REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TANULMÁNYOK 5.

HELYI FEJLŐDÉS, INTÉZMÉNYEK ÉS KONFLIKTUSOK

A MAGYARORSZÁGI ÁTMENETBEN

Szerkesztette: Maarten Keune és Nemes Nagy József

Készült az UNDP által támogatott 11191-98 sz. kutatási Programban

az ILO Közép-Európai Irodája és az ELTE Regionális Földrajzi Tanszéke
együttműködésében.

BUDAPEST, 2001.
2
Regionális Tudományi Tanulmányok

Az ELTE Regionális Földrajzi Tanszék kiadványsorozata

Szerkeszti: Nemes Nagy József

1.(1995) Korompai Attila: Regionális stratégiák jövőkutatási megalapozása

2.(1995) Földrajz, regionális tudomány (Tudományelméleti tanulmányok)
3.(1996) Európa: országok, régiók (Oktatási célú adattár)
4.(1999) Helyek, terek, régiók (Tanulmányok)
5.(2001) Helyi fejlődés, intézmények és konfliktusok a magyarországi átmenetben

ISSN 1585-1419

A kiadványsorozat köteteihez az érdeklődők az alábbi címen juthatnak hozzá:

ELTE Regionális Földrajzi Tanszék, 1083 Bp. Ludovika tér 2., Tel/Fax: 210-1087.
E-mail: nemesn@ludens.elte.hu

Felelős kiadó: Nemes Nagy József

Nyomdai munkák: R-DATA -

3
 TARTALOM

A kutatás résztvevői 5
Előszó 6

Maarten Keune: Helyi fejlődés, intézmények és konfliktusok a poszt-szocialista

Magyarországon: áttekintés 8
Nemes Nagy József: Az ezredvég regionális folyamatai Magyarországon: átfogó
átalakulás - egyedi fejlődési pályák 25

Izsák Éva: Szuburbanizáció és gazdasági fejlődés: Budaörs, a legsikeresebb magyar

város 35
Csite András: Turizmus és politika: a kispolgárság felemelkedése a Nyugat-Balatonnál 53
Maarten Keune - Tóth András: Külföldi tőkebefektetés, helyi politika és regionális
fejlődés: sikerek és konfliktusok Győrött 74
Szabó Pál - Varga Gábor: A centrum dinamizálódó perifériája: a váci és a rétsági
kistérség 96
Galli Károly: Befejezetlen felzárkózási kísérlet a stagnáló periférián: a makói kistérség 113
Kiss János Péter: Dinamika az elmaradottságban? Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és
Nyíregyháza az 1990-es években 125

A kutatás során felhasznált tanulmányok 151

FÜGGELÉK 157

4
A kutatás résztvevői

Csite András PhD, közgazdász, igazgató, Széchenyi István Szakkollégium, Budapest

Galli Károly, területi tervező, Terra Studio Kft, Budapest

Izsák Éva PhD, egyetemi adjunktus, ELTE, Budapest

Kiss János Péter, tudományos munkatárs, MTA RKK Alföld Intézet, Békéscsaba

L. Rédei Mária PhD, egyetemi docens, ELTE, Budapest

Maarten Keune, kutató, European University Institute, Firenze

Nemes Nagy József DSc, tszv. egyetemi docens, ELTE, Budapest

Szabó Pál, geográfus, ELTE, Budapest

Tóth András, tudományos munkatárs, MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest

Varga Gábor, egyetemi tanársegéd, ELTE, Budapest

5
 Előszó

A Regionális Tudományi Tanulmányok jelen kötete egy nemzetközi kutatási projekt

eredményeit tartalmazza, amely az ILO és a Eötvös Loránd Tudományegyetem Regionális
Földrajzi Tanszéke kooperációjában folyt. A projektet az Egyesült Nemzetek Szervezetének
Fejlesztési Programjai (UNDP) európai regionális hivatala és a CIS finanszírozta. A kötet
különböző tudományterületek kutatóinak kiterjedt empirikus vizsgálataira épül, akik
Magyarország különböző − sikeres és válságos − térségeinek példáján igyekeztek a
társadalmi-gazdasági átalakulás folyamatait feltárni és bemutatni. A munka az 1990-es
években lezajlott átalakulás helyi és kistérségi szintjére összpontosít, az átalakulás kihívásaira
adott válaszokat, az eltérő szubnacionális fejlődési utakat elemzi. A kötetben közölt
tanulmányok bemutatják, hogy e kihívások miként alakították át a helyi intézményeket, e
folyamatok hogyan kapcsolódtak össze a tágabb környezet átalakulásával s miként kötődtek
az 1989 előtti gazdasági, társadalmi és intézményi fejlődéshez.

A leírt helyi fejlődési pályák a hazai és a nemzetközi gazdasági és intézményi változások

kontextusában jelennek meg. Részletekbe menően elemezték a szerzők az egyes térségek és
az állam, a nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszer és a külföldi befektetések közötti
kapcsolatokat. A kötet bemutatja a posztszocialista átalakulás során felbukkanó, nehezen
kibékíthető helyi konfliktusokat a különböző érdekeltségű lokális csoportok, a kisebb és a
nagyobb települések valamint a különböző fejlődési tényezők között.

A projektet Nemes Nagy József az ELTE tanszékvezetője és Maarten Keune, a firenzei

European University Institute kutatója koordinálta. A kutatás eredményei, a magyar nyelvű
kiadással egyidejűleg angol nyelven is megjelennek, az ILO gondozásában.

Jean-Pierre Laviec
igazgató
ILO, Budapest

6
7
 Helyi fejlődés, intézmények és konfliktusok a poszt-szocialista
Magyarországon: áttekintés

Maarten Keune

Bevezető

Jelen kötet az 1990-es évek Magyarországának gazdasági fejlődésével, annak is helyi-

intézményi megjelenésével foglalkozik. Sok kérdés nyitott még a rendszerváltás utáni évtized
gazdasági és politikai átalakulásával kapcsolatban. Milyen válaszok érkeztek erre az
átalakulásra helyi szinten? Milyen formákban valósult meg? Munkánk ebbe nyújt betekintést.

A kötet döntő részben esettanulmányokat tartalmaz: részletes elemzést ad az ország egyes

térségeinek helyi szintű társadalmi-gazdasági és intézményi dinamikájáról, betekintést
engedve abba, mennyire különböző válaszok és stratégiák érkeztek a változásra.1 Az első két
elemzés a későbbi esettanulmányok szélesebb, országos és nemzetközi összefüggéseit tárja
fel. Nemes Nagy József arról ír, milyen változások mentek végbe Magyarország
térstruktúrájában, és összefoglalja, mely tényezők irányíthatták az egyes területek sajátos
fejlődési útját az utóbbi években. A jelen bevezető arra igyekszik rávilágítani, milyen
összefüggések mutatkoznak a magyarországi gazdasági fejlődés és az egyes helyi intézmények
között, valamint áttekinti az esettanulmányokból leszűrhető következtetéseket és
ellentmondásokat2. A fejezet egyes részei más és más témát érintenek. A 1. rész a helyi
intézmények gazdasági fejlődésben játszott szerepének rövid elméleti összefoglalóját adja, és
bemutatja, miért nőhetett meg ezen intézmények súlya a rendszerváltást követően. A 2. rész a
helyi intézmények fő magyarországi típusait sorolja fel, és beszámol arról, milyen
megszorítások között, és milyen stratégiákkal dolgoznak. A 3. rész az elmúlt tíz év helyi
szintű konfliktusaival és ellentmondásaival foglalkozik, az 4. rész pedig a következtetéseket
összegzi.

1. Helyi intézmények és gazdasági fejlődés a ’90-es években – nagy remények?

A kötetben felsorolt esettanulmányok a helyi gazdasági fejlődés jellemzőit igyekeznek

megragadni, valamint azt, milyen szerepet játszanak az ország helyi és régiós intézményei a
gazdasági tevékenység szabályozásában és megerősítésében. Az utóbbi tíz év folytonos

1
Az esettanulmányokban a következő térségek szerepelnek: (a) három ún. sikerterület: a nyugat-balatoni régió
(Csite András), Budaörs, Budapest elővárosa (Izsák Éva) és a győri régió (Maarten Keune és Tóth András); (b)
két szomszédos ún. köztes kistérség: Vác és Rétság – itt a kettő összehasonlító elemzését kapjuk (Szabó Pál és
Varga Gábor); valamint (c) két válságterület: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (Kiss János Péter) és a makói
térség (Galli Károly). A jelen bevezető fejezetben gyakran fogok utalni ezekre az esettanulmányokra, az utalások
vagy a térség vagy a szerző neve alatt történnek.
2
Nagy hálával tartozom Bozóki Andrásnak (Közép-Európai Egyetem, Budapest) és Tóth Andrásnak segítő
megjegyzéseikért. A hibákért csakis engem okoljon az olvasó.

8
változásai igazolják a téma fontosságát. A piacgazdaság és a demokrácia kiépítésének
részeként igen erős ösztönzést kapott a politikai, adminisztratív és pénzügyi decentralizáció,
főleg a ’90-es évek első felében.3 Törvények és szabályozások sora született arra, hogy a
decentralizált intézmények formális függetlensége az államtól tovább növekedjék, így ezek az
intézmények megkapták a lehetőséget, hogy egyre erősebben befolyásolják a hatáskörükbe
tartozó földrajzi terület fejlődését.4 A hatalom decentralizálása egyrészt a demokrácia
megerősítését célozta, hiszen a helyi intézmények súlyának növekedésével az
állampolgároknak szavuk lehet a a politikai Government of the Republic of Hungary. 1997).
Másrészt célozta azt is, hogy az intézményrendszer hatékonysága növekedjék. Magyarország
nyíltan követi az Európai Unió gyakorlatát,5 mely szerint bizonyos funkciókat célszerűbb
decentralizált szinteken megoldani, hiszen így az intézményeket segíti a földrajzi közelség, a
helyismeret, a rendszeres személyes párbeszéd lehetősége és a közvetlen, intenzív
együttműködés. Ráadásul így elkerülhető az a túlburjánzó bürokrácia is, amely egy
központosított rendszer működésével – rendelkezések hozatalával és betartatásával – együtt
jár (Government of the Republic of Hungary. 1996 és 1997). A decentralizáció támogatói
szerint tehát a helyi tervezésű gazdaságfejlesztési politika, amely a helyi viszonyok és gondok
felmérésén, valamint a helyi intézmények bevonásán alapul, a központosított döntéshozatali
rendszer működőképes alternatíváját jelenti a források elosztása és felhasználása terén
(Government of the Republic of Hungary. 1996; Fazekas, 1994; Hansen and Heidkamp,
1998).

Az 1989 utáni piacgazdasági fejlődés meglehetősen egyenetlennek bizonyult, az egyes

települések, kistérségek, megyék és nagyobb területegységek között nagy és hosszan tartó
különbségek jelentkeztek. Ez is oka lehet annak, hogy a helyi intézmények szerepe
megnövekedett (Nemes Nagy tanulmánya a jelen kötetben; Keune, 2000a; Fazekas − Ozsvald
1998).6 A budapesti agglomeráció nyomasztó dominanciájával és az ország egyre erősödő
kelet-nyugati megosztottságával a háttérben mindenekelőtt a kistérségek szintjén zajló térbeli
folyamatok jelentősége erősödött. Ez azt mutatja, hogy a korábbi központosított rendszer
felszámolása nyomán igencsak megnövekedett a fejlődés helyi előfeltételeinek fontossága
(Fazekas and Ozsvald 1998; Szabó és Varga tanulmánya a jelen kötetben).

Nem véletlen, hogy a magyarországi decentralizáció reflektorfénybe került. A helyi és régiós

intézmények szerepére vonatkozó kutatás már a ’80-as évek elején elkezdődött. A nyugati
piacgazdaságokat, majd a kelet−közép−európai országokat vizsgálva a szakemberek nem
győzik hangsúlyozni, mekkora az intézmények szerepe a vállalkozások versenyképességében
és a gazdasági fejlődésben (Piore − Sabel 1984; Scott − Storper 1992; Amin − Thrift 1994;

3
A jelenlegi kormány alatt mintha újból megjelennének bizonyos központosító törekvések.
4
A Önkormányzati Törvény (1990) például minden települést egyenlő státuszú önkormányzattá tett, és kizárta a
központi beavatkozás lehetőségét a mostanra helyinek tekintett ügyekből – ide tartoznak a közszolgálati szektor
fejlesztésére juttatott alapok és a tulajdon is. A Területfejlesztési Törvény (1996) megszületése után országos,
térségi és megyei szintű területfejlesztési tanácsok jöttek létre, ahová aktorok széles skálája tömörült, mint pl. a
helyi önkormányzatok, a regionális kereskedelmi kamarák és a szakszervezetek képviselői (Horváth, 1999). A
kereskedelmi kamarák és a szakszervezetek szavazóereje azonban egyre csökken az utóbbi időben.
5
Mivel a magyar politikában az EU-csatlakozás mindent elsöprő szemponttá vált, az ún. “modernizáció” az uniós
törvénykezést, szabályzást és gyakorlatot használja startkockaként. A modernizáció tág folyamatának
kontextusában tehát az egyik fő hajtóerő az lett, hogy igazodjanak az uniós gyakorlatokhoz – ezt követi a magyar
területfejlesztési törvényi és szabályzási rendszer is (Government of the Republic of Hungary. 1996). Az EU
pedig nagy hangsúlyt fektet a helyi intézmények erősítésére, és a régiót a fejlődés meghatározó elemének tekinti.
6
A térségek között 1989 előtt is mutatkoztak különbségek, de sokkal kisebb arányban, és egyre csökkenő
tendenciát mutatva.

9
Cossentino et al. 1996; Hudson 1998;).7 Abból a felismerésből kiindulva, hogy a gazdasági
viselkedésnek vannak kollektív vagy társadalmi meghatározottságai (Amin 1999), a kutatók
többsége úgy látja, hogy a helyi vagy területi gazdasági teljesítmény nemcsak az eleve adott
tényezőkön múlik: szorosan összefügg az adott térség társadalmi és politikai jellemzőivel is
(Scott 1995). Vagyis, egy régió gazdasági szerkezetének és teljesítményének tekintetében a
régió (relatív) sikere “összefügg az erőforrás ellátottsággal, valamint azzal, hogyan használják
fel ezeket az erőforrásokat. Mindez pedig elválaszthatatlan az intézményektől és az irányítási
stílustól, attól, hogyan alakítja az adott térség az infrastruktúrát és a szakemberképzést, milyen
fejlesztési és gazdaságpolitikát követ” (Dunford 1995). Ezek az endogén sajátosságok tehát
erősen meghatározzák egy térség és vállalkozásainak versenyképességét (Hudson 1998).
Valóban, egyre többen találják úgy, hogy a versenyképesség a helyi társadalom jellemzőinek a
függvénye, hiszen egy cég belső versenyképességében meghatározóak a cégen kívüli tényezők
(Pyke 1999). Egy vállalkozást sem tekinthetünk absztrakt entitásnak: nem választhatjuk le
tágabb gazdasági, társadalmi és kulturális közegéről (Cossentino 1996). A (helyi) környezet
adta előnyök növelhetik a versenyképességet. Ilyen előnyök: a környezet és a társadalmi
kapcsolatok minősége, az anyagi és nem-anyagi infrastruktúra, az információszerzés
lehetősége, hozzáférés az új technológiákhoz, finanszírozási források megléte vagy a
nemzetközi vállalatokkal teremthető kapcsolatok (ibid.). Többek szerint ezek az előnyök
nemcsak a helyi vállalkozások versenyképességét növelhetik, hanem külső befektetéseket is
vonzhatnak az adott területre. Amin és Thrift (1994, 14. old.) az “intézményi sűrűség”
kifejezést javasolják a gazdasági sikert feltételező társadalmi és kulturális tényezők
együttesére. Az “intézményi sűrűség” fogalma számos megközelítést takar. Jelenti azt, hogy
(a) létrejön egy erős intézményi jelenlét, vagyis számos különböző intézmény, amelyek
mindegyike, de legalábbis többsége bázisként szolgálhat az egyedi helyi gyakorlatok és
kollektív képviseletek fejlődéséhez (b) az adott terület intézményei között kialakul a szoros
együttműködés (c) az általában csoport- vagy egyéni dimenziójú érdekek kollektív
képviseletet kapnak, valamint (d) az intézményrendszer tagjaiban tudatosul az, hogy egy és
ugyanazon célért dolgoznak (ibid.). Minél erősebb az intézményi sűrűség, annál inkább
megnőnek a versenyképesség és fellendülés esélyei az adott területen.

Összefoglalva tehát elmondhatjuk: egy térség gazdasági fejlődésének sikere megköveteli,

hogy az átfogó fejlesztési politikát az adott körülményekhez igazítsák (Garmise 1995). Ennek
a fejlődésnek az irányításában, szabályozásában és előmozdításában a helyi intézmények
meghatározó szerephez juthatnak. Az intézmények köre igen tág: a térségi és helyi
kormányzati struktúrák mellett ide tartoznak a kereskedelmi kamarák, a technológia átadására

7
Nyugaton a régiók gazdasága és politikája iránt az 1960-70-es években mutatkozott komoly érdeklődés, amikor
is sok “régi” ipari térségben válsághelyzet állt elő, miközben addig fejletlen területeken új, sikeres gazdaságok
jelentek meg. Sokan közülük a gyártásszervezés új (vagy újonnan felfedezett) formáinak köszönhették
(köszönhetik) sikerüket. Ennek legszemléletesebb példáját három olasz ipari terület adja: Emilia-Romagna,
Veneto és Toszkána, amelyeket már a hetvenes évek óta vizsgálnak olasz akadémikusok. Kutatásaikat először
Piore és Sabel (1984) tette közzé Olaszországon kívül. De ott van pl. Scott és Storper (1992) munkája is a
rugalmas gyártási agglomerációkról, amely szintén igazolta, mekkora szerepe van egy térség gazdasági sikerében
annak, ha létrejön egy segítő intézményi háló. Azt is meg kell jegyeznünk azonban, hogy az ipari körzetek és a
rugalmas gyártási agglomerációk gondolata egyaránt talált ellenzőkre és követőkre (áttenkintésért lásd: Amin,
1994). A kritika legtöbbször az, hogy az elképzelés naív és romatikus, és csak speciális szektorok és helységek
esetében alkalmazható. Az is gyakran elhangzik, hogy a kutatás túlnyomórészt különálló esettanulmányokra épít,
amelyekből nehéz közös jellemzőkre következtetni, és felmerül a kérdés, vajon van-e bármiféle modell
egyáltalán (Keating 1997). A kutatók állítólag figyelmen kívül hagyják a makroökonómiai összefüggéseket is,
nem számolnak a pénzügyi tőke spekulatív és rövid távú természetével, a közszolgálati és szolgáltatószektorok
szerepével, és olyan egyéb tényezőkkel, amelyek erősen befolyásolják a “valós területfejlesztést” (Lovering
1999). Mindezek áttekintéséhez lásd: Keune (2000b).

10
szakosodott ügynökségek, a szakszervezetek, az oktatási intézmények, a kutatóintézetek, a
fejlesztésben érdekelt szervezetek, a kisebbségi egyesületek stb. Feladatuk is többféle lehet:
biztosítják a közjószágokat, ösztönzik a vállalatok közötti együttműködést vagy segítenek
kidolgozni egy közös fejlesztési stratégiát. Az intézmények egyéni, de méginkább együttes,
megegyezésen alapuló erőfeszítései a terület jólétének zálogát jelenthetik.

Gyakran úgy tüntetik fel, mintha egy ilyen megegyezés és a hatékony helyi gazdasági
fejlesztés könnyen elérhető lenne – ez azonban koránt sincs így. Hiszen a helyi intézményi
rendszer felépítése és dinamikája, valamint a helyi közjószágok bizonyos mértékig
történelmileg meghatározottak (path-dependent), így például a történelmileg kialakult
(intézményi) erőforrások függvényei. Ez behatárolja az intézmények működési területét, és
beszűkíti a lehetséges fejlődési útvonalak skáláját (Stark és Bruszt 1998). Másrészt az
intézmények társadalmilag konstruáltak, és meghatározzák őket a külső aktorok
stratégiafüggő rövid távú választásai is, amelyek – a fennálló formális és informális
intézményekkel interakcióban – alakítják a változásokat (Smith A., Swain, A. 1998, Stark és
Bruszt, 1998) A helyi környezet sajátosságai tehát attól is függnek némiképp, hogy a helyi
szereplők és társadalmi csoportok milyen ideológiát és/vagy (ellentétes) érdekeket
képviselnek, valamint attól, milyen a társadalmi konfliktusok szabályozása. Mivel sok szerző
a megegyezéses alapú fejlesztés szükségét hangsúlyozza, kevésbé nyilvánvaló, vajon a
különböző helyi szereplők gyakran ellentétes érdekeit hogyan lehet összebékíteni a közjó
érdekében. Megegyezés helyett könnyen lehet, hogy konfliktusok jellemzik a helyi
együttműködést, sőt előfordul, hogy a fejlesztés céljait és a hozzájuk vezető stratégiát a helyi
érdekcsoportok közötti hatalmi harc határozza meg. Éppen ezért a területfejlesztés útjait csak
akkor láthatjuk tisztán, ha megértjük: a helyi intézmények erősen meghatározzák a helyi
fejlődést, az egyes szereplők alakítják az intézményépítést, és mindezt ráadásul annak
összefüggésében kell vizsgálnunk, milyen kölcsönhatás áll fenn az adott terület és az állam, a
makroökonómiai környezet, a nemzetközi gazdaság között. Végül, egy olyan viszonylag
erőforrásszegény környezetben, mint a rendszerváltás utáni Magyarország, egyáltalán nem
válik azonnal nyilvánvalóvá, milyen eszközök állnak a helyi intézmények rendelkezésére
ahhoz, hogy befolyásolni tudják adott területük fejlődési menetét. A tanulmány 2. és 3.
részében még visszatérek ezekre a kérdésekre.

Mindezek az akadályok (feltételesen) nehezítik a helyi intézményi aktivitás útját, a kutatók

mégis igen bizakodóak: egyre inkább úgy látják, hogy a helyi intézményeknek kulcsszerep jut
a magyar gazdasági fejlődésben. A fejezet következő részében azt vizsgálom majd, mennyire
váltja be ezeket a reményeket a valóság – következtetéseimet elsősorban a kutatás
esettanulmányaira alapozom. Vizsgálódásom közzéppontjában nem a vállalatok, a helyi
gazdasági fejlődés vitathatóan legfontosabb intézményei állnak, sokkal inkább azok az
intézmények, amelyek a vállalatok tevékenységét segítik, kondicionálják, képviselik vagy
szabályozzák.

2. A helyi intézmények és politikájuk

a) Jelenlét, kötöttségek és stratégiák

A kötetben bemutatott esettanulmányok kétségtelenül azt igazolják, hogy Magyarországon a

rendszerváltás után erősödött a helyi és térségi intézmények jelenléte, formáik is egyre
változatosabbak. Nagy részük, legfőképpen a közintézmények, központilag létrehozott,

11
országos struktúrákba tartoznak – ilyenek a helyi önkormányzatok, a kistérségi társaságok,8
egyes politikai pártok, munkaügyi hivatalok, oktatási intézmények, kereskedelmi kamarák,
területfejlesztési tanácsok, a szakszervezetek helyi szervezetei vagy a helyi vállalkozói irodák.
A többi intézményt “spontán” módon és/vagy a helyi adottságoknak köszönthetően hozták
létre érdekelt helyi szereplők. Ilyenek a vállalkozói szervezetek, a helyi politikai pártok vagy a
környezetvédő csoportok. Ezen felül vannak olyan informális vagy kvázi-formális
szerveződések is, amelyekben különböző szereplők és intézmények egyesítik erőiket, és olyan
hatalmi blokkot hoznak létre, amellyel érvényesíteni tudják közös akaratukat.

Úgy tűnik, ezen helyi intézmények némelyikének valóban döntő szava van abban, hogy az
adott helység vagy régió gazdasági fejlesztése milyen irányban és milyen minőséggel
történjék. Különösképpen igaz ez a helyi kormányzati szervekre, amelyek gyakran a
területfejlesztés irányítói, de a vállalkozói szervezetek, a területfejlesztési tanácsok és egyes
közintézmények szintén nagy szerepet kapnak ebben a folyamatban. Jelenlétüknek számos
különféle módja van: felügyelik a közjószágok elosztását, ösztönzik a befektetéseket,
szabályzásokat dolgoznak ki az egyes gazdasági tevékenységek előnyére vagy korlátozására
(pl. szektorprofil, nagyság, környezetszennyezés, technológiai fejlettség stb. alapján),
közvetítenek az érdekcsoportok között, stb. Az egyes helyi intézmények jellemzőire és
hatékonyságára most nem térek ki részletesen, hiszen a 3-8. fejezetek ezt tárgyalják majd.
Egyelőre csak arra a három tényezőre hívnám fel a figyelmet, amelyek a leginkább
meghatározzák, milyen tevékenységet folytatnak az intézmények és mennyire hatékonyan.

Az első ezek közül, mint már említettem, a hosszú távú fejlődési tényezők és a történelmileg
átöröklött (intézményi) források szerepe. Kötetünk a jómódúbb területek közül Budaörs,
Győr, Vác és a Nyugat-Balaton régióit tárgyalja. Egyértelműen kimutatható, hogy ezen helyek
sikeréhez döntően hozzájárultak a viszonylag kedvező feltételek. Más-más súllyal ugyan, de
szerepel ezek között a földrajzi elhelyezkedés (a nyugati határ vagy Budapest közelsége), az
infrastrukturális adottságok, a városiasodás mértéke, a helyi munkaerő képzettségi fajtája és
szintje, a helyi kultúra, az együttműködés hagyományai és csatornái, a rendszerváltást
megelőző időszak kis magánvállalkozásainak tőkefelhalmozása és a könnyen privatizálható
vállalatok. A kevésbé jómódú térségek (Rétság, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Makó) épp
ellenkezőleg: távol esnek Budapesttől, viszont közel vannak a kevésbé dinamikus gazdaságú
országokhoz (Szlovákia, Románia, Ukrajna), iparuk előtörténete és szakembergárdájuk
szegényesebb képet mutat, infrastruktúrájuk szintje és városiasodásuk mértéke jóval
alacsonyabb.

Második tényezőként azt említeném, hogy számos helyi intézmény csak nemrégiben jött létre,
híján van a tapasztalatnak, ideje nagy részét felemészti az, hogy működőképessé tegye magát,
de legfőképpen: igen szűkös forrásokból gazdálkodhat. A legtöbb helyi közintézmény az
országot általánosan jellemző költségvetési korlátozásokkal küszködik. A magyar tulajdonú
vállalkozások és a helyi vállalkozók általában igen sérülékeny gazdasági helyzetben vannak.
A helyi önkormányzatok közül is csak a dinamikusabban fejlődő területeken lévők tudnak

8
A kistérségi társaságok természetükből fakadóan önkéntesek. Az 1996-os Területfejlesztési Törvény azonban
feljogosítja az ország minden kistérségében szerveződő társaságokat arra, hogy képviselőt delegáljanak a megye
területfejlesztési tanácsába. (Jóllehet jelenlétük a fejlesztési tanácsokban visszaesett az utóbbi időben.) A
kistérségi tanácsok tehát megyei szinten képviselhetik helyi érdekeiket, és beleszólásuk lehet abba, mire fordítja a
megye a területfejlesztési alapokat. Ennek eredményeképpen a kistérségi társaságok száma rohamosan nőtt, mára
az ország egész területét lefedik. Létrejött tehát egy “kvázi-hivatalos” struktúra (lásd Szabó és Varga tanulmányát
a jelen kötetben).

12
komoly összegeket költeni befektetésekre, hiszen csak nekik származik nagyobb bevételük a
helyi adókból.

Az esettanulmányok többsége által sugallt harmadik tényező elsősorban a ‘90-es évek első
felével magyaráz bizonyos jelenségeket, amikor is az ország óriási, kavargó gazdasági
válságot élt át. A területek gazdasági fejlődése tehát erősen függött attól, hogyan változnak az
országos és nemzetközi gazdasági viszonyok, merre fordul a gazdasági válság. Ezeket a
körülményeket a helyi intézmények vajmi kevéssé tudták befolyásolni.

Mivel a fent említett három tényező igen erős, óhatatlanul úgy érződik, hogy a helyi
intézmények endogén adottságai csak akkor bonthatók ki, tevékenységük akkor válik
hatékonnyá, ha külső gazdasági segítséget kapnak. Leginkább igaz ez az elmaradott
területekre. Ezért a helyi intézkedéseket mára két nagy, egymást nem kizáró stratégia vezérli.
Az első a külső magántőke, elsősorban a külföldi tőkebefektetők (FDI, foreign direct
investment) bevonása a térségbe.9 Az általunk tanulmányozott régiók egyöntetűen ezt az
elsődleges politikát követik − az egyetlen kivételt a nyugat-balatoni régió jelenti. Az az
általános nézet, hogy jelentős hazai tőke hiányában a helyi gazdaságok nagymértékben a
külföldi tőke beáramlásától függnek − öltse az privatizáció, pénzügyi részvétel vagy
zöldmezős befektetés formáját. A helyi gazdaságpolitika nagyrészt ezen az elgondoláson
alapul.

A második stratégiát követő helyi intézmények a különböző, közvetett vagy közvetlen

központi támogatásokat igyekeznek kihasználni. Ezt a stratégiát követi a külföldi
befektetésekben szegény Szabolcs-Szatmár-Bereg, ahol a megye korábbi szegénysége és az
alternatívák (feltételezett) hiánya indokolják ezt a politikát. Ugyanakkor a “majd ad az állam”-
reakció már 1989-et megelőzően is gyakorlat volt a megyében (lásd: Kiss, a jelen kötetben).
Hasonló a helyzet Makón is. Ám ahogy látni fogjuk, mégsem szükségképpen az ország
legszegényebb térségei profitálnak a legtöbbet a központi forrásokból.

A kötetben tárgyalt esetek közül a nyugat-balatoni régió bizonyos mértékig kivétel. Ez a

térség nagyrészt a turizmusra alapozza a gazdaságát, és néhány nagyobb (többnyire külföldi
tulajdonú) vállalkozást leszámítva a helyi idegenforgalmi ipar rengeteg kicsi, helyi tulajdonú
vállalkozást foglal magába (lásd: Csite, a jelen kötetben). Ez utóbbiak az 1980-as években
jöttek létre, amikor is olyan iramban növekedett a nyugatról érkező turisták száma, hogy a
gazdák kivágták szőlőiket (a területen csak kevés szövetkezet működött), és helyükre házakat
építettek a fizetővendégek számára. Ennek eredményeképpen a Nyugat-Balatonnál az
országos átlagnál lényegesen több magántőke halmozódott fel még a rendszerváltás előtt. Erre
a helyi tőkére alapult később a rendszerváltás utáni helyi fejlődés, amely így, a kis helyi
vállalkozók túlsúlyával, sokkal szervesebb lett. Ugyanakkor a külföldi befektetések és a
turisták elköltötte pénz is jelentős bevételi forrásai a területnek.

b) Ahol a helyi és a globális gazdaság találkoznak: hogyan vonzzák és szabályozzák a

térségek a külföldi befektetéseket, és milyen hatással vannak ezek a helyi gazdaságokra

A ‘90-es években mindenki azon igyekezett, hogy külföldi befektetőket vonzzon egy adott
területre. Meg voltak ugyanis győződve arról, hogy ennek jótékony hatása lesz, és úgy érezték,

9
Egyedül Budaörs esetében történt meg az, hogy több céget országon belül helyeztek át: a cégek Budapestről a
külvárosi részre költöztek.

13
hogy nem tudnak máshonnan fejlesztési erőforráshoz jutni. Általánossá vált az a nézet, hogy a
külföldi tőke behozza a pénzt, a modern technológiát, a nyugati üzleti és munkaszervezési
gyakorlatot, és ezzel gyorsítja a gazdasági átalakulást (EBRD 1998; Csáki et al. 1996; Barrell
- Holland 2000; Hunya 1996). Lehetőséget nyit az adott terület számára, hogy a globális
gazdaság részévé válhasson, és elérhesse a nyugat-európai piacot. Számos tanulmány ki is
mutatta, hogy a külföldi befektetéseknek meghatározó szerep jutott egy-egy magyarországi
terület gazdasági sikerében az utóbbi tíz év folyamán (Nemes Nagy, a jelen kötetben; Nemes
Nagy 2000; Fazekas - Ozsvald 1998, Diczházi, B. 1997).

Mások már kevésbé optimisták, és erősebb kritikával szemlélik a külföldi befektetések

szerepét Magyarországon (pl. Hrubi 1998, akit Kiss idéz a jelen kötetben; ILO-CEET 1997;
Business Central Europe, April 1998). Ők úgy tartják, hogy Magyarországon a külföldi
befektetések minősége és hatásköre meglehetősen behatárolt, nem integrálódik a helyi
gazdaságokba, alapvetően csak az olcsó munkaerő csábítása miatt jön ide, és kihasználja a
helyi szakszervezetek gyengeségét és a munkakörülményekkel kapcsolatos alacsony
elvárásokat. Ráadásul a külföldi befektetések tovább növelhetik az ország különböző területei
közötti eltérést, hiszen a külföldi gyártók szívesen húzódnak egymás mellé, egy-egy
dinamikusan fejlődő térségbe (Ellingstad 1996).

Gyakran elhangzott, hogy Magyarországon elsősorban a földrajzi elhelyezkedéstől és az ipar

múltjától függ, mely régió vonzza a legtöbb külföldi befektetést (pl. Nemes Nagy 1998). A
jelen kötet tanulmányai is többnyire ezt igazolják. Győr közel fekszik az Európai Unió
határához, Vác és Budaörs pedig Budapesthez. Ráadásul az első kettő viszonylag kedvező
ipari örökséget tudhat magáénak – nagy, “privatizálható” vállalatokat és olyan ipari
munkaerőt, amely a külföldi befektetőknek szükséges szakképzettséggel és munkastílussal
rendelkezik. Mindez kellő magyarázatnak tűnik arra, miért vonzanak annyi külföldi befektetőt
ezek a helyek, hogy még azt is megengedhetik maguknak, hogy válogassanak a befektetési
tervezetek között. Mégis, az esetek azt sugallják, hogy ennél összetettebb magyarázattal
kellene szolgálnunk a jelenségre: meg kellene vizsgálnunk a helyi intézmények szerepét is.

Legelőször is, amint erre a Győrről szóló tanulmányunkban majd részletesen is kitérünk, a
külföldi befektetés nem homogén jelenség. Rengeteg különböző változata van, aszerint, hogy
zöldmezős vagy már létező infrastruktúrára épít, mekkora a mérete, milyen szektort vagy
ágazatot képvisel, a gyártás mely fázisát végzi, hogyan épül a nemzetközi árutermelési láncba,
hazai vagy külföldi piacra dolgozik, stratégiai befektetés vagy pénzügyi részvétel céljával. A
külföldi befektetők helyválasztásra vonatkozó döntéseinek vizsgálatakor nem hagyhatjuk
figyelmen kívül ezt a sokszínűséget.

Másodszor, egyes szolgáltatóipari külföldi befektetések, főként a nagy üzletláncok, szerteszét

az országban megjelentek. A fent mondottakkal ellentétben akadnak olyan helyek is,
amelyeknek földrajzi adottságai és ipari hagyományai ugyan nem tűnnek megfelelőnek, mégis
fontos gyártó befektetések központjaivá váltak (pl. a TDK-nak helyt adó Rétság vagy a
Flextronics-t elszállásoló Nyíregyháza). Arra is van példa, hogy egy-egy sikeres területen
belül kevésbé sikeres foltokat találunk, ahol nem jelentek meg a külföldi befektetők.
Ráadásul, ha összevetjük az egymás mellett fekvő Rétságot és Vácot (a kötetben erre is sor
kerül), azt találjuk, hogy a két kistérség egyáltalán nem egyformán vonzza a külföldi
befektetéseket.

14
Harmadszor, a külföldi befektetők helyválasztása sokdimenziós választás, amelyet a
legkülönbözőbb tényezők együttese határoz meg. Jómagam és Tóth szerint a földrajzi és a
hosszú távú gazdaságfejlesztési tényezőkön kívül a külföldi befektetések óriási aránya részint
a helyi intézmények tudatos támogatásának is köszönhető. Ezek az intézmények érték el
ugyanis, hogy létrejött a kapcsolat a helyi és a globális beruházások között, és a térség
történelem-kialakította kedvező adottságait olyan gonddal ápolták, hogy azok vonzóvá
válhattak a külföldi befektetők számára is. “ A helyi szereplõk és intézmények befektetésbarát
környezetet építettek ki, beleértve a régió reklámozását, nemzetközi kapcsolataik
felhasználását, az infrastruktúra és az oktatás fejlesztését, az adóösztönzéseket, valamint az
aktív munkaerõpiaci politikát. A munkaügyi kapcsolatok békés jellege szintén fontos tényezõ
a befektetõk szempontjából.” (Keune és Tóth tanulmánya a jelen kötetben). Hasonló
intézményi aktivitást tapasztalhatunk a legtöbb más területen is – sehol sem olyan átfogó
azonban az intézményi munka, mint Győrött. Általánosan elterjedt eszköz, hogy intézmények
gondoskodnak a befektetési lehetőségek marketingjéről, adókedvezményeket biztosítanak,
valamint ipari parkokat hoznak létre. Ám ha ezt elfogadjuk, azt is el kell ismernünk, hogy a
helyi intézmények befektetéseket ösztönző akcióinak sikere kétségkívül függvénye a terület
földrajzi adottságainak és ipari múltjának. Tisztán olvasható ez abból a számos kudarcból,
ahol válságban vergődő, előnytelen helyi gazdaságokat próbáltak új életre kelteni vállalkozási
zónák vagy ipari parkok létrehozásával (lásd Makó és Szabolcs-Szatmár-Bereg esetét). Ott
van azonban Vác esete, ahol a külföldi befektetők alig kapnak intézményi támogatást, a város
mégis igen vonzónak bizonyul a számukra.

Végül, egy adott terület helyi szabályozása szintúgy adott típusú külföldi befektetéseket vonz,
míg másokat inkább kirekeszt. A befektetési engedélyek megítélésekor a helyi hatóságok
döntéseit egyre jobban befolyásolják a környezetvédelmi szempontok (lásd pl. Vác és Rétság
esetét). A nyugat-balatoni térség legtöbb településén a hatóságok a helyi kereskedők
védelmében nem adnak befektetési engedélyt a multinacionális áruházláncoknak.
Nyíregyházáról nincsenek ugyan kitiltva az áruházláncok, de nem kapnak ösztönzést, és
vannak bizonyos kötelezettségeik: részt kell venniük egyéb infrastrukturális fejlesztésben,
helyi és szomszédos termelőket is fel kell venniük beszállítóik közé, és helyi cégekkel kell
végeztetniük az építőipari munkát.

Lássuk most azt, mik a következményei a külföldi befektetéseknek. Nyilvánvalóan óriási

szerepet játszanak abban, hogy létrejöjjön egy dinamikus gazdaság, fennmaradjon a
foglalkoztatás a privatizált vállalkozásokon belül, és a zöldmezős beruházások új
munkahelyeket hozzanak létre. Azokon a területeken, ahol – elsősorban a termelésben -,
magas a külföldi befektetések aránya, kivétel nélkül alacsony a munkanélküliség, míg ahol
hiányoznak a befektetések, a munkanélküliség általában magas. Ez azonban már nem igaz a
szolgáltatószektori beruházások bizonyos típusaira, közülük is elsősorban az imént említett
nemzetközi áruházláncokra vagy gyorséttermekre, amelyek a helyi cégekkel állnak közvetlen
versenyben, és ezért koránt sem egyértelmű, hogy jó hatással lennének a foglalkoztatásra.

Ráadásul a külföldi cégek egytől egyig erősen szeparálódnak a helyi gazdaságtól. Általában
kevés helyi beszállítójuk van, ami meggátolja, hogy a beruházás jelenléte az alsóbb szinteken
is érezhető legyen. (A fent említett nyíregyházi példa pusztán érdekes kivétel.) Izolációjuk
miatt, valamint annak okán, hogy szinte soha nem céloznak kutatást vagy fejlesztési
tevékenységet, a külföldi befektetések megjelenésükkor mindössze létező technológiájuk
importjára szorítkoznak, ahelyett, hogy foglalkoztatnák a befogadó terület szakembereit. Az is
igaz viszont, hogy a külföldi befektető cégek alkalmasint jelentős összegeket fordítanak a

15
helyi infrastruktúra vagy oktatási rendszer fejlesztésére, esetleg környezetbarát gyártási
technológia kidolgozására. És ha le is szögezzük, hogy a külföldi befektetések hatásai sok
szempontból igencsak kétségesek, az mindenesetre tény, hogy ma kevés olyan dinamikusan
fejlődő térség van, amely ne ezekre a befektetésekre alapozná fejlődését. Erre a kérdésre az 4.
részben még visszatérek.

c) A helyi és a központi intézmények viszonya: a központi erőforrások szerepe

A külföldi befektetéseken kívül a helyi intézmények által elérhető legfőbb erőforrást a

központilag létrehozott alapok vagy jogosítványok jelentik. Ide tartoznak a területfejlesztésre
rendelt központi alapok, amelyeket előre meghatározott kritériumok alapján osztanak szét, és
mellettük ott van még sok egyéb területfejlesztési támogatás, infrastrukturális és más
közhasznú beruházás, államilag folyósított társadalmi juttatás és támogatás, adó- és
vámkedvezmény, engedély ipari park vagy vállalkozási zóna létrehozásásra, speciális
adókedvezmény, a Munkaerőpiaci Alap decentralizált részei, stb. Ezekhez az alapokhoz és
illetményekhez általában verseny vagy a helyi szereplőknél történő lobbizás útján lehet
hozzájutni. Jellegük is igen sokféle lehet. Akadnak olyanok, amelyek a régiók közötti
eltéréseket igyekszenek csökkenteni, ezért az ország szegényebb területeinek gazdaságát
támogatják, míg mások bárhol az országban, bármilyen jellegű fejlesztéshez segítséget
nyújtanak. Akadnak olyan alapok is, amelyek mindkét célt magukévá teszik, sőt olyanok is,
amelyeket nem hajt különösebb területfejlesztési cél. Abban is különbségek mutatkoznak
közöttük, hogy némely alap szerves része az ösztönzőrendszernek, mások viszont inkább ad
hoc jellegűek.

Ezen erőforrások jelentős hányada ugyan nem közvetlenül része a kormány területfejlesztési
politikájának, mégis ezen belül tűzi ki területfejlesztési céljait. Az államszocializmus idején a
kormány fő célja a területi különbségek kiegyenlítése volt, amit a központi és ágazati
újraelosztási mechanizmusok felhasználásával ért el (Horváth 1999). Ennek a politikának
eredményeképpen a hetvenes-nyolcvanas években jelentősen csökkentek is a regionális
különbségek. A rendszerváltást követően hamar újra szélesre nyílt az olló, majd a mély
gazdasági válság évei után ezek a különbségek állandósultak, annak ellenére, hogy az ország
térstruktúrája már nem ugyanaz, mint ’89 előtt volt (Nemes Nagy tanulmánya ebben a
kötetben; Nemes Nagy 2000; Fazekas − Ozsvald 1998). Az 1990-től 1995-ig terjedő időszak
első felében a központi területfejlesztési politika leginkább az ország hátrányos helyzetű
területein létrejött válság csökkentésével foglalkozott. Célja most is az volt, hogy
ellensúlyozza a fejlődési különbségeket, de lassacskán elmozdult a decentralizáció felé is
(Horváth 1999; Fazekas − Ozsvald, 1998). Mégis, csak 1996-ban, a Területfejlesztési és
Területrendezési Törvény bevezetése után decentralizálódott és “regionalizálódott” a területi
politika, amely így már regionálisan differenciált stratégiákat is lehetővé tett, vagyis azt, hogy
a helyi gazdaságok egyéni karaktere meghatározóvá váljon a területfejlesztésben. A területi
különbségek felszámolása mellé azóta két másik irányelv is került: a gazdaság átfogó
átszervezése és az ország bármely területén fellelhető erőforrások mozgósítása, valamint olyan
decentralizált, együttműködésre épülő intézményi struktúrák létrehozása, amelyek képesek
kidolgozni és irányítani a területfejlesztési politikát (Horváth 1999).

A területi politika irányelveivel összhangban – amint azt majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg

megyéről szóló fejezet igazolja – az ország elmaradottabb területei nagyobb részt kapnak a
területfejlesztésre szánt országos alapokból. Ráadásul Szabolcs-Szatmár-Bereg hátrányos
helyzetű területnek számít, és a megye politikai vezetői – okosan felhasználva azt a tényt,

16
hogy megyéjük egészen a ‘90-es évek végéig a magyar területfejlesztési politika
gyújtópontjában volt – makacsul lobbiztak. Így irányelvként még azt is el tudták fogadtatni,
hogy a megye különleges helyzete differenciált módszerek alkalmazását igényli. Ennek
köszönhetően számos egyedi támogató intézkedés született, mint például kiemelt
infrastrukturális befektetések, egy nagy részben államilag finanszíroszott gázvezeték-építési
program, az 1997-es, ‘98-as és ‘99-es adótörvény külön cikkelye, amely kivételes támogatást
biztosít a decentralizált állami erőforrásokból, és egyebek.

Kiss szerint a területfejlesztésre szánt decentralizált alapok és bizonyos társadalmi juttatások

(főleg lakásépítési támogatások) jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy Szabolcs-Szatmár-
Bereg megyében is fellendültek a beruházások. Ezen támogatások fontossága nemcsak az
adott pénzösszegek abszolút értékében rejlik, hanem abban is, hogy általuk rengeteg egyéb,
kiegészítő erőforrás is mobilizálódott, amelyek értéke 1999-ben csaknem ötszöröse volt a
kapott állami támogatások összegének. Nem kevesebbet jelent ez, mint hogy nélkülük a
megye befektetéseinek fele-harmada nem jöhetett volna létre.

Kétségtelenül nagy volt tehát ezeknek a támogatásoknak a jelentősége, mégsem tudták igazán
felrázni a helyi gazdaságot, nem tudták áthidalni a szakadékot a megye és az ország
tehetősebb részei között. Kiss ezt három tényezőre vezeti vissza. Először is, a területfejlesztési
alapok nagyon korlátozottak, és ez már a kezdet kezdetétől limitálja hatékonyságukat.
Másodszor, a rendelkezésre álló alapokat a megye főleg helyi utak építésére használta fel –
ezekben a döntésekben a központnak is jókora szerepe volt −, és így háttérbe szorultak az
egyéb befektetési területek, valamint az is, hogy csökkentsék a megye földrajzi helyzetéből
származó hátrányokat. Harmadszor, bár a megye nagy arányban részesül a területfejlesztési
alapokból, számos egyéb központi támogatásra és juttatásra ez már nem igaz, ezért
végeredeményben a megye helyzete továbbra is hátrányosnak mondható. “A területfejlesztési
támogatások nagysága lényegesen elmaradt a gazdaság általános pénzügyi és monetáris
szabályozása által meghatározott kedvezmények, illetve egyéb gazdaságfejlesztési eszközök
volumenétől, amelyek területi differenciáló hatása összességében éppen ellentétes irányú volt.
A befektetésekhez kapcsolódó adó- és vámkedvezmények ugyanis a gazdaságilag aktívabb
térségekbe kerültek, azaz... túlnyomó részben az ország központi térségeibe és az
Északnyugat-Dunántúlra, aminek hatását... csak részben kompenzálták az átlagosnál
magasabb területfejlesztési (és szociálpolitikai) támogatások” (Kiss tanulmánya a jelen
kötetben).

3. Konfliktusok és ellentmondások

A gazdaság halad az útján, a különböző települések és társadalmi csoportok érdekei és céljai

viszont eltérnek egymástól, és ebből helyi és területi szinten számos konfliktus és
ellentmondás adódik. A helyi intézményeknek tehát igen gondosan kell mérlegelniük:
egyensúlyban kell tartaniuk ezeket a különböző érdekeket és célokat, és tudniuk kell, hogyan
irányítsák (vagy legalábbis próbálják irányítani) a helyi gazdaság további fejlődését. Az
alábbiakban három fő ide tartozó témakört említünk.

d) A városi-vidéki megosztottság és a kistérségek kooperációja

Magyarország minden térsége egy fő problémával találja szembe magát: a városi és a vidéki
területek, vagyis a város és a falu kettősségével. A kelet-nyugati megosztottság mellett ez a

17
másik fő dichotómia. A városokban kivétel nélkül gyorsabb a gazdasági fejlődés, intenzívebb
a (külföldi) befektetés, magasabb az átlagkereset és alacsonyabb a munkanélküliség. A
városok között további eltérés mutatkozik: a nagyobb városok lekörözik a kisebbeket, ami “a
települések közötti erős hierarchizáltsághoz” vezet (VÁTI 1998, 23. old.). Ebben a rangsorban
Budapest van az első helyen, őt követik a nagyobb vidéki városok, legalul pedig a kis vidéki
települések helyezkednek el. Kistérségi szinten gyakran nagy, és egyre növekvő a különbség a
nagyobb városok és a kistelepülések fejlődési irama között. Ez megyei szinten is megjelenhet,
amint azt a megyeszékhely Nyíregyháza relatíve dinamikus fejlődése, és a hozzá tartozó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye stagnálása közötti éles ellentét is mutatja.

Egy ilyen helyzet több okból is létrejöhet (lásd: VÁTI 1998). A nagyobb városi területeken
általában több közintézmény található, és ezek stabilabb munkahelyeket biztosítanak, mint a
vállalkozói szektor. Egy másik ok, hogy a (korábbi) állami vállalatok székhelyei Budapesten
és a nagyobb városokban könnyebben túlélték az 1990-es évek gazdasági kavargását, míg
vidéki leányvállalataikat be kellett zárni – ami aránytalanul súlyosan érintette a kistelepülések
gazdaságát. Ugyanez igaz a vidékről bejáró ingázókra, akiket elsők között bocsátottak el a
‘90-es évek elején. Ráadásul a kistelepülések igen megszenvedik a magyar mezőgazdaság
súlyos válságát is, a külföldi tőkebefektetések pedig a városi területekre koncentrálódnak, ahol
megvan a szükséges munkaerő, az infrastruktúra, és jelen vannak a fogyasztók.

Az esettanulmányok azt jelzik, hogy a települések hierarchizáltsága cselekvőképességükkel is

összefügg. A városok intézményi sűrűsége sokkal nagyobb, mint a vidéké. Ráadásul az utóbbi
területeken igen korlátozott az adóbevétel, és emiatt alig van erőforrás a fejlesztésre. A
nagyobb településeknek általában nagyobb a szabadságuk ebben a tekintetben, és megvannak
az eszközeik arra, hogy befolyásolják a gazdasági folyamatokat. Sőt, mint ahogy fent már
említettem, olyan ráadás “erőforrásokra” is építhetnek, mint a munkaerő, az infrastruktúra
vagy a fogyasztók.

A város-vidék megosztottságot fel lehetne számolni – ahogy ezt a magyar területfejlesztési

politika is felismerte −, ha létrejönne a települések közötti (kistérségi) kooperáció. Ezt
elsősorban a kistérségi társaságok tudnák megvalósítani. A települések közötti kapcsolat
azonban meglehetősen kétélű. Izsák szerint “az egyre erősödő települési verseny miatt azok a
kistérségek tudnak hosszú távon gondolkozni, ahol sok a sikeres település, van lehetőség a
tudatos tervezésben, s a rendezési terv végrehajtása kevesebb gazdasági-társadalmi áldozattal
jár. ” Sőt, az is könnyen lehet, hogy egyszerre vannak közös és ellentétes céljaik.

Nem meglepő tehát, hogy a kistérségi társaságok értékelése nem egyértelműen pozitív. Csite
szerint a nyugat-balatoni területen a Keszthely-Hévízi Kistérségi Társaság sokban hozzájárult
a régió idegenforgalmi arculatának létrehozásához, és segít intézményesíteni a vállalkozók és
a helyi kormányhivatalnokok közötti (konfliktus-terhes) érintkezést. Vác esetében viszont
Szabó és Varga azt tapasztalta, hogy a települések nem hajlandóak az együttműködésre. A két
kutató úgy találta, hogy “A kistérség intenzívebb fejlődését gátló tényezők közül elsőként kell
kiemelni a kistérségen belüli belső ellentéteket. A város-vidék reláció, valamint Vác
gazdasági-társadalmi túlsúlya gátolja a térségen belüli intenzívebb együttműködést, és a
települési önállóság, az egyéni boldogulás utáni vágyakozás megnehezíti a térségi szemlélet
kialakulását.” A települések inkább a saját útjukat járják, “mert úgy érzik, hogy Vác a környék
‘gyarmatosításából’ kíván dinamizálódni”.

e) Ellentétes érdekek

18
Nemcsak földrajzi egységeket, hanem intézményeket és társadalmi csoportokat is
mozgathatnak ellentétes érdekek. Ilyenkor egymással versengve igyekszenek érvényesíteni
szándékukat a helyi szinten. Amin és Thrift úgy találták, hogy a gazdasági siker
elengedhetetlen feltétele a szereplőknek az a “kölcsönös felismerése, hogy valamennyien egy
nagy, közös vállalkozás részei” (Amin − Thrift 1994, 14. old.). Ez a felismerés vagy a
megegyezésen alapuló együttműködés azonban nem feltétlenül jön létre a helyi intézmények
és az azokban tevékenykedők között.

A Kiss által írt fejezetből kiviláglik majd, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében létezik a
közös vállalkozás érzete. A megye hagyományosan erős identitástudata ugyanis túlmutat a
pártpolitikai megfontolásokon, és arra ösztönzi a megyei szintű helyi intézményeket, hogy
összefogással próbálják érvényesíteni kölcsönös érdekeiket. Ez többek között arra vezetett,
hogy lobbicsoportok jöttek létre, amelyek az egész megyére kiható projektek érdekében
dolgoznak – ilyen projekt például az M3-as autópálya, a gázbevezetési program vagy a
telefonhálózat fejlesztése.

A nyugat-balatoni térségben viszont örökös viták folynak a helyi vállalkozók és a helyi

önkormányzatok között. A vállalkozók már több ízben vádolták azzal a helyi hatóságokat,
hogy rosszul vezetik a térséget, és szükségtelenül avatkoznak be a helyi gazdaságokba. A
vállalkozók lobbizása nyomán a régió helyi önkormányzatai élén számos változás történt.
Keszthelyen a Vállalkozók Klubjából, a Kereskedelmi Kamarából és a Kistérségi Társaságból
álló koalíció még azt is elérte, hogy többségbe került a helyi önkormányzatban: először a
FIDESZ - Magyar Polgári Párt helyi szervezetét foglalták el, majd a párt színeiben
megnyerték a helyi választásokat. Ezeknek az ellentéteknek a mélyén az a kérdés húzódik,
hogy milyen típusú fejlesztés történjék a régióban. Abban ugyan mindenki egyetért, hogy a
helyi gazdaság alapja az idegenforgalom, abban azonban már eltérnek a vélemények, hogy az
idegenforgalom mely típusára rendezkedjen be a térség: alacsony színvonalú
tömegturizmusra, vagy specializált, csúcsminőségű szolgáltatásokra.

Győrött másféle ellentétet találunk. Itt a városi önkormányzat, a helyi közintézmények,

valamint a nagy (egykori) állami és külföldi tőkebefektetéses vállalatok vannak az egyik
oldalon, míg a másikon a helyi kis- és középvállalkozások és képviselőik, főképpen a
kereskedelmi kamara állnak. A vita itt is abból ered, hogy milyen modell alapján történjen a
helyi fejlesztés. A nagyvállalatok és a helyi önkormányzat természetesen a
nagyvállalkozásokra fektetnék a hangsúlyt, elsősorban külföldi befektetésekre, és a helyi
intézmények adta támogatás nagy részét erre is fordítják. A másik tábor úgy érvel, hogy
inkább a helyi kis- és középvállalkozásoknak járna a támogatás, és fontos lenne megerősíteni
a helyi innovációs kapacitást is. Gyakran elhangzik az is, hogy a kis- és középvállalkozások
hátrányos megkülönböztetést kapnak a nagy (gyakran külföldi tulajdonú) vállalkozásokkal
szemben, amelyek rengeteg adókedvezményben és egyéb támogatásban részesülnek, és
továbbra sem támaszkodnak a helyi vállalkozások beszállító kapacitására, ami csak még
feszültebbé teszi a két tábor viszonyát. És igaz ugyan, hogy a helyi döntéshozók meglehetős
figyelmet fordítanak a kis- és középvállalkozások gondjaira, egyelőre mégsem mutatkozik jele
annak, hogy a tényleges döntéshozatalban ezen vállalkozások érdekei nagyobb szerepet
kapnának. Többek között ez is hozzájárult a “kettős gazdaság” létrejöttéhez, amelyet néhány
nagy, virágzó, általában teljesen vagy részlegesen külföldi tulajdonú cég ural, és ebbe a

19
fellendülésbe a helyi kis- és középvállalkozások alig-alig tudnak bekapcsolódni. A jelenség –
mint már említettem – nem egyedül Győrre jellemző: szerte az országban megfigyelhetjük.

A helyi társadalmi csoportok gyakorta nem tudják létrehozni a kellő intézményi jelenlétet,
vagy nincs elegendő erejük ahhoz, hogy érdekeiket érvényesítsék. Sok helyi szakszervezet
példa erre. Amint Győr esete is mutatja, képtelenek úgy megszervezni a dolgozókat, hogy
azzal ellensúlyozzák a nagy munkáltatók hatalmát. Nincs is hát olyan intézményi erő a
térségben, amely el tudná érni azt a fizetésemelést, amelyet a komoly gazdasági teljesítmény
feltételezne. Hasonló példát mutat a gyakran területileg is koncentrált roma népesség
hátrányos helyzete – ezt a kötet több tanulmánya is említi majd.

f) Gazdasági fejlődés, a környezet és a városiasodás

A helyi politikában már tíz év óta a gazdasági fejlődés és a munkahelyek teremtése áll a
figyelem központjában. A ‘90-es évek elejének nagy válsága idején a rövid távú gazdasági
fejlődés került az első helyre, és ezt a helyét őrzi azóta is. Az évtized vége felé mégis
összeütközésbe került az egyéb érdekterületekkel, leginkább a környezetvédelmi
megfontolásokkal és a városiasodással fellépő gondokkal.

Legjobban talán Budaörs esete példázza ezt, ahol a kedvező helyi gazdasági környezet
hatására létrejött külföldi befektetések és a gazdasági jellegű városiasodás azt is magával
hozta, hogy elindult a lakosság ideáramlása: egyre több budapesti lakos költözik a külvárosba
jobb minőségű életkörülmények reményében. A fellendülést elindító nagy befektetések mára
már ugyanezen fejlődésnek gátjaivá váltak, és károsítják a környezetet is. A vállalatok a
helység korábbi zöld területeinek nagy részét elfoglalják, holott ezek voltak a legvonzóbbak
az ideköltözők számára, az óriási áruházak pedig vonzzák az autóval érkező vásárlók tömegét,
aminek levegőszennyezés és zajártalom a vége. Nem véletlen, hogy a helyi lakosság egyre
erősebben tiltakozik az új beruházások ellen. Izsák ki is fejti, mennyire nehéznek bizonyul a
gazdasági fejlődés rövid távú céljait összeegyeztetni a stabil helyi társadalom és az
egészséges, vonzó környezet hosszú távú céljaival. Úgy tűnik, Vác sikeresebben oldja meg a
két cél házasítását. Helyi szabályzások segítségével a környezetbarát befektetéseknek ad
előnyt, és ezzel el is érte, hogy a helyi környezetszennyezés mértéke jelentősen csökkent.

Győrött a fő gondot ebből a szempontból az jelenti, hogy a városiasodás folyamata nem tartott
lépést a helyi gazdaság rohamos fejlődésével. Emiatt nem sikerült például lakóhelyet
biztosítani a dolgozók egy részének, és a helyi vállalatok már munkaerőhiánnyal küszködnek,
amit igen nehézkes bejáró dolgozók felvételével orvosolni. Rétságon épp ellentétes gond
jelentkezik. Ez a hely sem városiasult kellőképpen, ami főleg a közszolgáltatások alacsony
színvonalában mutatkozik meg – itt azonban a városiasodás hiánya egyre kevésbé teszi
vonzóvá a helyet az itt lakók számára. A dolgozók ugyan szívesen vállalják a bejárást
budapesti vagy váci munkahelyeikre, ám a fiatalabbak már városiasultabb lakóhelyet
kívánnak, és ez végül oda vezet, hogy a helyi társadalom fiatalabb és iskolázottabb rétege
elköltözik a városból. A helyi adóbevételek annyira alacsonyak, hogy aligha elképzelhetőek
olyan beruházások, amelyek megváltoztathatnák ezt az irányt. Mindkét esetben azt látjuk
tehát, hogy nem fektettek be eleget (önkormányzati) lakások építésére és közművesítésre,
ebből adódnak a problémák. Ez pedig nem pusztán az alapok hiányának számlájára írandó –

20
sokban függött attól is, mit tartanak fontosnak a helyi önkormányzatok. A külföldi befektetők
mindkét esetben komoly támogatást kapnak a helyi önkormányzatoktól, legfőképpen
adómentességet, ami erősen megnyirbálja a helyi adóbevételt. Sőt, a támogatás öltheti
befektetések, pl. célirányos infrastrukturális projektek formáját is, ami igencsak megterheli a
költségvetést.

21
4. Következtetések

Az előző fejezetben végigvitt elemzésből számos következtetést szűrhetünk le. A

legnyilvánvalóbb az, hogy a rendszerváltást követő átalakulás valóban igen heterogén és
ingadozó folyamat. A különböző régiók és helységek órási különbségeket mutatnak az
eredmények (gazdasági fejlődés, befektetések, foglalkoztatottsági arány, jövedelmi szint stb.)
tekintetében, sőt még a fejlődés iránya és típusa szerint is. Ami az utóbbit illeti, a kötet
bebizonyítja, mennyi különböző válasz érkezett az új korszak kihívásaira – még akkor is, ha
az itt felsorolt esetek nem adják reprezentatív mintáját az ország különféle helyi
tapasztalatainak, és ha azt is figyelembe vesszük, hogy a piacgazdaság és a demokrácia még
“csupán” tíz éves múltra tekint vissza az országban. Az esettanulmányok között szerepel
három gyorsan átszerveződő és növekvő helyi gazdaság. Mindhármuk sikere elsősorban a
nagyarányú külföldi tőkebefektetéseknek köszönhető – kettő esetében a gyáriparba (Győr,
Vác), míg a harmadiknál (Budaörs) a szolgáltató szektorba érkeztek ezek a befektetések. Jelen
van a kötetben egy ugyanilyen sikeres régió (a nyugat-balatoni térség), ahol az idegenforgalom
a vezető iparág, itt azonban a vállalkozások mérete igencsak eltérő, és a tőke is több helyről
származik. Két stagnáló térséget vizsgáltunk meg (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét és
Makót), amelyek erősen függnek a központi erőforrásoktól, és az informális szektortól; és
szerepel a kötetben egy köztes eset is (Rétság). Érdekes módon a vizsgált térségeknek van egy
közös jellemzőjük: a hatalmas és egyre erősödő régión belüli különbség a város és a vidék
között, a központ és a perfiéria szétválása.

Az, hogy egy térség hogyan élte meg az átalakulást, feltehetően egymással összefüggő
tényezők keverékének a függvénye. Szerepet játszanak itt a történelmileg felhalmozott
erőforrások: a rendszerváltás előtti tőkefelhalmozás, a szektor jellege, a helyi munkaerő
képzettsége és jártassága, az infrastruktúra és a városiasodás, a földrajzi helyzet, a helyi
kultúrák, az együttműködés hagyományai és csatornái stb. De ugyanilyen fontos az, hogy az
illető térség sikeresen kapcsolódott-e be a globális gazdaságba, hozzá tudott-e jutni a külföldi
tőkéhez és ismereti erőforrásokhoz. Sikerült-e részesülnie a központi erőforrásokból – ami
gyakran a helyi politikai lobbizás erején múlik −, és végül: hogyan kezelte mindezeket az
erőforrásokat.

Az eltérő történelmi adottságok, az endogén kapacitás és a helyi érdekek sajátos együttese

okán igencsak különböző helyi válaszok születtek a rendszerváltást követő időszak
kihívásaira. Az esettanulmányok gazdag empirikus anyaga bemutatja, mennyire fontos
szerepet játszanak a helyi intézmények abban, milyenek is ezek a válaszok – még akkor is, ha
tényezők egész sora szűkíti be működési lehetőségüket: hosszú távú fejlesztési tervek, az
erőforrások hiánya, tapasztalatlanság és egy kavargó gazdasági környezet. Mindezek
eredményeképpen az intézmények két fő helyi stratégiával dolgoznak: törekszenek a (külföldi)
tőkebefektetők térségbe vonzására, és igyekeznek központi fejlesztési alapokhoz és egyéb
támogatásokhoz jutni. Ám ahány térség, annyiféleképpen próbálták meg ugyanezeket,
váltakozó eredménnyel – hiszen mindig másképp fonódtak össze a történelmileg kialakult
(path-dependent) körülmények a rövid távú stratégiai választásokkal. Egyedül a Nyugat-
Balaton térségében, ahol már a rendszerváltás előtt eléggé jelentős tőke halmozódott fel,
találjuk fontos endogén elemeit a vállalkozásoknak. A térség így kevésbé függ a külföldi
befektetésektől és a központi erőforrásoktól – a nyugati turistáktól viszont annál inkább.

22
Végül meg kell jegyeznünk, hogy akad ugyan példa a helyi intézmények és érdekcsoportok
közötti együttműködésre (ide tartoznak a köz- és magánszféra között létrejött kooperatív
kapcsolódások is), a megegyezés-alapú együttműködés mégis meglehetősen ritka. A
területfejlesztés nem semleges folyamat, rengeteg konfliktus és ellentmondás jellemzi. Ide
tartozik az erős város-vidék megosztottság, és a települések közötti együttműködésben
fellelhető gondok; az ellentétes érdekek és véleménykülönbségek arról, milyen úton kellene
haladnia a térség fejlődésének a jövőben; és az ellentmondások a gazdasági növekedésért
folytatott küzdelem, a környezetvédelem és a városiasodás folyamata között. Az itt következő
fejezetek mindezeket a témákat részletesebben tárgyalják.

Hivatkozások

Amin, A. 1994 ‘Post-Fordism: Models, Fantasies and Phantoms of Transition’ in: Amin, A. (ed.). Post-Fordism,
a Reader, Blackwell, Oxford UK and Cambridge USA.
Amin, A. and Thrift, N. 1994 ‘Living in the Global’, in: Amin, A. and N. Thrift (eds.). Globalisation,
Institutions and Regional Development in Europe, Oxford University Press.
Amin, A. 1999 ‘An Institutional Perspective on Regional Economic Development’, in: International Journal of
Urban and Regional Research, volume 23, number 2, Blackwell Publishers, Oxford and Boston.
Barrell, R. and Holland, D. 2000 ‘Foreign Direct Investment and Enterprise Restructuring in Central Europe’,
in: Economics of Transition, Volume 8 (2) 2000, 477-504.
Business Central Europe, April 1998 (Hungarian Industry Survey).
Cossentino, F. 1996 ‘The Need for a New Regulatory and Institutional Order’, in: Cossentino, F., Pyke, F. and
Sengenberger, W. (eds.). 1996. Local and Regional Response to Global Pressure: the Case of Italy and its
Industrial Districts, IILS, Geneva.
Csáki, Gy., M. Sass and A. Szalavetz. 1996 ‘Reinforcing the Modernisation Role of Foreign Direct Investment
in Hungary’, in: Csáki. Gy., G. Fóti and D. Mayes (eds.). Foreign Direct Investment and Transition. The Case of
the Visegrád Countries, Trends in World Economy No.78, Institute for World Economics, Hungarian Academy
of Sciences, Budapest.
Diczházi B. 1997 ‘Külföldi tőkebefektetések hatása a regionális gazdaságra’, in: Tér és Társadalom, 2. pp.67-79.
Dunford, M. 1995 ‘ Rhone-Alpes: A Dynamic Region in an Age of Crisis’, in: Rhodes, M. (ed.). 1995. The
Regions and the New Europe. Patterns in Core and Periphery Development, pp.165-199, Manchester University
Press, Manchester and New York.
EBRD 1998. Transition Report 1998, London.
Ellingstad, M. 1996 ‘The Maquiladora Syndrome: Central European Prospects. A brief Examination of
Greenfield Activity and its Effects on Hungary’s Industrial Relations System and Industrial Profile’, mimeo.
Fazekas K. 1994 Types of Micro-Regions, Dispersion of Unemployment and Local Employment Development in
Hungary, Discussion paper 19, Institute of Economics, Hungarian Academy of Science, Budapest.
Fazekas K. and Ozsvald É. 1998 ‘Transition and Regional Policies: the Case of Hungary’, in Keune, M. (ed.).
Regional Development and Employment Policy. Lessons from Central and Eastern Europe, ILO, Budapest-
Geneva.
Garmise, S. 1995 ‘Economic Development Strategies in Emilia-Romagna’, in: Rhodes, M. (ed.). 1995. The
Regions and the New Europe. Patterns in Core and Periphery Development, pp.136-164, Manchester University
Press, Manchester and New York.
Government of the Republic of Hungary 1996. Hungary in a New Europe. The Policy Paper of the Hungarian
Government’s Modernisation Programme.
Government of the Hungarian Republic. 1997. National Regional Development Concept. Background
document of the Parliament’s Resolution. No. 35/1998. (III.20.) OGY.

23
Hansen, G. and M. Heidkamp. 1998 ‘Innovative Approaches to Worker and Community Adjustment in
Hungary’, in: Keune, M. (ed.). Regional Development and Employment Policy. Lessons from Central and
Eastern Europe, ILO, Budapest-Geneva.
Horváth Gy. 1999 ‘Changing Hungarian Regional Policy and Accession to the European Union’, in: European
Urban and Regional Studies, Vol.6, No.2, April 1999, p166-177, SAGE Publications, London, Thousand Oaks
and New Delhi.
Hrubi L. 1998 A gazdasági térszerkezet változásai Magyarországon. Manuscript. MTA RKK, Pécs.
Hudson, R. 1998 What Makes Economically Successful Regions in Europe Successful? Implications for
Transferring Success from West to East, Centre on European Political Economy Working Paper No.3, Working
Papers in Contemporary European Studies, Sussex European Institute, Brighton.
Hunya G. 1996 Foreign Direct Investment in Hungary: a Key Element of Economic Modernization, WIIW
Research Report 226, Vienna.
ILO-CEET 1997 Hungary: Employment and Sustainable Livelihoods, Country Review prepared for the UN-ACC
Task Force on Employment and Sustainable Livelihoods, Budapest.
Keating, M. 1997. The New Regionalism in Western Europe, Territorial Restructuring and Political Change,
Edward Elgar, Cheltenham.
Keune, M. 2000a ‘Transition, Regional Development and Employment’, in: Petrakos G., Maier, G. and Gorzelak
G. (eds.), Integration and Transition in Europe: The Economic Geography of Interaction, Routledge, London.
Keune, M.2000b Regions, Regional Institutions and Regional Policy in Europe and the US, Employment Papers,
ILO, Geneva (forthcoming).
Lovering, J. 1999 ‘Theory Led by Policy: The Inadequacies of the ‘New Regionalism’ (Illustrated from the Case
of Wales)’, International Journal of Urban and Regional Research, volume 23, number 2, Blackwell Publishers,
Oxford and Boston.
Nemes Nagy J. 1998 ‘A földrajzi helyzet szerepe a regionális tagoltságban’, in: Munkaerőpiac és regionalitás az
átmenet időszakában. MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest.
pp.147-167.
Nemes Nagy J. 2000 ‘The new regional structure in Hungary’, in: Petrakos G., Maier, G. and Gorzelak G. (eds.),
Integration and Transition in Europe: The Economic Geography of Interaction, Routledge, London.
Petrakos, G. 1995 Small Enterprise Development and Regional Policy: Comparative Analysis and Implications
for Eastern and Central European Countries, Working Paper 39/1995, Leuven Institute for Central and East
European Studies.
Piore, M. and Sabel, C. 1984 The Second Industrial Divide. Possibilities for Prosperity, Basic Books, New
York.
Pyke, F. 1999 ‘Issues, Challenges and Changing Practices in Training’, paper prepared for the Training Branch
of the ILO.
Smith, A., Swain, A. 1998 ‘Regulation and Institutionalising Capitalism. The Micro-foundations of
Transformation in Eastern and Central Europe’, in: Pickles, J. and A. Smith (eds.). Theorising Transition: the
Political Economy of Post-communist Transformations. Routledge, London and New York
Scott, A. 1995 ‘The Geographic Foundations of Industrial Performance’, in: Competition & Change: The
Journal of Global Business and Political Economy, Vol. 1, No.1, Harwood Academic Publishers.
Scott, A. and Storper, M. 1992 ‘Industrialisation and Regional Development’, in: Storper, M. and Scott, A.
(eds.). Pathways to Industrialisation and Regional Development, Routledge, London and New York.
Stark, D. and Bruszt, L. 1998 Postsocialist Pathways. Transforming policy and property in East Central
Europe, Cambridge University Press, Cambridge, New York, Melbourne.
VÁTI. 1998 Regional Development in Hungary, Bp.

24
 Az ezredvég regionális folyamatai Magyarországon:
átfogó átalakulás - egyedi fejlődési pályák

Nemes Nagy József

1. Az új térszerkezet

A XXI. század kezdetén Magyarország gazdasági és társadalmi térszerkezete, térségi és

települési tagoltsága alapvető jegyeiben tér el a másfél-két évtizeddel korábbiaktól. Joggal
beszélhetünk − nemcsak új társadalmi-gazdasági berendezkedésről, jogállamról és
piacgazdaságról −, hanem új térszerkezetről is.

Bár a mai térszerkezetben is felfedezhetőek hosszútávú determinációk, a gazdaság és a

társadalom mai térbeli szerveződése és működése a múlt folyamataiból már nem vezethető le.
A fő mozgásirányokat a rendszerváltozás után kialakult új struktúrák, új gazdasági és
társadalmi intézmények és szereplők formálják. Egyre erőteljesebben hatnak a globalizálódás
mechanizmusai (amelyek a gazdasági kapcsolatrendszereket, a humán erőforrásokat
nemzetközi szinten mérik meg), valamint az információs rendszerek kialakításának és a
környezet védelmének félértékelődött problémái.

Az átmenet periódusa, a kilencvenes évtized a regionális folyamatok szempontjából nem

tekinthető egységes, homogén időszaknak.

Első felét meghatározóan a korábbi rendszer struktúráinak leépülését kísérő krízisjelenségek

uralták. Ebben az időszakban (1993-94-ig) döntően a válságelemek (jövedelemcsökkenés, a
beruházások radikális visszaesése, a munkanélküliség) polarizációja dominálta a területi
folyamatokat, mára ezek a tényezők − enyhültebb formában, alacsonyabb összintenzitással −
viszonylagosan szétterültek az országban (ez egyben például azt is jelenti, hogy veszteséges
cégek, leszakadó társadalmi csoportok ma is mindenütt vannak az országban).

Az évtized közepétől kezdve, új térszerkezetben érzékelhetően megjelentek a megújulás

(elsősorban gazdasági) jegyei, a dinamika, a helyi és regionális siker csomópontjai.
Napjainkban jóval inkább a dinamika, a gazdagodás dimenziójában van jelen a területi-
települési tagolódás, amelynek társadalmi feszültségeket generáló következményei azonban
nem csekélyebbek a megelőző szakaszénál. Mindebből az is következik, hogy míg az évtized
első felében helyes célként volt megfogalmazható a térségi válságkezelés, ma már reális a
dinamika terjedésének serkentésére fektetni a hangsúlyt a területi politikában.

Az új, piacgazdasági térszerkezet a korábbiaknál jóval tagoltabb, a különböző növekedési

pályákon haladó térségek jól elkülöníthetőek. A helyi, térségi önállóság növekedésével az
ország minden pontján megnőtt a helyi felelősség is a gazdasági és társadalmi folyamatok
alakításában. A belső tagoltság mértékét és jellegét tekintve az ország mai társadalmi-
gazdasági képe nem különbözik lényegesen a hasonló fejlettségű piacgazdaságokétól, a

25
fejlettebb országokénál azonban jóval nagyobbak és élesebbek a térségi és települési
különbségek hazánkban.

A regionális differenciálódást az egy lakosra jutó megyei GDP mutatójában mind a főváros és
a vidék fejlettségi szintjének távolodása, mind a vidéki térségen belüli dinamika különbségek
(a nyugat- és közép-dunántúli régió javára) egyértelműen jelzik (1. táblázat). Figyelmet
érdemel ugyanakkor az is, hogy hosszú távon a vidéken belül csökkenő fejlettségi
differenciáltság mérhető, aminek elsődleges oka az ipari tengely megyéinek “lefelé
nivellálódása”.

1. táblázat. A régiók és a megyék gazdasági fejlettsége

Statisztikai-tervezési régiók, Egy lakosra jutó GDP A fejlettségi pozíció változása

megyék (ország=100) (százalék-pont)
1975 1994 1998 1994-1975 1998-1994 1998-1975
Budapest 139 180 186 41 6 47
Pest 61 76 78 15 2 17
Közép Magyarország 114 146 148 32 2 34
Fejér 106 96 124 -10 28 18
Komárom-E. 131 80 84 -51 4 -47
Veszprém 116 80 81 -36 1 -35
Közép Dunántúl 117 86 98 -31 12 -19
Győr-M-S 111 103 121 -8 18 10
Vas 82 103 117 21 14 35
Zala 88 94 90 6 -4 2
Nyugat-Dunántúl 96 101 110 5 9 14
Baranya 108 84 79 -24 -5 -29
Somogy 71 76 69 5 -7 -2
Tolna 77 94 86 17 -8 9
Dél-Dunántúl 88 84 77 -4 -7 -11
Borsod-A-Z 111 70 69 -41 -1 -42
Heves 100 73 73 -27 0 -27
Nógrád 77 62 57 -15 -5 -20
Észak Magyarország 102 70 68 -32 -2 -34
Hajdú-B 83 83 76 0 -7 -7
Jász-N-Sz 93 79 72 -14 -7 -21
Szabolcs-Sz-B 59 62 57 3 -5 -2
Észak Alföld 77 74 68 -3 -6 -9
Bács-K 79 77 71 -2 -6 -8
Békés 89 80 69 -9 -11 -20
Csongrád 109 94 89 -15 -5 -20
Dél-Alföld 91 83 76 -8 -7 -15
Maximum/Minimum arány 2,36 2,90 3,26
Max/Min arány Bp nélkül 2,22 1,66 2,18

Forrás: 1975: Nemes Nagy J. becslése, 1994, 1998: KSH

Ugyanezen jellemző alapján elvégezhető kettős osztályozás − a hosszú távú (1975 és 1994
közötti) és az aktuális rövidtávú mozgásirányokra mutató (1994-98 közötti) pozícióváltozások
− a régiók és a megyék jellegzetes fejlődési típusait is felszínre hozza (2. táblázat). Az a tény,
hogy a kereszttáblának csak két cellája üres, a regionálisan nagyon tagolt fejlődés jele. Csak a

26
régiókat tekintve megállapítható, hogy szinte mindegyikük egyedi fejlődési úton mozgott az
elmúlt negyedszázadban. Tartós relatív dinamika csak Közép-Magyarországra és a Nyugat-
Dunántúlra jellemző, a Közép-Dunántúl pedig a kifejezett gazdasági visszaesést követően
fordult át a század végére a leggyorsabban fejlődő térségek sorába. Észak-Magyarország
esetében épphogy megkezdődni látszik a gazdasági talpraállás, a Dél-Alföld pozíciói tartósan
romlóak, míg a Dél-Dunántúl és az Észak-Alföld egy viszonylag sikeres felzárkózási időszak
után ma újra nem képes lépést tartani az ország többi zónájával. Számos megye jól
reprezentálja azt a régiót, amiben maga is tartozik (pl. Budapest, Vas, Békés, Hajdú-Bihar,
Borsod-Abaúj-Zemplén), mások azonban a regionális szinten jellemző pályáktól eltértek. A
legtagoltabb, legsokszínűbb régiónak a Dél-Dunántúl minősül, amelynek minden megyéje
más fejlődési típusba tartozik mint a régió egésze.

2. táblázat A régiók és a megyék fejlettségi pozíciómozgása

Hosszú távú Rövid távú (1994-98 közötti)

(1975-94 közötti) fejlettségi fejlettségi pozícióváltozás
pozícióváltozás
Visszaesés Stagnálás Dinamika
Dinamika Somogy Pest Közép-Magyarország
Tolna Zala Nyugat-Dunántúl
Budapest
Vas
Stagnálás Dél-Dunántúl
Észak-Alföld
Hajdú-B
Szabolcs-Sz-B
Bács-K
Visszaesés Dél-Alföld Észak-Magyarország Közép-Dunántúl
Baranya Komárom Fejér
Nógrád Veszprém Győr-M-S
Jász-N-Sz Borsod-A-Z
Békés Heves
Csongrád

(Az 1. táblázat adatai alapján)

Az ország több szinten tagolt. Meghatározó, felerősödött kettősséget, jelentős

szintkülönbséget, eltérő szerkezetű gazdaságot jelent a főváros és a vidék közötti fejlettségi,
fejlődési olló. A főváros ma már a nemzetközi városversenynek is szereplője, s esélyei
látszanak a kelet-közép-európai vezető szerep megszerzésére. A fővárosi gazdaság kapcsolatai
meghatározó arányban a világpiachoz kötődnek, ugyanakkor érzékelhetően lazult a
gazdaságon belül az a direkt függőviszony, ami a korábbi évtizedekben szinte a vidék egész
gazdaságát (a döntési, irányítási kompetenciákat tekintve mindenképp) a fővároshoz kötötte.
Ez a kapcsolatlazulás azzal is jár, hogy a főváros nincs automatikusan pozitív hatással a
tágabb vidék folyamataira, a nyugati országrészek dinamikája nem a fővárosból sugárzik ki, a
keleti stagnálásnak sem a fővárostól való függés az oka, de e régiók alig kapnak a fővárosból
növekedési impulzusokat.

A nagytérségi, regionális tagoltságban a főváros tág környezetén túl elsődlegesen az

északnyugati országrész sikeres szerkezetváltása és megújulása áll szemben Északkelet-
Magyarország elhúzódó stabilizálódásával. A dunántúli fejlődési folyamatokat ma
egyértelműen a fekvési előnyöket kihasználó külföldi tőkebefektetések vezérlik. Az

27
országrész gazdaságában az évtized végére újabb, a startelőnyöket megsokszorozó hatású
vonzerőként megjelentek a szinergikus előnyök, a termelési kooperációkban éppúgy, mint a
szakember ellátottságban (Székesfehérvár, Győr vagy a kisebb városok közül Sárvár jól
példázza ezt). Az ilyen karakterű összefonódás a gazdaságban jóval nagyobb biztonságot ad
az adott térségek jövőjére tekintve, mint a beruházott tőkék egyedi volumenének összessége.

A kistérségi és települési fejlettségi térszerkezet mozaikszerű, látványos beruházási aktivitású

növekedési tengelyek és köztes árnyékterületek egyaránt felfedezhetők a gazdasági
térképeken. A dinamika elemei lokálisan a keleti országrészben is jelen vannak, a Dunántúlon
elsősorban a déli országrészre jellemző a fejlettségi és strukturális inhomogenitás.
Kimutatható, hogy az összességükben gyengébb pozíciójú, alacsonyabb jövedelemtermelő
potenciálú régiók tagoltabb belső fejlettségi térszerkezettel rendelkeznek, mint a fejlettebb
nyugati zónák (az alföldi megyeszékhelyek többsége például messze kiemelkedik a maga
megyéjén belül − jellemző példa erre − Nyíregyháza, de hasonló helyzetben van a Dél-
Dunántúlon Pécs is).

A hossszú távon is stabil fejlődést megalapozó, új gazdasági szerkezetben elsődleges előnyt

élveznek a kedvező földrajzi helyzetű térségek. A fekvési, elérhetőségi előny és vonzerő a
nyugati régióban már nemcsak a legnagyobb városokban, a megyeszékhelyeken, a középső
országrészben nem pusztán a fővárosban magában, hanem e két térség kisebb településeiben
is megmutatkozik a nagy tőkevonzásban, a magas vállalkozássűrűségben, az átlag feletti
jövedelmekben. Ez a folyamat a főváros környékén új urbanizációs szakaszban, az ún.
szuburbanizációban ölt testet. Alapvetően új dimenziót nyitott a térszerveződésnek a határok
lényegében teljes megnyílása a gazdasági kapcsolatok terén, aminek következtében a
határmentiség az egyértelmű földrajzi periférikus helyzetből számos határszakaszon
dinamikus zónává változott.

A fekvési előnyök mellett az új térszerkezet legfontosabb erőforrása bizonyíthatóan a humán

tőke, a képzettség, az innovációs képesség. Ebben azonban nem egyszerűen a formális
iskolázottság, hanem a “piacképes” tudáselemek felértékelődése fejeződik ki (informatikai,
nyelvi, vállalkozói ismeretek). Ez a faktor a főváros mellett, a vidéki nagyvárosok
mindegyikében alapeleme a viszonylagos stabilitásnak. Az összességében csökkenő területi
vándorlási, migrációs trendeken belül, egyedül a magasabb kvalifikációjú fiatal rétegek
esetében érzékelhető a dinamikus térségek, a főváros irányába mutató mozgás.

A városok gazdasági dinamikáját nagy mértékben erősíti a gazdaság határozott

tercierizálódása, a szolgáltató tevékenységek megtorpanás mentes aránynövekedése is (ez a
szféra a munkaerőigény szempontjából duális jellegű: a magas kvalifikációt éppúgy vonzza,
mint az alacsony képzettségű, kis bérköltséggel foglalkoztatható munkavállalókat). A
tercierizálódáson belül a gazdasági, pénzügyi szolgáltatások, a modern kereskedelmi láncok
elterjedése kifejezetten hierarchikus jellegű, Budapest után mára elérte a teljes vidéki
nagyvárosi kört. Ugyancsak városi stabilizáló tényező a közszolgálatok (oktatás, egészségügy,
közigazgatás) relatíve erős létszámmegtartó pozíciója, ami a városi jövedelemtömeget
tekintve kiegyenlíti a létszámtakarékos piaci szféra magasabb keresetszínvonalát is. A
közszolgáltatások intézményhálózatát az évtized második felében koncentrálódás jellemzi,
ami növeli a központi települések előnyeit.

Továbbra is tartják stabil gazdasági pozíciójukat a stratégiai jelentőségű, modernizált

nehézipari üzemeknek helyt adó városok (pl. Tiszaújváros, Paks, Dunaújváros), valamint az

28
idegenforgalmi vonzású települések (a Balaton-part összefüggő településegyüttese és a
gyógyfürdőknek helytadó kisvárosok). Leginkább e legdinamikusabb településcsoportok
gazdasági erejét jelzik a jelentős helyi adóbevételek.

A gazdaság főbb ágazatai közül a folyamatosan tért nyerő üzleti szolgáltatási tevékenységek
elsősorban a főváros és a nagyvárosok fejlődésében, a szerkezetében a feldolgozóipari
arányok növekedését felmutató ipar a nyugati országrész dinamikájában játszik kulcsszerepet.
A fejlettségi pozícióikat tekintve leginkább tért vesztő észak-magyarországi megyék közül
Borsodban már látszanak, Nógrád ipari magterületein még alig érzékelhetőek az ipari
rekonstrukció jelei. Nincs olyan kiterjedtebb térsége az országnak, amelyben a mezőgazdaság
kimutatható dinamikahordozó eleme lenne a gazdaságnak, miközben az agrárgazdaság
társadalompolitikai jelentősége vitathatatlan.

Az infrastruktúra és a gazdaság közötti kölcsönkapcsolat szempontjából kedvezőtlen tényként

állapítható meg, hogy mindmáig nincs érzékelhető előrelépés az ország déli és keleti
perifériális térségeinek a gyors, nagytávú közlekedési hálózatba való bekapcsoltságában. Ez a
nyugati országrész geográfiai fekvési előnyeit megtöbbszörözi, az ott a gazdasági dinamika fő
motorját jelentő külföldi beruházói aktivitás csak nagyon lassan (igazolhatóan, épp a fő
közlekedési vonalak mentén) húzódik át a keleti országrészbe. Kétségtelen, hogy ez a
folyamat az évtized végén a fővárosból kiágazó növekedési tengelyek (autópályák) mentén
elindulni látszik, ennek gazdasági dinamizáló hatása azonban várhatóan csak hosszabb távon
lesz kimutatható az északi és keleti régiókban. Figyelmet érdemel az is, hogy a keleti és déli
térségekben ezidáig megtelepült külföldi beruházók termelési profiljában ma még a
könnyűipar a domináns, a nyugati országrészben preferált gép- és elektronikai iparokkal
szemben. A keleti térségekben érzékelhető eleme a helyi gazdasági aktivitásnak a határokon
átnyúló kereskedelmi, vállalkozási vonzás.

Az évtized legnagyobb társadalmi megrázkódtatást eredményező folyamatát, a tömeges

munkanélküliséget sajátos időbeli és térbeli lefutás, “ár-apály” mechanizmus jellemezte (a
regisztált munkanélküliek számának 1993-as 700ezres maximuma az ezredvégre jóval
400ezer alá sűllyedt). A rendszerváltozás kezdeti időszakában a munkanélküliségnek a
tömegessé válás mellett nagyon határozott volt a regionalitása (az északkeleti országrész
rovására). Ezt követően a munkaerőpiaci krízis szétterült az országban, majd mára ismételten
visszahúzódott az induló helyzethez hasoló térszerkezetbe. Az, hogy a munkanélküliség mai
regionális képe lényegében − jelentősen lecsökkent ráta mellett − az évtized elején
felrajzolhatóval hasonlatos, együtt jár azzal, hogy ma egyes térségeiben az országnak - épp
jellemzően ott, ahol e negatív folyamat elindult - a munkaerőpiac szinte reménytelen
megmerevedésével, a hosszú évek óta munka nélkül lévők tömegeivel (illetve újabb
generációival) találjuk magunkat szembe.

A radikálisan lecsökkent aktivitási ráta és a kedvezőtlen demográfiai folyamatok által

felerősítetten az országban mindenütt növekszik a nyugdíjból, járulékból élők aránya. Ez a
folyamat egyfajta sajátos, negatív “lefelé nivellálódási” hatást fejt ki a lakossági
jövedelmekben, életkörülményekben, a társadalmi tagozódásban, hisz ezek a
jövedelemelemek viszonylagosan szűk sávban szóródnak. E folyamat is része annak a már
említett térszerkezeti sajátosságnak, hogy a negatív, kedvezőtlen társadalmi jelenségek
viszonylagosan egyenletesen terítik be az országot.

29
A vizsgálatok azt igazolják, hogy az új térszerkezetben a regionális és fekvési determinációk
erejéhez képest a kilencvenes években csökkent a települési (pl. a településnagysághoz
kötődő) hatások szerepe, minden településcsoportra jellemző például egy határozott “Nyugat-
Kelet lejtő”. Ellentmondásos − az anyagi életviszonyok alakulása szempontjából pozítív, más
oldalról kevésbé kedvezően megítélhető − vonása a kilencvenes évek folyamatainak, hogy
jelentősen sikerült csökkenteni a települési infrastrukturális ellátottság számos elemében
korábban jellemző egyenlőtlenségeket (elsősorban a közműellátottságban és a
telefonsűrűségben). Ez a tendencia azonban az infrastrukturális szempontból felzárkózó
térségekben és településcsoportokban elsődlegesen a jóléti feltételek elmaradását enyhítette,
de máig alig volt kimutatható befolyása a gazdasági megújulásra, vonzásra. Szemben a
korábbi évtizedekkel, ma a regionális és települési tagoltságot és hierarchiát már sokkal
kevésbé az infrastrukturális ellátottsági lejtő, mint a szűkebb értelemben vett gazdasági
tartalom (vállalkozási aktivitás, jövedelmek, munkaerőhelyzet) határozzák meg.

A kilencvenes években a gazdálkodó szervezetek piaci alapú beruházásai illetve az állami

fejlesztési eszközök, támogatások területi allokációja ellentétes regionális folyamatokat
indukált (Nemes Nagy J. − Kullmann Á. etc. 2000): a piaci folyamatok a regionális
differenciálódás, az állami támogatáspolitika összességében a közeledés irányába hatottak. A
két mechanizmus ereje azonban nagyon eltérő, az előző javára. A piaci alapú beruházási,
fejlesztési források kapcsolata a térségi fejlettséggel sokkal szorosabb, s ezáltal a térségi
differenciálódás irányába mutató hatása is egyértelműbb, mint az állami támogatási források
ellenirányú hatása. E két hatás közül a térségi differenciálódás irányába tol el ma még
lényegében minden átfogó térségi folyamatot az a tény, hogy a támogatások, az állami
kiegészítő források nagyságrendje jelentősen alatta marad a piaci alapú beruházásokénak.

2. Az egyedi pályákat kialakító tényezők az átmenetben

A térbeliség szétválaszthatatlanul összefügg az egyenlőtlenség fogalmával (Nemes Nagy J.

1998). Semmi különleges nincs abban, hogy egy országban eltérő fejlődési pályákon mozgó
területegységek találhatóak. A területi egyenlőtlenségeket a különböző történelmi
periódusokban, a világ különböző térségeiben részben azonos, mindenkor és mindenütt ható
tényezők, másrészt az adott korra illetve térségre jellemző egyedi faktorok alakítják. A
magyarországi átmenetben a regionális és települési egyenlőtlenségek növekedése divergáló,
tagolt egyedi pályák létrejöttét jelenti. A következőkben ezek hatótényezőit vizsgáljuk.

Mielőtt azonban e tényezőket sorra vennénk érdemes behelyezni a megvizsgált térségeket az

új fejlettségi térszerkezetbe. A magyar regionális kutatás a kilencvenes években folyamatos
figyelemmel kísérte a regionális átalakulást, az évtized elejétől kezdve kimutatott sajátos
térségtípusokat, amelyeket jellemzően többváltozós statisztikai módszerekkel jelöltek ki a
kutatók. A legújabb publikáció e tárgyban (Faluvégi A. 2000) már a lezárulni látszó átalakulás
eredményeként kialakult új térszerkezetet elemzi, megerősíti a korábbi hasonló témájú
munkák − a megelőző fejezetben már érintett − főbb megállapításait is (e publikációk
felsorolását lásd a hivatkozott tanulmány irodalomjegyzékében). Faluvégi kilenc gazdasági és
társadalmi jelzőszám, többségében 1998-ra vonatkozó értékei alapján a 150 hazai kistérséget
öt fejlettségi-fejlődési típusba sorolja: dinamikusan fejlődő, fejlődő, felzárkózó, stagnáló
lemaradó térségeket megjelölve.

30
A jelen kutatás során vizsgált térségek ezek közül két fejlődési-fejlettségi típust képviselnek.
A dinamikusan fejlődő csoportba került Győr, Keszthely, Budaörs és Vác kistérsége, ellenben
Nyíregyháza, Makó és Rétság a felzárkózó térségek reprezentánsa. Az országos tükörben tehát
látszólag csupán két térségtípust vizsgáltunk meg. Ha azonban az adott pályákat kialakító
tényezőket sorra veszzük feltárul az is, hogy a hasonló fejlődési-fejlettségi pozíciók mögött
nagyon eltérő hatótényezők és szereplők vezérelték e folyamatokat, eltérő belső struktúrák
fedezhetőek fel. A nagyobb, összevont típusokat kimutató közelítés tanulságai inkább az
országos regionális politika alakításában játszhatnak szerepet, míg a második ismeretrendszer
már a helyi fejlődés “finom” szabályozásában kerülhet előtérbe.

Ha sorra vesszük a térségi pályákat alakító tényezőket, akkor ezek közül a századvég
Magyarországán − az esettanulmányok tanulságai alapján is − az alábbiak látszanak
elsősorban vizsgálandónak: a starthelyzet, a fekvés, a földrajzi helyzet szerepe, a helyi, lokális
tradíciók, egyedi adottságok hatásai, a belső és külső fejlesztési források arányai, a helyi
aktivitás differenciáltsága és hatékonysága. E tényezők egymással kombinálódva hatnak,
szerepük szinte mendenütt tettenérhető, súlyuk azonban esetenként eltérő.

A starthelyzet

Az átmenet regionális folyamatait elemző munkákban elválik egymástól két jellegzetes

szemlélet. A gazdasági átalakulás domináns szerepét hangsúlyozók inkább a radikálisan új
folyamatokra teszik a hangsúlyt, az átalakulás társadalmi, humán hátterét vizsgálók ellenben
arra hívják fel a figyelmet, hogy a látszólag új térszerkezet is lényegében a korábbi területi
egyenlőtlenségi viszonyokat termelte újjá, mégha a jellegadó tagoló tényezők meg is
változtak. Az minden esetre aligha kérdéses, hogy az egyes térségek, rendszerváltozás előtti
pozíciójában jóval kisebbek voltak a különbségek, mint mai helyzetükben.

Ha viszonyítási alapunkat nem a távoli múltba, hanem csak a közvetlen előzményként

értelmezhető nyolcvanas évekbe helyezzük, akkor az esettanulmányokban vizsgált térségek
közül különösen kedvező starthelyzetünek leginkább csak Győr városát és térségét
tekinthetjük, a leginkább árnyékban lévő mikrorégiónak pedig a rétsági körzet tekinthető.
Győr azt a fejlődési pályát példázza, amikor a térség képes volt az indulási előnyöket − nem
nehézségek és konfliktusok nélkül − megsokszorozni, a rétsági kisrégió pedig azt, hogy még
az ideálisnak távolról sem tekinthető feltételek, adottságok mellett is − legalábbis egy évtized
után − lehetőség teremtődött a perifériahelyzetből való kiszakadásra. A többi vizsgált terület
esetében magam nem mernék egyértelműen kedvező illetve kedvezőtlen induló pozícióról
beszélni. Sokkal inkább arról van szó, hogy az átalakulás, az új folyamatok az adott induló
gazdasági-társadalmi feltételeket és adottságokat érzékelhetően átértékelték (az évtized
egészét tekintve jellegzetesen felértékelődő térség a budaörsi, leértékelődő a makói régió).
Keszthely (Hévíz) térsége az évtized elején feltételezhetőnél jóval gyorsabban kiugróan
dinamikus, sajátos pályára állt az egyértelműen liberalizált körülmények közé került
idegenforgalmi-kisvállalkozói potenciált hasznosítva, míg Vác és Nyíregyháza térségében egy
hosszabb, stagnáló átmenet eredményeként napjainkra egy a korábbinál jobb pozíció elérése
látszik valószínűnek.

A fekvés szerepe

A magyar mikrorégiók mai helyzetét illetve az induló helyzetből való elmozdulási irányát
minden elemző (s nemcsak a leginkább szóba jövő geográfusok) szerint alapjaiban

31
befolyásolták a fekvési, elérhetőségi előnyök illetve hátrányok. Ezek három − részben
összefonódó, részben önállóan ható − fő elemből tevődnek össze. Az első elemet a határközeli
pozíció alkotja, a második tényező a fővároshoz való kötődés, míg a harmadik a helyi
centrum-periféria szerepekben jelenik meg. A megvizsgált térségek közül Győr esetében a
legnyilvánvalóbb az első hatás (a nyugati határ közelsége), Budaörs esetében a második
tényező (főváros) pozitív szerepe. Egyetlen fekvési elem tekintetében sincs preferált vagy
szélsőségesen kedvezőtlen helyzetben a hévizi régió, a makói térségben mindhárom faktor
kedvezőtlennek minősül. A többi térség esetében a három fekvési komponens kedvező és
kedvezőtlen hatásai kombinálódnak: Vác és részben Rétság térségében a főváros közelségének
előnye mutatható ki (de például a közeli szlovák határnak máig semmifajta kimutatható
pozítiv hatása nincs). Nyíregyházának a fővárostól és a nyugati dinamikus zónától távol,
regionális centrumszerepében jelenik meg a fekvési vonzás, ami a keleti határszakasz szürke
dinamikája megcsapolásának is kedvez.

A helyi tradíciók, egyedi adottságok hatásai

Egy-egy kistérség, város helyi, a gazdaságra ható tradíciói általában a természeti, gazdasági és
társadalmi (humán) adottságok sajátos kombinációjának termékei. A társadalmi-gazdasági
fejlődés agrár és ipari periódusaiban a természeti adottságok jelentenek leggyakrabban helyi
komparatív előnyt. A kutatás során megvizsgált térségek között ilyen természeti adottságként
említhető Hévíz unikális gyógyhatású tava és a Balaton közelsége, míg egy teljesen más
jellegű “unikumra” Makó adja a példát, amely a különleges minőségű hagyma magas szakmai
színvonalra emelt termelésével került − a 20. század elején − a határokon túl is elismert
pozícióba. A legújabb időszak folyamatai azonban látványosan eltérő pályára terelték e két
térséget. Míg Hévíz nemcsak megőrizni volt képes a gyógyturizmus vonzerejét, hanem a
megváltozott társadalmi-politikai-jogi körülmények között a külföldi tőke nyílt
vonzáscentrumává, ingatlanboomnak helyt adó fejlődési pólussá vált. Ezzel szemben Makó és
a “makói hagyma” szinte nyomtalanul felszívódott a magyar agráriumot sújtó transzformációs
válságban (s a túlfűtött nyugat-európai agrárpiacon). Az esettanulmányok közül a legnépesebb
városnak helytadó Győr térsége − épp a méret okán is − összetettebb s a távolabbi múltba is
visszavezethető tradíciókat hordoz. Történeti földrajzi elemzések (Beluszky P. 1999, Győri R.
1999) egy sajátos hullámmozgást mutattak ki a város fejlődésében és regionális pozíciójában
az elmúlt századokban, elsősorban az agrárkonjunktúra változásaival párhuzamos
ingadozásokkal. Nem ellentmondásmentes a város közelmúltbeli története sem,
nyilvánvalóbban hat a mai látványos fejlődésre is. Itt sajátos dinamikahordozó elemként már
az ipari szakmakultúra jelenik meg. Méghozzá a szocialista időszak “atipikus”
szakmakultúrája, a korszerű feldolgozóiparé, kombinálódva egy a korábbi, merev politikai
viszonyok közepette is legkorábban piacban (is) gondolkodó, vállalkozó típusú, a külfölddel
érdemben kooperáló helyi vezető-menedzser gárda kifejlődésével. Győr esetében e tradíció
nyomán semmi meglepő nincs abban, hogy a város a feldolgozóipari multik egyik elsőrangú
telephelyévé vált Magyarországon. Itt a korábban kiemelt tényezőként említett kedvező
földrajzi fekvés a gazdaság szemléleti és képzettségi szempontból is kiemelkedő adottságaival
kombinálódott. A vizsgált térségek közül helyi sajátos adottságként Budaörs német
nemzetiségi gyökerei, mint vélhetően nem elsődleges, de tényleges hatóerejű tényezők
emelhetőek ki. Bár “minden térség, minden város egyedi” − emlékeztethetnénk a geográfia
egyik klasszikus alaptörvényére, a többi vizsgált régióban - Vác és Rétság, valamit Szabolcs-
Szatmár-Bereg − igazából nem jelölhető meg − legalábbis az átmenetben előnyként
szóbajöhető − sajátos helyi tradíció, hacsak a Közép-Európában mindenütt jelen lévő,

32
leggyakrabban kényszerszülte alkalmazkodóképességet nem említjük, aminek nyilvánvaló
jelei tapasztalhatóak itt is.

A belső és külső fejlesztési források arányai

A regionális fejlődési elméletek az 1980-as évekbeni nagy nyugat-európai találmányának, a

helyi tradícióra, adottságokra támaszkodó ún. “innováció-orintált” fejlődésnek ténylegesen
mérhető szemléleti hatása volt a magyarországi regionális gondolkodásra is (Rechnitzer J.
1993). Az átmenet folyamatai azonban teljesen nyilvánvaló tették, hogy ez a fejlesztési
filozófia csak egy meghatározott fejlettségi szint felett (amit a leggyakrabban példaként
felhozott Közép-Olaszország e fejlesztési filozófia megszületésekor már elért) lehet csak
eredményes. Átfogó és nagy hatóerejű fejlesztési irányként − még manapság megújított, a
nagyvállalatok köré szerveződő “hálózatok” mindenhatóságával kecsegtetve − sem
működőképes ez a szemlélet a fejlesztési forráshiánnyal küszködő Kelet-Közép-Európában az
átmeneti kezdeti szakaszában. Nagy volumenű külső tőkebefektetések (s tegyük hozzá nagy
volumenű infrastrukturális fejlesztések) nélkül nincs esély a helyi megújulásra. Erre Győr és a
Nyugat-Dunántúl a tipikus példa: valóságos belső hálózatokat és innovációt emlegetni ma
még itt sem más, mint az említett nyugat-európai (amerikai, globális) elméleti séma ügyetlen
apológiája, egy remélt modern jövő konjunkturális politikai visszavetítése a mai viszonyokra.
Egyértelműen ugyanez a helyzet − ha különböző előrehaladottsági szinteken is − a kutatás
során vizsgált központi régióbeli térségekben is (Budaörs, Vác). Hévíz átmeneti eset, de
méretei −”kicsinysége” − s említett egyedi adottságai folytán nem értelmezhető széles
hatókörű modellként. A Csite A. által bemutatott társadalmi-politikai mozgások ugyanakkor
érdekesen jelzik, miként használja ki a helyi vállalkozó réteg a külső nyitás és vonzás
hullámhegyét, s a transzformálja át a globális hatásokat is helyi mechanizmussá és politikai
hatalommá. A még vizsgált két térség − Makó illetve Nyíregyháza − ugyanezen
viszonyrendszerben (azaz a külső illetve belső források arányait elemezve) két teljesen elütő
típust képvisel, miközben egy tekintetben közös az alapjellemzőjük: egyiket sem érte el a
nyugati térségekbe bezúdult nagy tőkehullám. Erre a szituációra Makó csak a belső − döntően
hazai állami támogatási − források fogadására alkalmas intézményrendszer (lásd vállalozási
övezet, ipari park) vázának létrehozásával válaszolt. Nyíregyháza azonban − a számok, a
város gazdasági és építészeti arculatának változásai szerint − már képes volt kamatoztatni a
politikailag is elismert valóságos elmaradottsághoz kapcsolt támogatásrendszert, a belső
fejlesztési forrásokért vívott harcban sikeresen szerepelt. Ez azonban csak úgy volt lehetséges,
hogy a város és megye pozíciójában tágult a fejlettségi olló: Nyíregyháza ma az egyik
legdinamikusabb nagyvárosunk, miközben a megye továbbra is a fejlettségi rangsor végén
kullog.

A helyi aktivitás differenciáltsága és hatékonysága.

A fent említett tényezők mindegyike többé-kevésbé objektív adottság, folyamat. Tényleges

hatásuk azonban feltételezi a helyi szereplők aktív részvételét is. E tekintetben a
magyarországi regionális és települési folyamatok egy sajátos paradoxon hordozói. Első
pillantásra úgy tűnik − s számos nem igazából szerencsés igazgatási, hatalmi jogosítvány is
ebbe az irányba hat −, hogy a folyamatokat kézben tartó legfontosabb szereplők a helyi és
térségi önkormányzatok. Valóban: ők azok akik csábítják a tőkét, készítik a fejlesztési
terveket, lobbiznak a fejlesztési forrásokáért. Ha azonban megpróbáljuk felfejteni a helyi
fejlődési folyamatok mélyebb rétegeit, azonnal szembetűnik, hogy az igazából meghatározó

33
mechanizmusokat a térségek valóságos gazdasági szereplői (befektetők, cégek, vállalkozók)
mozgatják, inkább kisebb, mint nagyobb helyi és országos kontroll alatt. Egyetlen nagyszerű
önkormányzat sem működtet exportorientált vállalatokat, legfeljebb rosszul fizetett
köztisztviselőinek nyújt munkahelyet. Mára a magyar gazdaság piacgazdasággá vált: a
gazdasági folyamatokat alapvetően a gazdasági szereplők vezérlik. Ebből következően nem
lehet sikeres az a helyi önkormányzat, aki maga akar a legfontosabb gazdasági szereplő lenni,
illetve azzal, hogy a feltételeket létrehozza a valóságos gazdasági szereplők számára,
létrejöttnek véli a prosperáló gazdaságot magát. Ebben a relációban látszik elhibázott lépésnek
az, hogy a hazai területfejlesztés új (1999-ben módosított törvénnyel) létrehozott regionális
intézményrendszeréből épp a gazdasági szereplők intézményesített képviselői, a gazdasági
kamarák maradtak ki, s a gazdaság(térség)fejlesztői pózban a helyi és az országos politika párt
alapon delegált szereplői tetszelegnek.

A helyi pályák esélyei a XXI. századi Magyarországon

A centralizáció-decentralizáció valóságos politikai dilemma. A modern világban inkább

utóbbi “szimpatikus”, de nem biztos, hogy “hatékonyabb” is. Kelet (és Közép)-Európában
sokak osztják ezt a nézetet (ha nem is nyíltan), a magyar politikai elit egyetlen, nagyobb
csoportja, szintje sem kivétel. A sajátos egyedi pályák ambivalens érzelmeket keltenek. Jó
felmutatni a külvilág számára a helyi önállóság jeleit (főleg ha gazdasági dinamikával
párosul), ugyanakkor a mindentudó és osztogató állam szerepe is legalább ilyen vonzó. Sokak
által és sokszor megfogalmazott igény (követelés) a helyi önállóság a politika és gazdaság alsó
szintjein is. Egy aprócska kiegészítés azonban szinte sosem marad el az igénybejelentés
mellől: maximális önállóságot akarok, de ahhoz a forrásokat felülről és kívülről várom. Ma a
magyar társadalom és gazdaság (s benne a társadalmi közérdeklődésnek is egyre inkább
előterébe kerülő terület- és településfejlesztés) ebben az ellentmondásos viszonyrendszerben
működik. Még várat magára a valóságos kettős fordulat: amikor a helyi és térségi önállóság
megteremtéséhez a központi politika (állam) képes kompetenciái és eszközei egy részéről is
lemondani a helyi és térségi szereplők javára, s a helyi és térségi szereplők ezen eszközökkel
sajátjukként, felelősen képesek sáfárkodni. Talán nem veszik a messzi jövőbe ez a fordulat.
Magam Magyarország európai uniós csatlakozásától olyan ösztönzést (és kényszereket) várok,
amelyek segítenek megszülni ezt az új viszonyrendszert, ami − gazdasági katalizátor szerepén
túl − egy demokratikusabb, új közösségekkel, autonómiákkal (vonzóbb lokalitásokkal és
régiókkal) gazdagodó, modern társadalom irányába is mutat.

Hivatkozások

Beluszky P. 1999 Magyarország településföldrajza, Dialóg Campus, Pécs

Enyedi Gy. 2000 Globalizáció és a magyar területi fejlődés. “Tér és Társadalom” 1. sz. pp. 1-10.
Faluvégi A. 2000 A magyar kistérségek fejlettségi különbségei, “Területi Statisztika” 4.sz., pp. 319.-346.
Győri R. 1999 Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön, “Tér és Társadalom” 4. sz. pp. 77-106
Nemes Nagy J. 1998 A tér a társadalomkutatásban, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Ember-
Település-Régió sorozat, Bp., 281 p
Nemes Nagy J. - Kullmann Á.- Fekete A. - Szabó P. 2000 A területi fejlődés “állami” és “piaci” útjai a
kilencvenes években, “Területi Statisztika” 3. sz., pp. 203-220.
Rechnitzer J. 1993 Szétszakadás vagy felzárkózás. A térszerkezetet alakító innovációk, MTA RKK, Győr.

34
A kutatás során tanulmányozott térségek

35
36
 Szuburbanizáció és gazdasági fejlődés:
Budaörs, a legsikeresebb magyar város

Izsák Éva

Bevezetés

A második világháborút követő négy évtizedes szocialista típusú gazdaságfejlesztési stratégia

azoknak a településeknek, országrészeknek kedvezett, ahol a gazdasági−társadalmi feltételek
lehetővé tették a kormányzati szinten meghatározott funkcionális átalakulásokat. A területi
átalakulást a központi irányítás és a redisztributív finanszírozás vezérelte. A hetvenes évek
elején (1971) kormányhatározat született a településfejlesztésről, a korábban csak
"informálisan" szabályozott folyamatokat az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció
(OTK) szabályozta. Kiemelte az országos jelentőségű településeket, s ezáltal formálisan is
kijelölte a hierarchikus települési viszonyok rendszerét.

A koncentrálódás folyamatos erősödése tette lehetővé Budapest fejlődését és az ország

térszerkezetében betöltött túlsúlyának folyamatos erősödését is. A főváros munkaerő-vonzó
képessége jelentős belső migrációt és társadalmi mobilitást eredményezett. A főváros
lakosságszáma egészen a nyolcvanas évek elejéig, az adminisztratív korlátozások ellenére is
állandóan nőtt. Az urbanizációs folyamat első szakaszára jellemző robbanásszerű átalakulás
tette lehetővé a magyar főváros körüli agglomerálódási folyamat megindulását is. A
Budapesttel határos települések lakosságszáma Nagy-Budapest létrehozása (1950) óta nő.

A nyolcvanas évek közepén fordulat következett be. Csökkeni kezdett a főváros munkaerő-
igénye, alig fogadott új betelepülőket az agglomeráció. A települések lélekszáma stagnált,
nem egy negatív vándorlási egyenleget mutatott. 1990 óta tovább csökkent a fővárosi s az
agglomerációs ipar munkaerő igénye is. Az agglomeráció elvesztette azt a vonzerejét, amit a
főváros munkaerő-hátországaként betöltött. Ugyanakkor megnövekedett a fővárosból való
kitelepedés mértéke. Ma már nem egy településen a beköltözők 70%-a Budapestről települ ki.
Ez a folyamat földrajzi lokalizációját elsősorban a budai oldal agglomerációs településeire
jellemző. Ez gyökeres változást jelentett a korábbi évtizedek tendenciáihoz képest. Míg
korábban Budapest népessége nőtt gyorsabban, addig a kilencvenes évek elejére már
kimutatható, hogy a főváros népességszáma csökken, s az agglomerációs településeké egyre
inkább nő.

Az elmúlt évtizedben bekövetkezett társadalmi-gazdasági változások jelentősen módosították,

megváltoztatták a magyarországi településrendszert. A folyamat kettős: egyfelől a települések
voltak hatással az átalakulásra, hiszen nem "passzív befogadóként" viselkedtek, hanem
sokszor alkalmazkodásra kényszerítették a társadalmi-gazdasági folyamatokat is (Enyedi,
Gy.1996). Más tényezők − például az önkormányzati rendszer bevezetése − viszont az egyes
települések életpályáját változtatták meg. A közigazgatási rendszer átalakítása olyan
folyamatokat indított el, melyek hosszú távon az ország társadalmi-gazdasági térszerkezetének
az átstrukturálódásához vezetnek. Megerősödött a helyi politika, s egyre gyengébbé vált, majd
teljesen megszűnt a központi irányítás szerepe. Mindezek a jelenségek életre hívták a

37
"települések versenyét" (Enyedi Gy. 1996), amely előrevetíti a "sikeres" és "vesztes"
települések megjelenését. Kevés idő telt el a rendszerváltás óta, mégis már élesen
körvonalazódnak azok a tendenciák, amelyek érvényesülése kettéoszthatja az ország
településállományát. Az új gazdasági tér kialakításában a sikeres településeknek egyre
növekszik a szerepe, míg a vesztesek kimaradnak ebből, s egy idő után már lehetetlenné válik
számukra az önállóság.

Az elmúlt néhány évben végzett vizsgálatok egyöntetűen azt mutatják, hogy az egyik, ha nem
a legsikeresebb magyar város a fővárossal közvetlenül határos Budaörs. A tanulmány a
korábban végzett kutatások bemutatása után elemzi Budaörs területi adottságait, 1990 előtti és
utáni fejlődését. Bemutatja azokat a helyi társadalmi konfliktusokat, melyek szerepet
játszanak a települési folyamatban, befolyásolják a helyi döntéshozók munkáját. Végezetül
kitekintést ad Budaörs ezredfordulós helyzetére és távlati fejlődésére is.

1. Az új gazdasági tér

Nemzetközi tendenciák

A nyolcvanas-kilencvenes évek társadalmi-gazdasági-politikai változásai előtérbe helyezték a

kelet- és közép európai országok térszerkezetének vizsgálatát. A folyamatok nemzeti szintű
mennyiségi és minőségi elemzése mellett egyre inkább előtérbe kerülnek a regionális, vagy
lokális elemzések is. A területi differenciáció települési szintű vizsgálata lehetővé teszi a
térszerkezet átalakulásának pontosabb vizsgálatát, az urbanizációs folyamatok nemzetközi
összehasonlítását, valamit a város - városkörnyék rendszerek elemzését.

A területi folyamatok országszintű összehasonlítása mellett már a nyolcvanas évek elején

foglalkoztatta a tudósokat és kutatókat az un. szocialista típusú települési differenciáció, azaz
az urbanizáció kelet-európai jellemvonásainak vizsgálata (French, R. A. - Hamilton, F. E. I.
1979). Az álláspontok ütköztek abban a tekintetben, hogy az urbanizációs folyamatok
minőségileg is különböznek Kelet-Európában a nyugat-európai és angolszász-amerikai
folyamatoktól (Szelényi I. 1983, Lichtenberger, E. 1991), vagy ugyanaz a folyamat zajlik itt is,
csak megkésve (Pickvance, C. G. 1986). Más irányzatok nem az urbanizáció folyamatának
vizsgálatát helyezik előtérbe, hanem a társadalmi egyenlőtlenségek eltérésében látják az
okokat. A magyarországi kutatások közül kiemelendő az Enyedi-féle álláspont, miszerint a
magyar regionális és területi folyamatok az általános európai fejlődés egyik változatát jelentik
(Enyedi Gy. 1996).

A differenciáció részletesebb, települési szintű vizsgálata a kilencvenes évek közepétől

erősödött meg. A területi különbségek néhány év alatt látványosan átalakultak Kelet-, és
Közép-Európa országaiban, s így lehetővé vált a folyamat "in situ" vizsgálata. Így például a
városok belső szerkezetének a lakás, és épületállomány pusztulásával vagy felújításával
kapcsolatos átalakulását (Schulz, M. 1998, Schmidt, H. 1991, Penz,H. 1992, Lichtenberger,E.
− Cséfalvay Z. - Paal, M. 1995, Muziol, A.- Weclawowicz, G. 1994, Siedl, M. 1995), vagy
éppen a pénzügyi szektor, a bankhálózat fejlődését és urbanizációs hatásait elemezte (Jöns, H.
− Klagge, B. 1997). Megindultak a komplex, nagyobb területi egységeket (régió, metropolitan
területek) átfogó vizsgálatok (Schulz, M. 1998, Scherf , K. 1998, Schmidt, H. 1991).

38
A korábbi környezetkárosító gazdasági szerkezet városokra gyakorolt hatását mind város-
környezeti, mind pedig társadalmi - politikai vizsgálatokkal kimutatták (Härle, J. 1995,
Szirmai V. 1999.). A városi tér, mint gazdálkodási, gazdasági egység vizsgálata és a városi tér,
mint környezeti egység vizsgálata (Adam, K. 1988) már előremutató eredményeket hozott a
városi tereken (város-régiókon) belüli differenciálódási folyamat vizsgálatához. Így előtérbe
kerültek a nagyvárosok, fővárosok perifériájának differenciálódásával kapcsolatos kérdések.
Az urbanizációs szakaszok és a fordista-posztfordista gazdaság közötti kapcsolatra
(szuburbanizáció és fordizmus, valamint dezurbanizáció és posztfordizmus) először a korán
iparosodott nyugat európai városokban hívták fel a figyelmet (Berg, L. van den et al. 1982).
Később tipizálták a már létrejött szuburbán területeket, Sieverts, T. (1997) a városok
perifériáján képződő "Zwischenstadt"-ról beszél, ami egy városiasodott vidéki perifériát
jelent.

A magyar szuburbanizáció folyamatának vizsgálata elsősorban a lakóhely-szuburbanizáció

vizsgálatát jelentette (Dövényi Z. - Kovács Z. - Kok, H. 1997, Izsák É. 1998). A települési
differenciációra vonatkozó egyéb vizsgálatokat az alábbiakban elemezzük.

A magyar településhálózat átalakulása a kilencvenes években

A településállomány homogenizálódása és koncentrációja a nyolcvanas évek végéig

meghatározó folyamat volt Magyarországon. A gazdaság és társadalom irányításának
monopolizált helyzete eredményezte a településfejlesztés és fejlődés központosított, országos
modellszerű változásait. A centralizált elosztási rendszer csak kevés településnek kedvezett, s
emellett erősítette a tevékenységek és funkciók koncentrálódását. A központi tervezés és
elosztás eredménye a magyar városok kettéosztottsága lett. Voltak települések, amelyeknek
kedveztek a fennálló politikai és gazdasági viszonyok, ugyanakkor a városok jelentősebb
hányada "alulurbanizált" maradt (Beluszky P.- Győri R. 1999). Erre az időszakra tehető az
ingázás, mint össztársadalmi létforma kialakulása is, ami a főváros környékén különösen
jellemző volt.

A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején kialakultak Magyarországon a

piacgazdaság feltételei. A települések állami támogatási rendszere megváltozott. Az
önkormányzati gazdálkodás bevezetése, a kialakult új finanszírozási rendszer1 erősítette a
települések közötti versenyt. Új területi egyenlőtlenségek alakultak ki.

Az átalakulás kezdeti időszakában (1988-1990-es évek) a városhálózat2 innovációs

környezetének vizsgálata alapján besorolhatóak voltak a települések a megújítások iránti
meglevő és potenciális fogékonyságuk alapján. A legkedvezőbb helyzetbe ekkor a korábban is
kiemelt központok kerültek (megyeszékhelyek, megyei jogú városok). Az ország
településállományának regionális széttagoltsága már ekkor megfigyelhető, hiszen főként
nyugat-magyarországi megyeszékhelyek kerültek ebbe a csoportba, míg az észak-

1
1990-től az önkormányzati rendszer bevezetését követően új, normativ költségvetési finanszírozási rendszer
működik Magyarországon. A költségvetési juttatásokat részben az egy főre juttatott fejkvóták, részben a
meghatározott és kötelezően vállalt feladatok kvótái (pl. óvodai, iskolai férőhelyek, szociális ellátásban
részesülők száma stb.) alapján kapják a települési önkormányzatok, függetlenül jogállásuktól (város, község,
falu). Így az önkormányzatok összes bevételének mintegy kétharmada a központi költségvetésből származik.
Mindezek mellett lehetősége van a településeknek helyi adók kivetésére, amivel éltek is a települési vezetők.
2
Az átalakulás kezdeti időszakában 166 városi jogállású települése volt Magyarországnak. Az elvégzett faktor-,
és klaszteranalízisből azonban Budapest a jelentős "torzító hatás" miatt kimaradt.

39
magyarországiak kimaradtak. A Budapest környéki városok, így Budaörs is a speciális
innovációs központok, kommunikáció és vállalkozásorientált megújítási környezetű
települések csoportjába kerültek (Rechnitzer J. 1993). A városok piacgazdasági átmenetben
betöltött szerepének vizsgálata hasonló eredményeket mutatott a budapest agglomerációban.
Az aktuális gazdasági dinamika-elemek, illetve a válságjegyek mutatóival végzett
faktoranalízis3 eredménye alapján felállított rangsor4 alapján Budaörs a 3. helyen volt (Nemes
Nagy J. 1996). Két évvel később, az ismételt, azonos mutatószámokkal történt analízisben
Budaörs már országosan az első település!

A kilencvenes évek második felében megindult az ország regionális szerkezetének

átformálódása. Változtak a települések közötti különbségeket kialakító tényezők is. A
korábban kiemelten támogatott ipari területek az ország válságtérségei lettek ("rozsda-
övezetek", Beluszky P. - Győri R. 1999). A Budapest környéki települések sokkal kedvezőbb
helyzetbe kerültek, mint korábban. Ehhez hozzájárult a gyorsuló lakóhelyi szuburbanizáció,
egyre több, magas jövedelmű költözik ki az agglomerációba Budapestről. A nem
megyeszékhely vidéki városok lakosai közül a legmagasabb adóköteles jövedelmű lakosok
számát tekintve Budaörs országosan a 2. helyen van (Nemes Nagy J. 1999). Kiemelt szerepet
játszik ugyanakkor a differenciálódási folyamatban a földrajzi helyzetből következő
lehetőségek kihasználása is, ami Budaörs esetében különösen fontos (Izsák É. 1997).

A városok közötti sorrendben a budapesti agglomeráció települései előkelő helyet foglalnak

el. Látszólag "egységes erőt" képviselnek a főváros mellett, azonban a belső különbségek és a
differenciálódási folyamat mértéke jelentős eltéréseket mutat a területen belül. Az
agglomerációs települések közötti differenciálódási folyamat jellemzésére használt
szuburbanizációs vagy siker-index5 (Izsák É. 1998) 1990 és 1995 közötti változásai alapján
Budaörs a vizsgált időszak alatt a korábbi 6. helyről az agglomeráción belül is 1. helyre került,
ami igazolja egyrészt az országos rangsorokat, másrészt pedig az agglomeráción belüli
pozíció-erősödését is. Így ma már Budaörs egyértelműen az innovációs maghoz tartozó
településnek tekinthető (Sági Zs. - Trócsányi A. 1998).

A szuburbanizáció legújabb folyamatai

A szuburbanizáció a városi tevékenységek decentralizációja, amely része a több jellegzetes

szakaszra tagolható urbanizáció folyamatának. Decentralizáció abban az értelemben, hogy a
városi népesség, a termelő és nem termelő tevékenységek egy része, a tőke és a beruházások
(nemzeti és nemzetközi) egyre inkább a városi központokat övező térségekben
koncentrálódnak. Azaz a korábbi városlakók, üzemek, hivatalok, szolgáltatások stb. bizonyos
köre ténylegesen is kitelepül a központokból azok közvetlen közelébe, az agglomerációs
területekre (Tímár J. 1994). A budapesti agglomeráció területén a szuburbanizáció nemcsak
térbeni és időbeli differenciálódást mutat, hanem az egyes tevékenységek városon kívüli
területekre történő kitelepedése alapján is jelentős területi különbségek vannak. Így a
szuburbanizációnak több típusát is elkülöníthetjük a főváros környékén:

3
A vizsgálat az ország összes városát elemezte. Ekkor a fővárossal együtt 200 városa volt az országnak.
4
A faktoranalízis eredményeként négy nagyobb jelzőszám-csoport volt vizsgálható: vállalkozási aktivitás,
személyi jövedeleadózás mutatószámai, a munkanélküliség területi adatai és a külföldi tőke-aktivitás
5
A rendelkezésre álló adatok településekre képzett rangsorából, a rangszámok összegzésével képeztünk. Az
index előnyös vonása összetett jellegén túl az, hogy dimenzió nélküli, középértéke pedig bármely időpontra
vonatkoztatva változatlan.

40
 gazdasági szuburbanizáció: a vállalkozások városból való kitelepedését jelenti,
elsősorban a forgalmas közlekedési útvonalak, főként autópályák mentén (dél-budai
agglomerációs területek, pl. Budaörs, Törökbálint)

szolgáltatások szuburbanizációja: a tercier szektorba tartozó tevékenységek

kitelepedését jelenti, pl. egészségügy (Telki magánklinika), oktatás (Piliscsaba egyetem,
Pilisborosjenő továbbképzési központ), rekreáció (üdülőtelepek a Dunakanyarban, a
Csepel-szigeten), szabadidőközpontok (Visegrádon, tervezett Budaörsön)

lakóhelyi szuburbanizáció: Budapest környékén ez a folyamat a belvárosból történő

kitelepedést jelenti, elsősorban a középrétegek, valamint a vállalkozók számára. A
lakóhelyi szuburbanizáció "magyar sajátosságának" tekinthető az a szociális
differenciáció, ami "beépült" a folyamatba Budapest környékén. A városkörnyékre
történő kitelepedésnek azonban nemcsak a nyugat-európai és amerikai tendenciáknak
megfelelő modellje, a jómódú és magasan képzett rétegek városokból történő
kitelepedése van jelen, hanem jelentős azon alacsonyabb státuszú kitelepülők száma is,
akik a városi élet növekvő költségeit nem bírják fizetni, s így egy kevésbé attraktív,
rosszabb épített környezetbe költöznek (Dövényi Z. - Kovács Z. - Kok H. - 1997). Ez a
folyamat elsősorban a pesti oldal agglomerációs településeire jellemző.

Az utóbbi évtized spontán fejlődési tendenciáit összefoglalva: a budapesti agglomeráción

belül Budapest és a szomszédos, agglomerációs gyűrű népesedési folyamatainak növekvő
kontrasztját a sugárirányú szektorok fejlődésében mutatkozó eltéréseket (a Budai-hegység elit
peremvárosainak látványos gyarapodását s a délkeleti szektor relatív lemaradását), valamint a
peremvárosi gyűrű funkcióinak bővülését és − immár hivatalosan elismert formában −
területének növekedését emelhetjük ki (Izsák É. - Probáld F. 1998). A folyamatok eredménye,
hogy 1997-től kibővítették a budapesti agglomerációt, ami Budapesten kívül immár 44 helyett
78 települést (ezen belül 9 várost foglal magába). A peremvárosi övezet lakosságának száma
1997. január 1.-jén 588 000 fő volt, az egész agglomeráció népessége (2 474 000 fő) pedig
Magyarország lakosságának 1/4-ét képviselte. A terület már csak nagyságánál és
népességkoncentrációja miatt is az ország legjelentősebb településegyüttese.

2. Budaörs a magyar térszerkezetben

Budaörs a regionális térszerkezetben

Nemzetközi szerepkörök

A nemzetközi kapcsolatok jellegét tekintve Magyarország − földrajzi helyzetéből adódóan −

tranzit (és kedvező esetben megállító) szerepet tölt be, átmenő, közvetítő szerepe van Nyugat
és Kelet között. Ugyanakkor elosztó szerepe van a külkereskedelemben, amit a vásárlóerejét
meghaladó import realizációja is mutat. Az ország "hídfő" szerepe a feldolgozóipar egyes
ágazataiban, pontosabban a külföldi nagyvállalatok valamint a sikeresen megújuló magyar
nagyvállalatok stratégiájában is szerepel. Ugyancsak jelentős - bár feltehetően csak átmeneti -
vonzást gyakorolnak a bevásárlóturizmusra a Budapest környékén kiépült nagy külföldi
áruházláncok, bevásárlóközpontok, hipermarketek. Ezek a gazdasági funkciók már most
világosan körvonalazzák a sikeres térségeket. A Budapesti Agglomeráció központi
elhelyezkedése egyértelműen kedvez a fenti folyamatoknak.

41
 Országos és térségi szerepkörök

A Budapesti Agglomeráció gazdasága az ország foglalkoztatottjainak 26%-át koncentrálja (az

ország területének 2.8%-án, lakosságának 24.5%-val), több, mint 900 ezer ember dolgozik itt.
Működő gazdasági szervezeteinek a száma meghaladja a 270 ezret. A térség gazdasága
kiugróan a legnagyobb méretű gazdasági koncentráció az országban, és az egyik legnagyobb
Kelet-Európában. A Budapesti Agglomeráció országos központi szerepköre főleg Budapestre
koncentrálódik, amely abból is adódik, hogy Budapest az ország egyetlen európai léptékű
nagyvárosa, a politikai élet központja6. Budapest és térsége − a többi kelet-európai fővárosi
régióhoz hasonlóan − a rendszerváltozás nyertesei közé tartozik. A nemzetközi nyitás, az EU-
hoz való közeledés tovább erősíti ezt a tendenciát, így ennek a térségnek valódi esélye van az
európai nagyvárosok hálózatához való csatlakozásra.

Az agglomeráció komparatív előnyei

Az agglomerációs övezet az elmúlt években − mint azt a későbbiekben látni fogjuk −

közeledést mutatott a főváros gazdasági dinamizmusához, amely elsősorban a helyi
gazdaságok megerősödéséhez kötődött, és ez a térség sok szempontból alkalmasabbnak
bizonyult a különböző, főként multinacionális befektetések számára. Az alábbiakban ezeket
az adottságokat foglaljuk össze7:

közlekedésföldrajzi potenciál: a terület az EU regionális politikájában kijelölt transz-

európai közlekedési folyosó, területén halad keresztül az északi és déli tengereket összekötő
nemzetközi víziút, nemzetközi jelentőségű légi útvonalak találkozási pontja, a sugaras
szerkezetű országos vasút- és közúthálózat fókusza a terület.

gazdasági potenciál: az Agglomeráció az ország és a tágabb nemzetközi régió

legnagyobb központja, a rendszerváltást követően gyorsan és dinamikusan alkalmazkodott az
új viszonyokhoz, az elmúlt években a területre települt a korszerű és termelékeny gazdaság, a
stratégiai ágazatok dominálnak, a szolgáltatási szektor erősödik, az elmúlt tíz évben a
gazdaság átstrukturálódását főként a feldolgozóipar és a kereskedelem térnyerése jellemezte, a
mezőgazdasági termelés visszaesésével jelentős területek kerültek ki a művelés alól, és egy
részük funkcióváltással potenciális vállalkozási-, illetve lakóterületté vált, a beruházási
tevékenység intenzitása közel kétszerese az országos átlagnak, az agglomerációs övezetben az
ipar teszi ki a beruházások közel 50%-át (ezen belül a feldolgozóipar 34%), ami jelzi az
ágazat fővárosból történő kiszorulását az agglomerációs területekre (gazdasági
szuburbanizáció)

külföldi működőtőke-áramlás: a központi régióban koncentrálódik az országba érkező

külföldi működőtőke mintegy 60%-a, melyek a beruházások egyre növekvő (52%) hányadát
adják, a fentiekből is adódik, hogy a külföldi tulajdon aránya az országos átlagot jóval
meghaladja, ami további vonzerő a külföldi működőtőke számára, az agglomerációs
területeken a külföldi tőkebefektetések elsősorban a feldolgozóiparban, az ingatlanszektorban,
kereskedelemben valamint a szolgáltató-szektorban jelentkeznek, az egyre dominánsabb
külföldi tulajdon jelentősen gyorsítja a helyi gazdaság modernizálódását

6
A fővárosban minden negyedik aktív kereső a közigazgatásban dolgozik.
7
Forrás: A Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanácsa Területfejlesztési Koncepciója - tervezői javaslat

42
kereskedelmi-logisztikai központ: a kedvező közlekedésföldrajzi adottságok kiváló feltételeket
teremtenek a kereskedelmi−logisztikai fejlesztések számára, az agglomerációs területet érintő
kereskedelmi áruszállítás növekvő tendenciákat mutat, ahol a kereslet megfelelő
infrastruktúrával (M1, M7 és M0 autópályák) párosul, a területre a raktárbázisok, logisztikai,
kereskedelmi létesítmények gyors és nagyszámú megjelenése jellemző, az elmúlt években az
agglomeráció nyugati szektora elsőszámú kereskedelmi központtá lépett elő

humán erőforrások: az agglomerációba egyre erőteljesebb bevándorlás figyelhető meg,

folyamatosan nő a külföldi munkavállalók száma, a munkanélküliség a térségben 4-5%-os, az
országos átlag felét sem éri el, a betöltetlen álláshelyek 1/3-a a térségben található, azaz
megjelent a munkaerőhiány, a kvalifikált munkaerőbázis megfelelő alapot jelent a magas
szaktudást igénylő ágazatok fejlődéséhez, a modern technológiák befogadásához, a lakosság
munkaerő képzettsége, iskolázottsága országos viszonylatban kiemelkedő.

Budaörs lokális adottságai

A korábbiakban ismertetett, és az agglomeráció egészére általánosan bemutatott kedvező

adottságok jelentős része megtalálható Budaörsön. Az V-ös európai korridor halad keresztül a
településen, az M1 - M7 - M0 autópályák találkozásánál fekszik. Budapesttel közvetlenül
szomszédos település, ahol − jelenleg nem használt − iparvágány halad át. A külföldi tőke
részaránya kimagasló. A helyi vállalkozások már jelentős tapasztalatokkal és eredményekkel
rendelkeznek. Jelentős szellemi kapacitással rendelkezik a település. Budaörs egykori sváb
település, a mai napig is megőrizte hagyományait, kulturális örökségét. A német nyelvismeret
jelentős vonzerőt jelent a külföldi (német) beruházóknak. A település infrastrukturális
ellátottsága az elmúlt tíz esztendőben jelentős változásokon ment keresztül, ennek
köszönhetően ma már kimagaslóan jó az agglomerációban. A korábbi ipari területeken is
teljes a közművesítettség. A településnek tizedik éve ugyanaz a polgármestere, ami nagyban
segíti a hosszú távú tervezést és fejlesztést.

3. A siker évtizede: 1990-1999

A humán erőforrások szerepe Budaörs fejlődésében

Budaörs népesedési folyamatait, humán erőforrásainak helyzetét és azok változásait

nagymértékben meghatározták az országos és regionális tendenciák. A hetvenes években a
Pest megyei városokat nagy népességmozgások, bevándorlások jellemezték. A budapesti
agglomerációba különösen jelentős volt a bevándorlás. A nyolcvanas években az
agglomerációs településeken egy új, eddig ismeretlen folyamat veszi kezdetét: a koncentrált
vándorlás. Megindul − elsősorban a pesti, keleti oldalon − az elvándorlás, a települések
népessége rohamosan csökken, a budai oldalon viszont ugrásszerűen emelkedik. Budaörs
kiemelkedő helyet foglalt el a bevándorlásban, s hasonló folyamatok jellemzik napjainkban is.

Jelenlegi lakosságszámával Budaörs az agglomeráció többi városával összehasonlítva a

közepesen nagy városok közé tartozik. A növekedés üteme és mértéke kimagasló a régió többi

43
településéhez képest is: 1980-1990 között 15%-os volt a népesség számának emelkedése, s
ezen belül 11,7% a vándorlásból származott8.

1990-ről 1998-ra a népesség különösen gyors növekedése volt tapasztalható (13%)9, s ezzel
Budaörs a népesség növekedése tekintetében (is) Magyarország első öt városa között foglal
helyet. A nettó növekedés tekintetében pedig az ország 60 legfontosabb városa között az első
helyen áll (1996-ban 2,28% volt a nettó növekedés). 1999-re az 1997 év végihez képest 6,5%-
os volt a növekedés10.

A településen a korszerkezet nagyon kedvezően változik, elsősorban a kereső korú népesség

javára. Jelenleg a település lakóinak 62 százaléka (!) aktív korú. 18 évesnél fiatalabb a
lakosság 17 százaléka, míg a 60 évnél idősebbek aránya 15 %. A demográfiai folyamatok
alakulása tehát nagyon jó a településen. Felmérések alapján megállapítható továbbá, hogy a
beköltözők jelentős része az aktív korcsoportokba tartozik. A családfők 40%-a 45-54 éves, a
házastársak 38%-a 35-44 éves.

A lakosság iskolázottsága, képzettségi szintje Pest megyén belül jelentős szóródást mutat.
Hasonlóan a demográfiai folyamatokhoz, itt is a Duna pesti oldalán találunk sokkal
alacsonyabb képzettségi szintet, szemben a budaival. Az agglomeráció 43 településéből11 a
diplomások aránya 1990-ben Solymáron a legmagasabb (18,4%), Budaörs a második: a 24
éves és idősebb népesség 16,4%-a diplomás12. Ezzel szemben a legrosszabb arányokat Gyál
(4%) és Alsónémedi (4,1%) településeken találjuk.

A folyamat oka kettős: egyrészt a kedvező környezeti feltételekkel rendelkező települések a

fővárosból kiköltöző un. gazdasági és kulturális elit kedvelt lakhelyei, másrészt viszont a
fővároshoz közel fekvő, rendkívül magas letelepedési költségekkel (pl. ingatlan-árak) járó
kiköltözést elsősorban a kvalifikáltabb, jobb anyagi erőforrásokkal rendelkező társadalmi
rétegek tudják megfizetni. Így az iskolázottsági szint területi különbségei a fővárosi
agglomeráció területén megmutatják azokat a gazdasági, kistérségi folyamatokat, amelyek
jellemzik a régiót. Ezen belül Budaörs szerepe kiemelkedő.

Infrastrukturális viszonyok

Új pozitív jelenség a kilencvenes években, hogy a népességszám dinamikus emelkedése maga

után vonta az infrastrukturális ellátottság fejlődését. A szocialista időszakban azokban az
agglomerációs településeken, amelyekben hirtelen megnövekedett a népességszám, nem
történtek meg azok a fejlesztések, melyek normális lakókörülményeket jelentettek volna. Az
önkormányzati rendszer bevezetése, az önállóság és a közművesítésre fordítható összegek
decentralizálása gyors és kedvező változásokat hoztak. Soha nem látott mértékben indultak
meg a különböző infrastrukturális beruházások és fejlesztések.

8
A fenti folyamat a budai oldalon lévő agglomerációs településekre általában jellemző, míg a pesti oldalon éppen
ennek az ellenkezője: csökken a népesség és negatív a vándorlás.
9
Forrás: Közlemények a budapesti agglomerációról, 8. KSH, Bp. 1998. pp.66-67.
10
1997 év végén 22405 lakosa volt Budaörsnek, 1999-re ez 23872-re nőtt (KSH, 1999.)
11
Az adatok az 1990-es népszámlásból származnak, ekkor még 43 települése volt az agglomerációnak
12
A fenti arányokra jellemző, hogy egyes budapest kerületekben (a pesti oldalon) sem találunk ilyen képzettségi
szintet.

44
Budaörsön 1990-ben a lakások mindössze 48%-a volt bekapcsolva a közüzemi vízhálózatba,
ami a megyei átlag alatti arány. 1990-1995 közötti időszakban 12 százalékponttal nőtt a
vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya, s így ma már a lakások 60%-ában találunk vezetékes
ivóvizet. ugyanakkor ez az arány még mindig alacsonyabb, mint az agglomerációs övezet
átlagértéke.

A közcsatorna hiánya 1990-re szinte katasztrofálissá vált a megyében, komolyan

veszélyeztetve a térség környezeti állapotát. A csatornázás helyzetét tovább rontotta az a tény,
hogy ezek a beruházások (szennyvízelvezetés, tisztítás) rendkívül költségesek, s csak nagyon
lassan térülnek meg, viszont azzal az "előnnyel" járnak, hogy a beruházások elmaradásával
járó hátrányos következmények csak később, időben eltolva jelentkeznek13. Így Pest megye a
csatornahálózatba bekapcsolt lakások arányát tekintve is országosan az utolsó volt (14,4%).
Budaörsön ez az arány 33% volt, ami nagyjából az országos átlagnak felelt meg. 1995-ig ez az
arány 44% lett.

Budaörsön tehát 1990-1998 között rendkívüli mértékben nőtt a víz-, és csatornahálózat

hossza, ami a településeken élők helyzetét jelentősen javította, s továbbra is vonzóvá teszi a
beköltözők számára. A csatornahálózat fejlesztésére szánt összegek jelentőségét mutatja, hogy
1998-ban az önkormányzati infrastrukturális beruházások közül csak a csatorna és
közúthálózatot fejlesztették. Az eredmények elsősorban annak köszönhetőek, hogy Budaörs
élt a kilencvenes évek elején az infrastrukturális fejlesztésekre alanyi jogon járó állami
támogatással. Ez 1992-ben 60%-os volt, s mára 30%-ra csökkent, így azok a települési
önkormányzatok, akik később kapcsolódtak be, jelentős hátrányba kerültek.

A lakásállomány 1990 és 1998 között 9,6 százalékkal nőtt az agglomerációs övezetben. Ezt
Budaörs túlszárnyalta, ahol 13%-os volt a növekedés. 1992-93-ban készültek el azok a 3-4
szintes társasházak, melyek Budaörs főútja mentén találhatók. 1994 után elsősorban a négy- és
többszobás lakások aránya növekedett. A száz főre jutó épített lakások számát tekintve
Budaörs, Solymár után a második a budapesti agglomerációban.

Az életminőség javulását jelzi a laksűrűség14 csökkenése is a településen, ellentétben pl.

Budapesttel, ahol a laksűrűség a népességfogyás miatt következett be. A lakásépítés fajlagos
(1000 lakosra jutó) mutatója sokkal jobb helyzetet tükröz, mint az agglomerációs övezet
egészére vonatkozó jelzőszám. A lakásépítések gazdasági hátterét teljes egészében a
magánerő adja, önkormányzati finanszírozású lakásépítés egyáltalán nem történik és az
önkormányzat hosszabb távon sem tervez lakásépítést.

A nyolcvanas évek vége óta bekövetkezett politikai -gazdasági változásokkal együtt

alapvetően megváltoztak a közellátás intézményrendszerei, finanszírozása. A jelentős
decentralizáció következtében a korábban érvényesülő "központi elosztás és támogatás"
megszűnt és helyét az önkormányzatok nagyfokú önállósága vette át. Ennek következtében
átalakultak azok a szociális és egészségügyi rendszerek is, melyek a lakosság
életkörülményeinek alakításában alapvető szerepet játszanak.

13
Sok esetben olyan fejlesztéseket hajtottak végre a térségben, amelyek sokkal "látványosabbak" és rövid távon
"sikeresek" voltak.
14
100 lakásra jutó lakosok száma

45
Az egyes társadalmi csoportok életkörülményeinek romlása kikényszerítette a szociális
ellátások körét. Megyei, de országos szinten is nőtt a "hagyományosan" szociális
gondoskodásra szoruló nyugdíjasok aránya. Budaörsön a kedvező korstruktúra következtében
az időskorúak aránya nem emelkedett, sőt megyei szinten kimagaslóan kedvező az öregségi
index. A korábban is meglevő szociális infrastruktúrának fontos része az idősek napközi
otthona15, amely mellett jól kiépített házigondozó-szolgálat működik a településen. A fiatalok,
veszélyeztetett gyerekek helyzetét segíti a városban található családsegítő szolgálat. Az egyre
nagyobb társadalmi konfliktusokat okozó "hajléktalan-helyzet" enyhítésére szolgál a TINTA
átmeneti szállás, ahol 8 hely áll a hajléktalanok rendelkezésére éjszakánként.

A szociális törvény által előírt önkormányzati segélyezési formák mindegyike igényelhető a

településen. A viszonylag jó anyagi és szociális viszonyokat mutatja a segélyezettek alacsony
aránya16.

A népesség számának dinamikus emelkedése, az építkezések gyorsuló üteme egyre nagyobb

kihívásokat jelent a szolgáltatási infrastruktúra számára is. A gazdasági átalakulással együtt
rohamosan emelkedett az egyéni vállalkozások száma, s nőtt a kereskedelemben vállalkozni
kívánók aránya. Jól tükrözi ezt a budaörsi példa is, ahol öt esztendő alatt a kiskereskedelmi
boltok száma 196%-kal nőtt. Ezzel Budaörs messze kiemelkedik az agglomerációs
települések között. Jellemző továbbá, hogy míg az agglomeráció egészében az alapellátást
biztosító élelmiszerboltok az összes növekedés közel harmadát jelentik, addig ez az arány
Budaörsön csupán 24%. Ennek oka az, hogy elsősorban nem az alapellátásra van fokozott
igénye a lakosságnak, hanem az egyéb, inkább a jobb anyagi körülmények között élők egyedi
igényeit szeretné kielégíteni a bővülő kereskedelmi hálózat.

A kereskedelmi hálózat egyediségét az is fokozza, hogy az elmúlt évek során a fővárosba

vezető főutak mentén egyre több un. városkapu-központ nyílik meg. Ezek többnyire
különböző ipartelepek, raktárak, szolgáltatóegységek és bevásárlóközpontok csoportjai.
Kialakulásukat magyarázza − többek között − a külföldi tőke egyre nagyobb arányú
megjelenése a területen. Budaörsön adottak azok a kedvező feltételek, melyek ezeket a
folyamatokat gyorsítják. Így a kivezető autópálya mentén a főváros szomszédságában épült fel
az első METRO és AUCHAN áruház, s az épülő BUDAPARK 40 hektáros területe tovább
emelheti a terület gazdasági jelentőségét, s ezáltal az itt élők életkörülményeit is javítja. A
nagy felvevőpiac − a főváros − közelsége jelentősen gyorsítja a különböző raktáráruházak
(OBI), lerakatok itteni megtelepedését, s ezzel együtt gyorsan növekszik a városkapu-
központok száma is, ami sok új munkahelyet teremt az itt élők számára.

A kiskereskedelmi bolthálózat, valamint a megjelenő üzletközpontok miatt jelentősen

emelkedett a vendéglátóhelyek és kereskedelmi szálláshelyek aránya. 1000 lakosra Budaörsön
jelenleg 25 kereskedelmi szálláshely jut. Az itt töltött vendégéjszakák száma öt év alatt
tízszeresére növekedett, az ideérkezők 80%-a külföldi, elsősorban német állampolgár17.

15
A bennlakásos otthont döntően az önkormányzat finanszírozza, csupán az étkezés önköltséges,
jövedelemarányosan.
16
-rendszeres szociális segély, jövedelemmel nem rendelkezőknek: 1999-ben 11 fő
-lakásfenntartási támogatás: 700 család
-ápolási díj: 25 fő
- gyermeknevelési támogatás: 90 fő
17
A rendszerváltozást követően egyre jelentősebbé vált a korábban kitelepült vagy kitelepített németek
"hazatérése". Sokan vásárolnak ingatlanokat a településen, vannak olyanok is, akik végleg hazaköltöznek.

46
 A gazdasági aktivitás jellemzői Budaörsön

Az új gazdasági tér elnyeréséért folytatott verseny egyik első és alapvető lépése volt a
privatizációs folyamat elindulása, mely jelentős hatást gyakorolt a gazdasági térszerkezet
változására. Budaörsön a vállalkozás-aktivitást jelzi, hogy mára már az összes − korábban is
budaörsi telephellyel rendelkező − állami cég eladásra került18. A privatizációs folyamat
jellemzője, hogy a korábbi állami cégek budaörsi telephelyeinek magánosítása során főként a
helyi tőke bevonása volt jelentős. Állami cégek megszűnése sokkal kisebb arányban történt.

A gazdasági változások egyik legneuralgikusabb pontja Budapesten és környékén a

termőföldek értékesítése, magánkézbe adása. Ennek oka az, hogy a főváros környéki földek
nagyon kedvező befektetési adottságokkal rendelkeznek. Így sok helyen konfliktust okozott a
földek megvásárlása a helyi gazdák, az egykori tulajdonosok és a befektetők között.
Budaörsön korábban egyetlen országos szinten is kiemelkedő jelentőségű mezőgazdasági
üzem volt (Sasad). A termelőszövetkezet földjeinek egy része szövetkezeti tulajdonba került
(helyi gazdák), a másik részét telekingatlanként hasznosítják.

Új gazdasági aktivitás

Budaörsön az új gazdasági aktivitás előzetes feltételei adottak voltak. Ennek is köszönhető,

hogy a gazdasági-szervezeti innovációk nagyon gyorsan terjedtek. Az egyéni vállalkozók, a
kis- és középvállalkozások és a külföldi tőke szinte egyidőben, a gazdasági átalakulás korai
szakaszában jelentek meg19. Egy 1992-ben készült elemzés szerint az 1000 lakosra jutó cégek
számát, valamint az 1000 lakosra jutó alaptőke értéket tekintve Budaörs az agglomeráció
egyik legdinamikusabb települése (Probáld, F.-Szegedi, G. 1994).

A gazdasági folyamatok hátterét a jól kiépített intézményrendszer adja, melynek két alapvető
része van. A jól működő gazdaság keretét törvények, jogszabályok, rendeletek adják. Az 1990-
es parlamenti választásokat követően a Törvényhozás egyik első lépése az un. gazdasági
kerettörvények megalkotása volt. Ezek adták a keretet a helyi rendeletek megalkotásához. A
kilencvenes évek elején a települési önkormányzatok többé-kevésbé sikeresen megalkották a
helyi gazdálkodásról szóló rendeleteiket, melyek lehetővé tették a vállalkozások gyors
terjedését, a külföldi tőke megjelenését stb.

Az intézményrendszer másik összetevője az a helyi intézményi környezet, amely lehetővé teszi

a gazdaság résztvevői számára a minél gyorsabb és zavartalanabb működést, ösztönzőként hat
a befektetésekre.

Az önkormányzat fejlesztési elveit az 1994 után elkészült Cikluspolitika20 tartalmazza,

amelyben fontos elvként jelenik meg a környezetei szempontból hátrányos hatásokat is rejtő

18
Az eladásra került, korábban állami cégek a következők: Pest megyei Villanyszerelő Vállalat, Magyar
Villamos Művek Rt., OTP Bank Rt., Ravill Kereskedelmi Rt., Budapesti Elektromos Művek Rt.(ELMÜ),
INTERPIKK Kft., Dunakenyér Rt., Betonútépítő Rt., MATÁV Rt., MOL Rt., AMFORA Rt., TIGÁZ Rt.,
MOBILITÁS Rt., ÚTVASÚT Rt., MOGÜRT Gépjármű Kereskedelmi Vállalat, ALTERRA Kft.
19
Az 1988-ban megjelent un.társasági törvény erőteljesen növelte a vállalkozói kedvet, s ennek is köszönhetően
a korai vállalkozások már ezt követően megjelentek
20
A budaörsi Önkormányzat képviselő-testülete adott megbízást a Polgármesteri Hivatalnak, hogy a
polgármester vezetésével kidolgozza a település távlati fejlesztési elveit

47
adottságok − földrajzi fekvés, autópályák, környezetszennyezés − előnyökké alakítása, ami
egy erőteljes vállalkozás-barát politikával, minél több beruházót igyekszik a városba vonzani.

Az önkormányzat kiemelten támogatja a vállalkozások működésének hátteret adó

infrastrukturális beruházásokat, a tőke megtelepedéséhez szükséges terület előkészítéseket.21
A település jó gazdasági adottságai miatt az önkormányzat nem ad kölcsönöket,
támogatásokat új vállalkozásokhoz. Viszont figyelmet érdemel, hogy a helyi iparűzési adó 8
ezrelékes, szemben pl. a budapesti 12 ezrelékkel, ami nagyon jelentős vonzerőt jelent a tőke
megjelenésének, az innovációk terjedésének. A vállalkozás-ösztönzés legfontosabb formája
tehát a helyi adók kedvezménye, ami biztonságosabb hátteret biztosít az új
kezdeményezéseknek.

A helyi tőke igénybevételén túl szükséges külső erőforrások ígénybevétele is. Ennek fő
formája a pályázatok útján elnyert állami támogatások, melyek közül kiemelkedő a közmű-
fejlesztéssel kapcsolatos támogatások köre.

A budaörsi önkormányzat aktív, erősen vállalkozás-vonzó politikát folytat, ami elsősorban a

helyi nagyvállalatokkal való minél szorosabb együttműködést, a helyi vállalatok
támogatásának megnyerését szorgalmazza. Az önkormányzat fő eszköze a humán környezet
javítása, valamint a kedvező helyi adózási feltételek megteremtése. Az önkormányzati politika
talán legfontosabb motivációja az, hogy a település területe már most szinte teljesen telített, s
ezért várhatóan a jövőben fokozatosan el fogja veszíteni fejlődésének jelenlegi dinamikáját.
Így az önkormányzati vezetés hosszútávú célja a már meglevő erőforrásokkal való minél
sikeresebb és eredményesebb gazdálkodás.

Helyi adóbevételek

Budaörs város bevétele a kimutatások szerint 1998-ban, minden eddiginél nagyobb volt. A
település hat esztendő alatt (1992-1998 között) megtízszerezte helyi adóbevételeit, az
iparűzési adó pedig két év alatt (1996-98 között) megduplázódott.

A település gazdálkodásában és sikeres működésében kiemelkedő jelentősége van a helyi

gazdálkodásnak, illetve az önkormányzat adópolitikájának: az önkormányzat tudatos
adópolitikával, mégpedig a helyi adók mértékének a környező településeknél alacsonyabb
szinten tartásával érte el azt, hogy a fővárosból kitelepültek a nagyvállalatok. Az iparűzési adó
a Budapesten kivetettnek kétharmada. A jó "adókörnyezet", a kedvező földrajzi fekvés, az
infrastruktúra jó kiépítettsége, a vállalkozásbarát környezet együtt eredményezték a város
kiemelkedően gyors fejlődését.

A helyi adóbevételek 80%-át a 20 legnagyobb vállalkozás fizeti be, ezek közül is kiemelt
jelentőséget kapnak a kereskedelmi illetve logisztikai cégek, kisebb fontosságú az ipari cégek
szerepe, bár itt is találunk nagy vállalatot (Tetra Pak). A helyi beszállítók jelentőségét egyelőre
nehéz kimutatni, csak egyes példák vannak rá (pl. Auchan). A nagyvállalatok vonzása
azonban jelentős, és várhatóan a közeljövőben ki fog alakulni a helyi beszállítói kör is.

21
Kitűnő példa erre a Pannon GSM országos bázisa, mely itt épült ki.

48
1999-től mentes a helyi iparűzési adó fizetése alól az a vállalkozó, akinek az adóévben elért
nettó árbevétele az 5 millió forintot nem haladja meg: az önkormányzat ezzel kívánja
támogatni a kisvállalkozások fejlődését a településen.

4. Konfliktusok

Az eltelt évtized alatt Budaörs páratlanul dinamikus fejlődésen, átalakuláson ment keresztül,
ami azonban sokszor feszültségekkel és ellentétekkel párosult. A konfliktusok egy része a
települési környezet átalakulásából (multinacionális cégek, jelentős bevándorlás), másik része
viszont az ehhez szorosan kapcsolódó környezeti - társadalmi konfliktusokból ered.

Budaörsön a munkanélküliség elenyésző, tulajdonképpen már az un. search unemployment

kategóriájába tartozó, 3,5%-os.

A munkaerőhelyzettel párosuló konfliktusok legfőbb forrása az, hogy a városba települt

multinacionális cégeknél nem jelent előnyt a lakóhely, sőt sokszor a helyi lakosok
"informálatlanságuk", "rosszabb öltözködésük" miatt hátrányban maradnak a fővárosiakkal
szemben, ami konfliktust jelenthet a helyi lakosság körében. A helyi önkormányzati vezetés
illetve a helyi lakosság egyik legnagyobb "vitája" éppen a multinacionális cégek, elsősorban a
bevásárlóközpontok városkörnyékre történő telepítése.

A település fejlődéséhez jelentős mértékben hozzájáruló nagyberuházások telítették meg

Budaörsöt. A konfliktus forrása, eredete ugyanaz: a kiváló települési adottságok. A lakossági
szuburbanizáció alapvető oka a lakóhelyi környezet megváltoztatása iránti igény. A gazdasági
szuburbanizáció motivációja a kiváló közlekedésföldrajzi helyzet mellett az a települési
környezet, ami vonzó lehet egy külföldi befektetőnek. A konfliktus tehát a kiegyensúlyozott
szuburbanizációs folyamat, azaz a lakóhelyi és a gazdasági szuburbanizáció feloldhatatlan
ellentéte.

A dinamikusan fejlődő térség egyre jelentősebben alakítja át a természeti környezetet. A

beépített területek arányának növekedése gyorsan csökkenti a zöldterületek arányát, ami
egyébként az egyik legfontosabb vonzereje a településnek. További konfliktusokat okoznak a
közlekedés, a növekvő forgalom (személy-, és áruforgalom egyaránt) az itt élők és az ide
"csak" vásárolni, beszerezni járók között. Az átmenő forgalom rontja a település levegőjét, a
zajártalom fokozódik. A városon keresztülhaladó főút nem tudja az áthaladó forgalmat
egyenletesen átengedni, ezért sokszor forgalmi dugók alakulnak ki22. Az M0 körgyűrű építése
könnyíthet a helyzeten, de az alapkonfliktusokat nem oldja meg. Egyre fokozódik a területen
működő környezetvédők aktivitása, tiltakozásokkal próbálják lassítani a folyamatokat23.

A korábban elemzett vándorlási folyamatok azt mutatják, hogy igen jelentős a településre
történő beköltözés. Adódik a kérdés: létezik -e valamiféle konfliktus az újonnan érkezők és az
"őslakosság" között? Budaörs a második világháborút megelőzően "zárt társadalmú" település
volt. Lakói egymás között házasodtak, migráció nem volt jellemző. Az anyanyelvi arányok

22
A természeti viszonyok, a hegyek között elhelyezkedő településen nem teszik lehetővé az utak szélesítését sem.
23
A legutolsó ilyen jellegű konfliktus, az idén májusban átadott CORA bevásárlóközpont körül bontakozott ki. A
Törökbálint és Budaörs között megépült üzletközpont miatt a helyi környezetvédők több tiltakozást is szerveztek.

49
változása24 maga után vonta a település nyitottabbá válását, egyre több vegyes házasság
köttetet, s fokozatosan növekedett a betelepülők aránya. A hetvenes években ez utóbbi
folyamat felgyorsult, ekkor épültek a település első "lakótelepei". Ebben az időszakban −- az
önkormányzati és lakossági interjúk szerint − még jelentős konfliktusok voltak az "ófalusiak"
és a "lakótelepiek" között. Mára ezek teljesen megszűntek, helyüket mások foglalják el.

Az eddig elmondottakból is értelemszerűen következik, hogy pusztán a különböző

szemléletmódokból is igen lényeges érdekellentétek adódhatnak.

Egyéni érdekszint: elsősorban a mikrokörnyezethez (beépített terület minősége, komfortosság,

infrastrukturális ellátottság stb.) és az egyén életszínvonalát befolyásoló gazdasági,
környezetvédelmi költségekhez (árak, adók, közvetett elvonások stb) kapcsolódnak.

Lokális (települési) szint: ellentmondásos a helyi szint érdeke.

Rövid távon a települések egyrészt érdekeltek az általános gazdasági helyzet javításában. Ezt
megnehezíti a jelenleg érvényes önkormányzati finanszírozás és a helyi gazdálkodás. Azaz
kénytelenek a települések minél több lehetőséget kihasználni a stabil helyi gazdálkodás
érdekében, másrészt viszont a települések egymástól is függnek, azaz egymással is
versenyeznek a bevételekért.
Hosszú távon a legfőbb érdek a stabil helyi társadalom, az egészséges és vonzó környezet.
Azaz a települések érdeke a környezettudatos cselekvés.

Kistérségi szint: az előzőekben jellemzett és egyre erősödő települési verseny miatt azok a
kistérségek tudnak hosszú távon gondolkozni, ahol sok a sikeres település, van lehetőség a
tudatos tervezésben, s a rendezési terv végrehajtása kevesebb gazdasági-társadalmi áldozattal
jár.

Regionális szint: A települések érdeke általában az un. nagy, vagy regionális szinthez való
alkalmazkodás, amely azonban már regionális identitás meglétét is feltételezi. A budapesti
agglomerációban ez általában egyet jelent a fővárosi, budapesti szinttel. Az ahhoz való
felzárkózás, illetve a földrajzi közelség adta előnyök kiaknázása az agglomerációs települések
érdeke.

5. Budaörs a térben - a térkapcsolatok változása

A hagyományos (történelmi) városok környezetükkel − vonzáskörzetükkel − építettek ki

kapcsolatokat (Enyedi Gy.1996). A nagyvárosok körül kialakult agglomerációs zónában
elővárosok jöttek létre, melyek függése a központi településtől már korántsem olyan jelentős,
mint a városfejlődés korai szakaszában. Magyarországon, éppen a társadalmi-gazdasági
változások következtében, felgyorsultak ezek a folyamatok. A korábban már említett
"városverseny" egyre élesebbé válik. Különösen jelentős ez egy olyan területen, mint a
fővárosi agglomeráció. A korábbi egyoldalú függés Budapesttől megszűnt, az agglomerációs
települések kapcsolatrendszere, szomszédsági viszonyai átalakultak. A nagyfokú önállóság a

24
A német anyanyelvűek egészen a második világháború végéig többségben voltak a magyar anyanyelvűekkel
szembe

50
vesztesek oldalára sodort sok települést a főváros körül25. A versenyképesebb települések
ugyanakkor rendkívül gyorsan tudtak alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, s átalakították
korábbi kapcsolatrendszerüket. Budaörs is ezek közé a sikeres települések közé tartozik. A
megváltozott körülményekhez több szempontból is sikeresen illeszkedett:

Kapcsolat Budapesttel: a kilencvenes évek változásait megelőzően Budaörs elsődleges

funkciója az volt, hogy a fővárosból kiköltöző magas társadalmi státusú és jobb anyagi
helyzetben élőknek lakhelyet adjon. A lakásépítések mértéke, a népesség számának dinamikus
növekedése mutatja ezeket a folyamatokat. A fővárostól való függés ebben az időszakban
nagyon erős volt. Az aktív korú lakosság több, mint 90%-a Budapestre járt dolgozni. A
korábban elemzett adatokból is kitűnik, hogy a szolgáltatások minősége a növekvő ígényekkel
nem tudott lépést tartani, jelentős lemaradások voltak (csatorna, víz, kiskereskedelem stb). A
változásokat követően nagyon gyorsan kellett alkalmaszkodni az új helyzethez.

Ennek csak azok a települések tudtak megfelelni, ahol:

jól működő önkormányzat alakult,
rendelkezésre állt megfelelő, mozgósítható tőke,
sikeres innovációs környezet,
a korábban kialakult foglalkozási szerkezetnek nem kellett jelentősen átalakulni stb.

Budaörsön szinte minden "készen állt" a változásokra. A város erős "Budapest-függése"

ugyan megszűnt, de szinte ezzel egyidőben − élve az új önállósággal, és felhasználva a
városban "kamatoztatható" értékeket − az önálló siker útjára lépett. Mára már olyan igazi,
elővárosi funkciókkal rendelkezik, melyek lehetővé teszik számára a teljes önállóságot. A
nagyon kedvező közlekedésföldrajzi helyzetet kihasználva olyan bevásárlóközpontok épültek
és épülnek, ahová a fővárosiak járnak bevásárolni. A fővárosba érkező áruk egy részét a
Budaörsön és környékén létesített lerakóhelyeken, raktárakban őrzik. S ezzel együtt egyre
több budaörsi lakos kap helyben munkát, az ingázók aránya már korántsem olyan jelentős,
mint 1990-ben volt.

Kapcsolat a szomszédos agglomerációs településekkel: Budaörs sikeres fejlődéséhez szükség

volt egy olyan településkörnyezetre, mint amilyen a fővárosi agglomeráció nyugati oldalán
kialakult, s amelyben Budaörs is beágyazódik. A szomszédos települések, Budakeszi,
Törökbálint és a Zsámbéki-medence települései olyan környezete biztosítanak, ami lehetővé
teszi a sikeres fejlődést. A települések együttműködései ennek megfelelően sokrétűek.
Kiemelendők ezek közül a közös beruházások, fejlesztések. Elsősorban a közműellátás,
vízrendezés területén történnek közös beruházások. További fontos kapcsolat a települések
között a különféle környezet-, és természetvédelmi együttműködések26.

Az amerikai nagyvárosok urbanizációjában a nyolcvanas - kilencvenes években egy új, az

eddigiektől eltérő jelenséget írtak le, amely a korábban szuburbanizálódott városkörnyéki
területeken jelentkezett: a lakóhelyi szuburbanizációt, valamint a kereskedelem és az ipar
átalakulását követően a szuburbán téren belül átalakult az ingázás jellege, a munkahely
választás jellege és motivációi. Ma már az ingázás jelentősebb a szuburbán települések között,
mint a magváros és a szuburbán régió települései között, azaz a megindult a periférián belüli
25
Különösen igaz ez a pesti oldalon található agglomerációs településekre. A fővárosi ipar megszűntével az itt
élők jelentős része munkanélkülivé vált, s a gyorsan növekvő szociális feszültségek nem tették lehetővé a
talpraállásukat.
26
A területen több természetvédelmi terület van pl.: Budakeszi-park, Zsámbéki-medence

51
(szuburbán téren belüli) centrum-képződés, azaz kialakultak a perifériák új centrumai (Müller
és Rohr-Zänker, 1990). Budaörsön is hasonló helyzet alakult ki: megjelent az un. poszt-
szuburbanizáció, azaz a szuburbanizációs területen belüli szuburbán centrum-képződés.
Magyarországon jelenleg ez az egyetlen olyan település, ahol a folyamat leírható.

A budaörsi önkormányzat aktív, erősen vállalkozás vonzó politikát folytat, ami elsősorban a
helyi nagyvállalatokkal való együttműködést tűzi ki célul, a helyi vállalatok támogatását
igyekszik megnyerni. Fő eszközei a humán környezet javítása illetve a kedvező helyi adózási
feltételek. Mivel Budaörs területe már most nagyjából telített, ezért a jövőben minden
valószínűség szerint veszíteni fog dinamikájából, s már "csak" a meglevő erőforrásokkal fog
gazdálkodni. Így könnyen lehetséges, hogy a környező, nagyobb területű települések néhány
éven belül utolérik, vagy akár el is hagyják majd Magyarország jelenleg legdinamikusabban
fejlődő városát.

Hivatkozások

Adam, K. 1988 Stadtökologie in Stichworten, Verlag Ferdinand Hirt, Braunschweig

Beluszky P. − Győri R. 1999 A magyarországi városhálózat és az EU-csatlakozás’, Tér és Társadalom, vol. 13,
no. 1–2, pp. 1–30
Berg, L. van den et al. 1982 Urban Europe: A study of growth and decline, Oxford, University Press
Dövényi, Z., Kovács Z., Kok, H. 1997 A szuburbanizáció, a lokális társadalom és a helyi önkormányzati
politika összefüggései a budapesti agglomeráció településeiben, MTA FKI, Kézirat (Manuscript)
Enyedi Gy. 1996. Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet időszakában, "Ember-Település-Régió"
sorozat, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest,
French, R.A. and F.E.I. Hamilton 1979 The Socialist City. Spatial Structure and Urban Policy, John Wiley,
Chichester, New York
Härle, J. 1995 Siedlungsökologie’, Praxis Geographie, 9. sz., pp. 4–11.
Izsák, É. 1997 ’Sikeres települések: Budaörs’, MTA Stratégiai Kutatások, (Manuscript)
Izsák, É. − Probáld F. 1998 The changing role of Budapest Agglomeration in the economy of Hungary, Revue
Geographique de l’Est, 1998/4
Izsák É. 1998 ’A természeti és társadalmi környezet hatása Budapest határmenti területeinek fejlodésére’, PhD
disszertáció (kézirat)
Jöns, H. − Klagge, B. 1997 ’Bankwesen und Regionalstruktur in Ungarn’, ISR–Forschungsberichte, part 16,
Wien
Lichtenberger, E. 1991 Stadtgeographie, 2nd ed., vol. 1: ’Begriffe, Konzepte, Modelle, Prozesse’, Taubner
Studienbücher Geographie, Stuttgart
Lichtenberger, E., Cséfalvay Z., Paal M. 1995 Várospusztulás és városfelújítás Budapesten Az átmenet
trendjei 2, Magyar Trendkutató Központ, Budapest
Muziol, A. − Weclawowicz, G. 1994 Die Transformation des Wohnungswesens in Polen – eine Analyse des
Warschauer Wohnungsmarktes, ISR – Forschungsberichte, part 7, Wien
Müller, W. − Rohr-Zänker, R. 1995 Neue Zentren in den Verdicchtungsräumen der USA, Raumforschung und
Raumordnung 53, pp. 436–443
Nemes Nagy J. 1996 Soprontól Nyíradonyig –Városok a piacgazdasági átmenetben, In: Agg. Z. (ed.). Átépítés,
Comitatus, Veszprém, pp. 193-203.
Nemes Nagy J. 1997 Városok a piacgazdasági átmenet tereiben. Faktoranalízis eredményei’, (manuscript)

52
Nemes Nagy J. 1999 Hol laknak a gazdagok?, In: Tésits R. and Tóth J. (eds.). A társadalmi minimumtól a
jólétig, JPTE, Pécs, pp. 11-21.
Penz, H. 1992. Entwicklung, Struktur und Zukunftsaussichten der ländlichen Siedlung in der Tschechoslowakei
und in Ungarn, ISR–Forschungsberichte, part 5
Pickvance, C. G. 1986 Comparative urban analysis and assumptions about causality, International Journal of
Urban and Regional Researches, vol. 10. no.1. pp. 162–184
Probáld F. − Szegedi G. 1994 A gazdasági társaságok elterjedése a budapesti aggmomerációban, Földrajzi
Értesítő, vol. XLIII, pp. 281–292
Rechnitzer J. 1993 Szétszakadás vagy felzárkózás. A térszerkezetet alakító innovációk, MTA RKK Pécs–Győr
Sági Zs. − Trócsányi A. 1998 Szegregáció a budapesti agglomerációs övezetben, Földrajzi Értesítő 2. füzet, pp.
235–248.
Scherf, K. 1998 Die metropolitane Region Berlin, ISR – Forschungsberichte, part 17, Wien
Schmidt, H. 1991 Die metropolitane Region Leipzig – erbe der sozialistischen Planwirtschaft und
Zukunftschansen, ISR – Forschungsberichte, part 4, Wein
Schulz, M. 1998 Berlin – Abschied von einer geteilten Stadt?, Europa Regional, 1998/6, pp. 2–14.
Siedl, M. 1995 Stadtverfall in Bratislava, ISR – Forschungsberichte, part 9, Wien
Sieverts, T. 1998 Zwischenstadt zwischen Ort und Welt, Raum und Zeit, Stadt und Land, Bauwelt Fundamente
118, Vieweg, Braunschweig.
Szelényi I. 1983 Urban Inequalities Under State Socialism, Oxford University Press
Szirmai V. 1999 A környezeti érdekek Magyarországon, Pallas, Bp.
Tímár J. 1994 A szuburbanizáció néhány elméleti kérdése és alföldi sajátosságai, Kandidátusi értekezés,
Békéscsaba

53
54
 Turizmus és politika:
a kispolgárság felemelkedése a Nyugat-Balatonnál

Csite András

Bevezetés
Mára a turizmus a nemzetközi gazdaság egyik leggyorsabban növekvő és egyben egyik
legfontosabb területévé vált. Az ágazat különösen az 1960-as évek eleje óta növekedett
robbanásszerűen, amit elsősorban a fejlett nyugati országok közép- és munkásosztályainak
megváltozott fogyasztási szokásai okoztak (Boissevain 1996). A turizmus gazdasági
jelentőségének növekedése a gazdaságfejlesztési gondolkodásra sem maradt hatás nélküli: a
nemzetközi gazdasági szervezetek ösztönzésére a fejletlenebb országok, térségek, települések
fejlesztési döntései egyre többször irányultak a turizmusra, a nemzeti, regionális és helyi
gazdaság turisztikai célú átalakítására.

Szűkebb gazdasági hatásain túl a turizmus felfutása nem marad következmények nélkül arra
sem, amint a vendéglátó önmagát és szűkebb környezetét látja. Az, amit a vendéglátó a
turistának felkínál nem más mint identitása némely, megfelelőképpen kommercializált eleme
(Lanfant et al. 1995). Így nem csoda, hogy az identitás az idegenforgalomról folyó közbeszéd
(tourism-discourse) egyik kulcselemévé vált. A vendéglátó önmagát, az ő világának egy részét
kívánja megmutatni és átadni a turistának, aki ezt a kellően egzotikusnak és különlegesnek
gondolt identitást akarja megismerni, magáévá tenni, fotón és videófilmen megörökíteni,
hazavinni, s visszaemlékezve újra átélni. Számos, korábban másként értelmezett dolog
jelentése változik meg a turizmus-ipar felfutásával. A jelentésváltozások leginkább az örökség
(heritage) elemeit érintik: a múlt és a jelen összekapcsolásának, azaz mintafenntartó funkciója
mellett – ill. gyakran e funkció elhalványodásával – a kulturális örökség gazdasági tőkévé,
kiaknázható és kiaknázandó értékké válik. Az örökség ilyen jellegű turisztikai átértelmezése
sajátos formában valósul meg: szigetszerűen, az adott hely sajátosságaitól néha teljesen
elütően (dislocalized) csak és kizárólag turisztikai célokra használatosan fordul elő.

A turizmus-ipar kiépülése egy-egy adott térségben együtt jár a szóbanforgó térség

átértelmezésével: megváltoznak a térség reprezentációja és az adott térben, helyen végzett és
végezhető társadalmi gyakorlatok. Rob Shields (1992) ennek az átértelmezési folyamatnak a
megragadására javasolta a társadalmi teresítés (social spatialization) fogalmát. Shields a
társadalmi teresítés három aspektusát különböztette meg: a térbeli gyakorlatokat, a tér
diszkurzív reprezentációját, és a reprezentáció tereit. A társadalmi terek ugyanis nem mint
általános terek léteznek, hanem mint specifikus, bizonyos tevékenységformák számára
alkalmas terek. A címkézés (labeling) folyamatán keresztül e helyek úgy jelennek meg, mint
éppen az adott helyen végzett társadalmi gyakorlatok számára alkalmas helyek, s más
tevékenységek pedig az adott helyhez nem illőnek nyilváníttatnak. Így egy-egy helynek
kialakul a sajátos imázsa. A hely-imázsok változhatnak és változnak is, némelyek elvesztik
relevanciájukat, míg másokat felfedeznek, elterjesztenek és a gyakorlatban elfogadottá
tesznek.

55
Urry a turizmus tömeges társadalmi gyakorlattá válását a turista szemszögéből, a látvány
oldaláról (tourist gaze) ragadta meg (Urry 1990, Lash – Urry 1994). A turista a felkeresett
helyet szemén keresztül, látva sajátítja el. Az, hogy a turista mit lát és mit akar látni az
társadalmilag nagyban meghatározott: osztály, nem, etnikum, kor stb. alapján különbözik a
turisták elvárása. Ahhoz, hogy egy-egy térség turisztikailag sikeressé tudjon válni, az kell,
hogy a meglevő, potenciális látványosságokat feltárják, a feltételezett turisták igényei szerint
átalakítsák és megfelelő kommunikációs csatornákon keresztül a látványosság
reprezentációját eljuttassák a potenciális turistához. Egy látványosság általában nem elég egy
térség turisztikai sikeréhez, ahhoz látványosságok, hely-imázsok sora kell, melyek
turisztikailag vonzó térmítosszá egyesülnek.

A turizmus-ipar a társadalmi struktúrát is megváltoztatja. Az idegenforgalom által érintett

térség részesévé válik nemzetközi totalitásoknak, jóléte attól válik függővé, hogy
megérkeznek-e a turisták a várt időben, nem maradnak-e el a gazdasági recesszió, környezeti
problémák avagy más, kiszámíthatatlan és kevéssé kontrollálható okok miatt. A turizmus
indukálta társadalmi változások másik aspektusa a helyi társadalmi szereplők közti hatalmi
kapcsolatok átalakulása: a turizmus révén előnyösen érintett szereplők befolyásának
növekedése, más, a turizmus-iparban részt nem vevő szereplőcsoportok társadalmi súlyának
csökkenése (Cloke – Thrift 1990). Egyes térségekben a turizmus-ipar legjelentősebb szereplői
a nagy multinacionális korporációk, s e helyeken a helyben élő emberek elsősorban e
nagyvállalatok alkalmazottaiként dolgoznak. Más térségekben az idegenforgalom felfutása a
helyi tulajdonban levő kis- és közepes vállalkozások domináns gazdasági szereplőcsoporttá
válását indukálta (Mullins 1994). Ez utóbbi térségekben a turizmusból megerősödött
kispolgárság különböző szervezetein keresztül, kollektív akciók sora révén igyekszik elért
társadalmi pozícióját stabilizálni és a helyi-térségi politikát a kispolgárok számára kedvező
intézkedések meghozatalára sarkallni.

A kis- és közepes vállalkozások által dominált térségi gazdaságok sikerességének egyik oka a
helyi gazdasági szervezetek közti bizalom és kooperáció magas szintje. Az olaszországi
Emilia-Romagna tartomány – mely Piore és Sabel tanulmányai révén a nemzetközi
szakirodalomban a sikeres SME szektor mintapéldájaként jelent meg – gazdaságának újabb
vizsgálatai szerint a kis- és közepes vállalkozások közötti kooperáció és bizalom növekedése
szükséges, de nem elégséges magyarázata a térség gazdasági sikerének. Ehhez az is
nagymértékben hozzájárult, hogy a térségi kormányzat olyan gazdaságpolitikát folytatott,
mely az SME szektor piaci adaptációját igyekezett megkönnyíteni, s mindeközben a helyi
szükségletekre választ adni képes közvetítő és tanácsadó hálózatot (pl. gazdasági kamarák,
vállalkozói tanácsadó szervezetek, stb.) hozott létre (Cooke – Morgan 1994).

Magyarország az 1990-es években mély gazdasági válsággal párosuló társadalmi átalakuláson

ment keresztül. Ennek az átalakulási folyamatnak egyik meghatározó aspektusa a tulajdonosi
viszonyok mélyreható megváltozása valamint az ország új nemzetközi gazdasági szerepe, a
nyugat-európai gazdasági hálózatokhoz történő kapcsolódása. A hazai vállalkozó-vizsgálatok
többsége elsősorban azoknak a kérdéseknek a megválaszolására összpontosított az utóbbi
években, hogy kiből lesz vállalkozó Magyarországon, a vállalkozások közül melyek képesek
expanzióra és melyek szűnnek meg néhány hónapi avagy évi működést követően. A
vállalkozások létrejöttének kulturalista (Kuczi 1996, 1998) és tőkeelméleti (Czakó et al. 1995,
Czakó 1997) magyarázata nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a vállalkozók sikeres
gazdasági működésük előmozdítása érdekében a gazdasági adaptáción túl egyénileg és
kollektíven milyen cselekvést valósítottak meg a szűkebb gazdasági szférán túl, a civil

56
szférában, ill. a politikai mezőben. E kérdések feltétele azért indokolt, mert mint az olasz
Emilia-Romagna példája is mutatja, a hosszabb távon is sikeres vállalkozói övezetek
létrejöttében és fennmaradásában a kis és közepes vállalkozásokat támogató helyi/térségi
politika is közrejátszik.

A helyi/térségi politika és a gazdaság kapcsolatának vizsgálata Magyarországon azért is

különösen indokolt, mivel az 1990-ben létrejött települési önkormányzatok jelentős
vagyonrészt (elsősorban ingatlant) kaptak a korábbi tanácsi és állami tulajdonból. Chris
Pickvance hívta fel egy 1997-os tanulmányában a figyelmet arra, hogy a posztkommunista
országok átalakulásának vizsgálata során a települési önkormányzatok gazdasági
jelentőségüknél sokkal kisebb kutatói figyelemben részesültek: “Sajnálatos és veszélyes, hogy
mig a politológusok a helyi önkormányzatokat a demokratikus átalakulás küzdőtereiként
vizsgálják, a közgazdászok a helyi (és nemzeti) gazdaság átalakulására koncentrálnak, s a két
szféra közötti kapcsolatok vizsgálata az elemzésekből kimaradnak.” (1997: 319).

Vizsgált kisrégiónk, Keszthely és Hévíz térsége az 1990-es években született tudományos

beszámolókban a sikeres átalakulás egyik példájaként jelent meg. A térség gazdaságában a
szolgáltató szektor a meghatározó, és a vállalkozások ezer főre jutó száma meghaladja az
országos átlagot. A “vállalkozás” fogalma nem csupán a tudományos közleményekben jelent
meg mint a térség sajátossága, hanem a térségi társadalom különböző szereplői is gyakran
érvelnek úgy, hogy Keszthely-Hévíz és a környező települések legfontosabb társadalmi
aktorai a vállalkozók. Az 1998-as parlamenti és önkormányzati választások alkalmával olyan
politikai csoportok kerültek a Keszthely város és a térség politikai vezetésébe, akik a
vállalkozói érdekek képviselőiként és a vállalkozói erények birtokosaiként jelenítik meg
magukat. Egy korábbi dolgozatunkban már bemutattuk, hogy az 1998-as vállalkozói politikai
“áttörés” miként ment végbe (Csite-Horváth 1998), most pedig arra vállalkozunk, hogy
bemutassuk, milyen társadalmi átalakulási folyamatok vezettek az 1998-as politikai
változáshoz és a választások után Keszthelyen és térségében miként és miben öltött testet a
vállalkozói “hatalomátvétel”.

Azt, hogy kutatási témaként a kis- és középvállalkozók, a települési önkormányzat és a

turizmus kapcsolatát vizsgáljuk különösen indokolttá teszi egy, a Magyar Gallup Intézet által
1998 nyarán készített felmérés1. Az adatgyűjtők azt kérdezték 17 magyarországi város
lakóitól, hogy mennyire elégedett azzal, amint a városban mennek a dolgok. A keszthelyi és
hévízi polgárok merőben különböző választ adtak e kérdésre. Ez azért meglepő és egyben
kérdések sorát felvető, mert a két város egy olyan kistérségben fekszik, ami a sikeres
magyarországi átalakulás egyik példája, az itt élők átlagos jövedelmi és vagyoni szintje
meghaladja a magyarországi átlagot. Hévízen elégedettek voltak 1998-ban a polgárok a
városvezetéssel, Keszthelyen nem. Vajon mi az oka e jelentős különbségeknek? Összefügg-e
mindez azzal, hogy a keszthelyi vállalkozók 1998-ban – sikeresen – ringbe szálltak a helyi
hatalom megszerzéséért? És vajon miért lehet/lehetett fontos a vállalkozóknak az
önkormányzat működésébe való beleszólás?

E kérdésekre úgy keresünk válaszokat, hogy először bemutatjuk a térség gazdasági

átalakulását. Ezt követően a térség főbb gazdasági aktorait mutatjuk be, majd a kilencvenes

1
Forrás: www.gallup.hu

57
évek konfliktusait, beruházásait, térimázsait vizsgáljuk. Elemzésünk nyilvános statisztikai
adatokra, interjúkra és sajtóelemzésre épül. 2

1. Keszthely-Hévíz térségének gazdasága a kilencvenes években

Keszthely, Hévíz és térségének 1990-es évekbeli gazdasági teljesítményét eltérőképpen ítélték

meg a regionális kutatók. Horváth Gyula (1998) a Dél-Dunántúl gazdaságáról készített
elemzésében Zala megyét és benne Keszthelyt, egy félperiférikusként jellemzett, gyenge belső
kohéziójú, alacsony az innovációs és K+F kapacitású régió részeként értékeli. Horváth
véleményétől eltérő következtetésre juthatunk Nemes Nagy József (1996) valamint Beluszky
Pál és Győri Róbert (1999) kutatásai alapján. Nemes Nagy többszempontú faktorelemzéssel
végzett vizsgálatának eredményeként azt kapta, hogy a piacgazdasági átmenet során a vidéki
városok rangsorában Hévíz a 4., Keszthely pedig a 13. helyet foglalta el. Mindkét város
leginkább a vállalkozói térben foglalt el kedvező pozíciót: Hévíz az első, Keszthely a
kilencedik “helyet”. A Beluszky–Győri szerzőpáros is Nemes-Nagy megállapításaival
konzisztens kutatási eredményeket tett közzé: többszempontú városelemzésük eredményeként
egy öt-fokozatú városcsoportosítást állítottak össze, melyben Hévíz a dinamikusan fejlődő,
növekvő városok, Keszthely pedig a mérsékelt dinamikájú városok közé nyert besorolást.

Keszthely-Hévíz térségének pozicionálásakor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a

kilencvenes évek legdinamikusabb magyar városai három régióba sűrűsödtek: a budapesti
agglomeráció Dunától nyugatra elhelyezkedő térségébe (Szentendre, Budaörs, Érd), az osztrák
határhoz közeli (Sopron, Szombathely, Kőszeg, Mosonmagyaróvár) és a Balaton és a
Velencei-tó térségébe (Siófok, Balatonalmádi, Gárdony). Vizsgált térségünk “teljesítménye”
így nem mondható egyedülállónak, a nagyban hasonló adottságokkal rendelkező városok is
hasonló teljesítményt értek el a kilencvenes évek “városversenyében”.

Keszthely gazdasági pozíciójáról egy másik forrásból is képet nyerhetünk A Magyar Gallup
Intézet honlapján közzétett KSH TSTAR 1996-os adatok szerint a 60 “legfontosabb
magyarországi település” listáján Keszthely elsősorban az oktatás, a közüzemi ellátottság, a
kereskedelmi boltok száma tekintetében foglal el előkelő helyet, míg a népességnövekedés
mértéke, az aktív keresőkorban levők aránya tekintetében a lista hátsó harmadában
helyezkedik el.

Ha a térség két városán túl a kistérség egészét vizsgáljuk a statisztikai adatok fényében, akkor
először azt kell tisztáznunk, hogy hol is húzódnak a térség határai. A KSH közzétette legtöbb
adat a teljes kistérségre vonatkozik. Tanulmányunkban a statisztikai kistérség helyett a térbeli
kapcsolatok alapján összefonódó településcsoport vizsgálatára koncentrálunk E
településcsoportba tartozik Keszthely és Hévíz mellett három Balaton-parti község
(Gyenesdiás, Vonyarcvashegy és Balatongyörök), három a két város közvetlen
szomszédságában elhelyezkedő, gazdaságilag velük szinte teljesen összefonódott község
(Cserszegtomaj, Nemesbük és Alsópáhok) valamint északon és dél-nyugaton a két városhoz
némileg kevesebb gazdasági és társadalmi szálon kötődő településcsoport (Rezi, Vállus,
Várvölgy, Zalaszántó, Karmacs, Vindornyafok, Vindornyalak és Vindornyaszőlős északon,
2
A felhasznált adatok összegyűjtésében nyújtott segítségéért Borboly Istvánnak (Budapest), Kovács Ernőnek
(PATE, Keszthely), Lőke Zsuzsannának (PATE, Keszthely), Manchin Róbertnek (Magyar Gallup Intézet,
Budapest), Szeiler Gábornak (Monitor Magazin, Keszthely) és Varga Norbertnek (Zala Megyei Kereskedelmi és
Iparkamara, Zalaegerszeg) tartozom hálával.

58
Sármellék, Zalavár, Zalaapáti pedig délnyugaton). Ez utóbbi települések gyengébb térbeli
kötődését a két centrumtelepüléshez az is mutatja, hogy a térség központi településeit tömörítő
Keszthely-Hévíz Kistérségi Társulásnak csak némelyik települési önkormányzat a tagja,
délnyugaton a Kis-Balaton Kistérségi Fejlesztési Társulás (Sármellék központtal), északon
pedig a Tátika-Rezi Kistérségi Társulás (Zalaszántó központtal) veszi mintegy körbe a
“várospáros” dominálta agglomerációt.

A keszthelyi kistérség Zala megyén belüli és országos sajátosságai a következők (M.1.

táblázat):
az országos átlagnál kisebb népsűrűség és magasabb halálozási ráta,
a lakónépesség átlagosnál kisebb csökkenése,
a fiatal (18-39 éves) népesség átlagosnál magasabb aránya,
az ipari keresők átlagot messze alulmúló (1990-ben) és a szolgáltatási szektorban
dolgozók Budapestével egyező aránya,
átlagnál alacsonyabb munkanélküliség, különösen a tartós munkanélküliek alacsony
aránya,
az átlagos személyi jövedelemadó-befizetés nemzeti átlagot alulmúló volta,
a regisztrált vállalkozások nagy száma,
az ipari kapacitások országos és megyei átlagot meghaladó leépülése az 1990-es
években,
a kereskedelmi üzletek és vendéglátóhelyek nagy száma,
az 1000 lakosra jutó személygépkocsik átlagot meghaladó száma.

Az adatok Nemes Nagy és a Beluszky-Győri szerzőpáros véleményét támasztják alá, vagyis a

térség viszonylag stabil népességgel, fejlett vállalkozói kultúrával és kiemelkedő turisztikai
kapacitásokkal rendelkezik. A személygépkocsikkal rendelkező háztartások arányából – mely
a lakosság vagyoni helyzetének egyik legjobb mutatója – arra következtethetünk, hogy a
térségben többségben vannak azok, akik a magyar átlagnál jobb vagyoni körülmények között
élnek. Ennek ellentmondani látszik ugyan az átlagot messze alulmúló személyi jövedelemadó
és személyi jövedelemadó alapot képző jövedelem egy főre jutó nagysága, bár több minden
utal arra, hogy az idegenforgalomban képződő jövedelmek egy része nem jelenik meg az
adóbevallásokban3. A társas vállalkozások döntő része a kereskedelemben (522 vállalkozás),
egyéb szolgáltatásokban (584 vállalkozás), valamint az idegenforgalomban (278 vállalkozás)
tevékenykedik.

A statisztikai kistérség átlagos magas fejlettségi szintje ellenére itt is vannak olyan
települések, melyek a statisztikai mutatók alapján hátrányos helyzetűnek tekinthetők. A
106/1997. (VI. 18.) kormányrendelet szerint a területfejlesztés kedvezményezett települései a
statisztikai kistérségből Bókaháza, Egeracsa, Esztergályhorváti, Gétye, Vindornyafok,
Vindornyalak, Zalaköveskút és Zalaszentmárton. A kedvezményezett települések közös
jellemzője, hogy a városoktól távol helyezkednek el, kis lakosságszámú községek, magas a
munkanélküliségi ráta és az átlagot jóval meghaladó a roma lakosság aránya.

3
Az adóköteles jövedelmet dominánsan az alkalmazásban állók keresetei határozzák meg, bár az 1990-es évtized
végére érzékelhetően növekedtek a “vállalkozásból származó” bevallott jövedelmek.

59
2. A turizmus-dominálta gazdaság az átmenetben
A turizmus-ipar

Az idegenforgalom térségi fontosságát illusztrálja a vendéglátóhelyek és a kereskedelmi

szálláshelyek száma is. 1997-ben Hévízen 124, Keszthelyen pedig 173 vendéglátóhely
működött (közülük 63, ill. 67 étterem) (KSH Területi Statisztikai Évkönyv 1997: 388). Az
1997-es Zala megyei statisztikai évkönyv szerint a Balaton menti üdülőkörzetben 9035, a
Balaton háttértelepülésein (köztük Hévízen) pedig 8815 kereskedelmi férőhely állt a vendégek
rendelkezésére, ami a Zala megyei kapacitások közel 80 százalékát tette ki. 1997-ben a
térségbe több mint 200 ezer regisztrált vendég érkezett, akik 1.200.000 vendégéjszakát
töltöttek el. A külföldiek aránya a vendégek körében 60, a vendégéjszakák alapján pedig 80
százaléknyi (Zala megyei statisztikai évkönyv 1997: 260-261).

A térség már 1980-ban is jelentős idegenforgalmi kapacitásokkal rendelkezett, ami 1990-re

mind a szállodai szobák mind pedig az egyéb szálláshelyek tekintetében nőtt. A szállodai
szobák számában igazi áttörés az 1990−95 közötti időszakban ment végbe: egyrészt új
szállodák sora épült, másrészt pedig meglevő szakszervezeti és vállalati üdülőket privatizáltak
és alakítottak át szállodává. A magánszálláshelyek száma is gyarapodott 1990-95 között, noha
korántsem a szállodákéhoz hasonló nagyságrendben. 1995−96 a csúcspontot jelentette a térség
idegenforgalmában: ekkorra állt be a 80−85 ezres évi regisztrált vendéglétszám.

A térség 1980-as évek közepe (a hévízi Hotel Aqua megnyitása, 1988) óta legnagyobb
gazdasági egysége a Danubius szállodalánc. Ma mintegy 1000 főt foglalkoztatnak a keszthelyi
és a hévízi önálló egységek, három négycsillagos szállodában, a hévízi Thermal Hotel
Hévízben és a Thermal Hotel Aquában, valamint a keszthelyi Hotel Helinkonban Emellett a
szállodalánchoz tartozik még a Danubius Beta Hotels három térségi szállodája is.

A Danubius nem csupán méretei okán a térség legfontosabb gazdasági vállalkozása. A

kilencvenes évek közepén sikerrel magánosított cég a térségi oktatási piacon is az egyik
legjelentősebb szereplő, és adóbefizetései révén az önkormányzatok mozgásterét is nagyban
meghatározza (pl. 1998-ban a hévízi költségvetésbe mintegy 120 millió forintot fizettek be
idegenforgalmi adóként).

A térségi szállodaiparban a Danubius mellett két nagyobb szereplőcsoportot tudunk

elkülöníteni: a hajdani SZOT üdülőkből kialakított szállodákat és a kilencvenes években
magyar és külföldi forrásokból újonnan építetteket.

Keszthelyen és Hévízen a nagyobb kapacitású szállodák mellett számos kisebb szálloda,

panzió, apartmanház is megtalálható. Ezek többsége olyan helyi családi vállalkozásként
működik, melynek már a kilencvenes évek előtt is volt előzménye, a szobakiadás. A hetvenes
évektől kezdve sokan foglalkoztak külföldi, elsősorban német és osztrák vendégek
elszállásolásával. Az 1970/80-as években felhalmozott pénzügyi erőforrásokat a vállalkozói
szabadság kilencvenes évek eleji növekedésével a szobakiadók egy része visszaforgatta:

60
bővítette, átépítette házát, új emeletet húzott, majd később az ebből befolyó bevételekből
telket vett és panziót épített4.

Az 1980-as években meginduló másik tőkefelhalmozási folyamat a kiskereskedelemben

zajlott le. 1981 után sorra nyíltak meg mind Keszthelyen, mind pedig Hévízen a “butikok”,
ahol annak idején divatosnak számító ruhákat, márkás cipőket stb. árusítottak. Az állami és
szövetkezeti kereskedelem 1990-es évek eleji átalakulásával tovább nőttek a kis, tőkeerős és
alacsony bérköltségekkel dolgozó kereskedők üzleti lehetőségei. A keszthelyi és hévízi
városközpontban egész utcák váltottak profilt, s váltak korábbi lakóövezetből bevásárló
övezetté, de új kereskedelmi övezetek jöttek létre a kilencvenes évek elejéig ellátási
gondokkal küszködő falvakban is. A kiskereskedők – különösen az 1980-as években elindult
kereskedők – mára a legismertebb és elismertebb helyi szereplőkké váltak.

A kereskedelemben a legnagyobb külföldi vállalkozás a Penny Market lánchoz tartozó

keszthelyi szupermarket. A Penny Market beruházási terve vitákat váltott ki, a helyi
kereskedelmi vállalkozók piaci pozícióik gyengülését feltételezték és több fórumon is hangot
adtak elégedetlenségüknek. Ez is közrejátszott abban, hogy mára a térségi nagyobb települési
önkormányzatok elképzelései között nem szerepel hatósági működési engedély kiadása
multinacionális kereskedelmi láncnak.

Nagy helyi jelentőséggel bír a komoly történelmi hagyományokkal rendelkező szőlészet-

borászat. Az elaprózott szőlőparcellák miatt a téeszesítés csak részleges volt, Vonyarcon
például csak a gyengébb integrációt jelentő szakszövetkezet jött létre, a szőlők megmaradtak
egyéni tulajdonban. Ez egyik fő oka volt annak, hogy aztán az 1970-es évektől meginduló –
akkor már idegenforgalmi orientációjú – magánerős lakásépítéseknek volt elég tér: a szőlőt
kivágták és szobakiadásra alkalmas épületeket húztak fel. Mindez nem elhanyagolható
momentum a térségi kispolgárság létrejöttében sem.

Jellemző a térséget teljesen átszövő profilra az is, hogy a keszthelyi Vendéglátóipari

Szakközépiskola (VSZK) a kilencvenes években a térség egyik meghatározó oktatási
intézményévé vált5. Mindez egyrészt adottságaiból adódik: a térségben növekvő turizmus-ipar
nagy számban kínál munkalehetőséget az itt végzők számára. A másik ok a VSZK
menedzselésében rejlik: a térség meghatározó vállalkozásaival (pl. a Danubius Rt-vel, ill.
számos “vendéglátós családdal”, ahol a szülők és a gyerekek is VSZK-sok) és a Kereskedelmi
és Vendéglátóipari Főiskolával több évre visszanyúló képzési együttműködést alakítottak ki.

Ingatlanpiac – külföldiek ingatlanvásárlása

A turizmus-ipar felfutása a térségi ingatlanpiacot is átrendezte. Önkormányzati adatközlés

szerint 1999 elején Hévízen az ingatlanok negyede, Keszthelyen pedig mintegy 150 ingatlan
volt külföldi tulajdonosok kezén, akik elsősorban Németországból, Ausztriából és Svájcból

4
”Szóval valamiféle vertikumra törekszik most már mindenki, tehát nem egy lábon igyekszik megállni. Ha a
vendég megszállt a panziójában, akkor nemcsak reggeliztet, akkor ad már neki meleg étkezést, akkor szervez
neki programot, legalábbis ajánl neki programot, mert ezen is szép pénz van. Akkor már valószínűleg egy
autóbusza is van, vagy bérel egy autóbuszt, abba már kell idegenvezető. Szóval, valahogy így bővülnek ezek a
dolgok.” (részlet a VSZK igazgatójával készült interjúból)
5
” A térség arculata a vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelem, egyéb szolgáltatások, itt nincsenek ipari
parkok, egyebek.” (részlet a Vendéglátóipari Szakközépiskola igazgatójával készült interjúból)

61
érkeztek. A külföldiek ingatlanszerzésében 1996 törvényi fordulópont volt: ekkortól külföldi
magánszemélyek is jogosulttá váltak magyarországi ingatlanszerzésre.

A külföldi vásárlók megjelenése alaposan átrendezte a térségi ingatlanpiacot is. Az új lakások

négyzetméterenkénti ára a budapestiével egyezik meg, az üres, építésre alkalmas telkeké –
Hévízen elsősorban – pedig a budai hegyvidéki árakkal vetekszik. Keszthely
lakosságszámának csökkenésében az is szerepet játszik, hogy ingatlanjaikat eladva sokan
költöznek “ki” a környező falvakba, illetve ott építkeznek, mivel Keszthelyen az igényekhez
képest kevés és drága az építési telek. A térségi falvakban a külföldiek is szívesen vásárolnak
ingatlanokat. Elsősorban a szőlőhegyi pincék és a hagyományos parasztházak a kedveltek.

A külföldiek ingatlanvásárlása, a turizmus-ipar átalakulása és felfutása, valamint a térségi

gazdaság gyors növekedése építési boom-ot váltott ki. Hévízen a kilencvenes években szinte
az összes üresen álló belterületi ingatlant beépítették. Gyenesdiás, Cserszegtomaj, Alsópáhok,
Rezi, Várvölgy önkormányzata új utcákat nyitott az építtetők számára, és a belvárosi részeket
minden településen a kiskereskedelmi és turisztikai igényekhez illeszkedve alakították át. Az
építési boom az építőanyag-kereskedelemre is kedvezően hatott, tüzép-telepek sora nyílt. A
nagyszámú építőipari vállalkozás nem csupán a helyi munkapiacról rekrutálja alkalmazottait:
több budapesti, alföldi cég is jelen van a piacon, s nem ritkán romániai valamint lengyel
vendégmunkások dolgoznak az építkezéseken.

Térségi arculat

Az eddigiekben azt láttuk, hogy a térség gazdasági életére ugyan a turizmus meghatározó
hatással van, de az idegenforgalom mellett más gazdasági tevékenységformák is előfordulnak.
Ebben az alfejezetben azt vizsgáljuk, hogy a turizmus-ipar térségbeli bővülése vajon miként
hatott a térséget kifele megjeleníteni kívánók gondolkodására, s vajon e társadalmi aktorok
mit tartanak a térség legfontosabb, kiaknázható sajátosságainak a térségek és települések közt
folyó versengésben.

A Keszthely-Hévíz Kistérségi Társulás egyik legújabb, az ECOS-Ouverture program

keretében finanszírozott ARMOS nevű projektje során készített prospektus a
következőképpen jellemzi a térséget:

“A Keszthely-Hévíz Kistérségi Fejlesztési Társulás 1994 júliusától működik, mára 11

települési önkormányzat és Zala megye szövetségeként. A szomszédos Veszprém és Somogy
megyékbe átnyúló partner társulásokkal (Kis-Balaton, Tátika-Rezi, Lesencéktől a Balatonig)
1996-ban kialakult együttműködés alkotja a Nyugat-Balaton Alrégiót. Mára számottevő
eredmények köszönhetők a kölcsönös előnyökön nyugvó erőösszegzésnek.

A térség centruma a kincset érő várospáros: a “kistigrisként” izmosodó, nemrég 200 éves
Hévíz gyógyfürdő és a 750 esztendős városi múltra visszatekintő, patinás egyetemi,
kultúrközpont Keszthely. Az 1997-ben létrehozott Balaton-felvidéki Nemzeti Park az Alrégió
csaknem teljes területét lefedi. A Keszthelyi-hegység és a Kis-Balaton vízvilága, a Balaton és
a hévízi gyógytó mellett a dombok, erdők, szőlőhegyek, valamint a lakott helyek sokarcúsága
adják a táji-természeti és épített környezet szinte páratlan kínálatát, melyet tovább gazdagít a
kulturális örökség, a história és hagyományok. A Társulás legfőbb célja a területfejlesztés, a
régiós gazdaság élénkítése, a vendégforgalom céltudatos bővítése.” (Keszthely-Hévíz
Kistérség, p. 2)

62
A kistérség, illetve a négy társult kistérség alkotta Nyugat-Balaton alrégió közös
reprezentációja három elemből áll össze: (1) a gazdag kulturális örökséggel rendelkező
Keszthely és a “kistigrisként izmosodó” gazdaságú Hévíz “kincset érő várospárosából”, (2) a
természeti környezet sokszínűségéből és egyedülállóságából, és (3) a Nyugat-Balaton alrégiót
alkotó kistérségi társulások közti partneri és eredményes együttműködéséből. A turizmus
dominálta közös reprezentációban nem kapott helyet sem a mezőgazdaság, sem az ipar, sem
Keszthely oktatási centrumkénti megjelenítése, sem pedig a felekezeti, etnikai stb.
kisebbségek.

Nincs ez másként a Zala Megye Kézikönyve c. kötetben megjelent település-leírásokkal sem,

amelyek a térség településeinek történeti-szociológiai leírására vállalkoztak. Alsópáhok a
szövegben mint a nyugat-európai falvakra hasonlító, rendezett falu jelenik meg, melynek
gazdaságát a Hévíz közelségére épülő turizmus dominálja. Balatongyörök gazdaságfejlődése
szintén a turizmus által indukáltként jelenik meg, s fontosnak tartották a kötet készítői
megjegyezni Györök gondozott faluképét, nyugalmát.

Hévíz reprezentációját is az idegenforgalom dominálja: európai viszonylatban is jelentős

gyógyhely, dinamikus, városi rangott szerzett település, ahol széles helyi társadalmi
összefogás eredményeként a – Hévízi tóra káros – bakonyi bauxitbányák bezárását is el tudták
érni. Keszthely bemutatásában a történelmi nevezetességek és látványosságok kapták a
legnagyobb szerepet. A szöveg készítői a város gazdaságát az idegenforgalomra épülőként
jellemzik, ahol a kilencvenes évek elején az ipari kapacitások megszűntek. Rezi leírása talán a
leggazdagabb faluleírás, s négy összetevőből áll: a község 1989-es önállóvá válásából, a
község közintézményeinek felsorolásából, a turizmus meghatározó gazdasági jelentőségének
tárgyalásából, és a rezi bor, mint kiemelkedő helyi termék jellemzéséből. Várvölgy
reprezentációja a vizsgált települések közül a legkevésbé turizmus dominált. Az
idegenforgalom csak a Tátika-Rezi kistérségi társulás feladataként jelenik meg a szövegben, a
falu gazdasága pedig sokszereplősként: egyéni gazdálkodók, erdőszövetkezet, bazaltfejtő és a
környező települések piacára szállító helyi élelmiszeripar alkotja a főbb szereplőcsoportokat.

A turizmus tehát nem csupán a térségi településszövetségekről, az alrégióról készült írásos

anyagokban, de az egyes települések történetét és jelenkori életét bemutató áttekintésben is
mint a fő arculatformáló tényező jelenik meg.

3. Helyi konfliktusok, helyi politika: a települési önkormányzatok és a közvetítő

szervezetek működése a kilencvenes években

Eddig keveset foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy miként működtek a kilencvenes években,
milyen szerepet játszottak a térségi átalakulásban a települési önkormányzatok, ill. a térségi
gazdaság és a térségi politika közti közvetítő (intermediary) szervezetek, mint például a
kamarák, a kistérségi társulás avagy a vállalkozói civil szervezetek. Sajtóelemezés6 és interjús
tapasztalataink7 alapján először megnézzük, hogy milyen társadalmi konfliktusokkal járt

6
Összesen 184 cikket gyűjtöttünk ki a Zalai Hírlapból és a Keszthely, Hévíz és vidéke c. lapokból.
7
1999-es interjúk a következő szervezetek képviselőivel: Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Keszthelyi
irodájának vezetője, Vállalkozásfejlesztési Alapítvány keszthelyi irodájának vezetője, Danubius Hotels Rt. hévízi
egységének igazgatója, Keszthely-Hévíz Kistérségi Társulás irodájának vezetője, VSZK igazgatója, Megyei

63
együtt a turizmus-ipar bővülése, majd pedig azt vizsgáljuk, hogy az önkormányzatok és a
közvetítő szervezetek miként járultak hozzá, avagy gátolták a turizmus-ipar bővülését. Itt
megnézzük azt is, hogy a térségi/települési arculatra mi volt jellemző a kilencvenes években,
azaz azt vizsgáljuk, hogy miként is szerették volna önmagukat láttatni a térség domináns
társadalmi szereplői.

Konfliktusok

A térségben a kilencvenes években fellelt társadalmi konfliktusok a helyi problémák

sokrétegűségét mutatják. A konfliktusok egy része kifejezetten egy-egy földrajzi helyhez,
annak használatához kötődött, mások pedig szervezett helyi csoportok – nem térhez kötődő –
küzdelmét jelentették.

a. Térhasználati konfliktusok

Az első konfliktushely a Hévízi tó. A tóhoz kötődő konfliktusok előzménye az 1980-as

években, a hévízi tófürdő és a bakonyi bauxitbányák közti hosszas vita volt. Ennek központi
kérdése az volt, hogy vajon a bakonyi bányák elszívják-e a Hévízi tó gyógyvizét, s ha igen,
akkor vajon nemzetgazdaságilag a bányák vagy a tó fontosabb-e. A vita végül Hévíz javára
dőlt el: a nyirádi bányákat bezárták, a tó vízhozama nőtt. A tó körüli viták ezzel azonban nem
értek véget: 1994-től napirenden van a tó tulajdonosi és kezelői jogának kérdése. A tó ma a
magyar állam tulajdona, a tó és a környező véderdő kezelői joga pedig az Állami
Gyógyfürdőkórházé. A ma is hivatalban levő hévízi polgármester – bírva a képviselőtestület
támogatását – azt a célt tűzte maga elé 1994-es első megválasztásakor, hogy a tó kerüljön
Hévíz város tulajdonába, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a város legalább a kezelői jogot
kapja meg. A Népjóléti majd az Egészségügyi Minisztérium számos javaslattal állt elő a tó
közös (önkormányzati-állami) működtetésére, de egyelőre nem tudtak a felek megegyezni. A
tó kezelése/tulajdonlása körül folyó vita központi kérdése a tóból származó bevételek
elosztása: a belépőjegyekből részesüljön-e a város, avagy az teljes egészében a
Gyógyfürdőkórházat illesse.

1994 után Hévíz város önkormányzata a tó környékén levő belvárosi részek funkcióját,
építészeti megoldásait tekintve konfliktusba került a Danubius Hotels és a gyógyfürdő-kórház
vezetésével. A város – a kórház és a Danubius vezetői szerint – a minőségi turisztikai
szolgáltatások fejlesztése helyett a rövidtávú bevétel-maximalizálást jelentő tömegturizmus
irányába mutató fejlesztési politikát folytat. A belvárosi üres ingatlanok beépítése, a
kereskedelmi üzletek számának rohamos növelése, a városi ünnepek, fesztiválok tó közelébe
helyezése, illetve a várost elkerülő út megépítésének halogatása a tóban rejlő gazdasági
lehetőségek “elkótyavetyélését” jelentik. A Danubius vezetői azt is sérelmezik, hogy bár a
város legnagyobb idegenforgalmi adóbefizetői, a város vezetése mégis a számban nagyobb, de
adófizetésben nagyságrendekkel kisebb szobakiadók számára kedvező helyi fejlesztési
politikát folytat.

A Danubius jelenléte és turisztikai fejlesztési elképzelései Keszthelyen is a városvezetés és a

cég konfliktusához vezettek. Az 1998-ban megválasztott új városvezetés az 1999-es nyári
szezonra ugyanis bérbe adta vállalkozóknak a Balaton-parti városi strand mellett levő két
területet, ahol éjszakába nyúló “Pepsi Beach” diszkó, táncos szórakozóhely működött. A

Munkaügyi Központ keszthelyi kirendeltségének vezetője, MSZOSZ Zala megyei képviselője, ingatlanközvetítő
iroda tulajdonosa, Vajda és Bibó gimnáziumok igazgatói.

64
Danubius vezetése és a környékben működő szobakiadók tiltakoztak a “késő éjszakába nyúló
hangzavar” miatt, azzal érvelvén, hogy a “ricsaj” elriasztja a pihenésre vágyó, elsősorban
idősebb vendégeket. A városvezetés azzal érvelt, hogy szüksége van a bevételre, és a hasonló
jellegű szórakozóhelyek más Balaton-parti városokban is sikerrel működtek, odacsábítván a
Keszthelyről annyira hiányzó fiatal turistákat.

Egy másik térhasználati konfliktussorozat a keszthelyi belvároshoz kötődik. A Fő-utca és

környezete Keszthely város életében idegenforgalmi, kereskedelmi és igazgatási funkciókat lát
el. A város nevezetességeinek többsége itt található, és ide koncentrálódik a kiskereskedelem
is. A Fő-utca és a környező bevásárló utcák kereskedői és az önkormányzat közötti
kapcsolatot lényegében a kilencvenes évek egészében a feszültség jellemezte: az
önkormányzati tulajdonú, kereskedelmileg is hasznosítható ingatlanok, boltok eladása és
bérleti díja körül korrupciógyanús momentumokat véltek felfedezni a kereskedők, az
önkormányzat pedig adóeltitkolással és jogtalan közterület-használattal vádolta a
kereskedőket. A belvárosi tér használatához kötődő konfliktusok másik eleme a belvárosban
élő romák és az önkormányzat, valamint e kérdésben vele egyetértő kereskedők vitája. A Fő
utcát és a Vásár teret összekötő, egyre inkább kereskedelmivé váló Szalasztó és Bem utcákban
számos roma család él, akik jelenléte, térhasználata és lakóházuk állapota az önkormányzat és
a kereskedők érvelésében a turizmust veszélyeztető tényként jelenik meg. A romák lakta
házak egy része önkormányzati tulajdonban van, s az önkormányzat 1-1,5 millió forintnyi
“megváltást” kínált fel a bérlőknek, a felszabaduló ingatlanokat pedig értékesíteni szeretnék.

A keszthelyi belvárosi tér harmadik konfliktusa a “Kastély” és a “Város” konfliktusa. A

kastélymúzeum igazgatója és a keszthelyi városvezetés nézeteltérései a belvárosi,
kastélykörnyéki tér használatáról a kilencvenes évek egészén végigvonulnak. A kastélyvezetés
törekvéseinek fontos eleme a kastélypark egységének helyreállítása. A hajdani hercegi park
északi részén 1997-ig honvédségi laktanya működött, csak a kisebb déli területen állították
helyre eredeti fényében a parkot. Az 1990-es évek második feléig a katonai szempontok
erősebbnek bizonyultak a kastélypark helyreállításáénál. Az 1980-as évek végén ráadásul
tovább romlott a kastélypark ökológiai helyzete: a park és a laktanya között utat vágtak, ahova
a Fő-utca lezárását követően a Hévízre menő gépkocsiforgalmat átterelték. A laktanya
felszámolását követően a kastélypark eredeti állapotának visszaállítása előtt újabb lehetőség
kínálkozott. A kastélyvezetés szerint a parkot kettészelő utat meg kellene szüntetni, a park
volt laktanyai részét pedig mielőbb helyreállítani. A városvezetés viszont agro-ipari parkot
szeretne a laktanya üressé váló, beépíthető területén létrehozni. A kastélyvezetés ökológiai és
turisztikai érveket sorakoztat fel saját álláspontja mellett, a városvezetés pedig új ipari
kapacitások létesítésétől várná a munkapiaci problémák felszámolását.

Keszthely város és a térben Hévízhez közelebb eső, de közigazgatásilag Keszthelyhez tartozó

ún. Kertváros kapcsolatát is feszültség jellemezte, különösen az 1996-os helyi népszavazást
megelőző időszakban. A Kertvárosi Egyesület kezdeményezésére ekkor került sor a
Keszthelytől való elszakadás, a Hévízhez csatlakozás kérdésében népszavazásra a
Kertvárosban. A szavazás érvényes volt, de az elszakadás elmaradt, mert a többség a
Keszthely mellett maradást választotta. A Kertvárosi Egyesület azt vetette városvezetés
szemére, hogy nem veszik figyelembe a kertváros sajátos problémáit, nem hajtanak végre
közműberuházást.

A Keszthely környéki tér ötödik térhasználati konfliktusa a Keszthelyi-hegység északi részén

levő települési önkormányzatok és a kőfejtő, bányaipari cégek közt tört ki a kilencvenes évek

65
második felében. Különösen Zalaszántó önkormányzata – együttműködve a Balatonfelvidéki
Nemzeti Parkkal – volt aktív a bányászati helyek korlátozásában és a természeti értékek
védelmében. Az önkormányzat 1997-ben – már a Nemzeti Park megalakítása előtt – védetté
nyilvánította a Kovácsi és a Tátika-hegyet, attól félvén, hogy a térségi építőipari boom
hatására új kőbányák nyílnak.

b. Ütköző társadalmi csoportok

A társadalmi viták másik része nem a térhasználat kérdései körül folyt, hanem a helyi
társadalmak különböző csoportjai közt. A térségben a nem térjellegű konfliktusokat
közvetlenül a rendszerváltozás időszakában a rendszerváltoztató erők (MDF, SZDSZ) és a
régi, tanácsi vezetés közti nézetkülönbség határozta meg (pl. szovjet emlékmű lebontása
Keszthelyen, közpénzek elherdálása Hévízen, Gyenesdiás önállóvá válása
Vonyarcvashegytől).

Az önkormányzatok és a helyi vállalkozók közt mind Keszthelyen mind Hévízen voltak viták
1990 óta. Keszthelyen e viták 1997-től éleződtek ki, ekkor jelent meg a helyi politikában a
Vállalkozók Klubja, ami a térség vállalkozói érdekeinek képviseletét tűzte zászlajára. A
vállalkozók képviselői a városvezetésnek felrótták, hogy az nem megfelelően gazdálkodik a
város értékeivel, az önkormányzati tulajdont elkótyavetyéli.

Hévízen 1994 előtt szintén nézeteltérés alakult ki a városvezetés és a helyi vállalkozók,

köztük is kiemelkedően a Hévízi Szobakiadók Egyesülete közt. A városvezetés a
vállalkozókat adóeltitkolással vádolta, a vállalkozók pedig úgy érveltek, hogy azért nem
fizetik meg az idegenforgalmi adót, mert azt a városvezetés elpazarolja, nem a város
fejlődésének érdekében álló beruházásokra költi. Balatongyörökön a helyi Érdekvédelmi
Egyesület lépett fel a vállalkozók képviseletében a faluvezetéssel szemben mivel létrehozói
úgy látták, hogy az önkormányzat a turizmusban érdekelt vállalkozók piaci pozícióit
veszélyeztető beruházásokat akar megvalósítani. Mindkét esetben felmerült a gyanú, hogy a
polgármester kenőpénzt fogadott el német ingatlanvásárlóktól.

Helyi politika

A kilencvenes években a falvak többségében nem történt változás a település élén:

Sármelléken, Zalaszántón, Gyenesdiásban, Alsópáhokon ma is az 1990-ben megválasztott
polgármester áll a falu élén, a képviselőtestületekben is csak kisebb változások történtek.
Reziben és Cserszegtomajon a polgármesternek azért kellett lemondania, mert korrupció-
gyanús ügybe keveredtek. Balatongyörökön és Hévízen 1994-ben volt mélyrehatóbb változás
a helyi politika élén, mindkét településen az 1990-94 közötti polgármester konfliktusba került
a helyi vállalkozókkal, szobakiadókkal, s 1994-ben olyan vezetőnek kellett átadnia helyét,
akinek működésével e csoportok már elégedettek voltak és maradtak.

Keszthely a térséget jellemző politikai stabilitásban instabil helyi kormányzattal rendelkezik:

1990-ben, 1994-ben és 1998-ban is változott a polgármester, a képviselőtestületben is jelentős
cserék mentek végbe (különösen 1998-ban, mikor is a korábban két cikluson keresztül a
várost koalícióban vezető SZDSZ nem került be a képviselőtestületbe). A vezetőcserékben a
politikai pártok népszerűségének változása is visszatükröződik. Az instabilitás másik okaként
– legalábbis az 1998-as változásokban – azt jelölhetjük meg, hogy 1996-tól a helyi társadalom
egy csoportja, a nagyvállalkozókat tömörítő Vállalkozói Klub nyíltan és aktívan fellépett a

66
városvezetés cseréje érdekében. A nagyvállalkozók a Vállalkozói Klub megalapítását
követően a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara keszthelyi szervezetében szereztek
maguknak vezető pozíciókat, majd e szervezetek nyújtotta lehetőségeket kihasználva a megyei
kamarai vezetésbe is bekerültek. 1996/97-től a keszthelyi városvezetési változtatásokat
sürgető szervezetek tábora tovább bővült a Keszthely-Hévíz Kistérségi Társulás irodájával: a
térségi fejlesztési koncepciók és projektek kialakításába, egy új térségi jövőkép felvázolásába
már a nagyvállalkozók is közreműködtek. 1997 őszén a Vállalkozói Klub – Kereskedelmi
Kamara – Kistérségi Társulás szervezeti együttműködés kiegészült a Fidesz-Magyar Polgári
Párt keszthelyi szervezetével is: néhány hónap alatt a nagyvállalkozókkal együttműködő fiatal
politikuscsoportnak sikerült a régi Fidesz-vezetést háttérbe szorítani, új tagokkal feltöltve a
pártot, megszerezni a helyi vezetést. 1998-ban a helyi Fidesz-szervezet – az országos szinten
köttetett megállapodásokkal összhangban – választási együttműködési egyezséget kötött a
helyi MDF-fel és MKDSZ-szel. A siker nem maradt el: a parlamenti választásokon e
tömörülés jelöltje aratott győzelmet, s – némi személyi vetélkedés után – az önkormányzati
választásokon is a “polgári koalíció” polgármester-jelöltje győzött, a képviselőtestületben
pedig szolid többséget szerzett a polgári pártok-Vállalkozói Klub-Ipartestület szövetség.

Az új városvezetés megalakulását követően azonnal hozzálátott a város gazdasági ügyeinek

rendbetételéhez: önkormányzati biztost neveztek ki a csődhelyzetbe került kórház élére, peren
kívüli megegyezéseket kötöttek a várost gazdasági ügyekben perlő befektetői csoportokkal, a
volt laktanyában hozzáfogtak egy agro-ipari park létesítéséhez. A város tulajdonában levő
Balaton-parti területeket bérbe adták vállalkozóknak (lásd a “Pepsi Beach” ügy), a városi
kezelésben levő középiskolák egy részét megyei finanszírozásba adták át, vezetőcseréket
hajtottak végre általános iskolák élén. Megerősítették a helyi adóbeszedő csoportot, valamint
pert indítottak a város finanszírozásában épülő városi könyvtár kivitelező cégével szemben
szerződésszegés címén és kártérítést követelvén.

Ezeknek a – gazdasági értelemben megszorító – intézkedéseknek a hatására sikerült

csökkenteni a város költségvetési hiányát (ez 2000-ben várhatóan mintegy 200 millió forintnyi
lesz), ám egyben új konfliktusok sora keletkezett a városban:

a városvezetés és a kórházvezetés között

a városvezetés és a középfokú oktatási intézmények vezetői között
a városvezetés és az általános iskolák vezetői között
a városvezetés és a Danubius Hotels valamint a szobakiadók egyesülete között
a városvezetés és a kastély vezetése között.

A városvezetés korábbinál sokkal aktívabb működése lényegében a város gazdálkodásának

szanálására irányult. Ebben az igyekezetben elsősorban azokkal a közintézményekkel került
az új városvezetés konfliktusba, amelyek nem profitorientáltak, ahol a működést fedező
forrásokat a városi költségvetés biztosítja (iskolák, kórház), és ahol a városban élő értelmiség
többsége dolgozik.

Amikor annak okait vizsgáljuk, hogy miért került a város 1998 végére csőd közeli helyzetbe,
akkor arra kell utalnunk, hogy a város korábbi időszakbeli rossz gazdálkodása csak egyik oka
a csőd közeli helyzet létrejöttének, a másik ok az alacsony adóbevételek, és a központi állami
támogatások részbeni elégtelensége. A környező települések egyike sem rendelkezik
kistérségi funkciókat ellátó önkormányzati finanszírozású közintézménnyel, így forrásokat
sem kell e célokra biztosítaniuk. A helyi adóbevételekből, az önkormányzati tulajdon

67
működtetéséből és az önkormányzati ingatlanok értékesítéséből pedig a helyi közönség
megelégedésére tudják működtetni intézményeiket és fejleszteni a települést. Keszthelyen
viszont a helyi adóbevételek és a személyi jövedelemadó átengedett része már elégtelennek
bizonyult a város intézményeinek finanszírozására: a helyi adók emelése és az adócsalók
megbüntetése viszont épp azt a helyi társadalmi csoportot hozná hátrányosabb helyzetbe, amit
a mostani városvezetés reprezentálni kíván, a vállalkozókat.

Közvetítő szervezetek

A helyi és térségi politika valamint a vállalkozók közt közvetítő szervezetek a kilencvenes

évek közepén jöttek létre. Köztük is elsőként a Balatongyöröki Érdekvédelmi Egyesület,
melyet 1992-ben az hívott életre, hogy a község akkori vezetése a helyi idegenforgalmi
vállalkozók piaci pozícióit rontó beruházásba, panzióépítésbe fogott. A Szobakiadók
Egyesülete Hévízen 1994-ben alakult meg, 1995-ben már az új önkormányzati vezetés velük
együttműködve dolgozta ki a helyi szobakiadók idegenforgalmi átalányadó-fizetéséről szóló
rendeletét. A hévízi szervezet sikerein felbuzdulva a térség településein sorra alakultak a helyi
szobakiadói egyesületek.

A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány keszthelyi irodája 1994-ben jött létre,

elsősorban a kezdő kisvállalkozókat támogató ún. mikrohitel-program ügyeit intézik,
érdekvédelmi és érdekközvetítő tevékenységet csak áttételesen folytatnak. Viszont
együttműködnek a Kereskedelmi és Iparkamara keszthelyi szervezetével és a Keszthely-Hévíz
Kistérségi Társulással, a Balatoni Fejlesztési Rt-vel, s négyes együttműködésben hozták létre
1997-ben a Kastély-kanyarban levő térség- és vállalkozásfejlesztő központot. A Kereskedelmi
és Iparkamara térségi irodája 1996-tól működik. Kezdetben erős volt az ellenérzés a
kisvállalkozók közt a kamarai tagdíjak kötelező fizetése miatt, de 1997-re ez az ellenérzés
csökkent, egyrészt amiatt, hogy a nagyobb és elismertebb vállalkozók bekerültek a kamarai
osztályok vezetésébe, másrészt pedig azzal, hogy a kamarai iroda igyekezett a vállalkozói
igényeknek gyorsan és hatékonyan megfelelni. 1997-től a Kamara együttműködést alakított ki
a Vállalkozói Klubbal.

A Keszthely-Hévíz Kistérségi Társulás 1994-ben alakult meg, a térség életében betöltött

szerepe két területen kiemelkedő: egyrészt a térség idegenforgalmi arculatának
meghatározásában való részvételük, másrészt pedig a vállalkozók és az önkormányzati
vezetők együttműködésének intézményesítésében való közreműködésük.

3. Összefoglalás
Keszthelyen és térségében 1990-et követően mélyreható gazdasági, társadalmi és politikai
változások mentek végbe. Az átalakulás egyik sajátossága, hogy – részben térségen kívüli
okokból (privatizáció, gazdasági válság) – a már korábban is az országos átlagnál kisebb
jelentőségű agrár- és ipari kapacitások jelentős része leépült. Mindez azonban nem okozott
olyan mély térségi válságot, mint az ország más részein. Ez a turizmus-ipar már akkor is
meglevő kapacitásainak, illetve az 1980-as évek elejétől meginduló kisvállalkozásoknak volt
köszönhető, melyek elég erőforrást tudtak felhalmozni a rendszerváltoztatás előtti időszakban
ahhoz, hogy 1990-et követően az átalakulás motorjaivá váljanak.

68
A kis- és középvállalkozói szektor létrejötte és megerősödése kettős talapzaton nyugodott: a
vízen mint szimbolikus és természeti erőforráson (Hévízi-tó, Balaton és kisebb részt a Kis-
Balaton), valamint a német ajkú vendégeken, akik a térség turisztikai kínálatának fő
fogyasztóivá léptek elő a belföldi turizmus leépülése után. A turisztikai befektetések és az
ingatlanvásárlások révén komoly volumenű külföldi eredetű tőke érkezett a térségbe.

A kilencvenes évek átalakulása, a turizmus-ipar bővülése átrendezte a térségi társadalmi

csoportok gazdasági és befolyási helyzetét. A turizmusban érdekelt kis- és középvállalkozók,
valamint az itt foglalkoztatottak jövedelme és társadalmi befolyása nőtt, az értelmiségé
(kivéve a jogászokat és némely orvost) pedig romlott. Mindez egy olyan társadalmi átalakulási
folyamatot indukált, melyben a szociológiai szakirodalomban “új középosztályokként”
aposztrofált szakértői-alkalmazotti társadalmi rétegek befolyása csökkent, míg a régi
középosztályoké (az önálló kistulajdonos csoportoké) nőtt, számuk gyarapodott (Wright 1997,
Bourdieu 1978, 1997).

A tulajdonos vállalkozói csoportok politikai befolyásgyakorló csoporttá szerveződése két

formában jelentkezett: (1) a helyi, települési szinten – elsősorban a szobakiadók és
vendéglátók – az önkormányzatokkal szemben, azok piacokat átrendező intézkedései okán
léptek fel, alakítottak szervezeteket és értek el sikereket (általában az önkormányzati vezetés,
a polgármester cseréjét). (2) A térségben működő nagyvállalkozók (akik magyar
összehasonlításban középvállalkozóknak tekinthetők 1-2 milliárdos éves forgalmú cégeikkel)
a Vállalkozói Klubot megszervezve kezdtek el befolyásgyakorló csoportként működni.
Tevékenységük 1998 előtt arra irányult, hogy a közvetítő szervezetek egy részében (Kamara,
Kistérségi Társulás) pozíciókat szerezzenek, ill. együttműködést alakítsanak ki velük. Majd
1997-98 során a Fidesz-Magyar Polgári Párt keszthelyi szervezetében végrehajtott vezető- és
tagcseréket támogatták, ami eredményeként az 1998-as választásokon a Vállalkozói Klub által
is támogatott politikai szervezetek képviselői kerültek a helyi és térségi hatalomba. A
közvetítő szervezetek működésének befolyásolása maguknak e szervezeteknek sem okozott
nehézségeket, hisz a térségi nagyvállalkozókkal való együttműködés révén társadalmi,
gazdasági és térségi funkcióikat jobban be tudták tölteni.

A térségbeli települési önkormányzatok gazdasági pozíciói – az egy Keszthely kivételével –

javultak a vizsgált időszakban. A korábbi székhely- (Vonyarcvashegy, Cserszegtomaj,
Sármellék) és társközségek (Rezi, Balatongyörök, Gyenesdiás) a közös tanácsok megszűntét
követően – részben állami forrásokból, részben szaporodó helyi bevételeikből és
ingatlanvagyonuk értékesítéséből – közmű-beruházásokba fogtak, a turizmus infrastrukturális
környezetét javították (utak, strandok felújítása) és az önálló települési léthez szükséges
közintézményeket hoztak létre, ill. újítottak fel (iskola, orvosi rendelő). Különösen látványos
volt Hévíz fejlődése, a település városi rangot is kapott.

Keszthely város önkormányzata a környező településekkel szemben az egész időszakban

forráshiánnyal küszködött. Ennek oka a városi kiadások legnagyobb részét kitevő, központilag
alulfinanszírozott széles közintézmény-hálózata, a regionális funkciókat is betöltő
iskolahálózata, közművelődési intézményei, a kórház, a mentőállomás, a tűzoltóság,
rendőrség stb. Okként kell azt is megemlítenünk, hogy a vagyonilag szépen gyarapodó
keszthelyi kispolgárság a turizmus-iparból származó bevételek feltételezhetően a kötelezőnél
kisebb részét fizette be adóként a város és az állam kasszájába, ezzel tudatosan-tudatlanul
hozzájárult a társadalmi csoportok közti erőviszonyok megváltozásához. Mindebben

69
kereshetjük okát annak is, hogy miért volt olyan alacsony szintű 1998 nyarán a Gallup
felmérése szerint a keszthelyi önkormányzat működésével való elégedettség.

A Vállalkozói Klubba tömörült nagyvállalkozók, érzékelve az önkormányzat és az

országgyűlési képviselő munkájával való társadalmi elégedetlenséget, a város válságos
helyzetét a “vállalkozói” kvalitásokat nélkülöző városvezetés hibáira vezették vissza. A
vállalkozók nem kevesebbet hiányoltak az önkormányzati vezetők működésében, mint épp a
jó és sikeres vállalkozót jellemző tulajdonságokat: a tettrekészséget, az elhivatottságot és a jó
gazda gondosságát. Mindez annak is kifejeződése volt, hogy a város legnagyobb adófizetői
serkenő polgári önértelmezésük szerint az adók felhasználásába is bele kívántak szólni.

A nagyvállalkozók és a mögéjük felsorakozó helyi csoportok politikai szerepvállalásában

azok a kérdések is mozgatórugóként játszottak közre, hogy (1) mi lesz a város jelentős
ingatlanvagyonával, ki és milyen gazdasági csoportok számára kedvezően fogja ezt
működtetni, hogy (2) mely társadalmi csoportok kárára próbál kilábalni az önkormányzat a
csőd közeli helyzetből (a helyi adókat növeli-e, avagy a közintézmények leépítésébe fog),
hogy (3) ki kapja az önkormányzati megrendeléseket, mely befektetői csoportok kapnak
működési engedélyt a térségben, s hogy (4) a megyei és országos fejlesztési alapoknál
számíthatnak-e a helyi önkormányzati vezetés támogatására.

A keszthelyi “vállalkozói áttöréssel” a térségi települési önkormányzatokban kisebbségbe

kerültek azok a csoportok, amelyek a vállalkozók szervezeteivel konfliktusba kerültek a
kilencvenes években. Ezzel kiteljesedett az önkormányzati apparátusok, a közintézmények és
velük az értelmiségi csoportok politikai befolyásvesztése, és a térség gazdaságfejlesztéséről
folyó vitákban az a vélemény vált dominánssá, mely a turizmus-ipar fejlesztését tartja a jólét
zálogának. Mára a nyilvános viták már a kérdés körül folynak, hogy vajon a turizmus mely
válfajára kell a térségi gazdaságot építeni: a “Pepsi Beach” jellegű tömegturizmusra, avagy a
minőségi idegenforgalmi szolgáltatások specializált sokféleségére.

Hivatkozások

Beluszky P. – Győri R. 1999 A magyarországi városhálózat és az EU-csatlakozás “Tér és Társadalom” Vol. 13

No. 1-2, pp. 1-30
Boissevain J. ed. 1996 Coping with tourists. European reactions to mass tourism. Berghahn Books: Oxford
Bourdieu, P. 1978 Rekonverziós stratégiák. In: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Gondolat:
Budapest, pp. 350-378
Bourdieu, P. 1997 Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Angelusz R. szerk.: A társadalmi
rétegződés komponensei. Új Mandátum: Budapest, pp. 156-177
Cloke, P. – N. Thrift 1990 Class and Change in Rural Britain. In: T. Marsden – P. Lowe – S. Whatmore eds.:
Rural Restructuring. David Fulton: London, pp. 165-181
Cooke, P. – K. Morgan 1994 Growth Regions under Duress: Renewal Strategies in Baden Württemberg and
Emilia-Romagna. In: A. Amin – N. Thrift eds: Globalization, institutions, and regional development in Europe.
Oxford: OUP, pp. 91-117
Czakó Á. – Kuczi T. – Lengyel Gy. – Vajda Á. 1995 A kisvállalkozások néhány jellemzője a kilencvenes évek
elején. “Közgazdasági Szemle” XLII. évf. 4. sz., pp. 399-419
Czakó Á. 1997 Kisvállalkozások a kilencvenes évek elején. “Szociológiai Szemle” No. 3, pp. 93-116.

70
Csite A. – Horváth G. K. 1998 A gazdasági elit a helyi társadalomban. MTA Politikai Tudományok Intézete.
Kézirat
Horváth Gy. 1998 Európai regionális politika. Dialóg Campus: Budapest-Pécs
Keszthely-Hévíz Kistérség: Örökségvédelem a Nyugat-Balaton térségben. ARMOS projekt, Quo Vadis
Consulting Kft. Budapest – tájékoztató anyag (ECOS-Ouverture program)
Kuczi T. 1996 A vállalkozók társadalmi tőkéi az átalakulásban. “Századvég” Új folyam No. 1, pp. 29-51
Kuczi T. 1998 Vállalkozói kultúra – az életutak finalitása.’Replika” No. 29 (március), pp. 157-170
Lanfant, M-F. – J.B. Allcock – E.M. Bruner eds. 1995 International Tourism: Identity and Change. Sage:
London
Lash, S. – J. Urry 1994 Economies of Signs and Space. Sage: London
Magyar Gallup Intézet (www.gallup.hu)
Magyar Nemzet 1999. november 12.
Mullins, P. 1994 Class relations and tourism urbanization: the regeneration of the petite bourgeoisie and the
emergence of a new urban form. “International Journal of Urban and Regional Research”, Vol. 18 No. 4
(December) pp. 591-608
Nemes-Nagy J. 1996 Soprontól Nyíradonyig. In: Agg Z. szerk.: Átépítés. Veszprém: Comintatus, pp. 193-203
Pickvance, C. 1997 Mediating institutions in the transition from state socialism: The case of local government.
In: G. Grabher – D. Stark eds.: Restructuring Networks in Post-Socialism. Oxford: OUP, pp. 305-323
Shields, R. 1992 Places on the Margin. Alternative geographies of modernity. Routledge: London
Területi Statisztikai Évkönyv 1997 KSH: Budapest
Unk J. szerk. 1997 Zala Megye Területfejlesztési Koncepciója Hosszú Távra. I. kötet Pylon Kft: Budapest
Urry, J. 1990 The Tourist Gaze. Sage: London
Wright, E. O. 1997 [1984]] Általános keretrendszer az osztálystruktúra elemzéséhez. In: Angelusz R. szerk.: A
társadalmi rétegződés komponensei. Új Mandátum: Budapest, pp. 178-221, [A General Framework for the
Analysis of Class Structure. In: The Debate on Classes, pp. 3-52]
Zala megye statisztikai évkönyve 1997. KSH
Zala Megyei Statisztikai Tájékoztató 1999/1. KSH

71
 M.1. táblázat A keszthelyi kistérség jellemzői megyei és országos összehasonlításban (1997)
Keszthelyi Zalaegerszegi Zala megye Budapest Ország
kistérség kistérség
Lakónépesség 46185 105098 297511 1886215 10174442
Lakónépesség változása 1990 végéhez -1,0 -2,1 -2,5 -7,8 -2,1
képest (%)
Népsűrűség (fő/nkm) 92 106 79 3544 109
Élveszületés 1000 lakosra 8,9 8,7 8,8 8,0 9,8
Halálozás 1000 lakosra 14,3 11,9 14,0 14,6 13,7
Vándorlási különbözet 1000 lakosra -1,2 -2,1 -0,6 -6,6 -
A 18-39 éves népesség aránya a 18-59 58,9 54,0 55,8 55,1 55,3
évesből (%)
A mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás 14,3 13,5 16,7 3,0 15,4
aktív keresői az összes aktív keresők %-
ában 1990.I.1.
Az ipar és az építőipar aktív keresői az 26,6 43,5 39,5 36,3 38,1
összes aktív keresők %-ában 1990.I.1.
A szolgáltatások aktív keresői az összes 59,2 43,0 43,8 60,7 46,5
aktív keresők %-ában 1990.I.1.
A munkanélküliek aránya 1997. XII. 20. 5,7 4,9 6,6 3,7 7,4
A tartósan (180 napon túli) 2,2 2,1 3,3 2,4 4,2
munkanélküliek aránya % (1995. XII.
20.)
A tartósan (180 napon túli) 1,9 2,2 3,3 1,9 3,9
munkanélküliek aránya % (1997. XII.
20.)
A személyi jövedelemadó alapot képező 202.022 241.444 213.074 332.212 222.662
jövedelem egy állandó lakosra (Ft)
Személyi Jövedelemadó egy állandó 38.181 49.104 41.806 86.810 48.863
lakosra (Ft)
Működő jogi személyiségű vállalkozás 652 1.113 2.769 59.160 135.158
Működő jogi személyiség nélküli 4.545 7.059 20.409 156.004 599.078
vállalkozás
Ebből egyéni vállalkozás 3.513 5.655 16.842 102.903 465.049
Regisztrált vállalkozások egy nkm-re 17 11 9 607 11
Regisztrált vállalkozások 1000 lakosra 44 30 26 79 33
Regisztrált vállalkozások az 1992. évi 240,8 233,7 249,0 249,0 241,6
százalékában
Mezőgazdasági egyéni gazdálkodó 1000 125 160 183 6 163
lakosra (1994)
Az iparban alkalmazásban állók száma 1.520 12.617 27.154 91.908 695.417
Az iparban alkalmazásban állók az 1992. 65,6 95,9 84,4 61,3 80,2
évi százalékában
Az iparban alkalmazásban állók 1000 65 159 129 137 122
lakosra 1990-ben
Az iparban alkalmazásban állók 1000 33 120 91 49 68
lakosra 1997-ben
Az iparban a tárgyi eszközök bruttó értéke 176.793 484.141 334.832 307.433 315.848
egy lakosra (Ft)
Kiskereskedelmi üzletek száma 1.059 1.395 4.555 20.900 127.551
Ebből: élelmiszer 309 493 1.599 6.672 46.174
ruházati 278 204 862 4.393 20.183
iparcikk 100 222 568 2.922 15.421
Kiskereskedelmi üzlet 1000 lakosra 23 13 15 11 13
Vendéglátóhely 482 441 1.545 5.434 40.540
Ebből: étterem 232 148 596 2.017 13.679
cukrászda és egyéb nyílt 244 262 894 2.812 24.453
árusítású vendéglátóhely
Kereskedelmi szálláshelyek - férőhely 14.961 2.468 23.559 38.876 309.392
Kereskedelmi szálláshelyek - férőhely 324 23 79 21 31
1000 lakosra
Kereskedelmi szálláshelyek - 26.208 733 5.415 2.445 1.718
vendégéjszaka 1000 lakosra
Személygépkocsik 1000 lakosra 277 243 232 312 227
Távbeszélő-fővonal 1000 lakosra 352 295 279 471 305

Forrás: Területi Statisztikai Évkönyv 1997

72
73
 Külföldi tőkebefektetés, helyi politika és regionális fejlődés:
sikerek és konfliktusok Győrött

Maarten Keune - Tóth András

Bevezetés

Jó két évtizede a régiók versenyképességének okait kutatók figyelmének középpontjába került

a régiók sajátos belső adottságainak és társadalmi eredetű sajátosságainak a vizsgálata
(Hudson, 1998). Ennek a szemléletváltásnak az eredményeképpen jelentős mennyiségű
szakirodalom jelent meg, amely hangsúlyozza, hogy egy-egy régió sikeressége, legalábbis
részben, a helyi intézmények és folyamatok függvénye. Eszerint a regionális fejlődés egyre
növekvő mértékben alapul olyan versenyelőnyökön, amelyek az adott helyi intézményi
infrastruktúra, társadalmi és politikai viszonyok függvényében formálódnak (Scott, 1995). A
regionális intézményrendszer, a szociális struktúra, a szellemi tőke és a helyi kultúra
kulcsszerepet játszik a globalizálódó gazdaság és a helyi fejlődés közötti olyan
viszonyrendszer kialakulásában, amelyben az adott régió előnyöket tud kovácsolni magának
(Hudson, 1998).

A szakirodalomban az alábbi három tényezőcsoport vált a legelfogadottabbá a regionális siker

magyarázatában (lásd például: Scott, 1995; Keune 2000b): (i) a kollektív javak hatékony
szolgáltatása a régióban, beleértve a szakmai képzést és az oktatást, a technológiák átvételét, a
régió és a régióban működő cégek reklámját, információ szolgáltatás a piaci résekről és
befektetési lehetőségekről (Cooke, 1995; Rehfeld, 1995; Scott, 1995); (ii) a helyi cégek közti
együttműködés, legyen szó akár kisvállalkozások hálózatairól, vagy nagy (gyakran
multinacionális) vállalatok és helyi beszállítóik közötti együttműködésről (Sengenberger,
1994; Cossentino et.al., 1996; Petrakos, 1995); és (iii) a helyi szereplők képessége arra, hogy
egységes fejlesztési stratégiát alakítsanak ki, és ennek végrehajtása során kölcsönösen
erősítsék egymást (Pyke, 1998; Keune ed.1998, Scott, 1995).

A magyarországi régiók közötti mai fejlődési különbségek magyararázatában eddig a legtöbb

elemzés olyan okok felkutatására törekedett, mint a történeti sajátosságok, például az 1989
előtti ipari struktúra, a lakosság szakmai profilja, az infrastruktúrális fejlődés, az iskolázottság
különbségei vagy gazdaságföldrajzi tényezők, a nagyobb városok szerepe és az Európai Unió
határainak közelsége (pl. Fazekas és Ozsvald, 1998; Nemes Nagy, 2000). Bár kétségtelen,
hogy ezek az elemzések a regionális egyenlőtlenségek fontos okaira mutattak rá, azonban nem
adtak magyarázatot arra, hogyan történt és milyen irányban a lokális gazdaság poszt-
szocialista átalakulása, milyen szerepet játszottak ebben a folyamatban a helyi szereplők és
intézmények, illetve, milyen stratégiai választások eredményeképpen alakult ki az egyes
régiók ma megfigyelhető fejlődési útjai, és a ma már megszilárduló fejlődési utak milyen
konfliktusokat, érdekellentéteket szültek helyi szinten.

74
Ez a tanulmány1 a fenti, jórészt még feltáratlan, kérdésekre kíván választ adni Győr és
közvetlen vonzáskörzetének az elmúlt évtizedben megtörtént átalakulásának a példáján
keresztül. Győr, Magyarország hatodik legnagyobb városa és Győr-Moson-Sopron megye
székhelye, az ország északnyugati részén fekszik, az osztrák és a szlovák határ közelében.
Győrnél találkoznak a Duna, a Rába és a Rábca folyók, és a városon áthalad a Budapest-Bécs
főútvonal. Ezáltal a város az Európát átszelő egyik fő kelet-nyugati közlekedési úton fekszik,
és egyben központja az északnyugat-magyarországi úthálózatnak is. A városnak jelenleg
127.000 lakosa van, de a várost körülölelő agglomerációval együtt – amely 19 falut számlál -
az összakosság száma eléri a 185.300-at.

Győr az elmúlt 10 évben az egyik legdinamikusabban fejlődő régiónak bizonyult Közép- és

Kelet-Európában, és egyben egyik vezető régiója a magyar gazdasági újjáépítésnek (Fazekas
és Ozsvald, 1998). Sikerét jórészt a külföldi működőtőke-befektetések beáramlásának
köszönheti, amely folyamat megalapozta az ipar újjászületését a régióban.

A tanulmány fő célja, hogy rávilágítson arra, milyen szerepet töltöttek be a helyi intézmények
és szereplők Győr mai fejlődési útjának kialakulásában és irányításában; született-e
konszenzus a jelenlegi fejlődési út elősegítésében és támogatásában; milyen lehetséges
problémákat vet fel az eddigi fejlődés; milyen tényezők veszélyeztethetik a mai fejlődési irány
fenntarthatóságát.

A tanulmány először Győrnek a rendszerváltást megelőző fejlődését tárgyalja, és fölvázolja

azokat az adottságokat, amelyekkel a város belépett a poszt-szocialista időszakba. Ezt
követően a helyi gazdaságban domináns szerepet játszó külföldi közvetlen tőkebefektetések
trendjét írjuk le, annak érdekében hogy feltárjuk a befektetők motivációt, a befektetések
szerkezetét és hatását a helyi gazdaságra. A tanulmány negyedik része tárgyalja a helyi
szereplők és intézmények politikáját és szerepét a legutóbbi évtizedben, különös tekintettel az
infrastruktúra, az oktatás és képzés, a kisvállalkozások fejlesztése, a munkaerőpolitika,
valamint az érdekvédelem, érdekképviselet területein. Itt világítunk rá azokra a konfliktusokra
és ellentmondásokra, amelyek Győr jelenlegi fejlődési útjából következnek. A tanulmány
zárófejezete hivatott levonni a következtetéseket és mérlegre tenni a mai fejlődési út hosszú
távú fenntarthatóságát.

2. A helyi gazdaság és társadalom fejlődése a XX. században

Győr a XX. század elején vált Magyarország egyik kulcsfontosságú ipari centrumává, a
gépiparra, a textil- és ruházati iparra és az élelmiszerfeldolgozó-iparra specializálódva. A
századforduló iparosodási hulláma szintén a külföldi befektetések beáramlásának jegyében
született, s főleg osztrák vállalatok és bankok finanszírozták. Ekkor került megalapításra
számos mai nagy győri cég betelepülő vállalkozók által, mint a Ganz Művek, a Graboplast és
a Győri Keksz.2

1
A tanulmány megírását segítette az ILO által támogatott, 1998-ban végzett kutatás, amely a külföldi
tőkebefektetések szerepét vizsgálta Győrött. A tanulmány megírása során támaszkodtunk az OTKA által
támogatott T030867 ‘Japán termelésszervezési eljárások meghonosítása az autóiparban’ kutatási program
eredményeire.
2
A dualizmus idején a modern tőkés gazdaság kiépítésében a külföldi tőke vezető szerepet játszott. Ezt mutatja,
hogy a századforduló idején a magyarországi nagyipar 42%-a teljesen külföldi kézben volt, s további 18%-ában a
magyar tőkecsoportok mellett, jelentős külföldi részesedés volt található. (Berend. T.- Ránki, 1974, 94-95.o.).

75
A második világháború időszaka ellentmondásos időket hozott a városra. Egyrészt, Győr az
egyik fő katonai felszerelésgyártó-központtá vált (Berend és Szuhay, 1989). Másrészt, a helyi
zsidó közösség megsemmisülése a Holocaust során a város polgári középosztályának jelentős
pusztulását eredményezte. A háború után a német származású lakosság egy részének
kitelepítése Németországba, az államosítás és a Rákosi-korszak üldözései tovább gyengítették
a város tradícionális polgárságát és aláásták annak gazdasági bázisát. A vasfüggöny elvágta a
régió korábbi nyugati kapcsolatait, és az 1950-es években hátrányos helyzetű perifériává
változtatta.

A város és a megye újjáéledése az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején kezdődött
meg. Az újjáéledést gyorsította a megyének az ipari fejlesztési alapokból való növekvő
részesedése, ami az 1955-ös 2 százalékról 1973-ra 4,8 százalékra növekedett (Kulcsár és
Laczkó, 1975. 268.old). Az új növekedési periódus egybeesett a központi iparpolitikában
végbement változással, amely nyomán a feldolgozó ipar fejlődésére helyeződött a hangsúly
újabb nehézipari központok létrehozása helyett. Ebből adódóan, az új ipari fellendülési
korszakból főként Győr tradicionális feldolgozóipari cégei profitáltak. Az 1970-es években −
a központi fejlesztési politikában bekövetkezett újabb fordulat jegyében − megindult az ipari
termelés decentralizációja a kisebb vidéki települések felé, amely eredményeképpen a
legnagyobb győri székhelyű vállalatok leányvállalatok sorát alapították a szomszédos
városokban, köztük Csornán, Kapuvárott, Sopronban és Mosonmagyaróvárott – amely
folyamatot kiegészítették budapesti székhelyű vállalatok befektetései is. Az ipari fellendülés
következtében Győr és a megye ipari termelése megnégyszereződött, az ipari munkaerő pedig
megduplázódott 1949 és 1973 között. Az ipari termelés néhány rendkívül nagy vállalatban
összpontosult, amelyek nagyszámú ingázót foglalkoztattak a környező falvakból sőt a megye
területéről.3

Ugyanakkor Győr nem vált egyetlen iparrággal rendelkező, vagy egy nagy ipari
konglomerátum által dominált várossá, mint megannyi szocialista város, hanem megőrizte
multi-szektorális jellegét. A három legfontosabb iparág a gépgyártás, a textil- és ruházati ipar
valamint az élelmiszeripar volt, amelyek együtt majdnem 90 százalékát foglalkoztatták az
ipari munkavállalóknak 1973-ban (Kulcsár és Laczkó, 1975. p. 270). A nehéziparban és a
gépgyártás területén meghatározóvá vált a RÁBA, amely az egyik legnagyobb magyar ipari
vállalattá vált a hetvenes években, regionális ipari konglomerátummá fejlődött változatos
termékportfolióval és a megye városaiban működtetett leányvállalatokkal. Emellett Győr a
második legfontosabb textil- és ruhagyártó centrumává vált Magyarországnak az 1970-es évek
elején. Az élelmiszeripar, annak ellenére, hogy részesedése a foglalkoztatásból fokozatosan
csökkent a szocialista időszakban, megmaradt a város egyik fő munkáltatójának, 5.000
embernek biztosítva munkát az 1970-es években Győr urbanizációja jelentős lökést adott az
építőipar fejlődésének is, mely három állami- illetve tanácsi tulajdonú vállalatban
összpontosult.

A város gyors növekedése kísérte az újra meglendülő ipari fejlődést. A város lakossága az
1945-ös 46.000-ről 1973-ra 111.000-re növekedett, miközben a lakások száma közel
megduplázódott (Kulcsár and Laczkó, 1975, 285.old). Ezen változásokra reagálva az
Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció felsőfokú központi szerepet jelölt ki

3
A város alkalmazta a megye ipari munkaerejének 70 százalékát 1970-ben, köztük 20.000 ingázót a környékbeli
falvakból (Kulcsár és Lackó, 1975. p. 270).

76
Győrnek, négy hasonlóan nagy, több mint 100.000 lakossal rendelkező várossal egyetemben.
Annak révén, hogy a város több regionális jelentőségű adminisztratív és oktatási intézmény
valamint közszolgáltató vállalat székhelye jó hátteret tudott biztosítani a jövőbeni
befektetések fogadásához.

A ‘Nyugat’ és Magyarország közötti közeledés további előnyöket hozott a régiónak az 1960-

as évektől. Győr városa lassan visszanyerte korábbi híd szerepét. Az állami vállalatok,
amelyek korábban csaknem kizárólag a KGST piacra termeltek, kapcsolatokat kezdtek
kiépíteni nyugati vállalatokkal, liszenc szerződésektől kezdve bérmunka és alkatrész, illetve
részegység gyártásig bezárólag. Egy sereg hivatalos és személyes kapcsolat jött létre a nyugati
vállalatok és a helyi vállalatok menedzserei, illetve állami hivatalnokok, helyi közigazgatási
vezetők között. A rendszerváltás után ezek a kapcsolatok megkönnyítették a külföldi cégek
megtelepedését a régióban, különös tekintettel a külföldi befektetők bevonására az állami
tulajdonú vállalatok privatizációjába, és a helyi vállalkozások integrációjára a nyugati cégek
beszállító láncaiba.

De nemcsak a nagyvállalatok voltak a haszonélvezői a lassú nyugati nyitásnak. Megindult a

turizmus, a vendéglátóipar fejlődése, ami − a kiskereskedelem és a szolgáltató szektor mellett
− a megjelenő magánszektor egyik kulcsiparágává vált. Tágabb értelemben, a német és angol
nyelvtudás terjedése, a nyugati intézmények és gyakorlat növekvő ismerete megkönnyítette a
régió és a lakosság gyors alkalmazkodását a rendszerváltás után a gyökeresen megváltozott
körülményekhez.

A nyilvánvaló fejlődés ellenére, az 1980-as évek végére ellentmondásos helyzet alakult ki.
Egyrészt az izmosodó magánszektor, a helyi gazdasági élet fellendítésének egyik fő
potenciális forrásává vált és reményt nyújtott egy új fejlődési szakaszra a rendszerváltás utáni
periódusban (Rechnitzer, 1993, 75-103. old). Ugyanakkor az állami tulajdonú iparvállalatok
mélyülő válsága súlyos gazdasági katasztrófa árnyékát vetítette előre. A szocialista rendszer
válsága rányomta bélyegét a helyi önkormányzat költségvetésére is, és a fejlesztési alapok a
város költségvetésében 35 százalékról 18 százalékra csökkentek 1985 és 1990 között (Győr
Megyei Jogú Város 1990, 10.old). A csökkenés ellenére jelentős fejlődést sikerült elérni két
döntő fontosságú területen, az oktatás és az infrastrukturális fejlesztések területén. Ennek
nyomán jelentősen fejlődött a képzés kapacitása és színvonala. A Bécs-Budapest autópálya
építésének, a Bécs-Budapest vasútvonal rekonstrukciójának és a városközpontot elkerülő
körgyűrű megépítésének a megindulása, − főként központilag finanszírozott infrastrukturális
fejlesztési programok keretében −ű tovább erősítették a Bécs-Győr-Budapest tengely szerepét
az ország gazdasági életében, és megalapozták Győr kilencvenes évekbeni ipari
megújhodásának logisztikai hátterét (Magyar Köztársaság Kormánya, 1998.178-181.old).

További sajátossága Győr rendszerváltás előtti fejlődésének, hogy az 1980-as évek végén a
nagy állami vállalatokat viszonylag fiatal, dinamikus igazgatók vezették, akik figyelemmel
kisérték iparáguk fejlődési trendjeit, és erős külföldi kapcsolatokat építettek ki. Ez a
menedzser csoport szorosan együttműködött egymással és jó kapcsolatokat ápolt a helyi
politikai elittel. Ezt megkönnyítette az, hogy az átalakulás előtti periódusban az MSZMP
korábbi − reformgondolkodású − gazdasági titkára volt a városi tanács elnöke, akit jó
kapcsolatok fűztek a vállalatigazgatók informális csoportjához. A gazdasági válság mélyülése
nyomán ez a menedzser réteg elsősorban külföldi tőkebevonás útján gondolta biztosítani az
általuk irányított vállalatok túlélését és saját maguk vezető pozíciójának a biztosítását.

77
A rendszerváltás után kibontakozó átalakulási válság keményen megrázta Győrt, a város
előnyös adottságai és a helyi gazdaság relative kedvező helyzete ellenére. A szocialista
vállalatok, vagyis tulajdonképpen a város ipari központ szerepét eddig biztosító tömegtermelő
iparvállalatok, válságos helyzetbe kerültek és jelentős létszámleépítésekre kényszerültek.
Ennek következtében a munkanélküliség 12-13 százalékra emelkedett. A központilag
finanszírozott lakásépítés megszűnése nyomán a három nagy építőipari vállalat felszámolásra
került. A textilipar szintén mély válságon ment keresztül. A RÁBA 1991-ben az összeomlás
szélére került; a vállalat létszáma az 1989-es 14.719-ről 1996-ra 6.300-ra csökkent (KÁPÉ,
1996. április 11.). A nagyvállalatok válságának hatását tovább súlyosbította beszállítóik
megrendülése a rohamosan csökkenő megrendelés-állomány miatt. Mégis, ellentétben sok
más régió esetével, a meghatározó vállalatok nem omlottak össze teljesen, miközben a régió
szerencséjének bizonyult, hogy multi-szektorális profillal rendelkezett és a meghatározó helyi
vállalatok egy részének a székhelye Győrött volt. Ennek következtében több győri székhelyű
vállalat az ingázók elbocsájtásával, a vidéki telephelyei bezárásával védekezett a válság ellen,
s védte Győrött levő központi telephelyeit.

A kilencvenes évek második felére Győr sikeresen átvészelte a válságot és újraéledt

iparközpont szerepe. Ennek következtében a régió szinte minden mutató tekintetében az
országos átlag felett teljesít. 1996-ban az egy főre jutó GDP mutatója, Budapest után, Győr-
Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb. Ugyanebben az évben a megye a második
legfontosabb célterülete volt a külföldi tőkebefektetésnek az országban, ismét csak Budapest
után. Az egy főre jutó ipari befektetés nagysága két és félszerese az országos átlagnak, és
ebben a tekintetében a megye a vezető térsége az országnak. A megyébe érkezett befektetések
majdnem kétharmada az iparba irányult, szemben más térségekkel, ahol a kereskedelmi és
szolgáltató szektor a fő célpontja a külföldi tőkebefektetőknek. A külföldi tőkebefektetések
jellege folytán Győr ipari centrum jellege megerősödött. Ezt mutatja az ipari foglalkoztatottak
számarányak növekedése. A másik sajátossága a napjainkban zajló iparododási folyamatnak,
hogy erős export-jelleget mutat. A megye ipari termelésének több mint felét exportálja, amely
mutató ismét magasan az országos átlag felett van.

A vállalati szektor fejlődése kedvező helyzetet eredményezett a munkaerőpiacon. 1996 óta nő

a foglalkoztatottság, amelynek szintje az országos átlag fölött van. 1997-ben a
munkanélküliség aránya 6.2% volt a városban, s azóta is folyamatosan csökken. Mára
Győrben gyakorlatilag telített a munkaerőpiac, s vállalatok egyre hangosabban panaszkodnak
a szakképzett munkaerő hiánya miatt. Ugyanakkor a bérek színvonala magasabb mint az
országos átlag, s mint a legtöbb megyében az országban. A város ipari megújhodásának
kedvező hatása volt a Győrt övező vonzáskörzet településeire, s a város 60-80 kilométeres
körzetében az ingázás újra általános jelenséggé vált.

3. Külföldi tőkebefektetés Győrött

Befektetők és befektetési motívumok

Mint ismeretes, Magyarország a külföldi befektetések egyik fő célországává vált Közép- és

Kelet-Európában. Győr és Győr- Moson-Sopron megye, Budapest után, annak a régiónak
bizonyult, amely a legmagasabb egy főre jutó külföldi befektetésben részesült
Magyarországon belül és 1997 végére 1260 külföldi tulajdonossal bíró vállalkozás működött a
megyében.

78
Győr sajátossága, hogy a beáramló külföldi tőkemennyiségben meghatározó szerepet
játszottak a feldolgozó iparba érkezett működőtőke befektetések, közöttük olyan jelentős nagy
multinacionális vállalatok beruházásai, mint az Audi (VW-csoport), a Philips, a General
Electric, a United Biscuits. A feldolgozóipari külföldi befektetések négy fő típusa figyelhető
meg Győrött. A külföldi befektetések első típusa, amely a rendszerváltás időszakának elejére
volt különösen jellemző, a főleg kis- és időnként közepes méretű vállalkozások és vállalatok
beruházásai alkotják, amelyek közül kiemelkedő fontosságú szerepet játszottak a főként
osztrák befektetőknek a határmenti és Győr körüli falvakban, gyakran helyi kapcsolatokra
alapozve létesített üzemei. A külföldi közvetlen tőkebefektetések második fajtáját a jelentős
állami vállalatoknak − a helyi gazdaság "koronaékszereinek" − stratégiai befektetők általi,
privatizáció útján történt felvásárlása alkotja. A stratégiai külföldi befektetők két alapvető
céllal vásároltak helyi vállalatokat: vagy azért, hogy kiszolgálják a magyar és a tágabb közép-
és kelet-európai piacot, vagy hogy alacsony termelési költségű, főleg exportra termelő gyártó
kapacitásokat fejlesszenek ki a megszerzett vállalatok átalakítása után. Az előbbi célra jó
példa a Győri Keksz, amely a magyar keksz és a süteménypiac több mint 50 százalékát
ellenőrizte, s amely jó belépőt biztosított a United Biscuits számára a magyar piacra. A
külföldi befektetés másik, privatizációs úton megvalósított fajtájára a Gardénia függönygyár
szolgál példaként. A Gardéniát osztrák befektetők egy csoportja szerezte meg, s a vállalat ma
forgalmának kétharmadát exportból nyeri (Kisalföldi Gazdaság, 1998. január 6.). A külföldi
befektetések harmadik típusát a nyugati cégek által alapított nagy és közepes méretű, újonnan
alapított (zöldmezős) vállalatok alkotják. Az első ilyen típusú vállalatok az 1990-es évek
elején jöttek létre, akkor, amikor többek között számos autóalkatrészgyártó vállalat létesített
gyárat a győri régióban. 1993-ban az egész régió továbbfejlődésére is jelentős hatással bíró
jelentős beruházás eredményeképpen az Audi AG megalapította az Audi Hungária Motor
Kft.-t (AHM) (Tóth 1999). Az Audi példáját számos más nagy multinacionális vállalat
zöldmezős beruházásása követte a kilencvenes évek második felében, köztük számos
autóipari befektetőt közvetve vagy közvetlenül vonzott az Audi példája. A legnagyobb
közelmúltbeli beruházás a Philips nevéhez fűződik, amely több mint 3000 munkavállalónak
biztosít jelenleg munkát. A külföldi befektetések negyedik fajtáját a pénzügyi befektetők
szerepvállalása jelenti számos jelentős helyi vállalatnál, mint például a Graboplastnál és a
RÁBÁ-nál. Ezeknél a vállalatoknál a helyi menedzsment stratégiai befektetők helyett
pénzügyi befektetők részvételére alapozta a megújulás stratégiáját, amely út egyben
lehetőséget adott autonóm stratégia kialakítására a helyi menedzsmentnek egy nagy vállalat
gyártási rendszerébe való beilleszkedés helyett.

A feldolgozóipar mellett számos további szektor is tekintélyes külföldi befektetéshez jutott. A

kereskedelem területén nagyvállalatok, mint a Spar, a Tesco és a Metro nagy,
multifunkcionális szupermarketeket építettek Győrben. Kisebb mértékben ugyan, de szintén
megfigyelhetők a külföldi közvetlen befektetések a szolgáltató ágazatokban, az építőiparban
és az idegenforgalomban. A külföldi befektetések fontos szerepet játszottak a regionális
infrastruktúra továbbfejlesztésében. A regionális gázszolgáltatót egy francia befektető vette
meg, a győri ipari park megalapításában osztrák befektetők vettek részt és a Bécsbe vezető
M1-es autópálya megépítése is jórészt a külföldi befektetőkre támaszkodott. A szolgáltató és
az infrastrukturális beruházások fontos szerepet játszottak a város gazdasági potenciáljának
növekedésében.

A külföldi vállalatok befektetéseit különböző szempontok motiválták, és gyakorta a tényezők

szerencsés összeesése késztette a befektetőket arra, hogy Győrbe jöjjenek. Először is, a győri

79
külföldi befektetéseket az élesedő nemzetközi verseny és a magyar gazdaság megnyitásának
kontextusában szükséges vizsgálni. A globalizálódó piacokon működő vállalatok számára
növekvő kényszer, hogy csökkentsék gyártási költségeiket és növeljék a termelés
rugalmasságát, s ezért egyre fokozottabban érdeklődnek az olyan országokban történő
befektetések iránt, mint Magyarország, amely olcsó, de jól képzett munkaerővel rendelkezik,
miközben a szakszervezetek gyengesége és a jogi szabályozás lehetőséget ad rugalmas
munkaszervezési formák alkalmazására. Másrészt 1990-től kezdődően mindhárom
demokratikusan választott magyar kormányzatnak egyértelmű célja volt, hogy elnyerje a
nyugati befektetők bizalmát és külföldi tőkebefektetések elősegítésével alapozza meg az
ország gazdasági átalakulását és ezáltal politikai stabilitását.

Ebben az összefüggésrendszerben számos faktor tette Győrt az ország egyik legtöbb külföldi
tőkét vonzó régiójává. A helyi, a nemzeti és a közép- és kelet-európai piacra való belépés
különböző mértékben jelentett fontos ösztönzőt a győri befektetési projekteknél. Az átalakulás
kezdetén Győrnek számos vonzó privatizáció előtt álló vállalata volt, mint például a Győri
Keksz, amelyek felvásárlása révén a stratégiai befektetők egyben megszerezték a helyi piac
jelentős szegmensét is. De nemcsak privatizáció, hanem új zöldmezős beruházások egy része
is a helyi és tágabb piac megszerzésére irányult, mint például a jelentős beruházásai a külföldi
áruházláncoknak, vagy az osztrák befektetők által létrehozott építőipari cégek, amelyek fontos
szerepet játszottak termelő vállalatok beruházásainak megvalósításában.

A befektetők egy másik csoportja kevésbé orientálódott a hazai piacra, és fő célja az volt,
hogy exportbázisként használja a Győrbe telepített termelő kapacitásokat. Az EU
tagállamokhoz képest alacsony bérszínvonal, és számos egyéb költségmegtakarítást
eredményező faktor, mint az alacsony szállítás, fenntartási, karbantartási, biztonsági- és
munkavédelmi költségek stb. jelentős előnyt biztosítanak Győrnek a költségcsökkentésben
érdekelt befektetők szemében.

Az alacsony termelési költségek mellett meghatározó vonzerőt jelentett a működőtőke

számára a magasan képzett, sokoldalú szabad munkaerőkapacitása a régiónak. A helyi
lakosságra jellemző szorgalom, munkaközpontú kultúra segítette a munkavállalók gyors
adaptálódását a külföldi befektetők elvárásaihoz és az új munkaszervezési eljárásokhoz, ami
szintén fontos vonzerőt jelentett és meghatározónak bizonyult a kezdeti beruházási tervek
növelésében.4 Több jelentős végösszeszerelő üzem megtelepedése pedig lökést adott az őket
kiszolgáló beszállító vállalatok helyi beruházásainak.

Győr további fontos előnye a szerencsés földrajzi elhelyezkedése az Európai Unió határán,
közel Budapesthez, Bécshez és Pozsonyhoz. Az EU földrajzi közelsége a legtöbb exportáló
vállalkozás számára kulcsfontosságú, nemcsak a jelentős piacokhoz, hanem az EU-
országokban lévő vállalati központokhoz és a hagyományos szállítókhoz való közelség miatt
is. A viszonylag rövid távolságok nemcsak költségelőnyt jelentenek, hanem lehetővé teszik a
vállalatok számára a raktármentes termelés (Just-In-Time Production) gyakorlatát is.

A beruházási döntéseknél szerepet játszott a jól kiépített helyi infrastruktúra is. Ezen kívül az
egykori állami vállalatoknak számos olyan kihasználatlan termelő csarnoka volt található a
régióban, amelyeket a külföldi befektetők gyorsan használatba vehettek. A kilencvenes évek
második felében pedig rendkívül hasznosnak bizonyult a győri ipari park a betelepülő

4
Rechnitzer Jánossal, az MTA RKK igazgatójával készített interjún alapuló információ

80
zöldmezős beruházók számára. Emellett, a befektetők bizonyos mérethatár felett pénzügyi
kedvezményeket kaptak a győri helyi önkormányzattól, és a befektetést elősegítő munkája a
helyi intézményeknek további fontos vonzerőnek bizonyult.

Összehasonlítva más régiókkal Magyarországon belül, vagy a kelet-közép-európai térségben,

nagy biztonsággal állítható, hogy semelyik fentebb felsorolt tényező sem egyedi sajátossága
Győrnek. Győr nincs közelebb az EU fő ipari centrumaihoz, mint számos cseh vagy lengyel
nagy város. Adókedvezményeket a legtöbb kelet-közép-európai országban biztosítanak a
befektetők számára. Sőt a legtöbb magyar település sokkal nagyobb kedvezményt ad a
külföldi befektetőknek, mint Győr. Az egész térség tele van üresen álló gyárépületekkel, s
Győrtől keletre haladva csökken a bérek színvonala, s nő a munkára váró szabad munkaerő
aránya. A szakszervezetek pedig egész Kelet-Közép-Európában viszonylag gyengék. Egy-egy
vonzerőt biztosító tényező helyett, sokkal inkább a vonzó tényezők szerencsés összeesése és
kombinációja, valamint a helyi szereplőknek az a szándéka, hogy ezeket a forrásokat
megnyissa és mozgósítsa a külföldi befektetők számára tette Győrt és a környező településeket
olyan előnyössé a külföldi tőkebefektetők számára.

A kedvező klímát mutatja, hogy számos beruházás túlnőtt az eredeti elképzeléseken. Például,
az Audi eredetileg csak egy kisebb motorösszeszerelő üzemet szándékozott Győrbe telepíteni,
de a helyi termelés sikeressége nyomán a beruházási terveit töbször felfelé módosította, és
végül az egész ingolstadi központi motorgyárát Győrbe telepítette át, s nemrégiben egy
autóösszeszerelő gyárrészleget is kialakított a győri gyárban. A Philips eredetileg 600 fő
alkalmazását tervezte, s jelenleg majdnem 3000 főt foglalkoztat Győrött.

Ugyanakkor az elmúlt évtized beruházás története azt is megmutatta, hogy kedvezőtlen piaci
körülmények esetén frissen megtelepedett vállalatok is bezárták gyáraikat és máshová
telepítették át termelésüket. Igy például a United Biscuits egy chips-gyártó gyárat létesített
majd zárt be a magyarországi piac telitettsége miatt, s a Coca-Cola is bezárt egy helyi
palackozóüzemet.

A külföldi közvetlen befektetések hatása a helyi gazdaságra

A külföldi befektetések kétségkívül a győri régió fejlődésének motorját jelentik. A győri régió
sajátossága, hogy a tőkebefektetések a feldolgozóiparban koncentrálódtak, s a belföldi piacot
kiszolgáló vállalatok mellett jelentős az exportorientált vállalatok aránya. A
tőkebefektetéseknek ez a sajátos jellege helyreállította Győr ipari centrum jellegét, amely egy
pillanatra elveszni látszott a szocialista vállalatok összeomlása nyomán. A külföldi befektetők
felvásárolták a válságba jutott helyi vállalatokat, illetve helyettesítették őket új zöldmezős
vállalatok révén. Ennek révén, a város és lakossága építeni tudott korábban felhalmozott
tudáskészletére és Győr visszatalált ipari centrum jellegére. Ez az a jelenség, amely Győrt
megkülönbözteti megannyi kelet-közép-európai várostól, ahol szintén megtalálhatóak a
McDonald'sok és a multinacionális kereskedő cégek által üzemeltetett hipermarketek.
Külföldi működőtőke befektetés kapcsolta be a régiót újra a globális gazdasági vérkeringésbe
és magyarázza Győr kiemelkedő gazdasági mutatóit a többi magyar városhoz képest.

Ugyanakkor, a külföldi tőkebefektetés hatása a lokális gazdaságra nem ellentmondás mentes.

A külföldi befektetések révén jónéhány munkahely megmentődött a válságba jutott volt állami
vállalatoknál, s a zöldmezős beruházások pedig számos új munkahelyet teremtettek. Jól
megfogható áttételes hatása van a külföldi tulajdonban álló vállalatoknak a helyi

81
vállalkozásokra, ami közvetlen munkahelyteremtéshez vezetett a szállítási, az építőipari, a
biztonsági és a takarító vállalkozásoknál, közvetve pedig a szálloda- és vendéglátóiparban.
Emellett a helyi vállalatok egy kisebb csoportjának sikerült beszállítói kapcsolatba kerülnie a
betelepült nemzetközi cégekkel, amelyek a helyi vállalatok komoly versenytársaivá váltak −
különösen a kereskedelem területén – és negatív hatást gyakoroltak azok
foglalkoztatottságára.

A külföldi közvetlen befektetések ugyan domináns szerepet játszanak a régió gazdasági

életében, és kétségkívül a motorjai a fejlődésnek, sok tekintetben a mai napig nem
integrálódtak a helyi gazdaságba. A legtöbb nagy külföldi tulajdonú vállalatnak csak nagyon
kevés helyi beszállítója van, a megtermelt érték minimális részét szerzik be helyileg. A magas
technológiai színvonalú alkatrészek és részegységek, alapanyagok általában import forrásból
érkeznek. Az MTA-NYUTI által 38 vállalatnál végzett felmérés szerint a helyi beszállítók
részesedése körülbelül 15 százalékos volt. A fő ellenérv a helyi beszállítók alkalmazásával
szemben a külföldi befektetők szerint az, hogy − néhány kivételtől eltekintve − nem képesek
megfelelő minőségű áru szállítására a megfelelő mennyiségben és a kellő időben a külföldi
vállalatok tradícionális beszállítóinál kedvezőbb áron (Máthé, 1997). Gyakori panasz a
megfelelő tőkeellátottságú, technológia-intenzív és magas minőségi követelményeket is
kielégíteni képes, közepes méretű vállalkozások hiánya a régióban.5 Így a legtöbb magyar cég
a beszállitói piramis alján található, mint alkatrész- és részegységszállitója a nyugati beszállitó
cégeknek, s a nagy befektetők jórészt a már bevált beszállítóikra támaszkodnak.

A győri külföldi befektetések pozitív hatásának egy másik fontos korlátozó tényezője, hogy a
külföldi cégek kutatási és fejlesztési (K+F) tevékenységei nyugaton maradtak. A nemzetközi
munkamegosztásban Győr koránt sincs kedvezőtlen helyzetben, hiszen a külföldi vállalatok
sok közepes és magas felkészültséget igénylő munkahelyet hoztak létre. Ugyanakkor azonban
az is igaz, hogy gyakorlatilag egyetlen külföldi vállalkozásnak sincs számottevő K+F
tevékenyésége Győrben.6 A külföldi vállalkozások csak igen kis számú magasan képzett
műszaki szakembert alkalmaznak termelésirányítási feladatokra. A helyi beszállítók
korlátozott foglalkoztatásával együtt ez jelentősen leszűkíti a technológia és a tudás
átáramlását a külföldi vállalkozásoktól a helyi vállalkozásokba.

Mint fentebb már jeleztük, a bérszínvonal magasabb Győrött az országos átlagnál. Ez részben
köszönhető a kialakult telített munkaerőpiaci helyzetnek és a külföldi vállalatok domináns
szerepének a nagyvállalati szektorban, amely vállalatok általában 20-30%-kal magasabb
béreket fizetnek a helyi vállalkozásoknál (lásd: Neumann 1993). Ez mégsem jelenti azt, hogy
bezárult volna a ’bérrés’ a nyugati országokhoz képest. Jelenleg még a győri nagy
multinacionális vállalatok esetében is egyhetede, egytizede a bérszint a megfelelő cég osztrák,
német vagy amerikai üzemeihez képest. Ugyanakkor, Győrött gyakran hosszabb a munkaidő,
több a túlóra és rugalmasabb a munkaidő elosztása, mint máshol a világban, bár az
egészségügyi és biztonsági követelményeket általában jobban betartják a multinacionális
befektetők, mint a hasonló méretű hazai cégek (Népszabadság, 1998. június 11.).

4. A helyi intézmények és szereplők politikája és szerepe

5
Vápár Józseffel, a Kereskedelmi és Ipari Kamara igazgatójával készített interjún alapuló információ.
6
Ebből a szempontból előrelépést jelent, hogy az Audi egy mintegy 80 mérnököt foglalkoztató K+F egység
alapítása mellett döntött Győrben.

82
Az ipari működőtőke által uralt poszt-szocialista fejlődési út, legalábbis elméletileg, csak az
egyik lehetséges fejlődési vonal volt a város számára. Alternatív fejlődési vonal lehetett volna
erős helyi kisvállalkozási szektorra alapozni a város fejlődését, vagy a külföldi tőke és a helyi
vállalkozások sokkal szorosabb együttmüködésére építő fejlesztési stratégia követése. De
lehetett volna Győr sorsa dezindusztrializáció és gazdasági hanyatlás, mint történt megannyi
szocialista iparvárossal.

A kisvállalkozói szektorra építő fejlesztési politikát erősen pártfogolta az 1990 és 1994 között
a várost kormányzó jobbközép koalíció. Azonban a hazai kisvállalkozói szektor,
robbanásszerű növekedése ellenére − elegendő tőke hiányában −, nem volt képes arra, hogy
elvégezze a város ipari karakterét adó tömegtermelő iparvállalatok modernizálását. Ezt a
feladatot végül a beáramló külföldi tőkebefektetők végezték el, s a helyi ipari profilú
kisvállalkozások jórészt kívül rekedtek az újra feltámadó nagyvállalati szektor beszállító
láncaiból. Ennek következményeként, egy duális cégstruktúra alakult ki, amely egyrészt
teljesen vagy részben külföldi tulajdonban álló, jelentős részben exportorientált, tömegtermelő
nagy és közepes vállalatokból, valamint egy attól meglehetősen izolált, jórészt magyar
tulajdonban levő kis és középvállalkozói szektorból áll, utóbbiak közül csak kevesen
versenyképesek a lokális piacon kívül. A cégstruktúra kettéválása, mint látni fogjuk később,
számos helyi konfliktus forrásává vált. Először azonban a tanulmány azt mutatja be, hogy a
helyi fejlesztéspolitika, intézmények és szereplők milyen szerepet játszottak a fent
dokumentált fejlődési út megszilárdulásában. Az elemzés az alábbi területekre koncentrál: a
helyi infrastruktúra és oktatási rendszer fejlesztésre, vállalkozásfejlesztési erőfeszítésekre és
munkaerőpolitikára, végül az érdekvédelem és az érdekképviselet alakulására.

Az infrastruktúra fejlesztése

Mint korábban tárgyaltuk, már az 1980-as években elindult infrastrukturális projektek

kulcsszerepet játszottak abban, hogy előkészítsék Győrt a külföldi befektetések fogadó
városának, és ezáltal elősegítették a város ipari megújhodását, és hogy jelentős csomóponttá
vált Kelet- és Nyugat-Európa között. Ennek jó példája az, ahogyan a Városi Tanács
együttműködött osztrák befektetőkkel a Győri Ipari Park létrehozásában, ami 1988-ban, mint
Magyarország első ipari parkja jött létre.

Győr fizikai infrastruktúrájában bekövetkezett fejlesztések és a közeljövővel kapcsolatos

tervek azt a célt szolgálják, hogy javítsák a város logisztikai hátterét. Az úthálózat a városon
belül és körülötte jelentősen fejlődött 1989 óta. Különösen számottevő ebből a szempontból
az M1-M15-ös autópálya elkészülte, amely összeköti Győrt Béccsel, Pozsonnyal és
Budapesttel, valamint az a nemrégiben elindult projekt, amely az ipari parkot köti majd össze
az autópálya hálózattal. Emellett tervbe vették egy ipari vasútállomás létesítését is az ipari
park területén. Szintén a város, összehangban a városban működő több nagy multinacionális
vállalattal, erősen szorgalmazza egy regionális repülőtér létrehozását a Győrhöz közeli Pér
egykori katonai repülőterén. A gönyüi dunai kikötő fejlesztése már folyamatban van a
PHARE támogatásával, és ez jelentősen megnöveli a folyami teherszállítási kapacitást. Tervek
születtek a közvetlen vasúti kapcsolat megteremtésére is a kikötő és a város között. A kikötő
mellett, központi kormányzati forrásokból, egy logisztikai centrum is épül Gönyün. A város
ipari víz, gáz és elektromos ellátó rendszere jó állapotban van, és még jelentős kihasználatlan
kapacitások állnak rendelkezésre a jövőbeli szükségletek megnövekedésének esetére. A
nyolcvanas évekkel szemben ma már nincs telefonvonal-hiány sem, és 1997 óta egy új

83
telefonközpont már EURO-ISDN vonalakat bocsát rendelkezésre. Egy jelenleg futó projekt
eredményeképpen a nagyobb vállalatokat optikai kábeles vonalakkal látják el, hogy azok
képesek legyenek a modern kommunikációs eszközök kihasználására.

A növekvő befektetések és az infrastrukturális fejlesztés ellenére a város összlakossága

csökken. 1996-ban 127.429 lakosa volt Győrnek, ami 2,8 százalékos csökkenést jelent az
1993-as 131.087-es csúcshoz képest. Ez a csökkenés többek között az urbanizáció
megtorpanásának köszönhető. A város növekedésének megtörése részben a lakásépítések
csökkenésének, részben a szuburbanizációs folyamatnak tudható be. Az 1970-es években a
város gyorsan terjeszkedett és évente 1.400 lakást építettek Győrben. Ez az urbanizációs
folyamat biztosította a vállalatok növekvő munkaerő-szükségleteit a szocializmus
fénykorában. Az 1990-es évtizedben azonban, részben a központi lakásépítés forrásainak
megszűnése miatt, csupán néhány száz új lakást építettek évente. Ezek a mostanában épűlt
lakások nagyobbak és összehasonlíthatatlanul jobb minőségűek mint azok, amelyeket a
szocializmus évtizedeiben építettek, de inkább egy szűk elit igényeit elégitik ki, mint az
átlagpolgárokét. Az alacsony bérek miatt a lakásépítés illetve lakásvásárlás szinte lehetetlen az
egyszerű alkalmazottak számára. Az urbanizáció megtorpanása miatt nem könnyű beköltözni
Győrbe más krízis sújtotta régiókból, és a munkaerőhiánytól szenvedő vállalatokat ingázók
alkalmazására kényszeríti.

Ez a két párhuzamos folyamat, a helyi gazdaság gyors fejlődése és a város növekedésének

megtorpanása feszültséget teremtett a stagnáló népesség és a növekvő munkaerőszükséglet
miatt. Több vállalat, köztük az Audi is, már megkereste a város vezetését azzal, hogy indítsák
el újra a nagyméretű lakásépítési programot.7 Pénzügyi források hiánya miatt azonban a város
ideiglenesen csak a második legjobb megoldást választhatta, s a helyi és a regionális
tömegközlekedést kezdte el támogatni, főleg a Kisalföld Volán Rt.-t, hogy megkönnyítsék az
ingázók bejutását a városba. 1994 óta, mióta a tömegközlekedés veszteséges, az
önkormányzat fedezi a buszvállalat hiányát annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a
jegyek árának drasztikus emelkedése (Győr Megyei Jogú Város, 1998, p. 12). Enélkül a
támogatás nélkül az átlagos munkavállalók nem nagyon tudnák kifizetni a saját bérükből az
útiköltségüket. A vállalatok és a Kisalföld Volán közötti együttműködése útján újra
szervezték a buszok útvonalát. Ezt az együttműködést aktívan támogatta a Megyei Munkaügyi
Központ, aki a környékbeli falvak munkanélkülijeinek foglalkoztatásának elősegítésében volt
érdekelt. Az olyan nagybefektetőknek mint az Audi és a Philips a jó környékbeli
tömegközlekedés kulcsfontosságú a fejlődéshez. Ezáltal a közpénzekből támogatott
tömegközlekedési rendszer fenntartása kulcsfontosságú tényezővé vált Győr gazdasági
növekedésének elősegítésében és enyhítette a munkanélküliséget a város vonzáskörzetébe
tartozó településeken. Szintén kiválóan illusztrálja a helyi önkomrányzat és egyéb
intézmények és vállalatok szerepét a gazdasági fejlődés elősegítésében.

Oktatás

A nyolcvanas évek közepén jelentős bővülés történt Győrött a szakképzés és a felsőoktatás

területén, miközben egyre több figyelmet fordítottak az idegen nyelvek oktatására is. 1980 és
1990 között a szakképzettek részaránya a 18 éves illetve idősebb népességen belül 37,2
százalékról 43,2 százalékra nőtt, míg a főiskolai illetve egyetemi diplomával rendelkezők
részaránya 9,8 százalékról 15 százalékra nőtt a 25 éves illetve annál idősebb népességen belül

7
Interjú Vápár Józseffel, a Kereskedelmi és Iparkamara Igazgatójával.

84
(Győr Megyei Jogú Város, 1998, 2.old.). A város az elmúlt évtizedben hatalmas növekedést
élt meg a felsőoktatás területén, és a diákok száma 1992 és 1996 között 2000-ről 5000-re
emelkedett (Győr Megyei Jogú Város, 1998, 29.old).

Jelenleg nagyszámú oktatási intézményt tart el a város annak érdekében, hogy biztosíthassa az
új generációk oktatását és a város emberi erőforrásainak újratermelését. 17 bölcsőde, 28
óvoda, 35 általános iskola, 34 szakközépiskola és gimnázium, valamint 4 főiskola alkotta a
város oktatási rendszerét 1996-ban. Az elmúlt években figyelem irányult az iskolák
fejlesztésére. Több szakközépiskola teljesen megváltoztatta a képzési profilját a kilencvenes
években, annak érdekében hogy a munkaerőpiac által igényelt szakmákat és képzéseket
kínálhassa. Az általános és középiskolák tantervét számítógépes és nyelvi képzésekkel
bővítették. A közfinanszírozás mellett, a Városi Önkormányzat és a Munkaügyi Központ arra
kérte a vállalatokat, hogy anyagilag is támogassák a szakközépiskolákat és a főiskolákat. A
Városi Önkormányzat helyi adókedvezménnyel ösztönzi az ilyen jellegű vállalati
támogatásokat. Ennek köszönhetően is számos vállalat járul hozzá a helyi oktatási
intézmények költségeihez. Az Audi például három szakközépiskolát támogat (Kisalföldi
Gazdaság, 1998. január 6.), míg az OTP helyi képviselete négy közgazdasági
szakközépiskolát támogat (Kisalföldi Gazdaság, 1998. június 5.). Ez a fajta támogatás teszi
lehetővé az olyan intézményeknek mint a Gábor Áron Fémipari Szakközépiskola, hogy
modern képzési eszközöket használjanak, ezáltal hozzásegítve a diákokat ahhoz, hogy a
legmodernebb generációjú CNC gépeken tanulhassanak.8 A vállalatokkal való együttműködés
segítségével a diákoknak lehetőségük van a gyakorlatban is kipróbálni tudásukat. A helyi
vállalatvezetők értékelése szerint a ma végzettek szakmai tudása megfelel az elvárásoknak, és
lehetővé teszi a jó minőségű termelést.9 A szakképzési intézmények képzési programokat
nyújtanak már dolgozók számára is, s évente 1800-2000 hallgató vesz részt átképzési és
továbbképzési programokon (Győr Megyei Jogú Város 1998, 20.old.).

A városban működő négy főiskola közül a Széchenyi István Főiskola (SZIF) a tizedik
legnagyobb felsőoktatási intézmény az országban. A főiskola hagyományos mérnöki képzési
profilja mellé nemrégiben vezették be a közgazdaságtani, jogi, gépjárműmérnöki és üzleti
tanulmányokat. Számos vállalat fejlesztett ki szoros kapcsolatot a SZIF-fel, támogatva
oktatási programjaikat és szakmai gyakorlatokat kínálva diákjaiknak. Néhány helyi cég, mint
például a Hutech Kft vagy a GE-Tungsram a SZIF egyes tanszékeivel közös kutatási és
fejlesztési tevékenységet is végez.

A jelentős fejlődés ellenére a helyi vállalatoknak egyre nagyobb mértékben kell

szembenézniük a képzett munkaerő hiányával. A Kereskedelmi és Iparkamara lapja szerint a
gépipari, textilipari, fafeldolgozó és műanyagipari vállalatok számára jelent elsősorban
problémát a szakképzett munkaerő hiánya (Kisalföldi Gazdaság, 1998. január 30.). A képzett
munkaerő iránti kereslet, főleg a műszaki szakmákban, élesen szemben áll a szülők és
gyermekeik elképzeléseiben elő divatszakmák utáni vágyakkal. A korai kilencvenes évek ipari
krízise és a szolgáltató szektor szerepének egyértelmű növekedése miatt a figyelem a
kereskedelemmel, az üzleti élettel, illetve a szolgáltató szektorral összefüggő képzés felé
fordult, míg a hagyományos műszaki képzés presztízse csökkent. Pedig ma már az iskolát
műszaki képesítéssel elhagyók szinte biztosan találnak munkát, míg a népszerűbb

8
Olbricht Andrea által készített interjú Kovács Miklóssal, a Lukács Sándor Műszaki Szakközépiskola
igazgatójával.
9
Tóth András és Csabai István interjúja Molnár Tamással, a VTG GE-Tungsram Termelési Igazgatójával.

85
szolgáltatásokkal kapcsolatos tudással rendelkezők jövője bizonytalanabb. A pályaválasztási
reorientáció elősegítése végett a Munkaügyi Központ 1997-ben egy olyan évente megjelenő
kiadványt indított útjára, amely közzé teszi a különböző szakmákban végzettek elhelyezkedési
lehetőségeit.

86
 Vállalkozás- és foglalkoztatás fejlesztés

A Városi Önkormányzat fontos szerepet játszik a vállalkozói szektor fejlesztésében. Az egyik

legfontosabb projekt az ipari park létesítése volt, amely a város és több osztrák befektető
együttműködésének eredményeként alakult meg 1988-ban, és a város állta a kezdeti költségek
40 százalékát. A nagy állami vállalatok válsága idején a Városi Önkormányzat az Ipari Park
projektben látta a helyi ipari bázis megújításának kulcsát, területet és eszközöket bocsátva az
új iparágak rendelkezésére (Győr Megyei Jogú Város, 1990, 13. old). A város az Ipari Parkot a
technológiailag fejlett kis- és középvállalkozások számára kívánta kialakítani, főleg a műszaki
ágazatban, hogy ezáltal biztosítsa a város képzett munkaerejének foglalkoztatását (Kisalföldi
Gazdaság, 1998. január 30.). Az olyan vállalatok, mint a Jankovics Hidraulika, a Gépkontakt
Mérnöki Iroda, Tervező, Gyártó és Kereskedelmi Kft, amelyek megfeleltek ennek a profilnak,
be is költöztek az ipari parkba. Az eredeti célkitűzésekkel szemben azonban a parkban
tevékenykedő nagyobb vállalatok többsége multinacionális vállalat. A Hubert-Tricot
ruhaüzeme, az AMOCO szőnyegüzeme, a VAW autóalkatrész gyártó üzeme és a Philips
elektromos részegység gyártó telepe több mint 3000 embernek adtak munkalehetőséget 1999-
ben. A város továbbra is úgy gondolja, hogy kívánatos az inkább high-tech jellegű helyi kis-
és középvállalkozások létrejötte az ipari parkon belül, és ennek segítése érdekében támogatta
egy vállalkozási inkubátor ház létrehozását az Ipari Parkon belül (Győr Megyei Jogú Város,
1998, 27. old). A Városi Önkormányzat továbbra is támogatja az infrastrukturális beruházási
programokat a park minőségének fejlesztése érdekében. Közvetlen buszjárat közlekedik a
városba, és működik egy vámiroda is. Nemrég építették ki a közvetlen közúti csatlakozást a
RÁBA és az Audi telephelyei és az Ipari Park között. Ettől a befektetéstől azt várják, hogy
segítse a további beszállítók megtelepedését a parkban. A projektet közösen finanszírozta a
város, a MÁV és a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium. Az Ipari Park 125 ha-os
területének 40 százaléka még mindig üres és befektetőket vár, ami részben annak köszönhető,
hogy a bezárt vagy karcsúsított volt állami vállalatok üres összeszerelő csarnokai és
irodaházai a parkon kívül alternatív termelési színhelyeket kínáltak a bejövő befektetőknek és
az új vállalkozóknak.

Annak érdekében, hogy általános segítséget nyújtsanak a kis és középvállalkozásoknak, 1991-

ben Kisvállalkozás Fejlesztési Irodát hoztak létre a United Biscuits segítségével, aki éppen
akkor vásárolta meg a Győri Keksz-et. 1993-ban az Iroda csatlakozott a Magyar
Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Helyi Vállalkozás Fejlesztési Hálózatához. A központ
szolgáltatások széles skálját kínálja a kisvállalkozásoknak, beleértve a képzést, a tanácsadást,
és az üzleti terv elkészítését. Szintén segíti a kisvállalkozásokat abban, hogy hitelt kapjanak a
bankoktól vagy a kisvállalkozásokat támogató egyéb programoktól. Ám ahogy azt korábban
már jeleztük, tőkéhez való hozzáférés továbbra is igen nagy probléma a kisvállalkozások
számára. Az iroda nemrégiben indított el egy nagyobb programot beszállítói kapcsolatok
kialakításának elősegítése érdekében.

Ahogy azt korábban már említettük, a város a helyi adópolitika segítségével is igyekszik
támogatni a vállalatokat, és az összes magyar város közül itt a legalacsonyabb a helyi
iparűzési adó (Kisalföldi Gazdaság, 1998. január 30.). Nemrég azonban növelte a város a
helyi iparűzési adót a növekvő költségvetési hiányának enyhítése érdekében. A kereskedelem,
a bankszféra és a biztosítótársaságok esetén a helyi vállalkozási nyereségadó 1 százalékról 1,3
százalékra nőtt, míg az összes többi ipari és szolgáltatói vállalkozás esetén 1,4 százalékról 1,5
százalékra. Hogy csökkentse a mikro- és kisvállalkozások adóterhét, a város úgy döntött hogy

87
a minimális adóztatható nettó forgalom összege 5-ről 6 millió forintra emelkedik (Győr,
Hírlevél a város polgárainak, 1998/20).

A helyi adópolitika ügye érzékeny vita tárgya a Városi Önkormányzat és a Kereskedelmi és

Iparkamara (KIK) között, amely az új adóemelkedésekkel csak élesedett. A KIK megszüntetné
a város által adományozott adókedvezményeket, - amelyeket gyakorlatilag a nagy befektető
(főleg multinacionális vállalatok) élveznek - annak érdekében, hogy csökkenteni lehessen az
általános adószintet, ami viszont a hazai kis és középvállalkozási szektor számára is teher
csökkenést jelentene (Kisalföldi Gazdaság, 1998. február 27.). A kritika élének enyhítésére az
Önkormányzat nemrégiben útjára indított néhány kis- és középvállalkozásokat támogató
programot. A mikrovállalkozások fejlesztésére a város felállított egy 10 millió forintos
hitelgarancia alapot, ami a Nemzeti Bank által megállapított alapkamat 60 százalékán nyújt
kölcsönt (Kisalföldi Gazdaság, 1998 január 30.). Az Önkormányzat egy hitelbiztosítási
rendszer elindításával is segíteni kívánja azokat a vállalatokat akik ideiglenesen veszteséget
termeltek (Kisalföldi Gazdaság, 1998. január 30.).

A város aktívan részt vesz számos határmenti együttműködési projektben, és ezáltal további
fejlesztési forrásokhoz jut. Az egyik ilyen nagy projekt a PHARE CBC, ami 1995 óta
működik, és a szomszédos osztrák régiókkal való együttműködést célozza, kiegészítve az
osztrák INTERREG II programmal. A regionális együttműködési programok fő célja az
infrastruktúra és a kommunikáció fejlesztése Kelet-Közép-Európa határmenti régióiban.

A Megyei Munkaügyi Központ szintén fontos szerepet játszik a vállalkozások támogatásában,

amelyet a munkanélkülieknek a munkaerőpiacra való visszajuttatásának az elősegítésével köt
össze. A korai 90-es években a Munkaügyi Központ túllépte hagyományos szerepét és aktív
szerepet vállalt a megyének a külföldi tőke megnyerésével kapcsolatos erőfeszítéseiben.
Többek között feltérképezte a munkanélküliséget a megye különböző falvaiban és
településein, és egy adatbázist készített az ipari beruházások által felhasználható üres
összeszerelő üzemekről és zöldmezős beruházások fogadására alkalmas ipari telephelyekről.
A szomszédos Burgenland-dal meglévő személyes és hivatalos kapcsolatokat felhasználva
ezeket az adatokat rendszeresen átadták a Burgenlandi Kereskedelmi és Iparkamarának, és a
Munkaügyi Központ munkatársai személyesen is „reklámozták” termelő üzemek létesítésének
előnyeit Győr-Moson-Sopron megyében. Az információszolgáltatás mellett biztosítékot
nyújtottak arra is, hogy a helyi intézmények támogatják az osztrák mikro- és kisvállalkozások
befektetéseit a megye településeiben. A Munkaügyi Központ emellett rendszeresen
tájékoztatta az érdeklődő befektetőket a települések munkaerőmérlegéről, a telepitendő üzem
munkaerő ellátásának lehetséges forrásairól.

Az 1993 után zöldmezős gyártóüzemeket létesítő nagyobb multinacionális cégek érkezése,

valamint ezen üzemek foglalkoztatási kapacitásának folyamatos növekedése új kihívást
jelentett a Munkaügyi Központ számára. Minden üzemnek megvolt a maga nagylétszámú,
sajátos képzési profillal rendelkező munkavállaló iránti igénye A Munkaügyi Központ számos
szolgáltatása arra irányult, hogy segítse a vállalatok és a munkanélküliek egymásra találását. A
hagyományos munkaügyi közvetítésen túlmenően közreműködött a távolabbi településekről
való ingázás megszervezésében, és segítette a vállalatok és a szakközépiskolák közötti
kapcsolatok kialakulását a megfelelő képzési profilok gyors beindítása érdekében.

88
Annak érdekében, hogy aktív munkaerőpolitikát tudjon folytatni, a Munkaügyi Központ jó
kapcsolatokat épített ki a vállalatokkal. A régió fejlődő vállalatainak szükségletei ismeretében
igyekezett segíteni a munkanélküliek reintegrációját a munkaerőpiacra.

Ilyen módon a munkanélküliek különböző szegmenseit megcélzó programok sokaságát

indította útjára. Igyekezett elősegíteni, hogy a nehezen munkát találó, gyakran hosszabb távon
munkanélkül maradó potenciális munkavállalók, ideértve a nőket, a fogyatékosokat és az
etnikai kisebbségeket is visszataláljanak a munkaerőpiacra. Annak érdekében például, hogy
segítse az 50 évnél idősebb nők, a romák és a fogyatékosok elhelyezkedését a Philips győri
üzemében, cserébe felajánlotta, hogy elvégzi a Philips összes munkavállalójának felvételi
tesztelését. Ennek eredményeképpen a tervek szerint a Philips fel fog állítani egy külön
összeszerelő láncot a fogyatékosok foglalkoztatására, miközben megnyitotta kapuit más
egyébként nehezen alkalmazást találó munkavállalói csoportok előtt is.

A Munkaügyi Központ egy “menedzser klub”-ot is létrehozott, ahova minden hónapban

meghívja a régió nagyvállalatainak emberi erőforrásokért felelős vezetőit a munkaerőpiaci
szükségletek felmérése érdekében. A klub segítségével előrejelezhetőek a nagyobb
munkaerőpiaci változások és fel lehet készülni a nagyobb felvételi vagy elbocsátási
hullámokra. Amikor például a Coca Cola bezárta a töltőüzemét a régióban, ezt a Munkaügyi
Központ a menedzser klub működésén keresztül előre tudta, és a klubon keresztül sikerült
munkahelyet találni a legtöbb elbocsátott munkavállalónak más vállalatoknál.

A munkaadói és munkavállalói érdekképviselet és érdekvédelem

A Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamarát 1994 októberében hozták létre,

de 1996 elejéig fő tevékenysége irodája és struktúrája kiépítésében merült ki. A kamara
szolgáltatások széles skáláját nyújtja tagjai számára, beleértve információ szolgáltatást,
vállalatfejlesztést, képzést, tanácsadást, s beszállító kapcsolatok kialakulásának a támogatását.
Mivel a kamara tagságának mintegy 90 százaléka kis- és középvállalkozás, ezért fő szerepét
abban látja, hogy a hazai vállalkozói szektort képviselje a helyi politikai életen belül.10 Mint
már emlitetük, a Kamara egyike azoknak a lokális szereplőknek, amelyek megkérdőjelezik a
város jelenlegi, praktikusan a külföldi befektetőket segítő politikáját és a helyi kisvállalkozási
szektort jobban támogató politika mellett érvel. A Parlament legutóbbi döntése, amely
megszüntette a kamarák kötelező tagságát, vélhetően gyengíti a Kamara súlyát a helyi
politikai életben, s ezáltal azt a fórumot amely megpróbálta felvállalni a hazai kisvállalkozói
szektor érdekeinek képviseletét.

A munkáltatói szervezetek tagsága főképpen az állami tulajdonú vagy privatizált volt állami
tulajdonú vállalatokra korlátozódik, míg az újonnan létrejött magánvállalatok egyes csoportjai
a saját képviseleti szervezeteiket hozták létre. A munkáltatók szervezetei főképpen tagjaik
kereskedelmi üzleti szövetségeiként működnek, és szinte alig bocsátkoznak alkuba a
szakszervezetekkel a foglalkoztatás feltételeinek szabályozásáról. A hatékonyan működő
szektorális és regionális munkáltatói szervezetek hiányában, a kollektív alku színtere a
vállalat, ahol relatíve autonóm vállalati szakszervezeti szervezetek alkudoznak saját
munkáltatóikkal. Az ágazati szakszervezeti szövetségek és a regionális szakszervezeti
testületek főképpen az információ-áramoltatásban aktívak, és inkább csak gyenge koordináló
szerepük van a helyi alku területén.

10
Interjú Vápár Józseffel, a Kereskedelmi és Iparkamara Igazgatójával.

89
A szocialista rendszer összeomlása és az azt követő átalakulási válság, privatizáció, vállalati
átszervezés, amely folyamatokat reálbércsökkenés és nagyszámú munkaerő leépítés kísérte,
súlyosan érintette mind a szakszervezetek jelenlétét, mind pedig tagságukat a versenyszféra
vállalataiban. Általában a szakszervezetek képesek voltak megőrizni szervezeti jelenlétüket a
privatizált vállalatok központi üzemeiben, de a kisebb vállalatoknál és önállósult
gyáregységeknél sok helyi szervezet megszűnt. A tagság a volt állami vállalatok esetében is
igen változó képet mutat, amelynek alakulása erősen függ a helyi szakszervezet és a
vállalatvezetés közötti kapcsolattól, valamint a helyi szakszervezeti vezetők képességeitől. A
Győri Keksznél például a munkavállalók döntő többsége még mindig szakszervezeti tag, míg
a Soproni Vasöntődénél az 500 dolgozóból csupán 80-an tagok. A szakszervezeteknek
Győrött általában véve nem sikerült megszervezni magukat az újonnan alakult hazai és
külföldi tulajdonú kis- és középvállalkozói szektorban. Egyes szakszervezetek, különösen a
Vasas és a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezete erőfeszítéseket tett a nagy multinacionális
cégeknél alkalmazott munkavállalók megszervezésére. Ezen próbálkozások sikere azonban
eddig korlátozott volt, és még ott is, ahol a szakszervezetek képesek voltak stabil szervezeti
jelenlétet elérni, csak a munkavállalók kisebbik része csatlakozott hozzájuk. Ennek
eredményeképpen a szakszervezetek jelenléte meglehetősen alacsony szintű a városban. A
gyorsan növekvő gépgyártó szektorban a Vasas szakszervezetnek 16 vállalatnál van helyi
szervezete az egész megyében, alig több mint másfélezer tagot tömörítve. Ugyanakkor a 16
vállalatból 14-ben kollektív szerződés szabályozza a munkaviszonyt, ami azt mutatja, hogy a
szakszervezet hatása nagyobb mint azt tagjai száma sugallja.

Siker, egyoldalú fejlődés és elégedetlenség

Az előző fejezetek alapján számos következtetést le lehet vonni a helyi intézmények és

szereplők szerepére vonatkozóan. Először is, nagyon aktívak voltak a helyi gazdasági élet
fejlődésének elősegitésében, különösen olyan közszolgáltatások biztosításában, mint például
infrastruktúra, oktatás és képzés, üzleti információk, vállalatfejlesztés és befektetés segítése.
Ezek a szolgáltatások kulcsfontosságúaknak bizonyultak külföldi tőkebefektetések
elnyerésében, és legalább ilyen fontosnak bizonyultak, a már megtelepedett vállalatok tovább
terjeszkedését szolgáló újabb beruházási döntések meghozatalában. Vagyis, a város jól
gazdálkodott adottságaival az új iparosodási hullám és az azt elősegitő külföldi
tőkebefektetések megnyerése érdekében. A város jelenlegi szocialista vezetése és megannyi
közintézmény aktívan elősegítette a külföldi befektetők letelepedését, otthonra találását és
további növekedését Győrött, miközben a volt állami vállalatokat irányító menedzser réteg
aktívan kereste a külföldi tőkebevonás lehetőségét akár stratégiai befektetők, akár pénzügyi
befektetők bevonása révén.

Ugyanakkor, a közjavak és közszolgáltatások jelentős része elsősorban a városba

megtelepedett nagyvállalatok, s különösen az újonnan érkező multinacionális vállalatok és
nagy befektetők hasznára vált, ami mutatja a helyi vállalkozásfejlesztési politika
egyoldalúságát. Ennek következményeképpen hiányzik a széles helyi konszenzus a jelenlegi
fejlesztési politika követése tárgyában. Interjúink során számos helyi meghatározó
személyiség és intézményvezető − köztük mérsékelt jobboldali pártok vezetői, tudományos
kutatók és a Kamara igazgatója − rámutatott a kisvállalkozói szektor fokozott támogatását
előtérbe helyező fejlesztési politika kívánatos voltára. A helyi kisvállalkozók maguk is,
gyakran a Kamarán keresztül, kifejezték elégedetlenségüket a számukra nyújtott segítség
elégtelensége miatt, különösen a tőkéhez jutás, a technológiaátvétel lehetetlensége és a

90
beszállítói kapcsolatok hiánya miatt, valamint azért, mert hátrányosan magas adók sújtják
őket, különösen a nagybefektetőkkel összehasonlítva. Ugyan a fenti panaszok a napirenden
vannak, de hangoztatóik nem voltak képesek az elégedetlenséget megfelelő súlyú politikai
erővé változtatni a jelenlegi városi politika megváltoztatása érdekében.

A nagy multinacionális vállalatok üzemeiben foglalkoztatott munkavállalókkal folytatott

beszélgetésekből egy másik típusú elégedetlenség hallható ki. Ők viszont egyre
elégedetlenebbek magyar szinvonalú fizetéseik és a világszínvonalú munkájuk közötti
nyilvánvaló réssel, tudva, hogy nyugati kollegáikhoz hasonló termelékenységgel dolgoznak,
de bérük messze elmarad azokétól. Úgyszintén, ők sem bizonyultak képesnek megfelelő
intézményi struktúrába szerveződni és nyomást gyakorolni a helyzet megváltoztatása
érdekében, - bár a kormányzati bérpolitika sem kedvezett a számukra.

5. Következtetések

Győr sok szempontból Közép- és Kelet-Európa “sikertörténetei” közé tartozik. Itt sikerült a
gazdaságot dinamizálni az export-orientált ipari megújhodáson keresztül, amely folyamat
munkahelyteremtést és a bérek átlagosnál gyorsabb növekedését eredményezte, és a befektető
cégek munkaerő-kereslete pozitív hatással volt a térség oktatási és képzési rendszerére. Ez a
siker, jelentős mértékben a külföldi működőtőke nagymértékű beáramlásának köszönhető,
amely újra teremtette az ipari tömegtermelést Győrött. A külföldi működőtőke beáramlásra
alapozott fejlődést elősegítette a városi önkormányzat és egyéb helyi intézmények
összehangolt és tudatos fejlesztési politikája. A helyi szereplők és intézmények
befektetésbarát környezetet építettek ki, beleértve a régió reklámozását, nemzetközi
kapcsolataik felhasználását, az infrastruktúra és az oktatás fejlesztését, az adóösztönzéseket,
valamint az aktív munkaerőpiaci politikát. A munkaügyi kapcsolatok békés jellege szintén
fontos tényező a befektetők szempontjából. Ugyan egy része a fenti közjavaknak országos
szinten kerül kialakításra (mint például a privatizációs politika, központi infrastruktuális
fejlesztések, munkaügyi kapcsolatok szabályozása), de a helyi intézményeknek és
szereplőknek kulcsszerepük van pozitív hatásaik kibontakoztatásában.

A külföldi tőkebefektetésre alapozott fejlődési politika sikere a helyi politikai és gazdasági elit
meghatározó csoportjainak konszenzusán alapul, köztük találhatóak a vezető vállalatok
magyar menedzserei, számos közintézmény vezetője és 1994-óta az MSZP vezette helyi
önkormányzat vezetői. Ez az elit csoport sikeresen létesített kapcsolatot a globalizáció
folyamata és a helyi fejlődés között. Jól gazdálkodva a város földrajzi, történelmi és gazdasági
adottságaival segítették Győr ipari centrum jellegét újrateremteni.

Közép- és kelet-európai szemszögből nézve sikeres világgazdasági integráció azonban eddig

nem eredményezett számottevő közeledést a bérek és az életszinvonal tekintetében a
nyugathoz. Ugyanakkor az eddigi fejlődési pálya számos kérdőjelet is von maga után. Győr
jővője túlságosan függ külső tényezőktől és távoli igazgatótanácsi termekben meghozott
döntésektől, miközben a helyi vállalkozói szektor alig kapcsolódott be a világszínvonalú ipari
tömegtermelésbe, és nem tudott nagy volumenű beszállitói kapcsolatokat sem kialakítani a
helyi nagyvállalatokkal. A régió elsősorban a kékgalléros munkahelyeket igénylő gyártásra és
összeszerelésre specializálódott, és lemaradt tervezés és design területén.

91
Az általunk készített interjúk azt mutatják, hogy sokan úgy gondolják, hogy a régió
gazdaságának dualizálódása sok tekintetben annak a következménye, hogy a helyi kis- és
középvállalkozási szektor hátrányos elbánásban részesül a nagy külföldi befektetőkkel
szemben. Ugyanakkor, a helyi kis- és középvállalkozások és egy rájuk alapozott fejlődési út
támogatói a mai napig nem tudtak megfelelő politikai erőt kovácsolni a helyi gazdaságpolitika
megváltoztatása érdekében. Úgyszintén a munkavállalói önszerveződés alacsony szintje miatt
hiányzik az az intézményes erő, amely nyomásgyakorlás útján garantálná a bérek és
munkakörülmények nyugati színvonalhoz való közeledését. Márpedig a Ez a nyugati
életszínvonalhoz való közeledés hiányában, elvesztheti a hitelét a jelenlegi fejlesztési politika.

Ettől függetlenül, úgy tűnik, hogy a város eddigi fejlődési útja elérte a határait mert a város, a
lakosai és az itt működő vállalatok az “alacsony jövedelem csapdájába” kerültek. Ennek oka a
következő. Győr városa a nagy befektetőket jelentős adókedvezményekben részesítette,
aminek eredményeképpen a város bevételei nem növekedtek a város ipari fejlődésével
arányosan. Ugyanakkor a város az elmúlt évtizedben erőforrásainak jelentős részét olyan
infrastruktúrális és intézményfejlesztési célokra fordította, amelynek élvezői elsősorban, ha
nem is kizárólagosan, a nagy befektetők voltak. Miközben a város által nyújtott közvetlen és
közvetett támogatások jelentős szerepet játszottak a külföldi működőtőke becsalogatásában és
megtartásában, addig a városi költségvetés egyre nehezebb helyzetbe találta magát, ami
viszont a további nagyszabású fejlesztési terveket kérdőjelezheti meg. Ezzel a folyamattal
párhuzamosan, az ipari termelés további fellendülését egyre nagyobb mértékben gátolja a
növekvő szakember hiány. A munkavállalók ingázása egyre távolabbi terelpülésekről egy
darabig még kisegítheti a várost, de ez a fajta munkaerő bevonás hamarosan elérheti felső
határait. Ugyanakkor a városi költségvetés helyzete és annak szerkezete gátolja, hogy a városi
politika a város urbanizólódásának, a lakásépítkezések ismételt fellendítésével támogassa az
ipar további növekedését. A munkavállalók alacsony jövedelem színvonala, amely fontos
faktornak bizonyult a külföldi tőke vonzásában, egyszerűen nem engedi meg, hogy a
háztartások nagy mennyiségben fordítsanak forrásokat magánerős lakásépítkezésre.

Így úgy tűnik, hogy Győr városa és lakosai akkor tudnak egy magasabb fejlődési szintre jutni,
ha sikerül jövedelempozícióikat jelentősen javítaniuk s ezáltal többet tudjanak beruházni az
urbanizáció, a lakásépítés és az oktatás területeire. Az alacsony jövedelem csapdájának
meghaladása a feltétele annak, hogy biztosítani lehessen egy újabb iparfejlődési hullám humán
erőforrás hátterét. Emellett, a helyi kis- és középvállalkozó szektor további jelentős
támogatást igényelne annak érdekében, hogy versenyképessége javuljon és be tudjon
kapcsolódni a tömegtermelő ipar vállalatok beszállitó láncaiba. Világszínvonalú helyi
háttéripar kialakulása még erősebben kötné az idetelepedett külföldi vállalatokat Győr
városához és növelné versenyképességüket. Ugyanakkor mint láttuk, a város forrásai
korlátozottak a helyi kis és középvállalkozások támogatására, ami megnehezíti a duális
gazdaság felszámolását.

Összefoglalva, közép- és kelet-európai szemszögből nézve Győr elmúlt évtizedbeli fejlődése

során sikeresen oldotta meg a válságba jutott szocialista iparosodási modell helyettesíését és
integrálódott a világgazdaságba. Ugyanakkor a tovább fejlődés útja számos akadályt rejt.
Kérdés, hogy a jövőben Győr képes lesz-e jobban összehangolni a külföldi tőkebefektetők
igényeit a helyi igényekkel és elvárásokkal, beleértve a jövedelem elvárásokat, és elérni a
duális gazdaság felszámolását a helyi vállalkozások és a jórészt külföldi tulajdonban álló
nagyvállalatok integrálódásának elősegítése révén. Úgy tűnik, hogy ezeknek a feladatoknak a

92
megoldása kulcsszerepet játszhat abban, hogy a helyi gazdaság és társadalom minden területen
megtudja közelíteni a fejlett nyugati gazdaságok színvonalát.

93
Hivatkozások

Berend T. I., Szuhay M. 1989 A tökés gazdaság története Magyarországon 1848-1944, Tankönyvkiadó.
Budapest.
Berend T. I., Ránki Gy. 1974 Az Osztrák-Magyar Monarchia gazdasági fejlődésének néhány kérdése In.:
Berend, T. I., Ránki, Gy.: Gazdaság és Társadalom Megvető: Budapest.
Cooke, Ph. 1995 ‘Introduction’, in: Cooke, Ph. 1995. The Rise of the Rustbelt, 1995, UCL Press, University
College, London.
Cossentino, F., Pyke, F. and Sengenberger, W. eds. 1996 Local and Regional Response to Global Pressure:
the Case of Italy and its Industrial Districts, IILS, Geneva.
Fazekas, K., Ozsvald, E. 1998 ‘Transition and Regional Policy: the Case of Hungary’, in: Keune, M. (ed.),
Regional Development and Employment Policy: Lessons from Central and Eastern Europe, ILO,
Budapest/Geneva, 1998.
Győr. Hírlevél a város polgárainak,
Győr Megyei Jogú Város, 1990 Összegzés a Győr megyei városi tanács munkájáról. 1985-1990. Győr, 1990.
szeptember 19.
Győr Megyei Jogú Város 1998 Beszámoló Győr város önkormányzatának négyéves tevékenységéről
Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara Éves beszámoló 1996
Hudson, R. 1998 What Makes Economically Successful Regions in Europe Successful? Implications for
Transferring Success from West to East, Centre on European Political Economy Working Paper No.3, Working
Papers in Contemporary European Studies, Sussex European Institute, Brighton.
KÁPÉ
Keune, M. 2000a Transition, Regional Development and Employment’, in: Petrakos G., Maier, G. and Gorzelak G.
(eds.), Integration and Transition in Europe: The Economic Geography of Interaction, Routledge, London.
Keune, M.2000b ’Regions, Regional Institutions and Regional Policy in Europe and the US’, Employment and
Training Papers, ILO, Geneva (forthcoming).
Keune, M. ed.1998 Regional Development and Employment Policy: Lessons from Central and Eastern Europe,
ILO, Budapest/Geneva,
Kisalföldi Gazdaság.
Kulcsár, V., Lackó L. szerk. 1975. Magyarország megyéi és városai, Kossuth, Budapest.
Magyar Köztársaság Kormánya, 1998, Országos Területfejlesztési Koncepció,
Máthé M. 1997 ‘Északnyugat-Dunántúl gazdasági és ipari szerkezetének átalakulása’Tér és Társadalom
1997.1.73-108.
Nemes-Nagy J. 2000. ‘The New Regional Structure of Hungary’ in: Petrakos G., Maier, G. and Gorzelak G.
(eds.), Integration and Transition in Europe: The Economic Geography of Interaction, Routledge, London
Népszabadság.
Neumann L. 1993. Munkaügyi kapcsolatok a multiacionális vállalatok magyarországi üzemeiben, Paper. OECD
"Employment Strategies of MNCs " Seminar. 1993. July. Budapest.
Petrakos, G. 1995. Small Enterprise Development and Regional Policy: Comparative Analysis and Implications
for Eastern and Central European Countries, Working Paper 39/1995, Leuven Institute for Central and East
European Studies.
Pyke, F. 1998 Local Development and the Management of Change in Europe, Employment and Training Papers
31, ILO, Geneva.
Rehfeld, D. 1995. ‘Disintegration and Re-integration of Production Clusters in the Ruhr Area’, in: Cooke, Ph.
1995. The Rise of the Rustbelt, 1995, UCL Press, University College, London.

94
Rechnitzer J. 1993. ‘Innovációs pontok és zónák a térszerkezetben’ in: Enyedi, Gy. szerk. Társadalmi-területi
egyenlötlenségek Magyarországon . KJK. Budapest, 1993.
Scott, A. 1995. ‘The Geographic Foundations of Industrial Performance’, in: Competition & Change: The
Journal of Global Business and Political Economy, Vol. 1, No.1, Harwood Academic Publishers.
Sengenberger, W. 1994. ‘Labour Standards: An Institutional Framework for Restructuring and Development’,
in: Sengenberger, W. and Campbell, D. 1994. Creating Economic Opportunities: the Role of Labour Standards
in Industrial Restructuring, IILS, Geneva.
Tóth, A. 1999 ‘Development of the Hungarian Motor Vehicle Industry: The Case of the Audi Engine Plant’,
paper written for the ILO/Multi, Geneva.

95
 A centrum dinamizálódó perifériája:
a váci és a rétsági kistérség

Szabó Pál - Varga Gábor

Bevezetés

1989 óta számos tanulmány foglalkozott a súlyos válságba került, illetve a dinamikus fejlődést
mutató magyarországi térségekkel, azonban az ún. köztes terek csak a látványos jelenségeket
produkáló vesztesek és nyertesek után kerülnek a fókuszba. Tanulmányunk tárgya egy ilyen
átmeneti terület két szomszédos kistérsége: a Pest megyéhez tartozó, az ország gazdasági,
társadalmi életének centrumától, Budapesttől északra fekvő váci kistérség, valamint a
szomszédos Nógrád megye délkeleti csücskében fekvő rétsági kistérség, melytől északkeletre
a mély gazdasági recessziót átélt, jelenleg a fejlődés csíráit mutató nógrádi ipari övezet terül
el. A két kistérség közeli szomszédja Szlovákia, amire azonban csak a tranzitforgalom utal, a
legális, illetve illegális gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokkal jellemezhető nyugati és
keleti határmentével szemben számottevőbb kooperációk nem mutathatók ki.

A két szomszédos kistérségnél eltérő fejlődési pályáknak lehetünk tanúi. Igaz, hogy az
országra jellemző makropiaci jegyek és a szomszédság ténye determináló tényezők, azonban a
múlt eltérő öröksége, az egyre erősebben kidomborodó különböző lokális adottságok és a
helyi szereplők (intézmények, vállalatok) eltérő magatartása különböző fejlődési pályára
állította a két kistérséget. Tanulmányunkban ezeket a differenciákat vizsgáljuk meg egy
történeti, összehasonlító elemzés során (3. fejezet), valamint analizáljuk a helyi szereplők és
intézmények tevékenységét (4. fejezet). Első lépésben bemutatunk néhány releváns változást
az ország regionális fejlesztési politikájában és területi szerveződésében (1. fejezet), valamint
szemléltetjük a két kistérség néhány általános jellemzőjét (2. fejezet)1.

1. A kistérségi szerveződés és a regionális politika

Törvények, kormányrendeletek alakították Magyarország jelenlegi közigazgatási,

területfejlesztési térstruktúráját. Az 1990-ben elfogadott önkormányzati törvény (1990. évi
LXV. tv.), kimondta a települések teljes jogegyenlőségét, így a települések egyenrangú
önkormányzatokká váltak, és polgármesteri hivatalokat állítottak fel. Habár a törvény
lehetőséget ad a települési önkormányzatoknak a szabad társulásra, a kisebb települések
részéről régóta óhajtott települési egyenrangúság elnyerése, valamint a központi beavatkozás
háttérbe szorulásának eredményeként az önkormányzati struktúra “atomizálódott” (Szigeti E.
1996). Települési szinten a térségi szemlélet, azaz a települési együttműködések jelentősen
lecsökkentek, és tradicionális “kényszer kooperációk” szakadtak meg. A szabadságérzet
évekig gátolta az alulról induló térségi szerveződéseket, egyes helyeken napjainkban is kísért
a jelenség. Az elmúlt tíz év tapasztalatai azt mutatják, hogy a legkisebb önkormányzatok is

1
Kutatómunkánk során sok segítséget kaptunk Vác és Rétság városok önkormányzatai munkatársaitól, amiért
ezúton fejezzük ki köszönetünket.

96
igyekeznek valamilyen szintű önellátásra berendezkedni, aminek főbb okai: az egyes
önkormányzatok közötti, a korábbi évtizedek gyakorlatából eredő bizalmatlanság, valamint a
lakossági igények közvetlen, nem egyszer kizárólag saját területen és saját eszközökkel
történő kielégítésre való törekvés (Szabó G. 1996).

Idővel ráébredtek a települések vezetői, hogy szükség van szorosabb térségi

együttműködésekre, és lassan megindultak a demokratikus úton szerveződő önkormányzati
társulások. A kis számban fellelhető új szerveződések különböző célokkal jöttek létre, egyes
esetekben egy-egy természeti erőforrás, adottság idegenforgalmi hasznosításának közös
kiaknázására, más esetekben oktatási, egészségügyi intézmények közös fenntartására, vagy
ideálisabb esetben többirányú együttműködés céljából. Ezek a szerveződések általában
megmaradnak a falusi települések szintjén, mivel a falvak a korábbi évtizedekre jellemző
városcentrikus fejlesztési politika miatt bizalmatlanok a városokkal szemben (Winkler Gy.
1999).

A kormányzati oldalról tudatossá váló új területi politika első jelentős lépését a

területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény megalkotása jelentette,
amelyben a területfejlesztés területi egységei között – Magyarországon először – a kistérség
fogalmát hivatalosan definiálták. Ezek szerint a kistérség a települések között létező
funkcionális kapcsolatrendszerek összessége alapján behatárolható területi egység, egymással
intenzív kapcsolatban lévő, önszerveződő, egymással határos települések összessége.

Habár önszerveződőként definiálták a kistérséget, mégis beépítették a törvénybe a hivatalos

szintre emelt statisztikai lehatárolású kistérségeket, oly módon, hogy a törvény előírásának
megfelelően felállított megyei területfejlesztési tanácsokba tagként a megyében működő
területfejlesztési önkormányzati társulások statisztikai kistérségenként egy-egy képviselőt
delegálhattak. Az új forma nagy sikerét és gyors elterjedését annak köszönhette, hogy a
társulások érdekeiket megyei szinten képviselhették. Létrejöttek az egész országot lefedő
hivatalos kistérségi társulások, s így megjelent egy új hivatalos térségi szint.

Az 1996. évi 107. Kormányrendelet kijelölte az anyagi támogatásban részesülő kistérség

típusokat: társadalmi és gazdasági szempontból elmaradott, ipari szerkezetváltás által érintett,
rurális, valamint határmenti kistérségek. Az egyes kategóriákba – rossz mutatóik alapján –
bekerült kistérségeket a központi pénzügyi alapokból támogatták (Faluvégi A. 1997). Több
térségnél megindultak ekkor a települési “átigazolások”: egyes települések kérvényezték más,
kedvezményezett kistérséghez való besorolásukat, és ez a folyamat kikényszerítette a
hivatalos kistérségi területi beosztás többszöri módosítását. Előírások hiányában a jelenség ma
is jelen van, mivel egy-egy újabb állami támogatáshoz való hozzájutás újabb és újabb térségi
átrendeződéseket generálhat2.

A két térség vizsgálatánál a statisztikai kistérségi szintet választottuk alapul. 1997-ben a váci
kistérséget 20 település alkotta, köztük két város: a nagy történelmi múlttal rendelkező Vác és

2
A magyarországi területfejlesztés a változó politikai széljárásnak van kitéve. A korábbi parlamenti ciklusban
(1994–98) – a kelet-közép-európai térségben először – megalkotott és elfogadott területfejlesztési törvény
többször módosult a jelenlegi kormányzat (1998–) elődeitől kissé eltérő területi politikájának köszönhetően. A
területfejlesztésen belül a hangsúly a vidékfejlesztésre került, amit az államigazgatási szervezeti felépítés
változása is tükröz: a korábbi Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumtól elkerült az “ágazat”, a
mezőgazdasági tárcához csatolták, így jött létre a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium.

97
az 1996 óta városi rangú Nagymaros. A rétsági kistérség 25 települést foglalt magába, közülük
egyedül Rétság – 1989 óta – városi rangú. A fentebb írtak ismeretében nem meglepő, hogy a
két kistérség nem merev, évtizedek óta fennálló területi egység, hanem a területi közigazgatási
reformok szülöttei, ráadásul a kistérségi átszerveződések is érintették őket: a váci kistérség
1997 előtt 18 településből állt, míg a rétsági kistérséghez ekkor 21 település tartozott.

2. A kistérségek összehasonlítása

A két kistérség fejlődésének részletes vizsgálata előtt bemutatnánk a két kistérség azon
általános jegyeit melyekben jelentősen eltérnek egymástól. A váci kistérség területe – a több
mint harmincezer fős lélekszámú Vác központtal – a Duna bal partján elterülő Pesti-síkságra,
az Északi-középhegység déli lealacsonyodó nyúlványára (Cserhátvidék), valamint a
vulkanikus eredetű Visegrádi-hegység és a Börzsöny között elterülő Dunakanyari térségre
egyaránt kiterjed. A kistérség fejlődését a gazdasági recesszióból sikeresen kikeveredett,
jelenleg a gazdasági fejlődés előnyeit élvező Vác garantálja, de a fővárosi agglomerációból és
az idegenforgalmi szempontból kiemelkedő Dunakanyarból való részesedés is számos előnyt
rejt magában.

A rétsági kistérség – az ország egyik legkisebb népességű városával, a közel háromezer fős
Rétság központtal – ezzel szemben nagyobbrészt a Börzsöny és a Cserhát közé zárt Nógrádi-
medencét uralja, valamint a medencét délről keretező Cserhát hegyoldalain találkozunk a
térség településeivel. Belső perifériáról beszélhetünk, ahol a helyi adottságok szerény fejlődési
potenciált rejtenek magukban, azonban a közelmúltban megjelent külföldi tőke újfajta
fejlődést generál a térségben, kifejezetten Rétságon, az egykor csak a katonai bázisáról ismert
városban.

A két közel azonos területű kistérség népsűrűsége jelentősen eltér: a váci térségé közel
háromszor nagyobb a rétságiénál. Mindkét kistérségben a népesség természetes fogyása a
jellemző, de ennek mértéke a rétsági térségben nagyobb. A migrációt vizsgálva mindkét
kistérséget pozitív vándorlási különbözettel jellemezhetjük, de ez csak a váci kistérségben
tudja ellensúlyozni a természetes fogyást. A kistérség népességnövekedésénél a
szuburbanizáció a magyarázó tényező: a fővárosból kiáramló lakosság keres ebben a
térségben új, nyugodtabb lakóhelyet. Kedvelt célpontok a főváros közeli, valamint a
dunamenti települések. A rétsági kistérséget viszont a szuburbanizáció egyelőre csekély
mértékben érinti. Kiemelendő, hogy a rétsági kistérségben az 1990-es évek első felében még
az elvándorlás volt a jellemző, és csak az elmúlt években váltott pozitívra a migrációs mérleg.

A váci kistérségben a centrumtelepülés, Vác a kistérség népességének majdnem felét tömöríti.

A Vác utáni legnagyobb települések három és ötezer fő közöttiek, viszont nincs ötszáz főnél
kisebb lélekszámú települése. A rétsági kistérségben sokkal egyenletesebb a népesség
eloszlása, hiszen a központ, Rétság a népesség mindössze tíz százalékának lakóhelye, és a
kistérség három további települése hasonló népességű. Azonban több települése ötszáz fő
alatti lélekszámú, ami a kistérség hátrányosabb helyzetének egyik tényezője.

Több tanulmányban is találkozhatunk – különböző statisztikai eljárásokkal készített –

kistérségi csoportosításokkal, tipizálásokkal. Az egyik ilyen módszer (Nemes Nagy J. 1998)
alapja hét jelzőszám: egy lakosra jutó adóköteles jövedelem, munkanélküliségi ráta,
vállalkozási aktivitás, személygépkocsi ellátottság, lakossági telefonellátottság, külföldi

98
tőkekoncentráció, vegyes vállalatok aránya. E jelzőszámok alapján négy összevont fejlődési
térségtípust jelölt ki a szerző: “nyertes” térségeknek nevezte azokat, ahol legalább hat
jelzőszám értéke kedvezőbb, “nekilendülő” ahol négy-öt érték kedvezőbb, “stagnáló” " ahol
két-három érték kedvezőbb, “vesztes” ahol legfeljebb egy érték kedvezőbb a vidéki átlagnál.
Az eljárás alapján a váci kistérség a “nekilendülő” kategóriába került, míg a rétsági kistérség a
“vesztesek” között van. A váci kistérség kedvezőbb helyzetét a rétságival szemben több más
tanulmányban is megfigyelhetjük (pl. Csatári B. 1996). Ezt az előnyt a két centrumtelepülés
gazdasági fejlettségének, súlyának különbségével magyarázhatjuk, amit igazol, hogy a
városok fejlettségi rangsorolásában Vác a 199 magyar város között a 33., míg Rétság a 76.
helyen állt 1996-ban (Nemes Nagy J. 1996). A kistérségi rendszer bevezetésekor (1996) az
egyik, központilag támogatott kategóriába került a rétsági kistérség, mivel tartós
munkanélküliség jellemezte. Ezzel szemben se a váci kistérség, se egyetlen települése nem
került be a kedvezményezettek körébe az évtized folyamán, ami szintén a váci kistérség és
településeinek kedvezőbb helyzetét mutatja.

A két vizsgált kistérség környezetét nézve megállapíthatjuk, hogy a tőlük délre fekvő pest
megyei kistérségek (szentendrei, dunakeszi, gödöllői), melyek nagyrészt a fővárosi
agglomerációba tartoznak, gazdaságukat tekintve fejlettebb. Ezzel szemben az északabbra és
keletebbre fekvő nógrádi kistérségek rosszabb fejlettségi pozíciójúak náluk, mivel a
fővárosból kisugárzó dinamika egyre halványul a távolság függvényében (Varga G. 1999).

A két kistérség múltbeli és jelenlegi gazdasági szerepe, valamint gazdasági szerkezete eltér
egymástól. A váci kistérség a szocializmusban iparvárossá fejlesztett Vác gazdasági súlya
miatt ma is jelentős gazdasági, főleg ipari potenciállal rendelkezik. Ezzel szemben a rétsági
kistérséget a szocialista iparosítás nagyságrendekkel kisebb mértékben érintette, és rurális
jellegét nehezen vetkezi le.

A munkanélküliség eltérő mértékben, de mindkét kistérséget sújtja. 1997-ben a váci

kistérségben mindössze 5,2% volt a munkanélküliségi ráta, a rétságiban viszont 8,9%. Az
1990-es évtizedben a gazdaság átalakulása a rétsági kistérségben drasztikusabb volt, mint a
váciban, a helybeli munkahelyek nagyobb arányú megszűnése miatt a térségben komoly
problémát okozott a munkanélküliség. Ezt fokozta, hogy a kistérségből jelentős arányban
eljáró munkaerő hamarabb került az utcára, mint a fogadó településeken (köztük Vácon) a
helyben dolgozók. A váci kistérség ingázó munkaerejét is sújtotta ez a “diszkrimináció”, de
kisebb mértékben. Ezeknek köszönhetően a rétsági kistérségben az évtized folyamán végig
magasabb volt a munkanélküliség.

A két kistérség közlekedés-földrajzi adottságai jelentősen eltérnek egymástól. Az első

magyarországi vasútvonalat a XIX. században a főváros és Vác között fektették le, és ez a
vonal a mai napig a főváros északi vasúti tengelye. A mellékvonalakkal együtt a váci kistérség
településeinek 70%-át fűzi fel a vasút. A rétsági kistérség elzártabb, fő vasútvonal nem fut a
területén. A mellékvonalak a kistérség településeinek mindössze egyharmadát kapcsolják be a
vasúthálózatba.

Mindkét kistérség legfontosabb közúti közlekedési útvonala a 2-es számú főút. A fővárosból
északra kinyúló közúti tengely Vác érintése után a vasútvonallal ellentétben a rétsági
kistérségbe lép be, és azt átszelve az északi országhatárig fut. Hátránya, hogy lassú és
túlterhelt, mivel a településeket átszelő, a forgalmat egy-egy sávon vezető útról van szó.
Mindkét kistérségi központot érinti. A közelmúlt egyik nagyszabású fejlesztése volt a 2A jelű,

99
a váci kistérség településeit, köztük Vácot is elkerülő, azokat tehermentesítő gyorsforgalmi
útvonal megépítése. A vonal azonban csak Vácig készült el, a város északi részén csatlakozik
rá a régi 2-es útra, de a tervek között szerepel az országhatárig történő meghosszabbítása. A
gazdasági életben a közúti közlekedésnek jelentős szerepe van, hiszen a külföldi beruházókat
a települések közúti megközelíthetőségének feltételei kiemelten érdeklik. A váci – illetve
kisebb mértékben a rétsági – kistérség közlekedés-földrajzi potenciálját kiemeli a kombinált
elérhetőség: a közút és vasút mellett a vízi (Duna) és a fővárosi repülőtér közelségéből
eredően a légi szállítás is szóba jöhet.

Összegzésként megfogalmazhatjuk, hogy a Váci kistérség jóval kedvezőbb pozícióban van

mint a rétsági, és ennek eredményeként az életszínvonal is magasabb, amit néhány, az
életszínvonalat tükröző mutató, például a személygépkocsi, a telefon, a vendéglátóhelyek, a
kiskereskedelmi egységek ellátottsága is jól mutat (1. táblázat). Szintén a differenciát tükrözi,
hogy a bevallott lakossági jövedelmeket nézve a váci kistérségben az egy lakosra jutó érték
1997-ben 230 403 Ft, a rétságiban 175 839 Ft, azaz a váci érték mintegy 30%-kal magasabb a
rétságinál.
1. táblázat Néhány jóléti mutató a két kistérségben

Kistérség Személygépkocsik Távbeszélővonalak Vendéglátóhelyek Kiskereskedelmi egységek

száma 1000 főre száma 1000 főre száma 10 000 főre száma 10 000 főre
Váci 241 307 41 126
Rétsági 211 243 39 95

Forrás: KSH

3. A kistérségek gazdasági fejlődése

A váci kistérség

A térség gazdasági múltja

A kistérségben gazdasági szempontból Vác és környezete elüt egymástól, és a város túlsúlya

rányomja bélyegét a térség gazdasági életére. A nagy történelmi múltú város gazdasági
fejlődését a XIX. század végén megindult iparosítás gyorsította meg, a gyáripar megtelepedése
és fokozatos térhódítása lassan háttérbe szorította a város agrárjellegét (Sárfalvi B. 1983). Az
elsők között textil- és élelmiszeripari üzemek, valamint szerszámgyár telepedett meg. A XX.
század első felében tovább erősödött a város gazdasága, színesedett az ipari paletta, mivel a
vegy- és a cementipar is megjelent, valamint öntöde és nyomda is működött már ekkor a
városban. 1930-ban a lakosság közel fele már az iparban dolgozott. A város infrastruktúrája,
szolgáltatási jellege is fejlődött, így Vác a század közepére egy prosperáló húszezer lakosú
középváros szintjére emelkedett.

A második világháborút követően a váci üzemek egy része megszűnt, egy részüket
államosították. Ez utóbbiak a város jelentős ipari üzemei közé tartoztak a szocializmus idején:
több textilipari üzem, valamint híradástechnikai, fotókémiai és gyógyszeripari termékeket
előállító gyárak. Ezek mellett új gyárakat is alapítottak, melyek egy része a város
nehéziparának súlyát növelték: hajó-, daru- és konténergyár, a Dunai Cement és Mészmű,
valamint könnyűipari gépgyár, a Tungsram képcső- és a Taurus gumigyára. A Cement- és
Mészmű ekkor a város büszkeségének számított, három kéménye még a város címerébe is

100
bekerült (CEBA 1999). Vác klasszikus szocialista ipari várossá fejlődött, ennek egyik
látványos eleme volt a falvakból történő betelepülések miatti népességnövekedésből eredő
dinamikus lakótelepi lakásépítés. A környezetszennyező ipar azonban rombolta a barokk
műemlékekben gazdag város imázsát, és a komoly problémákat okozó por- (cementgyár) és
ólomszennyezés (képcsőgyár) miatt a város bekerült az ún. “Piszkos tizenkettőbe”, a tizenkét
legszennyezettebb magyarországi város közé.

A kistérséghez tartozó falvak népességét sokáig a mezőgazdaság, majd Vác gazdasági

fejlődése után egyre nagyobb hányadban a város ipara foglalkoztatta. A második világháború
után a környező falvak gazdasági élete döntően a helyben alakult mezőgazdasági
termelőszövetkezetekre szorítkozott, melyek többségében idővel ipari melléküzemágak is
alakultak. Azonban a falvak lakosságának egyre nagyobb hányada járt el más településre
dolgozni, nemritkán az aktív keresők 60–70%-a (CEBA 1999).

Vác országosan kiemelkedő munkaerővonzását tükrözi, hogy 1990-ben a bejárók számát

tekintve a 17. helyen állt a városrangsorban, csak megyeszékhelyek előzték meg. A főváros is
jelentős részét kötötte le a térség munkaerejének, főleg a kistérség déli részén fekvő
települések esetében. Vácról is sokan jártak a fővárosba dolgozni: az eljárók számát tekintve a
22. helyen állt 1990-ben a városi rangsorban. Több pest megyei városhoz hasonlóan itt is
felfedezhető volt a főváros közelségéből eredő ún. “ingázási lépcső” kialakulása, azaz Vác a
környező kisebb települések lakóinak (főleg a tőle északra fekvőknek) biztosított
munkahelyet, mialatt a város lakosságának számottevő része a fővárosban dolgozott (Szabó P.
1998a).

A kistérség jelenlegi gazdasága

A térség gazdaságában a korábbi egypólusú térstruktúra továbbra is fennáll, Vác a térség

népességi és gazdasági “vízfeje”, ami a térségen belüli feszültségek forrásává vált.
Nagyságából eredően térségi szerepe jóval túlnő a kistérség határain.

A kistérség – jelentős minőségi váltáson átment – ipara döntően Vácon összpontosul. A

szocializmus bukását követő gazdasági válság erősen megviselte a hagyományos iparra
alapozott városokat, a klasszikus nehézipari ágazatok hanyatlása gazdasági mélyrepülést
idézett elő életükben. A gyárak tömegesen zártak be, a talpon maradókból pedig tömegesen
küldték el a munkaerő-felesleget, ezzel megugrasztva a munkanélküliséget, először az ingázó
munkaerőt biztosító falvakban, majd kisebb mértékben a városokban is. Vácot is megviselte
iparának hanyatlása, több üzemet bezártak, másoknál vegetálás kezdődött. A helyi gazdaság
azonban nem jutott olyan mélypontra, mint több más szocialista város esetében, aminek
egyrészt a város iparának életképesebb mivolta, másrészt a kedvező földrajzi helyzet, a
főváros közelsége a magyarázata.

A város gazdaságának újjáéledésében jelentős szerepet játszanak a külföldi befektetők.

Azontúl, hogy több ipari üzemet megvásároltak, új beruházásokat is végrehajtottak.
Nagyobbrészt barnamezős beruházásokról van szó, amiben a fő szerepet az játssza, hogy a
Duna és a környező hegyvonulatok közé szorított Vácon kevés a szabad terület, így a
rendelkezésre álló, a szocialista gazdaság emlékeként visszamaradt ipari területeken történő
beruházásokat támogatta a város mindenkori vezetése. A cementművek előbb vegyes (német-
magyar), majd kizárólagos német tulajdonba került. Ez a város legnagyobb éves bevételt
produkáló cége. A vállalatnak az 1980-as évek végére elavulttá vált technológiáját az új

101
tulajdonosok nagyrészt lecserélték, aminek hatására megszűnt a korábban súlyos problémákat
okozó porszennyezés. Új dunai kikötője is lett a vállalatnak, így a szállítás egyre nagyobb
hányadát tudják vízi úton lebonyolítani (Borgó J. 1999a). A Tungsram gyár telepe a General
Electric tulajdonába került, melyen kívül még két elektronikai cég van jelen, az Eichhoff és a
Zollner. Ez utóbbi zöldmezős beruházást hajtott végre. Kiemelkedik a vállalatok közül
foglalkoztatási szerepével, mivel kétezer főnél is többen dolgoznak a gyárban (Borgó J.
1999b). A gumigyár a német érdekeltségű Henkel tulajdonába került, jelenleg
ragasztóanyagokat gyártanak. A fotókémiai gyár és a kötöttárugyár azonban hazai kézben
maradt, miután a cégek menedzsmentjei és a dolgozók kivásárolták a gyárat. Míg az előbbi
vegetáló, addig az utóbbi jól prosperáló vállalattá alakult, az Adidas cégnek is bedolgozik. A
nagyobbak közé sorolható még a Contitech zöldmezős beruházásként megvalósult, gumiipari
termékeket előállító üzeme, valamint a high-tech iparban érdekelt Sinergon és a gyümölcs-
feldolgozással foglalkozó Pacific Ocean.

Vác ipara tulajdonosi és szerkezeti változások után talpon maradt. Érdekesség, hogy az ide
települt vállalatoknak a város vezetése nem ígért adókedvezményt, mégis itt választottak
telephelyet. Ebben egyrészt a város ipari múltja, így szakképzett munkaereje, másrészt a
főváros közelsége játszott szerepet.

A korábbi időszakhoz képest minimálisra csökkent a környezet szennyezése (Vác elsőként

került ki a piszkos tizenkettőből), köszönhetően a modern iparágaknak és a szigorúan
ellenőrzött termelési technológiáknak. Azonban a múltra emlékeztet a város fölött meredező,
a mészkőbányászat miatt megcsonkított Naszály-hegy. Profilmódosulás is bekövetkezett a
város iparában, megnőtt a modern iparágak súlya, kifejezetten az elektrotechnikáé. A tömeges
foglalkoztatás a legtöbb termelőegységben leszűkült, például a cementgyárban a korábbi
1300–1400 fős foglalkoztatás 500 főre csökkent, de ugyanakkor egy új, a foglalkoztatottak
létszámát tekintve monstrum üzem is létrejött (Zollner). A város ipara jól prosperál, amit
alátámaszt, hogy a megyében működő vállalatok éves bevétel szerinti TOP listáján az első
százba tizennégy helyi vállalat is bekerült.

A kistérség többi településén a mezőgazdaság kisebb mértékű fejlesztése és több kisebb,

részben a szolgáltatásban érdekelt vállalkozások számszerű gyarapodása mellett nem történt
jelentősebb előrelépés. Továbbra is kiemelkedő szerepe van az ingázásnak, a kistérség
számottevő munkaerejét Vác és a főváros foglalkoztatja. A térség Vácra összpontosuló ipara
jelentős munkaerő-lekötési képességgel rendelkezik, sőt a közeljövőben problémaként fog
jelentkezni a szakképzett munkaerő hiánya, mivel a város ipari fejlődésének dinamikája
jelenleg is tart, újabb és újabb befektetni szándékozók kopogtatnak a város kapuján (például
az IBM és a Michelin is tárgyalásokba kezdett a város vezetésével). A bővülő ipar egyre
nagyobb térség munkaerejét tudja majd foglalkoztatni.

A mezőgazdaság átalakult a kistérségben, a termelőszövetkezetek nagy része megszűnt.

Megszaporodott a saját tulajdonú földdel rendelkező kisgazdaságok száma, ezek nagyobb
része kicsi, életképtelen nagyságú birtokokat jelent. A bogyósgyümölcs termesztése a helyi
mezőgazdaság egyik specialitása, a kistérség lakosságának egy része – főleg kiegészítő
jövedelem szerzése céljából – ma is foglalkozik termesztésükkel (Göncöl 1999).

A megnőtt súlyú szolgáltatási szektor is Vácon összpontosul. A város gazdaságának

tercierizálódása jó úton halad, habár fejlődése a főváros közelsége miatt az átlagosnál lassabb
ütemű. A várostól északra fekvő, más kistérségek települései számára azonban elsődleges

102
centrumként funkcionál Vác. Érdekes adalék, hogy a város jelenlegi vezetőtestülete nem
támogatja a szupermarket-hálózatok további bővülését a városban.

A kistérség idegenforgalmi vonzerejét a Dunakanyar jelenti. Vácon és a tőle nyugatra fekvő

településeken (Verőce, Kismaros, Nagymaros) a turizmus a lakosság egyre növekvő hányadát
foglalkoztatja. Az idényjelleg és a turistákat kiszolgáló infrastruktúra lassú fejlődése azonban
kissé hátráltatja az ágazat jelentősebb előrelépését, így munkaerő-lekötési képességét.

A rétsági kistérség

A térség gazdasági múltja

A váci térséggel szemben a rétsági térség az 1970-es évekig jellegzetes rurális terület volt, a
mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás a lakosság jelentős részét foglalkoztatta. A második
világháborút követő földosztás után sorra megalakultak a növénytermesztéssel és
állattenyésztéssel foglalkozó kisebb-nagyobb mezőgazdasági termelőszövetkezetek. Azonban
a kis települések lakosságának növekvő hányada – kihasználva Vác és Budapest közelségét –
az 1960-as évektől a térségen kívüli városok ipari üzemeiben helyezkedett el. Kezdetben heti,
majd napi ingázókká váltak. Ekkor agyag- és kőbánya, valamint néhány kisebb ipari üzem
működött csak a térségben. Közülük a helyi alapanyagra épült romhányi kerámiagyár volt a
leghíresebb (CEBA 1997).

A mai centrumtelepülés, Rétság fejlődése akkor indult meg, amikor a szocializmusban a

térség közigazgatási központjává nyilvánították, és itt alakították meg a járási tanácsot. Ezzel
együtt járt a közhivatalok megjelenése: bíróság, rendőrség, földhivatal, vámőrség (Siker
1996). Kezdetben azonban a rurális jellege megmaradt a településnek. Az 1970-es évek elején
a főváros gazdasági súlyának csökkentése és az elmaradottabb térségek felzárkóztatásának
jegyében kormányzati szinten megfogalmazódott, és utasításba adott “a vidék iparosítása
program” ezt a térséget is érintette. Több állami vállalat létesített vidéki telephelyet a
térségben: Rétságon fémtechnikai illetve konzervdoboz nyomó üzem, az akkor még
társközségen, Tolmácson vegyipari üzem telepedett meg, míg Nagyorosziban cipőüzem
létesült (CEBA 1997). Ezek mellett a mezőgazdasági termelőszövetkezeteken belül változatos
profilú ipari melléküzemágak is alakultak, amivel a helybeli foglalkoztatási szintet emelték.
Rétság település fejlődésének újabb lökést adott, hogy a régebb óta itt lévő honvédségi
állományt fejlesztették (Siker 1996). Annak ellenére, hogy 1990-ben a magyar városok közel
egynegyedére a negatív ingázási különbözet volt a jellemző (Szabó P. 1998b), Rétság mégis a
munkaerővonzó városok közé tartozott, aminek a település lélekszámához képest nagyarányú
gazdasági bázis volt az oka.

Az 1980-as évek végén elkezdődött gazdasági leépülés súlyosan érintette a térséget. A helyi
leányvállalatok bezárása illetve elhúzódó agonizálása gazdasági recessziót idézett elő a
térségben, a helybeli munkanélküliség magasra ugrott, még Rétságon is. Ebben nagy szerepe
volt annak is, hogy a térségből eljáró munkaerő jelentős része szintén állás nélkül maradt,
mivel a városokban, főleg az elsődleges foglalkoztató központban Vácon elsők között küldték
el – többek között az utaztatási költségek megspórolása miatt – a bejáró munkaerőt. A
mezőgazdaságban is jelentős változások zajlottak le. A termelőszövetkezetek nagyrészt
tönkrementek, felszámolásra kerültek, így a földek magántulajdonba kerülése után nem fogta
semmi össze a helyi mezőgazdasági termelőket, akiknek egyénileg kellett keresniük a
helyüket a kialakuló piacgazdaságban. A helyi, újonnan létrejövő viszonylag kisszámú

103
vállalkozás kezdetben szintén nehezen boldogult a megváltozott viszonyok között. Ezen
folyamatok eredményeként az 1990-es évek közepén súlyos gazdasági gondok jellemezték a
térséget.

104
 A kistérség jelenlegi gazdasága

Az 1990-es évek második fele jelentős változásokat hozott a térség életében, amit döntően a
külföldi tőke megjelenése idézett elő, habár ennek mértéke jóval kisebb volt, mint Vácon. A
folyamatban az első lényegi lépést a TDK Rétságon történt letelepedése jelentette 1994-ben. A
telephelyválasztásnál – a nehezen feltárható szubjektív okok mellett – több tényezőt
emelhetünk ki. Az egyik lényeges ok a főváros közelsége: a Budapesttől való ötven
kilométeres távolság még elfogadható volt a befektetők részéről. A másik lényeges ok az volt,
hogy az elektronikai cikkeket (chipek, trafók, kondenzátorok) gyártó üzem zavartalan
működéséhez folyamatos energiaellátásra volt szükség, amit a térség áramellátója (ÉMÁSZ) –
felismerve a “vissza nem térő” alkalmat – garantált, és egyedi fejlesztésként megvalósította a
többirányú betáplálást. Ezek mellett kiemelt szerepet játszott a város vezetésének nyitottsága,
újra való fogékonysága is: az adókedvezmény hosszú távú biztosítása (helyi iparűzési adó) és
az infrastruktúra kiépítésének támogatása pozitív adalékokat jelentettek a befektetők számára.

A japán tőkét nemsokára követte a belga és az amerikai is: Rétságon létesített gyártóüzemet az
egyedi bőrgarnitúrák gyártásával foglalkozó, korábban belga tulajdonú, majd német kézbe
(Himolla csoport) került Spektiva 2000 Kft. és a nedvszívó anyagok előállítását végző,
amerikai tulajdonban lévő Tredegar Kft. Hasonló kedvezményeket kaptak, mint japán társuk.
Mindhárom üzem a város délnyugati részén kijelölt előközművesített területen zöldmezős
beruházásként valósult meg, és a terület jelenleg ipari zónaként funkcionál. A régebbi helybeli
üzemek többsége bezárt, egyesek még ideig-óráig üzemelnek. Nem sikerült a megújulásuk,
így feltehetőleg nem maradnak talpon.

A rétsági új ipari üzemek, kifejezetten a TDK a városi lakosság jelentős részének nyújt
munkát (TDK–900 fő, Spektiva–100 fő, Tredegar–40 fő). A japán tulajdonú cég munkaerővel
való ellátása a térség más településeit is érinti, jelenleg több mint ötven településről járnak az
üzembe dolgozni. Feszültséghez vezetett, hogy a helyi tulajdonú vállalkozások nem tudnak
kapcsolódni a multinacionális vállalatok tevékenységéhez, mivel a termeléshez szükséges
alapanyagokat döntően a térségen kívülről – főleg külföldről – szállítják be a nagyvállalatok.
A rosszabb minőségtől való félelem okozza a nagyvállalatok ezen szemléletét. Izolált
pontokként vannak jelen a vállalatok a térség gazdaságában.

Egy-egy térség gazdaságában megjelenő külföldi vállalatok nemcsak különböző vállalat-

működési elveket és szabályokat, de eltérő gazdasági szemléletet is képviselhetnek. A japán
cég a központosított, emberközeli, de racionális vállalati típust képviseli. A fontosabb
döntéseket nem adják át, azaz a cég felső öt vezetője japán. Másik jellegzetessége, hogy
bevonják a munkaerőt az őket érintő döntésekbe, persze ez nem a munkabérre vonatkozik,
mivel ez a magyarországi minimálbér közel háromszorosát éri el, ami kedvező, de a másik két
– Rétságon székelő – külföldi cég által biztosítottakkal szemben alacsony. Az amerikai és a
belga (illetve német) cég esetén szinte kizárólag magyar vezetőket találunk, sokkal nagyobb
döntési szabadsággal. Ebben a cégszemléletben a helyismeret és a munkaerővel való
közvetlenebb kapcsolatteremtési lehetőség nagyobb szerepet kap. Az átlagkeresetek
magasabbak, az amerikai tulajdonú cégnél extrém magasak. A magas fizetésnek köszönhetően
ennél a cégnél a kilenc fizikai dolgozó közül hétnek főiskolai végzettsége van. Azonban a
feltételek is sokkal szigorúbbak, egyszer hibázhat egy munkás, utána az utcára kerül.

105
A kistérség gazdasága Rétságon kívül kevés dinamikát tud felmutatni. A térség ipari
értéktermelésében kulcsszereplőként jelen lévő három cég térbeli összpontosulása mellett
Rétságtól északabbra, a 2-es út melletti Nagyorosziban találunk még jelentősebb, külföldi
tulajdonú ipari üzemet, a Kanus-Szon lakókocsigyár működik jelenleg. A régi üzemek közül
csak néhány tudott talpon maradni a rendszerváltást követően, például a Tolmács községen
működő vegyipari termékeket előállító vállalat, vagy a Romhányon a privatizálás után hazai
tulajdonban maradt, de több önálló egységre tagolódott kerámiagyár. Ezek azonban több
szempontból – többek között a foglalkoztatás és az értéktermelés tekintetében – elmaradnak a
rétsági gazdasági centrumtól.

A kistérség gazdasági vállalkozásai, többségében egyéni vállalkozások a szolgáltatási

szférában tevékenykednek, és főleg a lakossági igények kielégítésére szakosodtak. A kisebb
tőkebefektetési igény miatt a kiskereskedelmi üzletek, valamint a javítással, szervizeléssel
foglalkozó vállalkozások a jellemzőek (Siker 1996). A vállalkozásoknak a többsége alacsony
tőkével, zömmel családi vállalkozások formájában működik. A piaci ismeretek hiánya és a
népesség alacsony vásárlóereje miatt napjainkban is sok tönkre megy közülük (NM RVA
1999).

Az elmúlt években a mezőgazdaság helyzete jelentősen megváltozott a kistérségben. A

termelőszövetkezetek egy kivétellel (Nőtincs) megszűntek. A termőföldek privatizációja után
megszaporodott a saját tulajdonú földdel rendelkező kisgazdaságok száma, nagyrészük
önellátásra vagy a falu ellátására termel. Ez alól kivételt csak néhány – főleg
gyümölcstermesztéssel foglalkozó – kisvállalkozás jelent. A térségben a tradicionális
bogyósgyümölcs-termesztés a mezőgazdaság erőssége. A csepegtető öntözéses kultúra
meghonosodásával, és az ehhez szükséges víztározók megépülésével jelentős lökést kapott az
ágazat. A váci kistérséghez hasonlóan az itt élő falusi lakosság jelentős része foglalkozik
termesztésével, azonban az ebből származó bevétel igazából csak kiegészítő jövedelmet jelent
számukra. Fő problémát az agrárgazdaságban a horizontális és a vertikális kapcsolatok
gyengesége, alkalomszerűsége jelenti. A termelőket csak egyetlen faluban (Berkenyén) fogja
össze faluszövetkezet, egyébként az egyéni gazdálkodást nem jellemzi a társulási forma se a
beszerzés, se a termelés, se az értékesítés területén. A termelést követő feldolgozás,
értékesítés szempontjából a piaci kapcsolatok esetlegessége miatt kiszolgáltatott helyzetben
vannak a termelők. A térségben működő hűtőházak az elmúlt időszakban számszerűleg
gyarapodtak, ami javítja a bogyósgyümölcsöket termelők értékesítési lehetőségeit.

A kistérség aktív keresőit jelenleg nem tudja eltartani a térség gazdasága, és a más térségekbe
illetve a környező városokba történő, erősen lecsökkent arányú napi ingázás sem képes
megoldani a nagyobb arányú foglalkoztatást. A kistérség 9% körüli munkanélküliségi rátája
azonban Nógrád megyében az egyik legkedvezőbb érték, azonban csak Rétság van igazán
kedvező helyzetben. A kistérség centrumában – köszönhetően az újonnan letelepedett ipari
üzemeknek – alacsony értékre esett vissza a ráta. Ezzel szemben egyes kisebb településeken
továbbra is igen magas, esetenként 15% feletti a munkanélküliség.

A kistérség egyik – még távolról sem kiaknázott – potenciálját jelenti az idegenforgalom. Az

1980-as években fellendült falusi turizmus a térség több települését érintette. Számos hétvégi
ház épült, főleg Bánkon és Diósjenőn, ahol sok fővárosi, illetve váci tulajdonos tölti
szabadidejét. E két település – az egyelőre szerényebb számban idelátogató – külföldiek
fogadásában is jeleskedik: kemping és több vendégház várja a turistákat. A falvakat körülölelő
hegyvidék erdősége a túrázási lehetőségek mellett a vadászatnak is jó terepet kínál, a térség

106
több kisebb tava pedig a fürdő- és a horgászturizmus szolgálatában áll. Az ágazat
foglalkoztatási képessége azonban még gyenge és erősen idényjellegű.

4. A kistérségek fejlesztése

Mindkét kistérségben a térségi, települési fejlesztések részben állami forrásokból, részben

helyi bevételekből, valamint hazai és külföldi befektetők révén valósulhat meg. A két
kistérség településeinek többsége – sok más magyarországi településhez hasonlóan – alacsony
bevételekkel rendelkezik, így csak korlátozottan képesek az önerős fejlesztésre. A két
centrumtelepülés, Rétság és még inkább Vác, azon települések, ahol van pénze az
önkormányzatoknak az önerős fejlesztési beruházásokhoz. A hivatalos állami forrásokon
kívül a különböző pályázatokon lehet plusz pénzekhez jutni, mint például a megyei
területfejlesztési tanácsok által koordinált területfejlesztési célú támogatások.

A tanulmány készültekor aktuálisan a “Különleges, Csatlakozást Előkészítő Program a

Mezőgazdaság és a Vidék Fejlesztésére” (SAPARD) program foglalkoztatta az ország
kistérségeit. A SAPARD az Európai Unió által finanszírozott, 2000-től indult új program. A
vissza nem térítendő támogatással megalapozott program fő célkitűzése javítani a vidéken
élők életkörülményeit és az EU-nak a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén elért
vívmányainak átvételét meggyorsítani, ezzel segítve a felzárkózásunkat. A program segítséget
ad a mezőgazdaság szerkezetének átalakításához, a tájra jellemző gazdálkodási formák
fejlődéséhez, valamint támogatást nyújt ahhoz, hogy a gazdálkodók előre léphessenek az új
típusú, önkéntes szövetkezési formák kialakításában. Támogatja a turizmusból megélő
vállalkozásokat, valamint kiemelt támogatást kapnak a továbbképzést, a közösségi célokat, a
kultúrát szolgáló és a gazdálkodók szerveződését segítő kezdeményezések. Lényeges
kritérium, hogy a programoknak ne csak lokális kihatása legyen, hanem legalább a térség egy
részének, vagy egészének fejlődését segítsék.

A program előnye, hogy rákényszeríti a kistérségeket arra, hogy egy aktuális középtávú
fejlesztési koncepciót dolgozzanak ki. Korábban is készültek ilyenek területfejlesztési címszó
alatt, azonban ezek nagyon belterjesek voltak, és sok közülük – az anyagiak hiányában –
pusztán fejlesztési elképzelések gyűjteménye maradt. A SAPARD kistérségi vidékfejlesztési
programot a váci és rétsági is a tanulmány keletkezésekor készíti. A programnak hét évre kell
szólnia, így 2000-től 2006-ig, mint középtávú vidékfejlesztési program szerepel mindkét
kistérségnél. Előnye, hogy átfogó program készül a két kistérségről, de hátránya, hogy
tartalmilag el kell térnie a komplex térségfejlesztési programoktól, mivel az értéktermelés és a
foglalkoztatottság szempontjából kisebb szerepű mezőgazdaságnak kell nagyobb hangsúlyt
kapnia benne.

A váci kistérség fejlesztése

Fejlesztési tervek

A kistérségre eddig nem készült átfogó fejlesztési koncepció, aminek okát a kistérségen belüli
gyenge együttműködési készségben kereshetjük. A kistérségben a települések az önálló
fejlődést preferálják, mivel a kistérségen belül Vác jelentős súlyt képvisel, és a kisebb
települések ki akarnak bújni a város öleléséből. A szocializmusban kiélezett város–falu
relációt nehezen vetkezi le a térség. Emellett a kistérség társadalmi-gazdasági mutatói Vácnak

107
köszönhetően elég jók, így a támogatások szempontjából nincsenek kedvező helyzetben a
város árnyékában meghúzódó falvak.

A SAPARD programban való részvétel megköveteli egy, a kistérségre vonatkozó

vidékfejlesztési stratégiai program elkészítését, emiatt a térség települései közötti
kooperációnak erősödnie kell. A program kidolgozói a térség szereplőinek széles körét
próbálják bevonni: az önkormányzati egyeztetéseken túl lakossági és vállalkozói fórumokat
szerveznek a vélemények begyűjtéséhez. A környezetvédelem nagy hangsúllyal fog szerepelni
a programban, mivel írását egy helyi, a környezetvédelemben élenjáró társadalmi szervezet
végzi.

Vidékfejlesztési programról lévén szó a térség kisebb településeinek problémái kellő súlyt
kapnak. A magyar rurális térségek általános gondjai és dilemmái vannak elegyítve a térség
speciális adottságaiból eredő elemeivel (például Dunakanyar, agglomeráció). A szemléletből
eredően Vác “csak” egy település a térségben, azaz népességéből és gazdaságából eredő súlya
nem domborodik ki a programban.

A fejlesztési elképzelés azonban nem teljesen előzmény nélküli, mivel Vácra készült egy
városfejlesztési koncepció (Vác 1996), mely egyes szegmenseiben térségi elemeket is
tartalmaz. A rendkívül alapos és nagy terjedelmű tanulmányt a város önkormányzati
munkacsoportja külső szakértők bevonásával készítette el, de itt is nagy szerepe volt a
lakossági fórumokon elhangzott véleményeknek, habár a lakosságnak csak kisebb része élt
ezzel a lehetőséggel. A koncepció fő célként fogalmazza meg, hogy: “Vác hangulatos, nyitott
kisváros, a Dunakanyar bal partjának szellemi, kereskedelmi és idegenforgalmi központja”
legyen. A gazdaság területén az “eredményes város” elérése a cél, és a következő célirányokat
fogalmazták meg: a helyi gazdaság fejlesztése; a magas tudásszintet igénylő, fejlett
technológiák támogatása; a természeti környezetet károsító tevékenységek szankcionálása; a
foglalkoztatás növelésének elősegítése; az át- és továbbképzések támogatása; a
vállalkozásbarát miliő megteremtése; a befektetési kedv növelése; a helyi jelentőségű
infrastrukturális beruházások és a térség javaira épülő ipar támogatása; a települések közti
együttműködések erősítése a különböző szinteken (Dunakanyar, agglomeráció, Pest megye)
stb.

A város regionális szintű céljainak bemutatására elkészült Vác város regionális koncepciója is
(1998). A tanulmány számba veszi a kistérséget érintő jogi környezetet, az eszköz- és
intézményrendszert, valamint feltárja a jelenlegi különböző közigazgatási szinteken
megfogalmazódott fejlesztési elképzeléseknek a kistérséget érintő részeit. Ennek szellemében
átfogó akció-csomagok is megfogalmazódtak, a hozzájuk szükséges utak feltárásával. Tervbe
került egy kistérségi munkacsoport felállítása is. A tervek döntően a kistérség külső és belső
kooperációs készségeinek az elősegítésére irányulnak. A regionális szemlélet erősítése
elsődleges a kistérség esetében, hiszen e nélkül a közös fejlesztési elképzeléseknek nem lesz
táptalaja. Kiemelkedő pozitívuma a tanulmánynak, hogy széles látókörű, azaz a térséget
beilleszti a különböző funkciójú horizontális és vertikális területi rendszerek fejlesztési
szintjeibe. A különböző területfejlesztési szintek tervei közötti harmonizáció elég nehézkes,
de az erre való törekvés elengedhetetlen a sikeresség eléréséhez.

A kistérség fejlesztésében elsődleges szereplőnek a kistérségi társulásnak kellene lennie, de a

települések közötti párbeszéd akadozik, így a társulás nem tud érdemi előrelépést produkálni a
térség fejlesztésében. A települések inkább önállóan próbálnak boldogulni, mert úgy érzik,

108
hogy Vác a környék “gyarmatosításából” kíván dinamizálódni. Erre példa, hogy több
településen is tervbe vették ipari park létrehozását, ezzel a településre csábítani a külföldi
tőkét, és így helyben biztosítani munkahelyeket az ott élőknek. Ez azonban az idegenforgalmi
szempontból jelentős településeken – például Nagymaroson – a térség turisztikai értékén
rontana, és csökkentené annak vonzerejét. Igazi tőkeerővel és fejlesztési lehetőségekkel
igazából csak Vác rendelkezik. A helyi önkormányzat pozitív aktivitása tudja előrelendíteni a
város és térségének fejlődését, ha a falvak ehhez partnerek. Emellett a helyi adottságokra,
esetleg földrajzi helyzetükre (agglomeráció, Dunakanyar) összpontosító települések gyorsabb
fejlődést is tudnának produkálni.

A gazdaság fejlesztése

Az ipari koncentráció fokából eredően Vác lassan eljut abba az állapotba, hogy válogathat a
befektetni szándékozók között. Ez ritka a magyar települések esetén, mivel többségük
számára még létérdek a külföldi tőke megjelenése, így gyakorlatilag minden beruházást
örömmel fogadnak. Vác önkormányzati vezetése még egy-két nagyobb cég letelepedését
támogatná, de ezeknél már a kezdetinél szigorúbb feltételeket szabnának, mivel nem létérdek
számukra a város iparának mindenáron történő továbbfejlesztése. A feltételek között kiemelt
szempont a modern, környezetbarát technológia, valamint az iparág versenyképessége.

A város gazdasági életében történt változások többsége spontán zajlott itt is, mint a legtöbb
magyar településen. A piaci viszonyok determinálták a gazdaság alakulását, és a város
gazdasági fejlődésének tudatos irányítása csak a környezetterhelő tevékenységek korlátozására
terjedt ki3. Azonban az elmúlt időszakban a város vezetése célként fogalmazta meg a város
gazdasági fejlődésének céltudatosabb irányítását. Továbbra se kívánnak adókedvezményt adni
a letelepedni szándékozó cégeknek, hiszen nemcsak a saját bevételeiket csökkentenék, de a
korábban letelepedett, helyi iparűzési adót fizető vállalatok ellenérzéseit is kiváltanák.
Emellett a foglalkoztatott munkaerő érdekképviseletét is megpróbálják jobban érvényesíteni a
munkáltatókkal szemben.

A kistérség többi településén törekednek a helyi ipar fejlesztésére, kifejezetten a nagyobb

külföldi cégek becsalogatására, aminek kapcsán az ipari parkok létrehozásának tervei is
felmerültek. Ezek az elképzeléseknek Vác árnyékában egyelőre nincs alapja, így nem is
fejlődtek programokká, ráadásul Pest megye újonnan kibontakozott ipari dinamikája ez idáig
csak korlátozottan érte el a térség Vácon kívüli településeit. Ez utóbbiban a rosszabb
közlekedési lehetőségeknek is szerepe volt, amin azonban az új autóút (2A) elkészülte lehet,
hogy valamelyest változtatni fog. Valószínűsíthető, hogy a közeljövőben az ipari szektorban
dolgozók többségének még mindig vagy Vácon, vagy Budapesten kell elhelyezkednie.

A térség mezőgazdasági adottságai közepesek, foglalkoztatási képessége alacsony. A

szántóföldi kultúra háttérbe szorulása mellett a zöldség-, gyümölcskultúrák növekedését,
valamint a tej illetve egyéb termékeket előállító kisgazdaságok fejlődését azonban hátráltatják

3
A rendszerváltozás óta a környezeti állapot felügyelete áthelyeződött az önkormányzatok nyakába: több
település küzd egyrészt a korábbi évtizedek ipari szennyezésének a felszámolásával, másrészt a jelenleg működő
vállalatokat próbálják környezetbarát technológia alkalmazására kényszeríteni. A korábbi bürokratikus hatósági
szemlélet (büntetések) helyett azonban egyre inkább a párbeszéd és a környezetbarát szemlélet elterjesztése
indult meg. A szocialista, nem éppen környezetbarát ipar negatív hatásait megélt városok, köztük Vác is
érzékenyen reagál a kérdésre, ennek köszönhető, hogy a város vezetése ekkora figyelmet fordít a
környezetvédelemre.

109
a mezőgazdaságban feszülő problémák, kifejezetten a tőkehiány, valamint a földek
elaprózottsága. A harmadik szektor a kistérségben változatos képet mutat. Természetes, hogy
Vác kiemelkedik a szűkebb és tágabb környezetéből is középfokú városi funkciói révén. A
tercierizálódás folyamata azonban még javában zajlik, így a szektor a jövőben nagyobb
munkaerő-lekötési képességgel fog előállni. A kistérség dunaparti településein, a 2-es út
mentén, valamint a Duna-kanyarban a kereskedelem és vendéglátás viszonylag magas
foglalkoztatást tud felmutatni, ellenben az elzártabb részeken átlagos vagy gyenge az ágazat
képviselete.

A Dunakanyar hordozza a kistérség egyedi fejlődési lehetőségét. A táj szépsége jelentős

idegenforgalmi attrakció, aminek nagyobb mérvű kihasználása azonban még várat magára. A
jelenlegi, főleg belföldi és hétvégi turizmus fenntartásán túl cél a külföldi látogatók minél
nagyobb számban való csábítása. A tervek között szerepel Natur-park, térségi idegenforgalmi
iroda kialakítása.

A kistérség fejlődését–fejlesztését gátló tényezők

A kistérség intenzívebb fejlődését gátló tényezők közül elsőként kell kiemelni a kistérségen
belüli belső ellentéteket. A város-vidék reláció, valamint Vác gazdasági-társadalmi túlsúlya
gátolja a térségen belüli intenzívebb együttműködést, és a települési önállóság fenntartása,
valamint az egyéni boldogulás utáni vágyakozás megnehezíti a térségi szemlélet kialakulását.
Nincs egy hatékonyan működő, a térség egészének fejlődését elősegítő szervezet, mely
koordináló szerepet kapna, és megpróbálna konszenzust teremteni a térségen belül.

Ellentmondásos tényező a főváros szomszédságában való elhelyezkedés. Egyrészt előny a

fővárosból a környezetére kisugárzó gazdasági dinamika, valamint a szuburbanizációs
folyamatok pozitív oldala: a fiatal, aktív népesség növekedése a térségben. Hátránya, hogy a
fővárosban nem kívánatos társadalmi-gazdasági tényezők is áttevődhetnek a térségbe, mint
például a hulladék-elhelyezés, a szennyezőbb ipari tevékenységek (pl. a főváros hulladékának
egy jelentős részét a kistérség déli határának szomszédságában fekvő Dunakeszi település
külterületén fekvő hulladéklerakóba szállítják). Emellett az agglomerálódás előrehaladtával a
térségbeli településeken az “alvótelepülés” jelleg is felerősödhet, ha a népesség kitelepülését
nem követi a munkahelyek kitelepedése, vagy helybeli gyarapodása.

A fejlődést gátolhatja, ha a térség a Dunakanyar mentiséget, mint egyedi adottságát nem tudja
kellőképpen kiaknázni. A turisztikai adottságok nagyobb arányú kihasználására lenne
szükség: Vácon például jelenleg sem működik hotel, a szálláslehetőséget panziók biztosítják.
A fejlesztések megindulására jó példa azonban a Dunakanyarban végighúzódó kerékpárút
kiépülése. Erősödnie kellene a térségi szemléletnek, valamint figyelembe kell venni, hogy az
ipar fejlesztése a fejlődési folyamat egy szintjét jelenti, melyről idővel tovább kell majd lépni.

A politikai ellentétek igazából inkább csak Vác város esetén merülnek fel, mint a fejlődést
egyes szegmenseiben esetleg gátló tényező. A város belpolitikai életében a település
nagyságából eredően már jelentősebb szerephez jutnak a pártpolitikai csatározások. Ráadásul
a közép-magyarországi régióban a kistérséget magába foglaló Pest megyének a fővárossal
szembeni ellenállása már évek óta gátolja a két térség szorosabb együttműködését. Ez az
ellentét kihat a kistérség fejlődésére is.

110
 A rétsági kistérség fejlesztése

Fejlesztési tervek, elképzelések

A kistérségre eddig egy komplex fejlesztési terv készült, viszont Váccal ellentétben Rétságra
– kis méretéből fakadóan – külön városfejlesztési koncepciót nem készítettek. A kistérségre
vonatkozó átfogó koncepciót Rétság város önkormányzatának megbízásából egy dunántúli
székhelyű magáncég készítette el. A koncepció első része a kistérség aktuális helyzetét
mutatja be, valamint fejlesztési prioritásokat határoz meg. A koncepció második részében a
kistérség lakosainak és a települések vezetőinek rendezett különböző workshopokon felmerült
45 projektötletből a prioritásokhoz legjobban illeszkedő kilencet dolgozták ki. Ezek közül az
egyiket, a Rétsági Ipari Park projektelképzelést – az önkormányzat kérésére – külön
tanulmányban is részletezték.

A fejlesztési elképzelések: munkanélküliek átképzése, vállalkozók továbbképzése Rétságon;

tejfeldolgozó telepítése; a bogyósgyümölcs-termesztésének, feldolgozásának és
értékesítésének fejlesztése; a falusi turizmus fellendítése; erdőtelepítési projekt; Kétbodonyon
új víztározó kialakítása, ami alapját jelentené egy üdülőközpont kiépülésének; a társadalmi
igényeket kielégítő non-profit gazdálkodási formák és társaságok létrehozása; térségfejlesztési
központ kialakítása, melynek tagjai folyamatosan követnék a térség fejlődését és programokat
dolgoznának ki rá, megvalósításukat levezényelnék, valamint a térség hírnevét növelnék és
megpróbálnának hazai és külföldi befektetőket vonzani a térségbe.

A területfejlesztési koncepcióban megfogalmazott nagyobb szabású elképzelések közül

mindössze a tározók építése és az idegenforgalom szerényebb mértékű fejlesztése indult meg.
A megvalósulások hiányának fő oka az anyagi lehetőségek szűkössége, mivel a térség
települései nem tudták az indulótőkét előteremteni, és térségen kívüli befektetőt sem tudtak
szerezni.

A kistérségre készült és készülő fejlesztési koncepciók programokká válásának, majd

gyakorlati megvalósulásuknak a legfőbb akadálya a pénzhiány. Hiába vannak elképzelések a
térség fejlesztésére, ha nem tudnak anyagi forrásokat szerezni hozzá. A kistérség fejlődését az
országban sok más kedvezőtlen helyzetben lévő térséghez hasonlóan a piaci viszonyok
határozzák meg. A térség településeinek többségében és a kistérségi társulásnak is erősen
korlátozottak az anyagi lehetőségei, így önálló fejlesztéseket csak szerényebb mértékben
tudnak megvalósítani. Rétság kedvezőbb helyzetben van a többi településnél, amit a területén
működő külföldi vállalatoknak köszönhet. Igaz, hogy a multinacionális vállalatoknak nyújtott
adókedvezmények miatt jelentős összegtől esik el a város, de ezt más formában bőven
visszakapja tőlük. Azonban a térség más települései nincsenek abban a kellemes pozícióban,
hogy ilyen nagy mérvű lenne a külföldi tőke jelenléte, a hazai tőke pedig elég gyenge. Emiatt
egyedül a pályázatok útján elnyerhető pénzügyi keretek adnak lehetőséget ezeknek a
településeknek a továbblépésre.

A külső forrásszerzési lehetőségek közül az egyiket a már említett SAPARD program jelenti.
A pályázatot a kistérség települései Rétsággal együttesen nyújtják be.

111
 A kistérség fejlesztésének szereplői

A kistérség fejlesztése döntően az önkormányzati társulás, valamint Rétság város vezetésének

aktivitásán múlik. Az 1994-ben bekövetkezett polgármesterváltás óta megváltozott a város
vezetési politikája. A megyei testületek szerint a dinamikus fejlődés egyik kulcsa az
ambiciózus városatya, nagyrészt az ő határozott és céltudatos politikája vezetett a külföldi
befektetők megszerzéséhez. Több tanulmány (pl. Salamin G. 1999) is kimutatta, hogy
Magyarországon a jelenleg fennálló társadalmi-gazdasági viszonyok között egy település vagy
térség sikerében nagy szerepe van vezetőjének vagy vezetőinek tettrekészségében. A lobbizás,
az érdekérvényesítési képesség, a nyitottság, az újra való fogékonyság mind olyan tényezők,
melyek jelenleg kifejezetten szükségesek a sikerességhez Magyarországon.

A kisebb falvak önkormányzati testületei önállóan nem igazán tudnak fellépni helyzetük
javításáért, rá vannak utalva a társulásra, illetve a városra. Ennek a felismerése vezetett oda,
hogy a térség településeinek polgármesterei rendszeresen értekeznek a kistérséget érintő
kérdésekről, az összefogásban látják helyzetük javulásának kulcsát. Ezt elősegíti, hogy a váci
kistérséggel szemben itt kisebb terepe van a politikai csatározásoknak. Az önkormányzati
testületeken kívül kevés az olyan helyi szervezet, mely a kistérség illetve a települések
felemelkedésért tevékenykedne. A rétsági kistérségben gyengék a civil szervezetek, és
nagyjából kimerülnek a tűzoltó egyesületek, kultúrkörök, lokálpatrióta társulásokban.

A helyi gazdasági szereplők közül a hazai vállalkozók nem igazán tudnak beleszólni a térség
fejlesztésébe. Anyagi korlátaik miatt csak hangjukat hallatják, hogy mit kellene fejleszteni a
kistérségben. A külföldi vállalatok viszont nemcsak elképzelésekkel, de pénzügyi eszközökkel
is rendelkeznek. Így azonban fennáll a veszélye, hogy a térség fejlesztése eltolódhat a külföldi
tőke érdekeinek irányába, ami nem minden esetben jelent rosszat, esetünkben pozitív példák
találhatók a multinacionális vállalatok és a város közötti együttműködésekre. A TDK vezetője
egy ízben több millió forintot adományozott a városnak, de előtte megtudakolta mire költenék
a pénzt, és az adományozás után egy kitétele volt: a megemlített célokra lehet fordítani az
összeget. A Tredegar cég szintén él a helyi adókedvezmény lehetőségével, de a várost
kárpótolja a jövedelem kieséséért: közel azonos értékben támogatja Rétság oktatási, kulturális
és sport életét.

A gazdaság fejlesztése és a foglalkoztatás növelése

A kistérségben zajló gazdasági fejlődés motorját Rétság városa jelenti. A városban

összpontosuló külföldi tőke által teremtett munkahelyek azonban nem elegendőek a kistérség
munkaerejének lekötésére. A város vezetése továbbra is propaganda tevékenységet folytat,
főleg a külföldi befektetők körében, hogy tőkét csábításon a térségbe. Különböző külföldi
cégekkel folytak és folynak tárgyalások, de a továbblépést több tényező is hátráltatja. Az egyik
ilyen a térségben már jelen lévő multinacionális vállalatok ellenpropagandája, aminek oka a
jelenlegi, a térség munkaerejének foglalkoztatásában kialakult monopolhelyzetük óvása.
Félnek, hogy az alternatívák bővülésével – például a magasabb fizetés miatt – átcsábul a
munkaerő az újonnan letelepedő vállalatokhoz. Másik tényező a térség minőségi, képzett
munkaerejének hiánya, a munkaerőpiac kínálati oldalán visszamaradt szabad munkaerő
alacsonyabb kvalifikáltsága. Emellett hátráltató tényező az intenzív verseny, ami a települések
és a térségek között zajlik Magyarországon a külföldi tőkéért. A térségnek a Budapest
közelségéből eredő megyén belüli kedvező pozícióját rontja, hogy Nógrád megyének a keleti

112
felét a kormány tíz évre vállalkozási övezetté nyilvánította, ami beruházási adópreferenciát és
a fejlesztéseknél többlettámogatást jelent az odatelepülő vállalatoknak (NMTÜ 1998). A
képzett munkaerő hiányával és ezzel a támogatással magyarázzák, hogy a Rétság város
vezetésével tárgyalásokba kezdő General Motors végül a megye más – államilag
támogatottabb térségének – városát választotta egyik új telephelyéül.

A város vezetésének gazdaságfejlesztési elképzelései között van a jelenlegi ipari profil

minőségének megtartása, valamint bővítése. Ennek lényege, hogy minőségi, nem
környezetszennyező beruházásokat látnak csak szívesen a városban, másrészt támogatnák a
jelenlegitől eltérő profilú gazdasági ágak megjelenését, például az élelmiszeripart.

Tény, hogy a kistérségben kevés az esély arra, hogy Rétságon kívül más településen
megtelepedjen egy új vállalat, talán még az ipari hagyományokkal rendelkező Romhány vagy
a külföldi tőkés beruházás által már érintett Nagyoroszi jöhet szóba. Ez arra kell, hogy
ösztökélje a térség településeit, hogy Rétsággal szorosan együttműködve támogassák a térség
ipari bázisának növekedését, s így a munkalehetőségek gyarapodását Rétságon. Jelenleg az
ipari munkahelyek számának gyarapítása az egyik lehetőség a munkanélküliség
csökkentéséhez a térségben.

A munkaerő lekötésében a mezőgazdaság csak kis részesedést tud felmutatni, jellemző, hogy
nagyobbrészt önellátás illetve kiegészítő jövedelem szerzése céljából foglalkoznak az
emberek mezőgazdasági tevékenységgel. A nagyüzemi mezőgazdaság háttérbe szorulása óta
csak néhány életképes vállalkozás működik. A mezőgazdasági kultúra színvonalának emelését
célzó tevékenység lassan megindult a térségben. Jó perspektívát jelent a víztározó-program és
a hozzá kapcsolódó csepegtetős öntözéses kultúra terjesztése. A térség bogyósgyümölcs
termesztésének erősödése pozitívjelenség, és a tárolás, feldolgozás kapacitásának bővítése is
jó irányba tereli az ágazat fejlődését. A térségben mind a kisméretű birtokok, mind a
tőkehiány és az ebből eredő állóeszköz-állomány amortizáltsága azonban erősen hátráltatják
az életképes családi farmok kialakulását, és így a munkaerő nagyobb arányú foglalkoztatását.

A harmadik szektor gyenge a kistérségben, aminek egyik oka, hogy nincs kellő súlyú városi
centruma a térségnek. Rétság igazi kisváros, így csekély számú munkaerő tud itt a
szolgáltatásban dolgozni. A másik ok, hogy a kistérség falvaiban az alacsony jövedelmek
miatt nem tud kibontakozni a szolgáltatási szektor. A pozitív irányú elmozdulás kulcsa a
foglalkoztatás emelkedésével a fizetőképes kereslet növekedése, ami megteremtené azt a helyi
keresletet, amire nagyobb arányban épülhetne a szolgáltatás. Emellett a szektor jobban
profitálhatna a térség tranzitforgalmának megcsapolásából, valamint a turizmusból. Ebbe az
irányba pozitív lépéseket tervez Rétság vezetőtestülete, például tervbe vették, hogy a város
északi részén szolgáltató-kereskedelmi zónát alakítanának ki. A Szlovákia és Lengyelország
felé menő forgalom a térséget és Rétságot átszelő 2-es úton áramlik, erre lehetne építeni ezt a
zónát. A térség turisztikai adottságai ugyan nem tartoznak Magyarország széles körben ismert
turisztikai kínálatához, de az egyedi specialitások és a térség természeti vonzereje nagyobb
kapacitás kihasználtságot is lehetővé tennének. Előnye a térségnek, hogy a klasszikus
szocialista ipar környezetszennyezése nem rombolta a tájat. Az idegenforgalom nagyobb
mértékű fellendüléséért tett lépések még váratnak magukra, de mint minden szektorban itt is a
tőkehiány áll a háttérben.

Rétság sajátos “adottsága” a város területéhez tartozó egykori katonai objektum, ahol a
fénykorban 1700 sorállományú és 300 hivatalos katona állomásozott. Az 1997-es

113
haderőreform megfosztotta a várost ennek a funkciónak az előnyeitől (korábban az állami
költségvetés több millió forintja áramlott a településre). A felszabadult, teljes infrastruktúrával
ellátott, a város jelentős területét elfoglaló laktanya újrahasznosítása azonban még várat
magára, aminek hátterében a tisztázatlan tulajdonviszonyok állnak. Az önkormányzaton
tervek már készülnek, de a felújítás és átalakítás költségei elég magasak lesznek. Az egyik
ilyen elképzelés egy kelet-közép-európai kereskedelmi és bemutató központ lenne, építve
Budapest közelségére. Külföldi befektetői érdeklődés is van: japán magánegyetemről, illetve
izraeli nyugdíjasok számára létesülő lakóparkról szóló elképzelések is felbukkantak.

A kistérség vállalkozási sűrűsége alacsony, elmarad az országos átlaghoz képest, de ez a

gyenge vállalkozási kedv az egész megyére jellemző. Emiatt alakult meg 1993-ban – a
Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványnak az országot behálózó szervezetének keretein
belül – a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, melynek
létrehozásában a megyei önkormányzat, a megye hat városának önkormányzata, valamint
pénzintézetek, jogi személyiségű vállalkozások vettek részt. Az alapítvány és annak
munkaszervezete, a Vállalkozói Központ legfőbb célja a kis- és középvállalkozások
létrejöttének, illetve működésének elősegítése a térségben. A szervezet szoros együttműködést
alakított ki a Nógrád Megyei Munkaügyi Központtal. Az alapítvány központja a
megyeszékhelyen működik, de minden városban, így Rétságon is nyitottak ügyfélszolgálati
irodát.

A szervezet tevékenysége egyrészt kiterjed a vállalkozások indításához, működtetéséhez

szükséges tanácsadásra, valamint a rendszeres képzésre, oktatásra. A szervezet egy másik
kiemelt tevékenysége az ún. mikrohitel-program lokális szintű koordinálása. A piacinál
kedvezőbb kamatozású hiteleket kisvállalkozások vehetik igénybe, elsősorban gépek,
berendezések, ingatlanok vásárlására. A megyében több mint 200 új vállalkozás kezdte meg
működését ennek a hitelnek köszönhetően. Rétságon a tanácsadáson és a bürokratikus
akadályok sikeres leküzdéséhez szükséges segítségnyújtáson túl idegen nyelvi oktatás és
számítástechnikai képzés zajlik (NM RVA 1999).

A kistérség fejlődésének akadályai

A kistérség fejlődését gátló tényezők közül a térségen belüli differenciák erősödését kell
elsőként kiemelni. Rétság, mint növekedési pólus funkcionál, de egyelőre a térség
munkaerejének foglalkoztatásán túl nem generál fejlődést a többi településen. Fennáll a
veszély, hogy a térségen belül megindul egy polarizálódási folyamat, ami társadalmi-
gazdasági feszültségeket is eredményezhet. Azonban a térség előrelépéséhez feltétlenül
szükséges egy erős kistérségi központ. Veszélyt jelent még, hogy az elzártabb településeken a
lakosság elöregedése zajlik, ami az aktív népesség csökkenését fogja eredményezni. Azonban
ennél is súlyosabb gond a lakosság alacsony kvalifikáltsági szintje. A szakképzett munkaerő
fontos tényező a gazdaság fejlődéséhez, ezért a térségben a középszintű oktatás megteremtése
minél előbb indokolt lenne, amit azonban gátol, hogy Rétság túl kicsi város ennek a
funkciónak a működtetéséhez.

A térségben lévő külföldi tőke adja azt a gazdasági erőt, ami elkezdte kiemelni a térséget,
kifejezetten Rétságot a recesszióból. Ez a tőke azonban egyelőre mind térbeli, mind vállalati
szinten elég koncentrált. Az újonnan felépült ipari bázis kevés lábon áll. Ha a tőke továbbáll,
vagy egy recesszió hatására bezárnak az itt működő leányvállalatok, akkor a térség fejlődése
megakadhat. A külföldi beruházások elvesztésre jelenleg ugyan kicsi az esély, mivel a cégek

114
kellemesen “behelyezkedtek” a térségbe, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy ennek
veszélye fennáll.

A helyi vállalatok, vállalkozások bekapcsolódnának a helyben megtelepedett multinacionális

vállalatok gazdasági vérkeringésébe, de jelenleg a merev elzárkózás a jellemző. A feszültséget
még fokozza, hogy míg a külföldi tőkés vállalatok adókedvezményeket kaptak, addig a
magyar vállalkozások keményen fizetik a helyi iparűzési adót.

A térség gazdasági fejlődésének fontos akadálya, hogy a közlekedési infrastruktúra

elmaradott. A gazdasági centrumból, a fővárosból való közúti megközelíthetőség sokat javult
a 2A út megépülésével, de egyelőre a csak a térség határáig húzódik a műút. Problémát okoz
még, hogy a vasúti közlekedés nehézkes a térségben, például gátolja a térségbe hétvégenként
látogató turisták településközi közlekedését. Szintén a turizmus fejlődését gátolja, hogy
kerékpárutak sem találhatók a térségben.

A helyi közüzemi infrastruktúra nem minden településen éri el a szükséges szintet, ami a
települések lakónépességének gyenge megtartó képességét fokozza. A lakosság hajlandósága
a más településen lévő munkahelyre való ingázásra megvan, de nő az igény, főleg a fiatal
korosztályok részéről a lakóhely városiasodottabb életkörülményeire. Azonban az
infrastruktúra fejlesztése (például a szennyvíztisztítás bővítése) jelentős összegeket igényelne,
amire egyelőre nincsenek jó kilátások látva a települések szerény bevételeit.

5. Összegzés

Két szomszédos kistérség a váci és a rétsági, de eltérő földrajzi adottságaik és történelmi

múltjuk 1990 óta különböző fejlődési folyamatokat indított el a két kistérségben. A nagy ipari
múltra, a jobb infrastrukturális ellátottságra és a fővároshoz való közelségre építve Vác képes
volt iparát megújítani egy rövid, az 1990-es évek elején jelentkezett krízis után. Főleg a
külföldi tőke nagyarányú beáramlásának köszönhetően “nekilendülő” térség lett, és jó úton
halad, hogy a “nyertesek” közé kerüljön. A rétsági kistérségben az 1970–80-as években
gyorsan kiépült ipar komoly problémákkal küzdött szembekerülve az 1990-es évek piaci
realitásaival. Az ipar mély szintre került az 1990-es évek elején, és a térség csak jelenleg
képes tőkét vonzani az ipar fejlesztésére. Emiatt a kistérségnek nehezen sikerült elmozdulnia
a “vesztes” térségek táborából.

Mindkét kistérségben a fejlődési magterületek a centrumokban összpontosulnak, emiatt az

intraregionális centrum-periféria kontraszt erős. A kisebb települések közül jelenleg csak a
váci kistérség dunamenti települései mutatnak az átlagnál kedvezőbb képet. A térségben a
rétsági aprótelepülések nehéz helyzetben vannak, mivel magas munkanélküliség sújtja őket,
ami kombinálódik egy inproduktív mezőgazdasággal és a munkaerőnek a regionális
centrumokba való ingázásával. A szolgáltató szektor csak a váci kistérségben tudott
növekedni, amit Vác város – mint középszintű centrum – sikeres ellátó funkciói és a térségnek
a turizmus adta előnyös kondíciói biztosítanak

Mindkét kistérséget sújtotta az 1990-es évek eleji gazdasági krízis, és ezekben az években
fejlődésüket erősen determinálták a makrogazdasági és piaci tényezők. Később a térségből
Vác gazdaságában, mivel a település sikeres volt a beruházások vonzásában, több kedvező
fejlődési folyamat indult meg. Ezt mutatják azok a tények, hogy jelenleg már válogathat a

115
beruházási ajánlatok között, és nem kell adókedvezményeket nyújtania a befektetőknek.
Rétság nem engedheti meg magának ezt a luxust, és küzdelmet vív, hogy minél több tőkét
vonzzon a kistérségbe. Megfigyelhető, hogy – a korábbi jellemzőkkel ellentétben – a helyi
tényezők válnak egyre fontosabbá a kistérségek fejlődési pályáit determináló tényezők között.

A fejlesztési erőfeszítéseket mindkét kistérségben gátolja a centrum-periféria között kialakult

feszültség, ami abból ered, hogy a városok a fejlődések színterei. Ez a probléma főleg a váci
kistérségben jelentkezik. Emellett hátráltató tényező a bizalomhiány a városok és a kisebb
települések között, valamint a tapasztalathiány a komplex regionális fejlesztési koncepciók,
programok kidolgozásában. Végezetül meg kell említenünk, hogy a települések közötti
kooperációt megnehezítik egyrészt a kistérségi határok és szerveződések permanens
változásai, ami a központi támogatások diszkriminációs elosztásának egyik eredménye,
másrészt az a tény, hogy az adminisztratív határok gyakran akadályként tornyosulnak a közös
fejlesztések elé, például a SAPARD programnál a statisztikai kistérségek határai merevnek,
átjárhatatlannak bizonyultak.

Hivatkozások

Tanulmányok

Borgó J. 1999a: Korszerű technológia, megkímélt környezet. Váci Híd I. évf. 8-10. sz.
Borgó J. 1999b: Csúcstechnika a Naszály lábánál. Váci Híd I. évf. 8-10. sz.,
Csatári B. 1996: A magyarországi kistérségek néhány jellegzetessége. MTA RKK Kecskemét
Faluvégi A. 1997: A területfejlesztés támogatási rendszerének statisztikai megalapozása. Területi Statisztika
bemutatkozó szám, KSH, Budapest.
Nemes Nagy J. 1996: Soprontól Nyíradonyig - Városok a piacgazdasági átmenetben. in: Átépítés, (szerk.: Agg
Zoltán), Veszprém, Comitatus.
Nemes Nagy J.1998: Vesztesek-nyertesek-stagnálók. in: Társadalmi Szemle 53. évf. 8-9.sz.
Sárfalvi B. 1983: Vác földrajzi vázlata. Studia Comitatensia 13., Tanulmányok Pest megye múzeumaiból, Vác
története - Különlenyomat. Szentendre,
Szabó G. 1996: Város és vonzáskörzete önkormányzati aspektusból. in: Város és vonzáskörzete (szerk.: Szabó
Gábor), Budapest, ÖnKorKép Kiadó.
Szabó P. 1998a: A magyar városok a napi ingázás tükrében. Szakdolgozat, Budapest
Szabó P. 1998b: A napi ingázás kérdésköre a kilencvenes években Magyarországon. Tér és társadalom 12. évf.
4.sz., Győr
Szigeti E. 1996: A közigazgatási területbeosztás településföldrajzi vetületei és lehetőségei, in: Város és
vonzáskörzete (szerk.: Szabó Gábor). Budapest, ÖnKorKép Kiadó.
Varga G. 1999: Vác város és környezetének társadalmi-gazdasági jellemzőiről a kilencvenes évek végén. Váci
Híd I. évf. 5-7. sz.,
Winkler Gy. szerk. 1999: Területfejlesztés - Kistérségek. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó.

Adatforrások, dokumentumok

Vác városfejlesztésikoncepciója 1996, készítette a Városfejlesztési Koncepciót előkészítő Munkacsoport, Vác

Önkormányzata
Göncöl Alapítvány 1999: A váci kistérség agrárstruktúra és vidékfejlesztési stratégiai programja. Vác

116
Siker Kft. 1996: A rétsági kistérség területfejlesztési koncepciója. Székesfehérvár
NM RVA (Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány) 1999: Munkahelyteremtés a kis- és
középvállalkozási szektorban. Propaganda kiadvány, Salgótarján
NMTÜ (Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség) 1998: Nógrád megye. Propaganda kiadvány, Salgótarján
CEBA 1997: Magyarország Megyei Kézikönyvei, Nógrád megye kézikönyve (12). (szerk.: Pál József) Ceba
Kiadó, Budapest
CEBA 1999: Magyarország Megyei Kézikönyvei, Pest megye kézikönyve 1-2. (13). (szerk.: Kasza Sándor,
Novák László) Ceba Kiadó, Budapest
KSH (Központi Statisztikai Hivatal): Pest megye területi évkönyve. 1999, Budapest.
KSH (Központi Statisztikai Hivatal): Nógrád megye területi évkönyve. 1999, Salgótarján.
1990 évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról.
1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről.

117
118
 Befejezetlen felzárkózási kísérlet a stagnáló periférián:
a makói kistérség

Galli Károly

Bevezetés

Ez a tanulmány Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű vidékét, a makói kistérséget

mutatja be. Az esettanulmány célja, hogy feltárja a kisebb és hátrányos helyzetű kistérségek
nehézségeit a helyi gazdaságfejlesztés területén. Bár a térségek felismerik a gazdaságfejlesztés
fontosságát a fejlődő tőkés rendszerben, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy
rendelkezésükre állnak a megfelelő eszközök. Különösen igaz ez Makó életében, ahol a
kedvezőtlen történelmi háttér erősen befolyásolja a térség fejlődését, és a hathatós külső
kapcsolatrendszer (nemzeti és nemzetközi) kialakítása is nehézségekbe ütközik. A második
alfejezet a kistérség szociális és gazdasági történetét, és az 1980-as évektől tapasztalható
nehézségeket foglalja össze. Ezután a tanulmány a helyi szereplőknek a gazdasági fejlődés
beindítására tett erőfeszítéseit és végül a szereplők fejlesztési stratégiájának – a politikai
kapcsolatokon keresztül való gazdaságfejlesztés – korlátjait mutatja be. Elöljáróban
elmondható, hogy Makón a gazdaság élénkítésére tett erőfeszítések nem voltak sikeresek, a
tanulmány nem egy “sikertörténetről” számol be. Mindezeken túl azonban felhívja a figyelmet
az elmaradott térségek szerteágazó problémáira, és a helyi fejlesztési politika koncepciója és a
gyakorlati megvalósulás és eredmények közötti szakadékra a perifériális és erőforrásszegény
területeken.

1. A kistérség jellemzői

Makó tágabb regionális környezete

A Dél-Alföldi régió, ahová Makó is tartozik, az ország három megyéből (Békés, Csongrád,
Bács-Kiskun) álló, sajátos térsége. Egységes abban, hogy területe szinte egyöntetűen síkság.
Ezen túlmenően azonban erős a diverzifikáltság a településszerkezet, a gazdaság, a fejlettségi
szintek vagy a fejlődési lehetőségek szempontjából egyaránt. A régióban a természetföldrajzi
adottságok kedveznek a mezőgazdasági termelésnek. Ez a potenciál azonban nem képes
megalapozni a régió gazdasági fejlődését. Jellemző, hogy a régió fejlődési centrumai a kevés
számú nagyváros, ezek fejlettségükkel kiemelkednek környezetükből, és erős kontrasztot
jelentenek a fejletlen, és agrár jellegénél fogva kiszolgáltatott vidéki térségekkel szemben.

A makrorégió az ország egyik legkevésbé dinamikus területe, viszonylag alacsony GDP

értékkel (lásd: a Nemes Nagy által írt fejezet). Ugyanakkor kihasználásra váró potenciálokkal
is rendelkezik a régió. Ilyenek a térség országosan is kiemelkedő felsőfokú oktatási
intézményei és kutatóközpontjai, a kiemelkedő vállalkozói aktivitás, az idegenforgalom
adottságai, természeti erőforrásai és egyes ágazatokban a jellemző ipari kultúra és szaktudás
megléte. A régió fejlődését akadályozó legfőbb tényezők az utóbbi évtizedben az egész

119
országot sújtó mezőgazdasági válság, a tőkehiány, a külföldi befektetések igen szerény
mértéke, az infrastruktúra fejletlensége, viszonylagos elzártsága és az innováció elégtelen
mértéke.

A vizsgált kistérség Csongrád megyében, annak keleti felében található. A megye

Magyarország délkeleti részén, a román és a jugoszláv határ mellett terül el. A megyét észak-
déli irányban kettészeli a Tisza folyó. A megyeszékhely Szeged, mely 159 133 fős
lakosságával az ország negyedik legnépesebb városa, jelentős kulturális, oktatási, szellemi
centrum, és a megye gazdaságának elsődleges központja. Gazdasági jegyeit tekintve Csongrád
a megyék között a középmezőny élén foglal helyet, az Alföldön pedig összességében a
legjobb helyzetűnek minősül (1. táblázat). Valószínűsíthető, hogy ezt a helyezést elsősorban
Szeged teljesítménye eredményezi, a többi térség, Makót is beleértve, lényegesen gyengébb
értékeket mutat. Ugyanígy a megyébe irányuló beruházások nagyobb részét is a két nagyváros,
Szeged, illetve Hódmezővásárhely fölözi le.

1. táblázat Csongrád megye gazdasági helyzete országos összehasonlításban

Ország Vidék Csongrád megye

1 főre jutó GDP, e Ft (1997) 841 675 755
1 főre jutó GDP, e Ft az orsz. átlag %-ában - 80 90
(1997)
Beruházás összesen, millió Ft (1998) 2137879 1525196 66008
Gazd. szervezetek beruházásai, millió Ft 1733352 1184373 56043
(1998)
Gazd. szervezetek beruházásai/fő, Ft (1998) 171389 143326 133045
Működő vállalkozás 779470 547474 33733
Kft.-k száma 134107 74400 4115
Egyéni vállalkozók száma 458355 360089 21737
Működő vállalkozás/1000 fő 77 66 80
Kft./1000 fő 13 9 10
Egyéni vállalkozó/1000 fő 45 44 52
Külföldi érdekeltségű vállalkozások, 1998
Szervezetek száma 26799 12962 1241
Szervezet/1000 fő 2,6 1,6 3,0
Jegyzett tőke, Md Ft 3129,3 1361,4 83,3
Jegyzett külföldi tőke, Md Ft 2395,6 1097,6 64,1
Jegyzett külföldi tőke/fő, Ft 237381 132993 152547
Ipari termelés (folyó áron, millió Ft) 5476438 3915917 159272
Ipari termelés/fő, Ft 540330 474482 377175

Forrás: Csongrád megye statisztikai évkönyve 1998

A makói kistérség Csongrád délkeleti részében fekszik, Szegedtől. a megyeszékhelytől

keletre, Hódmezővásárhelytől délkeletre. A kistérség délen és keleten Romániával határos. A
kistérséghez összesen 17 település tartozik, beleértve Makót, mely a kistérség központja, és
egyetlen városa is egyben. A makói kistérség népessége több mint ötven éve csökkenő
tendenciát mutat, s ez a trend volt jellemző az 1995-1998 közötti időszakban is. A
lakónépesség változása az l990 évihez képest -4,7%. Ebben felelős a természetes fogyás
trendje és a negatív vándorlási egyenleg: az 1995-ös évet leszámítva minden évben negatív
volt a vándorlási különbözet értéke.

120
A népesség csökkenése jellemző mind Makó városban, mind a hozzá tartozó kistérségben. A
vándorlás egyenlegében azonban pozitív változás következett be a kistérségnél Kübekháza,
Kiszombor, Ferencszállás, Maroslele, Nagyér, Csanádalberti és Óföldeák településeken. A
falvakba áramló népesség minden bizonnyal az ipari munkanélküliek mezőgazdaságba történő
kényszermozgását jelzi. Makó esetében a népesség fogyása gyorsul. Jelenleg a népesség a
1875-ös év előtti szint alá csökkent, amely a város térségi vezető szerepének elvesztését is
eredményezheti.

Az I. világháborút követő trianoni békeszerződésben rögzített új határok az ország peremére

szorították az egykor központi elhelyezkedésű Makót és a hagyományosan kialakult
kereskedelmi kapcsolatait mind a Jugoszláviához, mind a Romániához csatolt területekkel
elveszítette. A város elvesztette gazdasági jelentőségét, a makói hagymatermesztés világpiaci
jelentősége megszűnt. Innentől kezdődően Makó története leginkább a lassú hanyatlás és
depresszió történte. A II. világháború után, 1950-ben elveszítette megyeszékhelyi rangját is
(korábban a történelmi Csanád vármegye székhelye volt). Összességében ma Makó és térsége
országos viszonylatban a halmozottan hátrányos területek közé tartozik, ami részben
történelmi okokra vezethető vissza. A fejletlenség oka még az a jellegzetes fejlődési út,
amelyet a térség a szocialista berendezkedés időszakában és az elmúlt évtizedben járt be.
Ezeken túl a terület infrastruktúra-ellátottságának hiányosságai tovább erősítették a perifériális
elhelyezkedésből, a határon átnyúló kereskedelem hiányából adódó hátrányokat.

A helyi gazdasági fejlődés

Periférikus fekvése miatt Makót a szocialista évtizedekben is elkerülték a jelentősebb

fejlesztések. Az erőszakos iparosítás és ipari decentralizáció eredményeképpen a térségbe
kisebb jelentőségű ipari üzemek települtek, amelyek valamely nagyobb, legtöbbször Budapest
központú állami cég leányvállalataként működtek. A letelepült vállalatok alacsony
technológiai színvonaluk alapján nem igazán alkalmasak a helyi ipar fejlesztésére, az
innováció ösztönzésére. Függőségük az anyavállalat piaci helyzetétől további nehézséget
jelent a külső tényezők tekintetében. Mindezeken túl a helyi iparban foglalkoztatottak az
alacsony és közepes színvonalú munkahelyeken csak szerény mértékű munkakultúrát
sajátíthattak el.

A kedvezőtlen ipari örökség eredményeképpen a kistérség az 1980-as évek végére csak

korlátozott kapacitásokkal és erőforrásokkal rendelkezett a gazdasági struktúraváltás
megindítására. Ennek megfelelően a makói ipar a drasztikus gazdasági változásokat krízisként
élte meg a kilencvenes évek első felében. A gazdasági átalakulás folyamatában a nagy
Budapest központú vállalatok a vidéki leányvállatokat építették le, vagy szüntették meg,
amely gazdasági politikának a makói ipari üzemek is áldozatul estek. 1990-ben 3503 ipari
foglalkoztatottat tartottak számon Makón, ez a szám 1995-re 2264 főre csökkent, ami
nagyjából egyharmados létszámcsökkenésnek felelt meg. Bár a privatizáció során érkezett
némi hazai és külföldi tőke a még gazdasági potenciállal rendelkező vállalatokhoz, de
összességében széleskörű felszámolásokra és leépítésekre került sor. A fenti folyamatok a
gazdasági társadalmi jellemzők jelentős visszaesését eredményezték, és a térség kilátásait is
igen kedvezőtlenül befolyásolták. Ma, a kistérség iparát korszerűtlen vállalkozások alkotják, a
helyi munkaerő képzettsége és munkakultúrája alacsony, és kistérség infrastruktúrája is
fejletlen maradt.

121
A nagyobb volumenű ipari termelés visszaesése miatt a kistérség iparát az elsősorban Makón
működő kis- és egyéni vállalkozások jelentik. A kistérségben csak egyetlen üzem alkalmaz
300 főnél több munkaerőt. A legjelentősebb ipari termelő szektor a helyi mezőgazdasági
termékek feldolgozására szakosodott élelmiszeripar. A kistérségbe korlátozott mértékben
érkezett külföldi tőke. Sok vállalat jelentős exportot bonyolít több kelet- és nyugat-európai
ország irányába, elsősorban Németország és Románia felé. Mindezek ellenére Makó ipara
nem képvisel magas technológiai szintet, a termékek (pl. bútorok, konyhai felszerelési cikkek,
textilipari termékek), legtöbbször alapvető szükségleteket elégítenek ki. A helyi ipar igen
alacsony innovációs szintű, és nincsenek kiépített kapcsolatok a közeli szegedi egyetemmel és
K+F központtal. Ezért, a jelentős politikai és gazdasági változások és a térségbe érkezett
külföldi befektetők jelenléte ellenére, a kistérség ipara minőségi tekintetben nem sokban
különbözik a rendszerváltás előttitől, de mennyiségi jellemzőit tekintve a változás igen
jelentősnek mondható. Az ipar képtelen volt a gazdasági növekedés megindítására és
munkahelyteremtésre, és ez nemcsak a kilencvenes évek első felére igaz, hiszen az elmúlt
években is megfigyelhető a helyi ipari termelés csökkenése. 1995 és 1998 között a vállalatok
több mint húsz százaléka szüntette be tevékenységét, kettő pedig jelenleg van felszámolás
alatt. Mivel a kistérségben rosszak a munkalehetőségek, sokan járnak dolgozni a térségen, sőt
a megyén is kívül eső településekre. A makói iparban dolgozók mintegy 14%-a a kistérségből
ingázik munkahelyére. A legfontosabb munkáltatók a tágabb térségben Szeged,
Hódmezővásárhely, illetve Mezőhegyes és Tótkomlós.

Makó és térsége életében tradicionálisan igen fontos szektor a mezőgazdaság, amelynek

jelentősége tovább nőtt a kilencvenes években. A kistérség, de még Makó város lakosságának
nagy része is vagy a mezőgazdaságból él, vagy – elsősorban – kereset-kiegészítésként
foglalkozik mezőgazdasági termeléssel. A rendszerváltást követően a makói iparban
bekövetkezett létszámleépítések következtében megnőtt a mezőgazdaság jelentősége abból a
szempontból, hogy az állásukat veszítettek, főleg az ipari foglalkoztatásból kikerültek jelentős
része a mezőgazdaságban talált túlélést biztosító megélhetést. Így elmondható, hogy a
kistérségben a túlélést jelentő szektor a mezőgazdaság. A rendszerváltást követően sok ipari
munkanélküli kezdett hagymatermesztésbe, minek következtében pl. csak 1995-ben 40%-kal,
mintegy 1000 hektárral nőtt a vöröshagyma, 700 hektárral a fokhagyma termésterülete. A
makói kistérségben régi hagyományai vannak a vöröshagyma és fokhagyma termesztésnek,
amelyet a 20. század elejéig világszerte szállítottak. Az ország hagymatermelésének fele ma is
innen származik. A növénytermesztésen belül nagyobb szerepe van még a gabonaféléknek,
főleg őszibúza, kukorica, az ipari növényeknek, mint cukorrépa, napraforgó, de fontos
termékek még a fűszerpaprika, és a petrezselyem is. A kukorica szempontjából fontos
felvevőpiac a térségi állattenyésztés. A mezőgazdasági termékek feldolgozása szinte kivétel
nélkül a makói térségen kívül történik (Szeged, Orosháza, Hódmezővásárhely, Martfű) és csak
igen kis része kerül feldolgozásra a helyi, igen kihasználatlan élelmiszeriparban.

Sajnálatos, hogy a helyi mezőgazdaság termelékenysége alacsony, és a jelentős nehézségekkel

küzd termékei eladása terén. A helyi gazdaság ezen szektorának gazdaságosságának a
növelése mindenképpen megkívánja a termékskála módosítását. Ebből a szempontból
jelentősebb lépések lehetnek az intenzív kultúrák meghonosítása a búza vetésterületének a
rovására, és a helyi feldolgozóipar kapacitásainak bővítése különösen a hagymafeldolgozás
terén. Ez utóbbi a helyi gazdálkodók tárgyalási pozícióit is jelentősen javítaná, amely most
meglehetősen gyenge a kistérségen kívüli feldolgozókkal szemben. Bár Makó
mezőgazdaságának modernizációja és feltőkésítése nem halasztható tovább, de ahogy a
későbbiekben láthatjuk, kétséges, hogy található-e olyan vállalkozó, aki hajlandó és képes a

122
megfelelő befektetés felvállalására. Az is elgondolkodtató, hogy vajon a kistérségben a
mezőgazdasági termelés további dominanciája vezethet-e fenntartható gazdasági
növekedéshez, mindazok ellenére, hogy jelenleg nincs más látható alternatíva.

A kistérségben a politikai változásokkal együtt járó gazdasági visszaesés, amelyet a különösen

az ipari foglalkoztatás nagymértékű visszaesése is kísért, a kilencvenes években a
munkanélküliség az országos szint feletti stabilizálódását eredményezte. Miután a
munkanélküliség elsősorban az ipari képzettséggel rendelkezők körében jelentkezik, a
munkanélküliek csaknem 60%-a középfokú, általában szakmunkás végzettségű. Ezen túl a
fejletlen szolgáltató szektor sem tud megfelelő munkalehetőséget biztosítani a képzettebb
munkaerő számára. A munkanélküliség mérséklésére indított átképzési programok nem
hozták meg a kívánt eredményt: a makói munkanélküliek 60%-a vett részt át-és továbbképző
programokban, ám ezeknek csak mintegy 10%-a tudott elhelyezkedni.

A térség fejlődése szempontjából lényeges a lakosság képzettségi szintje. Makó ilyen irányú
mutatói elmaradnak az országos és a megyei átlagoktól. A középiskolát végzett 18 évesnél
idősebb népesség aránya Makón 25,2%, ugyanez országosan 29,2%, Csongrád megye
városaiban pedig 34,2%. A felsőfokú végzettségű, 25 évesnél idősebb lakosság aránya Makón
7,0%, az országban 10,1%, a megye városaiban 11,9%.

2. A helyi térségfejlesztési tervek és kezdeményezések: egy befejezetlen történet

A makói kistérség vezetői fölismerték, hogy társadalmi-gazdasági problémáikon csak jelentős

erőfeszítésekkel lehetnek úrrá, és magának a kistérségnek kell megtennie azokat az első és
alapvető lépéseket, melyek a problémák megoldásához vezetnek. Ezen főbb lépések a
fejlesztési koncepciók, programok készítése és politikai lobbizás, érdekképviselet a
kistérségben megvalósítandó fejlesztési elképzelések, különösképpen a Makói Vállalkozási
Övezet és Ipari Park érdekében. Az alábbiakban ezen kezdeményezések története következik
részletesebben.

Fejlesztési koncepciók és programok

A 90-es évek közepén a makói kistérség települései elkészítették területfejlesztési

dokumentumaikat, a kistérség fejlesztési koncepcióját és programját. A makói kistérség
területfejlesztési koncepciója 1997-ben készült el. A tanulmányt a szegedi József Attila
Tudományegyetem Gazdasági Földrajzi Tanszékének munkatársai készítették. A koncepció
részletes javaslatokat tesz a határmenti régiófejlődés elősegítésére, a humán erőforrás
összehangolt fejlesztésére, az agrárgazdaság, az ipar, az idegenforgalom, a vállalkozások, az
infrastruktúra fejlesztésére, valamint Makó városi és térségközponti funkcióinak bővítésére. A
kistérség területfejlesztési koncepciója alapján készült el a térség stratégiai és operatív
fejlesztési programja. A program három jövőkép alternatívát határoz meg, melyek a helyi
politika szándékaitól függően valósulhatnak meg. Ezek a passzív, a részben aktív és az aktív
fejlesztés alternatívái. Ez utóbbi nyert helyi támogatást, ezáltal, mint a makói kistérség
jövőképe, indokolt annak részletes ismertetése.

Az aktív fejlesztési politika alappillére a legszélesebb körű térségi összefogás és akarat a

fejlődés érdekében, ami magában foglalja az önkormányzatok, civil szervezetek, hatóságok,
fejlesztő társaságok, vállalkozók és a lakosság teljes elkötelezettségét az elérendő célok

123
érdekében. A fejlesztéseket koordináló szerep fókuszában itt is az önkormányzatok, ezen belül
is a kistérségi központ önkormányzata áll. Ebben a változatban azonban a térség társadalmi-
gazdasági életének kiemelt szereplői egy fejlesztő szervezetet hoznak létre, melynek feladata a
programok megvalósításának irányítása, a térség menedzselése. E szervezet felelős a
programban megfogalmazott fejlesztési irányok megvalósulásáért, az őt létrehozó
önkormányzatok (esetleg más szervezetek) számon kérhetik rajta a kitűzött feladatok
megvalósulását. A fejlesztő társaság feladata – az önkormányzatok és a helyi társadalom más
jelentős szervezeteinek maximális támogatása mellett –, hogy a fejlesztési programok
megvalósulása szempontjából legkedvezőbb környezetet teremtse meg, hogy minden
szempontból segítse a helyi és betelepülő vállalkozások létrehozását és működését, illetve
hogy térségi marketing, PR és propagandatevékenység folytatásával igyekezzen javítani a
térség “eladhatóságát”.

Sajnos, az erőfeszítések ellenére, jelenleg ez a szervezeti rendszer még csíráiban sem létezik.
Ennek következtében nincs igazi felelőse a fejlesztések megvalósításának, és nincs, akin
számon lehetne kérni ezek késését, elmaradását. Mindebben felelőssé tehető a helyi politika
gyakorlata, mely sokszor megáll a fejlesztések elméleténél, a dokumentumok elkészülésénél,
és az abban megfogalmazottakat nem igyekszik átütő erővel megvalósítani. Itt tükröződik az a
helyi felfogás is, mely a segítséget, a forrásokat leginkább “kívülről és felülről” várja, és ezért
politikai lobbi tevékenységet folytat. Ez persze – a jelenlegi magyarországi gyakorlat tükrében
– fontos és szükségszerű tevékenység, de nem pótolja a helyi erőforrások mobilizálását, a
programok aktív menedzselését.

A Makó és Térsége Vállalkozási Övezet

A makói kistérség 1997 közepén – az OTK egyeztetési változatainak ismeretében – élt a

fölkínált lehetőséggel, és elkészíttette a térségben kijelölendő vállalkozási övezet
kialakításának koncepcióját. 1998 márciusában Kormányrendelet jelölte ki a vállalkozási
övezeteket, köztük a Makó és Térsége Vállalkozási Övezetet, mely a statisztikai kistérség
településeire, plusz Kübekházára terjed ki. A vállalkozási övezet kijelölését a kistérség
előzőekben már érzékeltetett kedvezőtlen helyzeti, gazdasági és társadalmi jellemzői
összességükben mindenképp indokolták.

A vállalkozási övezet, amely tulajdonképpen egyes befektetések számára kedvezőbb adózási

rendszert, régiómarketinget és potenciális befektetőkkel való kapcsolattartást foglalja magába,
több stratégiai elvet és célt fogalmaz meg. Az övezet működése során kiemelten kell törekedni
a gazdasági és társadalmi kapcsolatok kihasználására a Makói Kistérség és a szomszédos
romániai városok (Temesvár, Arad) között, valamint ki kell használni a nemzetközi
átmenőforgalom adta lehetőségeket. A célok érdekében támogatni kell az olyan ipari
vállalkozásokat, amelyek elsősorban a helyben fellelhető erőforrások, erősségek és tradíciók
hasznosítására törekednek, és szoros együttműködésben a nemzetgazdaság fejlődési
trendjeivel, a világpiaci folyamatokat is figyelembe veszik. A kedvezmények különösen a
helyi mezőgazdasági termékek feldolgozására szakosodó élelmiszeripari ágazatok támogatását
kell, hogy biztosítsák. Ezeken túl idegenforgalmi szálláshelyek létesítése is a kiemelten
támogatott tevékenységek közé tartozik. Az ipartelepítés egy másik fontos kritériuma a
környezetbarát technológiák alkalmazása.

A nagy várakozások ellenére a vállalkozási övezet kijelölése óta eltelt másfél év nem hozta
meg a makói kistérség számára azt az elvárt gazdasági élénkülést, mely kívánatos lenne a

124
fejlődés megindulása számára. Ennek több oka lehet. Az első és legfontosabb, hogy a
vállalkozási övezet kínálta adókedvezmények messze nem jelentenek jelentős előnyöket a
vállalkozások számára. A kistérség ma a befektetők számára nem igazán kívánatos terület, a
fekvésből és az elmaradottságból adódó hátrányokat csak jelentős adózási kedvezményekkel
lehetne kompenzálni, amihez a vállalkozási övezet önmagában kevés. Ilyen értelemben eddig
sikertelennek minősíthető a vállalkozási övezet projekt. A cél eléréséhez szükség lenne a
kormányzat eddiginél sokkal jelentősebb támogatására mind a jogszabályok terén, jelentősebb
támogatásokat biztosítva, mind a finanszírozás terén, forrásokat rendelve a szükséges
infrastruktúra és szervezeti fejlesztések mellé.

Másrészt a menedzselő szervezet hiányában nem valósultak meg a térség

marketingstratégiájában foglaltak sem, ezáltal az övezet és a befektetők közötti kapcsolat
hiányos, nem történt meg a térség eladható potenciáljainak felmérése, kiajánlása, hiányzik a
szükséges promóció. Harmadrészt a kistérség gazdaságfejlesztési koncepciójának egyéb
vállalkozásfejlesztési és befektetés-ösztönzési elemei sem valósultak még meg, melyek a
vállalkozási övezet adókedvezményeivel együtt már komolyabb előnyöket jelentenének a
betelepülő vállalkozások számára.

A makói vállalkozási övezet sorsa még nem dőlt el: a programot csak nemrégiben fogadták el,
van még lehetőség a potenciálok fokozottabb hasznosítására, van még idő, mivel további
nyolc évig érvényesek az adókedvezmények. A kérdés nagyrészt a helyi erőforrások
mozgósításán múlik: mit tud a kistérség hozzátenni a vállalkozási övezet kínálta nem túl sokat
nyújtó kedvezményekhez? Tud-e olyan hatékony marketingmunkát fölmutatni, mely fölkelti a
befektetők érdeklődését a térség iránt?

A Makói Ipari Park

Makó város 1998-ban sikeres nyújtott be pályázatot az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi

Minisztériumhoz ipari park cím elnyerésére. Az ipari park kialakításának átfogó célja, a
vállalkozási övezethez hasonlóan, Makó és térsége gazdaságában jelentkező akut tőkehiány
csökkentése, a befektetői tőke bevonása a térség iparába, ezáltal az ipari kapacitás mennyiségi
és minőségi bővítése. Az ipari park legfőbb céljai között szerepel, hogy olyan befektetőket
vonzzon a térségbe akik elsősorban a mezőgazdasági termékek feldolgozása, azélelmiszeripar,
a biotechnológia, valamint a környezetvédelmi ipar területén dolgoznak. A fölsoroltakon túl
mindenképpen támogatásra érdemesek a gépipari ágak (pl. mezőgazdasági gépgyártás,
alkatrészgyártás), a számítógéptechnika és szórakoztatóelektronika akár alkatrészbeszállítói
szinten is, az elektrotechnika (pl. kábelkonfekcionálás), a vegyipar (pl. műtrágya-és
növényvédőszer gyártás). Az ipari parkhoz Makó Város Önkormányzata biztosítja a területet,
kialakítása iparfejlesztéssel foglalkozó cégek és helyi befektetők bevonásával történik majd.
Működtetését az erre a célra létrehozott szervezet fogja végezni.

A Makói Ipari Park ún. zöldmezős ipari parkként lett elfogadva. Az ipari park gondolata
szinkronban van azzal a beruházási tendenciával, hogy a külföldi befektetők ipari jellegű
termelő beruházás esetén előnyben részesítik a zöldmezős beruházásokat a sokszor erősen
amortizálódott, elavult technológiájú ipartelepek megvásárlásával szemben. Ebben az esetben
azonban igénylik az infrastruktúrával megfelelően ellátott területeket. Bár közvetlenül a
jelenlegi makói ipari üzemek közelében terül el, mindmáig csupán egy üres, infrastruktúra
nélküli önkormányzati telek, mert a fejlesztéseknek nem lett kijelölt felelőse és a forrásokat
sem sikerült előteremteni. A cím megítélése óta beruházás nem történt az ipari park területén,

125
beleértve utakat és épületeket is; az ipari park csak papíron létezik. A helyzet azonban a
közeljövőben változni fog: 1999 második felében a város mintegy 140 millió Ft-os támogatást
nyert az ipari park infrastruktúrájának kiépítésére a Csongrád Megyei Területfejlesztési
Tanácstól. Ez az összeg elegendő arra, hogy az ipari park területének első ütemében (mintegy
10 hektáron) megvalósuljon az infrastruktúra kiépítése.

A Makói Ipari Park és a Makó és Térsége Vállalkozási Övezet egymással szinkronban,

egymást támogatva képes a leghatékonyabban szolgálni a kistérség gazdaságának fejlesztését.
Az ipari parkba települő cégekre vonatkoznak a vállalkozási övezet által biztosított
kedvezmények. Az ipari parkban meglévő infrastrukturális háttér pedig fölerősíti a
vállalkozási övezet kedvezményeinek tőkevonzó hatását. A két intézmény így egymás
tevékenységét támogatva, egymás előnyeit fölerősítve működhet. Kérdéses azonban, hogy
ezen kedvezmények elégségesek lesznek-e, hogy a perifériális fekvésből és alacsonyan képzett
munkaerő jelenlétéből adódó hátrányokat kiegyenlítsék.

3. A főszereplők és közreműködésük

Hiányos stratégiák és a politika dominanciája

A makói kistérség egyközpontú térség, központja Makó, mely egyben az egyetlen város is a
kistérségben. Makó minden vonatkozásban a térség centruma. Itt koncentrálódik a térség
gazdasági, ipari, kereskedelmi ereje, itt vehetők igénybe a szolgáltatások, akár a gazdaság,
akár a kultúra-rekreáció-szórakozás terén. A Makó és Térsége Területfejlesztési
Önkormányzati Társulás elnöke a makói polgármester, ami jelzi, hogy politikai szempontból
is Makó a kistérség vezető települése.

Az utóbbi években jól érzékelhető, hogy a város jelentős erőkifejtéseket tesz helyzetének
javítására. A vállalkozási övezet, az ipari park címek elnyerése és más helyi kezdeményezések
bizonyítják, hogy van helyi aktivitás és szándék. A térség gazdasági eredményei és fejlődése
ugyanakkor arra utal, hogy ezek a fejlesztések nem hoznak valós fejlődést a város számára.
Minden erőfeszítés ellenére továbbra sem valósulnak meg beruházások, a külső (külföldi és
hazai) tőke érdeklődése nem jellemző, a helyi vállalkozások pedig továbbra is tőkehiánnyal
küzdenek, ami megakadályozza fejlődésüket.

Az, hogy a fejlődésnek mindezidáig nincsen látható jele, alapvetően két okra vezethető vissza.
Az egyik a térség több szempontból is hátrányos tulajdonságainak köszönhető, amelyeken
változtatni nehéz. Ilyen hátrányos, elsősorban a befektetői tőke vonzásával kapcsolatban
negatív tényező a térség perifériális fekvése, rossz elérhetősége az infrastruktúra
fejletlenségéből eredően, a délszláv háborúk és a jelenleg is nyugtalanító jugoszláv helyzet
tőkeriasztó hatása, jelentősebb, magasabb technológiát képviselő működő külföldi
vállalkozások hiánya, melyek bátorítólag hatnának a befektetőkre, a határon átnyúló gazdasági
kapcsolatok, kooperációk kiépítése lehetőségének korlátozottsága és a helyi munkaerőbázis
korlátai mind mennyiségi, mind minőségi téren.

A másik szempont a helyi szereplők tevékenységében, aktivitásában, képzettségében és

hozzáértésében rejlik. Jelenleg úgy tűnik, hogy a meglévő aktivitás nem hoz eredményeket,
sorra készülnek a szakértői dokumentumok, javaslatok, programok, de azok megvalósítása

126
elmarad, késik vagy lassan halad. Az alábbiakban a fentiek lehetséges okait vesszük
szemügyre.

A város és a térség vezetésének meghatározó szereplője a makói polgármester. A

polgármester független jelöltként, szocialista támogatással került hivatalába, ahol jelenleg
második ciklusát tölti. A város vezetésén túl a Makói Kistérség Területfejlesztési
Önkormányzati Társulásának elnöke, a Dél-Alföldi Térségfejlesztési Társulások
Egyesületének elnöke, a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanács tagja, és a Makó-
Nagyszentmiklós és Térségeik Partnerségi Bizottsága ügyvezető elnöke.

A város fejlődése szempontjából fontos személy a korábbi alpolgármester, jelenleg a

Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, aki egyben a helyi területfejlesztési társulás alelnöke
is. Ő a megyei szintű lobbitevékenység fő szervezője, a vállalkozási övezet és az ipari park
fejlesztésének elkötelezettje, aki elsősorban a megyei decentralizált források megszerzésében
tud hathatós segítséget nyújtani a városnak és a térségnek. Ennek bizonyítéka az a mintegy
140 millió forint, melyet a megyei területfejlesztési tanács megítélt Makó számára, az ipari
park infrastruktúrájának kialakítására.

A városvezetés aktivitásának két alapvető célterülete a külső politikai kapcsolatok keresése és

építése, illetve az elérhető decentralizált, központi és EU-s támogatási források megszerzése.
E törekvések egyrészt adódnak a térség problémás, elzárt és erőforrásszegény helyzetéből és
előnyöket jelentenek a külső kapcsolatok és anyagi források bevonása tekintetében. A külső
politikai kapcsolatok fejlesztésére való igen erőteljes törekvést indokolja a magyarországi
kijárós-lobbizós érdekérvényesítési rendszer, mely személyes kapcsolatokra épül, s ezeken
keresztül érhetők el célok, támogatások. Mindez azonban, különösen a politikai kapcsolatok
túlértékelése, számos hátránnyal is jár. Makón igen erőteljes a térség fejlesztésének ezen
vonala: kicsit túlzott jelentőséget tulajdonítanak a személyes politikai kapcsolatoknak, az
ebből származtatható, hosszú távon bizonytalan politikai előnyöknek. A politikai
kapcsolatokra épített fejlesztés eredményességét elsősorban az 1994-1998 közötti időszak
jelentette, amikor a polgármester politikai hovatartozása megfelelt az éppen hatalmon lévő
kormányzatnak, és valóban, Makóra igen jelentős fejlesztési forrásokat lehetett hozni. Az
1998-as kormányváltás azonban hátrányosan érintette a város esélyeit, a források csökkentek.

A külső politikai kapcsolatok fejlesztésének tulajdonított túlzott jelentőség és súly a város

irányításában másik veszélyt is hordoz magában, és ez utóbbi Makó esetében fokozottan
megnyilvánul. Arról van szó, hogy miközben a vezetés megyei, regionális, országos politikai
fórumokon, minisztériumi előszobákban lobbizik a városért, elhanyagolja a város és a térség
cégekkel, vállalatokkal való kapcsolatépítésének ugyanilyen fontos munkáját. Márpedig
számtalan hazai példa igazolja, hogy a befektetők és a városvezetés közötti aktív, közvetlen
kapcsolat – ha egyébként más feltételek megfelelőek – nagyban képes elősegíteni a
befektetések megtelepülését.

A helyi vezetők másik fő törekvése, hogy külső pályázati forrásokat nyerjenek, szintén
politikai lobbizással érhető el. Ezen a téren Makó rendkívüli aktivitást fejt ki, az Innovációs
Iroda egyik fő feladata a forrásfigyelés és a pályázatírás. Külső források bevonásával sikerült
elkészíttetni a város és a térség fejlesztési programját, az övezet és az ipari park fejlesztési
terveit, az ipari park infrastruktúráját (jelenleg készül), a kórház felújítását, az elkerülő út
megépítését, a konferenciaközpont létrehozását, az inkubátorházat (később kerül
megvalósításra). A pályázati források révén a város jelentős mértékben tudja enyhíteni

127
forráshiányból adódó gondjait, bár a nagy pályázati aktivitás hátrányokat is rejt magában: a
fejlesztések jelentős sajáterő igénye évekre előre leterheli a városi költségvetést, és beszűkíti a
város fejlesztési mozgásterét, ráadásul elvonja a forrásokat az olyan fejlesztésektől, melyek
szükségesek lennének ugyan, de pályázati támogatást nem sikerült rájuk szerezni; másrészt a
pályázati források a bürokratikus eljárások miatt igen lassan érnek célba, illetve “kijárásuk”, a
döntés előkészítése is hosszadalmas folyamat. Ennek eredménye például, hogy az ipari park
infrastruktúrájának kialakítása több mint két évvel a cím megszerzése után kezdődött el, és
teljes infrastruktúra kialakítására most sem kerül sor.

Az elmondottakból kitűnik, hogy a város elsősorban politikai vonalon, kívülről várja a

segítséget és tesz meg mindent annak érdekében, hogy erőforrásokat hozzon a területre, míg
kisebb szerep jut a helyi erőforrások fejlesztésének, és a piaci szereplőkkel való kapcsolatok
építésének. Ez utóbbi terület elhanyagolása – a kedvezőtlen alapadottságok és a történelmi
örökség után – az egyik fő magyarázata a befektetők távolmaradásának és az elmaradottság
állapotának.

Látszat és felelősség

A programok megvalósításával és a befektetésekkel szemben a politikai kapcsolatokra és a

külső forrásokra való támaszkodás egyértelműen mutatja, hogy a kistérség tevékenysége
leginkább csak látszatintézkedésekből tevődik össze. Ezt bizonyítja, hogy a térségi politika
problémakezelése igazi jelentés nélküli programokban merül ki, leginkább a régi gyakorlat
folytatása, amely a külső források bevonásának függvénye. Formálisan a helyi politikai
vezetők “mindent megtesznek, amit csak lehet” az egyes esetek kezelésében, és a térség
kedvezőtlen adottságait és a külső politikai erők támogatásának hiányát emlegetik a kudarcuk
esetén. Ebben formában a területi politika nem lehet igazolható. Az ilyen tevékenység, amely
csak a látszat fenntartására törekszik, csapda a helyi szereplők számára, hiszen így azt érzik,
hogy minden tőlük telhetőt megtettek, a kudarcért őket már nem terheli felelősség. E
megállapítások igazolására két példát is fel lehet hozni.

Az első példa a vállalkozási övezettel kapcsolatos. A vállalkozási övezetek biztosította

adókedvezmények – ma már országos tapasztalatok alapján megállapíthatóan – nem hozták
meg a hozzájuk fűződő elvárásokat, mert nem jelentenek valós kedvezményt, ezáltal
telephely-létesítési szempontot a vállalkozások számára. Makón ettől függetlenül az övezet
létrehozásával mintegy “letudták” a vállalkozásfejlesztés kérdésének egy részét, miközben az
övezet konkrét fejlesztési programjából (mely egy éve kész) gyakorlatilag semmi nem valósult
meg. Makóról és az övezetről színes propagandaanyag készült, de legalább is kétséges, hogy
ez eljutott-e a potenciális befektető külföldi cégekhez. Mindeközben már a második országos
makói vállalkozási övezet konferenciát szervezik, magas rangú politikusok és állami
tisztségviselők részvételével. Tehát az övezettel kapcsolatban szinte háttérbe kerül a cél, hogy
vállalkozások települjenek be és munkahelyeket teremtsenek, míg nagyobb hangsúlyt kap a
politikai kapcsolatok további ápolása.

Az övezet programja és a térség fejlesztési programja, illetve az ipari park megvalósíthatósági

tanulmánya egyaránt térségi menedzselő szervezet létrehozását határozza meg. Egyik-másik
dokumentum ezt az egész részletes költség-meghatározás és a személyzeti kérdések
részletezése, illetve részletes feladat-meghatározás szintjén teszi, ám évek óta nem valósultak
meg a tervek, a meglévő Innovációs Irodát pedig olyan mértékben leterheli az önkormányzati
adminisztráció és a pályázatírás, hogy nem alkalmas ezen feladat betöltésére (valamint

128
személyi állományát tekintve sem). Vagyis a rengeteg fejlesztési dokumentáció ellenére nem
működik a térségben egy olyan operatív szervezet, melynek a feladata a beruházás-szervezés,
a vállalati szférával és a gazdaságfejlesztő-befektetőszervező szervezetekkel való
kapcsolattartás, tehát a vállalkozási övezet és az ipari park effektív menedzselése lenne. E
szervezet/menedzser hiánya szintén lényeges tényezője a beruházók távolmaradásának. A
szervezet hiányával kapcsolatban fontos további hátrány a szükséges humán potenciál hiánya.
A térségnek szüksége lenne egy olyan gazdasági szakember menedzselésére, aki kialakult
üzleti kapcsolatokkal, beruházás-szervezői tapasztalatokkal rendelkezik, több nyelven
tárgyalási szinten beszél, és érdekelt a térség fejlesztésében. Ezen szervezeti rendszernek a
közeljövőben való kiépítése azonban még kérdéses, a helyi szereplők hozzáállása a kérdéshez
inkább negatív. Sokan a polgármester feladatának tartják az övezet és az ipari park üzleti
menedzselését, amelyre azonban sem szakmailag nem felkészült, sem pedig ideje nem engedi
meg.

4. Összefoglalás

Az elmúlt tíz évben a Makói Kistérség sikertelenül próbálta a gyökeres politikai és gazdasági
átalakulás által indukált gazdasági válságot kezelni. Egyrészről ez annak az eredménye, hogy
már az 1990-es évek elején is országos és megyei viszonylatban a térség az elmaradottak közé
tartozott. A kistérség földrajzi elszigeteltsége és iparának kedvezőtlen öröksége mind a
történelmi hátrányok akkumulációjához vezetett, amely elég jelentősnek bizonyult ahhoz,
hogy megakadályozza a gazdasági megújhodást.

Másrészről azonban elmondható, hogy a sikertelenség részben a makói vezetőknek az elmúlt

10 évi a sikertelensége is, miután jelenleg Magyarországon a helyi vezetők kulcsfontosságú
szerepet játszanak a helyi gazdaság fejlesztésében. Ahogy a szövegben részletesen olvasható,
a helyi fejlesztési kezdeményezések papírtigrisnek bizonyultak és gyakorlati megvalósulásuk
elmaradt. A helyi vezetők erőforrásait elsősorban a személyes politikai kapcsolatok erősítése,
a lobbizás és a külső fejlesztési forrásokra való pályázás kötötte le, ahelyett hogy a projektek
gyakorlati megvalósításán fáradoztak volna. Mindezek mellett a fejlesztési koncepciók és
projektek, a gyakorlattól elrugaszkodva, nem vettek tudomást a valóságos gazdasági
folyamatokról és szereplőkről, és a térség nem tudott kapcsolatokat kiépíteni a potenciális
befektetőkkel.

Anélkül, hogy a kistérség felismerné, hogy az állami és más források önmagukban nem tudják
megoldani a problémákat, valamint hogy a politikai aktivitás és a lobbi tevékenység csak kettő
a fejlődés előmozdításának sok aspektusából, nem történhet valódi előrelépés a kistérség
fejlődése tekintetében. Hasonlóan az is megfontolandó, hogy a fejlesztési kezdeményezések
körében pusztán egy cím elnyerése még nem elegendő, valamint az is, hogy az amúgy is
súlyos nehézségekkel küzdő Makói Kistérség helyzetének javítása, a közeljövőben csak egy
olyan fejlesztési tervvel valósítható meg, amely a gazdaságos, munkahelyteremtő
befektetéseket ösztönzi.

129
130
 Dinamika az elmaradottságban?
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza az 1990-es években

Kiss János Péter

Bevezetés

Szabolcs-Szatmár-Bereg az államszocializmus évtizedeiben szinte mindegyik, a területi

fejlettség mérésére használatos társadalmi, gazdasági index alapján a legelmaradottabb térség
volt a 19 magyar megye közül (M.1. táblázat). A gazdasági bázis öröklött gyengesége és
sajátos társadalmi problémái miatt a piacgazdasági átmenet megpróbáltatásaival szemben is
védtelenebb volt az ország térségeinek többségénél. Ugyanakkor a központi hatalom
decentralizációja, az önkormányzatiság elvének felértékelődése, illetve a területi
egyenlőtlenségek szerepének előtérbe kerülése (Nemes Nagy 1998), s az ennek nyomán
kibontakozó magyar regionális politika a fejlődés új lehetőségeit is kínálta számára 1990 után.

Tanulmányunkban a politikai rendszerváltozást követő évtized Szabolcs-Szatmár-Bereg

megyei folyamatainak bemutatására teszünk kísérletet.1 Ennek érdekében először a korábbi
évtizedek, majd a rendszerváltozás utáni évek fejlődését értékeljük, összevetve ezeket a többi
megye változásaival is. Az elemzésben külön kitérünk a fejlődés belső különbségeire. Az
excentrikus fekvésű, és a megyén belül versenytársak nélküli megyeszékhely, Nyíregyháza
különleges helyzetéből eredően ugyanis Szabolcs-Szatmár-Beregben a belső területi
egyenlőtlenségek is igen nagyok voltak a korábbi évtizedekben, s a város az új viszonyokhoz
is sikeresebben tudott alkalmazkodni, mint a megye többi része. A 2. fejezetben értékeljük az
országos területi politika hatékonyságát, illetve a helyi szereplők és intézmények sikereit és
kudarcait a rendelkezésre álló lehetőségek kihasználásában a rendszerváltozás évtizedében,
megintcsak kitérve Nyíregyháza sajátos fejlesztési stratégiájára. Bemutatjuk a megye
fejlődésének szubjektív leképeződését is a helyi döntéshozók és a külvilág szemében. Végül a
4. fejezetben a legfontosabb következtetések levonására kerül sor.

1. Történelmi adottságok és a jelenlegi fejlődési út főbb jellemzői

Csökkenő, de tartós elmaradottság: a szocializmus évtizedei (1960-1990)

Szabolcs-Szatmár-Bereg a történelmi Magyarország öt vármegyéjének az 1920-as

békeszerződés után az országban maradt részeiből jött létre 1950-ben. Az öt korábbi megye
közül csak Szabolcs volt az, amelynek nagyobb része és székhelye, Nyíregyháza is
Magyarországon belül maradt az I. világháború után, a másik négy megye területének

1
A tanulmány legfontosabb forrásai a helyi politikai és gazdasági vezetőkkel készített interjúsorozat, nagyszámú
sajtócikk, megyei dokumentum és elemzés, valamint a Központi Statisztikai Hivatal publikált adatai voltak.

131
többsége és fejlettebb városi központjaik az új országhatárokon túlra kerültek: az új megye
keleti fele így egészében periférikus, központ-hiányos helyzetűvé vált.

A térség egyik legfontosabb sajátossága az országos átlagot folyamatosan meghaladó

természetes szaporodás és a nagymértékű kivándorlás ellenére is igen fiatalos demográfiai
struktúra. 1920 után szembeötlővé vált, és máig jellemző maradt a megye alulurbanizáltsága
is: a városi funkciójú központok kis száma és – Nyíregyházát kivéve – kis méretük (Beluszky
1974). Főleg ezzel magyarázható a helyi ipar alacsony volumene, kisipari jellege, a
komolyabb gyáripar szinte teljes hiánya az 1960-as évekig, valamint a megye falusias arculata,
a mezőgazdaság kiugró foglalkoztatási szerepe is.

A városok, kistérségi centrumok (Nyíregyháza, Kisvárda, Mátészalka, Vásárosnamény,

Nagykálló) társadalmi szerkezetének legfontosabb sajátossága 1944-ig a zsidó lakosság
kiugróan magas (10-30%-os), a középosztályon és eliten belül ezt is jelentősen meghaladó
aránya volt. A holocaust így nemcsak jelentős népességveszteséget, hanem
társadalomszerkezeti torzulást is okozott a helyi centrumokban, s a városi fejlődést, illetve a
megye polgárosodását is jelentősen visszavetette a II. világháború után.

Az 1950-es években, a sztálinista diktatúra viszonyai között a mezőgazdaságból történő

tőkeakkumuláció lehetősége megszűnt, ipari hagyományok és hasznosítható nyersanyagok
híján ugyanakkor elkerülte a megyét az új korszak legfontosabb gazdasági-területi folyamata,
az ún. “szocialista iparosítás” is. Így a megye korábbi szerepei konzerválódtak, lemaradása
nőtt, s számos térségére nyomasztó szegénység volt a jellemző. Mindennek meghatározó
szerepe volt abban, hogy a megyéről igen kedvezőtlen kép alakult ki a magyar társadalomban.

Az 1960-as évek közepétől a rendszerváltásig aztán szinte minden téren jelentős, az országos
átlagnál gyorsabb ütemű fejlődés következett be, s a megye lemaradása érzékelhetően
csökkent, becslésünk szerint az egy lakosra számított GDP a vidéki átlag mintegy 50-55%-
áról körülbelül 80-85%-ára emelkedett e két évtized alatt. Ebben meghatározó szerepet
játszott az állami politika területi prioritásainak megváltozása 1963 után: a “vidéki
ipartelepítés” során ugyanis számos jelentősebb feldolgozóipari üzem létesült Szabolcs-
Szatmár-Beregben is. Az új ipartelepek jó része persze zömmel a nagyszámú munkaerő
foglalkoztatását célozta, kevéssé eszközigényes és alacsony technológiai színvonalú volt,
nagyobb részüket budapesti, vagy egyéb külső vállalatközpontokból irányították, ám
mindezzel együtt alapvető, máig ható szerepe volt a megye modernizációjában.

Mivel a szocializmus évtizedeiben az állami fejlesztési források elosztása során a városokat

preferálták, lényeges szerepet játszott a megye fejlődésében fontosabb centrumainak várossá
nyilvánítása 1969 és 1980 között. Az ország szovjet orientációja miatt felértékelődött a megye
fekvése is, ami különösen a megye nyugati szélén húzódó közlekedési “tengelynek”
(Nyíregyháza–Kisvárda–Záhony) adott komoly erőforrásokat. Jelentősen csökkent a megye
lemaradása az alapinfrastruktúrák (vezetékes ivóvíz, elektromos áram, burkolt utak)
kiépítettségében. Mérséklődtek a megye kulturális hátrányai is, amiben kulcsszerepet játszott
a helyi felsőoktatás megjelenése Nyíregyházán. A családok jövedelmi helyzetét az országos
átlagnál nagyobb arányban javította az állami szociálpolitika rendszerének kiépülése és a
mezőgazdasági kisárutermelés is. Mégis, noha szinte minden mutató szerint közeledett az
átlaghoz, Szabolcs-Szatmár-Bereg pozíciója összességében 1990-ben is a legkedvezőtlenebb
volt.

132
 Gyors és mély visszaesés, viszonylagos újjáépülés, lassú dinamika: a megye fejlődése
1990-től 1998-ig

A piacgazdaságba való átmenet gazdasági válság közepette ment végbe Magyarországon.

Ennek következtében korábban jellemző regionális nivellálódási folyamat (Nemes Nagy 1997)
megtört, és a területi különbségek az átmenet folyamán – különösen annak első időszakában –
jelentősen megnövekedtek. Az új viszonyok átalakították az országnak az államszocialista
tervgazdaság évtizedeiben kialakult térszerkezetét is (Hrubi 1998, Rechnitzer 1998).

A helyi gazdaság fejlődőképességét egyrészt a korábbi időszakok örökségeként

felhalmozódott előnyök és hátrányok, másrészt – az előbbitől nem függetlenül – az adott
időszak követelményeihez való alkalmazkodás minősége határozzák meg (Hrubi 1998).
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye adottságai mindkét szempontból rendkívül kedvezőtlenek
voltak. Korábbi gazdasági bázisa ugyanis függő helyzetű és sebezhető volt, hiszen vállalatait
nagy részben kívülről irányították, s a nehézségekre reagálva a vállalati központok először a
távoli egységeiket zárták be, a központi telepekről pedig ingázóikat – köztük sok szabolcsit –
küldték el. A keleti piacok összeomlása is az ország többi részénél súlyosabban érintette
Szabolcs-Szatmár-Bereget, mert gazdasága – különösen az élelmiszergazdaság – az országos
átlagnál jóval erősebben kötődött a Szovjetunióhoz.

A megye földrajzi helyzete – ami a legfontosabb adottságnak bizonyult az új viszonyok között

(Nemes Nagy 1998, Rechnitzer 1998, Berényi szerk. 1998) – is egyértelműen hátrányossá vált.
Bár a 90-es években néhány téren hatalmas beruházások történtek az infrastruktúrában (M 3.
táblázat), ezek főként a helyi infrastruktúrát érintették, és inkább csak a lakossági életminőség
javításához járultak hozzá. Így a megye elérhetősége nem javult, és földrajzi fekvéséből eredő
hátrányai – nagy távolsága Budapesttől illetve a nyugati határoktól, így kedvezőtlen helyzete a
tőke- és innovációáramlás szempontjából – nem enyhültek.

Mindezek következtében Szabolcs-Szatmár-Bereg az ország legszegényebb megyéje maradt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jövedelmek elmaradása elsősorban a foglalkoztatottság
eltérő arányaira vezethető vissza. Már a rendszerváltáskor e megyében volt a legalacsonyabb
az aktív keresők aránya a lakosságból. Az 1990 és 1994 közötti időszakban azonban, amely a
válság következtében az ország egészében a foglalkoztatottság jelentős csökkenését hozta,
példátlan mértékű zuhanás következett be a Szabolcs-Szatmár-Beregben, majd a 90-es évtized
további részében ezen a rendkívül alacsony szinten stabilizálódott a gazdasági aktivitás. Az
1996-os mikrocenzus szerint a népességnek alig több, mint negyede – egyes kistérségekben
pedig becsülhetően alig ötöde – volt aktív kereső, s a többieket nekik, illetve a
társadalombiztosításnak és az állami szociálpolitikának kellett eltartania.

133
 1.táblázat A jövedelmek alakulása 1990-1998

A me- A me- A me-

Helye a Helye a Helye a
Szabolcs- gyei Szabolcs- gyei Szabolcs- gyei
20 20 20
Szatmár- adat a Szatmár- adat a Szatmár- adat a
megye megye megye
Bereg vidéki Bereg vidéki Bereg vidéki
rangso- rangso- rangso-
megye átlag %- megye átlag %- megye átlag %-
rában rában rában
ában ában ában
1990 1994 1998
Egy lakosra jutó becsült GDP
beszerzési áron, ezer Ft -- -- -- 258,3 75 20. 567 70 19.
Egy állandó lakosra jutó
adóköteles jövedelem e Ft 51 77 20. 91 72 20. 165 71 20.
1 aktív keresőre jutó GDP
beszerzési áron, ezer Ft -- -- -- 981 95 15. 2144,1 90 17.
Egy adózóra jutó
adóköteles jövedelem e Ft 129 86 20. 284 91 20. 511 85 19.
Az alkalmazottak havi nettó
a
átlagkeresete, ezer Ft 6,8 88 20. 20,4 95 19. 36,9 90 20.
Használtcikk-üzletek százezer
lakosra -- -- -- -- -- -- 70 167 1.
A városi jogállású településeken
élők aránya, % 38,3 74 19. 44,2 82 19. 45,2 82 19.
--: nincs adat a: 1989-es adat
Forrás: KSH-kiadványok

Ez az alacsony foglalkoztatotti arány több, egymástól részben független tényező egyirányú

hatására vezethető vissza. Ezek egyike Szabolcs-Szatmár-Bereg különleges demográfiai
helyzete (M. 2. táblázat). A megyének a mindenkori országos átlagot messze meghaladó,
kiugróan magas természetes szaporodási rátájából következő fiatalos korstruktúrája nem
változott a rendszerváltás után sem. A megye népességének sajátos vonása a cigány etnikum
magas aránya: a “cigány életvitelű népesség” becsült aránya az ország lakosságából 7-8%, míg
Szabolcs-Szatmár-Beregben 13-14% körüli. A cigányok munkanélkülisége legalább 60-80%-
os, és nagyobb arányú munkához jutásukra jelenlegi képzettségi szintjük (általános iskola,
legfeljebb szakmunkásképző) mellett esély sem látszik. Mindez arra hívja fel a figyelmet,
hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye számára az országosnál is sokkal nagyobb jelentőségű
kérdés a cigányság társadalmi integrációja, képzésének és foglalkoztatási helyzetének javítása.
A népesség iskolázottsága is általában véve az átlagosnál lassabban javult a 90-es években,
így továbbra is Szabolcs-Szatmár-Beregben a legalacsonyabb a megyék közül. Ennek egyik
legfontosabb oka a jól képzett szakemberek elvándorlása.

Az alacsony gazdasági aktivitás harmadik fontos összetevője a megyében az inaktív keresők,

közelebbről az ezek döntő részét alkotó nyugdíjasok magas aránya. Az öregségi nyugdíjasok
száma ugyan kifejezetten alacsony, példátlanul magas azonban a – zömmel még aktív korban

134
lévő – rokkantnyugdíjasok és az egyéb nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma.2 Ez részben
a lakosság életmódbeli sajátosságaira és civilizációs hátrányaira visszavezethető rosszabb
egészségi állapotával magyarázható, amelyek miatt már a 80-as évek végén is az országos
átlagnál jóval több rokkantnyugdíjas élt a megyében. A rendszerváltás után azonban
drasztikusan megemelkedett a rokkantnyugdíjasok száma: a munkanélküliség elől menekülve
nagyon sokan próbálkoztak a "rokkantosítással". A tömeges nyugdíjazásba “menekülés”
ugyan az egész országban megfigyelhető volt, ám sehol nem öltött az ittenihez hasonló
méreteket, tehát sajátos Szabolcs megyei "túlélési stratégiának" tekinthető.

A válság a 90-es évek elején alapvető átrendeződést indított el a megye gazdaságában. A

legnagyobb volumenű és hatású a mezőgazdaság visszaesése volt. Az itt dolgozó aktív
keresők száma 1990-1996 között kevesebb mint egyharmadára csökkent, s az ágazat mintegy
34 ezer dolgozót bocsátott ki. Közülük sokan próbálkoztak – részben a politika
sugalmazásának is engedve – saját földjük műveléséből jövedelemhez jutni, ám ez
eredménytelen túlélési stratégiának bizonyult, mivel a birtokok döntő része kicsi volt egy
család eltartásához. Szélsőségesen nagy volt az ipari termelés csökkenése is: 1989 és 1993
között felére, azaz a 60-as évek végére jellemző értékre esett vissza az ágazat kibocsátása, a
következő években pedig gyakorlatilag stagnált a termelés. A magyar GDP növekedését
megalapozó ipari konjunktúra igazából csak 1998-ban érte el a megyét, így ma Szabolcs-
Szatmár-Bereg a legkevésbé iparosodott térség Magyarországon. Az országoshoz hasonlóan
Szabolcsban is a tercier szektor munkaerőmegtartó-képessége bizonyult a legerősebbnek 1990
és 1996 között, a 14%-os (13 ezer fős) csökkenés azonban a megyék között a legnagyobb
mértékű volt.

A néhány nagy kapacitású és korszerű iparvállalatot zömmel külföldiek vették meg Szabolcs-
Szatmár-Beregben is, és ezek. fejlesztésének köszönhetően az évtized végére tovább nőtt a
külföldi tulajdonú vállalatok szerepe a megyében. A külföldi tőkebefektetések értéke azonban
ezzel együtt is itt volt a legkisebb az országban. Ennek döntő oka az volt, hogy a zöldmezős
külföldi beruházások 1997-ig gyakorlatilag teljesen elkerülték a megyét.

Szabolcs megye adottságai a külföldi beruházók telephelyválasztásának legfontosabb

szempontjait: a fekvést és az ipari hagyományokat (Diczházi 1997, Nemes Nagy 1998)
tekintve egyaránt igen kedvezőtlenek voltak. Ezért, figyelembe véve, hogy Magyarországon a
regionális gazdasági aktivitás legfőbb forrása a külső tőkeabszorpciós képesség volt az
átmenet éveiben (Hrubi 1998), a külföldi tőkebeáramlás hiánya a legfőbb közvetlen
magyarázata a megyei gazdaság lassú stabilizációjának. Számos más elemzés (pl. Diczházi
1997, Nemes Nagy 1999a, Rechnitzer szerk. 1998, Kiss 1998) is rámutatott arra, hogy a
magyar GDP-növekedés 70-80%-a, s az északnyugat-magyarországi megyék nekilendülése a
zöldmezős külföldi ipari beruházásoknak volt köszönhető. A multik által megvásárolt cégek
ráadásul – miként az országban is (Hrubi 1998) – alig-alig épültek be a helyi gazdaságba,
helyi beszállítói hálózatot nem alakítottak ki. Ugyanakkor 1997-től kezdődően a külföldi
tőkebeáramlás – elsősorban a kereskedelemben – átterjedt Magyarország keleti területeire is.

2
Az arányokat jól érzékelteti, hogy pl. 1990-ben kétszer annyian váltak rokkantnyugdíjassá, mint öregségi
nyugdíjassá, míg más megyékben (két kivétellel) az új öregségi nyugdíjasok volt többen. További sokatmondó
adalék, hogy mindez úgy következett be, hogy a rokkanttá nyilvánítási kérelmeknek kevesebb mint 1/3-át, azaz
országosan legkisebb részét fogadták csak el a társadalombiztosítási szervek. Bár az eltérés mértéke 1994 után
csökkent, a jelenség a 90-es években végig fennmaradt. Mindez odáig vezetett, hogy 1997-ben a nyugdíjaskorba
lépőknek alig egyharmada vált új öregségi nyugdíjassá – jó részük ugyanis már korábban valamilyen más,
zömmel rokkantsági nyugdíjjogosultságot szerzett.

135
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén pedig szinte példátlan kereskedelmi “boom”
zajlik 1998 óta: szinte valamennyi, Magyarországon jelen levő külföldi kereskedelmi hálózat
boltot, boltokat nyitott, 1999-ben két hónapon belül három nagy alapterületű hypermarket
nyílt (Metro, Tesco, Interspar), és több külföldi áruházláncnak nak épül üzlete jelenleg is.

A külföldi befektetésekkel ellentétben a nem hivatalos (fekete) gazdaság Szabolcs-Szatmár-

Beregben nagyobb arányban van jelen az országos átlagnál (Horváth–Kovách 1999). A
jelenség véleményünk szerint a szegény régiók természetes túlélési stratágiájaként értékelhető.
Kialakulásához hozzájárultak továbbá a megye objektív adottságai is, mint például a három
országhatár közelsége, s jórészt az állam is szemet hunyt fölötte, mert segítette a társadalmi
béke megőrzését, forrásokat, keresletet és munkahelyet biztosítva a rendszerváltás vesztesei
számára.

A gazdasági és társadalmi adatok elemzése végeredményben igazolta, hogy a megye

összességében a magyarországi átmenet vesztes térségei (Nemes Nagy 1998) közé tartozik.
Így – a korábbi évtizedek felzárkózási trendje, és a 80-as évek második felének stagnálása
után – elmaradottsága 1989 és 1998 között növekedett. A lemaradás növekedésének üteme
ugyanakkor az 1991-94 közötti időszakban lényegesen nagyobb volt, mint 1995-98 között.
További különbség, hogy míg 1994-ig szinte minden megyétől nőtt Szabolcs-Szatmár-Bereg
távolsága, 1994 után a kevésbé fejlett megyékhez képest már nem romlottak a relatív pozíciói.

A megyeszékhely Nyíregyháza fejlődése az átmenet éveiben jelentősen eltért a megye

egészének útjától. Ez nem egyszerűen abban az általános különbségben nyilvánult meg, hogy
a nagyobb városokban – a jobb munkaerő-megtartó képességű szolgáltató intézmények
koncentrációjának, a népesség magasabb képzettségének stb. köszönhetően – a válság kevésbé
mély, a megújulás pedig gyorsabb volt, mint környezetükben (Enyedi 1996, Nemes Nagy
1999a stb.). Ahogy azt a későbbiekben részletesebben is bemutatjuk, Nyíregyháza – amely
már 1990-ben is lényegesen jobb pozícióban volt a megyeszékhelyek között, mint Szabolcs-
Szatmár-Bereg a megyék átlagához képest – a 90-es években is tartotta a lépést
versenytársaival (Berényi szerk. 1998). Mindez – figyelemmel a megye romló helyzetére – azt
is jelenti egyúttal, hogy nőtt a város távolsága Szabolcs-Szatmár-Bereg megye többi részétől,
azaz a megye erőforrásainak még nagyobb részét koncentrálja Nyíregyháza, mint a
rendszerváltás pillanatában.

2. A területfejlesztési politika és a helyi stratégiák szerepe a 1990-es évek területi

folyamataiban

A központi regionális politika és a területfejlesztési támogatások szerepe 1991-1998

Már az átmenet első pillanataiban nyilvánvalóvá vált a politikai elit számára is, hogy a
gazdaság transzformációs válsága olyan gyorsan növekvő regionális differenciálódással jár,
amely kifejezetten területi szempontú beavatkozásokat tesz szükségessé. Ennek eszközei az
évtized első felében ad hoc jellegűek és összehangolatlanok voltak, majd az 1996-os
területfejlesztési törvény nyomán kibontakozott a regionális politika EU-konform, normatív és
decentralizált intézményi és finanszírozási rendszere. A területfejlesztés legfontosabb,
deklarált célkitűzése azonban a 90-es évek folyamán mindvégig az elmaradott területek
felzárkózásának elősegítése volt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye így “magától értetődően” az
egyik leginkább kedvezményezett térség volt a 90-es években.

136
Az állam ugyanakkor más részpolitikákon keresztül is jelentősen befolyásolja a regionális
folyamatokat. Szabolcs-Szatmár-Beregben különösen kiemelkedő szerepe van a
társadalombiztosításnak és a szociálpolitika normatív támogatási rendszereinek, ahol a
lakosság szokatlanul nagy része, közel fele él nagyobbrészt ezekből a jövedelmekből.
Rendkívül sokan függenek az önkormányzatok által folyósított támogatásoktól, szociális
segélyektől is. Ez igen jelentős teherként nehezedett az önkormányzatok vállára a 90-es
években: költségvetésüknek kiugróan magas részét voltak kénytelenek szociális kiadásokra
fordítani, s többek között ennek köszönhetően igen korlátozott lehetőségeik voltak a helyi
gazdaság fejlesztésében való részvételre.

Az 1990-es évek folyamán tehát az államon kívül a területfejlesztés valamennyi szereplője – a

helyi gazdasági szervezetek, a külföldi működőtőke, a lakosság (háztartások), az
önkormányzatok és a nonprofit szervezetek (Rechnitzer 1998) – rendkívül korlátozott
lehetőségekkel rendelkezett a megyét ért súlyos területi válság hatásainak mérséklésére, a
gazdasági dinamika megteremtésére.3 Vizsgálataink alapján így teljesen logikus lépésnek
tűnik, hogy a megyei politikai vezetés nagyrészt az állami források megszerzésére és minél
hatékonyabb felhasználására fordította területfejlesztési erőfeszítéseit. Az 1991 és 1998 között
felhasznált magyarországi területfejlesztési támogatások megyék közötti megoszlásának
elemzése (Nemes Nagy 1999b) azt bizonyítja, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg – a deklarált
politikai szándékoknak megfelelően – valóban jelentős arányban részesedett e forrásokból: az
összes területfejlesztési célú, illetve az egyéb, közvetlen területi hatású állami fejlesztési
forrás összehasonlító áron számított összegének 9,3%-át használták fel az ország
lakosságának 5,6%-át tömörítő megyében. A számítások nem igazolták viszont azt a
feltételezést, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg indokolhatatlanul nagy, minden más megyét
“kiszorító” arányban kapott volna állami forrásokat: az egy lakosra jutó területfejlesztési
hatású állami támogatás alig 40%-kal haladta meg a vidéki átlagot, amivel a második
legtámogatottabb megyének bizonyult. A felhasznált összegek a megye területén megvalósult
beruházási értéknek csak 12-13%-át tették ki, ami kevés volt a gazdasági szereplők területi
preferenciáinak megváltoztatásához, a helyi gazdaság dinamizálásához. Mindez arra hívja a
figyelmet, hogy a magyar területfejlesztés legfontosabb – minden más problémát megelőző
jelentőségű – fogyatékossága az alulfinanszírozottság, a decentralizált források rendkívül
csekély mértéke (Nemes Nagy 1999a, Rechnitzer 1998, Kiss 1997).

Fel kell hívni a figyelmet továbbá arra – a területi kutatások által mára egyértelműen
bizonyított (Horváth 1998, Rechnitzer 1998, Nemes Nagy 1999a) – összefüggésre, hogy a
területfejlesztési támogatások nagysága lényegesen elmaradt a gazdaság általános pénzügyi és
monetáris szabályozása által meghatározott kedvezmények, illetve egyéb gazdaságfejlesztési
eszközök volumenétől, amelyek területi differenciáló hatása összességében éppen ellentétes
irányú volt. A befektetésekhez kapcsolódó adó- és vámkedvezmények ugyanis a gazdaságilag
aktívabb térségekbe kerültek, azaz – a külföldi tőke területi preferenciáinak köszönhetően –
túlnyomó részben az ország központi térségeibe és az Északnyugat-Dunántúlra, aminek

3
A legnagyobb beruházó – jórészt a lakásépítéseknek köszönhetően – mindvégig a lakosság volt az évtized
folyamán. A magasabb gyermekszám és természetes szaporodás miatt ugyanis a családok az országos átlagnál
nagyobb mértékben vehették igénybe a lakásépítéshez nyújtott szociálpolitikai támogatásokat. Így azonban az új
lakások jelentős részét valójában az állam finanszírozta. Magas volt ugyanakkor a helyi önkormányzatok
beruházási aktivitása is. Mivel azonban – mint arra korábban utaltunk – az önkormányzatoknak nagyon kevés
volt a szabad felhasználású rendszeres bevétele, valószínűsíthető, hogy fejlesztési forrásaik jó része is állami
(decentralizált területfejlesztési, illetve egyes minisztériumi pályázati) pénzalapokból származhatott.

137
hatását Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét illetően is csak részben kompenzálták a
területfejlesztési (és szociálpolitikai) támogatások.

Igaz-e a látszat? A helyi szereplők a megye fejlődéséről

A területi fejlődés adatszerű elemzésének eredménye nem feltétlenül esik egybe az érintettek
megítélésével, hiszen a változások számos minőségi eleme nem ragadható meg
mennyiségileg, az egyénenként eltérő viszonyítási alapok, értékrendek és elvárások pedig
jelentősen befolyásolják a szubjektív értékelést. Ezért mindenképpen figyelemreméltónak
tartjuk, hogy az általunk megkeresett tucatnyi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei politikus,
gazdasági szereplő és egyéb vezető személyiség véleménye a megye 90-es évekbeli
fejlődéséről és ennek fő tényezőiről – pártállástól, pozíciótól, illetve lakóhelytől lényegében
függetlenül – nagyrészt megegyezett egymással, illetve vizsgálatunk legfontosabb
tapasztalataival. Az interjúk ugyanakkor néhány új szemponttal egészítették ki a statisztikai
elemzés eredményeit.

Minden válaszadó úgy ítélte meg, hogy a 90-es évtized folyamán nőtt a megye
elmaradottsága, s ma rosszabb a pozíciója a többi megyéhez képest, mint egy évtizeddel
korábban. A megye helyzetének alakulásával kapcsolatban ugyanakkor kiemelték két “megye-
specifikus” tényező szerepét. Az egyik a keleti piacok problémája. Szabolcs-Szatmár-Bereg
gazdaságának egyes, meghatározó vertikumai (különösen az élelmiszergazdaság és a gépipar)
1990 előtt nagyrészt szovjet exportra termeltek, így Magyarország kivonulásának e piacokról
nagy szerepe volt a válság rendkívül gyors kibontakozásában. Mivel a gazdasági hanyatlás és
a politikai bizonytalanság épp a szomszédos Ukrajnában a legnagyobb, a román
határszakaszon pedig nincs teherforgalomra is megnyitott határátkelő a megyében, a
megkérdezettek középtávon nem látnak lehetőséget a gazdasági együttműködésre. A keleti
szomszédság azonban továbbra is jelentős hatást gyakorol a megye gazdaságára. Már az eddig
a megyébe települt nyugati cégek nagyobb részének döntésében is jelentékeny szerepet
játszott ugyanis, hogy a feltételek kedvező változása esetén gyorsan kiléphetnek a szovjet
utódállamok hatalmas piacaira. A bankok és a nagy kereskedelmi láncok: itteni telephelyeinek
forgalmában már ma is jelentős súllyal szerepelnek az ukrán, román állampolgárok. A helyi
vezetők is építenek erre a tényezőre: a megye marketingjének központi eleme a “Kelet
kapujának” potenciális szerepköre, amely különösen Magyarország EU-csatlakozása után
válhat meghatározó tényezővé.

Minden megkérdezett kiemelte a mezőgazdaság összeomlásának súlyos hatásait is. 1990 előtt
ugyanis a nem főállású mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelem a megye falusias
karakterű, elmaradott térségeiben az országosnál lényegesen nagyobb arányt képviselt a
családok jövedelméből, így a nagyüzemi integrációk szétesése, az értékesítés válsága és a
tulajdonviszonyok rendezetlensége nagyon jelentős lakossági jövedelemcsökkenéshez
vezetett.

Az 1997-98-ban megindult fejlődésben három tényezőnek tulajdonítanak jelentősebb szerepet

a megkérdezettek. Ezek egyike a tőke érdeklődésének lassú növekedése a keleti országrész
iránt. A másik ilyen elem néhány újonnan alapított (pl. kereskedelmi), vagy korábbi állami
vállalatok romjain megalakult (pl. gépipari, építőipari) helyi kis és közepes vállalkozás
megerősödése. Végül, habár korlátozottnak, de érzékelhetőnek tartják a megyében felhasznált
decentralizált területfejlesztési források hatását is.

138
A helyi vezetők is érzékelték a 90-es évek folyamán a megyén belüli különbségek
növekedését, aminek leghangsúlyosabb eleme Nyíregyházának a többi településhez képest
kiugró fejlődése volt. Ezt ugyanakkor – a város megyén belüli egyedi adottságai, eltérő
nagyságrendje miatt – természetesnek tekintik, s magukénak érzik a megye vezetői is.
“Cserébe” pedig a nyíregyházi politikusok “természetes kötelességüknek” tartják a megye
problémáinak megoldásában való részvételt. A város sikere és megkérdőjelezhetetlen
központi szerepe tehát nem megosztó, hanem inkább egységteremtő tényező a megye
lakossága és döntéshozói között, ami jelentősen erősíti a megye érdekérvényesítő képességét
is.

Az egyenlőtlenségek azonban többlépcsősek, azaz a megye Nyíregyházán kívüli részei is

tovább tagolhatók a megkérdezettek szerint. Egyes térségek, települések viszonylagos
stabilitásában szerepet játszik a tradicionális városi szerepkör, illetve a szocializmus idején
létrehozott, a megyei átlagnál korszerűbb ipari bázis, valamint a román és ukrán
bevásárlóturizmus, vagy a kedvező, közlekedési főtengely menti fekvés. A periféria
perifériáját az aprófalvas, részben torz demográfiai-társadalmi szerkezetű, tartós
munkanélküliségbe süllyedt, minimális helyi erőforrással és tőkevonzó képességgel
rendelkező szatmári, beregi és dél-nyírségi határmenti térség jelenti (Hajnal 1998). Ez utóbbi
területek hátrányait enyhíti egy kissé a feketegazdaság, illetve a szociális támogatások
rendszere.

A megye gazdasági dinamikájának legfőbb korlátját általában a tőkehiányban látják a megye

vezető személyiségei. A tőkebeáramlás akadályai között mindegyik válaszadó a rossz közúti
elérhetőséget, konkrétan az autópálya hiányát említette az első helyen. Az autópálya-kérdés
önmagán túlmutató jelentőségű a megyei szereplők számára. Olyan széleskörű és elementáris
erejű ugyanis az egyetértés az autópálya jelentőségét, területfejlesztő hatását és az építés
szükségességét illetően, ami képes szinte bármiféle nézetkülönbség háttérbe szorítására. Az
autópálya a megye érdekérvényesítő képességének abszolút mércéjévé vált Szabolcs-Szatmár-
Beregben, az M3-as megépítéséért a mindenkori kormányzattal szemben folytatott, mindeddig
sikertelen lobbytevékenység pedig hatalmas egységteremtő erőként működött a 90-es évek
folyamán.

A külföldi tőkebefektetések eddigi alacsony szintjének okai között többen kiemelték a megye
ipari termelőbázisának gyengeségét, az ipari hagyományok hiányát is. Ennek tudják be azt,
hogy a privatizáció során ide települt néhány multinacionális ipari cég (Michelin, ICN,
Unilever, Zeiss, General Electric) nem törekszik az itteni termelőbázis bővítésére. Az ipari
fejlődés megindítását, a munkanélküliség csökkentését így inkább új, zöldmezős ipari
befektetőktől remélik a megkérdezettek.

A fejlődés kulcsának mindazonáltal ma már a szellemi erőforrásokat tekintette az

interjúalanyok többsége. Már ma is számos gondot okoz a magasan kvalifikált, fiatal, angolul
beszélő gazdasági szakemberek (műszakiak, közgazdászok) hiánya, a diplomás fiatalok
elvándorlása, ami rövid távon a tőkebefektetések jelentős korlátja lehet, s hosszú távon pedig
állandósíthatja megyei gazdaság jelenlegi “bérmunkás-bedolgozó” szerepkörét. A másik ilyen
kulcskérdésnek a középfokú végzettségű fiatalok munkához juttatását ítélik, mert az állás
nélkül maradó pályakezdők később már nehezen illeszkednek be a munka világába, s nem lesz
kire alapozni az esetleges fellendülést.

139
 A területfejlesztés intézményei és helyi stratégiái – avagy Szabolcs-Szatmár-Bereg, a
"fejlesztett" megye

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosságának az elmúlt évtizedekben meghatározó közösségi

élménye volt az elmaradottság érzése. Ennek tudatosulásához az objektív tények mellett
nagymértékben hozzájárult a magyar közvélemény megye-képe is, amely Szabolcsot az
elmaradottság szimbólumaként azonosította. A közös elmaradottság-érzés viszonylag erős
szolidaritást alakított ki az amúgy sok tekintetben heterogén térség lakói között. Hozzájárult
ehhez a periférikus fekvés – a megye határának közel fele egyben országhatár is! – és
Nyíregyháza mindenki számára egyértelmű központi szerepe is. A belső különbségek tehát
gyorsan relativizálódtak, s a táji-történeti identitásokat háttérbe szorítva, a hagyományok
hiánya ellenére is, más megyékénél erősebb megyei identitás alakult ki.

1990 után a válság különleges súlyossága tovább erősítette az elmaradottság érzését. A

pártállástól független, általános egyetértés e kérdésben közös cselekvési alapot teremtett a
helyi politikai vezetők számára is. A decentralizáció elvének kimondásával és az
önkormányzatiság megteremtődésével ugyanakkor rendkívül kiszélesedtek a helyi cselekvés
lehetőségei, aminek legalkalmasabb terepeként – piaci tőkebevonási lehetőségeket nem látva,
s az állami redisztribúció főszerepével kapcsolatos több évtizedes beidegződéseknek is
megfelelően – magától értetődően kínálkozott a központi forrásoknak a megyébe irányításáért
folytatott tevékenység.

A megyei érdekek alkalmanként fölébe tudtak kerekedni az országos folyamatok által

kialakított pártpolitikai szempontoknak is. Az évtized elején még meglevő – elsősorban az új
kormánypártok és a rendszerváltás előtt is közéleti szerepet játszó vezetők közötti – általános
politikai bizalmatlanság oldódásával fokozatosan kialakult az a gyakorlat, hogy a megyét
érintő fontosabb kérdésekben egyeztetést tartottak a helyi politikusok, s ennek alapján
közösen léptek fel a kormányzattal szemben. Ez kezdetben alkalmi együttműködéseket
jelentett olyan, mindenki által támogatott ügyek, mint az M3-as autópálya, a földgázhálózat
kiépítése, vagy a telefonhálózat fejlesztése érdekében. Az 1994-98-as választási ciklusban
megyei képviselőcsoportot is alakított az itt megválasztott 19 parlamenti képviselő.
Mindezeknek köszönhetően a Szabolcs megyei képviselők érdekegyeztetése, a megyei lobby
működése minden más megyéknél sikeresebb volt a 90-es évek második felében.

A megyei vezetés kétirányú kommunikációs stratégiával igyekezett elérni céljait. A központi

hatalom irányában az elmaradottság hangsúlyozását állította a középpontba, s az állam
szociális felelősségére apellált, mondván: központi segítség nélkül semmi esély sincs a válság
megállítására, s az állam szempontjából is racionális, ha most támogatja Szabolcs-Szatmár-
Bereget, mint ha később egy totális csődtömeget kell kezelnie. A stratégiának ez a része
valóban meghatározó szerepet játszott a megye kiemelt területfejlesztési támogatásában. A
piaci szereplők és a – helyi, illetve megyén kívüli – lakosság számára ugyanakkor más képet
igyekeztek mutatni a megyei vezetők: elmaradottak vagyunk ugyan, de vannak komoly
adottságaink, s mindent megteszünk ezek kihasználása érdekében.

A megye politikusai korán felismerték a területfejlesztés szerepének felértékelődését, s

ráéreztek az ebben rejlő, a megye érdekében kihasználható lehetőségekre. Az ő nyomásukra
meghozott 1073/1991. sz. kormányhatározat az 1992-es költségvetésben egy csekély összegű
(500 M Ft-os) külön keretet hagyott jóvá a megyét érintő infrastrukturális beruházások

140
finanszírozására, valamint számos ígérvényt tartalmazott a megye válságának enyhítését
elősegítő intézkedések megtételére. E szempontból hatása jelentéktelen volt – a konkrét
ígéretek többségét be sem tartották –, ám rögzítette azt az elvet, hogy a sajátos helyzetű
térségek helyzetének kezelésére differenciált eszközök szükségesek. Ez pedig hivatkozási
alapot adott a megyei szereplők kezébe a tárcáknál való lobbizáshoz, valamint – más
megyéknél 2-3 évvel korábban – megindította a fejlesztési lehetőségekről való intézményes
gondolkodást, a területi programok kidolgozását.

A megyei szereplők az ezt követő években (1992-1994) kihasználták ezt az előnyüket. Ennek
leglátványosabb eredménye a döntő részben államilag finanszírozott 1993/94-es gázhálózat-
építési program volt, de a többi forrás zömét a helyi infrastruktúra fejlesztésére fordították
ebben az időszakban. Mindez nagyobb részben az állami pénzalapok prioritásaiból adódott,
hiszen a támogatások zömének felhasználása központilag meghatározott volt (Nemes Nagy
1999a, Szaló 1999, Pálné Kovács 1999). Ekkoriban azonban a megyei szereplők többsége is
úgy vélte, hogy az infrastruktúra-fejlesztés a legfontosabb teendő a befektetők megyébe
vonzása, a gazdaságfejlesztés érdekében. Ez – mint a tények igazolták, s később maguk a
helyi vezetők is belátták (Róka 1998) – tévedésnek bizonyult: a kiépült infrastruktúra
önmagában elégtelen a növekedés beindításához.

A megyei területfejlesztés szempontjából talán legfontosabb lépésnek bizonyult, hogy –

Borsod-Abaúj-Zemplén mellett – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lett az EU Phare 1994-96-
os Területfejlesztési Kísérleti Programjának színtere. Ennek lényegét ismét csak nem a
szétosztott csekély (2 M ECU) támogatás jelentette, hanem az, hogy a pénz elosztására egy
olyan, az Európai Unió elveihez igazodó, Magyarországon korábban ismeretlen mechanizmust
működtettek, amely “képes a központi és területi szervezetek között munkamegosztást
kialakítani, s amely bizonyítja, hogy alkalmas az eddig centralizáltan működő alapok
hatékony, decentralizált működtetésére, az elosztás módszerének kidolgozására, a döntések
előkészítésére, valamint helyi szinten történő szabályozására”4. Ennek megfelelően 1994-ben
Megyei Fejlesztési Közalapítvány létesült, amely – a Phare szakértőinek bevonásával –
prioritásokat határozott meg, ez alapján pályázatot írt ki, majd döntött a támogatások
odaítéléséről. A döntés-előkészítés, a pályáztatás és a monitoring lebonyolítására
munkaszervezetet hoztak létre Megyei Fejlesztési Ügynökség néven, s kialakult a pályázatok
elbírálásában résztvevő helyi szakértői kör is. A program során a térségi szereplők
megismerkedhettek az EU tenderezésre vonatkozó eljárási szabályaival, az elnyert
támogatások pénzügyi elszámolásának és a monitoringnak a gyakorlatával, s erősítette a
térségi gondolkodás kialakulását is a megyében. Mindezek eredményeképpen 1996 tavaszára,
amikor megszületett a magyar regionális politikai intézményrendszert létrehozó
területfejlesztési törvény, Szabolcs-Szatmár-Bereg óriási helyzeti előnyben volt a többiekkel
szemben. A megyének kétévnyi gyakorlati tapasztalattal is rendelkező nagylétszámú
munkaszervezete, valamint elfogadott területfejlesztési koncepciója is volt már, a helyi
önkormányzatok és vállalkozások pedig tudták, hogy mire és hogyan érdemes a
területfejlesztési alapokhoz pályázni.

1996 végén újabb jelentős eredményt könyvelhetett el a megyei lobby, mert Szabolcs-
Szatmár-Bereg kiemelten támogatott státuszát – amely odáig leginkább egyedi, alkalmi
kedvezményeken keresztül valósult meg – sikerült normatív alapra helyeznie. Elérték ugyanis,

4
In.: Az Európai Unió Phare Kísérleti Program Alap sikeres projektjei Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
(1994-1996). Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökség, Nyíregyháza 1996. 7. old.

141
hogy az 1997-es, 1998-as és 1999-es állami költségvetési törvényekbe önálló pontként
bekerüljön az országos GDP-átlag 70%-át el nem érő megyék – ez a gyakorlatban Szabolcsot
és Nógrádot jelentette – területfejlesztési programjai végrehajtásának kiemelt támogatása a
decentralizált állami alapokból.

A megyefejlesztés legfontosabb vezető személyisége a megkérdezett megyei szereplők

egybehangzó véleménye szerint a Megyei Önkormányzat és a Területfejlesztési Tanács elnöke
volt. Az 1999 őszén elhunyt Zilahi József ezzel kapcsolatos érdemeit – a vezetési módszereit
ért számos bírálat ellenére – mindenki elismeri. Személyisége nagyban hozzájárult a sajátosan
“szabolcsi” területfejlesztési stratégia kialakításához, a megyei érdek pártérdekek fölé
helyezéséhez és egységes képviseletéhez.

A megyék többségéhez képest lényegesen nagyobb mennyiségű decentralizált forrás

felhasználására a Megyei Fejlesztési Tanács Magyarországon modellértékűnek tekinthető, az
Európai Unió regionális politikájának alapelveire épülő támogatási mechanizmust dolgozott
ki az évtized végére, amely lehetetlenné teszi a szubjektív alapú, ad hoc jellegű
forráselosztást. A tízféle, ágazati kezelésű decentralizált alapokból származó támogatásokat
egységesen, közös pályázati rendszerben hirdetik meg (forráskoordináció elve). A
pályázatokat a Megyei Területfejlesztési Koncepció prioritásrendszerének
figyelembevételével írják ki és értékelik (programozás elve). A pályázatok elbírálása során
előnyben részesítik azokat a fejlesztési terveket, amelyek több szereplő együttműködésével
valósulnának meg (partnerség) és amelyhez egyéb, nem decentralizált állami források is
igénybevehetők. Ugyanakkor minden pályázó számára előírták addicionális, saját források
bevonását is. A gazdasági vállalkozások pályázatainak elbírálásánál 1999-ig meghatározó
szerep jutott a Megyei Kereskedelmi és Iparkamara véleményének. A kistérségi társulások
véleménye is fontos az értékelésben, hiszen a térségüket érintő pályázatokat súlyozniuk kell
annak figyelembevételével, hogy mennyire illeszkednek a kistérségi területfejlesztési
koncepcióhoz, és mennyire széleskörű a várható hatásuk. A Megyei Mérnökkamara értékeli a
tervezett beruházások műszaki megvalósíthatóságát, az államigazgatás decentralizált szervei
vizsgálják a pályázók megbízhatóságát és a pályázatok pénzügyi realitását, a Megyei
Munkaügyi Központ pedig véleményezi a munkahelyteremtést vagy -megtartást célzó
pályázatokat (szubszidiaritás). A megyei szervezetek emellett mindent elkövetnek a
területfejlesztés által kínált lehetőségek nyilvánosságának biztosítása érdekében, aminek
köszönhetően a pályázás lehetősége és a pályázati rendszer már közismert a megye
önkormányzatai és vállalkozói között, s érdeklődésük – tőkeszegénységüknek köszönhetően –
hatalmas. Az elbírálásnál – a központi problémát jelentő munkanélküliségre tekintettel –
immár abszolút prioritást élvez a tervezett fejlesztés foglalkoztatás-bővítő hatása, ezt követi a
munkahelymegtartás lehetősége, harmadsorban pedig a beruházás technológia-korszerűsítő,
modernizációs jellege.

A támogatási rendszer működésében természetesen több probléma is mutatkozik. Az egyik,

hogy – noha az igények jelentősen meghaladták a rendelkezésre álló kereteket – a pályázatok
döntő részét támogatta a Tanács, ami a koncentráció elvének háttérbe szorulását, a
támogatások elaprózottságát mutatja. Ennek fő oka az volt, hogy nem akadtak a jelentkezők
között olyan nagybefefektetők, akik számára koncentrálni lehetett volna a forrásokat, másrészt
igyekeztek minél több vállalkozónak megadni a lehetőséget, még ha kis összeggel is. Nem
tekinthető ideálisnak a támogatások ágazati megoszlása sem, mert aránytalanul nagy részük
került az élelmiszergazdaságba. Ez jól mutatja a belső erőforrásokon nyugvó területfejlesztés
óriási korlátját ebben a megyében: a helyi lakosságnak mind tőkéje, mind ötlete rendkívül

142
kevés van az ipari és szolgáltató tevékenységek fejlesztéséhez. Számos esetben – az
önkormányzatok állami finanszírozásának elégtelensége miatt – az önkormányzati
alapintézmények (oktatás, szociális ellátás, egészségügy) működőképességének megőrzéséhez
kellett a Megyei Területfejlesztési Tanácsnak támogatást nyújtania az elvileg fejlesztési
célokat szolgáló összegekből.

A megyei decentralizált források elosztási gyakorlatának legsúlyosabb problémáját azonban

megyén kívül álló tényező jelentette. A területfejlesztési törvény ugyanis “nem, vagy csak
keretjelleggel alapozta meg a pénzügyi decentralizáció elveit és mechanizmusát, viszont
felhatalmazta a kormányt a rendszer szabályozására és működtetésére” (Pálné Kovács 1999,
184. old.). Ez a szabályozás pedig rendkívül szigorú: a decentralizációt végső soron
dekoncentrációvá silányítva gyakorlatilag keményen korlátozta a helyi adottságokhoz, sőt
magukhoz a területfejlesztési tervdokumentumokhoz való alkalmazkodás lehetőségét a
forráselosztásnál Szabolcs-Szatmár-Beregben is (Róka 1998). Előfordultak olyan esetek is,
hogy a megyének odaítélt támogatási keretet egyes minisztériumok nem, vagy csak
vonakodva, jelentős késéssel utalták át a Megyei Területfejlesztési Tanács részére.5

A problémákkal együtt is alapvetően sikeresnek ítélhető a Megyei Területfejlesztési Tanács

forráskihelyezési gyakorlata. Ennek segítségével ugyanis évente a támogatási összeg
többszörösét (1999-ben például közel ötszörösét) kitevő fejlesztést vállaltak a pályázók. A
viszonylag kis összegű decentralizált támogatások segítségével a megyei beruházók jelentős
nagyságú egyéb erőforrást is mozgósítani voltak képesek. Ennek figyelembevételével
szükséges megítélnünk az állami szerepvállalásnak a megye fejlődésében játszott szerepét.
Durva becslésünk szerint, noha a beruházási értéknek csak 12%-át tették ki a területfejlesztési
hatású állami források, ezek, illetve a normatív alapú szociálpolitikai, elsősorban lakásépítési
támogatások nélkül a beruházások harmada-fele nem valósult volna meg. Ez pedig már
akkora arány, amelyet – azzal együtt is, hogy a felhasználás gazdaságélénkítő hatása csekély
volt – érdemi hozzájárulásnak kell tekintenünk.

A “tervezett megyefejlesztés” legnagyobb hatású helyi szereplője – az eddigiekből kitűnően –

a Megyei Területfejlesztési Tanács, és munkaszervezete, a Megyei Fejlesztési Ügynökség volt
a 90-es évek második felében. Az Ügynökségen kívül jelentős területfejlesztő tevékenységet
fejtenek ki – elsősorban a pályáztatás kapcsán, illetve a vállalkozók információhoz juttatása
révén – a kamarák és a Megyei Munkaügyi Központ is. Az átmenet időszakában létrehozott, a
területfejlesztési szervezetektől elszigetelten működő megyei gazdaságfejlesztési intézmények
hatékonyságát gyengébbnek, fejlesztő tevékenységét kisebb súlyúnak ítélték meg a
megkérdezett megyei vezetők.

Szintén kevés eredményt hozott mindezidáig a gazdaságfejlesztés két, a közfigyelem

előterében álló eszköze: a vállalkozási övezetek és az ipari parkok. A megyei lobby
tevékenységének eredményeként az országban elsőként ebben a megyében, Záhonyban – a
szovjet utódállamok vasúti kapujában – és környékén hoztak létre vállalkozási övezetet. A
betelepülő vállalkozásokat komoly kedvezmények – vissza nem térítendő támogatások,
kamatmentes kölcsönök, kedvezményes hitelkonstrukciók, gyorsított amortizáció,
adókedvezmények – is várnák. A vállalkozási övezetet főleg a keleti kapcsolatokra alapozták
5
A költségvetési törvényben a megye számára elkülönített keret egy részét például többször is azzal tartották
vissza, hogy a Szabolcs-Szatmár-Beregben megvalósított központi beruházásaikkal már “letudták” ezt a
kötelezettségüket. Ilyen esetekben megint csak a megyei képviselők aktivitása segített, akik – parlamenti
funkcióikat is kihasználva – “figyelmeztették” az adott minisztériumot a törvény helyes értelmezésére...

143
és ajánlották ki a befektetők számára, ám ismét bebizonyosodott, hogy önmagában az
infrastruktúra és a sokféle kedvezmény nem elegendő a befektetőszerzéshez. Főként a keleti
piacok elhúzódó válsága meglehetősen nagy “csendet” eredményezett a vállalkozási övezet
körül. Hozzájárult azonban ehhez a jogszabályi háttér részleges tisztázatlansága, valamint az
tény is, hogy az Övezet területét túlságosan nagy méretben határozták meg, amelyen nem
lehetséges céltudatos, összpontosított infrastruktúra és üzleti szolgáltatás-fejlesztés (Laky
1999).

A pályázni kiválóan megtanult szabolcs-szatmár-beregi önkormányzatok igen aktívak voltak

az ipari parki cím elnyeréséért kiírt pályázatokon is: az első két kiírás során országosan a
legtöbb, 7 Szabolcs megyei település jutott ipari parki címhez. Ám a már a 80-as években is
kvázi ipari parkként működő mátészalkai területen kívül egyelőre csak a nyíregyháziba
sikerült komoly befektetőt találni.

Szabolcs-Szatmár-Bereg – mint az az eddigiekből kitűnt – az adott lehetőségekkel ügyesen

élve jól kihasználta, hogy a magyarországi területfejlesztési politikának az 1990-es évek
végéig a megye (NUTS-III) volt a központi, intézményrendszerében legjobban kiépített és
forrásokkal leginkább ellátott eleme (Pálné Kovács 1999). Sokkal kevésbé voltak azonban
eredményesek a Szabolcs megyei szereplők a NUTS-IV. és a NUTS-II. szintű intézmények
szervezésében. Ez a jövőre nézve különösen fontos problémát jelent, hiszen a regionális
politika legfontosabb területi egységeinek szerepét – miként az az Európai Unióban általános
– Magyarországon is egyre inkább a régiók (NUTS-II.) fogják átvenni (Horváth 1998, Szaló
1999), és várhatóan növekedni fog a kistérségek szerepe is, míg a megyék területfejlesztési
szerepe némileg mérséklődik.

Az eddigi megyei területfejlesztési stratégia továbbfolytatását azonban ennél is jobban

veszélyezteti néhány 1999-ben bekövetkezett változás. A területfejlesztési törvény 1999-es
módosítása, ugyanis jelentősen megváltoztatta a Megyei Területfejlesztési Tanács összetételét.
Ennek nyomán kikerültek a testületből a kamarák és a munkaügyi szervezetek képviselői, akik
– mint azt a korábbiakban bemutattuk – mással nehezen pótolható szakmai szerepet játszottak
a Tanács munkájában, illetve a decentralizált pályázati rendszer működtetésében. Jelentősen
sérült továbbá a decentralizáció, a szubszidiaritás és a szolidaritás elve azáltal, hogy míg eddig
a megye mind a 10 statisztikai kistérségének egy-egy képviselője jelen volt a döntések
meghozatalánál – így a térségek eltérő érdekeiből eredő konfliktusokban még a döntések előtt
konszenzust lehetett létrehozni –, addig mostantól már csak három, évenkénti rotációval
cserélődő kistérségi képviselő tagja a tanácsnak.

Végül, megváltozni látszik a területfejlesztés 1996-98 közötti gyakorlatának talán

legpozitívabb sajátossága, a területfejlesztési intézmények működésének politikamentessége.
A testületekben idáig jórészt szakmai érveken és kistérségi érdekütközéseken alapuló viták
után születtek a döntések. A törvénymódosítást követően azonban a Szabolcs-Szatmár-Bereg
Megyei Területfejlesztési Tanácsban a független kisgazdapárti földművelésügyi és
vidékfejlesztési minisztert a Független Kisgazdapárt megyei elnöke képviseli; az ágazati
minisztériumok szakmai képviselete megszűnt, helyettük – a Megyei Földművelésügyi
Hivatal és a Regionális Idegenforgalmi Bizottság képviseletében – helyi kormánypárti vezetők
kaptak mandátumot; a kistérségek pedig “jobbnak látták”, ha kormánypártokhoz közel álló

144
polgármestereket küldenek e fontos döntéshozó szervbe. E fejlemények jelentős változást
hozhatnak a Tanács döntéseinek prioritásaiban is.6

Egy sikeres alkalmazkodási stratégia: Nyíregyháza sajátos fejlődési útja

Nyíregyháza a megyétől lényegesen eltérő karakterű fejlődési utat járt be az átmenet

évtizedében: a válság hatásait jobban sikerült kivédenie, az időszak második felében pedig
néhány vonatkozásban dinamikus jegyeket is felmutatott (2. táblázat). Ezzel kapcsolatban
számos kérdés is felvetődik azonban. Mekkora szerepe volt a város fejlődésében a kedvezőbb
örökségnek s egyéb objektív adottságainak? Mekkora volt a helyi stratégiák mozgástere, és
hogyan sáfárkodtak a lehetőségekkel a helyi szereplők? Végül pedig, mennyire volt
meghatározó a megye, illetve a város helyzete a másik számára: lehetséges-e dinamika az
elmaradottságban?

A kérdések felvetése már csak azért is különösen indokolt, mert Nyíregyháza városképe, külső
arculatának megújulása rendkívül dinamikus fejlődés benyomását kelti a külső szemlélőben.
Az általunk elemzett adatok azonban nem utaltak olyan lendületes gazdasági fejlődésre, ami
“magától értetődően” egy ilyen feltűnő építészeti és városszerkezeti megújulást indukálna. Mi
állhat vajon a jelenség hátterében?

A megkérdezett megyei vezetők és városi polgárok valamennyien egyetértettek abban, hogy a

megyeszékhely az 1990-es években, ezen belül is különösen annak második felében
viszonylag sikeres fejlődési utat járt be, s állja a versenyt a hasonló nagyságrendű magyar
városokkal. Többen is kiemelték azonban ennek viszonylagosságát: azt, hogy a fejlődés
elsősorban Nyíregyháza korábbi önmagához képest volt jelentős, és legnagyobb mértékben az
– 1990 előtt számos tekintetben hiányzó – modern nagyvárosi infrastruktúra, szolgáltatások és
városias környezet kiépülésében érhető tetten.

Az eredmények elsődleges okaiként a többség néhány objektív adottság szerepét emelte ki.
Ezek között szerepel a város – környezetéhez képest – kedvező fekvése és jó elérhetősége: a
megyében az egyetlen nagyváros, amely elég távol van a szomszédos regionális központoktól
(Miskolc, Debrecen) ahhoz, hogy önálló hinterlandot alakíthasson ki, ugyanakkor elég közel
az ukrán, román, szlovák határ forgalmának “megállításához” a kereskedelem, illetve a
pénzügyi és egyéb szolgáltatások terén. Kiemelték továbbá néhány, a korábbi rendszerből
“örökölt” korszerű, s viszonylag jó piaci lehetőségű ipari (papír-, gumi-, dohány- stb.) vállalat
szerepét, valamint a felsőoktatás jelenlétét és a megye szellemi erőforrásainak koncentrációját,
és a minderre alapozódó, döntően tercier karakterű, a megyei átlagnál erőteljesebb gazdasági
aktivitást.

6
A vezető megyei személyiségekkel készített interjúk során az általában egybecsengő véleményekkel szemben a
Tanácsba delegált megyei kisgazda pártelnök két lényegi kérdésben is eltérő álláspontot fogalmazott meg. Ezek
egyike ágazati jellegű: a támogatások hangsúlyát ő – pártja álláspontjának megfelelően – az élelmiszergazdaságra
helyezné. Másrészt a forráskihelyezési gyakorlatban a térségileg kiegyensúlyozott, illetve alapvetően a városi
fejlesztések regionális kisugárzására alapozó elosztás helyett a megye legelmaradottabb térségeire, különösen a
falvak támogatására koncentrálna.

145
Mindezzel együtt, a megyéhez hasonlóan Nyíregyháza 1990-es évekbeli fejlődésében is
jelentős szerepet játszott a tudatosan kidolgozott, az adott körülményekhez alkalmazkodó, és
nagy aktivitással megvalósított helyi fejlesztési stratégia. A “főszereplő” ebben az esetben a
nyíregyházi önkormányzat volt. A városfejlesztési gyakorlat kiformálásában és
megvalósításában nagy szerepe volt a város jelenlegi polgármesterének, aki – miután 1985 és
1990 között is már a Városi Tanács elnöke volt – 1994 óta tölti be ezt a tisztet. Ugyanakkor a
90-es évek egészére jellemző volt a városi politikában a pártok közötti viszonylag jó
kapcsolat, ami jelentősen hozzájárult a testületi munka hatékonyságához, illetve gyors
reagálóképességéhez.

Az önkormányzati stratégia – amelynek létezését minden interjúalanyunk érzékelte – két

pillérre támaszkodott. Az egyik ilyen kulcselem a helyi vállalkozók támogatása, a kedvező
gazdasági klíma megteremtése, a másik pedig a város hangsúlyozottan látványos
modernizálása, átépítése volt – minél szélesebb körű nyilvánosság és társadalmi részvétel
mellett.

Az önkormányzat a város adottságait reálisan felmérve kereskedővárosként határozta meg

Nyíregyházát, s ehhez igazította saját gyakorlati tevékenységét is. Ezt indokolta, hogy hasonló
nagyságrendű másik város híján már évtizedek óta gyakorlatilag a fél megye itt szerezte be a
nagyobb értékű fogyasztási cikkeket (Beluszky 1974). A nyíregyházi kereskedelem
fogyasztópiacát 1990 után tovább növelte az ukrajnai és romániai “bevásárlóturisták” áradata
is. További piacbővülést tett lehetővé az önkormányzat azzal, hogy felvállalta az óriási
KGST-piac létezését a városban. Ez ugyanis újabb vásárlókat vonzott Nyíregyházára, akik –
az árujukon túladó külföldiekkel együtt – ismét csak a helyi kiskereskedőknél költötték el
pénzük nagy részét. Mindezek együttes hatásaként egészen 1998-ig igen tág tér nyílt a
kereskedelmi cégek számára.

A helyi társadalom energiáinak a városfejlesztés szolgálatába való állítása is érdekében a

városvezetés – a korábbi, “elmaradott”, “támogatásra szoruló” város-képpel szemben – azt
igyekezett tudatosítani, hogy Nyíregyháza fejlődik, s hogy a további fejlődés érdekében a
külső befektetők mellett partnerként számítanak minden városlakóra is. Mindezt folyamatosan
kommunikálják a helyi és országos sajtóban is. Kiemelt önkormányzati támogatást kapnak a
helyi civil szervezetek, és sokat fordít a város a köztisztaságra, a parkok gondozására is, ami
szintén közérzet- és életminőség-javító hatású. A 90-es évek második felében olyan
állatparkot alakítottak ki a városban, ami rövid idő alatt az ország második leglátogatottabb
ilyen intézményévé vált. Míg másutt bezárták a művelődési házakat, Nyíregyházán bővítették
számukat a 90-es évek folyamán. A város korábbi elhanyagolt, mocsaras belterületi részén
pihenőparkot létesítettek. Közhasznú társaságot hoztak létre Nyíregyháza tradicionális
rekreációs területének a fejlesztésére, ahol fokozatosan a városlakókat és a turistákat egyaránt
kiszolgáló pihenőcentrumot alakítanak ki (szálloda, panziók, vendéglátóhelyek, gyógyvizű
termálfürdő, tavi szabadstand, állatkert, parkerdő, az ország második legnagyobb szabadtéri
múzeuma stb.). A város külső megítélésének javításához is hozzájárul, egyúttal a tudatos,
hosszútávú városmarketing központi elemét képezi a pezsgő kulturális élet megteremtésére
irányuló, kiemelt költségvetési támogatást is élvező önkormányzati törekvés. Igyekeznek
minél több országos vagy nemzetközi jelentőségű sport- és kulturális, illetve tudományos
rendezvényt Nyíregyházára hozni. Rendszeres helyi kulturális események és üzleti kiállítások,

146
vásárok helyszínévé is vált a város. Maga a polgármesteri hivatal pedig – az országban
másodikként – megszerezte az ISO 9001-es minőségi tanúsítványt.

Mindennek kettős haszna is van a város imázsa szempontjából. Egyrészt a korábbi képpel – “a
sötét Szabolcs jellegtelen fővárosa” – szemben nemcsak dinamikus, hanem egyúttal a
minőségre is igényes, kultúr-városként mutatja meg Nyíregyházát, hiszen a kulturális
rendezvények felkeltik az országos média érdeklődését is, így a direkt promóciónál jóval
nagyobb hatású közvetett reklámként szolgálnak. Ezek kapcsán ugyanakkor sokan látogatnak
Nyíregyházára és szembesülnek itt a város dinamikus arculatával. A lakossági közérzet és
város-imázs javításának kísérlete meglehetősen eredményesnek tűnik: a városi vezetéssel való
elégedettség a helyi közvélemény-kutatások szerint igen magas. Általános véleményként
terjedt el a megye tágabb környezetében az is, hogy Nyíregyháza fejlődése lényegesen
gyorsabb volt, mint a hasonló adottságú kelet-magyarországi városoké.

A megkérdezett megyei vezetők többsége, köztük Nyíregyháza polgármestere is tisztában van

azzal, hogy – miként azt az objektív gazdasági-pénzügyi mutatók, pl. a lakossági jövedelmek
vagy az önkormányzati bevételek nagysága is mutatta – az arculat jobban fejlődik, mint maga
a város, a dinamika látványosabb, mint amekkora valójában. A pozitív imázst azonban
mindenképpen fontosnak tartják, hiszen ez hozzájárulhat a külföldi és hazai befektetők
érdeklődésének felkeltéséhez, a gazdasági fejlődés megindulásához is.

A várospolitika megvalósításának és finanszírozásának legfontosabb eszköze az a

következetes önkormányzati ingatlanpolitika volt, amelynek kezdete még a 80-as évek
közepére nyúlik vissza.. A belvárosra vonatkozóan érvényben volt építési tilalmat 1987-től
oldották föl fokozatosan. A központi belterület peremén új, kertvárosias beépítésre alkalmas
lakóterületeket jelöltek ki. A rendszerváltás időszakában a belvárosban, illetve a város
terjeszkedésének kijelölt helyein olcsón, igen sok ingatlant vásárolt az önkormányzat. A
kilencvenes évek első felében pedig néhány beruházással új, gazdasági tevékenységre
kiválóan alkalmas telephelyeket tártak fel.

Mindennek akkor lett igazán nagy jelentősége, amikor a 90-es években a tőke elkezdett
érdeklődni a város iránt. Az “első fecskék” a pénzügyi szektor képviselői voltak, akik előbb
csak szórványosan, majd az évtized közepén egyre-másra nyitották meg fiókjaikat a városban.
Idetelepülésük nemcsak a bankfiókok számának gyors növekedését eredményezte, hanem a
városközpont építészeti megújulása is megindult. A szintén viszonylag korán megjelenő nagy,
multinacionális társaságokhoz tartozó benzinkutak, és a bankfiókokhoz hasonló számban
elterjedő gépkocsi-márkakereskedések pedig a város bevezető útjait modernizálták. A
megtollasodó helyi kisvállalkozások is egyre több új, igényes üzletet, vendéglátóhelyet, kisebb
ipari telephelyet nyitottak. A szomszédos országokból érkezett vendégekre, illetve az üzleti és
konferenciaturizmusra alapozva az évtized során tucatnyi kisebb-nagyobb panzió is épült a
városban. 1995-96-ban kísérletképpen üzletet nyitott egy-egy élelmiszerkereskedelmi, illetve
gyorséttermi lánc is. Mindez mozgalmassá, színessé tette a városképet, a “city” pedig – jórészt
vállalkozói tőkéből – szinte teljesen megújult a 90-es évek végére.

147
A leglátványosabb változás azonban 1997 végétől indult meg: a nemzetközi áruházláncok
ekkortól keresték meg a városházát üzletnyitási szándékkal. Az önkormányzat pedig
felkészülten, a korábbi ingatlanvásárlások eredményeként forgalomképes telkekkel, és – a
budapesti áruházépítések tapasztalatait elemezve – határozott tárgyalási stratégiával fogadta
őket annak érdekében, hogy e beruházásokat minél nagyobb részben a város hasznára
fordíthassák. Előírták számukra a rendezési tervek betartását, sőt megkísérelték még az
áruházak építészeti arculatának befolyásolását is. Az építési területeket piaci árakon
értékesítették számukra, és – mondván, hogy a helyi kiskereskedőknek támasztanak
konkurenciát – semmiféle különleges kedvezménnyel nem támogatták őket. A létesítendő
áruház környezetében pedig olyan járulékos beruházásokat (útépítés, csomópont-építés,
világítás-korszerűsítés, kerékpárút-építés, szennyvíz- és csapadékcsatorna-építés, zöldterület-
létesítés, óvodaépítés) írtak elő számukra, amelyek amúgy a város kasszáját terhelték volna.
Ilyen módon két és fél év alatt mintegy 1,5 Md Ft-nyi beruházás valósult meg a város
területén. Az áruházláncok képviselőit tárgyalóasztalhoz ültették a helyi és környékbeli
termelőkkel, aminek nyomán több országos beszállítói kapcsolat is létrejött. Az önkormányzat
majd mindegyik esetben elérte azt, hogy a létesítményt nyíregyházi beruházó építse fel, vagy
legalább helyi alvállalkozók működjenek közre a kivitelezésnél. Mindezeknek köszönhetően
az önkormányzati politika valódi gazdaságfejlesztő tényezővé tudta tenni az önmagában
minimális dinamizáló hatású kereskedelmi tőkét. Ugyanakkor – az előzetes félelmekkel
szemben – a korábbi években megizmosodott helyi kereskedők többsége rugalmasan
alkalmazkodni volt képes az új helyzethez.

Teljesen más az önkormányzati stratégia a termelő célú zöldmezős beruházásokkal

kapcsolatban. A foglalkoztatási helyzet javítását, egyúttal az élénk gazdasági növekedés
beindítását ugyanis – a sikeres dunántúli példák alapján – itt is a külföldi tőke zöldmezős ipari
beruházásai segítségével vélték leginkább előmozdíthatónak. Ennek érdekében a 90-es évek
második felében szinte minden hazai, és jelentősebb európai vásáron, illetve üzleti
konferencián képviseltették magukat, többféle promóciós anyagot készítettek, tapasztalatokat
cseréltek a legdinamikusabban fejlődő magyarországi megyeszékhelyek önkormányzati
vezetőivel, s megkerestek több, magyarországi érdekeltséggel rendelkező multinacionális
céget, ám e lépések egyike sem vezetett eredményre. 1997-ben aztán megragadták az ipari
parki pályázatban rejlő lehetőséget is, és az elsők között nyerték el a címet. Ezt követően a
városvezetés – a beruházást feleslegesnek tartó városházi ellenzék tiltakozása ellenére –
pályázati forrásokból és jelentős saját erő igénybevételével elkészíttette a park rendezési tervét
és teljes infrastruktúráját. Végül ez a tényező bizonyult döntőnek: az elektronikai részegység-
gyártásának bővítéséhez új telephelyet kereső multinacionális Flextronics konszern elsősorban
azért választotta ki Nyíregyházát 18 M dolláros, három éven belül háromezer munkahelyet
teremtő beruházásához mintegy tucatnyi magyar város közül, mert itt talált megfelelő
körülményeket ahhoz, hogy azonnal elkezdhesse az építkezést. A város hatékony döntés-
előkészítési és döntéshozási mechanizmusa is hozzájárult ahhoz, hogy az első
kapcsolatfelvételtől számított 5 héten belül aláírhatták a szerződést. A megye számára is
áttörést jelentő befektető megszerzésében tehát tételesen is bizonyítható az önkormányzati
stratégia meghatározó gazdaságfejlesztő szerepe. A városvezetés ugyanakkor jelentős
kockázatot is vállalt, hiszen – az áruházláncoktól eltérően – szinte minden lehetséges
kedvezményt megadott a befektetőnek: az ipari park felét kitevő, mintegy 500 M Ft-os
területet jelképes, 10 M Ft-os összegért adta a Flextronics tulajdonába, emellett 4 évi teljes
helyiadó-mentességet is biztosít számára.

148
 2. táblázat Nyíregyháza fejlõdésének néhány adata 1990-1998

Nyíregy- A me- Hely* Nyíregy- A me- Hely* Nyíregy- A me- Hely*

háza gyeszék háza gyeszék háza gyeszék-
-helyek -helyek helyek
átla- átla- átla-
gának gának gának %-
%-ában %-ában ában
1990 1994 1998
Öregedési index (a 14 év alattiak a 155,3 127 2. 129,0 128 2. 111,7 129 1.
60 év fölöttiek %-ában)
Aktív korúak (18-59 évesek) 57,6 99 15. 60,4 100 8. 62,5 101 7.
aránya az állandó népességbõl, %
Érettségivel rendelkezõk a 18 éves 39,4 96 13. -- -- -- -- -- --
és idõsebb népességbõl, %
Felsõfokú végzettséggel 14,9 100 10. -- -- -- -- -- --
rendelkezõk a 25 éves és idõsebb
népességbõl, %
Adófizetõk aránya az állandó 45,3 94 17. 41,8 90 15. 41,6 90 15.
népességbõl, %
Egy állandó lakosra jutó 74 87 17. 147 86 16. 221 83 18.
adóköteles jövedelem, ezer Ft
Regisztrált munkanélküliek a 18- 1,7 126 5. 9,5 133 2. 6,4 115 4.
59 éves korú népességbõl, %
Nem jogi személyiségû gazdasági 105 100 9. 189 109 7. 222 117 4.
társaságok száma 10 ezer lakosra
Egyéni vállalkozások száma 10 637 89 14. 897 95 12. 653 111 3.
ezer lakosra
Közületitelefon-fõvonalak száma 18,7 50 18. 35,0 76 17. 42,4 78 16.
ezer lakosra
Kiskereskedelmi üzletek száma 2,9 99 11. 17,8 91 12. 21,8 125 1.
ezer lakosra
Személygépkocsi-márkakeres- -- -- -- 1,0 64 17. 2,0 104 8.
kedések száma 10 ezer lakosra
Bankfiókok száma 10 ezer lakosra -- -- -- -- -- -- 2,0 100 9.
Személygépkocsik száma ezer 218 96 11. 254 101 10. 270 107 5.
lakosra
Lakástelefon-fõvonalak száma 229 73 16. 300 62 17. 749 96 15.
ezer lakásra
Az év folyamán épített lakások 71 152 2. 56 266 1. 38 191 2.
száma 10 ezer lakosra
Szennyvízcsatorna-hálózatba 60,5 83 16. 64,7 87 16. 70,6 93 14.
kapcsolt lakások aránya, %
Kábeltévé-hálózatba kapcsolt -- -- -- -- -- -- 67,9 102 9.
lakások aránya, %
Egy lakosra jutó zöldterület, m2 45,4 112 6. 46,9 121 5. 53,2 130 5.
Többlakásos társasházak átlagos -- -- -- -- -- -- 47 105 7.
négyzetméterára, ezer Ft

*A 18 megyeszékhely rangsorában

149
Magyarországon a megyeszékhelyek szinte valamennyien autonóm, térségüktől független
fejlődési utat választottak a 90-es években. Nyíregyháza azonban e tekintetben is kivétel. A
megyeszékhely vezetése növekedési pólusként képzeli el a várost, amelynek központi szerepet
kell vállalnia a megye fejlesztésében, sőt adott esetben közvetítenie is kell a megye térségei,
települései között. “Soha nem lehet az a célunk, hogy a megye ellen fejlődjünk, éppen
ellenkezőleg. Lehet, hogy ez ideig-óráig hátrányt jelent a város számára, de hosszú távon
mégis megtérül” – nyilatkozta a város polgármestere7. Így annak ellenére, hogy a 90-es évek
mindhárom választási ciklusában eltérő politikai színezetű volt a megye és a város vezetése,
Nyíregyháza végig aktív résztvevője volt a megyei területfejlesztési tevékenységnek.

Mindent egybevetve azonban Nyíregyháza stabilitása, illetve látványos modernizációja

szigetszerű jelenség volt a lemaradó Szabolcs-Szatmár-Bereg megye “tengerében”.
Mindemellett a város fejlődésének gazdasági alapjai is gyengék és sebezhetőek még, így
egyelőre nem biztosított a dinamika legfontosabb feltétele, a helyi jövedelmek tartós
növekedése (Enyedi 1996). Az átmeneti évtized utolsó két-három évének folyamatai azonban
arra utalnak, hogy a városnak megvannak az esélyei a helyi gazdaság sikeres fejlődési pályára
állításához. Amennyiben ez a forgatókönyv valósul meg, akkor a dinamikus Nyíregyháza
valóban fontos szerepet játszhat megyéje elmaradottságának fokozatos mérséklésében.

3. Összefoglaló következtetések

A korábbi évtizedekben is a magyarországi átlagnál jóval fejletlenebb Szabolcs-Szatmár-

Bereg megyében az országosnál is sokkal súlyosabb válság alakult ki az átmenet során. Ennek
fő oka a lakosság rendkívül alacsony gazdasági aktivitása, ami demográfiai, társadalmi és
gazdaságszerkezeti tényezők egymást erősítő hatásaként alakult ki. A 90-es évek közepétől a
visszaesés lassan megállt, majd 1997 végétől lassú fejlődés váltotta fel. Ez azonban csak arra
volt elegendő, hogy a közvetlenül előtte álló térségektől való távolsága ne növekedjen tovább,
az ország dinamizálódó központi és nyugati megyéitől viszont egyre jobban lemarad.
Gazdaságszerkezete ugyan kedvező irányban mozdult el, legfontosabb társadalmi problémái –
a humán erőforrások gyengesége és a részben ezzel összefüggő foglalkoztatási válság –
azonban nem enyhültek: Szabolcs-Szatmár-Bereg továbbra is a szélsőségek megyéje maradt a
magyar térszerkezetben. A tartós és intenzív gazdasági dinamika kialakulásának, s ezáltal a
megye helyzete javulásának legfőbb gátja a belső tőkehiány és a mindeddig rendkívül
alacsonynak bizonyult tőkevonzó képesség.

A megyei lakosság az átmenet okozta súlyos feszültségek hatásainak enyhítése érdekében

elsősorban az állam kínálta lehetőségek felé fordult, ami döntően korábbi szegénységéből,
illetve az egyéb lehetőségek korlátozottságából fakadt, de a megye korábbi hagyományainak is
megfelelő reakció volt az átmenet kihívásaira. Az alkalmazkodásnak több jellegzetes helyi
módszere is kialakult, mint pl. a rokkanttá nyilváníttatás, a foglalkoztatási, lakásépítési és
egyéb szociálpolitikai támogatások nagymértékű kihasználása. Egyes társadalmi csoportok
helyzetén javított valamelyest a feketegazdaságba való bekapcsolódás is.

7
In: Futár (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hetilap), 1999. december 23. 13. old.

150
A megye fejlesztésében is másoknál jóval nagyobb szerephez jutottak a központi források,
aminek egyik legfontosabb tényezője az volt, hogy az itteni vezetők összefogásának és
aktivitásának, illetve gyors reagálásának és jó stratégiájának köszönhetően Szabolcs-Szatmár-
Bereg az állami támogatások megszerzésében és kihasználásában más megyéknél
gyorsabbnak és hatékonyabbnak bizonyult. Az állami segítség azonban így sem volt elegendő
a helyi gazdaság dinamizálásához, a központilag túlszabályozott, meghatározó részben a
lakossági infrastruktúrára és az élelmiszergazdaságra koncentráló felhasználásuk pedig nem
volt kellően hatékony. Ezzel együtt a regionális politika jelentőségét korán felismerő és a
benne rejlő lehetőségeket kihasználó helyi gazdaságfejlesztési stratégia – jelentős részben a
területfejlesztési intézményrendszer Magyarországon példaértékűnek tekinthető kialakítása és
működtetése révén – kismértékben csökkenteni volt képes a hanyatlás ütemét-mértékét, és
tompította a szociális feszültségeket.

Szabolcs-Szatmár-Bereg már a rendszerváltás előtt is Magyarország egyik legdifferenciáltabb

megyéje volt, s ez a jellegzetessége az átmenet folyamán tovább erősödött. A belső
különbségek legfontosabb összetevője a centrum-periféria dichotómia maradt: a
megyeszékhely Nyíregyháza sajátos, a megye egészéhez képest lényegesen sikeresebb utat járt
be az 1990-es években. Jelentős részben a város önkormányzata által generált, látványos
gyarapodása a sikeres fejlődés szubjektív érzetét kelti a helyi lakosságban és a külső
szemlélőben egyaránt. Ezt az objektív adatok még nem mindenben támasztják alá –
legkevésbé épp a helyi gazdaság jövedelemtermelő-képességét illetően –, helyzetében
azonban benne rejlik a jövőbeni átfogó dinamika lehetősége is.

Kutatásunk azt igazolta, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nyíregyháza fejlődése, a

megváltozott politikai-gazdasági környezethez való alkalmazkodás helyi stratégiái sajátos,
több vonatkozásban egyedülálló típust képviselnek a magyarországi átmenetben. Ilyen
speciális vonás többek között a feketegazdaság nagyobb szerepe, a rokkantnyugdíjazás és a
mezőgazdasági kistermelés tömegessége, a lakásépítési támogatások kihasználásán alapuló
kiugró lakossági beruházási tevékenység, a megyei politikai vezetők pártszempontokat is
háttérbe szorító összefogása és területfejlesztő aktivitása, a korszerű és lehetőségeihez képest
sikeres megyei területfejlesztési, illetve nyíregyházi városfejlesztési tevékenység, a
megyeszékhely és a megye harmonikus együttműködése. A szabolcs-szatmár-beregi modell
legfontosabb általános sajátossága az átmenetben azonban mégis az állami (területfejlesztési
és szociálpolitikai) források, illetve a megyefejlesztés folyamatában a "tervezett fejlődés"
programját megvalósító helyi politikai elit kiemelkedő szerepe volt.

Hivatkozások

Beluszky P. 1974 Nyíregyháza vonzáskörzete. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Berényi I. szerk. 1998 A településhálózat változása az 1990-es években Magyarországon, különös tekintettel a
nagyvárosokra és az Európai Unió politikájára. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest.
Diczházi B. 1997 Külföldi tőkebefektetések hatása a regionális gazdaságra. Tér és Társadalom, 2. 67-79. old.
Enyedi Gy. 1996 Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet időszakában. Hilscher Rezső
Szociálpolitikai Egyesület, Bp. 1996.

151
Hajnal B. 1998 Régió, megye, kistérség. In: Boros László (szerk.): Észak- és Kelet-Magyarországi Földrajzi
Évkönyv 5. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Intézet, Nyíregyháza. 67-71. old.
Horváth G. K. – Kovách I. 1999 A fekete gazdaság (olajkereskedelem és KGST-piac) és vállalkozói Kelet-
Magyarországon. Szociológiai Szemle, 3. 28-53. old.
Horváth Gy. 1998 Európai regionális politika. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs.
Hrubi L. 1998 A gazdasági térszerkezet változásai Magyarországon. Kézirat. MTA RKK, Pécs.
Kiss J. 1997 A hazai területfejlesztési gyakorlat néhány kulcsproblémájáról. Tér és Társadalom, 3. 73-78. old.
Kiss J. 1998 Az ágazati gazdaságszerkezet szerepe a regionális differenciálódásban Magyarországon. Tér és
Társadalom, 1-2. 138-162. old.
Laky I. 1999 A vállalkozási övezetek jövője. Falu Város Régió, 1-2. 27-29. old.
Nemes Nagy J. 1997 A magyar regionális fejlődés alapvonásai és a mai térszerkezet. Kézirat. ELTE Regionális
Földrajzi Tanszék, Budapest.
Nemes Nagy J. 1998 A földrajzi helyzet szerepe a regionális tagoltságban. In: Munkaerőpiac és regionalitás az
átmenet időszakában. MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest.
147-167. old.
Nemes Nagy J. 1999a Elágazó növekedési pályák az ezredvégi Magyarországon. In: Nemes Nagy József
(szerk.): Helyek, terek, régiók. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék, Budapest. 65-86. old.
Nemes Nagy J. 1999b A közvetlen és közvetett területfejlesztési támogatásokkal megvalósult beruházások
területi hatásvizsgálata. Kutatási zárójelentés. Kézirat. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék, Budapest.
Pálné Kovács I. 1999 Regionális politika és közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs.
Rechnitzer J. 1998 Az átmenet a területi gazdaságban és a siker. In: Munkaerőpiac és regionalitás az átmenet
időszakában. MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest. 113-145.
Rechnitzer J. szerk. 1998 A privatizáció regionális összefüggései. ÁPV Rt.–Kulturtrade, Budapest.
Róka L. 1998 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jövőképe. Falu Város Régió, 3-4. 15-17. old.
Szaló P. 1999 A területfejlesztés intézményrendszerének kiépítése és jövőbeni feladatai. Magyar Közigazgatás,
1-2. 8-17. old.

152
 M 1. táblázat. A megye fejlődésének néhány adata 1962-1990

A me- A me-
Helye a Helye a
Szabolcs- gyei Szabolcs- gyei
20 20
Szatmár- adat a Szatmár- adat a
megye megye
Bereg vidéki Bereg vidéki
rangso- rangso-
megye átlag %- megye átlag %-
rában rában
ában ában
1962 1990
A városi jogállású településeken élők aránya, % 10,6 38 19. 38,3 74 19.
a
A 0-14 éves népesség aránya, % 32,7 123 1. 23,5 114 1.
a
A 60 évnél idősebbek aránya, % 11,4 85 19. 16,7 90 18.
a
Öregedési index (a 14 év alattiak a 60 év fölöttiek %-ában) 286,7 145 1. 141 126 1.
Ezer lakosra jutó élveszületések száma 19,2 137 1. 14,8 117 1.
Ezer lakosra jutó halálozások száma 10,6 97 12. 12,6 90 16.
Természetes szaporodás, ‰ 9,6 310 1. 2,1 -191 1.
Vándorlási egyenleg, ‰ -17,7 492 20. -8,0 571 20.
Aktív keresők aránya a lakónépességből, % 42,7a 93 18. 37,6 87 20.
a
Mezőgazdasági aktív keresők aránya, % 67,2 140 1. 22,1 120 5.
a
Ipari-építőipari aktív keresők aránya, % 15,2 55 20. 33,9 88 17.
a
Szolgáltatási aktív keresők aránya, % 17,7 72 20. 43,9 102 9.
Egy lakosra jutó ipari bruttó termelési érték 1998-as áron,
ezer Ft 86b 29 19. 567 79 16.
Közüzemi vízhálózatba bekötött lakások aránya, % 2,3a 22 20. 76,4 94 17.
Egy lakosra jutó havi háztartási villamosenergia-fogyasztás,
kWh 1,7 52 20. 68,2 95 12.
10 ezer lakosra jutó épített lakások száma 45,8 87 14. 56 125 2.
Száz lakásra jutó lakosok száma 406a 111 1. 303 110 1.
Dolgozó orvosok száma 10 ezer lakosra 7,8 65 20. 19,2 74 19.
Kórházi ágyak száma 10 ezer lakosra 22,9 65 19. 84,1 94 15.
A kiskereskedelmi és vendéglátó üzletek éves forgalma egy
lakosra, Ft 4514 76 20. 81423 84 18.
Személygépkocsik száma ezer lakosra 3,3c 52 20. 130 74 20.
Bekapcsolt telefon-fővonalak száma ezer lakosra 9,4c 65 19. 32,6 51 20.
Érettségivel rendelkezők aránya a 18 éves és idősebb
népességből, % 4,3a 68 20. 21,4 85 20.
Felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 25 éves és
idősebb népességből, % 1,2a 69 20. 6,7 85 19.

a: 1960. jan. 1. b: 1963. évi adat c: 1964. dec. 31.

Forrás: KSH-kiadványok

153
 M 2. táblázat. A demográfiai viszonyok és a népesség gazdasági aktivitása 1990-1998

A me- A me- A me-

Helye a Helye a Helye a
Szabolcs- gyei Szabolcs- gyei Szabolcs- gyei
20 20 20
Szatmár- adat a Szatmár- adat a Szatmár- adat a
megye megye megye
Bereg vidéki Bereg vidéki Bereg vidéki
rangso- rangso- rangso-
megye átlag %- megye átlag %- megye átlag %-
rában rában rában
ában ában ában
1990 1994 1998
Aktív keresők aránya a lakóné-
87 26,5a 77 -- -- --
pességből, % 37,6 20. 20.
Adófizetők aránya az állandó
népességből, % 39,1 89 19. 32,0 80 20. 32,3 80 20.
A 0-14 éves népesség aránya, %
23,5 114 1. 21,5 113 1. 20,9 116 1.
A 60 évnél idősebb népesség
aránya, % 16,7 90 18. 17,1 91 20. 17,2 90 20.
Öregedési index (a 14 év alattiak a
60 év fölöttiek %-ában) 140,7 126 1. 125,7 125 1. 121,6 130 1.
Eltartott népesség rátája (a 15 év
alattiak és a 64 év fölöttiek a 15-64 --
évesek %-ában) 54,7 107 1. 50,7 106 50,3 107 1.
Ezer lakosra jutó élveszületések
száma 14,8 117 1. 13,9 118 1. 12,8 128 1.
Ezer lakosra jutó halálozások
száma 12,6 90 16. 13,8 98 14. 12,7 92 17.
Természetes szaporodás, ‰
2,1 -191 1. 0,1 -3 1. 0,1 -3 1.
Vándorlási egyenleg, ‰
-8,0 571 20. -5,4 -528 20. -0,9 -60 14.
Magukat cigány nemzetiségűnek
272 -- -- -- -- -- --
vallók aránya, % 4,4 1.
Regisztrált munkanélküliségi ráta
az év végén, % 4,5 214 1. 18,5 159 1. 18,1 165 2.
Nyugellátásban részesülők aránya
a lakónépességből, % 22,6 95 18. 30,7 108 4. 33,6 106 5.
Rokkantnyugdíjasok száma ezer
b
lakosra 67 129 3. 100 141 1. 108 138 1.
Öregségi nyugdíjasok száma ezer
b
lakosra 93 70 20. 103 70 20. 107 68 20.
Egyéb nyugdíjasok és járadékosok
-- -- -- -- -- -- 149
száma ezer lakosra 113 1.
A központi államigazgatási szer-
-- -- -- -- -- --
veknél foglalkoztatottak aránya, ‰ 34 146 3.

--: nincs adat a: 1996. ápr. 1 b: 1995. ápr. 30

Forrás: KSH-kiadványok

154
 M. 3. táblázat. Az infrastuktúra fejlődése a megyében 1990-1998

A me- A me- A me-

Helye a Helye a Helye a
Szabolcs- gyei Szabolcs- gyei Szabolcs- gyei
20 20 20
Szatmár- adat a Szatmár- adat a Szatmár- adat a
megye megye megye
Bereg vidéki Bereg vidéki Bereg vidéki
rangso- rangso- rangso-
megye átlag %- megye átlag %- megye átlag %-
rában rában rában
ában ában ában
1990 1994 1998
Közüzemi vízhálózatba bekötött
lakások aránya, % 76,4 94 17. 81,0 94 17. 84,3 94 17.
Szennyvízcsatorna-hálózatba
bekötött lakások aránya, % 18,0 68 19. 20,5 65 18. 25,5 70 18.
Vezetékesgáz-fogyasztók száma a
lakásállomány %-ában 15,6 49 18. 45,7 96 11. 57,8 95 12.
Lakástelefon-fővonalak száma
ezer lakásra 59 49 20. 183 64 18. 555 83 19.
2
1000 km -re jutó gyorsforgalmi út,
km 0 0 10-20. 0 0 10-20. 0 0 10-20.
2
1000 km -re jutó gyorsforgalmi és
főút, km 63 87 15. 63 86 15. 63 84 16.
Benzinkutak száma 100 ezer
lakosra 3,3 70 20. 18,2 85 17. 13,5 67 18.

Forrás: KSH-kiadványok

155
156
 A kutatás során felhasznált tanulmányok

Adam, K. 1988 Stadtökologie in Stichworten, Verlag Ferdinand Hirt, Braunschweig

Amin, A. 1994 Post-Fordism: Models, Fantasies and Phantoms of Transition. In: Amin, A. (ed.). Post-Fordism,
a Reader, Blackwell, Oxford UK and Cambridge USA.
Amin, A. 1999 An Institutional Perspective on Regional Economic Development, “International Journal of
Urban and Regional Research”, volume 23, number 2, Blackwell Publishers, Oxford and Boston.
Amin, A. and Thrift, N. 1994 Living in the Global. In: Amin, A. and N. Thrift (eds.). Globalisation, Institutions
and Regional Development in Europe, Oxford University Press.
Barrell, R. and Holland, D. 2000 Foreign Direct Investment and Enterprise Restructuring in Central Europe,
“Economics of Transition”, Volume 8 (2), pp. 477-504.
Beluszky P. 1974 Nyíregyháza vonzáskörzete. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Beluszky P. 1999 Magyarország településföldrajza, Dialóg Campus, Pécs
Beluszky P., Győri R. 1999 A magyarországi városhálózat és az EU-csatlakozás “Tér és Társadalom” No. 1-2,
pp. 1-30
Berend T. I., Ránki Gy. 1974 Az Osztrák-Magyar Monarchia gazdasági fejlődésének néhány kérdése. In.:
Berend, T. I., Ránki, Gy.: Gazdaság és Társadalom, Megvető: Budapest.
Berend T. I., Szuhay M. 1989 A tökés gazdaság története Magyarországon 1848-1944, Tankönyvkiadó.
Budapest.
Berényi I. szerk. 1998 A településhálózat változása az 1990-es években Magyarországon, különös tekintettel a
nagyvárosokra és az Európai Unió politikájára. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest.
Berg, L. van den et al. 1982 Urban Europe: A study of growth and decline, Oxford, University Press
Boissevain J. ed. 1996 Coping with tourists. European reactions to mass tourism. Berghahn Books: Oxford
Borgó J. 1999: Csúcstechnika a Naszály lábánál. “Váci Híd” 8-10. sz.,
Borgó J. 1999: Korszerű technológia, megkímélt környezet. “Váci Híd” 8-10. sz.
Bourdieu, P. 1978 Rekonverziós stratégiák. In: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Gondolat:
Budapest, pp. 350-378.
Bourdieu, P. 1997 Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Angelusz R. szerk.: A társadalmi
rétegződés komponensei. Új Mandátum: Budapest, pp. 156-177.
Cloke, P. – N. Thrift 1990 Class and Change in Rural Britain. In: T. Marsden – P. Lowe – S. Whatmore eds.:
Rural Restructuring. David Fulton: London, pp. 165-181.
Cooke, P. – K. Morgan 1994 Growth Regions under Duress: Renewal Strategies in Baden Württemberg and
Emilia-Romagna. In: A. Amin – N. Thrift eds: Globalization, institutions, and regional development in Europe.
Oxford: OUP, pp. 91-117.
Cooke, Ph. 1995 Introduction, In: Cooke, Ph. The Rise of the Rustbelt,, UCL Press, University College, London.
Cossentino, F. 1996 The Need for a New Regulatory and Institutional Order. In: Cossentino, F., Pyke, F. and
Sengenberger, W. (eds.). Local and Regional Response to Global Pressure: the Case of Italy and its Industrial
Districts, IILS, Geneva.
Cossentino, F., Pyke, F. and Sengenberger, W. eds. 1996 Local and Regional Response to Global Pressure:
the Case of Italy and its Industrial Districts, IILS, Geneva.
Csáki, Gy., M. Sass and A. Szalavetz. 1996 Reinforcing the Modernisation Role of Foreign Direct Investment
in Hungary, In: Csáki. Gy., G. Fóti and D. Mayes (eds.). Foreign Direct Investment and Transition. The Case of

157
the Visegrád Countries, Trends in World Economy No.78, Institute for World Economics, Hungarian Academy
of Sciences, Budapest.
Csatári B. 1996: A magyarországi kistérségek néhány jellegzetessége. MTA RKK Kecskemét
Czakó Á. 1997 Kisvállalkozások a kilencvenes évek elején. “Szociológiai Szemle” No. 3, pp. 93-116.
Czakó Á., Kuczi T., Lengyel Gy., Vajda Á. 1995 A kisvállalkozások néhány jellemzője a kilencvenes évek
elején. “Közgazdasági Szemle” 4. sz., pp. 399-419.
Diczházi B. 1997 Külföldi tőkebefektetések hatása a regionális gazdaságra. Tér és Társadalom, 2.sz., pp. 67-79.
Dunford, M. 1995 Rhone-Alpes: A Dynamic Region in an Age of Crisis. In: Rhodes, M. (ed.). 1995. The
Regions and the New Europe. Patterns in Core and Periphery Development, pp.165-199, Manchester University
Press, Manchester and New York.
EBRD 1998. Transition Report 1998, London.
Enyedi Gy. 1996. Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet időszakában, "Ember-Település-Régió"
sorozat, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest,
Enyedi Gy. 2000 Globalizáció és a magyar területi fejlődés. “Tér és Társadalom” 1. sz. pp. 1-10.
Faluvégi A. 1997 A területfejlesztés támogatási rendszerének statisztikai megalapozása. “Területi Statisztika”
bemutatkozó szám, KSH, Budapest.
Faluvégi A. 2000 A magyar kistérségek fejlettségi különbségei, “Területi Statisztika” 4. sz., pp. 319-346.
Fazekas K. 1994 Types of Micro-Regions, Dispersion of Unemployment and Local Employment Development in
Hungary, Discussion paper 19, Institute of Economics, Hungarian Academy of Science, Budapest.
Fazekas, K., Ozsvald, E. 1998 Transition and Regional Policy: the Case of Hungary. In: Keune, M. (ed.),
Regional Development and Employment Policy: Lessons from Central and Eastern Europe, ILO,
Budapest/Geneva,
French, R.A. and F.E.I. Hamilton 1979 The Socialist City. Spatial Structure and Urban Policy, John Wiley,
Chichester, New York
Garmise, S. 1995 Economic Development Strategies in Emilia-Romagna. In: Rhodes, M. (ed.).. The Regions
and the New Europe. Patterns in Core and Periphery Development, pp.136-164, Manchester University Press,
Manchester and New York.
Győri R. 1999 Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön, “Tér és Társadalom” 4. sz., pp. 77-106
Hajnal B. 1998 Régió, megye, kistérség. In: Boros László (szerk.): Észak- és Kelet-Magyarországi Földrajzi
Évkönyv 5. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Intézet, Nyíregyháza.,pp. 67-71.
Hansen, G. and M. Heidkamp. 1998 Innovative Approaches to Worker and Community Adjustment in
Hungary. In: Keune, M. (ed.). Regional Development and Employment Policy. Lessons from Central and
Eastern Europe, ILO, Budapest-Geneva.
Härle, J. 1995 Siedlungsökologie, “Praxis Geographie”, 9. sz., pp. 4–11.
Horváth G. K., Kovách I. 1999 A fekete gazdaság (olajkereskedelem és KGST-piac) és vállalkozói Kelet-
Magyarországon. “Szociológiai Szemle”, 3. sz., pp. 28-53.
Horváth Gy. 1998 Európai regionális politika. Dialóg Campus: Budapest-Pécs
Horváth Gy. 1999 Changing Hungarian Regional Policy and Accession to the European Union, “European
Urban and Regional Studies”, No.2, pp. 166-177.,
Hudson, R. 1998 What Makes Economically Successful Regions in Europe Successful? Implications for
Transferring Success from West to East, Centre on European Political Economy Working Paper No.3, Working
Papers in Contemporary European Studies, Sussex European Institute, Brighton.
Hunya G. 1996 Foreign Direct Investment in Hungary: a Key Element of Economic Modernization, WIIW
Research Report 226, Vienna.
ILO-CEET 1997 Hungary: Employment and Sustainable Livelihoods, Country Review prepared for the UN-ACC
Task Force on Employment and Sustainable Livelihoods, Budapest.

158
Izsák, É., Probáld F. 1998 The changing role of Budapest Agglomeration in the economy of Hungary, “Revue
Geographique de l’Est”, 4. sz.
Jöns, H. − Klagge, B. 1997 ’Bankwesen und Regionalstruktur in Ungarn’, ISR–Forschungsberichte, part 16,
Wien
Keating, M. 1997. The New Regionalism in Western Europe, Territorial Restructuring and Political Change,
Edward Elgar, Cheltenham.
Keune, M. 2000 Transition, Regional Development and Employment. In: Petrakos G., Maier, G. and Gorzelak G.
(eds.), Integration and Transition in Europe: The Economic Geography of Interaction, Routledge, London.
Keune, M. ed. 1998 Regional Development and Employment Policy: Lessons from Central and Eastern Europe,
ILO, Budapest/Geneva,
Kiss J. 1997 A hazai területfejlesztési gyakorlat néhány kulcsproblémájáról. “Tér és Társadalom”, 3. sz., pp. 73-
78.
Kiss J. 1998 Az ágazati gazdaságszerkezet szerepe a regionális differenciálódásban Magyarországon. “Tér és
Társadalom”, 1-2. sz., pp. 138-162.
Kuczi T. 1996 A vállalkozók társadalmi tőkéi az átalakulásban. “Századvég” No. 1, pp. 29-51.
Kuczi T. 1998 Vállalkozói kultúra – az életutak finalitása.’Replika” No. 29, pp. 157-170.
Kulcsár, V., Lackó L. szerk. 1975 Magyarország megyéi és városai, Kossuth, Budapest.
Laky I. 1999 A vállalkozási övezetek jövője. “Falu Város Régió”, 1-2. sz., pp. 27-29.
Lanfant, M-F. – J.B. Allcock – E.M. Bruner eds. 1995 International Tourism: Identity and Change, Sage,
London
Lash, S. – J. Urry 1994 Economies of Signs and Space, Sage. London
Lichtenberger, E. 1991 Stadtgeographie, 2nd ed., vol. 1: ’Begriffe, Konzepte, Modelle, Prozesse’, Taubner
Studienbücher Geographie, Stuttgart
Lichtenberger, E., Cséfalvay Z., Paal M. 1995 Várospusztulás és városfelújítás Budapesten Az átmenet
trendjei 2, Magyar Trendkutató Központ, Budapest
Lovering, J. 1999 Theory Led by Policy: The Inadequacies of the ‘New Regionalism’ (Illustrated from the Case
of Wales), “International Journal of Urban and Regional Research”, no. 2,
Máthé M. 1997 Északnyugat-Dunántúl gazdasági és ipari szerkezetének átalakulása “Tér és Társadalom”.1., pp.
73-108.
Müller, W. − Rohr-Zänker, R. 1995 Neue Zentren in den Verdicchtungsräumen der USA, “Raumforschung
und Raumordnung”, 53, pp. 436–443.
Mullins, P. 1994 Class relations and tourism urbanization: the regeneration of the petite bourgeoisie and the
emergence of a new urban form. “International Journal of Urban and Regional Research”, No. 4., pp. 591-608.
Muziol, A. − Weclawowicz, G. 1994 Die Transformation des Wohnungswesens in Polen – eine Analyse des
Warschauer Wohnungsmarktes, ISR – Forschungsberichte, part 7, Wien
Nemes Nagy J. 1996: Soprontól Nyíradonyig - Városok a piacgazdasági átmenetben. In: Átépítés, (szerk.: Agg
Zoltán), Veszprém, Comitatus., pp. 193-203.
Nemes Nagy J. 1998 A földrajzi helyzet szerepe a regionális tagoltságban. In: Munkaerőpiac és regionalitás az
átmenet időszakában. MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest.
147-167. old.
Nemes Nagy J. 1998 A tér a társadalomkutatásban, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, “Ember-
Település-Régió” sorozat, Bp.,
Nemes Nagy J. 1998: Vesztesek-nyertesek-stagnálók. “Társadalmi Szemle”, 8-9.sz., pp. 5-18.
Nemes Nagy J. 1999 Elágazó növekedési pályák az ezredvégi Magyarországon. In: Nemes Nagy József (szerk.):
Helyek, terek, régiók. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék, Budapest, pp. 65-86.

159
Nemes Nagy J. 1999 Hol laknak a gazdagok? In: Tésits R.,Tóth J. szerk. A társadalmi minimumtól a jólétig,
JPTE, Pécs, pp. 11-21.
Nemes Nagy J. 2000 The new regional structure in Hungary. In: Petrakos G., Maier, G. and Gorzelak G. (eds.),
Integration and Transition in Europe: The Economic Geography of Interaction, Routledge, London., pp. 170-186.
Nemes Nagy J., Kullmann Á., Fekete A., Szabó P. 2000 A területi fejlődés “állami” és “piaci” útjai a
kilencvenes években, “Területi Statisztika” 3. sz., pp. 203-220.
Neumann L. 1993 Munkaügyi kapcsolatok a multiacionális vállalatok magyarországi üzemeiben, Paper. OECD
"Employment Strategies of MNCs " Seminar. 1993. July. Budapest.
Pálné Kovács I. 1999 Regionális politika és közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs.
Penz, H. 1992 Entwicklung, Struktur und Zukunftsaussichten der ländlichen Siedlung in der Tschechoslowakei
und in Ungarn, ISR–Forschungsberichte, part 5.
Petrakos, G. 1995 Small Enterprise Development and Regional Policy: Comparative Analysis and Implications
for Eastern and Central European Countries, Working Paper 39. Leuven Institute for Central and East European
Studies.
Pickvance, C. 1986 Comparative urban analysis and assumptions about causality, “nternational Journal of
Urban and Regional Researches” no.1. pp. 162–184.
Pickvance, C. 1997 Mediating institutions in the transition from state socialism: The case of local government.
In: G. Grabher – D. Stark eds.: Restructuring Networks in Post-Socialism. Oxford: OUP, pp. 305-323.
Piore, M. and Sabel, C. 1984 The Second Industrial Divide. Possibilities for Prosperity, Basic Books, New
York.
Probáld F., Szegedi G. 1994 A gazdasági társaságok elterjedése a budapesti aggmomerációban, Földrajzi
Értesítő, pp. 281–292
Pyke, F. 1998 Local Development and the Management of Change in Europe, Employment and Training Papers
31, ILO, Geneva.
Rechnitzer J. 1993 Innovációs pontok és zónák a térszerkezetben In: Enyedi Gy. szerk. Társadalmi-területi
egyenlötlenségek Magyarországon . KJK. Budapest,
Rechnitzer J. 1993 Szétszakadás vagy felzárkózás. A térszerkezetet alakító innovációk, MTA RKK Pécs–Győr
Rechnitzer J. 1998 Az átmenet a területi gazdaságban és a siker. In: Munkaerőpiac és regionalitás az átmenet
időszakában. MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest. 113-145.
Rechnitzer J. szerk. 1998 A privatizáció regionális összefüggései. ÁPV Rt.–Kulturtrade, Budapest.
Rehfeld, D. 1995 Disintegration and Re-integration of Production Clusters in the Ruhr Area, in: Cooke, Ph.
1995. The Rise of the Rustbelt, 1995, UCL Press, University College, London.
Róka L. 1998 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jövőképe. “Falu Város Régió”, 3-4. sz.. 15-17.
Sági Zs., Trócsányi A. 1998 Szegregáció a budapesti agglomerációs övezetben, “Földrajzi Értesítő”, 2. füzet,
pp. 235–248.
Sárfalvi B. 1983 Vác földrajzi vázlata. Studia Comitatensia 13., Tanulmányok Pest megye múzeumaiból, Vác
története - Különlenyomat. Szentendre,
Scherf, K. 1998 Die metropolitane Region Berlin, ISR – Forschungsberichte, part 17, Wien
Schmidt, H. 1991 Die metropolitane Region Leipzig – erbe der sozialistischen Planwirtschaft und
Zukunftschansen, ISR – Forschungsberichte, part 4, Wien
Schulz, M. 1998 Berlin – Abschied von einer geteilten Stadt?, “Europa Regional”, 6., pp. 2–14.
Scott, A. 1995 The Geographic Foundations of Industrial Performance. In: Competition & Change: The Journal
of Global Business and Political Economy, Vol. 1, No.1, Harwood Academic Publishers.
Scott, A. and Storper, M. 1992 Industrialisation and Regional Development. In: Storper, M. and Scott, A.
(eds.). Pathways to Industrialisation and Regional Development, Routledge, London and New York.

160
Sengenberger, W. 1994 Labour Standards: An Institutional Framework for Restructuring and Development. In:
Sengenberger, W. and Campbell, D. 1994. Creating Economic Opportunities: the Role of Labour Standards in
Industrial Restructuring, IILS, Geneva.
Shields, R. 1992 Places on the Margin. Alternative geographies of modernity. Routledge: London
Siedl, M. 1995 Stadtverfall in Bratislava, ISR – Forschungsberichte, part 9, Wien
Sieverts, T. 1998 Zwischenstadt zwischen Ort und Welt, Raum und Zeit, Stadt und Land, Bauwelt Fundamente
118, Vieweg, Braunschweig.
Smith, A., Swain, A. 1998 Regulation and Institutionalising Capitalism. The Micro-foundations of
Transformation in Eastern and Central Europe. In: Pickles, J. and A. Smith (eds.). Theorising Transition: the
Political Economy of Post-communist Transformations. Routledge, London and New York
Stark, D. and Bruszt, L. 1998 Postsocialist Pathways. Transforming policy and property in East Central
Europe, Cambridge University Press, Cambridge, New York, Melbourne.
Szabó G. 1996: Város és vonzáskörzete önkormányzati aspektusból. In: Város és vonzáskörzete (szerk.: Szabó
Gábor), Budapest, ÖnKorKép Kiadó.
Szabó P. 1998 A napi ingázás kérdésköre a kilencvenes években Magyarországon. “Tér és Társadalom” 4. sz.,
pp. 69-89.
Szaló P. 1999 A területfejlesztés intézményrendszerének kiépítése és jövőbeni feladatai. “Magyar
Közigazgatás”, 1-2., pp. 8-17.
Szelényi I. 1983 Urban Inequalities Under State Socialism, Oxford University Press
Szigeti E. 1996: A közigazgatási területbeosztás településföldrajzi vetületei és lehetőségei, In: Város és
vonzáskörzete (szerk.: Szabó Gábor). Budapest, ÖnKorKép Kiadó.
Szirmai V. 1999 A környezeti érdekek Magyarországon, Pallas, Bp.
Tóth, A. 1999 ‘Development of the Hungarian Motor Vehicle Industry: The Case of the Audi Engine Plant’,
paper written for the ILO/Multi, Geneva.
Urry, J. 1990 The Tourist Gaze. Sage: London
Varga G. 1999 Vác város és környezetének társadalmi-gazdasági jellemzőiről a kilencvenes évek végén. “Váci
Híd”. 5-7. sz.,
VÁTI. 1998 Regional Development in Hungary, Bp.
Winkler Gy. szerk. 1999 Területfejlesztés - Kistérségek. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó.
Wright, E. O. 1997 Általános keretrendszer az osztálystruktúra elemzéséhez. In: Angelusz R. szerk.: A
társadalmi rétegződés komponensei. Új Mandátum: Budapest, pp. 178-221,

(Megjegyzés: A kutatás során felhasznált statisztikai adatforrásokat valamint kéziratos

háttéranyagokat az egyes tanulmányok hivatkozásai tartalmazzák.)

161
162
 FÜGGELÉK

A magyarországi kistérségek gazdasági jellemzői

az 1990-es évek első és második felében

Az F.1. táblázatban szereplő jelzőszámok tartalma:

POP99 Népesség, 1999 (fő)

URB99 A városi népesség aránya, 1999 (%, a 2000. július 1.-én városi rangú
237 településsel számolva)
INCPOP90 Egy lakosra jutó adóköteles jövedelem, 1990 (%, országos átlag = 100)
INCPOP99 Egy lakosra jutó adóköteles jövedelem, 1999 (%, országos átlag = 100)
UNER9303 Becsült munkanélküliségi ráta, 1993 március (%, a regisztrált
munkanélküliek a megelőző évben személyi jövedelemadót fizető
adózókhoz viszonyítva)
UNER0003 Becsült munkanélküliségi ráta, 2000 március (%, a regisztrált
munkanélküliek a megelőző évben személyi jövedelemadót fizető
adózókhoz viszonyítva)
LOTAPO93 Egy lakosra jutó helyi adó, 1993 (ezer Ft)
LOTAPO98 Egy lakosra jutó helyi adó, 1998 (ezer Ft)

Forrás: a KSH, a PM-APEH, az OMKK és a BM-TÁKISZ adatbázisai

Vastagon szedve az esettanulmányok térségei.

163
F.1. táblázat
Megye, kistérség POP99 URB99 INCPOP90 INCPOP99 UNER9303 UNER0003 LOTAPO93 LOTAPO98
BUDAPEST 1775587 100,0 144,0 156,2 7,5 3,3 3,2 31,5
Baranya
KOMLÓ 43452 65,6 90,3 79,0 19,0 15,5 0,6 5,5
MOHÁCS 55121 43,3 83,2 75,1 20,3 14,6 1,0 5,8
SÁSD 16112 22,5 73,1 55,7 28,5 21,6 0,6 5,0
SELLYE 14173 23,0 65,0 47,3 37,8 38,0 0,0 1,0
SIKLÓS 37272 45,5 78,3 64,6 23,2 16,3 2,2 13,0
SZIGETVÁR 28684 40,3 75,7 60,0 26,0 24,3 0,6 2,7
PÉCS 206031 81,6 112,4 103,7 11,1 7,0 1,3 10,1
PÉCSVÁRAD 11408 35,6 84,1 72,3 15,7 9,8 0,9 3,1
Bács-Kiskun
BAJA 78696 48,8 87,5 73,9 18,5 13,0 1,5 8,0
BÁCSALMÁS 19083 41,5 72,7 59,1 22,6 19,7 0,1 0,4
KALOCSA 58166 44,4 81,9 65,4 24,4 14,9 1,2 5,6
KECSKEMÉT 168282 78,5 96,9 93,1 18,4 8,4 2,1 10,2
KISKÕRÖS 60246 64,4 60,6 48,1 22,1 11,9 0,7 3,7
KISKUNFÉLEGYHÁZA 52935 62,6 74,6 72,0 16,4 8,2 0,0 6,6
KISKUNHALAS 48703 62,9 83,6 77,1 19,1 9,1 1,7 11,8
KISKUNMAJSA 17489 69,8 65,3 67,2 22,3 15,7 1,1 12,8
KUNSZENTMIKLÓS 32311 48,8 71,4 62,6 28,3 17,4 0,2 3,4
JÁNOSHALMA 18449 55,3 62,9 53,9 26,9 15,8 0,1 0,6
Békés
BÉKÉSCSABA 169475 82,0 93,8 88,1 19,1 10,4 1,4 9,8
MEZÕKOVÁCSHÁZA 49895 41,8 70,9 56,3 29,1 25,0 0,8 3,9
OROSHÁZA 66635 59,9 84,7 80,5 19,5 13,5 0,7 9,9
SARKAD 27546 41,1 64,6 49,1 29,4 23,8 0,6 2,6
SZARVAS 42895 79,9 82,1 68,8 18,6 11,6 0,8 7,5
SZEGHALOM 50197 52,3 70,8 63,3 25,0 23,1 1,5 8,7
Borsod-Abaúj-Zemplén
MISKOLC 287328 72,3 102,0 92,7 16,6 15,4 2,3 10,7
EDELÉNY 37825 41,6 66,3 53,3 40,5 35,5 0,2 1,7
ENCS 36378 19,5 59,7 49,8 49,4 40,6 0,3 1,6
KAZINCBARCIKA 68932 51,5 90,5 84,0 23,9 23,1 2,0 16,6
MEZÕKÖVESD 47938 37,8 70,0 70,3 27,5 14,7 0,8 4,7
ÓZD 81023 64,0 76,6 60,7 36,4 26,7 0,7 2,6
SÁROSPATAK 28587 51,2 69,5 68,1 36,9 22,7 0,7 3,0
SÁTORALJAÚJHELY 46214 40,1 68,3 65,0 30,2 26,4 0,7 3,2
SZERENCS 65160 23,2 68,2 60,5 31,3 33,0 1,6 4,1
SZIKSZÓ 20537 30,6 66,8 54,6 46,1 37,1 0,1 1,8
TISZAÚJVÁROS 48309 52,4 110,2 110,1 18,5 19,1 7,1 46,7

164
F.1. táblázat (folyt.)
Megye, kistérség POP99 URB99 INCPOP90 INCPOP99 UNER9303 UNER0003 LOTAPO93 LOTAPO98
Csongrád
CSONGRÁD 25831 74,8 75,1 66,5 20,3 11,4 0,8 6,2
HÓDMEZÕVÁSÁRHELY 60844 93,5 92,5 88,0 17,2 8,9 1,7 12,6
KISTELEK 19740 39,2 61,8 48,7 29,4 14,8 0,1 4,9
MAKÓ 51477 51,0 74,5 65,3 21,1 14,6 0,4 4,3
MÓRAHALOM 17560 32,2 59,7 50,5 20,5 16,4 0,5 6,1
SZEGED 210905 78,6 111,1 106,3 10,7 7,6 2,5 16,0
SZENTES 46868 68,3 89,6 78,6 13,0 8,9 1,1 6,4
Fejér
BICSKE 38263 31,4 87,3 85,4 14,2 6,7 1,5 8,7
DUNAÚJVÁROS 110925 57,6 113,0 118,4 13,6 7,5 2,7 26,6
ENYING 25254 29,6 76,7 72,8 25,4 13,2 0,6 5,0
GÁRDONY 33424 23,8 98,7 99,6 13,6 6,5 2,9 10,3
MÓR 28637 51,9 104,0 126,8 11,8 5,7 0,7 13,3
SÁRBOGÁRD 30669 44,5 72,7 71,1 29,3 16,4 0,1 7,5
SZÉKESFEHÉRVÁR 164288 68,2 115,3 129,6 12,7 7,2 0,6 15,2
Gyõr-Moson-Sopron
CSORNA 37515 29,1 79,2 86,4 9,3 6,3 0,4 4,7
GYÕR 173931 74,0 113,5 131,3 10,5 5,3 2,8 15,9
KAPUVÁR 26424 41,5 82,9 91,7 11,7 7,1 0,8 7,2
MOSONMAGYARÓVÁR 73033 41,6 92,8 105,4 11,3 4,6 2,5 14,5
SOPRON 91912 62,8 99,7 105,4 4,4 3,7 2,0 12,8
TÉT 30350 11,9 76,7 87,7 14,0 8,1 0,3 2,3
Hajdú-Bihar
BALMAZÚJVÁROS 31776 75,4 65,4 59,8 22,3 21,2 0,5 4,4
BERETTYÓÚJFALU 68607 43,8 55,7 58,3 25,4 23,0 0,8 5,3
DEBRECEN 296441 82,6 84,1 89,2 15,7 14,1 1,5 10,5
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY 60720 100,0 70,0 68,6 17,7 16,9 1,0 7,9
HAJDÚSZOBOSZLÓ 34756 69,8 90,1 87,9 19,1 14,1 2,7 12,6
POLGÁR 15400 56,2 81,2 76,0 39,3 25,7 0,1 2,0
PÜSPÖKLADÁNY 54593 47,6 67,2 67,1 25,7 19,8 0,5 7,1
Heves
EGER 96037 60,6 98,8 109,4 14,5 7,9 1,6 12,1
HEVES 38409 30,6 68,3 56,6 27,5 23,5 0,4 1,9
FÜZESABONY 38506 22,0 72,4 68,3 21,8 14,9 0,8 4,1
GYÖNGYÖS 77442 44,1 88,4 101,2 15,5 9,8 2,6 14,1
HATVAN 57720 52,5 85,9 87,2 23,7 12,1 1,1 7,4
PÉTERVÁSÁRA 23371 10,7 69,4 56,2 26,5 22,5 0,2 1,2
Komárom-Esztergom
DOROG 41344 32,1 95,5 90,6 19,4 9,9 1,0 11,2
ESZTERGOM 55725 66,5 105,7 102,7 19,5 8,7 2,0 33,1
KISBÉR 21725 34,7 78,2 89,8 22,0 10,2 1,0 6,2
KOMÁROM 41501 47,8 103,8 114,4 15,0 7,3 5,3 25,4
OROSZLÁNY 28720 72,6 111,6 107,8 11,0 11,2 1,4 7,8
TATA 39116 61,7 108,0 104,0 15,7 9,8 1,6 9,2
TATABÁNYA 88835 83,1 106,3 104,4 15,0 8,6 2,3 9,5

165
F.1. táblázat (folyt.)
Megye, kistérség POP99 URB99 INCPOP90 INCPOP99 UNER9303 UNER0003 LOTAPO93 LOTAPO98
Nógrád
BALASSAGYARMAT 43886 41,6 85,2 86,3 23,8 12,1 1,2 6,7
BÁTONYTERENYE 29077 53,7 81,1 69,1 24,0 19,5 1,0 4,5
PÁSZTÓ 34266 29,8 81,1 71,4 26,0 12,7 0,7 4,9
RÉTSÁG 25465 11,9 83,9 83,2 23,8 11,4 0,8 3,1
SALGÓTARJÁN 71446 65,8 97,1 87,9 24,9 19,3 1,7 10,1
SZÉCSÉNY 20808 32,6 77,2 61,0 33,3 19,0 0,3 1,2
Pest
ASZÓD 37461 15,4 86,7 83,0 14,3 5,6 0,2 2,6
CEGLÉD 119852 65,7 79,8 73,4 14,9 9,7 0,6 6,5
DABAS 41239 37,9 85,0 70,6 18,1 7,2 0,3 4,7
GÖDÖLLÕ 110617 46,4 107,8 108,7 10,5 5,2 2,8 15,8
MONOR 39673 52,6 87,8 83,3 13,5 5,9 0,8 3,5
NAGYKÁTA 77203 16,5 79,5 70,7 17,2 8,9 0,2 3,0
RÁCKEVE 116386 41,8 101,1 86,3 14,8 5,6 1,4 7,0
SZOB 12579 22,3 82,8 86,7 13,7 7,8 1,2 7,8
VÁC 73992 53,4 104,2 106,2 13,6 5,8 1,8 9,5
BUDAÖRS 121836 78,1 127,5 135,8 14,6 3,9 8,9 44,8
DUNAKESZI 60537 73,1 119,8 125,3 14,0 3,7 1,4 7,7
GYÁL 95622 21,4 97,5 88,7 13,1 5,3 0,3 4,9
PILISCSABA 80706 31,3 112,2 125,2 11,9 2,7 1,2 8,8
SZENTENDRE 67839 55,4 110,9 119,6 11,0 4,7 2,1 10,1
Somogy
BARCS 27104 45,2 72,3 62,5 23,8 23,4 0,3 3,5
CSURGÓ 19337 30,3 68,1 62,1 24,4 17,4 0,5 3,3
FONYÓD 29027 57,4 85,7 75,5 10,7 10,0 6,7 21,2
KAPOSVÁR 125397 54,9 92,1 88,1 12,2 10,7 2,6 9,6
LENGYELTÓTI 11796 28,6 64,7 53,8 24,2 18,4 0,4 4,0
MARCALI 33162 38,9 65,7 61,8 18,1 13,9 1,6 7,5
NAGYATÁD 29382 42,7 77,8 64,4 20,8 20,0 1,3 6,3
SIÓFOK 49776 52,3 94,8 90,5 9,1 10,6 7,9 22,9
TAB 17268 29,9 69,2 71,0 22,7 14,5 0,9 7,3
Szabolcs-Szatmár-Bereg
BAKTALORÁNTHÁZA 24692 15,4 52,2 44,0 40,0 33,6 0,3 1,9
CSENGER 15264 35,8 54,3 49,3 35,3 28,3 0,2 2,7
FEHÉRGYARMAT 41344 21,9 52,5 46,6 37,3 31,6 0,4 1,7
KISVÁRDA 73029 38,5 71,5 68,4 21,7 18,6 1,3 7,5
MÁTÉSZALKA 70612 37,8 59,1 52,8 32,5 26,6 1,0 4,8
NAGYKÁLLÓ 33295 31,1 56,2 42,5 36,1 29,8 0,3 1,5
NYIRBÁTOR 46719 34,8 57,7 48,9 37,1 31,8 1,1 4,3
NYIREGYHÁÆZA 224487 67,4 82,1 75,1 24,4 15,1 1,4 8,0
TISZAVASVÁÆRI 29548 71,0 75,6 70,0 25,4 21,2 1,0 9,9
VÁSÁROSNAMÉNY 39918 23,7 58,4 48,7 42,5 39,9 0,8 2,7

166
F.1. táblázat (folyt.)
Megye, kistérség POP99 URB99 INCPOP90 INCPOP99 UNER9303 UNER0003 LOTAPO93 LOTAPO98
Jász-Nagykun-Szolnok
JÁSZBERÉNY 90456 58,5 81,4 78,2 19,1 9,4 0,5 8,5
KARCAG 79108 84,0 78,5 69,5 22,8 16,3 0,4 6,0
KUNSZENTMÁRTON 42487 52,0 67,5 56,3 25,3 25,1 1,3 3,6
SZOLNOK 124607 75,0 114,5 112,7 14,8 9,6 3,5 15,8
TISZAFÜRED 43779 54,7 67,7 54,6 35,6 29,0 0,2 2,8
TÖRÖKSZENTMIKLÓS 48524 49,3 78,1 67,8 23,9 16,0 0,6 3,2
Tolna
BONYHÁD 31477 47,4 87,5 80,6 20,8 10,5 0,8 3,6
DOMBÓVÁR 36160 58,8 88,9 78,0 20,4 13,5 0,6 6,5
PAKS 50802 58,8 100,6 113,0 16,7 11,0 6,6 26,2
SZEKSZÁRD 91897 61,2 100,9 95,5 16,9 11,6 2,1 8,3
TAMÁSI 44196 33,3 67,9 63,3 28,8 20,6 1,2 3,6
Vas
CELLDÖMÖLK 27881 43,4 79,6 96,2 11,1 6,9 0,8 7,5
CSEPREG 11442 29,7 79,8 88,3 10,6 7,7 3,3 16,5
KÖRMEND 22576 55,4 89,3 114,7 10,2 5,3 1,2 13,7
KÕSZEG 17464 65,1 88,6 102,0 11,6 6,3 0,9 9,1
ÕRISZENTPÉTER 7682 0,0 67,2 75,5 11,6 11,7 0,2 3,6
SÁRVÁR 37879 42,3 92,3 111,6 9,4 5,6 1,6 11,9
SZENTGOTTHÁRD 15506 57,9 78,3 109,1 13,7 7,8 8,0 55,8
SZOMBATHELY 115024 72,0 109,3 125,7 8,5 5,0 1,4 14,0
VASVÁR 15836 30,5 70,6 76,3 15,1 11,2 0,2 3,4
Veszprém
AJKA 61882 62,6 101,2 96,0 15,6 9,4 1,4 10,0
BALATONALMÁDI 25152 49,9 98,8 101,6 16,1 8,0 7,3 20,7
BALATONFÜRED 22180 60,0 96,9 99,9 10,8 7,8 7,5 24,5
PÁPA 64137 52,2 81,4 88,2 12,3 8,6 1,7 8,3
SÜMEG 16955 40,8 73,0 74,4 21,0 11,4 0,7 4,0
TAPOLCA 38796 47,5 93,8 81,6 15,4 10,8 1,9 8,9
VÁRPALOTA 39049 57,5 99,7 108,8 18,6 8,5 2,7 18,8
VESZPRÉM 84425 76,2 119,9 133,6 14,1 5,4 3,8 18,3
ZIRC 27849 27,0 88,1 90,4 18,5 9,6 0,5 4,8
Zala
KESZTHELY 47583 55,7 93,1 87,2 9,3 7,3 3,2 15,0
LENTI 24428 36,3 82,6 87,8 13,5 8,7 0,2 1,4
LETENYE 19487 24,2 75,0 74,0 19,7 13,2 0,0 2,6
NAGYKANIZSA 85564 64,9 92,5 97,7 12,0 10,8 1,7 11,1
ZALAEGERSZEG 105472 61,2 99,3 108,5 10,6 6,3 1,7 11,4
ZALASZENTGRÓT 18961 42,2 72,9 66,7 18,6 13,1 0,7 3,1
Magyarország 10284018 64,4 100,0 100,0 15,8 10,2 2,0 14,1

167
 A területfejlesztés “láthatatlan” szereplői: a gazdasági kamarák1

L. Rédei Mária

Bevezetés

A kilencvenes évek második felében a magyarországi regionális politika új

intézményrendszerében megalakultak az országos és területi (megyei, majd újabban a megyék
feletti szintű regionális) területfejlesztési tanácsok. E szervezetek számos funkciója közül
talán a legfontosabb az állami fejlesztési források elosztása feletti döntési hatáskör. Noha ez a
szisztéma ma még folyamatos átalakulásban van, néhány alapjellemzőjét tekintve azonban
várhatóan tartósan fennmarad. Ilyen szerkezeti jegy a többszereplős jelleg: az 1996-ban
elfogadott területfejlesztési törvény szerint az állami szervek és az önkormányzatok mellett az
intézményesült szereplők közé tartoztak a gazdasági kamarák is. Az átalakulás területi
folyamataiban tehát nemcsak a cégek, vállalkozások maguk, hanem ezek képviseletei is
intézményesített szereplőként vannak jelen.

A területfejlesztésben betöltött kamarai szerepet azért is időszerű áttekinteni, mert a Parlament

1999 őszén úgy döntött, hogy a kamarák jövőben, a területfejlesztés legfontosabb
intézményeiben a megyei és regionális területfejlesztési tanácsokban nem szavazati, hanem
csak tanácskozási joggal vesznek részt, ami új stratégia kialakítását teszi időszerűvé
számukra. E változás hatására fennáll annak a veszélye, hogy a kamarák az eddigi, a
nyilvánosság számára alig érzékelt, “láthatalan”, de a döntéseket alapvetően befolyásoló
szerepe a területfejlesztési folyamatban teljesen felszámolódik, megszűnik. Kérdéses, hogy az
ennek hatására elsősorban megerősöső állami (s részben önkormányzati) súly megfelelő
szakmai és stratégiai alapot nyújt-e a térségi gazdaságfejlesztéshez, aminek végső soron nem
az állam maga és az önkormányzatok, hanem az épp ezidáig a kamarákba szervezett
(szerveződött) gazdálkodó szervezetek a legfőbb szereplői.

A kamarai területfejlesztési szerep néhány elemét, tapasztalatát a Pest Megyei Kereskedelmi

és Iparkamara munkájának ismeretében mutatjuk be. Ez a testület 1999-ben mintegy 50 ezer
vállalkozó képviseletét látta el, egy versenyhelyzetre kiélezett körzetben. Mivel e szervezetek
többsége kis- és középvállalkozás a tanulmány elsődlegesen ezek szerepét és helyzetét
taglalja, noha a térség a nagy multinacionális vállalatoknak is kiemelt koncentrációs zónája.

1
A tanulmány − az itt közölt szövegnél jóval átfogóbb tartalommal és terjedelemben − ugyancsak a Regionális
Tudományi Tanulmányok jelen kötetének törzsanyagát képező kutatási program keretében készült. Sajátos
tartalma miatt − nem egy kiválasztott térség, hanem egy kiemelt szereplő szempontjait jeleníti meg − nehezen volt
közvetlenül illeszthető a többi esettanulmányhoz, ezért a munkát a projektösszegző angol nyelvű kötet nem
tartalmazza. Mondanivalója a hazai területfejlesztési intézményrendszerben megjelenő sajátos
magatartástípusokat feltárva lényeges adalék a korszak “regionális politikai történetéhez” is, s ezért
kiadványsorozatunkban helyet kíván magának. (Nemes Nagy J.- a Regionális Tudományi Tanulmányok
szerkesztőjeként).

169
1. A gazdasági kamarai szerveződések szerepe

Gazdasági kamarák: nemzetközi jelentés

A kamarai testület a fejlett országok társadalmának egyik fontos szereplõje. (L. Weiss 1988)
Vannak országok, ahol a tagság önkéntesen szervezõdik, és máshol kötelezõ alapon. A német
nyelvterületeken meghonosodott kamarai szervezõdésekre a kötelezõ kamarai tagság,
érzékelhetõ állami befolyás jellemzõ (Neumann L. 1989), az angolszász világban
meghonosodott kamarák jellemzõje, hogy csak a gazdasághoz szorosan kapcsolódó
feladatokat végzik el és önálló gazdasági érdekképviseletként, központi forrásoktól független
képviseletet látnak el. (P. Schmitter 1985) Az amerikai kamarai tevékenység önkéntes alapon
mûködik. Nem feladata a szabályozás, az egységesítés, inkább a környezetbõl adódó feladatok
közvetítésére, egyéges kezelésére törekszik. Nálunk − mint annyi más intézményében a
piacgazdasági átmenetnek − a német nyelvterületen jellemzõ szervezõdés terjedt el.

A magyar kamarák

A gazdaság szereplőit képviselő kamarák létrehozására Magyarországon az 1994/XVI. sz.

törvénnyel került sor. A társadalmi-gazdasági átmenet szükségessé tette
a piacgazdaság szereplőinek intézményes érdekképviseleti kialakítását,
a megjelenő monopolista törekvések elleni érdekvédelmet és
a gazdasági önkormányzat érdekegyeztető szerepének kidolgozását.

Az átmenet kialakulatlan és tapasztalatok nélküli éveiben sokan értettek egyet azzal, hogy
szükség van a közös fellépésre, ami hozzájárulhat ahhoz is, hogy a vállalkozóról alkotott kép
módosuljon. A vállalkozó társadalmi megítélése kettős volt: egyfelől az ügyeskedő, másfelől a
kényszerből foglalkozó. Ez a megítélés lényegesen eltért mind a korábbi történelmi imázstól,
(a sarki fűszeres, a mester), de különbözik a fejlett társadalmakban kialakult innovátor
szerepet hordozó képtől is.

A kamarák létrehozását jelentő törvény elfogadása megnyitotta a gazdasági célok, az

infrastruktúra és a közjogi feladatok kialakítása előtt az utat. A kamarák területi és szakmai
szerveződése nagy erőkkel indult el. A megalakult kamarai testületek tapasztalatlanok voltak
abban, hogy milyen szolgáltatásokat képesek kialakítani, és milyen további bővítés várható.
Induláskor a gazdaság szereplőinek csak a motivált részével alakult ki kapcsolat. Ők
természetesen több információhoz, üzleti együttműködési lehetőséghez jutottak, ennek
következményeként számos érdekképviseletben az ő vállalkozásaiknak megfelelő célok
valósultak meg. Hatásaként azok a tevékenységek jutottak valós érdekképviselethez, ahol a
résztvevők maguk is rendelkeztek ilyen tapasztalattal, vagy bizonyos tanúsítványuk függött a
kamarától (pl. taxisok, fuvarozók, vendéglátók). Markáns érdekképviseletük képes volt új
programpontokat napirendre venni, “saját” vezetőket állítani az élre. Ugyanakkor azok, akik a
kamarák munkájában nem vettek rendszeresen részt, vagy egyfajta “bólogató Jánosok” voltak,
megkérdőjelezték azt, hogy számukra vajon milyen előnnyel jár együtt a kamarai tagság.
Később ezek többsége volt az, aki felvetette az önkéntes kamarai tagság kérdését.

170
A kamara gondolata már a gazdasági és politikai átmenet időszaka előtt is megjelent. Sokáig
tartott arról a társadalmi vita, hogy a kamarai szerveződés a korábbi állami szerepeket,
hatásköröket helyettesítse, vagy új elemeket jelenítsen meg (Angyal Á. 1998). A visszahúzódó
állami érdek új formájával találkozunk, vagy új szereplők jelennek meg? A korábbi ún. zárt
üzleti élet után ez a társadalom szélesebb rétegét vonta be és tette nyitottá a gazdasági
gondolkodást. A kamarai is, hasonlóan több más szerveződéshez, az átmenet barométerévé
vált. A képviselet széles rétegre terjed ki, és a magasabb döntési szintektől a térségekig, az
önkormányzatokig húzódik.

2. Területfejlesztési források és vállalkozások

Forrás-típusok

A gazdasági kamarák megyei szervezetei a megyei területfejlesztési tanácsokban 1999-ig

teljesjogú tagként vettek részt. Kiemelt szerpük közé tartozott a térségi fejlesztési koncepciók,
programok és projektek véleményezése, hisz azok legtöbbikének épp tagjaik, a gazdálkodó
egységek voltak az elsőrendű érintettjei. Ugyanez mondható el a különböző
vállalkozásélénkítő és térségfejlesztő állami támogatások megyei szintű elosztási
folyamatában való részvételükről.

A területfejlesztés céljait szolgáló források közül minden évben a következő három

támogatási lehetőség kerül meghirdetésre:

A területi kiegyenlítést szolgáló alap

ahol a pályázók köre a területfejlesztési szempontból kedvezményezett

statisztikai kistérségbe tartozó települések önkormányzatai ill. a társadalmi-
gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, jelentõs
munkanélküliséggel sújtott települések önkormányzatai lehetnek. Ez a
támogatási forma azon településekben élõket kívánja segíteni, akik az országos
fejlõdéstõl leszakadtak, magas munkanélküliséggel sújtottak, gazdasági
szerkezeti problémákkal terheltek.

Az e forrást igénylők többsége nem regionális hatású fejlesztő tevékenységet jelöl meg,
hanem települési vagy egyedi/magán érdeket. Természetesen számos próbálkozás van ennek
más színbe történő feltüntetésére.

A települések egyre nagyobb hányada tudatosan készül erre a lehetőségre, folyamatosan

születnek új kezdeményezések, program-gondolatok. Pest megyében a nagykátai térség
települései és a pilisi csoport települései azok, amelyek ezt igen jól kihasználják, számos új
programmal készülnek. Az Ipoly-mentén még van feladat abban, hogy felkészítsék, bátorítsák
az érintett településben élőket. Már megjelentek olyan irodák, amelyek a térségen élőket arra
kívánják bíztatni, (nem kis üzleti hasznot remélve) készíttessenek pályázatot. Tapasztalható az
is, hogy a területen érdekeltséggel rendelkező szervezetek minden lehetséges fejlesztésre
pályázatot adnak be. Például volt olyan erdőgazdaság, aki nyolc pályázatot is beadott egy
fordulóban. A kezdeményezések többsége ma még nem úgy indul, hogy a helyi szereplők

171
felismernék a támogatási lehetőséget, hanem külső szervezetek, regionális ügynökségek
keresik meg és készítik el a pályázatot azért, hogy az így megszerzett pénzzel munkához is
jussanak.

A területi kiegyenlítést szolgáló források viszonylag bőségesek. Pest megyében évről évre, a
rendelkezésre álló összeget éppen, hogy elköltik. Az évente felosztható összeg mintegy 600
millió Ft. Mivel azoknak a településeknek a hányada, akik rendelkeznek saját forrással is
korlátozott, ezért az érdeklődés viszonylag csekély.

A területfejlesztési céljellegű decentralizált támogatás

Amelyre önkormányzati regionális beruházásokat megvalósító programok

kerülhetnek be. Célja, a települési, kistérségi infrastruktúra fejlesztés támogatása.
A forrás segítségével valósulnak meg a víz, szennyvíz, hulladékkezelési, gáz,
csatorna, és út programok.

A legkeresettebb források közé tartozik, jól ismert. Többségében itt is a külső megkeresés és
forrásszerzés kap szerepet. Hazai és külföldi beruházók szeretnék a fejlesztést végrehajtani,
ennek érdekében keresnek partnereket, akik a szándéknyilatkozat birtokában megkezdik a
tervezés és a beruházás munkáit. A legtöbb beruházó magára vállalja a forrásszerzés útját is,
saját üzleti érdekének megvalósulásáért. Az önkormányzat nagyobb hányada nem rendelkezik
elegendő technikai, szakmai és technológiai ismerettel, így nem partner igazán abban, hogy
milyen technológiával valósuljon meg például a szennyvíztisztító vagy a csatornázás.
Természetesen az ajánló pozíciója itt erősebb, az önkormányzat szerepe a lakosság
participációjának növelése, elfogadtatása lenne, ami még nem igazán alakult ki. Jellemzőbb
az, hogy amikor kiszivárog a beruházás híre, a tiltakozás előbb indul el, mint az alku, az
egyezség, ezzel a kommunikáció feltételei nehezülnek. Jó lenne eljutni oda, hogy az ott élők
ne csak valami ellen harcoljanak, hanem “közös elvárásaik valósuljanak meg”-típusú
gondolkodás terjedjen el.

Mivel a beruházások több évre terjednek át, valamint hosszú előkészítést kívánnak, már szinte
az első döntésfordulóban kimerülnek a Megyei Területfejlesztési Tanácsok ilyen irányú
forrásai, így a forráshiány miatt aztán szüneteltetni kell a pályázatok befogadását. A
támogatandó célok prioritását a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács határozza meg. Az évi
felosztható összeg 500 millió Ft. A beérkezett pályázatok száma a források kb. négy-
ötszörösét igényelnék egy évre.

A terület/vidékfejlesztési célelőirányzat

Erre a gazdasági élet szereplői, vállalkozók és önkormányzatok egyaránt adhatnak

be pályázatot. A támogatandó célok országosan egységesek, de a megyei
fejlesztési koncepciók alapján a megyék támogatási prioritásokat határoznak meg.

A forrás széles spektrumú célszerkezetét jól érzékelteti az 1999-es támogatható fejlesztési

célok köre:
Munkahelyteremtés vagy munkahely megtartás,
Termék és struktúraváltás,
A helyi gazdaság és vállalkozás fellendítése,

172
 A helyi társadalom fejlődését elősegítő programok,
Területfejlesztési tervek, megvalósíthatósági tanulmányok, és az önkormányzatok
döntését támogató modellek valamint bio és tájjellegű termékek.

Az éves felhasználható keret a megyében ebben a kategóriában a legkisebb, 350 millió Ft. A
beérkezett pályázatok száma évente kb. 150 körül volt, amelynek közel fele a kereskedelmi és
ipari, a másik fele az agrár tevékenységre irányult. A beérkezett pályázatok ebben a
kategóriában tartalmazzák a legtöbb formai hiányosságot. A pályázók gyakorlatlanok, nem
folyamatos pályázók, az adminisztráció megrémíti oket, pénzügyi helyzetük nem
megalapozott, járatlanok abban, hogy a kistérségi hatásokat miként fogalmazzák meg.

A pályázatok iránt érdeklődők száma évről évre növekszik. Azok száma, akik a pályázat
feltételeit is tartalmazó információs csomagot megvásárolják kb. 10-15%-kal több mint azok,
akik végül is benyújtják. Ennyinek megy el a kedve a részletek elolvasása után. A benyújtásra
került támogatási kérelmeket nevezik beérkezett pályázatoknak. Azokat a pályázatokat,
amelyek az Államkincstár ellenőrzésén és 15 napon belüli egyszeri hiánypótlási lehetőségen is
sikeresen túl jutnak, döntésre alkalmasnak tekintik, nevezik befogadott pályázatnak. A
beérkezett pályázatokból első fordulóban csak egytizede az, ami nem esik a formailag
kifogásolt körbe.

Pályázó-típusok

A gazdaság szereplői eltérő ismeretekkel rendelkeznek a források feltérképezésében,

különbözik a forráskeresés tudatossága. A következőkben ezekből emelünk ki néhány
jellemző magatartást, típust.

Van, aki pontosan tudja, mit keres.

Ők kevesen vannak, de elmondható, hogy többségük korábban már szerzett
tapasztalatokat. A megye fejlesztési koncepciójához illeszkedő témákba kérnek
támogatást, általában nagyobb összegre, nagy projektre hajtanak. Jártasak a
területfejlesztés “nyelvében”, a pályázatkészítésben hazai, sőt nemzetközi gyakorlatuk
van. Tudatos célmegválasztás jellemzi őket.

Van, aki közben rájön.

A felhívás megjelenése utáni felfutó érdeklődést kiválogatódás követi. Egy része az
érdeklődőknek több, részletekre is kiterjedő kérdést tesz fel, szeretné tudni, miként
célszerű bemutatni a céget, a profilt, milyen hatósági ellenjegyzés kell. Azok, akik
lemorzsolódnak és nem kérdeznek tovább sokszor egy évvel vagy egy fordulóval
később egyszer csak felbukkannak. A tanulópénz után a jövőben már ismételt pályázók
vagy valahol a pályázatot beadó teamben, résztvevőként jelennek meg. Nagyfokú
megismerési tevékenység jellemzi őket.

Van, aki rászorult és nem kéri, mert nincs saját forrása.

Az érdeklõdõk, a pályázók egy része nem rendelkezik 30-70%-os saját forrás
hányaddal és be sem adja, vagy késõbb visszavonja, vagy nem is készíti el a projektet,
forrás hiányában. Az általuk kezdeményezett témák mind fontosak, helyben szükségük
is lenne rá, de nem képesek a forrást elõteremteni. Õk azok, akik az egyik lyukat
betömik, a másik meg közben kilyukad.

173
Van, akinek jó ötletei vannak, de támogatásra nem szorult, mégis...
Az utóbbi évben különösen megnõtt azoknak a cégeknek a száma, akik több helyen
szinte ugyanazzal a pályázati céllal jelentek meg, pl. az ipari parkok, volt szovjet
tulajdonok rehabilitálása, megvalósíthatósági tanulmányok készítése. Van olyan is, aki
bárhol végezhetõ tevékenységre azt a települést jelöli ki, ahol a területi kiegyenlítést
szolgáló forrás igénybe vehetõ. Elõfordulhat az is, hogy õk maguk keresik meg a
támogatási kedvezményben részesíthetõket és sikeres többletforrási pályázati
eredményeket ígérnek, a pályázati anyagot is elkészítik. A pénz megszerzése után
részesednek az adott munkából és esetleg hosszú távon részvényessé válnak. A piaci
bevezetés fázisában lévõ cégek is ebbõl a forrásból szeretnének induló üzletet remélni.

Van, aki megkapja a támogatást, de nem képes megvalósítani.

Vannak elhúzódó esetek, akik a projekt-managementrõl keveset hallottak. Nem elég

megnyerni a támogatást, de annak határidõre készen kell lenni, a Tanács elõtt be kell
számolni a megvalósulásról, és biztosítani kell a támogatási cél alapján a mûködést.
Különösen azoknál a céloknál, amelyek a helyi társadalom fejlesztését elõsegítõ
programok, nehéz bemutatni az elért civil hatást, biztosítani több évig a fenntartást.
Ebbe a kategóriába sorolhatók azok, akik saját forrást nem képesek elõteremteni a
döntés utáni idõszakra, így visszaadják a támogatást.

Van olyan is, aki a végére ér, megtanulja és már a következőben egy magasabb szintről, indul.

Az elmondottakból is látható, hogy a vállalkozóknak, önkormányzatoknak szükségük lenne

olyan szakemberre, aki segítséget nyújt a pályázat elkészítésében, felvilágosítja őket a projekt-
management nehéz szakaszaiban. A formai követelményeknek ily mértékben történő meg nem
felelés erre egyértelműen utal. Ha később nemzetközi források vagy több forrás
igénybevételére kerül sor, az ilyen típusú tanácsadásra fokozottan lesz szükség.

Szereplők az előtérben és a háttérben

A területfejlesztési folyamatban a gazdálkodó egységek között többfajta szerep létezik. Van,

aki pályázik, aki képviseli, érvel, mások döntenek, és vannak olyanok, akik megvalósítják a
projektet. A célok elérését nagymértékben segíti az, hogy mennyire képesek érdekeiket
összehangolni, rangsort képezni, és egyezségre jutni. Az érdekképviseleti munka fontos része,
hogy a tagok számára forrásokat tárjon fel, felhívja a figyelmet az összefüggésekre, segítséget
nyújtson a pályázat elkészítésében, növelje a tudatosságot a megpályázható célokban,
képviselje tagjait a döntés során, tegye lehetővé másoknak a tanulságokat, eredményeket.

A kamara több vonalon elindította tájékoztató tevékenységét annak érdekében, hogy tagjai
megismerjék a területfejlesztés támogatási rendszerét, annak céljait és a lehetséges célokkal
azonosuljanak. A pályázati kiírással egyidőben számos ülésen, híradásban elhangzik a
forráslehetőség. A helyi rádióadásokban, a kamarák klubelőadásain, a hírlevélben, az osztály
bizottsági üléseken a képviselők egyedi tájékoztatást kapnak a feltételekről.

A kamara területfejlesztéssel és környezetvédelemmel foglalkozó munkatársa ingyenes

telefonszámon ad az érdeklődőknek bevezető információt. Számos érdeklődő a Magyar
Közlöny elolvasása után további kérdéseket, konzultációs lehetőséget és korrigálási segítséget

174
kér, hogyan lehet az egyes pontokat megválaszolni, mit lehet írni a térségi hatásról, hogyan és
melyik térségi szereplőnél kell lobbizni. Nem elég formai és szakmai szempontból megfelelő
pályázatot elkészíteni, hanem szükség van annak képviseletére, a lobbyra. Ennek érdekében
javasolják a pályázónak a helyi önkormányzattal, a kistérségi képviselővel, a kamarai
bizottságok értékelő tagjaival, − különösen nagy beruházás esetén, a kamara főtitkárának
tájékoztatást adni −, megismertetni a megpályázandó témát. A téma megismerésével jobban
képes érvelni, felszólalni érte a döntési fórumokon vagy bárhol, neki is érdeke, hogy
odakerüljön a támogatás, és ne máshová. Vannak olyan vállalkozók, akik szükségét érzik
még, hogy a pályázat beadását megelőzően, a támogatási célterületen, helyszínen
konzultáljanak, kikérjék az egyes források igénybevételével nyert tapasztalatokat. Így
előkészített helyzetben van az ügyet területi, szakmai szempontból előterjesztő, ha ismeri a
pályázatot személyesen, jobban képes érvelni, ismertetni és kapcsolódni a bizottsági
ülésekhez. Véleményt kérnek a forrást keresők abban is, hogy milyen más kapcsolt forrás van,
hol tartanak a területfejlesztési kistérségi vagy megye koncepciók az egyeztetés során, melyek
a rendezési terv prioritásai, milyen más ágazati minisztériumi lehetőségek, források
igénybevételére vab lehetőség.

A Megyei Területfejlesztési Tanács dönt a befogadott pályázatokról, de ezt megelőzi számos

értékelő lépés. A pályázatok elbírálása több lépcsőben történik. A pályázatok mindegyike
részt vesz formai ellenőrzésen, ami nemcsak a Magyar Államkincstár elvárásainak
megfelelősségét biztosítja, − így nem fordulhatott elő az, hogy a pályázatot támogatásra
javasolják, és ezt követően derül ki a formai hiányosság −, hanem rövidülhet az elbírálás és a
szerződéskötés közötti idő.

Az elbírálásban résztvevő több tucat embernek módja van megtekinteni a beadott anyagot,
kérdéseket feltenni, és információt gyűjteni véleménye kialakításához. Etikai kérdés az itt
szereplő személy és céginformáció megőrzése. Itt kétirányú kényes kérdés vetődhet fel. Az
egyik az, hogy a betekintők céginformáció birtokába jutnak, és ezeket jogszerűtlenül
felhasználják. A másik az, hogy természetesen a támogatások megítélésekor vannak nyertesek
és vesztesek. A vesztesek pozíciójukat nehezen fogadják el és fenyegetik azokat, akik bíráltak
és becsmérlik azuokat, akik kaptak támogatást.

A Kamara állásfoglalása szerint támogatás csak regisztrált és tagdíjhátralékkal nem

rendelkező tagok számára adható. A Kamara területfejlesztési bizottsága javaslatot tesz a
Tanács és a Gazdasági Bizottság tagjai számára, hogy milyen sorrendet támogat. Döntésük
alapja a vállalkozás ismerete, ebben a szakaszban a térségeket és szakmákat képviselő
tagoknak van előkészítő szerepük. Már az ülést megelőzően a tagok számára megtekinthető a
pályázatok anyaga, fel tudnak belőle készülni, de alapvetően a bizottság titkára az, aki erről
tájékoztatást ad. Az ülés célja, hogy támogatási sorrendre tegyen ajánlatot. Ezzel kerül át a
javaslat − hasonlóan az agrár és a kézműves kamarától is −, a Megyei Területfejlesztési
Tanács Gazdasági Bizottság elé. A bizottság tagjai térségeket és szakmai testületeket
képviselnek és döntési javaslatukat a Megyei Területfejlesztési Tanács számára készítik, a
tanácsülésen beszámolnak a javaslataik mellett a módosításokról, indítványoznak új napirendi
pontokat, és esetlegesen indokolják a Tanács elnökétől eltérő javaslatukat. A Tanács a
formailag is megfelelt és támogatásra javasolt pályázatokat megtárgyalja, és szavazással
véglegesíti a támogatandók listáját.

Lassan tudatosul a gazdaság szereplői között az, hogy az elkövetkező időszakban a támogatás
egyre nagyobb arányban származik a területfejlesztési forrásokból, és a területfejlesztés céljait

175
megvalósító-szolgáló vagy előkészítő alapok forrásaiból. Fokozott igény nyilvánul meg ezzel
összefüggésben az Uniós források megismerésére. Nő a gazdaság szereplői között azoknak az
aránya, akik vállalkozási tőkéjüket a területfejlesztési céltámogatásokkal un. közös
finanszírozásban valósítják meg.

Epilógus

Hogyan tovább? - merül fel a kérdés abban a helyzetben, amikor a kamara egyik kiemelt
feladatát, a területfejlesztést tanácskozási szintre helyezték, 2000. év végével önkéntes s nem
kötelező a tagság, és ezzel a működéshez szükséges forrás bizonytalanná válik, a korábbi
három kamarát (agrár, kézműves és kereskedelmi/ipari) első lépésben kettőbe zsugorítják, és a
regionális fejlesztési tanácsok felállításával területi összevonásokra kerül sor.

A gazdaság szereplői az éleződő versenyhelyzetben egyre nagyobb támogatást,

érdekképviseletet várnak, a trasznacionális cégek terjeszkedése egymásra utalttá teszi őket.
Milyen forrásokból lehet a jövőben a gazdasági önkormányzati érdekképviseletet fenntartani,
melyek a minimális közjogi szolgáltatások, melyek azok a funkciók, amelyek a vállalkozókat
leginkább érdeklik, és hogyan alakul a kamarai egyeztetési fórum és a társadalmi
képviseletekben elfoglalt szerep? Véleményem szerint a kamara területfejlesztési
pozícióvesztése átmeneti, alig képzelhető el ugyanis olyan területfejlesztési folyamat, ahol a
tényleges főszereplő statisztaszerepre kárhoztatott.

Hivatkozások

Angyal Á. 1998 A kicsik Európában Gazdaság Vállalkozás Vezetés 1998/2. p 13-23.

Neumann L. 1989 Enterprise work partnership in Hungary –a transaction cost approach ECOS Colloqium Berlin
July 11-14. kézirat.
Schmitter P. 1985 Community market, state and assotiations? The prospective contribution of interest
governance to social order In: Wolfgang Streeck eds. Private interest government: Beyond market and state
London Sage p 48-62.
Weiss L. 1988 Creating capitalism, Oxford: Basil Blackwell.

176