A fejedelem a legbiztosabb kilátásokkal indult hadba 1657 januárjában, végül is a svéd király

szövetségeseként. Az előző esztendő során folytatott tárgyalásokban tisztázta X. Károly

képviselőivel, hogy a közösen meghódított Lengyelország királya lesz, és Varsó vonaláig kap
lengyel területeket.

Erdélyben komoly ellenzéke van a vállalkozásnak: az öreg és a fiatal fejedelemasszony,

Lorántffy Zsuzsanna és Báthori Zsófia. De nem támogatják egyértelműen a vezető politikusok
sem, elsősorban az idősebb tanácsurak vannak határozottan ellene. A fiatalabbak viszont, akiket
már II. Rákóczi György nevezett ki, és a környezetéhez tartozó értelmiségiek lelkesen helyeslik a
készülődést. Comeniusnak, a nagy csehországi száműzöttnek a véleményét hangoztatják, aki már
1655 nyarán megírta a fejedelem egyik belső főember {717.} szolgájának, Klobusiczky
Andrásnak: szerinte „semmi nem bizonyosabb annál, mint hogy Lengyelország elpusztul és vele
a pápaság is”.*

Valóban úgy tűnhetett, hogy biztosra mennek. Lengyelország minden emberi számítás szerint a
kegyelemdöfést várja, amikor II. Rákóczi György – 1657 januárjában – ellene indul. Ukrajna
elvesztését még jóformán tudomásul sem vehette; alig kötötték meg Moszkvával a békét; X.
Károly csapatai már javában az országban pusztítanak; Alekszej cár beavatkozása újra
megindult. Az ország területének jó kétharmadán lángolnak a kozák- és parasztfelkelések; 1656
júliusában már Varsó is elesett, anélkül, hogy az egyetlen szövetséges, Habsburg I. Lipót hadba
lépett volna, amikor Rákóczi a Portáról hozatott drága köntösökben, különleges lószerszámokkal
és csodálatra méltó fegyverekkel a havas hegyeken át útnak ered. Erdély 13 ezer katonája van
vele, Lengyelországban fog csatlakozni 20 ezer kozák és a vajdaságokból 6 ezer ember.

Szövetségeseivel közös győzelmének reményei indokoltak. Céljai a 17. századi ember szemével
nézve természetesek. Erdély kereskedelmi útvonalait követve indult, mert a török hódoltság
kialakulása óta a fejedelemség nyugatra vezető kapuja Lengyelország. Áruit részben ide szállítja,
innen hozza be, de feltétlenül lengyel területeken kell átmenniük az erdélyieknek, ha Európa
nagy ipari területeire indulnak. És a 17. század államirányításában ilyen esetben kézenfekvő
dolog meghódítani a szomszédokat. Még ennél a kortársak szemében többé-kevésbé magától
értetődő gazdasági szempontnál is fontosabbnak tűnhet az a tény, hogy II. Rákóczi György
hatalmának gyarapítására távolabbi cél elérése érdekében tör. A Magyarországon folytatandó
Habsburg-ellenes hadjáratra készülve indítja lengyelországi háborúját.

A fejedelem ugyanis, vállalkozása helyeslőivel együtt, úgy ítéli meg a helyzetet, hogy a svéd
király lengyelországi támadása csak az első lépés; ezt nemzetközi összefogással szervezett
Habsburg-ellenes háború fogja követni. A jövő érdekében csatlakozik ahhoz a nagyhatalomhoz –
Svédországhoz –, amely várhatóan az új hadakozás legmozgékonyabb és legeredményesebb
résztvevője lesz. Ahogyan a harmincéves háborúban az volt.