T. S.

JOYCE

BESTIÁK FIAI 1.
(Sons of Beasts 1)

Az Átkozott Medve
fia
Son of the cursed Bear

Következő részek:

Kong fia

A Sárkány fia
 Első fejezet

Nox Fuller nagyjából mindenkit utált, de hosszú listája tetején a

tűzfújók álltak.
Újabb név került a lista elejére, köszönhetően Damon Daye-nek,
egy magát messze túlértékelő kiskirálynak, aki magához rendelte a
picsa-hideg-döglötthal-szagú, sziklákon álló kastélyába, mint
valami zsoldost, és megfenyegette. Így most itt van a Pennsylvaniai,
183 lakosú Foxburgban. A Kék Sárkány egy bárgyú seggfej, és ha
nem fenyegette volna meg Noxot, hogy kirúgja a hegyei közül,
és/vagy kibaszottul felfalja, akkor hazamehetne és lustálkodhatna a
lakókocsijában, élvezné az egyszarvúritka szabadidejét. De nem.
Ahelyett, hogy egy hatos csomag sörrel maga mellett figyelné,
hogyan sistereg a bélszín a grillsütőjén, Damon Daye fia, Vyr után
kutat, mint fejvadász.
Kibaszott. Sárkányok!
Egyszerűbb lenne megölnie Vyrt. A medve morgása feldübörgött
a torkában, mert bár vadállat volt, a túlélés azért a számára is elég
fontos szempontnak számított. Ha megölné a Vörös Sárkányt,
akkor magára vonná Kong fiának haragját, aki joggal lenne dühös
rá a legjobb barátja meggyilkolása miatt, és az a seggfej gorilla
alakváltó valószínűleg előbb megölné, minthogy előhívhatná a
grizzly medvéjét. Mindenki aggódik Vyr miatt, hiszen ő egy nem-
ellenőrzés-alatt-tartott-tűzfújó, egy emberevő, satöbbi, satöbbi, bla-
bla-bla. Mindenki félt tőle, csak Nox nem.
Viszont Torrennel egészen más volt a helyzet. Míg Vyr csak
néhány hetente vette fel sárkány alakját, Torren állandóan
változott, mintha nem tudná abbahagyni. Teljesen kifejlett
ezüsthátú volt a váltott alakja, aki túl régóta volt család nélkül, és
ettől labilissá vált. Persze úgy tett, mintha erről szó sem lenne, de
Nox Clinton Fuller fia volt, mérföldekről kiszagolta az őrülteket.
Mindenki azt gondolta, hogy Nox az őrült, de ő kibaszottul tudta,
hogy nem! Épp csak utált mindenkit, és nem szerette a
beszélgessünk-egy-kicsit-az-időjárásról játékot. A magának való az
nem azonos az őrülttel. Vyrnek és Torrennek vannak őrült dolgai.
Nox megragadta a kormánykereket és bekanyarodott az
Alleghenyi folyó szélén álló Foxburg Szálló parkolójába. Aranyos kis
település, már ha valaki szereti a festői hegyeket, őt egy kissé a
szülővárosára emlékeztette. Valószínűleg mindenki ismer
mindenkit. A fák ugyan mások, a házak is és az illat is, valamiért
mégis az otthona jutott róla eszébe. A Damon-hegység nagyon
hasonlít az ittenihez, Vyr is valószínűleg ezért választotta az
Appalache-t.
Sajnálatos, hogy a váltók börtönében kell ülnie egy évet.
De ez őt egy cseppet sem érdekli! Nox most itt volt, hogy
megkezdje a vadászatot a tűzfújó seggére, és ő jó volt a
munkájában. A telefonja üzenetet jelzett, így hát Nox félrehúzódott
és leállt, hogy megnézze mi az. A Nagy Hülye Vörös Sárkány a
hitelkártyáját használta a helyi élelmiszerboltban. Az idióta nem
tudta, hogy ha forró a talpa alatt a talaj, akkor csak készpénzt
szabad használni.
 Nox újra elindult, hogy megforduljon régi teherautójával, de a
kormánykerék első félfordulatánál megállt. Mélyen ösztönlény
férfiként azonnal felfigyelt rá, hogy felmered a tarkóján a haj. Na
persze neki két ördög ült a vállain, angyal pedig egy sem, de azok az
ördögök több százszor távol tartották már a bajtól. És suttogtak. –
Furcsa ez az időzítés.
Tényleg az volt. Vyr egy batárnagy, eszetlen égi gyík, amikor a
sárkány alakjában van, de mint férfi? Vyr nem ostoba. Most
használta másodszor a hitelkártyáját, és éppen abban a pillanatban,
ahogy Nox begurult a településre? Ilyen pokolian nincs! Netán ő az,
akire vadásznak?
Összehúzott szemekkel végigfuttatta a pillantását az utca két
oldalán a boltokon. Ismerte már ezt a kisvárost. Mindig így tett, ha
vadászott. Felderítette a rajtaütés helyét, úgy sokkal kisebb volt
annak a veszélye, hogy elkapják. Most viszont nyugton kell
maradnia. Várni egy percet, hogy rájöjjön, mi folyik itt, mielőtt a
Vörös Sárkány simán hamuvá égeti. Vagy szétmarcangolja.
Dehogyis. Hiszen még nem üldözi. A két vállán a két ördög teljes
összhangban bólintott, éles fogú mosolyokat felvillantva.
Nox beállt a szálló parkolójának legszélére, így az embereknek
nem támad majd az a zseniális ötlete, hogy szorosan ráálljanak a
teherautójára a picsafüst kis autóikkal, és nem váltják ki Nox
medvéjének haragját. Oka volt annak, hogy egyedül élt a Damon
hegység legmélyén. Ahogy felnézett a szállóra, felszakadt belőle egy
hatalmas sóhaj a gondolatra, hogy összezsúfolódva kell töltenie
némi időt annyi emberrel. A hangulata percről percre egyre
rosszabbá vált, és semmit sem tehetett, hogy a benne élő vadállat
ezt ne érzékelje. Egy magányos medve volt, kicsit talán gazember is,
pokoli, ha muszáj. És most Nox egyetlen dologban volt biztos, hogy
az emberek közelségének gondolatára egyaránt tombolni akar
benne a férfi és az alakváltó.
Új terv. Bemegy a szállodába, vár, míg egészen biztos nem lesz
benne, hogy a Vörös Sárkány elhagyta a boltot, aztán végez némi
felderítést. Talán holnap intézi el a Vörös Sárkányt, ha az ösztönei
lecsillapodnak. Ez veszélyes volt, mert Vyr nem láthatta meg.
Nagyon kiszámíthatatlan, a testőre pedig, Torren? Nox
másodpercek alatt végezhette kitépett torokkal, hamuvá égetett
hullaként. Gyűlölték őt, és ez az érzés kibaszottul kölcsönös volt.
Damon Daye azt akarja, hogy a fiát minél csendesebben intézze el,
így Noxnak nem volt más választása, mint a lehető legóvatosabban
eljárni.
De talán holnap ő lehet az a vízrakéta, ami elfújja Vyr kibaszott
világát.
Ma este? Az ördögök felmordultak a vállán. Jobban szerették
volna túlélni Vyr tüzét.
Ma este csendesen fog vadászni a Vörös Sárkány új
territóriumának peremén.
 Második fejezet

Nevada Foxburg vett egy hosszú, remegő lélegzetet, próbálta

összegyűjteni a bátorságát, hogy kinyissa az ezüst Maxima ajtaját.
Csak csináld. Alig van itt valaki.
Ezt a beszélgetést mindig lefolytatta magával, valahányszor
bevásárolni indult.
A társas fóbiáját jobb napokon simán kezelni tudta, de ezen a
héten különösen mélyre került.
Újra megpróbálta, de megint visszarántotta a kezét a nyitókartól,
és csalódottságában nekicsapta tarkóját a fejtámlának. Hihetetlenül
kiborító!
Nem az a gondolat készítette ki, hogy bemenjen a boltba némi
élelmiszerért, pedig a legtöbb nő nem is álmodott olyasmiről, hogy
egyedül menjen vásárolni. A parkolóban lévő autók száma zavarta.
Öt volt belőlük. Az egyik a pénztárosé, Jimmyé, a másik
Esmereldáé, a kis csemegebolt vezetőjéé, de ott parkolt még másik
három is, ami azt jelenti, hogy vevők is vannak. Kedd este tizenegy
óra volt, ilyenkor általában nincs forgalom. Szisztematikusan a
lehető legváltozatosabb időpontokban jött, hogy kiderítse, mikor
vannak a legkevesebben és eddig a kedd éjszakák voltak a
legjobbak. Szüksége volt mogyoróvajra, banánra, sajtkrémre,
fogkrémre, kenyérre és egy hordónyi vaníliafagylaltra, hogy
feldolgozza a heti szarságokat. Mégis itt ült és két tréningruhás
fazont figyelt, akik átmentek a parkolón, be a boltba.
Miért nem olyan, mint ők? Láthatóan semennyire sem zavarták
őket sem az üzletek, sem a tömeg.
 És emberek. Nincsenek állataik, amiket előszólíthattak, amikor
védekeznek. Nem úgy, mint neki. Neki volt a legbosszantóbb
váltója, ami valaha is megszületett.
Nevada összeszorította a száját, behunyta a szemét, elszámolt
ötig, majd rákényszerítette magát, hogy kinyissa az ajtót. Az Essie’s
Pantry volt az egyetlen élelmiszerbolt harminc mérföldön belül, ami
ilyenkor még nyitva volt, de ez is bezár egy óra múlva. Muszáj
végigcsinálnia.
Fókuszálj egyik lépésre a másik után. Ne viselkedj hülyén, ha
valaki azt mondja, hogy helló. Az emberek ezt udvariasságból
mondják, nem durvaságból. A jó életbe, hol az állata? Most még
csak nem is érezte. Elbújt mélyen a bensőjében szokásosan halálra
rémülve, apró labdává gömbölyödött, és nemlétezőnek tettette
magát.
Az autó csipogott, amikor bezárta a kulcsával. Maga elé emelte a
táskáját, mint egy pajzsot, míg átment a parkolót az Essie’s-től
elválasztó keskeny úton. Szemeit a fotocellás ajtókra szegezte, és
majdnem kiugrott a bőréből, amikor egy teherautó kanyarodott rá a
sávra, és csikorgó fékekkel közvetlenül mellette állt meg. Nevada
hátrahőkölt, és rémülten felsikoltott, amikor az öreg, rozsdás vörös-
ezüst Dodge Ram feléje rohant.
– Mi a lófasz van hölgyem? – kiáltottak ki a nyitott ablakon. –
Figyeljen már oda hol császkál!
Nevada odafagyott az út közepére, csapdába esett a férfi kék
szemeinek szúrós pillantásában, a combjai alig néhány
centiméterre voltak a teherautó lökhárítójától. Ó, nagyon durva volt
az a tekintet! Ez pedig azt jelentette, hogy Nevada akkor sem tudott
volna megmozdulni, ha akar. A férfi dús, tömött szakálla takarta
arca alsó felét, szőke haját alul rövidre nyíratta, a feje tetején
hosszabban viselte. Úgy nézett ki, mint egy viking. Még olyan
távolságból is jól látszott, hogy kockás ingét hatalmas izmok
feszegetik a vállán. A termete is rémítő volt, de közvetlenül a lányon
tartotta a tekintetét, és ez volt a legfélelmetesebb.
– Hellóóóó! – próbálta kizökkenteni a férfi a dermedtségéből, és
ellegyezett néhányszor az arca előtt.
Semmiféle választ nem remélhetett Nevada felől. Olyan
mozdulatlan maradt, mint egy jégnyalóka. Egy nagyon rémült
jégnyalóka.
A férfi hangosan felsóhajtott, ami valami rettenetes hanggá
változott. Hangos, morajló dübörgés áradt a teherautóból, és
mintha még fogcsikorgatás is vegyült volna belé. A férfi összehúzta
a szemeit, Nevada mellei egy pillanatra magára vonzották a
tekintetét, majd ismét felnézett a szemébe. – Kedvesem, menjen az
utamból – csikorogta.
Hiszen a férfi volt az, aki majdnem elütötte! A gyalogátkelőhelyen
neki van elsőbbsége! – Maga tényleg nagyon durva – suttogta
remegő lélegzettel.
A férfi arcán meglepettség suhant át, a harag lassan elhalványult
a szeméből. – Meg... megköszönném.
– Rendben, semmi gond – bólintott Nevada. A férfi nagyon
furcsa volt, ő is nagyon furcsa volt, ez a beszélgetés pedig ennél már
nem lesz gyümölcsözőbb. Felemelte a fejét, és kissé darabos
léptekkel olyan gyorsan besétált a boltba, hogy a trénere büszke lett
volna rá.
Azt kívánta, bárcsak kijuthatna innen, beülhetne a kocsijába,
megelégedne levegővacsorával, de nem akarta megadni az
elégedettséget az állatának, hogy elfut, mint egy ostoba kiscsirke.
Ezt tette volna fel a koronát egy csirkerabló alakváltó életművére.
Elvörösödött, megrázta a fejét, és megpróbálta leállítani magát,
hogy ne játssza le újra fejben az iménti idétlen jelenetet a férfival.
Mindig ezt csinálta, utólag visszanézte, milyen hülyén viselkedett a
beszélgetésekben, de ez soha nem oldott meg semmit. Csak rosszul
érezte magát tőle.
Remegő kézzel egy lila tollal egyetemben előhúzta bevásárló
listáját a táskájából, aztán megrohamozta a polcokat, elhatározta,
hogy mindent megvesz, amire szüksége van, így legalább két hétig
nem kell majd újra vásárolnia.
Közben rögtönzött is, sietve összekapkodta, amit meglátott, és
éppen nektarinokat dobált egy nejlonzacskóba, amikor halk
fütyülést hallott. Halálraváltan felnézett, arra számított, hogy a
furcsa férfi az, aki majdnem eltaposta, mint egy bogarat a
csizmájával. De nem ő volt. Hanem a két tréningruhás közül az
egyik, akiket korábban látott. A sötétebb hajú odabiccentett neki és
úgy nézett rá, mintha egy szép adag bélszín lenne, a másik durva
ragadozómosollyal egyenesen a melleire meredt, amitől hideg futott
végig Nevada karján. Pazar. A figyelem középpontjában állt, ez volt
az, amit a legjobban utált. Nem ismerte a két fickót, pedig ez a
kisváros alapjában véve egy falu volt. Foxburgban nőtt fel,
mindenkit ismert itt. Ezek a fickók valószínűleg turisták.
Elfordította tőlük a fejét és átsietett a következő polcsorba.
Biztonságosabb volt így, néhány nektarinnal kevesebb sokkal jobb,
mint bajba kerülni. Azon a soron egy idősebb férfi álldogált, a
zöldségeket szemlélte a fagyasztóládák üvegén át. Amikor felnézett
és barátságosan rámosolygott, Nevada sürgető kényszert érzett,
hogy megforduljon és elbújjon valahol, ahol nem látják.
– Jó estét – mondta az idős férfi, és annyira előrehajolt, hogy az
orra majdnem érte a fagyasztó üvegtetejét.
– Jól vagyok, köszönöm. – Atyaúristen, mi volt ez? Teljesen
zavarba jött, megragadott egy kenyeret és belepottyantotta a
kosarába anélkül, hogy megnézte volna a szavatossági idejét.
A lábai automatikusan vitték a Pop Tarts jégkrémes kuckó felé,
de a két fickó éppen ott állt. Megtorpant a bejáratnál és lassan
visszahúzódott. Csakhogy a fickók követték, és nevetve összenéztek.
Játszadoztak vele. Szemétládák.
Megfordította a bevásárlókocsit és távolodni kezdett tőluk. Tej.
Tojás. Meg valami oxigénféle, hogy lélegzethez jusson végre. A
mellkasa teljesen összeszűkült, a pánik határmezsgyéjén
imbolygott. Volt olyan, hogy kocsistól hátrahagyta egy boltban
minden élelmét, amit nagy nehezen összeszedegetett, mert képtelen
volt kezelni a benti tömeget.
– Mi a neved? – kérdezte a sötét hajú férfi.
Libabőr, libabőr és libabőr, mindenütt, de ez nem csak a társas
fóbiája miatt volt. A róka felébredt a bensőjében, és morogni
kezdett. Valami nem volt rendben ezekkel a férfiakkal. Működésbe
léptek tőlük az ösztönei, hogy fusson vagy harcoljon. Vagy
mindkettő.
Nevada amilyen gyorsan csak tudott, tartós tejeket pakolt a
kosarába, majd a tojás felé tolta a kocsit.
– Gyerünk már, ne játszd itt a keményet! Csak a nevedet
kérdeztem. – A férfi lassan megindult feléje a barátjával az oldalán.
Csak lélegezz.
 Anélkül kapkodta fel a tojásokat, hogy megállt volna. A sült,
nyers és szeletelt szalonnák hűtői között haladt végig, utánuk
következnek az aprósütemények. De amikor megpróbált az újabb
polcsor felé manőverezni, a sötét hajú férfi ott állt széttárt karokkal,
az arcán üres mosollyal.
– Kérdeztem valamit, és te úgy futsz, mintha kergetnélek. Nyugi.
Csak beszélgetni akarok veled.
Nevada csapdába esett a hűtősorok között, hacsak nem fordul
vissza, de amikor visszalépett a kocsijához, amögött már a másik
férfi állt, arcán vad mosollyal. A sötét hajú közeledni kezdett felé, a
lány pedig eldöntötte, hogy sorsára hagyja az élelmét, és felkészült
rá, hogy átmászik az egyik hűtőládán, hogy eltűnhessen a közeléből.
A másik férfi is közelebb lépett, és neki már nem volt levegő a
tüdejében. Könnyek égették a szemét. Gyenge. Volt egy kés a
táskájában. Hogy mi a fenének hord magánál kést egy alakváltó,
akinek fogai és karmai vannak? Mert őt nem segítette az állata.
Sosem segítette. Olyan volt, mintha ő is ember lenne.
Ügyetlenkedve matatott a kés után, de az nem volt abban a
zsebben, ahol mindig tartotta, és a két férfi már közel volt. Túl
közel!
Az egyik hűtőláda pereme a fenekéhez nyomódott, ő pedig
riadtan nézett egyik férfiról a másikra.
– Egyes számú faszfej és kettes számú faszfej, lépjetek hátrébb a
hölgytől, mielőtt leveszem a fejeteket.
Nevada a hang felé kapta a fejét, a parkolóbeli szakállas férfi
könyökölt a hűtősor végénél, mintha egész végig ott állt volna. A
hangja teljesen nyugodt volt, de a szemei embertelen, ezüstös
színben ragyogtak, és az arca valahogyan rémisztővé vált.
 – Baszd meg, te rohadt váltó – szisszent a sötétebb hajú férfi –,
csak beszélni akartunk vele!
A fura, Beardo óriáshoz hasonló pasas üresen elmosolyodott és
megvakarta az állát a szakáll alatt. A nevetés, ami feltört belőle,
egyenesen félelmetes volt. Szinte kopogtatta Nevada fejét, a férfiból
áradó nyomasztó rossz hangulat pedig összeszorította a tüdejét.
Csak. Lélegezz! Istenem! Ez a férfi egy szörnyeteg, az a másik kettő
meg nem rendelkezik megfelelő ösztönökkel, amik riaszthatnák
őket! Futniuk kellene. Neki is futnia kellene. Senkinek sem lenne
szabad az épületben maradnia.
Egy súlyos, néma pillanat után a fekete hajú férfi elnevette
magát, és odaintett a szakállasnak. – Ne szívd mellre. – Hátrálni
kezdett és a vállánál fogva magával húzta a barátját is. – Viszlát,
csini kislány – mondta. A szemei üresek voltak, amikor vetett a
lányra egy hosszú pillantást a válla fölött.
– K...köszönöm – suttogta Nevada.
– Tartsa meg a köszönetét olyasvalakinek, aki igényt tart rá. Én
nem vagyok senki hőse. Azok a tökfejek eltorlaszolták a
szalonnához vezető utamat. Ahogy maga is. Indulás! – A szakállas
férfi türelmetlen, hessegető mozdulattal intett feléje.
Nevada dermedten állt még akkor is, amikor a férfi megunván a
várakozást a reakciójára, nagy léptekkel elhaladt mellette,
gondosan átlépte edzőcipős lábait, és úgy tartotta a kezeit, mintha a
lány bőre valami visszataszító dolog lenne, amihez nem akar
hozzáérni.
Felmarkolt hat csomag szalonnát, a karjaiba ölelte őket, mint egy
kisbabát, és elindult a pénztár felé, mögötte kiszáradt sárdarabok
maradtak, amik piszkos csizmája talpáról hullottak le.
 Rendben. Ő a leggorombább ember, akivel valaha is találkozott.
De mégiscsak megmentette, vagy valami ilyesmi. Olyan volt, mint
egy tank. A feje tetején hosszabb haját a tarkóján milliméteresre
borotválta, kockás ingének nyaka fölött egy tetoválás széle
kandikált elő. Egy olyan ember magabiztos lezserségével járt, aki
pontosan tudta, hol a helye a világban; a tápláléklánc csúcsán.
Valami nagymacska, medve, gorilla vagy vaddisznó alakváltó
lehet, ezek voltak a tippjei. Vagyis... vaddisznó mégsem, ha ilyen
mennyiségű szalonnát eszik. Vagy talán mégis.
Amikor a férfi eltűnt a sarok mögött, úja vehetett egy egész, mély
lélegzetet. A mellkasáról azonban nem tűnt el teljesen a nyomás,
olyan gyorsan összekapkodott mindent, ahogy csak tudott, és a
három utolsó dolgot le is hagyta a listájáról, hogy mihamarabb
kijuthasson onnan. Amikor fizetett, Jimmyvel nem volt olyan
borzalmas beszélgetni, hiszen őt ismerte, és a férfi mindig
barátságos volt, akkor is megértő maradt, ha ő valami nagyon
esetlen dolgot válaszolt. Miután remegő kezekkel készpénzzel
fizetett, szinte kimenekült a boltból. a kinyíló üvegajtón kilépett a
bevásárlókocsijával a homályba burkolózó parkolóba, és olyan
gyorsan tolta, mintha valamiféle olimpiára edzene. De még félútig
sem jutott az autójához, amikor felmeredtek a tarkóján a pihék. Túl
nagy volt a csend, és úgy érezte, hogy figyelik.
Körülnézett, de az egyetlen személy, akit látott, az a Beardo Óriás
volt, aki a teherautójában ült néhány parkolóhellyel lejjebb. A
szemei még mindig ezüstösen csillogtak, a szája egyetlen keskeny
vonal. Valami vörös folyt le a szakállára, és nem ez volt rajta az
egyetlen bíborszínű folt. A kormánykeréken pihenő kezén az
ujjízületek mind sebesek voltak, és szintén vörösek.
 Mi a fene?
Gyorsan továbbtolta a kocsit, de közben a szeme sarkából végig a
férfit figyelte. Ez a pasas egyszerűen kiismerhetetlen volt, ráadásul
egyenesen rémítő. Elszakította róla a tekintetét. Még egy újabb
másodpercnyi csapdaérzés, és őrjöngésben tör ki.
A pánikot nyeldesve kinyitotta a Maxima hátsó ajtaját, és
egyszerűen beárasztotta a vásárolt holmit, az sem érdekelte, hogy
szerteszóródnak. El akart végre tűnni innen, bezárkózni a lakásába
és újra minden rendben lesz.
Eszébe jutott, hogy talán fel kellene hívnia a rendőrséget a vérző
férfi miatt a teherautóban, miután kihajt a parkolóból, de hirtelen
mozgást észlelt a szeme sarkából. A parkoló felőle eső végénél két
férfi feküdt az aszfalton. A sötét hajú a gyomrát ölelte, a másik
eszméletlen volt, és mindkettejük arca hamburgerszerűnek tűnt.
Nem kellett hozzá külön doktorátus, hogy Nevada
elgondolkodjon rajta, miért az ő autójának sorában heverésznek, és
nem a sajátjuk környékén, ami két sorral feljebb állt.
Felkapta a fejét, belenézett a visszapillantó tükörbe, a szakállas
férfi még mindig ott ült a teherautójában, pillantásuk egy
töredékmásodpercre összeakadt az ablakokon, tükrön keresztül.
Nem tűnt már annyira ijesztőnek, most, hogy a dolgok kezdtek
értelmet nyerni. Az a két fickó kijött a parkolóba és őt várták az
autójánál. Miért? Nem is akarta tudni, hogy miért. De az egészen
biztos, hogy nem tisztességes szándékkal.
A goromba férfi pedig elintézte őket. Megint.
Gondosan ellenőrzött minden ablakot, hogy fel vannak-e húzva,
majd kiszáguldott a parkolóból, a főút felé meg már olyan
tempóban indult el, mintha maga az ördög lenne a sarkában.
Kocsijának motorja szinte üvöltött, amikor gázt adott, hogy
eltávolodjon végre az Essie’s Pantrytől, és eltűnjön az éjszakában.
Lehet, hogy a fickó nem akarja, hogy hősnek lássák... de Nevada
sem?
Elvégre az a vad és nagyon goromba ember az imént valami
valóban hősies dolgot tett.
 Harmadik fejezet

Valószínűleg nem szereti a mazsolás zabkekszet.

Valószínűleg nem szeret semmi mást sem.
A szarba. A mazsolás zabkeksz volt az egyetlen, amit Nevada
sütni tudott. Tett három lépést a Foxburg Szálló felé, majd
megfordult és visszament a Maximához. Talán jobb lett volna, ha
beszerez a férfinak egy ajándékutalványt a kávézóba,
köszönetképpen, amiért elintézte tegnap éjjel azokat a ragadozókat.
Esetleg egy kézzel készített köszönőkártya? Tudja, hogyan kell
papírt meríteni. A szarba, a szarba, a szarba!
Próbált mélyeket lélegezni, de a tüdeje mindig összeszorult, ha
csak rágondolt is, hogy be kell mennie egy épületbe, ahol sok ember
van. A sütemény jól sikerült. Az egész reggelt sütéssel töltötte, a
végeredmény nagyon finom lett. A férfi valószínűleg szereti a
süteményt. Apa mindig azt mondta neki, hogy a férfiak szívéhez a
gyomrukon át vezet az út. Na, nem mintha meg akarná nyerni a
Beardo Óriás szívét, de a köszönetnyilvánítás az valami hasonló. Jó
döntést hozott a kekszekkel.
De mi van, ha nincs is a szállóban? És hogyan fogja megtudni a
szobaszámát? Még csak a nevét sem tudja. Talán nem is a városban
szállt meg. Talán csak útközben beugrott szalonnáért egy nyitva
lévő boltba.
Nevada az alsóajkát rágcsálva felnézett a krémszínűre festett
szállóra, aztán kifújt egy hajtincset az arcából, és rákényszerítette a
lábait, hogy induljanak meg a bejárati ajtó felé. Ha a férfi nincs
benn, oké, de legalább elmondhatja, hogy megpróbálta. Ha meg
sem próbálná, folyton azon töprengene, mi lett volna ha...
Talán nem lesz ott, és akkor amiatt sem kell aggódnia, hogy
beszélnie kell vele. Mindketten nyilvánvalóan borzalmas
beszélgetőpartnerek voltak, de őt megtanították az illemre, és úgy
érezte, kötelessége köszönetet mondani, még ha nem túl
sokatmondóan is, zabbal és mazsolával.
De persze nem azért, mert a férfi faragatlan és goromba volt, és
nem úgy tűnt, mintha törődne bárkivel is, és nem is azért, mert
olyan szexi szakálla van, holott Nevada soha életében nem talált
még szexisnek egy szakállat sem. Úgy nézett ki, mint egy favágó
azokkal a skótkockás anyagba öltöztetett nagy...szexi... izmaival. És
a tetoválásaival. Talán egészen beborítják a rajzok. Sosem volt oda a
rosszfiúkért, na persze nem is akart túl sok ilyesféle pasi bekopogni
a pinatemplomába, úgyhogy talán szélesebb hálót kellene kivetnie,
és megfontolni a rosszfiúkat is... Ó a szentségit! Nem. Ez nem
zsákmánykeresés. Fókuszálj!
Az ajtóért nyúlt, kétszer berezelt, harmadjára sikerült kinyitnia.
A pina egy durva szó. Honnan vette? Ha kimondaná, úgy
hangzana, mint egy káromkodás. Anya hölgynek nevelte, és a fejébe
verte, hogy hölgyek nem mondanak ilyen szavakat. Az anyja szó
szerint téglát ragadott volna, ha megtudja, hogy Nevada akár csak
gondolt is erre a förtelmes szóra.
Beardo tegnap éjjel háromszor is használta a B betűs szót.
Számolta. Beardo rosszfiú.
És mit árul az el Nevadáról, hogy egész éjjel azokra az átható
pillantású kék szemeire gondolt, vagy arra, hogy milyen dögösnek
és dominánsnak látszott, amikor közelsétált hozzá, na meg arra,
hogy hogyan ölelte a karjaiban a szalonnákat, mint egy kisbabát?
– Segíthetek? – kérdezte a nő a recepción. A neve Anita volt, még
ha nem is ez volt kiírva az azonosító kitűzőjére. Nevada tudta, hogy
ki ő, együtt jártak iskolába. Anita végzős volt a középiskolában,
amikor ő az elsőt kezdte. Egy időre elhagyta ezt a helyet,
Atalantában élt, de visszajött. Mindenki így tett. Ez a hely olyan
volt, mint valami víznyelő.
– H-helló. Ööö... – Gondolkodj! – Keresek valakit?
– Nem adunk ki neveket. Ez ellenkezne az üzletpolitikánkkal.
– Ó, rendben van! Úgysem akarom tudni a nevét.
Anita sötét szemöldöke összeszaladt. – Ooookéééé.
– Ööö talán... – Nevada egy félméternyivel a feje fölé emelte a
kezét – azt hiszem, ilyen magas. Olyan mesébe illő szakálla van.
Izmai. Tetoválásai. – A hangja álmodozóvá vált. Elég legyen már!
Idegesen megköszörülte a torkát és egyik lábáról a másikra állt. –
Sütöttem neki süteményt. Ő... megmentett. Az életemet. Talán az
életemet mentette meg. Gondolom. Nem vagyok benne egészen
biztos, mert egy kicsit zavaros, hogy hogyan...
– Nincs szükség az egész élettörténetedre – motyogta Anita,
miközben a számítógépbe írt valamit. A középiskolában sem volt túl
jófej.
– R-rendben. Meg tudod mondani a szobaszámát?
– Már megmondtam, az üzletpolitikánk nem teszi lehetővé, hogy
információt adjak ki – felelte Anita unott hangon.
– Oké – suttogta Nevada. – Sajnálom. Mindent köszönök. –
Elfordult, hogy kimenjen, de visszalépett. – Én tényleg csak...
köszönetet akartam mondani neki.
 Anita hátrahajtotta a fejét, felmeredt a mennyezetre, és kitört
belőle egy hosszú, bosszús sóhaj. Aztán összehúzott szemekkel
Nevadára nézett. – A leírásod alapján... – mondta lassan – ez
olyasfajta fickó lehet, aki gyakran bedob egy löket whiskey-t.
– Bocsánat, hogy mondod?
– Valószínűleg szereti a whiskey-t. – Anita félrebillentette a fejét.
– Italt. Inni. Valószínűleg szeret inni.
Nevada zavartan nézett a rébuszokban beszélő nőre.
– Az Isten szerelmére! A bárban van!
Nevada a tágas terem másik oldalán álló kis bárpult felé kapta a
fejét. Beardo természetesen ott volt, jeges szemei pedig egyenesen
rámeredtek. Óóó, milyen szívesen elfutott volna! Már Anitával is
elég nehéz volt beszélnie, de most teljesen hülyének érezte magát és
mélyen zavarba jött. A forróság már fellopakodott a nyakán, és
pillanatokon belül kétségtelenül cseresznyepiros lesz az arca is.
És amikor már éppen meggyőzte magát, hogy sürgősen távoznia
kell, Beardo zavartan megcsóválta a fejét és odaintett neki. Nos,
valószínűleg nem csinálna ilyesmit, ha dühös lenne rá.
Míg ő átvágott a termen feléje, a férfi felhajtotta az italát, ami
valóban whiskey-nek látszott, majd túl keményen állította le a
talpára a pici poharat. Olyan fülsiketítően nagyot koppant, hogy az
sértette a lány túlérzékeny fülét. Összerezzent. Ez a fickó túl durva.
Ahogy közelebb ért, észrevette, hogy sáros a csizmája. Megint.
Körülötte a szőnyegen mindenhol száraz sárdarabok hevertek. Ez a
pasas egy merő rendetlenség. Egy dögös, szexi rendetlenség.
– Azért jöttem, hogy köszönetet mondjak – hadarta gyorsan
Nevada, ugyanakkor, amikor a férfi azt kérdezte: – Te mi a faszt
csinálsz itt?
 Nevada zavarában felnevetett, és még véletlenül sem nézett a
szemébe, ami nyersen, faragatlanul egyenesen rámeredt.
Odaszorította a gyomrához a süteményes dobozt, mintha az
leállíthatná a benti ideges vibrálást.
– Még nincs is karácsony – dörmögte mély hangon a férfi.
– Elnézést?
– Mi az, hogy elnézést? Mit kell elnézni?
– Ó nem, csak azt akarta jelenteni, hogy mi?
A szőke szemöldök egy komplett McDonalds ívhez vált
hasonlatossá. – Akkor miért nem azt mondod? – Egy ujjával
megbökte a süteményes dobozt. – A delfinek mikulássapkában
vannak. Még nincs karácsony. Tehát miért hurcolod ezt magaddal?
– Ó! Oké! – Újra felnevetett idegességében, és megrázta a fejét a
saját hülyesége miatt. – Csak ez volt otthon. A bolhapiacon vettem
hetvenöt centért. Valójában a hölgynek, akitől vettem, egy egész
készletnyi volt belőle, de én valamiért csak ezt akartam. A többin
rozsomákok, koalák, és aranyhalak viseltek mikulássapkát, és... – A
férfi úgy nézett rá, mintha teljesen elment volna az esze, így
magyarázkodni kezdett. – Csapongok, amikor ideges vagyok. És
nem sok emberrel beszélgetek, szóval ezért vagyok olyan... rossz...
ebben.
A férfi lassan pislantott egyet.
Nevada szinte az orra elé lökte a dobozt, a szemeit pedig
gondosan a szőnyegre szegezte. – Ezt azért csináltam, mert azt
hiszem, megverte azokat a fickókat, akik tegnap éjszaka vártak rám
az Essie’s Pantrynál, és az anyám mindig azt mondta, hogy a
köszönetnyilvánítás legjobb módja valami drága ajándék, de nem
engedhetek meg magamnak drága holmikat, egyébként eléggé
biztos vagyok benne, hogy csak azért mondta, mert szerette, ha az
apám csillogó dolgokat vásárolt neki, mazsolás zabkekszet
sütöttem, maga valószínűleg nem is szereti az efféle dolgokat, de én
ezt tudom legjobban megcsinálni. – Nevada beleharapott az
alsóajkába, hogy abba tudja hagyni végre a csapongást.
– Utálom a süteményt.
– Ha! – kiáltott fel a lány, majd a szája elé kapta a kezét, amikor a
nevetése végigvisszhangzott a hatalmas termen. Az egész arca égett,
a füle hegyéig.
– Ennyire vicces, hogy utálom a süteményt?
– Igen. Nem! – Nevada rendezte az arckifejezését. – Egy kicsit?
Igazság szerint, míg ideértem, lejátszottam fejben ezt a beszélgetést.
Bár... – körülnézett, hogy az emberek figyelik-e, de senki sem nézett
feléjük – a valóságban sokkal rosszabbul megy, mint ahogyan
elképzeltem. Egyébként soha nem úgy megy. Általában felállítom a
legrosszabb forgatókönyvet, aztán ha annyira nem lesz rossz, akkor
elégedett vagyok.
Beardo összeráncolta a homlokát. – Szóval olyan alacsonyra
helyezed az elvárásaidat, hogy soha nem érhet csalódás.
– Hát... szörnyen hangzik, ahogy mondja... de... igen. – Megrázta
a kekszes dobozt a férfi orra előtt, emlékeztetve rá, hogy vegye el.
– Nekem szintén nagyon alacsony elvárásaim vannak. – A férfi
kikapta a dobozt a kezéből, levette a tetejét és beleszagolt. – Mindet
meg fogom enni.
– Oké. – Három pislantásig még bámulták egymást, aztán
Nevada úgy gondolta, ez éppen megfelelő végszó a távozáshoz. –
Oké. Köszönöm. Viszlát. – Sarkon fordult és meglehetősen nagy
sebességgel a kijárat felé indult.
 – Nox.
– Elnézést? – torpant meg, majd gyorsan megrázta a fejét, és
ismét zavarba jött. – Mármint úgy értem, hogy... mi?
– Nox a nevem. Utálom az embereket, és kibaszottul szar társalgó
vagyok. Szeretem a csendet, utálom az új dolgokat, a változásokat.
Meg a faszfejeket, akik lányokat várnak meg parkolókban.
– Rendben – mondta Nevada elakadó hangon.
– Ez olyan közel áll egy meghíváshoz, amennyire csak tőlem telik.
– A férfi az övé melletti bárszék felé biccentett. Aztán elfordult, és
még két italt rendelt Jamesontől.
Hát... rendben. A lány odament a székhez, és mint egy szuper
normális ember, felsiklott rá. A bőrkárpitú szék megnyikordult.
Határozottan fingszerű hang volt.
Nox nem nevetett, de amikor ránézett, mintha mosoly játszott
volna a száján. Igen, igen, ott a sarkai körül.
– Ez nem az volt, aminek hangzott – mormolta maga elé Nevada.
Nox előrehajolt, az orrlyukai megremegtek. Nevada nem tudta
eldönteni, hogy megsértődve elfusson-e, amiért a férfi azt
feltételezi, hogy az első harminc másodperces vele töltött időt
egyszerűen szétfingotta. Ez volt életének legmegalázóbb pillanata.
– Mi vagy te? – kérdezte Nox, miközben a csapos a hatalmas
alátétre helyezte előttük a két poharat, ami Foxburg és a környező
hegyek térképét ábrázolta.
– Egy személy – vágta rá.
– Rossz válasz. A, mert hallom a hangodon, hogy ez egy igen
merész hazugság volt. B, mert a szemed tegnap éjjel, amikor a két
idióta bekerített, kibaszottul aranyfényben izzott. És C, szőrszagod
van. Ez kizárja a sündisznót, a tengeri lényeket és a tollas
alakváltókat.
– Várjunk csak! Vannak tengeri alakváltók is? Mint... például
polipok, akik csak úszkálnak és elkapják az embereket? Vagy
sellőkre gondol? Nagyszerű lenne, ha lennének sellők.
Nox szemei kék kristályrésekké szűkültek. – Túl sokat beszélsz.
Nos, ideje visszavennie magából. – Igazából egyáltalán nem.
Néha csapongok, de általában nagyon csendes vagyok. – Miért jár a
szája folyamatosan a férfi közelében?
– Nem sellőkre és polipokokra gondoltam...
– Nem hiszem, hogy a polipokok lenne a többes szám. Netán
polipok?
– ...és medve sem lehetsz, mert alázatos vagy, még a rangsor
legalján álló medvék is sokkal öntudatosabbak a Damon-
hegységben.
Nevada összerezzent és megdermedt. – A Damon hegységből
jött?
Halk morgás tört fel a férfi torkából, és odatolta Nevada elé az
egyik poharat. – Igyál.
Rámeredt az apró üvegpohárban illatozó szeszesitalra. – Nem
vagyok túl jó ivó, és hajlamos vagyok...
– Igyál.
– Rendben. – Nevada kissé megugrott, amikor a férfi az övéhez
koccantotta a poharát, majd tette, amit ő, odakoppantotta egy kissé
a pohár talpát a bárpulthoz, és beleszagolt, mielőtt egyetlen
hajtással megitta volna. Nagyon durva volt, úgy érezte, mintha
lenyelt volna egy izzó tűzpiszkáló vasat, olyat, mint amit apa arra
használt, hogy felszítsa a lángokat a hatalmas kandallójukban. –
Egyszer megfogtam egy forró piszkavasat. – Megmutatta a férfinak
a rózsaszín forradást a hüvelykujjának belsején.
– Tehát az ész nem a legnagyobb erősséged – mondta Nox
gorombán.
– Ó! Maga soha nem csinált ostobaságokat gyerekkorában?
– Soha. – A hangja azonban hamisan csengett, és elmosolyodott,
mintha észre sem venné, hogy nyilvánvalóan megbántotta. – Mi a
neved? Magamban Tehetetlen Heathernek neveztelek.
Micsoda barom! – Én Beardo óriásnak hívtam. – A durvaságot
Nevada természetesen lenyelte.
Nox hangosan, visszhangzón felnevetett, az emberek pedig
odafordultak, hogy megbámulják őket. Ez nem jó. Nevada gyors
egymásutánban többször is megcserélte keresztbe tett lábait, és
leszedett egy meglazult cérnát a kardigánjáról. Hideg volt ma,
hamarosan havazni fog, így a legmelegebb gyapjúnadrágját, térdig
érő csizmát, piros felsőt és vastag szürke kardigánt vett, ami
melegen tartotta a hátát.
– Nevada.
– Az egy szép hely – motyogta Nox, és felmutatta két ujját a
csaposnak, újabb italokat rendelve.
– Nem. Vagyis úgy értem igen, persze. De a Nevada a nevem.
Nevada Foxburg.
– A városról kaptad a neved? – kérdezte Nox, és kérdőn nézett rá.
Gyönyörű kék volt a szeme. Mint az óceán. De nem egy olyan
tengerparton, ahol sötét a víz. Olyan szeme volt, mint a Hawaii-t
körülvevő óceánnak.
 – Valójában azt hiszem, inkább a város kapta rólam a nevét.
Vagyis nem rólam, hanem a családomról. Generációk óta itt élünk.
– Vállat vont. – Sosem megyünk el.
– Hm. – Ismét egy halk morgás. – Érdekes.
– Nem igazán kedvelem a whiskey-t – suttogta Nevada, amikor a
csapos letette eléjük az újabb két poharat.
– Mert szarul csinálod – suttogott vissza Nox, és közelebb tolta a
lányhoz a poharat. – Borzalmas pofát vágtál az elsőtől. Azt ittad.
Ezt csak kapd be.
– Van különbség?
– Ja. Kinyitod a torkod, és csak zutty!
– De ez túl sok.
– Te nő, olyan szarul hangzol, mintha valami perverz dologra
akarnálak rávenni. Ez nem túl sok neked Nevada Foxburg – a
mosolya gonosz vigyorrá szélesedett –, tudom, hogy az egészet be
tudod venni.
Farokról beszél. Ugye? Ez egy olyan faszos vicc volt? Vagy...
flörtöl? Nem tudta volna megmondani. Ez a fickó folyamatosan
lábujjhegyen tartotta és zavarba hozta, mégis tetszett Nevadának.
Tetszett, hogy fogalma sem volt, mi lesz a következő téma ebben a
beszélgetésben.
Felvette a poharat, és nagyon büszke volt magára, amikor érzése
szerint legalább négy százalékkal gyorsabban megitta, mint az elsőt.
– Még javításra szorul – ennyi volt Nox minden megjegyzése,
mielőtt rendelt volna egy tányér nachost. – Megosztjuk – jelentette
ki morogva.
– Ó nem, köszönöm. Odafigyelek arra, mit eszem.
 Nox pillantása végigfutott rajta, aztán újra a szemébe nézett. –
Miért?!
Hát mert... – Szórakozik vele? Több, mint húsz kiló súlyfelesleg
van rajta, a férfi pedig úgy néz ki, mintha valami testépítő váltó
lenne. – Nem nyilvánvaló?
– Gusztusosan foghatós a segged, formás melleid vannak és
tökéletes homokóra alakod. Még abban a csizmában is látom a szexi
lábszáradat. Totálisan basznivaló vagy. Hagynám, hogy bármikor
meglovagolj, ha eszel nachost, ha nem. Azon kívül ez egy felvágós
hely. Valószínűleg semmit sem fűszereznek és kecskesajtot tesznek
a pitachipsre, vagy más ilyen szarságot.
Egy halk, gyámoltalan kis hang tört ki Nevadából. – Azt mondta
rám, hogy...
– Basznivaló? Igen, azt mondtam. Nézz már bele néha a tükörbe
te nő! A nachost pedig megosztjuk, a fene se akar olyan találkozót,
ahol a partner egyetlen korty víztől tele lesz. Fogyókúrázz
magadnak, ha akarsz, nem érdekel. De velem? Dögösen nézel ki.
Beakasztanék neked.
– Rémes szavakat használ. De egyben ez a legszebb dolog, amit
valaha is mondtak nekem.
– Tényleg? Az baszottul szar ügy.
– Megint kimondta a B betűs szót.
– A világ összes kibaszott szava közül a B betűs a legkedvesebb
szavam.
– Én nem beszélek csúnyán.
– Pedig talán kellene. Lehet, hogy jobb lenne tőle.
– Mi lenne jobb?
 Nox lehajtotta a fejét, mutatóujjával a térképalátéten rajzolgatott.
– Az élet. A B betűs szó jobbá teszi az életet.
– Akarok egy kiskutyát.
– Sajnálom – mondta automatikusan a férfi, de nem nézett fel.
– Amit kinéztem, az tényleg nagyon aranyos. Akar róla látni egy
képet?
– Nem. Ha sárkány lennél, és ezen a helyen élnél – babrált még
mindig a térképen –, hol vernél tanyát?
– Egy igazi sárkány? – már maga a gondolat is pánikba ejtette.
– Dehogyis. Csak tételezzük fel. Szeretek játszani. Ha sárkány
lennél, és nem egy alázatos, szexi kis róka alakváltó, hol vernél
tábort?
Nevadában egy nyikkanással bennszorult a levegő, gyorsan
körülnézett, hogy hallotta-e valaki a férfi szavait. – Ezt nem
mondhatja ki hangosan! Senki sem tudja!
– Hogy szexi vagy? Hidd el nekem, mindenki tudja.
– Nem! – sikoltotta suttogva Nevada. – Hanem, hogy róka
vagyok!
– Igen, én sem gondoltam volna, hogy rókák léteznek.
Nevada valószínűleg megőrült, mert szerette volna torkon ütni a
férfit, holott sok mindenre voltak hajlamai, de az erőszakra nem. –
Elmegyek.
– Rendben. – A férfi vetett rá egy üres pillantást, ami csak tovább
bátorította a távozásra.
A lány felállt és megigazította a vállán a táskáját. – Nem értem
magát.
– Más sem.
 – Nagyon durva, szinte minden az, amit mond, de vannak
jóságos pillanatai, amik elgondolkodtatnak.
– Nem vagyok az a fajta férfi, akit egyszer majd megjavíthatsz,
ezzel ugye tisztában vagy? Jobb, ha még most elmész. Nem fogok
megváltozni. Olyan vagyok, mint egy kő. Nem vagyok képes a
változásra.
Végtelenül frusztráló dolog volt, hogy a legteljesebb mértékben
elutasítja a kompromisszumot, de volt valami furcsán érdekes is a
teljes őszinteségében. Frusztráló és érdekes. Ez épp elég volt ahhoz,
hogy Nevada másodszor is átgondolja, hogy távozzon-e.
– Tehát miközben mindenkit kompromisszumra kényszerít,
maga soha nem fog megváltozni.
Mintha valami fájdalomféleség villant volna fel a kék
szempárban, de aztán olyan gyorsan lett újra kemény és hideg, hogy
a lány úgy gondolta, biztosan csak képzelte.
– Nagyjából. Megmondtam, hogy nem szeretem az embereket, és
nem szeretem a változást. Ülj le, egyél velem nachost,
beszélgessünk elméleti sárkányokról, és kapd be a whiskey-t. Ezt
tudom ajánlani. Semmi többet.
– Miért?
– Elég a kérdésekből.
– Miért nem tud többet ajánlani? – kérdezte meg újra Nevada,
nem hagyva, hogy a férfi kitérjen előle. – Miért nem lehet kedves?
Miért nem válogatja meg a szavait? Amikor azt mondom, hogy én
nem beszélek csúnyán, miért akar annyira rábeszélni? – Mitől
ennyire sebzett? A legutolsó a torkában maradt, azt nem engedte
kiszökni, mert érezte, hogy túl mélyre szaladt volna, túl hamar.
 A férfi ajkai vicsorra húzódtak. Nevada felé dőlt. – Mert én az
Átkozott Medve fia vagyok, akit állatok neveltek fel, senki sincs rám
hatással, és bárkinek bemutatom a középső ujjam, aki megpróbál
megváltoztatni. Vagyok, aki vagyok. Fogadd el, vagy távozz.
– De nekem változnom kellene, hogy maga jobban érezze magát a
közelemben.
– Nem, Nevada Foxburg. Én nem kérem, hogy változz. Van
valami szépség abban, ha olyasvalakivel töltünk el egy délutánt, aki
nem foglalkozik semmivel. Az lehetsz a közelemben, aki vagy, nem
fogok ítélkezni.
– Mert nem is érdekli.
Nox vállat vont.
El kell mennie. Nox veszélyes. Nem csak fizikailag veszélyes rá,
mint kisebb termetű váltóra, hanem a szívére is. Az Átkozott
Medve? Ó, tudta már kicsoda. Ő Clinton Fuller egyetlen fia
Boarlandersből. A félig civilizálatlan, óriási grizzly alakváltó, a
legendás vadságából szemlátomást jókora adagot átörökített a fiára
is. Nox tehát grizzly. Hát persze, hogy az. Túlságosan is érdekes az
ő, vagy a hozzá hasonlóak számára. Máris minden ösztöne azt
sikoltozta, hogy baj van. Dögös, szexi baj. Barátokként kudarcra
lennének ítélve, annál többként meg még inkább. A rókák rókát
szülnek. Mindennek megvan a maga szabálya. Még ha Nox
érdeklődne is iránta, két teljesen külön világban élnek.
A férfi biztonságot nyújt, miközben ő maga nagyon veszélyes.
Lassan visszaült a bárszékre. Lehelethalkan suttogott. – Azt
mondta, hogy érdekes vagyok, de szerintem maga sokkal
érdekesebb.
– Bókokkal nálam semmire sem mész.
 Nevada frusztráltan felsóhajtott és kisöpört egy hajszálat az
arcából. – Maga durva, képtelen a kompromisszumra, és minden
valószínűség szerint soha nem is fog megváltozni, de a csizmáját
azért igazán megtisztíthatná, mielőtt belép valahová. Túl hangos,
túl meggondolatlan, túl goromba, és azt hiszem, egy napon abba
kell majd hagynia, hogy mindenki másnál jobbnak gondolja magát.
Az emberek általában másokat okolnak, ahelyett, hogy bevallanák
legalább maguknak, hogy ők teszik önmagukat magányossá.
A Nox arcán megjelenő mosoly lassú volt, és most igazán neki
szólt. – Sokkal jobb. – Nagylelkűen bólintott. – És köszönöm.
 Negyedik fejezet

Nox igyekezett nem bámulni Nevadát.

Megpróbálta a hűvös fickót adni, de nagyon nehéz volt.
Szexi. Gömbölyded. Róka.
A nő most már spicces volt, ellazult. Szüksége is volt némi
ellazulásra. Valami baj van vele, de nem tudott rájönni, hogy az
emberi, vagy az állati oldalával. Nem szereti az embereket. Nem, ez
nem az. Nem tud kapcsolatba kerülni az emberekkel. Összehúzta
magát, amikor valaki elment a széke közelében. Még három pohár
ital után is dadogott, amikor meg kellett szólítania a csapost,
elpirult és egyre halkabbá vált, mintha a dominancia leghalványabb
jele sem pislákolna benne. Annak, amit csinált, a világon semmi
értelme nem volt.
Miért? Nox is kibaszott szarul érezte magát emberek közelében,
csak egészen más módon. Az ő problémája az állati oldalából
adódott, és egy egoista része abban reménykedett, hogy a lány
szorongása is az állati oldalával kapcsolatos, így nem kellene olyan
elbaszottnak éreznie magát a saját gondja miatt.
Önző szörnyeteg. Békén kellene hagynia a lányt.
Csak arra képes, hogy nyomorulttá tegyen mindenkit maga körül.
Ó, ahhoz nagyon ért. Ha bárkit kedvelt, azzal veszekedett. Ha
tisztelt valakit, azzal veszekedett. És ha szerette volna, ha valaki a
barátja lesz? Úgy viselkedett, amit azok nem értettek, így eltolták
maguktól, vagy ők futottak el a közeléből.
 És most itt ez a nő. Kibaszottul gyönyörű. Az alakja nyolcast
formál, első osztályú mellei kitöltenék a markát, a dereka keskeny,
a segge gömbölyű. Képtelen volt eltüntetni a szeme elől a képet,
hogy beakaszt neki hátulról. Hosszú barna haja hullámokba
göndörödött, puha barna szemei aranyszínre váltottak, ha
megrémült, vagy ha túl közel ment hozzá valaki, telt ajkai minden
ital után könnyebben húzódtak mosolyra. Piros. Pirosra festette a
száját, hogy illeszkedjen a szürke, térd alá érő kardigán alatt viselt
feszes felsőhöz. Fantasztikus volt. Semmi olyasmi nem volt a
környéken, ami rajta kívül lekötötte volna a figyelmét, így pedig
elég nehéz koncentrálni. Amikor megszólalt lágy, szégyellős
hangján, folyton elpirult és lesütötte a szemét. Ez azt sugallta
Noxnak, hogy ez egy jó kislány, aki rossz akar lenni, ezért azt
akarja, hogy megbassza.
Egy alacsony, kopasz férfi ismét túl közel sétált el mellettük, és
Nevada összement, a mellei a bárpulthoz nyomódtak
igyekezetében, hogy minél távolabb kerülhessen tőle. Nox keze
ökölbe szorult a combján, hogy ellenállhasson a kényszernek, hogy
kitépje a fickó torkát, amiért megijesztette őt. Nevada ki fogja
nyírni az ösztöneit, ha képtelen lesz visszatartani a félelmeit. Már
elintézett két fickót csak azért, mert túl közel mentek a lányhoz.
Nevada a térkép fölé hajolt, és egy nachost majszolt
kibírhatatlanul basznivalóan. Amikor koncentrált, lebiggyedt az
alsóajka, Nox pedig le szerette volna hajtani hozzá a fejét, hogy
megszopogassa. A benne élő szörny le akarta söpörni a
felespoharakat és a szalvétatartót a pultról, felhajítani rá a lányt,
letépni a nadrágját, és kibaszottul megdugni hátulról. És kinyírni
bárkit, aki arra merészel nézni, amikor a magáévá teszi. De Nevada
nem olyan romlott, mint ő. Valószínűleg nem értékelné a nyilvános
dominancia bemutatót maga fölött. Vagy mégis? Süteményt csinált.
A süti jó jel. Elég sokat gondolt rá ahhoz, hogy korán reggel
felkeljen és megsüsse. Időt szentelt rá.
Felpattintotta a fémdoboz tetejét, és egy egész kekszet bedobott a
szájába. Kibaszottul finom volt. Egy kicsit hazudott neki, amikor azt
mondta, hogy nem szereti a süteményt. Az édes volt a kedvenc íze.
– Nem rémlik, hogy ezen a területen is lenne lakókocsi parkoló –
mormolta Nevada, és élénk rózsaszín körmével megkocogtatta a
térképet. – Az egyetlen, amiről tudok, az itt van, közvetlenül a város
mellett.
– Hm – mormolta a sütemény mögül. Vyr és Torren nem
telepednek le ilyen közel a városhoz. A Vörös Sárkánynak helyre
van szüksége az átváltozáshoz, Torren pedig nagyvérű, domináns,
család nélküli ezüsthátú. Szüksége lesz magányra vagy begolyózik.
Talán valahol a hegyek között ütöttek tanyát egy fennsíkon, bár
tudomása szerint Vyr nem vett itt birtokot. És az elmúlt három
hónapban senki más sem.
Nox a mutatóujja hegyét csipkedte, ez az ideges szokása
megmaradt gyerekkorából. Talán ellopták a Vörös Sárkány
hitelkártyáját. Vagy esetleg Vyr fizetett valami seggfejnek, hogy egy
darabig vásárolgasson vele, és így félrevezesse a nyomában lévőket.
Talán egészen máshol van a világban, és akkor Nox vesztett.
Meglehet, hogy ő és Torren soha nem is jártak Foxburgban.
Végzett kutatásokat a környéken élő váltókról, és tudomása
szerint mindössze kettő volt. Egy öreg, elvadult grizzly a hegyek
között, és egy nőstény tigris váltó, aki csak a meleg hónapokat
töltötte itt, és elutazott dolgozni, mielőtt leesett a hó. Nox
kipillantott a terem egyik falát szinte teljesen elfoglaló hatalmas
ablakon. Az égen szürke felhők örvénylettek, szél suhant a víz fölött,
a fák között. A hó már közeledett, a tigris váltó valószínűleg messze
jár.
– Miért nem regisztráltál? – kérdezte meg kíváncsian. Általában
szart mindenki hátterére, de ez valahogy izgatta. Nem is tudott róla,
hogy róka alakváltók léteznek.
– Mert egyikünk sem regisztrál. Ellentétes a szabályainkkal. –
Tényleg zavar hallatszik abban a szép hangjában?
Elkapta a csapos pillantását, és ismét felmutatta neki az ujját. –
Vizet. – Az érkezésekor sem köszöntötte a savanyú arcú embert,
nem szólította Alexnek, ami a névkitűzőjére volt írva. Szótlanul
figyelte, ahogy eléje teszi az újabb poharat. Nem érzett bűntudatot a
gorombasága miatt. Inkább adott nagyobb borravalót, minthogy
rákényszerítse magát egy hamis-udvarias szóváltásra. A pénz
mindig hangosabb a szavaknál.
– Milyen szabályokkal? – Odatolta Nevada elé a jeges vizet.
Ő felvette és automatikusan belekortyolt. Ez nagyon nem tetszett
Noxnak. A lány nem ismeri őt, és bármit beletehetett volna abba a
pohárba. Meg kell rá tanítania Nevadát, hogy legyen sokkal
óvatosabb, ha iszik.
– A rókák szabályaival – suttogta a lány –, elég sok van.
– De regisztrálnotok kellene. Az emberek törvényei szerint.
Szeretnek nyomon követni bennünket.
– B-s szó az emberi törvények.
Tényleg nem káromkodik. Egy pillanatra elkapta a kísértés, hogy
felbosszantsa valamivel, csak hogy lássa, rá tudja-e venni, hogy
kimondja, „baszd meg”. Alig tudott ellenállni ennek a késztetésnek,
mégis inkább tovább kérdezett. – Hogyan kerülitek el a
regisztrációt? Hogyan kerülitek el, hogy bárki tudjon rólatok?
Nevada felhorkant. – Első lépésként több száz mérföldnyire
maradunk a sárkányoktól. A legrosszabb, amit egy alakváltó tehet,
hogy a szárnyaik alá kerül. Azt tudja, hogy ők állandó célpontok,
ugye? Olyan, mintha mindig reflektorfényben tartanák őket az
emberi törvények. Szoros megfigyelés alatt állnak, így óhatatlanul
azok a váltók is, akik a védelmük alá gyülekeznek. De senki sem
foglalkozik egy rókával Foxburgban, Nox Fuller, és tudni akarja
miért?
– Eléggé – ismerte be egy mogorva tekintettel. Mi a kibaszott
szarért érdekli ez ennyire?!
– Mert minden tekintet a Damon hegységre, a Harper hegységre
és a Kane hegységre szegeződik. A sárkányokat figyelik, mert
olyanok, mintha eleven rakéták lennének. Ők az egyetlen olyan
fegyver, amitől az emberek félnek. Minek figyelnének egy kisvárost?
Ott semmi aggodalmat keltő nem történhet, sereget csak a
sárkányok képesek gyűjteni.
– Sereget?
– Nem valódi seregeket. Csak éppen maguk köré vonzzák a
váltókat. Több szem, nagyobb biztonság, de nézzük ezt az emberek
szemszögéből. Ők úgy látják, hogy azok az irritáló sárkányok
alattvalókat gyűjtenek. Nagyragadozó váltókat. Nem számít, hogy
csak családokat, csapatokat, barátságokat építenek ki. Hogy látják
az emberek? Sereget gyűjtenek. Az ilyen kisebb váltóknak, mint én,
könnyebb elkerülnie a regisztrációt, mint gondolná, amikor a
tűzfújók olyan pusztítók lehetnek. Foxburg azért van biztonságban,
mert itt nincs sárkány.
 Ó, milyen ironikus. Ugyanis ha Noxnak igaza van, akkor a
legnagyobb, legveszélyesebb, legkiszámíthatatlanabb sárkány itt
van valahol a környéken. A támadás legelső jelére Vyr porig fogja
égetni ezt a helyet, és felfalja Foxburg hamvait.
– Érdekes elmélet – mondta hanyagul.
– Ez nem elmélet. Hosszú ideje működik a kotorékban.
– A kotorékban?
– A rókakotorékban. Nem kellene erről beszélnem. – Újra
beleivott a vízbe. – Csak olyan ritkán beszélek, és talán hiányzik a
beszélgetés hangja? – Ez határozottan kérdő mondat volt, Nox
pedig összevonta a szemöldökét.
– Miért nem hallasz több beszélgetést?
– Mert én kívül vagyok a kotorékon. Más vagyok, és a rókák
között a másság nagyon rossz dolog. Nem taszítottak ki, csak éppen
senki sem látogat meg. Otthon dolgozom, mert félek az emberektől.
Általában zenét hallgatok, másképp belefulladnék a csendbe.
Mostanában pedig magammal beszélgetek, mert hiányzik a
beszélgetés hangja.
– Ezért mentél tegnap éjszaka vásárolni?
Nevada lehajtotta a fejét, megint kerülte a pillantását. Szégyen
pírja jelent meg az arcán. – Vannak fivéreim és nővéreim. Sokan.
Nagycsaládosok vagyunk általában. Sok utóddal. A többiek már
mind megtalálták a párjukat, de nekem a szüleim nem képesek
megfelelő partnert találni, így aztán évről évre maradok, ahogy
vagyok, a helyzetem stagnál, semmit sem javul, miközben egy olyan
városban élek, ahová nem is tartozom.
– A szüleid keresnek neked megfelelő partnert? Hát ez beszarás.
 – Nem, ez egyáltalán nem... olyan, amit mondott, olyasvalaki
estében, mint én, aki képtelen magától partnert találni. Ki akarná
egy ilyen szerencsétlenség gondját a nyakába venni? – mutatott
végig magán – Még csak bevásárolni sem tudok nappal. Képtelen
vagyok bárkivel is beszélgetni.
– Egész jól elbeszélgetsz velem is.
– Mert maga más, én meg spicces vagyok.
Nos, ezektől a szavaktól Noxot elégedettség öntötte el. Nevada
másnak nevezte őt. Tényleg más volt, csak másképp. De ahogy a
lány újra beleivott a vizébe, és ránézett azokkal a szép, meleg barna
szemeivel, egy pillanatra megrettent. Megjelent előtte a lány
nyomasztó jövője. Elképzelte őt egy szeretettelen kapcsolatban
valami arcnélküli róka váltóval, aki mellett Nevada örökre
ugyanebben az állapotban ragadna. Nox meg akarta ölni a
jövendőbeli társát, akit még csak nem is ismert.
Amikor egy vicsorgás szökött ki a torkán, a lány elhúzódott, és
lehajtotta a fejét. – Bocsánat – suttogta.
– Nem miattad. Az lenne a legjobb, ha nem beszélnél a szüleidről,
legalábbis arról, hogy partnert keresnek neked. A váltómnak ez
nem igazán tetszik. – Muszáj volt témát változtatniuk, még mielőtt
esetleg kifecsegné a lánynak, mennyire felkeltette a védelmező
ösztöneit. Nevada az imént utalt rá, hogy bármilyen másság, így a
róka alakváltó kultúrán kívül eső párosítás is végzetes
következményekkel járna a számára. Mint egy kibaszott Rómeó és
Júlia történet. Ő pedig egyáltalán nem készült semmiféle
párkapcsolatra, tehát még jobban megrémítette ez a túlzott védelmi
reakció. A lánynak nem is lenne szabad megjelennie a radarján,
ehhez képest azonban nem lát semmi mást, csak őt, és amióta
beszélgetnek, legalább tízféle pozitúrában baszta meg gondolatban.
Olyan volt, mint egy rakéta, amit egyenesen Nevadára
programoztak be, a lánynak fogalma sincs, mekkora pusztítást
okozhat benne. El kell sétálnia innen, meg kell feledkeznie a
lányról, folytatnia kell a fejvadászatot arra a kibaszott Vyrre,
bevágni a börtönbe, és aztán eltörölni minden nyomát, hogy valaha
is a városban járt. Mindig ezt tette vadászatok után. Neki ez volt a
legbiztonságosabb, de biztonságos lenne Nevada számára is? Nincs
regisztrálva. Pokolian nincs szüksége a sárkányra, és az emberek
figyelmére, amit idevonz. Vyrre pedig főképp nincs. Ő
leggondatlanabb az összes közül. Nem ódzkodott házak, egész
birtokok felperzselésétől, hangos, büszke emberevő.
Neki megvan a maga dolga. Elkapni Vyrt, elfelejteni Nevadát és
az egész kibaszott róka kotorék gyülekezetet, hazamenni a
lakókocsijába, a magányos életéhez a Damon hegységbe, oda, ahová
egy magányos váltó tartozik.
– Mennem kell. A kekszed nem olyan borzalmas – motyogta, és
pénzt dobott a pultra az italokért és a nachosért.
Már épp elsétált volna mellette, de egy pillanatra megtorpant, és
már nyúlt, hogy magához vegye a pulton hagyott kekszes dobozt.
Felvillant előtte a gondolat, hogy az jó kifogás lenne, hogy
megkereshesse, és visszaadhassa neki, ha elfogyott belőle a
sütemény. Úgyis feltett egy nyomkövetőt a kocsijára, már a boltnál.
És már akkor sem volt fogalma sem, hogy miért csinálja ezt. Újra
látni szerette volna. Rossz Nox.
 Otthagyta a dobozt a pulton, és elindult, anélkül, hogy a lányra
nézett volna. Két ujját felmutatta a válla fölött, ami messze több
elköszönés volt, mint amit a legtöbb embernek szánt.
– Nem jönne el velem egy családi vacsorára? – szólalt meg
Nevada a háta mögött.
Nox ismét megtorpant. Biztosan nem jól hallotta. Lassan
megfordult. – Azt akarod, hogy találkozzam a szüleiddel? – Majd ha
a pokol befagy. Soha senki nem hívta meg őt, hogy találkozzon a
szüleivel.
Nevada úgy nézett rá, mint egy megriadt nyúl. – Ez csak...
A hangja annyira halk volt, hogy még Nox is alig hallotta.
Közelebb ment néhány lépéssel. – Ez csak mi?
– Csak azért jutott eszembe, mert mivel én vagyok a család fekete
báránya, utálom ezeket az összejöveteleket. Eljöhetne velem a
barátomként, és amikor durva dolgokat mondanak, akkor
mondhatná nekik a B betűs szót. Csak maga az egészet.
– Melyik egész szót? – kérdezte ártatlanul. Mondd ki!
– Bé-a-esz-dé.
Betűzte. A fenébe! Ravasz róka.
– Miért aljaskodnak veled?
Nevada lenézett a csizmájára, és összevonta a szemöldökét, a
legformásabb kibaszott szemöldököt, amit Nox valaha is látott. –
Azt hiszem azért, mert más vagyok. A másság nem jó nekünk. Nem
szeretik, hogy nem tudok könnyedén beszélgetni az emberekkel. És
mindenki más kemény, egyedül én vagyok az, akibe könnyű
belekötni.
Segítséget kér tőle. Ütközőnek akarja használni. Az ajtó felé
pillantott és felsóhajtott. Gyorsabban kellett volna távoznia. – Ha
igent mondok, az csakis azért lesz, mert szeretem az összetűzéseket,
és az a vacsora totálisan drámainak ígérkezik.
– Totálisan az lesz.
– Ingyen lesz a kaja.
– Ingyenes az étel. Különleges tengeri fogások szerepelnek a
menüben a héten.
– Még véletlenül sem azért, mintha kedvelnélek, vagy egyáltalán
törődnék veled, toronymagasból leszarom a védelmedet – hazudta.
Nevada bólintott, a szemei olyanok voltak, mint az ikerholdak. –
Rendben.
– Fizetségképpen akarok még süteményt.
– Áll az üzlet.
– És egy szopást.
Nevada elvörösödött, az állát a mellkasához szorította.
Ideje volt az újabb hazugságnak. – Vicceltem.
– Ó! Rendben! – kényszeredetten felnevetett. – Tudtam ám.
Még többet együtt lenni vele nagyon rossz ötlet volt. Sajnálatos
módon Nox nagy rajongója volt a szuper rossz ötleteknek. – Mikor
lesz a vacsora?
– Holnap este. Itt... itt van... itt a cím – dadogta, miközben
feltúrta kis táskáját. Végül remegő kézzel előhúzott egy
névjegykártyát.
Nox visszament hozzá, és olyan nyersen rántotta ki az ujjai közül,
ahogy csak tudta, elkerülendő, hogy a lány beleszeressen. –
Foxburg Country Klub – olvasta fel hangosan. Felnevetett. –
Country Klub? Te nő, látod ezt? – Végighúzta ujjait a szakállán,
majd kedvenc ingének skótkockás anyagán. – Ez a kitűnő
hímpéldány nem country klubokra termett.
 – Maga lesz ott a legérdekesebb személy. – Nevada szemei ismét
a csizmáján voltak, és Nox átkozottul azt kívánta, bárcsak jobban
látta volna az arcát, amikor ezt mondta.
– Megegyeztünk. Hány óra?
– Komolyan? – monda a lány túlságosan hangosan – Mármint
úgy értem... hat óra. Azt vesz fel, amit akar.
Nox felhorkant. – Valószínűleg ugyanezt fogom viselni, immár
harmadik napja. – Nem volt elégedett a lány arcán megjelenő zavar
mértékével, így dobott még rá egy lapáttal. – De van egy levágott
szárú nadrágom is. És nem borotválom a lábam. Csak hogy tudd.
– Pompás! Ez egészen nagyszerű! Én majd felveszek valamit, ami
illik a maga öltözékéhez.
Nos, ez a válasz igencsak meglepte. – Illeszkedni a vesztesek
szoktak. És még egy. Ha a barátodként akarsz bemutatni, akkor
nem magázhatsz.
Nevada kinyitotta a száját, hogy mondjon még valamit, de Nox
elfordult tőle, és kiment az épületből, mielőtt a lány megláthatta
volna az arcán szétterjedő mosolyt a gondolatra, hogy ez a nő össze
akar öltözködni egy olyan szörnyeteggel, mint ő. Ők voltak a
történelem legkevésbé összeillő párosa. Ez egy katasztrófa lesz. Egy
kibaszott nagy, eposzi méretű, vicces katasztrófa.
Egy country klubban, összeöltözve egy valódi hölggyel.
Apa nevetni kezdett a fejében.
 Ötödik fejezet

Bassza meg, megvan a nyom.

Noxnak határozottan melege lett. A lánc, ami a patakon túl volt
kihúzva, régi volt és rozsdás, de a rajta fityegő tábla újnak látszott,
és Torren kézírásával festették. A kanyargós földút a patak másik
oldalán folytatódott, és ahogy lassan belevezette a teherautóját a
zúgóba, rájött, hogy a mederben lennie kell valamiféle kikövezett
útnak, amit pillanatnyilag elrejtenek a habok. Gumiabroncsai alig
tíz centire süllyedtek a vízbe, majd simán átért a kis ér túloldalára.
A teherautó nyikorgott és hörgött, amikor a láncot megkerülve
visszatért a poros útra, ami bekanyargott a fák közé. Voltak ott
örökzöldek csakúgy, mint leveleiket vesztett lombhullatók, és
aljnövényzet, amitől az egész hely félig kísérteties volt, félig pedig
anya karácsonyi üdvözlőlapjaira emlékeztette, amiket minden
kibaszott karácsonykor szétküldözgetett mindenkinek. Nox és apa
csak azért nem őrültek meg ettől a hagyománytól, mert titkon
obszcén ábrákat, farkakat rajzoltak elrejtve ezekre a képeslapokra.
Apa ezt „hol a dildó” játéknak nevezte. Anya végül rájött, és amikor
számonkérte rajtuk, apa azzal védekezett, hogy minden ismerősük a
Fuller üdvözlőlapokat várja a legjobban, hogy megpróbálja
megtalálni rajtuk az elrejtett kolbászt és húsgombócokat.
 Öt további percnyi vezetés után egy jelképes kapubejárónál állt
meg, legalábbis a hatalmas, fekete, aszfaltszerű körbehajtó annak
tűnt. A perzselésnyom keresztülhaladt a fák között, ameddig csak
szemmel tudta követni. Lefogadta volna kedvenc balos cipőjében,
hogy a sárkány tökéletes kör alakban perzselte körbe ezt a területet.
A szörnyek képtelenek megfékezni magukban a területmegjelölő
ösztönt.
A tisztás mértani középpontjában álló ház sokként érte. Ez nem
lakókocsi. Vyr egy istenverte, kibaszott kúriában lapul. Mekkora egy
nagy fasz! Ugyanolyan felvágós, mint az apja. Naná, hogy nem egy
lakókocsiban bújik el! Ahhoz túl sznob.
A ház kétszintes volt, minden ablakhoz díszes oszlopok és erkély
tartozott. Mögötte egy hatalmas tó, és rajta... az ott egy hattyú? Túl
hideg van itt a hattyúknak. Nox úgy döntött, megeszi Vyr házi
kedvencét. Olyan íze lehet, mint a csirkének.
Körülnézett, de semmi sem mozdult az „udvaron”. Túl nagy a
csend. A tarkóján a szőr szép lassan megindult felfelé, ahogy egyre
közelebb hajtott, és végül leparkolt az elterpeszkedő oszlopcsarnok
elé. A tető sarkain faragott vízköpők ültek. Szinte ellenállhatatlan
késztetés öntötte el, hogy megrongálja ezt a helyet. Nem lesz
szüksége, csak vagy kéttucatnyi piros festékspray-re, és pillanatok
alatt otthonossá varázsolná. Mindenhová hülye rajzfilmfigura
sárkányokat fog rajzolni, nagy gülüszemekkel, és icipici égi gyík
farokkal. Nagy Isten, mennyire utálja a sárkányokat. Torrennek
kibaszott szar ízlése van barátok terén.
Előhúzta a Glockját a hónaljtokból, ellenőrizte, hogy tele van-e a
tár, majd halk, fémes kattanással felhúzta. A kabátja alá rejtette a
fegyvert, kilökte a teherautó ajtaját, és kiszállt. Szemei újra
letapogatták a tisztást, teljesen szabadon engedte érzékeit. A
tarkóján nem simult le a szőr, a vészcsengő továbbra is szólt benne.
Nem voltak hangok. Nem rohangáltak apró állatok a fák között,
nem csiviteltek későre maradó madarak. Még a hattyú is nyugodtan
üldögélt a vízen, mintha tudott volna valamit, amit ő nem.
A suhanó nesz hangosnak tűnt éles hallása számára, ösztönösen
reagált, oldalra vetette magát. Fájdalom hasított a bal bicepszébe,
egyetlen sima mozdulattal előhúzta a fegyverét. A fogát csikorgatta
a kíntól, amit a karjába fúródott nyílvessző okozott, és arra kapta a
fejét, amerről azt a nyilat útjára engedték. Torren újratöltötte a
nyílpuskáját a tetőn. Faszkalap.
Felemelte a fegyverét és kétszer elsütötte, igyekezve nem halálos
lövést leadni, ellentétben azzal a rohadék gorillával. Torren
felkiáltott, legurult a tetőről és nagyot esett a ház másik oldalán.
– Baszd meg – motyogta Nox, miközben kirántotta a nyilat a
karjából. Forróság ömlött szét a karján. A dzsekije úgy tűnt
akadályozni fogja sebesült karjának mozgását, így azt is a földre
dobta a nyílvesszővel együtt. – Egy kibaszott nyílpuska? Meg is
ölhettél volna! – üvöltötte, a hangja végigvisszhangzott a hegyeken.
– Az volt a terv seggfej! – kiabált vissza Torren, még mielőtt a
hangok elárulták volna, hogy épp átmegy ezüsthátúba. Dupla szar.
Rohanvást igyekezett megszabadulni pisztolytáskájától. Torren
feltűnt a ház sarkánál. Nox komoly bajban volt, a hatalmas gorilla
fényes zöld szemei tele voltak dühvel és a halál ígéretével. A
picsáááááába!
Nox lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a grizzly előtörjön belőle.
Már Torren felé tartott, mielőtt a változás fájdalma leülepedett
volna benne, lendületet kellett szereznie, nem maradhatott
hátrányban. Ismerte ezt a játékot. Hányszor harcolt Torrennel?
Hányszor harcolt bármelyik domináns hímmel a Damon
hegységben? Szüksége is volt erre, ha azt akarta, hogy az állata jó
kondiban maradjon. Ez csak egy újabb küzdelem volt, és legalább
Torren is bicegett az egyik mellső lábára, mielőtt az ujjai Nox
csuklójára fonódtak volna.
Egyikük sem lassított, az erő, amivel egymásnak ütköztek,
majdnem kiütötte a levegőt Noxból. Míg Torren az oldalába csapott
az öklével, Nox belesüllyesztette a fogait a gorilla vállába,
közvetlenül a kulcscsont felett. Nox ebben a pillanatban meg akarta
ölni, vagy meghalni, miközben megpróbálja. Kibaszott Torren,
mindig mindenki előtt azt a seggfej sárkányt választotta! Még
helyette is! Karmaival, fogaival tépte, hasította, és közben ügyet
sem vetett az ökleire. A gorilla kinyitotta hatalmas állkapcsát,
felvillantak borotvaéles szemfogai, mielőtt belesüllyesztette volna
őket Nox nyakának oldalába. Na? Ki vérzik el hamarabb? Ez volt a
kérdés. Nox még mélyebbre harapott, majd hátrébb lépve kitépett
egy darabot Torren vállából.
– Állj. – A szót halkan mondák, mégis óriási hatással volt Noxra.
Egy ismeretlen erő letépte Torrenről, és földhöz vágta. Torren
becsapódását maga mellett szintén érezte.
Nox vicsorogva pördült hasra, tizenöt centis karmait belevájta a
fűbe, és kúszva indult Torren felé, hogy befejezze, amit elkezdett.
Kizárólag rá koncentrált, és Torren, vagyis az ezüsthátú is Nox felé
vonszolta magát.
Valaki laza mozdulattal közéjük lépett. Luxuscipőben,
szövetnadrágban, galléros ingben Vyr az ujjai között pörgette a Nox
vérétől pirosló nyilat, és úgy nézett le a grizzlyre, mintha valami
bogár lenne.
– Azt mondtam állj – mondta hűvösen, a szemei ezüst szikrákat
szórtak. A pupillái hosszúkásak voltak, mint egy kígyónak. Kígyó,
kígyó, kígyó! Vyr egy kibaszott kígyó, aki úgy tesz, mintha Nox
alfája lenne. Harcolj medve! Harcolj minden ellen!
Ám ez a második parancs úgy odadermesztette a helyére, mintha
csak egy lenne a díszes szobrok közül a téli rózsakertben, ami
körülvette a házat. Alig tudott lélegezni, minden izma
sziklakeménnyé vált, hogy megpróbálja megtörni Vyr varázslatát a
fenevadján.
Vyr letérdelt közöttük, kígyószemei egy pillanatra sem mozdultak
Noxról. – Változz vissza – morogta.
Nox felüvöltött az állatának fájdalmától, ami egymillió darabra
töredezett szét. Csillagok pontozták a látását és a medve üvöltése
egy férfi kiabálásává vált. Ez hihetetlenül fájt. Borzalmasan. Nox
összehúzta magát, mint ősszel egy lehullott falevél, karjaival átfogta
a fejét, megpróbálta összezúzni benne a fájdalmat, mindegy
hogyan, csak érjen már véget, de Vyr valami borzalmas dolgot
csinált a bensőjével. Nox lángolt. Minden sejtje sikoltozott a tűzben.
Torren felállt és elment, mintha soha meg sem sérült volna, de
Nox haldoklott.
– Hadd találgassak – mondta halkan Vyr. – Apám küldött. De
miért?
Nox annyira szeretett volna csendben maradni. Némán átengedni
magát az égésnek, de Vyr elmosódó sebességgel újra belevágta a
karjába a nyilat, vissza a sebbe, ami még nem gyógyult meg.
 Nox felmordult az újabb fájdalomhullámtól. – Mert
börtönbüntetésre ítéltek.
Az izzadság belefolyt Nox szemébe, amikor felnézett a Vörös
Sárkány dühös arcába.
– Ketrecbe mész, amiért elégetted azt a várost seggfej. Azért
vagyok itt, hogy én vigyelek oda.
– Hm – mondta közönyösen Vyr. Úgy tett, mintha nem érdekelne
volna mindaz, amit mondott, de a szemei veszélyes kis résekké
szűkültek, a nyaka pedig lassan elvörösödött. – És apám csak téged
küldött. Egyedül meghalni. Miért?
Ez a részlet Noxot is aggasztotta. Mert nélkülözhető volt, azért.
De ezt soha nem mondta volna ki nyíltan a Vörös Sárkány előtt, így
elrántotta tőle a tekintetét, és arra a hülye hattyúra koncentrált a
tóban. Te jó Isten, mennyire szerette volna, ha Vyr végre kihúzza a
karjából azt a nyílvesszőt, vagy megöli végre. A sárkányok szerettek
játszani az étellel.
Torren Nox Glockjával tért vissza, rászegezte a fegyvert
egyenesen az arcára, és a fogait csikorgatta. Vér folyt le tetovált
mellkasán a vállából, amit Nox felhasított. Izzadság folyt az arcán,
fekete haja a fejére tapadt. Nox felnevetett. – Kibaszott szarul nézel
ki.
– Mégis te vagy az, aki meghal! – kiáltott fel Torren, szorosabban
markolta meg a pisztolyt, az ujja a ravaszra feszült.
– Ne – mondta közömbös hangon Vyr.
– De meglőtt! Kétszer!
– Te lőttél először! – kiabált vissza Nox.
– Ó, édes Istenem – motyogta Vyr, és kirántotta a nyilat Nox
karjából.
 – Baszd meg – morrant fel Nox, és megragadta a karját, hogy
elállítsa a fájdalmat és a vérzést. – Kibaszottul utállak
mindkettőtöket. Annyira, mint... mindenkit utálok, de a legjobban
kettőtöket.
– Óóóó, Istenem, hogyan fogom ezt túlélni? – felelt Torren egy
hülye, affektálóan vékony hangon, és megforgatta a kezében a
Glockot.
– Add vissza a fegyverem.
– Vagy mi lesz? – kérdezte Torren. – Nézz már magadra,
teleizzadtál volna egy egész korsót. A földön fekszel, Vyr szó szerint
elkaphatná a nyakad, a hulládat pedig felfalhatná, harminc
másodpercen belül semmi nyoma sem maradna, hogy valaha is itt
jártál. És még ha nem is teszi meg? Van egy majdnem teljesen tele
táram, és ismét elmondom, kibaszottul a földön fekszel. – Torren
összerezzent, megragadta sérült vállát, ugrálni kezdett. – A francba!
– üvöltötte be az erdőbe – Ahányszor harcolsz, neked minden
alkalommal ölnöd kell Nox? Tényleg?
– Akkor én is ismét mondom, te lőttél le nyíllal, te idióta
faszíjász!
Vyr felhorkant. – A faszíjász viccesen hangzik. Torren, ez az új
beceneved.
– Baszd meg, Vyr.
A Vörös Sárkány mellkasából zúgásszerű morgás tört fel, figyelő
ezüst szemei Torren felé fordultak. – Óvatosan majom.
Torren széles, fekete szemöldöke majdnem a hajtövéig felszaladt.
– Majom? Óvatosan, gyík. Itt vagyok, kockáztatva a börtönt, hogy
segítsek elrejteni a tűzfújó segged a sorsod elől. Azt hiszed Damon
meg fog állni Noxnál? Hát nem! Ez az első hullám. Úgy értem
biztosan kiküldte az egész kibaszott D csapatot.
– Hé! – tiltakozott Nox, miközben felült. Ő minimum C csapatos.
– De legközelebb már többen jönnek. Talán elküldi Beastont,
hogy a nyomunkra akadjon. Talán egy egész nyavalyás hadsereget
küld! Vagy talán ő maga jön, és akkor mit csinálunk? Felrepülsz az
égbe, csatázni az apáddal, és mit tehetek én, hogy megvédjelek?
Edd meg Noxot, és aztán kezdjünk el készülődni a következő
háborúra. Húzzuk el a szabadságunkat, ameddig csak tudjuk.
– Borzalmas ízem lenne, csak hogy tudd – mondta Nox. – Csupa
ín és porc, azon kívül a nagy farkam a torkodon akadna.
– Istenem – morogta Vyr, akinek hányingere lett. – Baszd meg,
és baszd meg te is Torren.
– Egész életedben futni fogsz? Mert Torrennek igaza van, lehet,
hogy te szivart szívó, bort ivó, pénzeszsák szemétláda vagy, de nem
állsz a törvények felett. Pénzzel nem hozhatod helyre, amit
Covingtonban csináltál. Majdnem porig égetted az egész helyet, és
az emberek most elvárják, hogy példát statuáljanak veled.
Óvatosabbnak kellett volna lenned, Vörös. Most viszont neked is
meg kell fizetned a tetteidért, mint minden más idióta faszfejnek,
aki lerombol egy egész várost.
– A Red Havoc csapat és Torren húgának megmentése miatt
történt – mondta Vyr higgadtan. Kígyószemeiben most őrület
lobogott.
– Ó, ne fárassz már. Azért égettél el és faltál fel minden oroszlánt
és gorillát, mert egy körömfeketényi önuralmad sincs. Túlságosan
szeretsz harcolni. Lehúzol egy évet a váltók börtönében és
kezdheted újra az egészet. – Nox talpra küzdötte magát és még arra
sem vette a fáradságot, hogy legalább a farkát eltakarja, mert miért
is takargatta volna? Hatalmas volt és ő büszke volt rá. Meg kell
mutatnia Nevadának. A lány rögtön beleszeretne és egy tucatnyi
kicsi rókababát akarna, akik úgy néznek ki, mint ő.
Vyr még jobban összehúzta a szemét, és ettől egy kissé ijesztőnek
tűnt. – Mi volt ez?
– Mi mi volt, te lehetetlen fasz?
Lassú, határozott mosoly ömlött szét Vyr arcán, egyik kezével
beletúrt vörös hajába. – Csajod van Noxtórius kretén?
– Ne nevezz így – motyogta Nox –, és nincs.
Vyr a fejét csóválta és higanyszín szemei Noxot fürkészték. –
Róka.
Nox szíve nekicsapódott a szegycsontjának. Nem is említette
Nevadát, legalábbis hangosan nem. Most viszont egyre erősebb
fejfájás tört rá. A koponyája ugyanúgy égett, mint az előbb az egész
teste, amikor Vyr rákényszerítette a változást.
– Mi vagy te? – lépett hátrébb Nox, hogy minél távolabb lehessen
Vyrtől.
Vyr mosolya eltűnt, kőkemény vonások jelentek meg a helyén. –
Nagyon sok minden vagyok.
Nox Torrenre nézett, de az ezüsthátú nem tűnt meglepettnek Vyr
félelmetes képességei láttán. Oké, Clara, Vyr anyja boszorkány.
Vagy valami olyasmi. Olvas jóskártyákból, és olyan dolgokat lát,
amiket nem lenne szabad látni. Úgy tűnt, Clara és Damon
összehozott egy irányíthatatlan sárkányfiút, akiben ráadásul ott van
Clara hatalmának legalább egy része is. Mindig mindenki félt a
csendes Vörös Sárkánytól, mert egy szörny lett, amikor alakot
váltott, de ez az új információ már ahhoz is elég volt, hogy Nox
arcából kifusson a vér.
– Mindig is egy hatalmas tüske voltál, Nox – mondta Vyr. – Már
gyerekkorunkban is folyton az embereket választottad. Engem
kihagytál. Olyan voltál, mint a kibaszott apád másolata. – Vyr
elmosolyodott. – Vicces dolog a genetika. Életben hagylak még egy
ideig. Még csak meg sem fenyegetlek azzal, hogy ropogósra sütlek
és felfallak, ha beárulsz apámnál, vagy felnyomsz az emberi
bűnüldöző szerveknek. Nem. Ha egy léleknek is elárulsz, akkor
elmegyek... Texasba... – összeráncolta a homlokát, Nox fejében
pedig felerősödött az égés. A sárkány a fejében ásott.
Nox összeszorította a szemét. Ne gondolj Nevadára!
– Nevadához – mormolta halk, selymes hangon Vyr.
– Nem a csajom. Alig ismerem.
– Oké – vont vállat Vyr egy üres mosollyal –, akkor amiatt sem
aggódsz, amit csinálni fogok vele.
– Tényleg kibaszottul utállak – morogta maga elé Nox.
– Hízelgéssel nem mész nálam semmire. – Vyr felállt, a véres
nyilat Nox lábai elé dobta a fűbe. – Ajándék.
– Úgy érted, emlékeztető?
– Ja. Akarsz egy sört, mielőtt elhagyod a hegyemet?
– A te hegyedet? Nem tudok róla, hogy földet vásároltál. Három
hónapja biztosan nem.
– Szar nyomozó vagy Noxtórius. Ez a hely évek óta az enyém.
Sört?
Nox kiköpött a földre Vyr lábánál. Baszódjon meg, nem fog
sörözni egy szörnyeteggel, aki épp megfenyegette Nevadát.
 Vyr a ház felé indult, de a válla fölött még visszaszólt. –
Biztonságos utat visszafelé apám hegyei közé.
– Nem mehetek vissza nélküled, és ezt te is tudod. Apád elégetne.
– Nem a mi problémánk – mondta Torren, és a fűre dobta a
Glockot, miközben követte a sárkányt. – Kellemes életet és halált.
A mellkasában szúró fájdalommal, a karjából ömlő vérpatakokkal
Nox figyelte, ahogy a két seggfej magára hagyja az udvaron.
Ha a Vörös Sárkány nélkül térne vissza, Damon megbüntetné, de
Nox a csontjai mélyén érezte, hogy ez nem fontos. Ő nélkülözhető.
De ha feladná Vyrt, azért Nevada fizetne meg, ő pedig nem
nélkülözhető. Ő jó, szép és tiszta.
Nem mehet vissza a Damon hegységbe, de nem szeretné Nevada
nevét sem látni Vyr halállistáján.
Nem mehet, nem maradhat.
A kurva életbe!
Nox immár szokásos módon megint térdig süllyedt a
futóhomokban.
 Hatodik fejezet

Kedves Nevada Marianna Foxburg!

Ezúton meghívjuk önt és kísérőjét Nox Fullert a december
másodikán tartandó ünnepi vacsoránkra. Alkalmi öltözet javasolt.
Ruhát küldök, ha szükséged lenne rá.
Briar út 1010.
Érkezés hat órára.

Nevada átfordította a kártyát, de senki sem írta alá. – K-ki

küldte? – kérdezte a kézbesítő fickót, aki egy dobozt és egy
hatalmas csokor vörös rózsát tartott a kezében.
– Nem adta meg, milyen nevet írjunk a kártyára, sajnálom –
motyogta a fiatalember.
A lány ügyetlenül átvette tőle a dobozt, majdnem elejtette, aztán
pedig úgy odaszorította a csípőjéhez, míg a csokorért nyúlt, hogy
majdnem összenyomta. Széles mosolyt villantott a futárra, majd
bebotladozott. Ó! Megfordult és visszalépett pár lépésnyit, hogy a
hangja utolérje a házától a kocsijához tartó küldöncöt. – Köszönöm!
– suttogta alig hallhatóan. Már megint úgy viselkedik, mint egy
csirke.
Ismét csalódottan maga miatt letette az ajándékokat az
apartmanja előszobájában álló kis asztalra. Kibontotta a doboz
fényes, piros szalagját, és leemelte a fedelet. Fekete szaténruha volt
benne, és amikor megnézte a címkéjét, majdnem kiugrott a szeme.
Éppen a tökéletes méret. Ráadásul egészen drágának tűnt. Ki a fene
küldte ezt? Azt gondolta volna, hogy valamelyik róka, de a kártya
név szerint említi Noxot. Talán az ő valamelyik barátja.
Óvatosan megérintette a puha szatén anyagot. El kell mennie, ha
ez a meghívás Nox miatt érkezett. Ez lenne a tisztességes, hiszen a
férfi ma este ő miatta jön el egy vacsorára. Hm. Neki egészen
biztosan nincsenek ilyen boldog kis rebbenések a gyomrában, hogy
hamarosan újra látják egymást.
Beszélt róla a barátainak. Szélesen elvigyorodott. Ez jó jel. Vajon
mit mondhatott róla? Biztosan jó dolgokat, ha a barátai úgy
döntöttek, hogy meghívják vacsorára.
De...
Képtelen idegennek vacsorázni. Már-már a pánik határán volt
amiatt is, hogy a családjával kell vacsoráznia a country klubban,
pedig őket születése óta ismerte.
De...
Talán nem lenne olyan borzalmas új emberekkel találkozni, ha
Nox is ott lenne. Szabad szájú és védelmező, valószínűleg az sem
érdekelné, ha ő egész este a háta mögött bujkálna. Senki sem lehet
ijesztőbb az Átkozott Medve fiánál. Biztonságban lesz. Biztonság,
biztonság, biztonság. A mosolya még jobban kiszélesedett. Talán
tetszik a férfinak. Igaz? Ezért akarja, hogy találkozzon a barátaival.
Érdekli őt.
Hosszú, dühödt dudálás hallatszott odakintről. Ez a bátyja Jack
lesz, és a társa, Fanny.
Nevada elsimította a nemlétező ráncokat testhezálló ruháján, a
táskájába dobta a kártyát, és kinyitotta az ajtót. Kezdődjék a
rémálom.
 Jack újra dudált, míg bezárta az ajtót, mintha nem látná, hogy
már jön. Ha bátrabb lány lenne, mint a nővérei, most jól letolhatná,
amiért felbosszantotta ezzel, de Jack és Fanny nagyon durvák
voltak, és egész este nem szállnának le róla, ha ezt most szóvá
tenné.
– Végre – mondta Jack, amikor besiklott a hátsó ülésre.
– Ööö.. a saját autómmal is mehettem volna.
Az utas ülésen Fanny megfordult, hogy Nevadára nézzen. – A
bátyád és én szerettünk volna még a vacsora előtt külön beszélgetni
veled egy kicsit.
– Ooookééé.
– Meghívtunk valakit, hogy találkozzon veled. Nos, ismered őt,
de beleegyezett, hogy megfontoljon téged, mint lehetséges társát, ha
felülmúlod az elvárásait. Mit gondolsz erről? – Fanny mindig úgy
beszélt vele, mintha egy gyerek lenne.
Ha felülmúlja az elvárásait? – Akkor úgy hiszem, marad az
udvarias visszautasítás. – Soha senkivel sem találkozott még,
akinek az elvárásainak akár csak megfelelt volna, nemhogy
felülmúlja őket. És ott volt Nox.
Fanny úgy folytatta, mintha Nevada meg sem szólalt volna. –
Darren tökéletes lenne, mivel idősebb és még nem sikerült
párosodnia...
– Darren? Pontosan kétszerannyi idős, mint én, és párosodott.
Konkrétan háromszor. Csak nem tartotta meg egyik párját sem.
– De jól tartja magát, és az életed nem lenne ilyen szánalmas, ha
megosztanád valakivel, és kisbabáid lennének.
– Neked és Jacknek sincsenek babáitok.
 – Még. Alig egy éve vagyunk együtt, és nagyon boldogok vagyunk
így, ahogy vagyunk. De neked előnyöd származna abból, ha utódot
adnál egy férfinak, magadhoz köthetnéd őt ezzel. Keményen kell
küzdened, hogy Darren ne akarjon elhagyni. A többi társa nem tette
ezt, de neked könnyebb dolgod lesz. Most már maga Darren is
kétségbeesett. Örökösökre van szüksége.
– Szerinted jó pár lennénk, csak mert mindketten
kétségbeesettek vagyunk?
– Nos... igen.
Egy pofon. E két rövid szó pontosan olyan hatással ért fel, mint
egy pofon. Nevada tényleg annyira értéktelen, hogy egy nála kétszer
idősebb férfi is csak kétségbeesésből veszi fontolóra? Ő semmit sem
számít? Csak a szaporodóképessége? Fanny még mindig beszélt, de
Nevada már nem hallotta, a füle zúgott, nem kapott levegőt. – Állj
le.
Fanny éppen Darren munkájáról és hatalmas házáról beszélt.
– Hagyd abba – mondta kicsivel hangosabban Nevada –, kérlek.
– Figyelj rá oda, Nevada! – dörrent rá Jack a kocsi apró teréhez
képest túlságosan hangosan. – Nem vagyok hajlandó tovább nézni,
hogy minden családi eseményen egy eldugott sarokban ülsz.
Mindenki párosodott és boldog, de ha te belépsz egy helyiségbe,
azonnal vége minden jókedvnek. Annyira körülvesz a nyomorúság,
és a szenvedés, hogy csírájában megölsz minden vidámságot.
– Ez nem szenvedés. Társas fóbia.
– Bocs – hessentette el a pontosítását Jack egy legyintéssel. Már
majdnem a country klubnál voltak, és Nevada nagyon-nagyon
szerette volna kinyitni az ajtót, hogy elmenekülhessen. De Jack
sajnos túl gyorsan vezetett.
 – Mindenki azt várja, hogy párosodj Darrennel – mondta Jack –
Mindenki.
– Meghívtam valakit a ma esti vacsorára – fecsegte ki. Az arca
tüzelt, de rákényszerítette magát, hogy kiegyenesedjen a hátsó
ülésen. – Jóképű, korombeli és nagyon kedves velem. És még csak
nem is kétségbeesett. – A szavak szinte sietve folytak ki a száján,
még mielőtt újra berezelt volna.
– Ki az?
– Noxnak hívják.
– Nox? – kérdezte Fanny undorodva. – Milyen vérvonala lehet
valakinek, akit Noxnak neveznek?
– Nincs pedigréje. Engem ez nem érdekel. – Bár ez elég
ingatagon hangzott, mégiscsak kiállt magáért és ez büszkévé tette.
Hogy erőt merítsen belőle, előhúzta Nox barátainak kártyáját, és a
gyomrához szorította. Érdekli a férfit. Mesélt róla a barátainak.
– Nox a róka – horkant fel Jack – Milyen ötlettelen szülők adnak
ilyen nevet egy gyereknek?
Fanny kuncogni kezdett. Jack felnevetett. Erre Fanny még
hangosabban nevetett, és végül mindketten a hasukat fogták a
röhögéstől.
Nevada összerezzent. A Nox egy tökéletes név a Damon
hegységben élő legagresszívebb grizzly medve ugyanolyan agresszív
fia számára, és nem semmi kis rókának szánták, mint az idióta
Fanny és idióta Jack neveket.
– Nos, ha már itt tartunk, a Fanny feneket jelent. Ki kellene ezért
nevetnünk téged?
Jack olyan erővel taposott a fékbe, hogy Nevada lefejelte Fanny
ülésének hátát. Megfordult, és megragadta a haját, hogy ne tudjon
visszahúzódni előle az ülés mélyére. Erősen megrántotta és
felmordult. – Ide hallgass te kis kurva! Fanny sokat fáradozott
azon, hogy párt találjon neked. Tudod hányan nevették ki már csak
a neved említésére is? Több tucatnyian, mégsem adta fel, és most
megtalálta neked Darrent, te pedig viccet csinálsz a nevéből?
Nevada remegett, elfordította a tekintetét. – Ez fáj – suttogta.
Jack szinte hátralökte a fejét, mielőtt elengedte volna a haját. –
Az jó. Majd máskor kétszer is meggondolod, mielőtt okoskodsz
húgocskám. A kotorék meggyűlölne. Jobban teszed, ha nem teszed
az ellenségeddé a családod, mert akkor mi lenne veled? Kiközösítve,
védelem nélkül, egyedül, elszigetelve. Nem lennél több, mint
sárkányeledel.
Sajgó fejbőrére szorítva a kezét, Nevada kinyitotta az ajtót és
kiszállt.
– Szállj vissza a kibaszott kocsiba! – üvöltött Jack.
– Sétálok – válaszolt szelíden és szemeit maga elé szegezte az
útra. Nagyon igyekezett, hogy ne sírjon, de a szemeit égették a
könnyek, azzal fenyegetve, hogy végigfutnak az arcán.
Jack olyan sebességgel hajtott el, hogy a gumik túlpörögtek, égett
bűzt hagytak maguk után. Nevada köhögött, igyekezett elhessegetni
az arca elől a csípős füstöt, de legalább volt mire fognia a
könnyeket. Nem lett volna szabad engednie Jack egész heti
nyaggatását, hogy velük menjen, a saját autójával kellett volna
jönnie. De legalább nem lesz hosszú séta, bár még nem látta a
távolban sem a klub épületét.
Egy frusztrált, apró emberi morranással, mivel a szánalmas
rókája csak remegett és nyöszörgött benne, felemelte a ruhája alját,
és elindult, figyelmen kívül hagyva azt a három, családtagok által
vezetett autót, ami anélkül hajtott el mellette, hogy bárki is
felajánlotta volna, hogy elviszi.
A fejbőre még mindig sajgott ott, ahol Jack meghúzta a haját.
Mindig ezt csinálta, már gyerekkorukban is, amikor nem tetszett
neki, amit Nevada mondott. És soha nem is nőtte ki azt a zsarnoki
korszakot, és igazából egyikük sem. A kedvesség nem volt népszerű
tulajdonság a kotorékban, úgyhogy ezt is felszámították Nevadának,
mint jellemhibát.
Megfájdult a lába, mire végigment a kanyargós úton, fél óra
múlva a golfpálya mellé ért. Talán Nox már ott lesz, ütköző lehet,
amikor apa és anya felelősségre vonják, mint mindig, ha harminc
másodpercnél többet késett.
De amikor belépett a nagyterembe, ahol már mindenki
vacsorázott, nem látta a férfit. Szörnyű érzés tört rá, mintha
gyomron vágták volna. Talán csak jött és ment, vagy talán felültette
őt. A második tűnt a legvalószínűbbnek.
Anya őrülten dühösnek látszott a legnagyobb asztal túlsó fal felőli
végén. Ő és apa mindig az asztal két végén ültek, mint egy király és
egy királynő. Anya kecsesen, két ujjal odaintett neki, majd
határozottan odamutatott egy üres helyre Darren mellett.
Ellentmondást nem tűrően. Legszívesebben ismét sírva fakadt
volna, szeme ismét átfutotta a tömeget, de Nox nem volt ott.
Természetesen szót fogadott. Ő csak Nevada volt, unalmas,
ideges és alázatos. Egyáltalán nem olyan, mint egy jóképű, testépítő
alkatú, vicces, domináns grizzly alakváltó. Noxnak nincs gondja
azzal, hogy beszéljen bárkivel, a nyelve pont olyan éles, mint az
esze, az itt lévők még csak nem is játszhatnának vele egy
bajnokságban. Milyen ostoba is volt, hogy egy pillanatig is hagyta
magát reménykedni.
Egészen zsibbadtnak érezte magát, ahogy elindult a számára
kijelölt szék felé, és igyekezett felkészülni rá, hogy teljesen
eltűnhessen az elkövetkezendő három unalmas órában.
Végigsimított puha szaténruháján, és humortalanul felnevetett. A
fekete ruhát ahhoz a fekete fehér skótkockás inghez választotta,
amit reményei szerint a férfi viselt volna. Hogy lehet ennyire hülye?
– Helló Nevada – szólalt meg mellette Darren. – Nagyon
egészségesnek tűnsz ma este. Leadtál pár kilót?
Ez ám a bók. Valaki olyan erővel rúgta meg az asztal alatt, hogy
felkiáltott. Fanny szikrázó pillantást vetett rá, és Darren felé
biccentett.
– Nem, nem fogytam.
Darren összehúzta a szemöldökét és közelebb hajolt Fannyhoz. –
Azt mondtad, hogy egy tréner dolgozik rajta.
– Ez így is van – szólalt meg egy mély, morajló hang a lány
mögött. – Egy szextréner. Teljesen kimerít. Vodkás lány vagy, ugye?
– kérdezte Nox, és Nevada könyöke mellé helyezett egy pár feles
poharat a krémszínű, arannyal díszített terítőre, a borospohár
mellé.
Az egész asztal elcsendesedett, és megdermedt, valószínűleg
azért, mert Nox egy combközépig levágott szárú farmert viselt egy
mellkasára feszülő fehér pólóval, amin... feketével a Csonttörő
felirat díszelgett?
– Az egy baseball sportszár? – kérdezte suttogva Nevada, ahogy
lepillantott a férfi sárga-fehér, térdig érő zoknijára.
 – Igen, miért? – Nox felegyenesedett, csípőre tette a kezét,
kicsavarta a felsőtestét, hogy megnézze magát hátulról is, és ezzel
elérte, hogy a farka nekinyomódjon nadrágja varrásának. Nevada
egészen biztos volt benne, hogy a feje hamarosan kitör a cipzár
mögül. A férfi úgy nézett ki, mintha verekedésbe keveredett volna.
Az arcát félig sem gyógyult zúzódások tarkították, de a lány
figyelme állandóan visszasodródott a farkára.
– Mit művel maga itt? – kérdezte Darren hangosan.
– Most? Pillanatnyilag csigát és kaviárt szándékozom enni,
távlati terveim szerint pedig megpróbálok bejutni egy bugyiba. –
Szexin rákacsintott Nevadára. – Nagyon keményen játszik a csaj.
Na, koccolj arrébb öreg – intett hessentő mozdulattal Darren felé –,
ide kell hoznom egy széket. Ez foglalt? – kérdezte meg a mögöttük
lévő asztalnál – Nem – válaszolta meg a saját kérdését, amikor
mindenki csak meredt rá, mintha három feje lenne. – Nagyszerű!
Égbekiáltó csikorgással végigvonszolta a széket a padlón. Az
egész terem dermedten bámult. Aztán megfordította, túl keményen
lecsapta és aztán elegánsan leereszkedett rá a lány mellett.
Valósággal lerohanta anya területét, és ha szülője nem úgy nézett
volna Noxra, mintha a következő pillanatban képes lenne tüzet
fújni rá, akkor Nevada felnevetett volna.
– Ööö... mindenki? – suttogta és odakoccantotta villáját a
borospoharához. – Ő itt a barátom, Nox. Nox, ők Darren, Peter,
Júlia, Juliette, Frank, Toby, apám, Brutus, Gabriella, Donner,
Cassie, Brantly, Sarah, Brie, Tanner, Sawyer, Leslie, Jack, Fanny és
az anyám, Darla.
– Fannynak hívnak? – kérdezte Nox a sógornőjétől –, úgymint
fenék? Szívás ez a név.
 Nevada igazán próbált nem kuncogni, de korábban ő is pont ezt
mondta, és Fanny most olyan nagyon dühösnek tűnt.
– Kérem, mondja, hogy csak viccel – szólalt meg anya dühtől
hideg hangon.
– Egészen vörös az arca – mondta Nox –, gond lehet a
vérnyomásával. A szívbetegségek gyakoribbak a nőknél, mint
gondolnánk, a legjobb lenne, ha nyugton maradna és...
– Fogd be! – kiáltott fel anya, és nyíltan nagyot csapott az
asztalra. Egy borospohár eldőlt, de szerencsére nem tört össze.
Nox előredőlt, és ismét Nevadára kacsintott. – Új ivós játék.
Megiszunk egy pohárral, valahányszor ma este az alfa anyád
elveszti a szaros nyugalmát.
Nevada szinte kábultan vette át tőle az italt, és megrándult kissé,
amikor a férfi az övéhez koccintotta a poharát. Nem is akarta látni a
család dühödt pillantásait, úgyhogy bekapta inkább gyorsan az italt,
majd végigmutatott a ruháján. – Én igyekeztem hozzád öltözni.
– Legközelebb hozok neked is egy pár sportszárat. – A szemei
hihetetlenül élénk kékek voltak, a mosolya elbűvölően szexi. –
Apám azt mondta, szerencsét hoz, ha azt viselek, és azt is mondta,
hogy a csajok bírják a rövidnadrágos fickókat, szóval... remélem
ezzel te is így vagy. – Visszadőlt a szék háttámlájához, ezzel megint
kihangsúlyozva ágyékát, amire le is pillantott. – Azt hiszem, a
harkályom hamarosan ki fog kukucskálni, ezért figyeld nagyon
továbbra is, nehogy lemaradj a showról. Miért késtél? Nagyon
unalmas volt a bárban ülni, és hallgatni a családodat, akik a
tőzsdéről beszélgettek, meg valami Candy nevű lányról, aki lefeküdt
a partiképes agglegények felével. Nem hiszem, hogy Peter lenne a
megfelelő társjelölt neked, négy másodperccel azelőtt fingott, hogy
leültél volna mellé.
Anya fuldokolni kezdett a víztől, amit kortyolgatott, Nevada
pedig összeszorította a száját, hogy ne nevessen fel hangosan. – N-
nem Peter. Darren a n-neve – javította ki –, és hát...
– Tényleg? Én azért legalább az ötödik randiig vártam volna az
ilyen ordenáré viselkedéssel. – Nox elmélyítette a hangját és az
utolsó szavakat már olyan mélyen átélt sznob felháborodással
mondta, hogy Nevadának most már minden erejére szüksége volt,
hogy visszatartsa a nevetést.
– Itt vagyok, én is hallom, amit mond – szólalt meg dühösen
Darren –, és nem... engedtem el gázokat.
– Kibaszottul szexi vagy ebben a ruhában – Nox tekintete
végigsepert Nevadán, mielőtt ismét a szemébe nézett volna.
– I-igazán? – kérdezett vissza egy félénk mosollyal.
Nox lángoló tekintete az ajkára tapadt, és ott is maradt, míg a
szája egy széles válaszmosolyra húzódott, ami fura kis bakugrásokra
késztette Nevada gyomrát. A szakáll, meg minden... Nox egyszerűen
szédítő volt, amikor mosolygott.
– Tudom kicsoda maga – mondta Darren a homlokát ráncolva –,
ismerjük egymást, ugye?
– Engem senki sem ismer. Itt tényleg van csiga az étlapon. – Nox
rámutatott az egyik előételre. – Osztozunk? Undorítónak hangzik,
de egyszer mindent ki lehet próbálni. Meg kell osztanunk az összes
fogást, hogy minél többfélét kóstolhassunk meg.
– Meg akarod osztani velem az ételed?
 – Te nő, tegnap a nachosomat is megosztottam veled.
Gyakorlatilag már házasok is vagyunk. Kacsát akarsz, tenger
gyümölcsét, vagy mindkettőt?
– Mindkettőt?
– Jó döntés. – Amikor a négytagú vonószenekar játszani kezdett,
Nox hátradőlt a székén, és szemügyre vette őket. – Ez az agyamra
fog menni.
– Nem akarsz akkor inkább távozni? – kérdezte Jack nyersen.
– Kizárt. Meg akarom forgatni ezt a kis dögöst a táncparketten.
A nővére, Leslie felhorkant. – Nem létezik, hogy Nevadáról
beszélsz.
Nox arcára kiült a legdühösebb kifejezés, amit a lány valaha is
látott, miközben Leslie-re szegezte a pillantását. – Mit akar ez
jelenteni?
– Itt nincs is táncparkett! – kiáltott oda anya.
– Tévedés, mindenféle padló lehet táncparkett – szólt vissza neki
Nox, majd átvetette a karját Nevada székének háttámláján, és a
hüvelykujjával gyengéden végigsimított a karján.
Érzi vajon, mennyire nehezen lélegzik? Amit Leslie mondott,
zavarba hozta Nevadát.
– Nézze csak – mutatott Nox az anyja mellett a szőnyegre –, egy
táncparkett. Ó, és az ott? – mutatott a kvartett felé –, az is
táncparkett. Itt vagy százan is tudnának táncolni. De most
komolyan, kedves Leslie, mit is akartál mondani azzal a
megjegyzéssel? Nem úgy találod, hogy Nevada hihetetlenül dögös?
– Mert te úgy találod? – nevetett fel gúnyosan Jack.
 Nox lemutatott rövidnadrágja ágyékrészére. – Mr. Csontkemény
McFarok azt mondja, hogy igen. – Nevadához fordult, és félig-sem-
halkan odaszólt neki. – A családod borzalmas. Akarsz táncolni?
– Ööö... – Nevada félénken körbenézett. – Senki sem táncol.
Nox vállat vont és elvigyorodott. – Nem érdekel, mit csinálnak
mások. Hozzá akarok érni a derekadhoz, megfogni a kezed, együtt
akarok mozogni veled a ritmusra. De még ennél is fontosabb, hogy
fel akarlak állítani erről a székről, mert elég feszült vagy, és
kényelmetlenül érzed magad. A családod egy csöppet sem jófej, az
állatom pedig azt akarja, hogy fejek hulljanak a porba. Tartsunk egy
kis szünetet, nevessünk egy kicsit, kapjunk be egy italt a bárban, és
visszajövünk, ha akarod. Muszáj a szörnyetegnek egy kis szünetet
biztosítanom.
Oké, ez tényleg csodálatosan hangzott. Nox felállt, megláthatta a
beleegyezést a mosolyában. Gálánsan meghajolt és kezet nyújtott
neki, mintha egy hercegnő lenne. És amikor a tenyerébe csúsztatta
a kezét, gyengéden megcsókolta az ujjait. Nagyon romantikus lett
volna, ha mindeközben a másik kezével nem mutat be Jacknek.
Vagy akkor is romantikus lett volna, ha ő ezt nem veszi észre.
– Bocsássatok meg – mormolta szemeit Nox izmos lábszárára
szegezve –, elmegyek táncolni a... Noxxal.
– Nevada, ülj vissza! – parancsolta az apja.
Még soha életében nem volt engedetlen senkivel, de most
táncolni akart. És Noxnak igaza van. Valóban kényelmetlenül érzi
magát a családja körében. Igazából az egész kotorékban. A mai
estéig rá sem jött, mennyire nagyon kényelmetlenül érzi magát
közöttük.
 A férfi átvezette az asztalok között, úgy döntött, hogy a kvartett
elé viszi, majd magához húzta egy egyszerű keringőre.
– Nos, ez sokkoló volt – mormolta maga elé a lány.
– Hogy tudok táncolni? Apám megtanított. Azt mondta, minden
fegyverre szükség van az arzenálomban, amit csak bevethetek a
nőknél, mert valószínűleg arra vagyok ítélve, hogy örökre egyedül
maradjak.
– Miért mondta ezt?
– Mert nagyon hasonlítok rá. – Nox könnyedén megpörgette,
majd visszahúzta magához. Egyszer sem tévesztett lépést.
– Nos, én táncórákat vettem.
– Hadd találjam ki, olyan fellengzős róka tánctanfolyamon, ahol
a szüleid megpróbáltak összeboronálni a hozzád illő korú fiúkkal?
– Ha így mondod, egészen rosszul hangzik.
– Mert rossz is. Nézd már, buborékok vannak a borban!
– Az pezsgő – kuncogott a lány –, még sosem kóstoltad?
– Ööö... nem. Ha a bor nem dobozban van, az nekem túl finom.
– De azt mondtad, egyszer bármit hajlandó vagy kipróbálni, és ha
hajlandó vagy csigát enni, akkor hajlandónak kell lenned
megkockáztatni egy-két korty pezsgőt is.
– Jól van. De el ne áruld a barátaimnak, hogy ezt tettem –
motyogta a férfi, majd egy mellettük elhaladó pincér tálcájáról
leemelt két pohár pezsgőt. – Vicceltem. Csak a veszteseknek van
szüksége barátokra, így nekem egy sincs. Fenékig, szexibébi.
Nevada még soha életében nem kuncogott ennyit családi
vacsorán. Belekóstolt a poharába, mint vele szemben Nox is, aki
rögtön savanyú ábrázatot öltött.
 – Ha már szóba jöttek a barátok – mormolta a lány, és visszatette
a karját a férfi vállára, aki lelassította magukat egy egyszerű, ide
lép-oda lép táncra –, örülök, hogy beszéltél rólam a tieidnek.
Nox egy elhaladó tálcára helyezte üres poharát. – Hogy érted ezt?
Most mondtam, hogy nincsenek barátaim.
– A vacsorameghívás. És az a ruha.
A férfi homloka ráncba szaladt, de gyengéden a derekára simított
a kezét és még közelebb húzta magához, amitől felröppentek a
pillangók Nevada gyomrában. – Milyen meghívás?
Uh! Már túl késő visszakozni. – Egy hivatalos, vacsorára szóló
meghívás a Briar út 1010 alá? Szerdán, este hatkor?
Nox arcán a bizonytalan mosolyt egy pillanat alatt váltotta fel a
düh. Halk morgás tört fel a torkából, a szemei metsző kékekké
váltak, úgy kivilágosodtak, hogy szinte fehérek lettek. A harag
hullámokban áradt a bőréből, Nevada már nem kapott tőle levegőt,
és a szemébe sem mert felnézni. Lassan hátrált néhány lépésnyit és
a gyomrára szorította a kezét.
– Soha ne menj el arra a címre.
Komor hangja felélesztette annyira a lány rókáját, hogy az el
akarjon futni. – K-ki ez?
Nox egyik keze visszasiklott a derekára, míg a másik felcsúszott a
nyakán. Megrajzolta állkapcsa vonalát, majd az álla alá csúsztatta a
kezét, és felemelte a fejét, hogy a szemébe nézzen. Lehajtotta a fejét
az övéhez, és megcsókolta, mintha csak ketten lennének az egész
teremben. A szakálla az arcát csiklandozta, de jó érzés volt, ahogy
az is, ahogy a szája olyan lassan, gyengéden mozgott az övén. Aztán
a nyelve behatolt a szájába, majd vissza is húzódott. Nevada
kérdezett tőle valamit, de ha az élete múlt volna rajta, akkor sem
tudta volna megmondani, hogy mit. Kizárólag kapaszkodni tudott a
csuklójába, és felmeredni lágy pillantású, békéssé vált kék
szemeibe, és igyekezni, hogy meg tudjon állni egyenesen. Ez a csók
egészen váratlan volt egy ilyen mogorva férfitól.
A szőke szemöldökök összerándultak, Nox mintha zavarba jött
volna.
– Mi az?
– Elmegyek. El kell mennem. Nem is kellett volna eljönnöm ide.
– Vetett egy pillantást a lány családja felé, az arcára kiült a
nyugtalanság. A férfi elhúzódott, fájdalmas űrt hozva létre kettejük
között. – Kerüld a bajt, Nevada – mormolta, de a hangjából valódi
figyelmeztetés áradt.
Mielőtt mondhatta volna neki, hogy várjon, könyöröghetett
volna, hogy maradjon, Nox Fuller sarkon fordult, és kisétált a
country klubból, maga mögött hagyva a bámuló Nevadát, akit
megdermesztettek a történtek.
Ez a férfi száz méter magas falakkal veszi körül magát. Mindent
viccnek vett, de amikor egyszer végre valódi, komoly dolgot
mutatott neki, ő maga menekült el.
Nox elfuthat, de Nevada itt marad Foxburgban. Örökre.
És hosszú idő után most először nem akart unalmas lenni. Nem
akart a komfortzónájában elbújni, nem akart ilyen maradni.
Nem akarta, hogy az élete az eddigi mederben folyjon tovább,
kihívást keresett, hogy jobbá tehesse azt. A legérdekesebb kihívás
pedig épp elfelé távolodik tőle.
Nem mehet utána, mert a férfi nem akarja, de képtelen lett volna
még két órát a folyton őt csipkedő családjával is eltölteni.
Beszorult.
 Nem mehetett és nem maradhatott.
Csapdába esett.
Nevada ott állt, és úgy érezte, mintha térdig futóhomokba
süllyedne, egyre lejjebb és lejjebb húzná a vaníliaélet, ami
megpróbálja felfalni.
Hirtelen megérezte, hogy a menekülésének egyetlen esélye sétált
ki az ajtón.
 Hetedik fejezet

– Mi a kuuuurvaistent csinálok én itt? – Nox arrébb tolta a

lábával az ajándékot, amit a benzinkútnál vásárolt pornóújságba
csomagolt. Nem kellene ezt átadnia neki. A pokolba, még csak
gondolnia sem kellene rá, nemhogy követnie a lakásáig!
De Vyr már úgyis tudja, hol lakik. Nem? Elküldte neki azt a hülye
vacsorameghívást, úgyhogy muszáj ránéznie, hogy ne legyen
egészen védtelen a Vörös Sárkány játékával szemben, bármi is
legyen az.
Ráadásul már azt is nagyon utálta, hogy korábban ott kellett őt
hagynia a farkasok, illetve ez esetben a rókák között, a kibaszottul
sznob családja körében a country klubban. Aztán ott ült a
kocsijában, mint egy tökfej, és puszta erővel kellett rákényszerítenie
magát, hogy maradjon is ott. Táncolni akart még vele, újra meg
akarta csókolni. Megízlelni az ajkait, a nyakát, a csuklóját, a
bokáját, a combja belsejét, a punciját. Elszabadított benne
valamiféle tűzvészt az az aprócska hang, ami Nevada torkából tört
fel, amikor rászorította a száját az övére. Mintha egy lágy sóhaj, és
egy morgás keveréke lett volna, és ő azt akarta, hogy százszor
hangosabb legyen. Bassza meg, azt akarta, hogy a farkán
ringatózzon és a nevét sikoltsa!
Megtámasztotta a könyökét a kormányon és a tenyerébe hajtotta
az állát. Egy repedésre meredt maga előtt az aszfalton, mielőtt
ismét felpillantott volna a lakásra. Égett odabenn a villany, árnyék
jött-ment a függönyön. A szíve szinte száguldott, hogy ilyen közel
lehet hozzá. Mi a fasz van vele? Ő nem testőr. Nem hős. Nem egy
védelmező. Ő a bántalmazó. Ehhez ért, sebeket oszt. Miért gondolja
most mégis úgy hirtelen, hogy a lánynak haszna származhat abból,
ha ő a közelében van? Hiszen annak is ő az oka, hogy Nevada Vyr
látóterébe került.
Hülye varázsló ember-boszorkány-sárkány. Mágus-gyík? Nem
számít, bármi is legyen. Vyr varázserővel bír, tüzet fúj, óriási,
pusztító és felfigyelt Nevadára. Nox fel akarta hasítani a
túlméretezett gyík torkát, és ezzel véget vetni az egésznek. Az
emberi hatóságok valószínűleg még egy plecsnivel is
megjutalmaznák, ha lenyomna egy sárkányt. Damon viszont
egyáltalán nem lenne elégedett ezzel a végkifejlettel. Hamuvá
égetné és felfalná Noxot. Nincs olyan mély barlang, ami elrejthetné
a Kék Sárkány elől, ha bántaná a fiát.
Kiszállt, tett néhány lépést, majd megfordult, hogy visszamenjen
a teherautóhoz, de egy morgás szakadt fel a torkából és a lába
legyökerezett. Ott állt, mint egy nagy, idióta szobor, az arcára
fagyott a lélegzet, mert itt hidegebb volt, mint Vyr szívében.
Megdöbbent rajta, hogy mennyire gyenge, majd megfordult, és
eldobta az ajándékát, mint egy lapkihordó fiú. Az újság szép ívben
repült a lakás felé, majd nagyot csattant a bejárati ajtón, alig pár
centiméterre Nevada arcától.
– Ó! – Nevada alig tudta félrehúzni a fejét előle.
– Nos... miért nyitottad ki az ajtót? Láttad, hogy eldobom –
morogta maga elé Nox, és összefonta mellkasa előtt a karjait. A lány
közelében állandóan olyasféle érzés öntötte el, amit még csak
beazonosítani sem tudott, de azt gyanította, hogy az a tajtékzó,
csalódott érzés a mellkasában bűntudat. Nagyszerű.
 Nevada lehajolt és felvette az ajándékát. – Playboy magazin? –
kérdezte halkan, és végigsimított a csomag kissé elrongyolódott
élén.
– Hát... nem volt semmiféle rendes csomagolópapírjuk,
kénytelen voltam improvizálni.
– Vagy vehettél volna máshol sima csomagolópapírt?
– Az unalmas.
Nevada szétnézett az utcán. – Honnan tudtad meg hol lakom?
– Követtelek. Már első éjszaka a boltnál feltettem egy
nyomkövetőt a kocsidra. És nem bánom, akkor sem, ha
megsértődsz miatta.
A szemöldökráncolása volt a legkibaszottabb cuki dolog, amit
valaha is látott, most még legalább nyolcszor annyira fel akarta falni
őt.
– Ó! – Nevada minden figyelmét annak szentelte, hogy
kicsomagolja az ajándékot.
Nox most nagyon szeretett volna elmenekülni, ez annyira ostoba
ötlet volt. – Nem nagy dolog. – Megköszörülte a torkát. – Tíz
dollárért vettem az üzletsoron, az egyik boltban. Csak épp ott volt
dolgom. Amúgy is, mindenkinek ajándékot osztogatok.
– Hazudsz – felelte kihívóan a lány, de figyelmét teljesen
lekötötte a sárga-fehér csíkos sportszár. Az arcát már-már
komikusan próbálta üresen tartani, Nox gyomra pedig összeszorult.
– Nézd – motyogta –, mondtam, hogy ne számíts semmi
különösre. További kellemes életet Connecticut.
– Adtál már ajándékot egy lánynak valaha is életedben? –
kérdezte olyan halkan Nevada, hogy a szél majdnem ellopta a
szavakat, mielőtt elérhettek volna hozzá. – Nox! – mondta
hangosabban. – Adtál?
– Túlságosan bátor vagy. Azt hittem társas fóbiád van.
– Nos, valóban, de ez úgy tűnik, neked egy cseppet se számít.
– Miért is nem számít?
– Mert neked is vannak problémáid. Nem ítélsz el azért, mert úgy
érzem, hogy nem tudok... hogy nem vagyok képes... azt mondani,
amit akarok.
– Én tökéletesen normális vagyok.
– Hazudsz.
– Nincs több mondanivalóm.
– Oltári nagy hazugság.
– És ráadásul...
– Hazudsz – szakította félbe a lány, és odaszorította a
mellkasához a hosszú szárú, sárga-fehér csíkos zoknit. – Azt
hiszem, dől belőled a hazugság, ha kényelmetlenül érzed magad.
Így könnyebb elűznöd magadtól az embereket.
Aztaaa! Megőrjíti. Képtelen volt megállni, hogy ne viszonozza a
kihívását. – És te mit csinálsz, ha kényelmetlenül érzed magad?
Hm?
– Elbújok – az az egy szó, mint apró csengettyű hangja szállt
keresztül az udvaron. – Meggörnyesztem a vállam, és nagyon-
nagyon csendes maradok, próbálok senkit sem zavarni, és nem
felhívni magamra senki figyelmét. Igyekszem láthatatlanná válni.
Egérré változom.
Egyáltalán nem tetszett neki a válasz. Nem akarta, hogy ez
megtörténjen. Nevada szemeiben fájdalom jelent meg, az ajka
lebiggyedt, és ennek ő volt az oka. Bassza meg. – Te nem vagy egér.
 – De rendes róka sem.
– Lószart! Az vagy, akinek lenned kell. Csak olyan emberek
vesznek körül, akik nem értenek a nyelveden.
Nevada hátrébb húzódott, finom, sötét szemöldöke döbbenten
felszaladt. – Igen. Pontosan így érzem én is. Honnan tudtad?
– Onnan, hogy az én nyelvemet sem érti senki sem. – És hogy a
lány ne kezdje el sajnálni, még hozzátette. – Ami nem is baj, mert
úgyis utálok mindenkit, sokkal boldogabb vagyok egyedül.
Hazudott, és ezt nyilvánvalóan Nevada is tudta. Ott állt abban a
szép, fekete ruhában, ami körülölelte a bokáját, a haja a vállára
omlott, a melléhez szorította a pornóújság csomagolást csakúgy,
mint a csíkos sportszárat, és úgy tűnt, rögtön újra kimondja a szót.
Hazudsz. De nem. Teljesen mást mondott. – Túl sok mályvacukrot
eszem, nem szeretek emberekkel beszélgetni, nem engedhetek meg
magamnak egy kutyakölyköt, sem ezt a ruhát – simított végig
szabad kezével a combján. – Egy vadidegentől kaptam, és kérdés
nélkül felvettem, mert vagy ez, vagy az, amelyiket három évvel
ezelőtt vettem, és már túl szűk. Három évig viseltem azt a ruhát
minden családi vacsorán, és már belefáradtam, hogy mindenki
rajtam gúnyolódik. Itthon kell dolgoznom, az emberek ugyanolyan
kényelmetlenül érzik magukat a közelemben, mint én az ő
közelükben. Egyedül eszem, amit magamnak főzök, képtelen lennék
minden nap a családi asztalhoz ülni. És az az igazság, hogy olykor
beszélgetek magammal, csak a beszélgetés kedvéért. Sütés-főzésben
elég jó vagyok.
Nox felhúzta a szemöldökét, teljesen elbizonytalanodott, hogy
mit is kellene válaszolnia erre.
 Nevada megpaskolta a tenyerével a combját, mintha csalódott
lenne. Miatta? Vagy maga miatt? A lányok észjárása félelmetesen
tekervényes. – Akarsz asztalhoz ülni velem és maradékot enni? –
kérdezte a lány hirtelen.
– Nem.
Nevada összerezzent, és lehunyta a szemét. – Ez igaz volt –
suttogta.
– Sokkal szívesebben falnám fel a puncidat. – Udvarlásban elég
jó volt.
Nevada szemei nagyra nyíltak. – Hogy... mi?
– Nos, igen. – A tökéletes dekoltázsa felé mutatott. – A melleid. A
segged. – Megrajzolta az ujjaival a combjai körvonalát a levegőbe –
Olyan szagod van, mintha akarnál és ez engem... – Csípőre vágta a
kezét. Most jött el az a pont, ahol udvariasnak és normálisnak
kellett volna lennie. – Tudod...
– Nem, nem tudom. Túl sokáig gondolkodtál ezen a furcsa
válaszon. Most már ne hagyd félbe.
Nox hangosan, sokáig köszörülgette a torkát. Nevada olyan ruhát
viselt, és úgy hordta a haját, hogy legszívesebben egyszerűen az
ágyra dobta volna, de anya mindig azt mondta, hogy a lányokkal
beszélgetni kell. – Erekcióm van tőled. A farkamban. – Széles
gesztussal az öle felé intett. – Feláll tőled a farkam.
Nevada elmosolyodott, aztán felkacagott. Olyan volt a nevetése,
mint egy csengettyű. Szerette a csengettyűket.
Aztán elpirult, és az arca gyönyörű lett attól a színtől. A lány
kedveli, ha szép dolgokat mond neki. – Olyan színű lett az arcod,
mint a pina.
 – Uram atyám – motyogta a lány kuncogva, az arca még
sötétebbé vált, és most már abba sem tudta hagyni a mosolygást.
Hihetetlenül jó volt bókolni Nevadának. – Te vagy a föld
legrosszabb udvarlója – mormolta maga elé a lány.
Nox szélesen elmosolyodott, szerette, amikor az emberek durva
szarságokat mondtak neki. A saját nyelvén igenis pazarul bókolt a
lánynak. – Köszönöm.
– Megváltál a rövidnadrágodtól – változtatott a beszélgetés
témáján Nevada.
Nox közelebb ment hozzá néhány lépéssel és végignézett magán.
– Igen, a tökeim egészen összezsugorodtak ebben a hidegben.
Megjegyzés: azért vettem fel azt a gatyát, hogy elüldözzelek, de nem
futottál el.
– Azt hittem, csak viccelsz vele. – Felemelte a zoknit. – Ööö...
Abban a pillanatban pokolian félénknek tűnt. Nagy Isten,
mennyire meg akarta rontani!
– Nekem tényleg tetszett a megjelenésed – mondta végül.
– Nem! – tört ki belőle.
– Mit nem? – kérdezett vissza, és sötét szemöldökei ismét
összeszaladtak a homlokán.
– Még senkinek sem adtam ajándékot. Vagyis nem így. Úgy
értem, hogy halat adtam olykor az embereknek. De leginkább
elrejtettem az utánfutójukban.
– Ó! – Nevada félrehajtott fejjel próbálta megérteni. – Miért
rejtettél halakat az emberek utánfutójába?
– Hogy elindítsak egy csínyháborút azokkal, akiket kevésbé
utálok, mint a többieket.
– Vagyis azokkal, akiket kedvelsz?
 – Én nem kedvelek senkit.
– Rendben. Kinek adtál halat?
– Torrennek vagy hatszor. De ő általában őrülten dühös lett,
úgyhogy abbahagytam, hogy ajándékot adjak neki. Aztán sokat
harcoltunk. De ez az első dolog, amit be is csomagoltam egy
lánynak.
Nevada nagyon elégedettnek tűnt, ahogy széles mosollyal
megtapogatta a Playboy címlapját. Egy csupa meztelen lány volt
rajta, túl vékony az ő ízlése szerint. Kedvelte, hogy Nevadán
annyival több foghatós dolog van.
– Darren kitalálta, hogy ki vagy. És mi vagy.
Nox felhorkant. – Egy másodpercig sem érdekel, hogy az a
bébirépa farkú mit gondol, vagy tud rólam.
– Azt mondta a kocsiban, hogy regisztrálva vagy. Megtalált a
kormányzati weboldalon. Azt mondta, a kotorék kitaszít, ha
rájönnek, hogy veled lógok.
– Miért?
– Mert a Damon hegységből jöttél, és mert a saját dobszólód
hangjára menetelsz, szóval más vagy, és ők félnek mindentől, ami
más.
Nox még közelebb ment, már csak három járdakocka választotta
el őket egymástól. – Te is más vagy.
– Igen – suttogta a lány. – Már így is a kotorék szélén
botladozom, és ott is maradok, ha nem találok magamnak
megfelelő párt.
– Úgy érted, hogy ha nem mondasz igent Darren bácsi üzletszerű
ajánlatára. Hallottam, hogyan beszélt rólad. Mielőtt megjelentél,
figyeltem a tieidet, próbáltam kiigazodni rajtuk. Darren úgy beszélt
rólad, mintha ki akarna bérelni.
– Örökösökre van szüksége.
A harag felforralta Nox vérét, de mivel a lány általában egy
rémült, kicsi állatka volt csak, inkább ökölbe szorította a kezét és
visszanyelte a torkából feltörni készülő morgást. – Nevada, ha igent
mondasz arra a kapcsolatra, örökre boldogtalanná teszed magad.
– Tudom – felelte Nevada fátyolos, rekedtes hangon,
szaggatottan lélegzett, mintha valami olyan borzalmas dologra
készülődne, mint a sírás. Ó Istenem! El akart futni. Inkább
óránként lője le Torren, minthogy néznie kelljen, ahogy a lány, aki
olyan forróságot gerjesztett a zacskójában, sírva fakad. Ennél még a
Nagy Vörös Medve halálbarlangjába is szívesebben bement volna. –
Ha sírva akarsz fakadni, tudnod kell, hogy akkor megölöm Darrent,
aztán életre keltem, hogy újra megölhessem. Ezt fogom
ismételgetni legalább még... nyolcszor. Szóval, szívd vissza szépen a
szemgolyóidba!
– Ezek könnyek – szipogta a lány –, nem lehet visszaszívni őket.
– Egy csepp máris az arcára hullott.
A szarba, a szarba, a szarba! Egy hatalmas lépéssel
megszüntette kettejük között a távolságot, a két tenyerét
tehetetlenül emelte a lány arcához, de nem ért hozzá. Lépj hátra!
Kibaszottul menj vissza! – Mit tegyek?
– Talán megölelhetnél, hogy jobban érezzem magam.
Sietve a mellkasához rántotta és mozdulatlanná dermedt. – És
most mit? – suttogta.
 – Most semmit – mondta az az édes, náthás hang –, csak maradj
itt, amíg elmondom a gondolataimat. És ha újra elkap egy
érzelemkitörés, akkor talán... megpaskolhatnád a hátamat.
Gyorsan hátba veregette abban a reményben, hogy elveszi a lány
érzelemkitöréseinek a kedvét attól, hogy felvessék a fejüket.
– Ez túl durva, olyan, mintha egy kisbabát akarnál büfiztetni.
Inkább csak simogasd a hátam. Finoman.
Megtette, Nevada pedig megdicsérte. – Ez sokkal jobb. – Amikor
Nox felmordult, kijavította magát. – Tökéletes. Mondtam
Darrennek, hogy nem akarom ezt a párosodást, és erre szörnyű
dolgokat mondott.
– Ó! Ez remek. Akarod, hogy megöljem?
– Nox! Nem ölhetsz meg mindenkit.
Tévedés. Gyilkolásban nagyon jó volt, de a hölgynek valószínűleg
nem tetszene, ha megemlítené, így inkább lenyelte a mondandóját
és tovább dörzsölgette körkörösen Nevada hátát, ami valóban
hatásosnak bizonyult, mivel a lány már nem sírt. Ha csak ennyit
kell tennie, hogy elállítsa a könnyeit, akkor addig fogja simogatni,
míg szomjan és/vagy éhen nem hal.
– Azt mondta, hogy ő az egyetlen, aki hajlandó lenne elviselni,
mivel annyira alázatos vagyok, nem is vagyok jó róka. Hogy
mekkora kockázatot vállal velem, mivel a kicsinyeink talán olyanok
lesznek, mint én.
Nox eldöntötte, hogy előbb kést fog használni, kiheréli a fickót,
csak utána hajt át rajta néhányszor a teherautóval.
– Meg azt is mondta, hogy senki sem tekint rám tiszteletreméltó
kotoréktagként, és minél hamarabb mondanék neki igent, annál
hamarabb javulhatna a hírnevem.
 A mérget is számításba vehetné.
– Aztán elővett egy csomó papírt. Egy párosodási szerződés volt,
csak az első két fejezetet olvastam el, de már attól is le tudtam volna
hányni az egyedi gyártmányú Lexusa ülését. Megpróbálta velem
aláíratni, hogy legalább négyalomnyi kicsit hozok neki a világra, és
hogy nem mondhatok neki nemet, bármikor akar is szexelni.
Tehát lassú halált akar. Talán ha egy karót dugna a...
A lány kissé hátrébb húzódott tőle, hogy felnézhessen rá. – Nox.
Én nemet mondtam neki. Nem is tudom, hogy csináltam. Soha nem
harcolok semmiért sem, de te olyan magabiztos és bátor vagy, olyan
akartam lenni, mint te, hátradobtam a papírokat a kocsija hátsó
ülésére. Megkockáztatom, hogy kitaszítanak, és ez mindent
megváltoztat. Kívül kerülök a kotorék védelmén. Egy renegát
leszek. Én! Aki egyáltalán nem tudok beszélgetni az emberekkel,
most kikerülök az egész védelmi rendszerből.
– A védelmi rendszered megszopogathatja a nagy, szőrös
golyóimat.
– Igen, de nekem nincs semmi másom.
– Itt vagyok neked én.
– Míg el nem mész.
Nox mély levegőt vett, ami morgás formájában távozott belőle.
Még csak gondolni sem szeretett arra, hogy magára hagyja Nevadát.
Nem csak Vyr teheti tönkre az életét. Darren, a párosodás, és az
egész kibaszott kotorék súlya ránehezedik a lányra. Fenyegetni,
zaklatni fogják, amíg bele nem fárad, és beadja a derekát, és akkor
tényleg azzal a ropogó csontú, vén szarcsimbókkal kell aludnia. Nox
morgása felerősödött, az egész mellkasa vibrált tőle. Talán az lenne
a legjobb, ha elrabolná, eldugná a Damon hegységben, a
lakókocsijában, ő lehetne a hercegnő a borsó mesében, vagy
nevelgethetné szépen a babját, mint Jancsi az égig érő paszulyban...
Honnan a faszból jönnek ezek a gondolatok? A tündérmeséknek a
világon semmi értelme sincs, ha pedig felnevelné a paszulyt, az az
égbe nyúlna... bár a bab finom. – Szereted a babot?
Nem maradt le a megrökönyödésről, ami a kérdés hallatán
megjelent a lány arcán. – Szeretem friss burritóban, és chipsben is.
A tökéletes nő. És még csak vissza sem húzódott a kajai közül,
pedig az öle határozottan nekiszorult a hasának. Akkor volt a farka,
mint egy lóé, tehát kizárt, hogy ne érezte volna. Ahogy azt is tudnia
kell, hogy kikészül attól, hogy még közelebb nyomja magát hozzá.
Pluszban Nevada pillantása párássá vált, kissé részegnek tűnt, és
végigfuttatta a kezét a mellkasán. Szent szar, milyen jó érzés, hogy
megérinti! Általában csak akkor érintette meg valaki, ha fájdalmas
ütéseket kapott a többi domináns hímtől, akikkel odahaza harcolt.
És ez volt az egyetlen érintés, amire vágyott Nevada előtt.
Amikor a mellkasára simította a tenyerét, a teste teljesen elárulta,
a mellbimbói is felálltak, és teljes erőből döfködték a Csonttörő
feliratot a pólóján.
Jó érzés volt a kezét érezni magán. Naaaagyon jó. De jött az a
bántó, gyomorösszerántó pillanat, amikor ráébredt, hogy el fogja
baszni. Fogalma sem volt, mit kellene csinálnia. Nem a szex részét.
Az könnyű, megfogja a farkát, bevágja a lyukába, a mellei közé, vagy
a szájába. Úgy érezte, Nevadánál ez nem elég, de hogy ez mit jelent,
arról fogalma sem volt. Még sosem volt olyan lánnyal, akit valóban
boldoggá akart tenni, és nem csak pillanatokra. Nem csak órákra. A
holnapi, a jövő heti és a következő évi boldogságára gondolt.
– El fogom szúrni – ismerte be.
 Nevada nyelt egy nagyot és bólintott, mintha egyetértene. De
éppen, amikor a kés fordulni kezdett Nox belei között, megfogta a
csuklóját és behúzta maga után a házba. – Én is el fogom szúrni –
suttogta.
És ez bőségesen elég volt Nox számára.
 Nyolcadik fejezet

Nox Fuller olyan forró, mint maga a bűn. Nevada egymillió év

alatt sem szedett volna össze annyi bártorságot, hogy így érintse
meg, ahogy akarta, ha a férfi nem kívánta volna annyira
nyilvánvalóan. Kőkemény merevedése a hasához szorult. És
korábban már be is ismerte. Más volt, mint bárki, akivel valaha is
találkozott. Ő is egy kívülálló, egy renegát, ez mégsem félemlítette
meg, sőt, mintha csak nagyobb biztonságban érezte volna magát
tőle. Ami őrültség volt, hiszen alig egy órája döntött úgy, hogy
kockáztat, és kikerül a kotorékból. Ez volt létezésének legrémesebb
és egyben legizgalmasabb pillanata is.
Az élete épp most változtat irányt. Talán egyenesen a pokolba
vezet, még nem tudja, de legalább elmozdult valamerre és nem áll
egyhelyben.
Végigvezette a férfit az előszobán, a nappalin, egyenesen a
hálószobájába és közben végig mosolygott, mint akinek elment az
esze. Nem izgult, nem voltak felborzolódva az idegei, nem állt a
pánikroham szélén a gondolattól, hogy milyen közel fog kerülni
valakihez. Legfeljebb felizgultnak volt mondható.
– Egyedül élek – mondta Nox, miközben az ágy végéhez vezette
és ott szembefordult vele, hogy még több kőkemény izmot
simíthasson végig.
– Én is.
 – Nem, nem így értem. Távol kell élnem mindenkitől a Damon
hegységben, mert állandóan harcolni akarok. Azért, mert nem
értem az embereket és...
– Engem ez nem érdekel. Megértelek. Nem tartozol nekem
semmivel és én sem tartozom neked.
– Igen, de itt van bennem ez a késztetés, hogy hozzád tartozzak.
– Hogy érted ezt?
A férfi megdöbbentő gyengédséggel fogta erős, kemény
tenyereibe az arcát. – Azt akarom, hogy minden rendben legyen
körülötted, nem akarlak tönkretenni.
– Nox, nem fogsz tönkretenni.
– Mindent tönkreteszek. Szándékosan. Szeretem tönkretenni a
dolgokat. Most először nem akarok tönkretenni valamit és nem
tudom, hogyan csináljam.
Ó, ezt a férfit érdekli Nevada. Komolyan érdekli. Bevallott valami
nagyon kemény dolgot. Nox, az Elfutó megállt az ő földjén és a
kezeibe tette bizonytalanságát.
– Mit szeretnél csinálni? – kérdezte.
A szúrós kék tekintete lefelé fordult, az arcát kereste, miközben a
hatalmas mellkas túl gyorsan emelkedett és süllyedt. – Szeretném,
ha jól éreznéd magad – mondta mély, rekedtes hangon.
– Szent ég, rendben.
– Mondd, hogy baszd meg – súgta a férfi és a derekára fonta a
karját. A fal felé szorította az ágy helyett. – Mondd, hogy bassz meg
Nox!
A vállai a falhoz értek. – Nem tudok káromkodni.
– Miért?
 – Mert... mert... – Mert anya azt mondta neki, hogy nem illik
hozzá, hogy csúnya szavakat mondjon, és egyébként is mindent fel
kell használnia, hogy maga mellé édesgessen majd egy férfit. Így hát
egészen beleivódott a fejébe, hogy nem beszélhet csúnyán, és ha
elég ideig vár, egy szép napon egy fiú tán beleszeret. És most itt van
Nox, aki rosszalkodásra buzdítja, azt akarja, hogy mocskos szavakat
mondjon neki. Itt volt, és ő merészebb lett egy kicsit, annyira, hogy
megpróbált változtatni az életén. Az utóbbi időben szerette a
változásokat. Legalábbis azokat, amik a férfivel jártak.
– Bassz meg, Nox – suttogta remegőn, elhaló lélegzettel.
A férfi elvigyorodott, felemelte az állát és lenézett rá ezüstösen
ragyogó szemeivel. – Ezt úgy mondtad, mintha kérdeznéd. Talán
egy ideig játszani fogunk, és amikor legközelebb kimondod, már
komolyan is fogod gondolni.
Kötözködik. Kötözködik! Nevada kész volt. Soha az életben nem
beszélt magabiztosan. Elhúzta a száját a férfiétől, hogy vitába
szálljon vele, hogy elmondja, hogy komolyan gondolta, de Nox
elkapta a kezét, megfordította és a falhoz nyomta. Összefonta az
ujjaikat, belecsípett fogaival a nyaka hátuljába, majd körbe, egészen
a torkáig, a testét egészen a hátához nyomta. Lassan lehajolt
mögötte, felemelte leomló ruhájának szegélyét, ügyelve rá, hogy
finoman végigsimítson a combja külső felén, ahogy felhúzta rajta az
anyagot. Amikor már az összes szatén a markában volt, ökölbe
szorította és odanyomta a hasához, míg szabad kezének ujjai
végigsimítottak a csípőjén olyan lágyan, hogy végigfutott a hideg
Nevada egész gerincén.
Ha bárki más ért volna puha hasához, rögtön kijózanodott volna,
de ahogy a zavar első rohama átszáguldott rajta, Nox halkan
káromkodott egyet maga elé, majd a fülébe suttogott. – Olyan
gyönyörű vagy. – A hangja halk volt és szexi. A hatalmas, domináns
medve váltó előcsalta a rókáját. Belső állata az idő legnagyobb
részében láthatatlan volt, de most nagyon is jelen volt, éberen,
izgatottan. Készen állt valamire, amit Nevada nem értett.
Halk recsegő hang hallatszott, és Nevada szétszaggatott csipkés
bugyija a földre hullt.
Nox rászorította erős ujjait a hasára, majd az ujjhegyei lassan
lefelé kezdtek vándorolni, le egészen a lábai közé. Amikor
megérintette nedves ölét, Nevada felnyögött és ívbe feszítette a
derekát, hogy a feneke jobban odaszoruljon a férfi merevedéséhez.
Nox hozzá dörzsölte magát, és nem tudta megakadályozni, hogy
egy vicsorgás kitörjön belőle, keresztülvibrált a mellkasán, a torkán
és Nevada hátán is. Szakálla a vállát csiklandozta, ahogy puhán,
lassan végigcsókolta a fülcimpájától kezdve az egész nyakát.
Játszott vele, ujjhegye a csiklóját ingerelte, majd becsusszant a
hüvelyébe első ujjpercig, és vissza is tért a csiklójára. Te szent ég, te
szent ég! Így semeddig sem fog kitartani. És valóban, a következő
alkalommal, amikor belényomta az ujját, megragadta az izmaival
néma könyörgésképpen.
Egy újabb puha morgás, Nox elengedte a ruhája szövetét, és
finoman meghúzta a haját arra ösztökélve, hogy döntse előre a
hátát, vagy pusztán egy gyengéd büntetés volt, amiért sürgette. Ha
utóbbi, szívesen sürgette volna újra.
Végigcsúsztatta a kezét a falon, majd a lábai között hátranyúlt, a
férfi kezét kereste, magában akarta érezni.
- Jó – mondta gyengéden a férfi. – Mutasd meg, mit szeretsz. És
én is megmutatom, mit szeretek.
 Oké, a pokolba is, igen! Miközben a tenyerén ringatta magát,
nyomást gyakorolt Nox két ujjízületére, amíg azok mélyen belé nem
süllyedtek. Istenem, majdnem lefejelte a falat. kinyújtott karja nem
tartotta volna meg, ezért inkább a könyökén támaszkodott meg.
Odadörgölte a csípőjét a férfi tenyeréhez, újra magába hívva őt.
– Bassza meg, annyira készen állsz már rám – morogta a fülébe
Nox, miközben az ujjai ismét elmerültek benne. – Tudod milyen
nehéz visszatartani magam attól, hogy mélyen beléd temetkezzek?
Olyan gyorsan, olyan keményen akarlak megbaszni, hogy pontosan
tudd, kihez tartozol.
A szavai csakúgy, mint az érintése tovább hevítették a tüzet
Nevada középpontjában, még gyorsabban kezdte odadörzsölni
magát a tenyeréhez. Apró zihálásokkal lélegzett, és minden
alkalommal felnyögött, valahányszor a durva tenyér hozzáért a
csiklójához. Ez túl sok, és kevés is volt egyszerre. És amikor Nox
megszívta a nyakát, elég erősen ahhoz, hogy legalább egy napig
nyomot hagyjon maga után, elveszett. – Nox, Nox – motyogta
esztelenül, többért könyörögve, képtelenül rá, hogy szavakba
foglalja, mit szeretne.
A férfi szorosan magához húzta, kemény farka sürgetően nyomult
a ruhán keresztül a fenekéhez. Az ujjai mélyen benne jártak, és bár
még többet akart, képtelen volt megállni is. Nem is akart. A nyomás
túlságosan jó érzés volt, és már annyira közel járt... – Ó!
Elmegyek... én elmegyek! – A józan esze tovalebbent. Esztelen volt
és csonttalan, egyedül Nox tartotta meg, irányította, vezette a testét,
ahogyan még soha senki sem.
– Mondd ki! – mordult fel nem emberi hangon.
 Nevada hangja határozott és magabiztos volt. – Bassz meg, Nox!
– Aztán az orgazmus darabokra törte.
Nox ugyanabban a ritmusban nyomta magát neki hátulról, mint
ahogyan az ujjai ingerelték, felébresztve ezzel egy olyan
kétségbeesett sóvárgást Nevadában, amit soha nem érzett.
– Remek – gyakorlatilag beledorombolt a fülébe. Aztán gonoszul
folytatta. – Most az én köröm jön.
Nevadában eksztázis és várakozás kavarodott fel, ahogy
meghallotta Nox övének csörrenését. Igen, igen, nagyon akarta őt.
A férfi szélesebb terpeszbe rúgta a bokáját csizmás lábával, egyik
kezével megragadta a csípőjét, míg a másikkal felhúzta a ruháját, és
végül egy pár centiméterre belétolta farka hegyét. Nagy volt. Nox
pontosan olyan nagy volt, mint amilyennek elképzelte, de
felkészítette Nevadát, és ő valóban készen állt rá, hogy befogadja. A
következő lökéssel félig becsúszott, kinyújtotta őt, és csak lassan
húzódott vissza, míg a lány orgazmusa ott lüktetett körülötte. És
harmadjára? Harmadjára olyan mélyen csapódott belé, hogy
Nevadának elakadt a lélegzete a sokktól. Tökéletes, tökéletes és újra
csak tökéletes. Mintha csak egymáshoz teremtették volna őket.
Nox egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott, és amikor a fogai
megcsípték a nyakát ugyanakkor, amikor ujjai visszataláltak a
csiklójára, a gyönyör újra felemelkedett a lányban. Megint? Mit
művel ez a férfi a testével? Alig ért az első orgazmusa végére, és
máris minden egyes erőteljes lökéssel egyre közelebb kerül a
másodikhoz. A férfi annyira nagy, és ő olyan szoros. Te jó Isten, ez
annyira jó! – Keményebben! – követelte, és a férfi beleharapott.
A hatalmas test, ami a hátára hajolt, minden lökésnél
nekicsapódott. Egy vad vicsorgó hanggal Nox megragadta a mellét,
és még közelebb rántotta magához, farka becsapódott a legmélyébe.
A férfi fellüktetett benne, és őt is magával rántotta a kielégülésbe.
Felkiáltott. Nox foga ott volt a nyakán. Fogak, amik beléje martak,
mégsem tudott másra összpontosítani, csak közös gyönyörükre. A
férfi merevedése minden lökésnél újra fellüktetett, Nevadát pedig
elborították a lángok. De forróságot érzett a nyakán is, egy
pillanatra összezavarodott a testében összecsapó kettős érzéstől.
Egyszerre falta fel az öröm és a kínzó fájdalom. Vérszagot érzett.
Vas illat terjengett a levegőben. Nox megharapta. Nagyon. Eléggé
ahhoz, hogy vérezzen. De miért?
Amikor mindketten kielégültek és az utórengések is elhaltak, Nox
lassan kihúzódott belőle.
– Nem gyógyulsz – mondta a férfi rekedt hangon.
– A rókák nem gyógyulnak olyan gyorsan, mint a többi váltó –
suttogta Nevada, aki túlságosan félt attól, hogy meg kell fordulnia
és szembe kell néznie vele.
A férfi megfogta a vállát, megfordította, majd ismét a falhoz
szorította. Mindkét oldalon megfogta a nyakát, a pillantását kereste
vad, ezüstszín szemeivel, a szemöldökei zavarodottan
összehúzódtak. – Azt kellene mondanom, hogy sajnálom, amit
tettem, de nem így van. Semmit sem sajnálok.
– Hogy érted ezt? Mit csináltál? – kérdezte Nevada, és közben
egy különös fájdalom támadt a mellkasában.
– Én... – a férfi szeme összeszűkült, a homloka ráncba szaladt. –
Tudod.
– Nem, nem tudom – mondta a lány és a nyugtalanság még
jobban összeszorította a mellkasát. – Miről beszélsz? Miért haraptál
meg? Ez valami medveösztön? Olyasmi, amit szex közben csinálnod
kell?
– Már nem – bukott ki a férfiból. – Mennem kell. – Letérdelt,
addig igazgatta a ruháját, míg a szoknya megint tökéletesen nem
állt rajta. És a pillantása egyetlenegyszer, még véletlenül sem
találkozott Nevadáéval.
– Nox?
– El kell mennem, de minden rendben lesz. Minden, Nevada.
Kisujj becsszó. – Egyszerűen rágörbítette a kisujját a lányéra,
megrázta, aztán anélkül, hogy egyszer is az arcára nézett volna,
nagy léptekkel kiment a szobából. Még a nadrágját is menet közben
igazította meg.
– Te most tényleg elmész? – Nevada utánament a nappaliba. A
férfi sietett, alig tudta tartani vele a lépést. – Én... én nem értem.
Valami rosszat csináltam?
– Nem. – Nox kinyitotta a lakásajtót. – Egy istennő vagy, és én
nem érdemellek meg. És most tönkretettem ezt is, ahogy mondtam.
Soha ne eressz be szörnyetegeket a házadba, Nevada. Ez a túlélés
első szabálya.
Nox beszállt a teherautójába, és a motor életre kelt. A magasan
elhelyezkedő reflektorok megvilágították a parkolót, aztán a gumik
felfüstöltek, hogy minél gyorsabban elmehessen onnan. El tőle.
A lány rányomta a kezét a nyakán a fájdalmas harapásnyomra és
teljesen összezavarodva megrázta a fejét. Félreismerte Noxot. A
férfi nem érez iránta semmit, és egyáltalán nem megbízható. Nem
maradt nála, újra elfut.
És most itt állt kilátások nélkül, hamarosan a kotorékon is kívül,
akik jelezni is fogják ezt feléje, kikényszerítik erről a területről, és
valószínűleg egy életen keresztül magán fogja viselni egy olyan férfi
harapását, aki miatt túl hamar kockáztatott túl sokat.
Azt mondta: „a túlélés első szabálya”. Pedig fogalma sincs róla,
mi is az az ő, és a rókák népe számára. A róka váltóknál a túlélés
első szabálya a láthatatlanság.
Erre mit tett ő?
Hagyta, hogy Nox meglássa, hogy igazából meglássa, nem
hallgatott az ösztönére, hogy rejtőzzön el.
És most egész életében magán viselheti ennek a rossz döntésnek
a sebhelyét.
 Kilencedik fejezet

Most, hogy már tudta, mit kell figyelnie, Nox rájött, hogy ez a
hely tele van váltókkal. Úgy tűnt, a rókák kotoréka hatalmas. A
paranoiás kis nem éppen csúcsragadozók jól tudták hol a helyük a
táplálékláncban, nagy számban összeálltak arra az esetre, ha valaki
megpróbálná kikezdeni őket.
A telefonja immár harmadjára csörrent meg, lepillantott a hívó
nevére. Az a seggarc Kékgolyójú Sárkány. Egy türelmetlen
morranással leparkolta a teherautóját az élelmiszerbolt előtt, és
szétnézett Nevada autóját keresve. Elővigyázatosságból, hátha a
lányra ma este is rájön a bevásárlás nevű ostobasági roham. Ez
pedig nem volt biztonságos a lány számára, amíg az a két
tréningruhás turista egészen biztosan el nem tűnik Foxburgból.
Becserkészte és megfigyelte őket, hogy lássa, nem kellene-e egy
kicsivel halottabbnak lenniük annál, mint ahogyan néhány nappal
ezelőtt hagyta őket, amikor belekötöttek Nevadába. Nyilvánvalóan
versenyzők voltak a nagy golfbajnokságon, ami Foxburg
golfpályáján zajlott, és amíg az véget nem ér, Nox minden este
felpörgeti az élelmiszerbolt forgalmát, arra az esetre, ha a fekete
hajú fickónak és a társának emlékeztetőre lenne szüksége.
Te seggfej rohadék! Fel ne merészeld hívni!
Ököllel rácsapott a kormánykerékre. Hihetetlenül dühös volt
magára. Nem azért, mert megharapta. Bassza meg a bűntudat! Kész
kínzás volt távol maradnia tőle. Két nap telt el azóta, hogy kilépett a
házából. És a lány azt kérdezte tőle utoljára, hogy: Valami rosszat
csináltam?
Nevada egyszerűen tökéletes. Formás, gyönyörű, vicces és
könnyed, kivéve, ha emberek vannak a közelében, de azt ki nem
szarja le? Ő sem szereti, ha emberek vannak körülötte. A lány
pontosan olyan típus, mint amilyenről álmodott. Ez a valódi
szerelem, ez a társ-egy-életre találkozás felborított és
megkérdőjelezett mindent. Az a sorsa, hogy egyedül éljen, ugye?
Túl sokat örökölt Clinton Fullerből, egyedül kell vándorolnia a
földön, állandóan domináns hímekkel kell harcolnia, hogy edzésben
maradhasson a fejvadászatra, mivel egyedül csak arra a munkára
jó, évről évre ráncosabb lesz, míg fel nem bukik majd valahol a
Damon hegy mélyén. Nem hagy maga után örökséget, családot,
párt, és közben minden kibaszott napon azon töpreng, hogy miért
nem lehet ő olyan normális, mint mindenki más.
A telefonja ismét megszólalt. Idióta Damon.
Frusztráltan fogadta a hívást. – Semmilyen új információm nincs
a számodra.
– Hol vagy?
– Úton.
– Van új nyomod Vyrhez?
Damon tesztelte, de Nox pontosan tudta, hogy egy ilyen
őskövületnek nem lehet hazudni. Damon Daye több száz éves
hazugság felismerési tapasztalattal rendelkezik.
– Mit tudsz a róka váltókról?
– Hogy nem léteznek – felelte szelíden Damon. – Felelj a
kérdésemre.
 – Vyr nem akarja, hogy elfogják. – Ez ugyan nem volt hazugság,
de válasz sem a kérdésre. Sakk-baszdmeg-matt.
– Szép próbálkozás. Van új nyomod?
– Találkoztam egy lánnyal.
A vonal másik végén csend támadt. Végül Damon bekapta a
csalit. – Ő a róka?
– Ja.
– Nos, ezt elbasztad. Ess bele valaki másba. A rókák nem adják
fel a sajátjaikat, és egész biztosan nem fognak beengedni a
kotorékjukba egy grizzly medvét. Nem azért fizetlek, hogy
felbolydíts egy rókakotorékot, Nox. Azért fizetlek, hogy megtaláld a
fiam.
– Tudni akarom miért.
– Az nem a te dolgod.
– Nézd, akkor itt valami tévedés van. Itt vagyok, és a nyakamat
kockáztatom, hogy nyomon kövessem a nem-ellenőrzés-alatt-
tartott-tűzfújó szarházi fiadat. Kilencven százalék esélyem van rá,
hogy szénné pirít és felfal. Legalább annyit tudnom kell, hogy a
saját kibaszott apja börtönbe akarja-e juttatni.
Amikor Damon felsóhajtott, olyan őskori, mély dübörgés
hallatszott be a telefonba, hogy csiklandozta Nox fülét, el kellett
húznia onnan a saját készülékét, míg a zaj abbamaradt. Nagy Isten,
mennyire utálja a sárkányokat!
– Te sosem nézel híradót? – kérdezte Damon.
– Nincs tévém.
– Jobb is. Akkor röviden a tények. A fiam felégette Covingtont,
mint ezt te is tudod, hiszen magad is ott voltál. Kamerák előtt evett
meg egy csomó oroszlán, gorilla és egyéb alakváltót, tizenkét órányi
harc után a magáénak követelte az Appalache hegységet. Szintén
kamerák előtt felfalta egy farm egész marhacsordáját, és amikor
befejezte, felperzselte a földet. Utána körbejelölt egy pajtát, és úgy
védte, mintha legalábbis valami kastély lenne. Amikor hatalmas
rendőri apparátussal kivonultak, hogy semlegesítsék, felrobbantott
négy rendőrautót.
Nox felhorkant. Hát ez kibaszott vicces lehetett. Ha ő sárkány
lenne, ugyanezt a pusztítást végezte volna. Vyr egy seggfej, és Nox
még mindig utálta, de legalább szórakoztató seggfej.
– Minden szem a sárkányokra szegeződik. Felforrósodott a
helyzet Sötét Kane, Rowan, Harper és körülöttem is. Még Diem is
megérzi. És ha ez a figyelem rajtunk marad, az a körülöttünk élőkön
is marad.
– Ez szar ügy. Az ezüsthátúak száz százalék, hogy becsavarodnak.
– Kölyök, tetszik, hogy az ezüsthátúak viselkedése miatt aggódsz,
amikor a héten már kétszer letartóztatták apádat, amiért
négyméteres péniszeket fújt festék spray-vel plakátokra. Három
karambol, mert az emberek figyelme elterelődött...
– Faszsokk.
– Ez nem vicces!
– Ellenkeznék. És pontosan tudom melyik plakátokat jelölte meg.
Azokat, amiket együtt kellett volna megjelölnünk. Ez lett volna a
hónap apa-fia csínye, de ehelyett itt vagyok unalomfalván, és
próbálom elkerülni, hogy a fiad elevenen felfaljon haver!
– Ezer éves vagyok, kölyök. Nem hívhatsz havernak.
– Haver! Vyr nem fog bűnbánóan besétálni a börtönbe, csak mert
egy grizzly alakváltó, akit mellesleg rühell, azt mondja neki, hogy be
kellene sétálnia.
 – Nos, ennyit tudtam kialkudni a számára. Egy év még mindig
sokkal kevesebb, mint egy élet. Jobb lenne mindannyiunknak.
– Az apám engem akkor sem akarna börtönbe juttatni, ha
megennék száz gorillát. Legfeljebb a kezembe nyomna egy
emésztéssegítő tablettát.
– Nos, az apád pontosan akkora gazember, mint te, nem ő felel a
hegyeimért, és azokért a váltókért, akik itt élnek, hanem én.
– A szülői készségeid nagygenerálra szorulnak. Ó Istenem! – Míg
a szélvédőn keresztül az Essie’s Pantry fel-felvillanó neonreklámját
nézte, benne is megvilágosodott valami. – Ezért akarod, hogy
meggyőzzem Vyrt, hogy adja fel magát, ugye? Nem akarsz te magad
a rosszfiú lenni. Azt szeretnéd, ha én lennék a rosszfiú.
– Elég.
– Akárhogy is, téged fog gyűlölni.
– Azt mondtam elég! Ez családi ügy, már százszor elmondtam
neki, hogy nagyon óvatosnak kell lennie sárkány alakban! Meg sem
próbálja irányítani, és ennek következményei a tetteiben
jelentkeznek. Már egy felnőtt férfi, át kellene vennie az irányítást,
de nem. Még csak meg sem próbálta soha. Elmondtam neki újra és
újra, hogy mi történhet, és most már nem tudom megvédeni úgy,
mint régen. Nem tudom! A viselkedésével mindenütt veszélybe
sodorja a váltókat, a büntetését le kell töltenie, vagy a kormány
pokollá fogja tenni mindannyiunk életét. Találd meg a fiamat Nox.
És hagyd békén a rókákat.
– Ó, azokat, akik szerinted nem is léteznek?
– Fogalmad sincs, mibe ütötted az orrod. Nem egy alázatos
népség, és erről ők maguk fognak meggyőzni. A rókák okosak és
remekül tudnak láthatatlanok maradni. Csapatban vadásznak.
Egyszerűen eltűnsz és soha senki nem fogja tudni, mi történt veled.
Ők a váltók piranjái, a hangtalan gyilkosok. Saját törvényeik
vannak, ami szerint előbb meg kell ölni a fenyegetést, a kérdéseket
ráérnek feltenni később is. Hagyd békén a nőstény rókát és menj
dolgozni. Két napod van.
A vonal megszakadt.
Nox alig tudott ellenállni a késztetésnek, hogy belevágja a
telefont a szélvédőbe. Két nap, és aztán mi lesz? A Kék Sárkány
felfalja? De ha megpróbálná bevinni Vyrt, akkor Vörös Sárkány
eledel lenne. Tegyük hozzá ehhez Nevadát, és a csontja velejéből is
sugárzó igényét, hogy biztonságban tarthassa őt, és akkor ebből a
mixből az sül ki, hogy teljesen elakadt. Olyan volt, mint egy kacsa,
aki elaludt a tavon a hóviharban, és arra ébred, hogy a lába
belefagyott a vízbe.
Minél tovább marad Foxburgban, annál nehezebb elhagynia.
 Tizedik fejezet

Oké. Meg tudja csinálni. Nappal megy vásárolni, és beszélget is

egy személlyel, és közben a szemébe néz. Mosolyog, úgy tesz,
mintha teljesen működőképes felnőtt ember lenne.
Egy személy.
Bleh, majdnem elhányta magát. Csak csináld! Róka vagy, nem
csirke!
Remegett a keze, miközben a bejárati ajtó kilincse után nyúlt.
Még ki sem lépett a házából, de máris úgy érezte, mintha méhraj
támadná az arcát. Mire eljut az Essie’s Pantrybe, úgy fog kinézni,
mint aki csirkehimlős. Az sem lenne csoda, ha a boltban elkapná
egy komplett pánikroham.
Eltökélten felrántotta az ajtót és majdnem belegyalogolt egy
csokornyi sárga virágba, ami határozottan gyomnak nézett ki. A
szárakat rózsaszín szalaggal kötötték össze. Odakinn épp havazni
kezdett, az udvaron már állt is egy vékony rétegnyi, de a lábtörlőn
egy kicsi tavasz sárgállott.
– Pitypangok – mondta Nox, aki az ajtó mellett ült a földön.
Nem viselt kabátot, csak egy szűk, fekete pólót, amin a szokásos
Csonttörő felirat díszelgett, de ezúttal a mellkasa bal oldalán.
Kitérdelt farmer volt rajta, és lehorzsolt orrú bőrcsizma. Szőke
szakálla elrejtette az arckifejezése nagy részét, de Nevada nem
szalasztotta el az árnyakat a szemeiben, amikor a férfi felnézett rá.
Még soha senki nem vitt neki virágot. Lehajolt, felvette őket, és
beleszagolt a csokorba, ahogy azt a tévében látta a lányoktól a
romantikus filmekben. Jó volt az illatuk és hideg az érintésük. –
Honnan vettél pitypangot ebben az évszakban?
Nox a csizmája orrával előrébb tolt egy összekarcolászott kék
hűtődobozt. – Apám hozta az éjjel. Egész évben termeszti
anyámnak a lakókocsijuk mögötti üvegházban.
– Gyomot termeszt? – kérdezte halkan, és leült Nox mellé, a
falhoz támasztotta a hátát. Szerette volna a vállára hajtani a fejét,
annyira megkönnyebbült, hogy ismét maga mellett tudhatja. Azt
gondolta, hogy örökre eltűnt, és végigsírta a tegnap éjszakát, mivel
a fájdalom a mellkasából nem akart eltűnni.
– Gyerekkorukban azt adott anyámnak. Azt mondta neki: „engem
láss a pitypangban.” És amikor újra egymásra találtak, már
felnőttként, megint pitypangot adott neki. Soha nem volt jó abban,
hogy kimutassa a szeretetét. – kuncogott. – A többi gyerek
kiröhögött volna, ha megtudja, hogy apámtól mindig virágot
kaptam, amikor büszke volt rám. Lepréseltem őket egy öreg
szótárban, és amikor kiszáradtak, egy műanyag tokban az
emlékkönyvembe tettem. Torren egyszer meglátta, amikor nálunk
aludt.
– Torren a barátod?
– Nem. Én mindenkit utálok.
Nevada a mellkasához szorította a virágot, és összevonta a
szemöldökét, és közelebb hajolt Noxhoz. – Akkor miért töltötte
nálatok az éjszakát?
– Mert az anyám aggódott, hogy végül... – elhallgatott, nyelt egy
nagyot, figyelme a hulló hóra terelődött.
– Végül mi?
 A férfi ajkai szomorkás mosolyra húzódtak. – Attól tartott, hogy
így fogom végezni, ahogy most vagyok.
A Nevada mellkasában sajgó fájdalom felerősödött, még közelebb
húzódott, míg a karja már Noxéhoz ért. A férfi reakciója nem az
volt, hogy elhúzódott, mintha nem szeretne hozzáérni. Ehelyett
felemelte a karját, átfogta Nevada vállát, és szorosan odahúzta a
bordáihoz. Most már nekidönthette a fejét. Menta fogkrém, valami
isteni férfi kölni és szőr illata volt.
– Elhívta a Damon hegységbeli fiúkat, hogy aludjanak nálunk, így
próbált szocializálni. Torren oké volt. Őt gyűlöltem a legkevésbé, de
ő sem értette a nyelvemet. Nagy volt, domináns, és ugyanolyan
defektes, mint én. Állati problémái vannak. Hamarosan egészen
begolyózik. Teljesen. Egy kisebb családcsapatban nevelték a gorilla
váltókat, kívül a Damon hegységen, Saratogában. Ő is ugyanolyan
kívülálló volt, mint én. De amikor ott aludt, meglátta a szárított
pitypangokat és megkérdezte, miért van virágkönyvem. És amikor
azt mondtam neki, hogy az nem virágkönyv, hanem szeretetkönyv,
kinevetett. Így aztán kivertem belőle a szart is, és megkérte
anyámat, hogy vigye haza. Ő pedig megértette, és nem próbálta
többé rákényszeríteni az embereket, hogy barátkozzanak velem.
Nevada? – mondta hirtelen, és odafordult hozzá. Az arcuk olyan
közel került egymáshoz, hogy az ajkaikat csak centiméterek
választották el. – Soha nem leszek jó ebben.
– Miben?
– A szeretlekezésben, meg a romantikus szarságokban, amikre
szükséged lesz. Nem vagyok jó társ.
Nevada felemelte a pitypangokat és rámosolygott. – Pedig jól
csinálod. – Lassan átölelte a férfi derekát, szinte ráfeküdt a
mellkasára, gyorsuló szívverését hallgatta. – Nem kell
semmilyennek lenned velem azon kívül, amilyen máris vagy.
Nox felsóhajtott, kicsit olyan volt, mintha eddig visszatartotta
volna a lélegzetét, a karjai szorosabban fonódtak köré. Annyira erős
és szilárd volt, Nevada minden szorongása elolvadt. Itt, ebben a
kicsiny világban, amit ez a vadember teremtett, biztonságban volt.
És nem csak más emberektől biztonságban, hanem mintha az
érzelmei is biztonságban lettek volna... ez a szerelem... igaz? Semmi
csapdába esettség érzés. Ez nem egy ketrec volt. Hanem maga a
szabadság. Nem mondhatta meg a férfinak, mennyire nehéz volt
hagyni elfutni, ez túl korai lett volna, nem akart kétségbeesettnek
tűnni. De Nevada állata kiválasztotta a férfit, és Nox medvéje is őt.
Feladná a kotorékot egyetlen ilyen napért, amikor könnyedén tud
lélegezni, értékesnek érezheti magát, megérinthet egy férfit, aki
szintén meg akarja érinteni őt, mert úgy gondolja, hogy szép a lelke,
és nem azért, hogy almot szüljön neki.
– Kutatást végeztem – mondta vidáman.
– Uh! Ööö...
– Igen, kiderítettem miért haraptál meg, ezek a birtoklásod jelei.
– Te nő, alakváltó vagy. Hogy nem tudtál eddig a birtokbavételi
jelekről?
– Mert a rókák nem csinálnak ilyesmit. Ragaszkodunk a saját
szokásainkhoz, és nem foglalkozunk azzal, mit csinálnak a
barbárok.
Nox kuncogott és megcsiklandozta a bordáit. Meglepte az érintés,
távolabb tekergőzött tőle és nevetett. – Nem vagyok csiklandós. De
azért ne próbáld meg újra.
– Hazug – súgta a férfi.
 – Nos, azt hittem, hogy beveszed. Ha a kapcsolat legelején úgy
teszel, mintha nem lennél csiklandós, akkor többet nem fognak
megcsiklandozni, mert unalmas, hogy nem reagálsz.
– Igen, de engem az sem állítana meg. Most is csak azért
csiklandoztalak meg, mert így jó alibim volt „véletlenül” hozzáérni a
cicijeidhez. Akarsz baszni?
– Mi? – kérdezte Nevada, biztos volt benne, hogy rosszul hallja.
– Te. Akarsz. Baszni?
– Ez nem romantikus.
– Csinálhatnánk ezúttal meztelenül.
Nevada felsóhajtott. – Legutóbb elszaladtál. Megsértetted az
érzéseimet.
– Naponta hatszázszor fogom megsérteni az érzéseidet, mert egy
szörnyeteg vagyok.
– Nos, próbálkozz keményebben, hogy ne tedd!
– Próbálom! Más embereket napi nyolcszázszor sértek meg.
– Ó! – Ez olyan romantikus volt. Olyan Nox módon. –
Misszionárius pózt akarok.
– Unalmas.
– Ezt akarom, és nem akarom baszásnak nevezni, és a végén a
szemembe kell nézned. Ja, és nem haraphatsz meg.
– Nem kell többet megharapnom téged. Már az enyém vagy.
– Hm. Te is az enyém vagy?
– Még nem.
– Ez nem tűnik túl tisztességesnek. Nem akarok olyan férfihoz
tartozni, aki nem tartozik hozzám.
Nox lassan pislantott egyet, kihívóan a lányra nézett, a szemeiben
ezüst lángok lobbantak. – Akkor tegyél a magadévá kicsi róka.
 A mosoly lassan elhalványodott Nevada arcán, a szíve
nekicsapódott a szegycsontjának. Nox elképesztően szexi volt,
amikor nagyon komolyan elmondta neki, mit kell tennie. –
Egyszerre kell elmennünk – folytatta suttogva az alkudozást.
Gonosz vigyor jelent meg a férfi száján, mielőtt az övére szorította
volna az ajkait. Egyszer-kétszer végigsimított a nyelvével Nevadáén,
aztán a lány már a levegőben volt, Nox a karjaiban vitte be a házba.
A pitypangok közéjük szorultak, de ez teljesen rendben volt. Le
akarta préselni őket, kiszárítani, műanyag tokba tenni, és
beragasztani egy emlékkönyvbe. Meg akarta csinálni a saját
szeretetkönyvét. Nem kerülte el a figyelmét, mekkora jelentőségűek
ezek a virágok. Nox csak azért hozatta ide őket, hogy nekiadja.
Szereti őt annyira, mint amennyire Nevada szereti a férfit. Nem
kellett ezt ki sem mondani ahhoz, hogy igaz legyen.
Az ajtó becsapódott és bezárult mögöttük, aztán Nevada ismét a
talpán állt, egyenesen, bár kissé bizonytalanul, míg Nox letolta a
válláról a kabátját, majd leejtette a földre. Egyre közelebb nyomult
hozzá, valósággal becserkészte, és abba sem hagyta, míg a lány lába
neki nem ütközött a kanapénak. A térdei megroggyantak a
párnázott élhez érve, és egy halk nyikkanással lehuppant.
– Gyenge – jegyezte meg Nox vigyorogva. Kristályosan kék
szemei Nevadára szegeződtek, miközben hüvelykujjait becsúsztatta
a farmere dereka alá. Anélkül, hogy akár csak kigombolta volna,
letolt magáról egyszerre mindent, nadrágot, alsót, csizmát, zoknit,
mintha egy kanos banán dobná le magáról a héját.
Napfény áradt be a vékony függönyön, megvilágította a nappalit.
Nox egy sima mozdulattal megragadta a póló nyakát a hátán, és
áthúzta a fején, miközben egyik térdével belépett Nevada lábai
közé. A lány láthatta a tetoválásai minden egyes vonalát, az
izmainak minden fodrozódását. Ez az a rész, ahol teljesen
tudatában kellene lennie a testének, ugye? Nos, abból, amilyen
éhesen Nox lenézett rá, azt szűrte le, hogy nem láthatja másnak
ebben a pillanatban, mint egy tüzelő nőstény rókának. Merésznek
érezte magát, hátradőlt a kanapén, úgy nézett fel a férfira, aki
megajándékozta egy ördögi mosollyal, és még széjjelebb tolta a
lábait a térdével.
– Baaaaaszki te nő... – mormolta Nox, és nagyra nyílt szemekkel
a lába közé meredt. – Fel akarom falni – mutatott oda, de az ujja
félúton, a mellei felé mutatva elakadt. – Póló le, meg akarom baszni
azokat.
– Most más szabályok vannak.
– Basszák meg a szabályok, megszegem őket! Pólót le!
– Misszionárius póz, és legközelebb azt tehetsz, amit akarsz.
Nox frusztráltan felmordult. – Nem tudom, hogy kell
misszionárius pózban. Még sosem csináltam elölről.
– Mi? – kérdezte Nevada, és döbbenetében felkönyökölt. – Soha?
– Hát nem! Az állatok hátulról csinálják. Én állat vagyok. –
Ráncba szaladt a homloka. – Ez természetellenes.
– Ez olyan, mint a pitypang – suttogta Nevada. Megérti? Rájön,
hogy azt akarja neki megmutatni, hogyan fejezhetik ki más módon
az egymás iránt érzett szerelmüket?
A kék szemek ellágyultak, bizonytalanná váltak. Furcsa volt őket
látnia a hatalmas termetű, izmos, tetovált, szakállas férfi arcában.
Nox lassan leereszkedett hozzá, teljesen ránehezedett,
belenyomta a kanapé párnáiba. Óvatosan áthúzta a lány fején a
pulóverét, a háta mögé nyúlva kipattintotta melltartóját, majd
felhúzta egészen a kanapé karfájáig, és miközben levette róla a
nadrágot, a tekintete egy pillanatra sem eresztette Nevadáét.
Meztelen, erős teste szinte vibrált a feszültségtől, ahogy fölé
hajolt. – Semmi sem ijeszt meg a világon, csak te.
De ahogyan mondta, ez úgy hangzott, mintha nem is lenne olyan
rossz dolog. És Nevada ráadásul teljesen meg is értette. A férfi a
változás valóságos tornádóját keltette életre benne, a hosszú, teljes
szélcsend után. Rettenetes volt, de egyben nagyszerű is.
Kissé felemelkedett, rászorította az ajkait a szájára, és amikor
elernyedve ismét visszafeküdt, Nox szája üldözőbe vette, követte az
övét. Az ujjai gyengédek voltak, ahogy beletúrt a hajába, majd
átfogta a tarkóját. A férfi feszültsége lassan megenyhült, ellazult
felette, meleg bőre eltakarta a lányét, míg már azt sem tudta volna
megmondani, meddig tart a saját teste és hol kezdődik Noxé.
Nevada hihetetlenül jól érezte magát beszorítva a férfi alá, farkával
a bejáratánál. Nox megfeszítette az izmait, előre tolta a csípőjét, és
egészen tövig beléje nyomult. Felemelte a fejét és őt nézte,
miközben visszahúzódott és újra behatolt.
Nevada lehunyta a szemét a csodás érzéstől, ahogy újra és újra
belésiklott, felemelte a csípőjét a kanapéról, hogy még közelebb
kerülhessen hozzá. Tökéletesen kitöltötte, pontosan ott ért hozzá,
ahol arra a legnagyobb szüksége volt, és amikor Nox ujjai
végigfutottak az alkarján, összefonódtak az ő ujjaival, majd a férfi a
feje fölé szorította a kezét, az izzó, bizsergő érzés még jobban
felerősödött benne.
Szelíd és nagyon figyelmes volt vele ez a férfi, aki valószínűleg
egész életében összesen egy napot sem volt szelíd és figyelmes, és
mindezt azért csinálta, mert gondoskodni akart róla, tekintetbe
vette az igényeit. És az arckifejezéséből ítélve lehet, hogy azért is,
mert neki is szüksége volt erre, még ha talán ő maga fel sem ismerte
ezt.
Lehajolt és megcsókolta, miközben újra lökött egyet. Gyorsított a
tempón, de egyenletesen tartotta azt, és a nyomás gyorsan épült
Nevada bensőjében. Szabad kezének körmeit végighúzta a férfi
hátán és finoman beleharapott az alsóajkába. Az a halk rövid
morgás, ami feltört Nox torkából, nagyon szexi volt, elborította tőle
a libabőr. A férfi megszorította az ujjait a feje fölött, és a csípőjének
ritmusában a nyelvével a szájába hatolt.
Nevada már nagyon közel volt. Naaagyon közel. És mivel
ahelyett, hogy lassított volna, még tovább gyorsította a tempót, úgy
tűnt, Nox is közel járhat.
Nevada akart... valamit. Valami többet. Valamit, ami még
közelebb hozhatná őket egymáshoz. Ez ösztönszintű volt, és a
torkából feltört valami halk vicsorgásszerű. Helló róka! Hol voltál
eddig? Úgy tűnt, Nox az egyetlen, aki elő tudja hívni.
Harapj!
Nevada végigcsókolta a férfi állát, majd megpróbált a fogaival a
nyakához férkőzni. A nagy, domináns, haragos medve pedig feltárta
előtte a torkát. Megdöbbent. A rókák sosem hagyták volna
védtelenül a torkukat, de Nox bízik benne.
Harapd meg!
Hogy mondod róka? Harapjam meg? Vérezni fog. Fájdalmat
okozok neki.
Csak egy pillanatig, de nem bánja.
Olyan közel járt a csúcshoz, hogy a gyönyör szinte megvakította.
 – Csináld – sóhajtott fel a férfi mély, rekedtes, nem emberi
hangon. A szemei ezüstben ragyogtak. Gyönyörű verekedős.
Gyönyörű magányos. Gyönyörű társ.
A férfi keményebben, gyorsabban kezdett mozogni, és Nevadából
kirobbant az extázis. Az orgazmus első hullámánál olyan erősen
beleharapott, ahogy csak tudott, elhatározva, hogy annyira
meggyorsítja ezt a férfi számára, amennyire lehet, majd elengedte.
Nox a világ legszexisebb hangján felmordult, birtokba vette a száját
és mélyen belédöfött. Ahogy az első hatalmas lüktetés végigfutott a
merevedésén, felemelte a fejét, hátrahúzta Nevada fejét a hajánál
fogva, és belenézett a szemébe, ahogyan kérte tőle.
A lány szinte lebegett az orgazmus intenzitásától, amitől csak
még érzékenyebbé vált. Annyira jó érzés volt, hogy Nox teljesen
kitölti, leszorítja, az egyik keze a hajában, míg a másik a kezét tartja
a feje felett.
Nox, az Átkozott Medve fia, aki úgy gondolta, hogy képtelen
másra, mint baszásra, éppen szeretkezett vele.
Ahogy az utórengések lassan elcsitultak, felemelte a fejét és
megcsókolta néma köszönetképpen. – Fáj? – suttogta, mivel
képtelen volt figyelmen kívül hagyni a vörös csíkot, ami lefolyt a
férfi nyakán.
Nox szájsarkai mosolyra rándultak. – Szerintem a szerelem a
legjobb fajta fájdalom.
Bárki mással ez nagyon különös érzés lenne. De Noxxal
tökéletesen megértették egymást. Nem szerette a többieket, és nem
úgy szeretett, mint a többiek. Nox a csontja velejéig más volt, és
Nevada szemében ez tökéletesen rendben volt. Mivel ő is más volt a
csontja velejéig, mégis tudták szeretni egymást.
 – Köszönöm a pitypangokat – suttogta –, most már mindig te
fogsz eszembe jutni, ha meglátom őket.
A mosoly egy pillanatra eltűnt a férfi arcáról, a helyére kiült a
döbbenet. – Engem látsz a pitypangokban?
Nevada bólintott. – Azt hiszem, meg kellene próbálnod neked is
megtalálnod engem bennük.
Nox szemöldöke kérdőn felszaladt. – Mondd meg, miért.
A lány lassan végighúzta a körmeit a gerincén, libabőrt hagyva
maga után. – A SZ betűs szó miatt. Ne fuss el!
Nox arcán felragyogott a mosoly, a szemei olyan világos
ezüstszínben játszottak, hogy majdnem fehérek voltak. Egy
gyönyörű bestia. Lehajolt és újra megcsókolta Nevadát. Furcsa csók
volt ez, csak feküdtek egymáson, a szájuk puhán, mozdulatlanul
összesimult. Egy könnycsepp buggyant ki a szeme sarkából. Mindig
úgy gondolta, hogy az ilyen gyönyörű pillanatokat nem az olyan
lányok számára találták ki, mint ő.
Nox lassan elhúzta a száját, és most a homlokukat simította
össze. – Rémítő vagy... de már nem futok el. Bassza meg a
kotorékod, Nevada! Kitaszíthatnak, de nem leszel olyan
rosszindulatú, mint ők, és nem leszel védtelen sem. Majd én
vigyázok rád.
Minden egyes hangból sütött az őszinteség. Nevadát egészen
elkábította az esküje, a tenyereibe vette az arcát, durva szakálla
csiklandozta puha tenyerét. – Igaz.
– Mindent megteszek, hogy megakadályozzam, hogy be kelljen
regisztrálnod a kormányhivatalban.
– Igaz. – Újabb könnycsepp futott végig a halántékán.
– Velem találja magát szemben bárki, aki megpróbál bántani.
 – Igaz.
– Ezt is el fogom baszni.
Halkan felnevezett. – Ez is igaz.
A férfi hangja suttogássá halkult. – De érted megpróbálom.
A lány hirtelen felsóhajtott, a nyaka köré fonta a karjait és
szorosan magához ölelte. Még sohasem volt ilyesféle kapcsolata.
Nem is értette, hogy megy ez olyan könnyedén. De még sosem volt
szabadabb, mint ebben a pillanatban.
– Nevada? – Nox szorosan átölelte.
– Hm?
– SZ betűs szó.
Felpislogott a mennyezetre, a szemében a boldogság könnyei
égtek, mert ez volt az a pillanat, amiről minden lány álmodik.
Egy olyan pillanat, ami mindent megváltoztat.
Egy pillanat, amitől kezdve mindig áll valaki a háta mögött és
nem lesz már egyedül.
Sz betűs szó. Milyen magabiztosan mondta ezt, Nox.
Teljes odaadással simította az arcát a férfiéhoz, és belesúgta a
fülébe: – Igaz.
 Tizenegyedik fejezet

– Mit jelent tulajdonképpen ez a Csonttörő? – simított végig

Nevada Nox pólójának feliratán.
A férfi előredőlt, hogy felhúzza a csizmáját. – A cégem neve.
Csonttörő Fejvadászok.
– Van egy céged? – kérdezte a lány, és a döbbenettől letottyant a
kanapéra.
A másik csizma következett. Nox kuncogott. – Meglepődtél?
– Egy kicsit. Mivel foglalkozik a céged?
– Fejvadász vagyok. Az első öt évben minden munkát én magam
csináltam, de annyira túlterhelődtem, hogy segítséget kellett
felvennem.
– Te valakinek a főnöke vagy?
– Olyasmi. De nagyon utálok beszélni a srácokkal, akiket
felvettem. Mindhárman ebben az államban élnek. Mindig a
legközelebbinek adom a munkát és jutalékot fizetek utána.
Mindannyian váltók. Két tigris és egy vaddisznó. Jól bírják az adott
körülményeket.
– Milyen körülményeket?
– Vadászatot. Harcot. Foglalkozást az emberekkel.
Nevada a mellkasához húzta a lábait és átkarolta a térdét. – Tehát
azok, akikre fejvadászol... váltók?
– Többségében. Vagy olykor elvállalok nagyon rossz embereket
is. Veszélyeseket, akik megszöktek, vagy még nem fogták el őket.
Szeretem a kihívásokat, és a többiek is a csapatomban. Ha a munka
túl könnyű, az nem szórakoztató, elkezdünk unatkozni.
Miközben beszélt, a férfi folytatta az öltözést, de közben
egyetlenegyszer sem nézett Nevadára, akinek a fejében megszólalt
egy apró vészcsengő.
Ha olyasvalakivel beszélget, mint Nox, mindig érdemes a komoly
témák közé némi könnyebbet is vegyíteni. – Szereted a Damon
hegységet?
– Nem rossz hely. Lehet ott élni. Én az erdőben lakom, egyedül.
Nincsenek sem előnyei, sem hátrányai, hogy ott lakom. Az csak egy
hely, ahol pihenhetek egy kicsit két munka között.
– Huh. Egyszerűen csak kérdezd meg, hogy a te néped egyik
tagjára vadászik-e itt. Dolgozni jöttél Foxburgba?
Nox ajka mosolyra húzódott. – Nem akarod tudni.
Nevada megfeszült. – Nox, nem kaphatod el a népem egyik
tagját. Ha lelepleződik, felfedik a rókákat. Felfed engem.
– Nem rókára vadászom, Nevada.
– Foxburgban csak rókák vannak.
– Téves kijelentés. Bízz bennem, ha azt mondom, hogy nem
akarod tudni.
– Ez egy fogd be? Ez így lesz? Nem kérdezhetek a munkádról?
Veszélyes, amit csinálsz?
– Igen.
– Mennyire veszélyes?
Nox felmordult, és a bejárati ajtó felé pislantott, mintha el akarna
futni. De nem tette. Ehelyett felé fordult, hogy szembenézzen vele,
közel hajolt, annyira közel, hogy Nevada felhúzott térdei a
mellkasához nyomódtak, a két tenyerébe vette az arcát. – Nagyon
veszélyes, de jó vagyok abban, amit csinálok, és nem vállalok
felesleges kockázatot. Az igazat mondtam neked. Hallottad a
hangomból. Nem azért vagyok itt, hogy a tieid közül vadásszak
valakire. Félelmetesebbre vadászok, mint amit a kotorékod valaha
is a világra hozhatna.
– Mire vadászol? – kérdezte suttogva Nevada, meghűlt benne a
vér.
Nox indulatosan megvakarta a szakállát és káromkodott egyet
maga elé. – A Vörös Sárkányra.
A lánynak nyitva maradt a szája a teljes döbbenettől. – A Vörös
Sárkány? Itt Foxburgban? – Várjunk csak! Ez itt, Nox. Vagyis ez egy
vicc volt. Lassan rámosolygott. – Ha-ha-ha, nagyon tréfás.
Nox összeszorította a száját és felhúzta a szemöldökét. Nem
viszonozta a mosolyát.
– Várj, te most komolyan beszélsz? A Vörös Sárkány? – Elöntötte
a pánik. – Szerinted Vyr itt van?
– Tudom, hogy itt van.
– Nem, nem, nem! Foxburg lakossága jóformán... nulla. Rókák
vannak itt, de nincsenek sárkányok. Semmiféle rémítő, tüzet fújó,
emberevő sárkány!
– Emlékszel a meghívóra, amit kaptál? Vyr küldte.
Nevada hátrahőkölt, mintha megütötték volna. – A Vörös
Sárkány meghívót küldött nekem az odújába? – ez leginkább
nyüszítésnek hangzott.
– Ja. – A rövidke szó végén szinte koppant a csend. – Azért
mondtam, hogy ne menj el arra a címre.
– Miért akart velem vacsorázni? – A hangja egy egész oktávval
magasabb volt a szokásosnál, Nox összerezzent tőle.
 – Mert úgy tűnik, ő egy kibaszott mágikus elmeolvasó sárkány, és
kiszedte a nevedet a fejemből, amikor megpróbáltam bevinni.
– Ó, te jó ég! Ó, te jó ég! Fel kell hívnunk az emberi hatóságokat.
A hadsereget. A SWAT-ot. A parti őrséget, a haditengerészetet, a
különleges erőket, a tartalékosokat, az elnököt és az UFO-kat is. Ha
léteznek UFO-k, szükségünk lesz a technikailag fejlett
fegyverzetükre. Láttam a videót Nox! Corvingtonról! Az egész
leégett. Embereket evett!
– Nos... seggfej gorilla alakváltókat evett meg és két oroszlánt...
Nevada ujja felmeredt a levegőbe és úgy maradt. – Várj! Te még
véded? Ő gonosz.
– Miééééért kellene gonosznak nevezni? – kérdezte már-már
éneklő hangsúllyal Nox. – Én már láttam a gonoszt, Nevada.
Vyrnek van egy nem irányított állata, de önmagában nem gonosz.
– Meg sem hallottam, hogy egy emberevőt mentegetsz,
túlságosan lefoglal, hogy megkeressem a neten a videót, amit te
semmiképpen sem láthattál, és ahol feldobott a levegőbe egy
gorillát, mint egy szál ropit, aztán elkapta a szájával és megette.
Miért tapodja még mindig Isten kék-zöld bolygóját?
Letette Nox elé a telefonját és elindította a videót. De a férfi csak
a szemét forgatta. – Tudom, mi történt. Ott voltam.
– Mi?! – kiáltott fel Nevada.
– Nox egy sóhajjal felvette a telefont, továbbpörgette a videót,
majd újra elindította a lejátszást. Az ujjával egy gorillák tömegével
körülvett, zöld szemű ezüsthátúra mutatott, aki mellett... egy
ezüstszemű grizzly medve harcolt. Rettegés öntötte el a lányt. – Te
is harcoltál?
 – Nos, ez volt az egyik választási lehetőség, a másik pedig az,
hogy lemészárolják a Red Havoc csapatot. Pokolian nem csak a harc
kedvéért harcoltunk, Nevada. Tudom, hogy ez emberek állandóan
ezt hajtogatják, de miért háborúznánk a semmiért, esztelenül?
Egyáltalán nem ez történt. A Dunn oroszlánok nem csak egy
családcsoporthoz tartozó gorilla hímmel csaptak össze, hanem
minden ott lévővel végezni akartak. Néhányan az enyémek közül is
ott voltak.
– Kik?
– Váltók a Damon hegységből, akik nem tettek semmi rosszat.
Kölykök is voltak a csapattal, Nevada. Torren húga is ott volt és...
bassza meg! Mit kellett volna tennem? Damon felhívott
mindannyiunkat, hogy segítsünk a Red Havoc-nak. Az erdőben
kellett volna várnunk, hogy az emberek ne láthassák a háborút, de
Torren húgát, Genevieve-et cafatokra tépték az oroszlánok, így
Torren megindult, még mielőtt Damon megadta volna a jelet.
Kibaszottul nincs szükségem senkire, Nevada! Előtted? Csak a
szüleimmel törődtem és... bassza meg! Csak a szüleimmel törődtem
és Torrennel, mert mindig is a barátja akartam lenni. Meghalt
volna, ha egyedül támad, hogy megmentse a nővérét! Tehát vele
mentem. És igen, Vyr felgyújtotta a várost. De segített megmenteni
a Red Havoc csapatot. Azok a kölykök a csoportban azért maradtak
életben, mert gyors döntést hoztunk.
Nevada teljes sokkban rázta a fejét. – A hírek nem erről szóltak –
mormolta.
– Az emberek irányítják a sajtót, és ez az egy videó, ami még
mindig elérhető bárki számára. Mert ez az egyetlen videó, ami azt
mutatja, hogy Vyr emberevő szörnyeteg és nem azt, hogy megmenti
a Red Havoc csapatot. Az emberi bűnüldöző szervek a csata után
felvették a vallomásainkat, és végül önvédelemnek nyilvánították az
esetet, annyira sok bizonyíték támasztotta alá, hogy a Dunn
oroszlánok és a gorillák támadtak, hogy eltöröljék a Red Havoc
csapatot. De a sajtó még mindig úgy viszonyul a történtekhez,
ahogy akar. Senkit sem zártak a váltók börtönébe. Nem is akarnak
bezárni senkit, Vyr kivételével. Nekem kellene bevinnem őt oda.
Nem ártott egyetlen embernek sem, csak azoknak a seggfejeknek,
akik megpróbálták legyilkolni Genevieve csapatát. A Vörös
Sárkánnyal példát akarnak statuálni.
– És ő itt bujkál?
Nox lehajtotta a fejét.
– Jesszus! De miért te? Miért neked kellene bevinned?
– Már mondtam, jó vagyok abban, amit csinálok, és nélkülözhető
vagyok Damon Daye számára.
– Bassza meg! – Nevada felháborodásában észre sem vette
milyen mocskos szót használ. – Nekem nem vagy nélkülözhető! –
Annyira dühös volt, hogy legszívesebben sírva fakadt volna. –
Mondj nemet Damon Daye-nek! Mondd meg, hogy nem vállalod ezt
a munkát!
– Megpróbáltam. De Damon Daye nem olyan ember, akinek
nemet mondhatsz. Szemrebbenés nélkül felfal, ha ellentmondok
neki. Már akkor megharagudott rám, amikor nem vártuk meg a
jelét Covingtonban. Azt hiszem, engem és Torrent hibáztat azért,
hogy Vyr ilyen helyzetbe került. Ha nem törtünk volna ki, és nem
kezdünk harcolni a nyílt színen, akkor Vyr emberi alakban maradt
volna a fák között. Nem lenne róla videó, nem rajta csámcsogna
minden mocsok. Vyr és Torren azonban barátok, és Vyr nem hagyta
volna, hogy bármi is történjen Torrennel vagy Genevieve-vel. És
mellesleg, attól még, hogy elmagyarázom a tetteit, kibaszottul
rühellem. Minden sárkány egy kurvanagy, pikkelyes fasz.
Megbízhatatlanok. Nem fog hiányozni, ha börtönbe kerül.
– Hazudsz – jelentette ki tényként Nevada.
Nox fogai összecsikordultak a dühtől, és felállt a kanapéról. –
Nem akarok erről többet beszélni.
– Mert fontosak neked.
– Nekem senki sem fontos, csak te.
– És a szüleid. És Torren... és Vyr.
– Bassza meg Vyr! – ordította Nox, és az ajtó felé indult.
– Elfutsz, pedig azt mondtad, nem teszed.
Nox két kézzel szántott a hajába és visszapördült Nevada felé. Ott
állt, mint egy felbőszített bika, készen a porcelánbolt
megsemmisítésére, kék szemeiben hullámokban higanyszín jelent
meg. – Tudod, hányszor próbáltam összebarátkozni azokkal a
seggfejekkel? Hm? De mindig csak Torren és Vyr volt, szartak
mindenki másra! Szartak rám!
– Miért? Miért őket választottad ki, hogy összebarátkozz velük?
– Mert ugyanolyan elbaszottak, mint én! Úgy érezhettem volna...
– Mit érezhettél volna?
– Normálisnak érezhettem volna magam! Oké? Normálisnak
érezhettem volna magam egy-két hozzám hasonlóan idióta barát
mellett. De ezt sem értem el. Ők ketten elvannak egymással, én
pedig csak egy seggfej-remete-váltó vagyok nekik a Damon
hegységből, aki képtelen kapcsolatba kerülni bárkivel is. Ki nem
képes abbahagyni, hogy a többi hím ellen harcoljon? Csak az őrült.
Az átkozott. Az, aki mindent elszúr!
 – Te egy más nyelvet beszélsz, nem emlékszel?
– Basszák meg a nyelvek! Én sosem alkalmazkodtam. – Nox
vállai megrogytak, nekitámaszkodott az ajtónak, és sokkal halkabb
hangon megismételte – sosem alkalmazkodtam. És most be kell
vinnem Vyrt, Torren pedig még jobban utálni fog. – A szemei
kiüresedtek, a semmibe meredt Nevada feje felett. – Így van jól.
A lány pontosan látta, ez volt az a pillanat, amikor a férfi eldobta
a valós érzéseit. Azzal az utolsó három szóval, és az arcára erőltetett
mosollyal, ahogy kinyitotta az ajtót, eldobta a valódi érzelmeit, mert
nem szerette megmutatni azt, amit ő maga gyengeségnek tartott.
Még neki sem.
Az ajtó halkan bezáródott, és Nevada szíve majdnem megszakadt
a férfiért. A mellkasa ténylegesen fájt. Nox már gyerekként
kiválasztotta, kiket szeretne barátainak, de mindig csak távolról
nézte őket, mert nem tudta kitalálni, hogyan illeszkedhetne be az
életükbe.
Borzasztó tragédia volt ez.
 Tizenkettedik fejezet

Nox dühös volt.

Nagyon dühös.
Kimondhatatlanul dühös.
A vére forrt, mint egy fazék víz a tűzhelyen.
Mintha láva folyt volna az ereiben.
Nem Nevadára, rá soha.
A lánynak meg kell tudnia, kit akar, látnia kell őt.
Talán túl sokat is mutatott neki. Tényleg nem tudta. Ilyen közel
engedni magához valakit kibaszottul rémítő volt, és felhozta az
emlékeket, hogy nem volt elég jó barátnak már gyerekkorában sem,
legalábbis Torren szerint nem. Torren hibája. Nem... Vyr hibája,
mert a pocsék, rongyos, vérvörös szárnyai alá vette Torrent, és
megvédte attól, hogy bárki mással barátkozzon. Noxnak soha nem
is volt esélye amellett a hülye sárkány mellett. Az ő hibája. Az övé.
Kibaszottul Vyr hibája.
Becsusszant a teherautó volánja mögé, és keményen becsapta
magára az ajtót.
Harcra van szüksége. Igen, egy összecsapás egyensúlyba hozná a
medvéjét. A grizzly már egyetértően vicsorgott benne. Közel s távol
pedig nincs más méltó ellenfél, mint a két seggfej, aki fenn kucorog
a hegyek közt egy kúriában.
Nem gondolkodsz tisztán. Nem gondolkodsz.
 Nevada gyengének látta. Gyenge. Gyenge. Gyenge. Ez is a sárkány
ész ezüsthátú miatt történt. Szüksége van rá, hogy leereszthesse a
gőz, vagy felrobban belülről. Apa ugyanezzel küzdött egész
életében. Az ilyen gőzkieresztések egy időre megszelídítették a vad,
állati bensőjét. Kösz a genetikai örökséget, apa.
Megérezte, hogy őt nézi, még mielőtt meglátta volna. A társa. Az
enyém. Az én Nevadám. Megszorította a kormánykereket, mintha
fojtogatni akarná, és a szeme sarkából pillantott csak a lány felé. Ott
állt a lakása nyitott ajtajában, egyenes háttal, hosszú, sötét haja
megcsillant a fényben, a szeme aranyszínben izzott a hóesésben.
Úgy nézett ki, mint egy kibaszott harcos. – Minden rendben van –
mondta. Az ablak ugyan eltompította a hangját, de az acélt nem
tudta eltüntetni belőle. – Ne csináld.
Ó, rajta van a jele! Most már túl sokat lát belőle. Túl sokat.
Felbőgette a motort, és ördögi mosolyt villantott a lányra. Szokj
hozzá, párom. Nem kérte Nevadától, hogy szelídítse meg, de nem is
akart megszelídülni. A birtokbavételi harapásán még meg sem
száradt a vér, de az a legjobb, ha pontosan olyannak látja, mint
amilyen valójában.
– Nox! – kiáltott utána Nevada, miközben kikanyarodott a
parkolóból.
Majd később megbékíti. Valószínűleg. Ha Vyr nem eszi meg. Száz
pitypangot ad neki, felfalja, míg a nevét nem kiáltozza és elfelejti,
miért is volt dühös, és mindezt addig ismétli, míg meg nem bocsátja
neki azt, amire most készül.
Átvágott a városon, minden kanyarban megcsúszott a
jégfoltokon. A hó egyre sűrűbben esett. Ha nem látott volna vöröset
a dühtől, biztosan szépnek találta volna a helyet. Így viszont a
festőien szép fák elmosódtak körülötte, a patakban, amin áthajtott
már jégtáblák úsztak. Itt tartós a havas időszak. És az idő csak
rosszabbodni fog. Érezte a szagát. Vihar illat volt. A sípcsontja is
megsajdult, amit még gyerekkorában eltört, miközben megrongált
egy víztornyot.
Nevada. Nevada. Szép, tökéletes, szenzációs alakú angyal. Olyan
jó. Egy jó lélek, ő pedig az ellentéte, maga az összevisszaság, a
káosz. Mindig is ilyen káoszos marad, és most, hogy összekötötték
magukat, a lányt is magával fogja húzni. Nem tudta kiverni a fejéből
Nevada arckifejezését, amikor magára hagyta.
Az utolsó fák is elmaradtak mögötte, és megállt Vyr kastélyának
manikűrözött udvarán.
A seggfej sárkány már várta, fenn ült a tetőn, az egyik lábát
lelógatta, a másikat térdben behajlította, azon pihentette a karját,
miközben lenézett rá halott kék szemeivel.
Amikor Nox kiszállt a kocsiból, már húzta is lefelé magáról a
pólót, mint ahogy Vyr is, aztán a sárkány leugrott a tetőről, és
simán landolt a havon. Kérkedő szarházi.
– Már kétmérföldnyiről hallottam a kihívásodat Noxtórius –
kiáltott a tűzfújó, és nagy léptekkel megindult feléje. – Elkapott ma
a halálvágy?
– Mondtam már, hogy ne hívj így, mikrofarkú gyík!
– Mi bajod van neked, ember? – kiabált vissza Vyr –
Elengedtelek! Mi a szarért vagy még mindig itt?
– Mert nem mehetek haza, amíg te nem vagy ketrecben, ahová
való vagy, te kibaszott rohadék seggfej!
– Most nincs itt Torren, hogy megmentse a segged Noxtó...
 Bumm! Nox hagyta, hogy a medve kitörjön a testéből, még
mielőtt a sárkány befejezhette volna a sértést.
Karmok vájtak a földbe, amik kétségbeesetten vágytak arra, hogy
torokba mélyedjenek. Nox meglódult Vyr felé. Minden egyes
lépéssel, amit megtett, az idő egyre inkább lelassult. A sárkány váltó
megállt, ökölbe szorította a kezeit, az arcára kiült a színtiszta
gyűlölet. A teste felvibrált, az élei elmosódtak, az arca valami
borzalommá torzult, de Nox már túlságosan mélyen járt a
dühöngésben ahhoz, hogy megálljon.
Átkozott temperamentum.
Átkozott magány.
Átkozott másság, ami elfogadhatatlanná teszi.
Átkozott harci vágy, ami a velejéig átjárja.
Átkozott, amiért magával rántotta Nevadát. És a kibaszott kurva
életbe! Átkozott legyen, amiért cserbenhagyja őt!
Vyr hátrahajtotta a nyakát, olyan fülsiketítő kihívó üvöltést
hallatott, hogy abba belerázkódott a föld, aztán tüzet lőtt a
levegőbe. A szemeit összeszorította, mintha fájdalmat okozna neki,
hogy emberi alakban tüzet fújjon. De amikor újra kinyitotta, a
pupillái már megnyúltak függőlegesen, kék írisze ezüstbe fordult.
Elindított egy lángcsóvát a tisztáson keresztül. Nox mögött
felrobbant valami, a forróság megcsapta a hátát.
A teherautóm! A kibaszott teherautóm! Felrobbantotta a
kocsim! Ölni! Ölni! Ölni!
– Ne változz át! – üvöltött fel Torren –, Vyr, ne változz át! –
Gorilla alakban volt. Állat formában nem is lenne szabad tudnia
beszélni, de ő mindig is tudott. Elbaszott figura. Egy szörnyeteg.
Akárcsak Nox, mégsem látta be, hogy milyen jó barátok lehetnének.
Jó szövetségesek.
Nox a szeme sarkából látta a hatalmas ezüsthátút kitörni a fák
közül, de már elkésett. Nox hamarabb megsemmisíti Vyrt, mint
ahogy az felvehetné a Vörös Sárkány alakját.
Három bestia, egy ütközet, és Nox fogja túlélni. Hogy miért?
Mert neki van horgonya. Van oka élni. Nevada az.
Végre, végre volt valaki, akihez visszatérjen.
De előbb... jöjjön a fájdalom.
 Tizenharmadik fejezet

Nem ér oda időben! Nevada épp akkor érkezett a tisztáson

terpeszkedő házhoz, amikor a vörös hajú férfi tüzet fújt az ég felé.
Még egy sárkány váltónak sem lenne szabad tudnia emberi alakban
tüzet fújni. Elborzadt, beletaposott a fékbe, a kerekek csúszva álltak
meg. Egy óriási ezüsthátú száguldott Nox medvéje felé, ami halálos
elszántsággal tartott a sárkány alakváltó felé. Nox élőben sokkal
nagyobb volt, mint a videón.
Nevadának nem maradt ideje. A kocsi még meg sem állt,
nemhogy a kéziféket behúzta volna, amikor kirúgta az ajtót és
kiugrott. A bensőjében valami rettenetes zajlott. Az ő átváltozásai
mindig gyengédek voltak. Mert a rókája maximálisan szófogadó
volt, és mindig ügyelt, hogy a lehető legkényelmesebben érezze
magát. De most úgy döntött, ha kell, kirágja magát Nevadából.
Felugatott, ahogy előregörnyedt. A teste hasadozott, égett, a vöröslő
kíntól egy másodpercre le kellett hunynia a szemét, és csak
remélhette, hogy nem hal meg. Négy lábbal érkezett a hóra, és
életében először most teljesen az állat irányítása alatt állt.
A miénk! Ő a miénk, és meg fog halni!
Vyr egy tűzcsóvát egyenesen Nox teherautójára lőtt, a robbanás
az egészet a levegőbe emelte és nekicsapta egy távolabbi fatörzsnek.
– Ne változz! – kiabálta érdes, nem emberi hangon,
kétségbeesetten a gorilla. – Vyr, kibaszottul ne változz át!
Nevada villámgyors volt ebben a testben. Lehet, hogy nem
gyógyul olyan gyorsan, mint más váltók, de az biztos, hogy
gyorsabban futott, mint bármikor életében. A lábai alig érintették a
földet, miközben a tisztás közepén egymásba csapódó szörnytrió
felé száguldott.
Ugyanabban a pillanatban, ahogy Nox elérte Vyrt, oldalról
Torren vágódott neki a medvének, és elsodorta őt a sárkány váltó
közvetlen közeléből. A gorilla üvöltve csapott bele az ökleivel a
medve oldalába, Nox pedig viszonzásképpen belehasított a karjába,
és ez olyasvalami volt, ami legfeljebb Nevada legrettenetesebb
rémálmában jelenhetett volna csak meg. És most? Meg kell
akadályoznia, hogy Vyr átváltozzon és megölje őket. És nem csak
hármukat, de az egész várost felperzselné. Az ő élete nem számít, de
a Vörös Sárkány százakat fog megsemmisíteni, ha feldühödik.
Mit tegyek?! Mit tegyek?! A róka nem lassult le, de nem
haraphatott bele Vyrbe, mert az csak még jobban feldühítene egy
olyan szörnyeteget, mint ő. Ha a vérét fakasztaná, többé már nem
lehetne megállítani az átváltozást. Vyr térdre rogyott és morgott, az
arca megrándult a fájdalomtól, ahogy a földre zuhant. A fogait
csikorgatta, minden izma kidudorodott a testén egy rettenetes,
recsegő hang kíséretében, ami keresztülvisszhangzott a tisztáson.
Iszonyatosan nagy, vörös szárnyak bomlottak ki a hátából,
beterítették az egész tisztást, árnyékot borítva mindannyiukra.
Ó! Valamit, gyorsan, gyorsan, gyorsan! Már túl közel volt hozzá,
nem állhatott meg, de a sárkány egyre jobban kitört a férfitestből,
és neki csak egyetlen dolog jutott eszébe.
De. Az. Iszonyúan. Undorító. Volt.
Kimerevített lábakkal fékezett, majd megpördült a hóban. Aztán
felemelte vörös, hosszú bundás farkát, odanyomta a fenekét Vyr
ökölbe zárt kezéhez és... lepisilte.
 – Mi a fasz ez? – csikorgott Vyr, miközben a medve és a gorilla
csatája a bal szárnya alatt zavartalanul tovább folyt. Kihúzta az
öklét Nevada alól, az arca elvesztette dühös kifejezésének jó részét,
ahogy totális undorral lebámult csöpögő kezére.
Nevada hogy megpróbálja elkerülni a felfalást, hasra vágódott,
átfordult, és olyan gyorsan csóválta nagy, bozontos farkát, ahogy
csak tudta. Nézd, milyen kis cuki vagyok! Nem akarsz megenni!
Vyr odafagyott térdelő helyzetben, és úgy nézett rá, mintha
minimum a mitikus Pegazus lenne. Aztán lassan összehajtogatta
azokat az iszonyatos szárnyakat és visszahúzta a testébe, közben az
arcán ismét megjelent a fájdalom. A kín felerősödhetett, mert
elvágódott a földön, a hátára gördült, a teste ívbe feszült, mintha
elevenen égne. Amikor a homlokához emelte a kezét, pisi csepegett
a hajába. Vyr felordított, egészen elborzadtnak tűnt, tiszta kezével
letörölte a cseppeket a hajvonaláról. Így már az sem volt tiszta.
Nevada nevetni akart, de mégis inkább egy lyukat szeretett volna
valahol nagyon közel találni, ahol elbújhatott volna a retorzió elől.
Lepisilte a Vörös Sárkányt. Édes Istenem, változtass kősziklává! Az
sem lehet rosszabb, mint ami ezután következik.
– Torren, Nox, változzatok vissza! – vicsorogta Vyr olyan
dermesztő hangon, ami legfeljebb egy dinoszaurusz morgásához
lehetett volna hasonlítható.
Ááá! Játsszunk halottat! Nevada az égnek vetette mind a négy
lábát, lehunyta a szemét és tökéletesen mozdulatlan maradt.
Nox és Torren fájdalmas üvöltésével telt meg a feje, ami
másodperceken belül emberi kiabálássá változott.
– Ó Istenem, Nevada!
– Lepisilt! – kiáltotta Vyr.
 Csak folytasd a halottnak tettetést!
– És ezért megölted?! – üvöltött Nox. – Kinyírlak! Nagyon
lassan! A szádon keresztül tépem ki a beled te... Vidd már innen a
farkad, Torren! Hozzám ért a farkad! Nevada!
A róka testét felemelték. Nox szája az állat pofájához nyomódott,
és hirtelen levegőt fújt beléje, amitől kicsi tüdeje fájdalmasan
megfeszült. Most már abbahagyhatod! Odakapott a férfi szájához,
mire az hátrahúzódott.
– Mi a fasz? – Nox ajka vérzett, a szemei ezüstösen ragyogtak. A
szakálla nagyon édesnek tűnt. A haja felborzolódott a feje tetején, a
tetoválásai nagyon sötétek, az arca piros volt. Nagyon dögösen
nézett ki, ráadásul teljesen meztelen volt. Mmm... a mellbimbói
kihegyesedtek. Nevada gondolatai egy hurrikán sebességével
forogtak körbe-körbe a fejében. Várjunk csak. Dögösnek látszik, de
nagyon-nagyon dühösnek is. Megoldom. Úgyhogy megnyalta Nox
száját, a karjára fektette a mancsait, és mindent elkövetett, hogy
elszédítse egy róka-flört mosollyal.
A férfi arcán szétáradt a megkönnyebbülés, a sóhajba szinte
belerázkódott. – Oposszumot játszottál?
Azt nem tudta, hogy ez mit jelent, de a férfi ajkai olyan édesen
mozdultak, ahogy kimondta azt, hogy oposszum. Felágaskodott és
megnyalogatta a szakállát, hogy megjutalmazza, amiért ilyen cuki
szavakat tud.
– Haver! Lepisilte a kezem! Senki sem hallja, amit mondok? –
kiabált Vyr. – És megérintettem az arcom!
Nox felhorkant, és a mellette álló, hozzá hasonlóan behemót
termetű, sötét hajú, tetovált férfi felől határozottan kuncogó hangok
hallatszottak. – Nos, végül is működött, nem? Ja, utóirat: Nox, te
idióta, majdnem elveszejtettél mindannyiunkat.
– Eh, nem ez a fő gond – morogta Vyr –, de megölhette volna az
embereket is!
– Valószínűleg nem öltél volna meg véletlenszerűen embereket –
mondta Torren, de a hangja kissé hamisan csengett.
Vyr felállt. Az ingét széttépték a szárnyai, de legalább nem volt
olyan óriási, mint Nox és Torren.
Nox egy másodperccel azelőtt ejtette a földre Nevadát, hogy Vyr
ökle belecsapódott volna az állába. Nox habozás nélkül visszaütött.
Torren megpróbálta szétválasztani őket, de a két óriás a földre
zuhant... és ott ütötték egymást üvöltve.
– Hozom a nyílpuskámat – indult a ház felé motyogva Torren.
Mi? Nem! Szét kell választani egymástól Noxot és Vyrt, mielőtt
megölik egymást, vagy mielőtt Vyrből tényleg kitör a Vörös
Sárkány.
Nevada a fájdalomtól elfúlva visszakényszerítette magára az
emberi testét. Villámgyorsan félrekotorta a havat, hogy téphessen
két maréknyi füvet, és eltakarja velük a melleit és az ölét,
amennyire tudta.
– Azonnal hagyjátok abba! – parancsolt rájuk.
– Baszd meg! – kiáltott fel Nox, amikor meghallotta a hangját.
– Ha-ha! – kárörvendett Vyr, közvetlenül mielőtt Nox ökle
belerobbant az arcába.
A sárkány olyan erővel lökte el magától, hogy Nox jó tíz métert
csúszott a havon.
– Utállak! – állt talpra Vyr.
– Ja, én is utállak téged!
 – Mindketten hazudtok – mondta mosolyogva Nevada, miközben
ide-oda nézett a párja és a Vörös Sárkány között. – Amúgy meg...
hú, egyáltalán nem félek.
Vyr szemei kistányérnyira nyílottak, és a lány mellkasára
szegeződtek.
– Ne nézd a melleimet – szólt rá Nevada.
– Ja, seggfej, ne nézd a melleit! – rámutatott Nevadára. – Az
enyém!
Suhogó hang hallatszott, és Nox olyan gyorsan fordult meg, hogy
elmosódott. Amikor visszalassult, egy nyílvessző volt a kezében. Mi
a csoda?
Torren állt a ház előtt, új nyilat helyezett az íjpuskájára.
– Nem talált, te önjelölt Robin Hood szarzsák! – kiáltott neki oda
Nox. Aztán felemelte a kezében tartott nyilat, és eldobta, mintha
egy aprócska gerely lenne. Egy másodperccel később Torren
felhorkant és a karjához kapott. A sokktól nagyra nyílt szájjal
lenézett a vállára, ahonnan vér folydogált az ujjai közül. Igazából
nagyon sok sebből vérzett. Nox felhasogatta a másik oldalát is.
Noxon is ott volt kéken-feketén Torren ökleinek nyoma, az
ajkából pedig, amit Nevada harapott meg, vér folyt a szakállába.
Vyr újra és újra beletörölte pisis kezét a hóba, és közben valami
olyasmit motyogott maga elé, hogy mindjárt hányni fog. A
Maximája lassan a tó felé gurult, Nox teherautója pedig egy fa köré
hajolva égett, fekete füstöt okádva magából. A szél hideg volt
csupasz bőrének, szorosabban markolta maga elé a fűcsomót az
alsó régióban.
 Nevada megköszörülte a torkát. – Nevada Foxburg vagyok. –
Vyrről Torrenre nézett, majd vissza Vyrre. – Örülök, hogy
találkoztunk. Azt hiszem.
– Kezet nyújtanék, de az enyém jelenleg éppen pisis – mondta
Vyr. – Torren, ne lövöldözz. Nox, kérlek, állítsd meg Nevada
autóját, mielőtt belegurul a tóba és kárt tesz a hattyúmban.
– Megöltem a hattyúdat – motyogta maga elé Nox, miközben
lassan a Maxima felé lépdelt.
– Mi van? – kiáltott fel Vyr.
– Csak viccelek, gyíkfing.
Nevada összeszorította a száját, de a nevetés felbugyogott a
torkából. – Tiszta hibbantak vagytok, srácok.
– A magad nevében is mondhatod – Vyr elegáns mozdulattal
felegyenesedett, a hangja tökéletesen érzelemmentes volt.
Rászegezte a tekintetét Nevadára, a szemei összeszűkültek, mintha
egyenesen átnézne rajta. Éles fájdalom hasított a lány fejébe a
szemei mögött, rászorította a kezét a halántékára.
Vyr lassú léptekkel közeledett, a szemei nem mozdultak róla. –
Alázatos. Nem... ez ennél több. Pánik. Nem szereted az embereket.
Mégsem, nem nem szereted őket. Nem szeretsz beszélni velük. Nem
szereted, ha néznek.
– Hagyd abba – mormolta Nevada, és hátralépett előle.
Vyr követte félrebillentett fejjel. – Hányszor mutatták meg hol a
helyed kölyök korodban, Nevada Foxburg? Több száz esetet látok.
– Vyr – szólt vissza Nox a tó mellől, ahol megállította a kocsit –,
elég legyen!
Vyr most már gyorsabban cserkészte be, Nevada megbotlott, de
sietve visszaszerezte az egyensúlyát és tovább hátrált előle.
 – És valahányszor szembeszegültél egy utasítással, a tieid
eltiportak – folytatta Vyr. – Újra és újra, amíg ilyen nem lettél.
Félénk.
– Tőled sem félek.
Vyr összevonta a szemöldökét. – Nem, tényleg nem. Miért?
– Én... – hagyta, hogy a magyarázat ennyiben el is haljon, mert
még ő maga sem tudta pontosan a választ.
– Miért? – mordult rá Vyr.
– Nem vagyok benne biztos. Talán azért, mert próbáltál nem
átváltozni. Védted a világot... magadtól.
– Nem vagyok biztonságos. – A fejét a ház mellett álló gorilla
váltó felé fordította. – Ő sem biztonságos. – Megérintette a nyakán
a birtokbavétel jelét. – És a választott társad? Ő sem biztonságos.
– De velem kapcsolatosan biztonságos.
– Kicsoda? Nox? – kérdezte Vyr – Az ösztöneid teljesen
félretájékoztattak. Ő egy elszabadult hajóágyú.
– Vyr! – kiáltott rá Nox, miközben feléjük kocogott.
Túlságosan közel hátrált az égő teherautóhoz. Ha itt marad, fel
fog hólyagosodni a bőre.
A hóesés még jobban felerősödött, elfedte a lábnyomokat a kúria
előtt. Örült a kavargó, fehér lepelnek, így nem érezte magát annyira
meztelennek.
Vyr arcán zavar jelent meg, megállt. – Nem értelek.
Nevada a hóra szegezte a tekintetét, és csak suttogott. – Noxot
sem érted. Ő jó. Csak épp másképp reagál, mint a többi ember.
Más, de a másság nem mindig rossz. – Felnézett Vyrre. – Ezt te is
biztosan megérted.
 Torren már Vyr mögött állt, Egyik lábáról a másikra helyezte a
súlyát, mintha a hó túl hideg lenne a talpának. De ő is Nevadát
nézte.
– Kedvellek Nevada Foxburg – mondta Vyr –, bár az borzalmas,
amit a kezemmel tettél. De miután láttam az elmédben, hogy mit
tettek veled, hogy ennyire alázatos légy, csak még bátrabb dolognak
tűnik, hogy megpróbáltad megállítani egy sárkány átváltozását.
– Pontosabban fogalmazva – Nevada ismét a földre szegezte a
tekintetét –, nem csak megpróbáltam. Meg is állítottam.
– Nézz rám.
Most, hogy Nevada adrenalin szintje már nem fedte el, Vyr
dominanciája szinte fojtogató volt. Ebben a pillanatban annak
látszott, ami volt, egy szörnyetegnek. A lány mintha havat szívott
volna a tüdejébe levegő helyett.
– Nevada – mondta halkan.
Nox ujjai a csípőjéhez értek, amikor a férfi elhelyezte óriási testét
közte és a sárkány között. – Lépj hátrébb, Vyr. Nem szereti, ha
közel mennek hozzá.
– Minden rendben, Nox – motyogta Nevada.
Egy pillanatnyi habozás után ellépett előle. Remek férfi, hagyta,
hogy megpróbáljon megállni a saját lábán. Ó persze, tudta, hogy
ezért később még majd morogni fog, de ezzel nincs is semmi baj,
amíg engedi, hogy kiálljon magáért.
Belenézett a sárkány hosszúkás pupillájú, ezüst szemeibe. – Mi
az?
– Tudok a rókákról.
– Senki sem tud rólunk – szállt vele vitába –, titkoljuk.
 – Tévedsz. Az apám a váltókkal foglalkozik. Sokat tud. Talán
mindent. Én pedig örököltem a különböző kultúrák iránti
érdeklődését, és tudom, mit fog tenni veled a kotorékod. Láttam az
emlékeidet. A Country klubban hogy reagáltak Noxra? Ki fognak
taszítani.
– Tudom – suttogta Nevada, mélységes szomorúság öntötte el.
– Tudod, mi történik, amikor egy rókát kitaszít a kotoréka?
Nevada szeme égni kezdett, a mellkasa megsajdult. – Igen.
– Mi? – kérdezte zavartan Nox. – Visszavonják róla a
védelmüket, nem?
Vyr felsóhajtott és Noxra nézett. – Helyre kell hoznod a dolgot a
népével, Nox. Meg kell akadályoznod, hogy kitaszítsák.
– Miért? Mindannyian seggfejek. Meg sem érdemlik őt. Én meg
tudom védeni.
– Mert megjelölik azokat a rókákat, akiket kitaszítanak.
– Megjelölik – ismételte meg Nox a szót csendesen, halálosan.
– Megbélyegzik az arcát. Talán a testét is. Olyan helyen, ahol
minden róka, aki valaha is találkozik vele, azonnal megláthatja, és
elkerülheti.
Ez volt az a rész, amit Nevada félt elmondani Noxnak. Ez volt az,
amit felvállalt, amikor megtagadta a párosodást Darrennel.
Nox szemei nagyra nyíltak a horrortól. – Nem hagyom –
suttogta.
– Nem lehetsz vele minden másodpercben. A rókák okos,
türelmes vadászok. Soha nem lesz biztonságban tőlük.
– Akkor elviszem a Damon hegységbe.
 – És elindítasz egy újabb háborút? Ezt az apám nem engedheti
meg. Főleg nem, amikor a média szinte nagyító alatt figyeli.
Mindenkinek tökéletesen kell viselkednie egy ideig.
Nox lassan megcsóválta a fejét. Úgy nézett ki, mintha mindjárt
öklendezni kezdene. – Akkor mit tegyek? Ő a társam. Birtokba
vettem. Ő is birtokba vett engem. – Felemelte az állát, hogy felfedje
a nyakán a jelet. – Az én dolgom megvédeni. Nem engedhetem
vissza abba a kotorékba. Ha belenéztél az elméjébe, láttad hogyan
bántak ott vele. Mik a lehetőségeim? Hagyjam nekik, hogy
megsebezzék belülről, vagy hagyjam, hogy kívülről sebezzék meg?
Basszák meg! Nincs több heg! Ennek egyszer és mindenkorra vége!
Istenemre mondom, csak a holttestemen át juthatnak újra hozzá,
hogy bántsák!
– Nem üldözhetsz egy egész kotorékot, Nox. Erősek, több, mint
százan vannak, és csendesen halálosak. Ráadásul még ennél is
forróbb a talpad alatt a föld. Elvetted az egyik tenyésznőstényüket.
– Tenyésznőstényüket? – Nox a hóra köpött és csípőre vágta a
kezét. A profilja egyenesen rémítő volt. Halálosan fenyegető. – Ő
nem az. És nem is lesz az.
– Akkor fuss! Fuss el vele! – mondta Torren, felemelte az állát,
egyenesen Noxra szegezte a tekintetét és összefonta a karjait
tetovált mellkasa előtt. – Vidd el innen, vidd olyan helyre, ahol
nincsenek rókák, rejtőzz el vele egy lyukban, ahol soha senki sem
talál meg. Nyomorult egy élet lesz ez, és mindig menekülni fogsz.
Hidd el nekem. Állandóan hátra-hátra kell néznetek a vállatok
felett. Ez egy idő után kikezdi az állataitokat is. Paranoiássá,
kezelhetetlenné válnak.
– Veled is ez történik? – kérdezte Nevada.
 Vyr és Torren egyszerre bólintottak.
– Nem csak a rókák elől kell futnod – mondta Vyr –, hanem
apám elől is, mert felkapja a vizet, ha nem követsz és nem viszel be.
– Ki mondta, hogy nem viszlek be? – kérdezte hűvösen Nox.
Vyr elmosolyodott, és előbb a saját, majd Nox halántéka felé
mutatott.
– Fasz – morrant fel Nox –, maradj kívül a fejemen!
– Bárcsak megtehetném. – A sárkány Nevadára mutatott. –
Szerencséd van, hogy olyan lányra találtál, akit nem zavar az
elmebajod. Kár, hogy róka. Most viszont ideje mennetek
szerelmetes madárkáim. Minél kevesebb rám irányuló figyelemre
van szükségem, ti ketten pedig egy bármelyik pillanatban
bekövetkezhető vonatszerencsétlenség vagytok.
Nox nevetésében semmi vidámság sem volt. Ránézett Vyrre,
majd Torrenre, aztán újra Vyrre.
– Mint mindig, ugye? Mindig csak ti ketten. Vyr és Torren
szemben a világgal. – Lehajtotta a fejét, maga elé motyogott. –
Basszátok meg. Így a legjobb. – Nagy, erős karját Nevada köré
fonta. – Gyerünk. Majd kitalálunk valamit. Nem kell aggódnod –
mondta gyengéden, pillantása a lányét kereste –, meg foglak
védeni.
Szomorúan felmosolygott rá. – Igaz. – Kár, hogy túlságosan
kockázatos lenne a számára betartani ezt az ígéretét.
– Viszlát! – motyogta oda Nevada Vyrnek és Torrennek,
miközben Nox a kocsija felé vezette. Nem is próbálta elrejteni a
hangjából a hazugságot. Pontosan tudta, mi ez. Végleg elbúcsúzott a
két férfitól, akiknek be kellett volna fogadniuk Noxot.
Megérdemelte volna a barátságukat, és talán ez a két váltó elég erős
lett volna ahhoz, hogy valóban a barátai lehessenek.
Hirtelen harag árasztotta el, és visszakiáltott nekik. – Hárman
nagyon jó csapatot alkottatok! És ezt mindketten tudjátok!
– Nem vagyunk csapat – mondta Vyr.
De amikor Nevada hátrafordult, hogy vessen rájuk egy dühös
pillantást, Vyr és Torren ugyanolyan testtartásban állt egymás
mellett, a karjaikat a mellkasuk előtt keresztbefonva, összevont
szemöldökeik alatt a tekintetük Nox hátára tapadt.
– Akkor talán nézzétek meg a videót – kiáltott vissza még
Nevada, bár Nox a kezénél fogva egyre sietősebben húzta maga
után a kocsi felé.
– Melyiket? – kérdezte Torren.
– Amin Vyr felégeti Covingtont. A negyvenötödik másodperctől.
Nézzétek csak meg, ki rohan ki az erdőből kettőtökkel. Lássátok, ki
kockáztat mindent, hogy a hátatokat védje.
Woah... annyira merész volt, hogy az egyenesen őrültségnek tűnt,
de a két váltónak meg kell látnia végre, mennyire értékes Nox. És
ha most nem mondja el, többé nem is lesz rá esélye.
– Jól van már, Nevada – motyogta Nox és kinyitotta neki az
utasülés melletti ajtót. – Minden rendben lesz.
De ahogy elhúztak Nox füstölgő teherautója mellett a tisztáson,
úgy tűnt, soha semmi nem lesz már rendben.
 Tizennegyedik fejezet

A vicsorgás pillanatokkal azelőtt hagyta el Nox torkát, hogy

felébredt volna.
Sötétségben találta magát, aztán Nevada végigsimított a hátán. –
Mi a baj? – motyogta álmosan.
Nox kiült az ágy szélére és odahúzta magához a lányt, az ablakon
beszűrődő holdfény megfestette a bőrüket. Néhányszor végighúzta
a kezét az arcán. Álmos-rekedtes hangon válaszolt. – Egy rossz
álom, kicsi rókám. Semmi több.
– Teljesen bezárkóztál, amióta tegnap ott hagytuk Vyrt és
Torrent. Beszélj hozzám.
Egy sóhajjal Nox felállt az ágyról, elhúzódott az érintése elől. Egy
újabb bezárkózás. Beballagott a fürdőszobába, és felkapcsolta a
villanyt. Egy újabb bezárkózás. Magára csukta az ajtót. Egy újabb
bezárkózás. De aztán hirtelen mégis kinyílt az ajtó.. – Nevada?
– Igen?
– Le tudnád borotválni a szakállam?
A lány felült, kezével beletúrt a hajába. – Rendben uram. – A
lábai belegabalyodtak a takaróba, szinte letépte magáról, és a hideg
kőpadlón mezítláb bement a fürdőszobába. Nox neki adta egy régi
pólóját, azt viselte, olyan szaga volt, mint a férfinak. Medve és kölni
illat. Ez a Csonttörő pólók egyik fekete változata volt és majdnem
térdig ért Nevadának.
 Nekidőlt az ajtófélfának, és figyelte, amint a férfi kevésnyi meleg
vizet enged a mosdókagylóba, szakállnyírót, borotvát,
borotvakrémet vesz elő. Felkészült erre.
– Meguntad a szakállad?
– Átmenetileg. Meguntam a bujkálást, és meguntam, hogy
összecsikargatlak, valahányszor megcsókollak. Nem gyógyulsz
gyorsan, és kipirosodik a bőröd, ha sokáig folytatom.
Leült a földre és nekitámasztotta a hátát a kádnak. – Gyere ide.
A férfi pillantása összekapcsolódott az övével, míg odament hozzá
és ráült a lábaira. Az ölébe fészkelte magát és a két tenyerébe vette
az arcát. – Mi zajlik a fejedben?
– Szeretnélek ismerni. Tudni akarom, mit adsz fel, hogy velem
lehess. Tudni akarom, mit nyersz ezzel. Tudni akarom milyen
kölyökkorod volt, hogy voltak-e barátaid az iskolában, mi tesz
boldoggá, milyen ételeket szeretsz, mi a kedvenc filmed. Mindent
tudni akarok rólad.
– Ehhez túlságosan kevés lenne egy éjszaka – felelte Nevada
mosolyogva.
Nox ujjai hátával végigsimított az arcán. – Még jó, hogy egy egész
életnyi időnk van.
Nevada mosolya kiszélesedett, már majdnem a füléig ért. Rémítő
medve mindenki másnak. Gyengéd medve neki. – Hogy lehetek
ennyire szerencsés?
Nox kuncogott, és végigsimított az alsó ajkán, ahol már csak egy
pici, fehér heg mutatta a helyet, ahol megharapta. – Sikerült úgy
összezavarnom téged, hogy most azt hiszed, hogy szerencsés vagy?
Én vagyok szerencsés.
 Nevada kacagott, felvette a szakállnyírót, és bekapcsolta. A
zümmögő hangra összevonta a szemöldökét. – Készen állsz?
A férfi mosolya eltűnt, majd lassan visszatért. – Mindenre készen
állok. – Hátrafeszítette a nyakát, egészen feltárva előtte a torkát.
Egy bátor férfi, aki bízik benne, pedig nem sok emberben bízott
meg életében.
Nox rásimította tenyereit csupasz combjára, míg ő beleengedte a
szakállnyírót a hosszú szőrzetbe, ami valóban elrejtette a férfi arcát.
Ráérősen dolgozott, ez volt most az egész világuk. A fürdőszoba
padlóján ülni, egymást érintve, szeretetteljesen, törődni a másikkal,
még jobban összekapcsolódni.
– Legkedvesebb gyerekkori emlék – mondta halkan Nox.
– Ez könnyű. Minden hétfő este jött a házunkhoz a fagylaltos
autó. Volt itt egy igazán kedves lány, aki a lakókocsi parkban élt.
Harmadikban egy osztályba jártunk. Nem váltó volt, hanem ember.
Maria. Megkértem anyámat, hogy hadd rendezzek pizsamapartit,
de embereket nem engedtek be a házunkba. Túl sok róka élt ott egy
fedél alatt, ez veszélybe sodorhatott volna bennünket. De hétfő
esténként végigfutottam a hosszú kocsibejárónkon, és találkoztam
Mariával a fagylaltos kocsinál, és míg az anyukáink beszélgettek egy
kicsit, mi játszottunk, futkároztunk a fák között. Ő annyira jó volt.
Egy igazi jó lélek. Soha nem nyomott el engem. Azt mondta, hogy
én vagyok a legjobb barátja, és hogy egyszer majd... ragyogni fogok.
Mindenhéten ugyanolyan fagylaltot kértünk, hogy egyformát
ehessünk. És néha megbeszéltük, mit fogunk viselni másik héten
hétfőn, amikor ismét találkozunk. Én döntöttem el, milyen
frizuránk legyen a következő alkalommal, és Maria mindig nagyon
örült a terveimnek. Sosem kifogásolta, hogy csendes vagyok, vagy
túl halkan beszélek, hogy nem nézek a szemébe játék közben. Úgy
fogadott el, amilyen voltam és ez nagy dolognak számított nekem
akkoriban.
– Mmm... – mormolta Nox, és elfordította egy kissé a fejét, hogy
jobban hozzáférjen a szakállvágóval. – És mi történt ezzel a
Mariával?
– Elment, mielőtt ötödikesek lettünk volna. Az apja munkát
kapott Oklahomában.
– Találtál helyette másik barátot?
– Azt hiszem, nagyon nehéz barátkozni valakivel, akinek társas
fóbiája van, ha nem is értik a gond lényegét.
– Hogy érted ezt?
– Próbáltam a gimnáziumban olyasvalakire találni, mint Maria.
Egy ideig jól ment, de aztán megunták, hogy mindig otthon akarok
maradni. Megunták az átfilmezett éjszakákat, és amikor tömegben
voltunk, vagy összefutottak más barátaikkal, én megnémultam.
Valószínűleg mindenki azt gondolta, hogy goromba vagyok, pedig
nem erről volt szó. Én csak... nagyon szégyellős voltam, és nem
tudtam hogyan kellene beszélnem az emberekkel. Soha nem is
tettem túl magam rajta. A szorongás megmaradt. Aztán rám tört
egy pánikroham, és utána végképp elmaradoztak, én pedig
megijedtem ettől az elutasítástól és többé nem próbálkoztam.
Utána már csak a kotorékba próbáltam beilleszkedni.
– De nem sikerült. Ott is kívül rekedtél.
– De nem azért, mert így döntöttem. Szerettem volna normális
lenni. Szerettem volna felébredni, és kimenni az emberek közé úgy,
hogy ne legyen a mellkasomban az a nyomasztó, szorító érzés. Hogy
képes legyek a testvéreimmel, unokatestvéreimmel, a szüleimmel
szemben kiállni magamért. Soha nem történt meg.
– Tudni akarod, mi ennek a jó oldala? – kérdezte Nox, amikor
végzett az arcán a szakállnyíróval.
– Igen.
– Fel sem fogod, mennyire erőssé tett ez téged. Ez egy nagyon
lassú épülés volt, és fogadok, hogy most is gyengének érzed magad,
mert nem vagy magabiztosabb, de tévedsz. Én látom benned az
acélt, kicsi rókám.
– Ó, dehogyis, erről szó sincs – tiltakozott Nevada, miközben
bevizezte a milliméteresre nyírt szakállt. – Szemernyi acél sincs
bennem. Az gázol rajtam keresztül, aki akar, és én hagyom.
– Tényleg? Milyen furcsa. Pedig én láttam tegnap egy rókát, aki
megállította a változásban a Vörös Sárkányt. Figyeltelek. Nem
tudtam teljesen a Torren elleni harcra koncentrálni, mert
megrohamoztál egy kibaszott sárkány anélkül, hogy akár csak
lelassítottál volna. Kicsi denevér a pokolból...
– Aki lepisilte a kezét?
– Aki volt olyan okos, hogy kizökkentse? Ne tévesszen meg, hogy
csak rövid ideje ismerlek, Nevada. Pontosan látlak téged, nem
veszem be a gyengeségedet. Bárki más előtt alulértékelheted
magad. De köztünk ennek nincs helye, hacsak nem viccelsz. Egy
apró, vörös, szőrös, arany szemű pokoldarabka vagy. És édes
Istenem! Annyira kibaszottul aranyos az állatod! Még ölelgetni
akartalak egy kicsit, de az a hülye Vyr megütött. Talán
megérdemeltem, de mégis... volt egy rossz pillanatom, de nem
bocsátotta meg. De a te bundád valami elképesztően puha. Nem
olyan, mint az enyém. Az enyém durva. A szemeid pedig
gyönyörűek.
Nevada arca kipirult a bókjaitól. Nox szerette az emberi és az
állati formáját is, és ez nagyon különleges dolognak számított egy
olyan lánynak, mint ő. – Te jössz. Kedvenc gyerekkori emlék.
– Oké... havonta egyszer apám megszervez egy afféle apa-fia
bulit. Egyszer ráakadtunk egy ezüsthátú lakókocsijára, és az összes
bútort felszegeltük a mennyezetre. Kirk annyira dühös volt, hogy a
társával egy hétig üldöztek bennünket. De később a társa, Alison
köszönetet mondott érte, mert így legalább bemehetett vásárolni
Cabo-ba. Egy másik alkalommal egy olyan váltót tréfáltunk meg,
aki olyan mélyen aludt, mint a halottak. Az egyik szabadnapján,
míg szundikált, apám és én utána kötöttük a kocsinknak a
lakókocsiját és áthúztuk egy másik lakókocsi parkba. Bash totálisan
zavarba jött. Ez alatt azt értem, hogy ölre ment miatta apámmal, de
ő mindig kapható egy jó kis bunyóra.
– Ez valahonnan olyan ismerős – mondta vontatottan Nevada.
– De a kedvenc emlékem nem ezek a csínyek. Hanem ami
hagyományosan ezek után következett.
– Mi volt az? – kérdezte Nevada, míg alaposan bedörzsölte
borotvakrémmel.
– Mindig levitt a Damon hegységtől tizenöt percre lévő
benzinkút-étterembe. Nekik volt a földön a legjobb burritójuk, és
apám eleget rendelt ahhoz, hogy mindketten betegre zabálhassuk
magunkat... csak ültünk ott és faltunk, beszélgettünk és
hatalmasakat nevettünk azon, amit elkövettünk. És megterveztük a
következőt. Ez mindig így történt, amióta csak az eszemet tudom.
Még mindig csináljuk.
 – Úgy tűnik, hogy Clinton egy igazán jó apa.
Nox elmosolyodott. – Rákerestél az Átkozott Medvére.
– Hallottam már az Átkozott Medvéről. Elgondolkodtam rajta,
milyen lehetett volna a Damon hegységben felnőni, ahol mindenki
olyan nyíltan vállalja, hogy váltó. Gyakran fantáziáltam arról,
milyen lenne, ha nem kellene titokban maradnunk.
– Hátránya is van, Nevada. Mindig háborúzunk valaki ellen, és
túlságosan az emberek szeme előtt vagyunk. A mi titkaink ugyan
mások, mint a tieitek, de azért azok is titkok.
– Te is háborúztál?
– Túlságosan sokszor ahhoz, hogy még össze tudjam számolni. A
Damon hegységben élő váltók voltak az első hullám, akik
regisztráltatták magukat a kormányhivatalokban. Ez
ellenségeskedést szült. Mindig van olyan csapat, családcsoport, aki
a büszkeségére, vagy egyéb okokra hivatkozva ellenezte ezt. Ki
tudja, mi lett volna a jobb megoldás? Regisztrálni, vagy titokban
élni, mint ti? Talán nincs is jó válasz.
– Nekem is regisztrálnom kell, mert a társad vagyok?
– Kellene, de leszophatnak a szabályok, nem fogom kiadni, hogy
róka alakváltó vagy. Ha megsejtik, és rá akarnak bennünket
kényszeríteni a regisztrációra? Akkor jogot formálok rád az emberi
módon, kitöltjük a papírokat, azt kérdőjelezze meg a sok faszfej.
Nevada megkönnyebbülten felsóhajtott és belemártotta a
borotvát a vízbe. Komolyan aggódott. – Mi van, ha megváglak? –
kérdezte, miközben odaszorította a pengét a férfi bőréhez.
– Már meg is haraptál, és akkor sem tettem semmi szarságot.
Nem a világvége, ha megvágsz. Engedd el az aggodalmat. – Nox az
ujja hegyére vett egy kis habot az álláról és a lány orrára
pöttyintette. – Csak te vagy és én.
Nos, ettől sokkal jobban érezte magát. Kuncogott, és letörölte
magáról a habot a póló ujjával, majd végighúzta a borotvát a férfi
állán. Lassan és határozott mozdulatokkal borotválta, de a
mosolygást nem bírta abbahagyni, mert Nox pillantása nem
mozdult az arcáról. Olyan szerelmesnek látszott, mint egy szívtipró
iskolásfiú, és Nevada eltöprengett rajta, volt-e valaha életében, akár
csak egy napig is ennyire boldog, mint most. Hogyan bírta ki
egyáltalán ilyen sokáig Nox nélkül?
Egy darabig az egyetlen hang a borotva sercegése volt az erős
szőrzeten. És míg Nox hátrahajtotta a fejét, hogy hozzáférhessen a
nyakához is, megkérdezte tőle. – Akkor is szeretnél, ha sebhelyes
lenne az arcom?
– Igen – mondta habozás nélkül a férfi. Végigmutatott a
felsőtestén, ahol a tintával rajzolt vonalak jól-rosszul elfedték a
kisebb-nagyobb hegeket. – Te sem tetted szóvá soha az enyémeket.
De nem kellene aggódnod az arcod miatt, Nevada. Velem
biztonságban vagy.
De Nevada jobban tudta. Be fog következni egyszer, talán most,
talán tíz év múlva, az övéi eljönnek és megjelölik. Ez a legnagyobb
szégyen, ami egy rókát érhet, de megtanulna büszke lenni rá, mert
azt jelentené, hogy sikerült kiszabadulnia egy olyan helyről, ahová
sosem tartozott, ki tudott harcolni magának egy jobbat. Nox nem
tudja, és ő sosem vallaná be neki hangosan, hogy talán alázatos és
rémült, ha emberekkel kell beszélnie, de nem egy menekülő típus.
Soha nem is volt az. Képtelen lenne úgy leélni az életét, hogy
állandóan a válla fölött nézegessen hátra. Egyetlen szilárd pontra
akarta szegezni a pillantását a jövőben, és az Nox volt.
Tervei voltak. És most, hogy a férfi hangosan kimondta, a
szavaiban a tisztán csengő igazsággal, hogy akkor is szeretné, ha
heges lenne az arca, meg akarta kapni azt a jelet, a heget, és az új
életét Noxxal.
Nox hirtelen felkapta a kéztörlőt, és letisztította az arcáról a
maradék habot. Az állkapcsa szögletes és férfias volt, a szája mellett
mosolyráncok sorakoztak. Olyan más volt így. Lágyabb. Gyönyörű,
ha lehet ezt a kifejezést egy olyan mániákus verekedővel
kapcsolatban használni, mint Nox Fuller. A szemei nem moccantak
Nevadáról, kérdés ült bennük. Aztán a szőke szemöldökök
összeszaladtak, és homlokráncolva a mellkasára húzta a lányt, az
állát pedig a feje búbjára fektette. Percekig ültek így. Vagy órákig?
De lehet, hogy egy napig is. Nevada nem tudta és nem is érdekelte.
Egyszerűen élvezte Nox egyenletes szívdobbanásait az arca alatt, az
illatát, és hogy a hatalmas tenyerek gyengéd köröket simogattak a
hátára. Egészen, tökéletesen boldognak érezte magát így, Noxba
csomagolva.
– Te vagy életem legnagyobb meglepetése – mondta a férfi
halkan. – És most te mondd el, mi zajlik a fejedben.
De nem tehette, mert nem engedné meg neki, amit tenni készül.
Elvinné innen, és egész életükben menekülhetnének a sorsa elől.
Nem akarta, hogy Nox így éljen. Így aztán ahelyett, hogy
elmagyarázta volna a férfinak, miért kell hagyniuk megtörténni a
megjelölést, csak szorosan átölelte, és felsóhajtott. – Semmi, Nox.
Most minden tökéletes.
 Tizenötödik fejezet

Nevada képtelen volt átmelegedni egész reggel. Már akkor is

hideg volt a bőre, amikor felkelt. Még Nox erős karjai, szenes kályha
forróságú teste a hátánál sem tudta eltüntetni belőle a hideget.
A halk vicsorgást is alig tudta elrejteni, ami folyamatosan feltörni
készült a torkából. Csoda, hogy Nox nem ébredt rá fel, míg ő
felkészült rá, hogy gyerekkori otthonába menjen.
A telefonja villogni kezdett. Elvégre egy ravasz róka volt,
lenémította, hogy ne ébressze fel a társát. Anyától érkezett üzenet.
Ha megteszed, soha többé nem térhetsz vissza. Ugye ezzel
tisztában vagy?
Miért akarod, hogy maradjak? írta válaszként Nevada. A válasz
nagyon fontos volt a számára. Elküldte.
Mert egy Foxburg vagy. Te leszel a családunk legnagyobb
szégyene, amit soha nem fogunk kiheverni. Borzasztó mélyre
süllyeszti a kotorékot az önzésed.
Nevada összerezzent a fájdalomtól, amit az a szó okozott. Önzés?
Anya nem volt túl jó anyának. Sohasem. Mindig hiányzott belőle a
gyengédség, amire Nevada annyira éhezett. Önző lenne, amiért
kiválasztotta a társát? Amiért olyan férfit választott, aki mellett nem
érzi torzszülöttnek magát, és nem magányos? Önző dolog lenne
olyasvalakivel eltervezni az életét, aki pitypangot hoz neki és
harminc éve csínynapokat tart az apjával? Önző, amiért jobb életet
és olyan társat akar, aki ezt megadhatja neki? Szorosra zárta a
szemhéjait, mindkettőből egyszerre buggyant ki egy-egy
könnycsepp.
Elég volt.
Ez az utolsó fájdalom, amit elvisel a népétől.
A mai nap után soha többé.
A mai lesz élete legrosszabb napja. Nem csak a fizikai fájdalom
miatt, hanem érzelmileg is, hiszen azok az emberek fogják
megjelölni és kitaszítani, akiknek az elfogadására olyan
kétségbeesetten vágyott mindig.
De holnap? Fájdalmai lesznek, sajogni fog mindene... mégis
szabadon ébred, hogy többet nyerjen, mint amennyit elvesztett.
Nox maga a szabadság a számára, és ő kész volt harcolni érte.
Felvette a táskáját és még egyszer visszanézett a hatalmas, alvó
alakra. Istenem, nagyon remélte, hogy mire hazaér, még itt találja.
És remélte, hogy megtartja azon képességét, hogy a bensőjét lássa
először és csak aztán a külsejét. Hiszen térdre készült rogyni egy új
életért, és nagy szüksége lesz Noxra, hogy ismét felállhasson.
A férfi ugyan még nem tudja, de hamarosan ismét hős lesz, ha
akarja, ha sem.
Beletörölte nedves arcát a pulóvere ujjába, kiegyenesítette a
gerincét, és végigtipegett óvatosan a nyikorgó padlón, hogy
kimenjen a szürke, hajnali fénybe.
A lélegzete párapamacsok formájában hussant el az arca előtt,
míg végigment a hófödte járdán. Egész éjjel esett, legalább tizenöt
centis fehér réteg csillogott a földön. Kövér felhők gomolyogtak a
feje felett, tökéletesen illettek a mai naphoz.
Kemény marad, végigcsinálja ezt.
Igyekezett felkészülni.
 Az összekészített elsősegély csomagot az utasülésre csúsztatta,
miután beült a volán mögé. Ha ennek vége, senki sem fogja többé
megérinteni. Senki sem fog segíteni neki, és mivel nem gyógyul túl
gyorsan, magának kell gondoskodnia róla, hogy elláthassa a sebet.
Nox nem láthatja meg, míg egészen meg nem gyógyul. Lefoglalt
magának egy szállodai szobát egy távolabbi városban néhány napra.
Ez volt a mélypont, most aztán valóban egyedül volt. De Nevada
igazán sokat tudott a mélypontokról. Átesett már sok ilyen
sziklaszirt peremén, vagy épp lelökték róla. Először nem olyan rossz
a zuhanás, mert látod magad előtt a vizet. Tudod, hogy hamarosan
vége lesz, áttöröd a víz felszínét, és még mindig élsz, még mindig
lélegzel. De aztán süllyedni kezdesz, elfeketedik körülötted minden,
egyre mélyebbre kerülsz, és a gyomrod hullámvasutazni kezd. Ez a
bizonytalanság és az ismeretlentől való félelem. A rettegés attól,
hogy a süllyedés soha nem ér véget. És aztán meglátod odalenn a
köves feneket, ami olyan rémítő, hogy sikoltozni kell tőle. Túl
gyorsan közeledik, nincs lassú leereszkedés, nem talpra fogsz
érkezni és nagyon fog fájni. Összegömbölyödsz, amennyire tudsz, és
közben tudod, hogy ezt nem fogod túlélni. Aztán becsapódsz, és
tényleg fáj... háton fekve felmeredsz a szirtre, ahonnan alázuhantál.
A tested minden porcikája fáj és szenved, viszont ez azt jelenti, hogy
még mindig élsz. Fel kell kelned onnan, felrúgni magad a felszínre,
és elkezdeni mászni, hogy visszaérhess oda, ahonnan elindultál.
Vagy ha Nevada igazán szerencsés, akkor valami jobb felé fog
felfelé kapaszkodni.
Ma áll ki utoljára erre a sziklaperemre.
Holnap pedig belevájja a körmeit a sziklafalba, hogy felmásszon
oda, ahol Nox várja. És Nevada büszke volt erre. Nox azt mondta,
hogy látja benne az acélt, és most el is hitte neki. Mert érezte
magában azt az acélt. És a torkából időnként feltörő morgás arról
tanúskodott, hogy a rókája is érzi.
Innentől kezdve leveti magáról a múlt bőrét és új életet kezd a
férfival, akit szeret.
A szülői házhoz való utazás rövid volt, alig negyed óráig tartott, és
meg is állhatott a viktoriánus stílusú, krémszínű ház előtt
Foxburgon kívül. Ugyanazok a fák vették körül, amik már
gyerekkorában is ott voltak. Nem volt kötélre fellógatott
gumiabroncs hinta az előkertben, sem gyerekkéz lenyomatok a
járda betonjában. A ház tökéletesen steril volt, éppúgy, mint
minden nap, amíg felnőtt. Neki és a testvéreinek soha nem
engedték meg, hogy itt „éljenek”. Anyának és apának makulátlanul
volt szüksége erre a helyre, hogy megtarthassák a
kotoréktalálkozókat. Végül is ők maguk is makulátlanok voltak.
Tökéletes család tökéletes almokkal, akik egy napon tökéletes
társakat találtak, és tökéletes utódokkal fogják megajándékozni a
következő generációt.
Ő tövis volt a tökéletességükön, egy kívülálló. Szinte felhorkant
most, hogy észre merte venni, hogy ez a ház mennyire nem vonzó.
Nox soha nem telepedne le egy ilyen steril helyen. A férfi káosza
pont illik az övéhez. Ha hatalmas szivárványokat akarna festeni
krétával a kocsibejáróra, akkor Nox nemhogy nem szidná meg,
hanem vele együtt nevetne, és talán ő is hozzáfogna rajzolni. Ha át
akarná festeni a házat és pitypangokat akarna termeszteni az
udvaron, abban is segítene neki, és locsolná a gyomokat.
Elmosolyodott. Egy óra és vége. Annyi ideig képes bátor lenni.
 Autók, furgonok, terepjárók sorakoztak a kocsibejáró mindkét
oldalán. A látottak alapján az egész kotorék nyilvánossága előtt
fogják megszégyeníteni. Istenem, mekkora seggfejek a rókák! Ha
lesznek kölykei Noxtól, meg fogja tanítani nekik, hogy legyenek
kedvesek, nagylelkűek és elfogadóak. Mindent másképpen fog
csinálni, mint a szülei, a kicsiknek minden egyes napon tudniuk
kell, hogy szeretik őket. A leghalványabb kétsége sem volt felőle,
hogy Nox ugyanígy gondolja. Na persze, a genetikának is lesz némi
beleszólása, és meglehet, hogy a kicsik verekedősek lesznek, de
abban is jók lennének, mint az apjuk. Ebben is egészen biztos volt.
A testvérei és a szülei az első teraszon sorakoztak fel,
mindegyikük felől ugyanazt az illatot hozta feléje a szél, ahogy
kiszállt az autóból, és mindegyikük aranyszínű szeme az ő
közeledését figyelte.
– H-helló család – szűrte ki a fogai között, és megállt a teraszra
vezető lépcső előtt.
Szeretett volna rosszalló pillantásokat vetni rájuk, de erre nem
volt képes. Egy napon majd mindannyiuknak a szemébe néz. Ez
volt az ő személyes célja, de ez még csak az utazása legelső lépése,
és nem készült még jobban megnehezíteni a maga számára. Ma
semmiképp.
– Tudtam, hogy egy epikus méretű csapódás leszel – mondta
Jack, és lenézett Nevada orrára.
Nevadában felhorgadt a düh, felpillantott a bátyjára, a szája
vicsorra húzódott. – Ja, és nem is azért vagyok itt, hogy
sértegetéseket hallgassak. Azért jöttem, hogy megszabadítsam
magam a kotoréktól.
 – Nem jól látod – mondta anya. Szilvakék kosztümöt viselt, a
haja tökéletes frizurába rendezve, mintha felkészült volna az
alkalomra. – Ma nem a szabadságod nyered el. Büntetésben és
szégyenben lesz a részed.
– Másképp látom – mondta Nevada. A hangja remegett ugyan,
de legalább beszélt, ez is egy apró siker volt. – Ahol te szégyent
látsz, ott én szabadságot.
Anya szája összeszorult a gyűlölettől, állával az erdő felé intett,
ahol a havat több tucatnyi mancs nyoma borította, és rókák osontak
a fák között. Ez fájni fog. Egy óra. Egy óra. Bassza meg! Noxnak
igaza volt, a káromkodás segített, így még háromszor megismételte.
Bassza meg! Bassza meg! Bassza meg!
– Ne csak megcsipkedjétek – mondta anya. – Azt akarom, hogy
szétszedjétek a szemtelenségéért. Azt akarom, hogy
szétmarcangoljátok, amiért veszélyezteti az egész kotorék
biztonságát. Azt akarom, hogy megbánja, hogy megtagadta a neki
kijelölt társat, az engedelmességet, az egész életét. Azt akarom,
hogy soha ne nézhessen magára büszkén!
– Anya – suttogta Leslie, akinek rémület ült ki az arcára.
– Tartsd a szád, vagy te leszel a következő! – villant anya szeme
Leslie-re színtiszta arany színben. Felemelte a hangját, hogy
mindenki hallja. – Legyen ez elrettentő példa mindazok számára,
akik úgy döntenének, hogy kilépnek a sorból és elárulják a
népünket! Nem lesz bocsánat!
Nevada nagy lélegzetet vett és beleharapott az alsó ajkába, hogy
ne buggyanjanak ki könnyek a szeméből. Nem tartozik ide, nem is
tartozott ide. – Neked kell együtt élned azzal, amit ma teszel –
felelte. Utálta a hangját, amiért még mindig remegett. – És
remélem, hogy rémálmaid lesznek tőle. Remélem, a bűneid
felfalnak elevenen. Remélem, folyamatosan mérgez majd az emléke
annak, amit velem teszel. De valamit tudnod kell. Tehetsz bármit.
Az nem érinti meg a lelkemet. Senki vagy és semmi, az életem pedig
boldog lesz. Nem fogok rád gondolni. – Észre sem vette, hogy a
szemei felizzanak és tekintete az anyjára szegeződik. –
Marcangoljatok szét. Attól még szabad leszek, te pedig csapdába
esel az unalmas, üres életedben, ahol te is pontosan az vagy, mint a
többi, egy arctalan róka. Ellenszenves, könyörtelen, érzéketlen,
brutális. Én más leszek, és ettől boldogabb leszek. Teljesen mindegy
mit csinálsz, ezt nem veheted el tőlem. Jelölj meg hát, de halld a
szavaimat. Ha valaha is eljönnél hozzám, mert egy rokon meg akar
gyilkolni, egyetlen mancsot sem fogok felemelni a védelmedre.
– Vigyázz a szádra! – rivallt rá anya.
Nevada felmutatta neki a középső ujját, és csak azért is befejezte
a mondandóját. – Elhagylak az Átkozott Medve fiáért. Azt hiszed,
hogy te taszítasz ki engem a kotorékból? Hát pokolian nem! Én
vágom el magam tőletek. Ez a saját döntésem. Én hagylak itt
benneteket. Legyünk túl rajta. Elegem van a szarakodásból. –
Áthúzta a fején a pulóverét, és elindult a fák és a rókák felé.
Amikor hátranézett, azt látta, hogy az apja és a testvérei sötét
arccal lelépkedtek a lépcsőn és követik őt a fák közé, de az anyja a
teraszon maradt, az ujjai a korlátot szorították, a szemei lángoltak,
egész testében remegett a dühtől. Remek. Nem érzi úgy, hogy
győzött. Valami történt Nevada beszéde alatt. A hangja egyre
egyenletesebbé vált. Már egyáltalán nem remegett. Felnézett anya
szemébe, és az elhitte, amit mondott. Boldogabb lesz nélkülük.
Egy óra.
 Nox, sajnálom. Visszajövök hozzád. Minden rendben lesz.
Rendben. Rendben. Minden rendben.
Ismét remegni kezdett, részben az adrenalintól, részben a
félelemtől. Bármilyen kemény is akar lenni, ez fájni fog. És
valószínűleg nem is tud majd csendben maradni. Egy fenét fog
csendben maradni! Vissza fog vágni, mert nem élhet együtt az új,
sokkal erősebb énjével, ha nem teszi.
Egyesével levette a csizmáit, maga mögött hagyta a ruháit, nem
zavartatva tőle, hogy több tucatnyi szempár követi az útját az
erdőben. Gyerünk rókák, dologra!
Előrehajolt, halk roppanó hangokkal átadta a testét az állatnak. A
róka futni kezdett, de nem menekült. Pontosan oda vezette a többit,
ahová akarta. Arra a helyre, ami gyerekkorában a kedvence volt.
Egy tisztásra, ahová mindig kifeküdt a fűbe a csillagokat számolni,
amikor az élet túlságosan nehézzé vált.
Újra havazni kezdett, és a széllökések csomókban hordták a
bundájára a havat. Hallotta maga mögött a vadászó rókák izgatott
csaholását. Jól mondta Vyr, valóban halálosak. A vadon élő
rókáknak nincs falkamentalitása, de az alakváltó rókák mindent
egybevetve egy egészen más faj voltak. Nevada fürgén futott a
frissen hullott hóban, ami ropogott a mancsai alatt. Remélte, hogy
eljut a tisztásra. Ebben az alakban felismerte mindegyikük hangját.
Apa. Anya. Jack. Leslie. Darren...
Odaért. Már látta a helyet, ahol annyi időt töltött egyedül. Most
utoljára van itt egyedül. Most utoljára van egyedül. Ez a gondolat
bátorságot öntött belé, és a tisztás szélénél megfordult, hogy a hátsó
felét a hóra eressze, és rávicsorogjon a mögötte jövőkre. Elküldte a
kihívását. Készen állt. Ki lesz az első?
 Jack tört ki a fák közül. Tökéletes. Látta bátyja mögött a feléje
tartó tengernyi rókát, de legalább megtépheti a testvérét, aki egész
életében elnyomta, és azt éreztette vele, hogy semmit sem ér.
Felpattant, nekirontott, olyan erővel csapódtak egymásnak, hogy
majdnem kiszorult belőle a lélegzet, de nem vonult vissza. Egy
tapodtat sem. Maga alá göngyölte meglepődött fivérét, elkapta a
nyakát, összezárta rajta a fogait, és olyan erővel rázta meg,
amekkorával csak tudta, hogy a lehető legtöbb kárt tegye benne.
Aztán a kotorék rávetette magát.
Fájdalom.
Minden csupa fájdalom lett.
Abban a pillanatban az egész élete csak a fájdalom volt.
Úgy érezte, hogy széttépik. Mintha már nem is lenne rajta bőr.
Vas szaga terjengett a lebegőben. A hó vörössé vált. Nem csak az ő
vérétől, mivel harcolt, mint még soha életében, de több, mint
százan voltak egy ellen. Volt egy része, ami megrémült, amikor az
arcát megsértették, és mégsem álltak le. Marcangoljátok szét.
Anyja parancsa ott csörömpölt a fejében, mint egy láncait rázó
szellem.
Addig fogják marcangolni, amíg megölik?
Már nem látta az égen a felhőket. Az eget sem látta. És a fákat
sem. Csak vörös bundákat és borotvaéles fogakat.
De hallani hallott. A dobbanások halk, gyenge hangon kezdődtek,
majd egyre erőteljesebbé váltak. Végül már a föld is dübörgött tőle,
és ő még mindig nem tudta mi az. Aztán egy grizzly fülsiketítő
üvöltése tört be a rókák vadászcsaholásába. Megtöltötte a levegőt
akár egy hurrikán, véres bosszút és halált ígért.
 A mancsának egyetlen csapásával letakarított róla egy rétegnyi
rókát. A hosszú, hajlott karmok milliméterekkel kerülték csak el a
hasát, miközben Nox úgy szórta szét támadóit a fák között, mintha
tehetetlen bábok lennének. Dühöngött. Maga volt az eleven téboly.
Nyakszőre felmeredt, hatalmas testén megfeszültek az izmok.
Hihetetlenül gyors volt, egyszerre harapott, ütött és karmolt. Nem
tágított Nevada mellől, miközben le-lecsapott. Legfeljebb egy-két
lépésnyit távolodott el, de aztán már állt is vissza föléje. Tényleg
eljött, az egész kotorékkal harcba szállt érte.
Az ő Noxa. Az övé. Meglehet, hogy nehéz természetű férfi és
magának való, de neki mindig ott lesz. Mindig. Ahogyan Nevada is
ott lesz Noxnak.
Felerőltette magát négy lábra, és lecövekelt háttal a medvének,
figyelmen kívül hagyta a pofáját elárasztó fájdalmat, és rávicsorgott
a rókákra, akik hátulról, ólálkodva próbáltak gyenge pontot találni
Noxon. Rossz hír volt a számukra, hogy a grizzlynek nincs olyan.
Nox egy szörnyeteg. Az ő szörnyetege. Nem hátrál meg, nem vonul
vissza. Előre haladt, függetlenül attól, hogy hány fogsor csattant
össze a bundáján.
De aztán a rókák egyszerre támadták meg mindkettejüket,
teljesen elborították Noxot és őt is, és Nevadát egy pillanatra
elöntötte a rettegés, hogy elvesztek. Azt hitte elvesztik a csatát,
elvesztik egymást, elvesztik a jövőjüket, elveszítenek mindent.
Egészen addig tartott a pánik, amíg egy hatalmas, csillogó, fekete
mancs derékon nem szorította Nevadán az egyik rókát, hogy letépje
róla, és nekihajítsa egy fának. Az ezüsthátú öklei akkorát döndültek
a földön, mintha ágyú szólna, felhúzta az ajkát lehetetlenül hosszú
agyarairól és kihívóan felüvöltött.
 Szent szar! Ha Torren itt van, az azt jelenti...
Nevada pillantása a tisztás szélére ugrott, ahonnan súlyos
hullámokban áradt a hatalom, összenyomta minden egyes sejtjét.
Nox és Torren verekedtek, de Vyr csak lassan sétált feléjük, a fejét
magasan tartva, a szemei ezüst tűzben égtek, arca eltorzult a
dühtől. – Nem bánthatjátok tovább – mondta halk, halálos hangon.
Néhány róka elbizonytalanodott és zavartan megállt, de a
többséget túlságosan felhevítette a csata és a vérontás, hogy
felismerjék a veszélyt.
– Azt mondtam, állj! – kiáltott fel Vyr, és szavainak erejétől
megrepedt a lábuk alatt a föld. Nevada pánikban igyekezett
félrehúzódni, nehogy magába nyelje a hasadék. Neki sikerült, de
többen nem voltak ennyire szerencsések. Néhány róka lezuhant.
Nox Torrennel a másik oldalon szorult, de lerázott magáról pár
rókát és Nevada felé kezdett rohanni. Lendületet vett és átugrott az
egyre szélesedő szakadékon. Csak félig sikerült átjutnia, belevájta a
karmait a hasadék peremébe, de a teste többi része a mélység felett
lógott. A törés egyre szélesedett és most már tűz is feltört a
mélyéről. Vyr felgyújtotta a helyet. Fekete füst emelkedett a
magasba, a fák lángoltak. Nevada belekapaszkodott Nox bundájába
és megvetette a lábát. Húzd fel magad! Húzd fel magad! Gyorsan!
Nox egy morgással felrúgta magát a mélyből, maga alá
göngyölítette Nevadát, éppen akkor, amikor a tűz átsöpört felettük.
Egyetlen pillanatig tartott csupán az egész, Nox mégis megfeszült,
újabb morgás tört fel a torkából.
Ne! Ne! Ne!
– Vyr! – morrant fel Torren az ezüsthátú mély, dübörgő hangján
– Elég!
 – Hallgassatok ide! – kiáltott Vyr. – Ez nem a ti területetek
többé. Ezek már az én hegyeim. Nevada Foxburg a védelmem alatt
áll. Ha csak rá mertek nézni még egyszer, meggyújtom az egész
kibaszott kotorékotokat és felfalom a hamvait. A Vörös Sárkány
vagyok. Még egyetlen rossz mozdulat, és feltárom a világ előtt a
mocskos, erőszakos kultúrátok minden sötét titkát, személyes
küldetésemnek fogom tekinteni, hogy eltakarítsam a föld színéről
az utolsó róka váltót is.
A szavaiból áradt az igazság, és Nevada nem tehetett mást, mint
Nox alatt fekve figyelni, hogyan követeli a magáénak a Sárkány fia a
területet.
Aztán valami rettenetes dolgot csinált. – Neeeee! – kiáltott fel
Torren, de Vyr elrúgta magát a földtől, fel a magasba. Egy pillanat
alatt vált sárkánnyá, aminek pikkelyei vörösek voltak, mint a tűz,
szárnyai szélét csaták rongyolták el, és most olyan erővel verdestek,
hogy levegőben tartsák az óriási testet, hogy az általuk keltett szél
elfújta a földről a havat. A hurrikán magával sodorta Noxot és
Nevadát is, legalább harminc méterre a tisztástól.
A rókák szétfutottak, de úgy tűnt, Vyrt nem érdekli a feladásuk.
Kinyitotta több sornyi, borotvaéles foggal tele száját, tüzet és lávát
szórt a fákra.
Nekik is futniuk kellett volna, de csak álltak ott Noxxal,
mindketten dermedten bámultak fel az égre. Torren lassan, négy
mancson ballagott oda hozzájuk, megállt Nox mellett és velük
együtt figyelte a Vörös Sárkányt. Bármit mondtak is az ösztöneik,
nem menekültek. A srácok viseltesek voltak, tele harapott sebekkel,
amikből még mindig folyt a vér, és Nevada tudta, hogy ő sem
festhet semmivel sem jobban. A pofája sajgott, a feje lüktetett, a
szemei könnyeztek. Zihálva, sokkban dőlt neki Nox lábának,
melegséget, erőt keresve. Tényleg durva volt a szőre, ahogy mondta.
Durva és lágy, épp olyan, mint ők ketten. Annyiféle módon
különböztek egymástól, de legalább ugyanannyi dologban
hasonlítottak, és éppen ez tette őket tökéletes párrá.
Egy ezüsthátú, egy grizzly, egy róka... és ott a magasban? Fenn az
égen, ahol Foxburg minden lakója láthatja? A föld legfélelmetesebb
váltója. A hatalmas sárkány, ami még emberi alakban is képes tüzet
okádni, és felperzselni a földet. Egy emberevő, aki elméket olvas, és
nem igazán tudja irányítani a sárkányát.
De Vyr és Torren eljöttek. Eljöttek, hogy segítsenek neki és
Noxnak, és Nevada abban a pillanatban már tudta, hogy ezek a
férfiak itt az ő népe, függetlenül attól, hogy mennyire sérültek,
töröttek.
Vyr aláereszkedett, felszívta a hamut, majd ismét felfelé
irányította a felsőtestét és a szárnyai újra a magasba emelték.
Már felesleges lett volna rejtőzködniük.
A Damon hegység rosszfiúi bejelentették a megérkezésüket
Foxburgban, méghozzá tüzes, látványos módon.
 Tizenhatodik fejezet

Nevada reszketve ült az autóban. Látta a visszapillantó tükörben,

mennyire sápadt, az arca bal felén hosszú sebhelyek húzódtak
végig, a szemei pedig mintha kővé váltak volna a rettegéstől. De
megcsinálta! Az apró foxburgi közkönyvtárban volt állásinterjún,
ahol valódi emberekkel kell majd foglalkoznia, és ahol lassanként
úrrá lehet a társas fóbiáján.
Azonnal felvették. Ez pedig egyszerre tette zavarodottá, boldoggá,
izgatottá és idegessé, és ezek az érzések egy állandósult hurokban
ott örvénylettek benne.
Nox annyira büszke lesz rá. Legszívesebben pityergett volna,
mert őszintén? Ő is nagyon büszke volt magára, és ez egy nagyon jó
érzés volt. Nem bujkál többé a házában évről évre egyre
rosszabbodó állapotban. Innentől fogva elkezd élni.
Megszólalt a telefonja a kocsi pohártartójában. Annyira remegett
a keze, hogy ügyetlenül majdnem elejtette, majd sietve fogadta a
hívást. – Igen? – kérdezte elakadó lélegzettel.
– Hogy ment? – kérdezte Nox.
– Felvettek.
– Komolyan mondod? – bődült fel a férfi –, Nevada, komolyan
beszélsz?
– Megkaptam a munkát Nox. Enyém az állás, jövő héten kezdek,
és annyira ideges vagyok, de jó lesz, be fogok járni, nagyon
keményen fogok dolgozni rajta, igazán megkaptam. – Az utolsó
mondatoknál már elszakadt a cérna nála, zokogva beszélt a
telefonba.
– Acélból vagy! Tudtam, hogy megkapod, te kis seggfej! Tudtam!
Vyr, megkapta! Mi? Baszd meg ember! – a vonal másik végén halk,
morgó szóváltás kerekedett, és Nox egy csöppet sem boldogan szólt
újra a készülékbe. – Vyr beszélni akar veled – sóhajtotta
frusztráltan, majd némi statikus zörej, vagy dulakodás után Vyr
üvöltött bele a telefonba. – A kibaszott társad felgyújtotta a kurva
udvaromat!
– Mindjárt ott leszek – motyogta Nevada, és rálépett a
gázpedálra.
Megcsóválta a fejét. Csak egy, egyetlen éjszakát szeretett volna,
amikor a srácok nem esnek egymás torkának. Mint a gyerekek,
hozzá fordultak mindhárman, hogy tegyen igazságot, mert Torren
és Vyr még mindig nem értették Nox nyelvét. Ő könnyedén látta,
mit miért tesz azokkal, akiket szeret, de Vyr és Torren feldühödtek
és ölre mentek vele. Mégis folyton áthívták magukhoz Noxot és
Nevadát, legalább próbálkoztak a barátkozással. De most
komolyan... Nox felgyújtotta Vyr területét? Megpróbálja a
magáénak követelni? Vyr nem bocsátaná meg. A sárkánya
túlságosan domináns ahhoz, hogy ezt eltűrje. Ez a szarság most
teljesen elnyomta Nevadában az új munkahely miatti izgatottságot.
Amikor végül befutott a tisztásra, ráhunyorgott az udvar jókora
részéről felszálló füstre. Nox ott állt a hatalmas fekete folt mellett,
karjában a valószínűleg túszként tartott hattyúval, avagy Mr.
Orgazmussal, ahogyan ő nevezte el, miután rajtakapta, hogy meg
akart dugni egy kacsaszobrot. Nevada után most ő számított Nox
második legjobb barátjának, bár átlag három óránként
fenyegetőzött azzal, hogy megöli az állandóan kanos apróságot. De
nem tette volna meg. Valószínűleg.
– Nox – mormolta lágyan Nevada, miközben kiszállt a kocsiból és
odasétált hozzá –, mit csináltál?
Vyr és Torren háttal álltak neki, maguk előtt összefont karokkal
bámulták az égésnyomokat.
– Azt mondtad, olyan nyelven is meg kellene szólalnom, amit
értenek – mondta szigorú komolysággal Nox. – Hát megtettem –
mutatott széles gesztussal az „alkotása” felé.
Beleégette az udvar földjébe a kérdést: Kedves seggfejek, lesztek
a barátaim? A szavakat valami oltári büdös, éghető folyadék
szétlocsolásával rajzolta meg.
Nevada torkát kuncogás csiklandozta. A felirat nagyon jól
sikerült.
– Ez nem vicces! – pördült feléje Vyr. Ó, nagyon dühösnek
látszott!
– Pedig az. Ha furcsán is, de vicces. Már ha erre gondolsz.
– Kibaszottul sok pénzt fizettem ki a tájépítésznek!
– Tél van, te sznob fasz – vetette közbe Nox, és közben Mr.
Orgazmus tollait simogatta. – Senki sem látja a kibaszottul
tökéletes udvarodat, ha hó takarja. Én segítettem ezen. Szívesen.
– Nekem tetszik – mondta Torren még mindig az írást
tanulmányozva. – Baskerville Bold betűtípust használt.
Nox arca felragyogott. – Igen, pontosan! Ez a kedvenc
betűtípusom a vandalizmushoz! Olyan klasszikussá teszi.
Köszönöm, hogy észrevetted!
Torren meghúzta a sörét és biccentett, valóban lenyűgözöttnek
látszott.
 – Tedd le a hattyúmat! – követelte Vyr.
– Ne légy dühös amiatt, mert Mr. Orgazmus jobban kedvel
engem, mint téged.
– Nem Mr. Orgazmus a neve, és Istenemre, ha még egyszer így
nevezed...
– Akkor mi lesz? Megégetsz? – Nox lejjebb húzta a nyakán a
pulóvert, hogy megmutassa az égési sebeket, amiket Nevada
védelmezése közben szerzett Vyr tüzétől. – Már megvolt,
megkaptam a sebhelyeket. A sárkányod nagyon gáz. Csapattag
akarok lenni.
– Mi van? – csattant fel Vyr. – Nem! Nem vagyunk csapat. Csak
együtt múlatjuk az időt, amíg kitalálom, hogyan kerülhetném el a
váltók börtönét. Vagy míg az emberi igazságszolgáltatás nekünk
nem jön. – Összevonta a szemöldökét. – Nem igazán tudom mire
várnak.
Nox letette a hattyút, és az arcán egy önelégült mosollyal
Nevadához lépett. Az elmúlt hetekben visszanövesztette a szakállát,
de most nem hagyta olyan hosszúra. Gondosan nyírta és remekül
állt neki. A szeme mindig tiszta és boldog volt. És ez boldoggá tette
Nevadát is.
– Szia – súgta oda neki a lány, amikor a dereka köré fonódtak az
erős karok.
– Óriási seggfejek vagytok mindhárman – motyogta Vyr.
– Szóval, akkor hogyan csináljuk? – kérdezte Torren.
– Mit hogyan csináljunk? – kérdezte a Vörös Sárkány, fáradtnak
hangzott.
– Hát a csapatot. Akarod, hogy... esküt tegyünk neked? Vagy
megharapsz bennünket?
 – Eh! Dehogyis. Én nem vagyok alfa, Torren. Azt hiszem ez azon
kevés dolgok egyike, amiben mindannyian egyet tudunk érteni.
Nevada egy csibészes mosollyal ráhajtotta a fejét Nox széles
mellkasára. – Nem értek egyet. Bárkit irányítani tudsz, ha akarsz.
Kibaszottul alfa vagy.
– Mmm – Nox szinte dorombolt –, imádom, amikor csúnya
szavakat használsz. – Odahajolt Nevada füléhez és finoman
belecsípett fogaival az érzékeny cimpába.
– Nevet is kell adnunk a csapatnak – mondta Torren. Most már
teli szájjal vigyorgott, mintha nagyon mókásnak találná, hogy
sikerült felidegesíteniük Vyrt.
– Lila Velociraptorok – mondta Nox. – A lila Nevada kedvenc
színe, a Velociraptorok meg olyan klasszak. Sokat gondolkodtam
már ezen.
Vyr kinyitotta a száját, de végül csak dermedten bámult rá.
– Mi van? – kérdezte Nox, a nyilvánvalóan döbbent arckifejezés
felbosszantotta.
Nevada összeszorította a száját, de a torkából mégis feltört a
kuncogás.
Torren felhajtotta a maradék sörét, és az üveget ott helyben, az
udvaron kiejtette a kezéből. Aztán odafordult hozzájuk, a vállán
lezserül tartotta a nyílpuskáját. – Valami agresszívnak, rosszfiúsnak
kell lennie.
Vyr felhorkant, lehajolt és felvette az üveget. –Egymillió Rossz
Ötlet csapat?
– Hmm... – Nox félrehajtott fejjel, kedvtelve ízlelgette magában a
kifejezést, de Torren összevonta a szemöldökét. – Vétó.
 – És milyen lenne a Bestiák Fiai? – kérdezte halkan Nevada
karjait Nox dereka köré fonva, hogy odasimulhasson hozzá. Egész
nap nagyon hiányzott neki a férfi.
Senki sem szólalt meg, mindhárman rámeredtek. Vyr tért
magához elsőként. – Hú!
– Csak azért mondom, mert ez nagyon klassz csapatnév lenne –
igyekezett gyorsan megmagyarázni Nevada. – Az Átkozott Medve
fia, Kong fia és a Sárkány fia. A Damon hegység rosszfiúi
összefognak, együtt pedig hihetetlenül pusztítóak.
Halk, örömteli, büszke dübörgés tört fel Nox mellkasából. – A
párom ezerszer okosabb, mint ti ketten.
– És mi lesz veled? – kérdezte Vyr Nevadától, a szavai nagyon is
komolynak tűntek. – Hogyan illesz te a Bestiák Fiai csapatba?
– Én már nem vagyok senki lánya. Újrakezdek mindent, úgyhogy
ez a név hozzám is illik. Nem ismertél korábban, amikor képtelen
voltam egy értelmes mondatot kinyögni, vagy akár csak belenézni
valaki szemébe. Még most is nehezemre esik kívülállókkal beszélni.
Van ebben valami – egy széles gesztussal egybefoglalta négyüket –,
amitől jól érzem magam. Erősnek. Hogy hogyan illek bele? Én
vagyok az, aki hármatok és a világvége között áll. Én leszek a titkos
hősnő. És mindig lepisillek, ha szükség lesz rá – ígérte Vyrnek.
Aztán Torrenre mosolygott. – És visszatartalak téged meg Noxot
attól, hogy egymásra lövöldözzetek. – Végül felnézett Noxra –
Téged pedig... boldoggá teszlek, és meg is tartalak boldognak, te
pedig gondoskodsz az én boldogságomról.
– Meggyőztél – mondta Nox a legszélesebb, legbüszkébb
mosollyal, amit Nevada valaha is látott az arcán. – Tegyük le az
esküt, harapdálj össze bennünket, vagy rúgjuk seggbe egymást, csak
csináljuk már meg azt a csapatot, Vyr! Dolgom van, és azok a
dolgaim mind egyvalakire irányulnak...
– Kérlek, ki ne mondd... – mondta fáradtan Vyr.
Nox szőke szemöldökei felszaladtak. – Mégpedig Nevadára.
Vyr felsóhajtott és maga elé motyogott. – Utálom az életemet.
Torren kiropogtatta az ujjízületeit, majd Noxra nézett. – Igen.
– Mi igen, te lehetetlen segg? Komolyan mondom, tiszta szívás
veletek beszélgetni... ááááááh!
Torren kiegyenesedett, kihúzta masszív vállait. – Igen, leszek a
barátod. De ettől függetlenül még mindig egy fasz vagy, téged
utállak a legjobban. És továbbra is harcolni fogunk egymással.
Sokat.
Nox szinte félve suttogta – az én nyelvemen beszélsz.
– Jóóól van! – csattant fel Vyr. – Csapat vagyunk. Átmenetileg.
De az kizárt, hogy belétek harapjak, mert valószínűleg olcsó sör és
rossz döntés ízetek van.
Ó, ez a csapat maga a káosz. Szerették megszegni a szabályokat,
az állataik olykor kezelhetetlenné váltak, és folyamatosan
veszekedtek egymással. Mégis létrehoztak valami bámulatos dolgot.
Nevada úgy vélte, hogy srácok észre sem veszik, hogyan fonódnak
közöttük egyre szorosabbra a kötelékek. És Nox, az ő Noxa végül
megkapta azokat a barátokat, akikre mindig is vágyott.
A pokol vár rájuk. Ez teljesen biztos, kétség sem férhet hozzá. Ő
sem tudta, mire várnak még az emberek, miért nem jönnek, hogy
elfogják Vyrt, de azt sem, hogy miért nem zaklatja mostanság
Damon Noxot, hogy vigye be a fiát a váltók börtönébe. Túl nagy volt
a csend, de a csapat alapítás nagyobb biztonságot ad nekik. A
Bestiák Fiai a világ ellen. Ez a hely pedig a bázisuk, az ő
erődítményük. Innen egyenesen a pokolra juthatnak, de válhatnak
valami igazán nagyszerűvé is, hogy melyik, azt egyelőre lehetetlen
lett volna megmondani.
De Nevada úgy érezte, hogy megéri kockáztatnia.
– Boldog vagy – mormolta a fülébe Nox –, érzem.
A lány felmosolygott rá, és belesimult az érintésébe, amikor a
férfi végighúzta a tenyerét az arcán lévő sebhelyeken. Azok a sebek
adták vissza a szabadságát. Azok a sebhelyek adták neki Noxot, és
ezt a pillanatot a csapattal. Az övéi. Az ő csapata. – Mondd nekem
az SZ betűs szót.
Nox tekintete végigfutott az arcán, megállapodott a száján,
megízlelte, majd elaraszolt a füléig, rövid szakálla Nevada bőrét
csiklandozta. – Kibaszottul szeretlek – suttogta. Nevada az érdes
szőrszálak moccanásából érezte, hogy a férfi elmosolyodik.
A totális káosz. A sérült, magányos, tüskés, hibásan tökéletes
férfi. A megelevenedett katasztrófa. A hibátlan mestermű.
Nevada gyengéden belecsípett a nyakába, pontosan a
birtokbavételi jelénél. Csak egy sebhely lett volna a számára ez,
mielőtt Nox megjelent az életében, most pedig mindent jelentett. –
Én is kibaszottul szeretlek – súgta vissza.
Nox mélyen, rekedtesen felnevetett, majd visszahúzódott tőle és a
tenyerébe vette az arcát, hogy a szemébe nézhessen. Sokszor
csinálta ezt. Folyton aggódott miatta. – Még mindig gyűlölöm, hogy
megjelöltek, de azt kell mondanom, tök jól nézel ki vele. Mint egy
harcos. Olyan gyönyörű. Nem hátráltál egy centit sem, ugye kicsi
rókám? – Nyelt egy nagyot. – Mondd, hogy rendben vagy.
Nevada szemét elöntötték a könnyek, de most nem a bánattól és
nem a fájdalomtól. Ezek a boldogság könnyei voltak. Nox előtt
egyedül volt. Teljesen átlag alattinak érezte magát. Azt is kétségbe
vonta, van-e egyáltalán valamiféle értéke. De most jó sziklafalra
talált. És fel is mászott a tetejére, először életében mély
elégedettséget és boldogságot érzett.
Nox barátokat adott neki is Vyr és Torren személyében.
Rettenetes barátokat, igaz, akik szörnyek egy csatában, de vele
gyengédek és nagyon védelmezőek.
Önbizalmat adott neki azzal, ahogyan ránézett, ahogy rámutatott
azokra a dolgokra, amiket szeretett benne.
Miatta vágyott rá, hogy még keményebben dolgozzon önmaga
feljavított változatán.
A saját testével védte őt.
Szabadságot adott neki.
Visszaadta a hangját.
Egy olyan jövőt, amit izgatottan várt.
És most egy csapatot... a Bestiák Fiainak csapatát.
Ide tartozott. Végre, végre... Nevada tartozott valahová.
Több, mint rendben volt.
Egy érzelmes mosollyal nekidöntötte a homlokát a férfiénak, és
hagyta, hogy az igazság tiszta csengése kihallatsszon a hangjából,
ahogy elmondta, pontosan mit érez. – Hála neked, minden
rendben.

Vége