Professional Documents
Culture Documents
Tanulmanyok Csongrad Megye Tortenetebol
Tanulmanyok Csongrad Megye Tortenetebol
CSONGRÁD MEGYE
TÖRTÉNETÉBŐL
XIV.
SZEGED
1989
TANULM ÁNYOK
CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL
Szerkesztőbizottság
Barna L ászló , Barta L ászló , B lazovich L ászló ,
G aál E ndre , T amasi M ihály
Szerkesztette
BLAZOVICH LÁSZLÓ
Lektorálta
G aál E ndre , K ulcsár P éter, R ákos I stván, Szabó F erenc,
Szőcs Sebestyén, U rbán A ladár
Műszaki szerkesztő
GAÁL END RE
ISSN 0133—414 X
S Z E G E D XVI. S Z Á Z A D I H E L Y R A JZ A *
A REKONSTRUKCIÓ MÓDSZERE
5
éves alföldi várost. 5458 ház összeomlott és csak 265 maradt épségben. A megmaradt
középkori vár bontását pedig közvetlenül a Víz után megkezdték, s az 1882-re be is
fejeződött.
A város újjáépítése új, akkor modern eklektikus városszerkezettel történt meg.
A rettegett víztől való félelemből végül a város az általános feltöltésben látta a kiutat,
s így a középkori városszerkezettel együtt a korábbi domborzat is megszüntetésre
került. Pedig a csak alföldi területen észrevehető, kis szintkülönbségek jellegzetes
települési szigetek nyomát őrizték, kultúrrétegek emelték meg a tömbök szintjét,
míg az utcák mélyebb vezetése a gyakori árvizek levezetését is szolgálta.
Mindössze a fennmaradt 265 ház jelölt ki olyan igazodási pontokat, amelyek
többségénél az új tervnek a korábbi várossal számolnia kellett.
Ma, az alig 100 éve új szerkezettel újjáépült város újabb rekonstrukción esik át,
s könnyen lehet, hogy amit az idő és a víz megkímélt, áldozatul esik a XX. sz. sokszor
technológiai meghatározottságú szemléletének.
A történeti helyrajz rekonstrukciójának elsősorban tudományos jelentősége van.
Emellett azonban gyakorlati haszna is felmerül. Enélkül nem elemezhető ki, hogy
a sok csapás után mit is őriz még a város a múltjából. Más városok példájából ismert,
hogy a telekosztás, az utca vonala, egy-egy közlekedési vonal helye az évszázadok
során szívósabban maradhat fenn, mint a kőből épült emlékek. S ahol a történeti
struktúra fennmaradt, a kutató könnyen talál — ott ahol korábban gyanú sem merült
föl erre — föld alatti, vagy épületbe befoglalt, eddig fel nem ismert maradványokat,
amelyek múltunknak anyagában is hiteles tanúi. Ilyenekre Szegeden is joggal számít
hatunk.
H a — mint reméljük — e munka hozzásegít ahhoz, hogy több-kevesebb pontos
sággal megismerhető legyen Szeged középkori helyrajza, s utcáit, háztömbjeit, neve
zetesebb épületeit a mai térképpel egyeztetni tudjuk, akkor sok minden nyom elő
tűnhet, amiről ma jó okkal hisszük, hogy az idők során megsemmisült.
Elég, ha arra utalunk, hogy például a valamikor önálló közigazgatású Felsőváros
középkori főutcája — a mai Dugonics utca — egyik szakaszán ma is a középkori
nyomvonalán halad. Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy ennek az utcának
az árvíz után tervezett módosított vonala soha nem valósulhatott meg, éppen az itt
álló épületállomány kemény ellenállása miatt. Nem járhatunk messze az igazságtól,
ha feltételezzük, hogy a pincék, de több esetben a felmenő falak is jóval régebbiek itt,
mint az eklektikus jegyekkel díszített homlokzatok.
A középkori helyrajz birtokában megjelölhetők azok az utcavonalak, teresedések,
és egyéb városszerkezeti elemek, (pl. a városkapuk helye stb.) amelyek védelemre
méltók. De ezen túlmenően célirányos régészeti feltárási tervek készíthetők. Értékel
hetők a mélyépítéskor véletlenszerűen előkerülő leletek, sőt a talajmechanikai fúrá
soknál áttört kultúrrétegek is más megvilágításba kerülhetnek.
Szegeden 1959-től 16 műemléki vagy történelmi nevezetességű ház került lebon
tásra. A műemlékek száma a műemlékjegyzék revíziójával is jelentősen csökkent.
Várhatóan ezt a tendenciát is lassítja vagy megállítja minden újabb ismeret, ami a vá
rosnak múltjából fennmaradt emlékeit szélesebb összefüggésekbe helyezi.
Szegedről középkori térkép nem maradt fenn. A legkorábbi, — egész várost
ábrázoló 1713-ból való — térkép is csak vázlatos. Utcaneveket nem tartalmaz. Ami
az okleveles említésekből, összeírásokból kiolvasható volt, azt a helytörténet utóbbi
száz évben készült szakirodalma tartalmazza. A helyrajz — csak elvi síkon mozgó
leírásában néhány finomítás ugyan történt a közelmúltban is, de a meglevő adatokból
az ismert módszerekkel jelentős, újabb eredményre számítani m ár nem lehetett.
6
A továbblépés és egy minőségileg más, — hipotézisokkal szemben belső össze
függésekre alapuló vizsgálat lehetőségét Vass Előd 1979-ben megjelent publikációjá
nak egyik részmegállapítása nyitotta meg.2 Vass említi, hogy a török adóösszeírások
a latin összeírásoktól eltérő területi szemlélettel készültek.
A fennmaradt latin és török összeírások egymástól eltérő területi rendezettségére
alapozva matematikai módszer állítható fel. Ezzel a módszerrel lehetőség nyílt arra,
hogy meghatározzuk Szeged középkori utcáinak egymáshoz viszonyított helyzetét,
a relatív síkrajzot.
A különböző kultúrák összemetszésében keletkezett forrásanyagokra ugyanis
sajátos összefüggésrendszer jellemző, melynek gyökere a hely, idő és jelenségszféra
azonossága, és ennek kulturális sajátosságokon alapuló eltérő megközelítése.
A középkorból eredező európai hagyomány alapján ma természetesnek tekint
jük, hogy egy utca a két oldalán álló házsorokból vagy házcsoportokból áll. S egy
adójegyzék összeállításánál ugyanúgy járnánk el, mint a középkori keresztény, latin
tizedjegyzék összeírói: sorra vennénk az utca mindkét oldali házait.
A török defterdároktól azonban ez a szemlélet merőben idegen volt. A keleti
szemléletben mélyen gyökerezik ugyanis az a felfogás, hogy az utak, mint a folyók
a két oldalt szétválasztják. így aztán egy utca nem két oldalával jelent egy egységet,
hanem mindkét oldal külön-külön sziget. Az egység, amelyet a törökök az összeírás
ban is önállóan kezeltek, a körbejárható tömb volt, amelyet az egyik vagy másik
oldalán futó utcáról neveztek el. A tömböket körüljárva írták össze a lakosságot,
s így egyazon utca két oldalának lakói külön, más-más tömbben kerültek összeírásra.
A török összeírás területi rendje sajátos volt, s ez elég sok kutatónál félreértések
forrása lett. Az összeírt utcák neve mellett rendre ott találjuk ugyanis a „mahalle”
szócskát török birtokos személy-jellel kapcsolva. Vagyis például ,,mahalle-i Szen-
györgy ucca”, azaz Szent György utca városnegyede. A mahalle jelentése körülbelül
városrész, városnegyed, háztömb. Fekete Lajos így fogalmazza meg: „A mahallén
a törökök nem pontosan utcát vagy teret értettek, hanem háztömböt vagy házcsopor
tot. A mahalle központja nem a nyílt utca vagy a szabad tér volt, hanem valamely
épület, és határai nem voltak olyan határozottak és élesek, mint az utcáé vagy téré,
hanem különböző utcákra szétfolytak.”3
A megfogalmazás első része világos. A második rész vezetett azonban sokféle
értelmezésre. Maga Fekete is, bár tömböket értett a mahallén, mivel arra nézve
semmi adata nem volt, hogy egy utcáról nevezett tömböt az utca melyik oldalán
tételezzen fel, Budáról készült térképén az utca vonalába írta be: pl. „Szent György
utca mahalleszi”. Az ő nyomán más szerzők valami sajátos tartalmat éreztek bele a
mahallé-ba. Borsos Béla így ír: „A török hódoltság első felében... egy központi mag
körül kialakuló zegzugos sikátorok és terecskék, apró házikók zavaros halmazából
előálló városrészek, az úgynevezett „mahallék” kifejlődhettek.” Első deftereink közé
tartozik az 1546. évi budai összeírás, amely Buda városát 10 mahallé szerint írja
össze. Világos, hogy a megszállástól számított ötödik évre Budán ún. törökös város
részek nem épültek, Buda ilyen sajátos átalakuláson nem mehetett át. (A térképek,
régészeti feltárások, városképek nem is utalnak ilyenre!) Nyilvánvaló, hogy a mahalle
fogalom körüli zavarról van szó.
Vass Előd világított rá arra, hogy ugyanazt a fizikai valóságot az európai és
keleti szemlélet másként közelíti meg. „A török város szemlélet szerint... az utcák
nem összekötik, hanem elválasztják a két oldalán épült házcsoportokat.. ,”2A mahelle
7
tehát egyszerűen utcák által határolt területeket jelent. A török defterdárok tehát
a lakosságot a tömböket körüljárva írták össze. De a mahallék több kis közzel vagy
jelentéktelenebb utcával elválasztott tömböt magukban foglalhattak.4
Az eltérő szemlélettel készült keresztény és török összeírásokban rejtetten meg
őrzött területi összefüggések feltárása mellett olyan rendszerezett térképészeti vizs
gálatokat is folytattunk, amelyek célja — műszaki módszerekkel, talajmechanikai,
domborzati, vízrajzi stb. adatok összevetésével — a fennmaradt legkorábbi térképek
együttes elemzése és értékelése volt. Ezúton a középkorban lehetséges település
kiterjedésének, szerkezetének, térképi rajzát rekonstruáltuk. Szeged esetében mind
eddig ilyen munka nem folyt.
Végül a korábbiakban leginkább feldolgozott terület adatainak — a diplomatikai
és kódex-irodalmi vonatkozásoknak kifejezetten a helyrajz szolgálatába állított újra-
vizsgálása, az oklevelek újraolvasása — helyenként új értelmezése segített hozzá
a szegedi helyrajz rekonstrukciójához.
A részletes topográfiai rekonstrukció tehát
— történeti adatsorokra épülő matematikai modell,
— a településtudomány kategóriái szerint megszűrt és rendszerezett oklevél
adatok,
— azonos alaptérképre redukált történeti térképanyag,
— és történeti település-térségalkalmassági vizsgálat segítségével nyert és össze
egyeztetett megállapítások térképi feltüntetésével készült.
8
Szegeden név szerint 1244 családfőt írt össze. Ez az 1548-as defter a másik adatsorunk
(röviden: török névsor). Yass Előd az összeírás tömbneveit az 1522-es jegyzékkel,
egybevetve nagyon sokoldalúan értékeli ezt a korábban nem hozzáférhető adatsort
s mivel az összeírás városrészeként is külön van bontva, térkép felrajzolására is
kísérletet tesz.8 Rekonstrukciója azonban nem méretarányos térkép, csak elrendezési
vázlat. Léptéke igen kicsiny, hozzávetőlegesen 1:30 000 körüli, de a mai térképpel
való azonosíthatóság nélkül készült. A török összeírás nem utcánként, hanem ház
tömbönként (mahalle) történt9. Az összeírásban a tömböket a tömb egyik oldalán
futó utcáról nevezték el. A tömbökben levő telkek és összeírt lakosok számából
arra következtethetünk, hogy a tömbök valójában esetleg több kisebb közzel, átjáró
val vagy keresztutcával megosztott városrészek lehettek. Vagyis háztömbnél valamivel
nagyobb vonalú egységeket kell mögöttük sejtenünk. Megjegyezzük, hogy ez a
„nagyvonalúbb” szemlélet a mi középkori utcafelfogásunknak is megfelel, a kisebb
keresztutcákat külön névvel nem illették, a főutca részének tekintették. A tömbök és
utcák közel megegyező száma ezt igazolja is. A defter 26 tömböt (mahallét) sorol fel.
Vass Előd térképe, bár a városrészenkénti diszlokáció miatt részletesebb (és jobb
is), mint a korábbi kutatók feltételezései, mégis téves névazonosítások és sok korábbi
feltételezés átvétele miatt, az utcák egymáshoz viszonyított helyzete és konkrét térképi
meghatározása vonatkozásában hipotetikus marad.
9
Előbb azonban a következő absztrakciókkal és egyszerűsítésekkel kell élnünk:
1. A két összeírást egy-egy síkbeli ponthalmaznak (alaphalmaz) tekintjük, ahol
a halmaz minden eleme — minden családnév — egy térképi pontnak felel
meg.10
2. A két összeírás ugyanazt a síkbeli ponthalmazt határozza meg.11
3. A két összeírás az alaphalmaz egy-egy osztályozását is megadja. Osztályozá
son az alaphalmaz olyan diszjunkt (közös elemet nem tartalmazó) részhalma
zokra — osztályokra — bontását értjük, hogy a részhalmazok egyesítése
(uniója) a teljes alaphalmaz. A dézsmajegyzékben egy utca mindkét oldalán,
a török defterben pedig az egy háztömbben összeírt nevek -— pontosabban
a hozzájuk tartozó pontok — összességét tekintjük egy részhalmaznak, egy
osztálynak.
4. A két osztályozás között az az alapvető összefüggés van, hogy az egyik osztá
lyozás bármely osztályának a másik osztályozás legfeljebb két elemével lehet
közös része (az osztályozás természetéből adódóan a két közös rész egyesítése
megegyezik a kiszemelt osztállyal).12
Egyszerű halmazelméleti megfontolásunk megvilágításánál induljunk ki a való
ságos térképi állapotból. Természetesen korabeli térképünk nincs, de vegyük az egyik
legkorábbi, 1713-ban készült térkép részletét a Felsővárosból. Az egyszerűség ked
véért a meg nem betűzött tömböktől most tekintsünk el. A, B, C, D tömböket pedig
egyszerűsítsük szabályosabb formájú nyújtott téglalapokká.
Itt áll tehát térképünk leegyszerűsített rajza. Ha ezt a rajzot tekintjük az alap
halmazok ábrázolásának, akkor a síkba rendezett elemek —- mivel a telkek belsősége
a utca
10 A modellben eltekintettünk attól a ténytől, hogy egyetlen jegyzéken belül is találkozunk ismét
lődő azonos nevekkel is, ezek a munkák nehezítik is, de a matematikai modell felállításánál ezt nem
tudjuk figyelembe venni. Kiszűrésükre más módszert fogunk alkalmazni.
11 A modell érdekében élnünk kell ezzel az absztrakcióval, jóllehet az elemek száma kb. 20%-
kal eltér, s matematikán kívül álló okokból a nevek további kb. 20%-a nem egyeztethető, vagy
többértelműség áll fenn.
12 A tömbök végoldali mérete ebben az időben 2 teleknagyságnyi, s ha a telkek itt befordulnak
legfeljebb 2—3 házhely alakul ki, ami a hosszoldali 15—20 házhelyhez képest nem számottevő.
Ténylegesen nem csak párhuzamos, hanem merőleges utcákra is gondolhatunk testesebb tömb esetén.
Ennek számításbavételére a részletes feldolgozásnál és a relatív síkrajz térképre vetítésénél lesz majd
mód. A halmazelméleti módszer alkalmazásakor pl. ez kijön: c-nek közös része van A, B, C-vel.
10
számunkra közömbös — a jelképesen utcai névtáblák helyén, azaz a csak kontúr
vonalakon helyezkednek el, döntően a hosszoldalakon.
Ha az alaphalmazt az összeírások alapján eltérő osztályozások szerint külön-
külön ábrázoljuk, a következő rajzokat kapjuk:
a
B = b2y c 1
C = c 2u d !
D = d s U ei
(megj.: lehet, hogy a vagy e utca nem
létezik, akkor a2= 0; ill. ej = 0)
C 11
De egyszerűbb nyelvre lefordítva, tehát ha ki tudjuk mutatni, hogy pl. valamely
B tömb bizonyos b.> és cx házcsoportból áll, azaz B tömb családnevei a másik jegyzék
b é s c utcáiban vannak nyilvántartva, akkor B tömböt b és c utcák bizonyosan határolják,
vagyis b és c szomszédos utcák. Ugyanígy C tömb kapcsán c2 és eb házsor igazolja,
hogy a C tömböt c és d utcák határolják. De ebből az is következik, hogy (éppen
c utca miatt) B és C tömbök egymás mellett fekszenek, és c és d utca is egymással
szomszédosak. Fs így tovább, a tömbök és utcák relatív egymásmellettisége rendre
megállapítható.
Természetesen duálisan (más oldali megközelítésben) is megfogalmazható a fel
adat, s ez az előzővel teljesen megegyező eredményre vezet:
-Ar
a = Ax
-A
b = A2u Bx
□
-Br
c = B a U Q , vagyis c utca B2 és Q ház
-B; sorból tevődik össze stb.
-c
d — C2 u D x
-C
e = D2
L>1------- 1
-D
12
Olvasómat, ha a képletek riasztanák, megnyugtathatom, hogy a fenti, elemi meg
fontolásokon túlmenően matematikai eszközt a munka során nem alkalmaztunk.
A feldolgozást számítógépes úton végeztük.
Az Akadémián a témáról folytatott vitán Kristó Gyula joggal vetette fel, hogy
ez a módszer csak akkor vezethet eredményre, ha két alapfeltétel teljesül:
1. igaz az, hogy a tizedjegyzék utcánként s a defter pedig tömbönként halad;
Vagyis a piateák valóban utcák, s a defter mahalléi valóban körüljárt tömbök,
2. ha az 1522-es évi népesség megfelel az 1548. évinek.
Vizsgáljuk meg az első feltételt! Párhuzamhoz kell folyamodnunk. Budáról
készült az 1687-ből fennmaradt L’Haüy-féle térkép.
A budai térképen a középkori telekszámozások is megfigyelhetők (lásd a közölt
részletet). A fő utca számozása valóban folytatódik a tömbbelsőt feltáró közben is,
vagyis tényleg a fő utcához számították a belső telkeket. A választott példa pontos
analógiáját még a múlt században is megtaláljuk Szeged több felsővárosi és alsóvárosi
tömbjében is. Az alsóvárosi Deák utca példája arra a sokféle idézett példára is jó
térképi magyarázat, hogy hogyan fordulhatott elő az a szituáció, hogy 1 teleknek
7 szomszédja ugyanabba az utcába esett. Mindkét térkép részlet rámutat arra, hogy
a platheák mentén halmazszerű házcsoportok is felfűződhettek. Ez okozhatott rende
zetlen látványt, azonban semmiképpen nem szabad, hogy arra a következtetésre
jussunk, hogy az utca fogalom relativizálódhat, pl. tömbbé oldódhat. Az utca a tele
püléstudomány egyik legalapvetőbb kategóriája. Mint közlekedési vonal térbeli
pontok összekötését, s egyben — általában — az út mentén levő földrészletek (telkek)
megközelítését szolgálja. E két alapvető sajátossága miatt számottevő nagyságú
település térszerkezetében mindig megjelenik az utca. Ugyanakkor sok jó példánk van
arra is, hogy a latinosán piateának nevezett egységeket a török fonetikusan, nyilván
a köznyelvből véve, a magyar „utca” szóval írja le. Ezzel igazolva, hogy a korabeli
népesség utcának nevezte őket.
Bartal A. glosszáriuma pedig plataticum = útadó, plateatim = in módúm
platearum = strassenweisse meghatározást hozza. Nincs okunk tehát kételkedni
abban, hogy a tizedjegyzék piatea szavai utcát jelentenek. A defterek mahalléinak
„tömb” jelentését pedig külön cikkben igazoltam, amelyben Buda ismert térképének
és ránkmaradt defterének egyértelmű — s ilyen értelmű — összefüggését részletesen
ki tudtam mutatni.13
A második feltétel, hogy ti. az 1522. évi lakosság megfelel az 1546. évinek, csak
a mondat szó szerinti értelmezésében igazolható: a két népesség között bizonyos
megfelelés van. Személyi azonosságra csak nagyon kis mértékben számíthatunk.
A családok egy-egy utcában való továbbélésének már sokkal több esélye van. Két
ségtelen, hogy a törökök megjelenése felkavarta a népességet. Azonban a közvetlen
harci cselekmények, pusztítás elükével a lakosság mégis csak a nagyobb biztonságot
nyújtó városba települt vissza. Feltehetően nagyobbrészt saját tulajdonába. A törökök
rendelettel biztosították a lakosságot a tulajdonjog szabad gyakorlásáról. A magyar
hatóságok adókedvezményt adtak a házukat újjáépítőknek. Mohamedán lakosság
beköltözhetett keresztény házakba, azt azonban, hogy magyarok szabadon ingatlant
foglaljanak maguknak sem a török, sem a magyar elöljáróság nem engedélyezte.
A város felügyelt az általa birtokolt háramlási jogra. A Rákóczi-szabadságharc
utáni időről pedig például Szakály Ferenc mutatja ki, hogy a város azt is lehetővé
tette, hogy a „rebellis” elárverezett ingatlanát valamelyik hozzátartozója váltsa magá-
13
hoz.14 A családnév ugyanazon helyen való továbbélését tehát igen sokféle módon —
jó alappal tételezhetjük fel. De nem kell csak feltételezésekre hagyatkoznunk. 546
szegedi családnévbó'l 301 tovább él a defterben is. Végül majd utcánként 25—50%-os
továbbélést tudunk kimutatni.
Bátran vállaljuk tehát mindkét feltételt mint a rekonstrukciós módszer sine
qua non-ját.
Továbblépésként a szegedi várostörténet topográfiai vonatkozásainak áttekin
tését végezzük el.
A történetbó'l a topográfiát befolyásoló legfontosabb eseménytörténeti és kor-
történeti adatokat foglaljuk össze, azzal a céllal, hogy a különböző' időben keletkezett
forrásokat értelmezni tudjuk, s a köztük mutatkozó eltérésekben kiigazodhassunk.
Korai történet: Az első írott adatoktól 1522-ig, a dézsmajegyzék keletkezési
évéig.15 Szeged a Tisza és Maros összefolyása mellett épült, fontos utak csomópontjá
ban. A sószállító hajók kikötője, s az itt levő országos sórakodóhely királyi terület
volt, a város más része királynői, majd johhannita birtok. IV. Bélától és III. Endrétől
Buda és Fehérvár kiváltságait kapta Szeged. Négy területre tagolódott, a királyi vár;
a Szt. Demeter templom körül a későbbi Palánk; a Szt. György templom körül
Felsőváros; a Szt. Péter templom körül Alsóváros. Szeged pénzverő kamara szék
helye volt.
A város 1522-től 1548-ig: A dézsmajegyzék és a defter közötti időszak. 1526-ban
Szapolyai János itt időzött a mohácsi csata idején, a csatavesztés után Tokajba
vezette seregét.16 A védtelenül maradt várost a török 1526. szept. 28-án feldúlta,
kirabolta, felgyújtotta. A lakosság egy része elmenekült, egy része ott halt meg vagy
rabszíjra került.17 Ezután Cserni Jovan serege is megdúlta a várost novemberben.18
A kettős királyválasztás után János király fennhatósága, majd az Erdélyi Fejedelem
ség védnöksége alá került. A pusztulás mértékére jellemző, hogy János koronázásakor
(1526. nov. 10) hatévi adómentességet kaptak azok, akiknek háza a török dúlások
alatt leégett.19 A viharos történelmi időben ez a lakosokat visszatérésre, feldúlt ottho
nuk rendbehozására ösztönözte, s ezért is gondolhatunk arra, hogy a dézsmajegyzék
és a defter a különbségek ellenére is értékelhetően egyező adatokkal készült.20 Ellen
tétes a hatása annak, hogy a délvidék magyarsága a török elől behúzódott a városba.21
A várost a török 1542 őszén — ellenállás nélkül — megszállta. 1543-ban meg
szervezték a Szegedi Szandzsákot. 1522-től 1548-ra a város keresztény lakossága
1/5-del csökkent (1574 családról 1244-re).
Az 1548-as defterből értesülünk először az ún. középvárosi városról. Amely
azonban a családnevek alapján, nem új városrész, csak a török megszállás előtt köz-
igazgatási különállása, s így oklevéli említése nem volt.
A város 1548-tól 1776-ig: Ez a kor már kívül esik a vizsgálódásunk területén.
Az alábbiakban mégis azért tekintjük át, mert ez az első ábrázolások és térképi fo r
rások kora.
11 K enéz G yőző — Szakály F erenc , A szegedi Palánk-városrész 1697-es telekkönyve, p. 57.
16 G yőrffy 1963. p. 901—902.
16 R ejzner I. p. 91.
17 R eizner I. p. 92.
18 R eizner I. p. 95.
19 H orváth M .: Magyarország története, Pest 1871. IV. k. p. 17. = Magyar országgyűlési
emlékek. Budapest 1 8 7 4 .1. k. p. 21. = R iezner I. k. p. 100.
20 Vass E lőd 1979,1982 és Csongor G yőző 1968, 1969,1970 a családnevek nagy mennyiségé
nek 1522 és a későbbi idők közötti jelentős eoyezését mutatja ki. Bár egy emberöltő viharai sok csa
lád eltűnését eredményezték, az azonosítható családnevek nagy számossága miatt a két névsorból
megbízható következtetések vonhatók le.
21 R eizner IV. k. p. 135.
14
A török időben a város fokozatosan pusztult, lakossága fogyott. Musztafa bég
1543—49-ig ugyan kijavíttatta a várat és a palánkot,22 az 1552-ben bekövetkezett
„Szegedi veszedelem” azonban újabb pusztulást hozott, a várost felgyújtották.
1522-ben még 1574 ház volt Szegeden, ebből ekkor már csak 1053 állott, s a pusztu
lást csak 246 ház vészelte át.23
1641-ben a füleki őrség a „Fazékszört” dúlta fel.24
1686. októberben a török végül feladta a várost.
1697-ben tűzvész, 1703-ban vihar, 1704-ben két várostrom pusztított,
1705-ben tűz ütött ki, „mely alkalommal a török időkből fennmaradt apró házak”
és katonai raktárak leégtek, ami megmaradt, azt 1710-ben újabb tűz pusztította el.25
1712-ben nagy árvíz volt.
Ezzel érkeztünk el az első, az egész várost felölelő térkép keletkezésének évéhez.
Az 1713-ban készült térkép,26 amely vélhetőleg a török alól felszabadult város állapo
tát rögzíti, híven tanúsítja a sok katasztrófa hatását. Reizner számítása szerint 1040
ház helyét tünteti fel, ami 1548 óta további 240 családnyi csökkentést jelent.27
Az 1553-as defter28 ugyan ennél is kevesebbet, 1003 keresztény családot írt össze.
A város kiterjedését tekintve azonban ezt a számot kritikával kell néznünk. Jelentős
lehetett ugyanis azoknak a házhelyeknek a száma, amelyeken a mintegy 1000 főnyi
mohamedán lakosság részben elfoglalt házakban, részben ún. „török módra” épült
apró faházakban lakott.
1714—17 között épült a külső Palánk, másképp Eugenius árka,29 amely megszün
tette a „Középvárosban” a középkor nyomait.
A város rohamos fejlődésnek indult, a templomok újjáépü'tek, gátak, töltések
készültek, 1776-ra a város középkori helyének már többszörösét foglalta el.30
Alább a településtudomány szempontjai szerint rendszereztük és elemeztük az
írott források vonatkozó adatait. Megvizsgáltuk hogyan fordulnak elő a városszerke
zet és elemei a középkori oklevelekben és a szakirodalomban.
A várost említő oklevelek és szakirodalom célzatos újraolvasását végeztük el.
Az írott forrásokból kiemeltük mindazt, aminek értelmezhető helyrajzi vonatkozása
volt. A hatalmas adatmennyiséget a következő csoportosításban dolgoztuk fel:
templomok, egyházi intézmények, szegedi középkori házak, piacok-vásárjogok,
középkori városszerkezet, utcák-telkek. Kritikai szemlélettel vetettünk egybe m in
dent, s a legvalószínűbb — egymásnak topográfiai vonatkozásban sem ellentmondó —
következtetéseket leszűrtük. Végezetül az adatok legtöbbjét a rekonstruált helyrajz
térképére rávezettük.
Templomok
A templomok a középkori városszerkezet, az egyházi közigazgatás legfontosabb
elemei számunkra. A város részekre tagolódását a templomoknak oklevelekben elő
forduló említéséből tudjuk kikövetkeztetni. Az egyéb egyházi intézmények is város-
szerkezeti értékű adatok, bár elsődlegesen művelődéstörténeti, közegészségügyi stb.
vonatkozásuk szembeötlő.
22 R eizner I. k. p. 114.
23 R eizner I. k. p. 130.
21 R eizner IV. k. p. 179.
25 R eizner I. k. p. 212.
28 Forrás 1713/1. A térkép Savoyai Jenő hg. hadijelentésének melléklete.
27 R eizner I. k. 184.
28 V ass 1982
29 R eizner L k. p. 237—239.
80 Forrás 1776/1
15
A kutatás a szegedi templomok és egyházi intézmények vonatkozásában zavarral
küszködik. Konkrétan fennmaradt, ill. föld alatt rejtőzködő nyomát 5 templomnak
ismerjük, helyesebben öt olyan helyszínt ismerünk, ahol többé-kevésbé bizonyítottan,
a középkorban templom állott. Egy-egy helyszínen azonban több nagy építési kor
szak is kimutatható.
I. Vártemplom — a mai várromtól a színház felé húzódó alapfal a felszín
alatt 1876-ban előkerült, és ezt akkor a vártemplommal azonosították.31
II. Szt. Demeter templom — toronymaradványa a mai Dóm téren áll.
III. Alsóvárosi Havi Boldogasszony templom — áll, helyén állhatott a korábbi
Szent Péter templom.
IV. Szent György templom — alapfalai a Szent György téri ált. iskola telkén
a földben rejtőznek.
V. A dominikánusok Szt. Miklós konventjének temploma — alapfalaira a felső
városi minorita templom épült a XVIII. sz.-ban, s ma is áll.
— A Palánki Mária templom maradványa nem ismert.
Az öt fennmaradt templomos helyszínnel szemben azonban 1665-ben Evlia
Cselebi török utazó azt állította: „tizenegy kisebb-nagyobb temploma van, (ti.
Szegednek) de sok rombadőlt helye is megvan”.32 Állítása egybecseng honfitársának
1526-os feljegyzésével, mely szerint a Szegedin néven ismert erős vár tele van templo
mokkal és zárdákkal.33
1722-ben a Szeged életében oly fontos szerepet játszó kun puszták perében
Karácson Péter tanú dédapjára hivatkozva vallotta, hogy „Szeged városa nagy volt és
17 templomok voltak benne”.34
Ma azonban e 17 templomnak a nyomát nem igen leljük. Szeged püspöki szék
hely nem volt. Kedvező földrajzi helyzete és a fontos vízi közlekedés révén azonban
már az ország legelső politikai és egyházi szervezése alkalmával egy nagy vidék köz
pontja lehetett. 1199-től említik a szegedi főesperességet, amely egészen a mohácsi
vészig fennállt.35
A legelső írott említés Szeged templomáról kissé bizonytalan adat. III. Honorius
pápa 1218. jan. 29-i oklevelében átírja III. Béla 1193—1196 között keletkezett okle
velét, melyben a szávaszentdemeteri görög monostor XII. sz.-i birtokösszeírása szere
pel. A király a jeruzsálemi bazilita monostornak adományozta a szóban forgó birtok
komplexumot : Szent Mária egyházat hajóval, falvakkal.36 Arra, hogy Szegedről van
szó, a felsorolás sorrendjéből, s abból következtethetünk, hogy a többi számításba
vehető helyek más egyházak kezén voltak. Ha ez a következtetés helytálló, vélemé
nyünk szerint ez az egyház Szegeden, de nem a várban állhatott, mert az a XV. sz.-ig
királyi „magán”-birtok volt, amelynek javait a király nem ajándékozta el. Bizonyára
a későbbi Palánk területére esett ez a templom. A Palánkban álló templomról gondol
hatjuk ilyenformán, hogy Szűz Mária tiszteletére volt szentelve, rendháza talán azonos
lehetett a marianus ferencesek — később konventuális minorita, vagy csak egyszerűen
minorita néven szereplő rend —- 1316-ban említett házával.37 Korábban feltételezték,
16
hogy a rendházuk a Várban állott, ez azonban nagyon valószínűtlen. Azon a feltétele
zésen alapult, hogy templomuk azonos lett volna a Szent Erzsébet templommal,
amelynek írásbeli helyét Dugonics András említi (lásd késó'bb!). Sokkal inkább gon
dolhatunk arra, hogy a Palánk északi részén feküdhetett, az 1546-os defterben szereplő
Boldogasszony utca városnegyedben. (Ez a negyed a szandzsákbég lakóhelye is volt.)
Ha itt állott a templom, jellegzetes helye megfelel a ferencesek XIV. sz.-i gyakorlatá
nak : templomaikat szívesen telepítették a város szélére, hogy „toronyként” a város
védelmi rendszerének szerves részét képezze. Ugyanakkor ez a hely megfelel annak
a törökkori leírásnak is, amely romos kolostorról beszél, „amelyet egyik oldalról
az országút, a másik oldalról egy romos templom, a harmadik oldalról... kő házak
határolnak” ... „ehhez csatlakozó barátlakások, amelyek egyik felől a kolostorral,
másik felől az országúttal, a harmadik oldalról pedig a romos templommal és egy
üres telekkel voltak határosak.38 A leírás a szandzsákbég házára vonatkozó adatokkal
együtt (lásd később!) csak a mai Oskola utcától a Tisza és a Roosewelt tér felé eső
tömbre illik.
A templomok országút melletti fekvése valószínűvé teszi, hogy ez volt az a temp
lom, amelyben Bertrandon de la Brocquiére lovag 1433-ban járt. Ő ugyanis Szeged
„egyetlen” 1 mérföld (4,45 km) hosszú utcáján a ferencesek templomában vett részt
istentiszteleten.39 A templomnak maradványa nem ismert.
1332—37-ben a pápai tizedjegyzék említi először Szent Demeter és Szent György
plébániai templomokat.40 Ezt a két templomot könnyen azonosíthatjuk a fejezet
elején felsorolt Dóm téri és Szent György téri maradványokkal. Szegednek még
1458-ban is csak e két plébánia temploma volt, bár több kutató négyről beszél
Mátyás király oklevele alapján.41 Az 1458. aug. 16-án kelt oklevél azonban világosan
Szent Demeter és Szent György plébániák, valamint Szent Péter és özvegy Szent
Erzsébet ispotályok templomait említi. Fontos tudnunk, hogy tizedszedési joggal
csak a plébániák rendelkeztek, így az egyházi közigazgatást Szeged más részein is
e két plébánia látta el.
A Szent Erzsébet ispotály és templom helye bizonytalan. Az ugyancsak Szent
Erzsébetnek emlegetett vártemplommal ez semmiképpen nem lehetett azonos, özvegy
Szent Erzsébetnek szentelt volt, míg a vártemplomot Árpádházi Szent Erzsébet
tiszteletére szenteltnek tulajdonították. Egy 1449-ben kelt okirat arról tudósít, hogy
Fekete Szabó János az elhagyott Szent Erzsébet kápolnát és házat a szegények szá
mára újjáépítette.42 Az oklevél kifejezetten kápolnát ír, tehát nagyobb templomról
itt szó sem lehetett, s a szegények ispotálya a királyi várban nem állhatott.
A Szent Péter ispotály templomát Alsóvárosra teszi a kutatás. Neve az 1458-as
oklevélen kívüi 1497-ben bukkan fel. Szilágyi László három szegedi kőháza közül
egyikről azt jegyzi meg egy oklevél, hogy a Szt. Péter templom előtt állt, s ugyanott
egy mészárszéket is említ.43 Egy 1698-as keltű látképen Alsóvároson szerepel St. Peter
felírás.44 Ezt a kutatók mindmáig a templomra vonatkozó feliratnak értelmezték,
17
jóllehet ekkor itt m ár 200 éve a Havi Boldogasszony templom állott, s a St. Peter
nem is a templom fölé van irva, hanem a mellette álló alacsonyabb épületek fölé.
A rajz egyébként sem tartalmazza egyetlen templom nevét sem, (pedig ábrázolja
a templomokat) hanem mai szóval „közintézményeket” ír fel. így a Szent Péter
elnevezést ispotályként kell értelmeznünk. A Szent Péter templom már nem volt meg,
de az 1497-ben említett ispotály még állhatott.
Az obszerváns ferencesek — másik nevükön ferences cseri barátok — 1444-ben
jelentek meg Szegeden, s maguknak követelték a marianus ferencesek templomát,
amelyró'l már fentebb szóltunk. Küzdelmük sikertelen volt, s 1452-ben45 Alsóvároson
telepedtek meg. M a is álló, Havi Boldogasszonynak szentelt templomukat korábbi
falakra, feltehetően a Szent Péter templom alapfalaira építették fel. A templomot fal és
temető' vette körül.46 1562-ben a ferencesrendi barátok számára a török közigazgatás
igazolványt adott ki, 1545-ös hitvitára hivatkozva, hogy az „új boldogasszony háza
néven ismert egyház 53 év óta a barátoknak nevezett szerzetesek keze között van”.47
Tehát vagy 1492 vagy 1509 óta,48 ez az iratból nem eldönthető'. Az új Boldogasszony
név összecseng az 1546-os defter Új Boldogasszony utcájával. Az „új” név az obszer
váns szerzetesek Boldogasszony templomát különböztethette meg a marianusok
palánkbeli Mária templomától. Ez megerősíti fenti feltételezésünket, hogy ti. az is
Boldogasszony tiszteletére volt emelve. 1459-ben Mátyás király szerdai nappal vásár
jogot adott Szegednek a Szűz Mária kolostora előtt.49 Bár az oklevél ezt nem említi,
valószínűleg Alsóvárosról lehet szó, mert a király ugyanitt 4 mészárszék létesítését is
engedélyezi, s Szilágyi László kőházát éppen egy mészárszék mellett, a Szent Péter
templommal szemben, tehát Alsóvároson találjuk 1497-ben.43 H ajói következtetünk,
akkor tehát a barátok kolostora 1452—1459 között felépült és Szűz Máriáról nevezett
volt. Az új templom azonban 1509-re készülhetett el.
A Felsővárosi Szt. György plébánia templom helye nem problematikus. 1686-ban
romos állapotban érte meg a törökök kivonulását.50 1722-ben rögtönzött módon
helyreállították.51 1859-re használhatatlan állapotba került s iskolának alakították
át, 1905-ben került lebontásra.62 Körülötte temető volt, s nyilvánvalóan közelébe
esett a piac, mert a XVIII. sz.-ban Templum forensa (piaci) felirattal tünteti fel
Bállá Antal térképe.53
A dominikánusok Szt. Miklós konventjéhez tartott Felsőváros másik temploma
a dömés Szent Miklós templom. A konventet 1318-ban alapították, 1468-ig azonban
nincs újabb írásos nyoma. 1529-ben a kolostor elnéptelenedett,54 később rommá lett.
1740-ben a minoriták nem vállalták az ugyancsak romos Szent György templom
újjáépítését, s helyette a dominikánus templom falaira55 építették templomukat
(1754—1767), miután 1747-től kolostorukat már mellette felépítették56. A templom
és a rendház ma is áll.
Itt helyes megjegyeznünk, hogy az újabb kutatás végleg tisztázta, hogy az a
korábbi feltételezés, mely a bencések XI—XII. sz.-i szegedi jelenlétét éppen Felső-14
14 Szeged 1983. p. 486.
49 Bálint 1966, p. 9. és p. 47.
47 R eizner IV. k. XC. p. 157.
48 A 48 alatt jegyzett 1497-es oklevéllel összevetve 1509 valószínűbb.
48 R eizner IV. k . XXXIII. p. 56.
40 Forrás 1686/1, Szeged 1983. p. 288—289. 24 fénykép.
41 R eizner I. k . p. 372.
42 Bálint 1959. p. 128.
48 Cs. Sebestyén 1938/1 p. 71. = Forrás 1776/1.
64 Szeged 1983. p. 481.
44 Bálint 1975. p. 22.
49 Cs. Sebestyén 1938/1 p. 80.
18
városon, a Szent Miklós templom helyén következtette ki egy 1225-ös oklevélből,
tévedésen alapult. Az oklevélben szereplő scyget szó Csepel szigetre vonatkozik.57
A Palánk plébániája a Szent Demeter templom volt. Korábban már megemlékez
tünk 1332-es és 1458-as említéséről. Minthogy a templom maradványa a Dóm téren
álló Dömötör torony, a templom helye pontosan ismert. 1686-ban térképen is fel
tűnik a templom rajza.58 A templom körül cinterem (temető) volt.59 Valószínűleg
joggal tételezzük fel, hogy ez az a cinterem, amelyben, feljegyzés szerint, I. Ulászló
1444-ben 3000 ember jelenlétében békét esküdött a törököknek.60 Korábbi kutatók
a Vártemplomra vonatkoztatták ezt a szöveget. Nem tartjuk azonban valószínűnek,
hogy a várbeli templomot ilyen nagy, körülkerített temetőkert vette volna körül, erre
a hely szűkössége nemigen adott volna lehetőséget. A hódoltság alatt rommá vált
templomot 1723-ban püspöki templomként állítják helyre, miután a város a Csanádi
püspök székhelye lett.61 A templomot végül a Dóm építése miatt 1918—25 között
lebontották, a tornyába foglalt középkori toronyrész szerencsénkre műemlékként
megmaradt.
Legkevesebb adatunk a Vártemplomról maradt fenn. Helye a vár 1686-os rajzán58
és a város 1686-os látképén62 tűnik fel először, de ekkor már romokban áll. Dugonics
András emlékezik meg „Jeles történetek” című könyvében Szent Erzsébet romos
templomáról, amelynek alapjait ő még látta.63 Egyetlen ismert utalás ez a templom
védőszentjére. A templomra vonatkozó szakirodalmi említésekről sorra kimutattuk
az előzőekben, hogy bizonytalanok. így az 1458-as oklevél özv. Szent Erzsébet ispo
tályt említ. Úgyszintén bizonytalan az 1444. évi királyi eskütétel helyével60 vagy
a francia utazó lovag által meglátogatott ferences templommal39 való azonosítás.
A templom romjait Dugonics idézett említése szerint a várbeli kazamaták építésekor
1764-ben64 elhordták. — Megjegyezzük, hogy ez a templom a legdíszesebb szegedi
templom volt, amelynek faragott kőből voltak a díszei. Díszes faragványai szép
számmal fennmaradtak65. Alapfalait valószínű módon azonosította Kováts István,
aki a vár bontását végezte 1876-ban31. A falak ma is földben rejtőznek a mai várrom
alatt, s innen kiindulva a színház felé húzódnak.66
Egyházi intézmények
Jórészt az előző részben ismertetett templomokhoz kapcsolhatók, vagy helyük
nem ismert. Az ismétlések elkerülésére, s mivel helyrajzi fontosságuk az adatok hiá
nyossága miatt másodlagos, csak vázlatosan ismertetjük az intézményeket, a legfőbb
szakirodalmi utalásokkal.
Domonkosok Szent Miklós rendháza. A domonkos Szent Miklós konvent és
templom kapcsán ismertettük. A templomhoz kapcsolva állt a mai Szent György
téren, rátelepült a ma is álló minorita rendház. A domonkos konvent 1516-ban leégett
19
(lásd később) 1529-ben elnéptelenedett.67 Tudjuk, hogy teológiai iskolájuk is volt.
Premontrei apácák Szentlélek monostora. A monostor fekvésére utal, a dézsmajegyzék
Szentlélek utcája, s egy kódex bejegyzés. „1516. augusztus 27-én tűzvész dúlt Felső
városon és akkor megégett a Szent Miklós és Szentlélek monostor.68 Talán hozzájuk
tartozott az özvegy Szent Erzsébet ispotály, amelyet 1458-ban említ Mátyás oklevele68,
illetőleg az 1449-ben Fekete szabómester által a szegények részére helyreállított
Szent Erzsébet kápolna.70 A szerzet ugyanis elsősorban betegápoló tevékenységéről
ismert. Az apácák az 1520-as években elköltöztek Szegedről.71
Új Boldogasszony háza, obszerváns ferences kolostor Alsóvároson a Havi Bol
dogasszony templomhoz kapcsolva. Lényegében ma is áll. Az előző részben részlete
sen foglakoztunk vele. Említik 1459-ben az alsóvárosi vásárjoggal kapcsolatban.
Gótikus részleteinek feltárását Lukács Zsuzsa napjainkban is folytatja.
Boldogasszony, marianus, ferences kolostor. A Tömörkény utca, a Roosewelt tér
és az Oskola utca által határolt tömbben feküdt. A templomoknál részletesen
ismertettük.
Özvegy Szent Erzsébet ispotály — 1449-ben és 1458-ban69-70 említik. A templo
mok, majd a premontrei konvent kapcsán szóltunk róla. Helye ismeretlen. Feltételez
ték, hogy a várban volt. A Lysa utca név utalt volna rá. Ez nagyon valószínűtlen,
a Lysa név klerikus összeíró tollából az 1522-es dézsmajegyzékben nem igen kerül
hetett Szent Erzsébet neve helyett leírásra. A várban egyébként sem tudjuk szegények
kórházát elképzelni.
Szent Péter ispotály — Mátyás oklevele említi 1458-ban.69 Mint már írtuk,
az alsóvárosi Szent Péter templom mellett állhatott. Elképzelhető, hogy városi alapí
tású volt72. Talán a johanniták alapítása. A Szent Péter templom ápolási szolgálata
a ferencesekre szállt, akik a kórházat még a XVIII—XIX. században is fenntartották73
legalábbis 1809-ig. Ekkor a kórház a klastrom épületében volt. Az 1698-as látkép,
melyről már szóltunk, szintén itt ábrázolja és St. Peter felírással jelöli.74
A régi Borbás utca nyugati sarkán állott a város nevezetességének számító kórház
1807-ig75. A Balla-féle 1776-ban készült térkép76 feltünteti a Régi Ispotály utcában
ezt az épületet, amely igen régi lehetett. Ebben sejthetjük esetleg Szilágyi László
1497-ben említett kőházát.77 Cs. Sebestyén szerint a johannita kórházat.76 Lehetett
ez a Szent Péter kórház korábbi épülete („régi ispotály”)» de mindenesetre fontos
épület volt, ha nevezetességnek is számított.
Szent Demeter templom kórháza. Létezéséről egy 1754-es canonica visitatio-ból
tudunk78. Helyét nem ismerjük.
Szándékosan nem foglalkoztunk a johanniták szegedi jelenlétével. Ez kevéssé
bizonyított, az 1983-ban megjelent Szeged története részletesen foglalkozik a rend
szegedi nyomaival.
20
Szegedi középkori házak
21
Ugyanez okból említjük meg az országos f ő sóraktárat, amelyet előbb 1698-ban
a Palánkban állítottak fel, majd a Felsőváros és a vár közé helyezik át,89 ahol a XVIII.
századi térképeken láthatjuk is. 1783-ban épült a Tisza-partra merőlegesen álló
négy sópajta.
Piacok, vásárjogok
22
általában nagyobb térséget jelent, a korabeli Budán csak a mai Hess A. tér neve
mellett (vicus Claustri beati Nicolai) találjuk. A piatea az utcák szokásos neve volt.
Mindezt összevetve megállapíthatjuk, hogy a vicus, másképp Nagy-Lathran
volt a szombati piac helye, azaz vicus Zombathely,100 Plathea Kyslatran pedig a kiseb
bik vásártérre vezető utca, — de ez a név illethette magát a kisvásárteret is, amely
az oklevélben csak piatea Lathran néven említődik.
Kutatók a Lathrán teret a mai Roosewelt tér helyére teszik. Itt mindenesetre
lehetett piac, mert vásárnak ez volt elegendő térség a vár és a Palánk városrész között.
A várból ellenőrizhető volt a terület, s ide láthatott ki palotájából — talán a Szilágyi
palotából — a szandzsákbég, aki egy életrajzírója szerint egyszer ablakából látta,
hogy áron alul vették el egy szegény ember káposztáját.101 S ide futhattak össze a rév
től a Palánkon és a Középvároson átvezető összekapcsolódó utak, amelyeket az
1578-as defter országútként említ.102 Véleményünk szerint — s a matematikai mód
szer ezt igazolja — ez volt a Kislatrán; s a vicus Lathran, azaz Nagylatrán a mai
Széchenyi térre esett. A Szent Demeter templom körüli téren, jóllehet ez piac logikus
helye, nem lehetett piac, mert itt temető volt.103
100 B álint 1975. p. 113. 114. 122. A Zombathel név már korábban is felbukkan. Az Ulászló
oklevél a szegediek kérésére, korábban szokásos szombati vásárt is megerősíthetett.
101 Szeged 1983. p. 539 = K arácson 1908. p. 81.
102 Szeged 1983. p. 540 = H alasi-K un , T ibor 1964. p. 16— 17.
103 Szeged 1983. p. 355.
104 G yörffy 1963. p. 900 = OL D l. 25!, W XI. 48.
105 U o. p. 901 (Gyárfás H l. 509..
106 R eizner I. 47. = P ór A ntal : Nagy Lajos; (castra tbsz. mivel az oki. Becskerek várát is
említi) Bp. 1892. I. k. p. 11— 12.
107 Dl. 94 028 Újabban, a superiori-t korábbi értelmezésben fordítva, ez a kifejezés csak egy
korábbi vásárra vonatkoztatott (Szeged 1983. p. 355..
108 Szeged 1983. p. 296. = P etrovics I stván 1979. p. 67—74 „Azonfolva alio nomine Felze-
ged”.
103 R eizner I. k. p. 31, IV. k. 31. XVI.
110 R eizner I. k. p. 31— 32. (természetesen csak áradáskor).
23
Alsóváros nevét 1359-ben,111 1412-ben és 1422-ben inferior Zeged néven emlí
tik112. Alszeged is önálló jogi község volt, egy nagyobb szigeten feküdt110 bíróválasz
tásáról Zsigmond egy 1412-es oklevele szól) ...civitatis Alzeged.113
A város magja a királyi vár volt. Hajdan önálló sziget volt, az 1879. évi talaj
fúrások szerint114 kiemelkedő' magaslatot képezett. Még az 1552-es ostrom alkalmá
val is a vár egyik oldalánál (valószínűleg nyugati!) mocsár terült el, és csak ezen
áthatolva lehetett a vártól délre eső révhez jutni.115
A várhoz kapcsolódott a vár déli oldalától fogva mély árokkal és sövényfonásos
karókkal körülvett központi településmag, amelyet valószínűleg Zsigmond királynak
1405. évi törvénye116 — a decretum minus — után vettek körül védművel, a „ p a lá n k
kal, amelyről a városrész a nevét is kapta. A várnak és a településnek ezt a kapcsolatát
Vorburgstadt elrendezésként tartja számon a szakirodalom: A palánk a vár külső
erődje volt.
A palánkon belüli városrészt széles szabad térség választotta el a vártól. A palánki
városrész külön említésével a korai időben nem találkozunk. Plébánia temploma,
a Szent Demeter templom 1332-ben szerepel a pápai tizedjegyzékben,117 a városrész
azonban nincs külön megnevezve. A „Szeged” elnevezést először a királyi vár visel
hette, majd később a Palánk. A palánk fennállására utal — esetleg — Albert király
1439 évi oklevelében.118 A ” . . . castrum nostrum Zegediense ac opidumsimiliter
Zegediense...” ui. a korábbi oklevelek civitas szavával szemben az opidum — klasszi-
szikus jelentése szerint — erődített város, a késő középkorban mezőváros. Tinódi
1554-ben a „Szegedi veszedelem”-ben már világosan említi a palánkot: „...a hajdúk...
kerítésen belöl városban száliának, városbeliekkel kapura rohanának.” Majd pár
sorral odább: „Hederbég az várban ingben szaladt vala.” (Tudjuk, a szandzsákbég
a mai Roosewelt tér környékén lakott.)
A vártól északra eső Felsővárost (Felszegedet) a víz és mocsárvilág védte, semmi
féle erősítésről nem tudunk a későbbi időkből sem.
A vártól és a Palánktól délnyugatra fekvő Alsósáros (Alszeged) esetében azon
ban olyan helyneveket találhatunk, amelyek egy kezdetleges védmű emlékét őriz
hetik. Alsóvárostól nyugatra a város legelői terültek el. Alsóvárosnak a legelők felé
eső szélén futó árkát a „város sánca” néven említik a régi térképek. A régi Alsóváros
délnyugati csücskén pedig — a mai Vadkerti térnél — volt a Tompái kapu.119 Ezek
a nevek még az 1850-es térképen is szerepeltek.120 A kapu feltétlenül körülkerített-
ségre utal. Az árok, sánc pedig összefügghetett az 1522-es Árokhát utcanévvel. Ezt
az utcát ui. Alsóvároson sejtjük.
Valószínűleg Alsóvárosra érthetjük Márki Sándor leírását is.121 „A Dózsa-féle
keresztesek ellen a város két külvárost, melyek a kirákyi vártól távolabbra estek,
s épp ennél fogva védtelenek voltak, sáncokkal körülvett” (1514). A másik külvá-
24
rossal nem tudunk mit kezdeni. A Felsőváros erősítésének ui. ez egyedülálló említése
lenne, s a központi településmag — a Palánk — ekkor már erődített lehetett, s nem is
esett nagyon távol a vártól. Elképzelhető azonban, hogy a szerző mégis a palánki
városrész újabb megerősítéséről beszél.
1543-ban a törökök megerősítették a várat, a palánkot pedig kettős földbástyá
val és a sáncok koronáján karós sövényfallal vették körül.122 Lambion császári mér
nök 1695. évi felmérése ezt az állapotot tünteti fel.123
A korábban 3 önálló község Szeged, Felszeged és Alszeged, a XV. század köze
pére egyesülhetett, mert ezután külön említésükkel már nem találkozunk.
Az 1522-es tizedjegyzék városrészek nélkül sorolja fel az utcákat. Az 1546-os
defter azonban megkülönbözteti a szegedi vár lakóit, a Felsővárosi várost, Középvárosi
várost, Alsóvárosi várost. A „vár” lakói nyilvánvalóan nem az erődben, hanem a pa
lánkban laktak. A Középváros helyét Vass Előd — a forrás közlője — egyértelműen
a vártól nyugatra gondolja.124 A fő gondot az okozza, hogy az 1713-ból fennmaradt,
alapvető forrásértékű térkép125 ezen a helyen nem tüntet fel települést. Tehát a Közép
város a török idők végére elnéptelenedhetett.
Kifejezetten városszerkezetre utaló megjegyzéseket találunk II. Fülöp burgundi
herceg tanácsosa és lovászmestere — Bertrandon de la Brocquiére — 1433. évi úti
élményeinek leírásában.126 A lovag nagy mezei városnak említi Szegedet, ír a nagy
daru és túzok piacról, lóvásárról, Szeged templomáról, amelyet a templomokról
szóló részben a marianus ferencesek palánki templomával azonosíthattunk. S azt
írja, Szegednek csak egy utcája van, s ezt egy mérföld (1 francia mérföld: lieu 4,45 km)
hosszúra becsüli. Ez a távolság kb. megfelel az alsóvárosi mai Sárkány utcától a felső
városi Tarjánig, a belvároson átvezető út hosszának. (A középkori város két legtávo
labbi pontja ez lehetett.) A szövegből nem világos, mire gondol a lovag azzal, hogy
csak egy utcája van a városnak. Valószínű, hogy a városon átvezető országúiról
beszél, mert ez a város mindhárom részét felfűzte. De Szeged sohasem volt jellegzetes
egyutcás település.
A középkori országút északról Algyő felől érkezett a városba, vonala a régi tér
képek elnevezését követve: Gyevi út (a legnagyobb felsővárosi sziget közepe)—Vár,
északi kapu—Vár, déli kapu—Palánk (Oskola utca)—Klastrom kapu (Dóm tér dél
nyugati sarka)—Szentháromság utca—Flavi Boldogasszony templom (a régi ispotály
előtt dél felé fordul)—Fazekas utca—Kovács utca—Tompái kapun Törökkanizsa
felé hagyta el a várost.127
Fontos megjegyeznünk, hogy a Felsőváros főutcája a Szent György utca (mai
Dugonics utca) volt.128
Másik főútról beszél az 1578-as defter: a vámhelytől, a révtől a Duna—Tisza köze
felé a Palánkon és a Középvároson átvezető, egymásba kapcsolódó utcasor vezette át
a forgalmat129.
122 R eizner I. p. 110 = F orgách F erencz , Magyar históriája Pest, 1866. p. 33. (Bp. 1982.
p. 39.)
123 Forrás 1695.
124 Vass 1979. p. 19.
125 porrás 1713/1 (lásd 8. sz. térkép).
124 R eizner I. k. p. 45— 46. = Memoires de l’Institut National, Sciences morales et politiques,
Paris an. XII. T. V. p. 122. = Brüsseli okmánytár, Pest 1859. IV. k. p. 301-től. Új fordítása P alásti
L ászló Szeged, 1983.
127 Cs. Sebestyén 193 8/p. 72.
128 U o.
129 Szeged 1983. p. 540 = H alasi-K un , T ibor 1964. p. 16— 17.
25
Mivel különböző kutatók különböző helyre teszik130 Szeged egyik külvárosáról
külön is kell szólnunk. A Fazékször a fazekasok városrésze volt. Helyét elég jól
kikövetkeztethetjük egy 1641-es levélből131 „...A Fazékszöriek árujukat éjszakára a
Palángba (sic!) hordják, maguk is... a Palángba hálni járnak... A Tisza előttük van
és hajónyicska fájukat, nádjukat házuk előibe hordják és onnan házukhoz hordják;
.. .az ő mesterségükhöz való hasonlóképpen földjeiket hordják”. A leírást talán vonat
koztathatjuk Felsővárosra is, de a Palánk közelsége és a múlt századig élő „Fazekas”
utcanév az Alsóvárosi elhelyezkedést valószínűbbé teszi. A Fazékször valószínűleg
az Alsóváros szélén a Tisza mellett feküdt.
Szándékosan nem szóltunk az 1522-es tizedjegyzék és 1546-os defter utcaneveinek
városszerkezeti vonatkozásairól. A sokféle feltételezést és következtetést, amely
közkézen forog, előzőleg még a halmazelméleti módszer segítségével revízió alá
vesszük.
Alább röviden megemlítjük az 1522-es Tizedjegyzékben Szegeddel együtt összeírt
falvak nevét és helyrajzi vonatkozásait.
Szeged birtoka volt a Tisza mentén feljebb fekvő Tápé, amelyet 1138-ban említ
először oklevél.132 1247-ben IV. Béla király Tápét, a korábbi várbirtokot és a Vártó
halastavat a szegedi polgároknak adományozta.133*
Bánfalva neve is mint Szeged birtoka merül fel. Az 1522-es tizedjegyzék azonban
Plathea Bánfalva (Bánfalva utca) nevet tartalmaz. Ebből gondolhatunk arra, hogy
ekkor már Bánfalva Szegeddel összenőtt. Persze az elnevezés a Bánfaivára vezető utat
is jelölhette. Szentmihállyal együtt említi 1502-ben a Csanádi káptalan oklevele.131
Fekvésük bizonytalan, több feltevés van, Szentmihályt leginkább az Alsóváros szom
szédságában,135 Bánfalvát Dorozsma határába, ritkábban Felsővároshoz közel
teszik.136 Mindenesetre mindkettő a mohácsi vész idején elpusztult és elnéptelenedett,
mert János király 1536-ban Szilassy Ferencnek engedélyezte, hogy a községeket
benépesíthesse.137 Az alsóvárosi polgárok 1359-ben 65 forintért örökbe megkaptak
egy Alsóváros mellett fekvő Bálák községben levő birtokot.111 A Ballagi tó helynév
Alsóváros mellett ma is él.
Nem a középkorhoz tartozik, a munkánk során használt térképeken azonban
gyakran feltűnik a vártól nyugatra egy ötolaszbástyás erődrendszer képe. Jó tudnunk,
hogy ez az Engenius árka néven emlegetett sáncrendszer, amely a „Külső Palánkot”
fogta körül. A várat körülvevő új erőd, új sáncolás 1714—1717 között épült.138
Az Eugéniusz árka által körülkerített városrész kapta ezután a Palánk nevet.
A sáncok idővel elpusztultak, sőt az 1816. és 1830. évi árvizek alkalmával földjüket
védekezésre használták, s így elenyésztek.139 Az 1850-es térképen azonban még jól
követhető az árok helye.110
26
Utcák, telkek
Előbb már kitértünk a középkori utcák problematikájára. A középkori Szeged is
utcás település volt, utcáit magyarul utcának mondták, de a középkori utcákat nem
szabad pontosan a maiak analógiája szerint elképzelnünk.
A latinul „plathea”-nak nevezett utcák a fő közlekedési sávokat foglalták ma
gukba, de beleértették a tölcséres kiteresedéseket, sőt a nagyobb tereket is. A tömbök
belső közlekedési sávjai, átjárói, közei névtelenek voltak141. Összeírás esetén lakóikat
a „fő” utcához számították. Ezt például a Budai Várnegyed 1687-es L’Haüy-féle
térképe és fennmaradt utcanevei is igazolják. Áldana 1552-es tapasztalatai alapján
felettébb rendezetlen városnak írja le Szegedet, elbeszélése szerint „a házak szerteszét
szórva álltak benne” . Rengeteg apró sikátor, átjáró szabdalta, ami miatt a település
nem tűnhetett rendezett városnak.142
A középkori telekrendszert a budai várban és Sopronban megfelelően feltárták.
Feltételezhetjük, hogy Szegedé is ehhez hasonló lehetett. Szeged Béla és Endre kirá
lyoktól nyert ősi szabadalmainál fogva Buda és Székesfehérvár városok kiváltságaival
egyenlő jogokkal rendelkezett,43 jogviszonyait jórészt Zsigmond 1405-ös144 rendelete
szabályozta, csakúgy, mint a többi királyi városét.
A budai várnegyedben egy egész telek nagysága 10 öl volt,145 de voltak fél
telkek is.146
Sopronban a határhasználathoz kapcsolódott a városi telekrend, s ezt Szeged
esetében is jól el tudjuk képzelni. A határ felosztása „kötelenként” történt. 10 egy
ségnyi telek alkotott egy kötelet, s egy kötél 100 öles volt. Vagyis az egységnyi telek
szintén 10 öles volt, mint Budán. A telkek kimérési pontossága Sopronban 1/4 telek
volt, a telkek osztódása révén a középkor végére 10 ház kb. hat egész telket tett ki147.
Ela Szeged 1850. évi telekrajzát148 tekintjük, Alsóvároson is, Felsővároson is
zömmel 8—10 öles telkeket találunk, és néhány szembeötlően felezett, 4—5 öles
telket. A Palánk telkeit nem tartjuk mérvadónak. Az 1697. évi tűzvész utáni telek
osztások itt változtatást hoztak.149
Kísérletképpen az 1850-es térképre143 vetítettük az 1713-as várostérkép150 felső
városi tömbjeit. Ez a várostérkép az általumc feltételezett középkori Felsővárossal
azonos beépített területet tüntet fel. Az 1548-as összeírás alapján elkülönítettük a fel
sővárosi tömböket, s az 1850-es állapotokkal meglepő egyezést találtunk. Az 1548. évi
358 összeírt telekkel szemben 1850-ben 327 telek volt a területen. Figyelembe véve
az eltelt időt, ez igen jelentős megegyezés. Számunkra egyben azt is jelenti, mint ahogy
ezt már korábban is sejtettük: a középkori telekrendszer lényegében a múlt századig
fennmaradt.
27
Szeged utcaneveiről a legrégibb emlék Kapisztrán János szentté avatási perének
jegyzőkönyvében maradt ránk151*a XV. század második feléből: vicus (másutt piatea)
Sancti Petri, plathea Sancte Elisabeth, vicus Zombathel (Zobathel, Zombathhel) ez a
három utcanév került az iratokba162 1460-ban. Az 1522-ből fenmaradt utcajegyzék153
ezekből egyet sem tartalmaz. A Szombathely név 1548-ban154 viszont újra felbukkan.
Valószínű, hogy Szent Péter elnevezés Alsóvároson a Szent Péter templom mellett
volt. A vicus elnevezés talán teret jelez. Kézenfekvő a Szent Erzsébet utcát a Szent
Erzsébet templommal vagy ispotállyal azonos helyen keresni. De itt sajnos bizony
talanságban vagyunk, mert ezek helyét sem tudjuk.
1499-ben II. Ulászló oklevelében találkozunk a Lathran elnevezéssel.155 A teret
és utcát, amelyen a király vásár és piacok tartását engedélyezte, a vár és a palánki
városrész között, a vártól nyugatra sejtjük. Részletesen a piacok leírásánál elmondtuk
az ezzel kapcsolatos gondolatokat.
Táblázatban közöljük a rekonstrukció legfontosabb forrásainak, az 1522-es
tizedjegyzéknek, az 1548-as és 1553-as defternek utcaösszeírását (1. sz. táblázat).
Egyelőre igazolás nélkül hozzátesszük azt a megállapításunkat, hogy mind az 1522-es,
mind az 1553-as összeírásban, — a korábbi kutatással ellentétben — kimutatható
területi rendezettség.
28
utó ^ sa ia a io Családfő
30
képre redukált vázrajzon megfigyelhető, hogyan vált szabályosabbá a tömbök határa
a múlt század városszabályozó tevékenysége folytán165 (4. sz. térkép).
1783-ban készült a Bállá térképnél vázlatosabb első katonai felmérés.1661678Jelentő
ségét mégis az adja, hogy a tömbök határa attól több helyen eltér (5. sz. térkép).
A felmérés katonai jellegéből következtethető, hogy a térképező a fontosabb utcákat
ábrázolta, a jelentéktelenebbeket elhagyta. Pl. a Palánk városrészen belül kiemeli
az Oroszlán u. és Tömörkény utcát, s mint jelentéktelent, elhagyja a Somogyi utcát.
Hasonlóan fontos információkat hordoz a külterületre vezető utak ábrázolásával.167
Abraham Kaltschmidt 1747. évi térképe168 (6. sz. térkép) az időben visszafelé
következő. A térkép ellenőrzésekor feltűnő léptéktelenségeket tapasztaltunk. Tanul
sága, hogy a Petőé Sándor sugárút és Alföldi u. mellett kevesebb beépítettséget
tartalmaz, mint az 1776-os térkép.164 így nyomon követhető a település növekedése.
A Tolbuhin sugárút körüli beépítés bizonytalanul azonosítható (7. sz. térkép). Ez a
térkép csak a város középső részét mutatja, nem a teljes kiterjedést.
Legfontosabb forrásaink közé tartozik de la Croix Paitis császári tiszt térképe
1713-ból169 (8. sz. térkép). Ez a térkép elsőként ábrázolja az egész várost. A térképet
a feltüntetett léptékskála alapján 1:5000 léptékben újraszerkesztettük, majd az
1 :5000 léptékű, múlt századi rétegtervre fektettük.170
Megállapítottuk, hogy a térkép léptékhelyes. Az egyes városrészek elhelyezkedése
az utakon mért távolságokon helyes, az utak iránya azonban komoly szögeltéréseket
mutat. Léptékkel rekonstruáltuk a külterületre vezető utakat. Az eredmények jól
azonosíthatók a Bainville térképpel. A középvárosi különálló „L” alakú tömb és
kúria helyét csak lépték alapján tudtuk visszaszerkeszteni, mert a középvárosi struk
túrákat a külső palánk építése 1717 körül171 megsemmisítette, itt azonosítható térkép
nyomok nem maradtak. Az „L” alakú tömb kb. a régi Könyök utcába esik, így ez
„beszélő név” volt. Figyelemre méltó a Kárász utca központi szerepe. A vár déli ún.
Kolostor Kapu-jától172 a Budai kapuhoz vezető külső út egyik szakasza ez volt
(9. sz. térkép).
Az 1879-es170 szintvonalas felvétel 5,5—6,0 m-es szintvonala meglepően képiesen
rajzolja ki a térkép által ábrázolt beépítést. (Az 5,5 m a száraz területeket, a 6,0 m
a beépítés kontúrját. 2. sz. térkép.)
A Felsőváros szigeteit csak a rétegvonalrajz alapján tudtuk azonosítani. Itt —
a térkép tanúsága szerint — a felmérés csónakból történt, a szigetek távolságának
felhordása ui. erősen léptékhibás.
A felsővárosi tömbök az 1713-as, 1776-os és 1783-as térképeken az előbb említett
szigeteknél más-más rajzolatúak. Ez azt mutatja, hogy az utcahálózat itt a XVIII. sz.
első felében még nem szilárdult meg.173 A legkorábbi térkép csak a Vár és Palánk
területét öleli fel. Marsigli felvétele 1686-ból a visszafoglalás évéből való174 (11. sz.
165 K ováts I stván, Egy szegény póríiú önéletrajza, Bp. 1981, p. 43. 52.
” • Forrás 1783.
167 A külső palánki városrész ábrázolásától a felhasznált publikációban levő térképi kópia
nehéz olvashatósága miatt eltekintettünk.
168 Forrás 1747.
169 Forrás 1713/1, A Reizner féle közlésben a mai József Attila sugárút eleje tévesen mocsár
nak van ábrázolva. Az eredeti térkép ezt száraz területként mutatja. B álint 1959/2, p. 47.
1,0 Forrás 1879/2, 1879/1.
171 R eizner I. k. p. 237—239.
172 1751-ben egy német térkép tünteti fel: „Kloster Tűri” = Szeged, 1983. p. 354.
173 Az ugyancsak 1713-ban de La Croix Paitis által készített várerődítési térkép (Forrás 1713/2),
Felső városon pl. eggyel több szigetet ábrázol, mint az általa készített, első térkép (Forrás 1713/1).
171 Forrás 1686/2.
31
térkép). Jól felhasználható adat a palánki városrész rekonstruálásához (12. sz
térkép).
A térképek vizsgálata és újraszerkesztése egyértelműen bizonyította, hogy Szeged
a XVIII. sz. elejére mintegy 1000 házhelynyi méretűre zsugorodott, azután a század
folyamán rohamosan fejlődött nagyvárossá. A történelmi tanulságok szerint közép
korból öröklött XVIII. sz. eleji település a lakóhelyül leginkább alkalmas, víztől-, ellen
ségtől legjobban védett területeken helyezkedett el. Ez a középkori mag a fejlődés
során később a város testében — szerves részként — töretlenül megőrződött és fel
ismerhető volt a múlt század közepéig, ill. az 1879-es Nagyárvízig. 1850-ben és 1879-
ben modern térképészeti eszközökkel rögzítésre került. így számunkra pontosan azo
nosítható, lokalizálható térképészeti adatként fennmaradt. Jó alapot képez a közép
kori helyrajz rekonstrukciójához.
A matematikai módszerrel először elvi rekonstrukciót készítettünk. Elvégeztük
a korábban megfogalmazott halmazelméleti megfontolások gyakorlati alkalmazását;
az adatok számítástechnikai feldolgozásra alkalmassá tételét, a belső, mélyebb össze
függések feltárásában követett lépéseket. Ennek sorában előbb a teljes adatsorok
egybevetését végeztük el, majd az utcák városrészenkénti elkülönítését, s ezt köve
tően részletezőbb és szűkített adatsorokkal folytatott analízis során jutottunk el az
utcák elvi, síkrajzi kapcsolatának megállapításához.
Indulásként az 1522-es dézsmajegyzék és az 1548-as defter számítástechnikai
adaptációját végeztük el. A névsorok neveit, mint számítástechnikai adatokat kell
kezelnünk, tehát az azonos adatokat teljes egyértelműséggel azonossá, az eltérőket
eltérővé kell tennünk. Nem számíthatunk arra, hogy a számítógép az emberi agyhoz
hasonlóan felismeri az ingadozó középkori helyesírással lejegyzett családnevek közül
az azonosnak tekintendőket.
A latin névsort az alábbi lépésekben írtuk át.
Sorra vettük a névsorban a családneveket, s minden esetben a név első előfordu
lásának írásmódját tekintve mérvadónak, az összes következő előforduláshoz ezt az
írásmódot rendeltük. Ezzel elértük azt, hogy pl. a Nagy családnév, amely a névsorban
Nayg, Naygh, Naugh, Nagyg, Nagyh, Nagy leírásban fordul elő, egyöntetűen Nagy
formában kerüljön átírásra. Esrtenként elkerülhetetlenül döntenünk kellett arról,
hogy két írásmód azonos nevet takar-e? (Pl. Zakal-Zakalos, Cikos-Chykos). Ilyen
esetben tekintettel voltunk arra, hogy az adott nevek feltételezhető török átírása,
majd magyarra visszafordítása után az eredeti különbség megmarad-e.
S ha nem tűnt valószínűnek, a neveket azonosnak vettük, hiszen a következőkben
török átírásból visszafordított változatukkal kellett egyeztetnünk minden családnevet.
A nevek átírásával egyidejűleg a családnévként nem értékelhető adatokat a név
sorból törültük. Pl. „Relicta ibidem” - özvegy ugyanott, vagy „deserta domus” =
üres ház, „Magister Gracianus” = Grácián iskolamester stb.
Ugyanakkor beírtuk a családneveket oda is, ahol az összeírok az „id”, „idem” —
ugyanaz — megjelölést használták.
A török névsor neveinek ilyen átírására nem volt szükség. Főképpen azért, mert
kevesebb a helyesírási változat, s az egy-két eltérő írásmód külön kezelése nem okozott
később gondot. Pusztán a foglalkozásnévvel kapcsolt keresztneveket és a család
tagokat kellett elhagynunk. Pl. András pap, Anbrus diák, Petri kovács, legény stb.
Ezután mindkét névsort számítógépbe tettük, s a könnyebb használat kedvéért
abc rendbe szedtük, megkaptuk a teljes betűrendes névsorokat, majd egy-egy nevet
csak egyszer leírva, az előfordulások számát és a névsorbeli sorszámát hozzárendelve
kaptuk az ún. szűk névsorokat.
32
A névsorok átkódolásával a latin és török névsorban megjelöltük az egymással
azonosnak tekinthető neveket, vagyis a két adathalmazban kijelöltük az azonos
elemeket. Az adatok ilyen értelmű egymáshoz rendelését egyszerűen a szűk latin
névsor sorszámainak a szűk török névsor mellé írásával és gépbe táplálásával végez
tük el. A számítógéptől az azonosítások helyességének ellenőrizhetősége céljából
betűvel is kiírva lekértük az átkódolt névsort.
A fenti eljárást megelőzően azonban előzőleg döntenünk kellett arról, mely latin
névsorbeli neveket, mely török névsorbeliekkel tekintünk azonosnak:
a) Azonosnak vettük a könnyen és biztosan azonosítható neveket, pl. Chye-
thertheek = Csütörtök stb.
b) A latin névsor nevével azonosnak vettük azokat a török névsorbeli neveket,
amelyek eltérő hangalakjuk ellenére az illető név török átírásával jöhettek
létre. Itt támaszkodtunk a forrásközlő eligazítására.176 A neveket a török
leíró hallás után az arab írás szabályainak megfelelően rögzítette.
A magánhangzók jelölési lehetősége az arabban korlátozott, defterünkben
gyakran hiányzik. Bizonyos mássalhangzókat az arab nem ismer, mások szó
elején vagy szóközépen leírva nem különböztethetők meg. A zöngés zöngétlen
elhullás lehetősége is fennáll.176 Bizonytalanságok — a források jellege miatt
— nem küszöbölhetők ki teljesen.
c) Azonos török neveket rendeltünk különböző latin névsorbeli nevek mellé is,
ha török átírásuk feltehetőleg azonosan alakult. Pl. Hayas, Hayos = Hajós
stb.
d) A latin névsor latinul írt, lefordítható neveit, — ezek kivétel nélkül foglal
kozásnevek — magyarra fordítottuk, s az értelemszerűen egyező török név
sorbeli családnevekkel azonosítottuk, a török névsorban ugyanis latin nyelven
írt családnév egyetlen egy sincs.
Aurifaber (aranyműves) = Ötvös
Pyscator (halász) = Halász
Lapicida (kővágó) = Kőműves, Kőtörő
Corigiator (szíjgyártó) = Szijátó, Szíjártó
stb.
A módszer szempontjából indifferens, hogy e nevek valóban családnevek voltak,
vagy a foglalkozást jelentették.
A családnevek előfordulási gyakorisága külön megfontolásokat érdemel. Egy utca
és egy tömb névanyagának egyezésében nem tekinthetjük ui. azonos értékű bizonyí
téknak, ha az egyező névanyag gyakran előforduló családnevekből adódik, vagy ha
az azonosság ritka —, esetleg egyetlen egyszer előforduló (unikális) nevekből tevő
dik össze.
E tényezőnek a lehetséges kiküszöbölésére a nevekkel kétfajta csoportosításban
dolgoztunk:
33
a) ún. „kétoszlopos” bontásban (a latin névsor adatait alapul véve): az első
oszlopban a 20-nál ritkábban előforduló egyedi neveket, a második oszlop
ban a 20-nál gyakoribb neveket tüntettük fel.177 A török névsorban kevesebb
a gyakori nevek száma, ezért a „latin — gyakoriságot” tekintettük mérv
adónak.
b) ún. négyoszlopos bontásban: az 1-szer, 2—5-ször, 6—20-szor, ill. 20-nál
többször előforduló családneveket külön-külön oszlopban tüntettük fel.
A négyoszlopos bontás az adatok finomabb kezelését biztosította, ugyan
akkor nehezebben áttekinthető volt, ezért egymást kiegészítve mindkét
felosztást használtuk.
Az utcák és tömbök közös részének kimutatása mátrixon. A fenti módokon gépbe
táplált és osztályozott adatokból a gép segítségével különböző csoportosítások és
szempontok alapján módunk volt a megegyező adatok (— utcákban és tömbökben
megegyező családnevek —) számát mátrixokba gyűjteni. Vagyis az utcák és tömbök
közös részét mátrixokon mutattuk ki.
A z 1. sz. mátrixon függőlegesen a latin névsor utcáit, vízszintesen a török névsor
mahalléit tüntettük fel sorszámokkal. (A sorszámok az eredeti összeírások sorrend
jének felelnek meg, s az 1. sz. táblázat sorszámai.) A mátrix „kétoszlopos” (20-nál
ritkább, ill. gyakoribb) bontásban adja a nevek számát. Az utcák után az utcákban
szereplő nevek száma, — a mahallék alatt a mahalle nevei közül azonosítható nevek
száma van feltüntetve. A metszéspontokban leolvasható az egyező nevek mennyisége
— abszolút számokban.178
Az azonos rendszerben összeállított 2. sz. mátrixban az egyezések százalékban
kerültek kimutatásra. A felső számok a közös részt a mahalle neveinek százalékában,
az alsó számok ugyanazt az utcák neveinek százalékában mutatják ki.179 A százalékos
összefüggéssel az értékelésnél figyelembe tudjuk venni azt, hogy más-más súlyú bizo
nyító erőt jelent egy utca és mahalle szomszédos elhelyezkedésére, ha pl. egy na
gyon sok nevet felölelő utca és egy nagyon kicsiny mahallé között találtunk egyező
neveket, vagy ha ugyanilyen abszolút számú megegyezést találtunk egy nagy utca
és egy nagy mahalle között; ill. egy kis utca és egy kis mahalle között (és így tovább).
Elkészítettük négyoszlopos gyakorisági bontásban is az 1. sz. mátrix változatát.
A négyoszlopos változat százalékosan m ár áttekinthetetlen, ezért ettől eltekintettünk.
Az l.é s 2. sz. mátrixból ki kell választanunk a legnagyobb egyezéseket, s máris előttünk
állnak mindazok az összefüggések, amelyek segítségével a latin és török összeírás eltérő
rendszerére alapozott modell kirajzolja a tömbök és utcák egymásmellettiségét. A gya
korlati munkához azonban finomításokra volt szükség: az áttekintendő adatok
mennyisége túlzottan nagy, és nem elég polarizált. Ezért célszerű leszűkítésükre
törekedtünk. Másrészről az adathalmazból olyan másodlagos összefüggéseket emeltünk
ki, amelyek a mátrix értékelését és értelmezését megkönnyítik. E további anyagokat
azonban csak segédanyagnak tekintjük, amelyek az 1. és 2. sz. fő mátrixok használa
tában segítenek.
177 A latin névsor gyakori nevei: Kalmar (36), Kowach (22), Kwn (24), Kys (36), Nayg (64),
Nyger (20), Somogy (25), Tóth (77), Warga (35), Zabo (59), Zwlch (25).
178 Pl. az 1. számú (Zegediensis) utca 100 ritka neve közül 8 megtalálható az 1. számú Mahalle-i
Nagy ucsa 26 ritka neve között. (A mahalle-ban 26-nál több ritka név van, de amelynek megfelelője
nem található a latin nevek között, azt egyszerűen kizártuk a rendszerből). — helyszűke miatt az 1.
sz. mátrix helyett csak a vele, azonos összeállítású, de kiértékelt 3. sz. mátrix, a 2. sz. helyet csak a
kiértékelt került közlésre.
179 Pl. a 178. sz. jegyzetben kimutatott 8 megegyező ritka név a mahalle 26 ritka nevének 31 %-a,
az utca 100 ritka nevének 8 %-a.
34
Az adatsorok leszűkítése során először a városrészenkénti elosztást célszerű meg
állapítanunk. — A mátrixnak itt a kiértékelt (3. és 4. sz.) változatát közöljük.
Ha az egyes utcákról tudnánk, hogy mely városrészben feküdtek, a vizsgálandó
adatsor kb. harmadára csökkenne. Azonban csak a defter közölte a tömbök város-
részenkénti helyét, a dézsmajegyzék nem. Először csak egy durva megközelítésre
törekedhettünk:
a) Sorra vettük az utcákkal azonos elnevezésű mahallékat, így az utcák egy
részét már városrészhez köthettük.
b) Az 1—2. sz. mátrix legkiugróbb adataiból megállapítottuk, hogy a Zegedien-
sis a Szombathel tömbbel határos, tehát középvárosi, az Arokhath utca
a Fazékjártó tömbbel határos, vagyis alsóvárosi.
c) A többi utcánál a mátrixból kiolvastuk az utca valószínű helyét, egyidejűleg
több változat lehetó'ségét fenntartva.
d) Az egy városrészbe tartozható utcákat 4 kategória szerint (biztos, valószínű,
esetleges, kizárt) kigyűjtöttük egy táblázatba.
így a vizsgálódás körét a „kizárt” utcákkal csökkentettük, új mátrixot készítet
tünk abszolút számmal és százalékkal, amely városrészenkénti durva felosztás szerint
csoportosítja az anyagot. Egyidejűleg a biztosan azonosítható utcák és mahallék név
anyagát kivontuk a rendszerből, miáltal a vizsgálandó adatsor tovább szűkült.180
Másodlagos összefüggések kiemelésével folytattuk a munkát. Egy-egy nehezen
eldönthető esetben segítségünkre volt, hogy elkészítettünk egy olyan táblázatot, amely
minden egyes családnévről kimutatja, hogy melyik utcában, ill. melyik mahalléban
hányszor fordul elő.
Úgyszintén jól tudtuk használni a török névsor családneveinek városrészenkénti
kimutatását, amelyből eldönthettük, hogy egy-egy név mely városrészben jellegzetes.
Az utcák és tömbök közös részét kimutató 1. sz. és 2. sz. mátrixokat — az összes
előzőleg részletezett segédanyagot egyidejűleg használva — utcánként értékeltük ki
az alábbi menetben:
a) megállapítottuk a vizsgálat körét, hogy ti. mely városrészben, városrészekben
tételezhetjük fel az utcát.
b) vizsgáltuk az 1. és 2. sz. mátrix kiugró értékeit az adott körben; s ez többször
rögtön egyértelmű eredményhez vezetett.
c) bizonytalanság esetén ellenőriztük, hogy milyen változásokat eredményezett
a biztosan azonosítható utcák és tömbök névanyagának elkülönítése.180
d) szükség esetén egyenként vizsgáltuk a névanyagot a tekintetben, hogy a nevek
mely városrészben tűnnek jellegzetesnek.
e) Az ily módon biztosnak tekinthető városrészben megkerestük a mátrix
maximumait.
A végeredmény utcánként megadta a befoglaló városrész nevét, és két-három
tömb nevét, amellyel az utca szomszédosnak bizonyult.
Példa a mátrix kiértékelésére:
13. PLATHEA L Y SA
Fekvése: Valószínűleg VÁR, esetleg Felsőváros, Alsóváros, Középváros.
Az 1. és 2. sz. mátrixban — egy városrészben legalább kettő — kiugró érték csak
a Középvárosban van. A 20-nál ritkább, egyező családnevek száma is ezt igazolja.
180 Ha a mátrix értéke nem változott a kivonástól, az illető tömböt vagy utcát biztosan nem
érinti az az utca vagy tömb, amelynek névanyagát kivontuk. A mátrix állandó hibája, hogy ti. egy
utca egyazon nevének több mahalléban is akad megfelelője, így csökken. Sarkosítottabbak az össze
függések.
35
Kivonat a 2. sz. mátrixból:
16. M 17. M 18. M
13. u. 47 18 25 70 21 69 11 57
9 39 15 61 13 72
Vagyis:
— a Lysa középvárosi fekvésű;
— a Lysa középvárosi fekvésű;
— a 16. M-i Kis u. és a 17. M-i Varga u. tömbök között halad, ill. velük
jelentős részben határos;
— közös része van a 18. M-i Szombathel tömbbel is, megerősíti ezt a Lysa
utcai Dorosma név, amely a 18. Szombathel tömbben háromszor fordul
elő.
Ily módon az egész városra rendre kikövetkeztethető volt, hogyan helyezkedtek el
az utcák és tömbök egymás mellett.
Az utcákat befoglaló városrész nevét utcánként visszavezettük az 1. sz. táblá
zatba. Az így nyert táblázat meglepő erővel igazolt egy általunk korábban sejtett
összefüggést, hogy a ti. a latin névsor összeírása szigorú területi rend szerint történt:
Alsóváros, Középváros, Vár, Felsőváros sorrendben. A sorrendet csak két apróság
zavarta meg:
a) 3 középvárosi utca a névsor elejére került, 6 középvárosi utca pedig az Alsó
város és a Vár közé.
b) A Chws utca alsóvárosi helyzete kilógott a rendből. Az Alsóvárosra jö tt ki,
de középvárosi utcák összeírása közé került.
A Chws utca adatait felülvizsgálva kitűnt, hogy a középvárosi fekvés azonos
eséllyel valószínűsíthető. Ezt az adatot korrigáltuk középvárosira.
Nagyobb gondot okozott az, hogy a Középváros két részben került összeírásra:
Ellenőriztük a dézsmajegyzék számszaki részét, a részösszeadásokat és a végösszeget,
az eredeti anyagot (mikrofilmen) megvizsgáltuk. Az eredmény azt igazolta, hogy
a jegyzék hiánytalan, a lapok sorrendje az eredeti. Az összeírás valóban ebben a sor
rendben történt. Tehát emögött területi összefüggéseket kell keresnünk.
Mivel a Középváros nem közigazgatási egység volt — ennek ui. semmi nyoma —
fel kell tennünk, hogy az első három utca közelebb esett az Alsóvároshoz, míg a hat
másik középvárosi utca kissé talán távolabb. A két részben történő összeírásnak
adminisztratív, közigazgatási akadálya tehát nem volt, s ebben a sorrendben a gyakor
lat logikája rejlett. Kulcsár Péter tőlem függetlenül az összeírás feltehető logikáját
követve ugyanerre a következtetésre jutott, pedig neki nem állt rendelkezésre az a
városrészenkénti megoszlás, amit a matematikai módszer hozott ki eredményként.181
Szeged középkori utcái városrészenként; ahogyan a matematikai módszer segít
ségével rekonstruálható volt:
Középvárosi utcák:
Zegediensis, Kyslatran, Gwmbwc, Predicator, Feeylzer, Chws, Thoth, Lysa,
Warga
Alsóvárosi utcák:
Arokhath, Baaloogh, Kwn, Sancte Trinitatis, Kwegyethew
181 K ulcsár P éter, Az 1522-es szegedi tizedjegyzék mint történeti forrás, p. 15.
36
Vári (palánki) utcák:
Zantho, Sancti Demeteri, Magna
Felsővárosi utcák:
Warga, Sohordo, Bondy, Bwday, Kerek, Madaraazs
Haynal, Mywes, Sancti Georgii, Sancti Nicolay,
Angyaal, Spiriritus Sancti, Banfalwa
Ez az elrendezés sok helyen megegyezik a korábbi kutatás hipotetikus alapon
álló megállapításaival.
Fenti eredmény birtokában az 1522-es adójegyzékből kiolvasható, hogy melyik
városrészben hány házhely volt. Zárójelben a defter adatai.
Középváros 520 (320)
Alsóváros 395 (410)
Vár (Palánk) 156 (156)
Felsőváros* 503 (358)
Összesen: 1574 (1244) házhely
37
szintjét. Az ellenkező irányú mozgásnak általában történelmi nyoma van.
(Pl. nagyméretű sáncépítés, árok ásás. így Szegeden a Külső palánk vagy
Eugénius árka ilyen feljegyzett mesterséges beavatkozás.) A folyamatos
feltöltődés számunkra azt a tanulságot rejti, hogy a XVIII. sz.-i vízjárta
helyek a középkorban sem lehettek lakottak.
— A településre alkalmas helynek a középkor szűkében volt. A katasztrófák
után az elnéptelenedett helyekre a lakosság visszaköltözött. A házankénti,
telkenkénti visszaköltöztetést több dolog is igazolja; mint erről előbb bőven
szóltunk: például a telektulajdon, az adókedvezmény, a műszaki alkalma
ság, mint természetes indok, s végül az, hogy az elöljáróság, sem engedélyezett
szabad területfoglalást. Tehát a település a XVIII. sz.-i fejlődés során — való
színűleg az eredeti földrajzi adottságok folytán — a korábbihoz hasonló, tér-
szerkezettel települt újra.
A városnak a Tisza vízjárásával való szoros kapcsolata folytán az igen
kicsiny szintkülönbségeket mutató domborzat a településre alkalmas térsé
geket hosszú időre rögzítette. így például a Felsőváros utcáit rendszeresen
víz járta, csónakokon és hidakon közlekedtek, a házhelyek természetes
szigeteken voltak, s ezek a szigetek a domborzati térképen jól felismerhetők
(2. sz. térkép). A lakott helyeket az árvízszint felett kell keresnünk.
— Az elpusztult lakóterületeket a fennmaradt településmag környezetében kell
elképzelnünk.
A történeti és domborzati adatoknak ellentmondana távolabbi, nem szerve
sen kapcsolódó településrészek feltételezése.
— A Középvárosban, ahol a XVIII. sz.-i sáncépítés az eredeti domborzatot!
utcahálózatot összeroncsolta, a rekonstrukció biztos megállapításokra nem
tarthat igényt. Nagyjából azonban itt is biztosíték a helyes következtetésekre
az árokkal nem érintett területek utcahálózata, a telkenkénti átépítés és a
domborzat megmaradt jellegzetességei.
— Fentiek alapján joggal feltételezhetjük, hogy a XVIII. sz.-i fejlődés elsőként
újra a középkorban már lakott, a XVI—XVII. században elnéptelenedett
helyeket vette igénybe. E területek az 1713-ban ábrázolt lakott terület szom
szédságában fekvő és a későbbi térképeken megfigyelhető tömbök lehettek.
A térkép hiányzó részét rekonstruálnunk kellett: Hiányzó részen itt a középkori
városnak azt a részét értjük, amely a XVIII. sz. elejére (de La Croix Paitis-féle 1713-as
első térkép) elnéptelenedett. Az előzőekben sorra vettük a szempontokat, amelyekre
a rekonstruálásban alapozni tudunk. Emellett azonban mindenekelőtt meg kellett
határoznunk a város korábbi kiterjedésének nagyságát és természetesen irányát is.
Azt az irányt, amerre az ismert településmagtól az elpusztult területek feküdtek.
A város korábbi kiterjedésének meghatározásához a következő lépések során
jutottunk
— meghatároztuk, hogy az egyes városrészek hány házhelyet foglaltak magukba
— Reizner számításából tudtuk182, de könnyűszerrel, kb. 10% eltéréssel azonos
eredményre jutva, az 1850-es városmérési térképre redukált 1713-as felvé
telről (9. sz. térkép) magunk is leszámoltuk a telkek számát.18
38
1522 1548 1713 Hiány
1522-höz képest
Középváros 520 320 — 520
Alsóváros 395 410 430 + 35
Vár (Palánk) 156 156 156 0
Felsőváros 503 358 327 176
39
Az összes összefüggést — lehetőleg egyidejűleg — szem előtt tartva fel kellett
ismernünk, hogy az adójegyzékekbe foglalt utcák és tömbök nagyságának, s matema
tikai modellel meghatározott egymásmellettiségüknek az adott térképen — és lehet
séges kiterjesztésén — mely rajzolat felel meg leginkább.
Természetes fogódzónak tekintettük az ismert történelmi adatokat, amelyek
egy-egy városrészben kiinduló pontonként felhasználhatóak voltak. Pl. Felsővároson
a Szt. György u. ismert helyét, a Szt. Miklós monostor összeírását a Szt. Miklós u.-i
mahallé-ban, a Középváros két részben történt összeírásának kikövetkeztetett területi
hátterét stb. Azt a feltevésünket, hogy „Szegedi” elnevezésnek (Zediensis), csak kívül
ről érkező összeírok — esetünkben a bácsi püspökség papjai — számára lehetett
megkülönböztető értelme Szegeden, a lehetséges térképrajz jól igazolta. Az elnevezés
a Péterváradi útra illett, amelyen az összeírok megérkezhettek.
Az elrendezés megrajzolásánál előnyben részesítettük azokat a változatokat,
amelyeknél a mátrix legtöbb metszéspontját igazolta a rajz és viszont. A tetszetős
egyezések ellenére elejtettük azokat a változatokat, amelyeket a mátrix valahol kife
jezetten cáfolt.
A végső elrendezés számunkra is meglepő módon igazolta önmagát: Amikor
a Felsőváros és Középváros rajzát egymás mellé tettük, láthatóvá vált, pl. hogy a
középvárosi „plathea Thoth” utca a két városrész határán, a Felsővároson összeírt
„Mahalle-i Tót ucsa” tömb mellett fut, s így értelemszerűen lett annak a névadója.
Feloldódott az az ellentmondás, hogy a két összeírás más-más városrészbe vette a
T óth nevű területi egységet. Ez a latin török területi szemlélet eltérő voltából logiku
san következett.
A térképet kb. 1:7300 léptékben az 1850-es városmérési térkép186 eredeti nagy
ságában rajzoltuk (13. sz. térkép). Követtük a tömbhatárokat, de ahol lehetett az
1776-os Balla-féle térkép187 szerint korrigáltuk. Ahol a tömbök nem voltak teljes
egészében követhetők, ott az 1776 és 1850 közötti változás logikáját felhasználva
következtettünk a korábbi állapotra. A Palánkot a Marsigli-féle188 ábrázolás szerint
rajzoltuk fel. Ahol korábbi írott forrásokból vagy a mahallék nevéből kikövetkez
tethető volt, feltüntettük a korábbi és későbbi utcaneveket is. Egyébként a térkép
az 1522-es állapotot mutatja. A Középváros rajzi részét csak tájékoztatónak tekintjük,
mert itt jelentős változást okozott a külső palánk építése 1717-ben. (Az utcák rendje
itt is a többi városrészekhez hasonlóan alátámasztott.) A rekonstruált térkép geodé
ziai térképként természetesen nem értékelhető, de a város tér- és településszerkezeté
nek arányhelyes, jó tájékoztatást nyújtó, a történeti adatokkal összekapcsolt rajza.
A térképen jelöltük az írott forrásokban szereplő, helyhez köthető épületeket, intéz
ményeket és egyéb helyrajzi vonatkozásokat. Külön tervrajzon megadjuk a rekonst
ruált középkori várost a mai utcahálózatba berajzolva (14. sz. térkép).189 A 3. és 4. sz.
mátrixon jelöltük azokat az összefüggéseket, amelyeket a térképi rekonstrukció során
felhasználtunk.
A rekonstrukció első összeállításánál az összeírások sorrendjére semmi konkré
tum ot nem tudtunk megállapítani. Kulcsár Péter lelte meg a sorrend kulcsát.
„Az 1522-es szegedi tizedjegyzék mint történeti forrás” című tanulmányában ezzel
kapcsolatban két dologra figyelt fel. A latin jegyzékben bizonyos rendszerességgel
előfordul, hogy a lakóhely azonosságára utalva az „ibidem” (ugyanott) bejegyzés
40
szerepei, s ez arra utal, hogy az összeírok a házak, porták rendjében haladtak. Más
részről, Kulcsár megfigyelte, hogy az összeírásban a szőlős és juhos gazdák névsorbeli
elhelyezkedéséből megállapítható, hogy az összeíró az utca egyik oldalán a bevárostól
haladt kifelé, — eljutott leggazdagabb szőlőbirtokosoktól a „juhszélen” lakó juhos
gazdákig — majd a másik oldalon haladt befelé. Világosan látszik, hogy érkezik az
összeíró egy más gazdasági típusú területre, majd hogyan tér vissza a kiindulóponthoz.
Ezt a rendkívül fontos ismeretet kihasználva a már elkészült rekonstrukció egy
választott területén a Palánkban igazolni tudtuk, hogy a keresztény összeíró a Szent
Demeter utcát a következő úton járta be: (16. sz. térkép)
Az utca Tisza felé eső oldalán, a templom táján indult s a vár felé haladt. Útja
során érintette a Szent Demeter u.-i mahallét a Babarchy, Kethelwere, Somlyai
porták mentén. Ennek látszólag ellentmond a defterben a Babarcsi, Somlai, Kötélverő
sorrend. Ha azonban a mahallénál egy óramutató járásával ellenkező körüljárást
tételezünk fel, amely kb. a templomtól indul a Szt. Demeter utcán és kikanyarodik
a Tisza felé, akkor nem csak a sorrend áll helyre, hanem az is magyarázatot kap, hogy
a Babarcsy és Somlai név között a defterben egész csomó név van, a tizejdegyzékben
csak egy pár (ezek a tömb délnyugati és Tisza-parti oldalának családjai).
A latin összeíró a Szt. Demeter utcán végighaladva eljutott a Plathea Zantho-ig,
ezt az érintkezést igazolja a Katha, ill. törökben a Szandzsákbég mahalléjába (más
képpen Boldogasszony utcai tömbbe) eső Katai családnév.
A Szt. Demeter utca északnyugati oldalán visszafelé haladva a következő portá
kat érintette: Kys, Zwlch, Barathyn, Kwthasy, Aurifaber, Warga. Ezek megfelelői
mind a Nagy u.-i mahalléba esnek, megint csak ellenkező (óramutató járásával ellen
tétes) irányú bejárás sorrendjében, Varga, Ötvös, Kutas, Beratin, Szűcs, Kis (a török
ben a Kis és Szűcs porták között 12 név van, ezek a tömb Kis Csapó utcába nyíló
részén fekszenek).
Ez az egy kiragadott példa több dolgot igazol:
— A latin összeírás valóban úgy történt, ahogyan Kulcsár feltételezte. Az össze-
írók a Sárady házban, a Zegediensis utca belső szakaszán, de nem a legvégén,
valahol a mai Árpád tér környékén laktak. Innen nézve logikus volt, hogy
a Szent Demeter utca összeírását a közelebb eső, templom felőli végén
kezdjék.
— A mahallék összeírása tömbszerű; — két esetben igazoltan —, feltételezhe
tően általában az óramutató járásával ellenkező irányú mozgással történt.
— A nagy számú, sorrendben is megegyező név pedig elsősorban jogossá teszi
feltételezésünket, hogy a térképi rekonstrukció helytálló.
Nem lehet feladat, hogy saját eredményeink fontosságát hangsúlyozzuk. Inkább
csak összegzésként álljon itt a munka néhány tanulsága.
Ugyanazoknak a családoknak utcánkénti, illetve tömbönkénti adóösszeírása,
jellegzetes példa az azonos jelenségsor európai, illetve keleti megközelítésének eltérő
gondolkodásbeli sajátosságára. S a kétfajta összeírás rejtetten ugyan, de halmazelmé
leti úton értékelhetően megőrzi az utcák és tömbök földrajzi helyzetét. Ilyen helyrajzi
Információ közlése túlmegy az összeírok szándékain, s azt külön-külön egyik jegy
zékből sem lehet kiolvasni. A matematikai modell alapján végzett együttes értékelés
azonban képes arra, hogy ezt a többlet ismeretet, napvilágra hozza. S ezt más település
esetén is esetleg meg lehet kísérelni. Emellett a települési térségalkalmasság viszonyla
gos történeti állandósága a területében és népességében történelmi okok miatt változó
települések helyrajzának rekonstrukciójában szilárd alap, mivel a településfejlődés
történeti logikáját használja fel, s ennek segítségével a fennmaradt építészeti, régészeti,
41
térképi adatokon túl is nyerhetők információk a nagyságra, térszerkezetre, tényleges
történeti kiterjedésre. Szeged ily módon rekonstruált XVI. századi térképi állapota
több, mint hipotézis. A város legrégibb fennmaradt teljes térképét mintegy két é-v
századdal megelőző térrajz, magyar és törökkori utcanevekkel, jeles épületek feltün
tetésével ellátva, a mai utcahálózatban elfoglalt helyével. S ha a rekonstrukciót elfo
gadjuk, a felhasznált két adójegyzék több ezer gazdaságtörténeti, statisztikai, szociog
ráfiai adata helyhez köthetővé válik.
A fizikai térszerkezeti és társadalmi térszerkezeti viszonyok történeti kapcsolatá
nak megismerésére nyílik lehetőség. A részeredmények is sok érdekességgel szolgál
nak, a felsővárosi Kerek utca pl. íves vonalvezetésű utca volt, amelyet ma leginkább
körútnak neveznénk. Elnevezése „beszélő név”.
— A Chws leírású utcanév olvasata nem Csősz utca, mint korábban hittük,
hanem Kis utca, talán a régi „küs” szavunkból.
— Egyértelművé vált, hogy a Fazékször Alsóvároson volt.
— A másik Balog u.-i mahallét pedig ma inkább úgy magyaráznánk, mint a
Balog utca egy másik tömbjét, s nem mint egy második Balog utca melletti
tömböt.
— Valószínűsíthető a marianus ferences templom és kolostor az Oskola u. és
Roosewelt tér közelében.
— Valami térstruktúrát felvázolhattunk a Középvárosra is. Amely esetleg ennek
a nagyon kevéssé ismert városrésznek egy kapaszkodója lehet a további
kutatásban.
— Talán legvitatottabb lehet, hogy a plathea Predicator-t nem a Felsővárosra
lokalizálta a módszer. Péter László is számol azzal a lehetőséggel, hogy a név
eredhet másból is, mint a felsővárosi domonkosok („ordo predicatorum”)
nevéből.190 Végül is a jegyzékbe nem Plathea Predicatorum-ként van felvéve,
pedig csak ebből látszana egyértelműnek a domonkosokkal való kapcsolat.
Az összes részeredmény kiértékelésétől azonban itt el kell tekintenünk, csak fel.
sorolásszerűen közöljük Szeged középkori utcáinak helyét a mai utcahálózatban :19i
1. Zegediensis — Petőfi Sándor sugárút (egy része), Kárász utca (kb.)
2. Plathea Kyslatran — Attila u. (egy része), Nagy F. utca, Klauzál tér (kb.)
3. Plathea Gwmbwc — Kölcsey u. (kb.)
4. Plathea Arokhath (1548. Fazékjártó u.) — Szabad sajtó u. (kb.)
5. Plathea Baaloogh (1548. Új Boldog Asszony u.) — Lumumba utca, Mátyás kir.
tér, Sárkány utca
6. Plathea Kwn — Rákóczi utca (kb.), Mátyás kir. tér, Borbás utca
7. Plathea Sancte Trinitatis — Hunyadi János út
8. Plathea Kwegyethw — Kisfaludy utca
9. Plathea Predicator — Mikszáth K. u. (egy része), Károlyi u.
10. Plathea Feeylzer — Lenin körút (kb.) a Kölcsey utcától a Károlyi utcáig, Püspök
utca (kb.)
11. Plathea Chws — Madách utca (kb.)
12. Plathea Tóth — Takaréktár utca, Juhász Gyula utca (egy része)
13. Plathea Lysa — Kossuth Lajos sugárútnak a Rákóczi tértől befelé eső része
14. Plathea Warga —■Jósika u. (kb.)
42
15. Plathea Zantho (1548. Boldogasszony u.) — Oroszlán utca, Tömörkény u.
16. Plathea Sancti Demetri — Dóm tér (kb.), Révai Béla utca (kb.)
17. Plathea Magna — Oskola utca, Dóm tér (kb.)
18. Plathea Warga — Bárka utca, Zsótér u. (kb.)
19. Plathea Sohordo (1548. Halász u.) — Felsó' Tisza-part (egy része)
20. Plathea Bondy — Maros utca (Festő utcától befelé eső része)
21. Plathea Bwday (1548. belső része Közép u.) József Attila sugárút (Retek utcától
befelé eső szakasz)
22. Plathea Kerek — Sóhordó utca, Komócsin tér, Kálmány L. utca
23. Plathea Madaraazs — Teleki utca
24. Plathea Haynal — Maros utca, (Festő utcától kifelé eső szakasz)
25. Plathea Mywes (1548. Szijártó u.) — Kazinczy utca
26. Plathea Sancti Georgii — Dugonics utca
27. Plathea Sancti Nicolay — Tímár utca, Festő utca
28. Plathea Angyaal — Gál u. (kb.), Szt. György tér
29. Plathea Spiritus Sancti — Zárda utca
1499. Vicus Lathran (1548. Szombathel, korábban vicus Zombathel) — Széchenyi
tér, Horváth M. u. tömbjei
1499. Plathea Lathran — Roosewelt tér
1522. előtt Vicus Sancti Petri — Mátyás király tér
Az ábrákról és táblázatokról annyit, hogy mint a munka elején jeleztem célom
az volt, hogy az olvasó lépésről lépésre követhessen. Engem ellenőrizhessen is, vagy
saját — akár enyémnél jobb gondolatait is ellenőrizhesse adataim segítségével.
Ezért a legfontosabb mátrixokat közlöm, bár tudom, hogy csak annak mondanak
valamit, aki az ilyen dolgokban igazán jártas. De az ő kedvükért érdemes, mert
ehhez máshol nem juthatnak hozzá, újra előállításuk csak a teljes munka reproduk
ciójával volna lehetséges. Lemondtam a dézsmajegyzék és defter közléséről. Ezek
hozzáférhetők. Bár értelmezésük, a magyar és török leírású nevek egymásnak meg
feleltetése tanulságos, de túl sok helyet vett volna igénybe. A másutt jól hozzáfér
hető térképek közlésétől eltekintettem (lásd, források!). S végül közlöm a dézsma
jegyzék egy oldalát és kigyűjtött utcaneveit.
A régi magyar nevek, az ötödfélszáz éves magyar írás olvasása — íze, zamata —
nekem hallatlan örömet szerzett. Ebből szeretnék az olvasónak is valamit átadni
a hasonmás részletekkel.
43
I r o d a l o m je g y z é k
Bakonyi T ibor —Z ombori I stván, Szeged újjáépítésének terve az 1879 évi árvíz után. Műemlék-
védelem XXIV. évf. 3. sz. 132— 140 c. Bp. 1980.
Bálint 1957 = B álint Sándor , Szegedi Szótár Bp. 1957.
Bálint 1957 = B álint Sándor , Rókus MFMÉ 1957 Szeged 1957.
B álint 1958 = B álint Sándor , Alsóváros MFMÉ 1958/59 Szeged 1959.
Bálint 1959 = B álint Sándor , Szeged városa Bp. 1959.
Bálint 1960 = B álint Sándor , Palánk MFMÉ 1960/62 Szeged 1962.
Bálint 1963/1 = Bálint Sándor , Felsőváros M FM É 1963 Szeged
Bálint 1963 = Bálint Sándor , A z 1522. évi tizedljstrom szegedi vezetéknevei Bp. 1963
Bálint 1966 = B álint Sándor , A Szeged-alsóvárosi templom. Műemlékeink. Bp. 1966.
Bálint 1968 = B álint Sándor , Móraváros MFMÉ 1968 Szeged 139— 141. o.
Bálint 1975 = B álint Sándor , Szeged reneszánszkori műveltsége. Bp. 1975.
B álint 1974— 79 = B álint Sándor , A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete I. MFMÉ
1974/75. 2. H. MFMÉ 1976/77. 2. Hl. MFMÉ 1978/79. 2. Mutató MFMÉ Supplementum
1983 Szeged 1976— 1983.
Benkő L oránd (főszerk.), A magyar nyelv történeti etimológiai szótára I—III. Bp. 1967— 1976.
Borovszky S. Bács-Bodrog vármegye. Magyarország vármegyéi és városai I—II. Bp. 1911.
Borovszky S., Csanád vármegye története. Bp. 1897.
B. de la Brocquiere lovag, Memoires de l’Institut National; Sciences morális et politiques Paris,
an X ll. T. V. o. 122 = Brüsseli okmánytár Pest 1859 IV. k. p. 301-től (a lovag szegedi útja)
U o. de Pest 1858 n . k. 310 p. (Batthyány Ferenc megemlékezése az egykor nagy Szeged pusz
tulásáról 1551-ben.)
C zímer K ároly, A szegedi szandzsák. Dugonics Társaság Könyvei 1. 1893. Szeged 1894.
C zímer K ároly , Szeged monográfiája. Budapesti Szemle 1901 év 292 és 293 szám. Bp. 1901.
C sánki D ., Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Bp. 1890— 1894.
C songor 1968 = C songor G yőző , Bállá Antal 18. századi szegedi kéziratos térképe. 1. Felsőváros.
Móra Ferenc Múzeum Évkönyve MFMÉ 1968 Szeged 119—138 p.
C songor 1969 = C songor G yőző , Bállá Antal 18. századi szegedi kéziratos térképe. 2. Alsóváros
MFMÉ 1969 Szeged 269—286 p.
C songor 1970 = C songor G yőző , Bállá Antal 18. századi szegedi kéziratos térképe. 3. Vár és Pa
lánk M FM É 1970 Szeged 213—226 p.
Csongrád megye Műemlékjegyzéke. OMF Bp. 1966.
E ntz G éza , Kőtár. Móra Ferenc Múzeum Szeged 1965.
E ntz 1965 = E t n z Géza, D ie Marienkirche in Buda. Bp. Corvina 1965 p. 27—28 között L’Hauy
térképe, Buda 1678).
E ntz 1979. = d r . E ntz G éza , Gótikus építészetünk településalakító szerepe. Építés- és Építéstudo
mány XI. 1—2. Bp. 1979.
E perjessy 1928 = E perjessy K álmán , Szeged legrégibb látképe. Szeged 1928.
45
E perjessy 1929 = E perjessy K álmán, A bécsi Hadilevéltár magyar vonatkozású térképeinek jegy
zéke. Szeged 1929 (2577 sz. De la Croix Paitis 1713/1 térképe)
E perjessy K álmán, Várostörténet az utcanevekben. Bp. 1937 (Domanovszky Emlékkönyv).
É rszegi G éza, Adatok Szeged középkori történetéhez. Tanulmányok Csongrád megye történetéből
VI. 1982 Szeged 13— 51 p.
G ermanus G yula, Török nyelvtan. Gyakorlókönyv olvasmányokkal az arab—török írás elsajátítá
sára. Budapest, Lingus kiadó É. n.
F arkas Á r p á d , Szeged város általános feltöltésének kérdése. Szeged 1912.
F odor F erenc, A magyar térképírás I—ü l . Bp. 1952—54.
G erő L ászló (főszerk.), Várépítészetünk. Bp. 1952— 54.
G laser L ajos, A karslruhei gyűjtemény magyar vonatkozású térképanyaga. Bp. 1937 (37.381 sz
Marsigli 1686).
G ranasztói G yörgy, A középkori magyar város. Gondolat 1980.
G yőrffy 1963 = G yőrffy G yörgy, A z Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I. Bp. 1963.
G yőrffy G yörgy, A középkori város és kezdetei Magyarországon. Budapest története 1. köt.
219—248 p. Főszerk.: G erevich L. Bp. 1973.
G yőrfpy I stván, A lföldi népélet. Bp. 1983 263—265 p.
H alasi-K un , T ibor , Sixteenth-century Turkish Settlements in Southern Hungary. Ankara 1964.
Belleten 109. sz.
H á zi J enő, 1379 évi soproni telekkönyv. Soproni Szemle XII. 1958. p. 117.
H á zi J enő, A soproni ferences templom jótevője. Soproni Szemle XV. 1961.386. p. 306.
H óman B.—Szekfű G y ., Magyar történet. Bp. 1939.
H orváth M., Magyarország története. Pest 1871.
K áldy 1970 = Káldy -N agy G yula, Magyarországi török adóösszeírások. Bp. 1970.
K á l d y 1982 = K áldy -N agy G yula, A gyulai szandzsák 1567 és 1579 évi összeírása. Békéscsaba 1982.
K álmán Béla, Nevek világa Bp. 1967.
K arácson 1904 = K arácson Imre, Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai. Bp.
1904—1908.
K arácson 1908 = K arácson I mre, A sztambuli mecsetek magyar vonatkozású iratai. Századok.
Bp. 1908.
K arácson 1914 = K arácson I., Török—magyar oklevéltár 1533— 1565. Bp. 1914.
K arácson 1916 = K arácson I., Török történetírók. Bp. 1916.
N . K iss I stván, 16. századi dézsmajegyzékek. Bp. 1960.
K enéz G yőző— Szakály F erenc, A szegedi Palánk-városrész 1697-es telekkönyve. Tanulmányok
Csongrád megye történetéből VIII. Szeged 1984 29— 160 p.
K ovács J., A szegedi piac Szeged 1933.
K ováts I stván, Egy szegény pórfiú önéletrajza. Bp. 1981.
K ozák K ároly, A szegedi Szent Dömötör templom építéstörténetének kérédsei MFMÉ 1966— 67/2
143—149 Szeged 1967.
D r . K őszegfalvi G yörgy , Történeti áttekintés településviszonyaink tudatos alakításáról = Tele
püléstudományi közlemények 33. Bp. 1985.
K ropf L ajos, Áldana verziója szegedi-veszedelemről. Hadtörténelmi Közlemények. Bp. 1896 p.
106—112.
K ulcsár P éter : A z 1522-es szegedi tizedjegyzék mint történeti forrás. = Tanulmányok Csongrád
megye történetéből VHI. Szeged 1984. p. 5—27.
L ukcsics 1931— 38 = L ukcsics P ál, A XV. századi pápák oklevelei. Olaszországi magyar oklevéltár
I—H. Bp. 1931— 38.
Magyarországi kincstári defterek. Ford. V elics A ntal . Bev. K amerer E rnő Bp. 1890.
M ajor Jenő, A városalaprajz, mint a korai magyar várostörténet forrása. Építés- és Közlekedéstudo
mányi Közlemények 9. kötet. 1965 153— 174 p.
46
M ályusz E lemér összeállította, Zsigmondkori Oklevéltár Bp. 1951— 1958.
M illekker B., Délmagyarország középkori földrajza. Temesvár 1915.
M ollay K ároly, Sopron várostörténeti kutatása. Soproni Szemle XV. 1961 379— 380 p.
M olnár J ózsef, A szegedi vár. Műemlékvédelem ÜL évf. 1959. 1. sz. 22—31 p.
N agy I stván főszerk., Hódmezővásárhely története. Hódmezővásárhely 1983.
N agy Z oltán—P app I mre, Szeged. Munkatárs Börtsök László Bp. 1960.
O ltvai F erenc, Szeged múltja írott emlékekben 1222— 1945 Szeged 1968.
P éter L ászló, Szegedi személynevek 1578-ban = Nyelvészeti Dolgozatok JÄTE BTK Nr 133
Szeged 1973—74.
P éter L ászló, Szeged utcanevei Szeged 1974.
P éter L. 1979 = P éter L ászló, A szegedi vár. Délmagyarország (napilap) Szeged, 1979. okt. 5— 12.
P éter L. 1983 = P éter L ászló, Szegedi örökség. Bp. 1983.
P etrovics I stván, Oklevelek Szeged középkori történetéhez. Acta Universitatis Szegediensis...
Acta Hist. LXVL Szeged 1979.
R á t h K., A magyar királyok hadjáratai, utazásai. Győr 1861.
R eizner J ános, A régi Szeged I—II. Szeged 1884— 1887.
R eizner = R eizner J ános, Szeged története I—IV. Szeged 1899— 1900.
R omán A ndrás, Élő város — élő műemlékek Építés- és Építéstudomány X. 1—4. Bp. 1980.
Cs. Sebestyén 1928 = Cs. Sebestyén K ároly , Szegedi utcák. Szeged 1928. (Szegedi Szemle könyvei
1. sz.)
Cs. Sebestyén 1928/3 = Cs. Sebestyén K ároly , Szeged középkori vára. A Szegedi Alföldkutató
Bizottság Könyvtára. H. Szakosztály közleményei 2. szám. Szeged 1928 3.
Cs. Sebestyén 1933 = Cs. Sebestyén K ároly , A szegedi Palánk. Szeged 1933.
Cs. Sebestyén 1938 = Cs. Sebestyén K ároly , Szeged utcanevei. (1938) Somogyi-könyvtári híradó.
1970 Szeged 233—244 p.
Cs. Sebestyén 1938/1 = Cs. Sebestyén K ároly , Szeged középkori templomai. Szeged 1938.
Stegena L ajos, A magyar térképészet kezdetei. Bp. 1976.
Szabó I., Bács, Bodrog és Csongrád megye dézsmalajstromai 1522-ből Bp. 1954 (eredeti: OL. D l.
37 162).
Szakály F erenc, Szeged évszázadai. A P alánk 1697 évi telekkönyve. Délmagyarország (szeged
napilap) 1983. december 17.
Szakály F erenc, Magyar adóztatás a török hódoltságban. Bp. 1981.
Szamo 8a I stván, Régi utazások Magyarországon és a Balkán félszigeten 1054— 1717 Bp. 1891.
Szeged 1983 = Szeged története. 1. A kezdetektől 1686-ig. Szerk.: K ristó G yula Szeged 1983.
Szekeres L ászló, Középkori települések Északkelet-Bácskában. Újvidék 1983.
Szilády Á ron—Szilágyi Sándor, Okmánytár a hódoltság történetéhez Magyarországon = Tö
rök—Magyar Kori Történelmi Emlékek, Első Osztály: Okmánytár Pest 1863.
T akács J ános, Lechner Lajos (1833— 1897) Műemlékvédelem XXIV. évf. 3. sz. 129— 131 p. Bp. 1980.
Talajfúrások Szegeden, Szeged 1880. A Királyi Biztosság kiadványa kézirat helyett. (Szeged, Somogyi
könyvtárban, hiányosan).
T eleky J ózsef, A Hunyadiak kora Magyarországon I. Pest 1852 (p. 393 Ulászló esküje).
T óth B éla, A szegedi nagyárvíz Képeskönyve. Szeged 1979.
D r . V ágás I stván, Szeged árvédelmi rendszere. Élet és Tudomány 1979. III. 16.
V arga F erenc, Szeged város története I. A legrégibb időktől a török foglalásig. Szeged 1877.
Vass 1979 = Vass E lőd , A Szegedi és csongrádi náhije 1548. évi török adóösszeírása. = Tanulmá
nyok Csongrád megye történetéből. Szeged 1979 5— 80 p.
Vass 1982 = Vass E lőd , A Szegedi náhije 1553— 1554 évi török adóösszeírása. = Tanulmányok
Csongrád megye történetéből VI. Szeged 1982 67—95 p.
T hury J ózsef, Török történetírók. Török— Magyar Kori Történeti Emlékek II. Osztály, írók. Bp.
1896
Z ombori I stván, A Szegedi Nagyárvíz. = Élet és Tudomány 1979. D l. 16.
47
A lapvető fo r r á so k és á b rá zo láso k
49
1713. = A szegedi vár erődítési terve 1713-ban. (Hasonmás kisebbítve a cs. és kir. hadügyi
levéltárban levő eredeti után.) R eizner i. m. I. 231—232 p. között.
1747 Area liberae regiaeque civitatis Szegediensis = Szeged belterületének helyzetrajza 1747-ben.
Kaltschmidt Ábrahám
R eizner i. m . 336—337 p. között
1776/1 Mappa ichonographica liberae regiaecque civitatis Szegediensis Fundos intra villanos, hor-
tos, pomaria vineas cauleta ac fagopireta in circuitu civitatis situata in genuina figura una
cum possessoribus exhibens. D e annis 1776— 1777. Anton Balia E. C. R. H. A. H. et I. C.
P. P. E. S. O. geometra (Móra Ferenc Múzeum, Szeged).
1776/2 Mappa originális individuális dimensionis liberae regiaecque civitatis Szegediensis fundos
intravillanos, hortos, pomaria, vineas, cauleta, ac. fagopireta, in circuitu civitatis situata in
genuina figura possessorumque insertione repraesentans de anno 1776— 1777 = Buday
Mihály másolata A. Bállá térképéről.
(Móra Ferenc Múzeum, Szeged).
1783 1. Katonai felmérés XVII—XVIII. colonna 30— 36 sectio 1783 Hadtörténelmi Levéltárban
1799 Szeged 1799-ben a Tisza bal partjáról tekintve. (A régi céhleveleűen előforduló fametszvény
hasonmása). R eizner i. m. I. kötet 384—385 p. között.
1816 Situations Plan über einer Theil des Szegedinen Terrains vorgestellt mit der grossen Über
schwemmung vom Jahr 1816. Copirt Franz Hornig („Vedres féle térkép” 1. ábr. 300 bécsi
ötlet) Somogyi Könyvtár, Szeged.
1841 Ciba Antal, Szeged város területének térképrészlete. (Palánk, Alsóváros, Rókus és Felső
város). Szerk. — Helyesbítette Halácsy M iklós Szeged városi mérnök.
Szeged 1841—42 7 8 x 5 2 cm (Tm 90).
1850 Bainville, Josef Sz. Kir. Szeged városának helyzetterve 1850. 70X57 cm (Tm 19,20) = P éter
László, Szeged utcanevei. Szeged 1974 hasonmás melléklete M s 1:7300.
1879/1 Szeged szab. kir. városának átnézeti vázlatrajza másolva és kiegészítve a k. biztosság mű
szaki osztálya által Szegeden 1879. évi július havában. Mérték 1”— 100°.
Somogyi Könyvtár, Szeged Td 382.
1879/2 Szeged szab. kir. város belterületének rétegterve az utcza hálózat feltöltese előtt — készí
tette a kir. biztosság 1879 (M = l :5000) Csongrád megyei levéltár T 105 (Szeged).
1880 Rendezési és Kisajátítási Helyszínrajz. Készítette a kir. biztosság műszaki osztálya 1880
május (1:1000, rétegvonalas, egyes szelvények hiányoznak) Szeged, Móra Ferenc Múzeum
1880 Szab. kir. Szeged város szabályozásának átnézeti térképe M = 1:5000.
Szeged 1880 ny. n. 115x95 cm (Tm 79).
1979 Szeged (túristatérkép), Kartográfiai Váll. 1979 (ISBN 963 350 151).
1959 Szeged városmérési térképe 1959 (M = l:5000 VÁTI tervtár).
1983 Szeged feltöltés előtti állapotának állóvízi térképe. Szeged története. Szeged 1983 p. 29
50
ábrák. M ellékletek
51
04 KJ KJ K KJ H M- M-
K
NJI 4>J- K
OJJ K
OJ h*
ÖSSZESÍTVE:
GYAKORISÁGI INTERVALLUMOK:
o Sí 8 CN ül 13 GO Ni CN üi > Ol KJ O •o CD NI CN ül •N 04 ro *-»
ez cr ez CZ cr CZ ez cr CZ cr ez cr cr cr cr cr cr cr cr ez cr cr CZ cr cr CZ cr cr cr CZ
KJ K KJ 04 H KJ 4* ül 04 KJ 04 04 4* 4* NI 4n ro »-*
HJ 04 04 (N
22
GO NI CN CD »-» o N! ívj 04 o NI O o «o ro KJ CD CN 4n NI o NJ o
M H 04 N* N* N* N* H» H KJ >-» N* H* 04
KJ NJ cn KJ 04 4N NJ 04 KJ 00 NI 4n K) N| 04 *o. CD NJ »0 04 ül N) 4>- üi o cn NI N*
?1 217
26
KJ KJ »-* OJ ül M KJ O KJ ♦-* KJ o KJ CN GO CN OJ 04 H* KJ ül 4* 04 ül o c* *■ 04 KJ 00
►-»
00 cn ui NI *0 KJ -K 04 GO ül ül GO NI 04 CD ül NI O ül O H > K) ro üt CN CN üi O 04 Nj rx
43
91
o o o *o H O H ro KJ M 04 KJ 04 KJ 04 KJ M o o KJ KJ KJ o 04 04 o KJ >
<20 >20
KJ
44
»-* ►
-* KJ N* O o O o O 04 ►
-* 04 04 KJ 04 04 o H* KJ 04 KJ KJ o 04 ro KJ H* H
107 122
04
10
KJ KJ 04 04 KJ »-* Ol Ol o KJ *• 04 00 ül 04 ÍN N» 4>- CN »-» 4n ül ül CN GO 04 KJ CN
04
04 * w 04 O' *-» 04 KJ KJ ül ■4» ül NI ül 00 CN KJ JN 4» > ül CN 04 NJ CN 4N 4»- NJ 3
38 101
H o o O o o o O o O O o O O o O o o ►
* o H* H* o O o O O © N*
ül
> KJ KJ >■ 04 O KJ M KJ KJ H KJ KJ > KJ 04 04 KJ o* KJ KJ 04 4* KJ N* 04 04 > 3
2.U 27 17 3 6 2 7 0 6 0 5 2 6 2 7 2 8
6
3.U 20 5 2 4 1 3 2 3 1 2 1 3 3 4 4 1 4
4.U 67 10 5 5 4 4 4 4 0 3 3 3 5 5 5 6
5.1) 104 31 3 8 7 10 0 6 0 7 3 13 4 14 4 17 co
6.U 26 5 4 3 2 3 0 4 0 3 1 4 2 5 2 5 >
7.U 48 14 4 7 4 7 0 5 0 4 2 8 2 12 4 7
8.U 72 19 2 7 3 11 0 5 0 7 1 11 3 8 1 ii
9.U 12 15 1 7 2 2 1 1 0 0 0 3 1 7 2 8
1 0 .U 69 23 4 5 6 10 2 4 0 5 2 9 7 8 10 6
co
11. U 40 9 5 4 3 5 1 5 1 5 3 6 1 8 4 6
1
12. U 30 9 2 i 1 8 1 3 0 5 0 9 0 3 0 3
13. U 47 18 6 7 8 2 5 1 7 2 9 1 9 6 12 o
2
1 4 .U 30 19 1 8 3 4 0 4 0 3 2 6 1 10 6 13
1 5 .U 43 13 3 7 1 3 1 1 0 1 3 3 2 6 5 4
1 6 .U 39 17 2 7 2 6 1 3 0 3 2 7 4 9 4 7 •S
>
1 7 .U 32 12 1 4 2 1 1 2 0 0 1 1 1 4 1 7
1 8 .U 27 14 1 8 4 3 0 3 0 3 1 5 2 10 3 10
1 9 .U 19 14 4 7 4 4 0 5 0 5 0 5 3 8 2 11
2 0 .U 22 7 1 2 2 6 2 3 0 6 4 7 4 3 3 3
2 1 .U 33 8 2 2 6 4 0 4 1 3 5 4 2 4 1 4
2 2 .U 50 12 4 4 1 3 1 5 1 4 6 4 4 6 2 9
2 3 .U 41 3 2 1 4 3 1 2 1 3 3 3 3 2 4 2
C/3
2 4 .U 28 7 2 3 1 5 0 2 0 4 0 6 4 3 0 3 'S3
1 •o
«3
2 5 .U 16 4 0 3 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 4 2 O
'Pl
26. U 36 33 2 9 2 6 1 4 0 3 4 6 2 10 5 21 >
1 •o
27. U 29 12 2 4 1 9 1 3 0 4 2 8 2 5 2 6 IL,
a
28.11 21 5 4 2 1 3 0 3 0 1 2 3 1 S 2 3 á
2 9 .U 17 7 2 7 1 4 0 3 1 2 3 5 2 6 2 4 -s
'a
3 0 .U 28 12 2 6 2 5 2 4 1 1 1 5 2 9 3 5 »«V
o
CD
157 79 158
KÜLSŐVÁROS
63
GYAKORISÁGI INTERVALLUMOK: <20 >20 GYAKORISÁGI INTERVALLUMOK: <20->20
1 5 .M 1 6 .M 1 7 .M 1 8 .M 1 9 .M 2 0 .M
15 7 16 10 33 16 57 23 20 10 9 11
l.U 100 31 2 7 3 9 2 13 19 17 0 8 5 11 •
0 7 1 7 3 7 4 12 3 7 0 6 P*
2.U 27 17 S3
ISI
3.U 20 5 0 4 1 3 1 3 3 4 1 2 2 2
4.U 67 10 1 5 3 5 5 6 6 7 3 3 0 4
5.U 104 31 3 5 2 8 8 15 13 18 4 9 0 11
C0
Ó.U 26 5 1 3 0 4 1 4 1 5 2 2 0 5
>
7.U 48 14 0 5 2 7 3 8 7 10 2 7 1 5
8.U 72 19 0 7 0 8 4 13 6 13 3 8 1 9
9.U 12 15 0 1 1 2 4 3 3 8 3 3 0 1
1 0 .U 69 23 4 5 5 8 6 12 11 13 6 7 1 10
11. U 40 9 4 4 0 5 1 6 3 9 3 5 0 5 co
o
1 2 .U 30 9 i 2 2 5 1 9 1 5 4 4 0 8
§
13. U 47 18 2 5 4 7 7 ii 6 13 5 7 0 9 1
X)
14. U 2 4 5 6 3 10 4 4 M
30 19 1 5 6 0
15. U 43 13 1 2 1 4 5 4 8 6 1 3 1 2
1 6 .U 39 17 0 2 1 6 6 7 6 10 1 7 1 5
1 7 .U 32 12 0 2 2 2 3 2 3 7 0 3 0 2
-t-
1 8 .U 27 14 1 3 1 3 2 5 2 8 2 3 0 3
1 9 .U 19 14 1 5 2 6 4 7 2 12 3 5 0 6
2 0 .U 22 7 0 3 1 5 2 7 1 5 3 3 0 7
21. U 33 8 0 3 0 5 3 5 3 7 2 5 0 5
22. U 50 12 0 4 2 5 6 6 3 8 3 4 1 5
23. U 41 3 0 2 1 3 3 3 5 3 2 2 0 3 a
ca
24. U 28 7 1 2 2 5 0 7 3 5 0 5 0 5 O
'A >
2 5 .U 16 2 0 0 1 0 1 0 3 0 1 0 '4>
4 0 0
:0
1 US
26. U 36 33 3 5 0 6 1 7 4 14 2 5 1 4 o rt
3 5
2 7 .U 29 12 1 3 0 7 4 7 2 10 0 8 1 6 g
28. U 21 5 0 2 0 2 0 2 3 5 0 3 0 2
£
2 9 .U 17 7 0 4 0 4 1 4 3 5 0 3 2 2
ró
3 0 .U 28 12 0 4 0 5 2 5 3 9 0 7 0 3
*
ÖSSZESÍTVE 30 110 38 152 93 195 137 261 64 142 17 151
KÖZÉPVÁROS
64
GYAKORISÁGI INTERVALLUMOK: <20 >20
2 1 .M 2 2 .K 2 3 .H 2 4 .H 2 5 .M 2 6 .M
21 24 43 11 17 11 34 24 29 10 51 15
t
l.U 100 31 4 17 5 9 3 9 2 19 8 7 9 9 •
>
2.U 27 17 1 11 2 7 2 8 1 11 3 6 2 7 ü
N
O
3.U 20 5 1 4 1 4 1 3 1 4 3 4 2 3 M
+
4.U 67 10 2 7 9 6 4 6 0 6 8 4 25 7
9.U 12 15 +
0 6 1 3 1 3 1 3 1 5 1 4
1 0 .U 69 23 1 14 4 5 3 6 3 14 6 6 8 7
ll.U 40 9 2 8 6 5 2 5 1 8 2 5 6 6 C/2
1 2 .U 30 9 0 9 1 2 0 3 0 9 0 3 1 3
1
1 3 .U 47 18 3 14 5 7 2 5 0 13 2 8 4 8
:0
1 4 .U 30 19 1 9 5 5 2 6 0 6 3 8 5 9
4-
15. U 43 13 3 5 2 2 2 5 1 3 5 5 8 6
16.U 39 17 2 9 1 4 2 5 0 7 3 7 4 7
1 7 .U 32 12 0 4 1 4 0 1 0 4 2 4 5 5 !
+
1 8 .U 27 14 0 10 5 6 0 6 2 7 1 5 3 6
19. U 19 14 0 9 2 7 2 5 0 9 2 8 1 7
2 0 .U 22 7 0 7 4 2 0 3 1 7 1 4 4 3
21. U 33 8 4 7 3 3 0 3 1 7 2 4 5 4
22. U 30 12 2 7 6 8 0 6 3 12 3 4 4 9
2 3 .U 41 3 1 3 4 1 0 2 2 3 1 3 5 2
24. U 28 7 2 7 3 1 2 3 0 5 1 5 4 1 ■rto
o
2 3 .U 16 4 0 0 1 2 0 1 0 1 0 2 0 2 C/3 ■<1
O 'O
2 6 .U 36 33 3 11 5 7 2 9 1 8 3 7 1 7 <
3
>
2 7 .U 29 12 0 11 1 2 0 5 1 9 2 5 5 2
28.U 21 5 1 4 3 3 1 2 1 4 2 2 1 3 k 1
2 9 .U 17 7 1 7 1 3 1 5 0 4 3 5 1 2
3 0 .U 28 12 0 10 0 3 2 5 2 7 2 5 2 3
♦
ÖSSZESÍTVE ! 4 3 260 . 116 139 46 147 46 239 83 159 133 163
ALSÓVÁROS
65
gyakorisági INTERVALLUMOK: <20 >20 X-OS TABLA
l.U 100 31 31 74 25 33 28 44 7 57 0 75
8 42 4 3 10 13 1 13 0 10 •
2.U 27 17 8 59 13 33 6 44 14 43 0 73 K
7 59 7 4 7 24 7 18 0 18
3.U 20 5 12 29 0 47 8 44 0 43 0 25 XJ
M
15 100 0 40 15 80 0 60 0 20
4.U 47 10 15 35 19 47 22 47 14 43 0 25
4 40 4 20 12 60 3 30 0 10
5.U 104 31 19 94 í? 100 17 78 7 86 0 100
5 52 3 10 6 23 1 19 0 13 co
6.U 24 5 0 29 0 0 14 33 0 29 0 50
0 100 0 0 19 60 0 40 0 40
7.U 48 14 19 71 13 47 14 67 14 86 100 100 1
'O
10 84 4 14 10 43 4 43 2 29 a
8.U 72 19 12 71 4 47 11 54 21 57 100 75
4 43 1 11 6 24 4 21 1 16
9.U 12 15 15 24 13 100 3 44 7 71 0 50
33 27 17 20 8 27 8 33 0 13
1 0 .U 49 23 19 6b 13 47 17 44 21 57 100 50
7 48 3 9 9 17 4 17 1 9
ll.U 40 9 8 53 0 33 i i 44 7 29 0 75
5 100 0 11 10 44 3 22 0 33
12. U 30 9 4 29 0 0 3 22 0 14 0 50 1
3 54 0 0 3 22 0 11 0 22
1 3 .U 47 18 12 59 6 100 17 47 14 57 0 75 'S
4 54 2 17 13 33 4 22 0 17 :o
1 4 .U 30 19 12 41 13 100 8 89 36 71 0 75 M
10 37 7 14 10 42 17 26 0 16 | NU O
r-
13.U 43 13 23 29 19 47 14 54 29 71 0 50 2 a VJ
14 38 7 15 1? 38 — SL 0 15 JX y D>
1 6 .U 39 17 31 47 13 100 22 78 14 86 0 100 -X %
'<ü :0
21 47 n 18 _21__41 5 35 24 CJ ü
17. U 32 12 18 100 C3
23 19 8 56 14 43 0 23 'S 5
1? 9 42 0 8 C3 cS C
C3
_25. 9 ?n
1 8 .U 27 14 33 43 £ -a
8 41 13 11 44 14 57 0 30
7 50 7 7 15 29 7 29 0 14 1B <
19.11 19 14 0 47 19 100 4 56 0 43 0 30
N
0 57 14 21 11 36 0 21 0 14 ^ '?3
20. U 22 7 8 29 6 0 0 22 0 0 0 25 <L>
60 Dl c rs,
9 71 5 0 0 29 0 0 0 14
21. U 33 8 4 29 4 0 8 22 7 14 0 50 >
<U— 3
3 43 3 0 9 25 3 13 0 25 > c b
£
2 2 .U 50 12 8 47 13 0 8 33 7 14 0 50 C :3 _ — a
4 47 4 0 6 25 2 8 0 17 :8 5 £a vu
^
2 3 .U 41 3 0 18 13 0 3 11 0 0 0 25 j Z > -o
0 100 5 0 2 33 0 0 0 33 X c "
N N
2 4 .U 28 7 8 24 6 0 6 11 7 29 0 50 'V ^
7 57 4 0 7 14 4 29 0 29
2 5 .U 14 4 4 12 0 33 3 11 0 29 0 0 IQ N ‘5
'O = '
4 50 0 25 4 25 0 50 0 0
2ó.U 34 33 19 53 4 67 8 67 14 100 100 75 ^ -s ^
14 27 3 6 8 18 6 21 3 9 D ow o I
27. U 29 12 12 41 0 33 8 33 0 57 0 ICO H ■5 1» " 1 N
10 58 0 8 10 25. 0 33 0 33 •5
2 8 .U K •o 5
21 5 4 29 0 33 3 33 0 29 100 50 AŰ c
n A o
5 100 0 20 5 60 0 40 5 40 S
2 9 .U 17 7 8 29 0 33 4 44 0 S7 0 50 ■> rt So < *?
12 71 0 14 12 57 0 57 0 29
3 0 .U 28 12 8 47 0 33 4 33 0 71 100 100
7 47 0 8 7 25 0 42 4 33
♦
VÁR
GYAKORISÁGI INTERVALLUMOK: <20 >20 X-OS TABLA
67
GYAKORISÁGI INTERVALLUMOK: < 2 Í >20 X-OS TABLA
1 5 .H 1 6 .M 1 7 .M 1 8 .M 1 9 .M 2 0 .M
15 7 16 10 33 16 57 23 20 10 9 11
68
GYAKORISÁGI INTERVALLUMOK (20 >20 7-OS TABLA
2 1 .H 2 2 .M 2 3 .M 2 4 .M 2 5 .M 2 6 .M
21 24 45 11 17 . u 34 24 29 10 51 15
+
19 71 11 82 18 82 6 79 28 70 18 60
l.U '100 31
4 53 5 29 3 29 2 .61 8 23 9 29
5 46 4 64- 12 73 3 '4 6 10 60 4 47
2.U 27 17
4 63 7 41 7 47 4 65 U 35 7 41
5 17 2 36 6 27 3 17 10 40 •4 20 M
3.U 20
5 80 5 80 5 60 5 80 15 80 10 60
10 29 20 5b 24 55 0 25 28 Ai) -4? ~ T T +■
4.U 67 10
3 70 13 60 6 60 0 60 12 40 37 70
10 31 100 18 ~ 7 T 12 S3 i' 90 6 87
S.U 104 31 13 35 A 65
2 ír 3 26 1 5 29 3 42
10 17 9 36 6 36 0 21 0 30 0 33
ó.U 26 5 8 80 15 80 4 80 0 100 0 60 0 100 >
14 46 18 45 24 64 6 21 80 40
7.U 48 14 - 6 79 17 36 ._ a _ _50- 4 s 13 57 43
10 67 20 73 24 73 47 “ 5 7 10 80 20 4T
8.U 72 19 3 84 6 42
13 4? 2 2 84 4 42 14 37
■f
9.U 12 15
0 25 2 27 6 27 3 13 3 50 2 Í7
0 40 8 20 8 20 8 20 8 33 8 27
5 58 9 43 18 35 9 38 21 60 16 47
1 0 .U 6? 23 1 ól 6 22 4 26 4 61 9 26 12 30
10 33 13 45 12 45 3 33 7 50 12 40
11. U 40 5 89 15 56 5 36 3 89 5 56 15 67
0 38 2 18 0 27 0 38 0 30 2 20 '
1 2 .U 30 9 0 100 3 22 0 33 0 100 33
0 3 33
14 38 11 64 12 45 0 54 7 80 8 53 1
13. U 47 18 6 78 4 28
11 39 0 72 4 44 9 44 O
5 38 11 45 12 55 0 25 10 80 10 60 i4
1 4 .U 30 19
3 47 17 26 7 32 0 32 10 42 17 47
14 21 4 18 12 43 3 13 17 50 16 40
1 5 .U 43 13 7 38 5 15 5 38 2 23 12 38 19 46
10 38 2 36 12 45 0 29 10 70 8 47
1 6 .U 39 17 5 33 3 24 5 29 0 41 8 41 10 41 *
0 17 2 36 0 9 0 17 7 40 10 33 >
17. U 32 12 0 33 3 33 0 8 0 33 6 33 16 42
0 42 n 55 0 35 6 29 3 50 6 40
1 8 .U 27 14 0 71 19 43 0 43 7 50 4 36 1L 43
0 38 4 64 12 45 0 38 7 80 2 47
1 9 .U 19 14 0 64 11 50 11 36 0 64 11 57 5 50
0 29 9 18 0 27 3 29 3 40 8 20
2 0 .U 22 0 100 18 29 0 43 5 100 5 57 18 43
19 29 7 27 0 27 3 29 7 40 10 27
2 1 .U 33 8 12 88 9 38 0 38 3 88 6 50 15 50
10 29 13 73 0 55 9 50 10 40 8 60
22. U 50 12 4 38 12 67 0 50 /•N
6 100 6 33 8 75
5 13 9 9 0 18 6 13 3 30 10 13
2 3 .U 41 2 100 10 33 0 67 5 100 2 100 12 67 ez
to
10 29 7 9 12 27 0 21 3 50 8 7
2 4 .U 28 7 7 100 11 14 7 43 ti V3
0 71 4 71 14 14
25. U
0 0 2 18 0 9 0 4 0 20 0 13 ,!5 'o
16 0 0 6 30 0 25 0 25 0 50 > <
0 50
26. U
14 46 11 64 12 82 3 33 10 70 2 47 1T?
fi N
m
36 33 8 33 14 21 6 27 3 24 8 21 3 21
0 46 2 18 0 45 3 38 7 50 10 13 j2 ä
27. U 29 12 0 92 3 17 0 42 3 75 7 42 17 17 •2
5 17 7 27 6 18 3 17 7 20 2 20
28. U 21 5 5 80 14 60 5 40 5 80 10 40 5 60 £
5 29 2 27 6 43 0 17 10 50 2 13 So
2 9 .U 17
6 100 6 43 6 71 0 57 18 71 6 29
3 0 .U 28 12
0 42 0 27 12 45 6 29 7 50 4 20
0 83 0 25 7 42 7 58 7 42 7 25 •¥
ALSÓVÁROS
69
26?. KATCl -> 261. KATHA
270. KAZAL -> 0.
271. KAZAN -> 0.
272. KAZDAK -> 267. KAZDAG
273. KAZSALA -) 0.
274. KECSKÉS -> 0.
275. KCLEMEN -> 0.
276. KÉMÉNY -> 271. KEMEYN
277. KENEZ -> 0.
278. KFN0 -> 272. KENU
279. KEP0S -> 0.
280. KEREKES -> 273. KEREKEI
281. KEREKJARTO -> 0.
282. KERESE -> 276. KER09
283. KERESZTOS -> 133. CRUCIS
284. KERITOS -> 0.
285. KESE -> 0.
286. KESZEK -> 0.
287. KETI -> 0.
288. KIRAL -> 294. KYRAAL
289. KIS -> 295. KYS
290. KŐBŐR -> 0.
291. KOCSIS -> 281. KOCHYA
292. KOBUS -> 263. KATHOS
293. KOKAI -> 0.
294. KOKA -> 251. KAKA
295. KOKOS -> 0.
296. KOLOHON -> 0.
297. KOHA -> 0.
298. KOKLÜS -> 282. KOMLOSCY
299. KOHOR -> 0.
300. KONTOS -> 0.
301. KONYA -> 0.
302. KOPANCSI -> 0.
303. KOPRABI -> 0.
304. KORLAD -> 284. KORLAAT
305. KORMANOS -> 285. KORMANOS
306. KOROS -> 276. KEROS
307. KORUK -> 0.
308. KOSE -> 0.
309. KOTELVERO -> 277. KETHELUERE
310. KOTORO -> 298. LAPICIDA
311. KOVÁCS -> 170. EABER
312. KOVER -) 278. KEUER
313. KÖVES -> 298. LAPICIDA Részlet a számítógéppel átkódolt névso
314. KOZAVA -> 0. rokból
315. KOZMA -> 287. KOZMA
316. KUKA -> 251. KAKA A számítógép az ékezeteket elhagyta!
317. KUMLOSI -> 282. KOMLOSCY
318. KUN -> 290. KUN
(A török névsor az azonosnak tekintett
319. KURKA -> 0. latin névsorbeli nevekkel.)
320. KÜRTI -> 0.
321. KUTAS -> 292. KUTAS
322. IJUTOS -> 292. KUTAS
323. LABABI -> 296. LABABY
324. LABBAS -> 0.
325. LAJT -> 0.
326. LANCSI -> 0.
327. LASKAI -> 0.
328. LÁSZLÓ -> 300. LAZLO
329. LATIS -> 297. LANTHQS
70
VÍGH ZOLTÁN
A D A T O K C S A N Á D V Á R M E G Y E K Ö Z B IZ T O N S Á G Á R Ó L
A F E U D A L IZ M U S U T O L S Ó É V SZÁ Z A D Á B A N
77
egyébiránt is húzni, vonni a lakosokat nyomorgatni és egyébféle minden alkalmat
lanságokat elkövetni szabadosán merészlettek... Ezokáért...parantsoljuk megh írt
helységhben maghunk, vagy Gener. Úri híveink Passusa nélkül bémenni ne meré-
szellyék: különben ha kik Parantsolatunk ellen...cselekedni merészelnek, adunk
hatalmat az emh'tett Lakosoknak, hogy az ollyakat megfogván, érdemek szerént
való büntetések elvételére Táborunkba hozzák...”4
A török hódítás előtti Csanád megye névadó székhelye a török kiűzése után sem
tudta kiheverni a pusztítást, a vezető szerepet az egyre jobban gyarapodó Makó vette
át. (1719-től püspöki birtok ugyan, de a terhek jó részét pénzzel megválthatták.)
1730-ig a telepítések és spontán betelepülések eredményeként Makón kívül kialakult
Battonya, Tornya, Földeák kisebb-nagyobb számú lakossága és a puszták birtokos
sága. A tizennégy elhagyott jobbágy telekből álló Kovácsházát 1724-ben vásárolta
meg a dévai Bibics család. Ugyanezen évben III. Károly jóvoltából Tököli (Popovics)
János lett a kevermesi és a vizesi puszta adományosa. A gyoroki Edelspacherek
1725-ben vásárolták meg több Arad megyei birtokkal együtt Dombegyházát. A leg
nagyobb Csanád megyei birtokot Rajnáid modenai herceg kapta 1726-ban. A III. Ká-
rolynak tett hű szolgálataival indokolt adományozás Apácza, Bánhegyes, Csató-
kamarás, Dombiratos, Földvár, Kaszperek, Fecskés, Kunágota, Kupa pusztákat,
Tornya és Battonya lakott helyeket foglalta magába. Az első beköltöző nemes család,
a Návayak 1728-ban nyertek mixta donatio-t Földeákra.8 A királyi kamarát felváltó
magán földesurak a beiktatás nyomán megkezdték birtokaik kiaknázását, jobbágyaik
kizsákmányolását, amely a súlyos közbiztonsági helyzettel együtt szükségessé tette
a megyei erőszakszervezet mielőbbi felélesztését.
A birtokosok sürgetésére 1731- április 7-ére hívta össze az első generalis congre-
gatio-t báró Falkenstein Béla Csanádi püspök, újonnan kinevezett főispán. A meg
alakuló, megyeszervezet már az első közgyűlésén célul tűzte ki a határőrvidéki
„rácok”, a hadjáratok és az idekeveredett kóborló elemek által veszélyeztetett személy-
4 MvRÉ 10. sz.
5 MvRÉ 16. sz.
6 Magyarország története szerk. M olnár E rik Bp. 1967. 322. p.
7 CsmL Acta non Protocollata 1717.
8 G ilicze J ános—VIgh Z oltán : Csanád megye közigazgatása és tisztségviselői a püspökfőis
pánok idején (1699— 1777) Szeged, 1986. 20. p.
78
és vagyonbiztonság helyreállítását.89 A megyei büntetőbíráskodás beindult, de pandúr-
intézményt nem állítottak fel, így rá voltak utalva a községekben elhelyezett katonák
kétes értékű közbiztonsági tevékenységére. (Választottak ugyan az 1735. évi tisztújí
táson egy comissáriust, akinek egy katona volt alárendelve, de ez főként a beszálláso
lással és a katonai szállítással foglalkozott.10 Makón egy kapitány vezetésével tartóz
kodtak katonák, akik nagy csatákat vívtak a Maros túlparti szerb határőrökkel.
A határőrök feladata a Maros-vidék biztosítása lett volna. A valóságban Makó kör
nyékén garázdálkodtak, ott legeltettek, ahol tetszett, s ha a lakosság állataikat
zálogul behajtotta, azokat az aradi várparancsnokság rendeletére kártérítés nélkül
ki kellett adni. 1731-ben különösen Crna di Jurkó kapitány emberei sarcolgatták
Makót, ami miatt nap mint nap érkeztek panaszok a vármegyére.11 A határőrvidék
azonban nem tartozott a vármegye hatáskörébe, az önvédelem a makóiak gondja
maradt. Ennek során fegyveres összetűzésekre is sor került, ahol nemritkán több
halott maradt a csatatéren. Szirbik Miklós — aki még ismerte a makói kapitány
házának helyét 1835-ben — így írta le az egyik csetepatét:
„Híre futamodván, hogy jön a Rácz, a Legények hirtelen lóra kaptak, a Kapitány
háza előtt összvesereglettek. A Jángori halomnál előtalálván nagyobb számú Ráczo-
kat... közülük sokakat levágott, akik megmaradtak, azokat Csanád felé űzvén, ott a
Marosnak szorította, néhányan átúsztattak, a többi a Marosba veszett.”12
1735-ben kirabolták a megye pénztárát, amely Földeákon, Návay György adó
szedő házánál volt. A rablást annak idején szintén a „ráczok” nyakába varrták, noha
a tettesek kilétét nem sikerült felfedni. A Szegedinác Péró-féle felkelők bűnlajstro
mába mindenesetre ezt is belevették.1314Az 1730-as évek közepéig Kopocsány János és
Barna Péter útonálló rablók is rettegtették Makó környékét. Egyre inkább szükségessé
vált a megyei pandúrintézmény felállítása, de a pénztár üres volt és több mint 6000
forint állami adó volt esedékes. Érdemi előrelépés csak az 1740. szeptember 16-án kelt
helytartótanácsi rendelet nyomán született, amely a vármegyei őrrendszer kiépítését
sürgette. A megye ekkor az őrök kiállítását, felfegyverzését, ellátását kivetette a köz
ségekre. Makó 4, Battonya 2, Földeák és Tornya 1-1 lovast állított ki. Egy makói
tizedes volt a parancsnokuk. Katonailag voltak szervezve, az őrködés és a gonosz
tevők üldözése volt a feladatuk.11 Ez utóbbiból ered a persecutor elnevezés, amely
üldöző katonát jelent. Bár nem a megye házi pénztárából kapták a fizetésüket,
mégis őket tekinthetjük az első megyei pandúroknak. Létszámuk rövidesen három
fővel gyarapodott, de a közbiztonság problémáit továbbra sem tudták megoldani.
A marosi határőrvidék, ahova a megye hatalma az 1741-es feloszlatás után sem
terjedt ki, valóságos átka volt a megyének. A katonai szervezet megszűnése után az
elbocsátott határőrök és jött-ment csavargók vadászterülete lett az egész Temesi
Bánság. Csanád megyében is megszaporodtak a panaszok. íme néhány eset: Kovács
házán Bibics Jakab földesúr vendéglősét alaposan elverték, 80 forintját elraboltáK.15
Pálos Sámuel szentesi borkereskedőt Makó mellett rabolták ki „Vér Szopó Gyilkos
Örmény s Oláhok” — akiket a ludasi csárdás látott a Bánát felé sietni.16
8 CsmL Csanád megye közgyűlési jegyzőkönyve (a továbbiakban kgy. jkv.) 1731. áprilsi 7.
10 CsmL kgy. jkv 1735. 63.
11 R eizner : Makó város története Szeged, 1892. 36. p.
12 Szirbik M iklós : M akó várossának közönséges és az abban lévő Reformáta Ekklésiának
különös leírása. Makó, 1926. 25. p.
18 R eizner i. m. 43. p.
14 CsmL kgy. jkv. 1740. 16.
46 CsmL kgy. iratok N o 35 T/1743.
18 CsmL (Mf) MvRÉ 63/1746.
79
A közbiztonsági viszonyok tovább romlottak az insurrectio időszakában. A la
kosság több helyen már 1743-ban hajdúknak nevezte a katonákat, amit azok termé
szetesen sérelmeztek. Végül a Helytartótanács elrendelte, hogy az „Infanteria Hun-
garica” elnevezést kell használni.17 Mindez persze nem változtatott azon, hogy a
katonák sokszor fosztogatással hívták fel magukra a figyelmet. Viselkedésüknek az
lehetett az oka, hogy a megye által kiállított 48 gyalogos közül mindössze három
nemes, a többi (nem ritkán börtönből) szedett-vedett helyettes volt.18 Az állítási
pénzzel megszökő katonák számának növekedése érzékenyen érintette az anyagi
gondokkal küszködő megyét. 1743-ban kihirdették, hogy aki szökött katonát fog el,
egy arany jutalomban részesül.19 1745-ben már a harctérről visszatérő Arad megyei
katonákat kell törvényen kívül helyezni, „levelesíteni”. Csanád megye éjjeli őröket ál
lított fel, községenként 4-4-et.20
Az insurrectiós időszak lezárultával némileg javultak a viszonyok, de 1755-ben
m ár ismét sok panasz érkezett a vármegyére, hogy a rablók és a jöttmentek állandóan
veszélyeztetik a községek lakóit. A vármegye elrendelte, hogy minden község — szám
szerint ekkor már hét — a lakosai számarányában állítson ki 1-2 lovas őrt. Az őrök
parancsnokává egy nemest választottak (ante signanus), akinek kötelessége volt
a melléje rendelt katonák kíséretében a községeket járni és minden gyanús alakot
letartóztatni. Az említett lakosokon kívül tovább működtek minden községben az
éjjeliőrök és ellenőrizték azon rendelkezések betartását is, amelyeket a vármegye
a lovas őrök szolgálatának megkönnyítésére kiadott. Ilyenek voltak pl.: idegenek
bejelentése a bírónak, csónakot csak halász és vízimolnár tarthatott és ők sem szállít
hattak idegent stb.21
80
látták el.22 A városi cselédek a közbiztonsági feladatok mellett hirdetési (kisbírók),
tűzvédelmi (tizedesek), kirendelési (utcakapitányok) és kézbesítési (pl. a szállásokon
hadnagyok) teendőket is elláttak. A közbiztonsági tisztségek csak a XIX. század első
felében, a betyárvilág kibontakozásának idején különültek el, illetve alakultak ki.
81
zakat vagy embereket kirabolják és megfosztják, akár történjék ilyen esetek
ben gyilkolás, akár nem.25
A szó jelentése tehát „pusztai útonálló” lett, ez vonult be a köztudatba és él ma is
a köznyelvben. A jobbágyság annak idején éles különbséget tett a „betyár” és a „zsi-
vány” között, számára a betyár állapot, a betyársorba jutás főképpen a napszámos
kodást, béreskedést, munkanélküliséget, az elszegényedést és megélhetés utáni kóbor
lást jelentette. Az ilyen helyzetben lévők közül többen kényszerültek lopásra, foszto
gatásra, rablásra, a betyárkodással szerzett pénz, élelem nemegyszer a létfenntartást
szolgálta. Sokan azért cimboráltak a betyárokkal, hogy csekély jövedelmüket orgaz
daság révén kiegészítsék.26 A betyárokat tehát az a pauper réteg termelte ki, amely
a feudalizmus utolsó századában a földesúri kizsákmányolás fokozódásával, a job
bágyság rétegződésével párhuzamosan szélesedett. Ennek első jelei már a XVIII.
század első felében jelentkeztek, amikor a megye lakosságának megszaporodása után
az eleinte kedvezményekben részesülő, általában szerződéses viszonyban álló telepe
sek földesúri és állami terhei az országosan súlyos szint felé közeledtek, bár sohasem
érték el az „élenjáró” területek szintjét.
Makó vonatkozásában ennek első jele magán földesúri függésbe jutása.27 1741-
ben Stanislavich Miklós Csanádi püspök már nem személyi adományként kapta
M akót és környékét — mintegy 50 ezer hold területet—hanem Mária Terézia a min
denkori Csanádi püspök javadalmazására adta ki.28 így a volt „libertinii regii” mező
város lakói püspöki jobbágyokká lettek, noha a személyes úrbéri szolgálatoktól
továbbra is megválthatták magukat. A Návay család birtokolta Földeák lakosai az
első kontraktusban (1732) kikötötték: „Hogyha nékünk nem tetszenék a lakás s
ezekben meg nem tartattatnánk, szabad bé jövetelünk s úgy kimenetelünk lehessen.”29
Az 1740-es években elköltözni szándékozókat a megye mégis visszatartotta. Ekkorra
ugyanis Návay György már meghamisította az 1732-es kontraktust. Bízva megyei
befolyásában a „Földeák lakosai” kitételt „Földeák örökös lakosai” kifejezésre változ
tatta. Úriszékén szigorú ítéleteket hozott azért, hogy a megrettent delikvens hosszabb-
rövidebb ideig szolgaságot vállaljon nála.
A földesúri árutermelés kialakításának kísérleteit és a jobbágyi terhek, kötött
ségek súlyosabbá válását különösen a XVIII. század utolsó évtizedeiben kísérhetjük
nyomon. A jobbágyszolgáltatásokat egységesítő Mária Terézia-féle Urbárium, ame
lyet 1772-ben vezettek be Csanád megyében, nagy lehetőségeket biztosított a földes
urak számára. Hiába hangoztatják a környék földesurai, hogy a szegénység boldo
gulását tartják szem előtt, „ámbátor az ország szerte bé állíttatott Urbariális Regu-
latióbul tetemesb hasznot vehetnénk”, a terhek súlyosbodása jól nyomon követhető.30
Az Urbárium szerint minden sessio után heti egy nap igás, vagy két napi gyalog
robot róható ki, amit az 1777-ben püspökségre került Christovich Imre Makón be
akart vezetni. Ez a Csanádi püspök ugyanis kisebb allódiumot létesített, s kialakuló
uradalmát a város jobbágylakosságával kívánta műveltetni. Makó, amely Mohács
óta soha ilyen terhet nem viselt, M ária Teréziához fordult oltalomért. A királynő
rendeletére a püspök követelésénél enyhébb, de a régebbi szerződéseknél súlyosabb
megegyezés jött létre: Minden sessio után évente egy napi fuvart, a zsellérek egy napi
82
robotot tartoztak megtenni.31 Maga a robot nem jelentős, mégis érzékenyen érintette
a makóiakat, hogy a robotot nem lehetett megváltani, le kellett dolgozni. Egyetlen
szerencséjük az volt, hogy a XIX. század elején tovább bővülő püspöki uradalom
előnyben részesítette a fejlettebb módszereket, szívesebben alkalmazott a munka
zömének elvégzésére zselléreket és kertészeket.32
Jelentősebb robotterhekkel és a burkolt emelés változatos formáival küszködtek
a földeáki Návay birtok jobbágyai. Az 1772-ben kötött kontraktus a telkes és igával
rendelkező jobbágyok korábbi (1732) 3 nap igás robotját 9 igás és 13 kézi robotnapra
emelte, ehhez járult még az igával nem rendelkezők 24 kézi, ill. a zsellérek 18 kézi
robotnapja.33 A robot további emelkedésének a birtok családon belüli elaprózódása,
az egy tagban álló, jelentős majorsági terület hiánya vetett gátat.
A robot mellett az egyéb földesúri juttatások is emelkedtek. Makón kevés volt
a robot, de a korábbi 1200 forint készpénzfizetés és „konyháravaló” évi 9000 forintra
és kb. 3500 forintnyi természetbeni juttatássá növekedett az 1770-es évekre.34 1799-ben
Kőszeghy László került a püspöki székbe, aki a nagyobb jövedelem érdekében új terhe
ket rótt a makóiakra. Robot és füstpénz címén évi 5600 forintot vetett ki a lakosságra,
a telkek után a dézsmán kívül 3 köböl búzát, ugyanennyi árpát és egyéb természetbeni
javakat szedett. Magának tartotta meg a királyi kisebb haszonvételeket, valamint
a vásári jövedelmeket.
A XIX. század első felében Csanád megyében is fokozódott a parasztság réteg
ződése. A házas és házatlan zsellérek a parasztság egészén belül 1777-ben 21,8%-ot,
1827-ben 47,3 %-ot, 1846-ban 56,0 %-ot adtak.35 Ezzel Csanád megyében is adva vol
tak a betyárréteg kialakulásának feltételei, a nincstelenek jelentős tömegeit fenyegette
a betyársorba jutás. A végső konklúziót viszont csak úgy vonhatjuk le a Csanád
megyei betyárkérdés ügyében, ha megvizsgáljuk az ellentendenciákat, amelyek
a betyársorba jutás objektív feltételeit korlátozták. Ilyen volt pl. a megyeszékhely
(Makó) kedvező helyzete: a kevés robotnap, illetve a megváltás, a paraszti árutermelés
kibontakozása a hagyma révén, a nagy szállási körzetek, ahol sok zsellér talált mun
kaalkalmat („tanyás”). A püspöki uradalom, a XVIII. századi eredetű kertésztelepek
is zsellértömegeket foglalkoztattak. Földeákon 1774—75-ben a határ újraelosztásával
átmenetileg megállították a zselléresedés folyam atát: 50 telket osztottak ki a korábbi
20 helyett.36 A XIX. század elején a hatalmas kelet-csanádi területeket birtokló
királyi kamara is kertészközségek telepítésébe kezdett. Jelentős zsellértömegeket
kötöttek le ezek is, bár jórészt más megyékből toborzódott a lakosságuk.37
Ezek az ellentendenciák végül is odavezettek, hogy Csanád megye „saját ter
melésű” betyárvilága csak korlátozott mértékben fejlődött ki. Csanád megyei illető
ségű betyár alig volt, a megye állandóan a csongrádiak beütései ellen panaszkodott.
Valóban onnan rajzottak szét a betyársorba jutás határán álló elemek. Ezeknek
elegendő volt a legkisebb indíték is, hogy a lovas- vagy futóbetyárok soraiba kerül
jenek, s lopásaikkal, rablásaikkal veszélyeztessék a közbiztonságot. Ezért fordult —
83
mint látni fogjuk — a Csanád megyei közbiztonsági szervezet figyelme a jövevények,
jöttment emberek és megtelepülési centrumuk, a Makó környéki puszták, szállások,
tanyák felé. Ezért vallják a panaszok, beadványok, a közbiztonsági állapotok helyre-
állítására kiküldött bizottságok — nem kevés túlzással ugyan —, hogy a „hőnyi”
lakosságot is a jövevény emberek rontják meg, viszik rossz útra.
II. József török háborúi, majd a meginduló francia háborúk idején ugrásszerűen
kezdett romlani a közbiztonság. Az állami terhek, különösen a hadiadó és a katonás
kodás súlyának megnövekedése mellett az 1790—92-es nagy alföldi ínség miatt meg-
nyomorodott paraszt sokszor nem látott más kiutat, mint hogy betyárnak álljon.
A nincstelenek közül sokan szaladtak a katonáskodás elől, mások bátran szembe
szálltak a durva urasági, vagy megyei tisztségviselőkkel és az pokollá tette életüket.
A század vége felé nem volt ritka, hogy a dél-alföldi megyék közös hajtóvadászatot
bonyolítottak le a betyárok, katonaszökevények, kóborlók ellen, akiknek száma
már a dél-alföldi betyárvilág kibontakozását sejtette.88
Azt, hogy a helyzetet már országos szervek is érzékelték, bizonyítja a Helytartó-
tanács 1794-es rendelete, miszerint minden csavargó, betyár elfogásáért 50, megölé
séért pedig 24 forint jutalmat fizettek. A rendelet statárium gyakorlását is engedé
lyezte a megyéknek, kihirdetését a nádor engedélyétó'l tették függővé.89
A rendelet nyomán Csanád vármegye létrehozta a csendbiztosi állást. A csend
biztos és az alája rendelt 3 persecutor már a megye házi pénztárából kapta a fizetését,
a községekre csak a lóporciójukat vetették ki, de a megye ezt is kifizette.383940 A XVIII.
század végén ez a négy fős megyei pandúrszervezet próbálta a betyárokat megfékezni,
természetesen nem sok sikerrel. Tevékenységük a menekülő tettesek üldözésében
merült ki, a közbiztonság preventív védelmét sem számuk, sem szervezettségük nem
tette lehetővé. Létszámuk a betyárvilág terebélyesedését lassan követve emelkedett
ugyan, de továbbra is óriási feladat hárult a városi közbiztonsági erőkre.
Az 1790-es évek közepétől az 1782-ben utoljára kiosztott szállások felé fordult
a városi közbiztonsági szervezet figyelme. A földközösségi művelés megszűnése meg
állíthatatlanul elindította a szállási körzetek tanyasiasodását, hiába tiltotta a tanács,
hogy valaki a városból cselédjeivel a szállásra költözködjön. Kezdetben a tiltás indoka
az, hogy „így némely városi terheket elmellőzik”, 1796-ban már hozzáteszik azt is,
hogy „cselédjeik kint könnyen kártételre adják magukat, ezért cselédjeiket a városba
hozzák, különben szállásuk másoknak adódik.”41 Nem sok foganatja lett az intézke
désnek, ezért Varga Imrét 1800-ban pusztai biztossá választják, aki a „betsületes
lakosokból kettőt maga mellé véve” köteles ügyelni a külső biztonságra.42 A városi
hadnagyok is egyre többet forgolódnak a tanyákon, ilyenkor napidíj illeti meg őket.43
Szükség is volt rájuk, hiszen a századfordulón már egyre több a betyársorba
jutás határán álló, főleg pásztormunkát kereső jövevény. „Makóra, ha rossz vagy” —
idézi a régi közmondást Szirbik Miklós 1835-ben írott művében: „Az igaz, hogy ide
sok gyülevész nép tódult eleitől fogva, aki egyszer idejön nemigen megy ki innét és
84
éppen ez az oka a Város oly szaporán való nevekedésének, de ami Makónak dicsősé
gére válik, s azt mutatja, hogy itt az élés módja könnyebb, a teher kevesebb, mint
m ásutt...”44 Tény, hogy az olyan betelepülőket, akik a városra kirótt terhekben részt
vállaltak, minden további nélkül lakosította a városi tanács. A gyanús magaviseletű
vidékieket viszont már 1806-ban azzal a szándékkal írták össze és adták be a megyére,
hogy hazautasításukat kérelmezzék. Közel 100 fő került ilyen elbírálás alá. Jellem
zésül néhány bejegyzés róluk:
„1. Juhász Ferenc Esztergom vármegyéből való, Török béressé.
2. Molnár András „Kopasz Gulyás”, Betyárjaival.
3. Bajnár, másképp Horváth Mihály 2 Bojtárjával.
7. Bállá Ferenc Csikós, Bojtárjaival.
12. Veres Csikós és Bojtárja, ki Szegeden volt fogva.
24. Czibolya, másképp Rapa nevű.
31. Kis Sándor Vásárhelyrül származott.
39. Gyöngyös János és a fia, kit Kukaczosnak hívnak.
41. Alsai Simon, ki most is raboskodik.
45. Posztós, ki mindenféle latroknak helyet ád.
47. Szél Ferencnél egy sánta veres ember, lovas Betyár.
55. Imri Jánosnál a Zsidó temető mellett egy vén Betyár.
56. Csődörösnél egy tekergő Betyár.
60—61. Kis Jóska nevű, Lévai Jóska, másképp Szabó Jóska, kik a főszolgabíró úr
által elfogattatni parancsoltak.
Simon János szolgástul együtt paripás, a múlt éjczaka a Gazdag Uram Tanyáján
meg fordultak paripákon, Simon le is szállott a lováról, a szolga pedig idegen. Mind
a kettőnek hosszú nyelű a fokossá.”45
A vármegyei beadvány mellett a földesúrhoz is levelet szerkesztenek, miszerint
a tanyasi lakosok mindenféle idegen kertészeket befogadnak, akik „helyet készítenek
a gonosztevőknek.”50 A jövevény embereket 1811-ben egyenesen korhelyeknek, raga
dozóknak, tolvajoknak, idegen tolvajokkal cimborálóknak kiáltják ki, akik közül
a „Ns vármegye mostani rabjai között” is vannak. Hogy ilyenekkel a lakosság ne
szaporodjon, kegyes rendelést kérnek a földesúrtól.46
Egy 1815-ös kimutatás alapján rekonstruálhatjuk a betelepülők származási
helyét. A lista szerint a jövevények Földeákról, a megyén kívüliek pedig Vásárhelyről,
Szentesről valók.47 1816-ban találkozunk az az utolsó tanácsi kísérlettel, hogy a zsel
lérek szállásokra való beszivárgását megállítsák. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált,
hogy a makói gazdasági-településszerkezeti változás, a tanyasiasodás, a szállások
megművelése, igényli a jövevény zsellérek munkaerejét. A városi közbiztonsági szer
vezet számára a gyökeres megoldás helyett a tanyák, puszták fokozott ellenőrzése és
a megyei erőszakszervezet segítségül hívása maradt.
Különös figyelem fordult a Makó környéki csárdák, mint köztudomásúan „be-
tyáros” helyek felé. A Stanislavich Miklós püspökkel 1741-ben kötött kontraktus
7. pontja tette lehetővé, hogy „a nép terheinek enyhítésére a kiöntésektől mentes
helyeken, az elöljáróság néhány új csárdát állíthat.”48 1775-ben már öt csárda műkö
dött : a rejtekgödöri, igási, dáli, rákosi, réti. A csárdák általában a forgalmas utak
85
mentén épültek fel, a század közepétől kezdve. Többnyire bérlők kezelték ezeket, akik
gyakran összejátszottak a betyárokkal. Csanád megye 1793-ban elrendelte, hogy
„a Kaparási Csárda, úgymint a Gonosz Emberek és tolvajok Barlangja a jövő Nemes
Vármegye Gyűlésig le rontassék... másképpen a Nemes Vármegye kéntelen lészen
meg gyújtani és Tűzzel semmivé tétetni.”49
Érdekes adalék a fenti — másnéven rejtekgödörinek is nevezett — csárda kocs-
márosának az életútja: Hosszú Pista, amikor forró lett a lába alatt a talaj, feleségével
együtt Nagykállóba ment, ahol hasonló csárdát üzemeltetett. Itt azután — mint egy
1811-ben kelt levélből kiderül — a vármegye hajdúja, Antal János által „úgy meg-
üttetett, hogy azonnal megholt”.50
A közbiztonsági szervezet érdeklődésének a középpontjában a csárdákon kívül
a városi kurtakocsmák és „gyanús házak” álltak. A városi jövedelmeket sértő zug
kimérések — amelyek néha prostitúciós helyek is voltak — a század második felében
nagyon elterjedtek Makón. A betyárok látogatásának elfogadása súlyosbító körül
mény volt, ilyenkor a testi fenyítésen kívül a ház eladatása és a tulajdonos elköltözte-
tése is előfordult.61
Makón a „belső bátorság” legfőbb őrzői az 1790-ben részletes kötelmekkel
ellátott utcakapitányok voltak:
„Éjczakánként a városnak uczáit kinek kinek közzülük kiszabott járás szerént kerülni
és ha valakit estvéli 8 órai harangozás után, lámpás nélkül, annyival inkább ha dohá
nyozva, veszekedésben, vagy más gonoszságban találnak, azt a Város árestomába
békísértetni, a gyanús házakat és társaságokat szemmel tartani, azokat megtekinteni
és az ottan együtt levő személyeket hasonlóképpen árestomba kísértetni... kötelessé
gek lészen.”52
Az utcakapitányok alárendeltjei voltak az ún. bakterek, akiket a lakosok közül
állítottak ki, s éjszaka az őrködésen kívül óránként kiáltották az időt. A tolvajokat,
korhelyeket és garázdákat tömlöcbe kísérő őrjáratok tagjai sorában megtalálhatjuk
még a tizedeseket, kisbírókat, hadnagyokat is. A tizedes egy városi tizednek volt
az elöljárója, mely területi egység kezdetben 3, majd 21, végül 50 volt Makón. A fen
tebb vázolt rendőri funkció mellett a tizedes köteles volt a városi hatóság utasításait
pontosan teljesíteni és erre tizedének tagjait is rászorítani. Hasonló szerepük volt
a városi közigazgatásban a kisbíróknak, de őket nem tizedenként, hanem városrészen
ként szervezték. A legelőkelőbb lovas hadnagyi tisztet jómódú gazdák vagy fiaik
látták el, de nem volt ritka az sem, hogy kurtanemes került ebbe a tisztségbe.
A városi „cselédség” fizetsége a XVIII. század első felében az adóelengedés volt,
később előtérbe került a pénz és természetbeni fizetés. Váltópénzben 10—50 forintot
kaptak, természetben ruhát, csizmát, néhány köböl búzát, árpát, a lóval szolgálók
„szabad szénát” és abrakporciót. A lóval szolgálók saját paripájukat nyergelték,
de ha valami káruk származott, az esküdtbírói kassza megtérítette.
Érdekes juttatás volt a heti egyszeri húsfőzés a városházán, „lévén a cselédeknek
vékony fizetések, és hogy sokszor az elöljárók mellől házaikhoz sem mehetnek el”.63
A pénzfizetés elterjedésével a taksa- és a dézsmaelengedés kedvezménye fokozatosan
háttérbe szorult. Az 1810-es évektől a többtelkes városi cselédek már csak 1 telek
utáni adó alól mentesültek. Az utcakapitányok és szálláskapitányok 1827-től már
adóztak, noha az egyéb szolgálatok alól továbbra is felmentést kaptak. (Ez utóbbi*•
*• CsmL (M f) tü. jkv. 50/1793.
60 CsmL (M f) tü. jkv. 4/1811.
61 CsmL (M f) tü. jkv. 29/1792., 46/1793., 2/1809.
51 CsmL (M f) tü. jkv. 1/1791.
“ CsmL (M f) tü. jkv. 70/1815.
64 CsmL (M f) tü. jkv. 10/1815., 26/1827., 2/1808., 34/1808.
8 6
jelentős kedvezmény, ha ismerjük az uradalmi robot, a töltésépítés és a hosszú fuvar
M akót sújtó terheit.) Főleg az utcakapitányok és bakterek kiegészítő jövedelmi for
rása volt az éjszakai kóborlók bekíséréséért kapott fejpénz.54 A hadnagyok a szállá
sokon kézbesített úriszéki végzésekért darabonként 24 krajcárt kaptak, de a lóporció
juk felemelését hiába kérelmezték, „mivel szabad szénájok vagyon, s Apátfalvánál,
Palotánál messzebb nemigen mennek”.55
Ilyen fizetési viszonyok mellett érthető, hogy módosabb gazdák nem szívesen
vállalták még a legelőkelőbb hadnagyi tisztet sem. Akik pedig rászorultak volna
a fizetett tisztségekre, szegénységük miatt nem voltak választhatók. Ennek következ
tében a XIX. század elejére kialakult az a helyzet, hogy a kiszemelt lakosokat a szol
gálat egy esztendeig való viselésére kötelezik azzal, hogy „...a szolgálat pedig nem
azért volna a lakosokra vettetve, mintha abból valamely hasznos jövedelmet vehet
nének, hanem ez, mint köz szolgálati teher, mindegyik földdel bíró lakost érdekli...”56
Lévén a város cselédjeinek „vékony fizetések”, a korrupció, a visszaélés termé
keny talajra talált közöttük. Gritó Sándor kisbírót el kellett bocsátani, mivel a „vesze
kedések és más gonoszságok felett néhány márjásért szemet hunyt”. Makány Ignác
panaszolta be Reskó Mihály hadnagyot és kisbíró társait, hogy a juhait ellopó tolva
jokat pénzért elengedték. Sárközi M árton cigány kisbíró a járása lakosaitól pénzt vett
fel különböző szolgálatok megváltása fejében. 12 pálcára ítélték, hasonlóan Kis
György bakterhez, aki éjszaka gyümölcsfákat lopott a szőlőkből.57
A megyei és városi üldöző, ill. őrködő közegek az elfogott gyanúsítottakat —
a súlyosságnak megfelelően — a megyei büntetőbíráskodás valamelyik fórumára
adták.
87
kártérítésként róttak ki, szívesebben alkalmazták a városból való kitiltást és a testi
fenyítést, melynek maximuma nőknél 24 korbácsütés, a férfiaknál ugyanannyi pálca
volt. Lehetőség volt rá, hogy a testi fenyítést pénzzel megváltsa az elítélt, de erre csak
igen ritkán került sor.6162A kiszabott korbács-, illetve pálcabüntetést egyébként el
kellett szenvedni, kivéve, ha egészségileg alkalmatlan volt az elítélt. Ilyen esetekben
hosszabb-rövidebb áristom várt a bűnösre (pl. 12 pálca = 2 hét tömlöc). Igyekezett
a tanács a testi fenyítést „pellengéres” jelleggel is felruházni. Az ítéletek hatékonyságát
akarták így növelni anélkül, hogy a városi bíráskodás korlátáit átlépték volna.
A ludat lopó Borzinkánét — akit az utcán az uraság katonái fogtak meg — 12 kor
bácsütésre ítélték, s úgy pellengérezték ki, hogy „a ludat a hátára köttetvén” az utcá
kon körbehurcolták. Szénatolvajok büntetésénél előfordult, hogy a botozás közben
„egy csomó széna cégér lévén a feje fölé függesztve”.82A városból való kitiltás szégyen-
teljes formája volt a cigányok általi kihajítás.63
Az ítéleteket jegyzők fogalmazták és „Makó Város Bírái” jelzéssel, írásban adták
ki. A tárgyalási eljárás mindig szóbeli, nyilvános és a bizonyítás lehetőségét teljesen
kimerítő volt. Anyagi természetű, vagy ellenszegülés miatt executio-t igénylő esetek
ben az úriszéken folytatódott az ügy. (A püspök az 1751-es kontraktusban vállalta,
hogy az ellenszegülők megbüntetésében segít a városnak.)
Jelentősebb kihágási és gazdasági ügyek kezdő fóruma is az úriszék volt. A XIX.
század elején már olyan sok ügy érkezett az úriszék elé, hogy az uradalmi fiskális
kénytelen elrendelmi, hogy a pereket csak többszöri sikertelen próbálkozás után
küldjék elé. Az úriszék 60 forintig büntethetett és a városnál jóval több botot veret
hetett a bűnösökre. A gyakorlatban különös eréllyel lépett fel a jobbágyi ellenállás
formáival szemben, míg a köztörvényes bűnügyek inkább a főszolgabírói szék —
megyei törvényszék vonalán kerültek magasabb fórumokra.64*Az előbbire bőven volt
alkalma, hiszen Makó évszázados küzdelmet folytatott a püspökkel, hogy a XVIII.
század eleji privilegizált helyzetét visszanyerje. Ezt az akaratosságot az uradalomnak
a testi büntetések sűrű alkalmazásával sem sikerült megtörnie, sőt növelte a nép nya-
kasságát, amely a városi elöljárósággal szemben is megnyilvánult. Közvetlen okot
adott erre az is, hogy többször a földesúr „ültetett” rájuk bírót, aki nem mindig kép
viselte megfelelően a város érdekeit.
Az elöljáróság is erélyesen fellépett az ellenszegülőkkel, a „betsületes” tanácsot
megsértőkkel szemben. Czirok Gergely 1756-ban kénytelen „elismervényt” adni, hogy
a városból cigányok általi kihajítás terhe alatt többé senkit sem rágalmaz és gyaláz,
az elöljáróságnak pedig engedelmeskedik. Kis Ferencet, aki Budán „Ns Árvay Dániel
Pesti és Budai Magyar Hárfás és Poétával” gúnyverseket faragtatott a makói bíróról
és azt terjesztette, 12 pálcára ítélték. Hasonló ítéletet kapott Diós János bakter, aki
az esküdtbíróval feleselt. Nacsa Jánost, aki a tanácsot „hunczutnak” és akasztófára-
valónak nevezte és Németh Mihály hadnagyot, aki a bíróval összeveszvén „fokosával
két ízben vágni bátorkodott”, keményebb büntetés „elvételére” a főszolgabírói
székre adták.66
61 Erre csak egy iparos ügyében merült fel adat, aki 12 pálcáját kerülte el három körmöd
arany segítségével. CsmL (Mf) 35/1793.
62 CsmL (M f) tü. jkv. 12/1803., 29/1810.
68 CsmL (Mf) MvRÉ 90/1796.
64 CsmL (Mf) tü. jkv. 34/1808. vö. C sizmadi—K ovács—A sztalos : Magyar állam -és jogtör-
történet. Bp., 1986. 268—273. p.
66 CsmL (M f) MvRÉ 90/1756. és t.ü jkv. 42/1841., 29/1820., 25/1835.
88
A vármegyei bíróságok
89
Ez az 1751-es ítélet jól példázza a XVIII. századi fenyítőbíróság szigorúságát, ahol
még a tortúra is hivatalosan dívott.69
A törvényszék ítéleteinek zömét persze a börtönbüntetés alkotta, amelyet a
rendőri szervezet mellett a legfontosabb visszatartó erőnek véltek.
A megyei börtön
Már 1746-ban kihirdette Csanád megye, hogy aki Szt. Mihály napját követő két
héten belül nem áll munkába, hanem „sub nomine vulgo Betyár” csavarog, letartóz
tatandó.73 Az 1776-os cselédtartási szabályrendeletben rögzítették az első betyárok
ellen hozott intézkedéseket.74 A kóborlók, pásztorok következő átfogó megrendsza-
90
bályozása az 1784-es közbiztonsági statútumban jelzi, hogy tudja már a vármegye,
hogy honnan kerülnek ki a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemek.
Az 1784. április 26—28-án Tornyán tartott megyegyűlés határozatai alapján,
a szomszédos vármegyék rendeletéinek figyelembevételével, Návay Mihály főszolga
bíró alkotta a 30 pontból álló szabályrendeletet.75 Eszerint a kóborlók befogadását,
lappangtatását azontúl büntetés kísérte, a velük kapcsolatos bejelentés, vagy netán
elfogásuk viszont jutalomban részesült. Az elszegődött betyárokat tömlöccel, kato
nasággal fenyegette a statútum, ha helyüket egy év alatt elhagynák. Az ilyen csavargó
betyárok felkutatása, a lopott marhák felderítése miatt a vármegye katonái (pandúrok)
hónaponként megvizsgálták a pusztát- a nyájakat, a pásztorok szállásait és
kunyhóit, a csapszékeket és csárdákat. A számadó pásztoroknak a bojtárokon kívül
nem volt szabad mást maguk mellett tartani. Az ilyeneket a lappangtatóval együtt
tömlöcbe vitték, hasonlóan a gyanús személyeket föl nem adó kocsmárosokhoz,
akiket az orgazdaság következményeire is intettek: „...Pásztoroknak, Betyároknak...
szolgálatban levő cselédeknek italokat hitelbe adni, készpénz helet... Marhát, Vajat...
Ruhákat, szárnyas házi állatokat, Fa Vass, Réz edényeket, Szalmát, szénát, Búzát,
árpát, Zabot, Tojást, Dohánt... el venni nem lesz szabad...”
A pásztorok és bojtárjaik személyleírással ellátott nyilvántartását a községek
bíráinak, a nyájak, ménesek darabszámát és „biliegeiknek” leírását tartalmazó leve
leket pedig a számadónak kellett őrizni. Ezt vizsgálták meg a vármegyézők, s ha ezen
felüli jószágot találtak, elkobozták. Passzusokat és útileveleket a vármegyén belül
a községek bírái állíthattak ki. Nem kellett útilevelet váltani a „földdel és házzal bíró,
jó magaviseletű lakosoknak”, kivéve, ha a megyén kívülre távoztak. A vidéki vásá
rokra utazó kereskedőknek három írással kellett rendelkezniük: útilevéllel, az állatok
passzusaival és a kereskedésre jogosító levéllel.
A lopott marhák eltüntetésének másik módja a gyors feldolgozás volt. A rendelet
ezért kimondta, hogy a mészárosok kötelesek a levágandó marhát a község bírájának
bemutatni. (Más vidékeken elegendő volt a levágandó állatot közszemlére kikötni
a mészárszék elé.) Makón még 1829-ben is fel kellett hajtani a levágandó állatokat
a városháza udvarára, hiába panaszkodtak a mészárosok a nagy időveszteségre, és
a szabad kereskedelem akadályozására.
Érdekes cikkelye a rendeletnek a pásztorok feleségeinek eltiltása a gyetyával és
faggyúval való kereskedéstől. Ez elvileg az elhullott állatok feldolgozását célozta,
a gyakorlatban azonban egészséges állatok is belekerültek az — ugyancsak tilalmazott
— hatalmas vasfazekakba. Sokszor csupán azért, hogy „bőreikből nyeregszerszámo
kat készítvén, azokat hosszas sallangokkal és szükségtelen szíjakkal feldíszítsék.”
Ez a „maga mutogatás” — ahogy a statútum fogalmaz — minden paraszti sorban élő
számára 20 pálcát fog eredményezni.
Ezek a főbb pontjai az erdélyi parasztfelkelés előtt négy hónappal kelt rendelet
nek. Megvalósulását, eredményességét a századvég felgyorsuló eseményei akadályoz
ták meg.
A makói tanács 1806-ban a „Közbátorság megmaradására nézve” kénytelen
beadványt küldeni a megyére, amelyből kitűnik a közbiztonsági állapotok javítására
tett városi kísérlet kudarca: „Mi ugyan minden esetekben a szükséges rendeléseket
megtenni el nem mulasztjuk... mégis sokan vannak városunkban és határunkban
ollyatén emberek, akik más jámbor lakosok házait meg ásni... és erőszakosan az
házakba, kamarákba bé rontani, padlásokra felmenni és található javaikat, pénzeket
el ragadozni, vermekből és életes kasokból a Gabonát tolvajul el vinni és mi több
91
gyújtogatni nem irtóznak, sőt ha az házakban lakók ellenek állani akarnak, azoknak
halálokra törekedni sem iszonyodnak.”76 A beadvány ezután megállapítja, hogy
hasonló a helyzet a városon kívül is, csak ott elsősorban a jószágoknak „ragadozása”
történik. Sommásan ez annyit jelentett, hogy a jómódú embereknek sem a városban,
sem azon kívül nem lehetett „bátorsága” . Ennek okát abban látták, hogy elszaporod
tak az olyan „betyáros, pásztoros, dolog nélkül élő, mégis a legdrágább paripákon
széjjel nyargalódzó fajtalan személek”, akik mások javainak elvételéből tartják fenn
magukat. Aki pedig az ilyen törvénytelenségekért megszólná őket, számolhat vagyo
nának elrablásával, sőt házának felgyújtásával is, mint ahogy ez már többször meg
történt.
A leírtak nyomán a vármegye — látva, hogy az 1804-ben kihirdetett statáriális
bíráskodás sem vezetett eredményre — bizottságot küldött ki az új megyei közbizton
sági rendszabály megalkotására. Az 1806 májusára elkészült szabályrendelet külön
intézkedik a városi és pusztai közbiztonságról. Összefoglalja és rögzíti a korábbi
gyakorlatot, de minőségileg új „punktumokat” is hoz.77
A városi közbiztonság fő letéteményesei továbbra is az utcakapitányok, számu
kat viszont megemeli: 50 házanként kell kiállítani egyet. Feladatuk továbbra is a
melléjük rendelt 4 bakterrel együtt körzetük vigyázása, de a rendért m ár anyagi és
büntetőjogi felelősséggel tartoznak. Abban az esetben viszont, ha szolgálatuk ered
ményeként ők szenvednének kárt, a község tartozik azt megtéríteni nekik.
Megerősíti a rendelet az ún. „takaródéra való harangozás” szokását, mely
szerint télen 9, nyáron 10 óra után lámpás nélkül járni, kocsmákban mulatni tilos.
Aki a nagyharanggal jelzett időpontokat túllépte, egységesen 24 pálcával bűnhődött.
Az olyan vendégfogadókban, ahol mulatságokat szoktak tartani, a rendező köteles
egy esküdtet és néhány városi cselédet fogadni, akik a mulatozókat az illendőség
határain belül tartják, a káromkodókat, veszekedőket áristomba kísérik.
Már a korábbi szabályrendeletek tiltották a kóborlók befogadását, előírták a be
jelentési kötelezettséget. Az új rendelet a mulasztók büntetését is rögzíti: először 20
pálca, másodszor „tömlöcözés”, harmadszor a helységből való kicsapatás vár a ren
delet megszegőire.
A pusztai biztonságra nézve elsőként a „ciffra paripás” gyanús emberek össze
írását rendelik el. Ezeket azután a szolgabíró megvizsgálta és ha a paripa tartásának
helyes okát nem tudták igazolni, lovukat ostorostól, nyergestől, baltástól elvették,
őket szolgálatba állították. Ha nem engedelmeskedtek, akár katonának is adhat
ták őket.
A városi beltelekhez hasonlóan a szállásokon is kerületekre való felosztást
javasolt a rendelet: „A kerületekben pedig legyenek olyan felvigyázók, akik maguk
mellé véve a szükséges számú gazdákat, a lappangtató helyeket felfedjék, a gyanús
személyeket elfogják.”
A kóborlók és szolgálatban levők megkülönböztetésére szükségesnek tartották,
hogy az új cselédet fogadó gazda a község pecsétje alatt „Igazság levelet” állíttasson
ki, s azt a cseléd magánál tartva a kerülőknek előmutathassa. Amely ember szállásán
lopott marhának helyet adott, mint orgazda került elbírálás alá, s könnyen szállásá
nak elvesztésével fizetett. A vízi molnárok egyáltalán nem, az ún. Túri-Révészek pedig
csak útlevéllel rendelkező embert szállíthattak át a Maroson. A megyeszerte templo
mok előtt kihirdetett rendeletet a szomszédos vármegyéknek is megküldték.
A közbiztonsági szabályrendelet utasításai csak részben valósultak meg Makón,
csökkentve az amúgy sem sok sikerrel kecsegtető statútum hatékonyságát. Különösen
76 CsmL (M f) MvRÉ 342/1806.
77 CsmL (M f) MvRÉ 344/1806.
92
a szállások terén nem történt előrelépés; kinevezték ugyan Susányi Szabó Ferencet
szálláskapitánnyá, de a kerületekre való felosztás nem történt meg, így egyedül felelt
a hatalmas makói határért — kevés sikerrel. Elkobozták ugyan öt „betyáros” ember
11 nyergeslovát, de í 806-ban csak Bajnár Mihály számadó csikóstól 34 lovat vittek el
a betyárok, összesen 1960 forint értékben.78
Augusztusban már ismét panaszkodtak a makai bírák, hogy a „betyáros rossz
emberek” a pásztorok tanyáin csavarognak, minden gonoszságra hanyatt-homlok
rohannak, a vármegye persecutor katonáinak fittyet hánynak.79
Az ismétlődő panaszok eredményeként 1808-ban a három megyei pandúr számát
hatra emelték. Ezek már pisztollyal és karabéllyal is fel voltak fegyverkezve, vezetőjük
továbbra is a csendbiztos.80
Az 1809-es év első felében M akón gyülekeztek a Napóleon ellen induló Csanád
megyei nemesi felkelők. Már márciusban panaszkodtak a makói elöljárók, hogy a
vármegye által insurgenseknek állítottak közül öten, „szabadságokban bizakodván”,
gonosztevőkké lettek. Pusztai katonák általi elfogásukat és a seregbe való beállításu
kat kérik. Az utolsó nemesi felkelő sereg erkölcsi színvonalát tovább „emelte”, hogy
a makóiak 10 katonát egyenesen a börtönből állítottak ki.81 Návay János viceispán
1809 májusában utasítja a város bíráját, hogy „mivel az insurrectio a városból, sőt
az országból is kitakarodott”, a közbiztonság viszont fegyveres embert kíván, írják
össze a minden gyanún felül álló polgárokat. Mindössze 112 főt, zömében jómódú
gazdákat és iparosokat találtak alkalmasnak arra, hogy közbiztonsági szolgálatot
lássanak el. Közülük került ki a kocsmák és gyanús házak rendszeres ellenőrzését
végző, tolvajokra, kóborlókra vigyázó, állandó éjszakai őrjáratok legénysége. Őket
rendelték strázsálni (járvány) veszély esetén „Kalárába, Baranyiba, Túri Révibe,
Szt. Lőrincre, Fa-piacra, Fejér házhoz, Tégla Piacra, Olaj sutuhoz, Budai szélmalmá
hoz, Régi vágó hídhoz, Zsidó temetőhöz, Kenyér váróra és a Szegedi utcai kereszt
hez.”82
Az 1806-os közbiztonsági intézkedések teljes eredménytelensége 1810-re nyilván
valóvá vált. A megyére befutó panaszok, jelentések a „ragadozások” elburjánzásáról
tudósítanak. Fliába adtak 1809 októberében „Generál Pardont” — kegyelmet —
a seregbe visszatérő katonaszökevényeknek, azok a lelei rétbe húzódtak, ahol az
általános razziákat is átvészelték. Innen rajzottak ki csoportosan, ezért a pásztorok
ellen nem állh atn ak -------derült ki a siralmas makói panaszból. Pisztolyból rájuk
lövöldözve legutóbb is 31 jószágot vittek el egyszerre. A zárt istállókból is elragadoz
zák a jószágot. Az elmúlt 3 esztendőben összesen 44 ezer 795 forint kárt okoztak, elő
idézve az adózó nép „szörnyű romlását”. „Vannak ugyan a Nemes Vármegyének
kegyes rendelései, vannak persecutorai, de a gonosztevők ezeket is meggyőzik. Mi nem
tudunk ellenök tenni — írják a makóiak —, lévén életünk marhatartásból, takarmány
ból, szállási örökségből, mert tolvajság, égés által ettől is megfosztatnánk.”83
A panaszok folytán a megye még hat új persecutort vett föl és később választot
tak egy új csendbiztost is. Ezeket fegyverekkel Tornya és Battonya községek látták el.84
Az immár 12 persecutor és 2 csendbiztos lovainak ellátása Makóra volt kivetve, 12
porció jutott egy-egy fertályra.85
93
A hazai feudalizmus 1820 után egyre élesebben kibontakozó válsága idején
mind jobban felélénkült a betyárvilág. A parasztság fokozódó elnyomorodása és
viszonylagos munkanélküliségének megnövekedése miatt különösen Csongrád me
gyében állt gyenge lábon a közbiztonság, aminek hatása — a korábbiakhoz hasonlóan
— Makó környékén is érezhető' volt. 1823 szeptemberében kényszerítik ismét Makó
város bíráit „Szegény Lakos Társainknak sóhajtásaik” egy új panaszlevél szerkesz
tésére. „Nagy hatalmat vett a ragadozó, gonosz embereknek... vakmerő, törvény
telen cselekedetek” — kezdődik a levél. „A mostani dolog idején is, midőn a tanyák
az emberekkel rakva vágynak”, elkezdték a mások keserves fáradtsággal szerzett
jószágainak elrablását. Vajda János tanyájáról 40 darab, Gazdag Antaltól 8 darab
sertést, többeknek pedig más jószágát hajtották el. „Mi következhetik még reánk
ezután?” — teszik fel a kérdést — „a midőn a hosszabb éjtzakák nagyobb alkalma
tosságot szolgálnak a gonosztevőknek.” Minden éjszakát rettegéssel kell a tulajdo
nosnak eltölteni, ha nem történnek a „Ns Vármegyének kegyes rendelései a külső
bátorság iránt.”86
Szintén 1823-ban adták be panaszukat az 1806-os rendelet által 50 házanként
kiállított utcakapitányok, hogy „ezen hasznos rendeléseket tapasztaljuk, egy-két
nemes ember mely szembetűnőképpen felforgatja... midőn a strázsát minden ok
nélkül az utolsó pihegésig le veri..., valamennyi strázsakapitányt Hunczfut Akasztó
fára valónak kiáltani nem átallja...”87
Ilyen körülmények között a városi őrrendszer még kevésbé működhetett ered
ményesen. Úgy látszik, nem volt Makónak olyan keménykezű bírája, mint a „rettent
hetetlen és vad Erélyű” vásárhelyi B. Keresztes, aki a keze közé került úri gazembert
nem ritkán vécépucolásra kényszerítette.88
A megye a panaszokra a szokásos módon reagált: a korábbi rendeleteket részben
megerősítette, részben az új körülményekhez igazította. 1823 májusára készült el
az 1806-os statútum továbbfejlesztett változata.89 Nem változott az utcakapitányok
állításának és kötelmeinek szabálya, de ezentúl nem egy, hanem három évre válasz
tották őket. Vezetőjük és felügyelőjük ezentúl a „Felvigyázó Főkapitány”, afféle
városi csendbiztos. Makón elsőként Mátéffy Pált választották meg, aki korábban
megyei csendbiztos is volt. Fizetése 200 forint váltócédulában, két lóporció és két öl
fa. Melléje rendelték a 2, majd 4 lándzsást, akik 50 forintot, 5 köböl búzát, 5 köböl
árpát kaptak. A zsidók külön állítottak házaik őrzésére egy lándzsást.90
Létrejött tehát az 1823-as rendelet nyomán a viszonylag jól fizetett, hosszabb
időtartamra választott, kizárólag közbiztonsági feladatot ellátó városi „rendőrség” :
a tanács, illetve a főkapitány irányításával.
A főkapitány alá tartoztak az ún. szállási felvigyázók is, akiket a szállásfölddel
rendelkezők közül választottak, s évi 10 forintot kaptak a betyárok, kóborlók „vadá-
szásáért.”91 A rendelet nyomán ugyanis végre felosztották a makói határt:
„a. Dáli oldal a Rákosi útig, b. A Rákosi úttól Karabukáig és a Száraz Érig,
c. A Rácz úton túl a Száraz Érig, ki Kopántsnak, d. a Varga János tanyája mellett
levő Dűlőtől a Száraz Ér mentiben Karabukáig, e. Varga János Dűlőjétől ki Sámsonig.
Ezekre felvigyázók lesznek: Bagaméri András — Szabó András — Borbola András —
94
Nagy János — K. Varga István.”92 Ők öten osztoztak meg a korábbi „Külső Köz-
bátorsági Felügyelő” feladatán.
A főkapitány és a lándzsások kizárólag közbiztonsági feladatot láttak el, az utca
kapitányoknak, hadnagyoknak, baktereknek egyéb feladataik is voltak. A tizedesek,
kisbírók fokozatosan elvesztették közbiztonsági feladataikat, tűzvédelmi, hirdetési,
kézbesítési, kirendelési teendőik teszik ki munkájuk döntő többségét.
Az 1823-as rendelet az 1806-ban már egyszer javasolt kerületekre való felosztás
mellett ismét felszólít a „cififra paripás betyárok” összeírására. Figyelmeztet, hogy
a cselédek „igazság levele” utazásra nem jogosít, külön kell útlevelet váltaniok.
Megismétli az orgazdák, marhát passus nélkül vásárlók büntetését. Ez utóbbit a
„czédulaváltás” új, részletes szabályozásával is igyekszik akadályozni. Azokat a kupe-
ceket, akiket a „kereskedés színe alatt elkövetett tolvajságban” tapasztaltak, a keres
kedéstől eltiltották. (Ilyen sorsra jutott Makón Harcsás János, Puskás Ferenc, Csikós
Kiss Ferenc, Kiss Mihály.)
A rendeletet lapozgatva feltűnik, hogy a figyelem középpontjában továbbra is
a pásztorok álltak: rájuk vonatkozik a legtöbb tiltás, korlátozás. A pusztai állat-
elhajtások, lopások leginkább a „M arha Pásztorok, s úgynevezett Csavargó Betyárok
által követtetnek el” — fogalmaz a „Szarvas Marhák, Lovak, és Juhok Tolvajjai
regulázásáról” szóló fejezet. Természetesen nem a saját nyájukat, gulyájukat ritkít-
gatták, hanem azt bojtárjaikra bízva, távolabb fekvő helyekre „elparipáztak”. Sok
szor azért kényszerültek a számadók ilyen utakra, mivel a betyárok megritkították
nyájukat és a hiányt pótolni kellett. Többnyire azért manipuláltak az „állatelhullás
sal”, állatbőrökkel a bírák által nagy körültekintéssel választott, becsületesnek tartott
pásztorok is. Ennek megakadályozására elrendelték, hogy az elhullott jószágot a tulaj
donosnak egészben kell bemutatni, nem elegendő „füllel” számolni. A nagyobb méne
sek mellett levő csikósok kivételével ■— akik 2 nyerges lovat tarthattak — a pásztorok
nak nyerges lovuk nem lehetett.
Tapasztalta a puszták megvizsgálására kiküldött bizottság, hogy a pásztorok
olyan nagy vasfazekakat tartanak, amelyben egy egész marhát is meg tudnak főzni.
„Gyanúba vétetvén”, hogy ezt a lopott marhák gyors eltüntetésére használják, az
„ollyatén felette nagy vasfazekak” tartását, testi büntetés alatt megtiltották.
A tolvajok üldözésének módjáról is az 1806-os rendeletnél jóval részletesebben
intézkedtek. A károsultnak azonnal jelentenie kellett a lopást a csendbiztosnak és
a helybéli bírónak, aki az ellopott marha leírását tartalmazó ún. „futó levelet” küldött
a szomszédos bíráknak. Azoknak lovasokat kellett küldeniük a határukban levő
nyájak megvizsgálására. A szomszédos vármegyék értesítése a szolgabíró feladata
volt. A vámokon és réveken az útleveleket és passzusokat ellenőrizték és erről jegyző
könyvet vezettek. A levél nélkül utazókat letartóztatták, a gyanúsak átengedését,
átvitelét megtagadhatták. Külön figyelmeztették a sajkákkal rendelkező molnárokat,
halászokat, hogy a vízen senkit át ne vigyenek, csónakjukat lakat alatt tartsák.
A rablók és haramiák számának csökkenését a fegyvertartás és -kereskedelem
korlátozásával kívánták elérni. Hogyan próbálták ezt megvalósítani? A fegyver-
eladást csak két makói kereskedőnek engedélyezték. A megye az illetékes földesúrral
együtt határozta meg és hagyta jóvá a fegyvervásárlást. Rendszeresített lőfegyverrel
csak a persecutorok voltak ellátva, de a felvigyázóknál, csőszöknél is előfordult
elültöltős puska. (Egy ilyet vittek el például a makói ingói csősztől ismeretlen tettesek,
példázva a betyárok illegális fegyverszerzési módját.)
82 U o .
95
Külön fejezetben tárgyalja a rendelet a cigányok regulázásának módjait. Azontúl
a cigányokat minden év januárjában egy-egy megyei esküdt telepükön megvizsgálta.
Kikérdezte őket, hogy az elmúlt esztendőben milyen munkából éltek, egyáltalán
otthon tartózkodtak-e? Minden családnak — a házatlan zsellérekhez hasonlóan —
„lakást kellett m utatnia”. A legarchaikusabb kóborló elem megkötését célzó intéz
kedés természetesen eleve kudarcra volt ítélve.
Az 1823-as rendelet — valószínűleg a makói strázsakapitányok panasza és a
mindennapos negatív tapasztalatok miatt — a köznemesekre is kiterjesztette a köz-
biztonsági felügyeletet. Az újdonsült városi főkapitány például — igaz, hogy csak
a nemesek hadnagya kíséretében — a nemesek házába is bemehetett, ha a nyomozás
érdeke úgy kívánta.
Makó — mint láttuk — a rendelet nyomán kiállította a felvigyázó főkapitányt és
a lándzsásokat. A korábbiakhoz képest nem kis anyagi tehertételt vállalt, amit hama
rosan megbánt. M ár 1825-ben kérelmezte a megyén, hogy „töröltessék el a főkapi
tányi állás.” Helyette visszahoznák az esküdti felügyeleti rendszert, melyhez tartozók
ugyan csak másodállásban láttak el közbiztonsági feladatot, de mindössze 30 forintba
kerültek.93 A megye viszont kijelentette, hogy ekkora városban szükséges egy ilyen
tisztség, s ahhoz sem járult hozzá, hogy a vármegyei csendbiztos a városba „béhozat-
tasson,” tehát városi szolgálatot is ellásson.94 A kudarc után nem próbálkozott többé
Makó szervezeti visszafejlesztéssel, annál is inkább, mivel 1826-ban m ár ismét a
tanács előtt szerepelt a közbiztonság ügye.95
Az 1823-as megyei statútum újratárgyalását és ismételt kihirdetését az indokolta,
hogy többen „feledésbe borították”. Ez annyit jelentett, hogy a személy- és vagyon
biztonság tovább romlott. Semmilyen korlátozás, tiltás, statárium nem akadályoz
hatta meg, hogy a feudális viszonyokból eredően létbizonytalanságba jutott elemek
onnan vegyenek, ahol bőven volt: a földbirtokosoktól, a megtollasodottaktól. A vár
megyei nemesi bizottságok nem láthatták a betyárvilág alapvető gazdasági-társadalmi
okait, a szemükben a rászületett hajlam szülte a betyárokat, nem a válságban vergődő
feudális rend.
Az 1829-ben összeült, Saátor János alispán, Vásárhelyi János főjegyző, Szilessy
Pál főügyész és Dániel János főszolgabíró összetételű megyei „Kigondoló Bizottság”
véleménye is ezt tükrözi.96 „Nem fogják a Polgárok meg háborítani a Belső Köz
Bátorságot, ha az Erkölcsiségtől vezéreltetve, a kísértő Gonosz szándékokat kebelek
ből számkivetik... Ezt csak a gondos nevelés adja meg leginkább, melynek Daj-
kállása, kiváltképpen a Jobbágyságra nézve oh fájdalom, átalán fogva mind eddig
még nem czélirányos.” Ezért szükségesnek tartják, hogy minden községben és ker-
tészségben legalább egy-egy nemzeti iskola legyen, ahol a gyermekeket a hitbeli
ágazatok ismeretén kívül a „Becsületes Polgár érdemeinek érzésére” fogják tanítani,
így azután kevesebben lesznek, akik a „belső bátorságot” megháborítani akarják,
„holott most számosán... minden illetődés nélkül szabadon járdogálnak a gonoszság
ösvényén.”
Amellett, hogy az 1829. évi közbiztonsági szabályrendeletbe már a nevelés kér
dése is belekerült, természetesen a korábbi tilalmazó módokat is továbbfejlesztették.
Újabban — tapasztalta a küldöttség —- a leggyanúsabb lakosok a város belsejében lévő
házaikat „gonosztettjeik könnyebb előmozdítása végett” kicserélik és a községek szé-
96
leire költöznek. Az ilyenek a földesúri hatóság segítségével a „községek kebelében
való lakásra szoríttassanak.”
A betyárok és kóborlók legszívesebben a külső' csárdákba szoktak betérni, és
ott egész éjszakákon át dőzsölve, a tolvajlások elkövetésére erős italokkal bátorítják
magukat — hangzik a következő megállapítás. Ezért a csárdákat széles árokkal kö
rülvenni, a bejáratra pedig erős kaput kell tenni, hogy a bejutás, illetve üldözés
esetén a menekülés akadályozva legyen.
A szabadságos katonákkal kapcsolatban tapasztalta a bizottság, hogy mivel a
polgári törvénykezés alá nem tartoznak, civil társaiknak bűneit magukra vállalják,
majd a katonai törvényhatóságok előtt azt letagadva, akadályozzák a bűnfenyítés
munkáját. Javasolják, hogy ezek is — polgári kihágás esetén — polgári törvényke
zés alá tartozzanak.
A korábbi rendeletekben is sokat foglalkoztak a marhák bélyegzésének kérdésé
vel. 1829-től kötelezővé teszik, mivel a gyakorlat azt mutatta, hogy leginkább a bé
lyeg nélküli marhák estek tolvajság áldozatául.
A rendelet 10. fejezete a börtönviszonyokkal foglalkozik. A börtönbüntetés,
amelynek a nevelés legradikálisabb, leggyorsabb eredménnyel kecsegtető módszeré
nek kellene lennie, nem tölti be feladatát, állapítja meg a küldöttség. A szabadulok
nem javulva, hanem még jobban „elromolva” lépnek ki a tömlőé kapuján. A büntetés
alatt a vastag kőfalak között tengődnek az adózók pénzén, egymást a gonosztettek
véghezvitelére és annak fortélyos eltagadására tanítják. Ki tilthatja meg? — teszi föl
a kérdést a „Kigondoló Bizottság” , hogy a „télen fagyásig való hideggel, nyáron
fúlásig való meleggel küszködő, puszta kenyéren és vízen tengődő, többnyire földön
fekvő, gyenge és durva ruhákkal takaródzó rabok a sanyarú körülmények között még
jobban eldurvuljanak, az erkölcsiséget — a lelkipásztorok minden igyekezete ellenére
— végleg számkivessék” . Ellenben, ha a börtönintézet a rabokat munkára és mester
ség gyakorlására tanítaná, szabadulásuk után kevesebben veszélyeztetnék újra a köz-
biztonságot. A dologház eszméjét — amiről itt lényegében szó van — Tessedik Sá
muel már a XVIIE század végén felvetette, igaz, hogy a kolduskérdés rendezése
kapcsán. A börtön mellé telepített dologházat környékünkön Gyulán valósították meg
az aradi „rab dolgoztató intézet” mintájára. Csanád megyében erre 1848-ig nem
került sor, de a közbiztonság további romlását nem ennek számlájára kell írnunk,
hiszen eredményt a működő dologházak sem tudtak felmutatni.
A városi közbiztonsági szervezet tehetetlenségét a megyére küldött panaszos
beadványok, a vármegye ismétlődő kudarcát a helytartótanácshoz küldött statá
riumot, illetve persecutor katonát kérő levelei jelzik. 1830-ban mind a kettőre sor
került, nem azért, mert „Vida Sámuel Makai lakos... este 9 óra felé Kozma Juon
Aradi lakost hallatlan vakmerőséggel az úton megtámadni, egy nagy Fűzfa darabbal
a fejére tett több ütésekkel le verni és a nála lévő 16 forinttól megfosztani nem
iszonyodott” , hanem mert a kovácsházi puszta egyik haszonbérlőjét, Vertány Emá-
nuelt, a többi birtokost is felzaklató támadás érte.97 A cselédek előadása szerint —
az arendator Pesten volt — augusztus 15-én gyertyagyújtás tájban 16 bocskoros,
szűrös, bekent képe miatt felismerhetetlen betyár ütött a házon. Az ott levőket össze
terelték, sőt egyikükre egy puskát „rá is lobbantottak” , de az nem sült el. Pofozással
és botozással kikényszerítették a háziasszonyból az értékek rejtekhelyét, a szintén
ottrekedt csősznét pedig kényszerítették, hogy a kutatáshoz a gyertyát tartsa. A talált
pénzt az asszonnyal meg is olvastatták, „nehogy többet mondjon valaki, hogy
97
elvettek volna” . Azután úgy eltávoztak, hogy a „Bátorságra Ügyelő Biztos Urak...
nyomukba sem jöhettek” .
A megye — a birtokosok lelkiállapotát is kihasználva — körlevélben kérte anyagi
támogatásukat, új persecutorok kiállításához. Az eredmény ennek ellenére elég le
hangoló volt. A kamarai uradalom azzal hárítja el a kérést, hogy 6 saját üldöző kato
nával rendelkezik. Válaszol, de nem ígér semmit Bánhidy Albert és Vertics Józsefné
Dombegyházáról. Kállay Péter ugyan a peregi birtokosok nevében évi 100 forintról
tett „nemes ajánlást” , a pusztai birtokosok támogatásával kiállítani szándékozott
pandúrokból nem lett semmi.98
Az 1830-as években pedig már jelentős betyárbandák ütögetnek be Csanád me
gyébe. 1834-ben ugyan felakasztották Vásárhelyen Sándor Sándort, a szabadságharc
előtti időszak egyik leghíresebb betyárját, de megmaradt Rózsa Sándor, akinek ne
véhez fűződik — a hagyomány szerint •— László András Csanád megyei csendbiztos
lelövése." László Andrást két fivére követte a csendbiztosi állásban, amit talán a
bosszúállás is motivált, nemcsak a jobbágytelken gazdálkodó nemesek fizetett állá
sokra való ráutaltsága.
Az 1830-as években az új meg újra kihirdetett statáriumon kívül a megye elren
delte, hogy a pandúrok (persecutorok) naplót vezessenek, s ahol megfordulnak
láttamoztassák. A pandúrok jelentései alapján a csendbiztosok referáltak a szolga-
bíráknak az egyes rablásokról, az üldözésről. A szolgabírák a befutó adatok alapján
közös helyzetjelentést továbbítottak a megyére, ami többnyire így hangzott:
98
A statáriumi jog gyakorlása a betyárvilág idején a helytartótanács 4052/1794.
számú rendeletében gyökerezett. A XIX. század első felében Csanád megye is igen
gyakran kért engedélyt vérbíróság tartására. A statáriumi jog gyakorlását királyi
leirat szabályozta 1837-ben, 1841-ben kisebb módosítás után nyerte el a feudális kori
végső formáját.103 A rögtönítélés kihirdetése azon törvényhatóságoknak engedtetett
meg, ahol elszaporodtak a tolvajlások, rablások, fosztogatással párosult útonállások,
vagy szándékos gyújtogatásokra került sor. A kérelmet a nádornak, vagy távollétében
a Helytartótanács megbízott elnökének kellett benyújtani. A kérelemhez mellékelni
kellett a gonosztettek részletes leírását, melyhez az anyagot a pandúrok jelentései
szolgáltatták. Az elnyert jogot 14 nap alatt a megye egész területén ki kellett hirdetni.
A vérbíróság elnökét és tagjait ezzel egy időben nevezték ki. Három hónaponként
kellett jelentést tenni a nádornak a közbiztonság helyzetéről, hogy a statárium időben
megszüntethető legyen. A megszűnést azonban nem hirdették ki, csupán a bírák felé
jelezték.
A súlyos bűntett elkövetésén tettenért és elfogott bűnöst azonnal statáriális bíró
ság elé állították, amely három nap alatt köteles volt összeülni. Az elnökön kívül
négy táblabíró hozta a „legfelsőbb helyen meghatározott szabályok szerint” az ítéle
tet. A büntetés nem lehetett más, mint akasztófa, az ítéletet három órán belül végre
hajtották. A kivégzett teste elrettentésül három napig az akasztófán függve maradt.
A statáriumi jog gyakorlása minden elrettentő vonása dacára sem vezetett a köz-
biztonság javulásához, amelyről 1844-ben már ismét nemesi választmány tanácsko
zott. Véleményük az országgyűlési követek utasításába is belekerült, országos intéz
kedéseket sürgetve az ellenőrizhetetlen óriási puszták felszámolására :104 „A választ
mány... a közlegelők egyéni elkülönözését... kívánná kötelező törvénnyé átváltoz
tatni... (ami) talán fél- vagy egész század múlva alig fog a nemzeti ipar kiszámítha
tatlan kárával a népben megérni... Kopár, nyomorult közlegelőket... virító lóheré-
sekké, olaszkertekké... alakítani, éhségtől bődölgő marháinkat sima kövérekké,
kereskedésre alkalmassá tenni...” így akarnák egyúttal megszüntetni a „pásztorok
borzasztó seregét, az erkölcstelenség eme iszonyatos oskoláját... a nomád életet,
rablást, lopást, adózóinknak gyakran egy fergeteges éjszaka alatti tönkretételét.”
E magas röptű, a reformkori lendületet sem nélkülöző követi utasítás rögzítése
után, a rövidebb távú teendőket jelölte meg a választmány. Mindenekelőtt kijelen
tették, hogy az 1823. évi rendszabásnál „jobbat, célzóbbat alig mondhatnánk”. A vég
rehajtás, tehát a pandúrszervezet terén állapítanak meg óriási lemaradást a kor köve
telményeitől: „Tudjuk, hogy egy angol utazót komolyságából nevetésre lehet bírni,
ha mondjuk, hogy Csanádnak 29 négyzetmérföldnyi terén 11 legénnyel akarunk
belbátorságot teremteni.” Ha a pandúrok számának szaporítása nem kivihető, leg
alább a nyájak körülárkolását kellene elvégezni — vélekedett a választmány — ame
lyeken a marhák át nem hajthatók. így csak a kijáratokat kellene őrizni, főleg a győri
vagy pesti vásárt megelőző éjszakákon, „amikor falkánként hajtódnak el barmaink,
hogy az útbaeső kisteleki vagy csongrádi vásárokon vett Tőkés marhákkal 8 nap alatt
a posonyi vágóhídra, a soha felfedeztetés homályába kerüljenek”.
Az 1844-es vélemény nyomán hozták létre az ún. fekete könyvet, amelybe min
den rovott múltú ember neve belekerült. Ezek azután állandó felügyelet alatt álltak,
ennek terjedelmét szabadulásukkor határozták meg. A fekete könyv „seregének”
nyerges paripát, kocsit, lovat, marhát tartani, kereskedni, pásztorságot vállalni
tilos volt.
100
M elléklet
„Mivel sok vásári tolvajok, akik zsiványoknak is neveztetnek, találtatnak, kik maguk
közt esméretes különös beszédekkel szoktak élni, azon szóknak lajstroma, mellyekről
őket meg lehet esmérni, currentáltatik.
101
Szuszogó Disznó
Kúxi Vásár
Czaff Egy forintos
Vágván Bitsak vagy penna-czillus
Czoltovaj Tizes
Csacsogó Kutya
Hontiroz Tagad
Nehaduváj Ki ne kiáltsd.
Parázs Erszény nélkül pénz a zsebben
Kígyó Tüsző
Paribó Mente
Gyertyázz Vigyázz
Fel tévő Kalap
Fel rántó Csizma
Lábra való Nadrág
Rajzolni Lopni
Kapkodás Kankó
Csengettyű Zsebbe való óra
Kasznya Szoknya
Füles Ló
Búga Ökör
Letergeng Köpönyeg
Szőrös Bunda
Koporsó Láda
Szlepnyicska Katona
Olvasó Bilincs
Piárista Pulyka
Bánya Lúd
Kaparó Tyúk
Delivátor Bitskás Tolvaj
Kaizer Zsiványok kis bírája
K út Zseb
Kútazni Zsebből lopni
Mindennapi Kenyér
Pledi Szaladj
Meg kaptiválnak Meg fognak
Gyertya ég Vigyáznak”
HABERMANN GUSZTÁV
A S Z E G E D I FŐ SÓ H IV A T A L É S SZ E M É L Y Z E T E
1790—1848
103
Az olvasó hamar rá fog jönni, hogy még az ilyen módon szűkre szabott keretben
mozgó összeállítás is hiányos. A szegedi anyakönyvek és egyéb hivatali és magán
feljegyzések bizonyára még özönét tartalmazzák az idevágó felderíthető adatoknak. —
Mindez a jövő kutatójára vár. Mi akik e dolgozat összeállításával is évekig fog
lalkoztunk, többre nem tudtunk vállalkozni.
így a továbbiakban a magyar királyi udvari kamara — mi úgy mondanánk:
„a második” kamara szegedi sóhivatalának személyzet-történetével találkozik az
olvasó. A magyar kamara és ennek szervezetében működő szegedi sóhivatal az
1848-as törvények folytán megszűnt. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem volt
többé sóhivatal Szegeden. De a pénzügyi igazgatás gyökeres átalakulása folytán az
most már részben az abszolutizmus idején működő osztrák igazgatási apparátus,
részben pedig a később létesülő magyar pénzügyminisztérium igazgatása alá került,
így új életforma alakult ki, melynek története önálló feldolgozást igényelne, még
akkor is, ha gazdasági és társadalmi jelentősége, főleg Szeged városa szempontjából,
már csökkent.
Emberi munka — különösen az ilyen természetű — nincsen hiba, hiányosság,
elírás nélkül. Ezért itt kell elnézést kérnünk ezekért a hiányosságokért, remélve hogy
későbbi kutatóknak sikerülni fog a netáni elvétéseket korrigálni.
I.
A só
4 H ehn , Vik to r : Salz 25; Schleiden M athias J akob : Salz 15— 16. p.
6 Bárczi G éza : Magyar szófejtő szótár, Budapest 1941, 272. p .; H ehn szerint a sóra utaló
helynevek: Hal, Hall, Halle és a magyar Szala és Zala.
6 M öller J.: Ueber das Salz; C holnoky Jenő : Magyarok eredete.
7 Schleiden 6. p.
104
ismerkedtek a magyarok ezzel a szóval.8 Hangtanilag a magyar „só” szó legközelebb
fekszik a szlovén „soli”-hoz.9
Van olyan állásfoglalás, hogy a magyarság már Ázsiában is ismerte pl. a sziksót,
szódát és a szappanfőzést, melyet ők közöltek volna Európa népeivel, és terjesztették
azt el ennek a kontinensnek a területén.10
2. A só eredete, keletkezése
3. A só kémiája
4. A sziksó
105
sakor „kivirágzott”. Ha ez az emberi szervezetnek nem is építőanyaga, jelentős, mint
a szóda előállításának tárgya, és az itt, ennek felhasználásával elterjedt szappanfőzés
kelléke. A szikes talajok megjavítása, eltüntetése és termővé alakítása sokáig foglal
koztatta a mezőgazdaság szakembereit, helyben is, és az ország egész területén.
A kérdés teljes megoldására máig sem került sor. Emellett a sziksó a háztartások
nak is kedvelt segédanyaga volt, pl. a súrolásnál, mosogatásnál, tisztításnál. Még nem
is olyan nagyon régen, ismerősen hangzott a házak előtt, az udvarokban a „széksót
vegyenek” felhívása az azt árusító tanyasi asszonyoknak, akik a széksót (sziksót)
kivirágzásakor összeseperték, majd árusították. Jelentősége márcsak mennyiségében
is megmutatkozott, mert a város környékén húszezer holdra becsülték azt a területet,
amely sziksó termő volt. Egyébként holdanként — régi mértékben mérve — 80—100
véka só termett. Szeged egyik nagyvállalkozója, Götz János, a múlt század első felében
évente kb. 200 mázsa szódát főzött sziksóból és exportálta azt külföldre is. Ennek
a kérdésnek egyébként széles körű irodalma van.1415
5. A só megjelenési formája
106
sós oldatát kell említeni, amelynek lepárlásából nyerik a környéki népek sókészletü
ket. Ezeknek a sóoldatoknak a keletkezésére különböző' elméletekkel rendelkezünk.
Az egyik szerint a tengervíz sótartalma a tengerfenék sóhegyeinek kiolvasztásából
ered, míg egy másik azt folyami hordalékra vezeti vissza. Magyarországon régebben,
amikor az ország még tengerparttal rendelkezett, ugyancsak szokásos volt a tenger
vízből só lepárlása.
e) A világ számos részén, és így Erdélyben is ismeretes számos olyan hely, ahol
a só sós víz formájában forrásként tört a felszínre. Ismerünk továbbá úgynevezett
sókutakat is, amelyek sós vizet tartalmaznak. Mindezek azonban további vizsgála
taink szempontjából érdektelenek.19
6. A só és az ember
107
688-ból Onogoriáról, melynek lakosai a hegyekből származó barbárok lettek volna,
akik nem ismerték a sózást és még a halakat is besózatlanul ették. Nem ismerték
a halaknak sóval való tartósítását sem.28
b) De nemcsak a sónak emberi fogyasztása emelte gyorsan annak kitermelését
és forgalmazását. Ugyancsak nagy a jelentősége az állattenyésztésben is, és erre a célra
került forgalomba az úgynevezett marhasó, amely a kereskedelemben külön árszabás
alá esett. —
c) Minél fejlettebbé vált a mezőgazdasági termelés, annál nagyobbra nőtt
a sónak ebben a művelési ágban való felhasználása. Jelentős lett a szerepe, közvetve
vagy közvetlenül a műtrágyagyártásban, amely lassan a mezőgazdaság elengedhetetlen
szükségletévé vált.
d) A műtrágyagyártás szükségképpen átvezet a sónak az iparban való felhasz
nálására. — Nemcsak a kémiai ipar, hanem számos más iparág is felhasznál sót.
Jelentősége van közvetlen emberi vonatkozásban a gyógyszeriparban való felhaszná
lásnak.29
e) A technika fejlődésével a sónak egészen más felhasználására is alkalom nyílik.
M int — hogy csak egy példát ragadjunk ki — pl. télidőben az úttestnek hó- és jég-
telenítésénél.
f ) Amíg a sónak az eddig taglalt felhasználása közvetlenül vagy közvetve az
emberi fogyasztással, és felhasználással állott összefüggésben, most egy egészen más
vonatkozására kell kitérni. Jellemző például, hogy eredetileg a só bányászata során
a kitermelés, a feldolgozás, a csomagolás és a fuvarozás keretében alkalmazott dolgo
zókat sóban fizették. Később, más vonatkozásban is fizetési, illetve csereeszközként
szerepelt a só, mégpedig Magyarországon ugyanúgy, mint külföldön.30
g) A sónak ez a sokirányú jelentősége a népek szellemi és kultikus életvitelére is
kihatással volt. így például már az egyiptomiaknál, de későbben is, anyaga lett a be-
balzsamozásnak, mely tevékenység szükségképpen összefüggött azzal a hiedelemmel,
hogy az az emberi élet meghosszabbításához fog vezetni.31 A néphitben világszerte
gyógyító erőt tulajdonítottak a sónak, amelynek a keresztény világban védőszentje is
volt, Szent Miklós személyében.32 Úgy hitték, hogy a só zivatarűző és a villámlással
okozott tüzet oltja. Hitték, hogy véd a szemverés és a boszorkányság ellen. Egyes
helyeken betegségűző erőt is tulajdonítottak neki.33
h) Kialakultak az idők folyamán a sóval kapcsolatban bizonyos társadalmi
szokások és hiedelmek. A rómaiaknál például nem hiányozhatott a só az asztalról,
mert mint feltételezték, az közvetíti az ősök szellemét. A keresztény korban beszéltek
szent sóról, Szent Antal sójáról. Szokásban volt megállapodások megkötésénél, azok
megtartását só felett esküvel fogadni meg. Hittek abban a babonában, hogy a vélet
lenül feldőlt só a jelenlevők között civódást, egyenetlenséget, veszekedést fog szülni.
Egyes népeknél szokássá vált az érkezőt — többek között — sóval is fogadni.34
108
Sóbányászat
R egale
109
M ár említettük, hogy ezen regale jog gyakorlására az idők folyamán külön szer
vezet alakult ki, nevezetesen a magyar királyi udvari kamara, amely a hatáskörébe
utalt teendőket gondosan kiépített hivatali organizmus keretében gyakorolta. A só
regale-jogból folyó teendők ellátására az udvari kamara keretében külön főhivatal
létesült, amely alá rendeltettek az egész országban — értsd ezalatt Nagy-Magyar-
ország területét — szinte minden jelentős helyen külön sóhivatalok, sólerakatok, a só
szállítására hivatott intézmények és sóelárusitó helyek.
A regale felosztása „regalia magna”-ra és „regalia minor”-ra, tehát nagyobb és
kisebb királyi haszonvételi jogra részben abban lelte magyarázatát, hogy a
„nagyobb”-at közjoginak, a „kisebb”-et inkább „magánjogidnak vélték meghatároz
hatni ; továbbá, hogy az elsőt inkább felségjogi jellegűnek, az utóbbit pedig inkább
hasznossági irányzatúnak vélték mondhatni. — Emellett ezt a felosztást erkölcsi
okokkal is igyekeztek indokolni, nevezetesen, hogy egyes fontos regálék a köz javát
csakis ilyenként biztosíthatják és magánkézben visszaélésekre kerülhetne a sor, ami
esetleg helyrehozhatatlan kárt okozhatna.
Míg az erkölcsi indok mellett a jövedelmezőség célja háttérbe szorult, addig
ennek fennforgása hiányában a regálé tulajdonképpen rejtett adózásként jelentkezett.
A só értékesítése
110
Egyébként a só hivatalos értékesítése elsődlegesen nem is a bányahivatalokban
történt. Hiszen sóval el kellett látni az egész ország lakosságát, és így annak területén
számos helyen létesültek sóhivatalok, melyek a só értékesítésével is foglalkoztak. —
Aszerint, hogy az egyes hivatalok milyen területet fogtak át, milyen volt a hivatali
személyi létszám stb. — alakult a só értékesítés módja.
A szállítás
111
tudjuk azt is, hogy az ilyen hivatalok megrendelésre rendszeresen szállítottak építke
zésekhez és minden egyéb igény kielégítésére feldolgozott faanyagot.
Lényegesen könnyebb volt az érintett hivatalok dolga, amikor a szállítást vállal
kozókra bízhatták.42 Ez esetben a fuvarozás minden gondja és felelőssége átszállt a
vállalkozóra. — Itt a hivatal tevékenysége elsősorban a megfelelő erkölcsi és anyagi
garanciát nyújtó vállalkozók kiválasztása volt, annak ellenőrzése, hogy rendelkezik-e
az illető a kellő felszereléssel és vagyoni alappal. A vállakozókkal szerződést kellett
kötni, melyben minden fontos kérdésre, a felelősségvállalásra, a garanciára ki kellett
terjeszkedni, hogy biztosítva legyen nemcsak a hivatal, hanem a címzetteknek minden
törvényes érdeke is. Mindez nem volt könnyű feladat, szakképzett személyzet
beállítását tette szükségessé, már csak azért is, mert a hivatalokat a kamarával szem
ben időszakos jelentési kötelezettség terhelte, és a kamara nem volt éppen elnéző
felettes szerv.
Amikor a szállítási apparátust a hivatalok felszámolták, az ezzel kapcsolatos léte
sítmények nyilvános árverésen eladásra kerültek. így került eladásra a szegedi
sóhivatal hajóparkja is, amelyet Zsótér János hajósgazda vállalkozó vásárolt meg
1823—24-ben. Még visszamaradt egy-két hajó, amelyre a kamara 1825. február
28-ára Budára hirdetett árlejtést.43
Amikor ezen a helyen sókamaráról beszélünk, nem értjük alatta a jóval később
életre hívott udvari kamarai sóhivatalokat. A „kamara” szó eredetileg ama hiva
tali helyiségeket jelentette, amelyben a királyok értéktárgyaikat tárolták. Később
ez a fogalom általánosabb értelmezést nyert, és a királyi kincstári háztartás kezelő
hatóságot jelentette, melynek élén a kamarás állott. Ez az intézmény magának
a királynak személyes felügyelete alatt működött, arra állami szerveknek, ország-
gyűlésnek stb. befolyása nem volt.44 De még ez az organizmus sem volt azonos
a később rendszeresített királyi kamarával, illetve „udvari kam aráival. Mégis azért
beszélünk már itt sókamaráról, mert a „kamara” megjelölés már a kezdet kezdetén is
a „hivatal” fogalmának megfelelőjeként jelentkezett. A továbbiakban e sóhivata
lokról, sókamarákról megemlékezve az egyes korszakokban elsősorban a Szegeden
kialakult helyzetre leszünk tekintettel.
Szegeden — még mielőtt annak kiterebélyesedéséről, majd várossá fejlődéséről
beszélhetnénk — m ár létezett valamilyen sótelep, sólerakó és átrakó hely, mégpedig
a Máramaros megyei só fogadására és továbbítására. Erre utal például az, hogy
a morvák által már 892-ben Erdélyben, illetve a bolgároktól vásárolt só a Maroson
utazott le Szegedig, és itt került esetleg átvételre, mindenesetre továbbszállításra, fel
használva a marosi, tiszai, dunai víziutat.45
A X. század táján az erdélyi bányákat bolgárok művelték.46 Annak ellenére,
hogy a máramarosi sóbányák már ebben az időben is szállítottak sót az ország külön
böző területeire és a marosi víziútra tekintettel, elsősorban Szegedre, az innen érkező
42 H azai s’ K ülföldi Tudósítások 1825 évf. I. Hirdetés: G iday K álmán: Szegedi só.
43 Blazovich L ászló in Szeged története (Monogr.) I. k. 300; G iday K álmán : Hozzászólás...
793; Hazai s’ Külföldi Tudósítások 1825 évf. I. Toldalék (12), (14); F arkas J ózsef in Szeged tör
ténete II. k. 406. p.
44 M eyers Konv. Lexikon 9. k. 425. p.; N agy E rnő : Kamara in Pallas Nagy Lexikona 10. k.
78— 79. p.
46 Szegfű L ászló in Szeged története (Monogr.) I. k. 246— 248 p.
112
kősónak konkurenciát jelentett az Ausztriából a Dunán Magyarországra szállított
só. — Ezt azért érdemes megemlíteni, mert részben a só megadóztatása, részben annak
árszabályozása során ez a körülmény jelentős.
A magyarok az itteni sóval már a kalandozások korában megismerkedtek.
A szegedi település létrejöttében is — úgy látszik — a hely kedvező földrajzi fekvése
segítette elő sólerakóhely és kikötő létesülését.
Amikor Árpád vezér birtokba vette a későbbi Nagymagyarország területét, így
már ismertek voltak előtte, egyrészt az erdélyi sóbányászat, másrészt az e só forgal
mazására kialakult szárazföldi és vízi utak, valamint az azok mentén fontosabb helye
ken működött sótárak és árusító helyek. Egyes feltételezések szerint éppen az a
körülmény volt az, amely Árpádot arra ösztökélte, hogy a magyar törzsközösség
részére biztosítsa a szegedi sótelepet, raktárt és kikötőt és talán éppen ez a viszonylag
központi fekvésű sóelosztóhely tette előtte ezt a települést kedvessé.4647
Ismert tény az is, hogy I. István király korában királyi emberek őrizték a Maroson
leusztatott sót, amelynek Szegeden történt a szétosztása és elfuvarozása. Éppen
az ide érkező só miatt rendelte ezt a vidéket közvetlen uralma alá. Az ide érkező só
védelmére erődítés épült, melyben a sótárt védelmező johannita rend tagjai laktak.48
Ez nyilván összefüggésben állott azzal is, hogy „Alszeged” ezen idő tájt királynői
birtok volt, aki azt a jeruzsálemi Szent János lovagrend székesfehérvári konventjének
adományozta. A sógazdálkodásnak István király korabeli jelentőségére utal az is,
hogy a pécsváradi apátságnak 1015-ben kelt alapító levele említést tesz a szegedi
sóraktárról, ahová a só nyilván Erdélyből érkezett, és azt itt vágták, darabolták és
szállították tovább.
István király, nyugati mintát követve, tette a sógazdálkodást „regale” joggá.
Árpádházi II. vagy Vak Béla, amikor a Dömösön atyja által megkezdett apátsági
építkezést befejezésre vitte, ez alkalomból 1138. szeptember 3-án alapító oklevelet
adott ki. Ebből kitűnik, hogy a dömösi prépostság Szeged—Algyő táján fekvő
Sártó községben számos jobbágyát foglalkoztatta mint sószállítókat, akik a szegedi
sótárból való kiszállításban dolgoztak. Ismerjük ezeknek a sószállító, sóhordó
jobbágyoknak (eléggé elírt formában közölt) névsorát is.49
Árpádházi III. Béla alatt 1183-ban a nyitrai egyház közbenső állomásként
használta a szegedi sótelepet és kikötőt, amikor az Erdélyben vásárolt sót a Maroson
át szállította. Egyes feltételezések szerint e sószállító, illetve továbbszállító hajók
talán éppen Szegeden horgonyoztak.50
II. Ándrás alatt 1222-ben alkotott Aranybulla a sóbányászat és sógazdálkodás
jogát regálénak ismerte el, és külön megemlíti az ország két sóraktárát, egyikként
a szegedit.51 Egyben eltiltotta a sóbányászás és forgalmazás bérbeadását izmaeliták
nak és zsidóknak, és akként rendelkezett, hogy ezt a jogot egyházi hatóságoknak kell
biztosítani. De hiába volt ez a rendelkezés, mert néhány évvel később 1226-ban
46 Uo.
47 Uo.
48 O ltvai F erenc : Szeged múltja 15; C sillag G yula 398. p.
49 Szabó D énes : Döm ösi prépostság; S zabó D énes: D öm ösi adománylevél; B. Simond R enée :
R eizner J ános : Szeged története I . k. 25—28, 34, II . k. 179; Veress D . Csaba 12. p.— A tápéi só
hordó munkások nevei S zabó D énesnél és S. Simand R enee- tcI. Nehezen olvasható nevek, feloldá
suk nincs megadva, de soknál az eredeti név könnyen helyreállítható.
50 B lazovich L ászló in Szeged története (Monogr.) I. k. 26—27; H óman B á lin t ; Magyar tör
ténet I. k. 480; Bálint Sándor : Szögedi nemzet II. k. 5; Veress D . C saba 12. p.
61 Blazovich L ászló in Csongrád megye évszázadai I. k. 27—28; H óman B álint : Magyar
történet I. k. 492— 518; K ristó G yu la : Szeged kialakulása; O ltvai F erenc : Szeged múltja. 15;
R eizner J ános : Szeged története I. k. 38; Varga F erenc : Szeged város története 30—31; Veress
D . C saba 13— 15. p.
113
a király az egyházi hatóságokat a só hasznosítás és szállítástól eltiltotta, és ezt a jogot
ismét csak a szerecseneknek és zsidóknak juttatta.52
1250 táján Árpádházi (Szent) Kinga (Kunigunda), IV. Béla magyar király
leánya, aki 1239-ben az akkor még krakkói és szandomiri herceg — a későbbi lengyel
fejedelem — V. Boleszláv neje lett, a máramarosi bányákból, melyeknek tulajdonát
hitbérül kapta, sóbányászokat hívott meg férje udvarába. E tény élénk fényt vet
a magyar sóbányászat ez idő táji nívójára és jó hírnevére.53
Az 1233-as esztendőben létesült úgynevezett beregi egyezményben is szerepel
a szegedi sólerakat, mint amelyből a kalocsai és a bácsi sót szállították. Bizonyos,
hogy 1240-ben a szegedi sólerakat és kikötő már királyi erősség védelme alatt állott.
Ekkor már itt olyan forgalom bonyolódott le, amely Szeged város lakosainak, illetve
azok egy részének biztos keresetet biztosított.54
A máramarosi sóbányászatnak erős lökést adott Károly Róbert király ama ren
deleté, amely Máramaros megye öt helységét kiváltságos királyi városi rangra emelte.
Ez 1326-ban volt. E bányák ezt követően gyors fejlődésnek indultak, és az itteni
só kitermelése Károly fiának, Nagy Lajosnak, uralkodása alatt virágzó gazdasági
helyzetet eredményezett. Legalább ebben az időben a máramarosi sóbányákat igazga
tó hivatalokat m ái kamaráknak nevezték, mégpedig olyan kamaráknak, amelyek az
„erdélyi király sót” voltak hivatva adminisztrálni. Élükön „comes”, kamaraispán állt,
akinek személye gyakran a városi polgárok sorából került ki. Egyébként e kamarák
személyzete, amely nagyobbára ugyancsak polgár személyekből állott, azispán
magánalkalmazottai voltak, familiáriusai, és mint sóvágók és bányászok, szállítók
tevékenykedtek .B5
Ebben az időben már kiterjedt sólerakat és sótelep működött Szegeden, a mára
marosi „király sója” fogadására, ahol rendszeresen működő tisztviselőket találni,
sókezelőket, kik itt megtelepedve szegedi lakosokká váltak.56
Az Árpádok alatt az államháztartás egyik főrangú jövedelme a sógazdálkodásból
adódott. Tudunk arról, hogy már 1321 körül Kassán, mint az ország egyik főbb
helyén, kamara működött, melynek feladata volt az egyes királyi jövedelmek besze
dése és kezelése.57 Feltehetően ide folytak be az e kamara területéről eredő sójöve
delmek is.
Nagy Lajos korától (1342—1382) kezdődően szervezik az országban működő
só-adminisztrációs helyeket kamarákká, illetve tapasztalható a kamara megnevezés
elterjedése. Ez időben körülbelül nyolc-tíz ilyen kamara működött az országban,
melyeknek munkásságát ellenőrizni a királyi udvari kincstári főhivatal volt hivatott.58
Meg kell azonban jegyezni, hogy már korábban is találkozni a kamara megjelöléssel,
már az Árpádok korában is, amikor a működő öt pénzverdét kamarákként említik
és ezek egyike a Csongrád megyei, feltehetően Szegeden működött. Az erdélyi
sóbányák igazgatását a marosvásárhelyi kamara látta el és az innen a Maroson
leúsztatott sót a szegedi kamara forgalmazta; ennek működése azonban a mohácsi
vész után megszűnt.59
114
Zsígmond király alatt (1387—1437) jelentős változások következtek be a só
adminisztrációban. Említenek egy 1393-ban kibocsátott királyi rendeletet, amely
a kamarák ügyvitelét érintette volna. Mindenesetre bizonyos, hogy 1397. november
1-jén megjelent egy olyan királyi rendelet, amely a sóforgalmazást új alapokra he
lyezte. E rendeletek szerint az országot három részre osztották, ezek egyike volt
az úgynevezett tiszai kerület és ennek sóközpontja a szegedi kamara lett.60 Körülbelül
ebben az időben állították Scolari Fülöpöt alias Ozorai Pipót a királyi sókamarák élé
re igazgatóként, míg az erdélyi sókamara vezetője Verebi Péter erdélyi vajda lett.
Már itt látszik bizonyos összefonódás közigazgatási és a kamarai tisztségek között.
A nem egészen világos rendelkezés, olyan magyarázatot is megenged, mintha az
egyes kamarák külön-külön igazgatás alatt állottak volna, de ez inkább talán a köz
ponti igazgatás dezorganizáltságára vezethető vissza.
1428—29-ben — mint tudjuk — a szegedi kamara élén Várdai Miklós állt, aki
egyben Csongrád megyének is ispánja volt, és itt megint szembetűnő a közigazgatási
és a kamarai igazgatás összefonódása. 1435-ben Tallóci Matkó került a szegedi
kamara élére, akit egyébként különböző közmegbízatásai keretében végzendő mun
kálatoknál fivére Tallóci Frankó támogatott.61 Ebben a korszakban is — a pénz
melett — a só volt országos viszonylatban fizetési eszköz. Főleg az alatt az idő
alatt, amíg a sókamarák felett Ozorai Pipo gyakorolt felügyeletet, azok nevezett
hanyagsága miatt erősen leromlottak és leromlottak a különböző magyar bányák
is, közöttük a sóbányák. Ez természetesen azok jövedelmének és így különösen a
sójövedelemnek is gyors és jelentős hanyatlását eredményezte.
Később I. Mátyás (1458—1490) fontos feladatának tekintette az elhanyagolt
bányák felerősítését, jó karba helyzését és jövedelmezősége fokozását. Ennek lett
az eredménye az, hogy az évi sójövedelem összege elérte a százezer forintot.62
Kutatóink feltártak egy szegedi emléket II. Ulászló korából. Az akkori királyi
kincstartó Bornemissza János utasításáról van szó, amelyet Herendi Miklós és And
rás szegedi sókamarásokhoz intézett egy kifizetés dolgában és ezzel e kornak két sze
gedi sóhivatali főnökének nevéről értesültünk.
A sóbányászat és kereskedelem további fellendítését célozta II. Lajosnak az
1521. február 17-én kiadott statútuma is.63 Hogy ebben az időben mi volt a helyzet
Szegeden, arról az 1522. évi július havi egyházi tizedlajstrom tájékoztat bennünket.
Ebből rekonstruálható, hogy ez időben Szegeden, Felsővároson egy harminc ház
ból álló utca viselte a Sóhordó nevet. Ez az utca vezetett rá a sópajtákra és nevét
nyilvánvalóan a rajta közlekedő sószállító munkásoktól kapta. Talán nem alap
talan annak feltételezése, hogy az utca és annak neve már jóval korábbi keletű, hi
szen mint láttuk, már a dömösi alapítólevélben szerepeltek a Szegedről sót szállító
sártói sóhordók.
K özpontosítás
115
kincstárnokaik, tárnokmestereik,61*64 kancelláriájuk vagy egyéb királyi hivatalnokok
látták el, nem mindig a kívánatos felkészültséggel és pláne nem megfelelően kiképzett
személyzettel. Sürgős volt tehát mindezeknek valamilyen központi összefogása.
A kezdeményezés az osztrák örökös tartományokban következett be. I. Miksa
német császár és római király, ki I. Mátyás és II. Ulászló magyar királyokkal is had
ban állt és a magyar trónra is pályázott, 1496-ban általános ausztriai kincstári kama
rát — Schatzkammar — állított fel Innsbruckban. Amikor azután a Mátyás király
által elfoglalva tartott osztrák területek, bennük Wiennel felszabadultak, és hely
zete Ausztriában megerősödött, „Udvari kamarát” létesített Wienben, és tovább foly
tatva központosító törekvéseit, az innsbrucki kam arát ennek rendelte alá.65 Amikor
később unokája, I. Ferdinánd követte őt az uralkodásban, és őt a mohácsi vész
után magyar királlyá választották, igyekezett a nagyatyja által kezdeményezett ka
marareformot kiszélesíteni. Ekkor már működött a cseh és a sziléziai kamara,
amely ugyancsak a bécsinek volt alárendelve.
I. Ferdinánd 1527. január l.-jén „Hofkammerordnung”-ot, vagyis udvari kamarai
rendtartást bocsátott ki. Erre annál is inkább szükség volt, mert időközben a nagy
atyja által alapított bécsi udvari kamara megszűnt.66 így az innsbrucki, prágai és
sziléziai valamint alsó-ausztriai kamarákat kívánatos volt központi szerv alá össze
fogni.
E rendezés után I. Ferdinánd hozzáfogott a magyar kamarák központi irányítá
sának kiépítéséhez. E munkánál alapul vette eddigi rendelkezéseit és azokat a ta
pasztalatokat, amelyeket az örökös tartományokban működő kamaráknál szerzett.
Jelentősége volt a tervezésnek abból a szempontból is, hogy kizárólagos királyi jöve
delmek, a regálék, és az egyéb állami bevételek elkülönülése eddig még nem volt a
keresztülvihető és ez nem egyszer zavart okozott.
A magyar szervezet létrehozásában — legalábbis látszatra — figyelemmel kí
vánt lenni az itten kialakult történelmi helyzetre és olyan struktúrára gondolt, amely
a magyar törvényeknek és törvényes gyakorlatnak megfelel. Ezért az általa rend
szeresített és a magyarországi kamarák munkáját összefogó szervet először nem ka
marának, hanem kincstartóságnak nevezte. De amint ezt követően ennek élére
Gerendi Miklós erdélyi püspök személyében kincstartót állított, melléje sietett kellő
számú tanácsost állítani, és így megfelelően működtethető hivatalt kialakítani. —
Ekkor már a kincstartóságból szép csendben magyar kamara lett „Camera Hun-
garica” —, ennek székhelye eredetileg Buda volt, de amikor a törökök előrenyomu
lása ezt a várost is veszélyeztette, azt 1531-ben Pozsonyba helyezték át.67 A magyar
kamarai királyi utasítást Kérészi közléséből ismerjük. -— így most már az újonnan
életrehívott szerv az országban szétszórtan működő kamarák és általában királyi gaz
dasági és pénzügyi tisztviselők központi felettes hatósága lett. — És ez nemcsak
Magyarországra állt, mert hatásköre kiterjedt Erdélyre, Szlavóniára, Horvátországra
és minden egyéb tartományra is. így e szervek eddigi viszonylagos függetlensége,
amely sok visszaélés kútforrása volt, megszűnt.
Ez már újkori szervezet volt, melynek kiépítése csak fokozatosan vált lehet
ségessé. Eredménye is évek múltán terebélyesedett ki, de megteremtette a moder
nebb pénzügyi ügykezelés alapját, annak ellenére, hogy a magyar kamarák hangoz
tatott függetlensége sokáig csak látszat maradt.
116
E rendezést később még további királyi utasítások egészítették ki, így például
I. Ferdinánd 1548. évi december 22-i utasítása. A rendek mindig szívós harcot foly
tattak a magyar kamara nem csak névleges, de tényleges függetlenné válása érdekében,
de ezt az 1681. évi XIII. törvénycikk és az ennek végrehajtása tárgyában kiadott 1682.
május 20-i rendelet tette valamelyest valósággá.68
68 K érészy Z oltán .
69 R eizner J ános: Szeged története I. k. 92—5. p.; Sinkovics I stván in: Szeged története
(M onogr.) I. k. 153; O ltvai F erenc : Szeged m últja 38. p.
70 U rmánczy A n t a l : Grafikus történelem-ábrázolás I. rész, Magyarország áttekinthető
történelme, Budapest 1939.
71 O ltvai F erenc : Szeged múltja... 47— 48; R eizner J ános : Szeged története I. k. 98. p.
72 R eizner J ános: Szeged története I. k. 106. p.
73 R eizner J ános: Szeged története I. k. 106, IV. k. 139. p.
74 V ass E lőd : Szegedi és csongrádi n ahie... 10. p.
117
Mindez azonban csak átmeneti idő volt, de azt mutatja ezen események tapasz
talata, hogy bár a szegedi sókamara — mint ilyen —- megszűnt, de nem szűnt meg a
máramarosi sónak szállítása Szegedre, itteni elosztása és ennek során Szeged sóke
reskedelme.7576
Bizonyosra vehető, hogy a mohácsi vész után megszűnt szegedi kamarai sóhiva
tal nem jelentette a szegedi sóraktár megszűnését, sem pedig azt, hogy ez a sóraktár
és az ezzel kapcsolatos sóárusítás adminisztrációja leállt volna. Ez már csak azért
sem volt lehetséges, mert nemcsak a lakosság ellátása, hanem a török megszálló csa
patok és közigazgatási hatóságok még akkor is, ha Szeged formai megszállása nem
következett be, a szegedi sóelosztóhely működésére számítottak. Egyébként még az
is bizonyos mértékben vitatható, hogy megszűnt-e tényleg a kamarai igazgatás alatt
álló hivatal, mert a budai és később Pozsonyba áthelyezett kamara igyekezett az
e területről eddig származott jövedelmet a jövőre is biztosítan és ennek folytán a volt
kamarai helyi szervvel és az azt kezelő szabad királyi város jövedelmét biztosító
helyi tanáccsal a kapcsolatot fenntartani.
Miután pedig a máramarosi sóbányák Szapolyai János birtokába kerültek, leg
alábbis addig, amíg Szeged várost a török véglegesen meg nem szállta, a sószállítás
Szeged felé bizonyára folytatódott, és azt a szegedi elosztóhely valamilyen adminiszt
rációja fogadta, kezelte és továbbította.
1541-ben a város végleg török kézre került. Ezzel most már létesített török köz-
igazgatás feladata lett a szegedi sóelosztóhely megfelelő működtetése. Miután az
ostrom után a város helyreállítását a budai pasa elrendelte, az elmenekült és vissza
tért lakosság a várost újraépítette, és a rendelkezésre álló török forrásanyagból meg
állapítható, hogy az gyors fejlődésnek indult, jelentős magyar, majd török lakossággal
rendelkezett, a Tiszán pedig ismét hajópark jelent meg. A különböző török szám
adáskönyvekből, vámnaplókból, bevételi naplókból megállapítható, hogy azokban
a só valamilyen formában, de állandóan szerepelt, habár nem találtunk arra megje
lölést, hogy ezek a bevételek a megszállott országrész melyik helységéből adódnak.
Az azonban kétségtelen, hogy 1546-ban Szeged város sóforgalma kétszázhatvanezer-
hatszázhatvanhat akcse értékű volt,77 ami egyben azt is igazolja, hogy a szegedi
kikötő forgalma is jelentős lehetett. Miután pedig semmiféle adat nem merült
fel arra vonatkozólag, hogy Szegeden, ez időben, akárcsak átmenetileg is más sót is
használtak volna, mint amely az erdélyi bányákból a Maroson jött Szegedre, a szóban
forgó sómennyiségnek is onnan eredőnek kellett lennie, és vagy a régi apparátus
által, hogy legalábbis a régi sóhivatali helységekben bonyolódhatott le a kezelése.77
Tudunk például arról, hogy 1550—1560-as években Szegedről élénk sókereskedelem
bonyolódott le a távolabbi környékre, úgy tűnik a feljegyzésekből, hogy ez a sófor
galom a későbbi években is állandósult. Érdekes megemlíteni, hogy 1550 körül török
nyilvántartásokban szerepel Tápé, mint olyan helység, amelynek egyes lakói sóeladás
sal foglalkozva e kereskedelmi tevékenységük után adóztak. Bár a dömösi alapító-
levél időben távol esik ettől az időponttól, mégis érdekes itt arra utalni, hogy már
annak idején is a tápéiak voltak a rendszeres sószállítók Szegedről.78 Hogy van-e
itt tényleg valamelyes összefüggés az idők távlatán át, annak felderítése későbbi
75 R eizner J ános : Szeged története IV. k. 139— 141; K áldy-N agy G yula : Budai szandzsák;
u. a.: Harács-szedők; u. a.: Statisztikai adatok; K áldy-N agy G yula—F ekete L ajos : Budai török
számadáskönyvek.
76 Vass E lő d : Szegedi és csongrádi nahie... 14. p.
77 Szakály F erenc in Szeged története (Monogr.) I. k. 575. p. 584—585. p.; K áldy-N agy
G yula munkái és V ass E lőd .
78 Vass E lő d : Szegedi és csongrádi nahie 55. p.
118
kutatásra tartozik. A szegedi só adminisztrációjának folyamatosságát talán az is
igazolja, hogy a török nyilvántartásokban is szerepel 1527—1578-as idó'szakban
Szegeden a Sóhordó utca, és hogy az ezt követően adónyilvántartásokban nem buk
kan elő, nem annak tulajdonítható, hogy az utca vagy annak elnevezése megszűnt
volna, hanem annak, hogy a török adóigazgatás rendszere változott meg, és a továb
biakban nem az utcánkénti, hanem a városi kerületek szerint történt az adó össze
írás és kivetés.79
Nagyon érdekes, hogy ezekben a zavaros időkben, amikor a város már török
fennhatóság alatt élt és a portának adózott, a pozsonyi kamara a várost változatlanul,
mint irányában elszámolni köteles egységet tartotta nyilván, egyrészt az itt létezett
kamarai fŐsóhivatal, másrészt a szabad királyi város által a szegedi kamarán keresz
tül teljesítendő pénzügyi kötelezettségei szempontjából és ezért 1558. április 6-án
hat évre, 1564. május 14-ig terjedőleg Szegedi kamarai gondviselőt, a szegedi királyi
javadalmak kezelőjét nevezte ki Pelényi Bálint személyében. És ha bár időbelileg
jóval későbbi időpontra esik, hadd említsük meg mindjárt itt, hogy ugyanilyen kama
rai felügyelő — most tiszttartónak nevezték — kinevezésére került a sor 1615-ben,
amikor ezt az állást Erős Bálinttal töltötték be, aki ezt a kinevezését, mint egyébként
váci lakos és kiszolgált rokkant katona, e katonai érdekeinek köszönhette.
Későbbi években is találkozni Szegedről induló sószállításokkal. így például
1586-ban Dóka Lukács háromezer darab sókockát hozott Szegedre,80 és ilyen sóbe
hozatal török kimutatásokban továbbra is fellelhető.81
Anélkül, hogy ezzel az idevonatkozólag, ezt a kort illetőleg még bizonyára feltár
ható adatok után kutatnánk, ami e dolgozat keretén messze túlmutatna, az eddigieket
is elegendőnek tartjuk annak megállapításához, hogy a török hódoltság ideje alatt
annak kezdetétől egészen Szeged felszabadulásáig nagyon rövid kényszerű megsza
kításoktól eltekintve, dolgozott jelentős mennyiségeket adminisztráló sóhivatali
szervezet.
A z ,,occupáció”
119
megszervezésénél nem kell többé figyelemmel lenni az ország történeti berendezéseire,
hanem az Ausztriában rendszeresített és működő elvek alapján szevezhető meg annak
igazgatása.
Ezen álláspont elhatalmasodása ellen a magyar rendek ugyan szívós harcot foly
tattak, de nem volt elkerülhető, hogy a foganatosított rendezés végül is erős osztrák
befolyás alá kerüljön. Az ország visszafoglalása után eleinte a magyar kamara életé
ben mindössze annyi történt, hogy visszaállottnak nyilvánították azt a helyzetet, amely
a török megszállás előtt érvényben volt.
Persze ezalatt nem azt kellett érteni, hogy a kamara ama elvek alapján m űköd
het tovább, amelyek funkciójának irányt szabtak a mohácsi vész előtt, hanem azt,
hogy azokat a rendelkezéseket kell követni, amelyeket az uralkodó a fennhatósága
alatt maradt területen mindaddig életbe léptetett, amíg a felszabadulás megtörtént. —
Ez alatt azt kell érteni, hogy a magyar kamara főleg a most I. Lipót uralma alatt
volt területeken hatályos szabályok és gyakorlat szerint, valamint az 1684. augusztus
29-én kelt tervezet rendelkezéseinek figyelembevételével működjék tovább, illetve
kezdje meg a megszállás alól felszabadult területeken újból létesítendő szervezetiben,
működését.
Miután tovább mennénk, meg kell jegyezni, hogy azzal a korszakkal, amely
Buda felszabadításával vette kezdetét és II. József uralkodásáig terjed, részleteiben
és különösen az udvari kamara központi szervezetével, nem kell foglalkoznunk ezen
a helyen, mert ezt a kort a magyar kamara vonatkozásában kimerítően feldolgozta
Nagy István, akinek munkájára ezen a helyen utalunk. Hogy bizonyos vonatkozások
ban e kor jelentősebb eseményeit mégis fel kell vázolni, ezt az teszi szükségessé,
hogy Nagy István kifejezetten mellőzte a magyar kamara vidéki szervezeteinek tár
gyalását, és legfeljebb alkalmilag tartalmaz azokra vonatkozóan hellyel-közzel egy-egy
megjegyzést. így tehát a magyar kamara alá tartozó vidéki sóhivatalok szervezeté
vel, működésével ugyancsak nem foglalkozik, pedig volt vagy nyolcvan ilyen hivatal
az ország területén és még kevésbé foglalkozik a szegedi sóhivatal történetével.
Általánosan irányadó elvként érvényesült, hogy amint az olyan helységekből,
ahol azelőtt vidéki kamarai hivatal működött, a török veszedelem végképp elhúzó
dott, a kamaráknak működésüket azonnal és automatikusan meg kell kezdeniük,
így a szegedi, akkoriban fősóhivatalnak nevezett, sókamara m ár 1687. január 22-vel
megkezdte működését. A hivatal élér greywenthali Greyl János Károly prefektus
került, korábbi hosszú katonai szolgálatának elismeréseként, aki egyben a szolnoki
sókamarának is igazgatója lett. Minden valószínűség szerint megkezdte működé
sét a szegedi kamarai keretben a harmincad-hivatal is, amelyhez WibmerPál számvevő
nyert beosztást, aki egyben Greyl helyettese is lett.
így tehát a szegedi sókamara már működött akkor, amikor 1688. április 5-én
királyi rendelet újra szabályozta a magyar kamara, és kirendeltségeinek szervezetét és
működését. E rendelet szerint a budai magyar kamara az „Ofner Camaral Inspek
torát” címet nyerte, és e szervezet vidéki fiókjait, így a szegedit is, kamarai tiszt-
tartóságnak nevezték.
Jelentős körülmény, hogy itt nem csak új elnevezésről van szó, hanem, hogy ez
a szervezet egyben a régebbi királyi udvari kamarától teljesen függetlenül működött.
Persze, ez a működés messze volt attól, hogy visszaálljon egy fegyelmezett, rend
szeres országos hálózat. Ez már csak azért sem volt lehetséges, mert az ország
területe fokozatosan szabadul fel, és voltak olyan részek, ahol az áthaladó királyi
sereget pusztaság fogadta, amelyen új közigazgatási életet teremteni és főleg működ
tetni csak akkor lehetett, ha ezeket a területeket újból betelepítették. így érthető
120
te h á t , h o g y le g e lő s z ö r c s a k a z e g y e s íte tt b u d a i és C s á k to rn y á i k a m a r a , m a j d a k a s s a i
k e z d te m e g m ű k ö d é s é t.
A szegedi sókamara élén álló Greyl később helyettese váltotta fel a prefektorá-
tusban, ahol ez a Wibmer 1694 áprilisáig működött. Ez azonban nem bizo
nyos, mert lehet, hogy csak 1691-ig volt a hivatal vezetője, és már ebben az évben
Führer Mátyás váltotta fel. (Nem kizárt, hogy a családnév elírás eredménye, és
a helyes név: Zier.) Nevezett 1695-ig maradt a hivatal élén.
1696-ban úgynevezett királyi bizottsági utasítás jelent meg, amely a vidéki ka
marai hivatalok munkarendszerét érintette, így a szegediét is.82
Ebben az évben a szegedi sóhivatal a prefektus mellé contrascriba-t kapott,
Cometh Imre kamarai harmincados személyében.83
1698. december 12-én a királyhoz udvari kamarai emlékiratot terjesztettek be,
amelyben foglaltakat a király jóváhagyta, és ezzel ismételt változás állt be a vidéki
kamarai hivatalok ügyintézésében. Ekkor már a szegedi hivatalt fősótárnak hívták,
és élére Khaich Lajos tisztviselőt nevezték ki.84 Közben volt egy átmeneti időszak,
1695-ben, amikor a szegedi hivatal élén mint kamarai felügyelő Herdegen állott,
akinek az egyik verzió szerint Ferenc Bernát, másik szerint Johann Gerhard voltak
az utónevei.85
Az 1700-as év április 10. napjától kezdődően Müller József volt a szegedi sóhi
vatal mázsamestere aki korábban a bécsi udvari kamara írnoka volt. Nevezett lett
az őse ama szegedi Müllereknek, akiknek egyike-másika az idők folyamán nevét
Örhalmira, illetve Örlősire vagy Molnár-ra változtatta.
1711. augusztus 11-én újabb kamarai rendelet szabályozta az ország sóhivatalai
nak helyzetét, amelyben Szeged ismét mint „Országos fősóraktár” szerepelt. E rende
let nyomán a szegedi sóhivatal inspektora Hueber János Konrád lett, aki korábban
Erdélyben élelmezési biztosként tevékenykedett. Tőle származtak le a szegedi Hube-
rek, Hubertek és névváltoztatás után a Hubaiak.86
A magyar sóhivatalok 1743-ig a bécsi udvari kamarának voltak alárendelve,
de formailag már 1741-től a budai magyar kamara alá tartoztak, a szegedi sóhiva
tallal egyetemben. 1745-ig a szegedi sóhivatal mint a bécsi udvari kamara bankosztá
lyának fiókja is működött, de ezen munkaköre később főpénztárrá alakult át.
Az 1743-as átszervezéstől kezdődően a szegedi sóhivatal prefektusa Rédy Ferenc
József volt. Adatunk van arra, hogy 1760 körül a szegedi adóhivatal mázsamestere
Aigner János volt, és tőle származtak le a szegedi Aignerek, majd névváltoztatás
után a Rengeyek, Admaiak.87
Újabb királyi rendelet 1774-ben október 3-ról keltezve átszervezte a magyar
sóhivatalok területi hatáskörét, mely intézkedés kiegészítést nyert az 1779. évi augusz
tus 13-i rendeletben.88
1786-ban a szegedi fősóhivatal vezetője Grueber János lett „supremus prefectus”-i
82 Szakály F erenc in: Szeged története (Monogr.) II. k. 30—31.; P álfy I lona ; N agy I stván
31; R eizner J ános : Szeged története I. 197. p.
83 Szakály F erenc m. fent.
84 R eizner J ános : Szeged története I. k. 241; Szakály F erenc in Szeged története (Monogr.)
II. k. 31. p.
85 Szakály F erenc in Szeged története (Monogr.) II. k. 31; R eizner J ános : Szeged története I.
k. 241; T agányi K ároly : Budai kamarai jószágkormányzóság.
86 R eizner J ános: Szeged története I. k. 241. p.
87 N agy I stván 90, 113, 130. p.
88 N agy I stván 214. p.
121
rangban. Melléje osztották be Wirich (Virich) Vilmos contrascribát.89 Egyébként
még 1720. május 16-án is megjelent egy instrukció, amely a sóhivatalok átszervezése
feló'l intézkedett, és tulajdonképpen ez az intézkedés volt az, mely a török hódoltság
alól felszabadult magyar sóhivatalokat már teljes működésükben érintette.90
122
hatalmas vihart kavart. A városi levéltárakból az udvarra és utcára szórták II. József
iratait és ez történt Szegeden is, ahol a következő század első évtizedeiben csak foko
zatosan sikerült megfelelő vállalkozót találni, aki a szerencsére el nem pusztult irato
kat utóbb összegyűjtötte, rendszerezte, és lajstromozta.94
II.
A „ m á s o d ik ” u d v a r i k a m a r a
84 II. József szegedi városi tanácsi iratait Bieber Ferdinánd szegedi táblai ügyvéd rendezte
Jelentései és elszámolásai, költségeinek folyósítási iratai Szeged város tanácsi mutató 1849— 1851
években neve alatt találhatók.
85 N agy I stván 292—300. p.
123
udvari kamarára hárult. A szegedi kamarai adminisztráció, mint a megmaradt
vidéki tizenegy kamarai szervezet egyike, legközelebb esett a temesihez és a nagy
váradihoz. A szegedi sóhivatal az új ügykezelés beindulásával Máramarosból és
Marostordáról szerezte be továbbra is sókészletét, és ez — mint eddig is — hajón
érkezett a Maroson Szegedre. A bizonytalan idők folytán kimerült sóraktárakat
most fel kellett tölteni. A szokás az volt, hogy a Maroson kisebb hajók szállították
a sót, 300—500 mázsa térfogattal, viszont a Szegedről vízen továbbszállítandó m e n
nyiségeket nagyobb térfogatú hajók vitték szét. Emellett tengelyen is szállítottak
Aradra, Makóra, Bajára, Eszékre, Földvárra, Újvidékre, Mohácsra, Dunavecsére,
Zimonyba, Titelbe, és Pestre is. A szegedi sópajtákban az időben átlag 20 000—
100 000 mázsa só tárolt. — A hajók vontatása a szállítást tetemesen megdrágította.
Egyébként 1825-ig a szegedi sóhivatal a saját hajóparkját használta szállításra. És
ahol víziút nem állt rendelkezésre, ott szerződéses fuvarozási vállalkozókkal dol
gozott.9596
A század első negyedének fordulóján azonban a szegedi sóhivatal hajóparkját
felszámolta, a hajókat árverésen értékesítette, és ettől fogva a vízi szállítás is szerző
déses vállalkozók útján bonyolódott le. Utolsó egy-két hajójára Budára 1825. február
4-ére hirdetett árverést a sóhivatal.97
A szegedi sóhivatali hajópark felszámolásával vette kezdetét a szegedi hajósok
nak, suppereknek, és nagyfuvarozóknak fénykora, ami sokak meggazdagodásához
és neves szegedi polgári családok kialakulásához vezetett. Tekintélyes létszámmal
dolgozó vállalkozó családok keletkeztek, akik jómódban éltek, fiaikat kitűnő neve
lésben részesítették, és jórészt honoratior pályákra irányították.98
A kamarai rend visszaállításával természetesen visszaállt a sóhivatalnak egyéb
ügyköre is, így egy ideig az úgynevezett bankszakma, amelyet később a főpénztár
váltott fel, a fafeldolgozás, fa- és épületfa-kereskedés, és egyéb alkalmi vállalkozások,
mint pl. korcsmatartás stb.
A szegedi sóhivatal történetének majdani kutatói viszonylag kedvező helyzetben
lesznek, mert szerencsés véletlen folytán megmaradtak a sóhivatali adminisztrációnak
írásos emlékei, ha mindjárt nem maradéktalan folyamatosságban, és nem mindig
a legjobb állapotban. Az eredetileg a Szegedi Somogyi Könyvtár Őrizetébe került
„Szegedi királyi fősóhivatali” különböző iratok, könyvek nyilvántartások, naplók
stb. — megszakításokkal — 1755-től 1869-ig maradtak fenn, és az 1957-es átrendezés
során a Csongrád megyei Levéltár állományába kerültek. Ezek az iratok bőséges
adatot szolgáltatnak azoknak, akik a kamara hivataltörténetét fogják majd megírni.99
A mi szempontunkból kevés volt a felhasználható anyag, a kamara személyi állomá
nyára vonatkozólag itt szinte semmi sem volt feltalálható, az idevonatkozó adatok
az Országos Levéltár őrizetében vannak.100
A „második” kamara szegedi sóhivatalának személyzete szintén átmentett egye
seket a régi személyzet köréből. A később kinevezésre kerülendőknél továbbra is
az az álláspont volt érvényben, hogy a fontosabb állásokra kizárólag nemesi szárma
zásúnkat alkalmaztak. A hivatalfőnököt és helyettesét eleinte általában az örökös
tartományokból származó osztrák vagy cseh származásúnkkal töltötték be. A ki-
124
sebb beosztásokba később többnyire magyarok kerültek, kisnemesi származásúak, és
csak a manuális munka végzésére alkalmaztak plebejusokat is. Amennyiben ezek
sorából bevált szakember nőtt ki, és az magasabb beosztásban is használható volt,
akkor a kinevezéssel egyidőben általában nemességre emelték.
125
kinek a hatáskörébe tartozott azoknak az alkalmazottaknak a kinevezése vagy fél
fogadása, akik nem tartoztak ugyan kifejezetten hivatali státusba, de a munkájuk
a hivatali ügykör zavartalan ellátása szempontjából nélkülözhetetlen volt. Gondo
lunk itt elsó'sorban olyan kétkezi munkásokra, akik az érkező sók kirakásánál, rak
tárba hordásánál, raktározásánál, továbbfuvarozáshoz való kihordásánál és berako
dásánál segédkeztek. Fel kell tételeznünk, hogy az ilyen munkaerő munkába állí
tása a hivatalfőnök hatáskörébe tartozott. Az is nagyon valószínű, hogy az ilyen
munkások javarésze állandóan foglalkoztatott volt, és azok, akik soraikból kitűntek,
később egyes alsóbb hivatali állások megüresedésénél a hivatalfőnök javaslatára
kinevezést is kaphattak a hivatal személyi állományába.
A szegedi sóhivatal, illetve később a szegedi fősóhivatal a „Salis & Ratigeratus
Officium in Hungária” közvetlen rendelkezése alá tartozott. Rajta keresztül érvénye
sült a „Camera Regia Hungarico Aulica” minden rendelkezése, ellenőrzése és fel
ügyelete. A szegedi fősóhivatalban is a hivatalvezetőt akadályoztatása esetén helyettes
segítette, akit általában „Contrascriba”, németül „Gegenschreiber” címen emleget
tek, és aki valójában ellenőri ügykört töltött be. Csak kisebb hivataloknál fordult
elő, hogy a helyettesi pozícióra nem ilyen képesítésű személyt alkalmaztak. Ilyen
esetekben találkozunk a rangsor második helyén a „contraagens” vagy „contralor
Ponderum Magister” vagy egyszerűen a „contralor — controllor” személyével.
A contraagens tulajdonképpen ugyancsak ellenőri hatáskört töltött be, akárcsak
a contrascriba a fontosabb hivataloknál. — Mindketten a hivatal második legfonto
sabb tisztségét viselték, hatáskörük volt a hivatalvezető helyettesítése, de ettől elte
kintve önálló hatásköre is volt a hivatal valamelyik ügyintézési területén. Az sem
tekinthető kizártnak, hogy a hivatal által kibocsátott iratokat vagy azoknak egy
részét, például a negyedévi jelentéseket az udvari kamara felé — ellenjegyezte
a hivatalfőnök aláírása mellett, ami nemcsak az irat hitelességét lehetett hivatva
emelni, hanem valóban jelentett valamelyes ellenőrzési funkciót is.
A hivatali ranglistán a következő fokozatban a ponderum magister szerepelt,
a mázsamester. M int ahogyan a neve is mutatja, az ő teendői már közvetlenül
összefüggésben állanak a hivatalba érkezett só átvételével, minőségének ellenőrzésé
vel, az érkezett mennyiség meghatározásával, a sónak esetleges feldolgozásával és
kiutalásával. A mázsamesteri állás is tekintélyt kölcsönző hivatal volt, akárcsak az
előző, és akik ezeket a hivatali tiszteket betöltötték, ha hosszabb ideig időztek a vá
rosban, annak a társadalmában rendszerint nagy megbecsülésnek örvendtek, ami
nem mindig szólt csak a hivatali állásnak, hanem még inkább az azt betöltő személy
tulajdonságainak.
Aki a sóhivatallal közvetlenül a só forgalmazása vonatkozásában került kapcso
latba, akár mint vásárló, akár mint szállító, az rendszerint a mázsamesterrel vette fel
az érintkezést.
Ha a hivatalnak nagy volt a forgalma, mint a későbbiekben például a szegedi
fősóhivatalnak, akkor a mázsamesteri állásokat szaporították, és az egyes mázsa
mesterek a többiekhez viszonyítva rendszerint kinevezésük időbeni sorrendjében
szerepeltek a hivatali — előléptetési — listán. Ez alól csak akkor volt kivétel, ha
azonos szintű hivataltól ugyanazon pozícióban levő és ugyanazon beosztásba kerülő
egyén jött át, aki ilyen esetben megtartotta a kinevezése időpontja szerinti rangsorát.
A mázsamesteri álláshoz nem tartozott hozzá feltétlenül a só tényleges kimérése,
mázsálása. Még csak az sem látszik bizonyosnak, hogy akár az egyes tételek tény
leges kimérésénél jelen kellett volna lennie. Magának a sónak a súly szerinti kiadása
rendszerint a mázsamester mellé beosztott ponderátorra, a mázsálóra tartozott.
De a ponderátor sem volt egyszerű kétkezi munkásnak vagy különösen felfogadott
126
napszámosnak tekinthető, állása kinevezéstől függő hivatali állás volt, és ha nagyobb
forgalmú vagy szintű hivatalról volt szó, mint például a szegedi fősóhivatal, akkor
a hivatal állományába több ponderátor is tartozott. Bizonyára ők voltak azok,
akik akár az elszállításra kerülő, akár a hivatalba jelentkező vevő részére kiadandó
sót kimérették, és annak mennyiségét és minőségét, sókockákat, vagy hordós sót
ellenőrizték, jegyezték és a mázsamesternek jelentették.
A nagyobb sóhivatalok mellett soriba, írnok is alkalmazást nyert, de érdekes
megjegyezni, hogy bár ezeket az írnokokat hivatali írnoknak nevezték — „officii
scriba” — rendszerint egyben betöltötték valamelyik mázsamesteri állást is. — Álta
lában a legfiatalabb mázsamester volt a hivatal írnoka, és habár nem lehet véletlen,
hogy az írnoki állás általában összekapcsolódott a mázsamesterivel, ami arra mutat,
hogy az írnoki munka jelentékeny része éppen a mázsamesteri munkakörrel függött
össze, mégis fel kell tételezni, hogy nem csak a mázsamester vagy mázsamesterek
mellett működött az írnok a szükséges munka írásbeli részének elvégzésére, hanem
általában a hivatal mellett. Segédkezett tehát minden olyan írásbeli munka elvég
zésében, amely akár a hivatalfőnöki, akár az ellenőri munkakörrel összefüggött.
Általában csak nagylétszámú, nagy forgalmú folyammenti, illetve kikötővel
rendelkező sóhivataloknál rendszeresített állás volt a ratigerátor. Ilyen volt például
a szolnoki sóhivatal, ahol a tutajforgalom ellenőrzésére létesítették ezt az állást.
Előfordult, hogy az ilyen hivataloknál a ratigerátor fölé a mázsamesteri mintájára
ratigerátum magistert állítottak, aki ezek szerint a hivatal tutajforgalmának felügyelő
hivatalnoka volt. Szegeden is találkozhatunk ezzel a hivatali állással és beosztással.
Előfordult olyan hivatali beosztás, melyet a rationum magister látott el, akinek
feladata volt a főkönyvelői illetve könyvelői munka ellátása.
Addig, amíg egyes hivataloknál a só szállítása vízen és a hivatal saját hajóparkján
történt, gondoskodni kellett egy ilyen külön reszort felállításáról is. Ez volt a
Navalis oeconomia, a hajózási gazdasági hivatal, amelynek beosztottjai a hajón
érkező, vagy távozó só fuvarozásának, ellenőrzésének és nyilvántartásának kérdései
vel foglalkoztak. Ez tulajdonképpen külön ügyosztály volt, amelyhez külön tiszt
viselőket neveztek ki. Ezek egyike volt például a curator, vagyis gondnok, és nem
volt ritkaság Szegeden sem, hogy melléje is contraágenst rendeltek. Egyébként
ennek az ügyosztálynak a létszámát a hivatal forgalmának szükséglete szerint hatá
rozták meg. Néha a contraágenst ebben az ügyosztályban is contraadiunctus
váltotta fel. Ezen utóbbi két pozíció nyilvánvalóan ellenőrzési jogkörű volt. Szege
den ez a hivatali ügyosztály 1824-ben megszűnt, amikor a hivatali hajóparkot kiá
rusítani kezdték.
Nagyobb sóhivataloknál és így a szegedinél is, működött külön Transportus
Officia, szállítási hivatal, amelynek hatáskörébe tartozott mindama szállítási kérdés
és teendő kezelése és lebonyolítása, ahol a szállítás tengelyen történt. Szegeden is
működött szállítási ügyosztály, amelynek több beosztottja is volt, akiket általában
sóbivatali szállítási tiszteknek neveztek, de ez az osztály 1836-ban megszűnt.
A folyami sószállítás szükségessé tette a Navalis Transportuum Officia felállítá
sát, jelentős létszámmal. Általában négy tisztviselőt foglalkoztatott ez az osztály,
később pedig 1808-tól kezdődően ennek az osztálynak a keretében külön állást is
létesítettek, nevezetesen a conductorokét, akik nyilván rendszeres ellenőrei voltak
a vízi szállításnak. Feltehetően őket terhelte minden felelősség a szállítás ideje
alatt és amellett afféle révkalauzok is lehettek, akik a kikötés, elindulás és a hajózás
szabályainak betartása felett is őrködtek. Ezen utóbbiak rendszeresített állása
1836-ban megszűnt.
A hajózási hivatal állományában találkozunk még a Requisitum Curatorral,
127
amely megbízatás rendszerint együtt járt az egyik conductori állással. Hivatali
megbízatásával nem járt együtt a dominus-i cím. Feladata talán az állagmegőrzés, ál
lagfenntartás volt.101102
1813-ból ismerjük a magyar udvari kamara departamentumi beosztását. Ekkor
tíz ilyen ügyosztály működött, tanácsosi hivataloknak hívták őket, és ezek közül
a negyedik látta el .a sóügyek reszortját. Ebben az évben ennek a hivatalnak az élén
Schönstein tanácsos állt, mellette Fratrics József működött titkárként, és az egyéb
teendőket báró Eötvös Ignác fogalmazó látta el, aki mellé a szükséghez képest gya
kornokot állítottak be. így tehát ebben az időben a szegedi fősóhivatalnak is ez
az ügyosztály volt a közvetlen felügyeleti szerve.103
Más sóhivataloknál és különösen a sóbányahivatalnoknál egyéb hivatali állá
sokkal is találkozunk, miután azonban ezek a szegedi fősóhivatal keretében nem
szerepeltek, felsorolásuk itt mellőzhető.
Említettük már, hogy a sóhivatali kinevezéssel betöltendő állásokon felül még
bizonyára számos olyan egyént is foglalkoztattak, akik nem számítottak bele a hiva
tali rangsorba. — Ilyenek lehettek az egyszerű kétkezi mázsálók, egyes hivataloknál
vagy átmenetileg a sóvágók, a darabos —, zsákos —, hordós — só rakodói és szállítói
és mások.
A ranglistákból tudjuk, hogy a kinevezett tisztviselőket a magasabb kategóriák
ban a „dominus” címzés illette. Feltehetően ez eleinte annak volt a következménye,
hogy a magasabb rangú tisztviselők mind nemesi származásúak voltak. — Utóbb
pedig, amikor kialakult az úgynevezett honoratiorok osztálya, bizonyos, hogy a ma
gasabb rangú sóhivatali tisztviselőket is ezek közé számították, minek következtében
ezen a címen is megillette őket ez a megjelölés. Valószínű, hogy ez a megjelölés,
amely általában a ranglistán egészen a ponderum magisterek állásáig lefelé megillette
a tisztviselőket, nemcsak címzés volt, nemcsak címként volt használható, hanem
bizonyos hivatali rendelkezési jogra is utalt. Meg lehet figyelni, hogy az olyan ala
csonyabb beosztású tisztviselők, akiket ez a címzés nem illetett meg, amikor a rang
sorban a mázsamesteri állásba emelkedtek, már dominus-ként emlegetik őket.
Ezek előre bocsátása után itt az ideje, hogy áttérjünk eme „második” udvari
kamarai szegedi királyi fősóhivatal e korbeli személyzeti állományának és a társ
dalommal való kapcsolatának ismertetésére.
Az idevonatkozó adatokat évszámonként tagoltan ismertetjük, előre bocsátva,
hogy amikor egy-egy hivatalnok neve először felmerül, annak hivatali, vagy ismert
életpályáját mindjárt ezen alkalommal végig ismertetjük és így, habár az illető esetleg
hosszú éveken keresztül maradt itt a hivatal szolgálatában, reá többé nem térünk
vissza.104
Említettük már, hogy a magyar udvari kamara visszaállítása elvileg az 1790-es
esztendőben történt. Arról is szó volt már, hogy az egyes sóhivatalok működésüket az
udvari kamara keretében csak később kezdték meg.
Szerencsére fennmaradt a szegedi magyar királyi fősóhivatalnak protokolluma,
az 1793/94. gazdasági évvel, de valójában 1794. január l-jével kezdődő ügyvitelnek.
Ebbe a protokollumba bevezettek minden olyan megkeresést, amely akár a „General
H of Salz Amt”-tól vagy bármelyik másik só-, illetve más hivataltól érkezett a szege-
101 N agy I stván 365. p.
102 A sóhivatali ügybeosztásra, ügyosztályokra, hivatali személyzetre, annak névsoraira első
sorban a Calendarum. Budáé 1794— 1848-as évfolyamait használtuk. L. „Rés Salinares” rovatokat.
103 N agy I stván 306— 307. p.
104 Calendaroum. Budáé fentebbi 10 alatti évfolyamai, továbbá az Országos Levéltár E. 91.
fondszám alatti nyüvántartásainak mikrofilmje, végül a Csongrád Megyei Levéltár VI. 108. fond-
szám alatti iratai.
128
dihez, valamint mindazon iratokat, amelyeket ez a hivatal küldött el a főhatósághoz,
vagy más hatóságokhoz. — így ebből a nyilvántartásból megállapítható, hogy a
szegedi fősóhivatal az udvari kamarán belüli újabb működését 1794. január 1-jén
kezdte meg. A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy ezek a protokollumok az
egész tárgyalt időszak alatt német nyelven voltak vezetve, eleinte oldalszámozás
nélküliek, később rendszerint oldalszámozottak, de a bevezetett tételek mindvégig
sorszámozottak.105
Az első évben 174 tételszám került bevezetésre, és lényeges változás ebben az
írásbeli ügyforgalomban a század végéig nem mutatkozott, sőt a századfordulón
lényeges visszaesés következett be. Persze egymagában az írásbeli adminisztráció
naplózott tételszámaiból nem lehet a hivatal forgalmára következtetni, de valamelyes
támpontot ad az is, hogy a hivatal személyi létszáma is egész alacsonyan indult, és
csak jóval később és fokozatosan erősödött fel.
Rendelkezésre állanak ebből az időszakból — ha nagyon hiányosan is és csak
1817-től kezdődően — főkönyvek, elszámolások, raktárkönyvek stb., de ezeknek
adatait a hivatal újraindulásának időpontjára nem lehet hasznosítani.
1794
Nincsen biztos adatunk arra vonatkozólag, hogy az újonnan meginduló szegedi
sóhivatali adminisztrációnak kik voltak a tisztviselői. Nem tartjuk azonban kizárt
nak, hogy ebben az átmeneti esztendőben ugyanaz a Grueber János vezette az appa
rátust, aki II. József alatt is hivatalvezető volt.
Említettük már, hogy nem egy szegedi család eredete vezethető vissza sóhivatali
tisztviselőre, s most úgy látszik, hogy Gruebernek is voltak Szegeden rokonai. —
Elsősorban azonban hadd említsük meg azt, hogy maga Grueber János, aki később
Szegeden nem Grueberként, hanem egyszerűen Gruberként szerepelt, nős ember
volt, és ha nem is ismerjük felesége családnevét, tudjuk, hogy keresztnevén Jozefának
hívták. Mindketten szerepeltek Szegeden 1787. május 18-án Haraszti Borbálának
a keresztelőjén, mint keresztszülők.
Ismerünk továbbá egy Gruber Terézt, aki az anyakönyvi bejegyzés szerint
„Teresia de Grueber” néven ismert, és a szegedi magister carcerus Smieg Dániel
leányának, Franciskának, volt 1788. május 11-én a keresztanyja. A keresztatyja
pedig Lenner Ignác sóhivatali perceptor volt. Az, hogy Gruber Terézia ekkor
Lenner Ignác felesége lett volna, nem ismert. Nevének anyakönyvi szerepeltetése
arra utal, hogy Gruber Jánosnak vagy leánya vagy nőtestvére volt. Ebben az idő
ben még több Gruber szerepelt Szegeden, többek között egy Gruber Anna, aki Szilber
Antalnak volt a felesége, annak a Szilbernek, akinek később egyik rokona ugyancsak
sóhivatali tisztviselő volt.
Már itt érdemes megemlíteni, hogy a sóhivatal, mint akkor mondották, a percep-
torátus, hivatali helyisége Szeged-Felsővároson működött és működött már a
XVIII. század során is. A hivatali tisztviselők vagy magában a sóhivatali épületben
kaphattak lakást, vagy pedig annak közelében béreltek lakást Szeged-Felsővároson.
Azt is tudjuk, hogy a XVIII. század végén nem is egy sóházat tartottak nyilván
Szeged-Felsővároson, amiből arra kell következtetni, hogy a hivatal és az úgynevezett
sópajtákon kívül esetleg sóhivatalnoki lakásokat is magukban foglaló sóházak is
léteztek.
105 Csongrád Megyei Levéltár VI. 108. fondszám alatti nyilvántartási könyvek stb. Ezek eredeti
leg a Szegedi Somogyi Könyvtár őrizetében voltak, de 1957-ben átkerültek a levéltár birtokába, ahol
szakszerű nyilvántartásba kerültek.
129
Ebben az esztendőben esetleg ugyanaz a Wirich Vilmos segédkezett a hivatalban,
akinek a neve már II. József alatt is szerepel, de akire, mint contralorra, hivatkozás
történik a sóhivatalnak ez évi iratváltási nyilvántartásában. — Nevezettnek talán
leánya volt az a Virich Magdolna (Verich, Vrick), aki később Gáger Pál sóhivatali
tisztnek lett a felesége, és férjével egyetemben szerepelt 1820. október 2-án kereszt-
szülőként Schneider Wolfgang (Farkas) és neje Vőber Johanna leányának Mária
Karolina Magdolnának keresztelőjén. Schneider ekkor a szegedi királyi sóhivatal
szállítási osztályának volt a tisztviselője. Érdemes itt rámutatni, hogy 1822. február
2-án pedig keresztvíz alá tartotta férjével egyetemben azt a Szabó Terézia Matildot
(Mechtilda), akinek szüleiként az anyakönyvben „Wolfgang Szabó és Johanna Vőber”
szerepel, és Szabó foglalkozásaként „navium prefektus” van feltüntetve. Ez a Szabó
nem lehet más, mint az 1822-ben a szegedi sóhivatalnál a „navalis eoconomia” ügy
osztályon alkalmazott curator: dominus Volfgangus Schneider.
Tudunk még egy Virich Lajosról, aki 1801-ben a szegedi sóhivatalnak szállítási
ügyosztályán volt tisztviselő, és akinek Rekni Terézia volt a felesége, kitől ebben az
évben Virich Lajos Lipót nevű fiúgyermeke származott. Feltehető, hogy Virich Lajos
ugyancsak Virich Vilmosnak volt a fia.
1795
Nagyon valószínű, hogy az előző esztendőben a szegedi sóhivatalnak mindössze
a két említett tisztviselője volt. Úgy látszik, hogy ebben az esztendőben került sor
a hivatali állások új betöltésére, amikor is a létszám egy személlyel emelkedett is.
A hivatalos nyilvántartások szerint most a hivatal élén supremus perceptor-ként —•
ami a hivatal kiemelt jellegére utal — dominus Joannes Baptist Dorffhert találjuk,
Dorffher valószínűleg Szegeden kötött házasságot, az anyakönyvi bejegyzés szerint
Kögly Annával, akinek családneve azonban valószínűleg helyesen: Kögly volt. —
Eme Kögly Anna bizonyára leánya volt — esetleg rokona —- ama Kögly Lipótnak,
akivel a sóhivatalban contrascriba-ként találkoztunk. — Dorffner szegedi állásában
egészen 1813-ig szolgált, és később talán mázsálói tisztet is ellátott (feltéve, hogy a
személy azonos) és Szeged-Felsővároson lakott. Itt született 1805. február 26-án
Katalin leánya, akinek Kleinrath János temesvári sóházi mázsáló és neje, PatKÓ
Katalin, voltak a keresztszülei. Két évvel később, 1807. április 20-án ugyanitt szü
letett János nevű fia, akit az előzőek vittek keresztelőre.
A szegedi sóhivatali másodállást dominus Alexander Baskády töltötte be,
contrascriba-ként. Nevét Bazskády és Bacskándy-nak is írták. Nyilván Baskády János
és neje Thuróczy Krisztina fia volt. Nem sokáig időzött Szegeden, mert 1897-ben
már másutt szolgált. És 1804-ben Kanizsán találjuk, mint az ottani sóhivatal percep-
torát. — Egyébként családjának több tagja is viselt ez időben közhivatalt.
A rendszeresített harmadik állás a ratigerum magisteré volt, amelyet dominus
Ignatius Lenner töltött be. Ez ugyanaz a Lenner, aki Gruber Teréziával egyetem
ben szerepelt Smieg Franciska keresztelőjén. Lenner 1810-ig viselte szegedi hiva
tali beosztását, de már II. József korában is, 1784-ben, szolgált itt. Talán Szegeden
kötött házasságot Csákli (Csapli, Csák) Erzsébettel, akitől számos gyermeke szárma
zott. — Antónia leánya 1784. december 11-én született Szeged-Felsővároson. Kereszt
atyja Schönbauer József volt, aki még 1764-ben Ausztriából vándorolt be és telepedett
meg Szegeden. — A keresztanyái tisztet felesége, Mayer Margit, töltötte be. Ők lettek
a további négy gyermeknek is keresztszülei, nevezetesen az 1786. június 11-én született
Teréziának, az 1788. május 6-án született Jánosnak, az 1799. július 12-én világra jött
Ignác Lajos Alajosnak, és az 1802. február 2-án őt követett Alajos Ferenc Károlynak.
130
A következő gyermek — mindannyian Szeged-Felsővároson születtek — Szidónia
Krisztina Johanna volt, ki 1804. szeptember 13-án látta meg a napvilágot, és akit
Szeged város bírája, Szilber János és neje Koller Krisztina tartott keresztvíz alá.
Szilber szegedi neves család sarja volt, városi polgár, tanácsnok, országgyűlési követ,
majd polgármester, és a Vedres család keresztkomája. Ők lettek keresztszülei
a további gyermekeknek is, így az 1806. április 14-én született Ede János Györgynek,
és az 1807. szeptember 25-én napvilágott látott Károly Ferencnek.
1796
Nem állnak rendelkezésünkre az ez évi sóhivatali tisztviselők nevét felsoroló
listák, így bizonyosat erre az évre vonatkozólag nem tudunk. Miután azonban
a sóhivatal könyveiben szerepel Virich Vilmos „jubilator”, a „Szegediner Salz Ober
amts Kontrollor”, lehetséges, hogy nevezett még töltött be ebben az időben hivatalt,
de az is lehetséges, hogy már nyugállományban volt. A következő évben már nem
szerepel, de szerepel Lenner Ignác, aki ezek szerint 1796-ban is ratigerum magistere
volt a hivatalnak.
1797
Ebben az esztendőben erősen megnövekedett a szegedi fősóhivatal személyzeté
nek létszáma.
Változás állott be a hivatalvezetői pozícióban, amelyet ezúttal a supremus per-
ceptor dominus Demkovics Rafaellel töltötték be. Demkovics 1804-ig maradt eme
hivatali állásában. Neje Vajenberg Jozefa volt, nemesi származású (talán Weinberg,
de Weinberg), akitől három gyermeke származott. Elsőnek jött meg Rafael Ádám
1788. augusztus 8-án, akit Dugonits Ádám és neje Lob Anasztázia tartott keresztvíz
alá. Dugonits Szeged szabad királyi város polgármestere volt, országgyűlési követ,
tekintélyes és jómódú városi polgár, ami e keresztkomaság révén Demkovics tekinté
lyét csak emelte. A második gyermek 1790. május 4-én született, és ugyanazon kereszt-
szülők által János (Nép.) névre lett megkeresztelve. A harmadik gyermek leány lett,
az 1791. szeptember 23-án világra jött Amália Borbála Thekla, és neki már a posta
mester Haraszti Antal és neje Klinglmayer Borbála lettek keresztszülei.
Új ember került az ellenőri állásba is, contrascriba dominus Hauk Ádám szemé
lyében. Hauk Ungvárról jött Szegedre, ahol az ottani sóhivatalnál volt hivatal-
vezető. Alighogy ide helyezték, állása máris megüresedett és nevével többé nem ta
lálkozunk. Családjának azonban több tagja is töltött be közhivatalt.
A ponderum magisteri beosztásban három további státust rendszeresítettek,
és így négy állás került betöltésre. Az első mázsamester Cusányi István lett, aki úgy
látszik, mindössze két évig szolgált Szegeden. Ugyancsak nemesi származású volt
Cusányi István, és nem lehet kizárni, hogy esetleg ama Cusányi Jakab tábornok
nak a rokona (Cusány), akit 1715-ben honfiúsítottak.
A második mázsamestert Szvanuti (Szvanits) Józsefnek hívták, személyi vi
szonyait közelebbről nem ismerjük, és Szegeden is csak rövid ideig tartózkodott.
E hivatali reszort harmadik tagja Szalóky Ignác lett. Ő 1813-ig maradt ebben az
állásában, amikor alantasabb pozícióban családjának egy másik tagja váltja majd fel.
Szalóky Koch Franciskát vette feleségül. Nem kizárt, hogy Szalóky Ánna Fran
ciska (1786—1848), aki Müller Ferenc Csongrád megyei ügyész felesége volt, és aki
utóbb Szeged város kapitánya lett, valamint Szalóky Zsuzsanna (1780—1837), aki
viszont Suszter (esetleg Sosztarich) József sóhivatali tisztnek volt a felesége, roko
nai voltak. Egyébként a Szalóky családnak több tagja később is szerepel Szegeden.
131
A negyedik mázsamesteri állást — az ez időben szokásosan a hivatalnoki írnoki
megbízással egyetemben — Balogh Lászlóval töltötték be. Mindössze egy évig szol
gált Szegeden.
A ratigerum magisteri állást változatlanul Lenner Ignác foglalta el.
Ezúttal találkozunk először a hivatal keretén belül hajózási gazdasági osztállyal,
amelynek curatorává Allendorf Ignácot nevezték ki. Nevezett 1816-ig teljesített ebben
a beosztásban szolgálatot Szegeden. Talán Nagy Terézia volt a felesége. 1800. szep
tember 11-én felkérték Kögli Lipót és neje, hogy Anna leányuknak vállalja kereszt
apaságát. Tíz évvel később 1810. január 9-én, Schenk József sóhivatali írnok és neje
kérték fel, hogy Antónia Paula Terézia nevű leányukat tartsa keresztvíz alá. Majd
pedig Oracsek Fülöp sóhivatali contrascriba 1811. szeptember 5-én született Mária és
1814. január 22-én világra jött Terézia és Filippina nevű leányainak lett keresztapja
— (ikrek)
Ugyancsak ebben az esztendőben találkozunk a szegedi fősóhivatalban külön
szállítási ügyosztállyal. Ennek keretében három állást rendszeresítettek. Az elsőt
Vukovics Józseffel töltötték be. Nevezett egy évig dolgozott a szegedi hivatal kereté
ben, majd innen a bajai hivatalhoz került, contrascribának. A rangsorban második
Macsai Károly lett, aki ugyancsak átmenetileg dolgozott Szegeden, és nevével később
a rangsorokban nem találkozunk. És végül a harmadik szállítási tisztviselő Weinzierl
József, aki rövid szegedi tartózkodása után a poroszlói sóhivatalnak lett contra pon-
derum magistere. Innen a tokaji hivatalba került contrascribának. Talán az ő
rokona volt — hiszen családneve eléggé egyedi hangzású — ama Weinzierl Vilmos
(1832—1867) patikus, aki Szegeden halt meg 1687-ben.
1798
1799
132
1795-ben az ipolysági hivatal contraágenseként ismert, ahol egyben mázsamesterként
is dolgozott. Minden valószínűség szerint Szegeden kötött házasságot és Gerzson
Annát vette feleségül. Ő is Szeged-Felsővároson lakott a családjával és itt születtek
a gyermekei. Elsőként 1799. október 21-én Károly Lipót János György fia születését
anyakönyvezték, ami arra mutat, hogy már ebben az esztendőben is Szegeden lakott.
Második gyermeke leány lett, akit 1800. szeptember 11-én Anna Mária Terézia névre
kereszteltek. Gyermekeinek Ostermann János György és neje Ratkovics Anna lettek
a keresztszülei. Ostermann katonai tisztviselő volt. Kögly Lipót 1801. március 4-én
Szeged-Felsővároson keresztatyja lett Virich Lajos sóhivatali tiszt Lajos fiának
mint ahogyan azt már másutt említettük. Ugyancsak Szeged-Lelsővároson tartja
keresztvíz alá Povazanecz József sóhivatali contraágensnek 1813. február 19-én szüle
tett József nevű fiát. Majd 1815. december 13-án ugyanannak János nevű fiát, de ezzel
még nincs vége keresztatyai tisztségeinek, mert 1814. november 18-án Strobl József
sóhivatali hajózási szállítási ellenőrnek fia Jenő keresztelésénél asszisztál. Majd 1815.
október 14-én egy másik sóhivatali hajózási tisztviselőnek, Sutter Ferenc, András
Ferenc Károly nevű fiának lesz keresztatyja, és mint ahogy ez ebben az időben már
szokásos volt, amikor e családban 1817. május 3-án újabb fiú születik, eme Ferencnek
is vállalja keresztatyaságát.
Talán érdemes itt megemlíteni, hogy az egyházjog szerint ezek a tisztségek lelki
rokonságot teremtettek a keresztelő és a megkeresztelt között, valamint keresztkoma-
ságot a keresztatya és a megkeresztelt szülei között, — ami magyar viszonylatban,
de különösen Szegeden szorosabb kapcsolatot teremtett a két család között, mintha
azok vérbeli rokonok lettek volna. Amellett a keresztszülőket terhelte a szülők netáni
elhalálozása vagy elszegényedése esetén a keresztgyermek eltartásának, nevelésének,
leánygyermek esetében férjhezadásának minden terhe. Érthető tehát, hogy ha a szülők
igyekeztek gyermekeik részére olyan keresztszülőt biztosítani, aki társadalmi és
vagyoni helyzete folytán adott esetben e kötelezettségeinek megfelelően helyt tud
állani.
Nem kizárt, hogy Kögly Lipót Szegeden és 1817 táján halt el, mert amikor egy
évvel később a Povazenecz családnál újabb gyermek született, ennek már mások
lettek a keresztszülei, ami aligha fordult volna elő, ha az előbbi gyermek keresztatyja
még életben van.
A sóhivatal többi állásában személyi változás ebben az évben nem történt.
1801
133
tali beosztásában, amikor is kontra ponderum magisterként Miskolcra helyezték.
— Valószínűleg Szegeden nősült és neje Kupkai Erzsébet lett, akitó'l 1802. május
18-án Terézia leánya született. — Keresztszülőknek megnyerték Bauernfeind Mihályt
és nejét, Piskolti Teréziát.
Az ugyancsak megürült harmadik mázsamesteri állást Keve Miklóssal töltötték
be. Nevezett 1809-ig szolgált ezen a helyen, és későbbi időben a névsorokban nevé
vel már nem találkozni. Lenner Ignác továbbra is a helyén maradt, akárcsak
Allendorf Ignác is. A transportus officiumban azonban teljesen kicserélődött a
személyzet. Most is három tisztséget töltöttek be ebben az ügyosztályban és ezek
közül az első Mattyus Pál lett. Ő mindössze három esztendeig szolgált Szegeden,
Szatmárból jött ide, ahol már 1795-ben ugyanezen minőségben szolgált.
Új volt a negyedik mázsamester, és egyben hivatali írnok Roth János, aki nyilván
rokona lehetett a Roth Márton Józsefnek. Ő 1806-ig szolgált Szegeden, majd innen,
mint contra ponderum magister Dunavecsére került, később pedig 1814-ben a kamarai
levéltárban dolgozott, feltéve, hogy személye azonos.
A rangsorban második szállítási hivatalnok a már más helyen említett Virich
Lajos lett.
És végül harmadik lett ennek az ügyosztálynak a rangsorában Buday Ferenc.
Buday 1812-ig volt a szegedi sóhivatalnál alkalmazásban, amikor is átkerült a hajó
zási gazdasági osztályra, és itt contra adiunctusi pozícióba emelték. Régi sóhivatali
tisztviselő lehetett, és feltehetően azonos azzal, aki már 1795-ben Tiszaújlakon mázsa
mesterként szolgált. — Tudjuk róla, hogy 1814-től 1818-ig a bajai sóhivatal percep-
tora volt.
1803
134
született Rigó József Farkas Sándor, és a Kovács családban is 1828. augusztus 1-jén
Ignácnál ki ekkor született. — A Kovács gyerekeknek Kovács István mázsamester
volt az atyjuk, Kaiser Matildnak Kaiser Mátyás, ugyancsak mázsamester, Pova-
zenecz atyja kontraágens volt.
1804
1806
Az előző évben fentiek szerint alakult személyzeti névsor az 1806-os esztendőben
nem változott. Krauthacker, mint újonnan kinevezett, 1809-ben a szállítási hivatal
második helyezettje lett, és hivatali megbízatása 1812-ben megszűnt. Ekkor ugyanis
Bajára került ellenőrnek, és innen 1822-ben Aradra, ugyanebbe a beosztásba.
1807
Most került betöltésre a hivatalvezetői állás, amelyre Bába Imrét nevezték ki,
perceptorként, de nem superperceptorként, mint ami elődje volt. Régi sóhivatali
tisztviselőt ismerhetünk meg benne, aki már 1795-ben ebben a minőségben Pécsett
szolgált, és később onnan Eszékre került contrascribának. Ezután került Szegedre.
135
Hamarosan bekapcsolódott a város társadalmi életébe, mert már ugyanezen év
június 23-án találkozunk vele, Csávolyszky Erzsébet keresztelőjén. Ez a Csávolysz-
ky Erzsébet, később — Ferenc nevezetű atyjának elhalálozása után tekintélyes föld
birtokot örökölt. A későbbiekben Bába vállalta ama Gál Antal keresztapaságát,
akinek Gál Julianna volt az édesanyja, és házasságon kívül Osztrovszky József kór
házgondnok atyától származott.
Változás állott be továbbá a negyedik mázsamesteri állásban, amelyet Innocent
Józseffel töltöttek be, őt is megbízva a hivatali írnoki teendőkkel. Két évig maradt
Szegeden, majd Pestre került, ugyancsak mázsamesternek, onnan pedig Pozsonyba
helyezték át, contra ponderum magisteri megbízással. Itt 1830-ig teljesített szolgála
tot. Nem volt megállapítható, hogy az az Innocent Terézia, aki később Apáthy
Gyulának lett a felesége, és akinek Gyula nevű fia jóval később Endrényi Ilonát vette
feleségül, rokona volt-e.
Ebben az esztendőben ürült meg az első mázsálói állás is, amelyre Demkovics
Józsefet nevezték ki, — aki mindössze egy évig maradt állásában, majd innen Eszékre
került, hivatali írnoknak, és ettől kezdve megillette a dominus megszólítás, megjelölés.
Fia volt a már említett Demkovics Rafaelnek, akitől Szeged-FelsŐvároson 1790.
május 4-én született, és akinek keresztszülei a már említett Dugonics Ádám és neje,
Lob Anasztázia lettek.
1808
1809
136
a szolnoki sóhivatal „ratigeratus officium”-ának contraagensi teendőivel. Itt 1829-ben
harmadik rangsorolású mázsamester lett, és később ebben a beosztásban a második
helyre is került. Nem sokkal később kivált a hivatali keretből. Lehet, hogy Szegeden
nősült. Felesége Riesz Rozália volt, kitol Szegeden 1809. január 23-án Ignác fia szüle
tett. Lenner Ignác lett a fiú keresztatyja. Teller Ignác 1861-ben nevét Tányérosira
változtatta.
Változást jelentett, hogy az eddig a hajózási gazdasági hivatali beosztásban most
fellépő contraadiunctus Buday a szállítási hivatalból került ebbe a pozícióba. Ezzel
a szállítási hivatal első helye megürült, és a második és harmadik helyezett Schneider
és Krauthacker előre léptek a rangsorban. Az így üresen maradt harmadik helyre
Begovcsevich Ferencet nevezték ki. 1812-ig maradt ezen a helyen, amikor is ugyan
ebben a beosztásban az első helyre lépett elő. Itt 1816-ig szolgált, és 1817-ben contra
adiunctus lett. Az is maradt 1825-ig, ekkor áthelyezték a veszprémi sóhivatalhoz, és
ott contra ponderum magisterré nevezték ki. Végül perceptor lett Gácsiban, ahol az
1830-as évek végéig teljesített szolgálatot. Nyilván közeli rokona volt a később még
említendő Begovcsevich Jakabnak.
Úgy látszik egyébként, hogy a szállítási részlegnél egy újabb állást is rendszere
sítettek, azonban ezt az állást ebben az esztendőben még nem töltötték be.
Változás következett be a mázsamesteri beosztás harmadik helyén, mert a má
sodik helyezett Menczel kivált a hivatalból, s ennek folytán a harmadik Keve Miklós
a második helyre lépett elő, minek folytán a harmadik hely megürült és ezt ezúttal
Mosel Károllyal töltötték be. Nevezett 1813-ig maradt ezen a helyen majd innen
Szolnokra távozott, és az ottani sóhivatal azonos beosztásába került.
Új állomáshelyén egyben a hivatali írnoki teendőkkel is megbízták, majd Szla-
tinára helyzték át, ahol a „Salis Fodinalis Ofíicia” -ba került contraloriansnak. — Itt
azután 1822-ben Fodinarius ratiocians lett. Később Rónaszéken találjuk ugyanebben
a beosztásban. — 1835-ben a ,,Regio Cameralis Administratio Marmatica Capitalis
Cassae Officium”-ban contraagens. 1840-ben pedig már a hivatal vezető pénztárosa,
és nevét ,,D. Carolus Mosel de Mosel”-ként írják, ki egyben Máramaros megye tábla-
bírája. Felesége Gonzales Leopoldina volt, akitől Szegeden, 1809. július 8-án Károly
Adalbert Fülöp fia születik, kit a már ismert Oratsek Fülöp sótiszt és neje Kolb Te
rézia tart a keresztelőn. Második gyermeke az ugyancsak 1810. augusztus 18-án szüle
tett Ludovika Terézia Filippina. Keresztszülei az előzők. Harmadikként Alberta
Lujza Leopoldina születik, 1815. április 16-án, és nevezett keresztszülei lesznek
Adalbertus de Gager és Aloyzia de Pfandler.
Mindennél fontosabb változás volt azonban az, hogy a szegedi fősóhivatalban
ebben az esztendőben új ügyosztályt létesítettek a hajózási szállításra, és ennek kere
tében három conductori állást szerveztek. Az első kalauznak Kovács Istvánt nevezték
ki. Állását 1813-ig tölti be, ekkor előléptették ratigeratus magisterré, és ettől kezdve
dominusnak címzik. Hosszú évekig maradt ebben a beosztásában, míg végül 1828-ban
elköszönt a szegedi sóhivataltól. Az óbecsei ratigeratusi hivatalba került director-
nak. Innen azután még két évre visszakerült Szegedre adiunctusnak, — majd szám
vevőségi hivatalfőnök lett. Ezt követően Pécsre került az ottani sóhivatal preceptora-
ként. Ekkor már Nógrád megye táblabírája, amiből arra kell következtetni, hogy a
Nógrád megyei Kovács családok valamelyikéből származott. Talán ottani születésű
is volt.
Első felesége Csikós Katalin, akitől Szegeden, Felsővároson 1816. július 10-én
Ágoston István nevű fia születik, akit a már ismert Schneider Farkas, akkori szegedi
sóhivatali contraadiunctus kísér el a keresztelőre. Kovács István második felesége
SeefranzErz sébet volt. Ebből a házasságból születtek Szeged Felsővároson Lujza
137
Terézia Erzsébet, 1821. december 5-én; Károly János Farkas 1826. október 9-én;
Ignác Péter Ferenc 1828. augusztus 1-én és József János Sándor 1834. március 1-én.
— Ezek közül Lujzának és Ferencnek Schneider Farkas volt a keresztapjuk. Kovács
István a szegedi Sohajda (vagy Suhajda) családdal került keresztkomaságba. Su-
hajda Mihály maga is sóhivatali tiszt volt Szegeden, és nevezettnek Mihály, Borbála,
Rozália, Mária gyermekeinek vállalta keresztatyaságát. Kovács István első felesége
Csikós Katalin már Sohajda Adalbert György keresztelésén keresztanyaként szerepelt
és feltehetően szegedi leány volt, aki ezen időpont után köthetett házasságot Ko
váccsal, 1815 körül.
Kovács István nem tévesztendő össze ama második Kovács Istvánnal (1794—
1827) aki ,,a szegény pór fiú” szegedi kőművesmester atyja volt. Annak ellenére sem,
hogy maga a kőműves Kovács élénk színekkel ecseteli atyjának látogatását és sze
replését a szegedi sóhivatalban.
A második hajókalauzi állást Buday Péterrel töltötték be. Mindössze két évig
maradt Szegeden, és azután elhagyta az apparátust.
A harmadik conductor Baracza (Baraca) Pál, aki utoljára 1824-ben szerepel a
hivatali névjegyzékben. Ekkor transportum officialisként említik.
És utoljára meg kell még emlékezni a requisitorum conservator Szalóky József
ről. Sokáig hű m aradt Szegedhez, mert egészen 1835-ig szolgált itt a hivatalban. 1812-
ben szállítási tiszt és az is maradt mindvégig. E kinevezése időpontjában már domi
nus. Szegedről Pestre helyezték át, az ottani sóhivatal mázsamesterének.
Szegedi ideje alatt a későbbi sóhivatalnok Zombori Mihálynak Borbála Kata
lin Anna, majd Borbála Lucia leányának keresztanyja lett. -— Mindkét keresztelőn
keresztanyaként szerepel Piringer Borbála, de nem volt megállapítható, hogy neve
zett Szalóky-nak felesége lett volna.
1810
138
1818-ban Soborinba került — a kis Baranya megyei sóhivatal élére — perceptor-
nak. Itt 1828-ig maradt, majd Bajára helyezték át contraagensnek. Később e hivatal
vezetője lett. Sándor Erzsébet volt a felesége, kitől Szegeden, 1812. január 5-én Erzsébet
nevű leánya származott, akit a már említett Korbei Mihály— ez időben szegedi sóhi
vatali mázsamester — tartott keresztvíz alá. Második gyermeke is Szeged-Felső-
városon született, és 1816. augusztus 23-án Povazenecz József patronálása mellett
lett megkeresztelve József névre.
1811
A ratigerum magisteri állást eddig Lenner Ignác töltötte be. Nevezett távozása
folytán ez megürült, és arra Pannin Boldizsárt nevezték ki. Nevezett már régebben
is királyi tisztviselő volt és legalább 1803 óta szolgált, mint postamester Szegeden.
Innen Horgosra, majd utána Szatymazra került. Ezen a helyen is mindössze két évig
maradt. Szegedi tartózkodása idején, mely két munkahelyének hivatali munkaidejét
összeszámítva elég sokáig tartott, jó ismeretségbe került Aigner József városi ta
nácsnok és nejével Müller Anna Erzsébettel, ki utóbbi minden valószínűség szerint
Sebestyén városi főbíró és országgyűlési követ leánya volt. így vállalta Aigner József
Anna Jozefa nevű és 1811. szeptember 20-án született leányának keresztapaságát.
Hogy az ez alkalommal keresztanyaként szerepelt Szunerits Anna Pannin felesége
lett volna, eddig nem volt megállapítható. Ez utóbbi valószínűleg a gazdag szegedi
kereskedő Pannin György rokona lehetett.
A szállítási osztályon rendszeresített negyedik állás ezúttal is üresedésben
maradt.
Viszont a hajózási szállítási osztályon alkalmazott kalauzok közül ez évben
kivált Buday Péter, ki rangsorban a második helyet töltötte be, és ennek folytán
Barcza Pál előrelépett a helyére, és a harmadik helyre Suhajda Mihályt delegálták.
Nevezett évekig töltötte be ezt az állást, 1817-ben dominus lett, és 1822-ig működött
Szegeden. Úgy látszik, hogy ezt követően közszolgálati munkaviszonya megszűnt.
Talán Szegeden nősült, 1805 körül, Balogh Annát véve feleségül, és házasságát bőven
jellemezte a gyermekáldás. Gyermekei mind Szeged-Felsővároson születtek. Az első
1805. február 27-én született és Rozália névre keresztelték, a második 1807. április
23-án érkezett neve Albert György és külön megjegyezték a bejegyzésekor, hogy
nemesi származású. Harmadiknak 1809. április 17-én Adalbert György Sándor
született, negyedik pedig az 1810. november 26-án született Mihály András nevű
gyermek volt. Nevezettnek a már említett Kovács István ez időbeli tutajmester lett a
keresztatyja. Ötödiknek örvendeztette meg jöttével szüleit Borbála, akit 1812.
december 2-án vezettek be az anyakönyvbe. A következő ismét Rozália nevű leány
lett — az első ilyen nevű időközben bizonyára meghalt — és 1814. október 30-án
született. Majd 1816. szeptember 16-án Mária Terézia nevű gyermeket tüntet fel az
anyakönyv, és míg az eddigieknek Mihály Andrástól kezdődően Kovács volt a
keresztatyjuk, addig az 1820. augusztus 30-án született Karola Eleonóra valamint az
1822. február 20-án érkezett József Bálint keresztelésénél Pintér János működött
közre, mint keresztapa.
1812
139
ezen a helyen maradt, egészen a hivatal megszűnéséig. Feltehetően rokona volt a
másutt már említett Bába Imrének, és nyilván mindketten a Szegeden és Csongrád
megyében ismert Bába családból származtak.
Ebben az évben negyedik helyet rendszeresítettek a folyami szállítási osztályon,
és ezt Baráthy Antallal töltötték be.
Két évvel később az ügyosztály második helyére avanzsált és 1816-ban elhagyta
a hivatalt. — Eszékre került írnoknak, de itt sem maradt sokáig, mert 1820-ban újból
visszarendelték Szegedre, és megbízták a hivatal írnoki teendőivel. Ezúttal megtisz
telték a dominusi címmel is. Most 1823-ig maradt, egyébként ratigerum magisterré
előléptetve Szegeden. Ebben az évben került át a makói sóhivatalhoz mázsamester
nek. 1829-ben újból visszakerül Szegedre, és 1833-ig szolgál ezen a helyen. Később
újból máshová irányítják és Földváron lesz perceptor 1840-ben. Valószínűleg
Szegeden nősült, 1820 körül, és Pfandler Johannát vett nőül. Három gyermekéről
tudunk, akik Szeged-Felsővároson születtek, nevezetesen az 1821. május 13-i Ottilia
Johanna Magdolna, kit Gáger Károly — ezúttal harmincadhivatalnok — a bécsi hiva
talban a magyar ügyek revizora — tartott keresztvíz alá; majd 1822. szeptember 14-én
Karolina Mária Magdolna és végül 1931. március 22-én Adelina. Az előbbinek
ugyancsak Gáger, az utóbbinak azonban Kreminger György szegedi belvárosi
vicediaconus lett keresztszülője. Lehet azonban, hogy nem csak Szegeden születtek
gyermekei.
1813
Erről az esztendőről eddig nem sikerült a hivatali személyzeti névsort beszerezni.
Azonban a következő év adatainak az előző évvel való söszehasonlítása bizonyára
kiküszöböl hiányosságokat. Legfeljebb az történhetett meg, hogy valaki csak hó
napokig volt a hivatalnál, vagy hogy a későbbi évben szereplők egyike másika már
ebben az esztendőben került a hivatalba.
1814
Ebben az esztendőben jelentős személyi változások következtek be. Az első
mindjárt a hivatalfőnöki állást érintette, mert Bába Imre kivált a hivatalból és helyette
perceptorként Mayerhoffer Józsefet delegálták Szegedre. Nevezett régi sóhivatali
tisztviselő volt, és már 1803-ban perceptorként találkozunk vele a barcsi sóhivatalnál.
Innen Eszékre helyezték át, contraagensnek, és innen került a szegedi sóhivatal
élére. Itt 1832-ig szolgált. Magánéletéről mindössze annyit tudunk, hogy ebben az
esztendőben beosztottjának Preysler János mázsamesternek lett a komája, vállalva
annak 1814. április 14-én született Franciska leánya keresztapaságát. Nem kizárt
szegedi származása, és esetleg az 1808-ban meghalt József jómódú vendéglős fia vagy
rokona lehetett.
A Sóhivatal ellenőri állásában is új névvel találkozunk, mert Oratsek Fülöpöt
Povazanec József váltotta fel. Régi sóhivatali szakember, ki már a század elején
mint contra ponderum magister dolgozott Nagyváradon. Innen került Szegedre. 1822-
ben azután Aradra helyezték vezetőnek. Valószínűleg Szegeden nősült, neje Del
Orto Ottilia. Három gyermeke származott tőle, nevezetesen József Sándor János 1813.
február 19-én, kinek Kögly Lipót volt keresztapja; János Lipót, ki 1815. december
13-án született és végül Alajos Farkas 1818. június 21-i születéssel. Ez utóbbit Schnei
der Farkas kísérte keresztelőre. Povazanec József, beosztottjának Rezy Jánosnak a
hivatal írnokának és mázsamesterének fiát Józsefet 1816. április 23-án tartotta
keresztvíz alá.
140
Mind a három mázsamester személye megváltozott. Az első helyre Teller János
került, ki eddig csak mázsáló volt; másodikra Kaiser Mátyást nevezétk ki, ő három
évig maradt ezen a helyen és 1818-ban Tokajra került, ugyanezen beosztásba, 1822-
ben ott első helyre avanzsált, majd 1831-ben rationum magister lett. Feltehetően
Szegeden nősült, 1814 körül, felesége Brunner Franciska, és ebből a házasságból
1815. október 8-án Felsővároson születtek ikrei Matild és Franciska, keresztapjuk
Schneider Farkas.
A harmadik új mázsamester a már említett Preysler János. Két évi szegedi
szolgálat után Aradra került, majd egy év múlva Makóra. Itt lett hivatalfőnök, 1831-
ben pedig a pécsi sóhivatal élére delegálták. 1838-ban visszakerült Szegedre, mint
contraagens, és 1840-ben hivatalfőnök. Ebben az állásában marad mindvégig. 1787-
ben született és kétszer kötött házasságot. Első neje Vezendi Cecília, kitől 1821-ben
Aradon született József fia. Második gyermeke János Pesten látta meg a napvilágot
és a harmadik Franciska Cecília Szegeden született és Mayerhoflfer József állt mellette
a keresztelőn. Úgy látszik ezt követően első felesége elhalt, és valószínűleg Makón
kötött újabb házasságot a Tekulics családból származó Erzsébettel. Ebből a házas
ságból Makón született János nevű fia. Valószínű, hogy több gyermeke is származott
második nejétől. A Preyssler névvel Szegeden később is találkozunk, talán leánya
volt az 1830-ban született Gizella, kinek anyja Vezendi Cecília volt, és aki később
Vadász (Jäger) Manó-Emánuel — felesége lett. Leánya lehetett a Makón 1822-ben
született Hermina is, ki később nemes — csói Török Antal neje lett. Preyssler János
Szegeden halt meg a Palánkban, 1849. szeptember 27-én.
Ugyancsak teljesen kicserélődött a mázsálói kar. Most az első helyre Hegedűs
Mihály került, ki 1819-ig maradt e helyen, és azután Halmágyba került, mázsames
ternek.
A második Poppel Imre, aki két évi szegedi szolgálat után Mohácsra került
mázsamesternek, ahonnan 1827-ben mint contra ponderum magister került a veszpré
mi hivatalba, majd később Pozsonyba.
A harmadik helyezett Slatina József aki egy évi itteni szolgálat után kivált a
hivatal kötelékéből.
Új ember a szállítási részlegnél Reisz Ignác Gotfrid, ki 1827-ig maradt a hivatal
ban. Az osztályon a harmadik helyen kezdte és lassan az első helyig verekedte fel
magát. Kétszer nősült, első neje Tertsi (Tersics) Jozefa, kitől Szeged-Felsővároson
1821. szeptember 30-án Katalin, majd 1824. május 3-án Krisztina nevű leánya szüle
tett. Utóbbinak Pfeilschifter János a keresztapja. Úgy látszik ekkor halt el első fele
sége, és Künbauer Borbálával lépve újabb frigyre, hirtelenül meghalt és hamaro
san követte őt felesége is.
Kovács Istvánt, aki eddig a folyami szállítás kalauza volt, most előléptették tutaj
mesterré. Barcza Pált pedig, aki ezen osztály második helyezettje volt, most áttették a
szállítási osztályhoz. Ezzel a folyami szállítási osztályon felszabadult két hely, a har
madik és a negyedik. Ezek közül a harmadikra Begovcsejics Jakabot nevezték ki.
1816-ig szolgált ezen a helyen, és a következő évben a rangsorban előre lépve az ügy
osztály első helyére került és azt 1831-ig töltötte be. Ekkor kinevezték Dunavecsére,
majd pedig 1840-ben a hatvani sóhivatalnál találjuk. Neje Horváth Jozefa volt
(Mayer Jozefa?) akitől Szeged-Felsővároson 1822. április 28-án Julianna Magdolna
Hedvig leánya született, kit Götz János és neje Fischer Julianna tartott keresztvíz
alá. Götz János neves szegedi vállalkozó volt, akinek főleg a sziksó főzés és exportá
lás körül támadtak érdemei. A második gyermek 1825. október 23-án született, Fe
renc névre hallgatott, kit 1824. október 31-én Ferenc Károly követett. Keresztszüleik
ugyanazok.
141
A folyami szállítás negyedik kalauza Stróbl Józsefiéit. Két évig volt a hivatalnál,
Keresztesi Antóniát vette feleségül, és házasságából Szeged-Felsővároson 1814. no
vember 18-án Jenó' Károly nevű fia született. Keresztatyja Kögl Lipót (Károly?).
1815
1817
142
évben rangsorban a második, de 1819-ben már nem találjuk a hivatali névsorban Sze
geden, mert Barcsra helyezték át contra ponderum magisternek. 1829-ben pedig
Theresovác perceptora, ahol még hosszú évekig teljesít szolgálatot. Bizonyára rokona
volt ama dominus Carolus Bujanovics de Agg-Teleknek, aki a magyar udvari kan
celláriának valamint a Szent István rendnek volt ágense 1809-ben.
Megürült a harmadik mázsálói állás is, és az eltávozott Seeger Keresztény helyét
Turcsányi István foglalhatta el. 1820-ban az osztály második helyére emelkedett, és
ebben a minőségben szolgált tovább 1828-ig, amikor többé neve nem fordul elő.
Szeged-Felsővároson lakott 1175 szám alatt, nős volt Selbach Annával, kitől 1817
szeptember 15-én István, 1820. február 6-án pedig József fia született. Felesége őt
túlélve 1853. július 5-én halt meg Szegeden.
Változás állott be a hajókalauzok sorában is, ahonnan kivált Suhajda Mihály
és Baráti Antal, miáltal a harmadik és negyedik helyezett az első és második helyre
lépett elő, és a harmadik és negyedik hely új betöltésre került. Harmadik kalauz
lett Veinzierl Imre, aki már másutt szerepelt Weinzierl Józsefnek feltehetően fia,
vagy rokona volt. Nevüket hol „V” , hol „W ”-vel írták, és nevükkel a továbbiakban
nem találkozunk. A negyedik kalauzként a listán most Liebl János neve tűnik fel.
1820-ig dolgozott e helyen, majd a ranglétrán egy fokkal előbbre lépett és ezen a he
lyen maradt 1822-ig. A következő esztendőben helye már üresedésben volt. Ez azon
ban nyilván betegeskedésére volt visszavezethető, mert 1824-ben ismét a helyén talál
juk és ott is marad 1828-ig. 1829-ben átkerül a szállítási osztályra és egyben megkapja
a dominus-i címet. Ugyanakkor megbízzák a hivatal írnoki teendőinek ellátásával.
Kinevezésekor az osztályban az utolsó helyezett, de a következő évben már harmadik
itt a rangsorban, és az is marad 1832-ig. 1833-ban átkerül Makóra, és előléptetik
contra ponderum magisterré. Itt 1840-ben perceptorrá lép elő.
1818
143
1819
1822
Csak egyetlen állásban hozott változást az új esztendő. Megürült Horváth Péter
mázsamesteri helye, és ennek folytán a második és a harmadik mázsamester előrelépve
a rangsorban szabaddá tette a harmadik helyet. Erre Zombori Mihályt nevezték ki.
Régi sószakember, először Aradon volt hivatali írnok, majd Halmágyra került, contra
144
ponderum magisternek. Innen ismét visszakerült Aradra, majd Szegedre. Itt a kö
vetkező évben már második a névsorban, de 1824-ben ismét a harmadik helyre csú
szik vissza. 1826-ban ismét második mázsamester, majd 1837-ben rangidős és első
helyen áll. Ezen a helyen marad meg mindvégig. Nem tudjuk, hogy az ezidőben
Debrecenben táblabíróként működő Zombori Mihály rokona-e. Szegeden nősült,
Bába Renáta a felesége. Leánya volt Natália aki a Szeged Belvárosi Kaszinó mű
kedvelő színészi társaságában szerepelt. Volt egy fia is — talán Antal, az ügyvéd —
kinek arcképét Joó Ferenc festette meg. Harmadik gyermeke Borbála Katalin Anna,
aki Szeged-Felsővároson 1826. szeptember 26-án született, s a negyedik Borbála
Lucia 1833. november 13-i születéssel. Mindkettő keresztatyja Szalóky József só
hivatalnok. Lehetséges, hogy több gyermeke is volt. Ő maga a Szeged Belvárosi Ka
szinó tagja volt, később ugyanennek választmányi tagja, és ugyancsak választmányi
tagja a szegedi Hangász Egyletnek. Szegeden született 1787-ben és itt is halt meg
1872. december 21-én, 85 évesen.
1823
145
ben átkerül a hivatal folyami szállítási részlegébe első kalauznak. Érdekes módon
ebből a hivatalból 1836-ban visszakerül eredeti helyére mázsálónak. Csak 1838-ban
lesz dominus, ugyanebben a beosztásban. 1840-ben a második helyre lép az osztály
ban elő, és itt marad 1844-ig. Az 1777-ben született Kupkay Erzsébet, ki Mentzel
János mázsamester felesége lett, feltehetően rokona volt. Szegeden, 1864. május 15-én
halt meg, 67 évesen. Egyébként a Kupkay család több tagja volt közhivatalnokként
ismert.
A sóhivatal szállítási részlegének négy hivatalnoka közül ez évre csak kettőnek a
helyét tartották fenn. Az első Szalóky József megmaradt a helyén. A második Reisz
Ignác, kivált a hivatalból, és helyét a már említett Buday család egy másik tagjával,
Buday Antallal töltötték be. Szállítási tiszt volt az aradi sóhivatalban, és onnan került
Szegedre és itt 1834-ig szolgált. Tovább nyoma nem található.
Megüresedett a folyami szállítási kalauzok mind a három helye. Ezek közül az
egyiket megszüntették és a megmaradó két hely közül az elsőre Merz Jánost dele
gálták. Egyelőre egy évig marad Szegeden, majd 1832-ben találkozunk vele újból,
amikor is Szegeden ugyanazon osztályon a második helyet tölti be. 1840-ben Ver-
secen van, ahol ponderum magister. Túlélte a királyi sóhivatal megszűnését, és 1848
után is dolgozott a pénzügyigazgatásban. Szegeden nősülhetett, neje Mayer Lujza
volt, akitől Szegeden 1865. december 29-én Mária és 1870. július 3-án Ilona Borbála
leányai születtek.
A második conductori állást ebben az esztendőben nem töltötték be.
1824
1825
146
1826— 1833
Miután ezekben az években a hivatali névsorokban nem fordult elő olyan név,
amellyel a korábbiakban már ne foglalkoztunk volna, e helyen a korábbi adatok ismét
lése szükségtelen.
1834
1835
1836— 1839
147
1840
1841— 1844
Ezekben az években a Szegedi sóhivatal ismert személyzeti névsora új névvel
nem gyarapodott.
1845
Ebben az esztendőben a mázsálók sorában jelentkezik új emberként Kimmerl
Marcel, akinek közelebbi adatait azonban nem ismerjük.
1846— 1848
148
a hatásköre, másrészt jó fél év múltán ez is megszűnt és most már a megszálló ható
ságok is a pénzügyigazgatósági rendszerre tértek át.
Ez az ideiglenes állapot azután végleg a kiegyezés után szűnt meg, amikor az
ország sógazdálkodását az 1867. évi XVI. törvénycikk értelmében a pénzügyminisz
térium vette át.
*
149
A F E L H A S Z N Á L T IR O D A L O M JE G Y Z É K E
A csády I gnácz : Két pénzügytörténeti tanulmány. I. Pozsonyi és szepesi kamarák 1565— 1604,
H . A jobbágy-adózás 1564—76-ban Budapest 1894.
A csády I g n ácz : Magyarország pénzügyei I. Ferdinánd uralkodása alatt. Budapest 1888.
Bajla , E ugenio : Wenig oder viel Salz? Aus einem Aufsatz von Professor... in „La Salute e l’Igiene
nella Famiglia”, Rom 15. März 1935. In: Die Auslese, 9. évf. 670—672. p. Berlin 1935 szeptem
ber.
Bakács I stván J ános : A sómonopólium története Magyarországon III. Károly korában. In: Szá
zadok LXVn. évf. 611— 653. p. Budapest 1933. január— március, pótfüzet.
Bálint S ándor : Szögedi Nemzet, I—III. kötet, Szeged 1976— 1980, A Móra Ferenc Múzeum év
könyvei sorozatban és Évkönyv Supplementum, Szeged 1983, melyben Gyuris György: Mutató
Bálint Sándor, A szögedi Nemzet című néprajzi munkájához.
Bartal Antal: A magyarországi latinság szótára, Budapest 1901.
Békés I stván : Napjaink szállóigéi. 2. kiadás. Budapest 1977.1—n . k.
Bendeffy L ászló : Az Onogur-magyarság és a só. In: Jelentés a jövedéki mélykutatás 1946. évi só
kutató munkálatairól, Budapest 1947. 232—233 p.
Bendeffy L ászló : Történeti források felhasználása bányageológiai kutatásoknál. In: Jelentés m. f.
226— 231. p.
Bernáth , J oseph : D ie Kochsalzwässer in Siebenbürgen. In: Földtani Közlöny X. évf. 7. sz. 244. p.
Budapest 1880.
Bernáth J ózsef : Erdély konyhasós vizei. In: Földtani Közlöny X. évf. 3. sz. 200—217 p.
Boehlau , H u g o : D e regalium notione et de salinarum iure regali, 1855. Feltehetően folyóiratcikk,
nem volt betekinthető.
Böhm F erenc : Ásványolaj-, földgáz- és sóbányászat. In: Technikaifejlődésünk története 1867— 1927,
Budapest 1928, 712—740 p.
Brockhaus : Konversations Lexikon, 14. kiadás, 14. kötet, Berlin und Wien 1898, 233— p.
Brockhaus , Der grosse, 15. kiadás, 16. kötet, Leipzig 1933, 368 p.
B uschmann, J. O ttokar F reiherr von : Das Salz, dessen Vorkommen und Verwertung in sämmt-
lichen Staaten der Erde, I. kötet, Europa, Leipzig 1909. Nem volt betekinthető.
Calendarium, Annus a nativitate salvatoris nostri Jesu Christi M. DCC. XVC—M. DCCC. XLV.
...etc.... Budae 1795— 1845.
C holnoky J enő : A magyarok eredete. In: Túrán, Magyar néprokonsági Szemle, XXVI. évf. 2. sz.
46—47. p. Budapest 1943.
Csillag G yula : Királyi haszonvételek. In: Közgazdasági Lexikon II. k. 595—400 p. Budapest
1900.
C songor G yőző : Bállá Antal XVIII. szd-os kéziratos térképe. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve,
Szeged 1968.
Csongrád Megye Évszázadai, I. k. A honfoglalástól a polgári forradalom és a szabadságharc végéig.
Szerk.: B lazovich L ászló , Szeged 1985.
151
C zekelius D ávid : Ueber Verbreitung der Salzquellen und des Steinsalzes in Siebenbürgen, Hermann
stadt 1854. In: Verhandlungen und Mitteilungen des siebenbürgischen Vereins für Natur
wissenschaften zu Hermannstadt, V. évf. 39—56. p.
E mber G yőző : Az újkori magyar közigazgatás története M ohácstól a törökök kiűzéséig, Budapest
1946
E perjessy K álmán: Politikai és gazdasági elemek a Maros folyó történetében. In: Emlékkönyv
Károlyi Árpád születésének 80-dik forduló ünnepére, Budapest 1933.
É rszegi G éza : Adatok Szeged középkori történetéhez. In: Tanulmányok Csongrád megye történe
téből, VI. kötet, Szeged 1982, 13—52 p.
E xner K ornél: Só-adó. In: Közgazdasági Lexikon = Közgazdasági Ismeretek Tára IH. kötet,
Budapest 1901, 294— 298 p.
F arkas J ózsef: A város kereskedelmi élete és kereskedő társadalma. In: Szeged története, 2. kötet,
Szeged 1985, 380— 439 p.
F ekete L ajos—K áldy N agy G yula : Budai török számadáskönyvek 1550— 1580, Budapest 1962.
F ichtel , J ohann E hrenreich von : Nachrichten von den Versteigerungen des Grossfürstenthum
Siebenbürgen mit einem Anhang und beygefügten Tabellen über die sämmtlichen Mineralien
uns Fossilien dieses Landes, Nürnberg 1780. (I. Theil)
F ichtel , J ohann E hrenreich von : Beytrag zur Mineralgeschichte von Siebenbürgen, II. Theils:
D ie Geschichte des Steinsalzes. Nürnberg 1780.
F ischer Samu: Magyarország konhasós vizei. In: Földtani Közlöny XVII. évf. 377— 528 p. Buda
pest 1887.
F ranklin , Otto v o n : Regalien. In: Holtzendorff, Franc von: Rechtslexikon n . kötet, Leipzig 1871,
350—352 p.
G emeiner, A.: Beitrag zur Lehre von den Regalien, München 1842.
G iday K álmán: Hozzászólás Tolnai György: A parasztipar kialakulása és tőkés iparrá fejlődése
Magyarországon (1842— 1849) c. vitacikkéhez. In: Századok 91. évf. 5—6. sz. 790— 798 p.
Budapest 1957.
G iday K álmán: A szegedi só. In: Somogyi-könyvtári Műhely, 1981 (XX. évf.) 3. sz. 105— 109 p.
Szeged 1981.
Hazai s' Külföldi Tudósítások 1825. Első félesztendő (3) Hirdetések. Budapest 1825.
H ehn, Viktor : D as Salz. Eine kulturhistorische Studie. 2. kiadás. Berlin 1901.
H . (— eil F austin): S ó . In: Pallas Nagy Lexikona XV. kötet, Budapest 1897, 48—49 p.
H óman Bálint : Magyar történet, I— II. kötet. 3. kiadás. Budapest é. n. (1936). II. kötet
H óman Bálint : Magyar pénztörténet 1000— 1325. Budapest 1916
H unfalvy J ános : A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása, III. kötet. Pest 1865
I ványi Béla : Két középkori sóbánya statútum. In : Századok 1911. évf. 10— 14 p. Budapest
I ványi Béla : A kir. sóbányakamara szervezete a középkorban. Budapest 1911.
Jelentés a jövedéki mélykutatás 1946. évi sókutató munkálatairól. Budapest 1947
K achelmann J ános : D as Alter und die Schicksale des ungarischen zunächst Schemnitzer Bergbaues
nebst einer Erklärung der Eigennamen des Landes. Schemnitz (Selmecbánya) 1870.
K achelmann J ános : Geschichte der ungarischen Bergstädte und ihrer Umgebung. I—III. Előadás-
sorozat. Schemnitz 1852— 1867.
K áldy-N agy G y u la : A Budai szandzsák 1559. évi összeírása. Megjelent a „Pest Megye Múltjából”
3. köteteként Budapest 1977.
K áldy-N agy G yula —F ekete L ajos : Budai török számadáskönyvek 1550— 1580, Budapest 1962
K áldy-N agy G yu la : Harács-szedők és ráják. A török világ a XVI. századi Magyarországon.
Körösi Csorna Könyvtár 9. kötete, Budapest 1970.
K áldy-N agy G y u la : Magyarországi török adóösszeírások. Értekezések a történeti tudományok
köréből, új sorozat 52. kötet. Budapest 1970.
152
K áldy-N agy G yu la : Statisztikai adatok a török hódoltsági terület nyugat felé irányuló áruforgal
máról 1560— 1564-ben. In: Történeti statisztikai évkönyv 1965—66. 27—98 p. Budapest 1968.
K alecsinszky Sándor : Naptól felmelegedő sóstavak, (Szováta meleg-forró sós tavai). Megjelent
A Természettudomány Elemei sorozat 7. füzeteként, Budapest 1904.
K alecsinszky Sándor ’ Szovátai meleg- és forró konyhasós tavak mint természetes hőaccumuláto-
tok. Magyarul és németül. In: Mathematikai és Természettudományi Értesítő és Klny. Buda
pest 1901.
K arsten, K arl J ohann Bernhard : Lehrbuch der Salinenkunde I—n . Berlin 1846— 1847. Nem
volt betekinthető.
K arsten, K arl J ohann Bernhard : Untersuchungen über das Verhalten der Auflösungen des
reinen Kochsalzes in Wasser. Berlin 1845.
K autzsch , W erner : Viel oder wenig Salz? In: Die Auslese 10. évf. 2. sz. melléklete: D ie Auspsrache
februári szám 13— 15 p. Berlin 1936.
K enéz G yőző—Szakály F erenc : A szegedi Palánk városrész 1697-es telekkönyve. In: Tanulmá
nyok Csongrád megye történetéből, 8. kötet, 29— 62 p. Szeged 1984.
K érészy Z oltán d r .: Adalék a magyar kamarai pénzügyigazgatás történetéhez. Budapest 1916.
K ósa M ózes, középajtai: A vízaknai kamarai sósforrások vegy- és gyógytani tekintetben össze
hasonlítva a külföldi e nemű sósforrásaival. Nagyszeben 1847.
K ovács G yárfás: Tallózás a deésaknai bányanagyközség múltja és jelenéből. Deés 1897.
K ristó G yula : Szeged kialakulása. In: Somogyi-könyvtári műhely 1984. évf. 3. sz. 92—95 p, Szeged.
1984.
L itschauer L ajos : A magyar bányászati viszonyokat teljesen felölelő magyar bányamíveléstan
I—III. Selmecbánya 1890— 1894.
M agyar M ihály : Az erdélyrészi sóbányák ismertetése. In: Bányászati és Kohászati Lapok XXXVII.
évf. Budapest 1904.
Magyar szikesek. Különös tekintettel vízgazdálkodás útján való hasznosításukra. Szerk.: Sajó
E lemér és T rümmer Á rpád . Budapest 1934.
M ályusz E lemér: A négy Tallóci fivér. In: Történelmi Szemle 1980. évf. 531— 576 p. Budapest 1980
Meyers Konversations Lexikon, 4. kiadás, 14. kötet, Leipzig—Berlin, 235—240 p: Salz.
Mayer, Theodor: D as Verhältniss der Hofkammer zur urgerischen Kammer bis zur Regierung Marie
Theresias. In: Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung 9. Ergänz
ungsband 1. Heft. Wien.
M eyn, Ludwig D r . : Das Salz im Haushalte der Natur und des Menschen. Leipzig 1857.
M öller , D r . J.: Ueber das Salz in seiner culturgeschichtlichen und naturwissenschaftlichen Bedeu
tung. Berlin 1874. A zserző neve valószínűleg álnév és családneve talán Höverbeck, Leopold
Freiherr von.
N agy I stván: A magyar kamara 1683— 1848. Budapest 1971.
O ltvai F erenc : Szeged múltja írott emlékekben 1222— 1945. Szeged 1968.
O rbán Balázs : A székelyföld leírása. I—VI. Pest 1868— 1873.
O rbán Balázs : Torda Város és környéke. Budapest 1889.
P álfy I lona, H .: A kamarai igazgatás bevezetése a törököktől visszafoglalt területeken. In: Emlék
könyv Domanovszky Sándor születésének 60. fordulójának ünnepére 1937 V. 27. Budapest
1937, 474—487 p.
P ásztor L ajos, Bih a r i : A deésaknai sóbányák története és a József bánya jelenlegi pusztulása.
Budapest 1888.
P aulinyi Oszkár : A bányavállalkozók személyi köre a selmeci bányagazdaságban a XVI. század
derekán. Budapest 1967. Történeti statisztikai kötetek.
P aulinyi Oszkár : A Magyar Kamara városi bizottsága. 1733— 1772. In: Levéltári Közlemények
XXXIV. kötet 33—46 p. és Klny. Budapest 1963.
153
P aulinyt O szkár : A sóregála kialakulása Magyarországon. In: Századok LVIII. évf. 1—6. sz.
627—647 p. Budapest 1924.
P éch A ntal : Alsó Magyarország bányamívelésének története. (1650-ig). I—II. kötet. Budapest
1884— 1887.
Pénzügyi törvények és szabályok hivatalos összeállítása, A ... Budán 1868.
P éter L ászló : Szeged utcanevei. Szeged 1974.
P etrovics I stván : A z egységesülés útján (1242—KB. 1440). In: Szeged története I. kötet, Szeged
1983, 347—424 p.
P reissig E d e : Geschichte des Maramaroscher Bergbaues. In: Oesterreichische Zeitschrift für
Bergund Hüttenwesen, 1877 évf. 302— p.
P reissig E d e : Máramarosi bányászat ismertetése. Németből fordította Fritz Pál. Gépelt, kéziratos,
könyvterjedelmű kézirat a szegedi József Attila Tudomnáyegyetem Földtani Tanszékének könyv
tálában. Akna-Szlatina 1873.
R eizner J ános: Szeged története I—IV. kötet. Szeged 1899— 1900.
ScharARZiK F erenc : A naptól fölmelegedő szovátai konyhasós tavak, — főleg a forró Medvetónak
— geológiai és hidrografiai és egynémely fizikai viszonyairól. Budapest 1908.
S chleiden M (-athias) J (-akob): Das Salz. Seine Geschichte seine Symbolik und seine Bedeutung
im Menschenleben. Eine monographische Skizze. Leipzig 1875.
S chmidt , A lfred : Das Salz eine volkswirtschaftliche und finanzielle Studie. Leipzig 1874.
S chmidt E legius R óbert : A magyar só geológiája, bányászata és nemzetgazdasági jelentősége.
A Mérnöki Továbbképző Intézet 1941. évi tanfolyamának anyaga. XIII. kötet. 11. füzet
Budapest 1942.
S chmidt , F ranz A nto n : Chronologisch-systematische Sammlung der Berggesetze des Königreichs
Ungarn, Kroatien, Dalmatien, Slavonien und des Grossfürstenthumes Siebenbürgen. IV. kötet.
Wien 1835.
Simond R enée, B.: A D öm ösi adománylevél (1138/1329) magyar szórványai betűrendben. In:
Magyar Nyelv L ili. évf. 3—4 sz. 498— 511 p. Budapest 1957.
Sinkovics I stván : A z erdélyi kamarajövedelmek a Habsburg uralom kezdetén. In: Emlékkönyv
Domanovszky Sándor születésének 60. fordulójának ünnepére. Budapest 1937, 504— 533 p.
Sinkovics I stván : Magyarország története 1526— 1608. In: Magyarország története 1526— 1686.,
I—n . kötet. Budapest 1985.
Strauch : Über Ursprung und Natur der Regalien. Erlangen 1865.
Szabó D énes: A D öm ösi prépostság adománylevele (1138/1329). In: Magyar Nyelv XXXII. évf.
311—316 sz. 54— 59, 130— 135, 203—206 p. Budapest 1936.
Szabó D énes: A D öm ösi adománylevél hely- és vízrajza. Budapest 1954.
Szakály F erenc : Katonai és kamarai igazgatás alatt. In: Szeged története II. kötet. 25— 46 p.
Szeged 1985
Szakály F erenc—K enéz G yőző : A szegedi Palánk városrész 1697-es telekkönyve. In : Tanulmányok
Csongrád megye történetéből 8. kötet, 29— 62 p.
Szekfű G yula : (Homan Bálint) Magyar történet III.—V. k. Budapest 1936.
Szegfű L ászló : A szegedi sóközpont. In: Szeged története I. kötet 246—248 p. Szeged 1983.
Szentes F erenc : Kősóképződés a Kárpát-medencében. In: Jelentés a jövedéki mélykutatás 1946.
évi sókutató munkálatairól, Budapest 1947, 19—33 p.
Szentpétery I mre : A pozsonyi és szepesi kamara viszonya a XVI. században. In: Emlékkönyv
Domanovszky Sándor születésének 60. fordulójának ünnepére, Budapest 1937, 534— 546 p.
T. (-agányi) K. (-ároly): A budai kamarai jószágkormányzóság hivatalai 1683— 1698-ig. In: Magyar
Gazdaságtörténeti Szemle IV. évf. 411—419 p. Budapest 1897.
T. (-agányi) K. (-ároly): A budai kamarai jószágkormányzóság jövedelmei és kiadásai 1686— 1700-ig.
In: Magyar Gazdaságtörténeti Szemle IV. évf. 285—297 p. Budapest 1897.
154
T akáts Sán do r : Hajóépítők telepítése Magyarországba a 16., 17. és 18. században. In: Magyar
Gazdasági Szemle 1904. évf. 102— 112 p. Budapest 1904.
T akáts Sándor : Régi sóvágóinkról. In: szerző: Emlékezzünk régiekről, é. n. (1929), Budapest
67—78 p.
T akáts Sándor : A magyar kamara állapota 1627— 28. In: Magyar Gazdaságtörténeti Szemle
1903. évf. 1— p. Budapest 1903.
T angl H arald : A táplálkozás. Budapest é. n. (1941) 77— 80. p.
T hallóczy L ajos D R .: A kamara haszna (Lucrum camarae) története, kapcsolatban a magyar adó-
és pénzügy fejlődésével. Budapest 1879.
T églás G ábor : Potaissa (Torda) a dáciai sóbányászat főhelye adminisztrácionális és művelődési
emlékeiből. Budapest 1907.
T roeltsch, W alter : Regalien. In: Handwörterbuch der Staatswissenschaften 5. kötet, 373— 376
p. Jena 1893.
Utasítások az erdélyi sókamarák és sókikötők részére 1664/5-ből (— a — o — , közlése) In: Magyar
Gazdaságtörténeti Szemle IV. évf. 168— 189 p. Budapest 1897.
V arga F erenc : Szeged város története, Szeged 1877.
V arga J ózsef : A sókérdés és kémiai iparunk jövője. In: Jelentés a jövedéki mélykutatás 1946. évi
sókutató munkálatairól, 202—205 p. Budapest 1947.
V ass E lőd : A szegedi és csongrádi náhije 1548. évi török adóösszeírásai. In: Tanulmányok Csong-
rád megye történetéből I. kötet, Szeged 1979, 50— 80 p.
V ass E lőd : A szegedi nahije 1553— 1554. évi török adóösszeírásai. In: Tanulmányok Csongrád
megye történetéből VI. kötet, 67— 96 p. Szeged 1982.
V eress D. C saba : A szegedi vár. Budapest 1986.
Viski J.: A tordai sóstavak. Budapest 1911.
Z acharia H. A .: (H einrich A lbert): Über Regalien überhaupt und das Salzregal insbesondere.
In: Zeitschrift für deutsches Recht XIH. évf. 319— p. Berlin 1852.
Z imányi Vera : Gazdasági és társadalmi fejlődés M ohácstól a 16. század végéig. In: Magyarország
története 1526— 1686,1—II. kötet. I. kötet 354— p. Budapest 1985. —
L evéltári forrásokból
155
L a t in k if e je z é s e k felo ld á sa
157
oeconomia gazdaság
officialis hivatalnok, tisztviselő
perceptor pénztárnok, hivatalvezető; adószedő
perccptor generalis főpénztárnok
perceptor supremus főpénztárnok, pénztárfőnök
ponderator mázsáló
ponderum magister mázsamester
practicans gyakornok
praefectus elnök
praefectus camerae kamaraelnök
provisor felügyelő
ratiger tutajos
ratigeratus tutajozási hivatal
ratiocinans számvevő
rationalista számtartó, számvevő
rationista számvevő, ellenőr
rationista materialium anyagkönyvelő
requisitor állagkezelő, állagfenntartó
res salinaris só-ügyek
salinaria só ügyek, só-irat-gyűjtemény
salis depositorium sóraktár
salis distractoratus sóeladási hivatal
salis perceptoratus sóátvevő és sószállítási hivatal
scriba írnok
spanus ispán, kézbesítő
subrationista alszámvevő
substitutus helyettes
supremus salis officium fősóhivatal
transportus szállítás
vigil őr, éjjeliőr
158
BART A LÁSZLÓ
C S O N G R Á D V Á R O S J E G Y Z Ő JE
A községek belső igazgatásáról szóló 1836: 9. te., amely egyike volt a jobbágyság
helyzetét átfogóan rendezni óhajtó törvényeknek, 1. §-ának (2) bekezdése így szól:
„Jegyzőt pedig, ki jó erkölcséről és ügyességéről ösmeretes, a Földes-Úrnak
jóváhagyása mellett az illető Község szabadon fogad, melly jóváhagyás megtaga
dása esetében a Megye Közönsége a fenn forgó nehézségeket elintézi, és minden
esetre arra fog figyelmezni, hogy a Községek Jegyzők nélkül ne maradjanak.”
A jegyzői hivatal viselését a törvény nem kötötte ugyan iskolai végzettséghez,
de magától értetődött, hogy a nótárius írástudó, tanult ember legyen. Kötelmeit helyi
szabályrendeletek írták körül. Minthogy Csongrád város feudális kori levéltára kevés
irat híján elveszett, a szomszédos Szentes Város Közgyűlésének 1837. évi 40. jegyző-
könyvi számát idézzük:
,,... Jegyzője az öszves Tanáts ülléseinek ... Fő kezelője a Város Levéltárának,
azt rendben tartani tartozik ... A Levéltár Lajstromozására fel ügyel. A város jo
gait érintő Irományokat a köz Lajstromba is fel jegyzi, de azon felül ezeket külön
és egy párban a Fő Bírónak adatandó lajstromba is be iktatja. Minden év végén a
Tisztviselőktől hivatali irományait be szedi ...”
A felsorolt teendők ellátásáért a jegyző fizetést kapott (a szentesi főjegyző
1837-ben évi 500 forintot), ingyen lakást a város tulajdonában lévő jegyzői lakban,
jelképes összegért földhasználatot a város saját vagy bérelt területein; állami hadi
adót, megyei és városi háziadót nem fizetett, robotszolgálatot nem teljesített,
közmunkára nem vezényelték, katonatartásra és -szállításra nem kötelezték.
159
A jegyzői hivatal tehát viszonylag magas szintű képzettséget, tudást, pontos
ügyvitelt és sok elfoglaltságot igényelt, és ezért cserébe jó jövedelmet és biztos meg
élhetést adott, társadalmi, közéleti súlya is volt.
160
Ezekkel a birtoklástörténeti eseményekkel párhuzamosan jócskán megváltozott
a földesurak és az úrbéres települések viszonya is. A 18. sz. közepétől, de különösen
az 1767. évi úrbéri rendelet után az addigi, viszonylag tágabb, lazább kapcsolatot
egyre szorosabb függés váltotta fel. A földmérők felmérték a határokat, a kiosztott
telkek állományát rögzítették, a szolgáltatásokat az urbárium szerint pontosan meg
határozták és be is hajtották, ez utóbbival az úrbéres terheket szokatlan mértékben
megemelték. A szolgáltatások szerkezete is hátrányosan változott. Több lett a termé
szetben követelt szolgáltatás, különösen a robot a majorságok növekedése miatt.
Az úrbéres községektől megtagadták korábbi bérleteiket és haszonvételeiket, a meg
maradtak bérleti díját megemelték, az úrbéres telki állományt a földmérések során
durván megcsonkították. A földesúr törvénytelen hatalmaskodásai napirenden voltak,
különösen Waldstein Emmánuel kormányzása idején. Ez az időszak egyébként is
egybeesett a francia háborúk végével, a dekonjunktúrával és a pénz leértékelésével,
emiatt különösen fájdalmas volt az úrbéres lakosság számára. A zselléresedés jóval
felülmúlta az országos átlagot, üteme pedig felgyorsult.
A gazdasági helyzet romlása és a feudális kötelékek szorítása, a „régi szabadság”
felmorzsolódása mindhárom városban ellenállást váltott ki. 1772-ben Bálint János
csongrádi bírót vasra verve hurcolták a vármegye szegvári börtönébe, mert az urbá
rium ellen lázított. Vásárhelyen Dajka Jánost és társait megbotozták és börtönbe
vetették. Szentesen az 1815. évi tisztújításkor valóságos zendülés tört ki a földesúri
önkény és az uradalommal együttműködő városi tanács ellen. 1816-ban Vonyó
Sándor csongrádi zsellér földet kért az uradalomtól, és zsellértársai nevében szembe
fordult a tanáccsal. 1817-től Hódmezővásárhelyen Dús István, Rákos Mihály és
Kristó András Ferenc álltak egy olyan népmozgalom élére, amely a törvénytelen
szolgáltatások és a földcsonkítások ellen irányult. Az „igazságkeresők” végigjárták
városuk, az uradalom, a vármegye és a Helytartótanács fórumait, Bécsbe is elzarán
dokoltak, végül mégis börtönbe kerültek, és eltiltattak a rendzavarástól. Mozgalmaik
különböző indíttatásúak voltak, néhány szempontból azonban világosan azonosak:
az uradalom szűkebbre szabta a boldogulás lehetőségeit, törvénytelenül hatalmas
kodott, mindhárom város vezetői összejátszottak a földesúrral, a vármegye pedig
az uradalmat támogatta.
Az 1827. évi birtokosztályt követő esztendőben országos adóösszeírás és megyei
népösszeírás is volt. A consriptiók itt legfontosabb adatai:
(A telki állomány Csongrádon 36 hold/1200 négyszögöl szántó és 22 hold legelő, a többi helységben
34 hold/1100 négyszögöl szántó és 22 hold legelő volt.)
161
Az úrbéres helységekben az uradalom akkor már maradéktalanul érvényesítette
törvényhatóságát, vagyis e vonatkozásban a közigazgatásnak és a jogszolgáltatásnak
a törvényekben meghatározott és a szokásokon alapuló gyakorlását, ill. felügyeletét.
Az évenkénti tisztújításkor élt a bírójelölés jogával, ellenőrizte a költségvetést és a
számadásokat, kezelte az árvák vagyonát, ragaszkodott az úrbér alá eső ingatlanok
adásvételének bejelentéséhez, a végrendeletek hitelesítéséhez és a katolikus egyház
patronálásához. Az igazságszolgáltatást a nagyobb tekintetű ügyekben úriszéke szá
mára tartotta fenn. Átengedte viszont az esküdt- és jegyzőválasztásnak, valamint
a tisztviselők és alkalmazottak kiválasztásának jogát, az állami, a katonai, a megyei,
a városi és a földesúri adók és szolgáltatások felosztását és beszedését. Megengedte,
hogy a 12 tagú tanács a lakosok kisebb tekintetű polgári pereit, vétségeit és kihágásait
megítélje. Akaratát levélben vagy körlevélben vagy helyi tisztviselője szóbeli utasítá
sában közölte.
A vármegye alispánja vagy szolgabírája közbejöttével érvényesítette fennhatósá
gát. Hódmezővásárhely a tiszántúli járás hódmezővásárhelyi, Szentes a tiszántúli
járás szentesi, Csongrád a tiszáninneni járás csongrádi kerületéhez tartozott.
Nehéz lenne felderíteni az okát, de tény, hogy a három város — annak ellenére,
hogy ugyanazok a bajok gyötörték — nem tett kísérletet akcióinak összehangolására.
Vásárhely szinte állandóan perben volt az allodizálás, a földcsonkítások, később
a legelőelkülönítés miatt, az örökváltságig azonban nem jutott el. A szentesiek 1817-
től folytatták úrbéres perüket a közös legelők ügyében, és 1835-ben váratlanul min
dennemű úrbéres adózás örökös megváltását ajánlották az uradalomnak. Lajos gróf,
aki testvérei nevében is tárgyalt velük, elfogadta az indítványt. 1836. január 10-én
a földesurak megbízottai és Szentes birtokos lakosai aláírták a örökváltsági és a
a legelőelkülönítési szerződést, s ezzel az immár régen húzódó úrbéres pert is
elhagyták.
Áz örökváltsági szerződésben a földesurak átadták a törvényhatóságot (a köz-
igazgatást és a jogszolgáltatást), a külső és a belső telkeket, az uradalom Szentesen
levő épületeit és mindezek jövedelmét, mindenféle haszonvételt és a birtoklással járó
kötelezettségeket. Mindezért a város fizet 1000 császári aranyat azonnal, 1,357 072 Ft
47 kr-t ezüstben, két részletben, legkésőbb 1837. január 1-jéig. Ez a summa 25 évi
földesúri szolgáltatás összege volt.
A vármegye támogatta az örökváltság eszméjét, országgyűlési követei számára
adott utasítása a megyei nemesség nagyobb részének véleményét fogalmazta meg:
„...nem tsak az látszattatik megállapítandónak lenni, hogy az urbariális tartozá
sok eránt a jobbágy földesurával örökös kötésre léphessen, hanem az is, hogy a földes
úr megegyezésével ugyanaz urbariális teleknek tulajdona is az egyességre lépő job
bágyra szállhasson.”
Az 1836:8. te. meg is engedte az örökváltságot, az uradalom birtokain pedig
éppen az 1830-as években hódított nagy tért a bérgazdálkodás a robot felváltására.
A gr. Károlyi Lajos főispáni helytartó által vezetett vármegye — noha maga a gróf
konzervatív volt — pártolta a műveletet.
A szentesi örökváltsági küzdelmek vezéralakja Boros Sámuel jegyző volt.
Az 1816. évi „zendülés” idején választották meg az „igazságkeresők”, 1818-ban
ugyanők buktatták meg. Művelt, a jogban jártas férfiú volt, 1825-tól folyamatosan
töltötte bejegyzői tisztét. Az úrbéres pert ő vitte a város nevében. Amilyen mértékben
élvezte a szentesi gazdák nagyobb, józanabb részének feltétlen támogatását, olyan
mértékben érezhette az uradalom ellenséges mesterkedéseit. Az örökváltság az ő
személyes műve is volt: nagyszerű eredményeiben és keserű következményeiben
egyaránt részesült.
162
A szentesiek a kitűzött határidőre nem tudták előteremteni a hatalmas váltság-
összeget, ezért 1837. április 19-én pótszerződést kötöttek a grófokkal. Ennek értel
mében a hátralevő összeget 20 év alatt törlesztik le évi 5 %-os kamattal, a kétharmad
summa lefizetéséig haszonbéresként élvezik a megváltás alatt álló javakat, a tartozás
zálogául 20 000 hold földet kötnek le a grófok számára.
A pótszerződés 13. pontja értelmében a Klauzál Gábor alkotta ideiglenes város-
igazgatási szabályrendelet, a coordinatio szerint kellett kiépíteni szabad Szentes városa
új igazgatási és jogszolgáltatási rendjét, amely tulajdonképpen megvalósította a ren
dezett tanácsú jogállást és városszervezetet. Boros Sámuel lett a főbíró, a belső tanács
polgári peres úriszékként és büntetőbíróságként is működött, a külső tanács valójá
ban képviselő-testület volt, a város jól fizetett szaktisztviselőket alkalmazott. Egyetlen
erős szál fűzte továbbra is az uradalomhoz: a pártfogó (protektor) személye, aki
minden testületben elnökölhetett, korlátlan kezdeményezési és ellenőrzési joga volt,
és senkinek sem tartozott felelősséggel. A pártfogó maga Klauzál Gábor, Csongrád
vármegye első fizetésbeli táblabírája, 1832—1836. évi országgyűlési követe (később
1843—1844. évi országgyűlési követe, Csongrád város 1848. évi országgyűlési képvise
lője, az 1848. évi első felelős magyar kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi
minisztere) volt. Néhány hétig irányíthatta az általa életre hívott szabad, polgári
városszervezetet, majd elszenvedte annak bukását.
Boros Sámuel javaslatára ugyanis az 1837. augusztus 20-i közgyűlés egyoldalúan
felmondta a coordinatiót és a pártfogói tisztet, s ezzel magára vonta a grófok, a vár
megye és a központi kormányszervek rosszallását és annak következményeit. 1840.
szeptember 29-én a helytartótanácsi rendeletre összeült vármegyei törvényszék
megsemmisítette Szentes új igazgatási rendjét, és visszaadta a törvényhatóságot az
uradalomnak. Ezzel Szentes visszasüllyedt az 1836:9 te. szerint működő jobbágy
község állapotába, azzal a lényeges különbséggel azonban, hogy lakói nem földesúri
szolgáltatásokat teljesítettek, hanem haszonbérlőként a váltságösszeget törlesztették.
Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy a főispáni helytartó székében 1839-től 1842-ig
a liberális György gróf ült.
Boros Sámuelt újra főbíróvá választották. Ezután azonban a korábbiaknál jóval
hevesebb és alattomosabb támadások fenyegették. Már 1833-ban önkényeskedéssel
és anyagi visszaélésekkel vádolták meg az uradalomnak a városban élő alkalmazottai
és tisztviselői. Akkor a királyi tábla fölmentette. A váltsági küzdelmek idején a szen
tesi nemesek egy csoportja és Szépe Pál „igazságkereső” békebontói állandóan
támadták. 1840-ben a vármegyei törvényszék kitűzte a nemesi voltát vitató pert.
1842-ben a szokásjogot felrúgva az uradalom nem jelölte a főbíróválasztáson. Ugyan
csak 1842-ben pazarlással és sikkasztással vádolták, a számvevői úriszék el is marasz
talta majdnem 16 000 Ft-tal, vagyonát zár alá vették. Úgy látszott, hogy Szentesen
sikerült az uradalom számára kívánatos rend helyreállítása, amikor Csongrádon is
kiütött a botrány.
Az uradalom a maga szempontjából helyesen ismerte fel: egy művelt, jogilag
jól képzett, megfélemlíthetetlen, népszerű, ambiciózus férfiú kényelmetlen, sőt vesze
delmes lehet számára az úrbéres városaival folytatott nagyszabású műveletek —
az úrbéres perek, a legelőelkülönítés és az örökváltság — során. Föltételezhetjük,
bár nem tudjuk biztosan, hogy amikor 1843-ban Makay László megpályázta Csong
rádon a jegyzői állást, Lendvay Lajos uradalmi ügyész tudatában fölrémlett a szom
szédos város első emberének alakja. Makay László művelt, jogilag képzett, bátor,
ambiciózus ifjú férfi volt, s a választás eredménye szerint népszerű is. Azonnal meg
vétózta. S ha már megtette, ragaszkodott is hozzá, mert mögötte állt a hatalmas
uradalom, a csongrádi gazdák egy része magával a főbíróval az élen és a vármegye,
163
amely mindig készségesen igyekezett félreállítani Boros Sámuelt is. Hogy Makayban
valóban megvannak-e Boros kvalitásai, eló're nem lehetett tudni; jobb a kígyótojást
széttaposni. Kár lenne, ha a legelőelkülönítéssel helyreállt békesség megbomlana
Csongrád úrbéres mezővárosában.
Pedig a legelőelkülönítés sem zajlott le simán. Az 1836:6. te. értelmében a csong
rádi gazdák, 1230 telek- és háztulajdonos, felkérték a vármegyét a közös legelő és rét
elkülönítésére. A Klauzál Gábor vezette megyei küldöttség lebeszélte a csongrádiakat
arról, hogy visszaköveteljék a szerintük törvénytelenül elvont 300 sessiónyi (6600
hold/1200 négyszögöl) közös legelőt, és 1839-ben tető alá segítette a szerződést, úgy,
hogy a megmaradt közös legelőkből futotta az uradalom és az úrbéres lakosok járan
dóságára is. Közben azonban a bor- és gyümölcs-, valamint a báránydézsma ügyé
ben is úrbéres per volt folyamatban a felek között, a városon belül pedig a telkes gaz
dák és a házas zsellérek között a legelő- és rétilletmény, valamint az utóbbihoz kap
csolódó nádlási arány miatt. Ezek a perek az 1840-es években is folytak, ezért az ura
dalom különösen érzékenyen reagált a csongrádi ügyekre. Brüneck József igazgató,
aki teljhatalommal képviselte István grófot, igen kihívóan viselkedett a tárgyalások
során, ezzel is hozzájárult, hogy Csongrád 1845-ben örökváltságban vélte megtalálni
a kibontakozás útját.
3
1843. február 26-án rendkívüli jegyzőválasztásra gyülekeztek a csongrádi birto
kos gazdák. Nemrég hunyt el Tóth István — aki hosszú ideig, legalább 30 esztendeig
köztiszteletben álló nótáriusa volt a városnak —, ezért a már idézett törvénycikk
szerint nem várták meg a szokásos tisztújítási napot, november első vasárnapját.
Ámbár a törvény értelmében a jegyző személyére nézve sem a földesúrnak, sem a tör
vényes bizonyságként jelen levő Rónay Mihály kerületi alszolgabírónak nem volt
jelölési joga, ők egyetértésben a nyolc jelentkező közül két jelöltet ajánlottak a szava
zók figyelmébe. Ludvig Lénárd katonai biztost — noha szegedi születésű volt —
mindenki ismerte Csongrádon, hiszen már tizedik éve állott a város szolgálatában,
Makay Lászlót — noha helybéli születésű volt — csak kevesen. A szóbeszéd szerint
a választás előtt Lendvay Lajos uradalmi ügyész kijelentette, hogy itt más nem lesz
jegyző, csak Ludvig; Makay László apja, Makay András árvagyám pedig azoknak
ígért kölcsönt az árvapénztárból, akik a fiára szavaznak.
A nép többsége az ifjú Makayra voksolt. Erre az uradalmi ügyész megtagadta
jóváhagyását, s a választott jegyző nem foglalhatta el hivatalát. Lendvay arra hivat
kozott, hogy Makay nem mutatta be iskolai bizonyítványait, feddhetetlenségét iga
zoló okmányait, s viselt dolgairól „jellempiszkító hírek szárnyaltak és szárnyalnak
jelenleg Csongrádon”. Az uradalom képviselőjét Sági Mihály bíró és néhány tucat
módos gazda is támogatta. Az uradalom és Makay is a vármegyéhez fordult igazsá
gért. Makaynak szerencséje volt, hogy ebben az évben kitűnő liberális főispán állott
a megye élén Földváry Gábor személyében, az alispán Kárász Benjamin, az egyre
liberalizálódó megye országgyűlési követe Klauzál Gábor volt: így reménye lehetett
a hatalmas uradalommal szemben is. A nemesi közgyűlés az ügy kivizsgálásával
előbb Rónay Mihály alszolgabírót, majd az április végi tisztújítás után Müller
(1845-től Őrló'sy) Ferenc vármegyei főügyészt bízta meg, aki a tiszántúli járás alszol-
gabírájának, Bene Lajosnak és esküdjének, Bogyó Mihálynak a bevonásával még
abban az évben lefolytatta a vizsgálatot. Az eljárás idejére Ludvig Lénárdot bízták
meg a jegyzői teendők ellátásával.
Az ügyben két alapvető kérdés merült fel: igazak-e a Makay ellen felhozott
vádak, s joga van-e az uradalomnak a vétóra. Az uradalmi ügyész összegyűjtötte
164
a vád bizonyítékait, és a törvényre hivatkozva kitartott a jóváhagyás megtagadása
mellett. Makay László beszerezte a szükséges igazoló iratokat, és ugyanazon 9. tör
vénycikk 1. paragrafusának (4) bekezdésére apellált, amely így szólt:
„Egyéb iránt azok a Községek, mellyek eddig Jegyzőjüket s Elöljáróikat az
Uraság minden befolyása avagy jóváhagyás nélkül szabadon választották, s illetőleg
felfogadták, ezen szokások mellett ezen túl is meghagyattatnak.”
Makay László és számos csongrádi lakos szerint Csongrádon az uradalom
emberemlékezet óta nem avatkozott bele a jegyzőválasztásba. Ez valóban így volt,
csakhogy az elhunyt Tóth István legalább 30 évig, ha nem tovább volt egyhuzamban
a város nótáriusa, tehát mikor érvényesíthette volna ezt a jogát? De ha a legöregebb
emberek emlékezete elhomályosult volna is az 1810-es évek eleje óta, Mária Terézia
1767. évi úrbéri rendeletét ismerniük kellett a törvénytudó embereknek, hiszen az az
úrbéres községek belső igazgatásáról is rendelkezett. A 9. fejezet 1. §-ában ugyanis
világosan benne v a n : „...az Nótáriust és Esküteket az Község maga földes Ura-nélkül
választ, és el-is botsáthattya”. Az 1836:9 te. 1. §-ának korábban idézett 4. bekezdése
azonban egymás mellett és nem egymástól megkülönböztetve említi az elöljárókat és
a jegyzőket, amit úgy is lehet magyarázni, hogy ami az egyikre érvényes, az a másikra
is vonatkozik. Márpedig az uradalom Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Szegváron és
Csongrádon is élt a bírójelölés jogával — Szentesen 1842 novemberében vissza is élt
vele —, s a jogszabályok látszólagos ellentmondását vagy inkább nem tökéletesen
pontos fogalmazását kihasználva most a jegyzőválasztásba is beavatkozott: a jelö
lésben is részt vett, az eredményt pedig megvétózta. Ami pedig a Makaytól a törvény
által megkövetelt „jó erkölcsöt és ügyességet”, vagyis alkalmasságot, képességet
illeti, ennek ki kellett derülnie a megyei főügyészi vizsgálatból. Mert ha a vármegye
közönsége, azaz nemesi közgyűlése Makayt alkalmasnak találja, az uradalom sem
vonhatja meg hozzájárulását.
Az uradalom és a megválasztott jegyző vitájából nem lett úrbéres per, mert
Csongrád Város Tanácsa nem állt ki Makay mellett, és így nem bízta az ügyet a me
gyei törvényszékre. A vármegye közigazgatási úton kereste a „nehézségek elintézését”,
bár meg kell jegyezni, hogy a feudalizmus korában a közigazgatás és a törvénykezés
nem vált el élesen, csak ugyanannak a törvényhatóságnak a két működési formája
volt. A vármegye közgyűlése egyben törvénykezési hatóság is volt, s döntései az ura
dalomra nézve is kötelező érvényűek voltak.
4
Makay Lászlónak először tehát „ügyességét”, vagyis képzettségét kellett igazol
nia. Utólag, mert a választás előtt ezt elmulasztotta. Abban bízott, hogy édesapját,
az árvagyámot mindenki ismeri Csongrádon, s az ő pályája, amely még ritkaság-
számba ment egy alföldi mezővárosban, legalább szülei jóvoltából nem maradt rejtve,
így is lehetett, hisz őt választották meg. Most pótlólag beszerezte és a szolgabíró elé
tárta bizonyítványait.
Ezekből és más forrásokból kiderül, hogy 1811. május 21-én született Csongrá
don. Apja Makay András, anyja Pikó Sára. Katolikus nemesi család sarja volt.
Makay András az árvapénztárt kezelte. László fia az alsóbb iskolát valószínűleg
szülővárosában, középiskoláit — gyaníthatóan és legalábbis részben — Pesten végezte.
1832-ben beiratkozott a Magyar Királyi Tudományegyetem Jogi Karára, s ott két
tanévet töltött. Elsó'osztályú minősítést kapott egyetemes közjogból, magyar közjog
ból, az Osztrák Monarchia és Európa statisztikájából, bányajogból, római jogból,
közigazgatástanból és váltójogból. Büntetőjogból és birtokjogból nem tett vizsgát.
165
Erkölcsét és magatartását is elsőosztályúnak minősítette az egyetem. 1834-ben abba
hagyta — szándéka szerint csak félbeszakította — jogi tanulmányait. A két tanévben
letett vizsgák azonban már bőségesen elegendők voltak a jegyzői álláshoz, s az ezekről
szóló bizonyítványt az egyetem már 1843. március 2-án kiadta.
Makay László azonban több oldalról is bizonyítani kívánta „ügyességét”. To
vábbi tizenkét bizonyítványt juttatott el a vizsgálatot végző szolgabíró útján a vár
megye főügyészéhez. Ezek szerint a minden kétséget kizáróan hiteles — datált, aláírt
és viaszpecséttel ellátott, sőt egyes esetekben hatóságilag is hitelesített — testimóniu-
mok szerint 1826-tól 1831-ig Verán György, 1834-ben Staibl József pesti polgárok,
1835—1836-ban Nasch Móric csongrádi vaskereskedő gyermekét instruálta házi
tanítóként. 1834— 1835-ben két esztendeig Magyary Antal királyi táblai ügyvédnél
folytatott joggyakorlatot. 1837 második felében Széplaki Petrichevich Horváth Lázár
író írnoka volt. Mindenkitől a legkitűnőbb bizonyítványokat kapta, volt munkaadói
valósággal áradoztak róla: dicsérték hozzáértését, eredményeit, pontosságát, erköl
csét. 1838 szeptemberétől 1839. február elejéig a Magyar Tudós Társaság titkári
hivatalának helyettes írnoka, 1839. február 9-től 1842. november 10-ig rendes írnoka
és „javítója”, azaz szövegkorrektora volt: ezt gróf Teleki József akadémiai elnök,
gróf Széchenyi István másodelnök, Schedel (Toldy) Ferenc titkár és báró Jósika
Miklós akadémikus hivatalosan igazolták. Szerintük Makay „kötelességeiben híven,
buzgón, s a szükséges ügyességgel járt el, s magát mind értelmes szorgalmával, mind
csinos és jó viseletével dicséretre méltóvá tette”. 1839. június elejétől 1841 végéig az
Athenaeum segédszerkesztŐjeként dolgozott, s Bajza József szerkesztő tanúsága
szerint „magát a köréhez tartozó minden rábízott dolgokban nem csak ügyes és pon
tosnak bizonyította, hanem erkölcsi jellemére nézve is a legdicséretesebben viselte”.
Szép, tipikus értelmiségi karrier kezdő lépéseit kezdte meg. Hazatérésének okát
a rendelkezésre álló források alapján legfeljebb találgatni lehet. Talán Csongrád vár
megyében akart politikai karriert csinálni? Talán családi okok vezérelték? Nem tud
juk. Makay László mindenesetre annyira biztos volt megválasztásában, hogy az
Akadémiánál és a Pesti Hírlapnál levő állását is felmondta, hogy hazatérjen szülő
városa jegyzői székébe.
A váratlan uradalmi óvás után visszatért Pestre, visszakapta helyét a Pesti Hírlap
szerkesztőségében, és Szabados Antal ügyvédet bízta meg jogi képviseletével, a vizs
gálatot lebonyolító Bene Lajos szolgabíróval pedig levelek útján tartotta a kap
csolatot.
Lendvay Lajos uradalmi ügyész vádja szerint Makay László akadémiai bizonyít
ványa hamis volt. Amikor Makay új bizonyítványokkal igazolta az első hitelességét is,
m ár csak gyanúsnak minősítette. A Sági Mihály bíró vezetésével Makay ellen fordult
csongrádi elöljárók és gazdák Tóth István volt jegyző özvegyétől megszerezték azokat
a leveleket, amelyeket Makay nyolc évvel korábban, 1835-ben írt a jegyzőnek.
Fiától, Tóth Sándortól szintén megkapták akkoriban atyjához írt leveleit, s ezeket
kiszolgáltatták az uradalmi ügyésznek. Az özvegy és fia külön-külön is írásbeli
nyilatkozatban vádolták meg Makayt. Ezeket a leveleket felolvasták az 1843. március
13-i megyei közgyűlésen is.
5
166
változtatta a nevét, pesti háziasszonyával gyanús viszonyba keveredett, 25 váltó
forintot (10 ezüstforintot) elidegenített, „tsavargó Színész Társaságokhoz csatlakoz
ván ... Szegeden is jádzogatott” .
Valóban, Makay László egy 1835-ben, Pesten kelt levelében arra kérte Tóth
István jegyzó't, hogy a neki írt leveleket Tünde László jurátus úrnak címezze. (Ezt a
nevet alighanem színészként vette fel.) Két hónappal később azonban már azt kívánta
Tóth Istvántól, hogy ismét a Makay nevet írja a neki címzett levelekre. Színészi múlt
járól ő maga sohasem nyilatkozott, de bizonyára nem tartotta szégyellni valónak.
A második és a harmadik vád azonban veszedelmes volt.
A levelekbó'l fordulatos történet rajzolódik ki. 1835-ben Tóth István Sándor
nevű iskolás fia cseregyerekként Pestre került. O tt egy Richter nevű folttisztító ipa
rosnál kapott kosztot és kvártélyt. Helyette Tóth Istvánék Csongrádon egy pesti
gyereket fogadtak volna. A cserét Makay László közvetítette: házigazdája kislánya
utazott le Tóthékhoz magyar szóra, de Makay szerint azzal a feltétellel, hogy Tóthék
50 váltóforint ráadást fizetnek két részletben. Ezt rövidesen át is vette Tóthnétól.
Makay László Tóth Sándor odaköltözésekor már majdnem fél éve Richteréknél
lakott, s iskolás gyerekek instruálásával is foglalkozott.
Richterék kedvesen fogadták Sándor gyereket. Richterné a kedvenc ételeivel
traktálta, Makay segített neki a tanulásban. Amikor viszkető kiütések jöttek ki rajta,
Makay fürdőbe vitte — Ő maga is megfertőződött —, az asszony orvossággal kene-
gette. Sándor is elégedett volt: „édes bátsi, én szeretek itt lenni” — mondogatta pat-
varista pártfogójának, Makaynak. A jó viszonyt az sem rontotta meg, hogy Richterné
és Makay néhány alkalommal kisebb lopáson kapták rajta Sándort — legalábbis
„rendelt felvigyázója és oktatója” szerint.
Október vége felé azonban a helyzet tarthatatlanná vált. Richter és felesége egyre
gyakrabban és hangosabban veszekedtek, és rosszul bántak Sándorral is. Megverték,
ocsmány szavakkal szidalmazták, de a fiú akkor nem panaszkodott, így Makay sem
tudott róla. Egy veszekedés alkalmával Makay figyelmeztette a házigazdát, mire
Richter durván kiabálni kezdett. Makay felmondta a lakást, és megfenyegette, hogy
följelenti. Erre Richter bocsánatot kért, és finom csemegékkel engesztelte ki lakóit.
Néhány nap múlva vacsora közben Richter a földre borította Sándor elől a lábast.
Makay tiltakozására Richter lökdösődni kezdett, mire akkora pofont kapott, hogy
kiserkent a vére. Ennek ellenére újra bocsánatot kért, de a gyanútlan Makayt feladta.
A Pest megyei központi járás szolgabírói hivatalában az esküdt ismertette vele a vádat:
Richter két látlelettel bizonyította a verést, és azt állította, hogy Makay „a feleségével
tart”. A látleletek egyike egy nappal előbbre volt datálva, mire az esküdt az eljárást
megszüntette, Makaynak pedig azt tanácsolta, hogy költözzék el. November 23-án
Makay a terézvárosi Lázár utca 1389. szám alatt, az Arany Csaphoz címzett fogadó
ban bérelt szobát. Itt ágynak esett. Csak 29-én tudta meg egy látogató hölgytől, hogy
Tóthék pesti rokonai, Liptai Lajos és felesége magukhoz vették Sándort. Makay
László emberségére utal, hogy a történtek után azt írta Tóth Istvánnak: „Csak kérem
a kis leánykával [tudniillik Richterék lányával] rosszul nem bánni, mert az ártatlan
nem oka szülői hibájának.”
Liptaiék m ár korábban is igyekeztek befeketíteni Makay Lászlót Tóth István
előtt, sőt Sándort is rábeszélték, hogy ezt tegye. A derék nótárius azonban — noha
Makayt is megfeddte — átlátott az intrikák szitáján. Liptaiékat bajkeverőnek tar
totta, és elfogadta Makay magyarázatait. Most azonban, hogy Sándort magukhoz
ragadták, Liptaiék gyalázkodó levelekben mocskolták be Makay Lászlót. Sándort
hazavitte az apja Csongrádra. A szokatlan eset nagy feltűnést keltett, vad pletykák
indultak meg. Sándor élénk fantáziával illesztette egymáshoz a valóság töredékeit és
167
a képzelet rémképeit. A csongrádi kaszinóban is kedvelt szórakozás lett Makay László
Pesten viselt dolgait pertraktálni.
Az ügy egy idó' múlva elaludt. Tóth István a két részletben felvett 50 váltóforintra
elfogadta Makay mentségeit: 25-ért tanította Sándort, a másik 25-öt megadja, mihelyt
lesz miből. Föltehetó'en nem is kívánta behajtani rajta. Az sem lehetetlen, éppen ő
biztatta arra, hogy célozza meg a csongrádi jegyzői hivatalt, mert 1837-ben Makay
benyújtotta pályázatát arra az esetre, ha a jegyzői szék megüresednék. Akkor azt a
választ kapta, hogy majd akkor jelentkezzék, addig is szerezze be a megfelelő bizo
nyítványokat. Minthogy azonban Tóth István tovább szolgált, az ügyet nyilván
Makay is levette a napirendről, és ezzel lehetőséget adott alkalmasságának kétségbe
vonására akkor, amikor 1843. február 26-án azokra oly nagy szüksége lett volna.
168
Másnap, 1843. március 7-én kelt a Sági Mihály bíró mögött felsorakoztatott
néhány tucat csongrádi polgár levele az uradalmi ügyészhez, amely ugyanazokat
a vádakat hangsúlyozta. Tóth Sándor levelének egy-két kifejezése és a két levél helyen
ként szó szerinti egyezése azt a gyanút eró'síti meg, hogy a levélírók ugyanabból a kot
tából énekeltek. Mindenesetre Lendvay Lajos uradalmi ügyész az összegyűjtött levele
ket — Rónay Mihály csongrádi kerületi alszolgabíró útján — a március 13-i megyei
közgyűlés elé terjesztette.
Mint már korábban említettük, ez a közgyűlés rendelte el a vizsgálatot. Makay
azonban május 25-ig nem tudott hozzájutni azokhoz az iratokhoz, amelyekben becsü
letét megtámadták. „Audiatur et altera pars”, hallgattassák meg a mási fél is — kérte,
de mint ahogy ellenfelei is csak utcai, kaszinói és kocsmai hírekbó'l szedték össze
vádpontjaikat, ő is csak a sötétben tapogatódzott. Mindenesetre beszerezte a már
említett bizonyítványokat, de a vádaskodás alapjául szolgáló leveleket még szeptem
berben sem láthatta, noha közben kétszer is járt otthon. A rágalom, legnagyobb fáj
dalmára, még spártai jellemű szülei és közte is „lélekveszedelmet okozott”.
Makay László hívei közben kideríteni vélték, hogy a március 7-re keltezett
folyamodás tulajdonképpen 12-én, vasárnap kelt, az aláírókat úgy terelgették be az
utcáról, az írástudatlanokat félrevezették a beadvány tartalmát illetően, s a beadványt
magát nem más, mint Ludvig Lénárd, a behelyettesített jegyzó', Makay ellenfele szer
kesztette. Ezt Ludvig tagadta, és rámutatott arra a kétségtelen tényre, hogy a Makayt
pártoló beadványt Szabados Antal ügyvéd szerkesztette, és Makay András nyújtotta
be. Makay László egyik levelében a nepotizmust okolja a választása körüli zűrzava
rért. Igaza volt, bár a kései szemlélők szemében teljesen természetesnek látszik, hogy
egy alföldi mezőváros életében a rokoni kapcsolatok igen fontosak voltak, sőt
kiélezett helyzetben egyenesen döntő erejük volt.
Sem a júniusi, sem a szeptemberi vármegyei közgyűlés nem tudta lezárni az
ügyet, amely tulajdonképpen a nyár végén kezdett igazán bonyolódni. Ekkorra Makay
László már beszerezte a szükséges hiteles bizonyítványokat — korábban felsoroltuk
őket —, sőt az illetékes egyházi és világi hatóságok tanúsítványait is jám bor és tisztes
séges magaviseletéről. Magánéletének homályos és gyanús mozzanatairól Ő maga
ezt nyilatkozta:
„Az éretlen ifjúság nem annyira mindig gonoszságból, mint inkább meggondolat
lanság által könnyebben vetemedhetik ugyan némely tettekre, mint az évek sora által
férfiúvá növelt s hivatását könnyebben felfogni tudó egyén; — de mindemellett is,
bár soha nem akarok jobbnak látszani, mint a minő vagyok s voltam: kénytelen
vagyok megvallani, hogy a vádakban felhozott vétkeknek soha részese nem voltam.”
Az elfogulatlan kutató azt mondhatja: lehet. A hálószobák titkait az okmányok
nem fedik föl. Richter és felesége sokat veszekedtek, de amíg Makay ott lakott, gaz
dagok voltak. Ha Richter tönkrement is, nem Makay forgatta ki vagyonából, hiszen
ő maga azután is igen szerényen élt.
Ellenségei tudták, hogy Tóth Sándor levele nem lesz elegendő bizonyítéka
Makay erkölcstelen életmódjának. Előbb Ludvig Lénárd utazott Pestre, s ott fel
kereste Síp utcai szállásán Liptai Istvánt. Minthogy Ludvig korábban Csongrád
megye, Liptai pedig Pest megye hajdúja volt, úgy vélte, rá tudja venni volt kollégáját
egy Makayra nézve terhelő vallomás megtételére, s ennek érdekében Liptai fáradozá
sait jutalmazni is kívánta. Liptai azonban nem állt kötélnek. Augusztus végén Bálint
György, Csongrád másik jegyzője Brandt János pesti szabót kereste föl hasonló
céllal. Brandték azonban kiutasították, és kijelentették, hogy a „Makay László úr
ellen felhozott ... pletykákat valóknak lenni nem bizonyíthatnánk — mivel mi őtet
mindig becsületes Urnák ismerjük...” Makay László véletlenül találkozott is Bálinttal
169
az Úri utcában, felelősségre is vonta, mire Bálint nyilvánosan inzultálta. Mivel Makay
ezekről a kísérletekről hivatalos jegyzőkönyveket vétetett fel és juttatott el Bene Lajos
szolgabíróhoz, az erkölcstelenség vádját továbbra is csak Tóth Sándor levele, az ezen
alapuló Sági Mihály-féle beadvány és az erre épülő uradalmi ügyészi előterjesztés
támasztotta alá. Makay új testimóniumai pedig kifejezetten pozitív és közvetlen
tanúságai voltak erkölcsös és feddhetetlen előéletének.
Az uradalmi ügyésznek már csak egyetlen ütőkártyája m aradt: a 25 váltóforint
ügye. Ez az összeg nem volt éppen jelentéktelen, kb. egy éves borjú ára volt. De azt is
tudjuk, hogy a megboldogult jegyző ezt sohasem próbálta behajtani, hiszen Makay
László épp eleget bajlódott a nehézfejű Sándor gyerekkel. Most az özvegyet vették rá
arra, hogy írjon egy bizonyítványt megcsalattatásáról. Tóth Istvánná Nagy Borbála
nemzetes asszony levelében megismételte és meg is toldotta mindama vádakat, ame
lyeket immár fűszerkereskedő fia összehordott. A levél is Sándor kézírásával készült,
sőt a Sándor vörös viaszpecsétjét tették rá. Ugyanezen a napon, szeptember 10—11-én
— ismét megyei közgyűlés volt! — Sándor is hasonló tartalmú levelet írt a szolgabíró
hoz, sőt megvádolta benne Makayt azzal is, hogy Richteréktől ellopott 500 forintot.
A két nyilatkozatra Makay László rövidesen választ adott. A szolgabírónak írt
levelében sorra vette mindazokat a vádakat, amelyekkel illették, és megválaszolt
rájuk. A szükséges hiteles bizonyítványokat bemutatta. A 25 forintos ügyet Tóth
Istvánnal annak idején tisztázta, most is megmagyarázta. A színésztársulat nem
„csavargó társaság” volt, s a művészet iránti buzgalmat csak az előítélet tarthatja pol
gári véteknek. Egyébként nem hiszi, hogy az uradalmi ügyész e vádat komolyan venné,
„tekintvén azt, hogy a mostani Csongrád városa bírája egykor czimbalmos volt...”
170
teszi a jegyzőségre, ifjúkori botlásai pedig, ha voltak is, nem foszthatják meg ettől
az állástól. Ami pedig az uradalmi óvás jogosultságát illeti, Müller Ignác szentesi
kerületi főszolgabíró éppen másnap jelentette a közgyűlésnek, hogy az uradalom
Szentesen sem szólt bele sohasem a jegyzőválasztásba.
Csongrád Vármegye Nemesi Közgyűlése tehát 1843. december 11-én elutasította
az uradalmi óvást, és Makay László választott jegyző elfoglalhatta Csongrád mező
város jegyzői hivatalát.
171
elsikkasztott (a többiek ennél kevesebbet). Letartóztatása után 1861-ben megszökött,
de rövidesen elfogták. Kis vagyonát — még magánadósságait sem fedezte a kb.
600 Ft-nyi érték — bírói zár alá vették, családja visszaköltözött Pestre, ő maga börtö
nében várta a vizsgálat végét. Jól megváratták: 1867-ben még nem született meg
az ítélet, 1868-ban pedig már halott volt. Nem Csongrádon temették el.
Lendvay Lajos volt uradalmi ügyész — ha tudomást szerzett Makay László
szomorú végéről — elégedetten állapíthatta m eg: nem tévedett, az 1843. évi csongrádi
jegyzőválasztáskor jó emberismerőnek bizonyult.
172
F o rrá so k
173
G ILICZE JÁNOS
F Ö L D E Á K K Ö Z S É G Á T T E L E P Ü L É S E 1845— 1 8 4 6 -B A N 1
Az ÚJRATELEPÜLÉSTŐL AZ ÁTTELEPÜLÉSIG
175
árendáltak legelőket. A bérelhető területek — az adományozások és a kincstári
puszták betelepítése után — lassan elfogytak. A földeákiak határaik közé szorultak.7
Egyre szükségesebbé és sürgetőbbé vált, hogy a folyók áradásai ellen védekezzenek
és a nádat, gyékényt termő vízjárta réteket haszonvehetővé változtassák.
A község elöljárósága 1818-ban engedélyt kért a Návay családtól arra, hogy saját
erejéből védtöltést emeljen. Közel nyolcévi kemény munka után 2318 öl hosszúságban
készült el a gát a makói határ mentén az Ágoston szállásig, onnan a Borjú halmon
keresztül a falu szélén levő partosabb Máma halmi kertésztelepig. Az elvégzett
ingyenmunkáért a földesurak jutalomként tehermentesen 187 hold (1100 négyszögöllel
számítva) veteményeskertet osztottak ki, azzal a feltétellel, hogy a töltés állandó
karbantartása a lakosokat fogja terhelni.8 Erről a terhes kötelezettségről és az ár
elleni védekezésről vall egy 1838. május 9-én kelt tanácsülési jegyzőkönyvi bejegyzés:
„A víznek árja annyira megrontotta... töltéseinket, hogy a mai napig négyszáz nap
számainkat semmivé fogja tenni. A fűzfákból egészen kipusztulván karót, gallyat
nem nyerhetünk. A töltésre szükséges hantot sem lehet a víztől felhordani, nincs más
mentségünk orvosságunk, csak a náddal valamennyire habnak ellent állani...”9
Alig egy év elteltével, 1839. június 9-én Návay László levélben értesítette az elöl
járóságot, hogy a váradi országos vásárról hazaérkezett Návay Károly és Nyéky
Antal híradása szerint a Tisza és a Körös „az 1830-ik árnál dühösebben indult meg,
mindent amit az útjába talál legnagyobb veszéllyel fenyegeti...” Figyelmeztette a lako
sokat, hogy minden erővel készüljenek fel a veszély elhárítására, sőt kérjenek segít
séget a vármegyei közgyűléstől, mert „bizonyosan tudom, hogy ezen kis helységnek
erejét ezen árvíznek elejét állani felül múlja”.10 Az elöljáróság június 10-re népgyűlést
hívott össze és azon a következő határozatot hozták: „végeztetett; hogy miután
töltéseinket a lakosok amennyire csak lehetett megtöltötték, mint hogy pedig a mos
tani föld árja az innenső oldalát annyira víz elborította; hogy már sem kocsin, sem
pedig gyalogjába szárazon töltésekhez járni nem lehet; annál fogva segedelmet szük
ségtelennek gondolván, kérelem levéllel Tekintetes Nemes Vármegyéhez a végett
folyamodni nem szükséges.”11 A nagy gonddal megerősített töltés kiállta a próbát,
egyelőre elhárítva a nagyobb katasztrófa bekövetkeztét.
176
mégis bekövetkezett. Éjjel 11 és 12 óra között a szélvész által is támogatott ár a Maros
rét felől átszakította a gátat és rombolva elöntötte a falu jó részét. Az árvíz nem húzó
dott vissza, hanem május 31-én a gátat újólag átszakítva Vásárhely felől rohant a tele
pülésre, elöntve az összes mélyebben felevő területet. A község elöljárósága azonnal
értesítette Pozsonyi Ferenc járásbeli főszolgabírót a történtekről és egyben kérték,
hogy „a szegénységgel küszködő megkárosultak számára leginkább élelmezési szerek
adakozására megyénk községeit buzdítani méltóztasson”.13 A kérő szóra a megyebeli
falvak és Makó város a bajbajutottak segítségére siettek. Közadakozásból egy hónap
alatt összegyűjtöttek és a legjobban rászorultak részére kiosztottak 510 darab kenye
ret, 143 font szalonnát, 3 mázsa sót, lisztet, kukoricát és főzelékféleségeket.14
Az áradás néhány nap múlva visszahúzódott a községből. A házaiktól megfosz
tott lakosok egy része gazból tákolt kunyhókban tengette életét, más részük a Szabó
halmon barlangokat ásott és ott nyomorgott. Néhány szerencsés visszaköltözhetett
épségben maradt házába.15
Csanád vármegye közgyűlése 1845. június 6-án foglalkozott a Földeákot ért
természeti csapással. Kissé megkésve átiratot intéztek Csongrád vármegyéhez és
Szegedhez, melyben kérték, hogy a rendkívüli áradások miatt a Tisza jobb partján
épített töltéshez hasonlóan a bal parton is építsenek töltést, hiszen többeknek azon
az oldalon is van birtoka.16 Utasították Pozsonyi Ferenc főszolgabírót és Nyéky Já
nos esküdtet, hogy tegyenek részletes jelentést a víz által okozott károkról. A hely
színi felmérés után tapasztalataikról 1845. június 8-án számoltak be: ,,a becsű meg
tétetett, összeírván látható; miszerint Földeák helységében 105 ház ép és 148 dőlt
egészen összve, 485 hold vetés van víz alatt és 1207 hold legelőből csak 50 hold hasz
nálható, 29 ház pedig minden órában összvedőlhet” .17 A jelentés alapján a közgyűlés
feliratot intézett a Helytartó Tanácshoz, hogy engedélyezzék az országos segélyado-
mány gyűjtést a földeákiak számára.18
E lköltözés vagy m ar ad á s?
177
tartanak népgyűlést, hanem az elöljáróság segítségére 20 fó'bó'l álló tanácsadó testületet
választanak a lakosok közül, akiknek hozzájárulása nélkül semmiben sem dönte
nek. A választást azonnal megejtették. A neveket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy
két — jobbágytelken gazdálkodó — kisnemesen kívül a módosabb telkes jobbágyok
kerültek a testületbe, melyet néhány nap múlva újabb 4 taggal kibó'vítettek. Ekkor
elhatározták azt is, hogy összeíratják azokat a lakosokat, akik mozdulni, költözni
akarnak.20 A számbavételre még aznap sor került. 249 család — köztük 25 dohány
kertész — vállalta a költözéssel járó fáradalmakat és terheket.21 Arról a fontos kér
désről is döntöttek, hogy a Návay családdal tárgyalni fognak. A következő kérelmet
intézték földesuraikhoz: „Ugyan is miután ... ezen Földeák Helységünk rémítő és
borzasztó kárvallással szélvész által berohanó víz habjaival meglátogatott, házaink
tól, legelőinktől legnagyobb részben és élő földjeinkben tetemesen károsodván, ter-
mendő gabonáinktól megfosztattunk, siratjuk bánkódó szíveinkkel, keservesen szer
zett víz alatt lerogyott örökségeinket, ... marháink nemtartását könnyes szemeinkkel
szemlélhetjük, mivel... a szerencsétlenség sok fáradozásaink után több ízben fenye
getett és végre nagy ínségre és szomorú állapotba hozott... e tekintetből ... az lenne
egyedüli kívánságunk, hogy... Helységünk más alkalmasabb térre való szállításával
úgy nem különben majd kimutatandó... tér körül legelőnk kijelölésével minket mint
alatta való jobbágyokat kegyesen megnyugtatni méltóztassanak.” 22
A Návay család nemzetiségi gyűlésen vitatta meg a kérelmet, majd Návay László
— mint a család legöregebbje — válaszolt június 28-án. Elismerték, hogy a „helység
nek mostani állásáról mozdulni kelletik...” , de egyúttal aggályaiknak is hangot ad
tak: „a közös épületek úgymint papi, jegyzői, kántori és harangozói lakok, valamint
a község háza és oskola felállítása, azon felül mindazon lakosoknak akiknek házai...
épségben maradtak... és mozdulni nem kívánnak, becsű szerinti kifizetése tetemes
költségbe kerülnének, sőt a Helytartó Tanács rendelete szerint takarék magtárak
felállítása is sürgettetik, ... mind ezek olyan terhek mellyeket ezen kis község, kivált
mostani szomorú helyzetében nem lesz képes teljesíteni. De mivel az áttelepülést a
lakosok önként kívánják, magukat a teher viselésére alávetik, így nehogy a közbir
tokosok részéről akármelyik is részvétlenséggel vádolhasson... a Helység árvíz árjá
tól biztosított helyre szállítása ellen észrevétele nincsen” . Kikötötték, hogy jogaikat
az átköltözés nem csorbíthatja és ezért az amúgy is a község használatában lévő
Gubás-telket valamint a makó—vásárhelyi út és a battonyai út kereszteződésénél lévő
területet ajánlották új lakóhelyül. Előírták, hogy a fent említett közös épületeket első
sorban építésék fel. A költözni nem akarók házait becsű szerint ki kell fizetni és az
új templomot legalább 6 éven belül fel kell építeni.23
178
Makóról Vásárhelyre vezető' út köze igen lapályos, a fölépítendő házaink föld faka-
dás és víz árjának kitéve lennének, a legelőnek távol léte is akadály, holott legelőnket
csupán helység körül lenni óhajtjuk. Ezeknél fogva, hogy ottan építsünk nem vállal
ható.” Kérték, hogy a család partosabban fekvő ún. karabukai majorsági területeit
engedje át csereként. A középületek közül csak a jegyző, kántor lak, iskola és község
háza felépítését vállalták rövid határidővel. A többi létesítményt is hajlandók néhány
éven belül elkészíteni.24
Návay László válasza nem késett sokáig, 1845. július 6-án közölte az elöljáró
sággal, hogy a csere ügyében az egész család nem illetékes, hiszen a megjelölt terület
Návay Károly és Mihály tulajdonában van, ezért kérésüket nekik továbbította. Közel
egy hét elteltével a két birtokos is megszabta nehezen teljesíthető feltételeit. Majorsági
földjüket készek átengedni, de rajta lévő gazdasági és lakóépületeiket kötelesek az
áttelepülők lebontani és kimutatandó új helyen felépíteni. Kertjüket és szőlőjüket is
ki kell becsű szerint fizetni.25
A földesurak ajánlatát a község nem fogadta el. A szabott feltételek, az idő mú
lása, a huzavona arra kényszerítette az elöljáróságot, hogy közvetlen segítségért a
nádorhoz illetve a Helytartó Tanácshoz forduljon. 1845. augusztus 20-án kelt fel
iratukban korábbi sérelmeiket is megismételve26 beszámoltak a vízáradásról és az el
szenvedett károkról. Sérelmezték, hogy a földesurak bár látván, hogy „több ezer
meg ezer lakostársaink mostani lakhelyet sátor és gunyhók alatt tölteni kénytelenek,
hol a jövendő tél gyilkoló tőrétől tartózkodásaikat ki államok lehetetlenség fog
lenni...”, mégis önkényesen lakhelynek két elfogadhatatlan területet ajánlottak fel.
Nehezményezték, hogy a kért majorsági terület átengedését súlyos feltételekhez kö
tötték. Kérték a nádort, hogy a Návay családot bírja rá a karabukai áttelepülés
mielőbbi rendezésére és megkezdésére valamint követeléseik jogosságának elismeré
sére. A felirat válasz nélkül marad.27
Augusztus 27-én az elöljáróság szinte szóról szóra megismételte július 4-i kérel
mét. A kedvezőbb válasz még aznap megérkezett Návay Károlytól. Hangsúlyozta,
hogy a fennálló gazdasági épületek lebontása és újbóli felépítése, de leginkább a kert
és az erdőcske kiirtása tetemesen megkárosítja, de mégis karabukai területét kész
átengedni, ha épületeinek elbontásánál és kerti fáinak átültetésénél segédkezet
nyújtanak. Návay Mihály is feltételekhez kötötte hozzájárulását. Tanyaépületét,
kertjét, lóherését és szőlőjét nem hajlandó átengedni. Segítséget csak annyit kíván,
hogy szántóját rétté alakítsák át, s a hosszú éveken át felgyülemlett és összegyűjtött
dudvát, trágyát az új szántójára hordják ki.28
A kapott választ elfogadták. Úgy látszott, hogy a hónapok óta tartó alkudozá
sok végre eredményre vezettek. 1845. augusztus 31-én az elöljáróság és a Návay család
az éppen ülésező vármegyei közgyűlés elé terjesztette barátságos egyezségtervezetét.
Javasolták, hogy egy megyei bizottság a helyszínen győződjön meg arról, hogy a
szerződést közmegegyezéssel kötötték-e? Kérték a megyét, hogy pozitív tapasztalatok
esetén intézkedjen a Helytartó Tanácsi jóváhagyás iránt, mert az időjárás, a közelgő
tél sürgeti az átköltözés lebonyolítását. A tervezet első pontja tartalmazta a középü
letek felállítására vonatkozó előírásokat, azzal a könnyítéssel, hogy az 1826-ra elké-
179
szült töltések jutalmául a lakosoknak ajándékozott Haleszi kender és veteményfölde-
ket az új helyen is kijelölik és közös használatba adják, de annak összes jövedelmét a
közös épületek felállítására kell fordítani. A második pontban megállapodtak abban,
hogy az ugarföldek között szétszórva lévő majorsági ugarokat egy tagban egyesítik
és hasítják ki.29
A vármegyei közgyűlés 1845. szeptember 3-án kiküldte bizottságát Földeákra
Hervay István táblabíró vezetésével. Három nap múlva már beszámoltak munkál
kodásuk eredményéről: ,,A bizottság Földeákra kiment és a község házánál nagy
számmal összegyűlt lakosok előtt felolvasták a község kérelmét, Návay Károly és
Mihály válaszát, majd a lakosok és a közbirtokosok vármegyéhez intézett csereszer
ződését, azokat megmagyarázták, majd felszólították az egybegyűlteket, hogy nyi
latkozzanak arról valóban az Ő akaratukat jegyezték e föl és az egyezségben lévők
kel egyetértenek-e? Mennyire kivennünk lehetett, előbb úgy látszott, hogy a lakosok
az egyezség elfogadására hajlandók, azonban a föltételek részletes magyarázásába
ereszkedvén, most egy- majd más föltételek elfogadhatatlansága felől tettek nyilat
kozatokat ... a lakosok maguk is kérték, hogy egymás közt bővebben és tartózkodás
nélkül értekezhessenek. E tekintetben nékiek alkalmatosságot szolgáltattunk... a
magános értekezés megtörténtvén és mi hozzájuk visszatérvén, egynéhányuk egyfelől
az egyezségen való megnyugvásukat, mások pedig annak módosítás melletti elfoga
dására való hajlandóságukat előttünk nyilatkoztatták, nevezetes többség ellenben oda
nyilatkozott, hogy így egyenként akaratjukat előttünk kijelenteni nem fogják. Látni
lehetett, hogy tétovázó bizonytalanság közt távoztak el, melyből azt lehetett kivenni,
hogy a cserére nézve kitűzött föltételeket magukra terhesnek tekintik, annál fogva
azokhoz járulni annyiban sem hajlandók, mivel némelyeknek lakóházaik épen marad
ván az ilyenek kimozdulni nem kívánnak.” 30
A bizottsági jelentés után a megye természetesen nem hagyta jóvá a csereszer
ződést. A lakosokat és a Návayakat újabb egyezkedésre szólították fel. A tárgyalások
egyelőre megszakadtak. A beköszöntő tél, a nélkülözések és az új bíró, Rakonczai
Mihály agilitása ismét előtérbe helyezte a megállapodás szükségességét. 1846. január
4-én — most már Pozsonyi Ferenc főszolgabíró jelenlétében — újólag összeírták a
Karabukára költözni akarókat. Az átköltözési lajstromot 243 család írta alá, látta
el kézjegyével.31
Január 7-én a községi elöljáróság — immár sokadszor — levélben értesítette a
Návay családot, hogy költözni akar a karabukai részre s várják a megnyugtató vá
laszt. Návay Károly és Tamás (mint Károly részének haszonbérlője) január 31-i vála
szukban a korábbiaknál is több feltételt szabtak. Újólag megismételték a középü
letekre és az ugarföldek rendezésére vonatkozó kikötéseiket. A továbbiakban leszö
gezték: „tudgyuk továbbá azt is, hogy egy két személy jelenleg sem kívánkozik által
költözködni, számosán találtatnak továbbá oly lakosok, kik szóval ugyan mindig
Karabukát emlegetik, szívükben azonban mindig azon fohászkodnak, bár ne lenne
semmi se belőle...” Ezért kikötötték, hogy akik az áttelepülési lajstromot aláírták,
kötelesek aratásig házaikat lebontani. Az ellenszegülőknek 100 forint bírságot kell az
újjáépítendő iskola pénztári alapjába fizetni. Karabukán csak abban az esetben lehet
az új falu területét és a belső portákat kimérni valamint az építkezést elkezdeni, ha
az egyezséget a vármegye és a Helytartó Tanács is jóváhagyta. Mérnök és mellé segítő
180
munkások fogadása, fizetésük a községet terheli. Návay Károly felmentette a lako
sokat a kerti fák átültetési kötelezettsége alól, mert gyümölcsösét belső kúriául meg
hagyja. A bevetett és felszántott területeket csak a termények betakarítása után ké
szek fokozatosan átengedni.32
181
is elkészültek. Óföldeákon — az áttelepülés után már csak így említették — csak az
urasági lakóházak, uradalmi épületek maradtak meg, továbbá a templom, amelyet
Návay Károlyné hamarosan magtárnak alakított át.
Megállapíthatjuk, hogy a község lakossága a csereszerződés elfogadásával és az
áttelepüléssel jelentősen megnövelte amúgy is súlyos terheit. Nehezítette a helyzetüket
az is, hogy az országos és a megyei adókat ismétló'dő kérésükre sem engedték el,
még csak nem is csökkentették.37 A Návay család is súlyos áldozatot hozott, de nem
volt más választása. Érdekében állt, hogy jelentős ingyenmunkát végző jobbágyai
ne széledjenek szét. A vármegye is támogatta az áttelepülést, hiszen az adókat csak
rendezett körülmények között élőktől tudta behajtani.
Az új község helykiválasztása szerencsésnek bizonyult. 1853-ban, 1855-ben és
1866-ban újra víz borította el a határt, de az új Földeák megmenekült a pusztulástól.
A meginduló Tisza—Maros szabályozások és töltésépítések, a Szárazér csatornázása
lassan mentesítette a község határát is az árvizek csapásaitól.
182
E gyező levél
Mely egy részről Tekintetes Csanád Vármegyében kebelezett Földeák helység Köz birtokosai,
más részről ugyan azon Helység Úrbéri lakosai között, a múlt 1845-ik Év tavaszán a Tiszának rend
kívüli árja által, a Helység Határában nem csak, de magában a Helységben a lakó épületek nagyobb
részének elpusztításával okozott károk következésében a Helységnek más, a víz árjától minden te
kintetben ment helyre leendő által szállítása eránt köttetett: következő feltételek mellett.
1-ször Miután a fent nevezett Földeák Helység elöljárói és lakosainak Návay Károly Köz*
birtokos és Návay Tamás mint ugyan Návay Károly Úr birtok része haszonbérlőjéhez intézett folya*
modások következésében, melyben az úgy nevezett Karabukai Majorsági Földjét, mint a határban
víz árjától csak nem egyedüli, Szabad Térségét kérik által engedtetni cserébe a mostani Helységnek
fekvéséért: oly móddal, hogy amennyiben az ott levő Majorsági földje legelőnek fordítatna,
ugyan annyi mennyiségű a Helységnek mostani fekvését környező elkülönözött legelőből pótoltasson
ki: a fent nevezett Návay Károly, és Tamás Urak ebbéli kéréseknek engedve, az óhajtott Cserébe meg
nyugvásukat, csak úgy nyilatkoztattyák, ha a Község lakosai a Középületeket u:m: Templom,
Lelkész és Jegyzőlak, valamint Iskola és Faluháza felépítésének biztosítási tekintetéből elvállalja a
már első ízben történt egyezkedésünk nyomán, hogy azon térség, mely a hajdantan közösen fel
állított Töltések munkája díjául az Uradalom részéről, a lakosságnak legközelébb ajándékoztatott,
vagyis az úgy nevezett Halesz és Kender Földek helyett a Karabukai lutzernásokból ugyan annyi,
térség egy testbe kihasítatván Földes Úri felügyelet mellett közös használat alá véttessék mind addig,
míg az évenként árvereztetett termés jövedelme úgy ezen Tőkék Kamattyai a fent nevezett Közös
Épületek felállítását lehetővé teszik; részükről azon ajánlatott jelenleg is megerősítvén, hogy Házas
Zseléreiknek mind az ideig kukoritza földek mellett egy egy vékás Kender Földet fognak adni. —
Meg nyugodtak továbbá a lakosok abbéli kívánságába is, hogy Földjeik onnét kivétetvén elkülö-
nöztessenek, és az Ugarok hosszába kihasítatván, a Majorsági Földekhez csatoltassanak: azt azon
ban világos, és változhatatlan feltételül kikötötték hogy mivel ugyaz ezen tárgyban a már egy ízben
a Közbirtokosok, és Község lakosai között megkötött egyezségnek végrehajtását egy némely lakosok
a többség akarattya ellenére képesek voltak akadályozni, ne hogy mind a lakosok mind pedig a
Közbirtokosok ez eránt bizontalan állásba is lenni kéntelenítessenek, mihelyest ezen egyesség a
Nemes Vármegye által hellyel hagyatván megerősítetik az Új Telepítvény fekvésének helye kimu
tatván, az egyes házhelyek is azonnal ki jeleltessenek és mind azok, akik az e tárgyba benyújtott
folyamodáshoz neveik alá írásával járultak kötelezzék magokat jövő aratásig házaiknak okvetetlenüli
le bontására, ellenkező esetben a Közbirtokosok felszóllítására az elöljáróság köteles legyen az e
részben makatskodók költségére, a lebontást végrehajtani, minden illy kötelességet tellyesíteni
makatsul vonakodó lakos, a Község Oskolája javára száz pengő forint szóbeli per uttyán meg
veendő büntetést tartozván fizetni. Valamint azt is, hogy mivel az első egyezésben Návay Károly Úr
által ki kötött, és a Helység lakosai által is elfogadott Karabukai kertyében lévő fáknak kiültetési
terhétől, azt jelenleg belső kúriának kívánván megtartani felmentetik, az elkülönözött legelőből ré
szére csere útján hasítandó térség szélén ott hol a helység megmaradandó legelőjével érintkezésbe
jön. vagyis a Helység jelenlegi fekvésétől Makóra vezető ország úttól kezdve az Úrbéri Ugarokig
egy öl szélességű ároknak ásására kötelezzék magukat. — Úgy szinte mivel az Új falu helyének ki-
183
mutatásával az illető haszonbérlő azon térséget abba a mennyiségbe amelyben azt a lakosok hasz
nálni óhajtyák, a Nemes Vármegye hellybe hagyása után azonnal kiadni köteles tartozzanak szinte a
lakosok a helyet ugyanannyi mennyiségű térséget haszonvétel végett a magok elkülönözött legelőjéből
azonnal kihasítani és által adni. Végre mivel a Helységnek által költözése egyedül a lakosok kívánsága
következésében történik, a munkálódó földmérő mellé a munkásokat valamint annak fáradsága jutal-
maztatását a Község tartozzon adni, és viselni: a Helység Elöljárói és lakosai pedig ezen fentebbi
pontokat önkéntesen elvállalták és abba megnyugvásokat nyilatkoztatták, mi is alól írt többi Köz
birtokosok amennyibe bennünket is érdekelne, magunkévá téve elfogadjuk, és megerősítjük: úgy
mind azon által, hogy
2- szor Mihelyst a Nemes Vármegye által csere eránti egyesség hellyben hagyatik, a kérdésb
lévő térségek az illetők birtokába azonnal által adassanak t. i. Návay Károly Űr Karabukai egész
birtok része a Községnek és a hellyett ugyan annyi mennyiségű térség a község elkülönözött Legelő
jéből Návay Károly Úrnak és az ki is hasíttasson, azoknak haszonvétele azonban jövő aratásig a
jelenlegi állapotba maradjon ki vévén a lakások felépítésére megkívántató és a helyett cserébe ugyan
annyi mennyiségbe ki adandó térség, mely az illetők azonnali használatába botsájtatik.
3- szor Kötelezi magát a Község Návay Károly Úr Gyümölcsös Kertyéből e folyó évbe a Kú
riának meghagyott kertyéből azon esetre, ha azon Tér piatznak által engedtetne két évek lefolyása
alatt a fáknak kiszedésére, és által ültetésére segédkezet nyújtani.
4- szer Azon darab lóherésnek, melynek jövedelme ezen egyezés által a Köz épületek fel állítá
sára rendeltetett fordítatni körülárkolását és őriztetését kötelességének esmervén
5- ször Mivel jelenleg a víz miat az úgynevezett Száraz Ér partyán levő fákat levágatni nem
lehet köteleségeknek esmérik az Elöljárók azokat minden bántódástól oltalmazni még a vágatásnak
ideje újra be nem következik.
6- szor Az Úrbéri Ugarok között a Köz birtokosoknak elszórva lévő Ugar Földjeiknek a La
kosok kívánságára onnanti kivágása eszközöltetvén, az azt elkülönöző vonal szinte egy öl szélességű
a Község által ásandó árokat látasson el.
7- szer Miután a Száraz Ér a be számításon felül engedtetik által, különösen kijelentetik a
közbirtokos urak részéről, hogy a Száraz Ér vizének le folyását semmi szín alatt korlátozni és fel
tartóztatni akár a Községnek akár egyes lakosoknak szabad nem lésze. — Végre
8- szor A középületek felállítására lekötött lóherés, ha az idő jártával annak jövedelméből a
kívánt cél végre hajtása eszközöltetett a Közlakosok haszonvételébe által eresztetik és azt minden
egyes lakos szabadon tetszése szerint használhattya örökösen minden Földes Úri adózás nélkül.
Költ Földeákon Böjtelő hava 7.-ik Napján 1846-ik Évben. (P. H)
184
A ntal M ártony mk.
G rébitz J ózsef mk.
Bugyi M ártony mk.
Szabados E stvány mk
öv Bánfzki J ános X
Szalma ad. I stvány X
R akontzai G ergely X
öv Sípos I stvány X
öv Szalma J ózsef X
Búza I stván X
Szalma P ál X
öv Szabó J ózsef X
T óth J ános X
K ecskeméti F erenc X
P aku I stvány X
R akontzai M átyás X
öv M egyeri F erenc X
F odor J ános X
Jegyzetté Balázs M ihály B álint M átyás X
Helység hites Jegyzője G ilinger J ános mk
1846-ik Évben Böjt hava 7-ik napján a fent foglalt szerződés tartalmazta tárgy tekéntetében
Földeák Helység lakosai által Tekentetes Nemes Csanád Vármegyéhez nyújtott, s idő nyerés okáért
A1 Ispáni úton alább irt Küldöttséggel Ünnepélyesítés eszközlés végett közlött folyamodás követ
keztében jelen Egyező Levél a Tekentetes Földeáki Köz Birtokos Urak és Község nagy számmal
megjelent lakosai együttlétükben fölolvastatott pontonként megmagyaráztatott, és mind két részről
a 3-ik pontnak oda módosításával mi szerint: Tekentetes Návay Károly Köz Birtokos Úr a maga szá
mára Curiának meghagyni kívánt kertjét a Község részére az iletett pontban foglalt föltétel mellett
Piatznak által engedni fogja. — s általán minden pontjaiban mind a Tekentetes Birtokos Urak mind
a Köz lakosok részéről — kiknek nevökben a Képviselők magokat alá írták — el fogadtatott és
három egyenlő példányban elkészíttetve általunk is aláírattatott. Költ Földeákon mint fentebb.
185
VARSÁNYI PÉTER ISTVÁN
C S Á N Y L Á SZ L Ó SZ E G E D E N ÉS C S O N G R Á D M EG Y ÉBEN
1 Vukovics Sebő: Visszaemlékezései 1849-re. Sajtó alá rend.: K atona T amás. Magyar Heli
kon, Budapest, 1982. 142— 143.
2 K lapka G yörgy : Emlékeimből. A szöveget gondozta: K atona T amás. Szépirodalmi Kiadó,
Bp. 1986. 560.
3 Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai. 1849. április 15. — augusztus 15. Kossuth Lajos
összes művei XV. (A továbbiakban: KLÖM XV.). Sajtó alá rend.: Barta I stván. Akadémiai Kiadó
Bp. 1955. 660.
187
binski altábornagy ok; Klapka György, Nagysándor József és Dessewffy Arisztid
tábornokok részvételével. Akceptálták Klapka és Nagysándor közlendőjét (szerintük
Görgei leváltása a katonákat lehangolná), majd felemás, ha úgy tetszik, kompro
misszumos megoldást találtak: a tábornok lemondását a hadügyminiszteri tisztségé
ről tudomásul veszik, ugyanakkor a Komárom mellől „levezetni rendelt felső had
seregrész” vezényletét megtarthatja.4 A katonai és politikai kérdések megvitatását
követően Csány László bizalmasan félrevonta Klapkát: „...beesett ábrázatán egy
könnycsepp gördült végig •— emlékezett e jelenetre a tábornok —, s remegő hangon
azt mondá, hogy a hazát a bukás szélén látja” . Talán csak egyetlen mentség lenne,
ha Görgei („akit mint fiát szeretett” , nemcsak az eszére, hanem szívére is hallgat, s
kiszabadítja magát környezetének nem éppen üdvös hatása alól. Ő maga már öreg
— mondta az 59 éves miniszter —, de ha Pestet másodszor is fel kell adni, „...másod
szor is utolsó akar lenni a menekülők között” .5 Miről van szó?
Az ismét szabaddá lett Pesten július 2-án nyílt meg az országgyűlés első, itt
egyben utolsó tanácskozása. A képviselők — az „ügyek szigorú állapotáról” értesülve
— elfogadták a Szegedre költözés indítványát. A vallás- és közoktatásügyi miniszter,
Horváth Mihály püspök visszaemlékezése szerint ha nem is olyan hanyat-homlok
sietséggel, mint az év első napjaiban (akkor volt „először” utolsó a fővárost elhagyók
között Csány), de megindult az áradat Buda-Pestről Szegedre.6 Tanulmányunkban
nem kívánunk a kormány, Kossuth Lajos és az országgyűlés szegedi tevékenységé
nek egészével, illetve minden részletével foglalkozni, csupán a kormány egyik tagjá
nak, a közmunka- és közlekedési tárcát irányító Csány Lászlónak a minisztertanács
ban vitt, illetve szakminiszteri tetteivel, szerepével.
Az áttelepítést a had- és pénzügyi intézmények elszállításával kezdték; maga
Kossuth július 5-én utazott Ceglédre. Pesten csak Csány László, Duschek Ferenc,
Batthyány Kázmér és Vukovics Sebő maradt. Sajátos módon a miniszteri tanácsko
zásokat még a fővárosban, Csány lakásán tartották, ahová Kossuth alkalmanként
Ceglédről járt vissza. Csány találóan jellemezte ezt a szituációt: most már három
kormánya is van az országnak, Kossuth Cegléden, Görgei Komáromban és a mi
nisztérium Pesten. Az első és a harmadik között mind gyakoribbak lettek a súrló
dások (Kossuth és Görgei viszonyáról most nem beszélve). A miniszterek mellőzött
ségre panaszkodtak: Vukovics szerint Kossuth a kormány létét is akadálynak tekinti;
Csány pedig a „felelős miniszter neve alatt” nem akar báb gyanánt nézője lenni annak,
ami „...a minisztérium ellen és nélkül történik” .7
Csány László — Klapkának tett ígéretéhez híven — utolsóként hagyta el Pest-
Budát (a többi miniszter július 8-án utazott Ceglédre Kossuth után). A szakadatlanul
betegeskedő Csányra maradt az államvagyon hátrahagyott részének elszállítása, s
arra is tudott időt szakítani, hogy a kormányzó üres lakásából „...az ott felejtett
fontos okiratot, t. i. a sereg létszámának részletes kimutatását magához vegye” .8
Osztrovszky József kormánybiztostól július 2-án érkezett értesítés Vadász Manó
szegedi polgármesterhez, miszerint a kormány „.. .a jelen zavaros háború körülményei
nél fogva” székhelyét városukba teszi át, következésképp megfelelő szállások bizto
sítására lesz szükség. A városi tanács — ha e döntést illetően „örömét nem nyilvá
4 Ua. 661.
5 K lapka G y .: i. m 164— 165.
8 H orváth M ih á ly : Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben. Pest,
1872. n i. 319.
7 Vukovics S.: i. m. 150.
8 Mészáros Lázár emlékiratai. Közreadja Szokoly Viktor . Bp. 1881. II. 288.
188
níthatja is” — magyar vendégszeretetétől ösztönözve „...szíves érzéssel s készséges in
dulattal fogadandja körébe a kormányt” .9Skultéty Andor vezetésével kormány- és vá
rosközi bizottságot állítottak fel („szállásolási bizottmány”), amelynek lett feladata a
hivatalok, tisztviselők és családtagjaik elhelyezése.10
189
A kormányzó az 1849. július 24-én, immár Szegeden tartott minisztertanácson
ismét előállt indítványával. Elképzelésének azonban nem tudott érvényt szerezni,
mert négy minisztere: Szemere Bertalan, Aulich Lajos, Duschek Ferenc és meglepe
tésre Csány László ellene voltak. A kívülállókhoz — beleértve még a képviselőket is
— más és másképp, nemegyszer fonákjára fordítva jutottak el a hírek. Hunfalvy
Pál (1810—1891), Szepes megyei képviselő a következő értesülést jegyezte fel naplójá
ban: „Menet alatt beszélte Kovács Lajos, hogy miniszteri tanács volt, hogy abban
egy minister indítványozá Görgeynek fővezérré kinevezését, Aulich teljes erőből
pártolta, Duschek is hozzájárult (másként beszélik: Aulich volt az indítványozó,
s csak egy minister pártolta), de többségre nem értek.”14 Nem nehéz arra következ
tetnünk, hogy a naplóban név szerint nem említett miniszter mögött Csány Lászlót
sejthették a kortársak, így Hunfalvy is.
Térjünk azonban vissza a hiteles szemtanúhoz, Mészáros Lázárhoz, s kövessük
az ő gondolatmenetét, ahogy a javaslatot ellenzők indítékait elemezte!15 Duschek
pénzügyminiszter szerint a fővezérség nem illik össze Kossuth állásával; ha a kor
mányzó ragaszkodnék elképzeléséhez, akkor fogadja el Szemere Bertalan korábbi
javaslatát: legyen diktátor, oszlassa fel — az amúgy is hatálytalanított — kormányt,
s így álljon a hadsereg élére. Bár Görgei fővezéri kinevezését abban bízva támogatja,
hogy csak ő képes tető alá hozni a megegyezést a császáriakkal, szemben a harcot
folytatni akaró Kossuthtal. Szemere miniszterelnök hatalmi féltékenységből, Aulich
katonai megfontolásból helyezkedett szembe Kossuth ötletével. Aulich korrekt állás
pontjához talán csak Csány — hátsó gondolatoktól mentes — véleménye mérhető.
Ha Csány bizalma július első napjaiban meg is ingott Görgeiben, végül is sem emberi,
sem politikai vonatkozásban nem távolodott el tőle. Változatlanul bízott a tábornok
zsenialitásában, ezért látta Csány a legalkalmasabbnak a fővezéri tisztség betöltésére
(idézet a július 9-én írt leveléből: „...én Görgeyről árulást nem hihetek” ; Horváth
Mihály is említi, hogy Csány „...a szegedi tanácskozások óta nem szűnt meg Görgey
fővezérségének szükségét hirdetni” 16).
Ha a minisztertanácsban történtekről Hunfalvy Pál információi nem is voltak
a legpontosabbak, az országgyűlés eseményeit vizsgálva támaszkodhatunk értékes
naplójára. 1849 júliusában — a szegedi országgyűlés egyik legfontosabb, a nemzeti
ségi kérdésnek tárgyalása közben — Beöthy Ödön Bihar megyei képviselő váratlanul
rákérdezett a fővezérség problémájára. Pillanatok alatt heves vita bontakozott ki,
amely mindinkább Görgei Artúr javára látszott alakulni (Kubinyi Ferenc, Irinyi Jó
zsef, Csány László). A közmunka- és közlekedési miniszter változatlanul Görgei
mellett szállt síkra, amit Kovács Lajos is pártolóan támogatott („...minthogy a
kormány és Görgey között viszályok vannak, s a kormányt compromittálni nem
lehet, a ház pedig a fővezérségről úgymint Csányi indítványozta, felségi jognál fogva
határozhat”). E javaslattal mindenekelőtt Vukovics Sebő szállt szembe, aki szerint
Buda bevétele óta a „Szerencse asszony” elhagyta a tábornokot. Vukovics nagyon
is jól látta Görgei ellentmondásos arculatát: „...valóságos magyar Alkibiadész, jeles
de félelmetes is” . Érdemes végiggondolni Vukovics Sebő meglátását: Görgei nem a
kormányért harcol, hanem a hazáért (viszont a tábornok és Kossuth haza-felfogása
nem fedi egymást!), s azt fogja tenni, amit „ ... a nép javára szolgálni gondol” , bele
értve a fegyverletételt is. Az igazságügy-miniszter állításaival — különösen ami a
hadiszerencse elpártolását illeti — csupán Csány László szállt vitába. Az oroszok
14 H unfalvy P ál : Napló 1848— 1849. A szöveget gondozta: U rbán A ladár . Szépirod. Könyv
kiadó, Bp. 1986. 300— 301.
15 M észáros L .: i. m. II. 335— 336.; Steier L .: i. m. II. 29—31.
16 H orváth M .: i. m. III. 457.
190
hátában végrehajtott zseniális visszavonulásra hivatkozva Szőnyt, Vácot és Miskol
cot említette.17 Az országgyűlésen — Mészáros Lázárt idézzük — „Végre abban
állapodtak meg, hogy (Kossuthot) határozottan megkérik, a tevőleges hadvezetésbe
— a politikai irányításon kívül — be nem folyni” . Név a fővezéri tisztre nem hang
zott el, a nagy többség viszont Csány és Aulich miniszterekkel együtt Görgeire gon
dolt. „A kormányzó erre ildomosán tudatta a conferenciával, hogy az országgyű
lés nyilatkozata és kívánata előtt meghajol.”18
Tévednénk, ha azt hinnők, hogy ezzel Kossuth Lajos fővezérségének kérdése,
mint valami múló epizód, lekerült a napirendről. Csupán a szereplők változtak, a
színtér is áthelyeződött. Július 27-én Dembinski altábornagy Hódmezővásárhelyre
sietett, hogy — az Aulichhal Görgeihez Cibakházára igyekvő — Kossuthtal talál
kozzon. Mivel elkerülték egymást, a lengyel altábornagy segéde, Wladislaw Jordan
őrnagy révén Kossuth testvérhúgát, Zsuzsannát kérte fel közvetítésre. Az akció nem
is m aradt eredménytelen: „...szólj Dembinskivel, ki bár egy alkalommal, midőn
kimondád szándékod, hogy fővezér akarsz lenni, ha a tábornokok segítenek... most
igen óhajtja, vedd át a fővezérletet, és ígéri neked, hogy hű segéded lesz mindenben”
— írta Meszlényiné Kossuth Zsuzsanna Hódmezővásárhelyről bátyjának július 27-én.
Amivel Dembinski kérését megtoldja, az némiképp meglepetés számunkra: „Dam-
janits... szinte általam kéret, meghagyta ne hagyjunk neked nyugtot, míg át nem ve
szed a fővezérletet.” 19
Kossuth Lajos dolgavégezetlenül érkezett vissza Szegedre, ahol a minisztertanács
július 30-án végleg elejti fővezéri megbízásának gondolatát. Az ideiglenes fővezér
Dembinski lett. A visszavonulás hadműveletében nagy tapasztalatot szerzett altábor
nagy rövidesen megmutatta, mire is képes: Szőregnél súlyos vereséget szenvedett
Haynautól (augusztus 5.), hogy azután a haditervtől eltérő hátrálásával végképp za
varba hozza Kossuthot és kormányát.
„Amíg a kormánynak tagja vagyok, az akarok lenni, minek lennem kell, azaz
a haza előmozdításában mennyire tehetségem engedi tényező” — írta Csány július
9-én Kossuthnak. A körülmények rövidesen úgy alakultak, hogy miniszterként hasz
nosabb működést fejthetett ki az áldatlan fővezér-korteskedésnél.
1849 nyarán Csány miniszter két törvényt készített elő parlamenti vitára. A jú
liusi ülésszakon tárgyalták volna a közmunkáról, illetve a vízi közlekedést szabályozó
törvényjavaslatot. Ezek előkészítéseként két — adatokat kérő — körlevél is elhagyta
a minisztériumot. „A törvényhozás eltörölte az ingyenes közmunkákat, pótlásáról
azonban még nem gondoskodott” — kezdődik a június 18-án kelt levél. A miniszté
rium — a törvényt előkészítendő — adatszolgáltatásra szólítja fel a hatóságokat:
az adott vidéken a közmunkák gyakorlásában, „a tömeges útépítésnél” milyen szo
kások éltek; annak kivitelezését mi akadályozta; illetve a közmunkák gyakorlására
milyen rendszert tartanának legcélszerűbbnek. Még azokban az országokban is —
szól Csány indoklása —, ahol megfelelő a népesség, „felcsigázott” (fejlett) az ipar,
191
ahol az időt és a munkát igen nagy becsre emelték, az ingyen közmunkát máig sem
nélkülözhetik.20
,,A vizek szabályozására eddig kijelölt pénzalapnak fölhasználására a felelős
magyar minisztérium ezennel továbbra is utasíttatik” — intézkedik a XXX. törvény
cikk 6. §-a. A folyók hajózhatóvá tételére („a természetes akadályok elhárításával”)
a Dunán, a Dráván és a Száván megtették a szükséges lépéseket. A Közmunka- és
Közlekedésügyi Minisztérium most a Tiszára is sort kíván keríteni, ezért tartja halaszt
hatatlannak, hogy,,... a vízi rendőrség szabályai legalább fővonalaikban országgyűlé-
sileg meghatároztassanak, s ezáltal letétessenek a vízi jog első alapjai” . Tudják azt is,
hogy a folyók használatának történelmi szokásai nálunk mások, mint ott, ahol
tengerek adták a hajózásnak az első indítékot és lendületet. A kialakult tradíciókat —
legalább ideiglenesen — kímélve, a „sajátszerűleg fejlődött” helyi viszonyokat figye
lembe véve bocsátja közre felmérését a minisztérium. Azt akarják összeírni, hogy a
Tiszán tervezett hajózásnak és tutajozásnak milyen akadályai léteznek (malomhelyek,
hidak, önkényes vámok, ültetvények, erdők stb.).21
A törvényjavaslatok parlamenti vitáját a júliusban Pesten ismét összeülő kép
viselőháznak kellett volna megkezdenie, hogy a folytatás Szegedre maradjon. Isme
retes azonban, hogy abban a néhány hétben, amit a törvényhozók a Tisza-parti vá
rosban töltöttek, ennél — legalábbis politikai szempontból — fontosabb jogszabályok
születtek (a nemzetiségről szóló VIII. és a zsidókról szóló IX. törvény). A szegedi
törvényhozásnak volt egy epizódja, amely Csány tevékenységének, szemléletének
megítélése szempontjából leltet érdekes számunkra.
A képviselők 1849. július 20-án tartott zárt tanácskozásán — minden más tárgy
elé helyezve — Vukovics Sebő igazságügy-miniszter a hűbéri maradványok eltörlését
rendező törvény napirendre tűzését javasolta22 (az országgyűlés ugyanis a románok
kal való megegyezés kérdését, illetve a véres abrudbányai tragédiát tárgyalta). Csány
László — meglehetős rezignáltsággal — a hűbéri maradványok, s az úrbéri kárpót
lás végrehajtása kérdésének időszerűségét vitatta, „...m iután nem tudhatjuk, meddig
lehetünk itt” . Beöthy Ödön felszólította a kormányt — valószínű megrendülve loan
Dragof személyes tragédiájától —, hogy „...a békepontokat, melyek alatt a fellázadt
oláhokkal békülni kíván, a ház elibe terjessze megerősítés és jóváhagyás végett” .
Szemere Bertalan miniszterelnök méltán kesergett Kossuthnak írt beszámolójában,
miszerint a ház tagjainak nagyrésze még most sem értette meg a nemzetiségi kérdés
jelentőségét,23 ugyanis többen hangoztatták, hogy a nemzetiségi törvény (benne a
románokkal való megegyezés) „...nem elébb való tárgy, mint az úrbériség maradvá
nyainak eltörlése, mint a ház szabályainak átvizsgálása” .24 így fest az, amikor egy
parciális ügyet nem tudnak a nemzeti érdek alá rendelni.
A fentiekben m ár említettük a minisztertanács július 29-i, szegedi ülését. Akkor a
fővezérség kérdését helyeztük vizsgálódásunk fókuszába. Volt azonban ennek a
megbeszélésnek egy másik, talán mindennél kétségbesettebb döntése. Az este hét
órakor kezdődött tanácskozáson a Cibakházáról visszaérkezett Kossuth kormányzón
20 Közlöny, 1849. 135. sz. június 19. Megjegyezzük: a törvényekben más áll; ugyanis a XXX.
te. 5. §-a szerint a „...hatóságokban még most fennálló közmunkáknak törvényszerinti alkalmazá
sára” a szóban forgó minisztériumot bízzák meg.
21 Közlöny, 1849. 135. sz.
22 E törvényjavaslatot még Pesten kezdték 1848-ban tárgyalni, Debrecenben nem volt rá idő;
1849. júl. 21-én, az első szegedi ülésen jelentette be Palóczy házelnök, hogy a javaslatot a kormány
benyújtotta.
23 Beér J ános— C sizmadia A n d o r : A z 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Akadémiai
Kiadó, Bp. 1954. 93.
34 H unfalvy P.: i. m. 298—299.
192
kívül megjelent Szemere Bertalan miniszterelnök, a miniszterek közül Batthyány
Kázmér, Duschek Ferenc, Csány László, Yukovics Sebő, Horváth Mihály, Aulich
Lajos, vagyis a kormány teljes létszámmal; Mészáros Lázár, Henryk Dembinski,
Kiss Ernő altábornagy, Perczel Mór, Dessewffy Arisztid, Török Ignác, Schweidel
József és Józef Wysocki tábornok. A minisztertanács úgynevezett üzenetet fogalma
zott meg: ,,...a magyar nemzet az osztrák uralkodóház hitszegő cselekedetei által
kiengesztelhetetlenül megsértve, készebb az orosz császári házzal külön alkuba bo
csátkozni, sőt hajlandóbb orosz herceget a magyar fejedelemségre meghívni, semhogy
ismét az osztrák dynastia uralma alá vesse magát” .25 A fegyverszüneti tárgyalásokra
— kizárólag a cári fővezérrel — Szemere Bertalant és Batthyány Kázmért hatal
mazták fel. A párhuzamos francia és magyar szövegű eredeti tisztázatot Kossuth
Lajos, Aulich Lajos, Horváth Mihály, Duschek Ferenc, Vukovics Sebő mellett Csány
László is aláírta.26
193
országos rendőrfőnök követelésére (négyezer részlet kenyeret kellett Szegedre szállí
tani) már keserű kérdéssel válaszol: a lakosság zúgolódik, az ellenség előrenyomu
lása miatt nagy a nyugtalanság a városban, „...váljon a Kormány Védelmi intézke
dései, s a katonai erő-mozdulatai e vidéket védtelen hagyni, s feláldozni kénytelenít-
tettnek-é?”31
Az állami megrendelések teljesítése Csány Lászlót is a tettek mezejére szólította.
Július 27-én Hajnik Pál igényének nyomatékot adó levelet írt Hódmezővásárhely
polgármesterének. Hajnik ugyanis az „álladalmi javak” (képviselők, állami hivatal
nokok, azok felszerelési cikkei stb.) elszállítására július 30-ra 600 szekérnek Szegedre
küldését rendelte el, amit Csány néhány óra múlva megváltoztatott: a szekerek egy
részét ne 30-ra, hanem — három részletben — már 28-ra kéri. A teljesítést „...polgár-
mester úr buzgóságától s a városi közönség ismert készségétől bizton reményiem.
Méltányolva a sebesen fejlődött sürgetőséget mindent elkövet, hogy a szűk időre
szorított szállítás lehetővé tétessék” — írta Szabó Mihálynak.32 A kormány a július
28-án már megrendelt 600 fogaton felül újabb tizenkét négyes előfogatot igényelt
„ ...a pénzügyministeri álladalmi poggyász tovább szállítására” .33 Kiskunfélegyházá
ról a császár hadsereg balszárnya — Hódmezővásárhely érintésével — Makó
irányába tört (Schlik altábornagy); a jobbszárny Szabadka—Törökkanizsa felé vég
zett átkaroló hadműveletet (G. Rambert altábornagy); a centrum ■ — Haynau tábor
szernagy vezetésével — 29-én m ár Szeged „falai” alatt állt. Ez volt a sietség magya
rázata. A sürgősen berendelt szekerekkel az országgyűlés és a kormány költözését
végezték az új, s majd utolsó székhelyre, Aradra.
A hadsereg ellátása, a védelem megszervezése — beszorulva Magyarország
Szeged-, aztán Arad-központú részébe — inkább a kapkodás, az esetlegesség jeleit
mutatta, semmint a szervezettségét. A ránk maradt iratok is hiányosak, így csak mo
zaikszerű kép rajzolódik ki előttünk.
Mivel a közlekedési miniszter hatáskörébe tartozott a dunai és tiszai hajózás
megszervezése, Pest-Buda kiürítése során öt gőzhajót Bajára irányítottak. A dezer
tálni szándékozók viszont ezeken akartak a másik táborba jutni (a szegediek szerint
bizonyos Massion, a „hajózási igazgató” volt az akció értelmi szerzője). Július
16-án az egyik ilyen hajót a Bács megyei Szeremlén tartóztatták fel a honvéd előőr
sök. „Mi eléggé figyelmeztettük Csányi minister urat — emlékeztetnek a szegediek a
Massionnal kapcsolatos fenntartásaikra —, könyörögtünk és káromkodtunk, hogy
ki ne nevezze hajózati igazgatónak. De híjába akár a ministernek beszélünk, akár a
beteg németnek!” 34 Ez bizony kemény kritika.
Megmaradt Kossuth július 14-én kelt levele Csány Lászlóhoz, melyben a még
Délvidéken állomásozó magyar csapatok hadianyaggal történő ellátásáról intézkedett.
Mivel Molnár Ferdinánd ezredes, a hadügyminisztérium elnöki osztályának főnöke
rendelt hajófuvart Szegedről Óbecsére, Kossuth utasította Csányt: a 15-én hajnal
ban induló gőzöshöz egy uszályt (Schleppschiff) is kössenek, amelyen a muníciót
szállítják.35 Az ellenség közeledtével a sebesült és beteg katonákat is biztonságba kel
lett helyezni. Egy részüket Szegedről hajón szállították el. Csak nehéz ellenőrizni,
hogy hová. Ekkor már július 29-ét írtak, az ellenfél karnyújtásnyira volt. Nem való
színű, hogy a hajókat a Tiszán felfelé indították volna, hisz Schlik a császári hadsereg
balszárnyával július 23-án Csongrádot, 28-án Szentest foglalta el. A tiszai közlekedés
194
erre lezárult, s ez a térség hadműveleti terület lett, s nem ispotály maródi katonák
számára. Nem lehetett jobb a helyzet délen sem : Rambert elérte Magyarkanizsát, s
megkezdte a hídfőállás kiépítését. A Maros pedig — akkoriban legalábbis — nem
igen volt hajózható. Mindenesetre a rekkenó' hőségben a nyitott járművek e célra
alkalmatlanok voltak. Ezért Csány László Szeged polgármesterét az állam költségén
elegendő gyékény beszerzésére, azoknak a betegeket szállító hajók fölé szereltetésére
utasította.38
1849. július 17-én Kovács Lajos, a közlekedési osztályfőnök értesítette Szabó
Mihályt, Hódmezővásárhely polgármesterét arról, hogy Csány László miniszter
„intézkedendő a honvédelem tárgyában” — délután városukba érkezik.3637389Másnap,
18-án Hódmezővásárhelyről írt a miniszter a megye alispánjának. Az utóbbi napok
hadi munkálatai következtében Szentes igen fontos átkelési ponttá vált, a szállítások
által túlterhelve azonban képtelen a katonai eszközök gyors továbbítására, tehát a
terhek megosztását javasolja. Arra szólítja fel a megyét, hogy Szegvár és Mindszent
— lévén az átkelési vonalakon kívül — „ ...a túlterhelt többi községeknek a szállítás
ban segítségére legyenek” . A legsürgősebb intézkedés, melyet az alispántól elvár:
az átkelési vonalakon kívül eső községekből Szentesre, illetve Hódmezővásárhelyre
szekereket rendeljen, hogy „...ekkép a teher a községek között arányban oszoljék”,
s a szállítás felgyorsuljon.38 Az ilyen kérelmeknek (vagy utasításoknak) a kimerült
lakosság mind nehezebben tudott eleget tenni. Mint fentebb egy válaszlevélből már
láttuk, nőtt a félelem, az aggodalom, az ingerlékenység; fogyott a kormányba vetett
hit. Nem ismerjük Csány László miniszter egy másik levelét, amelyet Csongrád
megye közönségének írt, csak az arra született reagálást. (így nehezen tudjuk meg
indokolni, hogy miért foglalkozott a nemzetőrség rendezésével, amikor az eredetileg
nem tartozott a hatáskörébe.)
Július 19-én tárgyalta a közgyűlés Csánynak a nemzetőrség „...újabb és gyors
rendezésére”, s egy mozgó védseregnek öt-hat nap alatti felállítására szóló felhívását.
A „kedves nyugalmukból” felébresztett Csongrád megyeiek keserű határozatában a
készség fegyelmezett deklarálására, az eljárás felemásságára ismerünk. A nemzetőrség
„rendezését” vállalják, amennyiben a „törvény értelmében” ez kötelességük (de
akkor is megmaradnak a „célszerűség határain” belül); a mozgó védsereg (úgynevezett
mobil nemzetőrség) felállítását, „...minthogy önkéntesekből gyorsan eszközölhető-
nek” nem reményük, fenntartásokkal ígérhetik meg. A válaszban van egy rövid uta
lás a haza megmentésére (ilyen esetben „...sem a szűkkeblűség, sem az önzés rovására
fukarkodni nem lehet”), de ez — tekintve azt, hogy a válasz a sajtóban is megjelent
— inkább a széles olvasóközönségnek szólt.39
A szabadságharc, benne Csány László miniszter tevékenységének egy szakasza
itt lezárul. Rövidesen ismét szedelődzködni kellett, hogy a kormánnyal Aradra köl
tözzenek. Az az út, amelyen az idős Csány László Hódmezővásárhelyről és Szegedről
elindult, már a „magyar Golgotára” vezetett...
36 Csongrád megyei Levéltár (Szeged) 1849. Szeged városi tanács, szám nélküli iratok; Szántó
I mre : Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején. Tanulmányok Csongrád megye
történetéből XI. Szeged, 1987. 144.
37 Csongrád megyei Levéltár (Hódmezővásárhely) II. 18/1848—49. sz.
38 Csongrád megyei Levéltár (Szentes) 1848—49. IV. 101. b. 4. 764. sz.
39 Közlöny, 1849. 158. sz. július 25.
195
LABÁDILAJOS
S Z E N T E S V Á R O S K Ö Z I G A Z G A T Á S A 1849 É S 1860 K Ö Z Ö T T
Az 1849. július 20-i vesztett túrái ütközet után Perczel Mór csapatai visszavonul
tak Szeged irányába. Ezzel szabaddá vált az út Haynau eló'tt a Duna—Tisza közén.
Csapatai július 25-én már Kecskeméten táboroztak.
Ezekben a napokban Szentesen még a városon átvonuló honvéd katonai pa
rancsnokok és forradalmi biztosok utasításainak végrehajtásán fáradoztak. Folyt a
népfelkelés szervezése, intézkedések történtek egy puskaporgyár felállítására, gyűjtöt
ték az élelmiszert és takarmányt a honvédcsapatok számára. Július 28-án érkezett a
hír Csongrádról, hogy ott már megjelentek a császári hadak előőrsei. A tiszai böldi
rév szentesi oldalán ekkor még magyar eró'k tartózkodtak, s egy rövid ideig sikeresen
védték az átkelőhelyet. Július 31-én az utolsó honvéd- és nemzetőr csapatok is
elvonultak, ezáltal Szentes katonai fedezet nélkül maradt. Kapkodó intézkedések
következtek, a várost irányító forradalmi szervek felbomlottak. A szabadságharc
alatti vezetők egy része — köztük Boros Sámuel polgármester — augusztus 1-jén
éjjel elhagyták a várost. Másnap Szentesen már császári csapatok tartózkodtak.
Haynau Duna—Tisza közén előrenyomuló főserege ugyanezen a napon bevonult
Szegedre.1
A császári csapatok nem időztek sokáig a városban, rövid pihenő után augusztus
3-án tovább vonultak Hódmezővásárhelyre. Elvonulásuk előtt lefoglalták azokat az
élelmiszer- és takarmány készleteket, amelyeket eredetileg a honvéd seregek részére
gyűjtöttek össze Szentes határában, de szállítóeszközök hiányában már nem sikerült
elszállítani. Rövid szentesi tartózkodásuk ellenére is igen nagy károkat okoztak a la
kosoknak. Ami mozdítható volt — jószág, takarmány, élelmiszer, ruhanemű, háztar
tási felszerelés — azt a fosztogató katonák magukkal vitték.2
Szeged katonai megszállásával Csongrád megye nagyobb része a császári csapa
tok ellenőrzése alá került. A kialakult gyakorlatnak megfelelően nyomban intézkedé
seket tettek a polgári közigazgatás megszervezésére. G róf Cziráky János — a 4.
hadosztály hadbiztosa — már augusztus 2-án kinevezte Csongrád megye forradalom
előtti konzervatív első alispánját, Temesváry Istvánt, Csongrád és Csanád megyék
királyi biztosává. Temesváry azonnal hozzálátott a szervező munkához. Segítőül
maga mellé vette forradalom előtti tiszttársát, Dobosy Lajos volt másod alispánt.
Kinevezte Csongrád megye kormányzó alispánjává, s megbízta a megyében lévő vá-
197
rosok és községek elöljáróságainak átszervezésével. Ennek érdekében Dobosy alispán
megyei körútra indult. Utazása során szerzett benyomásairól folyamatosan tájékoz
tatta Temesváry királyi biztost. E jelentésekből jól kirajzolódik a szabadságharc
összeomlásának napjaiban uralkodó megyebeli közhangulat. Egy augusztus 9-én
kelt levelében arról számolt be, hogy Szegedről Szentesre menet igen sok kóborló
honvédet látott, kik a szőregi csata után — aug. 5. — zászlóikat elhagyva a „vásár
helyi rétnek és tanyáknak vették útjokat, Görgey táborát keresendők” . Nem tit
kolta azon aggodalmát, hogy ha „ezek Görgeynek csak valamely kis csapatjával kap
csolhatnák is magokat, ezekkel vagy e nélkül is, a katonai védelem nélkül hagyott
vásárhelyi és szentesi nagy tömeg népet fölkelésre izgathatják” . Ennek megelőzése
végett az alispán szükségesnek tartotta, hogy a megye városaiba és községeibe tér-
parancsnokokat nevezzenek ki, megfelelő katonai fedezettel. Már csak azért is —
érvelt Dobosy —, mert ellenkező esetben a minden „morális és physicai erő nélkül
hivatal elfogadására bírandó tisztviselők” nem lesznek biztonságban, s a hivatalukat
sem fogják tudni ellátni.3
Dobosy Lajos augusztus 6-án érkezett Szentesre. Megérkezéséig néhány itthon
maradt tanácsnok igyekezett a rendet és a közbiztonságot fenntartani. A kormányzó
alispán nyomban magaköré gyűjtötte a forradalom előtti volt tisztviselők egy részét,
akik a szabadságharc alatt visszavonultan éltek, így — a korabeli szóhasználattal
élve — nem „kompromittálták” magukat. Ezek véleményére alapozva állította össze
a kinevezendő városi tisztviselők névsorát. Mint utóbb kiderült, ez egyáltalán nem
volt könnyű feladat. Erre vall, hogy az új polgármester — Basa József egykori jegyző
— kinevezése már augusztus 8-án megtörtént, ellenben a többi tisztviselő kinevezésére
csak augusztus 16-án kerülhetett sor, és ekkor is csak igen foghíjasán. Számos fontos
tisztség betöltetlen maradt, elsősorban alkalmas és önként vállalkozó egyének hiánya
miatt. Szó sem volt tehát arról, hogy az alispán szabad belátása szerint válogathatott
volna a szolgálatukat felajánló, állásért folyamodó császárhű egyének között. Sőt
bizonyítható az is, hogy az augusztus 16-i kinevezések sem az önkéntesség alapján
történtek. Erre utal többek között az újonnan kinevezett polgármesternek az a je
lentése, amelyet a kinevezések utáni napon írt Temesváry királyi biztoshoz: „M iután
a kinevezett szentesi hivatalnok urak némelyike (...) hidegen veszik a dolgot, s felmen-
tésökön munkálódnak, — némelyike pedig elő sem vehető, — némely része végre
beteges, — kéntelen vagyok megkérni tellyes tisztelettel Nagyságodat, hogy méltóz-
tassék a hidegnek látszókat neki buzdítani, s mentségüket el nem fogadni....” 4
A nagy nehézségek árán összeállított városi tanács 1849. augusztus 18-án tar
totta első ülését. Ez alkalommal mindjárt szembekerült azokkal az égető problémák
kal, melyek sürgősen megoldásra vártak. Ilyen volt mindenekelőtt az általános pénz
hiány, melyet a Kossuth-féle bankjegyek betiltása váltott ki. A legkisebb kiadások
fedezése is gondot okozott, mivel a városi közpénztár teljesen üresen állt, semmiféle
forgalmazható pénz nem volt a városban. Ehhez járult a lakosság szinte minden
rétegét sújtó élelmiszer- és takarmányhiány. Ami élelem a magyar honvéd seregek
után megmaradt, azt az őket üldöző császári csapatok lefoglalták, elszállították,
vagy helyben felélték. Hónapokon át súlyos teherként nehezedett a lakosságra a
megszálló császári csapatok szállítása, elszállásolása és élelmezése. Augusztus folya
mán Szentes városát 30 ezer részlet kenyér elkészítésére és 600 kocsi kiállítására kö-
198
telezték. Ezek teljesítése nem kis gondot okozott a városi elöljáróságnak. Basa Jó-
szef polgármester jelentésében többször kifejtette, hogy sokallja a kirótt tételeket, de
könnyítésre nem volt remény. Mivel a katonai parancsnokok túlzott követeléseit
a város képtelen volt teljesíteni, az elöljáróság nemegyszer szigorú megrovásban
részesült „lanyhaságáért”.5
Az augusztus 16-án kinevezett városi tanács nem bizonyult hosszú életűnek.
Már szeptember elején jelentős személycserékre került sor, amelyek összefüggésben
voltak a megye vezetésében beállt változásokkal. Augusztus közepétől ugyanis a
megye polgári közigazgatásának irányítását Gyulai Gaál Eduárd dunántúli konzer
vatív középbirtokos, a 3. császári hadtest volt hadbiztosa vette kézbe, akit Elaynau
augusztus 13-án nevezett ki az újonnan létrehozott szegedi polgári kerület cs. kir.
főbiztosává. Kerületéhez Békés, Csanád és Csongrád megye, valamint Szeged szabad
királyi város tartozott. Szervező tevékenysége első lépéseként 1849. szeptember 7-én
kinevezte Csongrád megye új ideiglenes tisztikarát. A megyei adminisztráció élén
továbbra is meghagyta Temesváry István kir. biztost és Dobosy Lajos kormányzó
alispánt, de folyamatos jelentéstételre kötelezte őket. A kinevezéseket tartalmazó
okmányban ismertette kormányzási alapelveit. Leszögezte, hogy „minden a lázadás
korszakába eső, s bármely néven nevezendő felszólítások, hirdetmények, határozatok
ezennel semmivé tétetnek” . Minden újonnan kinevezett tisztviselő köteles a „gonosz
pártütők által elcsábított néppel azonnal legközelebbi összeköttetésbe és egyetértésbe
magát tenni, a lázadók gaztetteit, s azok előidézte hazánk szerencsétlen állását a nép
előtt világosan kimutatni, s napfényre deríteni”, valamint a népet a fejedelem iránti
hűség ösvényére téríteni. Végezetül felszólította a tisztikart a felsőbb rendeletek
gyors és pontos végrehajtására, hangsúlyozva e téren a személyi felelősséget. Mivel
nem volt elégedett a városi elöljáróságok személyi összetételével és munkájával,
Dobosy alispánt nyomatékosan figyelmeztette, hogy a megyebeli mezővárosokban
haladéktalanul gondoskodjék a tisztségeknek „törvényes urunk királyunk, és az
uralkodó ház iránti tántoríthatatlan hűségrül esméretes egyénekkeli” betöltéséről.6
A kerületi főbiztosi utasítás értelmében Dobosy jelentős személycseréket hajtott
végre a megbízhatatlannak ítélt szentesi tisztikarban is. Szeptember 8-án megjelent
a városi tanács ülésén, s azt félbeszakítva, ismertette az újonnan kinevezett hivatal
nokok névsorát. Polgármesterré Sréter Antalt, a Károlyi grófok egykori alkalmazott
ját nevezte ki, mivel Basa Józsefet időközben Szentes járás főszolgabírójává léptették
elő. Veres Lajos főbíró helyére Kugler János szentesi cs. kir. postamester került.
A főkapitányi poszton továbbra is Basa János — az új szentesi főszolgabíró testvére —
maradt. Az eddig üresen álló alkapitányi tisztségre Kolumbán Imrét nevezte ki.
Borsos Károly főjegyző helyébe Szalai János lépett. Némileg módosult a tanácsnokok
személyi összetétele is. Az újonnan kinevezett tanácsnokok közül öten (Dózsa Lajos,
Nyíri József, Jurenák Ede, Haris Tódor, Busch Miklós) már az augusztus 16-án
hivatalba lépett elöljáróságnak is tagjai voltak, hárman újonnan nyerték kinevezésü
ket (id. Lakos Ferenc, Ónodi Sándor, Pápai József). Horváth Lászlót megerősítette
adószedői állásában. Számos fontos tisztség (főügyészi, számvevői, pénztárnoki,
aljegyzői...) ezúttal is betöltetlen maradt. A kinevezések után a kormányzó alispán
részletesen ismertette a kerületi főbiztos elvárásait.7
5 CsmL (SzF) 1/1849. Szentes város Tanácsának jegyzőkönyve (a továbbiakban Tanácsi jgyk.);
49, 81, 110/1849. Megyefőnöki ir.
6 Sashegyi O szkár : i. m. 272. o.; CsmL (SzF) 71/1849. Megyefőnöki ir.
7 CsmL (SzF) 11/1849. Tanácsi jgyk.; Sréter Antal polgármester adataira nézve: B odrits
I stván—L abádi L ajos : Szentesi életrajzi évfordulók 1987. Szentes, 1987. 33. o.
199
Húsz nappal később újabb személyi változásokra került sor. Sréter Antal polgár-
mestert saját kérésére felmentették és visszahelyezték árvagyámi hivatalába. Helyére
Kugler János eddigi főbírót nevezték ki. A megüresedett főbírói posztra új személy
ként Nagy Sámuel került. A tanácsnokok közül ketten távoztak (Busch Miklós és
id. Lakos Ferenc), helyükre Molnár Imrét és Lakos Lajost nevezték ki. A személy-
cserékkel párhuzamosan betöltötték az eddig üresen levő állások jelentős részét.
Főügyésszé Balogh Lajost, számvevővé Huszka Jánost, aljegyzővé és egyben levél
tárnokká Farkas Lászlót, váltsági pénztárnokká Sztaricskai Andrást, előfogati biz
tossá Fehér Ferencet, magtári biztossá Práznovszky Sándort, sebésszé Sas Károlyt
nevezték ki. A főorvosi, mérnöki, városgazdái, csendbiztosi, valamint a három írnoki
és két bábái állás egyelőre továbbra is üresen maradt, de az év hátralevő részében
ezeket is betöltötték.8
Az immár majdnem teljes létszámú, s összetételét tekintve véglegesnek szánt új
városi tisztikar kinevezésére 1849. szeptember 29-én került sor. Még ugyanezen a na
pon letette a hivatali esküt Basa József főszolgabíró előtt, s megkezdte működését.
Első intézkedései a hivatali munka megszervezésére irányultak. Már a szeptember 29-i
alakuló ülésen kimondták egy árvabizottmány létrehozását, melynek tagjaiul kine
vezték Dózsa Lajos és Haris Tódor tanácsnokokat, valamint Balogh Lajos főügyészt.
Néhány nappal később megtörtént a szakterületek tanácsnokok és tisztviselők közötti
felosztása, valamint a városházán belül a hivatali szobák kijelölése. A referenciák
elkülönítésénél a rendezett tanáccsal szemben támasztott szakszempontokat, illetőleg
a szokásjogot tartották szem előtt. Az ügyrendi felosztás értelmében a polgármester,
mint a város első tisztviselője, felelős minden közigazgatási és adóügyi tárgy kezelé
séért, a város javadalmainak igazgatásáért, az ügyvitel zavartalan menetének bizto
sításáért. A főbíró vezeti a városi törvényszéket, ítélkezik kisebb szóbeli perekben,
ellátja a városi békebíráskodást. A tanácsnokok közül kettő részt vett az árvák vagyo
nára felügyelő bizottmány munkájában. Egy-egy tanácsnok ellátta a téglászati és
építészeti felügylői teendőket. Egy tanácsnok feladatul kapta a közmunkákkal kap
csolatos ügyek kezelését. A külön szakfeladattal nem rendelkező tanácsnokok teljesí
tették a rendkívüli kiküldetéseket. A főjegyző feladata a közigazgatási, gazdálkodási
és közjövedelmi ügyek tárgyalásának jegyzőkönyvbe vétele, a teendők ügyintézők
közötti szétosztása és számonkérése, valamint minden írásbeli munka felügyelete.
Az aljegyző a főjegyző segédje, egyben a városi levéltár kezelője. A pénztárnok kezeli
a város úri javadalmaiból és más haszonvételeiből befolyó jövedelmeket, ellátja
a váltsági pénztárral kapcsolatos teendőket. A főügyész jogi úton eljár a város köz
javadalmainak haszonbérlői, árva- és újoncpénztári adósai ellen, képviseli a várost
az idegen hatóságokkal folytatott jogi ügyletekben. A fő - és alkapitány felügyel
a belső és a külső rend fenntartására, gondoskodik a csavargók és gonosztevők
elfogásáról és őriztetéséről, közreműködik az újoncok előállításánál. Az adószedő
a közadói és egyéb pénztárak számadó kezelője. A számvevő feladata elkészíteni
a város valamennyi jövedelmének bevételi és kiadási előszámításait, megvizsgálni
a számadásokat. A mérnök-telekbíró kötelessége a belső és külső telkek nyilvántartá
sainak rendbentartása, az utcák és épületek rendezése, a telekkönyvek vezetése,
az adásvételek felügyelése. Az árvagyám a városi árvák pénzeinek számadó kezelője.
A főorvos a városi szegények ingyenes gyógyítója. A seborvos látja el a halottkémi
teendőket. A magtári biztos a város terményeinek számadó kezelője. Az előfogati
biztos feladata az előfogatok biztosítása, valamint a katonai elszállásolások intézése.
A csendbiztos a város kiterjedt határának őre. Az írnokok végzik a városi hivatalok
2 0 0
írásbeli munkáit. A tisztviselők ügyrendi beosztása mellett részletesen szabályozták
a városi szolgaszemélyzet (kisbírák, tizedesek, lándzsások, pénztári őrök, éjjeli őrök,
csőszök... stb.) létszámát és teendőit is.®
A hivatali munka megszervezése és folyamatossá tétele sürgető szükségszerűség
volt, mivel az elmúlt rendkívüli időszakban az elintézetlen lakossági ügyek száma
nagymértékben felszaporodott. Ezekhez járult az új rendszer kiépítését célzó felsőbb
rendeletek és utasítások tömege, melyek végrehajtása szintén nem tűrt halasztást.
Az újonnan kinevezett tanács szinte állandóan ülésezett, napszakra és ünnepnapra
való tekintet nélkül. Az 1850. évi tanácsülési jegyzőkönyvek tanúsága szerint az év
folyamán összesen 218 ülést tartottak, melyeken 3508 ügy került napirendre. Vagyis
havonta átlagosan 18 alkalommal ültek össze, s a megtárgyalt ügyek száma meg
közelítette a 300-at.
A városi tisztviselők e nagymérvű leterheltsége nem állt arányban a díjazásukkal.
A fizetéseket illetően teljes bizonytalanság mutatkozott, mivel erre vonatkozóan
jóidéig nem intézkedtek a felsőbb szervek. A szentesi tisztviselők több mint négy
hónapig működtek anélkül, hogy bármiféle fizetésben részesültek volna. 1849 novem
berétől kezdve több ízben kérték fizetéseik megállapítását, de eredménytelenül.
A felettes hatóságok a tisztviselők ideiglenes megbízására hivatkozva nem nyilatkoz
tak a fizetések kérdésében. 1850 januárjában már Temesváry István megyefőnök is
egyre türelmetlenebbül sürgette a fizetések megállapítását. A kerületi főbiztos előtt
kifejtett véleménye szerint a tisztviselőktől nem várható el, hogy „a jelen időbeli igen
terhes közszolgálatot díj nélkül teljesítsék”. Némi huzavona után végre döntés szüle
tett. Gyulai Gaál kerületi főbiztos elrendelte, hogy a városok tervbe vett végleges
rendezéséig az elöljárók és cselédek azt a fizetést kapják, amit a császári seregek bevo
nulása előtti időben kaptak. A szentesi tisztviselők esetében ez azt jelentette, hogy
fizetésük megmaradt a rendezett tanács 1849 februári felállításakor megállapított
szinten. Eszerint a tisztviselők éves fizetése osztrák értékű pengőforintban: polgár-
mester (400), főbíró (300), főjegyző (400), aljegyző (250), főkapitány (300), alkapitány
(120), tanácsnokok (200/fő), főpénztárnok (400), adószedő (300), számvevő (300),
árvagyám (300), mérnök (360), magtári biztos (200), előfogati biztos (200), csendbiztos
(200), főorvos (200), seborvos (150), írnokok (160/fő).10
Az 1849. szeptember 29-én kinevezett, vagyis a szabadságharc leverése utáni
harmadik tisztikar tartósnak bizonyult, összetétele az elkövetkező két évben alig
változott. A 23 főből álló elöljáróság személyi összetételét vizsgálva megállapítható,
hogy többségük született szentesi, illetve olyan személyek, akik hosszú évek óta
álltak Szentes város szolgálatában. Az elöljáróság soraiban 15 olyan akadt, aki a sza
badságharc idején is tisztséget viselt. Iskolázottság szerinti megoszlásuk: 7 fő okleveles
ügyvéd, ill. törvényt végzett, 2 fő egyéb oklevéllel rendelkezett, 12 fő 4—8, 2 fő 1—3
iskolát végzett. A többség beszélt és írt deákul és németül. Az elöljáróság átlag élet
kora 48 év. Erre a tisztikarra várt a cs. kir. hatóságok rendeletéinek feltétlen végre
hajtása, a túlnyomórészt népszerűtlen utasítások foganatosítása.11
201
2. M e g t o r l ó in t é z k e d é se k
2 0 2
szentesi főszolgabíró hamarosan kiderítette, hogy Boros Sámuel szülőhelyén, Túrke-
viben bujkál, de elfogni nem sikerült. Az ekkor m ár 63 éves Boros bizonytalan hely
zetének tisztázása érdekében 1851 őszén jelentkezett a Pesti Cs. Kir. Haditörvényszék
előtt. Az ellene folyó vizsgálat több hónapon át elhúzódott. Ennek során a szentesi
városi tanács megpróbált segíteni volt polgármesterén. Többek között hivatalos
igazolást állított ki arról, hogy Boros Sámuel a szabadságharc idején a „forradalmi
kormány rendeletéit teljesíteni kénytelenített, mivel a nem teljesítés élte kockáztatá
sával járt volna”. Érdemeként hozták fel, hogy a szabadságharc utolsó napjaiban a
parancs ellenére nem semmisíttette meg a Szentes határában felhalmozott gabonát és
takarmányt, ez által a császári csapatok birtokába juthatott. A beigazolt vádak termé
szetesen súlyosabbnak bizonyultak, mint a jó szándékból előadott mentő körülmé
nyek. A Pesti Cs. Kir. Haditörvényszék 1851. október 1-jén Boros Sámuelt felség-
árulás bűntette miatt teljes vagyonelkobzásra és kötél általi halálra ítélte. Az uralkodó
utóbb az ítéletet kegyelemből 4 évi várfogságra változtatta, melyet Boros a josef-
stadti börtönben töltött le.15
A megtorló intézkedések jelentős része a volt honvédek, honvédtisztek és nemzet
őrök ellen irányult. Az újonnan kinevezett helyi hatóságokat szigorú parancsokkal
kötelezték a szabadságharcban fegyveresen részt vett személyek névjegyzékeinek
összeállítására. Nem volt titok, hogy a névjegyzékben szereplők minimális bün-
tése a császári seregbe történő besorozás. A Szentes járási főszolgabíró 1849 novem
berétől több ízben felszólította a szentesi elöljáróságot a névjegyzékek elkészítésére,
de eredménytelenül. A városi tanács heteken át halogatta a népszerűtlen feladat tel
jesítését. Az egyre türelmetlenebb sürgetéseknek engedve, december végére készítettek
egy névjegyzéket. Ennek nyomán 1850 januárjában megkezdődött a volt szentesi
honvédek összefogdosása és cs. kir. sorozó bizottság elé állítása. Az üldöző hatóságok
rövid időn belül 66 személyt fogtak le és kísértek Szegedre. Közülük 22 bizonyult
katonai szolgálatra alkalmasnak. Ez csak a kezdetet jelentette. Január végére Basa
János szentesi főkapitány összeállított egy újabb névjegyzéket, melyben már 283 volt
önkéntes honvéd neve szerepelt. A besorozandó volt honvédek nagy számára való
tekintettel az illetékes katonai parancsnokság elhatározta, hogy a jövőben a szente
sieket nem Szegeden, hanem helyben fogja felavató bizottság elé állítani. A bizottság
megérkezéséig a tanács feladatává tették, hogy vegye számba és gyűjtse be a felava-
tandókat. Annyi engedményt tettek, hogy a szentesieket szüleik vagy gazdáik kezes
sége mellett ideiglenesen elengedheti. Az idegeneket azonban fogva kellett tartaniok.
Basa József főszolgabíró hamarosan értesítette a városi elöljáróságot, hogy a Cs.
Kir. Katonai Felavató Bizottmány március 2-án érkezik Szentesre. Egyben tudatta,
hogy a bizottmány elé állítandók mindazok az egyének, akik a felkelő seregbe „akár
miféle nevezet alatt szolgáltak”, vagyis nemcsak a honvédek, hanem a mozgó és 10
hetes nemzetőrök is. Kötelességükké tette, hogy a bizottmány munkájának segítése
érdekében március 3-tól folyamatosan, naponként legalább 50 besorozandó egyént
állítsanak elő. Lelkűkre kötötte, hogy senki semmi szín alatt el ne titkoltassék.16
A sorozó bizottmány a jelzett időben valóban megérkezett, s báró Ripperda
őrnagy elnöklete alatt megkezdte működését. Az összeállított névjegyzék tanúsága
szerint a bizottmány megérkezéséig az előállítandók száma 552 főre emelkedett
(ebből 440 volt honvéd és 112 mozgó nemzetőr). Ténylegesen előállítható volt 231 fő
16 C sm L (SzF ) 9 3 7 /1 8 4 9 ., 141, 291/1850. M egyefőn ök i ir„ 115, 1241/1850. S zo lgab írói lev elező
k ö n y v , 1864/1851., 1 9 3 5 /1 8 52. T anácsi ir., B arta L ászló—L abádi L ajos : B o r o s Sám uel. Szentes,
1986.
16 C sm L (S zF ) 2 5 7 , 285, 355, 375/1 8 4 9 ., 299/1850. S zo lgab írói le v e lez ő k ö n y v ; 338— 339
5 6 9 /1 8 5 0 . M eg y efő n ö k i i r . ; 134/1850. T a n á c si jgyk .
203
(177 honvéd és 54 nemzetőr). Szökés miatt nem volt előállítható 172 fő (95 honvéd és
77 nemzetőr). Különböző okok miatt (elhalt, beteg, vándorol, börtönben van) nem
került a bizottmány elé további 149 fő. Az előállított 231 személy közül a bizottmány
alkalmasnak talált és besorozott 123 főt. Ezek közül 95 honvédként, 28 pedig mozgó
nemzetőrként szolgált a szabadságharc idején.17
A sorozó bizottmány megérkezésének napján a városi tanács folyamodványt írt
Haynauhoz, melyben kérte, hogy tekintsenek el a mozgó és a 10 hetes nemzetőrök
besorozásától. A kérvényt a szentesi főbíró és főügyész személyesen vitte Pestre.
Haynau fogadta a küldötteket, s szóban azt a választ adta, hogy a mozgó nemzetőrök
besorozásától nem tekinthet el. A felavató bizottmány még Szentesen tartózkodott,
amikor ismertté vált Ferenc József március 12-én kelt rendelete, mely a nemzetőröket
mentesítette a császári seregbe való besorozás alól. Ezt figyelembe véve a felavató
bizottmány eltekintett a szökésben levő volt nemzetőrök felkutatásától, ellenben
szigorúan meghagyta a 95 volt honvéd mielőbbi befogását.18
A felavató bizottmány távozása után (márc. 18.) nyomban megindult a hajsza
a szökésben levők felkutatására, egyelőre nem sok eredménnyel. Két hónap elteltével
a 95 honvéd közül mindössze nyolcat tudtak kézrekeríteni. Egy június végén kelt
szolgabírói jelentésből kitűnik, hogy a szökevények közül 65-en még mindig szökés
ben vannak. Bonyhády István, az 1850 áprilisában kinevezett új megyefőnök — nem
egészen ok nélkül — arra a következtetésre jutott, hogy a volt honvédek „elszökteté-
sében, illetőleg pedig folytonos szökésben tartásában szüleik és rokonaik vagy helység
beliek nyújtanak segédkezet, miszerint őket e vidék sajátságos helyzeténél fogva
hihetőleg a tanyákon és lápokon bújdolcoltatják”. Az üldözés sikeresebbé tétele érde
kében a megyefőnök országos körözésre adta ki a szökésben levő szentesi honvédek
névjegyzékét és személyleírását, egyszersmind meghagyta a főszolgabírónak, hogy
„a megugrott honvédek előállítását a népnek szoros kötelességévé tévén, egyúttal
figyelmeztessék, miszerint mindazok, kik illy megugrott honvédeket eltitkolják, vagy
bujdoklásukban elősegítik, a rend és béke szándékos megzavaróinak tekintetni,
s mint ilyenek a legsúlyosabb büntetéssel fenyíteni fognak”.19
1850 végén még mindég tartott a volt honvédek felkutatása. Az újabb üldözési
hullám egybekapcsolódott az újoncállítási rendelet helyi végrehajtásával. A rendelet
értelmében Szentes városa 57 újoncot volt köteles kiállítani. A végrehajtással meg
bízott Basa János főkapitány ezúttal is nagy buzgalmat tanúsított. 117 sorköteles
korú személyt állított elő, kik közül az újoncozó bizottság bátran válogathatott.
Az állítási lajstrom Mi okból állíttatott elő — című rovatában 82 személy neve mellett
olvasható az alábbi bejegyzés: „mert honvéd volt”. A bizottság által kiválasztott 57
személy közül 41 honvédként szolgált a szabadságharc idején.20
A volt honvédek sokasága mellett viszonylag elenyésző a szentesi illetőségű,
tisztként szolgált személyek száma. Basa főszolgabíró mindössze 14 volt honvéd és
nemzetőr tisztet vett jegyzékbe, kiket a nagyváradi felavató bizottmány elé utasított.
Közülük csak öten kerültek a bizottmány elé, a többi vagy megszökött, vagy Ferenc
József 1850. március 12-i rendeletére hivatkozva megtagadta a jelentkezést.21
Az eddigi számadatok összegzéseként megállapítható, hogy a szabadságharc
leverését követő egy év leforgása alatt több mint 400 szentesi vagy Szentesen lefogott
17 C sm L (S zF ) 1493/1850. M eg y e fő n ö k i ir.
18 C sm L (S zF ) 4 6 4 , 542/1850. T a n á c si jg y k .; Magyarországot illető Országos Törvény- és
Kormánylap (a to v á b b ia k b a n Kormánylap) 1850. é v f. V . darab 30. sza k a sz 63. o.
19 C sm L (S zF ) 1215/1850. T a n á csi ir., 3732/1850. M eg y efő n ö k i ir.
90 C sm L (S zF ) 908/1851. M eg y e fő n ö k i ir.
91 C sm L (S zF ) 363, 973/1850. M e g y e fő n ö k i ir.; 586/1850. S z o lg a b író i lev elező k ö n y v .
204
volt honvéd, nemzetőr, illetve tiszt ellen indult eljárás, s közel 200 azoknak a száma,
kiket a szabadásharcban való fegyveres részvétel miatt büntetésből besoroztak a csá
szári seregbe. Nem lehetett kevés a hasonló sorsra jutott, más megyékben lefogott
szentesiek száma sem, de erre nézve nincsenek pontos adatok.
A megtorló intézkedések nem korlátozódtak a szabadságharcban fegyveresen
részt vett személyekre. A császári hatóságok vizsgálata mindenkire kiterjedt, aki bár
mily csekély szimpátiát is tanúsított a forradalmi intézmények, illetve intézkedések
iránt. Összeállították mindazok névjegyzékét, akik 1848/49 folyamán bármiféle
hivatalt viseltek vagy valamilyen formában tettleg segítették a forradalmi hatóságok
munkáját. Külön kimutatás készült a „szájhősökről, izgatókról, a lázadást jelentéke
nyen előmozdítókról”. Mindezek felkerültek a kompromittáltak listájára. A jegyzékbe
kerülőket nem vették ugyan őrizetbe, de állandó megfigyelés alá kerültek, utazási
engedélyt nem kaphattak, s esetleges kihágás esetén súlyosabb büntetésre számít
hattak.22
A bizalmatlanság kiterjedt a szabadságharc leverése után a császári hatóságok
felkérésére hivatalt vállalt személyekre is. A felsőbb hatóságok véleményes jelentést
kértek minden közigazgatási és törvénykezési tisztviselőről, a szolgaszemélyzetről,
az elemi és felsőbb szintű iskolai oktatókról; elsősorban azt firtatva, hogy az érintett
személyek hogyan viselkedtek a „lázadás időszaka alatt”. A tisztviselőket ezen túl
menően írásbeli nyilatkozat tételére kötelezték a forradalom alatti magaviseletüket
illetően. Az egyéni igazolásokat tartalmazó ún. purificatiós íveket megyefőnöki véle
ményezés után felterjesztették a kerületi közvádlóhoz, aki döntött a további vizsgálat
folytatása, vagy megszüntetése felől.23
A megtorló intézkedések szerves részét képezték a különféle korlátozó, tiltó
rendelkezések. A szabadságharc leverését követően például megtiltották a kaszák,
sarlók, szénavágók és egyéb mezei munkára használt, könnyen fegyverré alakítható
vaseszközök vételét és szállítását, de még a közönségesnél nagyobb botok tartását is.
A rendkívüli állapotra hivatkozva betiltottak mindennemű gyülekezést, legyen az
polgári vagy egyházi szándékú. Tiltva voltak a kaszinói összejövetelek, az álarcos-
bálak és a táncmulatságok. Üldüzőbe vették a magyar zenét, táncot és színjátszást.
A császári hatóságok megítélése szerint az utóbbiakat a „forradalmi pártbeliek”
eszközül használják arra, hogy a tömegeket izgalomba tartsák. A magyar nemzeti
zenészek fellépésével kapcsolatban megállapították, hogy „miután többnyire nemzeti
dallamok játszásával foglalkoznak, a pártütők ármánykodásaitól nem egészen ide
genek”.24
Különösen nagy hangsúlyt fordítottak a forradalomra emlékeztető ruhaviselet
üldözésére. A szentesi főszolgabíró 1849 novemberében haragos hangú levelet intézett
a szentesi elöljárósághoz, melyből megtudhatjuk, hogy „még sűrűn látszanak egyé
nek, kik lázadó honvéd öltönyben és más pártütést jellemző jelekkel ellátva magukat
mutogatni merészelik”. Felsőbb parancsra hivatkozva szigorúan meghagyta, hogy
„bárkinek is honvéd attila, bundába, csákóba vagy előbb volt cs. kir. huszáröltönybe
járni tilos, és ha mégis némelyek a lázadó seregnek ösmertető jelével ellátva volnának,
járkálni ne engedjék, és ha mégis járkálnának, elfogatván, ruhájukról a nevezett
jeleket lefejtsék és csak akkép eresszék szabadon” .25
205
A császári hatóságok figyelme kiterjedt a forradalom és szabadságharc idején
keletkezett nyomtatványok üldözésére is. Veszélyesnek találták ugyanis, hogy a forra
dalmi idó'szak sajtótermékeiben napvilágot látott izgató, felségsértó', gúnyolódó
cikkek továbbra is közkézen forogjanak. Gyulai Gaál kerületi főbiztos már 1849.
szeptember elején utasította alárendelt hatóságait, hogy a városok és községek köz
házainál, kaszinóiban, vagy egyéb társulati helyiségekben található mindennemű hír
lapokat, plakátokat és iratokat hatóságilag foglalják le, s szállítsák be Szegedre.
A buzgóságáról ismert Basa János szentesi főkapitány néhány nap elteltével büszkén
jelentette, hogy az utasításnak megfelelően, a szentesi kaszinóban talált hírlapokat,
gúnyiratokat és képeket, valamint a „forradalmi lázítók” arcképeit lefoglalta, s a
városházához felhordatta. Nem sokkal később a szentesi főszolgabíró utasította
a helybeli postamestert, hogy állítsa össze a hírlapok előfizetőinek névjegyzékét,
azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a forradalmi időszak újságjait a magánosoktól
is be tudja szedetni. Ugyanebből a célból intézkedett a levéltár átkutatásáról is.262728
A lázítónak minősülő nyomtatványok, röplapok, könyvek elleni hajsza hosszú
éveken át napirenden maradt. Rendeletek sokasága bizonyítja az abszolutista rend
szer félelmét ezek hatásától. Azonban a szigorú intézkedések sem akadályozhatták
meg terjesztésüket. Már 1850 elején felfigyeltek arra az országosan elterjedt jelenségre,
mely szerint „a vándorló árusok a heti és országos vásárokon a népet a kormány
rendeletéi ellen bizalmatlanságra ingerlő, s ennél fogva lázító irományokat árulnak,
melyek a köznép által csekély áruknál fogva nagy mennyiségben vetetnek, és buzgón
olvastatnak”. 1850 februárjában a szentesi hetivásáron is lefogtak két szentesi lakost
(Kovalik Józsefet és Skultéti Zsuzsannát), kiket tettenértek a „királyi felsőbbség”
ellen szóló gúnyiratok és lázító nyomtatványok osztogatásában. Tettükért a Nagy
váradi Cs. Kir. Haditörvényszék előtt kellett felelniük.27
Ezzel egy időben indult országos hajsza a „Magyar forradalmi adattár” című
illegálisan terjesztett könyv ellen, melyet azért tartottak különösen veszélyesnek,
mivel az „Kossuth visszajöttét tárgyazván, a nép között lázadási szellemet költ”.
Néhány hónap elteltével pedig összeállították az indexre tett „lázító irányú könyvek
és irodalmi művek” jegyzékét, eljuttatva azt az alsóbb szintű hatóságokhoz.28
A császári hatóságok nem elégedtek meg a forradalom és szabadságharc nyomta
tott emlékeinek üldözésével. A forradalmi kormányzat emlékének teljes eltörlése
érdekében barbár módon célba vették a hatósági iratokban található ez irányú nyo
mokat is. Szigorú utasítást adtak ki az 1848/49 folyamán keletkezett testületi jegyző
könyvek átvizsgálására, s a bennük „netalán talált kérdéses forradalmi rendeletek”
megsemmisítésére. Mindenekelőtt a forradalmi kormány 1849. április 14-ét követő
„botrányos s népbosszantó rendelvényeinek” megsemmisítését írták elő. Kimondták,
hogy amennyiben a kérdéses jegyzőkönyv egyes lapjain magán vagy közjogi tárgyak
nem szerepelnek, úgy az egész lapot végképp el kell távolítani, ha más tárgyak is
szerepelnének az adott oldalon, akkor a „forradalmias tartalmú cikkek” tétessenek
olvashatatlanná. Sajnos ezt a rendeletet Szentesen is végrehajtották. Az utólag készí
tett 1848/49-es tisztázati jegyzőkönyvekbe már be sem vezették a forradalminak
minősített tárgyakat, a piszkozati jegyzőkönyvekben pedig többszörös vonallal
olvashatatlanná tették a kritikus részeket.29
206
3. N éph a n g u la t
207
hangulata csendes, hallgatag és levert, minden felsőbb rendeleteket és hirdetményeket
oda engedő hódolattal, szótlan engedelmességgel fogad és teljesít, a míveltebb osztály
is azok iránti észrevételeivel visszatartózkodik, sem magán körökben, sem annál
inkább nyilvános helyeken nem igen nyilatkozik”. A nép hangulatát befolyásoló té
nyezők közül az alábbiakat emelte ki: „Legsajnálatosabban hat, kivált a magán
segíteni nehezebben tudott köznép kedélyére a magyar bankjegyeknek tőlle minden
kárpótlás, sőt annak csak reménye nélkül történő beszedése, mert pénzének s azért
adott vagyonának vagy teljesített munkájának azzal együtti elenyésztén kétszeres
veszteséget érez...
Szinte leverőleg és nyugtalanítóan hat átaljában minden rendű nép hangulatára
az igazság kiszolgáltatásának, melyet a forradalmi csaknem két egész év alatt hiába
keresett, most a helyreállt béke lefolyt időszakában is fel nem találhatása...
Nyugtalanító félelem aggódtatja kivált a több mértföldnyi pusztákon szétszórva
fekvő tanyáikon tartott barmaik, s ezek élelmiszere miatt a gazdákat, a fegyvereknek
tőlük, mind már a felkelők, mind a most uralkodó kormány által lett beszedése,
az önvédelemnek a naponként inkább lábrakapó rablók ellenébe nem teljesít-
hetése okán.
Ami a közigazgatás tárgyait illeti, arra nézve bár sem jelenleg elégületlenségre
oka nincs, sem pedig jövendőre nézve minden jónak és nyugságosnak reménye kebe
léből ki nem aludt, mindazáltal az e részbeni bizonytalanság jövendő adóztatásának
vagy katonáskodási, s egyéb féle terheltetésének mily mértékben s mire leendő fordu
lása folyvást kétes remény és aggódás közti helyzet és hangulatban tartja a népet.”34
Az elkövetkező hónapok főszolgabírói hangulatjelentéseiben a fenti jelenségek
és megállapítások több ízben újból megfogalmazódtak. Az év végén változatlanul
azt olvashatjuk, hogy „a nép csendes, hallgatag, szokása szerint ábrándozó hírekre
figyelmes, különben engedelmes... A tisztesb osztály elvonultan egyedül házi gondjai
val foglalkozik”. Ezen túlmenően általánosan jellemző, hogy úgy a köznép, mint a
vagyonosabb osztály az „ostromállapot megszüntetését, s helyébe az általános rende
zést s megnyugtató községi rendszert naponként sóvárgó óhajtással várja”.35
208
dási jogát, és 1849 novemberétől sorra érvénytelennek minősítették a városi törvény
szék által hozott ítéleteket. Az elöljáróság óvást emelt ez ellen, s továbbra is gyako
rolta a bíráskodási jogot. December folyamán azonban határozott parancs érkezett,
amely világosan meghagyta, hogy „a tanács vagy annak egyes tagjai, mindennemű
bíráskodástól, az ítélet megsemmisítése, ezen kívül pedig hivatalaiktóli elmozdítása
terhe alatt eltíltatnak” .36
A város vezetői nem nyugodtak bele egykönnyen a bíráskodási jog elvesztésébe.
A kérdéssel kapcsolatos általános véleménynek Nagy Sámuel főbíró adott hangot,
aki a december 22-i tanácsülésen kifejtette, hogy az igazságszolgáltatás folyamatban
levő átszervezése során a város elöljáróságának résen kell lennie, „nehogy Szentes
városa kezéről a már egy ízben drága pénzen megvásárlott, később pedig Ő Felsége
által kegyelmesen adatott első bírósági hatóság valamiképp elessék”. Ezért indítvá
nyozta, hogy folyamodványban forduljanak báró Geringer polgári főbiztoshoz, kérve
az első bírósági hatóság Szentes város kezén való meghagyását. Indítványát egyhan
gúan elfogadták.
A mesterien megszerkesztett folyamodványt 1850. január utolsó napjaiban kül
döttség vitte Budára. Geringer személyesen fogadta a küldötteket, s ígéretet tett, hogy
intézkedni fog az ügyben. Ez annyiból állt, hogy a szentesiek kérvényét véleményezésre
leküldte a kerületi főbiztoshoz, aki azt továbbította Temesváry István megyefőnök
höz. Temesváry bekérette a város bíráskodási jogára vonatkozó dokumentumokat,
és ezek tanulmányozása után a következő álláspontra jutott: „Bár Szentes városa
által előterjesztett okokat egészen figyelem nélkülieknek nem állíthatom, és annak
a megyei többi községek feletti némi elsőbbségét elismerem, mindazon által a jelen
körülmények közti kivételes állapotban kivételilegesen elsőbírósági joggal felruház-
hatónak — a törvénykezési rendszer foganatba vételét, s életbe léptetését megelőzőleg
— nem véleményezhetem, és így azt ennek s a behozandó községi rendszernek türelem-
meli bevárására utasítandónak tartom.” A felettes hatóságok magukévá tették a
megyefőnök véleményét, azzal a megszorítással, hogy az új községi rendszer behozá
sáig megengedhető Szentesnek a 12 pengőforintig terjedő ítélkezési és bíráskodási
jog. Ez nem számított különösebben jelentős kedvezménynek, hisz a 12 pft-ig terjedő
bíráskodási jogot már a korábbi törvények (1836 :XX. te., 1840:IX. te.) biztosították
a rendezett tanáccsal nem rendelkező községeknek is. Az első bíráskodási jog elvesz
tésével tovább zsugorodott a rendezett tanácsi jog, ezzel pedig a város önkormány
zati hatásköre. Az elkövetkező hónapokban még történtek lépések a bíráskodási jog
visszaszerzése érdekében, de 1850 őszétől, a cs. kir. járásbíróságok — azon belül
a szentesi járásbíróság — felállításától kezdve a városi törvényszék korábbi hatás
körébe történő helyreállítása reménytelenné vált.37
A város bizonytalan jogi helyzetén nem változtattak az időközben napvilágot
látott közigazgatási rendeletek és utasítások. Az 1849. október végén nyilvánosságra
hozott „Magyarország ideiglenes közigazgatási rendezete”, valamint az ezt módosító,
„a Magyarországbani politikai közigazgatási hatóságok szervezete tárgyában”
kidolgozott és 1850 szeptemberében kibocsátott új szervező rendelet csak járási
szintig szabályozták a közigazgatás rendjét, a városok és községek belső irányításának
meghatározása elmaradt. Erre pedig nagy szükség lett volna, elsősorban az úrbéri
viszonyok, valamint a korábbi vármegyei igazgatási rend megszűnte miatt. A városi
és községi belkormányzat szabályozásának hiányát a felsőbb hatóságok is érzékelték.
209
1851 nyarán úgy ítélték meg a helyzetet, hogy „a községek törvényes végrendezése,
a jelenlegi körülmények között még ki nem vihető” ugyan, de valamiféle rendezés
tovább nem tűr halasztást.88 Ezért a Helytartóság egy utasítást dolgozott k i: „Utasítás
a községi közügyek ideiglenes szabályozására Magyarország szabad kir. városaiban
s rendezett tanáccsal bíró egyéb községeiben” címen, melyet 1851. augusztus 18-án
hoztak nyilvánosságra.
Az Utasítás „községi képviseletről” szóló része kimondta, hogy a jövőben a köz
ség „közügyeiben a községi választmány és tanács által képviseltetik”. A községi
választmány hatáskörébe u talta :
— a községi pénztár és valamennyi pénzalap előköltségvetéseinek, ill. számadá
sainak megvizsgálását,
— a községi tulajdonok elidegenítését,
— a szerződések megkötését, meghosszabbítását, felmondását,
— a városi tisztviselők fizetéseinek megállapítását,
— perek indítását és megszüntetését,
— helyi rendszabályok kidolgozását... stb, vagyis a város belgazdálkodásával
kapcsolatos legfontosabb teendőket.
Az Utasítás a községi választmány határozatainak végrehajtására a városi
tanácsot jelölte ki. Ugyanakkor a tanács feladatává tette mindazoknak a községi
ügyeknek a megvitatását és intézését, amelyek nem lettek a községi választmány
hatáskörébe utalva. Ennek értelmében a tanács, mint „közvetlen közigazgatási ható
ság” : nyilvántartja és kezeli a város valamennyi ingó és ingatlan vagyonát, gondosko
dik ezek célirányos felhasználásáról; szakközegei által ellátja a helyrendőrségi teen
dőket; a büntető törvényszék elé nem tartozó kihágási ügyekben (100 pft-ig terjedően)
első bíróságként ítélkezik. Ezeken kívül a tanács feladata a törvények és rendeletek
kihirdetése, az egyenesadó beszedése, az újoncállítás lebonyolítása, a katonai elszál
lásolás, élelmezés és előfogatozás megszervezése... stb. A hatáskörök ily módon
történt elosztása révén a községi választmány és a tanács egymással részben alá-,
részben mellérendeltségi viszonyba került.
A községi választmányok létrehozásával a feloszlatott városi képviselő-testülete
ket kívánták pótolni. Arról természetesen gondoskodtak, hogy a választmányok
működése megmaradjon a „törvényes” keretek között. Erre nézve az Utasítás több
pontja is biztosítékul szolgált. Elvben megengedhetőnek tartotta például a választ
mány tagjainak lakosság általi megválasztását, de a választás engedélyezésének meg
adását a helytartó hatáskörébe utalta. Ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy az
ország legtöbb helységében megyefőnöki előterjesztésre, kinevezés útján állították fel
a községi választmányokat. Az Utasítás előírta azt is, hogy a tanácskozásra kerülő
tárgyak jegyzékét tanácskozás előtt fel kell terjeszteni jóváhagyásra az elöljáró
közigazgatási hatósághoz. Tárgyalni csak a jegyzékben feltüntetett ügyeket szabad.
A tanácskozásról felvett jegyzőkönyveket szintén be kellett mutatni a felettes ható
ságnak. A választmányi végzéseket és határozatokat csak az egyes tárgyakra nézve
kijelölt hatóság (megyefőnök, kerületi főispán, belügyminiszter, helytartó) jóváhagyása
után lehetett végrehajtani. További biztosítékul szolgált, hogy a választmány ülésein
a kormány által kinevezett polgármester elnökölt, aki a választmány törvénybe ütkö-
as „ M a gyarország id eig len es k ö zigazgatási ren d ezete” . G y ű jtem én y e a M agyarország szám ára
k ib o csá to tt L eg felső b b M a n ifesztu m o k és S z ó z a to k n a k ... B uda, 1849. E gyetem i N y o m d a 2. fü zet
181— 205. o . ; B elü gym in iszteri ren d elet „ a M agyarországb an i p o litik a i k özigazgatási h ató sá g o k szer
v ezete tárgyában” . Kormánylap, 1850. é v f. X X IV . darab 309.; C sm L (SzF ) 6971/1851. M eg y efő
nöki ir.
2 1 0
zőnek minősülő intézkedéseit felfüggeszthette, szükség esetén az ülést berekeszthette.
Ugyanez a jog megillette a megyehatóság által kinevezett cs. kir. biztost is. Az ő fe
ladata volt a választmány munkájának közvetlen ellenőrzése. Sorozatos törvénysértés
esetén a felettes megyei hatóság a községi választmányt feloszlathatta.
Az idézett Utasítás értelmében a községi választmányi tagok megbízatása 3 évre
szólt. Minden választmányi tagságra felkért lakos az állást — mely egyébként fizetés
sel nem járt — köteles volt elfogadni. Ez alól csak a tényleges katonai szolgálatot
teljesítők, a lelkészek, az állami tisztviselők, valamint a 60. életévüket betöltött szemé
lyek kaphattak felmentést. A „vonakodókat” 100 pft-ig terjedő pénzbírsággal sújt
hatták. Ugyancsak bírság alá estek az ülésről hiányzó vagy elkéső választmányi
tagok. A községi tanácsot díjas és díjtalan tanácsnokokból, és a szükséges számú
szakszemélyzetből kellett összeállítani. A tanács feje szintén a polgármester volt.
A díjtalan tanácsnokokat az elöljáró megyei hatóság nevezte ki a községi választmány
hármas jelölése alapján. A szakképzettséggel rendelkező díjas tanácsnokokat, vala
mint a többi szaktisztviselőt a tanács hármas jelölése alapján a községi választmány
választhatta, de a megerősítés joga a megyei hatóságot illette meg. A tisztviselőket
a polgármester, ill. a megyei hatóság felfüggeszthette, de végleges elbocsátásukat
csak a községi választmány rendelhette el.39
Az új községi rendszer bevezetésével kapcsolatos átszervezések idejére jelentős
szervezeti és személyi változások történtek a szegedi polgári kerület és azon belül
Csongrád megye életében. Ezek összefüggésben voltak az ország ideiglenes közigaz
gatási rendjének kialakításával. 1850 februárjában a szegedi polgári kerület élére —
Gyulai Gaál Eduárd lemondása folytán — Cseh Eduárd volt Baranya megyei kor
mánybiztos került, akit hamarosan kineveztek a nagyváradi katonai kerület minisz
teri biztosává is. A két hivatal egybevonása következtében az önálló Szeged kerületi
főbiztosság lényegében megszűnt, a kerület megyéi (így Csongrád megye is) közvetle
nül a nagyváradi kerület miniszteri biztosának irányítása alá kerültek. Cseh Eduárd
hivatalba lépését követően személycsere történt Csongrád megye élén is. Temesváry
István eddigi megyefőnök működését felsőbb helyen „erélytelennek, elnézőnek és
pajtáskodónak” találták, ezért menesztették állásából. Helyére az erőszakosságáról
ismert Bonyhády (Perczel) István volt Baranya megyei szolgabíró került. Újabb válto
zásokra 1850 őszén került sor, összefüggésben Magyarország öt kerületre történt
felosztásával. Ez alkalommal Csongrád megyét a nagyváradi kerületből a pest-budai
kerületbe tették át, melynek élére Augusz Antal volt tolnai kerületi főispánt nevezték
ki. Bonyhády Istvánt megerősítették megyefőnöki állásában.40
Az új kerületi és megyei hatóságok kiépítése után kezdetét vehette a községek
rendezése. A községi közügyek intézésére vonatkozó Utasítást és mellékleteit Augusz
kér. főispán 1851. szeptember 12-én továbbította Bonyhády megyefőnökhöz. Kísérő
levelében tájékoztatást kért arról, hogy Csongrád megye rendezett tanácsú városaiban
és községeiben a községi választmányok megalakításánál a „szabad választás gyakor
lata már most egész nyugodtsággal engedélyezhető-e”. Függetlenül a választól, az idő
nyerésre hivatkozva felszólította a megyefőnököt, hogy tegyen minden városra és
községre nézve a községi választmány iránt „mindjárt most javallatot, s illetőleg
kijelölést”. Olyan egyének kijelölésére gondolt, akik „egy részről a felséges uralkodó
ház iránti tántoríthatatlan hűségekről, a magas Kormány, annak intézkedései iránt
39 A k ö zség ek id eig len es sza b ályozásával k a p cso la to s „ U ta sítá s” egy p éld án ya m egtalálh ató
C sm L S zeg ed i K ö z p o n t, C sanád m egye c s. kir. M egyeh atóságán ak ir. 5729/1851. szám alatt.
40 C sm L (S zF ) 8 4 0 ,2 2 2 1 , 2 7 1 5 ,2 7 4 2 , 6645, 6666, 8161/1850. 2992/1951. M eg y e fő n ö k i ir. R ész
lete se n lá sd L abádi L ajos : C songrád m egye n eoa b szo lu tista k özigazgatásán ak k ia lak ítása (1849—
1854). 109— 117. o.
211
engedelmességről, más részről pedig a község java előmozdítása körüli igyekezetük
ről és buzgalmukról ismeretesek”. Jelölteket kért a polgármesteri állásra is.
Bonyhády továbbította a főszolgabíróknak a kerületi főispán rendeletét, egy
szóval sem említve az esetleges választások előkészítését. Az Utasításban megszabott
keretek értelmében Szentes városa 22 136 főnyi lakossága után 24 főből álló községi
választmányt alakíthatott. Basa főszolgabíróra várt a feladat, hogy összeállítsa a vá
lasztmányi tagságra szóba jöhető személyek névjegyzékét, és jelölteket állítson a pol
gármesteri hivatalra. Egyik sem lehetett könnyű feladat. Bizonyosra vehető, hogy
úgy a választmányi tagságra, mint a polgármesterségre jelölt személyek közül többen
akadtak olyanok, akik előzetes megkérdezésük és beleegyezésük nélkül kerültek a név
jegyzékbe. Ez később számos probléma forrása lett.
A szolgabírói javaslatok alapján Bonyhády megyefőnök október utolsó napjai,
ban készítette el és terjesztette fel jelentését a kerületi főispánhoz. Ebben leszögezte-
hogy megítélése szerint a megye egyik helységének lakossága sem elég „érett és lecsil
lapult” ahhoz, hogy a szabad választás engedélyezhető lehetne. Mellékelten meg
küldte a kijelöléssel összeállított választmányi tagok névjegyzékét és a polgármesteri
tisztségre alkalmasnak Ítélt személyek neveit, megjegyezve, hogy a jelöltek összeállí
tásánál elsősorban arra ügyelt, hogy a kiválasztottak legalább a lezajlott forradalmi
események tényleges támogatásától mentesek legyenek. Augusz kerületi főispán
változtatás nélkül elfogadta a megyefőnök javaslatait, s november 4-én kelt leiratában
kinevezte a községi választmányi tagokat és a polgármestereket.41
A szentesi községi választmány beiktatására 1851. november 18-án került sor.
Ebből az alkalomból Bonyhády István személyesen megjelent Szentesen, és feles
kette az újonnan kinevezett polgármestert, Jurenák Eduárdot. A szervezési munkát
mégsem lehetett lezártnak tekinteni, ugyanis néhány nap elteltével három választ
mányi tag benyújtotta lemondását. Valamennyien betegségükre és öreg korukra
hivatkoztak. A megyefőnök „szoros vizsgálatot” rendelt el a felhozott kifogások való
diságának kiderítésére, ugyanakkor megbízta a polgármestert, hogy gondoskodjon
a megürült helyek betöltéséről. A helyzetet bonyolította, hogy rövid egy hónapi
hivataloskodás után maga a polgármester is benyújtotta lemondását, szintén egész
ségügyi okokra hivatkozva. A megyefőnök elfogadhatónak találta Jurenák Eduárd
orvosi igazolásait, és felmentését javasolta. Augusz kerületi főispán ennek ellenére
nem hagyta jóvá a polgármester lemondását. Jurenák azonban kategorikusan kijelen
tette, hogy hivatalát mindenképpen leteszi. Nyilatkozatát ezek után tudomásul kellett
venni. 1852. február 17-én beiktatták az új polgármestert, Sréter Antal eddigi árva
gyám személyében.42
A városi tanács és tisztikar átszervezése még váratott magára, személyi és szer
vezeti változások azonban ezt megelőzően is történtek. 1851 októberében Sztaricskai
András főpénztárnokot leváltották, helyére Farkas Gedeon ügyvédet nevezték ki.
Sréter Antal előlépése következtében az új árvagyám Vida Szűcs Mihály lett. Személy-
cserék történtek a fő- és aljegyzői posztokon is. Szalai János főjegyző 1852 tavaszán
lemondással távozott, főjegyzővé Farkas László eddigi aljegyző lépett elő. Aljegyzővé
Fejér Károly ügyvédet nevezték ki. Szintén lemondás révén megüresedett a főügyészi
és az egyik tanácsnoki állás. Ez utóbbiak érzékenyen érintették az elöljáróságot,
ugyanis a felettes hatóságok —•a hamarosan bevezetésre kerülő új községi rendszerre
hivatkozva — nem engedélyezték betöltésüket. Ugyanilyen indokkal nehézségeket
támasztottak az 1852 januárjában megüresedett városi főkapitányi tisztség betöltése
2 1 2
elé is. A jövőben a városi tanács feladatává tették a helybeli rendőrségi teendők irá
nyítását. Az önálló városi kapitányság megszüntetésével együtt megtiltották a fő
kapitányi elnevezés használatát is. A helyrendőri teendők vezetését ellátó tanácsnokot
az elkövetkezőkben a „rendőrtiszt” cím illette meg. 1852 áprilisában rendőrtisztté
Kolumbán Imre eddigi alkapitányt nevezték ki.13
1851/52 folyamán változatlanul megoldatlan probléma maradt a tisztviselői
fizetések régen beígért rendezése. A községi választmány a megalakulását követően
nyomban napirendre tűzte a kérdést. 1851 decemberében készített egy tervezetet,
mely jelentősen javította volna az eddig rendkívül alacsonyan tartott — még 1849
elején megállapított — tisztviselői fizetéseket. A jóváhagyásra felterjesztett tervezetre
semmiféle választ nem kaptak, tehát minden maradt a régiben. A kérdés azonban
továbbra is napirenden maradt. A választmány új megoldással próbálkozott. Ezúttal
egyenként hozott határozatot az egyes tisztségek fizetésének emelésére. A megyefőnök
azonban minden fizetésemeléssel kapcsolatos választmányi határozatot felfüggesztett,
hivatkozva az új községi rendszer bevezetésére, amely majd a fizetéseket is rendezi.
Ez azonban továbbra is csak ígéret maradt. A városi tisztviselők végül türelmüket
vesztették, s 1852 augusztusában határozott hangú kérvényt juttattak el a megye
főnökhöz fizetéseik ügyében. Ebben megállapították, hogy a kormány minden hiva
talnokát illendő fizetéssel díjazza, őket azonban még csak „aggodalom nélküli meg
élhetést biztosító” fizetéssel sem látja el viselt állásukért. Kijelentették, hogy tovább
nem várhatnak, m ert:
„1) Mostani fizetésünk oly nyomorú, hogy abból, kivált a családosok, legszigorúbb
gazdálkodás mellett is úgyszólván csak alig tengődhetnek, azért arra, hogy abból
valamit félre lehetne tenni, semmi kilátás nincs.
2) Fizetésünkön kívül, melynek 1849-ik évben lett megállapításakor a rendezett
tanáccsal ellátott községek kezére átment bírói hatóság gyakorlásával összeköttetett
mellékes, de törvényes jövedelemre is számítva volt, és amelytől a törvénykezésnek
a cs. kir. Járásbíróságok általi kezelésével elüttettünk, semmi egyébb jövedelmünk
nincs.
3) Hivatalunk után annyi munkával vagyunk terhelve, hogy ha ennek lelkiismeretesen
meg akarunk felelni — pedig ez a feladatunk — az egész napot föláldozni kénytelenít-
tetünk, úgy annyira, hogy semmiféle mellékes kenyér kereseti ágat nem űzhetünk,
s azok, kiknek közöttünk gazdaságuk van, azt elhanyagolni, s emiatt nem kis károso
dást szenvedni kénytelenek...” Kérvényükre a szokásos választ kapták: várják be az
új községi rendszer bevezetését. Mivel erre, s ezzel együtt fizetésük javítására továbbra
sem került sor, november végén újabb beadvánnyal fordultak a megyefőnökhöz.
A nyomaték kedvéért ezúttal valamennyi tanácsnok és tisztviselő aláírta a kérvényt,
élén a polgármesterrel. A megyefőnök most pártolólag terjesztette fel a folyamod
ványt a kerületi főispánhoz, ennek ellenére még évekig kellett várni a tisztviselői
fizetések javítására.4344
A vázolt körülmények között egyáltalán nem meglepő, hogy egyre inkább lazult
a hivatali fegyelem. Ennek következtében szinte mindennaposokká váltak a felsőbb
hatóságoktól jövő megrovó levelek. A tisztviselők magatartásával foglalkozva
Bonyhády megyefőnök 1852 januárjában megállapította, hogy a „városi és községi
elöljárók a közigazgatási főszolgabírói hivatal útján nyert kiküldetéseikben igen
későn, s akkor is igen hanyagul és rendetlenül járnak el, mit az ügykezelés gyorsan és
tökéletesen kívánt menetével összeegyeztetni nem lehetvén”. Épp ezért szigorúan uta-
213
sította a főszolgabírákat, hogy minden lehető eszközzel törekedjenek a hivatali
fegyelem megszilárdítására. Felhatalmazta őket arra is, hogy a hanyagságon kapott
tisztviselők fizetéseit visszatarthassák. A fegyelmi helyzet azonban a sorozatos figyel
meztetések ellenére sem javult, sőt inkább romlott. A megyefőnök újabb tapasztalatai
szerint a megye városaiban „azon szokás divatoz, miként az elöljárók hivatalos hely
ségeiket gyakran társalgási termekül is használják, s ott ahelyett, hogy halmozott
dolgaik után látnának, a drága időt magánytársalgás, pipázás és beszélgetés közt
töltik”. Ismételten felszólította a főszolgabírákat, hogy „eme rendellenességeknek —
gyakrabban meglepvén az illetők hivatalos helyiségeit — véget vetni igyekezzenek”.45
Számos kifogás érte a községi választmány munkáját, ill. a választmányi tagok
aktivitását is. Az ülések rendszerességére nem lehetett panasz, hisz a választmányi
rendtartásban kötelezően előírt évi négy ülésnél jóval többet tartottak, ellenben igen
gyakoriak voltak a késések és az ülésekről való távolmaradások. 1852/53 folyamán
például egyszer sem fordult elő, hogy a választmányi tagok teljes számmal megjelentek
volna. Volt eset, hogy a 24 tag közül mindössze 12 jelent meg az ülésen. A polgár-
mester igen gyakran kénytelen volt az igazolatlan mulasztásokra előírt pénzbírság
kirovásával élni. Ő maga a nagyszámú távolmaradások okát az alábbiakban látta:
„A szentesi község választmánya néhány nyugalmazott tisztviselők, kereskedők,
mesteremberek és földmívelőkből áll, kik — néhányat kivéve — nagyobb része
kiterjedtebb mezei gazdálkodással foglalatoskodik, a mezei munkálkodás pedig,
hogy e jelen körülmények között haszonnal űzethessék, a nyári szorgos mezei munká
latok, sőt átaljában minden időben a gazda jelenlétét szükségessé teszi, különben
a gazdasága pang, hanyatlik, sőt tönkre jut, mint sajnossan önmagámról tapasz
talok”.46
A hiányzásoknál jelentősebbek voltak a választmány működésének tartalmát ért
bírálatok. Bonyhády megyefőnök több alkalommal kifogásolta, hogy a szentesi
választmány ülésein közigazgatási tárgyú ügyeket is tárgyalnak. Ezzel kapcsolatban
kategorikusan kijelentette, hogy a közigazgatás tárgyában kiadott rendeletek feltétel
nélkül végrehajtandók, felettük semmilyen fontolgatásnak helye nincs. Egyértelműen
a választmány tudomására hozta, hogy „ezen félszeg felfogása a hatáskörnek, s annak
helytelenül szándékolt kiterjesztése a főnökség által rosszaltatik”. Egyben utasította
a szentesi főszolgabírót, hogy mint a választmányi ülések felügyeletével megbízott
cs. kir. biztos hasson oda, hogy a szentesi választmány „hatáskörén túl ne terjeszked
jék, s különösen a közigazgatáshoz tartozó tárgyak elintézésébe ne avatkozzék”.
Szigorúan meghagyta, hogy az elkövetkezőkben a választmányi ülések jegyzőköny
veit nyomban az ülés után terjesszék fel a megyehatósághoz.47
214
A császári alapelveknek megfelelő, új, definitiv közigazgatási rendszer jelentős válto
zásokat hozott a magyarországi helytartóság, a megyei hatóságok és szolgabírói
hivatalok szervezetében. Az 1853. január 19-én közzétett szervező rendelet az orszá
gos főhatóságként működő Helytartóságot öt osztályra bontotta, s az egyes osztá
lyokat a kerületi fővárosokba helyezte ki. Ez az intézkedés egyértelműen Magyar-
ország közigazgatási egységének megbontására irányult. A megyei hatóságok hatás
körében alapvető változás nem történt. Ezzel szemben a járási szolgabírói hivatalok
tevékenységi köre nagymértékben módosult. Felszámolták az olmützi alkotmány
egyik fő vívmányát, mely a közigazgatás és igazságszolgáltatás szétválasztását járási
szinten is elrendelte. Megszüntették az 1850 óta önállóan működő közigazgatási
szolgabíróságokat és járási bíróságokat, s helyükbe állították a mindkét feladatkört
ellátó ún. vegyes szolgabíróságokat.48
Az ország új területi beosztása szerint Csongrád megye a pesti kerületből szer
vezett budai helytartósági osztály alá került. A helytartósági osztály — mely 1853.
május l-jén kezdte meg működését — vezetőjéül (alelnökéül) Augusz Antal volt ke
rületi főispánt nevezték ki. Javaslatára megerősítették tisztségében Bonyhády Ist
ván megyefőnököt, akit egyben helytartósági tanácsnokká létptettek elő. A megye
hatóság átszervezése 1853 nyarán befejeződött. Ezután hozzáláthattak az új mintájú
szolgabírói hivatalok felállításához. Elsőként a székhelyek kijelölésére került sor.
Ez a kérdés mozgásba hozta a rendezett tanácsú városok elöljáróságait. Mivel az
érintett városok a járásbíróságok felállításával elvesztették első folyamodású városi
bíróságaikat, most nem volt közömbös számukra, hogy a szervezés alatt álló —
közigazgatási és bíráskodási teendőket első fokon egyaránt ellátó — vegyes szolgabírói
hivatalok helyileg hova kerülnek. A városok lakosságának érdeke nyilvánvalóan azt
diktálta, hogy ha már saját hatóságaik előtt nem is intézhetik kisebb-nagyobb peres
ügyeiket, az új hivatalok legalább helyileg ne távolodjanak el. Ez ugyanis költsé
gesebbé és körülményesebbé tette volna ügyeik intézését. Ebből a meggondolásból
valamennyi város arra törekedett, hogy a felállítandó új hatóság székhelye városukba
kerüljön. Ezt az érdekeltséget a felsőbb hatóságok is jól ismerték, s igyekeztek ki
használni. Erre utal többek között Bonyhády megyefőnök egyik 1853 májusában
közölt körlevele. Ebben felszólította a megye városait, hogy amennyiben szeretnék
hogy náluk közigazgatási vagy igazságszolgáltatási hivatal települjön meg, akkor fel
sőbb helyen tegyenek felajánlásokat, elsősorban a hivatalok elhelyezésére alkalmas,
államivá váló épületekre nézve, de egyéb formában is.
A többi városhoz hasonlóan Szentes is benyújtotta igényét az új főszolgabírói
hivatal székhelyének elnyerésére. Épületfelajánlását felsőbb helyen elfogadták, de
kevésnek találták. Erről Augusz helytartósági alelnök bizalmas levélben tájékoztatta
Bonyhády megyefőnököt. Nem titkolta, hogy Szentesnek van esélye a székhely elnye
résére, de üdvös volna, ha az eddig tett felajánlását némileg megnövelné. Erre nézve
konkrét tanácsot is adott. Közölte, hogy a napokban az ő elnöklete alatt megtartott
úrbérkármentesítő ülésen Szentes részére a már korábban kiutalt 24 796 pft-on felül
újabb 12 398 pft-ot utalványoztak. Vagyis „ha csak ezen utóbbi summa által a kö
zönség elébbi ajánlatát szaporítja, a főbírói hivatali nagyszerű épület tökéletesen
felépül, és a közönség saját érdekét a legkitűnőbben biztosította” . A megyefőnök jú
nius közepén személyesen megjelent Szentesen, s a községi választmány előtt kerte
lés nélkül előadta a felsőbbség óhaját. Útja eredménnyel zárult. A választmány
ugyanis határozatilag kimondta, hogy a főszolgabírói székhely elnyerése érdekében
felajánlja a kincstárnak a város részére legutóbb kiutalt úrbérkárpótlási summát.
48 Kormánylap, 1852. é v f. I. darab 2 .; 1853. évf. III. darab 24.; Sashegyi O szkár : A z ab
szo lu tizm u sk o ri levéltár. 53. o.
215
(Az összeg nagyjából megegyezett a város összes tiszti- és szolgaszemélyzetének egy
évi fizetésével.)
A város áldozata nem volt hiábavaló. Az ígéretnek megfelelően főszolgabírói
székhellyé jelölték ki. A megye többi szolgabíróságához hasonlóan a Szentesi cs. kir.
Vegyes Szolgabíróság (K. K. Gewischtes Stuhlrichteramt in Szentes) szervezése is
1854 tavaszára befejeződött. Basa József főszolgabírót felmentették hivatalából.
Helyére Stammer Sándor eddigi vásárhelyi főszolgabíró került. Stammer mellé két
alszolgabírót osztottak be, Beliczay Tamást és Seri Jánost. Az újonnan felállított
szolgabíróság 1854. május 3-án kezdte meg tényleges működését. (A 17 fős sze
mélyzet Haris Konstantin I. tizedbeli 203. sz. házában — a Templom köz és a Zöldfa
utca szegletén — kapott helyet. A mai Kiss Bálint és Munkácsy Mihály utca sar
kán.)49
Hamarosan megtörténtek az első intézkedések a városi hatóság régen ígért át
szervezésére. Bonyhády megyefőnök május elején ismét megjelent Szentesen és bi
zalmasan felkérte Sréter Antal polgármestert, hogy készítsen egy tervezetet az újon
nan felállítandó városi tisztikar és szolgaszemélyzet létszámára, összetételére és fize
tésére nézve. A kívánt tervezet hamarosan elkészült. Az 1851. évi községi Utasítás
előírásaihoz igazodva némileg módosította a tisztikar hagyományos felépítését. A leg
szembetűnőbb változás az volt, hogy a fizetéses tanácsnoki állások számát nyolcról
négyre szállította le, ugyanakkor előirányozta 6 díjtalan tanácsnok alkalmazását.
Lényeges változásnak számított továbbá a nagy múltú főbírói tisztség mellőzése. Ez
utóbbi a tanács és a községi választmány nyomására maradt ki a tervezetből. A két
testület ugyanis egybehangzóan megállapította, hogy a cs. kir. törvénykezési hivata
lok felállítása következtében a városi bíróságnak szinte semmi teendője nem maradt.
Érvényes ítéletet a legkisebb peres ügyben sem hozhat, végrehajtási joga nincs, így
a bírói állás a városra nézve igen kevés haszonnal jár, ugyanakkor évi fizetése tetemes
kiadást jelent. A többi szaktisztség (jegyző, pénztárnok, számvevő, adószedő, mér
nök... stb.), illetve szaktestület (árvabizottmány) változatlanul megmaradt. A terve
zetben új, függetlenített tisztségként bukkant fel a levéltárnoki és az iktatói állás.
A díjtalan tanácsnokokkal együtt az új hivatalnoki kar létszáma 34 főt tett ki.
A szolgaszemélyzet tervezett létszáma 65 főre rúgott, szemben a korábbi 87 fővel.
(Az eltérést az éjjeli őrök számának nagyarányú csökkenése okozta.) A hivatalnoki
és szolgai fizetések megállapításánál a tervezet a községi választmány által 1851 de
cemberében kidolgozott tarifákhoz igazodott. Eszerint a 99 fős városi apparátus évi
fizetése összesen 15 208 pft-ot tett volna ki. Ez 632 pft-tal volt nagyobb az érvényben
lévőnél.50
A gyors tervezést nem követte ugyanilyen ütemű kivitelezés. Több hónapos
huzavona kezdődött. A megyei hatóság ugyanis számos ponton nem értett egyet a
polgármesteri tervezettel, azt túlméretezettnek minősítette. A legtöbb bírálat a két
külön pénztárnoki (váltsági és adó) állás, valamint a változatlanul rendszeresíteni szán
dékolt rendőrtiszti állás beállítását érte, de kifogásolták az önállóan működő árva
bizottmány meghagyását is. A rendészeti és az árvatári ügyek intézését a négy fizetéses
tanácsnok teendői közé kívánták besoroltatni, míg a különböző pénztárak kezelésére
216
elegendőnek tartották egy pénztárnok alkalmazását. A főbírói állás megszüntetésébe
természetesen készségesen beleegyeztek.
Miközben folyt az alkudozás az egyes állások körül, a városi közigazgatás egyre
válságosabb helyzetbe került. A tisztviselők munkához való hozzáállása tovább rom
lott. Sorozatos lemondások, ill. felfüggesztések m iatt több kulcsfontosságú tisztség
megüresedett, melyek betöltésére nem volt lehetőség. 1854 őszén például már négy
tanácsnoki állás állt üresen. A feladatkörök összemosódtak, az ügyintézés akadozott.
Mindezek ellenére még több mint fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a város irá
nyító szerveiben érdemi változás történjék.
1855 május végén megérkezett a régen várt megyehatósági leirat, amely megha
tározta a létesíthető állások számát, ill. az új tisztviselői és szolgai fizetéseket. Ugyanez
tartalmazta az egyes tisztségekre kinevezettek névjegyzékét is. Eszerint a következő
képp alakult Szentes város tisztikara:
Sréter Antal polgármester 800 pft évi fizetéssel
Dózsa Lajos tanácsnok 400
Farkas László tanácsnok 400
Lakos Lajos tanácsnok 400
Kókay István tanácsnok 400
Kolumbán Imre tanácsnok-rendőrtiszt 400
Lubinszky György főjegyző 400
Fejér Károly aljegyző 300
Farkas Gedon váltsági pénztárnok 600
Pápay József váltsági pénzt, ellenőr 300
Horváth László adópénztárnok 500
Huszka Károly adópénztári ellenőr 300
Horváth Ferenc államkölcsön pénztárnok 600
Győri József államkölcsön pénzt. írnok 200
Hutiray Lajos telekkönyvi nyilvántartó 350
Hubert Péter számvevő 500
Kamocsay János levéltár nők 300
Feuerer József katonai biztos 250
Csikányi Károly orvos 200
Kocsis Pál mérnök 400
Sas Károly sebész 150
Huszka János városgazda 300
Remes János írnok 200
Wanke Károly írnok 200
Sántha János írnok 200
A létesített állásokat vizsgálva megállapítható, hogy nem sokban tér el az ezzel
kapcsolatos polgármesteri tervezettől. Amint látható sikerült elérni a felettes ható
ságok által kifogásolt rendőrtiszti és a két pénztárnoki állás betöltését is. Az új tiszti
kar személyi összetétele némileg módosult, de alapvető változás nem történt. A hat
újonnan kinevezett személy közül három az újonnan létesített státusoknak köszön
hette alkalmazását. A többi posztokon csupán helycserék történtek. Néhány tisztség
kivételével a felsőbb hatóságok figyelembe vették a polgármesteri jelöléseket.
A főszolgabíró május 30-án ismertette a kinevezési okiratot az érintettekkel.
A tisztikar beiktatását követően sor került az új községi választmányi tagok kine
vezésére is. Itt jelentős személycserék történtek. Az ezúttal 22 fővel megalakított
választmány tagjai között csupán 4 olyan akadt, aki korábban is tagja volt a testület-
217
nek. Ez nyilvánvalóan arra utal, hogy a felettes szervek nem voltak megelégedve a
községi választmány eddigi működésével.51
Az új tisztikar és választmány hivatalba lépésével némi javulás következett be
az ügyek intézésében, de ez csak időlegesnek bizonyult. Néhány hónap elteltével új
ból felszínre kerültek mindazok a hiányosságok, melyek a korábbi tisztikarok
működését jellemezték. A felettes hatóságok különösen a határidős jelentések soro
zatos késésére figyeltek fel. Stammer Sándor főszolgabíró már 1855 végén nyomaté
kosan figyelmeztette a polgármestert, hogy „vegye komolyan e tárgyat, s ne lcénysze-
rítsen kifogyott türelmem folytán oly kifakadásra, mely minden esetre mind magamra,
mind önre nézve kellemetlen lenne” . Az ilyen és ehhez hasonló szemrehányó fenye
getések az elkövetkezőkben mindannaposokká váltak. Az ügyintézés lassúságának
okát a főszolgabíró elsősorban abban látta, hogy a tisztviselők magánügyeikkel
vannak elfoglalva, a „hivatalos teendőket pedig csak kegyelem munkának tekintik” .
Erre utalva 1857 januárjában felszólította a polgármestert, hogy „alárendeltjeivel e
részbeni tapasztalásomon alapult észrevételeimet tudassa, és úgy intézkedjék, hogy
ne legyek kéntelen én itt befolyással lenni, mert meg lehet győződve, bár nem örö
mest, de nagy következést fognék előidézni” .53
Nem volt kevesebb panasz az 1855 tavaszán kinevezett községi választmány
munkájával kapcsolatban sem. Nem is csoda, hisz az új választmányi tagok még ki
sebb aktivitást tanúsítottak mint elődeik. Gyakori esetnek számított, hogy a 22 tagból
mindössze 6—8 jelent meg a választmány ülésein. Akadtak olyan tagok, akik 1855—
57 között egyszer sem vettek részt a választmány ülésén. Az 1857 őszére kialakult
helyzetet Lubinszky György főjegyző (helyettes polgármester) a következőképp
értékelte a főszolgabíróhoz írt jelentésében: „A községi választmányi tagok nagyobb
része, daczára annak, hogy már végzésileg is figyelmeztettek, hivatásokat vagy a leg
nagyobb közönnyel, vagy éppen nem töltik be, s ennek eredménye, hogy vannak tár
gyak, melyek négy ízbeni kitűzés után is fel nem vétethettek.” Az általános érdektelen
ségre hivatkozva Lubinszky sürgette a választmányi tagok mielőbbi lecserélését,
Javaslatát a megyehatóság indokoltnak találta. 1858 áprilisában a választmány 15
idősebb tagját felmentették, s helyükre újakat neveztek ki. A 15 új és 7 régi tagból
álló választmány beiktatására május 22-én került sor. A választmány felfrissítése a
körülményekhez képest jól sikerült, ugyanis számos olyan személlyel egészült ki
(Oroszi Miklós, Mikecz Ferenc, Győri József, ifj. Sarkadi Nagy János stb.), akik az
elkövetkezőkben meghatározó szerepet játszottak a város közéletében, s későbbi
tekintélyüket épp a választmányban végzett tevékenységükkel alapozták meg.53
A városi elöljáróság munkájával szemben tovább halmazódtak a kifogások.
A felettes hatóságok a puszta fenyegetőzésen túllépve most már szigorúbb eszközök
höz nyúltak a hivatali rend helyreállítása érdekében. Gyakoriakká váltak a pénzbír
ságok és a fizetéselvonások. 1858 márciusában például a főszolgabíró 20, ill. 10—10
pengőforintos fizetéselvonással büntette meg a fő- és aljegyzőt, valamint a rendőr
tanácsost, mivel az egyik ellenőrzés alkalmával a hivatali idő alatt nem találta őket
hivatalaikban. A sorozatos bírságolások ellenére a fegyelmi helyzet nem sokat vál
tozott. Hatástalanok maradtak Stammer főszolgabíró egyre durvább hangú megrovó
levelei is, melyekkel Sréter polgármestert ostromolta. Az év végén kiábrándultán
állapította meg, hogy: „A községi hivatalnokok az annyiszor meghagyott hivatalos
órák pontos megtartásába oly hanyagságot tanúsítanak, miszerint kétlem, hogy a
218
hazában e részben nagyobb rendetlenség léteznék, mint itt Szentesen. Nagy része a
hivatalnokoknak csak 10 óra felé sétál fel hivatalába, és azt már 1/2 12-kor elhagyja,
délután pedig 4 órakor mennek fel és este 5 órakor szerencse ha egy pár szorgalmasab
bat kivéve valaki a község házánál fent dolgozik. Innen van nagyon természetes azon
következmény, hogy a községnél minden ügy csak pénzbírságolási fenyegetéssel vitetik
eredményre, örökös kapkodás és felületességgel.” Utolsó figyelmetzetésként a polgár-
mester lelkére kötötte, hogy: „Igyekezzen magának alárendelt személyzete előtt a hiva
talos teendők közepette nagyobb tekintélyt, a munka felosztásában kérlelhetetlen
következetességet szerezni, mert enélkül a község házánál valóságos káosz fog
beállani” . Az újabb erélyes főszolgabírói megrovás hatására Sréter polgármester egy
körrendeletét bocsájtott ki, amelyet minden beosztott hivatalnokával láttamoztatott.
Ebben a tisztviselőket a hivatali órák (de. 9—12-ig és du 3—6-ig) szigorú betartására
utasította, kijelentve, hogy a jövőben már az első igazolatlan késésért fel fogja jelen
teni az érintett hivatalnokot. Gyanítható, hogy gyökeres változásra igazából ő sem
számított.54
A helyi problémákat átmenetileg elhomályosították a nagypolitika 1859—60.
évi eseményei. 1859 tavaszán vidékünkön is az olaszországi háború fejleményei kerül
tek az érdeklődés középpontjába. Az önkéntesek toborzása, valamint a hadikiadások
fedezésére kért adományok kapcsán észrevehetően változott a felettes hatóságok
hangneme. A fenyegetőzéseiről ismert Stammer főszolgabíró is megenyhülni látszott
Szentes város irányában. Május végén személyesen megjelent a községi választmány
ülésén, s immár a város „ismert loyalitására” hivatkozva kérte, hogy tehetségéhez
képest adománnyal járuljon hozzá a hadikiadások fedezéséhez. S midőn a város
12 000 pengőforintot megajánlott a fenti célra, köszönő és elismerő levél érkezett
magától a főkormányzótól.55
Ismeretes, hogy Ausztria súlyos vereséget szenvedett az olaszországi háborúban.
Ez maga után vonta az eddigi centralista politika csődjét. Az uralkodó kormányzati
változtatásokra kényszerült, amelyek Magyarországot is érintették. 1860. március
30-án felmentette Albrecht főherceget főkormányzói állásából, s helyébe a magyar
nevű Benedek Lajos táborszernagyot nevezte ki. Ferenc József ezzel a személycserével
a Magyarországgal szemben eddig alkalmazott politika megváltoztatása, vagyis a
Bach-rendszer lebontása mellett döntött.
Ezekről a változásokról Szentes város lakossága falragaszok útján értesült.
Az április utolsó napjaiban kifüggesztett hirdetményekből megtudhatták, hogy az
ország közigazgatási egységét megbontó helytartósági osztályokat megszüntették,
illetőleg Budán egyesítették. Kitűnt az is, hogy az új kormányzat tervezi a korábbi
megyei szervezet helyreállítását, az önkormányzati testületek megalakítását, ezt kö
vetően pedig az országgyűlés összehívását. Mindezek megvalósításához az új főkor
mányzó fegyelmezettséget és rendet követelt. Határozottan leszögezte, hogy az át
szervezések során „a kedélyeknek bárminemű jogosítlan köznyilvánítások általi min
den nyugtalanítását, minden tüntetést (demonstratiót), a törvényes rend minden
háborítását, tiszta lelkiismeretem és szilárd akaratom teljes elhatározottságával gá
tolni fogom” .56
Ez utóbbi bekezdés hangsúlyozásának különös aktualitást adott, hogy ezekben a
napokban már országszerte folytak a Széchenyi gyászünnepélyek, melyek a legtöbb
51 CsmL (SzF) 11, 12, 34, 53/1858. Polgm. ein. ir.
55 CsmL (SzF) 30, 33, 55/1859. Közs. Választm. jgyk. A nagypolitika eseményeire lásd L ukács
L ajos magyar függetlenségi és alkotmányos mozgalmak 1849— 1867. Bp., 1955. 187— 246. o.; Ma
gyarország története 6/1. köt. 639—657. o.
56 CsmL (SzF) 11/1860. Polgm. ein. ir. (Plakát); Sashegyi O szkár : Az abszolutizmuskori le
véltár. 67— 68. o.
219
helyen rendszer elleni tüntetésbe torkollottak. Szentesen az 1860. április 30-i községi
választmányi ülésen emlékeztek meg Széchenyi Istvánról. Meleg szavakkal méltatták
munkásságát, majd határozatot hoztak a gyászünnepély megtartásának módozatai
ról. Május 6-ra gyászistentiszteletet hirdettek, emellett felszólították a város lakossá
gát, hivatalnokait és cselédeit, hogy a nemzet legnagyobb halottjáért 4 hétig külsőleg
is gyászjelvényt viseljenek. Kimondták továbbá, hogy gróf Széchenyi István emlé
kének megörökítése végett a Vecseri-fok sziget a jövőben a „Széchenyi liget” , a Kan
cától a Kucori őrházig vezető új országút pedig a „Széchenyi út” nevet viselje.
A nagy tömegeket megmozgató gyászünnepély Szentesen rendzavarás nélkül ment
végbe.57
A küszöbön levő változások felszínre hozták a város vezető testületéiben eddig
is létezett, de háttérbe szorított különböző politikai irányzatok ellentéteit. Ez különö
sen a községi választmány működésében vált szembetűnővé. 1860 őszére a gazdasági
és politikai érdekkülönbségek felerősödtek, melynek következtében a választmány
eddig tapasztalt viszonylagos egysége felbomlott. A szakadást a város évtizedek óta
elhúzódó úrbérkárpótlási ügyében beállt fejlemények, ill. ezek eltérő megítélése vál
tották ki. Az előzményekhez tartozik, hogy a város és a Károlyi grófok között 1837
óta folyó örökváltsági per az 1850-es évek közepén kritikus ponthoz érkezett. Mivel
a községi választmány nem bizonyult elég hatékonynak a szövevényes ügy képvisele
tében, 1856 áprilisában kimondták a választmányon belül egy úrbérkárpótlási bi
zottmány felállítását. Ettől kezdve ez a 6 tagból álló bizottmány tartotta kézben az
örökváltság ügyét, Jurenák Eduárd elnöklete alatt. Említést érdemel, hogy Sréter
Antal polgármester kezdettől fogva távol tartotta magát az örökváltsági tárgyalá
soktól, mivel ő, mint a Károlyiak volt alkalmazottja és lekötelezettje nem volt pár
tatlannak tekinthető. Ebből adódott, hogy a választmány váltsági üggyel foglalkozó
ülésein is Jurenák Eduárd elnökölt. 1860 nyarán az úrbérkárpótlási ügy ismét kritikus
ponthoz érkezett. A város pert vesztett, s végrehajtási kereset alá került. Ebben a
kiéleződött helyzetben Jurenák váratlanul benyújtotta lemondását. A választmány
tagjainak többsége a lemondást elfogadta. Ugyanakkor kimondták, hogy a jövőben
üdvösebb volna, ha a váltsági ügy intézését egy, a város valamennyi birtokosa által
választott bizottmányra ruháznák. Ez irányú álláspontjukat nyomban kérvénybe fog
lalták, s továbbították a cs. kir. megyehatósághoz. Ebben határozottan leszögezték,
hogy a város életkérdésévé vált ügyének intézését a továbbiakban „egy hatóságilag
kinevezett testület a birtokosság teljes bizalommal párosult megnyugvására nem
eszközölheti” , ezért múlhatatlanul szükséges a város valamennyi birtokosának önbe
látása szerint választott testület felállítása. A kérvénynek ezek a kitételei heves vitát
váltottak ki a községi választmány november 6-i ülésén. Jurenák Eduárd és a köré
csoportosult választmányi tagok a választmány egész működésével szembeni bizal
matlanság megnyilvánulását látták bennük, ezért a folyamodvány módosítását köve
telték. A választmányi tagok többsége — élükön Oroszi Miklóssal — az eredeti szö
veg megváltoztatása ellen szavazott. A kisebbségben maradt Jurenák Ede és 6 főből
álló csoportja — a fenti végzésben kifejezett bizalmatlanság okán — benyújtotta
lemondását a választmányi tagságról. Egy hét elteltével hasonló indokkal Sréter
Antal polgármester szintén lemondott.58
Mint utóbb kiderült, a november 6-i viharos ülés a községi választmány utolsó
ülése volt. Az elkövetkező hetekben az Októberi Diploma hatására megindult át
szervezések kerültek az érdeklődés középpontjába. Az alkotmányosság helyreállításáig
a kinevezett régi tanács intézte a város ügyeit, Dózsa Lajos helyettes polgármester
vezetésével.
A D A T O K H Ó D M E Z Ő V Á S Á R H E L Y VÁROSIGAZGATÁSÁNAK
T Ö R T É N E T É H E Z (1848— 1873)
B ev ezetés
221
fokon ugyan a földesúr bíráskodott, de a sértett fellebbezhetett a vármegyéhez. Ha a
földesúr megtagadta az igazságszolgáltatást, a jobbágy panaszával egyenesen a vár
megyéhez fordulhatott.3
A Mária Terézia-féle urbárium rendelete után először az 1832/36. évi XX. te.
foglalkozott ismét az igazságszolgáltatás kérdésével. Kimondta, hogy azon községek
ben, ahol nincs rendezett tanács, a helység bírája két elöljáró emberrel (esküdttel)
ítélkezik a lakosoknak 12 Ft értéket felül nem haladó pereiben. Ezen értéket meg
haladó, de legfeljebb 60 Ft-ig terjedő értékű ügyekben a földesúr, vagy annak kije
lölt és törvénytudó megbízottja gyakorolta az ítélő hatóságot. Ha ezt a kötelességét
nem teljesítené, akkor a szolgabíró ítélkezett esküdtjeivel együtt.
A községi bíró ítéletétől a fellebbvitel a földesúri úriszékhez, a földesúrtól, vala
mint a szolgabíró és esküdt bíróságától az illető vármegye törvényszékéhez történ
hetett.
Az 1832/36 évi IX. törvénycikk a községek belső igazgatásáról, a bíró és esküdtek
választásáról is rendelkezett. Lényeges változás ebben a kérdésben nem történt a
megelőző időszakhoz képest. A törvény a községek háztartásának vitelét is részletesen
szabályozta. A községi számadásokat a földesúr vizsgálta felül. A községi árvák
ügyeit a községi elöljárók intézték a megyei hatóság befolyása és ellenőrzése mellett.
A községek igazgatása területén a törvény szervezeti változtatást nem tett. A köz
ség közigazgatási és bírói tekintetben továbbra is a földesúri hatóság körébe tartozott,
s a vármegye befolyása csak az ellenőrzési és felügyeleti jog gyakorlásában merült ki.
Az 1848. évi törvényekben kifejezésre jutó jogegyenlőség nemcsak az önkor
mányzat jogforrásaira, a területre és a lakosságra, hanem az önkormányzati alaku
latok szervezetére, hatáskörére, s egymáshoz, valamint az állam központi legfőbb
szerveihez való viszonyára is kihatott.
A 48-as törvények a jobbágyközségeket felszabadították a földesurak magán-
jurisdictiója (joghatósága) alól. Véget értek a személyek közötti rendi természetű meg
különböztetések.
A 48-as törvényhozás a régi rendi szervezetet megszüntetve, helyére egy nép-
képviseleti alapon felépülő szervezetet léptetett. Fenntartotta viszont a falusi és városi
községek s az utóbbiak sorában a rendezett tanácsú és a sz. kir. városok közötti meg
különböztetést, fenntartotta a szabad kerületeket és a vármegyéket, a régi területbe
osztást minden fogyatkozásával együtt. A meglévőt alakította át a kiváltságok eltör
lése és a jogegyenlőség bevezetése során.4
222
zett a városi tisztújításokról, a képviselőtestületek, a tanácsok, a tisztikar újraválasz
tásáról.
1848 után a földesúri mezővárosok egy része rendezett tanácsú várossá szerve
ződött, melynek feltétele volt az elsőfolyamodású bíróság felállítása. Ez együtt járt
az önkormányzat nagyobb autonómiájával, a hatóság jogkörének kiterjesztésével
olyan területekre is, melyek korábban a megye hatáskörébe tartoztak (pl.: polgári
peres ügyek, árvaügy átvétele).
Hódmezővásárhely a forradalom első évében még községi szervezettel műkö
dött. A város főbírája Kovács Mihály, törvénybíró Mihálkovics István, helyettese
Tolnai István. Esküdtbíró Szenti János, a város ügyvédje Jeney Imre, a jegyzők Balás
János, Danes István és Fekete Mihály. Rajtuk kívül a város elöljáróságát az esküdtek
egészítették ki. Az 1848. június 1-jén tartott népgyűlésen mondták ki először a rende
zett tanács megalakulásának szükségességét.6 Az 1848. V. te. értelmében Szentes,
Csongrád és Hódmezővásárhely az országgyűlési követválasztáshoz saját központi
választmányt alakíthatott. Hódmezővásárhelyen siettek kimondani, hogy a város
a „megyei egyetem” befolyása nélkül maga intézkedik. Ugyanakkor felkérték a me
gyét, hogy a megye három városán kívüli településeket egybefogó választókerületbe
megválasztott Középponti Választmány hatáskörét terjesszék ki Vásárhelyre is. A kö
vetválasztás lebonyolítására már olyan kevés idő állt rendelkezésükre, hogy nem lát
ták célszerűnek az összeírást élőiről elkezdeni. így elfogadták a megye által készített
választási összeírásokat, és ezután került sor a város saját központi választmányának
megválasztására. Elnöke Kaszap Mihály lett, és vele együtt a választmány 10 tagja
is letette az esküt a népgyűlés előtt. Az 1848. jún. 14-én lezárt névjegyzékben 1227
választót írtak össze.
A népképviseleti választójog a rendi képviselettel szemben jelentős előrelépést
jelentett, de a vagyoni cenzus miatt a választópolgárok száma a lakosság egészéhez
képest csekély volt. A népképviselet valójában azt jelentette, hogy a közel 35 000
lakosú városból a teljes lélekszámnak alig több mint 3%-a rendelkezett választó
joggal, és vehette ki részét a választásokból. Az összeírtak közül mesterember 179,
kereskedő 11, értelmiségi 78, földdel bíró nemes 199, házzal és 100 Ft jövedelemmel
rendelkező 56, míg a többi választópolgár földdel bíró lakos volt (704 fő).7
A város egy követet küldhetett az országgyűlésbe. Hódmezővásárhely első kö
vete Török Bálint másodalispán lett.
A város lakosságának többsége és különösen a forradalmi érzelmű helyi értel
miség lassúnak és tehetetlennek tartotta az elöljáróságot, a város akkori vezetőit.
1848. okt. 28-án Kossuth Hírlapjában egy vásárhelyi tudósító tollából megjelenő
cikk ugyanezt a hangulatot tükrözi: „...40 000 lelket számláló község dolgainak vi
telét — kivált jelen bonyolított körülmények között — még sokáig illy kezekben hagyni
nem kevesebb volna, mint a haza érdekeit veszélyeztető könnyelműség.” 8
A márciusi forradalom utáni törvényhozás gondoskodott a tanácsok és a tiszti
kar újjáválasztásának elrendeléséről. Hódmezővásárhelyen a rendezett tanács meg
alakulása előtt a XXIV. te. alapján folyt le az első tisztújítás. 1848. dec. 29-én az
összehívott népgyűlés előtt felolvasták a bíróválasztásra jelöltek neveit. A jelölőlistát
a Kovács Ferenc szolgabíró elnöklete alatt összegyűlt 4 tagú jelölőbizottság állí-
6 CsmL Hf. Hódmezővásárhely város Tanácsának iratai. Tanácsülési jegyzőkönyv. 1848. nov.
26. 694. sz. A határozat kimondása az 560. sz. alatt.
7 U o.: 1848. jún. 16. 577. és 578. sz. CsmL Hf. Hódmezővásárhely város Központi választmá
nyának iratai. 1848. évi választási jegyzékek.
8 Kossuth Hírlapja 1848. okt. 28. Idézi: V arsányi P éter I stván : Fejezetek a szabadságharc
hódmezővásárhely történetéből. Vásárhelyi Tanulmányok VII. 41.
223
tóttá össze. Kovács Mihály 14, Szenti János 405, Fekete István 237, Bálint István 11
szavazatot kapott. Szavazattöbbséggel Szenti Jánost választották meg főbírónak,
és azonnal fel is eskették. Jól tükrözi a korábbi főbíró, Kovács Mihály népszerűtlen
ségét a mindössze 14 szavazat.9 Bár Kovács Mihály okt. 28-án lemondott, de a megyei
állandó bizottmányhoz benyújtott lemondását akkor még nem fogadták el, arra hi
vatkozva, hogy várják meg az esedékes választásokat.10
A márciusi törvényhozás kiemelte a községek igazgatását a feudális elmaradott
ságból, lehetőséget adott az egyes városoknak nagyságrendjükhöz megfelelő önkor
mányzati-igazgatási szervezet alakítására. Az 1848. XXIII. te. a 30 000 lakoson
felüli városokat a nagyvárosok sorába tartozónak jelölte meg. Hódmezővásárhely
mint nagyváros 1848-ban még községi jellegű mezővárosi szervezettel rendelkezett,
de minden feltétel megvolt ahhoz, hogy ezen túllépve elsőfokú bírósági hatáskörrel
felruházott rendezett tanácsú városként, e jogállásnak megfelelő képviselőtestületet,
tisztikart válasszon, és ennek megfelelő közigazgatási szervezetet építsen ki.
A rendezett tanács megszervezését a Honvédelmi Bizottmány 1848. dec. 13-án
kelt leirata alapján kezdték meg. A leirat a várost az elsőbírósági hatóság gyakorlására
megfelelőnek ítélte. A tisztviselői állásokat és fizetéseket a népességszám, valamint a
város kiadásai és jövedelmei alapján állapította meg. Évnegyedes jelentést kért a
„pénztári és árvái vagyonok” állapotáról, valamint az állandó cselédek számáról és
fizetéséről.11*
A rendezett tanács választásának megszervezése az 1849. márc. 16-i népgyűlésen
történt. A választási elnök, Gaál Dániel, új összeírást rendelt el. Az összeírásokat
tizedenként végezték, a választásokat március 25-re tűzték ki.
Összeírtak minden földdel bíró lakost, az 1/4 telkeseket is beleértve. Minden
házzal bíró lakost, ha 1000 Ft-ot érő vagyonnal rendelkezett. A kereskedőket, gyá
rosokat, mesterembereket, ha egy év óta telepedtek le (ha házuk nem volt, de egy le
génnyel folytatták mesterségüket, bekerülhettek az összeírásba). Az értelmiségi fog
lalkozásúakat, ha 600 F t jövedelmet tudtak kimutatni, vagy 80 Ft házbért fizettek.
A házzal bíró értelmiségieket jövedelem nélkül is összeírták. Szerepelhettek még mind
azok, akik 2 év óta a városban laktak és 600 Ft jövedelmük volt.
A választásokból a vagyontalanokat és földnélkülieket kizárták. Ez a megkötés
a lakosság több mint 90%-át rekesztette ki a választásokból.
Külön kérdésként merült fel a választók körének megállapításánál, hogy a taní
tóknak lehet-e szavazati joguk. Jövedelmük ugyanis nagyon csekély volt, házzal nem
rendelkeztek, végül úgy döntöttek, hogy a tanítóknak az eklézsia által kiutalt lakása
megér 80 Ft-ot, s így bekerültek az összeírásba. Márc. 24-én a tanács megfogalmazta
a polgármester, a főbíró és a városi ügyész kötelességeit: „A polgármester legfőbb
hivatalnoka lévén a városnak, kötelessége arra felügyelni, hogy a polgárok és közön
ség jogai s birtokai senki által meg ne sértessenek és legkisebb csonkítást se szenved
jenek. Ő az egész rendezett tanácsnak kormányzója, felügyelni tartozik arra, mikép
pen járnak el a hivatalnokok kötelességeikben és a mulasztásokat velők rendbe
hozhatja. A törvényszéki bíráskodási működésén kívül minden többi városi ügyek
igazgatója, és a köz és házgyűlésekben elnökösködik. A bíró a bíráskodás és az
igazságszolgáltatás és törvénykezés minden nemeit elintézi és teljesíti, kivévén azokat,
melyek más hivatalok köréhez tartoznak, továbbá a rendőrségi ügyekben és azokban,
224
mellyeket a törvény a kapitányi hivatalhoz sorozott, és kisebb kihágási ügyekben
bíráskodott.
A város ügyésze kötelessége a magva szakadt jószágok szemmel tartása, s azok
nak a város részére elfoglalása, a restelendő adófizetők megidézése, a város perei
vitele — szorgalmazása — és a szegény sorsú perlekedők pártfogója mindenkor ki
küldetés mellett, egyszersmind számvevő számadásoknak minden nemű bevételek
nek és kiadásoknak vizsgálója. A tanácsnokok senátorok foglalatosságaik s köteles
ségeik a rendezett tanács alakítása után fognak meghatároztatok”
A megválasztandó hivatalnokok meghitelesítésére az esküformulát szintén elké
szítették: „Én NN esküszöm az egy igaz Istenre, hogy mindazt mit a ...-i hivatalra
nézve az Ország törvénye szerint tisztemhez képest tellyesíteni kötelességemhez tar
tozik, híven, részrehajlás és haszonlesés nélkül lelkiesméretesen tellyesítem.” Az es
küdtek a rendezett tanács megalakulásáig maradnak hivatalukban. A tisztújítás
illetve a választás módját a márc. 24-i közgyűlésen a következőképp határozták e l:
a tisztválasztáshoz a szavazatszedőket és kijelölőket úgy választják meg, hogy a vá
lasztópolgárok az általuk javasolt és otthon papírra írt 10 becsületes polgár nevét
magukkal hozva az elnöknek adják át. Ezután ismét másik papírra írnak 10 nevet,
kikből a jelölőket választják. Ezeket a szavazatszedő küldöttségnek adják át. Az írni
nem tudók mindezt élőszóban jelentik. A hivatalnokok választására nézve a válasz
tások helyét a városháza udvarán sorompóval különítik el. A városháza folyosóján
2 szavazóhelyiséget állítanak fel, olyan módon, hogy „minden szavazó felekezet” kü
lön helyen járulhasson a golyós ládákhoz. A golyókat és ládákat Szegvárról szállít
ják Vásárhelyre.12
A rendezett tanács 1849. márc. 30-án tartott első tanácsülésen kezdte meg mű
ködését. Az újonnan választott polgármester Szabó Mihály lett, a főbíró Fekete
Mihály, a főjegyző Póka Sándor, az aljegyzők Vincze Sándor és Balázs János.
A tanácsnokok Papy József, Jeney János, Bartha Sándor, Matók Sámuel, Lukács
Ferenc, Varga István, Fehér János, Szenti János, Karasz Sámuel és Engelthaller
Ferenc.
Az első napirendi pont a hivatalnokok választását tartalmazta. A katonabiztosi
hivatalra Danes István jegyzőt választották meg.13 A hivatalnokok választása több
tanácsülésen keresztül húzódott, a szervezés hosszabb időt vett igénybe.14 A megyei
adó beszedése feletti ellenőrzés és az újoncállítás továbbra is a megyei közigazgatás
hatáskörébe tartozott.15
A rendezett tanács szerveinek kiépítése folyamatosan történt. Az esküdtbírói
hivatal pénztárának a városi főpénztárnok által történő átvételére ápr. 30-án ho
zott a tanács határozatot. Az elsőfolyamodású bíráskodása megyétől átkerült a
városhoz. A perek átvételére máj. 19-én küldte ki a tanács Medgyaszai Károly vá
rosi ügyészt, aki júl. 21-én mutatta be azt az átvételi jegyzéket, melynek alapján, a
perek anyagát átadta Fekete Mihály főbírónak. Vígh István pénztárnok máj. 4-én
panaszt terjesztett elő, melyben sérelmezte, hogy a városi pénztárat összevonták az
adószedői hivatallal, és így egyedül nem tudja ellátni azokat a feladatokat, melye
kte azelőtt 2—3 ember látott el. Ugyanezen a napon a polgármester előterjesztésére
pusztai felügyelőket választanak.16
13 CsmL H f. Hmvhely v. Közgy. jkv. 1849. ápr. 18. (Az 1 sz.-hoz tartozó, választással kapcso
latos jegyzőkönyvek.)
13 CsmL H f. Hmvhely v. Tanácsülésijkv. 1849. márc. 30.1. sz.
11 U o.: 1849. ápr. 12. 68. sz. (Írnokok felesketése), ápr. 22. 120. sz. (város dobosa), ápr. 30.
157. sz. (két futár elbocsájtása).
16 U o.: 1849. máj. 4. 184. sz.
16 U o.: 1849. ápr. 30. 160. sz., máj. 4. 189. sz. 253. sz. máj. 19. 246. sz. jún. 21. 286. sz.
225
Hódmezővásárhely új képviselőtestületét az 1848. XXIII. te. alapján választotta
meg. Az első bizottmányi gyűlést 1849. ápr. 18-án tartották. A polgármester, a főbíró,
a jegyzők, a tanácsnokok, a városi mérnök, a „gyámnok” és az „ellenőr” után 122
név szerepel a közgyűlés jegyzőkönyvében.
A közgyűlés a tisztviselői állások és fizetések rendezése mellett tárgyalta az eddig
el nem foglalt állásokra (pl. városi orvos, városi ügyész) történő újabb választások
elrendelését.17
A nyári hónapokban egyre inkább előtérbe kerültek a szabadságharc katonai
eseményei. A július 1-jén tartott tanácsülésen hirdették meg az általános népfelkelést.
A város erre a célra a pénztárból 10 ezer Ft-ot szavazott meg. Az összeget az egyes
polgároktól szándékozott kölcsönözni.18
A világosi fegyverletétel után a város elveszítette a szabadságharc alatt megszer
zett önkormányzatát. Az önkényuralom, az abszolutizmus éveiben a centralizált köz-
igazgatás agyonszabályozott rendszere megakadályozta az önálló városigazgatás ki
fejlődését.
17 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Képviselő testületének jegyzőkönyve 1849. ápr. 18. 1— 2. sz.
18 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Tanácsülésének jegyzőkönyve 1849. júl. 1. 367. sz.
19 Sashegyi O szk ár : Az abszolutizmuskori Levéltár. Bp. 1965. 34—35.
90 Uo.: 272— 2 7 3 .L a b ád i L a jo s : Csongrád megye neoabszolutista közigazgatásának kialakí
tása. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből X. 1986. Szeged. 105— 108. Z silinszky M i
hály : Csongrád vármegye története n i. Bp. 1900. 248—250.
91 E reky : Az önkormányzat modern rendszerének kialakulása... 28—29.
226
Hódmezővásárhelynek a szabadságharc idején megszerzett rendezett tanácsú
jogállása ilyen körülmények között nem jelenthetett szélesebb önkormányzatot és
önállóságot, mivel a centralizáció jegyében ugyanúgy felsőbb utasításokat kellett
végrehajtania, mint az alacsonyabb szervezettségi fokon álló községeknek. Akár
községi elöljáróságról, akár a rendezett tanácsú város tisztségviselőiről volt szó,
nem választás, hanem legtöbb esetben kinevezés útján gyakorolták hivatalukat. A vá
rosigazgatás funkciói a forradalom és szabadságharc alatti viszonyokhoz képest
rendkívül leszűkültek. A város lakosainak érdekvédelmére a nemzeti elnyomás, a
politikai légkör következtében alig maradt lehetőség. A városigazgatásnak a megyei
hatóság és a főszolgabíró alá rendelése, a közvetlen és állandó ellenőrzés kevés lehe
tőséget hagyott az önálló kezdeményezésre.
Hódmezővásárhelyen a császári csapatok bevonulása után királybiztosi rendelet
nevezte ki a város közigazgatásának vitelére a következő személyeket: polgármesterré
Toronyi Józsefet, városbírónak Keresztes Sándort, főkapitánnyá Bártfay Sándort,
jegyzőnek Fehérváry Ferencet. A helyben maradt tanácsnokokat megerősítették tiszt-
séaükben. A kinevezett tisztviselőknek hivatalukat „azonnali rögtön ítéllő törvény
szék eleibe állítás terhe alatt” kellett elfoglalniok.
A polgármester javaslata alapján nevezték ki a tanácsnokokat, a számvevőt és a
pénztárnokot. Végül a tanácsot megalakultalak nyilvánították. Az újonnan kinevezet
tek között Illés Péter számvevőn, Gyurkovics Pál pénztárnokon kívül szerepel még
Lovas János alkapitány, Kovács Károly főjegyző, Sallai Rafael aljegyző, Herczegh
Ferenc főügyész és „irástáros” neve. A hat kinevezett tanácsnok mellett tiszteletbeli
tanácsnokok is szerepelnek. Katonai biztos Kleiman János és Ember István, mérnök
Német János, orvos Bőhm Móric, rendbiztos Herczeg Pál, belső gazda Kotormán
Péter, külső gazda Molnár István. Az új tisztikar többnyire a szabadságharc idején
mellőzött, és korábban a közigazgatásban tevékenykedő személyekből tevődött össze.
A kormánybiztos rendeletére a „felkelésben hivatal vállalással, izgatással vagy
bármilyen segélynyújtással résztvett” hivatalnokok vagy magánszemélyek kinyomo
zásáról a kapitányi hivatal tett időről időre jelentést a felettes hatóságoknak.
A proklamációkat a helybeli lelkészekkel olvastatták fel, és a város forgalmas
helyein kiszögeztették. A város több pontján császári zászlókat tűzettek ki, a haran
gok nyelveit kiszedették. A magyar bankjegyeket és fegyvereket be kellett szolgál
tatni. Külön feladata volt a tanácsnak az elrejtett javak és élelmiszerek felkutatása.22
Az első hivatalos tanácsülést 1849. szept. 15-én tartották meg, melyen a polgár-
mester a főbíró, a főkapitány, a főügyész, a főszámvevő, a főpénztárnok, nyolc tanács
nok és Fehérváry Ferenc jegyző, valamint Sallai Rafael jegyző vettek részt. Kovács
Károly főjegyző nem jelent meg, így helyette Lubinszky Ignácot nevezték ki helyettes
jegyzővé.
Az 1849. év szept. 30-án lezajlott tanácsülésen olvasták fel Temesváry István ki
rályi biztos levelét, mely a végleges névsorát közli az új tisztikarnak. Szembetűnő,
hogy a korábban kinevezettekhez képest kevesebb tisztség betöltésére került sor.
Keresztes László a tanácsnokok közt szerepel és a főbírói tisztséget csak ideiglene
sen viseli. Bártfay László főkapitány helyett Horváth János szerepel mint ideiglenes
főkapitány. Sem főjegyző, sem aljegyző-levéltárnok nincs a felsorolásban. Fehérváry
Ferenc jegyzőt azért függesztették fel állásából, mert amikor a polgármester az 1848.
márc. 15. után keletkezett iratokat megsemmisítés céljából be akarta szedetni, Fehérváry
ellenállt és „ ...önkénytességgel vádolván, irányában illedelemtelenül tört ki” . A pol
gármester ezért őt jegyzői hivatalából „felsőbb jóváhagyás reményében” felfüggesz-
22 CsmL Hf. Hódmezővásárhely polgármesterének iratai. A polgármester hivatalos naplója
1849. aug. 4.
227
tette, és a felsőbb rendeletben megnevezett iratok beszedetésével Vörös Mátyás és
Szomor József tanácsnokokat, valamint Lubinszky Ignác jegyzőt bízta meg.23
Az új tisztikar névsora: polgármester Toronyi József, főbíró nincs, főkapitány
nincs, főjegyző nincs, aljegyző Lubinszky Ignác, aljegyző és levéltárnok nincs, kiadó
Baranyi Péter, írnokok Égető János, Nagy Pál, harmadik írnok nincs. Tanácsnokok:
Keresztes László ideiglenes főbíró, Horváth József ideiglenes főkapitány, Megyaszai
Károly, Ör. Jeney János, Müller Imre, Lovassy János, Illés Péter, 9— 10. tanácsnok
nincs. Főügyész Herczegh Ferenc, alkapitány Peleskey János, főpénztárnok George-
vics Pál, pénztári ellenőr Sulyok Ignác, számvevő Tóth Imre, gyám Vekerdi József,
katonabiztos Kleimann János, csendbiztos Herczegh Pál, főorvos nincs, sebész
Kleimann Béla, mérnök és telekbíró Jeney József, két bába nincs. A sok betöltetlen
állás tükrözi a lakosság ellenszenvét, sokan különböző ürügyekkel utasították vissza
a megbízatást. M iután a tisztségviselők a hivatali esküt letették, beiktattásuk is meg
történt. A beiktatáson részt vett Müller Lajos főszolgabíró.
Toronyi József nem sokáig maradt a polgármesteri tisztségben. Temesváry Ist
ván 1850. ápr. 3-án függesztette fel állásából hivatalával történő visszaélés címén,
mert két rabló kézrekerítése végett Kókai Szabó Imre házát felgyújtatta. Toronyi
helyére Keresztes László főbírót polgármesternek, míg Jeney János tanácsnokot
ideiglenes főbírónak nevezte ki.24
A tanács és a polgármester Gyulai Gaál Eduárd kerületi főbiztostól, Müller
Lajos főszolgabírótól, Temesváry István királyi biztostól kapta a rendeleteket és uta
sításokat végrehajtás céljából. A polgármester a királyi biztossal állt hivatalos leve
lezésben. A város az ideiglenes közigazgatási berendezkedés idején megszűnt ön
álló hatóság lenni, és minden tekintetben a főszolgabíró felügyelete alatt állt.2526
A szabad királyi városok és rendezett tanáccsal bíró „községek” szervezetét egy
1851. aug. 18-án kiadott utasítás alapján szabályozták.
E szabályozás szerint a „községet” közügyeiben a községi választmány és a
tanács képviseli. A helytartó határozza el, hogy a községi választmány választással,
vagy a felettes közigazgatási hatóság által történő kinevezés útján alakuljon meg.
A polgármestert a választmány tagjai, vagy más polgárok közül a kormányható
ság nevezi ki. A polgármester tiszti esküt tesz le az egybegyűlt választmány előtt az
elöljáró politikai hatóság kezébe. Ha a kormány a községi választmányt fontos okból
feloszlatandónak találja, az elöljáró politikai hatóság az új választmány összeálltáig
ideiglenes intézkedést tehet.
A tanács, élén a polgármesterrel, több díjtalan és egy vagy több díjas tanács
nokból, egy vagy több jegyzőből és a szükséges személyzetből áll.28
Ez a rendszer az ún. kollégiumi ügyintézés kereteit teremtette meg. A tanács, a
polgármester, vagy szaktisztviselő, vagy valamelyik tanácsnok előterjesztése alapján
minden ügyet megtárgyalt. A jelentősebb ügyeket pedig a választmány elé terjesztette.
Hódmezővásárhelyen a tanács — mint láttuk — már 1849. aug. 4-től működött,
a községi választmány viszont csak a fent ismertetett utasítás után jö tt létre, és 1860
decemberéig állt fenn.
Bonyhády István, az újonnan kinevezett megyefőnök 1851. okt. 27-én kelt leve
lében terjesztette elő javaslatát a Hódmezővásárhelyen felállítandó községi választ
mány tagjait és a polgármester személyét illetően.
228
Az akkor 33 090 lelket számláló város élére az addig megbízott polgármestert,
Keresztes Lászlót, választmányi tagként pedig 30, név szerint is felsorolt személyt
javasolt.27
A községi választmány az 1849. évi bizottmányi közgyűlésnél kisebb önállóság
gal rendelkező' szerv volt, elvben a város egyetemét képviselte, és hatásköre kiterjedt
minden lényeges kérdésre.
A választmány a kerületi főispánsághoz a megyefőnökségen keresztül kapcso
lódott. A város tanácsa egyrészt előkészítő szerve volt a választmánynak, másrészt
végrehajtotta az ott hozott határozatokat. Tudta nélkül a tanács nem intézkedhetett,
és mindent írásban kellett beterjeszteni a választmányhoz.
A községi választmány nevezte ki a tanács tagjait, különféle bizottságokat állítha
tott fel (állandó és ideiglenes bizottságok), konkrét feladatok kivizsgálására és javas
lattételre pedig küldöttségeket nevezhetett ki. A város tisztviselői karának kinevezé
sében és illetményének megállapításában is közreműködött, határozatait a megye
főnök erősítette meg.28
Először 1851. nov. 17-én ült össze Hódmezővásárhely községi választmánya
Bonyhády István megyefőnök elnökletével. Az ülésen jelen volt Örlőssy Ferenc köz-
igazgatási szolgabíró. Keresztes Lászlót megerősítették polgármesteri hivatalában,
majd a hűségeskü letétele után ismertették a 30 választmányi tag névsorát. A követ
kező ülésen (nov. 20.) tárgyalták az újonnan alakítandó tanács és árvabizottmány
személyzetének, fizetésének kérdését. A főbírói tisztséget továbbra is fenntartották.
A 12 Ft-ot meg nem haladó panaszokat a helység bírája elé kellett terjeszteni, aki
mint békebíró intézte a lakosság panaszait. A főügyészi hivatalt megszüntették.
A város fő- és alkapitányi állását fenntartották. Ezenkívül öt díjas tanácsnoki állást
hoztak létre. A pénztári hivatalhoz egy városi pénztárnok és két adószedői állás
létesítését tervezték. Javasolták a számvevő mellé egy segédszámvevő kinevezését.
A három jegyző mellett a négy írnokot meghagyták. A mérnöki és útibiztosítási tiszt
séget összeolvasztották, a mérnök mellé segédet neveztek ki, akinek feladata a
hivatal köréhez tartozó ügyek intézésén kívül a közmunka összeírása és kivetése,
a belső és külső töltések folyamatos karbantartására való felügyelet volt. Császári
rendelettel szűnt meg nov. 1-tŐl a csendbiztosok és csendlegények működése. Az
előfogati biztos állását továbbra is fenntartották. A városi főorvosi, seborvosi, ba
romorvosi állásokat részben felállították, részben megtartották. A katonai „külön-
zabkezelőséget” megszüntették, kötelességét ezután a városi kamarás teljesítette. Két
okleveles bába állását szintén fenntartották. A szolgaszemélyzet létszámát a követ
kezőkben állapították meg: 1 őrmester, 8 tizedes, akik egyben adóvégrehajtók is,
4 kisbíró, 8 lándzsás, 2 kocsis, 2 béres, udvaros, dobos, szobatisztító, raktári, városi,
körtvélyesi csőszök, 1 órás, 1 vízipuskás, 4 toronyőr, 1 kéményseprő. A nov. 24-i
ülésen javaslatot tettek a tisztviselők és szolgaszemélyzet fizetésére.29
A közbiztonság megőrzése céljából utasították a kapitányi hivatalt, hogy a szük
séghez képest éjjeli őröket fogadjanak fel. Az éjjeli őröket 6 F t havi fizetéssel alkal
mazták 1852. ápr. végéig, akiknek feladata a tizedenkénti felügyelet volt, mégpedig
este 6 órától reggel 6 óráig. Mivel a csendbiztosság megszűnt, a közbiztonság érdeké
ben tanyai őrök fogadását javasolták.30
229
Az árvabizottmány pénztárnokává Vekerdi Józsefet, ellenőrévé Szikszai Benőt,
majd, mivel az állást nem vállalta, Illés Pétert választották. Törvénytudó ülnöknek
Jeney Jánost, iktatói állásra pedig Antonovics Tivadart választották meg.31
1852. jan. 31-én olvasták fel azt a megyefőnöki rendeletet, mely szerint a községi
választmány nyilvános üléseit meg kell szüntetni.32 1853. máj. 21-én a megyefőnök
levelet intézett a város polgármesteréhez a kerületi közigazgatás és törvénykezés
székhelyének Vásárhelyen történő elhelyezése ügyében. Javaslatára a város felajánlott
2000 Ft-ot egy épület felépítésére. A felvetés indoka, hogy a központ Vásárhelyre
telepítése megkímélné a város elöljáróit és a lakosságot a sok utazgatástól. A kezde
ményezés figyelemre méltó, mivel a város közigazgatási szerepkörének fejlesztésére
irányult.33
Mint fentebb említettük, a községi választmány tudta nélkül a tanács nem intéz
kedhetett, ami súrlódásokhoz vezetett a két testület között. A tanács bármilyen intéz
kedését írásban kellett tárgyalás végett a községválasztmányhoz beterjeszteni. 1853-
ban a város tanácsa a megyefőnökséghez történt felterjesztésében panaszolja, hogy
a községválasztmány az 1851-es községi utasításra hivatkozva a tanácsot minden
hivatalos működésében gátolja, és mind a felsőbb rendeletek végrehajtásában, mind
a közügyek rendezésében akadályozza.34
A város és a megyehatóság közötti alá- és fölérendeltségi kapcsolat állandó jel
legű volt. Különösen fontosnak tartották a felsőbb politikai hatóságok azt, hogy
a községek, városok állapotáról, gazdálkodásáról, a törvényes előírások betartásáról
meggyőződjenek. A város jövedelmeiről, kiadásairól a tanács a választmány előtt
beszámolt. A költségvetés alakítására, módosítására tett határozatokat, a kimutatá
sokkal együtt — a „felsőbb rendeletek” nyomán — a megyefőnökhöz kellett felter
jeszteni.35
A megyefőnök — a közvetlen irányítás mellett — rendszeresen ellenőrizte a váro
sok közigazgatását. A számtalan előírás és utasítás a közigazgatás centralizálását is
jelentette. A rendeletek a közigazgatás egész menetét átfogták, és több területen szigo
rításokat tartalmaztak. Megkövetelték a pontos adminisztrációt, a hivatalos idő
betartását, a rendszeres információ szolgáltatását, előírták az öltözködést stb.
A megyefőnök a községi utasítás alapján megkövetelte a tanácstól a tisztaság,
az egészség, az országutak, folyamok állapota feletti állandó felügyeletet.38
Örlőssy Ferenc főszolgabíró a városok közi gaztatásában 1852. okt. 28-án a követ
kező mulasztásokat állapítja meg: a napi események (jelentések) későn érkeznek,
utasítja az alárendelt szerveket a határidők betartására. Az elöljárók több helyen
felületesen és hanyagul működnek, a jegyzőkönyveket nem fogalmazzák szabatosan
stb. A városok járdái, hidjai rosszak, a vízvezető árkok tisztítatlanok, bűzösek és
egészségtelenek. Az adókat nem szedték be a községi számadásokat nem készítették
el és nem vizsgálták meg. Alig van csárda vagy puszta, tanyai hajlék, amely a rablók
nak, útonállóknak menedékhelyül ne szolgálna, „(...) a lakosság azokat feladni
s eképen üldözőbe venni, vagy nem meri, vagy nem is akarja, az éjjeli őrökre és általá
ban a fennebiekre nagyobb gond fordíttasson.” A tanács védekezésül a túlterhelésre
hivatkozik. Az utasításnak megfelelően intézkedik: felhívja a városi mérnököt a hidak,81234
230
lapályos helyek rendbehozatalára, a lakosságot a hiányzó házszámtáblák pótlására,
megjegyezve, hogy a katonai segítséggel történő adóbehajtásnak kevés az eredménye.37
A városi tanácsülés jegyzőkönyveit a tanácskozás után 10 napon belől hitelesítve
fel kellett terjeszteni a főszolgabírói hivatalnak, melynek elmulasztását az illetékesek
fizetéselvonással büntették. Hasonló büntetést helyeztek kilátásba azoknak is, akik
a jelentéseiket késve készítették el: Tóth Imre számvevő 1852. aug. 16-án jelenti, hogy
a városi fekvő vagyonok és alapítványok 10 évi jövedelmét nem tudja kimutatni,
mert az ehhez szükséges adatok a megyei levéltárból csak engedéllyel szerezhetők
meg. Német nyelvben való járatlansága miatt a munka elvégzésére egyébként is
alkalmatlannak érzi magát. A felhozott indokokat nem fogadják el, hanem fizetés
elvonás terhe alatt 24 órán belül kötelezik a jelentés megtételére.38
Kotormán Péter helyére, aki képtelen volt a megfelelő számadás elvégzésére,
a választmány egy szakmailag képzett tisztviselő jelölés útján történő megválasztását
határozta el. Az új kamarási állást hivatalnoki ranggal szervezték meg. A választás
a betöltendő tisztségekre általában hármas jelölés alapján történt.39
Igen jellemző példája a megyehatóság önkényének, a főjegyzői állás betöltésénél
megnyilvánuló erőszak alkalmazása. Az üresedésben levő tisztség betöltésére többen
is pályáztak. Balásházy Balázsi János közvetlenül a megyefőnökhöz nyújtotta be
pályázati kérelmét. 1853 augusztusában a megyefőnök a szolgabírón keresztül utasí
totta a polgármestert, hasson oda, hogy az állást Balázsi nyerje el. A tanács a beérke
zett pályázatokat rangsorolva első helyre Széli György városi másodjegyzőt tette,
míg a felső helyről pártfogolt Balázsit a második helyre, Peleskey Jánost pedig a har
madik helyre sorolta, majd beterjesztette a községválasztmány elé. Az érdekek össze
ütközésének eredménye az lett, hogy a tanács által első helyen javasolt Széli György
másodjegyzőt a megyehatóság egyszerűen felfüggesztette állásából.40 1854. ápr. 1-jén
megyehatósági rendelettel, mint makacs, hanyag és engedetlen, hivatalával visszaélő
csalót függesztik fel állásából. A tényeket nélkülöző rövid indoklás szerint „...mint
felsőbbséget tiszteletben nem tartó, a hivatalos függést meg ismerni nem akaró”
személyt távolítják el.41
Az állások betöltésének menete vázlatosan a következő volt: a megüresedett
állásra pályázók közül a tanács kiválasztotta az általa legmegfelelőbbnek ítélt három
személyt, ezután került a három jelölt kérvénye a községválasztmány elé. A választás
eredményét a megyefőnökhöz terjesztették föl, aki azt megerősítette, ezután a meg
választott személyt a főszolgabíró kinevezte, majd beiktatták hivatalába.
Napirenden voltak a feljelentések és a vizsgálatok úgy a tanács, mint az egyes
tisztségviselők ellen. Tóth György rendőrfőkapitány, akit ideiglenesen felmentettek
hivatalából a „sok igaztalan vád alól” tisztázta magát, és 1852. jún 23-án kérte hivata
lába való visszahelyezését. A feljelentések és vizsgálatok számának növekedését az is
elősegítette, hogy Bonyhády István, akit 1850. ápr. 10-én neveztek ki megyefőnökké
Csongrád megyében, még elődjénél is erőteljesebben üldözte azokat, akik a forrada
lomban részt vettek. Szorgalmasan kutatta az 1848/49-i jegyzőkönyveket, hogy azok
ból megállapíthassa, kit és miért kell törvényszék elé állítania. Jeszenszki László
hódmezővásárhelyi evang. lelkészt pl. felségsértéssel vádolták. Mint veszélyes gondol
kodású papok voltak nyilvántartva Széli Sámuel és Gaál Dániel vásárhelyi ref. lel-
231
készek, ez utóbbi fó'leg azért, mert az uralkodó személyéhez ragaszkodó egyéneket
gúny és nevetség tárgyává tette.42
Más indítékú feljelentések is érkeztek a megyefőnökséghez. Egy névtelen fel
jelentő szerint az elöljáróság szégyenletesen szőkkeblű, csak önhasznát keresi, a ta
nácsülésben hozott határozatot tanácsülésen kívül megváltoztatja, a király ittlétekor
indokolatlan napidíjakat vett fel. A megyefőnök megdorgálja a tanácsot, a napi
díjak azonnali visszafizetésére, hűségre és pontosságra utasítja. A tanács tiltakozásá
ban bizonyítja, hogy nem vett fel senki napidíjat, így nincs mit visszafizetni.43
Ellenőrizték a hivatalos órák megtartását, a szabály ellen vétőket megbüntették.
Előírták az öltözködést. A tisztviselőknek egyenruhát kellett viselni. Az állami hiva
talnokok engedély nélkül viselhettek kardot, de állami szolgálatban levő hajdúknak
megtiltották a pörge kalap viselését, mely a forradalom alatti viseletre emlékeztetett.
Aki ezt megszegte, elbocsátották állásából.44
Megyefőnöki rendelet tiltotta el azt a szokást, „miként az elöljárók hivatalos
helyiségeiket magán társalgási, pipázási és beszélgetési helyül használják a helyett,
hogy halmozott dolgaikat végeznék.”45
A közszükségleti cikkek, élelmiszerek árának emelkedése következtében a hiva
talnokok, tisztségviselők többször is kérik fizetésük emelését. A rendezett tanács
1849-ben történt újjáalakítása után ugyanaz év november 24-én a Gyulai Gaál
Eduárd által elrendelt „Tanáts fizetési javítás” többszöri kérelem és felterjesztés után
sem valósult meg. A fizetésjavítást, illetve drágasági pótlékot 1853-ban ismét kérték
a városi tisztviselők és az éjjeliőrök. A megyefőnök jelentést kért a város javairól,
bekérte a tisztviselői névsort. Ennél több azonban alig történt. 1852. júl. 17-én a városi
kisbírók, tizedesek, lándzsások kérték napi béreik felemelését, mivel „minden rendbeli
munkabérek, munkadíjak tetemesen emelkedtek.”46
Az 1850-es évektől kezdve fokozatosan építették ki a centralizált Habsburg
államszervezet helyi intézményeit.
1852. szept. 22-én olvashatunk arról, hogy megyefőnöki rendeletre az addigi
városkapitányságot ezután rendőrigazgatóságnak nevezték el. A Bach-féle provizó
rium idején jelentek meg az állami rendőrhatóságok. A magyarországi rendőrség
a helytartó irányítása alatt állt. A rendőrigazgatóságok a kerületi főispánságnak
voltak alárendelve. 1853- jún. 4-én szintén megyefőnöki rendelettel szüntették meg
Hódmezővásárhelyen a városkapitányi hivatalt, és rendőri hivatalt állítottak fel
helyette.47
A csendőrséget katonai jellegű intézményként szervezték meg. A források beszá
molnak itteni berendezkedésükről, működésükről. A csendőrség laktanyában történő
elhelyezéséről, ellátásáról a városnak kellett gondoskodni.48
1852 májusában a Pest kerületi törvényszék a járásbíróságon keresztül jelen
tést kért az árvaügyi rendelet és utasítás alapján megszervezett, és Hódmezővásár
helyen felállított árvabizottmány megalakulásáról. Az árvabizottmány elnöke Veres
Lajos járásbíró lett, tagjai négy ülnök és egy gyámnok.49
1852-ben léptették életbe a cs. kir. adószedői hivatalokat, melyeket a pénzügyi
járási igazgatóságoknak rendeltek alá. Minden adójövedékre vonatkozó eljárás csak
42 Uo.: 1918/1852 sz. Z silinszky : Csongrád vármegye története ü l ... 254., 257—258.
43 CsmL Hf. Hódmezővásárhely Tű. jkv. 2320/1852 sz.
44 Uo.: 2029/1852 sz., 1741/1852 sz„ 2605/1852 sz.
45 Uo.: 493/1835 sz.
46 Uo.: 2091/1852 sz., 2129/1852 sz.
47 Uo.: 2846/1852 sz., 549/1852 sz. Sashegyi: Abszolutizmuskori Levéltár... 53—54.
48 CsmL H f Hódmezővásárhely v. Tü.jkv. 2859/1852., 3379/1852. 501/1852.
49 Uo.: 1490/1852 sz.
232
a pénzügyi hatóság útján történhetett. Ezek a hivatalok végezték az adók beszedését is.
A források tanúsága szerint pénzügyőröket is alkalmaztak adóbehajtásra. A városi
adókat az országos adóktól elkülönítve kellett kezelni.50
A pénzügyőrség megszervezéséről nincs adatunk, csak a hivatal működésére
utaló néhány feljegyzésből értesülünk létezéséről.
233
aki addig a főjegyzői tisztet töltötte be.55 Három és féléves működése után 1860 janu
árjában felfüggesztették, és a megüresedett állást ideiglenesen Buday Márton addigi
főjegyző foglalta el,56 majd 1860 végén a községválasztmány által megválasztott
Kovács Károlynak adta át a helyét. Kovács Károly az esküt 1860. november 4-én
tette le.57
K ö z ig a z g a t á s 1 8 6 1 - b e n
234
1 őrmester, 2 adóhajtó, 6 lándzsás, 5 tizedes, 1 kisbíró, 1 hivatali szolga, 1 szobás,
1 városi kocsis, 1 udvaros, két lovas hadnagy, 4 toronyőr, 7 vízipuska felügyelő,
1 csősz (epres kerti) 1 csősz (kistói), 1 kertész, 2 bába, 1 koldusbíró, 1 órafelügyelő,
1 kutyapecér. A külső közbiztonság fenntartására 1 csendbiztos és 4 csendőr.63
A márc. 4-i közgyűlésen került sor a lemondott Pokomándy István helyére tör
vénykezési tanácsnok választására. A tisztséget Vári Szabó Sándor nyerte el. A telek
könyvvezetői hivatalt Röszler József vette át.64
A tisztikar teljes névsorát az ápr. 3-i közgyűlésen ismertették: polgármester
Kovács Károly, a főbíró Fekete Mihály, a főkapitány Fehérvári Ferenc, alkapitány
Soós István, főjegyző Vargha Imre, aljegyzők Borotvás Kálmán és Soós János.
Tanácsnokok: Técsy József, Máry Sándor, Kossá László, Vári Szabó Sándor,
Lukács Ferenc, Engelthaler Ferenc, Karasz Sámuel, Juhász Mihály. Számvevő Party
János, pénztárnok Gallai István, ügyész Papy Sámuel, mérnök Pokomándy György,
gyámi pénztárnok Vekerdy József, ellenőr Vigh István, iktató és kiadó Pokomándy
István, írnokok Posgai János, Kovács Pál, adószedők Szabó István, Baranyi Péter,
előfogati biztos Herczegh Ignác, telekadó ügyvezető Röszler József, orvos Dékány
Sámuel, sebész Vári Szabó Károly, csendbiztos Bojda István.65
A képviselőválasztások eredményeként 171 képviselőt választottak, akik közül
mintegy 30 fő értelmiségi: 6 lelkész, 4 tanító, 2 tanár, 1 mérnök, 1 gyógyszerész,
4 ügyvéd, 1 országgyűlési képviselő, 9 megyei tisztségviselő (ide soroltuk a ref. fő
gondnokot és a kántort is). Iparos 12 fő : 5 tímár, 3 bognár, 1 kovács, 1 kőműves,
1 asztalos, 1 szabó. A többieknél nincs foglalkozás megjelölve.
Utoljára 1861. szept. 18-án ült össze a népképviseleti közgyűlés, mely nyilvános
ságra hozta az országgyűlés feloszlatását. November 7-én jelentették be, hogy —-
miután a megyei gyűléseket is betiltották — a képviselők és a tisztikar nem folytatják
tevékenységüket.
Az 1861 novemberétől bevezetett Schmerling — provizórium a politikai élet
területén, az igazgatás vonalán az alkotmányos jogokat ismét felfüggesztette és újabb
nyílt abszolutisztikus bürokratikus kormányzást vezetett be. Az 1861. nov. 12-én
kiadott helytartótanácsi rendelet utasította a tisztikart és a közgyűlést munkája
folytatására mindaddig, míg a város ügyeinek további kezelését illetően újabb ren
delet nem jelenik meg.66
K ö z ig a z g a t á s 1862—1872 között
235
tisztségében. A négy törvénykezési tanácsnok: Prehoffer Ignác, Mári Sándor, Dóka
Andor, Nagy Pál. A négy közigazgatási tanácsnok: Rözsényi Farkas, Rajnai József,
Tóth Imre és Lázár Péter.
A képviselőtestület visszaállítására ekkor még nem került sor. 1862 januárjától
szeptemberig csak ad hoc népgyűléseket, illetve közgyűléseket hívtak össze az érde
kelt lakosokból és összesen 8 ügyet tárgyaltak (jan. 22., jún. 2., szept. 8.).
A megyei tisztiszék ülésén 1862. aug. 26-án került napirendre a megye városaiban
szükséges képviselő testületek alakításának kérdése. Szentesen Kovács Károly másod
alispánt bízták meg egy népgyűlés összehívásával. Hódmezővásárhelyre és Csongrádra
Vidovich Mihály első alispánt küldték ki hasonló megbízatással.67
Az új képviselőtestület alakítására vonatkozó megyei végzést 1862. szept. 18-án
kapta meg Hódmezővásárhely.68 1862. okt. 20-a után már működött az új képviselő
bizottmány. Ülésein főleg adó-, pénz-, és gazdasági ügyekben hoztak döntéseket.
Küldöttségeket neveztek ki, határoztak a polgárnagy, illetve a bizottmányi tagok
által felvetett ügyekben. Ismertették a főszolgabíró által megküldött megyei és felsőbb
utasításokat rendeleteket, melyek végrehajtásáról a tanácson keresztül intézkedtek.
1862-ben a megyei tiszti gyűlés állásfoglalása szerint Hódmezővásárhely és
Csongrád, úgy anyagi mint szellemi és művelődési szempontból is képes egy elsőfokú
bíráskodási jog gyakorlásával egybekötött rendezett tanács felállítására. Az állás-
foglalás egyben hangsúlyozta, hogy erre annál is inkább szükség lenne, mivel e népes
mezővárosok terjedelmes magánügyeinek ellátásával az egyéb hivatalos teendőkkel is
túlterhelt megyei tisztikar nehezen birkózna meg.
Még 1862 júliusában a helytartótanács körlevélben szólította fel a főispáni hely
tartót, hogy részletesen számoljon be arról, mely városok gyakorolják törvényesen
az elsőfolyamodású bíráskodást. 1862. aug. 25-én a Szegváron megtartott tiszti gyűlés
állásfoglalása alapján Hódmezővásárhely képes fedezni a rendezett tanács fenntartá
sára szükséges költségeket, mégpedig nagyobb megerőltetés nélkül. Egy 1858. febr.
24-én befejezett népszámlálás szerint Hódmezővásárhelyen 42 457 lelket számoltak
össze. A lakosság által bírt földterület mennyiségét 105 992 khold és 340 öl nagyságú
nak mutatták ki. A város magánbirtoka 2299 kát. hold 65 n - ö l volt.
Ekkor a megyében csak Szentes gyakorolta a bíráskodási jogot, melyet 1848.
júl. 16-án nyert el. Hódmezővásárhely és Csongrád ezt a jogot a Honvédelmi Bizott
mánytól nyerte. (Hódmezővásárhely 1848. dec. 13-án, Csongrád 1849. máj 6-án.)
1862. augusztus 29-én mindhárom város elsőfokú bíráskodási jogát törvényesítették.69
Vajon mi késztette ezeket a városokat arra, hogy néhány év múlva lemondjanak
e jog gyakorlásáról?
1862—1864 között a városi polgári törvényszékekhez gyám és gondnoksági ügyek
tartoztak, egyedül Szeged sz. kir. városnak volt telekkönyvi bírósága és bűnfenyítő
törvényszéke. 1863-ban Szentes kérte a telekkönyvi bíróságnak a város törvényszékére
történő átruházását, de ezt a helytartótanács megtagadta. A rendezett tanácsú váro
soknak csak polgári törvényszéke volt, a kihágási ügyek a tiszántúli járási főszolga
bíróhoz tartoztak. A bűnfenyítő perek a megyei fenyítő törvényszéken folytak. Az első
és másod alispáni bíróságokhoz az úrbéri perek és a határperek tartoztak.70*
67 CsmL Szf. Csongrád vármegye Tisztiszékének jegyzőkönyve 1862. aug. 26. 445. sz.
68 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Tanácsának ir. Iktatókönyv. 1862.2460. sz. (Csak az iktató-
könyvi bejegyzés maradt meg.)
69 CsmL Szf. Csm. Főispáni helytartó általános iratai. 1862. júl. 25. 1362. sz. A megyei tiszti
gyűlés állásfoglalása, (aug. 25. a Szegváron megtartott nyilvános üiés állásfoglalása a népszámlálás
adataival, aug. 29. az elsőfokú bíráskodási jog törvényesítese.)
70 CsmL Szf. Csm. Főisp. helytartó elnöki ir. 1863. 946. ein. sz. Szentes v. tan. ir. Tü. jkv. 1863.
júl. 25. 1310. sz. (Szentes kérelme.)
236
Hódmezővásárhely város polgári törvényszékének forgalmát a következő adatok
érzékeltetik: 1864. év első felében hátralékban m aradt 332 beadvány, 1864. év máso
dik felében befolyt 2880 ügydarab. 1864. év második felében 2927 ügyet intéztek el
(hátralékban m aradt 285), ezekből polgári per 1819, örökösödési eljárás 512.71
1863-ban kancelláriai rendelet az ideiglenes törv. szab. II. rész 6. paragrafusa értel
mében utasította a városi törvényszékeket, hogy kebelükből egy törvénytudó bírósá
got rendeljenek ki, mely bíróság a kihágások vizsgálatát és elsőfokú ítéletek hozatalát
gyakorolja. ítéleteik ellen a fellebbvitel a városi törvényszéket illeti. Ha a városi
törvényszék a hozzá fellebbezett kihágási ügyekben mint másodbíróság lép fel, az
elnökön kívül 4 törvénytudó bíró és 1 tollnok jelenléte szükséges.72
Ez nem változtatott azon, hogy a bűnfenyítő ügyek első fokon továbbra is
a megyei törvényszékhez tartoztak. A városi törvényszékeken a kihágási esetekben
másodfokon hozott ítéletek felülvizsgálata viszont a királyi ítélőtábla hatáskörébe
tartozott.73
Mivel Hódmezővásárhelyen a kihágási bíróság a személyzet bővítésével és bör-
tönfelállítási kötelezettséggel is járt, a város tiltakozott és kérvényt nyújtott be a fel
sőbb szervekhez, hogy az újabb terhek alól mentesüljön.74 A következő évben eluta
sító választ kapva a város képviselő bizottmánya a helytartótanács és a kancellária
rendeletére kénytelen felhívni a tanácsot, hogy tegyen javaslatot a kihágási bíróság
felállításáról és a szolgaszemélyzetről. A főszolgabíró ugyancsak felszólította a várost
a kihágási ügyek átvételére.75
A városra erőszakolt újabb terhekkel egy időben, illetve azt követően 1864 júniu
sában a király ideiglenes szervezési alapelveket állapított meg a magyarországi tör
vénykezési szervezet hiányosságainak kiküszöbölésére. A helytartótanács által a me
gyékhez kibocsátott körlevélben fogalmazták meg azt, hogy Magyarországon a köz
ségi bírák kivételével ezentúl nem választott, hanem királyi törvényszékek gyakorol
ják az igazságszolgáltatást. Megszüntetik a választott megyei, rendezett tanácsú
városi, valamint kerületi törvényszékeket, és minden megyében a kormány által kine
vezett királyi törvényszékeket kell alakítani. Szóba került a megye közigazgatási
átrendezése is.76 Ezek után érthető, hogy nem sok érdeke fűződött a városnak ahhoz,
hogy a jövőben olyan törvényszéket tartson fenn, amelynek bíráját és személyzetét
a kormány nevezi ki, fenntartási költségei viszont a várost terhelnék.
A provizórium időszakának végén, 1865-ben a közigazgatás egész vonalán válto
zások következtek be. Az igazgatási struktúra ugyan nem változott, de néhány esetben
személycserékre került sor. Radikálisan csökkentették a főkormányszék által szerve
zett állásokat, lefaragták a közigazgatási hivatali apparátus létszámát, felülvizsgálták
a fizetéseket. Mindezek az intézkedések a közigazgatás költségeinek csökkentését
célozták.
A helytartótanács ezen intézkedések szellemében, 1864-ben jelentést kért a főis-
páni helytartótól, Rozgonyi Bertalantól Hódmezővásárhely, Szentes, valamint
Csongrád városok vagyoni állapotáról, a lakosság számáról és az alkalmazott tisztség-
viselők fizetéséről. A törvényszéki tisztviselők fizetésének rendezése mellett, melyet
legtöbb esetben magasabbra kellett emelni, mindhárom városnak nyilatkoznia kellett
73 CsmL Szf. Csm. Főisp. helytartó ált. ir. 1865. 75. sz. (az 1864. dec. 29-én kelt leirat.)
74 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Tü. jkv. 368/1863. sz.
75 CsmL Hf. Hódmezővásárhely v. Közgy. jkv. 1864. ápr. 29. 135. sz.
76 CsmL Szf. Főisp. helyt. ált. ir. 1864. 1485. sz., 1486. sz.
237
arról, hogy vagyoni helyzetük elbírja-e az elsó'folyamodású bírósági apparátus fenn
tartását.
Ez az intézkedés egyben a rendezett tanácsú városok jogi státuszát is érintette,
hiszen e jogállás egyik feltétele az első' folyamodású bíróság fenntartása volt. A főis-
páni helytartó mindhárom városban népgyíílés összehívását rendelte el, ahol szavazat-
többséggel döntöttek arról, hogy óhajtják-e a „jelenlegi zilált” vagyoni állapot mellett
a rendezett tanács megszüntetését.
Rozgonyi a fó'szolgabíróhoz, a szolgabíróhoz és az érintett városok polgármes
tereihez intézett utasításában hangsúlyozta: „...habár a tanácskozás menetére nyo
mást gyakorolni nincsen is szándékom... a rendezett törvénykezési eljárás elérhetése
céljából nagyon is kívánatosnak, sőt feltétlenül szükségesnek tartom, s mindnyájunkat
érdeklő adórendszerünknél fogva saját érdekeinknek is legmegfelelőbbnek találom,
ha az annyi kiadással összekötött, s mindennek dacára egy rendes törvényszéktől
méltán követelhető tökély fokára nem emelkedett rendezett városi törvényszékek
megszűntével, egy minden kívánalomnak megfelelő s nagyobb személyzettel ellátott
maradandó alapú törvényszék eránti eszme pártoltatik... A népgyűlés akarata remél
hetőleg szavazás nélkül is kivehető lévén, ön affeletti szabályszerű jegyzőkönyvet fog
felvéttetni.”77
Az 1864. jún. 27-re Kossá László megyei főszolgabíró, mint királyi biztos által
összehívott népgyűlés az elsőfokú bíróság felállítását elutasította.78
A helytartótanácshoz felterjesztett jelentésben ez áll: „Holdmezővásárhelyen
a rendezett tanács megszüntetése iránti kérdés szavazatra bocsátván a bíráskodási
jog fenntartása mellett 105, a rendezett tanács megszüntetése mellett pedig 233 sza
vazat nyilatkozott.” Szentesen és Csongrádon a népgyűlés általános szavazattal
szintén a rendezett tanács megszüntetése mellett foglalt állást. Ezzel tehát mindhárom
város elveszítette a rendezett tanácsú jogállását. Rozgonyi Bertalan a helytartótanács
hoz felküldött jelentésében megelégedetten nyugtázta az eseményeket: „...mindkét
városnak anyagi viszonyai nagyon ziláltak, és hogy az utóbbi ínséges időkben ezen
pénzügyi viszonyok még inkább rosszabbultak, tekintve, hogy a rendezett tanáccsal
bíró törvénykezési erők távolról sem feleltek meg azon méltán tehető várakozásnak,
mint egy rendezett törvényszék szakavatott ügykezelésétől a nagyközönség követel
het...”79
Később a kiegyezés után a közvélemény hangot adott annak a meggyőződésének,
hogy a rendezett tanácshoz való jogot törvénytelen úton vették el a várostól az önkén
tes lemondás ürügye alatt.80 Eíogy mennyire nem volt felkészülve a megyei törvény
szék a három város lemondásával reáhárult többletmunka fogadására, azt az alábbi
adatok bizonyítják: a megyei törvényszéken az 1864. évben polgári per 722, árvaügy
348 volt, addig a három város megszüntetett törvényszékénél ugyanazon évben
11 577 db polgári peres és 1959 árvaügy fordult elő. A főispán szerint a megyei tör
vényszék személyzeti létszámának emelése mellett szükséges volna minden járásban
még egy szolgabíró és egy esküdt, mert a 3 város ügyeinek átvételével a személyzet
nem tud megbirkózni.81
Ugyanakkor mindhárom város esetében a rendezett tanács megszűnésével vissza
lépés történt. Hódmezővásárhelyen a polgármester helyett most a járási főszolgabíró
tól függő főbírót állítottak a város élére. A helytartó a városhoz intézett leiratában
238
megjegyezte, hogy az újjászervezendő tanács a „mostani közigazgatás kívánalmai és
természetéhez képest nem az 1848 előtti úgynevezett Paraszt bíróság jellegét viselendi,
hanem olyan állást nyerend, mely a járási fő Szolgabíró felügyelete alatt bár, de köz-
igazgatási ügyeket a fennálló gyakorlat szerint saját hatáskörében végzendi.”82
A rendezett tanács megszűnése után Balogi Soma főbíró a tanácsülésben 1865. aug.
16-án, a bizottmányi közgyűlésben pedig aug. 19-én foglalta el elnöki tisztét. Az új
tisztikarban a tanácsnokok száma három : Pokomándi István (egyben helyettes főbíró
is), Kristó Lajos és Nagy Sándor töltötték be a tanácsnoki állásokat. A főkapitány
Soós István, a számvevő Gaál István, az alkapitány Vigh István. A főjegyző Balás
János, aljegyző Soós János. Az első bizottmányi ülésen 30 tag nevét jegyezték fel.
Az adóellenőr Szikszai Albert, adószedő Baranyi Péter, nyilvántartó Posgay János.
1861 óta a korábbi képviselőtestületi tagok közül többen teljesen visszavonultak a
közélettől és a közügyek intézésétől. Balogi Soma az aug. 19-én tartott bizottmányi
ülésen elhangzott határozatra hivatkozva felhívta mindazokat, akik 1861-ben meg
választott képviselők voltak, hogy az aug. 25-i ülésen vegyenek részt.
Az 1867. febr. 26-án tartott közgyűlésen értesültek a képviselők a felelős magyar
minisztérium kinevezéséről. A kormány elrendelte, hogy március 10-ig, amíg a köz-
igazgatás átvétele meg nem történik, minden rendelkezést, amelyet addig a kormány-
szervek kiadtak az illető hatóságoknak, teljesíteni kell.
A város közigazgatásában az alkotmány helyreállításával nem történt lényeges
változás. Az 1867. dec. 20-i ülésen határoztak a csendőrség megszüntetéséről és a
felelős Őrség felállításáról, valamint az alapszabályok kidolgozására egy küldöttséget
neveztek ki.
A város tisztviselői kara először 1867. aug. 13-án indítványozza a megyei köz
gyűlésnek a város törvényes jogaiba történő visszahelyezését, és a hivatalnokok biza
lom alapján történő választásának megszervezését. Kifejtették, hogy az országos
átalakulás után „a nem alkotmányos választás adta hivatalaiknak folytatásában nem
elégedettek” és kérik a bizottmányt, hogy a megyei közgyűléshez olyan felterjesztést
küldjenek el, amely a rendezett tanács visszaállítását és a városi hivatalnokok alkot
mányos szabad választását indítványozza.83
A városi tanács lemondási kérelmének benyújtását követően 1868. jan. 21-én
a bizottmány a megyei közgyűléstől kérte a város szavazóképes lakossága összehívá
sának elrendelését a rendezett tanács visszaállításának megszavazása érdekében. A kér
dés eldöntése után következő lépésként kérték úgy a kültanács, mint a beltanács nép
választás útján történő újjászervezését.84*A megyei közgyűlés álláspontja miatt azon
ban nem történt előrehaladás. A megye ugyanis azt javasolta, hogy a bizottmány és
a tanács várják meg a községek sorság intéző országos rendezést, és addig ne sürges
sék a rendezett tanács visszaállítását. Az tény, hogy a községek közigazgatásának
országos rendezésére még nem került sor, de az alapvető ellentét a megyei vezetés
és a város között abban állt, hogy a város nem akarta visszaállítani az elsőfolyamo-
dású bíráskodást, amely a megye szerint a rendezett tanács létének egyik elen
gedhetetlen feltétele.
Mivel egyik fél sem engedett, a város bizottmánya ideiglenes jelleggel bár, de
továbbra is részt vett a város közügyei fölötti tanácskozásban, és maradásra kérte fel
a beltanács tagjait is. Egyben arra kérte fel a megyét, hogy a legközelebbi közgyűlésen
239
tegyen felterjesztést az országgyűléshez a községi szervezet minél hamarabb történő
törvényes rendezése ügyében.85
A lakosság felháborodása már 1867-ben megnyilvánult. A Vásárhelyi Közlöny
szerint „A lakosság 1867-ben tömegesen csoportosult a városháza elé mindszent
napján, követelve a tisztújítást, mert azt hitte, éspedig jogosan, hogyha nincs alkot
mányosan helyreállítva a rendezett tanács, akkor tehát kupaktanács van, és ennek
évenként tisztújítás alá kell esnie. A lakosok közül akkor néhányan kihágásra ragad
tatták magukat.”86 A cikk a továbbiakban kifejti, hogy a népnek igaza volt, mert
a városházi elöljáróság nem volt törvényes. A megye azonban sem a rendezett tanács
visszaállítását, sem új elöljáróság választását nem engedte, sem a lakosságot nem
kérdezte meg. A vita a város és a megye között több éven át húzódott, a tisztújítás
áttolódott egyik évről a másikra és ezen idő alatt mindkét oldalon növekedett az
ellenállás.
Hogy mi volt a valódi háttere a kiegyezés időpontjától, sőt már korábban is
megnyilvánuló város—megye ellentétnek, azt talán elsősorban politikai alapállás
beli különbségekkel lehet magyarázni. Mind a megyén, mind a városon belül a veze
tésben élesen szembenálltak a Deák-pártiak és a 48-asok. A megyevezetés türelmetlen
Deák-párti többsége azt kívánta, hogy a városvezetés lehetőleg szorítsa háttérbe
a politikai tekintetben a lakosság széles tömegeire támaszkodni tudó 48-as hang
adókat.
A városi pártharcok különösen az országgyűlési képviselőválasztások idején
lángoltak fel. 1869-ben pl. Szilágyi Virgil az ellenzék részéről 3000 szavazatot szerzett
meg, míg a Deák-párti képviselőjelöltre mindössze 1000 szavazat jutott. Hódmező
vásárhelyen ekkor még nem alakult meg a hivatalos Deák párt, csupán városi pártnak
nevezett csoportosulás létezett, amelynek nem volt olyan széles tábora, mint a 48-asok-
nak. Garzó Imre mérnök-tanár és a Hódmezővásárhelyi Szemle szerkesztője a Deák
pártiak oldaláról vizsgálva az eseményeket kifejti, hogy a képviselőtestület tagjai
között kezdetben kevesebb volt a 48-as, választáskor viszont nagy tömegeket tudtak
mozgósítani.87
Matók Béla ügyvéd szintén a kortárs szemével látva a helyzetet felháborodottan
írja 1869. jún. 20-án a Vásárhelyi Közlönyben: „Talán az egész országban egyetlen
város ez, a mely felett még mindig provisoriális, így nézetünk szerint törvénytelen
tanács rendelkezik... holott már az 1867-ik évi koronázás után alkotmányos hazánk
minden hatóságát megillette a szabad választási jog, és azt a nép mindenütt teljesí
tette is csak itt nem... Miért lenne attól éppen H.-M.-Vásárhely megfosztva?”88
Mind a régi, mind az újabb törvények szerint is abnormális állapotnak tartja, hogy
nem alkotmányosan választott tisztviselők kormányozzák a város ügyeit. A továb
biakban szemléletesen érzékelteti a községi szintű tanács és a rendezett tanács közötti
különbségeket: a község, amelynek nincs rendezett tanácsa, közigazgatásilag a megye
szolgabíróságának van alárendelve. Költségvetését a megyéhez terjeszti, s változtatást
csak annak beleegyezésével tehet. Sommás ügyeit a megyei szolgabíró intézi, rendőri
tekintetben a megyei szolgabíróságtól függ. Mint bíró, a 30 Ft-ot meg nem haladó
ügyekben bíráskodhat, s csak akkor ítélkezhet, ha a felek kifogást nem emelnek.
Tisztválasztást csak e megye engedelmével tehet. Nincs kifejlődve az állandó és
szakbizottmányok hatósága. Számadásait a megye számvizsgáló széke elé terjeszti.
A megye statútumait végrehajtja.
240
Ezzel szemben a rendezett tanácsú város közigazgatásilag a minisztérium alatt
áll. Költségvetését maga intézi és terjeszti fel a minisztériumhoz. Sommás ügyeit
30 Ft-ig a főbíró és két tanácsnok naponta intézi. Rendőri tekintetben az egész város
területén intézkedik. Bírája ítélethozatalra és végrehajtásra képes és nem pusztán
békebíró. Tisztviselőit maga választja. Az állandó szakbizottmányok hatósága a maga
körében függetlenül működik, és közvetlenül a tanáccsal, a tanács által pedig a köz
gyűléssel van összefüggésben. A számadásait saját maga által választott felelős kül- és
beltanács által felügyelteti. A megyék által eddig gyakorolt statutuális jogok alkotását
maga gyakorolja. A követválasztásról maga intézkedik.89
A Deák-párti Garzó Imre a baloldaliakat hibáztatja, hogy 1869-ben sem sikerült
visszaállítani a rendezett tanácsot: „...a 69 első hónapjaiban véghezment követválasz
tásnál létrehozott aránytalanul nagy többség az alkotmányos utat meg sem kísérelte,
miszerint a városi és megyei gyűléseken vitte volna keresztül, a város és a megye
által tétette volna magáévá az ügyet, mint utólagosan be is következett, hanem a mon
dott év vége felé 19 baloldali polgár folyamodik a minisztériumhoz, a rendezett
tanács érdekében.”90
A baloldali képviselők tehát a megye megkerülésével 1869. nov. 29-én közvet
lenül a belügyminisztériumhoz fordultak. Ezzel a lépéssel valóban elmérgesítették
az egyébként is ellenséges viszonyt a megyei vezetéssel. A városi bizottmány Deák
párti képviselői viszont Garzó Imre fent idézett véleményét tették magukévá és hely
telenítették a baloldaliak eljárását.
A belügyminiszterhez eljuttatott felterjesztésre a válasz megérkezett ugyan, de
a szegvári postahivatalból maga az irat titokzatos körülmények között eltűnt, és csak
a kísérőlevelét sikerült előteremteni. Ez olyan bonyodalmakat okozott és annyira
felborzolta a megyeellenes hangulatot, hogy a vásárhelyi sajtóban is cikkeztek róla.
Az első alispán került gyanúba az iratok eltűnésével kapcsolatban.91
A rendezett tanács megszervezésével a törvény szerint is össze kellett kötni az
elsőfolyamodású bíróság felállítását, melyet a város minden áron el akart kerülni,
tekintettel a tetemes fenntartási költségekre. 1869-ben azonban megjelent az a törvény
is, amely az igazságszolgáltatás és a közigazgatás szétválasztását mondta ki. A vidéki
törvényszékek megszervezésére ugyan később került sor, de a kérdésfelvetés idején
a vásárhelyiek kérelmének elbírálását ez a tény kedvezően befolyásolta. Ezzel a lépés
sel tehát nemhogy hátráltatták, hanem inkább előmozdították és a megoldás felé
terelték az évek óta húzódó vitát.
A belügyminiszter által leküldött végzés a főszolgabírón keresztül végül a bizott
mány elé került. Az 1870. febr. 8-i közgyűlésen olvasták fel a miniszter válaszát,
melyből a következő rész adta a megoldás lehetőségét: „...a törvényes állapot vissza
állítása folytán Hmvásárhely mezőváros azon joga, miszerint elöljáróságát választás
útján szervezheti, ismét feléledt. Minthogy továbbá Hmvásárhely mező-város bel-
ügyeit rendezett tanács és képviselőtestület által kívánja kezeltetni, ezen óhajtás pe
dig tekintve a lakosok nagy számát, s a községi birtok nagy kiterjedését különös
figyelmet érdemel, másrészről az 1865-ig gyakorolt elsőbírósági hatóság visszaállítása
nélkül is teljesíthető (kiemelés — K. /.), mert az 1848. XXIII. te. az elsőbírósági ható
ságot ténylegesen nem gyakorló mezővárosoknak tanáccsal és képviselőtestülettel
leendő ellátását és ezeknek az 1848. XXIII. te. által körülírt választás útján leendő
szervezését nem tiltja, s mert az elsőbírósági hatóságú rendezett tanáccsal el nem
241
'látott községek elöljáróinak választása iránti intézkedés a megyékre bízatván „„
ott, hol célszerűnek találtatik a fent körülírt választási eljárás alkalmazható.” A bel
ügyminiszter, tehát a megyére bízta annak eldöntését, hozzájárul e ahhoz, hogy a
választásokat önállóan bonyolíthassa le a város. A választási intézkedésekről és a
felállított új tanács és képviselőtestület működésének megkezdéséről, a szervezési
munkálatokról a belügyminiszter jelentést kért.92 A megye először elutasította a vá
lasztások önálló megszervezéséhez való hozzájárulást. A Deák-párti Kovács Ferenc
választási elnök le is mondott tisztéről, arra hivatkozva, hogy a megye állásfoglalása
miatt a választásokat nem folytathatják.93 Gyors megoldás helyett tovább folytatódott
a huzakodás.
A megye egy küldöttséget nevezett ki, hogy a város véleményének meghallgatá
sával készítsen javaslatot a tisztviselői állások, a fizetések megállapítására és a vá
lasztások módjának kidolgozására. Március 21-én a város tanácstermében értekez
letet hívtak össze a tanács, a képviselőtestület és mintegy 150—160 polgár részvé
telével. A megyei közgyűlés nevében a küldöttség kifejtette, hogy a választási eljárás
ról a megye kíván intézkedni. Ezután felolvasták a megyei tervezetet a város önkor
mányzatának hatásköréről, ismertették az általuk kidolgozott szervezési elképzelés
szerinti hivatalokat. Kiemelték, hogy a rendőrség és a kapitányi hivatal teendői és
hatásköre feletti intézkedés a megyét illeti. Ezután felsorolták az egyes tisztségekre
megállapított fizetések tervezetét. A megye tehát minden áron meg akarta őrizni be
folyását és a várost községi jogállásba akarta tartani.
A város vezető csoportja ezt semmiképpen nem volt hajlandó elfogadni, hang
súlyozva, hogy egy 50 000 lelket számláló községnek joga van az önkormányzatra
és saját ügyeinek önálló intézésére. Mivel a törvényben eleve meg van határozva a
hivatalnokok száma, munkaköre és fizetése, nem hajlandó elfogadni a megye által
tervezett átszervezést.
A megyegyűlésen is leszavazták a küldöttség javaslatát. A szavazásban részt
vettek a megye vásárhelyi tisztviselői is (a jegyzői kar, a főszolgabíró, a főügyész és
még több vásárhelyi illetőségű tisztviselő).94
A megye végül kénytelen volt hozzájárulni, hogy Hódmezővásárhely három
évvel a kiegyezés után végre önállóan választhassa meg tanácsát és képviselőtestü
letét. A rendezett tanácsú jogállást azonban ezután sem volt hajlandó elismerni.96
A választások lebonyolítása után Hódmezővásárhely rendezett tanáccsal bíró
nak tekintette magát, gyakorolta a hivatalok és fizetések megállapításának jogát,
a megye elé terjesztve a rendezett tanács személyzetének számát és a hivatalok után
járó fizetések tervét.
A városban a választások hangulatát a két politikai irányvonal közötti szem
benállás határozta meg. A választások kimenetele meghatározó volt a várospolitika
későbbi alakulására.
A választási gyűlés 1870. április 6-án ült össze Solthy Károly ügyvéd elnökletével.
A képviselőtestület megválasztására és a tisztújításra a választás helyén kb. 1800
választóból megjelent 1100 fő. A Deák-párti Garzó Imre lapjában úgy jellemzi a vá
lasztásokat, hogy „a tért átengedték a baloldaliaknak.” 96 A polgármesteri tisztségre
kijelölt három személy közül mégis a Deák-párti Pokomándi Istvánra esett a vá-
9! Uo.
Í3 i r n . c7 A,. 2 7 <57
242
lasztás igen nagy szavazattöbbséggel, de ő a baloldal előtt is népszerű volt. Megjegy.
zendő, hogy nem is szerepelt eredetileg a jelöltek között és csak a választók tekinté
lyes részének kívánságára jelölték. (Pokomándy István 669, Varga Imre 335, Budai
Márton 76, Papy Sámuel 32 szavazatot kapott.)
Főkapitányi tisztségre Nagy Sándort, alkapitánynak Schéner Gyulát, főjegyző
nek Ábrái Károlyt választották. A tanácsnokok Papy Sámuel, Budai M árton, Soós
István, Kecskeméti László és Peleskei János lettek.
A városi ügyész M atók Béla, számvevő Gaál István, főorvos Dékán Soma, al
orvos Vári Károly első aljegyző Soós János, második aljegyző Kmetykó József, mér
nök Deák Sándor, baromorvos Möese Károly, előfogati és szállítási biztos, egyben
kamarás is Gartsik N. Sallai Tivadar, úti biztos Mózes István, telekadó ügyvezető
Posgay János, adószedő tiszt Adamovits Sándor lett.
A választások általában közfelkiáltással történtek, ha nem volt egyértelmű,
akkor a szavazatokat megszámolták. A pénzkezeléssel foglalkozó tisztviselők a városi
hatóság végleges rendezéséig továbbra is hivatalukban maradtak.97
Garzó megjegyzi, hogy a választásoknál követendő magatartás az volt, hogy
„midőn egyik vagy másik jelöltnek ajánlásában megbotránkoztak, ellenjelöltet kiál
tottak ki, s midőn a választási elnök eljárását a döntő többségnek zavaros felkiál
tások folytán való kimondásában nem helyeselhették, szavazást követeltek.” A pol
gármesterre történt szavazás után a választók gyérülni kezdtek, s a későbbi szava
zásoknál már mintegy 800 szavazat került be összesen, miből mintegy 330 rend
szeresen a Deák-pártiak jelöltjére, 470 pedig a baloldaléra esett.98 A tisztviselők évi
fizetését az 1861-évi tiszti fizetések alapján állapították meg.99
A képviselőtestület megválasztására a város polgáraiból és a megválasztott
tisztikar tagjaiból három küldöttséget alakítottak. Az összeíró küldöttségek egy
heti munka után összeállították a képviselők névsorát. A választás alkalmával sza
vazattöbbséggel 186 képviselőt választottak. A nevek felolvasása után a képviselőtes
tületet megalakultnak nyilvánították. A 186 képviselő közül 2 gyógyszerész, 14 ügy
véd, 4 lelkész, 1 kántor, 8 tanító, 1 mérnök, 1 gőzmalmos, 18 iparos, 2 gazdálkodó,
1 révész és 1 bojtár, tehát összesen 53 képviselő foglalkozását jelölték a jegyzőkönyv
ben szereplő neveknél. A többi 133 fő foglalkozását nem jelölték, de többségük föld
del rendelkező, gazdálkodó vagy iparos lehetett.100
Nem volt kétséges a baloldaliak győzelme a választásokon. Garzó szerint a
szavazatok szedése és összeírása visszaélésekre adott alkalmat, szerinte „a megvá
lasztott képviselők névsora hű kifejezése a baloldalnál uralkodó elem kénye kedve
szerinti akaratának” . Értékelése szerint a képviselőtestület 186 megválasztott tagjából
38-nak volt érettségije, kik közül mindössze egynél talált 500 Ft feletti kataszteri
tiszta jövedelmet. A birtokosok közül 13 régebbi helybeli lakos, 25 pedig az ötvenes
években és azóta költözött be. A 186 képviselőből 75 gazdálkodó közül egynél 100 Ft-
on felüli, nyolcnál 800—1000 Ft közötti és tizenegynél 500—800 Ft közötti jövedel
met mutatott ki.
97 CsmL Hf. Hmvhely v. Bizottmányi Közgy. jkv. 1870. ápr. 20. 2. sz. Tisztválasztási jegyző
könyv 1870. ápr. 6.
98 G arzó I mre : H. M. Vásárhelyről... 112— 115.
99 CsmL Hf. Hmvhely v. Bizottmányi Közgy. ir. 1870. ápr. 21. 26. sz.
100 Uo: 1870. ápr. 20. 4. sz.
243
A foglalkozás szerinti megoszlás a következőképpen alakult:
Iparos: 61
Kereskedő: 9
Napszámos: 3
Gazdálkodó: 75 (20 fő vagyonos)
Értelmiségi: 38 (10 fő vagyonos)
186
244
népességű és anyagi, szellemi tekintetben is önállóságra képes, fejlődó' város nem
nyugodhat bele azokba a korlátozásokba, melyeket a megye kisebb községek irányá
ban szokott alkalmazni. A megyék és községek rendezése alkalmával vélte a város
az elképzelést megvalósíthatónak. Az indítványt a közgyűlés általános helyesléssel
fogadta és megbízta a főjegyzőt egy felirat megszerkesztésével, melyet a város or
szággyűlési képviselője által kívánt a képviselőházhoz benyújtani.105
1871-ben több olyan törvény is napvilágot látott, amely kedvezett az önállósulási
törekvéseknek. Az 1871. XVIII. te. a községek rendezéséről, az 1871. XXXI. te. az
elsőfolyamodású bíróságok rendezéséről, az 1871. XXXII. te. pedig az elsőfolya-
modású királyi törvényszékek és járásbíróságok életbeléptetéséről szólt.
A községi törvény értelmében Hódmezővásárhely végre törvényesen is megszer
vezhette rendezett tanácsát. A megyei közgyűlés 1871. dec. 29-én kelt végzése értelmé
ben „addig is amíg a községi törvény értelmében Hódmezővásárhely várost újonnan
szerveznék, a szolgabírói hivatalnál lévő közigazgatási ügyeket a polgármesteri hiva
tal, az ugyanott lévő peren kívüli árvaügyeket, pedig a város közönsége (tanácsa)
veszi át és mind a közigazgatási, mind az árvaügyek a szervezés idejéig is a polgár-
mester és a városi tisztviselők által nyernek szabályszerű elintézést.”
A megyei közgyűlés 1871. dec. 28-án kelt 48. sz. végzése már rendezett tanácsú
városnak nevezi Hódmezővásárhelyt, egyben felhívja, hogy a szervezés iránti elő
munkálatokat az 1871. évi XVIII. te. 65. paragrafusa értelmében azonnal kezdje meg.
A megfelelő lebonyolítás érdekében alkosson szabályrendeletet és jóváhagyás végett
a megye, mint köztörvényhatóság elé terjessze be. 1871 végén a szolgabírói hivatal
a működését teljesen beszüntette. Mivel az árvaügyek gyors eljárást igényeltek, a vá
ros közgyűlése elrendelte a szolgabírói hivatalnál lévő közigazgatási és perenkívüli
árvaügyek átvételét és az iratok minél rövidebb idő alatti átszállítását. A közigazga
tási ügyek átvételére Soós István tanácsnokot és Szilágyi Gyula képviselőt, az árva
ügyek átvételére pedig Égető János tanácsnokot és Solthy Károly képviselőt bízta meg.
A közgyűlés egyben felhívta a jogügyi szakosztályt (szakbizottmányt), hogy a tiszt
viselők túlterhelésének elkerülése érdekében, az ügyek kezelésére és beosztására
nézve a tanáccsal egyetértőleg készítsen javaslatot.
A szervezéssel kapcsolatban, a közgyűlés nem látta célszerűnek az előmunkála
tok elkezdését addig, amíg az önálló törvényhatósági jog elnyeréséért felterjesztett
kérelemre válasz nem érkezik a belügyminisztériumtól. Az önállóság kérdésének
eldőlte után végérvényes szervezést lehetne végrehajtani. Ennek értelmében úgy ha
tározott, hogy terjesszenek föl a belügyminiszterhez egy újabb folyamodványt, mely
ben kérik, hogy a képviselőház az önálló törvényhatóság kérdésében lehetőleg azon
idő alatt hozzon döntést, amíg a város az 1871. XVIII. te. rendeletéinek megfelelő
átszervezést el nem kezdi. Ha ez nem volna keresztülvihető kérik, hogy az önállóság
eldöntéséig a szervezési munkálatokat felfüggeszthessék. A nagyobb nyomaték ked
véért egy kérvényt átadó küldöttséget is választottak, melyet a polgármester vezetett,
tagjai voltak Ábray Károly és Lukács Ferenc képviselők.106
A küldöttséget 1872. január 18-án fogadta a belügyminiszter, aki nem javasolta
a rendezett tanács szervezési munkálatainak megszakítását. Kifejtette, hogy az önálló
törvényhatóság becikkelyezése iránti törvényjavaslatot a folyamatban lévő ülésszak
ban nem terjesztheti a törvényhozás elé, így az eljárás nem gyorsítható. A küldöttség
járt az országgyűlési pártok vezetőinél is. Deák Ferenc és Ghiczy Kálmán ország-
gyűlési képviselők nem fogadták a küldöttséget, ezután Tisza Kálmánt Debrecen
245
volt országgyűlési képviselőjét a balközép párt vezetőjét keresték fel, aki ígéretet tett
arra, hogy lépéseket tesz az ügy érdekében. Simonyi Ernő a 48-as párt vezére szintén
felajánlotta segítségét.
Nem sikerült tehát elérni a községi törvény értelmében történő szervezési munka
felfüggesztését, sem pedig elhalasztását, így a közgyűlés egy 35 tagú bizottságot neve
zett ki az 1871. évi XVIII. te. értelmében a rendezett tanács szervezési tervének és
alapszabályának kidolgozására. 107
Az alosztályok által kidolgozott tervezetet némi módosítással 1872. ápr. 5-én
fogadta el a közgyűlés. A tiszti létszámban annyi változás történt, hogy az árvaszéki
elnöki állást megszüntetve, az elnöki teendőket a legidősebb ülnökre ruházták. Az
alügyészi állást törölték és helyette az ügyész mellé írnokot neveztek ki. A birtok
nyilvántartási segédet a kezelőszemélyzethez sorolták be.
A választásokat és a tisztújítást a megyei közgyűlés 1872. ápr. 29-én kelt vég
zésében leírt módon folytatták le. Az 1872. jún. 10—12-én tartott tisztújítási köz
gyűléseken Stammer Sándor Csongrád megye alispánja elnökölt. A tisztikar újravá
lasztására Pokomándy István polgármester, a képviselőtestület, és a városi tisztikar
lemondása után került sor.
Pokomándy Istvánt közfelkiáltással ismét polgármesterré választották. A főkapi
tányi állásra az alispán által ajánlott Sulyok Edét választották meg. Az új községi
törvény szerint a jegyzői tisztség nem esett választás alá, mivel megbízatása élet
hossziglan szólt. A többi tisztségviselőt hat évre választották. Mivel Soós János fő
jegyző lemondott, helyette választani kellett, így Tassy Ede lett az új főjegyző, Kmetykó
József és Hoffer István aljegyzők állásukban maradtak. Első árvaszéki ülnöknek Papy
Sámuelt, másod árvaszéki ülnöknek Égető Jánost, közigazgatási tanácsnoknak egy
ben másod árvaszéki ülnöknek Soós Istvánt választották. Második tanácsnok Kecs
keméti László, harmadik Zsarkó Sándor, negyedik Kapeller Antal, ötödik tanács
nok pedig Peleskei János lett. M atók Bélát ismét megválasztották főügyésznek.
A további tisztségekbe a következő jelöltek kerültek: alkapitány Schéner Gyula,
közpénztárnok Kristó Lajos, városi számvevő Meinerich József, közpénztári ellenőr
Csikós Mór, árvapénztárnok és közgyám Kmetykó Károly, levéltárnak Soós János,
főorvos Dékán Soma, alorvos Vári Károly, első mérnök Bélák János, második mér
nök Deák Mihály, birtoknyilvántartó Pozsgai János, adókivető tiszt tanácsnoki cím
mel Adamovics Sándor, adószedő pénztárnok Vörös Zsigmond, első adószedői ellenőr
Víg Zsigmond, második adószedői ellenőr Soós Lajos, árvapénztári ellenőr Csejtei
Antal, birtoknyilvántartó segéd Kis János, polgármesteri fogalmazó Draskovics Ár
pád, előfogati biztos Góbi József, közigazgatási iktató Gartsik Tivadar, közigazga
tási kiadó Stanisics István, árvaszéki iktató és kiadó Gartsik Tivadar, úti biztos
Hollenbach Károly, kórházi gondnok Szamecz András. Megválasztottak még 14 ír
nokot és két bábát.
A városi tanács 1872. jún. 15-én alakult meg. Mivel a megválasztott tisztvise
lők között voltak képviselőtestületi tagok is, megválasztásuk után helyükre pótkép
viselőket hívtak be.108
1872. jún. 18-án ismertették a közgyűlésen a módosított szervezési szabályzatot
és 300 példányban történő kinyomtatását határozták el. Létrehoztak egy 24 tagú
bizottságot a szakosztályok, illetve szakbizottságok létszámának meghatározására.
A szakosztályok vezetői és előadói a tanácsnokok lettek. Közrendészeti és egészség-
246
ügyi, gazdäszati és kertészeti, építészeti és szépészeti, pénz-,adó és közmunkaügyi,
jogügyi, ipar és kereskedelmi szakosztályokat szerveztek.
A rendezett tanács kerek egy évig állt fenn. 1873. június 15-én a város elnyerte az
önálló törvényhatósági jogot, melynek következtében újabb választásokra és átszer
vezésekre került sor.
109 C sizmadia A ndor : Bürokrácia és közigazgatási reformok Magyarhonban. Bp. 1979. 15.
110 CsmL Hf. Hmvhely v. Közgy. jkv. 1871. márc. 29. 137. sz., 167. sz., 260. sz. 281. sz., 468. sz.
111 U o.: 1873. febr. 4. 43. sz., 44. sz. és Tanácsi iratok 1873. febr. 8. 148. sz.
247
tésében a házelnök véleményét így foglalja össze: „...bár az országos közigazgatás
tekintetéből önállóságunkat korainak tartja, s ily községi önállósításokban, a megyék
nek pedig eldarabolásában a közigazgatást illetően aggodalmai vannak” , ennek
ellenére az önállóság ügyét, a később tárgyalásra kerülő törvényjavaslatot úgy a bi
zottságokban, mint a közgyűlésen támogatni fogja, tekintettel arra, hogy a kisebb
haszonvételi jogok kezelésének ügyét elintézettnek látja.112
Csongrád megye egyébként sem túl nagy területéből Hódmezővásárhely kiválása
valóban gyengíthette a megye erejét és befolyását. A kormány azonban a foispáni
jogkörnek a törvényhatósági városokra való kiterjesztésével a centralizáció irányában
is lépéseket tett. Tisza Kálmánnak a közigazgatásban tervezett reformelképzeléseibe
is beleillett a város törekvése az önálló törvényhatósági jog érdekében. A „Parla
menti felelős kormány és a megyei rendszer” című tanulmányában már 1865-ben meg
jelenik az a gondolat, hogy a városokat a megyékkel egy szintre kell felemelni.113
Rónay Lajos főispán és Nehrebeczky Sándor belügyminiszteri tanácsos emeltek
szót és érveltek a felsőházban Hódmezővásárhely törvényhatósági joggal történő
felruházása mellett. Néhány ellenvélemény is elhangzott, de a főrendiek nagy több
sége elfogadta a törvényjavaslatot.114
A város a törvényjavaslat indoklásához mindazokat a tényeket és adatokat fel
terjesztette, melyek megalapozhatták az önállóságért folytatott küzdelem sikerét.
A legfontosabb jellemzők összefoglalását azért közöljük, mert ezzel képet alkotha
tunk a város akkori helyzetéről: népességszáma 1870/71-ben 49135 fő, művelés alatt
állt 99 890 hold 958 öl földterület.
A belterületen 5062 ház, a külterületen 2081 tanyaépületet mutattak ki. A keres
kedők és iparosok száma 1206 fő. Az ipar és a kereskedelem előmozdítására szolgáló
alföld—fiumei vasútvonal érintette a várost és bekapcsolódhatott a tiszai hajózásba.
A városból öt országút vezetett ki különböző irányba. A javaslat felsorolta a még nem
létező, de a városon áthaladó tervezett vasútvonalakat is Szentes és Makó irányában,
mint a továbbfejlődés lehetőségeit.
A legfontosabb intézmények között sorolták fel a fakereskedő társulatot, a
téglagyár-egyletet, a Lloyd társulatot, két temetkezési egyletet, három gyógyszertárat,
takarékpénztárat, önsegélyező egyletet, az ipar- és kereskedelmi bankot. Felemlítették
az öt országos vásárt, egyenként mintegy 300 000 Ft forgalommal, és a heti két piacot
10 000 Ft forgalommal. A város felekezeti iskoláinak számát is kim utatták: a ref.
lyceum mellett 28 iskola és 8 tanyai iskola szerepel. A tanítók száma összesen 55.
A felsőbb leánynevelde, kisded óvoda, vasárnapi iskola és rajziskola egészítette ki
az oktató és nevelő intézményeket.
A városban nyomda működött és két hetilap jelent meg rendszeresen. Könyv-
kereskedés, kaszinó, szabadelvű népkör, iparegylet, lövészegylet került a felsoro
lásba. Hódmezővásárhely akkor a királyi törvényszék és a telekkönyvi hivatal szék
helye is volt. A megyei tisztviselők száma 24, a városi tisztviselőké 41 fő, kimutattak
még 43 ügyvédet és 7 orvost.
A város évenként 225 013 F t 90 kr. egyenesadót fizetett, a bor és húsfogyasztási
adó 13 001 Ft 20 kr-t a bélyegadó 9098 Ft-ot tett ki. A város kezelte az árvapénztárat
141 900 Ft 83 kr. készpénzzel és 76 900 F t értékű ingatlannal.
112 CsmL Hf. Hmvhely v. Közgy. jkv. 1873. febr. 4. 43. sz., 44. sz., 45. sz., febr. 18. 87. sz.
113 Csizmadia : B ü ro k rá cia ... 14.
114 CsmL Hf. Hmvhely v. Közgy. jkv. 1873. ápr. 5. 163. sz., 164. sz. Hód-Mező-Vásárhely
(újság) 1873. márc. 3. és márc. 25.
248
A bevételek és kiadások közötti különbözet fedezésére az egyenes adó minden
forintja után 25 kr. pótadót vetettek ki. A város több ingatlan épülettel, 3250 hold
989 öl földdel rendelkezett, amely évente 31 843 Ft 23 kr-t jövedelmezett.115
Ebbó'l a rövid de tömör összefoglalásból sokminden kiderül, így többek között
az, hogy a város népességénél fogva valóban elérte a legnépesebb városok szintjét,
jelentó's adókat fizetett, jövedelmének döntő' többsége a hatalmas határt művelő,
főleg mezőgazdasággal foglalkozó lakosság adójából származott.
A téglagyár, az agyagipar, később a malomipar mellett egyetlen olyan iparág
sem fejlődött ki, amely jelentős jövedelmet biztosított volna a városnak. A dualizmus-
kori fellendülést tehát nem az iparnak, hanem a mezőgazdaságnak, ezen belül is a
gabonakonjunktúrának köszönhette.
Az önállóság elnyerése adta meg a lehetőséget az urbanizálódás területén
történő előrehaladásra. Korábban, 1848 előtt a földesúr nem sokat törődött a város
fejlesztésével. A megye sem tekintette feladatának a kebelébe tartozó városokkal való
törődést. Bizonyíték erre, hogy a városnak még a főutcája sem volt kikövezve, a lova
kat úgy kellett a feneketlen sárból kiemelni. Hivatalos épületeinek száma kevés és
elhanyagolt volt. Az önállóság megszerzése történelmi távlatból is azokat igazolta,
akik harcoltak érte. A századfordulóig jelentősen megváltozott a város képe. Alföldi
viszonylatban páratlan gyorsasággal haladt előre az utcák kövezése, felépült az
eklektikus városháza, a gimnázium új épülete, a polgári fiúiskola. A város főutcái
nak a Kossuth térbe torkolló szakaszain egymás után épültek az emeletes házak.
Itt fúrták 1880-ban az Alföld első ártézi kútját. Megindultak a csatornázási munká
latok. Utcaszabályozási tervek készültek, 1889-től vezették be Hódmezővásárhelyen
a villanyvilágítást.
1873. ápr. 8-án nyert szentesítést a Baja és Hódmezővásárhely városok törvény-
hatósági joggal történő felruházásáról szóló 1873. XI. te., melyet ápr. 15-én hirdettek
ki az országgyűlés mindkét házában. A törvényt itthon az 1873. máj. 16-i rendkívüli
közgyűlésen hozták nyilvánosságra.116
115 CsmL Hf. Hmvhely v. Közgy. jkv. 1923. okt. 24. Rendkívüli Közgy. Vásárhelyi Reggeli
Újság 1923. okt. 25.
116 CsmL Hf. Hmvhely v. Közgy. jkv. 1873. máj. 16. 225. sz. A vásárhelyi Tanulmányokban
jelent meg az önállóság elnyerését elemző tanulmány: B lazovich L ászló : Az önálló városi jog elnye
rése. VT. 1974. 41—49.
249
MELLÉKLET
H ódm ezővásárhely város közgyűlése 1861. május 15-i ülésén fogadta el „a város
belső ügykezelésére nézve szakosztályok ala k ítá sa , s egyes hivatalok hatáskörének megha
tározása iránt kirendelt k üldöttség tervezett javaslatát” .
E z a dokum entum a z első szervezeti szabályzata a városnak. A z alábbiakban H ód
m ezővásárhely város N épk ép viseleti K özgyű lésén ek jegyzők ön yvéb ől (1861. m ájus. 15. 130.
sz.) a teljes szöveget k ö zö ljü k .
1. sö § H. M. Vásárhely Városa 1849. April havában s utóbbi időben 1861. január 15 enmagát
rendezett tanáccsal ellátván törvényeink értelmében közhatósági állást foglalt el.
2. § Mint közhatóság közdolgait törvényes felsőbb felügyelet alatt köztörvény szerént igazgatja.
3. § Hatósága közigazgatási, bírósági és helyi rendőrségi ügykezelésre ágazik.
Közigazgatás
251
A d; alatt említett házi adó kivetési, s telekügyi szakosztályt képezi két tanácsnok és
számvevő, telekügyvezető és a képviselők közül közreműködésképp kinevezendő egyének.
Az e; alatti gazdászat, ipar és kereskedés ügyi osztály áll a 4 közigazgatási tanácsnokból,
és több képviselőkből
Az f ; alatti Város szépítési osztályt képezi a városi mérnök, egy tanácsnok, és több kép
viselő.
A g; alatti közmunka ügyi osztály áll a Város mérnökéből egy közigazgatási tanácsnok
ból, az előfogati és úti biztosból, és több képviselőkből. —
Bíráskodás
252
d; A bíráskodás s helyi rendőrség gyakorlása.
e; oly közigazgatási közönségesebb folyamattá tárgyakbani intézkedések, melyek a város
hatóságához tartoznak ugyan, de csekélyebb érdekűek lévén a Közgyűlés elhatározásának
nem tartvák fenn.
Egyes tisztségviselők hivatása
16. § A Polgármester képviselője a Város közönségének, elnöke a közgyűlésnek, a tanácsnak,
ezen minőségében a gyűlést egybe hívatja, a tanácskozás nevezetesebb tárgyait előre tudatja,
mind a közgyűlésekben, mind a tanácsülésekben az ügyet előterjeszti, a tanácskozást vezeti,
a szollási sorozatot előjegyzi, s a többség nyilvánulása alapján a határozatot kimondja,
4. §-ban foglalt a; c; g; alatti szakosztályokban az elnökséget viszi, a közpénztárakban fel
ügyel. — Feje a tanácsnak s mint a városi elöljáróság vezetője felügyel az egyes tisztviselők
működésére és a hivatalos eljárások pontos teljesítésére. Végre mint a Város első tisztviselője
felvigyáz a személy és vagyonbiztonságra, a város minden jövedelmére, az adózások és köz
terhek igazságos felosztására. Elnökileg intézkedik kevésbé lényeges tárgyakban, (különö
sen az útlevél kiadási ügyben is.)
17. § A főbíró elnöke az Árvaszakszéknek, továbbá a Város hatósága alá eső magánjogi ügyekben
szóbeli perekben a törvény értelmében az igazság kiszolgáltatatást két tanácsbeliekkel gya
korolja.
18. § A Fő és alkapitány a Város összes úgy egyes polgárainak személy- és vagyonbiztonságával
nem különben az erkölcstelenség meggátlásával intézkedik, a cseléd ügyet s általában a helyi
rendőrséget kezeli és a tanács és közgyűlés meghagyásainak végrehajtását eszközli és a
mező rendőrségi bíróságot gyakorolja.
19. § A F ő -és aljegyzők a közgyűlési és tanácsülési jegyzőkönyveket határozatokat, felterjesztése
ket átiratokat, és helyhatósági bizonyítványokat szerkesztik, a kezelésre vonatkozó könyvek
pontosságban tartásáról gondoskodnak, az iratokra felügyelnek, a marhásleveleket kiadják,
a főjegyző az irodai személyzetre kiadványozásokra a jelentésekre és folyamodványok beik
tatására és az iratok letisztázására közvetlenül felügyel.
A templomok előtti hirdetéseket az igtató, írnokok, és díjjnokok teljesítik. A levéltárt a 2lk
aljegyző rendezi.
20. § Az ügyész a közgyűlés és tanács utasításai nyomán a Várost érdeklő jog kérdésekben véle
ményt terjeszt elő, a várost illető pereket előmozdítja, s a Város jogait a törvény értelmében
védelmezi.
21. § A tanácsnokok törvénykezési és közigazgatási tárgyakban a közgyűlés, tanács és a polgár-
mester által adandó megbízatáshoz képest a törvény értelmében eljárni kötelesek. —
22. § A Mérnök a Város határában lévő puszták, rétek, utak, utzák, töltések, és építkezések
iránt támadható minden kérdésekben mellyekre nézve tölle az elöljáróság által véleménye
kívántatik, a küldöttséggel a helyszínen megjelenni, egyetértőleg a vizsgálatot végezni, s
kimerítő véleményes jelentést előterjeszteni tartozik. —
23. § A Városi és gyámi pénztárak bevételét és kiadását úgy az ezt nyilvántartó könyveket ponto
san kezeli és az illető elöljáróság utasítása nélkül sem bevételt sem kiadást nem eszközöl. —
24. § Az adószedők az adók beszedését az adókönyvek rendes vezetése mellett teljesítik, s minden
estve a hivatalos órák befejeztével a naponta bevett adókat a pénztárnoknak átszámolják. —
25. § A Városi fő és alorvos az egészségügy fentartására felügyel, a korházi betegeket naponta
meglátogatja, a katonaság utasítása nyomán sérülésekről és gyanús halálesetekről — nem
különben az illetők kérdéses egészségi állapotáról véleményt ad, és az alorvos a halott vizs
gáló kötelességet teljesíti, s az árva eseteket az árvaháznak bejelenti.
A főorvos az egészségügyről havonként a közgyűlésnek jelentést tesz. —
26. § A telekadó ügyvezető, birtok és adó tekintetében a birtok ívekhez jegyzést teljesíti, az adó
kivetésében közreműködik, s úgy a hatóság mint egyesek felhívására a szükséges felvilágo
sítást adja.
253
27. § A számvevő minden a Várost illető számvevői kirovásokat elkészíti, a pénztárak bevételeit s
kiadásait a számadásokat és az árjegyzékeket és az adókivetést átvizsgálja.
28. § Az előfogati biztos az előfogat kiszolgáltatását, katonaság elszállásolását és a közmunkákrai
kirendelést kezeli, és a Városi Kamarási számadást viszi. —
254
TÓTH ILONA
S Z E G E D V Á R O S K Ö Z SÉ G I IS K O L A S Z É K É N E K
TEV ÉK ENYSÉG E
1 Magyar Törvénytár. Budapest (A továbbiakban: MT) 1836— 1868. 1688: XXXVIII. te. a
népiskolai közoktatás tárgyában. 449—469.
2 MT 1875— 1876. 1876: XXVHI. te. a népiskolai hatóságokról. 464— 473., Magyarországi
Rendeletek Tára. Budapest. (A továbbiakban: RT) 1876. 20 311/1876. VKM sz. rendelet: Utasítás
a polgári községek számára a népiskolai közoktatást rendező 1868-ki XXXVIII. és 1876-ki XXVHI.
te. végrehajtása tárgyában. 1—21.
3 RT 1902. 44 246/1902. VKM sz. rendelet a községi iskolaszéki utasítás és a községi elem i
iskolai rendtartás tárgyában. 1759— 1761.
1 MT 1935. 1935: VI. te. a közoktatásügyi igazgatásról. 142—158., RT 1936. 3500/1936. ein.
sz. VKM rendelet a közoktatásügyi igazdatásról szóló 1935: VI. te. életbeléptetéséről. 644— 646.
255
1. A tanítók választása;
2. Az iskolaszék egy tagja a helybeli iskolákat hetenként egyszer meglátogatja;
3. A tandíjra nézve az illetékes községi hatósággal egyetemben határoz;
4. Figyelemmel kíséri a tanköteles gyerekek beíratását és rendszeres iskolába
járását;
5. Felügyel és ellenőrzi az iskolai törvények ill. rendeletek tanításra vonatkozó
végrehajtását;
6. Felügyel az iskolai alap helyes kezelésére és gondoskodik annak gyarapítá
sáról;
7. Intézkedik, a községi elöljárósággal együttesen, az iskolaépületek állagáról,
a taneszközökkel való ellátottságról;
8. A szülők ill. gondviselők és a tanítók közt felmerült vitás ügyekben és az
iskolai fegyelmi ügyekben elsőfokon dönt;
9. Az iskolák évi vizsgálatán jelen van;
10. A gondnok számadásait felülvizsgálja;
11. Eljárásairól, határozatairól a községnek évenként két esetben jelentést tesz.
A Szeged város tanácstermében készített jegyzőkönyv tanúsítja, hogy az 1868.
évi népoktatásügyi törvény alapján városunkban 1869. június 19-én 4 órakor megtar
totta alakuló ülését az iskolaszék Dáni Ferenc főispán elnökletével,6 aki 1869 jú
niusától 1871 áprilisáig töltötte be elnöki tisztét. E lépést már időszerűvé tette, hogy a
város az 1869. május 23-i közgyűlésén községivé nyilvánította iskoláit és így fenn
hatóságukról gondoskodnia is kellett.
Tekintettel arra, hogy az 1868/69. tanév befejezéséhez közeledett, nem volt mód
ekkor arra, hogy az új igazgatási rendszer ebben a tanévben életbe léphessen. Ezért
szervezőbizottságot jelöltek ki. Megbízták Burger Zsigmond nyomda- és laptulajdo
nos közgyűlési tagot és Tóth János igazgatót, hogy javaslatot dolgozzanak ki az is
kolaszék működésére. A szeptember 7-i iskolaszéki ülésre a szervezőbizottság tel
jesítette is feladatát. Előterjesztésének lényege volt, hogy a város iskoláiba küldjenek
ki vizsgálóbizottságokat: részben az iskolák állapotának felmérésére és az ezzel kap
csolatos teendők kimutatására, részben a tankötelesek iskolalátogatására és beirat
kozására vonatkozó problémák megoldására.6
A szegedi községi iskolaszék nehézségekkel telt működését négy periódusra ta
golhatjuk :
I. 1869— 1879
A kezdeti felmérések Szeged zsúfolt, korántsem a népiskolai törvény megvaló
sítására alkalmas iskolai helyzetét mutatták.
II. 1879— 1907
A „nagy árvíz” utáni iskolahálózat kiépítése a községi iskolák államosításáig.
(A városnak ugyanis súlyos anyagi megterhelést jelentett a korszerű, tágas iskolák
kialakítása és fenntartása.)
III. 1907— 1944
A tankötelezettség megvalósítása, az iskolahálózat bővítése és az első világhá
ború utáni felújítása.
IV. 1944— 1948
A II. világháború után az ország újjáépítése és a zavartalan oktató-nevelő munka
feltételeinek biztosítása. (A háborús károk helyreállítása mellett fő feladat volt az
1945/46. tanévben az általános iskolai oktatási rendszer megszervezése.)
5 Csongrád Megyei Levéltár, Szeged. Szeged sz. kir. város Községi Iskolaszékéeek iratai (A
továbbiakban: Isksz. ir.) 1869. évijún. 19-i ülés jegyzőkönyve (A továbbiakban: jkv.)
6 Isksz. 1869. szept. 7. jkv.
256
I. (1869—1879)
257
tér közelében) Alsóváros külső' részében egy fiú- és egy leányosztály tanulói alkal
matlan épületben tanultak, miután az árvíz idején az iskola épülete romba dőlt.10
Móravárosban egy fiú- és egy leányosztály bérelt helyiségben tanult, ami itt sem
volt kellőképpen megfelelő iskolai célra. Ez ügyben a bizottság renoválásért ill. új is
kola felállításáért most is a tanácshoz fordult.
Rókuson szerencsésebb körülmények közt folyt a tanítás, itt egy fiú- és egy
leányosztálynak tágas tanterme volt.
A bizottság a taneszközöket is felmérte, mivel a tanintézetek taneszközökkel,
segéd- és szemléltetőeszközökkel történő ellátása, bebútorozása az iskolaszék fel
adatai közé tartozott. Az iskolaszék ezért fontosnak tartotta, hogy minél hamarabb
felszerelje az iskolák minden egyes tantermét padokkal, asztalokkal, táblákkal,
földgömbbel, térképekkel és természetrajzi szemléltető tablókkal. Ezenkívül szüksé
ges a belvárosi, a rókusi, az alsóvárosi iskolaépületbe a víz bevezetése, higiénikus
árnyékszék létesítése. A jelentés kiemeli, hogy mivel a törvény a fatenyésztést és a test
nevelést kötelező tárggyá tette, ezért minden városrész iskolájához egy tornaterem
létesítése és egy holdnyi kert a gyakorlati oktatáshoz szükséges. Fő feladatnak tartották
biztosítani és ellenőrizni a gyermekek rendszeres iskolába járását, a mulasztások csök
kentését, mivel a törvény 6—15. életévig kötelezővé tette az iskolalátogatást.11
Az új tanévben, 1869/70-ben a tanköteles gyermekek kötelező behatását már a gya
korlatban is megvalósítandó, a város körzeteibe iskolaszéki tagokat küldtek ki.
A szegedi iskolaszék fennhatósága alá ekkor a következő iskolakörzetek tartoztak:
Belváros, Felsőváros, Palánk, Tabán, Móraváros, Rókusváros, Alsóváros, Alsó
városi tanyai iskolák (feketeszéli, bojárhalmi, homokszőlői, domaszéki, csorvai,
átokházi, ásotthalmi, madarásztói, mórahalmi, nagyszéksósi, kancsalszéli), Felső
városi tanyai iskolák (neszürjhegyi, őszeszéki, alsóbalástyai, galagonyái.)
Az iskolaszék 1872. augusztus 31-én tartott, hároméves megbízatása utáni újjá
alakuló ülésén Kovács Albertet választotta elnöknek, aki részletes jelentést tett az
akkori viszonyokról. Legelső eredményként kiemelte, hogy a tanévet a szentmihály-
telki 80—90 tanköteles gyermek m ár egy új, a város által korszerűen felszerelt isko
lában kezdhette. A szegényebb tanulók tankötelezettségének betartására a város
szintén adományozott 1900 forintot tankönyvre 1871-ben, majd 1872-ben csak 500
forintot. Megemlíti az elnök továbbá, hogy a népiskolák felügyelőinek összesen
14 mérföld (kb. 39,5 km2) valamennyi községi iskoláját kell meglátogatnia és ezért a
külterületi iskolákhoz gondnokságot szerveztek ennek segítésére. A népiskolák fel
ügyelője ekkor Tóth János volt, aki a külterületi iskolák oktató-nevelő munkájára
különös figyelmet fordított. A zabosfalvi iskolában szertárat, könyvtárat és ásvány
gyűjteményt alakított ki. Később a szegény gyermekek segítésére alapítványt tett.12
A tankötelesek iskolalátogatásának kérdésében az iskolaszék a városi hatóság
gal együttműködve összeírást készíttetett a tanköteles gyermekekről és utasította a
tanítókat a mulasztások kimutatására. Végül pedig pénzbírságot róttak ki a mulasztó
gyermekek szüleire.
1874-ben 12 468 tanköteles gyermek volt Szegeden 60 iskolára. Ebből 21 iskola
külterületi volt. Szeged iskoláinak felszerelésére 50 ezer forintot fordított, ami ek
kor elegendő volt a tanítók és a ügyintézők alkalmazására is.13
Nagy eredmény volt ebben az időben, hogy a város lakosságának igényeire a
vallás-és közoktatásügyi miniszter engedélyezte az 1872/73. tanévtől egy hatosztályos
10 R eizner 290.
11 Isksz. ir. 48/1869.
18 R eizner 295.
18 Isksz. ir. 208/1874., R eizner 260.
258
polgári iskola első osztályának megnyitását, és kötelezte a várost megfelelő iskola
helyiségek kialakítására. 1873/74-től meg is nyitották 111 tanuló részére az I. és II.
osztályt. Az eredmények azt mutatják, hogy a polgári iskola szervezése meg
felelt a kor igényeinek. A szegedi polgári iskola tanulóinak egy jelentős része vidéki
volt, így annak megnyitása, majd a polgári iskolák számának növelése a környék,
sőt távolabbi területek — a polgári társadalmi fejlődéssel összefüggő — szükségletei
nek kielégítését szolgálta. Bizonyítja ezt az is, hogy ezzel egyidejűleg a leánynevelés
korszerűsítéseként a négyosztályú tanítást ötre emelték, előkészítve a polgári isko
lába való átlépést. A város 1877-ben 30 leánynak egy új tanerő vezetésével már enge
délyezett egy előkészítő osztályt.
A népiskolai törvény gyakorlati életre való nevelést hirdető tétele miatt Sze
geden is fontosnak tartották a gazdasági tantárgyakat. 1873-ban az iskolaszék hatá
sára a város külterületi iskoláit telekkel adományozta meg. Ezeken különösen a
gyümölcstermesztésre és a kertészetre készítették fel a tanulókat.
II. (1879—1907)
259
1. Középkereskedelmi iskola. Tanulóinak magas létszáma miatt a polgári iskola
épületében nem jutott elég hely számára, az iskolaszék közbenjárására a városi tanács
1895. november 3-án elrendelte a volt Hungária18 földszinti részének tantermekké
való átalakítását a 166 tanuló elhelyezésére.
2. Polgári fiúiskola. Ez az iskolatípus a kor szellemének megfelelően a gyermek
gyakorlati életre való, hazafias, erkölcsös nevelését célozta. A tanulók létszáma itt
évről évre növekedett a felgyorsult polgári fejlődés igényeivel párhuzamosan. El
helyezésük egyre nagyobb gondot jelentett. Tanulóinak létszáma 1895-ben 564 fő
volt.
3. Belvárosi népiskola 8 fiú-, 6 leány- és az újszegedi két tanfolyamé vegyes
osztállyal. Létszáma 1895-ben 942 köznapi és 34 ismétlő tanuló.
4. Mórái népiskola 3 fiú- és 4 leányosztállyal. Létszám 437 tanuló.
5. Rókusi népiskola 5 fiú- és 5 leányosztállyal, összesen 935 tanulóval.
6. Felsővárosi Szent György téri népiskola 5 fiú- és 5 leány osztállyal. Ide 737
tanuló iratkozott be, és a túlzsúfoltság miatt már több tanulót át kellett innen irá
nyítani más iskolába.
7. Szilléri népiskola 4 fiú- és 4 leány osztállyal. Tanulóinak létszáma 599 fő.
8. Alsóvárosi népiskola 7 fiú- és 5 leány osztállyal. Beiratkozott 1151 tanuló.
9. Tanyai iskolák. (Az 1893/94. tanévben csak 25 iskola volt.)19
Ami az utóbbiakat illeti, itt a területi elhelyezkedés miatt az iskolaszék már évek
óta a hálózat bővítését javasolta. A tanács a tanyai lakosság számának növekedését
látván, 1892-ben elhatározta, hogy a költségvetésbe évente 3 új tanyai iskola léte
sítését veszi be. Indokolta ezt az a körülmény is, hogy az alsó tanyák területe 86 381
kát. hold, a felső tanyáké pedig 53 742 kát. hold volt, és sok gyereknek napi 3—6 km
gyaloglást is jelentett az iskolába járás. Részben ezért nem is látogatták a tanköte
lesek az iskolákat. Az iskolaszék felmérése szerint összesen 10 külterületi iskola léte
sítése oldaná meg ezt a kérdést.20 1898-ban ennek kapcsán az iskolaszék ülésén Vass
Mátyás tanító indítványára felmerült a tanyai iskolák államosítása.21 Egy évre rá
külön szakbizottságot hoztak létre a javaslat felülvizsgálatára, a népiskolai felügyelő
azonban ellenezte az iskolák állami kezelésbe adását. A város anyagi érdeke a tan
intézetek továbbfejlesztése szempontjából végül azt eredményezte, hogy az iskolaszék
október 9-i ülésén elfogadták a város és a kormány szerződését azzal, hogy a tanyai
tanítókat is megkérdezik, hajlandók-e városi szolgálatból államiba lépni.22 Gond volt
még a tanyai gyermekek iskoláztatásában, hogy Őket m ár kiskoruktól fogva bevonták
a mezőgazdasági, lányokat a házkörüli munkába. Ezért miniszteri rendelet írta elő,
hogy 3 osztályban 6 évfolyamnyi anyagot osszanak el. Ezen hatalmas anyag tanítása
legtöbbször egyetlen tanítóra hárult. Az államosításban a tanítóság is szakmai mun
kája könnyítését láthatta. A külterületi iskolák helyzete azonban változatlan maradt.
Attól kezdve, hogy 1902-től megkezdődtek a tárgyalások az állammal, a város nem
volt hajlandó fejleszteni a külterületi iskolahálózatot.23 Felmerült ugyanakkor a ta
nyai iskolák esetében gazdasági tanfolyamok szervezése, részben mert az iskolaügyi
hatóság fontosnak tartotta az ilyen jellegű oktatást a gyermekek nevelése szem-
260
pontjából, részben mert e célból a tanítók gazdasági tanfolyamot végeztek el Hódme-
zó'vásárhelyen. Miniszteri utasításra az 1902/3. tanév szeptemberétó'l be is indult 10
tanyai iskolában a gazdasági ismétlő oktatás.24
Szeged belvárosi iskoláinak túlzsúfoltságát — az iskolaszék következő sikere
ként — részben csökkentette az 1902/3. tanév elején a Csongrádi sugárúti iskola meg
nyitása.
1902-től az iskolaszéknek újabb problémát jelentett a 44 246/1902. VKM sz.
rendelet. Az 1902/3. tanévtől életbe lépő új utasítás ugyanis hatályon kívül helyezte
az 1876-ban kiadott 20 311. sz. utasítást, az iskolaszék feladatát az 1876: XVIII. te.
13. § alapján határozta meg: az iskolák „külső anyagi ügyei” -nek intézése, kapcsolat-
teremtés a szülői ház és az iskola között, a tantestület munkájának ellenőrzése.
Az iskola nevelési, rendtartási és tanulmányi ügyeit (beléletét) viszont az iskola igaz
gatója, míg a tanárokat és az igazgatókat a tanfelügyelő irányítja.25
A decemberi gyűlésen többen is tiltakoztak a rendelet ellen, mondván, hogy
annak „politikai célzata is van, aminek végrehajtása nemzetiségi vidéken államfel
forgató eszmék miatt nehéz” .26 Az iskolaszék kérte is a városi tanácsot, folyamodjon
újabb intézkedésért. A törvényhatósági bizottság leiratában akként intézkedett, hogy
a választásig az új utasítás szerint kell eljárni. A kifogás tárgya az volt, hogy a ren
delet alapján az iskolaszék nem nyert beleszólást a tanítók elhelyezésébe, áthelyezé
sébe. A szegedi iskolaszék fellépésével elérte, hogy a minisztérium több jogot meg
hagyott számára a tanítók alkalmazásával kapcsolatban.27
Az iskolaszék legfontosabb teendője ebben az időszakban is új iskolák szervezése,
a meglévők bővítése volt. Az 1902/3. tanévtől az újszegedi iskolában külön leány
osztály nyílt meg. Felmerült továbbá a polgári iskolák államosítása28 és tárgyalások
folytak a tanyai iskolák állami kezelésbe történő vételéről is.
A felmérések szerint az 1902/3. tanévben belterületen 7535 mindennapos tanköte
les volt, ebből iskolázott 7339 (98,2%) gyerek. Külterületen mindennapos tanuló 6801,
ebből iskolázott 4756 (80%). Ismétlőst belterületen 3939-et tartottak nyilván, közülük
2579 (65,3%) járt iskolába. A tanyákon 3224 ismétlős tanuló közül iskolázott 1993
(62,7%). Visszamaradva, vagy egészségi okokból a tanköteles gyerekeknek csupán
56,8 %-a jutott el az első osztálytól az elemi iskola negyedik osztályáig.29 Felmerült
ugyan a város részéről V—VI. osztályok szervezése is, de az iskolaszék kénytelen
volt megállapítani, hogy a lakosság körében nem mindenütt mutatkozik erre igény.
Az iskolai ellátottságban javulást jelentett, hogy 1905 májusában elkezdték a
Szent György téri iskola bővítését, majd a rókusi iskola termeinek számát is növel
ték. Ezzel az iskolaépület melletti bérházból egészséges körülmények közé helyezhet
ték a tanulóifjúságot. Az ideiglenes helyen ugyanis egy leányosztályban 96, egy fiú
osztályban 93 tanuló szorongott. A polgári leányiskola azonban továbbra is a Fekete
Sas utcai bérelt épületben maradt, ezért hely hiányában itt nem is lehetett a zsúfolt
osztályokat párhuzamosítani.30
Sok tanító elvégezte a slöjd (kézimunka) tanfolyamot a gyermekek gyakorlati
életre való nevelése céljából. Ezután az iskolaszék el is rendelte a kézimunka, mint
tantárgy bevezetését, különösen a leány osztály okban. Kötelező tantárgy lett a köz-
261
egészségtan is.31 Ugyanezen célból 1905-ben az iskolaszék gazdasági ismétlő' osztá
lyok szervezését is indítványozta. Felsőtanyákon 3 osztályt, Alsó tanyákon 7 osztályt
nyitottak és fokozatosan átszervezték az általános jellegű oktatást is Alsó- és Felső-
városon. Megállapították ugyanis, hogy az itteni lakosság igényeinek az ilyen jellegű,
gazdasági képzés jobban megfelel.32
Az iskolaszék feladatai közé tartozott a tanerők fizetésének megállapítása, ren
dezése is. Ez a kérdés szinte minden iskolaszéki ülésen felmerült. A városi alkalma
zásban dolgozó tanítók ugyanis nehezményezték a községi és állami alkalmazottak
keresete között mutatkozó eltérést.33 A fizetésrendezés kötelezettségét az iskolafenn
tartók számára 1907-ben már törvény írta elő34, a községi iskolaszék a város korláto
zott anyagi lehetőségeire hivatkozva többször is állami segélyért folyamodott.35
Az iskolaügy fokozódó állami támogatását jelentette 1907-ben a polgári fiúiskola
államosítása, majd 1908-ban a polgári leányiskola állami kezelésbe vétele is.36
A városi költségvetést mindinkább terhelő iskolafenntartás, az iskolaszék állami
kölcsönök igénylésére tett javaslatai és végül a két iskola államosítása már az iskola
ügy, illetve az iskolaszék tevékenysége szempontjából egy új periódust jelent, amikor
egyre több községi iskola kerül állami kezelésbe, melyek felett ezzel megszűnik az
iskolaszék felügyelete.
III. (1907—1944)
Az iskolaszék szervezete az 1906/7. tanévtől 4 bizottságból állt:
1. Négyes bizottság. Vezetője az iskolaszék elnöke, aki döntési joggal rendel
kezett az iskolaszéki üléseken.
2. Minősítő bizottság. A községi státuszban levő tanítók elhelyezéséről döntött
az illető iskola igazgatójának jelenlétében.
3. Polgári iskolai tanügyi bizottság. Tagjai a polgári iskolákat képviselő tanítók
voltak, akik az iskolák oktatásügyi kérdéseiben (tanrend, tankönyvek, órarendek)
intézkedtek. Ez a bizottság a polgári iskolák állami kezelésbe vételével meg is szűnt.
4. Elemi iskolai tanügyi bizottság. Tagjai voltak az iskolákat képviselő tanítók,
akik a községi elemi iskolák oktatás-nevelésügyi kérdéseiben, az iskolázás ügyében és
az iskolaépületek egészségügyi, felszereltségi kérdéseiben intézkedtek.
5. Segélyező bizottság. Itt szervezték meg a szegény tanulók felruházására irá
nyuló akciókat, végezték az adományok elosztását, a gyermekek ingyen tankönyvvel
és tanszerrel való ellátását. A segélyek elosztásában részt vettek az iskolák képvise
lői is.37
E periódusban elsőként kell megemlíteni Szeged város és az állam 1907. szeptem
ber elején megkötött szerződését.38 Ekkor a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóvá
hagyta, a tanyai tanítók pedig a hivatalos eskü letételével elismerték állami alkalma-
81 Szeged. 281.
82 Isksz. jkv. 1905. máj. 5.
83 Isksz. jkv. 1902. nov. 18.: A tanítók tiszteletdíja havi 100 kor., a leányokat tanítóké 80 kor.
Ez évente összesen 1540 kor. A dologi költségek évi 800 koronát tesznek ki. A város mégis állami
támogatásra szorult, mert a felmérések alapján ez az összeg (tanítónként 2340 kor.) a befolyó egyenes
adó 50%-át meghaladta., Isksz. jkv. 1907. márc. 6.
81 Isksz. jkv. 1908. febr. 5., Az 1907. évi Törvények Gyűjteménye. Bp. 1907: XXVII. te. a nem
állami elemi népiskolák jogviszonyairól és a községi és hitfelekezeti néptanítók járandóságairól.
552— 580.
36 Isksz. jkv. 1907. márc. 7.
86 Isksz. jkv. 1907. máj. 10., 1908. nov. 3.
37 Isksz. jkv. 1906. jan. 9.
88 Szeged. 282— 283.
262
zásukat, illetve a tanyai iskolák államosítását. A végleges szerződésig az iskolaszék
többször kifogásolta, hogy a város elhanyagolja a külterületi iskolákat. (1904-ben
pl. sérelmezte, hogy hét év óta nem épült új iskola, holott a külterületi iskolahálózatot
a nagy kiterjedésű határ miatt bővíteni kellene. Felrótta az iskolaszék továbbá azt is,
hogy csupán 10 tanyai iskolát alakítottak át gazdasági jellegűvé, pedig az igények
alapján mód nyílt volna az ilyen irányú fejlesztésre.39
Az államosításra az iskolaszék ugyan már 1901-ben tett javaslatot, de a törvény-
hatóság olyan tervet dolgozott ki, amely szerint csak az iskolák területét adná át
a város, új iskolák létesítésére pedig csupán a terület haszonélvezeti jogát kapná meg
a kincstár. Ezt a minisztérium nem is fogadhatta el.40
A város fent említett hozzáállása, a külterületi iskolák fenntartásának anyagi
nehézségei és a tanyai tanítók bérezésének leendő rendezése joggal indokolta a kül
területi iskolák állami kezelésbe vételének támogatását a külterületi pedagógusok
részéről.
1912-ben az iskolaszéki bizottságok szervezetében történt változás ugyanis az
iskolák tanulmányi rendjének, belső életének, az oktató-nevelő munka hatékonyabbá
tételének ügye a kir. tanfelügyelőhöz tartozott, az iskolaépületek karbantartásába,
egészségügyi ellenőrzésébe és a pedagógusok alkalmazásának kérdésébe azonban az
iskolaszéknek is beleszólási joga volt. Ekkor négy bizottságot hoztak létre:
1. Minősítő bizottság. (Tagja az iskolaszék elnöke, alelnöke, a népiskolai fel
ügyelő, egy jegyző, és annak az iskolának az igazgatója, amelynek tantestületét
véleményezik.)
2. Négyes bizottság. (Tagja az elnök, az alelnök, a népiskolai felügyelő és egy
jegyző.) Feladata volt a tanerők ideiglenes alkalmazása, az újonnan választott tanítók
beosztása.
3. Népnevelési bizottság. (Tagja az elnök, egy jegyző és tanítók.) A bizottság
feladata rendszeresen látogatni a községi iskolákat, és beszámolni az iskolában
folyó oktató-nevelő munka módszereiről, hatékonyságáról, az iskolaépület állapotá
ról és a tantestületi viszonyokról. A bizottságnak Tömörkény István is tagja volt
mint jegyző 1903-tól 1917-ben bekövetkezett haláláig.
4. Segélyező bizottság. Feladata az alapok elosztása, a szegény tanulók segélye
zésének megszerzése.41
Az I. világháború természetesen kihatott Szeged város iskolaügyére is, meg
nehezítve a tanító-nevelő munka anyagi és szellemi feltételeinek biztosítását egyaránt.
A behívások miatt gyakorivá vált helyettes tanítók alkalmazása.42 Tanerőhiány
hoz vezetett az is, hogy az 1915/16. tanévtől miniszteri rendelet alapján a tanítókat
közigazgatási teendők ellátására rendelhették ki (összeírásokhoz, rekvirálásra stb.).43
A tanyai tanerők biztosítása is nehézségekbe ütközött: a legtöbb iskolába női tanító
jelentkezett, akinek szigora nem mindig volt elegendő az apa nélkül nevelkedő gyer
mekek fegyelmezésére. Csökkent az iskolalátogatottság, részben ruha- és cipőhiány
miatt, részben azért, mert a megfogyatkozott munkaerő pótlására a még iskoláskor
ban levőket is bevonták a mezőgazdasági munkákba. A tanerőhiány enyhítésére a
minisztérium engedélyezte az „egyfolytában való tanítás”-t is.44 A pedagógusi munkát
39 Isksz. jkv. 1904. ápr. 7.
40 Isksz. jkv. 1901. febr. 25.
41 Isksz. jkv. 1912. jan. 17.
42 Isksz. jkv. 1915. ápr. 8.
43 Isksz. jkv. 1915. jún. 4.
44 Isksz. jkv. 1915. jún. 4.; Az egyfolytában tanítás az egész napos nevelésnek felel meg, amikor
a gyermek tanórai és tanórán kívüli tevékenységét összefogják. A gyerekek délelőtt és délután is az
iskolában tartózkodnak.
263
gyakran havidíjas, alkalomszerűen verbuvált, de nem megválasztott tanítók látták el.
A szegedi iskolaszék 1915. szeptember 14-i ülésén 40 fiú- és 38 leányosztályt tar
to tt nyilván a város területén 42 tanteremre, ugyanannyi tanerő' vezetésével.451916-ban
m ár a belterületi tanköteles gyermekek beiskolázása is megoldásra váró feladattá
vált. Tóth Antal népiskolai felügyelő mégsem javasolta az iskolába nem járó gyerekek
után kiszabott bírságpénz behajtását, hivatkozva arra, hogy a gazdasági munkában
is szükség van a család minden tagjára.46 Ezzel szemben az iskolaigazgatók nevelés
ügyi szempontból pontosan ellenkező véleményen álltak, és szorgalmazták a beisko
lázást, hogy ezzel is elejét vegyék a gyermekek esetleges elzüllésének. Megállapították,
hogy — főleg a szegényebb városnegyedben (az alsóvárosi részen) — a gyermekeket
az anyagi nehézségek miatt pénzért is kiadják munkára.47
Nem várt helyzet elé állította az iskolaszéket az iskolaépületek katonai célokra
(beszállásolás, hadikórház stb.) történő igénybevétele. Szegeden elsőként 1914-ben
a Belvárosi Fiúiskola épületét foglalták le.48 1915-re az újszegedi iskolaépület kivéte
lével már valamennyi iskolaépület sorra került.49 Az ily módon épületükből kiszorult
osztályokat ideiglenesen bérelt helyiségekben helyezték el, vagy a tanulókat más
iskolákhoz osztották be. Az előállt kényszerhelyzetben az iskolák zsúfoltak és sokszor
egészségtelenek voltak. A háborús viszonyok az oktatás hatékonyságát is kedvezőt
lenül befolyásolták. Az iskolaszéki látogatások beszámolói váltakozó eredményű
tanulmányi munkáról tanúskodnak. A kritikussá vált oktatási, iskolai állapotokra
utal az is, hogy az épületek zsúfoltsága miatt váltótanítás folyt, rövidített órákkal.
1917- ben az állam 600 korona segélyben részesítette a tanítókat, nem csak elismerve
nehéz munkájukat,5051*hanem valamelyest ellensúlyozva a fix fizetésű alkalmazottaknak
az inflációból származó hátrányát is.
A tanítást megnehezítette a tanulók magaviseletének romlása. 1917. november
3-i ülésén az iskolaszék a gyermekcsavargás sajnálatos növekedéséről számolt be.61
1918- ban pedig a fiatalkorúak felügyelő bizottsága az iskolaszék kezdeményezésére
iskolát akart nyitni a bűnöző, csavargó gyermekek oktatására.62 Bár 1918-ban 101
tanító állás volt a 91 osztályra, az „atyai felügyelet” hiánya alaposan meglátszott
a tanulóifjúságon.53
Az I. világháború súlyos anyagi és emberáldozatot követelt a várostól. A háború
a néptömegek helyzetének romlását, a nyomor növekedését vonta maga után. Az elke
seredés 1917-től már tiltakozó sztrájkokban is megnyilvánult. A város népe viszont
lelkesedéssel fogadta az Őszirózsás forradalmat, melytől a békét és a háború okozta
sebek begyógyítását várta. Szegeden a Nemzeti Tanács még 1918. október 22-én meg
alakult a Fekete házban. Alapítói közt volt Juhász Gyula és Móra Ferenc is.54
Az eseményektől az iskolaszék se maradhatott el. A testület november 6-i ülésén
Lantos Béla iskolaszéki tag javasolta, hogy más szervezetek példájára az iskolaszék is
csatlakozzon a Nemzeti Tanácshoz. A testület egyhangúlag elfogadta a javaslatot:
„osztatlan lelkesedéssel csatlakozik a Nemzeti Tanácshoz. A nemzeti eskü letételét
elhatározza, annak megküldésére a város polgármesterét felkéri”.53
264
Az iskolaszék ülésének jegyzőkönyve kifejezi azokat az elvárásokat is, amelyet
a testület a Nemzeti Tanáccsal, ill. a polgári forradalommal szemben támasztott, ezzel
együtt tükrözi együttműködési készségét is. Mint írták: „A nemzet újjáéledése követ
keztében beállított nagy változások mellett a községi önkormányzat tanügyi hatósága,
az iskolaszék sem maradhat el megemlékezés nélkül.” Tagjai bíztak abban, hogy
„a népmozgalomnak sikerülni fog Magyarország teljes függetlenségét és belső békéjét
végleg megalapozni, majd annak keretében a magyar közoktatást az iskolaszék által
régóta hangoztatott irányba újjászervezni”.54*56 Az esküszöveget a polgármester decem
ber 4-re küldte meg az iskolaszékhez.57
1918 novemberében szerb csapatok szállták meg Újszegedet és a katonák beszál
lásolására az iskolák épületét vették igénybe. A helyzetet súlyosbította, hogy december
30-án a franciák megszállták a várost, ami újabb iskolafoglalásokat jelentett. A meg
szállók taktikája folytán városunkban is megalakulhatott a Direktórium. Udvardi
Jánosnak, a KMP szegedi titkárának kezdeményezésére 1919. március 22-én nevezték
ki a proletárdiktatúra 3 tagú Direktóriumát és 34 tagú intéző bizottságát.58
A forradalmi eszmékhez számos helyi pedagógus is csatlakozott. Miután a For
radalmi Kormányzótanács kimondta az egyház és iskola szétválasztását, az iskolák
ban meg is szüntették a hittanoktatást. Március 29-én minden iskolában Ady-ünne-
pélyt rendeztek. A Munkás-, Paraszt- és Katonatanácsba, április 14-i alakuló ülésén
tanárokat is beválasztottak: Bite Pált, Raffai Lászlót, Osztrovszki Józsefet, Csókási
Etelkát, Fodor Lászlót és Thierring Oszkárt.59 A szocialista szellemű oktató-nevelő
munka megszervezéséhez a vallásoktatás eltörlésén túl fontosnak tartották a konzer
vatív személyi feltételek megszüntetését. A haladó pedagógiai eszmék kibontakozta
tására új tanügyigazgatási szervezetet választottak. Bite Pál tanítót márciusban tan-
felügyelőnek nevezték ki.60
Az április 14-én megtartott, a tömegeknek a proletárdiktatúrával való rokon-
szenvét kifejezésre juttató tanácsválasztásokat követő napon a francia városkormány
zóság már leplezetlenül fellépett a tőkés rend visszaállítása érdekében, és első rendel
kezései között hatályon kívül helyezte a budapesti tanácskormány valamennyi rendel
kezését.61 A nyílt diktatúra a Tanácsköztársasághoz fűzött tanügyi elvárások meg
valósulását is lehetetlenné tette. Bitrix ezredes, városkormányzó így pl. május 18-án
visszaállította a hittan tanítását.62
1918. december 28-a és 1920. augusztus 20-a között a törvényhatósági bizottság
felfüggesztésével nem folytathatták működésüket a törvényhatósági bizottság által
kiküldött bizottságok és alakulatok sem, így az iskolaszék tevékenysége is szünetelt.63
Azonban, ha ezen idő alatt iskolaszéki ügyekben döntő gyűlések megtartására nem is
került sor, fennmaradt iratanyaguk tanúsága szerint az iskolaszék gondnoki teendőit
ellátták.
265
Az ellenforradalom hatalomra jutását követően Szegeden is megkezdődött a for
radalmak idején haladó magatartást tanúsított pedagógusok elleni eljárás, a velük
való leszámolás. 1919. május 8-án megalakult a Szegedi Tanárok, Tanítók és Óvónők
Nemzeti Szövetsége, amelynek tagjai a Tanácsköztársaság eszméit megtagadva sem
misnek jelentették ki akkori esküjüket.64 Végrehajtó bizottsága május 9-én a régi
tanügyi igazgatás visszaállításán túl eljárást kezdeményezett a Tanácsköztársaság
oldalán fellépő pedagógusokkal szemben. így Bite Pál tanítót, aki mint tanfelügyelő
tevékenykedett, „társadalmi bojkott” alá helyezték, és a fegyelmi eljárás lefolytatásáig
tanítói munkájától eltiltották. Raffner Dezső móravárosi iskolaigazgatót leváltották
és tanítóként más iskolához helyezték át. Hasonló sorsra jutott Antal Dénes rókusi
tanító, akit „tanfelügyelői dorgálás”-ban részesítettek, Csókási Etelka Szent György
téri tanítónővel együtt.65 Csókási Etelka „szociális erkölcstan” tankönyvet írt az
„ateista és nemzetközi szellemű” elemi iskolai oktató-nevelő munkához. Ezért —
az ügyész vádindítványa szerint — „méltatlan arra, hogy túlzott elveivel az iskola
padjai előtt a vallás és a hazafiasság szolgálatában működjön”.66 A fent említett taní
tókat 1920-ban főispáni utasításra „rendelkezési állományba” helyezték, ami egyet
jelentett a tanítástól való eltiltásukkal.67
Az 1918/19-es és az azt követő tanévben Szeged iskoláiban a spanyolnátha és az
állandósult tüzelőhiány nehezítette meg a tanítást, gyakran kényszerszünetet is elren
deltek. 1919. június 10-én körözvény adta tudtul a város lakóinak, hogy valamennyi
iskolát lefoglaltak a francia csapatok számára.68 A tanintézetek első osztályainál ezért
a tanév végéig m ár bérelt magánházakban folyt a tanítás, míg a felsőbb osztályokat
néhány meghagyott tanteremben vonták össze. A franciák által igénybe vett épületeket
még szeptember elsejére sem kapta vissza a város. Nem lévén elég terem a tanulók
elhelyezésére, ekkor is összevonták, vagy más helyre irányították át az osztályokat,
aminek viszont az lett a következménye, hogy sok megbízott tanító megbízását vissza
kellett vonni.
Amikor 1920 március elején a francia megszállók kivonultak a városból, Szeged
iskolaépületei igen leromlott állapotban voltak. Az épületeket megrongálták, a beren
dezést feldúlták, a könyvtárakat kifosztották, amihez a franciákon kívül az ott elhe
lyezett magyar katonai, majd 1919 nyarától az ellenforradalmi katonai alakulatok,
Alsótanyán a szerb katonák garázdálkodásai is hozzájárultak. Az iskolaépületeket
ezért használatba vételük előtt gyors ütemben helyre kellett állítani.
Hamarosan újabb, ezúttal személyi kérdések kerültek az oktatásügy előterébe.
A trianoni béke következtében elcsatolt területekről megindult a tanítók és tanárok
visszaáramlása Magyarországra. Ezért 1920-ban a közigazgatási bizottság megkere
séssel fordult az iskolaszékhez, hogy a 20 555/1919. VKM sz. rendelet értelmében a
megüresedett tanítói állások betöltésekor a menekült tanítókat részesítse előnyben.
Az iskolaszék azonban megjegyezte, hogy bár méltányos dologról van szó, sok helyet
tesi szolgálatos is állásra vár, akiket ki kellene nevezni. Iskolaszéki jelentés szerint
1920/21-ben 101 rendes és 14 párhuzamos osztályban folyt oktatás Szegeden. Községi
tanító 85, állami kirendelt tanító 48, havidíjas tanító 20, elhalt, ill. nyugdíjazott 12,
hadifogoly 2, katona 3, felfüggesztett tanító pedig 153 volt.69
266
A Csongrádi sugárúti iskola 13, a rókusi iskola 21, az iparostanonciskola 4 tan
termében folyt ekkor 44 osztály oktatása.70 Az iskolaszéki elnök állandó közgyűlési
felszólalásának eredményeképpen 1921 februárjára végre visszatelepíthették az alsó
városi gyerekeket, a rókusi tanulókat pedig a Csongrádi sugárúti épületbe irányítot
ták át.71 Az év közepétől használatba vehették a móravárosi iskola épületét is. Ezzel
párhuzamosan igyekeztek betölteni a megüresedett tanítói állásokat, pályázatokat
írtak ki, az állami segélyben nem részesülő' tanerő pedig a városi tanács 1922-ben ho
zott határozata alapján városi segélyben részesült.72
Az 1926. évi VII. te. 5 ezer elemi iskolai helyiség létesítését irányozta elő.73
A háborút követően a városi hatóság is igen nagy figyelmet fordított az iskolahelyzet
javítására. Mint érdekességet megemlíthetjük, hogy 1930-ban éppen a szegedi rókusi
iskola megnyitása zárta az említett akciót; az ünnepélyes eseményen maga a vallás- és
közoktatásügyi miniszter, Klebelsberg Kunó is részt vett.
A 30-as években előtérbe kerülő iskolaegészségügyi szervezést részben a Rocke-
feller-alapból, részben a városi pénztárból igyekezett fedezni az iskolaszék.74 Elérték,
hogy télidőben minden iskolában legyen legalább egy fűtött terem, ahol délutáni
foglalkozást biztosíthatnak az egész nap dolgozó szülők gyermekeinek. Új tanítási
módként bevezették a szabadban történő oktatást, hangsúlyozták a testnevelés fon
tosságát.75 Szociális kérdésekben az iskolaszék figyelme főleg a szegényebb családok
körében terjedő tuberkulózis leküzdésére irányult. Kezdeményezték az orvosok szá
mának növelését a városban, melléjük tanítói képesítéssel is rendelkező védőnők
alkalmazását szorgalmazták. A betegség elleni küzdelemben nemcsak a szülők fel
világosítását tartották fontosnak, hanem már az iskolaépületek tervezésekor is az
„ép testben ép lélek” elvet igyekeztek szolgálni: száraz és világos legyen az iskola-
épület, ahol biztosított a rendszeres szellőztetés is.76
A városi iskolai viszonyokat tükrözi, hogy 1935-ben az iskolaszék ismételten
kérte a polgármestert, utasítsa a város mérnöki hivatalát az iskolaépületek karban
tartására, mivel az iskolák igen elhanyagoltak, a háborús károk nincsnek még teljesen
orvosolva.
Felismerve, hogy a város területén nagyszámú család fő megélhetési forrása a
mezőgazdaság, törekedtek újjászervezni a gazdasági jellegű továbbképző iskolákat.
Az alsóvárosi iskola 1937-ben gyakorló területet kapott a várostól 300 továbbképzős
földműves tanuló képzésére.77 Az iskolaszék állami segély folyósítását is kérte a taní
tók tiszteletdíja és a kert korszerű felszerelésének céljaira.78
Az iskolaszék hatáskörébe tartozott az üres tanítói állásokra meghirdetett pályá
zatok alapján a tanítóválasztás, amelyet a tanfelügyelő jóváhagyását követően elfoga
dásra a minisztériumba terjesztettek fel. A tanítók alkalmazásánál gondot okozott
267
a kisegítő és helyettes tanítók alacsony bérezése. Mint az iskolaszék megállapította:
„Szeged szűkkeblűsége megszégyenítő. Pesten a fizetés napi 6 pengő, Szegeden 1,50
pengő, és a református egyház is havi 80 pengőt nyújtott tanárjainak”.79 Az erélyes
fellépésnek köszönhetően a polgármester az 1937/38. tanévtől havi 80 pengőben álla
pította meg a kisegítő tanárok illetményét.80
Egy iskolaszéki kimutatás szerint 1942-ben 79 rendes községi tanító és tanítónő,
egy beosztott állami tanítónő és 15 helyettes, ideiglenesen megbízott tanítónő dolgo
zott Szegeden. Ekkor 16 megüressedett állást tartottak nyilván, 5 tanító pedig katoni
szolgálatot teljesített. Utóbbiak helyére az iskolaszék ideiglenesen megbízott kisegítő
tanítókat igyekezett állítani, akiket mielőbbi rendes tanítói kinevezésre terjesztettek
fel az állami segélyek elnyerése végett.81
Az iskolaszék fő gondja és feladata a két világháború között is a város túlzsúfolt
és elhanyagolt iskoláinak felújítása és bővítése 1942-ben polgármesteri határo
zattal az iskolaszék létszáma szavazás útján 40 főre bővült, miután beválasztottak
oktatásügyben jártas városi polgárokat is.82 Erre a segítő adományozások ösztönzése
és a város jobb tájékozódásának, tájékoztatásának biztosítása érdekében került sor
A II. világháború ugyanis újabb megpróbáltatások elé állította a várost, a tanügyi
hatóságokat és a lakosságot egyaránt.
A II. világháború már nemcsak hátországot jelentett a város és az ország számára,
az itthonmaradó tanerőtől is fokozott helytállást követelt. 1943 tele különösen kemény
volt a város tanulóinak és pedagógusainak egyaránt. A községi népiskolák se tűzifát,
se szenet nem kaptak eleget, a tűzifa rossz minősége miatt több iskolában nem volt
biztosított a kielégítő fűtés.83 A hadiesemények közeledtével az 1943/44. tanév kezdé
sét már két hónappal elhalasztotta a vallás- és közoktatásügyi miniszter. A bombázá
sok gyakorivá válásával az 1944/45. tanév kezdetén — a helyi viszonyokra hivatkozva
— maga az iskolaszék kérte az iskolakezdés elhalasztását.84 Az iskolák katonai célokra
történő igénybevétele már a front közeledésére utalt. A belvárosi leányiskola épületé
ben már 1942-ben kórházat rendeztek be, a tanulókat a Baross-gimnáziumban
helyezték el.85 1943. december 20-án a móravárosi iskola jelentette, hogy épületét
egy tüzérüteg parancsnoksága beszállásolására lefoglalta, igaz ugyan, hogy ez csak
néhány napig tartott és az iskolát használható állapotban visszaadták.86 1944 márciu
sában rövidebb időre a németek már a város összes iskoláját lefoglalták, ezért Szeged
iskoláiban szünetet rendeltek el. Miniszteri rendeletre március 31-én az ország egész
területén be kellett fejezni a tanítást, és április 3-a és 5-e közt le kellett bonyolítani
az évzáró vizsgálatokat. Szegeden azonban a legtöbb helyről jelentette az igazgató,
hogy a tanévet befejezve vizsgálatot nem tudtak tartani, csak bizonyítvány osztás volt
április elején.87 1944 októberében a háborús veszély miatt programot dolgozott ki
a polgármester a város hadműveleti kiürítésére88, ahova 11-én be is vonultak a fel
szabadító szovjet csapatok.
November 6-án Pálfy György kultúrtanácsnok és Yalentiny Ágoston polgár-
mester az iskolaélet mielőbbi megindítása érdekében újjászervezte a tankerületi7
268
főigazgatóságot. Az iskolaszék vezetése ekkor dr. Becker Antal tankerületi főigazgató
hatáskörébe került.89 A polgármester felhívására október 15-ig már valamennyi
tanító jelentkezett iskolájában. (1945. április 15-ig megtörtént igazolásuk is.)90 Lassan
az iskolák is benépesültek. Az iskolai élet megindításában, az oktatás feltételeinek
biztosításában és tartalmi korszerűsítésében a szovjet városparancsnokság, valamint
a demokratikus pártok is jelentős szerepet vállaltak.
Az ország tanügyét a minisztérium által kiadott rendelet szerint az 1935: VI. te.
alapján szervezték újjá.91 Az 1944/45. tanév a Függetlenségi Front programjának
népszerűsítése jegyében zajlott le.92 Felsőbb rendeletre 1945. június 14-én, a tananyag
teljes elvégzésével kellett volna befejezni a tanévet93, Szegeden azonban sok helyen
a vizsgák májusra való előrehozatalát kérték a felső tagozat részére, hogy a gyerekek
minél előbb bekapcsolódhassanak a mezőgazdasági munkákba.94 Az iskolások nem
csak a háztáji munkában segédkeztek, hanem a város építésében, a romok eltakarítá
sában is közreműködtek. Az újszegedi és a józseftelepi iskola 50 felsőtagozatos
tanulója pl. a Tisza pályaudvar romeltakarításán dolgozott.95
Az 1945. május 28-án újonnan választott iskolaszék tagságában 4-4 fővel kép
viseltette magát a Független Kisgazdapárt, a Magyar Kommunista Párt, a Polgári
Demokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Magyar Szociáldemokrata Párt. Három
tantestületi tagon kívül beválasztottak még felekezetenként egy-egy lelkészt, továbbá
a tiszti főorvost.96
A felszabadulást követően nagy feladat várt az iskolaszékre. Ezúttal még nagyobb
károkat kellett helyreállítania, és az iskolarendszert átszervezve kellett megindítania
a tanítást. Az 1944/45. tanévtől 12 községi iskola működött Szegeden, de a Szilléri úti
és a móravárosi kivételével mind más épületben kezdte el a tanévet.97 A ruhahiány
és a tanulók munkába való befogása szintén nehezítette a normális iskolakezdést.
A városban ráadásul tífuszjárvány lépett fel, ezért az iskolalátogatás biztosítása érde
kében el kellett rendelni a gyermekek védőoltását. A tüzelőhiány miatt hosszabb-
rövidebb ideig sok helyen szünetelt a tanítás. 12 iskolában, 10 bérelt teremben 76
tanító kezdte meg a tanévet. A tüzelőanyagot a szülők adták össze.98
1946-ban kialakították Szeged törvényhatósági jogú város népiskoláinak új
ügyrendjét, melynek alapján a községi népoktatási intézetek az iskolaszék hatósága
alatt állnak az 1876: XXVIII. te. 9. § szerint. Az iskolaszék a helyi községi népiskolák
felügyeletét látja el, a hivatali adminisztrációs munkákat pedig egy községi és egy
állami tanító végzi. Hatáskörébe 13 népiskola, 96 szervezett tanítói állás és 12 altiszti
állás tartozik.99 1947-ben megszüntették az állami gondnokságot, ennek feladatköre
(az iskolák anyagi feltételeinek biztosításában eljárni) szintén a községi iskolaszékhez
került.100
269
Az egységes iskolarendszer kialakítása céljából 1946-tól Szegeden is megindult
az állami általános iskolák szervezése. Ebben az iskolaszék elnöki ügyköre a tanerő
biztosítását szolgálta.101
1948-ban az iskolaszéki hivatal ügykörébe tartozott:
— tanerők szolgálatba állítása a megyei tanfelügyelőség útján;
— szülői panaszok jegyzőkönyvezése és továbbítása az illetékesekhez;
— felsőbb hatóságoktól érkezett ügyek intézése, továbbítása;
— működési bizonyítvány kiadása;
— a 13 községi iskola alkalmazottainak szabadságolása és más kérelmek
továbbítása;
— az iskolaigazgatók dologi ellátásra vonatkozó kérvényeinek továbbítása;
— hittan oktatók fizetése;
— a bérjegyzéken feltüntetett fizetések szétosztása;
— az altiszt túlóradíjának fizetése;
— tanulók havonkénti létszámkimutatása;
— kiutalt igazgatói tiszteletdíj kifizetése;
— az iskolaszék összehívása, ügyek előterjesztése, határozat végrehajtása;
— iskolai termeknek iskolai egyesületek részére való átengedése.102
270
S z e g e d v á r o s k ö z s é g i is k o l a s z é k é n e k e l n ö k e i
1869—1848
NAGY G Y Ö R G Y ÉS K O R A *
Fiatalon, 1923. március 30-án 43 éves korában ragadta el a halál, de élete való
ságos történeti korszakokon ível át. Hiszen gyerekkora még az úgynevezett boldog
Ferenc József-i időkre, a kiegyezés után felgyorsuló ipari, társadalmi fejlődés éveire
esett, a századfordulón azonban, amikor Nagy György éppenhogy befejezte jogi
tanulmányait, már megjelentek az 1867-ben megalkotott sajátos államalakulat,
az Osztrák—Magyar Monarchia válságjelei, majd ezek kiteljesedve — és az első
világháború által felgyorsítva — a monarchia válságához, felbomlásához vezettek.
Részese, sőt tevékeny alakítója lehetett az 1918. évi győztes polgári demokratikus
forradalomnak és miként a demokraták, liberálisok közül oly sokan, inkább csak
szemlélője a Tanácsköztársaságnak. A két forradalommal szembeforduló ellenforra
dalom hatalomrakerülése azonban m ár cselekvésre készteti. Régi programjának fel
újításával fordul szembe ezzel az új államrendszerrel.
Képviselői mandátummal, jobbára azonban anélkül is a politika sűrűjében
maradt 1918-ig, s ezzel — az ellenzékiek közül — legfeljebb a szociáldemokraták és
a polgári radikálisok büszkélkedhettek.
A történetírás hosszú ideig mostohán bánt a progresszió, a demokratikus, a libe
rális és a szocialista irányzatokkal. A polgári történetírás a felforgatás tűzfészkeit
látta a dualista, illetve az ellenforradalmi államrendszert — vagy annak egyes elemeit
— támadó, bíráló politikai irányzatokban, vagy azok képviselőiben, míg az 1918—
19-es forradalmakat, mint idegen anyagot ki akarta iktatni a nemzet testéből.
A dogmatikus történetírás palettáján viszont csak sötét és világos mezők létez
tek s a nem kommunista irányzatok — válogatás nélkül — a sötét mezőkbe kerültek.
Tisza, Andrássy, Bethlen, Horthy csakúgy, mint például Jászi, a szociáldemokraták
zöme, vagy Vázsonyi Vilmos, Áchim András, Rassay Károly, Rupert Rezső és termé
szetesen Nagy György is.
Az elmúlt évtizedek izgalmas és eredményes, a közvéleményt is tűzbe — lázba
hozó történetírói eredményei, valóságos frontáttörést végezve, szinte a csodához
hasonlatos módon nagyrészt megszüntették a két véglet, a történeti valóságtól távol
eső torzulásokat, hamis leegyszerűsítéseket.
Nagy történeti forrásfeltárással és korszerű történetfelfogással járható ösvényt
vágtak az elhatalmasodott giz-gazok dzsungelében, megbízható tájékozódási ponto
kat találtak az eligazodáshoz. így van ez akkor is, ha egyes esetekben nem tekinthető
megnyugtatónak az eszmetisztázás, ha esetenként — jól tudjuk — szemmel láthatóan
előtérbe kerültek az idealizálás jegyei, vagy a kommunisták megítélésében helyenként
a reálisnál erősebb kontúrokkal rajzolódnak a visszahúzó ellentmondások. Egyes
jelenségek megítélésében viszont nehezebben oldódnak a görcsök, illetőleg nyilván
valóak megújult történetírásunk mulasztásai. Ide sorolható a Nagy György nevéhez
* E lh a n g zo tt 1987. o k tó b er 13-án H ó d m ező v á sá rh ely en a N a g y G yörgy em lék ü lésen .
273
kapcsolódó köztársasági mozgalom, amely az első világháború előtti években élte
ugyan virágkorát, de a hatósági terror ellenére továbbélt, sőt 1918. november 16-án,
immár a meghatározó polgári demokratikus erők által győzedelmeskedett is. Majd az
ellenforradalom viszonyai között is életrekelt, s csak a kegyetlen üldözés és Nagy
György súlyos betegsége és halála után szorult vissza.
Joggal felmerülhet a kérdés: mi az oka annak, hogy ez a mozgalom és a nagy
munkabírású, kivételes szervező készséggel és ragyogó szónoki erényekkel rendelkező
Nagy György máig sem foglalhatta el méltó helyét a magyar nemzet panteonjában?
Miért hallgatja el még a nevét is az 1918. évi polgári demokratikus forradalomról,
illetve az ellenforradalmi rendszerrel szembeszegülőkről valló történeti irodalom
jó része? Vagy 1918 előtt miért nem a teljes, a sokoldalú történelmi elemzés a megha
tározó nála, miért dominálnak az ellentmondások még ma is. Voltak persze ilyenek,
de vajon a progresszió melyik irányzata, árnyalata volt mentes ezektől? Ezért úgy
vélem: az okok mélyebbre nyúlnak és mostanság értek meg a feltételei az első objek
tív, reális összegzés számára. Nem lesz számunkra könnyű, mint ahogyan a régi
beidegződések, megszokott sémák más esetekben is vissza-visszatérnek, de átütő
erejüket elvesztve komoly értékzavarokat már eleve nem jelentenek. Főként inkább
a felszínes publicisztika terén jelentkeznek.
De vajon miért késett a történetírói megújulás folyamatában is, tehát az elmúlt
évtizedekben Nagy György reális történeti helyének megjelölése? Sőt annak átfogó
kísérlete is? Ennek döntő okát én abban látom, hogy programjának középpontjában
a magyar köztársaság kivívása, tehát a kiegyezés radikális bírálata, elvetése állt.
S miként a vegyes lakosságú nemzetiségi területeken nevelkedett polgárság és értel
miség gondolkodásában általában, a magyar nemzeti jelleg erősítésének szándéka —
jól tudjuk ma már — a nemzeti türelmetlenség jegyei nála is fellelhetők. Olyan ellen
zéki irányzat egyébként nem is létezett a korabeli Magyarországon, amelyik a magyar
szupremácia elvét ne vallotta volna. Ám ott találjuk a programban az általános,
egyenlő, titkos választójog, a progresszív adózás, földreform, a politikai szabadság-
jogok biztosítása, önálló hadsereg, bank stb. demokratikus követeléseit is.
Hol rejlik tehát a „konfliktus” magva? Szerintem abban, hogy történetírásunk
átütő erejű megújulása egybeesett a kiegyezési rendszer pozitív elemeinek egyoldalú,
sőt kritikátlan értékelésével, újrafogalmazásával. Amikor előnyei, fényei kerültek
gyakrabban előtérbe és árnyai, ellentmondásai alig-alig kerültek felszínre. Más
szóval: a kiegyezés korábbi teljes elutasítását kimondva — vagy kimondatlanul egy
ellenkező előjelű elfogultság váltotta fel. S ebbe igazán nem illeszkedett, nem illesz
kedhetett a köztársasági mozgalom kiegyezésellenes tartalma, a korabeli szintű,
illetve azt esetenként meghaladó demokratikus programjával sem.
A főkérdés tehát 1918-ig maga a kiegyezés, pontosabban az Osztrák—Magyar
Monarchia értelmezésének mikéntje a köztársasági mozgalom és Nagy György törté
neti szerepének megítélésében. De neve összeforrt az 1918. évi polgári demokratikus
forradalomban betöltött pozitív szerepével és kivételes bátorságával a Horthy-kor-
szakban. Csak ezután vonható meg a mérleg. Az eredmény azonban aligha kétséges.
Mert nem vitatható a dualizmuskori köztársasági mozgalom összességében előre
mutató szerepe, nem a polgári demokratikus forradalomban betöltött meghatározó
szerepvállalása és aktivitása, és vajon ki vitathatja az ellenforradalommal való bátor
szembeszállását.
Vegyük ezért sorra a Nagy György által tevékenyen átélt korszakokat. Az első
a kiegyezés kiépítése és működése. A második a kiegyezési rendszer megmerevítése
az 1910-es évek elején és az első világháború. A harmadik az 1918. évi polgári demok
ratikus forradalom. S végül a negyedik, az ellenforradalom korszaka.
274
I.
A kiegyezés megítélése szinte évtizedeken keresztül a viták homlokterében állt.
M ár a kortársak körében is magasra csaptak körülötte a nézetkülönbségek, az eltérő
felfogások, ellentétek. A dualizmus és az ellenforradalmi korszak vezetó'i és hivata
losnak tekinthető' történetírása piedesztálra emelte. Ellenzéke azonban — Kossuth,
a szélsőbal, majd a századforduló utáni függetlenségi pártiak egy része, továbbá az
1918—19. évi forradalmak, majd a Komintern 1935. évi VII. kongresszusa, illetve
a II. világháború kitörése után a kommunista ideológusok, a független, szabad,
demokratikus magyar köztársaságért küzdve — természetesen politikai okok miatt is
elvetették az Ausztriával megkötött, a közös, illetve a „közös érdekű” ügyeket magába
foglaló 1867. évi kiegyezést. Lényegében ebbe a mederbe torkollott az 1950-es évek
első felének történetszemlélete is, a történeti múltból előtérbe állítva a nemzeti, füg
getlenségi tendenciákat. Később ez esetben is az ellenkező véglet tört felszínre, ami —
ha indítóokait és tartalmát tekintve nem is — végkövetkeztetésében a dualizmus
hivatalos állásfoglalásához kanyarodott vissza. Az ipari fejlődést felgyorsító, ellent
mondásoktól mentes államalakulatnak tekintette a Monarchiát.
Az utóbbi évtizedek nyílt, érdemi szaktudományi vitái végül — legalábbis manap
ság úgy tűnik — általában megnyugtatóan tisztázták a korábban oly heves vita
kérdéseket.
A hosszú időt igénylő kiegyezési tárgyalások termékével, az Osztrák—Magyar
Monarchiával kapcsolatosan kézenfekvő a nyugati, klasszikus polgári jogállamokkal
történő összehasonlítás. Hiszen a kiegyezés lezárta Magyarországon a polgári forra
dalom korszakát, de nem oldotta meg annak több lényeges kérdését, mindenekelőtt
az agrár-, a nemzeti és a nemzetiségi kérdést. E megkésve kialakult polgári állam-
modell jellegére eleve rányomta bélyegét az 1848—1849. évi forradalom és szabadság-
harc leverése, a polgári forradalom felülről való lezárása. A magyar birtokos nemesség
és az osztrák burzsoázia kompromisszuma jórészt haladásellenes irányba tolta el
a gazdasági, társadalmi, politikai élet jogi szabályozását. Különösen megmutatkozott
ez a feudális eredetű és jellegű nagybirtokrendszer konzerválásában, a nemzetiségi
kérdés rendezésében, a politikai szabadságjogok esetében, továbbá a királyi felség
jogok kiterjedt rendszerében, s a közös kormányzat sajátos, az uralkodótól függő
státusában. Ennek ellenére a kiegyezés nagy előrelépést jelentett az osztrák abszolutiz
mushoz képest, mivel több liberális jogintézményt átvett az 1848. évi államrendszer
ből. Megemlíthetjük itt a beligazgatás viszonylagos szabadságát, a 48-as házszabályok,
a sajtótörvény életbe léptetését és a sajtóvétségekben az esküdtszék illetékességét. Ide
sorolhatjuk az 1878. évi liberális jellegű büntető törvénykönyvet, a Csemegi-kódexet,
az ipartörvényeket, amelyek nemcsak elősegítették a kapitalizmus fejlődését, hanem
elismerték a munkásosztály sztrájkjogát is.
1867-ben, s főként utána a döntő kérdés abban állott, hogy a kiegyezésben rejlő
ellentmondásnak melyik eleme az elsődleges, melyik a meghatározó? Az említett
osztálykompromisszum-e, a maga jogi formáival, vagy a liberális jogintézmények?
A dualizmus kori hatalmi-politikai folyamatok egyértelműen bizonyítják, hogy a libe
rális jogintézmények a 67-es osztályszövetség függvényét alkották. Ez az osztály
szövetség volt tehát a meghatározó, s addig tűrte a 67-es liberalizmust, amíg magát
a kompromisszumot nem veszélyeztette. Alkalmasint 1867-ben, majd utána — amikor
kezdetét vette Európa-szerte a XIX. század utolsó harmadának nyugalmi periódusa —
a liberalizmus nemcsak hogy nem fenyegette a kompromisszumot, ellenkezőleg:
a magyarországi kapitalista fejlődés nélkülözhetetlen feltételét jelentette.
A klasszikus nyugati polgári forradalmak radikálisan elsöpörték a feudalizmust,
annak gazdasági, társadalmi rendszerét és politikai intézményeit. Lényegében egysé-
275
ges nemzeti államok születtek. Magyarországon viszont a nemesi vezetésű polgári
forradalom számos feudális jogintézményt és jogszokást konzervált, és a hagyo
mányosan soknemzetiségű lakosságot is magába zárta.
A dualizmus életritmusában az 1890-es évek végén jelentkeztek azok a zavarok,
amelyek később felerősödve aláásták annak tartóoszlopait. A parlamenti ellenállás
ugyanis lehetetlenné tette a vámközösség meghosszabbítását Ausztriával, így bekövet
kezett az első kiegyezési, majd az évi költségvetési exlex is. Az új védőreform elfoga
dását pedig a kormányzó szabadelvűek egy részével is felerősödő ellenzék katonai
nemzeti engedményekhez kötötte. (Magyar ezredek felállítása a közös hadseregben,
s itt a magyar vezérleti és vezényleti nyelv, zászló stb. bevezetése.) Ettől kezdve a
dualizmus válsága állandósult, amihez a munkásmozgalom, az agrárszocialista és a
nemzetiségi mozgalmak felerősödése is hozzájárult. Az 1890-es évektől kezdve jelent
kező kormányválságok ily módon 1905-ben kormányzati válsággá értek. A három
évtizede hatalmon levő Szabadelvű Párt ugyanis vereséget szenvedett a januári válasz
tásokon. 1906-ban pedig a győztes koalíció került kormányra. Majd az 1910. évi
választásokon a régi szabadelvűek diadalmaskodnak, s ezzel a dualista rendszer új
szakaszához érkezik. Tisza István vezetésével megindul az 1867. évi kiegyezés liberális
elemeinek felszámolása.
Nagy György 1879. november 5-én született Szászsebesen. A csíki havasok tövé
ben töltötte gyermekéveit. A középiskola elvégzése után jogi tanulmányokat folytatott
és ügyvédi képesítést szerzett. De több újság munkatársaként is dolgozott, és irodalmi
tevékenységet is folytatott. Verseskötetei, jogtudományi könyvei jelentek meg.
1906-ban függetlenségi párti programmal országgyűlési képviselőnek választották.
Kitűnt műveltségével, szónoki erejével, határozottságával, a demokratikus eszmékhez
vonzódó hajlamával. Eszmevilágába azonban belevegyültek a magyar hegemónia
fenntartására irányuló törekvései, gondolatai is. Ady emiatt ekkortájt több ízben őt is
tollhegyére tűzte. A demokratikus és nacionalista elemeket egyaránt magában hor
dozó ellentmondásossága, dilemmája azonban némileg csökkent, amikor 1908-ban
Szappanos Istvánnal, Espersit Jánossal megalakította a 48-as Balpártot. Kivált ezzel
a nagybirtokosok vezetése alá került függetlenségi pártból.
n.
Az 1910-es években Lukács László és Tisza István kormánya revízió alá vonta
a kiegyezés után elfogadott számos, a gazdasági, társadalmi, politikai életet szabályozó
törvényt, kormányzati rendelkezést.
A közös hadügyi vezetés sürgetésére Tisza István házelnök, a kormányzó Nemzeti
Munkapárt tényleges vezetője 1912. június 4-én elfogadtatta a véderőjavaslatot, amely
nagymértékben emelte a hadi kiadásokat, s az újonclétszámot. Az obstruáló és ellen
szegülő ellenzéki parlamenti képviselőket ugyanezen a napon — az érvényben levő
1848. évi parlamenti szabályok megsértésével — fegyveres erővel vezettette ki a par
lamentből.
A Nemzeti Munkapárt a júniusi parlamenti csíny után mindenekelőtt a dualiz
must fenyegető belső veszélyeken kívánt úrrá lenni. Sikere csodaeszközét elsősorban
a minisztertanács s a törvényhozó parlamenti gépezet működtetésében látta. Erős
egypárturalmi rendszer kialakítására törekedett. Nem is gondolt azonban arra, hogy
a parlamenti élet megrekedése csupán jelezte a dualizmus gazdasági, társadalmi,
politikai válságának elmélyülését. A tüneti kezelés emiatt maga is siettette a betegség
további elhatalmasodását.
276
1912. október 31-én mindössze három perces ülés keretében az elnöki jogkör
nagymértékű kiterjesztéséről és a parlamenti ó'rség felállításáról hoztak törvényt,
mellyel egyszer s mindenkorra lezárult a magyarországi parlamentarizmus történeté
ben az obstrukció időszaka, amely több mint egy évtizeden át a parlamenti ellenzék
kormányellenességének legfőbb fegyvere volt. Az obstrukció kétségtelenül megnehe
zítette ezalatt a hatalmon levő párt törvényalkotását, különösen a háborús felkészült
ség gátolta. 1912 májusáig azonban szinte kizárólagosan az uralkodó osztályok közötti
ellentétek körére szűkült, nélkülözte ezért a szélesebb társadalmi befolyást. Nyugta
lanította ugyan a kormányokat, az egyes vezető politikusok pozícióját is megingatta,
hatalmukat azonban nem fenyegette. A kormány törvényjavaslataival szemben
jelentkező ellenzéki obstrukció Tisza házelnökké választása után találkozott először
a parlamenten kívüli polgári ellenzék harcával és a munkásmozgalommal. Az obstruk
ció végleges letörése ezért 1912 őszén nem csupán a parlamenti ellenzéki pártok ha
gyományos fegyverét semmisítette meg, hanem a munkásosztály kormány elleni
politikai harcának kereteit is szűkítette. A kialakuló új helyzet mind a parlamenti
képviselettel rendelkező ellenzék, mind a munkásosztály számára új feladatok, s új
harci eszközök kialakítását írta volna elő. Annál is inkább, mert a Nemzeti Munka
párt az obstrukció kiiktatásával nem fejezte be a belpolitikai élet eddigi formáinak,
szabályainak revízióját, ellenkezőleg, csupán teljes átrendezésének feltételeit kívánta
megteremteni.
Tisza az uralkodó osztályok politikusai közül elsőként ismerte fel a dualista
rendszer bukásának fenyegető veszélyeit. E felismerésből fakadt konok makacssága,
ezért szinte űzte, hajtotta a Nemzeti Munkapárt vezetőségét az egész belpolitikai
rendszer átalakítására. Ezért vállalta a házelnökséget, majd később a miniszterelnök
séget is, s ezért küldözgette lankadatlan buzgalommal memorandumait az uralkodó
nak és a Monarchia közös külügyminiszterének, Berchtoldnak. Félt a trónváltozástól,
s még Ferenc József idejében, vele egyetértésben akarta megszilárdítani a Monarchia
kül- és belpolitikai helyzetét. Ez a meggondolás siettette céljai megvalósításában.
Az 1912 évi Balkán-háború eseményei, a munkásmozgalom erősödő új hullámai,
az antimilitarista és a köztársasági szervezkedések, a monarchia külügyi politikájának
erősödő bírálata, s a nemzetiségek, különösen a délszlávok önállósodási törekvései
az uralkodó osztályok előtt is felvillantották a dualizmust fenyegető veszélyeket.
A munkapárti kormány 1912. november 30-án beterjesztette a „csonka” parla
mentbe a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről, s a hadi szolgáltatásokról
szóló törvényjavaslatokat. A kivételes intézkedésekről 1912. december 9-én elfogadott
törvény felhatalmazta a kormányt, hogy már a háború fenyegető veszélyeinek idő
szakában is alkalmazza a rendkívüli eszközöket. E törvény 9. §-a alapján a kormány
megtilthatta új egyesületek alakítását, s betilthatta a különböző jellegű gyűléseket is.
Előírta, hogy a kiadók még a megjelenés előtt kötelesek az ügyészséghez és rendőr-
hatóságokhoz benyújtani a sajtótermékeket.
A hadiszolgáltatásokról szóló törvény célja pedig a gazdasági élet militarizálása
volt, s háború esetére a katonailag fontos üzemek katonai felügyelet alá helyezését
rendelte el.
A Balkán-háború idején, 1912 decemberére elkészült a kormány választójogi
tervezete. A választójogi kérdés egy évtizede a belpolitikai érdeklődés homlokterében
állt már, hiszen a századforduló után a szociáldemokrata párt mellett az ellenzéki
pártok programjaikban is egyre jelentősebb szerepet kapott. Tisza a választójogi
reform kapcsán nemcsak a magyarországi demográfiai, kuturális, szociális és nemze
tiségi viszonyokat tanulmányozta, hanem cikkeket is írt az osztrák képviselőházról.
Elsősorban az általános választójognak az osztrák pártviszonyokra gyakorolt hatása
277
foglalkoztatta. Az osztrák példa követését a magyar uralkodó osztályok szempontjá
ból végzetes bűnnek tekintette. A magyarországi törvényalkotásban korábban
jelentős osztrák, belga, francia hatás a választójogi törvénytervezet 1912. évi előké
szítésének időszakában nemcsak háttérbe szorult, hanem a magyar vezető körök
számára veszedelmes, követésre alkalmatlan mintává változott. A speciálisan magyar
jelleg kidomborításáról beszéltek. Ez azonban egyértelmű volt a nyugati polgári
demokratikus vívmányok megtagadásával csakúgy, mint a hazai demokratikus
célkitűzések elvetésével.
A Lukács- és a Tisza-kormány a belpolitikai rendszer átalakításában már 1914-ig
megszigorította a sajtóra vonatkozó korábbi rendelkezéseket, az ellenzéki sajtótermé
kek terjesztését, átalakította az esküdtszék hatáskörét, tovább korlátozta az egyesülési
és gyülekezési jogot.
A „csonka” parlament s a kormány a Nemzeti M unkapárt engedelmes eszköze
ként szinte olvasatlanul szavazta meg e téren az eléje terjesztett javaslatokat. A munka
párti hurrá-hangulatban egyre kevesebb gondolat maradt, végleg tovatűnt a korábban
még fel-felbukkanó ellenvélemény, s a munkapárti mameluksereg Tisza élő bálvány
alakján csüngve, a vezér jeladására együtt fogott a polgári demokrácia megmaradt
liberális vívmányainak megsemmisítéséhez.
Rövidesen napirendre tűzték az esküdszéki intézmény reformját is. Az 1913:
XXXIY. te. már korlátozta az esküdtbíróságok hatáskörét azáltal, hogy a királyság
államformája elleni bűncselekményeket kivonta hatáskörükből. Az 1914: XIII. te.
továbbment ezen az úton. Módosította az esküdbíróság előtti eljárást, növelte a
kúria hatáskörét. Az esküdtszéki reform — bár formailag továbbra is fenntartotta
e bírói intézményt — új működési szabályzattal új alapokra fektette azt, s ezzel lénye
gétől fosztota meg. Az esküdteket ugyanis a hivatásos bíró elnöklete alá helyezte,
sőt módot adott arra is, hogy a törvényszék új esküdtek részvételével megismételtet
hesse az esküdtszéki döntéseket. A reform változtatott a döntések jellegén is. Amíg
ugyanis eddig az esküdtek igennel vagy nemmel csupán a vádlott bűnösségéről sza
vaztak, az új eljárás értelmében szakszerű jogászi feladványt is végezniük kellett.
A tény- és jogkérdések feletti szavazás a büntető törvénykönyv ismeretét követelte
meg, s nem nélkülözhette a büntetőeljárási gyakorlatot sem. A törvény így az esküd
teket ide-oda rángatható bábcsoporttá süllyesztette.
1913. november 11-én kezdődött a parlamentben az új sajtótörvény-javaslat
parlamenti vitája. Készítői igyekeztek a sajtóeljárási jogszabályt a kormány liberális
alkotásaként feltüntetni. A 44 szakaszból álló törvény azonban a sajtót kiszolgáltatta
a kormányhivataloknak. A terjesztést szigorú feltételekhez kötötte, s engedélyezését
a helyi közigazgatási bizottság első tisztviselőjére ruházta. Lehetőséget adott az egyes
lapok utcai árusításának betiltására is. A szerkesztőknek a korábbi gyakorlattal
szemben nemcsak az ún. köteles példányokat kellett bemutatniuk, hanem az árusí
tásra szánt minden egyes számot előre meg kellett küldeniük a fővárosi, megyei, köz-
igazgatási bizottságnak, vagy a községi képviselőtestületnek. E szervek döntötték el:
nincs-e a lappéldányokban olyasmi, ami a közrendet veszélyezteti, s terjeszthető-e.
Az előzetes cenzúrát kiterjesztették az agitációban, különösen a munkásmozgalom
fejlődése szempontjából jelentős falragaszokra is. A felelősségi szakasz pedig a kor
társak jellemzése szerint valóságos inkvizitorikus rendszer meghonosítását célozta.
Eszerint ugyanis nemcsak az egyes kifogásolt cikkek szerzői felelősek azok tartal
máért, hanem mindenki, aki utasítással, adatokkal, felvilágosítással a szerzőt ellátta.
A Nemzeti Munkapárt azonban nem elégedett meg az 1896—97-ben kodifikált
büntetőeljárási rendszer említett megváltoztatásával, az esküdtszék hatáskörének
lényeges szűkítésével, az új sajtótörvény elfogadtatásával. Tervbe vette az anyagi
278
büntetőjog, az 1878. évi BTK liberális vonásainak felszámolását is. A minisztertanács
1913. március 10-én erre a célra bizottságot küldött ki. A büntető törvényhozás
modern szükségleteire hivatkozva az uralkodó osztályok érdekeit jobban szolgáló,
hatékonyabb büntetőjogi eszközök bevezetését tervezték. Az 1878. évi BTK átdolgo
zására azonban kevésnek bizonyult a világháború kitöréséig hátralevő egy esztendő,
1914 júliusában pedig amúgy is életbe léptették a kivételes hatalomról szóló 1912-ben
elfogadott törvényt, amely mind az igazságszolgáltatásban, mind a közigazgatásban
felszámolt minden liberális jogszabályt és jogszokást.
A Nagy György által az 1910-es évek elején alapított köztársasági párt, nem
zetközi, mindenekelőtt moszkvai és amerikai visszhangot kiváltott. A kivándo
roltak ugyanis Bostonban létrehozták a párt amerikai szervezetét. Azt már jól tudtuk
— legfeljebb nem hangsúlyoztuk kellőképpen —, hogy Nagy György az őszirózsás
forradalom győzelmi óráiban követelte a köztársaság azonnali kimondását, amitől
a Nemzeti Tanács, a forradalom vezető testületé 1918 október végén, november elején
még elzárkózott. Miként a fölött a tény fölött is átsiklunk, miszerint 1918. november
16-án a parlamentben ő olvasta fel a népköztársaságról szóló tervezet szövegét.
Nagy György 1910-ben Csíkszentmártonban lépett fel országgyűlési képviselő-
jelöltnek. Ellenfele a Tisza-párti Incze Domokos plébános volt, akit Kossuth Ferenc is
támogatott. A pálinkáshordóknak, a hatósági terrornak és Kossuth Ferencnek
tudható be, hogy Nagy György 102 szavazattal alulmaradt a választáson.
1911-ben lapot indított Magyar Köztársaság címmel, majd megalakította az
Országos Köztársasági Pártot. Nem sok reménnyel tehette ezt, hiszen a Tisza István
nal szembeforduló progresszió osztagai, a szociáldemokraták, a polgári radikálisok
és az időközben önálló útra tért Justh Gyula és hívei is álmodozónak tekintették,
tettét céltalan vállalkozásnak fogták fel. Tisza pedig egyenesen bolondnak tartotta.
Ám a mozgalom veszélyét az adott társadalmi rendszerre az elsők között észlelte,
hiszen miniszterelnöki kinevezését követően egyik legsürgősebb feladatának tartotta
a dualizmust fenyegető köztársasági mozgalom szétverését. Kidolgozta a királyság
védelméről szóló törvénytervezetet, az országgyűlés munkapárti többségével elfogad
tatta azt, a köztársasági pártot pedig feloszlatta. (Ezt az 1913:XXXIV. tc.-et egyes
jogászkörökben „Nagy Gyurka lex”-nek nevezték.)
Ekkortájt értette meg Ady Nagy György fontos szerepét a magyarországi bel
politikai életben: „Gyönyörűségemtelik a Te bátorságodban. Bátor vagy s tarts ki,
légy magyar, kultúrás és székely. Ha ezer cinikusság ért is: ma már Veled vagyok!
Leiekem szüksége, óhajtása s a mai megkergült elvtelen és tudatlan magyar élet
üzenteti velem, hogy Te ember vagy a talpadon.”
Nagy György az ellene foganatosított eljárás ellenére is kitartott elvei mellett,
ezt tanúsítja a Kossuth Lajosról elnevezett új pártjának élén folytatott tevékenysége.
A háború utolsó szakaszában közeledett Károlyihoz, bár bensőséges viszony
soha nem alakult ki köztük, holott a polgári demokratikus forradalommal teljes
mértékben azonosult.
III.
279
H a azonban kizárólag az 1918 novemberében megalakult kommunista párt programja
szemszögéből vizsgáljuk a polgári demokratikus rendet — s az ötvenes évek történet-
írását ez jellemezte —, akkor csupán hiányosságai, ellentmondásai tűnnek fel; nem
tudott ugyanis úrrá lenni az ellátási nehézségeken, a munkanélküliség, az infláció
pedig megnövekedett. Ráadásul a Jászi-féle nemzetiségi program — a Keleti Svájc
eszméje — elkésett, hiszen a nemzetiségek immár az elszakadást proklamálták.
A Búza Barna-féle földreform megvalósítása is késett, míg a politikai szabadság-
jogokat kihasználva, az ellenforradalom szervezkedése felgyorsult.
IV.
280
rendelte el, hanem azokét is, akik eszméikkel, tevékenységükkel a forradalmakat
előkészítették.
Nagy Györgyre kétszeresen is súlyos megpróbáltatások vártak. Régi és új „bűnei”
miatt állandó zaklatásnak volt kitéve. József körúti lakásában egymást érték a ház
kutatások, kihallgatások. Betegsége egyre inkább elhatalmasodott rajta. Maradék
erejét meggyőzó'dése szolgálatába állította. Vállalta Károlyi Mihály — és általa a
polgári demokratikus kormányzat — védelmét az ellene indított hűtlenségi perben,
pedig őt magát is bármikor perbe foghatták volna. A védelem több száz oldalas
kéziratát m ár félig bénán írta, illetve vakon diktálta. Tudta, hogy betegsége gyógyít
hatatlan. Megírta búcsúlevelét és öngyilkosságra készült. A levelet azonban megtalál
ták. A letartóztatására kiadott parancsot csak betegsége miatt nem foganatosították.
1923. március 30-án halt meg. Fia szerint utolsó szavai ezek voltak: „Jövök már
hozzád, Kossuth Lajos.” Negyvenhárom évet élt, de jóval több haladó politikai tette,
erénye volt, mint amennyit történettudományunk ma számon tart.
281
I rodalom
283
FÖLD VÁRINÉ KOCSIS L UCA
A Z 1 929-E S T Ö R V É N Y H A T Ó S Á G I V Á L A S Z T Á S O K
SZEGEDEN
1 CsmL Kgy. jkv. 1922 — 485. sz. — Szeged v. főisp. ir. 1929 — 284. sz. — Szegedi Friss Hírek
1924. júl. 16., Szegedi Szemle, 1928. ápr. 7. és 14. sz. — A kérdésről bővebben lásd R uszoly J ózsef:
Szeged megyétől Nagy-Szegedig. Szeged, 1987.
2 „A városok eljutottak a teljesítőképesség legszélső határáig” — Pálfy érdekes beszéde a
Városok Kongresszusán, ahol a szövetség alelnökévé választották. Délmagyarország, 1936. dec. 17.
— „Hozzászólási jogot kérnek a városok a városi vonatkozású törvényjavaslatokhoz” — Pálfy Jó
zsef szegedi polgármester előterjesztése a Városok Szövetsége választmányi ülésén. Délmagyarország,
1942. szept. 5.
285
A törvényhatóság fölötti kormányzati felügyelet erősödését tükrözi a városi
közigazgatási szervezet két leglényegesebb változása, amely a rendőrség államosítá
sával és az önkormányzati szervek — a korszakban egyszeri alkalommal történő —
általános újjáalakításával következett be. A belső rend védelmére sürgősen államosí
tott rendőrség — az 1919. október 1-jei 5047/1919. sz. törvénypótló szükségrendelet
alapján — Szegeden november 16-án kezdte meg működését. Kevésbé sietett a kor
mányzat a helyi autonómiák újjászervezésével. Jóllehet a közigazgatás reformja
1919 és 1944 között minden kormány programjában szerepelt, az 1920 óta ígérgetett
átfogó reform helyett mindössze a „közigazgatás rendezéséről” szóló törvény született
meg 1929 júniusában (1929:30. te.). így került sor törvényhatósági választásokra
Szegeden.
286
A közgyűlésnek ez az átmeneti felfrissítése is érdeklődést keltett, élénkebbé tette
a testület munkáját. Újraválasztották a közgyűlés bizottságait (18 bizottságot).
Ennek előkészületeiben élénkebbé váltak különböző politikai pártok (Városi Párt
és ellenzékiek), csoportok, törvényhatósági frakciók (pl. a kereskedők). Az átmeneti
közgyűlés működését alapvetően mégis a polgármester, az őt kiszolgáló tanács
és hivatali apparátus szerepének, súlyának megnövekedése határozta meg.7
287
mely azt a célt szolgálta, hogy a helyi hatalmi testületek is engedelmessé és alkal
massá váljanak a kormánypolitika szolgálatára.10
A törvény előkészítésébe a kormány a vármegyéket (a Történelmi Vármegyék
Országos Bizottságát) széleskörűen bevonta, a városok érdekképviseleti szervét
(a Magyar Városok Országos Kongresszusát) azonban mellőzte. A Városok Kong
resszusa mégis készült a véleményezésre, a szegedi polgármesterhez is több körleve
let küldtek és kérték javaslatait. Somogyi Szilveszter azonban — ismereteink szerint
— nem foglalkozott a körlevelekkel, a javaslatot vitató miskolci értekezletről pedig
a főjegyző, Tóth Béla számolt be a Szegedi Szemlében.11 A polgármester véleményét
a Délmagyarország tudósítója így összegezte: „Somogyi Szilveszter azt vallja, hogy
inkább legyen rossz a törvény, csak legyen a kormánnyal való viszonyunk jó ...” 12
A tanács és a közgyűlés várakozó álláspontra helyezkedett. Pedig a szegedi
tanácshoz is megérkezett Sopron polgármesterének támogatást kérő azon átirata,
mely szerint a soproni th. bizottság nehezményezte a városok és vármegyék egy ren
delkezés alá vonását, továbbá ellenezte „a városi polgárság történelmi jogának meg
szorítását” . Ezt követően került sor az 1928 decemberi közgyűlésre Szegeden. Itt a
tanács előterjesztette Bodnár Géza th. bizottsági tag hasonló szellemű indítványát.
Az indítványozó 10 pontban fogalmazta meg javaslatait és kérte a tanácsot a javas
latok bővítésére a készülő törvénnyel kapcsolatban. A közgyűlés, a tanács javasla
tára, napirendre tért az indítvány felett azzal az indoklással, hogy „idő előttinek
látszik, hogy a közgyűlés foglalkozzon vele...” 13
A közigazgatási törvényjavaslat előkészületei, az azt megelőző főispáni és pol
gármesteri bizalmas értekezletek hírei 1927 őszétől választási készülődést indítot
tak el Szegeden. A progresszív erők csalódottságára már ekkor fény derült.14
A törvény 1929. június 29-én lépett életbe. Bár az 1886-os törvényhez hasonlóan
együtt szabályozta a vármegyei és a városi törvényhatóságokat, a törvényhatóságok
szervezetére és működésére vonatkozóan lényeges változtatásokat tartalmazott.1516
A változtatások a kormányzat központosító és szakszerűségi törekvéseit tükrözték.
Lényegesen csökkent a th. bizottság létszáma. Összetétele differenciáltabbá vált.
A választottak, a virilisek és a tisztviselők kategóriája mellett bevezette a szakszerű
ségi, vallásfelekezeti, érdekképviseleti küldöttek, továbbá az örökös tagok kategóriáit.
Az összes választók küldötteinek száma csökkent, de a virilizmus is gyengült. A tes
tületi szervek hatásköre szűkült, az egyedi szerveké bővült: a közgyűlés hatáskörét
részben az újonnan létrehozott kis létszámú operatív testületre, a kisgyűlésre ruházta;
megszűnt a tanács, hatósági jogkörét a polgármester vette át. A főispán felügyeleti,
288
kinevezési és rendelkezési jogköre erősödött. Az autonómia legszembetűnőbb kor
látozása a kormány feloszlatási jogának törvénybe iktatása volt (állam érdekeit ve
szélyeztető magatartás, tartós munkaképtelenség vagy válságossá vált gazdasági
helyzete miatt. 36. §. 1. pont). A közigazgatási apparátus erősítését, szakszerűbbé,
modernebbé tételét szolgálták a törvény azon részei, amelyek megkíséreltek rendet
tenni a hatósági fokozatok és eljárási szabályok rengetegében, továbbá a tisztviselői
kar képzettségi szintjének emelését és a fegyelmi eljárást szabályozták.
16 A tanácsülések zárttá válása nemcsak a helyi sajtó tiltakozását váltotta ki. A Tiszántúli Hír
lapban is visszhangot kapott, összehasonlításul a nyilávos tanácsüléseket tartó Debrecen várossal
—A nyilvánosság halála c. vezércikk. Délmagyarország, 1929. júl. 6., továbbá júl. 11. szept. 5. sz.
17 CsmL Kgy. jkv. 1929 — 367— 369. sz.
18 Uo. 1929 — 374—378. sz.
19 Uo. 1929 — 508. sz.
289
Az említett 9 örökös taggal és a tisztviselők reprezentánsaival (15 fő) az új tör
vényhatósági bizottságba 202 tag került.20
A törvényhatósági választások október—november hónapokban zajlottak le.
Először a 72 virilis városatya megválasztására került sor október 18-án. A virilis
választói névjegyzékbe felvett 432 fő az adókivetés összegének nagysága szerint kiala
kított 3 csoportban mindhárom csoport küldötteire szavazott. Szeged több mint
30 000 választópolgára november 3-án választotta meg 72 képiviselőjét a 202 tagú
városi parlamentbe. November 12-ig megtörténtek az érdekképviseleti választások-
is 21 mandátumra.
A választások kiírása a helyi politikai erők megélénkülését váltotta ki. A kor
mányzat a helyi választás politikamentességét hangoztatta, mondván, hogy itt nem
pártok, politikai irányzatok, hanem a városi közös érdekeket szem előtt tartó jelöltek
versengenek egymással. Valójában a választási porondra lépő jelöltek mögött az or
szággyűlési választásokon megküzdő „hagyományos” politikai pártok sorakoztak
fel, még ha többszörös névváltozáson és alkalmi csoportosulásokon estek is át.
A várospolitikát a kormány elvárásainak megfelelően alakítók ill. e területen az
ellenforradalmi célok megvalósítására törekvő különböző erők képviseletében a
Nagy-Szeged Párt és a Külvárosi Párt lépett fel. A Külvárosi Párt nem titkolt célja a
kispolgárság befolyásolása, a baloldali ellenzéki pártoktól való elhódítása volt. Ve
lük szemben, az általuk legveszélyesebbnek kikiáltott Szociáldemokrata Párt lépett
fel, Városi Balpárt néven, miután szövetségre lépett a liberálisok baloldali szárnyá
val (Dettréék). A liberálisok jobbszárnya (Wimmerék), a Nagy-Szeged Pártot támo
gatta. A „keresztény nemzeti” erőknek a város életében nagyobb beleszólási lehető
ségét követelve, a katolikus színezetű jobboldali „ellenzéki” erők (keresztényszo
cialisták, Katolikus Kör, Baross Szövetség) beletagozódtak a Nagy-Szeged Pártba.
A virilis választók mindhárom csoportjában a Nagy-Szeged Párt jelöltjei ju
tottak mandátumhoz. Bemutatásukra szolgáljon a következő névsor. I. csoportban:
Aigner Károly főispán, Biedl Samu, Bruckner Ede, Pick Jenő, Wimmer Fülöp a
finánctőke helyi reprezentánsai. Széchenyi István ügyvéd, az Ébredő Magyarok
Egyesületének ismert helyi vezetője, II. csoportban: Glattfelder Gyula megyéspüspök,
Somogyi Szilveszter polgármester, Dobay Gyula 1919 augusztusában kormánybiztos
főispán, az „intranzigens” keresztény nemzeti erők vezetője. A III. csoportban:
Ábrahám Ferenc építésvállalkozó, Landesberg Jenő a Kereskedelmi és Iparkamara
főtitkára, Vértes Miksa nagykereskedő.21
Az október 27-re kiírt és november 3-án megtartott választások előkészületei
többpárti küzdelmet tükröztek. A tövényhatósági választások módjának antidemok-
ratikusságát az is bizonyítja, hogy Szeged több mint 30 000 választópolgára a 202
tagú helyi parlamentbe mindössze 72 tagot választhatott.
A Nagy-Szeged Párt választási felhívása az alsótanyai aratóünnepélyen, a város
országgyűlési képviselőjének, Klebelsberg Kunónak jelenlétében hangzott el. Kle-
belsberg kultuszminiszter, Glattfelder megyéspüspök és Aigner főispán beszédei
„Szeged fejlődését és boldogulását” írták a Nagy-Szeged Párt zászlajára. Elhangzott
a tanyai gazdákkal és a Külvárosi Párt erőivel való együttműködés igénye.22 A több 801
290
ezer hívő részvéteiével zajló zákányi búcsú is jó alkalomnak kínálkozott „az egymást
megértő szellem” éltetésére, a belvárosi (Nagy-Szeged) párt, a nagykörúton kívüli
Külvárosi Párt és a tanyavilágban ezekhez alkalmazkodó gazdapárt összefogásának
hirdetésére.23 A Nagy-Szeged Párt hivatalos megalakulására augusztus 17-én került
sor, amikorra a liberális párt jobbszárnyával is sikerült megegyezést létrehoznia.24
Legkorábban kezdtek készülődni a helyi képviselőtestületi választásokra azok az
erők, amelyek önálló Külvárosi Párt égisze alatt kívántak indulni. A Petrik Antal
vezetésével már korábban megalakult Külvárosrendező Nagybizottság újszegedi
vándorgyűlésén éles kritikák hangzottak el a városi tanács politikáját illetően, külö
nösen a külvárosrészek elhanyagolt állapotát emlegetve. Körmendy Mátyás, a Keres
kedelmi és Iparkamara alelnöke, Tóth Imre kormányfőtanácsos munkaalkalmak te
remtését, a csatornázási munkálatok megindítását sürgette, és hangoztatta az önálló
párttá alakulás fontosságát. Petrik Antal azt fejtegette, hogy „a munkásságnak is
a Külvárosrendező Nagybizottságban van a helye, mert elsősorban az ő érdekeiért
harcol...” 25 A júliusban megindult propagandahadjáratuk össztüze a baloldal ellen
irányult. Aratóünnepélyen, búcsún, külvárosi népkörökben agitáltak „a város és a
kispolgárság érdekében dolgozó Külvárosi Párt” mellett és kérték a város „munkás
polgárait” , hogy „tartsák távol magukat” a nemzetközi szocialistáktól és a radikáli
soktól.” 26
A Nagy-Szeged Párt és a Külvárosi Párt között augusztusban létrejött megállapo
dás után a városi kispolgárság lelkiismeretére hivatkozva hangoztatták, hogy „a bel
várost össze kell kapcsolni a külvárossal” , továbbá 8 oldalas programfüzetben sorol
ták fel és ismertették a várospolitika megoldást sürgető problémáit.27
A hivatalos jelöltek győzelméért a legnehezebb feladatot a Külvárosi Párt ma
gára vállalta: a munkáslakta kerületekben ellensúlyozni próbálta a szociáldemokraták
befolyását. Nem véletlenül hangoztatták a felsővárosi közönség előtt a következőket:
„...itt nem elvi, hanem osztályharc folyik. De a polgárság nem támogathatja azt a
pártot, amelyik a sír szélére juttatta az országot. A Külvárosi Párt nem hatalmi
kérdésre törekszik, hanem arra, hogy ebben a városban munka, kenyér és nyugalom
legyen. A kispolgárság tehát a maga érdekét szolgálja, ha ezt a pártot segíti győze
lemhez...” 28 Szavazókörzetenként megszervezték az ajánlások gyűjtését. Petrik An
tal Móravároson, téglagyári munkások között agitálva és Klebelsbergnek a munka-
alkalmak megteremtésében való érdemeit hangoztatva a következő figyelmeztető —
majdhogynem fenyegető — szavakat m ondotta: „A Külvárosi Párt katasztert vezet az
ajánló aláírásokról és ezt a katasztert megőrzi az elkövetkező évek során is...” 29
A szociáldemokratákkal és a baloldali liberálisokkal való küzdelem esélyeit
latolgatva döntöttek úgy a szegedi „intranzigens keresztény nemzeti erők” , hogy a
Keresztény Községi Párt létrehozásának másfél éve melengetett tervéről lemondjanak
és a személyi ellentéteket félretéve, 1929 júniusában beletagozódtak a Nagy-Szeged
291
Pártba. Bizonyára elősegítette az önálló párt indításáról való lemondást az a körül
mény is, hogy ekkorra már nagy intenzitással — és tegyük hozzá nem hatástalanul —
folyt a Petrik-féle agitáció. A Külvárosi Párt ugyanazokat a kispolgári és középrétege
ket igyekezett befolyásolni, amelyekben a keresztény párt is tömegbázisra igyekezett
szert tenni. A keresztény pártiak bizonyára kevésbé találtak meghallgatásra, mint a
keresztény szólamokkal takarékoskodó, de szociális ígéretekkel annál inkább élő
Petrikék.30 A Nagy-Szeged Párt „aranyközéputas” politikáját, a liberális párt jobb
szárnyával (zsidó nagytőkések) való egyezkedését bírálva követelték „a Nagy-Szeged
Pártban helyet foglaló keresztény vezető férfiak akcióképességének” biztosítását.31
Végül csak Újszegeden könyvelhettek el igazi sikert, ahol a listavezető Karácsonyi
Guidó plébános révén a keresztényszocialista mozgalom munkásrétegeket is befolyá
solni tudott.32
A fő frontvonal valójában az egységes párt (Nagy-Szeged Párt, Külvárosi Párt)
és baloldali ellenzéke (Szövetkezett Városi Balpárt) között húzódott. Nyomatékosan
felhívta erre a figyelmet a választások napján a szélsőjobboldali napilap: „...M a kell
dönteni mindenkinek, hogy a nemzeti és polgári demokrácia útján akar-e haladni
felfelé, vagy a nemzetközi demagógia lejtőjén akar csúszni lefelé az osztályuralom
röhögő pionérjeinek farkasvermébe...” 33
A Szociáldemokrata Párt választási előkészületeiről július utolsó napjaiban kezd
tek írni a helybeli lapok. Az ügyben Szegedre látogató központi küldött (Malasits
Géza) nem véletlenül kereshette fel a szociáldemokrata kisiparosokat, Marosán Mi
lánt és társait. A Szociáldemokrata Párt a munkások mellett igyekezett a kispolgári
rétegeket is befolyásolni és a párt számára megnyerni. A liberálisok balszárnyával
létrejött szövetség során világossá vált, hogy a Külvárosi Párt kisajátította a szociál
demokraták korábban megfogalmazott várospolitikai követeléseit.34
A választások előestéjén összehívott népgyűlést, az MSZDP központi küldöttei
nek kormányt bíráló megjegyzései miatt, a jelenlévő rendőrtanácsos betiltotta és egy
rendőrszakasz kivezénylésére is sor került.35
A választás eredményei a kormánypárt helyi képviselőinek döntő győzelmét
hozták, 45 tagot juttattak be a küldhető 72-ből a th. bizottságba. A Városi Balpárt
15 mandátumot szerzett, ebből hat volt a szociáldemokratáké. Dani János, Lájer
Dezső, Müller Dezső, Olejnyik József, Papp József és Valentiny Ágoston adhatott
292
hangot a városi képviselőtestületben a szociáldemokrata követeléseknek, feltéve, ha
nem vonta meg a szót tőlük az üléseken elnöklő főispán. Említést érdemel, hogy
Felsőváros két szavazókörzetében csak balpártiakat választottak meg.36
Az egyéb kategóriákba tartozó tagok közül az érdekképviseletiek jelölése körül
is támadtak nézeteltérések. A Szegedi Kereskedelmi és Iparkamaránál két lista került
előterjesztésre. Az elsőn két szociáldemokrata kisiparost is szerepeltettek. Az első
listát megtorpedózó „polgári lista” (élén Keller Mihály gyufagyári igazgatóval) futott
be a november 10-i szavazáson.37
293
számát 24 főben állapították meg. Ebből 18 tagot a közgyűlés választott — előírva a
szabályrendeletben, hogy 4 főt a virilisek, 4 főt a választók, 2 főt az érdekképvisele
tek küldötteiből, a többit tetszőlegesen a közgyűlés tagjai közül kell választani —
6 főt a főispán nevezett ki. A választott és kinevezett tagok mellé póttagok is kerültek.
(18 + 6 fő).41 A kisgyűlésnek állandó tagja volt 6 főtisztviselő (a polgármester, a he
lyettes polgármester, a főjegyző, az a két tanácsnok, akit ide a közgyűlés delegált és
a tiszti főügyész). A többi vezető tisztviselő a napirendtől függően vett részt a
kisgyűlés munkájában. A közgyűléshez hasonlóan a kisgyűlés elnöke is a főispán
volt, aki havonkénti rendszerességgel, de rendkívüli alkalmakkor ennél gyakrabban
is összehívta a kisgyűlést. A kisgyűlés részben a th. bizottság hatáskörét vette át.
Feladata a közgyűlés elé kerülő ügyek előkészítése volt, továbbá intézkedett mindazon
ügyekben, amelyek kisebb jelentőségűnek minősültek és nem voltak az 1929-es tör
vényben a közgyűlés hatáskörénél tételesen felsorolva.42
A kisgyűlési jelölőlista több oldalról elégedetlenséget váltott ki. A Városi Bal
párt kiszorult a kisgyűlésből, annak ellenére, hogy a polgármester az utolsó tanács
ülésen (1929. november 16-án) megelőlegezte a baloldali ellenzéki pártok vezetőinek
(Pásztor József, Lájer Dezső) bevonását. Pásztor József neve szerepelt ugyan a 36
fős tanácsi jelölőlistán, de törlését kérte, tiltakozásul az ellenzék teljes politikai elszi
getelése miatt.43 A kisgyűlés összetétele nem elégítette ki a keresztény alakulatok és a
Külvárosi Párt vezetőinek igényeit sem. Mindkét tábor a Nagy-Szeged Párt által
kisemmizettnek érezte magát. A kormány kiszolgálását és főleg a liberálisokkal kö
tött paktumot vetették szemére, ennek tulajdonítva „a zsidók és a finánckapitalisták”
túlzott jelenlétét a város irányító testületében.44 Mindkét párt november végén ellen
zékbe ment át és erőteljes szervezkedésbe kezdett.4546
294
A kisgyűlés politikailag a többségi párt centrumát testesítette meg. A kisgyűlési
pozíciókon való osztozkodás inkább az egységes párton belüli nézeteltéréseket ve
tette felszínre. Az elégedetlenkedő' választási szövetségesek vezetőinek (Dobay Gyula,
Körmendy Mátyás, Petrik Antal, Wimmer Fülöp) a főispán azáltal szolgáltatott elég
tételt, hogy kinevezési jogával élve bevonta őket a kisgyűlésbe. A keresztényszocia
lista párt vezetője (Karácsonyi Guidó) és a helyi „ébredők” ismert vezére (Széchenyi
István) főispáni kinevezéssel a póttagok sorába került.46
Majdnem a kisgyűlési pozícióként való harc hevességét idézte a közigazgatási
bizottság 10 tagsági helyének betöltése.4647 A közigazgatási bizottság albizottságainak
és a közgyűlés többi állandó bizottságának újraválasztására 1930 februárjában került
sor. Pártközi konferencián készítették elő a jelöléseket. A szociáldemokrata képvi
selők ezúttal is kiszorultak a fontosabb bizottságokból (pénzügyi, jogügyi, közüzemi,
számonkérő).48
295
Az 1929-es törvény és az azt követő belügyminiszteri részintézkedések nem segí
tették hozzá a városi közigazgatást ügymenetének és szervezetének egyszerűsítésé
hez.51 Ezek adaptálására önerőből kellett a városnak kísérletet tenni, mégpedig a
gazdasági válság szorításában, amikor a kormányzat takarékossági és létszámcsök
kentő intézkedéseket foganatosított. Az 1929-es törvény a polgármester döntési jog
körét kiterjesztette, a közgyűlés teendőinek egy részével, a tanács feladatkörével és
a közigazgatási bizottság elsőfokú hatósági jogkörével ruházta fel.52
Somogyi Szilveszter a hitelek törlesztésének lehetetlenülése és a szociális problé
mák kiéleződése időszakában, takarékossági kényszerintézkedésekkel 1934-ig kor
mányozta a várost. Elhalálozása miatt került sor polgármesterválasztásra. A köz
gyűlés 1934. június 27-én négy jelölt közül (Kelemen László, Lévay Ferenc, Pálfy
József, Széchenyi István) Pálfy Józsefet emelte a polgármesteri székbe.53 Pálfy József,
mint a bevezetőben említettük a városi érdekek országos képviseletére is vállal
kozott. A tanács intézményének visszaállítására még 1931-ben polgármesterhelyet
tesként tett lépéseket a városok kongresszusán, majd 1934-ben újabb mozgalmat indí
tott. Bár formálisan nem került sor e testületi szerv visszaállítására, tartalmilag ennek
hiányát pótolták az 1932-től rendszeresített referálóülések.54
Az önálló városi törvénnyel kapcsolatos hiábavaló reformvárakozások köze
pette a polgármester megkísérelt rendet tenni a városi ügyosztályok és hivatalok szer
vezetében. Somogyi polgármester 1931-ben rendeletileg szabályozta a városi ügyosz
tályok működését. Pálfy polgármester 1935-ben, majd 1937-ben nagyarányú átcso
portosításokat hajtott végre.55 A város utolsó önerejéből végrehajtott kísérlete a köz-
igazgatás áttekinthetőbbé tételére a Szervezeti Szabályrendelet 1943-as újrafogal
mazása volt. A szegedi közgyűlés támogatásáról biztosította a közigazgatási reform
továbbvitelére vállalkozó tudományos bizottságot és úttörő módon, a gyakorlati
megvalósítás szándékával kapcsolódott a tanyai törvény hosszadalmas előkészületei
hez.56
Az 1 9 2 9 - b e n v á l a s z t o t t t h . b iz o t t s á g k ü l d e t é s é n e k a l a k u l á s a
296
zett a korszakban végig mandátumot, a tisztviselők névsorában mindvégig csak egy
személy (Pálfy József) neve fordul elő.57
Az újjáalakuló th. bizottság tagjainak öt százaléka (9 fő) örökös mandátumot
élvezett. A választott bizottsági tagoké 10 évre szólt, felerészük azonban 5 évenként
kicserélődött oly módon, hogy egy alkalommal, 1934-ben 36 főt kisorsoltak és ezek
helyére újakat választottak. Ezt követően már sorsolásra nem volt szükség, feleré
szük mandátuma 10 évenként automatikusan lejárt. A virilis városatyák küldetése
5 évre szólt, új virilis névjegyzék is 5 évenként készült. Az új törvény értelmében
azonban — a közgyűlés erre hivatott bizottságának, az igazoló választmánynak — a
virilis mandátumokat évente meg kellett vizsgálni. Abban az esetben, ha a virilis vá
rosatya a legtöbb adót fizetők névjegyzékén szereplő első 432 közül kiesett, helyére
a soron lévő póttagot hívták be.58 Az érdekképviseletek küldötteinek mandátuma
szintén 5 évig volt érvényes.
1934 végén a részleges törvényhatósági választásokat megtartották, az 1939-ben
esedékes általános választásokra azonban nem került sor. A th. bizottság tagjainak
mandátumát ugyanis 1939-ben egy évvel, 1940-ben újabb egy évvel, 1941-ben „to
vábbi intézkedésig” meghosszabbították (1939: 19. te., 1940: 31. te., 1941: 19. te.).
A meghosszabbítás indoklásában a háborús állapot szerepelt, de hivatkozás történt
a kilátásba helyezett közigazgatási reformra is.59 így az 1929-ben újjáalakított és
1934-ben csak részben kicserélődött th. bizottság 1944. szeptember 7-ig látta el fel
adatát. Ekkor működését, a többi önkormányzati testületi szervhez hasonlóan, fel
függesztették, hatáskörét a polgármesterre ruházták.6061
A korszakban, a th. bizottság általános megújítására 1929-ben került sor először
és utoljára. A th-i választások idején reflektorfénybe kerültek a helyi politikai erők.
Megosztottságuk és nézeteltéréseik a közgyűlési vitákban is tükröződtek. A többségi
párt (Egységes Párt, NÉP) alkalmanként hat frakcióval volt jelen (külterületi-,
kisgazda-, keresztényszocialista-, Kaszinó-, Katolikus Kör, Délvidéki Otthon-cso
port). A liberális párt hitelét a virilis és a választott tagjai között meg-megújuló
nézeteltérések gyengítették (Wimmer- és Dettre-szárny). A szociáldemokrata kép
viselők egységes, szervezett csoportot alkottak, de mindössze hatan voltak.81 Ez a
politikai ellentétektől szabdalt testület — az 1929-es törvény és az azt követő kor
mányzati intézkedések folytán szűkülő autonómia védelmét nem tudta biztosítani.
57 Móra Ferenc Múzeum: Szeged szab. kir. város th. bizottsági tagjainak névjegyzéke 1918
évre (nyomtatvány). Az 1929. november 19-én egybeállított névjegyzék (Sokszorosítás). CsmL Sze
ged v. főisp. ir. Biz. 1939— 109. sz.
68 Kik fizetik a legtöbb adót Szegeden? (Névsor) Délmagyarország, 1930. dec. 25. 12. old.
59 CsmL Szeged v. főisp. ir. Biz. 1939 — 162. sz. Délmagyarország, 1940. jan. 28., 1941. szept. 4.
60 CsmL Szeged v. főisp. ir. 1944 — 1344. sz.
61 D ettre J ános : A szegedi parlament. Délmagyarország, 1932. dec. 25. 5—6. old.
297
I. SZ. MELLÉKLET
összesen : 63 20 4 87
Csongrád megyei Levéltár Szeged város főispánjának iratai. 1934—2108. sz. A z 1934. évi adatokkal
összevetve közli H egyi A ndrás : Szeged társadalma és politikai élete a Gömbös-kormányzat időszaká
ban 1932—1936. Acta Historica. L ili. sz. Szeged, 1975. 62—63. old.
299
II. SZ. MELLÉKLET
A SZEGEDI TH. BIZOTTSÁG 1929. NOVEMBER 19-i ALAKULÓ ÜLÉSÉN MEGVÁLASZTOTT KISGYŰLÉS
300
TARTALOM
301
Felelős kiadó: Blazovich L ászló
88-2622 — Szegedi Nyomda
Felelős vezető: Surányi T ibor igazgató
A kézirat nyomdába érkezett: 1988. Megjelent: 1989
Terjedelem: 27,5 ív. Példányszám: 500
Készült monószedéssel, íves magasnyomással
az MSZ 5601— 59 és az MSZ 5603— 55 szabványok szerint