A tizenöt éves háború utáni építészeti helyreállítás időszaka meglehetősen hosszú volt.

Pontos
adataink nincsenek ugyan, mégis úgy tűnik, a 16. század második felének ragyogó állapotaihoz
Erdély külső képe a 17. század közepére jutott vissza. És az is valószínű, hogy az ország
irányítói igen nagy tudatossággal törekedtek a régi színvonal elérésére; az országgyűlések
állandó témája a károk felszámolásának szükségessége. Különösen Gyulafehérvár újjáépítésével
foglalkoznak sokat. Főleg Bethlen Gábor javaslataira egyre-másra hoznak határozatokat a
fejedelmi székhely helyreállításáról. De rendelnek pénzeket a híres kolozsvári templom, a Farkas
utcai renoválására is, vagy a legfontosabb erődítmény, Várad felújítására.

Történt is sok minden már Bethlen Gábor idejében. Ő renováltatta a háborúban teljesen kiégett
fejedelmi palotát. Az „öregbik” gyulafehérvári templomot helyreállíttatta; felhúzatta a tornyát, és
órával, harangokkal látta el. Bástyákat építtetett Gyulafehérvárott, palotát Váradon. Egy sor várat
felújíttatott. Az újjáépítés munkáját mégsem tudta befejezni.

1627-ben, az országgyűlésen még mindig Gyulafehérvár „romlott és puszta állapotját” illetően

kéne döntéseket hozni. De a rendek, jóllehet elismerik a fejedelmi előterjesztés jogosságát, nem
vállalnak építtetéseket. Nem tudjuk, hogyan alakult tovább a helyzet, mikor szánták rá magukat
az erdélyi törvényhatóságok, hogy az 1627-es javaslat szerint Gyulafehérvárott házakat
építsenek. Talán I. Rákóczi György idején történhetett ez is, úgy tűnik ugyanis, hogy az 1630
utáni esztendőkre rengeteg tennivaló maradt.

Külföldi kőművesekkel I. Rákóczi György építteti újjá a „régtül fogva pusztában állott öreg
egyházat” Kolozsvárott, a Farkas utcában. Első nekifutásra nem is sikerült: az olasz mester
hibájából egy részét kétszer kellett felhúzatni. Végül egy kurlandi mester állította helyre a
gótikus boltozatot. Torcián ugyancsak Rákóczi hozat rendbe egy „Basta György idejebeli” romos
nagy templomot. A dési sókamara birtokán egy „régtül fogva pusztában álló” {749.} magas
házat cserepeztet, és újjá kell építtetnie a kamaraház alatt a széles, nagy hidat is. Váradon egy
egész leégett városrészt számol fel. Fia uralkodása alatt viszont a krónikák már nem emlegetnek
renoválásokat, csak új építkezést. Úgy látszik, a Báthori fénykorabeli képet I. Rákóczi
Györgynek sikerült helyreállítani.

Négy évtizedet vett ezek szerint igénybe a háborús károk felszámolása. Mai fogalmaink szerint
igen hosszú ideig húzódott, nem valószínű azonban, hogy a feudalizmus oly megfontoltan
alakuló viszonyai között ez valami szokatlanul alacsony teljesítmény lett volna. Annál is kevésbé
látszik annak, mert a renoválások többé-kevésbé pontosan követhető menete mögött Erdélyben
éppen úgy, mint hasonló helyzetben Európa-szerte általában, az építkezés történetének fontos
időszaka bújik meg. A nagy háborúk pusztításai miatt fellépő építési igények hatása ugyanis az
építészetben mindenütt az alapvető társadalmi átalakulások következményeivel vetekszik.
Ahogyan ugyanis valamely új szerephez jutott társadalmi osztály rendszerint új stílust honosít
meg frissen elfoglalt helyzetének megfelelő építkezéseivel, úgy teremthet a háborúk utáni
kényszerű tömeges építkezés – társadalmi változásoktól esetleg tökéletesen függetlenül –
lehetőséget új ízlésformák elterjedéséhez. Az összefüggés nyilvánvaló: békében sok ember
igényeinek gyökeres megváltozása indít viszonylag rövid időn belül végrehajtandó nagyarányú
építkezési munkálatokat, háború után egyszerűen azért kell sokat építeni, mert a régi épületek
elpusztultak.