Paulinyi Tamás író, parapszichológiai kutató

Módosult tudat, módosult valóság

parapszichológiai tudat- és valóságmodellek

Mai világunk természettudományos gondolkodása a tudat és valóság viszonyát illetően meglehetősen egységes nézetet vall. Az
emberi agy biokémiai és bioelektromos működésének tulajdonított tudattevékenységek jelenlegi általános modellje nem teszi
elképzelhetővé például a koponyán és érzékszervi, testi funkciókon kívüli passzív észleleti, illetve aktív tudati hatásokat. A jelenlegi
tudományos közfelfogás szerint a tudat az élő agy terméke, amely az érzékszerveken keresztül szerzi információit, és ennek, valamint
genetikus hátterének hatására manipulálja környezetét. Ezeket az aktív és passzív hatásokat – az általános nézetek szerint – csupán a
tanult társadalmi, szociális befolyások finomítják tovább.

Korunk legvitatottabb tudományos kutatási irányzatának – a parapszichológiának – a nézetei azonban a tudat és valóság között egy új
viszonyrendszert sejtetnek. A közel száz éve megbízható kísérletekkel alátámasztott vizsgálatok szerint az emberi elme képes tőle
térben és időben szeparált eseményekről és állapotokról információkat szerezni (ESP). Ugyanígy tudati elvárásaink mérhetően
képesek a környezet anyagi folyamatait – például a véletlenfolyamatokat – befolyásolni (PK). Bár az esetek többségében ezek az
effektusok alig haladják meg a véletlen várható szintjét, mégis konzekvens és általánosan vizsgálható tudati képességeknek
tekinthetők.

A kísérletek jelenlegi eredményei szerint az ESP és a PK, vagyis a pszi mechanizmusai mindenkinél folyamatosan működnek, a
poszthipnotikus szuggesztiókhoz hasonlóan tudattalan motivációkkal befolyásolva tudatosnak tűnő döntéseinket, cselekvéseinket. A
tudat és valóság viszonyainak tisztázásában szintén jelentős és figyelembe veendő tény az is, hogy a pszi-képességek alapvetően
kollektíven hatnak, vagyis egy olyan észlelet, amelyhez több észlelő kapcsolódik, természetesen mindnyájuk tudati elvárása által
befolyásolva. A kollektív hatáshoz hozzá kell számítani azt is, hogy a tudati tevékenységek a pszi útján az általunk ismert tér- és
időhatárokon kívül is, tehát akár a múltba és a jövőbe hatóan észlelni és hatni képesek.

A fentiek alapján láthatjuk, hogy tudatunk egyrészről öntudatlanul követni tudja a környezeti folyamatokat (eseményeket,
állapotokat), másrészről ugyanilyen módon például a jövőben bekövetkező eseményverziókból a pszi-információk alapján választani
is tud. Többek között ennek a döbbenetes ténynek a felismerése eredményezte azt a hipotézist, hogy a valóság eseményei nem
feltétlenül egy lineáris időbeli vonalon helyezkednek el, hanem a pszi hatására történő beavatkozások eredményeképp folyamatosan
elágazhatnak a továbbiakban önálló értékű párhuzamos univerzumokat alkotva. Bár ez a hipotézis nem bizonyított, mindenképp
elgondolkodtató, főképp hogy bizonyos vallásfilozófiai és médiumi közlésekkel is egybevág.

A halálközeli élmények vizsgálatának tanulságai (lásd a korábbi írást) egyenesen a tudat testtől független létét sejtetik. D. H. Lund
elmélete szerint az ilyenkor megfigyelhető testelhagyás állapota nem a tudat kivetülésével, hanem a tudatnak a testből való
visszahúzódásával magyarázható, vagy – ahogy ő fogalmaz – nem a tudat van a test terében, hanem a test a tudat terében. A Walker-
féle tudatelmélet szintén a test és a tudat kölcsönhatását hangsúlyozza, felvetve azt a hipotézist, amely szerint az agy tulajdonképpen
csak egy hihetetlenül flexibilis véletlenszám-generátor, amelyre a tudat a pszi útján gyakorol koordinált hatásokat.

Az említett jelenségek ideológiai üzenetének ellenére az új évezred embere sajátos világnézeti tanácstalansággal küszködik. Az elmúlt
pár száz év tudományos fejlődése meggyengítette a nagy vallások és egyházak erkölcs- és közösségformáló erejét, ugyanakkor a
tudomány megváltó szerepébe vetett hit egyre inkább inogni látszik. A nukleáris fenyegetettség, a géntechnika körvonalazódó
borzalmai, a sosem látott mértékű környezetszennyezés és még sok más felvetődő dilemma az emberekben szorongást ébreszt,
ugyanakkor nem mutat kiutat a lét legnagyobb kérdéseit – a tudat és valóság valódi viszonyait – illetően.

Az erkölcs és a társadalmi morál a mai fogyasztói társadalmakban nem kap – nem kaphat – igazi támaszt, hiszen a jelenlegi
tudományos világképben létünk véletlenszerű, mondhatni céltalan okokkal magyarázott. A vallások és misztikák újjáélesztésével
hirdetett erkölcsiség azonban nem tud kapcsolódni az emberek világképét alapvetően meghatározó materialista nézetekkel. Ebben a
válságban nyújthatnak segítséget azok a parapszichológiai ismeretek, amelyek egyrészről a tudományos objektivitás, másrészről a
pszichológiai-szellemi-lelki szférák erkölcsformáló igényeit tekintve is elfogadhatók.

A parapszichológia mai feltételezései szerint tehát tudatunk egy nagyobb tudati rendszer részeként létezik, melyben az emberi
tapasztalatok téren és időn túl összegződnek (lásd pl. C. G. Jung kollektív tudattalan-, Rupert Sheldrake morfogenetikus- vagy László
Ervin pszi-mező-elméletét). A parajelenségek – pl. telepátia, jövőérzékelés vagy a halálközeli élmény során történő testelhagyás –
valószínű hasonlóságokat mutatnak a több ezer éves vallások alapeszméivel, melyek így talán természettudományosan is
elfogadhatóvá válnak. A tudat paraképességeinek értő megismertetése, illetve a köztudatban és az oktatásban való elhelyezése eszerint
az emberiség mai krízisállapotából való kivezetésének – talán egyik legfontosabb – eszköze lehet.

A következő írásokban több oldalról körüljárt módosult tudatállapotok egységes jellemzője az, hogy megszokott, mindennapos, éber
tudati élményünkhöz képest érzékelhető megváltozást, módosulást mutatnak. Ezek a változások igen tág határok között képzelhetők
el, ehhez két szélsőségként az ábrándozást és a hallucináció állapotát idézném. Miután a parapszichológiai képességek a szokásos
tudati észleletekhez és hatásokhoz képest szintén megváltozott, módosult jelenségeket hoznak létre, kézenfekvő gondolat azokat a
módosult tudatállapotok állapotában is megvizsgálni.

Ez a feltevés azért is indokolt, mert a parapszichológiai kutatások kezdetét jelentő médiumi vizsgálatok többségében az alany egyfajta
önhipnotikus transzállapotban volt képes markáns jelenségek produkálására. Mielőtt azonban áttekintenénk azokat a technikákat,
amelyeket a kísérleti parapszichológia alkalmazott, illetve alkalmaz, nézzük át a módosult tudatállapotok feltételezetten parahatásokat
létrehozó történelmi példáit.

Az őskori kultúrákban már ösztönszerűen alkalmaztak olyan módszereket a tudati élmény nagyfokú megváltoztatására, mint a zene, a
tánc, illetve bizonyos növényi drogok használata. Az ősi közösségekben ennek legavatottabb szakértője és használója a törzs
varázslója volt. Nem könnyű persze elválasztani a leírások, feltételezések és a még fellelhető jelenkori analógiák – pl. samanizmus –
alapján, hogy a „varázslások” mekkora része volt szubjektív élmény, és mekkora részében feltételezhetünk parapszichológiai
hatásokat.

Tény azonban, hogy az őskor, ókor, újkor és napjaink jósai, gyógyítói, varázslói valamilyen módon első lépésként tudatuk állapotát
változtatták meg. Ilyenkor kezdtek „látni” vagy beavatkozni a láthatatlan világ folyamataiba. Ennek egyik egyszerű módja volt
például azoknak a természetes biológiai-pszichés hatásoknak a tudatos kiváltása, amelyeket például a hosszabb virrasztás, böjt és a
magány okoz (pl. indián látomásvermek). A hatás fokozására gyakran használtak monoton ritmusokat (csörgőzés, sámándobolás),
szavak recitálását (kántálás, mantrázás), illetve a már említett drogokat.

Az elért állapotra jellemző módon a tudat hipnotikus beszűkülését, disszociációját – szétválását – vagy különböző intenzív
látomásokat éltek meg. Az ezekben az állapotokban szerzett élmények vagy a kontrollált jelenléttel végigvitt rituális cselekvések
azonban nem feltétlenül csak a szubjektív lelki élmények területére sorolandók. Ezeknek a módosult tudatállapotoknak egy részéről
ugyanis a tudományos vizsgálatok bebizonyították, hogy növelik a mérhető parapszichológiai, vagy más néven pszi-képességeket.

Egy telepátia laborkísérletben például nőnek az eredmények, ha a kísérlet alanya pl. úgynevezett Ganzfeld-állapotba kerül. Ennek a
módszernek a lényege az, hogy az alanynak a szemére helyezett diffúz félgömbökön át vörös köd jellegű fényt sugároznak, illetve
fejhallgatón át tompa, monoton, sustorgásszerű hangot adnak. Ezekkel a folyamatos és analizálhatatlan ingerekkel az érzékszervi
csatornákat mintegy eltömve, másfelé fordulhat az alany figyelmének fókusza.

Az ilyen és ehhez hasonló izolációs – érzékszervileg szigetelő – hatások csakúgy kísérletileg hasznos módosult tudatállapotokhoz
vezetnek, mint például a hipnózis alkalmazása vagy az alváslaboratóriumokban végzett álomtelepátia vizsgálatok. Ennél is
érdekesebb talán az a kérdés, hogy különböző kábító hatású anyagok adagolásával változtatható-e a pszi-képességek mértéke. Ennek
előzményeként érdemes tudni, hogy a drogok mai fogyasztói közül is sokan beszámoltak olyan élményekről, ahol a telepatikus vagy
megérzéses képességeik intenzív működését élték meg. Ismét felvetődik a gyanú, hogy csupán szubjektív élmények eltúlzásáról vagy
hallucinációkról lehet szó, azonban a kísérletek azt tanúsítják, hogy bizonyos drogoknak valóban hatása van a pszire.