A nagy nap

Korán reggel Leveliné békaasszonyság csendben felkelt, gyorsan felöltözött, és sietett a

halpiacra bevásárolni. Volt ott minden, ami szem-szájnak ingere: friss hínár, zöld alga,
kagylóhéj, lépes méz, gyömbéres kifli. Leveliné teli szatyor békalencsét vett, két üveg
ásványvizet és két tucat békacsemegét. Aztán sietett haza a vízibusszal. Otthon Leveli Béka, a
családfő még aludt, mivel előző éjjel részt vett az éjjeli koncerten, csak nemrég került ágyba.
Leveliné kötényt kötött, hallisztet szórt a dióhéj teknőjébe, és dagasztani kezdte az ünnepi
tésztát, feltette főni a hallevest, pattogatta a kukoricát. Pille Lili odaröppent egy szóra a
konyhaablakba:
- Látom micsoda nagy munkában van, Leveliné! Talán vendégeket vár? – kérdezte kíváncsian
elhúzva a sásfüggönyt.
- Bizony ünnepi ebédet készítek. Ma lesz a nagy nap! – mondta Leveliné, miközben
békalencsét szórt a levesbe.
- Tényleg, hogy elszaladt az idő! Akkor sok sikert! – mondta a lepke, és tovarepült a
vízililiomok felé.
Mire Leveli Béka felébredt, már meg is sült az algalepény, megfőtt a békalencseleves.
- Épp időben jössz. Lehet teríteni – mondta Leveliné.
- Miért nem ébresztettél? Segítettem volna! - csóválta a fejét Leveli.
- Hiszen segítettél eleget. Ringattad a száz bölcsőt, énekeltél éjszakákon át, hordtad a sok friss
vizet, most megérdemelsz te is egy finom ebédet – mosolygott Leveliné a párjára.
- Megnézted a bölcsőket? Minden rendben van?
- Nézzük meg együtt, miután megterítettünk! – mondta Leveliné.
Szépen megterítettek, aztán benyitottak a gyerekszobába, ahol száz bölcsőjük ringott a vízen,
mindegyikben egy-egy békaporonty aludt.
A szülők mosolyogva nézték alvó apróságaikat, akik sorban ébredeztek álmukból. Egymás
után nyitották ki csodálkozó nagy szemeiket.
- Nahát! Mi történt velünk? – kérdezgették egyre-másra.
- Figyeljetek rám! – szólt hozzájuk a békapapa. – Ez a nap a felnőtté válásotok első napja!
Tegnap este még ebihalként feküdtetek le, és ma reggel tökéletes békaként ébredtetek fel. Ez a
ti nagy napotok, második születésetek napja! Most már kijöhettek a vízből, és asztalhoz
ülhettek! – biztatta őket szavakkal.
- Nagyon büszkék vagyunk rátok! – tette hozzá Leveli mama, és bevezette őket az étkezőbe.
Volt nagy álmélkodás, csak úgy ugráltak örömükben a kisbékák. Hát még mikor meglátták a
sok finomságot az asztalon! Pillanatok alatt felfaltak mindent, még a tavirózsa tányérokat is.
Miután megköszönték az ebédet, a szüleik mindegyikőjük nyakába akasztottak egy
pattogatottkukorica-füzért, és útnak indultak a vízi világ felé. Kicsit még csetlettek-botlottak,
de mikor beugráltak a vízbe, magabiztosan úsztak, akár a nagyok
- Járjatok szerencsével! Éljetek, mint hal a vízben, de sohase felejtsétek, kik vagytok! –
mondták búcsúzóul a szülők, akik a partról integettek utánuk.
- Gyertek ti is velünk! – kérte szüleit legkisebb hátra maradt csemetéjük, Öcsi.
- Nem lehet. Csak menjetek! Nekünk még fel kell nevelni a következő békanemzedéket! –
mondta békapapa, és a parthoz tapasztott sok-sok békapetére mutatott.
Erre Öcsi is fejest ugrott a tóba, hosszan siklott a víz alatt, aztán felugrott egy vízililiom-
levélre, onnan integetett szüleinek.
- Visszatérek majd, ha megtaláltam a párom! – Aztán újabb fejessel tovasiklott a nyílt víz felé.
- Leveli Béka és a párja sokáig integetett utánuk.