Oda-vissza. A kulturális transzfer folyamatai Hollandiában, Flandriában és Magyarországon.

Budapest:

ELTE Eötvös kiadó, 2018.

Bevezetés

Kötetünk három kevésbé ismert kultúra - a holland, a flamand és a magyar - valamint két nyelv - a holland

és a magyar - közötti kulturális kapcsolatokat térképezi fel a teljességre való törekedés nélkül. A kevésbé

ismert nyelvek és kultúrák gyakran láthatatlanok az irodalom Pascal Casanova-féle

világköztársaságában. Kötetünk egyik célja a láthatóság megteremtése volt - ebben egyébként rokon

törekvéseket mutat a sajnálatos módon ismét láthatatlanná tett gender studies-zal. A láthatatlanság látható

többek között a holland nyelvű irodalmak fájó hiányában az Akadémiai kiadó Világirodalom c. kötetében

is.

A kulturális transzfer-kutatások egyébként a mai irodalomtudomány legújabb tendenciái között

találhatóak, melyek nem a nemzetállamok közti mesterséges határokra, hanem a határátlépésekre, a

transznacionalitásra törekszenek. Kötetünkre is ez a megközelítésmód és módszer jellemző.

Magyarországon már korábban is folytak példamutató kutatások és jelentek meg publikációk a

németalföldi és magyar kulturális kapcsolatok témájában, elég ha Nagy Zsigmond, Bernáth István és

Sivirsky Antal neve mellett a Debreceni Egyetem Néderlandisztika Tanszékének kiváló könyvsorozatát

említjük. Hollandiában és Flandriában pedig évek óta folynak ez irányú kutatások a Circulation of Dutch

Literature c. projekt keretében, melynek tanszékvezetőnk és kötetünk egyik szerzője, Réthelyi Orsolya

az egyik koordinátora.

Most pedig átadom a szót társszerkesztőmnek, Vesztergom Janinának, aki szintén egyik szerzője

a kötetnek, hogy ismertesse a 10 tanulmányból az első ötöt, hogy aztán visszavegyem a szót és röviden

bemutassam a további öt tanulmányt.

Bozzay Réka tanulmányában a kultúra tág értelmezésének megfelelően két nagyobb

tudományterület magyarországi kora újkori közvetítőit mutatja be: a teológiáét és az orvostudományét.

A tudományos kultúrtranszfer a teológia esetében három irányzat, az arminianizmus, a puritanizmus és

a coccejanizmus formájában jelent meg Magyarországon és Erdélyben holland hatásra. A teológiára

vonatkozó részben azoknak a magyar peregrinusoknak a munkásságát vázolja, akik hazatértük után egy-

egy teológiai irányzat képviselőjeként léptek fel. Az orvostudományban a vérkeringés tana, a karteziánus

élet- és kórtan, valamint a jatrokémiai, jatrofizikai és a klinikai szemlélet jutott el részben vagy egészen

holland közvetítéssel a magyarországi és erdélyi orvoslásba. A szerző ismerteti azokat a munkákat,

amelyeket e tudományterületeken magyarországi és erdélyi szerzők írtak hollandiai tanulmányaik

hatására. Kitér azokra a tizennyolcadik századi magyar protestáns irodalmi művekre is, melyekben az

európai hírnevű holland Herman Boerhaave (1668–1738) orvos, botanikus, vegyész és humanista mint a

bölcsesség forrása jelenik meg.

P. Szabó Béla írásában azt vizsgálja, hogy a tizenhetedik–tizennyolcadik század különböző

szakaszaiban mely neves jogászprofesszorokkal kerülhettek kapcsolatba a kora újkori Magyarországról

és Erdélyből induló ismert peregrinusok, melyek voltak a legfontosabb módszertani és jogdogmatikai

súlypontok az oktatásban, és milyen ismeretekkel térhettek haza. A tanulmányaikról és későbbi

életpályájukról rendelkezésre álló adatok áttekintése alapján tudásuk hazai hasznosulási lehetőségei

állnak a vizsgálatok középpontjában, a szakirodalomban ugyanis mindmáig nem ismertek olyan hazai

jogi munkák, melyekben a közvetlen holland hatás kimutatható lehetne. Éppen ezért kiemelt figyelmet

kapnak azok a jogi és politica-disputatiók, melyek magyarországi peregrinusok részvételével kerültek

megvédésre a tizenhetedik és a tizennyolcadik században. A holland szerzőkre való hivatkozások

ezekben a munkákban információt adhatnak a praeses-professzorokkal végzett közös munka

intenzitásáról és a szerezhető ismeretek recepciójáról.

Juhász Ildikó tanulmányában megállapítja, hogy Hendrik Conscience (1812–1883), a belgiumi

flamand romantika egyik legjelentősebb írója tizenegy lefordított munkájával egyike a legtöbbet

magyarra fordított holland nyelvű irodalmi alkotóknak. A fordítások 1855 és 1924 között jelentek meg

változatos kiadásban. A szerző ezek közül a De loteling (1850) című regényére fókuszál, mert ezt a művet

furcsa módon kétszer is lefordították magyarra: 1855-ben a Budapesti Hirlapban A besorozott címmel
jelent meg részletekben, 1886-ban pedig a Kolozsvári Közlöny hasábjain Az ujoncz címmel közölték. A

tanulmány két szemszögből vizsgálja meg ezeket a fordításokat: egyrészt bemutatja a létrejöttüket

lehetővé tevő kultúraközvetítőket és az általuk betöltött szerepet a fordítások megjelentetése során.

Ismerteti, hogy mit tudunk a fordítókról, a fordításokat megjelentető napilapokról, és azt is megvizsgálja,

vajon a fordítók a holland nyelvű eredeti művet vették-e alapul, vagy esetleg közvetítőnyelv segítségével

hozták-e létre a magyar fordításokat. Másrészt azt vizsgálja, hogy a tárgyalt magyar fordítások milyen

szerepet tölthettek be a korabeli magyar kulturális és irodalmi mezőben, milyen indíttatásból készülhettek

el, és miért született két különböző fordítás. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy A besorozott/Az ujoncz

esetében sikeresnek tekinthető-e a kultúraközvetítés.

Ton van Kalmthout arra hívja fel a figyelmet, hogy a kultúraközvetítők tanulmányozásának

elmaradhatatlan aspektusa az őket körülvevő intézményrendszer vizsgálata. Ezt teszi ő maga is, amikor

a holland író és műfordító Adele Opzoomernek (1856–1925) és férjének, a magyar teológus és fordító

Antal Gézának (1866–1935) a tizenkilencedik és a huszadik század fordulóján végzett kultúraközvetítői

munkásságát a tekintélyes Holland Irodalmi Társaság (Maatschappij der Nederlandsche Letterkunde)

kontextusába helyezve elemzi. A cikk továbbá kiemeli, hogy a kultúraközvetítők tanulmányozása során

nemcsak az irodalmi mező, hanem az ahhoz kapcsolódó más diszciplínák bevonása is szükséges.

Az interdiszciplinaritás érvényesítésére törekedett Gera Judit tanulmánya is, aki a fent említett

Adele Opzoomer, írói álnevén A. S. C. Wallis életpályájára és tevékenységére fókuszálva társadalmi,

gazdasági, politikai, ideológiai, gender- és imagológiai elemzések tükrében árnyalja a holland írónő,

esszéista és műfordító kultúraközvetítői munkásságát és a kultúraközvetítés folyamatait. Gera Judit

tanulmányában hangsúlyozza, hogy a kultúraközvetítés igen gyakran különböző tevékenységeken

keresztül történik, amelyek összekapcsolódnak és hatnak is egymásra. Ennek megfelelően Wallis

kultúraközvetítői munkásságára hatott többek között előélete, társadalmi kapcsolatai, preferenciái, német

és svéd orientációja, azaz nyitottsága más kultúrák felé is. A tanulmány felhívja az olvasó figyelmét arra

is, hogy a kultúraközvetítésnek nemcsak a műfordítás lehet a médiuma. Wallis esetében a saját írói
munkásság is kultúraközvetítésnek tekinthető, hiszen bizonyos műveiben a magyar történelem és annak

alakjai jelentek meg, és számos magyar szerzőről (Petőfiről, Tompáról, Tóth Kálmánról) írt tanulmányt,

amellyel az irodalomtörténeti tevékenység kultúraközvetítői tevékenységgel párosult.

Réthelyi Orsolya cikke a holland nyelvű középkori irodalom magyarországi recepciójának

közvetettségéről szól. Az 1911-es év decemberében Max Reinhardt két új rendezését mutatták be: Hugo

von Hofmannsthal Jedermann: Das Spiel vom Sterben des reichen Mannes című művét a berlini Zirkus

Schumannban, majd Karl Gustav Vollmoeller The Miracle (Das Mirakel) című pantomimjátékát

Londonban. A tanulmány feltérképezi, hogy milyen kapcsolatban állnak e darabok a németalföldi

irodalmi kánon két alapvető középkori szövegével, az Elckerlijc című, 1500 körül írt moralitással, és a

kora 14. században keletkezett Mária legendával, a Beatrijsszel, továbbá a két darab magyarországi

recepciótörténetét is bemutatja.

Tóth Zsuzsa tanulmánya Jo van Ammers-Küller (1884-1966) holland írónő magyarországi

fogadtatását elemzi. Az írónő neve ma már nagy valószínűséggel kevesek számára ismerős

Magyarországon, noha a 20. század első felében, különösen a 20. század harmincas éveiben, kilenc

magyar nyelven megjelent művével az egyik legtöbbet fordított holland szerzőnek számított. A

tanulmány a politikailag ambivalens írónő két világháború közötti hollandiai és magyarországi

fogadtatásának összehasonlításán keresztül világít rá a két ország irodalmi mezőjének eltérő működésére.

A vizsgálat korpuszát elsősorban újságcikkek és könyvismertetések képezik, amelyek Jo van Ammers-

Küllerrel kapcsolatban a magyar sajtóban a 20. század első felében jelentek meg.

Pusztai Gábor írásában az író, műfordító házaspár Madelon Székely-Lulofs (1899-1958) és

Székely László (1892-1946) 1930 és 1945 közötti tevékenységét elemzi. Madelon Lulofs hazájában, az

1930-as években a legsikeresebb írók közé tartozott. Tizenegy nyelvre lefordított regényei közül többet

magyarul is olvashatunk. Férje, Székely László szintén publikált ebben az időben. Az ő regényeit is több

nyelvre fordították le. A házaspár műfordítói tevékenységének köszönhető, hogy a holland olvasók még

a II. világháború előtt olvashatták Molnár Ferenc, Kassák Lajos, Márai Sándor, Harsányi Zsolt, Zilahy
Lajos, Vaszary Gábor, Földes Jolán és Földi Mihály műveit is. Számos holland szerzőt is fordítottak

magyarra. A szerző először azt vizsgálja, hogy hányféle szerepe volt a házaspárnak kultúraközvetítőként

az irodalmi mezőben. Ezt követően annak jár utána, hogy milyen kulturális tőkével rendelkeztek, illetve,

hogy miért nem kaptak helyet a magyar irodalmi kánonban.

Vesztergom Janina tanulmányának elsődleges célja, hogy bemutassa, milyen, szorosan a regény

szövegéhez köthető tényezők befolyásolhatták a holland Annie M. G. Schmidt (1911–1995) ifjúsági

regényének, A macskák társaságának (1970) kedvező fogadtatását Magyarországon. A kutatás

elsősorban kvalitatív jellegű: két magyar kulturális termék elemzésével foglalkozik, amelyeket a

„produktív recepció” megtestesüléseiként vizsgál. E két termék Schmidt regényének Damokos Kata által

készített magyar fordítása, amely 2001-ben jelent meg az Animus kiadó gondozásában, valamint a Novák

János rendezésében készült musicaladaptáció, amelyet 2006-ban mutattak be a budapesti Kolibri

Gyermek- és Ifjúsági Színházban.

Varga Orsolya tanulmányának első része a magyar irodalom hollandiai megjelenésének

legfontosabb állomásait mutatja be a második világháborútól kezdve a kétezres évek elejéig

Megvizsgálja a különböző korszakok fordításpolitikáját, azokat a tényezőket, melyek szerepet játszanak

egy műfordítás publikálásában és a befogadó kultúra recepciójában, vagyis a művek megjelenését a

holland és magyar társadalmi, gazdasági és kulturális kontextusba ágyazza. A cikk továbbá figyelmet

szentel a művekről és szerzőikről írt fontosabb kritikáknak, recenzióknak. A tanulmány második része

egy kiemelkedő holland kultúraközvetítő, Henry Kammer (1943) műfordítói pályáját mutatja be,

valamint ismerteti fordítási elveit, fordítási stratégiáit az általa átültetett művekből idézett példák alapján.

E helyt szeretnék köszönetet mondani az NKFIH-nak a téma elfogadásáért és anyagi

támogatásáért, Az ELTE Germanisztikai Intézetének inspiráló légköréért, a szerzők gyümölcsöző

együttműködéséért, Vesztergom Janina kiváló szerkesztői munkájáért és végül, de nem utolsó sorban az

ELTE Eötvös kiadó rendkívül alapos és professzionális munkájáért és azért, hogy az egyébként nem

terjeszthető kötetet elektronikusan is hozzáférhetővé tette.