Professional Documents
Culture Documents
Caris Roane - A Lángoló Égbolt - Átlépők Védelmezői 02 PDF
Caris Roane - A Lángoló Égbolt - Átlépők Védelmezői 02 PDF
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
A mű eredeti címe: Burning Skies
Copyright © 2011 by Caris Roane
Főszerkesztő
Laux József
ISBN 978-963-305-325-6
Nyomtatta és kötötte
a Kaposvári Nyomda Kft. 2012-ben – 120899
Felelős vezető: Pogány László igazgató
CARIS ROANE
LÁNGOLÓ
ÉGBOLT
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 5
Hát igen… ez a tyúk már megint itt van, valami módon őt figyeli,
olvas a gondolataiban, és valamiképpen a fejébe hatolva egyenesen
hozzá beszél, újabb rohamot indítva józan megfontoltsága ellen. Ez a nő
bizony igencsak erős képességekkel megáldott vámpír volt.
De egyben keményen dolgozott is. Endelle kilencezer évének
zömében a Másik Földet szolgálta, mint annak Legfőbb
Adminisztrátora, és hivatalba lépésének legelső napján szakított a jó
modorral. Marcus egyszerre szerette és utálta őt. Pillanatnyilag azonban
Endelle olyan hatással volt rá, mintha méhek zsonganának a fejében, ő
pedig képtelen volt onnan elhessegetni. Mélyen felsóhajtott.
Képtelenség volt megszabadulni ettől a nőtől, míg az el nem mondja a
mondókáját.
Le van ejtve… csináljon, amit akar.
Most még gyorsabban hajtott, tekert egyet a gáz fogantyúján, a
végsőkig fokozva motorjának sebességét, hogy a kerekek már szinte
kipörögtek, a motor majdnem megperdült, halálos veszedelembe
sorodva ezzel utasát. De csak majdnem…
Marcus azonban természetfeletti érzékeivel pontosan felmérte a
nedves útburkolat minden egyes kis gödrét és hajlatát. Hallótávolságát
olyannyira kiterjesztette, hogy minden felé tartó kocsit, netán kamiont
meghalljon és észlelje, ha azok veszélyt jelentenek rá. Így aztán
nagyjából biztonságban tudhatta magát.
Azért Endelle-nek egy dologban igaza volt: Marcus nem volt
egészen halhatatlan. Egyetlen vámpír sem volt teljesen védett a halállal
szemben. Mert ha például Marcus keményen egy sziklafalnak vágódik –
vagy egy kardcsatában levágják a fejét –, az a halált jelenti számára.
Akkor meg mire jó ez az egész? Tán tényleg meg akar halni?
Fekete bőrszerkót viselt, legalábbis ez egyszer, mert ez jól szigetelt a
hideg és nedvesség ellen. És a tengerparti úton száguldozva Marcus jól
érezte magát. Napjainak… és éjszakáinak többségében ez az érzés
elkerülte őt – egy olyan férfit, akinek milliárdjai voltak. És uram,
atyám… az élete romokban.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 7
Havily Morgan.
Te jó ég… Havily. A nő, akit a sors neki, Marcusnak szánt. Az
egyetlen, aki után vágyott. Akivel gondolatban minden átkozott éjszaka
szeretkezett.
És ez ki a francot érdekel? küldte Endelle felé gondolatban és ismét
szappanozni kezdte magát.
– Mesélt az édeskömény illatról is, vámpír.
– Miféle édesköményről?
– Érzi a maga illatát, Harcos. Ez pedig tudja jól, mit jelent.
– Ne hívjon engem Harcosnak. Üzletember vagyok, és nem megyek
vissza magukhoz. Még a maga kedvéért sem. És Havily, sőt senki
kedvéért sem. Nekem itt a helyem, itt érzem jól magam. – Többé-
kevésbé. Mindazonáltal igencsak jól berendezte az életét a Halandók
Földjén, és miután egész közelről és személyesen látta ismét a háborút,
azt már egyáltalán nem érezte magáénak.
– Morgan minden reggel úgy vonszolja be magát dolgozni. Tudta
ezt?
Marcus lemosta magáról a szappanhabot, majd kilépett a
zuhanyzóból, elvonult Endelle mellett, és felkapott egy törülközőt. Igen,
valamelyest sejtette, Havily miért nem alhat valami jól. Viszont ez az ő
piszkos kis titka volt, és egy frászt fogja megosztani Endelle-lel. Mert
ami kettejük között folyt, az a magánügyük, és ezt a fogalmat még
Endelle is tiszteletben tartotta…. akárcsak Marcus mentális védőpajzsát.
– Mindjárt gondoltam – mormolta fogai között Endelle.
– Szóval maga suttyomban nyúlkál a csaj bugyijába. Bűvös erővel
akarja a hatalmába keríteni, mi?
Marcus erre felkapta a fejét, és egyenesen Endelle barna szemébe
nézett. – Szóval csak ennyire tart engem, hogy azt képzeli, így akarom a
hatalmamba keríteni őt?
– Nem, dehogy. Csak egyszerűen elképzelni sem tudom, mi folyik
itt, mert a maga kis ribancának olyan erős mentális védőpajzsai vannak,
hogy pokolian kell küszködnöm, ha át akarok hatolni rajtuk.
Marcus a szemét forgatta, majd a dereka köré csavart egy törülközőt
és beviharzott a hálószobájába. Nagyon úgy nézett ki, hogy a
Függetlenség Napjáig nem szabadul ettől a némbertől… és most még
csak június volt.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 11
csókkal végződött, mely csaknem vad nemi aktussá fajult… még egy
perc sem kellett hozzá. Jóságos ég… ha csak rágondolt, mit tett
majdnem Havilyvel azon az utolsó éjszakán, a lány pedig kis híján
hagyta… ó, egek!
De mindez már mit sem számított. Havily a Másik Földön élt, ő
pedig a Halandók Földjén.
Csak éjszaka nem. Mert álmaiban a lány eljött hozzá – és ez igazából
nem is álom volt – minden egyes éjszaka.
Endelle felsóhajtott. Újfent…
– Legyen bárhogy, seggfej. De ha bármi történik is ezzel a lánnyal
csupán a maga vonakodása miatt, hát nagy szarba kerül. – Azzal
Endelle felemelte a kezét és eltűnt. Végre…
Havily sikoltozva ébredt fel, mert álmában – ami nem is álom volt –
az égbolt lángolt körülötte. Hálóingében ücsörgött a kemény sivatagi
talajon, holott valójában nem is a sivatagban volt. Koromfekete folton
ült, fölötte az égboltot pedig hatalmas, groteszk formájú lángnyelvek
világították meg, melyek sejtelmes rózsaszín-, zöld és kék árnyalatba
tűntek át. Luken Harcos a levegőben lebegve csapkodott vészesen,
szárnyai égtek… jó ég, lángokban álltak!
– Luken! – üvöltötte feléje Havily.
Azzal felállt és körbenézett maga körül. Felismerte a helyet: ez a
Superstitions volt, vagyis az egyik átlépési pont a Halandók Földjére,
ahol a Vér Harcosai a halál vámpírjaival vívtak csatát életre-halálra.
Vajon tényleg Lukent látta? Ismét felüvöltött:
18 CARIS ROANE
– Luken! – két karját pedig a harcos felé nyújtotta. Aztán próbált felé
indulni, de nem sikerült. Az őt körülvevő tér – bár a lángoktól megvédte
– visszatartotta őt… nem engedte, hogy a harcos felé közelítsen.
Luken háta ívben megfeszült, és vagy húszlábnyit zuhant a föld felé.
Havily hallotta a szörnyű puffanást, majd látta, ahogy a harcos teste
meghengergődzik és vonaglik a porban.
Muszáj volt tennie valamit. Lehunyta a szemét, majd a következő
pillanatban az ágya mellett állt.
Felragadta iPhone készülékét az éjjeliszekrényéről, és reszkető
ujjakkal tárcsázta a Központot. Jeannie majd tudja, mit kell tenni.
Évtizedek óta dolgozott a Másik Föld Központi Parancsnokságán, mióta
csak Havily átlépett, ami azt jelentette, hogy valószínűleg már jóval
azelőtt is ott volt. A Vér Harcosait szolgálta, közvetítette feléjük a
vezérük, Thorne hívásait és az összes vonalat nyitva tartotta arra az
esetre, ha az egyik harcos akart beszélni a másikkal. Ha valaki, hát
Jeannie biztos tud segíteni egy ilyen helyzetben.
– Itt a Központ. Miben segíthetek?
– Jeannie! – kiáltotta Havily. – Havily vagyok és épp volt egy…
afféle látomásom. Azt hiszem, a Superstitionsnál Lukent láttam, akinek
a szárnyai égtek. Az egész égbolt lángolt. Oda tudnál küldeni valakit?
Persze lehet, hogy tévedek, de… szóval odaküldesz valakit?
– Máris hívom Thorne-t, te pedig tartsd a vonalat. – Hogy tudott ez a
nő ilyen nyugodt hangon beszélni… de hát Jeannie kétségkívül sok ilyet
látott és hallott már.
Havily pedig tudta…igenis tudta. Luken harcos súlyosan
megsérült… talán már meg is halt. A percek múltak, Havily szeme
pedig könnyekkel telt meg.
Végre ismét Jeannie hangját hallotta a vonal végén.
– Bocs, hogy ilyen soká tartott, Havily. Thorne ott termett Luke-nál
egy áttűnéssel, és a helyzet pontosan úgy festett, ahogy te leírtad. De
csak most tudott engem visszahívni.
Mikor a helyszínre érkezett, már ott volt a halál vámpírjainak egy
osztaga. Persze mindjárt elintézte őket, de… magasságos ég… Luken
állapota súlyos. Thorne most arra kíváncsi, honnan tudtad meg az
esetet?
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 19
– Ez meg mit keres itt? – Azzal Endelle az állával bökött Havily felé,
Thorne pedig halovány mosollyal felelt.
– Ő mentette meg Luken életét. Na, ehhez mit szól?
– Azt, hogy kurvára nehéz elhinni.
Thorne a szemét forgatta, miközben előadta a történetet, bár azt ő
maga sem értette, honnan tudhatta Havily, ami Lukennel történt. A lány
magyarázata szerint valamiféle látomása volt, csak Thorne jelenlegi
ismeretei szerint ez nemigen fért össze az átlépők természetfeletti
erejével.
Endelle elhúzta a száját. – Morgan, gyere ide.
Havily megtörölte az arcát, csak azután fordult meg. Ami javára
írandó, hogy hátát megfeszítette, vállait kiegyenesítette, úgy
csatlakozott hozzájuk.
Legfőbb Nagysága szokásos nyers modorában mondta:
– Amit Thorne mondott, nem fér a fejembe, úgyhogy valami
értelmes választ várok. Azt mondod, valami látomásod volt, és Lukent
láttad lezuhanni az égből?
– Igen, láttam őt. Pontosan nem tudom megmagyarázni, hogyan
történt, de az biztos, hogy felébredtem, és ott találtam magam a sivatag
földjén ülve és felismertem, hogy az a hely a Superstitions volt. És
láttam, hogy lángol az égbolt, utána Lukent… – a lány ismét ajkára
szorította az ujjait és szinte suttogva fejezte be a történetet.
– Nos, ez úgy hangzik, hogy valami módon kötődsz Lukenhez…
talán még abból az időből, mikor az őrangyalod volt új átlépő korodban.
És ezek a látomásaid… előfordultak máskor is?
Thorne csak nézte, hogyan vált színt Havily hamvas fehér arca, ám a
lány nem felelt a kérdésre.
Endelle dühödten vonta össze szemöldökét, úgy nézett Havilyre.
– Mi a faszért vontad most szorosabbra a védőpajzsaidat, Morgan?
Tán rejtegetsz előlem valamit?
– Hát… csak az van, hogy ezek némiképpen személyes dolgok. De
igen, voltak már látomásaim máskor is.
– Tudsz valamit, amit felhasználhatok a parancsnok ellen?
Havily a fejét rázta. – Nem.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 33
Marcus már mély álomba merült, ám most félig felébredt, mert ismét
érezte az ő jelenlétét, a lány súlyát a csípőjén, és érezte, ahogy két térde
mellette kétoldalt a matracba süpped, teste pedig ütemesen mozog az ő
kicsattanó erekcióján. Pedig még nem hatolt a lányba… egyelőre még
nem, de… ó, te jó ég…
És most teljesen felébredt. Havily pedig ott volt, teljes biztonságban
és egészen ővele.
Marcus ellenállt a sürgető vágynak, hogy megragadja Havily karjait,
és így győződjön meg arról, hogy a lány épen és sértetlenül ott van,
teljes mivoltában. Bár korábban Jeannie már biztosította őt arról, hogy
Havilynek semmi baja, ő mégis aggódott érte. Csakhogy a legkisebb
36 CARIS ROANE
És ez így helyes…
– Igen, Jane?
– Az őrség szólt, hogy egy bizonyos Miss Morgan kíván önnel
beszélni. Nincs bejegyezve mára.
– Jó, köszönöm. – Egy kis szünetet tartott, majd kimondta azokat a
szavakat, mellyel új fejezetet írt vállalata történetében. – Mindjárt
lemegyek.
Jane nem is felelt. Marcus erre elmosolyodott. Szinte látta a nő arcát
a szomszéd szobában, ahogy nagy barna szemei kimerednek. A
munkában együtt töltött húsz évük alatt elő nem fordult soha, hogy
otthagyja az irodáját, és valakit odalent fogadjon az előcsarnokban.
Vajon mi az ördögért változtatott a protokollon Havily kedvéért?
Tényleg… miért?
Két oka is volt rá. A második okot azonban figyelmen kívül hagyta,
mert az a múlt éjszakai szeretkezésükre vonatkozott. Az első ok viszont
az volt, hogy oly erősen dolgozott benne az ösztön arra nézve, hogy
Havily közelében legyen és védelmezze, hogy ha netán lett volna még
bármi kételye a breh-hedden létezését illetően, most mindenképpen
eloszlott volna az is.
Végül Jane szóhoz jutott.
– Rendben van, uram. Akkor szólok a biztonságiaknak, hogy lemegy
a hölgyhöz.
Miközben az ajtó félé indult, Marcus agyába villantak
halaszthatatlan programjai. Tizenöt perc múlva találkozója volt. A jogi
osztály küldött át szerződéseket aláírásra. Az egyik igazgatótanácsa fél
óra múlva itt lesz.
Bassza meg…
Elhaladt Jane íróasztala előtt. Ujjai a számítógép billentyűzetén
jártak sebesen, ám Marcus elkapta a nő gondolatait, még mielőtt eszébe
jutott volna, hogy bezárja mentális védőpajzsait.
Isteni egy pasi. Miért kellett épp nekem kifogni a világ legszexisebb
főnökét, aki ráadásul sosem öregszik és olyan válla van, mint egy
birkózónak? Mellesleg én is szívesen birkóznék a seggével…
Marcus most titkárnője felé fordult, aki tökéletesen ártatlan arccal
gépelt, majd felemelte tágra nyílt barna szemét.
– Parancsol valamit?
Marcus pislogott.
62 CARIS ROANE
– Havily… igazán sajnálom. A fenébe is, már nem tudom meg nem
történtté tenni. De igazad van… ennek valahogy véget kell vetnünk.
– Mint már mondtam, igazából nem voltam biztos benne, mi is
történik kettőnk között. Az egész olyan valóságosnak tűnt, mégis volt
valami feketeség, ami körülvette a teret, ahol mi ketten voltunk. Te is
észrevetted?
Havily leejtette kezét a szeme elől és hátradőlt.
– Igen, én is láttam.
Marcus bólintott, és az arcáról sugárzó őszinteség végre oldotta a
lány zavarát. Havily most így szólt:
– Kérdésem a következő: ha megint eljönnék hozzád, felébresztesz
engem idejekorán, hogy véget vethessünk ennek a lehetetlen
helyzetnek? Hogy ez többé ne történhessen meg?
Marcus pillantása elgondolkozó volt, mintha Havily szavait
mérlegelné. Végül azt mondta:
– Felébresztelek még idejében, és megígérem, nem próbállak álomba
ringatni vagy elcsábítani téged. Többé nem fordul elő.
Havily mélyet sóhajtott.
– Köszönöm neked. Igazán… hálás vagyok. – Azzal felállt. – Van itt
még valami, amivel engem bíztak meg. Meg kell kérdeznem tőled,
visszatérsz-e a Vér Harcosaihoz, hogy velük szolgálj? Mit mondjak a
főnökömnek?
Erre Marcus is felállt.
– Úgy értsem, Endelle küldött, hogy az ő nevében kérj engem?
Havily bólintott.
– Szóval azt várta tőled, hogy rábeszélj engem?
Havily hirtelen elmosolyodott.
– Szerintem ő még a kilencezer éve alatt sem ismert meg téged
igazán. Én magam is tudom, mennyire csökönyös vagy. Ami azt illeti,
sok közös vonás van kettőtökben. Nos, minthogy Endelle tudott arról,
ami kettőnk között történt a palotájában… a kettőnk közti
vonzalomról… ezért úgy gondolta, bizonyára van rád némi befolyásom.
De nem sok olyan dolog van, amit kevésbé tartanék valószínűnek, mint
azt, hogy te valaha is visszatérsz a Másik Földre. Vagy talán tévednék?
– Nem tévedsz. Nem térek vissza.
72 CARIS ROANE
– Havily.
A lány hátraperdült és Medichit pillantotta meg maga mögött. Aztán
a lehető legrosszabb dolgot művelte: amolyan igazán fülsértő, kislányos
sírásban tört ki.
– Hé! – szólt rá Medichi. A Milícia Harcosai mind hátrébb léptek,
mikor a harcos átvonult a verandán. Aztán mellkasára ölelte Havilyt. –
Hé! – mormolta ismét csendesen, vigasztalóan. Havily pedig ernyedten
támaszkodott a harcos meleg testének.
– Nem kellett volna idejönnöd – motyogta Havily a harcos
mellkasába. – Aludnod kellene inkább, nem? – Hiszen a harcosok egész
éjszaka csatáztak, ezért nappal muszáj volt pihenniük.
Havily hallotta Medichi sóhaját.
– Aludni bármikor tudok – felelte a harcos. – Hát hogy vagy?… bár
azt hiszem, ez elég nyilvánvaló.
– Nem szeretném, ha bárkinek baja esne – suttogta Havily.
– Ezek itt mind fütyülnek erre. Azért vagyunk itt, hogy megvédjünk,
és ha kell, meghalunk érted, mert te mindennél többet érsz. Nézz csak
rám!
Havily kissé hátrahúzódott, és Medichire emelte a tekintetét. A
harcos pedig halkan így szólt hozzá:
– Hívd őt vissza! Nekünk is szükségünk van rá, meg neked is.
Havily nem adta a naivot, mintha nem is tudná, hogy a harcos most
Marcusról beszél. És talán tényleg vissza kellene hívnia… lehet, hogy
ez lenne az egyetlen értelmes lépés.
Már épp biztosítani akarta Medichit afelől, hogy gondolkodik a
dolgon, mikor újabb mélyen rezgő férfias hang csendült fel, a szavak
erőteljesen zengtek.
– Mi lenne, ha levennéd a mancsodat arról a lányról, seggfejkém.
Havilynek a lélegzete is elakadt, miközben Medichi levette róla
mindkét kezét. A verandán őrködő Milícia Harcosai azonnal
odafordultak, kezükben kivont karddal, ám szinte ugyanabban a
pillanatban a földnek szegezték fegyverüket.
– Bocsánat, uram – hangzott fel egymás után mindegyikük szájából.
Medichi megfordult, így Havily tisztán pillanthatta meg a
jövevényt… Marcust. A férfi azonban nem őrá nézett… szikrázó
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 91
Aztán mintha csak egy álom lett volna, Havily átsiklott az alsó térbe,
a dimenziók közti helyre, melynek peremét körös-körül a sötétség
burkolta és… ott volt vele Marcus is.
– Ez meg mi a franc? – Marcus mozgása lelassult, de ott lihegett
Havily nyaka fölött. – Mi ez a hely? Ó, te jó ég… ilyen jó még sosem
volt, erre most megint itt vagyunk, ezen a helyen. Jóságos ég, Havily! –
Azzal a lány testére omlott, mintha a sorozatos orgazmusoktól gyengült
volna el.
Havily megtartotta őt, teste reszketett alatta. Karját Marcus nyaka
köré fonta. Olyan jó illata volt, de vajon mi az ördög történt már
megint, és hol voltak egyáltalán… már megint?
– Olyan ez, mint az álmainkban – mondta Havily. – Csak mintha ez
az én ágyam lenne, nem a tied. De most is ez a sötétség képezi a
határvonalat, mint ahogy a te ágyadban volt. Látod?
Marcus bólintott, majd ismét mozgásba jött, lassú ritmusban siklott
ki-be Havilyben.
– A véred valamit művelt velem – suttogta. – Nem fáj, amit veled
csinálok?
– Hát persze hogy nem. Isteni érzés veled… csodálatos.
Marcus erre gyorsított a tempón. Férfiassága kemény volt, mesésen
érezte magát.
– Ó, a fenébe – kiáltott fel. – Már megint elélvezek… mi az ördög
folyik itt?
Az orgazmus hulláma Havilyt is elkapta, a meglepetés erejétől
hangosan felkiáltott. Marcus sebesen döfködte, és az orgazmus új
magasságokba röpítette őt. A férfi háta ívben megfeszült, majd
felüvöltött, vaskos mell izmai beleremegtek, miközben ismét a lányba
lövelltek életnedvel.
Aztán Havilyre roskadt lihegve, ő pedig átkarolta, kezével a hajába
túrt. Az édeskömény illat ott lengedezett körülötte.
Egy hosszú perc után Marcus kisiklott a lány testéből, lassan oldalra
fordult, majd egyik könyökére támaszkodva nézett körül.
– Azt hiszem, tudom, mi ez… tudom már, hol vagyunk. Épp most
jöttem rá.
Havily ismét a tér peremét körülvevő sötétségre pillantott.
– Hol vagyunk? – kérdezte zavartan.
100 CARIS ROANE
Este fél tízkor Parisának még semmi kedve sem volt ágyba menni.
Korábban jóízűen megvacsorázott, spagettit evett finom Cabernet
Sauvignon kíséretében. Hálóingben pihent háza zárt belső udvarában, és
ahelyett, hogy fáradtságot érzett volna, teljesen fel volt dobva, mintha
olyan erők tomboltak volna benne, amiket maga sem értett, honnan
jönnek.
Szíve kissé hangosan vert, fülei csengtek tőle. Korábban olvasni
próbált – ami kedvenc időtöltése volt de képtelen volt koncentrálni, és
minden oldalt vagy háromszor el kellett olvasnia, mielőtt tovább
lapozott.
Korábban érzett vágyakozása ismét visszatért, hevesen söpört végig
rajta, hátán azok az apró nyílások újfent megjelentek. Hátranyúlt… hát
igen, a csipkés hálóinge átnedvesedett.
Igazán különös élete volt.
Még mindig áthatotta a korábbi élmény keltette izgalom, mikor a
felső korlátról ugrott le. És most ismét repülni akart… de máris.
Sürgető vágyat érzett arra, hogy kibontsa szárnyait. Lecsúsztatta
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 129
a söréből. – Talán azért volt olyan szörnyű elveszteni őt, mert ő volt az
utolsó családtagom, aki még megmaradt a Másik Földön. Mindig együtt
voltunk egymás házában, és persze Kerrick is sokat jött el hozzá. Persze
beleszeretett. Úgyhogy az egész csak idő kérdése volt… – A markában
szorongatta a sörösüveget.
– Szerintem a harcosok nem hitték el, mikor azt mondtam, meg
fogom ölni Kerricket, pedig megtettem volna. Őrjöngtem, mikor Helena
meghalt. – Most Havilyre nézett. Látta megilletődött pillantását, és
elkapta tekintetét. De azért csak mondta tovább. Hadd tudja meg a lány
a legrosszabbat róla. – Megöltem volna, mert Helena a házasságuk
miatt halt meg. Egyre-másra könyörögtem Kerricknek, ne vegye őt
feleségül. Mindkettőjüknek könyörögtem.
– Tudom, hogy azt hiszed rólam, semmirekellő dezertőr vagyok.
Talán így is van, ám ha nem távozom azon a napon, megöltem volna
Kerricket. És elegem volt már az egészből, a véget nem érő
csatározásokból, hogy a húgom és a gyermekei meghaltak abban a
rettenetes robbanásban, meg Greaves folytonos támadásaiból és
ellentámadásaiból. Valami elpattant bennem, és ezt magam is tudtam…
meg szerintem Endelle is. Gondolom, azt is tudta, hogy el kell mennem.
Na persze üvöltözött velem, de régóta ismertük már egymást, és nem
próbált túl keményen megakadályozni abban, hogy távozzak.
Mindössze egy dolgot kért tőlem… ha szüksége lesz rám, akkor
visszajövök. Meg is tettem négy hónappal ezelőtt. – Most egyenesen
Havily szemébe nézett.
– És megint itt vagyok.
Aztán Marcus nem sokat teketóriázott… odahajolt a lányhoz, ajkait a
szájára tapasztotta. Havily pedig nem húzódott el, hanem
visszacsókolta.
Ez a kis kiruccanás Havilyvel hirtelen vett éles fordulatot. Megtudta,
hogy a nő gyermekeket szült és elveszítette őket, ám nem a háborúban,
mint Kerrick, vagy nem úgy, ahogy ő vesztette el szeretett húgát; a
betegség volt az oka a Halandók Földjének kevésbé tökéletes mivolta
miatt. És Havily erről még soha senkinek nem beszélt. Mindketten
ragaszkodtak saját személyes titkaikhoz, és ez olyan újabb
hasonlatosság volt kettejük között, mely láthatólag összeköti a szívüket.
Hát így van ez… a francba is.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 133
– Egy ördögöt, semmi esélye rá. Legfőbb Nagysága olyan ködöt vont
a villa köré, hogy lehetetlen titeket nyomon követni.
Havily most végre elengedte Parisa kezét.
– Köszönöm. Nagyon köszönöm neked. – Azzal két kezébe temette
az arcát, hogy eltakarja feltörő könnyeit.
– Jól vagy? – kérdezte tőle Parisa.
Havily érezte a vállán a halandó lány kezét.
Erre mindjárt összeszedte magát, mert teljesen abszurd helyzetnek
tartotta, hogy egy halandó lány, akit épp most hozott áttűnéssel egy
ismeretlen házba egy másik dimenzióban, vigasztalja őt, Havily
Morgant.
– Bocsánat – mondta fejcsóválva. – De ez a Crace egy szörnyeteg, és
mindkettőnknek árthatott volna. Elnézést, hogy kissé elgyengültem…
de most már minden rendben.
Parisa bólintott. Arca elfehéredett, és még mindig teljesen meztelen
volt.
– Mi történt tulajdonképpen? Hogy kerültünk ide? Közben
körbenézett, és az dünnyögte: – Ismerem én ezt a helyet.
– Felhívtam a Központunkat, ott ugyanis képesek az ilyen dimenziók
közötti ugrásokra. Erre mondjuk, hogy áttűnés vagy másképpen
térgörbítés. Most már hivatalosan is a Másik Dimenzióban vagy. Hogy
érzed magad? Nem vagy kábult, netán nincs hányingered? – Esetenként
a halandók rosszul tűrik a Másik Földet, és a Halandók Földjén kell
elszeparálni őket, míg az átlépés rítusa meg nem történik.
Parisa azonban csak vállat vont.
– Ami azt illeti, csodás érzés itt lenni, szinte mint… otthon. És
zsálya illatot érzek… mintha a ház tele lenne zsályával.
– Biztos a konyhából jön, ott vannak a fűszerek – ám Havily alig
figyelt rá, annyira lekötötte gondolatait Crace… Marcus pedig
bizonyára egyedül küzd Letóval és Crace-szel. Hirtelen nem tudta, mi
legyen a következő lépés, de a telepatikus összeköttetés még mindig
megvolt Medichivel. És most ki is használta.
Mikor érezte, hogy az összeköttetés elérte a harcost, gondolatban
küldte felé az üzenetet. Marcusnak segítségre van szüksége, Leto és
Crace támadt rá a következő helyen. Ezután elküldte Medichi felé a ház
gondolatbeli képét, mely a vámpírok esetében elég volt ahhoz, hogy azt
142 CARIS ROANE
Marcus arra ébredt, hogy az ágy besüpped alatta, majd egy sóhajt
hallott. Aztán érezte, hogy Havily megigazgatja a takarókat, de csak
nagyon óvatosan, nehogy őt felébressze. Csakhogy ő már ébren volt.
– Jól van a lány? – kérdezte, mert ő is aggódott Parisa miatt.
Előbb csend, majd rövid sóhaj következett.
– Megmondtam neki, hogy ébresszen fel minket, ha bármi
rendelleneset vagy nyomasztót érez az ittléte miatt.
– Helyes. Most pedig gyere közelebb, és nehogy azt mondd, hogy
hálóinget vettél magadra.
– Hogy az ördögbe csinálod, hogy sebesült létedre itt utasításokat
adsz?
Marcus elmosolyodott, majd átcsusszant az ágyon Havily teste felett,
így a másik oldalára került. Kezével végigszántott a lány hegyesen álló
mellein, elnyújtózkodott a hátán, egyik térdét felhúzta. Aztán
hátrahajtotta a fejét, így szabaddá tette a torkát. Havily odagurult mellé,
felsőtestével Marcus mellkasára siklott. Aztán egyik kezével
megragadta a férfi merev hímtagját, hüvelykujjával dörzsölgette a
makkját. Szent ég… micsoda jó érzés volt! Ez a nő aztán tudta, hogy
kell vele bánni… értett a férfitesthez.
Havily nyelve megérintette Marcus nyakát a bal oldalon, majd
végigsiklott a verőerén, mire a harcos a teste köré fonta a karját, és
magához szorította. Szerette Havily testét, bőrének selymes tapintását,
szerette, ahogy mellei a bordáinak feszültek.
Havily pedig tovább nyalogatta a nyakát teljes hosszában, míg az ér
teljesen kidagadt, és hevesen lüktetett a bőr alatt.
– Gyerünk, Havily – suttogta Marcus. – A fenébe is… azt akarom,
hogy a véremet idd.
A férfi érezte a nyakára csöpögő nedvességet… majd előtörtek
Havily vámpírfogai, gyorsan és biztosan, jól bejáratott módon. És a
lány felnyögött, amint erőteljes, mélyre hatoló szívásokkal kezdte inni
Marcus vérét.
Ó, magasságos ég… Marcus! Mennyei az ízed, a torkomat az
édeskömény járja át, a gyomrom ég, és akarlak, akarlak, akarlak…
Marcus a szemét forgatta. Havily hüvelykujja továbbra is a
makkjával játszadozott.
– Ó, Havily – mormolta Marcus mély, érdes hangon.
156 CARIS ROANE
Havily már régen nem érezte magát ilyen jól. Parisa éles eszű és
igencsak intelligens nő volt. Havily a konyha sötét zsírkő szigetének
egyik végén, míg Parisa a másikon állt. Úgy beszélgettek, mint
kollégista szobatársak, közben kávét iszogattak és a harcosokat vitatták
meg.
– Santiagónak van a legérdekesebb orra – mondta Parisa.
– Horgas és nagyon szexi.
– Látnod kellene Lukent kibontott hajjal – folytatta erre Havily.
– De hisz láttam, nem emlékszel? A kórházban a haja a csupasz
mellkasára omlott.
– Ja, igaz… egy látomásodban láttál ott minket.
164 CARIS ROANE
– Úgy van – bólogatott Parisa. – Tudod, szinte már túl sok a nyers
izom ezeken a srácokon. És komolyan mondom… már csak attól, hogy
itt erről beszélünk, mindjárt elélvezek. – Azzal hangosan felnevetett.
Havily, akit az elmúlt napokban teljesen hatalmába kerítettek a breh-
hedden érzéki örömei, vele együtt kuncogott.
Parisa sok tekintetben rejtély volt; például ott voltak a royle szárnyai,
aztán a látomásai, melyek központjában fura mód Medichi állt, nem
utolsósorban pedig azon képessége, hogy halandó létére minden gond
nélkül létezett a Másik Földön. Mindezek együttvéve igen erős
természetfeletti képességeket sejtettek. Másrészt viszont nem tudott
„áttűnéssel” helyet változtatni, és láthatólag telepatikus képességekkel
sem rendelkezett. Mindezekkel együtt Havily nagyon kedvelte őt.
– Biztos, hogy még mindig jól érzed magad? – kérdezte tőle Havily.
Parisa vállat vont.
– Ma reggel már háromszor megkérdezted… de teljesen jól vagyok.
De tudod… ez a zsályaillat kezd egyre erősebb lenni. Ami azt illeti,
onnan, a nagy előcsarnok felöljön.
Havily arra fordult és mély lélegzetet vett.
– Ami azt illeti, én is érzek valamit, de az sokkal inkább emlékeztet
édesköményre.
– Édesköményre?
Havily érezte, hogy elvörösödik. A következő néhány percben a
breh-hedden mibenlétét magyarázta, valamint a jellegzetes, személyhez
kötött illatokat, melyek azt jelezték, hogy a breh-hedden fejti ki rituális
hatását egy harcos és kiválasztottja között. Ugyanez kerítette hatalmába
Kerrick Harcost és Alisont négy hónappal korábban.
Parisa a homlokát ráncolta.
– Mit mondasz? Csak nem azt, hogy én lennék Medichi Harcos
számára ez a bré… vagy hogy is mondtad? Gondolod, hogy tőle
származik ez a zsályaillat, amit én érzek?
– Ugyan, dehogy… vagyis… ó, te magasságos ég? – Hirtelen a villa
tulajdonosa jelent meg a küszöbön. A zuhanyzástól még nedves,
hosszú, fekete haja a mellére és a hátára omlott. Mindössze egy szál
fekete törülközőt tekert a dereka köré.
– Medichi? Mi a… helyzet? – Havily döbbenten nézett rá. Mert a
harcosok közül ő volt az, aki mindig… úriember módjára viselkedett.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 165
Havily erre azonnal hátra perdült, de már csak annyit látott, hogy
Medichi hanyatt fekszik, az imént földre dobott törülköző pedig elfedi
meredt hímtagját. Marcus ökölbe szorított kézzel állt mellette.
Hála az égnek! Marcus idejében érkezett ahhoz, hogy tüstént
felmérje a helyzetet és közbelépjen.
Havily Parisára pillantott, és azt mondta:
– Talán jobb, ha elmegyünk sétálni egyet.
Parisa erre felé fordult, aztán csak annyit mormolt az orra alatt:
– Ez a harcos… igencsak nagy.
– Azt hiszem, ez jellemző a harcosokra – felelte Havily.
Többet nem szólt, de Havily jól ismerte Medichit. Ő volt az igazi
úriember megtestesítője, és ez az egész szituáció nagy szégyen lesz rá
nézve, ha majd magához tér. Belekarolt Parisába, és a ház északi része
felé indult vele, az úszómedence és a kert irányába.
ezelőtt elvesztette. Most csak lazíts, és mihelyt úgy érzed, képes vagy
rá, tárd ki a szárnyaid.
Parisa… egy szál farmerban… lehunyta a szemét. Aztán néhány perc
múltán szárnyai kipattantak a tövükből.
Endelle hátrahőkölt, lélegzete elakadt.
– Te szent isten! – Parisa szárnyai hatalmasak voltak, különösen
ahhoz képest, hogy még nem is lépett át a Másik Földre. – A francba is,
neked royle szárnyaid vannak. Már vagy öt-hatezer éve nem láttam
senkit, akinek ilyen szárnyai lettek volna. Nos… repültél már, te át nem
lépett átlépett?
– Még csak a korlátomról ugrottam le, öt méter magasból, de már
régóta szeretnék repülni. Jó ideje arra vágyom, hogy az egekbe
emelkedjek, de… szóval félek, mert…
Endelle bólintott.
– Félsz, hogy rajtakapnak. Nos, ha tényleg az vagy, akinek mondod
magad, akkor ez okos húzás volt. A Halandók Földje tele van
hülyékkel. Végül elvittek volna, hogy felboncoljanak. – Endelle
pillantása végigsiklott Parisa szárnyain. A leggyönyörűbb szárnyak
voltak, amit valaha is látott.
Ezután Havily felé fordult.
– Mióta van itt ez a nő?
– Már majdnem tizennyolc órája.
– Hűha! Na, jó, Parisa… tudom, hogy ez most kellemetlen lesz, de
bele kell kukkantanom az agyadba. Pontosan látnom kell, mi zajlik le
benned. Mikor az előbb megpróbáltam beléd látni, mintha kőfalakba
ütköztem volna… ami Morganra emlékeztet. De ha tisztába akarok
jönni azzal, hogyan cselekedjek az érdekedben, tudnom kell, kiféle-mi-
féle vagy. Érted már?
– Nem – vakkantotta Parisa, de aztán ajkai mosolyra húzódtak.
Erre még Endelle is elmosolyodott.
– Csak így tovább. A Másik Földön szükséged lesz a
humorérzékedre, különösen ilyen rendkívüli képességek birtokában.
Szóval… kész vagy?
Parisa bólintott.
Endelle mintegy lábnyira állt meg a halandótól, kezét fejének két
oldalára helyezte.
176 CARIS ROANE
– Maga azt teszi, amit mondok, Crace. A szolgám, Mr. Rith csupán
azt tette, amit kértem tőle, maga pedig tiszteletben fogja tartani a velem
kapcsolatos pozícióját. Megegyeztünk? – Ez az utolsó szó hangosan is
elhangzott, kettős rezonanciával, valamint telepatikusan is. Ezzel
mintha újfent kést forgattak volna Crace agyában. Ismét arccal előre
zuhant a kövezetre, arca újfent a durva burkolathoz szorult. Így feküdt
hason néhány percig, mire rájött, hogy egyedül van, és senki sem
kényszeríti ebbe a helyzetbe. Feltérdelt, néhányszor mélyet lélegzett,
míg szívverése lecsillapodott, s a feje nem fájt már annyira, és a kezei
sem remegtek.
Próbálta megszívlelni Greaves dorgálását, de csupán
engesztelhetetlen dühöt érzett, melynek tárgya egy széles homlokú,
széles orrú, fekete hajú valaki volt, aki valahonnan a Kaukázus keleti
részéről jött. Az a rohadék…
Talpra állt. Figyelme észak felé fordult. Végül is Medichi villája
innen csak pár mérföldnyire van. A maga részéről Greaves és Rith le
vannak szarva. Tudta, hogy Havily Morgan ott van és rá vár. Mindegy,
hogy Endelle védőköde eltakarja azt a villát, a GPS megmutatja
legalább a körvonalait, és ő ott fog várni.
Úgy van, az istenit neki, ott fog várni a halál vámpírjainak három
osztagával. Akkor aztán majd elveszi, amit már egyszer eltulajdonított.
Havily balra fordította a fejét, de Marcus távol volt tőle, pedig majd
elepedt, hogy átfoghassa karjával a harcost. És mégis… a láthatatlan
béklyók fokozták szexuális izgalmát. Marcus fogai nyakának jobb
oldalába mélyedtek, ismét a vérét szívta, ő pedig érezte, ahogy
190 CARIS ROANE
Pedig nem így van. Az elmúlt néhány percben, mióta figyelmét a ház
déli részében folyó mozgásra összpontosította, egyfajta ablak nyílt
előtte a Marcus és Havily szobájában folyó eseményekről, ő pedig úgy
nézte szeretkezésüket, mint valami kukkoló, aki éjszaka leselkedik egy
ablak előtt, és azt nézi, ami odabent zajlik. Azzal a különbséggel, hogy
most nem volt éjszaka, ő pedig nem állt ablak előtt.
És mégis belátott a pár szobájába, ugyanolyan tisztán látott mindent,
mint talpa alatt a hajópadlót. Még mindig Marcust és Havilyt bámulta,
mert képtelen volt levenni róluk a tekintetét.
Előredőlt, könyökével a térdére támaszkodott, két ökle közé fogva az
arcát.
Még életében nem látott ilyen szép jelenetet, ahogy Marcus csókolta
Havilyt, miközben szeretkezett vele.
Igen, mindez nagyon szép… és Marcus bizonyára szerelmes
Havilybe. De talán lehet, hogy ezt nem is tudja? És Havily?…
Ujjai átnedvesedtek.
Lepillantott, megtörölte az arcát. Úgy látszik, elpityeredett…
De miért is ne?… hisz a látottak nagyon megindították őt. Szíve
sajgott kettejük látványától, ahogy csípőjük teljesen összeforrt, és még
azt is látta, ahogy Marcus behatol Havilybe.
De azért mégiscsak gonosz nő volt, amiért kukkolt.
Hirtelen megszólalt a lelkiismerete, gyorsan kilépett a szobából,
becsukta a mentális ablakot.
Szóval akkor mindig is ez történt vele. Ezért volt képes arra, hogy
lássa az összes harcost, de különösképpen Antony Medichit. Valami
fura és megmagyarázhatatlan oknál fogva képes volt látni ezeket az
embereket – Medichi Harcost – mindennapi életük közben, mikor
esznek, háborúznak, vagy éppen szeretkeznek.
Hátradőlt, és a lépcsővel szemközti panoráma ablakra pillantott. A
ház elülső pázsitjára nézett, balra pedig egy kis ösvény húzódott, melyet
szőlő és szép lila virágok szegélyeztek.
Nem is tudta, mit gondoljon erről a világról. Ha Havilynek hinni
lehet, akkor ő, Parisa nem más, mint Medichi Harcos breh-je. Ám ez az
egész abszurdnak tűnt. A Halandók Földjén ő könyvtáros volt, ezért
tényleg nem értette, hogyan passzolhatna ő Medichi harcos
életviteléhez.
196 CARIS ROANE
Ezenfelül pedig nem akart itt élni. Tényleg nem. Nem kérte ő ezeket
a természetfeletti képességeket, hogy falhoz paszírozza Legfőbb
Nagyságát azzal az erővel, amit Alison kézi energiabombának nevezett.
A szárnyait sem kérte, mint ahogy ezt a kétes értékű képességet sem,
hogy mások élete után kémkedjen anélkül, hogy azok erről tudhattak
volna. Ez az egész nagyon kellemetlen volt.
Súlyosan sóhajtott fel. Haza akart menni, tölteni magának egy pohár
Cabernet Sauvignon-t, egy jó fürdőt venni a jakuzzi kádban, aztán
belefeledkezni a zenébe a következő évszázadra.
Nem erre a világra teremtették őt, sőt nem is egy olyan harcos
számára, aki olyan magas volt, mint egy kosaras sztár az NBA-ból.
Arcát a kezébe temette, mert Medichiről az a bizonyos kép villant az
agyába – az a pillanat, mikor a harcos megjelent a konyhaajtóban, és
ledobta derekáról a törülközőt, hogy megmutassa magát.
Hogy is magyarázhatná el, hogy mennyire magával ragadta, hogy
Medichi ezt miatta tette – még ha nagyon is elementáris módon, de
bízott benne. Ahogyan ő is bízott Medichiben, hiszen már ismerte a
férfit. Mi több, lényegében véve több mint egy éve kémkedett utána, és
így azt is tudta, hogy a harcos valahol a lelke mélyén ugyanarra vágyik,
amire ő – hogy megérintsék, simogassák, csókolgassák és
szeretkezzenek vele.
Erre azonban nem kerülhet sor.
Haza akart menni, és mihelyt Endelle asszony kiötli, hogyan
helyezhetik őt biztonságba a Halandók Földjén, haza is megy.
nem tudta volna megmondani, mi is az. Hacsak nem az, hogy a férfi
talán valami mást várt tőle? Például többet, mint amit kapott?
Megpróbált visszagondolni az elmúlt egy-két napra. Talán nem tette
világossá, hogy nem szeretne hosszú távú kapcsolatot létesíteni
Marcusszal – és nem csak azért, mert az ő szemében a férfi mindig is
dezertőr marad?
Igazából nem volt idejük beszélgetni sem, mert vagy a munkájával
volt elfoglalva, vagy Parisát kellett védelmezni, vagy pedig ágyban
voltak… és ez igencsak lekötötte őket.
Gondolatai visszakalandoztak Eric temetésére. Az a lesújtó érzés
volt az és az a mély fájdalom, ami megfogadtatta vele, hogy soha többé
nem él át ilyesmit. A fájdalom volt az erőteljes ellenszérum, mely
megakadályozta, hogy szerelembe essen.
Ekkor újabb gondolatok törtek felszínre száz évvel ezelőttről, mikor
a családját temette négy sírba, mindössze egyetlen szörnyű hét leforgása
alatt. Április volt, még most is érezte a virágzó jácintok illatát, mely
beáradt a nyitott konyhaablakon.
Felült az ágyon, miközben az emlékeiben felidézett veszteségek
továbbra is nyomasztóan hatottak rá. Pillantása a fürdőszoba ajtajára
esett. Hallotta, hogy Marcus dudorászik, mire szíve még jobban sajgott.
Kikászálódott az ágyból, felkapta a fürdőköpenyét és egy váltás
ruhát. Több fürdőszoba is volt a villában, ő pedig végigment a folyosón
a ház déli részébe, ahol újabb szobák voltak. Itt találomra bement az
egyik fürdőszobába, és magára zárta az ajtót.
Haját törülközőbe csavarta, megnyitotta a zuhany csapját, és mikor
kellően melegnek találta a vizet, aláállt. Néhány percnyi zuhanyozás
után már nyugodtabbnak érezte magát, kezdett a régi önmaga lenni.
Szívét nagyobb biztonságban érezte.
Felvett egy farmert, egy fekete és egy fehér ujjatlan felsőt, majd a
másik fürdőszobából odaparancsolta a sminkes készletét. A megszokott
módon készítette ki az arcát, jól eldörgölte az alapozót, a megfelelő
árnyalatú alsó- és felső szemhéjfestéket használta, majd következett a
szemceruza. Ezután egész közel hajolt a tükörhöz, és csipesszel
megritkította a szemöldökét. E mindennapi megszokott tevékenység
további megnyugvást hozott számára.
198 CARIS ROANE
foltozza azt. Ez pedig azt jelentette, hogy valakinek fel kellett hívnia a
főnökasszonyt. De pillanatnyilag erre nem volt idő…
A halál vámpírjainak három osztaga, meg az a rohadék Crace
azonnal elindultak feléjük. Szóval igaz, hogy az összes harcos házát
megfigyelés alatt tartják, a szárnyas halandó nyomait kutatva. Tehát
Greaves tűzön-vízen át üldözte Parisát.
Mihelyt ismét a védőköd mögé kerültek, Marcus odaüvöltött
Medichinek:
– Tizenhárman jönnek!
– Hozd ide hozzám a nőket! – kiáltotta vissza Medichi dörgő
hangon. Marcus még mindig Parisa kezét markolta, majd – mihelyt a
verandához ért – megragadta mindkét kezét, szárnyaival
lebegőhelyzetbe állt, úgy eresztette puhán a pázsitra Parisát.
– Most pedig minél gyorsabban húzza be a szárnyait! –kiáltott rá.
Szerencsére Havily már bevonta a saját szárnyait, így máris odalépett
Parisához, ám a szárnyas halandó sírásban tört ki.
– Ez nekem nem megy… nem tudom behúzni a szárnyaimat!
Mire Marcus is behúzta a szárnyait, Medichi már Parisa mellett volt,
hatalmas kezét a vállára és a nyakára tette, majd mélyen a szemébe
nézett:
– Dehogynem… meg tudja csinálni – mondta halk, megnyugtató
hangon. Talán még mosolygott is egy kicsit…
A halandó lány erre mélyet sóhajtott, majd lehunyta a szemét, és
lám… a következő pillanatban szárnyai visszahúzódtak a testébe. Hála
az égnek… Havily kézen ragadta, és bevonszolta magával a villába.
Mindezek után Marcus eldöntötte, hogy Medichi oldalán harcol
majd, a villához vezető bejáratot védelmezi. Ismerte Medichi
harcmodorát, hisz évszázadokon át küzdöttek egymás mellett…
legutóbb négy hónappal ezelőtt. Két kézre fogta a kardját, térdét
behajlította. A következő pillanatban pedig „szépfiúk” özönlöttek be a
védőködön támadt résen… leghátul a szarházi Crace.
Marcus hallotta, ahogy Medichi telefonál:
– Thorne! Erősítést kérünk a villához. Szólj Jeannie-nek, hogy küldje
őket ide, de rögvest! Sajnos rés támadt a védőködön, máris tizenhárman
jöttek be! – Szünet… – Igen! Három osztag, meg az a kibaszott Crace, a
jó kurva anyját… persze leghátul az a gyáva szarházi. Csak tudod…
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 211
most már majdnem akkora, mint Luken! – Újabb szünet. – Akkor pár
perc múlva…
Marcus periférikus látásával figyelte, ahogy Medichi a
nadrágzsebébe süllyeszti mobiltelefonját. Aztán hátukat egymásnak
vetve, kivont karddal álltak. És az ellenség már támadt is… hatan a
levegőből, hatan pedig a földről. Crace tisztes távolban maradt, csillogó
fekete szárnyaival legyezgetve a levegőben. Csakhogy korántsem
gyávaságból. Villámgyorsan mérte fel a terepet a villa homlokzati
oldalán, majd az ablakokon át kukucskált be a zsákmányát keresve. Hát
igen… az ő számára az a két nő jelentette a célpontot…
Marcus vagy kétméternyire állt Medichitől, két marokra fogta
kardját. Szembe vele a pázsiton az első szépfiú rámosolygott, ám
pillantása kemény maradt. Marcus felröhögött… vajon mire számított
ez a faszkalap? Tán arra, hogy elbűvöli őt?
– Na, ezt kapd ki, seggfej! – Azzal természetfeletti sebességgel
termett a vámpír mellett és lesújtott a jobb karjára. Kardja levágta azt,
mire a mosoly eltűnt, a szépfiú a földre roskadt.
A következő a levegőből támadt. Marcus felugrott és lebegett, majd
széles ívben csapott le. A repkedő szarházi felüvöltött, mert Marcus
kardja levágta egyik karját a szárnyával együtt.
Aztán máris a harmadik és a negyedik támadó felé fordult.
Keményen védte Medichi hátát, miközben azért küzdött, nehogy
valamelyik rohadék bejusson a villa ajtaján. Jobb oldalán valami
homályos foltot pillantott meg, ettől szörnyen rossz érzése támadt. Hová
a bús francba tűnt Crace? Ám máris tudta a választ.
Még keményebben küzdött, és természetfeletti gyorsaságával
legyőzte a harmadik támadót is. A negyedikkel viaskodott, miközben
szíve már a fülében dobogott. Muszáj volt Havily közelébe férkőznie.
Hisz Crace Havily vérét akarja. Muszáj megvédenie…
A kurva életbe…
És ekkor a pázsit túloldalán feltűnt az erősítés… Thorne, Jean-Pierre,
Santiago és Zach. Hála annak a magasságos-nak… ezek biztos mind a
Vér és Harapás bárban mulattak.
212 CARIS ROANE
puszta jelenlétével elérte, hogy mindenki jól érezze magát, aki csak a
közelében van? Tényleg… hol az ördögben van?
Megérezte a levegő rezgését az előcsarnok felől. Odafordult, morcos
pillantást lövellt.
– Na végre! – mondta szinte kiáltva.
Alison felvonta a szemöldökét.
– Mi az, Medichi? Történt valami más is? Jól van az átlépő-jelölt?
– Nem… egyáltalán nincs jól. Nagyon is zaklatott. – Azzal kezével
intett a konyha irányába. – Odabent van!
Alison állta Medichi tekintetét, miközben elvonult mellette a
konyhába vezető boltív felé.
Ám a harcos továbbra is morcosan nézett, mintegy éreztetve
Alisonnal, mennyire elégedetlen, amiért nem érkezett meg pontosan
arra az időre, amit ígért… hanem csak három perccel később. Na, jó,
legyen kettő… de nem, mostanára már három. Három rohadt perccel
később jött.
Alison megállt, és egyenesen szembefordult Medichivel.
– Eredj már – kiáltott rá Medichi, még mindig a konyha felé
mutatva.
Alison azonban a fejét rázta.
– Nem, amíg meg nem mondod, mi folyik itt, miért akarsz engem
keresztbe lenyelni.
Medichi orrlyukai kitágultak.
– Mert már előbb is szüksége lett volna rád! – Azzal a konyha felé
pillantott, még mindig tisztes távolságból.
– Havilynek? Neki lett volna szüksége rám? – Alison szeme
összeszűkült, és Medichi érezte, ahogy a nő együttérzése körülveszi őt,
olvas benne és a segítségére szeretne lenni.
– Kérlek, hagyd ezt abba! Nem nekem van szükségem a
segítségedre… és nem, nem Havily miatt aggódom… róla van szó, az
átlépő-jelöltről… Parisáról.
Ezt az utolsó szót – Medichi legnagyobb rémületére – a legnagyobb
gyengédséggel ejtette ki.
Alison eltátotta a száját, majd becsukta. Szeme felcsillant.
– Ó, Antony, viccelsz velem? Ehhez kellünk annyian?
Medichi hátrált egy lépést, majd akadozva szívta be a levegőt.
222 CARIS ROANE
Havily meg nem mondta volna, milyen állat szőrméje volt az. De az
biztos, hogy sűrű viszketegséget okozott Legfőbb Nagyságának, akin
leopárd mintás bőrnadrág volt.
Fogalma sem volt arról, vajon milyen hibát akar a nyakába varrni
Endelle ezen az estén, de az biztos, hogy ez a ribanc jelen esetben a
seggét is megcsókolhatná azért, amit tett.
Endelle beszélni kezdett:
– Mindkettőtökkel tudatni akartam, hogy holnap találkozóm lesz az
ÁFEB-bel, hogy eldöntsük, mi legyen Parisával. Ragaszkodni fogok
bizonyos szabályok lefektetéséhez, mielőtt visszatér a Halandók
Földjére, vagy tudom is én, mi az ördögöt szándékozik tenni ezután.
Tudom, hogy azokban a seggfejekben nem lesz annyi gerinc, hogy
megfegyelmezzék Greavest úgy, ahogy azt megérdemelné… mondjuk
kalodába zárnák párezer évre. Viszont nyilvánosságra kívánom hozni,
hogy Greaves valamelyik első számú embere minden ok nélkül Parisát
szemelte ki célpontul.
– Nos… kezdetnek ez nem rossz – bólintott Marcus.
Legfőbb Nagysága karba tette két kezét, ajkait összepréselte, majd
egyenesen Havily szemébe nézett.
– Alison azt mondja, berántottad Parisát a sötét foltba, és ezzel az
életét mentetted meg.
– Igen – felelte Havily kissé nyugtalanul. – Crace már éppen…
kitörte volna a nyakát. – Azzal részletesen elmesélte a történteket.
Endelle egész idő alatt összeszűkült szemmel ügyelte, és időnként
bólogatott.
Ám Endelle komolyan meglepte őt, mert valami különös
arckifejezést öltött és elmosolyodott. Igen… mosolygott és bólogatott.
– Nos, vámpír… iszonyú nagy dolog ám ez, tudod? A sötét foltba
belépni a Harmadik Dimenzió képességeihez tartozik. Erre még Alison
sem képes. Nem érzel emiatt egy kis büszkeséget magadban? Mert én
bizony igen.
Havily azt hitte, rosszul hall. Endelle tényleg megdicsérte őt? Ez
lehetetlen. De még ha így is volt, valahogy egyáltalán nem érzett hálát.
Ehelyett inkább felszegte az állát, és enyhe gúnnyal jegyezte meg.
– Nahát… micsoda megtiszteltetés, hogy végre úgy gondolja, talán
még én is jó leszek valamire.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 227
dolga volt… köztük az, hogy végre kitalálja, hogyan kettőzheti meg
önmagát, hogy ily módon korlátlan mozgási lehetőségre tegyen szert a
sötét foltban. Igazából már önmagában az a képessége, hogy be tud
lépni a sötét foltba, komoly hasznot hajthat a háborúban. Főleg, ha még
meg is tetézhetné ezt a képességét… milyen büszke lenne rá Eric…
Halkan kopogtattak az ajtaján. Tüstént mezítelen teste köré rántotta a
lepedőt.
– Ki az?
– Csak én – felelte Marcus.
Havily elmosolyodott, mert meglepte, hogy a férfi kopogtatott.
– Bejöhetsz.
Marcus kinyitotta az ajtót, s belépett. Rövid ujjú selyeminget viselt,
ezúttal tengerészkék, tökéletesen vasalt gyapjú nadrággal, drága,
sötétbarna félcipővel. Haja még nedves volt és a füle mögé fésülte.
Szédületesen jól nézett ki, és… hogy a fene enné meg… Havily szíve
már csak a puszta látványától is hevesebben kezdett verni.
Mikor elárasztotta őt az édeskömény illatfelhő, lehunyta a szemét, és
úgy érezte, lebegni kezd, pedig csak az ágyban ült.
Már azt várta, hogy Marcus becsapja az ajtót és ráveti magát, ám a
férfi csak egyhelyben állt. Erre kinyitotta a szemét és Marcusra
pillantott, kérdően vonva fel szemöldökét.
– Rossz hírem van – szólt a harcos. – Endelle veled akar dolgozni ma
reggel.
– Hát persze.
– Hát csak az, hogy… szóval magam is úgy érzem, égető fontosságú,
hogy rájöjj, hogy is megy ez a kettéosztódási szarság. Tartok tőle, hogy
ebben ma Endelle pártját kell fognom. A saját biztonságod forog
kockán.
– Úgy látom, most tényleg komolyan beszélsz.
Marcus bólintott.
Milyen remekül kezdődik ez a nap.
És mintha csak olvasna a gondolataiban, Marcus elmosolyodott.
– De azért van jó hírem is. Parisa reggelit készít nekünk… frittata
lesz.
Havily válaszként szeretett volna elmosolyodni, ám ez nem sikerült.
Tekintetét elfordította Marcusról, az ablakra siklott és azon túl a kék
égboltra. Korábban az volt a kívánsága, hogy igazi hasznát vehessék a
háborúban, de korántsem örült annak, hogy újfent el kell viselnie
Endelle idegölő oktatási stílusát. Már csak a gondolattól is megfájdult a
feje. Ismét Marcusra pillantott.
– Gyorsan letusolok, aztán találkozunk a konyhában.
Marcus felmordult, de aztán távozott a szobából. Havily pedig
lezuhanyozott, majd szürke selyemkosztümöt vett fel szürke
selyemsállal, hozzá magas sarkú cipőt… szürke színűt. Szürkének
érezte magát, miközben megette a frittatát, aztán Marcusszal és
Parisával együtt elindult a főnökasszony hivatalába.
Mikor azonban meglátta Endelle-t, rögtön még rosszabbul érezte
magát. A nő fekete bőr felsőrészt viselt, meg valami állati prémből
készült fekete-fehér csíkos szoknyát.
még csak halvány érzésem sem támad, ami hasonlítana ahhoz, hogy
kettéosztom magam. Számomra az egésznek semmi értelme.
– Nem is kell, hogy értelme legyen! – kiabálta Endelle. – Hogy
lehetsz ilyen szörnyen ostoba? Hányszor mondjam még el: ez egy
képesség… egy erő, mint ahogy egy áttűnéssel köddé válsz.
Gondolattal nem oszthatod magad ketté… ezt egyszerűen érezni kell.
– De ha egyszer nem is érzem! – kiáltott Havily, azzal felpattant a
hatalmas, kényelmes fotelből. – Nem megy, képtelen vagyok rá.
Tudom, hogy muszáj lenne, de mit csináljak, ha nem érzek rá… a
legkevésbé sem. Mihelyt a sötét foltra gondolok, zsupsz! Már ott is
vagyok.
– Akkor meg ne gondolkodj!
Marcus ugyan igyekezett nem mosolyogni, de férfi lelkében volt
valami perverz hajlam, amitől indíttatva szerette volna látni, ha ez a két
csodaszép nő összeverekszik. Már maga a gondolat, hogy Havily a
földön birkózik egy másik nővel, feltüzelte őt.
Havily lassan fordult felé.
– Miért érzek folyton édeskömény illatot? – kiáltott rá dühödten.
Marcus háttal a kandalló párkányának dőlt, két kezét karba fonta a
mellén, majd vállat vonva mondta:
– Csupán azt reméltem, hajba kaptok és összeverekedtek. Azt
szívesen megnézném.
Havily felhúzta a vállát, szeme összeszűkült, majd felmordult.
– Jó lesz, ha vigyázol, te kis vigyorgó szarházi, mert két
másodpercen belül halott leszel.
Marcus erre elfordult, próbálta féken tartani az arcvonásait, de nem
állhatta meg vihogás nélkül. Mikor periférikus látásával észrevette,
hogy Havily csípőre teszi a kezét, csak annyit mondott:
– Bocs…
– Nem segítesz semmiben sem – kiabálta Havily. – Talán jobb lenne,
ha kimennél innen. Nincs az égvilágon semmi ötleted?
Most Endelle kezdett vihorászni.
– Tudod, Morgan, egy percre tisztára olyan voltál, mint én… tisztára
úgy beszéltél.
Havily levegőt is alig kapott, miközben villámgyorsan fordult
Endelle felé.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 241
Marcusnak csak most ugrott be, kit is keres annyira Greaves. Hát
persze… Thorne-t és Havilyt. Csakhogy egy frászt fogja engedni, hogy
Havilyt visszahívják ide, míg Greraves a teremben van, az istenit neki!
Ideje ennek véget vetni.
Marcus átvonult a termen, Endelle mellé ment, majd a tőle telhető
legnagyobb hangerővel, ellentmondást nem türően, sőt… kettős
rezgéssel kiáltotta.
– Hallotta a parancsot, seggfej! Tűnjön el innen, de azonnal!
Többen ismét felnyögtek a sokk hatására, Greaves azonban
egyenesen Marcusra szegezte a pillantását. A harcos érezte agyában az
erőteljes ütést, ám ugyanolyan erőteljesen és hatásosan vágott vissza.
Greaves már semmit sem nyerhetett ebből a kis külön műsorból, nem
vehette át a szellemi irányítást, fogalma sem lehetett, hová tűnt Havily,
és a Vér Harcosai közül sem ölhetett meg egyet sem.
De nem ám, az ördögbe is…
Greaves visszavonulót fújt, meghajolt Endelle felé.
– Találkozunk holnap a bizottsági meghallgatáson.
Azzal a Parancsnok felemelte a karját, egy pillanat alatt eltűnt teljes
kíséretével.
Hát igen… ennek a szarházi vámpírnak bizony volt ereje.
Endelle Marcus felé fordult, majd pillantásával végigmérte a halott
vámpírt.
– Szóval ez itt Thorne-ra vadászott. – Bármennyire dühödt lehetett
is, az agya gyorsan működött.
– Úgy van.
– Havily pedig magával vitte őt.
Marcus bólintott.
– Látta, hogyan keresgélt Greaves a teremben?
Erre Endelle bólintott.
– Láttam.
– És nem gondolja, hogy ezt nem csupán azért tette, mert tudni
szerette volna, hová tűnt Thorne és Havily?
Endelle felsóhajtott, megcsóválta a fejét.
– Greaves nem hülye. Mindketten tudjuk, hogy Havily igazi
képességei most bontakoznak ki. A Parancsnok bizonyára a jövőre
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 255
– Igen.
Erre nagy lárma tört ki, mert a Greavest támogatók kiabálva adtak
hangot tiltakozásuknak, míg az Endelle oldalán felsorakozók
ujjongásban törtek ki.
Marcus elmosolyodott. Lám, a dolgok mégis kedvező fordulatot
vesznek.
– Ezennel kijelentem – folytatta emelt hangon Endelle –, hogy
Greaves jogtalanul tart igényt az átlépő-jelöltre, én pedig csak úgy
cselekedtem, ahogy bármely más vendég esetében tenném a Másik
Földön. Gondoskodtam a biztonságáról, mivel nemcsak a saját házában
támadták meg a Halandók Földjén, hanem Medichi villájában is.
Hacsak Greaves Parancsnok nem tudja bizonyítani az ellenkezőjét.
Greaves arcán nem látszott öröm. Előbb Endelle-re pillantott, majd a
mögötte álló Alisonra. Marcus úgy érezte, tekintete szikrákat szór. A
Parancsnok bal keze kissé remegett, mikor a pódiumra tette. Azzal
próbált érvelni, hogy Parisa igenis válaszolt az átlépésre szólító hívásra
már akkor, mikor először szárnyat bontott.
Ekkor Harding a mögötte álló két férfival konzultált. Egyikük egy
jókora könyvet hozott elő, amit kinyitott, és ujjával az egyik bekezdésre
mutatott. Mikor Harding visszafordult, arca igencsak sápadt volt.
Marcus még ebből a távolságból is jól látta, hogy homloka verítékben
fürdik.
Greaveshez intézte szavait:
– Ebben a kérdésben a szabályok igen szigorúak, Parancsnok, amint
arra tisztelt kollégám felhívta a figyelmet, és megmutatta a bizottság ide
vonatkozó, 1901-ben kelt dokumentumait. Az átlépésre szólító hívásra a
válaszadásnak minden esetben a Határvidékek valamelyikénél kell
történnie. Ősidők óta hagyomány ez, és írott formában is szerepel az
ÁFEB törvényeiben. Így hát attól tartok… ebben a konkrét esetben a
törvény Endelle asszony oldalán áll.
A terem hangosan felzúdult. A harcosok ujjongásban törtek ki.
Harding a homlokát törölgette egy sebtében előkapott zsebkendővel,
majd folytatta Greaveshez intézett mondókáját.
– Minthogy a halandó nem reagált az átlépésre történő felszólításra,
átlépési rítusról sem lehet szó. Rá ezek a törvények nem vonatkoznak. –
Láthatóan nyelt egy nagyot.
Mert később valakin égni fog a gatya.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 269
Aztán rémület hasított belé. Crace volt az, a halál vámpírja, aki a
saját házában támadta meg őt. Vajon hogy jött be ide, a kórházi
szobájába?
– Na igen… muszáj volt drogokat adnom magának, máskülönben
meglép innen egy áttűnéssel, vagy ami még rosszabb, eltűnik a sötét
foltban, ezt pedig nem engedhettem meg. Azok a bilincsek pedig
csúcstechnológiával készültek. Egy kattintással nyithatók és zárhatók is,
mert időnként azért szükségem lesz magára a láncok nélkül is. – Azzal
felröhögött.
– Nagyon meleg van itt – suttogta Havily, miközben újabb
verítékcseppek gördültek a szemébe és pokolian csípték.
– Mert a kovácsműhelyemben van, Havily Morgan, és hosszú időre
itt is marad. Isten hozta itthon.
tömeg elől, hogy a bombát feléd hajítsa. Ezzel sok életet mentettél meg
ma este.
Marcus próbált felülni.
– Oda kell mennem… meg kell találnom.
Kerrick azonban visszanyomta őt két vállánál fogva.
– Először neked kell meggyógyulnod.
Marcus megpróbált a hang felé fordulni.
– Kerrick, eredj utána. Találd meg őt, kérlek.
– Marcus, nyugodj meg. – Kerrick hangja elgyötört volt. Kezét
Marcus mellkasára tette, és ez valahogy… megnyugtatta a harcost.
Marcus Endelle felé fordította a fejét.
– Meg tudja találni Havilyt a távolba látásával? Tudom, hogy maga
képes erre.
– Már próbáltam – felelte Endelle. – De nem jutottam semmire.
Greaves valamelyik zárt katonai táborában lehet. Mihelyt magát talpra
állítottuk, belépek a sötét foltba, de mivel nem tudjuk a pontos helyet,
csak a sötétben tapogatózom majd.
– Megtaláljuk őt – Kerrick közelebb hajolt, s egyenesen Marcus
fülébe mondta. – Valahogy megtaláljuk azt a rohadékot is, és miszlikbe
szaggatjuk, bajtárs, még ha ez lesz az utolsó cselekedetünk is.
Marcus ismét feléje fordult, pillantása találkozott Kerrickével.
Hiányzott neki ez a szarházi. A francba is, kétszáz éve hiányzott neki
Kerrick. És Kerrick most megígéri, hogy megtalálja Havilyt és
megbosszulja, hogy elrabolták.
Jóságos Teremtő… él még egyáltalán Havily? Muszáj, hogy éljen.
Aztán csak bólintott, majd lehunyta szemét, és ismét eszméletét
vesztette. A fenébe is.
Egy óra múltán Endelle már izzadt, Marcus viszont ismét kinyitotta a
szemét, és ezúttal már nem érzett fájdalmat. Szóra nyitotta a száját, ám
Endelle megelőzte.
– Marcus, még csak félig végeztünk. Próbáljon meg pihenni, mi
pedig amilyen gyorsan csak tudjuk, meggyógyítjuk magát. Jobban van
már?
– Igen – felelte a harcos, de hangja még gyenge volt.
– Akkor. Akkor pihenjen csak.
– Jó. – Azzal ismét lehunyta a szemét, és bár tudatánál volt, nem
küzdött feleslegesen a tehetetlensége ellen.
Endelle Kerrickre pillantott, némiképpen meglepve, hogy épp ő
tartotta ölében Marcus fejét.
– Jól van? – kérdezte tőle.
– Csak kurva sok az emlék.
– Na, ne marháskodjon. – Endelle felnevetett.
– De tényleg… – Kerrick szeme nedves volt, mikor a szemébe
nézett.
– Hannah jár a fejében? – kérdezte Endelle.
Marcus szeme azonnal felpattant, és mintha a két harcos már
hónapok óta gyakorolta volna, teljesen egyszerre mondták.
– Helena. Úgy hívták, Helena!
Endelle elmosolyodott, és a feszültség enyhült a vállaiban, miközben
mindkét kezét Marcus nyakára tette.
– Hát, fiúk… magukat igazán könnyű ugratni.
Parisa Medichi Harcos mellett állt. Újból és újból az visszhangzott a
fejében, amit Endelle asszony mondott Marcus Harcosnak: nem képes
megtalálni Havilyt a távolba látó képességével. És ha erre gondolt,
rettenetes érzés kerítette hatalmába. Mi lesz, ha Endelle azt akarja,
próbálja meg ő megtalálni Havilyt a kukkoló képességével?
Képtelen lenne rá. Egyszerűen nem tudná megtenni.
Röviddel a támadás után Thorne felhívta Medichit. Természetesen a
harcosnak is a helyszínre kellett mennie, hisz a Vér Harcosai mind ott
voltak… így aztán Parisának is követnie kellett őt.
Pedig hogy szeretett volna azonnal eltűnni onnan a súlyos pusztítás
láttán. Sokan meghaltak és még többen súlyosan megégtek. A tüzeket
már eloltották, ám a levegőben égett szag terjengett.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 283
– Hát itt meg mi folyik? – kérdezte. – Talán valami buli lesz, vagy
mi a szösz?
Havily odafordult és ránézett, majd hangosan felkiáltott, és szó
szerint Marcus karjába vetette magát a létra tetejéről. A férfi
elmosolyodott, könnyedén elkapta, majd azt mondta:
– Te aztán tényleg bízol bennem. Mi van, ha hátrébb lépek egy-két
centit?
– Sosem tennél ilyet. – Havily máris Marcus ajkára tapasztotta a
száját. Irtó jó érzés, gondolta Marcus, ám ha így folytatják, akkor
mindkettőjük nevében elnézést kell kérnie, mert muszáj a hálószobába
vinnie a lányt.
Fejét hátrébb húzta és Havilyre mosolygott.
– Türelem – mondta végül. Aztán Parisára pillantott, aki a létra
tetején ült, és igyekezett nem őket bámulni. – Hogy van, Parisa? –
kérdezte tőle.
A lány lepillantott rá, majd elmosolyodott.
– Igazán jól, köszönöm. – Majd Havilyre nézett. – Repkedtünk.
Havily ismét Marcus felé fordult, a nyaka köré fonta karját.
– Látnod kellene! – kiáltott fel. – Parisa már olyan figurákat tud,
amiket én egy évig nem tudtam megtanulni. Elképesztő érzéke van a
repüléshez.
Marcus egy mosolyt villantott Parisára.
– Repülni nagyszerű. De úgy látom, itt valami party lesz. Mit
ünnepiünk?
– Zach szülinapját.
– Hát ez remek. De látom, hirtelen elkomorodott, Parisa. Mi a baj?
Parisa felsóhajtott.
– Az, hogy Endelle is itt lesz a partyn.
– Na, ne marháskodjunk… akkor ez lesz az első ilyen alkalom.
– Hé – szólt közbe Havily. – Én hívtam meg.
Marcus csak nevetett, aztán megkérdezte:
– Na és te hogy vagy?
– Tökéletesen – felelte Havily. – Hosszasan beszélgettem Endelle-
lel, és sok mindent a helyére tettünk. Úgyhogy tényleg jól érzem
magam.
Marcus bólintott.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT 307
– Fordulj meg!
– Miért? – Havily feltámaszkodott a könyökére.
– Számít? Előfordult már, hogy nem tetszett valami, amit veled
csináltam? – morogta Marcus.
Havily lélegzete is elakadt, de ellenkezés nélkül fordult a hasára. És
még mielőtt tiltakozhatott volna, Marcus a háta közepe mentén tépte le
róla a ruhát, ügyet sem vetve a cipzárra.
– Tán nem tetszett neked ez a ruha? – kérdezte mosolyogva Havily.
Tudta már, mi lesz Marcus válasza.
A harcos felmordult.
– Nagyon is tetszett. Csakhogy tetszett a többi krapeknak is a
teremben. Lépten nyomon a te melledet nézték… hol az egyik, hol a
másik, én meg már legszívesebben kardot rántottam volna.
Havily hason feküdt fekete selyem tangában, combig érő fekete
harisnyában. Marcus kikapcsolta a melltartóját, majd azt is lerántotta
róla.
Havily ezután hallotta, ahogy a harcos is leveszi a ruháit. Ó,
teremtőm…
Hátrafordította a fejét és nézte, ahogy Marcus épp kilép az
alsónadrágjából, majd odalép mögé.
Tárd szét a lábad, küldte felé telepatikusan.
Marcus ezután egy gondolattal eltüntette róla a tangát, majd
felmordult, és befészkelte magát Havily két combja közé. Testének
legkeményebb része a hüvelynyílásánál játszadozott. Milyen nedves
vagy, sugározta az agyába.
Miért, mit vártál? Hisz itt vagy, nem? küldte a választ Havily.
Érezte, ahogy a férfi csípője a fenekére nehezedik. Édeskömény
illatfelhő áradt felé, eközben Marcus a hüvelynyílásánál incselkedett a
makkjával, ám nem hatolt belé, pedig Havily hívogatóan lökdöste felé a
csípőjét.
Marcus kissé oldalvást csúszott, ujjaival játszadozott duzzadt
szeméremajkain. Havily hangosan felnyögött, mire a férfi két ujjával
keményen beléhatolt. Havily felkiáltott, ugyanekkor Marcus ajkai a
lány szárny tövére siklottak, majd nyalogatta és szopogatni kezdte.
Havily teste lángolt.
322 CARIS ROANE
Már alig várta, hogy idehozza a lányt és itt tarthassa. Lehet, hogy a
mesterének is szüksége lenne rá, bár hogy milyen tekintetben, azt nem
tudta kibogozni a jövőképből. Ám ez különösebben nem is érdekelte,
fő, hogy betölti szerepét a Parancsnok mesés céljainak elérésében.
Crace Felsőbb Adminisztrátor halála leegyszerűsítette a jövőbeni
karrierjét. De hisz különben is előre látta Crace halálát.
Rith olyan dolgokat is tudott, amiket még Greaves sem, és ebben
egészen biztos volt. Mert képes volt belelátni a jövőbeni történésekbe,
rendszerint messze megelőzve a Látnokokat szerte a földkerekségen.
Rith otthagyta az előre elkészített hálószobát, és a dolgozószobájából
nyíló kis szentélyébe ment. Meditációs fülkéjében egyetlen magas
támlájú, kényelmes karosszék állt, puha sötétkék bársony bevonattal.
Elnyújtózott a puha párnázatú székben, két kezét összekulcsolta a hasán
és lehunyta a szemét. Mélyen relaxált, mert így tudott belépni a
szivárványszínű fényekbe. Ezek vetítették elé a jövő térképét.
Havily Morgan fénysugara mindig is erőteljes volt, ám most már
lágy, zöldszínü aurával körülvéve világított. Ha nem lett volna az
ellensége, elgyönyörködött volna benne. A sáv tovább szélesedett, és a
White Lake fölött repülve meglátta Alison Wellst. Fölötte a Harmadik
Földre vezető átjáró nyílt meg kissé. Jól ismerte a próféciát, miszerint
Alison Wells nyitja meg a dimenziók közti átjárót a Harmadik Földre.
De pillanatnyilag egy másik fénysugarat keresett, melynek színe
arany és ametiszt. Ez a szárnyas halandó fénysugara, akit a Látnokok
szerte a világon nagyra tartanak… ő az, Parisa Lovejoy.
Igen, Lovejoy átlépő-jelölt volt a kulcsfontosságú személy, Rith
pedig mindent megtesz, hogy mielőbb hatalmába kerítse ezt a
nőszemélyt, majd Greaves lábai elé fektesse. Most ő volt a
legértékesebb, mert olyan erős és páratlan képességgel rendelkezett,
mellyel a Parancsnok javára billenthetik a háború menetét.
Természetfeletti képességeivel belelátott mások életébe a valós időben,
ám Rith számára nem ez volt a fontos. A nő igazi értékét royle
szárnyainak jelentése és összetétele adta. Bár ő még mindig nem értette,
miféle erőt képez az ilyen szárnyak birtoklása, amit Greaves a maga
javára fordíthat a háborúban. Pillanatnyilag azzal törődött, hogy
kidolgozza a tervét a nő kézrekerítésére.
326 CARIS ROANE