A tökéletes város?

Vajon Kosztolányi megalkotott egy tökéletes várost Becsületes város néven az Esti Kornél
című novellaciklusában?
Úgy gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki elámult a negyedik fejezetben bemutatott
Becsületes várostól. Ez a rész igazán mély nyomott hagyott bennem, és elgondolkodtatott.
Milyen lehetne egy ilyen helyen élni? Egyáltalán tudna-e bárki egy ilyen városban élni?
Ebben a csodás városban mindenki igazat mond, az emberek nem köszönnek egymásnak,
csak ha azt tényleg úgy gondolják, a kirakatokban nincsenek hamis reklámok, és hirdetések.
A régi barát fel is teszi a kérdést: „Őrültek ezek?” Esti Kornél erre csak annyt mond, hogy
bölcsek. „Itt az igazságot senki se rejti véka alá. Az önbírálat ebben a városban oly magas
fokra hágott, hogy ilyesmire nincs többé szükség.”
Ez egy olyan hely, ahol még a koldus is igazat mondd, és nem sajnáltatja magát, nem téveszti
meg az adakozókat: „Nem vagyok vak. Csak nyáron viselek fekete szemüveget.”
Mi, akik hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy egy hazug világban élünk, és valamilyen szinten
el is fogadtuk ezt, hozzá tudnánk szokni ahhoz, hogy mindenhol az arcunkba nyomják az
igazságot?
Milyen életünk lenne, ha a politikusok a valóságban is úgy beszélnének, mint ahogy a
Becsületes városban szónokol valaki a parlament előtt? „Elég ha egy pillantást vettek szűk
homlokomra, állati kapzsiságtól eltorzult arcomra, s azonnal láthatjátok, kivel van dolgotok.
Semmiféle mesterséghez, tudományhoz nem értek, a világon semmire se vagyok alkalmas,
legföljebb arra, hogy az élet értelmét magyarázzam nektek s vezesselek benneteket a cél felé.
Hogy mi ez a cél, azt is elárulom. Egy-kettő meg akarok gazdagodni, pénzt harácsolni, hogy
minél több legyen nekem, s minél kevesebb nektek. Ezért titeket még inkább el kell majd
butítanom. Vagy talán azt hiszitek, hogy már elég buták vagytok?” Talán ha a valóságban is
igazat mondanának a politikusok, a nép jobban szeretné őket. Hiszen így is tudja a legtöbb
ember, hogy a legtöbbjük csak üres szavakat mond, és csak kevesen hiszik el a nagy
szavakkal teletűzdelt szónoklatokat. Ám ha valaki a valóságban előállna egy ilyen beszéddel,
biztosan mindenki bolodnak nézné, és esélye sem lenne a győzelemre, hiszen az embereknek
jobban tetszenek a szépen csengő ígéretek.
Ebben az álomvilágban már az újságok címei sem hazudnak, olyan elnevezéseket sorol fel
Kosztolányi, amelyek közül biztosan egyet se vennénk meg, ha lehetőségünk lenne rá. Pl.:
Hazugság, Önérdek, Bérenc, Unalom stb.
Végül a narrátor beleszeret a helybe, és kérelmezni szeretné, hogy a városban élhessen. Ám
vágyát nem teljesítik, mert a városházán köszönéssel indít, azt mondja, örvend. Ezen a
polgármester felháborodik, sértésnek veszi, mivel tudja, hogy ez csak hazugság, és
kitoloncoltatja őt. „Az, hogy ön ezt nem érti, arra vall, hogy ostoba tökfilkó.
Megmagyarázom, miért nem örvendek. Nem örvendek először azért, mert háborgat, és azt se
tudom magáról, hogy kicsoda-micsoda. Nem örvendek másodszor, mert közügyben zaklat,
holott én csak egyéni panamáimmal foglalkozom. Nem örvendek harmadszor, mert azt
hazudja, hogy örvend, amiből azt következtetem, hogy képmutató fárter, nem méltó arra, hog
közénk jöjjön.”
Szeretnénk mi egy ilyen világban élni?
Lehet, hogy az elején nagyon megkapó lenne az, hogy mindenki igazat mond, és így nem
érheti csalódás az embert. De biztos, hogy ez minden esetben jó? A brutális őszinteség a
legtöbb esetben problémákat okozhat, hiszen nagyon sok embert meg lehet sérteni azzal, ha
csak úgy gondolkodás nélkül mindenki szemébe mondanánk, mit gondolunk. Ahogyan a régi
barát is megemlíti a novella végén: „ (...) itten mégiscsak jobb. Mert ha az ottani és itteni
emberek egyformák, az itteniek javára sok mindent föl lehet hozni. Többek közt azt, hogy
ezek itten néha legalább színesen, kellemesen hazudnak egymásnak.” Úgy vélem igaza van
ebben, hiszen néha jobb, ha nem tudjuk az igazat.

Mándity Flóra, IV. évfolyam