A hatvanas évek még egy új államot szült, Németországot.

A német egységmozgalom is hosszú múltra

tekint vissza.

Előzmények

A Német-római Császárság csaknem ezeréves fennállása alatt időnként szorosabb, máskor lazább
egységet alkottak a tartományok. A tartományi önállóság folyamatában az első jelentős állomás az 1356-
ban kiadott német aranybulla, amelyik felsorolja a császárválasztó tartományurakat, akik így nagy
önállósághoz jutottak.

A következő esemény a reformáció volt, ami nem politikai, sokkal inkább ideológiai széttagolódáshoz
vezetett. A harminc éves háború is mély nyomott hagyott a birodalmon, az 1648-ban megkötött
westfáliai béke minden tartománynak csaknem teljes önállóságot biztosított.

A XVIII. században kezdődött a Habsburg és a Hohenzollern uralkodói dinasztiák közötti versengés. Ekkor
a császári cím a Habsburg házon belül öröklődött, de Poroszország gazdasága, katonai ereje, nemzetközi
tekintélye folyamatosan nőtt.

A francia forradalom és a napóleoni háborúk egységbe forrasztották a német feudális államokat, de

1806-ban a birodalom összeomlott. Napóleon egyetlen tollvonással megszüntette a Német-római
Császárságot. Poroszország valódi önállósága rövid életű volt. Már 1834-ben létrejött a német
vámszövetség, melynek gazdasági haszna minden tagállamban érezhető volt. a kereskedelmi és más
gazdasági jellegű kapcsolatok alkalmat adtak arra, hogy a tartományok és uraik jellemzői
megismerhessék a többiek.

Talán ezekkel a viszonyokkal is magyarázható, hogy a katolikus tartományok inkább a Habsburg dinasztia
mögé sorakoztak föl, a protestáns államok inkább a Hohenzollern család egyesítő politikáját támogatták.
Német földön a megosztottság ellenére a Habsburgok elképzelései voltak népszerűbbek.

(I. Vilmos császárrá koronázása

1871.január 18-án Versailles-ban Vilmos porosz királyt kikiáltják Németország császárának I. Vilmos
néven - a valóságot eltorzító festmény a "nemzeti kultusz" darabja lett: az új birodalmi alkotmány már
1871.január 1-jén életbe lépett, méghozzá a tartományi parlamentek és az északnémet Reichstag
támogatásával.)

Nagynémet-egység

Ausztria a német egységállamot egy lazább föderatív jellegű, tehát a tagállamok önkéntes
együttműködésére épülőnek képzelte el, ami kifelé egységes, de a belső önállósága minden
tartománynak megmaradt volna. Ez az elképzelés rokonszenves volt az önállósághoz szokott
tartományuraknak és teljesen kielégítette a Habsburgok igényeit is, hiszen ilyen államszervezetben nem
kellett lemondania a nem németajkú lakossággal rendelkező területeiről. Ezt az elképzelést nagynémet
egységnek nevezzük.

Kisnémet-egység

A porosz elképzelés éppen az ellenkezője volt az osztrák modellnek. A Hohenzollern dinasztia egy
központosított, vallásában protestáns, nyelvhasználatában kizárólagosan német lakosságú államot akart.
A feltételek eleve kizárták Ausztria betagozódását. Ezt az egyesítési modellt kisnémet egységnek
nevezzük.

1848 után az egyesítés kilátásai sötétek. A frankfurti birodalmi gyűlés bénultsága azt mutatta, hogy még
nincs itt az ideje egy egységes német állam megalapításának. Ausztria nem tudta kiheverni a magyar
szabadságharc okozta sérüléseket. A magyarok ellenállása akadályozta a belső béke helyreállítását és a
gazdasági folyamatokhoz szükséges nyugalmat. Az ötvenes évek közepén a krími háború akadályozta a
birodalom megerősödését, majd az olasz fronton érték kudarcok.

Porosz – osztrák versengés

Mindeközben Poroszország folyamatosan gyarapodott. Nem vett részt az európai és a nemzetközi

katonai küzdelmekben, folyamatosan bővítette gazdasági kapcsolatait, az ipari forradalom útján lépdelt
hatalmas iramban. Poroszország államszervezete is polgárosult. Az alkotmányos monarchiában egy
viszonylag széles körű választójogot biztosító választójogi törvény alapján hozták létre az országgyűlést.
A porosz alkotmányos monarchia sajátja az volt, hogy a miniszterelnököt az uralkodó nevezte ki, a
választások eredményétől függetlenül. A kormányfő, a kancellár pedig nem az országgyűlésnek volt
felelős, hanem az uralkodónak. Így a kancellár csaknem szabad kezet kapott, a parlament pedig
tanácsadó testület szintjére süllyedt.

(Az iparosítás

A Birodalom ipari fejlettsége a századfordulón már meghaladta Franciaországét. Az új iparágakra a

legmagasabb technikai színvonal volt a jellemző.)

A porosz miniszterelnök Otto von Bismarck volt. A porosz nagybirtokosok képvelője került kancellári
székbe. Politikai célja nemcsak a porosz vezetésű német állam megteremtése volt, hanem az is, hogy az
európai politikai és gazdasági életben, igaz nagyhatalommá váljon hazája.

(Otto von Bismarck

A modern Németország megteremtője a "vér" és "vas" kancellárjaként ráébresztette a német népet

önnön erejére. Utódai nem tudnak bánni majd az általa megteremtett nagyhatalmi pozícióval.)

Tervei megvalósításához szükség volt az európai nagyhatalmak, különösen Franciaország

együttműködésére. Ezt úgy akarta elérni, hogy katolikus német területeket ajánlott fel III. Napóleonnak,
ha távol marad egy esetleges porosz-osztrák háborútól. A francia császár készséggel együttműködött a
német kancellárral, így Bismarck a katonai erejét és figyelmét egyaránt Ausztriára összpontosította.

Az egységes német állam megvalósulásának lépései

A dán háború

Az ellenfél erejének felmérésére kitűnő lehetőséget nyújtott a Schleswig-holsteini háború. 1863-ban

meghalt a két német tartomány dán származású ura. A dán király kiterjesztette hatalmát ezekre a
területekre. A német érdekek védelmére a poroszok és az osztrákok szövetséget alakítottak és
lerohanták Dániát.

(A porosz csapatok áttörik a düppeli sáncokat

Egy államjogi eset

1460-ban az akkori dán királyt, I. Keresztényt Schleswig és Holstein urai együttesen választották meg.
Ennek ára az volt, hogy a királynak meg kellett ígérnie: Schleswig és Holstein "örökre szétválaszthatatlan
marad". Ezzel vette kezdetét a hercegségek 1864-ig tartó szövetsége Dániával. A később (1490 és 1544)
egyesült terület egy királyi és egy hercegi (Gottorf) részből állt, s ez volt az, ami a 18. században
Schleswig-Holsteinre fordította a nemzetközi politika figyelmét. A Gottorf-kérdés 1773-ban végül
megoldódott: az orosz cár mint Gottorf örököse Dánia javára lemondott holsteini területeiről. 1815-ben
Holstein a Német Szövetség (Bundes) tagjává lett; Lauenburg pedig a bécsi kongresszus döntése nyomán
dán fennhatóság alá került. Dánia azon igyekezett, hogy ne csak Schleswig, hanem Holstein is a
szövetségi dán államhoz tartozzék. Ugyanakkor azonban a schleswig-holsteini polgárok tanult rétegeiben
fokozódó nemzeti tudat kezdett kialakulni. 1846-ban Dánia kinyilvánította, hogy örökösödési okokból
Schleswiget el akarja választani Holsteintől, és annektálni szándékozik. 1848. március 24-én Kielben
jogászok és más értelmiségiek ideiglenes kormányt hívtak életre. A schleswig-holsteini felkelést 1850
júliusában leverték.)

Az egyenlőtlen küzdelem hamar véget ért, és a béke megkötése után a két tartomány igazságosan
elosztották a győztesek. Az északabbi tartomány az északabbra fekvő Poroszországé lett, a délebbi dán
tartomány pedig a délebbre fekvő Ausztriáé. A tartományokat csak a másik német állam terültén
áthaladva lehetett megközelíteni. A határok megsértése elég ürügy volt a háború kirobbantásához.

Porosz – osztrák háború

A porosz – osztrák háborúra 1866-ban került sor. A poroszok maguk mellett tudhatták az új olasz
államot, amelyikkel kétfrontos háborúra kényszerítették az egyébként is gyengébb Ausztriát. A döntő
ütközet a csehországi Königgraetznél játszódott. A poroszok néhány óra alatt megverték az osztrák
főerőket.
(A königgratzi ütközet

Bismarck 1866-ban felborította az európai nagyhatalmak között az 1815-ös bécsi kongresszus óta
fennálló egyensúlyviszonyokat, és az itáliai konfliktusokban meggyengült Ausztria helyzetét kihasználva
végleg kiseprűzte a Habsburgokat Németországból.)

A béke aláírásakor Bismarck arra törekedett, hogy ne alázza meg ellenfelét, hiszen nem volt szüksége
egy örök ellenségre, másrészt ezzel a visszafogott győzelmi ünnepléssel, el akarta altatni Franciaország
gyanúját is.

Porosz – francia háború

Ez utóbbi nem sikerült elég jól, mert a háború után szinte állandó tárgyalások kezdődtek Franciaország
és Poroszország képviselői között, a béke megőrzésére. Az éveken keresztül húzódó tárgyalásoknak
1870-ben vetettek véget. A nyári tárgyalási szünetre sértetten vonult el a francia delegáció. A porosz
uralkodó nem akarta a rossz viszonyt konzerválni, ezért egy békítő hangvételű táviratot küldött a francia
császárnak. I. Vilmos éppen egy fürdőhelyen, Emsben tartózkodott, üzenetét is innen küldte. A német
uralkodó üzenete a tárgyalások folytatása mellett állt ki, de a kancellár, Bismarck a "nem" szó
beillesztésével ellenkezőjére fordította az üzenet tartalmát. Az üzenet háborús ok volt a franciáknak,
ezért azonnal hadat üzentek a poroszoknak. 1870-ben megkezdődött a francia – porosz háború. A német
csapatok már szeptemberben francia földön harcoltak, és a Sedan melletti ütközetben még III.
Napóleont is elfogták.

(Pellengéren a kis Napóleon

A száműzött Victor Hugo gyűlölettel ostorozta a "kis" Napóleont A sedani vereség hírére a fogságba
esett császár az indulatok első számú céltáblája lesz Párizsban.)

A háború véget ért, ami Franciaországban belpolitikai zűrzavart okozott. Bismarck a versailles-i (ejtsd:
verszáji) palota tükörtermében rendezte meg a béketárgyalásokat. Két vasércben gazdag francia
tartományt, Elzász-Lotaringiát elvették, és hadisarc fizetésére kötelezték a franciákat. Az utolsó fricska a
franciák orrára egy pimasz tett volt. Az új Német Császárság kikiáltására is ebben a palotában, itt a
tükörteremben került sor, 1871. januárjában.

(I. Vilmost (1797-1888), Poroszország királyát Versailles-ban, 1871. január 18-án kiáltották ki
Németország császárává.)

Az új német állam Európa legerősebb gazdasági hatalmává vált, és ettől a pillanattól kezdve a kancellár
azért dolgozott, hogy nagyon kedvező politikai helyzetét megerősítse, és országát világhatalommá
emelje.

Az egységmozgalmak sikere a nemzetközi viszonyok alakulásától erősen függött. Az olaszoknak és a

németeknek alig egy évtized alatt sikerült létrehozni egységes államukat, aminek gazdasági hátterét az
ipari forradalom, eszmei hátterét a francia forradalomból eredeztethető nacionalizmus adta.