TRANSZPERSZONÁLIS PSZICHOLÓGIAI INTÉZET KÉPZÉSE

- ELŐADÓ: GÁNTI BENCE -

A TRANSZPERSZONÁLIS PSZICHOLÓGIA VILÁGKÉPE

ÉS KEN WILBER MODELLJE A KOZMOSZRÓL, EVOLÚCIÓRÓL
ÉS A TUDAT FEJLŐDÉSÉROL

Transzperszonális nézőpontból az ember integrált része a kozmosznak,

nemcsak fizikai testi értelemben, hanem lelkileg, szellemileg is. Ahhoz,
hogy megértsük az ember lelki működését és pszichológiáját, ismernünk
kell a Kozmosz alapelveit és evolúcióját, mert ez adja meg azt az
értelmezési kontextust, ami az emberi elme létezésére és működésére
magyarázatot ad. Nem foglalkozhatunk csak a lélektannal a (szellem)
filozófiai háttér nélkül. Mielőtt a transzperszonális pszichológia
tudatfejlődési modelljét megismernénk meg kell ismernünk a világképét,
amelybe az integrálódik. A nyugati tradíciónkban - és így a
pszichológiában is - megszoktuk, hogy különféle elméletek, irányzatok,
filozófiák jelennek meg, melyek a valóság egy-egy aspektusát ragadják
meg és a köré építik rendszerüket. Általában ebből az következik, hogy
van "ellentábor" is, azaz olyan szemlélet, amely a valóság másik
aspektusát ragadja meg és onnan, mintegy szemből szemléli a dolgokat.
Ez vég nélküli megosztottságot eredményezett a megismerésben.
Azonban ez az egyre erősödő és terebélyesedő megosztottság,
sokszínűség meghozta a pozitív eredményét és fordulópontra ért: nem a
valóság egy további rész-aspektusát fedezzük fel ma, hanem a rész
aspektusok mögé nézve magát a valóságot teljes egészében, mely közös
alapja a nagy megosztottságnak (és ezért még számtalan további
megosztottságot, specializálódást is elbír), és melynek szerves része az a
sok elmélet, irányzat, filozófia, mely eddig látszólag végeláthatatlanul
vitázott egymással. Ez az integrált szemlélet, amely nem úgy keletkezik,
hogy egymás mellé rakjuk a dolgokat, és eklektikus rendszert alkotunk,
hanem úgy, hogy mögé látunk a dolgoknak és a közös lényeget látva egy
markolásra kezünkbe vesszük a világot - két ujjunk között fogjuk meg a
szőlőfürtöt, melyen több száz apró szőlőszem van. A szőlőszemek között
vannak a különféle tudományok, filozófiák, a múlt korszakok tudásai, és
a spirituális tradíciók bölcseletei is. Ráadásul a szőlőfürtöt két ujjunk
között fogva minél több és változatosabb szőlőszem terem a fürtön, annál
jobban örülünk és gyönyörködünk benne. A megosztottság, sokszínűség,
diverzitás átfordul a kínzó ellentmondásokból a végtelen, kreatív
kibontakozássá. Az ellenvélemények és ellenirányzatok izgalmas
 2

barátokká és játszótársakká válnak, melyekkel együtt élvezhetjük a

Szellem kreatív kibontakozását az élet kreatív burjánzásának játékában.
Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha megvan a közös alap, amihez képest
egyediek vagyunk. Nézzük meg ezt a közös alapot, mely első
megközelítésben integrálja a vallást és tudományt, spiritualitást és
materializmust, majd specifikusan az emberi tudatfejlődés területeihez
érve a pszichológia és a pszichoterápia különböző irányzatait. Ahogy a
világnézetünkben, úgy a pszichológiában is hiányzott az egységes közös
szemlélet, ami miatt a megosztottság kínjait szenvedtük. Ma már látszik,
hogy ez egy szükséges előjátéka volt annak az integrációnak, amelyhez
ma jutottunk el.
3.1. A Szellem, a Kozmosz és az Evolúció

A körülöttünk (és bennünk) lévő világ, a Kozmosz négy komponensre

osztható: kozmosz, vagy fizioszféra - az anyagi világ; a bioszféra - az élő
világ (élő testek); az elme, psziché - núszféra (a görög "nu" elmét,
értelmet jelent); illetve a tudat magasabb régiói a teoszféra, a spirituális,
isteni területek. Pitagorasz óta a kozmosz alatt a Kozmosz anyagi
vonatkozását értik csupán, ami egyoldalú redukcionizmus. Az egységes
világba az előbb említett minden terület beletartozik, ezért Wilber újra
bevezeti a Kozmosz fogalmát (nagy "K") a kozmosz (kis "k") mellett.
A Kozmosznak értelemmel teli, célirányos evolúciója van, amely durván
a fentebb említett négy komponensre tagozódik. Az evolúció a
transzperszonális szemszögből a Szellem evolúciója. A Szellem a
mögöttes valóság, a nem manifesztált, mindenben mindig jelenlévő
entitás, amelynek manifesztációja maga az evolúció. Először anyagi
formában manifesztálódott, majd élő formában. A soron következő
fejlődési szintjén a tudat jelent meg, amely aztán ön-reflektáló tudattá
alakult. Innentől kezdve az evolúció, azaz a Szellem kibontakozása az
emberi tudatban zajlik már és nem a biológiai világban. A Szellem
további, még finomabb manifesztációja az ember tudati fejlődése,
amelynek alsóbb szintjeit (a megszületéstől a gyerek- és felnőttkoron át
az önmegvalósításig) a pszichológia jól ismeri, míg az ezután következő
spirituális szinteket a spirituális tradíciók és azok gyakorlói ismerik
behatóan. A pszichológia területe és a spiritualitás tehát nem két
egymástól független dolog, hanem ugyanannak a "létrának" a különböző
szintű fokai. Az evolúció végül a végső Egységbe torkollik, amelyet a
manifeszt világban mint egyéni (és később valószínűleg kollektív)
megvilágosodásként élünk meg. Ez egyben a visszatérés ugyanoda,
ahonnan az egész folyamat elindult, és amely mindig is a közös ős-
alapját, hátterét képezi a manifeszt világnak. Ezt úgy is nevezik, hogy
"Üresség", vagy a "Tudat Tiszta Tere".

2
 3

Ezt a szemléletet képviseli Peter Russel is, a The Global Brain Awakens
c. könyvében. Ezt a következőképpen ábrázolja - 1. ábra - (Russel
1995).

6. Végül az EGYSÉG - be való visszatérés

A Jelen kor 5. A transzperszonális szakaszok
4. Ön- Ember, a
reflektív tudatfejlődés
tudat perszonális
szakaszai
(Bálnák? /
Delfinek?)
3. Élet Soksejtű
szervezetek
növekvő
komplexitás Sejtmaggal
rendelkező sejtek
Baktériumok /
Algák
2. Anyag Makromolekulák
Molekulák
Atomok
(Big Bang)
1. Energia Elektromagnetikus
energia (Fény)
0: Üresség

1.ábra. Az evolúció menete Russel szerint..

A fenti ábrán láthatjuk, hogy a Szellem a manifesztációban való

kibomlása során a kezdeti térben (Üresség) megjelenő energiából
kialakult durva anyagi világgá, amely aztán haladt a finomabb biológiai
szintig, ahonnan a még finomabb tudati szintekben jelent meg, amely a
pszichológia területe. Ezen belül is először a mélypszichológia területe
bontakozott ki, az ösztönzések, érzelmek, belső képek világa, majd a
"közép" pszichológia (kognitív pszichológia) területei, a gondolati
struktúrák. Ezután a Szellem további kibontakozása már nagyon
szubtilissá válik, túllép a racionális szinten és a transzperszonális tudati
történésekben jelenik meg, amellyel a spirituális tradíciók és a "magas"
pszichológia foglalkozik. Ez az emberben lejátszódó finom tudatfejlődési

3
 4

folyamat (amelyet nemsokára részletesen megvizsgálunk) ugyanaz a szál,

amire felfűződve egykor megjelentek a kövekben, az amőbákban a
rovarok, a majmok, a primitívebb emberek és az archaikus társadalmak. A
"mély", "közép" és "magas" pszichológia sorrendisége az egyéni ember
fejlődésére nézve is igaz (újszülöttől az értelmes felnőttig, és ha
továbbmegy, akkor a spirituálisan realizált emberig), de magára a
pszichológia történeti fejlődésére is (pszichoanalitikus és analitikus
irányzatok, behaviorizmus majd, kognitív és humanisztikus pszichológia,
majd a transzperszonális pszichológia).
3.2.Az evolúció alapelvei: a közös minták, amelyek összekötik a dolgokat

Húsz jellemző alapelv különíthető el Wilber szerint az evolúcióban,

amely minden szinten minden jelenségre nézve igaz, azaz a világban
megjelenő minden létező jelenségre áll (Wilber 1995). Ezek tehát olyan
univerzális minták, törvényszerűségek, amelyek közösek pl. egy
atomban, egy virágban, egy fogalomban, egy gondolatban, egy
kultúrában, egy neuronban, egy érzelemben, vagy egy transz-élményben.
Az első alapelv az, hogy a valóság holon-okból áll, olyan dolgokból,
amelyek egyszerre részek és egészek. Tehát minden dolog (legyen az egy
kő, egy sejt, egy élőlény, egy gondolat, egy szabály, egy szó, egy érzés, a
lélek fejlődésének akármelyik szakasza, vagy egy spirituális élmény, stb.)
egyszerre része egy nagyobb rendszernek, és egyszerre egy egész, amely
részekből áll - tehát holon.
A realitás nem szubatomikus apró részecskékből tevődik össze. Ez egy
szélsőségesen leegyszerűsített materiális szemlélete a dolgoknak. A
szubatomikus részecske is holon. Ha így nézzük a világot, és feltesszük a
kérdést, hogy mi a holonokban a közös, akkor elkezdjük látni, hogy mi a
közös az evolúcióban a különböző területeken. A fizio-, bio-, nú-, és
teoszféra maga is egy-egy holon. A holonoknak közös mintázatuk,
jellegzetességeik, törvényszerűségeik vannak - ezeket írja le a többi
alapelv. Mivel a holonok univerzálisan igazak minden jelenségre, így a
lelki jelenségek, a tudati fejlődés szintjei is holonok, így a holonok
néhány alapelvéből megérthetőek és áttekinthetőek.
A második alapelv minden holon négy közös motivációjával foglalkozik.
A holonok első két motivációja: egyrészt, hogy fenntartsa
egészlegességét, autonómiáját és egyénileg hasson (hatóerő), másrészt
hogy fönntartsa a rész-ségét, beleilleszkedjen egy nagyobb egészbe. Ha
nem tudja fenntartani önállóságát, vagy ha nem tud egy nagyobb
egységbe beilleszkedni, akkor megszűnik létezni.
A következő két motiváció a transzcendálás (ön-meghaladás) és
feloldódás. Amit az előbb tárgyaltunk, az a holonok horizontális
jellemzője, azonban van vertikális jellemzője is, ez pedig az

4
 5

önmeghaladás, a magasabb szintre lépés jelensége. Ha nem tud

megmaradni valamiért holonnak, akkor felbomlik és szubholonokra esik
szét (pl. a sejt molekulákra, atomokra).
Ma egyre többen tekintik az evolúciót kvantumevolúciónak, úgy vélik,
hogy nem a természetes kiválasztódás, a véletlen és a természetes
szelekció miatt jelenik meg egy új szint (ezek az egy adott evolúciós
szinten belüli módosulásokat magyarázzák, de nem a szintváltásokat). Az
evolúcióban ugrások vannak, ahol radikálisan új dolgok jelennek meg,
bukkannak elő, tehát teljesen új, komplex holonok jelennek meg a
létezésben, amit az előző, létező formából nem lehet kikövetkeztetni (pl.
ha egy követ nézünk semmit sem találunk, ami az élőlényre utalna
benne). Az evolúció ön-meghaladó folyamat, ez a drive (késztetés,
hajtóerő) a Kozmoszba van építve, az újabb mindig túlmegy az előző
szinten. Megtestesíti azt, ami előtte volt, és hihetetlenül új jellemzőket ad
hozzá. Minden holonnak tehát négy hatóereje van - horizontálisan az
autonómia és a beilleszkedés, vertikálisan a feloldódás és az ön-
meghaladás.
Az önmeghaladás tehát nem lineárisan folyamatos, hanem kreatív
ugrások jellemzik, a kozmosz harmadik alapelve a kreatív felbukkanás
elve alapján kvantumlépésekben bontakozik ki ilyen kreatív módon. A
holon lényegét nem lehet megtalálni a részeiben, hiába rakunk össze
részeket, nem lesz belőle újszintű jelenség. A kreativitás a Szellem
szinonimája. A Szellem nem más, mint az Üresség. Az Üresség – mely
minden dolgok alapja - teszi lehetővé, hogy új formák megjelenjenek, ez
a kreatív kibomlás alapja. Az ön-meghaladás nem más, mint a Szellem
maga, vagy az Üresség. A folyamatosság nem a régi és az új jelenség
szintjén van, hanem maguk ezek az alapelvek jelentik a folytonosságot.
A negyedik alapelv a holarchia elve, amely szerint a holonok
holarhikusan jelennek meg. Ez Koestler kifejezése a természetes
hierarchiára. Azért vezette be, mert ha hierarchiát mondunk, legtöbben a
felettes-alárendelt dominanciaviszonyra gondolnak, aminek rossz
mellékíze van. A természetes hierarchia vagy holarchia az, hogy egy
egész az természetszerűleg része lesz valami másnak a következő szinten.
A természetes hierarchiák, azaz holarchiák holonokból állnak. Ha egy
holon a természetes holarchiát bitorolni akarja, akkor patológia jön létre
vagy az, amit klasszikusan hierarchiának nevezünk, pl. amikor egy rákos
sejt dominálja a sejtet, vagy egy fasiszta diktátor a szociális rendszert.
Az ötödik alapelv az, hogy minden holon meghaladja és ugyanakkor
magában foglalja (inkludálja) az előző szintjét. A magasabb holonokban
benne van az alacsonyabb, plusz valami extra, új dolog is. A holarchiát
épp az valósítja meg, hogy a magasabban benne van az alacsonyabb, de
az alacsonyabban nincs benne a magasabb, és nem is ismeri azt, szó
szerint fogalma sincs róla. A magasabb és alacsonyabb szintek nem

5
 6

értékbeli megkülönböztetések, hanem egyszerűen azt a tényt mutatják,

hogy ha elpusztítjuk az alacsonyabb szintet, akkor mind odavész, ami
felette van, ha viszont fordítva teszünk, akkor az alacsonyabb szintek
megmaradnak. Ilyen értelemben a bioszféra magasabb a fizioszféránál, a
núszféra a bioszféránál, stb. Ha elpusztítjuk a núszférát, a bioszféra
megmarad, de ha a bioszférát pusztítjuk el, nem marad meg a núszféra.
A holarchia jellemzője a mélység és a kiterjedés. Az emberek úgy vélik, a
nagy kiterjedés egyben nagy mélységet is jelent ("minél több, annál jobb,
annál komolyabb"). Egy holarchiában a szintek száma a mélység, és az
adott szinten lévő holonok száma a kiterjedés. Az egymásra épülő
szinteken egyre kisebb kiterjedés található az evolúcióban. Minél
nagyobb a mélység, annál kisebb a kiterjedés. Tehát a magasabb
szinteken kevesebb egyedszám van. Pl. kevesebb molekula van, mint sejt,
kevesebb sejt, mint szervezet, vagy sokkal több állat van, mint ember,
sokkal több átlagos ember van, mint megvilágosodott, stb. Ahogy fölfelé
haladunk a holarchiában, vagyis ahogy a mélység egyre nő (mélység - a
meghaladott és magába integrált, benne foglalt előző szintek) ott egyre
kevesebb holon van. Ez a nyolcadik alaptétel. Az emberek azt hiszik,
hogy a nagyobb, a több az jobb, amivel a feje tetejére állítják a valóságot,
összekeverik az irányokat.
A holarchikus szintek egymásba ágyazottságát mutatja a 2. ábra.

2.ábra. Magasabb evolúciós szint - nagyobb mélység - több benne foglalás

Mint az ábrán is láthatjuk, a legmagasabb szint a Szellem. Nem úgy van-

e, hogy a Szellem az nem egy szint, hanem mindenhol ott van? A Szellem
e világon túl van, de úgy, hogy nem válik külön ettől, hanem ennek a

6
 7

világnak minden holonját magában foglalja. Minden manifesztációt

magában foglal, de ő maga nem manifesztáció. Mindig jelen van minden
szinten, de ő maga nem egy meghatározott szint vagy dimenzió. Minden
manifesztáció üresség -természetű alapja. A Szellem voltaképpen maga a
papír, amire az egész ábrát fölrajzoljuk, az alap és a cél is egyben. A
későbbiekben ez majd érthetőbbé válik.
A 3.ábra mutatja, hogy a magasabb szinteknek egyre kisebb a
kiterjedtsége, és egyre nagyobb a mélysége (képzeljük el
háromdimenziósan, felülnézetből).

3.ábra. Magasabb szint- nagyobb mélység - kisebb kiterjedés

Mindennek messzemenő következményei vannak. Megmutatja a

számunkra például azt, hogy mi a természetes, a világ rendjének
megfelelő - és nem az emberek aktuális érdekei és ideológiái által
megalkotott - környezeti etika. A minket alkotó holonokat tisztelnünk kell
és gondoskodni azokról (nem pedig pusztítani őket), és nem csak
önmagukban való értékük miatt, hanem egész egyszerűen azért, mert mi
magunk vagyunk azok, belőlük állunk! Ha elpusztítjuk őket, szó szerint
öngyilkosságot követünk el. A bioszféra a mi alkotó részünk.
Az evolúció néhány alapvető összefüggésének áttekintése után most
rátérünk a tudatosság kérdésére. Az evolúciónak iránya van, nem
randomszerű, hanem célirányos. A káoszból kifelé halad egyre nagyobb
mélységek irányába, az értelem felé. Minden egyes megjelenő újabb

7
 8

szinten a Kozmosz intrinzik (önmagában rejlő) értéke egyre

nyilvánvalóbbá válik. Ez a 12. alapelv, amit itt utolsóként tárgyalunk, a
további megértéshez ennyi elegendő. Különféle mutatói vannak az
evolúció célirányos voltának. Széleskörű, általános tendenciát
figyelhetünk meg az evolúcióban: a következő irányok felé mozgás,
amely egyre nagyobb komplexitást, differenciációt, szervezettséget és
ezen túl növekvő autonómiát is jelent. Ezek az evolúció tudományosan
elfogadott jellemzői. Az evolúció többet kígyózik, mint amennyit
előrehalad, tehát sok zsákutca, mellékvágány, szétesés is van benne.
Rövidtávon lehetnek mellékutak, bukások, de hosszútávon előremenő
fejlődés jellemzi. Az evolúció alapvető motivációja, a Kozmosz ön-
meghaladó hajtóereje a mélység növelése, az előzőek túlhaladása és
magában foglalása. Minél nagyobb a mélysége a holonnak, annál
nagyobb a tudatossága is. A mélység és a tudatosság szinonimák. Van a
mélységnek egy spektruma, ez a tudat spektruma - a mélységi szintek
fokozatai és jellemzői. Az evolúció nem más, mint ennek a spektrumnak
a kibontakozása. A tudatosság egyre jobban manifesztálódik és felismeri
önmagát. Szellem, tudatosság, mélység - ugyanaz a dolog. Mindenhol ott
van a mélység, a tudatosság, a Szellem. A tudatosság nem más, mint
ahogy a mélység belülről kinéz. Ahogy a mélység növekszik, a tudatosság
fokozatosan felébred, a Szellem fokozatosan kibontakozódik. Az, hogy az
evolúció egyre nagyobb mélységeket hoz létre azért van, hogy
kibontakozzon, megvalósuljon az egyre nagyobb tudatosság. A Szellem
munkálkodásának részei vagyunk mi magunk is. Az Isten nem valami
külső, mitikus figura, aki irányítja az egész "showt". Az sem igaz, hogy
van valami olyan immanens istennő, aki elveszett az anyagban, a
teremtményei formáiban. Az evolúció mind a kettő egyszerre: isten és
istennő, transzcendencia és immanencia, maga a folyamat is az. Ennél is
tovább megyünk. Mi emberek meg vagyunk hívva erre a folyamatra: a
bennünk lakó Szellem invitál minket, hogy legyünk tudatosak erre az
egész folyamatra, legyünk szuper-tudatosak, ébredjünk saját mélyebb
öntudatunkra, azaz legyünk felébredettek (szanszkritül: buddhák). A
mélység a tudatalattiból felmerül az öntudatosba, onnan továbbfejlődik a
szupertudatosba (személyes tudat felettibe, azon túlra), saját sokkoló
felismeréseinek az útján. A végén, egy szép napon, mint egység ébredünk
fel.

***************