Capók1, királynők és szentek – a mexikói narkókultúra

Günther Maihold/Rosa María Sauter de Maihold

(UNAM / El Colegio de México; Stiftung Wissenschaft und Politik, Berlín)

(…) A balladának — a nép hangjának, értékrendjének és világnézetének kifejezésére létrejött

műfajnak — a hagyományait örökítik tovább a drogcsempész-balladák, amelyek az erőszakos
cselekedetek elbeszélésének eszközeként értelmezhetőek mexikói kontextusban. A sok-sok
elbeszélés révén — legyen szó annak népi vagy mitológiai változatáról — a drogcsempész-
balladák lehetővé teszik, hogy „az elnyomottak visszatérjenek a közbeszéd szintjén” (Astorga
1995: 139). A társadalom legalsó rétegeinek dicsőítésén kívül, érezhető még bennük egyfajta
ellenállás a történelem, különösen a mexikói forradalom történetének hivatalos változatával
szemben. Ez a hagyomány az idő múlásával egyre inkább kiveszett a ballada műfajából,
hiszen bizonyos történelmi személyiségeknek a forradalom hőseként való ünneplése egyre
kevésbé kapott hangot a közösségi médiában. Mindez azt eredményezte, hogy a ballada
később egy új változatban — a drogkereskedőkhöz és az őket kísérő eseményekhez társított
műfajként — éledt újra, amelyet a szakértők nem mulasztottak el bizonyos kritikával illetni. A
modernkori hős azonban a lovat és a pisztolyt az éppen legújabb Chevrolet Cheyenne-re és
AK-47-re cserélte. A társadalmi igazságosság eszményét, amely mindeddig összekötötte a
ballada műfaját a forradalom követeléseivel, olyan értékek váltották fel, mint a gazdagság, a
kérkedés az illegális munkával szerzett vagyonnal és a személyes hatalom fitogtatása.
A hagyományos balladához hasonlóan, az elkövetett bűnt itt sem kendőzik el, hanem a
kontextusából kiragadva megszemélyesítik. Méghozzá egy olyan ember jellemével ruházzák
fel, aki képes kitörni a nyomorúságos életkörülményeiből és meglelni azt a közeget, amely
majd kiapadhatatlan forrást biztosít anyagi fejlődéséhez. A drogcsempész-balladák azonban
nem hagyják figyelmen kívül az ebben a közegben a drogdílerekre leselkedő veszélyeket sem:
a versenytársaikat legyőzendő riválisokként ábrázolják, akiknek a támadásait túl kell élni.
Főhőseiket a nép csodatevőiként láttatják, hiszen képesek enyhíteni a drogfüggők
szenvedésein, és a hatalmuk pedig „bűnsegédeik kiterjedt hálózatában” rejlik. (Valenzuela
2002: 166). Hiszen a bűnsegédek ugyanúgy a drogcsempész-balladák hallgatóságának és
fogyasztóinak a megszólítására törekednek: bevonják őket a főhős harcába felcserélve ezzel az
áldozat-gyilkos szerepkörét.

1
A latin „caput” szóból ered, amely fejet jelent. A mexikói drogkartellek kontextusában egy adott bűnszervezet
fejére, legfelső vezetőjére utal.
 A drogcsempész-balladák a kereskedelmi értékesítés szempontjából sem elhanyagolhatóak.
Népszerűségük az 1970-es évektől kezdődően folyamatosan nőtt, amit jól mutat az is, hogy a Los
Tigres del Norte együttesnek 34 millió lemezt sikerült eladnia eddigi pályafutása során. Az
együttes drogcsempész-balladatermése akkora zenei sokszínűséggel bír, hogy nehéz lenne
bármilyen közös vonást is találni az egyes dalok között. Nemcsak azért, mert már külön-külön is
tekintélyes és merőben más hanganyagot vonultatnak fel, hanem azért, mert a népballada műfaján
belül is számos változat létezik. Vannak olyanok, amelyeket közösségi vagy magáncélú
felhasználásra írtak, de akadnak olyanok is, amelyek megrendelésre készültek, és épp emiatt éri
annyi kritika ezt a műfajt, hisz sokan erőszak-és bűnpártolással vádolják.
A drogcsempész-balladák fejlődésének történetében három korszakot különíthetünk el:

- 1975-1980: a korszak meghatározó műfaja a fiktív ballada, amely szorosan

kötődött a mexikói regionalizmus egyik, Sinaloa államban kialakult változatához,
vagyis ahhoz az államhoz, amely sok, a műfajban kiemelkedő szerzőt és énekest
adott az országnak. A cenzúra elkerülése végett fiktív tartalommal kellett
megtölteni a balladákat, hisz törvény tiltotta az erőszak dicsőítését. A korszak
drogcsempész-balladáinak tematikáját főként olyan témák alkották, mint a migráns
csempészet, vagyis a hatóságokat kijátszó, a határ túloldalán illegálisan letelepedő
bevándorló motívuma.

- 1980-1990: a korszakot meghatározó, Mexikó területén kívülről származó Los

Angeles-i balladák — inkább az eltérő célpiac és közönség, mintsem a zenei
termés szempontjából jelentettek újat – már konkrét helyeket és olyan személyeket
vonultattak fel, mint Chalino Sánchez. A Los Tigres del Norte nemcsak hogy
betört a köztudatba, de 1989-ben egy teljes új albumot adott ki betiltott dalaiból,
amely a beszédes Corridos prohibidos2 címet viselte. Mintájukat követve, a
cenzúra marketing célú felhasználásával később a Tucanes de Tijuana együttes is
élt a Tucanes de plata: Catorce tucanazos censurados 3címmel megjelenő CD-jük
kiadásakor. És ez az időszak az egyre inkább sokasodó, drogcsempész-balladákat
játszó együttesek határtalan sikerének a kezdetét is jelentette.

2
Betiltott balladák
3
Tizennégy cenzúrázott tucanazo
 - 1990-2010: a korszakban a műfajt főként az erőszak legkülönbözőbb formáinak
dicsőítése jellemezte, de mindinkább meghatározta az erőszaktevők reklámozása
miatti, egyre erősödő kritika is. A közösségi célú felhasználásra írt és a
megrendelésre, bűnöző vagy bűnözői csoport magasztalására készült balladák
között megfigyelhető eltérés nem véletlenül került a figyelem középpontjába. Ez
utóbbi szerzői és előadói bárokban, magánjellegű összejöveteleken és koncerteken
történő fellépéseik során nemcsak a drogkartellek közötti háború célpontjaivá,
hanem halálos kimenetelű támadások áldozataivá is váltak. És mindez csupán
amiatt, mert felmerült a gyanú, hogy egyes bűnszervezetekkel jobban
szimpatizálnak, mint másokkal.

Kezdetben a drogcsempész-balladákat csak helyi piacokon és az illegális értékesítés

csatornáin keresztül lehetett reklámozni. Később viszont már — ahogy a műfaj egyre inkább a
külhoni mexikóiak szülőföldjükkel való (újra)azonosulásának eszközévé vált — különféle
címfeliratok mellett márkanevekként kezdtek el megjelenni. Ez részben a luxuscikkek
fogyasztásával való kérkedéssel magyarázható, amit jól mutatnak az olyan vagyontárgyakkal
fémjelzett dalok, mint a platós terepjárók, az AK-47-ek, a Hummerek, a Chevrolet
Suburbanok, a géppisztolyok, a luxusvillák, a luxusautók, az ékszerek, a yachtok és az
élvezeti cikknek tartott hölgyek stb. Ezek mindegyike egy olyan világ
szimbólumrendszerének a része, amelyben a drogkereskedelemből szert tett mesés
gazdagságot inkább dicsőíteni, mintsem rejtegetni kell, és az e világ pénz alapú társadalmában
elfoglalt státusz jelenti az egyén elismerésének a zálogát. A jó és a rossz közötti határvonal
elmosódásával létrejön egy olyan tér, amelyben e két kategória között egyre jobban csökken a
különbség. Tehát egyértelmű, hogy a drogcsempész-balladák tematikájában helyet kap
minden olyan jelenség, amely valamilyen formában a drogkereskedelemhez köthető:
drogcsempészet az amerikai-mexikói határon, a határátkelés, a droghasználat pozitív színben
való feltüntetése, az erőszak ünneplése, a macsó kultusz dicsőítése és még a kartellek titkos
világában mozgó olyan szereplők is, mint a spionok és biztonsági őrök12.
A zene és a narkók által alkotott robbanékony elegy, a drogcsempész-ballada sok
főszereplője számára a végzetet jelenti. Mind a szerzői, mind az előadói sokszor bosszúnak és
megtorlásoknak vannak kitéve amiatt, hogy egyik-másik kartell vagy annak valamelyik
tagjának (feltételezett) szövetségeseiként tartják őket számon. Annak ellenére, hogy egyre
több esetben derül ki, hogy nem állnak közvetlen kapcsolatban a drogdílerekkel, még mindig
rengeteg olyan esetről lehet tudni, amelyben valamelyik ballada szerzője a Mexikóba érkezés
után üldözésnek lett kitéve vagy kartellbosszú áldozatává vált. Ezzel ellentétben, az Egyesült
Államokban nem sok ilyen indíttatásból elkövetett támadást regisztráltak. A drogcsempész-
ballada műfaja azonban a mexikói gyökerek megújulását is jelenti az Egyesült Államokban,
habár még nem sikerült eljutnia a "crossover audience"-hez (Simonett:2006) a műfaj helyi
kötődése miatt. Ugyanakkor a mexikói közönség és az Egyesült Államokban élő mexikói
bevándorlók körében nagyon közkedveltnek számít. Sok együttes szeretné áttenni a
székhelyét az Egyesült Államokba épp amiatt, hogy a mexikóiak a határ mindkét oldalán
magukénak érzik ezt a műfajt. A drogcsempész-balladák komolyan felkeltették a
közvélemény érdeklődését a rádióban és nyilvános eseményeken való betiltásuk, a rivális
kartellek általi üldöztetésük és a kartellekkel való összefonódásuk körüli viták miatt. De a
megrendelésre, drogbárók magánjellegű koncertjeire készült zeneszámok, és a rivális
kartellekkel szimpatizáló együttesekkel történő összecsapások miatt is kiérdemelte a műfaj a
közvélemény figyelmét. A drogcsempész-balladák azáltal, hogy az erőszakos konfliktust a
zene szintjére emelik nemcsak széles befogadóközönségre tesznek szert, hanem ki is
hangsúlyozzák azokat a sajátosságokat, amelyek hagyományosan jellemzőek a ballada
műfajára, mint például a konfliktushelyzet során bekövetkezett valós események elbeszélését.
Az, hogy országon belül egyes drogcsempész-balladákat megbotránkoztatónak tartanak vagy,
hogy Kolumbiában egyenesen tiltottnak számítanak és olyan tradicionálisan kolumbiai
zenékbe öltöztetve adják elő, mint a joropo, jól mutatja a műfaj Mexikón kívüli elterjedtségét.
Sok jel utal arra, hogy a műfajnak már sikerült megvetnie a lábát az utóbbi évek egyik
leggyorsabban növekvő kábítószer-felvevő piacának országában, Brazíliában is.
A drogcsempész-balladák az elbeszélő jellegüket kihasználva járulnak hozzá a
rettenthetetlen, hőssé lett énekes típusának a népszerűsítéséhez. A saját határain átnyúló
Mexikó, a kartellerőszak elől az Egyesült Államokba költöző énekes, és az illegalitás
közepette a túlélésért küzdő, nyomorúságos munkákból élő mexikói bevándorló jelenségének a
beemelése új elemekkel gazdagítja a ballada műfaját. Ennek az irányzatnak volt az egyik
képviselője Chalino Sánchez, akinek az élete mindezt hűen ábrázolta: csodás karriert futott be
drogcsempész-ballada énekesként, de amikor megpróbált Mexikó területére lépni, szitává lőtték.
Ugyanakkor kevés szó esik arról, hogy a drogcsempész-ballada és a benne megénekelt gazdagság
jelképei vajon legitimálják-e a drogdílereket és az erőszakot. A dalszöveg szintjén megjelenő
bizalmatlanság a hatóságokkal szemben és a korrupció leleplezése — amelyre példa az alábbi
mondat: „a törvény szolgái gyávák, korruptak és kilóra meg vannak véve” — mind-mind olyan
elemei a műfajnak, amelyek alátámaszthatják a fenti elméletet. Ezek az elemek minden
drogcsempész-balladában valamilyen formában jelen vannak és részét képezik annak az
elbeszélői szándéknak, amely végső soron legitimálja a drogdílerek nyelvhasználatának a
kifejezéseit. Másfelől viszont a drogcsempész-ballada a kartellek működését szabályozni
próbáló „viselkedési kódex”-ként is funkcionál, mert pontosan meghatározott viselkedési
minták követésére ösztönzi a tagokat. Egyértelművé teszi, hogy a halálon kívül nem vár más
azokra, akik egyszer már elköteleződtek a kábítószer-kereskedelem mellett, de később fel
szeretnének vele hagyni.