Tami Hoag: Tűz és víz

Katie Quaid sikeres üzletasszony, lakberendezési tanácsadással foglalkozik, miközben lelkesen

részt vesz szülővárosa, Briarwood történelmi emlékeinek megóvásában, felújításában.
Nyugodt, rendezett életét azonban fenekestül felforgatja, amikor új lakó érkezik a virginiai
kisvárosba. Nick Leone éppen a Katie üzletének szomszédságában álló elhanyagolt épületet
veszi meg, hogy olasz éttermet nyisson. Amikor Katie átugrik új szomszédjához, hogy
bemutatkozzon, azonnal elbűvöli a jóképű és sármos Nick. Miközben az étterem felújításán
dolgoznak, a titokzatos múltú férfi és a tartózkodó Katie egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
De a városban csak Jégkirálynőként emlegetett Katie-nek ugyancsak megvannak a maga titkai,
amelyeket a saját szíve védelmében inkább nem oszt meg senkivel. Nick azonban elhatározza,
hogy lebontja a falakat, amelyeket a lány épített maga köré. Vajon sikerül-e Katie és Nick
szerelmének legyőznie az álmaik között feszülő ellentéteket? Vajon megtalálják-e az
egymáshoz vezető utat?
Első fejezet

Biztosan van valakije - állapította meg Mary Margaret McSwain, miközben a távcső élességét
állítgatta, és próbálta tüzetesebben szemügyre venni a szemközti üzletben tartózkodó idegent. -
Túl jóképű. Márpedig McSwain törvénye kimondja: ha egy pasi ennyire jól néz ki, akkor vagy
nős, vagy meleg, vagy tutira sorozatgyilkos.
Zoe Baylor félretolta a tapétakatalógust, áthajolt a tölgyfa asztalon, és az ablakhoz nyomta
hosszú, barna kezeit, ő is szerette volna a lehető legalaposabban végigmustrálni a férfit.
- Mary Margaret! - A baljós hang a hátsó ajtó felől érkezett. Katié Quaid lépett a helyiségbe,
apró termete szinte összerogyott a súlyos kárpitmintákkal teli albumok alatt. Amilyen húzós
napja volt, nagyon ís értékelt volna egy kis segítséget, de barátnői túl elfoglaltak voltak hozzá,
hogy ezt észrevegyék.
- Nem akarok végighallgatni valami újabb sorozatgyil-kosos sztorit. Mrs. Pruitt megint
meggondolta magát a vendégszoba színével kapcsolatban. Úgyhogy még egy részletes
beszámoló, hogyan kell valakit különös kegyetlenséggel eltenni láb alól, és esküszöm, Pruitt
asszonyságra sokáig, nagyon sokáig senki nem fog rábukkanni! - folytatta Katié, és dühödten
lecsapta a kárpitmintákat a dolgozóasztalára.
A két barátnőnek a szeme sem rebbent. Zoe úgy tapasztotta az orrát az ablaküveghez, mint egy
éhes kisgyerek, aki vágyakozva bámul befelé egy cukrászda kirakatán. Katié üzlettársa - akit a
barátai csak Maggie-nek becéztek -a székén térdelt. Hogy megőrizze egyensúlyát, egészen ki-
tolta formás, telt fenekét, miközben a látcsővel elmélyülten vizslatta az utca túloldalát.
- Mégis mi a nyavalyát csinálsz, Maggie? - kérdezte Katié. Tudta, hogy barátnőjét elég sokan
eleve kissé hóbortosnak tartják. Hogy most épp egy távcsővel kémkedik valaki után, nyilván
nem nagyon javít a dolgon.
- Amott egy jóképű Adonisz, őt kukkolom - mondta Maggie vágyakozó sóhajjal, miközben a
látcső végig a szemére tapadt. - Nem is hallottad? Két napja túladtak a régi épületen.
- És ki vette meg?
Maggie térdelőülésbe ereszkedett. Vörös bubifrizurás fején sietve átbújtatta a nyakpántot, és
Katié felé nyújtotta a távcsövet.
- Nézd meg magad - mondta hamiskás mosollyal. Katié a szemét forgatta.
- Odáig azért nem süllyedek, hogy mások után kémkedjek - vágta rá dacosan, és karcsú
csípőjére tette a kezét.
- Beszari.
Katié kissé dohogva, de mégiscsak megragadta és a szeméhez emelte a messzelátót. Most
komolyan: mindig ennyire élvezni fogja a kihívásokat? Nyilván igen. Ami talán összefüggött
azzal, hogy alig volt 160 centi magas. Átlagosnál alacsonyabb termetét viszont átlagosnál
nagyobb merészséggel kompenzálta, világéletében így csinálta. És ezen mit sem változtatott,
hogy már elmúlt huszonhét éves, és régóta komoly, felnőtt nőnek tekintette magát.
- Ez a legostobább dolog, amit valaha is... - kezdte Katié, de abban a pillanatban, ahogy a
távcsővel fókuszált, a mondat végére már elhaló sóhaja tett pontot.
A fekete póló olyan szorosan feszült a férfi felsőtestére, mintha csak ráöntötték volna. Noha két
vastag kirakatüveg választotta el őket, Katié mégis tisztán látta a széles, kemény mellizmok
kontúrját. A férfi mintha tánc közben mosta volna a kirakat üvegét, a szédületes mellkas, a
karcsú derék és a keskeny csípő finoman és ritmusosan követte a fülhallgatójában lüktető zene
ritmusát. Bizony, valaki annak idején pont ilyen lapos hasra, ilyen hibátlan fenékre, vékony
csípőre és izmos combokra találta ki a koptatott farmert, áldassék a neve.
Mielőtt alaposan belemerült volna az alsóbb régiók tanulmányozásába, Katié feljebb igazította
a távcsövet, és a férfi arcára koncentrált. Ha nem vett volna levegőt az elmúlt pillanatokban,
szinte biztos, hogy most eláll a lélegzete. A homlokára omló éjfekete tincsek valamelyest
megkeményítették a férfi tökéletes vonásait. Maggie nem túlzott, amikor Adonisznak nevezte
az idegent; arca valóban olyan volt, hogy az ókorban a görög szobrászok egymással versengtek
volna, hogy márványba foglalhassák.
- A neve Nick Leone - közölte Maggie, úgy ejtve a szavakat, mintha ez volna a
legveszélyesebb és legtitokzatosabb név az egész világon. - New Jersey-ből jött. Tudod, Dee
Roberts, az ingatlanos adta el neki a boltot, és tőle hallotta aztán a hírt Lee Henry Bartell.
- De vajon mit keres egy ilyen pasi Briarwoodban? kérdezte Zoe gyanakvón, miközben
mutatóujjával idegesen babrálta a hófehér köpenyén virító műanyag névtáblácskát. Katié,
hatalmas akaraterőről téve tanúbizonyságot, az asztalra tette a látcsövet. Nagyon röstellte, hogy
ilyen heves reakciót váltott ki belőle a jóképű idegen. Nem volt szokása férfiakat megbámulni,
elvégre komoly üzletasszonynak tartotta magát.
- Biztos nem ismeri a törvényt, amely megtiltja, hogy bárki Newjersey-ből Virginiába
költözzön - viccelődött Katié.
Zoe annyira belemerült az álmodozásba, hogy meg sem hallotta, amit a barátnője mondott.
- Úgy beszél, mint egy igazi jenki - motyogta elmélázva.
Maggie olyan villámgyorsan csapott le a megjegyzésre, mint éhes kandúr az eltévedt kisegérre.
- Micsoda? Te hallottad beszélni? Találkoztál vele? Hol? És milyen volt? Esküdj, hogy
nem hülye a hangja! Az annyira gáz, ha egy pasinak hülye a hangja! Mégis hol találkoztál vele?
Zoe hosszú, vékonyka arcán az ijedtség árnyéka futott át.
- Sehol...
- Szóval a kórházban - bólintott Maggie, és barna szembogara gombostűnyire szűkült. - Hát ez
roppant érdekes. Na és mi járatban volt?
- Maggie, tudod jól, hogy a betegekről senkinek egy szót se mondhatok! - csattant fel Zoe. -
Nem volna etikus.
- Arról nem beszélve, hogy semmi közöd hozzá, Mary Margaret. Az égvilágon semmi - tette
hozzá Katié határozottan. - Egyébként is, megrendelted már a tapétát, amit John Harris
választott a dolgozószobájába?
- Hogyne. Akarod tudni, mit beszélnek róla?

- Nem vagyok kíváncsi a John Harrisszel kapcsolatos pletykákra - vágta rá Katié, szándékosan
félreértve Maggie kérdését. Valahogy úgy érezte, minél kevesebbet tud az utca túloldalán lévő
jóvágású fickóról, annál jobb. Felemelt néhány tapétakatalógust a hosszú asztalról, és szép
sorjában visszatette őket a tölgyfa iratszekrény megfelelő polcaira.
- Nem is John Harrisre gondolok, hanem Nick Leonéra!
- Jézusom, Mary Margaret, a pasi még egy hete sincs a városban, és máris pletykálnak róla? -
hitetlenkedett Katié, azzal felkapott egy népi motívumokat és mintákat bemutató kézikönyvet,
és az íróasztalához lépett. - Vajon tudta szerencsétlen, mibe csöppen, amikor úgy döntött, hogy
egy kisvárosba költözik?
- Azt beszélik, hogy ez a Nick egy tégla - folytatta Maggie, és a nyomaték kedvéért felvonta
nagy műgonddal kiszedett szemöldökét.
Katie-t hidegen hagyta a megjegyzés. Odaült az asztalához, kinyitotta a könyvet, és elmélyülten
tanulmányozni kezdte a különféle kasmírmintákat, hogy elterelje gondolatait arról a tökéletesen
kimunkált felsőtestről, amelynek képe újra és újra felvillant lelki szemei előtt.
Zoe azonban nem hagyta annyiban a dolgot. - Hogy érted, hogy tégla?
Maggie mélyet sóhajtott.
- Hivatásos kém. CIA-ügynök, érted? Dupla nulla, a nevem Bond, meg hasonlók. Tudod,
őket hívják tégláknak. Most komolyan, te egyáltalán nem jársz moziba?
- Ó, a CIA! - suttogta elragadtatottan Zoe, és közben egyre a köpenyére tűzött
névkártyával babrált. - Én viszont azt hallottam, hogy modellkedik.
- Jaj, csajok! - fakadt ki Katié, azzal kirobbant belőle a nevetés, amiért barátnőinek ennyire
meglódult a fantáziájuk. - Nem is tudom, melyikőtök a rosszabb. Maggie, hogy tudsz
összehordani ennyi butaságot?
- Édesem, én csak azt mondom, amit hallottam. Lee Henry mesélte, hogy Dee szerint a pasas
nem árult el magáról semmit. Még akkor sem válaszolt egyenesen, amikor Dee megkérdezte
tőle, mivel foglalkozott New Jersey-ben.
- Ez minden? - érdeklődött Katié, és igyekezett megőrizni a komolyságát. - Lee Henry nem
kapta rajta, amint épp a cipője sarkába épített szupertitkos szerkentyűbe beszél?
- Szóval ezért érkezett a kórházba lőtt sebbel - motyogta maga elé újra Zoe.
- Lőtt sebbel?! - pattant fel Maggie a székéből, és az asztal fölött egészen Zoe arcához hajolt.
- A francba! - kapott észbe Zoe. - Ezt most nehogy eláruljátok valakinek!
- Lőtt seb! Na tessék, ehhez mit szólsz, Katié Quaid? -szegezte a kérdést a harmadik lánynak
Maggie.
Katié a világéit sem mutatta volna ki, mennyire meglepődött. Továbbra is a kézikönyv egyik
virágmintás lapját tanulmányozta. - Nyilván egy könnyelmű nőcske pörkölt oda neki, aki
meghallotta a pletykát, hogy titkos ügynök. Vagy lehet, hogy vadászbalesete volt. Vagy
nyugalmazott rendőrtiszt. Esetleg...
- Legjobb lenne, ha mi magunk járnánk a végére - szakította félbe hirtelen Maggie, újra
szeméhez emelve a látcsövet, amellyel egyenesen Katie-t kezdte fixírozni. - Hajlok rá, hogy az
a nyerő sztori, amelyik szerint a pasi részt vesz a nemzeti tanúvédelmi programban. De hogy
kiderítsük, mi a teljes igazság, inkább arra szavaznék: legyen Katié a mi hivatalos követünk, aki
köszönti őt a városban, és járjon szépen utána a dolognak.
- Én is megszavazom! - bólogatott lelkesen Zoe, amint elkapta Maggie kacsintását.
- A szavazást ezennel lezárom. Nyomás Katié, nyomozd le a jövevényt!
- Ne legyetek már röhejesek - válaszolta Katié, és egy rosszalló pillantást küldött Maggie felé.
Ők ketten már régóta, a William és Mary Főiskolán töltött első évüktől kezdve jó barátok
voltak. Katié biztosra vette, hogy Maggie-nek szemet szúrt, milyen nagy hatást gyakorolt rá
Nick Leone, ezért döntött úgy, hogy inkább a jóságos keresztanya szerepében tetszeleg.
- Na, mi van? Csak nem berezeltél? Vagy titokban attól tartasz, hogy a fickó kettős ügynök? -
kontrázott Maggie, aki tudta jól, mivel lehet a kívánt hatást elérni Katie-nél. - Nem mersz hozzá
átmenni, mi? Fogadjunk!

Nick vidáman, gondolataiba merülten suvickolta a kirakatüveget. Mosás, öblítés, fényesítés,

szárítás - mindez a kedvenc együttesed zenéjére... hát kellhet ennél több a boldogsághoz? Végül
is nem sokan mondhatják el magukról, hogy harminckét évesen sikerült megvalósítaniuk az
álmaikat. Oké, nem futott be fényes karriert a Broadwayn (ez volt az első álma), de legalább
megpróbálta. A második álma, hogy éttermet nyisson egy nyugodt, csendes kisvárosban. Mikor
két nappal ezelőtt aláírta a papírokat, megtette az első lépést, hogy ez az álom viszont valóra
váljon.
Persze sokan úgy gondolták, hogy totál becsavarodott. Az otthoni barátai szerint, ha valaki
Virginiába költözik, ak
kor számíthat rá, hogy lemészárolják a vademberek. És a többségük még azzal sem volt
tisztában, hogy a virginiai Briarwoodban bevezették-e már az áramot, és kiépítették-e a
csatornahálózatot.
Nick mégis úgy gondolta, hogy Briarwood sokkal jobb hely bármelyik nagyvárosnál. Bár
Atlantic Cityben született és nőtt fel, majd felnőtt évei nagy részét New Yorkban töltötte, a
szíve mélyén mindig is igazi kisvárosi srácnak tartotta magát. Bár a benne rejtőző
előadóművésznek szüksége volt a rivaldafényre, a színpadot leszámítva mégis magányos,
barátságtalan és - ahogy most sajgó vállát masszírozva eszébe villant - veszélyes helyeknek
tekintette a nagyvárosokat. A barátai nyugodtan megtarthatták maguknak a piszkos, szürke
utcákat, a bűnözést, a szemétszállítók sztrájkjait és a légszennyezettséget. A maga részéről
Nick a nyugodt életet választotta egy olyan kisvárosban, ahol az emberek nem érzik szükségét,
hogy öt zárat szereljenek fel a bejárati ajtajukra.
Nick már megtapasztalta, milyen barátságosak az emberek egy ilyen helyes kis településen. Az
utcán mindenki köszön a szembejövőnek. A helybéliek ráadásul nagyon közlékenyek - bár
kissé lassabban beszélnek, mint amihez ő hozzászokott, de azt meg kell hagyni: beszélgetni
aztán szeretnek. Még egy csomag rágót sem vásárolhat az ember anélkül, hogy legalább
egyvalakinek ne kellene elmesélnie az életét elejétől a végéig.
Erre a gondolatra Nick némiképp összeráncolta a homlokát. A személyes témákat próbálta a
lehető legudvariasabban hárítani. Valahogy az volt az érzése, hogy ezek a derék konzervatív
vidéki népek nem igazán értenék, mivel is töltötte az elmúlt két esztendőt.
- Szép jó napot! - mondta Katié, ahogy belépett a nyitott bejáraton. A férfi továbbra is a
kirakat üvegét suvickolta, és minden mozdulatot izgató csípőriszálással kísért. Fejhallgatóján a
kék szivacsbetétek szorosan rásimultak a fülére.
Milyen zabálnivaló kis fülcimpák, állapította meg Katié. Érezte, hogy a gyomra összerándul, és
ettől azonnal ostorozni kezdte magát. Nem szokott hebrencskedni, az pedig, hogy egy pasi
miatt csináljon hülyét magából... - na ez az, ami soha, de soha nem fog megtörténni. Mégis mi
értelme volna? Semmi. Még akkor sem, ha konkrétan ez a fekete pólós férfihát volt a
legszexisebb dolog, amit valaha látott.
Végül Katié legyűrte az idegességét, odalépett a férfi mögé, és nemes egyszerűséggel kirántotta
a fülhallgató csatlakozóját a derékövre csíptetett lejátszóból.
Nick hirtelen megpördült, és Katie-re szegezte a tekintetét. Átható pillantásától a lány
önkéntelenül hátralépett. A mély kávébarna szempár egészen sötét étcsokoládé színbe váltott,
amint Katie-re meredt. Aztán a férfi váratlanul elvigyorodott, mosolya egyszerre volt
barátságos, megnyerő és hamiskás, ami kisfiús bájt kölcsönzött filmcsillagokat idéző arcának.
- Csak nem a városi fogadóbizottságtól érkezett, hölgyem? - érdeklődött Nick, miközben
tekintete a Katié kezében lévő vázára és a benne pompázó virágcsokorra vándorolt. Valakinek
le kellene festenie ezt a nőt, gondolta. Ahogy itt áll hosszú, lebegő szoknyájában és
csipkegalléros rózsaszín kardigánjában, olyan törékeny és nőies, mintha most lépett volna elő
egy Renoir-festményből. A lány hatalmas, mélyszürke szemekkel nézett vissza rá,
gesztenyebarna haját épp összefogva viselte, így jól látszottak frufruval keretezett arcának
finom vonásai.
Annak ellenére, hogy az ájulás környékezte, Katié valahogy összeszedte magát, és udvariasan a
férfira mosolygott.
- Nem - válaszolta kissé elfúló hangon. - A nevem Kathryn Quaid, és enyém a szemben lévő
üzlet. A Tapétavarázs.
- Akkor bizony nagyon szerencsés vagyok - vigyorgott Nick, remélve, hogy mosolya
viszonzásra talál. Na, ez nem jött be. Bár mintha a lány szájának sarka egy parányit felfelé
görbült volna, és talán egy kis szikra is gyúlt a szemében, mielőtt szégyenlősen elfordította a
tekintetét.
- Az üzlettársam és én szeretnénk üdvözölni Briarwood-ban, Mr... - mondta Katié, és sietve
átnyújtotta a csokrot.
- Leone. Nick Leone - mutatkozott be a férfi, és elvette a virágokat. A kirakat párkányára tette
a vázát, majd kezet nyújtott újdonsült szembeszomszédjának. - örülök, hogy megismertem,
Miss Quaid. Nagyon örülök.
Katié az ajkába harapott, miközben kezet fogott a férfival, akinek meleg és kemény tenyerében
szinte eltűnt csöppnyi kis keze. Rögtön elöntötte a forróság. Nem is tűnt ilyen nagynak az utca
túloldaláról villant eszébe hirtelen. Nick több mint egy fejjel magasabb volt nála, egészen
fölébe tornyosult. Szinte olyan magasra nőtt, mint a bátyja, Rylan.
Bárcsak ne jönne be ennyire a pasas!, mélázott Katié, és megpróbált logikusan gondolkodni.
Neki tökéletesen megfelelt, hogy minden elkötelezettség nélkül, csak úgy randiz-gatott
Michael Severs építészmérnökkel, akivel mellesleg jó barátok is voltak. Michael kedves volt, a
kapcsolatuk problémamentes. Ennek az új fickónak viszont már a puszta látványa is felkavarta.
- ...És mondja, mit árulnak? - zökkentette ki Nick hangja a gondolatmenetéből.
- Főleg tapétát, de rendelésre készítünk függönyöket is - válaszolt Katié nyugalmat erőltetve
magára. Szentül hitte, hogy kívülről nem látszik, mennyire nem sikerült megőriznie a
hidegvérét, elvégre hosszú éveken át gyakorolta, miként tűnjön minden helyzetben
magabiztosnak. De legbelül érezte, hogy kibillentették az egyensúlyából, és ez az érzés nagyon
nem tetszett neki. így hát apró termetét meghazudtoló hatalmas akaraterejét vetette latba - és a
lehető legnyugodtabb hangon folytatta a társalgást.
- Tudja, az üzlettársam és én belsőépítészeti tanácsadók vagyunk.
- Komolyan? Hát ez remek! - örvendezett Nick. Elhatározta, hogy megragadja a kínálkozó
alkalmat, és amikor Katié előhalászta a névjegyét a szoknyája zsebéből, nagy lelkesedéssel
tanulmányozni kezdte a kártyát. Úgy csinált, mintha látta volna, mi áll rajta, bár az
olvasószemüvege nélkül kissé összefolytak előtte a cégnév kecses betűi. A szemüvegét viszont
mégsem vette volna fel. A világ minden kincséért sem.
- Nos, nekem épp ilyesvalakire van szükségem. Katié alig tudta megállni, hogy ne
figyelmeztesse rá,
szerinte inkább szemészre lenne szüksége, semmint belsőépítészre. Merthogy Nick fejjel lefelé
tartotta a névjegyét.
- Kérem, Mr. Leone, ne érezze úgy, hogy kötelessége igénybe venni a szolgáltatásainkat csak
azért, mert hoztam önnek egy csokor virágot - magyarázta Katié, és lassan az ajtó felé indult. -
De ha megengedi, most vissza kell mennem az üzletbe. Szóval: üdv Briarwoodban, még
egyszer...
- Ne, ne rohanjon így el! - kérlelte Nick, miközben testével elállta a lány útját, és karját az
ajtófélfának támasztotta. Valahogy azt érezte, ha most elengedi, elpuskázza minden esélyét. Ez
volt az első nő az életében, aki ilyen határozottan rövidre akart zárni vele egy beszélgetést.
Nicknek az volt a gyanúja, ennek bizony köze lehet a kettejük közt érezhető vibrálásnak. A lány
megpróbált olyan hűvösnek tűnni, mint egy jégszobor, de Nick megérezte, hogy valójában
mennyire izgatott. És a lány különös izgatottsága rá is átragadt.
Katié most azon kapta magát, hogy Nick mellkasára szegeződik a tekintete. így közelről még
ellenállhatatlanabb volt a látvány. Katié szíve óriásit dobbant. Megesküdött volna rá, hogy még
a férfi is meghallotta. Ezért hát gyorsan hátralépett, és az arcába nézett.
- Mr. Leone, most már tényleg...
- ...le kéne ülnie, és innia velem egy jóféle kávét, és aztán megvitathatnánk az üzleti
ügyeket - fejezte be helyette a mondatot Nick. És mielőtt Katié bármit is mondhatott volna,
karon ragadta, és az ablaknál álló kártyaasztalhoz vezette.
Katié egy régi, összecsukható széken ücsörögve várta, hogy Nick visszajöjjön a hátsó szobából.
Üzleti kapcsolatba kerülni ezzel a férfival - na, ez az, amire abszolút nincs szüksége. Túl
veszélyesnek találta. Persze nem a titkosügy-nökös pletyka miatt, hanem mert úgy érezte: képes
volna fenekestül felforgatni az ő jól működő életét. Nem, át kell majd passzolnia ezt a munkát
Maggie-nek. Érezte, hogy nem utasíthatja vissza Nick megbízását, az igencsak illetlenség
lenne. Titokban viszont reménykedett, hogy a férfit az avantgárd vonzza, akkor nyugodt szívvel
nemet mondhatna, hiszen Maggie és ő a klasszikus stílusra, a korhű felújításokra szakosodtak.
- Étteremmé alakítom át ezt a helyet - közölte Nick, amikor két kávéscsészével a kezében
visszatért. Az egyik csészét Katié elé tette, majd leült vele szemben, és lerakta a másik csészét
is, hogy a kezeivel szabadon tudjon gesztikulálni. - Egy jó kis helyet akarok itt csinálni. Nem
valami puccos éttermet, inkább amolyan kellemes beülős vendéglőre gondoltam, jó olasz
konyhával meg antik bútorokkal. Nos, mi a véleménye?
Katie-t hatalmába kerítette a szorongató érzés, hogy így már nem kerülheti el a sorsát, de azért
sikerült kipréselnie magából egy udvarias mosolyt.
- Nagyszerűen hangzik!
Úgy döntött, egy pillanatra sutba dobja a nőies tartózkodást, hátha a realitások
visszaráncigálják majd a földre.
- És mit szól hozzá a felesége?
Nick hangosan felnevetett. Hát ez elég átlátszó kérdés volt, főleg egy olyan nőtől, aki minden
erejével megpróbált közömbösnek tűnni.
- Nem vagyok nős. Tudom, még sok itt a tennivaló, mielőtt hozzáláthatok a berendezéshez, de
a tervezgetést nem lehet elég korán elkezdeni, nem igaz?
- Ez így van - válaszolta Katié, azzal körbehordozta a tekintetét az üres helyiségen, leginkább
azért, hogy ne találkozzon a pillantásuk.
Az épület valaha jelmezboltként működött. Katié annyit tudott Briarwood történetéről, hogy a
legprofibb idegenvezetőt is kenterbe verte volna. Minden olyan épületet ismert a városban,
amely valamiféle történelmi jelentőséggel bírt. Ez a háromemeletes téglaépület föderalista
stílusban épült 1803-ban. Jelenleg több mint két éve üresen állt. A berendezése igazi
álommunka lett volna, ha nem járt volna azzal, hogy Nick Leonéval kell dolgoznia. Ami
viszont korántsem tűnt annyira jó ötletnek.
Katié rápillantott a férfira. Ahogy a kávéját szürcsölte, a parányi csésze egyáltalán nem illett
ahhoz a hatalmas kézhez. Inkább amolyan óriási kerámiabögrés típusnak tűnt, állapította meg
magában. És az is milyen furcsa volt, hogy kávéval kínálta. A legtöbb férfi inkább sörből
tarázna be, ha ilyen nagy hőségben kellene takarítania. Nemde?
Tűnődés közben Katie-nek eszébe jutott, valójában miért is jött ide. Meg kell tudnia valamit
Nickről, mert ha információ nélkül megy vissza a boltba, Maggie biztos pokollá teszi az életét.
- Korábban volt már étterme, Mr. Leone?
- Van némi tapasztalatom. Milyen színvilágot javasol? -próbálta fenntartani Nick a
beszélgetést, de nehezen tudott koncentrálni. Egyre erősebben érezte a köztük vibráló titokzatos
szexuális feszültséget. Nézte a lányt, aki olyan előkelően és egyenesen ült a székén, mint azok
az arisztokratikus déli szépségek a régi kosztümös filmeken.
- Nem is tudom. Mi a kedvenc színe?
Nicknek feltűnt, hogy a lány szántszándékkal kerüli a tekintetét, ezért kivárta a pillanatot,
amikor Katié végül mégiscsak kénytelen volt ránézni. Ekkor alsó ajkát a fogai közé szívta, és
kissé elgondolkozott. Mindig ezt csinálta, ha nagyon koncentrált.
- Ööö... a sötétzöld. Legalábbis azt hiszem. Tudja, én egy kicsit színvak vagyok. Érti már,
hogy miért van szükségem a segítségére?
Nick furcsa arcot vágott, amitől Katié szíve újra hatalmasat dobbant. Nick Leone arca szédítően
férfias volt. Tökéletes vonásaira kékes árnyékot vont borostája. Markáns orra nem volt teljesen
egyenes, állkapcsa szikár volt és széles. Minden alkalommal, amikor a lány már éppen
hozzászokhatott volna a jóképű, férfias arc látványához, Nick hamiskásan rávigyor-gott, vagy
egyszerűen kisfiús grimaszt vágott. Most például beharapta az ajkát, amitől a lány újra zavarba
jött.
Hogy kissé lecsillapodjon, mély lélegzetet vett. Az épület poros, dohos levegőjébe finom
kávéillat meg némi férfias izzadságszag vegyült.
- Eldöntötte már, milyen szerkezeti változtatásokat fog végrehajtani?
- Próbálok minél jobban ragaszkodni az eredeti alaprajzhoz. Az viszont biztos, hogy az első és
a második szinten majd falakat kell bontani, hogy egybenyithassam a tereket. Ott végig
asztalok lesznek. A harmadik emeleten meg a padlástérben szeretném kialakítani a lakásomat.
Ráadásul a padláson ráakadtam egy csomó régi kacatra. Néhányat talán fel lehetne használni a
berendezéshez. Jöjjön, megmutatom őket!
Katié már épp tiltakozott volna, de Nick olyan lelkesnek tűnt, hogy inkább nem akarta
lelombozni. Ráadásul felébredt benne a vadászszenvedély: igazán kíváncsi volt a rejtett kin-
csekre. És már lüktető derékfájása sem állíthatta meg, pedig éppen háromemeletnyi lépcső
megmászása várt rá.
Míg kapaszkodtak fölfelé a lépcsőkön, Nicknek be nem állt a szája: figyelmeztette Katie-t, ha
törött lépcsőfok következett, és megmutatta az eredeti kandallót, amelyet a második emeleten
talált. Nick izgatottsága ragadós volt. Katié már látta is lelki szemei előtt a kész tereket, a
stílusos, de nem hivalkodó berendezést. Aztán szomorúan emlékeztette magát, hogy ezen az
épületen úgysem ő, hanem Maggie fog dolgozni.
- Ugye milyen klassz ez az emelet? - kérdezte Nick, mikor végül feljutottak a félhomályos
padlásra. Katié őszintén csodálta Nick különleges képzelőerejét. A több réteg vastag kosz és
por alatt alig látszott a padlás fenyőpadlója.
- Arra gondoltam, hogy az északi oldalra tetőablakokat rakatok. Persze első az étterem. De
most csak hangosan gondolkodom, ne is törődjön velem. Egyébként itt vannak a holmik,
amikről beszéltem.
Katié már értette, miért nem fedezte fel eddig senki a régiségeket. A padlás zsúfolásig volt
dobozokkal és ládákkal. Halomban álltak a régi újságok és kupacokban a divatjamúlt ruhák. A
legtöbb holmi teljesen értéktelen volt. Nyilvánvalóan senki nem vette a fáradságot, hogy
eltakarítsa a sok-sok szemetet, és találjon valami használhatót is közöttük. Bizony senki, amíg
ez a pasi fel nem bukkant, gondolta Katié, majd Nickre pillantott, aki épp egy újabb
régiségkupacban kezdett el kotorászni.
Katié kezdte azt hinni, hogy Nick nem más, mint egy elképesztő energiabomba. Még csak pár
órája vette birtokba az épületet, de máris több mindent csinált, mint bárki az elmúlt években.
Amióta pedig átjött hozzá, úgy tűnt, Nick egy percre sem tud a fenekén maradni. Vagy állandó
pörgésben van, vagy ha nem, hát éppen készül pörögni.
- Hová valósi, Mr. Leone? - érdeklődött Katié, miközben a keze ügyébe került századfordulós
férfigallér-gyűjteményt lapozgatta.
- Jersey-be. De szólítson nyugodtan csak Nicknek. És maga? Régóta él itt?
- Én mindig is itt éltem. Magát mi szél hozta Briar-woodba?
- Évekkel ezelőtt egyszer áthajtottam a városon, és azonnal beleszerettem a helybe.
Mindig is szerettem volna éttermet nyitni egy kisvárosban, úgyhogy amikor összejött rá a pénz,
felhívtam egy ingatlanügynököt - és most tessék, itt vagyok!
Nick mindezt úgy adta elő, mintha ez lett volna a világ legbanálisabb sztorija. Katié fél
szemmel azt vizslatta, vajon honnan bukkanhat elő egy eltévedt egér, miközben óvatosan
felnyitotta egy régi kalaposdoboz tetejét. A dobozból csodálatos fekete cilinder került elő.
- Miért akarna bárki is olasz éttermet nyitni egy virginiai kisvárosban?
- Hogy miért? Mégis hány olasz éttermet tud ebben a kisvárosban? - kérdezett vissza Nick,
miközben egy halom régimódi férfikalucsniról emelt le egy giccsesre hímzett aranyrojtos
drapériát.
- Ebben van valami.
- Ha odahaza nyitottam volna olasz éttermet, annak hasonlítania kéne az összes többi olasz
étteremre. Az emberek élni sem hagynának. „Nicky, miért nem Marié néni receptje alapján
csinálod a ragut?" „Nicky, miért nem piros kockás abrosszal terítesz? Talán a mama ízlése nem
elég jó neked?"
Katié nevetett, ahogy Nick eltúlzott olasz akcentussal parodizálta a földijeit.
- „Nick, miért nem adsz munkát Joey unokatestvéremnek? Kicsit lassú, de majd meglátod,
milyen dolgos gyerek!" - Nick ekkor vicces grimaszt vágott, és a torkára fonta két kezét, mint
aki készül magát megfojtani.
Aztán egy pillanatra elhallgatott, és csak nézte, ahogy Katié önfeledten kacag a bohóctréfán.
Atyaég, milyen jó csaj!, gondolta. A lány arcát valósággal beragyogta a neve-
tés. Amikor csillapodott a kacagás, Nick megköszörülte a torkát.
- Itt viszont azt csinálok, amit akarok - adta meg a végső magyarázatot.
- Akkor magánál nem lesz piros kockás abrosz - mosolygott rá Katié, és közben azon
gondolkozott, vajon Nick tényleg olyan mamlasz lett volna, hogy otthon igent mond az összes
nevetséges kérésre. Nem tűnt valami pincsikutyának, mondjuk, titkos ügynöknek sem,
állapította meg Katié - és lelke mélyén kissé bosszankodott Maggie túlzó és elvadult fantáziája
miatt.
Nick beletúrt a hajába, és lazán megrántotta a vállát.
- Na és mit gondol erről a sok szemétről?
Katié csípőre tett kézzel pásztázott végig a már átvizsgált kupacokon.
- A zöme az Aldeen's áruházból való. 1865-től egészen 1917-ig itt működött az üzlet,
ebben az épületben, és a tulajdonosai kizárólag férfidivatáruval kereskedtek.
Nick elmosolyodott, ahogy a lány kiejtette ezt a hosszú szót. Hozzá tudna szokni ehhez az édes,
bársonyos hanghoz. Különösen az tetszett neki, hogy Katié hangja mélyebb volt, mint azt a lány
termete sugallta volna.
Hűha, egyre veszélyesebben mosolyog, figyelmeztette magát Katié. Ennek bizony nem lesz jó
vége. Az egy dolog, hogy megkedvelte Nicket. De hogy a gyomra rögtön liftezni kezdjen,
akárhányszor csak rámosolyog, az már igazán nem volt benne a pakliban.
- Talált valami használhatót? - kérdezte Nick, és határozottan Katié felé lépett. Közben
azon töprengett, vajon mit szólna hozzá Katié „Kimért" Kisasszony, ha váratlanul
megcsókolná.
- Hogyne - válaszolta Katié, miközben a közeledő férfira szegezte a tekintetét. - Biztosra
veszem, hogy ezekkel a holmikkal rendkívül egyedi lesz a berendezés. Persze ahhoz előbb jó
alaposan meg kell majd tisztítani mindent - tette hozzá, azzal egy keménykalapról Nick arcába
fújta a port, és így sikerült őt megtorpanásra kényszerítenie.
Nick köhécselni kezdett, Katié pedig megfordult, és a lépcső felé vette az irányt. Úgy döntött,
ideje berekeszteni ezt a kis látogatást, mielőtt ennél is jobban belehabarodna Mr. Leonéba.
Ekkor a férfi megragadta hátulról a vállát, Katié pedig egy pillanatra megmerevedett a kezei
alatt. Egész testét átjárta az immár tagadhatatlan bizonyosság, aminek egyáltalán nem örült. A
válla fölött visszapillantott Nickre, és bosszúsan felhúzta a szemöldökét.
- Hadd menjek én előre - mondta Nick. - Ezek a lépcsők nem valami biztonságosak. A
világért sem szeretném, ha lebukfencezne.
Katié hirtelen nem is tudta, hogy megkönnyebbüljön vagy bosszankodjon, hogy a férfi ilyen
frappáns magyarázatot adott az intim érintésre. Szótlanul nézte, ahogy a férfi lefelé baktat előtte
a lépcsőn. Na mindegy, ebből a helyzetből már sehogy sem jön ki jól az ember. A háta mostanra
már kimondottan sajgott. Ha ő ment volna elöl, Nick látta volna, hogy a fájdalomtól milyen
esetlenül és sután lépdel. így viszont, Nick háta mögött még csak esélye sem volt rá, hogy ő
diktálja a tempót. Összeszorította hát a fogát, és kullogott lefelé, kissé lemaradva a férfi mögött.
- Érdekli a feladat? - kérdezte Nick.
- Meg kell beszélnem a társammal. Aztán meglátjuk, el tudjuk-e vállalni. De biztos, hogy
minket akar? Hiszen még egyetlen munkánkat sem látta.
- Jók a szakmában?
- Igen. Nagyon jók vagyunk - válaszolt Katié, nem csekély büszkeséggel a hangjában. Minden
oka megvolt rá: a szakmai díjakkal és elismerésekkel már egy egész falat be tudtak volna
borítani Maggie-vel.
Nicknek igencsak imponált ez a magabiztosság.
- Ha maga mondja, elhiszem.
Az utolsó lépcsőfordulóhoz érve Nick visszafordult és rámosolygott a lányra - aki épp abban a
szent pillanatban vétette el a lépést. Éles fájdalom hasított Katié bokájába, elvesztette
egyensúlyát és előrezuhant... egyenesen Nick karjai közé.
- Minden rendben?
- Megvagyok - válaszolta a lány, és összeszorított foggal próbálta visszanyelni feltoluló
könnyeit. Nagyin haragudott magára, amiért ilyen gyönge volt; és most már nyilván hiába
erőlködött, hogy eltaszítsa magát Nick kőkemény mellkasától. - Csak kiment a bokám, nem
nagy ügy.
- A fene egye meg ezeket a rohadt lépcsőket! Most azonnal megjavítom őket! - dohogott Nick,
majd felkapta Katie-t, és elindult vele lefelé. Titokban kissé megrémítette, hogy mennyire
könnyű és törékeny a lány.
- Erre igazán semmi szükség, Mr. Leone - mondta Katié, aki inkább újdonsült érzései, semmint
a potyaút miatt tiltakozott.
Nick ügyet sem vetett rá.
- Bevigyem a kórházba?
- Semmi szükség rá. Csak rosszul léptem. Nem a világ vége, de tényleg.

- Szerezzek jeget? Hozzak aszpirint?

- Inkább tegyen le.
Nick nem engedelmeskedett. Pillantását a lány vastag, érzéki szájára szegezte. Nagyon szerette
volna végre megcsókolni ezeket az ajkakat. Már a gondolattól is szaporábban kezdte venni a
levegőt, bár olyan jó kondiban volt, hogy akár egy egész napos fel-alá lépcsőzés sem kottyant
volna meg neki.
- Mr. Leone...
Nick mélyen belenézett Katié szemébe. A lány szeme pont olyan színben szikrázott, mint a
nyári viharfelhők - és ugyanolyan fenyegetőnek is látszott. Nick jobbnak látta, ha nem feszíti
tovább a húrt, és gyengéden lerakta a lányt. Örült volna, ha még néhány percig a karjaiban
tarthatja, de - mint azt szomorúan tapasztalnia kellett - amint Katié visszanyerte a szabadságát,
azonnal el is húzódott tőle.
- Biztos, hogy jól van?
- Persze - vágta rá Katié, majd kihúzta magát, megigazította a ruháját, és megpróbált tudomást
sem venni zakatoló szívéről. - Igazán kedves, hogy így aggódik. De most már tényleg mennem
kell. Viszlát!
Katié az ajtó felé vette az irányt. Összeszorított fogakkal kényszerítette magát, hogy
normálisan, mi több, gyorsan lépkedjen. Az ajtóban aztán kis híján beleütközött Péter
Ramsey-be, aki a rendőrségnél dolgozott, és Lee Henry Bartellbe. Katié kimérten biccentett a
férfiaknak, és szó nélkül elvonult mellettük.
- Katié! - hangzott szinte egyszerre a két férfi szájából, amint visszabiccentettek a lánynak;
Ramsey tekintete mintha egy ezredmásodperccel tovább időzött volna Katie-n, mint az illendő
lett volna. Végül a férfi belépett az ajtón, és körbenézett a helyiségben.
Nick a bejárathoz lépett, és nézte, ahogy Katié átvág az úton. Most vette először szemügyre a
lány tömött, hosszú hajfonatát. A copf szinte a derekáig ért, a vége pedig ütemesen himbálózott
lépteinek ritmusára.
- Öröm ránézni a kicsikére. Feltéve, hogy maga beéri ennyivel - szólította meg Lee Henry
bizalmaskodó hangon. Szeme sarkából Ramsey rendőrt vizslatta, aki éppen hallótávolságon
kívül tartózkodott.
- Most próbálja rám sózni?
Bartell végigfuttatta a kezét őszülő, gyér haján, és felnevetett.
- Ugyan! Miss Quaid remekül tudja képviselni az érdekeit.
- Mit akar ezzel mondani?
Nick alig két napja ismerte meg Lee Henryt, de már akkor eldöntötte, hogy nem igazán kedveli.
Olyan fickónak tűnt, aki egy kissé túl nagy lelkesedéssel ártja bele magát mások dolgába.
- Én csak azt mondom, öregem, hogy akár lakberendezőre, akár jégkirálynőre van
szüksége, keresve sem talál jobbat Katié Quaidnél.

Na, mire jutottál? - támadta le Maggie Katie-t, még mielőtt a lány átléphette volna az üzlet
küszöbét.
- Semmire - felelte Katié, majd nagy nehezen átpasszí-rozta magát barátnője mellett és
megkerülte a pultot. Sóhajtva nekidőlt az asztalának, remélte, hogy pusztán akaraterővel,
fájdalomcsillapító nélkül kihúzhatja. Karjait úgy dörzsölcetté a kezével, mintha csak le akarná
radírozni róluk Nick kezének a nyomát, a férfi érintésének bizsergető emlékét.
- Semmire? - kérdezett vissza vörös haja alól Maggie, hangjában őszinte
megrökönyödéssel. Majd felkönyökölt (i pultra, és szögletes napszemüvegét az orrára
csúsztatta.
Több mint egy órát voltál odaát. Valamiről csak beszélgettetek, nem?
- Olasz éttermet szeretne csinálni a helyből - válaszolta Katié. Arra gondolt, hogy ha a
találkozás üzleti vonatkozásait helyezi előtérbe, talán megúszhatja, hogy be kelljen számolnia
mindarról, amit megtapasztalt: hogy Nick mennyire lélegzetelállító szemtől szemben, és hogy
kisfiús vigyorával hogyan volt képes infarktusközeli állapotot előidézni nála. - Minket akar
felkérni belsőépítészeti tanácsadónak.
- Szuper!
- Aha. Jó mulatást hozzá - mondta Katié minden lelkesedés nélkül. Nem volt elég a lüktető
hátfájás, most még a feje is hasogatni kezdett.
Maggie elengedte a füle mellett a kelletlen megjegyzést.
- És? Mit tudtál meg róla? Kiderült valami arról a lőtt sebről?
- Az égvilágon semmi, Mary Margaret! - csattant fel Katié. - Szerinted mit kellett volna
mondanom neki, te nagyokos? Hogy „Hello, Mr. Leone! A nevem Katié. Meséljen már arról a
tátongó sebről a vállán!" Vagy mit?
Maggie levette a napszemüvegét, barna szeme hatalmasra kerekedett az izgalomtól.
- Tátongó seb van a vállán?
- Nyugi, csak kitaláltam.
Katié érezte, hogy a csípőjét és a jobb lábszárát is elönti a fájdalom. Beletörődött a helyzetébe,
és a táskájáért nyúlt, hogy fájdalomcsillapítót keressen benne. - Nem vette le a pólóját előttem!
- Nagy kár - sóhajtott Maggie, de amikor meglátta Katié kezében a fájdalomcsillapítót,
abbahagyta a viccelődést. - Mondd csak, jól vagy?
Katié egy korty diétás kólával bevette a fájdalomcsillapítót, majd kényszeredetten Maggie-re
mosolygott.
- Túl sok jutott a lépcsőzésből mára. Mrs. Pruitt-tal annyiszor kellett fel-le futkosnom a
dolgozószobájában, hogy a végén már tisztára úgy éreztem magam, mit egy két lábon járó jojó.
Ha őszinte akarok lenni, Maggie, az a nő egyszerűen az őrületbe kerget. Én tudom, hogy annak
a szobának mustárszínűnek kellene lennie. Mégis, miért nem hallgat rám az a boszorkány?
Maggie együtt érzően visszamosolygott.
- Minden csak azon múlik, hogyan tálalod neki a dolgot, drágám. Trükkösen kell beszélni vele,
hogy a végén azt higgye, az egész az ő ötlete volt.
- Tudom - nyögte Katié bosszúsan. Arra gondolt, hogy a Mrs. Pruitt-féle eset remekül
példázza, miért volt Maggie-vel olyan tökéletes az együttműködésük.
Katié ízlése csalhatatlan volt, és szinte mindent tudott a klasszikus bútorokról meg a
lakberendezésről. Cserébe viszont makacs volt, és csökönyösen ragaszkodott a véleményéhez.
Maggie ellenben vidám, könnyed személyiségével akár a legmacerásabb ügyfelet is képes volt
levenni a lábáról. Remek érzékkel kezelte a nehéz embereket.
Katié most körbenézett az üzletben.
- Zoe már nincs itt?
- Nincs. Maradni akart, hogy többet megtudhasson az új Mr. Rejtélyes és Magas Görög
Istenünkről, de végül el kellett mennie Reese-ért a kiscserkészklubba.
Katié megdörzsölte az arcát, ezzel a mozdulattal szemfestéke utolsó maradványait is sikerült
letörölnie, majd szépen előresimította a copfját és zavartan játszani kezdett a végével. -
Reese-nek pénteken lesz a szülinapja. Vettél már neki valamit?
- Aha.
- Adhatnánk az én nevemben is? - kérdezte Katié fáradtan.
- Hát persze. Már rá is biggyesztettem a nevedet az ajándékkísérő kártyára, kis szívem.
Katié azon tűnődött, vajon mikor lesz képes szívfájdalom nélkül újra besétálni egy játékboltba.
Már öt év telt el a balesete óta, de még mindig beleszakadt a szíve, ha eszébe jutottak a
történtek. Senki nem emlegette fel előtte a dolgot, de ő mégis tudta: Maggie tisztában van vele,
mit érez. Maggie tudta a teljes igazságot a lovasbalesetéről és annak következményeiről.
Talán mire minden barátnőjének gyereke születik, ő is túljut majd a kínzó fájdalmon, és képes
lesz elfogadni az el-fogadhatatlant: hogy belőle sohasem lehet anya.
- Te egy igazi jó barát vagy, Mary Margaret - mondta. Végre a fájdalomcsillapító is hatni
kezdett.
- Az bizony. - Maggie újra felvette a napszemüvegét. Odalépett az ajtóhoz, gondosan bezárta,
majd a „Nyitva" táblát átfordította a másik oldalára. - Sőt annyira jó fej vagyok, hogy haza is
viszlek. Na gyerünk, Quaid, mára zárjuk be a boltot!

Második fejezet

Jóval azelőtt, hogy az asztalán tornyosuló számlákról felemelte volna a tekintetét, Katié
megérezte, hogy ez csakis ő lehet, senki más. Az tűnt fel neki, hogy a bejárat feletti csengettyű
valahogy másként csilingelt, mint szokott. És nem tévedett: mire felpillantott, Nick már a
pultnál állt, kezében a tegnapi vázával. A vázából fehér papírba csomagolt zöld színű
száraztészta kandikált ki.
- Jó reggelt, Kathryn! - rikkantotta Nick. Szikrázó mosolya olyan szívmelengető volt, mint a
ragyogó tavaszi napsütés. A vázát Katié íróasztalára tette, majd hátával lazán nekidőlt a
pultnak, egyik lábát a másik elé téve. Fehér zoknit viselt, barna papucscipőjéről pedig lerítt,
hogy talán több évtizede hűségesen szolgálja gazdáját, fittyet hányva a divat szeszélyes
változásaira.
Katie-nek éppen szemmagasságba esett a férfitestnek egy igencsak zavarba ejtő része. Jó volna,
ha az ilyen jó testű pasik csak külön engedéllyel hordhatnának szűk farmert, merengett a lány,
amibe aztán rögtön bele is pirult, arcszínét még a virágminták is megirigyelhették volna Laura
Ash-ley márkájú ruháján. így hát gyorsan kiegyenesedett a székében, és kényszerítette magát,
hogy a férfi arcába nézzen. Nick mosolyát egyszerűen képtelenség volt nem viszonozni.
- Jó reggelt, Mr. Leone! Nahát, milyen különös ajándék - mondta, azzal kinyújtotta kezét a
váza felé, hogy megtapintsa a tésztának látszó valamit.
- Spenótos fettuccine. Tegnap este gyúrtam. Kevés citromos vajjal isteni - magyarázta Nick,
majd érzékletesen megnyalta az ujjai hegyét. - Tizenegy percig kell főzni. Egy másodperccel
sem tovább, mert azzal elrontja az egészet.
- Köszönöm - válaszolta Katié, majd lázasan kutatni kezdett leblokkolt agyában valami
épkézláb társalgási téma után. De az egyetlen gondolat, ami hirtelen az agyába villant, Nick
teste körül forgott, és megkönnyebbülten nyugtázta, hogy a férfi most nem testhez feszülő
pólót, hanem egy lezserebb inget visel. Bár Katié vérnyomását némiképp így is feltornázta a
könyékig feltűrt ingujjból kilátszó izmos, férfiasan sötét szőrös alkar látványa.
- Még szerdán megjavítottam a lépcsőt, alighogy maga kilépett az utcára. Különben hogy van a
bokája? - érdeklődött Nick, majd zsebre tette a kezét, amitől a farmerja még szűkebbnek
látszott.
Katié nagyot nyelt, és a férfi bal vállára szegezte a tekintetét. - Köszönöm, jól.
- Akarja, hogy megnézzem? Az elsősegélyhez ugyan nem konyítok, de szívesen
megfognám a bokáját - ajánlkozott Nick, némi évődéssel a hangjában.
Katié megpróbált komoly képet vágni. - Nos, erre igazán semmi szükség.
Nick magában mosolygott. Most már biztos, hogy a hölgynek van humora, még ha kifelé nem
is mutatja. A múltkor csak úgy ragyogott az arca, amikor nevetett. Nyilvánvalóan süket duma
volt, hogy a város legkeményebb jégkirálynőjeként próbálták beállítani. A legjobb lesz hát, ha
személyesen teszteli le ezt a humortémát.
- Rendet raktam a padláson. Tudna ajánlani valakit, akit érdekelhet ez a sok régiség?
- Természetesen.
Katié letépett egy rózsaszín jegyzetlapot, és sietve felírt rá egy nevet és egy címet. A
házfelújítás sokkal biztonságosabb téma volt, mint Nick keze a bokáján, aminek már a puszta
felvetésére is elöntötte a forróság. - A Charlottes-ville-i Történelmi Társaság emberei mindig
nagyon jó munkát végeznek.
- De nekem fogalmam sincs, hogy hol vannak, vagy hogy mit is mondjak nekik - felelte Nick.
Szándékosan hozzáért Katié ujjaihoz, amikor elvette tőle a papírt. Hallani vélte, hogy a lánynak
elakad a lélegzete. - Nem kísérne el?
- Sajnálom - mondta Katié, és újra a számlákba mélyedt. Az előbb Nick úgy nézett rá, mint egy
reménykedő spánielkölyök. Naná, hogy szándékosan, gondolta, de ugyan ki hibáztathatta
volna érte? Ha egy fickó ennyire jóképű, nyilván pontosan tisztában van azzal, hogy milyen
hatással van a nőkre. - Nagyon sok dolgom van, de ha akarja, felhívom őket, és beszélek velük,
mielőtt odamegy.
Ekkor kivágódott a hátsó ajtó, és Maggie viharzott be rajta. A raktáron keresztül jött, és közben
bőszen magyarázta, hogy ma éppen miért késett. Egyébként mindennap elkésett. Abban a
pillanatban, amint a boltba lépett, a történet - amely ezúttal valami bakancsról meg holmi
összecsomózódott cipőfűzőről szólt - hirtelen félbeszakadt.
- Szia, Maggie! - köszönt rá Katié, majd hátat fordított Nicknek, és jelentőségteljesen a
lányra nézett. - Bemutatom Mr. Leonét. Mr. Leone, ez itt az üzlettársam, Maggie McSwain.
Maggie levette a napszemüvegét, és a lehető legbájosabb pillantását lövellte Nick felé. Ez a
pillantás több összetevőből állt, úgymint: szempilla-rebegtetés, ártatlan ajak-csücsörítés,
valamint parányit oldalra hajtott fej. Miután ez mind megvolt, Maggie kezet nyújtott Nicknek,
majd mézédes, búgó hangon megszólalt:
- Nahát, Mr. Leone, micsoda öröm, hogy megismerhetem. Katié már annyit mesélt
magáról!
Nick rögtön látta, hogy igazi szövetségesre lelt ebben az elbűvölő kis töltött galambban.
Megvolt az a képessége, hogy egy pillanat alatt pontosan felmérje az embereket. Most is
észrevette a pajkos kis szikrát Maggie szemében -és a pánikot Katie-ében.
- Igazán? - mosolygott kedvesen Nick. - Tudja, azt reméltem, Katié ma elkísér a
Charlottesville-i Történelmi Társaságba, de sajnos nagyon sok a dolga.
- Ugyan már! - legyintett Maggie. - Ne butáskodj, Kathryn! Különben is, hát nem pont ma
akartad elvinni nekik Emma Sweet ágytakaróit?
Katié a fogai közt sziszegve válaszolt. - Drága Mary Margaret, épp most magyaráztam
Nicknek, mennyi dolgom van, és hogy az egész napot Mrs. Pruitt-tal kell töltenem.
- De hát édesem, ma én dolgozom a Mrs. Pruitt-pro-jekten - mondta Maggie és kerek
fenekére tette a kezét. Majd ártatlanul Nickre mosolygott. - Biztosan kiment a fejéből, pedig
megbeszéltük.

Leonéval életveszély egy kocsiban utazni, állapította meg magában Katié. És ehhez semmi köze
nem volt lehengerlő férfiasságának vagy kisfiús mosolyának, a pasas egész egyszerűen úgy
vezetett, mint egy őrült. A Briarwoodból Charlottesville-ig vezető út igazán csodás volt. Enyhe
emelkedők tarkították, és napfényben fürdő fasorok szegélyezték. Nick mégis egy Forma 1-es
pilóta jéghideg elszántságával és sebességével száguldott végig rajta.
- Ugye nem arra edz, hogy beválogassák egy autóreklámba? - kérdezte Katié némi éllel,
miközben görcsösen kapaszkodott a bordó Pontiac karfájába, nehogy kirepüljön a következő
hajtűkanyarban. - Tudja, egy olyan reklámba, aminél a kép aljára apró betűkkel szokták
odabiggyeszteni: „Kérjük, ne próbálja megcsinálni a saját kocsijával!"
Nicknek megrándult az arca, és kissé felemelte a lábát a gázpedálról. - Tudja, annyira
hozzászoktam már a városi forgalomhoz, hogy amikor egy ilyen szép nyílt úton vezetek,
hajlamos vagyok elragadtatni magam.
- Világéletében nagyvárosban élt? - kérdezte Katié, mivel úgy döntött, még mindig jobb
fecsegni Nickkel, mint a férfi combizmait bámulni, amelyek manőverezés közben
meg-megfeszültek a feszes farmer alatt.
- Atlantic Cityben és New Yorkban - biccentett Nick.
- Én is jártam New Yorkban - mondta Katié, és gondolatban felidézte a Nemzeti Lovas
Kiállításra tett utazásait a Madison Square Gardenbe.
- És? Hogy tetszett?
- Hát, hogy őszinte legyek, nem igazán. Nekem jobban bejönnek a kisvárosok - jegyezte meg
Katié egy bocsánatkérő mosoly kíséretében.
- Nekem is.
Katié egy pillanatig nyíltan vizslatta Nicket, és rájött, hogy a férfi komolyan beszélt, bármilyen
meglepő is volt mindezt egy ex-New York-i szájából hallani. Katié még azt is felfedezte, hogy
Nicknek volt a legőszintébb tekintete a világon. Ami sajnos azt is jelentette, hogy egyszerűen
képtelenség volt nem kedvelni. Miért nem tud inkább nagyképű lenni, vagy kibírhatatlan,
gátlástalan - esetleg bármi más, ami igazolná a Maggie által hallott pletykát, miszerint ez az
alak valójában egy kegyetlen kém?
- Mivel foglalkozott, mielőtt úgy döntött, hogy belevág az étterembizniszbe?
Nick az útra szegezte a tekintetét és szorosan megmarkolta a volánt. Nagyon nem örült, hogy
kitérő választ kell adnia. - Hát, egy kicsit csináltam ezt, egy kicsit azt. Sokféle dolgot.
- Nem akartam indiszkrét lenni - mondta Katié. - Nyilván elege lehet abból, hogy az
emberek folyton faggatóznak. Azt hiszem, mi déliek természetünknél fogva szeretjük beleütni
az orrunkat mindenbe. Ha most New Yorkban lennénk, biztosan azt mondaná, hogy semmi
közöm hozzá. És tényleg nincs - tette hozzá sietve, majd kibámult az ablakon, és titokban
átkozta magát, amiért az előbb ilyen idétlenül viselkedett.
Nick megsajnálta a lányt - és egy kicsit magát is -, és váratlanul úgy döntött, hogy az igazságnak
legalább néhány morzsáját megosztja vele. - Voltam pincér, szakács, taxisofőr, szedtem le az
asztalt éttermekben, és közben próbáltam befutni a Broadwayn.
- Maga színész? - Katié őszintén meglepődött, hiszen még sosem találkozott egyetlen
színésszel sem.
Nick vágott egy grimaszt.
- Hát, ez nézőpont kérdése. Igazából táncos vagyok. Táncművészeti diplomám van.
- De klassz! - mondta Katié, és a lelke mélyén nagyon irigykedett. A balesete óta a tánc
számára csak elérhetetlen álom maradt. - És miért nem akarta senkinek elmondani?
Nick hatalmas testével fészkelődni kezdett az alacsony vezetőülésben, és megvonta a vállát. -
Mert végül mégsem lettem sztár, úgyhogy minek verném nagydobra? - És mert az a fajta tánc,
amit az elmúlt két évben művelt, igencsak távol állt a Broadway világától, tette hozzá magában.
Miután Charlottesville-ben gyorsan elintézték, amiért jöttek, leültek egy parkban, és
szendvicset ebédeltek. Nick elsorolta az összes, útikalauzokban fellelhető adatot a városról, és
elmondta, hogy egy nap majd visszajön ide, hogy megnézze Thomas Jefferson házát, a
Monticellót. Azt is elmesélte, hogy a bátyja ide, a Virginiai Egyetemre járt, de amikor az apjuk
meghalt, haza kellett térnie, hogy átvegye a családi farm irányítását.
Útban hazafelé Katié azon merengett, mennyire jól érezte magát Nick társaságában. Olyan
könnyű volt vele beszélgetni, hogy már el is felejtette, mennyire nem akarta megismerni - vagy,
javította ki magát gondolatban, inkább mennyire félt attól, hogy megismerje. Öt évvel ezelőtt
rájött, hogy az ő életében sosem fog megjelenni egy Nick Leone, aki megmelengeti a lelkét,
mintha csak beeresztené a napfényt, hogy betöltse a sötét, elhagyatott szobákat. Már bele-
törődött, hogy sosem talál magának ilyen férfit, merthogy ő maga sem tudna soha olyan nő
lenni, amilyet egy ilyen férfi megérdemelne.
És tessék, ez a férfi most itt volt, méghozzá olyan közel, hogy ha kinyújtaná a kezét, akár meg is
érinthetné.
- Vacsorázzon velem ma este - szólalt meg Nick, amikor megálltak a Tapétavarázs előtt.
- Jaj, Nick... - hebegte Katié, miközben a szíve vadul kalapált. Végül megrázta a fejét. - Nekem
tényleg...
- ...igent kéne mondania és velem vacsoráznia - fejezte be Nick a mondatot egy ellenállhatatlan
grimasz kíséretében. Aztán, miközben átnyúlt a lány oldalára, hogy kinyissa neki az ajtót, olyan
közel hajolt Katié arcához, amennyire csak lehetett.
Katié összevonta a szemöldökét. - Nagyon idegesítő, hogy befejezi a mondataimat.
- Hétkor magáért jövök - felelte Nick, és játékosan meghúzta a lány copfját.
Amikor Katié belépett az üzletbe, egy épp távozó vevő keresztezte az útját. Amint a vásárló
kilépett az ajtón, Katié udvarias mosolyát már-már nevetségesen aggodalmas arckifejezés
váltotta fel.
- Nagyon bírom Nicket - mondta szomorúan.
- Jaj, ne! - suttogta Maggie drámai hangon, azzal áthajolt a pulton. - Akkor jobb lesz, ha
mindannyian gyászba öltözünk.
- Ez egyáltalán nem vicces, Mary Margaret.
Maggie felsóhajtott, aztán megkerülte a pultot, a kecskelábú tölgyfa asztalhoz vezette a
barátnőjét, és leültette egy székbe. Végül ő maga is leült.
- Áruld már el, mi olyan borzasztó abban, hogy bírod Nick Leonét? Kivéve persze, hogy
visszavonult zsoldos katona, aki Közép-Amerikában háborúzott.
Katié felnevetett. - Ezt a hülyeséget meg hol hallottad?
- Stella Watkinstól, a csemegepultostól a szupermarketben - válaszolta Maggie vihogva,
vidáman csillogó szemmel.
Katié most újra komollyá vált. - Elhívott vacsorázni.
- Hát ez még a halálnál is rosszabb! Komolyan, nem is tudom, hogyan fogod kibírni, hogy
egész este szemben kell majd ülnöd azzal a dögös pasival, és azokat az igézően gyönyörű barna
szemeit kell bámulnod!
- Maggie!
- Katié! Csak vacsorázni akar, nem azt, hogy szülj neki gyerekeket! Nem értem, miért ne
mehetnél el és erezhetnéd jól magad. Különben is, kötelességed elmenni. Megszavaztuk, hogy
te vagy az, akinek mindent ki kell derítenie róla. Mi a bajod? Michael Severst is kedveled. És
vele például simán elmész vacsorázni!
- Michael teljesen más - ellenkezett Katié. - Michael olyan... olyan biztonságos! Sosem lesz
belőle több mint jó barát, és ezt mind a ketten tudjuk.

- Szóval nincs őrült tűzijáték.

- Nem is akarok őrült tűzijátékot.
Maggie megrázta a fejét, és a vörös hajúakra oly jellemző szenvedéllyel vágott bele
mondandójába.
- Te azt hiszed, hogy neked már nem jár tűzijáték. Pedig, Katié, ez egy oltári nagy
baromság. Úgyhogy szépen elmész vacsorázni Nick Leonéval, és jól fogod érezni magad vele.
Ja, és leszel szíves nem aggódni előre olyan dolgokon, amik talán fikarcnyit sem fognak
számítani a jövőben.

Katié az egészalakos tükör előtt állt a hálószobájában. „Olyan dolgokon, amik talán fikarcnyit
sem fognak számítani." Komolyan azon tépelődött, hogy a fenébe ne számítanának ezek a
dolgok. Vonzódott Nickhez és Nick is vonzódott hozzá. Hogyne számítana, hogy testének alsó
fele úgy néz ki, mint valami barbár középkori térkép? Összeszabdalt hasát rózsaszín, fényes
hegek borították. A legnagyobb vágás ferdén, egészen a jobb csípőjéig kúszott. Térde mindkét
oldalán félhold alakú forradás, a szike nyoma. A háta alsó részét szintén hasonló hegek
tarkították.
Soha egyetlen férfi sem látta ezeket a hegeket. Katié biztos voit benne, hogy nem is nagyon
kíváncsi rá egyetlen férfi sem. Ha engedne ennek a kölcsönös vonzalomnak, és a dolgok a
maguk természetes útján haladnának, mégis mit kéne mondania, amikor Nick először találja
szemben magát ezzel az abszurd látvánnyal? ,Ja, jut eszembe, Nick, nekem hiányzik ám néhány
alkatrészem!"
Annak idején, amikor a kórházban feküdt, Katié módszeresen újratervezte az egész életét. A
díjugrató karrierjének vége, hiszen tizenhét év gyakorlás után mostantól soha többé nem
szállhat nyeregbe. Férjhez menni sem fog, mert nem lesz az a férfi, aki vonzónak találná. Saját
gyerekei sem lesznek. Tehát az életét innentől a barátok és a lakberendezés fogja kitölteni.
Mostanáig egész jól működött ez a terv. Tudta ugyan, hogy néhány férfi, akit nem engedett
közel magához, Jégkirálynőnek hívta a háta mögött. Azt is tudta, hogy sokan ridegnek tartják,
mert nem áradozik mások gyerekeiről, és nem is ölelgeti őket. Viszont igyekszik a legjobb
tudása szerint megbirkózni a hiányosságaival, vagy ahogyan a bátyja, Ry szokta mondogatni:
kezet nyújtott a sorsának. Szakmai körökben tisztelték, büszke volt a vállalkozására, amelyet
Maggie-vel felépítettek. Szerette a munkáját, mozgalmas életet élt, és volt pár közeli, igazán jó
barátja.
És ennyi elég is volt neki - egészen addig, amíg bele nem botlott Nick Leonéba.
Katié most kényszerítette magát, hogy végre felöltözzön. Selyemfényű, rózsaszín trikója és
franciabugyija fölé mályvaszínű lenvászon szoknyát húzott, amely finom ráncokba futott a
dereka körül. Könnyű tavaszi pamutpulóvere is rózsaszínben és mályvaszínben játszott.
Minden, amit felvett - hasonlóan mindahhoz, ami körülvette - csupa nőiesség volt.
Miközben derékig érő, sötét haját fésülte, a tükörben szemügyre vette a szoba berendezését.
Egy négyszobás házban élt, a szobákat a barackszín különféle árnyalatai mellett egy kis
törtfehérrel és némi zölddel díszítette. A berendezés minden egyes darabját különös gonddal
választotta ki, a kecses, fehér nádtámlás ágytól egészen a szív alakú
porcelándoboz-gyűjteményig. Katié nőies tárgyakkal vette körül magát, hogy önmagát is
nőiesnek érezze. Annak ellenére, hogy eltávolították a méhét. És ez a kis lakberendezési trükk a
legtöbbször segített is.
Hirtelen mennydörgésszerű kutyaugatás verte fel az éjszaka csöndjét, és Katié a bejárathoz
sietett. Nick az aprócska kert kapujában ácsorgott khakiszínű nadrágban és fehér, gallér nélküli
ingben. Egyik kezében hosszúkás vekni kenyeret tartott, és némi aggodalommal méregette a
nagyhangú ír farkaskutyát.
Katié kijött elé, és megragadta a termetes kutya nyakörvet.
- Mi a baj, Nick? New Jersey-ben talán nincsenek kutyák?
- Kutya? Ez magának egy kutya? Egyszer a lovin fogadtam egy lóra, na az pont így nézett ki.

- De hát ő csak egy nagyra nőtt kölyök - nevetett Katié, miközben a kutya fejét vakargatta.
- De hát nagyobb magánál! - mondta Nick, azzal belépett a kapun. A kutya lelkesen felugrott
rá, és végignyalta a kezét, Nick pedig kedvesen morzsolgatni kezdte az állat fülét. Az eb Katié
derekáig ért, és ránézésre körülbelül hatvan kiló lehetett. Nick biztosra vette, hogy Katié még
vasággyal együtt sem nyom többet ötvennél.
Katié örömmel konstatálta, hogy Nick ilyen gyorsan összebarátkozott kedvencével. Mint
született vidéki lány, még mindig az alapján ítélte meg az embereket, hogyan bánnak az
állatokkal. Nem tudott igazán megbízni valakiben, ha az illető nem kedvelte a kutyáját.
- A neve Watch. A bátyámtól kaptam, amikor a városba költöztem, hogy vigyázzon rám.
- Biztos bejött a számítása - mondta Nick. Határozottan megvolt a véleménye arról a
túlgondoskodó fivérről, aki egy ilyen behemótot vesz, hogy a kishúgától távol tartsa a
gazembereket.
Nick most a kutyához fordult:
- Ide figyelj, haver, legközelebb hozok neked csontot. De a kenyér, amire szemet vetettél, a
ház úrnőjéé.
- Először egy csomag tészta, most meg egy vekni kenyér. Maga aztán tényleg javíthatatlanul
romantikus! - csipkelődött Katié. Őt magát is meglepte, milyen felszabadult lett, most hogy
Nick megérkezett. Klassz pasi, és jó vele együtt lenni. Maggie-nek igaza volt: teljesen
fölösleges a komplikációkon tépelődni kapcsolatuknak ezen a pontján. - Maga egy született
szakács, Nick!
- Ma este én olyan szakács vagyok, akinek mérhetetlenül elege van a saját főztjéből. Jöjjön,
Miss Quaid, térképezzük fel a helyi kínálatot!

Nicket meglepte, hogy mennyire nem köti le a rákhús és a sós virginiai sonka. Pedig általában
nem sok olyan dolog akadt, ami el tudta vonni a figyelmét egy tál jó ételről. De Katié Quaidnek
sikerült: azzal, ahogy beszéd közben kissé oldalra hajtotta a fejét, ahogy hatalmas szürke
szemeiben finoman váltakoztak a színárnyalatok, a tökéletesen kifinomult testtartásával és
modorával, ahogy rámosolygott a barátaira, akik elmentek az asztaluk mellett.
A lány egész viselkedése magabiztosságot és őszinteséget sugárzott, és Nick biztosra vette,
hogy a legtöbb ember szemében Katié valóban magabiztosnak és egyenesnek tűnt. Mégis, néha
mintha érzett volna rajta némi bizonytalanságot, mintha attól tartott volna, hogy valaki egy apró
repedést talál a páncélján. És Nick nemcsak az ételek, hanem az emberek tekintetében is valódi
ínyenc volt. Fogadni mert volna az utolsó fillérjében - már ha az utolsó fillérjét nem ölte volna
bele az éttermébe -, hogy Katié sok titkot tartogat még magában.
Az est folyamán az iskolás éveikről beszélgettek, Katié élményeiről a William és Mary
Főiskolán, hogy szabadidejében Williamsburg felújított történelmi városközpontjában vállalt
munkát. Nick elmesélte, hogyan tanult meg főzni az anyukájától, a nagynénjeitől és a
bácsikáitól. Vagyis minden biztonságos elsőrandis témát kiveséztek.
- Jó dolog belsőépítésznek lenni? - kérdezte Nick, és a villájára tűzött egy darabka
csokoládés-pekándiós süteményt. - Maga élvezi?
- A legtöbbször igen - válaszolt Katié, miközben vágyakozva fixírozta Nick desszertjét. - A
tapéta- és kárpitkereskedés elég szép forgalmat hoz, belsőépítészeti tanácsadóként pedig sok
időt töltünk azzal, hogy kimegyünk az ügyfelekhez, így jobban megértjük, mit is szeretnének.
De be kell vallanom, hogy nem vagyok mindig elég türelmes. Némelyik ügyfél rendkívül
problémás. Ott van például az az idős hölgy, aki az új lakásában is ragaszkodik a régi, moly-
rágta szarvastrófeához és a ravatalozóba illő függönyeihez.
- Az az érzésem, hogy az üzlettársa remekül elboldogul a macerás kuncsaftokkal. Nem kér egy
kis sutit? Nagyon finom - mondta Nick, majd belemélyesztette a villáját a csokoládéval
megszórt tejszínhabba a háromszögletű édesség tetején.
- Nem lehet - sóhajtott Katié. Ritkán evett édességet, mert már nem tudta kemény tornával
ledolgozni a kalóriákat, mint a régi szép időkben.
Nicknek felcsillant a szeme. Villájával újabb darabot kanyarított a süteményből, majd áthajolt
az asztalon, és Katié felé nyújtotta.
- Csak egy falatot - búgta csábítóan, és játékosan meglóbálta a villát Katié szája előtt. -
Megígérem, hogy nem fogja tönkretenni azt a bámulatos alakját.
A kísértés nem arra való, hogy ellenálljunk neki, különösen, ha ilyen édes közelségbe kerül.
Katié a szájába vette a falatot, és közben mélyen Nick szemébe nézett. Hirtelen úgy érezte,
hogy ez a pillanat, ahogy most Nick villájával eszik, a legmeghittebb dolog, amiben valaha is
része volt. Majdnem felnyögött gyönyörűségében, amikor a szájában érezte a sütemény gazdag
ízét. Aztán hirtelen feleszmélt, hogy több asztalnál is őt nézik, és ettől rögtön elpirult.
Nick vigyorgott, de az arca egy pillanat alatt elkomorult, amikor meghallotta a riasztó éles
hangját, aztán az éles szirénaszót.
Katié csak nézett, amikor felpattant a székből, pénzt dobott az asztalra, ami fedezte a számlát,
és kiviharzott az ajtón. A bejárat előtt egy csapat tinédzser fiú és néhány idősebb férfi körözött
Nick Pontiacja körül. Az arcukra kiült a döbbenet, kezüket a fülükre tapasztották. Ekkor egy
rendőrautó jelent meg, amelyből Péter Ramsey szállt ki. Rettentően komolynak és hivatalosnak
látszott.
Katié kisietett az étteremből, de akárcsak a többiek, ő sem értette, mi történik.
- Én nem akartam hozzányúlni! - kiabálta túl egy fiú a lármát.
- Semmi baj, tényleg semmi gond! - kiáltotta neki vissza Nick, miközben szégyenkezve a
kulcsa után kutatott. - Csak beindult a riasztó. Már régen ki akartam köttetni.
- Az ürgének riasztó van a kocsijában - mondta egy idős férfi egy másiknak. Az arckifejezésük
elárulta, hogy még csak nem is hallottak ilyesmiről ezelőtt.
- Mit is mondtál, honnan érkezett ide?
- New Yorkból - felelte a másik, majd mindketten jelentőségteljesen felhúzták a
szemöldöküket.
- Ez aztán a pokoli lárma - jegyezte meg Ramsey rendőr, amikor Nick benyúlt a kocsiba, hogy
kikapcsolja a riasztót.
- Igazán sajnálom - szabadkozott Nick, miközben az utcán összegyűlt tömegre sandított.
Katié most odaállt Nick mellé.
- Jó estét, Katié! - Ramsey egy pillanatra a lányon felejtette kék szemét. Majd
megkeményítette a vonásait, és komor képpel Nickre nézett. - Az elmúlt majdnem húsz évben
egyetlen kocsit sem loptak el Briarwoodban. Ezt jól jegyezze meg.
- Úgy lesz - bólintott Nick, amikor a rendőr elsétált. Az arca elé tette a kezét, és az ujjai közti
résen át kukucskált Katie-re. A lány a szájához nyomta az öklét, így próbálta megállni, hogy el
ne nevesse magát. A tömeg oszlani kezdett.
- Nem hiszem el, hogy totál idiótának kell éreznem magam, csak mert valaki beindította a
riasztómat. A riasztónak az a dolga, hogy jelezzen.
- Ez egy kisváros, Nick - mondta Katié, és engedélyezett magának egy kis kacagást. Aztán
fejét ingatva megkerülte a kocsit, és az utasoldalhoz sétált.
Nick becsúszott a vezetőülésbe, belülről kinyitotta neki az ajtót, és Katié szintén beszállt a
kocsiba.
- Itt a legtöbben nem veszik ki az autóból a slusszkulcsot, és letekerve hagyják az ablakot.
- Na ne! Ha ezt New Yorkban játszanák el, már azelőtt búcsút mondhatnának a kocsijuknak,
hogy pénzt dobtak volna a parkolóórába.
Nick nem vitte egyenesen haza Katie-t, inkább tekergett az utakon. Különböző okokat mutatott
és sorolt fel, amiért érdemes volt Briarwoodba költöznie, mintha csak önigazolásra lett volna
szüksége a szégyenletes incidens után. A tavaszi égbolt még mindig világos volt. Az emberek
az udvaraikban tettek-vettek, gondozták bimbózó virágokkal teli kertjeiket.
- Nekem nagyon tetszik ez a hely. Érzi a fák és a virágok illatát? - kérdezte Nick, és mélyet
szippantott a pusz-pángcserjétől, virágzó somtól és ezer más növénytől édesen illatozó
levegőből. - Elképesztő. Mintha egy hatalmas üvegházban volnék. És nézze, mennyi régi
lakóház és épület maradt meg! Itt az emberek büszkék a történelmükre. Ez egyszerűen
fantasztikus!
Nick elképesztő módon lelkesedett mindenért. Katié nem tehetett róla, de meghatódott attól,
milyen túláradó szeretettel beszélt az új lakóhelyéről. És mivel ő is szerette Briarwoodot, Nick a
lelkesedésével a szívének egy újabb darabját is meghódította.
- A város fekvése is egyszerűen tökéletes. Elég messze van a fővárostól, így nem annak a
külvárosa, hanem egy önálló kisváros. És ötezer lakos elég ahhoz, hogy még egy étterem
megélhessen itt. Különösen így, hogy az egészségturizmus kedvelt célpontja. A főiskola
közelsége is pluszpontot jelent.
Nick most leállította a kocsit a Donner Park szélénél, a Briarwoodi Főiskola kapuja előtt. A
legtöbb diák elutazott a tavaszi szünet idejére, úgyhogy a hely egészen néptelen volt. Odakint
sötétedni kezdett.
Katié a sajgó háta miatt egyszer csak fészkelődni kezdett. Túl sok időt töltött ma már az
alacsony kocsiülésben.
- Szeretné megnézni az Ismeretlen Konföderációs Katona szobrát? Kiköpött Charlton Heston -
mondta Katié, és titokban remélte, hogy kiszállnak a kocsiból, és kicsit kinyújtóztathatja a
tagjait.
- Nem szeretném - mondta Nick halkan. A lány szemeit nézte, amelyek ezüstös árnyalatban
tündököltek a félhomályban, és tágra nyíltak az elutasítás hallatán. Nick most közelebb hajolt
Katie-hez, és az ujjait végigfuttatta gesztenyebarna fürtjein. - De nagyon szeretnélek megcsó-
kolni, Katié.
Nick az ujjai alatt rögtön érezte, hogy Katié megpróbálja elhúzni tőle a fejét, ezért aztán még
erősebben tartotta a lányt.
- Én viszont nem szeretném, Nick - mondta Katié határozott hangon. A sok gyakorlásnak hála,
kívülről nyugodtnak és összeszedettnek látszott. Hogy belül mi játszódott le benne, az már egy
másik történet. Nick olyan közel volt, hogy Katié tisztán érezte, hogy a férfi teste szinte
mágnesként vonzza az övét. Érezte, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás, pedig mindössze
annyi történt, hogy Nick kinyilvánította a szándékát. Ha pusztán a szavainak ilyen hatása van
rá, mi történne, ha meg is tenné, amiről beszélt? A lehetséges következmények egészen
rémületesnek tűntek Katié szemében, aki olyan nagy erőkkel próbált elkerülni minden érzelmi
bonyodalmat.
- Miért nem? Mitől félsz, Katié? - kérdezte Nick, és azt remélte, hogy ha provokálja a lányt,
talán áttörheti a köztük húzódó falat.
Katié most dacosan felemelte a fejét.
- Semmitől.
- Akkor csókolj meg - mondta Nick, és újra magához húzta. - Ha olyan bátor vagy.
Szemétláda, gondolta Katié. Honnan tudta ilyen pontosan, mit kell mondania? Katié ismerte
magát annyira, hogy tudja, nem fog meghátrálni, és ezek után csak azért is megcsókolja Nicket,
még ha nem is igazán áll készen rá.
Mély lélegzetet vett, és azt hajtogatta magában, hogy képes megőrizni a hidegvérét. Meg tudja
csókolni Nicket úgy, hogy közben közömbös marad iránta. Lassan a férfihoz hajolt, és az
ajkaira tapasztotta a száját. De ebben a szent pillanatban minden önuralma hirtelen köddé vált.
Nick mély tekintete belefúródott az övébe, és a szemei azt üzenték: nem fogja hagyni, hogy
Katié kerekedjen felül. Amint a szájuk forrón és édesen egymásba fonódott, Nick rutinosan
átvette az irányítást. Ahogy még szorosabban ölelte Katie-t, a lány érezte, hogy teljesen a férfi
uralma alá kerül. Hogy eluralkodik rajta az oly régóta visszafojtott vágy és szenvedély, amit
Nick most egy szempillantás alatt felszabadított benne.
A szabadjára engedett érzelmek még Nicket is meglepték. Amint eltávolodott Katié ajkaitól,
hogy levegőt vegyen, a vér olyan sebesen lüktetett az ereiben, hogy szinte beleszédült, ilyen
lehet ejtőernyő nélkül kizuhanni egy repülőből, gondolta. Katie-re nézett, és érdes, remegő
hangon így szólt:
- Fogadjunk, nem mered még egyszer megtenni.
Katie-t cserbenhagyta a logika, amely ebben a helyzetben azt diktálta volna, hogy egy hűvös
pillantással helyre tegye Nicket. Úgy érezte, lelépett a józanság keskeny ösvényéről, és most az
érzékei puha, meleg felhőjén lebeg. Félúton találkozott Nickkel, és alig várta, hogy újra átélje
azt az édes, félelmetes adrenalinrobbanást. A vágy ott zakatolt a mellkasában, a fejében, a
fülében. Egyre vadabbul, szűnni nem akarón.
- Nem túl idősek már ehhez? - kérdezte egy gúnyos hang Nick felől, a nyitott kocsiablakon
át.
Nick és Katié egy szempillantás alatt szétrebbentek, és farkasszemet néztek Péter Ramsey-vel.
Egyikük sem hallotta megérkezni a járőrkocsit. És azt sem hallották, amikor bekopogott a
Pontiac ablakán.
- A park kilenckor bezár - tette hozzá Ramsey, ujjaival karórája számlapját kocogtatva.
Katié ellenségesen mérte végig a rendőrt.
- Péter Ramsey, ha erről egyetlen szót is visszahallok a városban holnap, akkor arra sem
marad ideje, hogy bocsánatot kérjen!

Köszönöm ezt a... furcsa estét, Nick - mondta Katié egy csepp száraz humorral a hangjában és
egy kényszeredett mosoly kíséretében. Be kellett vallania magának, hogy -bár először kételyei
voltak - végül mégiscsak örült, hogy hagyta magát rábeszélni erre a randira. Mintha lett voina
választásom, gondolta. Azt gyanította, hogy Nick ezzel az elbűvölő mosolyával akár egy
szamarat is képes lenne rávenni, hogy repüljön.
Nick rávigyorgott a ház előtt álló rézlámpa sárgás fényében. Egyik kezét a lány lakása ajtajának
támasztotta, a másik kezét csípőre tette.
- Bevallom, még sosem kerültem olyan helyzetbe egy randin, hogy majdnem
letartóztassanak.
Volt valami furcsa abban, ahogy ezt mondta, úgyhogy Katié óvatosan megkérdezte:
- És máskor?
Nick mosolya most titokzatossá vált. A mutatóujját gyengéden végigfuttatta Katié orrán.
- Mondjuk úgy, hogy tudom, milyen egy börtöncella belülről.
Katié nem faggatta tovább, de hirtelen azon kezdett tűnődni, vajon Nick hogyan törhette el az
orrát - merthogy az orrnyerge nem volt egészen egyenes. Azt mondta, hogy táncos, de azt nem
mondta, mikor volt az. Erre most elárulja, hogy már volt börtönben.
Nick szinte hallotta, ahogy csikorognak a fogaskerekek Katié agyában. Kíváncsi lett volna,
hogy az imént tudatosan húzta-e fel a szemöldökét amolyan Scarlett O'Harásan, vagy ez volt a
szokása, és már észre sem vette. Egy dolgot viszont biztosan tudott: sikerült teljesen
megdöbbentenie a lányt. Aztán arra gondolt, hogy ez még jól is elsülhet. Katié olyan
megfoghatatlan tudott lenni, akár egy macska. Nos, talán olyan kíváncsi is. Túl voltak az első
randevún. Talán ha még néhányon túl lesznek, elmondja neki az egész históriát.
- Jó éjszakát, Katié - mondta, és a kezeit mélyen khakiszínű nadrágja zsebébe süllyesztette. -
Szívesen megcsókolnálak még egyszer, de azt hiszem, ennél több izgalmat már nem tudnék
elviselni egyetlen estén.
Nick kacsintott egyet, azzal könnyedén megfordult és otthagyta Katie-t, aki végig azon
tűnődött, vajon melyik pletyka lehet igaz vele kapcsolatban. Te jó ég, ki ez a pasi, akivel az
estéjét töltötte?

Harmadik fejezet

Talán ő is olyan, mint dr. Richárd Kimble A szökevényben - merengett Maggie, miközben egy
ceruzával összeszorított ajkain dobolt, majd felnézett a plafonra, és egy nagy sóhaj kíséretében
így folytatta: - Egy jó ember, akit igaztalanul vádolnak, és taszítanak a biztos pusztulásba.
Aztán a Sors közbeszól, és megállítja a végzet száguldó gyorsvonatát.
- Aha - mondta Katié egy csipetnyi gúnnyal a hangjában. Épp az utolsó simításokat végezte
a vázlaton, majd kritikus szemmel még egy pillantást vetett a Nick étterméhez készített tervre. -
Én is pontosan ezt tenném, ha a törvény elől menekülnék. Nyitnék egy helyet, ami jól szem előtt
van. Mondjuk egy éttermet.
Maggie vágott egy grimaszt.
- Jól van na, csak elszaladt kicsit a fantáziám. Már azt se szabad?
Katie-nek átfutott az agyán, hogy megosztja Maggie-vel, amit megtudott Nickről, de aztán
meggondolta magát. Nick nem akarta, hogy bárki tudjon a New York-i táncos karrierjéről, és ő
tiszteletben tartotta ezt a kérést. Maggie csak hadd múlassa az időt az elvadult
fantazmagóriákkal.
Zoe kihörpintette a kávéját, felállt az asztaltól és nagy svunggal a hátára csapta válltáskáját.
- Shirley Carlson hallotta, hogy Nick régebben a New York-i Pontiac üzem biztonsági főnöke
volt.
- Akkor ezzel együtt kereken egy tucat különböző elméletet hallottunk - mondta Katié, és még
sötétebb zöldre színezte a terven a kárpitokat.
- Ebben már benne van az is, hogy egy dúsgazdag gyártulajdonos törvénytelen fia? - kérdezte
kuncogva Zoe kifelé menet.

- Ja, bocs, akkor tizenhárom - helyesbített Katié. Zoe elnevette magát.

- Na viszlát, csajok! Léptem dolgozni.

- Hello, Zoe! - felelte kórusban Katié és Maggie, miközben Zoe kilépett az ajtón.
- Na és mi a te elméleted, Kathryn? - puhatolózott Maggie, miközben felállt, és lesimította
smaragdzöld ruháját. - Már kétszer randiztatok.
Katié továbbra is a vázlatot fixírozta. igaz, hogy már a második randijük is megvolt - egy
kalandfilmet néztek meg a város egyetlen mozijában -, de Nick még mindig csupa rejtély volt a
számára. Rejtélyes volt a múltja, és rendelkezett egy titokzatos képességgel is: el tudta érni,
hogy elfeledkezzen női mivolta hiányosságairól. Katié egyszerre szeretett volna együtt lenni
vele, és elmenekülni előle. A molylepke esete a lámpával, gondolta Katié, de ezt a gondolatát
annyira nem akarta megosztani Maggie-vel. Még túl korai lett volna.
- Szerintem Nick egy nagyon rendes férfi, aki azért jött ide, mert nyugodt életre vágyik.
- Mondott valamit a lőtt sebről?
- Semmit. De nem én leszek az, aki erről megkérdezi. Katié felkapta a mappáját, és az ajtó
felé indult. Ő lenne
az utolsó, aki bárkit valaha is a sérüléseiről faggatna. Még
túlságosan jól emlékezett, hogy mennyire utálta, amikor végre hazajöhetett, és az emberek
lépten-nyomon a balesete véres részleteiről kérdezősködtek.
Nick ajtaja előtt Katié kis híján nekiütközött egy kövér, kopaszodó férfinak, akinek homlokát
mély ráncok barázdálták, arcán pedig tekintélyes krumpliorr éktelenkedett. A kellemetlen
külsejű férfi Katié útját állta, és olyan leplezetlenül bámulta a lányt, mintha még hírből sem
ismerné a jó modort. Katié épp átlátott csapott vállai felett: Nick úgy háromméternyire állt,
szemében gyilkos indulat villant.
- Elnézést - mondta Katié.
A kövér férfi morgott valamit, majd kitért Katié útjából és továbbhaladt.
- Hát ez meg ki volt? - kérdezte Katié.
- A megyei műszaki felügyelő. Elbűvölő egy ember, nem igaz? - kérdezte Nick kajánul,
majd a kezével végigsimította a haját, és kirázott belőle néhány vakolatdarabot. Még az álla és a
fekete pólóingjének gallérja is csupa vakolatpor volt. - Azt mondta, csak akkor adja ki a
felújítási engedélyt, ha előtte kiköhögök négyezer-ötszáz dollárt új járdaszegélyre meg
csatornafedélre. És ha láttad volna, mindezt milyen kéjes örömmel közölte!
Katié aggodalmasan húzta össze a szemöldökét.
- És meg tudod oldani? Nick harsányan felnevetett.
- Hát persze, meg tudom oldani, csak éppen ha megoldom, akkor már semmi szükségem
nem lesz az engedélyre. Négyezer-ötszáz dollár pont a fele annak az összegnek, amit a
felújításra szántam.
Két szinttel feljebb megcsörrent a telefon, mire Nick fojtottan káromkodott egyet. A
telefontársaságnak még át kell vezetnie a vonalat a földszintre. Erre most tessék, azon kell
tépelődnie, hogy egyáltalán megengedheti-e magának ezt az egészet. Zavarodottan pillantott
Katie-re.
- Látom, elhoztad a terveket. Gyere fel!
Nick megfordult, és felrohant a lépcsőn. Kettesével szedte a fokokat, és útközben egyre kiabált
fel a telefonnak, hogy mindjárt felveszi.
Katié a saját tempójában követte. Aggódott Nick gondjai miatt. Mindenki, aki azt terjeszti,
hogy Nick tele van pénzzel, téved. Nick igenis le van égve. A munkák nagy részét saját kezűleg
végzi, nyilvánvaló, hogy az utolsó fillérjét is beleölte abba, hogy ez az álma megvalósuljon. Az
elmúlt két hétben Katié - bármennyire is próbált a jobbik eszére hallgatni -nagyon megkedvelte
Nicket. Teljesen elkeserítette, hogy valami rossz történik a férfival.
- Igen, értem, Guido bácsi. Tudom, de akkor is meg kell tenned. Meg kell szabadulnod
attól a senkiházitól. Vinnie előre megmondta, hogy az a pasas egy utolsó semmirekellő.
Szabadulj meg tőle.
Katié kikerekedett szemekkel állt a második emeleti lépcsőfeljárón, és egyre görcsösebben
markolta a szorosan maga előtt tartott mappát.
- Tudom, hogy nehéz, de értsd meg, az üzlet az üzlet. Igen, igen, igen, hát persze, hogy ott
leszek a bíróságon, mégis mit gondolsz te rólam? Nem. Rendben. Mindenkit üdvözlök otthon.
Viszlát.
Nick sóhajtva letette a telefont, és körülnézett.
- Katié?
Katié megjelent a folyosó végén.
- Nem akartam zavarni - mondta elfogódottan. Bíróság? - ez a szó nem hagyta nyugodni.
Nick legyintett, és a hűtőhöz ment.
- Guido bácsikám munkaügyi vitába keveredett. Kőműves, és szívességből alkalmazta a
sógornője vejét. A fickó fabatkát sem ér, de Guido bácsinak nincs szíve kirúgni. Kérsz egy
üdítőt, vagy valami mást?
- Nem, kösz.
Katié leült egy székre a munkaasztalnál, és körbenézett. Nem volt nehéz kitalálni, mi is az, ami
igazán fontos Nick-nek. Az egész konyhában makulátlan tisztaság uralkodott. A mosogató
fölötti ablakpárkányon cserepes fűszernövények sorakoztak katonás rendben. Az
ablakkilincsen fokhagymafüzér lógott. A pulton mindenütt szakácskönyvek és különleges
konyhai kütyük. Bezzeg a hálószobája a hall másik végében! Akár egy bolhapiac elborították az
ingek, ágyneműk, farmerek és levetett cipők.
Nick kinyitotta az üdítősdobozt, és belevetette magát egy székbe. Micsoda egy elcseszett nap,
és még dél sincs, gondolta. A nagybátyja, a műszaki felügyelő, aztán az a dolog, amit
megtudott, miután összefutott Péter Ramsey-vel a benzinkúton.
Nick morcosan Katie-re nézett.
- Miért nem mondtad el, hogy jártál azzal a rendőrrel?
- Csak nem Péter Ramsey-re gondolsz? - kérdezett vissza Katié hitetlenkedve. - Hiszen nem is
jártam vele!
- Dehogyisnem! - erőltette tovább a témát Nick. Felegyenesedett a székben és az asztalra
könyökölt. - Én úgy hallottam, hogy gyakorlatilag jegyben jártatok.
- Jézusom! - Katie-nek majdnem a torkán akadt a szó a meglepetéstől és a dühtől. - De hát
semmi ilyesmi nem volt! Találkoztunk párszor, aztán a dolgok nem úgy alakultak, ahogy ő
szerette volna. És ezzel vége is lett.
- Azért elmondhattad volna - vetette oda dacosan Nick, miközben a karját vakargatta.
Tisztában volt vele, hogy még inkább tönkreteszi az egész napot, ha ilyen idiótán viselkedik.
Semmi köze hozzá, hogy Katié kivel találkozgatott azelőtt. De akarata ellenére ez alatt a rövid
idő alatt vad birtoklási vágy alakult ki benne a lánnyal kapcsolatban. Teljesen ostoba módon
szerette volna azt gondolni, hogy ő az első férfi, akit Katié valaha is vonzónak talált. - Nem aka-
rok konfliktusba keveredni a rendőrséggel azért, mert bemerészkedtem a területükre.
Katié hirtelen felpattant a székből. Most az egyszer magasabbnak akart látszani Nicknél.
Csípőre tette a kezét és dühödten nézett le a férfira. - Én nem vagyok Péter Ramsey területe. Én
nem vagyok senkinek a területe. Virginiában vagyunk, nem a vadnyugaton! - A lány most
hátralépett. - Te aztán elképesztő vagy! A fél város azt hiszi, hogy te vagy Al Capone és James
Bond egy személyben, erre nekiállsz egy ilyen hülyeség miatt aggódni!
- Hogy mit hisznek? - hüledezett Nick. Sötét szemöldöke magasra ugrott a csodálkozástól.
Katié a fejét fogva forgatta szemeit.
- Hoppá, az a nagy szám! Bocs, Nick, de ez itt egy kisváros, ahol a pletykálkodás az egyik
legnépszerűbb szórakozás. És mivel nem voltál túl közlékeny a múltaddal kapcsolatban,
természetes, hogy a legvadabb híresztelések kaptak szárnyra.
- Hogy mit hisznek?
- Hát... van egy pár érdekes elmélet...
Nick látta, hogy Katié zavarában egyik lábáról a másikra áll. Lenyűgöző volt Katié Quaidet
feszengeni látni. Igazán nem olyan nő volt, aki könnyen elvesztette a magabiztosságát.
- Mint például?
- Hát van, amelyik szerint régen CIA-ügynök voltál. Egy másik szerint nyugalomba vonult
nemzetközi műkincstolvaj vagy, aki jelenleg a tanúvédelmi programban vesz részt. Esetleg
kegyetlen zsoldos.
Nick nem bírta tovább. Annyira nevetett, hogy szúrni kezdett az oldala.
- Én kegyetlen? Zsoldos katona? Kém? Én?
- Ezek a legnépszerűbb pletykák. - Katié összehúzott szemöldökkel nézett Nickre. - Nem is
idegesítenek? Azt hittem, dühöngeni fogsz!
- De olyan viccesek! Én lennék az utolsó - úgy értem, volt egy-két érdekes kanyar a
múltamban, de én Kiváló Cserkész voltam, egy mintagyerek, az ég szerelmére!
- Akkor milyen bírósági tárgyalásról beszéltél, amikor a nagybátyád telefonált? - kérdezte
Katié követelő hangnemben. Már azt sem bánta, ha kiderül, hogy kihallgatta a tele-
fonbeszélgetést.
Nick visszaült a székére, és megpróbált újra normálisan lélegezni. Megdörzsölte az oldalát és
nagyot húzott a kólájából. - Pár héttel azelőtt, hogy ideköltöztem, tanúja voltam, amint pár
szipus megpróbált kirabolni egy boltot. Meglőttek. Igazából a golyó csak súrolta a vállamat.
Vissza kell mennem tanúskodni a tárgyaláson.
Katié a megkönnyebbülés és a szörnyű aggódás között őrlődött. Elképzelte, hogy Nicket
meglövik egy fegyveres rablásban, és azonnal elszorult a torka. Visszaült a székére, és
hátrasimította a haját.
- És amikor azt mondtad, hogy láttál már börtöncellát belülről?
- Az csak egy buta félreértés volt - válaszolt Nick, és megpróbált a lehető legártatlanabbul
nézni Katie-re. Még nem készült fel lelkileg, hogy elmondja az igazságot: hogy egyszer egy
bárban egy kizárólag hölgyeknek szóló estén ő volt a fő attrakció. Az est végén a rendőrség
razziát tartott a klubban. Szegény Katié, gondolta, miközben megpróbált visszafojtani egy
vigyort. Épp elég dolgot tudott meg már a mai napra. Hiába próbál olyan arisztokratikusán
ülni, inkább látszik mérgesnek és szégyenteljesnek, mint hűvösnek és higgadtnak. - Ugye nem
akarod azt mondani, hogy felültél ezeknek a pletykáknak?
Katié komoly arccal nézett rá.
- Van annyi eszem, hogy a kisvárosi szóbeszéd kilencvenkilenc százalékát ne higgyem el.
Gondolod, hogy találkozgatnék veled, ha azt hinném, hogy valamiféle gengszter vagy?
- Honnan tudjam? - vonta meg a vállát pajkosan mosolyogva Nick. Áthajolt az asztalon, és
végigsimította Katié orrát. - Lehet, hogy te is azok közé a hölgyek közé tartozol, akiket
kifejezetten vonzanak a rosszfiúk - mondta, majd ahogy meglátta Katié jeges pillantását, ismét
nevetni kezdett. - Tudod, még az is lehet, hogy ezek a pletykák majd jól fellendítik az üzletet.
Építhetnék rájuk egy jó kis reklámkampányt: „Egyen Nicknél - mert ha nem, megbánja!" -
bohóckodott érdes hangon.
A lány forgatni kezdte a szemét, és igyekezett nem elmosolyodni. Nagyon örült, hogy Nick
ilyen jól fogadta a pletykákat. A város lakói nem akartak semmi rosszat, egyszerűen csak
furdalta őket a kíváncsiság. De most már ideje lezárni a témát.
- Meg akarod nézni a terveket?
- Naná! - mondta Nick, és elindult a fürdőszoba felé, miközben próbálta kirázni a hajából a
vakolatport. - Csak hadd öltözzek át előbb. Annyira viszketek ettől az izétől, hogy mindjárt
megőrülök.
Katié egyre azt hajtogatta magában, hogy nem néz oda. Mi több, megfogadta, hogy nem néz
oda. Aztán persze odanézett. Akkorát sóhajtott, hogy belefájdult a tüdeje. Nick háta megért
volna egy misét - vagy egy művészettörténeti elemzést. A sima, sötét bőr szorosan rásimult a
pazarul kidolgozott izmokra, amelyek csak úgy duzzadtak a gyönyörű felszín alatt.
Nick hanyagul az ágy mellé dobta a fekete pólóját, majd válogatni kezdett az ajtó különböző
pontjain elhelyezett darabok között. Végül egy piros póló mellett döntött, amely a kilincsre
akasztva várta a sorát.
- Támadt valami hihetetlenül jó ötleted? - kérdezte, amikor kezében a pólóval visszajött a
konyhába. Szemmel láthatóan egyáltalán nem feszélyezte, hogy félmeztelenül járkál.
Katie-t elöntötte a forróság. A szíve vadul kalapálni kezdett. Nick olyan volt, mint egy modell.
Egy szexis fehérne-műmodell. Nem is: egy szuper szexis fehérneműmodell. Fekete haja a
homlokába lógott, a szája sarkában pedig édesen kisfiús mosoly bujkált. A mellkasa is
hihetetlen volt: fantasztikus izomzatát fekete, göndör szőrszálak borították, amelyek szabályos
sávba rendeződtek középen, nyílként mutatva a kissé elcsúszott köldökre, majd végül eltűntek a
farmer derékrésze alatt. A köldök mellett jobbra a világ leghelyesebb anyajegye helyezkedett
el: egészen olyan volt az alakja, mint egy lapuló nyúlnak. És hacsak valaki nem tudta, hogy ott
van, a vékony rózsaszín sebhelyet szinte alig lehetett észrevenni a vállán. Tátongó lőtt seb,
persze, gondolta a lány, és titokban elnevette magát.
- Ötletem? - kérdezett vissza kissé bambán Katié. Még hogy volt-e valami jó ötlete!
Momentán olyan vad ötletek cikáztak a fejében, mint évek óta soha.
Nick belebújt a pólójába, amelynek az elejére egy felkapott washingtoni szórakozóhely neve
volt hímezve. Csillogó szemmel figyelte, ahogy Katié a szemével követi a mellkasára, majd a
hasára feszülő piros pamut útját. Amikor aztán a pólót végül betűrte a farmerjébe, úgy tűnt, a
lány menten elájul.
- Igen. Valami jó ötlet az étkezőrész berendezésére. Tudod, az étteremhez. Rémlik valami?
Katié ráeszmélt, milyen szemérmetlenül bámulta az előbb Nicket. Zavarában elpirult, és
babrálni kezdett a mappájával. Mi ütött belé, hogy így elveszti az önuralmát pár szépen
elrendezett izomkötegtől?
- Ó, igen. Van egy csomó jó ötletem. Mindegyik terv egyszerű és viktoriánus stílusú, hogy
felhasználhassuk, amit a padláson találtál.
Ezzel kivette a mappából a vázlatokat, és átnyújtotta őket Nicknek. Nick hátradőlt, és egy kicsit
bebandzsított. Mikor a karja már annyira ki volt nyújtva, hogy nem tudta távolabb tartani
magától a rajzokat, és hátrébb sem tudott dőlni, Katié áthajolt az asztalon, kivette kezéből a
terveket, és hátrálni kezdett velük.
- így már jó lesz? - kérdezte némi éllel. - Vagy inkább kimenjek a folyosóra?
Nick bosszúsan összeráncolta a homlokát, majd benyúlt az asztalfiókba, és kivett egy
drótkeretes olvasószemüveget. Aztán félig figyelmeztetően, félig könyörgően odaszólt
Katie-nek:
- Inkább ne mondj semmit!
Nick képes olyan semmiségen idegeskedni, hogy az olvasáshoz szemüveget kell hordania?
Katié önkéntelenül a hasára tette a kezét, és gyengéden végigsimított könnyű pamutszoknyáján
és az alatta húzódó hegeken.
- Ez túl habos-babos - mondta Nick, és félretette az egyik vázlatot, aztán alsó ajkát a fogai közé
szívta, és elmélyülten tanulmányozni kezdte a másik két rajzot.
- Ez tetszik a legjobban - döntött végül, és rámutatott az egyikre. Ezen a látványterven Katié
kecses viktoriánus székeket, zölddel és bézzsel terített négyszögletes asztalokat használt. A
falakat férfikalapok, sétapálcák, keményített inggallérok és egyéb, Nick által a padláson talált
darabok díszítették.
- Erre a színre gondoltál? - tudakolta Katié ceruzájával a terven a magas ablakokat keretező
vadászzöld függönyre mutatva.
- Miért, ez sötétzöld? - kérdezett vissza Nick pajkos mosollyal.
Katié bólintott, és beharapta az ajkát. Ez a pasi néha olyan, de olyan ellenállhatatlanul édes tud
lenni...
- Akkor pont ilyenre gondoltam - vigyorgott Nick.
- Lehet, hogy hülye kérdés, de ha fel sem ismered a sötétzöldet, akkor hogy lehet az a kedvenc
színed?
Nick vállat vont, és rendületlenül vigyorgott tovább. Piszkosul jó érzés volt látni, ahogy Katié
kicsit elbizonytalanodik. Szöges ellentétben állt azzal, ahogyan általában viselkedni szokott. És
szemmel láthatóan körülbelül annyira élvezte ezt a pillanatot, mint macska a fürdővizet. A lány
nevetett ugyan, de Nick átlátott a szitán: legbelül dühös volt magára, amiért hagyta, hogy
kibillentsék jól begyakorolt méltóságteljes viselkedéséből. A szeme ezüstösen megvillant,
éppen úgy, mint mikor villám csillan egy esőfelhő mögött.
Katié megrázta a fejét, aztán jegyzeteket biggyesztett a vázlat aljára, és mindent visszapakolt a
mappájába.
- Akkor elkezdhetek bútort vadászni. Körülbelül hatnyolc hét, mire az összes kárpit és
függöny elkészül, úgyhogy szólj majd, légy szíves, hogy mikor tudod megnézni az anyag-
mintákat. A textilnemű a költségek elég nagy részét teszi ki, úgyhogy a második szinten talán
nem is akarsz belőlük egyelőre. A padló amúgy elég jó állapotban van odafent. Nick bólintott.
- Hála ennek a járdaszegély plusz csatornafedél meglepetésnek, lehet, hogy egy jó darabig
hanyagolnom is kell az egész második szintet. Úgy saccolom, hogy a földszintre a nagy
terembe be tudok tenni vagy húsz asztalt. Az kezdetnek nem is lenne rossz.
- Sajnálom, hogy így alakult, Nick. Nagy pech, hogy a tulajdonosváltás néha előre nem látott
problémákkal jár. Ez az épület pedig már elég régóta állt üresen.
- Ez az egész csak hátráltatja a nyitást. - Nick most átnyúlt az asztalon, és megszorította a lány
kezét. - Köszönöm, hogy aggódsz, Katié. Sokat segít, ha az embernek vannak barátai.
Nick hangja olyan melegnek tűnt, mint a keze, Katié mégis megborzongott és libabőrös lett.
Nagyon élvezte, ha Nick megérintette. Túlságosan is.
Katié idegesen megköszörülte a torkát, majd felállt, és kihúzta a kezét Nick kezéből. Nick is
felkelt a székből.
- Most vissza kell mennem a boltba. Tizenegykor megbeszélésem lesz Maggie-vel.
- Katié! - mondta lágyan Nick, miközben a lány az ajtó felé indult, majd ismét megragadta
Katié kezét. Ahogy a lány ránézett, Nick szíve dübörögni kezdett. Egy pillanatig olyan volt,
mintha Katié őszintén meglepődne azon, hogy meg akarja érinteni. Pedig ha tudná, hogy majd
megőrülök, hogy hozzáérhessek, gondolta Nick, és összeszorította a fogát, hogy lecsillapítsa
magában a sürgető vágyat. Katié néha annyira sebezhetőnek látszott, annyira más volt, mint az
a nő, akinek legtöbbször mutatta magát! Ilyenkor legszívesebben szorosan átölelte volna, hogy
megvédje, és szeretett volna szeretkezni vele. - Bocs, hogy az előbb olyan bunkó voltam. Elég
rosszul indult ez a reggel, és amikor meghallottam azt a dolgot rólad és Ramsey-ről, akkor én...
szóval azt hiszem, féltékeny lettem.
- Féltékeny? - kérdezte Katié elképedve. Ez a fantasztikus pasi féltékeny volt, amiért ő valaha
randizott azzal a jelentéktelen alakkal?
- Igen - dörmögte Nick és kissé lazított az ölelésen. - Féltékeny lettem. Ez most meglep?
- Mondhatjuk - suttogta Katié. Alig hallotta a saját hangját a szíve zakatolásától. Nick
lehajtotta a fejét, hogy csókot lopjon. A szájuk összeért. - Nick?
- Hm? - kérdezte Nick a második lopott csók után, és mélyen beszívta a lány sötét hajából
áradó édes illatot.
- Tetszik a szemüveged.
Nick gyengéden és hálásan rámosolygott.
- Kösz.
Újra megcsókolta, nyelve felkutatta a lány nyelvét, és finoman játszadozni kezdett vele. Ez a
királynő ugyan nem jégből van, gondolta, ahogy az édes, forró szájat birtokba vette. A hűvös és
tartózkodó királynői álarca mögött Katié ízig-vérig nő volt, akinek a szemében titkok és vágyak
cikáztak. És ezt a nőt Nick jobban akarta annál, mint amihez joga lett volna.
Katié belekapaszkodott a férfiba, széles vállait horgonyként használva, hogy a kettőjük között
támadt szenvedély vihara le ne söpörje a lábáról. Hogy (ehet ez az érzés ennyire erős, ennyire
magával ragadói tűnődött. Korábban sosem tapasztalt még csak hasonlót sem, és most nem
tudta, mit is kezdjen ezzel az egésszel.
- Katié - suttogta Nick, és szájával a lány füléhez hajolt. Kezét becsúsztatta a lány pulóvere alá.
Tenyerébe vette Katié apró, kerek melleit, és gyengéden megmarkolta őket.
- Nick, mennem kell - mondta Katié egy árnyalatnyi pánikkal a hangjában, és hátralépett.
Időre volt szüksége, hogy tiszta fejjel gondolkodhasson, és Nick karjaiban erre nyilvánvalóan
képtelen lett volna. Lehajolt, hogy felvegye a mappáját - vajon mikor ejthette el? A haja a
vállára hullott. Kissé remegő kézzel elrendezte a fürtjeit, majd újra megszólalt:
- Mennem kell.
- Katié, várj! - mondta Nick, miközben a lány után szaladt a lépcsőn. Nem igazán értette, mi is
történt az imént, de nem kellett pszichológusnak lennie ahhoz, hogy lássa: Katie-nek most nincs
sok kedve beszélgetni róla.
Katié lefékezett az utolsó lépcsőfordulóban. Olyan volt, mint egy őrült. Úgy érezte, az előbbi
csóktól mindjárt lángra lobban az egész teste. Szembefordult Nickkel, és minden erejével
megpróbált higgadtnak tűnni.
Nick egy fokkal fölötte állt, és karjaival kitámasztotta magát a szűk lépcsőfeljáróban. - Ráérsz
szombat este? Elmehetnénk táncolni. Van egy jó kis klub Washingtonban...
- Ne haragudj, Nick, nem megy - válaszolta Katié. Érezte, hogy a torkában gombóccá
sűrűsödik a szomorúság. - Én nem táncolok.
Nick csábosán rámosolygott.
- De hát táncolni mindenki tud. Csak egy ilyen fantasztikus tanár kell hozzá, mint én.
Katié kerülte Nick tekintetét, de azért sikerült halvány, mesterkélt mosolyra húzni a szája
sarkát.
- Ez biztos így van, de sajnos más programom van szombatra.
Nick most egy szintre lépett Katie-vel, és az ujjai közé vette a lány egyik hajfürtjét.
- Haragszol rám valamiért?
Katié felnézett. Nick meleg, barna szeméből őszinteség sugárzott. Olyan édes volt, hogy
belefájdult a szíve.
- Már miért haragudnék?
Nick megvonta a vállát, aztán előrehajolt, hogy újabb csókot nyomjon a lány ajkaira.
- Annyira csinos vagy! - dorombolta, szinte bele Katié szájába.
Katie-t megint hatalmába kerített a mágikus vonzerő, amely Nickhez húzta. Még mielőtt az
érzelmei felülkerekedtek volna a józan eszén, sikerült egy fél lépésnyit hátrálnia.
- Lesz egy koncert vasárnap a parkban. A kamarazenekar fog játszani. Egész jók... már ha
szereted az ilyesmit.
- Hát persze - felelte Nick megkönnyebbülten. - Akkor vasárnap találkozunk.

Maggie kénytelen volt a hátsó ajtón kislisszolni, mivel Katié a főbejáraton át lépett a boltba. Ez
nagyon is kapóra jött Katie-nek. Szüksége volt arra, hogy egy kis időre egyedül maradjon. Az
ajtóra kiakasztotta az „Ebédszünet" táblát, félretette a telefont, aztán leült egy dobozra a
raktárban, ahonnan remek kilátás nyílt a hátsó udvarra ezen a gyönyörű tavaszi reggelen.
El kell döntenem, mi legyen, gondolta Katié. Tudta, hogy az a fajta vágy, amelyet Nick
karjaiban érez, nem köszönt be az ember életébe mindennap. Valójában még sosem élt át
hasonlót. És most mihez kezdjen? Válassza a biztonságot, és szakítson Nickkel, vagy legyen ő
az első férfi a balesete óta, akit közel enged magához? Tudta, hogy a szíve mire vágyik, de hát a
szíve oly sok mindenre vágyott, amit sosem kaphatott meg...
Nick különlegesnek tűnt. Amikor együtt voltak, minden stimmelt. Mint a filmekben: hallotta a
harangzúgást, látta a tűzijátékot. Régebben túl racionális volt ahhoz, hogy elhiggye, létezhet
ilyesmi. Továbbra is találkozni akart vele. Többet akart. Táncolni akart vele. Teljesnek akarta
érezni magát. Ehelyett zavarodott volt, és tökéletlen. És ezt Nick is látta volna, ha engedett
volna neki ma a konyhában, amikor szeretkezni akart vele. Akkor rájött volna, hogy a csinos
csomag, amit annyira vonzónak talált, valójában csak egy sérült, üres doboz, nőies
csomagolásban.
Katié felemelte nehéz hajkoronáját a nyakából, majd felfelé fújva meglibbentette a frufruját.
Mielőtt Nick Leone feltűnt a színen titokzatos múltjával és bársonyos barna szemével, az élet
sokkal egyszerűbb volt. De azóta rá kellett jönnie: sokkal magányosabb is.
Talán itt az ideje, hogy kockáztasson. Olyan sokáig volt már óvatos. Nem tudott olvasni Nick
gondolataiban. Nem tudhatta, hogy akarja-e majd őt hosszú távon is. Nem tudhatta, hogy Nick
képes lesz-e nem törődni a hegekkel a testén, vagy hogy fontosak-e neki a gyerekek. De ahhoz
nem kellett gondolatolvasónak lennie, hogy tudja: Nick jó ember. És ahhoz sem, hogy biztos
legyen benne, ugyanúgy komoly kapcsolatra vágyik, mint ő.
Talán itt az ideje, hogy elhagyja a biztonsági zónáját, amelynek a határait oly nagy műgonddal
jelölte ki öt évvel ezelőtt. Micsoda gyávaság lenne elszalasztani ezt az esélyt!
Márpedig ha volt valami, amit Katié világéletében szeretett volna elkerülni, az nem más volt,
mint hogy bárki is gyávának tartsa.

Nick a lépcsőn ült és körbehordozta tekintetét a termen, amely egy szép napon majd az étterem
nagy étkezője lesz. Új lámpatesteket kell felszerelnie. A padlót fel kell csiszolni és újra kell
lakkozni. Arra már gondolni sem mert, hogy a hátsó szobában mennyi mindent kell még
átalakítani ahhoz, hogy jól működő éttermi konyha váljon belőle. Ráadásul a fölső szinten még
meg kellett javítani néhány helyen a berogyott plafont, és ki kellett verni pár falat is.
Négyezer-ötszáz dollár. Nick fájdalmasan felnyögött. Már mindenkitől kért kölcsön, akitől
csak lehetett. Át kellene csoportosítania a pénzt, hogy kifizethesse a járdaszegélyt és a
csatornafedelet, aztán ha megkapta az engedélyt, valamiből ki kellene pótolnia a felújításra
szánt keretet, hogy be tudja fejezni a szükséges átalakításokat.
Egy módon viszonylag rövid idő alatt biztosan hozzájuthatna a szükséges összeghez. Csak
annyit kell tennie, hogy felemeli a telefont, és igent mond Jack Clark ajánlatára. Igaz, hogy
alkudozni kell majd vele az ütemezésen, és ki kell csikarnia valami részesedést a belépti
díjakból, de még mindig ez volt a legjobb megoldás. Vagyis ez volt az egyetlen megoldás.
Nagyon úgy fest, hogy mégiscsak lesz itt egy kis tánci-kálás, gondolta, és azon tűnődött, mit
szólna az illedelmes kis Katié, ha elmesélné neki, hogy úgy tervezi megoldani anyagi gondjait,
hogy újra belevág a régi munkájába. Vagyis visszatér az Útonálló - a keleti part legmenőbb férfi
sztriptíztáncosa.

Negyedik fejezet

Katié az egész szombatot a városi projektnek szentelte. Azt tervezte, hogy az estét majd
lazítással tölti, kipiheni a nap fáradalmait. Úgy döntött, az lesz a legjobb, ha olyan keményen
dolgozik, hogy estére semmi fölös energiája ne maradjon azon aggódni, vajon Nick talált-e
magának másik táncpartnert.
A városi projektet hivatalosan a Drewes-kúria renoválásának hívták. Az ingatlant, amely
rémisztően rossz állapotban volt, Myra Mason-Drewes hagyta a városra. Bár Myra szerette
volna, ha halála után az eredeti állapot szerint állítják majd helyre, a városvezetés majdnem úgy
döntött, hogy ledózeroltatja. Szerencsére azonban Katie-nek és egy maroknyi lelkes városvédő
polgárnak sikerült erről lebeszélniük a hivatalt.
A felújítási munkákra szakembereket szerződtettek, de mivel a költségvetés igencsak szűkös
volt, az egyszerűbb feladatokat önkéntes civilek vállalták teljesen ingyen. Remélték, hogy nyár
végére a Drewes-kúria is felkerülhet a briarwoodi városnéző túrák keretében látogatható
történelmi épületek közé. A Turisztikai Bizottság azt tervezte, hogy a kúria megnyitásának
tiszteletére jótékonysági gálát rendez, hogy a befolyt összegből legalább a költségek egy részét
finanszírozni tudja.
Zakatoltak a kalapácsok, a motoros fűrészek vinnyogtak, a konyhában pedig egy táskarádióból
szólt a countryzene. Katié elmosolyodott, és a festékesvödörbe mártotta a pemzlit. Estére
nyilván hasogatni fog a feje ettől a hangzavartól, de egyelőre nem foglalkozott vele. Csak
boldog volt, hogy bajtársias légkörben dolgozhat, és olyan emberekkel töltheti a napot, akiket
egész életében ismert. Ez volt az egyik előnye annak, ha az ember kis közösségben élt. Ezen-
kívül a ház felújításán is öröm volt dolgozni. Katié számára nem is munka, hanem sokkal
inkább a szívügye volt a múlt egy darabjának megőrzése. Vidáman rámosolygott Maggie-re,
aki nem messze tőle éppen egy ablakpárkányt mázolt nagy odaadással.
- Katié, előkészítettük az ebédlő falait. Folytassuk a munkát, és kezdjünk el festeni?
- Hogyne, John. Csak előtte takarjatok le mindent védőfóliával - válaszolta Katié anélkül,
hogy felemelte volna a tekintetét az ablakkeretről, amelyen éppen dolgozott. A szalon ajtó- és
ablakkereteitől nem kevesebb mint tizenkilenc festékréteget távolítottak el, volt köztük
neonrózsaszín és almazöld árnyalatú is. Katié most elegáns krémszínű festéket hordott fel a
fára. Végre a villa minden helyisége eredeti színében pompázhat majd.
- Remélem, mindenki értékeli, hogy bevállaltam, pedig kifejezetten utálok ablakkeretet festeni
- dünnyögte Maggie inkább csak úgy magának. Nyelvét kidugta a fogai között, ahogy a
keskeny ecsetet precízen végigfuttatta a tizenkettes osztású ablak egyik osztólécén. Aztán a
válla fölött Katie-re pillantott, aki a szomszédos falnál munkálkodott. – Mondjuk azt nem
bánom, hogy közben látom, mi történik az utcán. Találd ki, Kathryn, ki közeledik felénk a
feljárón!
- Tom Selleck.
- Majdnem, csak bajusz nélkül. Elárulom: nem más jön, mint a titokzatos Mr. Leone, a Fairfax
Street legszívdöglesz-tőbb pasija.
Szívdöglesztő. Ez meg milyen idétlen szó már, gondolta Katié. Bő rózsaszín pólója alatt tényleg
történt valami a szívével - de nem ki-kihagyott, hanem épp ellenkezőleg: hevesen zakatolni
kezdett. És még ez volt a legenyhébb reakció, amelyet Nick egyetlen pillantása képes volt
kiváltani belőle.
Katié gyorsan ledobta a pemzlit, és megpróbálta lesimítani a haját. Ehelyett sikerült fehér
festékkel összekennie a copfjából kiszabadult fürtöket. Most, hogy eldöntötte, hogyan
folytatódjon a kapcsolatuk, úrrá lett rajta az idegesség. Mintha attól tartott volna, hogy Nicknek
elég lesz majd ránéznie, hogy tudja: döntő lépésre szánta el magát.
- Jó reggelt, Nick! - harsogta Maggie, amikor a férfi belépett, és szélesen rámosolygott. - Mi ez
az isteni illat?
- Szia, Maggie - vigyorgott Nick, és egy óriási serpenyőt emelt a magasba. - Ebédet hoztam.
Lasagnét. Éhes itt egyáltalán valaki?
- Naná, hogy éhes! Korog a gyomrom! Kopog a szemem! - válaszolt Maggie, és felemelte a
serpenyő fedelét. Nicknek nevetnie kellett, mikor meghallotta, milyen kéjesen nyög fel a lány
az étel illatától, és milyen őszintén vágyakozó szemekkel vizslatja a főztjét.
- Nick, igazán nem kellett volna ennyi emberre főznöd! - kiáltotta Katié. Kábé egy tucatnyian
sürgölődtek a házban, és még néhányan a kertben.

- Mennyi embernek? Anyám konyhájában ez egy laza napnak számított volna.

- Szóval akkor nagy a család, igaz? - kérdezte Maggie.
- Óriási. Annyi a rokon, hogy aki nálunk akart ebédelni, annak majdhogynem asztalt kellett
foglalnia. Nagyon klassz volt.
Katié most nem törődött a kis figyelmeztető hanggal a lelkében. Nick nagyon élvezte, hogy
nagycsaládban nőtt fel. És? Mi köze van ennek kettőjükhöz? Az égvilágon semmi, állapította
meg magában határozottan.
- John Harris azt mondta, hogy itt mindenki a legjobb tudása szerint segít - szólalt meg Nick, és
letette a serpenyőt egy bakokra fektetett falapból rögtönzött asztalra. Abban a pillanatban, hogy
felemelte az ételről a fedőt, a különböző ajtókon egyszerre hárman is bedugták a fejüket, és
boldogan szippantottak bele a levegőbe. Nick (Katié szerint nagyon aranyosan) megvonta a
vállát, és így szólt:
- Nos, én a főzéshez konyítok valamicskét.
Ez persze túlzott szerénység volt Nick részéről, állapította meg magában Katié pár perccel
később, amikor belekóstolt az ételbe. Nick lasagnéja még csak köszönőviszonyban sem volt
azzal a mirelit lasagnéval, amit vásárolni szokott. Ez itt kizárólag friss alapanyagokból készült,
és le a kalappal: tökéletesen volt elkészítve. A paradicsomszósz ínycsiklandozóan édes volt. A
friss fűszernövények kombinációját szinte ujjongva fogadták az ízlelőbimbók. A sajtot is
frissiben reszelték le, ahogy azt különleges és karakteres aromája elárulta.
- Hát ez valami fenséges! - sóhajtott fel Katié. Nickkel egymás mellett ültek a kertben a
magnóliafa alatt, és papírtányérból falatoztak. Nick a lasagne mellett jókora adag, még langyos
fokhagymás kenyérrel is készült. Üdítőt és sört mindenki maga hozott, és a lakomához Mavis
Davies is hozzájárult két hatalmas tepsivel az ő legendás, csokidarabokkal bolondított
brownie-jából.
- Levelet fogok írni azoknak, akik az előrecsomagolt diétás ebédeket gyártják, és
megkérdezem tőlük, vajon hogy van képük azt a kotyvasztott förmedvényt lasagnénak hívni -
mondta Katié.
Nick döbbenten meredt rá.
- Te képes vagy gyorsfagyasztott cuccokat venni? És meg is eszed őket?
- Nem tudok főzni. Ha valaminek nem írják rá a csomagolására, hány percig kell mikrózni,
esélyem sincs.
Nick összerezzent és mormogott valamit olaszul, ami úgy hangzott, mint egy imádság. Aztán
melegbarna szemeivel Katie-re pillantott, és komolyan így szólt:
- A főzés örömforrás, éppúgy, mint az evés.
- Hát ha én főznék - tűzött egy újabb falat lasagnét a villájára Katié -, akkor az evésben
nem lenne sok örömöd, azt garantálom.
- Az anyukád nem tanított meg főzni?
- Anyám tízéves koromban elhagyott minket - mondta Katié majdhogynem szenvtelen
hangon. - Onnantól kezdve az apám és a bátyám főztek. Nekem más dolgokkal kellett
foglalkoznom.
- Sajnálom - mondta Nick halkan. - Ezt nem tudtam.
- Persze hogy nem tudtad - felelte Katié, és rávetette magát a desszertre.
Volt valami a hanglejtésében, ami arra utalt, hogy a témát ezennel lezártnak tekinti. De Nick
nem adta fel ilyen könnyen. Szerette volna jobban megismerni a lányt. Aztán ő is beleharapott a
pazar csokis süteménybe, és arra gondolt, hogy a receptet feltétlenül el kell majd kérnie
Mavistől.
- Biztos nagyon nehéz lehetett anya nélkül felnőni. Katié kurtán vállat vont.
- Nem volt valami jó anya. Csak arra emlékszem vele kapcsolatban, hogy utált a farmon
élni, amit úton-útfélen hangoztatott is.
Nem mondott semmit arról, mennyire összezavarodott, amikor az anyja elment, és ez az érzés
milyen sokáig kísértette. Megfogadta, hogy egy napon majd saját gyerekei lesznek, és ő lesz a
legjobb anya a világon. Nem, ezt nem mesélte el Nicknek. Nem mondta el neki, hogy ez csak
egy kislánykori álom volt, ami néhány másik álommal együtt darabokra tört azon a díjugrató
pályán New York államban.
- Szólnod kellett volna erről a projektről, Katié - szólalt meg gyengéden Nick. Megpróbálta
finoman visszaterelni Katié gondolatait a jelenbe. Nem örült, hogy a lány acélszínű szemébe
olyan kifejezés költözött, mintha a múlt kísértené, és annak sem, hogy Katié egy pillanat alatt
elhúzódott tőle, és magába zárkózott.
- Azt hittem, épp elég neked, hogy a saját üzleteden kell dolgoznod. Nem akartam, hogy azt
hidd, kötelező itt is segítened.
- De hát ez egy közösségi ügy, és én szeretnék a tagja lenni ennek a közösségnek.
Katié most már látta, hogy Nick milyen nagyon szeretne beilleszkedni a kisváros lakói közé,
részt venni a közösség életében, és új barátokat szerezni.
- Ne haragudj, nem gondoltam végig.
- Jó, rendben, de máskor szólj - nézett rá Nick olyan el-túlzottan szemrehányó arccal, hogy
a lány nem állhatta meg nevetés nélkül. Aztán Nick elővette a legpajkosabb,
legellenállhatatlanabb vigyorát, és Katie-re kacsintott.
- Akkor most, ha már úgyis itt vagy, halálra fogunk dolgoztatni - jelentette ki Katié. - Viszont
garantálom, hogy lesz tizenkét törzsvendéged az étteremben, amikor végre üzemelni kezd. Az
ebéd fantasztikus volt. Köszönjük szépen.
- Örülök, hogy ízlett. Mindenben segítek ma délután, de négykor sajnos le kell lépnem. Este
Washingtonba kell mennem.
Katié megpróbált a lehető leglazábbnak látszani, de közben titokban azon tipródott, vajon ez a
hajó végleg elment-e már.
- Ó! Csak nem valami titkos randevú?
- Dehogyis! - felelte nevetve Nick. Katié annyira helyes, amikor megpróbál lazának
látszani, pedig közben kifúrja az oldalát a kíváncsiság. Egészen olyan, mint egy macska, aki
úgy csinál, mintha teljesen hidegen hagyná a gombolyag, amelyet az orra előtt gurítanak el. -
Szigorúan üzlet. Egy barátomnál fogok kisegíteni hetente néhány estén, hogy összeszedjem a
hiányzó pénzt a felújításra.
Ezzel arrébb tolta a tányérját, és átkarolta Katie-t. A lány olyan fiatalnak látszott így,
festékfoltos farmerban, pólóban, smink nélkül és zilált hajjal, hogy Nick simán el tudta volna
képzelni, hogy mindjárt előugrik a bokrok mögül az apja, és elzavarja őt, a gaz csábítót.
Lehajolt, gyorsan megpuszilta Katié orra hegyét, és búgó hangon ezt suttogta:
- Én senkivel sem akarok táncolni, csak veled, cicám. Hát, ha ez tényleg így van, akkor te
jó sokáig nem fogsz
táncolni, állapította meg magában Katié bánatosan, aztán a saját tökéletlenségéről visszaterelte
gondolatait Nickre. Itt volt az alkalom, hogy még jobban megismerje.
- Táncosnak tanultál, táncosként dolgoztál, és még mindig az a vágyad, hogy elmehess
táncolni. Úgy tűnik, tényleg imádod.
- imádom is. A tánc a sport és a művészet legcsodálatosabb találkozása. Gyönyörű, erőteljes és
szórakoztató -mondta Nick. Megpróbált Katie-re koncentrálni, és figyelmen kívül hagyni a
gyomrában repkedő pillangókat. Úgy tűnt, itt a tökéletes pillanat, amikor végre elmondhatja
neki. Pár óra múlva elmegy majd, hogy találkozzon Jack Clarkkal, és megbeszéljék az Útonálló
visszatérésének utolsó részleteit. Mély lélegzetet vett hát, és belevágott:
- Táncoltam a Broadwayn és a Broadwayn kívül, szólistaként, tánckarban és
sztriptíztáncosként is.
Katié meglepetten nézett rá, aztán kitört belőle a nevetés.
- Komolyan! - mondta Nick, miközben ő is megpróbált nevetni. - Két évig.
- Aha, persze - rázta meg a fejét Katié, és talpra ugrott. Nick még ahhoz is szégyenlős volt,
hogy mások előtt felvegye az olvasószemüvegét. Ki van zárva, hogy pucéran táncolt volna.
Még hogy sztriptíztáncos! Mennyire abszurd! Ez volt az egyik dolog, amit igazán szeretett
Nickben: hogy mindig meg tudta nevettetni.
Ekkor váratlanul Mavis Davies dugta ki a fejét a ház ajtaján.
- Katié, Richárd meghozta a konyhapultot. Neki tudunk állni?
- Hogyne! Egy pillanat és jövök, Mavis. - Katié a ház felé indult, aztán visszanézett Nickre.
- Munkára kész, Mr. Elképesztő?
Nem hisz nekem, ez világos. Amint Katié elsétált, Nick az égre emelte a tekintetét.
- Én megpróbáltam - suttogta, és titokban azzal ostorozta magát, hogy miért volt ennyire gyáva,
ahelyett hogy határozottabban próbálta volna. Aztán megmagyarázta magának, hogy Katié
most túlságosan elfoglalt, úgyhogy igazából mégsem ez a megfelelő pillanat, hogy elmondja
neki a titkát.
Nem arról volt szó, hogy Nick szégyellte volna, hogy erotikus táncosként lép fel. Büszke volt
arra, hogy sikerült ízléses, művészi és szórakoztató műsort színpadra állítania. Semmi
kivetnivalót nem talált az Útonálló produkciójában. Az igazi problémát az jelentette, hogy
miként mesélje el az egészet úgy, hogy Katié ne akadjon ki rajta. Nick nem úgy tekintett erre az
egészre, hogy pénzért ledobja magáról a ruháját, hanem úgy, mint az igényes szórakoztatás egy
formájára. De tudta, sok ember nem értene vele egyet. Sajnos épp elég kifinomult hölggyel
hozta össze korábban az élet, akik amint megtudták, mivel keresi a kenyerét, másodrendű
állampolgárnak tekintették. Csak remélni merte, hogy Katié nem ilyen lesz. Aztán összeszedte
a tányérokat, és követte a lányt a házba.

A nap hátralévő részében Nick nemcsak jövőbeni törzsvendégekre tett szert, hanem barátokra
is. Miután Katié korábban már elmesélte neki a róla keringő pletykákat, először egy kicsit
ideges volt, hogy a többiek majd nem fogadják be maguk közé. Szerencsére nem így történt:
mindenki örömmel látta az új önkéntest, [gaz, elég jól elszórakoztak, amíg azt próbálták
kitalálni, vajon ki lehet az új jövevény a városkájukban, de úgy tűnt, a szóbeszédet nem veszik
túl komolyan, vidám hangulatban dolgoztak, és mindenki örült, hogy valami jót tehet a
közösségért.
Legalább tízen tettek-vettek a ház körül, és Nick észrevett bennük valami közösét: mind
kedvelték és tisztelték Katie-t, és úgy tekintettek rá, mint a munkálatok vezetőjére, bár a
legtöbbjüknél fiatalabb volt. Amikor ránézett a nőre, aki ilyen rövid idő alatt ennyire fontossá
vált számára, a büszkeség érzése töltötte el a szívét.
Katié csípőre tett kézzel nézett fel az étkező magasba nyúló falaira:
- Több létrára lesz szükségünk.
- Tudom - felelte John Harris. - Bob Hughes-nak haza kellett vinnie mind a két létráját. A
felesége azt mondta neki, hogy vagy kifesti most hétvégén a garázst, vagy ha nem, felgyújtja az
egész kócerájt.
Nick letette a festőhengert, és kopott farmerjébe törölte a kezét. - Neked nem létra kell, Katié -
mondta huncutsággal a szemében -, hanem hosszabb lábak.
- Ha-ha. Nagyon vicces vagy, Nick - replikázott Katié, és grimaszolva nézte, ahogy Nick
térdre borul előtte. - Most meg mit csinálsz? Toulouse-Lautrecnek képzeled magad?
- Csak ülj a nyakamba.
- Viccelsz. - Már a puszta gondolattól, hogy felüljön azokra a széles vállakra, olyan testrészei
kezdtek bizseregni, amelyeknek a létezéséről már rég el is feledkezett. A szíve egy fokozattal
nagyobb tempóra kapcsolt.
- Ne tiltakozz, inkább kapaszkodj fel. Nem voltál pom-ponlány a gimiben?
- Nem.
- Én voltam. Na, gyerünk, mássz már fel! - integetett Nick türelmetlenül. - Mi van, ennyire
nyuszi vagy?
- Hűha, Nick, kimondtad a varázsszót - szólt közbe Darrell Baylor, és nevetésben tört ki,
ahogy meglátta Katié elborult tekintetét. - Eddig még senki nem úszta meg, aki ilyet mert
mondani Katié Quaidnek.
Katié félretette a jobbik eszét, és felült Nick nyakába. Jobb kezébe a festőhengert fogta, bal
kezének ujjaival pedig Nick fekete fürtjeibe kapaszkodott. Ahogy Nick óvatosan felállt, Katié
érezte, ahogy megfeszülnek az izmai.
- Most szólok, Leone, ha leejtesz, lesz egy kopasz folt a fejeden.
- Álmomban sem mernélek leejteni, cica.
A bizalmas hangnemre Katié régi barátai közül néhányan csodálkozva húzták fel
szemöldöküket. Katié elpirult, bár be kellett vallania magának, hogy egyáltalán nem bánta,
hogy Nick adott neki egy becenevet. Ami fura volt, merthogy eddig sértőnek és lekicsinylőnek
találta a beceneveket. De Nick szájából egyáltalán nem hangzott annak. Sőt, a becenévnek
köszönhetően Katié inkább közelebb érezte magát Nickhez - és valójában erre is vágyott.
Megpróbált a festésre koncentrálni, bár ez egyáltalán nem volt könnyű a férfi vállán trónolva,
miközben Nick a bokáját fogta. Nemegyszer feljebb is vándorolt a keze, hogy megcsiklandozza
a térdhajlatát, vagy benyúlt a farmer szára alá, és megsimogatta a vádliját. Katié azzal vett
revánsot, hogy addig-addig ficánkolt a magasban, míg végül Nick nyaka megrándult, és le
kellett őt tennie.
Miközben új szomszédjai mellett dolgozott, Nick szépen elmesélte nekik, hogy lényegében az
építőiparban nőtt fel. Apja ács, Guido nagybátyja pedig kőműves volt, kamaszkorában a
nyarakat mindig mellettük dolgozta végig.
- Az öregem hamar észrevette, hogy a kalapáccsal többször ütök az ujjamra, mint a szögre.
Mindenki sokkal jobban járt azzal, hogy inkább elkezdtem a főzéssel foglalkozni.
- A feleségem is jól járna a főztöddel, az biztos - mondta Darrell, és festékes kezét
beletörölte overallja szárába.
- Zoe megőrül az olasz konyháért.
- Hogy miért őrülök én meg? - kérdezte Zoe a szobába lépve, nyomában két gyerekével.
- Az urad testéért - csapta le vidáman a Darrell által feldobott magas labdát Katié.
- Álmodozz csak, édesem - felelte szárazon Zoe, de közben szeretetteljes mosolyt küldött a
férje felé.
Reese átcsörtetett a szobán, és az apjához szaladt.
- Hadd fessek én is, apa!
A kis Charisse, a fiatalabbik Baylor gyerek követte a bátyját. Aztán amikor rájött, hogy az apjuk
egyszerre csak az egyiküket tudja felemelni a falfestéshez, szegény kislány majdnem
elpityeredett. Nick habozás nélkül felkapta.
- Gyere csak, te kis tündér. Majd nekem segítesz, jó?
Charisse óvatosan megnézte magának Nicket a válla felett, aztán két kézzel megragadta a felé
nyújtott festőhengert. Szemmel láthatóan megnyugodott, hogy az idegentől nem kell tartania,
hiszen a papája mellett dolgozik.
- Nem tudom, jó ötlet-e ez, Nick - mondta Zoe figyelmeztető hangon. Már az esti kórházi
műszakhoz volt öltözve, ezért gyorsan félreugrott a szétfröccsenő festék útjából.
- Több festéket fog szétkenni a ruhádon, mint a falon.
- Nem baj - felelte Nick vigyorogva, és szabadon maradt kezével megcsiklandozta a
gyereket. - Jól megvagyunk, igaz, töpörtyű?
Charisse boldogan sikoltott egyet, majd odacsapta a falhoz a festőhengert. A szétfröccsenő
festék apró kék pöttyökkel borította be Nick arcát. Most már csak a gyerekek festettek, és
mindenki más dőlt a nevetéstől - leszámítva Katie-t, aki szokatlanul csöndben figyelte az
eseményeket.
Szó, ami szójói bánik a gyerekekkel, gondolta magában. Viszont ennek - figyelmeztette magát
gyorsan - abszolút semmi köze kettőnkhöz. Még egy mosolyt is sikerült magából kipréselnie,
ahogy odanyúlt, hogy letöröljön egy festékmaszatot Charisse kerek pofijáról.
- Te aztán jó parti vagy, Nick - mondta Zoe, miközben átnyújtott neki egy rongyot, hogy
letörölhesse az arcát. - Ahogy elnézem, kedveled a gyerekeket.
- Viccelsz? Én nem kedvelem a gyerekeket, hanem egyenesen imádom őket! - mondta, és nagy
kezével gyengéden megfogta Charisse csöppnyi kezét, hogy segítsen neki helyesen görgetni a
hengert. - Legalább egy tucat gyereket szeretnék majd.

Nekem nehogy valami hülyeséget csinálj, hallod, Katié Marié? - kiabálta Maggie Katié
hálószobájának irányába, miközben lerúgta a tornacipőjét.
Katié előkerült. Rózsaszín szabadidőruha volt rajta, sötét haját egyszerű lófarokba fogta.
Kivette barátnője kezéből a kétliteres diétás kólát, és a konyha felé indult, nyomában a
farkaskutyájával.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz.
Maggie mérgesen összeráncolta a homlokát. A kikölcsönzött filmet lecsapta a videolejátszó
tetejére, és követte Katie-t a konyhába. Kezeit túlméretezett fekete kardigánja zsebébe
süllyesztette, a kardigán alatt egy szintén túlméretezett sárga póló volt rajta.
- Megmondom, miről beszélek. Ne csinálj olyan hülyeséget, hogy nem találkozol többet
Nickkel a miatt a meggondolatlan délutáni megjegyzése miatt.
- Semmi ilyet nem tervezek - mondta Katié. Betett egy zacskó pattogtatni való kukoricát a
mikrosütőbe, és megnyomta a start gombot. Aztán kihúzott egy fiókot, elővett egy
jutalomfalatkát, odaadta a kutyának, majd a szemével követte az ebet, ahogy a kanapé mögé
megy, és lehemperedik a különbejáratú párnájára.
Teljesen felesleges volt arról beszélni, hogyan érezte magát ma délután: megbántva,
kiüresedetten, értelmetlen és kielégületlen vágytól mardosva. Hányszor is érzett így az elmúlt
öt évben? Több százszor. Talán több ezerszer is. A balesete után hosszú, hosszú időn keresztül
minden egyes nap. Aztán keményen megküzdött magával, hogy ezeket az érzéseket kiszorítsa a
lelkéből. így már csak különleges alkalmakkor kísértették újra: karácsonykor, vagy ha
valamelyik barátnője bejelentette, hogy terhes, vagy a többi barátnő gyerekeinek a
születésnapján. Most nem fog az érzéseiről beszélgetni, és azt sem fogja hagyni, hogy ezek az
érzések megváltoztassák a döntését, hogy szeretne Nickkel közelebbi kapcsolatba kerülni.
- Szóval akkor nem csinálsz hülyeséget? - kérdezte Maggie gyanakodva.
- Mondtam már, hogy nem. - Katié kinyitotta a felső konyhaszekrényt, és két magas poharat
vett elő. Aztán átcsusszant Maggie mögött, és kivett egy tálca jeget a hűtőből. Mindkét pohárba
három-három jégkockát dobott. Maggie egy pillanatra sem vette le róla a szemét, miközben
Katié egyenlő magasságig üdítőt töltött a poharakba.
- Holnap Nickkel megnézzük a koncertet a parkban.
- Tényleg?
- Aha! Milyen filmet vettél ki?
Maggie csípőre tette a kezét, és felháborodva nézett Katie-re.
- Átjöttem, és fel voltam rá készülve, hogy komolyan el kell beszélgetnem veled. Erre
tessék, most azt mondod, semmi szükség rá. Volnál szíves megmagyarázni?
Katié kivette a kukoricát a mikróból, felkapta a poharát, majd Maggie-vel szorosan a nyomában
a nappaliba ment. Mindketten lehuppantak a Chippendale kanapéra.
- Sajnálom, hogy elrontottam a műsort, Mary Margaret - mondta Katié, aztán zoknis lábát
könnyedén feltette a meggypiros kisasztalra, és a távirányítóért nyúlt. - Eldöntöttem, hogy
továbbra is randevúzni akarok Nickkel. Élvezzük egymás társaságát. Ha a dolgok komolyabbra
fordulnak, akkor majd elmondok neki... mindent. Aztán eldöntheti, mit akar. De most csak jól
akarom érezni magam - tette hozzá egy mosoly kíséretében, ami azonban nem tudta teljesen
felülírni a szemében megvillanó riadalmat.
- Hát jó - nyugtázta Maggie. Bár továbbra is gyanakodva méregette Katie-t, egyelőre ejtette a
témát.
Mindketten hátradőltek a kanapén, és megnéztek egy régi Spencer Tracy-Katherine
Hepburn-filmet. Katié gondolatai azonban minduntalan elkalandoztak. Egyre csak halogatta,
hogy meséljen Nicknek a balesetéről. Az érvek és ellenérvek cikázva kergették egymást a
fejében. Elmondani - most még túl korai lenne, hiszen nem találkozgatnak olyan régóta. A
halogatással időt nyert, időt, amíg jól érezheti magát Nickkel, mert teljesen biztos volt benne,
hogy ha elmondja az igazat, Nick szakítani fog vele. Másrészről viszont a halogatás önzés volt.
És veszélyes is. Mi lesz, ha túl sokáig vár?
Minden az időzítésen múlik. Katie-nél senki nem tudta jobban, milyen fontos a tökéletes
időzítés. Hiszen elég volt egy pillanatnyi habozás, és a másodperc törtrésze alatt semmivé
foszlott az álma, hogy bekerüljön az Egyesült Államok műlovagló-válogatottjába. Az álma,
hogy profi lovas lesz. Hogy egy napon majd saját gyerekei lesznek. A rossz időzítés egyszer
már majdnem az életébe került. Most, ha nem vigyáz, a szívébe kerülhet.

Érted mehettem volna - mondta Nick a konyhájában állva, és egy üveg fehérbort csúsztatott a
fonott piknikkosárba.
- Olyan szép napunk van! Jól fog esni egy kis séta - felelte vidáman Katié. - Különben is,
ha jól emlékszem, tegnap épp eleget hurcolásztál.
Nick most megfordult, és az ujja hegyével finoman megpaskolta Katié orrát.
- Te kis huncut. - Aztán lenézett a lány lábánál üldögélő hatalmas kutyára. - Akár fel is
nyergelhetnéd, és lovagolhatnál rajta.
Egy darabka cheddar sajtot dobott a kutyának, aztán visszafordult a piknikkosárhoz, és tovább
csomagolt. Bézs textilszalvétákat tett a kosárba, amelyeket csinos ezüst szalvétagyűrű ölelt
körbe, és egy ételtartót, benne két jókora szelet sajttortával.
- Az a terved, hogy az egész közönséget degeszre tömöd a koncert alatt? - érdeklődött
Katié. Türelmesen ácsorgott, és végignézte, ahogy Nick még hideg sült csirkét, egy doboznyi
tésztasalátát, különböző sajtokat, egy nagy fürt fehér szőlőt, egy kisebb vekni olasz kenyeret és
egy doboz kekszet is bepakol.
- A jó zenéhez finom étel és jó bor dukál - mondta Nick komolyan, majd Katié legnagyobb
meglepetésére villámgyorsan megfordult, és egy cuppanós csókot nyomott a lány szájára. -
Talán nem volt gyerekszobája, hölgyem?
Katié kuncogott, és a földre dobta a kutya pórázát. Aztán a kezét végigfuttatta Nick mellkasán,
egészen fel a válláig. Lábujjhegyre állt, és a szájával végigsimította Nick ajkait.
Nick egy percig sem gondolkozott rajta, mivel érdemelte ki ezt a gesztust. Átölelte Katie-t, egy
kicsit megemelte a lányt, és máris átvette az irányítást. Katie-nek teljesen olyan volt az íze, mint
a tavasznak: friss és édes, az illata pedig akár egy csokor virág. Puha volt, és odaadóan simult
Nick karjába. Nick csak arra tudott gondolni, hogy a legszívesebben a hálószobába cipelné a
lányt, és addig szeretkezne vele, amíg bele nem fáradnak mind a ketten. A teste úgy viselkedett,
mintha pont ezt tervezték volna délutánra - aztán Watch hirtelen közbeavatkozott. Hosszú
orrával közéjük furakodott, és hangos nyüszítésbe kezdett.
Katié visszahuppant a sarkára, aztán amikor meglátta Nick durcás képét, kirobbant belőle a
nevetés.
- Tuti, hogy erre a bátyád tanította be - mondta Nick vádlón. - Ezt a kutyát nem házőrzésre
képezték ki, hanem arra, hogy elválassza a szerelmeseket.
Katié letérdelt, és átölelte a kutyát. Magában persze mosolygott. Szerelmesek. Milyen
kellemesen, melegen csengett ez a szó ezen a szép, ígéretes tavaszi napon. És mivel a kétségek
és a félelmek nem kaptak helyet a piknik étlapján, Katié sebtében otthon is hagyta őket.
- Egyszerűen csak féltékeny - mondta Watch selymes fülét vakargatva. A kutyát enyhe
levendulaillat lengte körül, ami a szokásos heti fürdetésből maradt rajta. - Ugye nem bánod, ha
őt is magunkkal visszük? Szereti a koncertet a parkban.
- Na jó, nem bánom, de csak akkor, ha világosan megmondod neki, hogy te ma velem
randizol, ő pedig csak egy loboncos gardedám.
Miközben Nick rendet csinált a konyhában, Katié megkérdezte, segíthet-e valamit.
- segíthetsz. Az ágyamon van egy takaró, azt elvihetnénk, hogy tudjunk mire ülni.
Kihoznád?
Nick szobája semmit sem változott ahhoz képest, amilyen állapotban Katié először látta.
Mintha tornádó söpört volna végig rajta, amely nem hagyott túlélőket maga után. A földön egy
párna volt, mellette a Gourmet magazin egyik száma és egy pár futócipő. Az ajtó ugyanazon
pontjain, mint korábban, Nick újabb garnitúra ingjei lógtak. Egy szék háttámláján farmerek
pihentek, az ülőpárnáján pedig fél pár zoknik gyűltek egy kupacban. A falon nem voltak képek,
az ablakon nem volt függöny, csak egy szakadt, megsárgult redőny. Katié szeretetteljesen
csóválta a fejét, és keresni kezdte a takarót a kaotikus ágy tetején. Az első dolog, ami a kezébe
akadt, egy pelerin volt.
Egy pelerin? Igen, egy csodálatos köpeny fekete szaténból, aranyszínű szegéllyel. Milyen
furcsa, gondolta.
- Nick, ez meg micsoda?
Nick megfordult. A szíve máris a torkában kezdett dobogni.
- ja, az? Hát az egy...
- ...pelerin! - segítette ki Katié, és miközben az ominózus ruhadarabot tanulmányozta, nem
vette észre a Nick arcára kiülő pánikot.
- Igen! - helyeselt bőszen Nick, és közben azon töprengett, hogy azonnal el kéne tüntetnie azt
az átkozott köpenyt. Hogy a fenébe lehetett ennyire elővigyázatlan? Az ereiben vadul lüktetett a
vér. Valami épkézláb magyarázatot próbált kieszelni. Még jó, hogy Katié nem a jelmeze
valamelyik másik darabját találta meg. Valami olyat, amit nehezebb lenne kimagyarázni. Már
ezt a pelerint is elég nehéz, de egy fekete szatén férfitangát majdhogynem lehetetlen lenne.
Katié kissé meghökkent, amikor a vállára kanyarította a pelerint, és annak szegélye leért
egészen a földig.
- Ez egy férfiköpeny - mondta.
- Ööö... úgy bizony. Tudod, ezt is a padláson találtam. -Nick szavai inkább kérdésként
hangzottak, mintsem kijelentésként, de ez a hanglejtés legalább jól passzolt az arckifeje-
zéséhez. Egészen úgy festett, mint egy tinédzser, akit a szülei épp most kaptak rajta, hogy nem
ért haza este a megbeszélt időpontra. És a késésre nem is nagyon tud elfogadható indokkal
előrukkolni.
- Elég jó állapotban van - jegyezte meg Katié, ahogy végigfuttatta a köpeny selymes anyagát
az ujjai között.
- Egy... ládában találtam. - Na, a sztorinak legalább ez a része stimmelt. Nick valóban egy
ládába tette az Útonálló fellépő ruháját. Akkor úgy gondolta, többé nem is veszi majd elő.
Csakhogy feltűnt az a kis patkány megyei műszaki ellenőr, és új járdaszegélyt meg
csatornafedelet követelt.
Nicknek átsuhant az agyán, hogy ez tökéletes alkalom lenne arra, hogy végre elmondja
Katie-nek az igazságot. De most esze ágában sem volt ezt tenni. Kibillent a lelki egyensúlyából,
és valahogy az időzítés sem tűnt megfelelőnek. Itt volt a decens és elegáns Katié Quaid a
stílusos ruhájában, lábánál a vadászkutyájával, klasszikus kontyba fésült frizurájával, készen
arra, hogy Mozartot hallgasson a parkban.
Nicknek az volt az érzése, hogy egy vetkőző táncos New Jersey-ből valahogy nem nagyon
illene a képbe.
Nincs mit szépíteni rajta, egyszerűen berezelt. Nick ezt készségesen beismerte. Sőt, nem is
bánta, hiszen a gyávaságáért cserébe több időt tölthetett Katie-vel. De el fogja mondani neki.
Hamarosan. Csak biztosra akart menni, hogy a lehető legmegfelelőbb időpontban tegye.
Táncosként és szakácsként is tudta, hogy az időzítés mennyire fontos. A tökéletes időzítés volt
a különbség egy gyönyörűen kivitelezett mozdulat és egy suta megcsúszás között. Akárcsak a
gasztronómiában a mesterfogás és ételkatasztrófa között. Most pedig nagyon is az időzítésen
múlik, vajon sikerül-e Katie-vel komoly kapcsolatot kialakítania - vagy netán örökre elveszíti
őt.
Ötödik fejezet

Biztos, hogy így akarod ünnepelni a születésnapodat, Maggie? - kérdezte Katié, és bármennyire
igyekezett, képtelen volt palástolni a hangjában érezhető aggodalmat. - Ne menjünk inkább egy
ötcsillagos étterembe, ahol degeszre eheted magad?
- Ne - vágta rá Maggie, azzal levette tekintetét a forgalomról, hogy barátnője felé
küldhessen egy leplezetlen vigyort. - A Hepplewhite's-ba akarok menni, hogy addig le-
geltethessem a szemem a kigyúrt testű pasikon, amíg ki nem esik a helyéről. Mi a baj ezzel,
Katié? Különben is, te már biztos teljesen immúnis vagy a csodás férfitestekre, annyi alkalmad
volt Nicket bámulni az elmúlt hetekben.
Katié zavartan fészkelődni kezdett az anyósülésen. Már most szégyellte magát, pedig még oda
sem értek a klubhoz.
- Még csak ruhában láttam Nicket.
- Hát ez elég ciki - szólalt meg Zoe hátul, és amennyire csak a biztonsági öve engedte,
előrehajolt. - Nick Leone káprázatos példány, édesem. Azok a férfiak a Hepplewhite's-ban
valószínűleg a nyomába sem érnek.
Maggie sávot váltott és előzgetni kezdett a tömött autópályán.
- Én ugyan nem bánnám, ha Nick lenyomna nekem egy sztriptízt!
- Maggie! - nyögött fel Katié, azzal hátravetette fejét az üléstámlán, és dacosan bámulni kezdte
a tetőkárpitot.
- Jaj, ne legyél már ennyire prűd!
- Nem vagyok prűd. Csak szégyellem magam. Pénzt fogunk adni férfiaknak, hogy azok
levetkőzzenek nekünk.
- De hát ezért is jó ilyen klubokba járni! - kontrázott rá Zoe. - Mert ezeken a helyeken mi, nők
is olyan hülyén és vadul, vagy épp szégyenlősen viselkedhetünk, ahogy csak akarunk.
Katié most hátrafordult. Szürke szemei tágra nyíltak a kíváncsiságtól.
- Te már megfordultál ilyen klubban?
- Csak egyszer, úgy két éve. Az valami őrület volt! A pasik baromi jól táncoltak. Esküszöm,
még akkor is megérte volna kifizetni értük a beugrót, ha az összes ruhát magukon hagyják. Volt
egy, aki lázba hozta az egész házat. Az egész előadás alatt egy fekete selyemmaszk volt rajta,
úgyhogy sosem derült ki, kicsoda valójában. Atyaég, de gyönyörű teste volt! - Zoe az égre
emelte a szemét, és egész belefeledkezett az emlékeibe. - És az a tánc! Én mondom, a srác még
Mihail Barisnyikovot is kenterbe verte volna.

A Hepplewhite's, amint Katié megállapította, egyáltalán nem egy lepukkant kis sztriptízbár
volt, hanem egy hatalmas, pazarul berendezett menő éjszakai klub Washington külvárosában.
A levegőt nevetés, zene és izgatottság töltötte be. A legkülönfélébb nők verbuválódtak össze,
de mindet ugyanaz a vágy hajtotta: hogy jól érezze magát, és szórakozzon. Igazi partihangulat
uralkodott, és a parti kezdetét is vette nem sokkal azután, hogy Katié, Maggie és Zoe elfoglalták
a helyüket egy színpad melletti asztalnál.
Az első fellépő egy jól öltözött úriember volt frakkban és cilinderben, aki jól felépített számot
adott elő a Putting on the Ritz című számra. Maggie és Zoe egészen előrehajoltak a székükben,
és önfeledten tapsoltak. Katié felkészült rá, hogy kezét bármely pillanatban a szeme elé kapja,
ha a helyzet túlságosan felforrósodik. Amikor a szám a vége felé közeledett, Katié szentül meg
volt győződve róla, hogy a férfin hamarosan nem marad más, csak a cilindere és a kamáslija.
Már épp készült eltakarni a szemét, mire Maggie lefogta mindkét kezét.
- Az ég szerelmére, Katié! Nem vesznek le mindent! Van, amit jobb a képzeletre hagyni.
Katié visszacsúszott a székében, és megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Hála a jó istennek!
Nem volt épp vaskalapos, csak eddig valahogy nem sok alkalma kínálkozott meztelen férfiakat
látni. És hogy most egyszerre csak ott táncoljanak az orra előtt? Ráadásul pucéran? Na, az aztán
túl sok lett volna neki.
Amikor tizenévesek voltak, és a barátnői elkezdték felfedezni a fiúk világát, Katié túlságosan
sovány volt ahhoz, hogy bármelyik srác képzeletét beindítsa. Arról nem is beszélve, hogy
minden idejét lekötötte a lovaglás. A balesete után pedig egyszerűen távol tartotta magát a
másik nemtől. Most meg itt parádéznak az orra előtt, és másodperceken belül ádámkosztüm
közeli állapotra vetkőznek!
Azért azt el kellett ismernie, hogy Maggie-nek és Zoé-nak igaza volt. A Hepplewhite's igazán
jó hely, ahol remekül lehet szórakozni. Úgy tűnt, a táncosfiúk legalább annyira jól érezték
magukat, mint a nők, akik nézték őket. Ő még csak filmeken látott szriptízbárokat, de azok
kivétel nélkül sötét, füstös kis szobák voltak, ahol rengeteg férfi ült összezsúfolódva, és
szenvtelen arccal bámulták, ahogy a színpadon néhány unatkozó, cinikus nő kedvetlenül kilép a
ruhájából. A Hepplewhite's olyan távol állt ettől, hogy azokhoz a filmbeli lebujokhoz képest
egészen ártatlannak tűnt. Katié a negyedik szám végére annyira ellazult, hogy ő is ütemesen
tapsolt a zenére, miközben egy szőke „cowboy" szórakoztatta a nagyérdeműt.
Aztán azon kapta magát, hogy titokban minden táncost Nickhez hasonlít. De persze - ahogy ő
látta - egyik sem volt olyan jóképű vagy jó testű. Nick bármelyikőjüket lekörözte volna.
Katie-nek hirtelen eszébe jutott, hogy szombaton a Drewes-kúrián munka közben azzal ugratta,
régebben sztriptíztáncos volt. Elhatározta, hogy az első adandó alkalommal megmondja neki,
hogy simán átvinné a képzeletbeli lécet.
- Ő az! - kiáltott fel Zoe izgatottan, szeme a színpadra szegeződött, ahogy az est fénypontjaként
beharangozott táncos a színpadra lépett. Zoe a mellére szorította a kezét. - Ó, csitulj, szívem!
Megérkezett az Útonálló!
A férfi tiszta feketében lépett színpadra, a kalapjától a fényes csizmájáig minden ébenfekete
színben tündöklött rajta. Még az arcát is éjfekete selyemmaszk takarta. Köpenyét szorosan
maga köré tekerte, aztán a színpad közepére lépett, és egyetlen izzó pillantással megszerezte a
közönség osztatlan figyelmét. A nézők tömegén morajlás futott végig. A férfi egyetlen
csuklómozdulattal a terem másik végébe hajította a kalapját, és kezdetét vette a show.
A zene pergő volt, és magával ragadó. Az Útonálló egyetlenegyszer sem vétette el a ritmust.
Amit művelt, fantasztikus volt. Pörgött és vonaglott, úgy kanyarította maga köré a fekete
pelerint, hogy a végén már egészen úgy tűnt, mintha önálló életet élne. Lecsúsztatta széles
vállán, aztán felkapta, és meglengette. Akár egy matador a palástjával, úgy táncolt a fekete
ruhadarabbal, amelyet egy váratlan pillanatban végül a földre hajított.
Katie-t teljesen megbabonázta a látvány. Most értette meg először, mire is gondolhatott Nick,
amikor azt mondta, hogy a tánc a művészet és a sport legszebb kombinációja. Képtelen volt
levenni a szemét az Útonállóról, még pislogni sem mert, nehogy elmulasszon akár egy
másodpercet is az előadásból. A tánc erőteljes volt, és gyönyörű, Katié pedig úgy képzelte,
hogy Nick is valahogy éppen így táncolna. A férfi villámgyors mozdulataiból nemcsak erő és
lendület, de valami elképesztő könnyedség sugárzott.
Minél tovább bámulta, Katie-nek egyre inkább feltűnt, hogy az Útonálló testfelépítése
mennyire hasonlít Nickére. Amint a táncos levette fekete ingjét, egyszeriben láthatóvá vált
kemény, széles válla és keskeny dereka. A csontjaira tapadó gyönyörű, feszes izmok, és az
izmokat borító csodálatos bőr lenyűgözte Katie-t. A hasizmok körvonalától elállt a lélegzete,
különösen, amikor a férfi a zene érzéki, kemény ritmusára finoman ringatni kezdte a csípőjét.
A zene egyetlen pillanatra sem lassított; az Útonálló mégis tartotta a tempót, és közben egyre
többet mutatott meg a testéből, amely olyan tökéletesnek tűnt, hogy akár szobrot lehetett volna
róla mintázni. A látvány csak ráerősített a tánc erejére és eleganciájára. Az pedig, hogy a férfi
arcát nem lehetett látni a maszk mögött, csak fokozta a románc és a rejtély érzetét. Most először
az este folyamán Katié alig várta, hogy közelebbről is szemügyre vehessen egy ilyen táncost.
- Felénk tart! - Maggie-t szinte szétvetette az izgalom. Úgy rugózott a székében, mint egy
felhúzhatós játék csirke.
Zoe olyan hangokat hallatott, mintha menten megfulladna, de Katié nem bírta rávenni magát,
hogy oldalra pillantson. Képtelen volt levenni a szemét a jóképű álarcos idegenről, aki kéjes
vonaglással táncolt feléjük. Ahogy egyre közelebb ért, Katié arra gondolt, hogy a férfi már-már
kísértetiesen hasonlít Nickre - erre emlékeztette mellkasának íve, ahogy el-keskenyült
deréktájékon, furcsa köldöke, amely nem pont középen helyezkedett el, nem beszélve arról az
anyajegyről ott a köldöke mellett. Az anyajegyről, amely pont úgy nézett ki, mint egy
összegömbölyödött nyulacska.
Katié döbbent tekintete egy hasonlóan döbbent tekintettel találkozott. A táncos és a lány
egyszerre sápadt el. Az Útonálló nem más volt, mint maga Nick!
Az Útonálló egy szemvillanás alatt a színpad legtávolabbi végében termett, majd amint
befejeződött az előadása, azonnal eltűnt egy füstfelhőben.
Most már tudom, mi/yen érzés egy szikláról a mélybe zuhanni, gondolta Katié. A gyomra
megrekedt valahol a bokája környékén. Úgy érezte magát, mint aki épp most engedte el az
életmentő biztosítókötelet. Remegő kézzel emelte a szájához a poharát, és nagyot húzott a
fehérborból. Azt remélte, ez majd megnyugtatja felborzolt idegeit.
Szóval igaz. Nick tényleg erotikus táncosként dolgozott. Nem viccelt, amikor ezt mondta.
Ráadásul nem csupán egy szimpla erotikus táncos volt a sok közül, de övé volt a legmenőbb
műsorszám a keleti part egyik legmenőbb klubjában. Ő maga a híres Útonálló. Akinek
produkcióját a terem összes női vendége zakatoló szívvel várta. Nick, aki néha annyira
szégyenlősen viselkedett, itt és most a fenekét mutogatta egy szál tangában!
A tömeg vad éljenzése és a tapsvihar zaja lassanként eljutott Katié zsibbadt agyáig. Mi van, ha
Maggie és Zoe is felismerte Nicket? Mit mondhatna nekik? Biztosan tudni akarják majd, miért
nem árulta el, hogy az ő Nickje a híres Útonálló.
És mi a helyzet Nickkel? Vajon miért nem fedte fel előtte a titkát? Az nem számít, amikor a
Drewes-kúriában próbálkozott, hiszen Katié akkor nem vette komolyan a szavait, és ezt neki is
tudnia kellett. De lett volna egy csomó más alkalom, hogy tisztázza a dolgokat. Nyilvánvaló,
hogy a köpeny, amelyet a parkbeli koncert napján talált Nick ágyán, ugyanaz a köpeny volt,
amelyben ma olyan mesterien táncolt. Hogyan lehet, hogy mégsem ismerte fel azt az átkozott
ruhadarabot? És különben is: miért nem akkor vallott színt Nick, amikor megtalálta nála a
pelerint?
Katié nem tudta eldönteni, hogyan is érzi magát: dühösnek, megbántottnak, szégyenteljesnek
vagy egyszerre mindháromnak? Azt viszont biztosra vette, hogy ha legközelebb találkozik
Nickkel, alaposan elbeszélget vele.
- Ugye milyen klassz volt? - kérdezte Zoe, és úgy zihált, mintha ő is végigtáncolta volna a
számot. - Megmondtam előre, hogy fantasztikus lesz!
- Fantasztikus? Édesem, ez a kifejezés túl semmitmondó ahhoz, hogy egy lapon említsük vele!
- Maggie hátrahanyatlott a székében, és egy szalvétával vadul legyezni kezdte kipirult arcát.
Hitetlenkedve ingatta a fejét. - Még Nick-nek sincs ilyen hibátlan teste.
Katié dühösen összeráncolta sötét szemöldökét. Dehogynem, Nicknek is pont ennyire tökéletes
teste van. Egy kis hang a fejében szerette volna ezt jól odamondani Maggie-nek. Legnagyobb
megdöbbenésére azonban azon kapta magát, hogy roppant büszke Nickre. Merthogy a férfi
elképesztő táncos. És hogy előadás közben egy szál gatyára - na jó, még annál is tovább -
vetkőzik? Kit érdekel. És az sem számít, hogy tánc közben több száz nő bámulhatja azt a gyö-
nyörű testét.
Egy fenét nem szám/t, gondolta Katié, miközben megint kortyolt egyet a borából. A puszta
gondolat, hogy ezek a nők itt mind láthatták, mit rejt Nick ruhája, iszonyatosan zavarta. Igazság
szerint piszkosul féltékeny volt. Életében először érzett így egy férfival kapcsolatban, és ez az
érzés egyszerre félelemmel és - furcsamód - némi izgalommal töltötte el.
Ekkor egy női humorista lépett a színpadra, hogy előadja a számát, ami azt szolgálta, hogy a
közönség és a táncosok egyaránt lehiggadjanak, és mindenki újra normálisan tudjon lélegezni.
Katié meg sem próbált a komikusra figyelni. Annyi minden kavargott a fejében, hogy tudomást
sem vett a vadul hahotázó tömegről. Nem vette észre a pincért sem, aki egy darab papírt próbált
észrevétlenül odacsúsztatni neki.
Aztán a pincérnek valahogy mégiscsak sikerült egy diszkrét mozdulattal Katié kezébe nyomnia
a papírfecnit, úgy tűnt, van gyakorlata az efféle titkos hadműveletekben.
- Az egyik úriemberünk megkért, hogy ezt adjam át önnek - suttogta.
- Köszönöm - mondta Katié, majd az ölébe rejtve széthajtogatta a papírlapot. Az üzenetet alig
lehetett kibetűzni. A nagy, kusza betűket sietve körmölhették le, éppen úgy, ahogy Nick írt, ha
nem volt rajta a szemüvege. Vagy azt akarta, hogy a színpad, vagy azt, hogy a kínpad mögött ta-
lálkozzanak. Katié sietve a szoknyája zsebébe gyűrte a fecnit, majd Zoéhoz fordult, aki addigra
már teljesen belefeledkezett a humorista poénjaiba.
- Kimegyek egy kicsit a levegőre.
Zoe intett a kezével, hogy rendben, és a fejével is biccentett hozzá, anélkül hogy oldalra
pillantott volna.
Katié követte a pincért, aki végigvezette a nézőtér szélén, egészen a „Belépés csak a személyzet
számára" feliratú ajtóig. A pincér kétszer kopogott. Erre valaki belülről lenyomta a kilincset, és
az ajtó kinyílt. Kinyúlt egy kéz, megragadta Katie-t, és berántotta őt az ajtón egy foszforeszkáló
fényekkel megvilágított, fehérre festett folyosóra.
Nick a folyosó falának dőlve állt, kezeit sötétzöld fürdőköpenye zsebébe mélyesztette. A haja
nedves, fényes tincsekben hullott a homlokára. Egy fehér törülköző volt a nyaka körül.
Elképesztően férfias volt, de Katié próbált nem erre figyelni.
- Most aztán bőven lesz mit megmagyaráznod, Nick Leone.
A lány karcsú ujjával a férfi mellkasa felé bökött, de megállította a mozdulatot, mielőtt hozzáért
volna. Nick nagy barna szemekkel nézett le rá, tekintetéből egyszerre sugárzott aggodalom és
bocsánatkérés.
- Tudom - vágta rá, és arca megrándult a lány hangjának keménységétől. - Annyira sajnálom,
édes! El akartam mondani. Vagy százszor próbáltam, nem is százszor, legalább ezerszer...
- És mégsem sikerült.
- Mindig rossz volt az időzítés.
Nicktől jobbra kinyílt egy ajtó, és egy másik táncos lépett ki rajta. Katié felismerte a
cowboyjelmezes pasit, aki Nick előtt lépett fel. Szőke volt, és napbarnított, a vékony csípőjére
csavart törülközőn és szexi vigyorán kívül mást nem is viselt.
- Jó voltál ma este, Nick.
- Kösz, Derek - felelte Nick, majd visszafordult Katie-hez, aki résnyire összeszűkült
szemekkel állt ott, és úgy belepirult a látványba, mint egy szűz lány.
- Nincs itt egy hely, ahol nyugodtabban beszélhetnénk? - préselte ki a kérdést összeszorított
fogai között. Mostanra annyi lengén öltözött férfit látott, hogy elég sokáig kihúzná az
emlékeiből.
Nick átvágott a folyosón, és bekopogott Jack Clark irodájának ajtaján. Aztán bedugta a fejét, és
megkérdezte:
- Jack, kölcsönkérhetem az irodádat pár percre?
A Hepplewhite's menedzsere felnézett a papírmunkából.
- Semmi akadálya, Nick.
Katié eldöntötte, hogy roppant dühös lesz, ennek megfelelően mérges arcot vágott, amikor a
férfi a könyökénél fogva betessékelte az irodába. Az íróasztal mögött egy jóvágású, sötét hajú
férfi ült. Elnyomta vékony szivarját a kristály hamutartóban, majd felállt és előrelépett.
- Hadd mutassam be neked Jack Clarkot, a Hepplewhite's menedzserét. Jack, ő itt Kathryn
Quaid.
- Örülök, hogy megismertem, Quaid kisasszony - mondta Clark bársonyos hangon, miközben
az ajtóhoz sétált. - Hogy tetszik a ma esti műsor?
- Hát érdekes egy esténk van, az egyszer biztos - felelte Katié egy bizonytalan mosoly
kíséretében.
Jack felnevetett.
- Ha nem haragszik, ezt bóknak veszem. És ha megbocsát, most kettesben hagyom magukat.
- Kösz, Jack - mondta Nick, és lélekben már próbált felkészülni rá, mi következik azután, hogy
főnöke kilépett az ajtón.
Legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy Katié megjelenik a Hepplewhite's Klubban.
Katié moziba szeretett járni, csendes kis éttermekben vacsorázni meg andalogni a parkban.
Egyáltalán nem volt az a bulizós típus. Amikor Nick odatáncolt az asztalához, és belenézett
azokba az elkerekedett szürke szemekbe, úgy érezte, mintha kirántották volna a szőnyeget a
lába alól.
- Katié, te mit keresel itt?
- Hogy én mit keresek itt? - kérdezett vissza hitetlenkedve a lány. Fel-alá járkált a vastag, piros
szőnyegen egy képzeletbeli vonal mentén, néhány lépésnyire Nicktől. Csípőre tette a kezét. -
Én ugyanúgy kérdezhetném, hogy te mit keresel itt, ha nem lenne így is nyilvánvaló.
- Próbáltam elmondani - felelte Nick védekezésképp, de tudta, ezzel a néhány szóval sem a
saját lelkiismeretét, sem pedig Katie-t nem fogja megnyugtatni. - Tényleg megpróbáltam, de
néha nem bánok túl jól a szavakkal. Nem tudtam, hogyan magyarázzam meg. Attól féltem,
úgysem értenéd meg.
- Szóval erről beszéltél, amikor azt mondtad, hogy hetente néhány estét egy barátodnál fogsz
dolgozni? így pótolod a pénzt, amit a járdaszegélyre és a csatornafedélre kell költened, ugye? -
Katié fejében összeállt a kép.
- igen.
- És ezért nem akarsz senkinek sem beszélni a múltadról, igaz? Inkább hagyod, hogy azt
higgyék, kém voltál, vagy ékszertolvaj, mintsem hogy eláruld az igazat. Mert szégyelled, hogy
sztriptíztáncos vagy.
- Erotikus táncos - javította ki Nick, és a szeme dühösen szikrázott. - És nem, egyáltalán nem
szégyellem! Büszke vagyok arra, hogy táncosként dolgozom. És szerintem átkozottul jól
csinálom. Azért nem akartam senkinek elmondani, mert nem hiszem, hogy az emberek
megértenék. És igazam van, ugye, Katié? Te sem érted meg. Itt te vagy az, aki szégyenkezik.
Miattam szégyelled magad!
- Nem igaz! - vágott vissza Katié, és lábujjhegyre állt, hogy némiképp csökkentse a köztük
lévő magasságkülönbséget. Egyáltalán nem félemlítette meg, hogy Nick fölétornyosult, és
haragos pillantásától sem ijedt meg, amely tényleg olyan kegyetlenné tette a férfi vonásait,
hogy most simán beillett volna zsoldos katonának. - Jó lenne, ha ezentúl nem adnál szavakat a
számba, Nick Leone! Szerintem nagyszerű voltál. Ahogy ott láttalak a színpadon, arra
gondoltam, micsoda fantasztikus férfi - és ez még azelőtt volt, hogy felismertelek volna!
- Te... - Nick érezte, ahogy a lány szavaitól a dühe egykettőre semmivé foszlik. Hangjában a
megbántottságot és az idegességet őszinte csodálkozás váltotta fel. - Szerinted fantasztikus
voltam?
- Igen - mondta Katié, és megkönnyebbült, hogy már nem kell harcolnia. - A táncod erőteljes
volt, és elegáns. Annál a résznél, amikor körbe-körbe forogtál, és a köpenyt a fejed fölött
pörgetted, a lélegzetem is elállt.
- Tetszett az a rész? Pedig gondolkoztam rajta, hogy megváltoztatom - jegyezte meg Nick
könnyed hangon.
- isten őrizz, nehogy megváltoztasd! Elképesztő volt! -Katié hirtelen a halántékára nyomta a
kezét és megrázta
a fejét. - Nem hiszem el, hogy erről beszélgetünk. Nem hiszem el, hogy az én Nickem, aki attól
is berezel, hogy mások olvasószemüvegben lássák, ugyanaz a férfi, aki a ruháit képes egy
csapat sikoltozó nő közé dobni.
Nick sötét arcán boldog mosoly gyúlt ki. A szíve körül jóleső izgalmat érzett.
- A te Nicked?
Katié arca olyan rózsaszínű lett, mint a szoknyája.
- Ez csak amolyan szófordulat - motyogta a cipőjét bámulva.
Nick a lány háta mögé lépett, karjaival átfogta a derekát, és a füléhez hajolt.
- Tetszik - suttogta.
- Tényleg? - Katié testének minden porcikáját finom borzongás járta át. Egyre nehezebben
tudott a beszélgetésre koncentrálni, és elhessegetni a minduntalan felbukkanó emlékképeket:
ahogy Nick izmai megfeszültek a reflektorfényben, ahogy csípőjével szexisen körözve közelít
az asztalukhoz.
- Nagyon is - suttogta Nick lágyan. Ajka végigfutott a lány nyakán, le az álla alá és vissza.
Kezét Katié hasára helyezte, és még közelebb vonta a lányt felhevült testéhez.
Amikor Katié behunyta a szemét, tisztán maga előtt látta Nick feszes, szálkás hasizmait és azt a
kis vékony izzadságpatakot, amely fekete göndör szőrzetének sűrűjét átszelve araszolt lefelé a
hasán előadás közben. Tisztán érezte az egész termet betöltő szexuális feszültséget, megannyi
női test vibrálását, ahogy Nick a vágyakozó tekintetek kereszttüzében olyan kecsesen és
erőteljesen mozgott, mint egy jaguár.
Katié megfordult, a száját követelőn Nick szájához emelte, és megnyitotta forró, édes ajkait a
férfi nyelve előtt. Amikor Nick megemelte a fejét, és felsóhajtott, a lány érzelmekkel telt
szemekkel ránézett, és így szólt:
- Hogy is gondolhattad, hogy szégyellnétek?
Nick szájának feszes íve most félszeg mosolyra húzódott. A mutatóujját végighúzta Katié
kecses orrán.
- Te annyira rendes vagy, olyan előkelő, igazi déli úrinő. Nem voltam biztos benne, hogy
belefér az életedbe egy jersey-i sztriptíztáncos.
- Erotikus táncos - javította ki gyengéden mosolyogva Katié, aztán megérintette Nick szikár,
markáns arcát. Olyan férfias volt, olyan keménynek látszott, de mégis: bársonyos barna
szemében bizonytalanság és remény tükröződött. És ezzel elnyerte Katié szívének egy újabb
darabját. Katié a lelke mélyén tudta, hogy nem sok hiányzik már ahhoz, hogy Nick az egész
szívét meghódítsa. Nem tudta eldönteni, hogy mostani viselkedése okos volt-e, vagy sem, de
azt mindenesetre érezte, hogy a szívére hallgatott. - Az előadásod végén, mikor mindenki
éljenzett és tapsolt, legszívesebben odakiáltottam volna Maggie-nek és Zoénak, hogy te vagy
az. Annyira büszke voltam rád!
- Komolyan? - Nick szeme felragyogott. Elkapta Katié kezét és egy csókot lehelt a tenyerébe.
A lány keze olyan aprónak és törékenynek látszott a markában, hogy összeszorult a gyomra.
Katié bólintott, Nick csókjától pedig finom bizsergés indult el a tenyeréből, és futott végig az
egész karján, amitől minden idegsejtje egy csapásra felébredt.
- És tudod, mit éreztem még, amikor azt a nagy tapsvihart és sikoltozást hallgattam?
- Mit? - kérdezte Nick, vagyis inkább csak a levegőt eresztette ki a tüdejéből, amit eddig
visszatartott, annyira bámulta Katie-t.
- Féltékenységet - suttogta Katié, mint aki még mindig meg van lepődve saját magán.
- Féltékenységet? Te féltékeny voltál? - kérdezett vissza Nick, akit szemmel láthatóan ez
egészen felvillanyozott.
Katié szégyenlősen elmosolyodott, és újra bólintott.
- Nem tetszett, hogy mindenféle idegen nők bámulják a tested.
Nick alig tudott uralkodni magán. Legszívesebben csatakiáltásokat üvöltött volna, és
körbeugrálta volna a szobát örömében. Annyira félt, hogy Katié nem fogja megérteni, és
faképnél hagyja, ha megtudja, hogy táncol. Ehelyett kapott egy szívből jövő vallomást, amelyre
titkokban már vágyott egy ideje, de amelyet még jó ideig remélni sem mert volna.
Készen állt arra, hogy komolyabbra forduljon a kapcsolatuk, de érezte - és tiszteletben tartotta -,
hogy Katié még habozik. Tudta, hogy nem az a fajta lány, aki hamar közel engedi magához a
férfiakat. Ezzel vívta ki a Jégkirálynő nevet azoktól a férfiaktól, akik nem voltak elég
türelmesek, hogy elnyerjék a bizalmát. Most ő is azt hitte, hogy minden elveszett, de Katié
végül megajándékozta a győzelem mámorító érzésével.
- De mások nem tudják ám, hogy én vagyok az - jegyezte meg szelíden. - Csak te tudod, ki
rejtőzik a maszk mögött.
- Igaz - Katié elmosolyodott. Jó érzéssel töltötte el, hogy ő volt az egyetlen nő, aki leleplezte a
titokzatos Útonállót.
Nick kezével végigsimított Katié arcán és selymes sötét hajkoronáján, aztán parázsló
szenvedéllyel a szemébe nézett.
- Szívesen tartanék neked egy privát fellépést.
- Tényleg? - Katié ajkai egészen beleremegtek, amint különféle erotikus képek villantak
fel az agyában, amelyek mindegyikén Nick csak és kizárólag neki táncolt. Érezte, hogy csontjai
szinte megolvadnak, mint vaj a forró serpenyőben. Hálásan Nickre támaszkodott. A férfi
lehajolt, és újra megcsókolta.
A kínzó vágy mély sóhajt szakított fel Nick lelkéből.
- Most azonnal beváltanám az ígéretemet, ha nem egy kölcsönkapott irodában lennénk. - Azzal
megragadta, és köntöse alá csúsztatta a lány kezét, rá a mellkasára, hogy érezze, milyen
hevesen ver a szíve.
- Látod, mit művelsz velem, Katié? - mondta, majd keze végigsimította a lány hátát egészen a
fenekéig, és szorosan magához ölelte. Katié most már nemcsak a kezével, de ágyékával is
érezte, mennyire eszeveszetten kívánja őt Nick. - Fontos vagy nekem. Akarlak, Katié. Nem is
tudod, hogy mennyire.
Nick szavai mintha lavinát indítottak volna el a lányban. Minden porcikájában megremegett.
Nick kívánta őt - és ő is kívánta Nicket. Úristen, de még mennyire! Katié még soha nem érzett
ilyen erős vágyat, vágyat, hogy érzelmeit pusztán a test nyelvén fejezhesse ki. vágyat, hogy a
férfi, aki a karjában tartja, ugyanarra vágyjon, mint ő. Csakhogy nem itt és nem most. John
Clark bármelyik percben visszajöhet az irodájába. És persze ott volt még saját titkának árnyéka
is.
Nick érezte, hogy a lány egy kissé visszahúzódik. Érzelmileg és fizikailag egyaránt. Átölelte, és
még szorosabban vonta magához, nehogy el tudjon távolodni.
- Tudom, hogy még nem készültél fel a nagy lépésre, kicsim. Nem is fogom erőltetni. De
majd ha készen állsz, én itt leszek, és ugyanolyan őrülten foglak kívánni, mint most.
Katié párás szemekkel, a leggyengédebb mosolyával nézett fel Nickre. Szívének egy újabb
darabkája vándorolt dalolva a férfihoz. Azonkívül, hogy az első randevún fogadott vele, meg
meri-e csókolni, Nick soha nem kényszerítette semmire. Türelme csodát tett. Katié egyre
jobban megbarátkozott a gondolattal, hogy testileg is közelebb kerüljenek egymáshoz.
Egyetlen férfit sem ismert, aki ennyire türelmes lett volna.
- Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy - suttogta. Nick belemosolygott Katié arcába. Most,
hogy a lány látni engedte a sebezhető oldalát is, még inkább beleszeretett.
- Szóval mit keresel te itt, Katié Quaid? - kérdezte egy alig észrevehető grimasszal az arcán.
- Maggie ötlete volt - hebegte Katié, és úgy érezte magát, mint egy iskolás lány, akit
rajtakaptak, hogy bulizott. Csak ennyit tehetett, hogy megállja nevetés nélkül. - Maggie ezt
kérte a szülinapjára.
- Gondolhattam volna, hogy az ő ötlete volt - vigyorgott Nick. - És? Legalább jól érzi magát?
- Micsoda kérdés! Ahogy a bátyám mondaná: úgy érzi magát, mint koca a makkosban! És
persze Zoe is!
Nick megcsiklandozta Katie-t.
- És te? Te jól érzed magad, Katié?
Katié összerándult Nick karjában, de nem próbált megszökni. Mennyivel jobban esett
hozzásimulnia a férfi testéhez!
- Sokkal jobban, mint gondoltam volna. Pedig fogalmam sem volt, milyen lesz. De nagyon
jó mulatság. Ti meg fantasztikusan táncoltok. Egytől egyig.
- Kösz - fogadta a bókot Nick, és titokban hálát adott
az égnek, hogy Katié sokkal nyitottabb annál, mint azt először feltételezte róla.
- Hogyan kezdődött? - kérdezte a lány.
Nick tett egy lépést hátra, és nekidőlt az íróasztalnak.
- Amikor New Yorkba mentem, hogy felfedezzenek, hamar rájöttem, hogy nagyon sok jó
táncos van, de annál kevesebb jó állás. Ahhoz, hogy a Broadwayn befuss, nem elég jó
táncosnak lenned. Annál több kell. Végül rájöttem, hogy bennem nincs meg az a plusz.
Úgyhogy elkezdtem a másik álmomon morfondírozni: az éttermen. De ahhoz, hogy azt az
álmot valóra váltsam, pénz kellett. Egyszer hallottam, hogy az egyik klub menedzsere
férfitáncosokat keres színvonalas erotikus show-hoz. Arra gondoltam: miért is ne? Magasan
képzett táncosokra volt szükségük, akik arra is képesek, hogy összehozzanak egy fantáziadús
koreográfiát. Egy olyan számot, ami könnyed, szórakoztató, és segít a hölgyvendégeknek egy
kicsit kiszakadni a szürke hétköznapokból. Nagyon jó pénzt ígértek, és úgy tűnt, a munka is jó
móka lesz.
- És így született meg az Útonálló - fejezte be a történetet Katié.
- Pontosan. - Nick ekkor odanyúlt, és megfogta Katié kezét. Csak meg akarta érinteni. Ebben a
pillanatban őrülten vágyott rá, hogy a keze is érezze a lányt. - Aztán némi hírnévre tettem szert,
majd két éven át keresztül-kasul turnéztam a keleti parton, mire összejött annyi, hogy ki tudjam
fizetni az épületet, amit kinéztem. Mikor ez a járdaszegély és csatornafedél probléma felmerült,
tudtam, hogy így szerezhetek a leggyorsabban pénzt. Jacktől még annak idején kaptam egy
ígéretet, hogy akkor térhetek vissza, amikor csak akarok.
- És meddig kell itt dolgoznod?
- Két éjszakát egy héten, éjszakánként két show-val, amíg az étterem meg nem nyit. Nem
bánod?
- Csak azt bánom, hogy ilyen sokat dolgozol. Éjt nappallá téve robotolsz az éttermed
felújításán, segítesz a Drewes-kúrián, és most még itt van ez is.
Nick gyengéd mosollyal figyelte az aggodalmat Katié nagy, szürke szemeiben. Átölelte és
lágyan megcsókolta a lányt.
- Ne aggódj, kicsim. Anyám mindig azt mondta, hogy annyi energia szorult belém, mint
tíz másik gyerekbe együtt. Bírni fogom, és még neked is marad hely a táncrendemben.
Nick a faliórára pillantott és felsóhajtott.
- Most fel kell készülnöm a következő előadásra. Katié a férfi nyaka köré kulcsolta a kezét
és hosszan,
szenvedélyesen megcsókolta. Aztán hátralépett, és Nickre kacsintott.
- Menj, és nyűgözd le őket, jenki!
Nick elvigyorodott. Napfényre került féltve őrzött titka -és ezt szerencsére a kapcsolatuk is
túlélte. Örök optimista lévén úgy érzete, mostantól kezdve az élet sétagalopp lesz a számára.

Hatodik fejezet

De mégis milyen? Amolyan rendes srác vagy egy idióta? -kérdezte Nick. Azt remélte, Katié
szürke szeméből kiolvashatja a választ. Érezte, milyen sokféle érzelem dúl a lányban. Kifelé
autóztak Briarwoodból, nyugati irányba, egy meredek, kacskaringós úton. Katié végre úgy
döntött, bemutatja Nicket a bátyjának, aki a pletykák szerint afféle remete volt. Maggie úgy
jellemezte, hogy „lehetetlen, kezelhetetlen, arrogáns alak", de Nick biztos volt benne, hogy
bejön neki a fickó. Alig várta hát, hogy találkozzon Rylan Quaiddel.
- Hogy Rylan? - forgatta a szemeit Katié. - Hát olyan, mint egy fügekaktusz. Kívül tüskés,
belül puha. És zsarnokoskodó. És makacs és fontoskodó és...
- ...és te nagyon szereted - fejezte be a mondatot Nick vigyorogva.
Katié viszonzásképp rámosolygott. Nicken kívül nem akadt volna senki, aki ezt a
következtetést szűrte volna le a szavaiból. Nick néha túlságosan is jól átlátta a dolgokat. Katié
azon töprengett, hogy Nick akkor is hasonló dolgokat érezne-e ki a hangjából, ha hallaná,
ahogyan őróla beszél. Amit mostanában Nick iránt érzett, az ugyanis szerelem volt, vagy
legalábbis annak a kezdete. Erre több mint egy hete, a Hepplewhite's-ban ébredt rá, azon az
éjszakán, amikor Nick felfedte előtte valódi kilétét. Az óta az este óta egyetlen perc sem múlt el
anélkül, hogy ne töprengett volna rajta, mit is érez Nick iránt.
Már napok óta rágódott rajta, hogy összeeressze-e Ni-cket és Ry-t. Ry túlságosan is féltette őt.
Mióta a fülébe jutott, hogy a kishúga egy kétes múltú férfival jár, már számtalanszor
rátelefonált. Katie-nek minden lehetséges fenyegetést be kellett vetnie, hogy Ry ne látogassa
meg Nicket.
Szándékosan nem mutatta be őket egymásnak, amíg a férfival kapcsolatos pletykák el nem
ültek. Azt is megvárta, hogy Nick összebarátkozzon olyanokkal, akiket szerinte Ry is tisztel.
Azt akarta, hogy a bátyja kedvelje szíve választottját, bár abban is biztos volt: akkor is együtt
marad Nickkel, ha a testvérének nem tetszik a dolog.
Egy ideig csendben autóztak. Nick nem kapcsolta be a légkondit, inkább teljesen letekerve
tartotta az ablakot, hogy mélyeket szippanthasson a virginiai vidék balzsamos, illatos
levegőjéből.
- Ne hagyd, hogy megfélemlítsen - szólalt meg hirtelen Katié.
Nick felhúzta a szemöldökét. - Megfélemlítsen? Engem? - Katié úgy beszélt a bátyjáról, mintha
egy dobermannról beszélne.
- Majd ha már találkoztál vele, nem fogod túlzónak találni ezt a kifejezést.
Kisvártatva ráfordultak egy murvával felszórt szerpentinre, amely meredeken kanyargott a
hegy csúcsa felé. Az út sűrű erdőn át vezetett. A fák lombjai összehajoltak felettük, a napfény
alig tudott áthatolni a levelekből álló természetes kupolán. Mikor aztán a hegytetőn végül
kiértek a fák közül, a szemük előtt - mint valami óriási smaragdszőnyeg
- legelők hosszú sora terült el. A legelőket, és a rajtuk legelésző lovakat erős tölgyfa kerítések
választották el egymástól. Az első legelők után egyszerű tábla jelezte, hogy már a Quaid
Farmon járnak.
- Hát ez fantasztikus! - kiáltott fel Nick, miközben a sportkocsit lelassította egy halastó mellett.
- Amikor azt mondtad, egy farmon nőttél fel, azt hittem, hogy disznókkal, tehenekkel meg
traktorokkal zsúfolt farmról beszélsz. Egy szóval sem említetted a lovakat. Milyen lovak ezek?
Telivérek?
- Néhányuk. A többi Németországból való hannoveri paripa. Kísérletezünk a két fajta
keresztezésével. Szeretnénk a telivérek gyorsaságát összehozni a hannoveri lovak méretével és
természetével. Az új nemesített fajta kiváló díjugrató lenne.
- Azt mondtad, „mi"? - érdeklődött Nick, és szemmel láthatóan lenyűgözte az előbb hallott
magyarázat.
- Igen. Apa halála után én örököltem a farm egy részét.
Nem árulta el Nicknek, hogy a baleset után megpróbálta a tulajdonrészét Ry-ra ruházni.
Annyira szeretett lovagolni, hogy amikor az orvosok azt mondták, soha többé nem szállhat
nyeregbe, első gondolata az volt, akkor inkább élete hátralévő részében távol marad a lovaktól.
Farmtulajdonosként aktívan részt kell venni a gazdaság életében. Feljönni ezen az úton
kocsival, aztán végigsétálni az istállók között, miközben tudja, hogy nem mehet kartávolságnál
közelebb azokhoz az állatokhoz, akik tizenhét éven át kitöltötték az életét - mindez túl nagy
fájdalmat jelentett volna a számára.
Ry minden alkalommal makacsul visszautasította az ajánlatát. Ráadásul nem érte be ennyivel,
hanem addig erőszakoskodott, amíg Katié a lábadozása idején még az addiginál is nagyobb
szerepet nem vállalt a farm irányításában. Annak idején Katié igencsak utálta ezért Ry-t, de így
utólag már másképp látta a dolgot, és kimondottan hálás volt neki. Mert ahelyett, hogy teljesen
elszigetelődött volna, mégiscsak büszkének érezhette magát az általuk nevelt és trenírozott
lóállományra.
Nick leparkolt a két fehérre festett, királykék színnel díszített istálló egyikének közelében. Az
épület mindkét végében szélesre tárták az ajtókat, így jól látszódott az istálló elrendezése: a két
oldalt sorakozó boxokat középen széles folyosó választotta el egymástól.
- Te is lovagolsz? - kérdezte Nick Katie-től, aztán leállította a motort.
- Régebben lovagoltam - válaszolt a lány, aztán sietve kikapcsolta a biztonsági övet, és
kiszállt, hogy előrehúzza az ülést, és mihamarabb kiengedje Watchot a hátsó ülésről. Már
eldöntötte, hogy ez lesz az a nap, amikor mindent elmond Nicknek. Ezért is hozta fel ide.
Csupán meg akarta várni az alkalmas pillanatot, amikor kettesben lesznek.
Katié elsétált az iroda mellett, aztán tovább a széles folyosón. Előtte Watch baktatott, orrát a
betonpadlóhoz szegezve, a nyomában pedig Nick táncolt ide-oda, és próbált minél többet
befogadni az újonnan látottakból: a karámok tölgyfa padlóját és vaskerítését, a hosszú
épületben visszhangzó hangokat, a faforgács, a széna és a lovak szagát. Fel-alá rohangált a
boxok között, mint egy izgatott kisfiú, hogy minden egyes lovat közelről is megnézhessen.
- A pokolba! - A kiáltás kintről, az istálló távoli vége felől érkezett. Aztán különböző
szerszámok és cifra káromkodások repkedtek a levegőben.
Nick mozdulatlanná dermedt.
- Úgy látszik, nincs jókedvében.
- Ő sosincs jókedvében. Tüzet szüntess! - kiáltotta Katié, majd kilépett az épületből.
Nicknek elég volt egyetlen pillantást vetnie Ry-ra, és egyből rájött, mit értett Katié azon, hogy
megfélemlítheti. A fickó majdnem százkilencven centi magas volt, termete akár egy bivalyé, és
meglehetősen felpaprikázottnak látszott. Összehúzott szemöldökkel szórta a szitkokat egy
kék-szürke traktorra. Arcán, valamint tekintélyes izmoktól duzzadó mellkasán és hasán
izzadság csorgott, egészen a farmerja korcáig. Kezével lomhán megtörölte a homlokát, és
hátrasimította sötét haját.
Első látásra senki nem mondta volna meg, hogy a kis Katié és a fazon rokonok. A pasas
hatalmas volt, izmos, Katié pedig törékeny és nőies. Arcvonásaikban azért fel lehetett fedezni
hasonlóságokat: szemük színét és formáját, a magas járomcsontokat, a kifejező ajkakat és a
makacs vonású állakat.
- Abba tudnád hagyni egy kicsit a káromkodást, hogy köszönj a kishúgodnak? - kérdezte Katié
szárazon.
- Szia, hercegnőm! - mondta Ry, és lehajolt, hogy puszit nyomjon Katié homlokára, miközben
bizalmatlanul méregette Nicket.
Katié hátralépett, és bemutatta a két férfit egymásnak.
- Nick, hadd mutassam be neked az én modortalan bátyámat, Rylant. Ry, ez itt Nick
Leone.
Ry lepillantott a kezére, zsíros tenyerét beletörölte farmerja szárába, aztán megragadta és
roppant erővel megszorította Nick jobbját. Nick összeszorította a fogát, és amennyire bírta,
viszonozta a szorítást. Tudta, hogy egy másik férfi tiszteletét csak azzal lehet kivívni, ha
megmutatja neki, hogy minden tekintetben méltó ellenfele lenne.
- Ha ez most csonttörő versenybe torkollik, azonnal elmegyek - mondta Katié, és
jelentőségteljesen a bátyjára nézett.
- Örülök, hogy megismerhetlek - mondta Nick. - Katié már sokat mesélt rólad.
- Vagy úgy - mondta Ry komoly képpel. - Én is sokat hallottam már rólad.
Vagyis semmi jót, a hangodból ítélve, gondolta Nick.
- És mit vétett ez a szerencsétlen masina, hogy fel akarod darabolni? - kérdezte Katié,
leginkább azért, hogy másfelé terelje a bátyja figyelmét. Ha hagyná, hogy Ry azt tegye, amit
akar, akkor nyilván kínvallatásnak vetné alá Nicket. Már vacsora előtt hátracsavarná a
hüvelykujját.
- Nincs az az isten meg az a pénz, amiért ez a mocsok traktor beindulna! Pedig biztosan tudom,
hogy az aksi fel van töltve. - Ry olyan dühösen nézett a traktorra, mintha rá akarna ijeszteni,
hogy engedelmeskedjen.
- Nem hinném, hogy testi fenyítéssel ráveheted az együttműködésre - mondta Katié. -
Ahelyett, hogy ilyen olcsójános vagy, hívhatnál valakit, aki megjavítja - valakit, aki tudja is,
hogy mit csinál.
Rylan csípőre tett kézzel méricskélte a húgát. Pillantásától a legtöbb nő és számos férfi is
meghátrált volna - Katié azonban egy jottányit sem mozdult.
- Nem vagyok olcsójános, csak takarékos.
- Dehogynem! Annyira zsugori vagy, hogy az már szinte fáj - nevetett Katié.
- Lehet, hogy az önindító reléje ment tönkre - mondta
Nick, és megpróbálta közelebbről szemügyre venni a traktor motorját. - Kiszedhetnénk, hogy
megnézzük.
- Te értesz a traktorokhoz? - kérdezte Rylan a tőle megszokott szkepticizmussal.
Nick megrázta a fejét.
- Nem, csak van egy bátyám, aki régi kocsikat újít fel. Párszor már segítettem neki.
A két férfi nekilátott, hogy megregulázza a konokul viselkedő traktort, Katié pedig
nekitámasztotta a hátát az istálló naptól felmelegített falának. Megkönnyebbülten felsóhajtott,
és hálát rebegett az azúrkék égboltnak. Nagyon szerette a bátyját, de Ry olyan volt, mint egy
időzített bomba: a hatástalanításához roppant nagy elővigyázatosság kellett. Rylan-nek csak az
állatokhoz volt türelme. Katié nagyon megkönnyebbült, amikor látta, ahogy - mintha
valamiféle férfi csapatépítő szertartáson vennének részt - Nickkel együtt babrálták a traktort.
Mikor aztán a férfiak már mindent megtárgyaltak, és mindent kijavítottak a munkagépen, Katié
csatlakozott hozzájuk, és hármasban ballagtak vissza az istállókhoz.
- Mennyit tudsz a lovakról, Nick? - kérdezte Ry, és elhúzta az egyik állás ajtaját.
- Kábé annyit, hogy melyik felükkel szakítják át a célszalagot - válaszolta Nick vigyorogva,
miközben Katié bátyja mögött ő is belépett a boxba. Katié az ajtónál maradt. - Ahhoz viszont
nem kell szakértőnek lennem, hogy lássam, milyen gyönyörű ez a példány.
A pej kanca hatalmas volt, ragyogó és kiváló felépítésű. Hosszú, karcsú nyakát előrenyújtotta,
és bársonyos orrával bökdösni kezdte Nick karját. Tiszta, barna szemében kíváncsiság
tükröződött.
- Tartsd a kötőféket - rendelkezett Ry, azzal leguggolt, hogy levegye a kötést a kanca bal első
lábáról. Hátrapillantott, hogy lássa, hogyan boldogul a városi fickó a feladattal, és elégedetten
látta, hogy Nick egyik kezével a kanca nyakát simogatja, míg a másikkal szorosan tartja az
állatot. - Úgy döntött, hogy inkább keresztülmegy az akadályon, és nem ugorja át.
Szétszakította a lábát.
- Te ültél rajta, amikor ez történt? - kérdezte Nick.
- Nem én, hanem a trénerünk. Szeretek lovagolni, de az én alkatommal nem a
legszerencsésebb magas akadályokat átugratni.
Nick Katie-re nézett, aki hátát az ajtófélfának támasztva különös, sóvárgó arckifejezéssel nézte
a nagy lovat.
- És te lovagoltál már bemutatókon? - kérdezte a lánytól.
- Régebben igen - felelte Katié. A gyomra összerándult, érezte, hogy közeleg az igazság
pillanata. Nagyon számított Nick érzékenységére és megértésére, de épp elég félsz volt benne,
hogy a szíve hevesebben kalapáljon. Ellökte magát az ajtótól, és kilépett a folyosóra.
Ry felállt, és szórakozottan megveregette a kanca hátát, miközben nézte, ahogy Katié kifelé
sétál, hogy megsimogassa a kutyákat, akik odagyűltek napozni. Most ránézett a férfira, az első
férfira, akit Katié az elmúlt öt évben kihozott a farmra.
- Valami rosszat mondtam? - kérdezte Nick, aki összezavarodott a Katié szemében megvillanó
pániktól.
- Ezt inkább Katie-től kellene megkérdezned - mondta Ry halkan. - De előbb hadd mondjak
neked valamit. Ha összetöröd ennek a kislánynak a szívét, egy perc nem telik bele, és te is
megtudod, mi az igazi fájdalom. Tisztán fogalmaztam?
Nick állta Rylan Quaid acélkemény tekintetét.
- Kristálytisztán - felelte. - De feleslegesen figyelmeztetsz. Mert én aztán soha nem
bántanám meg Katie-t.
Ry lomhán bólintott.
- Akkor jól ki fogunk jönni egymással, apukám.

Azt hiszem, megkedvelt - mondta Katié mosolyogva, miközben felfelé kaptattak a hegyre,
ahonnan az egész farmot látni lehetett. Önmaga megnyugtatására jól megszorította Nick kezét.
- Miből gondolod? - kérdezte Nick. Nem tudta eldönteni, hogy Ry elfogadta-e őt, vagy gyűlöli.
- Nem dobott ki. És megengedte, hogy tartsd a kanca kötőfékjét. Ami persze egyfajta teszt
volt. - Felértek a hegytetőre, és Katié körbemutatott. - Hát nem gyönyörű?
Nick pillantása megpihent a lányon. A szél finoman fodrozta Katié haját és kék szoknyájának
szegélyét.
- De az - mondta halkan. - Én is a „gyönyörű" szót használnám erre a látványra.
Katié megfordult, és egyből Nick karjai közt találta magát. Éppen ott, ahol lenni szeretett volna.
Erőt vett magán, és nem mondta ki a gondolatait. Hogy mennyire szeret Nick karjaiban lenni,
hogy milyen jó volt a száját az ajkain érezni. Beitta a férfi csókját, élvezte, ahogy meleg,
selymes nyelve az övét simogatja, ahogy bizsergő mellei nekifeszülnek a férfi mellkasának.
Nick magával húzta, és gyengéden a földre fektette Katie-t, de közben nem szakította meg a
csókot. Ujjai gyorsan kigombolták a lány blúzát, és simogatni kezdték a mellét. A vére forrón
áramlott az ereiben, és amikor a hüvelykujjával érezte, hogy Katié mellbimbói felágaskodnak
az érintésétől, a vágy szinte szétszakította a testét.
Abban a pillanatban, ahogy Nick szája rátapadt a mellére, Katié elveszett. Úgy érezte magát,
mint egy kezdő úszó a mély vízben: fulladozott, de nem akarta, hogy kimentsék. Olyan sokáig
elfojtotta a szexualitását, hogy most hatalmas hullámként temette maga alá a vágy, elsodorva
minden óvatosságát és józanságát. A gerince megfeszült és az ajkába harapott. Nick úgy szívta
a mellbimbóját, hogy azt érezte, teste minden idegvégződése arra a pontra koncentrálódik.
Ujjait a férfi selymes, vastag fürtjei közé fúrta, hogy szorosan tartsa a fejét, miközben az egész
teste zabolázhatatla-nul mozog alatta. Többet akart, mindent, amit csak a férfi adni tudott, és
cserébe ő is mindent neki akart adni.
Reagálása olaj volt a Nickben tomboló tűzre. Visszafogta magát, amíg Katié kész nem volt,
hogy a kapcsolatuk a következő szintre lépjen: beérte a tűzforró csókokkal és a jéghideg
zuhannyal. De most a türelme és az önfegyelme egy szempillantás alatt semmivé vált.
Szeretkezni akart Katievei, itt és most, a puha, illatos füvön, miközben a nap égeti a hátát, és a
hűs szellő simogatja izzadt testüket.
Nick keze Katié szoknyája alá vándorolt, és belső combja puha bőrét simogatta. Ujjait a lány
bugyijába csúsztatta, érezte, milyen meleg és nedves, készen áll arra, hogy befogadja őt.
Visszatartotta a lélegzetét, próbálta csillapítani ágyéka sürgetését, miközben egyik ujjával
finoman behatolt a lányba. Katié felnyögött a gyönyörtől és a vágytól. Nick olyan mélyen
csókolta, ahogy csak tudta, izgatta és simogatta a testét. Úgy érezte, mindjárt ő maga fog felrob-
banni a vágytól.
- Vegyük le ezt a szoknyát, kicsim - lihegte elfúló hangon. - Látni akarlak, miközben
szeretkezünk.
A varázs egyszeriben szertefoszlott. Nick látni akarta a testét a szikrázóan kék égbolt alatt. A
természet tökéletes szépségével körülvéve Katié úgy érezte, meztelenül maga lenne a
megtestesült tökéletlenség.
- Ne! - suttogta ijedten. Felült, összefogta a blúzát, és maga alá húzta a lábait.
Nick arckifejezésében keveredett a megdöbbenés és a színtiszta férfiharag. Talpra ugrott, és
lenézett a lányra.
- Ne? Kicsit későn jut eszedbe nemet mondani, Kathryn.
- Sajnálom - suttogta Katié. Elveszettnek és elhagyatottnak érezte magát, mintha Nick
kilométerekre lenne tőle, pedig ott állt a közvetlen közelében. Dehogy akart ő játszadozni! Csak
pár percnyi szenvedély elhitette vele, hogy nem kell visszafognia magát, de aztán a valóság
közbeszólt, és emlékeztette rá, hogy bizony minden oka megvan rá, hogy visszafogja magát.
Nem akarta Nicket szembesíteni testének tökéletlenségével, mert nem lett volna tisztességes
vele szemben. Ugyanakkor azt is tudta, ő maga azt nem bírná elviselni, ha Nick szemében
meghalna a vágy, amint meglátja a testén a hegeket.
Nick közelebb lépett Katie-hez. Egész teste sajgott a
visszautasítástól.
- Nem lökhetsz így el egy férfit, Katié, hogy aztán újra
visszaédesgesd magadhoz.
Lenézett a lányra, és átkozta magát, amiért így elveszítette a hidegvérét. Fájt látnia, hogy Katié
a sírás határán van. Bármit is csinált a lány, nem akarta megríkatni. Térdre ereszkedett Katié
előtt, és hátrasimította haját az arcából. Mélyeket lélegzett.
- Édesem, tudom, hogy azt mondtam, várok, míg készen állsz, hogy szeretkezz velem. És
vártam is. De most azt gondoltam, eljött a megfelelő pillanat. Katié, én úgy érzem, a
kapcsolatunk elérte azt a pontot, amikor már nyugodtan beengedhetsz a hálószobádba ahelyett,
hogy bevágnád az ajtót az orrom előtt.
Katié az ölébe ejtett kezeit bámulta. Régóta nem érezte magát ennyire nyomorultul. Csak arra
tudott gondolni, hogy kettőjük közül vajon ki vágná be azt a képzeletbeli ajtót, ha engedné,
hogy Nick levetkőztesse. Vajon milyen gyorsan párologna el a lelkesedése, ha meglátná a
hegeit ebben a kegyetlen nappali fényben?
- Sajnálom, hogy elvesztettem a fejem, kicsim - suttogta Nick, aztán magához húzta a
lányt, és megcsókolta a homlokát. - De annyira megkívántalak. Csak te jársz a fejemben
minden este, amikor lefekszem. Ott fekszem ébren, és olyan nagyon kívánlak, hogy szinte
belesajdul minden porcikám.
Katié viszonozta az ölelést, és imádkozott, hogy Nick megértse.
- Én is kívánlak téged, Nick. Komolyan. De van valami, amiről előbb beszélnünk kell.
- Mi az, kicsim? Ha a védekezésre gondolsz, akkor én...
- Nem - mondta Katié, miközben az járt a fejében, hogy teljesen logikus, ha egy férfi gondol
erre. Nem kellett volna hagynia, hogy ez ilyen gyötrelmes legyen. Visszatartotta a könnyeit és
felnézett Nickre. - Menjünk vissza a házba. Mutatnom kell neked valamit.
A szobát, ahol álltak, utólag építették hozzá a régi farmház hátsó feléhez. A helyiség egyik felét
hatalmas kőkandal-ló uralta, a padlót pedig vastag, karamellszínű szőnyeg takarta. A bútorzat
masszívnak és kényelmesnek tűnt. A falakat és a polcokat több száz díj ékesítette. Voltak
köztük aranykupák, ezüstserlegek és szaténszalagon lógó érmek.
Katié kézen fogta Nicket, és egy díjakkal teli vitrinhez vezette. A vitrin fölött fényképek lógtak.
Nick tanulmányozni kezdte a fotókat. Minden képen egy ló volt, amint lovasával a hátán
magas, póznákból épített akadályokon ugrat át. Az akadályok talapzatánál cserepes bokrok és
virágok. Fantasztikus fotók voltak, hűen adták vissza a díjugratás dinamizmusát és szépségét -
és éreztették a sportág veszélyességét is. Beletelt néhány másodpercbe, míg Nick a fotókon
szereplő lovasban felismerte Katie-t. Döbbent tekintettel fordult a lányhoz.
- Azt kérdezted, hogy lovagoltam-e díjugrató bemutatókon - mondta Katié. Elfordult
Nicktől, és a kezével lassan végigsimított egy ezüst pezsgősvödör szegélyén. A
pezsgős-vödörbe egy rangos lovasverseny nevét gravírozták. - Ötéves koromtól egészen öt
évvel ezelőttig a lovaglás volt az életem. Ezeknek a díjaknak több mint a felét én nyertem.
- Nagyon jó lehettél.
- Tényleg jó voltam. - Ez egyszerű tényként hangzott, semmi többnek. - Egész életemben
csak lovagolni akartam. A különböző szintű versenyeken egyre feljebb küzdöttem magam.
Huszonegy éves voltam, amikor feljutottam a bajnokságba. Ez a legmagasabb szint, amire
bárki is vágyhat -a legjobb lovasok, a pénzen megvehető lehető legjobb lovak és a
legkeményebb versenypályák. Az volt a célom, hogy bekerüljek az olimpiai díjugrató csapatba.
Nick azt várta, hogy a lány folytatja a történetet, ám nem így történt. Katié az ablakhoz sétált,
majd elnézett a legelőkön túlra, ahol kékes ködbe burkolóztak a hegyek. Nick még sosem látott
valakit ennyire magányosnak. Katié tekintete mintha a múltba veszett volna - a múltba,
amelynek egy szelete valamiképp hatással volt kettejük kapcsolatára.
- Mi történt?
- Laké Piacidben voltunk. Egész héten esett, úgyhogy a talaj kicsit csúszóssá vált. Nem volt
vészes, de oda kellett figyelni rá, mindig észben kellett tartani. Ilyen helyzetben nem lehetsz
figyelmetlen, de én mégis az voltam. Épp csak egy másodpercre. Csak ennyi kellett hozzá.
Rosszul mértem fel a távolságot egy nagy, széles akadály előtt, túl későn vettem észre, és a
másodperc törtrészéig hezitáltam. Visszahúztam a lovam, épp annyira, hogy elvétse a tempót.
Ugratás közben leestem, és a ló rajtam landolt.
Nick egész testén bénító félelem futott át. Nehezen tudta elképzelni, hogy Katié megüli azokat a
hatalmas lovakat, és átugrat velük azokon az irdatlan nagy akadályokon. Ráadásul egy ilyen
állat, amely akár hétszáz kilót is nyomhat, még rá is esett erre a pici, törékeny, alig ötvenkilós
teremtésre - villant az eszébe, és e borzasztó gondolattól rögtön görcsbe rándult a gyomra.
- Ó, Katié - suttogta, és a karjaiba zárta a lányt. Át kellett ölelnie a lányt, szorosan maga
mellett érezni, és örülni annak, hogy életben maradt. El is veszíthette volna. Belehalhatott volna
a balesetbe, és akkor most esélye sem lenne rá, hogy átölelje. Ez a gondolat rádöbbentette
Nicket egy nagyon fontos dologra: nemcsak közel van ahhoz, hogy beleszeressen Katie-be, de
máris szerelmes belé. Újra és újra végigsimította a lány haját, nemcsak Katie-t, de saját magát is
így próbálta megnyugtatni.
- Hála istennek, hogy nem haltál meg.
- Közel voltam hozzá. Három csigolya eltört a gerincemben, nyílt törés volt a jobb
combcsontomon, szétzúztam a térdemet és a medencémet. Az épen maradt testrészeim listája
ennél rövidebb.
Miközben Nick hosszan átölelte, számtalan eshetőség futott át az agyán. Katié meghalhatott
volna. Esetleg lebénul. Szerencsére egyik sem történt meg, és most itt tarthatta őt a karjaiban.
Mégis, ez a baleset Katié egész életére kihatott. És valamiért úgy érezte, most kell beszélnie
róla, mielőtt a kapcsolatuk elmélyülne.
- És ennek mi köze van ahhoz, hogy szeretkezel-e velem? - kérdezte halkan, miközben
arcát a lány hajának szorította, és beszívta édes fűillatát.
Katié nagy levegőt vett. Nem tudta elhessegetni a gondolatot, hogy épp most készül átlépni egy
határt, ahonnan nem lesz visszaút. Átlép egy határt, amit még ő maga húzott meg. Most értette
meg, hogy néhány fogságban tartott vadállat miért választja mégis a rabságot, amikor kinyitják
előtte a ketrec ajtaját, és felkínálják neki a szabadságot. Az ő ketrece, amelybe a baleset
kényszerítette, mára a biztonsági zónájává vált. Ez a ketrec soha nem engedte, hogy
megkockáztassa a visszautasítást.
Ellépett Nicktől, és elhatározta, inkább nem simul hozzá. Meg fog állni a saját két lábán, bármi
sül is ki ebből a beszélgetésből. Már túl sokszor kellett összeszednie minden bátorságát és
akaraterejét ahhoz, hogy most gyenge legyen, és valaki másra támaszkodjon - bármennyire is
igényelte volna a támaszt.
- Hegek vannak a testemen - mondta lassan, mintha minden egyes szót úgy kellene
kipréselnie magából -, és nem nyújtanak valami szép látványt.
Nick számára végre összeállt a kép. Hát persze, így már érthető volt, miért húzódott el tőle
Katié. Ő le akarta vetkőztetni, látni akarta, és azt akarta, semmi ne álljon kettejük közé, amikor
szeretkeznek. De a sebhelyek ott lettek volna. Katié a sebhelyek miatt fújt visszavonulót.
Miattuk tartott három lépés távolságot a férfiaktól. Miattuk érdemelte ki a Jégkirálynő nevet. És
a sebhelyek tették ezt a bátor nőt ennyire sebezhetővé.
- Ezért húzódtál el tőlem, igaz? - kérdezte. A lány felszegett állal, bár kissé remegve állt előtte.
Szemmel láthatóan felkészült az elutasításra, mi több, szinte dacosan várta azt. - Azt hitted, ha
meglátom azokat a sebhelyeket, akkor megváltozik, amit irántad érzek.
- Miért ne változna? - kérdezte halkan Katié, könnyekkel a szemében. - Azok a hegek
megváltoztatták azt, ahogy én érzek saját magam iránt. Miért ne befolyásolnának téged is?
Nick megsimogatta a lány arcát, amely olyan hűvös, sima és sápadt volt, mint egy
porceláncsésze. Eltöprengett rajta, hogyan lehetséges, hogy Katié ennyire nem tudja, mit érez,
holott számára ez az érzés teljesen nyilvánvaló volt.
- Szeretlek, Katié. Nincs az a sebhely, ami ezen változtatna.
Katié próbált uralkodni a boldogsághullámon, amely Nick vallomása nyomán végigsöpört
rajta. Az ő vallomása azonban még egyáltalán nem ért véget.
- Nem csak a hegekről van szó, Nick. Amikor kijöttem a kórházból, a balesetet nem hagytam
magam mögött. Mindig elkísér. Sok mindent nem tehetek meg miatta. Például többé nem
lovagolhatok. Soha nem tudok majd táncolni veled. Soha nem lehetnek gyerekeim. Azt akarom,
hogy ezeket mind tudd, mielőtt lefekszünk egymással. Tisztában kell lenned ezekkel, mielőtt
még jobban beléd szeretek.
Katié tehát felajánlotta, hogy kihátrálhat ebből az egészből. Tulajdonképpen azt mondta ezzel,
hogy a következő lépés sokkal többről fog szólni annál, mint hogy két ember együtt tölt egy
gyönyörteli éjszakát. De hát ezt már úgyis tudta. Katié nem adná magát kevesebbért, csak
szerelemért - nem mintha Nick ennél kevesebbet akart volna nyújtani a számára.
Nem mondhatta a lánynak, hogy a tánc nem fontos neki, hiszen a tánc volt az élete. Nem
mondhatta azt sem, hogy a gyerekek nem fontosak, mert családot is akart. De átölelhette, és
elmondhatta neki, hogy semmi és senki nem fontosabb az életében, mint ő.
És pontosan ezt is tette.

Hetedik fejezet
Az út hazafelé egy örökkévalóságnak tűnt, aztán valahogy mégis gyorsan elrepült az idő. Katié
egyszerre volt ideges és boldog - ugyanakkor rettenetesen félt is. Érzelmei összekuszálódtak,
mint egy gombolyag fonál, amellyel egy kandúr már órák óta játszadozott. Teljesen lefoglalták
a saját gondolatai, nem is igen figyelte, hogyan vezet Nick, pedig máskor már rég görcsösen
markolászta volna az üléshuzatot. Most inkább megpróbált néhány épkézláb gondolatot
kibogarászni a fejében támadt zűrzavarból. Nick szerelmes volt belé. Mi több: kívánta őt - a
hegekkel meg mindennel együtt.
- A bátyád köpni-nyelni nem tudott, amikor azt mondtad, hogy el kellene hívnia Maggie-t a
Drewes-kúria megnyitójára - jegyezte meg Nick nevetve, mert eszébe jutott Ry halálra vált
arca. - Szerinted rászánja magát?
- Fogalmam sincs. Ry-nál sosem lehet tudni. Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy
bemagyarázza magának, hogy Maggie biztos még egy varacskos disznóval is szívesebben
randizna, mint vele. Szerintem Maggie tetszik neki, csak szörnyen szégyenlős, ha nőkről van
szó.
Nick hitetlenkedve ingatta a fejét.
- A szégyenlős nem éppen az a jelző, amivel a bátyádat illetném. Bár mondjuk azt sem
gondoltam volna róla, hogy ilyen komoly borszakértő. Leesett az állam, amikor arról a
chardonnay-ról azt mondta, hogy „szeszélyes bor leheletnyi előkelőséggel".
- Ry tele van titkokkal és meglepetésekkel.
Akárcsak te, gondolta Nick. Biztosra vette, hogy a legtöbb ember, aki ismeri Katie-t, nagyon
meglepődne, ha megtudná, hogy a magabiztos, hideg és racionális külső milyen sérülékeny
belsőt takar. Ő mindvégig érezte a sebezhetőségét, de csak azért, mert sokkal jobban figyel
Katie-re, mint a legtöbben. Amikor a balesetéről mesélt, megengedte neki, hogy új oldaláról is
megismerje. Nyitottsága pedig majdnem olyan sokat jelentett a számára, mint az, hogy
szerelmet vallott. Míg Katié mindenki mástól érzelmileg tisztes távolságban maradt, neki ajtót
nyitott, és megmutatott magából valamit, amit a többiek sohasem láthattak. Az pedig, hogy a
bátyjának is bemutatta, igazán nagy jelentőséggel bírt.
Nick ekkor a műszerfalra pillantott, és kissé felengedte lábát a gázpedálról. Noha nagyon
szeretett volna Katié házához megérkezni, arra azért mégsem vágyott, hogy Péter Ramsey jól
megbírságolja gyorshajtáséit. Lopva Katie-re pillantott. A lány egyre idegesebben fészkelődött
mellette. Nick alig várta, hogy szeretkezzen vele, és megnyugtassa a hegekkel kapcsolatban, de
érezte, ez most nem a legjobb alkalom, hogy felhozza a témát. A tettek többet mondanak
minden szónál. Katié túl sokáig élt együtt a fizikai és érzelmi sebhelyeivel ahhoz, hogy pusztán
szavakkal ki lehessen radírozni őket.
- Egyébként - törte meg a csendet Nick, de csupán azért, hogy kizökkentse Katie-t az
önmarcangolás állapotából, amely szemmel láthatóan kezdte az idegösszeomlás felé terelni
szegényt - van már kísérője a partira, Quaid kisasszony?
- Ó, nem, Mr. Leone, még nincs - válaszolta Katié a legvagányabb déli kiejtéssel. - De be kell
vallanom, arról álmodoztam, hogy a híres Útonálló karján vonulok majd be. Mit gondol, vajon
ráér az úriember?
- Nos, azt hiszem, el lehet intézni a dolgot. Azt ugye tudja, hogy az Útonállónak egy
hétköznapi fickó álcájában kell majd megjelennie az eseményen?
- Ez csak természetes. - Mióta Katié rájött, gyakran tréfálkoztak Nick titkos foglalkozásával.
És az, hogy most ugrathatta a férfit, segített legyőzni az idegességét. - De ő vajon tisztában van
vele, hogy magán kell hagynia a ruháit?
- Milyen ruháit? Ön talán elvárná, hogy felöltözve menjen?
- A feje tetejéig felöltözve. Maszk nélkül, persze.
- És mi lenne, ha csak a maszk lenne rajta? - firtatta Nick, aztán amint meglátta, milyen
képet vág a lány, kirobbant belőle a nevetés. Katie-nek nagyszerű repertoárja volt a komoly
arckifejezésekből. - Jó, rendben, talán majd később. Valószínűleg rá lehet venni, hogy
kezdetben szmokingot viseljen.
Közeleg az igazság pillanata, gondolta Katié, amint Nick leparkolt a háza előtt, majd kiszállt, és
megkerülte a kocsit, hogy kisegítse őt az alacsony sportkocsiból. Watch kivágódott a hátsó
ülésről, átugrott a kapun, és egyenesen a kertbe futott. Katié teljesen beleveszett a gondolataiba,
alig vette észre, hogy Nick kézen fogja, és úgy sétálnak fel a járdán. Mikor az ajtóhoz értek,
Nick puha csókot nyomott a szájára, a többit pedig ráhagyta.
Katié nagyot nyelt.
- Ööö... szeretnél bejönni?
- Igen, nagyon szeretnék - felelte Nick gyengéd mosollyal.
Katié szíve úgy kalapált, mint valami tébolyult harangjáték. A szívdobbanások finom
impulzusai végiglüktettek a testén. Azt hitte, a foga is mindjárt összekoccan belé. Most tényleg
végig kell játszania az egész forgatókönyvet? Meghívni Nicket egy italra, ücsörögni vele a
kanapén, és várni, hogy majd megtegye az első lépést? Mindketten tudják jól, mit akarnak ettől
az estétől. Vajon mire kellene még várniuk?
Katié megfordult, belépett a nappaliba, vett egy óriási levegőt, és végül kibökte:
- Szeretném, ha velem töltenéd az éjszakát.
Nick egészen megsajnálta a lányt, amikor meglátta rémült tekintetét, és ahogy kétségbeesetten
szájára tapasztotta a kezét.
- A fenébe, ezt nem kellett volna mondanom! - jajdult fel Katié.
- Miért nem? - Nick kissé lazított az ölelésen. - Én éppen ezt szerettem volna hallani.
- Úgy értem, mondhattam volna jobban is... máshogy... Ó, a francba! - motyogta Katié, azzal a
férfi mellkasának szorította a homlokát. - Ez nekem nem megy túl jól, Nick. Én még soha
életemben nem csábítottam el egyetlen pasit sem.
- Engem nem kell elcsábítani, kicsim. - Nick végigfuttatta a kezét a lány selymes
hajzuhatagán. - Izgulsz?
- Ez meg miféle ostoba kérdés? - kérdezett vissza Katié felvont szemöldökkel. - Naná, hogy
izgulok.
- Pedig nincs ebben semmi rossz, édes. Teljesen normális, hogy egy kissé ideges vagy.
- Mindjárt infarktust kapok, az is normális?
Hiába, Nick nem tudta megállni, hangosan felnevetett. Katié olyan helyes volt idegesen. Ha
bosszankodott, a szemöldöke kiegyenesedett, a hangja pedig füstös-rekedtté vált. Nick azon
tűnődött, vajon milyen hangot adhat ki az orgazmus pillanatában.
Katié legszívesebben fenéken billentette volna Nicket, amiért ilyen jól mulat. Hangjában ott
bujkált a közelgő dühroham fenyegető tónusa.
- Ne merészelj kinevetni!
Nick megrázta a fejét, és hirtelen újra komoly lett.
- Én nem rajtad nevetek, édes. Csak tudom, hogy semmi okod sincs, hogy ideges legyél.
Gyönyörűség lesz veled szeretkezni. Elképzelhetetlen gyönyörűség.
Katié önkéntelenül is a hasa elé tette a kezét.
- Remek szóválasztás, mondhatom.
- Ne csináld ezt. - Azzal Nick gyengéden elhúzta Katié kezét a hasától, a szájához emelte,
és puha csókot lehelt a lány tenyerébe. - Szerintem pont ez a megfelelő szó. Az érzelmek testi
kifejezése két szerelmes között nem lehet másmilyen, mint gyönyörű.
Katié belenézett Nick meleg, őszinte szemébe, és rögtön nyugodtabbnak érezte magát. Nick
nem szokott olyasmit mondani, amit ne gondolna komolyan, és bajos lett volna nem bízni
benne, ha ilyen szemekkel néz rá. Nick volt a férfi, akit választott. És ennek egyik legfőbb oka
a bizalom volt. Nick türelmes volt, elképesztően helyes, ráadásul mindig tiszteletben tartotta az
érzéseit. Katié erre gondolt, amikor kézen fogta Nicket, és a hálószobájába vezette.
A holdfény átszűrődött a csipkefüggönyön, és hűvösen megvilágított egy vékonyka sávot az
ágyon. Ennyi fénnyel
Katié bőven beérte volna, mégis az éjjeliszekrényhez lépett, és felkapcsolta a fodros ernyőjű kis
porcelánlámpát. Semmit sem akart a képzeletre bízni. Nem akart gyáván viselkedni. Nickhez
fordult, és várt.
Nick kigombolta Katié blúzának legfelső gombját. A lány szemében megvillanó
bizonytalanság mélyen meghatotta, pont úgy nézett ki, mint akit épp a kivégzőosztag elé
visznek.
- Kicsim, nyugodt lehetsz, semmi olyat nem fogok a ruhád alatt találni, amitől ne érezném
magam a világ legszerencsésebb fickójának - duruzsolta Nick a legcsábítóbb hangján. - Kivéve
ha... ugye nincs tetoválásod? A hegekkel még tudok mit kezdeni, de a tetoválások... - közben
rosszallóan csóválta a fejét. - A tetkók beteszik nálam a kaput.
Katié szája széles mosolyra húzódott. Arra gondolt, hogy Nick most nyilván csak nyugtatni
próbálja. Tagadólag megrázta a fejét.
- Nem, nincs tetoválásom.
- Az jó, mert nekem sincs - felelte Nick vigyorogva, majd újra elkomolyodott. - De
figyelmeztetlek: a köldököm nem pont középen van, és van egy anyajegy a hasamon.
- Tudom, hogy nézel ki - mondta Katié, és közben kigombolta Nick ingét. Az ujjai hirtelen
ennek az egyszerű mozdulatnak az elvégzéséhez is túl ügyetlennek bizonyultak. Elnevette
magát a saját sutaságán. - A keleti part nőnemű lakosságának a fele tudja. - Katié most
incselkedve nézett Nickre, és a keze hirtelen megtorpant a levegőben. - Ugye nem kell
fizetnem, hogy nézhesselek?
- Ó, te kis piszok! - mondta Nick, azzal lerázta magáról az ingét, és megindult Katié felé. A
lány hátralépett, szemében huncutság és ideges várakozás tükröződött. Amikor háttal
nekiütközött az éjjeliszekrénynek, megpróbálta kicselezni Nicket, elfutni mellette, de a férfi
elkapta, és könyörtelenül megcsiklandozta.
- Jaj, ne...! Hagyd abba! - kapkodott Katié levegő után, ahogy próbált szabadulni Nick
szorításából. - Kérlek, Nick!
- Jól jegyezd meg ezeket a szavakat, mert később még jól jöhetnek - replikázott Nick. Amint
lehajolt, hogy megcsókolja a lányt, a csiklandozás hirtelen simogatássá szelídült. Hosszan és
ráérősen csókolta a lányt, amíg a szája forró és puha nem lett az ajkai alatt. Nick érezte, ahogy
Katié mindjárt elolvad a karjaiban. Blúza csatlakozott a padlón heverő férfiinghez, majd
következett a szoknya, amely végül a szőnyegen landolt.
Nick kezei a lány testének minden porcikáját feltérképezték. Ujjai végigtáncoltak az összes
finom hajlaton és körvonalon. A lány olyan kecses volt, hogy szinte elállt tőle a lélegzete, és
keze minden érintésnél megremegett. A férfi az ágyra térdepelt, miközben tovább csókolta
Katié ajkait, majd az állát, és meg sem állt az apró mellekig, amelyek a holdfényben csak
szebbnek és nőiesebbnek tűntek. A krémszínű bőr alatt átsejlettek a halványkék erek, a
korallszínű mellbimbóik pedig szinte könyörögtek Nick szájáért.
Katie-nek elakadt a lélegzete. Ujjai ráfonódtak Nick széles vállára, és ahogy próbált
felemelkedni, még jobban érezte a bőrén Nick tűzforró leheletét. Ez volt a legtöbb, amit te-
hetett, hogy Nick elmozduljon róla. Ekkor hirtelen észrevette, hogy a férfi ujjai
belekapaszkodtak bugyijának derekába, ezért inkább erőt vett magán, és nem moccant. Nick
csókjai egyre lejjebb és lejjebb fedezték fel a testét, és Katié hirtelen azon kapta magát, hogy
Nick az utolsó ruhadarabot is lehámozta róla.
Na jó, tényleg vannak sebhelyei, gondolta Nick, ahogy végigfuttatta kezét a lány hasán.
Kétségtelen: a hegek nem nyújtottak valami szép látványt. De egy fikarcnyit sem változtattak
azon, hogy mennyire kívánta Katie-t. Nick egy pillanat törtrészéig újraélte a pánikot, amely
akkor fogta el, amikor a lány a balesetéről mesélt. Ott, akkor jött rá, hogy szerelmes Katie-be.
Ez az érzés most újra elöntötte - csak még intenzívebben, mint korábban.
Katié mozdulatlanná dermedt, ahogy Nick levetkőztette. Mialatt a férfi szótlanul nézte a testét,
Katié csak várt, és egyre fohászkodott, és olyan hosszan tartotta vissza a lélegzetét, amíg csak
bírta tüdővel. Képzelete vadul zúdította rá a „mi van, ha"-típusú kérdéseket. Mi van, ha a hegek
rosszabbak, mint amire Nick számított? Katié mindig azt mondogatta magának, hogy a hegek
valójában nem is olyan szörnyűek, mint amilyennek ő látja őket. De mi van, ha tévedett? Nick
azt ígérte, hogy nem fognak számítani. De mi van, ha most rájön, hogy olyasmit ígért, amit nem
képes megtartani?
A férfi ekkor még szorosabban magához vonta, és finom csókokkal borította el a csúf hegeket.
Katié szemébe könnyek szöktek a megkönnyebbüléstől. Egész teste elgyengült, a térdéből
elszállt az erő, ám Nick szorosan átkarolta mindkét lábát, és ajkaival végigsimított minden
egyes sebhelyet. Aztán lassan felállt, visszahajtotta az ágyon a takarót, majd felemelte a lányt,
és gyöngéden a hűvös lepedőre fektette.
Katié szótlanul nézte, ahogy Nick levetkőzik, és teljesen lenyűgözte az elébe táruló
férfiszépség. Nick testi erejéről, kisportoltságáról, művészi mozgásáról már akkor megbizo-
nyosodott, amikor táncolni látta. Mindent olyan keresetlen eleganciával csinált - még azt is,
ahogy bemászott az ágyba. Csillogó szemekkel és édes mosollyal fészkelte be magát Katié
mellé.
- Hát, itt volnánk - mondta.
- Bizony itt - helyeselt Katié automatikusan, miközben minden figyelmét a látvány kötötte
le: Nick sötét bőre és a hófehér lepedő között feszülő óriási kontraszt. Pillantása végigfutott
Nick testén, aki kinyújtott tagokkal, hívogatón feküdt az oldalán. Nick testének legtöbb
részletét már látta korábban, amint reflektorfényben, szexisen vonaglott a Hepplewhite's
színpadán. Az újonnan feltáruló testrészek pedig nem okoztak számára különösebb
meglepetést, épp annyira voltak gyönyörűek és férfiasak, mint amilyennek álmában elképzelte
őket.
Nick végigsimított Katié keskeny csípőjén.
- Olyan kicsi vagy - mormolta szenvedéllyel, és próbált uralkodni magán, noha jobban kívánta
Katie-t, mint bármely nőt valaha az életében.
- Te viszont egyáltalán nem vagy az - válaszolta Katié, aztán felemelte a fejét, és pillantása egy
hatalmas, izmos mellkassal találkozott. Most, hogy az ágyában feküdt, Nick még nagyobbnak
tűnt, ő pedig minden tekintetben eltörpült mellette.
- Csak nyugi - mondta Nick, azzal puhán szájon csókolta. - Nagyon gyengéd leszek hozzád,
kicsim. A világ minden kincséért sem okoznék neked fájdalmat. Szeretlek.

- Én is szeretlek - visszhangozta a lány.

- Akkor gyere ide, és érints meg.
Közelebb húzta magához a lányt, megfogta a kezét, és mint egy tapasztalt idegenvezető,
elkezdte végigvezetni a testén. Az első állomás a mellkas volt, Katié ujjai végigtáncoltak a sötét
szőrszálak borította fennsíkon, majd addig simogatták a férfi barna mellbimbóit, amíg azok
meg nem keményedtek, mint két kavics. Ahogy Nick viszonozta a mozdulatait, Katié teste
azonmód hasonlóan reagált. Melleit érzéki bizsergés járta át, miközben keze egyre lejjebb ka-
landozott Nick izmos hasán, követve a sűrű szőrzet vonalát, amely kissé megszakadt a
köldökénél, hogy aztán leérkezzen büszke, ágaskodó férfiasságáig. Nick magára kulcsolta a
lány ujjait, és ahogy Katié tétován simogatni kezdte, kéjesen felnyögött. Válaszképp Katié is
felnyögött, ahogy hirtelen a hasába nyilallt a fájdalom.
Nick maga felé fordította Katié arcát és megcsókolta. Most az ő kezei indultak felfedezőútra.
Imádattal simogatta és izgatta a lány érzékeny és törékeny testét. Eszeveszettül kívánta Katie-t,
szinte beleőrült, annyira - de azért továbbra is fegyelmezte magát. Az első alkalomnak minden
tekintetben tökéletesnek kell lennie! Olyan volt, mintha ez lett volna a legfontosabb feladat,
amellyel valaha is megbízták. Hogy a lehető leggyengédebben szeretkezzen Katie-vel, hogy
Katié gyönyörűnek, nőiesnek és kényeztetésre méltónak érezze magát, és hogy megértesse a
lánnyal, számára semmi sem fontosabb, mint az iránta táplált érzései.
Nem akarta siettetni Katie-t, de érezte, hogy már nem sokáig bírja türtőztetni magát.
Gyengéden a hátára fordította a lányt, és elindult lefelé, apró csókokkal ízlelgetve teste minden
porcikáját. Amikor Nick fogai a bordáját kezdték csiklandozni, Katié önkéntelenül is
összerándult, és halkan felkuncogott, aztán a férfi nyelve megtalálta a köldökét, és ettől szinte
elakadt a lélegzete. Nick csókjainak útját lángoló kis ösvény jelezte: le az egyik selymes lábon,
aztán vissza fel a másikon.
Végül Nick egy párnát csúsztatott Katié csípője alá, és feltüzelt combjai közé térdepelt. Egyik
keze rendületlenül simogatta a lányt, a másikkal pedig megragadta magát, és gyöngéden
behatolt, egy kéjes nyögés kíséretében hagyta, hogy a bársonyos melegség odaadón és szorosan
ölelje körbe férfiasságát.
Katié beleharapott az ajkába, és teljesen magába fogadta Nicket. Az együvé tartozás érzése
egészen megrendítette. Ez hát a szerelem, ez a fájdalmasan édes és különleges érzés, amit
pontosan ilyennek képzelt. Szárnyaló boldogság és tökéletes szabadságérzet egyszerre. Nick
felszabadította a sebhelyeinek rabságából. Ha semmi többet nem adna neki, már ennyi is elég
volna. Már ezért is örökké szeretné, hiszen általa gyönyörűnek, értékesnek és újra teljesnek
érezte magát.
Kinyújtotta a karját, és magához húzta Nicket, mert azt akarta, hogy ne legyen köztük semmi,
de semmi távolság. Érezni akarta Nick testét, átölelni őt, átélni, ahogy egymáshoz simul a
szívük. Érezni, amint kemény izmai megfeszülnek, miközben ott mozog rajta és benne.
- Csókolj meg! - suttogta Katié, Nick pedig lejjebb hajolt, és testsúlyát a karjára helyezte. Ajka
érzéki simogatással jutalmazta a lányt.
Lassan és gyengéden szeretkeztek, mosolyogva, suttogva vallottak szerelmet egymásnak.
Tekintetük összekapcsolódott, lábaik egymásba fonódtak, és addig mozogtak együtt,
szenvedéllyel, míg végül már képtelenség volt megállapítani, hol kezdődik az egyik test, és hol
a másik. Minden vágyuk és gyönyörük egyszerre, egymás vágyából és gyönyöréből táp-
lálkozott. Végül elementáris erővel söpört végig rajtuk az orgazmus, melynek intenzitása
mindkettejüket meglepte.
Aztán Katié befészkelte magát Nick mellé. Fejét a férfi vállán, kezét pedig a szívén pihentette.
Kimerült volt, mélységesen elégedett, és úgy érezte - noha megmagyarázni nem tudta volna,
miért -, hogy valahogy megváltozott vele a világ. Visszafordíthatatlanul.
- Most jöjjek azzal, hogy én megmondtam? - kérdezte Nick érdes, mély hangon, mintha
nem maradt volna ereje a rendes hangszínén megszólalni.
Katié egyik könyökére támaszkodott, és mosolyogva nézett le rá.
- Nem hiszem, hogy szükség van rá, Nick. Fogalmam se volt, hogy ez ilyen... - De a
szavak cserbenhagyták, a hangja elcsuklott. Feladta, hogy megpróbálja elmagyarázni.
Nick hátrasimította Katié fürtjeit.
- Nekem sem - mormolta. Nem kezdhette el ecsetelni, milyen különlegesnek érezte magát
attól, hogy a karjaiban tarthatja, és szeretheti Katie-t. Hogy érezhette, miként reagál a lány teste
az övére. Nem beszélve arról a tudatról, hogy ő az egyetlen férfi, akivel Katié valaha ekkora
gyönyört élt át. Nick nem volt járatlan a szexben, de ami az imént történt Katié és közte, az
számára is teljesen új volt. Most nem tudott az érzéseiről beszélni, de Katié szeméből látta,
hogy erre nincs is nagy szükség. Katié megértette.
A lány egész teste barack- és krémszínben pompázott a lámpa lágy fényében. Nick kézbe vette
a lány apró melleit, és amikor látta, hogy Katie-nek kihagy a lélegzete, kedvesen
elmosolyodott.
- Biztos, hogy nem te vagy Miss Universe? Persze meztelenül. Nagyon hasonlítasz rá.
- Azt hiszem, Mr. Leone, fel kéne vennie a szemüvegét - replikázott Katié fanyarul.
- Á, felejtsük el a szemüveget. Ebben a helyzetben úgyis csak bepárásodna.
. Katié végigvezette a mutatóujját Nick ajkain.
- Neked van a legszexisebb szád - azzal lágyan megcsókolta Nicket. Aztán a férfi jobb fülére
összpontosított. - A füleid is helyesek. Már akkor észrevettem, amikor először találkoztunk.
- Tényleg?
Katié jelentőségteljesen bólintott, és a saját füle mögé simította egyik sötét hajtincsét.
- Az első pillanattól nagyon vonzónak találtalak, és ettől nagyon ideges lettem.
- De miért?
- Mert nem akartam vonzódni hozzád. - Eldöntötte, hogy őszinte lesz. Semmi értelme nem
lenne, hogy bármit is elhallgasson. - Mert biztos voltam benne, hogy én úgysem tetszenék
neked. Mert azt hittem, számomra nem tartogat többet az élet, mint amit eddig is megadott.
- Na és most?
- Most hajlandó vagyok beismerni, hogy tévedtem -válaszolt Katié egy halovány mosoly
kíséretében. - De ezt ne nagyon terjeszd. Lerombolná a hírnevemet, miszerint végtelenül
makacs vagyok.
Nick szemöldöke felfutott a homlokán, ahogy meglepődést színlelt.
- Még hogy te? Makacs?
- Ne szórakozz velem, jenki! - nevetett Katié, és olyan erősen ölelte át Nicket, hogy azon maga
is meglepődött. Aztán kihívó pillantást küldött a férfi felé:
- Emlékszel, az imént mit hoztál ki belőlem? Lássuk, képes vagy-e rá még egyszer!
Nick huncut vigyora világított a sötétben:
- Állok elébe, hölgyem!
Katié egyedül ébredt. A nap lágy, halványsárga fénye besütött a hálószobája ablakán. Enyhe
szellő járta át a szobát. A konyhából edények és tálak tompa csörömpölése hallatszott.
Szóval a tegnap éjszaka mégsem volt álom, gondolta. Nick tényleg itt aludt, és leckéket adott
neki a szeretkezés művészetéből. Nyújtózott egyet, majd hirtelen felnyögött, ahogy testébe
nyilallt a fájdalom, olyan izmait érezte, amelyek létezéséről addig fogalma sem volt. Nick
roppant gyöngéden bánt vele, sosem nehezedett rá a testsúlyával, nem terhelte meg túlságosan a
hátát - Katié teste mégis merev volt, és sajgott minden tagja.
Felült és megdörzsölte a szemét. Normál esetben kipattant volna az ágyból, gyorsan elkészül, és
nekilát napi teendőinek. Ma reggel azonban semmi másra nem vágyott, csak hogy
visszadőlhessen az ágyba, és átlustálkodja az egész napot Nickkel az oldalán. Szinte
kényszerítenie kellett magát, hogy mégis felkeljen.
A nagy állótükrön átsuhanó árnyéka hirtelen megragadta a figyelmét. Szembefordult a tükörrel,
és óvatosan végigmérte meztelen testét. Hosszú fürtjei kuszán lógtak. Iszonyú sokáig tart majd,
amíg kifésüli őket, de ez most nem nagyon izgatta. Nick szereti, ha kiengedi a haját. Élvezi,
ahogy a bőréhez ér, élvezi, hogy a tincsek között, akár a tenger hullámaiban, elmerülhetnek az
ujjai.
Katié soha nem látta rendkívülinek a testét. Nem volt formás, nem bírt olyan alakkal, amely
elcsavarhatná a férfiak fejét. De ezen a reggelen valahogy teltebbnek, nőiesebbnek látta magát,
százszor nőiesebbnek, mint bármikor azóta, hogy eltávolították a méhét. És amint jobban szem-
ügyre vette magát, a hasfalát átszelő hegek sem tűntek olyan visszataszítónak, mint egy nappal
korábban.
Talán idővel egyáltalán nem foglalkozik majd velük, legalábbis szerette volna ezt gondolni. A
kései tavasz gyönyörű hangjai és illatai betöltötték a szobát. Mindenből áradt az optimizmus,
feltartóztathatatlanul - különösen most, hogy az előző éjszakát Nick karjaiban töltötte.
Katié magára kapott egy kék selyemköntöst, és mezítláb kiment a konyhába. Nick épp néhány
edényt meg evőeszközt rendezgetett a pulton. Ő is mezítláb volt, és csak a farmerját viselte.
Képtelenség, hogy egy pasi ennyire szexi legyen egy szál kopott farmerben, de Nick mégis
annak tűnt. Volt valami a háta vonalában, ahogy széles vállaitól keskeny csípőéig ívelt, nem is
beszélve az elképesztő fenekéről, amitől Katie-nek elakadt a lélegzete. Szíve vadul kalapálni
kezdett, ahogy eszébe jutottak az éjszaka emlékképei. Nem volt egy falatnyi hely e férfitesten,
amit ne fedezett volna fel magának. Ahogy Nick is alaposan feltérképezte az ő testét.
- Jó reggelt! - mondta Katié halkan. Hirtelen szégyenlős lett. Még soha nem volt szeretője.
Vajon hogy szokás viselkedni másnap reggel, az együtt töltött éjszaka után?
igazam volt, gondolta Nick, amint a válla fölött hátrapillantott a lányra. Ahogy azt a két
szócskát Katié az előbb kiejtette, attól Nick legszívesebben menten visszarohant volna vele az
ágyba. Persze tudta, hogy ez most nem fog menni. Több esze is lehetett volna, mint hogy az
egész éjszakát átszeretkezze Katie-vel, aki bár tapasztalatlan volt, idővel mégiscsak meggyőző
és odaadó partnernek bizonyult. Óvatos mozdulatait látva Nick ráébredt, hogy Katié most fizeti
meg a szerelmes éjszaka árát.
- Szia, kicsim - mormolta, azzal odafordult, és a karjába zárta a lányt. Katié
belecsimpaszkodott, és kemény mellkasához préselte az állát.
- Hogy vagy ma reggel? Megbántad a dolgot?
Katié ránézett. Tiszta tekintetéből sugárzott a szerelem.
- Nem én, semmit. Hát te? Nick bólintott.
- Csak azt bánom, hogy meg kell állapítanom: a konyhád egy katasztrófasújtotta övezet. Nincs
semmi ehető. Nem csoda, hogy ilyen pici vagy.
- Dehogy nincs! - tiltakozott Katié, és próbálta magyarázni a bizonyítványát. - Csak biztos
nem nézted meg a mélyhűtőben.
- Az a helyzet, hogy megnéztem - ráncolta össze a szemöldökét Nick. - Az anyukám
sírógörcsöt kapna, ha megtudná, hogy mirelit ragut eszel.
- De hát reggelire nem azt szoktam enni! Kell valahol lennie pirítósnak is.
- Úgy bizony. Itt is van a műgyümölcsök és a kartonpa-pír-palacsinták mellett. - Nick
szemrehányóan ingatta a fejét, és míg Katié átsétált a mosogatóhoz, ő visszafordult a pulthoz. -
Sikerült összekaparnom a francia bundás kenyér hozzávalóit. Találtam egy fél vekni szörnyen
száraz kenyeret. Nincs ötletem, mi mást lehetne kezdeni vele. Remélem, mázlim lesz, és nem
találok csibét a tojásban. Mert ugye, kár volna abban reménykednem, hogy ezek a tojások
frissek?
- Válogatós! - dörmögte Katié, majd a sütő órájára pillantott, és összerezzent. - Ó, Nick, attól
félek, nem lesz időm reggelizni. Már így is el fogok késni a munkából.
Azzal megindult a hálószoba felé, de Nick hirtelen elkapta a karját.
- Tengernyi időd van. Felhívtam Maggie-t, és szóltam neki, hogy késni fogsz.
- Hogy mit csináltál? - hitetlenkedett Katié. - Mégis hogy tehettél ilyet, Nick?
A férfi hangosan felnevetett.
- Maggie-t egyáltalán nem lepte meg a hír. Myrtle Kelly már elpletykálta neki, hogy a
kocsim egész éjjel a házad előtt parkolt.
Katié eltakarta a szemét, és vadul megrázta a fejét. Nesze neked kisváros! Még dél sem lesz,
mire Briarwood összes eladója és benzinkutasa tudni fogja, hogy a rejtélyes Nick Leonénak
sikerült megolvasztania a város jégkirálynőjét.
Nick észrevette, hogy Katié elpirult, és ettől rögtön elkomorult az arca.
- Zavarna, ha az emberek tudnának rólunk? - kérdezte csöndesen, és két tenyerébe fogta Katié
apró kezeit. Egyik pillanatról a másikra úrrá lett rajta a bizonytalanság. Katié fontos szerepet
tölt be a közösségben. Az egy dolog, hogy nyilvánosan együtt látták őket. De hogy mindenki
tudjon a viszonyukról, az már más kérdés.
- Zavar, ha pletykálnak rólad meg erről a gaz jersey-i fickóról?
Katié ekkor felöltötte a „nincs-helye-a-mellébeszélés-nek"-arckifejezést.
- Nekem aztán mindegy. Gondoljanak csak, amit akarnak. Ha a hírnevemről van szó,
egyedül a barátaim véleményére adok. Ők valamiért kedvelnek, bár fogalmuk sincs róla, hogy
te ki vagy. A többi városlakó meg pletykáljon, ha nagyon akar. Szabad országban élünk. Azzal
viszont zavarba hozol, ha csak úgy felhívsz valakit az ismerőseim közül, és bejelented neki,
hogy késni fogok a munkából, mert kikészültem a szerelmeskedéstől.
íme Katié, gondolta Nick, a jól nevelt, szemérmes lány. Bezzeg az ágyban egyáltalán nem volt
se jól nevelt, se szemérmes, de ezt egyedül csak ő tudta. És ez a gondolat végtelen
elégedettséggel töltötte el.
- Szeretlek - mondta buján vigyorogva, azzal minden előzetes figyelmeztetés nélkül felkapta
Katie-t, és megindult vele a hálószoba irányába. Aztán ahelyett, hogy az ágyra fektette volna a
lányt, éles fordulatot vett jobbra, és a lábával belökte a fürdőszoba ajtaját.
- Mégis mire készül, Mr. Leone? - kérdezte Katié gőgös hangsúllyal.
- Ágyban elfogyasztott reggeliről már biztos hallottál. Ez most kádban elfogyasztott reggeli
lesz.
A fürdőszoba ugyanolyan tágas volt, mint Katié hálószobája, ám ezt a helyiséget két részre
osztották. Az egyik közepén hatalmas, karmos lábakon álló, fehér porcelánkád terpeszkedett,
rézszerelvényekkel. Körülötte a csillogó fapadlón cserepes páfrányok sorakoztak, nem sokkal
távolabb pedig egy réz törülközőtartó állt.
Nick a pipereasztalhoz tartozó székre ültette Katie-t, és megeresztette a kádba a vizet. A kád
mellett kecses üvegasztalka állt, rajta habfürdők többféle üvegben. Nick kiválasztott egyet, és
nem sajnálta a mennyiséget: jó három fürdésre való habfürdőt zúdított a kádba. Katié alig tudta
visszafojtani a nevetését, ahogy Nick komoly arccal rendezgetni kezdte a bolyhos, barackszínű
fürdőlepedőket a törülközőtartón. Aztán a férfi odasétált hozzá, egy könnyed mozdulattal
segített neki felállni, és lecsúsztatta a válláról a köntösét. Amint a kék selyem hangtalanul a
padlóra omlott, Nick tekintete mohón végigpásztázta Katié testét, majd a karjába vette, és
elindult vele a kádhoz, pont olyan magasra emelve a lányt, hogy megízlelhesse illatos melleit.
A víz forró volt, a habfürdő pedig mennyeien bársonyos és simogató. Katié hálás sóhajjal
merült alá, ami aztán enyhe prüszkölésbe csapott át, mert a buborékok szinte a feje tetejéig
elborították. Kitörölte őket az arcából, és mosolyogva felnézett Nickre, aki szemlátomást
nagyon elégedett volt a teljesítményével.
- Mintha valami reggelit említettél volna - mondta Katié édesen.
Nick letérdelt a kád mellé, és buborékokkal borított mutatóujját végigfuttatta Katié orrnyergén.
- Igen. De most, ahogy itt elnézlek a kádban, változott a terv. Téged jobban kívánlak, mint
a francia bundás kenyeret.
Megpróbálta megcsókolni Katie-t, de legnagyobb pechére a szája telement habfürdővel. Katié
elnevette magát.
- Jobb, ha megvárod, míg leapad a hab, Rómeó.
- És az mennyi idő?
- Kábé annyi, mint összeütni és megenni egy francia bundás kenyeret.
Mialatt Nick a konyhában szorgoskodott, Katié felvett néhány csatot a kád melletti asztalkáról,
és feltűzte a haját. Hátradőlt a gőzölgő vízben, és becsukott szemmel élvezte, ahogy a görcs és a
merevség lassanként elpárolog az izmaiból és az ízületeiből. Határozottan jólesett, hogy a
változatosság kedvéért kissé átadhatta magát a lustaságnak és a léhaságnak. Egész könnyen
hozzá tudna szokni, hogy Nick így kényeztesse.
Túlságosan is könnyen, figyelmeztette egy kis hang a fejében.
Katié nem törődött vele. Hát nem eldöntötte az elején, hogy Nickkel kapcsolatban mindig csak
a jelenre fog koncentrálni, és ahogy-esik-úgy-puffan alapon áll hozzá az egészhez? Idáig
minden jól alakult. Semmi értelme nem volt, hogy egy jövőbeni, távoli nap miatt
aggodalmaskodjon. Nick szerette őt. Elhitette vele, hogy különleges, és segített megfeledkeznie
a hegeiről. Ráadásul ő is szerette Nicket.
- A reggelit a kádban szolgáljuk fel - jelentette be Nick. Kezében egy tálcát tartott, rajta
egyetlen tányérral, amelyre juharsziruppal leöntött bundás kenyereket halmozott, valamint két
pohár narancslével és egy vázával, amelyben Katié viszontlátott néhányat a kertjében pompázó
vadvirágok közül. Nick a kád mellé húzta a kis öltözőszéket, aztán leült, és a combjain
egyensúlyozva tartotta a tálcát.
- Ez valami isteni - mondta Katié egy elégedett sóhaj kíséretében, amint Nick a szájába tette az
első falatot. - Alma is van benne?
- Találtam párat a hűtő hátsó részében, amik még nem kövültek meg.

- És fűszereket is érzek benne. Nick könnyedén vállat vont.

- Kevés fahéj és szerecsendió.
- Hát ez sokkal jobb, mint a pirítós.
- Remélem is!
Nick is evett néhány falatot, de leginkább Katie-t nézte. A lány csak úgy ragyogott, és szinte
mindent széles mosollyal nyugtázott. Határozottan előnyére vált a szeretkezéssel töltött
éjszaka. Nick is elégedettnek érezte magát, és magában elhatározta, hogy a későbbiekben
rendszeressé teszik majd az ilyen éjszakákat.
- Neked nem kéne már az étteremben lenned? - kérdezte Katié, és visszagyömöszölt egy
elszabadult tincset hevenyészett kontyába. - Azt hittem, ma fogják leszállítani a sokat
emlegetett járdaszegélyt meg a csatornafedelet.
- Ma, de csak később. Van időnk, hogy odaérjünk.
- Hogy odaérjünk? - kérdezett vissza Katié, és összeráncolta a homlokát.
Nick az ajkába harapott, és reménykedve pillantott Katie-re.
- Titkon abban bíztam, rá tudlak venni, hogy segíts nekem szétválogatni az étkészletet, amit
még a múlt héten vettem egy aukción Richmondban.
- Szóval erre ment ki ez egész „reggeli a kádban" játék! - vágta rá Katié. A csodálkozás átsütött
szenvtelen arckifejezésén, bármily görcsösen is próbálta azt megőrizni.
- Jaj, dehogy, én csak...
- Ez bizony többe fog kerülni magának pár szeletke bundás kenyérnél, Mr. Leone.
- Igazán? Mire gondol, Miss Quaid? - érdeklődött Nick, azzal a földre tette a tálcát, és a kád
fölé hajolt. Egy szalvétával megtörölgette Katié szája szélét. - Juharszirupos vagy.
- Izgalmasabb módja is volna a juharszirup eltávolításának - mondta Katié sokat sejtetően.
Nick arcán komisz vigyor suhant át. Nyelvével lenyalta a juharszirup maradványait, majd
végigsimította Katié szájának a sarkát. Szenvedélyesen csókolózni kezdtek. Katié keze elindult
Nick mellkasán, és nedves foltokat hagyott csupasz bőrén, le egészen a farmerja derekáig, aztán
egyik ujja kacéran befurakodott a nadrág alá, és finoman megcsiklandozta Nicket.
Nick megköszörülte a torkát, és épp csak annyira emelte el az ajkát a lányétól, hogy hangot
adjon értetlenségének.
- Katié, mit csinálsz?
- Elcsábítalak. Jól csinálom?
Hogy jól csináiod-e?, tűnődött Nick. Ha csak egy kicsit is jobban csinálnád, bizony bajba
kerülnénk.
- Nem kéne megint szeretkeznünk - jelentette ki Nick, bár titkon azt remélte, Katié majd
ellentmond neki.
- Tényleg nem? - Katié olyan ártatlannak tűnt. Túlságosan is ártatlannak ahhoz, hogy higgyen
neki, villant Nick eszébe.
- Rendben. De azért szeretnék még egy csókot - mondta a lány.
Nick habozás nélkül engedelmeskedett. A szenvedély azonnal magával ragadta, és fölperzselt
benne minden jó szándékot. Katié annyira édes volt, annyira odaadó! Anélkül, hogy elvette
volna a száját a lány ajkairól, Nick egy mozdulattal megszabadult a nadrágjától, és mielőtt
Katié észbe kaphatott volna, már be is csusszant mögé a kádba.
- Nick! Te meg mit művelsz? - kérdezte Katié, és ahogy a víz felfröccsent és túlcsordult a kád
peremén, halkan fel-sikkantott. Élvezte, hogy kissé incselkedhet, de azt remélte, hogy Nick
majd szépen kivárja a sorát, és akkor folytatja majd a szerelmes előjátékot, ha ő végzett a
fürdéssel, és kijött a kádból.
- Ez is a „reggeli a kádban" nevű specialitás része -búgta Nick, azzal átölelte, és hosszú lábait
kinyújtotta két oldalt. Keze rátalált Katié szappantól síkos mellére, és gyengéden masszírozni
kezdte őket, miközben a lány fülcimpáját finom harapásokkal izgatta. - A főfogás után illik a
szakács kedvében járni.
- Ez valami régi olasz szokás? - érdeklődött Katié, de többre nem maradt ideje, mert ahogy
Nick felemelte, rögtön elakadt a lélegzete. Szemét behunyta, hagyta, hogy a férfi az ágyékára
ültesse, aztán hátradőlt, és átadta magát a gyönyörnek, hogy mélyen magában érezheti Nicket.
- Dehogy - mondta Nick, és fogaival megharapdálta Katié vállát. - Ez egy vadonatúj
Nick-Katie szokás.
- Semmi sem olyan izgalmas, mint egy új szokás -mondta Katié zihálva.
- Ahogy mondod.

Nyolcadik fejezet

A tavasz lassan nyárba fordult, és Katié örömmel nyugtázta, hogy a napjai boldogan és
tevékenyen telnek. Maggie-vel több mint elegendő megrendelésük volt. Ami szabadideje
maradt, azt arra használta, hogy Nicknek segítsen az étterem körül, vagy önkéntesként
dolgozott a Drewes-kúria projekten, ahol a felújítás már a végéhez közeledett. Az estéket
Nickkel töltötte, már amikor a férfi épp nem a Hepple-white's-ban táncolt.
Katie-t kellemesen meglepte, mennyi közös van bennük. Bár Nick élete nagy részét nyüzsgő és
izgalmas nagyvárosokban töltötte, úgy tűnt, nagyon is élvezi a lassú, nyugodtabb életritmust.
Szerette a filmeket, különösen azokat a thrillereket, amelyekben szerelmi szál is volt, no meg a
pattogatott kukoricát vaj nélkül, sok sóval. Szeretett egy jó könyvvel és egy pohár borral
lazítani, és szerette, ha mindehhez a háttérben halk zene szól. Szeretett Katie-vel a karjaiban az
ágyban feküdni, ahol csendes beszélgetések és gyengéd szeretkezések váltogatták egymást.
Katié rádöbbent, hogy egyre jobban szereti Nicket. Ez lenyűgöző élmény volt, olyasvalami,
amire álmában sem számított. A világ csodálatos és boldog helynek tűnt. Érzékei kiélesedtek, a
színek valahogy élénkebbek lettek, a hangok tisztábbak, az ízek élvezetesebbek. Ezelőtt nem
hitt abban, hogy a szerelem képes megváltoztatni egy ember világhoz való viszonyát, most
azonban elfogadta, hogy ez igenis megtörténhet. Nevetnie kellett magán, amiért úgy viselke-
dett, mint valami megszállott. Ez annyira nem vallott rá -mégis élvezte minden egyes pillanatát.
Olykor azon kapta magát, hogy eltűnődik: nem túl szép-e ez az egész ahhoz, hogy igaz legyen?
Az is gyakran előfordult, hogy a jövőre vonatkozó kérdések kúsztak be az agyába. Merrefelé
tart a kapcsolatuk Nickkel? Katié érezte, hogy lelépett arról a biztonságos ösvényről, amelyen
az élete haladt az elmúlt pár évben. De hol van most? Ennek az útnak a végén vajon boldogság
vagy szívfájdalom várja?
Vajon Nick mikor döbben rá: ő csak akadályozza abban, hogy mindent megkapjon, amiről
valaha is álmodott? Most még boldoggá tették a csendes esték, amelyeket Katie-vel tölthetett,
de mennyi időnek kell eltelnie, hogy nyugtalanná váljon, és elkezdjen vágyakozni egy olyan nő
után, aki ugyanolyan aktív, mint amilyen ő volt valaha? Egy nő után, akivel táncolni mehet,
akivel birkózhat az ágyban ahelyett, hogy folyton úgy kelljen kezelnie, mint a hímes tojást?
Mennyi időnek kell eltelnie, hogy rájöjjön, olyan nőre van szüksége, akivel családot alapíthat?
Katié legtöbbször elhessegette magától ezeket a frusztráló kérdéseket, és meg sem próbált
válaszolni rájuk. Dühítette, hogy kételyei vannak, amelyek megpróbálják aláaknázni a Nick
oldalán megélt boldogságát. Megérdemelte, hogy Nickkel legyen. Megérdemelte, hogy Nick
szeresse őt. És határozottan elutasította, hogy a jövővel kapcsolatos sötét gondolatok
beárnyékolják a hangulatát.
Katie-nek ugyanakkor azt is meg kellett állapítania, hogy egészen kivirágzott, mióta Nickkel
elmélyült a barátságuk, és a szerelmük is beteljesedett. Nyugodt volt, elégedett és boldog.
Mindenről el tudtak beszélgetni a Broadwayn futó musicalektől a Blue Ridge-hegység
szépségéig. És folyamatosan ugratták egymást eltérő akcentusuk és földrajzi hátterük miatt.
Esténként andalgós, pihentető sétákra indultak, megcsodálták a szomszédos kerteket, élvezték a
jó időt, és közben semmiségekről fecsegtek. Gyakran megálltak, szóba elegyedtek a környék
lakóival, akik rendszerint épp a kertjükben tettek-vettek, a pázsitot gondozták vagy csak ücsö-
rögtek a verandán. Nick olthatatlan kíváncsiságot táplált újdonsült szomszédsága iránt.
- Szeretek mindenkivel elbeszélgetni, akivel csak találkozom, így megfigyelhetem a
kiejtésüket - jegyezte meg Nick egy esti séta alkalmával. Jobb kezében Watch pórázát tartotta,
baljával pedig Katié kezét fogta, igaz, ez utóbbit gyakran elengedte, hogy hevesen
gesztikuláljon, és jobban nyomatékosítsa a gondolatait.
- Kiejtést? - húzta össze szemöldökét Katié. - Épp egy jenki beszél kiejtésről? Nektek
északiaknak még nem tűnt fel, hogy ha valakinek van akcentusa, azok pont tik vagytok?
- Tik, tik - mondta Nick szándékosan elnyújtott hangon, aztán grimaszolva Katie-re nézett. -
Az meg micsoda?
Katié édesen rámosolygott:
- A tyúk régies neve, de miért kérded? Ja, elfelejtettem, hogy nincs olyan téma, amiről ti ott
Newjersey-ben ne szeretnétek eldiskurálni. Nem csoda, hogy annyit jár a szátok, mint a tik
segge! Vagyis: mint a kacsáé.
- Arra célzói, hogy túl sokat beszélek?! - csattant fel Nick, azzal megtorpant a járdán, és
szembefordult Katie-vel. Dühös arckifejezése olyan nyilvánvalóan hamis volt, mint egy lyukas
kétdolláros. Egyik kezét a csípőjére tette, a másikkal pedig vadul gesztikulált. - Komolyan ezt
gondolod? Hogy túl sokat beszélek?
Katié megragadta Nick kezét, és lábujjhegyre emelkedett. Ez a módszer már bevált: amint
lefogta a kezét, ugyanolyan hatékonyan el tudta őt hallgattatni, mintha szimplán betapasztotta
volna a száját. - Hallgass, és csókolj meg, jenki - mondta Katié azon a füstös hangon, amelytől
Nick mindig beindult.
Nick egy gyors csókot nyomott a lány ajkaira. A gyors csókból aztán hosszú csók lett, forró és
ráérős, mint egy augusztusi nyáreste valahol lenn a déli államokban. Katié Nickhez simult, ujjai
a tarkóján játszottak, ahol a férfi tincsei úgy tapadtak rá a nyakára, ahogy kettejük nyelve tapadt
egymáshoz. A testük akkor is összesimult, amikor ajkaik már szétváltak.
Katié csábítóan mély, doromboló hangon szólalt meg.
- Véletlenül épp a házam előtt állunk. Volna kedved betérni, hogy részletekbe menően
kitárgyalhassuk a köztünk lévő, eltérő szülőhelyekből adódó különbségeket?
- Ami engem illet, én inkább a köztünk lévő anatómiai különbségeket tárgyalnám meg. Ha
neked úgyis mindegy.
- Egyáltalán nem mindegy - felelte Katié pajkos mosollyal, felizgulva a Nick tekintetében izzó
parázstól. - Pont ettől olyan izgi az egész!
Nick démoni kacajt hallatott, megindult a ház felé, aztán hirtelen megtorpant. A járdán, alig egy
karnyújtásnyira Watchtól, két kislány állt kővé dermedten, a nagyobbik talán ötéves lehetett.
Kockás nyári ruhát viselt, és egy pufók, napozóba öltöztetett totyogó kezét szorongatta.
Mindkét gyereknek világosvörös haja volt, kék szemük tágra nyílt a csodálkozástól, ahogy a
lihegő farkaskutyát méregették.
ímádniva/ók, gondolta Nick, és letérdelt. Világéletében rajongott a gyerekekért. Ha egyszer
lesznek saját lányai, nyilván teljesen az ujjuk köré csavarják majd. Szórakozottan
megsimogatta a kutyát, és a kislányokra mosolygott.
- Szép jó napot, hölgyeim. Csak nem eltévedtek?
A nagyobbik lány megrázta a fejét, és a szomszéd házra mutatott.
- Ott lakik a nagymamánk. Hű, de nagy kutya!
- Nagy bizony! - felelte Nick, mire Watch, mintha csak parancsszóra tenné, megfordult, és
képen nyalta. - De amilyen nagy, olyan barátságos.
A kisebbik lány arcán ekkor olyan mosoly gyúlt, mint egy angyalkáén. Kuncogni kezdett, és
Watchra mutatott.
- Kutyus.
Nick felnevetett. Fantasztikus volt ez a két kis törpe. A nagyobbnak csálé copf meredezett a feje
búbján, és a kezében egy nagy zöld erszényt szorongatott, amelyet nyilván a nagymamájától
vett kölcsön. A kisebbik sárga, nyuszis csatot viselt vékonyszálú hajában, az arca pedig csupa
rózsaszín maszat volt - korábban jégkrémet ehetett.
- Aranyos kutyus, nem bánt. Szeretnétek megsimogatni? - kérdezte Nick. Mikor a két
gyerek némi habozás után bólintott, Nick Katie-re nézett, hogy az engedélyét kérje. Arra
számított, ő is biztosan mosolyog örömében, hogy találkoztak ezzel a két kis tündérrel, ehelyett
egy halálsápadt Katie-t látott, szemében mérhetetlen szomorúsággal. Nick úgy érezte magát,
mint akit gyomron vágtak.
- Katié, megsimogathatják a lányok a kutyát?
Katié mosolyt erőltetett magára, nagyot nyelt, hátha sikerül eltüntetnie a gombócot a torkából,
és igyekezett normális hangon megszólalni.
- Persze... Watch imádja a gyerekeket.
Csakúgy, mint Nick... Olyan természetesen viselkedett a kislányokkal, olyan lazán! Katié
irigyelte érte. Belőle mindig is hiányzott ez a képesség. Sosem töltött huzamosabb időt
kisgyerekek mellett. És most már nem is fog. Ha mások gyermekeiben találna örömöt, az olyan
lenne, mintha kis darabokat törne le a szívéből, hogy azokat szétosztogassa. Nick szemmel
láthatóan nem így volt ezzel. Milyen remek apa lesz belőle egyszer... ha majd egy másik nő
gyermeket szül neki, gondolta Katié.
Katie-nek nem esett nehezére, hogy visszatartsa a könnyeit. Korábban olyan gyakran kellett ezt
tennie, hogy mostanra nagy rutint szerzett benne. így hát - ha leheletnyi késéssel is - gond
nélkül sikerült udvarias, érdeklődő mosollyal álcáznia valódi érzéseit.
Letérdelt Nick mellé, és megmutatta a lányoknak, hogy hol szereti a legjobban Watch, ha
vakargatják. Aztán elnézést kért, és bement a házba. Remélte, hogy Nick elidőzik még kint egy
darabig a két gyerekkel, és elég ideje marad, hogy az érzéseit visszazárja abba a titkos kis
dobozba, amelyet a szíve legmélyén rejtegetett. És ha nagyon, de nagyon nagy szerencséje lesz,
Nick talán majd nem faggatódzik.
Mikor Nick bejött, Katié épp limonádét öntött egy kancsóból két behűtött pohárba. Hallotta,
hogy nyílik az ajtó, és hallotta a nappalija fenyőpadlóján visszhangzó lépteket. Nick megállt a
konyhaajtóban, Katié érezte magán a tekintetét.
- Tényleg ennyire nehéz ez neked? - tette fel a súlyos kérdést.
Katié érezte, hogy mindjárt elsírja magát. A sírógörcs olyan megállíthatatlanul közeledett, mint
egy óriáshullám a dagály idején. Magában megesküdött: soha, de soha nem fordulhat elő, hogy
mások előtt könnyekben törjön ki. Az volt a gond, hogy a ház előtt lezajlott jelenet őt magát is
meglepte. A régi fájdalmak hirtelen felszínre törtek, még mielőtt esélye lett volna visszafojtani
őket. Nick most felajánlotta, hogy beszélje ki ezeket a traumákat. Katié viszont attól rettegett,
ha egyszer szabad utat enged az érzéseinek, nem lesz megállás, a végén teljesen rázúdulnak,
maguk alá temetik, mint az árvíz, és attól menten megfullad.
Roppant lassan és óvatosan emelte a szájához a poharát, kortyolt egyet, és hagyta, hogy a
jéghideg limonádé lehűtse égő, kiszáradt torkát. Olyan hangon szólalt meg, mint aki ura a
helyzetnek.
- Néha igen.
Nick nemigen éltette. Próbálta megérteni, de Katié látta, hogy nem igazán megy neki.
Elmagyarázhatta volna tömören és tárgyszerűen, mint egy pszichológus. Elmondhatta volna,
hogy a meddőség esetében a lélektani feldolgozás folyamatának stádiumai nem sokban
különböznek a gyász feldolgozásának stádiumaitól. Elmondhatta volna, hogy bár legtöbbször
úgy érezte, beletörődött a sorsába, néha mégis visszaesett, és tehetetlen dühöt érzett, mert tőle,
mint célorientált személyiségtől, éppen az egyik legfontosabb életcélt tagadták meg. Hogy
gyakran úgy érezte, nincs joga szomorúnak lenni a veszteség miatt, hiszen önként választott
egy ilyen veszélyes sportágat, úgyhogy el kell fogadnia annak következményeit. Ezt
mind-mind elmondhatta volna -de nem akarta.
Hogyan is várhatná el, hogy Nick felfogja, micsoda veszteség érte? Miként értethetné meg vele,
milyen ürességet érzett legbelül annak idején, amikor először döbbent rá: soha nem
tapasztalhatja meg, milyen gyermeket hordani a szíve alatt? Milyen érezni, ahogy egy új élet
növekszik benne? Aztán világra hozni a gyermekét, és szoptatni? Hogy is érezhetné át Nick az
érzéseit? Nick férfi, akitől nem várhatja el, hogy megértse, milyen elveszteni azt a kiváltságot,
amely férfiként amúgy sem volt soha az övé.
Nick gyűlölte, amikor Katié ennyire elutasítóan viselkedett. Most is érezte, ahogy a lány lassan
visszahúzódik saját érzelmi zárkájába, ezért elhatározta, időben az ajtóba teszi a lábát, mielőtt
Katié teljesen bezárkózna.
- Katié - ragadta meg a lány két vállát. - Beszéljünk róla. Segíts megértenem, mit érzel. Ne
zárj ki a világodból!
Katié a mosogatóhoz ment, és kibámult az ablakon, hogy kerüljön minden testi kontaktust, de
ahogy Nick mögé lépett, és hátulról átölelte, már nem tiltakozott. Megadóan felsóhajtott, azzal
belefogott, hogy rövid, de értelmes magyarázatot adjon Nicknek:
- Mikor anyám elhagyott bennünket, éjszakákon át nyitott szemmel feküdtem az
ágyamon. A leendő gyerekeimre gondoltam, és arra, hogy én majd milyen csodálatos anya
leszek. Ez már soha nem fog megtörténni. És ez fáj, Nick. Nagyon fáj.
A fájdalom intenzitása meglepte Katie-t. Ahhoz már hozzászokott, hogy kicsit belesajdul a
lelke, akárhányszor gyerekekkel találkozik, és fel is volt rá készülve. De már évek óta nem
érzett ilyen gyötrelmet, mint amikor lenézett Nickre meg a két édes kis vörös hajú lányra.
Hetekkel korábban ugyan látta, ahogy Nick a karjába kapja Zoe kislányát, de amit akkor érzett,
a közelébe sem ért a mostani érzéseinek. Aztán rájött, mitől más a két helyzet: akkor még nem
volt szerelmes Nickbe.
Nick nem kevésbé kínlódott. Egészen belefacsarodott a szíve, hogy szenvedni látja Katie-t.
Tudta, hogy a lány mennyire tele van szeretettel. Meg tudta játszani, hogy hűvös és kimért, de
Nick tudta jól: a pajzs mögött olyan nő rejtőzik, aki talán túlságosan is érzékeny, túlságosan is
sérülékeny. Mikor néha megpillanthatta Katié sebezhető oldalát, mindig felébredt benne az
ösztön, hogy megóvja őt. Ilyenkor persze még jobban beleszeretett. Nick átölelte a lányt, és
szorosan magához húzta.
- Ez nem egy „mindent-vagy-semmit" helyzet - suttogta, és Katié tekintetét követve ő is
kinézett az ablakon. Watch a füvön hempergett, hatalmas velős csonttal a szájában. - Az
örökbefogadás tökéletes alternatíva.
- De nem nekem.
- Miért?
Hogy miért? Mert nem akarok egyedülálló anya lenni, gondolta Katié. És ugyan miért akarná
egy férfi más gyermekeit nevelni, ha tökéletesen alkalmas arra, hogy sajátjai legyenek? Hogy
miért? Mert az, amit az örökbefogadás menetéről tudott, ridegnek, számítónak és üzletiesnek
tűnt. Túlságosan olyannak, mint amikor vevők jöttek a farmra, hogy csikókat vásároljanak,
hidegen végigmérik a kis lovakat, és csak az érdekli őket, melyikben van meg az a tulajdonság,
amely számukra fontos. Az örökbefogadás kapcsán már az is megkérdőjeleződött benne, vajon
miért szeretne annyira szülő lenni.
Nick ennél mélyebb okokra is kíváncsi lett volna? Semmi gond, volt neki abból is bőven. De
azokat Katié már tényleg nem akarta vele megosztani. Szerelem ide vagy oda, túlságosan
hozzászokott, hogy a szándékait megtartsa magának. Most sem fogja feltárni lelkének
legmélyebb rétegeit, hogy aztán Nick szabadon vizslathassa őket.
- Nem és kész - felelte lakonikusan.
- Ez nem érv, Katié, hanem makacsság. Sokan fogadnak örökbe gyereket. Ez olyan
lehetőség, ami megadhatná, amire vágysz. Miért nem fontolod meg?
A parázsló düh most hirtelen felszínre tört. Katié megfordult Nick ölelésében, próbálta ellökni
magától a férfit. Nem sikerült neki, de a férfi értette a célzást, és hátralépett.
- Öt évem volt rá, hogy megfontoljam - mondta Katié vicsorogva. - Éjszakákon át ébren
feküdtem, és ezen gondolkodtam. Te mennyi időt is töltöttél azzal, hogy megfontold? Az elmúlt
öt percet?
Nicktől mi sem állt távolabb, mint hogy tovább mélyítse Katié fájdalmát, meggondolatlan
tanácsával viszont épp ezt érte el. Csak a vak nem vette észre a hatását: Katié szemei könnybe
lábadtak, vastag, puha szája remegett. Nick legszívesebben felpofozta volna magát. Ehelyett
csípőre tette a kezét, és bocsánatkérő hangon így szólt:
- Ne haragudj, nem kellett volna...
- Igazad van. Nem kellett volna - vágta rá Katié, azzal a pultra tette a poharát, és fagyosan
elsétált Nick mellett. Bevonult a fürdőszobába, és magára zárta az ajtót.
Mikor jó fél óra múltán rászánta magát, hogy kijöjjön a fürdőből, Katié félig-meddig arra
számított, hogy Nick már elment. Szüksége volt az ilyen egyedüllétekre, hogy visszanyerje
önuralmát. Fél óra épp kellett hozzá, hogy újra magára öltse a ridegség védelmező pajzsát, és
újra jó mélyen elraktározza érzéseit oda, ahová rendszerint száműzte őket. Talán azt akarta,
hogy Nicknek is legyen ideje gondolkodni.
Talán ha végiggondolja a helyzetet, még időben kihátrál ebből a kapcsolatból.
Nem hibáztatta volna Nicket. A férfi igazán nem tehet róla, hogy neki nem lehet családja. És
annak se lett volna semmi értelme, hogy lázadjon a sorsa ellen. Ezzel tökéletesen tisztában volt,
hiszen előtte már rengetegszer végiggondolta. Persze ettől még nehezen élte meg, hogy ne a
végzetét okolja - hát nem érdemelt volna némi kárpótlást azok után, ami vele történt? Szerette
Nicket, mélyen, önző módon, birtokolva. És semmit sem gyűlölt jobban, mint annak a
gondolatát, hogy el kelljen engednie.
Katié módszeresen végigment az esti, lefekvés előtti rituálén: megmosta az arcát, fogat mosott,
aztán kifésülte és befonta derékig érő haját. Testileg-lelkileg kimerülve levetkőzött, ruháit a
fehér fonott szennyeskosárba hajította, majd leakasztotta köntösét a fürdőszoba ajtaja melletti
fogasról, gépiesen belebújt, és lazán megkötötte az övét.
Mély levegőt vett, hogy megnyugodjon. Leült a kis öltözőszékre és könyökével a térdére
támaszkodott. Túlreagálta a dolgot. A gyerektéma az elevenébe vágott, és ő ösztönösen
védekező állásba helyezkedett. Most hideg fejjel számba vette, ő mi mindent tud nyújtani egy
kapcsolatban. Lassan visszanyerte az optimizmusát, és újra végiggondolta az élete derűs
oldalát: jó barátok vették körül, és volt egy saját vállalkozása, amelyet ő maga épített fel, és
amelyre nagyon büszke volt.
Nem lehetett saját gyereke, az örökbefogadást pedig sok vívódás után elvetette. De ez nem
jelentette azt, hogy vége a világnak. A teljes, tartalmas élet egyáltalán nem attól függ, hogy az
ember képes-e utódokat nemzeni, és fölnevelni őket. Le fog ülni Nickkel, és normális, felelős,
érző felnőtt módjára elmondja neki, mit érez iránta - úgy, ahogyan azt általában is tette. Most
már csak abban kellett reménykednie, hogy Nick mégsem ment el, és nem tekinti őt dühöngő
elmebetegnek.
És lám. Nick nem ment el.
Ahogy Katié kilépett a fürdőből, döbbenten látta, hogy a hálószobájában körös-körül mécsesek
égnek. Lágy, aranyló fényük mély sárgadinnye árnyalatúvá festette a barackszínű falakat. A
redőnyök lehúzva, az ágytakaró hívogatóan visszahajtva. Az éjjeliszekrényen álló rádióból
romantikus dal szólt, alig hallhatóan. Katié párnáján egy szál barackszínű rózsa feküdt. És ott
volt Nick, aki karjait kitárva, őszinte, sötét pillantással várta.
Katié, mint aki kegyelmet kapott, úgy futott bele az ölelésébe. Úgy érezte, most még mélyebben
szerelmes Nickbe. Ajkai a férfi mellkasára tapadtak, karjaival szenvedélyesen átölelte,
miközben a megkönnyebbülés könny-cseppjei próbáltak utat törni maguknak szorosan lehunyt
szemhéjai mögül.
- Sajnálom - suttogta Katié, bár nem tudta pontosan, miért kér bocsánatot: mert elveszítette
a fejét, mert magára hagyta Nicket, vagy mert nem lehet gyereke?
Nick magához ölelte, és a haját simogatva csitította.
- Nyugi, nincs semmi baj, kicsim. Én is sajnálom. Majd megoldjuk valahogy.
Majd megoldjuk.
Katié tudta, hogy mindketten mást értenek „megoldás" alatt. Ő azt, hogy sikerül meggyőznie
Nicket arról, hogy meghozta az egyetlen döntést, amelyet meghozhat. Nick pedig valószínűleg
azt, hogy majd sikerül őt meggyőznie, mégiscsak éljen a lehetőséggel, amely nyitva áll előtte.
De egyelőre Katié nem engedte, hogy bármi elrontsa ezt a meghitt pillanatot. Most nem
számítottak a véleménykülönbségek. Csak az számított, hogy Nick karjában lehetett, és átadta
magát a szerelemnek, hogy a gyönyör és a vágy irányítsák a tetteit és a mozdulatait. Nick az övé
volt, a karjában tarthatta, megérinthette, felizgathatta. Soha többé nem akarta őt elengedni.
Ez az egyetlen gondolat zakatolt a fejében, amint Nick kioldotta a köntösét, és a tenyerébe vette
vágytól sajgó melleit. Ez volt az egyetlen gondolata, amikor Nick lefektette a lepedőre, és
kemény férfiasságával betöltötte a combjai közt feltáruló kínzó ürességet.
Nick az övé volt. És soha többé nem akarta őt elengedni.

Kilencedik fejezet

Ez meg mi? - kérdezte Maggie, miközben egy rozsdamentes acéldobozra mutatott Nick
vadonatúj konyhájának közepén. Odakint villámlás hangja dörrent. - Veszélyesnek látszik.
Nick abbahagyta a polcok beállítását az éttermi hűtőben, és hátrapillantott a válla fölött.
- Ja, az? Az egy tányérlift. - Nick becsukta a hűtő ajtaját, aztán odasétált legújabb konyhai
játékszeréhez, hogy demonstrálja működését. - Ide kerülnek a tányérok, látod? Van benne egy
rugós érzékelő, úgyhogy akárhányszor a pincér kivesz belőle egy tányért, rögtön másik ugrik a
tetejére.
- Fogalmam se volt, hogy egy étterem működtetéséhez ilyen ketyerék is kellenek - mondta
Maggie, és kíváncsian végigpásztázta a helyiséget.
Nick büszkén nézett körül. Úgy dolgozott, mint egy megszállott, hogy a konyhája elkészüljön.
A frissen festett sárga falak vidám háttérként szolgáltak a vadonatúj berendezéshez. Ott volt a
sütő, amelyre rengeteget költött. A jégkészítőt, a tányérliftet és az éttermi hűtőt használtan
vette, hogy ne kelljen túllépnie a költségvetését. A konyha közepét a hosszú, magas munkapult
uralta, amelynek egyik végét konyhai zsúrkocsi, másik végét mosogató zárta le. A plafonhoz
rögzített vasállványzaton különböző méretű serpenyők lógtak.
- Maggie - szólalt meg Katié, aki az étkezőrészből lépett be a konyhába. - Azt hittem, segítesz
nekem eldönteni, milyen dekoráció kerüljön a falra.
- Segítek is - válaszolta Maggie, aztán megigazította vörös haját, és rebegő szempillával
Nickre nézett. - Csak előbb lenyúlom a pasidat, Kathryn.
- Ha kísérőt keresel a nagy bulira a Drewes-kúrián, Nick már foglalt - jegyezte meg Katié,
azzal a pulthoz sétált, ahol Nick a több száz darabból álló receptkártya-gyűjteményét
rendezgette. Babrálni kezdett a receptkártyákkal, és próbált nemtörődömnek látszani. -
Tényleg, téged elhívott már valaki?
- Carter Hill - válaszolta Maggie minden lelkesedés nélkül, aztán vágott egy grimaszt, a
konyhaajtó felé fordult, és egykedvűen bámulta az odakint zuhogó esőt.
Katié és Nick aggodalmasan összenézett.
- Még nem adtam neki választ - folytatta Maggie, és újra grimaszolt egyet. - Az a pasi csak
a társasági jogról tud beszélni. A legutóbbi randin közöltem vele, hogy ebből ro-hadtul elegem
van, és most már csak akkor vagyok hajlandó törvénysértésekről társalogni, ha azt kell
eldöntenem: törvénysértően ronda-e az alsógatyája, vagy sem.
Nick felnevetett, és Katie-hez simult. Katié ellépett tőle, és próbált a beszélgetésre figyelni -
ami mindig nehezére esett, ha Nick közben hozzáért.
- Szerintem várj még. Végül is a buli több mint egy hét múlva lesz. Nem tudhatod, mi
történik még addig.
- De azt viszont tudom - sóhajtott Maggie -, mi az, ami biztos nem fog megtörténni... Az
egyetlen pasi, akivel szívem szerint elmennék, tutira nem fog elhívni.
- Miért nem hívod el te őt? - érdeklődött Nick. - Talán csak túl szégyenlős.
- Elhívni őt? - kérdezett vissza Maggie vékonyka hangon, és elsápadt. - Valahogy azt
gondolom, nem volna túl jó ötlet. - Maggie túlméretezett karórájára pillantott, és szemmel
láthatóan megkönnyebbült: a vállait leengedte, még a haja is mintha pihenőállásba ereszkedett
volna. - Nahát, hogy elszaladt az idő! Mrs. Pruitt már biztosan vár rám! -mondta, azzal
kiviharzott a konyhából.
Nick elnézte, ahogy Maggie kilép a szürkeségbe, majd Katie-hez fordult:
- Beszélned kéne a bátyáddal.
- Nekem? - kérdezte Katié, miközben érdeklődve lapozgatta a recepteket. - Te vagy a férfi.
Miért nem beszélsz vele te?
- Mert te vagy a testvére. így kisebb az esélye, hogy halálosan megsebesít. - Nick határozottan
úgy gondolta, hogy Rylan Quaidnek tanácsot adni a szerelmi életét illetően nem éppen egy
életbiztosítás.
- Mindenképp beszélni akarok Ry-jal - mondta Katié. - És Maggie-vel is. Ekkora hülyeséget
még életemben nem láttam. Ha egymást kell szapulniuk, nem kímélik a másikat, pörög a
nyelvük, mint két géppuska. De ha érzelmekre terelődik a szó, egy szót se tudsz kihúzni
egyikből sem. Mi az a poüo del padrone? - kérdezte kíváncsian, és kihúzott egyet a
receptkártyák közül. - Finom lehet.
Nick kivette a kártyákat Katié kezéből, félretette őket, és átölelte a lányt.
- Miss Quaid, kegyed műveltsége fájdalmasan hiányos.
Már ami a gasztronómiát illeti. És mi a helyzet a társastánccal? Meg tudja különböztetni egyik
lábát' a másiktól, vagy villámleckéket kell adnom önnek a nagy buli előtt? Katié komoran
ránézett.
- Egyszer már megmondtam, Nick. Nem táncolhatok. Katié próbált kibújni az ölelésből,
de Nick nem engedte.
Itt volt az ideje, hogy Katié rájöjjön: semmi sincs kőbe vésve. Nicknek úgy tűnt, a lány
túlságosan is könnyen beletörődik saját korlátaiba. Nem volt ugyan korlátolt, de hajlamos volt
egyetlen nézőpontból tekinteni a dolgokra. Épp ideje, hogy belássa: egy problémára többféle
megoldás is létezhet. Ha megtanulna kompromisszumot kötni, egy csomó olyan dologgal
gazdagodhatna az élete, amelyeket most megtagad magától. Nick tudta, az egyik ilyen dolog
nem más, mint a tánc. A másik pedig a gyerekvállalás.
- Tánc és tánc között is van különbség - mondta a lánynak türelmesen.
Katié bosszúsan megrázta a fejét.
- Nem lehet. Semmit sem szeretnék jobban, mint táncolni veled a bulin. De nem tehetem.
- Eleinte azt hitted, járni sem járhatsz velem - jegyezte meg Nick.
- Az más volt.
- Nem volt más. Fejedbe vetted, hogy egyetlen férfi sem akarhat téged, és ezt az istennek sem
voltál hajlandó újragondolni.
- A szerelem nem káros az egészségemre - vitatkozott Katié. - Az orvos viszont azt mondta,
nem táncolhatok. Ami értsd és mondd, azt jelenti: nem táncolhatok.
- Hogy te mennyire makacs vagy! - kiáltott fel Nick, és bosszankodva az ég felé emelte a kezét.
- Hallgathatnál rám, de nem! Te csak egyféleképp, csak és kizárólag a saját szemszögedből
látod a dolgokat. Senki más nem tud semmit.
- Én ilyet nem mondtam!
- De ebben most igazad van, ugye?
- Igen!

- Mit gondolsz, szambázni fogok veled, felkaplak és megpörgetlek a fejem fölött? Vagy arra
kérlek, hogy szvin-geljünk, vagy ilyesmi? - Katié arcán látni lehetett, amint e szavak hallatán
megjelennek lelki szemei előtt az Útonálló bravúros táncmozdulatai és figurái. Nick nyugalmat
kény-szerített magára, és egy hosszú sóhajjal kieresztette a felháborodás gőzét. Két tenyere
közé fogta Katié arcát, és mélyen a lány szemébe nézett. - Megbízol bennem?
- Igen - felelte Katié. Nyomorultul érezte magát, megbízott Nickben, de ugyanakkor látta,
hogy a férfi egyáltalán nem érti meg a lelkiállapotát. Nick volt makacs, nem pedig ő.

- Jó. Akkor gyere fel velem.

- De...
Nick egy figyelmeztető pillantással elhallgattatta Katie-t, és a szájára tette az ujját. Maga
mögött húzva a lányt, áthaladt a szinte elkészült nagytermen, amelyet zsúfolásig elfoglaltak a
kupacokban álló székek és asztalok. Felmásztak a lépcsőkön, áthaladtak a befejezetlen második
emeleten, elhagyták Nick lakrészét, és felmentek egészen a padlásig.
A hely teljesen másképp festett, mint amikor Katié utoljára látta. Akkor homályos, koszos hely
volt, tele kacatokkal. Most a csúcsos tetőszerkezet északi oldaláról fény szűrődött be a
tetőablakon át. A felsikált és kifényesített fapadló csak úgy csillogott. A kacatok eltűntek, a
terem tágassá vált. A sarokban profi hi-fi rendszer állt. Az egyik falat végig tükrök borították, a
tükrös fal előtt pedig egy súlyzókészlet hevert.
Nick a terem közepére vezette Katie-t, aztán odalépett a lejátszóhoz, hogy betegyen egy lemezt,
közben a lány durcásan bámult ki a nagy körablakon. Az eső sűrű, nagy cseppekben esett,
úgyhogy semmit sem látott az üvegen túl. A csapadék áttetsző ezüstréteget vont az ablakra,
mintha csak egy higanyfüggöny takarná el a külvilágot. Katié egyedül érezte magát. Aztán
hirtelen ott termett mellette Nick, és ahogy a férfi lenézett rá, sötét szemei szinte könyörögtek a
bizalmáért.
Nick a saját fülére mutatott.
- Hallgasd a zenét. - Aztán a szemére. - És közben figyeld a szemem. - Azzal megfogta Katié
kezét, és a szívéhez húzta. - Bízz bennem. - Alighogy a karjába vonta Katie-t, megszólalt a
zene.
Egy lassú szám csendült fel a lemezről. Szomorú volt, elragadó, lágyan simogató. És mégis,
ahogy a hangok ott keringtek körülöttük, észrevétlenül burkot szőttek köréjük, kizárva minden
mást a világból, mintha csak ők ketten léteznének - ők ketten, a zene meg a szerelem. Lassan
ringtak a zene hullámain. Nick vezette, forgatta, átkarolva tartotta Katie-t, miközben a
szemével és egész testével arra kérte, hogy bízzon benne, minden mozdulata azt sugallta, hogy
Katié bízza rá a vezetést, mert soha nem fogja elengedni, és sosem fogja hagyni, hogy bármi
vagy bárki bántsa őt.
Nick maga volt a megtestesült erő és energia - bár ezúttal erejét, energiáját, akaratát és
gyorsaságát igencsak visszafogta. Ő ezt a kompromisszumot kötötte Katie-ért. Katie-é pedig
abból állt, hogy ellazult Nick karjaiban, és feltétel nélkül követte.
Csak úgy suhantak a parketten, körbe-körbe forogtak az üres teremben. A falakat borító
tükrökben Katié figyelte kettejük táncát. Szinte eggyé olvadva mozogtak: két test, tökéletes
harmóniában. Nem sokban különbözik a szeretkezéstői, futott át az agyán. Egy férfi
megzabolázott ereje, egy nő behódoló bizalma. A táncukat csak egy vékony vonal választotta el
a tomboló szenvedélyek táncától.
Aztán fokozatosan átlépték a határt.
A zene lágy lüktetésére Nick benyúlt Katié szoknyája alá, fürgén levarázsolta róla a bugyiját.
Aztán megemelte a lányt, magához szorította, együtt mozdult-fordult vele, és közben az járt a
fejében, hogy partnere mennyire apró és törékeny. Baljával szorosan tartotta Katie-t, miközben
jobb kezével lehúzta a nadrágja sliccét. Mindenét oda akarta adni a lánynak, a mindenséget
akarta jelenteni számára.
Nick megszabadult a nadrágjától. Katié nekipréselte egész testét, és íjként hátrafeszült. Lábait
szorosan Nick derekára fonta, aztán hátravetette a fejét, és meleg, puha testébe fogadta a férfit.
Sötét haja selyemfüggönyként omlott alá, és ütemesen hullámzott a tánc és a szeretkezés
ritmusára. Nick egyik kezével még mindig szorosan tartotta, a másikkal pedig kiszabadította
Katié melleit, hogy csókolja-kényeztesse őket, és gyönyörködjön szépségükben a terem
fakóezüst fényében. Egyre beljebb nyomult Katié ágyékába, aki egyre mélyebben fogadta őt.
Szenvedélyesen egymásba kapaszkodtak, vadul csókolóztak, sóhajuk röppent, míg végül
gyönyörtáncuk egy közös extázisban érte el tetőfokát.
Fel kéne készülnünk a leendő alkalmazottak interjúztatá-sára - mondta Katié, és Nick nyakához
szorította az arcát. A táncteremből átmentek Nick hálószobájába, ahol a délelőtt további részét
szeretkezéssel töltötték, mit sem törődve a munkálatokkal, amelyeket aznapra terveztek a
földszinten. - Merthogy alapvetően ezért vettem ki a délutánt.
- Tényleg? - kérdezte Nick, miközben Katié hátát és fenekét simogatta. - Én azt hittem,
azért vetted ki a délutánt, hogy áldozzunk valamit a testi örömök oltárán.
Katié beleharapott a férfi kulcscsontjába.
- Gondold át újra, jenki. Azért vagyok itt, hogy biztosan ne vegyél fel szexi pincérnőket.
- És szexi pincéreket felvehetek?
- Nyugodtan - felelte Katié, és felkönyökölt az ágyban. Pajkos pillantást vetett Nickre, és
játszani kezdett egy göndör fekete hajtinccsel, amely a férfi homlokába hullott. - Sőt, arra
gondoltam, hogy akár felvehetnél néhány fickót a Hepplewhite's-ból.
- Komolyan mondod? - Nick kérdően felhúzta a szemöldökét.
- Hát persze. A helyükre kísérhetnék a vendégeket, és előadhatnák a számukat.
- Bírnád, mi? Szívesen néznéd, hogy minden este egy rakás jóképű pasi megszabadul a
ruhájától, igaz?
- Hm... azt hiszem, igen - felelte Katié elgondolkozva, és próbálta nem elnevetni magát azon,
hogy Nick milyen mérgesen nézi. - Nagyon jól szórakoztam múltkor a Hepple-white's-ban.
Legközelebb majd megpróbálok borravalót csúsztatni valamelyik fickó tangájába.
- Jobban teszed, ha ezt még átgondolod, Kathryn Quaid - mondta Nick, azzal gyengéden maga
alá gyűrte a lányt, amitől a lepedő mindkettejükre rátekeredett. - Azt akarom, hogy az enyémen
kívül senki más tangáját ne babráld!
Katié felkacagott, ahogy Nick csókjai csiklandozták a nyakát.
- Csak nem féltékeny vagy? - préselte ki magából a szavakat.
- Őrülten - nyögött fel Nick, azzal keményen a lányba hatolt.

Az interjúk egész délután tartottak. Úgy tűnt, végtelen számú szakképzett és kevésbé
szakképzett jelentkező pályázott a meghirdetett állásokra. Nicket teljesen elvarázsolta a
felvételiztetés. Szeretett új emberekkel megismerkedni, mindenki más és más volt. Néhány óra
elteltével a figyelme mégis egyre inkább Katie-re terelődött - és a lány is egyre inkább csak vele
kezdett foglalkozni.
Katié kibújt a cipőjéből, és a lábát fel-alá futtatta Nick vádliján, miközben a férfi épp arról
faggatott egy pattanásos tinédzsert, hogy be tudná-e vállalni a hétvégi mosogatást. A
meghallgatások között alaposan kiértékelték a jelentkezőket. Mindketten próbáltak nagyon
profin viselkedni, de közben szinte felfalták egymást a szemükkel. Mire az utolsó reménybeli
alkalmazott is kisétált az ajtón, úgy tűnt, mindkettejüknél másodperceken belül bekövetkezik az
öngyulladás.
Lassan felálltak a székből, és színlelt közönnyel kinyújtóztatták a tagjaikat. Aztán Nick hirtelen
magához húzta Katie-t, és a közönynek még a gondolata is egyszeriben semmivé foszlott. Nick
olyan mohó, éhes szenvedéllyel csókolta a lányt, mintha az ajka volna az egyedüli táplálékfor-
rás a földön. Katié a vállába kapaszkodott, hogy el ne veszítse az egyensúlyát, a férfi ingének
vászonszövete gombóccá gyűrődött a markában. Egészen beleszédült a vágyba.
Hogy akarhatta ennyire Nicket, mikor az egész délelőttöt azzal töltötték, hogy kielégítsék
egymás testi szükségleteit? Katié ezen töprengett, de amint megfogalmazódott benne a kérdés,
már tudta is rá a választ. A vad, csillapíthatatlan éhség része volt a szerelemnek, amelyet Nick
iránt érzett. Ez volt minden, amit tudnia kellett.
- Hogy kívánhatlak ennyire? - kérdezte Nick szinte kétségbeesetten, és ahogy rápillantott
a lányra, csak még jobban elhatalmasodott rajta a birtoklási vágy. Katié makulátlan nyári ruhája
csupa ránc és gyűrődés lett a férfi kezétől, ajka pedig nedves és vörös szenvedélyes csókjától. -
Menjünk fel.
Katié nagy levegőt vett, remélve, hogy attól kicsit sikerül megnyugodnia.
- Át kell mennem a boltba pár percre. Rögtön visszajövök.
- Rendben - felelte Nick valamivel higgadtabban, hogy pár centi távolság volt közöttük. -
Főzök magunknak egy jó kis vacsorát.
- El fogok hízni a jó kis vacsoráidtól.
- Arra esélyed sincs, kicsim - válaszolta Nick egy lomha, ragadozószerű mosoly kíséretében. -
Majd később ledolgozzuk.
Katié szemmel láthatóan elpirult, miközben sarkon fordult, és az ajtó felé vette az irányt.
Nick fejcsóválva nézett utána. Katié néha olyan volt, mint egy szégyenlős, vihogós
kamaszlány. De legtöbbször inkább érett nőként viselkedett, aki biztos magában és
képességeiben. Persze voltak pillanatok, amikor a lány azt hitte, Nick nem látja az árnyakat a
tekintetében, amelyektől néha olyan magányosnak tűnt, hogy az már ijesztő volt.
Nick az asztalra dobta a szemüvegét egy kupac önéletrajz mellé, és finoman megdörzsölte az
orrnyergét. Kettőjüknek már eddig is komoly akadályokat kellett leküzdeniük ebben a
kapcsolatban: egyrészt Katié hegeit, másrészt az ő sztriptíztáncosi karrierjét. De még hátra volt
egy akadály, egy óriási akadály: Nick hosszú távra tervezett Katievei, viszont gyermekeket is
akart. Tudta, nagy csaták várnak rá, míg sikerül meggyőznie a lányt, hogy kösse meg a saját
kompromisszumát.
Nick hirtelen zajra lett figyelmes a bejárati ajtó felől. A baljós gondolatokat boldogan cserélte
vidámabbakra. Végül is Katié csak és kizárólag az övé lesz egész este.
- Ez hamar ment - mondta, de amint megfordult, rögtön az arcára fagyott a mosoly. Az
ajtóban Rylan Quaid alakja tornyosult. - Örülök, hogy látlak, Ry. Mi szél hozott?
Ry meglehetősen zavarban érezte magát, egyik lábáról a másikra állt, még kopott csizmájának a
sarka is zavartan koppant a padlóhoz. Kék baseballsapkát gyűrögetett a kezében, és annyira
látszott felszabadultnak, mint egy pár gumicsizma a báli cipők között. Mint mindig, most is
mogorva arckifejezést öltött magára: sötét szemöldökét jobban már nem is húzhatta volna
össze.
- Katié mondta, hogy egész jól táncolsz.
Nick számára komoly erőfeszítést jelentett, hogy elhessegesse az agyába toluló emlékképeket a
délelőtti közös táncukról. Remélte, nem vág olyan arcot, amely elárulná bűnösségét, így próbált
egyszerre bólintani és lazán vállat vonni.
- Ööö... gondolod, hogy... ööö... meg tudnál tanítani keringőzni?
A kísértés, hogy hisztérikus röhögésben törjön ki, már-már leküzdhetetlen volt Nick számára -
de keményen tartotta magát. Át tudta érezni, mennyi gyötrődésen mehetett keresztül Ry, mire
rávette magát, hogy előrukkoljon egy ilyen kéréssel. Semmi pénzért sem nevette volna ki
szerencsétlent. Hogy visszanyerje önuralmát, Nick néhány pillanatig az asztalon felhalmozott
önéletrajzokat fixírozta, aztán felnézett Ry-ra, és úgy tett, mintha mindennapos dolog lenne,
hogy életerős, tagbaszakadt fickók ilyen igénnyel fordulnak hozzá.
- Persze. Nem probléma.
Ry bólintott, megkönnyebbülten felsóhajtott, és masszírozni kezdte vastag, napégette tarkóját.
- Jól van, a pokolba is, akkor kezdjünk neki, és gyorsan essünk túl rajta.

Katié ruganyos léptekkel vágott át az utcán, és úgy mosolygott, mintha őt illetné minden
dicsőség Maggie boldogságáért. Ry-nak végül mégiscsak sikerült összeszednie a bátorságát,
hogy elhívja Maggie-t a buliba. Katié alig várta, hogy elújságolja Nicknek a nagy hírt.
Hanem Nicket sehol nem találta az étterem földszintjén. Katié a lépcső alján nekidőlt a
korlátnak, és amint meghallotta a föntről leszűrődő zene hangjait, lassan mosolyra húzódott a
szája. Keringő volt - lassú, édes és csodálatosan romantikus. Nick már megmutatta neki, hogy
tudnak együtt táncolni. A zene alapján úgy tűnt, újabb leckét akar adni.
Katié sietve szedte az utolsó lépcsőfokokat, készen arra, hogy egyenesen Nick karjaiba
repüljön. Csakhogy Nick karjai közt már nem volt szabad hely - ami azt illeti, egy parányi sem.
Katié a szájára tapasztotta mindkét kezét, hogy úgy-ahogy elfojtsa a vihogását. Egyszerre
hihetetlen és meghökkentő látvány tárult a szeme elé: látta Nicket, látta Rylant, és látta, hogy a
két férfi körbe-körbe keringőzik a tükörsima parkettán.
Rylan homlokát ráncolva koncentrált, miközben esetlenül lépkedett, Nick a tekintetével
próbálta őt bátorítani, de két-három lépésenként nem bírt kitérni a negyvenötös cowboycsizmák
fenyegető közeledése elől, és jobb híján az ajkát harapdálta kínjában.
- Jól csinálod - biztatta Rylant, aki épp azt gyakorolta, hogyan kell rendesen vezetni a nőt.
- Úgy gondolod?
- Naná. Igazán könnyedek a lépteid - bátorította Ry-t, de a grimasza elárulta, hogyan fejezi be
magában a mondatot: ...már amikor nem lapítod szét a lábfejemet. - Próbáljuk még egyszer a
forgást. Egy, két, há. Egy, két, há.
Bizonytalan léptekkel forogtak tovább, aztán a zene véget ért, és diszkrét tapsra lettek
figyelmesek. Odakapták a fejüket.
- Igazán szép pár vagytok - állapította meg Katié faarccal.
Tizedik fejezet

Talán fénykorában nézhetett ki így a Drewes-kúria, mint most, gondolta Katié, miközben Nick
kisegítette az autóból, és andalogva elindultak a feljárón. A kúria gyönyörű volt. Élettel teli és
pezsgő. Katié ugyanakkor biztosra vette, hogy az épület még sosem látszott ennyire boldognak
és büszkének. Romjaiból mentették meg, és szeretetteljes emberek segédkeztek
újjászületésében, olyanok, akiknek fontos volt, hogy megőrizzék történelmi örökségüket.
Kétszáz éve ez volt az egyik legszebb ház egész Virginiában. És most újra az lett. Katié szívét
jóleső melegség járta át: elégedettséget érzett, és nem csekély büszkeséget. Nickre mosolygott.
- Szinte látod a múlt vendégeit, akik akkor jártak ide, amikor a kúria még fénykorát élte,
ugye? Férfiak szatén lovaglónadrágban és bársony felöltőben. Hölgyek magasra polcozott
rizsporos hajjal, a ruhájuk csak úgy hömpölyög a több réteg alsószoknya fölött. Férfiak, mint
például Thomas Jefferson és George Washington.
Nick felnevetett.
- Nem mondod, hogy az öreg Washington itt is megszállt? - Virginiában minden második
város azzal büszkélkedett, hogy legalább egyszer megfordult ott az ország első elnöke.
- De itt tényleg megszállt. - Katié megtorpant az ösvényen, és szembefordult Nickkel. -
Akárcsak Madison, Monroe meg Harrison. Virginia előkelőségei roppant összetartó közösséget
alkottak.
Nick megölelte Katie-t, és rámosolygott.
- Mondták már neked, hogy az arcod határozottan ragyogni kezd, amikor a múltról
beszélsz? Te igazi romantikus lélek vagy, Kathryn.
Ahogy Nick megjósolhatta volna, Katié elpirult, és úgy tett, mintha bosszantaná a megjegyzése.
Isten ments, hogy bárki mást gondoljon, mint hogy Katié ízig-vérig higgadt üzletasszony.
- Ugyan, menj már! - mondta Katié gúnyos kacajjal, azzal lecsippentett egy láthatatlan
szöszt Nick szmokingjának hajtókájáról. - Csupán érdekel a történelem, ez minden.
Nick elmosolyodott, és gyors puszit nyomott Katié homlokára.
- Te kis makacs. Bemenjünk? Alig várom, hogy láthassam, hogyan csorgatja a nyálát az összes
pasi, amikor meglát téged ebben a ruhában - mondta csipetnyi éllel a hangjában, ami azért
elárulta a féltékenységét. Mindaddig nem bánta, ha Katie-t megbámulják a férfiak, míg a lány
az ő oldalán ragyogott. Aztán hirtelen elkomorult az arca, kérdő pillantással nézett Katie-re. -
Ami... sötétzöld?
- Nem - nevetett fel Katié. - Sötétvörös.
- Mindegy, akkor is lélegzetelállító.
Katié önelégült mosollyal simította végig a szoknyáját. Washington D. C. összes butikját
végigtalpalta ezért a nem mindennapi ruháért. A végtelenül letisztult stílusú ruha bur-
gundivörös selyemből készült, a vékonyka vállpántokhoz mély hátkivágás tartozott, amely csak
annyira volt merész, hogy még diszkréten eltakarta a műtétből visszamaradt hegeket. A ruha
felsőrésze szorosan ráfeszült a testére, és nyíl alakban futott elöl össze a hasán. A derékban
lágyan rakott szoknya következett, amely két leheletfinom rétegből készült. A szoknya alján a
rétegek hosszúkás, lángnyelv alakú darabokban értek véget, amelyek minden lépésnél körbe-
táncolták a vádliját. A különleges alkalomra Katié tekervényes hajfonatokkal megbolondított
kontyot viselt. Az összes nő közül, akiket Nick valaha is látott, Katié hasonlított a leginkább
egy valódi hercegnőre.
A házat zsúfolásig megtöltötte az elvarázsolt vendégsereg. Mintha mindenki egyszerre beszélt
és nevetgélt volna. Az emberek elvegyültek egymással, és fel-alá sétálgattak az elegánsan
helyreállított villában, miközben az előcsarnokban a kamarakórus Bachot játszott. Az egész
hely fekete és fehér szmokingok hullámzó tengere volt, amelyet véletlenszerűen ragyogó
színárnyalatú estélyi ruhák tarkítottak. A gyarmati stílusú egyenruhába öltözött pincérek
pezsgőspoharakat hordtak körbe ezüsttálcán. A levegőben drága parfümillat keveredett az
asztalokat díszítő pazar virágcsokrok illatával.
A bálterembe vezető lépcső alján a Társaság a Virginia Történelmi Örökségéért elnöke
belekarolt Katie-be, és gratulált a jól végzett munkához.
- Köszönöm, Mrs. Byrd - mondta Katié, és rámosolygott a rózsaszín fodros ruhát viselő éltes
hölgyre. - Természetesen ez nem csupán az én érdemem. Én csak segítettem.
Mrs. Byrd bölcsességet árasztó zöld szemeit Katie-re emelte.
- Ismerlek jól, Kathryn. Te nem egy szimpla méhecske vagy. Kémeim jelentették, hogy te
voltál, aki meggyőzte a városvezetést, hogy foglalkozzanak ezzel a projekttel. Szerénykedj
csak, ha akarsz, de hajlok rá, hogy elhiggyem, amit a forrásaimtól hallottam.
Katié zavarba jött, Nick mellkasát viszont annyira feszítette a büszkeség, hogy majdnem
lepattant egy díszgomb az ingjéről.
A bálterem lenyűgöző volt, külön szárnyat foglalt el a ház déli oldalán. A termet fényesre
lakkozott parketta borította, és végig franciaablakok szegélyezték mindkét oldalát. A vendégek
a nyitott ablakokon át ki-be sétáltak a bálterem és a kert között. A zenekar a terem hátsó
részében helyezkedett el, így a vendégek kiabálás nélkül, nyugodtan cseveghettek. A falak
mentén három-négy fős csoportokban, pezsgőt kortyolgatva beszélgettek az emberek. A bál-
terem közepén kisebbfajta tömeg táncolt, párok suhantak tova egy lassú slágerre a húszas
évekből.
Nick és Katié jelentőségteljesen egymásra pillantott, és egy emberként indultak a táncparkett
felé. Nick vigyázott Katie-re. Vigyázott, hogy ne forogjon túl gyorsan, hogy a többi táncos ne
ütközzön nekik, hogy a tánclépések mindvégig egyszerűek és lassúak maradjanak. Nick
annyira jó táncos volt, hogy óvatossága egyáltalán nem volt feltűnő. Senki sem vette észre a
teremben, mennyire türtőzteti magát Katié kedvéért - leszámítva persze Katie-t. De a lány úgy
döntött, elhessegeti a fejéből ezt a gondolatot. Túlságosan boldog volt ahhoz, hogy hagyja,
hogy a sejtései elrontsák a hangulatát.
Inkább Nickre összpontosított. A férfi elképesztően jól nézett ki szmokingban, vakítóan fehér
inge és zakójának tűéles vonalai csak kiemelték bronzbarna jóképűségét. Katie-nek eszébe
villant, hogy nézett ki Nick a padlásból kialakított tánctermében, farmerben és pólóban, az
esőáztatta ablakon beszűrődő sápadt, fehér fényben. Emlékezett, milyen ékesszólóan kérlelte a
férfi bársonybarna szeme, hogy bízzon benne. Katié megajándékozta a bizalmával, ő pedig
megajándékozta Katie-t egy eséllyel, hogy újra mozogjon, suhanjon és táncoljon - pedig Katié
korábban már azt hitte, erre sohasem lesz képes többé. A szívét szinte szétvetette a Nick iránt
érzett lángoló szerelme.
Ahogy körbetáncoltak a termen, a parketten kiszúrták Ry-t és Maggie-t. Maggie fekete,
vállpánt nélküli ruhát viselt, kiegészítőnek pedig egy fájdalmas mosoly ült az arcán. Ry pont
olyan kecsesen mozgott, mint egy táncoló medve a vásárban. Feltűnően feszengett a
szmokingjában, mintha nem merne túl nagy levegőt venni, mert attól fél, hogy a zakója
felhasad a varrás mentén. Katié tökéletesen együttér-zett a bátyjával, tudta jól, milyen nehezére
esik szegénynek a táncikálás.
- Lazíts egy kicsit, oké? - súgta oda Nick Rylannek, mikor a szám véget ért, és mind a négyen
az italpult felé igyekeztek.
- Gyűlölöm ezt a rohadt öltönyt - morogta Rylan összevont szemöldökkel. Vastag ujját
végighúzta a hófehér ing kikeményített gallérján. Úgy izzadt, mint egy ló. - Gúzsba vagyok
kötve, mint a kötözött sonka húsvét vasárnap. A pokolba! Ez a cipő még biztos a spanyol
inkvizíció idejéből maradt fenn. Akkor se szoríthatná jobban a lábam, ha egy patkolókovács
vasszögekkel szögezte volna őket a bütykeimre.
- Nyugi! - mondta Nick, és testvériesen meglapogatta
Ry hatalmas vállát. - Igyál valamit, és várd meg a keringőt. Jól csinálod. Csak figyeld a zenét,
és legyél laza. Maggie Katié füléhez hajolt.
- Nem merek odanézni. Megvan még mindkét lábam? Megesküdtem volna rá, hogy az
utolsó szám alatt az egyiket beletaposta a padlóba.
Katié beleharapott az ajkába, és bocsánatkérően a barátnőjére nézett.
- Légy hozzá türelmes, Mary Margaret. Látod, milyen elszántan próbálkozik.
- Édesem, ha a bátyád ennél elszántabban próbálkozna, akár meg is ölhetne. - Maggie
fájdalmas arccal Ry-ra nézett, aki épp két pohár rózsaszínű puncsot kért a pultnál. Aztán egy
mosolyt küldött felé, mire Ry kilöttyintette az egyik pohár tartalmának a felét, és olyan dühös
pillantást lövellt a pultoslány felé, mintha az incidens egyenesen az ő hibájából történt volna. -
Ne kérdezd, mit látok Ry-ban. Nyers, faragatlan, gunyoros. Állandóan vitatkozunk, soha
semmiben nem értünk egyet. - Maggie rubinvörösre rúzso-zott ajkait halk sóhaj hagyta el.
Barna szeme megtelt gyengédséggel. - De micsoda jóképű ördög abban a szmokingban, nem
igaz?
Katié nem szólt egy szót sem. A „jóképű" nem éppen az a jelző, amellyel Ry-t jellemezni
szokták. Valószínűleg a „markáns" volt a legudvariasabb kifejezés, amelyet Katié valaha is
hallott a bátyjával kapcsolatban, de hát ha Maggie szerint jóképű volt, ám legyen. Furcsa párt
alkottak ők ketten: a nagy, mogorva bátyja meg a mindenkivel könnyen barátkozó, bőbeszédű
barátnője. Katié valahogy úgy érezte, talán éppen a különbözőségük miatt lehetnek tökéletesek
egymás számára.
Mikor a zenekar szünetet tartott, a kis négyesfogat a terem szélére húzódott, és élvezték az
egyik franciaablakon beáramló langyos esti szellőt, amely magával hozta a kert illatait. A
beszélgetés a házra, a bulira és a megjelent vendégekre terelődött. Ry és Maggie szokás szerint
folyton egymást ugratták. A táncparkettet leszámítva Ry minden gátlását hátrahagyta azzal
kapcsolatban, hogy a húga barátnőjével randevúzzon. Aztán megérkezett Zoe és Darrell Baylor
is, és csatlakoztak a négyeshez. Zoe fantasztikusan festett hosszú, testhezálló neonkék
ruhájában. Darrellen a kötelező szmoking volt, és ezúttal sem hagyta otthon szokásos megnyerő
mosolyát.
- Jó estét mindenkinek - üdvözölte Darrell a társaságot. - Remek parti, még akkor is, ha a
feleségem szerint nem elég izgalmas.
Zoe tátott szájjal bámult rá.
- Én nem mondtam ilyet!
Darrell ártatlan képpel nézett a feleségére.
- Azt mondtad, a turisztikai bizottság jobban tette volna, ha a zenekar helyett azokat a
férfitáncosokat kéri fel a Hepplewhite's-ból.
Mindenkiből kitört a nevetés, Zoe pedig csak állt ott, mint akit leforráztak. Mutatóujját
fenyegetően ingatta a férje felé.
- Na várj csak, amíg hazaérünk!
Darrell felvonta a szemöldökét aranykeretes szemüvege mögött.
- Jaj, már megint be kell öltöznöm az Útonállónak? Katié és Nick meglepetten egymásra
nézett, míg a többiek továbbra is kíméletlenül ugratták Zoét.
Katié ekkor elnézett a terem túlsó vége felé, és pillantása megakadt egy nőn, aki úgy nézett ki,
mintha egyenesen a Vogue címlapjáról lépett volna le. Fekete haja kecsesen ívelt vállát súrolta,
ragyogó keretbe foglalva ovális arcát. Katié meg volt róla győződve, hogy smaragdzöld
estélyije valószínűleg remekül illik a szeme színéhez.
- Ki az ott Doll Harrisszel?
- John unokahúga New Orleansból - válaszolta Maggie italát szürcsölve. - Jayne Sutton.
Látogatóba jött, és marad néhány hétig. Alig néhány hónapja veszítette el a férjét. Nagyon
kedves, és itt helyben megeszem a kalapom, ha nem neki van a legtündéribb kislánya a világon.
Gyerekkönyveket ír, és illusztrálja is őket. Mármint Jayne, nem a kislánya.
- Te jó ég, Mary Margaret, talán neked is inkább könyvet kéne írnod! - jegyezte meg Ry
gúnyosan.
Maggie összeszűkült szeme Ry-ra villant, és diszkréten feljebb húzta vállpánt nélküli ruhája
felső részét.
- Vannak, akiket érdekel, mi folyik körülöttük, Rylan.
Ekkor Harrisék is csatlakoztak hozzájuk látogatóba érkezett unokahúgukkal. Jayne Sutton épp
olyan volt, amilyennek Maggie leírta: kedves és barátságos, úgyhogy mindenki azonnal
megkedvelte. Hamar túlestek a bemutatkozáson, és a következő pillanatban Jayne már meg is
hívott mindenkit piknikezni a Donner Parkba. Úgy tűnt, nagyszerű érzéke van ahhoz, hogyan
kell megtörni a jeget egy társaságban, és hogyan kell úgy bánni idegenekkel, mintha ezeréves
barátok lennének.
A zenekar most újra a húrok közé csapott: ezúttal egy big-band számot játszottak a negyvenes
évekből. A párok lassanként visszaszivárogtak a táncparkettre, Maggie-nek is sikerült magával
ráncigálnia Ry-t.
Ahogy elnézte a táncoló párokat, Jayne lába ütemesen mozogni kezdett a zene ritmusára.
- Ó, mennyire imádom a régi szvinget! - jegyezte meg Jayne, azzal Nickre és Katie-re
mosolygott, és kezével próbálta őket a táncparkett felé terelni. - Nektek most egy őrülten
tempós táncot kéne ropnotok.
Nick érezte, hogy Katié válla megfeszül a keze alatt.
- Nekem biztosan nem - mondta Katié arcára fagyott mosollyal. - Akkor sem tudnék ilyen
gyorsan mozogni, ha az életem múlna rajta. - Nickre pillantott, és úgy érezte, mintha egy
hatalmas szigonyt döfne a tulajdon szívébe.
- De Nick, miért nem kéred fel Jayne-t?
Nick gyomra azonmód görcsbe rándult. Ezt most miért találta ki Katié? A lány fakó szemébe
nézett és látta, hogy hamis mosolya mögött fájdalom és magány bujkál. Mint valami alattomos
kígyó, baljós előérzet kúszott az elméjébe. Ahogy Katié megérintette a kezét, Nick érezte, hogy
a lány épp ezzel a gesztussal taszítja el magától. Érzelmi és fizikai értelemben egyaránt.
- Gyerünk, Nick! Jayne biztosan örülne neki.
Jayne szinte ugyanolyan zavarban érezte magát, mint Nick.
- Hát, ha biztos, hogy nem bánod... - szólalt meg végül bizonytalan hangon.
- Ne hülyéskedj, Jayne! - vágta rá Katié könnyedén.
- Ez csak egy tánc. Miért bánnám?
Csak egy mazochista nem bánná, gondolta Katié, miközben a táncparkett felé igyekvő Nick és
Jayne után nézett. Ez igazi kínzás volt, mégpedig a legkegyetlenebb fajtából: állni és nézni,
hogyan táncol a férfi, akit szeret, azzal a nővel, akivé ő sosem válhat. Gyönyörű párt alkottak:
mindketten magasak voltak, és sportosak, grimaszolva és nevetve táncolták a szving tempós
figuráit és forgásait. Nick kecsesen mozgott, mozdulataiban képlékenyen vegyült az ösztön és a
technika. Jayne kevésbé volt magabiztos, de tele volt lelkesedéssel és elszántan próbált nem
lemaradni a partnere mögött. Vele aztán nem kellett óvatosan bánnia Nicknek...
Katié hirtelen úgy érezte, mintha három lába volna, három béna lába. Véznának, lassúnak
érezte magát - és kiüresedettnek. Azóta nem érzett ilyet, amióta először szeretkezett Nickkel.
Nick mellett végre úgy érezte, hogy teljes értékű nő lehet - holott nem volt az.
Nick egészséges és aktív férfi, olyan férfi, akinek a tehetségében nem osztozhat, akinek az
álmait sohasem tudná valóra váltani. Milyen jogon tarthatná hát vissza attól, hogy megvalósítsa
mindazt, amire vágyik?
A szving a dobok szólamával ért véget. Nick olyan gyorsan pörgette Jayne-t, hogy a lány ruhája
teljesen a lába köré csavarodott. Kifulladva és vidáman csatlakoztak újra Katie-hez.
- Hát... ez... jó móka... volt - zihálta Jayne, és kifésült egy hajtincset a szeméből. Barátságosan
megszorította Katié vállát. - Kösz, hogy kölcsönadtad Nicket.
- Szívesen, máskor is - felelte Katié, amit Nick egy meghökkent pillantással jutalmazott.
Amint Jayne elindult az italokkal teli asztal felé, Nick hátulról átölelte Katie-t, és arcát a lány
arcához szorította.
- Minden rendben?
- Persze. Csak egy kicsit fáj a hátam, ez minden - felelte Katié, de maga sem tudta, e két
mondat közül melyik a nagyobb hazugság.
Nick aggódó tekintettel nézett rá, és egy csókot lehelt a homlokára. Katié sosem panaszkodott,
de Nick tudta, hogy időnként fájdalmak gyötrik. Valójában Katié mindig makacs módon
ragaszkodott hozzá, hogy ne is beszéljen róluk.
- Szeretnél hazamenni? Megmasszírozom a hátad.
- Nem - felelte Katié szórakozottan. Egyre Jayne-t nézte, aki félrehajtott fejjel épp felkacagott
Zoe Baylor társaságában. - Jól vagyok. Jayne nagyon, de nagyon helyes, nem gondolod?
- Igen, az - vetette oda Nick mintegy mellékesen. Azt akarta, hogy hagyják végre a Jayne
Sutton-témát, mert erősen gyanította, ez az egész nem pusztán Jayne-ről szól. Még most is,
amikor a karjaiban tartotta, érezte, hogy Katié eltaszítja magától, a lelke összegömbölyödik,
mint egy sündisznó, és hangos csattanással bezár egy ajtót kettejük között. Valami nyilván
elkeserítette. És ebben szerepet játszott, hogy nem tudott vele szvingelni. De Nick még mindig
nem értette, Katié miért forszírozta, hogy inkább Jayne-nel táncoljon. Persze nem volt biztos
benne, hogy meg is akarja érteni.
Inkább arra vágyott, hogy visszakapja Katie-t - azt a nevetős, mosolygós Katie-t, akivel a
partira érkezett. Gyűlölte, amikor a lány így eltávolodott tőle. Akár tisztában volt vele, akár
nem, Katié ilyenkor mindig magával vitt egy kis darabot belőle, amitől magányosnak és
üresnek érezte magát. Nem kereste a szerelmet, amikor megismerkedtek, mégis rátalált. Katié
kiszínezte minden gondolatát, minden élményét. Ami legtöbbször igazán felemelő és
nagyszerű dolog volt, de ahányszor Katié eltávolodott tőle, inkább csak a félelemről szólt.
- Menjünk ki - javasolta Nick, majd anélkül, hogy megvárta volna a választ, sarkon
fordult, és elindult ki a kertbe. Katié követte. Nick, hogy elkerülje a többi párt, akik szintén
kijöttek levegőzni, egy régi, téglával szegélyezett kis ösvény felé vezette a lányt. Annikor a
háztól a lehető legtávolabbi szegletbe ért, megállt, hátával nekidőlt az alacsony kőfalnak, és
magához húzta Katie-t. Katié nem tiltakozott, fáradtnak és kimerültnek érezte magát. Jó érzés
volt Nickhez simulni, nekidőlni erős testének, beszívni meleg, tiszta illatát. Katié szorosan
belesimult Nick ölelésébe, kiürített mindent a fejéből, míg nem maradt benne más, csak a
csillagfényes éjszaka, az ezüstös holdvilág meg a gazdagon illatozó kert. És persze Nick maga.
Nick lassan simogatni kezdte Katié meztelen vállát, és közben belebámult a sötét éjszakába.
Azt szerette volna, hogy mindketten ellazuljanak. Végül Katie-nek szegezte a kérdést:
- Miért akartad, hogy Jayne Suttonnal táncoljak? Katié még arra sem készült fel, hogy
önmaga számára
megválaszolja ezt a kérdést, úgyhogy a lehető leglogiku-sabb magyarázattal szolgált:
- Táncolni akart. Te is táncolni akartál. És egyikőtöknek sem volt partnere.
- Nekem volt partnerem - javította ki Nick. - Csak te nem vetted a fáradságot, hogy
megkérdezd, egyáltalán akarok-e táncolni. Talán nem akartam. Talán csak ott akartam állni,
hogy élvezzem a zenét.
Lojalitás. Ez Nick egyik legnagyobb erénye. És egyben a legnagyobb h/bája is, futott át Katié
agyán.
- Táncolj a lánnyal, akit hoztál, távozz a lovon, amelyiken jöttél - mormogta.
- Mi a fenét akar ez jelenteni?
- Semmit. Ne is törődj velem. Azt hiszem, csak sajnálom magam. Tudom, mennyire szeretsz
táncolni, és azt kívántam, bárcsak táncolhatnék veled.
- De hát táncoltál velem!
- Tudod, hogy értem.
Nick két kezébe fogta Katié makacs állát, és kicsit megemelte, hogy egyenesen a szemébe
nézhessen.
- Tudom, hogy Kathryn Quaid az a hölgy, aki miatt ez az este létrejöhetett. Tudom, hogy ő
volt az, aki megszállottan dolgozott, hogy megmentse ezt a csodálatos régi házat. Tudom, hogy
nemcsak a barátai és a szomszédjai tisztelik, hanem sokan mások is. - Nick mosolya egy
szempillantás alatt gyengédről incselkedővé változott. - Ez mind a tiéd, és te még szvingelni is
akarsz? Micsoda telhetetlen nő vagy!
Katié tényleg telhetetlen volt, főleg ha Nickről volt szó. Azt akarta, hogy Nick mindent
megkapjon. Nem mintha az élete hátralévő részére ne tudna lemondani arról, hogy ő legyen a
második Ginger Rogers. Katié elfogadta a korlátait, de Nick kedvéért szerette volna lerombolni
őket. Nick rengeteg mindent adott neki. Miért érné hát be kevesebbel?
- Ez nem fontos nekem, Katié - mondta Nick, mintha csak olvasna a gondolataiban.
Az nem volt elég, hogy ezt szavakkal mondja el. Egy csókkal is el kellett mondania. A csókja
vad volt, szenvedélyes, és kissé elkeseredett, mintha attól félne, hogy Katié nem hisz neki.
Amikor elcsókolta a mondandóját, és az ajkuk különvált egymástól, Nick légzése éppoly
szaggatott és zaklatott volt, mint a szívverése.
- Tudod - szólalt meg, és közben azon erőlködött, hogy rámosolyogjon Katie-re, és oldja a
feszültséget, amely a csókjukba is beszivárgott. - Mindig is úgy gondoltam, hogy túlértékelik a
szvinget. Amit viszont a padláson csináltunk... Na, az tánc volt a javából. A kedvenc táncom.
Katie-t mosolyra fakasztotta az emlék, és elűzte a me-lankóliát, amely előtte úgy tapadt rá, akár
egy esőáztatta kabát. Semmi értelme elrontani az estét azzal, hogy olyan dolgokat gyászol,
amelyek soha meg sem történhetnének. Sokkal jobb volt élvezni a pillanatot, és szép emlékeket
gyűjteni, amelyeket aztán elraktározhat egy kis zugban a szíve mélyén, emlékeket, amelyeket
később elővehet, hogy megszépítsenek egy magányos éjszakát. Felemelte a kezét és gyengéden
kisimított Nick homlokából egy elszabadult fekete tincset.
- Nekem is az volt a kedvenc táncom.
- Akkor talán tartalékolhatnánk egy kis energiát későbbre - javasolta Nick, és végigsimított
Katié hátán. Élvezte a lány meleg, sima bőrének érintését, amelyet a ruha fedetlenül hagyott. -
Ha majd csak a miénk lesz a táncparkett.
Katié Nick mellkasához simulva bólintott.
- Most viszont vissza kellene mennünk, hogy megnézzük, Ry nem taposta-e bele Maggie-t
a padlóba.
Nick sértődést színlelt.
- Ezzel most becsmérelni akarod a tánctanári képességeimet?
- Nem, ezzel most Ry táncosi képességeit becsmérelem - felelte Katié, azzal átölelte Nick
derekát, és elindultak vissza a báli fények és hangok felé. - Ha arra gondolok, engem hogyan
tanítottál táncolni, egyáltalán nem panaszkod-hatom.
- Ry nem részesült hasonló bánásmódban.
- Hála az égnek - mondta Katié, és elfintorodott.
Tizenegyedik fejezet

Tökéletes nyári nap volt. Az égen sehol egy felhő, a nap zavartalanul sütött, de egy kis szellő
néha könyörületesen megsimogatta az ember bőrét. A pára, amely oly gyakori kísérője volt a
virginiai nyárnak, most úgy tűnt, szabadnapot vett ki. Az a fajta nap volt, amelyiket a jóisten is
piknikezés-re teremtett.
Katié számára a barátokkal és azok családjával pikni-kezni a parkban mindig is keserédes
élmény volt. Élvezte a társaságukat, de a partvonalról kellett néznie, míg a többiek ugrándozva,
pörögve és izzadva röplabdáznak. Élvezte az ételt meg a beszélgetéseket, de elszigetelve
ücsörgött, amíg a többiek megtömték csemetéik éhes kis pocakját, gondoskodtak a
hasfájásokról és a lehorzsolt térdekről. Nick számára ez egy vidám, lazítós délután lett volna.
Katie-t viszont csak emlékeztetné mindarra, amit elveszített, és ami már soha nem lehet az övé.
Az éjszaka legsötétebb óráiban, nem sokkal hajnal előtt, miközben Nick az igazak álmát aludta,
Katié ébren feküdt az ágyon, és egyre csak gondolkodott. Sosem volt még ennyire boldog, mint
most Nick társaságában. Soha nem érezte magát teljesebbnek, nőiesebbnek. Azt sem érezte
még soha, hogy valaki ennyire szereti. Hetekkel ezelőtt azt mondta volna magának, hogy
mindezt megérdemli. Csakhogy azóta valami megváltozott benne. Apró változás történt az
érzelmeit illetően: egyrészt elmélyültek, másrészt olyan hatalmasra nőttek, hogy már képtelen
volt mohó kezével megtartani őket. Amikor Nicket táncolni látta Jayne Suttonnel, nem
féltékenységet érzett - csak azon tűnődött, van-e joga magához láncolni a férfit?
Mennyire lehet Nick boldog mellette? És vajon meddig? Nick családot akart. Tudta, milyen
érzés, hiszen ő is szeretett volna saját családot. De nem szülhetett neki gyerekeket, és nem
tudta, képes lenne-e szembenézni a másik megoldással. Örökbefogadás. Az emberek olyan
gyorsan, olyan magas lóról osztogatták a tanácsaikat. Talán néhányuknak tényleg ilyen
egyszerű volt. Vagy talán nem ásták magukat olyan mélyre a témában, hogy megértsék az ő
személyes félelmeit.
Katié soha nem volt az a fajta nő, aki örömmel dajkálta mások gyermekét. Sosem könyörgött,
hogy megfoghasson egy csecsemőt, sosem kapott a karjai közé egy kis tipegőt, hogy jól
megölelgesse. Igen, tényleg akart családot, de mi van, ha valami hiányzik belőle? Ha
egyszerűen nem képes valaki másnak a gyermekét tiszta szívéből szeretni? Mi van, ha kap egy
gyermeket, akit valaki más sokkal jobban megérdemelne? Mi van, ha nem megfelelő a
motivációja? Mi van, ha csak azért fogadna örökbe, hogy túltegyen saját anyján, és elégtételt
vegyen saját gyermekkoráért? És ha kiderül, hogy ő is ugyanolyan pocsék szülő, mint az anyja
volt annak idején? Hogyan is tehetne ki egy gyermeket mindennek?
„Kompromisszum", prédikálta Nick. Katié úgy gondolta, bizonyos dolgokban igenis képes
kompromisszumot kötni, bizonyos dolgokban viszont nem. A valódi kérdés az volt: vajon
elvárható-e Nicktől, hogy megkösse a saját kompromisszumát? Ha ő elutasítaná az
örökbefogadást, elvárhatná-e Nicktől, hogy feladja a családról szőtt álmait? Ha ennyire szereti
Nicket - márpedig ennyire szereti -, tudna-e ilyesmit kérni tőle?
Az éjszaka sötét és magányos óráiban, mikor az igazság sehová sem tudott elbújni, csak egyféle
választ adhatott e gyötrő kérdésre.
Azt, hogy nem.

Hú, ez jó lesz - mondta Nick vigyorogva, és kinyitotta a Pontiac csomagtartóját. Kivette belőle
a hűtőtáskát, letette a földre, majd újra a csomagtartóba nyúlt a piknikkosárért. - Tudod, ha
megnyitom az éttermet, nem nagyon tudok majd szabadnapot kivenni. Úgyhogy a legtöbbet
kell kihoznunk ebből a maiból, nem igaz, kicsim? Katié szórakozottan elmosolyodott.
- De, igaz.
Ő is úgy tervezte, hogy a legtöbbet hozza ki ebből a délutánból. Úgy tervezte, szinte magába
szívja majd Nick közelségét, memorizálja minden arckifejezését, hangjának minden rezdülését.
Nick nem is sejti, mennyire értékes lesz ez a közös délután. Az utolsó közös délutánjuk.
- Biztos, hogy beraktad a ráksalátás dobozt? - kérdezte Nick könyékig a hűtőládában
matatva.
Katié beakasztotta az ujját Nick farzsebébe, és határozottan húzni kezdte a férfit.
- Tudod, hogy igen. Láttad, amikor beraktam. Csak kifogást keresel, hogy kivehess egy
sört.
- Túl jól ismersz - nevetett Nick, majd kezében egy gyöngyöző sörösdobozzal
felegyenesedett. Pillantása elismerően söpört végig Katié könnyű, vállpántos pamutfelsőjén és
puha kék szoknyáján. Katié már hozzászokott, hogy Nick lássa a hegeket a testén, másnak
azonban nem mutatta volna meg őket. Ezért viselt szoknyát, amikor mindenki más sortban volt.
Nick mégsem panaszkodott. Úgy gondolta, Katié öltözködési stílusa csak még jobban kiemeli
finom, nőies szépségét. Katié köré fonta a karjait, és magához húzta a lányt egy gyors csók
erejéig.
A piknikezők felől Maggie hangja ütötte meg a fülüket.
- Hé, gerlepár, a parkban tilos smárolni!
- Féltékeny vagy? - kérdezte Nick, miközben letette a hűtőtáskát a szomszédos asztalkára.
Maggie az orrára tolta a napszemüvegét, és szempilláit rebegtetve Nickre nézett.
- Ezt vehetem ajánlatnak, jenki? Nick Ry-ra szegezte a tekintetét.
- Csinálj már vele valamit, Quaid!
Ry hátracsapta a baseballsapkáját, és kézfejével letörölte a homlokáról az izzadságot.
- Ugyan már - mondta -, csak adj neki valamit enni, akkor majd békén hagy.
- Rylan Quaid, a jóisten még egy kecskének is jobb modort adott, mint neked! - Maggie Ry
szemébe húzta a baseballsapkát, majd megemelte az állát és sértődést színlelve elfordult tőle. -
Esküszöm, nem tudom, miért akartam bárhová is elmenni veled!
Ry visszatolta a sapkáját a helyére, és Maggie-re vigyorgott.
- Mert jól csókolok.
Mindenki legnagyobb döbbenetére Maggie hirtelen elvörösödött, arca ugyanolyan színben
lángolt, mint dús hajkoronája. Katié magában mosolygott. Örült a bátyja és a legjobb barátnője
között bimbózó románcnak, még akkor is, ha a saját kapcsolata a végéhez közeledett.
A délután a déli nyarakra oly jellemző lustaság jegyében zajlott. Az étel mind elfogyott, a
kiszáradt torkokat sörrel és üdítőkkel öblítették. A felnőttek elhevertek a nyug-ágyakon meg a
takarókon, emésztették a vacsorájukat, magukba szívták a nap sugarait és a legújabb
pletykákat.
Katié minden élményt jól elraktározott. És mivel jobban ráhangolódott Nickre, jobban rá tudott
hangolódni minden másra is: arra, hogyan borzolja a szellő a faleveleket, a grillen sercegő
húsok illatára, arra, hogyan mosolyog rá Zoe a férjére, Haley Suttonnak, Jayne lányának a
hangjára, amint gügyögve játszik egy takarón egy tölgyfa árnyékában.
Annyira érezte Nicket, hogy már szinte fájt. Hosszan nézte, ahogy a napfény és az árnyék sötét
arcának szegleteiben játszott. Aztán pillantása végigfutott hosszú, gyönyörű testén, amint
elnyújtózva hevert egy pléden. Nick egy ragadózó nagymacska kecsességével mozgott. Nem
volt gombostűnyi hely a testén, amelyet Katié ne ismert volna meg alaposan, a lehető
legközelebbről.
- Eljött a röplabda ideje! - jelentette be Darrell Baylor, azzal elvette a labdát a fiától, és a
mutatóujja hegyén pörgetni kezdte.
- Csak ezt az egy trükköt ismeri - magyarázta Zoe, miközben a röplabdapálya felé indult,
amely lényegében nem volt más, mint egy egyszerű háló meg egy krétával felrajzolt terület.
A pálya felé haladva Maggie és Ry azon kezdett vitatkozni, hogy ki kit fog megverni.
- Nektek, nőknek, kábé annyi esélyetek van a győzelemre, mint nekem arra, hogy én legyek
Amerika szépe.
- Süket duma, Quaid! - vágott vissza Maggie. - Bele fogunk döngölni titeket a földbe. Nick és
Zoe az én csapatomban lesznek. Ugye, Nick?
- Talán. - Nick felült a pléden, és kisimított egy hajtincset Katié arcából. - Nem bánod, ha
beállok játszani?
Katié megrázta a fejét, és kipréselt magából egy jóindulatú mosolyt.
- Ugyan, dehogy. Menj csak. Majd szurkolok neked. Jó lett volna egész nap maga mellett
tudni Nicket, de
aktívnak és jókedvűnek akarta látni a férfit. Valamiért úgy gondolta, ez majd megkönnyíti a
szakítást.
Nick megcsókolta, ledobta piros pólóját, és elindult, hogy csatlakozzon a többiekhez.
Katié nézte, ahogy elkocog, és próbálta elcsitítani magában a rázúduló vágyakozás hullámait.
Eddig remekül sikerült palástolnia az érzéseit. Nick, aki pedig rendszerint pontosan érzékelte a
hangulatait, úgy tűnt, most nem gyanakszik semmire.
Amint a meccs elkezdődött, Katié felkelt és az asztalhoz sétált, ahol Jayne a kislányának
segített. Haley jóízűen majszolt egy darab hot-dogot.
- Te nem játszol? - kérdezte Jayne hátrapillantva a válla fölött, és épp időben fordult vissza,
hogy elkapjon egy falat hot-dogot, amelyet a kislány Watchnak próbált odadobni.
- Nem. Azt hiszem, járok egyet. - Katié adott egy kekszet a kutyának, és közben elnézte, ahogy
Jayne arról győzködi Haley-t, hogy egyen még egy falat húst. A kislány minden bizonnyal
anyja külsejét és derűs természetét örökölte. - Gyönyörű a kislányod, gratulálok. Nagyon
szerencsés vagy.
Jayne olvadozó arckifejezéssel söpört le egy katicát csemetéje fekete hajáról.
- Igen, azt hiszem, tényleg szerencsés vagyok.
Katié még állt ott egy percig, és némán figyelte őket. Jayne nekilátott, hogy letörölje a mustárt a
gyerek arcáról. A kislány összevissza forgatta a fejét, próbált kitérni az anyai gondoskodás elől.
A röplabdapályán Maggie behunyt szemmel, vaktában vetődött a labdára, amelyet Rylan ütött
felé. Nick megpróbált menteni, de elvétette, és végül nagy hempergéssel a fűben kötött ki a
pálya szélén, ahol játékosan megcsiklandozta Reese Baylort. A kisfiú boldog visongá-sa
túlharsogta a felnőttek nevetését. Nick felült, a haja kócos volt, féloldalas vigyora beragyogta
az arcát. Karjait Reese köré fonta, és jól megszorongatta a gyereket.
Azt teszem, ami a legjobb, nyugtatta magát Katié. Ami a legjobb Nicknek. Hihetetlen
szomorúságot érzett, ugyanakkor megbékélt önmagával. Szoknyája zsebébe dugta a kezét,
majd hirtelen sarkon fordult, és elindult. Kutyája köte-lességtudóan baktatott utána.
Már majdnem az Ismeretlen Konföderációs Katona emlékművénél járt, amikor Nick felfigyelt
rá a szeme sarkából. Először nem akarta elhinni, hogy Katié az, pedig minden kétséget kizáróan
ő lépdelt a távolban. Nick egy pillantással végigpásztázta a piknikterületet, aztán újra
utánanézett az apró, törékeny alaknak, aki egy hatalmas szürke kutyával a nyomában kelet felé
tartott.
- Hé, Leone, most akkor szerválsz, vagy nem? - rikkantotta Ry a pálya túloldaláról.
- Nem - dünnyögte szórakozottan Nick, azzal eldobta a labdát, és Katié után eredt. Érezte,
hogy a gyomra összeszorul. Mégis miért sétál el Katié? Miért akar úgy elmenni, hogy neki egy
szót sem szól? Talán túlzottan belemerült a játékba, és elhanyagolta őt?
- Katié!
Katié megtorpant, amint a nevét hallotta, de nem fordult vissza. Nem most akarta elmondani
Nicknek, mire készült. De ha azt vesszük, a pillanat épp olyan megfelelő, mint bármely másik,
gondolta, miközben egyre közelebbről hallotta Nick lépteit. Most megmondja neki, hogy vége.
Aztán hazamegy. A férfi egy lépéssel megelőzte, majd hirtelen megfordult, és elállta az útját.
Mosolygott, de az arca elárulta, hogy nagyon is aggódik.
- Mondd csak, mégis hová mész anélkül, hogy szóltál volna?
- Haza - felelte a lány kurtán.
Nem látszott dühösnek. Inkább fáradtnak tűnt, és le-mondónak. Nickben az aggodalom egy
csapásra félelemmé jegesedéit.
- De miért? Túlságosan belemerültem a játékba? Mert ha ez az oka, akkor mondd meg, és én...
- Nem azért - Katié hangja halk volt és higgadt. - Jól érezted magad, nem irigylem tőled. És én
is azt szeretném, Nick, hogy jól érezd magad. Nem akarom, hogy a pálya mellett unatkozz, mert
nekem ott kell ücsörögnöm.
Nick kicsit türelmetlenül sóhajtott, és csípőre tette a kezét.
- A gyerekek miatt van, ugye?
- Nem. Legalábbis nem úgy, ahogy te gondolod. Nick próbált valami indokot találni,
amelyre lecsaphat, és
amellyel vitába szállhat, ezért aztán nehezére esett tudomásul venni Katié válaszát. De tudta jól,
a lány igazat mond. Viszont Nick azt is megfigyelte, hogy Katié most jobban érezte magát a
gyerekek között, mint eddig bármikor. Igaz, még kissé felhős volt a tekintete, még mindig
visszafogta magát, de legalább beszélgetett Reese-zel, és segített Charisse-nek kiszínezni a
rajzait. Még Jayne Sutton kislányával is eljátszott. Ebben a pillanatban újra a „lemondás" szó
villant Nick eszébe. Katié lemondónak tűnt, mintha lemondott volna az érzelmi
távolságtartásról.
Ennek ellenére Nick lelkébe nem annyira öröm, mint inkább idegesség költözött.
- Haza akarsz menni? - kérdezte. - Akkor pakoljunk össze, és irány a kocsi.
- Nem.
Katié hangja keményen csengett, de Nick nem foglalkozott vele, kitért a lány tekintete elől, és
könnyedén megvonta a vállát.
- Oké, felőlem sétálhatunk is.
- Nem, Nick. Egyedül fogok hazamenni.
- Hova akarsz kilyukadni?
Nemhiába gyakorolta Katié éveken át, hogyan legyen tökéletesen összeszedett - ezen tudása
most sem hagyta cserben. Legbelül mégis úgy érezte, minden kiejtett szó a saját szívéből hasít
ki egy darabkát. Lehet, hogy némiképp sikerült állnia Nick kérdő tekintetét, de ez még
egyáltalán nem könnyítette meg a dolgát.
- Nick, ez így nem mehet tovább. Azt teszem, amit tennem kell. És ami mindkettőnknek a
legjobb. Vége. Elengedlek.
Nick első reakciójára talán a „döbbenet" kifejezés illett volna. Az utóbbi időben érezte, hogy
Katié egyre jobban távolodik tőle, de arra mégsem számított, hogy ennyire végérvényesen.
Előző éjszaka már gyanította, hogy Katie-t bántja valami, de akkor azt hitte, csak valami
apróság. A lányt zavarta, hogy nem tud táncolni - de normális esetben ezért még nem szoktak
szakítani egymással az emberek. A bál után visszamentek Katié házába, és az éjszaka nagy
része szeretkezéssel telt - mégpedig a legnagyszerűbb szeretkezéssel, amelyet Nick valaha is
átélt. Ez sem olyasmi, amit a nő közvetlenül azelőtt tenne, hogy megmondja a pasijának: ennyi
volt.
Hacsak nem így akar elbúcsúzni. Hacsak nem így próbál emlékeket gyűjteni, amelyekre majd
visszagondolhat, ha már nem lesznek együtt.
Azt teszem, ami mindkettőnknek a legjobb: elengedlek.
Nickben a döbbenet helyét átvette a harag.
- Mégis ki a fenének lenne ez a legjobb?
Katié elgyötört arccal állta Nick sértett és zavarodott tekintetét. Bármit megadott volna, hogy
ne kelljen fájdalmat okoznia a férfinak. De inkább egy kis fájdalom most, mint egy egész
elrontott élet később. Jobb, ha most eltaszítja magától, minthogy később azt kelljen látnia, hogy
Nick boldogtalan, mert hűségből vele maradt. Nick megérdemelte, hogy mindent megkapjon az
élettől, amire csak vágyik. Ha ehhez az kell, hogy most elhagyja, akkor elhagyja. Katié tudta,
hogy nem lesz könnyű, de arra gondolt, majdcsak túléli valahogy. Nicket szeretni olyan volt,
mint egy röpke bepillantást nyerni a mennyországba: gyönyörű és váratlan élmény. És Katié
hálás volt érte, még ha csak egy pillanatig tartott is.
- Neked a legjobb - válaszolta a lány, pedig mennyire szerette volna kinyújtani a két kezét,
hogy megérintse a férfit, hogy enyhítse a fájdalmát! De uralkodott magán. - Nick, te többet
érdemelsz, mint amennyit én adhatok neked.
Olyasvalakit érdemelsz, aki erős és teljes értékű. Olyasvalakit, mint Jayne Sutton.
Nick védekezésképp csak a szarkazmusát tudta elővenni.
- Lám csak, már találtál is nekem valakit. Mennyire rendes tőled, Kathryn.
- Nem azt mondtam, hogy feltétlenül Jayne legyen -jegyezte meg Katié. Nyugodt hangja
szöges ellentétben állt a benne dúló érzésekkel. - Csak azt mondom: olyasvalaki, mint Jayne.
Valaki, aki tud veled táncolni és játszani. Akivel családot alapíthatsz, ahogy mindig is akartad.
- Hányszor mondjam, hogy a tánc nem olyan fontos nekem, Katié. Szeretem, amit együtt
csinálunk, a nyugis dolgokat. Ha pedig úgy érzem, valamiféle testedzésre van szükségem, majd
csinálom egyedül. Nem vagyunk összenőve. És miből gondolod, hogy feltétlenül családot
akarok? -Nick már akkor érezte, mennyire ostoba a kérdés, amikor feltette, hiába, túl
elkeseredett volt, hogy józanul gondolkodjon. - Harminckét éves vagyok. Ha tényleg annyira
szeretnék családot, mostanra már lenne.
- Amikor először átjöttél a Drewes-kúriába, megmond-tad. Azt mondtad, imádod a
gyerekeket. És majd valamikor neked is lesz vagy egy tucatnyi.
Nick átkozta magában Katié remek memóriáját, és persze saját magát, amiért egy ilyen
könnyelmű megjegyzéssel a hurokba dugta a nyakát. Igen, akart családot, de mindenekfelett
Katie-t akarta.
- Nyithattál volna azzal, hogy felolvasod a jogaimat: hogy mindent, amit mondok, a
Quaid-féle ítélőszék később felhasználhat ellenem.
Katié nem is vett róla tudomást, hogy Nick mennyire dühös. Nem félt a férfitól, annak ellenére
sem, hogy az arckifejezése már-már vad volt. Szemöldökét összehúzta, szeme szikrázott az
elfojtott indulattól, szája, amely máskor szemvillanás alatt könnyedén kisfiús vigyorra
húzódott, most gúnyosan elvékonyodott. Látszott rajta a dühös tehetetlenség, hogy csak
vagdalkozik a vakvilágba. Katié jól ismerte ezt az érzést.
- Tudom, hogy gyerekeket akarsz, Nick. És nincs olyan dolog, ami miatt le kéne mondanod
róluk. Én pedig semmiképp nem akarok az utadba állni.
- Nem, te most semmiképp nem akarod, hogy részese maradjak az életednek. Szabadulj meg
tőlem, és akkor legalább megint sajnálhatod magadat.
Ha Nick arcon csapja, az sem fájt volna jobban a lánynak. Úgy érezte, a férfi igaztalanul bántja,
de nem próbált tiltakozni. Még jobb is, ha Nick dühös rá. Megkönnyíti a szakítást.
Nick káromkodott egy cifrát, de csak úgy önmagának. Távol állt tőle, hogy megbántsa Katie-t,
főleg nem bosszúból. Amit mondott, nem gondolta komolyan, de már késő volt, hogy
visszaszívja a szavait. Ha szerencséje van, előző megjegyzése olyan haragra gerjeszti a lányt,
amely egy csapásra elporlasztja még a szakítás gondolatát is.
De Katié nem vágott vissza. Úgy állt ott, mint aki csak arra vár, hogy Nick kitérjen az útjából,
és végre szépen hazasétálhasson. Szomorúnak látszott, és beletörődöttnek. Nick szívét most
először járta át a jeges félelem, hogy ezúttal tényleg elveszíti őt.
- Jó rendben, de mi van akkor, ha megtalálom a tökéletes nőt, és kiderül, hogy terméketlen
vagyok? - kérdezte
Nick. - Akkor visszakaplak? A sterilitásnak köszönhetően veled maradhatok?
Katié nem is sejtette, hogy Nick kisebbfajta győzelemként könyveli el, hogy szemmel láthatóan
sikerült őt felbosszantania.
- Ne légy nevetséges.
- Nevetséges? Azt hiszed, ez nem történhet meg? Te tényleg azt hiszed, hogy te vagy az
egyetlen a világon, akinek nem lehet gyereke?
- Egyáltalán nem hiszem - felelte Katié. Megpróbált úrrá lenni a tehetetlenségén. Miért nem
látja Nick, hogy ő valójában szívességet tesz neki? - Te viszont nagy valószínűséggel
tökéletesen alkalmas vagy rá, hogy gyermeket nemzzél. És megérdemled, hogy...
- Megérdemlem, hogy azzal a nővel legyek, akit szeretek - vágott a szavába Nick. Még ha
Katié nem is ért semmit, azt tudnia kell, hogy szereti őt. Aminek azért jó esetben számítania
kellene. - Igen, lehet, hogy mindig is családra vágytam. Ez még nem bűn. De elsősorban egy
olyan asszonyra van szükségem, akit szeretek. Katié, ha te nem vagy nekem, akkor semmim
sincs, és nem is lesz soha. Sohasem éreztem azt, amit melletted érzek. Gondolod, hogy ezt fel
kéne adnom, és valaki mást keresnem?
- Igen - válaszolta Katié kurtán, habozás nélkül. Már döntött. És nem fogja hagyni, hogy Nick
a szerelmes szavaival meg az őszinte, sötét pillantásával elbizonytalanítsa.
- Ezt nem nekem kéne eldöntenem?
Katié újra érezte magában a sürgetést, hogy kinyújtsa a kezét, és megérintse Nicket. Ha
megérintené, az talán segítene. Akkor talán megértené Nick. De ha megérintené, ő maga is
elveszítené a fejét. Ezért ahelyett, hogy hozzáért volna, inkább mélyen a férfi szemébe nézett.
Tekintetében ott tükröződött szívének minden érzése: így, ezzel a pillantással próbálta
egyszerre megérinteni és meggyőzni a férfit.
- Talán. De szerintem te túl jó ember vagy ahhoz, hogy meghozz egy ilyen döntést.
- Jaj, Katié...! - sóhajtott fel Nick, határozottan megrázta a fejét, és kezével hátrasimította a
haját. Nem, Katié nem hagyja magát meggyőzni. Ezzel az erővel akár az Ismeretlen
Konföderációs Katonához is beszélhetett volna. - Miért kell mindent fehéren-feketén látnod?
Léteznek kompromisszumok. Ha nem volnál ilyen átkozottul makacs, biztosan találnánk
valami megoldást...
- Azt hiszed, nem tudom, hogy léteznek kompromisz-szumok? - vágott vissza Katié. - Az
elmúlt öt évben másból sem áll az életem, mint kompromisszumokból. Mást se csinálok, csak
egyre kötöm egyiket a másik után.
- De eddig csak rossz kompromisszumokat kötöttél. Ha elhagyod az álmaidat, az nem
kompromisszum, hanem feladás. Együtt ezt is meg tudnánk oldani, kicsim. Csak bele kéne
egyezned, hogy megpróbáljuk. Azt hitted, a sebhelyeid miatt nem vagy kívánatos. Tévedtél.
Azt hitted, meg sem próbálhatsz táncolni velem. Tévedtél. Azt hiszed, neked nem lehet
családod. Lehet, hogy ebben is tévedsz.
- Nem.
- Hogy lehet valaki ennyire makacs?! - kiáltott fel Nick, és ököllel belevágott egy
datolyaszilvafa vaskos törzsébe. A hirtelen jött fájdalomhullám nem érte váratlanul.
Katie-nek nem kellett fákat csapkodnia, hogy fájdalom gyötörje. Amit a lelkében érzett, már
így is épp elég szörnyű volt.
- Én realista vagyok - mondta. - Azt hiszed, nem térképeztem fel a lehetőségeket? Azt hiszed,
nem mérlegeltem alaposan mindegyiket? Szerinted én csak úgy, hasra-ütésszerűen döntöttem
el, hogy az örökbefogadást nem nekem találták ki?
- Szerintem az összes érvet körüljártad a témában. Aztán addig-addig rágódtál rajtuk, amíg
el nem vetetted mindet. Mostanra csak a saját félelmeid maradtak.
Katié igyekezett figyelmen kívül hagyni Nick szavainak igazságtartalmát. Inkább becsukta a
szemét.
- Ennek semmi értelme - mormogta maga elé. Aztán újra kinyitotta a szemét, és Nickre
nézett. - Ezzel csak azt bizonyítod, hogy igazam van. Nem tudom megadni neked, amire
vágysz.
Ennyi volt. Itt a vége. Nick pontosan ezt olvasta ki Katié két fakó szeméből, amelyekben a
véglegesség mellett ott csillogott a szomorúság is. Bármilyen elkeseredetten próbált is küzdeni
ellene, Nick jobbik esze azt súgta, adja fel. Nem akarta elveszíteni Katie-t, de úgy tűnt, ez már
nem az ő döntése. Ujjaival gyengéden megsimogatta a lány arcát.
- Katié - mondta Nick csendesen, és ajkait egy pillanatra a fogai közé szívta. Tett egy utolsó
próbálkozást. - Szeretsz engem?
- Igen - felelte Katié suttogva, mert attól tartott, hangja végleg elcsuklik. Ó, igen, szerette
Nicket, ez nem is volt kérdés. Jobban szerette, mint amennyire valaha is hitte, hogy lehet
szeretni. Teljes szívéből, önzetlenül. És éppen azért, mert szerelme a kezdeti birtoklási vágyból
önzetlenséggé szelídült, most el kell őt engednie. Örökre.
Nick testén a délutáni hőség ellenére hűvös borzongás futott végig. Szemhéját könnyek
feszítették, soha nem érzett intenzitással készültek előtörni. Torkában jókora csomó gyűlt
össze.
- Katié, ha szeretsz, nem mész el.
A lány nem bírta tovább türtőztetni magát, és gyöngéden megérintette Nicket. Csak még
egyszer, utoljára. Mintegy tükröt tartva Nick gesztusainak, szintén felemelte a kezét, és remegő
ujjakkal végigsimította a markáns férfiarcot. Nick bőre a délutáni borostaárnyék ellenére is
sima volt. Katié ujjaival megállított egy magányos könnycseppet, aztán hirtelen visszarántotta a
kezét.
- Pont azért kell elmennem, mert szeretlek.
Azzal megkerülte Nicket, és elindult a poros kis erdei ösvényen. Nick szívét jeges pánik
fojtogatta, amint jövője és boldogsága a szeme láttára sétált el tőle. A pánik érdessé tette a
hangját, ahogy Katié után kiáltott:
- Fogadjunk, nem mersz visszajönni, hogy együtt kitaláljunk valamit!
Katié csak ment tovább, a szemét könnyek égették. Ez most nem jön be, Nick.

Tizenkettedik fejezet

Mr. Leone?
Nick megpördült, és egy izzadt testű beszállítóval volt kénytelen farkasszemet nézni, aki épp
bedugta a fejét a konyhaajtón. Mintha nem lenne így is elég baja, a hőhullám, a szeszélyesen
működő új légkondicionáló, a reklámkampány, a közegészségügyi felügyelet, a cégérfestő, a
Katie-vel való szakítás... Egyszerre fájdalom és düh hasított belé. Még szép, hogy a beszállítón
vezette le.
- Mi a fészkes fenét akar?
- Meghoztam a borjút - felelte a férfi lomha, színtelen hangon. Nick ettől még inkább
dühbe gurult. Hát ezek az emberek itt lenn délen sosem jönnek ki a sodrukból? Hogy lehet,
hogy soha nem akarnak ordítani egyet vagy a falhoz vágni valamit?
A szállító nyugodtan várt, kezében az átvételi elismer-vénnyel meg egy golyóstollal. - És mit
csinál a borjúval? Megfőzi? Vagy maguk nyersen szokták enni?
- Humorzsák - morogta Nick, azzal a hűtőhöz baktatott, hogy kinyissa.
Tudta, hogy jó kapcsolatot kellene kiépítenie a beszállítókkal. A vendéglátóiparban minden
baráti szál roppant hasznos. Normális esetben viccelődött volna, és megkínálja a férfit egy
hideg itallal. Csakhogy a körülmények már négy napja távol álltak a normálistól.
Legvadabb rémálmaiban sem gondolta volna, hogy valaha képes lesz ennyire szenvedni. Katié
hiánya olyan volt számára, mintha egy létfontosságú szervét veszítette volna el. Mintha a szívét
elevenen tépték volna ki a mellkasából. Soha életében nem érezte magát ennyire nyomorultul.
Egyáltalán nem érdekelte, mi folyik körülötte. Az étterem megnyitójáig már csak néhány nap
volt hátra. Végre megvalósul az álma. De ez az álom többé semmit sem jelent a számára, ha
örömét nem oszthatja meg Katie-vel.
Ledobta magát egy bárszékre a konyhapult mellett. Rákönyökölt a vadonatúj zsúrkocsi
tükörsima lapjára, és ujjaival beletúrt a hajába. Hát nem látja Katié, hogy amit tett, az a lehető
legrosszabb mindkettőjüknek? Nem értette meg, hogy kettejük szerelme olyan ritka kincs,
amelyről a legtöbb ember csak álmodozik egész életében?
De, nagyon is megértette, gondolta. Katié tisztában van ezzel, és részben ez is a probléma. Ha
kevésbé szeretné, nem érezte volna úgy, hogy el kell küldenie.
Nem tudott nyugton maradni, úgyhogy felpattant a székről, és fel-alá járkált a konyhában. Nem
a szerelemmel volt a baj. Az igazi problémát Katié és az ő ismeretlentől való félelme jelentette.
Hogy képtelen kompromisszumot kötni. Sőt a lány még arra is képtelen, hogy belássa: vele
ellentétben ő hajlandó ilyen kompromisszumokra. A fenébe, saját magát ugyanúgy okolhatná a
történtekért. Talán hiba volt ilyen makacsul ragaszkodnia hozzá, hogy Katie-nek
kompromisszumot kellene kötnie. Talán túlerőltette a dolgot. Katie-t akarta magának, meg
persze saját családot. És tessék, most mindkettőről le kell mondania.
Csak úgy hömpölygött benne a felgyülemlett düh és tehetetlenség. Úgy érezte magát, mint egy
forró vízzel teli edény a tűzhelyen, melynek tartalma bármely pillanatban felforrhat és
kifröccsenhet. Elnyomott egy cifra káromkodást, aztán felkapta az első keze ügyébe akadó
tárgyat -történetesen egy rézserpenyőt - és tiszta erőből a konyha túlsó végébe vágta.
Maggie épp akkor lépett be, amikor a serpenyő óriási robajjal a hűtő rozsdamentes acélajtaján
csattant. A nyél éles horpadást ütött az ajtó felületén, a serpenyő pedig fémes ricsajjal landolt a
linóleumon.
- Túl meleg van a páncélzathoz, Nick. Hadd ne kelljen már felvennem.
- Gyere csak be, Maggie - mondta Nick, azzal a hűtőhöz lépett. Nem volt hajlandó
szégyenkezni, amiéit szabad utat engedett az érzéseinek, különösen nem egy barát előtt. - Kérsz
egy fröccsöt? Esetleg egy sört? Vagy valamit?
Maggie vadul legyezni kezdte magát az arca előtt tartott pálmalevél-legyezővel, és leroskadt a
székre, amelyen korábban Nick ült.
- Bármi jöhet, csak sok legyen, és hideg.
Nick gyümölcslét töltött Maggie-nek egy jégkockákkal teli pohárba, magának pedig kivett egy
sört. Aztán a pult ellentétes oldalához húzott egy széket, és leült. Aranyszínű sörösdobozát
kissé megemelte Maggie felé, aztán nagyot húzott a sörből.
Maggie lassan kortyolgatta az italát, miközben egy jégkockát rágcsált. Alaposan végigmérte
Nicket.
- Megkérdezném, hogy érzed magad, ha a válasz nem lenne így is egyértelmű.
Felesleges lett volna bármit is tagadnia. Bizony épp olyan rosszul érzi magát, mint amilyen
pocsékul kinéz. Véreres szemei elárulták, hogy mostanában még hírből sem tudja, milyen lehet
átaludni az éjszakát.
- Ami azt illeti, Katié nagyjából ugyanolyan rosszul érzi magát, mint te - jegyezte meg
Maggie. - Bár róla, ugye, nehéz ezt megállapítani. Túl nagy gyakorlata van abban, hogyan
rejtse el az érzéseit.
Már a puszta gondolat is, hogy Katié szenved, olyan volt Nicknek, mintha gyomorszájon
vágták volna. Amitől újabb haraghullám is elindult benne.
- Hát ez remek. Akkor mind a ketten nyomorultul vagyunk. És miért? A nagy büdös semmiért.
- Katié másképp gondolja.
- Igen? Akkor bombahírem van a számára: nincs igaza. A tévedhetetlen Katié Quaidnek
ezúttal nincs igaza, de ahhoz is túl makacs, hogy ezt beismerje.
- Biztos, hogy nincs igaza, Nick? - firtatta Maggie gyengéden. - Azt kérted tőle, hogy kössön
kompromisszumot. Mi van, ha képtelen rá? Eléggé szereted ahhoz, hogy így is elfogadd?
Nick ugyanezt a nehéz kérdést tette fel magának minden hosszú, magányos éjszakán, mióta
szakítottak. A válasza mindig ugyanaz volt: gyerekre vágyott, de Katie-t még annál is jobban
akarta.
- Igen - felelte halkan.
Maggie felhörpintette az utolsó kortyot a poharából, lecsúszott a székről, és lomhán újra
legyezni kezdte magát. Hosszú, tűnődő pillantást vetett Nickre, aztán kissé elfordította a fejét:
- Akkor jobb lesz, ha meggyőzöd, jenki - csücsörített a szájával.
- Mégis hogyan? - kérdezte Nick olyan hangsúllyal, mintha Maggie javaslata legalább
olyan képtelenség lett volna, mint szamárháton eljutni a Vénuszra.
Maggie elindult az ajtó felé, és ahogy elhaladt Nick mellett, finoman megütögette vállát a
legyezőjével.
- Légy olyan makacs, mint ő. Katié szeret téged, Nick. Ne mondj le róla. Minden, amire
valaha vágyott az életében, kisiklott a kezei közül. Győzd meg róla, hogy ez kettőtökkel nem
történhet meg.

Én nem megyek.
- Márpedig jössz, még ha a vállamon kell is odacipeljelek.
- A bátyám egy neandervölgyi - mondta Katié mély cinizmussal a hangjában. - A
huszonegyedik században élünk, Rylan, ha nem tűnt volna fel. Nem kényszeríthetsz egy nőt,
hogy elmenjen egy étterem megnyitójára.
Rylan füstös szemei összeszűkültek, és különös fény villant bennük. Bársonyos hangon szólalt
meg, amitől fenyegetése csak még félelmetesebb lett:
- Majd meglátjuk!
Katié nyugtalanul járkált fel-alá a szobájában. Végül sikerült erőt vennie magán, hogy ne
kezdjen el sikoltozni tehetetlenségében. Keresztbe fonta a karját, mert hirtelen ellenállhatatlan
késztetést érzett, hogy teljes erőből belebokszoljon bátyja izmos mellkasába.
- Miért erőlködsz annyira, hogy odarángass? Valami szadista örömöt érzel majd, ha
láthatod, hogy Nick és én végigszenvedjük az estét? Nem gondolod, hogy épp elég dolog van,
ami miatt aggódhat? Miért tetézzem még én is?
Ry szó nélkül Katié komódjához lépett, és felvette róla a kártyát, amelyben Nick meghívta
Katie-t a hivatalos megnyitó előtti vacsorára.
- Jó, rendben, meghívott - mondta Katié védekezőn.
- De ez nem jelenti, hogy akarja is, hogy elmenjek. Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem akarja.
Ry visszaejtette a kártyát a helyére, egy üveg francia parfüm és az édesapjukról készített fotó
mellé. Kezét farmerje zsebébe süllyesztette, és látványosan duzzogni kezdett.
- Ja, persze, biztos nem akarja. Már majdnem két hete, hogy kirúgtad. Végül is, miért várná
el, hogy pont ma merészkedj elő a vackodból?
Katié tágra nyílt szemekkel meredt a bátyjára.
- Én nem is bujkálok!
Ry gúnyosan felhorkant, és elég sarkosan, mintegy két röpke szótagban megfogalmazta a
véleményét.
- Csak próbálom őt kerülni - magyarázta Katié, és tökéletesen lepergett róla bátyja
közönséges megjegyzése.
- Mert azt gondolom, így a legjobb. Minél hamarabb rájön, hogy nem fogom megváltoztatni a
döntésemet, annál hamarabb folytathatja az életét.
- Milyen nemes lélek! - mondta Ry gúnyos mosollyal.
- És milyen kényelmes is egyben.
- Semmi szükségem rá, hogy gúnyolódj, Rylan.
- Márpedig egyvalamire biztosan szükséged lenne -csattant fel Rylan mérgesen. - Két kézzel
próbálod eltaszítani magadtól a boldogságot. Mi a frász van veled, Kathryn?
Katié hűvös, kimért pillantást vetett a bátyjára.
- Listába szedjem?
- Jaj, Katié, ne játszd itt nekem a mártírt! Az önsajnálat nem áll jól neked.
Ez a megjegyzés igencsak elevenébe talált, és Katié elismerte magában, hogy úgy kell neki,
megérdemli. Ahogy azt is megérdemli, hogy így érezze magát.
- Azt hiszem, jogom van sajnálni magam egy kicsit. El kellett engednem a férfit, akit
szeretek...
- És ez mégis kinek a hibája?
- Én csak azt tettem, ami a legjobb Nicknek.
- Ó, valóban? És elmagyaráznád, hogy akkor mitől olyan nyomorult szegény fickó, hogy
már attól is elmegy az életkedvem, ha ránézek? Láttam pár elcsapott állatot az úton. Hát
esküszöm, még azok is jobban néztek ki, mint ez a szerencsétlen Nick.
Katié nem igazán örült, hogy azt kell hallania, Nick szenved, mégpedig miatta. Bár mostanában
alig volt valaki a városban, aki ne ugyanerről számolt volna be neki. Igaz, egyelőre csak Ry és
Maggie ismerte az ügy részleteit, de magát a szakítás tényét egész Briarwood tudta. A pletykák
egyre inkább elszabadultak. Végül az lett a hivatalos verzió, hogy Katié rájött Nick
kém-/tolvaj-/zsoldoskatona-múltjára, és ezért hagyta el. Az emberek mégis mintha Nickkel
szimpatizáltak volna. Ami annyira nem meglepő, hiszen mostanra nagyon megkedvelte őt az
egész város.
Katié elfordult a bátyjától, és a padlót bámulta. Megpróbálta elhessegetni magától a kételkedés
sötét madarát. Ő sem örült Nick szenvedésének, de el kellett engednie, hogy még több
fájdalomtól kímélje meg. Katié ezt újra elmondta magának.
- Túl lesz rajta - bizonygatta halk, rekedt hangon. - Hosszú távon majd belátja, hogy
szívességet tettem neki.
- Nem, Katié. Majd én elmondom, mit lát Nick. Ugyanazt, mint én. Hogy kisétálsz az életéből,
pedig erre semmi okod sincs, leszámítva a saját félelmeidet.
Miért nem tudja senki megérteni? Nem ő volt a gonosz boszorkány. Csak azt próbálta tenni,
ami helyes. Csak próbált esélyt adni Nicknek, hogy mindent megkaphasson, amit érdemel.
Katie-n most végigsöpört az érzelmi kimerültség, és sokkal közelebb került ahhoz, hogy elsírja
magát, mint szerette volna.
- Válaszolj nekem őszintén - fordult hozzá Ry. - Ha a dolgok másként lennének,
hozzámennél?
- Nem kérte meg a kezemet.
- Hozzámennél? - faggatta Ry türelmetlenül. Katié felsóhajtott, és bólintott egyet.
- Igen. De a dolgok nincsenek másként. Hidd el, Ry, nem tudom neki megadni, amire szüksége
van. Mondd csak, miért kéne kevesebbel beérnie?
- Mert szeret téged - felelte Ry egyszerűen.
Ő is szerette Nicket. Annyira szerette, hogy az már szinte fájt. Sosem hitte volna, hogy valami
annyira tud fájni, mint Nick hiánya.
- Nem tudnék úgy élni, hogy kényszerítsem, érje be kevesebbel, mint amit érdemel. Én el
tudom fogadni a korlátaimat, de...
Ry egy kocsishoz méltó káromkodással adott hangot a kételyeinek.
- Ha elfogadtad volna a korlátaidat, akkor most nem volna miről beszélnünk!
Katié ellépett a bátyja mellől. Arcáról lerítt, hogy úgy érzi: Ry elárulta. Pont ő, aki tudta, milyen
nehezen szedte össze magát a baleset után. Mégis hogyan tudott ilyesmit a fejéhez vágni?
- Neked aztán igazán tudnod kellene, hogy...
- Tudom is, csillagom - szakította félbe Ry. Harcias dörmögése és dühödt arckifejezése egy
csapásra megszelídült. - Tudom, hogy a baleset után szinte a foglyom voltál a farmon. Nem
engedtem, hogy elrohanj magad elől. Bárki, akit érdekel, láthatja, milyen szép kis biztonságos
világot építettél magad köré. Ahol nem kell olyan dolgokkal találkoznod, amiket úgysem
kaphatsz meg.
Ry szavai fájtak, bármily gyengéden is ejtette ki őket. Katie-ben egyre csak gyűlt és gyűlt a
harag. Azt kívánta, bárcsak elég nagy és erős lenne, hogy kidobhassa Rylant a házából. De
mivel fizikailag nem tudott fölébe kerekedni, a második legrosszabb dologhoz folyamodott.
- Hogy merészelsz te papolni nekem rejtőzködésről? Hány évig bujkáltál a farmon, mint
valami szánalmas remete?
Ry derekasan állta a sértést, de egy rövid szemvillanása azért elárulta, hogy megbántódott.
Ry-nak már eddig is több veszteséget és csalódást kellett átélnie, mint másoknak. Katié a
halántékához szorította az ujjait, leszegte a fejét, és nagyot sóhajtott.
- Ne haragudj.
Ry nagy, kérges kezével kisöpört egy tincset Katié arcából, aztán szorosan magához ölelte a
húgát.
- Nem, igazad van - motyogta. - Követtem el hibákat. Csak nem akarom látni, ahogy ezt
most elrontod, hercegnőm. Nick szeret téged. Te is szereted őt. Sem neki, sem magadnak nem
teszel szívességet azzal, ha szakítasz vele. Katié, kérlek, ne félj attól, hogy megpróbáltok együtt
boldogok lenni, csupán azért, mert bizonyos dolgokat, amikre korábban vágytál, megtagadott
tőled az élet.
Nem is érezte, milyen erősen ölelte a húgát, hogy szinte kiszorította belőle a szuszt.
- Hétre érted jövök. És jobban teszed, ha addigra felöltözöl, különben alsóneműben foglak
odarángatni.
Az utolsó fenyegetés hallatán Katié kipréselt magából egy halovány mosolyt, de nem fordult
meg, hogy a tekintetével kövesse Ry-t. Amikor hallotta, hogy a bejárati ajtó becsukódik,
lerogyott az ágyára, és a tükörképét bámulta az állótükörben. A nő, aki visszanézett rá, sápadt
volt, sötét karikákkal a szeme alatt, széles szájjal, amely túlságosan könnyen legörbült. Ez a két
hét kegyetlenebb volt, mint bármi, amin az elmúlt öt évben keresztül kellett mennie. A fizikai és
érzelmi kimerültség is erősen nyomott hagyott rajta.
A piknik után négy napig nem is hallott Nickről. Lelkének egy része boldog volt, örült, hogy
Nick elfogadta a döntését. Lelkének másik fele viszont gyászolta Nick elvesztését, azt, hogy a
férfi teljes passzivitásba vonult. Aztán az ötödik napon Nick elkezdte személyre szabott
kampányát.
Ajándékok érkeztek, naponta kettő, három is. Katié mindegyiket bontatlanul küldte vissza neki.
Nem mintha ki kellett volna nyitnia a csinos csomagolású dobozokat, hogy megtudja, mi van
bennük. A városkában mindenki tudta, miben mesterkedik Nick. Még tanácsot is kért az
emberektől, hogy milyen ajándékokat válasszon. Hadjárata, hogy visszaszerezze magának
Katie-t, hamarosan Briarwood kedvenc pletykaforrása lett - még azoknál a spekulációknál is
népszerűbb lett, melyek azt firtatták, ki volt Nick Leone, és vajon mit csinált, mielőtt a városba
jött.
Aztán elkezdte telefonon is hívogatni. Katié a boltban nem fogadta a hívásait, otthon pedig
kihúzta a telefont. Nick többször átjött az üzletbe is, hogy beszéljenek. Katié ilyenkor jeges
udvariasságot erőitetetett magára, bár majd megszakadt a szíve, hogy így kell bánnia
szegénnyel.
Egy este még a házához is eljött, és megpróbált a csukott ajtón és ablakokon át beszélgetni a
lánnyal, de az nem engedte be. Aztán váratlanul felbukkant Péter Ramsey, és közölte vele, hogy
vagy elmegy, vagy feljelenti zaklatásért.
Azóta nem hallott Nickről, két este telt már el így. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy
Nick talán azt hiszi, ő hívta ki Pétert. Bár nem is baj, ha azt hiszi. Minél előbb lemond róla,
annál könnyebb lesz az élete.
Tudta, hogy az lenne a legjobb, ha távol maradna Nick vacsorájától, de Katié tudta, ezt nem
teheti meg. Nem ő volt az egyetlen a Quaid családban, aki kétszer állt sorba, amikor a
nyakasságot osztották. Ha Rylan szerint ott kell lennie, akkor bizony magával fogja őt cipelni,
bármennyire sikítozzon vagy rúgkapáljon is.
Katié kelletlenül ellökte magát az ágyról, és a szekrényhez ment, hogy ruhát válasszon.
Megpróbálta kiüríteni az agyát, és nem gondolni mindarra, amit Ry mondott. De úgy tűnt, a
bátyja szavainak emléke legalább olyan makacs, mint a fickó maga.
Ry meggyőződéssel hitte, hogy a saját félelmei miatt vetett véget a kapcsolatnak. Pedig nem így
volt... vagy mégis? Nem. Most némi kétely vette be magát a fejébe. Megpróbált túllépni rajta.
Ha Ry-nak igaza lenne, az azt jelentené, hogy ő, Katié, már nagyon régóta becsapja önmagát.
Ry nyilván azt próbálta mondani, hogy a húga mégiscsak olyan volt, amilyen a legkevésbé
szeretett volna lenni: gyáva. Ezt egyszerűen nem hihette el. Nick kedvéért hozta meg a dön-
tését... ugye? Hát persze.
Akkor miért érezte hirtelen mégis úgy, mintha az utolsó réteget is lehántották volna a lelkéről,
és feltárult volna a meztelen igazság?
Nick újra megpróbált rendes csomót kötni a nyakkendőjére. Irodája kicsiny falitükrében
bámulta a képmását, és közben azon tűnődött, vajon kifejlődhet-e diszlexia az ujakban.
- Fordulj meg, majd én megcsinálom - parancsolt rá Mavis Davies, az egyik pincérnő. - Több
nyakkendőt kötöttem meg életemben, mint amennyit te valaha láttál. Persze ha felvennéd a
szemüveged, talán látnád is, ami rajtad van. - Mavis biztos kézzel csomózta meg a sötétzöld
nyakkendőt. - Hányszor kiboríthattad szegény anyádat! - dohogott félig-meddig magában.
- Igazi mintagyerek voltam - mondta Nick, és próbálta jobb kedvre deríteni magát. - Még
ministráltam is a Szent Vince-templomban.
- Akkor jobb lesz, ha megkéred Szent Vincét, hogy könyörögjön érted. Még sosem láttam
senkit ennyire idegesnek.
Az enyhe kifejezés, hogy ideges vagyok, gondolta Nick, és egy utolsó pillantást vetett a tükörre.
Éveken át táncolt, mégsem volt soha olyan lámpalázas, mint ma este.
Mavis egy anya gondoskodásával mérte végig az iroda ajtajából.
- Minden rendben lesz. Az ételnek fenséges illata van, a személyzeted elsőrangú. Miért
kellene aggódnod?
Miért kellene aggódnia? Hogy Katié eljön-e, vagy nem. És ha eljön, miként reagál majd a kis
meglepetésekre, amelyeket neki készített. Tudta jól, nagy kockázatot vállal azok után, hogy a
lány rendre visszaküldte az összes csomagot, ráadásul a telefonhívásait sem fogadta. Nick még
abban sem volt biztos, nem személyesen Katié hívta-e ki a rendőröket, amikor egy alkalommal
megjelent a háza előtt, hogy beszéljen vele.
Persze Nicknek megvoltak a kémei. Tudta, hogy Katié épp annyira szenved, mint ő. Tisztában
volt vele, hogy a lányt kétségek gyötrik a döntését illetően, amelyet persze az ő érdekében
hozott. Tudta azt is, hogy Katié szereti.
Csak azt nem tudta, vajon Katié készen áll-e, hogy beadja a derekát, feladja-e makacs
fogadalmát, hogy szabaddá teszi Nicket? Muszáj volt hinnie, hogy a válasz igen, mert épp a
legfőbb ütőkártyáját készült kijátszani. Hányszor meg-feddte Katie-t, amiért csak mindent vagy
semmit alapon tud gondolkozni! És most tessék, ő is pontosan ezért küzdött: mindenért vagy
semmiért.
Mielőtt kilépett az irodájából, hogy átmenjen a konyhába, Nick bizakodón az égre emelte a
tekintetét.
- Hé, Szent Vince, szólnál pár jó szót az érdekemben odafenn?

Nick étterme pont úgy festett, ahogyan Katié elképzelte. Pontosan olyan volt, mint amilyennek
megrajzolta annak idején, amikor Nick felkérte, hogy tervezze meg a berendezést. Az
étkezőrész egyszerű volt, mégis elegáns, hófehér falakkal és vadászzöld textilekkel. A falakat
azok a kalapok és sétapálcák díszítették, amelyeket Nick a padláson talált. A dekoráció
csodálatos, rendezett, lenyűgözően férfias atmoszférát teremtett. Minden tökéletes volt.
Katié szívét hirtelen majd szétfeszítette a büszkeség. Nick keményen megdolgozott, hogy ez itt
mind megvalósuljon. Katié emlékezetében még elevenen élt, milyen romos volt ez az egész,
amikor Maggie rávette, hogy jöjjön át, és járjon utána a titokzatos jövevénynek.
Katié azzal is tisztában volt, hogy amint belépett az étterembe, minden szem rászegeződött.
Nick úgy tervezte, ez az este egyfajta vizsga lesz a személyzet számára, amolyan főpróba a
hivatalos megnyitó előtt. Minden barátját meghívta, akik egyúttal Katié barátai is voltak.
Akárcsak egész Briarwood, az étterem vendégei pontosan tudták, milyen változás állt be a
kapcsolatukban.
Katié követte Ry-t és Maggie-t. Ahhoz az asztalhoz sétáltak, ahol Baylorék ültek. Katié egyre
azon töprengett, hogyan lesz képes akár egyetlen falat ételt is lenyelni. Mit fog gondolni Nick,
amikor meglátja? Látja-e majd, hogy még mindig mennyire szereti? Látni fogja-e rajta, hogy
már kétségei vannak a döntésével kapcsolatban? Hogy olyan felelőtlenül engedte el Nicket?
Esetleg Nick már lemondott róla? Végleg elfelejtette? Miközben barátai vidáman beszélgettek,
Katié némán ült az asztalnál, és egyre az evőeszközöket fixírozta.
Aztán kivágódott a konyhaajtó, Katié felnézett, és tekintete egyenesen Nick arcával találkozott.
Úgy érezte, mintha a gyomrát és a szívét egyetlen nagy görcsbe rántották volna. Nick nem vette
le róla a szemét. A férfi remekül nézett ki - és egyben borzalmasan. Fáradtnak tűnt és
soványnak, ugyanakkor elképesztően jóképű volt élére vasalt fekete nadrágjában és makulátlan
hófehér ingében. Katié azon töprengett, vajon Nick tudja-e, hogy a nyakkendője sötétzöld.
- Szia, Katié - szólalt meg Nick puha hangon, és átnyújtott a lánynak egy étlapot, majd
kicsi zsemléskosarat tett a tányérja mellé. Ez volt minden, amit tehetett, pedig a legszívesebben
a karjába kapta volna. Olyan törékenynek és érzékenynek látszott! - Nem voltam biztos benne,
hogy eljössz.
Katié némi habozás után rámosolygott.
- Úgy hallottam, itt elég jól főznek.
Nick ajkán egy halovány kisfiús vigyor villant. Katié szinte elolvadt tőle.
A férfinak valahogy az volt az érzése, hogy Katié nem csak az étel miatt fogadta el a meghívást.
Hamarosan úgyis kiderül, gondolta, és kényszerítenie kellett a lábait, hogy vigyék őt vissza a
konyhába. Tudta, Katié tekintete minden egyes lépését követi.
- Én mindegyikből kérek egyet - jelentette ki Ry, miközben az étlapot böngészte.
Maggie egy szemrehányó pillantást lövellt felé.
- Mindegyik olyan jól hangzik - mondta Zoe. - Te mit ajánlanál, Katié?
Katié kinyitotta az étlapot. A menün ott sorakozott Nick összes specialitása - petto di pollo al
champagne, arrosto di vitello, friss folyami pisztráng sauté meuniere. Ám mielőtt javasolhatott
volna valamit, Katié szeme megakadt a napi ajánlaton, amelyet külön kártyára nyomtattak, és
egy gemkapoccsal tűztek rá az étlapjára.

Nick Leone szíve tálon Érzelmes olasz étteremtulajdonos, aki őrülten szerelmes beléd. Veled
marad életed végéig, ha te is úgy akarod.

Katié szeme megtelt könnyel. Tudta, az emberek mind őt bámulják, de ezzel nem foglalkozott.
Az érzelmek hurrikánja, a kérdései és a félelmei úgy kavarogtak a fejében, hogy szinte
beleszédült. Szüksége volt rá, hogy kissé félrevonuljon, visszanyerje a lélegzetét, és
lehiggadjon a váratlanul támadó pánikroham után.
- Bocsássatok meg egy percre - mondta csak úgy bele a levegőbe, azzal felpattant az asztaltól.
Útban a női mosdó felé majdnem fellökte a pincérnőt.
Maggie utánaindult, de Ry elkapta a csuklóját.
- Hadd legyen egyedül egy kicsit - mondta. - Talán egyszer és mindenkorra rájön, hogy
nem akar így maradni élete végéig.
Amíg Maggie és Zoe arról értekeztek, hogy valóban bölcs dolog-e Katie-t egyedül hagyni, Ry
kiszúrt magának egy zsemléskosarat az asztal távoli végében. Aztán meggondolta magát, és
inkább a Katié tányérja mellett lévő kosárból vett ki egy péksüteményt. Nem teketóriázott
sokat: úgy ahogy volt, fogta és jóízűen beleharapott egy nagyot. A következő pillanatban Ry
fogai vékonyka aranyhengeren koccantak.
- Aúú!
A nők azonnal abbahagyták a beszélgetést, és egy emberként meredtek Rylanre, aki épp egy
apró gyémántgyűrűt vizsgálgatott.
- Basszus! Nézzétek már! - Hüvelyk- és mutatóujja közé csippentette a gyűrűt, és
felemelte a magasba. A terem lágy fényében a gyémánt ezerszínű prizmaként szikrázott. Ry
rávicsorgott az ékszerre. - A rohadt életbe! Bele is törhetett volna a fogam!
Maggie határozottan belebokszolt egyet a karjába.
- Te idióta! - suttogta izgatottan. - Az Katie-é!
- És akkor mi a búbánatos francot keres egy zsömlében?
- Az volt a terv, hogy amint Katié kettétöri a zsemlét, megtalálja benne a gyűrűt. Ezt hívják
romantikának, te nagy majom.
- És én most mit csináljak vele?
- Dugd el valahová, ahol véletlenül megtalálhatja. De gyorsan! Jön visszafelé!
Ry beledobta a gyűrűt Katié vizespoharába, és villámgyorsan visszaült a helyére.
Amint Katié újra helyet foglalt az asztalnál, Zoe megérintette a karját.
- Minden rendben?
Katie-nek sikerült mosolyogva körbenéznie az asztaltársaságon.
- Igen, jól vagyok.
Holott egyáltalán nem volt jól. Nem érezte sokkal nyugodtabbnak magát, mint mikor azt a
különleges étlapbejegyzést olvasta. Mégis mit kellene csinálnia? Annak idején nagyon biztos
volt benne, miért akar szakítani Nickkel, de többé már azt sem tudta, mit gondoljon, vissza
akarta kapni Nicket, de mi van, ha nem helyes ezt akarni? Egész életében biztos volt magában,
akárcsak a döntéseiben. Most mégis úgy érezte, azt se tudja eldönteni, hogy mit rendeljen va-
csorára - anélkül hogy kételyei támadnának.
Szinte magánkívül volt az idegességtől, nem csoda, hogy félig-meddig öntudatlanul nyúlt a
vizespohara után. Mikor készült a szájához emelni a poharat, valaki hirtelen kitépte a kezéből.
A sötétzöld abroszra jókora tócsányi víz löttyent.
- Rylan, te meg mi a fenét... - Katié döbbenten meredt a bátyjára, aki két vastag ujjával éppen
egy gyémántgyűrűt halászott ki a pohárból.
- Ide nézz! - Rylan hangja harsányan visszhangzott a teremben, ahogy magasba emelte a
gyűrűt. Aztán a konyha felé fordult, és elbődült:
- Hé, Leone, gyere ki onnan!
Nick kirohant a konyhából és aggodalmasan összehúzta a szemöldökét. Mikor meglátta a
gyémántról visszatükröződő fényt, a gyomra egyszerűen leszakadt a helyéről, majd a hirtelen
szabadesést követően leköltözött a térdeibe.
Ry egy határozott mozdulattal Nick arcába tolta a gyűrűt.
- Ide süss, apukám! Nem fogod elhinni, mi került a húgom poharába véletlenül. Atyaég,
szegényke meg is fulladhatott volna! Na, erre mit tudsz mondani?
Nick döbbenten a gyűrűre meredt, és próbálta lenyelni azt a hatalmas gombócot, amelyet a
torkában érzett. A teremben mindenki őt bámulta. Szthptíztáncosi karrierje alatt sem érezte még
magát soha ennyire meztelennek.
- Ööö... nahát...! Pont úgy néz ki, mint egy eljegyzési gyűrű - hebegte. Mi a fene
történhetett?, kérdezte magától. Az volt a terv, hogy Katié elolvassa a beírást az étlapban,
megtalálja a gyűrűt, és később, vacsora után - amikor az összes vendég elment - leülnek
beszélgetni, és majd kisajtol Katie-ből valami választ. Nagyon nem úgy tervezte, hogy a fél
város előtt fogja megkérni a kezét. Most akkor mit csináljon?
Ry fogta magát, és Nick markába nyomta a gyűrűt, amivel lényegében döntött is helyette.
- Talán jobban tennéd, ha fél térdre ereszkednél.
Ez igazán logikus megoldásnak tűnt, annál is inkább, mert Nick nem bízott benne, hogy lábai
még sokáig képesek lesznek megtartani a testsúlyát. Letérdelt hát Katié széke mellé, és a
tenyerébe fogta a lány puha kezét. Katié ránézett, és látszott rajta, hogy teljesen megdöbbent az
események alakulásán. Nick mély levegőt vett, és minden idegszálával a lányra összpontosított.
- Szeretlek, Katié. Elveszett vagyok nélküled. Teljesen üres. Semminek nincs értelme az
életemben, ha nem oszthatom meg veled. - Nick a fogai közé szívta az ajkát, és szemét egy
pillanatra sem vette le Katie-ről. - Azt akarom, hogy legyél a feleségem.
- Ó, Nick - suttogta Katié, majd váratlanul minden és mindenki megszűnt számára a
külvilágból, tekintete csak és kizárólag Nicket látta. - Nem tudom... Nem tudom, mit csináljak.
Annyira szeretlek, de már nem tudom, mit kéne tennem. Nem akarlak megbántani.
- Fáj, ha nem vagy velem. Mondtam már neked: ha te nem vagy az enyém, akkor nincs
semmim se. Te vagy az a nő, Katié, akivel le akarom élni életem hátralévő részét. Bármi
másban hajlandó vagyok kompromisszumra, de ebből nem engedek. Szükségem van rád.
Szabadon maradt kezével Katié megpróbált egy magányos könnycseppet letörölni, amely
makacs módon ott kapaszkodott a szempilláján.
- Azt akarom, hogy boldog légy. Azt akarom, hogy legyen családod, de nem biztos, hogy
én...
Nick két ujját Katié remegő ajkára tette.
- Ssss, egy szót se többet, kicsim. Majd megoldjuk. Együtt. Ha úgy döntesz, hogy nem tudsz
kompromisszumot kötni, én azzal is együtt tudok élni.
- De...
Nick a szavába vágott.
- Figyelj rám. Amikor elengedtél, mert úgy gondoltad, nekem úgy lesz a legjobb, az az
önzetlen szerelem ékes bizonyítéka volt. Gondolod, én nem vagyok képes ugyanilyen
önzetlenül szeretni téged? Feladni érted valamit, ami fontos nekem? Tudom, hogy félsz,
kicsim. És én nem garantálhatok neked semmit. Ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy az életben
semmire sincs garancia. Egyet viszont megígérhetek: soha senki nem fog annyira szeretni, mint
én.
Nick szavai tisztán és őszintén csengtek, bennük volt minden, amit lelke mélyén Katié valaha is
hallani akart. Belenézett Nick sötét szemébe, tekintete végigsimította markáns arcát, és egész
lényét átható bizonyossággal tudta, ő sem fog soha más férfit úgy szeretni, mint Nicket. És azt
is jól tudta, hogy soha többé nem lesz olyan esélye a boldogságra, mint amilyet most Nick kínál
fel a számára.
- Szeretsz engem, Katié? - kérdezte Nick halkan.
- Teljes szívemből.
- Megbízol bennem?
- Akár az életemet is rád bíznám.
- Leszel a feleségem?
- Igen - suttogta Katié.
A következő pillanatban Nick villámgyorsan talpra pattant, Katié pedig egyenesen a karjaiba
repült, oda, ahol az elkövetkezendő ötven-hatvan évet szándékozta tölteni.
- Biztos vagy benne? - kérdezte Nick.
- Biztos. Azt beszélik, egész rendes srác vagy. Én lennék a legnagyobb bolond a világon,
ha hagynálak elmenni.
Saját kis univerzumukba ekkor női szipogások és férfias torokköszörülések zaja tolakodott be.
Katié a szeme sarkából érzékelte a sok ismerős arcot, ahogy ködös tekintettel, gyengéden
mosolyogva figyelték őket.
Nick hüvelykujjával letörölt néhány kósza könnycseppet a lány arcáról, majd rávillantotta
kisfiús mosolyát.
- Fogadjunk, hogy nem mersz megcsókolni ennyi ember előtt!
Vakmerő vigyorral az arcán Katié lábujjhegyre emelkedett, és Nick nyaka köré fonta a karját.
- Állom a fogadást, jenki!