A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Vi Keeland: Bossman, 2016

Fordította
LEYRER GINDA

Copyright © Vi Keeland
Hungarian translation © Leyrer Ginda, 2018
Hungarian edition © Álomgyár Kiadó
Minden jog fenntartva!

Borítóterv: armadillo.hu
Szerkesztette: Bardi Erzsébet
Korrektúra: Drabon Zoltán
Tördelés: NovaBook

Álomgyár Kiadó, Budapest, 2018

Felelős kiadó: Nagypál Viktor

Elérhetőségeink:
+36 30 487 3552
admin@alomgyar.hu
www.alomgyar.hu
www.facebook.com/alomgyar

ISBN 978-615-5763-44-1
Ha tudni akarod, kié a szíved, nézd meg, merre visz
a lábad, amikor hagyod szabadon csatangolni.

(Ismeretlen szerző)
 1. fejezet

Reese

Micsoda idő- és energiatékozlás – teljesen feleslegesen

borotváltam le a lábam selymesen simára!
– Jules! Reese vagyok! Hol a pokolban vagy? Szükségem
van rád! Ez a legpocsékabb randi, amelyben valaha
részem volt. Rögtön elalszom… épp azt fontolgatom, hogy
az asztalba verem a fejem, hogy ébren tudjak maradni.
Ha nem akarsz véres fejjel és kék foltokkal a homlokomon
viszontlátni, hívj fel valami kamu indokkal! Könyörgöm,
hívj vissza! – Letettem a telefont, nagyot sóhajtottam,
miközben ott álltam a női mosdó előtt a sötét folyosón, az
étterem végében.
Egy mély hangú férfi szólt rám váratlanul a hátam
mögül.
– Hacsak nem idióta a fickó amellett, hogy dögunalmas,
rá fog jönni, hogy átejted.
– Tessék?! – megfordultam, és egy fickót pillantottam
meg, aki a falnak támaszkodva a mobiltelefonjába
pötyögött be valami szöveget, fel sem pillantva rám
közben.
– Ez a legszakállasabb trükk a nagykönyvben… a
vészhelyzeti hívás. Legalább annyit megtehetnél, hogy
kissé megerőlteted magad. Ha nem tudnád, két hónapra
előre kell asztalt foglalni ebbe az étterembe, ráadásul elég
húzós hely, drágám.
– Szerintem pedig neki kellene megerőltetnie magát. A
sportdzsekijén hatalmas lyuk tátong a hónalja alatt, és
egész idő alatt más sem csinál, csak az anyjáról fecseg.
– Meg sem fordult a fejedben, hogy a sznob viselkedésed
miatt érzi nyomorultul magát?
A szemem kis híján kiugrott a helyéből.
– A sznobizmusról akarsz itt velem értekezni?
Kihallgattad a telefonbeszélgetésemet, és kéretlenül
megjegyzéseket fűztél hozzá, közben pedig rám sem nézel.
Egy fikarcnyi szemkontaktus nem sok, annyit sem áldozol
rám.
Ujjai hirtelen megálltak a levegőben a szöveg
begépelése közben. Figyeltem, amint felemeli a fejét, és a
tekintetét lassan, komótosan végigsiklatja a bokámon, a
meztelen lábszáramon, majd elidőzik a szoknyám
szegélyénél, és aztán tovább kalandozik felfelé a csípőmig,
megállva a mellemnél, hogy végül végleg megpihenjen az
arcomon.
– Erről beszélek. Igen, itt fenn található a szemem.
Ellökte magát kissé a faltól és kiegyenesedett, mire az
egyetlen fénysugár útjába került, amely megvilágította a
folyosót. Fény vetült az arcára, én pedig ekkor vehettem
először szemügyre a vonásait.
Jól látok? – tettem fel magamnak a kérdést. Ugyanis
nem az a látvány tárult elém, amelyet vártam. Mély, érdes
hangja és a viselkedése alapján idősebbnek véltem,
olyasféle alaknak, aki régimódi öltönyt visel. Ám ez a fickó
lenyűgöző külsővel rendelkezett. Fiatal volt és gyönyörű.
Koromfeketébe öltözött – a ruházata egyszerű volt és
mégis észbontóan vonzó, ahogyan kinézett. Aranybarna
haja szexisen ziláltan hullott az arcába, azon az „én
teszek az egészre” módon, és mégis tökéletesnek hatott a
sérója. Erős, férfias vonásai megbabonáztak – szögletes,
határozott, napbarnított állát egynapos borosta borította,
az orra egyenes metszésű és hangsúlyos, a szeme nagy,
szexi, álmos tekintetű és csokoládébarna színű. És most
egyenesen engem fixírozott vele.
Anélkül, hogy levette volna rólam a tekintetét, feje fölé
emelte a két karját.
– Talán még meg is akarsz motozni, mielőtt eldöntöd,
méltó vagyok-e arra, hogy szóba állj velem?
Kétségtelenül csodásan nézett ki, de orbitális seggfejnek
tűnt.
– Semmi szükség rá. A viselkedésed alapján már
meghoztam a döntésemet: nem éred meg a fáradságot.
– Tégy, ahogy tetszik! De talán próbáld meg élvezni, ami
még hátra van az estéből, szívecském!
Sértődötten dühöngtem magamban, de lopva még egy
pillantást vetettem erre a helyes balfácánra, mielőtt
visszasomfordáltam a randipartneremhez. Amikor
visszaértem a helyemre, Martin összekulcsolt kézzel ült az
asztalnál.
– Sajnálom – mondtam neki. – Sor állt a mosdónál.
 – Erről eszembe jut egy vicces eset. Ezúttal egy
étteremben voltunk drága anyámmal, és amikor kiment a
mosdóba…
Amikor észrevette, hogy a telefonomat bűvölöm a
tekintetemmel, hogy bárcsak megszólalna végre, a hangja
erőtlenné vált. A fenébe, Jules! Hol vagy, amikor ilyen
veszettül nagy szükségem van rád? A történet közepe táján
– legalábbis úgy véltem, Martin ott tarthatott –
észrevettem, hogy a tapló fickó a mosdóból elmegy az
asztalunk mellett. Önelégülten rám mosolygott, látván a
romokban heverő randimat és a közönyös képemet.
Kíváncsivá tett, ezért követtem a tekintetemmel, merre
tart és vajon kivel jött ide.
Bakker!
Egy festett szőke, a maga közönséges módján csinos nő
volt vele, akinek hatalmas keblei majd’ kibuggyantak
ruhájának mély kivágásából. Hatalmasra kerekített
szemmel bámult a fickóra, amikor az visszaért hozzá; én
nemkülönben. Igen… nem tudtam megállni, hogy időről
időre vissza ne kalandozzon a tekintetem az asztalukhoz.
Amikor a salátánk megérkezett, Martin éppen az anyja
vakbélműtétjét ecsetelte, én pedig majd’ meghaltam az
unalomtól. Egy pillanattal tovább mereszthettem a
szemem a pasira a mosdóból, mint kellett volna, mert
rajtakapott, hogy bámulom. Az étterem túlsó feléről rám
kacsintott, felvonta a szemöldökét, és a poharát felém
biccentette.
Tapló.
 Ha már amúgy is rajtakapott, akkor miért is
méregetném őt titokban? Hiszen ez a pasi sokkal
izgalmasabb, mint az én partnerem. És ő sem bizonyult
szégyellősnek: nyíltan bámult. Amikor a pincér megállt az
asztaluknál, arra lettem figyelmes, hogy a sármos fickó a
mosdóból rám mutat, és közben mond valamit. Martin
még mindig az anyjáról sztorizott, én pedig a hátam mögé
néztem, hogy lássam, ez a szívdöglesztő alak a terem túlsó
oldaláról vajon kire mutathatott rá. Amikor
visszafordultam, a gyökér és a nője már fel is álltak. Az
ajkáról igyekeztem leolvasni, mit mondhat. Pár szót
sikerült elkapnom… mintha arról beszélt volna, hogy
csatlakoznak egy régi baráthoz. És akkor hirtelen
elindultak az asztalunk felé…
Csak nem akarja elmondani Martinnak, amit az előbb
tőlem hallott?
– Reese. Te vagy az?
Mi a fene akar ez lenni?
– Hm… igen.
– Hú, jó ideje már, hogy nem találkoztunk. –
Megpaskolta a mellét. – Én vagyok, Chase.
– Mielőtt még magamhoz térhettem volna, ez a tapló
(akit történetesen Chase-nek hívtak), lehajolt hozzám és
megölelt. Miközben a karjában vergődtem, azt suttogta a
fülembe: – Vedd a lapot! Hadd legyen az estéd egy kicsit
izgalmasabb, drágám!
Teljesen le voltam döbbenve, és csak bámultam, amint
az a félnótás Martin odafordul hozzá, és kezet nyújt neki.
 – Chase Parker vagyok. Reese-szel ősidők óta ismerjük
egymást.
– Martin Ward – felelte bólintva a partnerem.
– Martin, ugye nem bánod, ha csatlakozom hozzátok?
Évek óta nem láttuk egymást Mogyis Kosárkával.
Szeretnék beszélni vele. Ugye, nem neheztelsz érte?
Bár Chase engedélyt kért Martintól, meg sem várta a
válaszát. Ehelyett kihúzta a széket a partnerének és
bemutatta a lányt.
– Ő Bridget… – segélykérőn nézett a lányra, mire az
megmondta a vezetéknevét.
– McDermott. Bridget McDermott. – A lány mosolygott,
mint akit nem lehet kiborítani sem a hirtelen keletű
kettős randinkkal, sem pedig azzal, hogy Chase
nyilvánvalóan nem emlékezett a vezetéknevére.
Martin ugyanakkor csalódottnak látszott, amiért a
kétszemélyes randink immár négyessé alakult, bár biztos
voltam benne, hogy ezt sosem tenné szóvá. Chase-re
pillantott, miközben az helyet foglalt az asztalunknál.
– Mogyis Kosárka. Régen így hívtuk Reese-t. A Reese-féle
mogyorókrémes kosárkákról. Ez a kedvenc édességem.
Miután Chase és Bridget leült, egy pillanatra félszeg
csend ereszkedett ránk. Meglepő módon Martin szólalt
meg először.
– Szóval, honnan is ismeritek egymást Reese-szel?
Bár Martin tette fel a kérdést, és közben felváltva nézett
Chase-re és rám, a magam részéről Chase számára
egyértelművé akartam tenni, hogy a talaj az ő lába alatt
lett forró. Ez már csak maradjon az ő kis eszement játéka.
– Chase majd elmondja neked, hogyan is találkoztunk
először. Igazán vicces történet. – Rákönyököltem az
asztalra, a fejemet a kézfejemre támasztottam, és
kárörvendőn, pilláimat rebegtetve, várakozással teli
módon néztem a gyökérre.
Chase-nek egyetlen arcizma sem rezdült, és alig pár
másodpercbe telt, mire előállt egy sztorival.
– Nos, igazából nem is az a vicces, ahogyan találkoztunk,
hanem az, ami azután történt, hogy találkoztunk. A
szüleim akkor váltak el, amikor nyolcadikba jártam,
nekem pedig új suliba kellett mennem. Nagyon szánalmas
állapotban voltam, míg nem találkoztam Reese-szel a
buszon, már az első héten. Megközelíthetetlen csinibaba
volt, de tudtam, hogy nincsenek barátaim, akik
zrikáljanak, ha elhívom Reese-t randira és ő esetleg
visszautasít. Így aztán annak ellenére, hogy egy évvel
idősebb, mint én, felkértem, hogy legyen a partnerem a
nyolcadikos bálon. A pofám leszakadt a meglepetéstől,
amikor beleegyezett… Nos, ami azt illeti, igencsak ifjonc
voltam még, és jó adag tesztoszteron száguldozott az
ereimben. Nem csoda, ha a fejembe vettem, hogy vele
fogom elcsókolni életem első csókját. A régi sulimban a
haverjaim már mind túl voltak az első smacin, én pedig
úgy gondoltam, most jött el az én időm ezen a téren. Így
amikor a táncunk a végéhez közeledett, kirángattam
Reese-t az előcsarnokba a krepp-papírral és lufikkal
díszített tornateremből, hogy zavartalanul lehessünk
együtt. Természetesen mivel ez volt az első ilyen alkalom,
nem tudtam, mit is csináljak pontosan. De mohón
hajtottam rá és nyomban elkezdtem szívni Reese arcát.
Chase itt tartott egy kis szünetet, és rám kacsintott: –
Eddig minden rendben ment, igaz Mogyorós Kosárka?
Egy szót sem tudtam kinyögni. A sztorija teljesen
kiakasztott. Ezt a taplót az sem zavarta, hogy nem
válaszoltam neki, tovább folytatta színes meséjének a
szövögetését.
– Itt kezd pikánssá válni a történet. Mint ahogyan
korábban említettem, semmi tapasztalatom nem volt ezen
a téren, de persze fejest ugrottam a dologba és bevetettem
az ajkamat, a fogaimat, a nyelvemet, vagyis mindent. Egy
perc elteltével a csókunkat kezdtem szörnyen nedvesnek
érezni, de mivel nagyon be voltam indulva, tovább
folytattam: nem én akartam lenni az első, aki elhúzódik.
Végül amikor levegőért kapkodva szétrebbentünk – szó
szerint, mivel valósággal beszippantottam Reese arcát –,
rádöbbentem, hogy miért éreztem annyira nedvesnek a
csókunkat. Reese-nek a smacizás közepén elkezdett
vérezni az orra, és mindkettőnk arca csupa vér volt.
Martin és Bridget nevettek, de én túlságosan le voltam
fagyva ahhoz, hogy reagálni tudjak. Chase felém
nyújtotta a kezét, és megragadta a karomat.
– Ne csináld már, Mogyis Kosárka! Ne szégyenkezz
emiatt! Szép időket éltünk meg együtt. Emlékszel?
– És mennyi ideig jártatok együtt? – kérdezte Martin.
Chase már éppen válaszolni akart, ám megérintettem a
karját, pont olyan bizalmaskodó módon, ahogyan ő az
enyémet az imént.
– Nem túl hosszú ideig. A következő baklövése után
szakítottunk.
Bridget összecsapta a kezét és fészkelődni kezdett a
székén, mint egy izgatott gyerek.
– Hallani akarom a másik baklövést is!
– Nem igazán szeretném ezt megosztani veletek, most,
hogy jobban átgondolom a dolgot – jegyeztem meg
ábrándozva. – Ez az első randitok?
Bridget bólintott.
– Nos, nem szeretném, ha azt feltételeznéd, Chase azóta
is ugyanezzel a problémával küzd. A mi kis incidensünk
óta sok idő eltelt. – Közel hajoltam Bridgethez és a fülébe
súgtam: – A srácok, ahogy idősebbek lesznek, jobban
uralják a helyzetet. Többnyire.
Chase ahelyett, hogy zavarban érezte volna magát, el
volt ragadtatva a sztoritól, amelyet kitalált rólam.
Olyannyira, hogy csaknem szétvetette a büszkeség. Az
este hátralévő része hasonló hangulatban telt. Chase
mindenféle szövevényes történetet agyalt ki a nem létező
gyerekkorunkról, és közben a szeme sem rebbent,
miközben jól elszórakoztatott bennünket. Olykor
jómagam is hozzátettem egyet s mást a történeteihez –
persze csak akkor, amikor elképedésemben nem maradt
tátva a szám a hajmeresztő hantájától.
Gyűlöltem bevallani, de ezt a gyökér gyereket egyre
jobban megkedveltem – annak ellenére, hogy a vérző
orromról hadovált, aztán pedig azzal ámította az
asztaltársaságot, hogy kitömtem a melltartómat, aminek
csúfondáros vége lett. Az este vége felé rendeltem még egy
kávét, hogy késleltessem az elválásunkat – jókora változás
ez ahhoz képest, hogy miket vágtam a fejéhez még a
mosdó előtt a folyosón.
Az étterem előtt Martin, Chase és én átadtuk a
parkolófiúnak a jegyeinket. Ami engem illet, jobban
szeretem, ha az első randi alkalmával ura vagyok a
helyzetnek, ezért Martinnal ott, az étteremben
találkoztam. Bridgetet viszont természetesen Chase a
kocsiján hozta ide, mint egy szokásos randevú alkalmával.
A lány folyton Chase oldalához dörgölődött, belékarolva,
miközben a kocsikra vártunk. Az én fényes és vörös
Audim érkezett meg először. Kissé zavarban voltam,
hogyan is köszönjek el a többiektől… akármelyiküktől.
Átvettem a kocsikulcsot a parkolófiútól, és csak
ácsorogtam a kocsim nyitott ajtaja mellett, kissé
elmélázva.
– Csinos járgány – jegyezte meg mosolyogva Chase. –
Jobb, mint az az ócskavas, amivel a gimiben jártál, igaz?
Felnevettem.
– Én is úgy gondolom.
Martin közelebb lépett hozzám.
– Örültem, hogy találkoztunk, Reese. Remélem,
hamarosan látlak megint.
Nem igazán akartam, hogy megcsókoljon, ezért
megöleltem.
 – Köszönöm a kellemes vacsorát, Martin!
Miután hátraléptem, Chase elkapott, és magához ölelt.
De ez nem afféle barátságos hátba veregetős összeborulás
volt, mint amelyben Martint részesítettem – Chase
valósággal a testéhez préselte a testemet. Ó, istenem,
milyen jólesett! Aztán valami különös dologra ragadtatta
magát… Párszor a keze köré tekerte a hajamat, majd
rázárta az ujjait és hátrarántotta a fejemet. Amikor
felnéztem rá, láttam, az ajkamat bámulja, és egy rövid
pillanatig azt hittem, megcsókol.
Végül lehajolt, és megcsókolta a homlokomat.
– Találkozunk a legközelebbi osztálytalálkozón?
Bólintottam; már csaknem kibillentem az
egyensúlyomból.
– Ühüm… persze. – Miután elengedett, Bridgetre
pillantottam. – Örülök, hogy találkoztunk.
Kellemetlenül éreztem magam, miközben beültem a
kocsimba. Éreztem, hogy minden szempár rám tapad.
Bekapcsoltam a biztonsági övemet és közben
felpillantottam. Chase feszülten bámult. Úgy tűnt, mintha
mondani akarna valamit, de pár szívverésnyi idő múltán
már kényelmetlennek éreztem, hogy a kocsiban
ücsörögve tovább várjak.
Nagyot sóhajtottam, majd még egy utolsót intve
elindultam, és azon tűnődtem, miért érzem úgy, hogy
valami fontosat hagytam hátra.
 2. fejezet

Reese

Négy héttel később

Százharmincnyolc, százharminckilenc, száznegyven. Az

utolsó csempe a mennyezeten – az, amelyik a legközelebb
van az ablakhoz a hálószobámban – végig van repedve. Ez
mostanában történt! Szólnom kell a gondnoknak, hogy
cseréltesse ki, mielőtt még a napi kántálásom teljesen
gallyra nem megy. Akkor pedig kiborulok ahelyett, hogy
lenyugodnék, pedig a számolás eddig mindig segített, ha
rám tört az idegesség.
Még mindig a hálószobám padlóján feküdtem, ahová
leheveredtem a Bryanttel folytatott telefonbeszélgetésem
után. Ezzel a sráccal az előző héten a szupermarketben
jöttem össze (a szokásos ismerkedési kísérletek helyett a
bárokban, mert azok sosem váltották be a hozzájuk fűzött
reményt). Azért hívott, hogy elmondja, éppen gályázik a
munkahelyén, de egy óra múlva idejön hozzám. Ez lesz a
második randevúnk. Nekem ez kapóra jött, mivel elég
fáradt voltam és semmi kedvem sem volt felállni. Mély
levegőt vettem, behunytam a szemem és a
lélegzetvételemre koncentráltam. Ki és be, ki és be.
Miután megnyugodtam, feltápászkodtam, felfrissítettem a
sminkemet és egy pohár bor társaságában leültem a
laptopom elé.
A New York-i marketingállásokat böngésztem a
Monster.comon öt teljes percig, majd átruccantam a
Facebookra. Ahogy mindig. Mert az állásvadászat szívás.
Végignézem, miket posztoltak a barátaim – képeket
ételekről, a gyerekeikről, a csilivili életükről, amit el
akartak hitetni velünk. Felsóhajtottam. Az egyik volt
középiskolai osztálytársam fotója villant be a Facebook-
oldalamon, mire nyomban az a fickó jutott az eszembe,
akivel sosem jártam gimibe. Vagyis Chase Parker.
Az elmúlt hónapban többet gondoltam az én cinkelt-
szélhámos gimis osztálytársamra, mint azt be mertem
volna ismerni magamnak. Csak úgy hirtelen az agyamba
villant a képe mindenféle apróságról – így például a közeli
élelmiszerbolt egyik polcán terpeszkedő Reese
Mogyoróvajas Kosárkákról (vettem is nyomban egy
dobozzal), vagy Josh Duhamel fényképéről, amelyet a
People magazin lapozgatása közben pillantottam meg,
miközben a fogorvosnál várakoztam (Chase akár a
testvére is lehetett volna – ki akartam tépni az oldalt), és
az éjjeliszekrényemen parkoló vibrátorról is ő jutott az
eszembe (végül nem téptem ki az említett lapot a
magazinból, elhoztam az egész képes újságot úgy, ahogy
volt).
Most, hogy megint befészkelte magát az agyamba ez a
bájgúnár – még mielőtt észrevettem volna –, már be is
gépeltem a nevét a Facebook keresőablakába. Hangosan
felsóhajtottam, amikor megjelent az arca. A szívem majd
kiugrott a helyéből az örömtől. Istenem, még annál is
jóképűbb volt, mint ahogyan emlékeztem! Ráklikkeltem a
fotóra, hogy felnagyítsam. Laza szerelés volt rajta, pólót
viselt, hozzá a térdén felhasított farmert és fekete, Chucks
márkájú cipőt. Nagyon jól állt neki ez a stílus. Miután egy
egész percen át méregettem mohó szemmel a szexi
ábrázatát, rázoomoltam, vagyis felnagyítottam rajta a
részleteket, és észrevettem, hogy a pólóján a következő
felirat díszeleg: Vasló edzőterem. Ez a sportklub
ugyanabban a háztömbben volt, ahol az étterem,
amelyben találkoztunk. Azon tűnődtem, hogy vajon a
közelben lakik-e.
Sajnos erre nem tudtam rájönni. És az életrajza sem
volt fent a neten. És csak egy fotót tett fel magáról: egy
egyszerű, bemutatkozó, facebookos profilképet. Ha többet
akarok látni a fickóból, baráti üzenetet kell küldenem
neki, amelyben megkérem, hogy követhessem. De ez
persze csak akkor működne, ha engedélyezi a
csatlakozásomat. Bár erős kísértést éreztem rá, hogy
máris nyélbe üssem a kapcsolatfelvétel kérését, még
idejében visszahőköltem. Zakkant tyúknak tartott volna,
ha ilyen kéréssel fordulok hozzá, hiszen lotyónak tartott
(ezt többször is nyíltan megmondta). És úgy ismerkedtünk
össze, hogy mindkettőnk épp másvalakivel randizott,
ráadásul azóta már egy teljes hónap eltelt.
Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy a
fényképét rámentsem a képernyőmre, hogy később is
megcsodálhassam. Még pár percig ábrándoztam a pasiról,
majd noszogatni kezdtem magam. Állást kell találnod!
Állást kell találnod! Már csak egy hétig és még pár napig
dolgozhatsz a jelenlegi munkahelyeden. Emeld fel a
seggedet a Facebookról!
Sikerült is összekaparnom magam, és a következő ötven
percben kimazsoláztam azokat az álláshirdetéseket,
amelyek akár a legtávolabbi kapcsolatban is álltak a
kozmetikai termékek marketingjével, vagy egy kicsit is
érdekesnek tűntek a számomra. Tisztában voltam vele,
hogy két állásinterjúval nem sokra megyek, de csak
ennyit sikerült összehoznom, mert a piacon nem volt
túlkínálat ezen a téren. Mire megszólalt a csengő, teljesen
lelombozódtam, mert úgy éreztem, sosem találok új állást
ahelyett, amelyet az utóbbi hét évben töltöttem be, és –
egészen a legutóbbi időkig – még szerettem is.
Bryant csókja azonban sokat javított a hangulatomon.
Bár ez még csak a második randink volt, kifejezetten
ígéretesnek tűnt.
– Ez ám csak az igazi üdvözlés! – mondtam levegő után
kapkodva.
– Egész álló nap csak erre tudtam gondolni.
Felpillantottam rá és rámosolyogtam.
– Bújj be! Rögtön kész vagyok. Csak felkapom a
táskámat és leveszem a töltőről a telefonomat.
Bryant a bejárati ajtómra mutatott.
– Betörtek hozzád, vagy ilyesmi? Mi ez a rengeteg zár?
 A bejárati ajtómon volt egy normál zár és még három
biztonsági zár is. Más esetben őszintén megmondtam
volna, hogy nagyobb biztonságban érzem magam, ha egy
vagy két pluszzár van az ajtón, és annyiban is hagytam
volna a dolgot. De Bryant nem tartozott az átlagos
udvarlóim közé. Ő tényleg igyekezett megismerni, és ha
tovább firtatta volna a tényállást – márpedig komolyan
tartottam ettől –, akkor kénytelen lettem volna megnyílni
előtte és olyasmiket is elmondani neki, amikre még nem
álltam készen. Ezért inkább hazudtam neki.
– Az épület gondnoka nagyon ért a biztonsági
kütyükhöz.
Bryant bólintott.
– Nos, ez igazán nagyszerű.
Épp a hálószobában voltam és bekapcsoltam a
nyakláncomat, úgyhogy kikiabáltam neki:
– Találsz bort a frigóban, ha gondolod.
– Kösz. Megvagyok nélküle.
Amikor kijöttem a hálóból, láttam, hogy ott ül a
kanapén. A laptopom nyitva hevert mellette; úgy
felejtettem, miután befejeztem az álláshirdetések
böngészését.
– Mondd csak, mit fogunk megnézni a moziban? –
kérdeztem tőle, miközben felvettem az egyik
fülbevalómat.
– Szerintem döntsük el akkor, amikor odaértünk!
Adnak most egy Vin Diesel-filmet, amit meg akarok nézni.
De nem akarlak rádumálni, ha nem vagy oda érte.
 Elmosolyodtam.
– Ez igazán remek, mert nekem nem jön be az a pasi. Én
inkább olyasmire gondoltam, mint például az az új
Nicholas Sparks-film.
– Ez aztán a kegyetlen büntetés. De hiszen csak egy órát
késtem, és nem három napot! – évődött.
– Pedig megérdemelnéd. Egy ilyen büntetés ráncba
szedne.
Bryant ekkor felállt, én pedig odamentem a
laptopomhoz, hogy lecsukjam.
– Apropó, ki az a fickó, aki a képernyődön terpeszkedik?
Összeráncoltam a szemöldökömet.
– Miféle fickó?
Megvonta a vállát.
– Magas, kócos frizurájú, ami nekem pocsékul állna.
Remélem, hogy nem egy volt pasid, akit még mindig
imádsz. Úgy néz ki, mint az Abercombie táskákat
reklámozó modellsrácok.
Mivel fogalmam sem volt, hogy miről beszélt,
felnyitottam a laptopomat és belenéztem. A fenébe! Chase
Parker fotója tényleg teljesen kitöltötte a képernyőmet.
Valószínűleg amikor lementettem a fényképét a
Facebookról, véletlenül rátettem a képernyőre
háttérképnek. Most, hogy megint megpillantottam a
csodás ábrázatát, újra beindultam rá. Közben Bryant
várta, hogy válaszoljak.
– Nos... ő az unokatestvérem.
Semmi jobb nem jutott az eszembe. Azonban miután
kimondtam e szavakat, rájöttem, hogy kissé különös, hogy
egy fiú unokatestvéremet tettem fel háttérképnek a
képernyőre. Hogy kihúzzam a dolog méregfogát, gyorsan
hozzátettem még pár magyarázó mondatot – bár ez
nekem sosem volt az erősségem.
– A srác modell. A nagynéném átküldött nekem pár
fotót, amelyek a legutóbb készültek a fiáról, és azt
kérdezte tőlem, hogy szerintem melyik a legjobb, így aztán
letöltöttem őket a laptopomra. A barátom, Jules
végigböngészte a képeket és az egyiket feltette
háttérképnek. Én pedig olyan technikai analfabéta
vagyok, hogy még azt sem tudom, hogyan tudnám
eltüntetni innen.
Bryant jót kuncogott az ügyetlenségemen; úgy tűnt,
simán bevette, amit mondtam neki.
Mi az ördög ez az egész Chase Parkerrel meg a kitalált
történetekkel?!

***

Kedden két állásinterjúm is volt: az egyik reggel, a másik

délután. A metró zsúfolásig telt emberekkel és a légkondi
sem működött. Ebből persze az is kiderül, hogy ez nem az
expresszjárat volt, hanem a lassú, amelyik minden
megállóban megállt. Az első címre csak ezzel lehetett
eljutni.
Izzadtságcseppek csurogtak végig a hátamon, ahogy
két, ugyancsak erősen párolgó utas közé beékelődve
álltam. A magas fickó a jobb oldalamon ujjatlan pólót
viselt és az egyik kezével a feje fölötti kapaszkodót
markolta. Az arcom pont beleért a szőrös hónaljába,
ráadásul a tag nem használt dezodort. A balomon sem
volt valami rózsás a helyzet. Bár az ott álló nő korántsem
volt olyan büdös, folyton köhögött és prüszkölt anélkül,
hogy a szája elé tette volna a kezét. Úgy éreztem, azonnal
le kell szállnom erről a szerelvényről.
Szerencsére pár perccel korábban értem az első
interjúm helyszínére, így még be tudtam szaladni a
mosdóba, hogy felfrissítsem magam. Az izzadság és a
párás levegő nem tett jót a sminkemnek, a hajam pedig
kócos lett és összegöndörödött. Ilyen a július New York
belvárosában – mintha a hőség beszorult volna a magas
épületek közé. Belekotortam a neszesszerembe,
kihorgásztam belőle pár hajcsatot és egy kefét, és nagy
nehezen ismét csinos kontyba fésültem gesztenyebarna
hajamat. Az arcomat csak egy babatörlőkendővel
töröltem át, mivel nem hoztam magammal szemceruzát.
Kibújtam a blézeremből, és láttam, hogy a selyemblúzom
csupa izzadtság. A fenébe! Pedig a blézeremnek az egész
interjú alatt rajtam kell lennie.
Egy nő jött be a mosdóba, amikor épp egy nedves papír
zsebkendővel benyúltam a blúzom alá, hogy letöröljem az
izzadtságot a hónaljamról. A tükörben jól látta, mit
művelek.
– Elnézést. Pokoli hőség volt a metrón és állásinterjúra
jöttem – magyarázkodtam. – Nem akarok izzadtan és
büdösen beállítani.
A nő elmosolyodott.
– Ismerem a szitut. Ilyenkor júliusban, amikor ilyen
nagy a levegő páratartalma, le kell inteni egy taxit és
azzal kell az állásinterjúra menni, amely álmaid állásával
kecsegtet, és amelyet igazán akarsz.
– A délutáni interjúm előtt pont ezt fogom tenni.
Ugyanis a város másik végére kell mennem, és azt az
állást tényleg akarom, így hajlandó vagyok mindent
megtenni érte. – Olyannyira, hogy még a Duane Reade-be
is beugrom, hogy vegyek egy dezodort.
Miután sietősen lecsutakoltam magam, még több mint
egy órát ültem az előcsarnokban, mielőtt behívtak volna a
felvételi beszélgetésre. Legalább volt időm lehiggadni és
még a cég legújabb termékkatalógusait is
áttanulmányoztam. Határozottan szükségük volt egy új
marketingkampányra. Le is jegyeztem pár javaslatot
azzal kapcsolatban, hogy miken változtatnék abban az
esetben, ha lehetőséget kapnék rá.
– Miss Annesley? – egy szélesen mosolygó nő szólt rám az
ajtóból, amelyen át a belső irodába lehetett jutni.
Belebújtam a blézerembe és követtem a hölgyet. –
Sajnálom, hogy megvárakoztattuk. Ma délelőtt akadt
némi problémánk az egyik legnagyobb értékesítőnkkel,
ami azonnali intézkedést kívánt. – Amikor egy nagy
sarokirodához értünk, a hölgy oldalvást lépett. – Foglaljon
helyet! Ms. Donnelly rögtön itt lesz.
– Ó, rendben. Köszönöm! – Pedig azt hittem, ő a
felvételiztető.
Pár perccel később bejött a Flora Cosmetics alelnöke. Az
a nő volt, akivel az előcsarnok mosdójában futottam össze
– aki látta, hogy a hónaljamat csutakolom. Csodás kezdés!
Csendben örvendeztem magamban, hogy legalább a
blúzomat nem gomboltam ki közben. Megpróbáltam
felidézni, miről beszélgettünk az időjáráson kívül. Úgy
emlékeztem, nemigen esett szó másról.
– Látom, már nem izzad. – A hangja nagyon hivatalosan
és üzletiesen csengett, cseppet sem barátságos, még csak
nem is emlékeztetett arra, amilyen a mosdóban volt.
– Igen… sajnálom. Ma különösen megvisel a hőség.
A nő néhány papírt rakott egy halomba az asztalán,
majd minden további csevegés nélkül nekem szegezte az
első kérdését.
– Szóval, Miss Anneslay, miért keres új állást? Az
önéletrajzában az áll, hogy jelenleg is dolgozik.
– Így van. Hét éve, hogy a Fresh Look Cosmeticsnél
dolgozom. Náluk kezdtem, miután megkaptam a
diplomámat. Marketinggyakornokból küzdöttem fel
magam marketingigazgatóvá az évek során. Hogy őszinte
legyek, mind ez ideig boldog voltam ott. De úgy érzem, a
Fresh Look Cosmeticsnél elértem a plafont, ami az
előmenetelt illeti, és itt az idő, hogy más kihívások után
nézzek.
– Elérte a plafont? Hogy lehet ez?
– Nos, a Fresh Look Cosmetics családi vállalkozás. És bár
csodálom Scott Eikmant, a vállalat alapító elnökét, a
legtöbb vezetői pozíciót az Eikman család tagjai töltik be –
közülük az egyiket, Derek Eikmant most nevezték ki
alelnöknek. – Már attól is keserű lett a szám íze, hogy
hangosan kimondtam ezeket a szavakat.
– Szóval önnél érdemtelenebb és méltatlanabb
embereket léptetnek elő kizárólag a rokoni kötelékek
miatt? És ezért akarja otthagyni azt a céget?
– Úgy vélem, hogy nagyrészt ez a távozásom oka. És
eljött az idő számomra, hogy továbblépjek.
– Nem lehetséges, hogy az Eikman család tagjai jobban
ismerik ezt a szakmát, mivel belenőttek ebbe a világba?
Talán valóban képzettebbek és rátermettebbek, mint a
többi alkalmazott.
Mi csípi ennek a nőnek a szemét? A rokoni összefonódás
nem új keletű dolog. A fenébe is, a Walmart vezetői még
mindig Sam Walton rokonai közül kerülnek ki, pedig az
öreg már két évtizede visszavonult.
Azt pedig aligha hozhattam fel, hogy a legutóbbi
vállalati bulin – amelyet minden évben megrendeznek –
túl sokat ittam, és lefeküdtem Derek Eikmannal, aki
akkoriban az értékesítési igazgató volt. Mindössze egy
éjszakáról volt szó; hibát követtem el, de részeg voltam, és
akkor már egy éve nem szexeltem senkivel. Tíz perccel az
aktus után már tudtam, hogy hiba volt. De hogy mekkora,
arra csak két héttel később ébredtem rá, amikor az a
seggfej bejelentette az eljegyzését a barátnőjével, akivel
már hét éve járt. Nekem viszont azt mondta, hogy nincs
komoly kapcsolata és független. Amikor beviharzottam az
irodájába és lehordtam a sárga földig, azt mondta, hogy
attól még szexelhetünk, hogy eljegyzi a barátnőjét.
Az a pasi egy szemétláda volt, és most, hogy már elnökké
is előléptették, képtelen voltam tovább dolgozni neki.
Amellett hogy felültetett és megcsalta a barátnőjét,
semmit sem értett a marketinghez.
– Ami engem illet, elégedettséggel tölt el, hogy én voltam
az alkalmasabb pályázó.
A nő rám villantotta kényszeredett mosolyát, majd
összefűzte az ujjait az asztal fölött. Mit mondhattam neki a
mosdóban, amivel kiváltottam az ellenszenvét? Nem jutott
eszembe semmi ilyesmi. Ám a nő következő kérdése
felfrissítette a memóriámat.
– Elárulná nekem, hogy mitől annyira jó az a vállalat,
ahova délután megy interjúra? Úgy értem – mint
marketingszakember –, hogy valamit nagyon jól
csinálhatnak, ha az odaútra még taxit is hajlandó fizetni.
Ó! Bakker! Teljesen kiment a fejemből, hogy
kikotyogtam neki, a következő interjúmra taxival megyek,
mert az az állás az, amelyet igazán akarok.
Jól beástam magam a homokba, és már nem volt
esélyem rá, hogy valahogy kimásszak. Az a lehetőség már
elszállt. És mégis, mindennek ellenére úgy véltem, hogy
profi módon viselkedtem, és biztos voltam benne, hogy a
nő már meghozta a döntését velem kapcsolatban.
Épp amikor az interjúm a végéhez közeledett, egy
idősebb úr kukkantott be az irodába. – Drágám, átjössz
ma este hozzánk vacsorára? Anyád folyton hívogat, hogy
húzzam ki belőled a választ.
– Apu, hm… Daniel. Épp egy állásinterjú közepén tartok.
Nem beszélhetnénk meg ezt később?
– Persze, persze. Nézz be az irodámba később! – A férfi
udvariasan rám mosolygott, majd búcsúképpen
megkopogtatta párszor az ajtófélfát és elment.
Tátott szájjal fordultam vissza az interjúztató hölgyhöz.
Bár már tudtam a választ, megkérdeztem: – Daniel…
Donnelly, a Flora Cosmetics elnöke az ön apja?
– Igen. És szeretem azt hinni, hogy a végzettségemmel és
a szaktudásommal érdemeltem ki, hogy
marketingszakemberként a cég alelnöke lehessek és nem
azért hullott az ölembe ez a pozíció, mert az elnök lánya
vagyok.
Igen, rendben. Ma kétszer is sikerült elgáncsolnom saját
magamat, és nem láttam értelmét, hogy
meghosszabbítsam a gyötrődésem idejét. Felálltam.
– Köszönöm, hogy rám áldozta az idejét, Ms. Donnelly!
A délutánom ennél csak jobban sikerülhet. Épp csak
kiszálltam a légkondicionált taxiból az épület előtt, amely
a két órakor kezdődő interjúm helyszínéül szolgált,
amikor megszólalt a telefonom. A cég, ahová annyira
szerettem volna bekerülni – és amely miatt lezúztam az
első meghallgatásomat – lemondta a találkozónkat,
mondván hogy az állást már betöltötték.
Csodás. Ez egyszerűen csodás.
Nem sokkal később Flora egy csókos-lerázós e-mailt
küldött, amelyben megköszönte, hogy elmentem az
interjúra, és tudatta velem, hogy nem én vagyok a
szerencsés befutó. És még nem volt két óra.
Gyorsan lezuhanyoztam, és azt terveztem, hogy öt óra
körül jól leiszom magam, de úgy istenigazában. Ez aztán a
nagyszabású terv! Egy napom ment rá erre a szarságra az
utolsó héten, amelyet még a Fresh Looknál töltök. Akár
még jól is érezhetném magam.
A hálószobám padlóján feküdtem és épp a
csempeszámolási gyakorlatomat végeztem, amikor
megcsörrent a telefonom. Felnyúltam az ágyra és a
kezemmel kitapogattam a mobilomat a matracon. A
képernyőn Bryant nevét pillantottam meg; először nem
akartam felvenni, mert olyan gyalázatosan rossz
hangulatban voltam, de végül úgy döntöttem, beszélek
vele.
– Hé, hogy sikerült az állásinterjúd? – kérdezte.
– Hazafelé bementem egy boltba és vettem két üveg
bort. Hármat találhatsz.
– Hú, akkor nem ment valami jól, igaz?
– Így is mondhatjuk.
– Tudod, mit kell ilyen esetben tenni?
– Pontosan. Kalapkúra.
Bryant elnevette magát, mintha vicceltem volna.
– Én inkább egy kis edzést javasolnék.
– Csak nem akarsz megtornáztatni?
– De igen. A mozgás kiűzi belőled a stresszt.
– Ahogyan a bor is.
– Igen, de a testmozgás után remekül érzed magad
másnap is.
– Ha meg bort iszom, nem emlékszem, mi történt előző
nap.
Bryant megint nevetett (pedig most sem tréfáltam).
– Ha mégis meggondolnád magad, épp a Vasló
Edzőterembe tartok.
– A Vaspaciba?
– A 72. utcában van. Tag vagyok ott. És vendéget is
vihetek.
Már több, mint egy hónapja annak, hogy a sors különös
fintora összehozott Chase Parkerrel, hirtelen mégis
fontolóra vettem a piálás kontra testmozgás választási
lehetőséget, mivel a gyökér gyerek a facebookos fotóján
olyan trikót viselt, amelyre a Vaspaci logója volt
rányomva.
– Tudod mit? Malacod van. Rám fér egy kis testmozgás,
hogy ellazuljak. Végül is később is berúghatok, ha az
ugrabugra nem válna be.
– Te most csak ugratsz engem.
– Ott találkozunk. Mit szólnál, ha egy óra múlva
felbukkannék ott?
– Rendben. Tali ott.
Komolyan meg kellett volna vizsgáltatni az agyamat.
Hajszárítóval – csak úgy szárazon – felfrissítettem a
frizurámat, és a legszexibb edzőcuccomba préseltem bele
magam, hogy együtt izzadjak azzal a remek fickóval,
akivel az utóbbi időben kezdtem randizni. Ám az igazság
az volt, hogy ezek az erőfeszítések nem neki szóltak.
Túlzott reményeket tápláltam azzal kapcsolatban, hogy
láthatom annak a csodás pólónak a tulajdonosát – azt a
pasit, aki ócska szajhának tartott, és egy szobortestű és
észbontó dekoltázsú szőkeséggel járt –, én viszont csak B
kosaras melltartót hordtam, a hátsóm tekintélyes volt, bár
a derekam kifejezetten vékony.
Miután negyven percet szenvedtem végig az elliptikus
fitneszgépen, komolyan megbántam, hogy nem a
kalapkúrát választottam. Bryant súlyokat emelt az
edzőterem másik végében, nekem pedig boldognak kellett
volna lennem, hogy egy ilyen remek fickó meghívott, hogy
eddzek vele. Ehelyett azonban levegő után kapkodtam,
csalódott voltam és szomjas. Örvendezve gondoltam arra,
hogy a hűtőmben ott lapul a két üveg bor.
Amikor Bryant befejezte a súlyemelgetést, odajött
hozzám és megkérdezte, lenne-e kedvem úszni. Nem
hoztam magammal fürdőruhát, de felajánlottam, hogy
azért vele tartok a medencéhez. Amíg elment, hogy
lecsutakolja magát és átöltözzön, lassú tempóban
cammogtam a futópadon, hogy lehűtsem a testemet. A
ráérős ritmus közben végignéztem az olvasatlan e-
mailjeimet a mobilomon. Az egyik egy állásközvetítő cégtől
jött: arról tájékoztattak, hogy találtak nekem egy
tökéletes állást a tengerentúlon – a Közel-Keleten –, és azt
kérdezték, hogy akarok-e videokonferencia-kapcsolatot
létesíteni a céggel. Meglehetősen furcsának találtam az e-
mailt, mivel tele volt elütéssel és helyesírási hibával.
Miután Bryant átöltözött, elindultunk a medencéhez.
Miközben kinyitotta az uszoda ajtaját, felolvastam neki az
e-mailt a fura ajánlattal. „Olyan jelentkezőket várunk,
akik józanok, higgadt gondolkodásúak és nem
viselkednek túl dramatikusan.” Csak nem
premenstruációs szindrómával küzdenek Jemenben? A
telefonomat bűvöltem menet közben, nem csoda, ha
beleütköztem valakibe.
– Sajnálom, nem figyeltem…
A következő pillanatban lefagytam.
Chase állt előttem, én pedig csaknem hanyatt estem a
meglepetéstől. Persze titkon reméltem, hogy láthatom, de
nem igazán hittem benne. Ismét megnéztem magamnak
az előttem álló fickót, hogy nem képzelődöm-e. De ő volt
az, hús-vér valójában. És micsoda hús ez a pasi! Ing nélkül,
nedvesen – nem volt rajta más, csak egy csípőfazonos
úszónadrág, amelynek a térde fölött egy tenyérnyivel
végződött a szára. Nem csoda, hogy elkezdtem dadogni.
Ahogy a nagykönyvben meg van írva!
– Ch… Ch… Ch… – képtelen voltam kimondani a nevét.
Természetesen Chase ki nem hagyta volna az alkalmat,
hogy égessen. Önelégült vigyorral az arcán odahajolt
hozzám és azt mondta:
– Aranyos kis mozdony vagy, Mogyis Kosárka.
Így akart emlékeztetni a múltkori találkozásunkra.
Próbáltam kivágni magam a csávából és keményen
odamondogatni neki, de kár lett volna a fáradságért. Ő
magas volt, én meg alacsony, és meg sem tudtam
nyikkanni, csak a meztelen testét bámultam. Vízerecskék
csordogáltak lefelé a felsőtestén. Bűvölten néztem, amint
hol száguldva, hol lassan poroszkálva csorogtak végig a
bordáin. A fenébe!
Megköszörültem a torkomat, és végül csak sikerült
kinyögnöm:
– Chase.
Eszméletlenül büszke voltam magamra, hogy átvittem a
lécet. Chase közben a nyakában lógó törülközővel
törölgetni kezdte csöpögő haját, így még jobban
szemügyre vehettem a felsőtestét. A mellizma
szoborszerűen tökéletes volt. És – ó, istenem… csak nem?
De igen! A mellbimbója hegyesen meredte előre, és az
egyikben… piercing díszelgett.
– Örülök, hogy látlak, Reese. Nem láttuk egymást vagy
tíz éve, és most meg egy hónap leforgása alatt kétszer is
egymásba botlunk.
Beletelt némi időbe, míg kapcsoltam, hogy a fickó a
sosem volt közös gimis éveinkre céloz. Az újabb sziporkája
végre kizökkentett a szellemi tespedésemből.
– Igen. Hát nem szerencsés?
– Én ismerlek téged – jegyezte meg Bryant.
Teljesen megfeledkeztem róla, hogy a barátom ott áll
mellettem. Az igazság az, hogy minden másról
megfeledkeztem egy pillanatra. Összeráncoltam a
szemöldökömet. Ezek ketten tényleg ismerik egymást?
– Reese unokatestvére vagy. A modell.
Bakker! Bakker! Bakker! A legszívesebben bebújtam
volna egy lyukba és meghaltam volna.
 Chase – lévén Chase – rögtön vette a lapot. Különös
módon méregetett, miközben Bryanthez beszélt.
– Így van. Chase unokatestvér vagyok. Zümzüm
nagynéni legkisebb unokaöccse. És te ki vagy?
Bryant kezet nyújtott Chase-nek, aki nyomban
belecsapott a tenyerébe.
– Bryant Chesney. – Aztán odafordult hozzám. – Úgy
tudtam, hogy anyádat Rosmarie-nek hívják. Úgy, mint az
enyémet.
Chase nyomban elsimította a gubancot.
– Tényleg Rosmarie-nek hívják. De némelyikünk
Zümzümnek hívja. Ez a beceneve. Tudod, allergiás a
méhcsípésre. Egyszer egy családi grillpartin rosszul lett
tőle. Az arca feldagadt, és azóta mi, gyerekek csak így
hívjuk.
Ez a pasi egy profi hazudozó. Pokolian jól csinálta és
engem is belerángatott.
Bryant bólintott, mint aki most már mindent ért.
– Nos, örülök, hogy találkoztunk. Beszélgessetek csak,
amíg én úszom pár hosszt.
Bryant épp le akart lépni, de Chase megállította.
– Honnan tudtad, hogy én vagyok Chase? Zümzüm néni
megint fűnek-fának mutogatta a képeimet és odanyomott
párat a te orrod alá is?
– Nem. Még senkivel nem találkoztam Reese rokonai
közül. Reese laptopján láttam a fotódat.
– Az én fotómat?
– A te képed szerepel háttérképként a laptopján.
 Felejtsd el, amit arról mondtam pár perccel ezelőtt, hogy
a legszívesebben bebújtam volna egy lyukba! Becsuktam
a szemem és a Földanyához imádkoztam, nyeljen el ott
nyomban, és soha ne köpjön ki újra. Vagy egy
szupererőhöz, hogy forgassa visszafelé a Földet és vele az
időt is. Meg sem nyikkantam és szorosan összezárt
szemmel harmincig számoltam. Amikor végeztem a
számolással, résnyire nyitottam a szemem, abban a
reményben, hátha Chase eltűnt már.
– Még mindig itt vagyok – mondta vigyorogva.
Eltakartam az arcom a két kezemmel.
– Pokoli nagy zavarban vagyok.
– Ne tedd! Nem vagyunk vér szerinti unokatestvérek,
ezért nincs abban semmi különös, hogy éjjelente rólam
álmodozol.
– Nem álmodozom rólad éjjelente!
– Akkor csak nappal bámulod a képemet a laptopodon?
– Csak véletlenül került oda. Nem szándékosan tettem
fel háttérképnek.
Összefonta a karját a mellkasán.
– Oké. Megvettem.
– Remek, mert ez az igazság.
– És hogyan landolt a fotóm a laptopodon? Emlékeim
szerint nem fotóztál le a nevezetes kettős randinkon.
Felhorkantam.
– Kettős randi?
– Apropó, mi történt Oidipusszal, aki az anyjába
szerelmes? Rövid úton kitetted a szűrét? Bár ügyetlenül
próbáltál menekülni a balsikerű randidból, el kell
ismernem, hogy jól ítélted meg a fickót. Szörnyen unalmas
egy krapek.
– Ahogy mondod.
– És ki ez az új buggyant alak, akivel most együtt vagy?
– Buggyant alak? De hiszen nem is ismered.
– Itt hagyta a barátnőjét velem ácsorogni. Mondom,
hogy dilis.
– Azt hiszi, hogy rokonok vagyunk.
– Az imént mondtam, hogy nincs köztünk vérségi
kapcsolat.
– Igen, de… – Elnevettem magam. – Fura egy fickó vagy,
tudod?
– Semmivel sem vagyok furcsább, mint az a nő, aki
valahogy felügyetlenkedi egy tök idegen férfi fotóját a
laptopjára, és hagyja, hogy a barátja meglássa.
– Nem a barátom. – Fogalmam sincs, miért mondtam ezt.
Bár részben igaz volt, részben viszont nem. – Még csak
kétszer találkoztunk.
– Ó… szóval még nem feküdtél le vele.
Valóban nem, de honnan tudja ezt ez az alak?
– Miből gondolod?
– Mert te nem olyan lány vagy, aki már az első vagy a
második randiján lefekszik egy pasival.
– Honnan tudod?
– Tudom és kész.
– Milyen az a lány, aki már az első randin lefekszik a
fiújával?
 – Mindenféle jeleket küld. Például bizonyos módon
öltözik, testkontaktust létesít a pasival. Ismered ezt a
viselkedést. Tudom, hogy igen.
– Mint például Bridget? – Az a bestia, aki az este vége
felé folyton Chase-t taperolta.
A gyökér gyerek nem válaszolt.
Úgy gondoltam, hogy gáláns úriemberre valló gesztus
volt a részéről, hogy nem foglalt állást Bridget
viselkedésével kapcsolatban, vagy nem erősítette meg a
gyanúmat, mi is történt köztük a randijukat követően.
– Ki vele! Hogyan tettél szert a fotómra? – inkább ezt
kérdezte, minthogy Bridgetet minősítse.
Elmondtam neki az igazat. Némi csavarral persze.
– Azt követően, hogy összefutottunk abban az
étteremben, rád kerestem a Facebookon. Meg akartam
köszönni neked, hogy akkor este megmentettél, és hogy
feldobtad a hangulatot.
– Üzenetet küldtél nekem?
– Nem. Végül is nem. Tudod… olyan cikisnek éreztem,
hogy szaglásztam utánad! Így aztán meggondoltam
magam.
– De a fényképem annyira megtetszett neked, hogy azt
azért megtartottad?
– Be akartam tenni a kedvencek közé, hogy ha
meggondolnám magam, mégis elküldjem azt az üzenetet,
de helyette lementettem a képernyőre. – Éreztem, hogy
elvörösödik az arcom. Sosem tudtam hazudni, egyszerűen
nincs hozzá tehetségem. Anyám azt szokta mondani, hogy
könnyebb az én gondolataimban olvasni, mint egy
könyvben a sorokat.
Meglepetésemre Chase bólintott. Gondoltam, hogy nem
ereszt el egykönnyen – jó alaposan megszorongat.
– Ide szoktál járni edzeni? Még sosem láttalak itt.
– Nem. Bryant jár ide. Meghívott, hogy tartsak vele.
Pocsék napom volt, és úgy terveztem, hogy borba fojtom a
bánatomat. De Bryant rábeszélt, hogy inkább egy kis testi
sanyargatással űzzem ki magamból a stresszt.
– Mondtam neked. Ez egy hülye alak. Brandon helyében
én egész mást ajánlottam volna lazításképpen.
– Bryantnek hívják.
– Mindegy.
– Szóval te mit javasoltál volna?
– Semmit. – Témát váltott. – Miért is volt a napod olyan
pocsék?
– Két állásinterjúm volt. Az elsőt még az előtt elcsesztem,
hogy beléptem volna az irodába, a másik pedig elszállt,
amint megálltam a taxival a cég épülete előtt.
– Nincs munkád?
– Még van. De csak jövő hét péntekig. – Nem a
legokosabb dolog azelőtt felmondani ebben a szakmában,
hogy egy másik állást találna az ember.
– Mi a szakmád?
– Marketingben utazom. Marketingigazgató voltam a
Fresh Look Cosmeticsnél.
– Kicsi a világ. Baráti viszonyban vagyok Scott
Eikmannal, a Fresh Look elnökével. Néha együtt
golfozunk.
– Nyolc és fél millió ember él a mi kis városunkban, és az
én cinkelt középiskolai barátom – aki mellesleg az én nem
vér szerinti unokatestvérem – a cégem fejével golfozik? Ez
aztán már tényleg különös!
Chase felnevetett.
– Scott jövőre visszavonul. Oké?
– Értem. Floridába költözik meg ilyesmi. Két fia van,
akik valószínűleg átveszik a helyét. – Borzalom! Az
egyikük Derek. Bárcsak ő is elhúzna Floridába! Vagy
inkább Szibériába.
Chase-szel ott álltunk az uszoda ajtaja előtt, mióta
egymásba ütköztünk. Egy fickó kopogtatta meg az üveget,
és egy Dr Peppert lóbált a kezében, magasra emelve a
levegőben.
Chase válaszul egy V betűt mutatott neki, aztán
magyarázatképpen annyit mondott:
– Fogadtunk egymással, hogy ki ússza le rövidebb idő
alatt a távot. Rommá aláztam. És ez a nyereményem.
Felvontam a szemöldökömet.
– Egy Dr Pepper üdítő?
– Jó cucc az. Ne merd becsmérelni nekem, különben
nem kapsz a legközelebbi családi grillpartin.
Egy perccel később a barátja megint megdöngette az
üvegfalat. Ezúttal úgy lengette meg a kezét, mintha azt
akarná mondani: mi tart ilyen sokáig?
Chase válaszul odabiccentett neki.
– Mennem kell. Fél óra múlva együtt ebédelek vele, és
még le kell zuhanyoznom.
Igyekeztem elrejteni a csalódottságomat.
– Nos, igazán örültem, tesó, hogy összefutottunk.
A tekintetünk egy pillanatra összefonódott. Pont úgy,
ahogyan a múltkor, az este végén az étterem előtt, amikor
úgy tűnt, Chase még mondani akar valamit. De most sem
szólt semmit, csak hátranézett a válla fölött, ahol Bryant
rótta a hosszokat a medencében, majd megölelt, megint
megtekerte a lófarkamat és hátrarántotta a fejemet, hogy
a szemébe nézzek.
Hosszan bámulta az ajkamat, majd homlokon csókolt.
– Akkor később, kuzinkám!
Elindult a szekrényes öltöző felé, de pár lépés után
visszafordult.
– Az egyik barátom munkaközvetítő, igazi buldognak
számít a szakmában. Összehozhatnálak kettőtöket.
Segítene neked valami munkát találni.
– Rendben. Tetszik az ötlet. Az én erőfeszítéseim nem
jártak eredménnyel. Köszi!
Odaadtam neki a mobilomat, ő pedig beírta a
mobilszámát, majd a telómról küldött magának egy e-
mailt, így mindkettőnknek megvolt a másik elérhetősége.
Aztán tényleg lelépett. És nekem máris hiányzott. Annak
az esélye, hogy ebben a hatalmas városban még egyszer
belébotlom, olyan kicsi volt, mint hogy belém csap a
villám.
Nem telt bele egy hét, és rá kellett jönnöm, a villám
néha kétszer is ugyanoda csap le.
 3. fejezet

Chase

Hét évvel ezelőtt

Peyton óriási arcát bámultam, miközben benyakaltam

egy üveg ásványvizet. A hirdetés egy nyolcemeletes
saroképület egyik falát teljesen beborította – pont az új
irodámmal szemben virított.
– Hagyd abba a henyélést és kezdj végre dolgozni! –
mondta Peyton, amikor belépett az irodámba. Gitárját a
kanapéra dobta, és odajött hozzám az ablak elé. –
Elképesztő, mekkora ez a cucc. Te nekem egy
hirdetőtábláról beszéltél, ez pedig az épület egész falát
beborítja. Az a kis chip az egyik metszőfogamban ezen a
képen majd’ egy méter széles.
– Csípem azt a chipet.
– Én pedig gyűlölöm. Tegnap behívtak egy második
meghallgatásra, és a színházigazgató azt mondta, hogy be
kell ültetnem egy chipet, mert öt kilót le kell fogynom – A
kezét a szájához emelte. – El kell takartatnom egy
lemezzel vagy valamilyen esztétikai borítással.
– Semmi szükség a beültetésre. Az a fickó egy sügér,
akinek nincs semmi ízlése.
 Peyton felsóhajtott.
– Végül nem kaptam meg a szerepet.
– Látod, megmondtam. Egy csöpp ízlése sincs.
– Elfogult vagy velem, mert lefekszem veled.
– Nem. – Magamhoz húztam. – Azt a kicseszett operát a
múlt héten, na, azt tényleg azért néztem végig, mert
lefekszel velem. Egyébként szerintem remek muzsikus
vagy, márpedig én ott voltam minden előadásodon az
egyetemi évek óta. És még akkor is elmentem, amikor nem
lehetett látni téged, mert lent ültél a zenekari árokban. És
amióta színészi ambícióid vannak, minden Off-Broadway
darabban láttalak, amiben csak szerepeltél.
– Azok inkább Off-Off-Broadway darabok.
– Miért, az Off-Broadway színdarabok talán nem
igényesek?
– Nem. Az Off-Broadway előadás mindössze egy kis show
Manhattanban, amelynek kevesebb mint ötszáz nézője
van. Az Off-Off-Broadway előadás pedig olyan, amilyet
Greenwich Village-ben adtunk elő egy kávéházban.
– Remek voltál benne.
Peyton kétkedőn nézett rám.
– Mit játszottam abban a darabban?
– A forró csaj szerepét.
– Egy anyát alakítottam, aki tüdőbajban haldoklik. Te
pedig az egész előadás alatt keresztrejtvényt fejtettél.
– Ó! Az a darab volt az! Lehet, hogy nem voltam teljesen
képben. Mentségemre legyen mondva, találtam egy
vaskos rejtvényt. Figyelj… a keresett szó négy betűből
állt… ez a valami szárazon és keményen megy be, de
nedvesen és puhán jön ki. Mi az? Én pedig serényen
számolgattam a betűket – egyenként vagy tucatszor –
azokban a szavakban, amelyek eszembe jutottak: mint
például fasz, dákó és hasonlók, míg rá nem jöttem a helyes
válaszra, ami nem más volt, mint rágó. Tudod, a
rágógumi.
– Perverz alak vagy.
Egy erényes puszikát nyomtam az arcocskájára.
– Hova menjünk vacsorázni, Chipecském?
A kezével eltakarta a száját, de láttam, hogy mosolyog. –
Ne hívj így! Szívesen ennék valami thai kaját. Menjünk
abba a kis vendéglőbe, amelyik Chelsea-ben van, tudod,
ahol a múlt hónapban voltunk.
– Jól hangzik. – Még egy utolsó pillantást vetettem az új
plakátomra, miközben lekapcsoltam a villanyt és
becsuktam az irodám ajtaját.
Odalent az utcán én balra indultam el a legközelebbi
metróállomás irányába, míg Peyton az ellenkező irányba.
– Nem mehetnénk most a 3-as metróval a szokásos járat
helyett? – kérdezte. – Ki akarok szállni Little Eastnél.
– Legyen. – Peyton akkoriban kezdte az önkéntes
munkát, amikor még egyetemre jártunk. Tetszett nekem,
hogy lelkesen segített a rászorulókon. Ám azon a
környéken időnként feltűnt pár durva alak. Gyakoriak
voltak a verekedések, egy héten akár többször is sor
került összetűzésre. Nem egyszer próbáltam szóba hozni
Peytonnak a biztonság témáját. Sajnos azonban az
önkéntes munka egyike volt azoknak a dolgoknak,
amelyekben nem volt hajlandó semmilyen engedményt
tenni.
Peyton öt- vagy hatéves volt, amikor elveszítette az
apját, és az édesanyja egyedül maradt vele és két kisebb
testvérével. Anyja a két fizetésből is alig tudott kijönni, és
amikor már csak a saját keresetére számíthatott,
választania kellett: vagy ételt vásárol, vagy pedig a
lakásuk bérleti díját fizeti. Az utóbbit választotta, ami azt
jelentette, hogy állandó vendégek voltak a közeli
ingyenkonyhán. Így ment ez pár évig, míg a helyzetük
jobbra nem fordult.
Amikor Peytonnal odaértünk a menhelyhez, az egyik
leggyakoribb látogatója épp kint ült az épület előtt.
– Hahó, Eddie! – köszöntötte Peyton.
Korábban már találkoztam ezzel a fickóval. A
negyvenes éveiben járhatott, de az utcán töltött évek
miatt idősebbnek látszott. Szűkszavú ember volt, de úgy
tűnt, nem veszélyes. Peyton különösen kötődött hozzá – és
a férfi vele sokkal közlékenyebb volt, mint bárki mással.
– Mi történt a fejeddel? – Lehajoltam, de csak óvatosan,
megtartva a tisztes távolságot, mert tudtam, hogy Eddie
erre igencsak érzékeny. Egy széles seb csúfította el a
homlokát.
– Hogyan történt ez, Eddie? – kérdezte Peyton.
A férfi megvonta a vállát.
– Kölykök.
Akkortájt többször előfordult, hogy tizenéves kölykök
hajléktalanokat vertek meg éjszaka az utcákon. Eddie
nem szeretett a hajléktalanszállókon aludni. Ezek a
menhelyek úgyszólván mindig zsúfolásig voltak
rászorulókkal, márpedig Eddie ki nem állhatta, ha túl
közel mentek hozzá.
– Most nyílt egy új menhely a 41-dik utcában – mondtam
Eddie-nek. – Valamelyik nap ott mentem el előtte. És mivel
még új, csak páran lézenghetnek benne. Ráadásul most
az időjárás is jó, meleg van.
– Igen. – Nekem mindig csak egyszavas válaszokat adott.
– Eddie, szerintem el kellene menned a rendőrségre –
javasolta Peyton.
Bár Peyton sok időt töltött menhelyeken, mégsem
értette meg ezeket az embereket. A hajléktalanok nem
mennek el a rendőrségre. Ha csak az utcán megpillantják
őket, amint feléjük közelednek, rögtön elindulnak a
másik irányba.
Eddie dühösen megrázta a fejét és lábát a mellkasához
húzta.
– Komolynak látszik a sebed. Össze kéne varrni. Azok a
kölykök csinálták, akik ennél a menhelynél
randalíroztak? – kérdezte Peyton.
Eddie ismét megrázta a fejét.
Pár perc múlva sikerült meggyőznöm Peytont, hogy
hagyja a szerencsétlen flótást magára és intézze el a
menhelyen, amiért jött. Amikor bementünk, a menhely
vezetője, Nelson, épp a vacsora utáni takarítási teendőket
látta el.
 Peyton nyomban lerohanta őt a kérdéseivel.
– Tudod, mi történt Eddie fejével?
Nelson abbahagyta az asztal törölgetését.
– Nem. Pedig megkérdeztem, de csak a szokásos választ
kaptam tőle: semmit. Te vagy az egyetlen, akinek többet is
hajlandó mondani, mint hogy kérem meg köszönöm.
– Tudod, hogy hol alszik éjszakánként?
A férfi megrázta a fejét.
– Sajnálom. Ebben a városban több mint negyven
menhely van, de akár egy vasúti híd alatt is alhatott.
Akárhol.
Peyton összeráncolta a szemöldökét.
– Értem.
– Tudom, hogy nem könnyű. De nem segíthetünk
azokon, akik nem fogadják el a segítségünket. Eddie
tudja, hogy itt mindig szívesen látjuk.
– Tisztában vagyok vele. – Peyton a háta mögé mutatott,
a raktárhelyiség felé. – Elfelejtettem megcsinálni a leltárt.
Holnap meghallgatásom lesz, de majd otthon megírom és
átküldöm e-mailben.
Míg Peyton a dolga után látott, körülnéztem a
menhelyen. A szállót nemrégiben festették ki, és minden
önkéntes munkás egy bekeretezett plakátot
adományozott a menhelynek, amelyre a kedvenc
motivációs idézetét írta. Vagy egy tucatnyi lógott belőlük
az étterem hosszú falán matt, fekete keretben. Az elsőn az
állt: Még a legsötétebb éjszaka után is felkel a nap.
– Ezt te ajándékoztad a menhelynek? – kérdeztem
Peytont, amikor visszajött, kezében egy dossziéval.
– Nem. – Gyors kis csókocskát lehelt az ajkamra. –
Legközelebb mindet elolvashatod és még jutalmat is kapsz
tőlem, ha megtalálod, melyiket hoztam én. De még
beszélni akarok Eddie-vel, mielőtt elmegy. – Megragadta a
kezemet. – Menjünk!
Eddie már lefalcolt a menhely elől, nem volt nehéz
kiszúrni. A kukarégész egy háztömbnyire baktatott
előttünk, egy szemeteszsákot vetett át a bal vállán.
Peyton pillantotta meg, mielőtt még befordult volna a
sarkon.
– Menjünk utána, lássuk, hova megy!
– Azt már nem!
– Miért nem?
– Mert veszélyes – és sérti a magánélet szentségét. Nem
követünk egy csövest.
– De ha tudjuk, hol szokott aludni, a rendőrség talán
tud segíteni.
– Nem.
– Kérlek…
– Oké.
Gondolhattam volna, hogy nem tesz le ilyen könnyen a
szándékáról.
 4. fejezet

Reese

Ezen a reggelen a mobilom már korán megcsörrent, én

pedig seperc alatt megbeszéltem egy ebéddel egybekötött
állásinterjút – ami után annyira sóvárogtam, az ölembe
hullott. Chase korábban említette, hogy az egyik barátja
fejvadász, azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy az
illető hölgy, Samantha a Parker Művek számára lasszózott
embereket – vagyis annak a cégnek, amelynek ez a
bájgúnár volt a tulajdonosa. Nyomban lázba jöttem, de
egyszersmind le is lombozódtam egy hangyányit, amikor
Sam azt javasolta, hogy egy étteremben találkozzunk. Bár
a kiszemelt objektum becserkészése nem jelentett gondot
– csak pár metrómegállóra volt a Fresh Looknál lévő
irodámtól, amelyből hamarosan ki kellett bútoroznom –,
ám így semmi esélye nem volt annak, hogy összefutok
Chase-szel, hiszen a találkozóra nem az irodájában került
sor.
Ám az ebéd várakozáson felül tanulságosnak bizonyult,
mert Samantha sok mindenre rávilágított. Két órát
töltöttünk az étteremben, amit egy hosszú séta követett a
parkban. Miután megbeszéltük, milyen szakmai karriert
futottam be idáig és hogy milyen elvárásaim vannak az
alkalmazómmal szemben, a Parker Művekre terelődött a
szó.
– Mondd csak, igaz, hogy Chase saját maga találja fel a
termékeit? – tudakoltam. Talán jobb lett volna, ha
rákeresek a Google-ban, és nem a Facebookon
szemezgetek vele.
– Korábban igen, de manapság már külön kutató-
fejlesztő teamje van. De az ötletek legtöbbje – amelyeken
ez a csoport dolgozik – Chase fejéből pattan ki. Akár
hiszed, akár nem, ez a sármos fiú a legokosabb ember,
akivel valaha találkoztam.
– És mi volt az első termék, amit kiagyalt?
– A Puncikényeztető.
Hirtelen megtorpantam.
– Micsoda?!
Samantha felnevetett.
– Most Isteni Kencének hívják és már ötven országban
árulják. De az egyetemi évek alatt csak Puncikényeztető
volt a neve.
– Ő találta fel az Isteni Kencét? Azt hallottam, hogy az a
cucc óriási.
– Így van. Chase az egyetemi évei alatt kollégiumban
lakott egy csomó izomaggyal. Némelyikük megszállott
testépítő volt. Amikor Chase elsőéves volt, néhányan
beneveztek a helyi testépítő-bajnokságba. Ezeknek az
izmos, kemény fiúknak gyantázniuk kellett a testüket, és
folyton rinyáltak, hogy a gyantázás mennyire fáj nekik.
Chase annak idején az egyetem kémiai laborjában
dolgozott részmunkaidőben, és kitalálta, hogyan keverjen
bele egy zsibbasztó anyagot a gyantába. Így aztán amikor
a srácok mellkasát és hátát bekenték a forró gyantával,
nem éreztek semmit, amikor pár másodperccel később
letépték róluk a gyantacsíkot.
– És hogyan lett belőle a nők kedvenc tégelyesgyanta-
márkája?
– Beletelt egy kis időbe. Híre ment a Brown Egyetemen,
hogy egy átkozottul szexi srác fájdalommentesen tud
gyantázni. És ebből a keverékből alakult ki a
Puncikényeztető – vagyis a bikinivonal- és a
fazongyantázáshoz szükséges fájdaloműző varázskence
nők számára. Chase-nek egyszer egy leánykollégiumba
kellett mennie, ahol az egyik délután nagyot alakított –
lefektette a ház legcsinosabb csaját, amíg ott volt.
Hihetetlen volt. – Samantha elnevette magát. – Mindig jó
vágású, vonzó fiú volt, és bár a modora kissé arrogáns, az
esze vág, mint a borotva. A nők szeretik ezt a párosítást.
Az már biztos! – Ez idáig nagyon jól hangzik. És hogyan
lépett a következő szintre?
– Chase harmadévesen ellátta Dakota Canninget, aki
nem volt más, mint a Canning & Canning örökösnője, a
csodagyantával és más egyéb szolgáltatásokat is nyújtott
neki.
– Ez a cég is ott szerepel a Fortune magazin listáján,
amely a világ száz legsikeresebb gyógyszeripari vállalatát
sorolja fel?
– Pontosan. Gondolom, Dakota beszélt apjának a
gyantáról és onnan már egyenes út vezetett a sikerig. Hat
hónap elteltével a gyantát már gyártották, csomagolták és
piacra dobták egy szabadalmi szerződés alapján. Mire
Chase megszerezte a diplomáját, már megkereste az első
millióját.
– Ez egyszerűen hihetetlen!
– Bizony. Ő a vaginák Zuckerbergje, és még vagy egy
tucat más vegyipari terméket is kifejlesztett. A legtöbb az
egészség és szépség körébe tartozik, de feltalált egy
krémet égett bőrre is, amely regenerálja a bőrt, és
csökkenti a fájdalmat. Ráadásul naponta csak egyszer
kell használni. Pedig a legtöbb ilyen krémet naponta
többször kell felkenni, márpedig a súlyosan leégett bőr
érintése gyötrelmesen fájdalmas, és növeli a
fertőzésveszélyt.
– Hihetetlen!
– Szerintem is. De el ne áruld neki, hogy tőlem tudod
ezeket! – Kedvesen elmosolyodott. – Hogyan találkoztatok
megint? Korábban említett valami dupla randit, de a
részletekbe nem avatott be. Személyes információkat
kihúzni belőle olyan, mint megkísérelni betörni a Fort
Knoxba. Pedig még a gimiből ismerjük egymást.
– Ez aztán különös történet. Egy pokolian rossz randin
voltam éppen és kimentem az étterem mosdójába, hogy
üzenetet küldjek a barátomnak, hívjon fel, mintha valami
baj történt volna. Chase kihallgatta, mit mondtam a
barátom üzenetrögzítőjére, és a viselkedésével szinte
kikényszerítette, hogy durván bánjak vele. Miután
visszamentem a fiúhoz, aki randira hívott, Chase a
partnerével odajött hozzánk és leült az asztalunkhoz.
– Ismerte a partneredet?
– Nem, de úgy tett, mintha régi barátom lenne és
egyszerűen leült hozzánk. Aztán pedig cirkalmas
történeteket mesélt a kitalált közös gyermekkorunkról.
Némelyikük olyan részletes és valószerű volt, hogy magam
is kezdtem elhinni, valóban megtörténtek.
– Ez a sztorizási kedv nagyon is Chase-re vall. A
középiskolában egyszer ő írta meg a barátnőmnek,
Peytonnak a kreatívírás-dolgozatát. Chase közvetlenül
angolóra előtt adta oda Peytonnak a dolgozatot, akinek
nem volt ideje átolvasni. Az iskola pszichológusa
következő reggel behívatta Peytont, mert az osztályfőnöke
aggódott, hogy talán nincs jól. Chase ugyanis olyan
buggyant történetet kanyarított arról, hogy amikor
Peyton a szüleivel kempingezett, megtámadta őt egy
medve, és mivel a szülei részegek voltak, nem tudtak
segíteni neki. Chase rendkívül részletesen írta le, hogy
hogyan jutott el Peyton a sürgősségi klinikára és hogyan
öltötték össze a sebét, olyannyira, hogy a tanárnőben fel
sem merült a gondolat, hogy ne lenne igaz.
– Igen. Velem is ezt a játékot űzte. Lenyomott egy
eszement sztorit az első csókunkról a középiskolában, és
hogy közben eleredt az orrom vére. A történet olyan
merész volt, hogy hihetőnek tűnt.
Samantha megcsóválta a fejét és nevetett. – Nagyon
vékony a határvonal a zseni és az őrült között.
 Amikor a park széléhez értünk, ahonnan
visszatérhettünk a városi forgalomba, Sam a kezét
nyújtotta.
– Örülök, hogy találkoztunk, Reese. Meg kell mondanom
neked, hogy amikor Chase tegnap este felhívott, hogy
segítsek neked állást találni, kíváncsi lettem. Általában
nem keveri a magánéletét az üzleti ügyeivel. De most már
értem, miért van úgy oda érted. Te két lábbal állsz a
földön, okos, jó humorú és gyors észjárású lány vagy –
sokban hasonlítasz Chase-re.
– Ó… köztünk nincs semmi… semmi magánjellegű
kapcsolat, úgy értem. Csak azután a különös, dupla
fenekű randi után tegnap ismét összefutottunk az
edzőteremben.
Kétkedőn nézett rám.
– Nos, akkor szerintem meglehetősen jó benyomást
tettél rá, ugyanis nem szokott engem csak úgy kiszervezni,
hogy másoknak dolgozzam.
Összevontam a szemöldökömet.
– Kiszervezni?
– A fejvadász szakmát három évvel ezelőtt otthagytam.
Most csak a Parker Műveknek dolgozom.
– Ó! Én azt hittem… Chase azt mondta nekem, hogy
ismer egy buldogtermészetű fejvadászt… és azt
gondoltam, hogy más vállalatoknak is dolgozol és nem
kizárólag az ő cégének.
– Korábban valóban sok vállalatnak dolgoztam, de
örülök neki, hogy Chase összehozott minket. A Parker
Művek révén sok kapcsolatra tettem szert, ami a
szépségipart illeti. Majd érdeklődöm a szakmában, ki
keres alkalmazottat. Már most tudok valakit, akinek
kellene egy termékmenedzser. Ez alacsonyabb beosztás,
mint amelyet a jelenlegi állásodban töltesz be, viszont itt
néhány árucikkük esetében az egész hirdetési és
marketingfolyamatot kézben tarthatod. Pár régi
terméküknek új reklámkampányt kell szerveznünk. Ami
azt illeti, olyasvalakit keresnek, aki azonnal tud kezdeni.
Ez esetleg érdekelne?
– Jövő hét péntekig dolgozom a mostani állásomban, és
még nem sikerült másikat találnom. Márpedig nem
szeretek ölbe tett kézzel üldögélni, úgyhogy nagyon is
érdekel ez a lehetőség.
– Csodás! Adj nekem két-három napot, meglátom, mit
tehetek.

***

Ma volt a harmadik randim Bryanttel – a negyedik, ha az

edzőteremben töltött délutánt is beleszámolom. Meghívott
a lakására, hogy kóstoljam meg a főztjét és nézzünk meg
együtt egy filmet. Tisztában voltam vele, hogy ilyen
bizalmas közelségben nagy a valószínűsége annak, hogy
fizikailag is közelebb kerülünk egymáshoz. Mindössze pár
szenvedélyes csók csattant el közöttünk, de ennél
messzebbre nem jutottunk.
Miközben a zuhany alatt álltam, azon töprengtem,
vajon készen állok-e arra, hogy lefeküdjek vele. Nem
voltam prűd, és nem is kellett egy srácnak tüzes
karikákon átugornia, hogy ágyba menjek vele. Volt olyan
első randim, amelyik szexszel végződött, de arra is volt
példa, hogy négy hónapig jártam valakivel és a
kapcsolatunk sosem vált intimmé. Ebben a kérdésben az
érzéseimre hagyatkoztam. Miközben a lábamat
borotváltam, megpróbáltam rájönni, hogyan is érzek
Bryant iránt. Kedves fickó volt – harmincegy éves, és se
gyereke, se exfelesége nem volt –, ráadásául jóképű is, és
biztos állással rendelkezett: egy befektetési banknál
dolgozott menedzserként. Nem félt kimutatni az
érzelmeit. És mégis, miközben a combomat borotváltam,
valaki egészen más körül kalandoztak a gondolataim.
Chase Parkerre gondoltam.
Azzal áltattam magam, hogy azért jutott ő az eszembe,
mert ma az ebédnél Samantha sokat mesélt róla. Meg a
gyantáról, amit feltalált – én pedig épp a lábamat
borotváltam. Azzal nyugtattam magam, hogy ezért járnak
körülötte a gondolataim ahelyett, hogy Bryantről
ábrándoznék. Amikor a felsőtestemet mostam, Chase
piercinges mellbimbója jelent meg előttem gondolatban.
Mintha kissé túl hosszan időztem volna a mellem
szappanozásával. De végül is a cicimet is meg kell mosni,
nem igaz? És amikor becsuktam a szemem, akkor is Chase-
re gondoltam: kíváncsi voltam, a csinos pofija hogyan
változna meg, ha a mellbimbó-piercingjét a fogam közé
venném és megrántanám. Meg sem kíséreltem lejjebb is
beszappanozni a testemet – bár nem volt könnyű
megállni. Chase körül jártak a gondolataim, amikor pedig
másvalakire kellett volna gondolnom.
Úton Bryanthez megálltam és vettem egy jóféle
márkájú üveg bort, amelyről tudtam, hogy szereti. Amikor
kinyitotta az ajtót, kedvesen megjegyezte: „csodásan nézel
ki”, majd üdvözlésképpen megcsókolta az ajkamat.
A konyhában sivítani kezdett egy edény gőzsípja, ezért
Bryant azt mondta, kövessem. Miközben a konyha felé
igyekeztünk, körülnéztem a lakásban. Tiszta volt és
modern – még pár műalkotás is lógott a falon. Az eddigi
barátaim legtöbbje úgy gondolta, a lakberendezés, a lakás
csinosítása azt jelenti, hogy felakaszt a falra egy másfél
méter széles laptévét. Ez ám a fejlődés!
Bryant levette az edény fedelét és félretette. Miközben
kinyitott egy doboz rigatoni tésztát, elmosolyodott.
– Kétféle ételt is készítettem: rigatoni alla vodkát és
parmezános csirkét. Tésztát ettél tavaszi zöldségekkel –
pasta primaverát –, amikor az első randinkon vendéglőbe
mentünk, ezért azt gondoltam, egy tésztás fogással nem
nyúlhatok mellé.
Figyelemre méltó volt, hogy emlékezett rá, mit ettem.
– Segíthetek valamit?
– Vegyél ki két poharat onnan! – válaszolta, és állával a
tőle balra álló konyhaszekrényre mutatott, miközben a
dobozból beleöntötte a tésztát a forró vízbe. – A hűtőben
találsz egy üveg bort, már ki is bontottam. Én addig a
tésztával foglalkozom. Tölts egy kis bort a poharakba!
 Éreztem, hogy Bryant engem néz miközben kitöltöttem
a bort.
– Mi az?
– Mondani szeretnék neked valamit, de félek, hogy
idétlenül hangzik.
– Most már ki kell böknöd. – Belekortyoltam a boromba
és odanyújtottam neki a poharát.
– Rendben. Miközben ma zuhanyoztam, nem tudtam
másra gondolni, mint hogy milyen gyönyörű vagy.
Jóleső borzongással kellett volna fogadnom ezt a
kijelentését, ehelyett azonban egy nagy rakás
szerencsétlenségnek éreztem magam. Miközben a srác,
akivel jártam, rólam álmodozott… ismét azon kaptam
magam, hogy a gondolataim egy másik férfi körül járnak.
Mosolyt erőltettem az arcomra.
– Ez igazán édes tőled. Köszönöm.
Közelebb lépett hozzám és a hajamat a fülem mögé
simította.
– Komolyan gondolom. Okos vagy, gyönyörű és törekvő.
Tudom, hogy még nagyon az elején vagyunk a
kapcsolatunknak, de úgy érzem, hogy ami kettőnk között
van, az igazán nagyszerű dolog. Szerintem nekünk van
jövőnk.
Nyeltem egyet. Én is kedveltem őt. De valami
visszatartott attól, hogy fejest ugorjak ebbe a kapcsolatba.
Olyan szavakat intézett hozzám, amelyeket minden
huszonnyolc éves nő szeretne hallani egy ilyen remek
fickótól. És engem mégsem hoztak lázba.
 Bryant látta az arcomon, hogy nem vagyok túl lelkes.
Hátrább lépett és azt mondta:
– Megijesztettelek, igaz?
Utáltam, hogy fájdalmat okoztam neki, mert tényleg
csíptem.
– Nem… egyáltalán nem. Kedvellek. Csak éppen… úgy
érzem, az elején nem kellene túl gyorsra venni a tempót.
Nem voltam valami szerencsés eddig, ami a
kapcsolataimat illeti. Gondolom, ezért vagyok így beijedve.
Bólintott. És bár mosolygott, biztos voltam benne, hogy
csalódott a válaszom miatt. A pokolba, engem is
csalódással töltött el, amit mondtam neki. Már egy ideje
próbáltam rávenni magam, hogy fülig belészeressek.
Ám pont ez volt az, ami hiányzott – az őrjítő szenvedély,
amit éreznem kellett volna iránta. A kapcsolatunk elején
pillangóknak kellett volna repdesniük bennem a színes
szárnyacskáikkal, amikor kedves szavakat mond, vagy
amikor úgy néz rám, mint amikor ajtót nyitott nekem.
Elhatároztam, megpróbálok belezúgni, hiszen nagyon
megérdemelte.
És bár Bryant is egyetértett velem abban, hogy
lassítanunk kell, az este további része kissé nyomott
hangulatban telt. Ugyanakkor megkönnyebbültem, hogy
most még nem kell lefeküdöm vele, ha esetleg abba az
irányba haladtak volna a dolgok. Úgy éreztem, még nem
állok készen rá. Viszonylag hamar elváltunk és én azon
töprengtem, együtt alszom-e valaha ezzel a fiúval.
 5. fejezet

Reese

– Most már tényleg taxival kell mennem az

állásinterjúkra – mormoltam az orrom alatt levegő után
kapkodva, amint a metró lépcsőjén siettem felfelé, és az
épület felé igyekeztem, ahol már ott kellett volna lennem,
ha a vonatom nem vesztegelt volna a forgalomban vagy
húsz percet. A meghallgatásom tizenegy órakor kezdődött
volna, de az már egy perccel el is múlt. Az sem segített a
helyzetemen, hogy reggel nyolcszor öltöztem át.
A Maxim irodaépület modern, csupa üveg felhőkarcoló
volt, több mint ötven emelettel. A nagy, csillogó
előcsarnokban legalább egy percembe került, míg ki
tudtam deríteni, hol találom a tájékoztató táblát, amelyen
feltüntették, hogy az itt működő cégek melyik emeleten
találhatók – minden csupa ezüstös ragyogásban úszott.
Amikor végre ráleltem, megkerestem rajta a Parker
Műveket, és az ujjamat az üvegen végigcsúsztatva
megtaláltam a hozzá tartozó emeletet is. Ez a vállalat a
harmincharmadikon volt.
Odarohantam a liftekhez, és láttam, hogy az egyik épp
becsukódik, mire gyorsan az ajtónyílásba tettem a
lábamat, hogy megállítsam. Sikerült is blokkolni, viszont a
cipőm csaknem leesett közben.
– A fenébe! Jaj! – Az ajtó hirtelen kinyílt, én pedig
sántikálva szálltam be a liftbe, és még csak nem is
sejtettem, hogy a cipőm vékony sarka beszorult a lift és az
akna közti nyílásba. Mivel a sarkam beragadt, a lábam
nem követte a testemet, meginogtam, majd előreestem.
Egy kar nyúlt felém és kapott el pont a megfelelő időben,
mielőtt hasra estem volna.
– A fene egye meg! – káromkodtam halkan, és láttam,
hogy a cipőm leesett a lábamról és beszorult a lift melletti
résbe.
– Örülök, hogy látlak, Reese.
Felkaptam a fejemet, és csak akkor láttam, ki mentett
meg attól, hogy összetörjem magam.
– Te most biztosan szórakozol velem. Arra utazol, hogy
megalázó helyzetekben találj?
Miután Chase megtámasztott, hogy visszanyerjem az
egyensúlyomat, letérdelt és kifeszegette a beékelődött
cipősarkamat a lift melletti résből. Aztán meglapogatta a
fejemet, hogy emeljem fel a lábamat, és rácsúsztatta a
cipőmet a lábamra.
– Nem mondanám, hogy rossz benyomást tettél rám –
felelte, és kissé tovább térdelt a lábaim előtt, mint indokolt
lett volna. – Észbontóan jó virgácsaid vannak.
– Köszi. Mármint hogy kiszabadítottad a cipőmet.
Felállt és összeráncolta a szemöldökét.
– Vagyis nem azt köszönöd, hogy bókoltam neked a szexi
lábaid miatt?
 Éreztem, hogy elvörösödöm, és megkönnyebbültem,
amikor odafordult a lift gombokkal teli vezérlőpaneljéhez.
– Hányadikra tartasz?
– Hm… a harmincharmadikra? – Vajon a cége több mint
egy emeletet foglal el?
– Csak nem a Parker Művekhez jöttél? Sammel fogsz
tárgyalni?
– Igen. És Josh Langével.
– Joshsal? Ő is ott lesz az állásinterjún? Ő a
marketingigazgató, igaz?
– Remek. Igen, Josh az igazgatója a
marketingrészlegnek – válaszolta, de volt egy halovány
megérzésem, miszerint Chase nem tudott arról, hogy ma
állástárgyalásra vagyok hivatalos a cégénél.
Kényelmetlen csendben vártuk, hogy felérjünk a lifttel.
Amikor az ajtó szétnyílt, intett, hogy menjek előre, majd
együtt baktattunk a Parker Művek dupla üvegajtaja felé.
A recepciós pult mögött nem ült senki.
– Foglalj helyet, én pedig szólok Saméknek, hogy
megérkeztél – javasolta.
– Köszönöm.
Egy vagy két perccel azután, hogy bement a
marketingesekhez, visszajött a pulthoz a recepciós.
– Üdvözlöm! Sajnálom, de pár fénymásolatot kellett
készítenem. Remélem, hogy nem kellett sokáig
várakoznia.
– Nem, egyáltalán nem. Chase-szel jöttem fel. Épp most
ment el, hogy szóljon Samantha Richmondnak és Josh
Lange-nek, hogy itt vagyok.
– Akkor ön biztosan Reese Annesley. Sam meghagyta,
hogy kísérjem a konferenciaterembe, miután
megérkezett. – Intett a kezével, hogy kövessem. – Jöjjön!
Mutatom az utat.
A konferenciateremben egy hosszú mahagóniasztal
terpeszkedett, körülötte tucatnyi székkel. A folyosó felőli
fala üvegből volt, olyan, akár egy akvárium, de a
redőnyök egy széles sávban le voltak engedve. Amikor
magamra maradtam odabent, a színes
ajakbalzsamommal és a MAC Rebek márkájú rúzsommal
felfrissítettem a sminkemet a számon. Épp amikor
befejeztem a szépítkezést, a fal túlsó oldaláról
meghallottam Chase hangját.
– Szerintem nem jó ötlet felvenni Reese-t.
Megállt bennem az ütő. Természetesen ő nem látott
engem.
Samantha válaszolt neki, nyomban felismertem a
hangját. – Miért is nem? Ez az állás épp betöltetlen, és ő
tökéletesen megfelelne erre a pozícióra.
– Szerintem pedig alkalmatlan rá.
– Ez badarság.
– Ne tarts be nekem, Sam! Ne vedd fel!
Nem láthattam Samanthát, de elképzeltem, amint
keresztbe fonja karját a mellkasán. – Mondj egy okot,
hogy miért ne!
– Mert én mondom.
– Nem.
 – Nem?
– Rendben. Vagyis nem. Te azért büntetsz egy nőt, mert
gyönyörű, és mert vonzódsz hozzá. Ez pont olyan
helytelen, mint valakit hátrányosan megkülönböztetni a
kora vagy a bőrszíne miatt.
– Teljesen meg vagy zakkanva.
– Igen? Akkor mondj legalább egy alapos okot, hogy
miért ne alkalmazzuk! Tökéletesen megfelel erre az
állásra, ráadásul azonnal munkába tud állni. Mivel
Dimitria hamarosan anyai örömök elé néz, és egy ideig
otthon marad a babával, az időzítés nem is lehetne jobb. A
marketingrészlegen jelenleg kevesebben dolgoznak a
kelleténél, és Josh amúgy is fel akart venni valakit a
termékmenedzsment-részlegbe. Reese átveheti Dimitria
munkáinak egy részét, és amikor majd Dimitria visszajön,
új feladatokba kezdhet.
– Bakker! Csinálj, amit akarsz, Sam!
Sam hangja most egy kicsit távolabbról hallatszott.
– Így lesz.
Bizonyára faképnél hagyta Chase-t.
Behunytam a szemem. Naná, hogy nem akartam olyan
helyen dolgozni, ahol nem látnak szívesen. De úgy
éreztem, még mielőtt eltűnök innen, meg kell köszönnöm
Samanthának, hogy kiállt mellettem. Úgy véltem, ezek
után csak időpocsékolás lenne mindannyiunk számára,
ha megtartanánk az interjút, ezért elindultam vissza a
recepcióhoz. Meg akartam kérni a recepcióst, hogy hívja
ki nekem Samanthát. Persze Chase épp akkor jött le a
hallba, amikor kiléptem a konferenciateremből.
Szélsebesen sarkon fordultam és elindultam a másik
irányba, bár fogalmam sem volt, hol fogok kikötni.
– Reese? Hova mész?
– Mit törődsz vele! – Eszemben sem volt megállni.
Utolért és mellém szegődött.
– Mi a baj?
Nagyon feldühített, hogy ártatlannak tetteti magát,
ezért megálltam, szembefordultam vele, majd a szemébe
vágtam:
– Hallottam mindent az utolsó szóig a
konferenciateremben, amit az imént mondtál
Samanthának. Egy percet sem maradok itt tovább.
Behunyta a szemét.
– A pokolba!
– Igen, jól sejted. Pokolian érzem magam.
Ismét nekiiramodtam, de Chase elkapta a könyökömet
és behúzott magával egy üres irodába, majd becsukta
ránk az ajtót.
Beletúrt a hajába. Abba a kócos, dögös, szexi
bozontjába.
– Sajnálom. Seggfej vagyok.
– Igen, az vagy. Méghozzá méretes.
Chase letekintett rám és kajánul felnevetett.
– Ti ketten Sammel egy húron pendültök.
– Ezek szerint te nem tudtad, hogy Samantha behívott
mára állásinterjúra?
Megrázta a fejét.
 – Nem, nem tudtam.
– Nos, egy percet sem akarok olyan helyen tölteni, ahol
nem kívánatos személynek tartanak. Kérlek, hogy
köszönd meg a nevemben Samanthának, hogy a
védelmébe vett.
– Ez nem az volt, aminek te gondolod.
– Fogalmam sincs, mit gondoljak. Annyira összezavartál!
Chase egy pillanatig némán méregetett, hol az egyik,
hol a másik szemembe nézett.
– Bízz bennem, jót akarok neked!
– Méghogy bízzam benned? Hiszen ami az igazmondást
illeti, rekordokat döntögetsz, amikor csak összefutunk.
Megint szótlanul bámult. Visszabámultam rá.
– Rendben. Csodás. Akarod tudni az igazat?
Összefontam a karomat a mellkasomon.
– Ez lenne csak az üdítő változás.
Egy lépéssel közelebb jött hozzám, amivel behatolt a
személyes terembe.
– Vonzódom hozzád. Őrülten. Mióta csak először
megláttalak. Igyekeztem tiszteletben tartani, hogy mással
jársz. Megtettem, bár nem volt túl nagy kedvem hozzá. Ha
pedig itt dolgoznál, megpróbálnálak ágyba vinni.
Szóra nyitottam a számat. Aztán becsuktam. És megint
kinyitottam.
– Nem hiszem el, hogy ezt mondtad nekem.
Megvonta a vállát.
– Te akartad tudni, mi az ábra. Márpedig így áll a
helyzet.
 – Fogd fel, hogy nekem előbb bele kell egyeznem abba,
hogy lefeküdjek veled. Ami soha nem történik meg, ha te
vagy a főnököm. Szóval ez itt a bökkenő.
– Ó! Nos, akkor… Úgy tűnik, semmi gond. Feleslegesen
aggódtam. Ha flörtölnék veled, ha rád mozdulnék, te
hárítasz és helyreteszel.
– És… ráadásul járok is valakivel.
– Baronnal. Találkoztam vele. Az a buggyant alak.
– Bryant. És nem buggyant.
– Nos, úgy tűnik, gond egy szál se. Samnek igaza van. Itt
a helyed, ha Josh is fel akar venni. Téma lezárva.
Kicsit közelebb hajolt. Meg sem rezzentem, álltam a
sarat keményen. Istenem, micsoda illata van!
– Akkor jóban vagyunk? Elfogadod a
bocsánatkérésemet? Nagyot alakítasz az állásinterjún,
alkalmaznak, aztán ha megpróbálok becsusszanni a
bugyidba, nem fogod engedni.
Kibuggyant belőlem a nevetés, bár nem akartam.
Hihetetlen fazon ez a pasi.
Felém nyújtotta a kezét.
– Megegyeztünk?
– Lehet, hogy elment az eszem, de hé, miért ne? Már
csak pár napig van munkám. – Belecsaptam a tenyerébe,
de ő ahelyett, hogy megrázta volna a kezemet, a szájához
emelte és megcsókolta a kézfejemet. Minden porcikámban
megremegtem. Istenem, bajban vagyok.
Elmosolyodott, afféle mohó ragadozómosollyal, és
közben kis gödröcske jelent meg az arcán, amit korábban
észre sem vettem. Jó is, hogy nem villogtatta meg őket
korábban előttem. Veszélyes kis gödröcskék voltak.
– Most már csak el kell érnünk, hogy alkalmazzanak.
Akarsz pár bennfentes információt?
– Jó hogy.
– Josht azzal veheted le a lábáról, ha azt mondod neki,
hogy hasonlít Adrian Brodyra. Elolvad, ha ezt hallja.
Óvatosan elmosolyodtam.
– Jó tudni.
– Ami pedig Samet illeti… Ne mondd neki, hogy a
Metsnek drukkolsz, még akkor se, ha így van. Nála csak a
Yankees a nyerő.
Gyanakvóan, hunyorogva néztem rá.
– Gondolod, hogy amikor ringbe szállok egy
marketingállásért a cég vezetőivel, a baseball lesz a
legfontosabb témánk?
– Sosem tudhatod.
– Miért gondolom azt, hogy be akarsz tartani nekem?
– És még valami. Josh nem flörtöl veled. Csak
rángatódzik a szeme. Amikor nálunk kezdett dolgozni, egy
hétig azt hittem, ki akar kezdeni velem.
Elnevettem magam.
– Rendben.
Chase visszakísért a konferenciaterembe, ahol Sam és
egy férfi, akit Joshnak véltem (mivel pont úgy nézett ki,
mint Adrian Brody) beszélgetett egymással.
– Megmutattam a marketingállásunkra pályázó
kisasszonynak a mosdót – magyarázta Chase, majd
bemutatott Joshnak. Ezután mi hárman kezet ráztunk
egymással és leültünk a konferenciateremben. Chase
viszont még mindig ott ácsorgott az ajtóban.
Aztán üdvözlésre emelte a kezét.
– Örültem, hogy találkoztunk, Reese. Sok szerencsét az
interjúhoz!
– Nem akarsz itt maradni a meghallgatáson? – kérdezte
Sam.
– Nem igazán. Ti ketten értitek a dolgotokat.
– Van esetleg valamilyen kérdésed, mielőtt elmennél? –
firtatta Sam.
– Egy szál se. – Chase sarkon fordult, hogy távozzon,
aztán hirtelen megállt. – Mégis lenne néhány
villámkérdésem. Nem bánod, Reese?
– Egyáltalán nem. – Mit művel ez a pasi?
– Nagyszerű. Kedvenc baseballcsapatod?
Ráhunyorítottam, közben azt fontolgattam, bízhatom
benne vagy sem. Élvezte, hogy késlekedem a válasszal.
Nagy levegőt vettem, majd nagy merészen rávágtam:
– Nem mondhatok mást, mint hogy a Yankees.
– Remek választás. – Chase Samanthára nézett, akinek
felderült az arca.
– Még egy kérdés.
Tudtam, mivel fog előhozakodni, még mielőtt kimondta
volna, de végigjátszottam a játszmát.
– Nem emlékeztet téged Josh egy hírességre?
Odafordultam Joshhoz és egy pillanatig úgy tettem,
mintha gondolkodnék, aztán visszafordultam Chase-hez. –
Adrian Brodyra hasonlít, leszámítva a szemüvegét.
Sam úgy nézett Chase-re, mintha a főnöke
megtébolyodott volna, Josh viszont kissé kihúzta magát
ültében.
– Jó szelet az interjú további részéhez, Reese!
 6. fejezet

Reese

A következő hétfő reggel még sötét volt odakint, amikor

megérkeztem a Parker Művekhez. Mivel odabent a
világítás le volt kapcsolva és az ajtókat is zárva találtam,
le kellett vonnom a következtetést, hogy középsúlyos
túlbuzgóságban szenvedek az első munkanapomon. Pár
percig még az irodaház előtt őgyelegtem, arra várva,
hátha felbukkan valaki, de aztán úgy döntöttem, hogy
átmegyek a Starbucksba és bedobok egy jó erős kávét. A
kávézó közvetlenül amellett az étterem mellett volt, ahol
először egymásba botlottunk Chase-szel.
Bár az imént még úgy tűnt, hogy ilyenkor még esze
ágába sincs senkinek, hogy nekiálljon gályázni, pokoli
hosszú sor kígyózott odabent. Csatlakoztam a szomjazó
csapathoz és beálltam a sor végére, akár egy jó kis baka,
majd az e-mailjeim böngészésével igyekeztem enyhíteni a
várakozás kínját. Összerezzentem, amikor valakinek a
kezét éreztem a hátamon, de a fülembe suttogó hang
hozta csak rám igazán a frászt.
– Az iPhone-odra is az én fotómat tetted fel
háttérképnek?
Ugrottam egyet.
 – A fenébe!
– Sajnálom, nem tudtam kihagyni, hogy bele ne
kukucskáljak a mobilodba. Úgy gondoltam, mivel rajta
vagyok a laptopod képernyőjén meg minden, igazán
erősen vonzódhatsz hozzám.
Megfordultam, és felé tartottam a telefonomat.
– Látok hasonlóságot, de ez a kép nem téged ábrázol.
Chase kikapta a kezemből a mobilomat.
– Mi a fene ez?
– Tallulah.
– Létezik ilyen?
– Természetesen. Valóságos, nagyon is. Jó ronda, igaz?
– Ez egy macska akar lenni?
– Bizony. Ez egy szfinx. Szőrtelen fajta.
Tényleg ez volt a legocsmányabb házi kedvenc, amelyet
valaha láttam. A feje túl kicsi volt a testéhez képest, és a
pofácskája akár az ördögé. Ráncos, sápadt, hússzínű bőre
egy pulykára emlékeztetett, amelyet épp betolnak a
sütőbe.
– A mostohaapám vette az anyámnak a
születésnapjára, mert allergiás, és már annyira sóvárgott
egy kis kedvenc után. De aztán kiderült, hogy nem az
állatszőrre allergiás, hanem az állatok nyálában és
bőrében lévő fehérjére. Így aztán a hétvégén áttestálta
rám ezt a kis szörnyeteget, amíg másik gazdát nem talál
neki. A mostohám kétezer dollárt perkált le ezért a
csúnyácska macskakölyökért.
– Nem látod ebben a gúnyos célzást? – kérdezte Chase.
 – A gúnyos célzást?
– Van egy szőrtelen macskád, és ma kezdesz egy olyan
cégnél dolgozni, amelynek a leghíresebb terméke egy
különlegesen finom intimgyanta nők számára.
Elképedésemben eltakartam a számat a kezemmel.
– Ó, istenem! És te ezt ironikusnak találod?
– Mit mondhatnék? „A kopasz gyönyörű” szlogen hozott
nekem egy halom pénzt. Ennél a macskánál keresve sem
találnánk jobb kabalafigurát.
Kuncogni kezdtem.
– Majd észben tartom, amikor az első
marketingprojektemen dolgozom.
– De mi az ördögöt csinálsz itt ilyen korán? –
Rápillantott az órájára. Ekkor vettem csak észre, hogy
futószerelés van rajta, nem pedig öltönyben és
nyakkendőben feszített, mint az irodában a múlt héten.
– Korai kezdést terveztem mára.
– Az irodaépület fél hétig nem nyit ki. El akartam menni
futni. De inkább megmutatom neked, hogyan tudsz
bejutni akkor is, ha minden be van zárva. Persze csak
miután megittuk a kávénkat.
– Ne csinálj ebből gondot magadnak! Majd megvárom,
amíg kinyit az irodaház. Nem akarom, hogy
megváltoztasd a programodat.
– Veszettül utálok futni. Minden szalmaszálba
belekapaszkodom, hogy találjak valami ürügyet a
kihagyására. Márpedig nem is találhatnék csodásabb
mentséget, mint hogy egy gyönyörű csajszinak
megmutatom az irodámba vezető titkos bejáratot. – Rám
kacsintott. – Különösen annak a szépségnek, aki végül
amúgy is az ágyamban fog kikötni.
Istenem, micsoda hetyke, beképzelt alak! És nekem ez a
pimaszság annyira bejön!
A sor lassan fogyatkozott előttem, de mivel Chase-szel
szembefordulva beszélgettem, nem vettem észre, hogy
időközben kissé előbbre léphettem volna. Chase az állával
a köztem és az előttem álló közti résre mutatott, majd a
hátamra tette a kezét, hogy előbbre tereljen. Annyira
természetesnek tűnt az érintése.
Amikor odaértünk a pénztárhoz, mondta, hogy
rendeljek én előbb.
– Egy közepes pohárral kérek a sötét pörkölésű kávéból,
tej nélkül.
Chase elvigyorodott, és hozzátette:
– Kettőt kérünk. – Ragaszkodott hozzá, hogy mindkettőt
ő fizesse.
A koffeinadagunkkal a kezünkben egy háztömbnyit
mentünk előre észak felé, majd megkerültük az épületet,
ahol Chase bekopogott egy jelölés nélküli acélajtón. Egy
fickó nyitotta ki, aki üdvözölt minket, miközben
bementünk.
– Mr. P.! Mi újság, ember? Hogy mennek a dolgok?
– Nem panaszkodom, Carlo. És nálad mi az ábra?
– Én sem panaszkodhatom és nem is teszem. A
feleségem egy szajha, de nem hibáztathatom érte. Egy
kövér, lusta faszihoz ment hozzá. – Az egyenruhás portás
és mindenes vigyorogva paskolta meg a sörpocakját.
– Carlo, ez az ifjú hölgy itt Reese Annesley. Ez az első
munkanapja a Parker Műveknél.
– Örvendek a találkozásnak, Miss A.! – A portás és
karbantartó megtörölte a kezét az ingében, majd felém
nyújtotta, de közben végig Chase-hez beszélt. – Új
fotóalbumot készítesz? Ez a kedvenc időszakom az évben.
– Nem, nem ezen a héten. És Reese nem modell, bár elég
csinos ahhoz, hogy az lehessen. – Chase ismét rám
kacsintott, és mintha pillangószárnyak verdesését
éreztem volna a gyomromban.
Ő a főnököd, te érzelgős, ostoba liba! Talán jobb lett
volna, ha már lefeküdtem volna Bryanttel, akkor talán
nem lettem volna ennyire kiéhezve a szexre.
Chase beütött egy kódot a liftgombok feletti
billentyűsorba, mire a szolgálati lift ajtaja kinyílt. – A kód
6969.
– Hogyan fogok emlékezni rá? – jegyeztem meg évődve.
Miközben beléptem a liftbe, Chase átkarolta a
derekamat.
– Nem akarsz megint megbotlani?
– Okostojás.
– A főnököd vagyok. Nem beszélhetsz így velem.
Az órámra pillantottam és elmosolyodtam.
– Még nem kezdődött el a munkaidő, okostojás.
– Így mennek a dolgok ezután?
– Bizony ám.
– Akkor ez legyen érvényes mindkét irányban! A
munkaidő előtt és után én is azt mondhatok, ami az
eszembe jut. A helyedben kétszer is meggondolnám,
belemegyek-e egy ilyen játékba. – Megnyomta a
harminchármas gombot, és közel hajolt hozzám. –
Szeretnéd tudni, mire gondolok most? Ha akarod,
behunyom a szemem és részletesen leírom neked, miről
fantáziálok.
Hirtelen nagyon szűknek éreztem a liftet. És forrónak is.
Átkozottul forrónak.
Még mielőtt a liftajtó becsukódott volna, egy öltönyös
férfinak sikerült becsusszannia és csatlakoznia hozzánk.
Halkan káromkodott az orra alatt és megnyomta a
huszonkettedik emelet gombját.
Chase kissé visszahőkölt és megköszörülte a torkát.
– A szolgálati bejáratot kell használnod fél hét előtt és
este nyolc után.
– Rendben. – A lift kicsiny és zárt, párnázott terében
Chase illendő távolságra volt tőlem, mégis elég közel
ahhoz, hogy érezzem az illatát. És varázslatos illata volt,
tisztaság- és erdőillata, ami beindította a képzeletemet…
Nem valószínű, hogy futás előtt beült a fürdőkádba. Akkor
viszont ilyen a bőrének az illata, amikor reggel felkel. A
fenébe! Valamilyen érthetetlen oknál fogva hirtelen egy
erdő közepén láttam magam előtt Chase-t, amint egy
hatalmas tölgyfát vág ki. Farmert viselt (a legfelső gombja
nem volt begombolva, természetesen) és durva
munkáscsizmát. Ing nem volt rajta.
Mivel túl közel voltam hozzá, cserbenhagyott a
józanságom. Odafordultam hozzá.
– Kunyhód is van az erdőben?
Elvigyorodott.
– Nincs. Miért, kellene, hogy legyen?
– Felejtsd el!
Miután felértünk a harmincharmadik emeletre, Chase
gyorsan körbevezetett a birodalmában. Miközben ott
baktattam mellette, és hallgattam, hogyan mutatja be a
cégét az egyes részlegek munkáját röviden ismertetve,
éreztem, milyen szenvedélyesen szereti a vállalatát. Ez
nem a flörtölő Chase volt, hanem a vezérigazgató Chase
Parker, és ezt a fazont legalább annyira csíptem, mint az
előzőt.
Annyira elbűvölt az okosságával és a lelkesedésével,
hogy észre sem vettem, több mint egy órát töltöttünk a
termékfejlesztő laborban, míg csak a dolgozók el nem
kezdtek befelé szállingózni, hogy megkezdjék napi
munkájukat. Chase cégének valamennyi termékét
bemutatta nekem, és a történetüket is elmondta. Amikor
az egyik találmányához, az Isteni Kencéhez értünk,
elhallgatta azokat a pikáns részleteket, amelyeket Sam
megosztott velem – vagyis hogy a Puncikényeztető
segítségével sikerült ágyba csalogatnia az egyetem
csaknem összes csinos nőnemű hallgatóját.
– Vigyél haza egyet minden termékünkből és próbáld ki
őket! – mondta.
– A hétvégén már megvettem őket és kényeztettem
velük magamat. Használni akarom őket, mielőtt
bármilyen marketingötlettel előállnék.
– És? Mi a véleményed róluk?
– Érdekesnek tartom, hogy ezeket a csodás termékeket
egy férfi találta fel.
– Mit is mondhatnék? Kifejezetten jó a kapcsolatom a
feminin oldalammal.
– Hm… Én pedig azt hallottam, hogy arra használtad a
találmányaidat, hogy az egyetem női részlegével kerülj
intim közelségbe.
Chase összeráncolta a szemöldökét.
– Már látom, hogy távol kell tartanom téged Samtől.
– Pedig ő sok értékes tudás forrása.
Ismét a hátamra tette a kezét és kitessékelt a
terméklaborból.
– Nos, éppen ez a gond vele.
Egymás mellett baktattunk vissza a marketingosztályra.
– Mióta ismeritek egymást Sammel?
– A gimi óta.
– Hű! Pont, mióta mi ismerjük egymást.
– Na igen. De nem az ő arcát szívtam véresre a
tornaterem melletti folyosón.
Egy fiatal fickó perdült ki az első irodából a
marketingosztályon, amikor elmentünk előtte. Jóképű
volt, és csak úgy sütött róla, hogy „épp most jöttem az
egyetemi koleszból, és máris beültem egy ragyogó
állásba”.
Chase megállt és bemutatott az ifjú titánnak.
– Reese, ő Travis, a marketingosztály informatikusa. Ő
végzi a kereső- és weboldal-optimalizáló munkát a
cégünknél, vagyis kissé leegyszerűsítve, vevőket hoz
nekünk.
Travis kaján vigyor kíséretében rázta meg a kezemet.
– Mondd, hogy ez a tündér itt dolgozik!
– Így van.
– A fenébe, imádom az állásomat.
– Valóban? Nos, akkor ne meresztgesd tovább a
szemedet, hanem menj és olvasd el az alkalmazottak
kézikönyvében a tizennegyedik oldalt!
– A tizennegyedik oldalt?
– A szabályt, amely megtiltja a kollégák zaklatását.
Travis védekezőn feltartotta a kezét és nevetett.
– Rendben. Semmi zaklatás. Csupán bókoltam a
kolleginának, hogy milyen gyönyörű.
Ebben az irodában mindenki viccelt, még a főnök is.
Chase odahajolt hozzám, miközben tovább baktattunk
a folyosón, és suttogva azt mondta:
– Egy pillanatig se aggódj! A zaklatási szabály csak az
alkalmazottakra vonatkozik, a tulajdonosra nem. Ma
reggel ellenőriztem.
A nagy iroda a folyosó túlsó végén Joshé volt. Amikor
beléptünk hozzá, egy állapotos nővel beszélgetett éppen.
Az asszony szélesen elterpeszkedve ült a székében és
domború hasát simogatta.
– Hajnalok hajnalán, napfelkelte előtt futottam össze a
mi új kolléganőnkkel, amint megpróbált bejutni az
épületbe – mesélte Chase. – Pedig jobban tenné, ha
takarékoskodna az energiájával. Úgy tűnik, Dimitria
bármelyik pillanatban szülhet.
Az asszony szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte
magát; egy zselével töltött stresszoldó labdát nyomogatott
a kezében miközben válaszolt.
– Miért nem találsz fel valamit, ami megakadályozná,
hogy a várandós nők mindig a nadrágjukba eresszenek
egy kicsit, amikor nevetnek vagy tüsszentenek? Vagy
valamit, ami lelohasztja a dagadt bokánkat? – A lábára
mutatott. – Ez az anyám cipője. Egyetlen ruhadarabom
sem jön fel rám. Még az átkozott cipőm sem.
Chase megcsóválta a fejét.
– Van valami, amitől félsz, Reese? Tudod, amitől kitör a
frász.
– Úgy érted, vannak-e fóbiáim? A pókokra gondolsz meg
hasonlókra?
Ennek a tagnak ilyen sok ideje van?
– Igen. Olyasmire, amitől eszeveszetten rohansz ki a
szobából, ha találkozol vele, mert félelmedben fosni
kezdesz tőle.
– Nem vagyok különösebben félős. Inkább átmegyek az
utca túloldalára, hogy elkerüljem a rémisztő dolgokat.
Chase bólintott.
– Az én hátam leginkább az állapotos nőktől borsódzik.
Nos, jobb, ha most elmegyek futni, még mielőtt túl nagy
lesz a forróság odakint.
Dimitria felkapta a stresszlabdát, és Chase-hez vágta, a
vállán találva el a szemtelen flótást.
 – Most végre tudom, hogyan kell használni ezt az
átkozott vackot!

***

Isteni Kence. A nap végén az új irodámban ültem és

megpörgettem párszor a gyantával teli üveget az
íróasztalomon. Holnap ott fogok ülni az első hivatalos
marketingstratégiai megbeszélésen, mivel az
osztályunknak meg kellett terveznie a cég egy régi
termékének egy új reklámkampányát. És ez a termék a
Parker Művek egyik kiemelt árucikke volt. Bele kellett
helyezkednem azoknak a vásárlóknak a
gondolkodásmódjába, akik otthon gyantáznak. Ebben az
volt a legnagyobb gond, hogy én nem gyantáztam magam
– profikra bíztam a feladatot. Ezért megbeszéltem egy
időpontot erre az estére a kozmetikusommal. Megkérem,
hogy ezúttal az intim gyantázást az ő szokásos keveréke
mellett az Isteni Kencével is végezze el, hogy a kettőt össze
tudjam hasonlítani.
Ekkorra már a marketingrészleg csaknem minden
dolgozója elment, én viszont egy proteinszeletet
majszoltam és egy palack szénsavas üdítőt szürcsöltem
hozzá, amelyeket a büfében az automatából vettem.
Egyszer csak Chase jelent meg az ajtóban. Már nem
futószerelés volt rajta, mint reggel, hanem üzleti öltözék.
– Csak nem Dr Peppert iszogatsz? – jegyezte meg
meglazítva a nyakkendőjét.
 Már évek óta nem ittam ezt a márkát, de amikor ma
megláttam az automatában, eszembe jutott, hogy amikor
összefutottam az edzőteremben Chase-szel, azt mondta
nekem, hogy nagyon szereti. Az emlék hatására – még
mielőtt átgondoltam volna a választásomat – meg is
nyomtam a Dr Pepper felirat melletti gombot.
– Az unokatestvérem odavan érte – feleltem. –
Gondoltam, adok egy esélyt neki.
Kaján vigyor ült ki az arcára: abban a „tudom-hogy-
szemérmetlenül-szexi-vagyok-pedig-a- kisujjamat-sem-
mozdítom-érte” stílusban. Istenem, hagyd ezt abba!
– Szeretsz későig dolgozni?
– Éjjel hozom a legjobb formámat – feleltem.
Chase szemöldöke nyomban felugrott.
– Már munkaidő után vagyunk, tehát már nem vagyok
főnök. Te voltál az, aki ezt reggel elmagyarázta nekem,
igaz?
Hátradőltem a székemen.
– Hat után vagyunk. Mit forgatsz a fejedben?
Közelebb jött, leült velem szemben és rám villantotta a
legádázabb mosolyát.
– Csak azt akarom mondani, hogy én is éjjel végzem a
minőségi munkát.
– Ebben biztos voltam. Bár én a hirdetési
kampányunkkal kapcsolatos ötletelésre gondoltam. Azt
vettem észre, hogy este kreatívabb vagyok. Néha, miután
bekászálódom az ágyba és lekapcsolom a villanyt, bevillan
az agyamba a megoldás, amelyre egész nap hiába
próbáltam rájönni.
– Én is hihetetlenül kreatív vagyok miután lekapcsolom
a lámpát és becsusszanok az ágyba. Talán egyszer
kipróbálhatnánk, mennyire lennénk kreatívak együtt.
Szerintem csodálatos eredménnyel járna. Képzeld csak el:
kétszer annyi kreativitás egy ágyban!
Megcsóváltam a fejemet, de nem tudtam mosolygás
nélkül megállni.
– Te vagy a HR-esek rémálma. Fogadni mernék, hogy
keményen megdolgoztatod Samet a fizetéséért.
– Nem igazán. Te folyton flörtölsz velem, én pedig csak
reagálok rá – mi mást tehetnék? Ez meglehetősen illetlen
viselkedés a részedről, tekintve, hogy a főnököd vagyok.
A szemem majd kiugrott a helyéből
felháborodásomban.
– Még hogy én flörtölök veled?! Te vagy az aki…
– Nyugi! Csak tréfálok. Egyáltalán nem tartom
illetlenségnek. Folytasd csak!
– Egész álló nap gyantákat szagolgattál?
Chase vigyora ragadós volt.
– Szóval meddig akarsz még itt dekkolni? – kérdezte.
– Van egy találkám nyolc órakor. Mivel épp útba esik
hazafelé menet, gondoltam, innen megyek oda. És az
indulásig agyoncsapom valahogy az időt.
– Vacsora Braxtonnal?
– Bryant. Nem, gyantáztatni megyek. – Felé tartottam az
isteni kencés üveget. – Úgy döntöttem, végzek egy kis
kutatómunkát a termékkel kapcsolatban.
 – Nekem is ott a helyem.
– Gyantáztatni akarsz?
– Nézni, ahogyan gyantáznak. – Felcsillant a szeme. –
Szigorúan tudományos jelleggel.
Amikor Samantha hirtelen megjelent az ajtóban,
különös mosollyal az arcán vett szemügyre kettőnket.
– Már tíz perce várlak az irodádban. Még mindig el
akarsz menni vacsorázni?
Chase rám nézett.
– Kiugrunk az Azuri’s-ba falafelt enni. Velünk tartasz?
– Köszi, jó lenne! De találkám van.

***

Még aznap este, később, miután befejeztem a

telefonbeszélgetést Bryanttel, és a sötétben feküdtem,
végiggondolva a napomat, megcsörrent a telefonom.
Valaki egy ismeretlen számról sms-t küldött, furcsa,
titokzatos üzenettel: Tallulah-val ikrek vagytok?
Egy percembe került, mire kitaláltam, ki küldte.
Ugyanis megfeledkeztem arról, hogy amikor találkoztam
Chase-szel az edzőteremben, megadtam neki a
telefonszámomat, hogy továbbítsa Samanthának.
Behunytam a szememet és magamban mosolyogtam; már
egy cseppet sem voltam álmos.
 7. fejezet

Reese

Még csak két napja dolgoztam az új munkahelyemen, de

máris imádtam az állásomat. Felidézett bennem valamit,
amit már régóta nem éreztem. És még csak észre sem
vettem, hogy hiányzik – egészen mostanáig. Nem más volt
ez, mint a szenvedély. Reggel alig vártam, hogy dolgozni
mehessek. Egy ideig a másik állásomban is így éreztem, de
vajon hova lett az az érzés? A Parker Műveknél újra
tetterősnek éreztem magam.
Egész délelőtt bent voltam a megbeszélésen és figyeltem,
hogy a csoport tagjai milyen ötletekkel állnak elő. Ezek az
emberek egymást ösztönözték – egymás gondolataiból
merítettek, és azokból építkezve alakították ki végül a
legjobbnak tűnő megoldást – ahelyett, hogy öncélúan
versengtek volna egymással. Mivel itt én még új voltam,
nagyrészt csendben figyeltem őket és keveset beszéltem.
Miután megebédeltünk és visszamentünk a
megbeszélésre, Josh már egy fehér színű tábla előtt állt és
felírta rá azokat a szavakat, amelyeket a többiek
bekiabáltak. Ekkor Chase is csatlakozott hozzánk és a
terem végében foglalt helyet. Csendben ült és figyelt. A
hátamon éreztem a tekintetét, ezért többször
hátrafordultam, s ő várakozón tekintett vissza rám.
Mindössze két üres hely volt az előadóteremben. Az
egyik éppen mellettem. Pár perc elteltével Chase a terem
szélén csendben előrejött, és becsúszott a jobb oldalamon
lévő székre. A szemünk sarkából egymásra pillantottunk,
majd Josh ellépett a táblától, amelyre az imént felvésett
valamit, majd megköszörülte a torkát.
Mire vágynak a nők? Ezt írta fel a fehér táblára nagy
fekete betűkkel.
– Mielőtt nekikezdenénk a délutáni munkának, vegyük
át, amit már tudunk! – Az ujjain kezdte számolni az
ismert tényeket, a mutatóujjával kezdte. – Egy: a
vásárlóink kilencvenhat százaléka nő. Kettő: a nők
vásárlási szokásai különböznek a férfiakétól. Három: A
tavalyi felmérésünk szerint a nők kilencvenegy százaléka
úgy nyilatkozott, hogy a reklámszakemberek nem értik
meg őket. – A negyedik pont ismertetését a kisujja
felmutatásával kísérte. – Négy: a férfiak a szükségleteik
szerint vásárolnak, a nők viszont a vágyaik alapján. –
Ezután megpaskolta a táblát. – Mit akarnak a nők? Ha el
akarunk adni nekik valamit, ennek a kérdésnek a
megválaszolásával kell kezdenünk.
Josh ezután a terem két szélén elhelyezett állványra
mutatott.
– Két csapatra fogunk oszlani. Két fehér tábla áll a
teremben. Vigyünk egy kis csavart a dologba, hogy
izgalmasabb legyen, rendben? A nők a terem jobb oldalán
dolgoznak, míg a férfiak a bal oldalon. Készítsetek egy
listát a két nem igényeiről, legalább ötöt soroljatok fel! Ha
többet tudtok összeszedni, még jobb. Azt, hogy a férfiak
mit akarnak, én fogom feljegyezni. – Josh ekkor Chase-re
pillantott, aki helyeslően bólintott. – A nők írnoka pedig
Chase lesz.
Chase odahajolt hozzám, és suttogva azt mondta: –
Elképesztően pazar az illatod. Akár a tengerpart nyáron.
– Mélyen beszippantotta a levegőt az orrán át. –
Kókuszillat egy kis citrussal keverve.
Megcsóváltam a fejem, de azt feleltem neki, szintén
suttogva:
– Köszönöm. – Aztán az órámra mutattam. –
Munkaidőben nem illendő így viselkedni.
– Ó, valóban? Adrian Brodynak fizetésemelés jár. Épp
most készülök összeírni egy listát arról, mi az, ami motivál
téged, és ezt még munkának is nevezhetem. Néha
kifejezetten szeretem ezt az állást.
Miután átrendeztük a termet és mindenki kényelmesen
ült az új helyén, Chase azt javasolta, hogy a nők
csapatából mindenki fordítson öt percet arra, hogy
elkészíti a saját listáját, és aztán majd meglátjuk, hogy
együtt, csoportként mivel rukkolnak elő. Párszor
megpróbált belekukucskálni a listámba, de eltakartam
előle a jegyzetfüzetemet és rávigyorogtam. Amikor a
tollak már nem siklottak olyan gyorsan a papírokon,
Chase felkapta a tábla rekeszéből a filctollat, levette a
kupakját, majd felírta a táblára: Mit akarnak a nők?
Ezután egy vastag vonallal aláhúzta.
 – Természetesen én már tudom is a választ erre a
kérdésre, de mivel én csak segítő szerepet töltök be az
ötletelés lebonyolításában, hagyom, hogy a hölgyek
tegyék meg legjobb tétjeiket. – Játékosan elmosolyodott,
mire megjelentek azok az átkozott gödröcskék az arcán.
Tűnjetek el! Ez a gyenge pontom!
A kolléganők tipikus válaszokat hoztak fel – mint
például a pénzt, a szerelmet, a biztonságot, a kalandot, az
egészséget, a szépséget, a szórakozást és a vidámságot, az
egyszerűséget. A hölgyek a csoportban vitatták meg
egyiket-másikat, de a jegyzeteik tele voltak kihúzott
szavakkal, mert a javaslataik vagy felkerültek a táblára,
vagy elvetettük őket. Ami engem illet, többnyire
hallgattam, viszont a listámon volt még pár olyan tétel,
amelyet nem említettek eddig a kolléganőim. Chase
rápillantott a papíromra és megpróbálta fejjel lefelé
elolvasni.
– Halljuk, Reese, mi az, amit te akarsz? Maradt még
valami a listádon?
Beleharaptam az alsó ajkamba, miközben belenéztem a
jegyzetembe.
– Elismerés, biztonság, hatalom, család. – Volt még egy
szó a listámon. Tétováztam kissé, hogy felolvassam-e, de
végül felpillantottam és azt mondtam: – Orgazmus.
Chase a táblára már felírt „szerelem” szóra mutatott és
megkérdezte: – Ebben a kifejezésben nincs benne az
orgazmus?
Kissé oldalra biccentettem a fejem.
 – A kettő a legtöbb nő számára nem feltétlenül fedi
egymást, akár hiszed, akár nem.
– Rendben, elfogadom. – Chase felírta az „orgazmus”
szót is a táblára. Természetesen kétszer akkora betűkkel
firkantotta rá, mint a többit. És aztán felvette a listára
még a család, a biztonság és az elismerés szavakat is. –
Hatalom? Ez mit jelent? Erőt? Esetleg erélyt?
– Nem, inkább azt a képességet, hogy befolyásolni
tudjuk mások viselkedését.
– És ahhoz, hogy szert tegyél erre a hatalomra, meg kell
fosztanod a többieket tőle, hogy befolyásolni tudd őket?
Vagyis diktátor akarsz lenni? A nők diktátorok akarnak
lenni?
– Nem. Te a hatalomnak egy végletes és szélsőséges
megnyilvánulási formáját hoztad fel. Mi, nők a finomabb
és gyengédebb megoldásokat kedveljük.
– Szerintem pedig a nők nem akarnak minden területen
hatalmaskodni.
Abbey, az egyik brandmenedzser, kuncogva közbeszólt:
– Azért gondolod így, mert te férfi vagy.
– Az a célunk, hogy leássunk a nők vágyainak a
gyökeréig, hogy a termékünket e vágyakhoz igazítsuk.
Ezért őszintének kell lennünk magunkhoz. Vannak
helyzetek, amikor egy nő át akarja engedni az irányítást
a férfinak. – Chase az „Orgazmus” szó nagy O betűjére
mutatott. – Mégpedig a hálószobában. Sok nő szereti a
domináns szeretőt.
A nők halkan zúgolódtak, a fejüket csóválták, én pedig
közbeszóltam:
– Ez igaz, de mi ott is a kezünkben akarjuk tartani az
irányítást. A nő az, aki eldönti, mikor van itt az ideje a
szexnek egy kapcsolatban. Mi befolyásoljuk ezt, akár
megtörténik az aktus, akár nem. Még egy igazi alá-
fölérendeltségi kapcsolatban is, amikor a nő alá van vetve
a férfi partnerének. Működik ilyenkor az úgynevezett
„safe word”, vagyis biztonsági szó, amelyben
megállapodnak, amit akkor vetnek be, ha az együttlét
során az egyik fájdalmat vagy kellemetlenséget okoz a
másiknak. Ez lehetővé teszi, hogy a nő itt is irányítson.
Irányítani és befolyásolni képes, még abban az esetben is,
ha fizikailag hátrányos helyzetben van.
Közben – anélkül, hogy észrevettem volna – a
karkötőmet tekergettem a csuklóm körül. Ezt szoktam
csinálni, amikor elfog az idegesség. Amikor
felpillantottam, láttam, hogy Chase a csuklómat bámulja.
Megköszörülte a torkát, majd gyorsan rácsúsztatta a
kupakot a filctollra.
– Remek munkát végeztetek valamennyien. Úgy vélem,
a listánk immár teljes. Nekem most el kell rohannom egy
délutáni találkozóra. Kíváncsian várom, hogy a nők mely
vágya kerül a termékmegújító kampányunk
középpontjába.

***

Nyolc óra is elmúlt már és az éjszakai takarítók

nekikezdtek a porszívózásnak, ezért nem hallottam, hogy
Chase lejött a hallba. Csak akkor pillantottam meg,
amikor már az irodám ajtajában állt.
– Tizennégy órája gályázom. Úgy nézek ki miattad, mint
egy fonnyadt saláta.
Az öltönyétől már megszabadult, és futáshoz öltözött:
rövidnadrág volt rajta meg egy póló.
Istenem, a combja eszméletlenül szexi! Vastag és izmos.
A hajam kontyba volt tekerve a fejem tetején és egy
csomó ceruza állt ki belőle. Elkaptam Chase kötekedő
pillantását, miközben a frizurámat tanulmányozta.
– Otthon hagytam a hajgumimat. Ilyenkor este már
nem szeretem, ha a nyakamba lóg a hajam.
Chase a blúzom kivágását bámulta. Kellemes remegést
éreztem a gyomromban, amikor láttam, hogy képtelen
levenni róla a szemét.
– Miben állapodtatok meg? – kérdezte. – Mi a stratégiája
a termékmegújító kampányunknak? Vagyis: mit akarnak
a nők?
– Ott azért még nem tartunk. Egyelőre háromra
szűkítettük a listánkon szereplő szavakat, és majd csak
ezután fogunk róluk asszociációs térképet készíteni.
Meglátjuk, melyik lesz közülük a befutó.
– Melyik az a három, amelyik fennmaradt a rostán?
– Hatalom, kaland és orgazmus.
– Azt pedig már tudjuk, hogy ha összekeverjük ezt a
hármat, az milyen „remekül” működik „A szürke ötven
árnyalata” című könyv főhősei számára. Mind a három
kötetben.
– Ebben igazad van.
Kissé félrebiccentette a fejét.
– Te olvastad azokat a könyveket?
– Bizony.
– És?
– Tetszettek. A nők szeretik, ha valakinek van
fantáziája.
Még mindig egyenest a szemembe nézett.
– Mára már letelt a munkaidő, igaz?
Az órámra pillantottam.
– Úgy bizony.
– Te odavagy az olyan domináns férfi dolgokért?
Az arcom színeváltozásából már ki lehetett olvasni a
válaszomat. Kerültem a tekintetét és megint a karkötőmet
kezdtem babrálni úgy, ahogy szoktam.
– Nem mondanám. De igazából még sosem próbáltam.
Ezúttal a szemébe néztem.
– És veled mi a helyzet?
– Ilyesmi idáig meg sem fordult a fejemben. De el tudom
képzelni, mi a varázslat abban, ha kikötözök egy nőt, és ő
ott fekszik előttem a maga kiszolgáltatottságában. Ez
mindkét ember számára egyfajta hatalmi játék. Vagy
inkább játszma.
Nem kerülte el a figyelmét, amikor e szavak hallatán
nagyot nyeltem.
– Ha látnám a testén a rózsaszín foltokat, amelyeket az
ujjaim hagytak rajta, a halovány bőrén… a fenekén, és a
combja érzékeny, belső oldalán… – Nem folytatta, a
karkötőmet bámulta mereven. – Kötél, szemlekötő, és
talán még egy-két játékszer.
– Nicsak! Micsoda gondolatok! Mintha az előbb azt
mondtad volna, hogy még csak meg sem fordult soha
ilyesmi a fejedben.
– Nem is. – Kivárta, amíg ismét a szemébe nézek. –
Egészen a mai napig. Még nem fantáziáltam a törékeny
kis csuklódról, és hogy egy szép napon mennyire szívesen
látnám kikötve őket az ágyam fejéhez. De mától ezt
teszem.
Épp hogy kimondta, megcsörrent a telefonom.
Rápillantottam a kijelzőjére, és miután megláttam a hívó
nevét, tekintetem ide-oda cikázott Chase és az iPhone-om
között. Ám a főnököm nem volt hajlandó magamra
hagyni, hogy nyugodtan beszélhessek a barátommal.
– Bocsáss meg egy pillanatra! – Felkaptam a telefont és
beleszóltam. – Halló? Igen, már csaknem végeztem. Miért
ne találkozhatnánk ott? … Rendben. Akkor fél óra múlva
ott leszek.
– Randi?
– Megiszunk egy italt Bryanttel.
Chase álla megfeszült. Bólintott.
– Jó éjszakát, Mogyoróvajas Kosárka!
 8. fejezet

Reese

Képzeletben szexeltem. Épp csak nem Bryanttel, pedig

vele akartam. Két italt dobtunk be. Mindent elmeséltem
neki az új állásomról, és ő tényleg figyelt arra, amit
mondtam. Egy bárban ültünk és Bryant a térdemre tette
a kezét.
– Azt gondoltam… mit szólnál ahhoz, ha elmennénk
Jersey Shore-ba a hétvégén? Hétvége a tengerparton,
vacsora egy kalyibában, ahol vödörből árulják a hideg
sört és a kagylót. A barátomnak van egy nyaralója Long
Beach Islanden és ezen a hétvégén nem használja.
Szerettem a tengerpartot, és a kagylóbár meg a sör
nagyon bejött nekem. Igen… csakhogy bizonyos okok
miatt nem akartam ott azonnal igent mondani
Bryantnek. Időre volt szükségem, hogy egy kicsit át
tudjam gondolni a dolgot.
– Válaszolhatnék erre egy vagy két nap múlva? A
munkahelyemen épp most indult egy nagyszabású
projekt, én is benne vagyok a csapatban és lehet elvárják,
hogy a hétvégén is bemenjek. Ezt most még nem tudom,
de esélyes.
Mint mindig, Bryant most is keményen állta a sarat.
 – Persze. Természetesen.
Korán leléptünk a bárból, mert másnap
mindkettőnknek csaknem hajnalban kellett kelnie.
Amikor hazaértem, Tallulah, anyám átkozottul ronda
macskája rám hozta a frászt, alighogy beléptem a
lakásba. Előtte persze én rémisztettem halálra
szerencsétlen párát, amikor tekintélyes
zárgyűjteményemet nyitottam ki sorban, ugyanis ez a
művelet akkora zajjal jár, akár a mennydörgés. A sötét
nappaliban két fényesen csillogó zöld szem meredt rám.
Amikor felkapcsoltam a villanyt, láttam, hogy a cicuska a
kanapé támláján kuporog.
– Istenem, te tényleg bűnronda vagy!
– Miau!
– Tudom, tudom, nem tehetsz róla. – Kicsit
megkapirgáltam a hátát a körmömmel. Furcsa volt
szőrtelen bőrének az érintése. – Mit szólnál ahhoz, ha
kerítenék neked egy cicapulcsit? Olyan áramvonalas,
fekete, divatos göncre gondoltam. Vagy inkább egy
műszőrme kardigánt szeretnél? Nagyon vágysz rá, ugye,
csúnya kislány? Kell egy kis szőr arra a bontott csirkére
vagy inkább pulykára emlékeztető testedre.
– Miau!
Felnyaláboltam, és együtt végeztük el a szokásos napi
szertartásomat – kinyitogattam az összes szekrényt és
ajtót, benéztem a függönyök mögé és az ágy alá is. Miután
mindent rendben találtam, lezuhanyoztam, aztán
bekentem magam testápolóval és bebújtam az ágyamba.
Tallulah csak erre várt, felugrott hozzám és lecövekelte
magát a párnámra, a fejem mellé.
Tizennégy órát húztam le az új állásomban
egyvégtében, ezt két Martini követte, nem csodálkoztam
volna, ha ki lettem volna ütve a fáradtságtól. De nem
voltam. Szexre vágytam. Ezt a problémámat könnyen
orvosolhattam volna azzal, hogy áthívom Bryantet a
kecómba, ő pedig örömmel szeretkezett volna velem.
Mégis a magányt választottam.
Tallulah ott dorombolt mellettem, majd egyszer csak az
arcomba csapott a mancsával. Amikor nem reagáltam rá,
megismételte. Másodszorra már megcsíptem az orrát.
Végül azonban beadtam a derekamat és
megcsiklandoztam a rózsaszín hasikáját. Nyomban
hanyatt vágta magát, hogy még jobban hozzáférhessek a
pocakjához. A mancsait és a lábait behajlította, így már
végképp úgy nézett ki, mint egy pulyka a sütés előtti
percekben. Az éjjeliszekrényemen kitapogattam a
mobilomat, felkaptam és fellapoztam pár fotót, amelyeket
reggel e-mailben át akartam küldeni az anyámnak, de
ekkor eszembe jutott az az üzenet, amellyel Chase lepett
meg előző este Tallulah-ról.
Lefényképeztem a hátán fekvő Tallulah-t, és alá írtam a
következő szöveget:

Reese: Ennek a macskának az ikertestvére egy

mélyhűtött bontott pulyka, ez már biztos.

Kevesebb, mint egy perc elteltével a telefonom meg is

csörrent a válasszal.

Chase: Többször meg kellett néznem a fotót,

hogy rájöjjek, mit ábrázol. Tallulah tényleg
egy durván ronda cicuska.

Reese: LOL. És ez a kis rém most elfoglalja az

ágyam felét. Folyton azt követeli, hogy
simogassam-csiklandozzam, különben
belecsap a képembe a mancsával.

Chase: Csak ti ketten fekszetek abban a nagy

ágyban?

Chase tudta, hogy munka után Bryanttel találkoztam.

Reese: Aha. Csak én és a ronda macskakölyök.

Chase: Jó tudni.

Reese: Szép álmokat!

Chase: Most már biztosan szépet álmodom.

Neked is jó éjszakát, Mogyis Kosárka!

***

Következő nap reggel beültünk egy kávéra a legjobb

barátnőmmel, Julesszal. Még ilyen hosszú idő nem telt el
úgy, hogy ne találkoztunk volna, ugyanis hét évvel ezelőtt
ugyanazon a napon kezdtünk dolgozni a Fresh Looknál.
– A melóhelyem totál szívás nélküled – buggyant ki
belőle a szemrehányás, amint befészkeltük magunkat az
ablak mellé a kávéinkkal.
– Naná, hogy az. Hiszen nincs kivel pletykálnod.
– A múltkor együtt ebédeltem Enával a reklámosztályról
és eldicsekedtem neki az új vibrátorommal, amit
mostanában újítottam be. Tuti, hogy egy életre
elijesztettem.
– Némelyik ember olyan merev, akár egy piszkavas.
Nem hajlandó ilyesmiről társalogni.
Jules megvonta a vállát. Ő volt a legnyitottabb és a
leglazább ember, akivel valaha találkoztam. A szülei
hippik voltak, és úgy nőtt fel, hogy a szabad szerelem
szelleme mindvégig ott vibrált a házukban. Elmondta
nekem, hogy a szüleinek külön hálószobája volt, arra az
eshetőségre, ha másvalakivel akartak ágyba bújni, mint
életük párjával. Az újonnan vett vibrátorral kapcsolatos
kellemes élmények megosztása igazán semmiségnek
tűnik ahhoz képest, ahogyan Jules gyermekkora telt
szülei folytonos partnerváltogatása közepette.
– Nem mintha neked szükséged lenne rá, amióta
Bryanttel jársz, de a Lovehoney cég most piacra dobott
egy háromágú Jessica Nyuszi vibrátort, amely szerkezet
határozottan jobb, mint az utolsó két fiúm. Rögtön rátalál
a klitoriszodra.
– Ezt nekem is ki kell próbálnom.
– Csak nem azt akarod mondani, hogy Bryant egy
kétbalkezes impotens alak?
Belekortyoltam a kávémba.
– Nem tudom. Ugyanis még nem feküdtem le vele. De
általában véve nagyon udvarias és figyelmes. És
szerintem ez jó jel.
– Csak nem jön be neked? Vagy valami más van a
háttérben?
Azonnal Chase jutott az eszembe, amiből világosan
kiderült, hogy valami másról van szó, aminek semmi köze
Bryanthez. Pontosabban valaki másról.
– Bryant nagyszerű srác. De tényleg.
– De…
– Nem is tudom. Valami visszatart attól, hogy a
kapcsolatunkat a következő szintre emeljem.
– Valami vagy valaki?
Jules túlságosan is jól ismert engem.
– Emlékszel arra a fickóra, akivel egy étteremben
találkoztam, amikor Martinnal randiztam? Meséltem
neked róla.
– Az, aki képtelen történeteket talált ki?
– Pontosan. Megint találkoztam vele. És megint
véletlenül. Valahogy.
– Valahogy.
– Nos… Néhányszor összefutottam vele.
– Hol?
Némi tétovázás után egy kérdéssel válaszoltam neki,
mintha ízlelgetni próbálnám a választ.
– Az irodában?
 Jules letette a kávéját az asztalra kettőnk közé.
– Csak nem azt akarod mondani, hogy az új
munkahelyeden dolgozik? Te most ugratsz engem!
Emlékszel, hogy mi történt, amikor a legutóbb szexeltél az
egyik kollégáddal.
– Chase valójában nem is a kollégám. – Épp hogy
kimondtam az iménti szavakat, a következő pillanatban a
főnököm besétált a kávézóba. Pontosabban nem is az én
főnököm volt. Hanem a főnököm főnöke. Nem tudtam
eldönteni, hogy ez javított vagy rontott a helyzeten.
Szerintem rontott.
Julesszal a sarokban ültünk, és reméltem, hogy Chase
talán nem vett észre minket. Nem mintha nem élveztem
volna minden alkalommal, ha láthattam, de tudtam, hogy
Jules nem lenne vele valami tapintatos. Szóval Chase
bejött a kávézóba, beállt a sorba, majd másodpercek
múlva megfordult és végigpásztázta a termet. Átvillant az
agyamon, hogy esetleg engem keres, de nem volt sok időm
a fontolgatásra, mert hirtelen elindult felénk.
De most nem futószerelés volt rajta, mint amikor az első
munkanapomon belébotlottam itt, hanem öltönyt viselt.
És a fenébe – sokkal szexibb volt, mint általában! A haja
még nedves volt és zilált, amolyan nemtörődöm módon, de
neki ez is nagyon jól állt, sokkal jobban, mint a többi
öltönyös férfinak a simára nyalt és hátrafésült frizura.
Párizsi kék inget viselt és hozzá hasonló színű, de
világosabb árnyalatú nyakkendőt. A nyakkendőjét nem
kötötte meg, ott lógott kétoldalt a nyakában, mintha csak
odadobta volna, hogy már rohanhasson is ki az ajtón.
Mérget mertem volna venni rá, hogy az inge rendelésre
készült, mégpedig abból, ahogyan ráfeszült széles
mellkasára – passzentos volt, de nem szűk. Tudtam, hogy
alul kis címke hirdeti a készítő cég nevét, amit azonban
nem tett közszemlére.
Míg én diszkréten vettem őt szemügyre, miközben
felénk tartott, Jules szeme felcsillant és nyíltan szemezett
vele.
– Reggelt! – Chase rám mosolygott és odabólintott
Julesnak. – Hogy telt az éjszakátok Rém Ronda Cicussal?
Hagyott aludni az a kis szörnyeteg?
– Igen. Valószínűleg megtartom hálótársnak.
– Szégyen és gyalázat.
Jules szemöldöke felszaladt csaknem a feje búbjáig.
– Rém Ronda Cicus? És ki ez a csinos fiúka, aki hozzánk
beszél? – Amint már említettem, Jules egy nagyon nyitott
családban nőtt fel. Nem szűrte meg a gondolatait, ami az
eszébe jutott, az meredek lejtőn szánkázott le az agyából,
majd kipattant rózsaszín rúzzsal kihúzott ajkain.
Chase megvillantotta előttünk tökéletes fogsorú,
ezerwattos, sugárzó és huncut gödröcskés mosolyát,
miközben kezet nyújtott Julesnak.
– Chase Parker. Együtt dolgozom Reese-szel.
Jules hatalmasra nyitott szemmel fordult oda hozzám.
– Ez a Chase ama Chase? Akiről az imént beszéltünk?
Chase felvonta a szemöldökét, de csak az egyiket.
– Ez csodás! Ezek szerint remélhetek?
 – Ember! Nézz végig magadon! Ugyan mi rossz
történhetne veled? – felelte.
Chase kuncogott és megcsóválta a fejét.
– Hölgyek, nem akartok egy kis utántöltést? Már kora
reggel van egy megbeszélésem. Miután megittam a
koffeinadagomat, rohanok is tovább.
– Jól megvagyunk. De azért köszönjük.
– Akkor találkozunk később az irodában.
– Az lesz a napom fénypontja! – Nem hagyhattam ki,
hogy ne húzzam egy kicsit.
Chase még aligha volt hallótávolságon kívül, amikor
Jules rákezdett.
Feltartotta a kezét, a tenyerét felém fordítva.
– Most már semmi szükség arra, hogy megmagyarázd,
miért veszítetted el Bryant iránt az érdeklődésedet. Ez a
fickó egy igazi ínyencfalat. Ugye, ismered az elméletemet,
miszerint a jóképű srácok nem olyan jók az ágyban, mint
a jóval nagyobb létszámban előforduló mezei fazonok,
mert nekik nem kell keményen megdolgozniuk a
hódításhoz?
– Igen. És mi van vele?
– Elég volt ránéznem erre a pasira, és én mondom
neked, hogy ő kivétel.
– Meg tudod állapítani, hogy jó az ágyban, csak úgy
ránézésre, meg a párszavas beszélgetés alapján?
Jules komoly képet vágott.
– Minden kétséget kizáróan, igen.
A barátnőm dilinyós volt, de erősen hajlottam arra,
hogy egyetértsek vele. Ismertem Chase személyiségét:
tudtam, ha valami iránt igazán érdeklődik, tökéleteset
alkot benne. Forrt benne némi természetes agresszivitás,
és biztos voltam benne, hogy ez a szeretkezés nyelvére
lefordítva annyit tesz, hogy domináns szerető.
Felsóhajtottam.
– Ráadásul még okos is.
– Ó, szegény pasi! Csodásan néz ki, okos és még az
ágyban is jó. És mit csinál az új munkahelyeden? Várj,
kitalálom. Értékesítési menedzser. Bármit akar eladni,
megveszem.
– Úgy fogalmaznék, hogy mindenbe beleártja magát egy
kicsit.
Jules úgy gondolta, már mindent ért. Megcsóválta a
fejét.
– Segédügyintéző? Ez rendben is van. Jó állásod van. Te
lehetsz a cukrosmamija.
– Igazából ő a vezérigazgató. Chase Parker a Parker
Művek tulajdonosa. És nem olyan silány módon pottyant
az ölébe a cég, mint annak a szemét Derek Eikmannak fog
majd egy napon a Fresh Look. Chase a saját erejéből hozta
össze ezt a céget. Ő találta fel a legnagyobb részét
azoknak a termékeknek, amelyeket a vállalata piacra
dob. Ráadásul a Parker Műveket ő maga vezeti.
– Ó, Jézusom! Rendben! Rendben! Hadd gondolkodjam!
– Párszor megütögette az állát az ujjaival. – Szóval
nyilvánvaló, hogy nem kellene lefeküdnöd vele, mert
tudjuk, hogyan sülne el, ha megtennéd. Gondolj csak
rövidke afférodra Derekkel, amelyet pillanatnyi
elmezavarodban követtél el. Viszont semmi okot nem
látok, hogy miért ne ugorjak én fejest egy ilyen veszett
viszonyba.
– Veszett viszonyba?
– Csak próbálok kitalálni egy, a helyzethez illő
kifejezést. Szerinted hogyan hangzik?
– Pocsékul. Inkább sehogy.
– Pedig szerintem ez mindkettőnk számára előnyös
lenne. Sőt, mind a négyünk számára. Gondold csak végig!
Ha lefekszem vele, neked elmegy az étvágyad tőle. Nem
olyan fából faragtak téged, hogy olyan területeket akarj
felfedezni, ahová a barátaid már kitűzték a zászlóikat. Így
aztán Chase számodra mentálisan tiltott területté válik.
És végül majd úgy tekintesz rá, akár egy műalkotásra, és
nem mint egy hússzeletre, amelyet fel akarsz falni.
Ekképpen az étvágyadat másféle ételek ízlelgetésére
tartogathatod – itt van például Bryant. És természetesen
mi Chase-szel nagyon boldogok lennénk… mert fergeteges
lenne a szexuális életünk. – Megvonta a vállát. – Probléma
megoldva. Üdv a csapatban!
Elnevettem magam.
– Tényleg nagyon hiányoltalak, mióta leléptem a Fresh
Looktól.
– Én nemkülönben. Totál szívás ott a meló nélküled. Egy
szép napon meg kell nyitnunk a saját reklámcégünket. A
vezetésben csak erős nők ülnek majd, és az
alkalmazottaink szexi fiúkák lesznek.
 – Mintha csak az én fejemből pattant volna ki ez a terv!
– Mit döntöttél? Mihez akarsz kezdeni Bryanttel és a
Szexi Fejessel?
– Tényleg esélyt kell adnom Bryantnek. Eddig nem volt
egyetlen normális udvarlóm sem. Úgy értem, partiképes.
Az utóbbi öt évben a leghosszabb kapcsolatom alig tartott
tovább két hónapnál. És tudod, hogyan végződött? Alec
igazán kedves fickó volt, de még mindig bele volt zúgva az
exébe, ezért Allisonnnak nevezett, ahányszor csak
lefeküdtünk egymással – főként a szerelmi aktusunk
csúcsán.
Nagyot sóhajtottam.
– Bryant nagyszerű fiúnak tűnik, akinek nincs semmi
meglepetés és régi kolonc a hátizsákjában. Csak le kell
feküdnöm vele és túl kell esnem a dolgon.
– Pont így szenvedek én is, amikor egy pasi már az első
randin ágyba akar vinni. Oda se neki! Ess túl rajta
mielőbb!
 9. fejezet

Chase

Hét évvel ezelőtt

Eddie már három napja nem tűnt fel a szokott helyén.

Ebéd után Peyton arra kért, járjam körbe vele a
környéket, hátha rábukkanunk valahol a közelben. Rossz
érzés fogott el már a múlt héten, amikor megláttam a
homlokán tátongó sebet. Szerintem Peyton is megijedt.
Amikor a sarkon befordulva megpillantottuk Eddie-t,
megkönnyebbültem. Csakhogy volt egy kis bökkenő: nem
volt egyedül. Két kopó cseszegette. A magasabbik –
Canatalli tizedes, a feszülő mellkasára biggyesztett
névkártyája szerint – épp a csövi lábát rugdosta.
– Kellemes délutánt, tiszturak! – köszöntem oda nekik jó
hangosan. – Új csapáson járőröznek?
Az a zsaru, aki alig volt idősebb nálam, rosszindulatúan
végigmérte Peytont, majd kihúzta magát és szélesebbre
nyitotta a terpeszét. – Mi a probléma?
– Semmi. Csak e körül a háztömb körül Connolly
őrmester szokott járőrözni. Itt dolgozom a sarkon. – Eddie
felé biccentettem a fejemmel. – Ő Eddie.
Peyton hozzátette:
 – Eddie a barátom. Önkéntes szociális munkás vagyok a
Kis Keleti Ingyenkonyhán. Ez egy ingyenkonyha, egy
élelmiszerbank a...
– Tudom, hol van. Az olyan kis mitugrászoknak nem
kellene ilyen emberek körül sertepertélnie. Veszélyes
alakok ezek. Még baja eshet.
Behunytam a szememet, mert tudtam, Peyton hogyan
fog az efféle megjegyzésekre válaszolni.
– Azt mondja, hogy veszélyesek? Nem gondolja, hogy ez
egy túlzottan általánosító megjegyzés? Olyan ez, mint
amikor valaki az olaszokat csak úgy emlegeti, mint egy
csapat maffiózót. Nem úgy találja, Canatalli tizedes uram?
Megpróbáltam megakadályozni, hogy elmérgesedjen a
helyzet.
– Eddie-t nemrégiben bántalmazta itt pár tizenéves
suhanc. Így szerezte azt a sebet a fején. Peyton bement a
kerületi rendőrőrsre és bejelentette az esetet, de nem
történt semmilyen intézkedés az ügyben.
– Még egy ok arra, hogy miért nem kellene itt kint
kódorognia az utcán. Mi csak azt akartuk megértetni vele,
hogy mára már itt az ideje, hogy felszívódjon innen. Az
őrmester meg akarja tisztítani az utcát. – A zsaru megint
megrugdosta Eddie lábát, mire Eddie lába visszapattant,
miközben a csövi labdává gömbölyödött össze, hogy védje
a fejét.
– Eddie nem bírja elviselni, ha megérintik. Azt szereti,
ha legalább egy méter távolságra vannak tőle.
– Így vagyok ezzel én is. Ezért nem ülök a járdára,
ahonnan valaki majd eltávolít, ha nem állok fel.
Mekkora seggfej ez az újonc!
– Gyere, Eddie! Gyere velem! – Peyton felé nyújtotta a
kezét.
Eddie rám nézett, majd a zsarukra, aztán megint rám,
és csak ezután kapaszkodott bele Peyton kezébe, hogy
felálljon. Aztán felemelte a fekete szemeteszsákját és a
vállára dobta. A zsák meg volt pakolva, és két lépés után a
fenekén lévő kis nyílás továbbrepedt, Eddie minden
holmija elkezdett kipotyogni a járdára. A türelmetlen
fakabátok elkezdtek zúgolódni. Nem volt bennük egy
cseppnyi könyörület sem. Peyton gitártokja át volt vetve a
vállán. Gyorsan lehajolt, letette a tokot a járdára és
kivette belőle a hangszert.
– Ide tedd, Eddie! Használd csak ezt! Ez a tok úgyis
olyan nehéz és ormótlan. – Peyton a gitárt a vállszíjánál
fogva a vállára vette, mire Eddie végül lehajolt és mindent
bepakolt a barátnőm gitártokjába.
Miközben visszafelé tartottunk az irodámba, suttogva
azt kérdeztem Peytontól:
– Most mit fogunk kezdeni vele?
Peyton megvonta a vállát és édesen rám mosolygott.
Ennek sosem tudtam ellenállni.
– Nem tudom, de olyan sok hely van a te nagy és új
irodádban.
 10. fejezet

Reese

Egész nap szorgalmasan dolgoztam, bár ez nem tartott

vissza attól, hogy újra meg újra a főnökömre gondoljak.
Valamelyest segített, amikor szakaszokra osztottam a
napomat. Jól csengő szlogent találtam ki az Isteni Kence
számára. Álmodozás a Fejesről. A legjobb keresőszavak
kiötlése a weboldalunk eléréséhez. Álmodozás a Fejesről.
Ebéd. Álmodozás a Fejesről. Nem csoda, ha nyolc órakor
még mindig ott rostokoltam a munkahelyemen – a sok
éber álmodásnak köszönhetően.
Amikor lépteket hallottam a szobám felé közeledni,
felgyorsult a szívverésem, mert arra számítottam, Chase
az. A csalódottságomat azzal igyekeztem leplezni, hogy
dupla adag lelkesedéssel köszöntöttem az illetőt, aki végül
bejött hozzám. Ez a személy nem volt más, mint a
közvetlen főnököm, Josh.
– Szia, Josh!
– Hú! Megint éjszakába nyúlóan melózol?
– Igyekszem behozni a hátrányomat sok területen, és
aktívan részt akarok venni a munkában. A csapatod
hihetetlenül hatékony. A cég összes termékét töviről
hegyire ismerik.
 – Valóban remek a csapatom. De olykor a friss tekintet
legyőzi a tapasztalatot. Chase említette nekem, hogy abból
a három koncepcióból, amin most dolgozunk, kettő tőled
származik.
– Ez csapatmunka volt.
Szívélyesen rám mosolygott.
– Most mennem kell. Ne maradj túl sokáig!
– Úgy lesz.
Amint megfordult, hogy távozzon, eszembe jutott
valami, amit elfelejtettem megkérdezni tőle. – Hé, Josh!
Gondolod, hogy a hétvégén is dolgozni fogunk? Egy… nos,
barátom szeretné, ha elutaznék vele a hétvégén, de nem
voltam biztos benne, hogy mi a terved szombatra és
vasárnapra. Lindsey említette, hogy néha a team
hétvégén is dolgozik, amikor valami nagy projekt van
műsoron.
– Nem hiszem, hogy így lesz. De kérdezd meg Chase-t
holnap, meglátjuk, tervez-e ilyesmit. Ő ezeket a hétvégi
ölteteléseket szereti valahol az irodán kívül megtartani.
– Rendben. Köszönöm. Jó éjt!
Pár perccel később, amikor épp lecsuktam a laptopomat
és elrakodtam az íróasztalomról, Chase vágódott be az
irodámba. Edzőszerelésben volt – laza sortot és egy fakó
Mets pólót viselt. Istenem, ez a pasi annyira szexi! Kezdett
tudatosulni bennem, hogy Chase bármilyen göncben
nagyon tetszik nekem.
– Ezt a pólót Samantha közelében is viseled?
– Miatta vettem fel. Megőrül tőle.
 – A kettőtök kapcsolata nem mindennapi – finoman
fogalmazva. Kifejezetten érdekes a dinamikája.
– Hogyan telt a hátralévő idő a kávézóban a
barátnőddel? Rólam csevegtetek, miután elmentem?
– Csupán elmondtam neki, hogyan ismerkedtünk meg.
Ez volt minden. Ne izgasd magad miatta. – Természetesen
amiről fecsegtünk, felfújta volna az egóját, de neki ezt
nem kellett megtudnia.
Csalódást okoztál nekem. Reméltem, hogy talán azt
ecsetelted neki, mennyire szexinek tartod a főnöködet.
– Josh tényleg jóképű, bár nem vagyok Brody-rajongó.
– Okostojás.
– Az edzőterembe tartasz?
– Igen. Ma reggel nem volt alkalmam futni, amiatt a
korai megbeszélés miatt. Te hazamész?
– Úgy bizony. Hazamegyek az én kis Csúnyácska
Cicuskámhoz. Azt hiszem, nagyon utálja, ha túl sokáig
egyedül hagyom. Az ajtóban vár és rám hozza a frászt az
izzó zöld szemével.
Chase az ujjaival megütögette párszor az ajtófélfát,
mintha fontolgatna magában valamit.
– Ma nem találkozol Briannel?
– Bryant. És nem, ma nem. Csak mi ketten leszünk,
Ronda Cica és én. – Bryant említése megint eszembe
juttatta a hétvégét. – Apropó, tudod már, hogy dolgozunk-
e most szombaton és vasárnap?
– Gályázni a hétvégén?
– Mármint a marketingrészleg. Lindsey mondta, hogy
néha, amikor egy nagy projektet kell megoldani, az egész
részleg elvonul egy irodán kívüli ötletelésre.
– Még nem beszéltünk róla.
– Értem.
– Tervezel valamit a hétvégére?
– Nem igazán, illetve többé-kevésbé. Egy… barátom
kérdezte, hogy szabad vagyok-e a hétvégén.
Pár pillanatig némán bámult, majd rám sandított.
– Kiruccantok valahová?
– Long Beach Islandre.
Biztos voltam benne, hogy ki akarja szedni belőlem,
vajon Bryanttel akarok-e elmenni, én pedig szándékosan
bizonytalanságban hagytam. Ő pedig szintén
szándékosan faggatott, folytonosan noszogatva és
ösztökélve. Olyan volt ez, akár egy játszma vagy inkább
párviadal.
– Háza is van ott?
– Nem. Afféle „barátom barátjának a barátja” história.
Megint résnyire húzott szemmel bámult, csendben, de
nem adtam be a derekamat.
– Amolyan lányos hétvége lesz?
Megráztam a fejem.
Bólintott.
– Holnap találkozunk. Ne maradj túl sokáig!
– Rendben. Jó éjszakát!
Chase sarkon fordult, mint aki menni akar, majd
hirtelen visszafordult.
– Átgondoltam a dolgot, és tudod mit? Azt hiszem, mégis
dolgoznunk kellene a hétvégén.
Felderült az arcom és elmosolyodtam, bár nem igazán
tudtam, mi a csudának örülök, amikor most fúrta meg a
tengerparti hétvégémet.
Talán nem igazán akartam elmenni Bryanttel. Vagy
talán már a gondolata is izgalmasabb volt annak, hogy
együtt dolgozhatom Chase-szel, mint egy romantikus
hétvége azzal a sráccal, akivel jártam. Akárhogyan volt is,
eszméletlenül sok munka elé néztem.

***

Miután aznap este elmentem az irodából, pár üzlettel

arrébb megálltam egy étteremnél és vettem egy
húsgombócos-parmezános szendvicset, mert tudtam, hogy
nem lesz kedvem főzőcskézni miután hazaérek. Biztos
voltam benne, hogy fel fogok szedni jó pár kilót az
irodában lehúzott hosszú munkanapok, a késő esti
vacsorák és amiatt, hogy nem jártam edzőterembe
mostanában. Hacsak nem találok ki sürgősen valamit.
Talán egy másik edzőterembe kellene átmennem. A
Vasló éppen megfelelőnek tűnt. És Bryantnek minden
bizonnyal tetszene, ha csatlakoznék hozzá. De ugyan kit
vernék át ezzel? Saját magamat. Immár fél napot
fecséreltem el azzal, hogy folyton egy bizonyos valaki után
kajtattam-szimatoltam az irodában. Olyan biztos volt,
akár a halál, hogy semmi szükségem arra, hogy még
többet agyaljak ezen a férfin.
 Miközben átmentem az úttesten a metró felé,
megcsörrent a telefonom. Bryant neve villant fel a
kijelzőn. Tudtam, hogy már csak egy percem van, hogy
elérjem a következő járatot, ezért nem vettem fel a
telefont. Azt terveztem, ha majd hazaérek, visszahívom.
A metróállomás előtt egy hosszú ősz hajú férfi ült az
aszfalton. A szakálla ugyancsak ősz volt. A bőre barna volt
és cserzett, mint aki hosszú órákat töltött a napon. Mégis a
világoskék szeme keltette fel a figyelmemet, amelyet
akkor pillantottam meg, amikor felnézett rám. Fogalmam
sem volt, hogy miért, de nem tűnt hajléktalannak, bár
nyilvánvalóan az volt. Szomorú volt és csendes, nem pedig
ittas és ijesztő, mint sok ember, akik mellett elhaladva
idejekorán megtanultam felgyorsítani a tempót, mivel
New York Cityben nőttem fel. Egy gitártok feküdt mellette
a földön, felnyitott tetővel, tele gondosan összehajtogatott
ruhákkal. Rámosolyogtam és továbbmentem. Ő
visszamosolygott rám, de gyorsan el is kapta rólam a
tekintetét – mintha nem lett volna szabad rám néznie.
Amikor már félig leszaladtam a metróhoz vezető
lépcsőn, eszembe jutott a húsgombócos szendvicsem.
Visszamentem, kettétörtem a szendvicset és a felét
odaadtam a kék szemű férfinak. Hálásan mosolygott és
bólintott.
Jó érzéssel töltött el a mosolya, az alakomnak pedig
egyáltalán nem hiányzott az egész szendvics.
 11. fejezet

Reese

Már egészen megfeledkeztem arról, mennyire szerettem a

kellemes, vidám és lazulós kikapcsolódásokat. Julesszal
minden csütörtök este tartottunk ilyet azóta, hogy
egyszerre kezdtünk dolgozni a Fresh Looknál, de ahogy
múlt az idő, az egyikünk mindig késő estig dolgozott.
Ilyenkor elnézést kértünk a másiktól és megígértük, hogy
majd a következő héten bepótoljuk. Ekkor viszont a
másikunknak akadt sürgős határidős munkája és
képtelen volt elmenni a találkozóra. Végül már a
tervezgetéssel is felhagytunk.
Szerencsére azonban az alkalmazottak a Parker
Műveknél is szerveztek ilyen kellemes órákat, és nekem is
sikerült viszonylag korán elszabadulnom az irodából.
Lindsey szintén brandmenedzserként dolgozott a
marketingrészlegnél, és már az első nap
összebarátkoztunk. Leültem vele egy bárban; Godiva
csokoládés Martinit szürcsöltünk és ingyen előételt
csipegettünk hozzá, közben Lindsey beavatott az összes
pletykába, ami körbejárt az irodában.
– Karent, tudod, a bérszámfejtésről, eljegyezte egy srác,
aki korábban pornófilmekben szerepelt.
 – Pornószínész volt?
– Csak szoftpornózott. De ha meg akarod nézni a
dákóját, csak írd be a Google-ba, hogy John Summers.
– Ez aztán veszettül ciki: a Google-on nézegetni
kolléganőnknek a jegyesét, aki anyaszült meztelen.
Lindsey az orrát ráncolta.
– Nincs körülmetélve. Tényleg ronda. De hatalmas! – A
két kezével csaknem ötvencentis távolságot mutatott. –
Mint egy baseballütő. Azóta, hogy láttam ennek a pasinak
a méretes szerszámát, nem győzök csodálkozni, hogy
vajon hogyan illenek össze. Úgy értem, Karen olyan kicsi.
– Meg kell ismerned a barátnőmet, Julest. Elképesztő,
hogy mennyire emlékeztetsz rá.
Lindsey felhajtotta a maradék Martiniját és az üres
poharát odamutatta a bármixernek.
– Most mesélj magadról! Barátod van vagy férjed? Mi
van az életedben?
A válasz nem is lehetett volna könnyebb.
– Már négy randim volt egy sráccal, aki igazán édes.
Csaknem mindennap beszélgetünk.
– Igazán édes? Hú! Csak veled jár?
Hűha! Hogyan is áll a helyzet? Egyikünk életében sincs
még valaki más is?
– Erről még nem beszélgettünk. De nem randizom
mellette senkivel.
A bármixer odajött hozzánk a sékerrel és mindkettőnk
poharát teletöltötte. Lindsey a pohara karimája fölött
kémlelte az arcomat és közben az italát szürcsölte. – Nem
vagy oda érte, igaz?
– Miből gondolod?
– Mert nem ragyogott fel az arcod, amikor róla beszéltél.
Aztán azt mondtad rá, hogy „édes”, meg nem vagy biztos
benne, hogy csak neked udvarol. Ráadásul ezt a kérdést –
úgy tűnik – most először vetted fontolóra, vagy harminc
másodperccel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy nem érdekel, ha
mással is összeszűri a levet. – Megvonta a vállát és
nyomatékosan megismételte. – Nem vagy oda érte.
Nagyot sóhajtottam.
– Azt hiszem, igazad van. Ő nagyszerű srác, tényleg az.
De valami hiányzik a kapcsolatunkból.
– Ezt nem lehet erőltetni.
Igaza volt. Bár még a gondolata is nagyon lehangoló volt
annak, hogy szakítok egy olyan fiúval, mint Bryant – ilyen
srácból nincs sok New Yorkban. Gyorsan valami másról
kellett beszélnem.
– Még több pletykát akarok hallani. Mi a helyzet
például Samanthával?
– Ő az, aminek látszik. Azt hiszem, már vagy négy éve itt
van a vállalatnál. Házas, és tudomásom szerint nincsenek
gyerekei. Chase-szel régóta ismerik egymást. Azt
hallottam, hogy Samantha volt a legjobb barátja annak a
lánynak, akivel Chase egy időben együtt járt, és aki
meghalt.
– Chase barátnője meghalt? Beteg volt vagy ilyesmi?
– Valamilyen baleset történt vele, azt hiszem. Még
azelőtt történt, hogy idejöttem a céghez, de azt hallottam,
hogy Chase nagyon ki volt borulva miatta. Ezért kötött az
összes termékére licencszerződést ahelyett, hogy ő maga
dobta volna piacra és szállíttatta volna ki őket a boltokba.
De ezek a szerződések hamarosan lejárnak, és ezért állt
elő az a helyzet, hogy némelyik terméket mi most
értékesítjük először.
– Hűha!
– Igen. Úgy tűnik, Chase most már jól van. Általában jó a
hangulata, legalábbis. – Lindsey elvigyorodott. – De én is
remekül érezném magam a bőrömben, ha minden reggel
az az arc nézne vissza rám a tükörből. Az a pasi bűnösen
szexi – már ha odavagy ezért a típusért.
Elnevettem magam.
– Nem a te zsánered?
– Ami engem illet, én a kopaszodó, sörhasú férjemet
szeretem, akinek született hajlama van a dologkerülésre.
Tizenhat éves korom óta vagyunk együtt Allel.
– És időközben felszaladtak rá a kilók, ugye?
Felhorkant kissé.
– Nem igazán. Valójában mindig is így nézett ki. És ő azt
hiszi, azzal, hogy szeretem, valami egetverően nagy dolgot
művelek olyan okból, amit magam sem értek. Ezért aztán
úgy bánik velem, mint egy hercegnővel.
– Jó neked.
Ekkor pár ember jött be az értékesítési osztályról és
csatlakoztak hozzánk – ezzel véget is vetettek
pletykálkodásunknak Lindsey-vel. Elvegyültünk
egymással és megismertem pár embert. De egyre csak az
járt a fejemben, amit megtudtam Chase-ről. Elveszített
valakit. Ez pedig olyasmi, ami nagy hatással van az ember
életére, tekintet nélkül arra, hogy valaki milyen okos,
vagy mentálisan mennyire stabil.
Még ha nem is töri össze teljesen az embert, olyan
repedéseket okoz a szívében, amelyeket soha többé nem
lehet megjavítani.
Bár kilenckor már elég sokan voltak a bárban, a
hivatali kollégák létszáma kezdett megfogyatkozni.
Lindsey hazament, és a marketingosztályról már csak egy
ember maradt ott. Itt volt az ideje, hogy én is
hazainduljak. Próbáltam magamra vonni a mixernő
figyelmét, de valahol elveszett a bár másik végében.
Egy férfi, aki több pohárral ivott meg, mint ajánlatos lett
volna, odapréselte magát mellém és mindenáron
beszédbe akart elegyedni velem. Közben mindvégig
igyekezett túlságosan is közel húzódni hozzám.
– A hajad színe természetes? – kérdezte.
– Nem tudja, hogy egy nőtől soha nem kérdezzük meg a
korát, a súlyát és azt, hogy festi-e a haját?
– Nem tudtam. – Előre-hátra billegett mellettem. – És az
rendben van, ha elkérem a csaj telefonszámát?
Próbáltam udvarias lenni.
– Igen, feltéve, ha ön nem nős és a hölgy is érdeklődik ön
iránt.
Úgy éreztem, jobb, ha menekülőre fogom a dolgot, ezért
megint intettem a mixernőnek, mert ki akartam fizetni a
számlámat. Visszaintett, hogy észrevett, de továbbra is
egymás után keverte az italokat a bár másik végében.
Igazán felvehettek volna ide egy másik pultost is ilyen
népes vendégsereghez.
Mivel nem léphettem le, amíg nem fizettem, a részeg
fickó azt hitte, érdeklődöm iránta.
– Hogy hívnak, Vöröske? – kinyújtotta a kezét, és
megérintette a hajamat.
– Kérem, ne érjen hozzám!
Gúnyos megadással emelte fel mindkét kezét.
– Talán a nőket szereted?
Micsoda nevetséges egy fazon! Szembefordultam vele –
először, mióta odajött hozzám –, neki szentelve a
figyelmemet. Aztán megkérdeztem tőle:
– Azt hiszi, mert nem akarom, hogy megérintsen, a
nőkre bukom?
Oda se figyelt rám.
– Hadd vegyek neked egy italt, csinibaba!
– Köszönöm, nem.
Közelebb hajolt, és miközben beszélt, párszor megingott.
– Te tüzes kis némber! Csípem az ilyet. Ez a vörös haj csak
természetes lehet.
Meglepetésemre egy hang szólalt meg mögöttem.
– Keress magadnak másik parkolópályát! – Chase
hangja halk volt, de határozott. Egy lépést lépett előre és
beékelte magát kettőnk közé, szembefordulva a részeg
pasival.
– Én láttam meg először ezt a szépséget – szűkölt a férfi.
– Nem hinném, haver. Én szívtam ki az arcát a
középiskolában. És most húzz el innen!
A részeg alak morgott még valamit, de végül csak
eltántorgott. Chase ekkor szembefordult velem anélkül,
hogy arrébb lépett volna. Sokkal jobb kilátás nyílt így
őkelmére.
– Köszönöm. Az udvariasság itt már nem használt.
Természetesen amint a részeg fazon odébbállt, a
mixernő is előkerült, hogy rendezzük a számlát.
– Mit hozhatok neked, Chase?
Ezt igazán nem kellene.
– Bedobnék egy pofa sört. Sam Adams márkájút.
A pultosnő odafordult hozzám.
– A számláját akarja rendezni, ugye?
– Csak nem akarsz most elmenni? Hiszen csak most
érkeztem. Meg kell innod velem egy italt.
Akartam én is, nagyon is, de valami azt súgta, jobb, ha
most inkább elinalok innen. Chase úgy olvasott az
arcvonásaimban, akár kedvenc lapjának a
sportrovatában.
– Kérem a hölgy számláját, én fogom kifizetni. Aztán
hozz neki is valamit, amihez kedve van, és írd a
számlámhoz! Leülünk az egyik asztalhoz, ahol
csöndesebb.
A mixernő a dolga után látott, én pedig a fejemet
csóválva mosolyogtam.
– Még soha senki nem mondott neked ellent? –
kérdeztem.
– Őszintén szólva nem.
 Egy perccel később Chase az egyik kezében a két italt
egyensúlyozta, míg a másikkal engem terelgetett az egyik
csendesebb asztal felé. Miután leültünk, az üvegből
kortyolgatta a sörét és közben engem figyelt. – Ha már itt
vagyunk, hadd köszönjem meg a meghívást ma estére!
Épp a számhoz akartam emelni az itallal teli
poharamat, amikor a kezem félúton megállt a levegőben.
– Fogalmam sem volt róla, hogy csütörtök esténként
mindenki kirúg a hámból. Még új vagyok itt. Igazán
felvilágosíthattál volna.
Valójában az íróasztalomnál ülve azon töprengtem,
megálljak-e Chase szobája előtt és szóljak-e neki, hogy
valamennyien kimegyünk egy italra. De úgy éreztem, ez
olybá tűnne, mintha többet akarnék tőle, mint csupán
azt, hogy csatlakozzon a csapathoz egy kis lazításra.
– Nos… csak itt vagyunk mindketten – mondtam. – Jó
későig húztad ma az igát.
– Vacsorára voltam hivatalos igazából.
A válasza hallatán nyomban elfogott az idegesség… és
egy kissé féltékeny is lettem. De csak egy icipicit.
– Ó!
Éreztem, hogy bámul, de elkerültem a tekintetét és az
italomat kavargattam. Mikor végül felnéztem rá, a
tekintetemet vizsgálgatta.
– A nővéremmel vacsoráztam, nem a szerelmemmel.
Hetente egyszer együtt vacsorázunk.
– Nem kérdeztem.
– Valóban nem kérdezted. De csalódott voltál, amikor
azt mondtam, vacsoraprogramom volt.
– Nem is.
– Pedig nekem úgy tűnt.
– Szerintem pedig az önteltséged olykor eltorzítja a
józan ítélőképességedet.
– Valóban?
– Naná.
– Ezek szerint kicsit sem zavart volna, ha azt mondom
neked, azért késtem, mert jót kufircoltam valakivel?
Az állkapcsom megfeszült, de nem mutattam ki az
érzelmeimet. Megvontam a vállamat.
– Egyáltalán nem. Ugyan miért zavart volna? A főnököm
vagy és nem a barátom.
Meglepetésemre Chase dobta a témát és másról kezdett
beszélni. – Szóval, hogy érzed magad a Parker Műveknél?
– Szeretek itt lenni. Sok tekintetben emlékeztet arra,
amikor a Fresh Looknál kezdtem dolgozni. Mindenki
nyitottan gondolkodik és kapcsolatban állnak azokkal az
emberekkel, akik a termékeket használják. Bár a Fresh
Look kisebb vállalat a Parker Műveknél, az évek során
sikerült befektetőkre szert tennie, akik viszont egyre
inkább átvették a termékek reklámozásának az
irányítását. Végül a vezetés kezdte szem elől veszíteni,
kiknek is hirdeti a termékeket – az igazgatótanácsnak
vagy a nőknek, akik a kozmetikumokat használják.
Chase bólintott, mint aki jól tudja, miről beszélek.
– Valamit valamiért – ezt kell szem előtt tartanod, ha
pénzt akarsz keresni a piacon. Soha nem akarom feladni
többé az irányítást. Meg tudok őrülni attól, ha egy csapat
öltönyös fazonnak kell válaszolgatnom, akiknek fogalmuk
sincs, mi az, ami fontos a nők számára, akik megveszik a
termékeimet. Ezért hagytad ott az előző munkahelyedet?
Mert már nem tudtad a helyes irányba terelni a cég
marketingstratégiáját?
– Bárcsak ezt mondhatnám! De őszintén szólva nem is
tudtam, mennyire beszűkült ott a mozgásterem, míg ezen
a héten nem láttam, hogyan dolgozik Josh teamje.
Chase pár pillanatig némán bámult rám.
– Néha az ember nem is tudja, mi hiányzik neki, míg rá
nem talál hirtelen.
Abból, ahogyan a testem reagált Chase
ádámcsutkájának a mozgására, azonnal tudtam, hogy
bajba kerülök, ha nem váltok villámgyorsan témát.
Megköszörültem a torkomat és pislogtam párat, hogy le
tudjam venni a szememet a nyakáról.
– Hogy sikerült a vacsora a nővérednél?
– A nővérkém most éppen nagyon terhes. Másról sem
tudott fecsegni, mit az aranyeréről meg a szivárgó
melléről.
Elnevettem magam.
– Ez lesz az első gyermeke?
– Meg van győződve arról, hogy ő fogja megszülni az első
gyermeket a világon. Láttam a férje szemén, miközben a
nővérem a kiselőadását tartotta, hogy mennyire szenved
tőle.
– Biztos vagyok benne, hogy a nővéred nem is annyira
kiállhatatlan.
– Vacsora közben ráüvöltött a férjére, mert szerinte túl
hangosan vette a levegőt. A levegőt. És nem engedte meg
neki, hogy szusit rendeljen a japán étteremben, ahová
elmentünk, mert ő most nem ehet ilyesmit.
– A hazudós természeted miatt nem tudom eldönteni,
hogy ezt most csak kitaláltad vagy igaz.
– Az igazat mondtam – a sógorom legnagyobb
szomorúságára.
– A nővéred itt lakik a városban?
– Az Upper East Side-on. Korábban az üzleti negyedben
laktak, ugrásnyira a férje munkahelyétől, de tavaly
közelebb költöztek a nővérem munkahelyéhez, a
Guggenheim Múzeumhoz. Most a nővérkém három perc
alatt besétál dolgozni, míg a férjének háromszor annyit
kell bumliznia, mint korábban. Természetesen a nővérem
azonnal abbahagyta a munkát, amikor megtudta, hogy
állapotos.
– Túlságosan szigorú vagy vele.
– Magasról tesz rá. – Kiitta a maradék sörét. – Iszom még
egy üveggel. Neked is hozhatok még?
– Azt inkább nem kéne.
Elvigyorodott.
– Újabb adag rendel. – Míg elment az italokért, azon
töprengtem, ki is valójában Chase Parker. Még sosem
találkoztam hozzá hasonló fickóval. Nem tudtam
eligazodni rajta… nem illett bele semmilyen skatulyába.
Üzletember, aki kemény kézzel irányít egy sikeres
vállalkozást, de közben úgy néz ki, mint egy rocksztár a
kócos fürtjeivel és az ötórás borostájával. A méretre
készült, konzervatív szabású öltöny alatt izmos test
feszült. És a mellbimbójába piercinget biggyesztett. Bögyös
szőkékkel randizik, és leül vacsorázni idegenek
asztalához. Ugyanakkor heti rendszerességgel vacsorázik
együtt a nővérével. Ha figyelmen kívül hagyom, amit
Lindsey-től megtudtam róla, ez a pasi akkor is egy
bonyolult feladvány.
Pár perc múlva vissza is jött kezében az italokkal.
– Hiányoztam?
Szörnyen.
– Észre sem vettem, hogy elmentél.
– Hol hagytad ma este Beckert?
– Bryantet. Nem is tudom. Nem terveztünk mára
semmit. Gondolom, otthon van.
– Mesélj nekem róla!
– Miért?
– Nem is tudom. Kíváncsi vagyok, gondolom. Azon
tűnődöm, milyen lehet az a pasi, aki felkeltette az
érdeklődésedet.
Te érdekelsz.
– Mit akarsz tudni?
– Mivel foglalkozik?
– A pénzügyi szakmában utazik. Befektetési alapok
kezelése és hasonlók.
– Mi a kedvenc filmje?
– Fogalmam sincs. Még csak rövid ideje vagyunk együtt.
 – Horkol? – Megpróbálta elnyomni sunyi mosolyát.
– És Bridget? – vágtam vissza.
– Fogalmam sincs, nem feküdtem le vele. De visszatérve
a témára, biztos vagyok benne, hogy te akkor sem
horkolnál, ha az ágyamban feküdnél.
– Mi vagy te? Mobilos altató hangapplikáció kisbabák
számára?
– Egy percet sem aludnál.
Megint elnevettem magam.
– Belesétáltam a csapdádba, igaz?
– Meg kellene szabadulnod Baxtertől, és be kellene
sétálnod a hálószobámba.
Miért nevettem azon, amikor azt mondta nekem,
dobjam Bryantet, a barátomat, és inkább ugorjak fejest az
ő ágyába? Ez a pasi semmivé foszlatja a józan
ítélőképességemet.
– És mondd csak… van még testvéred… az állapotos
nővéreden kívül? – kérdeztem.
– Ha le akarod lohasztani a lelkesedésemet, jó úton
jársz. Hívd csak Annának!
Belekortyoltam az italomba.
– Bennfentes információ, jó tudni.
– Csak mi ketten vagyunk – a domborodó hasú kismama
meg én. És mi a helyzet veled? Van fivéred vagy nővéred?
– Csak egy. Owen. Egy évvel idősebb nálam.
Connecticutban él, nem messze a szüleimtől.
– Közel álltok egymáshoz?
– Nos, mi nem vacsorázunk együtt heti
rendszerességgel, de azért igen, szeretem azt hinni, hogy
közel állunk egymáshoz. Owen siket, így aztán nem tudok
vele mobilon csevegni, de folyton üzeneteket írunk
egymásnak. És a FaceConecten is tartjuk egymással a
kapcsolatot – ott rögtön látjuk, mit gépel be a másik, és
még látjuk is egymást. Amikor fiatalabbak voltunk,
elválaszthatatlanok voltunk.
– Hűha! Megtanultál jelelni?
– Nem igazán. Owen tízéves korában veszítette el a
hallását… egy baleset következtében. Gyorsabban olvas
szájról, mint jelel. Én is jól olvasok szájról. Korábban
füldugót tettem a fülembe, és úgy tettem, mintha én is
siket lennék, mint ő.
– Tényleg? Akkor most mit mondok?
Chase mondott valamit hang nélkül, csak a száját
mozgatva. Az eleje még ment, de a végét elszúrtam.
– Hm… nem vagyok biztos benne. Próbáljuk meg még
egyszer!
Megint mozgatni kezdte a száját. Ekkor azonban
minden szót gondosan megformált, és világosan értettem,
mit mondott: Gyere fel a lakásomra!
– Sajnálom. Úgy látszik, berozsdásodtam – feleltem
önelégült mosoly kíséretében.
Chase a fejét hátravetve nevetett és a torka rezgett
közben.
Istenem, az az ádámcsutka nagyon bejött nekem! Az a kis
szemtelen dudor kötekedett velem, ide-oda ugrált,
kérkedve mutogatta magát. Mielőbb le kell lépnem a
bárból, mielőtt még olyasmire ragadtatnám magamat,
amit sokszorosan is megbánnék.
Kihörpintettem a maradék italomat és felálltam.
– Mennem kell. Késő van. És holnap korán be akarok
érni az irodába, hogy jó benyomást tegyek a főnökömre.
– Már megtetted.
– Jó éjszakát, Chase!
– ’Szakát, Mogyis Kosárka!
 12. fejezet

Reese

Szombaton reggel nyugtalanul ébredtem. Nem idegesség

volt ez, hanem inkább egyfajta izgalom a randi miatt,
amelynek elébe néztem. Csakhogy ez nem is randi volt
valójában, hanem munka. Szombaton be kellett mennem
dolgozni.
A várakozás izgalmát futással próbáltam levezetni,
majd lezuhanyoztam, hogy a fejem is kitisztuljon. A
vállamra folyattam a vizet és behunytam a szemem,
közben zümmögtem. Mindig ezt csinálom, amikor meg
akarom nyugtatni magam vagy Owent, de most hirtelen
azt vettem észre, hogy Kylie Minogue Can’t Get You out of
My Head – Nem tudlak kiverni a fejemből – című dalát
dúdolgatom, és a meglepetéstől felpattant a szemem.
És mi másra vetődhetett a tekintetem, mint a
féltucatnyi Parker termék egyikére, amelyek immár
szinte „beterítették” a fürdőszobámat. Tényleg képtelen
voltam kiűzni a gondolataimból a pasit, mivel mindenütt
ott volt körülöttem – a gondolataimban, a munkában és
még a zuhanyzómban is. Az Isteni Kence kis bíborszínű
doboza a samponos flakon mögül kandikált ki, és vonta
magára a figyelmemet. Hirtelen az villant az agyamba,
hogy ennek valami mélyebb jelentése is lehet – ahogyan
az Isteni Kence eltávolítja az elhalt bőrdarabkákat, a
gondolataimból is kiűzi majd ezt a betolakodót.
Csaknem tizenöt percen keresztül dörzsöltem a
testemet, hogy megszabaduljak Chase-től. Az új testradír
nem csupán az elhalt bőrrészeket távolította el, de egy
olyan összetevőt is tartalmazott, amely regenerálta az új
hámsejteket. Amikor végeztem a művelettel,
megtörölköztem, és el voltam képedve, hogy a bőröm
milyen hihetetlenül puha lett, nem pedig durva, és hogy
megtisztított mindattól, amitől meg akartam szabadulni.
Rövid selyemköntöst kanyarítottam meztelen testem
köré, de nem kötöttem be elöl. Aztán bementem a
hálószobámba, hogy kisbaba finomságú bőrömet
bekenjem egy kis testápolóval. A vibrátorom hátralökve
hevert az éjjeliszekrényemen, ahol a kedvenc
testolajamat tartottam. Felkaptam a vibrátort, és arra
gondoltam, hogy szerzek egy kis örömet magamnak.
Megtehetem vajon? Így talán sikerül kipenderítenem
Chase-t az agytekervényeimből? Lehet, hogy épp erre van
szükségem. Jó hosszú ideje nem voltam már férfival. Volt
annak már nyolc hónapja is.
Teljesen be voltam pörögve a felgyülemlett szexuális
frusztrációm miatt. Igen, úgy tűnik, rátaláltam a
problémám gyökerére.
De vajon miért nem Bryantre gondolok, amikor
eszeveszetten sóvárgok a kielégülés után? Bryant jól
nézett ki. És édes volt. Meg kedves is. És akart engem. És ő
nem az átkozott főnököm. A nyitott köntös most kapóra
jött; az elemmel működő szeretőt a lábam közé
csúsztattam, lefeküdtem az ágyra, majd behunytam a
szemem.
Bryant. Bryant. Gondolj Bryantre!
Chase fizimiskája villant elém gondolatban: az a jelenet,
amikor összefutottam vele az edzőteremben. Istenem,
milyen hihetetlenül vonzó ez a pasi!
Nem! Mi a csudát művelsz? Bryant. Bryantre gondolj!
Bryant. Bryant. Bryant. Bryant.
Bryantre, aki virágot hozott nekem, csupán azért, hogy
mosolyt csaljon az arcomra. Bryantre, aki édes kis
üzeneteket küld nekem. Rád gondolok. Remélem,
hamarosan látlak. Hogy van az a kis szőrtelen szörnyeteg?
Várjunk csak! Nem. Ezt az üzenetet Chase küldte.
Macskáról ír az sms-ben, de igazából pikáns felhangja van
a mondatának, amivel engem akart felpiszkálni. És ugyan
miért esik jól mégis, amikor flörtöl velem?
Bryant.
Chase.
Bryant.
Chase.
A vibrátor lágy zümmögése elzsongított, miközben
behunyt szemmel feküdtem.
Bryant. Gondolj Bryantre!
Vízcseppek gördülnek le Chase kidolgozott mellkasáról.
Azok a V alakú idomok. Azok a V alakú, kemény
metszésű idomok.
 A piercing a mellbimbójában.
Elég! Bryant.
Chase.
Bryant.
Chase.
Chase.
Chase.
A fenébe! Felnyögtem. Zaklatott elmém meghiúsította a
tervemet: csalódottan engedtem le a kezemet magam
mellé az ágyra.
Sürgősen abba kell hagynom az álmodozást erről a
férfiról. Ki kell ebrudalnom a főnökömmel kapcsolatos
piszkos kis gondolataimat a fejemből. Már mindent
kipróbáltam – miért ne kíséreljem meg fondorlatos módon
rászedve kicsalogatni a gondolataimból? Végül is ez a
módszer sokkal szórakoztatóbbnak és vidámabbnak
ígérkezik.

***

Chase lakása egy háromemeletes barna homokkő

épületben volt. Azt gondoltam, hogy egy fényesen csillogó
toronyházban lakik, portaszolgálattal, vagy talán egy
luxuslakásban. Ám amikor végigmentem a gyönyörű
fákkal szegélyezett utcán, ez a környezet valahogy jobban
illett hozzá. Ennél a pasinál semmi sem úgy volt, ahogy
vártam.
Meredek lépcsősor vezetett fel az utcáról a csaknem két
emelet magas bejárathoz. A homlokzati ajtó nagy volt és
erős. Három kapucsengő sorakozott egymás mellett a
kapu boltíve alatt, de csak az egyiken volt felirat – Parker.
Nagy levegőt vettem, majd becsöngettem és vártam.
Pár perc múlva megint megnyomtam a csengőt. Amikor
senki nem nyitott ajtót, rápillantottam az órámra. Három
perc múlva tizenegy. Ha korán érkeztem is, csupán egy
hajszállal. Telt-múlt az idő, és nyilvánvalóvá vált, hogy
senki sincs otthon. Lementem pár lépcsőfokot és
ellenőriztem a házszámot, amelyet meg is találtam a
legfelső lépcsőfoktól visszaszámolva a harmadik lépcső
végében. Háromszázhuszonkilenc – tehát nem
tévesztettem el a házszámot.
Lehet, hogy nem a megfelelő kapucsengőt nyomtam
meg. Ezúttal a Parker felirattól jobbra lévő gombot
nyomtam meg, és vártam. Még mindig nem jött semmi
válasz. Elővettem a telefonomat a táskámból és
végignéztem az e-mailjeimet, hogy megtaláljam azt az
egyet, amelyet Josh titkárnője küldött a címmel, hogy
ellenőrizzem, tényleg jó helyen járok-e. Ugyanakkor
biztos voltam benne, hogy nem tévedtem. Ugyanis
emlékszem, még el is csodálkoztam, micsoda különleges
egybeesés, hogy Chase-nek ugyanaz a házszáma, mint
nekem – vagyis háromszázhuszonkilenc.
Miután megnyitottam a keresett e-mailt, elégedetten
láttam, hogy a jó cím előtt állok… ám akkor vettem észre,
hogy mi okozta a problémámat. Az e-mail ugyanis úgy
szólt, hogy „Öltözz lazán, gyere éhesen, és csak a
kreativitásodat hozd magaddal! Találkozó: pontban 1!” A
fenébe! Az első alkalommal túl gyorsan futottam át, a
felkiáltójelet egynek olvastam, és így lett ebből 11 óra az
én értelmezésemben. Nem csoda, ha senki sem volt ott
még.
Elindultam lefelé, és már épp a lépcsősor felénél
tartottam, amikor a zár kattanását hallottam a hátam
mögött. Visszanéztem és láttam, hogy kinyílik az ajtó.
Lefagytam, amikor megpillantottam Chase-t – anyaszült
meztelenül, csak egy törülköző volt a derekára tekerve.

***

– Nem, de tényleg, elmehetek. Van néhány

elintéznivalóm, amelyeket örökké elodázok, és különben
is, én szúrtam el a dolgot. Két órával előbb vágódtam be
ide és biztosan neked is van teendőd bőven.
Chase viszont ragaszkodott hozzá, hogy bemenjek.
A vállamra tette a kezét.
– Nem mész sehová. Most felszaladok az emeletre és
magamra kapok valamit, azután pedig készítek egy kis
harapnivalót. – Balra, a hatalmas nappalira mutatott. –
Érezd magad otthon! Pár perc múlva visszajövök.
Bólintottam, és minden igyekezetemet latba vetettem,
hogy ne bámuljam meg alaposan. De csak egy szál
törülköző volt rajta és az isten szerelmére, a lányoknak
annyi mindent megtiltanak. Nem hallgattam a józan
eszemre és a szememmel gyorsan végigpásztáztam a
mellkasát. Amikor pedig megpillantottam a nagy
kidudorodást a törülközőnek azon a bizonyos pontján, a
tekintetem elidőzött rajta. Chase persze észrevette.
Felvonta a szemöldökét.
– Hacsak nem akarod, hogy így álljak itt…
Zavartan ráztam meg a fejem és bementem a
nappaliba, hogy ne lássa, mennyire elpirultam.
Hallottam, hogy hangosan kacag, miközben felmegy a
lépcsőn.
Amíg ő odafent öltözködött, kihasználtam az alkalmat
és alaposan körülnéztem. Az óriási kandalló felett, a
párkányon pár bekeretezett fénykép felkeltette az
érdeklődésemet. Felkaptam az egyiket, hogy alaposabban
szemügyre vehessem. Chase-ről és minden kétséget
kizáróan a szüleiről készült Chase egyetemi
diplomaosztóján. Sugárzott róluk a büszkeség, és Chase –
a rá oly jellemző módon – ezen is kócos volt és ádáz módon
vigyorgott. Volt ott még pár másik családi fotó, valamint
egy felvétel Chase-ről, amelyen a polgármester
társaságában volt látható. A kép azonban, amely a lelkem
mélyéig meghatott, a kandallópárkány végében állt. Ez
egy két héttel korábban készült ultrahangfelvétel volt,
amely Anna Parker-Flynn születendő gyermekéről készült.
Chase a lazulós estén, csütörtökön egyfolytában a
nővéréről panaszkodott, és mégis kitette a nappalijába, a
kandallópárkányra a pirinyó magzatról készült fotót.
A kanapé mögötti fülkében hatalmas ablakokat
pillantottam meg – még sosem láttam ekkorákat –,
csaknem három méter magasak voltak, és a padlótól
nagyjából nyolcvan centire kezdődtek. Az ablaküvegeken
színes ólomüveg berakások voltak, és ahogy a fény
beáramlott rajtuk, kaleidoszkópszerű színkavalkádot
hintettek szét a szobában. Az ablakok alatt falba épített
könyvespolc húzódott. Végigböngésztem a címeket – sokat
elárul egy emberről, mit olvas. Steve Jobs életrajza, az
Amerikai zseni. Stephen King, David Baldacci és még pár
klasszikus mű… ott volt Jimmy Carter Veszélyeztetett
értékek: Amerika morális krízise című írása is.
Hűha! Mire véljem ezt?
Ekkor Chase – immár felöltözve – viharzott be a szobába
és hangosan felmordult, amikor hirtelen megcsörrent a
mobilja. Elnézést kért, mondván, ezt a tengerentúli hívást
fogadnia kell. Igazából nem is bántam. Két órával
korábban tolakodtam be ide, és kifejezetten
elszórakoztatott, hogy kiszimatolhatok egyet s mást ennek
a pasinak a magánéletéről. Míg ő a másik szobában
üvöltözött valakivel telefonon, én felkaptam egy Gibson
márkájú akusztikus gitárt, amely az ablakfülke egyik
sarkába volt támasztva.
Lágyan végigsiklattam az ujjaimat a húrokon és a gitár
hangjai nyomán elárasztottak a régmúlt idők emlékei.
Owennel gyerekkorunkban egy gitáron osztoztunk. Az
ujjaim ösztönösen a „Feketerigó” című dal akkordjait
fogták le. Évek óta nem játszottam már, mégis könnyedén
bukkant fel az emlékezetemben.
Amikor befejeztem a dalt, láttam, hogy Chase ott áll a
boltív alatt és engem néz. Az arcvonásai, amelyekből
eddig mindig oly könnyű volt olvasni, ezúttal
közömbösnek tűntek, csaknem szigorúnak. Csak állt ott és
némán bámult. Lehet, hogy átléptem bizonyos határokat,
amikor a kezembe vettem a gitárt?
– Igazán sajnálom. Nem kellett volna hozzányúlnom. –
Óvatosan visszatettem a hangszert oda, ahol találtam:
letámasztottam a sarokba.
– Nem történt semmi – mondta, és sarkon fordult, majd
kiment a szobából.
Szóra nyitottam a számat, hogy utánakiáltsak, de nem
tudtam mit mondani.
Amikor pár perccel később visszajött, már mosolygott,
de nem volt a szokásos flörtölgetős kedvében.
– Gyere, készítek egy kis harapnivalót.
Követtem a konyhába. Az eklektikus stílusú barna
homokkőépület gondosan fel volt újítva és karban volt
tartva, ugyanakkor a konyha tele volt mindenféle drága
és modern berendezéssel meg eszközzel. Gyönyörű volt a
gránitborítása. Csodálatos keveréke volt az újnak és a
réginek.
– Hűha! Ez igazán lenyűgöző! – sóhajtottam fel,
miközben a tekintélyes magasságban fölénk boruló
mennyezetet néztem, amely káprázatos csempékkel volt
mindenütt kirakva. A konyhasziget felett egy rácsra
rézedények és -serpenyők voltak felakasztva. Chase
leemelt egy serpenyőt, és mindenféle dolgokat kezdett
kipakolni a hűtőszekrényből.
 Anélkül, hogy rám nézett volna, azt kérdezte:
– Paul McCartney vagy Dave Grohl?
Azt akarta megtudni, hogy melyik művész előadásában
kedvelem jobban a „Feketerigót”, vagyis a dalt, amelyet az
imént játszottam.
– Paul McCartney. Mindig.
– Nagy Beatles-rajongó vagy?
– Nem, valójában nem. De a bátyám az. Minden
számukat kívülről fújja szövegestől.
Amikor Chase végül megfordult, az arca már nem volt
olyan szigorú, lágyabbak lettek a vonásai. – Arról a
fivéredről beszélsz, aki hallássérült?
– Csak egy fivérem van.
– Gyakran gitározol?
– Már régóta nem vettem gitárt a kezembe. Engem is
nagyon meglepett, hogy emlékeztem az akkordokra. Az
ujjaim szinte maguktól mozogtak, talán azért, mert vagy
tízezerszer játszottam már el, amikor gyerekek voltunk.
Csak négy dalt tudok játszani rajta. A „Feketerigó” Owen
kedvence volt, mielőtt elveszítette a hallását. Aztán
amikor teljesen megsüketült, megtanultam lejátszani úgy
is, hogy ő is érzékelje. Megfogta a gitárt miközben
játszottam, hogy érezze a rezgéseket, és énekelt hozzá.
– Ez bámulatos!
– Igen. Különös, hogy a zene milyen erős kötelék volt
közöttünk miközben felcseperedtünk. Régen azt
játszottuk, hogy én eldúdoltam, jobban mondva
elzümmögtem egy dalt, ő pedig megérintette az arcomat
és megpróbálta kitalálni a rezgésekből a címét. Owen
nagyon jó volt ebben. Úgy értem, tényleg jó. Alig kellett pár
ütemet elzümmögnöm, és már rá is ismert a dalra. Éveken
át ez volt a mi titkos nyelvünk – számára a
kommunikációnak egy módja, véleményem szerint,
amelyről senki sem tudott. Néhanapján elmentünk
Sophie nagynénémet meglátogatni a házában. A
nénikénk ki szokott osonni, hogy töltsön magának egy
csésze kávét, amelyet kibélelt egy kis ginnel. Azt hitte,
hogy nem vesszük észre. Csakhogy a harmadik ilyen
felturbózott koffeinadagja után hadarni kezdett,
összemosva a szavakat. Így amikor telefonált nekünk, én
vettem fel a telefont, majd odaadtam a kagylót anyunak,
aztán pedig elzümmögtem Owennek a Pink Floyd
„Kellemesen elbódulva” című számát. Owen a kezével
megfogta az arcomat és két másodperc múlva már ki is
találta, ki hívott minket.
Chase nagyot nevetett.
– Ez szuper!
– Kivéve, hogy még ma is gyakran zümmögök vagy
dúdolgatok, és még csak észre sem veszem. Épp nagy
gőzzel csinálok valamit, és a közepén kapom rajta magam,
hogy egy dalt dúdolgatok, amely kifejezi az érzéseimet.
– Nos, akkor őszintén remélem, hogy nem fogod Johnny
Paycheck dalát dúdolgatni.
– Johnny Paycheckét?
– Tudod, aki a „Fogd ezt az állást és dugd fel magadnak”
című nótát énekli. Sokkal szívesebben hallanék a rózsás
ajkaidról valamit Marvin Gaye-től.
– Hadd találjam ki! A „Kezdjünk szeretkezni” című
szerzeményt szeretnéd hallani, igaz?
– Hm, te is tudod, hogy hamarosan ezt fogod dúdolni?
– Neked csak egy srófra jár az agyad.
Furcsán nézett rám, mintha ő maga is meglepődött
volna a válaszán.
– Az utóbbi időt illetően, azt hiszem, igazad van. Ez a
tűzhányó mindig ott izzik a fejemben. A természete épp
olyan tüzes, mint a te hajszíned.
Udvariasan nevettem, mintha jó kis vicc lett volna, amit
mondott, de valami azt súgta, hogy tényleg folyton rám
gondol. Vagy ez talán csak egy óhaj volt, amely az én
ugyancsak egy srófra járó agyamban született meg.
– Mondd csak, hogyan veszítette el a bátyád a hallását?
Említetted, hogy egy baleset következtében. Sportsérülést
szenvedett vagy valami hasonló történt vele?
Sosem szerettem felemlegetni ezt a történetet, de úgy
éreztem, hogy ha valaki, akkor Chase meg fogja érteni,
tekintettel arra, amit a barátnőjéről megtudtam. Még
most is a hatása alatt voltam annak, amit Lindsey
mondott nekem nemrégiben. Arra késztetett ez engem,
hogy arra gondoljak, a múltbeli tapasztalataink mintha
egy kimondatlan kapoccsal fűztek volna össze minket.
– Amikor kilencéves voltam, Owen pedig tíz, a
környékünkön egymást követték a betörések. Többnyire
csak betöréses lopásokról volt szó, míg a háztulajdonosok
nem voltak otthon. Owennel annak idején afféle kulcsos
gyerekek voltunk. A szüleink korábban indultak
munkába mint mi iskolába, és csak utánunk érkeztek
haza. Ráadásul anyánk és apánk nem jöttek ki valami jól
egymással, az apám gyakran volt napokig távol, így a ház
az idő legnagyobb részében üresen állt. Az egyik kedden
csak fél napot töltöttünk az iskolában, mert a tanároknak
továbbképzésen kellett részt venniük. Korábban értünk
haza, és amikor beléptünk a házunkba, láttuk, hogy két
rabló tört be hozzánk.
– A fenébe! Ez még csak meg sem fordult a fejemben,
Reese. Sajnálom. Nem lett volna szabad rákérdeznem!
– Minden rendben. Nem fogok sokat beszélni róla. De ez
a történet sok tekintetben meghatározza, hogy milyen
emberré lettem, és hogy Owen milyenné lett. Bár akkor
Owen még csak tízéves kislegény volt, engem félrelökött
az ajtóból és segítségért kezdett kiabálni. Az egyik betörő
a mi Xboxunkkal fejbe vágta Owent – betörte a homlokát
és átvágta a bátyám egyik idegpályáját. Owennek
agyrázkódás miatt kórházba kellett menni pár napra,
ahonnan maradandó halláskárosodással bocsátották el.
– Jézus Krisztus! Hiszen még gyerekek voltatok!
– Rosszabbul is végződhetett volna – legalábbis Owen
folyton ezt hajtogatja. Ő boldog kisgyerek volt azután is,
hogy elveszítette a hallását.
– És te? Te is megsebesültél?
– Elestem, miközben a mentőre vártunk és
megpróbáltam ellátni Owent. Elvágtam a kezemet a törött
Xbox egyik kicsorbult, éles fémdarabkájával. –
Feltartottam a jobb kezemet és megmutattam neki a
cirkalmas, csillag alakú sebhelyet a hüvelyk- és a
mutatóujjam között. – Még csak össze sem kellett varrni.
Magától begyógyult. – Nevettem. – Különös, hogy Owen
viselte ennek a szörnyű esetnek minden fizikai kínját,
mégis félelem nélkül, gondtalanul éli az életét. Én pedig,
akit nem ért különösebb bántódás, fél tucat zárat
szereltetek a lakásajtómra és kényszeresen ellenőrzöm a
kocsim hátsó ülését, de még a zuhanyfüggöny mögé is
benézek naponta többször. Olyan ember lett belőlem, aki
még a saját árnyékától is megijed.
– De inkább ellenőrzöd a hátsó ülést, mint hogy ne
vezess.
Nem voltam biztos benne, hova akar kilyukadni.
– Én is úgy gondolom, hát persze.
– Ez nem félelem. Félni azt jelenti, hogy hagyod, hogy a
félelem uralja és irányítsa az életedet, és
megakadályozza, hogy azt tégy, amit akarsz. Amikor
viszont félsz, de szembenézel a félelemmel és úgy élsz,
ahogy akarsz, az bátorság.
Helyben vagyunk, gondoltam. Megint megmutatkozott
az a láthatatlan kapocs, amely összekötött vele, és amelyet
azóta éreztem, hogy először találkoztunk akkor este. Nem
értettem, mi ez, nem is tudtam megmagyarázni, szavakba
önteni, és látni sem láttam, de biztos voltam benne, hogy
ott van. Tudtam, hogy Chase megért, és ez arra késztetett,
hogy én is megértsem őt. Nem is állhatott volna elő ennél
tökéletesebb válasszal.
 – Köszönöm, hogy ezt mondod. Nem is tudom miért, de
mindig azt érzem, tudod, hogy mit akarok hallani. – Majd
gúnyosan hozzátettem: – Még akkor is, amikor az étterem
folyosóján ribinek neveztél.
Chase rám bámult.
– Elfogták azokat az alakokat, akik betörtek hozzátok?
– Beletelt pár hónapba, de végül kézre kerültek. Úgy
emlékszem, egyvégtében huszonnégy órát aludtam
azután, hogy letartóztatták őket. Jó ideig Owen
szobájában aludtam az eset után a földön, és a legkisebb
neszre is felébredtem.
– Sajnálom a történteket.
– Köszönöm. – Mindig szomorúsággal töltött el, amikor
arról a napról meséltem valakinek, de most valahogy ettől
a mai beszélgetéstől megkönnyebbültem. Olyannyira,
hogy kész voltam könnyebb témára váltani. – Csak nem
azt akarod mondani, hogy főzni is tudsz?
– Van néhány trükk a kabátujjamban.
– Hadd lássam, mivel rukkolsz elő, góré!
Chase meggyújtotta a grillsütőt a hatalmas tűzhelyén és
pár teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérszeletet lökött a
rácsra, a lángok fölé. Aztán a legkülönösebb párosítású
ételeket vette elő… többek között ananászt, krémsajtot és
egy zacskó kesudiót.
Miközben az ananászt szeletelte, mosolygott, és egy kis
darab gyümölcsöt nyújtott felém a konyhasziget fölött.
– Válogatós vagy?
– Nem igazán. És szeretek kísérletezni.
 – Szóval akkor bármit a szádba raksz, amivel
megkínállak?
Egyből a homlokomig ugrott a szemöldököm.
– Nyugi. Csak az ananászos-krémsajtos-kesudiós
meglepetésről beszéltem. De örülök, hogy túltetted magad
a nyomasztó gondolatokon.
Ismét elővette a flörtölős-kötekedős modorát, és úgy
tűnt, hogy a rossz hangulat lassan elpárolog a nappaliból,
bár úgy éreztem, pár szót még ejtenem kell az imént
történtekről.
Felnéztem rá és kedvesen azt mondtam:
– Sajnálom, hogy szeles voltam… vagyis hogy felkaptam
a gitárt anélkül, hogy engedélyt kértem volna rá. Úgy
érzem, felzaklattalak vele.
Egy pillanatra elkapta rólam a tekintetét és oldalra
nézett.
– Minden rendben. Ne törődj vele, már évek óta ott
porosodott. Valaki játszhatna rajta.
– Te nem gitározol?
– Nem, én nem.
Ennél többet nem volt hajlandó hozzátenni, ezért
ejtettem a témát.
A különös szendvicset, amelyet kettőnknek készített,
végül meglepően ízletesnek találtam. Aztán leültünk a
konyhában és evés közben beszélgettünk.
– Gyönyörű ez a ház – jegyeztem meg. – Bár be kell
ismernem, a mai napig úgy gondoltam, luxuslakásban
vagy toronyházban élsz, nem pedig egy barna homokkő
házban. De most azt kell mondanom, ez is illik hozzád.
– Ó, valóban? Nem vagyok igazán biztos benne, hogy ez
mit jelent. Talán bizony jót?
Elmosolyodtam.
– Úgy bizony.
– Mondd csak, Brice luxuslakásban vagy
felhőkarcolóban lakik?
– Bryant. És egy szokványos bérházban lakik. Akárcsak
én.
– És te az ilyen srácoktól indulsz be?
– Az én pasitípusomat sokkal inkább a hazudozók, a
lúzerek és az élősködők testesítik meg. Ami a szerelmi
életemet illeti, nem mosolygott rám a szerencse az utolsó…
nem is tudom… tizenkét évben, vagy így valahogy.
– Ennyi az egész? Csak egy tucat év? Valóságos cölibátus.
Biztos vagyok benne, hogy bármelyik nap felpezsdülhet ez
a szerelmi állóvíz.
Kuncogni kezdtem.
– Naná, én is biztos vagyok benne.
– És mondd csak, Barclay melyik csapatba tartozik?
Hazug, lúzer vagy élősködő?
Megráztam a fejem.
– Bryant egyik sem. – Miután Chase
gasztroremekművének az utolsó morzsáját is bekaptam,
azon tűnődtem, hogy most Chase-nek kellene színt
vallania. Ám ő csak hallgatott. Nézte, ahogy eszem, és arra
várt, hogy folytassam a témát. – Biztos vagyok benne, hogy
Bryant zseniális fazon.
 – Akkor miért nem feküdtél még le vele?
– Úgy vélem, beteges megszállottsággal csüngsz a
szexuális életemen. Immár harmadszor firtatod, hogy
milyen a kapcsolatom Bryanttel.
Chase megvonta a vállát.
– Csak kíváncsi vagyok.
– Mármint a szexuális életemre?
– Vagy inkább a hiányára. Igen.
– Miért?
– Lövésem sincs.
– Nos… mikor szexeltél utoljára?
Chase hátradőlt a székén és összefonta a karját a
mellkasán.
– Mielőtt veled találkoztam.
Fogalmam sem volt, hova fog ez a társalgás vezetni,
vagy mit akart jelenteni, de minden idegszálamat izgalom
járta át.
– Beütött a szexaszály?
– Így is mondhatjuk – felelte.
– Így is mondhatjuk? Miféle válasz ez? Talán lenne még
mit hozzátenned?
Chase előrehajolt.
– Fogalmazhatnék úgy is, hogy arra vártam, ha
találkoznék egy nővel, akivel igazán le akarnék feküdni,
szabad legyek, hogy rámozdulhassak.
Nyeltem egyet. Pár percig csendben ültünk és csak
néztük egymást. Az egyik felem fel akarta kapni a
telefont, és szakítani akart Bryanttel, ott és azonnal. Ám a
másik felem, a józanabbik, nem feledkezett meg arról,
hogy ez a rendkívül vonzó férfi az asztal túlsó oldalán a
főnököm.
– Volt viszonyod valamelyik alkalmazottal az irodában?
– kérdeztem kissé félrebiccentve a fejemet.
Szinte láttam, hogy milliónyi válasz száguldozik Chase
fejében. Nem tudta, hogyan feleljen. Végül okosan döntött
és az igazságot választotta.
– Igen, volt.
– Nekem is. De nem mondhatnám, hogy valami jól sült el
a dolog.
Tekintetét a szemembe fúrta és nem eresztette.
– Gyalázat. De ismered a jó öreg mondást: ha előszörre
nem sikerül, próbáld újra meg újra! – Amikor a tekintete
a szememről a számra siklott, és bámulni kezdte az ajkát
megnyalva, majd ismét a szemembe nézett, tudtam, hogy
sürgősen témát kell váltanom. Hirtelen felálltam.
– Körbevezetnél a házban?
– Természetesen. Van egy szoba, amelyet
különösképpen meg szeretnék mutatni neked.
 13. fejezet

Reese

Nagyon feldobódtam az egész napi munka után, csaknem

a topon voltam. Már csak ketten ültünk Chase
tetőteraszán – és persze ott volt velünk Chase is. A másik
négy kolléga – köztük Lindsey is – már elment. Joshsal mi
még maradtunk, hogy a jól végzett munka örömére
bedobjunk egy pofa sört.
Már-már szinte nevetségesen széles mosollyal az
ajkamon azt mondtam:
– Megkockáztatva, hogy dilis tyúknak tartotok, meg kell
mondanom nektek, hogy a mai nap csodálatos volt
számomra. Nem emlékszem, hogy mikor élveztem valaha
ennyire a munkát, akármin is gályáztam korábban.
Szinte biztos, hogy soha.
Josh helyeslésképpen megemelte felém a sörét.
– Jó napunk volt, bizony! Átkozottul jó! De nekem az a
meglátásom, hogy te sok tekintetben hozzájárultál ehhez,
Reese. Új vagy a csapatban, és úgy tűnik, kihoztál valamit
mindannyiunkból, különösen Chase-ből. – Josh Chase-re
pillantott. – Évek óta nem láttalak ennyire felpörögve,
cimbora. Ma úgy éreztem magam, mintha egy új termék
kibocsátását terveztük volna meg, nem pedig egy régi
terméknek izzadtunk volna ki egy új kampányt. Minden
olyan újnak és frissnek tűnt.
Chase kényelmesen elterpeszkedett a klubfoteljában.
Napszemüveg volt rajta, de szinte a bőrömön érzetem,
hogy folyton engem stíröl a sötét üveg mögé bújva.
Bólintott, majd azt felelte:
– Nekem is jólesett. Rég esett már ilyen jól valami.
Pár perc múlva benyakalta a maradék sörét is.
– Mennem kell. Elizabeth tortakóstoló partira akar
elrángatni. Áruljátok el nekem, mikor vált az esküvői
előkészület ilyen átkozott tortúrává? El kell mennem az
ételkóstolásra, a zenekari mustrára és a virágdíszek
bemutatójára. Vegas a villámesküvőivel egyre
népszerűbb a számomra.
– Várj csak, ez még mind semmi! – vágta rá Chase, és
közben felállt. – Anna nővérem kelengyebulit,
babavárópartit és nemvillantó bulit is rendezett. Te még
csak az út elején tartasz, cimbora.
– Mi az a nemvillantó buli?
– Parti, amelyen kiderül a születendő baba neme.
Ilyenkor a leendő szülők az orvostól kapott lezárt
borítékot elviszik egy cukrászdába, és a cukrász vagy
rózsaszín, vagy pedig kék vajkrémet rejt a kis
tündértortácskákba, a kicsi nemétől függően, vagyis hogy
a kicsi fiú lesz-e, vagy lány. Aztán bulit tartanak, ahol
mindenki egyszerre tudja meg a baba nemét a felszolgált
sütemények színéből, beleértve a szülőket is. „Ez-aztán-
csak-az-igazi-kicseszett-tortúra.” És bármilyen is legyen a
kipottyanó gyermek, az orvos csak rácsap a kis fenekére
és elkiáltja magát a síró kis poronty fölött: Fiú!
– Köszi! Meghoztad az étvágyam. Most még jobban
berzenkedem ettől az egésztől.
Chase megveregette Josh hátát, miközben lefelé
baktattunk a lépcsőn:
– Isten hozott a csapatban!
Amikor leértünk az első emeletre, megdöbbenve láttam,
mekkora felfordulást hagytunk a nappaliban és az
ebédlőben. Chase hozatott nekünk vacsorát egy ételfutár
céggel, és mindenütt szanaszét hevertek az edények és a
labdává gyűrt papírok, amelyeket mi dobáltunk széjjel az
értekezlet alatt.
– Merre mész, Reese? – kérdezte Josh. – Leintek egy taxit
és befurikázom a belvárosba. Ha akarsz, csatlakozhatsz
hozzám.
– A város másik végében lakom. De maradok még pár
percig és segítek Chase-nek rendet rakni.
Josh a vállam fölött vetett egy pillantást a nappalira, és
csak ekkor látta, mekkora kuplerájt hagytunk magunk
után.
– Bakker. Köszi. Jövök neked eggyel, Reese. Találkozunk
hétfőn.
Még mielőtt Chase visszajött volna azután, hogy Josht
kikísérte, már félig rendbe is hoztam a terepet.
Összeszedtem a szemetet és elöblítettem az edényeket,
majd betettem őket a mosogatóba. Egyszer csak azt
éreztem, hogy Chase mögém lép. Finoman az arcomra
tette a kezét, mire abbahagytam a sertepertélést.
– Folytasd csak!
Először azt hittem, úgy érti, pakoljam tovább az
edényeket a mosogatógépbe. De aztán rájöttem, hogy a
dúdolásra gondolt. Elmosolyodtam és folytattam a
dalocskámat. Szerencsére Chase nem Owen volt,
különben lealázott volna, miután kitalálta, mit is
zümmögök.
– A „Hangosan gondolkodom” Ed Sheerantől.
– Hideg – feleltem nevetve.
– A „Nem bánom” Ushertől.
Megráztam a fejemet.
– Nem zavar, hogy ez a két dal még csak nem is hasonlít
egymásra?
Még jó pár edény várt arra, hogy bepakoljam a
mosogatógépbe, Chase pedig nekiállt visszatolni a
bútorokat a helyükre, mivel az értekezlethez átrendeztük
a szobát. Összenéztünk, miközben dolgoztunk.
– Program ma estére? – kérdezte.
– Semmi. Nem tudtam, itt mikor végzünk. És neked?
– Semmi. Megiszol velem egy sört?
– Naná. Miért ne?
Kikapott két Sam Adams márkájú sört a hűtőből, aztán
letelepedtünk a nappaliban a kanapéra. Chase kinyitotta
az egyik üveget, meghúzta, majd odanyújtotta nekem, míg
a másikat bontatlanul letette maga mellé az asztal végére.
Felkaptam az üveget.
– Nem gondoltam, hogy szó szerint érted, hogy igyak
meg veled egy sört. Vagyis hogy majd ugyanabból az
üvegből kortyolunk. – Meghúztam az üveget, aztán
visszapasszoltam neki. A kezem a nedves számhoz
emeltem, mert le akartam törölni róla a sört. Akkor
vettem észre, hogy nem csak a sör tapadt a számra, de
Chase szeme is. Úgy döntöttem, inkább lenyalom a nedűt
az ajkamról, Chase pedig árgus szemekkel bámulta a
nyelvemet. Vágytól izzó tekintete végigbizsergette a
testemet, bizonyos pontokat jobban, mint a többit.
A vágyunk egyre csak forróbb és forróbb lett, miközben
csendesen iszogattuk azt az egy üveg sört. Aztán Chase
kinyitotta a másik flaskát is. Idáig nem is sejtettem, hogy
egy ilyen ártatlan dolog hogyan lényegülhet át izgató
előjátékká. Aztán eszembe jutott az a taktika, mely ma
reggel körvonalazódott bennem, vagyis hogy hogyan
tudnám végképp kiűzni ezt a csábos lényt az agyamból.
– Mára már letelt a munkaidő, igaz? – Felém nyújtotta
az üveget.
– Hm… nem is tudom, hogy működik ez a hétvégén.
Valójában nem munkanap a mai, de mi mégis dolgoztunk.
Mégis azt kell mondanom, hogy ha még a szombat
beleszámít is a munkahétbe, mostanra már túl vagyunk a
munkaidőn.
– Vagyis most már nem vagyok a főnököd, igaz?
– Fogjuk rá! – Rávigyorogtam és hosszan meghúztam a
sörösüveget.
– Akkor talán nem fogod illetlenségnek tartani, ha
elmondom neked, hogy miközben ma reggel a zuhany
alatt álltam, behunytam a szemem és rád gondoltam,
mialatt leápoltam magamat.
Épp nyelés közben voltam, amikor felfogtam, mit is
mondott.
Fuldokolni kezdtem, és mindenfelé szétköpködtem és -
spricceltem a sört. Aztán köhögtem és a hangom rekedt
volt, amikor megszólaltam.
– Micsoda?
– A reakciódból ítélve, jól értetted, amit mondtam. –
Kivette a kezemből a sört.
– Miért kell ezt az orromra kötnöd?
– Mert ez az igazság. És úgy döntöttem, hogy kiterítem a
kártyáimat az asztalra. Nem szexelsz senkivel. És én sem
szexelek senkivel. Azt gondoltam, hogy együtt
orvosolhatnánk a problémánkat.
– Nekem nincsenek gondjaim.
– Akkor miért van zérón a szerelmi életed?
– És a tied?
– Mert én veled szeretnék szexelni, te viszont nem adod
be a derekadat nekem. Még! – Az ajkához emelte a
sörösüveget, és miközben ivott, engem nézett.
– Képtelen vagyok elhinni, hogy erről beszélgetünk. És
különben is, tudod, hogy randizom valakivel.
– Tudom. Éppen ezért hoztam szóba a témát. Ha ugyanis
nem randiznál senkivel, felhajítanálak a konyhaszigetre
és inkább megmutatnám neked, mit akarok veled
csinálni, mint hogy a szót szaporítsam.
– Így állunk?
 – Így bizony.
– És mi van akkor, ha én nem vagyok oda érted?
Chase kissé lejjebb vitte a tekintetét és a mellbimbómat
bámulta egy darabig. A merev és kemény mellbimbóimat.
– A tested másról mesél nekem.
– Lehet, hogy csak fázom.
Közelebb csusszant hozzám.
– Valóban fázol, Reese? Mert nekem úgy tűnik, mintha
kissé fel lennél hevülve. És ki is vagy pirulva.
– A főnököm vagy.
– Most nem. Épp magad mondtad az imént.
– De… még ha nem is randiznék Brice-szal…
– Bryant. – Ezúttal Chase javított ki engem, kaján
vigyorral az arcán.
Ó, istenem!
– Bryant. Szóval, még ha nem is találkozgatnék
Bryanttel. És még ha vonzódnék is hozzád…
– Nagyon is vonzódsz.
– Ne szakíts félbe! Folyton megpróbálsz összezavarni.
Vagyis ahogy az imént belekezdtem, még ha Bryant nem
is lenne a képben, és még ha kissé vonzódnék is hozzád,
erre akkor sem kerülhetne sor, mivel szeretem az
állásomat és nem akarom elcseszni a dolgokat.
– És mi van, ha kirúglak?
– Az nem lenne a legtutibb módja annak, hogy
becsusszanj a bugyimba.
– Ki vele, mi lenne az?
Felkacagtam.
 – Nagyon elszántnak tűnsz.
Bár frocliztuk egymást, a válasza komoly volt.
– Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy nem is lehetnék
„elszántabb”.
Én is be voltam indulva rá, de azt akartam, hogy igazán
megértse a logikámat.
– Lehetek őszinte veled?
– Meg lennék sértve, ha nem lennél az.
– Nekem volt egy… afféle irodai kapcsolatom… Nos…
igazából nem is volt kapcsolat. Inkább egy átmeneti kis
zavar támadt az ítélőképességemben, amit annak
köszönhettem, hogy az ünnepi hangulatban kissé
felöntöttem a garatra. Gondolom, már kezded kapiskálni,
mi történt.
– Igen. Sajnos, ami azt illeti. Lefeküdtél valakivel, akivel
együtt dolgoztál a munkahelyeden. Várj egy kicsit!
Hoznom kell még sört. Vettem az adást, és úgy látom, hogy
ez a történet számomra nem sok jót tartogat.
Chase feltápászkodott és felkapott még két üveg sört.
Ezúttal mindkettőt kinyitotta és az egyiket odanyújtotta
nekem.
– Most egy egész üveggel kapok?
– Ennek a sztorinak olyan rossz a kicsengése, hogy
szerintem szükséged lesz rá.
Hálás mosolyt eresztettem meg felé.
– Köszi. Igazad van, jót fog tenni. – Nagy levegőt vettem
és folytattam. – Szóval szerettem a régi állásomat. Akkor
már hetedik éve dolgoztam a cégnél. Úgy értem, az utóbbi
hét évet ott húztam le. Gyakornokból igazgatóvá
küzdöttem fel magam. Randizgattam, de nem volt komoly
kapcsolatom az utóbbi öt évben. De nem akarom túl
hosszúra nyújtani a történetet: véletlenségből lefeküdtem
az egyik kollégámmal.
– Véletlenségből?
– Váratlanul. A mentalikőrös Martini volt az oka,
amelyeket a cég karácsonyi partiján szolgáltak fel. Ne ítélj
el!
Úgy tűnt, Chase jól szórakozik a sztorimon, még a szeme
is csillogott. Feltartotta a két kezét.
– Dehogy ítélkezem. Húzós este volt és te igyekeztél
ellazulni. Képben vagyok, követlek.
– A fickóról kiderült, hogy egy utolsó szemétláda. Két
nappal később bejelentette, hogy karácsonykor eljegyezte
a barátnőjét, akivel régóta együtt járt. Nekem pedig azt
hazudta, hogy egyedülálló.
– Valóban úgy hangzik, hogy nagy seggfej az illető.
– Ahogy mondod. És ez még nem is a legrosszabb.
Beolvastam neki keményen, hogy mit gondolok róla, és
komplett idiótát csináltam magamból, olyannyira, hogy
még rángatóztam is közben a dühtől. Pár hónap múlva az
ürgét kinevezték a főnökömnek.
– Szívás.
– Az ám. És van ennél is rosszabb: nem ért semmit a
marketinghez.
– Akkor hogyan kapta meg az állást?
– Úgy, hogy ő a tulajdonos fia.
 Chase arca komor volt, de bólintott.
– Értem. Nem akarok hazudni, és nem mondom azt,
hogy nem vagyok csalódott, de felfogtam.
– Valóban?
– Természetesen. Nem akarod tönkretenni a
karrieredet egy egyéjszakás testi kielégülésért.
– Pontosan.
– Még akkor sem, ha ez a testi kényeztetés úgy
kezdődne, hogy a lábujjaidtól lassan haladnék felfelé?
Nagyon lassan. Órákig tartana.
– Órákig? – A hangom megbicsaklott és vékonyka
sipításnak hallatszott.
Chase bólintott és csábos mosolyt villantott rám.
– Belemegyek a játékba. És megfelelek a kihívásnak.
– Miféle kihívásnak?
– Kivárom, amíg behódolsz nekem. Vagy kikészítelek és
összetörlek. Valamelyik be fog következni.
– Addig akarsz várni, amíg már nem fogok itt dolgozni?
És mi van, ha évekig itt leszek?
– Nem tart ez évekig.
Összeráncoltam a szemöldökömet.
– Te adod be előbb a kulcsot.

***

Bryant: Hogy ment ma a munka?

Épp akkor szálltam le a metróról a lakásomhoz közeli

megállóban, amikor ez az sms befutott. Mély levegőt
vettem, és kivert a víz attól, amire készültem, de a szívem
mélyén tudtam, hogy ez a helyes.

Reese: Remekül. Nagyon eredményesek

voltunk, de tényleg. Már csaknem
hazaértem, de mielőtt felmennék a
lakásomba, még megihatunk együtt valamit.
Tőled függ, akarsz-e találkozni velem.
Összefuthatnánk a Póni Sörözőben?

Ez egy kis, csendes bár volt félúton a lakásaink közt. Ott

volt az első randink is.

Bryant: Mindenképpen. Fél óra múlva ott, ha

megfelel.

Reese: Csodás. Hamarosan találkozunk.

 14. fejezet

Chase

Hét évvel ezelőtt

– Még egy kólát kérek, Jack Daniel’s whiskey-vel

feljavítva. – Feltartottam a kezemet a bárpincérnek.
Peyton általában már akkor be szokott vágódni, amikor
még csak az első italom felénél tartottam, ám az, hogy
ezúttal már a második italomba is belekortyoltam, azt
jelentette, hogy Peyton idegesítően sokat késett.
Előkaptam a mobilomat és a következő szöveget
pötyögtem be:

Chase: Többet késel, mint szoktál.

Peyton: Tíz percen belül ott vagyok. Ha

mégsem, akkor olvasd el ezt a szöveget
megint!

Felnevettem.
Mire félig kiittam a második pohár italomat, Peyton
berobogott. Hátulról átkarolt.
– Meghívhatlak egy italra?
– Hogyne. A barátnőm már úton van ide, de késik, ezért
jólesne némi társaság.
Tréfásan rácsapott a mellkasomra.
– Némi társaság? Nofene!
Hátranyúltam, megfogtam a derekát, és a hátam mögül
hirtelen az ölembe penderítettem. Peyton édesen
kacagott, ami kiűzte belőlem az idegességet, amely a
negyvenöt perces késése miatt kerített hatalmába.
Megint.
– Ezúttal mit tudsz felhozni a mentségedre?
– Akadt néhány elintéznivalóm. – Oldalra sandított
miközben ezt mondta, ami azt súgta nekem, hogy tovább
kell szimatolnom.
– Miféle elintéznivaló?
Megvonta a vállát.
– Csak pár dolog. Tudod, a menhely számára.
Rálestem.
– Mint… például kicsomagolni az ételadományokat?
Vagy elmosogatni vacsora után?
– Ühüm. Csupa ilyesmi, efféle dolgok. – Gyorsan
megpróbálta másra terelni a figyelmemet. – Mit iszol?
Jancsikás kólát? Bélelt Coke-ot?
Biztos voltam benne, hogy van valami a füle mögött. És
azt is sejtettem, mit takargat.
– Ja. Jancsikás kólát. Te a szokásosat kéred?
Lecsusszant az ölemből és felpattant a mellettem lévő
székre. – Igen, légyszi. Milyen napod volt?
Miután odaintettem hozzánk a bárpincért és rendeltem
Peytonnak egy pohár vörösbort, felém pördítettem a
barátnőmet a székével együtt.
– Ma este megint követted, igaz?
Leejtette a vállát, de meg sem próbált hazudni.
– Ma fekete monokli csúfította el az arcát, és a
homlokán lévő seb felnyílt. Már akkor össze kellett volna
varrni, amikor beszerezte. Most rosszabb a helyzet, úgy
tűnik, elfertőződött a sebe.
– Tetszik nekem, hogy ennyire törődsz vele. Tényleg. De
hagynod kéne, hogy a rendőrség tegye a dolgát.
Ennél rosszabbat nem is mondhattam volna, olaj volt a
tűzre.
– Hogy a zsaruk tegyék a dolgukat? De hisz épp ez a
gond. Ők úgy gondolják, nem az ő feladatuk a hajléktalan
emberek biztonságáról gondoskodni. Csak akkor
foglalkoznak velük, ha csórikámék le merik tenni az
ülepüket egy puccos környéken. Nem lennék meglepve,
ha az Upper East Side-on fémtüskéket rögzítenének a
házak falára, ahogyan a vasúti hidakra is, hogy a
galambok ne tudjanak fészket rakni rajtuk.
– Nem akarom, hogy csövesek után mászkálj a
parkokba. Életveszélyes a világ azokon a helyeken
éjszakánként.
Ezzel a megjegyzéssel sikerült kihúznom a gyufát nála,
mert dühösen ezt válaszolta:
– Csak látni akartam, hogy merre kószál. Holnap
visszamegyek a rendőrkapitányságra, és megkérem a
járőröző zsarukat, alaposabb munkát végezzenek
arrafelé.
 – Melyik parkba követted Eddie-t?
– Ismered azt a régi hidat, amit nemrégiben
helyreállítottak a külvárosban, igaz? Amelyik a 155. utca
mellett van.
– Azt akarod mondani, hogy felmentél egészen a
Washington Heigths negyedig?
– A hídról nézve úgy tűnik, rendben van a környék.
Csakhogy odalent nem takarítottak. Gondolom, a
politikusok mossák kezüket, és csak odafent a hídon
csináltak fotókat, miközben odalent a völgy olyan, akár
egy roncstelep. Tudtad, hogy a viadukt alatt egy egész kis
várost húztak fel maguknak a csövesek?
– Peyton, azonnal abba kell hagynod ezt az őrültséget!
Tudom, hogy segíteni akarsz, de az a hely veszélyes.
– De odakinn még világos volt és a táborba nem
merészkedtem be.
– Peyton…!
– Komolyan veszem a figyelmeztetésedet. Minden jóra
fordul. Holnap beugrom arra a rendőrőrse, amelyik a
legközelebb van a parkhoz. Remélhetőleg odafent a
zsaruk tudják mi a dolguk: védeniük és szolgálniuk kell a
város minden polgárát – kivétel nélkül.
– Ígérd meg nekem, hogy ezt az őrültséget nem csinálod
soha többé!
Elmosolyodott és odahajolt hozzám, majd a kezét a
nyakam köré kulcsolta. Finoman megcirógatta a
tarkómat és azt felelte:
– Megígérem.
 15. fejezet

Reese

Az irodában egészen más hangulat uralkodott, amikor

Chase nem volt bent. Nem tétlenkedtem, annyi bizonyos,
egy egész hónapra való munkám akadt. Ám lelombozott,
hogy egész nap semmi esélyem sem volt, hogy láthassam a
Dögös Fejest. Szexi főnököm csak két napra ment el, de
már az első nap őrülten hiányzott.
Nyakig merültem a prezentációink előkészítésében,
amelyeket egy már véglegesen kiválogatott fókuszcsoport
számára kellett kidolgoznom – a társadalom különböző
rétegeiből összeválogatott nőket akartunk megkérdezni
arról, hogy mi a véleményük néhány
reklámszövegünkről, illetve pár termékünk
mintadarabjáról. Egyszer csak megcsörrent a telefonom –
csütörtökön este. Amikor a kijelzőn megpillantottam
Chase nevét, nyomban fülig szaladt a szám.

Chase: Hiányzom?

Úgy bizony, de jobbnak láttam, ha nem bátorítom.

Reese: Nem is vettem észre, hogy elmentél.

 Chase: Ez kedves tőled!

Reese: Annak szántam.

Chase: A megállapodásunkon gondolkodom.

Reese: Mégis miféle megállapodásról

beszélsz? Nem emlékszem, hogy bármibe is
beleegyeztem volna.

Chase: Pontosan így van. Épp ezért kell

leülnünk és megbeszélnünk a határidőket.

Ez a pasi a hernyókat egy csapásra pillangókká

változtatta, amelyek most gyönyörű szárnyacskáikkal ott
verdestek a gyomromban. Hátradőltem a székemen és a
szoba belseje felé fordultam vele, így a széktámlám
szembe került az irodám nyitott ajtajával. Késő volt már,
és alig néhány ember lézengett az emeleten, de nekem
egy kis meghitt magányra volt szükségem, miközben
mosolyogva begépeltem a választ.

Reese: Határidőket? Üzleti szerződésről

beszélünk?

Kibújtam a jobb cipőmből, amely ott fityegett a

lábujjamon, miközben a mobilomon a három kis ugráló
pontot figyeltem: vagyis a várakoztató jeleket, amelyek
akkor jelennek meg, amikor a másik fél éppen a választ
gépeli be. Közben egyre feszültebb lettem, valósággal be
voltam sózva.

Chase: Szóval szóba sem jöhet, hogy eltölts pár

kellemes órát az ágyamban, mivel a főnököd
vagyok?

Reese: Jól látod.

Chase: Akkor most hanyagoljuk a

hálószobámat. De valahol mindenképpen
beszélni akarok veled.

Reese: Folyton beléd botlom az irodában.

Chase: Többet akarok.

A szívem nagyot dobbant. Én is többre vágyom.

Reese: Többet? Mégis mit?

Chase: Úgy vélem, ahhoz, hogy ezt

megtárgyaljuk, le kell ülnünk szemtől szemben
egymással.

Reese: Mint egy randin?

Chase: Ne úgy gondolj erre, mint egy randira!

Inkább úgy, mint egy üzleti találkozóra, amikor
is a felek megbeszélik a határidőket, ami
lehetővé teszi, hogy a szerződésben foglaltak
maradéktalanul teljesüljenek a jövőben.
 Reese: És mely dolgoknak kellene
maradéktalanul teljesülniük…?

Csaknem kiestem a székemből, amikor a hátam mögött

meghallottam Chase hangját.
– Hogy az ágyamban landolsz, természetesen.
Megfordultam a székemmel.
– Azt hittem, hogy csak holnap jössz be.
– Hamarabb visszajöttem. Van pár halasztást nem tűrő
ügyem.
– Mióta állsz ott?
– Nem túl rég. – Az ablakra mutatott. – De láttam a
tükörképedet az üvegen és jólesett néznem az arcodat,
miközben a válaszokat gépelted.
– Kukkoló!
– Vagyok olyan alávaló, hogy kukkoljalak. Ez ajánlat
akar lenni?
Chase már legalább két vagy három napja nem
borotválkozott. Eltűnődtem, milyen érzés lenne, ha a
borostáját az arcomhoz dörzsölné… és a combom belső
oldalához. A nyakkendőjét meglazította, a zakóját
átvetette a karján, az inge ujját pedig feltűrte, szabadon
hagyva izmos alkarját. Gyengéim voltak az ilyen pompás
alkarok. Amikor végre le tudtam venni a szemem
kidolgozott izmairól, láttam, mennyire élvezi, hogy
zavarba hozott.
– Mit kérdeztél? – végül csak sikerült kinyögnöm pár
szót.
Gonosz kis mosollyal az ajka körül tette fel a kérdést:
 – Mi a helyzet a vacsorával? Ettél már?
Felkaptam a fehérjeszeletemet az íróasztalról, amelyet
még nem volt időm elrágcsálni.
– Még nem.
Fejével a folyósó felé biccentett.
– Gyere, hadd vegyek neked valami harapnivalót
vacsorára! Mégsem hagyhatom, hogy az alkalmazottaim
napi tizenkét órát dolgozzanak és ráadásul még
éhezzenek is.
Amikor nem egyeztem bele azonnal, felsóhajtott.
– Ez nem randevú. Csak bekapunk valamit együtt. Az
üzlettársak is folyton ezt teszik.
Kivettem a táskámat a fiókból és alvó módra állítottam
a laptopomat.
– Rendben. De hangsúlyozom, hogy ez nem randi.
– Természetesen nem.
– Akkor rendben.
Hunyorított.
– Tárgyalunk és alkut kötünk.

***

Úgy döntöttem, nagyon komolyan veszem ezt az alku-,

illetve tárgyalási dolgot, ezért bár még oda sem értünk a
lifthez, máris makacskodni kezdtem.
– Voltál már a Gothamben a Union Square-en? –
kérdezte Chase.
– Az egy randizós hely, túlságosan romantikus. Mit
szólnál a Legendshez Midtownban?
– Muszáj egy lepukkant kocsmába mennünk, csak hogy
a randinak még a gyanúja se férjen hozzánk? Menjünk
az Elm Caféba pár háztömbbel lejjebb!
– Zsarnok – dörmögtem az orrom alatt.
Mivel a munkaidő már rég lejárt, a szolgálati liften
mentünk le a hátsó bejáratig, ahonnan a 73. utcára
jutottunk ki az épületből. Az Elm Café csak két
háztömbnyire volt onnan.
Természetesen épp amikor a Vasló edzőterem mellett
haladtunk el, megpillantottam Bryantet, amint a
sportklub bejárata felé igyekszik. Ez az én formám!
Rám nézett, majd a mellettem álló férfira, és megállt.
– Reese! Helló! Te is a Vaspaciba igyekszel?
Hirtelen szörnyen kellemetlenül éreztem magam. Talán
a bűntudat volt az oka, amiért úgy hozott össze a sors a
legutóbbi exemmel, hogy az aktuális… nos, nem is tudom,
valamim ott állt mellettem.
– Hm… nem. Épp csak elindultunk, hogy bedobjunk pár
falatot. Emlékszel Chase-re?
Bryant kinyújtotta a kezét.
– Az unokatestvéred, igaz?
– Másod-unokatestvér – javította ki Chase, miközben
megrázta Bryant kezét. – Házasság révén. Nem vagyunk
vérrokonok.
Természetesen Bryant nem gyanította, mire való ez a
sok magyarázkodás. Én viszont annál inkább.
– Igen – helyeseltem és közben ördögi pillantást
vetettem Chase-re. – Másod-unokatestvér, személyesen.
Úgy tűnt, mintha Bryant mondani akarna valamit, de
végül meggondolta magát.
– Nos… én bemegyek a klubba. Gondolom, ezzel
végeztünk is, igaz?
– Igen. Vigyázz magadra, Bryant!
Meglepett, hogy miközben folytattuk utunkat az
étterem felé, Chase nem firtatta, mi az oka ennek a
különös szóváltásnak Bryant és köztem, és arra sem
kérdezett rá, változott-e a kapcsolatom vele. Viszonylag
csendesen tette meg a két háztömbnyi távolságot.
Amikor odaértünk az Elm Caféba, kétszemélyes asztalt
kért, majd még hozzátette:
– Valami csendesre és romantikusra gondoltunk, ha
lehetséges.
A vendéglős egy sarokban álló asztalhoz vezetett
minket. Chase kihúzta nekem a széket.
– Ez az asztal elég romantikus a számodra? – kérdeztem
gúnyosan.
Leült.
– Hadd áruljam el neked, hogy én csupán azon
fáradozom, hogy idevarázsoljam neked az életedből
hiányzó romantikát.
Inkább lenyeltem csípős visszavágásomat, mert jobban
ismertem Chase-t, mint hogy kihívjam magam ellen az
éles nyelvét. Ha valóban plátói kapcsolatot akartam
fenntartani vele, tanácsos volt befejeznem a róla való
álmodozást. Nekem is megvoltak a magam elképzelései
azzal kapcsolatban, hogyan szerettem volna, ha ez a pasi
a kedvemre tesz. Ha viszont ezeket a lehetőségeket az ő
szájából kellett végighallgatnom – nos, akkor latba kellett
vetnem minden akaraterőmet.
Szerencsére a pincérnő éppen ekkor perdült az
asztalunkhoz, hogy felvegye a rendelést.
– Nekem egy Jack Daniel’s-es kóla lesz, neki pedig egy
mentalikőrös Martini.
Átható pillantást vetettem rá, és azt mondtam a
pincérnőnek:
– A hölgy csak egy pohár vizet kér. Köszönjük!
Miután a pincérnő elment, Chase rám vigyorgott.
– Mi az? A Martini a karácsonyi partin megtette a
hatását. Nem hibáztathatsz, amiért bepróbálkoztam.
– Az első számú szabály az, hogy amikor kettesben
vagyunk, józan maradok.
– Nem bízol bennem?
Csak benned bízom.
– Nagyon el vagy telve magadtól.
Miután a pincérnő kihozta az italunkat, Chase minden
teketória nélkül elmondta, mit forgatott a fejében az
utóbbi pár napban.
– Szóval lesöpörted az asztalról, hogy velem aludj, de mit
szólnál ahhoz, ha alkalmanként együtt étkeznénk?
– Úgy érted, mintha randiznánk?
– Nem. A randikat is letörölted az asztalról.
– És ugyan mi a különbség a közös étkezés és a randizás
között?
 – A közös evészet után nem jössz haza velem.
Elnevettem magam.
– Most igazából hencegni akarsz. Be akarod adni
nekem, hogy minden randipartnered végül fejest ugrott
az ágyadba?
Chase olyan pillantást vetett rám, amelyet nem kellett
szavakkal kísérnie.
Naná, hogy ezt tették! Az összes bige. Mégis mi a csudát
gondoltam?
– Istenem, hogy lehetsz ekkora seggfej! –
Körbeforgattam a szemem a rosszallásom jeléül.
– Vegyem ezt igennek arra, hogy hetente kétszer együtt
kajálunk?
– Az összes alkalmazottaddal eljársz burkolni?
– Számít ez?
– Persze. Nagyon is.
– Nos, néhanapján együtt vacsorázom Sammel.
Hátradőltem a székemen és összefontam a karomat a
mellkasomon.
– De nem hetente kétszer.
– Nem, nem olyan gyakran.
– Nos, akkor nem hiszem, hogy ez illendő lenne. Tartsuk
magunkat ahhoz, ahogyan a többi alkalmazottal bánsz.
Chase rám sandított, majd sunyin rám vigyorgott és
felmutatta a középső ujját. Előkotorta a telefonját és
telefonált valakinek. Minden szót hallottam, amit
mondott.
– Sam, hajlandó lennél hetente kétszer velem
vacsorázni? … Számít az, hogy miért? … Akkor rendben.
Azt akarom, hogy te irányíts pár programot a
reklámkampányunkban. Tetszenek nekem a
meglátásaid… – Felsóhajtott. – Igen, az jó lesz. De még ha
nálad is eszünk, akkor is étteremből fogom hozatni a
kaját. Csaknem megfulladtam a múltkor, amikor belém
akartad diktálni azt a csontszárazra sütött csirkét.
Nem hallottam minden szót, de azt igen, hogy Sam
felemeli a hangját és cifra dolgokat vág Chase fejéhez a
telefonban. Amikor levegőt vett, Chase kihasználta az
alkalmat, hogy befejezze a beszélgetést.
– Amit csak akarsz. ’Ccakát, Sam! – Úgy tűnt, nagyon
meg volt elégedve magával, amikor letette a telefont. –
Látod? Más alkalmazottammal is együtt vacsorázom
hetente kétszer.
Olyan hangulatban voltam, hogy még tovább
szorongattam a mogyoróit.
– Csakhogy ez nem ugyanaz. Sammel nem az irodában
barátkoztatok össze. Már jóval azelőtt a barátod volt, hogy
dolgozni kezdett nálad.
– Azóta ismerjük egymást, hogy összevéreztél a gimiben.
– Szerintem te kissé zakkant vagy.
– Kezdek egyetérteni veled. – Belekortyolt a whiskey-s
kólájába.
Chase mobilja megcsörrent, majd egy nő fotója jelent
meg a kijelzőjén. Láttam a fényképet és Chase is tudta,
hogy láttam.
– Nyugodtan vedd csak fel! – javasoltam neki. – Nem
zavar.
Rácsapott a telefonra és nem fogadta a hívást. Majd a
tekintetét a szemembe fúrta.
– Most pedig térjünk át a megállapodásunk második
pontjára.
– Több is van? Talán nem ártana valami erősebbet
innom, mint csupán vizet.
Chase odanyújtotta nekem a bélelt kólát. Átvettem tőle
a poharat és belekortyoltam az italba.
– Kitaláltam a Beckerrel folytatott beszélgetésedből,
hogy immár nem vagytok egy pár.
– Sosem voltunk azok, a szó igazi értelmében. De igen,
helyes a meglátásod. Bryanttel nem randizunk többé.
– Úgy tűnt, nehezen viseli. Említetted neki, amikor
összetörted a szívét, hogy odavagy az unokatestvér-
főnöködért?
– Hova akarsz kilyukadni ezzel az önimádós dumával?
Van valami célod vele?
– Hogyne. A mai tárgyalásunk alkalmával az lett volna
az egyik legfontosabb dolog, amit meg akartam beszélni
veled, hogy szakíts Bryanttel.
Felkapta előlem a Jackes kóláját, én viszont
visszacsentem a kezéből.
Ajkamhoz emeltem a poharat és azt mondtam:
– És végre helyesen említi a nevét.
Chase természetesen rám se hederített.
– Ezek szerint megállapodtunk? Amíg fel nem mondasz,
vagy ki nem rúglak – vagy amíg ki nem készülsz, ami
hamarabb be fog következni, mint az előző kettő –, nem
randizhatsz más férfiakkal.
– És nem randizhatok veled sem. Ezek szerint a randik
kizárva és nekem nem marad más, mint az
önmegtartóztatás.
– Biztos vagyok benne, hogy van vibrátorod. Ha nincs,
veszek neked egyet.
– Besétálsz a boltba és veszel nekem egy vibrátort? –
kérdeztem hitetlenkedve.
Chase hirtelen kikapta az eddig közösen birtokolt italt a
kezemből és egy szuszra felhajtotta a maradékot.
Reszelős volt a hangja amikor megszólalt.
– Féltékeny vagyok arra az átkozott vibrátorra.
A hangjából kicsendülő feszültség felbátorított. És
önbizalmat is merítettem belőle ahhoz, hogy olyan
dolgokat osszak meg vele, amelyeket egyébként –
normális esetben – nem tettem volna.
– Felesleges féltékenykedned. – Közelebb hajoltam
hozzá. – A vibrátorommal már lefolytattunk egy heves
édeshármast veled.
Minden pénzt megért, milyen képet vágott Chase a
szavaim hallatán; láttam, amint leesik az álla. A pincérnő
pár asztallal arrébb szolgált ki, Chase pedig felemelte a
kezét, hogy magára vonja a figyelmét.
Amikor a pincérnő odaért az asztalunkhoz, Chase így
szólt:
– Kaphatnánk két Jackes kólát és két borsmentalikőrös
Martinit?
 Két órát töltöttünk még az étteremben nevetgélve és az
italainkon osztozva. Közben lefektettünk néhány
alapszabályt. Kétszer egy héten együtt étkezünk valahol
az irodán kívül, de semmiképpen sem egy túláradóan
romantikus helyen. Nekem köszönhetően az elkövetkező
hónapokban gyakran együtt fog vacsizni Sammel.
Egyikünk sem randizik senki mással, és szó sem lehet
smacizásról és flörtölésről. Ha a megbízásom lejár a
Parker Műveknél, csapunk egy igazi randit és meglátjuk,
meddig jutottunk. Ugyanakkor az irodában nem
beszélhetünk az irodán kívüli találkáinkról és Chase
semmilyen tekintetben nem kivételezhet velem.
Ez a legutolsó kitétel tetszett csak igazán nekem.
Ugyanis az volt a legfőbb oka annak, hogy elfojtottam a
Chase iránti vágyakozásomat, hogy azt akartam, az
irodában minden a legnagyobb rendben menjen.
Semmiképpen sem szerettem volna, hogy bárki is
megneszelje, mi van kettőnk között.
Miután lefektettük az alapokat, mindössze két órámba
került, hogy az alkoholfogyasztással kapcsolatos
tilalmamat áthágjam. Döcögősen indult a dolog, de
kifejezetten jó hangulatba kerültem (és becsíptem)
akkorra, amikor távozni készültünk az étteremből.
– Szóval akkor most mi lesz? – kérdeztem. – Hogyan
fejezzük be a közös esténket?
– Fogalmam sincs, csessze meg! Pedig mindent
elkövettem annak érdekében, hogy ez az estém is úgy
végződjön, ahogyan a randijaim szoktak. – Chase kezét a
derekamra téve kivezetett az étteremből. Amint kiértünk
az utcára, lejjebb csúsztatta a pracliját.
– Hm… a kezed a fenekemre tévedt.
Kajánul megcsillant a szeme.
– Valóban? Minden bizonnyal önálló akarata van a
popsidnak.
Nem vette le a kezét a domborulatomról még akkor sem,
amikor leintett egy taxit. Amikor az autó megállt előttünk
a járdaszegélynél, Chase közölte velem, hogy mindketten
ezzel a járgánnyal fogunk hazamenni.
– Nos, előbb téged rakunk ki, hogy tudjam,
biztonságban hazaértél.
– Egyedül is haza tudok menni.
– Minden kérésed előtt meghajoltam, de arról nem
vagyok hajlandó tárgyalni veled, hogy egyedül kószálj az
éjszakában. Velem jössz!
Tetszett nekem a lovagiassága; nem őbenne, saját
magamban nem bíztam. Chase kitárta előttem a taxi
ajtaját és várta, hogy beszálljak.
– Rendben. De cserében meg kell ígérned valamit.
– És mi lenne az?
– Még ha könyörögnék neked, akkor se gyere be a
lakásomba!
 16. fejezet

Reese

Péntek délután néhányan a marketingrészlegről ebédet

rendeltünk, és kiültünk a büfébe enni, közben pedig arról
csevegtünk, melyikünk mit tervez a hétvégére.
– Gondoljátok, hogy ezen a hétvégén is dolgoznunk kell?
– kérdezte Lindsey.
– Nem hinném. Josh házasság előtti tanfolyamon vesz
részt a hétvégén a menyasszonyával. A jegyese szervezte
meg neki ezt a programot. A nagyfőnök pedig szerintem
szexpartit csap szombaton este.
– Forrórandit?
– Szombaton lesz a Városi Adománygyűjtő Gála. Egy
sereg gazdag ember nagyszabású partit ad, hogy milliókat
gyűjtsön a hajléktalanoknak ételre. Ebben az évben egy
rongyrázós luxusszállodában tartják a díszünnepséget, és
Chase is a meghívottak között van. Hallottam, amikor a
titkárnője egy furcsa nevű lakosztályt foglalt le a
számára. Az utóbbi két esztendőben a mi főnökünk a
hirdetési kampányunkban szereplő modellekkel jelent
meg a gálán. Módfelett kemény és zord tud lenni az élet,
ha valaki gazdag és szép.
Természetesen Chase épp a kritikus pillanatban jött be
a büfébe. Félrenéztem, de éreztem, hogy engem bámul,
miközben odasétált az automatához. Sok időt és energiát
feccölt bele, hogy rábólintsak, nem randizom másokkal –
az imént pedig azt hallottam, hogy ő máris kész megszegni
a saját maga által felállított szabályokat. És – szó, mi szó –
a féltékenység is marcangolni kezdte a szívemet.
– Hé, főnök! – kiáltott oda neki Lindsey. – Nem
gályázunk ezen a hétvégén, igaz?
– Ezen a hétvégén nem. Akadt pár elintéznivalóm.
– Pedig már dörzsöltem a kezem örömömben, hogy így
lesz. Nekem ez a program jobban feküdne, mivel a
férjecském, Eddie el akar cipelni magával az anyjához
látogatóba, Jersey Shore-ra.
– És neked nem fűlik a fogad ahhoz, hogy találkozz az
anyósoddal, igaz?
– Az én drága anyósom körülugrálja a fiacskáját,
becézgeti és dédelgeti, mintha királyfi lenne – és ilyenkor
úgy érzem, nem vagyok elég jó feleség Eddie számára.
Kaján vigyor ült ki Chase arcára.
– Te is elkényeztethetnéd Eddie-t és akkor nem
nyomasztana ez az érzés.
– Elment az eszed? Tizenöt évnyi kemény munkámba
került, hogy ennek a jóembernek leszállítsam az
elvárásait. Ugyan miért rontanám el ezt most?
Chase még mindig vigyorgott.
– És mi a helyzet veled, Reese? Mik a terveid a
hétvégére?
Jules az elmúlt hónapban egyfolytában szekált, hogy
nézzünk meg pár új klubot. Nekem azonban semmi
kedvem nem volt hozzá. Eddig a szent pillanatig.
– Csajos este lesz szombaton. A barátnőmmel, Julesszal
megnézzük a Harper’s klubot a belvárosban.
Észrevettem, hogy megfeszült az állkapcsa, de
fesztelenül válaszolt.
– Izgalmasan hangzik.
– És mi a helyzet veled? Forró hétvégét tartasz?
Éppenséggel nem volt illendő ilyen kérdést feltenni a
főnöknek, ám Chase nem volt afféle szokványos góré.
Folyamatosan tartotta a kapcsolatot az alkalmazottaival,
és tudta, hogyan élnek, mik a gondjaik. Így az én
kotnyeles kérdésem sem tűnt fel senkinek.
– Csak egy adománygyűjtő alap rendezvényére megyek.
Szívesebben írnék egy csekket, de valahogy minden évben
sikerül megdumálniuk, hogy személyesen tegyem
tiszteletemet a bulijukon.
Elmosolyodtam. Ez csak egy kamu, erőltetett somolygás
volt, de mivel a kollégáim még nem ismertek jól, nem tűnt
fel nekik. Kivéve Chase-t.
– Nos, érezd jól magadat a randidon – tettem még hozzá,
aztán felszúrtam egy kis darab csirkehúst a villámra a
cézársalátámból és belapátoltam a számba.
Ez után a beszélgetés után kerültem Chase-t a délután
folyamán. Egyszer lejött a hallba és felbukkant az irodám
közelében, mire szélsebesen beugrottam Joshhoz, hogy ne
találjon egyedül. A józanabbik felem tisztában volt azzal,
hogy ostobaságot művelek. Chase másnap esti programja
nem igazi randi volt, és én olyasmit képzeltem be
magamnak, aminek semmilyen valós alapja nem volt.
Pontosan ez volt az oka annak, hogy úgy kerültem az
irodai románcokat, mint ördög a tömjénfüstöt. A
munkának a munkáról kell szólnia, nem pedig arról, hogy
a magánügyeimet belekeverem olyan ügyekbe, ahová
nem valók.
Így amikor Chase délután hat órakor megállt az irodám
ajtajában, elhatároztam, hogy a beszélgetésünket
szigorúan a hivatalos stílusban tartom.
– Elmegyünk vacsorázni vasárnap este?
– Nem hinném. Megnézünk pár klubot szombaton a
barátnőmmel, te pedig – a kezemmel olyasféleképpen
intettem, aminek az volt az értelme: „akármi” – randira
mész szombaton. Biztos vagyok benne, hogy
mindkettőnkre ráfér egy kis pihenés vasárnap.
Úgy tűnt, nem érti, miért vagyok ilyen elutasító vele.
– Minden rendben, Reese?
– A legnagyobb mértékben. Miért ne lenne?
– Nem tudom, de mintha zavarna valami.
– Szó sincs róla – vágtam rá gyorsan és kurtán.
Talán túlságosan is gyorsan. Chase összeszorított szájjal
vizsgálgatott, hátha elárulok még valami többet is, de nem
tettem meg neki ezt a szívességet.
– Valami azt súgja nekem, hogy a szombat este miatt
vagy kiakadva. De úgy gondoltam, hogy nem lennél
hajlandó eljönni velem egy olyan helyre, ahol hosszú
estélyi ruhát kell viselned – még akkor sem, ha úgy
tekintenénk ezt, mint a mi egyik étkezéssel egybekötött
kiruccanásunkat, amely természetesen nem randi.
Félrebillentettem a fejem.
– Szerintem jobban jársz egy igazi randipartnerrel.
Megint összehúzta a szemöldökét, de a következő
pillanatban önelégült mosoly jelent meg az arcán.
– Samet nem nevezném igazi randipartnernek.
– Samet?
– Őt viszem magammal. Miért, mit gondoltál, kivel
megyek a gálára? – Közelebb jött hozzám.
– Nem tudom.
– Azt hitted, hogy randizni fogok? Azután, amiben a
múltkor este megállapodtunk?
– Valaki említette, hogy általában egy modellel mész és
aztán a szállodában töltitek a hétvégét.
– Samet viszem magammal. Kísérőnek, és hogy
kapcsolatokat szerezzen a cégnek. Lefoglaltam neki és a
férjének egy lakosztályt, hogy a gála után ott
maradhassanak a szállodában a hétvégére.
– Ó!
Megint közelebb jött egy kicsivel.
– Te féltékeny vagy.
– Dehogy vagyok.
– Ostobaság.
– Akármi. Nem számít.
– Nekem nagyon is számít.
– Ugyan miért?
– Mert ha féltékeny vagy, az azt jelenti, hogy pont úgy
elepedsz értem, ahogyan én érted. Közben pedig hagyod,
hogy odakinn ténferegjek a nagyvilágban, még csak nem
is sejtve, mi van igazából a fejedben. És a szívedben.
Egészen közel jött hozzám, miközben én még mindig a
székemen ültem. Mindkét kezét a székem karfájára tette
és lehajolt hozzám, hogy az arca egy szintre került az
enyémmel.
– Örülök, hogy kölcsönösek az érzelmeink.
Körbeforgattam a szemem, jelezvén a nemtetszésemet.
– Akármi.
– Vasárnap este eljössz velem vacsizni?
– Ebédelni.
– Vacsorázni.
– Ebédelni. Az kevésbé randis.
Még mindig a szemembe nézett és próbált nagyon
komolynak látszani, de a szája sarkában mosoly bujkált.
– Remek. Akkor viszont valami egetverően romantikus
helyre foglak elcipelni.

***

Ami azt illeti, sosem voltam oda a klubokért, de a szombat

estére készülvén igyekeztem mindent bedobni. Julesszal
nem tudtam sok időt együtt tölteni – bár hiányzott a
társasága –, és most, hogy adódott rá alkalom, úgy
istenigazából el akartam engedni magam. Az
állásváltoztatás miatt – és mert egyre többet gondoltam
Chase-re, már-már a függőség szintjén –, szükségem volt
arra, hogy ismét fiatalnak és szabadnak érezhessem
magam.
Már kora este elkezdtük járni a klubokat és táncoltunk
egy kicsit, még mielőtt a bárokban olyan nagy lett volna a
zsúfoltság, hogy tánc helyett inkább csak arról volt szó,
hogy izzadt emberek dörzsölték össze a testüket a
táncparketten. Mire odaértünk a Harper’shez, már
sajnáltam, hogy magas sarkú cipőben jöttem. Amikor
megpillantottam a bejárat előtt kígyózó sort – csaknem
egy háztömbnyi hosszú volt –, úgy döntöttem, hogy jobb
lesz nekünk abban a csaknem üresen kongó kis ír
kocsmában, amely mellett épp az imént mentünk el és
amely nem is nézett ki rosszul.
– Nézd azt a sort! – sóhajtottam fel.
Jules elvigyorodott, megfogta a kezem és maga után
húzott a bejárat felé.
– Miféle sorról hadoválsz itt össze?
Egy jól megtermett férfi, amolyan Herkules-termetű
fazon derékon kapta Julest és felemelte a levegőbe.
– Csakhogy idetoltad azt a gyönyörű pofikádat!
– Hogyan állhatnék ellen a potyaitaloknak, meg hogy
nem kell sorba állnom?
– És én még azt hittem, miattam jöttél!
– Lehet, hogy egy kis részed neked is volt benne. – Jules
megbökte a kolosszus mellkasát kicsinyke vállával. –
Mikor végzel itt?
A pasi rápillantott a telefonjára.
– Körülbelül egy óra múlva.
 Jules nem felejtette el, hogy ott állok mellette.
– Ő Reese. Reese, ő pedig az öcsikém legjobb barátja,
Christian.
– Örvendek, Reese. – A férfi odabólintott nekem, majd a
figyelmét ismét Julesnak szentelte. – Mi lenne, ha
hanyagolnád már, hogy folyton az öcsikéd legjobb
haverjaként mutatsz be mindenkinek?
– De hiszen az vagy!
– Bevetettem mindent a múlt hónapban, hogy másként
tekints rám. – Lehajolt Juleshoz. – Ha nem vetted volna
észre.
Jules elhessintette magától a nagydarab fazont.
Legalább már tudtam, mi volt az oka annak, hogy ma este
a Harper’sben kötöttünk ki, és ennek semmi köze sem volt
ahhoz, hogy soron kívül be tudtunk jutni ebbe a klubba.
– Tudsz nekünk keríteni egy üres asztalt? Reese-nek
fájnak a virgácsai, és ha nem tud leülni egy kicsit, nem
maradunk addig, amíg itt végzel.
– Megiszol velem egy italt, ha lejár a melóm?
– De csak ha megdobsz eggyel.
Christian felnevetett és megcsóválta a fejét. Elővette a
szolgálati adóvevőjét és odaszólt valakinek. Azt mondta,
hogy VIP-vendégei vannak, akik különleges bánásmódot
igényelnek. Egy perccel később kijött egy nő, aki legalább
száznyolcvan centi magas volt – még a tekintélyes
magasságú cipősarkait leszámítva is. Kedvesen üdvözölt
minket.
– Jézus! – nyögött fel halkan Jules.
 Christian elmosolyodott.
– Kiki, hadd mutassam be neked Julest és Reese-t.
Kerítenél nekik egy asztalt a másodikon? És hozass nekik
valamit inni, persze az én számlámra.
– Rendben, szívem.
A szobortestű hosztesz felvezetett bennünket a második
emeletre, és megnyitott a számunkra egy asztalt a kötéllel
elkerített zónából, amelyről le lehetett látni az alattunk
lévő zsúfolt táncparkettre.
– Mit küldhetek a hölgyeknek?
Julesszal extra mocskos Martinit rendeltünk – vodkával
béleltet –, aztán megilletődötten körülnéztünk. A klub
nagy volt, a bársony ülőalkalmatosságoktól a fekete
gránitkorlátokig nagyon puccos, és a legutóbbi divat
szerint készült.
– Úgy érzem magam, akár egy híresség – mondtam. –
Akkor most az öcséd haverjával fogsz szexelni? Mit szól
ehhez Kenny?
– Nem akarok szexelni Christiannal. Még. És Kenny nem
sejt semmit.
– Mit fog szólni hozzá, ha megtudja?
– Felnőttek vagyunk és Kenny nem szabhatja meg
nekem, kivel mehetek szórakozni.
Elvigyorodtam.
– Akkor majd leüvölti a fejedet.
Jules is vigyorgott.
– Az már biztos.
– Mondd el nekem, mit történt köztetek Christiannal!
 – Kenny és Christian gyerekkoruk óta ismerik egymást.
Amikor tizenhárom éves voltam, Christian pedig tizenegy,
nos, ő már akkor nagydarabnak számított, persze még
nem volt olyan magas, mint most. Az egyik délután
véletlenül épp akkor nyitottam be a szobába, amikor
átöltözött, és amit a lába között láttam, méretes volt. Úgy
értem, hatalmas valami lógott ott neki.
– És?
A pincér kihozta az italunkat.
– És mi?
– Hogyan folytatódik a történet?
Megvonta a vállát.
– Sehogy. Ennyi a történet.
– Azt akarod mondani, hogy tizenöt éve epekedsz érte,
vagyis amióta megpillantottad a farkát?
Csintalan kaján vigyorral az arcán kortyolt bele az
italába.
– Pontosan. A főiskola után Kaliforniában volt pár évig,
aztán visszajött és elhelyezkedett a New York-i
rendőrségnél.
– Zsaru?
– Az. Néhány héttel ezelőtt összefutottam vele az utcán,
aztán pedig sms-eket küldözgettünk egymásnak.
Eszméletlenül jól néz ki az egyenruhájában – tudod, ing
meg pantalló. Elepedek érte, hogy megbilincseljen és
rabló-pandúrt játsszunk.
– Jó neked. Úgy látom, nagyon bejössz neki. Nem tudta
levenni rólad a szemét, még akkor sem, amikor az a szexi
amazon csaj ott állt mellettünk.
– És mi van veled? Hogy van az a fincsin szexi főnököd?
Kivettem a műanyag koktélkeverő pálcát a Martinimból
és a fogammal lehúztam róla egy olajbogyót.
– Még ennél az olajbogyónál is fincsibb, pedig te tudod,
mennyire szeretem a Martininak ezt a pikáns fűszerét. –
Felsóhajtottam. – Csakhogy… ő a főnököm.
– Teljesen egyetértek veled abban, hogy falat húztál az
üzlet és az élvezet közé, hogy elválaszd őket egymástól. Ha
nem ezen iparkodnál, az az állásodba kerülne.
Valószínűleg én is ezt tenném. De a fenébe is…
megfontolnám, nem tekinteném-e őt inkább mégis
kivételnek.
– Nos, ami azt illeti, őkelme megpróbált rávenni arra,
hogy tegyek vele kivételt. Rádumált, hogy hetente kétszer
együnk együtt.
– Együtt esztek? Nem olyan ez, mint egy randi?
– Nem. Kikötöttem, hogy nem lehet semmi köze a
randihoz.
– Hadd tisztázzam a helyzetet… hetente kétszer együtt
eszel vele valahol, csakis vele?
– Pontosan. Méghozzá olyan módon, hogy az ne tűnjön
randinak.
– Mi az ördögöt akar ez jelenteni? Nem mész fel hozzá a
vacsora után?
Ittam egy kortyot az italomból.
– Ahogy mondod, szó szerint.
Jules felnyerített.
 – Hagytad magad rábeszélni? Hiszen csapdába csalt!
– Miről fecsegsz itt nekem?
– Randizol vele és még csak nem is tudsz róla! Komálom
ezt a tagot!
Nem is randiztam vele. Vagy mégis? Csak arról volt szó,
hogy hetente kétszer együtt eszünk valahol, hogy jobban
megismerjük egymást. Nem találkozgatunk más
emberekkel. És egymásra gondolunk, amikor a zuhany
alatt állva kényeztetjük magunkat. Ó, édes istenem!
Jules az italát kortyolgatta és közben engem nézett;
láthatóan jól szórakozott, amikor ugyanarra a
következtetésre jutottam, mint ő, pontosan két
másodperccel korábban.
– Jó szagú ég! Tényleg ekkora idióta lennék?
– Drágám, ismerlek, mint a tenyeremet. Nem azért
emelted ezt a falat, hogy távol tartsd őt magadtól. Hanem
azért, hogy élvezkedve nézd, amint lebontja, hogy
megkaphasson.
Sürgősen szükségem lett még egy italra. Vagy inkább
kettőre.
A következő másfél órában Julesszal kihasználtuk a
potyaitalokban rejlő lehetőségeket. Itt egy Martiniért
tizenöt dollárt kértek, és örültem, hogy nem nekünk
kellett fizetni a számlát. Valamikor éjfél után elérkeztünk
az ittasság kacagó szakaszába. Félúton voltunk a normális
és az összefolyó beszéd között, és szépen elidőztünk abban
az állapotban, amit én csak gyónási fázisnak nevezek:
ilyenkor minden kristálytisztának tűnik, és felszabadító
érzés, ha a gondjainkat megoszthatjuk valakivel.
Jules jó svádájú kidobóembere még nem csatlakozott
hozzánk, így több pasi is felajánlotta, hogy italt fizet
nekünk, vagy felkér táncolni. Két kinyalt fazon is –
amolyan metroszexuális üzletemberfélék – megállt az
asztalunknál.
– Hozhatunk a hölgyeknek egy italt? – kérdezte az
erősebb testalkatú és önhitten mosolygott.
Gödröcskék voltak az arcán. A fenébe! Biztos voltam
benne, hogy szinte sosem utasítják vissza.
– Köszönjük, de az italainkat a ház fizeti ma este. És bele
vagyok zúgva a főnökömbe.
A pasi felvonta az egyik szemöldökét.
– Szerencsés fickó. És mi lenne, ha csak táncolnánk
egyet?
Julesra néztem.
– Én aztán nem – felelte Jules. – Már tizenöt éve várok
valakire, nem emlékszel? Christian hamarosan végez.
Udvariasan hárítottam.
– Köszönjük, de ma este nem.
Miután a pasik elhúztak, Jules megjegyezte:
– A magas fickó nagyon szexi volt. Miért nem mentél el
vele táncolni?
– Mi értelme lenne? – A számhoz emeltem az italomat,
hogy belekortyoljak, ám amikor előrehajtottam a fejem,
észrevettem, hogy üres a poharam.
– Táncolni vagy a férfiaknak általában? Mert a
válaszom nagyon különbözne.
 – Hogy vele táncoljak. Csak hasonlítgatni kezdeném.
Jules arcán furcsa mosoly jelent meg.
– Mondd meg nekem, mit eszel a főnöködön!
– Okos, hetyke, erőteljes, kitartó, ugyanakkor gyengéd
is. Van ennek értelme? – Azt hittem, hogy Christiant nézi,
amikor láttam, hogy a fejem fölött bámul valamit. –
Lennél szíves rám figyelni?
– Figyelek. – Hátrébb lökte a flancos koktélos poharát a
maradék itallal.
– Szóval mit is mondtál az imént? Hogy csodálod a
kitartását? Ez az, ami felizgat?
Ezt ugyan nem mondtam ki, de beletrafált.
– Esküszöm, ha odaszorítana az irodám ajtajához, nem
lenne erőm ellenállni neki. Csak azért tartom magam
távol tőle, mert a főnököm, mégis a fölényes arroganciája
az, ami beindít.
Jules úgy vigyorgott, akár a vadalma.
– Mi ütött beléd? – Amikor nem válaszolt és csak tovább
mosolygott, már tudtam. Tudtam. – Itt áll közvetlenül a
hátam mögött, igaz?
Egy kéz érintette meg meztelen vállamat.
Behunytam a szememet és odasúgtam a legjobb
barátnőmnek:
– Megöllek!
Jules oldalazva kibújt a boxból, ahol ültünk, és puszit
nyomot az arcomra.
– Megnézem, hogy az én behemót emberem végzett-e
már. Egy perc, és itt vagyok. – Az ujjait mozgatva kedvesen
búcsút intett. – Hahó, nagyfőnök! – Aztán már el is tűnt.
Chase-ben még annyi illendőség sem volt, hogy legalább
némi szerénységet tanúsítson. Becsusszant a mellettem
lévő helyre ahelyett, hogy szembeült volna velem, ahogy
Jules korábban. A legszívesebben pofon vágtam volna,
hogy a beképzelt, önhitt arcáról letöröljem a mosolyt. A
csábos, tökéletes metszésű, „istenem-most-még-inkább-meg-
akarlak-csókolni-hogy-részeg-vagyok” arcát.
– Mi az ördögöt keresel itt, Chase?
– Valóra váltom az álmaidat, mi mást?
Most először fordultam szembe vele, ami talán hiba volt.
Józanságomban is túl nagy kísértést jelentett a számomra,
az alkohol pedig csak fokozta a vágyaimat. Ezen az estén
szmokingot viselt. Vagy hogy részletezzem is, ropogósra
vasalt fehér ing volt rajta, amelynek a gallérját
kigombolta, a csokornyakkendője pedig kioldva lógott a
nyakában. Az inge ujját feltűrte, szabadon hagyva
napbarnított, izmos alkarját. Remekbe szabott alkarja
volt, meg kell hagyni. Vevő voltam az ilyen pofás
alkarokra. Vagy ezt korábban már említettem? Még ha
így lenne is, indokolt, hogy megismételjem.
De ami teljesen bepörgetett, meglepő módon a haja volt.
Chase fürtjei általában rakoncátlanul összevissza álltak,
erre az estére azonban látványosan oldalra fésülte és
hátrasimította őket. Ezzel a frizurával és a hibátlan,
napbarnított bőrével, frissen borotvált arcával, no meg a
szép metszésű, férfias állával úgy nézett ki, mintha „A
nagy Gatsby” című filmből lépett volna ki. Totál lesöpört a
lábamról.
– Most… annyira másképp nézel ki.
– Másképp, de csapnivalóan, vagy másképp, de jól?
Nem tudtam hazudni neki. Túlságosan sok
igazságszérumot hörpintettem fel az este. – Úgy nézel ki,
mint egy filmsztár a régi idők mozijából, vagyis jóképű
vagy klasszikus stílusban. Nekem bejön ez a típus.
– Reggel első dolgom lesz, hogy beszerzek még egy kis
hajzselét.
Bár nem akartam, mégis elmosolyodtam. Chase
végighúzta a hüvelykujját az arcomon, majd a szám
sarkát cirógatta.
– Lehet valami a megjelenésemben, ha mosolyt csalt az
arcodra – jegyezte meg.
– Mi a csudát keresel itt?
– Tegnap említetted, hogy ma idejössz.
Tényleg mondtam…
– Nem a jótékonysági esten kellene lenned?
– Annak már hamarosan vége. Amellett egész este csak
rád gondoltam. – A karját lazán a kanapé háttámláján
nyugtatta, amelyen ültünk, és az ujjaival cirógatni kezdte
a mezítelen vállamat. – Nem voltam biztos benne, hogy ide
kell jönnöm ma este, de most már örülök, hogy így
döntöttem.
– Miért is?
– Hallottam az imént, hogy bejön neked a szívós
természetem. Hogyan is fogalmaztál? Épp a fölényes
arroganciám az, ami beindít. Ha jól emlékszem, ezt
mondtad.
Körbeforgattam a szemem.
– Most jól jönne még egy ital.
– Rendben, de akkor már háromszorozzuk meg a
mennyiséget. Három borsmentás kóla jó lesz?
Chase odaintette hozzánk a pincérnőt és
mindhármunknak rendelt egy italt. Körülnézett a
klubban, majd megkérdezte:
– Gyakran csinálod ezt? Klubokba jársz a barátnőiddel?
– Többé nem jövök ilyen helyre. Szeretek csörögni, de ez
csak afféle húspiac.
Ujjai abbahagyták a cirógatásomat.
– Ezt művelted ma este? Beneveztél a húsvásárra?
– Nem igazán. Csak jólesik kis időt töltenem a barátnőm
társaságában.
– Mert ha valami ínyencfalatra vágynál…
Játékosan rácsaptam egyet a mellkasára és éreztem,
milyen kemény a teste az ing alatt. Vésd jól az agyadba, te
buggyant liba, hogy féken kell tartanod a kezedet, mégpedig
a saját érdekedben.
– Így szoktad felszedni a csajokat? Klubról klubra
vándorolsz éjszakánként szexi szerelésben?
– Általában nem. Az igazság az, hogy már évek óta nem
jöttem le ilyen klubba. Hacsak nem számoljuk bele azt is,
amikor hivatalból kellett részt vennem valami bulin.
– Akkor hol szoktál nőkkel ismerkedni?
– A legkülönbözőbb helyeken.
– Ez izgalmasan hangzik. – Felvontam a szemöldökömet.
 – Rendben. Akkor vegyünk egy példát… A legutóbbi
barátnőmet egy repülőn ismertem meg, miközben
Kanadából utaztam haza.
– Bridget-re gondolsz?
– Nem.
– És hol találkoztál Bridgettel?
– Egy partin.
– Egy hivatalos partin?
A pincérnő letette elénk az italainkat. Chase azonnal
felhajtotta a sajátjának majdnem a felét.
– Ennyire szomjas vagy?
– Csak próbálom oldani a feszkót.
– Szóval… Bridgetnél tartottunk. Miféle parti volt az?
– Nem szeretek más nőkről fecsegni, amikor melletted
ülök.
– Rendben. Akkor miről szeretnél beszélgetni?
– Miért ne kezdenénk azzal, hogy mi mindent szeretnék
csinálni veled ma este? – Tekintete lassan végigsiklott az
arcomon, elidőzött rajta, majd a rövid, testhez álló fekete
ruhámat vette szemügyre, az alakomat gusztálgatva.
Nyeltem egy nagyot.
– Chase…
Válaszképpen az ajkához emelte a kezemet és
gyengéden megcsókolta. – Sokat ittál ma este?
– Éppen eleget.
– Szégyen és gyalázat.
– Miért?
– Mert én nem vagyok olyan pasi, aki kihasználja az
alkalmat. Nem élek vissza azzal, ha a borsmentalikőr
tovább oldja egy nő bizonytalanságát.
Most én éreztem úgy, hogy nekem is innom kell pár
korty italt. Könnyelműnek éreztem magam, de ennek
semmi köze nem volt az alkoholhoz.
– Ezzel azt akarod mondani, hogy akármit mondok vagy
teszek, ma nem vagy hajlandó együtt aludni velem?
– Tökéletes a meglátásod – felelte, ám a tekintete
egészen másról árulkodott.
Ördögi mosoly jelent meg az arcomon.
– Úgy hangzik ez, akár egy kihívás. Táncolj velem,
kérlek!
 17. fejezet

Reese

Arra ébredtem, hogy valaki harapdálja a fülcimpámat. Mi

a fene lehet ez?
Emlékezz a múlt éjszakára! A múlt éjszakára! Ó, istenem!
Megtettem? Pánikba estem és hirtelen ledermedtem az
ágyamban fekve, miközben próbáltam visszaemlékezni,
hogyan is végződött az elmúlt éjszaka. Még sosem éreztem
akkora megkönnyebbülést, mint amikor egy pracli
csapott az államra.
– Jézus! – mordultam fel, majd amikor megfordultam,
láttam, hogy Tallulah nyalogatja a fülemet és pofozza az
arcomat. A fejemre húztam a takarót, hogy Randa Macsek
támadásait kivédjem. A makacs kis jószágot azonban nem
lehetett egykönnyen eltántorítani: rám ugrott és
rátelepedett a mellkasomra.
– Miau! – Az orrával kezdett bökdösni a takarón
keresztül.
Megpróbáltam felemelni a fejemet, de belém hasított a
fájdalom. – Mi van? Mit akarsz?
– Miau!
– Sicc! – Még cérnavékony hangocskája is csaknem
kikergetett a világból. Meg mertem volna esküdni, hogy
egy kisdobos püföli nagy garral a hangszerét a
koponyámban. Nem volt jellegzetes ritmusa ezeknek az
ütéseknek, csak egy kalapácsütést hallottam, amelyet
mindig egy mély visszhang követett, majd a kisdob
hangjai következtek, végül bevillant az említett
kínzóeszközöknek a képe. Borzalom. – Pfúj!
Mi a fenét ihattam össze tegnap este?
Emlékeztem, hogy Chase megjelent a klubban, és én
kirángattam a táncparkettre, hogy odadörzsölhessem a
testemet az övéhez, próbára téve az akaraterejét. Ó,
istenem! Játékot csináltam belőle – csakhogy végre
lássam, Chase megadja magát.
Aztán pár pohár förtelmes borsmentalikőr mellett
nevetgéltünk, és nemsokára Christian és Jules is
csatlakozott hozzánk. Julesék nagyon kedvesek voltak
velünk, erre is emlékeztem. Ám innentől kedve már
elhomályosultak a történtek.
Annyit tudtam, hogy taxival mentünk haza.
Emlékszem, hogy fáradt voltam.
Nagyon fáradt.
Be kellett hunynom a szememet és a fejemet is le kellett
hajtanom, hogy pihenjek egy kicsit, míg áthajtunk a
városon.
Ó, a fejem!
Olyan nehéz volt, és én olyan, de olyan álmos voltam!
A fejem kellemesen megpihent. Chase ölében.
Emlékszem, hogy felébresztett. És amikor felemeltem
álmos kis fejemet, súroltam vele az ágyékát. A nadrágon
keresztül.
Ó, istenem!
Kőkemény volt. És én még megjegyzést is fűztem hozzá.
Mondhatom, csodás!
Chase segített kiszállnom a kocsiból, majd odaszólt a
sofőrnek, hogy ne csapja le a taxiórát.
Egy örökkévalóságig tartott, míg a lift lecammogott.
Amikor beszálltunk, nekidőltem Chase mellkasának és
mélyen beszívtam az illatát.
Ó, istenem!
Azt mondtam neki, hogy olyan jó illata van, hogy a
legszívesebben felfalnám.
Aztán javasoltam neki, hogy vegyen egy kunyhót az
erdőben, és aprítsa fel a fahasábokat – de ing nélkül.
Karját szorosan a derekam köré fonta, miközben a
lakásom felé igyekeztünk. Ha visszagondolok, szükségem
is lehetett rá, hogy menet közben támogasson.
Odaértünk a lakásajtóm elé. Halványan emlékszem rá,
hogy átkaroltam a nyakát és behívtam. Elmosolyodott, de
megrázta a fejét.
– Semmire sem vágyom jobban, mint hogy bejussak
hozzád. És ezt most nem csak a lakásodra értem. – Aztán
megcsókolta a fejem búbját.
A fejem búbját.
– De nem ilyen módon! Most aludj egy kicsit! – Kivette a
kezemből a kulcsaimat, kinyitotta az ajtómon lévő összes
zárat, és megvárta, amíg bemegyek.
Az utolsó dolog, amire emlékszem, az volt, hogy a karját
a feje fölé téve nekitámaszkodott az ajtókeretnek és azt
mondta:
– A jövő héten befejezzük a játékunkat. Sokkal
vidámabb lesz az élet az irodában, az fenemód biztos.

***

Még aznap reggel, valamivel később lemondtam az ebédet

Chase-szel, mivel túlságosan másnapos voltam ahhoz,
hogy kikászálódjak az ágyból. Amikor megpróbált rávenni
arra, hogy tegyük át az ebédünket hétfőre, pár
semmitmondó megjegyzéssel diplomatikusan hárítottam,
végül pedig már nem is válaszoltam a szöveges
üzeneteire.
Vasárnap átléptem egy határt, és nem tudtam, hogyan
evickéljek vissza a biztonságos zónába másképp, mint
hogy teljesen megszakítom a kapcsolatot Chase-szel. Én
követtem el a hibát, és hétfő reggel a legnagyobb
elszántsággal fogtam hozzá, hogy kijavítsam, amit
elrontottam.

***

– ’Reggelt! – Chase állt az irodám ajtajában, ugyanabban

a pózban, mint szombaton éjjel a lakásom ajtajában.
Vasárnap egész nap azzal foglalkoztam, hogy lelkileg
megerősítsem magam. Profin sikerült, a hátam mögé
tudtam hajítani mindazt, ami szombaton történt, és képes
voltam úgy dolgozni – Chase-szel a sarkamban –, mintha
mi sem történt volna. A telefonomra pillantottam… hétfő
reggel volt, és 7 óra múlt 5 perccel. Máris vesztésre állok.
Nagyszerű. Ez igazán pazar, Reese!
Chase elvigyorodott, mintha tudta volna, hogy a
fejemben kavargó gondolatok nem éppen
professzionálisak.
Összefűztem az ujjaimat az asztalon.
– Jó reggelt, Mr. Parker!
Felugrott a szemöldöke.
– Ezután ebben a hangvételben folytatjuk a játékot?
– Fogalmam sincs, miről beszél, Mr. Parker.
Chase odajött az asztalomhoz.
– Tetszik nekem, hogy Mr. Parkernek hívsz. Tartsd meg
ezt a szokásodat!
Nyeltem egyet amikor még közelebb jött. A hangom
arról tanúskodott, mintha kezdtem volna elgyengülni.
– Nem gond, Mr. Parker.
– És mi lenne, ha azt mondanád: kérem, Mr. Parker?
– Kérem, Mr. Parker… de mit?
– Épp csak hallani akartam, hogyan hangzana ez a
változat a rózsás ajkadról. – Egészen közel jött hozzám,
megkerülte az asztalt, majd lezserül nekitámaszkodott.
Felém nyújtotta a kezét és az alsó ajkamat kezdte
cirógatni a hüvelykujjával, és szinte belebeszélt a számba.
– Kérem, Mr. Parker. Hamarosan így fogsz könyörögni
hozzám… jegyezd meg a szavaimat!
 Micsoda pokoli játszmába kerültem?

***

Ironikusnak találtam, hogy egy fókuszcsoport

felkészítésén kellett dolgoznom, miközben képtelen
voltam összpontosítani. Délelőtt ide-oda kalandoztak a
gondolataim, ezért örültem, hogy a hétfő délutánom
annyira be volt táblázva teendőkkel, hogy nem volt időm
arra, hogy bármit is elszúrjak.
A két délutáni megbeszélés közül az első egy órakor
kezdődött a nagy konferenciateremben, amely az épület
keleti részében volt. A nagyterem közvetlenül Chase
irodája után következett, és amikor elhaladtam előtte,
nem tudtam megállni, hogy be ne kukucskáljak. A
redőnyök fel voltak húzva, így Chase irodája olybá tűnt,
mint egy akvárium. A nagyfőnök az íróasztalánál ült,
hátradőlve a bőr igazgatói székében. Az egyik karját a feje
mögé tette, míg a másikban a vezetékes telefon kagylóját
tartotta és a mennyezetet bámulva épp beszélt valakivel.
Az elém táruló látvány teljesen elvonta a figyelmemet,
és nem néztem magam elé, aminek az lett az eredménye,
hogy nekimentem Joshnak. Az ütközés következtében
összenyomtam a kezemben tartott nagy kávéspoharat,
hogy még a teteje is lepattant róla. A másik kezemben lévő
laptop és jegyzettömb kicsúszott a kezemből. Hiába
hajoltam előre, hogy megakadályozzam, minden a földre
esett. Végül minden ott kötött ki, de még a kávéspohár
teljes tartalmát is végiglocsoltam a blúzomon. Aztán az
üres pohár is a földre hullott.
– A fenébe!
– Sajnálom, túl gyorsan mentem.
– Nem, az én hibám, nem figyeltem oda.
Josh a blúzomra pillantott. Gőz szállt fel belőle.
– Nagyon forró lehetett az a kávé. Megégetted magad?
Chase kihozott pár papírtörülközőt az irodájából, és
odaadta nekem, majd lehajolt, hogy felvegye a laptopot és
a jegyzettömböt. Miután odanyújtotta a kávétól csöpögő
laptopot Joshnak, azt mondta neki:
– Amíg letörlöd a laptopot, addig én segítek Reese-nek
rendbe tenni magát.
Felitattam a nedvességet a blúzomról, de nem sok
haszna volt – rengeteg kávét öntöttem magamra és a
bőröm épp annyira el volt ázva, mint a fehér ingem.
– Több papírtörülközőre van szükséged, ez a pár darab
nem elég. Gyere velem! – Chase bevezetett az irodájába.
Tutira biztos voltam benne, hogy a kezét a derekamra
tette, és némelyik ujja leért arra a tájékomra is, ami még
nem a fenekem volt, de már nem is a hátam. Tudtam,
hogy ártatlan mozdulat volt, ám az én gondolataimról
nem lehetett ugyanezt elmondani.
Dühös voltam magamra, amiért nem viselkedtem profi
módon és a csalódottságomat Chase-en töltöttem ki.
– Ugye tudod, hogy ez a te hibád?
– Az én hibám?
– Ma teljesen kiborítottál.
 Ahelyett, hogy behúzta volna fülét-farkát, amiért ő volt
az oka ennek a felfordulásnak, úgy tűnt, kifejezetten
élvezi a helyzetet.
– Alig várom, hogy lássam, mekkora zűrzavart csapsz,
amikor úgy istenigazában felzaklatlak. – Benyúlt az egyik
szekrénybe és előhúzott egy fehér inget. – Tessék. Vedd ezt
fel!
– Nem viselhetem az ingedet.
– Miért nem? – Komisz vigyor tűnt fel az arcán. – Mindig
azt fogod viselni, amikor másnap reggel palacsintát sütsz
nekem.
Utáltam, hogy már láttam is magam, amint ott állok az
előtt a nagy, rozsdamentes acélból készült, két sütővel
felszerelt tűzhelye előtt, amelyet korábban már
megcsodáltam a házában, miközben az egyik ingét
viselem. Most már nem csupán zavarban voltam, de még
fel is izgatott, kevesebb mint tíz másodperc alatt.
Chase látta az arckifejezésemet és jót kacagott rajta.
– A főnöki irodához tartozó mosdóban törülközők is
vannak. – Tekintete lesiklott a mellemre; a mellbimbóim
hetykén meredtek előre az eláztatott blúzom alatt.
Felnyögött. – Bújj ki abból a nedves blúzból, különben én
tépem le rólad, itt az iroda közepén, felhúzott redőnyök
mellett.
Nem kételkedtem benne, hogy egy pillanat alatt
kihámoz belőle, ezért gyorsan bementem a fürdőszobába,
abban a reményben, hogy ott nemcsak egy tiszta inget
találok, de a józanságomat is visszanyerem.
 Egy perccel később, amikor belenéztem a tükörbe,
elégedett voltam azzal, amit láttam benne. Meg kell
mondanom, hogy – bár jócskán nagyobb volt a
méretemnél – dögösen állt rajtam a főnök inge. Felül
nyitva hagytam pár gombot és a derekamon csomóra
kötöttem az alját. Chase inge nagyon jól passzolt a fekete
ceruzaszoknyámhoz. Épp az inge ujját tűrtem fel, amikor
Chase bekopogott az ajtón.
– Szalonképes vagy már?
Kivéve a veled kapcsolatos gondolataimat.
– Igen.
Amikor Chase kinyitotta az ajtót, egy összehajtogatott
póló volt a kezében, amelyet leszegett fejjel nézegetett.
– Előhúztam ezt a régi pólómat a sporttáskámból,
amivel edzeni járok. A „Brown Egyetem” felirat díszeleg
rajta. Ha akarod, ezt is felveheted. – Amikor rám
pillantott, elakadt a szava. – Hűha! Rajtad sokkal jobban
áll az ingem!
Aznap korábban ez a pasi azt mondta nekem, eléri,
hogy könyörögni fogok neki, és abba nem pirultam bele.
Most azonban elég volt ez az ártatlan megjegyzése ahhoz,
hogy lángolni kezdjen az arcom. Nem annyira amiatt,
amit mondott, hanem ahogyan mondta.
Belépett a fürdőszobába és felajánlotta, hogy segít
feltekerni az ingujjat. – Hadd csináljam ezt én!
Miközben serénykedett az inggel, a közénk telepedő
csendben párszor egymásra mosolyogtunk.
– Hogy érzed magad ma? – kérdezte.
 – Jobban.
– Örömmel hallom. Holnap este együtt eszünk valahol.
– Ezt kijelentetted vagy kérdezed?
Miután befejezte az inggel kapcsolatos foglalatosságot,
megvárta, amíg ráemelem a tekintetemet.
– Kijelentettem. Ugyanis az adósom vagy, tekintettel
arra, hogy úriember módjára viselkedtem veled
szombaton éjjel.
Valóban gáláns volt.
– Köszönet érte, ami azt illeti. Nagyon tiszteletre méltó
amit tettél, különös tekintettel arra, hogy nem
könnyítettem meg a helyzetedet.
– Nem bizony. Azt is mondhatnám, hogy határozottan
megnehezítetted.
Incselkedve rácsaptam kissé a vállára.
– Gyere, nagyfőnök! Még a végén elkésünk az
értekezletről.
Amikor pár perccel később beléptünk a
konferenciaterembe, Elaine Dennis, a Focus Piackutató
Intézet vezérigazgatója épp akkor kezdett bele az
előadásába. Az igazgatóasszony részletesen ismertette a
fókuszcsoportok munkájával kapcsolatos tapasztalatait a
nők számára gyártott kozmetikumok értékesítése terén.
Sokat beszélt arról, mennyire fontos, hogy ezeknek a
csoportoknak a véleményét különböző földrajzi
területeken kérjék ki az egyes termékekkel kapcsolatban.
– A szépségipar nagyon különböző arculatot mutat New
Yorkban és az USA úgynevezett Közép-Nyugat régiójában.
A legtöbb nő ugyanazt akarja – bársonyos bőrt; azt, hogy
szépnek érezhesse magát; érezze, hogy kényeztetik; hogy
vonzónak tűnjön a külseje a másik nem szemében.
Csakhogy az, hogyan lehet ezeket a szépészeti termékeket
eladni a számukra, nagy különbségeket mutat az egyes
földrajzi térségekre kivetítve.
Miután kényelmesen elhelyezkedtem a székemen,
igyekeztem megfeledkezni arról, ami az utóbbi
negyedórában történt, és bőszen jegyzetelni kezdtem a
szakértő hölgy előadását. Sok ilyen fókuszcsoporttal
kapcsolatos felmérést vezettem, amikor még a Fresh
Looknál dolgoztam. Ám a reklám világa szinte percenként
változik és nők számára hirdetéseket készíteni még
nagyobb kihívást jelent. Jobb, ha szembenézünk vele,
hogy mi, nők a véleményváltoztatás jogát rendkívül
fontosnak tartjuk, és szinte úgy hencegünk vele, mint egy
kitüntetéssel a blúzunkon: vagyis amiért ma még
rajongunk, az holnap már mehet a süllyesztőbe.
Két székkel arrébb ültem az előadótól a
konferenciaasztal jobb oldalán. Chase vagy fél tucat
székkel arrébb foglalt helyet az asztal távoli végében, de a
hosszanti oldalon. Nem ez volt az első alkalom, hogy
feltűnt nekem, nem az asztalfőre ül a
marketingértekezleten. Olyan típusú főnök volt, aki
mindenen rajta tartotta a szemét és nem húzta ki magát
semmiből, ugyanakkor nem érezte szükségét annak, hogy
folyton arra emlékeztesse az embereket, hogy itt ő dirigál.
A tollam végét rágcsálva azon töprengtem, vajon
tudatosan viselkedik-e így.
Amikor ismét rápillantottam, láttam, hogy bámul.
Elkaptam róla a tekintetemet, de két másodperccel
később megint ránéztem. Ő pedig visszanézett rám.
Körülnézett a teremben, vajon észrevette-e valaki a
jelenlévők közül, hogy mit művel. Természetesen
mindenki a bemutató előadást figyelte, ahogyan az
mindannyiunk kötelessége lett volna.
Aztán csupán a száját mozgatva azt mondta nekem,
hogy „nagyon tetszik nekem, hogy tudsz szájról olvasni”.
Szégyellősen elmosolyodtam, és én is sebtében
végigpásztáztam a tekintetemmel a termet mielőtt
visszanéztem rá.
Úgy éreztem magam, mintha a gimiben lennénk és
titokban üzeneteket küldenénk egymásnak, abban a
reményben, hogy nem kapnak rajta. Chase meredten
bámulta a számat, miközben az ajkával némán formálta
a szavakat. Odavagyok a szádért.
Zavarba jöttem, ezért a székemet kissé elfordítottam,
hogy szembekerüljek az előadóval. Kevesebb mint három
percig bírtam, de aztán a szemem megint Chase-re tévedt.
Őt viszont egyáltalán nem érdekelte, hogy figyeli-e valaki.
Most – megint csupán a szája mozgatásával, hang nélkül –
azt mondta nekem: Őrült jól áll rajtad az ingem.
Figyelmeztető pillantást lövelltem felé, de ez egy cseppet
sem ijesztette meg. Tovább folyatta a kisded játékát – én
pedig, akár egy idióta, képtelen voltam levenni róla a
szemem.
 Alig várom, hogy láthassam, ami alatta van.
A legszívesebben kitekertem volna a nyakát. Viszont
kíváncsi lettem volna, mit tenne, ha meglátná, mi van az
ing alatt.Szerencsére azonban a figyelmemet ismét a
munkára kellett összpontosítanom, mivel hallottam, hogy
valaki hangosan szólít a nevemen.
Josh ugyanis vitát nyitott arról, melyik módszer a
hatékonyabb: ha a termékeket kihelyezik a boltba és
figyelik a fogadtatását, vagy ha a vevők véleményét
fókuszcsoportokban kérik ki. Közvetlen főnököm arra
kért, osszam meg velük a Fresh Looknál szerzett
tapasztalataimat. Beletelt vagy egy percbe, amíg
összeszedtem magam, de a marketing nem csupán a
szakmám volt, hanem egyben a szenvedélyem is. És
amikor elkezdtem beszélni, ez a szenvedélyes
elhivatottság csak úgy sugárzott rólam. Aztán a következő
másfél órában minden erőmmel azon voltam, hogy ne
hagyjam magam felidegesíteni.
Amikor a szájfényemmel kihúztam a számat – ezt a
műveletet naponta vagy tucatszor el szoktam végezni –,
láttam, hogy Chase úgy bámulja az ajkamat, mintha meg
lenne babonázva. A lábam közt kellemes bizsergést
éreztem, mire fészkelődni kezdtem a székemen.
Amikor Chase emelkedett szólásra, valósággal elbűvölt,
hogy mennyire uralja a gondolataival a közönségét.
Nagyon különbözött a korábbi főnökömtől a Fresh
Looknál, aki tipikus vezérigazgató volt, és ha megjelent az
alkalmazottai között, az szinte felért egy
erőszakcselekménnyel. Sosem fordult elő, hogy Scott
Eikman ne az asztalfőre ült volna az értekezleteken. Ha
az előző főnököm ült volna itt, pöffeszkedve keresztbe
fonta volna a karját a mellkasán és a jelenlétében
mindenki feszes háttal ült volna a helyén.
Chase sokkal visszafogottabb modorú volt és szerényebb
is. Ő az eszével és a veleszületett karizmájával nyerte el a
hallgatósága figyelmét. Amikor észrevette, hogy nézem,
miközben hozzászólt a témához, kissé felkunkorodott a
szája széle. Ő szerencsére – szemben velem – nem jött
zavarba, ha bámulták.
Miután minden kérdést megválaszoltunk, Elaine nyélbe
akarta ütni az üzletet a cége és a mi vállalatunk között.
– Tudom, hogy versenyt futtok az idővel, de épp van két
fókuszcsoportunk készenlétben a számotokra. Még ezen a
héten elkészíthetjük a felmérést. Persze csak ha be
akartok szállni. Az egyik Kansasben van, a másik pedig itt
New York belvárosában.
Elaine korábban az előadásában kiemelte, mennyire
fontos, hogy a Közép-Nyugatról is beszerezzük a
visszajelzéseket amellett, hogy az ország két partvidékéről
is begyűjtjük őket. És most volt két olyan csoportja,
amelyekkel az elkövetkező néhány napban a mi cégünk
termékeit, illetve az értékesítési stratégiánkat lehetett
volna górcső alá venni. Tehát át kellett adnom Elaine-nek
a munkát – meg kell hagyni, hatásos kampánybeszédet
tartott, hogy megszerezze ezt az üzletet a cégének.
Josh azt felelte neki, hogy gyorsan visszajövünk a
válasszal. Még a vetítőt sem kapcsolták le, mikor már a
következő megbeszélést kezdték előkészíteni. Csalódott
voltam, mert Chase azt mondta, nem tudja végigülni a
második fókuszcsoportos termékteszteléssel kapcsolatos
előadást. Ugyanakkor örültem is annak, hogy ez
alkalommal legalább semmi sem fogja elvonni a
figyelmemet.
Miután hat órakor túl voltunk mindkét előadáson,
valamennyien leültünk a konferenciateremben, hogy a
két cég ajánlatát megtárgyaljuk. Mindenki egyetértett –
név nélkül – abban, hogy Elaine cége nagyobb
szakértelemmel rendelkezik a fókuszcsoportos vizsgálatok
lefolytatásához. Josh Lindsey-re, majd rám nézett.
– Mit gondoltok, időben össze tudnánk vonni a
hátralévő mintaanyag-válogatásokat és prezentációkat?
Akkor még a héten csatlakozni tudnánk az Elaine által
vezetett két csoporthoz Kansasben, illetve itt New
Yorkban.
– Meg tudjuk csinálni – felelte Lindsey. – De elég húzós
lesz. Holnapra összehozzuk, azt hiszem.
Josh bólintott.
– Nekem itt kell maradnom a fotózás miatt, amit még
ezen a héten be kell fejeznünk a külvárosban. Nos, akkor
melyikőtök marad New Yorkban és melyikőtök megy
Kansasbe?
Lindsey rám nézett, mire azt mondtam:
– Azt csinálom, amit mondtok nekem.
– Remek. Mivel utálok repülni, szívesebben maradnék
itt a New York-i fókuszcsoporttal.
– Nos, ez igazán könnyen ment – örvendezett Josh. –
Valószínű, hogy Chase is be akar majd ugrani néhány
fókuszcsoporthoz itt a városban, Lindsey. Kérlek, ha már
tudod a pontos részleteket, tájékoztasd!
Lindsey beleegyezően bólintott.
– Úgy lesz.
Bár tudtam, hogy Chase hiányozni fog nekem, a lelkem
mélyén éreztem, hogy szükségem van arra, hogy egy ideig
távol legyek tőle. Ha majd több száz kilométer választ el
minket egymástól, az talán segít abban, hogy kitisztuljon
a fejem.
 18. fejezet

Reese

A repülőjegyem egy kora reggeli, szerdai járatra szólt, így

már aznap délután odaérhettem Elaine vásárlói
szokásokat kutató cégének kansasi irodájába és részt
vehettem másnap az első fókuszcsoportos tesztelésen is.
Mivel Chase kedden egész délután nem volt bent az
irodában, küldtem neki egy üzenetet, amelyben
értesítettem, hogy nem tudok elmenni a vacsorára. Ő
mindössze egyetlen szót küldött válaszul: Csodás.
Valószínűleg azt hitte, hogy megint ki akarom adni az
útját, miután hagytam, hogy a legutóbbi hétvégén a
dolgok kicsússzanak a kezemből.
Szerdán kora reggel, valamivel fél hét előtt épp
elindultam volna otthonról, hogy kimenjek a repülőtérre,
amikor csábos főnököm egy hosszabb üzenettel is
meglepett.

Chase: Megint lemondtál egy programot. De

behajtom rajtad.

Már nem volt időm arra, hogy válaszoljak neki. A taxit fél
hétre rendeltem, és a liftre olykor jó pár percet kellett
várni. Behúztam a bőröndöm cipzárját, bedobtam a
telefonomat a válltáskámba és búcsúzóul még gyorsan
megsimogattam Randa Macsekot.
– Majd az igazi gazdád gondodat viseli, míg nem leszek
itthon. Ne hagyd, hogy a holmimat végigvizslassa! –
Szelíden megböktem kissé Tallulah fejecskéjét. – Légy jó
kiscica, Randa Macsek, és mélyeszd a körmeidet anyám
bokájába, amikor elkezd turkálni a fehérneműs
fiókomban. Megbeszélve?
Egy sötét színű autó várt rám az épület előtt mire
leértem a földszintre. Bár még két és fél óra volt a gépem
indulásáig, már most stresszelni kezdtem, mennyi értékes
percet fogunk veszíteni, amikor beáll a forgalom az alagút
előtt. Mély levegőt vettem, és kissé megnyugodtam, amikor
végre kiértünk Manhattanből, ám ekkor ismét pánikba
estem, mert az alagút túlsó oldalán a helyzet még
rosszabb volt, mint a belvárosban.
– Mi folyik itt? – kérdeztem a sofőrt. – Ez még a
csúcsforgalomhoz képest is szörnyű.
– Építkezés. Reggel hatra elvileg be kéne fejezniük, de a
munkásoknak muszáj túlórázniuk. – Megvonta a vállát és
elénk, az útra mutatott, ahol tengernyi féklámpát lehetett
látni, ahogy az autósok a három sávból igyekeztek
besorolni az egyetlen járható sávba.
Miközben szinte centinként haladtunk előre a
következő egy órában, nem is vettem észre, hogy az
akadályt jelző táblák még kilométereken át ki voltak téve,
holott arrafelé már semmiféle építkezés sem folyt. Amikor
rápillantottam az órámra, rá kellett döbbennem, hogy
igen nagy az esélye annak, hogy lekésem a repülőt, ha a
forgalom rövid időn belül nem veszi fel a normális tempót.
Amikor minden simán ment, nem paráztam a
repüléstől. Ám most, hogy a fejem fölött lógott annak a
lehetősége, hogy lekésem az indulást, őrülten dobogott a
szívem. Valamivel el kellett terelnem a figyelmemet, ezért
előhúztam a telefonomat. Épp akkor futott be a következő
üzenet.

Anyu: Gyakrabban kellene kitakarítanod a

hűtőszekrényedet. Romlott savanyúságokat
találtam benne.

Valóban? Anyám talán elbújt az egyik kis mellékutcában,

és onnan leste, mikor hagyom el a házat? Aztán alig várta,
hogy bevegye magát a lakásomba és nekikezdjen a
szimatolásnak? Randa Macseknak egy egész tál ennivalót
hagytam. Elég lett volna, ha anyám csak másnap megy fel
hozzám, és semmi szükség nem volt rá, hogy már ma
akcióba lendüljön. Meg kell szorongatnom egy kicsit. Az e-
mailek kiűzték a fejemből a repüléssel kapcsolatos
aggodalmaimat.

Reese: Ki ne dobd! A lejárt savanyúságot

Tallulah-val akartam megetetni.

Az üzeneteimet nézegetve észrevettem, hogy még nem

válaszoltam Chase-nek a legutóbbi megjegyzésére, amely
arról szólt, hogy nem esik jól neki, hogy lemondtam a
vacsorát.

Reese: Nem leszek a városban a hétvégéig. A

főnököm meg akart szabadulni tőlem, ezért
elküldött Kansasbe.

Miután még válaszoltam pár e-mailre, szerencsére már

nem idegeskedtem amiatt, hogy mennyi időt vesztettem az
úton a repülőtér felé. Harmincöt perccel az indulás előtt
érkeztem meg a John Fitzgerald Kennedy repülőtérre, és
egyenesen a pavilon felé vettem az irányt, ahol be kellett
csekkolni a gépre. Amikor azonban megpillantottam a
biztonsági ellenőrzés előtt kígyózó sort, csaknem sírásban
törtem ki.
Kétségbeesetten siettem oda az egyik
közlekedésbiztonsági tisztviselőnőhöz.
– Fikarcnyi esélyem sincs, hogy elérjem a gépemet, ha
végigvárom ezt a sort. Beállt a forgalom az alagútnál, és
egy örökkévalóságig tartott, míg átvergődtünk rajta.
Átépítik a Long Island gyorsforgalmi utat. Lenne rá
lehetőség, hogy elkerüljem a sorban állást? Üzleti ügyben
utazom és semmiképpen sem késhetem le ezt a járatot –
hadartam.
– Hadd lássam a jegyét! – A hölgy elém tartotta a
műanyag kesztyűbe bújtatott kezét, és olyan unottan
nézett rám, mint aki naponta százszor hallja ezt a sztorit.
Miután visszaadta a jegyemet, az egyik válla fölé mutatott
és azt mondta: – Balra van a sor, ahol az első osztállyal
utazóknak kell bejelentkezni.
 Felsóhajtottam, amikor láttam, hogy senki sem állt
sorba ott, ahová küldött.
– Nagyon szépen köszönöm!
Természetesen a kapu, ahol át kellett mennem a
bejelentkezéshez, a reptér túlsó végén volt, de végül
simán átjutottam a biztonsági ellenőrzésen, majd épp
akkor értem be a tranzitba, amikor felhangzott az utolsó
felszólítás a beszállásra. Mivel a beszállókapu előtt alig
állt pár ember, mély levegőt vettem és odasétáltam a
jegykezelő pultjához, hogy megkérdezzem,
kicserélhetném-e a középre szóló jegyemet egy másik
ülésre szólóra. Amikor a jegyet vettem, ide kaptam helyet.
– Kicseréltethetném a középre szóló helyemet egy
másikra? Tudom, hogy késtem, és én vagyok az utolsó a
sorban, de azt gondoltam, talán érdemes megpróbálnom.
– A gép dugig van utasokkal. De adja ide a jegyét, hadd
nézem meg! – A tisztviselő átvette a jegyet és beütött egy
csomó számot a számítógépbe. Összeráncolt szemöldökkel
azt mondta: – Az ön jegye valójában nem is középre szól.
Az ön helye a közlekedőfolyosó mellett van. – Visszaadta a
jegyemet és rámutatott. – Kettes sor.
Nem értettem a helyzetet.
– Amikor a jegyet vettem, a harmincvalahanyadik sorba
kaptam helyet.
– Már nem oda szól a jegye, hanem az első osztályra, a
folyosó melletti helyre.
Már senki sem állt a beszállókapu előtt, és ki voltam én,
hogy vitassam, az első osztályra szól a jegyem. Amikor a
gépen odaértem a második üléssorhoz, levettem a
vállamról a táskámat és betoltam az ülés alá. Az ablak
melletti ülésen nem ült senki, de a New York Times egy
összehajtogatott példánya volt rádobva. Kinyitottam az
ülés feletti csomagtároló szekrényt. Mielőtt lehajoltam
volna a csomagomért, belekukkantottam a szekrénybe,
van-e benne elég hely a számomra.
Ekkor összerezzentem, mert egy nagy kéz érintését
éreztem a kezemen.
– Hadd segítsek!
Nagy hirtelen a mellettem álló férfi felé fordítottam
fejem, de már tudtam, kit látok majd ott.

***

– Min gondolkodsz? – kérdezte Chase.

Mióta rám ijesztett a gépen, nemigen szóltam egy szót
se. Általában parázós repülőutas voltam, hogy az elején
kezdjem a dolgot, és ahogyan Chase meglepett, csak még
jobban kiborított. A szívem összevissza kalimpált a
mellkasomban amikor a gép száguldani kezdett a
kifutópályán. Megmarkoltam az ülésem karfáját és
kurtán feleltem neki.
– Kiver a frász a felszállástól. És a leszállástól is. Ami a
kettő között van, azt élvezem.
Chase a kezét a kezemre tette, és megszorította. Akkor
sem engedte el, amikor felemelkedtünk a levegőbe.
Amikor elértük a repülési magasságot, nagyot
sóhajtottam és a görcsösen összehúzott vállamat is
leengedtem.
– Miért nem mondtad nekem, hogy bevállalod ezt az
utat? – kérdeztem tőle.
– Afféle hirtelen döntés volt.
Futó pillantást vetettem rá, és azon töprengtem, vajon
ezt jó előre kitervelte-e.
– Mennyire hirtelen?
Egyenest a szemembe nézett; némi aggodalmat láttam a
tekintetében.
– Még egy váltás fehérneműt sem hoztam magammal.
– Nincs semmilyen csomagod?
– Reggel még úgy jöttem el otthonról, hogy bemegyek az
irodába. – Tartott egy kis szünetet, majd a kezével
beletúrt a hajába. A többit már csak suttogta. – El sem
tudod képzelni, min mentem keresztül, hogy időben
ideérjek.
– Komolyan mondod?
Megcsóválta a fejét.
– Most te fogod kölcsönadni az ingedet nekem.
– Nem hiszem, hogy jó lenne rád.
– Vagyis akkor inkább ing nélkül akarsz látni? Rögtön
tudtam.
A légiutas-kísérő odalépett hozzánk és mindkettőnknek
adott egy-egy étlapot.
– Hozhatok önöknek valamit inni?
Chase úgy válaszolt neki, hogy bele sem pillantott az
étlapba.
 – Két mimózakoktélt kérünk.
Ránéztem a főnökömre.
– De hiszen még alig múlt délelőtt kilenc óra. Nincs
korán még a narancsos pezsgőhöz?
– Ez egy különleges alkalom.
A légiutas-kísérő elmosolyodott és átvette tőlünk a felé
nyújtott étlapot.
– Ünnepelnek valamit?
Chase keze még mindig az enyémen nyugodott az
ülésem karfáján. Ekkor felemelte a kezét az enyémmel
együtt úgy, hogy az ujjait összefonta az ujjaimmal, majd a
szájához emelte és megcsókolta a kezemet.
– Most töltjük a mézeshetünket.
– Hűha! Gratulálok! Ez csodálatos! Kansasben
átszállnak, vagy ma már nem utaznak tovább?
– Kansasben maradunk. Az újdonsült asszonykám nagy
rajongója az „Óz, a nagy varázsló”-nak, és el akar menni a
múzeumba. – Aztán az állával a lábunkra bökött.
Feketébe öltöztem az utazáshoz, de piros cipő volt rajtam.
– Amint látja, a feleségem most is olyan cipellőt visel, mint
a filmben a főszereplő, a kis Dorothy.
A légiutas-kísérő alig tudta visszatartani a nevetését, de
láttam rajta, hogy kissé dilinyósnak tart. Úgy értem, nincs
az az épeszű nő széles e világon, aki múzeumba akarna
menni az esküvő után, amikor egy olyan pasi ül mellette,
mint mellettem.
Miután az utaskísérő elment, odafordultam Chase-hez.
– Nagy rajongója vagyok Óznak, a varázslónak?
 Chase-nek fülig szaladt a szája.
– Az inkább csak egy bálvány, akármi is izgasson fel
téged.
– És ki lennél te? A madárijesztő, akinek nincs agya?
Honnan szalasztottak téged, hogy ilyen szamárságokkal
állsz elő?
– Ami azt illeti, a mosdóból jöttem ki éppen, amikor
felszálltál a gépre. Megláttam azt az átkozottul szexi piros
cipellődet, aztán meglódult a fantáziám és bevillant ez a
szerepjáték dolog.
– Azt hiszem, neked tényleg segítségre van szükséged.
– Lehet, hogy igazad van. – Közel hajolt hozzám és
halkan azt mondta: – De ha ezeket a piros topánkákat
akarod viselni két copfocskával, és más semmit, boldog
Bádogember lennék.
Miután az utaskísérő kihozta az italunkat (engem ifjú
arának nevezett), Chase-szel volt pár őszinte pillanatunk.
– Meddig maradsz Kansasben? – kérdeztem, és az ülés
alatt lévő táskámból kihorgásztam az ajakíremet, hogy
felfrissítsem a sminkemet.
Chase árgus szemekkel figyelte ahogy kihúzom a
számat.
– Sokat használod ezt a holmit, igaz?
– Mit, az ajakírt?
– Igen. Észrevettem, hogy gyakran bekened vele a
szádat.
– Ez már szinte valamiféle függőség nálam.
– Nem kedvelem a viaszos érzést az ajakaimon. Ezt
mielőbb be kell szüntetned!
– Hadd találjam ki: azért, mert nem akarod, hogy
összemaszatoljam vele a szádat.
– Pontosan.
– Íme, egy újabb ok, ami miatt a mi kapcsolatunk nem
működne – kötekedtem vele.
– Az egyikünk majdcsak túlteszi magát rajta.
Hitetlenkedve csóváltam meg a fejem a makacsságán.
– Mit is mondtál, meddig maradsz Kansasben?
– Tőled függ.
– Tőlem?
– Nem hazudtam, amikor azt mondtam, próbáltam nem
utánadjönni. De abban a percben, amikor meghallottam,
hogy elhagyod a várost, máris csatlakozni akartam
hozzád. Gondoltam, azt mondom majd neked, hogy be
akarok ülni a kansasi csoport meghallgatására, de
sejtettem, hogy rögtön átlátnál a szitán.
– Azt akarod mondani, hogy csupán miattam jöttél?
Komoly arccal rábólintott.
– Kizárólag miattad.
– Ez a te stílusod? A sikkes kémkedés?
– Nem igazán… talán ezért is van, hogy fogalmam sincs,
mit tegyek. De az sem működik, ha ezt nem teszem.
– Szóval milyen a stílusod, amikor randizol?
– Úgy érted, hogy ez az őszinteség dolog beválik-e
nekem?
Elnevettem magam.
– Eddig pompásan, mondhatom. Bökd már ki, nem
ítélkezem fölötted!
Chase lenyelte a maradék mimózát.
– Igazából nem kellett valami keményen megdolgoznom
azért, hogy kivívjam a nők érdeklődését.
– Sejthettem volna. Ezért ez a cselszövés és
fondorkodás? Egy férfi, aki arra vágyik, amit nem kaphat
meg. Ez nem egy új történet.
Villódzott a tekintete, a szemembe akart nézni, tudtam,
hogy valami fontosat akar mondani. Végül azonban csak
ennyit közölt:
– Igazad van. Arra vágyom, ami nincs nekem. Ez része a
dolognak. De nem úgy, ahogy te gondolod. Ne kérd, hogy
megmagyarázzam, de amikor veled vagyok, boldognak
érzem magam. Igazából ez az, amire vágyom.
Chase kivette a kezemből a félig teli koktélos poharat és
felhörpintette a benne lévő italt, majd így folytatta: – Ne
érts félre! Nagyon boldog lennék, ha ma este magam alá
gyűrhetném habtestedet. Ám neked feltett szándékod,
hogy távolságot tarts kettőnk között. Úgy értem, fizikailag.
Így van? Nos, ezt én tiszteletben tartom. Viszont mostantól
kezdve… nagyon meg fogom nehezíteni a dolgodat.
Keményen be fogok tartani neked.
Most rajtam volt a sor ebben a szópárbajban.
– És ezt szó szerint érted, vagy jelképes értelemben?
Chase ujjai még mindig az ujjaimra fonódtak. Ekkor a
kezemet a mellkasára tette, majd végigcsúsztatta a
felsőtestén, és épp ott állt meg vele, ahol a nadrágja
kezdődött.
 – Folytasd csak – majd megmutatom!

***

Miután leszálltunk a kansasi repülőtéren, fogtunk egy

taxit és a fókuszcsoport-irodába hajtottunk. Pár órát
munkával töltöttünk: megbeszélést folytattunk a cégnek
azzal az alkalmazottjával, aki a következő nap levezeti a
terméktesztet a fókuszcsoporttal. Chase segített
belejönnöm az itteni dolgokba, de a döntéshozatalt
átengedte nekem azokon a területeken, ahol nekem több
tapasztalatom volt. Kedveltem ezt a hozzáállást – nemcsak
egy főnök, hanem egy férfi esetében is.
Munka után – útban a szállodánk felé – megálltunk egy
bevásárlóközpont előtt, mert Chase egy szál ruhát sem
hozott magával és nem volt mit felvennie. A Nordstromnál
segítettem neki kiválasztani pár kényelmes ruhát.
Miközben ő a próbafülkében volt, én tovább böngésztem a
közelben álló polcokon az üzlet kínálatát. Közben Chase
kijött a fülkéből: egy farmer volt rajta és egy tengerészkék
póló, amely csodásan feszült széles mellkasán. Mezítláb
volt és a haja az átöltözködés miatt most még kócosabb
volt, mint általában.
Odavittem neki egy kívülhordós inget. Chase ekkor
rézsútosan eltartotta a karját a testétől és körbefordult.
– Jó?
– Szerintem nincs olyan hacuka, amiben te ne festenél
jól. – Odanyújtottam neki az inget, hogy próbálja fel azt is.
 Kezét a feje fölé emelte, megragadta a pólója nyakát, és
úgy kezdte lehúzni magáról, ahogyan csak a fiúk veszik le
magukról az ingüket. Nem tudtam megállni, hogy ne
bámuljam. A teste hihetetlenül tökéletes volt. A bőre
napbarnított, az alakja karcsú, az izmai kidolgozottak. A
farmer derékban egy kissé bő volt rá és lecsúszott a
csípőjére, hogy a farpofák közötti V alakú vágást is látni
engedte. Életemben nem láttam még ilyen tökéletes testet
– ráadásul ilyen közelről.
Önkéntelenül megnyaltam a szám szélét, és Chase
észrevette.
– Ha továbbra is így nézel rám, a végén egymásnak
esünk a próbafülkében.
Elképzeltem kettőnket a próbafülkében, a tükör előtt.
Amikor nem válaszoltam, Chase kitalálta, hogy mi jár a
fejemben. Még mindig felé nyújtottam a karomat,
kezemben az inggel. Chase – ahelyett, hogy elvette volna
tőlem az inget – egy hirtelen mozdulattal elkapta a
kezemet és magához húzott.
– Lázban ég a tested! – mondta rekedtes hangon,
miközben az arcát a hajamba temette. – Olyan átkozottul
forró vagy!
Hajszálnyira voltam attól, hogy beadjam a derekam,
amikor egy női hang visszarántott a valóságba.
Az eladónő a torkát köszörülte, majd megkérdezte.
– Segíthetek a válogatásban?
Hátrahőköltem, tisztes távolságra hátrálva Chase-től.
De még mindig nem voltam képes megszólalni. Chase
válaszolt helyettem, mindvégig a szemembe nézve.
– Nem, köszönöm. Azt hiszem, már megvan minden,
amire szükségem van. – Tekintetünk mindvégig
összefonódott, míg végül azt mondta: – Hadd öltözzem fel!
– Hm… igen… rendben… tessék csak. Amíg öltözik,
hozok pár pólót önnek.
Amikor Chase megfordult – meztelen felsőtesttel –, hogy
bemenjen a fülkébe, észrevettem egy tetoválást az
oldalán. A szavakat nem tudtam kisilabizálni, de úgy tűnt,
valamiféle szöveget íratott a bordáira.
A fejemet csóválva somfordáltam arrébb; még mindig
fel voltam húzva, ugyanakkor zavarban is éreztem
magam. Azon gondolkodtam, micsoda rejtélyes ember is
az én főnököm. Egy okos és talpraesett vezérigazgató
méretre szabott öltönyben, akinek piercing van a
mellbimbójában és akinek tetoválva van a háta – és aki
olyan férfi is egyben, aki mindenféle csomag nélkül száll
fel a repülőre, és beismeri, hogy próbált távol maradni
tőlem, de képtelen volt rá. Ezeket a meglehetősen
ellentétes tulajdonságokat csak egyetlen dolog tartja
össze: minden arról tanúskodik, hogy ez az ember
szenvedélyes. És ezt én is éreztem abból, ahogyan rám
nézett. Ám ez amennyire felizgatott, annyira meg is
ijesztett.
Ezután egy ideig alig váltottunk szót, nagyrészt
hallgattunk. Chase visszaöltözött és még vagy fél órát
válogattunk az áruházban a pólók, a bokszeralsók és a
szabadidőcipők között. Amikor végre végeztünk a
vásárlással, a nap már csaknem lement, én pedig
nagyokat ásítozva poroszkáltam mellette a bérelt autónk
felé a parkolóban.
– Fáradt vagy?
– Egy kicsit. Hosszú volt ez a nap.
Chase kinyitotta a kocsi ajtaját, megvárta, amíg
beszállok, majd a szatyrait bedobta a hátsó ülésre.
Mielőtt kihajtottunk a parkolóból, odafordult hozzám:
– Mit szólnál egy vacsorához a szállodában? Azt
olvastam a neten, hogy a szálló éttermében
frissensülteket is lehet rendelni. Előbb eszünk, aztán
fejest ugrunk az ágyba.
– Fejest ugrunk az ágyba?
– Úgy értem, pihenni. De ha neked valami máson jár az
eszed…
Bizony, valami máson járt az eszem. És minden
pillanattal egyre nehezebb volt másra gondolnom.
 19. fejezet

Reese

A szállodában két egymás melletti szobát kaptunk. A

ruháimat fogasokra tettem és beraktam őket a
szekrénybe. Ezután levetkőztem, a hajamat lófarokba
kötöttem és gyorsan lezuhanyoztam. Miközben a jó meleg
víz végigfolyt a vállamon, megnyugodtam, és arra
gondoltam, mennyire szeretek együtt lenni Chase-szel.
Vele minden olyan természetesnek tűnt – akár együtt
dolgoztam vele, akár vásároltunk, vagy amikor ott ültem
mellette az autóban, miközben a szállodába hajtottunk.
Olyannyira, hogy immár azt éreztem
természetellenesnek, hogy el akartam lökni magamtól ezt
a férfit. Ilyenkor mindig úgy éreztem, mintha valami
igazán különleges dologtól fosztanám meg magam.
Bill és Melinda Gates is együtt dolgozott kezdetben. Bill
Melinda főnöke volt.
Michelle Obama Barack mentora volt annál a jogi
cégnél, ahol mindketten dolgoztak.
Celine Dion a menedzseréhez ment feleségül – aki több
mint huszonöt évvel volt idősebb nála.
Ilyen esetekben vannak dolgok, amik működnek. És
vannak olyanok is, amelyek nem. Több kellemetlen
következménye volt általában annak, ha a kapcsolat
időközben véget ért és a felek még továbbra is együtt
dolgoztak. Ám az is előfordul, hogy az effajta
kapcsolatokban rejlő lehetőségek messze meghaladják a
kellemetlen következményeket.
Lehetőségek.
Amikor valamivel később Chase kopogtatott az ajtómon,
épp befejeztem az öltözködést. A hajamat kontyba
fésültem, a divatos kócos stílusban, és a testhez álló kis
fekete ruhámat egy egyszerű dzsörzéruhára cseréltem,
amelynek öves derékrésze volt. A ruha mintája élénkkék
és zöld színekben pompázott. A piros cipők után ezúttal
elöl nyitott szandált vettem fel.
Chase végignézett rajtam.
– A vacsorát akár ki is hagyhatjuk…
Játékosan rácsaptam kissé a mellkasára, és kiléptem a
szobából. Inkább nem tettem fel azt a nyakláncot, amelyet
az este viselni akartam, mert nem bíztam magamban
eléggé ahhoz, hogy behívjam Chase-t a szobámba, amíg a
láncot felcsatolom a nyakamba. Ám ahogyan bámult rám,
miközben arra vártunk, hogy a pincérnő az asztalunkhoz
kísérjen minket, arra engedett következtetni, hogy nem
hiányolta a dekoltázsomból a gyémántmedált, amelyet
nem volt alkalmam a nyakamba biggyeszteni.
Miközben az előételt fogyasztottuk, a fókuszcsoportról
és a másnapi terveinkről beszélgettünk, és csak ezután
váltottunk intim témákra. Miközben az ujjamat
szórakozottan végighúztam a borospohár bepárásodott
alján, Chase a kezemen lévő sebhelyet simította végig az
ujjával.
– Csaknem olyan, akár egy tetoválás. Neked még a
sebhelyed is gyönyörű.
Ekkor eszembe jutott, mit vettem észre Chase testén az
áruházban.
– Ha már szóba hoztad a tetoválásokat… nem tehetek
róla, de megláttam a tiédet ma délután. Csak ez az egy
van rajtad?
Chase hátradőlt a székén.
– Igen.
Mivel nem mondott többet, és elég idegesnek tűnt
ahhoz, hogy várhatóan témát váltson, tovább faggattam.
– Mit tetováltattál magadra? Valami szöveget, igaz?
Körülnézett a teremben, majd felkapta a poharát és egy
jókora kortyot küldött le a torkán a borából.
– Úgy szól, hogy „A félelem nem akadályozza meg a
halált. De lehetetlenné teszi az életet.”
Megvártam, amíg a szemembe néz és csak azután
feleltem.
– Erről én is így vélekedem – bizonyos személyes
élmények alapján.
Némán néztük egymást. A megfelelő szavakat kerestem,
amivel arra tudtam volna bátorítani, hogy nyíljon meg
előttem, miközben levette rólam a szemét, és megint a
sebhelyemet kezdte tanulmányozni. Még akkor sem
leltem rá a keresett szavakra, amikor váratlanul mesélni
kezdett.
 – Peytonnal együtt jártunk gimibe. Barátok voltunk és
csak akkor kezdtünk járni, amikor az utolsó félévemet
végeztem az egyetemen. Attól kezdve az életem nagyon
felgyorsult. Szabadalmaim lettek, irodahelyiségem… és
még alkalmazottaim is. – Pár pillanatig hallgatott. –
Miután megkaptuk a diplománkat, eljegyeztem Peytont.
Két nappal később meghalt.
A szívem a torkomban dobogott. A hangjából fájdalom
csendült ki, nekem pedig összeszorult a mellkasom.
– Sajnálom.
Bólintott, és ismét csak egy percnyi hallgatás után
folytatta a történetet.
– Hosszú ideig nagyon magam alatt voltam. Ezért adtam
el kezdetben egy időre a legtöbb termékemnek a jogát.
Inni kezdtem, méghozzá erősen, és tudtam, hogy nem
vagyok abban az idegállapotban, hogy minden munkát
egymagam intézzek, ami az új termékek piacra
dobásakor felmerül. Szerencsére a jogászaim észnél
voltak. Ők bonyolították le a megállapodásokat, a
szerződéskötéseket, én pedig szép összegű szabadalmi
díjat kaptam annak fejében, hogy hozzájárultam, pár
évig más vállalatok használják a szabadalmaimat. A
kutató-fejlesztő csapatomat megtartottam, így el tudtam
foglalni magam, de azon kívül nem sok tennivalóm akadt.
– Nekem úgy tűnik, helyesen cselekedtél.
– Igen. Utólag én is így látom.
Majd meghaltam a kíváncsiságtól, de nem tudtam,
hogyan fogalmazzam meg a kérdésemet.
 – A menyasszonyod… hogyan… úgy értem… talán beteg
volt?
Megrázta a fejét.
– Nem. Leütötték. Következő héten lesz hét éve, hogy
történt. A fickót, aki ezt tette vele, nem kapták el.
Megfogtam a kezét.
– Istenem! Nem is tudom, mit mondhatnék. Igazán
sajnálom.
– Köszönöm. – Ismét hallgatott kicsit, majd folytatta. – Az
a pár év nagyon kemény volt számomra. Még most sem
tudom, hogy amikor ismét randizni kezdtem, vajon képes
lettem volna-e azon kívül másra is, mint… tudod… –
Félszeg mosoly jelent meg az arcán.
– Úgy érted, hogy csupán szexelni.
Bólintott.
– Ne érts félre, nem akarok seggfejnek tűnni. Sosem
vezettem félre a nőket. Csak épp nem érdekelt semmi más,
csupán a fizikai kapcsolat, az érzéki gyönyörök, de ez nem
volt szándékos. Legalábbis én így gondolom. Nem tudom.
Talán még nem álltam készen arra, hogy továbblépjek.
Vagy talán csak nem találkoztam a megfelelő lánnyal
ahhoz, hogy képes legyek továbblépni.
– Ez nagyon is érthetően hangzik. – A gyomromat az
idegesség csomóba rántotta össze. Nem kerülte el a
figyelmemet, hogy Chase úgy fogalmazott, „nem álltam
készen”, meg hogy „nem találkoztam a megfelelő
lánnyal”. Mintha mindez már a múlté lenne. Világosan
megmondta ismeretségünknek már a legelején, hogy
velem kapcsolatosan kizárólag a fizikai kapcsolat érdekli
– ez egy pillanatig sem volt kérdéses a számomra. Most
viszont égtem a vágytól, hogy feltegyem neki a kérdést,
immár nem lehetne-e szó közöttünk ennél többről is,
csakhogy féltem a válaszától. Azt szerettem volna
megtudni, hogyan akar továbblépni – úgy értem,
beleszeretni egy másik nőbe –, ha még mindig valaki
másba szerelmes?
Amikor nem szóltam semmit, Chase felém nyújtotta a
kezét és gyengéden felemelte az államat, míg a
tekintetünk találkozott.
– Tőled többet akarok. Nem tudom megmondani neked,
mit, és hova fog ez vezetni, de veled többre vágyom, mint
csupán testiségre. Minden, ami veled kapcsolatos, vonzó
számomra – okos vagy, becsületes és őszinte, bátor, és egy
kicsit dilinyós is – és képes vagy mosolyt csalni az arcomra,
minden ok nélkül. Semmi kétség, azt akarom, hogy
lefeküdj velem. Gondolom, ez a része a dolognak
mostanra már számodra is világos. De másra is vágyom.
Belefáradtam abba, hogy folyton a múltba nézzek. Régóta
nem akartam a jelenben élni. De megint erre vágyom.
– Hűha! Nem is tudom, mit mondhatnék erre.
Köszönöm, Chase! Azt is, hogy ilyen őszinte vagy velem.
Épp azután, hogy ezeket a szavakat kimondtam, a
pincér kihozta asztalunkhoz a vacsoránkat. Nehéz csend
telepedett közénk, és nem tudtam, hogyan dobhatnám fel
a hangulatot, de abban biztos voltam, nagy szükségünk
lenne rá. Azt is tudtam, hogy ha Chase-szel a szexről
beszélgetek, rögtön jókedvre derül.
Levágtam egy falatnyi darabot a tányéromon lévő
hússzeletből és villára szúrva az ajkamhoz emeltem.
– Játszottál már „mit szeretnél inkább” játékot?
Chase meglepődött kissé.
– Amikor még kisgyerek voltam.
– Jules barátnőmmel folyton ezt játsszuk – miután
megittunk pár pohárral.
– Rendben… Kezdhetjük!
Belekortyoltam a boromba, majd Chase szemébe
néztem.
– Mit szeretnél inkább? Ha neked kellene fizetned a
szexért, vagy ha neked fizetnének érte?
Felvonta az egyik szemöldökét.
– Ha nekem fizetnének érte.
– Én viszont inkább fizetnék érte.
– Tetszik nekem ez a játék. – Chase hátradőlt a székében
és az állát dörzsölgette. – Felül vagy alul szeretsz lenni?
– Alul. – Némi hallgatás után megkockáztattam a
kérdést. – És te?
– Felül. – A villájával rám mutatott. – Látod, hogy
mennyire összeillünk? Égjen közben a villany vagy sem?
– Égjen! És te hogyan szereted?
– Ha ég. Hogy láthassam az arcodat, amikor beléd
csusszanok.
Forróság öntötte el az arcomat és nagyot nyeltem. –
Semmi szükség arra, hogy részletekbe bocsátkozz. Elég, ha
kiválasztod, amelyik neked bejön.
 – Miért tenném, amikor a részletes válaszomtól lángolni
kezd az arcod? Remekül áll neked ez a szexi rózsaszín pír.
Így ugrattuk egymást a vacsora hátralévő részében,
miközben megosztottunk pár apró részletet a szexuális és
a nem szexuális kedvteléseinkről. A játék betöltötte a tőle
elvárt szerepet – jobb kedvre derített minket –, de közben
a vágy nagy harcot vívott bennem a józansággal és az
észszerűséggel.
Csakhogy azokban a pillanatokban a vágy hatalmasat
rúgott a józan ész ülepébe.
Vacsora után felmentünk a szobáinkba – amelyek nem
csupán egymás mellett voltak, de egymásba is nyíltak –,
én pedig úgy éreztem magam, mint az első randi után a
gimiben.
Chase a folyosón megfogta mindkét kezemet, de
megtartotta a tisztes távolságot közöttünk és azt mondta:
– Köszönöm, hogy velem vacsoráztál. És hagytad
tönkrevágni a kirándulásodat.
– Már fent voltál a gépen, amikor beszálltam. Nemigen
volt más választásom.
– Holnap, a délelőtti fókuszcsoport meghallgatása után
visszarepülök New Yorkba. A délutáni járattal megyek.
– Elmész? Miért?
– Mert eddig mindenféle módon noszogattalak-
lökdöstelek, abban a reményben, hogy beadod a
derekadat. De ma este rájöttem, hogy neked kell
döntened ebben a kérdésben. Kivárom, amíg eljutsz odáig.
– Magához húzott, majd megcsókolta a homlokomat.
 – Most pedig jobb, ha bemész a szobádba, különben még
meggondolom magam és odaszögezlek az ajtóhoz, és
akkor már hiába akarnál menedéket keresni mögötte.

***

Miután bementem a szobámba, legalább tíz percen

keresztül az ajtónak támasztottam a fejemet. Az ötödik
perc körül hallottam, hogy Chase szobájának az ajtaja
kinyílik, majd be is csukódott, én pedig azon töprengtem,
vajon a fal túlsó oldalán ő is úgy kínlódik-e, ahogyan én.
Nem tudtam visszaemlékezni arra, hogy kívántam-e
valaha annyira férfit, mint ahogyan Chase-t. Eleinte azt
gondoltam, azért van rám ilyen nagy hatással, mert a
főnököm, és mint ismeretes, a tiltott gyümölcs mindig
édesebbnek tűnik. Ám igazából tudtam, hogy többről van
szó. Méghozzá sokkal többről, ami csaknem halálra
ijesztett. Valójában azt a tényt, hogy Chase a főnököm,
ürügyként használtam fel arra, hogy távol tartsam
magamat tőle. Az igazság ugyanis az volt, hogy
megrémített az az érzés, amelyet akkor éreztem, amikor
vele voltam. Ami a szerelmi életemet illeti, nem voltam
igazán szerencsés. És a szüleim sem. De vajon
rátalálhatok-e a szerelemre egy másik nőnek az
árnyékában?
Féltem – de már beleuntam a félelembe. A valósággal
való szembesülés eszembe juttatta Chase tetoválását.
A félelem nem akadályozza meg a halált. De lehetetlenné
teszi az életet.
Ez a pár szó furcsamód mindkettőnk életének a
foglalata volt.
Felsóhajtottam, és akkor döbbentem rá, hogy még fel
sem kapcsoltam a villanyt a szobámban. Ez nem rám
vallott. Általában rögtön azután megkezdtem egy idegen
helyiség átfésülését, miután beléptem – végignéztem a
szekrényeket, a zuhanyzót, és még az ágy alá is
bekukkantottam – ez utóbbi keltette bennem a
legnagyobb félelmet.
Felsóhajtottam, és ezúttal kényszerítettem magam, hogy
ne nézzek az ágy alá – bár a félelem ismét mardosni
kezdett, amióta rájöttem, hogy milyen hanyag is voltam.
De legalább akadt az életemben egy olyan félelem,
amelyet kordában tudtam tartani és nem engedtem, hogy
irányítsa az életemet. Legalábbis ezen az éjszakán nem.
A földön feküdtem a szállodai szobámban és az agyam
olyan lázasan dolgozott, hogy szinte forgott velem a szoba.
Visszaidéztem magamban a legapróbb részletekig azokat
a beszélgetéseket, amelyeket Chase-szel folytattam az
elmúlt hónapban.
Amikor Chase házában voltunk, a következőket
mondta: – Ha nem láthatna meg valaki bármelyik
pillanatban, feldobnálak a konyhaszigetre és
megmutatnám neked, mit szeretnék tenni veled, ahelyett
hogy fecsegnék róla.
És én azt akartam, hogy megmutassa, méghozzá
keményen.
 A taxiban – miután kissé sokat ittam a klubban –
alkoholtól és fáradtságtól elnehezült fejemet meleg
combján nyugtattam, és miközben felültem, az arcommal
súroltam merev hímtagját.
Érezni akartam őt. Az ujjaimat rá akartam fonni
acélkemény erejére, és nézni akartam az arcát, miközben
a kezemet fel s le csúsztatom rajta.
Az irodájában pedig… Vedd le azt a blúzt, mielőtt
letépem rólad, itt az irodám közepén, felhúzott redőnyök
mellett.
Istenem, én igenis azt akartam, hogy letépje rólam azt
az átkozott blúzt!
Behunytam a szememet és a kezemmel végigsimítottam
a testemet. Ennek a férfinak ott a fal túlsó oldalán nagyon
is igaza volt. Vajon hallaná-e a hangomat, ha addig
kényeztetném magamat, míg el nem jutok az orgazmusig?
Énem egyik fele abban reménykedett, hogy igen. A kezem
ekkor a bugyim csipkebetétjét súrolta, majd újból
végigcirógatta, elidőzvén az érzékeny testtájékon, majd
becsusszant a bugyi alá. A klitoriszom már meg volt
duzzadva, csupán attól, hogy Chase-re gondoltam. Ez nem
marad így sokáig, gondoltam. Két ujjammal szelíden
körözni kezdtem a kis gyöngyöcskémen; finom,
masszírozó mozdulatokkal ingereltem. Közben azt
képzeltem, hogy Chase keze dolgozik rajtam a kezem
helyett. Amint rátaláltam a kellő ritmusra, fokozni
kezdtem a nyomást.
Képek táncoltak a fejemben.
 Chase nézett rám az emlékezet ködéből az első estén,
amikor összefutottunk az étterem folyosóján. Istenem,
milyen elképesztően jóképű!
Aztán elém villant meztelen felsőteste az edzőteremből.
Magam előtt láttam a tekintetét, mellyel szinte
levetkőztetett. A fülemben hallottam visszhangozni a
szavait:
– Vonzódom mindenhez, ami csak veled kapcsolatos.
Istenem!
Ó, istenem!
A gyönyör már olyan közel van! Szinte száguld felém.
Míg csak…
A hangos kopogás hangjára összerándultam.
Jézusom!
Villámgyorsan felültem, kapkodva vettem a levegőt,
mintha épp most futottam volna le a maratont.
– Reese? – Chase szólított a nevemen. Ő kopogott azon a
belső ajtón, amelyen át az egyik szobából át lehetett
menni a másikba.
Megköszörültem a torkomat.
– Igen?
– Kölcsönkérhetem az iPhone-töltődet? Elfelejtettem
magammal hozni az enyémet.
– Hm… persze. Egy perc és megkeresem!
Remegő kézzel kapcsoltam fel a villanyt, majd heves
mozdulattal széthúztam a cipzárt a táskámon, és
elkezdtem feltúrni a tartalmát, a töltőt keresve. Mi az
ördögöt csinálok?
 Nagyot sóhajtottam, amikor végre megtaláltam, és
vártam még harminc másodpercet, hogy megnyugodjak
kissé, és csak azután nyitottam ki az ajtót. Nem tudtam
Chase szemébe nézni.
– Tessék – mondtam a vállának beszélve.
– Köszönöm.
A hangom különösen hangzott, még az én számomra is.
Magas volt és… Túl gyorsan beszéltem, egy szuszra
hadartam el mindent, a vessző és a pont helyének az
érzékeltetése nélkül: Semmiség-az-egész-maradjon-nálad-
az-este-holnapig-nem-lesz-szükségem-rá-ami-azt-illeti-épp-
le-akartam-feküdni.
Chase felvonta a szemöldökét amikor rápillantottam.
– Mondd csak, jól vagy?
– Én? Remekül. Miért ne lennék?
Nem tudtam becsapni.
– Nem is tudom. – A vállam fölött benézett a szobámba,
és végigpásztázta a tekintetével. – Mit műveltél az előbb?
– Semmit. – Megint túl gyorsan válaszoltam.
– Semmit, mi?
Elvörösödtem és éreztem, hogy izzadsággyöngyök
jelennek meg a homlokomon és az arcomon, de
mindenképpen meg kellett próbálnom kidumálni magam
ebből az átkozott helyzetből.
Chase végigpásztázta a testemet a tekintetével, teljes
hosszában, majd mélyen a szemembe nézett.
És már tudtam.
Hogy tudja.
 Igen, tudta.
Szinte láttam, ahogy kitágul a pupillája amikor rájött. A
tekintete izzott, és közben azt gondoltam, hogy ott helyben
elolvadok a forróságtól. Végül csak annyit mondott:
– Jó éjszakát, Reese!
Épp levegőt vettem, megkönnyebbülvén, hogy távozik,
amikor visszafordult az utolsó pillanatban, még mielőtt
becsukta volna maga mögött az ajtót. Lehajolt,
megragadta a kezemet, rázárta az ujjait, majd lassan a
fejéhez emelte és közben behunyta a szemét. Amikor
megszagolta a kezemet, amellyel épp az előbb
kényeztettem magamat, azt hittem, szörnyethalok.
Meg akartam halni.
Ez volt a legkínosabb, mégis a legerotikusabb mozdulat,
amelyet valaha átéltem.
Egész testemben reszkettem, és a felkorbácsolt vágy
okozta kín a lábam között elviselhetetlen volt. Meg sem
tudtam mozdulni és egy szót sem voltam képes kinyögni.
Csak álltam ott és néztem, amint belélegzi az illatomat.
Amikor végre kinyitotta a szemét, felnyögött. Teljesen
kikészültem. Kimerültem a végsőkig.
A nyakába vetettem magam és a karomat a nyaka köré
fontam.
– Megadom magam.
Átkarolta a derekamat, aztán nagy lendülettel felemelt.
– Átkozottul itt volt már az ideje.
Köré fontam a lábamat, ő pedig megfordult velem és a
hátamat nekivetette a szobáinkat összekötő ajtó nyitott
szárnyának. Az egyik kezével kibontotta a hajamat, és
amikor a tincseim a vállamra hullottak, Chase az ujjai
köré tekerte őket, majd ökölbe zárta rajtuk a kezét és
erősen megrántotta, hogy a fejem hátrahajlott. Ekkor
ajkát az ajkamra tapasztotta.
Esküszöm, csaknem elélveztem ott, azonnal. Az ajkunk
szétnyílt, és a nyelvünk szinte kétségbeesetten
csavarodott egymásba. Chase-nek elképesztően jó íze volt,
olyannyira, hogy levegőt sem akartam többé venni. Még
azt sem bántam volna, ha ott fulladok meg a karjában –
legalább eszelősen boldog halálom lett volna.
Egyre erősebben préselte magát hozzám, erekcióját a
nadrágján keresztül is éreztem. Mivel még mindig rajtam
volt a ruhám, és a lábamat a teste köré fontam, szélesen
feltárulkoztam előtte – ő pedig keményen döfködött.
Felnyögtem, amikor függőlegesen kezdte dörzsölni
hozzám magát. Az alsóneműm olyan vékony volt, hogy a
cipzárjának a súrlódása őrült módon felizgatott, mintha
csak egy tűzkő lett volna, amely a testemet lángra gyújtja.
– Érzed, hogy mit tettél velem? Mi tettél velem azóta,
hogy akkor este megláttalak? – hörgött bele a számba
Chase.
Mély, erőteljes hang tört fel a torka legmélyéről, majd
kissé beleharapott az alsó ajkamba, és mielőtt elengedte
volna, kissé megrántotta. Felnyúlt a tarkójához és
megragadta az egyik kezemet, majd egymásnak feszülő
testünk közé csúsztatta, míg el nem értem a
hímveszőjének a végét. Amikor ujjaimmal erősen
megszorítottam, felhördült, és a nyelve még mélyebbre
hatolt a számban.
Hízelgett nekem, hogy mennyire vágyteli volt a hangja,
mintha örökké erre a pillanatra várt volna. Isten a
tudója, hogy én is úgy éreztem, egy örökkévalóság óta
várok már rá.
Végül – nem tudnám megmondani, hogyan – sikerült
bejutnunk a hálószobába. Chase gyengéden letett az
ágyra és fölém hajolt. Amikor felemeltem a kezem, hogy
megsimogassam az arcát, megfordította a kezemet és
belecsókolt a tenyerembe.
– Olyan gyönyörű vagy! Alig várom, hogy minden
porcikádat megcsodáljam. – Az orrát a hajamba fúrta, és
azt suttogta a fülembe: – Alig várom, hogy a legrejtettebb
zugodat is megízleljem.
A lélegzetem is elállt, amikor a nyakamtól lefelé
haladva csókolgatni kezdett, elidőzve a nyakkivágás
fölötti részen, majd megállt a dekoltázsomnál. A ruhám
övét a jobb oldalon csomóztam meg. Chase kissé balra
fordult, és addig matatott a kezével, míg megtalálta és egy
rántással kioldotta a csomót. Szétnyitotta a ruhámat és
alaposan szemügyre vette mezítelen testemet. Hosszan
csodálta a mellemet, majd előrehajolt, és a nyelvével egy
csíkot húzott a dekoltázsamtól lefelé egészen a
szegycsontomig. Megborzongtam és libabőrös lettem. A
mellbimbóim keményen előremeredtek a
csipkemelltartómban, mintegy figyelemért és
kényeztetésért könyörögve. Istenem, azt akarom, hogy a
szájával csiklandozza a bimbóimat!
Chase a hüvelykujjával lehúzta a melltartómat, és
erősen szopogatni-szívni kezdte a bal mellbimbómat.
Közben mindvégig szemmel tartott, hogy lássa, milyen
hatást vált ki belőlem az érintése. Amikor lehunytam a
szemem, megismételte, majd a figyelmét a másik
mellemnek szentelte. Pár perc múlva folytatta
felfedezőútját a testemen, és egyre lejjebb merészkedett,
csókkal hintve be a hasamat.
Aztán még lejjebb ment.
És még lejjebb.
Gyengéden megcsókolta a bugyimat, és a klitoriszomat
csiklandva az ajkával azt mondta:
– Rám gondoltál, amikor az ujjadat magadba
csúsztattad? – A hüvelykujját beleakasztotta a bugyim
oldalpántjába és elkezdte lehúzni rólam az alsómat. – Ki
vele, áruld el, rám gondoltál-e, amikor az ujjaid a
puncidban voltak?
A fejét a lábam közé fúrta, a szájával szívni kezdte a
klitoriszomat, a nyelvével körözött rajta és közben a kellő
nyomást fejtette ki rá. Mennyei érzésben volt részem, az
ujjaimmal a hajába túrtam, és azt kívántam, bár sose
hagyná abba.
Aztán hirtelen mégis így tett.
– Elárulod végre?
Bármire megesküdtem volna – akár arra is, hogy én
vagyok Erzsébet királynő –, csak mielőbb ott folytatta
volna, ahol abbahagyta. Úgy éreztem, e kényeztetésért
cserébe szerény árat kell fizetnem azzal, ha megmondom
az igazat.
– Te vagy az egyetlen, akire gondoltam, ahányszor csak
megérintettem magam azóta, amióta megláttalak.
Chase tekintete diadalittasan felragyogott, és a szája
ismét serénykedni kezdett a lábam között. Ezúttal már
nem kötekedett velem. Nem bizony. Addig szívta és
szopogatta a klitoriszomat, míg kellőképpen be nem
nedvesedtem, és Chase ezután még az ujjait is bevetette,
hogy még jobban felizgasson. A vágy egyre gyorsabban és
ádázabbul vett erőt rajtam. Chase ki- és becsúsztatta az
ujjait legtitkosabb résembe, miközben szopogatott és a
nyelvével is körözött fáradhatatlanul. A testem remegni
kezdett és megfeszült, a sarkamat a matracba
mélyesztettem, az ujjaimmal Chase hajába túrtam. Az
izgalom gyorsan a csúcsra hágott, és egész testemet
átjárta a kielégülés iránti elsöprő vágy. Istenem, micsoda
csodálatos érzés volt! Annyira borzongatóan
gyönyörteljes. Kiáltás tört elő a torkomból – Chase nevét
kiáltottam –, amely egyszerre volt sóhaj és monoton
dallam.
A felsőtestem ívben meghajolva lógott le az ágyról.
Chase az egyik kezével tartott alul, miközben a nyelvét
még jobban belém mélyesztette.
A gyönyör hullámai már-már elviselhetetlenül magasra
csaptak bennem.
A testem mégis még többet követelt.
Ó, istenem!
 Ó, istenem!
Aztán felértem a vágy hullámvasútjának
legmeredekebb pontjára, ott kissé elidőztem mielőtt elért
volna a csoda.
Szabadesésben zuhantam.
Siklottam lefelé a mélybe.
Fékeveszetten száguldottam.
Nem éreztem a lábamat. Nem éreztem semmi mást,
csupán az extázist, a maga igaz valójában. Olyan
páratlanul csodálatos volt, olyan lélegzetelállító, hogy a
könnyem is kicsordult.
Zihálva vettem a levegőt, amikor Chase ismét rám
feküdt és csókolni kezdett. Ez a csók azonban már nem
volt olyan vad és dühödt, mint az iménti. Gyönyörű volt,
lassan kibontakozó, hosszas és gyengéd. A hajamat
cirógatta, miközben a nyelvünk incselkedett egymással, és
amikor befejezte, két kezébe fogta az arcomat.
– Rögtön visszajövök.
Eltűnt egy pillanatra és a levéltárcájával a kezében tért
vissza. Kihúzott belőle egy kis csomag óvszert, majd az
éjjeliszekrényre dobta őket.
Nagy szemeket meresztettem rájuk.
– Miféle nagyratörő terveid vannak?
Chase nekiállt vetkőzni.
– Amiről még csak nem is álmodtál.
Ahogyan rám nézett, és amilyen elszántsággal dobálta
le magáról a ruhát, megtette hatását: kellemesen jóllakott
és elernyedt testem ismét lakomára vágyott. Chase nem az
első szerelmem volt és nem is a második, de még a
harmadik sem, de ahogyan rám nézett, úgy éreztem,
mégis ő jelenti az első igaz szerelmet az életemben – bár
fogalmam sem volt, miért.
Chase gyönyörű férfi volt… ezt mindenki láthatta. De
amikor megszabadult a ruháitól, akkor döbbentem csak
rá, mennyire tökéletes. A mellkasa szép rajzolatú, a
mellizmok csodálatosan feszültek rá a bordáira, a combja
vastag és erős. És ismét megcsodálhattam a piercinget a
mellbimbójában. Alig vártam, hogy a fogaim közé
kaphassam. Miközben ott állt fekete bokszeralsóban,
örültem, hogy ad nekem pár pillanatot, hogy felkészüljek
rá, amikor felfedi, mit rejteget az alsója alatt.
A hüvelykujját beleakasztotta az alsója övrészébe,
lehúzta, majd lehajolt és kilépett belőle. Amikor ott állt
anyaszült meztelenül, tátva maradt a szám. Az Úr legyen
irgalmas hozzám! Ennek a pasinak a szerszáma semmi
kívánnivalót nem hagyott maga után. Chase-nek megvolt
mindene, amire egy nő vágyott. És ezen nem vonzó külsőt,
sármot vagy pénzt értek. Nem, Chase-nek egy igazi
ajándékcsomag volt a lába között. A farka elképesztően
vastag és merev volt. Az erekciója teljes. A hímvesszője ott
ágaskodott az alteste előtt erőtől duzzadóan és a hegye
csaknem a köldökéig ért.
Megnyaltam a szám szélét, miközben a fogaival feltépte
az óvszercsomag fóliaborítását és kihúzott belőle egy
óvszert.
Látván az arckifejezésemet, annyit mondott:
 – Lehet, hogy a karodban lelem halálomat?
Miközben rám feküdt, megfogta a kezemet és az ujjait
összefűzte az ujjaimmal, majd a fejem fölé tette őket.
Gyengéden megcsókolta az ajkamat, majd felemelte a
fejét és a szemembe nézett. Miközben belém hatolt,
lassan, óvatosan, mindvégig összefonódott a tekintetünk –
még sosem néztünk farkasszemet ilyen hosszú ideig.
Készen álltam a befogadására, mert már igen nedves
voltam, szinte túlságosan is.
– Cseszd meg! – suttogta, és egy pillanatra behunyta a
szemét. – Olyan nedves vagy! – Aztán mozogni kezdett
bennem, még mindig nagyon óvatosan, ügyelve arra,
hogy kellőképpen ellazuljak, és ne okozzon nekem
fájdalmat, miközben belém hatol méretes szerszámával.
Amikor már elég mélyen volt bennem, a mozgása
ritmusossá vált és erőteljesebbé lettek a döfései is. A
gyengéd tágító behatolásokat kemény támadások
váltották fel. Már nem óvatoskodott a behatolással,
hanem a lehető legmélyebbre hatolt belém. Az viszont
nem változott, hogy Chase továbbra is engem nézett.
Tekintetét a szemembe fúrta, mintha belém akarna látni.
Úgy éreztem, minden értelemben pőrére vetkőztet, és
amit lát, elbűvöli.
Ekkor már semmi másra nem figyeltem, csupán a
zihálásunkra; minden elmosódott körülöttem. Amikor
hangos kiáltás szakadt ki belőlem, az ajkát az enyémre
forrasztotta, mintha le akarná nyelni vágyteli
sikolyaimat. Megmarkoltam a haját, és ahogy egyre
közelebb jutottam a csúcshoz, mind jobban húztam az
üstökét. Chase már nagyon gyorsan vette a levegőt,
olyannyira, hogy nyálcseppecskék fröccsentek ki a
szájából.
– Mindjárt el fogok… – Nem tudtam befejezni a
mondatot, mert a beteljesülés elemi erővel készült rám
törni. – Ó, istenem!
Chase beleharapott a vállamba, amivel azonnal
kiváltotta és viharos erejűvé fokozta lassan készülődő
orgazmusomat. A kielégülés úgy söpört végig rajtam, akár
egy cunami, amely előbb felkapott, aztán maga alá gyűrt.
Az izmaim lüktettek, én pedig félig lehunyt szemmel
néztem fel rá.
Látta a kéjmámort az arcomon, és érezte is bennem,
legbelül. Gyorsabban kezdett mozogni bennem és ekkor
már a saját vágya hajtotta. Végül egy utolsó nagy döféssel
mélyen birtokba vett és hangos nyögés kíséretében
elélvezett bennem.
A korábbi szeretőimmel ellentétben nem rogyott rám, és
nem gördült le rólam hirtelen, dolga végeztével. Ehelyett
gyengéden csókolt, míg ki nem húzta hímtagját belőlem,
aztán felkelt, hogy eltávolítsa magáról az óvszert. Amikor
visszajött hozzám, egy nedves arctörlő kendő volt a
kezében, amellyel megtörölgetett. Ezután odament a
hűtőszekrényhez és kivett belőle egy üveg ásványvizet,
amit közösen ittunk meg, egymásnak adogatva a
palackot. Természetesen még mindig meztelenek voltunk.
Az adrenalin oly sokáig száguldozott az ereimben, hogy
kezdtem kifáradni. Ásítottam, mire Chase letette az
éjjeliszekrényre az üres palackot. Felemelt, és úgy feküdt
le velem az ágyba, hogy testemet a testére fektette; a
fejem a szíve fölött nyugodott. A szívverését hallgatva
kellemesen ellazultam, ő pedig közben a hajamat
simogatta.
– Aludj egy kicsit! – mondta lágyan. – Holnap hosszú
napunk lesz és korán kell kelnünk.
Kedvemre való volt a javaslata. Oly régóta nem éreztem
magam ilyen békésnek és fesztelennek. És ilyen
biztonságban.
Már csaknem elnyomott az álom, de nem maradtam
adós a válasszal.
– Rendben. De a fókuszcsoporthoz elég tízre
bemennünk.
Megcsókolta a fejem búbját.
– Tudom, de szükségünk van pár óra erőgyűjtésre a
második menethez.
 20. fejezet

Reese

Arra ébredtem, hogy valami hánykolódik az ágyban. A

szobában sötét volt, ezért először elfogott a félelem, de
amikor a szemem hozzászokott a sötétséghez, már
emlékeztem rá, hogy hol vagyok.
Chase hadonászott a kezével és motyogott valamit az
bajsza alatt álmában. Korábban senki mást, csupán a
bátyámat láttam ilyen állapotban: neki voltak éjjelente
rémálmai, miután betörtek a házunkba. Ő még olykor sírt
is álmában. Néha annyira heves látomásai voltak, hogy az
anyám felébresztette, hogy megnyugtassa. Most azonban
tanácstalan voltam: nem tudtam, felébresszem-e Chase-t,
vagy hagyjam, hogy tovább aludjon és magától
csillapodjék le. Csakhogy nagyon nyugtalannak és
elgyötörtnek látszott.
Amikor már képtelen voltam tovább nézni a
szenvedését, gyengéden megpaskoltam az arcát.
– Chase?
Csaknem leugrottam az ágyról, amikor hirtelen felült.
Először nagyon zavartnak tűnt.
– Mi az? Mi van? Jól vagy? – Nehezen vette a levegőt, a
mellkasa csak úgy zihált.
 A kezemet még mindig a szívemre szorítva feleltem.
– Igen! Igen… jól vagyok. Azt hiszem, téged rémálmok
gyötörtek.
Chase beletúrt a hajába.
– Sajnálom. Biztos, hogy semmi bajod?
– Teljesen rendben vagyok.
Kissé megnyugodott, kifújta a levegőt és lecsusszant az
ágyról, majd bevette magát a fürdőszobába. Hosszú időbe
telt, mire visszajött. Az ágy kissé besüppedt alatta, de nem
feküdt le rögtön. Inkább ott gubbasztott a matrac szélén,
a térdére könyökölve és a fejét mélyen lehorgasztva,
háttal nekem.
Kinyújtottam felé a kezem és megérintettem csupasz
bőrét.
– Nem akarsz beszélni róla?
– Nem igazán. Mostanában kezdenek megint előjönni.
Pár éve teljesen elmaradtak. Nem mintha tudatában
lettem volna.
– A menyasszonyoddal kapcsolatosak a rémálmaid?
Bólintott.
– Sajnálom.
– Semmi szükség a sajnálkozásodra. A bátyámnak is
voltak rémálmai a betörés után. Nem akarom erőltetni…
de talán segítene, ha beszélnél róla.
Chase hallgatott egy hosszú pillanatig.
– Végre sikerült beráncigálni téged az ágyamba. Semmit
sem akarok kevésbé, mint hogy egy másik nőről csevegjek
veled, miközben így vagyunk itt.
 Felültem és odamásztam mellé. Csak egy kis bugyi volt
rajtam, ezt is akkor kaptam magamra, amikor bent volt a
fürdőszobában. Lovagló ülésben odaültem a háta mögé és
átkaroltam a nyakát. Az arcomat a vállához nyomtam, a
mellemet pedig a hátához. Nagyon jó illata volt – az erdőé
keveredett egy kellemes, férfias illattal.
– Most nem a te ágyadban fekszünk – mondtam neki. –
Egy szállodai szobában vagyunk.
– Semmi keresnivalója itt még valaki másnak ebben az
édeshármasban, amikor csak te, én és az ágy vagyunk itt.
A karommal megszorítottam kissé a derekát.
– Nos, én itt vagyok, ha mégis meggondolnád magadat.
Chase elfordult kissé, hogy szembekerüljön velem. Nagy
kezét a nyakamra tette, és a hüvelykujjával a tarkómat
cirógatta. Nyelvét végighúzta párszor a lüktető vénámon.
– Nem akarok beszélgetni.
– De… – próbáltam érvelni, de az ajka akkor már a
fülemet csiklandozta.
– Sss… – suttogta. – Ne fecsegj! A számnak más
szándékai vannak veled.
Mielőtt még észbe kaphattam volna, már le is szökkent
az ágyról, letérdelt mellé és a fenekemet az ágy szélére
húzta. Amit ezután a szájával művelt, sokkal jobb volt
annál, mint hogy beszélni tudnék róla.

***

Chase-szel tíz óra előtt értünk a fókuszcsoportos

terméktesztelés színhelyére, Elaine irodájába, és
segítettünk a bemutató előkészítésében. Korábban –
miközben tojást és gyümölcsöt ettünk az ágyban
meztelenül – kikértem Chase véleményét pár kérdéssel
kapcsolatban, amelyekkel ki akartam egészíteni a
moderátor kérdéslistáját.
Elaine odasietett hozzánk, hogy üdvözöljön bennünket,
és bár én adtam át neki a változtatásokkal kapcsolatos
jegyzeteimet, amelyekről Chase-szel úgy döntöttünk,
foganatosíttatni szeretnénk vele, Elaine mégis Chase-nek
tette fel a javaslatainkkal összefüggő kérdéseit.
– Mi lenne a véleményed arról, ha a tizenegyedik
kérdést úgy tennénk fel, hogy arra a csoport tagjai
igennel vagy nemmel válaszoljanak, majd megkérnénk a
moderátort, hogy kezdeményezzen beszélgetést erről a
kérdésről, hogy szóbeli visszajelzést is kapjunk a
témában?
Jólesett nekem, hogy Chase hozzám irányította a
válaszért.
– Legyen úgy, ahogyan Reese jónak látja. Ő a főnök.
Reese csak azért hozott el engem, hogy a csomagjait
cipeljem.
Miközben véglegesítettük a változtatásokat, megszólalt
Chase mobiltelefonja, mire elnézést kért és kiment a
szobából, egyedül hagyva engem Elaine-nel.
– Feltehetek neked egy személyes kérdést, Reese? –
fordult oda hozzám Elaine.
– Hm… igen.
 – Jársz most valakivel?
Fogalmam sem volt, hogyan válaszoljak. Úgy értem,
magamnak is fel kellett tennem ezt a kérdést. Chase-szel
háromszor szexeltünk az elmúlt este óta, de nem
foglalkoztunk azzal, hogy minősítgessük az
együttlétünket.
– Mondhatnám úgy is. Tudod… mostanában
ismerkedtem meg valakivel.
– És komolynak látszik a dolog?
– Még nagyon új a kapcsolatunk.
– Nos… az öcsém nemrégiben költözött New Yorkba, és
abban reménykedem, örömmel vennéd, ha odaadnám
neked a telefonszámát. Talán megengednéd neki, hogy
meghívjon egy italra vagy ilyesmi. Általában nem szoktam
így összeboronálni embereket, de úgy vélem, nagyon jól
kijönnétek egymással.
Szerencsére épp ekkor jött be a moderátor – aki a
termékbemutatót levezette –, és meghiúsította Elaine
manőverezését. A fókuszcsoport résztvevői időközben
kezdtek befelé szállingózni és innentől kezdve alig akadt
egy szabad pillanatunk. Az egész délelőttöt azzal
töltöttem, hogy az egyirányú tükör megfigyelői oldalán
ültem, és jegyzeteket készítettem a bemutatón
történtekről. Chase hol üzleti jellegű
telefonbeszélgetéseket folytatott, hol az e-mailjeire
válaszolt, hol pedig a bemutatót figyelte. Egy ideig egyedül
voltunk a szobában; én egy széken ültem az üvegfalhoz
közel.
 Chase odajött mögém és hátulról megfogta az egyik
mellemet. Miközben cirógatta, azt suttogta:
– Kedvelem a csak egy irányból átlátszó tükörfalakat.
Megböktem a könyökömmel.
– Hagyd abba! Bármikor bejöhet valaki.
Ekkor a keze köré tekerte a hajamat, majd
hátrarántotta a fejemet, felfedvén a nyakamat. Éreztem,
hogy kemény ereje a testemnek feszül, amellyel
hamarosan birtokba vesz.
– Bezárom az ajtót – mondta.
Behunytam a szemem, hallgatván a józan eszemre.
– Munkahelyen vagyunk.
– Ettől csak még izgalmasabb a móka.
Összerezzentem az ijedtségtől és csaknem leestem a
székről, amikor a tükörfal túlsó oldaláról kopogást
hallottam. Szerencsére Chase ott állt mellettem, és
idejében elkapta a vállamat és segített visszanyernem az
egyensúlyomat, miután megszédültem. Mögöttem
nevetett, miközben Elaine feltartotta öt ujját, ezzel adva
értésünkre, hogy öt perc múlva mehetünk ebédelni.
– Nem gond, Elaine – feleselt vele Chase, bár Elaine a
pikáns és gonoszkodó megjegyzéseiből egy szót sem
hallhatott. – Öt perc alatt is képes vagyok végezni. Biztos
vagyok benne, hogy Reese már kellőképpen nedves.
– Olyan perverz vagy!
Körbefordított a forgószékemen, hogy szembekerüljek
vele, és két kezébe fogta az arcomat.
– Mit szólnál hozzá, ha visszamennénk a szállodába
ebédelni?
Sanda pillantást vetettem rá.
– Úgy érted, enni?
– Igen, puncit.
Fészkelődni kezdtem a székemen.
– Eddig azon idegeskedtem, mi történik majd a
munkahelyen, ha a dolgok véget érnek. Most inkább
amiatt fájhat a fejem, hogy mi történik a munkahelyen,
ha a dolgok elkezdődnek.
– Én viszont úgy látom, hogy a jövőben csupa jó dolog
történik majd a munkahelyeden.
– Valóban?
– Bizony. Miután visszaértünk az irodába, már az első
este felhajítalak az íróasztalomra, és hátulról foglak
megkefélni, miközben te azt figyeled az ablakból, hogyan
gyulladnak fel a lámpák alkonyat után a városban.
Nyeltem egyet.
– Az ilyesmi a vállalati alkalmazottak kézikönyvében a
tiltott kategóriába esik.
– Ezt azonnal ki fogom javítani. Tudod, mit szeretnék
még veled csinálni? Csak úgy éget a vágy utána.
– Mi lenne az?
– Azt akarom, hogy letérdelj elém, miközben ott ülök az
íróasztalomnál.
– Miközben… az íróasztalodnál ülsz?
Lassan bólintott.
– Le akarok nézni rád, és figyelni akarom, amint a fejed
fel s le jár, miközben a farkamat kényezteted a száddal. –
Megrántotta a hajamat. – Megmarkolom a hajadat és
addig tartalak ott, míg le nem nyeled az utolsó cseppjét is
a nektáromnak, ami feltör belőlem a kéj tetőfokán.
Aminek aggodalommal kellett volna eltöltenie az
alkalmazotti státuszom szempontjából, nagyon is bejött
nekem a szeretőjeként. Beindított a mocskos szája.
– Van még valami hasonló ötleted? – kérdeztem
suttogva.
– A konferenciaasztal. Rá akarlak fektetni az
üveglapra, és ki akarom nyalni a nedves kis puncidat,
miközben az egész iroda hallja, ahogy a főnököd nevét
sikoltod.
Halkan felnevettem.
– Azt hiszem, vesztésre állsz, nagyfőnök.
Chase háttal állt az ajtónak, amikor kinyílt, és termetes
alakjától nem lehetett látni, mi folyik odabent kettőnk
között. Komótosan letekerte a kezéről a hajamat.
– Ti ketten kimentek enni, vagy hozassak nektek
valamit? – kérdezte Elaine.
Chase rám bízta a választ. Próbáltam elnyomni kihívó,
kötekedő mosolyomat, miközben füllentettem Elaine-nek.
– Chase-nek le kell bonyolítania egy telefonos
konferenciabeszélgetést ebédidőben, ezért
visszamegyünk a szállodába egy órára.
– Akarjátok, hogy rendeljek valamit nektek, mire
visszajöttök?
– Nem, de nagyon köszönjük a figyelmességedet. Majd
emlékeztetni fogom Chase-t, hogy egyen valamit a
szállodában, miközben főnökösdit játszik.

***

A nap hátralévő részében Chase-szel csábos pillantásokat

váltottunk egymással. Bár énem egyik fele még mindig
aggódott, és ostobaságnak tartotta, hogy belementem
ebbe a kapcsolatba, kezdtem hanyagolni ezeket a
sopánkodásokat a lehetséges kedvezőtlen
következményekkel kapcsolatban, mivel Chase mellett
kellemesen éreztem magam. Őszintén szólva nem
emlékszem rá, hogy mikor voltam így belebolondulva egy
pasiba, de nagyon jó érzés volt. Határozottan jó.
A nap végén, Elaine rábeszélt minket, hogy
vacsorázzunk vele. Nagyon rámenős, mondhatni tolakodó
volt, és nem lehetett neki ellentmondani. Beültünk a
bárba és miközben az italunkat kortyolgattuk,
munkahelyi kérdésekről cseverésztük. Ám hamarosan
személyes témákra terelődött a szó.
– Jelenleg szingli vagy, igaz, Chase? – firtatta Elaine.
Chase-re pillantottam. Ő pedig úgy válaszolt Elaine-nek,
hogy közben a szemembe nézett.
– Nem vagyok nős. De járok valakivel.
Elaine bólintott.
– Higgyétek el nekem, hogy nem vagyok kerítőnő, de a
te számodra is van valakim, akivel szeretnélek összehozni.
– Számomra is?
Elaine ezzel felkeltette Chase érdeklődését.
 – Igen. Reese életét már egyenesbe hoztam. Az öcsém
ugyanis nemrégiben költözött New Yorkba, és azt
gondoltam, hamar összemelegednének egymással.
Chase felvonta a szemöldökét és rám nézett. Fogalmam
sem volt, mit mondhattam volna, ezért csak ültem ott és
hallgattam. Már nem tudtam visszatáncolni anélkül, hogy
ne tűntem volna komplett idiótának. Épp akkor találtam
ki, hogy ha Elaine öccse felhív, egyszerűen kiadom az
útját.
Chase azonban másképp állt hozzá a dologhoz.
Meghúzta a sörét, majd így szólt:
– Azt hittem, valaki mással jársz, Reese.
– Hm… én… ami azt illeti, alakulgat valami. De még
nagyon új ez a kapcsolat.
Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megüssem.
Élvezte, hogy ez a beszélgetés milyen kényelmetlen a
számomra.
– Nem is tudom. Még nem beszéltünk arról, hányadán is
állunk egymással.
Chase felhajtotta a sörét.
– Fogadni mernék egy csinos kis összegben, hogy a pasid
nem akar más férfiakkal osztozni rajtad.
Ez a megjegyzése melegséggel töltötte el a szívemet, de
tudhattam volna, hogy Chase nem fog itt megállni.
Komoly arccal a következőket mondta Elaine-nek:
– Az unokatestvérével találkozgat.
– Az unokatestvérével?
– Másod-unokatestvérek. Reese a nagybátyja temetésén
találkozott vele.
Elaine-nek fogalma sem volt, mit mondjon erre. Amikor
rám nézett, a zavarodottságomat tévesen a gyász jelének
vélte.
– Fogadd részvétemet a hozzátartozód elvesztése miatt!
Chase szélesen vigyorgott, majd megcsörrent a
telefonja. Előhorgászta a zsebéből és azt mondta:
– Bocsássatok meg, kimegyek egy percre.
Amikor visszajött, már nem volt olyan játékos és
viccelődő hangulatban, sőt, inkább feltűnően csendes volt.
Nem tudtam eldönteni, vajon a telefonhívás az oka, vagy
pedig az nem tetszett neki, hogy Elaine össze akart
boronálni az öccsével, és ez jobban bántotta, mint azt
kimutatta volna. Az este további részében a marketingről
beszélgettünk, ami a kedvenc témám volt, de ezúttal
egyfolytában azon töprengtem, mi lehet az oka annak,
hogy Chase magába roskad, és alig vesz részt a
csevegésünkben.
A szállodában sem volt más a helyzet. Későre járt,
hosszú és fáradságos napunk volt – hajnali négy órakor
kezdtük a napot Chase-szel. Megmosakodtam és
átöltöztem, Chase pedig lezuhanyozott. Miközben a
fogamat mostam, bejött a fürdőszobámba és azt kérdezte:
– Ma is kölcsönkérhetem a mobiltöltődet?
Kiköptem a fogkrémet a mosdóba.
– Persze. Az íróasztalon találod bedugva.
Nem tudom, miért, de azt gondoltam, hogy miután
megkapta a töltőt, magával viszi a szobájába, és ezt az
éjszakát már nem fogja velem tölteni. Ezért meglepődtem,
amikor láttam, hogy a töltőt az ágyam melletti
konnektorba dugja be, azon az oldalon, ahol előző nap
feküdt. Az ő oldala az ágyamban. Ez aztán gyorsan ment.
Felkaptam a testápolómat, leültem az íróasztalom előtti
székre, megnyomkodtam párszor a flakont, majd
kinyomtam egy kevés fehér krémet a tenyerembe.
Elkezdtem bekenni vele a lábamat, amikor Chase azt
mondta: – Gyere ide! Hadd segítsek!
Odanyújtottam neki a műanyag palackot, leültem az
ágy szélére és kinyújtottam felé a lábamat. Kedvtelve
nézegette, miközben a bőrömbe masszírozta a hidratálót.
– Minden rendben? – kérdeztem tőle.
Bólintott. Nem volt túl meggyőző.
– Azért vagy ilyen zaklatott, mert Elaine rám akarja
tukmálni az öccsét? Jó, ha tudod, hogy teljesen váratlanul
csapott le rám. Nem terveztem, hogy bárhova is megyek
azzal a pasival. Egyébként pedig közölném veled, ha
mással akarnék randizni.
Épp a vádlimat masszírozta a hüvelykujjával, hogy
fellazítsa az izmokat, mivel elég nagy igénybevételnek volt
kitéve, miután húsz órát töltöttem magas sarkúban
aznap.
– Mással akarsz randizni?
– Nem. Nos… Tudom, hogy megbeszéltük, nem
találkozunk másokkal. De nem voltam biztos benne…
– Én viszont igen – szakított félbe.
– Valóban?
 – Nem tudom, hogyan jutottunk idáig, és hol fogunk
kikötni, de abban átkozottul biztos vagyok, hogy nem
akarok osztozni rajtad senkivel.
Pontosan azt mondta, amit én is éreztem.
– Én sem akarok osztozni rajtad.
– Remek. Megegyeztünk?
– Igen. – Elmosolyodtam, majd megböktem a lábammal.
– Most pedig folytasd a masszírozást… nagyon jólesik.
– Igenis, madam.
Bár tisztáztuk a köztünk lévő nézeteltéréseket,
gyanítottam, hogy valami nyomasztja még. Miután
lekapcsolta a villanyt, odahúzott magához és a hajamat
simogatta a sötétben.
– Arra vagy kíváncsi, mi volt az a telefonhívás ma este a
vacsoránál? Az a detektív keresett, aki Peyton ügyében
nyomoz.
Felé fordultam, a kezemet a mellkasára tettem,
ráhajtottam a fejemet és az arcát néztem.
– Minden rendben van?
– Igen. Mivel még az ügyet nem zárták le, ez a rendőrnő
minden évben egyszer tájékoztat arról, hol tart a
nyomozás. Megígértem, hogy a jövő héten találkozom vele.
– Nagyon nehéz lehet ez neked.
– Különösnek tartom az időzítést. Már évek óta nem
voltak rémálmaim. Pár héttel ezelőtt aztán megint
elkezdődtek. És aztán ez a detektív ma este felhívott.
– Nem arról van szó inkább, hogy ők minden évben
ugyanabban az időpontban egyeztetnek veled? Lehet,
hogy mindig is ott motoszkált a fejedben valahol hátul,
hogy ez az egyeztetés mostanában várható, és ez hozta
működésbe a tudatalattidat.
Bólintott, mintha látott volna némi észszerűséget a
magyarázatomban.
– Talán így van.
Felkapaszkodtam rá, végigfeküdtem a testén és csókot
nyomtam az ajkára.
– Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Sokat jelent nekem.
 21. fejezet

Chase

Hét évvel ezelőtt

Megcsörrent a telefonom az íróasztalomon. Felkaptam és

a köszönést mellőzve beleugattam.
– Megint késel!
– Képes voltál elhinni, hogy olyan korán odaállítok? –
kérdezte Peyton. A hangjából éreztem, hogy mosolyog.
Megcsóváltam a fejemet, és én is elmosolyodtam, bár
egyáltalán nem örültem annak, hogy már megint késik.
– Hol vagy most?
– Később szabadultam, mint gondoltam, és közben el
kellett intéznem valamit. Indulj el nélkülem! Majd az
étteremben találkozunk, ahelyett hogy az irodádba
mennék.
Ha színésznő akart lenni, volt még mit dolgoznia azon,
hogy ne legyen ennyire átlátszó.
– Hová mész, Peyton?
– Csak el kell még ugranom valahova, hogy elintézzek
egy s mást a hajléktalanotthon számára.
– Ügyeket intézel a hajléktalanotthonnak, vagy Eddie-t
követed?
 – A kettő nem ugyanazt jelenti?
– Nem, közel sem. Kérlek, mondd, hogy nem a
külvárosba igyekszel megint. A csöveseknek abba az
átkozott bádogvárosába.
Csend volt a válasz a vonal túlsó végén.
– A fenébe, Peyton! Azt hittem, megegyeztünk abban,
hogy többet nem csinálod ezt!
– Nem egyeztünk meg semmiben. Csupán te kérted,
hogy egyezzem bele. És a kettő nem ugyanaz.
Az ujjaimmal végigszántottam a hajamat.
– Várj meg abban a kávézóban, ott a 151. utcánál,
miután kiszállsz a metróból.
– Jól vagyok. Semmi gond.
– Peyton…
– Kezdesz túlzottan gyámkodni felettem. Így fogsz
viselkedni akkor is, ha majd összeházasodunk? Azt várod
tőlem, hogy mezítláb és nagy hassal várjalak otthon, az
ajtóhoz készítve a papucsodat?
Két nappal korábban mondtam ezt neki. Talán nem volt
a legjobb ötlet elárulnom, hogy pontosan ezt szeretném.
Legalább akkor tudnám, hogy nem forgat a fejében
valami képtelen és eszelősen veszélyes dolgot. Kikaptam a
zakómat az irodám szekrényéből, majd a lifthez siettem.
– Úton vagyok hozzád, te bajkeverő.
Odakint az utcán, miközben a metró felé tartottam,
felhívtam a nővéremet, hogy megmondjam neki, késni
fogunk.
– El fogsz késni a saját eljegyzési ünnepségedről?
 – A te ötleted volt, hogy ekkora felhajtást csináljunk,
nem az enyém. Találj ki valami elfogadható indokot, és
fújd le a partit!
– Az öcsikém megnősül. Ez öröm és szenzáció, és nem
csak egy ürügy arra, hogy bulit rendezzek. Isten a tudója,
mindenki azt hitte, hogy valami ocsmány nemi
betegségben fogsz kimúlni, míg a jó sorsod össze nem
hozott Peytonnal.
– Nem megfelelő az idő ahhoz, hogy ezt megvitassuk.
Azért fogunk késni, mert a leendő menyasszonyom
Columbót játszik. Most mennem kell.
– Mit csinál?
– Felejtsd el! Nemsokára ott leszek. És köszi, Anna!
Amikor kiszálltam a metróból a 151. utcánál, eleredt az
eső. Mielőtt a mobilszolgáltató weblapjait kezdtem volna
böngészni, felhívtam Peytont. Nem vette fel.
– Cseszd meg! – dörmögtem magamban és a
legközelebbi épület falának támaszkodtam. Az eső a
szemembe vert, és le kellett takarnom a telefonomat az
egyik kezemmel, hogy szárazon tartsam. Megböktem az
újratárcsázó ikont és vártam, hogy Peyton beleszóljon a
telefonba. De ismét nem vette fel.
– Isten verje meg! – Tudtam, hogy a csövesek összetákolt
tábora nincs messze, és sejtettem, hogy Peytonnak esze
ágában sincs a kávézóban dekkolni. Beütöttem a Google
Térképet a mobilomba, és megtaláltam a parkot a vasúti
állványhíddal. Csak pár háztömbnyire volt onnan, ahol
álltam, ezért elindultam oda az esőben. Minden
másodpercben megböktem az ujjammal az újratárcsázó
ikont. És amikor a hívás mindig Peyton hangpostáján
landolt, egyre idegesebb lettem. Különös balsejtelem
rántotta csomóba a gyomromat, és a ki tudja, hányadik
sikertelen hívás után futni kezdtem.
Amikor megcsörrent a telefonom, már a torkomban
dobogott a szívem. Miután megpillantottam a kijelzőn
Peyton fotóját, meg kellett volna nyugodnom, hogy ő hív,
de valamilyen oknál fogva nagyon aggódtam.
– Chase, merre vagy? – A hangja erőtlen volt, alig
lehetett hallani; éreztem, hogy fél.
– Hol vagy?
Nem válaszolt.
– Peyton? A fenébe! Hol vagy?
A mobiltelefon nagy csattanás kíséretében landolt a
földön. És ami ezután következett, még hosszú éveken át
kísértett.
 22. fejezet

Reese

Arra riadtam, hogy Chase levegő után kapkod. Éles, nyers

és fülhasogató hangot adott ki magából, amely azután
szokott következni, amikor valakit gyomorszájon vágnak.
Ezúttal egy pillanatig sem tétováztam, felébresszem-e
vagy sem.
– Chase… ébredj fel! – ráztam meg erősen.
Kinyitotta a szemét, és úgy bámult rám, hogy le mertem
volna fogadni, még csak nem is látott. Hunyorgott kicsit,
míg be nem ugrott neki, hol van.
– Jól vagy? – kérdezte.
– Én igen. De te… hörögve kapkodtál levegő után. Nem
tudtam eldöntetni, hogy rémálmaid vannak, vagy légzési
nehézséggel küzdesz.
Chase felült. Az arca merő izzadtság volt, amit a
kézfejével törölt le.
– Sajnálom, hogy felébresztettelek.
És ahogyan egy nappal korábban, most is egyenesen a
fürdőszobába sietett és tíz percet töltött ott a vizet
folyatva. Amikor visszajött, leült az ágy szélére, ezért én is
így tettem, de a háta mögé kerültem és lovagló ülésben
ültem mögé – ezúttal azonban póló volt rajtam.
 – Jól vagy? – kérdeztem.
Bólintott.
– Segíthetek valamiben?
– Levehetnéd a pólódat. Rögtön elmúlnának a
rémálmaim, ha a cicidet a hátamhoz nyomnád.
Rámutattam a logikai bukfencre:
– Csakhogy már felébredtél.
– Ma már valóban nem, de mindig felvirrad egy újabb
nap.
Elmosolyodtam, hátradőltem és levettem a pólómat.
Amikor meztelen bőröm az övére simult, megkérdeztem:
– Most jobb?
– Naná.
Jó tíz percig ültünk így, még a levegőt is egy ritmusra
vettük.
– Peyton apja lelépett, amikor Peyton még kicsi volt, így
az anyjával és két kishúgával egy ideig egy menhelyen
étkeztek. Amikor Peyton idősebb lett, meg akarta hálálni,
amit az emberektől kapott, ezért önkéntes munkát
végzett néhány környékbeli ingyenkonyhán. Közben
összebarátkozott az egyik hajléktalan fickóval, Eddie-vel.
Eddie ki nem állhatta, ha valaki túl közel ment hozzá,
ezért sosem aludt a menhelyen. Ezt a fickót egyszer egy
csapat kamasz bántalmazta. Ezek a suhancok gyakran
felbukkantak egy-egy hajléktalanotthonnál – ahol azok
az emberek kerestek menedéket, akiknek nem volt hol
lehajtaniuk a fejüket éjszakánként –, és balhézni kezdtek
velük. Ez volt a szórakozásuk. Eddie pedig olykor sebes
fejjel vagy horzsolásokkal került elő.
– Ez rettenetes!
– Valóban az. Peyton elment a rendőrségre, de a zsaruk
nemigen intézkedtek. Eddie mindig is nagyon szűkszavú
volt és most sem volt hajlandó mondani semmit, Peyton
azonban nem hagyta annyibban a dolgot. Követni kezdte
Eddie-t éjjelente, mert úgy gondolta, ha a rendőrségnek
pontosabb információkkal szolgál, a zsaruk majd
felderítik az esetet. Figyelmeztettem Peytont, hogy ez
veszélyes, de nem hallgatott rám. Az eljegyzésünk napján
Eddie egy jókora monoklival a szemén került elő. Peyton
ekkorra már kiszimatolta, hova szokott járni
éjszakánként a férfi, és akkor éjjel is odament, hogy a
saját szemével lássa azokat, akik bántalmazzák.
Megbeszéltük, hogy az egyik metrómegállónál vár rám.
– Ó, istenem!
– Pár perccel azután találtam rá, hogy meghalt. Eddie
ringatta őt az ölében, előre-hátra hajlongva, miközben
Peyton vére tócsába gyűlt össze alatta. Leszúrták. Minden
bizonnyal útjában állt azoknak a gazembereknek, akik a
hajléktalanokat verték. – Chase zihálva vette a levegőt. –
Amikor betették a mentőautóba, már nem élt.
A torkom égett, könnyek tolultak a szemembe és
végigfolytak az arcomon.
Chase érezte a nedvességet a hátán.
– Sírsz?
A tüdőmet összepréselte az elfogódottság. Alig tudtam
megszólalni.
 – Nagyon sajnálom, ami veled történt. Fogalmam sem
volt, min mentél keresztül.
– Nem azért mondtam el ezt a történetet, hogy
felzaklassalak. Azt akartam, hogy tudd, és ne legyenek
titkaink egymás előtt. Borzalmas számomra, hogy
visszajöttek a rémálmaim, de ez az első alkalom, hogy
Peyton halála óta többet érzek valaki iránt, mint csupán
fizikai vonzalmat. És nem akarom ezt a kapcsolatot még
azelőtt elpuskázni, hogy elkezdődött volna.
– Nem szúrsz el semmit, sőt, pont az ellenkezőjét teszed.
Chase megfordult és a háta mögül az ölébe húzott.
Miközben egy hajtincsemet a fülem mögé simította, azt
mondta:
– Nem vagyok olyan nagy hős, mint az öcséd.
Összeszaladt a szemöldököm.
– Miről fecsegsz itt?
Megcsóválta a fejét.
– Nem tudtam megóvni Peyton életét.
– Megóvni az életét? Nem a te hibád volt, ami történt!
Hogyan is lehetnél felelős érte?
– Ott kellett volna lennem mellette.
– Chase, ez ostobaság. Nem lehetsz a nap huszonnégy
órájában a sarkában valakinek, hogy megvédd. Ez nem
olyan, mintha te adtad volna Peyton gyilkosának a kezébe
a kést. Az embereknek saját maguknak kell
gondoskodniuk a biztonságukról. Én is ezért vagyok
olyan, amilyen. Az én hasonlóképpen rossz tapasztalataim
vezettek rá arra, hogy ez tudatosodjék bennem.
 Chase mélyen a szemembe nézett, mintha arról akart
volna meggyőződni, őszintén beszélek-e. Amikor úgy látta,
hogy igen – magától értetődő módon, hiszen a szívemből
beszéltem –, bólintott, és gyengéden megcsókolta az
arcomat.
Nagyot sóhajtott, mintha kifújta volna magából a
feszültséget. Rápillantott az ébresztőórára és azt mondta:
– Még hajnali öt sincs. Miért nem alszunk még egy
kicsit?
Nem voltam biztos benne, hogy megfelelően reagálok a
történtekre, de azt akartam, hogy jobban érezze magát, és
kiűzzem belőle nyomasztó múltja minden szomorúságát.
Egyikünk sem volt képes arra, hogy megváltoztassa
mindazt, ami velünk történt az évek során, de
leszámolhattunk vele, hogy tovább tudjunk lépni és
folytatni tudjuk az életünket. Kissé kacéran hunyorogva
azt mondtam neki:
– Nem vagyok álmos.
– Ne mondd!
Megcsóváltam a fejem. Lassan, nyomatékosan jobbra-
balra mozgatva.
Ekkor már vidámabban csengett a hangja:
– Mit forgatsz abban a bájos kis fejedben?
– Talán valami ilyesmire gondoltam – feleltem, és
megcsókoltam a mellét. Aztán egyre feljebb csúsztatva az
ajkamat a testén, hol nyalogattam, hol pedig érzékien
szívogattam a felsőtestét, míg el nem értem az állához.
Csókot nyomtam a szája egyik sarkába, majd a nyelvem
átvándorolt a másik sarkába is és itt is megcsókoltam.
Chase mohón kapott az ajkam után és visszacsókolt. És
a csókja meglepően mély volt – más, mint az eddigiek –,
erőteljesebb, szenvedélyesebb és sokatmondóbb. Ha
mindegyik csókunknak története van, akkor ez a csók
olyan volt, mint amikor a hős királyfi rátalál élete
szerelmére, és együtt ellovagolnak a naplementében.
A következő néhány órát szeretkezéssel töltöttük. De
ezúttal nem csupán testiségről volt szó kettőnk között. A
nap első sugarai megjelentek a horizonton, és aranyos
fényük szétáradt a szobában, miközben Chase lassan
magáévá tett. Csodálatos és gyengéd volt az ölelése, és úgy
éreztem, ott is megérint a szerelme, ahol eddig el sem
tudtam képzelni, hogy egy másik emberi lény meg tud
érinteni – a lelkemben.

***

Miután a kétnapos fókuszcsoportos terméktesztelés véget

ért, egy éjszakai repülőjárattal utaztunk haza. Azután,
hogy ezen a két napon nappal egymás mellett dolgoztunk,
éjjel pedig egymás karjában aludtunk el, komor hangulat
vett erőt rajtam, miközben a repülőtér felé hajtottunk. A
gondolataimba merülve néztem a tájat a kocsiablakból.
Közben Chase egy tengerentúli telefonos
konferenciabeszélgetést bonyolított le az egyik európai
beszállítójával.
Hirtelen eltakarta a telefonját, odahajolt hozzám, és az
előttünk levő hatalmas hirdetésre mutatott.
– Ide akarsz elmenni, igaz?
A plakáton az Óz, a nagy varázsló állandó múzeumi
kiállítását hirdették.
Miután Chase befejezte a telefonbeszélgetést, szorosan
magához vont.
– Szörnyen csendes vagy.
– Csak mert hosszú ideig telefonáltál.
– Olyan távol ülsz tőlem, amennyire csak lehetséges és
egyfolytában kifelé bámulsz az ablakon. Talán bánt
valami, Mogyis Kosárka?
– Semmi. Csak hosszú volt ez a nap.
– Biztos hogy csak ennyi?
Elgondolkodtam egy pillanatra. Egy cseppet sem voltam
fáradt; nem ez vetett árnyékot a hangulatomra. És ugyan
miért hazudtam volna? Miért titkoltam volna el, mit
gondolok?
Szembefordultam Chase-szel.
– Igazából nem. Hazudtam az imént. Van valami, amin
már csaknem egy napja töprengek.
Bólintott.
– Rendben. Ki vele! Ne kímélj!
– Nos… nagyon élveztem a veled töltött időt, itt
Kansasben.
– Én pedig a benned töltött időt élveztem.
Elnevettem magam.
– Ez nem egészen ugyanaz, mint amit én mondtam. Azt
gondolom… amiatt aggódom, hogy mi történik majd
velünk, ha visszatérünk a való világba.
– Azt hittem, ezt már megbeszéltük. Ott fogsz térdelni az
íróasztalom alatt, aztán jön a konferenciaasztalos figura –
teljesen be leszel táblázva, amikor visszaérünk az
irodába. – Megrángatta a nadrágját. – Cseszd meg! Alig
várom, hogy újra dolgozni kezdjek. Annak örülnék a
legjobban, ha landolás után rögtön betépnénk az
irodámba.
Játékosan meglöktem kissé a vállát.
– Komolyan beszélek.
– Én nemkülönben. Ennél komolyabb már nem is
lehetnék veled.
– Nos, komolyság ide vagy oda, nem hiszem, hogy egy
irodában ilyesmit kellene művelni.
Olyan fancsali képet vágott, mint amikor egy kisgyerek
először hallja életében, hogy a Mikulás nem létezik.
– Semmi irodai szex?
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. A kollégák hamar
rájönnének.
– Majd leengedem a redőnyöket.
– Biztonságosabb lenne, ha odabent, munka közben
megtartanánk a három lépés távolságot. Nyilvánvaló,
hogy lesznek alkalmak, például értekezletek, amikor
mindkettőnknek ott kell lennie, de ilyenkor semmi helye a
bizalmas érintkezésnek.
– Kinek a számára lenne biztonságosabb?
Átkozottul jó kérdés volt, annyi biztos.
– Nekem?
 – Ezt most kérdezed, vagy állítod?
– Új vagyok a cégnél. Azt akarom, hogy a kollégák
komolyan vegyék, amit mondok, és ne csupán azért
hajbókoljanak előttem, mert a nagyfőnök szeretője
vagyok. És… amikor majd… tudod, amikor már nem
leszünk együtt, a helyzet igen kellemetlen lehet
mindkettőnk számára. De ha az egész iroda figyeli, mi
zajlik közöttünk, akkor ez még akár sokkal rosszabb is
lehet.
Chase furcsán elcsendesedett. Kibámult az ablakon, és a
köztünk lévő távolság egyre nőtt, bár ott ültünk egymás
mellett.
– Ahogy gondolod.
Miután megérkeztünk a repülőtérre és túljutottunk a
biztonsági ellenőrzésen, még több mint egy óránk maradt
a kilencórás New York-i gép indulásáig. Bementünk az
első osztályon utazó utasoknak fenntartott bárba. Chase
elment a mosdóba, én pedig rendeltem magamnak, mivel
a jegyünkhöz egy ingyenes ital is járt. Egy jóképű, fiatal
fickó lépett oda hozzám, miközben a pultos kinyitott egy
üveg vörösbort.
– Meghívhatlak egy italra?
Udvariasan elmosolyodtam.
– Ingyen van.
– A csudába! El is felejtettem. Akkor egyből kettőre
hívlak meg.
Nevettem.
– Nekem elég egy is. De azért köszönöm, bőkezű lovag.
 A bármixer letette elém az italt a pultra, majd
hozzáfogott, hogy Chase-ét is elkészítse. A bárpult feletti
nagyméretű elektromos kijelzőn a gépek folyamatosan
frissülő menetrendjét tanulmányoztam, hogy lássam, nem
késik-e a gépünk. A kedves arcú, ismeretlen fickó egy
ideig csendben figyelte, amint a táblát tanulmányozom,
majd így szólt:
– Az én gépemet már kétszer törölték. Merrefelé vetted
az irányt ma este?
Már épp válaszolni akartam, amikor egy mély hang
megelőzött.
– A házamba.
A fickó előbb rám, majd Chase-re pillantott, aki ott állt
szorosan a hátam mögött és a karját félreérthetetlen
módon a derekamra fűzte, aztán bólintott. Végül
megjegyezte:
– Ha megnyerte, hadd vigye.
Fogtuk az italunkat és leültünk az egyik csendes
boxban, a bár egyik sarkában.
– Nem csípem, amikor ilyen megszállott módon
kisajátítasz magadnak.
Chase rám sandított a pohara fölött.
– Nem szoktam így viselkedni. De most egyszerűen
elfogott a féltékenység, amikor megpillantottam azt a
fickót melletted. Nem akarom, hogy más férfiak a
közeledbe merészkedjenek.
A tekintetünk összeakadt.
– Ezért vagy olyan ideges velem? Mert úgy érzed,
megsértették a felségterületedet, és mert nem akarom,
hogy bárki is megsejtse a viszonyunkat az irodában?
– Nem.
– Akkor mi piszkálja a csőrödet? Másfél órája nem szólsz
egy szót sem, csak dúlsz-fúlsz magadban. Azóta, hogy a
kocsiban beszélgettünk.
Chase elkapta rólam a tekintetét és körbenézett a
bárban, mintha próbálná összeszedni a gondolatait,
mielőtt ismét a szemembe nézne.
– Azt mondtad, amikor – és nem azt, hogy ha.
Felvontam a szemöldökömet.
– A kocsiban. Amikor arról beszéltél, nem akarod, hogy
kellemetlenné váljon a helyzetünk az irodában, amikor
már nem leszünk együtt… és nem azt mondtad, hogy ha
nem leszünk együtt… Ezek szerint te már a szakításunkat
tervezed és azzal foglalkozol, hogy az milyen hatással lesz
a munkádra a cégnél.
– Én nem… – Ó, istenem! Igaza van!
Egy esetleges igaz szerelem lehetőségét még csak nem is
mérlegeltem, hanem már azon idegeskedtem, hogy a
szakításunk hogyan befolyásolja majd az életemet. Vagyis
esélyt sem adtam a kettőnk között formálódó viszonynak –
akármi legyen is az.
– Igazad van. Sajnálom. Ez azért fordulhatott elő, mert
ami azt illeti, idáig nem volt túl fényes a szerelmi életem.
Ráadásul ott kellett hagynom egy állást, amelyet
szerettem, és ennek a legutóbbi romantikus kapcsolatom
volt az oka. Azt hiszem, a múltbeli kudarcaimat vetítem rá
a jövővel kapcsolatos elvárásaimra.
Chase közel hajolt hozzám. Megérintette az államat és
kissé feljebb biccentette.
– Adj egy esélyt magadnak. Lehet, hogy én leszek az, aki
nem fog csalódást okozni neked.
 23. fejezet

Reese

Ragadozó tekintet. Ezzel a két szóval tudom csak

érzékeltetni, hogyan nézett rám Chase, amikor beléptem
az irodájába. Már egy hete volt annak, hogy
visszaérkeztünk Kansasből, és Chase – kérésemnek
megfelelően – megtartotta velem szemben a három lépés
távolságot, és nap közben nem lépte át a hivatalos
érintkezés határait. Ám amikor az ötödik napon vágytól
izzó tekintettel méregetett, a gyomromban táncra perdülő
pillangók arra figyelmeztettek, hogy a mi csodás
paktumunk hamarosan gajra megy. Egyértelműen
látszott, hogy Chase öt napnál tovább nem bírja
türtőztetni magát.
Szerencsére mások is voltak a szobában amikor
megérkeztem. Josh beszélt éppen és közben az előző héten
készült fotósorozat egyes darabjait lapozgatta. A képeken
pózoló nő szexi, fehér, csipkés fehérneműt viselt
harisnyatartóval és combtőig érő harisnyával. Chase-t
azonban egy fikarcnyit sem érdekelte a csinos modell.
Lindsey, aki Josh balján ült, rámutatott az egyik fotóra és
összehasonlította egy másikkal, Chase azonban
egyfolytában engem bámult nyálcsorgatva. Én a szoba
másik végébe mentem és egy irattartót tettem az
üveglapos asztalra, amelyet Chase titkárnője adott. Ezzel
némi távolságot tartottam kettőnk között, miközben a
szomszédos kanapén ültem.
Chase szeme pajkosan megvillant, majd komótosan
felállt az íróasztalától és odasétált a kis hűtőszekrényhez,
majd letett egy-egy palack vizet Josh és Lindsey elé, akik
nem zavartatván magukat, tovább folytatták a
megbeszélést. Ezt követően Chase hozzám lépett, és
nekem is átnyújtott egy üveg vizet. Felizzott a tekintete,
amikor az ujjaink súrolták egymást. Közel hajolt hozzám,
mit sem törődve azzal, ha esetleg valaki meglátja.
– Ezt az irodád előtt találtam a földön. Rögtön
kitaláltam, hogy csakis te ejthetted el – mondta, és a
kezembe nyomott egy ajakápolót.
A szeme villanása azt súgta, vegyem alaposabban
szemügyre a kozmetikumot. Így is tettem, és meglepődve
láttam, hogy egy Dr Pepper ízesítésű ajakápolót kaptam
tőle. Miközben Chase bűvölten bámulta a számat, szélesen
elmosolyodtam, akár egy kis gimnazista, mert édes
dolognak tartottam, hogy ilyen szellemes megoldást talált
arra, hogy pokolba küldje a viaszízű ajakfényemet, amit
ki nem állhatott.
A válaszom erre a gesztusára az volt, hogy megvártam,
amíg leül az íróasztala mögé és akkor vettem csak le a kis
tubus tetejét, majd lassan bekentem a szájfénnyel a
számat. Nagyon lassan. És amikor kéjsóvár módon
végignyaltam az ajkamat, úgy tűnt nekem, hogy Chase-t
csak egy hajszál választja el attól, hogy nyomban
kisöpörje a többieket a szobájából.
A tekintete ekkorra már szinte állatiassá vált. Úgy
éreztem magam, mint aki egy bikát ingerel, ráadásul épp
piros ruha volt rajtam. Fészkelődtem egy kicsit a kanapén,
és próbáltam kerülni vad, vágytól égő pillantásait.
Csakhogy nem tudtam megállni, hogy ne nézzek rá.
Túlságosan ellenállhatatlan volt; az „úrhatnám szerető”
pillantásaival végigperzselte az érzékeimet. Ez lehetett az
oka annak, hogy amikor senki nem figyelt ránk, és Chase
csupán szájmozgással azt mondta nekem, menj ki a
mosdóba, és vedd le a bugyidat, komolyan fontolóra
vettem a kérését.
Csakhogy volt egy kis bökkenő: mégpedig a saját magam
által felállított szabályok. Márpedig ha valakinek, nekem
illett betartanom őket. Ezért hátrébb húzódtam a
kanapén, és a távolból figyeltem a tanácskozást ahelyett,
hogy én is odavittem volna egy széket Chase íróasztalához
és csatlakoztam volna hármójukhoz. Az egyik előző
éjszaka Chase üzleti vacsorára volt hivatalos, aztán meg
én vacsoráztam az anyámmal, és ezt megelőzően, a hét
korábbi napjain valamelyikünknek késő estig kellett
dolgoznia az irodában. Mivel mindketten nagyon el
voltunk foglalva, a kansasi utunk óra nem voltunk együtt
– de még csak meg sem érintettük egymást –, és nekem
legalább annyira hiányzott egy jó kis hancúrozás, mint
Chase-nek.
Kis idő elteltével Chase az órájára pillantott és
megkérdezte tőlünk, hogy rendeljen-e nekünk is valamit
ebédre, mert ő itt eszik az irodában.
– Nem lehet. Találkozom az én kis párocskámmal
ebédidőben, mert mindenféle ruhákat akar mutogatni
nekem, mintha kicsit is érdekelne engem, mit fogunk
viselni az esküvőn – szabadkozott Josh.
Lindsey sem élt Chase meghívásával. – Hoztam
magamnak ennivalót.
Chase ekkor rám nézett.
– Éhes vagy? Mit szólnál ahhoz, ha ugyanazt a menüt
rendelném most is, mint amit Kansasben ettünk két
napon át?
Josh és Lindsey felém fordult. Rámosolyogtam Chase-re
és alig tudtam megállni pirulás nélkül, mert emlékeztem
rá, hogy mit evett Chase akkor ebédre. Engem.
– Remek. Ez jól hangzik. – És még gyorsan hozzátettem,
ami abban a pillanatban az eszembe jutott.
– Hozass nekem, kérlek, valamit a Kentucky Fried
Chickenből!
Ezután Josh és Chase váltottak még pár szót arról,
hogyan kellene összeállítani a fényképes hirdetéseket,
majd Chase odament az irodája üvegfalához és
megnyomott egy gombot, amivel leeresztette a
redőnyöket, hogy a folyosóról ne lehessen belátni hozzá.
Bár senki nem kérdezte, miért teszi ezt, amikor a
redőnyöket már teljesen leeresztette, mintegy
magyarázatképpen megjegyezte:
– Sam leharapná a fülemet, ha erre jönne és meglátná,
hogy félmeztelen modellről készült fényképek hevernek
szanaszét az irodámban. – Elhallgatott egy pillanatra,
majd hozzám fordulva folytatta: – És persze nem
szeretem, ha evés közben néznek.
Pár perccel később a társaság egyik fele elment
ebédelni. Chase becsukta az ajtót Josh és Lindsey mögött.
Amikor rám nézett, és bezárta az ajtót, úgy éreztem, a zár
kattanó hangja a lábam közül jön. Ez nem lesz könnyű
menet.
Chase azt mondta Joshnak, hogy hagyja a képeket az
irodában, hogy ebéd közben átnézhessük őket, én pedig
nagy igyekezettel úgy tettem, mintha a fotókat
tanulmányoznám, miközben Chase íróasztalánál álltam.
Ekkor Chase mögém lépett, elég közel ahhoz, hogy
érezzem a testéből áradó forróságot és a leheletét a
nyakamon, noha nem érintett meg.
– Nem vetted le a bugyidat, ahogy kértem.
– Ez volt az, amit szájmozgással üzentél nekem? Nem
tudtam kivenni a szavaidat.
Közelebb jött pár centit.
– Hazudsz. – Megragadta a csípőmet és magához húzott.
– Tudni akarod, mit gondolok? – kérdezte suttogva. – Hogy
azért hagytad magadon, mert nedves vagy és el akarod
titkolni előlem.
– Nem vagyok nedves.
– Ezt csak egyféleképpen tudjuk ellenőrizni. – Még
mielőtt bármit válaszolhattam volna, felrántotta a ruhám
hátulját, és a kezét a bugyim csipkebetétjére tette.
 A szemem becsukódott.
– Chase…
Az arcát a hajamba fúrta és mélyen belélegezte az
illatát, majd a keze köré tekerte, és hátrarántotta a
fejemet.
– Rendesen be vagy nedvesedve. Mennyi ideig fogsz
duzzogni, ha most rádöntöm a testedet az íróasztalomra
és megkeféllek, Mogyis Kosárka?
– Nem kellene ilyesmit csinálnunk.
– A száddal ezt mondod, de közben a tested „igen”-t
sikolt. – Mindent, ami csak az asztalán volt, az egyik
szélére söpört, majd derékban előrehajlította a testemet,
míg a mellem rá nem préselődött a hideg falapra. A
felsőtestével ráfeküdt a hátamra és ágaskodó szerszámát
a fenekemhez préselte.
Vesztésre álltam ebben a csatában, de tettem még pár
erőtlen próbálkozást védekezésképpen.
– Mi lesz, ha bejön valaki?
– Ez benne az izgalmas. – A fogaival a fülemet kezdte
harapdálni. Közben a fejem fölé emelte a két kezemet, és
az ujjaimat az asztal szemben lévő oldalára hajlította,
hogy kapaszkodjam bele.
Ismét megpróbáltam jobb belátásra bírni.
– Nem hiszem, hogy kibírom kiabálás nélkül.
– Majd betapasztom a sivalkodó szádat az enyémmel,
mielőtt elélveznél. – Hűs levegő csapta meg a fenekemet,
amikor kissé hátrább lépett mögöttem és lehúzta a
nadrágja cipzárját. Aztán az egyik kezével letépte a
bugyimat, és felhajtotta a ruhám alját, hogy felfedje
meztelen fenekemet. Mindkét kezét rátette. – Ez aztán a
csinos popsi! Alig várom, hogy a magamévá tegyem. De
nem itt kerítek rá sort. Hogyan tudnám befogni a szádat,
ha a farkam a fenekedben lesz és az ujjaimat közben a
puncidba dugom?
A szemem majdnem kiugrott a helyéből, amikor az
ujjaival megnyomta vágytól duzzadó klitoriszomat.
Oldalra fordította a fejemet és lehajolt hozzám, hogy
megcsókoljon, én pedig belesóhajtottam a szájába a nevét,
miközben kemény péniszét a fenekemhez dörzsölte.
– Chase… – Már nagyon közel jártam ahhoz, hogy
elélvezzek, és nem bírtam ki, hogy ne sikoltozzam.
– Rendben – mondta Chase és hirtelen felállt. Meg
tudtam volna ölni – de aztán meghallottam a
fóliacsomagolás feltépésekor hallható jellegzetes hangot.
Hátrakaptam a fejem, és esküszöm, ha nem lettem volna
annyira felizgulva, vetettem volna egy pillantást Chase-re.
A felnyitott óvszercsomagot a fogai közé vette, és közben
mindkét kezét használva a magasan ágaskodó farkára
húzta az óvszert. Már teljesen elgyengültem és
remegtem… szerencse, hogy ráhajoltam az íróasztalra,
mert az erotikus látványtól csaknem térdre rogytam
volna.
Chase nem vesztegette az időt, hanem megragadta a
pénisze hegyét és behatolt vele a hátsómba.
Cseszd meg! – hörögte, miközben előrehajolt és ismét
megcsókolt. A csókját hosszan elnyújtotta, és közben
szinte mozdulatlanná vált, ám most, hogy bennem volt –
és közben az ujjaival is ingerelve az orgazmus határára
juttatott, de nem elégített ki –, semmire sem vágytam
jobban, mint hogy végre kemény döfésekben részesítsen.
Hihetetlen érzés volt, ahogyan hátulról teljesen kitöltött,
de még többet akartam.
– Chase… lennél szíves végre…
– Tárd szélesebbre a lábaidat! Mélyebben akarok
belédhatolni.
Nem vitatkoztam vele. Szófogadóan szélesebb terpeszbe
álltam, még jobban megnyílva előtte, bármilyen tervei
voltak is velem. Abban a pillanatban már nem törődtem
vele, hogy az irodájában vagyok és hogy ő a főnököm, meg
hogy mások mit gondolnak rólam. Az egyetlen dolog,
amivel törődtem, az Chase volt.
Most, hogy még mélyebbre hatolt belém, és a kellő
erővel és ritmusban döfködött, tudtam, hogy sosem
tapasztalt örömben fog részesíteni…
– Chase…
– Mondd ki! Mondd ki, hogy akarsz engem! Most
azonnal.
– Igen! Akarlak. Kérlek, ne hagyd abba! Folytasd!
Nagyot nyögött, miközben visszahúzta, majd ismét
belém döfte férfiasságát. Aztán csaknem teljesen kivette
belőlem, majd lehajolt és meredeken felfelé fordította a
farkát, és úgy csapott le rám, eltalálva a legérzékenyebb
pontomat, új mélységeket érve el bennem. Nem sok időbe
telt, míg a vágyam megint a tetőfokára hágott, de ezúttal
dühödt erővel tört rám – mintha meg akarná bosszulni,
hogy az első alkalommal visszakozni kényszerült, és nem
áradhatott szét egész testemben. Most azonban esélyt sem
akart hagyni rá, hogy ismét feltartóztassam.
Egész testemben remegni kezdtem, ahogy Chase
kérlelhetetlenül pumpált, egyre keményebben,
gyorsabban és mindig mélyebbre jutva bennem.
– Most, Reese. Ne késlekedj!
Hangja izgatóan feszült volt és rekedt, ami tovább
fokozta a vágyaimat. Épp amikor a nevét akartam
kiáltani, az ajkát az ajkamra tapasztotta és csókban
forrtunk össze. Mire az utolsó borzongás is szétterült
bennem, úgy éreztem, mintha kiszippantotta volna
belőlem a kéjt, és vele együtt engem is magába olvasztott
volna… teljes egészében…
Ahogyan együtt jutottunk el a csúcsra, úgy aléltunk el
teljes összhangban, miközben Chase mellkasa egyre
lassabban emelkedett és süllyedt a hátamon. Aztán
lágyan megcsókolt, majd kiment a mosdóba és egy
kellemesen meleg és nedves kendőt hozott nekem.
Elégedett sóhaj tört fel belőlem, jóllakottnak és
ellazultnak éreztem magam.
Ám ez a harmónia, ez a nyugalom abban a pillanatban
szertefoszlott, amikor valaki kopogtatott az ajtón.
 24. fejezet

Reese

Az arcom kipirult, a hajam összekócolódott, és pontosan

úgy néztem ki, ahogy az elvárható volt. Mint akit
tisztességesen megkettyintettek. Beszaladtam a mosdóba,
hogy Chase kinyithassa az ajtót. Amikor belenéztem a
tükörbe, kétség sem fért hozzá, hogy helyesen döntöttem,
amikor visszavonulót fújtam. És amikor Samantha
hangját meghallottam, még inkább dicsértem az eszemet.
A humánerőforrás-menedzser épp a legjobbkor sétált be
Chase irodájába, amelynek levegője elnehezült a
szexuális kipárolgásunktól.
A békesség és a nyugalom, amelyet három perccel
korábban annyira élveztem, elillant és ördögi barátja, a
félelem lépett a helyébe.
Hangosak voltunk?
Én voltam hangos?
Az egész iroda hallott minket?
Mit műveltem? Alighogy lefektettem az alapszabályokat,
az első alkalommal, amikor Chase bekeményített egy kicsit,
nyomban át is hágtam őket. Hogy lehet, hogy semmit sem
tanultam a hibáimból?
Sebezhetőnek éreztem magam, lábujjhegyen
odalopakodtam az ajtóhoz és rátapasztottam a fülemet.
– Mit csináltál itt? – kérdezte Samantha.
– Telefonáltam.
Samantha hangja tele volt gyanakvással. Láttam
magam előtt, amint résnyire húzott szemmel méregeti
Chase-t, miközben beszél hozzá.
– Kivel?
– Az egyik beszállítóval. Nem mintha ez rád tartozna.
Mit akarsz, Sam?
Sam hangja mintha a távolból jött volna, erőlködnöm
kellett, hogy halljak is valamit abból, amit mond.
Valószínűleg odament az ablakhoz, vagy a
társalkodósarokba, a szoba másik végébe.
– Balsamo nyomozó felhívott reggel. Azt mondta, hogy
többször próbált téged elérni.
– Nagyon el voltam foglalva.
– Ezért tettem fel neked az iménti kérdéseimet. Nem vall
rád, hogy mindent elhanyagolsz Peytonnal kapcsolatban.
Emlékszem azokra az időkre, amikor alig lehetett
kiráncigálni téged a rendőrségről, annyira érdekelt az
ügye.
– Akkoriban nem törődtem a munkámmal és csaknem
minden este leittam magam. Nem hiszem, hogy
visszasírnám azokat az időket.
– Értem. De tudni akartam, hogy nincs-e valami más is a
furcsa viselkedésed mögött. Ugyanis… az utóbbi időben
mintha valahogy más lennél.
– Más? Hogy érted ezt?
 – Nem tudom. Talán derűsebb vagy, mint azelőtt.
– Derűsebb? Mit nem mondasz? Kövér öreg fickónak
nézel, aki piros köpenyben szánkón közlekedik?
– Valami történt veled. Ebben biztos vagyok. Talán
randizol valakivel?
Egy percig csend honolt a szobában, én pedig azon
töprengtem, Chase milyen válasszal fog előrukkolni. Énem
egyik fele szívesen hallotta volna, ha azt válaszolja erre a
kérdésre, hogy igen, randizik valakivel, csak azért, hogy
tanúja lehessek annak, hogy ki meri ezt jelenteni,
méghozzá az egyik legjobb barátjának. Csakhogy mivel ez
a legjobb cimbora egyben a cég személyzetise is volt, talán
mégsem tartottam volna olyan jó ötletnek, ha Chase
nyíltan színt vall Sam előtt.
– Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, de igen,
valóban randizom valakivel.
– És ezzel a valakivel már többször is találkoztál?
– Ezt a témát nem kívánom megvitatni veled.
– Mikor találkozhatom én is ezzel az illetővel?
– Amikor készen állok rá.
– Vagyis még egy ideig azt akarod, hogy körülötted
lebzseljen, igaz?
Chase dühösen felcsattant.
– Van valami konkrét megbeszélnivalód, ami miatt
idejöttél? Ugyanis épp valami fontos teendőm közepén
jártam, amikor megzavartál.
– Remek. Pedig eddig kifejezetten kedvelted, ha
félbeszakítottalak. Te magad mondtad.
 Ekkor lépteket hallottam közeledni az ajtó felé, aztán az
ajtógomb kattant, de ezt követően megint csend lett, és az
ajtót még nem csukták be. A következő pillanatban
Samantha komor hangját hallottam, és szinte magam
előtt láttam, amint a személyzetis az ajtóban állva
visszanéz Chase-re a válla fölött.
– Örülök, Chase, hogy továbblépsz. Remélem, ez az új
kapcsolat beváltja a hozzá fűzött reményeidet és én is
megismerhetem a választottadat. – Egy másodpercig
hallgatott, majd még szelíden hozzátette: – Talán már itt
az ideje annak is, hogy a szentélyt is lebontsd.
Vártam még pár percet, aztán lassan kinyitottam az
ajtót, amit egy halk kattanás kísért. Chase az imént
nyitotta ki az ablakokat, és most ott állt a nyitott ablakban
és a hirdetést bámulta a szemben lévő ház falán.
Anélkül, hogy megfordult volna, azt mondta:
– Sajnálom.
– Attól tartok, hogy ma túl messzire merészkedtünk.
Talán nem kellett volna… – kezdtem a sopánkodást, de
aztán elfulladt a hangom.
Egy szót sem szólt. Hangulatváltozásának oka
nyilvánvalóan az iménti beszélgetés, aminek én is
fültanúja voltam. Bár én nem éltem át hasonlót, el tudtam
képzelni, mennyire lehangoló lehet egy elhunyt
menyasszonyról beszélni. Így aztán nagyon meglepődtem,
amikor felém fordulva azt mondta:
– Akarom ezt.
– Szexelni az irodában?
 Felfelé kunkorodott a szája széle.
– Azt is. De most nem arra gondoltam.
– Nem?
Megrázta a fejét.
– Akarom ezt. Téged és engem. Sam járt itt, hogy
Peytonról beszéljen velem. A nyomozást vezető detektív őt
is felhívta. Minden évben ilyentájt szokott megkeresni a
nyomozónő, hogy elmondja nekem, amit szokott: vagyis
hogy még mindig dolgoznak az ügyön, de semmi újat nem
tudnak felmutatni.
– Sajnálom. Ez a nyomozó keresett a múlt héten is, igaz?
Ez nagyon megviselhet téged lelkileg.
Bólintott.
– Mindig is nehéz volt szembenéznem ezzel a
tragédiával. És nem állítom, hogy ma könnyebb lenne.
Amikor felmerül Peyton ügye, általában elvonulok valami
sötét zugba a bánatommal. Azt gondoltam, most is ilyen
nyomorultul fogom érezni magam, miután Sam becsukta
maga mögött az ajtót. Vártam, hogy majd lecsap rám a
búskomorság. Nagy levegőt vettem, miközben várakoztam
– de tudod, hogy mi történt?
– Micsoda?
– Megrészegültem az illatodtól.
Értetlenül néztem rá.
– Nem értem.
Megvonta a vállát.
– Én sem. De a fenébe is! Nagyon tetszik nekem, hogy
tele van az orrom a te illatoddal.
 Komolynak tűnt, még akkor is, ha ilyen különös dolgot
állított.
– És ettől jobban érezted magad?
Elvigyorodott.
– Hűha! De még mennyire.
– Ennek igazán örülök – feleltem, és éreztem, hogy
kezdek elpirulni. – Most már tényleg vissza kell mennem
dolgozni.
– Vacsora ma este?
– Tetszik az ötlet. De mit szólnál ahhoz, ha az én kis
kuckómban készítenék neked valami harapnivalót?
– Az még jobb lenne. Ugyanis akkor nem kell addig
várnom, hogy meztelenül lássalak, amíg haza nem
viszlek.

***

Az évek során megpróbáltam elfogadni a neurózisomat.

Mindennapjaim elmaradhatatlan részévé vált, hogy
benéztem az ágy alá, bekukkantottam a zuhanyfüggöny
mögé és a szekrényekbe. Meg sem próbáltam változtatni
ezen. Hagytam, hogy beépüljön az életembe, azt viszont
nem engedtem, hogy meghatározza, hogyan s miképp
éljek. Megtűrtem magam mellett, mint afféle szertartást,
de nem engedtem, hogy átvegye az irányítást felettem.
Tegyük hozzá azt is, hogy sok nő ügyel az óvatosságra…
különösen azok, akik New York belvárosában élnek.
Amikor ott álltam a lakásom ajtaja előtt, a hátamban
Chase-szel, mégis a pokolba kívántam a kényszeres
óvatoskodásomat, mert attól tartottam, tönkreteszi az
estémet. Előbb kinyitottam a legfelső zárat, majd épp be
akartam tenni a kulcsot a másodikba, amikor úgy
döntöttem, hogy jobb előbb túlesni a kínos vallomáson –
még azelőtt, hogy bevezetném Chase-t a lakásba. Ezért ott
nyomban, még a folyosón kipakoltam neki.
– Tudod, én egy különös szertartást végzek az ajtóm
előtt, mielőtt belépek a lakásba.
Chase szemöldöke összeszaladt.
– Halljuk…
– Említettem neked már korábban, hogy gondjaim
vannak a biztonságomat illetően. Benézek a
zuhanyfüggöny mögé, kinyitogatom az összes
szekrényajtót és bekukkantok az ágy alá, de még a
kanapé alá is. – Elhallgattam egy pillanatra és közben a
körmömet rágtam bőszen. – Ez mára már szertartássá
vált, mert a dolgokat meghatározott sorrendben végzem.
És általában kétszer is elvégzem a rituálét – olykor még
többször is, ha a második kört követően még lennének
aggályaim. De legtöbbször két kör elég szokott lenni
ahhoz, hogy megnyugodjak.
Chase pár másodpercig egy szót sem szólt, csak kétkedve
nézett rám. Ám amikor látta, hogy nem viccelek vele,
bólintott.
– Mutasd be nekem ezt a szertartást, és ha végeztél az
első körrel, a második rundot már én fogom végigcsinálni.
Tartottam tőle, hogy majd mit fog mondani a
kitárulkozásomra, de a válasza nem is eshetett volna
jobban. Nem kezdett csúfolódni velem és nem is
kicsinyelte le az aggodalmaimat. Ehelyett teljes
vállszélességgel beszállt a buliba. Lábujjhegyre álltam és
egy szép kövér csókot nyomtam az ajkára.
– Köszönöm.
Tallulah természetesen zölden izzó szemekkel várt rám
a sötétben. Azt terveztem, hogy ha majd lesz egy házam,
kiteszem ezt a bestiát az ablakba, hogy mindenszentek
előestéjén elijesszem a cukorkáért becsöngető gyerekeket.
Felkapcsoltam a villanyokat, Randa Macsek pedig a száját
nyalogatva vette szemügyre Chase-t.
Én is tudom, Randa Macsek. Tudom jól, hogy ez a pasi
egy igazi ínyencfalat.
– Jézusom! Élőben még sokkal rondább! – kiáltott fel
Chase nevetve.
Felnyaláboltam Tallulah-t a kanapé tetejéről és
letérdeltem, hogy benézzek alá, és ezzel hivatalosan is
megkezdjem a napi szertartásomat. Chase csendben
követett. Az utolsó szekrény ellenőrzése után
szembefordultam vele és azt mondtam:
– Ennyi lenne a teendőd.
Letette a kezében lévő borospalackot a konyhapultra,
majd átvette tőlem a cicust.
– Mindjárt visszajövök.
Komikus jelenség volt, ahogyan a rutinomat végezte. Azt
hitte ugyanis, hogy a szertartás elmaradhatatlan része az
is, hogy a macskát a karjában tartva kell végigmennie a
lakáson. Nem világosítottam fel a tévedéséről, mert jót
mulattam azon, ahogy ez az extra méretes fazon
körbemegy a kecómban és betolakodók után szimatol
minden sarokban, miközben egy kopasz kis bestiát szorít
a mellkasához. Nem mindennapos látvány volt, annyit
bízvást állíthatok.
Miután befejezte a körútját, lehajolt, hogy Tallulah-t
letegye a földre. Ezután bement a konyhába és elkezdte
kihúzogatni a fiókokat, valamit keresve. Miután
megtalálta a dugóhúzót, nekiállt kinyitni a borosüveget.
– Na, milyen voltam?
– Tökéletes. Jobb nem is lehettél volna. Fel vagy véve. Ha
akarod, mindennap jöhetsz, hogy átvizsgáld a kérómat,
gonosztevők után kutatva.
Kihúzta a dugót az üvegből, amely hangos cuppanással
adta meg magát.
– Légy óvatos! A végén még szavadon foglak.
Mivel a hűtőszekrényem üresebb volt, mint ahogyan
emlékeztem, kínait rendeltünk vacsorára. Én kung pao
csirkét ettem, Chase pedig lo meint választott magának
garnélarákkal. A nappaliban ültünk a padlón, dobozból
ettünk evőpálcikával, és egymás ételéből csipegettünk.
– Gondolod, hogy Sam tudja? – puhatolóztam.
– Úgy érted, hogy rólunk?
– Igen.
– Nem. Ő nem szokott köntörfalazni. Ha tudná, már rég
kibökte volna.
– És mit gondolsz, mit szólna hozzá, ha megtudná?
Tekintetbe véve, hogy a cég alkalmazottja vagyok.
– Nem számít. De nem tetszene neki, az tuti. Majd én
elérem, hogy megváltoztassa az álláspontját.
– Hogy az egyébként tiltott irodai kufircolást teljes
vállszélességgel támogassa?
Elvigyorodott.
– Fején találtad a szöget.
Engem azonban még valami nem hagyott nyugodni
azután, hogy kihallgattam kettejük beszélgetését a
fürdőszobából. Bár ezt a szóváltást nyilvánvalóan nem az
én fülemnek szánták, nem tudtam megállni, hogy ne
hallgatózzam. Az volt az egyik oka annak, hogy eddig nem
mertem fejest ugrani a Chase-szel való kapcsolatba –
eltekintve attól, hogy a főnököm volt –, hogy nem tudtam
eldönteni, Peyton halála mennyire viselte meg. Vajon
tényleg képes továbblépni? És mi az a szentély, amit Sam
említett? Bár már voltam Chase házában, semmi ilyesmit
nem láttam nála.
A szemébe néztem miközben faggatni kezdtem.
– Többé-kevésbé hallottam, miről beszéltetek ma
délután Sammel. Tudod, miközben a fürdőszobában
rejtőzködtem.
Lenyelte a szájában lévő falatot, majd azt mondta:
– Hallgatlak.
– Kérdezhetek tőled olyasmit is, ami nem tartozik rám?
Letette az ételesdobozt a dohányzóasztalra.
– Mi lenne az?
– Képes vagy már… arra, hogy továbblépj?
 Korábban az mondta nekem, hogy megpróbál
továbblépni. Csakhogy próbálkozni, és a múltat végleg a
hátunk mögé dobni két nagyon is különböző dolog. És
nekem ezt tudnom kellett.
– Hogy őszinte legyek, az utóbbi hét évben fogalmam
sem volt róla, hogy nem léptem tovább. Bár azt gondolom,
amit tettem, az igenis továbblépés volt.
– Arra gondolsz, hogy lefeküdtél más nőkkel?
Megrázta a fejét.
– Nos, igen. Hosszú ideig egy helyben topogtam. Nem
engedtem el a múltat.
– De most úgy véled, készen állsz arra, hogy lezárd a
történteket és új úton indulj el?
– Úgy gondolom, hosszú időbe telt, míg rájöttem, mit is
jelent továbblépni. Semmiképpen sem azt, hogy az ember
elfelejti a múltat. Számomra pedig ez annyit tesz, hogy
megőrzöm Peyton emlékét és elfogadom, hogy az életem
hátralévő részét nélküle fogom leélni.
– Hűha! Ez egyszerre szomorú és szép is.
Megfogta a kezemet.
– És így tűnik helyesnek. Szóval a kérdésedre
válaszolva… azt tudom mondani, hogy igen, úgy érzem,
már tovább tudok lépni.
Chase a padlón ült, a hátát a kanapénak támasztva.
Letettem az ételesdobozomat mellé a kisasztalra,
felmásztam rá, lovagló ülésben rátelepedtem a csípőjére
és lágyan megcsókoltam.
– Ez aztán az igazi tízpontos válasz – suttogtam.
 – Ó, igen? Mit nem hallok? És még jutalmat is kapok a
helyes válaszért? – Chase a hüvelykujjával cirógatni
kezdte az államat.
– Naná! Megütötted a főnyereményt. Mondd csak, mit és
hogyan kívánsz, és az óhajod számomra parancs.
Éreztem, hogy férfiassága megkeményedik alattam. –
Bármit kérhetek? És bárhogyan?
Megböktem az orrommal.
– Bárhogyan.
Megmarkolta a hajamat, erősen megrántotta, hogy
felfedje a nyakamat. Ráhajolt és végignyalt a torkomtól
lefelé haladva egészen a nyakkivágásomig. Amikor elérte
a nyakam és a vállam közti érzékeny pontot, kissé
belemélyesztette a fogát. A bőrt nem sértette fel a
harapásával, de gyanítottam, hogy másnapra lila foltok
lesznek rajtam a fogai helyén.
Felnyögtem, mire Chase kissé felemelkedett, és
férfiasságát egy hörgés kíséretében belém döfte.
– Az akárhogyba az is belefér, ha napokra odakötözlek
az ágyamhoz?
Épp amikor ismét le akart húzni magához a földre és
meg akart csókolni, megcsörrent a telefonja.
– Ez vagy te! – morogtam nyitott szájába, miközben
ajkunk épp készült összeforrni.
– Nem érdekel.
A kezét becsúsztatta a blúzom alá, ahol megkereste
ujjaival a megkeményedett és mereven ágaskodó
mellbimbómat, aminek következtében nyomban
megfeledkeztem a csörgő telefonról. Ám az, miután
harminc másodperccel később abbahagyta a csörgést,
megint rákezdett. Valaki nagyon szeretett volna Chase-
szel beszélni!
– Azt sem akarod megnézni, hogy ki hív?
Fürge ujjaival kikapcsolta a melltartómat.
– Ne törődj vele!
A telefon megint elhallgatott, majd ismét csörögni
kezdett, és ezt ekkor már Chase sem tudta figyelmen kívül
hagyni. Felhördült, majd előhorgászta a zsebe mélyéről a
mobilját.
– A fenébe! A sógorom az! Sosem szokott hívni. Ezt most
tényleg fel kell vennem.
Hátrahajoltam, hogy elegendő helye legyen.
– Mi újság?
Férfihang szűrődött ki a telefonból, de nem tudtam
kivenni a szavakat.
– Nem korai még? – Aztán Chase még azt mondta: –
Igen. Rendben. Már indulok is.
Letette a telefont.
– Mi történt?
– A nővérem vajúdik. Még lenne egy hónapja a szülésig,
de már elment a magzatvize. És az orvosok szerint a baba
már elég nagy ahhoz, hogy megindítsák a szülést.
– Hűha! Ez izgalmasan hangzik.
Bár Chase említette a telefonban, hogy azonnal indul,
meg sem moccant. Ezért noszogatni kezdtem.
– Menj már! Ma te kosaraztál ki engem. Egyébként…
amúgy sincs itthon egy fikarcnyi zsineg sem a
kikötözéshez.
– Van kedved velem jönni? Kísérj el! Legalább
gyönyörködhetsz az újszülött unokaöcsémben.
– Persze, szívesen veled tartok. De előbb hadd szedjem
összes az ételesdobozokat, különben Randa Macsi
fényesre nyalja őket. Utána indulhatunk is.

***

Evan, Chase sógora tájékoztatott minket a legfrissebb

fejleményekről, majd visszament a feleségéhez. Kék színű
kórházi felső és sapka volt rajta, a cipőjére pedig kék
papírcsizmát húzott.
– Szerinted miben különbözik az a szerelés, amit
magára vett, az utcai viselettől? – morgott Chase. – Evan
épp most ment végig a kórházon, majd kijött a
váróterembe ugyanebben a hacukában. Ezek után aligha
nevezhetjük sterilnek az öltözékét.
– Helyes a meglátásod – feleltem –, de lehet, hogy azért
öltöztetik be az apákat ebbe a maskarába, hogy azt
érezzék, ők is a csapathoz tartoznak.
– Talán igen. De ahogy én a nővéremet ismerem, Evan
az egyetlen csapattársa, akit szekálhat, most hogy rájött a
vajúdás.
Megvontam a vállamat.
– Szerintem ez így igazságos. Nem Evannek kellett
kilenc hónapon át egy jókora labdát cipelnie a hasában,
és végigszenvednie a szülés minden fájdalmát. A
legkevesebb, amit megtehet az, hogy eltűri a felesége
sértegetéseit.
Chase elmosolyodott.
– Így áll a helyzet?
– Így.
Ekkor csak ketten voltunk a váróteremben, így
felhúztam a lábam és odabújtam hozzá. Chase még
közelebb vont magához, és a karját a vállamra tette.
– Szóval egy napon majd csúnyán lehordod a férjedet?
Furcsának találtam a kérdését.
– Nem napi rendszerességgel, legalábbis remélem.
Elnevette magát.
– Úgy értettem, hogy a szülőszobában. Azt akartam
megtudni tulajdonképpen, hogy akarsz-e majd
gyerekeket?
– Ó! – mondtam, és már én is nevettem. – Teljesen
félreértettem.
– Kitaláltam a válaszodból.
Gondolkodtam egy percig mielőtt válaszoltam volna.
– Valójában sosem hittem, hogy majd férjhez megyek,
azt pedig még kevésbé, hogy gyermekeim lesznek. Azt
hiszem, a szüleim nem mutattak valami jó példát. Mielőtt
Owennel az a szörnyűség történt, akkor is folyton csak
egymást marták. Emlékszem, amikor még általános
iskolás voltam, egyszer papás-mamást játszottunk a
barátnőmmel, Allisonnal. Ő játszotta az anya szerepét és
tortát sütött a játéksütőben, az apa pedig én voltam, és
amikor hazaértem, veszekedni kezdtem vele. Allison
édesanyja hallotta, ahogyan játékból vitatkozunk
egymással, és azt hitte, hogy igazából veszekszünk.
Amikor elmondtuk neki, hogy papás-mamást játszunk,
megkérdezte, miért kiabáltunk, én pedig azt válaszoltam,
hogy azért, mert apu hazajött. Emlékszem, hogy csak
bámult rám és nem tudta, mit mondjon.
Chase magához szorított.
– Aztán amikor idősebb lettem, kezdtem tisztábban látni
a dolgokat, és rájöttem, hogy nem minden család működik
olyan rendellenesen, mint az enyém. Csakhogy akkor már
kétszer vagy háromszor is benéztem az ágyam alá,
miután hazaértem. Azt hiszem, nem tudtam elképzelni,
hogy saját családom legyen, amikor folyton attól féltem,
hogy gonosztevők ólálkodnak a lakásomban.
– Ez csak azt bizonyítja, hogy neked leginkább egy
társra van szükséged, aki mellett biztonságban érezheted
magadat. Azután a dolgok maguktól a helyükre
rázódnak.
Felemeltem a fejemet és felnéztem rá.
– Talán igazad van.
Bárcsak ilyen egyszerű lett volna a dolog!

***

Hajnali öt órakor örömteli kurjantásra ébredtünk. Evan

bár kimerültnek és elnyűttnek látszott, valósággal
repesett a boldogságtól, amikor közölte velünk, hogy fia
született. Chase-szel megölelték egymást, majd váltottak
pár szót, aztán Evan jobbnak látta, ha visszamegy a
feleségéhez.
– Annáé a 210-es szoba. Sietek vissza, mert képes
rábeszélni az orvost, hogy kösse el az ondóvezetékemet,
méghozzá altatás nélkül. Azt mondják, hamarosan
visszaviszik a szobájába.
Chase lesietett az előcsarnokba kávéért, én pedig
bementem a mosdóba, hogy felfrissítsem magam. Az
arcomon megszáradt nyálfolt éktelenkedett, a hajam
olyan volt, akár a madárfészek, annak ellenére, hogy ülve
aludtam. Miközben egy kis vizet lötyköltem az arcomra,
rádöbbentem, hogy most fogok első alkalommal találkozni
Chase nővérével.
Úgy tűnt számomra, mintha az utóbbi néhány napban
megváltozott volna a kapcsolatunk Chase-szel. Többé már
nem csupán fizikai jellegű vonzalom volt köztünk. Sok
mindent elárultunk egymásnak az életünkről és arról,
hogy mi formált minket olyanná, amilyenek voltunk, és
most még néhány családtagját is megismerhettem. A
dolgok állásának ez a gyors változása más esetben
túlságosan is ijesztő lett volna a számomra, most azonban
inkább izgatottsággal töltött el.

***

Anna Chase kiköpött mása volt – de Anna esetében a

férfias vonások nőies bájjá szelídültek. Elmosolyodtam,
amikor láttam, hogy mennyire megörült, amikor
megpillantotta az öccsét a kórházban.
– Te itt?
Chase belecsípett a nővére arcába.
– Nem akartam az elkövetkező ötven évben a
szemrehányásaidat hallgatni, hogy nem látogattalak meg
a fiad születésekor. Természetes, hogy bejöttem.
Evan rácsapott Chase hátára.
– Gyere, öregem, megmutatom neked a fiamat a
csecsemőszobában. Mostanra már tisztába is tették.
Chase sebtétben bemutatott Annának mielőtt kimentek
volna a kórteremből Evannel.
– Sejtettem, hogy hamarosan megismerhetlek – mondta
Anna.
Meglepődtem, hogy tudott rólam – akár csak azt is, hogy
létezem.
– Gratulálok! Elnézést kérek az alkalmatlankodásért,
hogy hívatlanul bejöttem a kórházba erre a családi
eseményre. Úgy érzem magam, mint egy betolakodó,
pedig csak azt akartam, Chase ne legyen egyedül, amíg
várakozik a jó hírre. Úgy érzem, jobb, ha most már
kimegyek, hogy végre legyen pár nyugodt pillanatod.
– Nem sokkal ezelőtt a kórházban ténfergők fele
bámulta meg a hálóruhámat. Ami a személyes
elvonultságot illeti, már az is nagy szó a számomra, hogy
most végre legalább deréktól lefelé betakarózhatom. – A
mosolya lefegyverző volt.
Elnevettem magam.
 – Választottál már nevet a kisfiadnak?
– Sawyernek fogják hívni. Apám után nevezzük el.
– Nagyon tetszik!
– Köszönöm! Örülök, hogy Chase behozott magával.
Sokat beszél rólad, amikor hetente egyszer együtt
vacsorázunk. Be kell ismernem, már nagyon kíváncsi
voltam rád.
– Kíváncsi? Ugyan miért?
– Chase nem szokott nőkről fecsegni, és sosem hozza el
őket a családi összejöveteleinkre vagy különleges
alkalmakra. És sosem hagyna velük egyedül.
Elmosolyodtam.
– Chase netán attól tart, hogy elmondod nekik a titkait?
– Pontosan. És jobb, ha sietek vele, mert a
csecsemőszoba alig egy ugrásnyira van innen.
Azt hittem, viccel, de az arca komoly maradt.
– Az öcsém remek fickó – kérdezd csak meg, ő majd
megmondja neked. Ám a vidám felszín alatt… és a sokszor
bőszítő arroganciája mögött, azt hiszem, olyan férfit
találunk, aki fél a kapcsolatoktól. Attól, hogy elkötelezze
magát valaki mellett.
– Gondolom, Peyton miatt.
Anna meglepődött, hogy tudok Chase szívfájdalmáról.
– Ismered a sztorit?
– Igen. Egy percig sem hibáztatom Chase-t, amiért nem
mer közelebb kerülni senkihez a történtek után. Az
emberek sokkal kevesebbtől is kiborulnak. – Mint például
én is.
 Bólintott és úgy nézett rám, mintha egy csapatban
játszanánk.
– Csak ne hagyd, hogy félrevezessen. Úgy járkál fel s alá,
mintha talpig vértezetben lenne. Adja a magabiztos
macsót. Ám az igazság az, hogy ezen a páncélján több a
rés és a repedés, mint gondolnád.
– Talán ezért jövünk ki olyan jól egymással. Az én
páncélom is tele van golyó ütötte lyukakkal. De azért
köszönöm a figyelmeztetést! Majd az eszembe vésem, hogy
csupán annyi a különbség köztünk ebben a tekintetben,
hogy az én sérüléseim szembetűnőbbek.
Ekkor Chase lépett be Evan társaságában a szobába.
Evan egy műanyag kerekes babaszállítót tolt maga előtt.
Ennek a tetején egy átlátszó fedél alatt egy kék színű
kórházi pelenkába bugyolált apróság feküdt.
– Meg sem kellett néznem a kis huncut arcocskáját,
hogy tudjam, biztosan a te fiad – ugratta Chase a nővérét.
– Ő sírt a leghangosabban. Ez a kölyök a te tüdődet
örökölte.
Anna férje óvatosan felemelte a kicsit és felesége
karjába tette, aki ringatni-becézgetni kezdte a falatnyi
emberkét, majd kissé felemelte, hogy jól láthassuk a
kisbaba bájos arcocskáját.
– Íme, a nagybátyád, Chase. Remélem, az eszedet tőle
örökölted, de a vonásaid olyanok, mit az anyádéi.
Chase közelebb hajolt a nővéréhez.
– Mivel úgy hasonlítunk egymásra, mint két tojás, ez
igazán hízelgő rám nézve.
 Anna ringatni kezdte a kicsit, amikor Chase fontoskodni
kezdett.
– Beszéltél anyuval és apuval? Mondtam Evannek, hogy
ne hívja őket most még, mert ott már túl késő van.
– Még nem hívtam fel őket. De amúgy is csak reggel
indul majd a gép Floridából New Yorkba.
Még fél órát töltöttünk Anna és Evan társaságában,
amikor Anna ásítozni kezdett. A szülés után nagyon ki
lehetett merülve. És én is el voltam csigázva attól, hogy
órákig kuporogtam a várótermi széken.
Alig volt forgalom a városban amikor kihajtottunk a
kórház egyik sarkán kialakított parkolóból.
– Hozzád vagy hozzám?
– Nem vagy kissé túl mohó és tolakodó? – frocliztam
Chase-t.
– Mivel az irodában egész héten hűvös távolságtartással
gyötörsz, megérdemlem, hogy a hétvégén elkényeztess. Ha
elfeledkeztél volna róla, közlöm veled, hogy szombat van.
Ekkor azonban eszembe jutott, hogy előző nap csaknem
lebuktunk, és hogy Sam rájött: Chase-nek viszonya van
valakivel.
– Nekem nem úgy tűnt, hogy távol tartottad volna
magadat tőlem, amikor odaszögeztél arccal lefelé az
íróasztalodra.
Chase felhördült és fészkelődni kezdett az ülésen.
– Hozzád megyünk. A te lakásod közelebb van. És most,
hogy emlékeztettél rá, milyen érzéki látványt nyújtott a
felém meredő csupasz popsid, elhatároztam, hogy amint
hazaértünk, először így foglak a magamévá tenni.
Tudtam, hogy csak férfias hencegés az egész, de
legalább jó hangulatba hozott, mire hazaértünk.
Még jobban tetszett nekem az, amit akkor tett, amikor
az ajtó elé értünk. Kivette a kezemből a kulcsaimat és
egymás után kinyitotta az összes zárat a bejáraton, majd
ő lépett be először a lakásba. Aztán még a szokásos
ellenőrző körutat is ő végezte el. Méghozzá kétszer. És
pontosan a megfelelő sorrendben – Tallulah-t szorongatva
a karjában.
Miután befejezte, megcsókolta a homlokomat. Aztán
pedig a számat.
– Köszönöm – mondtam.
– Bármikor kész vagyok megismételni. Apropó,
felhívtam azt a fickót, aki kiépítette az iroda biztonsági
rendszerét. A napokban fel fog szerelni ide az embereivel
egy kamerarendszert. Sok üzletet hoztam össze neki, ezért
le van kötelezve nekem. Így ingyen megcsinálja ezt a
munkát, és a rendszer fenntartásának a havidíját a
cégem fizeti.
– Micsoda? Ezt nem fogadhatom el!
– Már túl késő, a jövő hét elején kijönnek a lakásodra. A
biztonságiak feje holnap meg fogja kérdezni tőlem, hogy
mikor tehetik itt tiszteletüket. Ezért szükségem lenne egy
kulcsra a lakásodhoz, vagy pedig itthon kell lenned,
amikor beszerelik a megfigyelőrendszert.
– Chase, nekem nem kell riasztó.
– Igazad van. Neked nem kell. Én viszont sokkal
nyugodtabb lennék, ha beszerelnénk, különösen, amikor
nem vagyok a városban.
– De…
Lehajolt és a csókjával hallgattatott el.
– Kérlek, hagyd, hogy ezt nyélbe üssem. Szeretnélek
biztonságban tudni. Nekem tennél szívességet vele.
– Köszönöm – mondtam ismét.
Kivettem egy pótkulcscsomót az egyik fiókból és
odaadtam neki, majd kértem, hogy lazítsunk egy kicsit.
Aztán kimentem a konyhába és csináltam kettőnknek
omlettet reggelire. A nappaliban ettünk, és közben a
híreket néztük a tévében, a „Jó reggelt, Amerika!” című
műsort. Reggeli után befészkeltük magunkat a kanapéra,
hogy pihenjünk egy kicsit; Chase ott feküdt mellettem, a
hátamhoz simulva. Bár szundítottunk egy keveset a
kórházban, mindketten a várótermi székeken
nyomorogtunk, ami nem tekinthető pihentető alvásnak.
Nagyot ásítottam:
– A nővéred belevaló nő.
– Púp a hátamon. De igazából remek ember.
Nagyot sóhajtott, lassan fújva ki a levegőt, majd
éreztem, ahogy lassul a légzése. Pár perc múlva már el is
aludt, ám még álomittas hangon ezt dünnyögte:
– Jó anya lesz belőle. Ahogyan egyszer belőled is.
 25. fejezet

Chase

Hét évvel ezelőtt

Képtelen voltam arra, hogy rámosolyogjak az emberekre.

– Köszönöm, hogy eljött a temetésre – és megráztam egy
újabb felém nyújtott kezet. Aztán máris ott volt a
következő részvétnyilvánító.
– Igen. Peyton gyönyörű nő volt.
Következő.
– Igyekszem összeszedni magam. Köszönöm.
Következő.
Bárcsak vége lenne már!
Azt beszéltük meg, hogy a temetési szertartás után a
ravatalozóból Peyton anyjával és a húgaival ülök egy
autóba, hogy kimenjünk a temetés helyszínére, a
megásott sírgödörhöz. Ám amikor a limuzin hátsó ajtaja
becsukódott, a tüdőm hirtelen összeszorult. Képtelen
voltam lélegezni. A fenébe, egy fikarcnyi levegő nem jutott
a tüdőmbe! A mellkasom égett és csupán két másodperc
választott el attól, hogy levegő után kapkodjak. Kivágtam
a hátsó ajtót és azt hazudtam, hogy a szüleimmel kell
tartanom, majd mohón nyeldekelni kezdtem a friss
levegőt.
Ekkor szemetelni kezdett az eső, és a templomból
mindenki az előtte parkoló autókhoz sietett. Lehajtottam
a fejemet és elindultam előre a várakozók sorfala előtt
anélkül, hogy bárki is észrevett volna. És csak mentem,
egyre tovább és tovább. Mire négy vagy öt háztömbbel
arrébb jutottam, már nagy cseppekben esett az eső. A
ruhám átázott, de nem éreztem semmit. A világon semmit.
Kívül is, belül is csontszáraz voltam.
Nem voltam igazán magamnál, és valószínűleg ez
lehetett az oka annak, hogy betértem egy bárba, amely a
temetővel ellentétes irányban volt, és letelepedtem a
bárpult elé egy székre.
– Egy whiskey-s kólát kérek, de dupla adag szesszel.
A bármixer rám pillantott, majd bólintott. Lehámoztam
magamról az átázott, fekete zakómat és a mellettem lévő
üres székre hajítottam.
Csupán egy ember volt még rajtam kívül a bárban – egy
idős férfi, aki a fejét az asztalra hajtotta és közben az üres
poharát markolta.
– Mi történt ezzel az ürgével? – kérdeztem a bármixert,
amikor elém tette az italomat. A pincér oldalra sandított.
Megvonta a vállát.
– Ő Barney.
Úgy mondta ezt, mintha ezzel mindent
megmagyarázna. Bólintottam, majd felkaptam a
poharamat és egy hajtásra kiittam a tartalmát. A szesz
égette a torkomat, pont úgy, ahogy a légszomjam a
limuzinban. Odacsúsztattam az üres üvegpoharat a
pincérnek és intettem a fejemmel, jelezvén, hogy még egy
adagot kérek.
A mixer, miközben teletöltötte a poharamat,
megjegyezte:
– Reggel csak tíz dollár harminc centet kóstál.
Ekkor megcsörrent a telefonom, én meg előhorgásztam
a zsebemből és kinyomtam, anélkül, hogy a kijelzőn
megnéztem volna a hívó nevét, majd odalöktem a
bárpultra. A számhoz emeltem az újabb teli poharat és
megint egy szuszra felhajtottam. Másodszor már kevésbé
égetett a whiskey. Jólesett, ahogy lecsúszott a torkomon.
– Csak szaporán az utánpótlással.
A pincér tétovázott kissé.
– Gondjai vannak? Talán bántja valami? Nem akar róla
beszélni?
Barney-ra pillantottam, majd megráztam a fejemet.
– Én Chase vagyok.

***

Egy nagy halom föld zöld színű vízhatlan ponyvával volt

letakarva. A sátrak, amelyek a gyászolóknak nyújtottak
menedéket a temetés alatt, még álltak, holott már
mindenki elment. Kivéve egy alakot, aki egymagában
ácsorgott. A sír mellett tartott szertartás elejét lekéstem, a
hátralévő részét pedig ott álltam végig, ahol a taxi kitett.
Mivel azt szerettem volna, ha egyedül búcsúzhatom el
Peytontól, úgy döntöttem, megvárom, míg ez az illető –
akárki legyen is – otthagyja a sírt és elindul kifelé a
temetőből.
Az alkohol miatt lassabban kapcsoltam, és egy percbe is
beletelt, míg felismertem a férfit, miután megfordult.
Chester Morris volt. Peyton átkozott apja. Sosem
találkoztam vele személyesen, csak fényképeken láttam,
mégis biztos voltam benne, hogy ő az – leginkább azért,
mert Peyton a szakasztott mása volt. A szívem, amely
eddig egykedvűen dobogott a mellkasomban, most őrült
vágtába kezdett a bordáim alkotta kalitkában.
Hogy volt mersze idetolni a képét?
Ez a tragédia csakis az ő hibája.
Kizárólag az ő kibaszott hibája!
Anélkül, hogy végiggondoltam volna a dolgot,
odabaktattam a nedves füvön a sírhoz. Peyton apja lefelé
nézett és nem látta, hogy jövök.
– Egy hajléktalant követett.
Megfordult, de fogalma sem volt, hogy ki vagyok, majd
leszegte a fejét és bólintott.
– Olvastam az újságban.
– És azt is tudja, hogy miért követte ezt a csövest? –
Felemeltem a hangomat. – Hogy miért vált a
rögeszméjévé, hogy minden kicseszett hajléktalanon
segíteni próbáljon ebben az átkozott városban?
– Kicsoda maga?
Rá se hederítettem.
– Mert miután maga otthagyta az anyját a három
lányával, Peyton gyakorlatilag egy ilyen
hajléktalanotthonban élt. Méghozzá évekig.
Szükségem volt valakire, akit hibáztathattam, és Peyton
semmirekellő, szarkupac apja éppúgy kapóra jött, mint
akárki más. Ám minél többet töprengtem rajta, annál
világosabbá vált számomra, hogy ezeket a szavakat nem
csupán az alkohol mondatta velem, és nem csak egy
kósza, szeszgőzös gondolat volt a fejemben. Peyton apja
volt az oka a lánya korai halálának.
A férfi arcán némi sértettség jelent meg.
– Nem tisztességes velem szemben, ha ezt állítja.
– Valóban? Én viszont úgy gondolom, hogy nagyon is
megérdemli. Minden ember maga felel a döntéseiért. Azt
hitte, hogy csak úgy kisétálhat a családja életéből és
onnantól minden felelősség alól mentesül? Hogy
mindannak, ami annak következtében történt, hogy
maga már nem volt ott mellettük, nem maga az okozója? –
Közelebb léptem hozzá és az ujjammal döfködtem a
mellkasát, miközben beszéltem hozzá. – Maga otthagyta
őket a semmi közepén. És nekik minden áldott este egy
kicseszett menhelyen kellett enniük. És Peyton azért halt
meg, mert segíteni próbált valakinek, akit a sors
ugyanerre kárhoztatott. Tehát itt nem valami véletlen
egybeesésről van szó.
A férfi résnyire húzta a szemét.
– Maga Peyton vőlegénye, igaz? Az a gazdag ficsúr,
ugye?
Nem válaszoltam neki, mert nem érdemelte meg.
Undorodva csóváltam meg a fejemet.
– Menjen innen!
Keresztet vetett, majd még utoljára rám nézett, aztán
elindult kifelé a temetőből. De hirtelen visszafordult, és
azt mondta:
– Te hol voltál, amikor rátámadtak? Ujjal mutogatsz
rám olyasmiért, ami húsz évvel ezelőtt történt. Ha
olyasvalakit keresel, akin számon kérheted a történteket,
akkor jobb, ha a tükörbe nézel.
 26. fejezet

Reese

Travis épp a recepcióssal flörtölt, amikor hétfő reggel

belibegtem a munkahelyemre. A vasárnap éjszakát
Chase-nél töltöttem és másnap együtt jöttünk be az
irodába. Pontosabban nem az irodába, hanem csak a
Starbucks kávézóig mentünk kettesben. Chase-nek
egyáltalán nem tetszett, hogy miután megvettük a
kávénkat, azt mondtam neki, előremegyek, mert nem
akarom, hogy együtt lássanak, nehogy a kollégák még
gyanút fogjanak. És amikor ott találtam Travist a
recepciónál, örültem, hogy így döntöttem.
– Hihetetlenül szexi vagy ma reggel – jegyezte meg
Travis mellém szegődve. Átkarolta a vállamat, majd így
folyatatta: – Mikor jössz el velem végre vacsorázni?
– Soha.
Travisszel jó haverok lettünk. Az udvarlási mániájával
olykor kihozott a sodromból, de valójában egy kedves,
ártalmatlan fickó volt, akivel folyton húztuk egymást.
– Ugyan már! A soha túl sokáig tart.
– Nem vetted még észre, hogy kár a benzinért?
Elnevette magát.
– Akkor menjünk inkább ebédelni?
 – Megmondtam már neked, Travis, hogy nem randizom
kollégákkal. – Vajon ez hazugság volt? Elméletben talán
igen. De én nem együtt dolgoztam Chase-szel, hanem neki
dolgoztam.
– Ó… nézd csak meg az e-mailedet! – Rám kacsintott. –
Ma velem ebédelsz.
– Miket hordasz itt össze?
– Délben értekezlete lesz a csapatunknak. Josh hozat
nekünk ennivalót. Tehát akár tetszik, akár nem, igazi
szerelmes randid lesz velem.
Miután Travisszel a nyomomban odaértem az
irodámhoz, felkapcsoltam a villanyt, majd az asztalomhoz
mentem.
– Ha az egész színtársulat ott lesz, akkor aligha lesz
igazi randi, Travis.
– Talán nem. De majd úgy teszek, mintha az lenne. Le
merem fogadni, hogy titokban te is annak tekinted.
Tudod, mit gondolok rólad? Szerintem a sok negatív
rezgéseddel csak leplezni akarod, hogy fülig szerelmes
vagy belém, és csak még jobban fel akarsz húzni.
Miközben azon buzgólkodtam, hogy feltöltsem a
laptopomat, meglepetten hallottam, hogy valaki más is
bekapcsolódik a beszélgetésünkbe.
– Úgy emlékszem, a vállalati viselkedési kódex tiltja az
ilyesféle bratyizást. – Chase hangja feszült volt. A
nagyfőnök az ajtóban állt, és egy jó fejjel magasabb volt
Travisnél.
Mivel a cégnél elég laza volt a légkör, Travis talán azt
hitte, Chase viccel. Én azonban észrevettem, hogy a főnök
arca megrándul. Volt rajta még valami más is.
Féltékenység talán?
Akár azt hitte Travis, hogy Chase tréfál, akár nem,
értette a célzást, és amint a góré bejött hozzám, lelépett.
De még mielőtt elment volna, odaszólt nekem:
– Találkozunk az ebédnél a randinkon.
Amikor már csak ketten maradtunk a szobában, Chase
felvonta a szemöldökét.
Ahelyett hogy válaszoltam volna neki, froclizni kezdtem.
– Nekem úgy tűnt, hogy sutba dobta a munkahelyi
smacizással kapcsolatos szabályt, Mr. Parker.
– Így is lesz, ha végre megengeded, hogy megjelöljem a
felségterületemet az irodában.
– És hogyan akarod megjelölni? Harapásnyomokkal
vagy azzal, hogy kék foltosra szívod a nyakamat?
Közelebb jött az asztalomhoz.
– Arra gondoltam, hogy úgy tűzöm ki a birtokomra a
zászlót, hogy a nevemet sikoltozod, miközben a lábad közé
fúrom a fejem itt, rögtön az íróasztalodon. De ha te
harapásnyomokat is szeretnél, állok elébe. Habozás
nélkül teljesítem a kívánságodat.
Ekkor már csak pár centire volt tőlem. Rátettem a
mellére a kezem, hogy leállítsam.
– Maradjon, ahol, van, főnök úr! Ma még csak hétfőt
írunk. Ott akarja kezdeni a hetet, ahol pénteken
befejeztük?
Ebben a pillanatban láttam meg a szemem sarkából,
hogy Samantha megy el a szobám előtt. Sajnos előbb látott
meg minket, mint ahogy én kiszúrtam őt. Megállt az
ajtóban és furcsán nézett ránk. Elhúztam a kezemet
Chase mellkasáról, de még mindig túl közel álltunk
egymáshoz. Túlságosan közel. Chase belépett a személyes
terembe és egy tapodtat sem mozdult onnan.
Samantha enyhe szemöldökráncolással vette
tudomásul a félreérthetetlen látványt.
– Jó reggelt!
– Szia, Sam! – köszöntötte Chase.
Kihúztam a székemet és leültem, csak hogy
valamennyire távolabb kerüljek Chase-től.
– Jó reggelt!
Samantha Chase-hez intézte a szavait.
– Lenne időd egy kis csevegésre ma délelőtt? Néhány
dolgot szeretnék átbeszélni veled.
– Délutánig szabad vagyok – felelte Chase. Majd
odafordult hozzám és rám kacsintott. – Hacsak nem állsz
készen arra, hogy ott folytassuk, ahol pénteken
abbahagytuk.
Mosolyt erőltettem az arcomra és úgy válaszoltam:
– Nem. Határozottan nem állok készen rá.
Chase ekkor Samre nézett.
– Úgy látszik, ez a te szerencsenapod. Akkor a tied
vagyok.
Sam körbeforgatta a szemét.
– Fél óra múlva megkereslek.
Már épp el akart menni, amikor Chase odaszólt neki:
 – Ó! Elfelejtettem sms-t küldeni neked. Annának
szombaton kisbabája született.
– Valóban? Hűha! Gratulálok! Egy hónappal korábban
a vártnál. Hogy van a nővéred?
– Remekül.
– Fia van, ugye? Minden rendben?
– Igen. Jelentem, Sawyer Evan megérkezett a
családunkba. Tíz ujja és tíz lábujja van, a tüdeje pedig
határozottan az anyjáé.
Samantha szívélyesen elmosolyodott.
– Ez igazán nagyszerű! Nagyon örülök a jó hírnek. A
jövő héten felhívom Annát. Ezúttal is a Parker-gének az
uralkodóak? Sawyer rád és Annára hasonlít?
Chase rám pillantott megerősítésért.
– Hasonlít rám, ugye?
Mivel mindketten rám néztek, nem volt más
választásom, mint hogy válaszoljak. Meg tudtam volna
fojtani Chase-t, amiért ezzel a kérdésével felfedte a
viszonyunkat.
Bólintottam.
– Szakasztott úgy néz ki, mint ti ketten a nővéreddel.
Sam hol az egyikünkre, hol a másikunkra sandított és
kimérten mosolyogott.
– Akkor nem zavarlak tovább benneteket. Hamarosan
találkozunk, Chase.
Amikor Sam már hallótávolságon kívülre került,
rácsaptam Chase-re a jegyzetfüzetemmel.
– Te most szórakozol velem?
 – Mi van? – Úgy nézett rám, mint akinek fogalma sincs,
hogy miről beszélek.
– Itt állsz az irodámban, betolakodtál a személyes
terembe és az imént hoztad a személyzetis tudomására,
hogy elkísértelek a kórházba, amikor meglátogattad a
nővéredet. Miért nem küldesz rögtön egy kör e-mailt,
amelyben a vállalat minden dolgozójának bejelented,
hogy viszonyunk van egymással?
– Nem gondoltam át, mit is mondok. Sajnálom.
– Nem, szó sincs erről. Szándékosan tetted! – csattantam
fel.
Összehúzta a szemöldökét.
– Nem volt szándékos. Miért fújod így fel a dolgot?
Sammel jó barátok vagyunk. És ő különben sem törődik
vele.
– Ez a dolog nem rólad szól, Chase, hanem rólam. Engem
nagyon is érdekel. Nem akarom, hogy bárki megtudja a
cégnél, különben nagyon kényelmetlen helyzetbe
kerülök, ha már szakítottunk.
Chase álla megfeszült. Látszott rajta, hogy ideges.
– Nem akarsz elcseszni valamit, ami még meg sem
történt, de te tuti biztos vagy benne, hogy bekövetkezik?!
– Chase…
– Jobb, ha most hagylak dolgozni.

***

A nap hátralevő részében pocsékul éreztem magam.

Miközben délben éppen a marketingértekezleten ültünk,
Chase elment a konferenciaterem mellett, besandított az
üvegablakon át, de meg sem állt, pedig látta, hogy Travis
ott ül mellettem.
Késő délután képtelen voltam koncentrálni. Miután
Chase elárulta Samnek, hogy több van köztünk, mint
csupán főnök–alkalmazotti kapcsolat, szántszándékkal
bántottam meg. Tudtam, ha azt mondom, amikor már nem
leszünk együtt, azzal felidegesítem. Amikor első
alkalommal említettem ezt neki, akkor nem is gondoltam,
hogy ennyire kiborítom vele.
Megpróbáltam a helyébe képzelni magam. Hogyan esne
nekem, ha valami hasonlót mondana valamely
helyzetben? Mit éreznék akkor, ha például véletlenül
meghallanám, amint egy barátja azt kérdezi tőle, lenne-e
kedve elmenni egy szinglibárba, és Chase erre azt felelné:
Most járok valakivel, de talán majd ha szakítottunk. Ó!
Az elmúlt néhány hétben valami olyasminek a
következményeitől rettegtem, amelyről azt éreztem, be
fog következni. És ennek az volt az oka, hogy eddig nem
sok szerencsém volt a szerelemben. Féltem elhinni, hogy a
kapcsolatunknak talán, de csakis talán nem kell véget
érnie.
Természetesen nem akartam, hogy a mi
történetünknek Chase-szel egyszer vége szakadjon. És
Chase soha nem is hozta szóba, hogy szakítani akarna.
Pont az ellenkezőjét állította, biztos benne, hogy a kötelék
erős közöttünk, mégpedig az első pillanat óta, hogy
egymásra találtunk. Semmiben sem hasonlított a korábbi
irodai szerelmi kalandomra. Akkor pedig miért
győzködtem magam olyan megátalkodottan, hogy ez a
viszony rosszul fog végződni?
Épp a laptopom képernyőjét néztem, amikor eszembe
villant a válasz. Nem vettem észre azt, ami pedig annyira
nyilvánvaló volt.
Minden kétséget kizáróan beleszerettem Chase-be.
Ez a gondolat megrémített, de a felismerés új távlatokat
is nyitott. Bocsánatkéréssel tartozom Chase-nek, és egy
igazi felnőtt módra történő beszélgetéssel, amiért
megvallotta a kapcsolatunkat a nyilvánosság előtt. Nem
voltam biztos benne, hogy készen állok erre, de legalább
meg kell kísérelnem megbeszélni vele a dolgot, mint hogy
hagyjam, hogy a korábbi románcaim kudarca
beárnyékolja, majd tönkretegye a kapcsolatunkat.
A kezembe kaptam egy dossziét, hogy a látogatásom
szigorúan üzleti jellegűnek tűnjön, majd odasétáltam
Chase irodájához. A titkárnője épp akkor jött ki.
– Chase ma már nem jön vissza?
– De igen. Csak elment elintézni valamit. – A titkárnő az
órájára pillantott. – Hamarosan itt lesz. Akarod, hogy
megmondjam neki, hogy kerested?
– Hm… igazából… itt kell hagynom ezt a dossziét, és
írnék neki pár sort egy cetlire, ha nem bánod.
– Persze, semmi akadálya. – Rám mosolygott, majd
odament az íróasztalához, mert közben csöngeni kezdett
a telefonja. Miután bementem Chase irodájába,
lefirkantottam neki egy pársoros üzenetet egy darab
papírra, majd még mielőtt kiléptem volna az ajtón,
visszamentem, mert jobb ötletem támadt.
Egy félóra múlva épp az irodámban ültem és Josh e-
mailjére válaszoltam, amikor úgy döntöttem, rákattintok
Chase névre. Nem sokkal korábban a piros fény azt
jelezte, hogy nincs fenn a neten – ám a jelzés most zölden
világított. Máris írtam neki egy üzenetet.

Címzett: Chase Parker

Feladó: Reese Annesley
Tárgy: Talált tárgyak osztálya

Van nekünk ilyen itt az irodában?

Apropó, sajnálom, hogy olyan lökött voltam ma
reggel.

Nem kellett sokáig várnom arra, hogy a laptopom egy kis

pittyegő hanggal jelezze, új e-mailem érkezett.

Címzett: Reese Annesley

Feladó: Chase Parker
Tárgy: Gyere ide!

Fogalmam sincs.
Bocsánatkérés elfogadva. Hosszú időbe telt, mire
kinyögted. Vonszold ide a csábos hátsódat az
irodámba!

Amint elolvastam az „úrhatnám szerető” hangvételű

üzenetét, nyomban fészkelődni kezdtem a székemen.

Címzett: Chase Parker

Feladó: Reese Annesley
Tárgy: Pedig tudom, hogy kellene egy ilyen az
irodába.

Talált tárgyak osztálya nélkül az elkóborolt tételek

akárhol felbukkanhatnak.
Menjek az irodádba? Mire lenne szükséged tőlem?

Magam előtt láttam, amint Chase csokoládébarna szeme

kissé elhomályosul, miközben a válaszon gondolkodik.

Címzett: Reese Annesley

Feladó: Chase Parker
Tárgy: Mire van szükségem?

Mit vesztettél el?

Sok mindent szeretnék tőled, mint például hogy
bekapd a férfiasságomat.

A józanabbik részem valószínűleg aggódott volna amiatt,

hogy vajon az informatikai részleg olvasgatja-e az e-
maileket. Ám énemnek az a fele, amelyik fülig bele volt
zúgva a főnökbe, már vagy fél órával ezelőtt elveszítette a
józan ítélőképességét. Ezúttal már csak egy rövidke
mondattal válaszoltam.

Nézz bele a bal felső fiókodba!

Az irodám ajtaja csukva volt, de fel voltam készülve rá,
hogy Chase kivágja, miután megtalálta az íróasztalában a
bugyimat. Ehelyett a laptopom jelzett, hogy e-mailem
érkezett.

Címzett: Reese Annesley

Feladó: Chase Parker
Tárgy: Kemény
Csodálatos illata van. Hozd. Ide. Azt. A. Csábos.
Popsidat. Most.

Úton Chase irodája felé beugrottam a mosdóba, hogy

felfrissítsem magam. Úgy döntöttem, hogy pontosan azt
fogja megkapni tőlem, amiről azt írta, majd eleped érte –
vagyis hogy a számmal részesítsem érzéki gyönyörben.
Amikor belenéztem a tükörbe, láttam, hogy elöntött a
forróság és kipirult az arcom a várakozástól. A hajamat
kissé összeborzoltam, amolyan művészi, izgató módon, és
kigomboltam a blúzom legfelső gombját, hogy
megvillantsak némi csábos dekoltázst. A Dr Pepper
ízesítésű ajakápolóval kihúztam a számat, és egy kis
Listerine leheletfrissítőt permeteztem a számba, mielőtt
beléptem a nagyfőnök barlangjába.
Chase épp a telefonon lógott amikor belibbentem, de
semmit sem kellett mondania ahhoz, hogy nyilvánvaló
legyen, mi jár a fejében. Minden lépésemet éhes
férfitekintettel követte. Még akkor is, ha szinte meg sem
mozdult, úgy éreztem magam, mint az áldozat, amelyre
egy ragadozó fenevad feni a fogát.
A mellbimbóim megkeményedtek. Micsoda remek
találmány ez a természet részéről a férfiak számára –
csupán rátekintenek és máris beindulnak tőle.
Lassan, komótosan a süllyesztett kapcsolótáblához
mentem, és lenyomtam az egyik gombot, mire az
elektromos redőnyök elkezdtek leereszkedni. Chase szeme
felizzott, miközben folytatta a telefonbeszélgetést, a
hangja egyre fátyolosabbra és mélyebbre váltott, ahogyan
a redőnyök egyre jobban elzárták az irodáját a külvilág
elől. Amikor pedig becsuktam és kulcsra zártam az ajtaját,
akárkivel beszélt is a vonal túlsó végén, hamar lerázta.
Miután Chase letette a telefont, lassú léptekkel
elindultam az asztala felé, egyik magas sarkú, telitalpú
cipőbe bújtatott lábamat a másik elé helyezve. Épp
amikor elértem az íróasztala sarkához, két rövid kopogás
hallatszott az ajtó felől, valaki lenyomta a kilincset is,
megpróbálván bejutni.
Chase-re pillantottam. Egyikünk sem szólt egy szót sem,
mivel mindketten abban reménykedtünk, hogy az ajtó
másik oldalán lévő személy hamarosan feladja a
szándékát és eltűnik.
– Chase? – Samantha hangját hallottuk odakintről,
miközben ismét kopogott.
Nem volt szerencsénk vele.
Chase leszegte a fejét és halkan felhördült, mielőtt
felállt.
– Ne mozdulj! Gyorsan lerázom.
 Ám ez nem bizonyult olyan könnyűnek, mint gondolta.
Chase kinyitotta az ajtót, de úgy állt meg a nyílásban,
hogy Samantha ne láthasson be az irodába. Ezzel csak
még inkább felkeltette Sam érdeklődését, hogy vajon mi
lehet odabent.
– Mit csinálsz?
– Dolgozom.
– Egyedül?
– Nem tartozik rád.
Sam Chase karja alatt bekukucskált a helyiségbe és
meglátott.
Chase hangjából egyértelműen kicsengett, hogy fogytán
a türelme.
– Mit akarsz, Sam?
– Csak benéztem, hogy megkérdezzem, nem tehetnénk-
e át a holnapi vacsoránkat ma estére.
– Programom van ma estére.
– Reese-szel?
Chase tétovázott kissé, mire Sam döntött helyette.
– Sejtettem. Veletek tartok. Hat óra megfelel nektek?
Chase morgott valamit válaszul, majd nagy garral
kifújta a levegőt.
– Rendben.
Miután becsukta az ajtót, odafordult hozzám a fejét
csóválva.
– Sajnálom.
Próbáltam leplezni, mennyire pánikba estem.
– Sam tudja. Mit mondjunk neki?
Váratlan komolysággal pillantott rám.
– Döntsd el te!
 27. fejezet

Reese

Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak Samanthának, ha

nyílt színvallásra késztet.
Chase-szel egy étteremben találkoztunk vele, egy kis
olasz falodában, az irodától pár háztömbnyire, ahol én
még sosem jártam. Chase azonban ismerős vendég volt itt.
Az étteremvezető, Benito a keresztnevén üdvözölte, és
„Chase különleges romantikus asztalához” vezetett
minket, amely valahol a helyiség mélyén, egy sötét
sarokban állt, egy nagy, rusztikus téglából rakott
kandalló mellett.
Chase udvariasan kihúzta nekem a székemet.
– Látom, te voltál itt már párszor.
Chase is leült, miközben a pincérsegéd egy harmadik
terítéket is tett az asztalra. Pár perccel korábban
érkeztünk a megbeszéltnél, és Sam még nem futott be.
– Sam odavan ezért a helyért. Tuti, hogy Benito azt hiszi,
egy pár vagyunk. Sam szeret a kandalló mellett ülni.
Nem fűztem hozzá semmit a megjegyzéséhez, de a
kételkedés kiült az arcomra.
Chase hátradőlt a székén.
– Sam a barátom. És nem sokat tehet, ha esetleg nem
tetszene neki, hogy mi összejöttünk.
Összehúztam a szemöldökömet.
– A te helyzeted sokkal könnyebb.
Felém hajolt.
– Úgy véled?
– Te vagy a főnök. Senki nem fog más szemmel nézni
rád, és nem fogja azt gondolni, hogy csupán azért
fogadják el az ötleteidet és a véleményedet, mert a főnök
szeretője vagy.
– Értem, amit mondasz és megértem az álláspontodat.
Ezért ha a kettőnk kapcsolatát továbbra is titokban
akarod tartani, elfogadom a döntésedet. – Chase kissé
közelebb hajolt hozzám. – Ne hidd, hogy nekem könnyű.
Te vagy az első nő, aki iránt többet érzek, mint nyers
férfivágyat, hogy csupán meg akarjalak k…
Még idejében elharapta a szót.
– Szóval úgy értem, többnek érzem a kapcsolatunkat,
mint csupán egy laza flörtnek. És hét év óta te vagy az első
nő, akinek ezt mondom. És az az ember, akivel most
együtt fogunk vacsorázni, az elhunyt barátnőm legjobb
barátja volt, és jelenleg a cégem személyzetise. És én, mint
ennek a cégnek a feje, azzal bíztam meg őt, hogy olyan
vállalati viselkedési kódexet állítson össze, amely – többek
között – az irodai kamatyolást is tiltja. Pedig amikor csak
meglátlak, át akarom hágni ezt a szabályt.
Chase elfordította a fejét. Némán bámultam rá. Meg
sem fordult a fejemben, hogy mennyire nehéz lehet most
neki, hogy Samantha előtt lerántsa a leplet a
viszonyunkról. Engem az állásommal kapcsolatos
aggodalmak nyomasztottak, és pár ostoba hiba, amelyet
azért követtem el, mert a múltbeli kudarcokkal teli
kapcsolataim miatt féltem a legkisebb elköteleződéstől is.
Az ő esetében azonban sokkal több forgott kockán. Mégis
úgy tett, mintha könnyedén venné az akadályokat.
Istenem, néha milyen önző liba tudok lenni!
Mielőtt még bocsánatot kérhettem volna Chase-től, és
kissé felvidíthattam volna messzire űzve a nyomasztó
hangulatot, ami közénk telepedett, Samantha már le is ült
az asztalunkhoz. Chase udvariasan felállt, amikor
befutott, és addig állt ott, amíg Sam le nem ült.
– Örülök, hogy látlak, Reese – köszöntött Samantha, és
az arca barátságos és szívélyes volt.
– Én is örülök, hogy látlak.
A pincér ekkor az asztalunk mellett termett, hogy
felvegye az italrendelésünket. Samantha végigfutotta az
itallapot és feltett neki pár kérdést az étterem kínálatával
kapcsolatban. Chase-re pillantottam, és meglepetten
láttam, hogy zavarban van. Fájdalom, düh és szomorúság
látszott a szemében. Szégyelltem magam, amiért miattam
érezte így magát.
A tekintetünk összetalálkozott, miközben Samantha
befejezte a beszélgetést a pincérrel. Aztán Sam odafordult
hozzánk és feltette a kérdést:
– Mi újság van kettőtökkel?
Meghozván a döntésemet, az asztal fölött odaintettem
neki a kezemmel.
 – Nem valami sok, azt leszámítva, hogy Chase-szel egy
pár vagyunk.

***

Sam sokkal könnyedébben fogadta a bejelentésemet mint

vártam, és miután a vacsorának vége lett, Chase-szel úgy
döntöttünk, az én lakásomon töltjük az estét. Amikor
hazaérkeztünk, meglepve láttam, hogy már be is szerelték
a riasztót. Miközben én a gyűlölködő boszorka szerepében
tetszelegtem és dúltam-fúltam az irodámban, Chase a
lakásomon járt, hogy egy bővített rendszerű
riasztórendszert építsen ki a lakásomban, mert tenni
akart valamit annak érdekében, hogy a félelem ne
mérgezze meg az életemet. Úgy éreztem, többet érdemel a
korábbi halványra és silányra sikerült
bocsánatkérésemnél.
Bementem a fürdőszobába, hogy megmosakodjam, és
amikor visszamentem a szobába, Chase már az ágyamon
feküdt, a hátát nekitámasztva a fejtámlának. Az egyik
lábammal feltérdeltem az ágyra, és odahajoltam hozzá,
majd egy könnyű csókot leheltem az ajkára. Amikor vissza
akartam húzódni, feltartóztatott, az arcomat a két kezébe
fogva.
Egyenesen a szemembe nézett és azt mondta:
– Köszönöm.
Pontosan tudtam, hogy mire gondol, de úgy tettem,
mintha fogalmam sem lenne róla.
 – De hiszen semmit sem kaptál tőlem, amiért köszönet
járna. Még!
Elmosolyodott, de komoly hangon így folytatta:
– Sokat jelent nekem, hogy ma este úgy döntöttél, közlöd
Sammel az igazságot.
– Tudom. Rájöttem, hogy igazából nem Sam volt az, aki
miatt féltem felvállalni a kapcsolatunkat.
– Nem?
Megráztam a fejem.
– Miután ostoba hibákat követtem el a múltban, egy
munkahelyi kapcsolatnak még a gondolata is félelemmel
töltött el. De attól még jobban rettegtem, hogy olyan erős
érzelmeket merjek táplálni valaki iránt, hogy kockázatot
merjek vállalni miatta. – Széles mosoly jelent meg az
arcomon. – Nagy volt bennem az ellenállás ezzel
kapcsolatban, ha esetleg nem vetted volna észre. A
kockázatkerülés eleven szimbóluma voltam.
Igyekezett elfojtani a mosolyát.
– Nem vettem észre semmit.
– Szeretném ismét megköszönni, hogy beszereltetted a
riasztót. Ez igazán kedves tőled. – Ismét megcsókoltam. A
homlokomat a homlokához támasztottam és azt
suttogtam:
– Komolyan rálépünk erre az útra? Felvállaljuk a nagy
nyilvánosság előtt, hogy az én rég elveszett középiskolai
másod-unokatestvér barátom, aki jelenleg a főnököm, a
szeretőm is egyben?
A fülem mögé simította az egyik rakoncátlan
hajtincsemet.
– Ez így túl hosszú. Mi lenne, ha csak a csajomnak vagy
esetleg az asszonykámnak neveznélek?
– Az asszonykádnak? Hűha!
A tekintetével az arcvonásaimat fürkészte.
– Ez az igazság. Mindkettőnknek küzdelmes volt az útja
idáig – különböző okoknál fogva. De te attól a pillanattól
az enyém vagy, hogy megláttalak annak az étteremnek a
félhomályos folyosóján.
– Arra gondolsz, amikor keresetlen egyszerűséggel
ribinek neveztél? Nem hiszem, hogy ezzel vettél le a
lábamról. Az valamivel később következett be, legalábbis
én úgy látom.
– Lehet, hogy te csak később estél belém. Ami engem
illet, én már akkor beléd bolondultam, amikor először
megláttalak. Tudni akartam, hogy mivel tudlak felizgatni.
Félrebillentettem kissé a fejem.
– És sikerült rájönnöd? Mi az, ami szerinted beindít
engem?
A hátamra fordított és fölém kerekedett. Az egyik kezét
lefelé csúsztatta az oldalamon, mire az egész testemet
kellemes bizsergés járta át.
– Most még csak tanulok. Talán megint azt a játékot
kellene játszanunk, amit egyszer korábban játszottál
velem.
– Mire gondolsz?
– Mit szeretnél jobban: ha néznének, miközben
maszturbálsz, vagy ha néznéd, miközben valaki
maszturbál?
– Ó, tehát erre gondolsz! A „Mit szeretnél jobban?”
társasjátékra.
Chase válaszképpen az orrával cirógatta a nyakamat.
– Pontosítsuk a kérdést! Téged néznélek, amint izgatod
magad, vagy pedig valaki mást?
Hirtelen megmerevedett, kissé felemelte a fejét és rám
nézett.
– Csak vicceltem. – Egy gyors csókocskát nyomtam az
ajkára. – Téged néznélek. Nagyon bejönne nekem.
Kissé ellazultak az arcvonásai, ezért a játékot egy
hétköznapibb kérdéssel folyattam.
– Irodai jegyzettömb vagy okostelefon?
– Okostelefon.
– Milyen márkájú?
Az ajkával az ajkamat simogatta.
– Amelyik sosem lesz elég okos ahhoz, hogy így tudjon
csókolni.
– Mmm… Ezt csináld újra!
Szívesen töltöttem volna az egész napot így évődve vele,
de volt egy olyan kérdés, amely nem tűrt halasztást.
Miután szétváltak ajkaink, így szóltam:
– Mit akarsz előbb? Adni vagy kapni?
Elvigyorodott, de nem adtam lehetőséget arra, hogy
válaszoljon. Ehelyett ráhajoltam az ölére.
Kapni.
 28. fejezet

Reese

Chase nem volt igazán jó a forgatókönyvünk pontos

követésében, mivel olykor megfeledkezett magáról
szerelmes áhítatában.
Másnap kora reggel együtt mentünk be az irodába,
ahogyan az már lassan a szokásunkká vált. Csakhogy
most már a lifthez is együtt tettük meg az utat – miután
felkaptuk a kávénkat a Starbucksban –, hogy feljussunk a
Parker Művekhez. Amikor kiléptünk a felvonóból,
határozottan éreztem, hogy Chase a hátamon nyugtatja a
kezét. Bár nagyon jó érzés volt számomra és
természetesnek is találtam az érintését, ez a bizalmas
belépő mégis különösnek tűnt volna a kollégák számára.
Bár nem mondhatnám, hogy ez valami feltűnő gesztus lett
volna Chase részéről, ám még indulás előtt
megállapodtunk abban, hogy bent az irodában kerülünk
mindenfajta érzelemnyilvánítást, míg nem beszéltem
Joshsal. Ezért biztos voltam benne, hogy Chase nem
szándékosan hágta át az egyezségünket.
Tiszteltem annyira Josht, a közvetlen főnökömet, hogy a
tudomására hozzam, hogyan is jutottunk odáig Chase-
szel, hogy a nyilvánosság előtt is színt valljunk a
kapcsolatunkról. Az volt a terv, hogy délelőtt beszélek
vele, majd Chase-szel kettesben elmegyünk ebédelni. És
elhatároztuk, hogy kettőnk között megengedett a
barátságos stílus, sőt olykor még meg is érinthetjük
egymást, de minden esetben tartanunk kell magunkat a
tipikus főnök–beosztott viszonyban megengedett
távolsághoz, vagyis szó sem lehet bármiféle komolyabb
érzelemnyilvánításról – smacizásról, ölelésről,
miegymásról.
Miután lepakoltam a holmimat az íróasztalomra,
kimentem az étkezőhelyiségbe, hogy csináljak magamnak
egy kis zabkását. Gyanútlanul sürgölődtem a konyhában,
amikor egyszer csak Travis csapott le rám a szokásos
udvarlási rohamával.
– Jó reggelt, szexi lady! – kezdett bele nyomban a
flörtölésbe.
Kinyitottam a mikrohullámú sütő ajtaját, kivettem a kis
tálat és megkevertem a zabkásámat.
– Szia, Travis!
– Mikor készíthetek neked reggelit?
Felé nyújtottam a tálkát és megkérdeztem:
– Meg akarod keverni a kásámat?
– Naná, de az én kecómban. Azt követő reggelen, hogy
egy jót szeretkeztünk. Csodás rántottát tudok készíteni.
– Azt hiszem, még dolgoznod kellene a csajozós
szövegeden.
Travis a csípőjét a pulthoz támasztotta, közvetlenül
mellettem.
 – Ó, igen? Mondd, mit szeretnél? Megteszem, ami tőlem
telik.
– Nos, akkor először is a figyelmedbe ajánlanám, hogy
nekünk, nőknek nem tetszik, hogy azt feltételezed rólunk,
rögtön szexelni akarunk veled. Ezért nem túl jó ötlet az
„az azt követő reggel”-lel kezdeni a rábeszélős dumádat.
– Akkor mégis mit javasolsz nyitó mondatnak?
– Mi lenne, ha valami igazi bókot mondanál annak a
hölgynek, akit meg akarsz hódítani? Mondjuk olyasmiért
dicsérnéd meg, ami nagyon tetszik rajta.
Travis rögtön a mellemet kezdte bámulni. És még
vigyorgott is hozzá.
– Semmi akadálya.
Körbeforgattam a szememet.
– Nem erre gondoltam. Ha egy olyan bókot mondanál
neki, aminek nincs erős szexuális töltete.
– Ezzel nem sok mozgásteret hagysz nekem, ami azt
illeti. – Föl s le járatta rajtam a tekintetét, majd ellökte
magát a pulttól és azt mondta: – Mindig gondosan
összehangolod az öltözékedet. Ez tetszik nekem.
– Remek. Ez már sokkal jobb. Ez azt jelenti, hogy figyelsz
a részletekre, és nem tűnsz már az első pillanatban
perverz állatnak.
– Felfogtam. Akkor most lelépek, hogy tökéletesíthessem
a csábítási technikámat.
Természetesen Chase ebben a pillanatban lépett be.
Láttam az arcán, hogy hallotta, amint Travis kiejtette az
utolsó mondatot a száján: …hogy tökéletesíthessem a
csábítási technikámat.
– Travis… – förmedt rá Chase az ifjú lókötőre.
Travis megadóan emelte fel mindkét kezét.
– Tudom, tudom… semmi bizalmaskodó bratyizás a
nőkkel az irodában.
Chase kivett két üveg ásványvizet a hűtőből.
– Ami azt illeti, hamarosan változtatni fogunk ezen a
szabályon.
– Nem mondod! Említettem már, hogy csípem ezt az
állást? – vidámkodott Travis..
Chase résnyire húzott szemmel nézett Travisre,
miközben odalépett hozzám és átadott nekem egy flaska
vizet. El akartam venni tőle, de nem eresztette el az
üveget, miközben a szemembe nézve tovább szorongatta
Travist.
– Ha tényleg annyira szeretsz itt melózni, akkor talán
több időt tölthetnél a munkával, és kevesebbet azzal, hogy
olyan hölgyekkel flörtölgess, akik már foglaltak.
– Reese foglalt? És ki foglalta le magának? – dörmögte
Travis.
Chase ahelyett, hogy válaszolt volna Travis kérdésére,
odahajolt hozzám és megcsókolta a számat. Pimasz
mosollyal az arcán megkérdezte:
– Tizenkettőkor indulhatunk ebédelni?
Ennyit arról, hogy Chase hogyan értelmezte a
megállapodásunkat a finom gesztusokról és a nyílt
érzelemnyilvánítások kerüléséről.
 ***

Azt gondoltam, hogy Sam fogja kelletlenül vagy akár

elutasítóan fogadni a hírt, hogy Chase-szel egy pár
vagyunk. Joshról viszont azt hittem, könnyű menet lesz,
amikor közlöm vele a dolgot.
– Ezzel nagyon kényelmetlen helyzetbe hoztál engem,
csak hogy tudd! – A közvetlen főnököm szigorú
pillantásokat vetett rám.
– Sajnálom… Nem akartam, hogy ez történjék velünk.
Sőt, kifejezetten elleneztem, hogy a kollégák közül
bárkivel is intim kapcsolatba kerüljek az új
munkahelyemen. És hadd mondjam el azt is, hogy
szeretek neked dolgozni.
Josh felsóhajtott.
– Már öt éve gályázom a Parker Műveknél. Én is ott
kezdtem, ahol te. És aztán feltornáztam magam. Chase
rendkívül intelligens pasi, ezt bizton állíthatom neked.
Mindent alaposan mérlegel, megkérdőjelezi a saját és
mások döntését, és erős kézzel vezeti ezt a vállalkozást –
minden tekintetben és szinten. Hosszú ideig tartott, amíg
kiépítettem vele a bizalom légkörét – vagyis elértem nála,
hogy épít a szakértelmemre, még akkor is, ha esetleg nem
ért egyet a véleményemmel. És nem fogom hagyni, hogy te
ezt tönkretedd.
Teljesen le voltam taglózva.
– Én nem… Dehogyis! Sosem tennék ilyet.
Összehúzta a szemöldökét.
 – Remélem is.
Mindketten kínosan éreztük magunkat.
– Sam tudja már?
Bólintottam.
– Tudja.
Pár másodperc elteltével Josh tétován bólintott.
– Értékelem, hogy velem is közölted a dolgot.
– Ez csak természetes.
Visszatette a szemüvegét az orrára, jelezvén, hogy a
beszélgetésnek vége.
– Mi lenne, ha elkészítenéd a fókuszcsoportok
véleményének az elemzését, és aztán megbeszélnénk az
eredményt ebéd közben? Majd hozatok be valami
ennivalót az asszisztensemmel.
Nagyon rosszul vette volna ki magát, ha azt feleltem
volna a főnökömnek, hogy az ebédidőre nézve más
terveim vannak. Méghozzá az, hogy a nagyfőnökkel – az ő
főnökével – megyek enni. Akkor inkább lemondom a
közös ebédet Chase-szel, gondoltam magamban.
Írtam egy üzenetet Chase-nek arról, hogy Josh nem
fogadta olyan jól a kettőnkkel kapcsolatos bejelentésemet,
mint vártam. De sem erre, sem pedig a következő e-
mailemre nem kaptam választ tőle, amelyben közöltem
vele, hogy kénytelen vagyok az ebédmeghívását
lemondani. És még a szokásos udvarias üzenetet sem
küldte vissza, miszerint sajnálja, hogy most nem elérhető,
de amint módja lesz rá, visszahív. Mindezt azzal
igyekeztem magamnak magyarázni, hogy nagyon
elfoglalt, és belevetettem magam az összehasonlító
elemzésnek az elkészítésébe, a legutóbbi adatok
felhasználásával. Közeledett ugyanis az ebédidő, amikor
Josh át akarta beszélni velem az észrevételeimet.
Nyilvánvaló volt, hogy sikerült tönkretennem az addigi
jó kapcsolatomat a közvetlen főnökömmel, és mindent el
kellett követnem, hogy ezt jóvátegyem. Bár ebédidőben
végig együtt dolgoztunk, és még pár órát a délután
folyamán, a hangulat Josh és köztem mindvégig feszült
maradt. Úgy tűnt, mintha a professzionalizmus falát
húzta volna fel kettőnk közé – amely azonban addig nem
volt ott. Reméltem, hogy ezt a falat az idő majdcsak
lebontja, ha megbizonyosodik felőle, hogy nem akarom
aláásni a kapcsolatát Chase-szel.
Miután összeszedtük az asztalán szétteregetett
papírokat az irodájában, Josh így szólt hozzám:
– Jó lenne, ha a PowerPoint-bemutatódat felfrissítenéd
azokkal a mottókkal, amelyek mellett letettük a
voksunkat, meg a kiválasztott csomagolási javaslatokkal.
Ha elkészültél vele, küldd át nekem e-mailben. – Majd a
szemembe nézve még hozzátette: – Továbbítani fogom a
munkádat Chase-nek betekintésre.
Bólintottam.
Mielőtt kiléptem volna az irodából, még utánamszólt:
– Ragaszkodni fogok ahhoz, hogy a cégen belüli
kommunikáció során szigorúan betartsuk az
alapszabályban lefektetett utasítási láncot. És ezt holnap
reggel Chase-szel is meg fogom beszélni.
 Ismét bólintottam.
Bár teljesen szükségtelennek tartottam a megjegyzését,
nem tudtam hibáztatni azért, hogy így érzett. És arra is
kíváncsi voltam, hogyan alakult Chase délelőtti
megbeszélése Sammel. Normális esetben napjában
többször is hallottam vagy láttam Chase-t valahol az
emeleten. Most azonban akárhányszor elmentem az
irodája mellett, a redőnyök le voltak nála engedve, és az
ajtaja is be volt zárva. Nem jól viseltem a távollétét, és
mire a nap vége felé közeledtünk, már kezdtem ideges
lenni.
Megvártam, míg az iroda kezd kiürülni – főleg pedig azt,
hogy Josh elinduljon hazafelé, majd ismét felkerekedtem,
hogy megnézzem a főnöki irodát. Épp befordultam a
sarkon, amikor kinyílt Chase ajtaja, és Chase egy nő
társaságában lépett ki a folyosóra. Még sosem láttam ezt a
hölgyet az irodában. Vonzó teremtés volt, szőke haját
csinos lófarokba fogta össze, ami jól illett üzleties
megjelenéséhez. Kezet ráztak, mire azt gondoltam, csak
valami üzleti megbeszélésről lehetett szó köztük, amikor…
a nő a másik kezét rátette kettejük összefonódott kezére.
Alig észrevehető, mégis intim gesztus volt ez tőle. Mondott
is valamit, de nem hallottam, hogy mit, és miközben
feléjük tartottam, hirtelen úgy éreztem magam, mint egy
betolakodó. De már nem volt mit tenni.
Mindketten odafordultak felém, amikor észrevették,
hogy valaki más is van még a folyosón. A szívem
szaporábban kezdett verni a mellkasomban.
 – Szia! Hm… Gondoltam, benézek az irodádba, mert
egész nap nem láttalak.
A nő hol rám, hol Chase-re pillantott, majd így szólt:
– Jobb, ha most elmegyek. Örültem, hogy megint
találkoztunk.
Chase bólintott.
Különös módon zavarban éreztem magam, miután a nő
távozott, de a kíváncsiság legyőzte bennem a
nyugtalanságot és a kétségeket.
– Ki volt ez a hölgy? – kérdeztem, és próbáltam
közömbösnek tűnni.
Chase azonban ahelyett, hogy válaszolt volna a
kérdésemre, kurtán odavetette:
– Még rengeteg munkám van mára.
A zavarom nőttön nőtt.
– Rendben. Majd holnap beszélünk. Jól mondom?
Rám sem nézett miközben rábólintott, és amikor az ajtót
becsapta maga után, riadtan rándultam össze. Mi az
ördög folyik itt?
A gyomrom összeszorult és úgy éreztem, akármi történt
is, az nekem fog fájni.
 29. fejezet

Reese

Másnap Chase nem bukkant fel az irodában. A

nyugtalanság kezdett elhatalmasodni rajtam és egyre
erősebb nyomást éreztem a gyomromban, mert tudtam,
hogy történt valami. Fogalmam sem volt, hogy ennek köze
van-e ahhoz a nőhöz, aki előző este lépett ki Chase
irodájából, vagy inkább azért voltam ennyire feszült, mert
Josh rosszul fogadta a bejelentésemet, miszerint Chase-
szel egy párt alkotunk. Mindenestre ez a bizonytalan
helyzet teljesen kikészített.
Még mindig nem kaptam választ Chase-től a legutóbb
elküldött két e-mailemre. Bár a telefonom úgy volt
beállítva, hogy minden egyes alkalommal hangjelzéssel
figyelmeztessen, amikor üzenetem érkezik, minden
második percben a telefonom után nyúltam.
Ráadásul az idegesség miatt egyre kevésbé tudtam
összpontosítani a munkámra. Egy kicsiny hangocska a
fejemben azt suttogta: Látod? Ez az eredménye annak, ha
viszonyba keveredsz valamelyik kollégáddal a
munkahelyeden. Még mindig nem tanultad meg a leckét?!
Próbáltam nem figyelni erre az idegesítő hangocskára.
A nap vége felé megálltam Chase titkárnőjének az asztala
előtt és közömbösnek tetsző hangon azt kérdeztem tőle:
– Tudod, hogy a főnök mikor fog visszajönni?
– Nem említette. Csak küldött egy e-mailt, hogy ma nem
jön be. – Összehúzta a szemöldökét és megvonta a vállát. –
Nem igazán vall rá ez a viselkedés.
Hét óráig bent maradtam az irodában. Mivel még ekkor
sem hallottam semmit felőle, mielőtt elmentem volna,
felkaptam a telefonomat és felhívtam. Csak a hangpostája
jelentkezett az első hívásra. Mivel most már nemcsak
ideges voltam, hanem komolyan kezdtem aggódni, ezért
ismét írtam neki egy szöveges üzenetet. Ezt még csak el
sem olvasta. Bármi történt is vele, és bármibe ártotta is
bele magát, a telefonja ki volt kapcsolva, mert nem
akarta, hogy elérjék. Azon vívódtam magamban, vajon
most mit tegyek?
Jelenjek meg a háza előtt előzetes bejelentés nélkül?
Viszonyunk volt egymással, így normális dolognak
tartottam, hogy aggódom érte, miután jó ideje nem
hallottam felőle semmit.
Aztán az jutott az eszembe, hogy ha akart volna
beszélni velem, akkor már keresett volna. Ellentétben
vele, én a helyemen voltam. És számos módon elérhető is –
sms-sel, mobilon, e-mailben és még az irodai telefonon is.
Ha akarta volna, elérhetett volna.
Hacsak.
Hacsak nem történt valami baj.
Ó, istenem! Valami baj történhetett vele.
Mi az ördögöt művelek én itt az irodában?
 Futva tettem meg az utat a metróig, beugrottam az
éppen érkező metrókocsiba, és New York külvárosa felé
robogtam. Becsöngettem, csakhogy Chase lakásának az
ablakai sötétek voltak. A postaládát egy… de lehet, hogy
már két napja nem ürítették ki. Mivel nem tudtam, mi
mást tehetnék, némi idő elteltével vonakodva bár, de
hazamentem. Elhatároztam, másnap reggel az lesz az első
dolgom, hogy megkérdezem Samet, tud-e valamit Chase-
ről.
Egész éjjel csak forgolódtam az ágyamban. Végül
lezuhanyoztam, és bár még hajnali öt óra sem volt,
felöltöztem. A telefonomat levettem a töltőről, és amikor
bekapcsoltam, láttam, hogy Chase végre elolvasta azokat
az e-maileket, amelyeket előző este küldtem neki. De még
mindig nem válaszolt. Valószínűleg feltölti a telefonját
valahol. Lehet, hogy otthon?
A fejemben ide-oda cikáztak a gondolatok, akár egy
nagy falióra ingája. Valami olyan helyen kell lennie, ahol
töltőre tehette a telefonját. Vagyis felhívhatott volna, hogy
tudassa velem, jól van. És ha esetleg… nincs jól? És
szüksége lenne valakire? És ez a valaki én lennék?
Ismét metróra szálltam és a külváros felé tartottam. A
nap akkor kezdett felkapaszkodni az égre, amikor
odaértem a Chase lakásához közel eső megállóhoz. Közel
érvén a barna homokkő épülethez, láttam, hogy a
lakásban ég a villany. És a bejárati ajtó melletti
postaládából már nem kandikáltak ki a levelek sem.
Becsöngettem és idegesen várakoztam a válaszra. Pár
perc múlva kinyílt az ajtó. Elakadt a lélegzetem, és
vártam, hogy Chase megszólaljon. Mert ő állt az ajtóban.
Csakhogy nem szólt egy szót sem. Legalább annyira
bántó volt, hogy nem tárta ki előttem az ajtót és nem
hívott be a lakásba. Ehelyett kilépett az ajtó elé.
Távolságot tartva közöttünk, lefelé nézett valahova a
sötétbe, csak úgy, nem valamely kitüntetett pontra.
– Chase? – Egy lépést tettem előre, de megtorpantam,
amikor megéreztem a szagát. Alkoholszag áradt ki a
pórusaiból. Ekkor vettem észre, hogy ugyanazt az inget és
nadrágot viseli, amit tegnapelőtt az irodában. Most
azonban teljesen össze volt gyűrődve rajta minden; a
nyakkendője már nem volt a nyakában, de egyébként
ugyanazt a szerelést viselte még mindig.
Még mindig nem válaszolt és nem is nézett rám.
– Chase? Mi van veled? Jól vagy?
Fájdalmas volt a csend. Mintha meghalt volna valaki, és
nem tudta volna kimondani, és nem tudott volna
szembenézni a történtekkel.
Ó, édes istenem! Meghalt valaki?
– Anna jól van? És a kisbaba?
Behunyta a szemét.
– Mindketten jól vannak.
– Mi történt veled? És hol voltál?
– Szükségem volt rá, hogy egy kicsit egyedül legyek.
– Van ennek valami köze ahhoz a nőhöz, aki az egyik
este felkeresett az irodában?
– Hozzá semmi köze.
 – Akkor áruld el nekem végre, mihez van köze? – A
hangom éles volt, már-már sipító, majd suttogásba fulladt.
– Én ezt nem értem.
Chase ekkor felém fordult, először azóta, hogy kijött a
lakásból. Amikor a tekintetünk találkozott, sok mindent
láttam a szemében – sebzettséget, fájdalmat,
szomorúságot, dühöt. Elakadt a lélegzetem. Nem annyira
azért, mert megijesztett, hanem mert átéreztem a
fájdalmat, amely valamilyen okból kínozta. A mellkasom
összeszorult, a torkomban csomót éreztem, hogy alig
tudtam nyelni.
Bár a testbeszéde egyáltalán nem volt hívogató,
kinyújtottam felé a kezem, hogy megvigasztaljam. Ő
azonban úgy húzódott el tőlem, mintha attól félne,
megégetem az érintésemmel.
– Chase?
Megrázta a fejét.
– Sajnálom.
Összehúztam a szemöldökömet, mert nem értettem,
amit mondott.
– Sajnálod? Mit? Mi történt veled?
– Igazad volt. Együtt dolgozunk. Nem lett volna szabad
köztünk semminek sem történnie.
Úgy éreztem, mintha valaki visszakézből képen vágott
volna.
– Micsoda?
Megint letekintett rám, a tekintetünk összeakadt, mégis
úgy éreztem, még mindig nem lát engem. Vajon miért tűnt
ennyire elveszettnek?
– Remélem, nem hagyod ott a céget. Josh sokra tartja a
munkádat.
– Ez valami rossz tréfa akar lenni? Mi történt? Nem
értem.
Chase tekintete üresről sebzettre váltott, de én hirtelen
még több fájdalmat akartam látni az arcán.
Elhasználtnak és jelentéktelennek éreztem magam. És
megszégyenítettnek. Gyűlöltem, amiért ezt éreztette velem.
Ő volt az, akinek szégyenkeznie kellett volna, amiért így
viselkedett velem.
Leszegte a fejét, kerülve a tekintetemet. Olyan volt, mint
egy gyáva, meghunyászkodó ember.
– Sajnálom.
– Sajnálod? Még mindig nem értem, hogy mit sajnálsz.
– Nem vagyok megfelelő férfi a számodra.
Egy lépést tettem felé, kényszerítve, hogy rám nézzen.
– Tudod mit? Igazad van. Mert egy igazi férfi, egy
megfelelő férfi lenne olyan tökös, hogy legalább elmondja
nekem az igazat. Fogalmam sincs, hogy mi történt, de ezt
nem érdemlem.
Láttam, hogy valami megvillan a szemében, és a
másodperc tört részéig úgy tűnt, mintha ki akarná
nyújtani felém a kezét. De nem tette meg. Helyette egy
lépést hátrált, mintha távol kellene tartania magát tőlem,
nehogy kísértésbe essen.
Lassan megfordultam, mert el akartam tűnni innen,
hogy a méltóságomnak legalább egy kis darabkáját
megőrizhessem, de aztán visszafordultam.
– Tudod mi a legrosszabb az egészben? Hogy te voltál az,
akivel gyerekkorom óta először végre biztonságban
éreztem magam.
 30. fejezet

Chase

Két nappal korábban

– Valami detektív keres téged. Balsamónak hívják.

A titkárnőm gyanakvó tekintettel mért végig, amikor
beléptem az irodámba. A tizenegy órás értekezlet elejéről
már elkéstem, mivel a marketingigazgatóm felborította a
délelőtti menetrendemet, ugyanis hosszan ecsetelte
nekem, mit gondol az új kapcsolatomról.
Ez a nap minden egyes perccel csak egyre pocsékabb
lett.
– Felhívnád a kutatás-fejlesztési osztályt, hogy új
időpontra lesz szükségem?
– Még a mai napon, valamikor későbbre?
– Nem. Hagyjuk ezt nyitva mostantól!
A titkárnő bólintott.
– Beküldhetem a nyomozót?
– Adj nekem öt percet, aztán bejöhet a szobámba.
Felhúztam a redőnyöket és megnyitottam Reese
szöveges üzenetét, amelyben arról értesített, hogy
lemondja az ebédmeghívásomat. Lehet ez a nap ennél is
pocsékabb?
 Talán nem kellett volna ezzel a kérdéssel kihívnom
magam ellen a sorsot.
Nora Balsamo vezette a nyomozást Peyton ügyében. A
harmincas éveiben járó, vonzó, szőke hajú nő volt, aki
mindig lófarokban hordta a haját. Amikor először
találkoztam vele, semmibe vettem – elnéztem a feje felett,
szó szerint –, és kértem a főnökét, a kapitányt, hogy egy
tapasztaltabb nyomozót jelöljön ki ennek az ügynek az
irányítására. Semmi esélyt nem adtam neki.
Abban az időben nem hoztam a legjobb formámat,
finoman fogalmazva. Ha visszagondolok, akkoriban azt
akartam, hogy mindenki fizessen, akit csak magam körül
láttam – különösen a rendőrök. Elsősorban őket
hibáztattam, amiért nem vetették be magukat jobban,
hogy Eddie-n segítsenek. Ha időben beavatkoztak volna,
minden másképp alakul. Manapság már jobban éreztem
magam – bár még most is megviselt, amikor Peytonról
kellett beszélnem –, de immár elfogadóbb voltam azzal
kapcsolatban – mondhatni megbékéltem vele –, hogy a
múlt milyen befolyással volt az életemre és a
személyiségemre. Pár évvel ezelőtt a pszichiáteremnek ez
sok-sok órájába került, aki a Range Roverén sokszor
kiruccant hozzám, hogy ezt az elfogadást lehetővé tegye a
számomra.
Felálltam, amikor Balsamo nyomozó bejött hozzám, és
megkerültem az asztalomat, hogy üdvözöljem.
– Örülök a találkozásnak, nyomozó.
Elmosolyodott.
 – Valóban? Pedig nekem úgy tűnt, igyekezett elkerülni
az utóbbi két hétben.
Megfeledkeztem róla, hogy ki nem állhatta a süketelést.
Elnevettem magam.
– Lehet benne valami. Tudom, hogy ön egy nagyvonalú
ember, ezért nem fogja ezt személyes sértésnek venni, de
sosem várom repesve az önnel való találkozást.
Elmosolyodott, én pedig odavezettem az ablak mellé a
fotelekhez.
– Hozhatok önnek valamit inni? Egy üveg ásványvizet
esetleg?
– Nem, köszönöm. – Leült a kanapéra. – Hogy van
mostanában?
– Jól, igazán jól.
Leültem vele szemben az egyik székre, és észrevettem,
hogy a vállam fölött kinéz az ablakon. Lehetetlen volt
nem észrevenni Peyton óriási méretűre felnagyított arcát,
amely a szemben lévő ház falára volt felfestve. Azután
ismét rám nézett anélkül, hogy bármit is kérdezett volna,
legalábbis a kérdését nem mondta ki hangosan. Volt
valami ebben a nőben, ami arra késztetett, hogy többet
áruljak el neki, mint amennyit szándékoztam.
– Ami azt illeti, épp most dolgozunk egy új
reklámkampányon – magyarázkodtam.
Bólintott és töprengve méregetett. Lehet, hogy ez a
valami üldözési mánia volt nálam, de mindig azt hittem,
engem rendőrök figyelnek.
– Minek köszönhetem, hogy személyesen keresett fel az
irodámban, nyomozó?
Mély levegőt vett.
– Néhány új fejlemény merült fel Miss Peyton Morris
halálával kapcsolatban.
Azután, hogy Peytont meggyilkolták, megszállott
módjára viselkedtem, olyannyira hogy gyakran
felkerestem a rendőrőrsöt, hogy ismét átfussuk a már
ismert nyomozati anyagot, és követeltem, hogy
tájékoztassanak a legfrissebb eredményekről. Az eset
után komolyan kezdtem inni, és már naponta
felbukkantam a rendőrkapitányságon, ahol hosszú és
dühödt szóáradatot zúdítottam a nyakukba. Nem
aludtam, nem is ettem, és a reggeli gabonapelyhemre is
alkoholt öntöttem – és bizony gyakran előfordult, hogy
elfelejtettem a piához hozzákeverni a müzlit.
Végül Balsamo nyomozó egy napon megjelent a
házamnál, abban a reményben, hogy sikerül józan
állapotban találnia – ahogyan akkor fogalmozott –, és
arra kért, hogy hagyjak fel azzal, hogy naponta jelenetet
rendezek a rendőrségen.
Hosszú ideig nem hallgattam rá.
Amikor végül mégis, Balsamo megígérte, hogy ha valami
új nyomra bukkannak Peyton ügyével kapcsolatban, én
leszek az első, akivel tudatni fogja. Régóta vártam már ezt
a pillanatot, és az imént pont ezeket a szavakat hallottam
a szájából.
Balsamo nyomozó megköszörülte a torkát.
– Két héttel ezelőtt egy nőt súlyosan bántalmaztak.
Mellbe szúrták egy késsel. – A tekintetünk
összetalálkozott. – És az eset ráadásul egy
hajléktalantáborban történt a külvárosban.
– Ugyanott, ahol Peytont is megkéselték?
– Nem, egy másikban. És az már egy másik körzethez
tartozik. Ez volt az oka annak, hogy azok a nyomozók,
akik feladatul kapták az ügy felderítését, ezt az esetet
nem hozták összefüggésbe a Peyton Morris-gyilkossággal.
A bántalmazott nő pár napig nem volt magánál, de
miután visszanyerte az eszméletét, megtudtuk tőle, hogy
pincérként dolgozik. Elmondta, hogy munkaidő után le
szokott szállni az összetákolt bádogvárosnál, hogy a napi
éttermi ételmaradékot odaadja a hajléktalanoknak. Ez a
nő egy igazi jótét lélek és emberbarát.
– Akárcsak Peyton.
Bólintott.
– Amikor ezt meghallottam a reggeli eligazításon,
valami bekattant. Ezért megkértem az orvosszakértőt,
hasonlítsa össze a pincérnő és a Miss Peyton Morris
sebesüléséről készült fényképeket.
– És megegyezett a két szúrásnyom?
– Igen. A kés pengéje jellegzetes módon ki volt
csorbulva, és jól felismerhető volt a nyoma a sebekről
készült képeken.
– Vagyis ezek a kölykök még mindig a hajléktalanokat
bántalmazzák? Immár hét éve?
– Ez volt az eredeti feltételezésünk. Ugyanez a
fiatalokból álló banda, amelyet már hét éve szemmel
tartunk, még mindig terrorizálja a hajléktalantáborok
lakóit, és ismét egy bámészkodó esett a vandalizmusuk
áldozatául. De amikor kihallgattuk ezt az áldozatot,
kiderült, hogy nem a kölyökcsapat támadta meg.
Ezt a hírt kellett Balsamo nyomozónak tudatnia velem,
amit olyan fontosnak talált, hogy személyesen jött el
hozzám az irodámba – bejelentés nélkül. Tudta, hogy ez
olyasmi, amit már régóta hallani akarok. Szükségem volt
rá, hogy ezt halljam. És a düh, amelyet Peyton halálát
követően oly sokáig éreztem, visszatért, és majd
szétfeszítette az ereimet.
A kezem remegni kezdett, és ökölbe kellett szorítanom
ahhoz, hogy a remegés abbamaradjon.
– Ki volt a támadó?
A nyomozónő mély lélegzetet vett.
– Sajnálom, hogy ezt kell közölnöm önnel, Chase. De…
Eddie volt az.

***

Még két órát töltöttem azzal, hogy a nyomozónővel újra és

újra átbeszéltük az új fejleményeket. Közben olyan
zaklatottan járkáltam fel és alá, akár egy ketrecbe zárt
oroszlán.
Könnyebb volt azt képzelnem, hogy egy csapat
bedrogozott suhanc felelt ezért a bűncselekményért,
bosszúból az elcseszett családjukért. Ugyanis ez a világ
nagyon nyomorultnak és elcseszettnek tűnt volna
számomra akkor, ha egy hajléktalan – akin oly sok ember
próbált segíteni – lenne a bűnös. Nem akartam elhinni,
hogy ez az igazság.
– És ő hol van most? – követeltem dühösen az
információt.
– Kicsoda? Eddie? Őrizetben.
– Találkoznom kell vele.
– Ez nem lenne túl jó ötlet. Tudom, hogy most nem
könnyű önnek, de remélem, hogy ha végül lezárjuk az
esetet és Peyton gyilkosa élete végéig rács mögé kerül,
képes lesz továbblépni.
Csakhogy én már továbbléptem. És ez… ez most olyan
volt számomra, mintha megfosztottak volna attól a
fénytől, amelyet csak az imént pillantottam meg, miután
oly sokáig kellett sötétségben élnem.
Gúnyosan felkacagtam, aztán már szinte mániákusan
nevettem.
– Továbblépni? Én már továbbléptem.
Balsamo nyomozónak leesett az álla.
– Nem… tudtam. Sajnálom.
– És mondja, miért? Miért akarta leszúrni Eddie
Peytont?
A nyomozónő nyelt egyet, majd a lábát kezdte bámulni.
Amikor ismét a szemembe nézett, alig hallható hangon
szólalt meg.
– Szerelmes volt belé. És amikor megtudta, hogy
eljegyzik, teljesen kiborult. Eddie mentálisan nem stabil.
– És attól még bíróság elé lehet állítani?
 – Két pszichiáter is megvizsgálta. Mindketten azt
mondták, hogy képes a jót a rossztól megkülönböztetni.
Nyilvánvaló, hogy mentális betegséggel küzd, de az
állapota megfelel azoknak a feltételeknek, amelyek
alapján felelősségre lehet vonni a törvény előtt.
– Beismerő vallomást tett?
– Igen. Nem tökéletes a dolog – a tizenkét órányi
kihallgatás anyagát még össze kell raknunk, mert Eddie
csak egy-, legfeljebb kétszavas válaszokat volt hajlandó
adni. De elegendő lesz a vádemeléshez, és ahhoz is, hogy
elítéljék.
– És ha nem?
– Az áldozat tanúvallomása alapján súlyos testi sértéssel
vagy gyilkossági kísérlettel vádolható. Ez vonatkozik a
pincérnő elleni támadására is. Ami pedig Miss Peyton
Morris ügyét illeti, a kerületi ügyész azt állítja, elegendő
fizikai bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy Eddie-t a
vallomása nélkül is börtönbe lehessen zárni. A késsel a
kezében találtak rá, és a rendőrök kikérdezték a
hajléktalanszálló lakóit. Néhányuk látta, hogy Eddie
rendszeresen használta azt a kést – például étkezéskor
azzal vágta fel az ennivalóját –, és emlékeztek a
szerszámra. Ugyanis ez egy antik darab – egy ritka svájci
tiszti bicska, amelynek a nyele diófából készült.
Diófából.
A vér megfagyott az ereimben.
– Volt rajta monogram?
– Miért kérdi? Egyébként volt. Honnan tudja?
 Nem válaszoltam a kérdésére, mert a sajátomat kellett
megválaszolnom. A szívem hihetetlenül gyorsan kezdett
verni. Úgy éreztem, szétfeszíti a bordáimat és kiszakad a
mellkasomból.
Balsamo nyomozó összehúzott szemöldökkel bámult
rám. És amikor feltettem neki a kérdésemet, ő is választ
kapott a maga kérdésére. De nekem előbb szükségem volt
a nyomozó válaszára.
– Milyen kezdőbetűk voltak rajta? – kérdeztem.
Látta, hogy mennyire felzaklat a téma, ezért a zsebébe
nyúlt és előhúzott belőle egy jegyzettömböt. Lapozni
kezdett benne, én pedig ott álltam mellette szinte kővé
dermedve, mert az izmaim mintha görcsbe rándultak
volna.
Végül megtalálta a keresett oldalt, és rámutatott a
feljegyzésére.
– A monogram betűi a következők: S. E.
 31. fejezet

Chase

Hét évvel korábban

Huszonhét öltéssel varrták össze a fejét. Peyton az orvosi

beavatkozás alatt végig fogta Eddie kezét, nekem viszont
csak azt engedték meg, hogy tisztes távolból kövessem az
eseményeket. Peytonnak sikerült valamiképpen
áthatolnia Eddie-nek azon a védelmi zónáján, amelyben
nem tűrt meg egyetlen embert sem maga körül. Mintha
csak egy láthatatlan pajzzsal védte volna magát.
Ezen nem kellett volna különösebben meglepődnöm,
elég volt ránézni a menyasszonyomra. Peyton gyönyörű
volt és szelíd, kedves és szívélyes. Ugyan melyik férfi lett
volna képes visszautasítani az érintését?
A sürgősségi ellátóban az orvos – miután összevarrta
Eddie fejét – félrehívott, amikor kijött a rendelőből.
– Eddie feje és a keze tele van friss sebekkel – kezdte a
doki, amikor beértünk az előcsarnokba. – A vágást,
amelyet most összevarrtam, minden kétséget kizáróan
egy kés okozta. A vágás szélei egyenetlenek, valószínűleg
egy recés pengéjű kés nyomai. Talán egy konyhai késé. Ha
a vágás pár centiméterrel jobbra csúszik, megvakulhatott
volna a jobb szemére.
Benéztem a rendelőbe. Eddie fején a vágás a
homlokától egészen az álláig húzódott. A jobb szeme fel
volt dagadva az ütéstől, amelyet az előző éjjel mértek rá.
– Eddie nem valami beszédes fickó – magyaráztam. – Mi
Peytonnal azt gondoljuk, hogy egy csapat tizenéves tette
ezt vele. Úgy tekintenek erre, mint valami játékra.
Pontokat kapnak azért, ha a hajléktalanokat
bántalmazzák, és annál több pontot söpörnek be, minél
súlyosabb sebesülést okoznak nekik.
– Hallottam róla a hírekben. Aggodalommal tölt el a
viselkedésük, már ami a társadalmunk jövőjét illeti. – A
doktor megcsóválta a fejét. – Eddie elment a rendőrségre?
– Peyton megpróbálta rábeszélni. És ő is elment a
kapitányságra, több alkalommal is – feljelentést akart
tenni a saját nevében. De a zsaruk nemigen törődtek az
üggyel.
– Be tudják tenni Eddie-t egy otthonba?
– Eddie csak étkezni jár a menhelyre. Peyton is így
ismerte meg. A barátnőm önkéntes munkát végez azon a
menedékhelyen, ahol Eddie enni szokott. De az éjszakát
nem tölti az otthonban. Amikor az asztalok már meg
vannak terítve, elveszi a maga adagját, és leül vele a
sarokba, távol az emberektől. Az ágyak a menhelyen
számára túl közel vannak egymáshoz és ezt a fóbiája
miatt nem bírja. Nem szeret túl közel menni az
emberekhez.
– Meg fogják ölni odakint, ha ez így megy tovább. Eddie-
nek legalább meg kellene védenie magát. Nincsen
semmilyen védekezésre utaló seb sem a kezén, sem pedig
a karján.
– Ezek szerint nem védekezett?
– Ez nem ilyen egyszerű. Ennek vagy az az oka, hogy ő a
támadó, vagy pedig az, hogy lekucorodik a sarokba,
miközben valaki egymás után többször fejbe rúgja.
– Véleményem szerint ő egyértelműen nem a támadó
fél.
– Akkor viszont rá kellene beszélni, hogy védje meg
magát. Különben egy nap széthasítják a koponyáját.

***

Együttéreztem Eddie-vel – de tényleg. De ha őszinte

akarok lenni, nem ezért mentem el a következő nap
délutánján a hajléktalanszállóba. Peyton miatt tettem.
Igen, rendben, magam miatt is. Nekem is szükségem volt
arra, hogy a helyzet jobbra forduljon.
Pedig éppen eléggé be voltam havazva. Egy építőbrigád
eltávolította az egyik falat az új irodámban, hogy több
helyünk legyen; a kutatólaborban rögtönzött stúdióban
fotósorozat készült; és épp ezen a reggelen vettem fel két
új alkalmazottat. Olyan nagy volt az érdeklődés az új
termékeim iránt, hogy a recepciósok alig győzték
kapkodni a telefonokat és fogadni a látogatókat. Szinte
fuldokoltam a munkában, mégis itt voltam – hogy egy
hajléktalannal csevegjek az önvédelemről.
 Tudtam, hogy Peytonnak ekkor meghallgatása lesz
valamelyik színházban, és nem lesz bent a menhelyen.
Úgy véltem, Eddie figyelmesebben fogja végighallgatni,
amit mondani akarok neki, ha semmi nem vonja el a
figyelmét. Nem sokkal korábban érkeztem, mint ahogy a
vacsoraosztás megkezdődött volna, és odakint, az épület
előtt várakoztam. Eddie pedig menetrendszerűen fel is
bukkant pár házzal arrébb, az egyik lábát húzva.
– Szia, Eddie! Beszélhetnénk kicsit?
Rám nézett, de nem szólt semmit. Ez tényleg rövid
beszélgetés lesz, ha csak az egyikünk beszél.
– Gyere! Szerezzünk magunknak egy kis burkolnivalót,
mielőtt még túl sokan lesznek odabent. Majd a vacsoránál
beszélgethetünk.
Előreengedtem, hogy ő válassza ki, hova akar leülni.
Kötelességtudóan követtem tálcával a kezemben, és végül
az önkiszolgáló étteremre emlékeztető étkező egy távoli
sarkában kötöttünk ki. Nem közvetlenül vele szemben
ültem le, mert nem tudtam, hogy mi az a közelség,
amelyet még képes elviselni. Ezért inkább átlósan
helyezkedtem el az asztalánál, a vele szemben lévő
oldalon, annak ellenére, hogy senki sem volt a
közelünkben.
– Peyton igazán a szívén viseli a sorsodat – jegyeztem
meg.
Kiderült, hogy nem is volt rossz ötlet így felvezetni a
témát. Eddie-vel sikerült szemkontaktust kialakítani,
amire csak ritkán volt hajlandó. És mivel odafigyelt rám,
belefogtam a mondókámba, amiért idejöttem.
– Nagyon felzaklatta, amikor látta, hogy megsebesültél.
Hogyan véded meg magadat a támadásokkal szemben,
Eddie? Mégsem hagyhatod, hogy azok az átkozott kölykök
rugdossanak és bántalmazzanak.
Beletúrt a tányérján lévő ételbe. Láttam rajta, hogy
Peyton nevének említése felkeltette az érdeklődését. Én
pedig igyekeztem ezt kihasználni.
– Peyton azt akarja, hogy védd meg magad.
A barátnőm nevének újbóli felemlegetése segített ébren
tartani a figyelmét.
– Peyton azt szeretné, ha védenéd a fejedet, amikor
megütnek. Vagy pedig térj ki a komisz suhancok útjából,
ha felbukkannak. Meg tudod ezt tenni, Eddie?
Némán bámult rám.
– Van valamid, amivel meg tudod védeni magadat? Elég
termetes fickó vagy. Olyasmire gondolok például, mint egy
fémdarab. Vagy egy cső. Kellene valami, amit magaddal
tudsz vinni a batyudban és el tudod ijeszteni vele őket.
Teljesen váratlanul ért, amikor megszólalt.
– Kés.
– Igen. – Szemügyre vettem a friss sérüléseit és
bólintottam. – Jól helybenhagytak, igaz?
– Kés – mondta megint.
– Látod, Eddie, pont ezért kell megvédened magadat. Az
orvos azt mondta, hogy még a fejedet sem védted, pedig
késsel támadtak rád.
Ekkor harmadszorra is azt mondta:
 – Kés.
Ekkor esett le nekem, hogy nem azt akarja ezzel a
tudomásomra hozni, hogy mi történt, hanem azt kéri
tőlem, hogy segítsek neki.
– Kést akarsz? Ezt akarod mondani?
A frászt hozta rám, amikor a karját feltette az asztalra,
a tenyerét felfelé fordítva.
– Kés.
– Most nem tudok kést adni neked. – Rápillantottam a
kezére. Piszkos volt és tele volt sebhelyekkel. Mindkettő
éppen eleget kapott a „jóból”. – Várj, mégis van itt valami.
Benyúltam a nadrágom elülső zsebébe és kihúztam
belőle egy kis zsebkést, amelyet ősidők óta magamnál
hordtam, mondhatni mióta magamra eszméltem. Egy régi,
kopott kés volt, amelynek a nyele diófából készült. Egy
garázsvásáron vettem, amikor még tizenkét éves voltam.
A nyelébe két betű volt belevésve: S. E., és közvetlenül az E
betű mellett volt még egy kis repedés is, amelynek
szabályos X alakja volt, és ugyanakkora volt, mint a
monogram betűi. A kis jószág régi volt, és a pengéje ki volt
csorbulva. Valójában azért vettem meg mégis, mert a
repedéssel együtt a betűk a SEX szót adták ki, és ez volt az,
ami felborzolta a fantáziámat… bár akkoriban még csak
tizenkét éves voltam.
Az évek során leginkább borospalackok felnyitására
használtam ezt a kis bicskát. Tétováztam kissé, előbb
Eddie-re pillantva, majd a késemre. Valahogy nem tűnt
rendjén valónak, hogy felajánljam neki. De ez volt a
legkevesebb, amit megtehettem érte.
Eddie szótlanul nézte, amint a tenyerébe tettem a kést,
majd rázárta az ujjait.
– Légy óvatos! Ne használd másra, csupán védekezésre.
Rendben, Eddie?
Nem mondta, hogy igen.
 32. fejezet

Chase

Most (Két héttel azután, hogy Reese-szel szakított)

Barney lett belőlem.

Emlékeztek rá? A fickóra, aki Peyton temetésének
reggelén annyira részeg volt, hogy a fejét az asztalra
hajtotta. „Ő Barney.” A bármixer kurtán csak ezt vetette
oda, amikor kérdezősködni kezdtem szegény pára felől.
Ő Chase.
Rajtam kívül senki nem volt a bárban délelőtt negyed
tizenegykor. A whiskey-s kólából már alig pár ujjnyi
lötyögött a poharamban – kutyaharapást szőrével a
legjobb orvosolni, tartja a mondás. A bármixer a
sörszállítóval tárgyalt és nem vette észre, hogy itt az idő
újratölteni a poharamat. A Budweiser cég sofőrje
körülnézett a bárban, miközben a mixer aláírta a
számlát. Amikor megpillantott, összehúzta a szemöldökét,
majd megeresztett felém egy szomorú, együttérző mosolyt.
Igen, erről van szó. Olyan vagyok, mint Barney. Cseszd
meg, cimbora.
Négy óra körül megint egyedül voltam a helyiségben.
Néhány öreg fószer esett be, majd húzott el napközben.
Meglehetősen gyenge volt a forgalom. Ami nekem nagyon
is bejött. Az én felturbózott „üdítőm” volt az egyedüli
társaságom az utóbbi két hétben.
Carl, a mixer ismét megpróbált szóba elegyedni velem,
miközben egy kosárnyi vizes, csöpögő pohárral tért vissza
a bár mögül. Az utóbbi napokban folyton csak kurta
válaszokat kapott tőlem. Azt hittem, mostanra már feladta
a próbálkozásait, hogy szóra bírjon.
– Nem sok csóka fizet százdollárossal ilyen korai időben
minden nap. – A kezében lévő törülközővel törölgetni
kezdte a poharakat, majd betette őket a bárpult alá a
helyükre.
– Akkor az lesz a legjobb, ha holnap elhozom a
malacperselyemet és majd apróval fizetek, hogy jobban
beleilleszkedjem az összképbe.
Résnyire húzott szemmel méregetett, majd megjegyezte:
– Ideje lenne megborotválkoznia, és egy hajvágás is
ráférne magára, ha engem kérdez. De a szerkója
megjárja. Nagyon menő.
– Örülök, hogy megfelelek a bár öltözködéssel
kapcsolatos elvárásainak. – Körülnéztem az üres bárban.
– De szerintem jobb lenne, ha alábbadná egy kicsit. Lehet,
hogy fellendülne az üzlet. – Belekortyoltam az italomba.
Carl megcsóválta a fejét.
– Biztosan szuper állása van.
– Saját cégem van.
– Mi a foglalkozása? Valamiféle kigyúrt agyú tőzsdecápa
talán?
 – Nem igazán.
– Akkor talán ügyvéd?
– Nem talált. Van felesége? – kérdeztem.
– Igen. Mildrednek hívják. Öreg varjú, de elég jó
kondiban van, mindent meg is tesz érte.
– Nos, a vállalkozásom olyan gyantát gyárt, amellyel egy
nő minden fájdalom nélkül távolíthatja el magáról a nem
kívánt szőrzetet. Az intim testrészekről is. És készítünk
még pár kozmetikai terméket nők számára. Mildred az én
emberem, nem pedig maga.
Döbbent arccal bámult rám.
– Intim gyanta? Az meg mi az ördög?
– A nők leszedhetik vele a szőrt a lábukról. Meg a
bikinivonalról… – Előhúztam egy köteg bankjegyet a
zsebemből, és egy százdollárost dobtam a pultra. – A nők
szeretik, ha odalent is sima a bőrük, ha érti, mire
gondolok.
– Most ugrat?
Valamilyen oknál fogva ez a kérdés Reese-t juttatta az
eszembe, és az első estét, amikor találkoztunk, valamint
azt, ahogyan megdöbbent a sztorizásomtól. Hirtelen úgy
éreztem, nem tudok tovább kuporogni a bárszéken.
– Nem. – Kettőt koppantottam az ujjammal a bárpulton.
– Holnap ilyenkor ugyanitt.
– Én biztosan itt leszek.

***
Otthon már nem volt egy korty kólám sem, ezért
felkaptam a poharamat, hogy whiskey-vel töltsem tele. De
aztán rájöttem, hogy teljesen felesleges nekem a pohár,
ha nem akarom a szeszt semmivel sem keverni. Így aztán
jó nagyot húztam az üvegből, majd ledobtam a flaskát a
kanapémra.
A mellkasomat feszítő fájdalom, amelyet a bárban eddig
ki tudtam űzni magamból, most visszatért, abban a
pillanatban, amint a tekintetem Peyton gitárjára tévedt.
Mit tehettem volna mást, mint hogy ismét jó pár kortyot
legurítottam a torkomon a whiskey-ből. Aztán tovább
szemeztem a gitárral.
És ezt megint egy újabb méretes korty követte.
De inkább kettő.
Mivel képtelen voltam másra nézni, becsuktam a
szemem és a kanapém támlájára hajtottam a fejem. Reese
jelent meg a sötétben, de persze csak a képzeletem játszott
velem. Gyönyörű volt, ott feküdt alattam, és kék szemében
mosoly bujkált, amint rám nézett. Amikor kinyitottam a
szemem, ismét innom kellett pár hörpintést, miközben a
gitárral szemeztem.
Miközben lenyeltem az italt, ismét lehunytam a
szemem. Reese-t láttam megint magam előtt, ezúttal az
íróasztalomon feküdt, és az ajkát harapdálva várta, hogy
a magamévá tegyem.
Ismét egy hörpintés következett.
Végül elájultam. Amikor felébredtem, már napfény
áramlott be az ablakon, és hallottam, hogy valaki
kitartóan nyomkodja az ajtócsengőmet.
Két nő állt az ajtóm előtt hajnali hat órakor – ennél már
csak az lehetett volna rosszabb, ha az anyám is velük van.
Szóhoz sem tudtam jutni, mert Anna, a nővérem
kiáltása hangzott fel:
– Látlak, hogy leskelődsz a kisablakon, te seggfej! Nyisd
már ki az ajtót!
Morogva és kelletlenül, de végül csak kinyitottam az
ajtót. Igyekeztem megakadályozni, hogy bejöjjenek a
lakásba, de a két nőszemély már el is viharzott mellettem
mire észbe kaptam.
– Gyertek be talán – jegyeztem meg gúnyosan.
Sam csípőre tett kézzel méregetett, Anna pedig egy nagy
bögre kávét nyújtott felém.
– Tessék. Erre van most szükséged.
– Nem halaszthatnánk ezt későbbre? Mondjuk
délutánra?
– Esélyt sem akarunk adni neked, hogy megint leidd
magadat. – Anna közel hajolt hozzám és megszagolt, mire
elhúzta az orrát. Legyezve magát azt mondta: – Tegnap
este alaposan leihattad magad. Még most is érezni rajtad.
Megráztam a fejem, majd bementem a nappaliba és
leroskadtam a kanapéra. A fejem lüktetett, és az
hiányzott nekem a legkevésbé, hogy végig kelljen
hallgatnom ennek a két perszónának a sopánkodásait.
Természetesen ott voltak a sarkamban. Aztán leültek
mellém. Hiba volt középre letottyannom a kanapéra. Ha
ugyanis a karfához közel ültem volna le, nem lettem
volna a töltelék ebben az ösztrogénszendvicsben.
Sam szólalt meg először.
– Ezt a szarságot abba kell hagynod.
– Ki vagy rúgva – feleltem.
– Ahhoz úgy is kellene viselkedned, mintha főnök lennél.
Most ugyanis olyan vagy, akár egy kisfiú.
– Cseszd meg, Sam!
– Cseszd meg te!
Anna is bekapcsolódott épületes beszélgetésünkbe.
– Két hetet adunk neked. Ennél többre ne számíts!
– Hogyan akarjátok megakadályozni, hogy hosszabb
időre vonjam ki magam a forgalomból?
Sam összefonta a karját a mellén.
– Készítettünk egy tervet a számodra.
– Mihez?
– Bébiszittelni fogunk. Amíg nem jössz vissza dolgozni és
nem csatlakozol az élők táborához, addig a gondodat
viseljük.
– Be kell vennem egy fájdalomcsillapítót. Szétmegy a
fejem. – Felálltam és kimentem a konyhába. Legnagyobb
meglepetésemre az árnyékaim nem követtek. Mivel a
konyha üres volt, és nem volt velem ez a két némber,
ittam pár pohár vizet és megpróbáltam összeszedni a
gondolataimat, kihasználva a csendet.
A nyugalmam nem tartott sokáig. Leültek az asztalhoz
és engem bámultak.
Anna kezdte a leckéztetésemet.
– Hagytuk, hogy elszaladjon veled a ló, miután Peyton
meghalt. Éveket veszítettél és ezt már nem tudod
visszacsinálni. Nem kezdheted ezt a szörnyűséget megint
elölről. Két hetet adunk neked, hogy meggyászold a
veszteségedet – újfent, de ezzel be kell érned. Az idő lejárt!
Itt a vége!
– Felnőtt férfi vagyok.
– Akkor viselkedj is úgy!
– Nem inkább a kisfiaddal kellene foglalkoznod?
– Nyilvánvaló, hogy nem egy fiam van: veled együtt
kettő.
Sam felállt és odajött hozzám. Karba tett kézzel ültem a
kanapén, a vállamat érintette meg. Csendesen
megjegyezte:
– Az információ, amit a rendőrségtől kaptál, jó. Sokkal
jobb, mint amilyennek te véled. Végre elkapták a tettest.
Tudom, hogy ismét csalódást okoz neked az, hogy az a
férfi ölte meg, akiben Peyton megbízott és akin segíteni
próbált, de ez végre azt jelenti, hogy az ügyet lezárják. És
neked erre van szükséged, Chase. Hidd el, hogy így van!
Bárcsak igaza lenne, gondoltam magamban. Ha a
rendőrség végül a fiatal suhancokat találta volna
bűnösnek, mert ténylegesen ők követték volna el a
gyilkosságot, könnyebb lett volna megbékélnem. Ám most,
hogy kiderült, Eddie volt a tettes – sokkal nehezebb a
dolgom, bár úgy vélem, előbb-utóbb ezen is túl kell
tennem magam.
Ám ami azt illeti, hogy Peyton halála végső soron az én
hibám, azzal egészen más a helyzet. Hiszen szó szerint én
adtam a gyilkos kezébe a fegyvert, amelyet arra használt,
hogy megölje vele a menyasszonyomat. Komolyan
kételkedtem benne, hogy ebbe valaha is bele tudok
nyugodni.
– Számomra nem zárult le ez az ügy, Anna. Nem tudod,
miről beszélsz. Ha ugyanis tudnád, hagynád, hogy
egyedül legyek.
– Akkor mondd el végre, mi az, ami megint padlóra
küldött. Pedig már azt hittem, ismét boldog vagy, évek óta
először.
Belenéztem a nővérem szemébe. Semmi mást nem
láttam benne a nyers eltökéltségen kívül. És semmi más,
kizárólag egy módja volt annak, hogy ezt kiűzhessem
onnan.
– Tényleg tudni akarod?
– Természetesen. Ezért vagyok itt. Segíteni akarok
neked.
Megfordultam, kinyitottam az italosszekrényt, ahol a
likőröket tartottam, és kihúztam egy bontatlan üveg
kontyalávalót. Egy másik szekrényből három poharat
kaptam elő, majd az állammal a konyhaasztalra böktem.
– Ülj le!

***

Nyolc órával később taxit hívtam Annának és Samnek,

hogy haza tudjanak menni. Egyikük sem volt akkorra
már olyan állapotban, hogy a saját lábukon tudtak volna
nekiindulni az útnak és szembenézni a tömegközlekedés
kihívásaival és kellemetlenségeivel. Az egész napot azzal
töltöttük, hogy ismét meggyászoltuk Peytont, és amikor
elmondtam nekik a késsel kapcsolatos legújabb
felismerésemet, úgy láttam, végre megértették, miért volt
szükségem némi elvonulásra, arra, hogy magamba
szálljak.
– Szeretlek, öcsikém. – A nővérem a derekam köré fonta
a karját és kissé magához szorított.
– Én is szeretlek, te nyughatatlan bajkeverő. – Testvéri
csókot nyomtam a feje búbjára.
Sam kint, a bejárati ajtó előtt várakozott az első lépcsőn
ácsorogva, miközben Anna rajtam csüngött. Legutóbb
akkor öleltük így egymást, amikor a templomban
búcsúztattuk Peytont. Meggyőződtem róla, hogy a két
nőszemély beszállt a taxiba és elindultak hazafelé.
Bár egész nap ittam, mégsem voltam részeg. A
változatosság kedvéért ezúttal a konyhába mentem be, és
megpróbáltam összeszedni magam. Amikor öt perccel
később valaki megint nyomkodni kezdte a csengőt, nem
tudtam elképzelni, ki lehet az. Meglepődve láttam, hogy
ismét Anna és Sam áll a küszöbömön.
– Itt felejtettetek valamit?
Mindketten a nyakamba vetették magukat.
– Csak azt akartuk, hogy tudd, szeretünk téged és hogy
holnap megint eljövünk.
– Holnap?
– Amit ma délután elmondtál nekünk, tényleg szörnyű.
De nem változtat semmin. És nem fogjuk engedni, hogy
megint elhúzz a rákba és kómába idd magad.
Az állam megfeszült. Jól tudtam, mire gondolnak. De
nekem most akkor is időre volt szükségem. Csak némi
elvonulásra, egy kis magányra vágytam.
– Ne szúrjatok ki velem!
– Eszünkben sincs – vágta rá Anna. – Ezt nem ellened,
hanem érted tesszük. Mert szeretünk.
Néztem, amint leérnek a lépcső aljára.
Sam az utolsó lépcsőfokról még visszafordult.
– Ó, és Reese pénteken jön be a céghez utoljára. Ugyanis
felmondott. Szóval akármit csesztél is el, igyekezz mielőbb
rendbe hozni!
 33. fejezet

Reese

Döbbentem bámultam a mobiltelefonom kijelzőjét. Több

mint két hete nem beszéltem Chase-szel, és ez volt az első
alkalom, hogy azóta üzenetet kaptam tőle. Pont azt a
napot választotta ki a felbukkanásához, amikor utoljára
voltam bent a cégnél.

Be tudnál jönni az irodámba dél körül, kérlek?

Újra és újra elolvastam az ostoba kérését. És minden

egyes alkalommal egyre idegesebb és feldúltabb lettem.
Miután Chase dobott engem, rám tört az a nevetséges
búslakodós és gyászos hangulat az elvesztése miatt. De
immár a következő szakaszba léptem: dühös voltam rá.
Ami rám nézve szerencse volt, az rá nézve
szerencsétlenség.
Ez a nap volt az utolsó napom a Parker Műveknél.
Vagyis immár nem volt semmi vesztenivalóm. Ezért
visszaírtam neki:

Kösd fel magad!

Máris sokkal jobban éreztem magam. És nyomban meg is

jött az étvágyam. Kikaptam a táskámat az íróasztalom
fiókjából, és egyenesen Travis irodája felé vettem az
irányt.
– Még mindig el akarsz vinni ebédelni? Most az utolsó
napomon is?
– Cseszd meg, igen!
– Lindsey is velünk jön. Ne gondold, hogy ez valami
randiféle!
Travis felállt.
– Ez főpróbája lesz a randinknak. Ha majd meglátod,
hogy milyen elbűvölő vagyok az irodán kívül, beadod a
derekad.
Úgy tettem, mintha Abbey-t, Chase titkárnőjét is el
akarnám hívni, valójában ez csak ürügy volt arra, hogy
peckesen odasétáljak a nagyfőnök irodája elé – mivel
tudtam, hogy Abbey ezen a napon nem jött be dolgozni.
Chase irodájában a redőnyök teljesen fel voltak húzva.
Majd kifúrta az oldalamat a kíváncsiság, és a
legszívesebben benéztem volna hozzá, de úgy döntöttem,
nem teszem meg neki ezt a szívességet. Még abban sem
voltam biztos, vajon bent van-e. Ám amikor Travisszel már
majdnem odaértünk Abbey üres asztala elé, a góré mély
hangja késztetett megállásra.
– Reese!
Becsuktam a szememet, mert féltem megfordulni. De
nem volt értelme, hogy jelenetet csináljak. Nem akartam
annyira mélyre süllyedni. Igaz, megint elkövettem azt a
hibát, hogy közelebbi kapcsolatba kerültem valakivel a
munkahelyemen, de legalább felemelt fejjel akartam
távozni, és azt akartam, hogy ezt a kollégáim is lássák.
Igyekeztem olyan hivatalos képet vágni, amennyire
csak tőlem tellett, és megfordultam.
– Igen?
Ám amit ekkor láttam, porig rombolta azt a falat,
amelyet a szívem köré emeltem. Chase szörnyen nézett ki.
Napbarnított bőre most betegesen sápadt volt, az arca
pedig beesett. A szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek
és végtelenül… szomorúnak tűnt. Úgy kellett visszafonom
magamat, hogy nyomban oda ne siessek hozzá, hogy
megvigasztaljam. Aztán megrohantak az emlékek. Hol
volt Chase az utóbbi pár héten, amikor én szenvedtem?
Ennek ellenére ellenkezett a természetemmel, hogy
belerúgjak egy földön fekvő emberbe.
– Beszélhetnénk pár percet? – Kissé oldalra szegte a
fejét, az irodája irányába mutatva.
Travisre pillantottam, aki ott állt mellettem, majd
megint Chase-re.
– Már megbeszéltük, hogy elmegyünk ebédelni. Várhat
ez a dolog addig, míg visszaérek?
Bólintott és szánalmasan kétségbeesettnek tűnt.
– Persze.
A tekintetünk pár pillanatra összefonódott, és nekem
kényszerítenem kellett magamat, hogy le tudjam venni
róla a szememet.
– Indulhatunk, Travis?
Ebéd közben a főnök visszatérése volt a legfőbb
beszédtémánk.
Lindsey kezdte a pletykálkodást.
– Láttátok Chase-t? Visszajött! És úgy néz ki, mint akin
átment egy tehervonat!
Travis is beszállt a buliba.
– Szerintem meg mintha beteg lenne.
Azt mondtam korábban Travisnek, hogy Chase csak
ugratott engem, amikor megcsókolt ott, az emeleti kis
konyhában, és mi valójában csak régi barátok vagyunk.
Úgy tűnt, elhitte a mesémet.
Két héttel ezelőtt egy vállalati hírlevél arról értesítette a
dolgozókat, hogy a főnöknek – vagyis Chase-nek – üzleti
ügyben váratlanul el kellett utaznia határozatlan időre.
Lehet, hogy az utazás viselte meg ennyire, de nekem úgy
tűnt, többről volt szó nála, mint csupán fizikai
fáradtságról. Talán tényleg beteg. Ettől a gondolattól
máris rosszul éreztem magam.
Az ebéd további részében Travis és Lindsey mindenféle
más témáról csacsogott, én viszont nem tudtam kiverni a
fejemből, hogy milyen rossz állapotban láttam viszont
Chase-t. Így aztán nem is éreztem magam olyan
felhőtlenül könnyednek, mint a kollégáim. Mi van, ha
beteg? Lehet, hogy azért szakított velem, mert ezt akarta
eltitkolni előlem. Mit is mondott pontosan, amikor kiadta
az utamat?
– Nem vagyok a megfelelő férfi számodra.
Ez eléggé homályos és semmitmondó kijelentés. És a
szakításunknak pontosan ez a homályos és
megfejhetetlen oka volt az, ami annyira fájt. Míg én
igazán szerelmes voltam belé, ő még csak arra sem
méltatott, hogy elfogadható magyarázattal szolgáljon
nekem azzal kapcsolatban, hogy miért fordul el tőlem.
Nekem úgy tűnt, mintha megfutamodott volna. Mintha
soha nem is vett volna igazán részt a buliban – már
kezdettől fogva. De ezt ő sosem ismerte be nekem.
Már több mint két hét telt el azóta, hogy szétmentünk,
de a fájdalom, amely összeszorította a mellkasomat, még
mindig ugyanolyan erős volt, mint a legelején. Csak most
bosszúért kiáltott. Próbáltam elhárítani magamtól ezt az
érzést, miközben ebéd után visszamentünk az irodába.
Mondanom sem kell, hogy hiábavaló volt a
próbálkozásom. Csakhogy jól ismertem magamat, és
tudtam, hogy mennyire rögeszmémmé tud válni valami,
ezért úgy döntöttem, mielőtt elmegyek a cégtől, még
egyszer utoljára látnom kell Chase-t. Vagyis még ma.
Talán választ kapok azokra a kérdésekre, amelyek
annyira nyugtalanítottak.
Amikor Chase irodája elé értem, láttam, hogy még
mindig fel volt húzva az összes redőny az üvegfalakon.
Eszembe villant, hogy mit csináltunk itt a legutóbb,
amikor ezek a redőnyök eltakartak minket a kíváncsi
szemek elől, és hirtelen úgy éreztem, jobb lenne, ha
nyomban visszafordulnék, mintsem hogy szembenézzek
egykori szeretőmmel. Szerencsétlenségemre Chase éppen
abban a pillanatban jött ki, és odavágódott elém a
folyosóra, mielőtt még kitérhettem volna az útjából.
 Nyomban lefagytam.
Némán nézett, és úgy tűnt, látja, hogy mi megy végbe
bennem.
– Kélek! Csak pár percet adj nekem!
Beadtam a derekamat és követtem a barlangjába.
Becsukta az ajtót és még be is zárta.
– Nem hiszem, hogy bármi szükség lenne arra, hogy
bezárkózzunk. Többé már nem.
Chase nyugodt hangon válaszolt.
– Ez nem az akar lenni, aminek látszik. Csak
zavartalanul akarok négyszemközt beszélni veled,
márpedig Sam hajlamos ránk törni.
Félszegen álltam a szoba közepén. Rendkívül
lehangolónak tűnt számomra, hogy a történtek után csak
úgy fesztelenül leüljek és kényelembe helyezzem magam.
Chase a társalkodó sarokhoz ment, nem az íróasztala
mögött foglalt helyet.
Amikor megfordult, és látta, hogy még mindig ott állok a
hatalmas irodája közepén, odahívott magához.
– Reese, kérlek!
– Ne mondd ki többé a nevemet! – Fogalmam sincs,
miért vágtam ezt a fejéhez, valahogyan mégis feltört
belőlem. Talán nagyon jól esett nekem a szájából hallani
a nevemet, de többé már semmit sem akartam kedvelni,
amihez neki köze volt.
Egy darabig némán nézett rám, majd így szólt:
– Rendben. Lennél szíves azért még ideülni pár percre?
Nem fogom említeni többet a nevedet.
 Vonakodva leültem. Bármilyen gyerekesnek is tűnt a
részemről, nem néztem rá. Még amikor a torkát
megköszörülte, akkor is csak a körmeimet bámultam, és
úgy tettem, mintha más nem is érdekelne.
– Nem akarom, hogy kilépj a cégtől. Remek munkát
végzel, és boldog voltál itt.
– Ez a kulcsszó, jól látod: boldog voltam. De csak voltam.
Gondolom, te is észrevetted, mennyire feszült vagyok. És
ez sokat számít, sőt, mindent eldönt.
– Nem változtathatok azon, ami kettőnk között történt.
Bárcsak megtehetném! Sosem bántanálak meg újra.
Úgy éreztem, mintha megütött volna. Azt kívánja,
bárcsak semmi ne lett volna közöttünk?
– Akaszd fel magad!
– Mit mondtál? Hiszen most kérek bocsánatot tőled!
– Nincs szükségem a bocsánatkérésedre. És nem
akarom azt hallani, ahogyan sajnálkozol rajtam.
– Nem úgy gondoltam.
– Akárhogyan. – A kezemmel intettem, aminek az volt az
értelme, hogy nekem mindegy, mit gondolsz. – Végeztünk?
– Azt akartam mondani, hogy sajnálom, hogy
megsértettelek. És nem pedig azt, hogy sajnálom, ami
kettőnk között történt.
– Befejezted?
Felsóhajtott.
– Kérlek, nézz rám! Csak egy percig.
Minden dühömet, ami csak feszített, összegyűjtöttem
magamban és gyilkos pillantást vetettem rá. De amint
megláttam, mennyire össze van törve, öt másodperc alatt
elszállt a haragom.
A tekintetem megszelídült, a hangom nemkülönben.
– Beteg vagy?
Megrázta a fejét és suttogva válaszolt.
– Nem.
– Akkor mégis mi történt veled? – Kétségbeesés csendült
ki a hangomból, amiért utáltam magam. Meg azt is, hogy
Chase-nek elég volt bánatosan rám tekintenie és én máris
ellágyultam.
Még soha ilyen hosszan nem nézett a szemembe, mint
ekkor. Olyan sok érzelem kavargott a tekintetében, olyan
sok szívfájdalom és szenvedés sugárzott belőle! De le
mertem volna fogadni, hogy volt ott még valami más is…
valami több ennél… valami, amit én is éreztem a szívem
mélyén iránta. Ez a férfi még mindig birtokolta a
szívemet, még akkor is, ha már a kezében tartotta,
összetörve.
Minél tovább bámult, annál mélyebbre láttam belé és
annál jobban meghódított újra.
Mintha a remény megint felcsillant volna előttem.
Pedig már feladtam. És mégis, mintha megint rám talált
volna.
Folytasd, Chase! Beszélj hozzám! Mondd el nekem, mi
történt!
Milyen csodálatos dolog is a remény! Úgy növekszik
benned, akár a vadszőlő, körbefonja a szívedet és
melegséggel önti el.
 Míg valaki szét nem tapossa, át nem gázol rajta. A
vadszőlő indáinak szorítása ekkor egyre csak fokozódik,
míg a vér már nem képes többé áthatolni a szívünkön, és
akkor ez a kis jószág hamar feladja a küzdelmet.
Chase levette rólam a tekintetét, amikor végre
megszólalt.
– Nem én vagyok a megfelelő férfi számodra. – Aztán
hirtelen felállt. A hangja megváltozott, hideg lett és
távolinak hatott. – De itt kellene maradnod. Tudom, hogy
a munkád milyen sokat jelent neked.
Könnyek kezdtek a szemembe tolulni, éreztem sós
ízüket az orromban, miközben igyekeztem visszanyelni
őket. Úgy éreztem, mielőbb ki kell jutnom innen.
– Menj a pokolba!
Kiviharzottam az irodából, kivágtam az ajtót, neki a
falnak, hogy visszapattant róla.

***

Nem jelentett túl bonyolult feladatot, hogy összepakoljam

a holmimat az irodámban, hiszen kevesebb, mint két
hónapot töltöttem ott. Minden személyes holmi belefért a
táskámba. Elindultam, hogy körbejárjam az emeleti
irodákat és elköszönjek a kollégáktól, akikkel össze is
barátkoztam időközben. Mindenkinek azt mondtam,
olyan lehetőség nyílt meg előttem szakmailag, amelyet
nem hagyhatok ki. Josh feltett pár puhatolózó kérdést, de
neki azt feleltem, hogy egy volt munkatársammal saját
vállalkozást fogunk indítani. Könnyebb volt ezt
mondanom, mint magyarázkodnom, hogy miért nem egy
másik hasonló állásban folytatom a munkát egy másik
cégnél.
Már az emelet végén jártam, a kijárat felé tartva,
amikor Sam elkapott.
– Reese! Van egy perced?
– Hm… persze.
Behúzott a konferenciaterembe és becsukta ránk az
ajtót.
– Rengeteg kapcsolatom van a szakmában. Ha
szükséged lenne segítségre, hogy új állást találj…
Neki is ugyanazt mondtam, mint a többieknek. Ő mégis
mintha valahogy sejtette volna, hogy nem azért megyek
el, hogy saját vállalkozásba fogjak. Feltételeztem, hogy
Chase kottyantott el neki valamit.
– Köszönöm.
Némi tétovázás után egyenesen a szemembe nézett.
– Chase törődik veled. Tudom, hogy így van.
– Furcsán mutatja ki.
– Tudom. De most nagyon szenved.
– Miért?
Sam szomorúan nézett rám.
– Nem az én tisztem ezt elmondani neked. De fontosnak
tartottam, hogy a tudomásodra hozzam. Évek óta veled
láttam először igazán boldognak. Annyira
reménykedtem!
Én nemkülönben.
 – Te jó barátja vagy Chase-nek – feleltem. – Tudom, hogy
közel álltok egymáshoz, épp ezért örülök, hogy mellette
vagy, amikor így szenved. Ugyanis ha velem nem osztja
meg a titkát, hogy miért okoz nekem is fájdalmat, nem
segíthetek neki.
Sam bólintott, mint aki megérti a helyzetemet. Aztán
megölelt.
– Megértlek. És ha bármire szükséged lenne, tudod a
telefonszámomat.
– Köszönöm, Sam! – Nyeltem egyet. – És nagyon vigyázz
Chase-re!
 34. fejezet

Reese

Végre összejött nekem is egy jó kis forró randi.

Legalábbis úgy gondoltam, a bátyám elég jóképű pasi.
Egyhétnyi önsajnálat után úgy döntöttem, nem kesergek
tovább azon, hogy milyen ostoba hibákat követtem el a
pasiügyeimben a múltban, hanem elfogadom Owen
vacsorameghívását. Ő volt az egyetlen férfi az életemben,
akihez bizalommal és szeretettel fordulhattam.
Greenwich Village-ben ettünk egy étteremben, majd
metróval mentünk vissza és kiszálltunk a lakásomhoz
közel eső megállónál. Bár igyekeztem meggyőzni Owent,
hogy felesleges hazakísérnie, ő mégis ragaszkodott hozzá,
hogy feljöjjön velem a kecómba.
Amikor már a metró lépcsőjén kaptattunk felfelé,
megcsörrent a telefonom a táskámban. Öt nem fogadott
hívásom volt, és mivel egyik sem helyi hívás, nem
ismertem fel a számokat. Úgy gondoltam, hogy csakis
valamiféle kéretlen reklámhívások lehetnek, és nem
törődtem velük. De aztán megint csöngeni kezdett a
mobilom, amikor befordultunk annak a háznak a sarkán,
amelyben laktam.
A szívem gyorsabban kezdett dobogni, amikor a hívó fél
azt mondta, hogy egy biztonsági cégtől keres, mert a
riasztóm jelzett náluk. Akkor már láttam, hogy egy
rendőrautó áll a ház előtt. A biztonsági cég képviselője
kérte, hogy tartsam kicsit a vonalat, míg egyeztet a
rendőrökkel. A zsaruk azt a felvilágosítást adták neki,
hogy fent tartózkodnak az emeleten, így biztonságban
felmehetünk mi is.
Amikor odafent kiléptem a liftből, két egyenruhás
rendőr beszélgetett a szomszédommal.
Amikor a zsaruk megláttak, odafordultak hozzám és
megkérdezték:
– Ön Miss Annesley?
– Igen.
– Caruso tizedes vagyok, a társam pedig Henner tizedes.
Mi válaszoltunk az ön biztonsági cégének a riasztására,
mivel nem tudtuk elérni önt, hogy megkérdezzük, minden
rendben van-e.
– Mi történt?
– Úgy tűnik, téves riasztásról van szó. Az önök házában
pár perces áramkimaradás lépett fel, és amikor a
pótgenerátor bekapcsolt, a túlfeszültség miatt megszólalt
a riasztó. Vagyis téves riasztás történt. Viszonylag gyakran
előfordul az ilyesmi. Az ön lakása jelenleg érintetlen, be
van zárva, és nincs semmi nyoma betörésnek vagy
behatolásnak.
Éreztem, hogy Owen, aki mellettem állt, összerezzen,
amikor a rendőr azt mondta, hogy betörés meg behatolás.
A karja a vállamon nyugodott, miközben a rendőr beszélt
hozzám, és közelebb húzott magához, mintegy
védelmezőn, amikor leolvasta a zsaru ajkáról, hogy mit
mond.
Odafordultam a fivéremhez.
– Értettél mindent?
A zsaru összevonta a szemöldökét.
– A fivérem siket – magyaráztam neki. – Szájról olvas.
Caruso tizedes bólintott.
– Ha nincs ellenvetése, szeretnénk körülnézni odabent,
csak hogy meggyőződjünk róla, rendben van-e minden.
Nem sejthették, hogy mennyire kapóra jött nekem az,
hogy ellenőrizni akarják a lakásomat. Az egyikük átvette
tőlem a kulcsaimat, és kérte, hogy várjunk kint, amíg
körbeszimatolnak odabent. Pár perccel később szélesre
tárták előttünk az ajtót.
– Idebent minden tiszta. Ahogyan az imént mondtuk,
nagyon gyakori az ilyen téves riasztás a hirtelen fellépő
túlfeszültség miatt. Most már csak meg kell írnunk a
jelentést, önnek pedig alá kell írnia. Aztán már itt sem
vagyunk.
– Köszönöm.
Odabent, annak ellenére, hogy a két rendőr átvizsgálta
a terepet, még mindig szükségét láttam annak, hogy
magam is körbejárjam a lakást. Miközben a zsaruk
leültek a konyhában és hozzáfogtak, hogy megírják a
jelentésüket, én titokban elindultam a szokásos ellenőrző
körutamra. Jól bejáratott trükkjeim voltak, amelyekkel
leplezni tudtam, miben is sántikálok, amikor például
valamelyik randipartneremet hoztam haza. Kivéve
Chase-t; előtte nem kellett alakoskodnom.
Levettem a cipőmet, ami jó kifogás volt arra, hogy
kinyissam az előszobaszekrényt, mintha oda akarnám
betenni. Azután magamra csuktam a fürdőszoba ajtaját,
kinyitottam a csapot és folyattam a vizet, hogy
benézhessek a zuhanyfüggöny mögé. Aztán bementem a
nappaliba, éppen akkor, amikor Owen kinyitotta a
bejárati ajtót valakinek.
Chase állt az ajtó előtt, kint a folyosón, a falnak
támaszkodva, ziháló mellkassal. Owenre nézett, majd
engem is megpillantott a fivérem válla fölött.
– Chase? Te meg mit keresel itt? – kérdeztem tőle.
– Minden rendben?
– Nagyon ki volt fulladva, és eléggé zaklatott volt.
– Igen. Miért? Mi történt?
– Felhívott a biztonsági cég. Nem tudtak téged elérni, és
az én nevem szerepel náluk a szerződéseden értesítendő
személyként az ilyen esetekre. Azt tanácsoltam nekik,
hogy hívják a rendőrséget, és én is idesiettem, amilyen
gyorsan csak tudtam. Biztos vagy benne, hogy minden
rendben van?
Kitártam előtte az ajtót, így már ő is láthatta a
rendőröket mögöttem a konyhában.
– Miután a rendőrök megvizsgálták a helyzetet, arra a
következtetésre jutottak, hogy téves riasztás történt a
hirtelen fellépő túlfeszültség miatt. Ez az épület már elég
idős, és időnként előfordul áramkimaradás. Van egy
pótgenerátorunk is, de beletelik pár percbe, amíg
bekapcsol, és ez okozhatja a túlfeszültséget, majd a téves
riasztást.
– Akarod, hogy én is körbejárjam a lakást? Még egyszer,
a dupla biztonság kedvéért.
Magabiztosan rámosolyogtam, bár korántsem voltam
valami biztos magamban abban a pillanatban. A
felbukkanása miatt a szívem hevesen kezdett dobogni.
– Jól vagyok. Aggodalomra semmi ok.
Chase Owenre pillantott, majd rám. Feszült volt az álla.
– Ha szükséged lenne rám, csak hívj fel!
Láttam, hogy Owen jelenléte komoly fejtörést okoz neki,
de nem világosítottam fel, hogy a fiatalember, akit
méreget, a bátyám.
Inkább azt mondtam neki:
– Rendben leszünk. De köszönöm, hogy idefáradtál,
igazán értékelem a figyelmességedet.
Aztán ahogy jött, úgy el is ment.
Miután a rendőrök leléptek és Owen is távozott, egész
éjjel az ágyamban forgolódtam és megpróbáltam
kitalálni, mit jelent, hogy Chase megjelent este a
lakásomon. Arra a következtetésre jutottam, hogy semmit.
Valószínűleg a kötelességtudat hozta hozzám, mert ő is
szerepelt az értesítendők listáján a biztonsági cégnél.
Biztos voltam benne, hogy ezt a szívességet akárkinek
megtette volna. Mégis… észrevettem a féltékenységet a
szemében, amikor Owent megpillantotta.
Magyarázatra várt.
 Én viszont úgy döntöttem, hogy nem érdemli meg.
Mivel a sok töprengéstől kavargott a fejem és nem
tudtam visszaaludni, úgy döntöttem, nem lustálkodom
tovább az ágyban. Hetek óta az edzőterem felé sem
néztem, és a nap már felkapaszkodott az égre. Itt volt az
ideje, hogy a párnás kis seggemet megmozgassam végre.
Gyorsan bedobtam egy csésze kávét, lófarokba fogtam a
hajamat, magamra kaptam egy jóganadrágot meg egy
rövid, hasvillantós pólót. Még egy elöl cipzáras
melegítőfelsőt is kivettem indulás előtt az
előszobaszekrényből, majd kisétáltam a lakásból.
Mielőtt kiléptem volna az épületből, villámgyorsan
végigpásztáztam a környéket. Az előző este történtek
miatt alaposabban néztem körül, mint általában szoktam.
Csakis ennek köszönhettem, hogy idejében kiszúrtam.
Igen, rögtön észrevettem.
Balra, három házzal arrébb a lépcsőn, a szemben lévő
oldalon nem más ült, mint Chase Parker személyesen.
Amikor rájött, hogy figyelem, elfordította a fejét.
Csakhogy én azt az arcot abból a szögből is felismertem.
Amikor pedig elindultam felé, felállt. A levegő hűvös volt,
ezért belebújtam a melegítőfelsőmbe, miközben
átmentem az úttesten.
– Chase, áruld el nekem, mi az ördögöt művelsz te itt?
– Csak biztos akartam lenni benne, hogy minden
rendben van. De nem gondoltam, hogy ilyen korán kijössz
a házból.
Ismerős volt az öltözéke, ami kissé zavarba hozott. –
Mondd csak… egész éjjel itt táboroztál?
Nem is kellett semmit sem mondania, az arckifejezése
mindent elárult.
– Miért tetted?
– Gondoltam, nagyon nyugtalan lehetsz. Meg akartam
győződni róla, hogy rendben vagy.
Zsigeri válaszom az lett volna, hogy „remekül vagyok”.
De igaza volt, nyugtalan voltam, és – ha eltekintek attól,
hogy mennyire megbántott azzal, ahogyan véget vetett a
kapcsolatunknak – ez igazán figyelmes dolog volt tőle.
Így inkább lenyeltem az indulatos és gúnyolódó
megjegyzéseimet és azt feleltem:
– Köszönöm.
Bólintott, majd a tekintete a rövid póló alól elővillanó
hasamra esett. Észrevettem, hogy néz, ő is tisztában volt
vele, hogy tudom, milyen szemekkel méreget.
– A pasid rögtön azután húzott el, hogy a zsaruk
leléptek.
– Nem mondod komolyan, hogy erre adtad a fejedet!
Kémkedsz utánam? Ugyanis ehhez semmi jogod sincs…
– Szó sincs róla, hogy ezt tettem volna. Csak nem
akartam, hogy egyedül legyél. Itt akartam lenni a
közeledben, ha szükséged lett volna valamire.
Összehúzott szemmel fürkésztem az arcvonásait, de
nem láttam rajta mást, mint őszinteséget.
A legszívesebben ott maradtam volna vele, és azt
mondtam volna neki, hogy nem akarok egyedül maradni
és azt akarom, hogy velem legyen, de tudtam, hogy nem
tehetem és jobb, ha elmegyek. A lábamat kezdtem
bámulni, és próbáltam kitalálni valami elfogadható
indokot arra, hogy maradjak. Tettem még egy
kétségbeesett kísérletet.
– Miért nem vagy megfelelő férfi a számomra?
Rám nézett, majd azt tette, amit mindig is, amikor
megpróbáltam kiszedni belőle az igazságot. Elkapta rólam
a tekintetét.
– Legyen szép napod, Chase! – Szomorúan
rámosolyogtam, majd otthagytam. Ismét.

***

Aznap éjjel, bár nagyon ki voltam fáradva, mégsem

tudtam elaludni. Mivel nyugtalan voltam, és folyton
fészkelődtem, vergődtem az ágyban, Tallulah egy darabig
bírta mellettem, majd ott hagyott és máshol keresett
magának alvóhelyet. Aztán – lehetett vagy éjjel két óra –
kimentem a konyhába, hogy készítsek magamnak egy kis
kamillateát. Meglepetésemre ott találtam Randa
Macsekot a konyhaablak párkányára kucorodva.
Felnyaláboltam, és miközben gondtalanul cirógatni
kezdtem, kinéztem az ablakon. Csaknem kiejtettem a
cicust a kezemből, amikor megláttam. Ugyanazon a
helyen. Akkor még nem volt ott, amikor korábban lent
voltam a zöldségesnél vásárolni. Mi a csudát művel ott?
Lekapcsoltam a konyhában a villanyt, majd felkaptam
a telefonomat. Írtam neki egy üzenetet, majd a sötétben
figyeltem az ablakból, hogy válaszol-e.

Reese: Mit csinálsz te itt?

Chase kotorászni kezdett a zsebében, majd előhúzta a

mobilját. Felnézett az ablakomra, én pedig oldalra
ugrottam, és közben mély levegőt vettem, mintha azzal
megakadályozhattam volna, hogy meglásson.
Lekuporodtam az ablak alá, és fél szemmel kilestem, mit
csinál. Leszegett fejjel állt ott, én pedig megnéztem a
telefonomat, és láttam, hogy a kör alakban táncoló kis
pöttyök jelzik, épp válaszol nekem.

Chase: Csupán szemmel tartom a környéket.

Ugyan miért teszi? Azt még megértettem, hogy a

biztonsági cég riasztása után való éjjel őrt állt a ház előtt,
mert tudta, hogy félek. De hogy most megint itt strázsál?
Ki érti ezt?

Reese: Miért?

Láttam, hogy megint felnéz az ablakomra, hosszú ideig

bámulja, majd ismét lehajtotta a fejét és válaszolt.

Chase: Próbálj aludni! Itt maradok, amíg a

nap felkel.

Visszamentem a szobámba, karomban a macskával, és

becsusszantam a takaróm alá. Töltőre tettem a
telefonomat, majd lekapcsoltam a villanyt. Egy perc sem
telt el, újra felkapcsoltam a lámpát és a mobilom után
nyúltam.

Reese: Miért nem vagy számomra a megfelelő

férfi?

Egy perccel később a telefonom jelzett, hogy

megérkezett a válasz.

Chase: Jó éjszakát, Mogyis Kosárka!

Az éjjel hátralévő részében úgy aludtam, mint a tej.

Másnap reggel nyolckor pattant ki a szemem. Első dolgom
volt, hogy odamenjek az ablakhoz. Ürességet éreztem a
mellkasomban, amikor láttam, hogy senki nem ül a
lépcsőn az utca túloldalán.
De nem kellett sokáig várnom a testőröm
felbukkanására. Ott volt a következő este is, miután a nap
lement. Aztán a rákövetkező éjjel is, és a következőn is,
meg az azutánin is.
Minden áldott este egy vagy két üzenetet váltottunk
egymással. És ahogy a napok teltek, úgy lettek egyre
barátságosabbak az üzeneteink. De mindig ugyanazon a
módon végződtek… megkérdeztem Chase-től, hogy miért
nem megfelelő férfi a számomra. Ő pedig sosem adott rá
választ.
Egy hét elteltével úgy döntöttem, hogy mindenképpen
választ akarok kapni a kérdésemre, és ha Chase nem
hajlandó erről tárgyalni velem, akkor majd máshonnan
szerzem be a szükséges információt.
 35. fejezet

Reese

Azzal a nagy, csokoládébarna szemével bűvölt el, amelytől

elolvadtam, és amely összetörte a szívemet. Sawyer
szakasztott mása volt Chase-nek, a nagybátyjának.
Helyesebben kiköpött az anyja volt. Csakhogy az anyja és
az öccse úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás.
Mondanom sem kell, hogy mindhárman szerencsés
génállománnyal születtek.
– Gyönyörű ez a gyerek, Anna!
Anna átvette tőlem a kicsit, majd etetni kezdte a
cumisüvegből.
– Olyan, akár Chase. Reméljük, hogy az esze is a
nagybátyjáé lesz, a természete és a viselkedése azonban
nem.
Egy kis görög étteremben találkoztunk, amely alig pár
perces sétára volt Anna és Evan lakásától. Minden
bizonnyal rendszeresen megfordultak itt, mert amint
Anna belépett a kicsivel, a tulajdonos máris kivette a
kezéből a babát és puszilgatni kezdte. És az étterem
legalább fél tucat tányér ételt küldött nekünk anélkül,
hogy megrendeltük volna.
Hosszan töprengtem azon, vajon Samet vagy Annát
keressem-e fel, hogy kielégítsem a kíváncsiságomat Chase
titkát illetően, és végül Anna mellett döntöttem. Sam egy
szót sem volt hajlandó mondani, amikor Chase-ről
faggattam. Mivel neki dolgozott, és valaha Peyton legjobb
barátnője volt, nagyon hűséges volt Chase-hez. Ez nem
jelenti azt, hogy Anna ne képviselte volna az öccse
érdekeit. De nekem az volt az érzésem, hogy Anna
bármire hajlandó, amivel segíthet az öccsén – még arra is,
hogy elmondjon olyasmit, amit Chase sosem mondana el.
– Remélem, nem haragszol azért, hogy felhívtalak és
megkerestelek.
– Dehogyis! Hívj akár minden nap! Nagyon bele vagyok
habarodva ebbe a kis lurkóba, de azon veszem észre
magam, hogy már a felnőttekkel is babanyelven kezdek
gügyögni. Legalább gyakrabban kiszabadulok a négy fal
közül, és még este nyolc óra előtt kibújok a melegítőmből
és megmosom a hajamat.
Egy darabig mindenféléről csevegtünk, például a
kicsiről, vagy hogy mit tervezzünk az őszre, sőt még
néhány olyan kozmetikum is szóba került, amelyet a
Parker Művek készült piacra dobni. Már arra gondoltam
éppen, hogy milyen kellemetlen lesz, amikor
előhozakodom a kérdéssel, amelyet fel akartam tenni
Annának, amikor Chase nővére váratlanul témát váltott.
– Kérdezhetek valami személyeset? – tudakolta.
– Természetesen.
– Tett valami olyasmit az öcsém, amivel kiborított? Ezért
nem vagytok már együtt?
 – Igen. Így áll a helyzet.
– Gondoltam. Mit csinált az az idióta?
Pléhpofát vágtam.
– Szakított velem.
Anna nagyon megdöbbent.
– Miért?
– Fogalmam sincs. Többek között ezért is akartam
beszélni veled. Szakított velem, de mégis ott ül minden
éjjel a lakásommal szemben és őrködik felettem.
Anna hatalmas szemeket meresztett rám.
– Mit csinál?
Elmondtam neki töviről hegyire a történteket, és mivel
először beszéltem róla hangosan valakinek, úgy tűnt
nekem, mintha hiányozna valami a sztorimból. Ez csak
megerősített abban, hogy Chase egy igen fontos dolgot
hallgatott el előlem.
Épp akkor értem a mesém végére, amikor a kisfiú
elaludt és Anna gyengéden beletette őt a babakocsiba.
Nagyon meglepődtem, amikor Anna szemében könnyeket
láttam, miután visszaült a helyére.
– Most már mindent értek.
– Miről beszélsz?
Egy hatalmas könnycsepp gördült végig az arcán.
– Úgy érzi, nem tudta megvédeni Peytont, és neked a
biztonságod a legnagyobb problémád. Méltatlannak érzi
magát hozzád, ugyanakkor nem képes elengedni téged.
Ezután mintha átszakadtak volna a gátak. Annából
csak úgy folyt a szó, és megtudtam tőle minden hiányzó
részletet Balsamo nyomozó látogatásától kezdve Chase
diófa nyelű késén át Eddie bűnösségéig. Mire Anna
befejezte a mondandóját, mindkettőnk arca könnyben
úszott. Fájt a szívem Chase miatt. Az is nehéz volt a
számára, hogy elveszítette azt a lányt, akit szeretett, de
miután megtudta, hogy egy férfi azzal a késsel ölte meg a
szerelmét, amelyet ő adott neki, úgy érezte, ő okozta
Peyton halálát. Mintha kockára tette volna a
menyasszonya életét.
Annával egymásba karoltunk és úgy mentünk vissza a
lakásához. Közben persze a boldog kismama tolta maga
előtt a babakocsit.
– Nem akarsz feljönni hozzánk? Megihatnál egy
pohárka bort – kérdezte.
– Szívesen, de talán majd egy másik alkalommal.
Bólintott.
– Szavadon foglak, meglátod.
– Semmi szükség rá. Bármi is történjék, szeretnék
kapcsolatban maradni veled.
Úgy öleltük meg egymást, mintha rég nem látott
barátok lennénk.
– Mit fogsz most csinálni? – kérdezte.
– Még nem tudom. Át kell gondolnom a dolgokat. Túl sok
volt ez nekem egyszerre ahhoz, hogy ilyen hamar meg
tudjam emészteni.
– Megértelek.
– Megtennél nekem egy szívességet? Ha beszélsz az
öcséddel, ne említsd meg neki, hogy mindezt a
tudomásomra hoztad, rendben? Még nem adtam fel a
reményt, hogy majd ő maga mondja el nekem. Azt hiszem,
eddig nem a legjobb módon próbáltam rávenni arra, hogy
megnyíljon előttem.
– Természetesen. Remélem, hogy végül ti ketten megint
egyenesbe jöttök.
– Köszönöm, Anna! Mindent köszönök.
Úgy váltam el Annától, hogy végre megértettem, miért
gondolja Chase azt, hogy ő nem a megfelelő férfi a
számomra. El kellett érnem nála, hogy rájöjjön, mégis az.

***

Chase aznap este kilenc órakor érkezett. Azon tűnődtem,

vajon bejár-e még dolgozni. Az egész éjszakát ott szokta
tölteni a lakásom előtt őrködve. Minden valószínűség
szerint emellett már nem volt képes helytállni a cégénél
napközben.
Hagytam, hadd üldögéljen magában odakint, míg
mindent elkészítettem. Akkor pedig minden előzetes
figyelmeztetés nélkül kimentem hozzá.
Amikor közeledtem felé, feltápászkodott a helyértől.
– Minden rendben?
– Csak… ma nem jön álom a szememre. Nem bánod, ha
csatlakozom hozzád? – odanyújtottam neki a tányért,
amelyet magammal hoztam. – Sütöttem egy kis sütit.
Kíváncsian fürkészte az arcomat, látszott rajta, hogy
nem tudja hova tenni a viselkedésemet. De mivel
őszintének talált – valóban rosszul indult az estém –,
bólintott.
– Természetesen.
Csak lassan indult meg köztünk a beszélgetés, mivel
egyikünk sem tudta, mit is mondjon. Én a munkája felől
érdeklődtem, ő pedig azt kérdezte tőlem, milyen új
álláslehetőségeim vannak. Azt feleltem neki, hogy még
mérlegelem az ajánlatokat, majd végül a tárgyra tértem.
Vagyis előhozakodtam azzal a témával, amely miatt
kijöttem hozzá. Volt ugyanis valami, amit el akartam
mondani neki. Éppen szünet állt be a beszélgetésünkben,
én pedig nagy levegőt vettem, majd jól hallhatóan
kifújtam.
– Nem tudom, hogy bezártam-e az ajtót.
– Ma este?
Megráztam a fejem.
– Nem, hanem amikor betörtek a házunkba. A
lakáskulcs egy hosszú, piros szalagra volt rákötve,
amelyet szerettem a nyakamban viselni. Én léptem ki
utoljára a házból és nekem kellett bezárnom a lakást. De
nem emlékszem rá, hogy bezártam-e. Emiatt ellenőrzöm
háromszor a zárat, mielőtt elmegyek otthonról.
– Akkor még gyerek voltál.
– Tudom. És a környékünkön heteken át vagy tucatnyi
betörés történt, mielőtt mi is sorra kerültünk. Némelyik
esetben nem volt nyoma erőszakos behatolásnak. Máshol
viszont betörték az ablakokat és az ajtókat is.
Valószínűleg amúgy sem számított volna, hogy be volt-e
zárva a lakásunk vagy sem. Egyébként már bent voltak a
betörők, amikor hazaértünk a bátyámmal. A rendőrök azt
mondták, ha be akartak menni, akkor mindenképpen
megtalálták volna a módját, hogy bejussanak. –
Megvontam a vállamat. – De ma este megint
megpróbáltam visszaemlékezni, hogy bezártam-e az ajtót.
Újra meg újra le szoktam játszani a fejemben annak a
napnak az eseményeit, hogy eszembe jusson.
Chase átkarolt, és magához húzott.
– Mit tehetnék, hogy jobb legyen?
– Semmit. Ha beszélhetek róla veled, máris könnyebb.
Ekkor még erősebben szorított magához.
– Gyere csak le bármikor! Itt vagyok naplemente és
napfelkelte között mindig.
Úgy éreztem, mosoly csendül ki a hangjából.
Megfordultam, mert látni akartam az arcát. Annyira
hiányzott nekem a drága arca! A másodperc tört részéig
rám pillantott. Láttam a szemében, hogy még mindig
szeret. Csak épp nagyon mélyen elrejtette előlem. Csupán
távolba vesző foszlányait csodálhattam meg igazi
érzéseinek, mielőtt még ismét elérhetetlenné váltak
volna.
Úgy éreztem, ezen az éjszakán már nem ajánlatos
tovább merészkednem annak érdekében, hogy Chase-t
szóra bírjam. Feltápászkodtam és azt mondtam:
– Megyek és lefekszem. Köszönöm, hogy meghallgattál,
Chase.
– Bármikor szívesen meghallgatlak újra.
 – Itt hagyom a tányért. A rendőröket folyton fánkkal
kínálják, legalább én meglephettem egy kis sütivel a
testőrömet.
Elindultam hazafelé, de közben visszafordultam. Egész
testemet kellemes bizsergés járta át, amikor azt láttam,
hogy a fenekemet bámulja. Már csaknem elfelejtettem
feltenni neki a sokszor hallott kérdést:
– Miért nem vagy te megfelelő férfi a számomra, Chase?
Egy napon elérem, hogy válaszoljon nekem. De ez a mai
még nem az a nap.

***

Hasonlóképpen telt az elkövetkező pár hét is. Esténként

hoztam egy kis harapnivalót Chase-nek, aztán egy vagy
két órát ültem mellette a lépcsőn valamelyik ház előtt, a
lakásommal szemben lévő oldalon. És minden reggel ott
találtam a tányért a lakásom ajtaja előtt.
Chase őrködése következtében jókat aludtam.
Megnyugtatott, hogy úgy vigyáz rám, akár egy ragadozó
madár. Viszont aggasztott, hogy ebből a helyzetből már
nem mozdulunk ki többé. Ugyanis úgy tűnt, Chase-t
kielégíti az újfajta kapcsolatunk – én viszont nem így
voltam vele. Ezért komoly lépésre szántam rá magam.
Aznap köd szitált és én muffint sütöttem neki.
Elindultam kifelé, hogy megkínáljam a szokásos napi
csemegéjével. Kapucnis széldzseki volt rajta, és kapóra jött
nekem, amint ott kuporog az esőben, akár egy rakás
szerencsétlenség.
Kinyitottam az esernyőmet és fölénk tartottam,
miközben leültem a vizes lépcsőre.
– Szia!
– Ma igazán csodás éjszakánk van – jegyeztem meg kissé
gúnyosan.
– Időnként esnie is kell. Az utóbbi hetekben igazán
szerencsénk volt az időjárással.
Egy váratlan meleg fuvallat felém fújta kölnijének az
illatát, ami eszembe juttatta az együtt töltött éjszakáinkat.
Megizzadhatott az imént, és ez a pajkos szellő
előcsalogatta az inge alól az illatot, amelyet aznap reggel
magára kent. Közel akartam hajolni hozzá, hogy
beszívjam magamba az illatát. De annyira csalódott
voltam, hogy képtelen voltam megtenni.
Mivel kezdtem elveszíteni a türelmemet, az ajánlatom
nem olyan formában csúszott ki a számon, ahogyan azt
eredetileg terveztem.
– Gyere inkább fel! – kottyantottam ki. – Nem kell neked
itt görnyedni egész éjszaka.
Váratlanul érte a javaslatom. Értetlenül nézett rám.
Tényleg ennyire megzakkant volna? Azt gondolta, hogy
örök időkig itt fogunk üldögélni a lakásommal szemben,
én meg közben süteménnyel tömöm?
Amikor még mindig nem válaszolt, megismételtem az
ajánlatomat.
– Gyere fel! Ez ostobaság. Hiszen esik az eső, nekem
pedig pár lépésnyire van egy csontszáraz kecóm. Tőlem
őrt állhatsz egész éjjel a kanapém mellett, ha ez a
kívánságod. Csak gyere már fel végre!
Csakhogy az a barátságos arc, amely az esti
látogatásaimkor fogadni szokott, ekkor hirtelen kővé
dermedt, és Chase tekintete épp olyan távolba révedőnek
tetszett, mint amikor szakított velem. És már azt is tudtam,
mi következik ezután, de ezt a színjátékot már nem
akartam tovább csinálni.
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, Reese.
Felálltam.
– Márpedig én annak tartom.
– Szerintem egész jól kijövünk egymással. Nehogy
félreértsd a helyzetet.
Ezt igazán nem gondolhatta komolyan!
– Még hogy egész jól kijövünk egymással!? Mégis minek
tartasz minket, Chase? Mondd meg nekem!
Megfeszült az álla.
– Barátok vagyunk.
Szinte láttam, amint magába zárkózik, de nem törődtem
vele. Az utóbbi időben olyan sok érzelem gyűlt fel
bennem, hogy most már ki kell adnom magamból. És
Chase-re zúdítottam rá a bennem kavargó összes
feszültséget.
– Nem akarom, hogy barátok legyünk! – kiáltottam. – Mi
sosem voltunk barátok!
Nem akartam ultimátumot adni neki ezen az estén, de
valahogy mégis így alakult.
Már itt volt az ideje.
 – Ennél többet pedig nem adhatok neked, Reese. Ezt
már megmondtam neked.
– Lehet. Csakhogy a szavaid nincsenek összhangban a
tetteiddel. Mindig arra tanítottak, hogy ne azt nézzem, mit
mond valaki, hanem azt, hogy mit csinál.
Chase beletúrt esőtől nedves hajába.
– Olyasmit akarsz tőlem, amit nem adhatok meg neked.
– Én téged akarlak. Ennyi az egész. Nincs szükségem egy
olyan alakra, aki az utcán őrködik felettem és a barátom
akar lenni. Nekem olyan férfi kell, aki ott van mellettem.
– Nem tehetem.
– Nem teheted, vagy nem akarod megtenni?
– Van különbség a kettő között? Mind a kettő
ugyanazzal az eredménnyel jár.
– Tényleg ezt akarod? Itt akarsz ücsörögni éjszakáról
éjszakára? És mi történik majd akkor, ha férfiakat viszek
fel a lakásomra, hogy jót kufircoljak velük? – Láttam,
amint a tekintete egyre dühösebbé válik, és abban
reménykedtem, hogy ez a heves érzelem majd felrepeszti
a páncélját. – És hogyan fog ez a dolog működni akkor?
Kezet rázol a pasijaimmal és megkérdezed őket, mikorra
végeznek velem, hogy te addig tarthass egy kis pihenőt és
elhagyhasd az őrhelyedet?
– Hagyd abba, Reese!
A végsőkig el voltam keseredve, hogy most sem tudtam
áttörni a hallgatás páncélját.
– Tudod mit? Részemről befejeztem. Nem akarsz engem?
Rendben van. De ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek!
Ha továbbra is itt lebzselsz, meglátod, hazahozok
magammal egy férfit, aki mellettem marad éjszakára is. –
Közelebb hajoltam hozzá és a lakásomra mutattam. –
Nyitva hagyom az ablakot, hogy hallhass minket.
 36. fejezet

Chase

Még a lesivadászok is kialakítanak maguknak egyfajta

rutint.
Miután Reese elment reggelenként otthonról, futottam
egyet. Nagyjából négy kilométernyire volt az ő lakása az
enyémtől, és a távolság felét általában futva tettem meg.
Amúgy is feszített a csalódottság, hogy nap mint nap
láttam elmenni reggelenként.
Egy héttel ezelőtt kaptam tőle utoljára sütit. Aztán
abbamaradt ez a figyelmes gesztus a részéről. És azóta
már nem is jött oda többet hozzám. Azt hiszem, hálásnak
kellene lennem neki, amiért akkor hideg zuhanyban
részesített. Az utóbbi időben másra sem tudok gondolni,
mint a fenyegetésére. Mi az ördögöt fogok csinálni, ha
Reese a szemem láttára megy fel a lakására egy másik
férfi kíséretében, és az a fickó még éjszakára is ott marad
vele? A gondolat hatására gyorsabban kezdtem futni.
Meddig fogok még itt loholni?
A pokolba!
Már nem tart sokáig.
Bár többnyire ugyanazon az útvonalon futottam végig a
városon, ezen a napon másfelé vettem az irányt. Nem volt
ez tudatos döntés; csak a lábam vitt valamerre, miközben
Reese-szel volt tele a fejem.
Amikor az Amszterdam sugárútra értem, csak akkor
döbbentem rá, hogy milyen messzire is keveredtem. És
hogy hova vitt a tudatalattim. A Kis Keleti
Ingyenkonyhára.
Ez volt az a hajléktalanszálló, ahol Peyton
önkénteskedett.
Ahova Eddie enni járt nap mint nap.
Már csaknem hét éve nem jártam erre.
Hosszú ideig bámultam az ablakot, majd a tekintetem
lejjebb siklott, arra az üres pontra, ahol Peytonnal
gyakran rátaláltunk Eddie-re, amint ott üldögélt. A hely
megkopott kissé, de azért nem túlságosan.
Gyűlöltem ennek a helynek a látványát. Felbőszített, és
a láttán újra azt a tehetetlenséget éreztem, ami akkor tört
rám, amikor azt az utolsó telefonhívást kaptam Peytontól.
Erőtlenné és gyengévé tett megint. Ismét úgy éreztem
magam, akár egy áldozat.
Mégis befelé vitt a lábam, pedig magam sem tudtam, mit
keresek itt. Korán volt még, és a szálló üres volt. Csak egy
pár és a két gyermekük reggelizett az egyik asztalnál.
Néhány önkéntes szorgoskodott, ételekkel megrakott
fémtálcákat hordtak ki a konyhából és letették őket a
helyükre az ételkínáló asztalon.
Körülnéztem, és még mindig nem tudtam, mit keresek
itt. Aztán megragadta a figyelmemet az a néhány
bekeretezett kép, amelyek az egyik falat díszítették.
Amikor több mint hét évvel ezelőtt az épület
tatarozásakor kifestették a falakat, mindegyik önkéntes
adományozott az otthonnak egy-egy ilyen plakátot,
amelyre a kedvenc bölcsességét írta fel. Peyton sosem
mutatta meg nekem, melyik volt az övé. Odamentem a
képekhez és elkezdtem olvasgatni, ami rájuk volt írva.

Nem kell az egész lépcsősort megmásznod. Csak

lépj fel az első fokra!

Két kezed van – az egyikkel magadon segíts, a

másikkal a többieken!

A következő bölcsesség elgondolkodtatott.

Ha nem váltasz idejében irányt, ott fogsz kikötni,

amerre sodródsz.

És ugyan én merre haladtam? Szerencsére a két jóakaró

perszónám jóvoltából – a nővéremre és Samre gondolok –
már nem vedeltem az italt a bárban alkonyattól hajnalig.
Ehelyett kint ültem az utcán egy nőnek a lakása előtt
estétől reggelig. Volt egy sikeres vállalkozásom, ahova már
hetek óta be sem tettem a lábam, és elvesztettem azt a nőt,
aki hét éve a legjobb dolog volt az életemben. Az
„elvesztettem” nem is a legmegfelelőbb kifejezés. A
„feladtam” sajnos sokkal inkább helyénvaló.
A bennem feszülő dühöt egyre inkább a sajnálat járta
át. Gyűlöltem, hogy érdemtelennek éreztem magam
mindarra, amim csak volt, és hogy ezért szándékosan
tettem tönkre mindazokat a dolgokat, amelyeket a
legértékesebbnek tartottam. Csakhogy fogalmam sem
volt, hogyan űzzem ki magamból ezt az érzést. Helyes volt
vagy sem – ez a bevésődés nagyon is valóságos volt a
számomra.
– Mindig megállok ezek előtt a képek előtt, amikor
reggelente bejövök ide. – Nelson, a szálló vezetője csapott
rá baráti közvetlenséggel a hátamra, amikor odajött
hozzám. – Hogy vagy mostanában, Chase?
– Csak belógtam ide. – Egy fonalat követve. – És te hogy
vagy?
– Megvagyok, kösz. Ember, szívből sajnálom! Micsoda
fintora a sorsnak, hogy a zsaruk annyi idő után csak most
jöttek rá, hogy Eddie volt a tettes!
Egész testemben ledermedtem, de valahogy mégis
sikerült bólintanom.
– Sajnos, a lakóink közül sokan mentálisan betegek. – Az
állával a kis család felé bökött, amelyik épp befejezte a
reggelijét az asztalnál. – Az itt megforduló embereknek
csak egy része – és a kisebbik része – kerül ki azok közül,
akik az állásuk elvesztése miatt kötnek itt ki. Nap mint
nap egyre több olyan alak fordul meg nálunk, akiknek
kórházi kezelésre lenne szükségük a mentális problémáik
miatt. De ha még el is jutnak a kórházig, néhány napos
megfigyelés után kiteszik őket, mert nincs egészségügyi
biztosításuk.
Rápillantottam Nelsonra. Valószínűleg nem tudta, hogy
a kés, amellyel Eddie leszúrta Peytont, az enyém volt, és
én adtam oda Eddie-nek. Balsamo nyomozó azután
keresett fel, hogy kihallgatta a hajléktalanotthon
munkásait. És emellett azt is tudtam róla, hogy sosem ad
ki információt senkinek, hacsak nem felétlenül szükséges.
– Nelson! – egy férfi szólt ki a konyhából.
– Fejezd csak be a reggelidet! Örülök, hogy találkoztunk,
Chase! Nézz be hozzánk gyakrabban!
Ismét meglapogatta a hátamat, majd a dolga után
látott. Egyszer még visszafordult, mielőtt bement volna a
konyhába, és odakiáltotta nekem:
– Peyton idézete mellé kitettem a bekeretezett
fényképét is.
Az állával most az előttem lévő bekeretezett
bölcsességekre mutatott. Peytoné volt az utolsó a sorban,
épp az, amelyiket még nem olvastam el.

Ne azon morfondírozz, mi lenne, ha!

Inkább azzal törődj, ami van!

***

Aznap délután, amikor bementem az irodámba,

valósággal úgy éreztem magamat, mint egy idegen – talán
jobb lett volna, ha előre bejelentem a saját
alkalmazottaimnak, hogy bejövök, még akkor is, ha ez a
vállalat az enyém volt, és senkinek, csupán saját
magamnak tartoztam elszámolással. Először a kollégák
tétován közeledtek hozzám, ami tulajdonképpen
hasznomra is volt, mivel igazából nem volt kedvem a
szokásos irodai csevegésekhez.
Olyan sok üzenetet és e-mailt kaptam, hogy legalább
egy hét kellett volna a megválaszolásukra. Az irodám
redőnyeit leengedtem, hogy a lehető legkisebb
figyelemben részesüljek, miközben dolgozom. Ez persze
nem tartotta vissza Samet attól, hogy benézzen hozzám.
Ez a nő igazi véreb volt, az orrában az én
illatanyagommal.
– Úgy nézel ki, mint akin átment a gyorsvonat.
Azon tűnődtem e kijelentése hallatán, hogy vajon mit
szólt volna, ha akkor lát, mielőtt lezuhanyoztam és
megborotválkoztam – alig egy órával korábban.
– Örülök, hogy látlak, Sam.
– Valami fontos teendőd miatt jöttél be ma?
– Dolgozom valamin még ma este és nem tudom, meddig
maradok bent.
– Ó? Csak nem valami új termék születik?
Az évek hosszú során megtanultam, hogyan hárítsam
az ilyen kissé tolakodó jellegű közeledéseket.
– Találtál már valakit a megüresedett informatikus
igazgatói állásba?
– Van pár pályázó a tarsolyomban. De még nem értem
rá választani közülük… ugyanis mielőbb be kell töltenünk
az egyik megüresedett állást a marketingosztályon.
Sam csapdát állított nekem, de úgy döntöttem, hogy
nem sétálok be a kelepcéjébe. Ezúttal nem!
 – Remek, örülök, hogy ezt hallom tőled. Ugyanis nem
fizetek azért, ha csak a lábadat lógatod.
– Nem hiszem el, hogy ezt mondom, pedig úgy látom, a
kellemetlenkedő, zsörtölődő, ám józan Chase-t jobban
kedvelem, mint az elázott, ám cuki Chase-t.
Még vagy tíz percig beszélgettünk Sammel, aki
mindenféle magánéleti hablattyal árasztott el, majd
részletekbe menően tájékoztatott egy biztosítási ügynök
új ajánlatáról. Szerencsére ekkor megcsörrent a
telefonom, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hogy
mielőbb lerázhassam őt. Ha nem igyekszem, akkor
lekésem Reese-t! Elkezdtem leállítani a laptopomat, és
bezártam pár fájlt. Ezzel Sam értésére akartam adni,
hogy a beszélgetésnek részemről vége. Éreztem ugyanis,
hogy ismét ostrom alá akarja venni a magánszférámat.
– Nos, akkor hagylak lelépni.
– Köszönöm, Sam. Valóban sietek kissé, mert időben oda
kell érnem valahova.
Sam tett pár lépést az ajtó felé, majd visszafordult.
– Ó, és lenne itt még valami, amiről beszélni akartam
veled.
Na, most jön a feketeleves, gondoltam magamban, ezt
csak nem sikerült megúsznom.
– És mi lenne az?
– A Pink Cosmetics referenciát kér az egyik volt
alkalmazottadról. Szeretnék személyesen megbeszélni
veled a dolgot. John Boothe-ról van szó, aki jelenleg a
Canning & Canning vállalat elnöke. Emlékszel rá?
 – Persze. Remek fickó. Majd felhívom alkalomadtán.
– Akkor sms-ben átküldöm neked a telefonszámát.
– Köszi. A cég Chicagóban működik, ugye?
– Igen, a belvárosban.
– Ki az aki tőlünk, New Yorkból Chicagóba megy
dolgozni?
– Egyelőre senki…
Összeakadt a tekintetünk. Kérdőn néztem rá, bár már
tudtam a választ.

***

Aznap éjjel ott ültem a lépcsőn a Reese lakásával szemben

lévő oldalon. Bár már az indián nyár utolsó napjaiban
jártunk, a hőség még este is kitartott. Ráadásul párás is
volt a levegő, és a szinte elviselhetetlen forróságban
szaporán vert a szívem. Korábban a nappalokat
önsajnálattal és önmarcangolással töltöttem, de amint
Samtől megtudtam, hogy Reese komolyan fontolgatja,
hogy egy állás miatt elhagyja New Yorkot, egy új érzés is
beköltözött a szívembe: a félelem.
Márpedig a félelem elviselhetetlen volt a számomra.
Gyűlöltem ezt az érzést. Komolyan fontolgattam, hogy
idefelé tartva betérek egy italboltba, hogy enyhítsem az
idegességemet. Csakhogy nem tehettem, hiszen dolgozni
mentem. Még akkor is, ha ez az én furcsa misszióm volt, és
ha Reese többé már nem akart itt látni.
Már vagy egy órája ülhettem ott, amikor egy ismerős
férfi bukkant fel a ház előtt, amelyben Reese lakott, és be
is ment az épületbe. Alig telt bele egy perc, már tudtam is,
hogy hol találkoztam vele. Ökölbe szorult a kezem, amikor
visszaemlékeztem rá, hogy ez volt az a fickó, aki a téves
riasztás napján ott volt Reese lakásán.
És ez most a második randijuk.
Márpedig jól tudtam, hogy az én második randijaim
hogyan szoktak végződni.
Kufircolással.
Kufircolással.
Kufircolással.
Tizenöt perccel később mindketten kijöttek a házból.
Reese egy csinos, vállpántos nyári ruhát viselt, amely fölé
egy könnyű kardigánt vett fel. A lábán magas sarkú
szandál volt. A haját leeresztette, és a párás levegő még
dúsabbá és szexibbé varázsolta a frizuráját. Még sosem
láttam ennyire gyönyörűnek. Amikor kiléptek a járdára,
Reese legyezni kezdte magát a kezével. Pokoli forróság
volt. A mellkasomat szorító féltékenység csaknem
elviselhetetlenné vált számomra, amikor lecsúsztatta
válláról a kis felsőt és kivillant pompás dekoltázsa, sőt a
fedetlen hátát is megcsodálhattam.
Izzadtságcseppek gördültek végig a homlokomon,
miközben néztem az elém táruló színjátékot, amely
egyben az én pokoljárásom is volt. Az ismerős fiatalember
odaállt Reese háta mögé, és segített neki levenni a
kardigánt. Elakadt a szívverésem, és alig tudtam megállni,
hogy ne rohanjak oda hozzájuk, és ne vágjam a fickó
képébe, hogy vegye le azt a mocskos kezét erről a tündéri
teremtésről! Csak ültem ott a helyemen és nem csináltam
semmit, csak a fogamat szívtam dühömben.
Többé már semmi jogom sem volt ahhoz, hogy bármiben
is megakadályozzam Reese-t. Bár úgy éreztem, ez a férfi
olyasvalakit érint meg, aki hozzám tartozik. Akihez sokkal
inkább nekem van közöm, mint neki.
Figyeltem, amint elindulnak az utcán, és nem
mozdultam a lépcsőről mindaddig, amíg be nem fordultak
a sarkon. Akkor viszont egy cifra káromkodás kíséretében
feltápászkodtam és követni kezdtem őket. Új feladatot
szabtam magamnak a biztonsági szolgálatom ideje alatt. És
nagyon úgy tűnt számomra, hogy ezt a settenkedést
átkozottul komolyan veszem.
Átmentem az utca túloldalára négy háztömbnyire
tőlük, majd tisztes távolságot tartva haladtam a
nyomukban. Közben a testbeszédüket figyeltem. Menet
közben elég közel álltak egymáshoz, mint akik jól érzik
magukat együtt, de nem fogták meg egymás kezét, és nem
is érintették meg a másikat. Amikor betértek egy kis olasz
vendéglőbe, azt hittem, hogy legalább egy-két órát kell
várnom a színjáték folytatására, de szerencsémre a
pincérnő az egyik panorámaablak melletti asztalhoz
ültette le őket.
Pár perc elteltével nem tudtam, hogy átkozzam vagy
dicsérjem-e a sorsomat, amiért egész este szemmel
tarthattam őket. Végül mit sem törődve ezzel, az étterem
átellenes oldalán, az ablakkal átlósan szemben
cövekeltem le. Innen engem ők nem vehettek észre, én
viszont kitűnően láttam őket.
Bort és előételt rendeltek, és úgy tűnt, bőven van mit
megbeszélniük. Minden alkalommal, amikor Reese
felnevetett, örültem, hogy gyönyörködhetem elbűvölő
mosolyában. De aztán hamar kedvemet szegte a
felismerés, hogy nem én vagyok az, aki ezt a derűt az
arcára csalta.
Egy ponton túl mintha lassított felvételen néztem volna
őket: azt, ahogyan a fiatalember kinyújtotta a kezét és
megérintette Reese arcát. A kezét pár pillanatig ott
nyugtatta a számomra oly kedves hölgy arcán, és ez a
mozdulat nagyon bensőségesnek tűnt számomra.
Olyannyira, hogy azt gondoltam, a fiú a következő
pillanatban előrehajol, és megcsókolja Reese-t.
Bakker! Ezt képtelen vagyok tovább elviselni!
El kellett fordítanom a fejem.
És aztán a kezembe temettem a fejemet, és azon
töprengtem, innen vajon hogyan fogok továbblépni.
Hogyan is hagyhattam, hogy Reese kisétáljon az
életemből? Én akartam szakítani vele.
Hetekig próbálkoztam azzal, hogy kiűzzem őt az
életemből, de valami mindig visszahúzott hozzá.
Aztán hirtelen belém hasított a felismerés.
A szívem volt az oka mindennek. Az én átkozott szívem!
Mert ő már ott élt a szívemben.
Fizikailag eltávolodhattam tőle, de már az életem
részévé vált. És a távolság ezen már nem változtathatott.
Ott élt és lüktetett a szívemben, még akkor is, ha nem vett
részt az életemben.
Hogyan lehetett ilyen éles és pontos ez a felismerés,
amikor csak öt perce eszméltem rá?
Minden bizonnyal nagy szerepe volt ebben a fenyegető
érzésnek, hogy végképp elveszíthetem őt. Mind e
pillanatig nem igazán hittem el, hogy képes lesz
továbblépni. De most, hogy a saját szememmel láttam,
mégis rálépett erre az útra, olyan volt ez számomra,
mintha ébresztőt fújtak volna a fülembe.
Most minden azon múlt, hogy mit szándékoztam tenni.
De mi lenne akkor, ha megint együtt lennénk és valami
történne vele? Én pedig nem lennék ott mellette, hogy
megvédjem? Mi lenne, ha faképnél hagyna? Vagy én
hagynám el őt? Mi lenne, ha… egyszer úgy válna el tőlem,
ahogy Peyton?
Bárcsak tudtam volna a választ ezekre a kérdésekre!
Bárcsak ismertem volna a jövőt, azt, hogy hogyan alakul a
sorsunk!
A fejemben egymást űzték-hajtották a gondolatok: hol
azt mérlegeltem, hogyan tudnám őt rávenni arra, hogy
bocsásson meg nekem és fogadjon vissza, hol pedig arról
próbáltam meggyőzni magam, hogy helyesebb, ha
hagyom elmenni.
Mi lenne, ha én hagynám el őt?
Mi van, ha olyasvalakit akar magának, aki erősebb,
mint én?
És mi van akkor, ha ő máris túllépett a kapcsolatunkon?
 Épp akkor néztem fel, amikor Reese hátraszegett fejjel
nevetett valamin, amit nyilvánvalóan az a seggfej
mondott neki, aki szemben ült vele. Szinte fizikai
fájdalmat éreztem, és amikor behunytam a szemem,
eszembe villant valami, amivel aznap valamivel korábban
szembesültem – vagyis azzal a bölcs idézettel, amelyet
Peyton választott ki, hogy feltegye a menhely falára. Hét
éven át a szálló környékén sem jártam. Vajon miért ma
döntöttem úgy, hogy arrafelé veszem az utamat? Úgy tűnt
nekem, hogy ez valami jel lehet a számomra. Egyfajta
iránymutatás.
Igen, jel volt, mégpedig a szó legszorosabb értelemében.
Most már csak a szimbolikus tartalmát kellett
megfejtenem.
Ne azon morfondírozz, mi lenne, ha! Inkább azzal törődj,
ami van!
 37. fejezet

Reese

Túlságosan kemény voltam vele – és messzire löktem el

magamtól.
Amikor befordultunk a sarkon és láttam, hogy a
szemben lévő lépcsőkön nem ül senki, elöntött a
szomorúság. A szívem a torkomban dobogott és a
mellkasomban hatalmas üresség tátongott. Az előző héten
ultimátumot adtam Chase-nek, és úgy tűnik, a
fenyegetésem nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket,
mert hűlt helye volt. Vagyis a nyílt felszólítás visszacsapott
rám. Pedig abban reménykedtem, hogy ha kilátásba
helyezem, hogy majd más férfit viszek az ágyamba, azzal
kiugratom a nyulat a bokorból. Ha jelentettem volna
valamit a számára, akkor legalább a töredékét érezte
volna annak, amit én éreztem iránta. És akkor kapva
kapott volna utánam.
Amikor egy újabb hét telt el anélkül, hogy ismét feltűnt
volna a lakásommal szemben lévő lépcsők valamelyikén,
abban bíztam, talán sikerül felkeltenem a szunnyadóban
lévő érdeklődését irántam, ha újra előkerül, és látja, hogy
egy másik férfival randizom. Ezért örültem, amikor Owen
ismét meghívott vacsorázni, utána pedig moziba. Chase-
nek fogalma sem lehetett arról, hogy az a magas, jóképű
harmincéves pasi a bátyám.
Sajnos úgy nézett ki, hogy a tervem fordítva sült el. A
testőröm nem volt sehol.
Miközben hazafelé baktattunk Owennel abban az
utcában, ahol a lakásom volt, egyre csak azt fürkésztem,
vajon ott ül-e a lépcsőn Chase. Ha megpillantottam volna
az egyik ház előtt kuporogva, visszatért volna belém a
remény is. A lépcsők azonban üresen tátongtak, akár a
szívem. Ezek a lépcsők életem metaforájává váltak: egész
valómat átjárta az üresség és a hiány érzete.
Rémülettel töltött el az a gondolat, hogy ezek után
hazamenjek, és befeküdjek az ágyamba, ahol Chase-szel
oly sok szerelmes éjszakát töltöttünk.
Belekaroltam a bátyámba, és így tettük meg az utat a
kapuig. Owen még mindig az orrán viselte a speciális
szemüvegét, amelyet a moziban kapott, ahová a vacsora
után tértünk be. Amikor az IMAX filmszínház olyan
filmeket kezdett vetíteni, amelyeket siketek is élvezhettek,
vettem Owennek egy olyan szemüveget, amely a vetített
képet a nézőtől háromméteres virtuális távolságba
helyezi. Ez a szemüveg olyan volt, mintha egy 3D-s
szemüveget kereszteztek volna egy retró napszemcsivel.
Mondanom sem kell, hogy senkinek sem tűnt fel éjfélkor
New York utcáin, hogy Owen egy különleges szemüveget
visel.
Nem zavartattam magam azzal, hogy lebeszéljem
Owent arról, hogy felkísérjen a lakásomba. Mindig ezt
tette ugyanis, és még a szokásos ellenőrzést is elvégezte
helyettem. Rajta kívül csupán Chase jött rá arra, hogy ez
mennyire fontos nekem, és ragaszkodott ahhoz, hogy ő
csinálja végig helyettem. Nagyot sóhajtottam a liftben,
amikor ez eszembe jutott. Ez az éjszaka nem hoz könnyű
álmot a szememre. Minden arra utalt, hogy Chase-t
megint elveszítettem, most, hogy sehol sem láttam a ház
előtt.
Nehéz léptekkel szálltam ki a felvonóból, és az ajtaját
Owen csukta be a hátam mögött. De mikor az ajtóm felé
fordultam, megdermedtem és beleütköztem a bátyámba.
A szívem, amely ott vergődött korábban a torkomban,
visszazökkent a helyére a mellkasomba, és ismét dobogni
kezdett. És úgy tűnt, be akarja hozni a lemaradást, mert
hatalmasakat dobbant.
– Chase?
A lakásajtóm melletti falnak támaszkodott, a fejét
leszegve. Amikor felnézett, mély levegőt kellett vennem,
hogy megerősítsem magam. Elnyűttnek és fáradtnak
látszott, de még így is ő volt a legvonzóbb férfi, akit valaha
láttam életemben. A szeme kifejezéstelen, kissé fátyolos, és
azon tűnődtem, vajon részeg-e. Ezért bukkant fel itt? Csak
azért keresett fel a lakásomon, mert beivott?
Teljesen megfeledkeztem Owenről, míg egy kéz meg
nem szorította a vállamat. Chase nyilván ekkor látta meg
a mögöttem álló férfit, mert észrevettem, hogy amikor a
vállam fölé pillantott, megfeszült az állkapcsa.
– Mit csinálsz itt? – kérdeztem tőle. Csak álltam
mozdulatlanul, alig másfél méternyire tőle.
– Beszélhetnék veled? – kérdezett vissza.
– Hm… persze. – Belekerült még pár másodpercembe,
amíg meg tudtam mozdítani a lábaimat, mert a
meglepetéstől szinte földbe gyökereztek. Aztán tettem pár
tétova lépést.
Amikor odaértem az ajtómhoz, Chase elkapta a
pillantásomat.
– Egyedül. – Tette még hozzá.
Belenyúltam a táskámba és kivettem belőle a
kulcsaimat, majd átnyújtottam őket neki, és a fejemmel az
ajtó felé böktem.
– Menj előre! Adj nekem pár percet!
Chase egy másodpercig rosszallóan nézett Owenre, mert
azt gondolta, valami csúnya dolog van készülőben. De
végül bólintott, kinyitotta az ajtót és bement a lakásba.
Belekerült pár percbe, amíg meg tudtam nyugtatni a
testvéremet, hogy minden rendben lesz. Már beszéltem
neki Chase-ről, de mivel túlzottan óvott engem mindentől
és mindenkitől, esze ágában sem volt elmenni.
Megpusziltam az arcát és megígértem neki, hogy egy órán
belül sms-ben értesítem a fejleményekről. Azzal
fenyegetett, hogy ellenkező esetben ott áll majd az ajtóm
előtt.
Amikor végre egyedül maradtam a folyosón, adtam
magamnak egy kis időt, hogy összeszedjem magam. Végül
lesimítottam a ruhámat, összeszedtem a bátorságomat és
bementem a lakásba.
 Amikor beléptem, Chase már a kanapén ült.
Szokásomhoz híven, azonnal odaperdültem a szekrény
elé, amelyben a kabátok lógtak, és kibújtam a
kardigánomból, pedig azt nem is ott szoktam tartani.
– Már végeztem az ellenőrzéssel. Kétszer is
körbementem – jegyezte meg Chase. Bár rám mosolygott,
szomorúságot láttam a szemében.
Istenem! Kérlek, ne törd össze a szívemet újra!
– Kérsz egy kis bort? – Bementem a konyhába és
csordultig töltöttem magamnak egy poharat.
Legszívesebben meghúztam volna az üveget.
– Nem, köszönöm.
Éreztem, hogy követ a tekintetével, miközben
visszamentem a szobába. Amikor beértem, tétováztam,
hova is üljek, és végül nem a kanapén foglaltam helyet
mellette, hanem a széken. Miután elhelyezkedtem,
belekortyoltam a boromba.
Megvárta, amíg neki szentelem a figyelmemet.
– Gyere ide!
Behunytam a szememet. Nem volt a földön hely, ahova
jobban vágytam volna, mint az ő közelébe, de tudnom
kellett, mik a szándékai. Hogy mi ez a színjáték.
– Miért? – Ismét ittam egy korty bort, csak hogy
félrenézhessek.
– Mert szükségem van arra, hogy itt legyél mellettem.
Ránéztem. Még mindig kételkedtem benne, még mindig
nem bíztam benne.
– Mert hiányzol nekem. Pokolian hiányzol, Reese!
 Nyeltem egyet, mert a boldogság könnyei tolultak a
szemembe. Fenyegetően. Igen, mert még mindig féltem.
Volt még valami, amit meg kellett tennie. Nem
hódolhattam be neki, csak ha hajlandó volt mindent
feltárni előttem. Ő egy ilyen mindent vagy semmit férfi volt
az életemben.
Odaültem mellé a kanapéra, Chase pedig kivette a
kezemből a poharat és letette az asztalra. Magához húzott
és átölelt. Alig kaptam levegőt, olyan szorosan ölelt. És
mégis annyira jólesett, hogy ismét a karjában lehettem!
Magától értetődő és természetes érzés volt.
– Sajnálom, Reese. Annyira sajnálom, hogy
megsértettelek és fájdalmat okoztam neked! – suttogta a
hajamba.
Nem kevés időbe telt, mire elengedett, és kissé
hátrahúzódott, hogy szembefordulhassunk egymással.
Tekintete az enyémet fürkészte, keresvén valamit benne.
Bizonyságot? Megerősítést?
Miután rálelt arra, ami után kutatott, megköszörülte a
torkát és halkan mesélni kezdett:
– Amikor tizenkét éves voltam, vettem egy régi svájci
bicskát egy garázsvásáron. Hosszú éveken át magammal
hordtam azt a kis jószágot. – Tartott egy kis szünetet és
lenézett maga elé. Kezébe vette a jobb kezemet, és a
hüvelykujjával végigsimította a sebhelyemet. Megint. –
Aztán odaadtam a bicskámat Eddie-nek. Annak a
csövesnek, akin Peyton megpróbált segíteni. – Hirtelen
megemelte a hangját, csaknem kiabált. – Azért adtam
neki, hogy ha bajba kerül, meg tudja védeni magát.
Elviselhetetlen volt a hangjából kicsendülő fájdalom.
Csinálni akartam valamit, amivel lecsendesíthetem
háborgó lelkét és megnyugtathatom. De tudtam, hogy
saját magának kell ezzel megbirkóznia. Ez volt az, ami
akadályt gördített a kapcsolatunk elé; és már csak egy, ha
mégoly hatalmas lépésre is volt a gyógyulástól. És én ezt
mindennél jobban akartam a világon. Megszorítottam a
kezét és biztatóan bólintottam.
– Hosszú éveken át azt hittük, hogy azok a suhancok
gyilkolták meg Peytont, akik rendszeresen bántalmazták
a hajléktalanokat. Azért végezhettek vele, mert Peyton
meg akarta védeni az ütlegeléstől Eddie-t, és az útjukban
állt. – Nagyot sóhajtott, majd így folytatta: – Pedig nem így
történt. Eddie volt az, aki megölte Peytont. – Megint maga
elé bámult és megszorította a kezemet. Aztán ismét a
szemembe nézett. – Mégpedig azzal a késsel végzett vele,
melyet én testáltam rá. Az én késem oltotta ki Peyton
életét.
Úgy rezzentem össze, mintha engem ért volna az a
késszúrás. Patakokban folyt a könnyem. – Én pedig nyitva
hagytam az ajtót és a bátyám megsüketült.
Chase letörölte a könnyemet és két kezébe fogta az
arcomat.
– Nem a te hibád.
Egyenesen a szemébe néztem.
– Ahogyan Peyton halála sem a te hibádból történt.
 ***

Órákkal később fizikailag és mentálisan is kimerültem.

Miután a dugó kirepült a palackból, Chase teljesen
megnyílt. Még többet beszéltünk Peytonról és Eddie-ről, és
én részletesen elmeséltem neki az éjszakát, amikor Owen
és én arra értünk haza, hogy kiraboltak. Olyasmiket is
elmondtam neki, amiket még magamnak sem vallottam
volna be – hogy hogyan hatott rám a bűntudat, és nekem
is voltak depressziós időszakaim felnőtté válásom közben.
Fontos volt számára, hogy tudja: nincs egyedül, és hogy
nem vártam el tőle, hogy egy csapásra rendbe jöjjön.
Kimentem a mosdóba, és válaszoltam a bátyám – akinek
elfelejtettem sms-ezni – egy aggódó FaceConnect
videójára, majd visszatértem a kanapéra. Mielőtt a
hátsóm a párnára huppant volna, Chase elkapott és az
ölébe húzott. A mosoly az arcán megnyerő és őszinte volt.
Összeszorította az ajkát, majd a homlokát az enyémhez
nyomta.
– Tényleg elmentél volna Chicagóba?
– Chicagóba? Minek?
– A Pink Cosmeticshez. Ott pályáztál meg egy állást.
Összevontam a szemöldököm.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz. Nem pályáztam meg
semmit a Pinknél. Valójában sehol sem pályáztam meg
semmit. Van egy kis félretett pénzem, és úgy döntöttem,
kiveszek egy kis szabit, mielőtt újra munkát keresnék.
Azon pörgök, hogy elindítsam a saját kis
marketingcégemet a haverommal, Julesszal, akit már
ismersz. Tavaly beszéltünk erről, mielőtt otthagytam
volna a Fresh Lookot, de még nem álltam készen rá. Most
viszont egész jól állok vele. – Egy kis szünetet tartottam. –
Miből gondoltad, hogy Chicagóba akartam költözni?
– Felhívtak a referencia miatt.
– Ez furcsa.
Chase behunyta a szemét és a fejét csóválva vigyorgott.
– Sam.
– Sam?
– Valójában sohasem beszéltem velük. Sam mondta el,
hogy referenciát szerettek volna, miközben éppen arra
készültem, hogy másnap lelépek.
– Nem értem.
– Válaszút elé állított. Tudta, hogy ezzel arra kényszerít,
hogy túltegyem magam a gondjaimon.
– Óóó! Én meg már azt hittem, hogy a randim volt az,
ami rávett arra, hogy felhagyj az önsajnálattal.
– Majdnem kiborultam, amikor láttam, hogy az a fiatal
pasi az arcodat fogdossa abban az olasz étteremben.
Elkerekedett a szemem.
– Követtél?
– Csak ma este. Megőrültem attól, hogy láttam, megint
azzal a fickóval mész valahová. Emlékszel, mit mondtál
múlt héten, mielőtt változtattál a taktikádon és nem álltál
szóba velem?
Természetesen emlékeztem.
– Na mit?
 – Hogy hazaviszel valami hapsit, és nyitva hagyod az
ablakot, hogy mindent halljak – játékosan megpaskolta a
fenekemet. – Van benned némi szadista hajlam, Mogyis
Kosárka.
Elnevettem magam, aztán éreztem, hogy felemelkedem
a levegőbe, majd a hátamon találtam magam. Chase
fölém hajolt, megragadta a kezemet és a fejem fölött
leszorította.
– Azt hiszed, ez vicces?
– Igen, azt.
Az orrát az enyémhez dörgölte és ezt suttogta:
– Ugye igazából nem feküdtél volna le vele?
– Tutira nem. De nem miattad.
Chase elhúzta a fejét és fintorgott. Zabálnivaló volt.
– Nem azért, mert annyira odavagy értem, hogy nem
tudnád elviselni egy másik férfi érintését?
– Nos, ez általában véve igaz. De a mai randim a
tesómmal, Owennel volt.
Chase hátraszegett fejjel nevetett.
– Ezt komolyan mondod?
– Persze. Mit láttál az olasz étteremben? Hogy
megérintette az arcomat. Éppen egy dalt dúdoltam neki.
– Nos, akkor azt hiszem, nincs miért aggódnom – Chase
az ajkamhoz hajolva suttogott. – Habár sosem lehet tudni.
Mindjárt a kedvenc unokatesód fog a magáévé tenni.
– Ó, csak nem?
Chase macsó magabiztossága – amely oly jellemző volt
rá – visszatért, de aztán az én szerelmem hirtelen megint
elbizonytalanodott.
– Meg tudsz nekem bocsájtani? Megpróbállak nem
elvadítani megint, és minden tőlem telhetőt megteszek,
hogy megvédjelek.
– Csak egyvalamit kell megvédened.
– Mi az?
– Tiéd a szívem. Ígérd meg, hogy vigyázni fogsz rá.
– Csak akkor, ha te cserébe megígéred, hogy soha nem
töröd össze az enyémet.
A szívem azóta csak az ő nevét dobogta, hogy először
abban az olasz étteremben találkoztunk. Többé nem kell
amiatt aggódnia, hogy elhagyom, mivel valahol a lelkem
mélyén régóta tudtam, hogy ő már örökre az enyém – még
ha Chase erről egyelőre maga sem tudott.
– Szeretkezz velem, Chase!
Az egyik kezével hátranyúlt és levette az ingét.
– Azon vagyok, de nem most. Megígérem, hogy később
lassan és kényeztetőn fogok szeretkezni veled.
Megmutatom neked, mit érzek. De most a fenyegetésed,
hogy elhagysz és egy másik pasié leszel, vadállattá tett.
Feltérdelt és rám nézett. Ahogy a tekintetével
végigszántotta a testemet, valóságos előjáték volt a
számomra.
– Beléd akarok hatolni. Akarod, Reese?
Nagyot nyeltem.
– Igen. És szedem a tablettát.
– Jó. Nem akarom, hogy ezúttal bármi közénk álljon.
Sem a múltunk, sem a titkaink, se egy átkozott vékony
műanyag darab.
– Oké.
Végighúzta az ujjait a ruhámon, lassan követve a
testem körvonalát.
– Először is belebújok abba a punciba, ami úgy
hiányzott, egészen addig, amíg az arcomra nem élvezel.
Keze ekkor már a csupasz combomnál járt, majd eltűnt
a szoknyám alatt. Elállt a lélegzetem, amikor éreztem,
hogy megragad a lábam között.
– Aztán olyan keményen foglak szeretni, olyan mélyen
beléd hatolok, hogy a nedvem napokig nem távozik
belőled.
Felemelte a szoknyámat, lehúzta a bugyimat és két ujjal
végigsimított.
– Milyen nedves vagy – nyögte.
Megbűvölve néztem, ahogyan bámult, miközben ez
egyik ujját belém csúsztatta.
Néhány simítás után a másik ujját is belém dugta és
erősebben, gyorsabban mozgatta. Már majdnem
elélveztem, amikor megnyalta a szája szélét.
– Nem bírom tovább.
Mikor kivette belőlem az ujjait és a szájához emelve
nyalogatni, szopogatni kezdte, az egész testem
beleborzongott.
– Chase…
Hirtelen lecsapott rám és a száját az enyémre
tapasztotta. A lábaimat a vállára tette és a megfelelő
pozícióba igazította a csípőmet. Felnyögtem, ahogy a
nyelve hozzám ért és elkezdte nyalogatni a csiklómat.
Amikor erősen szívni kezdett és már csaknem elélveztem –
habár még alig kezdtük el az egészet –, mocorogni
kezdtem, hogy változtasson a pózon.
Chase ekkor megragadta a combomat, leszorított,
közben szinte felfalt, a saját kénye-kedvére téve a
magáévá, felváltva nyalogatva és a csiklómat csókolva.
Olyan erős orgazmusom volt, hogy minden elsötétült
előttem és az egész testem beleremegett. Mire kitisztult a
látásom, Chase már újra előttem térdelt és lehúzta a
nadrágját. A pénisze hatalmas volt és erősen
kidudorodott, nehezen húzta le a cipzárt. Rajtam volt a
sor, hogy megnyaljam a számat.
A fejét a nyakamba fúrta és keményen csókolni kezdte
az érzékeny bőrt a fülem alatt, ugyanúgy, ahogyan az
imént a csiklómmal tette.
– Bocsánatot kell kérnem, mivel ez nem lesz egy könnyű
menet – mondta. – Ha rólad van szó, nem tudom
visszafogni magam.
– Csináld úgy! Úgy akarom. Mindig is csak téged
akartalak. Most is.
Chase-nek nem kellett kétszer mondani. A hihetetlen
méretűre duzzadt férfiasságát egy vonalba hozta titkos
nyílásommal és a száját az enyémre tapasztotta, mialatt
belém hatolt. Úgy csókolt, mintha a levegő helyett is
engem lélegezne be, miközben mélyen járt bennem.
Éreztem, vonaglik a teste, amivel azt jelezte, hogy
szeretné, ha az izmaim ellazulnának körülötte. Majd
mozogni kezdett bennem. Keményen – majdnem teljesen
kihúzta belőlem hímtagját, majd megint visszahelyezte
belém, újra meg újra.
A körmömet a hátába mélyesztettem, ahogyan a testem
mohón köréfonódott. Minden egyes alkalommal, amikor
nem volt bennem, arra vágytam, hogy újra egyek
legyünk, míg a testem már könyörgött a végső
kielégülésért.
– A nemjóját, Reese! – visszahúzódott annyira, hogy rám
tudjon nézni. – Mindenedet ki akarom tölteni. Minden
testrészedet. A puncidat, a szádat, a fenekedet.
Mindenedet birtokolni akarom.
Tehetetlen voltam, miközben átjárt a gyönyör. A
hangomat hallottam, ahogyan a nevét mondom, de ez
inkább egy testen kívüli élmény volt, miközben minden
porcikám tetőtől talpig élvezett.
Szinte a távolból hallottam Chase prüszkölését,
miközben mélyen belém hatolt. Majd éreztem, hogy
szoborszerű teste megremeg, ahogy engedett benne a
feszültség.
Később a fejem a mellkasán pihent és a szívdobogását
hallgattam. Ő a hajamat simogatta és mindketten
kielégülten és boldogan feküdtünk egymás mellett.
– Igazán nagyon sajnálom az utóbbi pár hetet – mondta.
– Úgy viselkedtem, mint egy tahó.
Az államat arra a kezemre támasztottam, amelyet
korábban a szívére tettem és felnéztem rá.
– Igaz, de nem baj. Megbocsájtok. Nos, sokáig fog tartani,
amíg jóváteszed. De a szívem mélyén már
megbocsájtottam minden bűnödet.
Persze csak vicceltem, de Chase komolyan vette.
– Köszönöm.
Ásítottam.
– Szóval a jó öreg féltékenység térített észhez, nem igaz?
Ha tudtam volna, már hetekkel ezelőtt randizni hívtam
volna Owent, ezzel sok fejfájástól megmentettem volna
mindkettőnket.
– Valójában az, hogy másik pasival láttalak, kiborított,
de valami más kellett hozzá, hogy rájöjjek, mit jelentesz
nekem.
– Ó! És mégis mi?
– Egy plakát. Az állt rajta, hogy ne gondolj arra, „mi
lenne ha”. Koncentrálj arra, ami van.
– Vagyis koncentrálj arra, amid van, és nem arra, ami
lehetne?
– Pontosan – bólintott.
Megcsókoltam a szíve fölött és aggódva tettem fel a
kérdést, amelyre annyira szerettem volna, ha válaszol.
– Mi az, amink van, Chase?
Közelebb húzott magához, hogy a szemünk egy
vonalban legyen, majd így válaszolt:
– Minden.
 Epilógus

Reese

Csaknem egy évvel később

Kíváncsi voltam rá, tudja-e, milyen nap van ma.

Chase nem vett észre azonnal, amikor belépett az
étterembe. A bár egyik sarkában ültem és eltakart egy
pár, akik a pultnál foglaltak helyet. Kihasználtam a
pillanatot, hogy gyönyörködhessem a páromban anélkül,
hogy tudná, nézem. Ez a csodálatos férfi az én pasim! Nem
hiszem, hogy valaha megszokom, milyen elképesztően jól
néz ki, de egy idő után a legelképesztőbb dolgokat is
megszokjuk, és elfelejtjük, hogy a látványtól egykor
elakadt a lélegzetünk. Idővel a csillogó tárgyak is
megfakulnak a szemünkben, noha még mindig
ugyanolyan fényesek, mint kezdetben voltak. Nos, ezt én
sohasem éreztem Chase Parkerrel kapcsolatban. Még
megismerkedésünk után egy évvel is ugyanúgy elakadt
tőle a lélegzetem, és fénye ugyanúgy csillogott, mint
amikor először megláttam.
Figyeltem, ahogy éles tekintetével végigpásztázza a
helyiséget. Egy másodpercig eszembe jutott, mi lenne, ha
kissé elmozdítanám a székemet és elbújnék, csak hogy
még egy kicsit nézhessem. Az én színes, „szélesvásznú”
barátom a magas, sötét hajú és lehengerlően jóképű
pasitípus megtestesítője volt. És ő tisztában is volt ezzel.
Magabiztos macsó fellépése csak tovább növelte a
vonzerejét. Vedd még számításba azt is, hogy gazdag, okos
és jó az ágyban (nem is beszélve arról, hogy
szeretkezéskor milyen csodálatos élményben részesített
az irodájában, a kocsiban, a konyhapadlón, a mosógép
tetején, legutóbb pedig a konferenciaterem asztalán az új
irodámban), így nem is csoda, hogy a pincérnő epekedve
nézett rá, hogy megpróbálja magára vonni a figyelmét.
Mikor meglátott a helyiség másik végében, vonásai
ellágyultak és rám villantotta a kizárólag nekem szóló
szexi, gödröcskés mosolyát. Átvágott az éttermen és
közben csakis a céljára összpontosított. A karom libabőrös
lett, amint megláttam az arcán az elszántságot. Amikor
odaért hozzám, nem szólt semmit, csak úgy üdvözölt,
ahogyan mindig, amikor már több mint egy napja nem
láttuk egymást. A hajamat az ujjai köré tekerte,
gyengéden hátrahúzta és szenvedélyesen megcsókolt, ami
igazából nem volt illendő egy étteremben, bár ez őt sosem
zavarta különösebben.
Még mindig kicsit szédültem, amikor elengedett, és
visszafojtott hangon ezt mondta:
– Legközelebb veled megyek.
– Most is velem jöhettél volna, mondtam.
– Azt is megígérted, hogy csak két napig leszel távol,
nem ötig.
 Aznap délután tértem vissza Kaliforniából. Julesszal
arra számítottunk, hogy két éjszakát töltünk San
Diegóban, hogy becserkésszünk egy új kuncsaftot. De
miután aláírtuk azt az új szerződést, a marketingosztály
algóréja felajánlotta, hogy Los Angelesben is összehoz
nekünk egy találkozót egy leányvállalattal, így a kétnapos
utunkból végül öt teljes nap lett…
– Nem tehetek róla, hogy szétkapkodnak minket.
– Itt van rád szükség. Nekem van rád szükségem.
A pultos odajött, hogy felvegye a rendelésünket, amikor
egy idősebb pár jelent meg mellettünk.
– Foglalt ez a két hely? – kérdezte a férfi.
Két szabad hely volt mellettem a pultnál.
Chase válaszolt.
– Parancsoljanak. Én úgyis állni fogok, hogy minél
közelebb lehessek a csajomhoz.
Az idősebb hölgy rámosolygott, olyan arckifejezéssel,
mintha teljesen elolvadt volna Chase-től. Onnan tudtam,
mit érezhet, hogy én is ilyen arcot vágtam.
A nő a bal oldalamon lévő székre ült le, a férje pedig
mellé.
Opal vagyok, ő pedig a férjem, Henry.
– Örvendek! Én Reese vagyok, ő pedig Chase.
– Ma van a negyvenedik házassági évfordulónk.
– Hűha! Gratulálok! Negyven év. Ez elképesztő! –
mondtam.
– És önök mióta házasok?
– Ó mi még nem…
 Chase közbevágott.
– Nem olyan régóta, mint önök ketten, de a mi
évfordulónk is ma van. Öt év boldog házasságot
tudhatunk magunk mögött.
Hitetlenkedve néztem rá, bár nem kellett volna
meglepődnöm. Ismertem Chase hajlandóságát a lódításra,
és valóban egyfajta évfordulónk volt aznap. Egy évvel
ezelőtt ültünk együtt először ebben az étteremben.
Csakhogy akkor Martin Warddal volt randim, amit Chase
széttrollkodott. Úgy tűnt, mintha egy örökkévalóság telt
volna el azóta. És én éppen úgy, mint azon a sorsdöntő
estén, most is feltettem a könyökömet az asztalra, az
ujjaimat összefűztem és az államat rájuk fektettem.
– Igen. Öt éve már, hogy együtt vagyunk. El kellene
nekik mesélned, hogyan kérted meg a kezem, drágám.
Nagyon jó sztori! – édesen mosolyogtam, és a szempillámat
rezegtettem közben.
Természetesen Chase nem hátrált meg a feladat elől;
felvette a kesztyűt, amit elé hajítottam. Sőt, inkább úgy
látszott, tetszik neki, hogy én is belementem a játékba.
Mögém állt és megfogta a vállamat.
– Mrs. Parker szentimentális típus, így abba az
étterembe vittem el, ahol először együtt vacsoráztunk. Egy
ideje már terveztem, hogy megkérem a kezét, de
túlságosan lefoglalta az új cége beindítása, így nemigen
adódott rá megfelelő alkalom. Akkoriban tudtuk meg,
hogy várandós, és eldöntöttem, hogy megfelelő alkalom
vagy sem, felteszem neki a sorsdöntő kérdést.
 Leesett az állam. Nem azért, mivel még tovább szőtte ezt
az őrült sztorit, hanem mert nem sejthette, mennyire igaz
volt, amit éppen elmondott. Azon a délután, mielőtt
Kaliforniába mentem, felfedeztem, hogy kisbabánk lesz.
Csak eddig még nem volt lehetőségem, hogy közöljem vele,
és most ő volt az, aki beépítette ezt a motívumot az
„elszállt” történetébe. Úgy döntöttem, én is beleszólok a
meséjébe. Vicces lesz később, amikor rájön, hogy az én
kiegészítésem nem kitaláció, mint az övé. Megfogtam a
kezét és a hasamra tettem.
– Az az igazság, hogy megint gyerekünk lesz.
Chase mosolygott, boldog volt, hogy játszom vele, és
megsimogatta a hasamat, miközben tovább beszélt.
– Egyébként amikor először összejöttünk, titokban
akarta tartani a kapcsolatunkat, mert akkor még a
főnöke voltam. Kissé féltékeny vagyok, ha a párocskámról
van szó, és ebből adódott is némi bonyodalom. Aztán fogta
magát és faképnél hagyott – de ez egy másik történet –,
majd megalapította a saját sikeresen működő cégét, így
azt gondoltam, rendben lenne, ha nyilvánosságra
hoznánk a kapcsolatunkat. Titokban az összes
barátunkat és rokonunkat meghívtam az étterembe.
Tudják akkor még – mielőtt az első két gyerkőc
megszületett – nagyon belém volt esve. Bármilyen vonzó
férfi is perdülhetett az orra elé, észre sem vette őket, amíg
együtt voltunk.
Opal elmosolyodott.
– Nem hiszem, hogy ez megváltozott volna. A felesége
még mindig láthatóan odavan magáért.
Chase rám nézett.
– Én aztán pokolian szerencsés fickó vagyok!
– Szóval a barátok és a rokonok előtt kérte meg a kezét
abban az étteremben, ahol az első randevújuk volt? Ez
csodálatos! – mondta lekendezve Opal. – Henry egyáltalán
nem volt ilyen romantikus. Éppen az előtt a busz előtt állt,
amelyikkel a laktanyába akart visszamenni, amikor
megkérdezte, hogy mi lenne, ha összeházasodnánk. Még
csak gyűrű sem volt nála.
– Ha belegondolunk, hogy ennek immár negyven éve,
de azt hiszem, mégiscsak elég jól sült el az a lánykérés –
rápillantottam Chase-re. – Nem a lánykérés mikéntje a
fontos, hanem az a férfi, akivel a következő negyven
évedet akarod leélni. Én bármilyen „műsorral” beértem
volna ettől a bolondtól.
– Jókor mondod – morgott Chase.
A pincérnő odajött Opalhoz és Henryhez, majd közölte
velük, hogy felszabadult az asztaluk, és hogy a miénk is
perceken belül készen lesz.
– Örülök, hogy találkoztunk, Opal és Henry – mondtam
nekik. – Remélem, csodás lesz az évfordulójuk.
– Maguknak is minden jót kívánok, kedves!
Miután felszívódtak, Chase újra megcsókolt.
– Hiányoztál – suttogta.
– Te is nekem.
– Vissza kéne jönnöd hozzám dolgozni. Szeretném, ha
mindennap ott lennél az irodámban.
 – Úgy érted, az íróasztalod tetején.
– Az is remek lenne. De az a hely nem az igazi nélküled.
– Idefelé láttam az új óriásplakátodat. Klassz lett.
Egy héttel azután, hogy újra összejöttünk, Chase
átfestette a Parker Művek plakátját, amely az irodájával
szembeni épületen terpeszkedett már évek óta. Eddig még
nem beszéltünk erről, de tudtam, milyen nagy jelentősége
volt annak, hogy végre megszabadult attól a hirdetéstől,
amelyen Peyton szerepelt. Ezen a héten, mialatt távol
voltam, végre egy új plakátot helyeztek fölé.
Habár nem én terveztem az új hirdetést, részt vettem a
cége reklámkampányának az ötletelésében, és örültem
neki, hogy részem lehetett benne: Chase immár
mindennap ezt az új plakátot látja az ablakából. Ez azt
jelentette, hogy Chase valóban továbblépett.
Ennek volt köszönhető az is, hogy amikor a lakásában
takarítottunk, hogy helyet csináljunk a holmimnak,
észrevettem, hogy eltette Payton gitárját. Ragaszkodtam
hozzá, hogy hagyja elöl. Ő is része volt az életének, része
annak az embernek, akivé lett. Nem akartam, hogy
száműzze azokat az emlékeket. Azt akartam, hogy velem
új élményei legyenek, része akartam lenni az új
álmainak, amelyek megszabadítják őt a régi rémálmoktól.
Végül odajött a pincérnő és jelezte, hogy készen van az
asztalunk, mi pedig követtük a hölgyet az éttermi részbe.
– Erre az asztalra gondolt, uram? – kérdezte a pincérnő
Chase-től, miután odaértünk pontosan arra helyre, ahol
egy évvel korábban ültünk.
 Chase rám nézett.
– Igen. Megfelel, Mogyis Kosárka?
Meghatott, hogy ilyen jól emlékezett.
– Tudod, hogy pontosan itt ültünk egy éve, igaz?
– Persze!
Kihúzta a székemet, megvárta, amíg leülök, majd ő is
helyet foglalt velem szemben. Pontosan ugyanott ültünk
mindketten, ahol az első esténken.
– Emlékszel, melyik asztalnál ültem, mielőtt
csatlakoztam hozzátok? – kérdezte Chase.
– Persze.
A tekintetemmel végigpásztáztam az éttermet és
rámutattam arra az asztalra, ahol akkor este a
barátnőjével vacsorázott, miközben arra az estére
emlékeztem.
– Te pedig ott ültél a nőddel… – hunyorogtam, biztos
voltam benne, hogy káprázik a szemem. – Pontosan ott.
Várj csak… az nem…? Te jó isten, az ott, az a férfi… De
hiszen ő Owen!
A testvérem rám mosolygott, felemelte a pezsgőspoharát
és a fejével odabiccentett nekem.
Chase oda sem fordult.
– Bizony ő az.
Egyáltalán nem volt meglepett a hangja. Zavartan
fordultam felé, ő pedig hamiskásan mosolygott.
– Mást nem ismersz meg?
Első alkalommal néztem alaposan körül a teremben, és
úgy tűnt, mintha egyszeriben minden megvilágosodott
volna előttem. Ismerős arcok vettek körül. Balra ültek a
szüleim, Chase nővére, Anna, a családjával. Valójában az
egész éttermet a családtagjaink és a barátaink
népesítették be.
A régi főnököm, Josh és az új felesége, Elizabeth.
A legjobb barátom és az üzlettársam, Jules és a barátja,
Christian.
Travis, Lindsey és a Parker Művek egész
marketingosztálya.
Chase felém hajolt, és azt suttogta:
– Most tényleg Opal nénikém és Henry bácsikám
évfordulóját ünnepeljük. Véletlen, hogy melléjük ültél le.
Ekkor már azt sem tudtam, hol áll a fejem.
Miért van itt mindenki?
És miért bámul mindenki engem, széles mosollyal az
arcukon?
A fejemben óriási volt a zűrzavar. Még háromig sem
tudtam volna elszámolni a meglepetéstől, nemhogy
kitaláljam, ki miatt jött ide mindenki.
Amíg csak…
Chase felállt.
Az étterem, amely addig meglehetősen zajos volt,
hirtelen elcsendesedett.
Ezután mintha lassított felvételen láttam volna az
eseményeket. A család és a barátok elhomályosultak
előttem, és a férfi, akit szeretek, fél térdre ereszkedett
előttem. Semmi mást nem hallottam és láttam, csakis őt.
– Mindent előre elterveztem, de amint megláttam bájos
arcodat, nyomban elfelejtettem minden szót. Így most
rögtönözni fogok. Reese Elizabeth Annesley, azóta, hogy
először megpillantottalak azon a buszon a gimiben,
megőrülök érted.
Mosolyogtam és megcsóváltam a fejem.
– Nos, ami ez utóbbit illeti, az őrületes pörgésedet,
minden bizonnyal igazad van.
Chase megfogta a kezem, és csak ekkor vettem észre,
hogy reszket. Az én macsó, magabiztos, nagyarcú pasim
remegett az idegességtől. Ha lehetséges, abban a
pillanatban még jobban beleestem. Megszorítottam a
kezét, hogy megnyugtassam, mire összeszedte magát.
Ezért illettünk olyan jól egymáshoz. Én voltam az
ellensúly a bizonytalanságára, és ő volt a bátorság elixírje
a félelmeimre.
Folytatta.
– Talán mégsem az iskolabusz vagy a középsuli volt az a
hely, ahol először megpillantottalak, de ennek az
étteremnek a folyosóján egy éve úgy beléd estem, mint
egy gödörbe, abban biztos vagyok. Abban a pillanatban,
amikor megláttam sugárzóan szép arcodat abban a
félhomályos beugróban, kész voltam. Az sem érdekelt,
hogy mindkettőnknek mással volt randija. Azt akartam,
hogy minél közelebb kerülhessek hozzád. És azóta akár a
közelemben vagy, akár nem, csak rád gondolok. Te hoztál
vissza az életbe, és semmi mást nem szeretnék, mint
felépíteni veled az életemet. Én akarok az a férfi lenni, aki
minden este megnézi, van-e valaki az ágyad alatt, és
reggel melletted akarok ébredni. Megváltoztattál. Amikor
veled vagyok, akkor vagyok önmagam, csakhogy egy jobb
változatban, mivel a kedvedért jobb ember akarok lenni.
Az életem hátralévő részét veled akarom tölteni, és
szeretném, ha ez az új fejezet már tegnap elkezdődött
volna. Ezért kérlek, mondd, hogy hozzám jössz feleségül,
mivel eddig is, egész életemben rád vártam, és nem
akarok tovább várakozni.
A homlokomat az övéhez szorítottam, és közben
könnyek gördültek végig az arcomon.
– Tudod, hogy még őrültebb leszek, ha együtt élünk, és
talán még rosszabb lesz a helyzet, ha gyerekeink is
lesznek. A három zárból akár hét is lehet, és sok időbe fog
telni, mire minden zugba benézek abban a nagy házban.
Meg fogok öregedni és fárasztó leszek. Nem hiszem, hogy
bármin is változtatni tudnék a felsoroltak közül.
Chase a hátam mögé nyúlt, megmarkolta a hajamat és
összefogta a tarkómon.
– Nem akarom, hogy megváltozz. Semmiben sem.
Olyannak szeretlek, amilyen vagy. Semmi sincs, amit
megváltoztatnék benned, még ha módomban állna is –
kivéve a vezetéknevedet.
 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Penelopénak – Bár naponta hosszú órákat töltöttünk
csevegéssel, még mindig nem tudtam neked méltóképpen
megköszönni azt a tengernyi segítséget, amit nekem
nyújtottál. Nos, köszönet… mindenért! Te vagy az én
legjobb és legőszintébb kritikusom, a tanácsadóm, a
helyesírási gurum, a két lábon járó határidőnaplóm, az
üzlettársam és a legcsodálatosabb barátom. Millió
köszönet! Nagyon sokkal tartozom neked.
Julie-nak – Köszönet a barátságodért és a
támogatásodért. Ki mással is valósíthatnám meg őrült
üzleti ötleteimet, ha nem veled?
Luna – Hálás köszönetem, amiért mindig még több
munkára késztetsz a csodálatos beharangozó
reklámkampányaiddal és rajongásoddal. A lelkesedésed
engem is magával ragad, a barátságod pedig igazi
ajándék számomra.
Sommer – Mindenkit leköröztél ennek a könyvnek a
csodás borítójával. Nagyon tetszik! És a
reklámkampányoddal is lenyűgöztél. Fogalmam sincs,
hogy lehet ezt majd túlszárnyalni.
Az ügynökömnek, Kimberly Browernek – Nagyon
díjazom az eredeti gondolkodásmódodat, mindig
megtalálod a módját annak, hogy hogyan lehet egy
szerzőt a továbbfejlődésre ösztökélni. Merészen lépsz túl a
hagyományokon és állhatatosan követed a magad
választotta utat.
Lisának – Köszönöm, hogy megszervezted a könyvet
népszerűsítő turnémat, és hálás vagyok minden értékes
segítségedért.
Elaine-nak és Jessicának – Köszönöm nektek, hogy a
csapnivaló New York-i helyesírásomat és nyelvezetemet
méltóvá tettétek ahhoz, hogy az írásom könyv alakban
megjelenhessen.
És ezúton szeretnék köszönetet mondani minden lelkes
bloggernek, akik nap mint nap segítenek. Nagyon hálás
vagyok azért, hogy elolvassátok a könyveimet, leírjátok a
velük kapcsolatos véleményeteket, megosztjátok a
reklámokat, és hogy jó példával jártok elöl a könyvek
iránti rajongásotokkal. Nagyon meghat a támogatásotok.
Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!
Szeretettel: Vi!