlan volt.
A két lány mozdulatlanul feküdt egymás mellett. Most hosszú ideig nem értek
egymáshoz és nem is beszélgettek. Mindketten valahol a múltban jártak, mely
mindkettőjük számára igencsak szomorú volt.

7.

Néhány nap múlva Olja beköltözött a felújított garzonlakásba. A producer vitte

oda, s szerét ejtette, hogy elbeszélgessen a lánnyal a terveiről és a jövőjéről.
- Hogy tetszik a lakás? - kérdezte.
- Nagyon tetszik, köszönöm! - Olja őszintén és boldogan válaszolta ezt.
- Meg kell mondjam, hogy azalatt a másfél hét alatt, amíg nem láttalak, sokat
változtál, és előnyödre! Mintha kicseréltek volna. Vagy történt valami, amiről én
nem tudok?
- Igen. Moszkva sok mindent megmutatott nekem, amit eddig nem láttam, és
amiről nem is tudtam, hogy létezik - mosolygott sejtelmesen Olja.
- Hát igen, hallottam hírét, hogy jól kijöttök Marijával - mondta a producer, és
Olja nem tudta megállapítani, hogy a mosolya cinikus, vagy együtt érző. Azt tudta,
hogy mire céloz, de nem szólt egy szót sem, csak lehajtotta a fejét és alulról
pillantott fel néha a producerre.
- Három hónap múlva kezdünk egy filmforgatást. Ez egy orosz-amerikai
koprodukciós film lesz, erotikus film, tehát a szexjelenetek nem mennek élőben,
csak meg kell játszani. Imitálni pedig nehezebb, mint élesben csinálni. Itt
színészkedni kell, illúziót kelteni. Úgyhogy mostantól naponta próbálni fogsz, utána
pedig intenzív angol nyelvtanulás lesz délutánonként. Itt a forgatókönyv, ezt olvasd
át, de a próbákon a rendező és a rutinos színészek úgyis segítenek majd neked. A
lakáshoz itt a kulcs, és még egy pótkulcs. Minden hónap elsején megkapod a
szerződésben foglalt összeget, ami kezdetnek ezerhétszáz dollár.
Olja nem hitt a fülének. Nem hitte el, hogy az élete ennyire megváltozhat. Pedig
Nyikolaj komolyan gondolta. Azt mondta, hogy ha egy év múlva meg lesz elégedve
Olja munkájával, újabb szerződést kap, magasabb bérrel, plusz minden forgatásért
extra juttatást.
- Holnap Marija megmutat mindent, ami szükséges lesz a normális élethez.
Valami kérdés esetleg? - A producer felemelkedett a székéből.
- Köszönöm. Alighanem mindent értettem, legalábbis remélem.
A kis garzonlakásból kilépve, a producer arra gondolt, micsoda szerencse, hogy
sikerült ráakadnia erre a csiszolatlan gyémántként is becses kis nőre. Tudta, hogy a
lány megjelenése egészen kivételes, ha semmit sem csinál a filmvásznon, akkor is
kifizetődő, hogy ott legyen.
Olja pedig gyorsan rácáfolt a producerre, akinek igencsak szerény várakozásai
voltak iránta, és mindazokra, akik csak a szexi, dugnivaló szőke kislányt látták
benne. A próbákon kiválóan teljesített. A szövegeket elképesztő gyorsasággal
tanulta be. Az angoltanár is szinte hitetlenkedve mesélte mindenkinek, hogy milyen
nagyszerűen halad a nyelvvel. Hónapok alatt elpárologtak a furcsaságai is,
mindinkább megtanult társaságban viselkedni. Marijával való kapcsolata sem volt
már annyira intenzív, mint eleinte, mivel Marijának barátja volt, amikor összejöttek,
és a barátja egyáltalán nem tolerálta a kapcsolatukat. Néha, ha titokban találkoztak,
szóba került, hogyan lehetne bevonni a srácot is a szerelmi játékokba, de ettől
Marija is félt. Pontosabban attól félt, hogy a fiúja, ha megismeri Ólját, ugyanolyan
szerelmes lesz, mint ő, és akkor ő lesz a vesztes mindkettőjüknél. Mert Marija
szerette Ólját, de féltékeny is volt a szépségére.
Olja ezekben a hetekben olyan életet élt, amilyenről Gorcuban az akkor még
ködös álmai szóltak. Rengeteget olvasott, művelődött, számítógépet vett, és a
szabadidejében, ha nem olvasott, akkor a neten böngészett. A férfiak persze szép
számban keringtek körülötte. Vagyis Óljának sok hódolója volt, akikkel néha elment
éttermekbe vacsorázni, de valahogy ennél tovább egyikük sem merészkedett, ő meg
nem erőltette a dolgot.
Marijával hetente egy alkalommal találkoztak, és olyankor változatlan
szenvedéllyel estek egymásnak. Olja teste élvezte a szex minden pillanatát.
A filmforgatás jól sikerült, mindenki meg volt elégedve Olja alakításával.
Néhány férfimagazin is felfigyelt rá, és több fotózáson is részt vett. Már nem kellett
megalázkodnia, hogy legyen hol laknia és legyen mit ennie. Egyenrangú polgárrá
vált Moszkva tízmillió lakosával, és ezt Dmitrijev is észrevette. A producer egyre
nagyobb rokonszenvvel figyelte Olja átalakulásait, s a szimpátia lassan átalakult
vonzódássá. Ezért mind több időt töltött a lánnyal. Színházba, operába vitte, persze
leginkább csak távol Moszkvától, többnyire Szentpétervárra. Olja élvezte ezeket az
utakat, a nyüzsgést, az új helyeket, ahol új embereket ismert meg.
Minél több időt töltöttek együtt, Nyikolaj annál jobban kívánta Ólját. Csak egy
szavába került volna, és a lány hanyatt veti magát neki, de Nyikolaj a nőt fedezte fel
benne, és ezt akarta megkapni. Nem csak a testét, hanem a lelkét is kívánta,
márpedig tudnia kellett, hogy a lány múltja miatt ez nem egyszerű dolog. Hosszú
hetek teltek el, de Olja nem mutatott különösebb érdeklődést a producer iránt. Talán
azért nem, mert az elmúlt években sok mindent megtanult, de azt nem, hogy milyen
egy férfi, ha udvarol. Tudta ugyan, hogy már nem az a buta kis kurva, aki volt, de a
férfiakkal való kapcsolatot még mindig csak úgy tudta elképzelni, hogy a férfi, ha
kedve támad, hanyatt dönti, megdugja és kész. Olja a férfiakra csak érzelmek nélkül
tudott tekinteni.
Egy alkalommal a producer a lány mellé ült a garzonlakás kanapéján, és őszintén
elmondta, mit gondol erről az egész dologról.
- Olja, ugye tudod, hogy beléd szerettem, hogy megőrülök érted, annyira
kívánlak?
A válasz teljesen elképesztette Dmitrijevet.
- Ha meg akar dugni a producer úr, megyek, és lezuhanyozom. - Ezt Olja
úgy mondta, mintha azt kérdezték volna tőle, hogy hány óra van, s ő a pontos időről
tájékoztatta volna a kérdezőt. Belül persze korántsem volt ilyen közönyös. Lélekben
felkészült rá, hogy kihasználják, mint már annyiszor rövid életében.
- Olja, itt nem csupán dugásról van szó, hanem arról, hogy én szerelmes vagyok
beléd.
A férfi szemlesütve, szinte motyogva ejtette ki ezeket a szavakat. Olja pedig nem
tudta elhinni, amit hall. Zavartan nézett hol a producerre, hol maga elé.
- De hát felesége van, uram! - suttogta.
- Ne magázz, légy szíves, így is olyan kínos ez az egész! - állt fel a producer, és
járkálni kezdett a kis garzonban. Azt magyarázta Óljának, hogy elválik, és elveszi őt
feleségül. Csakhogy a lány egyáltalán nem akart változtatni az életén, nem vágyott
egyetlen férfira sem, a producerre sem. Pedig Dmitrijev ettől a naptól fogva mindent
megtett, hogy meglágyítsa a lány szívét. A feleségének is feltűnt, hogy valami
történt vele, ami napról napra jobban eltávolítja őket egymástól, és miután látta,
hogy nagyobb a baj, mint eleinte hitte, maga ajánlotta fel, hogy gyereket szeretne.
Ennek a hímek Zsirkov ezredes kimondottan örült, csakhogy Nyikolajt már ez sem
érdekelte. Ivana azzal is tisztában volt, hogy ha Nyikolajt elveszíti, akkor nemcsak a
férje, hanem vele együtt a több százmillió dolláros vagyon is oda van, mely
Nyikolaj birodalmában fekszik.
Zsirkov ezredest is bosszantotta a dolog. Főként azután, hogy tudomást szerzett
arról, hogy ki is a veje szerelmének tárgya. Arról, hogy a producer is Óljába
szeretett bele, mint ahogy fél éve Marija, a nevelt lánya. Abban bízott, hogy mikéit
Marijának meg tudta tiltani azt a kapcsolatot, valahogy Nyikolajt is észhez tudja
téríteni. A baj csak az volt, hogy noha Marija azóta látszatra normális kapcsolatban
élt egy katonatiszt barátjával, a valóságban továbbra is rendszeresen találkozott
Óljával, csak most már titokban. Ennél még nagyobb gondot jelentett az ezredes
számára, hogy amíg a meleg kapcsolatok elfogadhatatlanok abban a körben, ahová
Zsirkov tartozott, addig az, hogy a férj elválik a feleségétől, semmilyen erkölcsi
szabályt vagy kódexet nem sértett. Marijával könnyű dolga volt. Kerek perec
megmondta neki, hogy ha még egyszer találkozik azzal a lánnyal, kitagadja a
családból, és mehet az utcára. Ugyanezt Nyikolajnak már nem mondhatta. Úgy
döntött, hogy Óljával fog beszélni.
A beszélgetés megtörtént, de ezzel sem jutott előbbre. Olja, a maga kertelés
nélküli modorában közölte vele, hogy őt egyáltalán nem érdekli a producer, és
semmilyen tervei nincsenek vele. Még azt is hozzátette, hogy ő mást szeret, és nincs
az a pénz, amiért helyette Nyikolajt választaná. Olja ezt a férfivel is közölte. És még
azt is, hogy bármikor lefekszik vele, mert ez a kötelessége, és ha ezt akaija, nem
tehet ellene semmit, de ő másba szerelmes. Ivana is kérlelt, fenyegetőzött, mindent
bevetett, amit csak tudott, de Nyikolaj hajthatatlan volt. A felesége tudomására
hozta, hogy a hisztije és a hiúsága tönkretette a kapcsolatukat, és Olja iránti érzelmei
megerősítették benne, hogy nem szereti már őt, és a napokban be fogja adni a
válópert.
Egyik nap Olja épp az édes óráját töltötte Marijával a garzonban, amikor
csengettek a bejárati ajtón. Valaki kitartóan nyomta a csengőt. Olja mérgesen felállt
a lány mellől, odament az ajtóhoz, és a kukucskálón kinézve megpillantotta Bo-
riszt, a producer sofőrjét.
- Szia, Borisz! Mi járatban? - kérdezte nem túl barátságos hangon.
- A producer úr üzent, hogy azonnal vigyelek el egy megbeszélésre, ami nagyon
fontos, de sajnos kiment a fejéből és elfelejtett neked szólni erről - mondta a férfi.
-Tényleg ennyire fontos? Nem lehet elhalasztani?font hajat mosni készülök -
füllentett Olja, aki türelmetlenül vágyott Marija érintésére.
- Nem lehet, Olja, a főnök azt mondta, hogy azonnal vigyelek oda!
- Jó, akkor várj tíz percet, amíg felöltözöm - préselte ki magából nagy nehezen a
szavakat.
- Rendben, kint megvárlak - bólintott Borisz, és végre eltűnt az ajtó előteréből.
Olja besietett a barátnőjéhez, aki meztelenül várta az ágyban.
- Biztos, hogy el akarsz menni? - kérdezte, és a szemeiben az a tűz égett, mely
Ólját sokkal jobban vonzotta Nyikolaj minden pénzénél.
- Nem tudok mit csinálni - felelt Olja. Magára kapott egy fekete ruhát, belebújt
egyik magas sarkújába, felkapta a retiküljét, majd lehajolt Mariához, és olyan
szenvedélyesen csókolta, mintha ez lett volna az utolsó csókjuk. Marija is
szenvedélyes volt, erősen szorítva magához a lányt, visszacsókolt. A csengő ismét
megszólalt, de mikor Olja felugrott az ágyról, Marija magához húzta, és közelről
mondta a szemébe:
- Olja, én a jövő héten férjhez megyek!
Olja nem lepődött meg. Tudta, hogy erőltetik Marija házasságát, higgadtan
felelt:
- Attól én még szerethetlek. És mindig is szeretni foglak.
- Voltál te már szerelmes? Tudod te egyáltalán, hogy mi az? - emelte a lányra a
szemeit Marija kételkedve.
Olja megrázta a fejét.
- Eddig nem, de most, talán, az vagyok. Lehet, hogy nem tudom, mi a szerelem,
de így még senki iránt sem éreztem.
- Én is szeretlek, Olja, de nekünk nincs jövőnk.
Szokatlan csend telepedett a szobára. Olja törte meg.
-Várj meg, kérlek, sietek vissza!
- És ha Dmitrijev fel akar jönni veled?
- Majd lerázom. Ne törődj vele.
Olja elindult az ajtó felé, majd félútról még visszaszólt.
- Szeretlek, és már most hiányzol.
 Marija ebben a pillanatban eldöntötte, hogy Óljával tudja csak elképzelni a
további életét, még ha emiatt az utcára kerül is.
Borisz az ajtó előtt várta a lányt, s amikor végre előkerült, megdorgálta.
- Igazán vehetnél már egy mobilt magadnak, hogy elérhető legyél!
Borisz nem tudta, hogy Olja pont azért nem vásárolt mobilt, mert nem akarta,
hogy mindig elérhető legyen, a függetlenségének egy morzsáját próbálta ezen a
módon megőrizni. Ahogy beült a Merci hátsó ülésére, az járt a fejében, hogy
mikorra érhet vissza a lakásba. Remélte, hogy nem egy egész napos megbeszélés
lesz, és mielőbb ott folytathatják Marijával egymás testének kényeztetését, ahol
abbahagyták, amikor az ajtó csengője félbeszakította őket. Hamarosan két
megtermett férfi
is beszállt az autóba. Az egyik a sofőr mellett foglalt helyet, a másik Olja mellé
ült. Egy teljes órába telt, mire kikecmeregtek a belvárosi forgalomból, s ez idő alatt
a két új fiú egyetlen szót sem szólt.
- Borisz, mikor érünk oda?-A csendet türelmetlenségében Olja törte meg.
- Egy filmstúdióba megyünk, körülbelül egy óra múlva leszünk ott.
Olja becsukta a szemét, és nem tudott másra gondolni, mint Marijára. Marija
ugyanezt tette Olja lakásában az ágyon. Éppen azon tipródott, hogy mit mondjon
Pétenek, a vőlegényének, hogy ne sértse meg nagyon, amikor hallotta, hogy valaki
kulccsal kinyitja az előszobaajtót. Majdnem kirohant örömében, mert azt hitte, hogy
Olja jött vissza, de aztán férfihangot hallott. Gyorsan felkapta a ruháit, és bebújt a
gardróbfülkébe. Az jutott eszébe, hogy ez csak Nyikolaj lehet, és ha látja, hogy
nincs itthon senki, gyorsan elmegy majd. Valóban Nyikolaj volt, de jött vele két
másik ember is, akik egy hatalmas tévédobozt cipeltek fel az emeletre. A dobozból
előhúztak egy legújabb típusú, óriási méretű és persze mindentudó plazmatévét.
Olja imádta az óriás képernyőjű tévéket, és ezt Nyikolaj is tudta. A lány
születésnapjára vásárolta, ami másnap volt. Egy másik meglepetéssel is készült a
szülinapjára, s biztos volt benne, hogy Olja mindkét dolognak nagyon fog örülni. A
másik meglepetés egy új filmszerep volt.
A gardróbban kuporgó Marija már alig várta, hogy a tévét felszereljék, beállítsák
rajta a programokat, aztán húzzanak el végre, hogy előbújhasson. A két szakember
fél óra alatt végzett, s Nyikolaj, miután még egy pillantást vetett a tévére, rajta a
keresztbe kötött masnira és a „Boldog Születésnapot!” feliratra, már elindult az ajtó
felé, amikor csöngettek. Nyikolaj az ajtóhoz lépett, kinyitotta, és megpillantotta
Zsirkov ezredest.
- Beszélnünk kell! - közölte határozottan az ezredes, és már ment is befelé a
lakásba.
- Most nem érek rá, majd este felhívlak - válaszolta Nyikolaj idegesen. Soha
nem kedvelte igazán az apósát, mostanság meg aztán a legkevésbé.
- Nem este. Most! Rövid leszek és érthető!
Zsirkov egészen közel ment Nyikolajhoz, annyira, hogy az orruk hegye
majdnem összeért. Úgy néztek egymás szemébe, mint akik párbajozni készülnek.
- Nem válhatsz el a lányomtól! - mondta az ezredes, minden szótagot külön
hangsúlyozva. - Nem érdekel, hogy egy buta kis szajhával csalod, az sem érdekel,
hogy miért! De ha megpróbálod elhagyni Ivanát, véged. Értetted? Meg foglak ölni
téged is, meg a szajhádat is!
 Zsirkov nem várta meg, hogy Nyikolaj válaszoljon. Úgy bevágta maga mögött a
kis lakás ajtaját, hogy visszhangzott tőle a ház. Nyikolaj lerogyott a kanapéra,
kilazította a nyakkendőjét, két kezével beletúrt a hajába, majd üvöltött egy óriásit:
-A kurva életbe!
Nyikolaj tisztában volt azzal, mekkora befolyása van Zsirkovnak a moszkvai
alvilágban, azzal is, hogy a maffiában a szálakat a volt KGB mozgatja. Marija, aki a
gardróbban hallgatta végig a jelenetet, annyira megijedt nevelőapja fenyege-
tőzésétől, hogy már el is felejtette, hogy valahogy szabadulnia kellene onnan.
Nyikolajt az apósánál is jobban idegesítette, hogy Boriszt sem tudja elérni a
mobilján. És ahogy múltak a percek, egyre izgatottabb lett. Abban egyezett meg a
sofőrrel, hogy az elcsalja Ólját két-három órára, amíg ő felhozza az ajándékot és
elrendezi.
Már késő estére járt, amikor Nyikolaj Borisz lakására ment, hogy megtudja, mi
történt, de Borisz csak hajnalban ért haza. Nyikolaj a ház előtt várta a kocsijában.
- Hol a francban voltál? Miért van a mobilod kikapcsolva? És hol van Olja? -
förmedt rá Boriszra, amint az leparkolt a kocsival.
- Egy barátnőmnél aludtam, a mobilom pedig lemerült. De mi a gond? Miért
vagy ilyen izgatott?
- Olja hol van?
- Szerintem otthon alszik. Történt valami?
- Mióta elment veled, azóta még nem ment haza. Majdnem éjfélig vártam a
lakásán, de nem jött meg.
- Ezt nem értem. Elvittem a külvárosi stúdióba, ahogy mondtad, ott elmondták
neki a tudnivalókat az új filmről, az elvárásokról meg minden... szóval, hogy Olja
mit hajlandó bevállalni, mit nem. Olja örült a filmnek. Azt mondta, részletesen meg
akarja ismerni a tervet, ezért menjek el, ne várjam meg, amíg végez, majd taxival
hazamegy.
-És te ott hagytad?
-O erősködött, hogy menjek el.
-Na és?! Ott kellett volna maradnod. Ha valami baja történt, mert te nem voltál
képes némi időt szánni arra, hogy megvárd és hazahozd, mondj búcsút az
állásodnak!
Nyikolaj beszélt a város szélén lévő stúdió igazgatójával és a rendezővel, akik
alátámasztották mindazt, amit már eddig is hallott. Nem értette, mi történt. Ő
szervezte meg, hogy Borisz vigye ki Ólját a stúdióba, ahol új filmszerepet fog kapni,
és ő kérte az igazgatót - aki szintén a beosztottja volt -, hogy egykét órára foglalja le
Ólját, nehogy hazaérjen, mielőtt elkészül a meglepetéssel.
Három nap elteltével Nyikolaj elment a lány eltűnéséről bejelentést tenni a
rendőrségre. Mielőtt megtette volna a feljelentést, a kezébe adtak néhány fényképet,
olyan lányokról, akiknek a holttestét az elmúlt három napban találták meg. Nyikolaj
idegesen nézte végig a fotókat, és bár szörnyű volt látni a fiatal lányok hulláiról
készült képeket, megnyugvás volt számára, hogy Ólját nem találta az áldozatok
között.
-Az eltűnt személy adatai? - kérdezte a rendőr hölgy.
-Olja... Dmitrijeva, született 1983. június 7-én, Moldovában - mondta Nyikolaj, s
ekkor döbbent rá, hogy a lánynak, akit szeretett, s akiért még mindig kész volt
felrúgni a családját és karrierjét, még az igazi nevét sem tudja. A Dmitrijevát csak
azért mondta, mert hirtelen nem jutott más az eszébe...

8.

Olja egy koszos szobában ébredt, szörnyű fejfájással. Fogalma sem volt, hol van,
és hogy hogyan került ide. Az utolsó, amire emlékezett, hogy az a két marcona férfi
beszáll a kocsiba, amellyel Borisszái épp egy stúdióba tartottak.
Szörnyen el volt gyengülve, és ha megpróbálta felemelni a fejét, akkor olyan
erős szédülés fogta el, hogy menten hányingere lett. Hogy a taccsot még nem dobta
ki, azt csak annak köszönhette, hogy a gyomra már napok óta üres volt, egy falatot
sem evett.
A helyiségben, mely inkább hasonlított egy istállóra, mint szobára, több matrac
is volt a földön, mindenféle szagot árasztva magukból. Mindegyiken
összekuporodott testek voltak, ócska takarókba burkolva. Olja kis híján felsikított a
rémülettől, de leküzdötte magában a félelmet. Tekintete egy kócos, maszatos lányon
állapodott meg, aki a hátát a falnak vetette, lábait pedig felhúzta az álla alá. Nagy,
barna szemeivel a lány a többieket figyelte. Amikor észrevette, hogy Olja
megmozdult, odament hozzá, és egy műanyag pohárból vizet kínált.
-Hol vagyok? - kérdezte Olja erőtlen hangon.
-Valahol Kijev közelében, de hogy pontosan hol, azt én sem tudom.
-Kijev? Az ugye Ukrajnában van?
-Igen, ott.
-Kijev... Hogy kerültem én ide, édes istenem, és hová visznek? És mi ez a
koszfészek? - nyöszörgött.
-Azt én nem tudom, hogy kerültél ide, csak azt, hogy közel egy hete hoztak, és
azóta erős nyugtátokká! tömtek. Hogy mi ez a koszfészek, azt sem tudom. Én három
hete vagyok itt. Hol hoznak lányokat, hol visznek. Aki szerencsés, azt egy-két hét
alatt elviszik.
- De hová? És hogy érted, hogy szerencsés? - Olja hangja el- elcsuklott.
- Hová? - ismételte a lány, mintha méltatlankodna, amiért Olja ilyen furcsa
kérdéseket tesz fel. - Hát Európába. Dolgozni. Miért, te nem oda indultál?
- Nem. És semmit sem értek ebből az egészből. Megmagyaráznád? - emelte fel
Olja a fejét. Szerette volna végre tudni, mi a franc folyik itt.
- Én sem tudok többet. Várni kell, hogy megfelelő papírokat készítsenek, amivel
Európába tudunk jutni. Ha odaértünk, ott már vár a munka, amivel sok pénzt lehet
keresni. A barátom, aki idehozott, azt mondta, maximum egy hónap, és kint vagyok.
- Van itt telefon? Telefonálni szeretnék - kérdezte reménykedve Olja. Ha van
telefon, felhívhatja Mariját, felhívhatja a producert.
-Az nincs, az utcára sem mehetünk ki. Az ajtó be van zárva. Csak akkor nyitják
ki, ha kaját hoznak, meg akkor, ha hoznak vagy visznek valakit.
Olja mérgesen mordult az idegen lányra:
- És te? Olyan nyugodtnak tűnsz. Téged egyáltalán nem zavar, hogy ilyen
helyzetben vagy? - kérdezte.
- Tudtam, hogy az elején nehéz lesz, de ha már Európában leszünk, jobb lesz -
magyarázta a lány meglepő magabiztossággal.
- És azt honnan tudod, hogy mi lesz? - firtatta Olja.
- Én már voltam kint, csak kitoloncoltak. Most az új papírokra várok, új névvel,
amivel ismét dolgozhatok.
Olja még megkérdezte, hogy a lányt honnan és miért toloncolták ki, s megtudta,
hogy Svájcban kapták el, mert az utcán strichelt. Később még annyit sikerült
Óljának megtudnia, hogy az itteni lányok többsége tudja, milyen munkára viszik, és
a szebb jövő reményében várnak arra, hogy kijuttassák őket. Némelyiknek már
gyereke is volt, ők a nagyszülőkre vagy a gyermek apjára bízták a csemetét, míg ők
külföldön „dolgoztak”. Azt is megtudta, hogy rajta kívül még jó páran vannak itt,
akik nem önszántukból kerültek ide, de ha tiltakoztak, csúnyán megverték őket.
Arról fogalma sem volt, hogy ő maga hogyan került ide, és a lelke mélyén
reménykedett abban, hogy egyszer csak megjelenik Nyikolaj, és elviszi innen.
Pár nap múlva Ólját többedmagával bezsuppolták egy kisbuszba, és elindították
a soron lévő új világ felé. Próbált ugyan ellenkezni, még a rendőrséggel is
fenyegetőzött, de két nagy pofon gyorsan meggyőzte arról, hogy jobb, ha szép
csendesen helyet foglal a kisbusz hátsó üléseinek egyikén. Útközben észrevette,
hogy két másik kisbusz is követi az övékét, előttük pedig két régebbi típusú
Mercedes vezeti a konvojt.
Nagyon rosszul érezte magát, s nem csak azért, mert nagyon éhes volt, hanem
azért is, mert amióta rejtélyes körülmények között elrabolták, még nem is
tisztálkodhatott, és ugyanabban az egy szál ruhában volt, amiben Borisszái elindult.
Néhány óra kocsikázás után némiképp ismerős helyzetben találta magát: egy
sorompónál álltak meg, és egyenruhások papírokat kértek a sofőrtől. A
gépkocsivezető és a mellette ülő férfi kiszállt a buszból, s egy csoportba verődve a
többi jármű sofőrjeivel és néhány egyenruhással, rágyújtottak, és beszélgetés közben
jókat nevetgéltek. Olja felugrott, kiszállt a buszból, és elindult egy épület felé, ahol
fegyvereseket látott.
- Kérem, segítsenek, engem elraboltak, és azt hiszem, másokat is! Fogalmunk
sincs, hová visznek bennünket!(- szólította meg az egyenruhásokat, akiket nem
igazán rázta meg Olja panaszkodása. Mintha már hallottak volna ilyet. Azért egyi-
kük legalább válaszra méltatta.
- Orosz vagy? - kérdezte.
- Moldovában születtem, de Moszkvában élek.
- Hogy hívnak?
- Olja Popescu.
- Én semmi jelét nem látom annak, hogy téged valaki is elrabolt volna. Most is
szabadon sétálsz. Menj csak vissza a kocsidba, és folytasd az utadat.
- De engem erőszakkal hoztak ide, higgyék el! Én Moszkvába akarok menni!
-Na jó! Gyere, Olja Popescu, megnézzük mi a helyzet... - válaszolta a katona, és
intett a többieknek. Ketten bekísérték egy épületbe, ahol lefogták és betapasztották a
száját, miközben kapott egy erős nyugtató injekciót. Aztán két oldalról a hóna alá
nyúlva, visszavitték a buszba. Csak három óra múlva kezdett magához térni. Az
ablakon kinézve látta, hogy egy autópályán haladnak. Ragyogott a nap, ám Olja
vacogott a félelemtől, a kimerültségtől, az éhségtől, de legfőképpen a csaló-
dottságtól.
 Kora este egy nagy kertes villa udvarában parkolt le a három kisbusz, pont a
medence mellé, melyben néhány hozzájuk hasonló korú lány lubickolt. Egy nagy
terembe kellett bemenniük, ahol kaptak enni, inni, és a toalettre is elmehetett, akinek
szüksége volt rá. Amikor készen voltak, értük jött néhány lány. Mindegyik maga
mellé vett hármat-négyet az újonnan érkezettek közül, s felkísérték őket a hatalmas
villa felsőbb szintjeire. A „vendégváró” lányok szintén a volt Szovjetunió területei-
ről származtak, így a nyelvvel nem volt gondjuk.
Olja vagy fél órát zuhanyozott, majd szinte újjászületett, amikor nem éppen a
legújabb divat szerinti, de tiszta ruhába bújhatott, akárcsak a többiek. A vendégváró
lányok aztán mondták, hogy egy kicsit sminkeljék ki magukat, és majd értük jönnek,
ha elkészültek.
Amikor tizenöt perc múlva újra a villa tágas földszinti szalonjában gyülekeztek,
alig ismertek egymásra. A terem padlózata márvány volt, bőr ülőgarnitúra, fotelek
és kanapék voltak ott. A falakat és a bútorokat kék-fehér színkombinációban, görög
stílusban tervezték. Halk diszkózene szólt, az asztalokon tömérdek italos palack
sorakozott, köztük rengeteg fajta vodka. A nemrég még koszfészekbe zsúfolt lányok
most felvidultak, és lehetett látni rajtuk: boldogok, hogy itt lehetnek. Csak Olja nem
örült, legfeljebb a zuhanyozásnak, de nem mert szólni, mert tudta, hogy csúnyán
megjárhatja. Neki nem volt megváltás ez a hely.
A nagy vidámságnak, mely nagyrészt a tetemes mennyiségben elfogyasztott
alkoholnak volt köszönhető, ami fülsiketítő zsibongással járt együtt, két fekete dzsip
érkezése vetett véget. A buszok közé parkoltak le. Néhány magas, sportos, jól öltö-
zött fickó szállt ki belőlük, és egyenesen a lányok felé indultak. Valamennyien
fekete Armani napszemüveget, farmert és fekete pólót vagy inget viseltek.
Néhányuk cipőjéről már méterekről virított a Prada márkajelzése, piros alapon fehér
nyomtatott betűkkel. Villogtak a Rolexek és a nyakláncon lógó keresztek, persze
mind aranyból. A teremre most hirtelen csend telepedett, mindenki őket figyelte
lélegzetvisszafojtva. Amikor beléptek a szalonba, az ukrán, aki a lányok buszai
előtti első Merciben ült, odalépett az egyik újonnan érkezetthez. Összeölelkeztek,
majd oroszosán háromszor arcon csókolták egymást.
- Minden rendben van, testvér? - kérdezte a jövevény, aki már a negyvenes
éveinek a második felében járt, de ezt legfeljebb a copfba font hosszú, őszülő
hajából lehetett tudni, mert fiatalos arca és öltözete alapján egy tízest is letagadhatott
volna a korából.
- Ahogy mindig, a megbeszéltek szerint. Itt vannak az új lányok, nézd csak meg
őket, szerb testvérem.
- Jól van, tesókám, már látok is egy-két gyöngyszemet.
A vendégváró lányok egyike ekkor a jövevényhez lépett, szájon csókolta, és
megkérdezte.
- Van a hűtőben hideg sör, hozhatok?
- Hát persze, hiszen ma ünnepelünk - mondta a copfos szerb.
Mindez persze csak a szokványos procedúra része volt. Az
ukránok havonta szállítottak lányokat a szerbeknek, akik vagy továbbadták őket
Európába, vagy maguk foglalkoztatták őket. Milos, a szerbek főnöke a nyolcvanas
években Németországban feketén üzemeltetett néhány éjjeli bárt és kaszinót, de egy
alkalommal összetűzésbe került a helyi törökökkel, akik a helyeire pályáztak.
Lövöldözés kezdődött, amiben Milos lelőtt két törököt. Tíz év börtönbüntetést
kapott, de csak ötöt kellett letöltenie belőle. Aztán kitoloncolták az egész Európai
Unió területéről. Magyarországon vetette meg a lábát, sok más, hasonló cipőben
járó honfitársával együtt. Magyarország az Európába vezető út kapuja. Ezt főleg
földrajzi elhelyezkedésének köszönheti, de a bűnözők szemszögéből nézve nagyon
lényeges körülménynek számít a kezelhetetlen méreteket öltött korrupció és a
nyomozó hatóságok jóval alacsonyabb szakmai képzettsége nyugat-európai
kollégáikhoz képest is.
Milos a kilencvenes évek elején érkezett Magyarországra. Eleinte
pénzbehajtásból, zsarolásból és védelmi pénzek beszedéséből élt. Időközben
megismerkedett egy Kolja nevű ukránnal, akivel közösen belevágtak az új
bizniszbe, a lánykereskedelembe. Koljának ugyanis jó kapcsolatai voltak a volt
szovjet birodalom területén működő maffiacsoportokkal, Milosnak pedig a szinte
Európa minden országában jelenlévő szerb maffiával. Kolja fiatal lányokat
toborzott, vásárolt vagy kényszerített prostitúcióra. Magyarországra úgy csempészte
be őket, hogy lefizette mind az ukrán, mind a magyar határőröket és vámosokat.
Budapesten Milostól ötszáz és ezer dollár között kapott a lányokért, adottságaiktól
függően. Milos most tulajdonképpen az új szállítmány átvétele céljából érkezett, de
úgy szólalt meg, hogy tudni lehessen, ki a főnök ezen a helyen.
- Mindenki foglaljon helyet, és nézzük meg, mi jót hozott nekünk Kolja
barátunk! - rendelkezett Milos. A szerbek erre helyet foglaltak a kanapékon, Kolja
pedig MiloS mellé ült. Elkezdődött a mustra, vagyis minden lánynak le kellett
vetkőznie, csak a bugyi maradhatott rajtuk. Aztán egyenként körbe kellett sétálniuk
a kísérők és a szerbek előtt, akik alaposan szemügyre vették őket, s még meg is
fogdosták értékesebb testrészeiket.
- Ezt nézd, Milos! Micsoda mellek, az anyja szentségit! -
mutatott egy lányra az egyik szerb.
- Kolja, mennyit fizettek neked, hogy ezt a bigét eltüntesd a környékükről? -
fordult aztán Milos a szállítójához, mert egy csúnyácska lány került a szeme elé. A
férfiak felröhögtek, de a lány nem sértődött meg. Tisztában volt a kinézetével, és
örült, hogy itt lehetett, így a többiekkel együtt ő is jót nevetett a megjegyzésen. Olja
nem nevetett. 0 legszívesebben képen törölte volna ezeket a férgeket. Lassan neki
kell majd körbemennie, és ettől ideges volt. Bár eddig is sok mindent megért már
azóta, hogy Gorcuból eladták, mégsem akart egy darab hús lenni a piacon, akit
méricskélnek és tapogatnak. A Moszkvában eltöltött idő már elszoktatta az efféle
megaláztatásoktól.
Egyfolytában Marija járt az eszében. És az, hogy lehet-e annak a kapcsolatnak
bármi köze is ahhoz, hogy ő ide került.
Marija elmesélte neki, hogy a nevelőapja ellenzi a kapcsolatukat, és ha
kitudódik, hogy nem szakítottak, annak beláthatatlan következményei lesznek.
Gondolatai akkor szakadtak félbe, amikor egy kéz hátulról taszított rajta egy nagyot.
- Hé, te jössz! Mi van, süket vagy?
Olja lassan elindult, fejét leszegve, szemeit a földre szegezve ment körbe.
Mozdulatai szándékosan lomhák voltak, a vállát előre dobta, hogy máskor oly
könnyű járása most esetlennek hasson.
Nem is került az elit csoportba sorolt lányok közé. Ez nemcsak viselkedésén
múlt, hanem az éheztetésen is, és a rengeteg nyugtatón, amit belé tömtek. „Felnőtt”
életében először fordult elő, hogy nem estek hasra tőle a férfiak. Néhány dicséreten
kívül, mely főleg a popsijának és a formás lábainak szólt- mivel szándékosan
meggörnyedt egy kicsit, így a mellei lelógtak egy csöppet különösebb elismerésben
nem részesült, és ennek örült. Tapasztalatból tudta, hogy mindig azokat nyúzzák a
legtöbbet, akik a legkívánatosabbak és a legjobban kelletik magukat.
Amikor a „welcome party” elkerülhetetlen második részéhez érkeztek, Olja
magára húzott egy fölöttébb ittas ukrán srácot, mert tudta, hogy mást úgysem tehet.
A férfi, miután befejezte a dolgát, elaludt rajta, és békén hagyta. Reggelig nem is
kellett mással foglalkoznia, csak a gondolataival, amik folyton a hűvös, de mégis
boldog Moszkvába repítették vissza.
Reggel aztán már nem lehetett töprengeni, mert úgy záporoztak a parancsok,
mintha a katonaságnál lennének: „Te kitakarítod ezt a szobát, te pedig segítesz neki!
Te azt a szobát, ti ketten azt a fürdőszobát, ti kint az udvaron rakjatok rendet, fél
órán belül minden csillogjon-villogjon! Megértettétek?! Akinek nincs feladata,
menjen a konyhába és készítsen reggelit!”
Olja a konyhába került, s ez nem volt ellenére, mert végre nyugodtan ehetett.
Meglepetésére a hűtők finomabbnál finomabb dolgokkal voltak tele. Pár perc múlva
három régebbi lány friss pékáruval és zöldséggel tért vissza a boltból, az újak nagy
örömére. Két óra múlva minden ragyogott, mindenki megreggelizett,
megtisztálkodott, és minden új lány beköltözött a szobájába, ahol ezentúl lakni fog
három másik társával. Minden szobában volt legalább egy régi lány, akinek az volt a
dolga, hogy megtanítsa a házirendet az újoncoknak. Olja most úgy érezte magát,
mintha a kollégium 10. emeletére érkezett volna vissza, arra a helyre, amit szeretett
volna maga mögött hagyni.
A szobák szép tiszták voltak, modem bútorokkal berendezve, és minden
szobában volt egy hatalmas tévé. A házban összesen tíz fürdőszoba volt, melyből
négy jakuzzival is el volt látva. Olyan volt, mint egy hotel, csak a szabadság
hiányzott belőle. Legalábbis Olja számára. Délelőtt tizenegy órakor Dejan, a ház
vezetője, Milos jobbkeze belépett a terembe, ahol megérkezéskor is összegyűltek, és
röviden ismertette a kötelezettségeket és a szabályokat, melyeket a lányoknak
mindig be kell tartaniuk.
- Aki ezeket megszegi - mondta -, súlyos büntetésre számíthat.
Közölte, hogy délelőttönként az új lányok három héten át sztriptízt és rúdtáncot
fognak tanulni. Délután szolárium, szauna, fodrászat, smink, kozmetika és egyéb
szépségápolás a napirend. A régiek megmutatják a gépek helyes kezelését, és fel-
állítanak egy sorrendet a kozmetikushoz. Szabadidőben mindenki azt csinál, amit
akar. A házból kimenni tilos, mivel még senkinek sincs rendes papírja, amivel
Magyarországon tartózkodhatna. Kivétel az a pár régebbi lány, akik már rendel-
keznek okmányokkal. Este kilenc órától mindenki legyen az állatkert bárjába a
legszexisebb ruhában, amit a gardróbban talál, és ha a vendég őt választja, akkor
eleget tesz a vendég minden óhajának. Két csoportba osztják őket. Egyik nap az
egyik csoport dolgozik, a másik nap a másik. Amelyik csoport szabad, az végzi
aznap a házimunkákat.
Határozottan, ellentmondást nem tűrően magyarázta el mindezt a ház ura, majd a
nagyobb nyomaték kedvéért hozzátette:
- Ha valakinek valami nem érthető, kérdezze meg a régebben itt lévőket. Ha
valaki problémázik, annak szétrúgom a fejét! - Az eddig katonásan szigorú Dejan
ezen a ponton elvigyorodott, s igyekezett élét venni saját fenyegetésének: - Erre még
nem volt példa, mármint hogy valakinek szétrúgjam a fejét. Meg szoktam elégedni a
fenekével.
A lányok többsége hozzá volt szokva az ilyen kemény szavakhoz, sokan azt is
tudták, hogy a szavak mögött tettek is vannak, ha az utasításokat nem tartják be.
Ilyenre gondolni sem mertek.
Olja beszélgetésbe elegyedett az egyik régebbi lánnyal, aki a szobatársa volt.
Meg akart mindent tudni arról a helyről, ahol akarata ellenére van ugyan, de ahol,
úgy látszik, maradnia is kell egy ideig.
- Te mióta vagy itt? - kérdezte Olja a körmeit lakkozó lánytól az első
alkalommal, amikor egyedül maradtak a szobában.
- Másfél éve lesz lassan - válaszolta a lány kicsit szomorúan.
- És? Hogy érzed itt magad?
- Hát... Az elején rohadt volt, de aztán megszoktam. A kisfiam hiányzott a
legjobban - vallotta be a lány, most már több komorsággal a hangjában.
- Hol hagytad a kisfiadat? Ne válaszolj, ha nem akarsz, csak érdekel - faggatta
tovább Olja.
- Nem titok. Otthon van Ukrajnában, az anyám neveli. Tizenöt éves voltam,
amikor teherbe estem. Az apja egy darabig mellettem volt, de mire a fiam
megszületett, elhagyott. A szüleimnél nem volt hely, hatan laktunk két szobában,
pénz meg, amiből fel tudtam volna nevelni, nem volt. Anyuval megbeszéltem, hogy
én elmegyek melózni külföldre, ő meg neveli a gyereket. Aztán jött ez a lehetőség,
hogy ide jöhetek4és azóta itt vagyok. Ennyi az egész történet.
- Akkor te önszántadból vagy itt?
- Itt mindenki önszántából van. Bármikor el lehet menni, de visszaút már nincs.
Olja ebből azt vette ki, hogy talán van remény, talán elszabadulhat innen. Csak
aztán eszébe jutottak a reggeli parancsok.
- De hát most mondta Dejan, hogy nem szabad a házat elhagyni. Akkor hogyan
lehetne csak úgy elmenni?
- Ki-be szaladgálni a városba, lófrálni nem lehet. Azzal nem csak a saját
biztonságodat kockáztatnád, főleg mivel illegálisan vagy az országban, hanem az
összes többi lányét is. Ha igazoltatnak a rendőrök, nálad nincs semmi papír, aztán
elmondod, hogy hol laksz, akkor idejönnek, és lebukik mindenki.
Ha te végleg el akarsz menni, szólj Dejannak, és ő elenged, csak el kell hagynod
az országot, mert ismered ezt a helyet.
- És telefonálhatok is? - ugrott fel Olja izgalmában.
- Mit ugrálsz? Rám hozod a szívbajt! - szólt Óljára mérgesen a másik lány.
Persze. Ha van pénzed, vehetsz mobilt, és telefonálhatsz.
Olja jobb kedvre derült. Egy fityingje sem volt, de attól még örült a hímek, hogy
majd telefonálhat.
- Mire mondta Dejan, hogy az „állatkert bárja”? - tette fel a következő
kérdést. Az izgalom, ami hatalmába kerítette, kiült az arcára. A kérdés azért volt
fontos, mert Dejan elmondása szerint este kilenctől vendégeket fogadnak, ami
valami hasonlót jelenthetett, mint a 10. emeleti meló két évvel ezelőtt. Pénzt tud
keresni, és tud venni mobilt, amin majd fel tudja hívni Mariját vagy Nyikolajt, és ők
eljönnek érte, és elviszik innen...
- Ezt a házat hívják állatkertnek... - vigyorgott a lány. - Azért hívják így,
hogy ha másvalaki is hallja, akinek nem volna szabad, ne értse, miről van szó. Ez
egy illegális kupi, tele illegális csajokkal meg egy tucat szerb bűnözővel, így csak
kódolva szabad róla beszélni. A bár pedig ott van lent, a medence végénél, az a piros
téglás épület, majd később megmutatom.

9.

Olja eldőlt az ágyán, átölelte párnáját, és Marijára gondolt. Hosszú, nehéz napok
után most először aludt el nyugodtan a kimerültségtől, nem pedig egy csomó
nyugtatótól. A szobatársnője még beszélt hozzá egy pár percig, majd mikor
észrevette, hogy elaludt, betakarta egy takaróval, és adott egy puszit a homlokára.
Visszaült a saját ágyára, és a lábain is kifestette a körmöket. Néha vetett Óljára egy-
két pillantást, majd feltette magának a kérdést: „Te mit árthattál Istennek?”
Ahhoz már túl régóta volt a pályán, hogy megtanulja, ne kérdezősködjön.
Mindenkinek megvan a maga miértje, van, aki elmondja, van, aki magával cipeli
hosszú éveken keresztül. Talán azért is vigyáznak egymásra és segítenek az
újoncoknak, hogy könnyebben beilleszkedjenek, mert mindannyiuk sorsa hasonló,
legfeljebb az okok lehetnek másak, amiért ide kerültek.
Óljának este dolgoznia kellett volna, de a szobafelelős csaj beugrott helyette,
hagyta, hadd aludja ki magát. Délután Dejannak orvost kellett hívnia hozzá, mert
belázasodott. Az orvos azt mondta, csak kimerült, pihenjen pár napot. Kapott egy
nagy pohár friss tejet, és visszaaludt. Az alvás legalább kikapcsolta ebből a világból.
Az orvos szintén szerb volt, de már rég Budapesten praktizált egy magánklinikán,
sebészként. Ha komoly baj volt, mindig őt hívták. Volt már, hogy lőtt sebet is el
kellett látnia - teljes titoktartásban. Az évek során bizonyított, így szabad bejárása
volt az „állatkertbe”.
Hajnali kettőkor Olja arra ébredt, hogy farkaséhes. Lebotorkált a konyhába,
csinált magának néhány pirítóst és főzött mellé egy pár virslit. Nem érezte az étel
ízét, de a gyomra legalább már nem kongott az ürességtől.
- Jobban vagy, csajszi? - szólalt meg a háta mögött egy férfihang.
Olja megfordult. Dejan állt az ajtóban. A lány nagyot nyelt, de aztán összeszedte
magát, és megszólalt:
- Igen, csak szörnyen éhes lettem - válaszolta, kissé megszeppenve a főnök
láttán.
- Az jó, az a gyógyulás jele - intett Dejan, majd kacsintott egyet, és elment.
Olja élvezettel tömte magába az ennivalót. Dejan kedvessége is jólesett neki, és
egyre közelebb érezte Mariját. Újra remény fészkelt a leikébe, egyre inkább úgy
érezte, hogy valami félreértés következtében került ide, de hamarosan minden a régi
lesz.
Míg ő evett, a lányok ki-be szaladgáltak az étkezőből. Hol egy szendvicsért
ugrottak be, hol szalvétáért, hol valami másért, amire szükségük volt az állatkert
báljában vendégeskedő uraknak. Óljának feltűnt, hogy mindegyik lány nevetgél,
teljesen kiegyensúlyozottnak tűnik, mintha ez a hely maga a paradicsom lenne, nem
pedig egy illegális bordélyház.
Ahogy teltek a napok és a hetek, Olja is választ kapott sok kérdésére. Megtudta
például, hogy a lányok jókedve nagyrészt a kábítószernek, az alkoholnak és a gáláns
vendégeknek köszönhető. Oljáék a bárban végzett munkájukért nem kaptak pénzt,
az elment rezsire és kajára. A házat és a benne lévő luxust csak hatalmas
összegekből lehetett fenntartani, és ezt a pénzt a lányoknak kellett megkeresniük. A
rezsibe nemcsak a villany, a víz, a fűtés, a kábeltévé, a medence karbantartása és az
egyéb szolgáltatások tartoztak, hanem a ház biztonsági személyzetének a fizetése, a
korrupt zsaruk pénze, a fodrász, a kozmetikus, a műkörmös és ami a legtöbbet
elvitte: az alkohol és a kábítószer.
Az alkoholt lopottan vásárolták, így olcsóbb volt. A kábítószert maguktól a
szerbektől vették. A lányoknak egyetlen pénzforrásuk volt, a vendégektől kapott
borravaló. Azt megtarthatták maguknak. Egy ügyes lány akár havi háromszáz dollár
borravalót is összegyűjthetett. A legtöbbjük ebből tartotta el otthon a családját.
Dejan minden hónapban egyszer összeszedte a hazaküldendő pénzt, és egy bankon
keresztül eljuttatta a megadott névre, címre.
Ahogy múltak a napok, Olja egyre jobban nyerte vissza a formáját és illeszkedett
be ebbe a családiasan működő kommunába. Néhány hét után már volt annyi pénze,
hogy vehetett volna egy mobilt, hogy felhívja Mariját vagy Nyikolajt, de közben
egyre inkább megerősödött benne az az érzés, hogy valószínűleg maga Nyikolaj
akarta, hogy így legyen. De ha nem is ez történt, Olja ugyanazt érezte, mint annak
idején az édesanyjával kapcsolatban: ha annyira meg akarták volna találni, már rég
megtalálták volna. Ha jelentett volna valamit a számukra, már régen elvitték volna.
Pocsék egy érzés volt, de ha késve is, rájött, hogy semmi sem történt vele véletlenül.
Az sem, hogy Borisz volt ott vele, amikor elrabolták.
Mariját sem hívta fel. Ő úgysem tudna rajta segíteni, de bajba kerülne, ha az apja
megtudná, hogy a kapcsolatuk nem szakadt meg. Nem akarta, hogy Marijának
valami baja essen miatta. Egyszóval, Olja eldöntötte, hogy pontot tesz a
Moszkvában történtekre. Nem látott más lehetőséget. Tudta, ahhoz, hogy valaki
boldognak érezhesse magát, egy minimális hatalomra van szüksége, ami viszont
személy szerint neki nem volt.
Dejannal és a többi szerb sráccal is jól kijöttek a lányok. Volt, hogy valamiféle
szimpátia is kialakult egyesek között. Igaz, néha egy-két pofon elcsattant a fiúk
részéről, de ez nem volt mindennapos, és nem volt megbocsáthatatlan? Minden
olyan volt, mintha egy nagy család lennének, egy nagy „boldog” család.
Szabadidejében Olja újra tanult és olvasott. A pénzéből Dejan vásárolt neki
angolkönyveket, füzeteket és tollakat. A házfőnök ilyennel még nem találkozott.
Mondta is, hogy már több száz lánnyal volt dolga itt, de egyik sem viselkedett így.
-Tanulni akarsz? - nézett Dejan Óljára, amikor a lány odaadta a pénzt a
könyvekre. Olyan furcsának találta a kérést, mintha azt mondta volna neki, hogy ő
akar lenni az Egyesült Államok első női elnöke. Meglepetés és tisztelet sugárzott a
férfi szeméből.
- Igen, ha nem tilos - vette elő Olja régi, sokszor bevált mosolyát.
- Hát, az eszem megáll - közölte Dejan elképedve, úgy, hogy többen is hallották.
- Srácok, az állatkertben egy tanító nénink is lesz!
Olja együtt nevetett a többiekkel. Másnap - meglepetésére - sokkal több könyvet
kapott, mint amennyit kért és amennyire pénze volt.
- Tanulj, csajszi, nem árt, ha egy értelmes lény is lesz a sok lökött picsa között! -
mondta Dejan, amikor átadta a csomagot.
Dejan ettől kezdve mindennap meglátogatta Ólját, és elcsevegett vele. Ezek a
napi beszélgetések idővel hosszabbak és tartalmasabbak lettek. Maga is mesélt a
lánynak dolgokat a saját életéről. Elmondta például, hogy a délszláv háború előtt
történelmet és irodalmat tanult a szarajevói egyetemen, de szerb nemzetisége miatt
el kellett, hogy hagyja Szarajevót. Három évet harcolt önkéntesként egy szerb
alakulatnál, majd Németországba ment, ahol nem kapott menekült státuszt, így
tovább kellett mennie. Két éve érkezett Budapestre. Olja is sok mindent mesélt
magáról, de Moszkvát nem említette. Azért nem, mert az az idő, amit Moszkvában
töltött, élete legszebb hónapjait jelentette, melyek most már távolinak tűntek, és fájó
lett volna bárkinek is beszélni róluk.
Egyik nap Dejan azzal állított be, hogy este elviszi a városba bulizni,
megmutatja neki milyen ragyogó hely az esti Budapest.
- Nincsenek papírjaim - figyelmeztette a lány.
- Ha velem vagy, nem is kell. Nyugi, csak legyél kész úgy este kilenc órára.
Olja már nyolc órakor kész volt és várta, hogy Dejan megjelenjen. Izgatott volt.
Néha megtörtént, hogy valamelyik férfi kivitt bulizni egy-két lányt, de Dejan még
soha senkit sem vitt magával innét. Ez a meghívás tehát nagyon különleges volt.
Pontban kilenc órakor Dejan kinyitotta Óljának a Mercedes dzsip ajtaját, majd ő
is beszállt a svájci rendszámmal ellátott járműbe. Annak, hogy Magyarországon
svájci kocsikkal közlekedtek, több oka is volt, például az, hogy így nem kellett
parkolójegyet venniük. Nem mintha nem lett volna rá pénzük, hanem mert macerás,
meg hogy néz az ki, hogy egy nagymenő aprókat dobál egy automatába?! A
gyorshajtásért járó büntetést is elkerülték így, és ami a legfontosabb, a
nyilvántartásba vételt.
Egy szórakozóhely előtt előre lefoglalt parkolóhely várta őket. Dejan az övéből
előhúzta CZ99 típusú 9 mm-es pisztolyát, és becsúsztatta az ülés alá.
- Ez a mi helyünk, itt nincs szükség vasra - kacsintott Óljára, aki már
megszokta, hogy a szerbek életében a stukker a nélkülözhetetlen kellékek közé
tartozik.
A helyiség zsúfolásig megtelt, ezért vagy húsz percbe telt, mire eljutottak a
Dejan részére fenntartott asztalhoz. Az asztalon már várta őket a behűtött Dóm
Pérignon pezsgő.
Dejan szerb tálat rendelt két személyre, mely csevapból, pljeskavicából, sült
csirkemájból és sült csirkemellből állt. Salátának sopszka salátát kért, melyben friss
paradicsom, uborka, paprika és hagyma volt feldarabolva, juhsajttal a tetején.
Óljának annyira ízlett az étel, hogy Dejan viccesen meg is jegyezte:
- Na, téged is inkább ruháználak, mint etetnélek.
Olja ásványvizet kortyolgatott és közben dicsérte a kaját, mely valóban annyira
ízlett neki, hogy szíve szerint mindent felfalt volna. Csak hát hogy nézne az ki?!
Vacsora után beszélgettek, miközben figyelték a táncoló párokat. Óljának a
moszkvai szórakozóhelyek jutottak eszébe, ahova Marijával jártak. Hiányzott neki
az a világ, s most Dejan volt az, aki a kedvességével és érdeklődésével valamelyest
csillapította a benne tomboló hiányt. Valamikor hajnalban érhettek haza, Olja már
az autóban elaludt. Arról álmodott, hogy Marija itt van vele Budapesten.
Másnap Olja úszott és napozott, s a nyugágyban fekve megint azon
gondolkodott, hogy talán mégis fel kellene hívnia Mariját. Ez járt a fejében, amikor
egyszerre több autó jött be a kapun. A szerbek Merci dzsipjeit ismerte, de az utánuk
jövő három BMW-t még sosem látta. Az első kocsiból Milos szállt ki és szólt a
Dejant helyettesítő Joszipnak, hogy szedje össze a lányokat, és húsz perc múlva
mindenki legyen a teremben.
Amikor mindenki ott volt, Milos bejelentette a jó hírt, hogy néhány lány számára
eljött az idő, hogy tovább mehetnek nyugatra, ahol mesés összegeket lehet keresni.
A lányokat ez a szokásosnál is jobb kedvre hangolta. A procedúra ugyanaz volt,
mint amikor megérkeztek. A teremben egy szál bugyiban körbe kellett sétálniuk az
ott ülő férfiak előtt, akik méricskélték őket, megjegyzéseket tettek, és meg-
megtapogatták a lányok fenekét, melleit. Az ismeretlenek, akik MiloS számára
egyáltalán nem voltak idegenek, hisz már évek óta jártak ide lányokat vásárolni,
végül is tizenkét lányt választottak ki. Olja is közéjük került.
- A tizenkét kiválasztott marad, a többi húz a picsába! - utasította a lányokat
Joszip.
Azok, akik nem voltak a kiválasztottak között, még próbáltak rámosolyogni a
vevőkre, hátha az utolsó pillanatban felfigyelnek rájuk, de Joszip kihajtotta őket,
mondván:
- Mész, vagy segítsek elhúzni innen?!
- Nos, lányok, a szerencsés tizenkettő hamarosan Svájcba vagy Spanyolországba
indul - tárta szét karjait Milos, mintha mindegyiküket egyszerre akarta volna
megölelni.
Ekkor egy pasas lépett elő egy fényképezőgéppel, és minden lányról külön-
külön készített fotókat. Mire a lányok felocsúdtak örömükből és összecsomagolták
kevés holmijukat, már megérkeztek a frissen gyártott útlevelek, melyekkel ví-
zummentesen mehettek Nyugat-Európába. Az útleveleket csak arra az időre adták a
lányok kezébe, hogy megnézhessék, milyen adatokkal szerepelnek bennük, aztán
újra összeszedték őket. Aki Spanyolországba ment, az repülővel hagyta el Ma-
gyarországot, az a négy lány pedig, aki Svájcba indult, a BMW hátsó ülésein kapott
helyet.
Az autópályán száguldva Olja arra gondolt, hogy jó lett volna, ha Dejan nem
pont ma utazik a szüleihez Szerbiába, és legalább el tudott volna tőle búcsúzni.
Jólesett volna, ha láthatja a fiút, mert a szívéhez nőtt ez alatt az idő alatt, amit itt
töltött, de azt is tudta, hogy jobb senkihez se közel kerülni, mert a búcsú mindig
fájdalmas. Megkérdezte Milost, nem maradhatna-e, neki nem sürgős, hogy nyugatra
menjen, de Milos elhajtotta, mert Ólját ötezer dollárért adta el új gazdájának, ami
sokszorosa a vételárnak, pontosan a tízszerese.
Olja két sráccal utazott egy kocsiban, koszovói albánok voltak. A két srác
kétóránként váltotta egymást a volánnál, aminek az volt az oka, hogy ilyen sűrűn
kellett Óljának orálisan kielégítenie őket. A szája teljesen elzsibbadt, mire
megérkeztek Svájcba, de ami ezután jött, az minden eddigi rémálmát felülmúlta.
A házba, ahová betuszkolták, egy négygenerációs család férfitagjai várták őket,
tizenhárom évestől nyolcvanévesig. A tizenhárom éves fíúcskát avatták volna be a
férfivá válás rejtelmeibe, melyeket először a nyolcvanéves fogatlan és impotens apó
próbált megmutatni. Miután neki nem ment, sorra jöttek a fiatalabbak. Ólját
valamennyien próbababának nézték. Emberi mivoltában és nőiességében
agyonalázva „használták” a testét, s bár sírni és ordítani lett volna kedve, tudta, attól
csak még rosszabb lenne. Csendben tűrte a kínzást, egészen addig, amíg el nem
ájult. Az ájulás nem is annyira a fizikai megpróbáltatás következménye lehetett,
mint inkább a test és a lélek ösztönös védekezése az elviselhetetlen megaláztatás
ellen. Ezek után békén hagyták.
Bekim, az albán lánykereskedő, aki megvásárolta őt, másnap dühkitörést kapott,
amikor meglátta, hogy Olja milyen szörnyű állapotban van. A lány reggel úgy
festett, mint akin átment egy vonat. Alig akarta elhinni, hogy ez az a lány, akiért két
napja Budapesten ötezer eurót fizetett ki a szerbeknek.
- Mi a francot csináltatok vele, idióták?! - üvöltött a házbeliekre.
- Bekim, mi csak Adriannak akartunk egy jó leckét adni. Ideje, hogy férfivé
váljon, betöltötte már a tizenhármat.
- Ez a puha kis pöcs? - mutatott a fiúra Bekim. - Ha férfit akartok belőle nevelni,
akkor egy ötvenéves rutinos kurvát adjatok neki. Te meg jól figyelj, Berisha! -
fordult a házigazdához. - Ha ez a lány nem épül fel és nem fog tudni dolgozni,
nemcsak az ötezer eurót és a többi költséget hajtom be rajtad, hanem a kamatokat is!
Megértetted?!
- Miért rajtam? - kérdezte ijedten Berisha, mivel tisztában volt Bekim erőszakos
természetével.
- Azért, mert rád bíztam Budapesten, meg arra az idióta öcsédre!
Bekim valamennyi baseli prosti tulajdonosának mondhatta magát. Utcalányok
sokaságát „menedzselte”, de tucatnyi lakást is bérelt, melyekben illegális szexuális
szolgáltatásokat nyújtottak a lányok, fiúk, és nem mindig önszántukból. Bekimet a
svájci rendőrség már többször letartóztatta, de sohasem sikerült ellene
bizonyítékokat bemutatni a bíróságon. A potenciális tanúkkal mindig sikerült
elhitetnie, hogy ha tanúskodnak ellene, az az életükbe kerül.
Óljának tíz napjába telt, mire valamelyest túl tudta magát tenni a történteken, de
még akkor is összerezzent a legkisebb zajra vagy hangoskodásra is. Bekim, amikor
elvitte Ólját új szálláshelyére, az autóban szinte nyájasan beszélt hozzá. Nagyszerű
életet és sok pénzt ígért neki arra az esetre, ha engedelmes és okos lesz.
- Ne félj, babám, vannak az életben jobb és rosszabb időszakok, neked most egy
jobb következik, ha szót fogadsz. Itt Svájcban rengeteg a pénz, csak tudni kell
besöpörni. Ilyen testtel, mint amilyen neked van, egyáltalán nem lesz nehéz dolgod.
A lakásban, ahova Ólját vitték, már másik három lány is lakott. Amint beléptek
az ajtón, a három lány észrevehetően megrettent. Ennek csak Bekim lehetett az oka,
aki szúrós tekintettel nézett végig rajtuk, de nem is szólt hozzájuk.
- Nos, drágaságom, itt fogsz lakni és dolgozni. A lányok majd elmondják, mi
hogyan működik. Nem akarok panaszt hallani! Világos? - foglalta röviden össze a
további teendőket a férfi.
 Amint Bekim becsukta maga mögött az ajtót, a három lány kicsit megnyugodott,
de Olja az első perctől kezdve azt tapasztalta, hogy itt egészen más a légkör, mint
amilyen Budapesten volt, de még az orvosi kollégium 10. emeletén sem volt ekkora
feszültség. Ezek a lányok mindentől és mindenkitől rettegtek, még tőle is.
Az ismerkedésre sem volt idő. Már néhány perccel Olja érkezése után csengetett
az első vendég, s persze őt választotta ki.
A pasas rövid idő után felháborodva jött ki a szobából. A méltatlankodás oka az
volt, hogy Olja megkérte, használjon óvszert.
A csalódott vendég távozása után hamarosan megjelent Bekim, rettentő
idegesen.
- Mi a szart gondolsz te magadról, ócska ribanc! - üvöltött Olja arcába. - Azt
hiszed, hogy valami kívánságműsorban vagy?! Elmagyaráztátok neki a szabályokat?
- fordult a másik három lány felé.
- Nem volt időnk...
- Nem volt időtök? - Bekim mind a három lánynak lekevert egy-egy
hatalmas pofont, melytől feldőltek, mint a tekebábuk.
- Figyelj ide, Hamupipőke! - tért vissza Óljához. - Itt neked egy dolgod van,
hogy kefélj, mint a nyúl, ha kell, a nap huszonnégy órájában. Nem érdekel, hogy
alszol, eszel vagy éppen a rötyin ülsz, ha kuncsaft érkezik, pillanatokon belül ott
vagy a többiekkel a nappaliban, és bájosan mosolyogsz. Ha egy nap nem kúrtál
össze hétszáz frankot, az nem jó. Ha még egy ilyen nap megtörténik, akkor két
napig nem kapsz enni. Ha ezek után még egyszer előfordul, hogy nincs rendes
bevétel, akkor kiverem belőled a szart, és ha továbbra se keresed meg a kibaszott
napi hétszáz frankomat, akkor elvágom a torkodat és bebetonozlak.
Hogy mondandójának komolyságát aláhúzza, Bekim arcon köpte Ólját, s ez
jobban fájt az arculütésnél. A lányok még percekig remegtek, miután az albán
távozott. Óljával pedig életében először történt meg, hogy ijedtségében összepisilte
magát.
Néhány héttel később egy amerikai turistacsoport egy Basel környéki hegyi
ösvény közelében egy felismerhetetlenségig összevert, hörgő, fiatal lányra talált. A
hegyi mentők szállították kórházba eszméletlenül, életveszélyes állapotban. A
kórházban számos törést, zúzódást, valamint belső vérzést diagnosztizáltak nála.
Négy bordája mellett a jobb
keze három helyen, mindkét lába két-két helyen el volt törve. A belső vérzést
szerencsére el tudták állítani. A sérült személyéről, személyi adatairól a svájci
hatóságok semmit nem tudtak kideríteni, mivel semmilyen személyes okmány nem
volt nála.
A hegyi mentők első jelentésében az szerepelt, hogy a lány vélhetően
biztosítókötél nélkül próbált megmászni egy meredek sziklát, de megcsúszott, majd
lezuhant. Később a részletesebb vizsgálatokból teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy né-
mely zúzódás és törés jóval korábbi időpontban történt, s ezek olyan súlyosak
voltak, hogy egy lépést sem tudott volna tenni a saját lábán, nemhogy sziklát
mászni.
Három hónap intenzív osztályon eltöltött idő után a lány állapota stabilizálódott.
Fél év elteltével úgy hagyhatta el a kórházat, hogy a híresen kiváló svájci
sebészeknek hála, a testén egyáltalán nem maradtak külsérelmi nyomok. A kór-
házból a lánynak egyenesen a rendőrségre kellett mennie. És nemcsak a nyomozás
miatt, hanem azért is, mert időközben kiderült, hogy illegálisan tartózkodik az
országban.
- Foglaljon helyet, Olja Popescu - mutatott az asztala túloldalán lévő székre
Stunc nyomozó.
- Köszönöm - suttogta a lány.
- Szeretném, Olja kisasszony, ha elmesélné, rrji történt Önnel.
- Nem tudom... Nem emlékszem...
- Arra csak emlékszik, hogyan került Svájcba?
- igen, egy barátommal jöttem, de másra nem emlékszem.
- A barátja nevét tudja?
- Adriannak hívják.
- És ő most hol van?
- Fogalmam sincs.
- Hol lakik, mi a vezetékneve?
- Nem tudom.
- Értem - mondta a felügyelő, majd a fiókból egy mappát vett elő, mutatott pár
fényképet. - Ha valakit felismer, kérem, jelezze.
A nyomozó fotókat tett Olja elé, melyeken különböző személyek voltak láthatók,
szemből és profilból. Amikor meglátta Bekimet, reflexszerűen felemelte a
fényképet, majd gyorsan ledobta, vissza az asztalra.
- Ismerős?
- Nem, csak egy gyerekkori barátomra emlékeztetett - válaszolta Olja láthatóan
izgatottan.
Már a rendőrségre jövet elhatározta, hogy hazudni fog. Eszébe jutott, amit az a
három lány mesélt neki, akikkel együtt lakott Bekim fogságában. Ők mesélték, hogy
egyszer egy lány megszökött, és feljelentést tett a rendőrségen. Bekimet letartóztat-
ták és bíróság elé állították. Csakhogy az egyetlen bizonyíték ellene a lány
vallomása volt, aki időközben túladagolta magát heroinnal, bár korábban sosem
használt drogot. Vagyis azt a lányt kinyírták, hogy ne mehessen el Bekim ellen
tanúskodni. Bekim szabadlábra került, s ezután még kegyetlenebb lett. Még
szigorúbban őriztette a lányokat, és minden lánynak a tudomására hozta, hogy ha
valaki ismét megpróbálná feljelentem, a többi lányon is bosszút fog állni.
A nyomozó még próbálkozott.
- Pedig nekem úgy tűnt, mintha ismerné - mondta.
- Egy rendőrnek sok minden másképp tűnik. - Olja komoly szemekkel nézett a
nyomozóra. - Maguknál szakmai ártalom, hogy mindenben kételkedjenek és
mindenbe gyanúsnak lássanak.
- Nos, Popescu kisasszony, ha véletlenül mégis ismerné, többé nem kell félnie
tőle. Úgy másfél hónapja a szervezett bűnözés elleni osztály készenléti csoportja
rajtaütött az albán maffián, többek közt Bekimen és bandáján is. Bekim Dibtuni nem
akarta megadni magát, a rendőrök pedig tűzharcban lelőtték.
Olja szemrebbenés nélkül hallgatott, csak a szíve ujjongott odabent.
- Nos, továbbra sem ismeri? Pedig minden egyes tanúvallomás további éveket
jelenthet a hűvösön, mármint Bekim társainak.
 - Mondtam, hogy nem ismerem.
- Rendben, látom, jól megtanították Önnek a játékszabályokat. Akkor nem
maradt más hátra, mint hogy itt aláírja a jegyzőkönyvet, és amint Moldovából
megérkeznek a papírjai, sajnos vissza kell küldjük a hazájába. Ha mégis szeretne
maradni, azt egy tanúvallomással talán el tudjuk intézni. Gondolja meg!
- Rendben, meggondolom. De nem hiszem, hogy tudok segíteni.

10.

Olja tizenegy napig volt Svájcban a fogdán, mire a konzulátusról megjöttek a

papírjai, majd feltették a bukaresti repülőgépre, ahonnan román rendőrök kísérték a
moldovai határig. Azért kellett Romániában landolnia, mert Svájcból nem volt
közvetlen járat Olja szülőföldjére. Egy fillér nélkül érkezett vissza a hazájába, és
ugyanolyan kilátástalannak látta a jövőjét, mint amikor évekkel ezelőtt elvitték
onnan.
Pár óra múlva talált egy kamionsofőrt, aki meghívta kajálni, majd a
természetbeni ellenszolgáltatás fejében elvitte a fővárosba. Moldova fővárosa
semmit sem változott, ugyanolyan lepusztult volt, mint amikor utoljára itt volt.
Most, hogy látta Moszkvát és Budapestet, már egyáltalán nem tetszett neki, nem
úgy, mint először, amikor a pap elhozta a katlanból.
Kora reggel még ijesztőbb volt a látvány. Emberek ezrei tolongtak a
buszmegállókban munkába menet. Néhányuk kezében kupicányi pálinka vagy
vodka, azt iszogatták addig is, amíg a tömegközlekedésre vártak. A pöfékelő és
füstöt okádó ősrégi Daciák dudálva próbáltak utat törni maguknak a dugóban. Olja
nagy nehezen átjutott az út másik oldalára. Innen már csak néhány lépés volt az
orvosi kollégium. Mivel pillanatnyilag nem látott más lehetőséget, úgy gondolta,
hogy a 10. emeleten talán lesz hely a számára. Bizonytalansága abból fakadt, hogy
közel a huszadik szülinapjához már idősnek számított az itteni elvárásokhoz.
Amint belépett a koleszba, rögtön a portásfülke felé vette az irányt. Egy kicsit
meglepődött, amikor piros köpenyben egy negyvenes hölgyet pillantott meg a
portán, ahol, amíg ő itt volt, mindig erős, marcona férfiak dolgoztak. Lehet, hogy az
igazgató egyik kiöregedett csibéje? Olja jót derült már a gondolaton is.
- Jó reggelt. Az igazgató úr itt van már?
- Milyen igazgató úr? - kérdezett vissza a piros köpenyes hölgy, szemét
továbbra is a frissen vásárolt napilapon tartva.
- Hát az igazgató úr... - Olja gondolkodott, de nem jutott eszébe az igazgató
neve. - Tudja, a másodikon van az irodája.
- Az igazgatónő irodája a földszinten van, ott szemben - mutatott egy szemközti
ajtóra a portás. - Még nincs bent. Kilenc órára jár dolgozni. Tudja, mint nyugaton,
kilenctől ötig.
Olja elbizonytalanodott. Igazgatónő? A földszinten van az irodája? Mi lett az
igazgatóval? Egy darabig hezitált, majd újabb kérdést tett fel.
- És a 10. emeleten? Irina vagy Mása ott van még?
A piros köpenyes hölgy erre a kérdésre felemelte a tekintetét, és Óljára nézett,
kicsit megszeppenve.
- Honnét tudjam én, hogy a 10. emeleten melyik diák van bent és melyik nincs?
- Ők nem diákok, de ezt Ön is biztosan tudja - kezdte elveszíteni a türelmét Olja.
- Kicsoda maga? Újságíró?
- Nem, nem vagyok újságíró. Régen, a 10. emeleten tehetős embereknek
nyújtottunk bizonyos szolgáltatásokat.
A piros köpenyes hölgy kezéből kicsúszott a napi sajtó. Szája tátva maradt, és
úgy bámult Óljára, mintha magát Jézus Krisztust látná. Szédülés fogta el, majd a
szívéhez kapott, mely egyre hevesebben kezdett el verni. A feje vörösebb lett, mint
a köpenye, a szemei kidülledtek, mint akinek székrekedése van és erőlködik.
- Jól van? Jól érzi magát? - kérdezte Olja izgatottan, látván a hirtelen változást a
hölgyön.
- Igen, igen, jól vagyok, csak tudja a vérnyomásom... Hallottam a 10. emeletről.
Szörnyű lehetett itt dolgozni.
- Miért beszél múlt időben?! Van annál rosszabb is, mint ami itt történik...
- Ennél rosszabb? A portás feltápászkodott, és odatolt egy széket Olja elé.
- Gyere, ülj le! Kérsz egy kávét?
- Nem, köszönöm, de egy teát elfogadok, ha azzal meg tud kínálni.
Teázás közben Olja megtudta, hogy mi történt körülbelül egy éve a 10. emelet
lakóival. A rendőrkapitány ittas volt, és egy újonnan érkezett lány nem volt hajlandó
ágyba menni vele, ezért a főzsaru elkezdte ütlegelni. A lárma hallatán a szom-
szédban lakó lány átment segíteni. A részeg dúvad az egyiket megfojtotta, a másikat
kidobta a 10. emeletről. Rögtön szörnyethalt.
Ezt a tragédiát már nem lehetett eltussolni. Sok embert letartóztattak, köztük az
igazgatót is, és jó néhány városi politikust is. A 10. emeleti intézményt
felszámolták, és a kollégium vezetősége teljesen lecserélődött. A köpenyes hölgy
elővett néhány, az üggyel kapcsolatos régi újságkivágást a fiókból, és átnyújtotta
Óljának. Ezekből Olja megtudta, hogy az egyik áldozat Mása volt, a másikat nem
ismerte. Végigolvasta a letartóztatottak névsorát, mely bőven húsz fő felett volt.
Néhányat ismert közülük, Irina is köztük volt. Csak egyvalakit nem talált, a papot. O
nem szerepelt a listán.
Olja szomorúan hagyta el az épületet. Főleg a tragédia miatt volt szomorú, de
azért is, mert se pénze, se tető a feje felett. Ha visszamegy a katlanba, a szülei
úgysem fogadják be. Moldovában a tényleges munkanélküliek aránya meghaladta a
negyvenöt százalékot. Kisinyov utcáin kóvályogva hiába ját végig több
munkaközvetítő ügynökséget. Külföldi munkák lettek volna, de ahhoz vízum kellett.
Hónapokba is telhetett volna, mire megkapja. Olja azonban éhes és fáradt is volt, a
városra pedig lassan leszállt az éj.
Ezen az estén egy hajléktalanszállón húzta meg magát, egy kosztól szürke
matracon. Reggelire kaptak teát és zsíros kenyeret, ami most jobban ízlett, mint
Moszkvában az ezer dolláros kaviár. Miután megreggelizett, visszament az orvosi
kollégiumba, megkérni a piros köpenyes hölgyet, hogy lezuhanyozhasson.
- Sajnálom, de ha nem húzol el innen, rögtön hívom a rendőrséget! - A portásnőt
mintha kicserélték volna, úgy látszik, valakinek beszélhetett Óljáról, és az illető
figyelmeztette, hogy szóba állni is veszélyes az ilyenekkel. - Nem akarom, hogy a
fajtátok újra ideszokjon.
- A fajtátok? - tette fel Olja a kérdést. - Nekünk... legalábbis nekem, nincs fajtám.
Bárcsak lenne!
 Olja egész nap munka után rohangált, de csak a stricik álltak szóba vele, azok is
a szokásos ellenszolgáltatás fejében, de aztán mégsem voltak hajlandók foglalkozni
vele. A negyedik naptól kezdett a nagyobb üzletekből kaját, tisztálkodó szereket,
tamponokat, cipőt és ruhát lopni. Egy étterem mellékhelyiségében sikerült
megmosakodnia és átöltöznie. Néhány drágább kozmetikumért cserébe - ezeket egy
áruházból lopta - egy fodrász helyrehozta a frizuráját.
Amikor elégedett volt a külsejével, újra munkakeresésbe kezdett. Egy hétig
tudott dolgozni egy irodában, mint titkárnő, amit főleg a nyelvtudásának
köszönhetett, no meg a szexuális tapasztalatainak. Amikor az igazgató felesége
meglátta, hogy milyen fiatal és csinos, a férj, akivel az állásért naponta le kellett
feküdnie, ultimátumot kapott: vagy válás, vagy a Hamupipőke tűnik el azonnal az
irodából.
A férj, nem nagy meglepetésre, az utóbbi megoldást választotta. A munkahellyel
együtt az igazgató által finanszírozott bérlakást is azonnal el kellett hagynia. Elment
a hivatalokba is, de az ország katasztrofális helyzetben volt. Szociális segélyre
legfeljebb az számíthatott, akinek lakása és csal állj a volt, ők is maximum pár
hónapig. Óljának semmije sem volt, csak a kívánatos teste. Arról pedig már régen
tudta, hogy a szépség átok és áldás is egyben.
A következő hetekben útszéli prostitúcióból tartotta fenn magát, úgy, hogy a
pénz felét a járőrökkel kellett megosztania. Aztán egy razzia után mégis bevitték a
kapitányságra. Harminc napot kapott, de nem tiltott kéjelgés miatt, hanem mert
megpróbált egy rendőrt megvesztegetni. Sikerült volna a dolog, ha lett volna annyi
pénze, mint amennyit a zsaru kért. Mivel az összeg nem volt meg, a járőr felnyomta.
A bíró előtt Olja mindent tagadott, de a rendőrök egybehangzóan állították, hogy
megpróbálta őket megvesztegetni, ám ők ellenálltak a kísértésnek.
A börtönben eltöltött hetek után csak pár napig volt szabadlábon. Most lopáson
kapták, így visszakerült a negyven személyes fogdába, rablók, zsebesek és kurvák
közé. Újabb harminc napra lecsukták. Második szabadulását követően a szerencse
rákacsintott. Munkát kapott egy kocsmában, mint másodfelszolgáló. A munkaköri
előírások közé tartozott, hogy a kötelező öltözék télen-nyáron miniszoknya, fehér
póló (melltartó nélkül) és magas sarkú lábbeli.
Olja ágaskodó melle és feszes feneke hamarosan éreztetni kezdte hatását a hely
látogatottságán, ettől azonban nem lett könnyebb a meló. Zárás után a takarítás
mindig rá várt. Nem bánta, legalább volt munkája, legalább nem éhezett.
Egy munkásszállón, melyben főleg építőipari munkások laktak, talált olcsó
szobát. Sokukkal összeismerkedett, mert ő hajnali öt óra felé jött haza a munkából,
az építők meg épp akkor indultak. így néha a hallban bedobott velük egy kávét, és
kicsit trécseltek az élet dolgairól.
A fizetése éppen csak fedezte a szükségleteit, a borravalót, meg a hébe-hóba
nyújtott szexuális szolgáltatásaiból befolyó összeget pedig magára tudta költeni.
Néha még azt is megengedhette magának, hogy egy-egy angol nyelvű könyvet ren-
deljen Bukarestből. Jane Austen romantikus regényeit kedvelte a legjobban, egy
ilyen jó könyv napokra megszépítette Olja életét.
Jöttek aztán az udvarlók, s volt köztük tehetős ember is, fiatal, öreg egyaránt.
Csakhogy Ólját egyikük sem érdekelte. Érzelmileg inkább hasonlított egy robotra,
mintsem egy élőlényre. Nem volt már ő sem az a kislány, aki mindenkinek mindent
elhisz, sem az a szexi vadmacska, aki tudja használni a vonzerejét. A sebeket,
melyeket a lelkén viselt, nem lehetett csak úgy eltávolítani. A teste pedig már rég
nem volt az övé. A múlt okozta sebek erősebbek voltak nála, de azért, amikor egy
román fiú, aki a könyveket megrendelte a számára, felajánlotta, hogy román
útlevelet szerez neki, amivel majd tud utazni, megfontolta a dolgot. A fizetését, a
borravalót és a mellékkereseteit is összeszámolva körülbelül havi kétszáz dollárt
keresett. Volt már háromszáz dollár spórolt pénze, de azzal azt tervezte, hogy több
mint négy év után meglátogatja a szüleit és a testvéreit. Pár perces hezitálás után
maradt a szülői látogatásnál.
A kocsma egyik állandó vendégével megegyezett, hogy autóval elviszi Gorcuba.
A tízéves Daciával az út nem volt valami élvezetes. A motor olyan hangos volt,
hogy alig hallotta, hogy mit beszél a volánnál ülő férfi, akinek egyfolytában járt a
szája és folyamatosan valami szörnyen büdös cigit szívott. A kocsi kárpitja kopott és
zsírfoltos volt, a szélvédő két helyen is megrepedt. Valamikor narancssárga lehetett,
ez azokon a helyeken látszott, ahol a rozsda még nem támadta meg.
Olja közönyösen üldögélt az anyósülésen, szemrebbenés nélkül tűrte, hogy a
sofőr időnként hol a szoknyája, hol a pólója alá nyúlkál. Amikor a katlanba értek,
rögtön látta, hogy ott semmi nem változott, s egyáltalán nem lepődött meg. Miért is
változott volna valami ez alatt az öt év alatt, amikor hosszú évtizedek alatt sem
változott semmi?!
A templom előtt fiatal fiúk és lányok játszottak, vagy talán épp a tanításnak lett
vége. Olja szemében könnyek jelentek meg, és most először tolta el a sofőr
nikotintól sárga ujjait a lábai közül az út folyamán. Arra hivatkozott, hogy a férfinek
most az útra kell figyelnie, nehogy a poros földúton elgázoljanak valakit. Ólját a
nyomor láttán valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Ahelyett, hogy honvágya lett
volna, most mégis úgy érezte, hogy akár egyetlen napig sem lenne képes újra itt
élni... A nyomornál minden megaláztatás és a kiszolgáltatottság is jobb volt, talán
még a halál is. Az emberek, akik a katlanban éltek, s akiknek a száma a tízezret is
meghaladta, mind tudták, hogy ennél sokkal jobb élet is létezik. És aki egyszer
megtapasztalta a katlanon kívüli életet, sohasem tért vissza.
Olja már messziről felismerte a húgát, Katját, aki az iskolából érkezhetett éppen
haza, amikor a Dácia lefékezett a házuk előtt.
- Katja! Katja! - kiabált Olja a húga után, aki már a ház ajtajában állt. Katja
azonnal megismerte a hangját, és futva jött felé. A nővére nyakába ugrott, olyan
lendülettel, hogy az majdnem egyensúlyát vesztette. Rég elfelejtett boldog érzés volt
ez, de nem tartott sokáig.
- Tudtam ám, hogy visszajössz értem és elviszel magaddal Párizsba!
Olja zavarában nem tudott mit válaszolni, inkább a többiek felől érdeklődött.
- Apáék dolgoznak, anya meg elment a városba. Az erdőben szedett gombát
árulja a piacon - válaszolta Katja.
Szóval már az öccse is a bányában dolgozik, állapította meg Olja. Nem örült
ennek, de errefelé ez évtizedek óta így működött: a fiúk tizennégy-tizenöt évesen
kezdtek a bányában dolgozni.
- Jársz iskolába? - kérdezte a húgát.
- Igen, de nem olyan sokat, mint amennyit te jártál.
Olja némán hallgatta húga beszámolóját a szüleiről, az öccséről, a nyomorról, a
katlan sivár világáról, amikor Katja hirtelen témát váltott.
-A mai napig tilos téged emlegetni, de én majdnem minden nap álmodom veled.
Egyszer elmeséltem anyunak, hogy mit álmodtam, ő meg jól nyakon vágott. Olja,
ugye elviszel magaddal?
Olja a könnyeivel küszködött, és csak azért nem sírt, mert a húgát nem akarta
még ezzel is megbántani.
- Katja, figyelj rám, és amit mondok, azt jól jegyezd meg! Most még nem tudlak
magammal vinni, de esküszöm, hogy megteszem. Még szükségem van egy kis
időre, aztán eljövök érted. Elviszlek Párizsba, kicsim. ígérem. Rendben?
Katja bólogatott, de látszott rajta, hogy kicsit csalódott. Olja is tudta, hogy most
olyat ígért, amit valószínűleg soha nem fog tudni betartani. De még valamit tudott.
Azt, hogy a húga még ezzel az ígérettel is gazdagabb lett valamennyi
katlanlakónál...
Órákig beszélgethettek volna, volt idejük, amíg a szülők hazaérnek, de Óljának
volt oka félni ettől a találkozástól. Nem várta meg a szülőket. Odaadta a spórolt
háromszáz dollárját, meg néhány ruhadarabot, amiket a piacon vásárolt. A búcsú-
öleléskor nem tudta a könnyeit tovább visszatartani és zokogásban tört ki, mert nem
tudta, hogy látja-e még valaha a húgát.
A visszaúton Olja folyton a húgára gondolt. Félt, hogy ugyanaz a sors vár rá,
amilyen az övé, sajnálta, hogy nem figyelmeztette: vigyázzon a pappal, mert az egy
hétpróbás gazember. Azt sem mondta el neki, hogy nem Párizsban él.
Azt akarta, hogy a világ Katja számára olyan legyen, amilyennek látni szeretné,
és ne olyan sötét és gonosz, amilyennek ő megismerte.
A Katjával való találkozás Ólját rávezette arra, hogy lehet, az ő élete már
kisiklott, de Katjáé még csak most kezdődik, és meg kell mentenie őt a katlanból.
Izgatottan leste, hogy mikor jön a román fiú, aki Bukarestből hordja a könyveket és
a nyugati CD-ket.
Amikor a srác megjelent a kocsmában, Olja úgy megörült, hogy a hamutálat nem
a másik kezében lévő szemetesvödörbe ürítette, hanem az egyik vendég ölébe. A
vendéget egy öleléssel és egy jól elhelyezett puszival lerendezte.
Leültette a fiút egy asztalhoz, kivitte a soron lévő rendeléseket, majd maga is az
asztalhoz ült.
- Figyelj, kellene az az útlevél, amiről a múltkor beszéltél.
- Mikorra?
- Minél előbb.
- Lóvéd van?
- Lesz.
- Rendben, kell két darab útlevélfénykép. Ha kész, szólok, és el kell érte jönnöd,
és ott helyben kell fizetned. Nyolcszáz dollár, kétszáz dollár pedig nekem előre, a
fényképekkel együtt.
- És hová kell majd menni az útlevélért? - kérdezte Olja, a fiút méregetve.
Annak olyan gyerekes volt a képe, hogy azt gondolta, talán meg lehet bízni benne.
- Romániába, Bukarestbe.
- Át kell vigyél kocsival, busszal egy nap az út.
- Oké, de a benzint te fizeted, ötven dolcsi.
Olja közel hajolt a fiúhoz, két oldalról a tenyerébe vette a fejét, kicsit oldalra
fordította, majd a nyelvét a jobb fülébe dugta.
- Megbeszéltük. Vasárnap zárás után indulunk.
- Ma szerda van. Mi a francot csináljak itt vasárnapig? - kérdezte kissé zavartan
a fiú.
 - Ne idegeskedj, van ötletem. - Olja a fiúra mosolygott, körbenyalta a száját és
keze elindult a combjai között. A román gyerek három perc múlva, akár a vonat elé
is feküdt volna, olyan erős vágyakozás fogta el Olja iránt.
Olja azt tervezte, hogy a főnökétől kölcsönkéri az ezer dollárt, hisz mióta itt
dolgozik, a heti kétszáz-háromszáz dolláros bevétel kilencszáz-ezer dollárra ugrott.
A főnöke hajlandó is lett volna kölcsönadni neki pénzt, csak nem ezer dollárt, ha-
nem száz dollárt, havi tízszázalékos kamatra.
Miközben az összegről egyezkedtek, Olja már rájött, hogy ebből így semmi nem
lesz. Úgy döntött, hogy le fogja nyúlni a hétvégi bevételt. Már többször látta, hogy
azt a főnök csak hétfőn viszi el, addig a raktárban tartja egy söröshordó alatt. Ami
esetleg mégis hiányozna az ezer dollárhoz, azt a fiú úgyis állni fogja helyette.
Miközben Olja mindezt átgondolta, a főnök mancsa már konyákig benne volt a
pólójában, de az összeg ettől sem ugrott háromszáz dollárról magasabbra. További
fél óra anatómiai ismeretszerzés után azonban Óljának sikerült elérnie, amit akart. A
pasas mindkét kezét levette a melleiről, és odaadta a háromszáz dollárt,
kamatmentes kölcsönbe.
Vasárnap, zárás után - ami már inkább hétfő hajnal volt - Olja a söröshordó alatt
megtalálta a hétvégi bevételt, és elhúzott vele. Kint, ahogy megbeszélték, már várta
a román fiú, akit a lány egyszerűen csak Rómeónak becézett.
Olja tisztában volt azzal, hogy mit tett, meg azzal is, hogy ha valami gond lesz,
újra a börtönben fog kikötni. De nem érdekelték a következmények. Az ő élete már
csak annyit ért, hogy feláldozza a húgáért. Az ő jövője már egyenlő a nullával, de a
húgának van még esélye arra, hogy legyen belőle valaki, hogy vigye valamire az
életben, ez az egy cél lebegett minden pillanatban a szeme előtt. Elhatározta, hogy
mindent elkövet azért, hogy betartsa Katjának tett ígéretét. Eddig mások árulták a
testét és mások gazdagodtak meg rajta, de most ő fogja...
- Gyerünk, Rómeó, indítsd az autót és húzzunk el innen, de gyorsan!
- Bukarest? - kérdezte a fülig szerelmes kölyök.
- Igen, Bukarest, de a határnál majd állj meg, mert van nálam egy kis pénz, amit
át kell váltanom dollárra.
- Ahogy parancsolod - kedélyeskedett a fiú.
A pénzváltónál, Olja nagy örömére, kiderült, hogy ezerkétszázhetven dollárja
van. Egy hetet kellett várnia az útlevélre.
Az okmányt a rendőrségen adták ki az ő fényképével, csakhogy egy másik,
korban hozzáillő lány adataival. Másnap reggel Olja felült a Budapestre induló
vonatra.
A román fiú még mélyen aludt a lakásában, amikor Olja csendben felkelt az
ágyból mellőle, felöltözött, és egy rövidke levelet hátrahagyva az asztalon, kiment a
pályaudvarra. A levélben ez állt: „Rómeó, te olyan dolgot kívánsz tőlem, amit én
nem adhatok: szerelmet. De ne haljon meg benned a remény. Én most elmegyek,
hogy átvehesse a helyemet valaki, aki igazán tud szeretni. Elmegyek, hogy neked
még legyen esélyed egy boldog életre, mert nekem már nincs.”
Rómeó teljesen összetört, miután elolvasta a levelet. A fiú huszonkét éves volt,
és még soha nem volt ennyire szerelmes. Másnap bevett egy teljes doboz
fájdalomcsillapítót, talán azt hitte, hogy attól meghal.
Olja egészen a határig izgult, hogy jó-e az útlevele, sikerül-e átjutnia, de miután
magyar földre ért, teljesen megnyugodott. Átment a büfékocsiba, rendelt egy
tojásrántottát gombával, és kért hozzá egy Coca-Colát.
 Estére megérkezett a magyar fővárosba. Taxit fogott, és elment az egyetlen
helyre, aminek tudta a nevét. Az ismerős városi fények megnyugtatták.
- Kérem, elvinne az Adria étteremhez? - kérdezte angolul a taxist.
- Ja, ja, Adria. No problem - válaszolta a férfi egy hablaty nyelven.
Olja kiszállt a kocsiból az étterem előtt, ahol egy kicsit több mint egy évvel
ezelőtt Dejannal volt. A helyiség most is tele volt vendégekkel, mint akkor, annak
ellenére, hogy most nem hétvége volt. A mikrofonnál egy idősebb férfi „stara
gradska”, régi városi szerb dalokat énekelt, melyeket Olja sűrűn hallott, amíg az
állatkert lakója volt. Tett néhány kört az étteremben, hátha megpillant egy ismerős
arcot, és titkon még abban is reménykedett, hogy talán még Dejan is itt van. Az
ötödik kör után bebizonyosodott, hogy sehol egy ismert arc, és Dejan sem
tartózkodik itt.
Mivel nem volt szabad asztal, a hatalmas pultnál foglalt helyet néhány söröző
férfi között, akik természetesen örültek a női társaságnak.
-Hölgyem, meghívhatom egy italra? - kérdezte egyikük.
-Sorry, I don't understand Hungárián - mondta kedvesen.
-Ja, hogy nem idevalósi vagy? Kár, már kezdtem reménykedni, hogy miattam
ültél ide - kommentálta a csalódott férfi.
A pultoslány fültanúja volt az esetnek, így Óljához már angolul szólt. Olja
rendelt egy Bacardi-kólát, majd megkérdezte, hogy nem ismeri-e véletlenül Dejant,
de miután a lány közölte vele, hogy vagy fél tucat Dejant ismer csak itt Budapesten,
Olja belátta, hogy nem lesz egyszerű a férfit megtalálnia. Egyszerű már csak azért
sem lehetett, mert az itteniek jól tudták, hogy az ilyen emberekről jobb semmit sem
tudni, még akkor sem, ha elég jól ismerik.
Olja csalódottan hagyta el az éttermet. Az éjszakát egy motelben töltötte ötven
dollárért, reggelivel. Még délelőtt kiment az utcára mászkálni, és nemcsak a jó idő
miatt, hanem bízva abban, hogy talán felbukkan egy ismerős arc, vagy legalább egy
ismerős kocsi. Amikor megéhezett, pár dolcsiért egy talponállóban sült kolbászt
evett erős paprikával. Kiszámolta, hogy a pénze nem fog sokáig kitartani, és ha
sürgősen nem történik valami, akkor nagy gondban lesz.
Minden estéjét az Adria étteremben töltötte. Számtalan embert kérdezett meg,
Dejannal, majd Milossal is próbálkozott, de egészen mást kapott a vártnál. Egyik
este két marcona pasi, akik az ajtóban álltak, amikor bejött, beráncigálták egy
raktárhelyiségbe és megmagyarázták neki, hogy ha még egyezer beteszi ide a lábát,
akkor legközelebb a kukában találják meg. A férfiakat a csodás dekoltázs sem ejtette
ámulatba, szó szerint kihajították a hátsó ajtón. Olja dühös volt, de kezdte megta-
pasztalni, hogy nem is olyan egyszerű a Dejan-félék világába bekerülni. Kezdett
rájönni, hogy szinte lehetetlen lesz Dejan közelébe kerülnie.
A motelben már két napja feketén tartózkodott. Egy újabb megúszott éjszaka
után reggelizés közben azt latolgatta, mennyi esélye van, hogy kétmillió ember
közül - ahányan Budapesten laknak - pont Dejannal fusson össze. Egy a
kétmillióhoz! Úgy döntött, ismét elmegy az Adriába, és üzenetet hagy. Lehet, hogy
így szerencséje lesz. Nem lett. A motelból is menekülnie kellett, mert rájöttek, hogy
a heti számla kiegyenlítéséhez egy fillérje sincs.
Hogy megússza a teljes lelepleződést, az útlevelét - azzal a magyarázattal: amíg
a bankból nem vesz ki pénzt, amivel kiegyenlíti a számlát - ott hagyta letétben. Se
pénz, se útlevél, se Dejan.
Olja ismét csak egyetlen dologgal rendelkezett, amivel esélye volt a túléléshez, a
testével. Annak ugyanis tudatában volt, hogy ha megfelelően tálalja magát, kevés
férfi tud ellenállni a csábításának. A problémát csak a nyelv jelentette, mivel azt
tapasztalta, a magyarok közül nagyon kevesen beszélnek angolul. Az első
hajléktalan napok keservesek voltak, de nem tétlenkedett. Minden este
szórakozóhelyeket látogatott, és minden reggel egy újabb pasi ágyában ébredt.
Ezeket az egyéjszakás üzleteket később azzal igyekezett jövedelmezőbbé tenni,
hogy kizsebelte a klienseket. A rendszerint ittas pasik, alkalmanként egy-egy nő
pénztárcájából - mert szinte mindig erősen ittasak voltak, ezért hamar mély álomba
merültek - elemeit valamennyi pénzt. Nem akart lebukni, így mindig csak annyit
vett ki, amennyi miatt az illető akkor sem rohant volna a rendőrségre, ha
történetesen észreveszi, hogy hiányzik a pénzéből. Ha külföldit sikerült kifognia, azt
jobban megsarcolta, gondolván, kisebb az esély arra, hogy a jövőben újra összefut-
nak. Magában „önkifizetésnek” nevezte ezt az eljárást, mely idővel oly
jövedelmezővé vált, hogy Olja a nappalokat már a bevásárlóközpontokban tölthette.
Az egyéjszakás pénzcsinálásnak akkor lett vége, amikor egy héten belül a
kuncsaftok közül többen is felpofozták, miután egyikük rájött, hogy kizsebelték, s
figyelmeztetett másokat is. Ettől kezdve kénytelen volt kerülni azokat a
szórakozóhelyeket, amelyekből eddig élt. A kevés spórolt pénze is a végét járta,
amikor felfigyelt egy falra ragasztott hirdetésre. Táncoslányokat kerestek egy éjjeli
bárba.
A megadott telefonszámot egy utcai telefonfülkéből hívta fel, és a vonal másik
végén lévő hölggyel megállapodott, hogy még aznap este elmegy hozzá egy
megbeszélésre. Ebből a munkából sem lett semmi. Annak ellenére, hogy el voltak
ájulva a tánctól, amit ott bemutatott, nem tudták alkalmazni, mivel nem voltak meg
a papírjai. A menedzser elmondta, hogy sok a razzia, és nemcsak őket büntetik meg,
ha lebukik, hanem a lányt is kitoloncolják az országból. Csalódottan lépett ki a bár
ajtaján, éppen akkor, amikor egy fekete kocsiból három lány szállt ki. Munkába
érkeztek, és Óljának feltűnt, hogy oroszul beszélnek. Ennek megörült, és nyomban
odasietett hozzájuk.
- Sziasztok, Olja vagyok. Bocs, hogy zavarlak benneteket, csak azt akarom
kérdezni, hogy az „állatkertben” laktok-e?
Ez így elég hülyén hangozhatott valakinek, aki nem tudja, miről van szó. A
három lengén öltözött csaj azonban összenézett, majd gyanakodva Óljára
pillantottak. A lány nem tágított.
- Én is ott laktam kábé egy évvel ezelőttiig, csak azért kérdezem. Dejan ott van
még, vagy Joszip van már helyette? - dobta be gyorsan az ismert állatkerti neveket,
hogy enyhítse a lányok gyanakvását, ha valóban onnan jöttek volna.
- Igen, ott laktunk, de már kiköltöztünk. Megvannak a papírjaink, lakásban
vagyunk, gondolom te is...
- Persze, én is már régen kint lakom. De meg tudnátok adni Dejan mobilszámát?
Szeretnék vele beszélni, nagyon fontos lenne.
- Sajnos nekünk nincs meg - válaszolta az egyik orosz.
Olja erre a válaszra számított. Most már biztos volt benne,
hogy akikkel beszél, megjárták az állatkertet. Jól tudták a szabályokat, Márpedig
ezek közé tartozott az is, hogy ha bárkinek kiadják az ottani szerb fiúk mobilszámát,
azért büntetés jár. Ahogy Dejan mondogatta annak idején: „lerúgom a fejét”.
- Jól van, akkor, ha tudtok várni egy percet, írok egy üzenetet és azt adjátok oda
neki. „Szia, Dejan! - írta a cetlire. - Ha holnap lesz időd, gyere el a Hungária
szállóba este 19.00-21.00 óra között. Olja vagyok, a ’tanítónéni’.”
 Másnap este Olja már fél hétkor ott ült a szálló halijában, és folyamatosan
figyelte az érkező autókat. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy Dejan el fog
jönni. De inkább nem merte elhinni, hogy eljöhet. Abban sem volt biztos, hogy az
üzenet egyáltalán eljutott hozzá. Azt tervezte, hogy újabb üzeneteket küld a
lányokon keresztül, amíg Dejan meg nem unja, és el nem jön. Le sem vette a szemét
az ablakról, melyen keresztül jól láthatta, ki érkezik. A rengeteg kólától, amit
közben megivott, már WC-re is kellett volna mennie, de azt is halogatta, nehogy
elszalassza Dejant. Váratlanul két férfi lépett oda hozzá, és az egyikük
megszólította:
-Olja?
- Igen - válaszolt a lány kicsit ijedten.
- Idegenrendészet, kérem, jöjjön velünk.
Olja kifizette a számlát, és úgy tett, mintha őt semmivel nem lehetne meglepni,
valójában azonban rettegett, mert tisztában volt azzal, hogy most kitoloncolják, és
otthon Moldovában akár többéves börtönre is elítélhetik, amiért meglopta a főnökét.
Hiszen lopásért már volt büntetve.
Beültették egy fehér Golf hátsó ülésére, és szirénázva robogtak vele a
Gyorskocsi utcai rendőrségre. Azt, hogy miért szirénáznak, Olja nem értette. Semmi
szükség nem volt rá, hacsak nem a rendőrök feltűnési viszketegségét elégítette ki.
Egyéb funkciója ebben az esetben nem volt.
- Neve? - kérdezte a nyomozó Ólját, aki tétován bámult maga elé, és igyekezett
még ijedtebbnek mutatni magát, mint amilyen volt.
- A neve?! - kérdezett rá újra, de már jóval erélyesebben a zsaru.
Olja csak bámulta a számára érthetetlen nyelven kiabáló nyomozót.
- Mi van, te kis szuka, nem tudsz megszólalni? Csak annyi eszed van, hogy
riszáld magad, arra már nem telik, hogy kinyisd a szád, amikor mondják?
-Talán nem is tud magyarul - szólalt meg a jegyzőkönyvet gépelő hölgyike.
- Az lehet, de nekem a tököm tele van. Már rég otthon kellene lennem, ehelyett
valami ufóval kell itt foglalkoznom - mérgelődött a nyomozó.
Számára mindenki ufó volt, aki nem az ő nyelvét beszélte. Úgy vélte, annak, aki
eljön Magyarországra, és hosszabb időt akar eltölteni, meg kellene tanulnia
magyarul. Ő nem járt külföldre, igaz, a rendőri fizetése nem is igazán tette ezt lehe-
tővé. Legkevésbé az ő életmódja mellett. A fizetése nagy részét elkártyázta meg
elitta. Negyvenéves múlt, de még mindig az özvegy édesanyjával élt.
- Hol van már az a kibaszott tolmács is?!
A nyomozó rágyújtott egy újabb cigarettára, melyet az előzővel gyújtott meg,
majd Óljára nézett, közelebb hajolt hozzá,
és fejét ingatva beszélni kezdett hozzá abban a tudatban, hogy a lány egy kukkot
sem ért abból, amit mond.
Azt hiszed, átbaszol, hülye szuka? Hát nem, mert mindjárt itt lesz a tolmács, és
én jól megfingatlak, érted?!
Olja megbilincselt kézzel, rémülten ült a széken. Semmit sem értett abból, amit a
vele szemben ülő férfi mondott, de érezte, hogy ha itt kell maradnia, abból baj lesz.
A nyomozó fel-alá mászkált a szűk kihallgató szobában, míg véletlenül
belevágta a csípőjét egy fémszekrény sarkába. Akkor eldobta a cigijét, és két kézzel
kezdte dörzsölni az ütés helyét.
- A kibaszott életbe! Mindjárt leszakad a lábam csípőből, olyan rohadtul fáj.
Olja akarata ellenére elmosolyodott, de ezzel nem volt egyedül: a gépírónőnek a
könnyei is eleredtek a röhögéstől.
A derültségnek és a nyomozó fél lábon táncolásának a tolmács kopogása vetett
véget.
- Na végre! - recsegett rá a rendőr. - Mire maga ideér, én olyan sebeket szedek
össze, mint egy taposóaknára lépett elefánt.
- Siettem, amennyire tudtam. Elnézést!
Az orosz tolmács bemutatkozott Óljának, majd leült a mellette lévő székre, aztán
elkezdte fordítani a nyomozó gyorsan pattogó kérdéseit.
- A neve?
- Olja Popescu.
- Született?
- Ezerkilencszáznyolcvanhárom, június hét.
-Hol?
- Gorcu.
-Az meg hol a tökömbe van? Én nyomozó vagyok ám, nem földrajztanár -
morgott.
Az orosz tolmács nem fordított le mindent, csak amit fontosnak tartott.
- Moldovában van.
- Popescu, Popescu. - ismételgette hangosan Olja vezetéknevét. Mintha már
valahol hallotta volna ezt a nevet.
- Megvan! Nem a román foci válogatott Popescunak vagy valami rokona?
- Nem.
- Na persze, gondolhattam volna... - A nyomozó csalódottnak látszott. Abba is
hagyta a kihallgatást.
- Reggel folytatjuk - közölte.
Ólját két egyenruhás rendőr felkísérte a néhány emeletnyire lévő fogdaszintre,
ahol csak nők tartózkodtak. Hajnali egykor a zárka lakói már mind aludtak. Az
egyik emeletes ágy felső része üres volt, oda feküdt le Olja, de nem tudott elaludni.
Azon gondolkodott, honnan tudhatta meg a rendőrség, hogy mikor, hol lesz. Dejan
árulhatta el, vagy a lányok? Igen, talán inkább ők. Sok mindenki jár az éjszakában,
akik vagy maguk is zsaruk, vagy nekik dolgoznak.
Másnap reggel kilenckor folytatták a kihallgatását.
- Mi van, Popescu kisasszony? Mintha az éjjel nem aludt volna valami jól.
Olyanok a szemei, mint Moszkvában a Vörös tér.
Az orosz tolmács erre megjegyezte, hogy a Vörös tér egyáltalán nem vörös, nem
ezért kapta ezt a nevet.
A nyomozót különösebben nem érdekelte a Vörös tér színe, csak szerette a
hasonlatokat, és szellemesnek vélte a sajátját.
- Nos, Olja, mit is keresel itt Budapesten? Papírok nélkül?
- Munkát kerestem, uram.
- Hol laksz? Kiket ismersz? Mióta vagy itt?
Olja megadta a bérlakás címét, de tagadta, hogy bárkit is ismerne
Magyarországon.
- Hát akkor ez a papírfecni itt micsoda? - tette elé a nyomozó a Dejannak szánt
üzenetet.
- Egy barátomnak írtam, ma kell megérkeznie Romániából.
- Csak az igazat, nem kell a rizsa! Ki az a Dejan? A stricid? Vagy egy
drogdíler?
 Olja nem tudta, hogy mit válaszoljon, csak azt tudta, hogy semmi pénzért sem
mond Dejanról egy szót sem.
Délután szembesítették annak az éjjeli bárnak a menedzserével, akinél két napja
munkát keresett.
- Ismered?
- Igen, nála kerestem munkát.
- És miért nem kaptál? Go-go girlnek nem nézel ki rosszul...
- Mert nincs papírom.
A menedzsernek megköszönték, hogy bejött, és amúgy is érződött, hogy hálásak
neki a szolgálataiért. Szívesen adott át információkat a zsaruknak, így az általa
vezetett szórakozóhely némi előnyökben részesült a hatóságok előtt.
Az történt, hogy a bár menedzsere látta, amint Olja valamilyen papírcetlit adott
át a nála dolgozó három lány egyikének, aki a táskájába tette azt. Miután a lányok
elhagyták az öltözőjüket és bementek a bárba szórakoztatni a vendégeket, a
menedzser megnézte, mi van a cetlin. Úgy érezte, elég fontos infó lehet ahhoz, hogy
a zsaruk használni tudják. Az is fontos volt, hogy egy csinos konkurenciát kivonjon
a forgalomból. Szóval értesítette a kapcsolatát az illegális személyről.
A találkozó napján Dejan, szerencséjére, pár perccel a rendőrök után ért a
Hungária szállóba. Az egyik lány - az, akinek Olja a cetlit adta, és ugyancsak
bejáratos volt a Hungáriába, ahol a szerbek által futtatott lányok közül többen is
rendszeresen megfordultak - később a hotel recepciósától megtudta, hogy egy csinos
szőke lányt rendőrök vittek el onnan. A portás személyleírása alapján kétség sem
volt afelől, hogy Olja volt az. Ezek után próbálta felhívni Milost, hogy gond van, de
az külföldön volt, és a mobilja ki volt kapcsolva.
Pár nap múlva, mire sikerült Milossal beszélnie, Olja ügye már a bíróság előtt
volt, így a rendőrségi kapcsolataik nem tudtak segíteni. Annyit azért sikerült
megtudniuk, hogy Olja senkiről sem beszélt. Ez megnyugtatta őket, viszont, hogy
biztosak legyenek a dolgukban, Dejan felfogadott egy jó ügyvédet Óljának, akit
csalással és okirat-hamisítással vádoltak. Az is kiderült, hogy meglógott egy
motelből, egyheti tartozással.
Dejan csomagot küldött be neki és kifizette a motelszámláját is. A bírósági
tárgyaláson az ügyész Ólját nemcsak illegális tartózkodással, okirat-hamisítással és
csalással vádolta, hanem azzal is, hogy ezeket a bűncselekményeket egy maffia
tagjaként követte el. A maffiavád Magyarországon a XXI. század divatvádja, melyet
általában az ügyészségen álmodnak meg, és „bűnszövetkezetben elkövetett”
cselekményként emlegetnek, újabban egyre sűrűbben. Óljának fogalma sem volt,
hogy mit jelent az, hogy maffia vagy bűnszövetkezet.
Nem mintha az ügyészségnek lett volna fogalma erről. Az ügyvéd meg már
megszokta, hogy ez az ügyészség új hóbortja, így őt is teljesen hidegen hagyta az
egész.
A bíróság ezúttal a védelemnek adott igazat. Olja megúszta annyival, hogy
kitoloncolták Magyarországról. Kiszabtak rá ötvenezer forint pénzbírságot is okirat-
hamisításért, amit Dejan szintén kifizetett. Az ítélethirdetés után Olja tudott beszélni
Dejannal pár szót, aki megígérte neki, hogy mire hazaér, addigra ő elintézi az ottani
dolgait, valamint hogy két barátja fogja ott várni, akik visszahozzák
Magyarországra.
Amolyan szerb történet volt ez. A szerbeknek ugyanis szinte a világ minden
országában vannak barátaik, ismerőseik vagy jó kapcsolataik. Ha valahol mégse
lenne egy adott pillanatban megbízható emberük, akkor odaküldenek valakit. így
volt ez most Moldovával is. Kolja, az ukrán lánykereskedő küldte el két emberét a
moldovai fővárosba, hogy intézzék el a dolgokat a szerb „tesó” kérése szerint.
Olja már azon is meglepődött, hogy nem tartóztatták le, amikor átlépte a határt.
Nem tudott ugyan erről, de ezt annak köszönhette, hogy a kisinyovi főnöke, akit
meglopott, néhány meggyőző erejű pofon után visszavonta a feljelentést. Olja tehát
már hazaérkezése napján Kolja régebbi típusú Mercijében ült, egy cseh útlevéllel a
zsebében, és újra Magyarország felé tartott. Bizarr nyugalom fogta el, holott tudta,
miféle emberekkel utazik együtt. Noha ismét azoknak az autójában ült, akik másfél
éve nem éppen kesztyűs kézzel bántak vele, most nem volt nyugtalan, végigaludta
az egész utat. A régi sérelmek nem bántották különösebben. A rosszat is meglehet
szokni, ha az ember az egész életében azt kapja.

ll.

Magyarországra érve Olja átült egy másik autóba, az ukránok pedig

visszamentek a hazájukba. Este már a többiekkel vacsorázott az állatkertben. Dejan
üzleti okok miatt távol volt ugyan, de amikor pár nap múlva találkoztak, Olja
kipihent volt és újra legjobb formáját mutatta a világnak, és különösen a férfiaknak.
Erre Dejan is felfigyelt, és Olja fülébe súgta, hogy más meg ne hallja:
- Ha Milos meglát, biztosan elvisz az elitek közé. Nem is értem, miért nem tette
meg ezt eddig.
Olja hálásan emelte a férfire mélykék szemeit.
- Szia, Dejan! Már alig vártam, hogy megköszönhessem, amit értem tettél.
-Jól van, kislány. Nem nagy dolog. Ennyit már azért is megérdemelsz, hogy nem
járt el a szád. Gyere most velem, mert ajándékot hoztam neked. Remélem, tetszeni
fog!
Olja elindult a majd' kétméteres, széles vállú szerb fiú után. Kicsit
megborzongott, mert nem is emlékezett már arra, mikor kapott utoljára valakitől
ajándékot. Illetve emlékezett: az is Dejan volt, amikor olyan könyveket hozott neki,
amelyekre nem is adott pénzt.
Dejan most is egy könyvet vett elő az autójából. Olja sikkantott egyet örömében,
amikor megpillantotta Emily Brontének az Üvöltő szelek című regényét angol
eredetiben. Szíve szerint Dejan nyakába vetette volna magát, de ez a nagydarab
gengszter olyan kimért mozdulattal adta át az ajándékot és olyan pléhpofával, hogy
mégsem mert vele bizalmaskodni. Inkább elvonult a szobájába, s elégedetten
tapasztalta, hogy majdnem mindent megért az angol szövegből.
Nagy öröm volt Olja számára az is, hogy ezúttal teljesen külön szobát kapott.
Ennek okát keresve, arra gondolt, hogy Dejan majd kettesben szeretne vele lenni.
Izgalmasnak találta a gondolatot, hogy Dejan és ő együtt lesznek az ágyban,
holott még soha sem vágyott egy férfi érintésére. Valójában nem is annyira a szexre
vágyott, mint inkább arra, hogy egy ilyen erős és határozott férfi átölelje, hogy az ő
izmos mellkasára hajthassa le a fejét elalvás előtt, és hogy egy kis időre
biztonságban érezze magát. Pedig ezzel a viszonylag szelíd, értelmes és a többieknél
sokkal szélesebb érdeklődésű bengával is előfordult néha, hogy lekent egy nagy
pofont valamelyik csajnak. De Olja még ezt is a javára írta. Az ő szemében Dejan
nem tartozott az álmacsók közé, akik azt mondják „ők soha nem ütnének meg egy
nőt”, de valójában teljesen kiszámíthatatlanok. Dejan ütött, ha az ő szabályait
szegték meg, s még sok minden mást is megengedett magának. Olja mégis
vonzónak találta, mert erőszakos volt ugyan, de nem volt gonosz. Ellenkezőleg. Olja
szemében Dejan volt a megmentő és a védelmező.
Másnap reggel Olja farkaséhesen ébredt, mivel este annyira belemerült az
olvasásba és a saját gondolataiba, hogy a vacsorát is kihagyta. A gondolatai Dejan
körül forogtak, és kicsit csalódott volt, hogy a szerb fiú nem ment be hozzá az éjjel.
Vajon a férfi nem kívánja őt? - tűnődött. Éppen a kedvenc tojásrántottáját készítette
gombával, amikor Dejan az ajtóból odaszólt, hogy ha megkajált, öltözzön fel, mert
elmennek.
Olja csak egy bólintással jelezte, hogy rendben, mert tudta, a férfi szándékosan
nem nevezte meg az úti célt. Mindenesetre a legdögösebb ruháját vette fel azok
közül, amelyekben még egyáltalán meg lehet jelenni nyilvános helyen. Ez egy
fekete mini kosztüm volt, melyhez párducmintás magas sarkú cipőt választott. A
tükör előtt forgott párat, és meg volt elégedve magával.
Az autónál Dejan várta szürke öltönyben. Még soha nem látta öltönyben, de
most még férfiasabbnak találta, mint eddig. Úgy festett, mint egy férfimodell, nem a
szépfiú típus, hanem a markánsabb fajta, amelyet a lányok szexisebbnek tartanak.
Vajon ő is nőiesnek tart engem?! - kérdezte magától, de nem kapott választ.
Dejan semmilyen érzelmet nem mutatott, közömbös arckifejezéssel vezetett egész
úton, amitől a lány majd megbolondult. Dejan kezeit figyelte a kormányon, vagy a
mobilon, ha éppen telefonált. Szerette volna, ha ezek a kezek őt érintik. Utoljára
akkor volt ilyen érzése, amikor Marijával ölelték egymást. Az csodás emlék volt
Olja számára. Vajon átélhetne-e valami hasonlót Dejannal, vagy talán még annál is
jobb lehetne vele? És miközben ezek a gondolatok tolakodtak a fejében, szinte
észrevétlenül eleredtek a könnyei.
Arra már Dejan is felfigyelt, hogy néhány könnycsepp gördül le Olja csinos
pofiján, s végre meg is szólalt:
- Hát te meg miért sírsz?
Olja nem szólt semmit, csak a fejét rázta, jelezvén, hogy semmi gond, de nem
nézett Dejanra, hanem az autóüvegen át kifelé bámult a semmibe.
- Valami bajod van? Félsz valamitől?
- Nem félek, tényleg jól vagyok, nem érdekes az egész, csak régi emlékek jöttek
elő.
- Nekem akkor szokott valami régi dolog az eszembe jutni, ha magányos vagyok
- próbált Dejan közelebb férkőzni az igazsághoz, de hasztalanul.
Olja most messze volt, a gondolatai valahol a katlanban jártak, egy nagyon távoli
moldovai faluban, és e pillanatban az sem érdekelte, mi a véleménye Dejannak a női
könnyek eredetéről és okairól.
Dejan látta, hogy a lány el van kenődve, s bár az okát nem tudta, azt tette, amit
ilyen helyzetekben érzelmekben kicsit gazdagabb férfiak tenni szoktak: magához
húzta a lányt, puszit nyomott a feje búbjára és úgy helyezkedett, hogy Olja a vállára
hajthassa a fejét. Olja meg a karjába kapaszkodott, s ettől melegség és nyugalom
járta át a testét. Lassan a kedve is visszatért. Mire céljukhoz értek, teljesen felvidult,
s ezt ismét csak Dejan javára írta magában, akiről most kiderült, hogy a jéghideg,
örökösen éber keményfiúnak vannak olyan arcai is, amelyeket más nem ismer, s
amellyel, ha kell, fel is tudja vidítani partnerét.
A zöldövezeti luxusvilla udvarán, ahova behajtottak, már több elegáns autó is ott
állt. Olja a sírdogálás után most igazított egy kicsit a sminkjén, aztán ő is kiszállt.
Nem messze egy kis mesterséges tó partján néhányan grilleztek. Egy hosszú asz-
talnál férfiak borozgattak. Milos is köztük volt. Őt Olja azonnal felismerte a
jellegzetes hosszú ősz hajáról, mely most is copfba volt fogva. Három fehér kabátos
férfi állt úgy két méterre az asztaltól, valószínűleg felszolgálók lehettek.
Ahogy kiszálltak az autóból, Dejan újra felvette kimért stílusát. Olja továbbra is
szeretett volna belekarolni, de most ezt nem engedte. A lánynak ez annyira rosszul
esett, hogy újra sírhatnékja támadt, csakhogy már nem tehette.
Az asztalhoz érve Dejan köszöntötte a társaságot, majd Miloshoz fordult.
- Itt a csaj - mutatott Óljára.
Az asztalnál ülők valamennyien Óljára tapasztották a szemüket. Milos felállt, és
odament a lányhoz.
- Hát te? Hol bujkáltál eddig, hogy nem vettelek észre? - kérdezte.
- Voltam itt is, ott is - válaszolt Olja kitérően.
- Hallom, hogy az a szemét Bekim végre megszívta. Ilyen az élet. Egyszer fent,
másszor lent...
Dejan szó nélkül beült a kocsijába, és elhajtott. A búcsú mindössze egy eléggé
semmitmondó pillantás volt Olja felé. Mintha egy idegen férfi nézett volna rá. Olja
sem mert utána nézni, csak a távolodó autó halkuló hangjából tudta, hogy a férfi, aki
pár perccel korábban még uralta a gondolatait, most egyre távolodik tőle, majd
eltűnik. Más férfiszemek figyelték őt vágyakozva, s valószínűleg most döntötték el
egymás között, hogy melyikük fogja elsőként birtokolni őt. Olja dühös volt Dejanra,
hogy csak így itt hagyta, pedig a szerb csak a munkáját végezte. Olja mégis dühös
volt rá, de nem volt ideje és módja az érzelgősségre. Újabb luxusautók érkeztek,
melyekből szintén dögös csajok szálltak ki. Nemcsak abban különböztek Óljától,
hogy sokkal jobb kedvvel érkeztek, hanem abban is, hogy tele voltak ékszerekkel és
drága, nyugati márkájú ruhákat és cipőket viseltek. Amint megérkeztek, azonmód az
asztal körül üldögélő és borozgató úriemberek ölébe vetették magukat. Olja meg
csak állt, ott ahol még Dejan hagyta, és csak bámult, kicsit idétlenül, mint akinek
fogalma sincs, hogy mit kellene tennie. Valóban fogalma sem volt arról, hogy mit
keres itt, úgy érezte, hogy ő nem idevaló, ő nem tud olyan vidám és felhőtlen
kedélyű lenni, mint ezek a lányok. Olja nem volt ilyen, vagy legalábbis manapság
már nem. Hosszú, kínos percek teltek el, mire Milos szólt neki, hogy üljön le mellé.
Amint helyet foglalt, Milos bort töltött egy pohárba, majd odanyújtotta Óljának.
Finom, édes bor volt, pont, amilyet Olja szeretett. Szomorúan meredt a
borospohárba, mintha az adná meg a kimondatlan kérdéseire a válaszokat.
Az asztaltársaság témája a pénz volt. Kinek mennyi van, mennyi lesz, ha az új
befektetések bejönnek. Olja alig értett egy-két szót, mivel a társalgás javarészt
magyarul folyt, de ahhoz semmilyen nyelvre nem volt szüksége, hogy tudja: amiért
őt idehozták, ahhoz nem kell semmiféle nyelvtudás.
Egy órával később már valamennyi lány megszabadult a ruhájától, derékig álltak
a mesterséges tó vízében, kezükben némi alkohollal - ki pohárból ivott, ki egy egész
üveggel vett magához. Mivel Olja teljesen újnak számított a társaság számára, s
visszahúzódó viselkedése is ráirányította a figyelmet, többször is kipécézték a
sokaságból, és elvitték egy menetre az emeleti szobák valamelyikébe. Az orgia
hajnalig tartott. Ahogy jött fel a nap, úgy szívódtak fel lassan a jobbnál jobb
járgányok a gazdáikkal együtt.
Amikor mindenki elment, Olja lezuhanyozott, majd kiült a tó partjára. Milos
még ott aludt egy függőágyon, mely két nyárfa közé volt felerősítve. Az éjszakai
hancúrozásnak semmi nyoma sem volt. Valakik már fel is takarítottak, és a szemetet
is mind elvitték. A tó túlsó partján lovak futkostak a körbekerített karámban. Már
délfelé járt, amikor Dejan autója begördült a kapun. Olja annyira megörült, amikor
megpillantotta a kocsit, hogy fülig érő vigyor ült az arcára. Nem szállt ki senki, csak
egy ismerős hang kiabált ki az autó leeresztett ablakán.
-Olja, megyünk!
Olja ült tovább, pedig hallotta, hogy hívják, csakhogy ő nem akart megmozdulni.
- Süket vagy?
Dejan, mikor látta, hogy a lány nem mozdul, kiszállt a kocsijából és közelebb
ment.
-Tanítónéni, vége a bulinak!
Olja csúnyán Dejanra nézett, majd felállt, és elindult. A jó kedve gyorsan
elpárolgott, és nyom nélkül. Szemrehányóan pillantott Dejanra. Az autóba beülve
olyan erővel vágta be a kocsi ajtaját, hogy Milos felriadt, és a feje alatt lévő
pisztolyához kapott.
- Mi bajod van? Mi a faszt durcáskodsz? - kérdezte Dejan, akinél most már
felment a pumpa Olja viselkedése láttán.
- Az este jól itt hagytál, egy szó nélkül...
- Ez a bajod? Na ne! És szerinted mit kellett volna tennem? Ez a munkám.
Csajokat szállítok oda, ahová kérik. Még jó, hogy nem tartok minden libának egy
kiselőadást arról, hogy ezek a csúnya bácsik most majd megfogják a cicidet, a popó-
dat és nagy valószínűséggel meg is fognak dugni.
Dejan igyekezett közömbös hangon előadni a magáét, de tulajdonképpen értette,
mi a baja a lánynak. Olja is jól tudta, hogy nincs joga számon kérni a férfin semmit.
Ő volt némiképp elfogult. Ő tévedett. Dejan iránti rajongása hamis illúziókat keltett
benne. Ő már úgy gondolta, hogy köztük több van, mint egyszerű munkakapcsolat.
Most tudomásul kellett vennie, hogy ő is csak egy a sok közül, a sok lány közül,
akik a szerbeknek dolgoznak, és a testüket árulva keresik nekik a pénzt.
Az elkövetkező hetekben Olja kénytelen volt hozzászokni ehhez az új
életmódhoz. Ahhoz, hogy jön-megy, hol hotelszobákba, hol magánlakásokra. Ott
reggelig eszik-iszik-szexel, majd Dejan érte megy, és hideg, érzelmektől mentes
arccal hazaviszi az állatkertbe. A férfi nagyon is rideg volt. És ennek ellenére, Olja
maga sem értette miért, Dejan továbbra is tetszett neki. És nem is a tartózkodó
hidegsége fájt neki a legjobban, hanem az, amikor reggelenként látta más lányok
szobájából kijönni...
Egyik nap Milos jelent meg a villában a sleppjével, ami szokatlan dolog volt,
mert ő csak akkor szokott idejönni, ha új lányok érkeztek. Dejannal bementek egy
üres szobába és magukra csukták az ajtót.
- Iszol valamit? - kérdezte Dejan.
- Kösz, most nem kérek semmit. Három napig vedeltünk a görögökkel, alig
tértem még észhez. Inkább mondom, hogy miért jöttem és tűnök aludni. - A szemei
véreresek voltak, és alig tudta nyitva tartani őket. Dejan egy multivitamint vett ki a
hűtőből, és leült Milossal szemben.
- Úgy látszik, összejön az üzlet a németekkel. Ma hívtak, hogy holnap itt lesznek,
és megegyezhetünk havi ötven lányban. Minden hónapban vesznek ötven lányt,
olyan arányban, ahogy azt mi ajánlottuk. Ahány elit lányt visznek, annyi átlagon
alulit is el kell vigyenek. Tegnap megegyeztem a görögökkel is, hogy tudnak
havonta ötven-száz útlevelet küldeni. Mi is tudunk havonta annyit szerezni, de ha
szükség lesz rá, akkor még a szlovákok és a csehek is besegítenek. Kolja is örült a
hímek, főleg, hogy már egy hónapja raktároz közel negyven lányt. A németek
minden lány után adnak félévenként újabb tízszázalékos részesedést.
- Ez tényleg jól hangzik. Jobb hírrel nem is szolgálhattál volna. Itt kész
bolondokháza van. A lányok többsége már nagyon menne nyugatra. Remélem, a
németek holnap azért jönnek, hogy néhányukat el is vigyék, mert ha nem, itt
kurvalázadás lesz. Némelyik lányt már napok óta ütni kell, hogy ne hisztizzen.
- Semmi baj. Úgy egyeztem meg velük, hogy az őszeset elviszik. Erre a kéglire
meg ráfér némi tatarozás. Úgyhogy Koljának azt mondtam, hogy csak a jövő héten
jöjjön. Addig itt festetünk és rendbe hozunk mindent, ami javításra szorul. Ja, és az
Olja holnap legyen tipp-topp, mert Ottó kikötötte, hogy ha a repülőtéren nem ő
várja, akkor nincs üzlet. Alig várja már, hogy elvihesse. Szerintem kizárólag Olja
miatt ment bele az üzletbe. A múltkor teljesen megbolondította a német főkakast.
- Elviszi Ólját? - döbbent meg Dejan.
- Mondom, hogy szerintem csak ő érdekli, és csak miatta ment bele az üzletbe.
- És mi van, ha Olja nem akar elmenni? - kérdezte most Dejan, de a másik
nagyon jól értette, hogy ő az, aki nem szívesen engedné el a lányt.
- Melyik kurva nem vágyik Németországba?
- Például Olja.
- Te ezt honnan tudod?
- Mondta...
- Az egy dolog, hogy ő mit mond. Kirángattuk a picsát a börtönből, nem lehet
egy szava se. Úgyhogy menni fog.
Dejan lehajtotta a fejét, mindkét tenyerével megdörzsölte az arcát, mintha egy
rossz álomból ébredt volna fel, aztán kiterítette a kártyáit.
- Én is szeretném, ha maradna.
-Testvérem, te belezúgtál egy kurvába? Ne már!
- Nem zúgtam bele, de jó érzés, ha a közelemben van...
- Tudod mit, hagyd ezt a dumát - legyintett a copfos. - Végül is nem csodálom,
hogy beleestél. Ahogy az a csaj kefél, attól egy kétezer éves múmia is begerjedne.
- Nem tudom, hogy dug, de ez nem is lényeges. Nem szeretném, ha elmenne -
mondta Dejan, most már erélyesebben.
- Figyelj, Dejan - komorodott el a másik. - Mi ezer éve ismerjük egymást.
Tudjuk, hogy ez a meló sem érzelemmentes. Megesik, hogy megtetszik egy bula, de
ez ennyi. Nincs tovább. Mit akarsz? Elvenni feleségül? Ugye, hogy nem?! Hát
akkor? A lány holnap elmegy. Két napig szar lesz, aztán elfelejted. - Milos vállon
veregette jóval fiatalabb barátját. - Azt hiszed, velem nem fordult elő ilyen?
- Fogalmam sincs, veled mi fordult elő, de én most úgy érzem, beledöglök, ha
elmegy.
- Igen, igen. Én is hetekig azt hittem, hogy beledöglök, néha még ma is azt
hiszem, hogy életem nagy szerelme volt. Épp ezért tanácsolom neked, hogy most
engedd el. Most, amíg még kevésbé fájdalmas.
 MiloS elment az embereivel, Dejan pedig bement Olja szobájába, aki éppen az
egyik lánynak segített angolul tanulni. Hason feküdt az ágyon egy trikóban, és egy
feszes rövid farmernadrágban. Amikor nyílt az ajtó, nem nézett oda, de a másik lány
arcáról látta, hogy Dejan jött be. A lány elmosolyodott, majd kérdő arckifejezést
produkált, amivel azt kérdezte, menjen vagy maradjon. Dejan az ajtó felé intett a
fejével, és közölte: game over. Nála ez azt jelentette, hogy vége az angolórának.
Amikor kettesben maradtak Óljával, egy darabig még állt az ajtóban és várta,
hogy Olja ránézzen vagy legalább megszólaljon. Hogy egyik sem történt, nem
igazán zavarta, hisz addig is csodálhatta a lány testét, melyet már ezerszer
szemügyre vett, de még sosem ilyen tüzetesen.
- Szép kis feneked van, gondolom, ezzel te is tisztában vagy?!
- Én igen, de te honnét tudod? Próbáltad már? - Olja hangja csilingelt az örömtől,
de továbbra sem nézett a jövevényre.
- Láttam, és azt gondoltam, hogy ez az a látszat, ami nem csal... - nevetett a férfi.
- De igen, a látszat néha csal. - Olja most végre megfordult, és Dejan szemébe
nézett. - Biztos csak akkor lehetsz valamiben, ha arról személyesen is meggyőződsz,
de te ezt még nem tetted meg. - A lány hangja egyszerre volt szemrehányó és
vágyakozó.
Dejan ettől a kétértelmű viselkedéstől egyszerűen zavarba jött. De közben már
vad vágy izzott a levegőben, s Óljának kellett úrrá lennie a helyzeten. Tehát felállt, a
férfihoz lépett és megcsókolta a száját. Finom, lassú, érzéki csók volt, olyan,
amilyenre egy kurva nem képes. Olyan, amitől Dejan lábai a földbe gyökereztek. És
persze teljesen felizgult és feladta korábbi akaratát, mellyel pont a testi érintkezést
szerette volna elkerülni ezzel a veszedelmes lánnyal.
Most aztán két erős karjával átölelte a lányt, belemarkolt a fenekébe, s
meglepetten érzékelte, hogy apró remegések futnak végig Olja testén. A csókok
hevében az ágyra estek, majd Dejan letépte a lányról a trikót, és vadul csókolta,
harapdálta, aztán egy mozdulattal hasra fordította, egy másikkal pedig meg-
szabadította a rövidke farmertól, mely alatt nem volt bugyi. Pillanatok alatt
megszabadult saját nadrágjától is, és olyan gyötrelmes vággyal hatolt Olja testébe,
hogy a lány először szúró fájdalmat érzett, s időbe telt, mire elnyomta benne ezt az
érzést a szenvedély, melyet ilyen helyzetekben soha nem érzett még. Olja teste
hamarosan válaszolt a férfi minden egyes mozdulatára, a fájdalomnak nyoma sem
maradt.
Sokáig voltak együtt. Olja nem engedte ki öleléséből a férfit azok után sem,
hogy együtt a csúcsra értek. A lány minden izma megfeszült, majd időnként egész
teste vibrálni kezdett.
Dejannak fogalma sem volt, hogy a lány már hányadszor élvez el, csak azt tudta:
ő sem akarja, hogy vége legyen ennek a szerelmeskedésnek.
- Olja, szeretlek - suttogta egy csendesebb pillanatban Dejan, de a lány így sem
hallotta meg. Azokban a pillanatokban, amikor a fizikai magasfeszültség egy kicsit
alábbhagyott köztük, az érzelmei csaptak magasra, és örömében a sírással küszkö-
dött. Volt oka a felindultságra. Sok évbe telt, hogy egy férfi által újra megélje azt az
élményt, amit korábban csak Marijától kaphatott meg.
Reggel arra ébredtek - meztelenül, egymásba gabalyodva, mint a friss házasok-,
hogy Dejan mobilja idegesítően csörög az este elhajított nadrág zsebében. A férfi
először megpróbálta megúszni a dolgot, de amikor a hívó már harmadszor próbál-
kozott, belátta, hogy ez valami fontos dolog lehet. Míg a telefonjáért ment,
folyamatosan Olja hegyes mellét és mindig kemény mellbimbóit figyelte, abban a
hitben, hogy még lesz velük dolga.
- Csakhogy felvetted azt a rohadt telefont! - szólt a vonal másik végén MiloS
dühösen.
- Kicsit kimaradtam az éjjel, és elszundítottam. Hány óra van?
- Pontosan tíz. Ottó gépe egykor érkezik Ferihegyre. Óljának fél órával korábban
kint kell lennie. A Kempinskiben foglaltam neki lakosztályt, oda menjenek.
- Rendben van, később találkozunk - mondta Dejan leverten, majd a földhöz
vágta a telefont.
- Mi a baj? - kérdezte Olja, felébredve a puffanásra, de mégis angyali hangon. -
Valami rossz hír?
- A lehető legrosszabb, de talán meg tudom oldani - válaszolt Dejan, de tudta,
hogy most voltaképpen hazudik a lánynak.
- Akkor gyere és feküdj ide mellém, érezni akarom, hogy itt vagy.
- Olja, valamit nem mondtam el tegnap, pedig azért jöttem, hogy elmondjam,
csak aztán más történt. Ma megint jön a német, akivel a múltkor pár napot együtt
voltál. Újra látni akar, és veled akar lenni.
- Semmi gond. Tök normális volt a múltkor is.
- De, van gond. El akar vinni Németországba. Már meg is egyeztek Milossal.
- Ja úgy! Már kezdtem elfelejteni, hogy a tulajdonotok vagyok.
- Ne izgulj, valahogy el fogom intézni, hogy maradhass...
- Nem kell - vágott Olja Dejan szavába. - Megyek Ottóval Németországba, a
múltkor már megegyeztünk. Csak meg kellett várni, míg Milossal megegyeznek.
- Ugye csak viccelsz?
- Egyáltalán nem viccelek. Ottó megígérte, hogy egy csomó pénzt fogok
keresni, és segít a családomnak is.
- Akkor mi volt ez a flörtölgetés meg az esti vad szeretkezés?
- Az, aminek mondod. Flört és vad szeretkezés.
- Olja, én azt hiszem, kedvellek, és nem szeretném, hogy elmenj.
- En is kedvellek, de ennyi, és semmi több. Te mondtad, ugyanolyan lány
vagyok, mint a többi. Azokkal is kefélsz, majd azokat is eladjátok.
- Szeretném, ha maradnál. Még soha nem éreztem így egy lány iránt sem.
- Dejan, ahogy mondtam, kedvellek, és még soha senkivel nem dugtam ilyen jót.
De csak egyetlen dolgot szeretek, a pénzt, ami megváltoztathatja a húgom életét.
-Adok pénzt! Mennyi kell?
- Senkinek nem akarok az adósa lenni. Magam akarom megkeresni azt az
összeget, ami elegendő lesz ahhoz, hogy a családom mellettem lehessen egy új
világban.
- Semmit nem érzel irántam, Olja?
- Semmit - zárta le a kínos beszélgetést Olja, bár ez ugyanúgy nem volt igaz,
ahogy Dejannak az az ígérete sem, hogy nem kell elutaznia. Ha elmondja ennek a
férfinek, hogy mennyire megszerette, attól csak nehezebb lesz elmenni.
Dejan felöltözött, és pár perc múlva azzal a rezzenéstelen, hideg arccal lépett ki
Olja szobájából, amelyet az állatkert lakói valamennyien ismertek. Olja pedig két
nap múlva már a német légitársaság gépének az első osztályán pezsgőzve tartott
Németországba Ottóval. A szíve visszahúzta Dejanhoz, de hát a Dejan-félék
tanították meg arra is, hogyan tegyen lakatot a szívére. A többi lány busszal jött
utánuk. A buszban is nagyon jó volt a hangulat, a lányok örültek, hogy sikerült Nyu-
gat-Európába jutniuk. Milos is ünnepelt, hisz ilyen nagy üzletet még ő sem kötött
soha.
Az egészből Dejan jött ki a legrosszabbul. Nem csak azért, mert beleszeretett
Óljába, aki látszatra hideg szívvel hagyta faképnél, hanem azért is, mert bánatában
részegre itta magát, amit nem szokott. Az italozásból hazafelé tartva - abban bízott,
hogy a friss levegő helyrehozza - valójában még jobban elborult az agya. Egy
rendőr szunyókált a falnak dőlve az egyik minisztérium előtt. Dejan a sötétben
oszlopnak nézte és levizelte. Dejan a következő hetvenkét órát a rendőrségi fogdán
töltötte, majd a szabálysértésért a bíró ötvenezer forint pénzbüntetésre ítélte. Miután
MiloS kifizette az összeget, együtt távoztak.
- Hogy te mekkora egy idióta vagy! Több hónapra is lesit- telhettek volna. Egy
rendőrt lehugyozni? Nem vagy normális!
- Tudom. Csak nem emlékszem, hogyan történt.
- Úgy, hogy belezúgtál egy darab pipihúsba, aztán meg hülyére ittad magad.
- Na, ez többé nem fordul elő - dörmögte Dejan, és nem arra gondolt, hogy soha
többé nem lesz ilyen részeg.

12.

Olja egy müncheni luxuslakás emeleti szobájában rendezkedett be. Mindenen

érződött ugyan a kissé túlzó fényűzés, a hely mégsem volt giccses, inkább
kifinomultan elegáns. A szoba közepén egy hatalmas jakuzzi állt, az ágy pedig
nagyobb volt, mint az ő családi vályogviskójuk a katlanban. Az ágy végében a falon
egy kétméteres képernyőjű plazmatévé is volt, melyet egy gombnyomással lehetett
mozgatni jobbra-balra, le-fel. A bárszekrény tele volt márkás italokkal, és volt
benne pár doboz havannai szivar is. Óljának mégis a lift tetszett a legjobban, mellyel
a földszintre vagy a garázsba is le tudott menni, egyenesen a szobájából.
Földiepret majszolgatott, de mielőtt bekapott volna egy szemet, belemártogatta
az ágy mellett lévő csoki szökőkútba. Ezzel volt elfoglalva akkor is, amikor Ottó
fürdőköpenyben megjelent a lift ajtajában.
- Hogy tetszik a szobád? Meg vagy elégedve? - kérdezte Ólját, miközben ledobta
a fürdőköpenyét és meztelenül beleült a jakuzziba.
- Csodálatos - mosolygott Olja, majd gyorsan bedobott a szájába még két epret és
csatlakozott a fürdőkádba a ház tulajdonosához. Na, most jön a meló - gondolta
magában kicsit cinikusan.
- Megérkeztek a lányok, most pihennek, holnap pedig orvosi vizsgálatra mennek,
aztán megkapják a munkahelyüket - sorolta Ottó, bár Olja egyelőre nem értette,
miért neki mondja el ezt. Aztán megértette.
- Szükségem lesz a segítségedre, kicsim - közölte a férfi.
- Persze, segítek, amiben tudok - serénykedett Olja, miközben a férfi ölébe ült.
- Most tolmácsolnod kell, de másban is számítok rád. Holnap például azt kellene
megértetni velük, hogy az orvosi vizsgálat nélkülözhetetlen, anélkül nem
dolgozhatnak itt.
 Ottó még beszélt volna, de nem nagyon volt miről, s különben is erőt vett rajta a
vágy, hogy újra élvezze azokat az örömöket, melyekről most úgy gondolta, hogy
csak Óljától kaphatja meg őket. Olja pedig, mint mindig, lelkiismeretesen végezte a
munkáját.
Az elkövetkező napokban a szigorú orvosi vizsgálatok után a lányokat
csoportokban elindították oda, ahol a későbbiekben dolgozniuk kell. Ottónak nem
csak Németország egész területén voltak sztriptízbárjai és bordélyházai, hanem
Belgiumban és Svájcban is. Hogy mennyire sikeres abban, amit csinál, azt Olja
onnan látta, hogy szinte minden nagyobb városban voltak saját luxuslakásai is, a
bárokon és a kupikon kívül. Azt csak később tudta meg, hogy minden lakáshoz tar-
tozott egy vagy két lány is, akik rendben tartották a lakásokat, valamint a nagy
diszkrécióval érkező vendégeknek is kedvében jártak. Hamarosan kiderült, hogy a
müncheni lakásban sem egyedül lesz. Egy másik lánnyal lakik majd, aki már régóta
Ottónak dolgozik.
- Natasának hívnak, és örülök, hogy egy orosz lány lesz a lakótársam, akivel
végre meg is tudom magam értetni- mutatkozott be a szobatárs.
- Szia, Olja a nevem, Moldovából való vagyok, de beszélek oroszul. És te,
honnan jöttél?
- Belorussziából, két évvel ezelőtt jöttünk el onnan az ikertestvéremmel,
Nataliával. Az apánk adott el bennünket, de csak azért, hogy ne haljunk éhen. Azóta
Ottónak dolgozom, és egy éve itt lakom, ebben a lakásban.
- A tesód hol van?
- Ez egy hosszú történet, nem is biztos, hogy téged érdekel, sok hasonlót hallottál
már.
Ottó nagyon rendes. Egyáltalán nem hasonlít az átlag stricire. Ha beleszeretsz
valakibe, nem fog halálra üldözni, még akkor sem, ha lelépsz a szerelmeddel.
Natalia egy évvel ezelőtt tűnt el.
Még nekem sem szólt. Csak annyit tudtam, hogy van egy olasz barátja, akivel
egyre szorosabb a kapcsolata, de nem hittem volna, hogy ennyire. Amikor eltűnt,
Ottó nyomozott utána, de amikor megtudta, hogy egy olasz sráccal lelépett, semmit
nem tett, hogy visszahozza.
Olja számára ismerős problémák voltak ezek, a saját bőrén is tapasztalta a
nyomorral járó megaláztatásokat. Úgy érezte, hogy rokonlélekre talált Natasa
személyében, s továbbra is érdeklődéssel hallgatta az ikerlányok történetét.
- Amikor eltűnt a húgom, aki öt perccel fiatalabb nálam, én ide kerültem. Akkor
épp egy szlovák lány lakott itt. Alig tudott oroszul, így keveset tudtunk beszélgetni.
Vagy egy hónapja ő is eltűnt, egy szó nélkül, mint a húgom. De a többi lánytól is ezt
hallom. Egy idő után az itt lakók lelépnek. Sokan ezért hálásak Ottónak. Esélyt ad
arra, hogy az életben tovább tudjunk lépni. Persze, annak fejében teszi, hogy egy
ideig elszórakozik itt a lányokkal.
- Úgy érted, járnak ide más lányok is? - Olja most kezdte csak érteni, miről
beszél Natasa.
- Persze. Ma este is jönnek ide ketten. Egyikük magyar, a másik bolgár. Ok Ottó
egy másik lakásában laknak. Amikor szabadnapjuk van, mint ma is, akkor
összejövünk páran és dumcsizunk. Holnap már meló van, hajói tudom, te Londonba
mész.
- Londonba? Én erről semmit sem tudok! - Olja még jobban meghökkent, mint
az imént, de Natasa megmagyarázta, miről van szó.
- Ottónak rengeteg barátja és üzlettársa van. Nekünk, akik Ottó lakásaiban
lakunk, vagyis az átlagosnál csinosabbak vagyunk, csak Ottó tehetős barátaival és
üzletfeleivel kell foglalkoznunk. Hostessféléknek tekintenek minket, de az az
igazság, hogy inkább feleségszerepet töltünk be egy estére, egy napra, egy hétre,
vagy amennyi időre az ügyfél igényli. És ezt értsd szó szerint! Mosunk, főzünk,
vasalunk, szexelünk, vagyis csinálunk mindent, ami egy feleségtől elvárható.
Kivéve egyet: nem szülünk gyerekeket. Ottó ismerősein kívül mások is igénybe
vehetik ezt a szolgáltatást, ha van elég zseton. Egy weboldalon bárki választhat
közülünk. Minden adatot megtalál, még a vércsoportunkat is. Az ügyfelek szerint ez
a világ egyik legmenőbb ilyen ügynöksége.
-Jó, de én hogy kerülök Londonba? - Olja hangjában kíváncsiság volt, meg egy
kis félelem. Túl sokszor ütötte már meg a bokáját.
-Egy svájci sebészorvost kísérsz el egy ottani konferenciára. Négy napig leszel
oda.
Óljának tetszett volna a dolog, de eszébe jutott, hogy semmilyen alkalomhoz illő
ruhája nincs. Natasa megnyugtatta.
-Azzal ne törődj! Holnap reggel megyünk szépítkezni, vásárolni. Az ügyfél
általában kiköti, hogy a hostess milyen ruhát, cipőt, ékszert viseljen, és előre kifizeti
a számlát. Mivel Ottónak saját szépségszalonjai és butikjai is vannak, azok szol-
gáltatásait is fel tudja ajánlani, tehát sorba állni, várakozni sem kell sehol. A
megvásárolt ruhák, cipők, ékszerek többsége a miénk marad. Csak a nagyon drága
ékszereket kell visszaadnunk, ha az ügyfél különösen villogni akar a partnerével. A
meló végén egytől tízig pontozza a szolgáltatásunkat, és az ügynökség a megszerzett
pontok alapján minden hatvanadik pont után átutal egy összeget a számlánkra.
-És mi van, ha az ügyfél nincs megelégedve, ha mondjuk rossz osztályzatokat
ad? Akkor pénz sincs?
Natasa megrázta a fejét.
-Á, nem. Rosszabb. Akkor mész valamelyik éjjeli bárba vagy kupiba. Szóval adj
bele mindent! Én már dolgoztam Hamburgban ilyen helyen. Naponta jó néhány
mosdatlak, szánalmas alakot kell leszopnod ahhoz, hogy megélj.
Óljának lett volna min elgondolkodnia, de odalent megszólalt a csengő. Két
divatosan öltözött lány lépett be. A fogsoruk vakítóan fehér volt, a kezükön,
bokájukon és a nyakukban több száz gramm aranyat viseltek. Az egyik fekete garbót
viselt, fekete miniszoknyával, térdig érő Gucci csizmával, a karján hatalmas Louis
Vuitton táskát himbált, és a szőke haját Prada napszemüveggel fogta hátra. A másik
kicsit alacsonyabb volt, rövid fekete frizurával, és ez a lány is úgy meg volt
csinálva, mintha egy divatbemutató kifutójáról lépett volna le. Versace pólóban,
nagy szilikon cicikkel és felpumpált szájjal érkezett. Neki a farmerja volt Gucci, a
táskája meg Chanel. Olja látott már egyet s mást, de most csak bámult, mint a
moziban.
Odalent ültek le, a nappaliban, és mintha összebeszéltek volna, egyszerre
nyúltak a táskájukba és vettek elő egy-egy doboz cigarettát. A hosszú, szőke hajú
Marlboro Lightot, a rövid, fekete hajú Eve cigit szívott.
- Natasa, hozol egy kis piát? - kiabálta a szőke németül.
- Azért mentem - szólt vissza Natasa az emeletről.
- Megismerkedtetek már? - kérdezte Natasa, amikor megjelent egy üveg Jack
Daniel’s-szel és egy pohár jéggel. - Ő itt Olja, a lakótársam - fordult a vendégekhez,
mert az arcokról leolvasta, hogy még nem történt meg a bemutatkozás. - Ők pedig a
barátnőim. Tünde, ő magyar - mutatott a szőkére - ő pedig Jasmin, aki bolgár -
mutatott a felpumpált szájúra.
- Helló, Olja - nyújtotta a kezét Jasmin.
 - Helló - mondta Olja kicsit bátortalanul.
- Orosz vagy? - kérdezte Tünde Óljától, miközben belekortyolt a whiskyjébe.
- Nem, Moldovából jöttem.
- Az ugyanaz - vágta rá Jasmin, vállát rándítva, és egy pohár whiskyt nyújtott
Óljának.
- Hoztatok csomagot? - kérdezte Natasa.
Tünde bólintott, elővett a melltartójából pár fehér csomagocskát és odadobta
Natasának.
A hostesskedés mellett Tünde kokaint is árult az ismerősei körében. Volt egy
olasz szállítója, egy mini drogbáró, akitől hetente vett száz gramm kokót.
Grammjáért harmincöt eurót fizetett, aztán szétcsomagolta, ötven darab 1,6
grammos kis papírtasakokba rakta az anyagot, s azokat már ötven euróért adta
tovább. A fennmaradt húsz grammot a barátnőivel szokta elszívni, amikor
szabadnaposak voltak.
- Neked nem kell? - kérdezte Ólját.
- Micsoda? - nézett kérdően a lányokra
- Kóla! - mutatott Tünde a kokós tasakra.
- Nem is tudja, mi az - jegyezte meg a bolgár csaj.
- Tudom, de nem kérek - mondta határozottan Olja
- Ahogy gondolod - nézett rá Tünde, miközben pár vékony csíkot húzott ki az
asztalra kikészített fényes fémtálcára.
Jasmin egy ötszáz eurós bankjegyből sodort szívószálat, majd felszippantotta a
hozzá legközelebb eső kokaincsíkot.
- Az ötszázas a legjobb, mert nem ragad bele a cucc - kommentálta a műveletet.
- Aha - erősítette meg Natasa, és ő is felszívott egy csíkot, majd átadta Tündének
a pénzcsövet.
Pár perc múlva előkerültek a papír zsebkendők, mert a három lány folyamatosan
az orrát törölgette, bár közben egyfolytában járt a szájuk. Natasa tolmácsolt
németről oroszra. A lányok Ólját faggatták arról, hogyan került ide. Mire
szűkszavúan elmesélte a történetét, a lányok már megitták az üveg whiskyt és
felszívták az összes kokócsíkot. Tünde újabb csíkokat készített, Natasa pedig hozott
egy újabb üveg piát, aztán mindenki elmondta a maga történetét.
Tündét, Olja ismerőseinek legtöbbjétől eltérően, nem a szegénység, nem is az
erőszak hozta ide. A szülei kimondottan jómódúak voltak, egy nyereséges építőipari
cégük volt. Mind az apja, mind az anyja és a bátyja is a családi vállalkozásban dol-
goztak. A szülei úgy tudták, hogy itt egyetemre jár, és mivel az üzlet lefoglalta őket,
soha nem értek rá, hogy meglátogassák. Otthon példás kislány volt, az érettségin is
tiszta ötös leli. Miután Münchenben elkezdte az egyetemet, megismerkedett egy fiú-
val, aki egy jól fizető munkát ajánlott neki. Mivel imádta a drága márkás holmikat,
elfogadta az ajánlatot. Három éve dolgozott már Ottó ügynökségének, és nem bánt
meg semmit.
- Imádom a pénzt, imádok menő üzletemberek oldalán megjelenni, menő
partikon részt venni, menő kocsikból kiszállni. Igaz, hogy néha rojtosra dugják a
seggemet, de ennyit megér- közölte vidáman, miközben újabb kortyot ivott a
wiskyből.
Mindannyian nevettek, még Olja is, pedig nem igazán értette, miért csinálja ezt
valaki, akinek nem ettől függ az életben maradása. Olja önszántából sosem
választotta volna ezt az életet.
Jasmin szintén a pénzért csinálta, de legalább nem brahiból. Az ő szülei
szegények voltak, és ő tartotta el őket. Elmondta, hogy ha Bulgáriában marad,
hordta volna a vizet a kútról, mint a beteg anyja, aztán férjhez ment volna valami
csóróhoz, szült volna pár gyereket, és ennyi lett volna az élet.
- Csak jobb ez így - mondta elégedetten Jasmin, de Olja már alig tudott
odafigyelni, mert közben csacsirészegre itatták. Sosem bírta a piát, így hamarosan a
WC-kagyló felett találta magát.
Reggel Olja zúgó fejjel ébredt. Forgott vele a világ. Natasa hideg zuhanyt
ajánlott, de ő inkább maradt volna még az ágyban. Csakhogy ez lehetetlen volt.
Délutánra készen kellett lennie az utazásra. Egy sofőr jött értük, aki Olja
bankkártyáját is elhozta, valamint az ügynökségről egy levelet, melyben az
internetes kódja volt, amellyel be tudott lépni az ügynökség weboldalára, és meg
tudta nézni, mikor, milyen munka vár rá, valamint még azt is, hogy melyik
kuncsaftja hány pontra értékelte a szolgáltatásait és egyebeket.
Natasa délelőtt elkísérte a szépségszalonba, majd vásárolni, és megmutatta, mi
hogyan működik az interneten.
A svájci dokinak sok kikötése volt: szolid smink, estélyi ruha, bikini, fekete
kosztüm, valamint néhány mély dekoltázsú ruha szerepelt a kívánságlistáján. Mire
Olja mindent megvásárolt, a másnapossága is elmúlt. Életében először stylist
öltöztette. Több tucat ruhát kellett felpróbálnia, mire megtalálták a megfelelőket. A
Dior, a Chanel, a Rocco Barocco és a többi világmárkák gyorsan rabul ejtették.
Azon kapta magát, hogy nem is fontos számára a ruha fazonja, vagy, hogy jól áll-e
rajta. Kimondottan a márkajelzésekkel foglalkozott. A vásárlás minden pillanatát
élvezte. Két óra elteltével értette meg, milyen jó, hogy a stylist képes más dolgokra
is odafigyelni, mint ő. Fél tucat szatyorral értek haza. A ruháknak örült, de a tudat,
hogy jól kell teljesítenie, nyugtalanította.
Natasa próbálta lenyugtatni.
- Ne idegeskedj, a legdögösebb csaj vagy, akivel találkoztam. Az ügyfeleink
pedig kulturált, jómódú emberek. Igaz, ha kettesben maradsz velük, sokszor kiderül,
hogy mégiscsak parasztok, de az is belefér. Egy dolgot ne felejts el! Csak akkor
beszélj, ha kérdeznek.
Olja úgy volt ezzel, hogy ha rajta múlik, meg sem szólal. A szép ruháknak tudott
örülni, de alapjában véve őt még mindig csak az érdekelte, hogy minél előbb annyi
pénzt össze tudjon szedni, hogy a húgát ki tudja menekíteni a katlanból. Majd fogad
mellé egy magántanárt. Aztán, ha továbbra is jól mennek a dolgok, akkor a
szüleinek vesz egy házat odahaza valamelyik városban. És azután majd ő maga is új
életet kezdhet.
A limuzin délután fél ötre jött érte, kivitte a reptérre, és onnan a svájci orvossal
továbbrepült Londonba. Már az elején izgatott volt, mert amikor felszállt a gép,
kiderült, hogy egyedül vannak az első osztályon. Ez nem volt véletlen, az orvos
direkt így kérte. Állítólag a világ egyik legismertebb sebésze volt. Meg sem kottyant
neki az a pár ezer euró, amit a többi első osztályú helyért ki kellett fizetnie. És az
oldalán ülő szőke szépség láttán majd szétfeszítette a büszkeség. Az ő szintjén már
nem sokat jelentett, hogy kinek hány ingatlana van, mekkora a jachtja, van-e
magánrepülőgépe, képgyűjteménye. Hatvanon túl már csak egy dolog számított:
olyan dögös csaj legyen az oldalán, hogy a kollégáknak leessen az álluk, ha
meglátják. Valamennyien nős emberek voltak, de ez volt a protokoll: ezek a külföldi
konferenciák nem csak szakmai okokból jöttek létre. Itt mindenki eldicsekedhetett
az új szerzeményével is. És ahogy Ólját szemügyre vette, a dokiban semmi kétség
sem maradt, hogy az övé lesz a pálma. Még jobb előérzetei voltak, amikor a repülőn
rájött, hogy Olja jól beszél angolul, de még a világirodalom terén is meglepően
tájékozott.
Este tíz óra volt, mire megérkeztek a londoni szállodájuk lakosztályába. Miután
a hordár felhozta a csomagjaikat és távozott, Olja segített a dokinak levetkőzni, és
csinált egy jó meleg fürdőt, melynek a vizét illóolajokkal illatosította. Amíg Olja
tett-vett, az orvos folyamatosan próbálta titkolni erekcióját. A lány úgy tett, mintha
semmit sem vett volna észre. A doki igazi problémái akkor kezdődtek, amikor Olja
is vetkőzni kezdett. Szabályosan begörcsölt, csak ült némán az ágy szélén, és le nem
vette a szemét a lányról. Olja, hogy oldja a feszültséget, leguggolt elé, puszit
nyomott az egyik térdére, majd a szájába vette a farkát. Csakhogy még el sem
kezdte végezni a dolgát, amikor már ömlött is a szájába a forró ondó. A doki persze
ettől még jól volt, nagyon jól. Hanyatt vetette magát az ágyon, és úgy érezte, mintha
egy légkalapács vágta volna fejbe.
Percek múltak el, mire a sebész képes volt Óljával együtt bemászni a
fürdőkádba. Olja egy finom szivaccsal átmosta a testét, amitől az orvosban újra
feltámadt a férfi. Olja az ölébe ült, és néhány rutinos mozdulattal újból elintézte.
Titkon pedig annak örült, hogy a doki gyorstüzelőt használ.
- Ejha. Azt hiszem, meggyógyítottál, szép kislány. Az biztos, hogy Viagrára
semmi szükségem.
- Én is úgy gondolom - mondta Olja, és legkedvesebb mosolyával nézett a doki
szemébe.
Az ágyon a harmadik aktus sem tartott tovább pár percnél, s ezután a doki mégis
csak panaszkodni kezdett, hogy nem képes visszatartani magát. Talán szégyellte a
dolgot. Talán azt gondolta, hogy a fiatal lány valami mást vár tó'le.
- Semmi gond, majd dolgozunk rajta - nyugtatta meg Olja, és még egyszer
megmasszírozta a testét, most már egy testápolóval. Amikor a lábfejéhez érve
észrevette, hogy a férfi kimondottan érzékeny erre a testrészére, kezelésbe vette
külön-külön minden egyes lábujját. Mire végzett, az orvos elaludt. Olja nem bújt
hozzá. Képtelen lett volna rá. Csak két ember volt a világon, akihez bármikor
szívesen búj volna - Marija és Dejan.
Reggel a doki elégedetten és jókedvűen ébredt. Pozitívan értékelte azt is, hogy
az egyetemi évek óta most először sikerült elaludnia úgy, hogy a pizsamáját ne
vegye magára. Az éjjeliszekrényen összehajtva feküdt a barna selyem Hugó Boss
pizsamája. Egy ideig nézte, majd megfogta és beledobta a kofferébe. Óljának
reggelit hozott az ágyba, és míg borotválkozott, jókedvűen fütyörészett, miközben a
laptopján még egyszer átnézte a konferencián tartandó előadásának a szövegét, néha
még dalra is fakadt.
Aztán elment a konferenciára, de előtte megbeszélté)?, hogy este hétkor megjön,
és Óljával együtt elmennek vacsorázni. Ez lesz az alkalom, hogy a kollégák is
láthassák, milyen kinccsel érkezett Londonba.
Olja szinte az egész napot végigaludta. Délután négykor ébredt fel.
Lezuhanyozott, majd elkezdett készülődni. Azon ritka szerencsés lányok közé
tartozott, akiknek nem volt mit takargatniuk a testükön. Arányos, nyúlánk alkat, dús,
fénylő, természetes haj, hosszú szempillák, tengerkék szemek, telt ajkak, feszes
mellek, formás popsi és szép lábak. Szóval nem kellett egyik testrészét sem jobban
kiemelni, hogy elfedje egy másik testrészének a fogyatékosságát.
Egy fehér koktélruhát vett fel, szokása szerint melltartó nélkül. Nem csoda, hogy
a vacsoránál néhány szempár a kacsasült helyett Olja kemény mellbimbóira tapadt,
mert azok úgy feszültek neki a ruhának, mint a kitömi készülő vulkán. Az
elkövetkező két napban az orvosok némelyike kétségkívül többet foglalkozott Olja
szemrevételezésével, mint a konferenciával. A záró vacsorán az ő fekete Dior estélyi
ruhája tette fel az i-re a pontot, mivel a kissé átlátszó selyemruha az eddiginél is
többet engedett láttatni formáiból.
A doki az együtt töltött idő utolsó percét is kihasználta. Ennek fő oka az volt -
annak ellenére, hogy folyamatosan erekciója volt hogy bevett egy százas Viagrát,
azt gondolva, ez majd segít neki abban, hogy ne élvezzen el olyan hamar. Részben
igaza is lett, hisz a negyedik egymást követő ejakuláció után egyáltalán nem tudott
már elmenni, a farka viszont mereven állt, ami már a fájdalomba ment át. Olja még
a repülőn is próbált enyhíteni a doki szenvedésén, de semmi se jött össze, amin
végül még jókat is nevettek.
A müncheni reptéren úgy váltak el, hogy az orvos egy jéghideg mini Coca-Cola
dobozos üdítővel próbálta enyhíteni a kínjait, és így indult haza szintén orvos
feleségéhez és két kamasz lányához. Olja a fáradtságtól szinte már szédelgett, és
alig várta, hogy hazaéljen és végre lepihenhessen. A lakás felé tartva a taxi dugóba
került. Az amúgy harmincperces út a reptérről a lakásig most három órába telt, amit
Olja alvással vészelt át. A taxis segített a csomagokat egészen az ajtóig cipelni.
Mielőtt elindult volna, egy hosszú pillantást vetett Olja melleire, és elégedettem
megcsóválta a fejét, mondván: Ejha, ez igen!
Olja a táskájában kotorászott, a kulcsát kereste. Bernről zeneszót hallott. Amikor
megtalálta a kulcsot, óvatosan, résnyire nyitotta ki a bejárati ajtót, mintha sejtette
volna, hogy mi zajlik bent. Benézett, de aztán gyorsan vissza is csukta az ajtót, és
hátával nekidőlt, mert arra azért nem számított, amit odabent látott. A nappaliban
meztelen férfiak és nők nyüzsögtek. Jasmin négykézláb állt az asztalon. A hasa alatt
egy tálcán szétkent kokain fehérlett rövid fémcsövecskék és felborult whiskys-
poharak között. Egy fiatal, vékony, de izmos srác a farkát dugdosta a felpumpált
ajkai közé, egy másik srác meg hátulról böködte hevesen, ennek ellenére a bolgár
csaj labdaalakú szilikon mellei meg sem rezdültek. Tünde egy fotelban sikongatott,
egy nála is fiatalabb fiúval volt, mindkettőjüket két-két fiú kényeztette. Natasa a
földön egy másik lánnyal csókolózott, de ők sem voltak egyedül, vagy fél tucat férfi
drukkolt nekik kielégülést keresve.
Olja lassan visszazárta az ajtót, és elhúzott, még mielőtt észrevették volna. A
közeli étteremben paradicsomlevest kért, sok parmezánnal, grillen sütött
csirkemellet is rendelt. Italnak egy Red Bulit kért, hogy egy kicsit észhez térjen.
Aztán még elment sétálni, majd amikor azt is megunta, leült egy padra, a házukkal
szemben, hogy lássa, ha távoznak a férfiak, és a sarki újságosnál vásárolt
bulvárlapot olvasgatta. Az egyik oldalon Ottó fényképére lett figyelmes. A cikk
arról szólt, hogy a sikeres vállalkozó nagyobb összeggel támogat egy szervátülteté-
sekkel kísérletező programot, melyet egy svájci klinikán folytatnak több neves
professzor bevonásával. Óljának épp az járt az eszében, hogy Ottó milyen rendes
ember, ha egy csomó pénzt szán az orvostudományra, amikor a házuk elől zajos gu-
micsikorgással elindult egy Merci, majd Ferrarik, Porschék és egyéb sportkocsik
követték. Az orgia férfi résztvevői, úgy látszik, más szórakozást találtak maguknak,
így Olja azt gondolta, hogy most már hazamehet.
Amikor belépett, még mindig meztelen lányok heverésztek szerteszét az egész
földszinten, valamennyien részegek voltak, és legtöbbjük láthatóan szét volt csúszva
a kokótól. Olja tudomást sem vett róluk, fogta a csomagjait, és felment a szobájába,
abban bízva, hogy ott talán nem járt senki. A szobája valóban érintetlen volt. A
közepén lévő kádat teleengedte forró vízzel, majd, mikor a bőre megszokta annak
melegségét, belefeküdt. Bekapcsolta a tévét, és lazított. Ez volt az a helyzet,
melyben ki tudott kapcsolódni és meg tudott feledkezni arról, ami egyébként oly
sokszor nyomasztotta. Ahogy múlt az idő, egyre jobban bántotta, hogy még mindig
képtelen teljesíteni a húgának tett ígéretét.
A kádban elengedte magát, talán szundított is egy kicsit, s amikor felocsúdott,
fellépett az internetre, ahogy Natasa mutatta, és beütötte a személyi kódját.
Megnézte, hány pontra értékelte a doki, és utánanézett a következő melójának. Tíz
pontot kapott a sebészorvostól, s hozzá mindenféle magasztaló megjegyzéseket.
Ebből Ólját csak a pontok érdekelték, mert ettől függött, hogy mennyi pénzt kap. A
tízes skálán az ötnél kevesebb pontot érő lány egy fillért sem kapott az ötszáz és
ezer euró közötti napidíjból, melynek összege az ügyfélen és a megbízatás
körülményein múlott. Az öt és hat pontot kiérdemlő lány a napidíj huszonöt
százalékát kapta. A hét és nyolc pont a napidíj ötven százalékát érte, a kilenc pont a
napidíj kilencven százalékát, míg a tízes a napidíjhoz a teljes összeg tartozott, plusz
tíz százalék. A lányok két és fél havonta a pontok alapján kapták a fizetésüket,
melynek ötven százalékát levonták lakbérre és egyéb költségekre. A lányok
többsége így kimondottan elégedett volt, még közepes teljesítménnyel is
megkeresték a tíz-tizenötezer eurót havonta. A baj csak az volt, hogy ennek nagy
részét kokainra és piára költötték...

13.

Olja következő megbízatása mindjárt másnapra szólt. Egy helyi vállalkozóval

kellett vacsoráznia, majd egyéb elvárásoknak eleget tennie az ágyban, vagy épp ahol
a vendég kívánja. Az elegáns ruhán kívül más kikötése nem volt az ügyfélnek, így
legalább délelőtt még pihenhetett.
Miután a lányok összepakoltak, feltakarítottak és hazamentek, Natasa felment
Olja szobájába, hogy kikérdezze, milyen volt az első melója. Leheveredett mellé az
ágyra, és Olja röviden elmondta, hogy elég fárasztónak találta a dokit, de örül annak,
hogy elégedett volt. Aztán hagyta, hogy Natasa is elmondhassa a magáét, hiszen
gyanította, hogy azért jött. És valóban. Natasa a nagyobb nyomaték kedvéért még fel
is ült az ágyon és törökülésbe helyezkedett, mintha azt, amit rpesélni szeretne, fekve
nem is lehetne elmondani.
- Képzeld el - lelkendezett Natasa -, a Bundesliga első osztályában játszó
helyi focicsapat sztárfocistái voltak itt. Ha vidéken játszanak, előző nap mindig
felugranak két-három órára. Tökre aranyos srácok, néha diszkóba is szoktunk lógni
velük. Legközelebb téged is bemutatlak. Kurva nagy dolog ám ekkora sztárokkal
dugni, nem sok lánynak adatik ilyen lehetőség!
- És mennyit fizetnek ezek a sztárfocisták? - vágta el a szóáradatot Olja, akit
a legcsekélyebb mértékben sem vonzott a Natasa által megcsillogtatott lehetőség,
hogy ő is részt vehet a legközelebbi partiban.
- Fizetnek? Hát nem nekünk dicsőség, hogy ilyen menő pasikkal lehetünk
együtt? Dehogyis fizetnek...
- Én ingyen még Brad Pitt-tel sem feküdnék le - közölte Olja lakonikusan, mire a
másik lány úgy nézett rá, mint akinél elmentek otthonról.
- Téged csak a pénz érdekel? - kérdezte őszinte méltatlankodással.
Olja valami olyasmit mondott erre, hogy nincs szüksége nagymenő nyikhajokra
ahhoz, hogy egy jót keféljen, és hogy igenis a pénz érdekli, hogy kimenthesse a
családját a nyomorból. Natasa még vitatkozott volna, de neki is mennie kellett, hogy
tízre pihenten érhessen ki a repülőtérre. Isztambulba kellett utaznia pár napra egy
üzletemberrel.
Olja hosszasan készült a második melójára. Amikor felcsengetett a limuzin
sofőrje, még rákent egy pici vérvörös rúzst az ajkaira, és egy elöl- hátul mélyen
dekoltált Versace ruhában indult el, hogy már a találkozókor lenyűgözze a
vállalkozót. A ruha telitalálat volt, mindent takart, és mégis mindent sejtetett, még
azt is, hogy nincs alatta bugyi. Szóval nem volt férfi, akiben ne indította volna el a
fantáziálást.
A vállalkozó a város egyik legelegánsabb japán éttermébe vitte vacsorázni Ólját.
A nyilvánosságtól nem kellett tartania, már két éve nem kellett attól félnie, hogy
esetleg megszólják vagy a felesége tudomást szerez a kalandjairól. Két éve történt,
hogy a feleség, a konzervatív néppárt alelnökasszonya, a válások és az abortusz
elleni mozgalom élharcosa, a közvélemény nagy megrökönyödésére harminc év
házasság után elvált milliomos férjétől. A válást azzal indokolták, hogy kihűlt a
szerelem köztük, ezért új esélyt adnak egymásnak. A válás az asszony politikai
karrierjének végét jelentette, de a sajtó szerint a férjétől igen szép összeget kapott
végkielégítés címén, valamint azon ígérete fejében, hogy a házasságáról nem hoz
nyilvánosságra részleteket. Az asszony a válás után elköltözött Ausztriába, ahol egy
kutyamenhelyet vezet, a vállalkozó pedig szabadidejét és rengeteg pénzét csinos
lányokra költi.
A „welcome drink”-et, a japán éttermekben elmaradhatatlan szakét fehér
porcelán pohárkában kapták és egy hajtásra itták ki, ahogy a szokás diktálja. Olja
számára ez nem volt egyszerű, de mivel az ügynökség szabályzata szerint a vendég
minden kívánsága parancs, lehajtotta ő is az italt, és lett is tőle olyan fejfájása
rögtön, hogy azt hitte, agygörcsöt kapott. Percekbe telt, mire olyan állapotba került
ismét, hogy tanulmányozni tudta az étlapot. Közben a férfi jókat mulatott rajta. Az
étlap japán és német nyelvű volt, így Olja nem sokat értett belőle, de nem csinált be-
lőle nagy ügyet, amúgy is a vállalkozó rendelt helyette.
A cápauszony-levessel még csak-csak megbirkózott, habár szóvá tette, hogy ő
nem kaphatna-e inkább csirkelevest, mire a vállalkozó nevetve megjegyezte:
- Ez nem a sarki kifőzde, angyalkám.
A különféle ízesítésű nyershalakat Olja csak két újabb szaké leöntése után tudta
leerőltetni a torkán.
- Nem ízlik a sushi? - kérdezte a vállalkozó meglepetten.
- Biztos nagyon finom, csak én sütve szoktam enni a húsokat - vallotta be Olja, s
ezen a férfi ismét nevetett, mert tetszett neki Olja őszintesége, ami még
kislányosabbá tette a koránál egyébként is fiatalabbnak látszó lányt.
A desszert egy egzotikus gyümölcstál volt, s ez már elnyerte Olja tetszését.
Olyannyira, hogy mire partnere befejezte a főételt, Olja mindkét tál gyümölcsöt
betermelte. Az idősödő férfi már a következő órák történéseire gondolt, nem rendelt
magának újabb adag desszertet, hanem a számlát kérte.
Az autóban halk zene szólt, valamilyen szimfonikus darab, ami München esti
fényáradata mellett és a szaké pálinka utóhatásaira való tekintettel kellemes
bódulatot okozott, pár percig úgy érezhette magát, mintha egy nagy múltú és nagyon
előkelő arisztokrata család sarja lenne, esetleg grófnő.
Münchent elhagyva, a várostól vagy húsz kilométere egy óriási birtok udvarában
parkoltak le. Olja kellemes képzelődését csak tovább fokozta a kastélyszerű épület,
mely a házigazda szerint megőrizte teljes eredetiségét a XVII. századból. A kastély
belseje és bútorzata is arra utalt, mintha pár évszázadot visszautazott volna a múltba.
Odabent egy komornyik várta őket. Miután italt töltött a poharakba, meghajolt, és
eltávozott. Olja mosolygott, mert minden olyan volt, mint a kosztümös filmekben
látta néha a televízióban. A férfi, mintha kitalálta volna a gondolatát, megkérdezte:
- Szeret moziba járni, Oljácska?
Olja egy pillanatra elgondolkozott, de hazudni most sem volt képes.
- Oljácska? Moziba? Még soha nem voltam moziban, de biztosan tetszene -
válaszolta.
- Akkor most átmegyünk a moziterembe, és ott majd eldöntheti, hogy tetszik-e
Önnek, de én biztos vagyok benne, hogy igen.
Olja követte a vállalkozót, aki néhány lépcsőfokon lefelé haladt az alagsorba,
majd amikor leértek, a férfi egy hatalmas terembe vezette be Ólját. A termet csak
pár tompán világító kristály falilámpa halvány fénye derítette valamelyest, és az
óriási fotelek lábainál is volt némi fény, hogy az ember láthassa, hol kell helyet
foglalni. A vállalkozó megfogta Olja kezét, majd leültek egymás mellé. Hamarosan
az a kicsike homályos fény is kialudt, ami eddig volt, és a teremben sötétség lett.
Olja megszorította a vállalkozó kezét, jelezve, hogy kicsit fél. Nem félelem volt az,
amit érzett, hanem izgatottság, amit leplezni sem próbált. Pár másodperc múlva a
hatalmas mozivásznon elkezdődött a film, és a vászonról visszaverődő fényben Olja
végre meglátta, hol vannak. Ez nem egy szokványos moziterem volt. A falakon
különféle középkori kínzóeszközök, korbácsok, fogók és egyéb olyan tárgyak
voltak, melyek Ólját nem igazán nyűgözték le, de azt gondolta, hogy a középkori
kastély imidzséhez akár hozzá is tartozhat az ilyesmi. A film ötödik percénél kezdte
Olja megérteni, mire való ez az egész. Egy meztelen férfi könyörgött az úrnőjének,
hogy az alázza meg. A nő mindenféle perverz dolgot művelt vele, miáltal a férfi
teste tele lett ütéssekkel, vágásnyomokkal és égési sebekkel, aztán az úrnő behívott
még egy férfit, és megparancsolta, hogy erőszakolják meg őt. Bizarr és undorító volt
az egész. Ólja félelmében a karfába kapaszkodott, és már sejtette, hogy valami
nagyon rosszra fordulhat ezen a kellemesnek indult estén.
A film végeztével a komornyik egy furcsa öltözékben, valamilyen bőrszerkóban
jelent meg a moziterem ajtajában, a házigazda pedig vetkőzni kezdett, és elkezdte
magyarázni Óljának a falon lévő kínzószerszámok használatának módját. És akkor
Olja elkövette a végzetes hibát. Vitatkozni, tiltakozni, kapálózni kezdett, aminek
persze csak az lett az eredménye, hogy a két férfi leteperte, eljátszadoztak vele, de
előtte a vállalkozó még az ügynökséget is felhívta, hogy panaszt tegyen.
Másnap az ágyán feküdt csecsemőpózban, magához ölelve a párnáját, és még
mindig a hányinger kerülgette. Amióta hazaért, egyfolytában zokogott, és képtelen
volt bármit is csinálni.
Nem először érezte magát végtelenül magányosnak, de most ez más volt. Az
előző este döbbent rá, hogy a kiszolgáltatottságának semmilyen határa nincs, és még
barátja sincs, akinek utólag panaszkodhatna. Amikor este a kuncsaft tiltakozott,
mert ő nem hajlandó eleget tenni a kívánságainak, az ügynökség ügyeletese azt
mondta neki a telefonban, hogy ha nem tesz eleget az elvárásoknak, ki van rúgva, és
a számlát is ki kell fizetnie a vacsora árával együtt.
Mivel reggel Olja már több telefonhívásra sem válaszolt, az ügynökség két
munkatársa személyesen kereste fel a lakásán. Minden lakáshoz volt kulcsuk, még
Ottóéhoz is, így be tudtak jutni úgy is, hogy Olja a többszöri csengetésre sem nyitott
ajtót. Közölték Óljával, hogy az esti dologért nem kap díjazást, annak ellenére, hogy
végül a kuncsaft minden kívánságát teljesítette, és hogy ha még egyszer ilyen
előfordul, akkor repül.
Látták persze, hogy a lány használhatatlan állapotban van, így azzal próbálták
megnyugtatni, hogy nem sok hasonló ügyfele van az ügynökségnek, de ha
legközelebb ilyet kap, akkor felkészítik rá, mert az ilyen vendégektől dupla díjazás
jár.
 Délután Ottó is megjelent a lakáson. Egy hosszú fejmosás után megengedte
Óljának, hogy az aznapi melót lemondhassa, azzal a feltétellel, hogy másnap újra
dolgoznia kell, és nem lehet rá több panasz. Óljába egy valami öntött erőt: Ottó
megígérte, hogy hajói melózik egy évig, akkor kihozhatja a húgát, és ebben
személyesen fog neki segíteni. Olja pedig hitt Öttónak, mert valakinek hinnie
kellett.
A következő nap egész délelőttjét a jakuzziban töltötte, és véletlenül egy olyan
tévéműsort nézett végig, amelyben a férfiak képtelenek voltak maguknak párt
találni. Arról meséltek, mi mindent megtennének egy igazi szerelemért, egy nőért,
ha igazán szeretné őket. De közben úgy beszéltek a nőkről, mintha valamiféle
használati tárgyakról lenne szó. Olja úgy érezte, hogy tudja a megoldást: egy icipici
tiszteletet kellene csak tanúsítaniuk vágyaik tárgya iránt.
Ebédre Natasa is megérkezett, később Tünde is csatlakozott a társasághoz.
Jasmin egy pornófilm forgatáson volt Prágában. Natasa megmutatta az új mobilját,
melyet ajándékba kapott. Tünde is vidám dolgokról beszélt, miközben egy új
bankkártyával vékonyka csíkokat húzgált az asztal sarkára egy kis kupac kokainból,
melyet nemrég vett elő a táskájából. A lányok Ólját is kikérdezték, s amikor
elmesélte előző napi kalandjait, azzal vigasztalták, hogy az ilyen aberrált alakok a
rengeteg pénzükért mindent megkaphatnak ugyan, de Olja legfeljebb két-három
hónapban egyszer fog találkozni ilyen idiótával.
Az éjszakát Olja egy milliomos csemetével töltötte, aki még abban a korban volt,
amikor az emberek azt hiszik, a mennyiség a fontos és nem a minőség, és az utolsó
percig döfködte, csak hogy kihasználja az időt, amit kifizetett. Olja elkövetkező
napjai is kimerítőek voltak. Ottó nem adott neki újabb pihenőnapot, aminek
egyszerűen az volt az oka, hogy a kuncsaftok máris meg voltak őrülve Óljától és
amazon természetétől. Az ügynökség emeltdíjas tarifát szabott ki Óljára, de így sem
csökkent az igény. Ottó meggyőzte Ólját, hogy ő is több pénzt fog kapni a dupla
bevételnek köszönhetően. Az ajánlat Ólját új erővel töltötte fel, de további négy nap
elteltével olyannyira kimerült, hogy egy vendég karjaiban elaludt, amiből ismét
gond lett. Az eredmény: Olja számláján közel egy hónap kemény meló után
kevesebb pénz volt, mint annak előtte.
- Olja, lassítanod kell. Nem szabad minden egyes vendégeddel úgy bánnod,
mintha az életed nagy szerelme lenne. Ne mindig a tíz pontra törekedj, néha jó a
nyolc is, általában pedig legyen meg a kilenc - okította Natasa.
Olja azonban másnap reggel is úgy ért haza, mint eg$ zombi. Ruhástól a
kanapéra rogyott és ott el is aludt. Natasa levetkőztette, langyos citromos kendővel
áttörölgette a testét, és hagyta, hogy a nappaliban pihenjen. Felhívta Tündét, hogy
ma csak a cuccot hozza el, ne tervezzen bulit, mert Olja a nappaliban alszik, és nem
akarja, hogy felébredjen. Szinte lábujjhegyen közlekedett a lakásban, nehogy
felébressze a lányt. Ő maga a kanapéval szemközti fotelbe ült le, és a körmeit kezdte
kifesteni, amikor a tekintete valahogy újra megakadt Ólján. Egyidősek voltak ugyan,
Olja valahogy mégis kislánynak látszott a szemében. Naiv és ártatlan kislánynak. A
vendégek többsége ezért akarta őt, a romlatlansága miatt, mely a legnagyobb
bujaság közepette is megmaradt. Ez persze nem akadályozta meg a derék urakat
abban, hogy gátlástalanul és kíméletlenül használják a testét.
 14.

Olja most mozdulatlannak tűnt, szép lassan, egyenletesen szedte a levegőt,

amiből Natasa arra következtetett, hogy nagyon mélyen alszik. Pedig Olja álmodott.
Álmában Dejan is ott volt a lakásban, meg az apja is. Az ebédlőasztalon sakkoztak,
közben sört ittak. Olja közben az anyjával a kanapéról egy talkshow-t nézett a
plazmatévén. Katja skót kockás szoknyában és türkiz színű felsőben jött ki a
szobájából, mert neki hat órára balettra kellett mennie. Még húsz perce volt, hogy
odaérjen, ami szinte lehetetlen, mert mindig gyalog tette meg az utat a balettis-
koláig, hogy közben tudja nézegetni a müncheni kirakatokat. Ha nem bámészkodna
- ami kizárt - oda is érhetne időben, mivel a balettiskola csak három saroknyira van.
Hazafelé még jobban szeretett a kirakatokban nézelődni. Imádta a fényeket, ahogy
megvilágították a divatos, csillogó ruhadarabokat. A balett óra nyolcig tart, de volt,
hogy Katja csak fél tízre ért haza, annyit bámészkodott. Katja fotómodellnek,
színésznőnek vagy tévébemondónak készült. Mármint Olja álmában.
„Sziasztok, majd jövök” - dobott puszit Katja mindenkinek az ajtóból, majd a
mamára kacsintott ravaszul és csibészesen, ahogy azt kamasz lányok szokták.
„Vigyázz magadra, kislányom ! Puszillak!” - integetett a mama, míg Katja be nem
csukta az ajtót.
Katja tudta ugyan, hogy késésben van, de azért meg-meg- állt egy kirakat előtt
és megnézte, mit fog hazafelé még jobban szemügyre venni. A balett-tanár
mosolygott, mikor jó nagy késéssel megérkezett. Már megszokta, hogy Katja
mindig késik, viszont olyan mérhetetlenül tehetséges volt, hogy a tanár elnézte a
késéseit. Óra után Katja gyorsan átöltözött és sietett
az első kirakathoz. Egy ideig nézte, majd továbbment egy másikhoz, aztán egy
harmadikhoz, majd visszament az elsőhöz.
A kirakattal szemben, az út szélén egy rendőrautó állt meg. Előbb két rendőr
szállt ki belőle, majd további három. Katjához léptek és megkérdezték, mit csinál itt.
Katja mondta, hogy nézi a kirakatokat. Az egyik rendőr a személyi igazolványát
kérte, mire Katja közölte, hogy még nincs tizennyolc éves, nincs igazolványa. A
rendőrök más igazoló okmányt követeltek, ami Katjánál szintén nem volt, de
mondta, hogy itt lakik pár saroknyira. A rendőrök felajánlották, hogy elviszik haza,
ahol majd bemutathatja a személyazonosságát igazoló okmányt, vagy a szülei
igazolják. Katja beszállt a rendőrautóba. A hátsó ülésen három rendőr ült, és a kocsi
nem hazafelé vitte, hanem más irányba.
Katját két rendőr megerőszakolta, három pedig végignézte, és biztatta őket.
Aztán kilökték a kocsiból. Szörnyű állapotban ért haza, de mindent elmesélt otthon.
A szülei feljelentették a rendőröket, a bíró - bizonyíték hiányában - felmentette őket.
Az utolsó álomképben a bíróság előtt nagy tömeg tüntetett „rendőrállam” feliratú
transzparensekkel. Az öt felmentett rendőr öntelt mosollyal a képén vonult ki a
bíróság épületéből az utcára. Ekkor vált ki a tömegből Dejan, mindkét kezében egy-
egy pisztollyal, és vadul lövöldözni kezdett az öt rendőr felé. Azok pillanatok alatt
több sebből vérezve rogytak össze, mint a gengszterfilmekben.
Olja először forgolódni kezdett, majd lerúgta magáról a takarót, melyet pár
órával azelőtt Natasa terített rá, hogy meg ne fázzon. Aztán azt kiabálta, hogy „Ne,
ne, ne!”, végül felült a kanapén és ijedten kapkodott levegő után. Natasa ijedtében
magára borította a körömlakkot, de nem ezzel foglalkozott, hanem Óljával. Nem
tudta, hogy Olja álombéli látomása az utolsó percekben rémálomba fordult, ahogy
annyiszor az élete is. A lány reszketett a félelemtől. Nem volt honnan nyugalmat és
erőt merítenie.
-Jól van, nyugi, biztos csak rosszat álmodtál. Ugye minden rendben van? -
Natasa, Olja mellé ült, aki szabályosan beleizzadt az álomba. Haja mint a
szénakazal, úgy állt minden irányba.
Lábait felhúzta az állához és teljesen összekuporodva ült egy darabig, mert a
szorongás még mindig nem engedte lazítani. Görcsbe rándult gyomorral várta, hogy
elmúljon ez a nyomasztó állapot.
- Itt van egy kis víz, igyál, mindjárt jobb lesz - biztatta Natasa. És mivel Olja nem
nyúlt a pohárért, Natasa emelte a szájához. A hideg víz tényleg segített egy kicsit. A
harmadik vagy negyedik korty után Natasa nyakába borult és olyan sírásban tört ki,
hogy a könnyeivel pillanatok alatt eláztatta Natasa felsőjét. Mégis percekig ültek így
a kanapén, egymást ölelve, mert nemcsak Óljának esett jól az ölelés, hanem
Natasának is. Mióta a testvére elment, ennek a lánynak sem volt senkije, akivel
összebújhatott volna, aki nem csak a testét akarta megsimogatni, hanem a lelkét is.
- Szörnyű álmom volt. Szörnyű - mondta ki végre Olja maga elé meredve. -
Lehet, hogy ez egy jel, hogy baj van a húgommal, vagy a családommal? Rettenetes
dolgot álmodtam róluk.
- Miért, mit álmodtál?
Olja elmesélte az álmát, majd a haját igazgatva akkorát fújt, mint egy bika az
arénában. Natasa fejcsóválva hallgatta.
- Hát ez nem semmi, már értem, hogy kiakadtál.
- A húgom már biztosan türelmetlen, csak nehogy valami történjen vele, mielőtt
elhozhatom onnan.
- Nemsokára itt lehet veled, már nem kell sok idő.
- Nem sok? Tudod, hogy az idő hossza mindig attól függ, hogy a WC-ajtó melyik
oldalán állsz...
Natasa elmosolyodott, bár megértette, hogy Olja nem viccnek szánta, amit
mondott.
- És ki az a Dejan? Róla még nem meséltél.
Hosszú napok óta Natasa most először látta Olja szemeit újra kitisztulni és
szikrázni.
- Dejan volt az egyetlen férfi az életemben, akivel úgy feküdtem le, hogy azt én is
akartam. Akinek a karjai közt nőnek éreztem magam, aki... - a mondat
befejezetlenül hullott a semmibe. Másra terelődött a beszélgetés, amolyan csajos
témákra: az ideális férfi, a pénz, a divat és majdan egy boldog család.
Olja esti melóját Tünde vállalta át, így kicsit pihenhetett, meg ez a beszélgetés
sokkal szorosabbá tette a kapcsolatát Natasával.
Este lementek vacsorázni a közeli étterembe, ahol Óljának eszébe jutott, hogy
Marija volt az első nő, akivel együtt vacsorázott. Marija szebb volt, Natasa viszont
kedvesebb és talpra- esettebb is. A vacsora után, amikor hazaértek, Olja belevetette
magát a kádba, majd Natasa is csatlakozott hozzá. Másnap reggel együtt ébredtek
Olja ágyában.
- Kéne ide egy szobapincér - vetette fel Natasa. - Most csak csengetnénk, és
hozná az ágyba a kávét.
- Hozok neked - jutott eszébe Óljának.
- El ne menj innen. Régen a tesómmal mindig így összebújva aludtunk. Most
nagyon jó érzés újra így összebújni.
Este mindketten melózni mentek, de előtte Tünde meglátogatta őket és
elmesélte: az éjjel rendesen odatette magát, hogy a vendégnek eszébe se jusson
panaszkodni, amiért nem Olja ment.
- Olyat dugtam az öreggel, hogy utána két órán át az oxigénpalackon lógott -
közölte.
A három lány jókat nevetgélt ezen és Tünde egyéb élményein, és így vidáman
indultak az esti bevetésre.
Olja a következő otthon töltött estéje után is Natasával ébredt. Talán ennek
tudható be, hogy az elkövetkező napok kimerítő munkái ellenére jókedve volt. Nem
annyira az ügynökségnek. Ott nem tetszett, hogy az utóbbi időben nyolc-kilenc
pontokat gyűjtött, de volt már, hogy csak hét pontot kapott.
Natasa kitalálta, hogy vállaljanak szexet hármasban, mert ez mostanság nagy
divat. Több a pénz is, és az ügynökség is megnyugszik. Ezek után alig volt nap,
hogy ne együtt választották volna őket. Olja lassan-lassan rászokott, hogy a többi-
ekhez hasonlóan a fehér porral próbálja enyhíteni a feszültségét.
- Gyerünk, szűz lányt avatunk - konferálta fel az eseményt Tünde, amikor Olja
először csatlakozott vásárlói köréhez.
- Basszus, ez jobb, mint a szex! - kiáltott fel Olja, miután az első csíkot
felszippantotta.
- Akkor most képzeld el a kettőt együtt! - biztatta Natasa.
- Én már csak úgy csinálom - csatlakozott Jasmin is, aki mostanság inkább csak
pornózott.
Az első kokós napok után Olja csak tízes pontokat kapott. Az amúgy is heves,
temperamentumos természete szex közben a tetőfokra hágott, amiben nagy szerepe
volt a kokénak is. Átbillent benne valami. Megértette, hogy a lányok miért így
csinálják. Tünde tehát minden meló előtt hozta a kis fehér borítékokat, és most már
Olja is rendszeres vásárlója volt.
Olja egyetlenegy dolgot kötött ki: ő nem fog dugni senkivel pénz nélkül. Itt a
focistákra gondolt, akik egyik hétvégére bejelentkeztek. Az alku végül azzal zárult,
hogy a sportolók fizették a kokaint és a piát.
Mióta drogozott, jobb formában volt, mint valaha. Felszabadult lett, és szinte
mindig vidám. Natasával, ha volt egy kis szabadidejük, a városban lógtak. Vásárolni
jártak meg pasizni. Ahogy múlt az idő, Olja egyre közönyösebbé vált mások baja
iránt. Már a családjára is sokkal ritkábban gondolt. Az első fizetése rekordösszegű
volt az ügynökség történetében. Csakhogy a lóvé nagyobbik felét azonmód oda
kellett adnia Tündének a már előre elhozott és elfogyasztott kokszért.
A kokain egy olyan szer, amelyet ha nem te kezelsz, hanem ő téged, akkor
nagyon gyorsan a padlóra küld. Ólját pedig ebben az időben a koksz irányította.
Gyenge volt ahhoz, hogy ő kontrollálja a dolgokat, csak sodródott az árral. Voltak,
akik jobban csinálták.
Tünde például összejött egy fiatal és vastag bukszájú német fiúval, és azt
tervezte, hogy kilép az ügynökségtől, befejezi ezt a melót, és összeköltözik a
sráccal. Megtehették, hisz a fiú apja menő vállalkozó volt, mellette befolyásos
politikus is. Miután Tünde felhagyott a hostesskedéssel, továbbra is hordta a koka-
int, annál is inkább, mivel a barátja is drogot árult. Egy napon, mindannyiuk
számára váratlanul, Jasmin is kivált az ügynökségből. Állítólag Amerikába
szerződött el, legalábbis Ottó szerint ez történt.
Ólját a drog zuhanópályára juttatta, és magával rántotta Natasát is, aki szintén
egyre többet drogozott. Mindketten fokozatosan felelőtlenebbek lettek, s már-már
elérkeztek arra a pontra, ahol a drogon kívül más nem is érdekelte őket. A hatalmas
és könyörtelen tempó mellett, amit az ügynökség diktált, nemcsak Oljáék
menekültek a droghoz, hanem valamennyi lány, aki az ügynökségnek dolgozott. Az
ok: az igény sokkal nagyobb volt, mint a kínálat. Emellett az ügyfelek úgy vélték,
hogy ha már fizetnek, akkor a lányokat teljes egészében birtokolhatják is.
Többségükben gazdag és befolyásos emberek voltak ezek, illetve azok
hozzátartozói, barátai vagy ismerősei.
Végül már a cég számára is terhessé vált, hogy a lányok többsége a
megszokottnál sokkal mélyebben merül a drog világába. Ottó tisztában volt vele,
hogy a drog és a prostitúció majd mindig egy úton jár. Ennek legtöbbször az az oka,
hogy ezt a melót a prosti csak drog hatása alatt képes végezni. A feszültségek
enyhítése végett bevezette az ötnapos munkahetet. A lányok csak saját kérésükre
dolgozhattak minden napon. A terv valamelyest bevált. A lányok hálásak voltak,
lassítottak a drogozást illetően, a hisztik és a depressziós állapotok is csökkentek.
Olja nem állt meg. Már előfordult vele, hogy három napig egy percet sem aludt,
aztán két napot meg egyfolytában. Az sem érdekelte, hogy kimaradt a melóból.
Natasa heroint vagy marihuánát használt a kokaintól való túlpörgés ellen, hogy le-
jöjjön a kokszról és tudjon aludni. A módszert Tünde ajánlotta nekik, neki pedig a
barátja, aki főleg heroint árult és fogyasztott. Valamennyiüknek bejött, Ólját kivéve,
aki, miután Tünde és Natasa unszolására elszívta az első hernyós cigit, összeokádta
magát. Tünde és a barátja ezek után hiába próbálták győzködni, hogy ez általában
csak az első egy-két alkalommal van így, Olja makacskodott. Elismerte, hogy ez
nem a szokványos hányás volt, hanem furcsa módon még valami kellemes érzés is
támadt utána, de bekeményített: ő többet nem fog heroinhoz nyúlni.
A szabadnapjaikat a lányok általában együtt töltötték. Tünde barátja sok helyre
bejáratos volt, köszönhetően tehetős szüleinek, valamint roppant kedves és udvarias
modorának. Tünde sokáig nagyon féltékeny volt rá emiatt, egy nap azonban, telje-
sen váratlanul, egy színházi előadás szünetében, a fiú megkérte a kezét. Az est
további részében tréfálkoztak azon, hogy Natasa vagy Olja lesz az, aki majd
magasabbra ugrik és elkapja a menyasszonyi csokrot. A fiú szülei nem tudták, hogy
Tünde régebben mivel foglalkozott, ahogy a saját szülei sem tudták
Magyarországon.
Az eljegyzési ceremónián nyüzsögtek az emberek, mintha már esküvő lenne.
Tünde ragyogott. Olja és Natasa számára pedig ez volt a nagy példa. Tünde a
barátjától eljegyzési ajándékként kapott egy Mercedes Cabriót, amely már magában
is dögös volt, de három szexbombával bélelve maga volt a tündérmese. Hármójuk
barátsága is ezekben a hetekben mélyült el a legjobban, olyannyira, hogy
megbeszélték: Tünde esküvője után együtt elutaznak Moldovába és elhozzák Olja
húgát. Olja komolyan vette ezt, pár napig megint boldog volt, hogy nemsokára
együtt lehet a húgával. Az esküvőt nyár végére tervezték, de majd minden nap
találkoztak, vagy legalábbis beszélgettek telefonon. Előfordult, hogy Tünde éjjel
hívta fel Ólját, aki éppen melózott.
- Szia. Nem zavarlak?
- Szia, nem. Igaz, pont kefélek, de azt mondja az úr, hogy nem zavarja, ha
közben telefonálok, úgyhogy mondhatod.
És Tünde mondta...
Aztán egy napon nem tudták elérni a lányt. Ami még jobban idegesítette őket, a
vőlegényét sem. Már annyi üzenetet hagytak nekik, hogy nem fért több a
postafiókjukba. Olja és Natasa együtt melóztak, majd rögtön utána Tündéék
lakására mentek, hogy megtudják, miért nem jelentkeznek. Ahogy a taxival oda-
értek, látták a lakás előtt Tünde kocsiját és a barátjáét is. Vagy húsz percet
csöngettek, de senki sem nyitott ajtót.
Este, meló előtt újból elmentek Tünde lakására, de a helyzet változatlan volt. A
Cabrio és a Ferrari is ugyanazon a helyen állt, mind délelőtt.
Tünde másnap sem jelentkezett. A két lány sík ideg volt, főleg Olja, akinek
olyan erős elvonási tünetei voltak, hogy zavart dühében a fél lakást összezúzta.
Folyamatosan izzadt, de mégis rázta a hideg. A szíve összevissza kalimpált, minden
egyes dobbanás fájt, és egész nap halálfélelme volt, mígnem utolsó megoldásként
elszívott egy heroinos cigit, ami kissé megnyugtatta. Majd reggelig még párat.
Amikor a heroin is elfogyott, újra elmentek Tündéék lakására. A két kocsi ott állt,
ahol az előző két napban is. Az ablakokon a redőny is le volt engedve. Ami új volt:
egy sárga szalag az ajtón, keresztbe feszítve.
Amikor közelebb mentek, látták, hogy rendőrségi szalaggal van az ajtó
leragasztva.
Némán álltak előtte.
- Szerinted lebuktak? - törte meg a hosszú csendet Olja.
- Biztos. Mi másért lenne leragasztva az ajtó zsarus szalaggal?
Előbb a rendőrségre akartak menni, hogy megtudják, mi történt, de erről
lebeszélték egymást. Az elkövetkező órákat azzal töltötték, hogy kábítószer után
kutattak. Olja az utolsó pillanatban talált egy dílert, aki tudott nekik adni heroint. A
török srác olyan „kedves” volt, hogy a közeli lakásába is felengedte a két lányt, akik
már tántorogtak az elvonási tünetektől. A török persze kihasználta a helyzetet és
többször is megerőszakolta őket. Mire Olja valamelyest észhez tért, a lakásban már
tucatnyian voltak. Ő és Natasa egy ágyon feküdtek, ruhátlanul.
Az történt, hogy a török srác szólt a haverjainak is, hogy két jó junkie csajt
szedett össze. Őrült orgiát rendeztek a két magatehetetlen, droggal teletömött lány
terhére. Oljáék három nap múlva kerültek haza. Néhány órával később Ottó is
megérkezett. Az őrjöngésig dühös volt. Ledobta a kanapéra a bőrkabátját, melynek a
zsebéből két mobiltelefon is a padlóra esett. Önkívületi állapotban üvöltözött. A
szemei kidülledtek, fröcsögött a nyála, és kidudorodtak az erek a nyakán. Belerúgott
a földön heverő telefonokba, aztán elővett a nadrágzsebéből egy doboz cigarettát, de
a keze úgy remegett, hogy képtelen volt kibontani a dobozt.
- Mi a kurva francot képzeltek ti magatokról? Hol a fenében voltatok három
napig?
Rohadt, büdös, drogos kurváknak és még sok mindennek elmondta őket,
fenyegetőzött, kérlelt, de közben maga is látta, hogy a lányok nincsenek olyan
állapotban, hogy szót lehetne érteni velük. Mi több, amíg ő ordítozott, a két lány a
kanapén egymásnak dőlve elaludt...
Ottó nem hergelte tovább magát. És miután egy kicsit megnyugodott, felvette az
elhajított cigarettásdobozt, kibontotta, és rágyújtott. Egy darabig nézte a két
egymásnak dőlt emberroncsot, akik most mindenre hasonlítottak, csak szexbombák-
ra nem. A lakás is eléggé el volt hanyagolva, ami szintén bosszantotta Ottót, de
rettenetes haragjának igazi okát a két
lány csak órák múlva tudta meg, amikor végre lezuhanyoztak, átöltöztek és
emberi formába hozták magukat. Ekkor közölte velük a hírt:
- Tünde meghalt.
A két lány összenézett, aztán megint Ottóra. Sok mindenre számítottak, erre
nem.
- Istenem, mi történt? - kérdezte elcsukló hangon Natasa.
 - Beadta magának az arany lövést...
Ottó tudta, hogy nem kell magyarázkodnia. Ebben a körben mindenki értette,
miről beszél: Tünde túladagolta magát.
A hír, hogy Tünde meghalt, mégis abszurd volt a két másik lány számára. Mert
hogy ők sem Tündét, sem magukat nem tartották igazi drogosoknak. Mint minden
kábítószeres, ők is azt hitték, bármikor abbahagyhatják a szert.
- És a barátja? - kérdezte Olja.
- O is meghalt.
Ottó, immár higgadtabban, elmesélte a két lánynak, hogy mi is történhetett. A
rendőrségi verzió szerint nagy valószínűséggel az, hogy Tünde véletlenül vagy
kíváncsiságból a megszokottnál jóval tisztább anyagot szúrt be magának. Az intra-
vénás heroinfogyasztók körében ez nem ritkaság. Soha nem lehet biztos abban az
ember, hogy melyik lesz az utolsó lövése. Egyedül volt otthon, így senki nem tudott
rajta segíteni. Mire a barátja hazaért, halott volt. Legalábbis a vőlegény hátrahagyott
búcsúleveléből erre lehetett következtetni. A fiú megírta a levelet, aztán magának is
beadta az aranylövést.
Ottó egy A4-es formátumú lapot vett elő, a búcsúlevél egy másolatát. A német
sajtó már napok óta címoldalon tárgyalta a tragédiát és mindenhol idézték a verses
búcsúlevelet. Most azok is meghatottan olvasták a tudósításokat, akik korábban
erkölcsi botrányt emlegettek volna, ha tudják, hogy a város egyik leggazdagabb
családjának sarja egy prostival költözött össze.
A vers olyan egyszerű szavakkal íródott, hogy még Olja és Natasa kevés német
tudása is elegendő volt a megértéséhez. Még Ottó szeme is megnedvesedett, amikor
felolvasta a búcsúverset, melyben két ember utolsó órájának története foglaltatott.

Gyönyörű lány ült az ágyon,

szíj szorult karjára, fájón,
gyöngyözött a tű hegye,
s hitte, az élet kegye.
Arcom most könnyektől nedves,
elvesztettelek szép kedves,
átkozom már a napot,
amikor drogot kapott.
Tőlem kapta, engem ölelt,
halálára általam lelt.
Vigyél el hozzá, bűntudat, mutasd az utolsó utat.
A temetést megelőző napokban az áldozatok szülei egymást vádolták, amiért a
gyermekük kábítószer-túladagolásban vesztette életét. Mindkét fél úgy gondolta: az
ő gyermeke nem vált volna kábítószeressé a másik nélkül, hiszen mindene megvolt.
Végül egy jótékonysági szervezet munkatársainak sikerült a megtört szülőket egy
asztalhoz leültetni, és megértetni velük, hogy mindketten egyformán hibásak voltak.
Hogyan történhetett meg, hogy éveken át nem vették észre, hogy az egyikük
csemetéje luxusprosti lett, a másiké pedig drogdíler. A holttesteket elhamvasztották,
a hamvakat összekeverték, hogy a két szerelmes fiatalnak halálukban se kelljen
elválni egymástól. Az egyik urnát a szülők Magyarországra vitték, a másik Né-
metországban maradt.
 15.

A temetési szertartást követő napokban Ottó maga gondoskodott Natasa és Olja

drogszükségleteiről. Nem örült ugyan, hogy a két legtöbbet foglalkoztatott lány
drogfüggő lett, de be kellett látnia, hogy ezt magának is köszönheti. Egy nap elvitte
a lányokat orvoshoz, aki vállalta, hogy segít nekik leszokni. A részletes és alapos
vizsgálatok után az orvos a két lánynak különböző gyógyszereket írt fel. Szigorúan
kikötötte, hogy egymás gyógyszereit még véletlenül se szedjék be, mert az tragé-
diához vezethet. És ha elfogynak a gyógyszerek, csak nála írathatnak fel újabbat.
A két lány nem értette az egészet: miért kapnak többségében különböző
gyógyszereket, ha mindkettőjük drogfüggő, és miért kell Óljának háromszor annyit
szednie, mint Natasának? Olja csak később tudta meg ennek az okát. Valamelyik
ügyfele nemcsak az ondóját ürítette bele élvezettel, hanem egy kis gonorrhea
baktériumot is.
A terápia részeként a lányoknak legkevesebb két hétre be kellett volna feküdniük
egy szanatóriumba, de Ottó ezt nem látta megoldhatónak, mert a lányok hamis
papírokkal tartózkodtak Németországban. Társadalombiztosításuk sem volt - így az
nem fedezhette volna a költségeket - de legfőképp azért, mert nem engedhette meg,
hogy hosszabb időre kiessenek a munkából. Három nap után a lányoknál
jelentkeztek az első elvonási tünetek, melyeket a gyógyszerek csak enyhítettek, de
nem szüntettek meg. Hogy megszűnjenek, ahhoz sokkal több időre lett volna
szükség, és orvosi felügyeletre. Natasa és Olja a legnehezebb helyzetben voltak,
amibe egy drogfüggő kerülhet. A két legkeményebb drog, a heroin és a kokain
elvonási tünetei egyszerre rohanták meg őket.
Megfelelő háttér nélkül esélyük sem volt ezeknek a kínoknak a leküzdésére.
Másnap az ágyból is képtelenek voltak kikelni. Ilyen állapotban még a közönséges
lélegzetvétel is nagy megterhelést jelent. Üvöltöttek és könyörögtek Ottónak, hogy
segítsen, Olja még öngyilkossággal is fenyegetőzött.
Ottó elviselhetetlen bűzt érzett, ahogy belépett a lakásba. A két lány saját
piszkában fetrengett a padlón. A drasztikus hasmenés a heroin jellegzetes elvonási
tüneteinek egyike. A szerencsétlenek öntudatlan állapotban voltak. Ottót undor fogta
el, de meg is ijedt. A két lány nem halhat meg a lakásában! Csak ez járt az eszében,
és hívta az orvost, hogy azonnal jöjjön, mert baj van. Mivel az orvos Ottó barátja és
ügyfele volt, azonnal indult. A szörnyű látványtól még ő is meghökkent.
- Gyorsan kell nekik adni valami ópiumfélét. Van nálad valami? - kérdezte az
orvos Ottót, aki egy kis zacskót nyújtott át.
- Csak kokain.
- Talán az is jó lesz. Meg adok nekik egy kis morfiumot.
Az orvos intravénásán beadta a lányoknak a drogot, majd a
morfiumos üvegcséket is előkészítette, de azzal még várt. Folyamatosan
ellenőrizte a vérnyomásukat, valamint a pulzusszámukat.
- Be kell vinni őket a klinikára, csak ott menthetjük meg az életüket - magyarázta
a doktor, de Ottó elutasítóan rázta a fejét.
- Tudod, hogy oda nem vihetjük őket. Nincs más megoldás?
- Nincs! Szerezz két német lányt, hozzájuk korban hasonlókat, és szerezd meg a
betegbiztosítási számukat. A többit én elintézem.
Pár óra múlva Natasa és Olja a sürgősségi kórház intenzív osztályán feküdt,
mindkét karjukban infúzióval. Nem voltak még túl a veszélyen.
Ottó a folyosón járkált fel-alá, miközben telefonon intézte a lakás kitakarítását,
melyhez persze szigorú diszkréciót kért. Az idegességét csak fokozta, amikor kijött
a váróba egy nővér, és közölte, hogy Natasa a klinikai halál állapotában van, leállt a
keringése. A jó hír az volt, hogy Olja szervezete erősebb, bár még ő sincs túl az
életveszélyen, de az állapota legalább biztató.
Natasát csak újraélesztéssel sikerült visszahozni az életbe. Az orvosok
egyfolytában megfigyelés alatt tartották őket, mert bármelyik pillanatban újabb
komplikációk léphettek fel.
- Ha meghalnak, nagy szarban leszünk - vetette oda két kórterem között futtában
Ottónak orvos barátja.
- Tudom - válaszolta Ottó, közben a telefonja képernyőjét figyelte, mintha onnét
várt volna megoldást és ha kiderül, hogy illegálisan vannak itt, vége az egésznek.
- Ne izgulj, nem fogsz éhen halni - vetette oda Ottó.
- Tudom, de akkor is vége a karrieremnek. Lehet, hogy nem volt jó ötlet idehozni
őket.
- Doktor úr, a betegek állapota rohamosan romlik! - kiabálta egy ápoló az
intenzívről.
Ottó az elkövetkező két éjszakát a kórházban töltötte, orvos barátjával együtt. Ez
idő alatt Natasát még egyszer újra kellett éleszteni, de végül az állapota kielégítővé
vált, annyira, hogy valamelyest a férfiak megnyugodhattak és a következő lépésre
koncentrálhattak.
Oljáék kilenc nap után hagyhatták el a kórházat. A nehezén túl voltak, de
megmondták nekik, hogy ha nem szedik előírás szerint a gyógyszereket, ha csak
egyet nem vesznek be időben, bármikor visszacsúszhatnak az elejére. Egy ápolónő
gondoskodott egy héten keresztül a lányokról, szigorúan odafigyelve a rendszeres
gyógyszerszedésre.
Ottónak pedig komolyan át kellett gondolnia a továbbiakat. Tudomásul kellett
vennie, hogy ekkora tempóban veszélyes a lányokat futtatni. Azzal viszont tisztában
volt, hogy ez az üzlet óhatatlanul együtt jár a droggal. Arra a következtetésre jutott,
hogy több lányt kell alkalmaznia, mert az igény egyre növekszik, és ha nem növelik
a lányok létszámát, valamennyien Oljáék sorsára fognak jutni.
Ottó a következő hetekben - Milos és Kolja nagy örömére - megduplázta a
lányok számát. Közben azért a régiekre is szüksége volt, főleg az olyanokra, mint
Olja és Natasa. A gyűjteményében ők voltak a Rolls-Royce-ok. Semmi pénzért nem
akart tőlük megválni, de egyelőre nem voltak bevethetőek. Olyan megoldást kellett
találnia, amelyből profitálni is tud, de a lányok gyógyulását sem akadályozza. Arra a
döntésre jutott, hogy egyik üzlettársának fekete-erdői luxusszanatóriumában helyezi
el őket, amíg tel jesen fel nem épülnek. A döntés nem volt éppen önzetlen, de Ottó
úgy érezhette, ő megtette a két lány érdekében a magáét.
Ólját, aki maga is erdős-hegyes vidékről származott, lenyűgözte a természet
szépségeinek az a tobzódása, melyet Feketeerdőként ismernek. De hiába volt a pazar
környezet, belül rettentően üresnek érezte magát. Pedig ez a szanatórium igazán
nem hasonlított az átlagoshoz. Olja és „szerencsés” társnői a fél világ luxushoteljeit
és exkluzív helyeit bejárták nagypénzű „barátaikkal”, de ami a kényelmet és a
kiszolgálást illeti, ez túltett még a hétcsillagos dubai szuperluxus hotelen is.
És mégis szomorú, mi több, siralmas hely volt ez az álomhotel - a lakói miatt. A
Fekete-erdő belsejében felépített szanatórium olyan idős személyek lakhelyéül
szolgált, akiket dúsgazdag, multimilliomos, ha ugyan nem multimilliárdos
hozzátartozóik helyeztek el itt. Főleg fogyatékosok és nagybeteg, utolsó éveiket,
esetleg hónapjaikat élő emberek menhelye volt ez, akiket a családjuk, ha be nem
vallottan is, de már szégyellt vagy túl terhesnek vélt otthon tartani. Alighanem lelki-
furdalásukat kompenzálták azzal, hogy az itt lakók mindent megkaptak, talán még
többet is, mintha a családban maradtak volna. Ezeknek a családoknak nem
számított, mibe kerül, hogy a felmenők jól érezzék magukat. Meg az sem volt
mindegy, hogy az idős emberek elégedettek-e velük, s persze, hogy a
végrendeletükben ki szerepel majd örökösként.
Olja és Natasa szobája is inkább lakosztálynak volt mondható, s miután
beköltöztek, Ottó személyesen magyarázta el nekik, mi minden lesz a feladatuk. „Ez
idáig is már rengeteg pénzembe kerültetek, ez az utolsó esélyetek, ne basszátok el!”
Ez volt a főnök mondanivalójának lényege, s az adott körülmények között értelme
sem lett volna ellenkezni vele.
Annyi eleve világos volt a lányok számára, hogy itt is szexuális szolgáltatásokat
kell nyújtaniuk, s noha már régen azt hitték, nincs az a szennytenger, melyben
kényes foglalkozásuk kapcsán ne kellett volna megmártózniuk, itt még nekik is volt
min meglepődniük. Igazából a meló mibenléte akkor lett világos számukra, amikor
egy tolókocsis, testi fogyatékos jelent meg az ajtó előtt mint első vendég. Ezt még el
lehetett volna viselni valahogy, elvégre szánalom is van az emberben, de csak egy
bizonyos határig. Olja akkor lázadt fel, amikor egy idős úr a betegségéből eredően
becsinált az ágyba, miközben a lány orálisan kényeztette. Akkor kezdett Olja
kiabálni, hogy ő erre többé nem hajlandó, de hamar befogták a száját. Két biztonsági
őr bevitte egy szobába, majd megértették vele, hogy itt az történik, amit ők akarnak.
Bő két hónapot töltöttek el az erdei intézményben, és életre szóló élményekkel
távoztak onnan. Megtörtént, hogy az idős vendég, aki az éjjel még meglepően
energikusan ficánkolt az ágyban, reggel, amikor Olja felébredt, holtan feküdt
mellette. Miután visszatértek a müncheni lakásba, a lánynak még hetekig
hallucináció voltak. Éjjelente újra látta az arcukat, érezte a testén az érintésüket, és
tudta, hogy azt az érzést, amit ott megélt, egész életében cipelni fogja magával, soha
nem fogja tudni elfelejteni az ott történteket.
Natasa még nehezebben vészelte át a fekete-erdei kalandot. Ót majd minden
héten megverték a biztonságiak, mert nem volt elég kedves a vendégeihez, és a
folyamatos sokkhatás miatt az utolsó napokban már úgy dolgozott, mint egy zombi.
Az is volt, élőhalott, kifacsart lélek, mely már nem bír el több szenvedést.
A müncheni lakásban Olja órákat töltött a jakuzziban, mintha azt várta volna,
hogy az idő és a víz minden szennyet lemos róla. El akarta hinni, hogy ha kilép a
kádból, akkor új, könnytől, mocsoktól és megaláztatástól mentes testtel folytathatja
az életet. De a víz nem mossa el az érzéseket. A lányok némaságba burkolózva
várták, hogy enyhüljön a tompa fájdalom, még egymáshoz is alig szóltak. Olyan
volt, mintha egymást hibáztatnák azért, ami velük történt. Aztán megállapodtak,
hogy soha nem beszélnek róla. Ottó igyekezett felrázni őket kábulatukból, de
titokban elégedett volt. Azt hitte, hogy a sokkok sorozata után, amit az elvonókúra
és a szanatórium jelentett, többé nem lesz velük gondja.
Natasa és Olja két új lakótársat kapott, akikkel meg kellett osztaniuk a lakást,
valamint be kellett vezetniük őket a luxusprostituáltak világába. Az új lányok
egyike Moldovából, Olja szülőföldjéről, a másik Lettországból jött, és mintha Olja
ikerhúga lett volna, oly feltűnő volt kettőjük között a hasonlóság.
A moldovai lányt Tamarának hívták, s Olja rögtön a szárnyai alá vette a földijét.
Hosszas beszélgetésbe kezdtek az anyanyelvükön, melyből sem Natasa, sem Jelena,
a másik új lány, nem értett egy szót sem.
Tamara tizenhét évesen érkezett Németországba. Csak tizennégy éves volt,
amikor a szülei Kijevbe küldték „tanulni”, s a tanultakat hamarosan éjjeli bárokban
bizonyíthatta. Később tudta meg, hogy a szülei - ha papírok nem is készültek a meg-
állapodásról - lényegében egy sertésért és ötven kiló cukorért adták el magukat
terményfelvásárlónak álcázó rafinált emberkereskedőknek. Ennek ellenére, amióta
Tamara elhagyta Moldovát, sokkal boldogabb volt. Az pedig különös elégedett-
séggel töltötte el, hogy sikerült eljutnia Európába.
Jelena ezzel szemben önkéntes volt, ami annyit jelent, hogy saját elhatározásából
lett hivatásos örömlány. Otthon, Rigában fotómodell volt, de nem tudott
érvényesülni. Heten laktak egy kétszobás lakásban, a két nagyszülő, a szülők és ő a
két húgával. Az apja rendőri fizetéséből éltek, meg az öregek nagyon szerény
nyugdíjából. Most, hogy Jelena betöltötte a tizennyolcadik életévét, nyugodtan
utazgathatott.
Tamara szebb volt Jelenánál, de Jelena volt az ápoltabb és sokkal műveltebb, így
ő tudott csinosabbnak kinézni. Merthogy, mint az köztudomású, az életminőség
megmutatkozik a kinézeten is. Persze az átlagember mindkettőjüket szépségnek
látta, különben már Ottó valamelyik olcsóbb szolgáltatásokat nyújtó kuplerájában
lettek volna, s nem itt, a drága villalakásban.
Ottó még nem engedte, hogy Natasa és Olja dolgozzon. A feladatuk most az
volt, hogy a két új lányt felkészítsék minden egyes ügyfél profi kiszolgálására.
Napközben Olja, ha csak tudott, együtt volt Tamarával, ami Natasának nem
igazán tetszett. Féltékeny volt a lányra, akiben vetélytársat vélt felfedezni. Egyik
este, amikor mindkét új lány dolgozott, Natasa számon kérte Óljától a viselkedését.
Durcásan kérdezte:
- Mi történt, Olja? Azt hiszed, nem látom, hogy mióta itt vannak az új lányok,
hanyagolsz? Alig beszélgetsz velem...
Olja nem szándékosan hanyagolta el a barátnőjét, csak élvezte Tamara társaságát
a közös sors, a közös anyanyelv miatt. Olja közel ült Natasához, és megfogta a
kezét.
- Bocsáss meg! Nem akartam, hogy így érezd.
- Nem így érzem, így is van. Teljesen elfordultál tőlem.
- Nem! Nincs igazad! Tünde halála viselt meg, és ha rád nézek, ő jut az eszembe,
meg az, hogy majdnem téged is elveszítettelek. Rajtad kívül már senkim sincs.
Tamara egy másik világ, nem fűznek hozzá fájdalmas emlékek, fiatal és szelebur-
di, ha csak rövid időre is, de feledtet velem minden rosszat. Haragszol ezért?
Natasa kicsit megenyhült, de még nem hitte el, hogy rendbe jönnek egymással.
- Milyen barát az, aki a problémáit nem akarja megosztani a barátjával?!
- Jó! Jó barát. Csupán nem akartalak zaklatni a gondjaimmal, hiszen neked is
vannak bőven.
- Hát ez az! Vannak, csak senkim nincs, akivel meg tudnám beszélni őket, vagy
ki tudnám bőgni magamat a vállán. Ez a valaki csak te lehetnél, de te képtelen vagy
meghallgatni.
- Azt hittem, már ismersz! Néha magányra van szükségem. Olyankor tényleg
képtelen vagyok meghallgatni a gondjaidat, mert a sajátjaimat sem bírom el.
Sajnálom, ha csalódást okoztam.
Olja felment a szobájába, ahová Natasa is követte, de Olja jelezte, hogy egyedül
szeretne maradni. Ő fent az ágyában zokogott, Natasa meg lent a kanapén. A
beszélgetést követő három napban nem is szóltak egymáshoz. A négyfős társaság
ezzel két részre oszlott, de csak pár napra. Aztán Olja egy éjszaka bement Natasa
szobájába és befeküdt az alvó lány mellé. Natasa arra ébredt, hogy valaki a takaró
alatt előbb a finom ujjaival, aztán a bársonyos nyelvével is kényezteti a takaró alatt.
Tudta, hogy ilyen puha és selymes érintése csak egy nőnek lehet. Miután Natasa
testét már harmadszor fogták el a gyönyör remegései, Olja felkúszott barátnője
ajkához, és megcsókolta. Szótlanul, önzetlenül, odaadón szeretkeztek a kimerülésig.
Olja aludt el elsőnek, majd Natasa betakarta, átölelte, és ő is elaludt.
Ahogy reggel Olja felébredt, Natasa karjai olyan szorosan fonták körbe, mint
egy anya, aki attól fél, hogy el akarják szakítani tőle a gyermekét. Olja azon
töprengett, mitől volt ez az éjszaka más, mint annak idején Marijával. Aztán rájött.
Azért, mert ez most nemcsak heves és vad vágyak találkozása volt, mint egykor
Moszkvában, hanem a bennük felgyülemlett fájdalmat is a szex által adták ki
magukból. Ez a szeretkezés inkább a fájdalomról szólt, mintsem a szenvedélyről.
Fájdalomról, mely a lelkűkből tört fel, és az egymásnak nyújtott testi öröm
formájában távozott.
Olja hitt abban, hogy ő a testével tud igazán kommunikálni. Szeretkezés által
tudja elmondani és megosztani örömét és bánatát egyaránt. A testek tettekkel
beszélnek, és míg a szavak elszállnak és feledésbe merülnek, a tettek emléke
megmarad. Igaza lehetett, mert amikor Natasa felébredt, csak ennyit mondott:
- Ez többet jelentett nekem, mint ezer óra beszélgetés. - Aztán felkelt, rágyújtott
egy cigire, és elfordult, hogy Olja ne lássa, ahogy az örömkönnyek gurulnak lefelé a
szeméből.

16.

Néhány nap múlva Natasa már olyan állapotban volt, hogy Ottó újra munkába
állította. Olja továbbra sem dolgozhatott, és még mindig rendszeresen és
marékszámra kellett gyógyszereket szednie. Persze, ha úgy adódott, egy kis
zsebpénz fejében elkísérte Natasát azokhoz az ügyfelekhez, akiket már régebben
ismertek, és akiktől Ottó nem tudhatta meg, hogy ott volt. Olja - mint már annyiszor
- most is újrakezdte a pénzgyűjtést Katja kiutaztatására. Azt is kihasználta, hogy
nagyon hasonlít Tamarára. Ha Tamara fáradt volt vagy nem volt kedve vállalni a
melót, akkor Olja helyettesítette. Még a törzsvendégek sem vették észre, hogy nem
mindig ugyanaz a lány szórakoztatja őket, bár többször megjegyezték, ha Olja után
Tamara ment, hogy „a múltkor nagyon tüzes voltál”.
Natasa egyik nap nem jött haza a melója után. Olja tudta, hogy egy régi
kuncsaftjával találkozik, és miután több órával a „munkaidő” lejárta után sem
jelentkezett, gondolta, extra magán-szórakoztatást nyújt a barátnője. Ilyesmit
sokszor tesznek a lányok, ha már jól ismerik a vendéget és megbíznak bennük
annyira, hogy feketén is nyújtanak nekik egyéb szolgáltatásokat. Ez a feketén jött
pénz a legédesebb. Ottó tudott az ilyen akciókról, de semmit nem tudott tenni
ellenük. Ha mégis, akkor annyit, hogy ezeket a veszteségeit eleve belekalkulálta az
ügynökségi árakba.
A lányok nemcsak a pluszbevétel miatt örültek, ha csinálhattak egy-egy
„feketefuvart”. Ilyenkor felszabadultalak lehettek. Nem kellett megfelelniük számos
követelménynek, melyeket az ügynökség előírt, és a vendéggel szemben is
önmagukat adhatták.
Ez már nem befolyásolta a pontozást. Ilyenkor néha kicsit lelkizni is lehetett,
persze csak akkor, ha a vendég fogékony volt az ilyesmire. Mert ezek a lelkizések
általában egyoldalúak voltak. A bírókat, ügyészeket, vállalkozókat és egyéb tehetős
és befolyásos személyeket nem érdekelte a lányok sorsa. A maguk problémáival
voltak elfoglalva.
Óljával ellentétben, Natasa hajlamos volt az ilyesmire. Ő meghallgatta a pasik
vallomásait is, melyek többnyire szexuális életük zavarait, főként annak
elviselhetetlen egyhangúságát érintették. Miközben a férj az évtizedek óta unalomig
gyakorolt pózt próbálja kissé megvariálni, a madám figyelmezteti, hogy vigyázzon a
frizurájára, mert reggel volt a fodrászánál. Natasa mindig jókat kacagott ezeken a
nyavalygásokon, pedig ha valaki, ő aztán tudta, hogy épp ezek a korosodó,
befolyásos férfiak szokták a legperverzebb ötletekkel felkeresni a bordélyházakat és
az escort-irodákat.
Sok nő azt képzeli, hogy egy befolyásos vagy vagyonos férfi az ágyban is
különbözik a hétköznapitól. „Ez így igaz! Különböznek” - szokta mondani erre
Natasa. „Csak épp ők sokkal mocskosabbak. Perverz állatok, azt hiszik, nekik az
ágyban is több jár, ha már az életben az átlagnál jóval több jutott nekik.” Valahogy
mégis kedvelte őket. Talán, mert jobban tudnak hízelegni az átlagnál. A kedvence az
az idős bankigazgató volt, aki egyszer azt mondta neki: „Az én feleségem a világ
legszebb nője, pedig már nem is fiatal. Csak a ruháját ne vesse fe!”
„És nem mulatságos, ahogy panaszkodnak? Ha ránéznek a feleség löttyedt
fenekére és megereszkedett melleire, három Viagra sem tudja pipiskedésre bírni az
egyszemű kígyójukat. Itt meg, ahol fiatal pipihús veszi körül, ugyanaz a kis állat
megvadul, mint egy mérgezett egér” - nevetett rajtuk a lány.
Sok férfi az anyagi problémái miatt nyafogott a lányoknak. Az ilyenek Natasát
egyáltalán nem szórakoztatták. Határozottan rühellte őket. Mondta is nekik néha:
„Ha tudnád, mennyire sajnálom, hogy az évi tízmillió eurós keresetedből
négymilliót be kell fizess adóba... Hát ez kész tragédia.”
Natasa jól tudott kezelni minden ilyen helyzetet, és sokan voltak így a lányok
között. Ők nagyon is megfeleltek a tapasztaltabb stricik körében sokszor hallható
mondásnak: „Minden nőből lehet jó kurva. Olyanok, mint a vadlovak, akik élvezik a
szabadságot a pusztán, de ha egyszer betörik őket, nem vágynak másra, csak hogy a
gazdájukat szolgálják.”
Olja egészen más volt. Ő soha nem fogadta el, hogy valakinek a tulajdona.
Ennek az ellenkezőjét bizonygatta, persze hasztalanul.
Natasa már több mint egy napja nem jelentkezett, és a mobilja is ki volt
kapcsolva, ami fölöttébb szokatlan volt nála. Olja egyre idegesebb lett. Magában
már gyártotta az ijesztő elméleteket arról, hogy mi történhetett a barátnőjével, s
egyre türelmetlenebbül várta, hogy jelentkezzen, de hiába. Míg mások ilyen
helyzetben egyik cigarettáról a másikra gyújtanak, Olja belga csokit majszolt,
immár a második dobozzal. Míg fel és alá járkált a lakásban, kezében egy nagy
doboz csokoládéval, Tamara és Jelena jeges kávét szürcsölgettek. Jelena nemrég tért
vissza a vásárlásból, neki ez volt a kedvenc időtöltése és a veszte. Most is a frissen
vásárolt hófehér Versace ruhájában üldögélt Tamara mellett, mely diszkontban is
majdnem ezer euróba került. Igazából nem azért vette fel, hogy felvágjon vele,
hanem így próbálta elvonni egy kicsit a lányok figyelmét Natasáról.
Ez is a lányok bonyolult védekezési mechanizmusához tartozott. Ha
valamelyiküknek bánata volt, akkor a társai rögtönzött divatbemutatót tartottak,
mert ettől felengedett a feszültség. Most ez sem működött. Részben, mert Tamara
nem vett részt a divatbemutatón, részben, mert Óljának, bár ő semmiféle ezoterikus
jelben nem hitt, rossz előérzete volt. A lábai már zsibbadtak voltak a fel-alá
járkálástól, de ha leült, pillanatokon belül újra erőt vett rajta az idegesség. Most
először érezte, hogy Natasa mennyire hiányzik neki. Az utóbbi napokban intim
órákat töltöttek együtt, de ettől függetlenül is ő volt most az egyetlen emberi lény a
közelében, akihez valamiképpen kötődni tudott. Már vagy tízszer leellenőrizte a
mobilját, hogy nincs-e lemerülve, nincs-e lehalkítva, vagyis kicsöng-e, ha esetleg
Natasa hívja. A lányokat is megkérte időnként, hogy csöngessék meg, de csak egy
pillanatra, nehogy Natasa is pont akkor hívja, és ő foglalt legyen.
Épp kezdett a lakótársai agyára menni a betegesnek tetsző' aggodalmával,
amikor megszólalt egy csengő. Nem tudni, hogy zavarában vagy ijedtségében
dobta-e el Olja a csokis dobozt, melyből a szoba minden részébe szétrepültek a
kagyló alakú csokidarabkák. Először a telefonjáért kapott, majd az asztalon lévő
másik két mobilt kapta fel, Tamaráét és Jelenáét. Csak a harmadik csengetés után
jött rá, hogy az ajtócsengő szól. Ekkor ledobta a telefonokat, de úgy, hogy az egyik
Jelena jeges kávéjában landolt. A kávé méternyi hosszan fröcskölte le Tamara ezer
eurós hófehér ruháját, s még az arcára is jutott belőle. Olja semmivel sem törődve
rohant az ajtóhoz, s olyan hevesen próbálta kinyitni, hogy majdnem kitépte a
keretéből. Kintről egy férfihang figyelmeztette, hogy az ajtó valószínűleg kulcsra
van zárva, és ha azt elfordítja, akkor talán egyben marad, netán ki is nyílik.
Ottó lépett be a nappaliba. Kezét a szájára szorította, nehogy hangos röhögésben
törjön ki. Ahogy Jelena és Tamara nyakig kávésán és savanyú ábrázattal állt ott a
dohányzóasztal túloldalán, olyan kép volt, amit egy burleszkfilm rendezője is
megirigyelt volna.
- Veletek meg mi történt? - kérdezte Ottó nevetve.
- Olja belevágta a telefonomat a kávémba, ami széjjelcsapott egy kicsit.
- Kicsit?! Összevesztetek talán?
- Dehogy, csak síkidegek vagyunk. Olja talán kicsit jobban.
- Natasa nem jött haza, és még csak nem is lehet elérni - tette hozzá Olja
felindultan.
- Ezért? Bolond tyúkok vagytok. Natasa dolgozik. Elment külföldre, és a vendég
külön kikötötte a szerződésben, hogy a lánynál ne legyen mobil. Azt szeretné, ha az
elkövetkező pár napban csak vele foglalkozna. Ennyi. Na, menjetek, mosakodjatok
meg, aztán elmondom miért jöttem.
A két lány kivonult a mosdóba, ahol nagy nehezen lemosták egymásról a
kávémaradványokat. Jelenáról lekerült a méregdrága ruha, mely alatt nem viselt
alsóneműt. A lányok úgy felizgultak, hogy pár percre megfeledkeztek arról: Ottó
kint várja őket. Amikor a férfi már sokallta a tollászkodást, elüvöltötte magát:
- A menyasszonyi ruha nem kell! Ki a fasz akar titeket feleségül venni?
Jelena és Tamara kéz a kézben jelentek meg, illatosan, tisztán, ínycsiklandozóan.
Ahogy rájuk nézett, Ottónak eszébe jutott, hogy az utóbbi időben annyira
lefoglalták egyéb vállalkozásai, hogy ezekre a tündérkékre egy perc ideje sem volt.
A fürdőköpeny alól kikandikáló formás combok és a nem éppen szorosra zárt öltö-
zék nyílásában domborodó mellek látványa csak megerősítette benne azt az érzést,
hogy minden egyes perc, amit nem ezekkel a bombázókkal tölt, elfecsérelt idő.
A két kislányos kinézetű, de a valóságban már hétpróbás és tapasztalt
démonpalánta nyomban érzékelte a főnök zavarát, és azonnal munkához láttak.
Pillanatokon belül rutinosan megszabadították főnöküket az utolsó ruhadarabjától is,
nekiestek, és szabályosan megőrjítették a kényeztető trükkjeikkel. Ottónak nem volt
ellenére ez a roham, de ami igazán felizgatta, az Olja volt, aki egy fotelban széttett
lábakkal simogatta magát, miközben egy pillanatra le nem vette volna a szemét a
főnökről. Ottónak jólesett, hogy a lányok nem csak kötelességből voltak vele,
hanem némi szenvedélyt is érzett, s még az is megfordult a fejében, hogy élvezetből,
vagy legalább szeretetből csinálták az egészet. Jelena és Tamara még vagy egy órán
keresztül szórakoztatták őt a kanapén előadott magánszámukkal, mely olyannyira
jól sikerült, hogy Ottó új erőre kapott. A padlón folytatta Óljával, akivel egy csak rá
jellemző, vad és viharos szexcsatát kellett megvívnia.
Késő délutánra járt az idő, mire az ösztönök elcsitultak. A végén mind a négyen
úgy pihegtek a nappali különböző sarkaiban, mint a partra vetett halak. Ottó teljesen
kimerült, hanyatt fekve szívta a cigijét, és közben azon morfondírozott, hogy ha
tényleg léteznek angyalok, akkor ez a három lány biztos az. Jelena és Tamara, mint
két jóllakott cica heverésztek a kanapén, és néha bájosan rámosolyogtak egymásra.
Olja arca nem mutatott semmilyen érzelmet. Neki ez is csak egy szexparti volt a sok
közül. Dugott egyet a főnökével, ami hozzátartozott a prostituáltak íratlan
viselkedési szabályaihoz. Natasa elutazása viszont egy percre sem ment ki a fejéből.
Mindenesetre a mobilját folyamatosan figyelni fogja, döntötte el. Kizártnak
tartotta, hogy Natasa a nap folyamán ne jelentkezzen. Elsőként ő kelt fel a
szőnyegről, és mielőtt a fürdőszobába ment volna, a mobiljára pillantott. A fürdőbe
Ottó is követte, odabent hátulról átkarolta, és a fülébe súgta:
- Köszönöm.
Olja azt hitte, hogy a férfi még egy menetet szeretne, aminek most nem örült
volna. Szerencséjére Ottónak esze ágában sem volt újabb gyakorlatokba kezdeni.
Erre már sem energiája, sem ideje nem volt. Csak bókolni akart.
- Ha a bombák közt a hidrogénbomba a leghatékonyabb, akkor te vagy a lányok
között a mega-hidrogénbomba - közölte.
Olja merő udvariasságból kacsintott egyet, de őt már semmilyen hasonlattal nem
lehetett meglepni. Az sem először fordult már elő, hogy a férfiak éppen
tömegpusztító fegyverekkel hasonlítgatják össze. Az ilyen bókoktól nem érezte
magát értékesebbnek, illetve, ami rosszabb, egyáltalán nem érzett ilyenkor semmit.
A nappaliba közösen tértek vissza. Ottó végre felöltözött, a három lány pedig
kerekre nyitott szemekkel várta, hogy elárulja, miért is jött. Mivel nem szokott sűrűn
ide járni, így a lányok joggal gondolták, hogy most sem véletlenül nézett be
hozzájuk, és az is biztos, nem azért, hogy Natasáról tájékoztassa őket.
- Olja, holnaptól újra munkába állsz - közölte végre, mákszemnyi
ünnepélyességgel a hangjában.
Elmondta, hogy bár az orvos szerint ez még nem ajánlatos, de az egyik prágai
ügyfelet nem lehetett lebeszélni Óljáról. A napidíj háromszorosát is hajlandó volt
kifizetni, csakhogy pont vele lehessen. Semmi különös vagy extrém elvárása sincs
az ügyfélnek, magyarázta Ottó, egyszerűen csak a neten olvasott elismerő kritikák
alapján választotta Ólját.
- Holnap reggel indul a repülőgéped, és három nap múlva jössz vissza - hangzott
az ukáz, s Olja máris tiltakozni próbált.
- Nem lehetne kicsit későbbre áttenni? Szeretnék találkozni Natasával.
- Na nehogy már! Ez egy hostess ügynökség, nem pedig szociális otthon! -
csattant fel Ottó. - Egy rakás pénzt költöttem rád, holott neked kellene a pénzt
keresni. Ha valami nem tetszik, el is lehet menni - pattogott.
Tehette. Tudta, hogy Óljának nincs hová mennie, hogy teljesen ki van neki
szolgáltatva. Valójában esze ágában sem lett volna Ólját bárhová is elengedni,
hiszen „a szakmában” ő volt az aranytojást tojó tyúk. Ha nem így lenne, akkor már
rég megvált volna tőle. Főleg az utóbbi időkben történtek miatt.
 - Menj csomagolni! És azt akarom, hogy holnap időben és pihenten a reptéren
legyél. Ti ketten - fordult Jelenához és Tamarához - a beosztásotok szerint
folytatjátok a munkát.
Olja durcás képpel vonult fel az emeleti szobába, Tamara pedig utána ment,
mivel látta, hogy attól, amit Ottó mondott neki, még rosszabb kedve lett.
Odalent Ottó már ment volna, de Jelena visszatartotta:
- Ottó, szeretnék veled beszélni, ha van még egy kis időd - mondta, és igyekezett
felölteni legbájosabb arckifejezését.
- Csak gyorsan, mert már így is késésben vagyok - válaszolt a férfi olyan
szemrehányó hangon, mintha a lányok lettek volna a hibásak, amiért időzavarba
került.
- Azt akarom mondani - kezdte Jelena kicsit megilletődve -, hogy én még egy
hétig szeretnék maradni, utána pedig megyek haza. Addig összegyűlik annyi
pénzem, hogy otthon boldoguljak egy darabig, és talán a sulit is folytatom az itt
megkeresett pénzből. Már találtam egy albérleti szobát, amit elsejétől lefoglaltam.
Holnap akartalak hívni, de ha már itt vagy, gondoltam, így személyesen közlöm...
És nagyon szépére köszönöm, hogy az ügynökségednél dolgozhattam, és remélem,
ha úgy hozza a sors, visszajöhetek.
-Azt akarod mondani, hogy a jövő héten lelépsz?
- Igen, elég volt ez a pár hónap. Fáradt is vagyok, meg hiányoznak a barátaim, és
most már a családom is.
- A családod tudja, hogy hol vagy és mit csinálsz?
- Azt, hogy hol vagyok, azt igen, de úgy tudják, hogy modellkedem. Ha apám
megtudná, hogy valójában mit csinálok, valószínűleg agyonverne. A családom többi
tagja sem ugrálna örömében, az is biztos.
- Tudod mit? Kössünk egy üzletet. Maradsz még három hónapot, és a családod
nem tudja meg tőlem, hogy valójában prosti vagy, oké?
- Ezt nem mondhatod komolyan! Te zsarolsz? Azzal fenyegetsz, hogy ha egy
hét múlva hazamegyek, elmondod a családomnak, hogy itt voltam és mit
dolgoztam?! - Jelenának elvékonyodott a hangja az idegességtől. Csak most értette
meg, hogy az őszintesége és a naivsága komoly bajba sodorta. - És azt honnan
gondolod, hogy neked fognak hinni és nem nekem? Különben is, fogalmad sincs,
hogy hol lakunk - erőlködött.
Ottónak volt épp elég tapasztalata ahhoz, hogy tudja, kit és mivel lehet
eredményesen zsarolni.
- Honnan gondolom? Nem gondolok semmit. Egy-két telefonhívás, és még
azt is megmondom, hogy a családodból ki hányas számú cipőt hord. Na idefigyelj!
Ha egy hét múlva nem vagy itt, és nem töltőd le a három hónapot, gondoskodni
fogok róla, hogy igen látványos video-összeállítást kapjon a famíliád a
modellkedésedről. Ja, és még valami. Az eddig megkeresett lóvédat, amit az
ügynökségnél tartottál letétben, csak három hónap kiváló munka után kaphatod
meg.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen szemét alak vagy - fakadt ki Jelena. -
Mindenki jót mesélt rólad, közben meg kiderül, hogy egy féreg vagy!
Ottó most tényleg dühbejött. Ordított:
- Na most aztán pofa be! Először is válogasd meg a szavaidat, mert te csak
egy hülye kis picsa vagy, aki köszönettel tartozik nekem azért, hogy egy rakás pénzt
kereshetett. Másodszor pedig vedd tudomásul: három hónap múlva oda mész, ahová
akarsz, de azt akarom, hogy addig itt legyél, és hogy ez legyen az utolsó vitánk.
Ottó elviharzott, és bevágta maga mögött az ajtót. Felháborodása teljesen őszinte
volt. Tényleg azt gondolta, hogy ezek a lányok csak hálásak lehetnek neki, hogy
ilyen puccos helyen dolgozhatnak. Ha ő nincs, ezek utcasarkon strichelnének eső-
ben, hóban, szélben, étlen-szomjan, igénytelen kuncsaftokkal.
Amikor beült a Bentley GT volánja mögé, még mindig érezte a gyomrában a
remegést, ami akkor szokott ilyen erőteljessé válni, ha nagyon felidegesítik.
Hátrahajtotta a fejét, a vezetőülés fejtámlájának támasztotta, és lassú
légzőgyakorlatokat végzett. Sokáig nyugtátokat szedett, de az orvosa azt ajánlotta,
hogy ha nem akar gyógyszerfüggővé válni, akkor változtasson az életmódján és az
orvosságok helyett próbáljon ki egyéb alternatív gyógymódokat. Az idegessége
azonban tíz perc után sem enyhült. Kinyitotta a sportkocsi kesztyűtartóját, és egy
gyógyszeres dobozt vett ki. Bekapott egy szemet a tíz milligrammos Diazepamból
és víz nélkül lenyelte. A tenyere izzadt, a szíve hevesen vert. Egyre
szemtelenebbek... - bosszankodott még mindig magában.
Ahogy a gyógyszer hatni kezdett, Ottó lélegzése normalizálódott és a hideg sem
rázta már. Kikapcsolta az ülésfűtést és elindult, de azonnal meg is állt. Mi lesz, ha
Jelena feljelenti? Ha bemegy a rendőrségre és kitálal? Mire ezek a gondolatok
átfutottak az agyán, a válasz is ott volt már: semmi nem lesz. A vendégek között túl
sok befolyásos személy van, akik nem szívesen kerülnének a címlapokra ilyen
kényes témában. Senki sem hinne egy buta kurvának.
Ennek ellenére Ottó ismét leparkolta a kocsiját, és feltelefonált, hogy Jelena
azonnal jöjjön le. Jelena sietve szedte a lábait, mert tudta, hogy a főnök siet. Bármi
történt is az imént, tisztában volt vele, hogy ő itt csak egy prosti, és ha tetszik, ha
nem, a főnök az főnök.
- Még ma átutalom a pénzedet a számládra, és még ma tűnj el! - Ottó egyesével
formálta ezeket a szavakat, majd a gázra lépett és elszáguldott az autópálya
irányába.
Jelena nem tudta mire vélni ezt az egészet, de nem volt boldog, hogy azonnal
távoznia kell. Már inkább az volt a baja, hogy nem maradhat. Azt sem bánta volna
most már! ha még három hónapot maradnia kellene. Azon tipródott, hogy felhívja
Ottót és bocsánatot kér tőle, megkéri, hogy maradhasson még. Átgondolta a
dolgokat és rájött, hogy ami pénzt eddig megkeresett, az talán egy évre lesz elég
odahaza, de mi lesz utána? Most már maradni akart, szinte bármi áron. Milyen hülye
volt! Tárcsázott.
- Szia, Ottó! Jelena vagyok, és szeretnék elnézést kérni.
- Oké, rendben van! - jött a rövid válasz.
- És szere...
A telefonvonal megszakadt. Ottó kinyomta? Vagy csak a vonal szakadt meg?
Újratárcsázta a számot, lesz, ami lesz. Ottó látta a számkijelzőn, hogy ismét Jelena
hívja. A harmadik csörgés után beleszólt a telefonba.
- Mit akarsz még? - kérdezte mogorván.
- Megszakadt a vonal, és nem volt időm...
Ottó a szavába vágott:
- Mit akarsz?
- Szeretnék maradni - nyögte ki a lány.
- Nem vagyok a bohócod, menj haza! - üvöltötte Ottó idegességében a telefon
mikrofonját a szája elé tartva, mintha egy igazi mikrofonba kiabálna. Olyan ideges
volt, hogy legszívesebben letépte volna Jelena fejét. Még hogy őt egy prosti kérdőre
vonja?!
Egy átlagember valószínűleg egészen másképp viselkedett volna, ha egy
gyönyörű lány könyörög neki. Csakhogy Ottó nem átlagember volt, hanem a világ
egyik legcinikusabb szakmájának egyik jelentős figurája. Mit érdekelte őt, hogy az a
Jelena nevű lány, mit is szeretne... Neki csak egy dolog volt fontos, az, hogy a
lányok minél többet keféljenek, minél több pénzt termeljenek, és amelyik nem
fogadott szót, az nagyon megjárta. Jelenának még szerencséje is volt, hogy tanúk
nélkül zajlott a beszélgetés, s így nem esett csorba a strici tekintélyén.
- Mocskos kis ribanc! - üvöltött egyet teljesen jogosnak vélt felháborodásában
Ottó, majd két tenyerével a kocsi volánjára csapott, és csontig nyomta a gázpedált.

17.

Jelena zokogva pakolta össze a dolgait, majd egy SMS jelezte, hogy a pénze
megérkezett a bankszámlájára. Azon gondolkodott, hogy pár napra megpróbál egy
másik helyen munkát vállalni, de mire összepakolt, lemondott erről a tervéről.
Rengeteg rossz történetet hallott már és Olja is mesélt egy-két tapasztalatáról, főleg
a svájci „kiruccanása” lebegett Jelena szeme előtt. Nem, nem akart úgy járni, mint
Olja. Inkább tényleg vesz buszjegyet és elmegy haza, ez lesz a legjobb.
Olja Natasa miatt volt kibukva, aki még mindig nem jelentkezett. Tamara
próbálta nyugtatgatni, de nem igazán járt sikerrel. Percek óta ültek egymás mellett
szó nélkül. Olja még a tévét sem kapcsolta be, ami nála már szinte rendkívüli
állapotot jelentett, mert nála még olyankor is ment a készülék, ha aludt.
A csendet Jelena zavarta meg, aki búcsúzni jött.'
- Megyek haza lányok. Csak egy búcsúölelésre jöttem, aztán már megyek is,
nem akarok zavarni.
- Mi az, hogy mész? És miért? Az előbb még egy szó sem esett arról, hogy
elmész - nézett rá Tamara meglepetten. - Pláne így, egyik percről a másikra... Mi
történt?
- Az én hibám - felelte Jelena lehorgasztott fejjel.
- Miért?
Jelena elmesélte az Ottóval való vitáját.
- Sajnálom, hogy elmész - mondta Tamara, de ő is jól ismerte a szabályokat, s
miután meghallgatta a történetet, az volt a véleménye, hogy Jelena sokkal
rosszabbul is járhatott volna.
A lányok egymás nyakába borultak, sokáig ölelkeztek, majd Jelena Óljához
lépett, és őt is megölelte.
Olja próbált kedvesnek mutatkozni, valójában azonban észre sem vette, hogy
Jelena elment, mint ahogy azt sem, hogy Tamara lekísérte a taxihoz és már vissza is
jött. Számára semmi sem volt fontos, csak az, hogy Natasa végre hazatérjen. O
azonban, úgy látszik, fontos lehetett Tamarának, mert a lány, ahogy becsukta maga
mögött a bejárati ajtót, máris megszólította:
- Figyelj, Olja. Gondolkoztam... Mi lenne, ha én mennék el helyetted Prágába, te
pedig megvárnád Natasát és elmennél helyettem dolgozni holnap este? Csak egy
rövid éjszaka, aztán két nap szabad, utána meg már én is visszaérek és csináljuk
tovább a program szerint. Most se venne észre senki semmit, ahogy eddig sem.
Olja nem is akarta elhinni, hogy ez a lány képes lenne érte ekkora áldozatot
hozni. Tágra nyílt szemekkel bámult Tamarára. Talán azért csinálja, mert a földije?
- Komolyan megtennéd?
- Persze, azért mondom. Látom, hogy kivagy, és így nem is mehetsz el Prágába
háromszoros napidíjért. Ottót megütné a guta, ha panasz lenne.
 - Az igaz, de nem ez az első ilyen eset. Nem fogok szégyent vallani, ettől nem
kell félned.
- Nem is ezért mondtam, csak segíteni szeretnék. Azt hiszem, te is ezt tennéd a
helyemben. Vagy nem?
- Rendben van, testvérkém. Elvégre ikrek vagyunk, vagy nem? Elfogadom az
ajánlatot. - Olja felvidult. - Most ‘tényleg nincs kedvem elmenni. Egyszer még
meghálálom ezt neked.
Olja örömében bekapcsolta a tévét.
- Ma még nem is tévéztem - közölte, mintha valami életbevágó dolgot mulasztott
volna el.
- Katasztrófa - nevetett Tamara, mire Olja hozzávágott egy kispárnát. A válasz
nem váratott magára, volt elég díszpárna a nappaliban, így a két lány hamarosan
kész párnacsatát vívott, miközben önfeledt kacagás, szinte gyermeki kacagás hangja
nyomta el a televízióét.
Ritka pillanat volt, nem tartott sokáig. Annak ellenére, hogy fárasztó nap volt,
Olja egész éjjel nem tudott aludni. A fejében tovább motoszkált, hogy vajon minden
rendben van-e Natasával. Várta, hogy a barátnője jelentkezzen, ami persze nem
történt meg.
Reggel kikísérte Tamarát a reptérre. Hazafelé a taxiban is egyfolytában a
mobilját bámulta. Már arra gondolt, hogy Natasa lelépett a kuncsafttal, ahogyan a
testvére is tette. Ezt nem is bánta volna, mi több, örült volna neki, de hát azért nála
csak jelentkezne ! Kizártnak tartotta, hogy előtte lettek volna Natasának titkai. Meg
hát mi oka lett volna rá, hogy titokzatoskodjon?
Mire hazaért, rájött, hogy most már annyit sem ért, mint ez idáig. Végképp nem
tudta elképzelni, mi történhetett a barátnőjével. Eszébe jutott, hogy tudja Natasa
belépési kódját. Leült a számítógép elé, és hamarosan megjelent Natasa személyi
oldala, amely visszamenőleg minden információt tartalmazott, mióta az
ügynökségnél dolgozott. Megnézte az utolsó vendéget, akihez Natasa ment, majd
összehasonlította a többi információval, hogy összesen hányszor is találkoztak. Nem
sokszor, mindössze háromszor. Ezt Olja kevésnek tartotta ahhoz, hogy komolyabb
kapcsolat jöjjön létre két ember között, főleg annyira, hogy szó nélkül lelépjen.
Értetlenül ült a számítógép előtt, egy picivel sem tudott meg többet, mint amennyit
eddig.
Nyomott hangulatban készült az esti munkára, melyen Tamarát kellett
helyettesítenie. Olyasmit tett, ami ritkán fordult vele elő: rideg és undok volt a
vendéggel. Amikor a férfi nekiállt, hogy egy jégkockával kicsit felizgassa a
mellbimbóit, Olja ráüvöltött:
- Hova a francba akarod még keményebbre, nem látod, hogy így is mindjárt
kilyukasztják a bőrödet?
Kiugrott az ágyból, és magára kapta a fürdőköpenyt. A férfi idegességében a
hajánál fogva rántotta vissza az ágyra.
- Hülye kis szuka, egy rakás pénzt fizettem érted. Azt csinálod, amit én mondok.
És ha a seggedbe akarok jeget pakolni, akkor oda is fogok. Megértetted?!
- Csinálj, amit akarsz, tégy, amit akarsz, szemét buzi! - üvöltötte. Undorodott
ettől a hólyagtól, és képtelen volt uralkodni magán.
A következő egy órában Olja mozdulatlanul feküdt az ágyon, aminek az lett a
következménye, hogy a kuncsaft két nagy pofonnal köszönte meg a szolgáltatást,
majd az éjszaka közepén elzavarta. Az egyik pofontól eleredt az orra vére, amitől az
egész ruhája csupa vér lett. A taxisok emiatt nem akarták beengedni a kocsijukba.
Miután sikerült elállítani az orrvérzését, megszabadult a véres felsőjétől és a
melltartójától. Remekbe formált felsőtestét így mindössze egy gomb nélküli
farmerdzseki takarta, Valentino legújabb modellje, melynek vörös színe elfedte a
vérfoltokat. A következő taxis, amint megpillantotta a feléje közeledő szőke
szexbombát, akinek tüneményes kebleit csak félig fedte egy dzseki, szolgálatkészen
pattant ki a volán mögül, és úriember módjára nyitotta ki Olja előtt az anyósülés
felőli ajtót. Olja egy szót sem szólt, csak beült, és a fejtámlának hajtotta a fejét.
A taxis - egy idősödő török amint elfoglalta a helyét a sofőrülésben, jobbra
nézett, és látta Olja kikandikáló melleit a dzseki alatt, majd tekintete megindult
lefelé, a lány feszes hasára. A hasát egy vastag Chanel öv választotta el attól a
testrészétől, amely a törököt az eddig látottaknál is jobban érdekelte volna. Olja
hátrahajtott fejjel és csukott szemmel várta, hogy a kocsi elinduljon. Indulás helyett
azonban Olja érezte, hogy az izzadtságtól bűzlő férfi igyekszik közelebb tornázni
magát hozzá. Hányinger kerülgette. Kezei automatikusan nyúltak a táskájáért, és
olyan rideg hangon szólalt meg, hogy még magát is meglepte.
- Ha még egy centit közelebb jössz, lefújlak! - Egyik kezét a retiküljében tartotta,
de a szemét továbbra sem nyitotta ki. - Vigyél a Rosenheimer Platzra, és semmi
taperolás!
A taxis elindult a megadott cím felé, de Olja látványa oly mértékben elvette az
eszét, hogy csak némi kerülővel értek a megadott címre.
Amikor Olja fizetni akart, a taxis üzletet ajánlott neki:
- Ha csinálhatok egy fotót rólad a mobilommal, nem kell kifizetni a fuvart.
Olja szó nélkül szembefordult a törökkel, széttárta a dzsekijét, amitől a taxis
olyan zavarba jött, hogy képtelen volt a mobiljával megfelelően fókuszálni. Egy idő
után Olja megunta a férfi bénázását, megfogta a fejét és a mellei közé nyomta. Le-
gyen egy jó estéd, seggfej - gondolta magában.
- Ez is felér egy fotóval, nem? - mondta, majd kiszállt a taxiból és elindult a
házuk felé. Amikor felért a szobájába, az ablakból lenézett az utcára és látta, hogy a
taxis még mindig ott áll, még nem tért magához.
Az elrontott estének azonban sokkal súlyosabb következményei lettek, mint azt
Olja el tudta volna képzelnie. Másnap reggel egy férfi habzó szájjal, az idegességtől
remegő hangon hívta Németország legmenőbb escort-ügynökségét, és azzal fe-
nyegetőzött, hogy beperli a céget, ha nem kapja vissza a pénzt, amit befizetett.
Kártérítést is követelt, mert a drága idejét egy arrogáns, szemtelen és színvonalon
aluli prostira fecsérelte el, holott az ügynökség egészen mást ígért.
Körülbelül egy órába telt az ügynökség vezetőjének, mire meg tudta nyugtatni a
felbőszült kuncsaftot. A kifizetett összeg visszafizetése mellett még egy kétnapos
ingyen hostesst is felajánlott neki. A vendég viszont három napot akart, és meg is
kapta.
Ottó legalább olyan felbőszültén rontott be a házba, mint amilyen a kuncsaft
volt. Olja az éjszaka további részében megint Natasa jelentkezését várta, így csak
fél órákra szunnyadt el a nappaliban, a kanapén, s valahányszor felriadt, a
mobiljához kapott. Most, hogy megpillantotta Ottót, akit egyáltalán nem várt, a
szíve azonnal hevesen kalapálni kezdett, és a fáradtság is azonnal elillant a testéből.
Tudta, hogy most nagy baj lesz, nagyon nagy baj. Lelkiekben a legrosszabbra is
felkészült. Legszívesebben elsüllyedt vagy láthatatlanná vált volna. Ateista volt, de
most Istenhez könyörgött: „Édes Istenem, csak most az egyszer segíts, ígérem, ha
most segítesz, ezután mindig jó leszek!”
Amint Ottó megpillantotta Ólját, még idegesebb lett.
- Te meg mi a francot keresel itthon? Nem Prágában kellene lenned?
- De igen. Mindjárt megmagyarázom.
- Azt el is várom, de hol van Tamara? Vele külön számolnom kell!
- Ő ment helyettem Prágába, Ottó...
Ottó nem várta meg, hogy Olja befejezze, kitört rajta a dühroham.
- Mi az, hogy ő ment el helyetted Prágába? Ki a faszok vagytok ti, hogy
eldöntsétek, ki hová kell menjen? Hogyan mertétek?! - üvöltött Ottó Olja arcába
hajolva. Olja érezte, ahogy ráfröccsen a nyála, de nem mert megmozdulni, még
annyira se, hogy letörölje az arcáról.
- Akkor te voltál az este Tamara helyett, és te voltál az, aki otrombán viselkedett
a vendéggel?!
- I-i-igen, én voltam - felelte Olja vinnyogó hangon.
- Nem hiszem el! Olja, én a lelkemet kitettem és kiteszem értetek, ti meg csőbe
húztok?!
- Többé ilyen nem fog előfordulni, ígérem - fogadkozott Olja, és most tényleg
nagyon szégyellte magát. Tudta, hogy Ottónak igaza volt, és most úgy érezte, hogy
Ottó valóban jó ember, aki nem érdemelte meg, hogy becsapják.
- Hát az biztos, hogy többé ilyen nem fog előfordulni, mert ki vagy rúgva!
Újabban önálló döntéseket hozol, így azt gondolom, önálló is szeretnél lenni.
Csomagold össze a cuccaidat, és takarodj el innen! És ugyanez fog várni Tamarára
is, ha hazajön!
- Ottó, kérlek, ne tedd ezt velem! - Olja érezte, ahogy kúszik felfelé a hátán a
pánik. - Tudod, hogy nincs hová mennem, és a betegségem miatt az utóbbi időben
pénzt sem tudtam keresni. Hová mehetnék egy vas nélkül?
- Ezen akkor kellett volna gondolkoznod, amikor átvertél. Nem akarom rád
pocsékolni a drága időmet, szedd össze a dolgaidat, és kifelé a lakásomból!
Ottó nemcsak ideges volt, hanem csalódott is. Magát hibáztatta azért, hogy a
lányok elkezdtek a maguk feje után menni. Régebben nagyobb volt a szigor, és
ezáltal a fegyelem is. Vissza kell hoznia a régi rendszert. Új lányok kellenek, régi
módszerrel. A lányok huszonnégy órás felügyeletet igényelnek, másképpen az fog
történni, ami az utóbbi hónapokban is történt.
Miközben a holmiját pakolta, Olja azon gondolkodott, hogy hová mehetne.
Legalább Natasa jelentkezne - futott át számtalanszor az agyán. Tudta, hogy többé
már nem tizenéves, hogy naivan nekivágjon az ismeretlennek. Az évek során
megtapasztalta, hogy milyen súlyos következményei lehetnek egy-egy rossz
döntésnek. Úgy érezte, hogy az élete rossz döntések sorozata...
Két bőröndbe belefért minden holmija. Az egyik szinte csak cipőkkel volt tele.
Először nem akarta mind elvinni, hisz fogalma sem volt még arról, hogy hová megy,
de aztán eszébe jutott egy butikos ismerőse, aki a múltkor felajánlotta a lányoknak,
hogy egy jelképes összegért megvásárolja tőlük a drága márkás cuccaikat. Ha túl
sok pénzt nem is, de talán kap annyit értük, hogy pár napig ellegyen belőle.
A lift ajtaja a nappaliban nyílt ki. Olja olyan volt, mint egy cipekedő piaci kofa,
ahogy a koffereket ráncigálta kifelé a liftből. Ottó odalent ült, s ahogy ránézett, nem
akarta elhinni, hogy ezt a szexbombát elzavarta. Még most is megbámulta Olja tö-
kéletes formáit, és csak a büszkesége akadályozta meg abban, hogy meggondolja
magát és megváltoztassa döntését. De muszáj volt elküldenie, túl veszélyes lett
volna megenyhülni és megkönyörülni, akárcsak egyetlen lányon is. Aki ebbe az üz-
letbe érzelmeket kever, az már eleve vesztésre van ítélve.
A képzelete azonban nem hagyta nyugodni. A fejében képek jelentek meg Olja
testéről, és eszébe jutott a legutóbbi együttlétük is, mely a lány számára alighanem
csak a rutint, a kötelességteljesítést jelentette, neki azonban ennél sokkal többet.
Olja nem tudta, hogy Ottó folytonos és iszonyú vágyat érzett iránta már az első
találkozásuk óta. Talán ez lett az oka annak, hogy a dolgok idáig fajultak. Ottó
beleszeretett Óljába, de ezt még magának sem merte beismerni, inkább kerülte a
lányt. Azt gondolta, az idő majd feledteti vele ezt a tündéd teremtményt. Tévedett.
Még jobban kívánta, és sokszor jutott eszébe, hogy ha nem lenne kurva, talán a
felesége is lehetett volna. Talán meg kellene tartani szeretőnek, csak az enyémnek
- morfondírozott most magában, miközben a bőröndjeit cipelő lány idomai
ingerlően megfeszültek.
- Összepakoltam - jelentette be Olja, és ugyanazzal a bájos, kislányos mosollyal
nézett rá, mint amikor megismerte. Se undor, se megvetés, se harag. Csak egy
kedves mosoly.
Ottó jobban örült volna, ha a lány hisztizik vagy panaszkodik. De nem. Ott állt
előtte, és mosolygott. Ez még jobban megnehezítette a dolgot. Lehet, hogy ennyire
rafinált és tudja, hogy ezzel lehet a férfiakat a legjobban bosszantani? Ha megdobják
kővel, visszadob kenyérrel?
- Ottó, összepakoltam - szólalt meg Olja ismét, miután Ottó nem reagált az előző
megszólításra.
- Rendben - morogta Ottó, és próbált dühösnek látszani, pedig már rég nem volt
az.
Ott álltak egymással szemben, mint két régi jó barát, vagy talán még annál is
több, akiket most épp arra kényszerít az élet, hogy végleges búcsút vegyenek
egymástól.
- Tudod már, hogy mit fogsz kezdeni magaddal? - Ottó az egyetlen logikus
kérdést tette fel, amit ilyen helyzetben lehet.
- Fogalmam sincs. - Olja egy vállrándítással jelezte, hogy nem olyan nagy dolog,
ami most vele történik. - Eladom a márkás gönceimet, abból pár napig kijövök,
aztán meg majd lesz valahogy...
Azzal egyébként Ottó is tisztában volt, hogy majd lesz valahogy. Egy ilyen lányt
gyorsan felkarolja valamelyik strici, valószínűleg az első, amelyik rátalál. Még
mindig küzdött a büszkeségével. És eszébe jutott, hogy nem túl racionális egy ilyen
pénzzsákot egyszerűen csak kirúgni. De végül mégiscsak megmaradt döntése
mellett, mert akárhogyan is törte a fejét, Olja nem fért bele a koncepciójába. A lány
olyan fokon bizonyult megbízhatatlannak, hogy az már veszélyt jelentett Ottóra és a
vállalkozásaira is. Meg kellett válnia tőle, de valami azt súgta neki, hogy nem
küldheti el csak úgy a vakvilágba.
-Van egy jó ismerősöm Hollandiában. Ha gondolod, beszélek vele. Megbízható,
és biztosan tud munkát adni. Nem ilyen körülmények és feltételek közt, de ott
legalább a magad ura vagy. Annyit dolgozol, amennyit akarsz, és annyit keresel,
amennyit dolgozol. Szóval majdnem teljesen a magad ura lehetsz ott. ,
A „majdnem” szó azért volt ott, mert ebben a szakmában egy prosti soha nem
lehetett teljesen a maga ura, ez így volt kitalálva, de ezt Olja már maga is régen
tudta. A lány azt szerette volna, ha lenne min gondolkoznia, ha lenne egyéb vá-
lasztása is, de nem volt. Ilyen körülmények között még örült is az ismeretlennek.
Benne volt ebben a kockázat, hogy a legkülönbözőbb veszélyhelyzetekben találja
magát, mint ahogy Svájcban is történt, de még az is jobb, mint az utcán ténfereg- ni,
és nap mint nap attól rettegni, hogy mikor bukik le a hamis papíijaival és toloncolják
ki. Moldovába visszatérni nem akart. Akkor már inkább verjék agyon naponta.
- Igen, légy szíves, kérdezd meg, hogy mehetek-e oda dolgozni - kérte Olja, s a
hangjában még egy csepp lelkesedés is volt.
Ottó ott helyben felhívta a holland haverját, amiből Olja, már nem először, arra
következtetett, hogy Ottó rendes ember, még akkor is, ha kidobja. A legtöbb strici
elvonul, ha épp egy kurvát készül továbbadni. Nem akarják, hogy a lányok meg-
hallják, mi mindent ígérnek értük. Mint a lóvásáron: az egyik lókupec megpróbálja
eladni a lovát a másiknak, és persze agyba főbe dicséri a portékát. Mint ahogy egy
ló ára, egy kurváé sem csak a külsejétől függ. Ha a csaj, amellett, hogy jól néz ki,
elég bevállalós, netán perverz dolgokra is kapható, akkor jóval magasabb a piaci ára,
mint annak, aki csupán csak csinos.
Ólja meglepetten hallgatta a volt és leendő főnökei beszélgetését.
- Hogy milyen? Elsőrangú áru. Gyönyörű, intelligens és egy vadmacska...
Hibája? Van az is... Egy kicsit önfejű, de tanulni fog abból, hogy most emiatt
túladok rajta... Oké, akkor még ma felteszem egy gépre, és már estére ott is lesz
nálad... Vigyázz rá! Ez egy igazi aranytojást tojó tyúk.
- Minden rendben. Már ma este el kell utaznod, mert a barátom a jövő héten nem
ér rá foglalkozni veled. Addig pedig el kell intéznetek a munkavállalási és egyéb
papírokat.
- Munkavállalási...? - értetlenkedett Olja. Miért, mit fogok dolgozni, hogyan
kaphatok hamis papírral munkavállalási engedélyt? És milyen munkát kell
csinálnom?
- Ugyanazt, amit eddig, csak most teljesen legálisan. Adózni fogsz, lesz
egészségbiztosításod, lakcímed és természetesen munkavállalási engedélyed is.
Mondtam, a magad ura leszel. Ezt akartad, vagy nem?
- De, persze, csak nem értem hogyan...
- Nem baj, holnap már okosabb leszel. Hallottál már a holland piros lámpás
negyedről?
Olja igenlően bólogatott.
- Nos, ott fogsz dolgozni, egy ilyen utca egyik kirakatában. A vendégeid neked
fognak fizetni annyit, amennyiben megegyezel velük. Van egy átlag tarifa, de ha
ügyes vagy, a többszörösét is elkérheted. A helyért, vagyis a kirakatért fizetned kell,
ha esik, ha fúj. A másik ilyen kiadás a védelmi pénz. Ezt vagy az utcát uraló
bandának, vagy a rendőröknek fizeted. A látszat kedvéért ezek úgy tesznek, mintha
külön úton járnának, a valóságban a zsaru meg a maffia egykutya.
- Én kinek fizetek majd? - kérdezte Olja, félve, hogy nem a szimpatikusabb
választ kapja majd.
Ottó még mindig nem örült annak, hogy erre az egészre rászánta magát, de már
nem volt visszaút. Ködösíteni sem lett volna értelme.
- A barátom rendőr, így valószínű, hogy rendőrnek fogsz fizetni.
Olja az átlagember gondolkodásmódjával maga is a zsarukat választotta volna a
maffiózók helyett, így a válasz után kicsit megnyugodott. A rendőr szó hallatán
számos kellemetlen tapasztalata ellenére is elfogta valami biztonságérzet. Gyer-
mekkorától az elméjébe vésték, hogy a rendőr a jófiú, aki elfogja és megbünteti a
rosszfiút, s jól vigyáztak arra, hogy még véletlenül se jusson el tudatáig a teljesebb
valóság, legkevésbé az, hogy rendőrök nélkül nincs maffia. Csak az alvilági körök-
ben dívik a mondás: „Minden maffia mögött áll egy rendőr.” Ott úgy tudják, hogy a
szervezett bűnözés korrupt rendőrök nélkül ugyanúgy elképzelhetetlen, mint szem
nélkül látni, vagy fül nélkül hallani.
A müncheni repülőtéren Ottó folyamatosan fogta Olja kezét, olyan szorosan,
hogy az Óljának már fájdalmat okozott, és a lány alig várta, hogy megkezdjék a
beszállást. Mielőtt Olja kezeltette volna a jegyét és átvette volna a beszállókártyáját,
egy levelet adott át Ottónak, melyet Natasának címzett.
- Ennyire fontos neked Natasa?
- Ennyire - vetette oda Olja, akiben csak mostanra érlelődött meg a kellemetlen
gondolat, hogy mégiscsak újra megtörténik vele az, ami már annyiszor: eladták,
mint egy használt tragacsot. A lelkében viharok dúltak, de az arcán most nyoma sem
volt mosolynak vagy bármiféle érzelemnek. Egy jégszikla hűvösségével fordított
hátat Ottónak, és átment az ellenőrző kapun.
Ottó percekig állt még ott földbe gyökerezett lábakkal. Ő egy ölelésre, egy jó
szóra várt, talán egy szenvedélyes búcsúcsókra is számított a legdögösebb nőtől, akit
valaha ismert, de semmit sem kapott. A lány úgy hagyta ott, mint egy idegent. Ottó
majdnem sírva fakadt. Ebben a pillanatban pótolhatatlannak érezte a veszteséget is,
meg a büszkeségében is megalázva érezte magát: ez a kis prosti csak úgy sarkon
fordult és szó nélkül ott hagyta. Még egy ideig nézte, amint Olja testének kecses
vonalai beleolvadnak a reptér forgatagába, aztán amikor eltűnt a szeme elől,
összetépte a levelet.

18.

Az út Münchenből az amszterdami Schipholra alig negyven percig tartott, de

Olja számára ennyi idő is elég volt, hogy
- mint általában - felcsípjen egy-két udvarlót. Nem volt más célja velük,
minthogy útközben egy kicsit elszórakoztassák. Addig sem kellett arra gondolnia,
mi vár rá az új bizonytalanságban.
Landolás után szinte ellenőrzés nélkül hagyta el a reptér szívét, és keveredett át a
csomagokat köpködő futószalagoktól a városnyi nagyságú várótermek és üzletsorok
rengetegébe. Amint a háta mögött becsukódott a zsilipajtó, tett néhány lépést, majd
maga mellé a földre eresztette két óriási bőröndjét, és azon gondolkodott, hogyan
fogja megismerni az új „gazdáját”. Amikor ezt Ottótól is megkérdezte, ő azt
válaszolta: „Ne izgulj, majd ő megismer téged!”
Ottó a holland barátjának is csak annyit mondott, hogy Olja a 16.20-as géppel
érkezik Münchenből. Hosszú szőke haja van, és olyan szép kis nő, hogy nem lehet
nem észrevenni.
Olja mindössze fél perce állhatott a váróterem kijáratánál, amikor egy
tanárforma férfi jött oda hozzá. Farmernadrág, színes póló volt rajta, és Adidas
sportcipő a lábán. A tanárformát a szemüvege adta, valamint a ritka szakálla és a
bajusza. A kezében egy újság volt összetekerve, amelyet valószínűleg várakozás
közben olvasgatott.
- Olja? - kérdezte a férfi olyan hivatalosan, ahogyan csak egy zsaru képes.
- Igen - válaszolta a lány, miközben kicsit összeszorult a gyomra.
 Mindig ez volt. ha rendőrrel találkozott. A kelet-európai ember számára
félelemkeltő élménynek számít a rendőrrel vagy a rendőrséggel való találkozás.
Arrafelé - legalábbis a többség szemében - a karhatalom még mindig egy olyan
szervezet, amely a hatalmat szolgálja a nép ellen. Míg Nyugat-Európában a rendőrt
tisztelik, addig a kontinens keleti részén félnek tőle. Óljának személyes tapasztalatai
is voltak erről, mindig bizalmatlan volt a zsarukkal. Ennek ellenére úgy gondolta,
inkább dolgozik nekik, mint mondjuk az albán maffiának.
- Igaza volt Ottónak, hogy a szépségedről azonnal meg foglak ismerni.
- Köszönöm, kedves - mondta Olja kissé félénken.
- Jopp vagyok, és egyezzünk meg abban, hogy tegeződünk.
- Rendben. Én Olja vagyok - rázott kezet az új ismerőssel, akiről még nem tudta,
hogy vajon ő lesz-e a „gazda”. Illetve a következő mondatából már tudhatta:
- Ottó annyit áradozott rólad, hogy személyesen akartam kijönni érted.
Olja most már a megszokott férfidumát hallotta, és tudta, hogy a pasas alig várja
már, hogy hanyatt döntse. Mindig ez van a forgatókönyv első oldalán. Az elején
kedvesség, aztán amikor megvolt a dugás - ami hajói sikerült és tetszett, még
néhányszor megismétlik -, jön a szigorú meló, és az addig nyájas és udvarias
úriember kibújik az álarc mögül, és megmutatja az igazi arcát. Azt az arcot, amelyet
senki sem szeretne megismerni.
Jopp odahúzott egy kis poggyászkocsit, felpakolták a bőröndöket, és elindultak a
parkoló felé, mely húszpercnyire volt valahol a reptér mögött.
Olja belekarolt a férfiba, ami azt az illúziót keltette, hogy házastársak, de
legalábbis közeli kapcsolatban vannak. Érezte, a férfi bicepsze megfeszült a
belekarolás pillanatában, majd pár perc múlva az izom engedni kezdett. Az autóba
beszállva Olja lehajtotta a napellenzőt, majd a beépített tükörben megigazította a
szájfényét. Hadd figyeljen csak rá a csóka! Olja imádta felhúzni a férfiakat. Most is
bevetette a szájfényezés valamennyi technikáját, majd egy hirtelen mosollyal díjazta
a férfi kitartó figyelmét, amitől Jopp olyan gyermekes zavarba jött, hogy elpirult.
Olja már megszokta a nagyvárosi dugókat, így nem igazán idegesítette, hogy már
egy órája lépésben haladtak. Elég későre járt, mire megérkeztek egy amszterdami
lakásba, amely ideiglenes szállásként szolgált az új lányok számára, amíg elintézik a
szükséges okmányokat és munkába állhatnak.
- Gondolom, fáradt vagy - kezdett intézkedni Jopp. - Ott, jobbra van a
fürdőszoba, van bent tiszta törölköző is, ha véletlen nincs sajátod. A hűtőben találsz
kaját is, a kredencen pedig van kávé, ha szeretnél inni akár most, akár majd reggel,
ha felébredtél. Szeretném, ha reggel fél kilencre készen lennél, hogy tudjuk intézni a
dolgokat - sorolta a fontos tudnivalókat, majd egy mosoly, és távozott.
Olja annyira meglepődött a férfi határozottságán, mely egy kis rendőri
arroganciát is hordozott magában, hogy amikor az becsukta maga mögött az ajtót,
csak akkor kapcsolt, mi mindent szeretett volna még megkérdezni tőle. Aztán arra
gondolt, hogy talán nem is véletlenül viharzott el így a tanárforma, lehet, nem is
tudott volna válaszolni a kérdéseire. Kicsit bosszantotta az is, hogy nem vált be a
taktikája, nem tudta azonnal belopni magát a főnök kegyeibe, hogy aztán később
legyen kire támaszkodnia, ha úgy hozza a sors. Idiótának érezte most magát így
utólag: karonfogva sétált végig Európa egyik legnagyobb repterén valakivel, aki
talán mégsem a főnök. Bántotta a hiúságát a dolog. Ritkán környékezett meg
férfiakat érdekből, most ezt tette, és úgy érezte, hogy kudarcot vallott. Tizenöt éves
kora óta hozzászokott, hogy ha csak egy picike esélyt is adott a férfiaknak, biztos,
hogy kihasználták az alkalmat.
 Annak ellenére, hogy egy teljesen idegen környezetbe került és fogalma sem
volt, mi vár rá holnap, valamint az elkövetkező időben, ezen az éjszakán Olja
kimondottan jól aludt. A napok óta tartó virrasztások Natasa miatt, majd az utazás,
kimerítették. Levetkőzni, lezuhanyozni sem volt ereje. Mély álomba merült.
Jopp reggel, amikor a megbeszélt időre egyik „munkatársával” Óljáért ment, a
lányt a kanapén találta a tegnapi ruhájában, amint babapózban mélyen aludt. A két
férfi néhány pillanatig némán figyelte az alvó lányt.
- Te, Joppi, ez tényleg egy bomba jó kis nő!
- Még semmit sem láttál belőle, várj, mindjárt felkeltem.
- Jó reggelt kisasszony! - Jopp megrázta Olja vállát. - Jó reggelt! Kérsz egy
kávét?
Olja kinyitotta a szemeit, de csak fizikailag volt ébren. A tudata még szunnyadt,
így fogalma sem volt, hogy ki ez a két főszer, akik közül az egyik itt rikácsol a
fülébe. De Jopp nem tágított.
- Szia. Kicsit elaludtál, de nem gond, láttam rajtad, hogy rettenetesen fáradt
voltál.
Olja bambán nézett a férfira, majd beugrott neki, hogy ezt ismeri. A tanárképű
zsemyák meg volt borotválkozva és zakó volt rajta, no meg valami szörnyű
borotválkozás utáni kölni, melytől Olja végleg magához tért, mert a bűz a szemét is
marta.
- Bocs, tényleg nagyon fáradt voltam - mondta, és elnyomott egy ásítást. -
Mindjárt rendbe teszem magam és állok a rendelkezésedre, vagy a
rendelkezésetekre. Olja dobott egyet nekik az igéző mosolyából, a kísérőnek pedig
még egy szexi kacsintást is adományozott.
Amint a két férfi között elvonult a fürdőszobába, azok szinte dermedten kísérték
minden lépését, míg a fürdőszoba ajtaja belülről be nem csukódott. A két pasas
aztán egymásra nézett, és elégedetten bólogattak, mondván: „Ez igen!”
- Vajon Ottó miért passzolta át ezt a szexkazánt? Ez a csaj még a vak embert is
begerjeszti, ha csak megszólal.'
- Annyit mondott, hogy elég önfejű, és hogy valami gáz volt körülötte.
- Ottó körül?
- Nem, a lány körül.
- Biztosan valami aberrált állat zaklatta.
- Szerintem ennél komolyabb dologról lehet szó - rázta a fejéit Jobb. - Ha csak
ennyi lenne a gond, Ottó soha nem adta volna ki a kezei közül ezt a csajt. Itt valami
más van, de egyáltalán nem bánom, hogy olyan problémája akadt, amit csak így
tudott megoldani.
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy beleesett a csajsziba! - közölte határozottan Jopp. - Hogy a faszba
ne lett volna az! Én alig láttam pár percig, de már olyan szerelmes lettem belé, mint
egy kisiskolás.
Jobb is, ha kimenekülök az egészből. Gile biztos, hogy nem fog beleesni.
-Gile egy őstulok! Van, akinek a szívét vágták ki a délszláv háborúban, de neki a
lelkét, ha volt neki valaha is!
-Erre a munkára ilyen ember kell. Valljuk be, hogy nélküle nem is működne ez
az egész, főleg nem ilyen olajozottan.
-Az biztos. A múltkor is úgy felöklelt két benga csecsent, mint bika a torreádort.
Aztán a véres bugylibicskáját beletörölte az egyik barom nadrágjába, zsebre vágta,
és mintha semmi sem történt volna, rezzenéstelen arccal távozott.
 A fürdőszobában ebben a pillanatban elnémult a hajszárító, és a két férfi
egyszerre fordította a fejét abba az irányba.
-Mennyi az idő? - kérdezte Jopp.
-Kilenc múlt három perccel.
-Akkor még van időnk, tehetünk egy tiszteletkört a csajon, vagy nem?
-Már hogy a rákba ne! Hülye vagy?! Ki nem hagynám!
Olja számára ez a hanyatt döntés csak a protokoll szerinti
folytatást jelentette. Ő előző este volt meglepve, hogy az új gazda nem esett neki
azonnal. Régebben megalázónak érezte, hogy az új főnök haladéktalanul
megfarkalta, rosszabb esetben az összes bandatag is. Az évek múltával ez is
rutinszerűvé vált, és már csak arra várt, hogy mielőbb túlessen a formalitásokon.
Eleinte még tiltakozott az efféle rituálék ellen’, de egy „öreg” kurva tanácsát
megfogadva - „Engedd magad, előbb szabadulsz!” - ma már természetesnek vette a
„beavatást”.
Az eperízű óvszerről pedig - melynek íze most a száját járta be - a gyermekkora
jutott eszébe. Meg a pappal eltöltött „felkészülési idő”, amikor az új világba való
belépésre várt. Imádta a fogkrémet, melynek pont ilyen íze volt, mint most ennek az
óvszernek. Olja teljesen belefeledkezett a múltba, így egyáltalán nem kellett
foglalkoznia a férfiakkal. A testét adta, de nem adta hozzá sem a lelkét, sem a profi
szolgáltatásait, melyekért annyira kedvelték őt a vendégek. A férfiakat ez most a
legkevésbé sem érdekelte, élvezkedtek a testén, és ez teljesen kielégítette őket. Olja
pedig megtisztelve érezte magát, hogy óvszert használtak...
- Istennő vagy! - kiáltotta az egyik, de Olja kezdte unni a gumi ízét, melyről már
leszopogatta az összes gyümölcsízt, és így most már teljesen íztelenné vált. A
procedúra lerövidítése érdekében bedobott egy kis taktikát, melytől mindkét férfi
hamarosan spriccelni kezdett.
Visszatérve az újabb zuhanyzásból, két kielégült kant látott elnyúlni a
fotelekben.
Jopp erősen a lány szemébe nézett, mint aki valami fontosat vagy olyasmit akart
mondani, amit már rég meg kellett volna mondania, most meg már egy kicsit ciki
előhozakodni vele.
- Bocsánat! A zűrzavarban elfelejtettem bemutatni a barátomat, Ront - mutatott
Jopp a társára, aki zavarában megpróbált felállni a fotelból. Próbált kezet fogni a
lánnyal, akit az imént köszönés nélkül dugott meg, de a süppedő fotelből nem
igazán sikerült felemelkednie, így ülve üdvözölte az általa istennőnek titulált friss
húst.
- Ron a könyvelőnk, és egyben jogász is. Fontos szerepet fog betölteni az
életedben, mint oly sok más itt dolgozó lánynak is.
- Gondolja, hogy szükségem lesz könyvelőre? - csodálkozott Olja. Pár éve már a
szakmában volt, de ez idáig nem volt szüksége effélékre. Magázása a magas
képesítésnek szólt, a diplomának, egy kis cinizmussal.
- Szinte biztos vagyok benne. Tudod ez itt egy másik világ ahhoz képest, ahol
eddig voltál. Itt minden prostituált - ezt a szót olyan hétköznapian ejtette ki, mintha
azt mondta volna, orvos, kőműves, szobafestő - magánvállalkozó, és mint minden
vállalkozásnak, neked is szükséged lesz egy könyvelőre. Persze vannak, akik
maguknak csinálják a könyvelést, de kétlem. hogy ez neked menne. Te okos
lánynak tűnsz, de ez akkor is egy külön szakma. Az adómutyizást hadd intézze a
könyvelő.
 Olja még mindig nem sokat értett az egészből. Jopp is látta, hogy a lány úgy néz
rá, mintha ufót látna. Próbálta érthetőbben előadni, amit amúgy is el akart mondani.
Azt, hogy Hollandiában a prostitúció legális, a prostik adóznak, tb-járulékot
fizetnek, sőt, még nyugdíjjárulékot is. Már a könyökén jött ki a szöveg, szinte
naponta kellett előadást tartania a holland szexipar működéséről, de jó pénzt keresett
ezzel, ezért megköszörülte a torkát és folytatta:
- Ahhoz, hogy megfelelj a törvénynek és az előírt szabályoknak, egyéb papírokra
is szükség lesz. Ezek beszerzésében segít többek között Ron. Szükséged van
adószámra, viszont az adószámhoz kell állandó lakcím, az állandó lakcímhez pedig
tartózkodási engedély. És ezek csak a legfontosabbak. Orvosi vizsgálatra is el kell
menned, mert csak ezután kaphatsz munkaengedélyt a piros lámpás negyedekben. A
dokumentumok hivatalos beszerzése két-három hónapig is eltarthat, és ha még sincs
meg mind, valójában nem lehet dolgozni. Először is, mivel külföldi vagy és még
tartózkodási engedéllyel sem rendelkezel, az útleveledet fogja ellenőrizni a hivatal,
hogy nem hamis-e.
Olja torka hirtelen kiszáradt, gyomrában pedig gombóc keletkezett. Jopp nevetve
folytatta:
- Nyugi, tudom, hogy hamis a papírod. Azért vagyok itt, hogy ezt is - az „ezt is”-t
külön hangsúlyozta, hogy érthető legyen: nem csak ezt, hanem mást is - elintézzem.
Mivel, mint mondtam, itt legális a prostitúció, és mivel az iparágnak saját
rendőrsége van, amellyel felügyeli a szakma törvényességének minden pontját, itt ez
a rendőrség állít ki minden dokumentumot. Ez a hatóság ellenőrzi az útleveleket is
többek közt, és mivel van ott egy-két cimbora, biztosra veheted, hogy minden
rendben lesz. Nem kell izgulnod.
Jobb magabiztossága onnan eredt, hogy maga is magas beosztású tiszt volt a
prostitúció felügyeletével megbízott rendőrhatóságnál, pontosabban az amszterdami
régiójának volt a főosztályvezetője. A hírhedt amszterdami piros lámpás negyed
mellett hozzá tartozott még két kisebb város, Haarlem és Alkmaar prostinegyede is.
Ezen a három helyen körülbelül kétezer prostituált dolgozott a kirakatokban: lány,
fiú, „fiúlány” és „lányfiú”. Jopp és társai mind a kétezer bevételéből részesedést
kaptak. Ha nem a prostik direkt, akkor azok stricijei vagy valamelyik maffiacsoport
fizette a napi tarifát, melynek összege attól függött, melyik városban nyomta a melót
a prosti.
Amszterdamban volt a legmagasabb a csúszópénz összege, de ez érthető. A
turisták miatt ott háromszoros volt a forgalom a többi városhoz képest. Ide bejutni,
vagyis itt kirakatot bérelni lehetetlen volt ismeretség nélkül. Az ismeretség pedig
egyet jelentett a maffiával. Ha itt akartál melózni, akkor a maffiának dolgoztál. Igaz,
ezt sokan nem tudták, és nem is érdekelte őket, hogy a pénzük egy része kinek a
zsebében fog landolni. Minden prosti ismerte az itt uralkodó íratlan szabályokat, így
már eleve úgy jött ide, hogy tisztában volt vele: a bevétel egy részét át kell adnia.
Jopp fizetése csak egy jelentéktelen töredéke volt a csúszópénzekből származó
jövedelmének.
Amikor Jopp erre a posztra került, még úgy gondolkodott, mint minden Clint
Eastwood-filmeken felnőtt kezdő zsaru: majd ő megváltja a világot. Egy idő után
rájött, hogy csak egy bohóc. Míg a stricik jobbnál jobb verdákkal furikáztak,
teleaggatva fukszokkal, addig ő a rezsiköltségek kifizetése után legfeljebb egy
ötéves gagyi márkájú és szar japán kocsit tudott fenntartani. Még ez sem zavarta
annyira, mint azok a törvények, melyeket direkt úgy hoztak meg, hogy maradjon
rajtuk egy kiskapu, amelyeken bizonyos kapcsolatok segítségével ki lehet bújni az
igazságszolgáltatás alól. Jopp hamarosan rájött, hogy döntenie kell: megmarad
tisztességes bohócnak, és mire eléri a nyugdíjkorhatárt, talán lesz egy saját kis háza
valahol a város szélén, vagy beáll a korrupt zsaruk hosszú sorába. Utóbbiak nem
mindig érik el a nyugdíjas kort, de ha igen, akkor többmilliós vagyonnal érkeznek
oda. Jopp az utóbbit választotta.
Egy korrupt zsernyák mindig szívesen látott személy az alvilágban. Szokták is
arrafelé mondogatni: „Két dolognak nincs ára: az életnek és a korrupt kopónak!”
Minél magasabb poszton posztol valaki, annál magasabb az ára. Jopp a legjobb he-
lyen posztolt, az alvilág ranglistáján azonos helyen állt az államügyésszel, ami
annyit jelentett, hogy a szolgálatait a maffia olyan fontosnak tartotta, mint az
államügyész úrét. A holland szexiparban hatalmas pénz forgott, talán még a drognál
is több, és Joppnak kulcsa volt ehhez az iparághoz. A megfelelő embereknek
semmilyen akadályt nem állított, hogy részesedjenek az üzletágból. Sem a hamis
papírok, sem egyéb akadálya nem lehetett a világ bármelyik részéről érkező prostik
munkába állításának a kirakatokban, ha a megfelelő személyek küldték őket.
A törvény azt mondta, hogy csak európai uniós országokból dolgozhatnak ott
lányok, kivéve, ha sikerül szerezniük tartózkodási engedélyt és adószámot. A
tartózkodási engedély olyan bonyolult volt, hogy csak adószám ellenében adták
meg, viszont az adószámot csak bejelentett lakcímmel, azt meg csak tartózkodási
engedéllyel lehetett megkapni. Ezt az ördögi kört csak akkor lehetett áttörni, ha volt
megfelelő embered a megfelelő helyen. Akkor lett tartózkodási engedély és
adószám is. Jopp hatáskörébe tartozott a tartózkodási engedélyek kiadatásának a
jóváhagyása a prostituáltak részére, valamint ezen engedélyek további ellenőrzése
is.
Egyetlenegy állami hivatal volt, melynek az ügyeihez Jopp nem fért hozzá - az
adóhivatal. És mint minden holland állampolgár, ő is jól tudta, hogy ez a hivatal
nem lacafacázik. Hollandiában az adócsalás a szándékosan, aljas módon, előre ki-
tervelt emberölés után a legszigorúbb bűncselekménynek számít. És mivel a
szexiparban rengeteg adóköteles pénz forog, az adóhatóság azon volt, hogy minél
több haszna legyen belőle. Olyan komolyan vették, hogy még minimális adót is
kivetettek. Annál kevesebbet egyetlen prosti sem fizethetett, függetlenül attól, hogy
mennyit dolgozott vagy keresett. Attól a naptól kezdve, hogy megkapta az
adószámát a vállalkozására, adóköteles volt az utolsó percig, amíg azt vissza nem
adta. Természetesen a lányok és gazdáik mindig az alsó határhoz közeli adót fizették
be, de a szigorú ellenőrzések miatt az alacsony bevallásokat sokszor nagy összegű
büntetések követték. Ha az adóhatóság hibát észlelt, komplett átvilágítást kért az
adózóra. így nagy volt a veszély, hogy nem csak az eltitkolt adóra, hanem a
törvénytelen úton megszerzett egyéb okmányokra is fény derül.
A kellemetlenségek elkerülésére a szexipart uraló maffiának két lehetősége volt:
vagy több adót fizetett, hogy elkerüljön mindenféle ellenőrzést, vagy ennél a
hatóságnál is megtalálta a megfelelő embereket. Mivel a maffia nem arról híres,
hogy szeret fizetni, természetesen igyekezett a második megoldást választani.
Ron esetében sikerült. Ron az adóhivatal amszterdami régiójának
prostituáltakkal foglalkozó osztályán volt felügyelő. Egy agytröszt. Már az
egyetemen is kitűnt, hogy a számokkal jó barátságban van. A diploma megszerzése
után egyenes út nyílt előtte a magasabbnál magasabb posztok eléréséhez.
Szakmai sikerei ellenére azonban nem volt boldog ember. A fizikai adottságai
miatt... Nyeszlett, vékonyka alak volt. sokdioptriás szemüveget hordott. Az a fajta,
aki még harmincévesen is ritkán talál magának puncit, azt is többnyire
pornóképeken vagy pornófilmen. Barátai nem voltak soha, a szülei pedig, látván a
fiú esetlenségét, még jobban vigyáztak rá. Sokáig egy bentlakásos katolikus
iskolába járt, mielőtt végre hozzájutott a diplomájához és elindult felfelé a
ranglétrán.
Miután a maffia az adóhivatalnál már meglévő embereitől kapott információk
alapján kinézte őt magának, kivetették rá a hálójukat. Pénzzel nem értek el nála
sikert, mivel az igényeihez képest így is jól keresett. A szüleivel élt, autót nem veze-
tett, használt ruhás boltokból öltözködött. A kényszerítést a maffia elvetette, mert
fennállt a veszély, hogy ez a tisztességes és istenfélő ember a rendőrséghez fordul.
Már kezdtek róla letenni, amikor kifigyelték, hogy egy internetes kávézóban oda-
odaklikkel a pornóoldalakra, és buja, nagymellű nőket tesz rá egy CD-re. Az ezt
követő hetekben a mellesebb csajokat küldték a szűz fiú elcsábítására. Az
adóellenőrzések előre be voltak jelentve. így a lányok megtehették, hogy megkérik,
segítsen kitölteni az adóívet, nehogy később büntetés legyen belőle. A lányok
ellenszolgáltatást ajánlottak, amit eleinte sikeresen elhárított. Aztán egyszer az
italába drogot tettek, s amíg ő a kérdőívvel szorgoskodott, kábulatában több bögyös
csajszi is masszírozni kezdte, miközben egyikük lencsevégre kapta a jelenetet.
Ron hamarosan kicserélődött, enyhébb fokú szexfüggővé vált. De más
változások is voltak az életében. Márkás autója lett, és Jopphoz hasonlóan számtalan
ingatlana és offshore számlája pár adóparadicsomban. Azt nem tudták, hogy valaha
is élvezhetik-e a vagyonukat, de azt igen, mert megmondták nekik: „Ide a belépés,
de ugyanúgy a kilépés is csak a kiválasztottak számára lehetséges!”
A rengeteg, főleg Kelet-Európából származó örömlánynak, akik többnyire
illegálisan érkeztek, kellett a legális lakcím, és a maffia nagyon okosan, még ebből
is nyereséget csinált. Ron és más adóhivatalnokok segítségével - strómanokon
keresztül olcsó lakásokat vásárolt, melyeket borsos áron adott ki albérletbe a
prostiknak, akik kimondottan hálásak voltak a számukra teljesen hétköznapinak
tűnő főbérlőknek, hogy bejelentett albérletet hajlandóak biztosítani, amely által
tartózkodási engedélyt kaphatnak. De a maffia nem csak így csapolta meg a prostik
bevételének azt az elenyésző részét, amely náluk maradhatott volna. Minden egyes
olyan szolgáltatást kézben tartottak, amit a prostik igénybe vettek. Övék volt a szép-
ségszalon, a fodrász, a műkörmös, a butik, de még az internet és a mobil-előfizetés
is hozzájuk kanyarodott vissza. A lányoknak csak a „gazda” által javasolt helyen
szabadott vásárolni óvszert, síkosítót, dildót, vibrátorokat és minden egyebet.
A maffia gondoskodott arról is, hogy a környéken rajtuk kívül más ne is tudjon
hasonló szolgáltatásokat kínálni. A közeli éttermektől - ha nem a sajátjuk volt -
részesedést kaptak, mivel a kurváik ott kajáltak, de részesedés járt a taxicégtől is,
melyet a lányok igénybe vehettek, ha szükség volt ilyenre. Ha valaki másik
taxicéget vett igénybe, azonnal jött a dühös figyelmeztetés a főnöktől, vagyis a
prostituáltak szinte semmi olyanra nem tudtak költeni, amivel ne a maffia bevételeit
gyarapították volna.
- Hol szállásoljuk el Ólját? - kérdezte Ron a másik férfitől, aki az efféle ügyekben
dönteni szokott.
- Mindenképpen Alkmaarban - válaszolta Jopp. És nem véletlenül döntött így.
Alkmaart és Haarlemet valamiféle „felkészítő tábornak” használták, mielőtt
bedobták volna a lányokat a mélyvízbe, vagyis Amszterdam piros lámpás
negyedébe.
 Haarlembe azok az újonnan érkezett lányok kerültek, akiknek rendben voltak a
papírjaik, legálisan tartózkodhattak az országban, vagyis nem kellett nekik vízum a
beutazáshoz. Alkmaarban pedig többségükben olyan prostituáltak kezdhették el a
felkészülésüket az amszterdami fergetegre, akik illegálisan kerültek be az országba.
Ennek a munkamegosztásnak az egyik oka az volt, hogy az alkmaari önkormányzat
is benne volt a buliban. A bevétel, ami a szexiparból jött, nagyon jól jött a város
költségvetésének, no meg maguknak a hivatalnokoknak is. A bevételek nemcsak
magából az iparágból származtak, hanem az idelátogató turisták egyéb
költekezéséből is.
Jó néhány holland városka prosperált a piros lámpás utcáinak és annak a pár
coffee shopjának köszönhetően. Ezek miatt rengeteg olyan turista látogatta meg
őket, akik ezen szolgáltatások nélkül soha nem tették volna be oda a lábukat.
Alkmaar is az ilyen települések közé tartozott.
- Olja, Ron elvisz a szálláshelyedre, és elkezditek intézni a szükséges
okmányaidat. De mielőtt elindultok, válaszolj néhány kérdésemre. Hogyan szeretnél
lakni? Egyedül vagy másokkal? Ha egyedül, akkor magasabb lesz a kiadásod,
viszont ha másokkal, akkor a költségek is megoszlanak.
- Sem az egyik megoldásra, sem a másikra nincs pénzem - ismerte be Olja
lesütött szemmel és az ajkát harapdálva. Még saját maga előtt is szégyenkezett.
Hosszú évek óta keményen melózott, mégsem volt annyi pénze, hogy egy albérletet
ki tudott volna fizetni. Hogyan akar ő a családján segíteni, ha még erre sem képes,
ha ennyi idő után nemhogy albérletre nincs pénze, de egy szelet kenyérre sem?!
Olja magát vádolta mindenért. Arra egyáltalán nem gondolt, hogy az évek során
már annyi pénzt keresett, hogy azzal nemcsak a szülein és testvérein, de a katlan
valamennyi lakóján segíteni lehetett volna. Természetesnek vette, hogy a rengeteg
pénzből, amit megkeresett, neki csak morzsák jutottak... A tapasztalt stricik hamar
felismerik az ilyen lányokat, akik már kiskoruk óta ebben a világban nevelkednek.
És ez a gondolkodásmód az, ami a lányok árát megsokszorozza. Minden strici ilyen
kurváról álmodik.
- Ottó elküldött egy lyukas garas nélkül? Pedig ez nem jellemző rá - csóválta a
fejét Jopp.
Olja majd' elsüllyedt szégyenében. Soha nem érezte még ennyire megalázónak a
helyzetét. Rettegett, hogy ha nincs pénze, egyszerűem elzavarják. De nem volt újabb
ötlete Münchenhez képest.
- Van sok drága, márkás ruhám, cipőm és pár ékszerem. Ezeket eladhatnám, és
az árából biztos futná az albérletre - vált izgatottá.
- A ruhákkal nem sokra mész, de ha az ékszerek normálisak, azokkal talán lehet
mit kezdeni.
Olja turkálni kezdett az egyik bőröndjében, és a mindenféle kabátokból és
nadrágzsebekből kipakolta az asztalra az ajándékba kapott ékszereket. Jopp és Ron
inkább a hajladozás közben kibukkanó melleit figyelte egészen addig, amíg ki nem
tett az asztalra egy vastag nyakéket, mely első látásra tele volt drágakövekkel.
Összenéztek, majd Jopp megjegyezte:
-Ennyi van?
-Igen, sajnos csak ezek vannak. Ajándékba kaptam őket gazdag kuncsaftoktól,
nem tudom, érnek-e valamit, de azoknak nem számít a pénz - magyarázkodott Olja
remegő hangon.
 Jopp a kezébe vette a nyakéket, és mint valami tárgyi bizonyítékot vizsgálni
kezdte. Ron közben a többi ékszert nézegette, melyek közt voltak gyűrűk és
karkötők, meg fülbevalók is.
-Na jó! - zárta le a témát Jopp. - Kapsz némi kezdőtőkét, hogy el tudj kezdeni
dolgozni, időközben szakértőkkel bevizsgáltatjuk, hogy ezek érnek-e valamit, és
utána elszámolunk. Ha értéktelen vackok, akkor a keresetedből majd megadod a
kölcsönt. Remélem, bízhatunk benned - mondta Jopp cinikusan, jól tudván, hogy a
lánynak úgysincs más választása.
-Hát persze! - kiáltott Olja örömében, hogy nem kell az utcára kerülnie, és nem
győzött hálálkodni, nem tudván, hogy ezek a nagyszerű férfiak sokkal hálásabbak a
sorsnak, hogy egy ilyen lányt a hálójukba vetett, és eszük ágában sem lett volna az
utcára tenni őt.
-Szóval akkor milyen albérletet szeretnél?
-Mindegyik megfelel - válaszolta Olja még mindig kissé izgatottan.
-Rendben van. Akkor kapsz egy szép garzonlakást, közel a munkahelyedhez. A
lakás havi bére ezerötszáz, az okmányok ára háromezer-ötszáz euró lesz, az
összesen ötezer. Szükséged lesz még egyéb dolgokra is, azokra kapsz még kétezer
eurót. Ez totál hétezer euró. Egy hónap múlva nyolcat kell visszafizetned, ha csak
ezek a dolgok, amiket kiraktál az asztalra, nem érnek annyit, de ahogy elnézem őket,
kétlem, hogy értékesek lennének - hazudott szemérmetlenül Jopp, mert tehette. Olja
Popescunál naivabb emberrel még ő sem gyakran találkozott.
- Én sem hiszem, hogy olyan sokat érnének, mivel ajándékok. Azt gondoljátok,
hogy egy hónap alatt tudok keresni nyolcezer eurót?
- Biztos vagyok benne - mondta határozottan Jopp de a tisztánlátás kedvéért
elugrom egy ékszerüzletbe, és meglátjuk, mennyit érnek ezek a bizsuk.
Jopp pontosan tudta, hogy igazi ékszereket tart a kezében, már rengeteget látott
gazdát cserélni az éjszakában. Hazudott, és Ron falazott hozzá, de közben azon
igyekezett, hogy ne maradjon ki ő se a buliból.
- Megyek én is veled, úgyis meg kell beszélnünk pár dolgot - mondta az ismert
alvilági szabály alapján, mely így szól: „A rendőrökben sose bízz!”
Jopp egyik orgazda ismerősét hívta fel, aki civilben ékszerész volt, az
amszterdami Diamond Center igazgatója. Egy óra múlva már ott várta az irodájában
Joppot és a társát. Két autóval mentek, mivel úgy volt, hogy a találka után Ron és
Olja folytatják az útjukat Alkmaar felé.
Jopp leparkolt a Diamond Center előtt, majd Ron is követte példáját, pedig ki
volt téve a „Parkolni tilos” tábla. A Diamond Centert őrző géppisztolyos rendőrök
azonnal ott teremtek, de Jopp igazolványt mutatott, és magas rendfokozata
meggyőzte őket, hogy fontos ügy érdekében parkoltak ide, és nem időznek sokat,
majd Óljára mutatott, hogy a nyomozónő bent marad a kocsiban, ők pedig azonnal
jönnek. Olja mosolygott, a fegyveres „kollégája” ezt viszonozta, majd továbblépett,
betartva a szabályzatot, melyet pont most szegett meg azzal, hogy engedélyezte
némi rábeszéléssel, hogy ide parkoljanak.
A két férfi gyorsan belépett a liftbe, és néhány másodperc múlva már az igazgató
szobájában voltak.
- Salom, barátom - üdvözölte az igazgató a barátját igen szívélyesen, amiből
látszott, hogy régi jó ismerősök.
- Salom - nyújtotta a kezét Jopp vigyorogva.
- Mi járatban jöttél ilyen sürgősen? - kérdezte az igazgató, miközben mellesleg
kezet fogott Ronnal is.
- Érdekelne ezeknek a csecsebecséknek az értéke, és gondoltam, ki tudná
pontosabban megmondani, mint te.
- Egy pillanat, és szemügyre veszem őket - mondta az ékszerész, és munkához
látott.
Egyes daraboknál elidőzött, a nyakéket is hosszú ideig mustrálta, de egy gyűrű
vette el a legtöbb idejét.
- Ezek nem is olyan értéktelen csecsebecsék, mint ahogy azt te gondolod -
magyarázta végül az ékszerész. Igen elegáns és értékes darabokat talált köztük,
melyek megérnek összesen vagy ötvenezer eurót, esetleg hetvenezret is, ha
rászánnak egy kis időt az értékesítésre.
A zsaru és az adóhivatalnok összenézett, majd, mint akik már jól ismerték
egymás gondolatait, szinte egyszerre mondták, hogy jó lesz az ötvenezer. Pár perc
múlva huszonötezer- huszonötezer euróval a zsebükben hagyták el az igazgató szo-
báját.
Leérve a tilosban parkoló autóhoz, Jopp odalépett ahhoz a gépfegyveres
rendőrhöz, aki az imént engedélyezte, hogy rövid ideig itt parkolhassanak.
- Tudja maga azt, hogy súlyos hibát követett el azzal, hogy engedélyezte a
parkolást? Tisztában van a következményekkel? Ismeri egyáltalán maga a szabályt,
amely ide vonatkozik, és amely szerint önnek is el kellene látnia a munkáját? Nem
úgy szól az ide vonatkozó szabály, hogy senki sem parkolhat a Diamond Center
közelében, még maga a holland királynő sem? - vonta felelősségre a
megrökönyödött rendőrt Jopp. A kis őrszolgálatos zsaru pedig szóhoz sem jutott a
meglepetéstől. - Most az egyszer elnéző leszek és nem teszek feljelentést, de ne
feledje, hogy szívességet tettem, és maga is jön nekem eggyel.
Jopp és a hozzá hasonlók leggyakoribb trükkjeinek egyike volt ez. Az évek
során megtanulta, hogy akit tud, azt az adósává kell tennie, mert sosem lehet tudni,
hogy akár egy ilyen jelentéktelen közrendőr is mire lesz jó valamikor. Beült a ko-
csijába, majd jókedvűen elhajtott a város forgalmába, anélkül, hogy Óljától
elbúcsúzott volna.
Még a liftben megdumálták Ronnal, hogy Óljának azt mondják: háromezer eurót
kaptak a cuccért, azt is csak azért, mert ismerős volt a vevő, és többet fizetett az
átlagnál.
Olja szívéről egy kisebb kő esett le, amikor Ron tájékoztatta, hogy háromezer
euróval kevesebbet kell majd visszafizetnie a nyolcból. Azzal az aprósággal sem
foglalkozott, hogy miért a kamatos nyolcból vonják ki a háromezret és nem a
hétezerből.
Abból a hétezerből, amelyet még nem is látott. De azért így is sokkal
nyugodtabban ült most már az autóban, hogy tudta, egy kis pénzzel mégiscsak
hozzájárult a költségekhez.
Az út Alkmaarig úgy fél óra volt. Olja elégedetten figyelte a napsütötte út menti
földeken legelésző fekete-fehér foltos teheneket és az utánuk rohangáló bocikat
figyelte. Az édesanyja és a húga jutott az eszébe, ami mostanában már sokkal ritkáb-
ban fordult elő, mint régen. Vajon látja még őket valaha? Egyre távolabb került
tőlük, pedig nem volt nagyobb vágya, mint hogy elmesélje a mamának az igazságot,
hogy valójában mi is történt vele és az Atyával. Nem megbocsátásra vágyott, mert
annak már semmi jelentősége sem volt, csak egy esélyre, hogy megértethesse a
mamával, hogy ok nélkül és igazságtalanul tiltotta ki a családból, és hogy ő nem
haragszik rá. Amikor az édesanyjára gondolt, még mindig összeszorult a gyomra, a
szíve szaporábban kezdett verni. A különbség csak annyi volt, hogy ma már nem
tudott sírni. Mintha a kút, melyből a könnyek szoktak folydogálni, kiapadt volna.
Ron szavai zökkentették ki a gondolataiból.
- Megérkeztünk, itt a lakás, ahol élni fogsz.
Olja kinézett jobbra, ahol egy kocsma bejáratát látta, majd előre-, hátranézve is
csak éttermet, pékboltot és egyéb üzleteket látott. Balra, Ron háta mögött meg a
vasútállomás volt meg egy önkiszolgáló büfé. Kicsit távolabb egy McDonald’s,
előtte egy buszmegálló.
- A kocsmában fogok lakni? - kérdezte tréfálkozva, vagyis csak félig
komolyan, mert semmi sem volt elképzelhetetlen már a számára.
- Nem. Felette van három garzon, kettőben laknak, a harmadikban pedig
mától te fogsz.
Ron kiszállt az autóból, kirakta az elakadásjelzőt, és beszólt a kocsmaajtóból.
Két jól megtermett férfi lépett ki, az egyik kinyitott egy alig észrevehető ajtót, mely
a kocsma külső és belső bejárati ajtaja között helyezkedett el, a másik a csomag-
tartóból pakolta ki a két koffert Olja holmijaival.
Óljának már első látásra megtetszett az alig huszonöt négyzetméteres lakás.
Tiszta volt és modern. Persze nem lehetett összehasonlítani a müncheni
luxuskéglivel, ahol csak a szobája közepén elhelyezett jakuzzi majdnem akkora volt,
mint ez az egész, de azért itt is minden tetszett neki. Különösen a galéria, mely
hálószobaként szolgált. A kilátás nem volt valami pazar, mivel pont a pályaudvarra
nézett. Ami kicsit elszomorította, az a tévé mérete volt, valamint, hogy az imádott
kád helyett csak egy alig egy négyzetméteres zuhanyzófülke állt a rendelkezésére.
- A szemközti lakásban egy Szilvia nevű magyar csaj lakik, a mellette lévőben
egy szlovák, Tina - tájékoztatta Ron. - Később bemutatlak nekik, ők fognak neked
segíteni beilleszkedni. De most intézzük el a fontos dolgokat.
Fontos dolgok alatt Ron azt értette, hogy elmondhassa, mi mindent kell havonta
kifizetniük a lányoknak a lakbéren felül, a kötelező orvosi vizsgálattól kezdve a
kirakat napidíján keresztül a biztonságiaknak fizetendő pénzig és a könyvelő díjáig.
Végül odaadott Óljának ötszáz eurót, hogy megvehesse azokat a dolgokat, melyekre
rögtön szüksége lesz, amint munkába áll.
Ron ezután kilépett a lakás ajtaján, majd pár másodperc múlva két fiatal lánnyal
tért vissza.
- Lányok, ő Olja. Olja, ők a szomszédaid: Szilvi és Tina.
A lányok kezet fogtak egymással. Szilvi alig ért Olja válláig,
amiből Olja arra következtetett, hogy nem lehet magasabb százötven centinél. A
testalkata enyhén molett volt, de Olja ezt úgy hívta: jó húsban van. Szilvi nem volt
duci, csak erős. Minden porcikájából sugárzott az erő, így a kézfogása is olyan volt,
mint egy díjbirkózóé. Hosszú, festett szőke haja volt, kék szeme és nagyon vékony
ajka, melyből Olja némi gonoszságra való hajlamra gyanakodott. Ruhái igénytelen
tömegcikkek voltak, a körmei ápoltak, de semmi műköröm, és a smink is minimális,
így jól kivehetőek voltak arcán a mély pórusok, itt- ott hegekkel súlyosbítva, melyek
bizonyára a pattanások nem éppen szakszerű eltávolításának nyomai lehettek.
- Szilvi az orális szex koronázatlan királynője. Nincs az a farok, amelyet ne tudna
tövig elnyelni - dicsérte Ron a magyar lány talán egyetlen előnyét, olyan alpári
módon, hogy még Olja is elszégyellte magát.
A szlovák lány valamivel magasabb volt, mint Szilvi, talán százhatvan
centiméter, de ami Olja tekintetét is megragadta rajta, aminthogy másokét is, az a
két óriási melle volt. Fehér, nyári trikóján keresztül jól látható volt, hogy bár nem
viselt melltartót, ezek az óriási cicik úgy álltak, mint az Eiffel-torony. Olja azon
tűnődött, hogy vajon igaziak vagy műek? Legszívesebben most azonnal
megmarkolászta volna őket. A lánynak kreol bőre és erős csípője, feszes, gömbölyű
feneke volt. Valójában valahonnan Dél-Amerikából érkezhetett, és a szexuális
kisugárzása olyan erős volt, hogy Olja nem bánta volna, ha most csak ketten
lennének a lakásban.
- Nos, lányok, ismerkedjetek. Meséljétek el Óljának a teendőket, én elmegyek,
intézem a papírjait, hogy holnap már tudjon dolgozni.
Olja azt várta, hogy Ron Tináról is ejtsen néhány szót, de ez elmaradt, talán mert
neki nem volt szüksége reklámra.
Néhány percnyi társalgás után Olja látta a felállást, aminek az volt a lényege,
hogy Szilvi folyton jártatta a száját, Tina pedig hagyta, hogy ossza az észt. Olja sem
próbált a szavába vágni, vagy vitatkozni vele, miközben hosszasan magyarázta
Óljának a helyi szabályokat. Félóra hallgatás után Tina azzal vágta el Szilvi
végtelennek látszó eszmefuttatását, hogy kellene rendelni egy pizzát. Ebből is
látszott, hogy már jól ismeri a barátnőjét, mert az azonnal rávágta.
- Jó ötlet. Sonkás-sajtost kérek, dupla pepperonival! - és már tárcsázta is a
pizzéria számát, mivel úgy gondolta, hogy csak az a fontos, hogy ő milyen pizzát
szeret, a másik két csaj pedig egye meg azt, amit ő rendel. Tinának tonhalast rendelt,
amit valószínűleg tapasztalatból tudott már. Ólját egy darabig mustrálta, majd arra a
döntésre jutott, hogy az ő hibátlan alakjához vegetáriánus pizza illik.
- Olyan lassan esztek, hogy rossz nézni benneteket - feddte meg a lányokat
később Szilvi. - Olja, attól, hogy lassan kajálsz, nem fogsz kevesebbet hízni.
Úgyhogy nyomd be egy-kettő, különben sem lesz időd nyámnyogni, ha elkezdesz
melózni. Tina is itt formásodon ki ilyen szépen, miután megszurkálták Amsz-
terdamban.
Olja Tinára nézett, aki most először, amióta találkoztak, viszonozta a
szemkontaktust, és Olja ebből tudta, hogy ez most nem alkalmas idő a késelésről
beszélni. Szilvi még egy darabig mondta a magáét, majd bejelentette, hogy megy
melózni, mert jön az egyik kedvenc kuncsaftja, és amilyen aktív volt, olyan gyorsan
távozott is.
Olja megvárta, hogy Szilvi becsukja maga mögött az ajtót, majd várakozott még
egy kicsit, hogy meggyőződjön róla, a lány nem jön vissza. Már épp készült feltenni
a kérdést Tinának, amikor Tina megelőzte.
- Kicsit idegesítő a csajszi, de aranyos.
- Ez volt az első benyomásom nekem is.
- És rólam mi az első benyomásod?
- Az, hogy egy rettentő dögös csaj vagy! - válaszolt Olja őszintén, ahogy
szokott.
- Kösz, kedves vagy, de én még a férfiakat csípem. Még! Jól megnyomta az
utolsó szót, s Olja értette, hogy így akart üzenni, őt még nem érte utol a betegség,
mely a legtöbbjüket megfertőzi: egy idő után a férfiakat a hátuk közepére sem kí-
vánják, és az azonos neműekhez kezdenek el vonzódni.
- Nem próbáltad még egy másik lánnyal?
- Nem, de ha egy vendég leszbi-showt kér, akkor van két- három lány, aki jöhet
segíteni.
 - És ha nálam adódik ilyen helyzet, számíthatok rád? - Olja nem egykönnyen
adta fel.
Tina megnyalta vastag ajkait, majd rámosolygott Óljára, de nem válaszolt a
kérdésre. Ehelyett összeszedte a pizzás dobozokat és egy zacskóba rakta őket.
- Nemsokára megyek én is melózni, majd leviszem a szemetesbe.
- Én is elmehetek veled?
- Nem. Az utca nem luxusbordély, jobb, ha csak akkor jössz oda, ha Ron is tud
róla.
- Lassan tíz éve vagyok a szakmában, nem kell engem félteni, tudok magamra
vigyázni - mondta Olja kicsit dühösen, mert úgy érezte, Tina lekezelően viselkedik
vele. Ám, nem erről volt szó.
- Amikor Amszterdamban megkéseltek, egy másik lányt is megszurkáltak. Több
mint tíz éve volt már a pályán. O is azt hitte, tud magára vigyázni. Most halott.
Olja kicsit elszégyellte magát. Túl ingerlékeny volt, és nem eléggé megfontolt.
Talán a fáradtságtól? Vagy az elmúlt évek viszontagságai kezdenek az idegein
megmutatkozni?
- Igazad van, bocs. Nem akartalak megbántani, tapintatlan voltam.
- Semmi baj, nem tudhattad, milyen itt az élet.
Olja eljátszadozott a gondolattal: tényleg ennyire más lehet itt kurvának lenni,
mint máshol? De amíg ezen morfondírozott, nem tudta levenni a szemeit Tina
melleiről. Rájuk bökött.
- Igaziak?
- Persze hogy azok! Miért, nem úgy néznek ki? - És Tina felhúzta a trikóját. Két
óriási telt keble a maga természetességében most Olja szemei elé tárult. És még
froclizta is.
- Gyere, fogd meg, nyugodtan! Győződj meg róla, hogy ezek százszázalékos
echte cicik!
Olja odalépett Tinához, mélyen a szemébe nézett, majd lassan, mint egy hímes
tojást, elkezdte simogatni a kőkemény melleit. Tina rezzenéstelen arccal állta a
tekintetét. Olja érezte, hogy Tina nem ellenkezik, sőt felsóhajtott, majd beletúrt Olja
hajába és a fejét szorosan a mellei közé húzta. Olja egy erőteljes, de szenvedélyes
mozdulattal kiszabadította a fejét a mellek fogságából, de csak azért, hogy szájon
csókolja Tinát. Ekkor azonban a csokoládészínű lány egy hirtelen mozdulattal kibújt
ölelő karjaiból.
- Ha meg akarsz kapni, fizess! - mondta.
Olja azt hitte, ez is a játék része lesz.
- És mennyit kell, hogy fizessek?
-Attól függ, mit szeretnél.
- Mindent - válaszolt Olja.
- Mindent? Az nagyon sokba kerül - nézett rá Tina kihívóan.
- Nem baj, talán megéri kockáztatni.
- Akkor virítsd a lóvét szöszi, ne csak a szád járjon. - A hangja most már olyan
rideg volt, hogy Óljának meg kellett értenie: nem viccel.
- Kurvák vagyunk és pénzért kefélünk. Ha dugni akarsz velem, neked is
fizetned kell. Maximum kaphatsz kedvezményt.
Olja ebben a pillanatban undorodott meg a fekete démontól. Szó nélkül bement a
szobájába, bekapcsolta a tévét, és egy olyan adást kezdett el nézni, amibó'l egy
mukkot sem értett, de ez nem zavarta. Valójában a gondolatai máshol jártak. Hülye
picsa! Miért ilyen kemények ezek a csajok? Vagy csak ennyire pénzéhesek? Rég
érezte ilyen megalázottnak magát.

19.

Másnap délelőtt Ron csengetett Olja ajtaján. Olja a zuhanyzóban áztatta magát,
és mire meghallotta a csengő hangját, a szemüveges már sík ideg volt.
- Nyisd már ki ezt a baszott ajtót, te. Vagy még ez is túl bonyolult művelet egy
ilyen úrinőnek?
Olja nem értette a célzást. Ron az ékszerekre célzott, amelyeket ötvenezer
euróért adtak el Joppal. Ilyen becses ékszereket csak úrinők szoktak ajándékba
kapni. Ron egyszerűen irigy volt. Ő, mint „tisztességes” polgár soha nem kaphat
ilyen drága ajándékokat, egy menő luxuskurva viszont igen.
- Bocs, de pont zuhanyoztam. - Olja egy szál törölközőben állt előtte.
- Oké, semmi gond. - Ront megnyugtatta a látvány, a gondolat, hogy ha akarja, ő
bármikor megkaphatja azt az úrinőt. - Hoztam a papírjaidat, gyere, elmondom,
melyik micsoda.
Egy könyvecskét adott át, mely Olja egészségügyi bizonyítványa volt,
tanúsította, hogy semmiféle nemi betegségben vagy egyéb fertőző betegségben nem
szenved. Egy cetlin Olja sofi nummerja, vagyis adószáma, egyben a személyi száma
volt. Az útlevelében már ott volt a tartózkodási engedély, amely egy évig érvényes
munkavállalási engedéllyel együtt. Kapott még Olja egészségbiztosítási kártyát is,
arra az esetre, ha orvoshoz kell mennie. Végül Ron biztosította, hogy teljesen önálló
életet élhet, csak a munkájához nyújtanak segítséget.
Ron elhadarta ezeket a dolgokat, azt remélte, marad ideje még egy gyors
menetre Óljával, de most, hogy az órájára nézett, látta, arra már nincs idő. Néhány
perc múlva Gilével kell találkozniuk, és az a vadállat utálja, ha várakoznia kell.
- Öltözz fel gyorsan, mert elmegyünk. Megmutatom, hol fogsz dolgozni.
Mivel odakint ragyogott a nap, Olja is aszerint öltözött fel. Volt is ruha rajta,
meg nem is. Az alkmaari piros lámpás utca öt percre volt a lakástól. A főúttól, mely
Amszterdamba vezetett, egy mellékutcába fordultak be, majd egy elektronikus ké-
szülékeket áruló üzlet előtt álltak meg.
- Ott a melóhelyed - mutatott Ron az út másik oldalából nyíló keskeny utcára.
- Ez itt? - kérdezte Olja meglepetten.
- Igen, ez.
Az utca semmivel sem volt különb, mint bármely másik a közelben, maximum
az elején a figyelmeztető tábla, mely azt jelezte, hogy tizennyolc éven aluliaknak
tilos bemenniük. Olja jól megnézte az utcát, de semmi különöset nem talált rajta.
Néhány férfi, fiatal és idős kóválygott csak ott, látszólag céltalanul. Lassan
sétálgattak, mintha üzletkirakatokat nézegetnének. Néha egy-egy kirakatnál
megálltak, megnézték a kínálatot, majd továbbmentek.
- Most még korán van - jegyezte meg Ron. - Estefelé óriási tömeg van itt, úgy
hajnal egyig-kettőig, meg hétvégén is nagy a forgalom.
 - Aha. - Olja csak ennyit tudott mondani. Egész másmilyennek képzelte a piros
lámpás negyedet.
Ő azt hitte, hogy ez a negyed valahol egy elkülönített helyen van, esetleg a város
szélén, ahol „Vigyázz, kurvák!” feliratok vannak kitéve. Semmiképp sem gondolta
volna, hogy bent van a város szívében. Autók és járókelők jöttek-mentek, de
egyáltalán nem foglalkoztak azzal, hogy mi van abban az utcában, amelyen most
haladtak. Ahogy kiszálltak az autóból, egy másik autó parkolt le mögöttük, melyből
egy anyuka szállt ki két kiskamasz fiával, és kutyákat vittek a „piros utcától” csak
pár méterre lévő kutyakozmetikába. A hatalmas elektromos cikkeket árusító üzlet
ajtaja is egyfolytában hol nyitódott, hol csukódott, ami azt bizonyította, hogy igen
nagy a forgalom. Meglepő volt, hogy az emberek úgy élték itt a mindennapi
életüket, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, hogy pár méterre tőlük
tanyázik a kurvanegyed. Olja meghökkenése csak pár percig tartott, végül is tetszett
neki ez a gondolkodásmód. Nem érezte magát leprásnak, mint már nem egyszer.
Az utca sarkán egy helyes kis üzlet állt. Ron lépett be elsőnek, és csak utána
Olja. Az udvariassági szabályok csak a nőkre vonatkoztak, nem a prostikra. Őket
Ron nem tekintette egyenrangúnak a többi nővel. Persze ezt csak a Ron-féle
elfuserált pasik gondolták így. Talán így törlesztettek, amiért egy igazi nő szóba
sem állt volna velük, s ezek a lányok is csak azért, mert a létük függött tőlük.
Ron azért sem engedett maga elé egy kurvát, hogy megmutassa: itt ő a főnök.
Az alvilágban nagyon fontos a tekintély, és hogy az meglegyen, hát a nap minden
percében gyakorolni kell, s még így is nehéz kivívni. Ronnak ez sohasem sikerülhe-
tett, már a kinézete sem követelt tiszteletet. A főnök titulus megszerzésére igazán
csak az alvilági arcok képesek. Fizikai és szellemi adottságok kellenek hozzá, és
rengeteg kapcsolat, lehetőleg minél magasabb berkekben. És hogy mit jelent fő-
nöknek lenni? Azt, hogy soha nem a bérgyilkos a kemény fickó, hanem az, aki neki
is parancsol. Ron ebben a játékban nem rúghatott labdába. Azzal kompenzálta a
dolgot, hogy a rábízott lányokkal bánt fölényesen.
Ahogy beléptek az üzletbe, a sarokban ülő férfi éppen egy frissen facsart
gyümölcslét szürcsölgetett. Ő azon kevesek közé tartozott, akiknek sikerült hetedhét
országra szóló tekintélyt kivívniuk maguknak. Ron feléje tartott, és láthatóan
kihúzta magát, amikor megszólította a hozzá képest hatalmas termetű férfit, pedig
az háttal ült neki.
- Helló, Gile, megjöttünk.
Gile megfordult, majd a mellette lévő székekre mutatott, hogy üljenek le.
- Kértek hideg narancslevet? Most facsarta Suzy.
Suzy a pult mögül mosolygott, és hófehér fogai vakuként villantak ki a fekete
arcából.
- Ha egyszer elkaplak, azt megemlegeted, te fekete párduc! - célozgatott
valamire Gile.
-No, gyere, ha mersz - válaszolta a néger csaj a szerb óriásnak.
Gile csak azokkal tréfálkozott, akiket kedvelt. Az ilyen lányokat azzal szokta
ugratni, hogy ha egyszer megdugja őket, másik férfival többé rajta kívül nem is
akarnak majd együtt lenni. Sok lány szerette volna Gilét megkapni, de a státuszához
tartozott az is, hogy a nők vágyódjanak őutána, és ne fordítva. Gile soha egyetlen
„szakmabeli” lánnyal sem dugott. Ha néha látták is megjelenni valahol egy fiatal
nővel, az csakis a felső tízezerből való lehetett.
Gile azon pár ezer kiválasztott közé tartozott, akik magas szintű különleges
katonai kiképzésben részesültek, végigharcolták a délszláv háborút, majd amikor
annak vége lett, a haza nem tartott rájuk tovább igényt. Körülbelül hétezren kaptak
ilyen kiképzést, és élték túl a háborút, de közülük legfeljebb ezren tudtak
beilleszkedni a békés hétköznapokba. A többi hatezer a világban szétszéledve
zsoldosként harcolt valamelyik háborúban, illetve ők voltak a világ legkeresettebb
testőrei. Vagy egyszerűen csak törvényen kívüliek lettek, mint Gile is.
-Itt az új csaj. Mit szólsz hozzá? - mutatott Ron büszkén Óljára.
-Nocsak, hogy került ide egy élő Barbie baba?
Ez Gilénél dicséretnek számított.
-Jopp egyik ismerőse küldte Németországból.
-Ezt már hallottam, de nem téged kérdeztelek, hanem a csajt.
-Nem tud hollandul.
Gile szúrós tekintettel Ronra nézett, ami annyit jelentett, hogy KUSS!
-így hozta a sors - mondta Olja oroszul, majd angolul is megismételte.
-A sors? Jól kibaszott veled a sors - válaszolta Gile. Az első mondatot oroszul, a
másodikat angolul mondta ő is.
-Olja, ő Gile. Gile, ő Olja - fontoskodott tovább Ron, és még mindig várta a
dicséretet Óljáért.
-Oké, Ron, a többit majd mi megbeszéljük. Ha van dolgod, nyugodtan menj, és
intézd.
- Van dolgom, megyek. Olja, itt hagylak Gilével. Jó srác. csak a szívét és a lelkét
ne keresd, mert az nincs neki.
-Tűnés, aktakukac! - szólt rá Gile, amúgy is érdes hangját most kicsit
megemelve, hogy Ron érezze, már a türelmével játszik.
Ezek után Ron nagyon fürgén pattant be a kocsijába és hajtott el, még mielőtt
kihúzta volna a gyufát Gilénél, és kapott volna egy maflást. Folyamatosan tesztelte
Gile türelmének határát, aminek egyszerűen az volt az oka, hogy szeretett volna
hozzá hasonlítani. Mivel fizikálisán ez teljes mértékben kizárt dolog volt, hiszen
Isten nem áldotta meg hasonló testi adottságokkal, hát szellemi és lelki alkatában
próbált hozzá hasonulni. Szerette volna, ha őt is sokan tisztelik, ha őt is meghívják a
felső tízezer díszes rendezvényeire, ha az éttermekben van egy asztal, melyet csakis
az ő számára tartanak fenn. Olyannyira vágyott erre a fajta megbecsülésre, hogy ha
választhatott volna, mi szeretne lenni, az adóhivatal vezérigazgatója, tábornok,
rendőrfőnök, milliárdos bankár, nemesi család sarja, avagy az alvilág hercege,
biztosan az utóbbit választotta volna. Ron azok közé tartozott, akit megérintett az
alvilág erőszakkal teli, olykor mégis romantikus légköre, s akinek fokozatosan a
szenvedélyévé vált a bűnözői életmód.
Gile telefonált, majd nemsokára négy jól öltözött, sportos fickó lépett be az
üzletbe. A srácok kicsit meglepetten vették szemügyre Ólját. Gile emberei voltak, az
ő csapatához tartoztak. Az ilyen csapatok ugyanúgy részét alkotják a holland
szexiparnak, mint maguk a lányok, akik a pénzt termelik benne.
A holland szexipart hivatalosan a Holland állam üzemelteti és ellenó'rzi. Nem
hivatalosan pedig a török, az albán és a szerb maffia. A maffiák gondoskodnak
arról, hogy állam bácsi adók formájában havi rendszerességgel megkapja a saját
részét, valamint arról, hogy amennyire csak lehet, fenntartsák a rendet. Az utóbbi a
nehezebb. Mindegyik bűnszövetkezet egyre nagyobb szeletet szeretne a tortából, így
a nap huszonnégy órájában dúl a háború minden egyes kirakatért, minden egyes lá-
nyért és minden egyes korrupt köztisztviselőért.
Ahhoz, hogy a bűnszervezetek meg tudják óvni saját érdekeltségeiket, a szó
szoros értelmében vett harcosokra van szükségük. A szerbek létszám tekintetében
jóval elmaradnak a másik két riválissal szemben, főleg amióta azok szövetkeztek
ellenük, de a szerb harcosok minősége messze felülmúlja ellenfeleik képességeit, s
így az erőviszonyok kiegyenlítettek. Ennek a háborúnak az áldozatai többnyire nem
a harcosok, ők legfeljebb az okozói az összecsapásoknak. Az áldozatok legtöbbször
a prostik, de néha egy-egy korrupt, valamelyik bűnbandához kötődő alkalmazott is
elhull.
Mivel Belgrádból, a szerb maffia főhadiszállásáról Gilét nevezték ki a holland
prostitúcióval foglalkozó részleg élére, neki kell gondoskodnia a szervezet minden
egyes tagjának és vagyonának a biztonságáról. A szerb maffia keze alatt Hollandiá-
ban körülbelül ötszáz lány dolgozik. Ez jóval alacsonyabb létszám, mint az albán és
a török maffia által futtatott lányoké. Ebből következik, hogy a bevételük is jóval
nagyobb. Mivel pedig - mint köztudott - „A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz
és pénz”, azt hihetnénk, hogy az albán-török szövetség pillanatok alatt lesöpri a
jóval kisebb bevétellel rendelkező riválist. Az, hogy ez mégsem megy ilyen
könnyen, csakis a sikeres szerb diplomáciának köszönhető. Valamint annak, hogy a
szerbek az „élni és élni hagyni” elv alapján dolgoznak.
Olja bizonyos értelemben kivételnek számított azzal, hogy kényszerből jött
Amszterdamba. A szerbek csak olyan lányokkal dolgoznak, akik önállóak, akik
önszántukból jöttek ide, vagyis mehettek volna máshová is. Ellentétben a rivális
bandákkal, ők nem rabolnak el fiatal lányokat Kelet-Európából, és nem fenyegetik
őket azzal, hogy megölik a családjukat, ha lelépnek. Nem ígérnek mást, mint ami
valójában van, nem próbálnak illegálisan új pénzforrásokhoz jutni. És amíg a török-
albán szövetség többnyire a lányok összes bevételét elszedi, addig a szerbek
„beérik” napi száz euró védelmi pénzzel. Persze ennél jóval többet szakítanak, de
nem erőszakkal, hanem ésszel.
A török-albán maffia a bevétel nagy részét hazaküldi és otthon költi el. Sokszor
a saját államuk is profitál ezekből a pénzekből. A szerbek viszont helyben fektetik
be a bevételüket, legális vállalkozásokba, ahol a saját embereik helyezkednek el
hivatalosan, vagy lesznek egy hivatalos vállalkozás hivatalos tulajdonosaivá, és így
már csak másodállásban „szerb katonák”. Többnyire többfunkciós vállalkozásokat
nyitnak. Üzleti terveiket képzett közgazdászokkal dolgoztatják ki. A szerb maffia
más ágazataira is gondolnak. Sokszor a két konkurens csapat lányai is a szerbek
által üzemeltetett szépségszalonokban, éttermekben, szexshopokban, butikokban
költik a pénzt, mivel minden más hasonló üzlet csak jóval távolabb található, így
nincs más választásuk. Ezzel a módszerrel megcsapolják a konkurens csoportok
bevételét, és egyúttal a piszkos pénzt már tisztára is mosták.
Ezzel szemben a török-albán lányfuttatók állandó célpontjai az adórendőrségnek,
már csak azért is, mert méregdrága luxusautókkal és több kiló fuksszal furikáznak,
viszont alig tudnak felmutatni tiszta bevételt. Mivel a szerbeknél minden tiszta,
legalábbis papíron, a korrupt adóhivatali és egyéb állami tisztviselők is szívesebben
dolgoznak velük, mint azokkal, akik szinte semmit sem tudnak legálisan felmutatni.
Miközben a hatóság üldözi a török-albán striciket, akik erőszakkal futtatják a
csajokat, a szerbek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a papírok rendben
legyenek, hogy elegendő információval lássák el a hatóságot. Nincs is más
feladatuk, mint hogy odafigyeljenek, nehogy egy szalmaszálban megbotoljanak.
- Mától Barbie baba is a csapathoz tartozik - mondta Gile a négy emberének.
- Ez? - mutatott Óljára az egyik srác csodálkozva.
- Igen, ő. Miért, nem tetszik?
- Dehogyisnem! Csak túl szép és dögös ahhoz, hogy itt keresni tudjon. Ki küldte?
-Az amszterdami buzerák - mondta Gile, és kortyolt egyet a narancsléből. - A
gyökér zsaru most biztos azt hiszi, hogy valami kincset talált. A másik köcsög, az
aktakukac haverja meg itt verte nekem a nyálát. Nem számít. Valamit kezdenünk
kell a csajjal.
Gile egy névjegyzéket és egy elhelyezkedési tervet kért Suzytól, a pultoslánytól,
és közben Ólját is felvilágosította arról, hogy Suzynál kell megvásárolnia a
„munkához” szükséges kellékeket, az óvszereket, de még az üdítőket és szendvi-
cseket is beleértve. És Suzy csinálja a lányok beosztását is, mi több, nála kell a napi
kirakatpénzt is befizetni.
-A 79-es és a 141 -es közül választhat, amelyik jobban tetszik neki. Ja, és nem
beszél hollandul, de angolul, németül és oroszul kiválóan.
- Gile, ez a lány túl jó ide, nem itt volna a helye - szólalt meg újra az előbbi srác.
-Tudom, de egyelőre ez van. Tré a papírja. Máshova három hónapig, amíg az
átvilágítása folyik, nem vihetjük.
- Akkor sem biztos, hogy jó ötlet egy ilyen lányt a kirakatba tenni.
- Egy próbát megér. Ha nem működik, kitalálunk valamit- zárta le a beszélgetést
Gile, és most végre Óljához fordult, aki eddig csak hallgatta, ahogy szerbül
elrendezik a sorsát. - Olja, ő Sasa. Menj vele, megmutatja, hol fogsz dolgozni.
Olja kicsit izgatott volt, amikor belépett a piros utcába. Minden házon hatalmas
ablakok voltak, és minden ablakban egy- egy lengén öltözött leányzó, egyes
esetekben érettebb nő állt, vagy éppen táncolt a háta mögül bömbölő zenére. Az
ablakkeretek piros neonfényekkel voltak körbevonva, melyek az esti sötétségben
szexinek láttatták még a kissé használtabb éjjeli pillangókat is. Most még nem volt
sötét, de a piros fények így is sok helyen fel voltak kapcsolva, ami egyben azt is
jelentette, hogy a kirakatban ott van a nőcike.
Az utcáról jobbra és balra átjárók nyíltak további tíz-tizenöt kirakattal. Némelyik
háznak az emeletén is voltak szobák, kirakattal. Az utca olyan benyomást keltett,
mint egy hatalmas játéküzlet egyik pultsora, ahol a polcokon rengeteg különféle
baba sorakozik, a vásárló körbejárja őket, majd eldönti, melyik tetszik meg neki, és
azt kiválasztja. A kirakatban a lányok vidámak voltak, legalábbis annak látszottak,
folyton mosolyogtak, ha valaki elhaladt előttük.
A két felajánlott hely közül Olja a 79-es számú kirakatot választotta. A helyiség
egy kétszer három négyzetméteres szoba volt, egy ággyal, egy kisebb komóddal és
egy mosdótállal felszerelve. A sarokban egy állványon egy harminchat centiméter
átmérőjű tévé állt. A távirányítóját itt-ott már meg kellett ragasztgatni. A padlót
csempeburkolat fedte, és volt még az ágy mellett egy hatalmas szemetesvödör is. Az
ajtón csak belül volt kilincs, hogy csak az tudjon bejönni, akit a bent lévő be akar
engedni. Kint a folyosón, az ajtóval szemben biztonsági kamerát szereltek fel,
amellyel a biztonsági szolgálat folyamatosan szemmel tudta tartani a lányokat, hogy
semmi bajuk ne essen. A szobákhoz vészcsengő is tartozott, amelyet ha
megnyomtak, a biztonságiak azonnal ott termettek és intézkedtek.
- Elmondhatom a szabályokat, de azt gondolom, inkább egy lánytól hallanád
szívesebben - mondta Sasa, majd Szilvi lépett be a pici helyiségbe.
Szilvi régi motorosnak számított és a szerbek egyik fontos kulcsfigurájának is
egyben. Tisztában volt szerény testi adottságaival, így hálás volt a szerbeknek, hogy
egyáltalán dolgozhatott. A szerbek kezei alatt dolgozó lányok itt Alkmaarban neki
adták le a napi száz eurót, melyet azért kellett fizetniük, hogy nyugodtan
dolgozhassanak. Volt pár lány, akik úgy gondolták, hogy feleslegesen kidobott pénz
az a száz euró, és úgy hitték, maguk is tudnak érvényesülni. Nagyon rövid időn
belül belátták, hogy ez a pénz viszonylag jelentéktelen összeg, és aztán mégis
inkább kifizették. Ha nem, akkor rá kellek jönniük, hogy a szerbek sem mindig
kedvesek...
- Szia, jó újra látni, kollegina - üdvözölte Szilvi Ólját a maga indián angoljával,
majd meg sem várta, hogy Olja viszonozni tudja az üdvözlést, máris folytatta. - Az
első, hogy amint megvan a százötven euród a kirakatra, azt azonnal fizesd be.
Mindig egy nappal előre kell fizetned. A második, ha ezt követően megvan újabb
száz euród, azt áthozod nekem a 70-es szobába.
Olja bólogatott, hogy érti.
Szilvi aztán a munkával kapcsolatos szabályokra tért rá. Fontos, hogy a tarifákat
szigorúan be kell tartani, senki nem mehet a megszabott tarifa alá. Ha ezt mégis
megteszi, annak beláthatatlan következményei lehetnek, és valószínűleg lesznek is.
Egy menet, extrák nélkül, legfeljebb húsz percig tarthat.
- Ha a csávó előbb elmegy, érted, ha elélvez, spricc-spricc... - magyarázta Szilvi
kézzel-lábbal, és Olja alig tudta visszatartani a nevetését, hisz Szilvi inkább
hasonlított egy mókamesterre, mintsem egy madámra - .. .akkor ott vége. Ezt
nevezzük alapmenetnek. Az óvszeres szopást és a misszionárius pózt tartalmazza
ötven euróért. A lóvét mindig vedd el előre! Minden egyéb kívánság extrának
számít, óvszer nélküli szopás plusz húsz euró vagy több, ez a minimum, amit
muszáj érte kémed. Tehát többet kérhetsz, de kevesebbet nem. Pozíciók változtatása
pózonként tíz euró, anális szex százötven euró, egyéb extrém kívánságok száz euró.
Olja úgy tett, mint aki figyel, de gondolatban már máshol járt. Megalázónak
érezte a helyzetet, és most döbbent rá, mi mindent vesztett, hogy nem tartotta be a
szabályokat Ottónál. Lehet, hogy Natasa is valahol ilyen helyen van már? - gondol-
ta. Később megpróbálja majd felhívni, talán sikerül vele végre beszélnie. Most
rettentően vágyott a lány hangjára és nyugtató ölelésére.
Szilvi még egy pár dolgot elmondott a számlák megőrzésének fontosságáról és
egyebekről, majd odaadta a mobilszámát, hogy Olja felhívhassa, ha valami mégsem
egészen világos. Végül rámutatott Sasára.
- Őket felejtsd el! Mintha nem is léteznének, nem szeretik, ha zaklatják őket.
Olja Sasára nézett, aki helyeslően bólogatott arra, amit Szilvi mondott. A
szerbek - ellentétben a rivális bandákkal - a saját lányaikat távolról figyelték, és csak
akkor vették fel velük a kapcsolatot, ha baj volt. Amíg a törökök és albánok szinte
óránként ellenőrizték a lányaikat és beszedték az addig befolyt bevételt, addig a
szerbek volt, hogy hónapokig egy szót sem váltottak a szabályokat szigorúan
tiszteletben tartó lányokkal.
Ettől a naptól kezdve Olja teljesen új körülmények között árulta bájait.
Alsóneműben ült egy kivilágított kirakatban, és ha valaki ránézett, ő bájosan
mosolygott, ahogyan azt Szilvi megmutatta. Úgy érezte magát, mint egy élő kirakati
bábú, csak annyi különbséggel, hogy a bábukat nem akarják megdugni az arra járók.
Hosszú órákat töltött el így mosolyogva, hol felállva, hol ülve. Portékája messze
nem volt olyan kelendő, ahogyan azt egyesek gondolták. Sok százan megnézték,
volt, aki vette a bátorságot és egy-két szót is váltott vele, de maximum ennyi. A
szemközti kirakatban egy duci félvér nyomta az ipart. Olja unalmában elkezdte
számolni, hogy óránként hány vendége volt. Átlagban három! Felháborította, hogy
egy sokkal „gyengébb” csaj hülyére keresi magát, míg ő, a remek felépítésű,
mindenki által kurva jó nőnek tartott csaj órákon át egy centet sem lát. Mi van
ezekkel a pasikkal? Az összes idióta? Olja idegeskedett, különösen, miután rájött,
hogy a mellette lévő kirakatok is hasonló forgalmat bonyolítanak le, mint a szem-
közti. Este tíz óra volt, amikor az első vendég betért Olja „műhelyébe”.
 - Szia, gondolom te új vagy, mert még nem láttalak itt.
- Igen, ma van az első napom.
- Szívesen kotyognék veled, de csak ha nem számítod bele az időbe.
Olja hirtelen nem értette, miről beszél a férfi, milyen időről, de aztán kapcsolt.
- Húsz perc egy menet maximum! Mit szeretnél? - kérdezte olyan kedvesen, mint
egy eladó a játékboltban.
- Óvszer nélküli szopást és anális szexet - jelentette ki a vendég rutinosan.
- Bocs, de én nem vállalok anális szexet.
- Kár, pedig nagyon jó segged van. Adok háromszáz eurót, akkor sem?
- Akkor sem - válaszolta Olja olyan kedvesen, ahogy csak telt tőle.
- Gondold meg jól, mert ha nem, akkor megyek máshova.
Olja tényleg elgondolkozott, hisz egész nap még semmit sem
keresett, ott az adósság, amit Joppnak ki kell fizessen, holnapra a kirakat bére és
a száz euró „védelmi pénz” a szerbeknek.
- Ne haragudj, de még sohasem csináltam análisan, és bármennyire is szükségem
volna a pénzre, most sem tudom bevállalni.
- Oké, négyszáz euró? - állt elő újabb ajánlattal a vendég.
- Négyszáz euró? De jó volna - rágódott Olja az ajánlaton.
Kifizetné a százötven plusz száz eurót, és még maradna százötven eurója tisztán.
Mit tegyen? Nagyon rossz élménye volt az anális szexről. Svájcban az albánok
erőszakolták meg. Az előtt és az után sem engedte meg, hogy valaki „fenékbe bil-
lentse”. Akármennyire nyomorult és nincstelen, akkor sem éli meg újra azt, amit
akkor, semmi pénzért sem.
- Nem, sajnos annyiért sem - válaszolta Olja szomorúan, a férfi pedig nem
erősködött tovább, mosolygott egyet Óljára, és továbbállt. Hajnal kettőig még két
vendég próbálkozott hasonló kérésekkel, de Olja nem tudott ezeknek sem eleget
tenni.
Egy fitying nélkül ment haza a tízórás illegés-billegés után egy kirakatban. Tina
és Szilvi megvárták, hogy felöltözzön, és együtt menjenek haza. Hamarosan szóba
került, ki mennyit keresett. Szilvi azt mondta, ma egész jó napja volt, mert volt két
kaki-pisi vendége is többek közt, és így a kiadások után maradt tisztán nyolcszáz
eurója. Olja rákérdezett, mi az a kakipisi, de még mielőtt Szilvi elkezdte volna
magyarázni, Tina szólt, hogy ne tegye. Olja ebből annyit értett, hogy valami olyas-
mi, amit jobb nem részletezni. Tina hozta az átlag keresetét, ami nettó napi
négyszáz-ötszáz euró volt. Amikor Olja elmondta, hogy ő nulla eurót keresett, Szilvi
rögtön megjegyezte.
- Biztos azért, mert kényeskedtél. Ez itt nem a Moulin Rouge, babám.
- Szilvi, hagyd már őt békében! Majd holnap jobb lesz, nekem sem ment az első
napokban - védte meg Tina Ólját a magyar lány gonoszkodásától.
- Nem bántom, csak felhívom a figyelmét, hogy ha itt játssza az úri kisasszonyt,
akkor fel fog kopni az álla.
Másnap reggel tízkor Olja már a munkahelyén volt, gondolván, ha több időt tölt
bent, nagyobb az esélye, hogy keressen is valamit. A legszexisebb alsóneműjét vette
fel, egy vörös Christian Diort. A sminket is nagy odafigyeléssel készítette el, amely
tényleg olyan jó lett, hogy egy profi sem csinálhatta volna különbül. Mindent
megtett azért, hogy keresett legyen. De ez a nap sem volt sikeresebb a tegnapinál.
Rengeteg nézelődő, csodáló volt, aki egy egész órán át bámulta, talán a mobiljaikkal
néhányan titkon még le is filmezték. Soha nem gondolta volna, hogy lesz olyan nap,
hogy ne tudjon egy eurót se keresni a testével. A legmegalázóbb helyzetben érezte
magát. Több százan megbámulták, megkritizálták, de a végén mégsem kellett
senkinek, még húsz percre sem. Kezdte feladni a reményt.
Hazafelé menet csak Tina volt vele, mert Szilvi már jóval előbb elment egy
kuncsafttal vacsorázni.
- Szerinted mi az oka, hogy nem tudok egy centet sem keresni?
- Ezt én nem tudom, csak sejtésem van róla.
- Megosztanád velem? Légy szíves, hátha segít valamit, mert már két nap bérleti
és védelmi pénzzel is el vagyok maradva. Igaz, Sasa azt üzente, Szilvitől pár nap
haladékot kérhetek, de mi lesz, ha pár nap múlva sem keresek semmit?!
- Valamennyit csak fogsz keresni, de sokat biztos nem. Talán Amszterdamban
többet tudnál, de itt nem nagy lehetőséget látok rá.
- De miért? Mit csinálok rosszul? Mitől vagyok bénább, mint a velem szemközti
kirakatban dolgozó duci lány, akinél tolonganak a vendégek nap mint nap?
- Hát pont ez az, hogy nem vagy bénább. Az a baj, hogy ehhez a vendégkörhöz
túl jó csaj vagy. Ide gátlásos fickók járnak, és néhány aberrált, perverz köcsög.
Többségüket a szép nő látványa elriasztja, nem érzi magát eléggé férfinak ahhoz,
hogy megszólítsa, nemhogy még tovább is menjen. Több százan recskáznak otthon
a titokban készített képeidre^ de soha nem lesznek elég bátrak ahhoz, hogy
odamenjenek hozzád, legalábbis itt nem. Amszterdamban igen, ott hülyére fogod
keresni magad.
- Akkor hogyan tudnék elmenni Amszterdamba? - kérdezte Olja szomorúan.
-Te sehogyan, majd azt eldöntik, hogy hogyan és mikor, de minimum három
hónapig itt kell valahogy kidekkolnod.
A következő nap Olja teljesen kétségbe volt esve, hogy mi lesz vele, amikor a
kirakata előtt Sasát látta elmenni.
- Sasa, légy szíves egy percre, szeretnék beszélni veled, ha van időd.
Sasa hátrafordult, és látta a lány kétségbeesett arcát, melyet most a szépségével
sem tudott leplezni.
-Mi a gond?
- Bejönnél?
- Persze, de nem igazán szoktam itt az utcán tárgyalgatni. Tudod jól, hogy
mindenfelé kamerák figyelnek bennünket. - Ezt csak azért mondta, hogy Olja
tanulja meg, a látszatot folyamatosan fenn kell tartani.
Amikor mindketten bent voltak, SaSa behúzta a sötétítőfüggönyt, ami arra
szolgált, hogy a kint lévők ne láthassák, mi történik a helyiségben. Az elhúzott
függöny a kinti emberek számára azt jelentette, hogy a kirakatban melózó hölgy
foglalt.
- Sasa, ez nem megy nekem! Még egy centet sem tudtam keresni, pedig reggeltől
hajnalig itt vagyok. Hol sminkben, hol anélkül. Naponta többször átöltözöm, de
semmi sem segít.
- Nyugi, tudjuk, hogy mindent megteszel, és azt is tudjuk, hogy miért nem
keresel. Majd változni fog a helyzet.
- De mi lesz így? Nem tudom a napi kötelezettségeimet sem kifizetni, és még
adósságom is van.
- Próbálkozz tovább, majd kialakul, és többet az utcán ne szólíts le.
SaSa tudta, hogy Óljának nem sok esélye van keresni némi pénzt itt, de ezt
tudták már akkor is, amikor meglátták. Az ok, amiért mégis a kirakatban kellett
kínálnia magát, az volt, hogy vigyázni akartak, nehogy a három hónap alatt
elkényelmesedjen. A lányokat állandó nyomás alatt kellett tartani, hogy ne
feledkezzenek meg a kötelezettségükről. A stricik a lányokat akkor is dolgoztatták,
ha nem volt „fontos”. Egyszerűen nem engedték meg, hogy egy lány belekóstoljon a
függetlenségbe, mert az lázadáshoz vezethetett volna. Ha valamelyik lány beteg lett,
akkor is szabtak ki rá feladatokat, egy percre sem érezhette úgy, hogy saját maga
ura.
SaSa távozása után a semmiből Ron lépett Olja kirakata elé. Olja kinyitotta az
ajtót, amelyen Ron szélsebesen besurrant. A lány behúzta a függönyt, majd
kíváncsian várta, hogy a férfi mit szeretne.
- Hogy megy a meló? - kérdezte a könyvelő azzal a sunyi mosolyával, amelyet
Olja már elég jól ismerni vélt.
- Sajnos sehogy - válaszolta Olja, aki teljesen kétségbeesett, főleg az adóssága
miatt.
-Az nem jó. Pedig egy ilyen csajnak tudnia kellene keresni egy vagon pénzt
nekünk.
Ron nem volt olyan óvatos, mint a szerbek. Bizonyos társaságokban nyíltan utalt
arra, hogy kapcsolatban áll a prostitúcióval. Valószínűleg csak a teste felépítésének
köszönhetően sokan nem vették komolyan, vagy nem gondolták, hogy amit mond,
az valóságon alapszik.
- Este egy elegáns rendezvényre vagyok hivatalos, te leszel a kísérőm. Nyolcra
legyél készen, érted jövök - mondta ezt Ron, s nagyon igyekezett, hogy parancsnak
hangozzék, amit mond.
Olja bólintott. Az élet már régen megtanította, hogy a főnököknek nem lehet
ellentmondani, mert abból csak veréssel lehet kijönni. Ottó jutott az eszébe, ha lehet,
most még jobban bánta, hogy akkor olyan hülye volt.
Pontosan este nyolckor szólalt meg a kapucsengő. Olja készen állt, estélyi
ruhában. Csak az ékszerek hiányoztak róla ahhoz, hogy egy mesebeli hercegnőre
hasonlítson. Ron fekete színű 7-es BMW-je is passzolt Olja eleganciájához, pont
úgy, mint sötét Armani öltönye is. A rendezvény előtt Ron tett Óljával egy kis
kitérőt egy hotelba, ahol újra megcsodálta a lány remek meztelen testét és páratlan
erotikus képességeit. A rendezvényre pedig már büszkén és kiegyensúlyozottan
érkezett a nála fél fejjel magasabb szépséggel. A büszkeségét csak fokozták a
kollégák és a többi vendég irigykedő bókjai és pillantásai. Olja már számtalanszor
vett részt hasonló rendezvényeken, így jól ismerte a megfelelő illemszabályokat.
Ennek köszönhetően a vendégsereg tagjai el sem tudták képzelni, hogy egy ilyen
mutatós úrilány mit keres egy ilyen nyamvadék kis pasi oldalán.
Később Ron néhány igen befolyásos ismerősének felfedte Olja titkát, s amikor
látta, hogy most már nemcsak hogy kezdik komolyan venni őt, hanem némi
érdeklődést is mutatnak a portéka iránt, felajánlotta a lány szolgálatait, amitől Olja
kimondottan kellemetlenül érezte magát. Előtte pár pillanatig örülhetett, hogy
egyenrangúként kezelik, hogy ugyanolyan nő lehet, mint a többi jelenlévő hölgy.
Most meg már mindenki tudta róla, hogy csak egy lotyó. Látta a változást a
tekintetekben.
Mintha egy hangosbemondóban mondták volna be, hogy hölgyeim és uraim, ez
itt nem egy úrinő, hanem csak egy kurva, aki Alkmaar piros lámpás utcáján árulja a
testét. Ron a több száz vendég közül csak három-négy embernek mondta el, amit
Óljáról tudott, de egy ilyen társaságban a hír gyorsabban terjed, mint a nátha. A
szégyen, amit érzett, rohamosan nőtt, úgy érezte magát, mintha nyakon öntötték
volna egy dézsa hideg vízzel. Gyűlölte ezt az érzést, a megalázottság érzését.
Gyűlölte Ront, de tehetetlen volt, mint mindig. Ron akciója eredményes volt. Fél
órán belül több vállveregetést kapott és több névjegycserét vitt véghez, mint
korábban egész élete folyamán. Valakinek érezhette magát, és azt gondolta, hogy ez
még csak a kezdet.
Olja az éjszakát a Ron által odaküldött két férfival töltötte egy ötcsillagos
hotelban. Reggel maga az adófelügyelő jött el Óljáért és fuvarozta haza Alkmaarba.
- Itt az első kereseted, ezer euró - mondta, és átadott Óljának két ötszáz eurós
bankót. - Sok ilyen melóra számíthatsz még. A barátaim nagyon meg voltak veled
elégedve. Majd én a kezembe veszem a sorsod, ha már ezek a köcsög szerbek képte-
lenek a gyémántbányában megtalálni a gyémántot.
- Ez jó, végre vissza tudom fizetni az adósságaimat - csillant meg a remény Olja
szemében.
- Vissza bizony, és még egy csomó lóvéd is marad. Csak tedd azt, amit én
mondok. Most pedig pihenj egy kicsit, aztán menj be melózni, mert erről senki sem
tudhat meg semmit. Ha a szerbek tudomást szereznek róla, elszedik az összes pénze-
det. Ha kérdik hová mész, mond, hogy ügyfélhez, aki hotelba hívott.
- Rendben.
- Este hívlak, hogy mi a helyzet.
Az estét nem kellett megvárni, mert már tizenegy órakor szólt a kapucsengő.
Olja sokáig azt hitte, csak álmodik, de aztán rájött, hogy tényleg az ő csengője
berreg. A kaputelefon másik oldalán Ron volt.
- Fél óra múlva érted jövök, ebédelni megyünk, készülj el. - Majd letette a
kagylót, meg sem várta Olja válaszát.
Élvezte a helyzetet, most érezte úgy, hogy végre ő is számít. Folyamatosan
csengett a mobilja, és mindenki csak Olja miatt kereste. Mivel a nyár kellős közepén
járt a naptári időszak, Ron hirtelen megszaporodott baráti köréből sokan szerették
volna Ólját hosszabb időre megkapni, elmenni vele valami egzotikus nyaralásra,
fotókat készíteni, hogy majd villoghassanak a golfklubban, milyen dögös csajjal telt
a nyaralás. Olja szépségének és képességeinek gyorsan híre ment a holland jetset
szférában, a milliomosok szinte versenyre keltek, hogy ki szerzi meg előbb a lányt.
Ron istenigazából csak most szembesült a ténnyel, hogy mekkora befolyást
jelent, ha valaki egy ilyen ritka szép és ügyes kurvát birtokol. Bankárok,
tőzsdeguruk, gyárosok, bírók és dékánok, rendőrök és bűnözők könyörögtek neki a
telefonban, hogy neki adja oda elsőnek Ólját, hogy vele mehessen el nyaralni. Ron a
helyzetet kihasználva nem csak pénzügyi terveit szövögette, hanem szövetségeseket
is toborzott, hogy befolyása egyre nagyobb legyen mind fenn, mind pedig az
alvilágban. A szerbektől sokat tanult és követte az ő elméletüket, ami így szólt: „A
jó kapcsolatok bölcsője a sok pénz.”
Olja a következő napokban az éjszakáit luxusszállodákban töltötte, a nappalokat
pedig a piros lámpás utcán Alkmaarban, ahol többnyire csak pihent.
- Ron, mi a francnak megyek be az utcába dolgozni? Semmi szükségét nem
látom.
- Te nem, de nem is az eszeddel keresed a rengeteg pénzt. Ha a szerbek tudomást
szereznének a mi kis magánakciónkról, levágnák a fejedet, és ezt ugye te sem
szeretnéd?!
- Az enyémet? A tiédet nem? - kérdezte Olja meglepetten, és egy kicsit
csodálkozott Ron magabiztosságán, mely azonban nem volt egészen alaptalan.
- Rám kurva nagy szükségük van, de ne izgulj, neked sem eshet bajod. Még pár
nap és beszélek a szerbekkel, megegyezek velük egy jó kis árban, és utána már csak
az enyém leszel.
Olja rendszeresen fizette a kirakatbérét és a védelmi pénzt is. Ron kifizette
Joppnak Olja „adósságát”, de nem beszélt az ügyködéseiről.
Napközben Olja többször elment Tinával vásárolni vagy kajálni, máskor
fitneszterembe, szépségszalonba. Tina tudta, hogy Olja nem az utcán keresi a lóvét,
de betartotta a szabályokat és nem ütötte bele az orrát mások dolgaiba, csak annyit
mondott Óljának: „A szerbekkel vigyázz, nem hülyegyerekek!”
Olja vette a figyelmeztetést, de nem tulajdonított sok jelentőséget annak, amit
Tina mondott. Miért kellene, hogy vigyázzon? Megkapják a pénzüket és ez a fontos,
legalábbis azt hitte, hogy csak ez a fontos.
Aztán két jól öltözött és erős testalkatú férfi kopogott be erélyesen az alkmaari
piros lámpás negyed 79-es számú kirakatának függönnyel elsötétített ajtaján.
Zuhogott az eső, ami nemcsak a tipikus holland időjárást jellemezte, hanem a közel-
gő ősz beköszöntét is. Olja az éjszakát Amszterdam főügyészével és annak egy bíró
barátjával töltötte, ahogyan már egy jó ideje minden második pénteket. Álmosan
kelt fel a cuccaiból készített alkalmi ágyról, és egy pici résen keresztül kikukucskált,
hogy megnézze, ki az, aki ennyire be akar jönni. Amikor Sasát megpillantotta,
mosolyogva nyitotta ki az ajtót.
- Helló, gyertek be!
- Öltözz, és két perc múlva legyél a sarkon.
A két sportos alak nem várta meg Ólját, mivel nem szívesen mutatkoztak egy
kurvával a rengeteg kamera előtt, melyek ellepik a holland városok ilyen negyedeit.
Olja gyorsan rendbe hozta a sminkjét, megigazította a ruháját, majd egy parafa
sarkú papucsban végigiszkolt az esős utcán. Csodálkozott, hogy senkit sem lát,
pedig ilyenkor délután négy körül már szoktak szaporodni az emberek, akik közül
legtöbben csak a szemüket legeltették. Olja azt sem tudta, hogy az eső nagy
befolyással van a szakmára, mert ilyenkor az utca kihalt. Ő még soha egy centet sem
keresett itt, így nem igazán tett különbséget az időjárás által befolyásolt napok
között.
Egy perc alatt odaért a sarokra, de ennyi idő is elég volt, hogy bőrig ázzon, pedig
még egy szatyrot is tartott a feje fölé.
Suzy, a fekete démon megnyomta az ajtónyitó gombot, amitől az ajtózár kattant
egyet, és ebből Olja tudta, hogy nyitva van és nyugodtan beugorhat az eső elől, nem
kell félnie, hogy esetleg a hirtelen mozdulattól ismét betöri az ajtó üvegrészét, mint
múltkor, amikor hozta a napi bérleti díjat és azt hitte, az ajtó mindig nyitva van, és
egy macskaugrással próbált bejutni a sarki rezidenciába.
Suzy a pult mögül rámutatott egy csukott ajtóra, hogy oda menjen, ott bent
várják. Amint belépett, hallotta, hogy Suzy felerősíti a rádión a hangerőt. A
helyiségben, mely amúgy raktárként üzemelt, Ólját több ismert arc is várta: Gile,
Jopp, Ron, Sasa és még pár szerb srác, akiket időközben már legalább látásból
megismert. Gile állt középen, olyan volt, mint egy kétméteres második világháborús
katona kőszobra. Rendületlen, de tiszteletet parancsoló. Ron és Jopp a falnak dőlve
álltak. Ron a földet pásztázta szemével, míg Jopp Olja szexuális kisugárzásában
gyönyörködött. Olja haja teljesen vizes lett, és ez még szexisebbé tette, nem
beszélve a hidegtől megduzzadt mellbimbóiról, amelyek dárdahegyként törtek előre
az ázott póló alól. Minden férfi tekintete megakadt Ólján, kivéve Gilét, akinek e
tekintetben is rendíthetetlen elvei voltak.
- Figyelj ide, te sajtfejű geci! - fordult Ron felé. Hülyének nézel minket? Azt
hiszed, csak neked van annyi eszed, hogy ezt a buta picsát felvillantsd az
amszterdami elitnek?
- Miről van itt szó? - kérdezte Jopp, aki csak annyit tudott, hogy Gile sürgősen
kérette.
 - Kussoljál, köcsög! - üvöltött rá Sasa, amitől Olja úgy megriadt, hogy egész
teste felforrósodott.
- Csak jót akartam, a lány semmit sem keresett az utcán. És ne sértegess! -
válaszolt Ron magabiztosan. Inkább hallgasd meg, hogy milyen jó terveket
agyaltam ki. Ha gondolod, beveszlek társnak.
- Te? Engem? Társnak? Mit képzelsz te magadról, te kis pojáca? Hogyan mersz
egyáltalán levegőt venni az engedélyem nélkül? Azt hitted, hogy elveheted a
tulajdonomat és használhatod, gerinctelen féreg?!
- Ne felejtsd el, Gile, hogy kivel beszélsz! Én nem egy kurvád vagyok a sok
közül, hanem egy olyan valaki, aki nélkül nulla vagy! - vesztette el az önuralmát
Ron.
Gile erre már nem is válaszolt, csak intett, mire Sasa megmarkolta Ron mellén
az inget, és lerántotta a férfit a földre úgy, hogy az térdre esett. Gile egy másik
embere hátulról befogta Ron orrát, egy újabb megragadta az alsó állkapcsát, és így
szétfeszítették a száját. Ron szája olyan alakzatot vett fel, mintha egy óriásit ásított
volna. Gile ekkor odalépett hozzá és beleköpött a szájába. Ezt aztán Gile
valamennyi embere megismételte. Végül Sasa kigombolta a nadrágját és belehugyo-
zott az adóhivatalnok szájába. Ron nyálban, takonyban és húgy- ban fuldokolva
fetrengett a földön.
- Te meg, faszszopó köcsög zsaru - szúrós tekintetét Gile most Joppra szögezte -,
holnap hozol nekem tízezer eurót, amiért ettől a ribanctól lehúztál ötezret valami
adósság fejében! - mutatott Gile Óljára. És jegyezzétek meg, hogy nálam a
szabályok betartása elvi kérdés!
Gile tartott pár pillanat hatásszünetet, majd elüvöltötte magát:
- Takarodjatok innen!
Mindenki tudta, hogy kire vonatkozik és kire nem a „takarodj” utasítás. Ron és
Jopp szélsebesen húzták el a csíkot. Olja kicsit tétovázott, de a tekintetekből gyorsan
leszűrte, hogy neki is el kell húznia, és minél előbb, annál jobb. Ő is hibát követett
el, ezt tudta, de úgy tűnt, hogy az ő büntetéséről még nem döntöttek. Az volt a
kevésbé fontos. Az igazi félelem csak a szobájában tört ki rajta. Az iménti traumát
csak ekkor kezdte a szervezete feldolgozni. Egész testében remegett, alig kapott
levegőt és egyre jobban szédült. Forgott vele a szoba, nem tudta, hogy hányjon vagy
sírjon. Olja elég sok mindent látott már, de a jelenettől, aminek az imént szem- és
fültanúja volt, kikészült.
Az Amszterdamba vezető főút bekötőjénél Jopp és Ron megálltak. A Shell
kútnál szálltak ki a kocsiból, hogy Ron néhány liter vízzel és valami szájöblögető
fertőtlenítő folyadékkal kimossa a szájából a mocskot. Jopp bekapott egy csokit, de
újabbat kellett vásárolnia, mert úgy érezte, a cukorszintje még mindig nem a
megfelelő. Fél óra után most kezdtek felocsúdni és észhez térni.
- Mocskos tetvek! Rohadt tömeggyilkos férgek. De megkeserülik, hogy ezt tették
velünk! Ez a mi országunk, itt ők nem fognak dirigálni! - őrjöngött Ron, szinte
önkívületi állapotban kiabálva. - Rohadékok! Nem is tudják, mekkora hibát követtek
el.
- Nyugodj már le! Mi a fenének kellett a hátuk mögött ügyködnöd?! Örülj, hogy
ennyivel megúsztad!
- Jopp, ki fogjuk őket csinálni, és elvesszük tőlük a birodalmuk nagy részét.
- Te nem tudod, mit beszélsz. Most pipa vagy, de ha alszol egyet, másként fogod
látni a dolgot. Legalábbis remélem, mindkettőnk érdekében.
- Jopp, ezek belehugyoztak a számba! Ugye nem gondolod, hogy ezt tétlenül
fogom tűrni?! Cohel főügyész úrral és Phillip bíróval már a múltkor megbeszéltem,
hogy segítek nekik a szerbek elleni nyomozásban, persze csak ha megkapom az
érdekeltségük egy részét. Mindent kiterveltem, te és én meg fogjuk baszni a szerbek
jó kurva anyját.
- Te és én? - kérdezett vissza Jopp, mintha nem értette volna. hogy Ron rá célzott
az imént.
- Igen, mi ketten. Kettőnk kezében annyi bizonyíték van ellenük, hogy az
elkövetkező évtizedet tuti rácsok mögött fogják tölteni a tetvek. Jopp, ennyi idő
igazán elég lesz, hogy eltűnjünk. A hatósággal olyan egyezséget kötünk, hogy cseré-
ben, amiért segítünk felszámolni a szerb maffia nagyját, büntetlenséget kapunk, új
személyazonosságot és a vagyonúnkat is magunkkal vihetjük. Cohel azt mondta,
hogy ez a minimum, amit garantálni fog. A szerbek kurváit eladjuk a konku-
renciának, a vállalkozásokat pedig felesben üzemeltetjük valahonnan távolról.
- Ron, te dumáltál rólam Cohel főügyésznek?
- Még nem, csak azt mondtam, hogy van egy társam akivel be tudjuk buktatni a
komplett szerb prosti maffiát.
- Jopp, gondold végig! Soha az életben ezektől nem szabadulunk meg. Ha
élvezni akarod a vagyonod, akkor ők az egyetlen út.
- Nem! Te gondold végig! Ezek megtalálnak a világ bármely pontján, és előbb,
mint azt te gondolnád. Nincs olyan ország a világon, ahol ne lennének embereik. Ez
a világ egyik legszervezettebb nemzetközi maffiája. Legyél már eszednél!
- Figyelj csak, Jopp! Te nem azért lettél rendőr, hogy az ilyen férgeket elkapd és
lecsukd? Ehelyett mi történik? Mi is ezek közé a férgek közé tartozunk már évek
óta! Ahogy akarod, Jopp, Vagy velem, vagy ellenem. Ezt döntsd el, mert én már
döntöttem.
Jopp semmit sem tudott eldönteni, csak remélte, hogy a cin- gár és idegesítően
nagypofájú adófelügyelő is másképpen látja majd a helyzetét, ha egy kicsit lehiggad.
Az Amszterdamba vezető út további részében alig szóltak egymáshoz.

20.

Tina ájultan találta Ólját a kirakatában. Megnézte a pulzusát, ami ijesztően lassú
volt. Telefonon segítséget kért az orvostól, aki két kollégájával felváltva napi
huszonnégy órás ügyeletet tartott a piros lámpás utcán. Olja némi extra oxigén és
egy adrenalin injekció után nagyjából rendbejött. Az orvos és az ápoló hozzá volt
szokva az ilyesmihez. Nem is kérdezősködtek az ájulás okáról. Miután tapasztalták,
hogy Olja állapota kielégítő, eltávoztak.
Olja elmesélte Tinának azt, ami délután történt, majd sírva borult a nyakába.
- Én mondtam, hogy ne szórakozz a szerbekkel. Nem hallgattál rám.
- De hát én semmi rosszat nem tettem, pénzt kerestem, nekik is, ennyi - zokogott
Olja.
- Nem mindenkinek a pénz a legfontosabb. A szerbek az elveiket fontosabbnak
tartják, mint a pénzt. Nekik elvi kérdés, hogy a tudtuk nélkül semmit ne csinálj.
Napokig egy árva centet sem kerestél. Szóltak egy rossz szót is emiatt? Aztán fogtad
magad, összeálltál Ronnal, anélkül, hogy szóltál volna nekik. Ezt ők úgy veszik,
hogy hülyének nézted őket. Nincs semmi, amit Ron meg tud tenni, ők pedig nem.
Ők is elvihettek volna elit szállodába, de valami oknál fogva nem tették.
- Most mi lesz? - kérdezte Olja.
- Fogalmam sincs, de egy biztos, nagyon rosszul kezdted a hollandiai
pályafutásodat. Fogd vissza magad!
A stressz hatására Óljának minden rossz emléke feltolult. Most arra gondolt,
hogy talán jobb lenne feladnia, megszabadulni a mindennapos megaláztatásoktól és
kínoktól. Annyiszor meghalhatott volna, de ő annyiszor túlélte. Csak hát minek?
Amszterdamban Jopp egész éjszaka nem tudott aludni. Volt, hogy arra jutott:
Ronnak igaza van. Most vagy soha. Ez az egyetlen lehetőség, hogy
megszabaduljanak a maffiától. Csakhogy Ronnak könnyebb, de neki családja volt.
Igaz, a felesége már négy éve elhagyta, de attól még a gyermekei anyja maradt. Ha
szembeszáll a maffiával, számára és a gyermekei számára is az egyetlen út a
tanúvédelmi program. A nagyobbik fia idén kezdte az egyetemet, a kisebbik
harmadéves a katolikus gimnáziumban, a lánya pedig végzős a jogi karon. Az ő
jövőjüket teszi kockára, ha Ron mellé áll. Aztán meg ott a tanúvédelmi program,
amely első hallásra is már ijesztő, de a gyakorlatban sokkal rémesebb. Már vagy egy
tucat volt prostituáltat közvetített a tanúvédelmi programba, miután vallomást tettek
a futtatóikra, így igen közelről ismerte annak az életnek a hátrányait. Ennek nem
tehette ki a családját.
Reggel arra ébredt, hogy nemsokára el kell vigye a tízezer eurót Gilének, és
addig el kellett határoznia, mit tesz. Mobilon felhívta a szerbet.
- Szia. Gile. Hol találkozzunk, hogy lerendezzük a tegnapi dolgot? - kérdezte
Jopp az autója mobiljának a kihangosítóján keresztül, mivel rendőr létére igyekezett
a kisebb szabályokat betartani.
- Délben találkozóm van a reptéri Hiltonban, előtte fél órával ott várlak.
A Hilton parkolójában Jopp percekig ült az autójában. Még mindig nem döntött.
Pontban fél tizenkettőkor lépett be a Hilton szálló ajtaján, ugyanazon az ajtón,
amelyen valamikor John Lennon és Yoko Ono is beléptek a nászéjszakájukon.
Vajon John izgult annyira, mint most én? - ezen kattogott az agya. A hallban
megpillantotta Gilét és két emberét, amint az egyik bőrgarnitúrán szinte katonai
fegyelemmel várakoztak. Kihasználta, hogy nem vették észre, és még elugrott a
toalettre. Tegnap óta hasmenése volt. Valószínűleg az idegességtől. Döntenie kellett.
Most már csak percei voltak hátra. Ron a barátja, a szerbek pedig azok, akik
sohasem bocsátanak meg. Ha ellenük fordul, valószínűleg az élete végéig a háta
mögé kell tekintgessen. Hideg vízzel megmosta az arcát, aztán felrohant a lépcsőkön
és Gile elé állt.
- Beszélnünk kell egy fontos dologról. - A köszönést olyankor szokták mellőzni,
ha valakinek vaj volt a füle mögött, és most neki volt rendesen.
- Most nem érek rá, majd valamelyik nap felhívlak - válaszolta a szerb góré igen
morcosán.
- Akkor már késő lesz!
- Mi a faszról dumálsz? Csak nem akarsz öngyilkos lenni?
- Rosszabb!
- Kinek rosszabb, neked vagy nekem?
- Mindannyiunknak.
- Ülj le, tíz percem van - mutatott Gile a mellette lévő üres helyre.
- Ron feldobott Cohel főügyésznél. Az a terve, hogy segíti a maffiaellenes
nyomozásban. Nekem is felajánlotta, de nem mondtam neki semmit - sorolta
levegővétel nélkül.
- A kibaszott kurva anyját! - ugrott fel Gile, majd azonnal elkezdett
telefonálgatni. - Most velem jössz! - mondta Joppnak, miután pár emberrel
telefonon megvitatta a váratlan fejleményt.
Elindultak a kijárat felé. Úgy félúton jártak, amikor Gile megragadta Jopp vállát.
- Miért szóltál? - kérdezte majdnem barátságosan.
- Mert utálok a vesztes oldalon állni.
Egy óra múlva mindketten Rotterdamban ültek, a hollandiai szerb maffia
krémjével az American Dreams bárban, ami saját tulajdon volt. Rotterdamban is
voltak embereik, igen magas pozícióban, és már dolgoztak az ügyön.
A maffiafőnökök Belgrád bevonásával gyorsan meghozták azokat a döntéseket,
melyek elengedhetetlenek voltak a szervezet további működtetéséhez.
Az elkövetkező napok eseményei nem csak a holland közvéleményben, de
mindenütt a világon nagy visszhangot és megütközést váltottak ki. Az újságok és az
elektronikus hírközlő eszközök egymás után több gyilkosságról számoltak be, me-
lyeket magas beosztású állami hivatalnokok ellen követtek el.
Az első áldozat Róni van dér Berg, az amszterdami régió egyik adófelügyelője
volt. A lakásában ölték meg a kora reggeli órákban. Miután kivágták a nyelvét,
megfulladt a saját vérében. A nyelvét egy papírlapra helyezték, melyre hatalmas
nyomtatott betűkkel ezt írták rá: „HALLGASS!”
Ugyanannak a napnak a délutánján autóbomba áldozata lett Peter Cohel,
Amszterdam város főügyésze, és vele együtt a szervezett bűnözés elleni osztály két
különleges megbízatású nyomozója, akik szintén bennégtek az autóban, amikor egy
nagy erejű bomba darabokra szakította a páncélozott járművet. Az elkövetők
biztosra mentek.
Másnap újabb brutális gyilkosságról számoltak be a médiumok. Két ismeretlen
személy közvetlen közelről lelőtte a házából kilépő Phillip de Groot bírót. Miután
több golyóval végeztek vele, az egyik merénylő még egyszer a bíró homlokához
nyomta a fegyverét és újabb lövést adott le, hogy az áldozatból biztosan távozzék az
élet.
A nyomozóhatóság eleinte azzal nyugtatta a közvéleményt, hogy találtak
értékelhető nyomokat, azok azonban sehova sem vezettek, és egy idő után a sajtó
egyre kevesebbet foglalkozott ezekkel az ügyekkel, melyekről még azt sem sikerült
kideríteni, hogy volt-e közöttük összefüggés. Ámde a Ron helyére kinevezett
adóhivatalnokot a szerbeknek sokkal gyorsabban sikerült betörniük, mint annak
idején Ront. Igaz, ezúttal az idő is szorította őket, így hatékonyabb módszereket
vetettedbe, mint annak idején Ron ellen. A gyors és sikeres munkában nagy szerepe
volt a szerb maffia drogkereskedelemmel foglalkozó „részlegének” is. Mivel a
kurvák nemcsak a testükkel és a szerbek által üzemeltetett szolgáltatások
igénybevételével tettek pénzt a maffia zsebébe, hanem valamennyien potenciális
drogfogyasztók és terjesztők is voltak, így nemcsak a lányfuttatóknak, hanem a
drogrészlegnek is létfontosságú érdeke fűződött ahhoz, hogy a prostinegyedben
mielőbb újra rend legyen.
Olja a gyilkosságokat követő napokban, hetekben folyamatos rettegésben élt. A
pánikroham napjában többször is rátört, és csak gyógyszerekkel tudta enyhíteni a
tüneteket. Félt elaludni, de ha a kimerültségtől el is szunnyadt, a legkisebb zajra
azonnal felriadt. Minden percben várta, hogy mikor fogják őt is megölni. Minden
nap, amit túlélt, csak annyit jelentett, hogy aznap még nem kapták el. A helyzetét az
is nehezítette, hogy mind Tina, mind Szilvi teljesen elhidegültek tőle. Lehet, hogy
eltiltották őket, hogy ha vele végeznek, ne legyen szemtanú, akit ez esetben szintén
el kell hogy „altassanak”. Olja minden egyes ajtónyílásra azt hitte, most jött el a
pillanat. Elég régóta volt már az alvilági élet részese ahhoz, hogy tudja: a maffia
sohasem hagy tanúkat maga mögött. Maga is úgy vélte, túl sokat tud ahhoz, hogy
életben hagyják.
A munka a piros lámpás utcában továbbra sem ment. Különben is a kora ősz, a
szeles és esős időjárás napról napra csökkentette a piros lámpás negyedek forgalmát.
Olja egyre többször foglalkozott az öngyilkosság gondolatával. A kirakatban ülve
nem a vendégekre várt, hanem a halálra. Hetek óta alig beszélt valakivel. Nem volt
mit mondania, pedig a taxis, aki hozta-vitte, mindig nagyon kedves volt vele, és már
többször is csak egy hajszálon múlott, hogy ne boruljon a vállára és
kétségbeesésében ne sírja ki magát.
Aztán az egyik viharfelhőktől szürke huzatos reggelen megszólalt a kapucsengő.
Amikor meghallotta Sasa hangját, megint görcsbe rándult a gyomra, pedig már azt
hitte, rég túl van azon, hogy a szaros életéért izguljon. Most, hogy a pillanat egyre
közeledett, Olja mégis szeretett volna tovább élni, még akkor is, ha az élete egy
fabatkát sem ért. Hallotta, ahogy a lépcsőkön felfelé közelednek a lépések, melyek
az életéért jönnek. Erős, vaskos léptek voltak, mintha legalább hárman jönnének
felfelé, és az időzítés sem lehetett véletlen, hisz vasárnap reggel volt, amikor ilyen
időjárási viszonyok között az utcák is teljesen kihaltak. Senki sem fogja látni, hogy
hová fogják a holttestét elásni, és a temetése is olyan szánalmas lesz, mint az élete.
Senki sem fog rá emlékezni, és senkinek nem fog hiányozni. Egy fogyóeszköz,
mely, ha elhasználódik vagy elromlik, lecserélik egy újra. Kinyitotta az ajtót, hogy
akik érte jönnek, gond nélkül beléphessenek, tiltakozni úgyis hiábavaló lett volna.
Sasa, amikor belépett Olja szobájának nyitott ajtaján, a lányt a szemközti fal
tövében találta összeroskadva. Nem az az emberfajta volt, akinek a szeme könnybe
lábad egy úttesten elgázolt állattetemtől, de most, látván, ahogy ez a máskor oly
vonzó teremtés úgy hever ott a padlón, mint egy szennyes zokni, még neki is
összeszorult a szíve.
Nem ő volt az egyetlen férfi, aki olthatatlan vágyat érzett az Olja nevű lány iránt,
s ez az érzés ott kísértett a mindennapjaiban, amióta először meglátta. Az adott
körülmények között azonban, amelyek a maffia szabályaiból eredtek, ebből a vágy-
ból soha nem lehetett beteljesülés. Pedig sokszor álmodta már, hogy kettesben
elszöktek és valahol nagyon távol innen letelepedtek, hogy új életet kezdjenek. De
persze csak álmodta. A maffia erősebb volt a testi vágyaknál és az emberi érzések-
nél... Most is szinte közönyös hangon szólította meg a félájultan kuporgó lányt:
- Öltözz fel, pakold össze minden cuccodat. Mennünk kell, lent várnak ránk.
Olja felnézett, próbált leolvasni valamit az arcáról, de nem lehetett. Szándékai
kifürkészhetetlenek voltak, a teste rezdületlen, az izgalomnak semmi jele. Ez egy
mocskos, hidegvérű gyilkos, aki különösebb érzések nélkül megöl bárkit, aki az
útjába kerül - futott át Olja agyán. Alighanem most is ölni készül... Lassan
feltápászkodott, ereje már alig volt, a tudat, hogy nemsokára meghal, egyfelől
bénította, de legbelül meg is nyugtatta a bizonyosság, hogy vége ennek a rohadt
életnek.
Sasa legszívesebben segített volna felállni és összepakolni a lánynak, akibe
akarata ellenére talán még bele is szeretett egy kicsit, de az ő etikája szerint Olja
akkor is csak egy kurva volt. Kelet-Európa összes országából tömegével érkeztek
ide hasonlók, kivéve Szerbiát... Náluk egy nőnek a testét árulni megbocsáthatatlan
bűn volt, és ha ennek ellenére megtörtént, az a nő legfeljebb az országon belül
űzhette az ipart. Ha mégis külföldre ment, akkor vagy megölték, vagy más néven és
más nemzet zászlaja alatt rejtőzött.
 - Minek pakoljak össze? Hogy nektek ne kelljen még azzal is vesződnötök,
miután megöltetek? - kérdezte Olja csendesen.
- Mi a faszról beszélsz? Be vagy lőve? - emelte fel a hangját a szerb.
- Nem azért jöttetek, hogy megöljetek?
- Miket hadoválsz te itt össze? Most szólok először és utoljára. Ezt a baromságot
soha többé ne ejtsd ki a szádon. Nagyon súlyos következményei lehetnek, ha ez
rossz ember fülébe jut. Amszterdamba viszünk, te hülye picsa, hogy tudjál keresni
egy kis pénzt magadnak is, ne csak a költségekre fussa.
- Ez komoly?! Akkor nem öltök meg? - kérdezte Olja, de még mindig nem hitte
el, amit Sasa mondott.
- Na figyelj! Senki nem akar megölni, de ha nem hagyod abba a szarságaidat, az
megtörténhet, hogy kiverem az összes fogadat. Értetted?
Olja halványan elmosolyodott. Kezdett hinni abban, amit ez a mélák mondott.
Sasa ekkor közelebb lépett, megfogta a két vállát, picit megszorította, majd
egészen lágy hangon, ahogyan tulajdonképpen csak egy szerelmes férfi beszél, ezt
mondta:
- Senki sem akar bántani, nekem elhiheted. Ha nem így lenne, akkor nem én
jöttem volna el érted, hanem valaki, akit se te, se a szomszédaid nem ismernek.
Ólját egy picit megnyugtatta ugyan Sasa nyugodt hanghordozása, de még mindig
nem volt teljesen biztos benne. Csak akkor hitte el, hogy igazat mondott, amikor fél
óra múlva megérkeztek Amszterdamba.

21.

Hetekbe telt, mire Olja túl tudta tenni magát a történteken és megszűntek a
halálfélelmei. Egy kicsit újra megnyugodott, bár elfelejteni semmit nem lehetett.
Már nem várt az élettől csodákat, gondolatban nem egyszer a családja
megmentéséről is lemondott, a szíve még ellenkezett az agyával, de a szív már rég
nem dirigált. Kezdte úgy érezni, a szíve már csak dobog, de nem érez. Arra is rájött,
hogy már rég megérkezett az áhított új világba, csak éppen annak is a legalján kötött
ki, fertőben és mocsokban, mert olyan az új világban is van elég, csak jobban
titkolják.
Egy esős októberi napon már a hetedik vendégét engedte ki Olja az amszterdami
piros lámpás negyed egyik óriási kirakatos helyiségéből. Jól ment a meló, sokkal
jobban, mint Alkmaarban, és ez is segített elviselhetőbbé tenni a mindennapokat.
Ahogy a vendég kilépett a turistáktól hemzsegő utcára, Olja becsukta az ajtót, a
kis éjjeliszekrény fiókjából elővette a kokaint, és egy CD-tartó fedelén felhúzott egy
csíkot. Ez is segített elviselni az itteni strapát, és hozzásegítette némi derűsebb
hangulathoz is, mely magától már nem tudott volna előjönni. Olyasmi, hogy akár
bele is halhat a drogozásba, már nem érdekelte, hiszen nem vágyott már annyira az
életre sem, hogy ilyesmivel törődjön.
Délután négykor szokott kezdeni, és hajnali négyig-ötig melózott. Ez alatt az idő
alatt átlagban tizenöt-tizenhat vendég fordult meg nála. A korlátok eltűntek, ha
érdemes volt, például ha korábban le akart lépni, vagy ha nagyon megérte, az anális
szexet is bevállalta.
Az árak magasabbak voltak, mint az előző helyen, és sokkal több volt a vendég.
Meg több volt a költség is. Napi kétszáz euró a kirakat, és napi kétszáz eurót adott le
a szerbeknek is. A sima szexet egy százasért mérték a lányok, és félórás menetek
voltak, vagy amíg az ürge el nem élvezett. Minden extra ötven eurót kóstált, az anál
Óljánál négyszáz-ötszáz euró között mozgott.
A cél Óljánál az volt, hogy naponta minimum ezer eurót tudjon keresni. Ebből
tudta fedezni a „luxus” lakás bérét és fenntartási költségeit. Ez egy felújított garzon
volt, egy hatalmas plazmatévével, havi kétezer-ötszáz euróért. A napi kokain adagja
kétszáz euróba került, plusz huszonöt euró kellett az elalvás előtti fű-hasis mixre és
vodkára.
Most, hogy elment a vendég, Olja feltekerte a hangerőt a CD-lejátszón, és
erotikus táncot lejtett a kirakatban. Madonna volt a kedvence, de ha igazán be akart
indulni, mint most, akkor Cecát hallgatott. Azt a CD-t még Dejantól kapta, mielőtt
elzavarta őt Németországba Ottóhoz. Fejből tudta az összes számnak a szövegét, és
olyan tisztán ejtette a szerb szavakat, hogy sokszor a szerbek is csodálkoztak, ha
előadott egy-egy dalt a hírhedt maffiózó és hadvezér, Arkan özvegyétől. Olja
előadásaiban, akárcsak az énekesnőnél, szenvedély volt és erotika. Pont, ami a
kirakatba kellett...
A kirakat előtt mindig nagy volt a nyüzsgés. Nem számított, hogy milyen idő
van. Amint a függöny kitárult, titkos ^imádók hada sereglett a szőke amazon
kirakata elé, akik vágyakozó, néha kifejezetten szerelmes pillantásokat vetettek
Óljára. Közülük szokta kiválasztani azt a szerencsést, amelyik hozhatott neki kaját,
ha megéhezett, vagy elmehetett óvszert vásárolni, ha fogytán volt a készlet. Egyesek
szemében ő volt az álomnő, másokéban, s ezek voltak többségben, csak egy kurva.
Ólját egy cseppet sem izgatta, hogy mit gondolnak róla. És ő sem alkotott véleményt
semmiről, amit látott-hallott. Ez volt az első szabály az amszterdami
kurvanegyedben: „Bármit látsz is, azonnal felejtsd el!”
Az amszterdami piros lámpás negyed, melyet egy csatorna szel át, rajta tucatnyi
hidacskával, a szexipar Mekkájának számít, ezért minden egyes kirakatért kemény
harcok folynak. Amiből az idelátogató évi több millió turista alig érezhet valamit.
Egyszer-egyszer előfordul, hogy a zsaruk kordont vonnak egy kisebb terület
köré és onnan elszállítanak egy-egy holttestet, de ezt is igyekeznek diszkréten
megoldani. Senki nem tudja, csak akikre tartozik, hogy megint áldozatul esett egy
lány a rivális bandák közötti, vagy csak az egymás közötti ádáz hatalmi harcnak. A
feltűnést mindenkinek volt oka elkerülni. Ebből a habos tortából mindenki szeretett
volna kapni néhány szeletet: az állam, az önkormányzat és persze a háttérben tevé-
kenykedő maffiák. A szexipar a legjövedelmezőbb iparágak egyike a világon, csak a
droggal, a fegyverrel, az olajjal és a gyógyszeriparral emlegethető egy lapon. És
mint minden iparágnak, ennek is vannak vesztesei, nevezetesen a lányok, akik
nélkül ez az egész hatalmas biznisz azonnal működésképtelenné válna. De ez nem
jelenti azt, hogy a lányok teljesen egyformák, hogy mindig és kizárólag cserélhető
és eldobható alkatrészei a gépezetnek.
Óljának hamar híre ment, mint egy jó versenylónak, és nem egy visszatérő
vendége volt, aki csakis azért utazott időről időre Amszterdamba, hogy pár órát
eltölthessen vele. Sikerességéről a rivális albán-török maffia is gyorsan tudomást
szerzett. Gile számított erre, katonái az első naptól kezdve tisztességes távolságból
őrizték őt, mert sokkal többet keresett, mint egy átlagos prosti. Ólján kívül mindenki
tudta, hogy emiatt nagyon nagy veszélyben van, hogy bármelyik pillanatban jöhet az
utolsó vendég.
Gile is gyorsan rájött, hogy Óljával micsoda kincsre tett szert, azt is tudta, hogy
nem túl gazdaságos dolog egy kirakatban tartani őt, amikor arab sejkek és
miniszterek, bankárok és üzletemberek versenghettek volna érte. Gile azonban még
csiszolni akart rajta, hogy még értékesebb legyen. Úgy gondolta, egy darabig még
hagyhatja őt szenvedni, megalázó helyzetekben kínlódni, hogy később, ha majd
kegyesen kiemeli ebből a közegből és lehetővé teszi számára a fényűző életet, olyan
hálás legyen, hogy semmire se tudjon majd nemet mondani. Az albánok és a
törökök is nem egyszer tettek már ajánlatot Óljára. Lányokat, kirakatokat, pénzt
ajánlottak érte, de Gile vállalta a kockázatot, és nemet mondott minden egyes
ajánlatra. És mindenki tisztában volt azzal, hogy Olja állandó veszélyben él, hogy
konfliktusok vannak körülötte, hogy ennek a lánynak a birtoklásáért egy kisebb
maffiaháború is bármikor kitörhet. Mindenki tudta ezt, kivéve Ólját. O táncolt a
kirakatban, testének természetes szexuális kisugárzásával tüntetett, a kokain
hatására egész nap mosolygott, s semmit nem érzett abból, hogy mekkora
feszültségek vannak körülötte.
A varázspor elfojtotta az undort is, melyet a nem éppen higiénikus állapotban
érkező vendégek keltettek benne, elnyomta a szűk helyiségben terjengő
izzadságszagot, s feledtette Óljával azt is, hogy még saját szakmájának is a legalján
tengődik. Mert bármekkora is a piros lámpás negyedek híre, ezek mégiscsak a
szexipar fapados járatai. Fizetsz, dugsz, lelépsz. Semmi lelkizés, semmi érzelem, ez
csak egy szexgyári futószalag, mely sohasem áll meg. Aki ennél egy kicsit is többre
vágyik, annak ott vannak a drága erotikus bárok vagy a még drágább luxushotelek,
melyek egészen más színvonalú vendégeknek nyújtottak egészen más minőségű
szolgáltatásokat.
Olja abroncsban élt. A meló után a szerbek által kijelölt taxival ment haza, az
általuk felügyelt éttermeket látogatta, még azt is megmondták neki, hogy melyik
videotékába menjen, ha filmet akart nézni otthon. Olja mégis imádta Amszterdamot,
igaz, csak azokon a napokon, amikor nem kellett dolgoznia. Amszterdamot Olja a
múzeumok miatt imádta. A „Red Light District” egyik ünnepelt kurvája, szinte
titokban, hetente ellátogatott a Rijksmuseumba, ahol Rembrandt műveinek járt a
csodájára. A lányok többsége diszkóba járt, de Ólját egyáltalán nem vonzották az
efféle helyek. Valahogy eszébe sem jutott a kevés szabadidejét olyan emberek
társaságában tölteni, akik folyamatosan arra emlékeztették, hol dolgozik és ki is ő
valójában. A szerbek, akik huszonnégy órás felügyelet alatt tartották Ólját,
természetesen minden bogaras szokását ismerték, de annak végül is örültek, hogy
nem az a bulizós fajta, és kerüli az olyan helyeket, ahol nagyobb veszély
leselkedhetne rá. Azt is hasznosnak tartották, hogy Olja érdeklődik a kultúra iránt és
rajong a szép festményekért. A szerb maffia nem egy „katonája” köszönhette Olja
Popescunak, hogy megismerte Rembrandt van Rijn vagy Vincent Van Gogh nevét
és nagyszerű festményeit.
Egyik délelőtt Olja a Rembrandt-házba ment, ahol aukción kínáltak eladásra
nagybecsű műtárgyakat. Olja, mint a múzeum bérletese részesült abban a
megtiszteltetésben, hogy részt vehetett a rendezvényen. Amúgy annak, aki az
árverésen részt akart venni, nagyobb összeget kellett letétbe helyeznie a ház
számlájára, és az aukcióra még újságírókat sem engedtek be. Ennek tudatában Olja
kifejezetten izgalommal készült az eseményre. Azt a Valentino kosztümjét vette fel,
mely eddig még sosem volt rajta, s melyet éppen egy ilyesféle különleges alkalomra
őrzött a szekrényében. A Valentino, s benne a hibátlan alkatú nyúlánk fiatal hölgy
megtette a hatását. Amikor Olja belépett a terembe, férfitekintetek sokasága
szegeződött rá, s nemcsak kifejezetten impozáns megjelenése miatt, hanem azért is,
mert egyedül érkezett, ami magasabb társadalmi körökben meglehetősen ritka
dolognak számított, s valami olyasmit is jelentett, hogy a kisasszonynak nincs
állandó partnere, mondhatni szabad a vásár.
Az utolsó széksorban foglalt helyet, holott jegye volt, mely sokkal előrébbre
szólt. Olja azonban nem akart még nagyobb feltűnést kelteni, mint amekkorát
belépésével keltett a teremben ülő urak, nemkülönben rosszalló pillantásaikkal
feléje lövöldöző asszonyaik körében. Volt a teremben némi sustorgás, sugdolózás is,
melynek az esetek egy részében szintén ő lehetett az oka, de amint az árverés
elkezdődött, mindenki megfeledkezett a titokzatos szőke hölgyről, és minden
figyelem az aukciót vezető felé fordult. Arról, hogy Olja maga is részt vegyen az
árverésen, szó sem lehetett a csillagászati összegek miatt, melyeken egy-egy
festmény vagy rézkarc gazdát cserélt, de a procedúra, az emelkedett hangulat
annyira tetszett neki, hogy némi hezitálás után vette a bátorságot és ottmaradt az
árverést követő partin is.
A parti egy szomszédos teremben zajlott. Szendvicseket, sajttálat és nyers
heringet szolgáltak fel koktélokkal. A résztvevők még mindig a gazdát cserélő
műtárgyak tulajdonságait méltatták egymás közt, Olja pedig tonhalas szendvicset
evett, mert a nyers hering és annak fogyasztási módja, ahogyan az úri társaság azt
rutinszerűen végezte, Ólját arra késztette, hogy lemondjon erről a táplálékról. Egy
ékszerekkel teli középkorú hölgy, közvetlenül mellette, a heringes tálról három
darab halat tett át a saját tányérjába, majd azokat egyenként felemelte a feje fölé, a
fejét hátrahajtotta, kitátotta száját, pont úgy, mintha a fogorvosnál lenne, majd a
halat beeresztette a szájába, s úgy nyelte le, mint kacsa a nokedlit. Ezt a produkciót
Olja nem merte volna vállalni, viszont két koktélt is megivott egymás után, hogy
kicsit fesztelenebbül érezhesse magát ebben a számára szokatlan társaságban. Ezek
után viszont akkorát derült a heringes produkción, hogy kacagására egy fiatal férfi is
felfigyelt, aki maga is a heringekkel volt elfoglalva, s az imént látotthoz hasonló
mozdulatokkal ejtette a szájába őket.
- Látom, tetszik, amit lát. Ön is megkóstolná? Tudja, hagymával még finomabb,
csak társaságban kicsit gázos.
A férfi hollandul beszélt, Olja egy szavát sem értette, amíg a nevét ki nem
mondta.
- Elnézést, Martin van dér Viel - mutatkozott be a férfi.
- Helló, az én nevem Olja - válaszolt a lány angolul.
- Hát akkor dupla elnézést. Nem tudtam, hogy nem idevalósi, és nem érti a
nyelvünket.
- Semmi baj - mosolygott Olja. Két koktél után most már fesztelenül tudott
beszélgetni. - Semmi sem történt, amiért elnézést kellene kérnie. Természetes, hogy
Hollandiában hollandul szólal meg az ember.
- Ön is vásárolt vagy licitált valamire? - érdeklődött Martin.
- Nem, én csak a múzeumtól kapott meghívóval jöttem, mint vendég. És Ön?
Sikerült valamit megszereznie, ami közel áll a szívéhez?
A férfi igenlően bólogatott, majd elvett az asztalról egy katalógust és egy neves
holland művész által festett tengeri csataképet mutatott, melyet az apja
születésnapjára vásárolt ajándékként. Amikor Olja meglátta a kép kikiáltási árát,
akkorát nyelt, hogy most akár egy hering is lecsúszott volna a torkán. A festmény
legkevesebb 1,3 millió euróért cserélt gazdát. Miközben a férfi arról áradozott, hogy
az apja mennyire szereti a tengert, s elmondta, hogy a családi vállalkozás is tengeri
szállítmányozással kapcsolatos, Olja a harmadik koktélját kortyolgatta, és közben az
járt az eszében, hogy mekkora különbségek vannak ember és ember között, hogy 1,3
millió euróból az otthoni katlan lakosságát ki lehetne emelni a nyomorból. Itt meg
csak egy festmény ára... Annyira elkedvetlenedett a gondolattól. hogy
meglátszhatott az arckifejezésén, mert a férfi megkérdezte:
- Valami baj van? Rosszul érzi magát?
- Nem, nem, csak egy kicsit megszédültem ettől az italtól.
- Jöjjön, üljön le. Hozok egy kis vizet.
Olja legszívesebben utálta volna a vízért rohanó férfit a gazdagságáért,
ugyanakkor tetszett neki az úri hölgy szerep is. Nem mintha feltétlenül valaki
szeretett volna lenni, csak a megbecsülés miatt. Egy napra legalább olyasvalakinek
érezhette magát, akit nem csupán a testéért akarnak, akiben egyszerre tisztelik a nőt
és az embert.
Nagy hálálkodás közepette megitta a vizet, melyet Martin hozott, aztán egy
perccel később, azzal az ürüggyel, hogy a mosdóba megy, lelépett. Taxiba szállt és
hazament. Ki akart térni az ilyenkor elmaradhatatlan kérdések elől: „Hazakísér-
hetem? Megadná a telefonszámát? Találkozhatnánk még?” Nem biztos, hogy
elhangzottak volna, de Olja nem kérte az ilyen kényes helyzeteket. Mit
válaszolhatott volna? Persze, gyere ki a kurvanegyedbe, ott megtalálsz mindennap.
Pár napig játszhatta volna az úrinő szerepét, de aztán fájdalmat okozott volna
magának is és a férfinak is. A legtöbb kurva bizonyára kihasználta volna ezt a
ziccert. Olja nem akart becsapni senkit, legkevésbé önmagát. Sok nagy pofont
kapott már az élettől, még egyet nem kért magának. Hazaérve ledobálta a ruháit,
csavart egy jointot, és leült a tévé elé. Ezen a napon nem ment dolgozni, az aukció
miatt adott egy szabadnapot magának. Kikapcsolta hát a mobilját, és leitta magát az
eszméletlenségig.

22.

A következő napot kokainnal kezdte, hogy elüsse a más naposságát, ami a

többféle pia összekeverésétől az átlagnál erősebb volt. A feje zúgott, a gyomra
émelygett, testét a hideg rázta. Egy magabiztos okádás és egy jókora csík kokair pár
percen belül harcra kész állapotba pofozta. Merthogy minden egyes nap harc volt,
harc saját magával. Csatákat nyert és vesztett a saját érzelmeivel, a megaláztatással
szemben De most megint egyszer összekapta magát, s az ismerős taxissal, aki a
munkába fuvarozta, egész úton úgy viccelődött, mintha fél órával ezelőtt még nem a
halálán lett volna a másnaposságtól. A jókedve a kirakatban sem hagyott alább, a tu-
risták és a csatorna partján várakozó titkos rajongók nagy örömére. Ma is akadt egy
közöttük, aki bevallotta neki: ő bizony azért jár ide, hogy Ólját bámulja, s nemcsak
azért{ amit a testéből mutat, hanem azért is, mert a vidámságával mások baját is
feledteti.
Olja a munkát is úgy végezte, hogy a vendég még csak ne is gyanakodhasson,
mennyire gyűlöli minden percét az együttléteknek. Színészi tehetsége az évek során
tökéletes produkcióvá érlelődött.
Amikor egy vendég távozása után széthúzta a mindent eltakaró bordó
bársonyfüggönyt, azt látta, hogy a környéket rendőrök lepik el. Nagyon sok
egyenruhás volt az utcán, és mindenkit igazoltattak. A függönyt visszahúzta, de
valaki addigra már észrevehette, mert kopogtak az ajtón.
- Rendőrség, kérem, nyissa ki!
 Olja kinyitotta az ajtót, melyen egy civil nyomozó és egy egyenruhás lépett be.
- Jó napot kívánunk, hölgyem, rendőrség - mutatta az igazolványát a nyomozó. -
Ismerte a maga mellett dolgozó hölgyet? - tért a tárgyra azonnal, és jobbra mutatott,
ahol egy szlovák lány dolgozott.
- Igen, ismerem.
- Ma is látta őt?
- Még nem, általában este szokott jönni dolgozni, úgy nyolc- kilenc óra felé, és
akkor mindig bejön és dumálunk egy kicsit.
A lány valójában a kokaint szokta ilyenkor áthozni, de ez már nem tartozott a
zsarukra.
- Nem tudja, ki volt a barátja? - kérdezte a nyomozó, s persze a lány stricijére
célzott. Olja nem vette a lapot.
- Nem tudom. Nem nagyon szoktunk ilyen témákról beszélgetni.
A zsaruk is tudták: ez olyan téma, amiről a kurváknak szigorúan tilos dumálni.
Ha egy lány kifecsegte, hogy valakinek dolgozik, hogy valakinek pénzt ad a
keresetéből, az halott volt.
-Tatjanát az éjjel több késszúrással meggyilkolták - mondta a nyomozó, hátha
Olja nyelve mégis megered a hír hallatán.
Óljával elkezdett forogni a szoba. Gyorsan le kellett, hogy üljön. Tatjana is a
szerbeknek dolgozott, és attól a naptól kezdve, hogy idejött, jó viszonyban voltak.
Számtalanszor csinált vele leszbiműsort, és harmadiknak is mindig egymást hívták,
ha valakinek ez volt a kívánsága. Legfőképpen azonban Olja mélységesen szégyellte
magát, mert bármilyen megrázó volt a dolog, az agya azon pörgött, honnan a
francból fog most kokaint szerezni. Az ismerős lány meggyilkolása szörnyű, de ezen
a helyen ez is bárkivel megtörténhet. Lehet, hogy szatír volt, aki megölte, lehet,
hogy megszegett egy szabályt, és az is lehet, hogy a konkurencia keze volt a
dologban.
Még mielőtt Olja reagálhatott volna a történtekre, Jopp lépett be az ajtón.
- Majd én átveszem a hölgyet - mondta a kollégáinak, akik nem ellenkeztek, Jopp
a főnökük volt. Bólintottak, és elhagyták Olja szobáját. Jopp pedig idegesen bezárta
az ajtót belülről. A sötétítőfüggönyök már eddig is be voltak húzva, és az egyetlen
forrás, ami megvilágította a férfi arcát, az a tompa fénnyel világító piros neoncső
volt. A feldúlt és ingerült férfi határozott és gyors mozdulattal rávetette magát
Óljára, és lete- perte az ágyra. A lány ordítani akart, hisz az utca tele volt zsarukkal,
és biztosan meghallották volna a sikítozását. Csakhogy egy hang sem tudta elhagyni
a torkát, mert Jopp két kézzel szorongatta a nyakát. Olja szemei kezdtek
kidudorodni az erőlködéstől, a fejéből lassan kiszállt a vér, majd amikor sikerült egy
kicsit levegőhöz jutnia, elvörösödött. Jopp vadul fojtogatta és mocskos kis
ribancnak nevezte. Olja azt sem tudta, mitől kapott dührohamot a zsaru, de kezdte
elveszíteni az eszméletét. Egy utolsó próbálkozással még egyszer megpróbálta lefe-
szíteni Jopp kezét a nyakáról, de nem sikerült. Az ereje elfogyott, a teste elernyedt,
könnyű lett, mint a pihe, már csak a tüdejét érezte, amely még mindig próbált
harcolni a levegőért, az életben maradásért.
A halálfélelmet és kínokat egyszer csak felváltotta valami más. Olja nagy, mély
levegőt vehetett, de már nem viaskodott, mert most meg valami különös
gyönyörérzés ejtette rabul. Talán még soha nem érzett ilyet. Ahogy az elméje
lassacskán kitisztult, rájött, hogy a gyönyör Jopptól származik, aki valósággal
tombolva kefélte. Olja egymás utáni orgazmusokat élt át, ami teljesen váratlan
élményt jelentett a számára. Hangos sikkantásai a zsarut még jobban felizgatták.
- Tetszik, mi? Te rohadt kis ribanc! - nézett le rá megvetően, majd egy
mozdulattal hasra fordította Olja könnyű és a gyönyörtől elernyedt testét, és
folytatta az őrült szexet, majd újabb hosszú, őrjítő percek után vad üvöltéssel jelezte,
hogy az ámokfutás végéhez ért. Az aktus végén Jopp zihált a fáradtságtól, míg Olja
hanyatt vetette magát, elégedetten mosolygott, és a nyelve hegyével úgy körözött az
ajkán, mint aki valami finomat evett. Egyikük sem szólt egy szót sem, de miután
kicsit kilihegte magát és levegőhöz jutott, Jopp elővett egy előre tekert jointot,
melyet afgán hasisból készített, és rágyújtott.
- Kérsz?
- Aha - nyújtotta Olja a kezét, de nem nézett oda.
- Lehet, hogy el kellene látogatnom egy pszichiáterhez.
- Ja, lehet - válaszolta Olja, miután jó nagyot beleszívott a jointba, majd a mélyen
tartott füstöt kifújta.
- Azt se tudod, miről beszélek. Arról, hogy mindig felizgat, ha megölnek egy
kurvát. Ez már aberráció.
- Akkor úgy látszik, bírom az aberrált fickókat.
- Azért lehetnél egy kicsit együtt érzőbb, bazdki!
Olja nem foglalkozott a férfi lelkifurdalásával. Örült annak, hogy hosszú idő
után először jólesett a szex, és a legkevésbé sem érdekelte, hogy a fickó mitől
gerjedt be. Jopp, amikor látta, hogy a csaj nem lesz a beszélgetőpartnere, felállt,
megigazította a ruháját, majd szó nélkül távozott.
Olja ezen a napon nem ment haza, hanem bent aludt a munkahelyén. Ez volt
egyben az utolsó eset, hogy valaki a piros lámpás negyedben maradhatott éjszakára.
A gyilkosság után biztonsági okokból megtiltották, hogy zárás után bárki is a „ki-
rakatban” tartózkodjon.
Reggel arra ébredt, hogy valaki kopog az ajtaján. Jopp volt az, fáradt, vörös
szemekkel, messze más formában, mint előző nap.
- Hol a picsában vagy? Már halálra idegeskedtük magunkat miattad -
sopánkodott, de ez csak ürügy volt, hogy ne kelljen megmagyaráznia, mit keres itt
kora délelőtt. Ő is, meg a szerbek is tudták, hogy Olja bent aludt a kirakatban.
- Nem volt erőm hazamenni, fáradt voltam.
- Olja, szeretném, ha a tegnapiról nem beszélnél senkinek.
-A gyilkosságról? - kérdezte Olja meglepetten.
- Lószart a gyilkosságról... Arról, ami kettőnk köpött történt, pontosabban,
ahogyan történt!
- Miért? Gondolod, hogy valakit is meglepne, hogy egy zsaru aberrált?
-A karrierem mehet rá, te hülye segg! Hát nem érted?! A családomról nem is
beszélve.
- Érdekes, tegnap egyikért sem izgultál. De tudod mit? Kössünk üzletet! Te
mindennap hozol nekem két gramm kokaint, én pedig hallgatni fogok, mint a sír.
Olja az évek során jól kitanulta a maffiamódszereket. Azt is, hogy semmivel a
világon nem lehet olyan jól megzsarolni embereket, mint az információkkal. És már
régen nem voltak skrupulusai. Valahogy a zsaru sem lepődött meg ezen különö-
sebben.
- Oké, de kifizeted!
- Hát persze... az egyiket, a másik ajándék tőled.
- Kapd be, te büdös kurva! - tört ki a düh Joppból. Bezzeg tegnap még itt
sikítoztál, hogy milyen jó a farkam, és hogy ne hagyjam abba.
 - Aha. Tegnap még volt kokainom, ma meg már nincs. Ha hozol cuccot és ismét
megdugsz, mint tegnap, megint sikongatni fogok, de azért már fizetsz egy ötvenest.
Ennyi a tarifa - közölte Olja olyan hűvös hangon, ahogy csak a profi üzletemberek
szoktak beszélni.
- Micsoda szemét kis lotyó vagy - mérgelődött Jopp, de már beletörődött, hogy a
csaj a markában tartja. Legszívesebben elővette volna a pisztolyát és lelövi, de ez is
túl nagy kockázattal járt volna. így viszont alkalmazkodnia kellett. Évekkel ezelőtt a
belső ellenőrzés egyszer már nyomozott ellene, mert egy kurva feljelentette, hogy
megerőszakolta, miután a szomszédban kinyírtak egy másik prostit. Állítólag azt
üvöltötte közben, hogy imádja a halott véres kurvákat, mert ez a látvány az, ami
szexuálisan felizgatja.
Az ügyből azért nem lett semmi, mert az áldozat egyik percről a másikra eltűnt,
de mielőtt nyoma veszett, visszavonta a vallomását. Jopp pedig előadta a tipikus
zsaru dumát: a bűnözők azért akarják befeketíteni, mert túl szigorú, és ezért nem
kedvelik sem a stricik, sem a kurvák.
Olja nem tudott erről az esetről, de megérezte, hogy Jopp nagy szarban van, és
nem habozott ezt kihasználni.
A férfi az ágyon ült és egy hatalmas tükörben nézett saját magával farkasszemet,
ott, ahol a kuncsaftok szokták magukat bámulni, miközben döngetik a csajt. Még
mindig azon töprengett, hogy mitévő legyen. Olja esete azért is különleges volt,
mert Gile és emberei le nem veszik a szemüket a lányról. Háttal ült Óljának, a CD-
lejátszóból pedig valami zene dünnyögött, így a lány nem láthatta, amint Jopp
felcsavarja Glock gyártmányú pisztolyára a hangtompítót. Amikor megfordult és
rátartotta a stukkert, a lány rögtön rájött, hogy ő van a hekus markában, nem pedig
fordítva. Szeretett volna a férfi szemébe nézni, hogy bátornak és mindenre
elszántnak tűnjön, de nem tudta levenni a tekintetét a fegyver csövéről, mely alig
egy méterre volt tőle. Soha nem gondolta volna, hogy ez ilyen szörnyű rossz érzés.
Az a hülye gondolata támadt, hogy amikor kijön a csőből a golyó, ő majd elkapja.
- Ide figyelj, te drogos kurva! - Olja már attól is megkönnyebbült egy kicsit, hogy
Jopp megszólalt és nem lőtt azonnal. - Ha valakinek egy szót is mersz szólni a
tegnap történtekről, ígérem, hogy a muffod helyett az agyad fog táncolni a kirakat
ablakán!
Attól, hogy Jopp nem akarja megölni, Olja bátorsága is visszatért.
- Ha megöl, úgyis elkapják, és akkor magának vége - magázta le a zsarut, aki
ebből arra következtetett, hogy a lány nagyon meg van ijedve.
- Te meg túl sok hollywoodi szarságot nézel, ahol a végén mindig elkapják a
rosszfiúkat. Csakhogy itt mi írjuk a forgatókönyvet... Gyere ide! - üvöltött, és a
szabad kezével már nyúlt is a lány haja után.
Térdre kényszerítette Ólját, erősen megmarkolta a hosszú szőke haját, a pisztoly
csövét pedig a feje búbjához nyomta. A lány érezte a hideg fém érintését, de nem
mert érte nyúlni, hogy megpróbálja félretolni onnan. Már bánta, hogy egyáltalán
megszólalt, ha befogta volna a pofáját, lehet, hogy ez a vadbarom már elment volna.
Joppot a maga által kreált krimijelenet szexuálisan is felizgatta, mert elképzelte,
mi lenne, ha a felálló farkát a csaj szájába nyomná, aztán lelőné. Egy pillanatig még
ábrándozott ezen, majd ellökte magától Ólját, leszerelte a hangtompítót, és a
fegyverrel együtt a kabátja alá rejtette.
- Velem te ne szórakozz! - sziszegte, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Pár perccel később Olja az ajtóban rezgő kulcsot figyelte, és amikor az ajtó nem
nyílt ki, félájultan dőlt a padlóra. Ott feküdt még akkor is, amikor Sasa a saját
kulcsával bejött, és ott találta.
- Mi a franc van veled? Beteg vagy? - hajolt le Óljához, és felemelte a fejét.
- Csak elszédültem - füllentett Olja, és megpróbálta összeszedni magát.
- Akkor hazaviszlek, pihenj még.
Olja megköszönte a férfinak, aki az utóbbi időben egyre többet foglalkozott vele.
Még arra is meg merte kérni, hogy maradjon vele egy kicsit, amíg rendbe jön
idegileg. Kiakadását a tegnapi gyilkossággal magyarázta. Arról, ami utána történt,
egy szót sem szólt. A szerb most is szolgálatkésznek mutatkozott.
- Elintézek egy-két dolgot, addig készülj el és indulunk.
- Ne hagyj itt, kérlek. - Olja olyan ártatlan arccal mondta ezt, hogy Sasa
gyanakodni kezdett.
- Mi a gond? Mitől félsz te ennyire?
- Csak szeretném, ha nem hagynál magamra. Nem akarok egyedül lenni - nézett
könyörögve a fiúra.
Sasa beleegyezően bólintott, de érezte, hogy itt valami nincs rendben. Tárcsázta
is Gilét, akivel hollandul kezdett el beszélni, mivel tudta, hogy Olja minden szláv
nyelvből ért valamicskét.
- Mi a gond? - kérdezte Gile, amikor Sasa elmondta neki, hogy Olja pánikban
van a félelemtől.
- Nem tudom, de totál be van szarva. Vagy tud valamit a gyilkosságról, vagy
valaki megfenyegette.
- Nézz utána, ki járt ma nála, hány vendége volt, és kik - javasolta rutinosan Gile.
Sasa percek múlva már tudta, hogy csak Jopp járt ma Óljánál, és hogy tegnap is
ő volt nála utoljára. Az infót megosztotta Gilével, aki azt az ukázt adta neki, hogy
mindenféleképpen tudja meg Óljától, mi történt.
Sasának megvoltak a maga módszerei arra, hogy hogyan szedje ki a lányokból,
amit tudni akart. Nemcsak kiváló katona volt, hanem egész jó pszichológus is.
Óljának a lelkére beszélt, aztán őt beszéltette a gyerekkoráról és az otthoniakról.
Majd egy kis kokain következett, majd újabb téma, majd ismét kokain egy kis
konyakkal... Pár óra múlva a szerb Jopp minden titkát ismerte már, amit Óljának
nem lett volna szabad elmondania. Csak azt bánta a férfi, hogy itt volt a lehetősége
megdugni Ólját, Gile is szabad kezet adott rá, a lány azonban egyáltalán nem volt
„használható” állapotban.
Reggel találkozott Gilével és elmondott neki mindent, amit Óljától hallott.
- Ez a Jopp egy állat - jegyezte meg röviden Gile.
- Vadbarom! - kontrázott Sasa. - Lehet, hogy ő végezte ki némelyik kurvát
is, hogy élvezkedhessen felettük?
- Lehet, de az minket nem érdekelhet. Joppra szükség van. És ha az az ára,
hogy megtartsuk, hogy néha megöl egy-két kurvát, majd utána megerőszakol egyet,
hát legyen. A beosztása miatt nagyon sokat számít nekünk. Ki kell találnunk vala-
mit, hogy Olja a titkot ne tudja továbbadni, és arra is vigyázni kell, hogy Jopp ne
tudja meg, mit derítettünk ki a dolgairól.
- Mit legyen Óljával? Utazzon el? - kérdezte Sasa sajnálkozva, de
határozottan, bár a szerbek zsargonjában az utazás szó a likvidálást jelentette.
- Nem tudom még, talán van más megoldás. Ő is egy aranybánya. Persze
nem ér annyit, mint Jopp, de ahhoz meg túl sokat ér, hogy csak úgy elaltassuk...
Egyelőre ne dolgozzon, maradjon otthon. Menjen moziba, vagy ahol ki tud
kapcsolódni. Joppot tartsátok tőle távol, amíg kitalálom, mi legyen.
Olja örült a hímek, hogy kapott pár szabadnapot. Annak meg SaSa örült, hogy
Gile rábízta néhány napra Ólját, hogy vigye el valahová pihenni, amíg ő rendet
teremt mind Olja, mind a meggyilkolt lány ügyében. Gile már tudta, ki és miért ölte
meg a lányt, de próbálta diszkréten elsimítani az ügyet.
Sasa már Párizsban vakációzott Óljával, amikor Gilétől értesült, hogy a
meggyilkolt lányt az albánok vállalták magukra. Ami persze nem azt jelentette,
hogy tényleg ők voltak az elkövetők. Az alvilágban is csak az volt a fontos, hogy
legyen elkövető, nem baj, ha nem is ő az igazi. Az ott ugyanúgy lényegtelen, mint
az igazságszolgáltatásban, hogy a valódi tettest ítélték-e el, vagy csak egy balekot. A
lényeg az, hogy az ügy meg legyen oldva, és legyen egy felelős, aki megbűnhődik
érte. Annak érdekében, hogy az amszterdami placcon békesség legyen és
akadálytalanul áradjon onnan a pénz, az albánok elvitték ezt a balhét, átpasszoltak
egy lányt Gilének, Gile pedig segített nekik legalizálni néhány Kelet-Európából
frissen érkezett lányt.
Sasa örült, hogy sikerült lerendezni ezt a kellemetlen ügyet, az viszont nagyon
aggasztotta, hogy Olja jövőjét illetően még
mindig nem született végleges döntés. Ahogy befejezte a beszélgetést Gilével,
letette a mobilt a hotelszoba dohányzóasztalára, és visszafeküdt Olja mellé.
Átkarolta a lány meztelen testét, tenyerébe vette a mellét, és magába szívta azt az
illatot amiről most azt gondolta, hogy soha többé nem fogja elfelejteni. Sasa
szeretett volna minél több időt az ágyban tölteni, de Olja állandóan menni akart.
Sasát azzal etette, hogy a szex nem ágyhoz kötött dolog, de a fiút ez nem vigasztalta
túlságosan, mivel ebben a kérdésben meglepően konzervatív volt. Soh; nem
gondolta volna, hogy sokkal nagyobb zavarban lesz attól, hogy a taxi hátsó ülésén
egy csaj leszopja, mint mikor egy embert kell fejbe lőnie. Életében először volt
szerelmes, korábban alkalma sem volt ilyesmire, mert egész fiatalságát a délszláv
háborúban töltötte. Sem az érzelmi fellobbanásokban gazdag kamaszkort, sem a
felnőtté válás folyamatát nem élte meg. Csajok helyett hol koszovói, hol bosnyák,
hol pedig horvát ellenséggel randevúzott a csatamezőkön. A háború után meg már a
körülötte nyüzsgő fizetett szexmunkások miatt nem eshetett szó szerelemről.
Példaképéhez, Giléhez hasonlóan csak kivételes alkalmakkor nyúlt hozzájuk.
Óljába azonban nem lehetett nem beleszeretni. És mivel Olja csípte a
keményfiúkat, Sasának sem kellett vesződnie a romantikával, amihez végképp nem
értett. Olja ezzel szemben nagyon jól tudta, hogyan kell feledhetetlen erotikus
élményekben részesíteni egy férfit, s maga is jobban élvezte az ilyesmit, mint a
kirakati rutint. A párizsi Disneylandben egy emberekkel teli földalatti
szellemvasútban ugrott Sasa ölébe, néhány potyautas örömére még a trikóját is
felhúzta, és az ötperces utat arra használta fel, hogy jót táncoljon a fiúján, aki maga
is „megérkezett”, mire a kisvasút a végállomásra ért.
Mindent egybevetve Sasa úgy érezte, hogy élete legszebb napjait éli, noha Olja
nyílt és felszabadult, de ugyanakkor izgalmas életvitele meglepte. Soha életében
nem járt múzeumba, színházba, kiállításokra, de ez a szeleburdinak tűnő nőcske
most ilyen helyekre cipelte. Igyekezett elfogadtatni vele a kultúra és a művészet
világát, és a katona csak ámultan figyelte, hogy szerelme mi mindenhez konyít,
amiről nem is sejtette.
Egy elegánsabb párizsi étteremben például kiderült, hogy Olja kiválóan ért a
borokhoz, a pezsgőkhöz, de a francia konyakról is kisebb előadást tartott.
Tíz nap észrevétlenül szaladt el, de aztán egy este Gile felhívta Sasát, hogy
közölje vele: minden rendben van, és az Ólja- ügy is megoldódik a napokban.
 - A tagnak sajnos utaznia kell - közölte Gile Sasával, aki a hír hallatán felült az
ágyban és felkapcsolta az éjjeli lámpát, mintha fény kellett volna ahhoz, hogy
jobban halljon.
- Biztos, hogy ez az egyetlen megoldás? - kérdezett vissza, és alig tudott annyira
uralkodni magán, hogy ne remegjen a hangja.
- Igen. Belgrádban döntöttek így. Holnap reggel hívj fel egy vonalasról, utcai
fülkéből. Elmondom mi lesz a feladatod.
Sasa nem válaszolt semmit, csak kinyomta a mobilját és bámult maga elé. A
döntés nem érte teljesen váratlanul, de bízott benne, hogy soha ilyen formában nem
fog megszületni.
Olja az egész napos mászkálás után olyan jót aludt, hogy még arra sem ébredt
fel, amikor Sasa ököllel belevert a fürdőszobatükörbe. A tükör darabokra tört. Az,
hogy Óljának el kell tűnnie az életéből, önmagában is elviselhetetlen volt a számára,
arról meg, hogy esetleg neki kell végeznie a lánnyal, már most tudta, hogy
képtelenség, s hogy ez nem fog megtörténni.
Hagyta, hogy Olja tovább aludjon, ő maga pedig ^reggelig mászkált az utcán a
szitáló esőben, és megoldásokat keresett. Bármi jutott azonban az eszébe, minden
gondolatmenet ugyanoda vezetett: semmit nem tehet anélkül, hogy meg ne szegje
lojalitását Gile és az egész maffia iránt, ez pedig kizárt. Ha Óljának mennie kell,
akkor menni fog. A szervezet, Gile barátsága többet jelent az életnél, még a saját
életénél is. Reggel a megbeszélt időben remegő kézzel tárcsázta a számot, annak
ellenére, hogy már mindent letisztázott magában.
- Hogy telnek a napjaitok? - kérdezte Gile, de Sasa arra gondolt, hogy ez a
kedvesség csak elterelő hadművelet, hogy ne a rosszal kezdje.
- Hát, tegnapig egész jó volt, de most már azért mennék haza, ott az én igazi
helyem. - próbált hízelegni Gilének, talán hasznát veheti.
- Amint a tagot elintézik, jöhettek vissza. Pár napot még bírj ki. Fontos, hogy a
csaj távol legyen, amikor a dolog megtörténik. Nem kell, hogy tudjon róla. Biztos,
hogy komoly hajtóvadászat indul azután, hogy egy főrendőrt elaltatnak, az a lány
pedig nem hülye, gyorsan összerakja a képeket.
- Úgy érted, hogy neki kell mennie, mármint az ottani nagykutyának? - szakadt
le egy hegyomlásnyi kő Sasa szívéről.
- Miért, te azt gondoltad, hogy a csajnak?
- Igen, basszus!
- Nocsak?! Feldobottnak tűnsz! Tán csak nem belezúgtál a szőke bombázóba?
Sasa valahogy kimagyarázkodott a telefonban, hogy igen is meg nem is, de
amikor letette a telefonkagylót, olyan boldog volt, hogy futva tette meg az utat a
szállodáig.
 23.

Újabb két hét telt el, amire a rendőrgyilkosság körüli hírek és szenvedélyek
annyira lecsillapodtak, hogy Sasa Óljával visszatérhetett Amszterdamba.
- -Mi történt, beavatnál a részletekbe? - faggatta Sasa Gilét, mikor
hazatérését követően először ültek le együtt vacsorázni.
- - Odafent úgy döntöttek, hogy túl nagy kockázatot jelent már a tag. Képzeld
csak el, ha kiderült volna, mire gerjed az aberrált fasz, netán, hogy valamelyik
gyilkosságban benne is volt a keze. Egyetlen módon úszhatta volna meg a
felelősségre vonást, ha feldobja a komplett szervezetet. Ha volt valaki, aki sokat
tudott rólunk, hát az ő volt.
- Igaz, de most mi lesz nélküle? Egy hónapja még azt beszéltük, hogy milyen
fontos a számunkra.
- Megoldódik. Minden megoldódik. Időközben is szövődtek barátságok. Az
új ember a napokban foglalja el Jopp helyét, és a tegnapi találkozásunk alkalmával
meggyőzött arról, hogy minden maradhat a régiben. Nekünk végül is nem volt
közünk Jopp kinyírásához. Az utcán sikerült elterjeszteni, hogy Jopp le akar csapni a
török-albán szövetségre, hogy évek óta gyűjtögette a bizonyítékokat, és hamarosan
az ügyészség elé akarja tárni azokat. Szóval, mielőtt ezt megtehette volna, szitává
lőtték. És ha valamit úgy is meg lehet oldani, hogy neked magadnak ne kelljen
gyilkolni, hát miért ne intézzük úgy...
Gilének kimondottan jó kedve volt attól, hogy sikerrel vitte véghez a tervét.
Joppot elutaztatták, a hatóság az albánokra gyanakodott.
- Gile, volna egy kérésem - használta ki Sasa a kedvező pillanatot.
- Hűha, ez már gyanúsan kezdődik, de tudom, hogy belezúgtál az orosz csajba!
- Moldáv - javította ki Sasa.
- Jó, akkor moldáv. Mit akarsz vele?
- A csajomnak akarom.
- Te megőrültél? Rajtad fog röhögni mindenki, hogy egy kurvával élsz együtt.
Mi a fasznak kell neked az a csaj? Nem elég, hogy itt van és akkor keféled meg,
amikor akarod? Mert azt még el tudom képzelni, hogy kibaszott jó csaj, de hogy
vele mutatkozz?! Neked teljesen elmentek otthonról...
- Még nem válaszoltál, Gile.
- Felőlem... Ha téged nem zavar, hogy a csajon már egy egész hadsereg
átmasírozott, akkor csináld. - Ezt mondta Gile, de magában egészen mást
gondolt erről. Neki magának sem lett volna kedve ellenére a szőke szépség, de
ilyesmi nála szóba sem jöhetett. És a katonáinál se jöhetett szóba. Mi több, meg
sem történhetett.
Sasa sohasem tudhatta meg, hogy Olja milyen élettárs lett volna, mert Sasát nem
sokkal a Gilével való találkozója után az autójában agyonlőtték. Azt, hogy Gile
rendelte el Sasa megölését, csak azok ketten tudták, akik végeztek vele. Gile nem
engedhette meg, hogy a szerb maffia presztízse csörbűljön. Egy vezetőnek az a
feladata, vélekedett, hogy fenntartsa a rendet és betartassa a szabályokat, ha kell,
annak árán is, hogy megöli a legjobb emberét. És nem is habozott kioltani még egy
életet, méghozzá ezúttal úgy, hogy a főnökei sem tudtak róla. Nekik is és Óljának is
azt mondta, hogy az albánok végeztek vele.
Az újabb tragédia után Olja a napjait kokainnal kezdte, majd azzal is folytatta,
és heroinnal fejezte be. Csak két napot maradt tiszta a hétből, amikor szabadnapos
volt. Ilyenkor csak füvet szívott esténként, ha hazaért a városból, ahol órákat töltött
a könyvtárakban és a kedvenc múzeumában.
Egyik nap a múzeum menedzsere egy újabb árverésre szóló meghívással lepte
meg Ólját. Igaz, nyomtatott meghívó ezúttal nem érkezett, de azért a lány nagyon
örült és semmilyen furfangosságra nem gyanakodott addig a percig, amíg be nem
lépett a majdnem üres terembe, ahol számos szép festményen kívül néhány üveg
pezsgő, poharak várták. És Martin van dér Viel. Amint megpillantotta Martint, már
sejtette, hogy itt nem az történik, amire számított.
- Köszönöm szépen, hogy elfogadta a meghívásomat - üdvözölte Martin.
- Fogalmam sem volt, hogy Ön hívott meg. Kicsit meglepő ez az egész. És amint
látom, itt nem is lesz semmiféle árverés. Jól sejtem? - Olja mosolyogva mondta
ezt, kicsit gúnyosan, de nem szemrehányóan. Imponált neki, hogy ez az ember,
ha akar, kibérelhet magának egy egész hatalmas múzeumot is egy találka
kedvéért.
- Őszinte leszek. Tényleg nem lesz itt most semmiféle árverés. És bocsánatot
kérek, hogy így idecsaltam. Nem tudtam semmi jobbat kitalálni annak
érdekében, hogy eltölthessek magával egy délutánt kettesben és jobban
megismerhessem.
Óljának egyáltalán nem tetszett a férfi ötlete és erőszakossága. Kínos volt
elutasítania Martint, de ezt az egyetlen megoldást látta helyesnek. Ez a férfi nem
lehet az ő életének a része - döntötte el magában, már ha ezt lehet életnek nevezni.
- Senkinek a bohóca nem vagyok, tisztelt uram. A múltkor tudomására hoztam,
hogy nem szeretnék Önnel randevúzni - mondta Olja dühösen. Legalábbis
igyekezett annak látszani, mert valójában nem volt biztos ebben sem. Szívesen
maradt volna, és még szívesebben randizott volna ezzel a magas és jóképű pasi-
val, csak éppen tudta, hogy ez lehetetlen. Különösen úgy, hogy Martin másnak
gondolja őt, mint aki a valóságban.
Pár perc múlva már egy taxiban ült, és nagyon mérges volt. Amint hazaért,
rögtön rágyújtott egy jointra és töltött magának egy italt. Betette a CD-lejátszóba
Ceca lemezét, és végigdőlt a kanapén. Ceca zenéje mindig megríkatta Ólját, de azért
imádta. Ott volt abban minden, ami az ő életét alkotta: keserűség és öröm, gyász és
ünnep. És benne volt Dejan is, aki élete első és egyetlen férfiszerelme volt, és még
ma is így gondolt rá. Ezt az egyetlen férfit hiányolta az életéből, testileg és lelkileg
is. Sasát is megkedvelte, de csak mert használhatónak találta, ott részéről szó sem
volt szerelemről. Talán ezért nem hagyott benne igazán mély nyomot az elvesztése
sem.
Az elkövetkező napokban Gile végre rászánta magát, persze praktikus okokból,
hogy kiveszi a kirakatból Ólját, és más feladatokat ad neki. Óljának kimondottan jót
tett egy kéthetes karibi nyaralás, melyre a szerbek hihetetlen ügyessége és
szervezőkészsége folytán a belügyi tárca államtitkárával, a gazdasági minisztérium
egy főosztályvezetőjével és a Jopp helyére beültetett főrendőrrel mehetett el. Gile
előbb gyémánt- berakásos arany Rolex órákkal, majd ezzel a nyaralással kom-
penzálta a három úriembert azért, hogy az elmúlt hetek véres kimenetelű
eseményeiből nem csináltak nagyobb ügyet a kelleténél.
Ha ezekben a fejesekben csak egy pillanatra is felmerült volna a kétség, hogy a
szerbek iránti jóindulatukat nem szabad feladniuk, akkor ez a mindent felülmúló
ellátással, csokoládészínű, jó idomú karibi lányokkal és Óljával megfűszerezett kéj-
utazás jobb belátásra bírta őket. A meghívás persze formálisan a vendéglátó
országtól érkezett, s kormányközi szakértői tárgyalások formáját öltötte. Az első pár
nap után a meghívottakhoz folyamatosan csatlakoztak más állami tisztviselők is,
akik a jó hangulatot és az extra szolgáltatások ellenállhatatlanságát tapasztalva, néha
további hetekig időztek a paradicsomban. Olja pedig, amszterdami otthonába
hazatérve, elkönyvelhette magában, hogy nincs a világon még egy lány, aki két hét
alatt ennyi minisztert, államtitkárt és főrendőrt szopott le, ahányat ő. A kirándulás
második felében már a tengerpart fehér homokjáról is a sperma jutott az eszébe.
Ahogy fáradtan elnyúlt a kanapéján egy jó holland jointtal, azon töprengett, hogy
ezek az emberek államokat irányítanak, nap mint nap az erkölcsről és a tisztességről
papolnak. Aztán azzal intézte el magában a dolgot, hogy a politikus is ember.
A szerb maffia már rég tudta, hogy a politikus is ember, és valamennyi maffia
birtokában volt ennek az igazságnak. Belgrádban úgy vélték, hogy paragrafusai a
törvénynek vannak, nem az igazságnak, és hogy a kettő nem ugyanaz. Az erkölcs a
vesztes korlátja és a legyőzött védekezése. Az igazság pedig absztrakt fogalom, és
mindig annak az oldalán áll, akinél a hatalom van.
Olja pár nap pihenés után egy délután újra a régi munkahelye, a piros lámpás
negyed felé igyekezett taxival, amikor a Hollandiában ritkaságnak számító
hószállingózás elkezdődött. Fehér bőrű lévén a karibi forró napsütés után még örült
is a hónak. Magába a kurvanegyedbe nem lehetett autóval bemenni, így vagy ötszáz
métert a kirakatáig gyalog kellett megtennie. A szexturisták még ilyen időben is ott
nyüzsögtek. Olja egy ázsiai turistacsoportot került ki. Az egyik ablakból egy
nagydarab néger csaj ezzel a reklámszöveggel próbálta beinvitálni a hozzá képest
törpe kínaiakat: „If you fuck with me you fuck with the best.” Vagyis: „Ha velem
kefélsz, a legjobbal kefélsz!”
Mire Olja elérte a kirakatát és a táskájából előkereste a kulcsot, már tucatnyian
vették körül. Mindenkire rámosolygott, ők pedig viszonozták. Az első vendége az
ajtónyitással már bent is volt a kéjlyukban. Német bankár volt, egy konferenciára
érkezett. Egy órát akart maradni, de egy telefonálás után, ami arról szólt, hogy
dugóba került, maradt még egyet. A következő vendég már az ajtóban toporzékolt.
Tíz perc múlva óriási vigyorral távozott. A harmadik vendég, egy osztálykirándulást
vezető osztrák tanár után Olja pihent. Megevett egy pizzát és vett két csomag
kokaint.
Nemsokára már a kokain sem került pénzébe, mert Gile úgy vélte, Olja
megérdemli, hogy eggyel feljebb lépjen a ranglétrán. Ez azt jelentette, hogy a
prostitúció mellett kokaint is árulhatott. Gile egyik embere mindennap hozott neki
húsz darab egygrammos csomagocskát, darabját hetvenöt euróért. Üzleti érzékének
köszönhetően hamarosan napi harminc csomaggal adott el, mindet száz euróért. Míg
a többi lány úgy kereste meg a saját drogadagját, hogy a kapott cuccot felütötték,
addig Olja nem nyúlt a kokainhoz, így megmaradt a jó minőség, árulhatta
drágábban. A kokainból származó nyereségét mindig elszívta a vendégekkel, vagy
valamelyik szomszéd csajszival. A bővülő biznisz, az utca hangulata, a kokain
mámora teljesen rabul ejtette Ólját. Egyre jobban hasonult a környezetéhez. Már
nem vett ki szabadnapokat, nem járt könyvtárba, múzeumba, se színházba. Már csak
egyike volt a sok ezer kurvának. Gile többször próbálta szó szerint helyrepofozni, de
sikertelenül, a drog elvette a magáét.
A kokainmámorban észre sem vette, hogy beköszöntött a nyár és még napokig
kabátban és sapkában járt dolgozni. Gile egyik embere szólt neki, hogy nincs-e
melege, mire ő: „Most, hogy mondod, tényleg, kicsit meleg van.” Az eset után Gile
elvitette egy hónapra elvonóra Hollandia legismertebb szanatóriumába. Amikor
onnan kijött, Gile megtiltotta neki a kokaint, azt mondta, ha megtudja, hogy csak a
kokain közelébe megy, levágja az orrát és úgy fog kinézni, mint egy leprás. Fű, pia
engedélyezve volt, hisz Gile is tisztában volt vele, hogy ezt a melót csak kábultan
lehet végezni.
Az újabb elvonó után Olja megint hozta a formáját, de szüksége is volt rá, mivel
Gile százezer eurós bírságot szabott ki rá. Igaz, ezt ügyes csomagolásban adta elő,
mondván, a kezelés költsége, a távollétében is fenntartott kirakat bérleti díja és a
büntetés összege teszi ki ezt az összeget. A Gile-felé pénzbüntetéseket egyetlen lány
sem kerülhette el. Az ilyen büntetések összege mindig attól függött, hogy milyen
volt a forgalom. Ha a lányok jól kerestek, ha nagy volt a forgalom, jöhettek a büntik,
volt miből kifizetniük. Elég volt egy elkésés vagy egy magánrandi, rögtön jöttek az
ezres nagyságrendű pénzbírságok a főnöktől.
Olja keményen dolgozott, hogy letudja az adósságát, mert tudta, amíg tartozása
van, addig mindig lesz ürügy, hogy őt a süllyesztő legaljára sorolják. Mindent
bevetett, hogy a bevétel nagyobb legyen. Gile most már nem bízott rá direkt kokain-
árusítást, de egyik barátnőjén keresztül újra belevágott az üzletbe. Gile azonnal
megtudta, de nem szólt. Tudta ő is és Olja is, hogy az utolsó esélyt játszhatják el. Ha
hiba csúszik a gépezetbe, akkor Ólját egy szép napon hatalmas kővel a derekán
horgásszák ki valamelyik csatornából.
A szex ment neki kokó nélkül is. Hosszú, formás lábait szétterpesztette és az arra
járók nagy örömére felrakta a kirakat ablakára. Hófehér bikinije sok mindent
sejtetett, de azokat a javakat nem kaphatta meg akárki. Csak nagyhalakra utazott,
olyanokra, akik hajlandóak voltak vastagon tejelni. Életében először utazott a
pénzre, kíváncsi volt, mi mindenre képes. Volt olyan nap, hogy négyezer euróval
zárt. így már az első hónapban letudta az adóssága felét. Gile látván, hogy a csaj jól
keres, bedobta, hogy a kamatot is ki kell fizesse, ami havi tíz százalék. Egy nála is
rutinosabb lány elmondta neki, hogy ez rossz jel, ez azt jelenti, hogy ki akaiják
préselni belőle, amit csak lehet, és utána meg fognak szabadulni tőle. Olja a lány
szemébe nézett és azt mondta neki:
- -Nekem már régóta minden egyes nap ajándék.
Egyik nap a kirakat előtt egy fiatal fiú állt meg. Teljesen elképedt Olja
látványától. Kezében szorongatta a skateboardját, idegesnek látszott. Olja
rákacsintott, majd bájos mosolyával is megajándékozta az ifjoncot, aki zavarában
nem tudta levenni tekintetét Olja neonfénynél átlátszó melltartójáról. Olja kinyitotta
az oldalsó vékonyka ablakot, amit csak úgy hívtak, az „alkuablak”, mert ezen
keresztül egyezkedtek az ügyfelek a lányokkal.
- Gyere be! - szólt le a fiúnak, és már nyomta is az elektromos nyitózár gombját.
A fiatal fiú habozott egy darabig, de aztán belépett. Olja behúzta a függönyt,
majd a fiú mögött becsukta az ajtót. A fiú csípő alá lehúzott nadrágja, ami a
skateboardosok divatviselete, jól mutatta a merevedését.
- Kérsz egy kólát? - kérdezte tőle Olja, mintha már ezer éve ismerte volna a srácot.
-Igen, köszönöm - válaszolta a fiú zavarában.
- Hány éves vagy?
- Tizennyolc - vágta rá a fiú magabiztosan.
- Nem hiszem el, de nekem elmondhatod az igazat - nyújtotta oda Olja a hideg
dobozos üdítőt az egyre nagyobb zavarban lévő fiúnak.
- Tizenhét leszek - mondta a gyerek, és a földre szegezte a szemeit.
- Akkor tudod, hogy neked tilos lenne itt lenned.
Igen, tudom, de én nem is azért jöttem, hanem... - kezdte, de ahogy Óljára nézett,
elakadt a hangja.
- Hanem? - nézett rá Olja.
- A fiú bátorságot gyűjtve ivott a kólából.
- De, azért jöttem. Sokszor álmodtam már, hogy egy igazi bombanővel vagyok.
Valahogy az én korosztályom nem tud izgatni. A töri tanárnőmre viszont, de
még néhány osztálytársam anyukájára is őrülten begerjedek. A pszichiáterem azt
mondta, ez minden kamasz fiúval megtörténik, és azt ajánlotta, próbáljak
keríteni magamnak egy idősebb barátnőt. Csakhogy azok meg taknyosnak
néznek. Aztán meg lett volna itt egy huszonöt éves csaj, de amikor tenni kellett
volna valamit, lefagytam - öntötte ki lelkét a fiú.
Olja megfogta a kezét, és megkérdezte:
- Akkor most mit is szeretnél valójában?
De a kamasz már nem tudott válaszolni, mert az ejakuláció megelőzte. Olja adott
neki néhány törlőkendőt.
- A dilidokidnak azt üzenem, adja vissza a diplomáját - mondta Olja, és elkezdte
magyarázni a gyereknek, hogy minden kornak megvan a szépsége, meg hogy
negyven-ötven év múlva kamasz csajokról fog álmodni, és nagyon fogja bánni,
hogy a maga idején nem használta ki a lehetőségeket velük.
- Megfoghatom a melleidet? - szólt közbe a gyerek teljesen váratlanul.
Olja azt gondolta, ez még belefér. Két melle alatt megfogta a melltartókosarakat,
és kiszabadította melleit. A fiú úgy nyúlt feléjük, mint két selymes csibéhez. A lány
hagyta, hadd gyűjtsön némi anatómiai tapasztalatot, majd újra felvette a melltartót.
Hasonló korú kamaszok rendszeresen jártak a piros lámpás negyedbe. A tilalom
ellenére sok lány bevállalta őket. Nem volt velük sok gond, általában egy percig sem
bírták,' a lóvét viszont ugyanúgy virították, mint a tapasztalt felnőtt társaik, akik
meg-megtornáztatták a hölgyeket. Olja nagyon ritkán engedett be magához
kamaszokat, akkor sem sokat engedélyezett nekik. Tisztában volt vele, hogy csak a
kevésbé kelendő lányok álltak le velük, de a tizenévesek ezzel is beérték
Egy darabig elkísérte tekintetével a fiút, majd visszaült a kirakatba, amikor egy
négyfős társaság állt meg az ablaka előtt. Hárman mosolyogva mustrálták, míg a
negyedik személy a csatorna felé fordulva telefonált. Olja a telefonáló alakot fi-
gyelte, és azon töprengett, honnét ismerősek a férfi mozdulatai. Nem jött rá. Ekkor a
három jól öltözött, márkás órákat és cipőket viselő férfi egyike bekopogott az
ablakon. Olja kinyitotta az alku ablakot
- Ha van egy barátnőd, talán elidőzhetnénk pár órát - tett ajánlatot az egyik férfi.
Nem azzal kezdte „Mennyi a tarifa?”, és ez már jó jel volt.
 - Minden van, amire van igény - válaszolta Olja.
Hogy mit válaszolt a férfi vagy mit szeretett volna mondani, nem tudni. Olja
egyik kezével bevágta az alkuablakot, a másikkal pedig a függönyt húzta be, amikor
a telefonáló alak megfordult, és ösztönszerűen farkasszemet néztek. Olja a falnak
simult, pulzusa oly sűrű volt, mint a varrógép öltése varrás közben.
Vajon megismert? - tette fel magának a kérdést. Reménykedett, hogy nem.
Mozdulni sem mert és levegőt sem vett. Hallgatta a kint lévők társalgását. Minden
szóra kíváncsi volt. A duma hollandul ment, így csak minden második-harmadik
szót értett. Valaki kitartóan kopogott az ablakon. Ki kellene nézni. Egy pici rést
keresett a függönyön, de nem talált. Azt sejtette, nem fog tudni úgy kinézni, hogy a
függönyt ne mozdítsa meg, ami egyértelműen elárulná, hogy leselkedik. Inkább
kivár pár percet, aztán majd kinéz. Nem bírta sokáig, odament az ablakhoz, és
félrehúzta a függönyt egy résnyire. Senkit sem látott. Jobban el kellett húzni a
függönyt, hogy jól ki tudjon nézni. Egyszer csak azzal a meglepett szempárral
találkozott újra, akitől menekült. Most már nem volt visszaút, felismerték egymást,
és fel kellett vállalja önmagát.
A három férfit nem látta, csak a negyediket, aki most is telefonált, a másik
kezével pedig intett, hogy engedje be. Megnyomta a gombot, berregő hang, az ajtó
kinyílt, és a férfi úgy lépett be, hogy még mindig telefonált. Olja nem tudta, hogy
ezt zavarában tette, vagy ezzel akarta kimutatni a megvetését. Maga is úgy érezte,
mintha becsapta volna a férfit, és az most rájött mindenre. Idegesen várta, hogy
befejezze a telefonálást és essenek túl azon, ami most már elkerülhetetlen volt. De a
férfi mintha direkt húzná az időt, nem igazán iparkodott megszakítani a társalgást,
de az is lehet, hogy csak Óljának tűntek hosszúnak a kellemesnek egyáltalán nem
nevezhető percek. A férfi gesztusaiból, ahogy ránézett, semmi jóra nem
számíthatott. Csak azt látta, hogy okkal vagy ok nélkül, de nagyon dühös rá.
Ólját már második napja senki sem találta. Gile sík ideg volt. Az utolsó
információ az volt róla, hogy négy jól öltözött fickó társaságában távozott. Gile
embere megpróbálta követni, de mire taxit fogott, a társaság autóba szállt, és Óljával
együtt eltűnt a hatalmas kocsiforgatagban. Kik lehettek? Rendőrök, a titkosszolgálat
emberei? - törte a fejét a szerb főnök, és minden követ megmozgatott, hogy
megtalálja a lányt.
A Jopp helyére ültetett főzsaru sem tudott semmilyen érdemi információval
szolgálni, de még a törökök és az albánok sem tudtak semmit. Egyedül néhány
magyarországi cigány strici állította, hogy ők elő tudják keríteni a lányt, de kérnek
némi előleget a sikerdíjból, mert hát lesznek költségek. Ezek a szerencsétlen roma
fiúk nem tudták, hogy Gile kicsoda, sosem hallották a nevét, ami nem is csoda, hisz
az idegen nyelveket is csak indiánul beszélték „Én lenni fekete ló, te lenni ki?” ala-
pon. Gile emberei az egyik cigány minden ujját eltörték. Erre semmi szükség nem
volt. Már az első törött ujj után bevallották, hogy fogalmuk sincs, milyen lányról
van szó, csak akartak keresni egy kis könnyű pénzt. A nagy üzlet vége az lett, hogy
a roma fiúk mentek haza, a lányaikat pedig Gile eladta az albánoknak, akiknek a
cigányok amúgy is védelmi pénzt fizettek.
Gile attól félt a legjobban, hogy Olja a rendőrségen van.
-Túl sokat tud, basszus! - mérgelődött két embere társaságában. Tud
gyilkosságokról, drogról, arról is, hogy hogyan működünk. Már rég el kellett volna
altatni. Óriási hiba volt, hogy vártam vele, de a kurva anyját, egy vagyont keresett!
- Nem lesz gond, keressük határon belül és kívül is. A főzsaru nemzetközi
 elfogatóparancsot adott ki ellene drogkereskedelem és gyilkosság vádjával,
minden eddig használt nevén - próbálta nyugtatni az egyik embere.
-Meg vagytok őrülve? Azonnal vonasd vissza a körözést! Ha valahol külföldön
kapják el, vagy a királynő csendőrsége, nekünk annyi! A drogokat vonjátok be
az utcáról, a hamis papírokkal rendelkező lányokat küldjétek haza, és addig ott
várjanak, amíg nem értesítjük őket. Azt mondják, hogy egy fecske nem csinál
nyarat. Hát akkor hogy lehet, hogy egy kurva képes egy egész háborút
kirobbantani... Mégis, hogy a faszban van ez?!
Gile napokig dühöngött, de egy hét után visszaállított mindent, ahogy korábban
volt. Azt azért nem hagyhatta, hogy az üzlet meginogjon. Óljáról még mindig nem
volt semmi hír. Lehet, hogy már nem is él... Bár így lenne! - reménykedett.

24.

Már fél éve, hogy Olja mindent maga mögött hagyott, beleértve a személyes
holmijait, a múltját és legtöbb nyomasztó emlékét is. Akkor nem hitte, hogy
sikerülni fog, már túl sokat csalódott az emberekben és az életben. Túl sokszor
vágott neki újra és újra az útnak, és botlott meg már az első lépéseknél ahhoz, hogy
bízzon a szebb jövőben. Most azonban egy meleg kandalló tiizénél, egy kényelmes
bőrfotelben üldögélve, kezében az Üvöltő szelekkel, Emily Bronté regényével, amit
egykor egy igazi férfitól kapott ajándékba, úgy érezte, végre valóban megérkezett az
új világba, ahová mindig is vágyott.
Amióta elszökött Amszterdamból, alig hagyta el a walesi birtokot. Néha, ha szép
volt az idő, a friss levegőn olvasgatott, de a városba nem járt be, tömeget nem akart
látni. Hónapok kellettek, hogy legyőzze a félelmét, hogy megszűnjenek a rémálmai,
és hogy elhiggye, itt nem találhatják meg, biztonságban van. Ma már boldogan
nézett fel a falon lógó óriási holland festményre, mely tengeri ütközetet ábrázolt, s
melyről korábban sokszor Amszterdam jutott eszébe a maga sötét oldalaival. Egy
időben le is vették a képet, hogy ne zavarja, de hamarosan ő maga kérte, hogy
tegyék vissza.
A férfi, aki idehozta, édesapjának születésnapjára szánta a képet, de az idős úr
meghalt, még mielőtt láthatta volna. Martin azt mondta Óljának, hogy közúti
balesetben vesztette életét. Valójában felrobbantották az apja kocsiját és így
végeztek vele, de nem akarta még ezzel is terhelni az amúgy is megviselt lányt.
Amióta eljöttek Hollandiából, Martin szinte el sem mozdult Olja mellől. Leste
minden kívánságát és óhaját, meghallgatta, amikor csak rájött a beszélhetnék, akár
éjjel is felkelt, hogy Ólját megnézze, alszik-e, be van-e takarózva, nem sír-e. Úgy
viselkedett, mint egy igazi jó középosztálybeli papucsférj.
Az elmúlt fél év azzal telt el, hogy Ólja szinte mindent elmesélt magáról. Úgy
gondolta, ennek a férfinak, aki akkora kockázatot vállalt érte, hogy szembe mert
menni a világ egyik legszervezettebb maffiájával, mindenről joga van tudni. Már
ott, Amszterdamban, a kirakatban, amikor Martin felajánlotta neki, hogy most
azonnal elviszi magával valahova, ahol nem találnak rájuk, elmondta neki, hogy
halálos veszélyt vállal, de a férfit az sem érdekelte. Meghatódott, amikor Olja a bor-
zalmas élményeiről, a lelki sebeiről mesélt. Pszichiátert akart fogadni, de Olja azt
mondta, hogy rajta kívül másra nincs szüksége.
Apja halála után Martin vette át a cégbirodalmat, melynek központja
Rotterdamban volt, de mióta Óljával Walesbe jött, többnyire telefonon és az
interneten intézte az üzleti ügyeket. Fontosabb szerződések aláírásához átruccant
Londonba, de a délutánt már újra a kedvesével töltötte. Bár nem sokakkal tartotta a
kapcsolatot saját társadalmi köreiből, voltak, akik megszólták, hogy egy „ilyen”
lányt választott maga mellé. Ilyenkor azt válaszolta: „Fogalmatok sincs, milyen
értékekkel bír ez a lány.”
Martinnak attól a perctől kezdve tervei voltak Óljával, amikor először
megpillantotta. Az meg, mikor a piros lámpás negyed kirakatában találta, csak
megerősítette benne az elszántságot, hogy ez a lány kell neki. Olja minden porcikája
megfelelt álmai nőjéről alkotott eszményképének, s bármit mondhattak róla, ez a nő
nemcsak gyönyörű volt a szemében, hanem okos és művelt, bátor, mi több, vagány
személyiség is. Nem sok ember mert a maffiával ujjat húzni, Martin ezt is megtette.
Olja, ha nem olvasott éppen, akkor a két angol bulldoggal játszott. Mint egy
kisgyerek, úgy hancúrozott velük a márvány padlózaton, vagy hajó idő volt, akkor
kint a parkban, a pázsiton. Újabb hobbija is lett, a főzés. Néhány szénné égetett étel
után sikerült összehoznia egy-egy zöldséglevest vagy borjúsültet. Kudarctűrő
képessége, mely tíz éven át acélosodott, itt a hasznára vált. Az odakozmált ételek
nemhogy elvették volna a kedvét, hanem - a házvezetőnő nagy bánatára - új kísérle-
tekre ösztönözték. Martint vacsorával várta haza, argentin steakkel, amit saját
kezűleg készített. Martin már az étel látványától nyelte a nyálát, s amikor megtudta,
hogy a Olja készítette, lement a borospincébe és egy különleges vörösborral tért
vissza. A steak ugyan rágós volt, mint a cipőtalp, de a bort megitták és közben
viccelődtek a steak állagán.
Másnap a ritka szép időre való tekintettel Martin helikopterébe ültek és
kettesben tettek néhány kört a hegyes, dombos, erdős walesi táj felett. Olja a tájban
gyönyörködött, pont egy kis tóra lett figyelmes, amikor a fülhallgatójában valami
olyasmit hallott, amiről először azt hitte, képzelődik.
- - Olja, leszel a feleségem?
Olja nem is mert Martinra nézni, de ahogy lenézett, azt látta, hogy két hatalmas
fa közé kifeszített vásznon ugyanezek a szavak olvashatók: „Olja, leszel a
feleségem?” Amikor meggyőződött róla, hogy nem álmodik, üvöltve kiabálta bele a
mikrofonba egymás után vagy tízszer: „Igen, igen, igen!”
A meghatottságtól sírva fakadt és azt mondta magában: „Olja, megérkeztél az új
világba! De ha tudtad volna, hogy ekkora út vezet idáig, soha nem indultál volna el,
ugye?!”
A házassághoz szükségük volt Olja eredeti papírjaira. Martin az ügyvédein és
egyéb kapcsolatain keresztül napokon belül beszerezte Olja moldovai útlevelét és
személyes okiratait. Az esküvőt nyárra tűzték ki, és már csak olyan részletek tisztá-
zása maradt hátra, hogy melyik rendezvényszervező céget bízzák meg a
lebonyolítással. Amikor Martin elkezdte összeállítani a vendéglistát, rájött, hogy
Óljának nincsenek se rokonai, se barátai, akiket meghívhatna. Hülyén nézett volna
ki, hogy a több száz vendég, aki eljön, mind az ő vendége. Nem lesz nagy esküvő,
nagyon is kis esküvő lesz, döntötte el.
- Kicsim, beszélnünk kell. Gyere, ülj ide mellém!
 Amikor Olja leült mellé, a kandalló melletti kanapéra, folytatta:
- Eldöntöttem, hogy csak egy kisebb esküvőt szervezünk, szűk körben.
- De te nagyot szeretnél, akkor miért nem olyat csinálsz?
- Meggondoltam magam, szeretném, ha a családod is ott lenne.
Olja tiltakozott, elmondta, hogy a szüleinek és a testvéreinek talán még
anyakönyvi kivonatuk sincs, nemhogy útlevelük, de Martin erre azt válaszolta, hogy
akkor ők utaznak Moldovába.
Olja elgondolkodott ezen, az jutott eszébe, hogy ha egy férfival az oldalán áll az
anyja elé, aki már a kezét is megkérte, talán meg tud bocsátani, sőt, biztos. Már a
gondolattól is elérzékenyült.
Martin még aznap felhívta a titkárnőjét, hogy foglaljon két első osztályú
repülőjegyet Kisinyovba. Amikor a titkárnő visszajelzett, hogy megvannak ajegyek,
Olja sírva fakadt.
A kisinyovi repülőtérről a belvárosba mentek, ahol egy lakosztály várta őket,
hogy Olja kipihenhesse magát és fel tudjon készülni a szüleivel való találkozásra,
melyről Martin is tudta, hogy nem lesz egyszerű dolog. Megígérte neki, hogy
mindvégig mellette lesz, és ha az édesanyja nem úgy fog reagálni, ahogy remélik, ő
akkor is kitart mellette és vigyáz rá.
Olja amiatt is szorongott, hogy mi lesz, ha Martin tényleg meglátja, hogy ő
honnan jött, hogy olyan helyről származik, melynek nyomorúságát még leírni sem
lehet szavakkal. Kisinyovba érve azért kicsivel derűlátóbb lett, látván, mekkorát
fejlődött ez az ország éppen az utóbbi tíz évben. Remélte, hogy talán a katlanban is
megváltoztak a viszonyok. A hotel szobájában egész este az ajándékokat rakosgatta
ide-oda, hogy biztosan megvan-e minden, és hogy mit kinek kell adnia.
Olja az izgatottságtól egész éjjel nem tudott aludni, és hogy feszültségét
enyhítse, félóránként szexelni akart, amit Martin az első másfél órában kimondottan
örömmel fogadott, de ahogy közeledett a reggel, Olja, ahelyett, hogy csillapodott
volna, egyre vadabb lett. Martin már régen tisztában volt menyasszonya szexuális
étvágyával és stílusával, de ez volt az első eset, hogy a feszültségét próbálta így
levezetni. Végül hajnal felé már a fürdőszobába menekült, amiből szerencsére
három is volt a hatalmas lakosztályban.
Másnap bérelt autóval vágtak neki a katlanba vezető útnak. Martin a kocsihoz
sofőrt is kért. Tudta, hogy Olja csak egyre feszültebb lesz, ő pedig egyre fáradtabb,
így nem tud majd a vezetésre koncentrálni, azt pedig el kellett kerülni, hogy felbo-
ruljanak vagy karambolozzanak. Eredetileg egy limuzint rendelt, de az be sem
indult, így végül egy terepjáró BMW-vel vágtak neki az útnak, amelyben a hátsó
teret nem lehetett elválasztani, így a sofőrrel egy légtérben utaztak. Martin azt hitte,
ez a helyzet Ólját is fegyelmezi majd valamelyest. Tévedett! Olja egész úton - igaz,
többnyire szótlanul - a kezét szorongatta és a démonaival viaskodott. Maga sem
tudta, mitől fél jobban. A kudarctól, attól, hogy az anyja nem bocsát meg neki, vagy
attól, hogy ő nem bocsátja meg, hogy teljesen ártatlanul megvádolták és
kiközösítették. Ő csak egy védtelen kamasz lány volt, aki próbált kitörni a
nincstelenségből, aki próbált segíteni magán és a szülein...
A betonút és a földút elágazásánál, mely a katlan nevű völgyvidék bejárata is
volt egyben, Olja szomorúan tapasztalta, hogy errefelé semmi sem változott. Ahogy
egyre mélyebben hatoltak a völgybe. Martin is egyre izgatottabb lett. A látvány és a
hangulat különösen nyomasztó volt egy ápolt környezethez szokott nyugat-európai
számára. Amint az első faluba értek, kiégett házromok tárultak a szemük elé. A
következő falu és az utána lévő is hasonló állapotban volt. Martin nem is tudta, hogy
valójában itt házaknak kellene állniuk, és az utak mellett játszadozó gyerekeket
kellene látniuk. Igazán Olja volt megdöbbenve. Az egész vidék háborús övezetre
hasonlított. A templom, mely a környék egyetlen reprezentatív épülete, me'ly akkor
is az egyház dicsőségét és gazdagságát hirdette, amikor némelyik családnak
kenyérre sem jutott, még állt, de erősen megkopott, és embert sem lehetett látni a
közelében. Ezek után Olja már azon sem csodálkozott, hogy a saját házukat sem ta-
lálja. Amikor odaértek a vélt helyére, kiszállt az autóból, de csak égett fadarabokat
és rengeteg oltott meszet talált a háznak a helyén. Olja és Martin is kérdőn nézett a
sofőrre, de az csak a fejét rázta. Ő azt sem tudta, hogy erre valaha emberek éltek.
Egy autó lassított, és a benne ülő férfi megkérdezte, hogy valami gond van-e a
kocsijukkal. A sofőrjük elmondta, hogy a falu lakóit vagy egykori lakóit keresik, de
az autós csak annyit tudott tanácsolni, hogy olyan húsz kilométerre van egy szociális
otthon, ott próbáljanak érdeklődni. Martin arra gondolt, hogy talán áttelepítették az
ittenieket valami normálisabb környezetbe, mert az olcsóbb volt, mint egy ilyen
infrastruktúra nélküli helyen nagyobb fejlesztésbe kezdeni. Olja is abban re-
ménykedett, hogy a család valahol egy komfortos házban él, ahol víz és áram is van.
A szociális otthont a szokástól eltérően nem az állam, hanem egy multinacionális
gyógyszergyár tartotta fenn. A bejáratnál hatalmas reklámtáblán virított a cég
emblémája: MED- EX Corporation. Olja a recepción bemondta a szülei nevét, de a
számítógépben nem szerepeltek. További kérdéseket tettek fel, de válaszokat nem
kaptak, ami Martinban rögtön gyanút keltett. A kertben egy ápoló üldögélt a pádon,
és az uzsonnáját fogyasztotta. Leszegett fejjel falatozott, s közben a lába körül
futkosó hangyákat figyelte, ahogy szorgosan gyűjtögették a télire szánt elemózsiát.
- Elnézést, uram, kérdezhetnék valamit? - ült le mellé Olja, és köszönés helyett
rögtön a kezébe nyomott egy százeuróst.
- Egy ilyen csinos hölgy bármit kérdezhet, főleg, ha még ilyen jól is fizet -
kedélyeskedett az ápoló.
- Meg tudná mondani, hol vannak a katlan lakói? - kérdezte Olja.
Az ápoló szúrós tekintettel ránézett, látnivaló volt, hogy tudja, miről van szó, de
nem válaszolt, csak visszakérdezett:
- Maga talán újságíró?
- Nem, a szüléimét keresem. Külföldön élek, és most, hogy hazajöttem, nem
találom őket. És itt senki nem mond semmit...
- Én sem tudok semmit, sajnálom. - Az ápoló felállt, már ment volna, de Martin
odalépett, és megragadta a karját.
- Olja, kérd tőle vissza a pénzt - mondta, abban a hitben, hogy ez az ember
aligha beszél idegen nyelveket. De most is tévedett.
- Jöjjenek, sétáljunk egyet és elmondom, amit tudok, de az ár ezer euró.
Martin megalkudott az ápolóval, aki figyelmeztette őket, hogy veszélybe
kerülhet, ha bárki megtudja, hogy fecsegett, de a pénz mégiscsak megoldotta a
nyelvét. Elmondta, hogy három évvel ezelőtt egy gyógyszergyár ezt a vidéket
szemelte ki egy új, több influenzavírusra kifejlesztett vakcina kísérleti telepéül,
miután a városban nem lehetett elegendő önkéntest találni, akiken kipróbálhatták
volna az állatkísérletek folyamán már bevált oltóanyagot. Valaki megsúgta nekik,
hogy ezen a hatóságok által is elhanyagolt vidéken szabadon tevékenykedhetnek.
A vírusfertőzött élelmiszereket és italokat segély gyanánt osztották szét a
templom előtt. A templomkapun volt ugyan egy hirdetmény arról is, hogy
jelentkezni önkéntesen lehet az akcióra, de az egész rafinált hadműveletet a pap
irányította, akinek szavára a környékbeli családok odagyűltek. A Jótékonysági
akciót” követően a lakosság kilencvenöt százaléka napokon belül megfertőződött. A
gyógyszergyár azonnal elkezdte az emberek beoltását az új vakcinával, és mellé
kiírták az új orvosságot is. Csakhogy a gyenge immunrendszerű, alultáplált
katlanlakókra a fertőzés egészen másképp hatott, mint gondolták. Néhányan már
egy hét múlva meghaltak, és mire beállították a megfelelő arányú hatóanyagot, a
lakosság egy jelentős része nem élte túl a fertőzést. A világraszóló botrányt
elkerülendő, a többieket, akik megúszták - most már a hadsereg és a rendőrség
segítségével - távoli helyekre szállították, hogy nyomukat se lelje senki.
Mire az ápoló a történet végére ért, Olja elájult. Számára ez azt jelentette, hogy
családja gyakorlatilag megszűnt létezni. Vagy meghaltak, vagy talán soha töbé nem
látja őket. Amikor egy pohár vízzel és néhány falat ennivalóval magához térítették,
már csak egy dolog érdekelte.
- A halottakkal mi lett?
Az ápoló elmesélte, hogy a gyógyszergyáriak a katlan bejáratától legtávolabbi
ponton egy temetőt hoztak létre az áldozatoknak, de oda csak egy pár embert
temettek el, akiknek maradtak még hozzátartozóik, és ragaszkodtak a tisztességes
temetéshez. Sok áldozatnak nyoma veszett. A híresztelések szerint több száz
holttest, köztük egész családok, tömegsírba kerültek. A holttesteket mésszel
leöntötték, a sír fölé bokrokat ültettek. Mint a legszörnyűbb háborús időkben... A
katonaság pedig porig égette a katlan falvait, nehogy a fertőzés a városokra is
átterjedjen.
Olja erejéből ezután már csak egy kérdésre telt:
- És a pap? A pappal mi van?
A pap, mint az ápoló elmondta, számos elismerésben részesült, mert
önfeláldozóan segédkezett a járvány megállításában és az életben maradottak
megmentésében. A pátriárka előléptette, helyére újat jelölt, aki hívők híján már
maga is csak ritka vendég a saját templomában. Ő maga pedig a fővárosban teljesít
szolgálatot. Elég sűrűn szerepel a tévében, és a vallásos emberek hősként tisztelik.
Olja most már semmilyen érzelmet nem mutatott. Mint mindig, amikor csőstül
zúdult rá a baj, egy bizonyos határon az érzelmi reakciói egyszerűen megszűntek.
Most is csak belekarolt Martinba és annyit mondott: „Menjünk!”
Visszafelé, az úton egy szót sem szólt, egy könnyet sem ejtett. Először Martin
rotterdami lakásán sírta el magát, és megkérdezte a férfit, tud-e tenni valamit ennek
a szörnyűségnek a megtorlása érdekében. Martin felhívta az ügyvédeit, hogy tegyék
meg a jogi lépéseket az Európa Tanácsnál, magánnyomozókat bérelt, és még kelet-
európai alvilági kapcsolatait is bevonta a kutatásba. Mindez azonban inkább Olja
megnyugtatására szolgált. Azt egyikük sem gondolta túl komolyan, hogy Európának
abban a másik részében, ahol Moldova is fekszik, képesek megváltoztatni a világ
folyását.
Olja egy ideig még tépelődött. Azzal gyötörte magát, hogy ha kicsivel is
határozottabb vagy szerencsésebb, kimenthette volna a családját a katlanból. Ám ez
semmivel sem vitte előbbre a dolgokat, így, amint visszanyerte valamelyest az
egyensúlyát, megpróbált a jövőre gondolni és nem a múltra.
Egy nap korán felkelt, reggelit készített - kedvenc gombás tojásrántottáját,
melyet Martin is megkedvelt -, az ágyba vitte a vőlegényének, és előállt új tervével.
-Az esküvőnk után dolgozni szeretnék, nem bánnád? - kérdezte olyan hízelgő,
selymes hangon, hogy azt hitte, képtelenség lesz ellentmondani.
Martin azonban válasz helyett a maga kívánságával állt elő.
- Én meg azt szeretném, ha lenne egy csomó gyerkőcünk - közölte mosolyogva.
 Olja hosszasan ránézett, és kapcsolatuk kezdető óta először bújt be némán
Martin mellé az ágyba.
Az esküvőt végül mégis a walesi birtokon tartották meg, méghozzá egészen szűk
körben. Olja csodálkozott is ezen egy kicsit. Eddig azt hitte, hogy Martin nagyon
széles családi és társadalmi kapcsolatokkal rendelkezik. A rengeteg ajándék, köztük
egy BMW X6 gyártmányú luxus terepjáró azonban feledtette vele ezt is, meg a
többi furcsaságot is, melyeket Martin körül tapasztalt. Azt már az együttélés utáni
néhány hétben megértette, hogy a férfi üzleti kapcsolatai nem merülnek ki a családi
hajógyár körüli teendőkben.
Az sem billentette ki Ólját nehezen megszerzett új egyensúlyából, hogy
Martinnak lényegében semmit nem sikerült tennie a katlanban történt szörnyűségek
feltárása érdekében. Akiket megbízott az információszerzéssel, arról győzték meg,
hogy semmi esélye sincs jogi útra terelni a dolgot, és győztesként kijönni az ügyből.
Már csak annak örült, hogy Óljának nem szólt a magánnyomozásról, mely szintén
teljesen eredménytelen volt. A Popescu családnak egyelőre nyoma veszett. Otthon
viszont Martin órákig képes volt bámulni a szép feleségét, ahogy az tett-vett a
házban, elment bevásárolni, ahogy mind nagyobb sikerrel bűvölte a dolgokat a
konyhában.
Egy alkalommal Martin újra azzal állt elő, hogy gyereket szeretne. Óljának
ujjongania kellett volna az örömtől, ehelyett egy elég kínos beszélgetésbe
bonyolódott a férjével arról, hogy több abortusza volt és sokáig kábítószerekkel
rombolta a szervezetét, nem mer még saját gyereket vállalni. Martin előbb el-
gondolkodott a hallottakon, de aztán ragaszkodni látszott az „új projekthez”. Nem
tágított.
- Örökbe fogadunk pár srácot, és ha mi neveljük fel őket, azok a mieink is
lesznek!
Olja meghatott volt és boldog. Másnap már utána is néztek, hogy milyen úton-
módon tudnának örökbe fogadni két kislányt és egy kisfiút. Találtak egy amerikai
alapítványt, amely kizárólag a kelet-európai térségből segített örökbe fogadni árva
babákat és kisgyerekeket. Az alapítvány vezetője egykor szintén kiskorú
prostituáltként került el Oroszországból. Ólja annyira összebarátkozott vele, hogy
megegyeztek, Olja megnyitja az alapítvány európai képviseletét.
Olja számára ez ismét egy új élet lehetőségét jelentette. Ettől kezdve szinte heti
rendszerességgel ingázott Amerika és Európa között. Martint az üzlet és egyéb
dolgok Hollandiához kötötték, de Olja érthető okokból lehetőleg be sem tette a lábát
Hollandiába. Az alapítvány képviseletének székhelyét is Londonba tette, Martin
pedig, látván, mekkora örömöt okoz feleségének ez az életmód, rátett még egy
lapáttal: létrehozott egy másik alapítványt, mely csakis Olja fennhatósága alá tar-
tozott. London egyik legpatinásabb irodaházában, a híres „Uborkaház” közelében
volt az irodája, és azzal foglalkozott, hogy bölcsődéket, óvodákat, iskolákat és
árvaházakat működtetett, támogatott, illetve építtetett a volt szovjet birodalom
területén. Ólját annyira lefoglalta ez az új szerepkör, mely voltaképpen ezer szállal
kötötte a gyermekkorához és a saját kétségbeejtően alakult életéhez, hogy sokszor
napokig nem találkozott a férjével. így azonban minden találkozásuk emlékezetes
volt. Megbeszélték azt is, hogy a gyerekek örökbefogadását egy kis időre
elhalasztják, egy picit még maguknak, a munkájuknak fognak élni. A „családi élet”
valahogy így festett ebben az időben:
-Asszonyom, a férje keresi a kettesen...
- Köszönöm, Kate - szólt vissza Olja a telefonba, majd megnyomta az átirányító
gombot, és a vonal másik végen már Martin hangját halotta a titkárnő helyett.
 - Kicsim, ma estére foglaltam egy asztalt a Four Sea&nsban a Park Lane-en.
- Idejössz? Tényleg együtt vacsorázunk? Jaj, de jó! Melyik ruhámat vegyem fel?
- Mindegyikben gyönyörű vagy!
- Köszönöm, Martin. Kimenjek a repülőtérre eléd?
- Nem kell, előbb egy tárgyalásra megyek, utána hívni foglak. Most leteszem,
mert indulnom kell. Szeretlek!
Aznap, a vacsora után Martin nem haza, a lakásukba vitte Ólját, hanem egy
luxushotel elnöki apartmanjába. Ott töltötték az éjszakát.
Reggel hangos telefonzenére ébredtek.
- Ki a franc lehet, aki ennyire kitartó - kelt ki az ágyból Martin, miután már vagy
tizedik alkalommal szólalt meg a telefonja.
Komoly és hosszas telefonbeszélgetést folytatott, ezúttal spanyol nyelven,
amiből Olja egy kukkot sem értett. Később a tusolóban érte utol feleségét, aki már
öltözködött, abban a tudatban, hogy vége az együttlétnek.
- Valami gond van? - kérdezte Olja már-már rutinosan, amikor férje kicsit
morcos arccal lépett be a fürdőszobába.
- Semmi, csak a szokásos üzleti problémák - mondta a férfi mosolyt erőltetve az
arcára, és megcsókolta Olja nyakát, aki már megszokta, hogy ez mit jelent: a
férje most egy időre eltűnik az életéből. Fél óra múlva már az autóban ültek.
Kivitte Martint a repülőtérre, ahol egy észak-amerikai járatra szállt fel, de Olja
tudta, hogy Bogotába utazik, mivel a „problémák” ottani üzleti érdekeltségeiben
keletkeztek. Ezek mibenlétéről Óljának fogalma sem volt. A férfiak, akik között
életét töltötte, már réges-rég hozzászoktatták, hogy üzleti ügyeikről ne kérdezzen
többet a kelleténél.

25.

A repülőtérről Olja egyenesen az alapítványhoz ment. Ahogy belépett a

szobájába, már kapcsoltak is egy telefonhívást, ami fontosnak ígérkezett. Az a
magánnyomozó hívta, akit kivételesen nem Martin, hanem ő maga bízott meg, hogy
felkutassa az egyetlen embert, aki a családtagjain kívül még érdekelte.
- - Azért hívom, asszonyom, mert megtaláltam a keresett személyt. Az illető
börtönben van, de megszereztem az ügyvéd nevét és telefonszámát.
Olja érezte, hogy a lábai elgyengülnek, le is ereszkedett az egyik fotelba, s úgy
hallgatta végig, amit a magánnyomozó a Dejan nevű szerb maffiózó magyarországi
viselt dolgairól megtudott. Már beszélgetés közben az járt a fejében, hogy tennie
kell valamit, s amint letette a telefont, behívatta a titkárnőjét az irodájába.
- - Kate, el kell mennem pár napra Budapestre, foglaljon egy első osztályú
repülőjegyet a legelső járatra, amit elérek. És szóljon Petersson úrnak, hogy jöjjön
be, átadom neki a fontosabb ügyeket.
A két és fél órás úton Olja azon gondolkodott, nem kellene-e beavatnia férjét a
tervébe, de arra a döntésre jutott, hogy Martin nem helyeselné az őrültséget, amire
készül. O viszont ebben nőtt fel, nagyon jól ismerte annak a világnak a játékszabá-
lyait, amelyhez ő is és Dejan is tartoznak. Meg egyébként is, Olja valahogy úgy
érezte, hogy a házasságát sem fogja igazán teljes értékűnek érezni, ha nem tesz
valahogy pontot ennek az ügynek a végére.
 Budapesten valamennyivel jobb idő volt, mint Londonban, de a friss, hideg szél
itt is élénken fújdogált, amit Olja úgy próbált kivédeni, hogy egy vastagabb sálat
tekert a nyaka köré.
Már vagy tíz perce várt a detektívre, aki megígérte, hogy kijön elé és beviszi a
városba, amelyről Dejanon kívül nem sok jó emléke volt. Arra sem emlékezett,
hogy ebben a városban valaha is bárki pontosan akkor és ott jelent volna meg, ahol
ígérte. Már arra gondolt, hogy fog egy taxit és elindul egyedül, amikor valaki a
repülőtéri épület előtt, az út túloldaláról kiáltozni kezdett:
- - Itt vagyok, asszonyom, csak dugóba keveredtem! Elnézést.
Olja látta, hogy milyen elszántan szlalomozik a kopaszodó, kissé köpcös és
eléggé igénytelenül öltözött fickó az autók között, s el is döntötte, hogy nem tesz
szemrehányást a nyomozónak a késésért. Még akkor is nyugodt maradt, amikor ki-
derült, hogy a „sofőr” megérkezett ugyan, de a kocsiját innen két kilométerre tudta
csak leparkolni.
-Akkor hogyan jutunk be a városba? - kérdezte, most már kicsit türelmetlenül.
- - Azt is elintéztem - tüsténkedett a köpcös. - A kollegák bevisznek
bennünket - mutatott egy rendőrautóra, melyen a kék villogó már működött, ami azt
engedte remélni, hogy nem kell órákat a dugóban töltenie...
A detektív kinyitotta Óljának a kocsi hátsó ajtaját, majd ő is beült Olja mellé. Az
autó szirénázva robogott végig a busznak kijelölt sávban, miközben a detektív
részletesen felvázolta Óljának a helyzetet. Elmondta, hogy Dejan börtönben van,
vagyis még csak előzetesben. Emberkereskedelem és prostitúcióra való kényszerítés
a vád. A kis magánhekus megtalálta azokat az ügyvédeket is, akik azt állították,
hogy ha igaz, amit a külföldi megbízó állít, miszerint „nem számít, mibe kerül, csak
kint legyen”, akkor ki tudják hozni a barátját.
Az ügyvédi irodát végül csak gyalog tudták megközelíteni, mert az Andrássy
utat valamilyen tüntetés miatt lezárták, és még a zsaruk sem vállalták, hogy
behajtanak oda. Az iroda falait festmények díszítették. Ezek Martint juttatták Olja
eszébe.
Arra gondolt, hogy ő most tulajdonképpen becsapja a férjét, de aztán
megnyugtatta magát: ha valakinek, hát Dejannak tartozott azzal, amire most készült.
Az ügyvéd, egy kölyökképű, szemüveges fiatalember, teával kínálta, s míg a tea
lassan gőzölgött a barokk kisasztalon, felvázolta a módját, hogyan lehet kihozni
Dejant a sittről. Elmagyarázta, hogy egy-két nappal későbbre kitűzött tárgyaláson
döntik el, meghosszabbítják-e az előzetes fogvatartást, esetleg házi őrizetet, vagy
még enyhébb fokozatot rendelnek el.
-Amit meg tudok ígérni, az az, hogy a barátja kint lesz, de miután nem magyar
állampolgár, nagy valószínűséggel csak óvadék fejében engedik ki. A lakáscímet
már el is intéztük arra az esetre, ha csak házi őrizetbe engedik ki.
- - Mennyibe kerül ez? - kérdezte Olja, akit a legkevésbé sem érdekeltek a
jogi részletek, vagy az, hogy kit kell lefizetni a kedvező döntés érdekében.
- - Kétszázezer euró. - Az ügyvéd szemrebbenés nélkül vágta ki az összeget.
Olja egy darabig nézte az ügyvédet, és azon gondolkodott, hogy fiatal kora
ellenére mennyire magabiztos, és milyen pontosan tudja, mi a dolgok elintézési
módja. Rögtön ezután persze az jutott eszébe, hogy hány szerencsétlen ember ül
ebben az országban a sitten, csak azért, mert nincs és soha nem is lesz kétszázezer
eurója.
- - Rendben van - válaszolt végül. - A pénzt akkor kapja meg, ha a barátom
kint van. Addig az összeget letétbe helyezem egy bankban.
A következő két napban Olja el sem hagyta a szállodai szobáját: az idő nagy
részét alvással töltötte, a többit Martinnal való beszélgetéssel. Többször is hazudott
a férjének, amikor az megkérdezte, hogy mi a mai napi programja. Azt sem árulta
el, hogy nem Londonban van, hanem Budapesten. Rajta kívül ezt egyedül Kate
tudta, aki viszont a bizalmasa volt, és most is falazott neki. Ha Martin az irodában
kereste, ez volt a válasz: „Most ment el, hívja, uram, a mobilján, azt üzente.”
Ahogy közeledett a Dejannal való találkozás perce, Olja egyre idegesebb lett. Mi
lesz, ha kiderül, hogy még mindig szereti a férfit? Ellen tud-e állni a kísértésnek,
hogy a karjaiba vesse magát, abban a pillanatban, ahogy belép az ajtón? Egyáltalán
nem volt biztos magában. Még azt sem tudta, hogy akar-e egyáltalán ellenállni.
A tárgyalás napján idegesen mászkált fel s alá a szállodai szobában. A tárgyalás
tízkor kezdődött, most az óra 10:40-et mutatott. Miért nem telefonálnak? Lehet,
hogy nem is tudják kihozni, lehet, hogy feleslegesen kockáztatja a házasságát? -
zakatoltak benne a kérdések. A minibárhoz rohant, kitett a bárpultra egy kis üveg
konyakot, egy percig szemezgetett vele, majd lehúzott féldecit, csak úgy, az
üvegbó'l. Már nyúlt volna a következőért, amikor megszólalt a telefon.
- - Igen?! - Olja izgalmában szinte beleüvöltött a telefonba.
- - Szia, kicsim, valami baj van?
Amióta együtt voltak, most először fordult elő, hogy Olja nem örült a férje
hívásának. Ráadásul megint hazudnia kellett. Azt hazudta, hogy egész éjszaka fájt a
feje, ezért nem ment el dolgozni. Kimagyarázta magát valahogy, de a gondolatai
eközben is Dejan körül forogtak. Alighogy abbahagyták a beszélgetést Martinnal,
Olja telefonja újra megszólalt. Most meg azt hitte, a férje felejtett el valamit.
- - Igen? - próbált higgadtabbnak mutatkozni, mint az imént, de remegett a
hangja. Ez most nem Martin volt, hanem a nyomozó.
- - Asszonyom, a barátja elindult a lifttel felfelé, gondolom, rám most nem
lesz szükségük. Várom a telefonhívását egy óra múlva, hogy elintézzük az
anyagiakat. Addig megebédelünk a kollégákkal itt a hotel éttermében.
Olja az ajtóhoz rohant. Az ösztönei cselekedtek az esze helyett. Hallotta, amint
megáll a lift és kinyílik az ajtaja. Kinyitotta szobája ajtaját, és a lift felé fordította a
fejét. Először csak egy homályos alakot látott, majd lassan kitisztult a kép. Ott ált az
egyetlen férfi, akinek a karjaiban Olja valamilyen véletlen folytán, a gyötrelmek és
hazugságok hosszú évei után, vagy inkább közben, megismerte az igazi szenvedélyt.
Kivételes pillanat volt ez, egyikük sem tudta, mit kezdjen vele. Csak álltak, és
képtelenek voltak megszólalni. Dejannak sikerült előbb.
- - Olja! Te vagy az, tanító néni? Itt?
- - Psszt! - Olja a férfi ajkára tette a mutatóujját, és még egy darabig úgy
nézték egymást, mint, aki egyszer már meghalt és most újra feltámadt. Dejan
ádámcsutkája fel s alá mozgott, és a férfi szaporán nyeldesett, miközben a torka
olyan száraz lett, mint a fűrészpor. Egy idősebb házaspár ment el mellettük, a hölgy
még megjegyzést is tett, hogy elállják az utat a folyosón, de ők meg sem hallották,
csak álltak egymással szemben. Aztán megint Dejan tért magához előbb. Levette
Olja kezét az ajkáról, átölelte és megcsókolta.
- - Menjünk be, jó?
Dejan Óljával a karjában indult a még mindig nyitva álló szobaajtó felé, de
közben sem vette le a szemét a lányról. Lábbal húzta be maguk mögött az ajtót,
majd a heverőre fektette a lányt. Olja ekkor szólalt meg először, de már a néma, a
helyzethez semmiképpen sem illően szomorú tekintete is elmondta, amit akart:
hiába érzik mindketten ugyanazt, hiába vágyakoznak mindketten ugyanarra, az évek
során sok minden megváltozott, és már egyikük sem az, aki volt. Még akkor sem, ha
egy ilyen pillanatban mindenüket odaadnák, hogy ugyanazok lehessenek, akár csak
egyetlen percre, akik akkor voltak.
- - Dejan, én férjnél vagyok - szólalt meg Olja, amikor megérezte a férfi
kezét a mellein.
Dejan Olja szemébe nézett, és egy bólintással jelezte, hogy semmi gond.
Megpróbálta elvenni a kezét, de ekkor meg Olja fogta meg és szorította a kemény
mellére. Titkon azt kívánta, hogy a férfi vesse rá magát, tépje le a ruháját, mint
akkor, az állatkertben. De csak egy puszit kapott a nedves ajkára.
Dejan lassan kihúzta kezét Olja keze és melle közül, felállt, és átült az egyik
fotelba.
A lány még egy pillanatig gondolkodott azon, hogy visszahívja-e, de aztán erőt
vett magán, és ő is felkelt. Lehajtott fejjel indult az ajtó felé, mintha a férfi kutató
tekintete elől menekülne.
Egy perc múlva jött vissza, nagy csomaggal a kezében.
-Tessék. Ezeket neked vásároltam, néhány ruhadarab, gondoltam, kelleni fog, ha
kijössz a sittről. Emlékszel, legutóbb te segítettél nekem ugyanígy.
- - Emlékszem, csak ne légy velem rideg, kérlek. Megértettem mindent,
férjed van, akit szeretsz és tisztelsz. Tehát nem azért vagy itt, mert engem akarsz.
De ez még nem jelenti azt, hogy nem lehetünk egymáshoz kedvesek.
- - Igazad van, és ha rajtam múlna... De hát te vagy az erős férfi, neked kell
látnod, hogy mi az, aminek van értelme, és mi az, aminek nincs. Ugye látod, annak,
hogy most összebújjunk és elkezdődjék valami, aminek nincs folytatása, semmi
értelme. - Olja csak hallgatta a saját hamisan csengő szavait, és lelkifurdalásában
elsírta magát. - Drága Dejan, most nagyon megbántottalak?
- - Dehogyis bántottál meg, pont most hoztál ki a sittről, ahol valószínűleg
több év várt volna rám... Legalább most már tudják, hogy komoly érdekek fűződnek
az ártatlanságomhoz. - Felnevetett. - Mibe került ez neked?
Olja egy fintorral próbálta elintézni a dolgot, de aztán rájött, hogy valamit
mégiscsak kell mondania.
- - Dejan, tudod, hogy én semmit sem kérdeztem hasonló helyzetben. És
különben is. Nagyon szégyellem magam, de nem egészen önzetlenül tettem. Most
egy óriási nagy dolgot fogok kérni tőled. És kérlek is, hogy csak akkor mondj igent,
ha tényleg akarsz és tudsz segíteni. De nem akarsz átöltözni előbb? Lemegyünk
kajálni, és elmondom, miért vagyok itt.
- - Ajjaj, ez nem hangzik túl jól - ráncolta szemöldökét a szerb. - Na jó, pár
perc, és készen vagyok .
Dejan a fürdőszobában igyekezett leáztatni magáról a börtönszagot, Olja pedig
tépelődött. Eszébe ötlött, hogy talán jobb lenne itt hagyni mindent a fenébe, felülni
az első gépre, és egyszer és mindenkorra elhagyni az óriási „katlant”, melyet Ke-
let-Európának hívnak. De most futamodjék meg, amikor először van egy kis
reménye arra, hogy véghezvigye azt, amire annyi éve készül, amikor kihozhatja a
családját, feltéve, hogy még életben talál valakit? Nem volt ideje végiggondolni a
dolgot. Dejan, aki farmerben érkezett, most egy sötétszürke Lagerfeld öltönyben,
fehér ingben és nyakkendőben lépett ki a fürdőszobából. Egy divatlapba is
nyugodtan fotózhatták volna ebben a szerelésben, azt pedig, hogy ez az ember ma
reggel még Hitler-szalonnát falatozott a sitten, igazán senki nem nézte volna ki
belőle.
- - Gyors voltál - emelte rá elismerően a tekintetét Olja.
- - Ó, hát a sitten megtanul az ember gyorsan mosakodni és öltözködni. Öt
percig adják a vizet a tusolóban, aztán, aki elkészült, az jól járt, akinek meg
szappanos maradt valamije, abból dőlt a bűz egészen a következő hétig.
Az étteremben Dejan kérésére fatányérost rendeltek, különféle sültekkel, ami
nem volt valami elegáns dolog, de ez felelt meg a férfi pillanatnyi kalóriaigényének.
Olja idegességében csak csipegetett, a szerb viszont elemében érezte magát. Hosszú
idő után ismét egy nagyvilági hely, ehető kaják, és egy gyönyörű nő... Az utóbbi
körülményt soha nem hagyta volna szó nélkül. Hozzá is fogott, hogy elmagyarázza,
mennyivel szebb és dögösebb lett Olja az évek haladtával. Olja máskor szívesen
hallgatta volna még egy ideig, de most más célja volt, és szelíden, az egykori
főnököt megillető tisztelettel, de azért közbevágott:
- - Dejan, akkor elmondhatom?
- - Hallgatlak, kislány, de mióta lettél te ilyen diplomatikus? - nevetett a
férfi, s Olja egy pillanatra ismét az állatkertben érezte magát.
- - Amióta párszor eladtak!
- - Bocsánat, nem akartalak megsérteni! - korrigált a szerb. - Ha valaki tudja,
hogy ki vagy és honnan jöttél, az én vagyok. Mondj el mindent, de azt is, hogy mi
történt veled, amióta nem láttalak.
Olja sokáig mesélt, de Münchent és Amszterdamot éppen hogy említette,
részletesen a családjával történt tragédiáról, a gyógyszergyárról és a papról beszélt.
Ahogy Olja történetét hallgatta, Dejan is egyre jobban undorodott, még az étvágya
is elmenni látszott, és csak néha fűzött megjegyzést az elbeszéléshez.
-A rohadt férgek!
- - Dejan, neked rengeteg embered van, te meg tudod találni őket. A pénz
nem számít, azt akarom, hogy bűnhődjenek, főleg a pap...
Dejant nem nagyon kellett biztatni, jól felhúzta magát a történeten.
- - Rendben van. Elengedek pár telefonhívást. Meg kell tudnom, kire
számíthatok azon a részen, aztán szerzek új papírokat, és elintézem a dolgot -
mondta, de közben egy pillanatra le nem vette a szemét Óljáról. Most még a kezét is
megfogta az abrosz felett. - De csak akkor, ha én is kérhetek valamit tőled.
- - Kérjél. Ha lehetséges, teljesítem.
- - Ígérd meg nekem, hogy ha egyszer az életben még egyedül maradsz, adsz
egy esélyt nekünk, kettőnknek. Nem számít, milyen körülmények között, nem
számít, hol és mikor, ha hívsz, én menni fogok. Megígéred?
Amolyan igazi délszláv fogadkozás volt ez Dejan részéről, de Olja tudta, hogy a
férfi komolyan gondolja, s maga is valami hasonlót érzett.
- - Megígérem. Ha valaha is egyedül maradok, akkor adni fogok egy esélyt
kettőnknek, talán többet is - zárta le ünnepélyesen a beszélgetést Olja, s persze
abban a pillanatban, ahogy felértek a szobába, mohón egymásnak estek.
Másnap reggel Dejan nem kísérte ki a repülőtérre Ólját, nehogy belefusson egy
rendőri ellenőrzésbe. Olja a taxiban végigbőgte az utat, csak a repülőgépen kezdett
belenyugodni, hogy talán soha többé nem látják egymást azzal a férfival, aki az
igazi nőt és a „tanítónénit” is ismerte benne, nemcsak a kurvát. A londoni Heathrow
reptéren ugyanúgy zuhogott az eső, mint amikor pár nappal ezelőtt elindult. Nem
ment rögtön haza, és az irodába sem volt kedve bemenni. Egy darabig üldögélt egy
kávézóban a reptéren, majd taxiba ült, és csak egy óra kocsikázás után kérte a sofőrt,
hogy vigye haza.
Otthon belefeküdt a kádba, de előbb magához vette mobilját, és a fürdőkád
illatosított, kellemes melegéből felhívta Martint. Most senkire sem vágyott, csak a
férjére. De Martin nem vette fel a telefonját, csak este hívta vissza azzal, hogy
maradnia kell még pár napot, mert az újonnan létrehozott cége nem úgy indult,
ahogy remélte. Olja nem örült az hímek, egy picit még gyanakodott is, hogy Martin
pont Kolumbiában hozza létre délamerikai cégét, de most sem szólt bele férje üzleti
dolgaiba.
Másnap kipihenten ment be a munkahelyére. Az irodájában friss virágok várták,
és a kedvenc zöld teája. Meg egy nagy felbontatlan boríték az asztalán. A szociális
minisztériumból jött, és az állt rajra: „Sajátkezű felbontásra!” Díszvendégnek hívták
egy nagy jótékonysági gálára, ahova a királyi család több tagja mellett olyan
hírességek voltak a vendéglistán, mint a Beckham házaspár vagy Robbie Williams.
Ez már több is volt annál, amit Olja Popescu az új világtól elvárt volna. És már meg
sem lepődött azon, hogy ez sem tartott sokáig...
A jótékonysági gálára Olja sosem jutott el. Egyik nap a londoni irodájában az
Interpol nyomozói letartóztatták. Nemzetközi adócsalással vádolták, de aztán ez
kiegészült pénzmosással és kábítószer-kereskedelemmel is. Utóbbit végképp nem
tudta mire vélni, és az első órákban az egész ügyről azt hitte, hogy valami félreértés.
Ehhez képest úgy bántak vele, mint valamikor a stricijei.
- - Kisasszony, itt fog a börtönben megrohadni, ha nem hajlandó
együttműködni! - üvöltött vele egy cingár és kopasz nyomozó, akinek a nyakán
kidudorodtak az erek, amikor kiabált.
Olja azt várta, hogy mindjárt vége az egésznek, bejön valaki, és közli, hogy
tévedésből hozták ide. Ehelyett délután három nyomozó ült le vele szemben, s
egyikük hivatalos hangon közölte: őrizetbe van véve, és öt percet telefonálhat, hogy
ügyvédet fogadjon. Martint hívta, aki rögtön a legjobb angol irodát bízta meg
felesége védelmével. Másnap reggel nyolckor már ott is voltak Óljánál.
A bíróság mégis elrendelte az előzetes letartóztatást, Olja egyszemélyes cellába
került, amelynek a folyosóra néző fala üvegből volt. Ablak nem volt a cellán, és
állandó tompított fény világított. Feje felett egy rozoga mennyezeti ventilátor
kelepelt, a sarokban pedig egy zuhanyozó volt, de ha azt használta, az üvegfalnál
hirtelen megjelentek a fogdaőrök, hogy csorgathassák a nyálukat, mivel a zuhanyzó
semmivel sem volt eltakarva. Három napig bírta zuhanyozás nélkül, de mivel a
cellában 40 fok volt, végül nem volt más választása, mint az ingyen sztriptíz.
Az ügyvédei egy hétig be sem jöttek hozzá, csak utóbb derült ki: azt mondták
nekik, hogy az őrizetes nem akarja fogadni őket. Két hónapon keresztül tartották
ezen a helyen, hogy szóra bírják, de Olja nem mondott semmit, nem is volt mit
mondania. Azt hitte, arra kíváncsiak, milyen megbízást adott Dejannak, eszébe se
jutott, hogy nem Dejan, hanem Martin az oka annak, ami történik vele.
Aztán lassan kezdtek kikerekedni a dolgok.
- - Ismeri Steve Peterssont? - kérdezték az egyik kihallgatáson.
- - Ő az egyik alapítványom főkönyvelője. Tisztességes ember.
- - Csak volt, hölgyem, csak volt - próbált szellemeskedni a cingár nyomozó.
- Kézigránátot helyeztek a szájába, letapasztották ragasztószalaggal úgy, hogy a
biztosító szöget azért ki lehessen húzni, és a maga tisztességes emberének lerepült a
feje. Ehhez mégis mit szól? Érdekes, nem? Alighogy lefoglaltunk egy közel
százmillió eurós tranzakciót az Ön alapítványának a számláján, a főkönyvelője
elveszti a fejét... Micsoda véletlenek!
Olja tudta, hogy az alapítványában időnként nem odatartozó pénzek is forogtak,
de ilyen összegek korábban nem érkeztek a számlára. Fogalma sem volt, mi
történhetett, de a hír hallatán csak bámult a zsarukra, mintha azt akarná kérdezni:
maguk megőrültek? Petersson két egyetemista lánya jutott az eszébe. Egyszer a
lányok elvitték őt piknikezni a Regent’s parkba, szinte a barátnőjükként kezelték.
Egek, mit érezhettek, amikor az apjukat megtalálták! Ezzel azonban még nem volt
vége a meglepetéseknek. További két gyilkosságról is tájékoztatták a nyomozók, s
azt állították, hogy Óljának is kellett, hogy köze legyen ezekhez.
Amikor Olja legközelebb egyedül maradt az ügyvédeivel, még furcsább lett a
dolog.
- - Mi az úristen történik itt? - kérdezte izgatottan Olja, de az ügyvédek csak
rázták a fejüket. így adták tudtára, hogy nem beszélhetnek semmiről.
Csak hetek múlva álltak elő fogvatartói azzal, hogy a férje, Martin, őrizetben
van, és hogy mindent bevallott.
- - Mit tud a férje munkájától? - próbálkozott a nyomozó már ki tudja
hányadszor, amiből Olja csak arra következtethetett, hogy Martin mégsem vallott be
semmit. Amikor Olja meg sem szólalt, ahogyan egyszer sem az elmúlt hetekben,
taktikát változtattak.
- - Hölgyem, mi tudjuk, hogy Ön ártatlan, hogy a férje ügyködött a
háttérben, de ha ki akar jutni innen, ezt magának jegyzőkönyvbe kell mondania -
közölte egyikük.
- - Ha tudják, hogy ártatlan vagyok, akkor miért tartanak fogva? - szólalt meg
Olja hosszú idő' után.
- - Mert ahhoz, hogy megbizonyosodjunk az ártatlanságáról, el kell mondania az
igazat. A férje, asszonyom, drogban utazott, magát és az alapítványait használta fel
a piszkos munkáihoz. Miért nem hisz nekünk, miért védi azt a férget?
-Az a féreg a férjem, és a jelenlétemben beszéljen róla tisztelettel.
- - Ez lenne a férje? - tolt Olja elé egy fényképet a nyomozó.
- - Igen.
- - És hogy hívják? Ugye, nem tudja, hogy az az ember, akit a férjének hisz,
átverte magát, és álnéven vette Önt feleségül.
Erre Óljának már csak egy vállrándítás volt a válasza, amivel sikerült lepleznie
megdöbbenését, miután azt hitte, őt már semmilyen meglepetés nem érheti az
életben.
Másnap a kihallgató teremben a szokottnál jóval nagyobb volt a nyüzsgés. Az
asztalnál, mely négy méter hosszú, téglalap alakú volt, Ólján és az ügyvédein kívül
még három nyomozó foglalt helyet. A falak mentén további alakok tartózkodtak a
helyiségben, és egy közülük a kamerát kezelte. Olja azt hitte, sajtókonferencia lesz.
A teremben síri csend volt, csak Olja fejében zakatolt a ventilátor. Olyan hangulata
volt a helynek, mintha virrasztanának, csak a halott hiányzott.
Pár perc múlva állig felfegyverzett, csuklyás kommandósok léptek be a terembe,
középen Martint vezették bilincsben. Olja, amikor meglátta így a férjét, megszűnt a
zakatolás a fejében, helyette a gyomra kezdett el le-fel liftezni, majdnem össze-
hányta magát. De erőt vett magán, és a helyzethez képest Martin is nyugodtnak
látszott, aminek Olja kimondottan örült. Még büszke is volt a férjére. A szembesítés
első kérdése Martinnak szólt.
- - Ismeri ezt a hölgyet?
 - - Igen, a feleségem.
- - Ön ismeri ezt a férfit? - kérdezték most már Ólját.
- - Igen, a férjem.
- - Megmondaná nekünk, hogy hívják a férjét?
- - Martin.
- - Martin? És a vezetékneve?
-Van dér Viel.
- - Így hívják Önt, uram?
- - Nem - válaszolta Martin pár másodperc habozás után.
- - Nem! Hallotta, hölgyem? Ez itt nem az Ön férje, hanem egy szélhámos,
egy gyilkos, egy maffiózó! - üvöltötte a középen ülő államügyész, aki a
szembesítést vezette.
- - Engem nem érdekel, hogy hívják, én az emberhez mentem feleségül, és
nem a nevéhez. Én ennek az embernek fogadtam örök hűséget, és ki is tartok
mellette - válaszolta Olja ingerülten, pedig már régen nem értette, mi folyik itt.
Az államügyész elkezdte magyarázni neki, hogy Martin egy bűnöző, egy
szélhámos, aki nem a saját nevén vette el feleségül, így a házassága érvénytelen, s
ha nem mond el róla mindent, élete végéig börtönben ülhet. Olja azonban éppen
nem volt zsarolható állapotban. Arra gondolt, hogy a 10. emelettől a dubaji
kéjutazásig hány rendőr, ügyész, miniszter és más főfejes tömte a lányokba a drogot,
csakhogy azok belenyomjanak egy műpéniszt a hájas seggükbe, és kiborult.
- - Este hatkor tusolok, jöhetsz csorgatni a nyálad a többi buzi haveroddal
együtt - közölte az államügyésszel, aki viszonylag jól tűrte a dolgot, talán még
tetszett is neki, hogy a fogolynak jól fel van vágva a nyelve. Martin meg akkorát
nevetett, hogy a kommandósok begőzöltek. Úgy kapták ki a teremből, hogy a lába
sem érte a földet...
Amikor egy hónappal később az ügy bírósági szakaszba került, Olja már az első
tárgyaláson meglepő vallomást tett. A gyilkosság kivételével minden vádpontban
elismerte a bűnösségét, és arra kérte az esküdtszéket, hogy bűncselekmény hiá-
nyában mentsék fel a férjét. A teremben akkora zűrzavar keletkezett, hogy a bíró
szünetet rendelt el.
- - Ezt nem teheti! Többéves munkánk vész kárba! - mormolta az ügyész
Olja fülébe, amikor kivezették a teremből.
- - Már megtettem, Csipkerózsika - utalt az ügyész nőies hangjára és
mozdulataira Olja, és némi elégtételt is érzett.
Az esküdtszék három napig tanácskozott, mire sikerült egyhangú döntést
hozniuk.
Az elsőrendű vádlottá előlépett Olja Popescut a gyilkosságok kivételével minden
vádpontban elmarasztalták, Martin Van dér Vielt. vagy előző nevén Beert van
Dijket, valamennyi vádpontban ártatlannak minősítették. A bíróság tizenöt évi bör-
tönbüntetésre ítélte, amire ilyen ügyben még nem volt példa az Egyesült Királyság
történetében...
Olja közönyös arccal ülte végig a tárgyalást, s továbbra is vállalta, amit soha
nem követett el. Talán, mert az egész addigi élete erről szólt. Bűnökről, amelyeket
mások követtek el, többnyire nagy hatalmú férfiak a társadalom legfelső krémjéből
és legalsó bugyraiból, s amelyekért ő és sok ezer sorstársa bűnhődött. Nők, akik
egyszer valahol eltévedtek, vagy egyszerűen csak rosszkor születtek rossz helyen.
Olja egyetlen reakciója az volt, hogy az ítélethirdetés után küldött egy enyhe
mosolyt férje felé, de abból minden báj és szenvedély hiányzott, és ezt Martin is
észrevette. Olja ezzel a tettével kamatostul fizette meg mindazt, amit ennek a
férfinek köszönhetett. Magában még a súlyos szélhámosságokért is megbocsátott
Martinnak. Amikor azonban Olja kilépett a tárgyalóteremből, mindkettőjük fején
átfutott egy gondolat, hogy talán most látták egymást utoljára. Az ítélet jogerőre
emelkedése utáni hónapokban Martin már csupán egyszer hallatott magáról. Amikor
egymillió eurót helyezett el Olja Popescu javára egy Mán szigeti offshore bank-
számlán.

26.

Olja egy kétszemélyes zárkában kapott helyet, sokkal emberibb körülmények

között, mint ahol az előzetes letartóztatását töltötte. A kellemesebb elhelyezéshez
valószínűleg az is hozzájárult, hogy a brit igazságszolgáltatás berkeiben mindenki
tisztában volt az ártatlanságával. Angliában különben sem sok nőt ítéltek még el
tizenöt évre, főleg, hogy nem gyilkosságért kapta a maximálisan kiszabható
büntetést. A cellatársa egy Nadja nevű nigériai drogfutár volt, aki másfél kiló
kokaint nyelt le tízgrammos kapszulákban, és a londoni reptéren simán lebukott.
Három évet kapott, de másfél év múlva szabadulhat, ha jól viselkedik. Nadja
mindössze tizenkilenc éves volt, és Olja örömére szeretett tanulni. Napközben
együtt koptatták az iskolapadot, délután sportoltak egy kicsit, este pedig tévéztek
vagy éppen történeteket meséltek egymásnak nem éppen eseménytelen életükből.
Óljának kezdettől nagyon tetszett a párductestű feka lány, s ha csak tehette,
megjártatta finom ujjait az idomain. A csaj eleinte kicsit húzódozott a kölcsönös
kedveskedéstől, de Olja vonzó teste végül meggyőzte.
Olja a börtönfalakon belül is nagy tiszteletet élvezett, mint általában a hosszú
évekre ítélt rabok. A Martintól kapott pénz - ennek is hamar híre ment, mely még a
bulvárlapokba is eljutott - tovább növelte tekintélyét a rácsok mögött. Hallomásból,
és most már tapasztalatból is jól ismervén a börtöntisztek egy részének
megvásárolhatóságát, nem habozott élni a lehetőségeivel. A börtönigazgatóval
kezdte. Utaltatott neki ötvenezer fontot, s amikor meggyőződött arról, hogy a
büntetés elmarad, már be merte panaszolni a nyálcsorgató köcsög smasszereket is,
akik hónapokig lehetetlenné tették a magánéletét.
A börtönélet Olja számára nem jelentett nagyobb megpróbáltatást, mint előző
életeinek némelyike. Legalábbis addig nem, amíg egyik nap rosszul nem lett. Még
akkor is azt hitte, hogy csak influenza lehet a magas láz miatt, de napról napra
gyengült, egyre erősödő fájdalmai és görcsei voltak, s amikor az orvos a negyedik
napon lejött hozzá, rögtön látta, hogy szó sincs egyszerű megfázásról.
Rohammentővel vitette Ólját a kórházba, ahol megállapították, hogy perforálódott a
vakbele.
- Na mindegy! Már úgyis itt volt az ideje, hogy megszabdaljanak! -
legyintett Olja az orvosok megrökönyödésére. Még az sem izgatta fel, amikor az
orvosok elmondták neki, hogy komplikáció merült fel a műtét során, és a négy-öt
napi ápolás helyett négy vagy öt hetet kell a kórházban töltenie. Ólját ez egyáltalán
nem rázta meg, ő annak örült, hogy nem kell visszamennie egy ideig a börtönbe.
Martin pénzén Olja messze átlagon felüli ellátást tudott magának biztosítani a
börtönkórházban. Minden szigetországi börtönbe eljutott a híre, hogy még egy óriási
képernyőjű plazmatévét is beszereltethetett magának a kórterembe. Egyik nap a
CNN-en nézte a helyszíni közvetítést arról, hogy Irakban már megint milyen
szörnyű merényletek történtek, amikor megszakították az adást, hogy szenzációként
közöljék: „Németországban a rendőrség ma őrizetbe vett egy sikeres üzletembert,
aki éveken át támogatta a szervátültetések kutatását. Az ügyészség szerint a férfi,
aki számtalan szórakoztató-ipari és vendéglátóipar i üzem tulajdonosa, minden
valószínűség szerint szervkereskedelemmel is foglalkozott.” Az Interpol és a német
rendőrség kérte a nézőket, hogy aki tud valamit a képen látható nőről, akit a svájci
rendőrség talált meg egy magánklinikán, s akinek több belső szervét eltávolították
jelentkezzen a hatóságoknál.
- - Natasa! - üvöltött fel Olja, és sok-sok hét után újból kitört belőle a
zokogás. Amint egy kicsit összeszedte magát, azonnal fellármázta az őröket, hogy
hívják az ügyvédjét, és mondják meg neki, hogy most rögtön jöjjön be hozzá.
Elmesélte, hogy ismeri a lányt, akit a CNN híradójában mutogatnak, s az ügyvéd
azonnal felvette a telefont. Félóra múlva ismét azzal a cingár nyomozóval nézett
farkasszemet, aki először hallgatta ki őt, s akit közben az Interpol londoni
irodájának vezetőjévé léptettek elő.
- - A sors kegyéből ismét láthatom a világ legszebb ártatlanját - poénkodott a
zsaru, de Olja most arra se méltatta, hogy kitaláljon valami megsemmisítő választ.
Ehelyett elmondta mindazt, amit tudott Natasáról, majd egy fényképről Ottót is
felismerte, annak ellenére, hogy egy bajusz erejéig időközben megváltoztatta a
külsejét. Az interpolos főrendőr csak akkor kezdte komolyan venni vallomását,
amikor látta, hogy Ottó korábbi müncheni üzleteiről Olja szinte minden részletet
tud.
A következő naptól egymást váltották a zsaruk Olja kórtermében, és egy héten
keresztül faggatták mindenről és mindenkiről, akinek Ottóhoz bármi köze lehetett.
Óljának volt is épp elég mondanivalója, miközben vesztenivalója már végképp
semmi. Vallomásaiból kiindulva egy hónapon belül tucatnyi szervkereskedőt és
emberkereskedőt fogtak el a német és a svájci rendőrök, akik további bűntársaikat
adták fel. Több kelet-európai lány holttestét is beazonosították. Az áldozatok között
Olja a bolgár Jelenát is felismerte, akiről Ottó annak idején elterjesztette a hírt, hogy
Amerikába utazott pornózni. Dehogy ment Amerikába! Az egyik letartóztatott orvos
még arra is emlékezett, hogy a veséken és más belső szerveken kívül még a lányok
mellébe beoperált szilikont is kiszedték, és újra értékesítették.
A lányok, Ottó áldozatai, egytől egyig Kelet-Európából, annak is a volt szovjet
területekre eső részéből érkeztek, ezért legtöbbjüket hosszú ideig senki sem kereste.
Angliában és Németországban azonban ekkora botrányt, ha már egyszer kitört,
eltussolni nem lehetett.
Olja hamarosan újra a Sun és a Daily Mail címlapján találta magát, és amikor
kiderült, hogy hajlandó tanúskodni az emberkereskedők és szervkereskedők ellen,
senki sem tudta megmondani, hogyan szivároghatott ki ez az információ a sajtóba.
Ahogy erről az első hír napvilágot látott, Olja azonnal a világ egyik legvédettebb
személye lett. A vádlottak padján több mint harminc vádlott foglalt helyet, összesen
hét országból. Olja egy szigorúan őrzött titkos helyről, internetkapcsolat segítsé-
gével tette meg vallomását.
Ottó a tárgyaláson nagyon részletes beismerő vallomást tett. s ezzel számos
befolyásos ember további életét is megpecsételte.
Azt is bevallotta, hogy Olja elvonókúrája idején májgyulladást kapott, ezért
kellett sokkal több gyógyszert szednie, mint Natasának, és ezért nem dolgozhatott
hosszabb ideig. És az is kiderült, hogy Olja végsó' soron ennek a betegségnek
köszönhette az életbenmaradását. Ha egészséges lett volna, az ő szerveit is eladják,
ismerte be Ottó a bírák, az esküdtek méltatlankodása és a többi jelenlévő hangos
fújolása közepette. A teremben többen sírva fakadtak a szörnyű részletek hallatán, a
vádlottak pedig igyekeztek minél jobban összehúzni magukat, érezvén, mekkora
gyűlölet árad feléjük. Ottó már részt sem vehetett a tárgyalás folytatásán, mely
aznap délutánra lett kitűzve. Délben, étkezés után lett öngyilkos a cellájában. Több-
milliós vagyonát az áldozatok családjaira hagyta...
Olja, akiről a brit hatóságok amúgy is régen tudták, hogy ártatlan, a
tanúvallomása fejében teljes körű amnesztiát kapott. Ahelyett, hogy eltűnt volna a
nyilvánosság elől, hamarosan a Genfi-tó partján, egy üdülőszállóban fogadta az
újságírókat, és azt a kevéske barátját, aki még a londoni alapítványainál megmaradt.
Akarata ellenére szigorú rendőri ellenőrzésen kellett átmennie mindenkinek, aki
meglátogatta. Ő maga nem kért volna a védőőrizetből, de védelmét bírósági döntés
írta elő. Még személyi asszisztense, afféle testőre is volt egy rendőrtiszt
személyében, aki egy este azzal kopogott be a szobájába, hogy egy úr keresi, és azt
mondja, nagyon fontos, hogy láthassa. Olja sohasem utasított el senkit, és ezt az úr
nagyon jól tudhatta. Az asszisztense egy magas férfit engedett be Óljához, aki annak
ellenére, hogy kora este volt, napszemüveget viselt, és egy óriási sárga rózsa
virágcsokrot tartott maga előtt. Mások számára így végképp nem volt felismerhető.
Olja viszont azonnal felismerte a virágcsokorról - ez volt a kedvencük Martinnal.
Martin egy hamis újságírói igazolvánnyal jutott be hozzá, és egy darabig csak
ültek szótlanul egymással szemben. A férfi tudta, hogy Olja utálja a lelkizést, így ezt
hanyagolta is. Óljának sokat jelentett, hogy eljött meglátogatni, arra meg nem is
számított, hogy Martin esetleg a történtek után is vele akar élni. Amikor aztán
Martin mégis megszólalt, arról beszélt, hogy ő változatlanul a feleségének tekinti
Ólját, és vele akar maradni. De Olja - hiába volt hálás a pénzadományokért, és talán
az együtt töltött szép napokért is - már eldöntötte magában, hogy ennek a nagyon
terhessé vált kapcsolatnak véget vet. A férfi, aki vele szemben ült, nem volt a férje
és nem volt az az ember, akinek mutatta magát.
- - Martin, azt akarom, hogy menj el! - mondta. - Hadd maradjak meg az
emlékeidben olyannak, amilyennek megismertél. És én is olyannak akarlak
megtartani az emlékeimben, amilyen voltál. Ez a Martin, aki most előttem ül, engem
már nem érdekel. Az én életem tele van olyan Martinokkal, amilyen most te vagy.
Úgyhogy, menj el, kérlek! Ez az utolsó előtti kívánságom tőled.
- - Utolsó előtti?
- - Igen. Az utolsó pedig az, hogy vigyél el egy levelet Hollandiába, annak a
szerb fickónak, akinek dolgoztam. A neve Gile. Alkmaarban, a piros lámpás utca
sarkán lévő üzletben megtalálod. Csak neki add át személyesen.
Martin bólintott jelezve, hogy Olja mindkét kívánságát teljesíti. Még mindig túl
sok mindent titkolt el Olja elől ahhoz, hogy megpróbálhasson magyarázkodni. Nem
próbálta kideríteni azt sem, hogy valójában Óljának mennyit sikerült róla
megtudnia. Tudja-e például, hogy felesége és gyerekei vannak. És főként, hogy
majdnem minden, amit Óljáért tett, voltaképpen a saját üzleti manipulációinak volt a
része. Még áz alapítványok is...
A búcsúzkodásból is megítélhette, hogy Olja már semmit sem érez iránta, de
magát kellett hibáztatnia mindenért. Azért is, hogy kapcsolatuk kezdetén csak
használni akarta a lányt, mint valami szép babát, s csak később habarodott bele,
igaz, egy idő után teljesen. Meg azért is, hogy hagyta elítélni maga helyett.
Most pedig, ha már így alakultak a dolgok, kötelességének érezte, hogy teljesítse
Olja utolsó kívánságát. Két nappal a svájci találkozásuk után már Amszterdamban
volt, és egy bérelt autón kiment Alkmaarba. Hamar megtalálta a sarki üzletet, de a
szerb éppen másutt tartózkodott, így várnia kellett. Amíg Gilére várt, többször
eszébe jutott, hogy elolvassa a levelet, de aztán úgy gondolta, hogy Olja valamilyen
kellemetlenségtől akarta megóvni azzal, hogy semmit sem mondott a levél tartal-
máról, így inkább leküzdötte a kíváncsiságát.
- - Ki küldött ide azzal, hogy csak személyesen adhatod át az üzenetét? -
rontott rá Gile, aki láthatóan nagyon sietett, és nagyon bizalmatlan volt.
- - Gondolom, a levélből megtudod - válaszolta Martin higgadtan. Volt ő
olyan nagykutya az alvilágban, mint ez a szerb strici, csak ő nem lányokat futtatott,
hanem kokaint csempészett tonnaszám Kolumbiából Európába.
Rendes körülmények között Gilét talán felingerelte volna a holland
magabiztossága, de amit a levélben olvasott, az most sokkal fontosabb volt:
„Gile! Pár napod van, hogy teljesítsd a levél hátoldalán lévő kívánságaimat. Ha
nem teszed meg, akkor egy másik levél megy az Interpolnak, és abban minden
benne lesz, amit csak tudok rólad és az egész bandádról. Olja Popescu”
- - Hol van ez a kurva? - mordult rá Martinra Gile, de Martin nem látta
értelmét, hogy nekiessen a nagydarab szerbnek, fegyvert pedig nem hozott magával.
Ezért olyan higgadtan válaszolt, ahogy csak telt tőle:
- - Olja Popescu kisasszony nem hatalmazott fel rá, hogy bármit is közöljek a
hollétéről. Annyit mondhatok, hogy egy európai nagyvárosban tartózkodik, és
nagyon erős védőőrizetben van - válaszolta.
Gile valamit megérthetett, mert nem kezdett el őrjöngeni, csak legyintett. Ő sem
volt könnyű helyzetben, mert ezt a balhét, Olja furcsa kívánságainak teljesítését, úgy
kellett vállalnia, hogy még az itteni felettesei se tudjanak róla, nemhogy a
belgrádiak. Nem kockáztathatta, hogy bárki megtudja: egy volt kirakati kurva
ugráltatja őt, és viszi bele költséges és kockázatos nemzetközi kalandokba.
Márpedig a levél hátoldalán leírtak szerint nagyon is komoly hadműveletekre kellett
felkészülnie. E pillanatban azonban nem látott kiutat, ezért sokkal békülékenyebb
hangnemben bocsátotta el Martint, mint ahogy fogadta.
- - Na jó, akkor mondd meg a kisasszonynak, hogy megnézzük, mit lehet
csinálni...
Körülbelül ennyi volt az üzenet, amit Martin aztán eljuttatott Óljához, aki a nap
minden órájában csak a Moldovából érkező híreket leste. Még egy antennát is
felszereltetett, amivel fogni lehetett a kisinyovi műholdas tévécsatornát, s csak azt
az egy programot nézte mindennap. És amikor már azt hitte, hogy semmi nem fog
történni, hogy hiába reménykedett, egy napon meghallotta a hírt, amire várt. Európa
minden nagy tévéállomása napokig közölt részleteket egy sorozatgyilkosságról,
mellyel Ausztriában és Németországban történt, hasonlóképpen különös
haláleseteket is összefüggésbe hoztak.
Az első híradás arról szólt, hogy egy ismeretlen tettes közvetlen közelről lelőtte
azt az ortodox papot, aki egy időben az ország keleti hegyvidékén teljesített
szolgálatot, és aki számos elismerésben és kitüntetésben részesült, amikor a vidék
járvány sújtotta lakosságának mentésében segédkezett. A papot a gyilkos kétszer
mellbe lőtte, majd közvetlen közelről, valószínűleg úgy, hogy a fegyver csöve
érintette az áldozat koponyáját, leadott a homlokára még egy úgynevezett biztosító
lövést is. Az Interpol szerint a kivégzés módja egyértelműen a szerb maffiára utalt.
Még aznap a családjával együtt golyózáporral kivégezték a MED-EX nevű
nemzetközi gyógyszeripari nagyvállalat moldovai részlegének igazgatóját. És
csaknem pontosan ugyanebben az időben hasonlóan végeztek a cég két tulaj-
donosával. Egyiküket Ausztriában, míg cégtulajdonos {ársát Németországban
gyilkolták meg.
Olja ráborult a számítógép billentyűzetére, akkora megkönnyebbülést érzett.
Most egyszerűen úgy érezte magát, mint aki sikeresen elvégzett egy nagy feladatot.
Az íróasztalán egy leragasztott boríték hevert, melyen nagy betűkkel rá volt írva:
INTERPOL. Egy darabig úgy bámult a borítékra, mintha nem is ő készítette volna,
aztán fogta, apró darabokra tépte és lehúzta a WC-n.
A következő napokban Olja minden gondolatát az a kérdés töltötte be, miként
folytassa innen az életét. Nem voltak illúziói. Azon kívül, hogy megbüntethette
azokat, akik elvették az ifjúságát, semmi jóra nem számíthatott. Szabadság,
biztonság, gyermek, család, karrier - mindazok a dolgok, amik az eltelt tíz évben
homályos vágyainak tárgyát képezték, szóba se jöhettek, s noha még mindig csak
húszas évei közepén járt, nem lehettek illúziói a jövőt illetően sem. A sajtó
érdeklődése néhány hétig szórakoztatónak látszott, de aztán az újságírók is
elmaradtak, mert új szenzációk jöttek. Az alapítványi munkát a történtek után nem
folytathatta. Ha őszinte akart lenni önmagához, újra és újra azt kellett
megállapítania, hogy az élete végérvényesen romokban van. Miközben azon
vívódott, hogy mégis, mi legyen a következő lépés, egyre többször nyúlt az italhoz,
ami már csak a folytatódó védőőrizet miatt sem maradt észrevétlenül, s a drogozást
is csak azért kerülhette el, mert nem tudott hozzájutni igazi anyaghoz, csak
nyugtatókat szedhetett.
Már arra gondolt, hogy a Martintól kapott pénz gyorsan fogyatkozó
maradványából vesz magának egy kis házat valahol Walesben vagy Skóciában, ahol
elbújhat a világ elől és halálra piálhatja magát, amikor egy tévé előtti, ágyban
heverészős délutánon megszólalt a mobilja. Kivételesen nem tanúvédelmis
„barátainak” vagy ügyvédeinek egyike volt az, hanem SMS-t kapott:
„Nagyon fontos információ: A HÚGOD ÉL. Holnap este 8- kor legyél a genfi
reptéren, a Montreux Jazz Caféban,,
Olja csak bámulta a telefon kijelzőjét, mintha azt várta volna, hogy megszólaljon
és több információt adjon. Közben forgott vele a világ. Abban nem kételkedett,
hogy igaz, ami az üzenetben áll, hogy életben van az egyetlen ember, aki valaha is
igazán közel állt hozzá. Az SMS csak attól a személytől jöhetett, aki a szabadságát
kockáztatta, hogy teljesítse az ő utolsó kívánságát. Az SMS-t csakis Dejan írhatta.
Most akkor nagyon gyorsan ki kellett találnia a módját, hogyan szabadulhat meg a
brit tanúvédelmi szolgálat pitbulljaitól.
- - Él a húgom! - vetette magát az ágyra Olja, a párnába fojtva üvöltését, de
még így is túl nagy zajt csapott.
- - Kisasszony, valami gond van? - Az ajtó kicsapódott, és a személyi
asszisztensként mellé rendelt rendőr rohant be rajta.
- - A szívbajt hozza rám! Semmi más gondról nem tudok. Biztos a tévé túl
hangos...
Mihelyt a zsaru nagy bocsánatkérések közepette elhagyta a lakosztályt, Olja a
szekrényéhez ment, bepakolt néhány dolgot az egyik nagyobb válltáskájába, majd
bevett két szem altatót. Ezután több mint tíz órát aludt, majd megrendelte a szokásos
szombati sült kacsáját párolt káposztával és kólával.
A reptér félórányira van a szállodától. Oda kellett eljutnia, de hogyan? Olja
többször megfigyelte, hogy a szomszéd lakosztályban lakó harmincas nő, egy
ünnepelt brit divatmodell, mindig parókát visel. Lehet, hogy a mértéktelen
alkoholfogyasztás okozta májbetegség miatt, vagy más okból, de a nőnek egyre
ritkult a haja. Folyton váltogatta a parókákat. Valószínűleg így akarta feledtetni,
hogy ő már nem ugyanaz, akit egy férfimagazin olvasói alig néhány hónappal
ezelőtt még beválasztottak a világ tíz legszexisebb nője közé. Óljával néhányszor
beszédbe elegyedtek ugyan a folyosón, és egyszer még a bárba is lementek együtt
egy italra, de semmilyen komolyabb kapcsolat nem volt közöttük. Ennek ellenére
Óljának nem volt más választása.
Kilépett a folyosóra, és látta, hogy a zsaru még mindig ott strázsál. Úgy ment el
előtte, mintha nem is létezne. Kopogás nélkül nyitotta ki a szomszédos lakosztály
ajtaját, mint aki megbeszélt időpontra érkezik, és már várják. Nem akarta megkoc-
káztatni, hogy esetleg elutasító választ kapjon a kopogására, és így gyanúba
keveredjen.
- - Bocs, hogy zavarlak, de életbe vágóan fontos - szólalt meg már odabent.
A nő kicsit elképedt ugyan a váratlan látogató láttán, de Olja szerencséjére
felöltözve, parókában ült az pipereasztalánál, és így nem volt annyira kínos a
helyzet. De nem is örült annak, hogy valaki csak így betoppan a szobájába.
- - Nem lehetne később? - kérdezte. - Elég szarul érzem magam.
- ígérem, hogy csak egy perc az egész.
- - Hát akkor, mondd! Mivel tudnám megmenteni az életedet?
- - Csak azt szeretném megkérdezni, tudnál-e kölcsönadni nekem egy
parókát? Természetesen kifizetem.
- - Ne viccelj már, Olja... Használt parókát akarsz venni? Miért nem hozatsz
egy újat? Nézd csak, ott egy katalógus a kisasztalon, megrendeled, és egy óra múlva
ki is hozzák.
Olja elmondta, hogy úgy szeretne végre sétálni egyet, hogy senki ne koslasson a
nyomában, s a nő végül megértőnek mutatkozott. Még a ruhatárát is felajánlotta.
Olja ki is választott egy habkönnyű selyemruhát, azt hógolyó nagyságúra össze
lehetett gyűrni, és a parókával együtt bő nadrága zsebeibe gyömöszölte.
Mosolyogva vonult el a pitbull előtt, az meg vissza- vigyorgott rá.
Este hét után pár perccel egy magas, fekete hajú, jó alakú, de agyonsminkelt nő
lépett a szálloda előtt várakozó taxisok egyikéhez. A lábán egy térdig érő párducbőr
mintázatú tűsarkú csizmát viselt. Hófehér selyemruhája alig takart valamit hosszú
combjaiból. A szálloda közelében tanyázó lesifotósok is kattogtatták kameráikat,
nem tudták, ki lehet a nő, vagy, hogy melyik ott tartózkodó világsztár bújt meg a
tökéletes álarc mögött.
Olja nem kis feltűnést keltve robogott a megbeszélt találkahelyre. Nemcsak a
küllemével keltett feltűnést, hanem a sietős mozgásával is. A Montreux Jazz
Caféban szombaton kora este minden asztal foglalt. Dejan egy sarokban üldögélt,
Grolsch sört kortyolgatva várta őt. Olja maszkja oly jól sikerült, hogy nem ismerte
fel azonnal, de amikor megállt az asztala előtt, Dejan már tudta, ki áll előtte.
- - Mi ez a nagy változás a külsődön? - kérdezte Dejan. - Olja, lehet, hogy te
megint valami óriási balhéba keveredtél?
 - - Fogalmad sincs, hogy mekkorába. Minél előbb el kell tűnnöm innen.
- - Azt sejtem - állt fel Dejan, ráérezve, hogy itt komolyabb dologról van szó.
- A nyomodra is alig tudtam ráakadni. Még szerencse, hogy tudtam, kiket és mivel
lehet rávenni, hogy köpjön.
- - Dejan, hol van a húgom? - kérdezte Olja, amint kiléptek a kávézóból.
- - Moldovában, börtönben.
Olja számára még ez is örömhír volt ahhoz képest, hogy gondolataiban már
annyiszor eltemette az egész családját.
A reptér parkolójában beültek Dejan kocsijába, és Olja elmesélte, mi minden
történt vele, amióta Budapesten találkoztak, és hogy most ki tudja, hányán
vadásznak rá. Dejan két kézzel túrta a haját, mint mindig, amikor ideges volt, és
azon gondolkodott, hova vihetné őt, ahol biztonságban lesz. De Ólját egyelőre Katja
sorsa jobban érdekelte.
- - Hogyan bukkantál a húgom nyomára? - kérdezte.
- - Amikor a papnak átadtam az üzenetedet, könyörögni kezdett az életéért.
Pénzt és vagyontárgyakat ajánlott cserébe az életéért, aminek nagy részét el is
fogadtam. Amikor átadta a tömérdek készpénzt, a több kiló aranyat és a fene tudja
hány karátos gyémántokat, azt mondta, van még valami, amit fel tud ajánlani, ha
megkegyelmezek neki. Ekkor mondta el, hogy a húgod börtönben van, méghozzá
azért, mert megkísérelte megölni őt. Egy késsel rohant neki, nyakon szúrta, de a pap
túlélte. Katját viszont emberölési kísérletért öt évre ítélték a fiatal korára és arra való
tekintettel, hogy „áldozatát illetően súlyosan megtévesztették”. Miattad akarta
megölni a papot. Amikor megszúrta, azt kiabálta: „Ezt a nővéremért kapod, rohadt
kurafi!”
Olja már nem tudta a könnyeit visszatartani és patakokban ömlött arcán a
rengeteg festék, amit rákent.
- - Dejan, most mi lesz? - kérdezte. - Magamra hagysz?
Dejan egy hosszú másodpercig szótlanul bámult kifelé a
szélvédőn, aztán Olja felé fordult, és bár most nem az általa ismert csinos pofikát
látta, hanem egy bohócarcot a paróka és a rengeteg szétfolyt festék miatt, viszonylag
határozottan válaszolt:
- - Nem! Soha sem hagynálak magadra, csak most fogalmam sincs, mit
tegyünk. Valószínű, hogy e pillanatban minden nagyobb európai banda téged keres.
Ezért tőlük nem kérhetek segítséget. Új papírokra viszont szükséged van, amit meg
csak rajtuk keresztül tudok megszerezni.
- - Mi lesz a húgommal? - kérdezte Olja halkan, mint aki rosszat kérdez,
vagy fél a rossz választól.
- - Nem tudom. A hatóságok már engem is régen köröznek. Csak egyet
tudok biztosan. Nekünk most el kell valahogy párolognunk...
Az éjszakát végül a kocsiban töltötték, és mire Olja felébredt, már túl voltak a
német határon. Dejan úgy vélte, az első feladat elhagyni, hiszen Ólját először ott
fogják keresni.
Reggel felhívta az egyik barátját Hágában. Azt mondta, ő az egyetlen, aki talán
tud segíteni. Közel negyven percig beszélgetett ezzel a Zorán nevű barátjával,
miközben idegesen le-fel járkált, és néha komikusán mutogatott valamit a kezével,
mintha az, akivel telefonon beszélt, látná, hogy ő most mit mutat.
- - Sikerült valamit intézned? - kérdezte Olja, amikor visszaült az autóba.
- - Semmit. Azt mondta, gondolkodik, hogy segítsen-e.
 - - Nem fog - jelentette ki Olja.
Dejan erre nem szólt semmit, csak ránézett, és elég szúrós volt a tekintete.
A következő napokat úton töltötték, nehogy a nyomukra akadjanak. Olja, előbb
saját maga egy ollóval levágta a hosszú szőke hajtincseit, majd egy német kisváros
fodrászszalonjában fazonra vágatta és feketére festette.
- - Ha lesz papírom, el kell mennem egy Mán szigeti bankba. Ott van még
némi pénzem.
- - Erről szó sem lehet mostanában. Ha odamész, elkapnak. És felejtsd el azt
a pénzt. És mindent, ami a múltadhoz köt. Senkit ne hívj fel, és főleg senkivel ne
találkozz a múltból, még egy bankárral se.
- - És a pénz? Pénzünk honnan lesz?
-Ahhoz előbb életben kell maradnunk - mondta Dejan, akit Olja soha nem látott
még ilyen kevéssé magabiztosnak.
Már hetek teltek el, amióta Olja meglépett Svájcból, Dejan pénze is fogytán volt.
Épp arról beszéltek, hogy nagyon hamarosan pénzhez kell jutniuk, amikor egy
reggel Dejant végre felhívta a hágai barátja, és megígérte, hogy segít. Amikor be-
fejezték a beszélgetést, Dejan azt mondta, hogy azonnal Hágába kell repülnie, de
Ólját nem viheti magával. Meg kell várnia őt abban a kis panzióban, ahol papírok
nélkül is befogadták őt. Mivel mindketten éveken át a maffia szabályai szerint éltek,
semmi sem garantálta, hogy nem csak azért találkozik Zorán Dejannal, mert ki
akarnak szedni belőle valamit a lányról.
Dejan egy Audi 8-as kocsit, némi pénzt és egy kulcsot hagyott Óljánál. A kulcs
egy budapesti bank széfjéhez való volt. A címet, mondta Dejan, a kocsi
kesztyűtartójában találja, de csak akkor induljon el, ha ő két nap után sem
jelentkezik.
Olja aznap ki se tette a lábát a panzióból, ahol csak a televíziót bámulta, vagy
aludt, aminek az lett a következménye, hogy egész éjjel nem tudott elaludni. Minden
egyes autó érkezésekor az ablakhoz sietett, óvatosan félrehúzta a függönyt és
megnézte, kik jöttek. Pirkadatkor egy holland rendszámú Mercedes állt meg a
parkolóban. Dejan és két másik férfi szállt ki belőle. Jókedvűnek látszottak, de ez
Olja számára még semmit sem jelentett.
Az ajtaján a megbeszélt kopogás hallatszott, így kinyitotta. Dejan rögtön adott
egy puszit, ahogy az utóbbi hetekben minden kisebb elválás után, és csak annyit
mondott:
- - Minden rendben lesz.
A két másik férfi a szoba közepén álló fotelekbe telepedett le. Olja jól ismerte az
ilyen fazonokat, és egyáltalán nem kedvelte őket. Armani öltöny, arany Rolex,
Prada vagy Cesare Paciotti cipők, Mercedes kocsi. Aki picit is járatos a holland
alvilágban, az tudhatta, hogy ők a szerb maffia emberei. Ha levetkőznének
félmeztelenre, láthatóvá válna a nyakukban lógó vastag aranylánc is, rajta egy
ortodox kereszttel.
- - Ólja, ő Zorán, nagyon régi barátom, még a délszláv háborúban voltunk
együtt a seregben.
Olja megnézte magának a pasast. Most ettől a férfitől függ a további sorsom -
gondolta. Mosolygott, de egyelőre nem szólalt meg.
- - Kicsim, Zorán segíteni fog rendezni a dolgokat Gilével.
-Az már le van rendezve. - Zorán most szólalt meg először. -
Rotterdamból szóltak rá, hogy a lány az ő védelmük alatt áll. Ha Rotterdamból
ezt mondják, akkor Gile biztosan nem meri bántani. Ezt az utasítást csak Belgrádban
lehet felülbírálni. Az viszont hosszabb időt vesz igénybe. Másrészt - folyatta Zorán
az albánokkal nem tudunk mit csinálni, ha sértve érzik magukat, és a volt férjednek
az üzlettársaival sem, akik sokat fizetnének a bőrödért. Ezért Dejannal arra
jutottunk, hogy elviszünk egy biztos helyre, ahol új életet tudsz kezdeni, és ahol
garantálni tudjuk, hogy ne essen bajod. Viszont a szabályokat szigorúan be kell
tartanod. A következőkről van szó...
Zorán keresztbe tette a lábát, és Olja most már csak azt figyelte, micsoda
önbizalmat, mi több, eleganciát ad ezeknek az embereknek a kezükben lévő pénz és
hatalom. A szerb láthatóan még arra is odafigyelt, hogy a zoknija nehogy túl rövid
legyen, és amikor leül, vagy egy kicsit felcsúszik a nadrágja szára, nehogy látni
lehessen a csupasz bőrét a zokni és a nadrágszár között... És Olja megint annak
érezte magát, aminek rövid élete legnagyobb részében: egy darab emberhúsnak,
amelyet árulni és ide-oda rakosgatni lehet.
- - Montenegróban van egy kisebb szállodánk - folytatta Zorán az eligazítást.
- Azt a nevedre íratjuk, természetesen arra a nevedre, amit mi adunk neked. Ez azért
fontos, hogy legyen legális bevételed, amiből fenntartod magad. Te nem mész
Montenegróba. Azon kívül senki sem küldhet neked egy centet sem, és senkivel
nem érintkezhetsz azok közül, akiket a mai napig ismertél. Senkivel! Értettük
egymást?!
Óljának ijesztőnek tűnt, amit hallott, minden a régi életére emlékeztette,
legfeljebb abban bízhatott, hogy saját magát mostantól nem kell árulnia, hogy
megéljen, de e percben nem volt más lehetősége, mint elfogadni az ajánlatot.
Dejanra nézett, aki pókerarccal hallgatta végig a szöveget, amelyben ő már előre
megegyezett a honfitársaival.
- - Minden rendben lesz, ne félj! - próbálta nyugtatni a lányt, amikor látta,
hogy Olja elég rossz hangulatban van.
- - Annyit még tudnod kell - folytatta az iménti közönyös hangon Zorán
hogy Gile a zsarolólevelet megmutatta pár rendőr barátjának. Tehát a hollandok
tudják, hogy embereket ölettél meg, és ha elkapnak, gyilkosságra való felbújtásért
fogsz felelni. Szóval pakolj össze, és indulás. Még ma el kell hagynod Európát.
- - El kell hagynom? Egyedül? - Olja most már kijött a sodrából. Nem
értette, hogy Dejan miért hagyta megint így elfajulni a dolgokat, miért nem állt ki
mellette, de ösztönösen tiltakozott az ellen, hogy megint ide-oda rakosgatják, mint
egy tárgyat. Ha egyáltalán igaz ez az egész, amit itt összehordanak. Zorán következő
mondata csak megerősítette a félelmeit. Mintha újra az állatkertben lettek volna.
- - Semmi szükség a hisztire. Vagy megy, vagy megdöglik. Ezt döntse el
maga. Nekem az utóbbi megoldás is megfelel, az az egyszerűbb, és olcsóbb is
nekünk.
Most már Dejan is közbeavatkozott.
- - Olja, menned kell! Én is jönni fogok utánad, de néhány dolgot el kell
intéznem, cserében a segítségükért. Ma elutazol Kanadába. Onnan át fognak vinni
az USA-ba, ahol lesz egy házunk. Te tanulni fogsz. Eleve tanuló vízummal mész be
az Egyesült Államokba, mint montenegrói állampolgár. Az ottani emberünk
mindent elintéz. A montenegrói szállodádból származó nyereséget havi
rendszerességgel átutalják a számládra, ez elég a normális életvitelhez, és fedezi a
tanulmányaid költségét is.
- - És a húgom? A húgommal mi lesz?
 Dejan a fejét csóválta és intett a két szerbnek, hogy hagyják őt beszélni.
- - Sajnálom, Olja, egyelőre csak téged van módunkban kijuttatni. Egy kis
időt kell nyernünk, hogy foglalkozni tudjunk a húgoddal is, de te sokkal nagyobb
veszélyben vagy, mint ő, és én nem akarlak elveszíteni.
- - És te milyen árat fizetsz, Dejan? - kérdezte Olja.
- - Azzal te ne törődj, nekem megéri.
Ólját igazán nem lepte meg, hogy a maffiánál semmi sincs ingyen, meg az sem
lepte meg, hogy nem szeretik a felesleges kérdéseket. Ezért nem is kérdezett többet.
Ismét nekivágott a bizonytalannak, abban a halvány reményben, hogy Dejan talán
mégsem csak a szokásos módon bolondítja és nem találja magát pár napon belül egy
kanadai leánykereskedő karmai között. El kellett fogadnia ismét, amit már annyiszor
kénytelen volt elfogadni: semmi beleszólása nincs a saját sorsának alakításába.
Az esti torontói járaton egyedül ült az első osztályon, s ez valamelyes reményt
jelentett számára: lehet, hogy a szokásos nagy átverés most elmarad? A
légikisasszonyok az egy szem első osztályú utast állandóan zaklatták az
ajánlataikkal, de Olja egész úton csak pár falat gyümölcsöt evett, és inni sem kért
mást, csak ásványvizet. Viszont az agya folyamatosan dolgozott, bár a tízórás utat
Frankfurtból körülbelül úgy élte meg, mintha egy temetésen lenne, ahol a halott
testét végtelenül lassan engedik le a kétméteres sírgödörbe, s ezt neki muszáj vé-
gignéznie. A búcsú Dejannal is olyan volt, mint az utolsó esti virrasztás. Mint
amikor valaki elmegy örökre. Dejan utolsó szavai visszhangzottak a fülében: „Az
életben sok út van, de aztán a végére mindig csak egy marad, azon majd
találkozunk.” Ennek a fickónak legalább néha voltak jó mondásai. Óljának pedig
volt min gondolkodnia...
A férfi, aki a torontói reptéren várt rá, már nagyon ideges volt. A gép több mint
két órája leszállt, de a lányt sehol sem találta. A hatóságoknál lévő embereiken
keresztül megtudták, hogy a lány áthaladt az ellenőrzésen, tehát valahol itt kell le-
gyen. Heteken át keresték azt a személyt, akinek a nevén Olja Torontóban leszállt.
Aztán a kanadaiak és a hollandiaiak is csak legyintettek. Csak Dejan nem legyintett.
O csalódott volt egy kicsit, de belátta, hogy hasonló helyzetben ő is hasonlóképpen
cselekedett volna, és kicsit még büszke is volt Óljára.
- - Hol a bús francban szedted fel azt a csajt? - kérdezte tőle Zorán egy nap,
úton visszafelé Amszterdamból, ahol Dejan pár órával azelőtt a rotterdami szerb
maffia egyik régóta gyűlölt ellenfelét takarította el örökre. Az illető nyomozó volt a
drogfelügyelőségen. Dejan ezért az egyetlen melójáért bármelyik európai országban
megkapta volna a kiróható legsúlyosabb büntetést, ha elkapják. - Nagyon rossz
üzletet kötöttél, ugye tudod, barátom? - így Zorán. - A lány sehol, te meg egy életre
elkötelezted magad.
Dejan nem szólt, csak mosolygott. Ahogy utólag mérlegelte a történteket, már
maga is furcsállotta volna, ha Olja belenyugszik abba a helyzetbe, amelyet Zoranék
készítettek a számára. Igen, büszke volt a „tanítónénire”. Amit csinált, az végül is
egyáltalán nem volt butaság, ha az élete további részét nem úgy akarta leélni, ahogy
a stricik diktálták. így legalább a maffia nem keresi, hiszen tudják, hogy a szerbek
védelme alatt áll. A nagy hatalmú hatóság pedig ebben a világban Dejan szemében
csak egy bohócnak számított, aki minden előadáson megpróbálja elhitetni magáról,
hogy ő a cirkuszigazgató.
 Epilógus

A 3-as számú kisinyovi börtön igazgatója egy zimankós novemberi reggelen

telefonhívást kapott, rögtön azt követően, hogy belépett az irodájába. A telefonban
egy kellemes női hang jelentkezett, bár mondanivalójáról hamarosan kiderült, hogy
nincsen benne semmi kellemes.
- - Gheorghe Alcazi úr?
- - Igen, én vagyok, miben segíthetek, hölgyem?
-Fontos üzenetem van az Ön számára. Várom ma délután a
Dacia hotelben, pontban négykor - mondta Olja olyan határozottan, ahogy csak
telt tőle.
Az igazgató természetesen nem volt pancser, csak azért nem rakta le azonnal a
telefont, mert egy szimpatikus hölggyel beszélt.
- - Elmondaná, hölgyem, hogy mégis miért kellene nekem teljesítenem a
kívánságát, vagy legalábbis, hogy kitől hozza azt a nagyon fontos üzenetet, amely
miatt nekem itt kellene hagynom a hivatalomat.
- - Azt csak személyesen mondhatom el.
- - No, és ha azt mondom, hogy erre én nem érek rá?
- - Akkor én meg azt mondom, hogy étjén rá, különben nagy
kellemetlenségek várnak magára. Sok mindent tudok magáról, amiről Ön nem
szeretné, ha másoknak is a tudomására jutna.
Olja blöffölt. Semmilyen terhelő információja nem volt a börtön igazgatójáról,
csak hozzászokott, hogy az ilyen beosztásban dolgozó személyek jó részének van
rejtegetnivalója. Az igazgató pedig tudta, hogy Olja blöfföl, de kezdett érdeklődni a
dolog iránt, úgy döntött, hogy utánajár egy kicsit az ügynek. Beleegyezett a
randevúba.
Az ötvenes éveinek legelején járó, de korán öregedő és korán őszülő férfi
kíváncsian hordozta körül a tekintetét a moldovai főváros egyik ötcsillagos
szállodája, a Club Royal Park halijában. Olja csak egy régebbi képet talált róla az
interneten, de így is felismerte.
- - Jó napot, biztosan engem keres. Igazgató úr? - lépett oda hozzá.
- - Hát, ha maga telefonált ma délelőtt, akkor igen.
- - Igen, én voltam. - Olja leültette a börtönigazgatót a hallban lévő fotelek
közül abba, mely a legmesszebb esett a recepciótól, és azonnal rátért a tárgyra,
mivel abból, hogy az igazgató eljött ide, úgy érezte, hogy nyert ügye van. - Az ok,
amiért megkerestem, a következő. Jövő hétfőn esedékes az egyik közeli ismerősöm
kegyelmi kérvényének az elbírálása. Három éve raboskodik a maguk börtönében,
három kemény éve. Egy fiatal lány, aki olyan bűnt követett el, ami nem is volt bűn,
vagy legalábbis bárki megtette volna. A pap, akit megszúrt, biztos tudomásom
szerint egy mocskos leánykereskedő volt, és gyilkos is. Na mármost, a lány
ügyvédje szerint, egy ilyen tárgyaláson döntő súllyal eshet latba a börtön
véleménye, azaz a maga véleménye.
- - Ez így igaz - bólogatott az igazgató.
- - Nos, én pedig arra szeretném megkérni, hogy Ön holnap egy makulátlanul
kedvező véleményt szíveskedjék küldeni a bíróságra és a minisztériumba Katja
Popescu magaviseletéről.
 - - Milyen jól értesült... Azt honnan tudja, hogy azt a levelet még nem
küldtem el?
- - Pénzért az ember mindent megtudhat - válaszolt Olja.
- - Attól függ, mennyi pénzért.
- - Azzal maga ne törődjön. Megteszi nekem, amit kértem?
- - És miért kellene megtennem? A lány kötekedős és önfejű. Egyáltalán nem
úgy fest, mint aki belátja, hogy bűnt követett el.
- Már mondtam, egy gyilkos gazembert eltakarítani nem bűn. De mondjuk,
hogy azért teszi meg, amit kérek, mert maga nem olyan szívtelen, mint a
börtönigazgatók általában. De megteheti azért is, mert nem akar a saját börtönébe
jutni, miután van a kezemben jó pár okirat, amelyekkel gyorsan oda lehet juttatni
magát.
- - Nézze, hölgyem, Ön az ismerősét akarja kihozni onnan, és nem engem
akar bedugni. Különben sem tudhat maga énrólam semmit. Komolyabb érveket
kérek, mert az eddigiek nem nyerők. Arról nem is beszélve, hogy gondolkodnom
kell, feljelentsem-e magát, amiért zsarolni próbált.
- - Rendben van, akkor hallgatom. Ön szerint mik lennének a nyerő érvek?
- - Ezen magának kellene gondolkodnia, kisasszony. Vagy inkább
asszonyom?
- - Akár kisasszonyt is mondhat, de ez nem lényeges. Az a kérdés, hogy meg
tudjuk-e vitatni a részleteket.
- - Ehhez nekem mindenekelőtt ismernem kellene őket. Ez legalább egynapi
munka. Általában csak az intézetben tanúsított magatartásért felelek.
Olja javasolta, hogy az igazgató tekintsen bele a részletekbe, és utána még
egyszer találkozzanak, s megfordult a fejében, hogy más módon próbálja megnyerni
a pasast az ügynek. Számára tökéletesen mindegy volt, hogy elintéz-e egy kielé-
gületlen pasit a hétvégén, ha ilyen olcsón megszerezheti a húga számára a
szabadságot, de azért kicsit unalmasnak találta, hogy a másik nemnél majdnem
minden egyed egyformán reagál és ugyanarra a rugóra jár.
- - Nem hiszem, hogy kötelességem lenne magára áldoznom a hétvégét, de
meggondolom. Mindenesetre holnap megírom a nyilatkozatot, és ha akarja,
megindokolom magának a tartalmát. Megfelel?
- - Tudja mit, igazgató úr? - válaszolt Olja kicsikét gúnyosan. Maga megírja
azt a nyilatkozatot, amire nekem szükségem van, én pedig, ha akarja, magának
szentelem minden szabadidőmet hétfő reggelig, illetve amíg döntés nem születik.
Az igazgató vagy nem értette ennek az ajánlatnak a lényegét, vagy nem akarta
megérteni.
- - És azzal tisztában van-e, hogy egy ilyen nyilatkozattól még nem biztos,
hogy kedvező lesz a döntés?
- - Nem, uram, én abban bízom, hogy maga olyan férfi, aki előtt nincsenek
akadályok - mosolygott rá Olja.
Ahogy megbeszélték, pénteken, a nyilatkozat megírása után az igazgató egy
szolgálati kocsival várta Ólját, hogy kijöjjön az ügyvédi irodából, ahol fizetnie
kellett a kapott információkért. Amikor beszállt az autóba, az igazgató megkérdezte:
- - Mondja csak, kisasszony. És mit tud Katja Popescu nővéréről. Gondolom,
ha Katját ismeri, akkor Ólját is ismernie kell. A lány a gyilkossági kísérlet után a
nővére által elszenvedett sérelmekre hivatkozott.
 - - Ismertem, de fogalmam sincs, mi lehet vele - válaszolta Olja. Kellemetlen
meglepetés volt a számára, hogy az igazgató felhozta ezt a témát.
- - Van itt róla pár fotó, meg újságcikk. Ahogy a képeket nézem, maga
kimondottan hasonlít az itt látható hölgyre.
Olja tudta, hogy felismerték. A kérdés már csak az volt, hogy mi az igazgató
szándéka.
- - Nos, nem nézi meg? Itt az áll, hogy Olja Popescu nemzetközi körözés
alatt áll, méghozzá nagyon súlyos bűncselekményekért. Maga nem fél attól, hogy a
hasonlóság folytán esetleg rács mögött találhatja magát?
- - Nem, mert én nem Olja vagyok - fintorodott el Olja, és a sofőrülésben ülő
férfit fürkészte, hogy vajon tényleg le akarja-e buktatni.
Az igazgató most már színt vallott. Közölte, hogy Ólját a rendőrkapitányságra
viszi, mert nem szeretné, hogy egy gyilkos kérésére szabadlábra helyezzenek egy
másik bűnözőt.
- - Miket fecseg maga itt összevissza? - próbált Olja újból felülkerekedni
ebben az egyre kellemetlenebb beszélgetésben.
-Türtőztesse magát, kérem! Ha maga nem Olja, akkor ugye nincs félnivalója.
Márpedig biztos, hogy nem az. Kétlem, hogy valaki, aki olyan ügyesen átverte az
egész brit igazságszolgáltatást, mint a védencének a nővére, ekkora butaságra lenne
képes. Saját maga utazna ide, hogy megpróbálja kiszabadítani a húgicáját. Ez
primitív dolog lenne, ha nem haragszik a kisasszony.
Az igazgató a telefonjáért nyúlt, hogy hívja a rendőrséget, amikor Olja
felkiáltott:
- - Ne tegye, kérem, hallgasson meg előbb...
Az igazgató rettentően fáradt volt, levert és teljesen tanácstalan. Egész napi
teendői mellett három vastag dossziét böngészett végig, melyek a Katja Popescu
különös bűncselekményére, a neves ortodox lelki atya elleni gyilkossági
merényletre vonatkozó nyomozati iratokkal, szakértői jelentésekkel és bírósági
iratokkal voltak tele. Részletesen elolvasta Katja vallomásának szövegét is, melyben
a kislány meglehetősen részletesen elmondta, hogyan tették tönkre a családját
könyörtelen, csalárd, pénzéhes és élvhajhász emberek, akik annak idején Olja sorsát
is megpecsételték. Az iratok alapján, amelyeket korábban sosem látott, mert a
börtönben ötszáz fogvatartottat őriztek, s csak a legritkább esetben volt ideje ilyen
ügyekkel foglalkozni, az volt a véleménye, hogy a pap kevesebbet kapott, mint amit
a Katja által ismertetett disznóságokért megérdemelt volna. így minden további
nélkül elkészítette az iratokat, amelyek Katja szabadon bocsátását
eredményezhették, és átküldte őket a bíróságnak. Óljával nagyobb bajban volt. A
nagyobbik Popescu lánynak már olyan gazdag bűnözői múltja volt, és olyan súlyos
vádak miatt üldözte őt Európa több rendőrsége, hogy bizonytalan volt afelől, mit
kell tennie.
Gheorghe Alcazi börtönigazgató, Olja feltételezése ellenére, egyáltalán nem
tartozott a büntetés-végrehajtásban is bőven tenyésző lefizethető gazemberek közé.
Továbbá egyszer a rohadt életben Fortuna istennő is arra tévedhetett, amerre Olja
Popescu járt, a kisinyovi Club Royal Park elé. Olja végigbőgte az egész utat a
szállodáig. Könyörgött az igazgatónak, hogy engedje kiszabadulni a húgát.
Elmesélte a maga és kettejük történetét, és Alcazi börtönigazgatónak volt türelme
négy teljes órán keresztül hallgatni ezt a cseppet sem vidám elbeszélést, melyben
némiképp saját isten háta mögötti és istenverte kis országára is rá kellett ismernie.
Arról nem is beszélve, hogy Alcazi igazgatót otthon egy tizenöt éves moldovai
iskolás lány várta, aki történetesen orvosnak készült... Ezt Olja nem tudta ugyan, de
ez is nagyon kellett az ő kis szerencséjéhez. Az igazgató végül is azzal búcsúzott el
tőle a szállodai liftajtóknál, hogy megígérte: hétfőn is mindent megtesz a húgáért,
ami csak hatalmában áll. Olja hitt neki, és olyan hálás szemekkel nézett erre a
vadidegen embere, mint valaha az édesanyjára. Megérezte, hogy bízhat benne.
Hétfőn megtartották a húga kegyelmi tárgyalását, mely után Katja Popesca
azonnali hatállyal szabadlábra került. Már vissza sem kellett mennie a börtönbe,
mert az igazgató gondoskodott róla, hogy az összes szigorú formaságokat mellőzve,
vigyék utána a kevéske holmiját, és az ügyvédjével együtt szabadon távozhasson.
Miután beültek az ügyvéd kocsijába, a férfi egy borítékba zárt levelet adott Katja
kezébe. A levelet Olja írta, és ez állt benne:
„Drága kicsi húgocskám! Eljöttem érted, ahogy ígértem. Sajnálom, hogy nem
tehettem előbb, mert a dolgok soha nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem, de
hidd el, egész életemben soha semmi nem volt, amit ennél fontosabbnak tartottam
volna. És most itt vagyok. Sajnos az én dolgaim most sem úgy állnak, ahogy
szeretném, ezért nem tudtam megvárni a pillanatot, amikor kiszabadulsz és
megölelhetlek. De az ügyvéd most azonnal átvisz a határon, a papírjaid már ott
vannak nála. Bukarestben feltesz az első repülőgépre, én pedig ott leszek
Ausztriában, a schwechati repülőtéren, amikor megérkezel. Légy szíves, most ne
ellenkezz, ahogy gyerekkorunkban szoktál, csinálj mindent úgy, ahogyan kértelek.
Szeretlek, húgocskám. Olja.”
A schwechati repülőtéren kedden két fiatal lány szállt fel az American Airlines
New York-i járatára. Két nyúlánk és karcsú szépség, csak az egyik szőke és fehér
bőrű, a másik, a fiatalabb, sötét hajú, sötét szemű és kicsit kreol bőrű. Mindketten az
első osztályon utaztak, mely ezúttal majdnem telve volt. A két lány az utazás első
negyedórájában szinte egyfolytában egymás karjában zokogott. Amikor egy hetven
év körüli, nagyon fehér hajú és nagyon professzoros kinézetű amerikai úr odahajolt
hozzájuk és megkérdezte, segíthet-e valamiben, a lányok váratlanul és egyszerre
kacagásban törtek ki. Az úr fejcsóválva visszaült a helyére, az egyik légikisasszony
azonban rögtön odaszaladt megkérdezni, ne hozzon-e valamit a hölgyeknek. Olja
két kacaj között csukladozva tudott csak megszólalni:
- Igen, kisasszony! Kérem, hozzon egy üveg francia pezsgőt, ha lehet, Dóm
Pérignont. Tudja... ma van a születésnapom. És képzelje, ma van a húgom
születésnapja is.

Nyomta és kötötte Szekszárdi Nyomda Kft. Szekszárd Felelős vezető

Vadász Katalin ügyvezető igazgató