A reális zöldek civil szervezet képviseletében kérem
Államelnök urat, hogy vonja vissza Dr. Sulyok Tamás, Alkotmánybíróság elnökének küldött, a Hivatalnál KEH/03347-2/2018. számon jegyzett levelét.
Javaslom Államelnök úrnak, éljen alkotmányos jogával az
Országgyűlés által, 2018.június 20-ai ülésnapján elfogadott T/384. számú vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvénynek a vízkivétellel összefüggő módosításáról szóló törvényt, küldje vissza megfontolásra az Országgyűlésnek.
Államelnök úrnak a reális zöldek javaslata szerinti eljárása,
hozzájárulna Államelnök úr által is, szorgalmazott, a hazai vízügyi politikának az évszázados hagyományokhoz való visszatéréséhez.
Államelnök úr eljárása hozzájárulna Kárpát medence
felépítéséhez is. Kárpát medence felépítésének része kell, hogy legyen a szomszédokkal a vízügyekben történő megegyezés.
Államelnök úr kedves figyelmébe ajánlom a Magyar Külügyi
Társaság kiadásában 1928-ban az „Igazságot Magyarországnak” című könyvben „Vízerőkről és vízügyekről szóló fejezetet, Földes Béla, írta. Földes a „Vízerőkről és vízügyekről” a következő módon ír: „Magyarország elvesztvén vízerőtermelő hegyeit és vízfolyásait, a jövő, de már a jelen gazdaságában oly fontos vízerőtől jóformán teljesen megfosztatott a trianoni parancs által; 1.7 millió HP-ből maradt összesen 174 000! Hogy ez mit jelent, ezt csak akkor ismerjük fel, ha szem előtt tartjuk a villamos gazdálkodás rohamos haladását az egész világon.”
A magyar nemzetnek több évszázados fejlődési lehetősége
szűnt meg a rendszerváltást követően a hazai vízügy szétverésével. Trianonban a magyar békedelegáció a Duna- Tisza medencében folyó vízgazdálkodásról, annak európai érdek szerint alakulásával érvelt. 1994-ben a Magyar Hidrológia Társaság Kecskeméten sorra került kerekasztal vitán hasonlók hangzottak el, mint Trianonban.
Tisztelt Köztársasági Elnök úr, egy biztos a harmadik 2/3 a
vidéknek köszönhető! Köztük a kúthasználóknak, kutat fúrni szándékozóknak. Államelnök úrnak az Alkotmánybírósághoz küldött indítványa, hosszú időre befagyasztja az esővizet használók életkörülményének a javulását, vízügyi politikánknak a Kárpát medence népeinek a szolgálatába való állását. A T/384 számú indítványt a reális zöldek véleménye szerint a többségi jogalkotó nem önkénnyel fogadta el, hanem egy véges ideig fenntartható hasznos kormányzati javaslatra mondott igent.
Budapest, 2018. augusztus 4.
Tisztelettel: Juhos László, reális zöldek elnöke
Co: Dr. Kövér László, házelnök
Dr. Pintér Sándor, miniszter Dr. Nagy István, miniszter