Szindbád monológja

Most jött el az a pillanat, amikor tényleg hazamegyek. Ennyire magányosnak és

reményvesztettnek talán sosem éreztem magam. A világ ismeretlenné, megbízhatatlanná és
idegenné vált számomra. Most jött el az a pillanat, amikor magam előtt látom saját életem és
álmaim pillanatait, utazásaim során szerzett csodálatos élményeim. Szívből örülök, hogy ennyi
bolyongás után végre tényleg elindult a vörös postakocsi. Gyönyörű utazás ez: benne van minden,
ami szép és jó volt számomra, és benne van az is, ami megtanított élni. A kocsis lassan halad.
Lassan hagyok mögöttem mindent, aminek zamata, értelme volt éltem során. Egy világot hagyok
a batár mögött, mert érzem, hogy már semmi közöm hozzá. És ez így van jól. Jobb lesz innen
elmenni, jobb lesz csakugyan hazamenni.