Bárány Attila

Zsigmond király, a konstanzi zsinat és a Százéves Háború*

Korábbi kutatásaim során Zsigmond nyugati külpolitikájának angliai vonatkozásait

vizsgáltam. A Luxemburg- és a Lancaster-dinasztia kapcsolatait két csomópont köré rendezve
tekintettem át. A legnagyobb figyelmet a konstanzi zsinat időszakában megvalósuló
Lancaster–Luxemburg együttműködésnek szenteltem, s legutóbbi munkámban Zsigmond
1416. évi látogatását, az Anglia, a Német-Római Császárság, illetve Magyarország
canterburyi szövetségkötését elemeztem.1 A munka bemutatta Zsigmond szövetségének
diplomáciai hátterét, s azt, hogyan jutott el a király arra, hogy a korábbi szövetségesével,
Franciaországgal szemben elfogadja Henrik trónigényét a Capet-trónra. Zsigmond angol
kapcsolatai a 15. század első éveiben új utat jelöltek ki a hagyományos franciabarát
Luxemburg-politikában. Az 1410-es évek elejétől Zsigmond már egy Lancaster–Luxemburg
érdekközösségben gondolkodott, túlmenően a schisma letörése és a reform érdekében
folytatott erőfeszítések összehangolásán. A király fokozatosan eltávolodott a Franciaországot
irányító Armagnac–Orléans-párttól (a kormányrudat, I. Károly, Orléans hercege angliai
rabsága idején VII. Bernard, Armagnac grófja Franciaország connétable-ja tartotta a kezében),
és közeledett Félelemnélküli János burgundi herceghez. (Már az 1416. évi calais-i találkozó
előkészítése érdekében folytattak tárgyalásokat Konstanzban és Párizsban.)
Jelen tanulmányban, az előbbieket mintegy folytatva, a franciaellenes angol–
luxemburgi–burgundi koalíció működését vizsgálom Zsigmond konstanzi zsinati tartózkodása
idején, az 1410-es évek második felének normandiai hadjáratai közepette. A tanulmány,
részben új, jobbára angliai források összegyűjtése révén részletes képet próbál nyújtani
Zsigmond konstanzi diplomáciájáról, különös tekintettel az angol–francia konfliktus
alakulására, illetve szövetségesével V. Henrik angol királlyal (1413–1422) való
kapcsolatairól. Zsigmond a Százéves Háborúban, egészen 1416 nyaráig, a békéért és a békés
megegyezésért küzdött. Csak akkor közeledett az angol szövetség felé, amikor a francia
(armagnac–orléans-i) politika a békés kompromisszum minden esélyét eljátszotta.
Ugyanakkor, jól tudta, hasznot is húzhat a Valois-k agincourt-i katasztrófájából és
Konstanzban a saját szája ízének megfelelő rendezést tud kieszközölni a francia–avignoni párt

* A tanulmány a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 4.2.1/B–09/1 „A felsőoktatás minőségének

javítása a kutatás–fejlesztés–innováció–oktatás fejlesztésén keresztül” című pályázat B. projekt – Debreceni
Egyetem „Magyarságtudomány és nyelvelmélet” keretében készült.
1
Bárány Attila: Zsigmond király angliai látogatása. Századok 143. (2009) 319–356.
háttérbe szorításával. Az alapvető kérdés az: működött-e a szövetség egyáltalán, illetve miben
állott a Lancaster–Luxemburg érdekközösség; mennyiben valósult meg a katonai
segítségnyújtási szerződés a valóságban? Milyen szerepet játszott Zsigmond a Százéves
Háború újabb, az 1415. évi agincourt-i csata utáni szakaszában, az eszkalálódó és korábban
soha nem ismert léptékűvé növekvő konfliktusban? Nem igazán szokványos szövetkezés volt,
hiszen színtere a diplomácia, s nem a harctér volt: a konstanzi zsinaton működött igazán, s a
zsinat berekesztése, az új pápa megválasztása után bevégezte politikai szerepét. Mérlegelem,
mennyiben volt az reális elvárás az angolok részéről, hogy Zsigmond, seregeivel,
Franciaország ellen indul. Az angol diplomácia is úgy értelmezte-e, hogy ez egy lazább
kötöttség, egyfajta érdekközösség, de nem szigorúan véve katonai segítségnyújtás, mint azt
egyébként a szerződés szövege rögzítette?2 Az igen számottevő terjedelmű diplomáciai
levelezés, követutasítások, prokurációk, titkos üzenetek és egyéb iratok áttekintésével azt
vizsgálom, mennyiben lehetett realitása annak, hogy Zsigmond ténylegesen bekapcsolódjon a
háborúba, hiszen mindent elkövetett, hogy megnyerje Henriket, megígérte, csapatokat küld
Normandiába; vagy számára a katonai fenyegetés egy olyan mézesmadzag volt, amit
bármikor elhúzhatott a francia követek orra előtt. Zsigmond maga is úgy gondolta: ha meg is
indul egy angol hadjárat, a zsinat sikere után visszatér eredeti álláspontjára, s újult erővel lesz
képes közvetíteni megint csak a békéért. Egy katonai szövetség idegen terep volt a számára.
Zsigmondnak azonban szüksége is volt a szorosabb kötöttségre: egy formális politikai
szövetkezéssel a hátában nem mert volna nekivágni a pápaválasztásnak.
A canterburyi szövetség 1416 és 1418 franciaellenes angol–luxemburgi–burgundi
hármas tengellyé bővült Félelemnélküli János herceg csatlakozásával. Elengedhetetlennek
találom Zsigmond és az angolokkal szövetséges Burgundia viszonyának a vizsgálatát, hiszen
az 1416. évi calais-i találkozó után a szövetség gyakorlatilag hármas tengellyé bővült. E

2
1416. aug. 15.: „Sigismundus […] cum […] Henrico, Dei gratia Angliae, et Franciae rege. […] amicitias,
alligantias, et confoederationes bonas, firmas, reales, et perpetuas, promisimus […] cum aliis, arma contra
alium, aut suos, levare, vel guerram facere permittet, sed ipsos, si arma levaverint.[…] nullus nostrum […] et
futuros arma levare, […].Rex […] nobis […] assistentiam dabit, auxilium, et fauorem: et nos […] in
recuperatione coronae et regni sui Franciae […] assistemus et assistent, ac dabimus, et dabunt auxilium” —
Canterbury. Public Record Office/The National Archives, Kew, Surrey, Nagy–Britannia (a továbbiakban: PRO)
Chancery Treaty Rolls C 76/99 m. 17–18.; Thomas Rymer: Foedera, conventiones, literae, et cujuscunque
generis acta publica inter reges Angliae I–XX. London 1704–1735. (ugyanennek másik kiadását l. Hága 1739–
1745.) IX. 379–383.; Deutsche Reichstagsakten unter Kaiser Sigismund VII–IX. Hrsg. Dietrich Keller.
(Deutsche Reichtagsakten, Ältere Reihe, 1376–1486). München–Gotha 1878–1887., X. Hrsg. Heinrich Herre.
Gotha 1906., XI–XII. Hrsg. Gustav Beckmann. Gotha 1898–1901. (a továbbiakban: DRTA) VII. 332.; Codex
diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis I–XI. Stud. et op. Georgii Fejér. Budae 1829–1844. (a
továbbiakban: CD) X/5. 652.; Regesta imperii XI. Die Urkunden Kaiser Sigmunds (1410–1437) I–II. Hrsg.
Wilhelm Altmann. Innsbruck 1896–1900. (a továbbiakban: RI) I. 1975. sz.; Joseph Caro: Aus der Kanzlei
Sigismunds. Archiv für Österrreichische Geschichte 9. (1879) 109–123. 105–107[ez itt nem világos, kérem
javítani].
vonatkozásban nemcsak a magyar és angol zsinati küldöttek, hanem a velük egy platformon
álló burgundiak együttműködését is áttekintem: konstanzi tartózkodása során a király kikkel,
az angol, francia és burgundi házak, illetve arisztokrácia és főpapság mely képviselőivel ápolt
bensőséges viszonyt.

Zsigmond és az angol natio a konstanzi zsinaton

A Luxemburg-politika már IV. Károly óta fontosnak tartotta az angolokkal való jó viszonyt.
A schisma letörésében szilárd szövetségesnek mutatkozott a római pápa obedienciáját
elfogadó Anglia. Az angol és a magyar követek már az unió érdekében működtek együtt a
pisai zsinaton 1409-ben. XII. Gergely pápa hangsúlyozottan kérte az angol képviselőket,
Pisából jöjjenek Cividaléba, és vitassák meg az unió ügyét Zsigmond követeivel. 3 Már a
zsinat megnyitása előtt formálódni látszott egy „angol–német blokk”, az angol és a birodalmi,
valamint a magyar követek közös platformjának kialakítása.4 Zsigmond már eleve úgy
készült, az oxfordi és a cambridge-i követekre teljes szívvel számíthat az unió és a reform
kérdésében. Nem látszott biztosnak a zsinat feladata[inkább: céljának elérése], ha netalán
egyik pápa sem jelenne meg a háromból, éppen ezért fontosnak tartotta, hogy leszögezzék,
akkor is együtt maradnak az unio et reformatio megvitatására, ha ez bekövetkezne, s bízott az
angol magiszterek, illetve a reformpárti párizsi egyetem támogatásában is e kédésben.5 Az
angol király ki is jelölt nyolc megbízottat Richard de Beauchamp, Warwick grófja
vezetésével, akikkel Zsigmond a zsinati együttműködésről tárgyalhat.6 Henrik konkrétan meg
is fogalmazta az egyház ügyében Anglia álláspontját, „részletesen körülírta a megbeszélések
tárgyát”.7 Zsigmond több alkalommal is kinyilatkoztatta, hogy — 1414-től — állandó
kapcsolatban állt az angol követekkel.8 Az a bizottság, amely a XXIII. János elleni vádakat
volt hivatott kivizsgálni, Zsigmond és Anglia követei együttműködésének kiváló példáját
3
Rimini, 1409. ápr. 30.: Zsigmondkori Oklevéltár I–II/2. (1387–1410) Összeállította Mályusz Elemér. Bp.
1951–1958., III–VII. (1411–1420) Mályusz Elemér kéziratát kiegészítette és szerk. Borsa Iván. Bp. 1993–2001.,
VIII–IX. (1421–1422) Szerk. Borsa Iván, C. Tóth Norbert. Bp. 2003–2004., X. (1423) Szerk. C. Tóth Norbert.
Bp. 2007., XI. (1424) Szerk. C. Tóth Norbert, Neumann Tibor. [a továbbiakban ZsO] II/2. 6759. sz.
4
Martin Kintzinger: Westbindungen im spätmittelalterlichen Europa. Auswärtige Politik zwischen dem Reich,
Frankreich, Burgund und England in der Regierungszeit Kaiser Sigmunds. Stuttgart 2000. 120.; Max Lenz:
König Sigismund und Heinrich der Fünfte von England. Ein Beitrag zur Geschichte der Zeit des Constanzer
Concils. Berlin 1874. 172–75.
5
Acta concilii Constanciensis I–IV. Hrsg. Heinrich Finke et al. Münster 1896–1928. (a továbbiakban: Acta conc.
Const.) I. 239–241.
6
Nicholas Bubbewith, Bath és Wells püspöke; Robert Hallum, Salisbury püspöke; John Catterick, St. David’s
[utóbb Coventry-Lichfield] püspöke; Henry FitzHugh királyi kamarás; Walter Hungerford; Ralph Rochefort;
John Honyngham mester, durhami esperes. Ők alkották a később a zsinatra delegált angol követség magját, l.
Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 167.
7
Westminster, 1414. október 20.: ZsO IV. 2599. sz.
8
Acta conc. Const. I. 387–88.; Gesta Henrici Quinti. Eds. Frank Taylor, John S. Roskell. Oxford 1975. 56. (1.
sz. jegyz.).
nyújtja, hiszen angol és magyarországi tagokból (is) állott. 9 Ez a társaság jelentette az „angol–
német blokk” magvát, amely a későbbiekben is teljes összhangban és egyetértésben
dolgozott.10 Nem véletlenül bízta meg ezzel a feladattal egyik legbefolyásosabb hívét, [meg
kéne nevezni] a zsinati eretnekellenes program egyik vezető képviselőjét, volt királyi
familiárist Zsigmond. Thomas Spofford is V. Henrik egyik legfőbb tanácsadója volt egyházi
ügyekben, gyakran járt el a király küldetésében a zsinat ideje alatt.
1416 után Zsigmond a reformatio és az unio ügyében leginkább az angol delegáció
világi és egyházi vezetőivel (Warwick grófjával, illetve Robert Hallummal, Salisbury
püspökével) tudott együttműködni. Hallum, a schisma esküdt ellensége, Zsigmond régi
szövetségese volt, és már a konstanzi zsinatot megelőzően együttműködött a konciliarista
eszme híveivel. Simon de Cramaud reimsi érsekkel együtt ő fogalmazta azt a dekrétumot,
mely feljogosította a zsinatot, hogy megvonja XIII. Benedek és XII. Gergely pápáktól az
obedienciát. Személye egyet jelentett Anglia eltökéltségével, hogy véget vessen a schismának.
IV. Henrik pisai követeként is állhatatosan képviselte az unió érdekeit. Konstanzban
Zsigmond kiváló partnert és munkatársat talált benne: Hallum még nála is vérmesebben lépett
fel a schisma ellen, egy alkalommal még XXIII. János pápát is nyilvánosan megszégyenítve.
Az angol nemzet fejeként számos alkalommal szólalt fel a conciliumon, s prédikációival
gyakran képes volt az unió- és a reformpártiak oldalára állítani a többséget. Hallum tagja volt
annak a bizottságnak, mely XIII. Benedek letételéről döntött; majd 1417 júniusában ő volt a
gazdája annak az ötletnek, hogy a zsinati követek vitás ügyeiben eljáró döntőbíróság —
melynek maga is tagja volt, s amely Zsigmond érdekeit képviselte — letartóztathassa az
ellenszegülő bíborosokat. A francia és olasz bíborosok szinte gyűlölték, s egyszer, 1417
augusztusában, közvetlenül a pápaválasztás „célegyenese” előtt, meg is próbálkoztak azzal,
hogy eltávolítsák a zsinatról. Az ellenpárt ugyanis úgy tekintett rá mint Zsigmond
„négyesfogatának” — annak a szűk klikknek, amely a király mellett a zsinat irányvonala
kialakításában meghatározó szerepet játszott — a legfontosabb tagjára, azaz Zsigmond egyik

9
John Catterick, Coventry-Lichfield püspöke; Thomas Spofford, a yorki Szűz Mária bencés apátság apátja, a
későbbi választott rochesteri, utóbb herefordi püspök; valamint a cseh származású Usk/Uski János pécsi prépost,
volt titkos, utóbb királyi alkancellár és veszprémi püspök. Mellette tagja volt még Jakab trevisói püspök,
Maligeneris Vilmos mindkét jog doktora, l. ZsO V. 640. sz. — Uski János: meisseni prépost, olmützi és
boroszlói kanonok l. Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon. Bp., 1984. 209., 213., 215–
216.; Lukcsics József: Uski János veszprémi püspök, Zsigmond király diplomatája. Századok 42. (1908) 1–28.;
Fedeles Tamás: Két pécsi prépost a 15. század első feléből. Pécsi Szemle 5. (2002) 21–27.
10
Christopher M. D. Crowder: Henry V, Sigismund and the Council of Konstanz, a re-examination. Historical
Studies. The Fifth Irish conference of Historians. Ed. Gerald A. Hayes-McCoy. 4. (1963) 103.
legbefolyásosabb tanácsadójára.11 Salisbury püspöke fogadta Zsigmondot Konstanzba való
visszatérése alkalmából 1417. január 27-én, s üdvözlő beszédet intézett hozzá. Az is
megbotránkoztatta a francia kardinálisokat, hogy Salisbury püspöke az ülésen egy
prédikációval üdvözölte Zsigmond visszatértét, és dicsőítette Zsigmond személyét
erőfeszítéseit, s Lukács evangéliumából idézve — „Mert nagy lészen az Úr előtt” (erit enim
magnus coram Domino) — magasztalta a római király erőfeszítéseit, mellyel természetesen
azt is sugallni kívánta, hogy a „magyarul” (christianissimus imperator) mennyire helyesen
döntött, amikor a kereszténység java érdekében Angliával lépett frigyre. 12 Hallum abban is
Zsigmond elkötelezett hívének számított, hogy elsődleges feladatnak az egyház in membris
(’tagjaiban’) reformatioját tekintette, s csak azután tartotta időszerűnek az in capite
(’fejében’) változást. A zsinaton szinte Zsigmond személyes „egyházügyi” tanácsadójává vált,
a források szerint majd’ mindenhová követte a királyt, annak kísérete tagjaként.13
Konstanzban halt meg, de még halála előtt sikerült biztosítania a zsinat sikerét, és
keresztülvinne a schisma megszüntetését. Két hónappal utóbb új pápát választottak. Hallum
temetése a reform híveinek nagy ünnepe volt 1417 szeptemberében, ahol Zsigmond is
jelenlétével tüntetett, s ahol a másik angol uniópárti, Richard Flemming, Lincoln püspöke
mondott beszédet.14 Hallum zsinaton játszott kiemelkedő szerepének s Zsigmonddal való
kapcsolatának állít emléket a Warwick grófja életének mozzanatait megörökítő ún.
Beauchamp Pageant, a gróf lovagkönyve is.15
Salisbury püspöke mellett az angol delegáció legtekintélyesebb tagja minden
bizonnyal John Catterick, Coventry-Lichfield püspöke volt. Catterick a király állandó pápai
kúriai követe volt már 1413 óta, s részt vett, Zsigmonddal együtt, a konstanzi zsinat
előkészítésében. Az in capite et membris reform fő angliai propagátorának számított Hallum

11
A „klikket” MARS betűszóval jelölte Guillaume Fillastre, amely regebat concilium, s ebben Hallum volt az
’S’, Bartolomeo Capra milánói érsek az ’M’, Jean Maroux antiochiai pátriárka az ’A’ és Johann Wallenrode rigai
érsek az ’R’, l. Crowder, C. M. D.: Henry V, Sigismund and the Council of Konstanz i. m. 110. (53. sz. jegyz.);
Robert N. Swanson: Hallum, Robert (d. 1417). Oxford Dictionary of National Biography. Oxford 2004.; Online
kiadás: 2006. (a továbbiakban: ODNB) [http://www.oxforddnb.com/view/article/12005, letöltve: 2007. június
15.].
12
Luk. 1,15.; Guillaume de Fillastre: Gesta concilii Constanciensis. Ford. L. R. Loomis. In: The Council of
Constance: the Unification of the Church. Ed. John. H. Mundy, Kennerly M. Woody. New York 1961. 311–312.;
Ulrich von Richental: Chronik der Constanzer Concils. Transl. Louis R. Loomis. In: The Council of Constance i.
m. 148.
13
Crowder, C. M. D.: Henry V, Sigismund and the Council of Konstanz i. m. 105.; Jeremy Catto: The King’s
servants. In: Henry V. The Practice of Kingship. Ed. Gerald L. Harriss. Oxford 1985. 91.
14
Ernest F. Jacob: Essays in the conciliar epoch. Manchester 1963. 77–81.
15
Richental, U.: Chronik i. m. 104., 194. (52. sz. jegyz.); Pageant of the Birth, Life and Death of Richard de
Beauchamp Earl of Warwick K.G. 1389–1439. British Library Manuscripts Collection. (a továbbiakban BL MS)
Cotton MSS Julius E iv, article 6. XXXIII [f. 17]. [összevontam a két jegyzetet]
mellett.16 Fontos diplomáciai missziókat teljesített, 1416 augusztusában a burgundi herceghez
ment, a calais-i találkozó végső előkészületeit megtenni. 1416-ban, már a zsinatról küldte a
király a német fejedelmekhez és a Hansához, azaz Tiptofthoz és Kluxhoz hasonlóan Anglia
kontinentális politikája s a Zsigmonddal való kapcsolatok egyik „szakértője” volt. 1417-ben
annak az öttagú bizottságnak a tagjává nevezte ki V. Henrik, amely az angol zsinati nemzetet
(natio) volt hivatott vezetni, és a király számára megfelelő szavazatát biztosítani. Így nagy
szerepe volt a pápaválasztásban, Robert Hallum halála után pedig gyakorlatilag ő vitte
keresztül, hogy az angolok elfogadják Zsigmond jelöltjét. Később is V. Mártonnal maradt a
kúriában, s az angol érdekek fő képviselőjeként tevékenykedett.17 Cattericket annyira kedvelte
Zsigmond, hogy 1415-ben amikor Angliába utazott, saját kíséretéből állított ki a püspök
számára testőrséget.18 William de Colchester, a Westminster Apátság főapátja már a pisai
zsinaton képviselte országát, Konstanzban is jelentős szerepet játszott.19 Meghatározó szerepe
volt Nicholas Bubbewithnek (Bubwith), a királyi tanács tagjának, IV. Henrik és a Lancaster-
kormányzat egyik régi emberének, Bath és Wells püspökének. 20 Henry Abingdon magiszter
Zsigmond hű társa volt a reformatioban, s Oxfordban a wiklifizmus elleni fellépés harcosa
volt, továbbá ő állította össze az egyetem egyházi reformprogramját. Az Oxfordi Egyetem
képviselőjeként lázasan küzdött a pápai rezervációk és a szimónia ellen, több híres prédikáció
is fűződik a nevéhez.21 Simon Sydenham, a Zsigmondhoz Koblenzbe küldött követség tagja
ugyancsak a konstanzi delegáció fontos szereplője volt, később Chichester püspöke lett.22
A legérdekesebb szereplő Richard Clifford, London püspöke: Zsigmond még Odo
Colonna jelölése előtt őt látta alkalmasnak a pápai trónusra, s javaslatot is intézett Clifford
támogatása érdekében az angol nationak. Fellépése, beszédei, határozott unió- és reformpárti
megnyilvánulásai miatt nem csupán Zsigmond számára volt személye szimpatikus, a zsinat
tagjainak többségére is olyan nagy hatást tett, hogy többen lehetséges jelöltként számoltak
vele. A haeresis (eretnekség) elleni harc egyik „gyakorló” képviselője volt, tagja volt a lollard
Sir John Oldcastle-t elítélő bíróságnak. Zsigmond is szoros személyes kapcsolatban állott

16
Christopher M. D. Crowder: Unity, heresy and reform, heresy and reform, 1378–1460. London 1977. 107.
17
Richard G. Davies: Catterick, John (d. 1419). ODNB [http://www.oxforddnb.com/view/article/15487, letöltve:
2008. jan. 23.].
18
Konstanz, 1415. máj. 11.: ZsO V. 611. sz.
19
Jacob, E. F.: Essays i. m. 73.
20
Richard G. Davies: Bubwith, Nicholas (c.1355–1424). [http://www.oxforddnb.com/view/article/37238,
letöltve: 2008. jan. 23.].
2121
A „Sitis repleti fructu justitie” c. prédikációja lehetséges, hogy éppen Zsigmond és kísérete útján jutott el
Bécsbe, ahol ma is őrzik egy kéziratát. Österreichische Nationalbibliothek, MS 4958, fols. 419–27v., l. Margaret
Harvey: Abingdon, Henry (d. 1437). ODNB [http://www.oxforddnb.com/view/article/12967, letöltve: 2008. jan.
23.].
22
Jacob, E. F.: Essays i. m. 79.
vele. Ha nem is ülhetett Szent Péter trónusára, Zsigmond és a zsinati atyák egy neki tett
gesztusa révén ő nevezhette hivatalosan pápának Odo Colonnát, s ő koronázhatta meg 1417.
november 11-én.23 Richard Flemming lincolni püspök is már fiatalon hírnevet szerzett, mint a
lollardok ellenfele: tagja volt annak a bizottságnak Oxfordban, amely 1411-ben azonosította
Wyclif fő bűneit, majd ő vizsgálta ki, az oxfordi magiszterek mennyire ortodox hitűek, s ő
adta ki a „vizsgán megfelelteknek” a tanítási engedélyt. Konstanzban rendkívüli
népszerűségre tett szert prédikációival, melyekben szenvedélyesen érvelt a reform és az unió
mellett. Zsigmond egyik fő híve volt, nem véletlen, hogy a későbbiekben is őt küldi V. Henrik
diplomáciai küldetésekben a királyhoz. Mindemellett igen pragmatikusan V. Henrik
politikáját képviselte, s ő volt a felelős azért, hogy amikor a király változtatott álláspontján és
a reformmal szemben már az uniót tartotta elsődlegesnek, keresztülvitte, hogy az angol natio
is ehhez tartsa magát, annak érdekében, hogy mielőbb pápát lehessen választani. Jutalma nem
maradt el, V. Márton pápai kamarása lett.24 Thomas Polton, később Hereford, majd Worcester
püspöke már a konstanzi zsinat előkészítésében is közreműködött, s feltehetően részt vett
Zsigmonddal, illetve XXIII. Jánossal együtt a zsinatot megelőző, például az 1413. végi comoi
és lodi tanácskozásokon. Már 1414-ben ő volt Henrik fő kapcsolattartó prokurátora a kúriában
mint pápai protonótárius, így Konstanzban is döntő szerepe volt. Része volt Márton pápa
megválasztásában és az angol natio létrejöttében is oroszlánrészt vállalt.25
Az angol natioban Zsigmond értékes szövetségeseket találhatott az eretnekség elleni
harcban. A zsigmondi egyházpolitika legfőbb angliai híve, Hallum, Salisbury püspöke például
az első megégetett lollard, John Badby elítélésénél bábáskodott. William Butler ferences
provinciális a wiklifita bibliafordítások fő ellenfele is a zsinaton tartózkodott, továbbá Wyclif
egyik fő oxfordi ellenfele, Peter Partridge, aki természetszerűleg Zsigmond hű társa volt a
cseh eretnekek elleni fellépésben.26 Ugyancsak hajíthatatlan eretneküldöző hírében állt John
Langdon, Rochester püspöke, aki a lollardok elleni szigorúbb fellépést elindító canterburyi
konvokáción játszott döntő szerepet 1410–1411-ben. Jelentős része volt V. Márton
megválasztásában is, a zsinat után ő is pápai prokurátori címet nyert. 27

23
Richard G. Davies: Clifford, Richard (d. 1421). ODNB [http://www.oxforddnb.com/view/article/5657,
letöltve: 2008. jan. 23.].
24
Robert N. Swanson: Flemming, Richard (d. 1431). ODNB [http://www.oxforddnb.com/view/article/9709,
letöltve: 2008. jan. 23.].
25
Margaret Harvey: Polton, Thomas (d. 1433). ODNB [http://www.oxforddnb.com/view/article/22482, 2008.
január 23.]
26
Jeremy Catto: Partridge, Peter (c.1385–1451). ODNB [http://www.oxforddnb.com/view/article/21488,
letöltve: 2008. jan. 23.].
27
Richard G. Davies: Langdon, John (d. 1434). ODNB [http://www.oxforddnb.com/view/article/16011, letöltve:
2008. jan. 23.].
 Anglia királya és a zsinat
Nagyon nehéz megítélni, V. Henrik személyesen mennyiben hitt őszintén az egyház
reformjának szükségességében. Hivatalos megnyilatkozásaiban természetesen Henrik
többször is kifejezést adott annak, mennyire a szívén viseli a zsinat, a reform és a haeresis
elleni küzdelem ügyét. Úgy vélte, céljai megvalósításában az elsődleges lépés a zsinaton való
aktív részvétel és kiállás az unió ügyéért. Ezt támasztja alá az is, hogy az Európa-szerte a
reform iránti elkötelezettségéről híres Robert Hallumot nevezte ki a küldöttség vezetőjévé.28
Ha nem is tudjuk pontosan, maga V. Henrik személyesen hogyan vélekedett az egyházi
reform szükségességéről, annyi mindenesetre igaz, hogy az első időkben, egy ideig szabad
kezet engedett Zsigmondnak az egyházi ügyekben, s rábízta magát annak ítéletére. Már két
nappal a canterburyi szövetség megkötése után egyeztették elgondolásaikat az egyház
ügyeiben, vagyis a szövetséget a zsinati együttműködés terére is kiegészítették. 29 Henrik
követei hivatalosan azt az utasítást kapták, hogy tegyenek meg mindent a reformatio
előmozdítása érdekében, a római királlyal együttműködve, annak tanácsaira hagyatkozva. 30
Úgy tűnt, a kortársak számára is, hogy Henrik és Zsigmond szándékai teljesen összhangban
vannak: mindkettejüknek égető szüksége volt a három pápa letételére és egy új választására.
Az angol–német blokk tökéletes egyetértésben dolgozott.31 Zsigmond azonban realista volt:
tisztában volt vele, hogy Henrik valamikor be fogja nyújtani a számlát. Anglia ifjú
lovagkirálya vérbeli Plantagenet volt, minden idegszálával a Franciaország ellen háborúra
szomjazott. II. Henrik és III. Edward birodalmát akarta újjáalkotni. Pragmatikus politikus
volt, számára a zsinat és az unió ügyei legfeljebb csak addig voltak fontosak, amíg politikai
hasznot remélhetett belőlük. V. Henrik már magát a zsinatot is kiválóan kihasználta az angol
érdekek képviseletére, és a zsinati közvélemény minél nagyobb részét is Anglia mellé kívánta
állítani. A zsinat ideális terepet jelentett az angol propagandagépezet számára, és minden
alkalmat megragadtak, hogy a Plantagenetek igényének jogosságát igazolják. A zsinati
atyákra akartak azzal is nyomást gyakorolni, hogy a körükben terjesztették azt az 1412. évi
elthami (vagy bourges-i) szerződést, melyben francia arisztokraták egy csoportja elismerte az
angolok igényét Franciaország koronájára és szuverén jogát Aquitániára. 32 Az angol király a
zsinatot is egyfajta harcmezőnek tekintette, ezért is gondolta, hogy az angolok igen aktív

28
Crowder, C. M. D.: Henry V, Sigismund and the Council of Konstanz i. m. 104–105.
29
Datálatlan oklevél, mely valószínűleg 1416. aug–okt. között kelt: BL Additional MSS 24062 f. 147r.
30
Chistopher T. Allmand: Henry V. New Haven–London 1997. (Yale English Monarchs) 246.
31
Crowder, C. M. D.: Henry V, Sigismund and the Council of Konstanz i. m. 103.
32
Maurice Keen: Diplomacy. In: Henry V. The practice of kingship i. m. 190.; Gesta Henrici Quinti i. m. 16.
zsinati munkájától sokat remélhet. Az angol delegáció inkább egy kormány küldöttségre
hasonlított, amely a király politikáját volt hivatott képviselni: szinte minden tagja Henrik
belső tanácsosi köréhez tartozott.33 Henrik személyes politikája érvényesült a zsinaton, melyet
hatalmi színtérnek tartott külpolitikai tekintélyének növelésére.
Zsigmond sem hihette, hogy Henrik csupán az egyház és a kereszténység nemes
céljaiért támogatja a reformatio ügyét, s tudhatta, hogy valamikor majd keményen be fogja
vasalni, amit Anglia szavazataiért kér cserébe: elismerését Franciaország jogos uralkodójának.
Az új pápára is legfőképpen ez okból volt Henriknek szüksége: a Szentszék tekintélyével
szavatolja Anglia királyának francia királyságát. Mi több, a francia korona megszerzésében
Zsigmond segítségére is számított Henrik. Tehette, hiszen Konstanzban ő volt a mérleg
nyelve: ha nem támogatja a német nemzetet, a conciliumot gyakorlatilag be lehet rekeszteni.
A kérdés csupán az volt, Zsigmond valóban kénytelen-e teljesíteni a canterburyi szövetségben
foglalt vállalásait, és katonailag is támogatja-e az angolok franciaországi hadi vállalkozásait,
vagy megpróbál más utakat és módokat találni, hogy mindaddig a magáénak tudja Anglia
szavazatát, amíg új pápát nem sikerül választani.

A canterburyi–calais-i szövetség 1416–1417-ben

A canterburyi szövetség nem jelentette azt, hogy az angol király, megittasulva tekintélyes
támogatójától, nyomban folytatta volna a Franciaország elleni hadmozdulatokat. Mi több,
még azt is mondhatjuk, hogy Zsigmond hű maradt eredeti szándékához, s sikeresnek
tekinthetjük béketeremtő tevékenységét, hiszen a katonai szövetség ellenére mégiscsak elérte,
hogy Franciaország és Anglia 1416 októberében Calais-ben, Zsigmond jelenlétében,
fegyverszünetet kötött.34 Az angol–francia ellenségeskedés egész Európa politikai helyzetére
rányomta a bélyegét.35 Zsigmond belépett ugyan egy angol szövetségbe, de ami
elengedhetetlenül fontos volt a zsinat további munkájához, az angol–francia összecsapások
szüneteltetése, azt elérte.36
Sokatmondó, hogy a király frazeológiája Canterbury után is megőrizte a pacifista
formulákat. A szövetségi szerződés aláírása után, 1416. augusztusában a német nemzethez
írott levelében úgy nyilatkozott, hogy „a béke ügyében jár el”, mely elengedhetetlen

33
Jacopo Cerretano: Liber gestorum. Cerretano’s Journal. Ford. L. R. Loomis, In: The Council of Constance i.
m. 481.
34
Tűzszünet 1416. okt. 3-tól 1417. jan. 2-ig: PRO Exchequer, Diplomatic Documents, E 30/390.; PRO C 76/99
m12–13.
35
Kintzinger, M., Westbindungen i. m.135.
36
1416. okt. 3.: Jörg K. Hoensch: Kaiser Sigismund: Herrscher an der Schwelle zur Neuzeit, 1368–1437.
München 1996. 234.
előfeltétele az uniónak, s ez a szövetség e munkájának a része, a zsinat sikeres
tevékenységének az alapját képezi.37 Zsigmond nem volt azonban naiv idealista, aki még a
canterburyi liga megkötése után is a békéről ábrándozott. Tisztában volt vele, egyszer, a
szövetségi szerződés birtokában az angol seregek meg fognak indulni egy mindent elsöprő
támadásra, és Henrik nem áll meg addig, amíg Reimsben az ő fejére nem kerül a frankok
koronája. Mégis, még mindig elképzelhetőnek tartott egy békés megoldást, vagy legalábbis
azt, hogy képviselni képes ideig-óráig az angol király előtt egy békés megoldást, és addig
késlelteti az angol offenzívát, amíg csak lehetséges, és keresztülviszi az új pápa
megválasztását.
Mindazonáltal Henriktől sem volt teljességgel idegen egy békés rendezés. Annyiban
realista volt, hogy elismerte, a francia korona megszerzése egy hosszadalmas, terület- és
emberpusztító háború árán lehetséges csak, amely az angol kincstárat is kimeríti. Az angolok
tisztában voltak vele, hogy a háború pénzbe kerül: különösen az általuk alkalmazott
szerződéses zsoldos seregeik miatt. Henrik is elképzelhetőnek tartotta, még 1417 elején is,
hogy anélkül koronáztatja meg magát francia királynak, hogy angol katonák ezreinek a vérét
ontaná, s franciaországi hívek támogatását elnyerve jogos öröksége birtokába juthat. Ebben a
diplomáciai munkában — jelesül a burgundiak és más angolpárti francia bárók
megnyerésében — számított Zsigmondra. Ezzel összhangban adott követutasítást követeinek
1416 decemberében, hogy a békés rendezést szem előtt tartva próbáljanak meg tárgyalni. Ez
persze nem kevesebbet jelentett mint azt, hogy Franciaország pairjeit arra bírják, hogy
tagadják meg a Valois-házat és ismerjék el Henrik trónjogát.38 Ezért nem is indított hadakat
1416 augusztusában, nem használta ki helyzeti előnyét Harfleur felmentése és a francia flotta
legyőzése után.39 S amíg volt realitása egy ilyen megoldásnak az angol udvarban, Zsigmond
joggal remélhette, sikerül Angliát maga mellett tudva célt érni a zsinaton. Zsigmondnak az
volt az egyik legnehezebb feladata, hogy ébren tartsa a békés megoldás reményébe vetett hitet
az angol királyban. Nem volt azonban egyértelmű, hogy az angol király csakis Franciaország
koronáját akarja-e s az egész királyságot meg akarja-e szerezni, vagy megelégedne azzal is, ha
tekintélyes területeket kapna az országból s csatolhatna Angliához szuverén jogon. Erre is
próbált apellálni Zsigmond, bár nem tarthatta valószínűnek, hogy Franciaország pairjei

37
Canterbury, 1416. aug. 22.: […] ut universalis ecclesie indivisa unita reformaretur […]. Nichil omnius tamen
comissarii partis utriusque negocia pacis omnio rumpere nolentes […] in unum conveniendi et apperire vias et
modos posse partes pacificandi […] — ZsO V. 2223. sz.; Acta conc. Const. IV. 463–69.
38
in quiete tranquillitatis […] ad tractandum paciscendum et finaliter concordandum cum eisdem principibus
[…] — DRTA VII. 338–339.
39
Arnd Reitemeier: Außenpolitik im Spätmittelalter: Die diplomatischen Beziehungen zwischen dem Reich und
England 1377–1422. Paderborn 1999. 299.
lemondanak Normandiáról vagy Anjouról. Ez irányban is próbált puhatolózni 1416-ban még
Franciaországban, hogy mi lenne ha Henrik megelégedne „Franciaország egy nagyobb
részével”? Sőt, még 1419-ben az elhúzódó harcok és Párizs bevétele előtt is felvetette
ugyanezt még egyszer, mind a két félnek.40
Nagy lépést jelentett a békés rendezés felé, hogy — amint Henrik egy ügynökéhez
saját kezűleg írott leveléből tudjuk — az Angliában raboskodó magas rangú francia foglyok
egyike, I. János, Bourbon hercege hajlandó lett volna tárgyalásokat folytatni Angliával, ha
Henrik a „béke javára” beszüntetné a normandiai hadi cselekményeket és bizonyos
területekért cserébe egyszer s mindenkorra lemondana a Rex Francorum címről és a francia
koronára támasztott igényéről.41 A béke érdekében még a legrangosabb fogoly, a korábban
szigorúan elzárkózó Károly, Orléans hercege is hajlott a tárgyalásokra, és nemcsak angol
követ, hanem Károly és Bourbon hercegének a külön követe, Raoul de Gaucourt is útnak
indult Párizs felé, hogy kipuhatolja, hogyan vélekedik egy ilyen rendezésről az Armagnac-
kormányzat.42 Zsigmond tovább próbálkozott a vér nélküli megoldáson; azt is kihasználhatta:
a Valois-monarchia a pillanatnyi erőviszonyokat figyelembe véve nem lehetett olyan
ellenállásra képes az angol hadigépezettel szemben, ami indokolttá tehette volna, hogy
Zsigmond hadbalépése egyáltalán szóba kerülhessen.
Zsigmondnak nagy szüksége volt a burgundi hercegre és zsinat bourguignon
képviselőire is. A burgundi követek Zsigmonddal vállaltak közösséget, s járultak hozzá a
francia nemzeten belül, hogy az ő akarata érvényesüljék a pápaválasztásban. Az
Armagnacokat képviselte a francia zsinati követség többsége, s természetszerűleg a burgundi
követek — Thiébaudde (Thomas) de Rougemont, Besançon, és Jean de Nant, Vienne érseke,
valamint Martin Porée, Arras püspöke — Zsigmond angol–német blokkjához közeledtek már
1415-ben. A burgundi követek is Zsigmondnak egyfajta szűk belső tanácskozó testületéhez
tartoztak — az angol delegációval, Georg von Hohenlohe passaui püspökkel (a későbbi
esztergomi érseki adminisztrátorral), Frigyes brandenburgi választófejedelemmel együtt —,
akikkel a király a legfőbb kérdéseket megvitatta s rendszeresen értekezett. A viszonyt
megrontotta ugyan egy időre, hogy XXIII. János, még lemondása előtt Burgundiába
menekült, s egy ideig volt is realitása, hogy — csak azért, hogy a letételét támogató
Armagnacokkal szembeszálljon — a burgundi herceg felkarolja a pápát, de rövid idő

40
[…] se velle contentari parte sui juris superius memorata, scilicet cum …Harflewe et tanta portione patriae
eidem adjacente, cujus proventus sufficere valeant ad onera custodiae villae supportande: quam tamen
oblationem, licet ad pacem amplam […] — Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 787.
41
V. Henrik levele Sir John Tiptofthoz: BL Cotton MSS Caligula D V f.16r–17r.; PRO Exchequer of Receipt:
Issue Rolls E 403/630 m2.; 1417. jan. 25., l. Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 427–430.
42
Pontefract 1417. jan. 18.: Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 424.
elteltével letett erről a tervéről s Zsigmondhoz csatlakozott. (Olyannyira, hogy a herceg
követe, Thomas de Rougemount, Besançon érseke hozta vissza a pápát Freiburgból, illetve
burgundi prelátus (Martin Porée, Arras püspöke) végezte még a pápa letételének kihirdetését
is.43 Zsigmond egy kicsit meg is orrolt János hercegre emiatt, s nézeteltéréseiket csak 1416-
ban Calais-ben rendezték végérvényesen. Maguk a burgundi követek is közreműködtek
abban, hogy a zsinat képes legyen letenni XIII. Benedeket (Pedro de Luna): az ő szavazatuk
döntő fontosságú volt Zsigmondnak a francia nation belül.
A burgundi követek megnyerése érdekében Zsigmond még arra is hajlandó volt, hogy
Jean Petit-nek a Iustificatio-ját — az Orléans-i Lajos meggyilkolását (1407) zsarnokölési
elmélettel igazoló s egyben a burgundi herceget felmentő vitairatát — nem utasította ki a
zsinatról, s politikai érdekeit figyelembe véve még hallgatólagosan helyet is adott Petit-nek,
holott az Armagnac-prelátusok dühödten követelték kiutasítását és eretnekként bíróság elé
állítását. 1416-ban pedig Zsigmond — inkább a diplomáciai érdekeket, mintsem a
királyságról vallott nézeteit szem előtt tartva — visszavonatta az eretnekség vádját Petit-vel
szemben. Nyílt közösségvállalás volt ez Zsigmond részéről a burgundi-párt mellett s az
Armagnac-ellenében. Képzelhetjük mit érezhettek az Armagnac-hű főpapok, amikor a ligájuk
fejének, Orléans hercegének a gyilkosa, s a merénylet jogossága mellett érvelő burgundi
klerikus szabadon terjesztheti a tyrannicidium eszméit akár Konstanz utcáin.44
Angliát elhagyva Zsigmond mindent megtett, hogy új szövetségesének megfeleljen.
Tudván, hogy a franciák szemében minden hitelét elvesztette mint a békéért síkra szálló
közvetítő a két ország viszályában, megpróbált minél többet kihozni az az angolok
támogatásából, és azt a saját céljai megvalósításának szolgálatába állítani. Már Calais-ba érve
nyíltan propagálta az angolok iránti elkötelezettségét és Henrikhez, frateréhez fűződő
„bensőséges és szeretetteljes” kapcsolatát. A királyok egymás mellett szálltak partra és együtt
hallgattak misét a calais-i Szűz Mária templomban.45 Egy, a konstanzi követeknek küldött
levelében azt közölte, hogy Calais-ban az angol korona vendégszeretetét élvezve „szabadsága
oly teljes, mint akár Budán” – tudván, ennek nyilván híre megy a zsinaton és ezzel is hatást
tud gyakorolni ellenfeleire. A calais-i tárgyalások után tengeren folytatta útját, számos angol
lovag társaságában.46 Calais-ban, az angol hadiflotta látványa indítja arra Zsigmondot, hogy a

43
Fritz Quicke: Les relations diplomatiques entre le Roi des Romans Sigismond et la Maison de Bourgogne (fin
1416–début 1417). Bulletin de la commission royale d'histoire 90. (1926) 196–197.
44
Uo.
45
Gesta Henrici Quinti i. m. 169.
46
Gesta Henrici Quinti i. m. 179. (2. sz. jegyz.). — V. Henrik Zsigmond és kísértete rendelkezésére bocsát
hajókat: 1416. szept. 18.: Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 492. Zsigmond 1416. aug. 26-án indult
Calais-ba és okt. 6-ig maradt, majd Drodrechtig ment hajóval, ahová nov. elején érkezett meg, s Nijmegen és
törökkel „a tengeren is szembeszáll”, s „ezért Magyarországon minél több gályát, galeotát,
hadinaszádot készíttet”.47 Zsigmond három hétig hajózott Calais-ből Dordrechtig s
megismerkedve a kiváló flamand hajóépítő-mesterek munkájával, az angol királytól is kért
hajóácsokat.48 (Később Passauban a Dunán építenek 22 hajót a flamand ácsok, s azokat
Budára viszik.49)
A calais-i találkozó legnagyobb eredménye az angolok szemében az volt, hogy
Zsigmond közvetítésével a burgundi herceg is elismerte Lancaster Henrik jogát a Capetek
trónjára (1416. október 5.), és szerződött vele, hogy „mindent megtesz, hogy [Henrik]
megszerezze az őt megillető jogokat” Franciaországban.50 A herceg letette a hűbéri esküt a
német királynak birodalmi területeiért (Franche-Comté, Alost).51 Annak is nagy jelentőséget
tulajdonítanak a történetírók, hogy miként tett hódolatot Zsigmondnak a burgundi herceg:
szimbolikus értékű az a mód, ahogyan „kétszer is meghajolt előtte, harmadszor, amikor már
közel ért, egészen a földig, a császár nem akarta így, hanem gyorsan felkelt, saját kezével
felemelte s maga mellé ültette” a herceget.52 Nagyon fontos, hogy a korábbi angol–burgundi
szövetségtől eltérően — ahol János még legfeljebb annyit tudott ajánlani, hogy Anglia királya
szuverén jogokat nyerjen Normandia, Anjou és Aquitánia felett — a herceg már nem
ódzkodott attól, hogy elismerje Anglia királyának legitim trónöröklését a francia királyságra.
Nem kevesebbről van itt szó, mint arról, hogy Európa két jelentős hatalma elfogadta, hogy az
új heres regni Franciae-val (’a francia királyság örökösével’) együttműködve érhetnek célt
politikai törekvéseikben. Zsigmond és Félelemnélküli János ezen túl is közeledett egymás felé
Calais-ban, amit az is igazol, hogy a király további tárgyalásokat helyezett kilátásba Jánossal,
mivel maga jelentette ki, hogy „a herceg országain át” [utazik], s „útját Luxemburgon át veszi
Konstanzba”.53 (Angliából Garai Miklós a burgundiak birtokára, Lisle-be utazott előre, hogy
Zsigmond nevében is a calais-i tárgyalások tervezett részleteit terjessze a herceg elé. Garait
rendkívül nagy tisztelettel fogadták, s a magyarok számára a herceg lovagi tornát is rendezett.

Aachen érintésével indult Köln majd Luxemburg felé, l. ZsO VI. 2338. sz.; Engel Pál – C. Tóth Norbert:
Itineraria regum et reginarum. Királyok és királynék itineráriumai 1382–1438. (Segédletek a középkori magyar
történelem tanulmányozásához 1.) Bp. 2005. (a továbbiakban: Itineraria regum) 100.
47
1416. szept. 17.: ZsO VI. 2301. sz. — Később seelandiakkal építtet nyolc hajót Konstanzban, „mindazon
tapasztalatok alapján, amit […] Angliában, Flandriában […] szerzett”, majd a zsinat berekesztése után azokon
utazik a Rajnán Bázelbe. Eberhard Windecke emlékirata Zsigmond királyról és koráról. Ford.; sajtó alá rend.
Skorka Renáta. Bp. 2008. (a továbbiakban: Windecke emlékirata) 69–70.
48
1417 tavaszán Zsigmond „egy meg nem nevezett fejedelemnek köszöni meg, hogy segítségére volt a
hajóácsok megszerzésében” — ZsO VI. 310. sz.
49
1418. nov. 23.: ZsO VI. 2565. sz.; Veszprémy László: Lovagvilág Magyarországon. Bp. 2008. 196.
50
1416. okt. 2.: Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 394.
51
Windecke emlékirata 63.
52
et fecisset duas inclinaciones accedendo, et iam de prope fere in terram terciam optulisset, noluit imperator,
sed a stacione prosiliens eum per brachia sustulit et a latere collocavit — Gesta Henrici Quinti i. m. 175.
53
1416. szept. 8.: ZsO VI. 2271. sz.
1416 nyarán azután a nádor már nem ment vissza Angliába vagy Calais-ba, hanem a király
vicariusa lett Konstanzban, és az lett a feladata, hogy a király új, angol szövetségének a hírét
elvigye a zsinatra.54) Azonban nem így történt: Zsigmond mégsem ment a burgundi herceg
tartományain keresztül, elkerülte Flandriát és inkább kerülőt vállalt: Calais-ből nagy kitérőt
jelentett a tengeri, majd a rajnai folyami út Dordrecht és Nijmwegen/Nijmegen felé, sokkal
egyszerűbben is eljuthatott volna Konstanzba.55 Inkább Windecke járhat közelebb az
igazsághoz, aki úgy vélte, hogy Zsigmond „nem bízott eléggé ahhoz” a hercegben, hogy
„országán átlovagoljon”. Sőt, azt mondja, hogy Zsigmond hiába kért hajókat Brüggétől,
Antwerpentől és Genttől, a herceg nem engedte, hogy a flandriai városok a királynak
„védelmet biztosítsanak”. Így Dordrechtbe küldetett hajókért, Vilmos hollandi herceg
tartományába, illetve Angliából kapott „négy nagyobb hajót, lovakat és szolgákat”.
(Windecke azt mondja, hogy kisebb hajókkal kívánt utazni, „mert az angoloktól és a
franciáktól éppen úgy tartott”.56) Még az angolok túlzott befolyásától is tarthatott.[ez így nem
világos] Valószínűbb az: Zsigmond nem vállalta, hogy heteken át a burgundiak vendége
legyen s így kiszolgáltassa magát a herceg politikai nyomásának. Független akart maradni
egyelőre a burgundiaktól, legalább addig, amíg Konstanzba ér. Ezért Dordrecht után
(november 5–7.) is „semleges” területen, a gelderni hercegségben folytatta útját, ahol
viszonylag sok időt is töltött (Nijmegen, november 14–20.).57 Aachenben (november 24–
december 16.) — példát statuálva a burgundi hercegnek és az angol királynak, hogy a
Birodalomban még ő az úr — „összehívta a németalföldi urakat, és a fejedelmek körében
kibékítette a kölni érseket és a [Adolf] bergi herceget”. 58 Mivel fontos volt számára, hogy

54
1416. szept. 8. (Calais): ZsO V. 2280. sz.; 1416. (okt. 9. e.): ZsO V. 2351. sz.
55
Calais-ből St. Quentin és Reims felé vezetett a legrövidebb út Konstanz felé, de ha el akarta kerülni, érthető
okokból, hogy francia felségterületre tegye a lábát, vagy ha mindenféleképp útba óhajtotta volna ejteni
Luxemburgot, akkor is egyszerűbb lett volna a Lille–Tournai–Mons–Namur–Dinant útvonal. A kitérőt
magyarázhatja még az is, hogy fel kívánta keresni az angol szövetség hírével birodalmi szövetségeseit, a kölni
érseket, a Liège-i püspököt és a hollandi grófot. Windecke szerint Vilmos megorrolt a királyra, mert nem volt
hajlandó beleegyezni, hogy egyetlen leánya örökölje hűbérbirtokait, s Zsigmond Angliában nem is ruházta
azokat rá. Windecke szerint nem is találkozott a királlyal birtokain, sem Zeelandban, sem Hollandban (Windecke
emlékirata 63.). Valószínű, hogy mégis találkozott vele, Nijmwegenbe (1416. nov. 14–20.) érve. (Skorka Renáta
szerint Dordrechtben, l. Windecke emlékirata 363.). Liège-ben: 1416. dec. 28–1417. jan. 1., l. Itineraria
regum101.; Jean-Louis Kupper: Empire et Bourgogne: La séjour à Liège du Rois des Romains Sigismond
(Décembre 1416 – Janvier 1417. Comptes rendus des Séances Académie des Inscriptions & Belles Lettres 149.
(2005) Avril–Juin 457–477.. Liège igen fontos lehetett Zsigmondnak, hiszen még vissza is fordult Kölnből,
1416. dec. 22-én, hogy Liège-be utazzon, s nem ment egyenesen Konstanz felé a legegyszerűbb útvonalon,
Worms–Speyer irányában. (Wittelsbach János, Liège püspöke igen jelentős tagja volt a burgundi–angol–
Luxemburg ligának, fivére, Holland grófja, Vilmos mellett, l. alább.).
56
Windecke emlékirata 70.
57
Rainald jülich-gelderni herceggel jó viszonya volt: 1414-ben ő biztosította 4000 lovassal, hogy Antal brabanti
herceg seregével szemben bejusson Aachenba a koronázásra, l. Windecke emlékirata 53. (igaz, a krónikás
Vilmost ír, Rainald apja, Vilmos azonban 1402-ben meghalt).
58
Windecke emlékirata oldalszám.
Dietrich von Mörs kölni érsek szövetsége szilárd legyen — s e tekintélyes politikai szereplő
Zsigmondhoz közeledése Angliát és Burgundiát is reményekkel töltötte el — véget vetett
Adolf herceg ellenségeskedéseinek. Nem véletlen, hogy a karácsonyt Dietrich érsek
vendégeként, Kölnben töltötte.59
V. Henrik állandó kapcsolatban állt Zsigmonddal, és informálódott szinte mindenről,
ami a király környezetében történik. Henrik arra is nagy súlyt fektetett, hogy állandó
összeköttetésben legyen konstanzi követeivel, és tudjon Zsigmond minden lépéséről.
Kifejezetten a zsinathoz címezve kapott követutasítást több „ügynöke” is, akik 1416 után
csatlakoztak a korábban már ott lévő angol küldöttséghez. 60 Első állandó követe Sir John
Tiptoft volt, az Alsóház korábbi elnöke.61 Sokat elárul a király és Sir John bensőséges
kapcsolatáról, hogy Henrik őrá bízta azt az igen kényes küldetést, amikor Zsigmondhoz
kellett vinnie a király saját kezűleg írt, titkos levelét, melyben Bourbon hercege ajánlatáról
számolt be bizonyos francia területek átadása fejében.62 A király saját kezűleg írott levele az
első angol nyelvű emlék, amely angol uralkodótól fennmaradt. Ebből ismerhetjük az uralkodó
angol nyelvű kézírását, s magát angolságát, melyet természetesen e korban még a
diplomáciában nemigen használt. Roppant fontos volt, hogy Konstanzban senki se tudjon a
dologról. Gondoljunk bele, nem kevesebbről volt itt szó, mint arról, megbomlott a francia
dinasztia egységfrontja, Bourbon hercege ki akart „ugrani”. Ezért írja Henrik, „senki földi
teremtmény nem láthatja [a levelet] az én külön parancsom nélkül, csak ha saját számmal
vagy írásommal adok erre engedélyt”. Henrik hangsúlyozza is benne, hogy „meg kell
esküdnie, titokban tartja, kivéve csak testvérét, a császár urat”, egyedül Zsigmond kezébe
adható. Nem véletlen, hogy Tiptoftra bízta a király ezt a küldetést. Tiptoft ugyanis a
Lancaster-ház egyik legrégebbi híve volt, olyan, aki feltétlen hűségével tűnt ki, s akire
nyugodtan lehetett számítani, hogy a Zsigmonddal való együttműködés érdekében mindent
megtesz.63 Tiptoft még száműzetésébe is elkísérte Derby grófját, a későbbi IV. Henriket, a

59
Itineraria regum101. — Az érsek később még Magyarországon is felkereste Zsigmondot, l. Windecke
emlékirata 93.
60
Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 385., 412., 427., 434., 439.
61
Követutasítás: John Tiptoft: PRO E 404/32/267.; Salvus conductus: PRO C 76/99 m14.; Külön utasítás, hogy
Zsigmond kíséretében maradjon: Westminster: 1416. szept. 1.: ZsO V. 2245. sz.; Rymer, T.: Foedera i. m. (hágai
kiadás) IV/2. 174.
62
Tiptoft. I charge yow, by the Feith that ye owe to me, that ye kepe this Matere, her after Writen, from al Men
secre save from my Brother Th’ Emperor owne Persone; that never Creature have Wittyng thereof, withowt myn
especial Commandement, of myn owne Mouthe, or else Writen with myn owne Hande […] and for the secreness
of this Matere, I have writen this Instruction wyth myn owne Hande. — BL Cotton MSS Caligula D V f.16r–17r.;
PRO Exchequer E 403/630 m2.; 1417. jan. 25.: Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 427–430.
63
Egyike volt IV. Henrik végrendelete végrehajtóinak, jelentős adományokban részesült. A Királyi Ruhatár őre,
főpohárnokmester, Aquitánia sénéchal-ja, l. Kenneth Bruce McFarlane: Lancastrian Kings and Lollard Knights.
Oxford 1972. 61., 118.
Lancaster-háztartás lovagja volt, s mint ilyen, akár Magyarországon is találkozhatott
Zsigmonddal 1392-ben, s innen is adódhat, hogy őt jelölte később V. Henrik Zsigmond
kíséretébe.64 A levél sokat elárul arról, milyen viszonyban állott Anglia és Zsigmond az 1410-
as években: Magyarország és a Német Birodalom Anglia legfontosabb szövetségese volt.
Elsőként Zsigmonddal kívánta megvitatni Bourbon nem csekély jelentőségű ajánlatát, a
királyt mindenben a leghűségesebb s legmegbízhatóbb partnerének tekintette, s mi több,
hallgatott szavára. Henrik sok mindenben kikérte Zsigmond tanácsát, állandó követeinek,
mint Tiptoft és Klux jelentései is erről tanúskodnak.
Tiptoft első bárója szoros személyes kapcsolatban állott Zsigmonddal, Richard de
Beauchamp háztartásához tartozott, s nem csak elkísérte a grófot diplomáciai megbízásaira,
hanem személyes feladatokat is kapott V. Henriktől. Tiptoft szinte a konstanzi zsinat végéig
együtt volt Zsigmond kíséretével és a magyar–német delegációval mint az angol uralkodó
személyes meghatalmazott követe.65 „Különleges ügynökként” mindenhová el kellett kísérnie
a német királyt és első kézből beszámolnia Zsigmond cselekedeteiről. A kincstártól igen
jelentős összegű, napi 2 fontnyi juttatásban részesült, majdnem egészen a konstanzi zsinat
végéig.66 Megbízatásainak legtöbbje titkos volt. Például különleges megbízatásként, a német–
angol szövetséget erősítendő, II. Dietrich von Mörs kölni érseket kellett lekenyereznie nem
kevés arannyal.67 Henrik valószínűleg Tiptoft útján tájékoztatta a kölni érseket a canterburyi
szövetségről, megvárva a calais-i tárgyalások fejleményeit is. Csak miután a burgundi herceg
is eltávozott Calais-ból, akkor informálta Dietrich érseket. 1416. október 1-én született az
érseknek írott levél, Tiptoft pedig Zsigmond kíséretében, október 6-án indult útnak Calais-ből.
(Az angol király másik követe, Hartong van Klux is Dordrechtig kísérte Zsigmondot. 68)
Tiptoft Zsigmonddal együtt utazott Konstanz felé és feltehetően útba ejtette a kölni érsekséget
is, valószínűleg 1416 decemberében, amikor a királlyal együtt Aachenből jövet Liège majd
Luxemburg irányába haladt.69 1417 márciusában újabb követséget küldött az érsekhez az

64
Linda Clark: Tiptoft, John, first Baron Tiptoft (c. 1378–1443). ODNB.
[http://www.oxforddnb.com/view/article/27470, letöltve: 2007. jún. 15.].
65
Rosamond Joscelyne Mitchell: John Tiptoft. London–New York 1938. 10., 196.
66
Ez csinos kis vagyonra rúgott, különösen, ha azzal vetjük össze, hogy egy közepes birtoknak az évi jövedelme
nem volt több mint 34 font. Napi „fizetése”, hogy a „föld alá” is kövesse Zsigmondot, többszöröse volt annak,
amit egy főúri rangú nehézlovas páncélos kaphatott zsoldként, l. Clark, L.: Tiptoft, John i. m.
67
PRO Exchequer: Council and Privy Seal File: E 28/33. no 4.; salvus conductus: 1417. márc. 3.; 5.: John
Tiptoft, Walter Lampray, Richard Kenrygh, Walter Hampton: PRO Chancery Warrants, C 81/1136/22; 31. A
követséghez csatlakozott Hartong van Klux is, kifizetés Tiptoft és Klux költségeire: 1417. márc. 5.: PRO E
403/630 m3.
68
Friedrich Bernward Fahlbusch: Hartong von Klux: Ritter König Heinrichs V. – Rat Kaiser Sigmunds. In:
Studia Luxemburgensia. Feitschrift Heinz Stoob zum 70. Geburtstag. Hrsg. Friedrich Bernward Fahlbusch, Peter
Johanek. Warendorf 1989. 363.
69
1416. okt. 1.: Acta conc. Const. IV. 721.; Itineraria regum101.
angol király, ezzel is Sir John Tiptoftot bízta meg, aki a Konstanzból utazott Kölnbe.70 Erre
válaszul 1417. májusában Dietrich von Mörs újra megerősítette V. Henrikkel kötött
szövetségét, immár a canterburyi egyezmény értelmében. 71 Mi több, ugyanekkor a burgundi
herceggel is szövetségre lépett.72 Cserében az angol király azután évi 500 londoni márka
külön juttatást ígért, amivel még megtoldották az érseknek járó, a korábbi 1416. évi
szövetségesi egyezményben kikötött összeget. 73 Tiptoft olyannyira jó kapcsolatot alakított ki
magával Zsigmonddal is, hogy volt arra is példa, hogy a király maga küldje, saját követeként
Angliába.74 Zsigmond olyannyira együttműködött az angol király állandó követeivel, hogy
még saját megbízásokat is adott nekik, magyar királyként, magyarországi ügyekben. John
Stokes 1416-ban például Velencében tárgyalt Magyarország nevében.75 Lord Tiptoft
megbízólevele nem helyhez kötött, a salvus conductus (menlevél) szerint Zsigmond
udvarában kell tartózkodnia, bármerre is jár.76 Valószínűleg az állandó megbízott révén akart
Henrik nyomást gyakorolni Zsigmondra, hogy teljesítse a canterburyi szövetségben vállalt
feltételeket.77 Tiptoft már korábban megismerkedett a magyar delegáció tagjaival, hiszen
Warwick kísérete tagjaként a zsinat megnyitásától Konstanzban tartózkodott, s mivel a gróf
szoros kapcsolatokat ápolt Zsigmonddal, elkísérhette őt a számos közös lakoma és lovagi
torna némelyikére.78 Mi több, Tiptoft Zsigmond követségével egy időben járt Kasztíliában
1416 tavaszán, hogy a kasztíliai királlyal korábban kötött egyezményt megpróbálja
megújítani, s leválasztani a franciákról.79 Lehetséges, hogy Zsigmond követeivel egy időben
tért vissza a zsinatra, vagy Zsigmonddal együtt ment tovább Párizsba és Angliába. Feltehető,

70
Követutasítás Tiptoft (és John Honyngham durhami esperes) számára: 1417. máj.4.: Rymer, T.: Foedera i. m.
(londoni kiadás) IX. 343.
71
Évjáradékot kap az érsek: 1417. jún. 7.: PRO Exchequer E 30/397. Az érsek átveszi Kluxtól és Tiptofttól a
pénzt: Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 459.
72
Kintzinger, M.: Westbindungen i. m. 129.
73
Követutasítás Tiptoft számára: 1417. jún. 12.: PRO E 30/397.; PRO Exchequer E 28/33. No. 4.
74
Zsigmond küldi Tiptoftot Henrikhez: Konstanz, 1417. szept. 18.: Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás)
[Hágai kiadás][nem érthető] IV/3. 16.; ZsO VI. 930. sz.
75
1416. márc. 13.: ZsO V. 1660. sz.
76
Tiptoft követutasítása 1416. szept. 1-jén kelt, majd megújították dec. 14-én: PRO E 403/629 m4.; PRO E
101/328/6 m7r. egészen 1417. júl. 13–ig: PRO E 404/33/99.;
Mitchell, R. J.: John Tiptoft i. m. 10., 196.
77
Rymer, T.: Foedera i. m. (hágai kiadás) IV/2. 174.; James Hamilton Wylie – William Templeton Waugh: The
Reign of Henry the Fifth I–III. Cambridge 1914–1929. III. 31.
78
Richental, U.: Chronik i. m. 148.
79
Mitchell, R. J.: John Tiptoft i. m. 19. — 1416 tavaszán például a magyar követekkel egy időben járt
diplomáciai megbízatásban a kasztíliai udvarban, s lehetséges, hogy Zsigmond követeivel egy időben tért vissza
a zsinatra (Rymer, T.: Foedera i. m. [londoni kiadás] IX. 328., 343., 346., 364.). A magyar követséget Kusalyi
Jakcs László udvari lovag vezette (1416. jan. 10.: ZsO V. 1418. sz.; Valladolid, 1416. jún. 3–4.: ZsO V. 1960.
sz.). A tényleges cél az angol követség mögött is az volt, hogy kipuhatolják, II. János kasztíliai király (1406–
1454) hogyan vélekedik Pedro de Luna letételéről. Jakcs és Tiptoft gyakorlatilag közös diplomáciai küldetésben
járt, s ennek a küldetésnek a híreit szállította Konstanzba majd Angliába. II. János beleegyezett, hogy XIII.
Benedeket letegyék és Francisco Clemente Pérez Caperát, Zaragoza érsekét letartóztassák (1415. jún. 22.: ZsO
V. 2048. sz.).
hogy ő az egyike azoknak az angol követeknek, akiket a francia források is említenek a
Zsigmondot Párizsból Londonba kísérők között.80 Tiptoft 1417 augusztusában távozott
Kontanzból, s a normandiai hadszíntéren jeleskedett, majd a hercegség kincstári kormányzója
lett. V. Henrik halála után 1422-től tagja lett a Régenstanácsnak, így továbbra is biztos pontja
lett Zsigmond angliai kapcsolatainak.
Az angol diplomácia más — Zsigmondal jó viszonyban lévő — birodalmi fejedelmek
megnyerésére is követséget indított. Henrik legkedveltebb diplomatái, Hartong van Klux és
Philip Morgan, Worcester és Ely későbbi püspöke is hasonló tartalmú megbízatásokat kapott,
nem csupán a hagyományosan franciaellenes irányvonalat képviselő fejedelmeket kellett
rávenniük a katonai szövetséghez való csatlakozásra (Werner von Falkenstein, utóbb Ottó,
Ziegenhaim grófja trieri; valamint — 1417–1418-tól — II. János mainzi érsek, Nassau
grófja), hanem még a Német Lovagrendet és az Angliával korábban nem kimondottan jó
kapcsolatot ápoló Hansát is felkeresték.81 (Zsigmond Londonból is küldött levelet birodalmi
szövetségesének, Werner trier érseknek, hangsúlyozván az angol–burgundi blokkhoz való
közeledését.82) A Birodalomba küldött követek, Morgan és Klux folyamatosan tájékoztatták a
királyt a németországi fejleményekről.83 Ugyancsak kijelölte a király Klux-ot az Aragóniába
indított követség tagjaként, Tiptofttal, Morgannel egyetemben, 1416 decemberében. 84 Az
angol politika számára is fontos volt tehát, hogy végső biztosítékot nyerjenek az aragón
követek megérkezésére. Ez Zsigmondnak is szívügye volt, így a Konstanzból induló követek
őt is képviselték: maga nem indított külön követséget, hiszen az angolok terveivel
összhangban munkálkodtak.

Az angol natio ügye

V. Henrik az okból is kénytelen volt Zsigmond útmutatásainak megfelelő álláspontot
elfoglalni a reformatio és az unió ügyében, mivel a zsinat kulcskérdését, a különálló angol
natio létét folyamatos támadások érték főként a francia kardinálisok részéről, amelyeket

80
Chronique d’Enguerrand de Monstrelet I–VI. Ed. Louis Douët d’Arcq. Paris 1857–1862. III. 136.
81
Követutasítás: PRO Exchequer E 30/393 A; PRO Chancery C 76/99 m10.; Klux dec. 2–án kelt megbízólevele
szerint a Hansával a „baráti viszony, a béke folytatása” érdekében kell tárgyalnia: PRO C 76/99 m9.; „ad
tractandum […] cum honorabili societate hanse Teutonice sacri imperii […] de et super quibuscunque amiciciis
continuandis, pacionibus sive convencionibus de novo inter nos […] et dictam societatem” — DRTA, VII. 226.;
Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 413–414.. Nassaui János érsek sokáig igen rossz viszonyban állt
Zsigmonndal (Windecke emlékirata 52.).
82
London, 1416. máj. 14.: ZsO VI. 1888. sz.
83
Morgan és Klux megbízatása: 1416. dec. 15.: PRO E 404/32/267, egészen 1417. szept. 13-ig (Morgan),
valamint 1417. febr. 17–ig (Klux): PRO Exchequer of Receipt: Writs and Warrants for Issues/Wardrobe
Debentures E 364/51 Cv. Klux küldetését újból meghosszabbította a király 1417. ápr. 27-ig, ő a Birodalomban
maradt, l. PRO E 404/33/46.
84
Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 411.
követei csakis Zsigmond diplomáciai tehetségére utalva, a német nemzettel karöltve voltak
képesek visszaverni.85 Óriási fegyvertény volt, hogy Zsigmondnak sikerült elismertetnie
Angliát külön zsinati natioként, amit az európai grandeurről álmodó V. Henrik mindenfajta
fegyveres támogatásnál többre értékelt. Ezzel Anglia valódi Európa első számú hatalmai közé
emelkedett, az önálló nemzet léte valódi politikai tekintélyt szavatolt a Plantageneteknek. V.
Henriknek ezt azt jelentette, Anglia nélkül nem lehet rendezni a keresztény világ gondjait.
Az angol diplomácia számára a zsinati küldöttség önálló natioként való fellépése
többet jelentett, mint egy önálló nemzeti egyházat, Ecclesia Anglicanat. A natio az egész
nemzetet fogta össze: létjogosultsága kérdése egy idő után a regnum Angliae értelmezésébe is
beépült. Már a pisai zsinaton, 1409-ben külön nemzetként vettek részt az angol követek,86 ami
jogalapot kínált Zsigmondnak arra, hogy ezen informális gyakorlatot Konstanzban hivatalossá
tétesse. Az elv győzelme után a kortársak is úgy látták, Anglia az európai hatalmak sorába
lépett. A zsinat így vált az angol nemzeti integritás kialakulásának fontos pillérévé. 87 Mi több,
az önálló natio léte vezetett ahhoz, hogy az angol — sőt, egy a Brit-szigetekre és Írországra is
kiterjedő — imperium elvét először éppen itt, a zsinaton fogalmazzák meg. 88 A natio Anglia
nemzeti státuszának szimbólumává lett. Óriásit lépett előre az európai hatalmi palettán: V.
Henrik kezébe került a mérleg nyelve: az ő szavazata nélkül nem születhetett döntés a
kardinális kérdésekben.
A zsinaton Zsigmond fő hívei, Robert Hallum, Salisbury püspöke és Thomas Polton
curiai követ fogalmazták meg azt a jogi argumentációt, amely alátámasztotta, hogy önálló
natioként, autonóm szavazati joggal rendelkezzenek.89 A mérföldkő jelentőségűnek tartott
1417 márciusi Polton-beszéd Zsigmond támogatásával indította útjára a natio vitáját.90
Az önálló natio létének elfogadtatása s a jogi koncepció megvédelmezése nem volt
egyszerű feladat: még a német nemzet képviselői sem értettek mindenben egyet a királlyal, s
idegenkedtek minden a status quot érintő változástól. A birodalmi fejedelmek attól tartottak,
hogy az, ha Anglia önálló natioban kap képviseletet, nemcsak túlzott mértékben megnöveli a

85
A natio kérdéséről l. Heinrich Finke: Die Nation in den spätmittelalterlichen allgemeinen Konzilien. In: Das
Konstanzer Konzil. Hrsg. Remigius Bäumer. Darmstadt 1977. 356–361.
86
Richental, U.: Chronik i. m. 85., 191.
87
The Council of Constance i. m. 21.; Louise R. Loomis: Nationality at the Council of Constance. American
Historical Review 44. (1939) 508–527.; Heinrich Finke: Die Nation in den spätmittelalterlichen allgemeinen
Konzilien. Historisches Jahrbuch 57. (1937) 323–338.; George C. Powers: Nationalism at the Council of
Constance. Washington 1927.
88
E[teljes nevet kérek] F. Jacob: Englishmen and the General Councils of the fifteenth century. History 24.
(1939–1940) 216.
89
Jacob, E. F.: Englishmen and the General Councils i. m. 62. (20. sz. jegyz.); Richental, U.: Chronik i. m. 107.
90
Allmand, C. T.: Henry V i. m. 254. (43. sz. jegyz.). — A franciák kezdeményezték, hogy tartsanak sessio-t az
ügyben, hogy Anglia jogosult-e önálló natio-ra. Jean Campan, VI. Károly procuratora tiltakozási kampányt
szervezett az angol natio ellen, l. Fillastre, G.: Gesta i. m. 315.
Plantagenetek kontinentális befolyását, hanem Zsigmond pozícióját is erősíteni fogja a
nyilván még éveken át igen hálás lekötelezettje, s egy katonailag is erős, a kontinensen
területeket szerző támogatóval a hátában egyre kevésbé lesz szüksége a Császárság rendjeinek
a támogatására. A Birodalom fejedelmei között is voltak, akik nem látták szívesen az angol
dominancia ilyen mértékű megnövekedését. Zsigmondnak előbb még a saját táborán is
keresztül kellett „vernie” az önálló angol natio egyöntetű támogatását. Végül is többet nyomot
a latban az, hogy az angolokkal végre sakkban tarthatják a korábban az egyházat szinte a saját
hitbizományuknak tekintő latin — itáliai és francia — prelátusokat. Anglia befolyásával
együtt a németek szerepe is döntően megnövekedhet.
A zsinati közvélemény is úgy értékelte, hogy Angliának önálló jogokat juttatni egy
kissé nehezen magyarázható, tekintve, hogy területi és népességbeli arányai nem érték el a
többi nemzetét. Ki kellett bővíteni az angol nemzetet: Skóciát, Wales-t és Írországot utalták a
natio anglicana alá.91 Anglia egyszerűen megkapta a Brit-szigetek egyházai feletti — ugyan
nem tényleges, de lényeges politikai üzenetet tartalmazó — főséget.92 Megpróbálták
egyenrangúsítani az angol nemzetet a többivel: rendelkezése alá utalták „a tengeren túli
Arábia, Perzsia királyságát, János pap földjét, a Nagy és Kisebb Indiát, Etiópia, Egyiptom
királyságát, a mórok földjét”.93 Így lehetett indokolni, hogy az öt részre osztott keresztény
világnak az Anglici is ugyanúgy egyötödét reprezentálja, mint a másik négy nemzet. Van egy
olyan oldala a megfogalmazásnak, amely messze előre mutat: „az ötödik az angolok nemzete,
amelyet Angliát és a hozzá tartózó területeket foglalja magában.” Ebben a frazeológiában
Anglia először áll a teljes Brit-szigetek képviselőjeként, egyfajta ’angol királyság vezette brit
imperium’ képe bontakozik ki.
A natio-polémiában, V. Henrik — hiába volt az agincourt-i győző — fegyverekkel
nem tudta megvédeni „nemzete” érdekeit. Megérezte, hogy ez esetben kifinomultabb
módszerekre van szüksége: ebben sietett a segítségére Zsigmond. A franciák szerint Anglia
nem egy „főbb nemzet”, natio principalis, hanem egy natio particularis, „kisebb királyság”,
így a német nemzetben kellene helyet foglalnia.94 Zsigmond s szócsöve, Polton szerint a

91
Ez fölöttébb furcsa volt, hiszen a skót és az ír egyháziak korábban mindig a német nemzethez tartoztak, s nem
képviseltek az angolokkal egyező álláspontot. Wales-t vagy az ír érsekségeket egyházkormányzatilag semmi
nem kötötte Angliához.
92
Gondoljunk bele, mekkora előrelépést jelentett ez Angliának, amikor Velencének és Nápolynak meg kellett
osztozniuk egyetlen szavazaton; vagy ugyancsak egy szavazata volt az Izlandtól a zágrábi püspökségig nyúló
német natio-nak.
93
Richental, U.: Chronik i. m. 108.
94
Méltánytalan, mondta, hogy a 101 egyházmegyével és 11 érsekséggel bíró Francia Királyságnak a
kereszténység sorsát érintő súlyos kérdésekben ugyanúgy egy szavazata van, mint Angliának, amely csupán két
kánoni törvények sohasem a német nemzet részeként határozták meg az angolt. 95 Angliának
mindig megvolt a „saját” nemzete, saját jogán, amely magában foglalta „nemcsak Wales-t,
Skóciát és Man-szigetét, hanem Írország négy királyságát is. Nyolc érseki szék található a
nemzetben, amiből hét fölött az angol király bírja a temporáliákat”.96 Az angol és német
nemzetek döntő érve arra nézvést, hogy Anglia natio principalis, az volt, hogy míg
Franciaországban mindössze csak egy nyelven beszélnek, addig az angol nemzetben öt
különböző nyelvet használnak: angol (amit a skótok is beszélnek), ír, walesi, gaszkon és
cornwalli.97
Az önálló zsinati nemzet legitimitásának kérdése akkor vált igazán kulcsfontosságúvá
— ami Zsigmondot igazolta —, amikor a latinok 1417 márciusában azzal álltak elő, ha az
angolokat megilleti, Kasztília is bejelenti az igényét az önálló natiora.98 Zsigmond nagy műve
az volt, hogy az ezt követő kánonjogi és teológiai vitában meg tudta védelmezni az angol
natio legitimitását, amire az angliai követek egyedül nem lettek volna képesek. Kasztília
esetleges belépésével Zsigmondnak még inkább szüksége volt még egy nemzetre, hogy annak
— illetve a szövetséges Aragóniának — önálló szavazatával többségbe kerülhessen az itáliai
és a francia nemzetekkel szemben.99 Nem véletlen, hogy Fillastre bíboros is úgy látta,
„Zsigmond úgy kezelte az angol és a német nemzetet, mintha az övéi lennének, s azok azt
csinálták, ami csak ő akart”.100 „Nagy figyelmet szentelt az angol nemzet tagjainak, a többiek
véleményével azonban nem törődött”. Angol szövetségesei pedig úgy táncoltak, ahogy a
király fütyült! „Senki sem mert nemet mondani neki”.101 Nem véletlen az sem, hogy az
egyedüli natio, mely egyhangúlag szavazott Odo Colonna megválasztása mellett, az angol
volt. A krónikások is hangsúlyozzák, milyen szigorú fegyelmezettséggel szavaztak mindig

érsekséggel és 25 püspökséggel rendelkezik, s egyáltalán nem bír fennhatósággal Wales és Skócia egyházai
felett, l. Fillastre, G.: Gesta i. m. 316. 316.; 456. 190.; 191. lábj. [ezt nem értem]
95
Jean–Pierre Genet: English nationalism: Thomas Polton at the Council of Konstanz. Nottingham medieval
studies 38. (1984) 65–66.
96
A négy ír királyság: Meath (és Leinster), Galway, Munster, Connaught. „Mindegyik királyság önmaga is
nagyobb kiterjedésű és tekintélyesebb, mint Franciaország. Így az angol nemzethez 110 egyházmegye tartozik,
igaz, abból 60 Írországban található; s 52000 plébániájával, számtalan katedrálisával, apátságával, kórházával
messze túlszárnyalja Franciaországot, mely köztudott, hogy nem olyan kiterjedt, s Anglia 32 tágas megyéjéből
akár négy vagy öt is van akkora, mint a franciák egész földje”, l. Fillastre, G.: Gesta i. m. 340., 343.
97
Fillastre, G.: Gesta i. m. 344.
98
Kasztíliának a spanyol natio-ba kellett volna tartoznia, l. Richental, U.: Chronik i. m. 107.
99
Nehézséget okozott, hogy I. Ferdinánd aragón király 1416 áprilisában, miután biztosította Zsigmondot
együttműködési szándékáról, meghalt. Fia, V. Nagylelkű Alfonz (1416–1458) pedig, noha perpignani
látogatásán maga is hitet tett Zsigmondnak, hogy eltökélt a schisma megszüntetéséért („a vérünk árán is
mellettetek állunk”), koronázása után már korántsem volt a helyzet ennyire világos, l. Windecke emlékirata 69.,
részletesen l. Áldásy Antal: Zsigmond király és Spanyolország. Bp. 1927.
100
Fillastre, G.: Gesta i. m. 367., 382.
101
The Council of Constance i. m. 367., 382.
Zsigmond javaslatai mellett.102 Ha mégis meginogtak, az angol király vaskézzel bírta rá őket,
hogy a felsőbbrendű érdekek mentén döntsenek: a bizonytalankodó zsinati követeket egyszer
egy külön megbízott, nagybátyja, Beaufort bíbornok „intervenciójával” bírta jobb belátásra, s
gyorsította fel a zsinati döntési mechanizmust. Megválasztása után maga V. Márton is
kiemelte az angolok — különösen Spofford, Polton és Flemming — szerepét az unió
létrejöttében, s nem véletlen, hogy a delegáció tagjainak többsége gazdag javadalmakban és
fontos kúriai tisztségekben részesült (a fent említett újdonsült kúriai prokurátorokon kívül
például a pápa egyik legbensőbb tanácsadója is, Walter Medford wellsi esperes). Az új pápa is
fontosnak találta, hogy a megválasztását előmozdító szövetségesekkel vegye körül magát a
Szentszék Rómába való visszaköltözése után.103

Zsigmond és a Százéves Háború (1417)

Konstanzban Zsigmond a politikai propaganda teljes tárházát kihasználta, hogy megfeleljen
az V. Henrikkel kötött „örök barátság” kívánalmainak. Az angolok iránti elkötelezettség
művi, de mesteri propagálása kétségkívül romba döntötte Zsigmond korábban elfoglalt
semleges pozícióját, mégis, úgy tűnt számára, ez az egyedüli lehetőség, amellyel úrrá lehet az
egyház válságán. Tisztában volt vele azonban, hogy amíg a francia bíborosok látnak arra
esélyt, hogy Zsigmond képes megakadályozni vagy legalábbis időlegesen megállítani az
újabb angol hadjáratot, addig nem fognak szembemenni az angol–német nemzetek
javaslataival.
Zsigmond már azzal vérig sértette a francia kardinálisokat, hogy visszatérte után
rögtön a második nap audiencián fogadta az angol delegáció tagjait, ahol „dícsérő szavakkal
illette az angolok keresztényi buzgóságát”, és példaként állította Angliát, az angolok tiszta és
őszinte vallásos elhivatottságát a többi keresztény nép elé. 104 Este lakomán látta vendégül az
angol követeket, személyesen is kitüntető meghívást intézve Richard Cliffordnak, London
püspökének, aki feltehetően már akkor is az egyik kiszemeltje volt a pápai tiarára. (Még
Clifford előtt több angol prelátus neve felmerült Zsigmondnál.105) Néhány hónappal később
hivatalosan is jelölte London püspökét.106

102
Thomas Walsingham: Chronica Monasterii Sancti Albani. The Saint Albans Chronicle, 1406–1420. Ed. From
Bodley Ms. 462 [Oxford] Vivian H. Galbraith. Oxford 1937. 108–109.
103
Allmand, C. T.: Henry V i. m. 254. (43. sz. jegyz.).
104
Fillastre, G.: Gesta i. m. 311–312. — 1416. jan. 26–án tért vissza Konstanzba, l. Itinerar König und Kaiser
Sigismunds von Luxemburg, 1368–1437. Hrsg. von Jörg K. Hoensch. Warendorf 1995. 97. Igaz, első oklevelét
febr. 2–án keltezte Konstanzból, l. Itineraria regum 101.
105
Konstanz, 1417. jún. 18.: ZsO VI. 589. sz.; Acta conc. Const. IV. 78.
106
Kintzinger, M.: Westbindungen i. m. 119.
 Az angolok sem maradtak el a Zsigmond iránti tiszteletben. Legendás hírű volt az a
lakoma, amit az angol zsinati követek másnap, 1417. január 29-én Zsigmond visszatérésének
alkalmából rendeztek a konstanzi Aranykard Fogadóban: „150 nagyúr vett részt a lakomán.
Három fogást szolgáltak fel, minden fogás nyolc részből állott, mindegyik arany- és
ezüsttálon”.107 Az angolok és Zsigmond német és magyar kísérete nem győztek egymást
méltatni, szinte versengtek, hogyan kápráztassák el a másik felet hódolatukkal és adjanak
tanúbizonyságot testvéri szeretetüknek”.108 Mindez nyilvánosan zajlott, az is volt e
külsőségek értelme természetesen, hogy a zsinati atyák valóban elhiggyék, hogy Zsigmond
kész arra, hogy teljesítse a canterburyi szövetségben vállaltakat. A propaganda-parádé
részeként Zsigmond nagyszámú értékes ajándékkal tisztelte meg az angol királyt, egyszer
például egy hatalmas fekete bikát küldve.109
Zsigmond rövidesen meg is hozta azt a várható döntést, hogy formálisan is hadat
üzenjen Magyarország és a Birodalom nevében VI. Károlynak: nyilvánosan „hadra szóló
kihívást” küldött a francia királynak.110 Ugyancsak rendkívül nagy hatása volt annak, hogy
Armagnac grófját kegyvesztettnek nyilvánította, kimondta rá a diffidancia-t (diffidentia v.
diffidatio, ’bizalomvesztés’, azaz a békeállapot formális felmondása).111 Hasonlóképpen
működött az is, amikor az orléans-i hercegnek sérelmezte, hogy Asti birodalmi hűbérében
lábbal tiporja a főhűbérúri jogokat, jóllehet a herceg Angliában volt fogoly.112 A hadüzenet
elküldését azonban a zsinati krónikások szerint egészen addig halogatta, amíg meg nem
osztotta a francia bíborosokat, s közülük jó néhányan nem könyörögtek hozzá, hogy ne küldje
el azt.113 Azután természetesen megüzente a hadat, de a hadüzenet lebegtetésével nyomást
tudott gyakorolni a francia nemzetre. A hadüzenetben casus belliként azt jelölte meg, hogy a
„Szent Birodalom jogait sértették meg” a franciák — nemcsak VI. Károly, hanem elődei is —
„jogtalan foglalásaikkal” és „birodalmi javak bitorlásával”, amelyeket „Henrik, Anglia és
Franciaország királya” segítségével „vissza fog szerezni és helyre fog állítani”, ha kell,
„fegyverrel is” (recuperationem virium unita virtute prout decet accincti armata manu).114

107
Richental, U.: Chronik i. m. 148.
108
Allmand, C. T.: Henry V i. m. 245.
109
1417. febr.: Richental, U.: Chronik i. m. 149. — Zsigmond márciusban újfent értékes ajándékkal
kedveskedett V. Henriknek, egy ezüst gyertyatartóval, l. Allmand, Henry V i. m. 245.
110
DRTA VII. 340.; 1417. márc. 22.: ZsO VI. 252. sz.
111
Caro, J.: Aus der Kanzlei Sigismunds i. m. 133. — Hasonló formulát használt Zsigmond, amikor kifejezést
adott a francia királlyal szembeni bizalmatlanságának, l. Kintzinger, M., Westbindungen i. m. 120. — A
diffidantia fogalmára l. Hostiensis: De treuga et pace. In: Summa aurea. Venezia 1574. Lib. I. tit. 34.
112
Kintzinger, M.: Westbindungen i. m.127–28.
113
Allmand, C. T.: Henry V i. m. 246.
114
Karolo Francorum regi […] Sigismundus […] injuriarum et offensarum antiquarum in occupationibus
usurpacionibus bonorum et jurium nostrorum et sacri imperii per predecessores vestros et consequenter per vos
 Az is inkább propaganda-ízű gesztus volt, hogy a francia királynak küldött hadüzenet
szövegét Zsigmond nyomban elküldte egy herolddal Angliába, s megerősítette, hogy
bármikor V. Henrik segítségére lesz, amikor csak kívánja.115 Ez nem jelentette azt azonban,
hogy komolyan gondolta volna, nyomban a normandiai hadszíntérre indul seregeivel. 116 A
politikai játszma része volt, hogy Zsigmond a hadüzenet elküldése és az angol királyhoz
küldött herold útnak indulása után elhagyta Konstanzot, s látszólag senki nem tudta hová
ment, amivel lázas rémületbe kergette a francia bíborosokat, akik már-már azt hitték, valóban
azért távozott, hogy a hadbalépést készítse elő. Néhány nap múltán persze visszatért, de a
francia küldöttség már jóval békülékenyebb volt.117 Retorikájában gyakran érzékeltette, hogy
az Angliával létrejött szövetség korántsem újkeletű, sőt, „örök időkig fog tartani”, „mind fia,
mind annak utódai meg fogják újból és újból erősíteni”.118 Minden diplomáciai tehetségét
latba vetve azon igyekezett, hogy kifejezésre juttassa: egy igen erős politikai platform áll
mögötte, s az angol szövetség hívei mind Magyarországon mind a Birodalomban támogatják
abban is, hogy alkalomadtán akár fegyverrel is arra kényszeríthessék ellenfeleiket, az unió
ellenségeit, hogy ne akadályozzák a zsinat munkáját. E frazeológia a franciákat egyöntetűen a
reform ellenségeinek és az unió schismatikus kerékkötőinek — turbatores negocii ecclesiae
— a szerepébe helyezte, s úgy próbálta meg alakítani a közvéleményt, hogy az angol–francia
konfliktusban Angliát mint a zsinat sikeréért s nem pedig önös hatalmi érdekekért harcoló
félként aposztrofálta.119 Zsigmond megnyilatkozásai szerint azért van szükség az V.
Henrikkel kötött szövetségre, mert ezzel lehet rászorítani az egyház megújulásának ellenfeleit
a schisma megszüntetésére. Mintha az angol seregek nem területfoglaló háborúban
harcolnának, hanem mintegy a zsinati eszme szent céljáért tennének majdhogynem keresztes
vállalatot. Zsigmond, ha teljes szívvel nem is gondolt arra, hogy valóban katonai segítséget
nyújt Angliának Normandiában, propagandájával tökéletes munkát végzett.

multipliciter attemptatarum et indebite continuatarum […] de terris et bonis imperii de novo vobis adicere pro
supplemento terrarum […], que Henrico Anglie et Francie regi […] restitui seu assignari per vos et vestros
contigisset, […] vos minime habuisse voluntatem ad pacem sectandam, […] in finem turbacionis negociorum
ecclesie, […] exercitati supervacue eluderentur, […] intollerabilibus hujusmodi injuriiis et offensis nobis, […]
cum Henrico […] pro nostrorum et sacri imperii et suorum jurium simili recuperatione que per vos indebite
detinentur, adversum vos et regnum Francorum sumus confederati et fraterne alligati, […] recuperationem
virium unita virtute prout decet accincti armata manu […] — Caro, J.: Aus der Kanzlei Sigismunds i. m. 133.
115
Allmand, C. T.: Henry V i. m. 246.
116
Lenz, M.: König Sigismund i. m. 145.
117
1417. júl. 25.: Fillastre, G.: Gesta i. m. 388.
118
He related to 'em in what manner the friendship and Alliance first began between himself and King Henry IV.
Adding that it shou'd ... be continu'd and establish'd for ever to his Son, and his Successors — Thomas Goodwin:
The History of the reign of Henry the Fifth, King of England. London 1704. 145.
119
DRTA VII. 340.
 Reform és unió
Amikor sikerült végleg elfogadtatni a zsinattal az angol nemzet létét, nyomban egy újabb
feladat hárult Zsigmondra és szövetségeseire. A pápaválasztás mechanizmusában szerették
volna szerephez juttatni a natiok képviselőit is, hogy ellensúlyozzák a főként latin származású
kardinálisok befolyását. Azt akarták elérni, hogy a nemzetek elektorokat delegálhassak a
konklávéba. Ezzel Anglia a kánonjogi síkon túl a gyakorlatban is elsőrendű hatalommá
emelkedett volna. Mindezzel természetesen Zsigmond is egyetértett, de a pápaválasztás
rendjének szabályozása előtt keresztül kívánta vinni a reformatiot, hogy már egy in membris
megreformált ecclesiaval lehessen elfogadtatni a döntő jelentőségű „forradalmi” átalakítást.
Henrik viszont kevésbé volt türelmes, ő mindenáron pápát akart, aki majd szentesíti őt mint
rex Francorum-ot, s ezért követeinek utasítását úgy módosította, hogy elsődlegesen a
pápaválasztásért harcoljanak. A reform ügye egyelőre lekerült a napirendről az angol
udvarban.120 Canterburyben elsősorban Zsigmondnak tetsző megállapodás született: amíg
nem sikerül meghozni a szükséges reformokat, addig Zsigmond megpróbálja késleltetni az új
pápa megválasztását, s ebben támogatja Anglia is. Ezt az egyezséget azonban Henrik 1417.
július 18-i utasításával egy huszárvágással felrúgta.121 Az angol király követei nehéz döntés
előtt álltak: a reform iránti elkötelezettségüket fel kellett adniuk királyuk nagypolitikai
játszmájának érdekei oltárán. Zsigmond legfőbb híve, Salisbury püspöke kivételével, aki még
azt is keresztülvitte, hogy a zsinat obstrukciójával vádolt követeket perbe lehessen fogni és
eltávolítani az ülésről. A vádak alól pedig Zsigmond adhatott ki menlevelet. 122 A képviselők a
mundér becsületét védve szembefordultak a reformpárttal. Robert Hallumot a leváltástól csak
időközben bekövetkezett halála (1417. szept. 4.) mentette meg. A reformatio másik nagy
„bajnokának”, John Cattericknek pedig nem volt annyi ereje és akkora tekintélye, hogy
szembemenjen akár uralkodójával is. Coventry-Lichfield püspöke a delegáció összes többi
tagjához hasonlóan fejet hajtott a király döntése előtt.123
A konfliktus mindazonáltal nem vezetett végzetes kenyértörésre a szövetséges felek
között: Zsigmond belátta, hogy még pálfordulásával is Henrik maradt a mérleg nyelve,
különösen, hogy a concilium feje felett Damoklész kardjaként lebegett az önálló kasztíliai
nemzet felléptetésének a lehetősége. Zsigmondnak kellett visszakoznia, ha új pápát akart,
vagy legalábbis olyan személyt, akinek a megválasztása nem állt szemben az ő
elképzeléseivel, mivel továbbra is rá volt utalva az angolokra. Még akkor is, ha úgy is

120
Konstanz, 1417. júl. 20.: ZsO VI. 707. sz.
121
Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 466.
122
Acta conc. Const. II. 118–129.
123
Charles L. Kingsford: King Henry V: a typical medieval hero. London 1903. 272.
vélhette, hogy V. Henrik „elárulta” a canterburyi megállapodásukat, s csak addig kellett neki
Zsigmond, míg keresztülviszi a zsinaton az önálló angol natio felállítását.124 Zsigmond
tisztában volt a realitásokkal, azzal is, Henrik nem a reformért és az ecclesia ügyéért, hanem a
harcmezőn aratott sikerekért él. Már Canterburyben tudta, miben és mennyiben számíthat a
pragmatikus angol királyra, s nem hihetett teljes szívvel abban, hogy Angliával végigviheti a
reformot az unió előtt. Mindamellett tartania kellett attól is, hogy Anglia esetleges
„kiugrásával” ő maga is elszigetelődik és az unió ügye is hátrányt szenved. Ugyanakkor az is
igaz, egy, a franciaországi tervei kudarcával veszélyeztető esetleges politikai elszigetelődés
lehetőségét az angol királynak is fontolóra kellett vennie. Henriknek a továbbiakban már
óvatosan kellett bánnia partnerével, ha nem akarta, hogy elveszítse legfőbb támaszát az
európai politikai színtéren. Zsigmond viszont azzal is tisztában volt, hogy Henrik
„köpönyegforgatásával” az ő szerepe is megváltozott, s nem kell teljes mellszélességgel
kiállni a katonai segítségnyújtás mellett, ami, valljuk be, Zsigmondnak is sokkal inkább
megfelelt. V. Henrik azonban korántsem fordult szembe Zsigmonddal és a német nemzettel
mindenben: ő csak a reform elsődlegességével nem értett egyet, de minden egyébben,
beleértve az új pápa személyét is, továbbra is együttműködött Zsigmonddal s rá
hagyatkozott.125 Ezért is nem vette túlságosan zokon a pálfordulást a király. A canterburyi
szövetség megkötéséhez hasonlóan a reform és az unió terén való együttműködési
megállapodás is alkuszerű volt, ily módon is változtatták meg: mind a két fél továbbra is
megtalálta a számítását, még ha azok szemben is álltak az eredeti célok egy részével. Egyik
fél sem rótta fel egyelőre a másiknak, hogy nem teljesíti vállalásait. Zsigmond nem rendült
meg túlzott mértékben Anglia volte-face-étől, Henrik pedig még évek múltán is megelégedett
azzal, hogy igen finoman tegye szóvá a német királynál, hogy elmarad az ígért katonai
támogatása Franciaországban. Sokkal inkább elégedett volt azzal, ahogyan Zsigmond, a
háborúba való belépésének lehetőségét lebegtetve rémisztgette a francia követeket.126 Sőt, a
felek 1417 őszén újból megerősítették a szövetséget. Zsigmond követet küldött Angliába, és
sikerült is eloszlatni a nézeteltéréseket, valamint megegyezni a továbbiakban az egyház
ügyeiben követendő politika részleteiben. Azaz, egyeztették, milyen álláspontot foglalnak el a
pápaválasztás menete során. Miután visszaérkezett a zsinatra az angol király követe, John

124
Crowder, C. M. D.: Henry V, Sigismund and the Council of Konstanz i. m. 106.
125
Allmand, C. T.: Henry V i. m. 246.; Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 291.
126
Kintzinger, M.: Westbindungen i. m.119. — Például éppen akkorra időzítve, amikor a kasztíliai követek
megérkezésével kritikussá vált a helyzet, l. Hoensch, J. K.: Kaiser Sigismund i. m. 240.
Tiptoft a pozitív válasszal, Zsigmond végre teljes szívvel indíthatta el a választás
procedúráját.127
Végül is úgy is értékelhetjük, hogy az angol politika prioritásainak a megváltozása
volt az, ami kilendítette a zsinatot a holtpontról és felgyorsította a pápaválasztás menetét. Az
angol nemzet közvetítésével a bíborosok is elfogadták, hogy az amitől a leginkább
ódzkodnak, az egyház reformatioja, elhalasztható — vagy akár el is odázható —, ha
belemennek egy gyors pápaválasztásba. S ezt a megoldást — a zsinat három éve alatt az
egyetlen valamirevaló kompromisszumos javaslatot — Zsigmond is kénytelen volt elfogadni.
Az angolok közvetítésével persze a reform hívei megelégedtek azzal, hogy a reform
kérdésének tárgyalására új conciliumra gyűlnek össze. 1417 október végére megszületett a
pápaválasztás rendjét szabályozó megállapodás: minden natio hat tagot delegál a
konklávéba.128 Az angol diplomáciának most is nagy szüksége volt Zsigmondra, hogy
szavatolja a kompromisszumos megállapodást s meg is óvja annak jogszerű és megalapozott
voltát. A német nemzet által delegált elektorok közül (Dominis) Simon, utóbb Trau püspöke
(1419–1423) játszotta a vezető szerepet, ő volt Zsigmond szócsöve. 129 Erre utal az is, hogy ő
tarthatta a konklávé nagyhatású nyitóbeszédét és ünnepi miséjét. Sokban együttműködött az
angol natio elektoraival, s az ő útján adta a végső áldását Colonnára Zsigmond. 130 Az után is
kúriában maradt, amikor a király 1418 májusában elhagyta Konstanzot, hogy képviselje a
király érdekeit.131 Simon V. Mártonnal tart Genfbe 1418. augusztusában.132
Mindent egybevetve Zsigmond elégedett lehetett Angliával, az angolok zárt frontja, a
delegáció fegyelmezettsége nélkül nehezen tudta volna kivitelezni az új pápa megválasztását.
Mindkét uralkodó elégedetten nyugtázhatta, hogy olyan személyt sikerült Szent Péter
trónusára ültetni, akire a franciák nincsenek befolyással. Márton megválasztása csak tovább
erősítette Henrik és Zsigmond partnerségét. Azzal a reménnyel tölthette el őket, hogy a

127
Konstanz, 1417. szept. 18.: Rymer, T.: Foedera i. m. (hágai kiadás) IV/3. 16.; ZsO VI. 930. sz. — Egy héttel a
követ Angliába indulása után már optimistán nyilatkozott a Német Lovagrend nagymesterének, mondván, hogy
csakhamar meglesz az új pápa, s „eléje szándékozik vinni a rend és Lengyelország viszályát, készen arra, hogy
aláveti magát ítéletének” — Konstanz, 1417. szept. 26. u.: ZsO VI. 960. sz.
128
Konstanz, 1417. okt. 31.: ZsO VI. 1059. sz.
129
A király őt küldte Párizsból, illetve Canterburyből a konstanzi zsinati német nemzethez, hogy tájékoztassa
tárgyalásairól, l. Fraknói Vilmos: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római Szent-Székkel I–III.
Bp. 1901. I. 335.; Stephanus Katona: Historia critica regum Hungariae. Budae 1790. XII. 246.
130
Konstanz, 1417. nov. 5.: ZsO VI. 1073. sz. — Zsigmond 1418. máj. 18-án utazott el Dattenriedbe, l. Itineraria
regum101. Simon még aug-ban is V. Mártonnal volt Genfben. Zsigmond utasítja, hogy járjon el a nevében
(Strassburg, 1418. jún. 26.: ZsO VI. 2095. sz.; RI I. 3288. sz.). Szolgálataiért consiliarius-szá nevezi ki
Zsigmond. Először Konstanzban: 1417. márc. 22.: ZsO V. 254. sz.; királyi tanácsos: Genf, 1418. aug. 30.: ZsO
VI. 2281. sz.
131
Konstanz, 1417. nov. 17.: ZsO VI. 1123. sz.; Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. I–
II. Bp. 1996. (a továbbiakban: Engel P.: Archontológia) I. 86.
132
Strassburg, 1418. jún. 26.: ZsO V. 2095. sz.; RI I. 3288. sz.
Márton által vezetett egyházban — ha a kulcspozíciókba angol és német tisztségviselők
ülhetnek — közösen, a saját szájuk íze szerint alakíthatják az ecclesia ügyeit, vagy legalábbis
az eddigieknél jelentősebb, a Valois-kénál jóval nagyobb politikai befolyást nyernek a
kúriában. Mindez döntő fontosságú volt Henrik és Anglia számára, hiszen mindketten az
európai francia hegemónia megtörését remélték együttműködésüktől. Egy „megbízható”
egyházfővel az oldalán Zsigmond egy olyan „új rend”-ről, új hatalmi konstellációról is
ábrándozhatott, amelyben már nincsenek jelen a Capeteket, s ahol sikerülhet visszaállítani a
Birodalom tekintélyét, illetve bizonyos területeken megerősíteni a császári szupremáciát. V.
Henrik is elégedetten nyugtázta, hogy az új pápa hajlik arra, hogy megvizsgálja s
alkalomadtán rendezze is a francia trónöröklés kérdését.
A canterburyi megállapodásnak megfelelően, részben az angol érdekeknek
megfelelőn, 1417 áprilisában Zsigmond hivatalosan is szövetségre lépett a burgundi
herceggel, „mindenki ellen, kivéve egy részről a francia királyt, a trónörököst és felsorolt
családtagjaikat, más részről a cseh, lengyel és angol királyokat”. Természetesen nem VI.
Károly és családja ellen irányult a szövetkezés, hanem az armagnac–orléans-i kormányzattal
állott szemben.133 A calais-i találkozót követően, a zsinaton is, egyre gördülékenyebbé vált
Zsigmond és Félelemnélküli János együttműködése. Konstanzban rendezték végre-valahára
János herceg váltságdíjának a kérdését is. Velence nem volt hajlandó kifizetni a Nikápolynál
fogságba esett Nevers grófja török váltságdíját, pedig Zsigmond a Magyarországnak a torinói
béke óta járó évi 7000 dukát adó teljes összegét erre a célra kötötte le. Zsigmond évekig nem
tudta elintézni, hogy a váltságdíj egészét átadják. Amikor azonban a konstanzi zsinat előtt
Zsigmondnak igazán szüksége lesz a burgundiakra, arra is hajlandó, hogy feljogosítsa a
herceget a burgundi birodalmi hűbéreken élő velencei kereskedők megbírságolására (1412).134
1417-ben Zsigmond már nemcsak felszólítja Velencét, hogy a burgundi hercegnek járó
összeget fizesse meg, hanem német királyi címével megtámogatva feljogosítja Jánost, hogy
„Velencét letartóztatásokkal és lefoglalásokkal is” kényszerítheti „a Magyarországnak járó s
időlegesen őt illető census megfizetésére”.135 Nem jelentett ez keveset János számára:
birodalmi engedéllyel foglalhatott le a tartományaiban — Flandriában — lévő velencei
vagyonokból. Amikor Zsigmond érdeke úgy kívánta meg, hogy csak az általa jóváhagyott
információk jussanak el a francia királyi udvarba, a herceg segédkezett abban, hogy a valódi
zsinati hírek ne befolyásolják az Armagnacok elleni háború menetét. Volt, amikor

133
Acta conc. Const. IV. 480.
134
1412. júl. 11.: ZsO III. 2422. sz.
135
Konstanz, 1417. ápr. 29.: ZsO VI. 375. sz.
visszafordíttatta egy francia követ levelét, amely Zsigmond titkos franciaellenes lépéseit
taglalta (1417 márciusa).

Zsigmond és a Százéves Háború (1418–1419)

V. Márton felszentelése után azonban új helyzet állott elő: újfent napirendre került a katonai
szerepvállalás. Amíg nem volt pápa, Zsigmond joggal hivatkozhatott arra, hogy az ecclesia
ügyei feltartják. Mihelyt elhangzott azonban a „habemus papam”, az angol király nyomban
újra szóba hozta a kérdést.136
V. Henrik magatartását Zsigmond katonai szerepvállalása kapcsán különbözően ítéli
meg az angol történetírás. Egyes nézetek szerint a zsinaton Zsigmond gyakran „túljátszotta a
szerepét”, és a franciallenes megnyilvánulásait Henrik túlságosan is komolyan vette, ezért egy
idő után maga is elhitte, hogy háborús lelkesedését hasonlóképp osztja Zsigmond. 137 Olyan
nézet is van, miszerint Henrik valóban teljes szívvel hitt Zsigmond ígéreteiben és számított is
katonai segítségére.138 Néhány német történész szintén úgy vélekedik, hogy Zsigmond még
1417 nyarán is valóban úgy tervezte, hogy néhány hónappal később haddal megy
Franciaország ellen.139 Magam úgy vélem, V. Henrik nem volt ennyire naiv. Ahogyan
Reitemeier is vélekedik, Anglia királya igenis elérte a céljait és sokat profitált a Zsigmonddal
kötött szövetségből.140 Logikusan gondolkodva, reálpolitikusként az angol király nem hihetett
abban, hogy a Havasalföldtól Boszniáig lekötött, a husziták egyre növekvő problémájával is
küzdő király csapatokat fog indítani királyságaitól több ezer mérföldre a normandiai
hadszíntérre. Ennél Henrik okosabb volt, megelégedett a politikai támogatással, de
pragmatikus, a propaganda egész tárházát felhasználó uralkodóként annak is a tudatában volt,
hogy a felszínen fenn kell tartania a látszatát, hogy elvárja Zsigmond katonai segítségét,
lebegtetnie kell a katonai szerepvállalás lehetőségét. Ha a római királytól nem is várhatott
támogatást, a háborúban szüksége lehetett birodalmi szövetségesei katonai erejére, akiknek
Zsigmond támogatása adta meg a zöld utat a háborúba való belépésre. A pfalzi Wittelsbachok
katonai segítsége igen csekély volt a háborúban részt vevő felek számarányához képest, de
hatalmas politikai hozadéka volt, ugyanis Franciaország keleti határain tette bizonytalanná a
helyzetet, hiszen a Valois-kkal hadban álló Császárság erői bármikor akciókba kezdhettek.

136
1417. dec. 22.: ZsO VI. 1277. sz.; Rymer, T.: Foedera i. m. (hágai kiadás) IV/3. 32.
137
Allmand, C. T.: Henry V i. m. 255.
138
Crowder, C. M. D.: Unity, heresy and reform i. m. 105.; Kingsford, C. L.: Henry V i. m. 269.
139
Joseph Caro: Das Bündnis von Canterbury. Eine Episode aus der Geschichte des Constanzer Concils. Gotha
1880. 84–85.; Hoensch, J. K.: Kaiser Sigismund i. m., 269. Ezt a véleményt osztja Allmand is, l. Allmand,
Henry V i. m. 249.
140
Reitemeier, A.: Außenpolitik i. m. 320.
Henrik tisztában volt azzal, hogy Zsigmond, ha el is szánja magát a hadbalépésre, döntő
jelentőségű erőket nyilván nem fog felvonultatni, ám így is óriási politikai nyomást
gyakorolhat Franciaországra.141 Cserében Anglia hozzájárul az új pápa megválasztásához, aki
egész pontifikátusa alatt hűségesen képviselni fogja a Lancasterek érdekeit, akár
Franciaországgal szemben. Zsigmond pedig garantálni fogja az új egyházfőnek a franciákról
való függetlenségét, s korlátozni az egyházban és a klérus ügyeiben a korábban meghatározó
Valois-befolyást. Mi több, Henrik abban is reménykedhetett, hogy Zsigmond szövetségével az
új pápát hajlandó lesz arra bírni, hogy a Plantagenetek számára kedvezően foglaljon állást a
francia trón öröklésének a kérdésében.142
A római király legelőször már útban Konstanz felé, Luxemburgban, 1417 januárjában,
hozta konkrétan szóba a katonai szerepvállalás kérdését. A zsinatról fogadására elébe menő
angol küldötteknek olyan ígéretet adott, hogy Keresztelő Szent János napjáig csapatokat küld
a francia hadszíntérre.143 Ennek meg is lett az eredménye, hiszen három nappal később
Zsigmond arra kérte Anglia és Franciaország királyát, valamint Burgundia hercegét, hogy
jöjjenek Liège-be egy közös tárgyalásra a zsinat további menetét megvitatandó. Ezen minden
valószínűség szerint felmerült volna V. Henrik tervezett katonai akciója és a francia koronára
támasztott igénye is.144 Az idealista Zsigmond azonban legfőképpen a béke híve volt, s még
mindig a békeszerző szerepében kívánt tetszelegni. Még Konstanzba érkezte után is
megpróbálta békés úton rendezni a konfliktust, felhasználva a zsinat nyújtotta terepet, ahol
igazán otthon érezte magát, s nem kívánkozott a harcmezőkre. Az egyik hadban álló féllel
kötött szövetségesi viszonya ellenére még 1417. májusában sem adta fel, hogy békés úton
rendezze az angol–francia konfliktust.145 Ha meg is fordult a fejében valaha, hogy ténylegesen
részt vegyen az angol hadi cselekményekben, a zsinat sikere után egyre kevésbé akaródzott
neki, hogy eleget tegyen a canterburyi szerződés kívánalmainak. Kihasználva az unió
megteremtése okozta eufórikus hangulatot, még 1418 áprilisában is megpróbálkozott azzal,
hogy fegyverszünetre bírja a feleket. Sőt, azt lehet mondani, ez az egyik legfőbb oka, hogy
Márton felszentelése után sem távozott a zsinat helyszínéről. 146 Még arra is kísérletet tett,

141
Kintzinger, M.: Westbindungen i. m. 121.; Allmand, C. T.:Henry V i. m. 249.
142
Az angol politika ismerte a csehországi viszonyokat, tudatában volt Zsigmond huszitákkal folytatott
küzdelmeinek. Már a legkorábbi eseményekről is érkeztek híradások V. Henrikhez, amint azt 1420-ban Frigyes,
messieni őrgróf jelentése mutatja, l. 1420. júl. 21.: PRO Ancient Correspondence SC 1/51. item 42. Anglia az
1421. évi hadjárat kudarcáról is gyorsan értesült.
143
Hoensch, J. K.:Kaiser Sigismund i. m. 237.
144
1417. márc. 25: Kintzinger, M.: Westbindungen i. m.114.
145
„A pápa Bázelbe ment nagy kísérettel; Zsigmond követni szándékozik azzal a tervvel, hogy az angol és
francia királyokat kibékítve, hamarosan hazatér” — Konstanz, 1417. máj. 23.: ZsO VI. 1923. sz.
146
Konstanz, 1418. ápr. 3.: ZsO VI. 1710. sz.
hogy az új pápa segítségével járjon közbe a békéért: Márton két kardinálist nevezett ki
legátussá s rendelte őket a francia udvarba.147 Ezeket látva Henrik is kezdett kiábrándulni
abból, hogy valamikor is hadba áll Zsigmond a franciák ellen. Természetesen az angol király
szándékait Zsigmond hozzáállása egy cseppet sem befolyásolta. Ő már minden
békeközvetítéstől függetlenül, 1416. októberében a calais-i konferencián elhatározta, hogy a
következő évben hadat indít, s ebben vajmi keveset számított, hogy a római király ad-e
tényleges katonai segítséget. Anglia 1416–1417 telét a háborús készülődéssel töltötte, soha
nem látott had hajózott be a La Manche-csatorna kikötőiben.148 Henrik tisztában volt azzal,
hogy, ha érkeznének is csapatok Magyarországból vagy a Birodalomból, azok a háború végső
kimenetele szempontjából döntő jelentőséggel nem bírnak. 149 Ennek ellenére hivatalosan úgy
nyilatkozott, hogy elvárja a szerződésben vállaltak teljesítését, és felszólító leveleket
küldözgetett Zsigmondnak, hogy tartsa a szavát és álljon hadba. Az új pápa megválasztása
előtt ez mindenképpen hatásos eszköznek bizonyult. Az, hogy V. Henrik a kérlelhetetlen
szövetséges ellentmondást nem tűrő módon szólítja fel a német királyt a hadbaszállásra,
valamint a roppant hűséges Zsigmond sokat sejtető ígéretei közrejátszottak abban, hogy a
francia nemzet és a kardinálisok végül is belementek a pápaválasztásba. A német–angol–
burgundi támadástól rettegő francia bíborosok egyre inkább hajlottak a Zsigmonddal való
együttműködésre. A zsinati atyák joggal tarthattak attól, hogy Zsigmond szerepvállalásával
más birodalmi fejedelmek is bekapcsolódnak az immár európai méretűvé dagadó háborúba.
V. Henrik is más arcot öltött: kijelentette, hogy nem elégszik meg csak a területfoglalással,
nem hajlandó „olcsó” békét kötni; célja az, hogy egész tartományokat kebelezzen be. Nem
nyugszik, amíg övé nem lesz Normandia és Île-de-France, s Párizs elé vonulva fogja
megadásra bírni az Armagnacokat.150 Henrik is tudatában volt, hogy egy ilyen léptékű
háborúban minden lehetséges erőre szüksége lesz: légyen akármilyen csekély értékű a
birodalmi támogatás, azt is be kell vetnie. E tekintetben viszont nem hagyhatta számításon
kívül azt sem, hogy esetleg Zsigmond és birodalmi szövetségesei — III. Wittelsbach Lajos
rajnai palotagróf, vagy Hohenzollern János nürnbergi várgróf, majd fia, Frigyes brandenburgi
őrgróf választó — is hadba lépnek, a legcsekélyebb haderőre is szükség lehetett.151 Éppen ez

147
Rymer, T.: Foedera i. m. (hágai kiadás) IV/3. 45.
148
10 ezer katona és 1500 hajó állt készületben, s hatalmas összeget, 136 ezer fontnyi adót róttak ki a
népességre, l. Ernest F. Jacob: Henry V and the Invasion of France. London 1947. 125.
149
Reitemeier, A.: Außenpolitik i. m. 293.
150
1417. július 23. nem hiányzik-e innen valami?
151
III. János nürnbergi várgróf Zsigmond sógora volt, Zsigmond húgát, Margitot vette feleségül. A császár
unokaöccse, Frigyes és Pfalzi Lajos is jelen voltak az 1414. évi koblenzi fejedelmi találkozón, ahol Zsigmond az
angol követekkel tárgyalt a zsinati együttműködésről, l. Windecke emlékirata 52. Meghatalmazás: Westminster,
okból alkalmazott például genovai és velencei zsoldosokat, pedig nem szívlelte őket.
Ugyancsak hadi segítséget kért a németalföldi fejedelmektől is.152
A béke érdekében hozott minden erőfeszítés ellenére 1417 nyarán azután megindult az
angol hadigépezet, és V. Henrik megszállta Normandiát. Zsigmond ugyan ebben nem vett
részt tevékenyen, de az angol király egyelőre megelégedett annyival, hogy a zsinati
közvélemény előtt Zsigmond Anglia pártján állott, s egy rossz szóval sem ítélte el a hercegség
okkupációját. A francia bíborosok szívét már ettől is jeges félelem járta át, miközben egyre-
másra érkeztek a hírek arról, hogy Anglia ura Párizs felé közeledik seregeivel. Nem az
számított, hogy a canterburyi egyezség ténylegesen katonai szövetségként működik-e, hanem
az, a zsinati közvélemény valós perspektívaként értékeljen egy lehetséges közös katonai
akciót. Zsigmond azt akarta, a közvélemény elhiggye, reális lehetőségnek tartsa, hogy ő
seregeket indít angol szövetségese támogatására. Ahogyan Fillastre megállapítja, a
kardinálisok tényleg valószínűnek tartották, hogy Zsigmond egyszer csak fogja magát és
magyar, valamint birodalmi szövetségesei seregeivel megindul a francia határ felé. 153 Mindezt
mind Zsigmond, mind Henrik képes volt valóban nyomatékosan alátámasztani:
ajándékváltásokkal, nyilvános üzenetekkel és más, a nyilvánosságnak szánt baráti
gesztusokkal.154 Zsigmond nem hátrált ki a szövetségből, mihelyt elérte fő célját, az uniót.
Zsigmondnak is szükség volt még Angliára, hiszen a reform kérdését egy újabb zsinaton
tervezték rendezni, így nem hagyhatta cserben partnerét. Ily módon a szövetség nemcsak
látensen létezett, hanem a gyakorlati diplomáciának része volt, a korabeli európai politikai
közvélemény pedig egy jól funkcionáló „tengely”-ként értékelte.155
Zsigmond és Henrik együttműködése ugyanakkor nem a klasszikus értelemben vett
katonai szövetség volt. A két fél egymás természetes kiegészítőjeként munkálkodott.156
Mindkét fél tudta hol a helye: Henriknek a fronton, Zsigmondnak pedig a tárgyalóasztalnál.157
A magyar király idegenül mozgott a harctereken, ellenben kiváló érzéke volt a finom
diplomáciai megoldásokhoz: az angol hadműveletekkel egyidőben tudtára adja például a
francia nemzetnek Konstanzban, hogy már nem is tekinti teljes mértékben legitim

1414. júl. 23.: […] federa amicitiarium et ligarum — Rymer, T.: Foedera i. m. (hágai kiadás) IV/2. 86.; ZsO IV.
2279. sz.
152
Jacob, E. F.: Henry V i. m. 126.
153
et promisserat esse cum rege Anglie in armis in Francia Parisius et contra regem et regnum Franciae —
Kintzinger, M.: Westbindungen i. m. 120.
154
Az angolok például gyakorta nyilvánosan is dicsőítették Zsigmondot Konstanz utcáin mint „advocatus
ecclesiae”-t, l. Allmand, C. T.: Henry V i. m. 245.; Hoensch, J. K.: Kaiser Sigismund i. m. 238.
155
Reitemeier is osztja e nézetet, l. Reitemeier, A.: Außenpolitik i. m. 320.
156
Crowder, C. M. D.: Unity, heresy and reform i. m. 107.
157
Kintzinger, M.: Westbindungen i. m. 127.
küldöttségnek őket: maga helyett Jean Maroux antiochiai pátriárkát küldi velük tárgyalni. 158
Magam, Schoenstedttel együtt nem úgy értékelem, hogy Zsigmond visszakozott volna a
szerződéstől, vagy megtévesztette volna angol szövetségesét.159 Azt is meg kell vallani, hogy
valóban voltak objektív tényezők, amelyek hátráltatták, s akkor is csak nagy nehézségek árán
tudott volna hadba szállni, ha valóban, teljes szívvel kívánt volna bekapcsolódni a francia
háborúba.160 Való igaz, Zsigmond igen veszélyes játékot űzött: mindig is Damoklész
kardjaként lebegett a feje fölött, hogy egyszer csak a francia követek megorrolnak rá, és
otthagyják a zsinatot. Nagyon óvatosnak kellett lennie, hiszen a zsinat sikere forgott kockán, s
nem akarta elveszíteni az eddig elért eredményeket. Éppen csak a zsinat véget érte után lett
nagyobb a realitása annak, hogy ő vagy szövetségesei katonai támogatást nyújtanak
Angliának.
Ha tényleges katonai segítséget nem is nyújtott Zsigmond az angoloknak, politikai
támogatást igenis adott az Armagnac-ligával szemben, és ennek érdekében összehangolta
lépéseit az éppen zajló — Normandia, illetve Párizs elfoglalását célzó — hadjáratokkal.
A Henrik és Zsigmond közötti levélváltások egy jól megrajzolható, szinte rendszeressé
váló koreográfiát követtek: az angol király figyelmeztette Zsigmondot a katonai
segítségnyújtás kötelezettségére, a római király pedig mindig szabadkozott, magyarázkodott,
kibúvókat keresett, Henrik király bocsánatáért esedezett, de mindig szent ígéretet tett, hogy
amint teheti, megindul hadaival a francia hadszíntérre. Henrik pedig újfent nyomatékosan
felszólította, tegyen vállalásainak megfelelően. 161 Mindez a zsinat nyilvánossága előtt történt.
1417. májusában a Zsigmondhoz küldött követ, Sir John Tiptoft azt az ígéretet kapta a
királytól, hogy a következő év májusában hadba száll Franciaország ellen. Tiptoft útján V.
Henriknek küldött válaszlevelében 1417. június 24-én Zsigmond bizonyossággal állította,
hogy hadba száll, hogy mihelyt sikerül végleg letenni XIII. Benedek pápát, és már részletesen
körvonalazta erre vonatkozó terveit.162 Nem csupán szimbolikus aktus volt, hogy a Reichstag
is éppen ekkor, május 24-én ratifikálta az angol szövetséget, ami — különösen a háborúban
aktívan részt venni kívánó, s Franciaország ellen igényekkel fellépő, angol és Luxemburg-
párti fejedelmek (a kölni érsek; a brandenburgi és pfalzi választók) tekintetében — valós

158
Konstanz, 1417. aug. 14.: ZsO VI. 797. sz.
159
Friedrich Schoenstedt: König Sigismund und die Westmächte 1414–1415. Die Welt als Geschichte 14.
(1954) 162.
160
Kintzinger, M.: Westbindungen i. m. 126.
161
Pl. az egyik első: Westminster, 1416. szept. 1.: ZsO V. 2245. sz.; Rymer, T.: Foedera i. m. (hágai kiadás)
IV/2. 174.
162
BL Cotton MSS Caligula D V f. 16r–17r.
veszélyt is hordozott a Valois-k számára.163 Május 2-án Zsigmond hat választófejedelemmel
együtt megerősítette a canterburyi szerződést, akik vállalták, hogy maguk is csatlakoznak egy
Franciaország elleni invázióhoz.164 A fejedelmek ígéretet tettek arra, hogy 3000 katonát
állítanak ki a közelgő angol támadást segítendő. 165 Mi több, Zsigmond lépéseket tett, hogy a
hetedik fejedelem, Werner von Falkenstein, Trier érseke is bekapcsolódjék a háborúba, azaz
az angol–német szövetség ezzel összbirodalmi szintre emelkedett, s Henrik akciója teljes
támogatottságot élvezett.166
Zsigmond már három nappal az angolok harfleuri partraszállása után, 1417. augusztus
4-én írt levelében tudtára adta V. Henriknek, csatlakozik seregeivel a francia hadjárathoz, a
katonai szövetségnek eleget téve. Igaz, most arra hivatkozott, Benedek pápa letétele után a
reform ügye tartja vissza, de „királyi szavára ígéri, hogy május 1-jén csapataival
Franciaország határán lesz”.167 Mivel az angol király egyre kevésbé fogadta el a szaporodó
bocsánatkérő leveleket, két héttel később — tudatosan a canterburyi szövetség megkötésének
egyéves évfordulóján, azt „megünneplendő” — Zsigmond megesküdött, hogy katonailag is
támogatja a Franciaország elleni hadi akciót. Sajnálkozott, hogy az idén már a megígért
francia hadjáraton nem vehet részt, a meghatározott időpontig azonban megjelenik, „még ha
emiatt a birodalmat és valamennyi országát el is veszítené”.168 Mindeddig sikerült
lecsillapítania a Lancastereket, de most súlyos érvekre volt tehát szükség, hogy Henriket
meggyőzze vállalásai komolyságáról. 1417 augusztusa után már nehezen talált volna kibúvót,
ha nem akarta megszegni adott szavát. Zsigmond még 1417. decemberének elején is arra
hivatkozott V. Henriknek írott levelében, hogy a zsinat ügyei visszatartják. 169 1417.

163
1417. máj. 24.: DRTA VII. 341. — A fejedelmeket rögvest informálták a szerződésről, Lajos palotagróf is
már 1416 augusztusában kapott egy másolatot a szövegből, l. PRO E 30/1066 (4). Amint Zsigmondot
megkoronázták cseh királlyá, egyik első dolga volt, hogy — választófejedelemként is — ratifikálja a
szövetséget, l. 1420. júl. 31.: ZsO VII. 2031. sz. ; Rymer, T.: Foedera i. m. (hágai kiadás) IV/3. 186.
164
ZsO VI. 390. sz.
165
PRO E 30/1065 (4).; DRTA VII. 351–359.
166
DRTA VII. p 341–344., 344–345.; Caro, J.: Aus der Kanzlei Sigismunds i. m. 134. — Werner trier érsek,
Falkenstein grófja is részt vett Zsigmond angolokkal való koblenzi tárgyalásain, l. Windecke emlékirata 52.
167
Konstanz, 1417. aug. 4.: […] firmo et inalterabili intendimus proposito et intencione stabili firmavimus
promittimus, quod primo die seu Kalendas proxime affuturi mensis Maji pro recuperatione jurium alterutriusque
nostrum cessantibus excusationibus allegacionibus et subterfugiis doloque et fraude quibusvis, […] detenti
fuerimus et prepediti, exercitum in frontieriis seu finibus regni Francie et de eisdem fronteriis fraternitatis
succursum et presenciam in Franciam cum copiosa gencium armatarum multitudine personaliter constituemus
[…] ad recuperandum jura […] procedemus ad commodi et honoris utrobique procuranda incrementa — ZsO
VI. 762. sz.; Caro, J.: Aus der Kanzlei Sigismunds i. m. 128–131.
168
1417. aug. 16.: ZsO VI. 806. sz.
169
ZsO VI. 1189. sz. Szövege kiadva: […] presagia votiva de successibus vestris fide digna nos intruxit […]
Desideramus […] presencialiter monstrare potuissemus; sed concepta de breviori sacri concilii expedicione spes
incerta nos fefellit; […] pro firmo credimus, non ignorat, impedimenta continua nostris processibus objecit et
explere nostra desideria non permisit. […] que nostris agendis occurrunt eciam post ecclesiasticam
restauracionem, circa que summo opere expediret nobis invigilare attendere at vacare, […] tenemur et eciam
decemberében újra körvonalazta azonban a háborúba való belépésről való terveit. Jánosnak,
Bedford hercegének, a király fivérének egy külön levélben tett ígéretet, hogy a következő
évben a francia hadszíntérre vonul.170
Zsigmondnak immár azzal is kellett számolnia, hogy jól működött az angol–burgundi
szövetség is. A burgundi herceg 1417 augusztusában, a közös haditerv első részletét
megvalósítva, az Oise-ig nyomult, hogy az angol érdekeknek megfelelően elvágja Párizst
Normandiától és Picardiától (illetve a dauphin vezette Armagnac-főseregtől). János herceg
szeptember 5-én kelt át az Oise-on s dúlta Pontoise-t: október közepére a burgundiaké volt
Monthléry és Chartres a környező várakkal. Henrik Normandiát pusztította, bevette Caent, a
burgundi herceg pedig Párizs kapujánál állt. Óriási nyomás nehezedett a Valois-kra, így
nyilván nem is volt akkora szükség Zsigmond személyes vagy egy birodalmi fejedelem
hadbalépésére.
A konkrét katonai szerepvállaláson túl értékesebbnek bizonyultak Anglia számára
Zsigmond egyéb segítségnyújtásai. V. Henrik rá volt utalva, hogy továbbra is Zsigmond
diplomáciai érzékére hagyatkozzon, s annak ellenére is megosztotta vele szinten minden
lépését, hogy egyre halasztódott a király katonai beavatkozása. Rögtön a francia királyleány,
Katalin és V. Henrik eljegyzésének a bejelentése után követet menesztett Zsigmondhoz, hogy
szinte „jóváhagyását” kérje.171 Amikor az angolok és a burgundiak már Franciaországban
teleltek, s jó messzire benyomultak Normandiába és körbezárták Párizst — elesett Cherbourg,
Falaise, ostrom alá vették Rouent, Bretagne, Anjou és Maine pedig különbékét kötött —
Zsigmond a Német Lovagrend területeiről gabonát szállíttatott a francia hadszínterekre. 172 Az
ínséges időket élő, 1417 óta szinte állóháborút folytató angol seregeknek ezzel nyílt
lehetőségük, hogy újult erővel vessék be magukat a harcokba: néhány nappal később a
burgundi herceg csellel bejut Párizsba. Ezután az Armagnacok helyzete gyakorlatilag
Zsigmond hadbalépése nélkül is kilátástalanná vált.
Különösen jellemző Zsigmond „közvetett” szerepvállalása például a magyar
történetírásban kevéssé ismert Turóci Pál-féle tervezett francia hadjárat esetében. Zsigmond
1418. február 22-én megbízta egyik közeli hívét, Turóci Pál királynéi alasztalnokmestert —
az aula egy olyan tagját tehát, nyilván nem véletlenül, aki vele volt Angliában és Calaisban is

vestra fraternitas nos scriptotenus admonet, in termino prefinito utique insistemus cum vestra fraternitate
presencialiter conveniendo […] — Caro, J.: Aus der Kanzlei Sigismunds i. m. 139–140.
170
Caro, J.: Aus der Kanzlei Sigismunds i. m. 140–141.
171
Klux Zsigmondnak a követségéről: Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) X. 208–209.
172
Később közbenjárt a Német Lovagrendnél a rendszeres szállítások ügyében (1418. máj. 15.). Zsigmond
Elbing komturjának: Konstanz, 1418. máj. 15.: ZsO VI. 1914. sz. Jelentős mennyiségű bort is küldetett
Angliába, 250 hordót, l. 1417. nov.: RI I. 189., 193., 213. sz-ok.
—, hogy állítson fel Magyarországon májusra akkora íjász-sereget, amekkorát csak tud, mivel
Franciaország ellen szándékozik sietni mihamarabb: „Henrik angol király segítségére
Franciaországba szándékozik sietni. Minél több íjásszal készüljön fel”. 173 Maga valószínűleg
nem kívánt hadba szállni, s kérdéses, hogy a Turóci-féle csapatok valóban hadba léptek volna-
e, mindenesetre maga a hír és annak propagandisztikus értéke volt a fontos: az, hogy annak
híre, miszerint Magyarországon seregeket szerelnek fel a normandiai hadszíntéren való
bevetésre, nyomást gyakorolt a francia vezetésre. Az is jelentőségteljes, hogy Zsigmond, a
forrás tanúsága szerint konkrét összegeket bocsátott Turóci rendelkezésére („minden négy
nyíl után 120 százdénáros forintot fog kapni” egy íjász).174 Miért volt erre szükség? Ebben az
időben az angolok és a burgundiak jelentős mértékben előrehaladtak, ostrom alá vették
Torigny, St. Lô, Coutances, Carentan és Valognes vár(os)át, és fő céljuk a Cotentin-
félszigetről Cherbourgon és Avranches-n át vezető utánpótlási út megszerzése volt. A
burgundiak egyre közelebb jutottak Párizshoz, mégis — hogy az Armagnac-erők ellenállását
megtörjék, s hogy végül is János herceg olyan körülményeket teremthessen, amelyek
biztosítják Párizsba való bejutását — szükség volt Zsigmond támogatására is.
Hangsúlyozni kell, nem a konkrét hadi szerepvállalás volt a fontos, hanem a
hadbalépés „lebegtetése”, a háborús fenyegetés „az angolok szövetségese” részéről, amit az
Armagnacok igen meggyőzőnek véltek. Tehát abban, hogy az Armagnac-erők sorra feladták a
Párizst védő várakat a burgundiaknak — Burgundia éppen Párizst erősítette meg azzal, hogy
egy védőgyűrűt vont a város köré, s elfoglalta a Párizst védő várak jó részét (Poissy,
Vincennes, Melun, Mantes, Meaux stb.) — része volt annak is, hogy Zsigmond májust jelölte
meg a haderő indulása dátumaként. A fegyverrel való ráhatás olyan jól sikerült, hogy az
Armagnac-kormányzat úgy ítélte meg, hogy nincs értelme bizonyos területeket fenntartani, s
visszavonult. Zsigmond segítségének a hadműveletekhez hangolt terve tehát jó hasznot hozott
mindhárom szövetségesnek.
Turóci minden valószínűség szerint meg is kapta az előirányzott összeget a kiállított
sereg fizetésére, mivel februártól novemberig fegyverben álltak. Zsigmond Konstanzból
hazafelé tartott, s az sem kizárt, hogy maga kívánt jelen lenni a sereg elindulásánál (vagy

173
1418. febr. 22.: […] constitui intendamus huiusmodique tractatibus finaliter conclusis et terminatis, propria
nostra in persona, sum gentibus nostris, more exercituancium iter nostrus versus Francia in subsidium
serenissimi principis Henrici regis Anglie fratris nostri carissimi, prout id facere tenemur, tam celeriter dirigere
intendamus quod per totum mensem május proxime…in dicta Francia consitutui valemus — Ernyey József:
Adalék Zsigmond király külföldi összeköttetéseihez. Történeti Szemle 14. (1929) 221., vö. ZsO VI. 1543. sz.
174
[…] ibidem a nobis pro conduccione dictarum gencium, ad singula quatuor sagitarium centum viginti
florenorum per centum parata in pecunia indubie recepturi — Horváth Mihály: Magyar regesták a szepesi
káptalan, jászai és leleszi conventek, Kassa és Sopron városok s több magánosok levéltáraiból és
gyűjteményeiből. Magyar Történelmi Tár 9. (1861) 136.; Caro, J.: Das Bündniss i. m. 84.
maga kívánta felügyelni annak felvonulását), hiszen a februári oklevélben ki is jelentette,
hogy Nagyszombatban gyűlést kíván tartani az országnagyokkal az angoloknak nyújtandó
hadi segítség megtárgyalására. Június 7-én már hetek óta teljes fegyverben, indulásra készen
álltak, s a király a mosoni Köpcsénybe hívta őket, ott óhajtott találkozni Turócival. Úgy
tervezte, két héten belül, Keresztelő Szent János napjáig (jún. 24.) hazatér és maga kíséri őket
a francia hadszíntérre.175 Ugyancsak kifejezi azon óhaját, hogy Turóci folyamatosan tegyen
jelentést neki a sereg felszereléséről és létszámáról. Mi a második, júniusi felszólítás oka?
Zsigmond alapvető érdeke az angol szövetség fenntartása volt. A burgundi szövetség
ebben az esetben csak másodlagos volt, illetve csak addig támogatta János herceget, míg az
mindenben az angol király szája íze szerint cselekedett. A burgundi herceg ugyanis seregei és
az angol erők előretörése után túlságosan is a nyeregben érezve magát — „országa”
Burgundiától a Felső-Szajna váraiig húzódott — megpróbált egyénieskedni s lazítani az angol
szövetségen. Még inkább fejébe szállt a dicsőség Párizs elfoglalása (május 29–30.) s
Armagnac grófja, VII. Bernard meggyilkolása (1418. jún. 12.)176 után: úgy gondolta, ha az
angolok ellen megsegíti Rouent, az övé lesz az ország, amelyet az Armagnacok helyett ő
irányíthat. Zsigmondnak ez nem illett a terveibe, hiszen ez veszélyeztette volna az angol
szövetség erejét s új erőt adhatott volna a francia ellenfeleinek. Ezért kijelentette, sereggel jön
az angolok segítségére. Zsigmond már azelőtt figyelmeztette a burgundi herceget, hogy az
Párizs közelébe vonult volna seregeivel: 1418. május 26. és 28. között Montbéliard-ban
(Mömpelgard) és találkozott Félelemnélküli Jánossal.177 A király útban volt a Rajnán Bázel
felé, később Kolmar és Strassburg felé folytatta útját. Fontosnak tarthatta azonban a
burgundiakkal való találkozót, ha a hajókonvojt elhagyva szárazföldi úton ment tovább; ehhez
szárazföldi lovaskíséretet is kellett szerveznie. A kb. 70 km-es kitérő igen sokat nyomott a
latban: május 24-én még úgy készült, hogy négy napos tárgyalásra érkezik a herceg. 178 De
mivel nem tudta, pontosan mikor érkezik meg az a francia harcmezőkről, ezért két éjszakát
töltött el az apró Dattenriedben (ma Delle). 179 Lehetséges, hogy burgundi területen, Franche-
Comtéban nem kívánt találkozót, később ezért eshetett a választás „semleges” színtérre, a

175
Basel, 1418. jún. 7.: […] circa festum nativitatis beati Johannes Baptiste proxime affaturum in Opidio
Kecchew nos personaliter constituturos, et vos unacum vestris in campum prope idem oppidum versus Franciam
nobiscum proficiscendi causa, … quorum expedicionem ad presens nostro exposcente officio tenemur insudare
— Ernyey, J.: Zsigmond i. m. 222., vö. ZsO VI. 2689. sz.
176
„elfogták és feldarabolták” — Windecke emlékirata 115.
177
Uo. 70., Itineraria regum 101.
178
A források négy napos találkozóról szólnak: „hat hier eine viertägige Zusammenkunft” — RI I. 3228a. sz.;
„und hattent gesprech und frúnfschafft mit einander”: Basler Chroniken I–VIII. Hrsg. Wilhelm Vischer, August
Bernoulli Basel–Leipzig 1872–1945. V. 177. Aschbach viszont csak Dattenriedről tud, l. Josef Aschbach:
Geschichte Kaiser Sigmunds I–IV. Hamburg 1835–1845. II. 378.
179
Itineraria regum 101.
Württembergi-birtok montbéliard-i várra. (Eberhard württembergi gróffal egyébként sem volt
rossz a viszonya. Montbéliard korábbi urát, a Nikápolynál elesett Étienne de Montfaucont,
Württemberg grófja apósát is jól ismerte.) Montbéliard viszont már nem messze feküdt a
hadműveleti területektől, ekkor került talán a legközelebb a király a Százéves Háború
harctereihez. A tárgyalásokról nem tudunk sokat, de feltehetően az lehetett a célja az ad hoc
látogatásnak, hogy óva intse a „félelmet nem ismerő” — jól ismerhette e vonásait nikápolyi
csatából — forrófejű burgundit. Windecke is annyit közöl csupán, hogy Zsigmond
„megállapodott vele [a herceggel], hogy a francia királyné [a kormányzásban szerepet játszó
Bajor Izabella] és a herceg kibékülnek egymással, mindez pedig egyedül őfelsége érdeme
volt”.180 Windecke szerint azonban „ennek tudható be”, hogy Armagnac grófját
meggyilkolták. Azaz, János elárulta a Zsigmonddal kötött megállapodást: megegyezett ugyan
az Armagnacokkal és a királynéval, Károly dauphinnel, de bevonulva a városba — a
Zsigmonndal való találkozó után azonnal, lóhalálában Párizsba sietett, ezért sem tarthatott ez
a tervezett négy napig181 — megsértette a dauphinnel történő megállapodást, megölette
Bernard grófot és kiűzette az Orléans-iakat.
Joggal lehetett attól tartani, hogy János burgundi herceg fejébe száll a dicsőség, és az a
nem csekély kihívás, hogy ő lehet Franciaország ura, ingataggá teszi az angol–német
szövetségben való részvételét. Úgy tűnik, Párizs elfoglalása és Armagnac grófjának „apró
darabokra vágatása” után már nem akaródzott az angol előretörést támogatnia. Éppen e
napokban tárgyal Félelemnélküli János herceg Rouen Armagnac-párti várnagyával, Robert de
Braquemont-tal az esetleges burgundi segítségnyújtásról. A burgundiak nyugodtan, szinte
tétlenül nézték, hogyan foglalják vissza az orléans-iak Compiégne-t, Meaux-t és Melun-t
(1418. júl. 21. s az azt követő napok). Éppen ez, a burgundiak tétlensége akadályozta meg,
hogy V. Henrik — aki Louviers elfoglalása után (jún. 8.) gyors ütemben haladt előre a Caent
Párizzsal összekötő úton — a Párizs-környéki várakat is bevegye és az Armagnac-
kormányzatot végső kapitulációra kényszerítse. Henrik király június 20-án követet is küldött a
Párizsból és Île-de-France-vól kiszorult orléans-iakhoz, hogy a megadásról tárgyaljanak.
Mindezt éppen János herceg rombolta össze. Az angolok nem nézhették tétlenül a szövetség
felbomlását, s Zsigmondot is feltehetően megkérték, vesse latba a tekintélyét s tartsa vissza a
burgundiakat. A burgundiak hirtelen „Armagnacokká változtak”, s ha már az ő kezükben volt
a gyeplő, a gyűlölt angolokat immár ellenfélként tekintették. Henriknek be kellett vennie

180
Windecke emlékirata 115.
181
Ha a herceg máj. 27-én távozott s azon nyomban parancsot adott csapatainak Párizs megszállására. Ő maga
csak később érhetett oda: a több mint 400 km-es utat több nap alatt, váltott lovakkal tehette meg. Mindenesetre
minden forrásunk úgy tudja, 29-én már ott volt. Valószínűbb, hogy 30-án hajnalra ért oda.
Rouent, óriási erőket mozgósított „Párizs kulcsa” ostromához, július 30-án. Zsigmond ezért
aktivizálta magát: Párizs május 29–30-i bevételét követően már érezte, lépnie kell. Zsigmond
nem akarta, hogy eszkalálódjon a háború. Formálódni látszott egy új front, Burgundia hercege
régensként ül VI. Károly francia király helyén és most ő harcol az angol bitorlók ellen.
Zsigmond nem kívánt újabb hosszú háborút, mely lekötötte volna értékes szövetségeseit, s
mely romba dönthette volna az igencsak gyenge lábakon álló, alig egyéves uniót. A
reformatio pedig szóba sem kerülhetett volna. A királynak a burgundi–angol és az orléans-i
erők közötti egyensúly felelt volna meg leginkább. 1418. június 17-én, amikor a burgundi
herceg már ízlelgette Párizsban a hatalom ízét, Zsigmond, hogy eltántorítsa a vesztébe rohanó
herceget, sürgette a februárban íjász-sereg felállításával megbízott Turóci Pált, hogy
mihamarabb — Keresztelő Szent János napjáig (jún. 24.) — készüljön fel a francia
hadszíntérre való indulásra. Ezt az oklevelét Baselból bocsátotta ki. Baselt elhagyva (máj. 29–
jún. 5.; jún. 11.) és Kolmaron (jún. 11–12.) keresztül Strassburgba (jún. 15–júl. 5.) ment.182
Innen — néhány napi járásra a Burgundi grófságtól — egy, a rajnai palotagrófnak július 11-
én, még mindig testközelből, Hagenauból írott levelében ugyancsak megerősítette azt a
szándékát, hogy a francia hadszíntérre vonul. Szükségesnek látta még inkább leszögezni
eltökéltségét a háborúba lépést illetően: az is jelentőségteljes, hogy nem egyenesen
Csehország felé utazott, hanem sok időt töltött Strassburgban, nyilván időben akart értesülni a
franciaországi hadi események alakulásáról. Már az is elgondolkodtató, hogy május 17-én,
amikor elhagyta Konstanzot, s kinyilvánította, hogy hazatér, hogy a „viklifita eltévelyedés”
ellen harcoljon, miért ment nyugat felé, Baselba (a burgundi grófság határára), utóbb Felső-
Elzászba, Breisachba (jún. 9.); majd Baselből sem indult Csehország felé, hanem ott is időzött
május 29-től június 11-ig, majd északra, Elzászba, mindig Franche-Comté határán
maradva.183 A legegyszerűbb út Svábföldön és a Bajor Hercegségen keresztül vezetett volna,
a Duna mentén: Augsburg, Regensburg irányában. Mintha azt akarta volna ezzel „üzenni”,
hogy itt van Burgundia közelében, készen arra, hogy bármikor beavatkozzon, ha szükséges,
sőt, bármelyik pillanatban megérkezhet Magyarországról serege. Elzászban időzött, mely a
Burgundi Grófsághoz is közel volt, de Baselnál alkalmasabb volt, hogy testközelből figyelje
az eseményeket, minthogy Strassburg, majd Hagenau, s Wissembourg Párizshoz is közelebb
volt, 2–3 nap lovaglásnyira, kb. 400–500 km-re. Ráadásul mind Strassburg, mind Hagenau
császári város volt, s innen nyugodtan szervezhette a birodalmi választók seregeinek a
felvonulását, vagy legalábbis azt a látszatot kelthette a burgundiakban, hogy ezen ügyködik,

182
Itineraria regum102.
183
Uo.
ezért marad császári területen. Ezért is haladhatott Strassburgból észak felé, azaz Pfalz felé,
Hagenauba, majd Weissenburgba, hogy esetleg találkozhasson is Pfalztól néhány
mérföldnyire Wittelsbach Lajossal és seregeivel. Zsigmond számított a Wittelsbachokra.
Július elején felszólította a birodalmi rendeket, különösképpen a rajnai palotagrófot, hogy
jöjjenek szövetségese segítségére.184 Igaz, azt nem követte a gyakorlatban általános
mozgósítás, csupán maga Pfalzi Lajos jelent meg seregeivel.185 (Lehetséges, hogy
Bacharachban találkoztak követei — maga Zsigmond nem valószínű, hogy ilyen messze
elment volna Hagenauból — a palotagrófal, hiszen tudjuk, július közepén ott közvetített az
angol király követe a német király és a Wittelsbachok között.) Legalábbis a burgundi
hercegben felmerülhetett ez a gondolat is. Armagnac grófja megölésének a híre feltehetően
Strassburgban érte — június 12. után néhány nap kellett, amíg a hír elért az ország keleti
felébe, majd Lotaringiába — és a helyszínen akart maradni, hogy lássa, mit tesz ebben a
helyzetben a burgundi herceg: cserbenhagyja-e az angolokat, és átáll-e az Armagnac-oldalra,
azaz a királyt gyámsága alá véve felbontja az angol egyezséget. A hercegre hatást kívánt
gyakorolni, ezért is sürgette a magyarországi haderő felszerelését, amely a burgundiakat is
óvatosságra intette, hiszen tisztában voltak vele, ha kell, nem az ő, hanem V. Henrik oldalán
vetik be őket, hogy Zsigmond megőrizhesse a szövetségi rendszerét. 186
Zsigmond 1418. július 18-ára Trierbe gyűlésre hívta a választófejedelmeket, melyen
elsősorban az Anglia melletti hadbalépésre próbálta rábírni őket. Nem tudjuk, hogy részt vett-
e személyesen a gyűlésen, vagy követei útján képviseltette magát, mindenesetre ebben az
időben, július 11. és 26. között nem messze, Hagenauban adott ki okleveleket.187 A leginkább
szóba jöhető, legeltökéltebb szövetségeshez, Lajos palotagrófhoz külön memorandumot is
intézett.188 A németországi szövetségesek közül valóban igazán elkötelezettnek csak III.
Wittelsbach Lajos palotagróf számított, akivel Zsigmond kiválóan meg tudta értetni magát.
Jelzésértékű, hogy már londoni látogatása idején követet küldött hozzá, s beszámolt V.
Henrikkel való tárgyalásairól.189 Lajos V. Henrik király sógora volt, húgának, Blankának a
férje, így közel állott a Plantagenet-érdekekhez.190 Nem véletlen az sem, hogy Zsigmond, a

184
Levél a választókhoz: 1418. júl. 11.: PRO E 30/1065 (5); Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 604.;
DRTA VII. 349–350.
185
Kingsford, C. L.: Henry V i. m. 269.
186
Hagenau, 1418. júl. 11.: „Vencel királyhoz siet, hogy a Magyar-, Cseh- és Németországból összegyűlő
haderővel kiirtsa a wiklifita eretnekséget, majd a francia harctér felé szándékozik fordulni” — ZsO VI. 2155. sz.
187
Gyűlésre hívta őket júl. 11-én: Hagenau, 1418. júl. 11.: Rymer, T.: Foedera i. m. (hágai kiadás) IV/3. 59.
188
1418. júl. 11: Ernyey, J.: Adalék Zsigmond király i. m. 221.; RI I. 3316. sz.
189
Eltham, 1416. júl. 31.: ZsO VI. 2163. sz.
190
Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX 604. — Ruprecht, Lancaster Blanka fia volt III. Lajos rajnai
palotagróf örököse egészen 1426. évi korai haláláig.
zsinattal közösen úgy döntött, hogy XXIII. János pápát Lajos palotagrófra bízzák, aki el is
vitette Heidelbergbe, majd Mannheimbe. Ő lett a Husz vétkeit vizsgáló „isteni
igazságszolgáltatás” világi feje is.191 Zsigmond már 1417 nyarán komolyan tervbe vette, hogy
Lajost hadba állítja a francia fronton, fia, Ruprecht (Lancaster Blankától született, Angliai,
„der Engländer”) vezetésével egy pfalzi kontingens be is kapcsolódott a harcokba még a nyár
végén. 1418-ban a fejedelmek felhatalmazásával a palotagróf újra egy 400 fős sereget szerelt
fel.192
Annak a megítélése, hogy Zsigmond mennyiben játszott szerepet abban, hogy az angol
szövetség irányába mozdítsa el a Wittelsbach-ház pfalzi ágát, különböző. Martin Kintzinger
például nem osztja ezen, általam is vallott nézetet.193 Jóllehet Zsigmond és a palotagrófság
viszonya — más ügyek okán — igen feszült volt 1417-ben, nem kellett túlságosan irányítania
a Wittelsbachokat, hiszen Pfalz a saját érdekeit is figyelembe véve, önállóan is dönthetett az
angol szövetség mellett. A viszály oka természetesen Zsigmond meg nem fizetett adóssága
volt, 4000 korona, amit még angliai útján kapott kölcsön Lajos gróftól. Pfalzi Lajos követelte
a pénzt, majd „megbántódva elbocsátást kért, majd Heidelbergbe hazatérte az ellenszegülés
mellett döntött”.194 A továbbiakban azonban, legalábbis 1418–1419 folyamán nem találjuk
nyomát az ellenségeskedésnek. (1419–1420-ban viszont Zsigmond és Lajos valóban
összetűztek.195) Az is lehetséges, hogy más jellegű nézeteltéréseiket félretették, és Zsigmond,
valamint a Wittelsbachok a külpolitika terén együtt tudtak működni: semmiképpen sem
szerették volna, hogy visszatérjen az avignoni pápák idejének francia túlsúlya Európában.
Maga V. Henrik is azon volt, hogy Zsigmond tegyen meg mindent a Wittelsbachok bevonása
érdekében, hiszen geopolitikai szempontból, egy franciaországi invázió esetén is inkább az ő
tartományaik jöhettek szóba háborús felvonulási területként, semmint az elszigetelt
Luxemburg. Mindent megtett, hogy kibékítse a feleket.196 Még külön követet is küldött, hogy
elsimítsa Zsigmond és a palotagróf ellentéteit: Klux lovag járt közben ennek érdekében 1418.
júliusában a bacharachi találkozón, melyet azért tartottak, hogy tisztázzák a félreértéseket.197
Sőt, egyes adatok szerint Henrik olyannyira fontosnak tartotta a pfalzi sereg belépését a
háborúba, hogy Lajos erőinek egy részét pénzelte is.198 (Lajos felsége, Lancaster Blanka

191
Windecke emlékirata 72., 89.
192
DRTA VII. 237.
193
Kintzinger, M.: Westbindungen i. m. 117. (439. sz. jegyz.).
194
Windecke emlékirata 86.
195
Uo.
196
RI I. 4122. sz.
197
PRO E 30/1065/No. 3; E 30/1065/No.4.; Fahlbusch, F. B.: Hartong von Klux i. m. 365.; Itineraria regum 102.
198
Wylie, J. H.–Waugh, W. L.: Henry the Fifth i. m. III. 212.
hozományát Angliának nem akaródzott kiadnia, s az angolok 1416–1417-ben azt eszelték ki,
kiadják, de úgy, hogy ebből fizetik Ruprecht seregeit.199)
Zsigmond 1418. augusztus elején újból nyomatékosította a kérését, hogy a fejedelmek
szálljanak hadba az angol király oldalán, mi több, több birodalmi várost is felszólított, hogy
szereljen fel csapatokat.200 Mainz és Trier érseke (ekkor már Ottó, Ziegenhain grófja),
valamint II. (Piast) Lajos, Brieg/Brzeg és Liegnitz/Legnica hercege nyomban pozitívan
reagált a felhívásra, igaz, konkrét katonai szerepvállalásukról nincsenek adataink. 201 A kölni
érsek és a briegi-liegnitzi herceg még salvus conductust is kért a királytól, franciaországi
vállalkozásuk esetére, s úgy tűnt, a felállt kölni és sziléziai csapatok valóban bekapcsolódnak
a harcokba.202 Ezekben a napokban János herceg, igencsak eltévelyedve a szövetségesétől, az
Armagnac-kézen megmaradt Párizs-környéki várak (Ivry, Dreux) kapitányaival tárgyalt s (14-
én) Pont de l’Arche-nál csapatai össze is csaptak az angolokkal. Úgy tűnt, a szövetség
megmentéséhez kell Zsigmond közbelépése: a burgundi herceg, láthatólag nem vállalván a
kockázatát annak, hogy a „közelben” időző német király a palotagróf seregeivel, illetve a
Magyarországról feltehetően addigra megérkező Turóci-féle kontingenssel, Henrik
megsegítésére vonuljon, [innen hiányzik valami]. Zsigmond július 22-én követséget is indított
Franciaországba, melynek sajnos nem ismerjük a pontos célját, de feltehető, hogy a Párizsban
időző burgundi herceggel kívánt tárgyalni, s nem pedig a kormányzásba bele nem szóló VI.
Károllyal. A követségre akkor került sor, amikor Trierben a választófejedelmek gyűlése
lezajlott, azaz már nyíltan tárhatta a herceg elé azt, hogy Pfalzi Lajos seregeivel belép a
háborúba. A követeinek mindenesetre útba kellett ejteniük Pfalzot is, hogy a palotagróf
személyesen is garanciát adjon a hadbalépésre, s azt már a követek János herceg elé is
terjeszthessék.203
Zsigmond taktikájának a része volt az is, hogy azt a látszatot teremtette, mintha itt,
Elzászban és Badenben akarná bevárni csapatait, s korábbi tervével ellentétben nem menne
vissza Magyarországra és Csehországra a viklifita eretnekek ellen harcolni, hiszen még

199
Windecke emlékirata 86., 367.
200
1418. aug. 2.: PRO E 30/1066 (2); DRTA VII. 350–51.; Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 605–
606. — Zsigmond ugyancsak felhívta Colmar és Hagenau birodalmi városokat is, nyújtsanak segítséget, l. PRO
E 30/1065 (3); Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 661–662.
201
Angol követ Köln, Mainz és Trier érsekéhez, valamint a bergi herceghez: 1419. szept. 20.: PRO E
404/35/137B; 1402. júl. 12.: PRO E 404/36/124.; 1419. okt. 13.: PRO E 403/643 m1. — A briegi–liegnitzi
herceg is tagja volt a Zsigmond-köré szerveződő angol-szövetséges csoportnak: Hohenzollern Frigyes leányát,
Erzsébetet vette feleségül. Ottó, Ziegenhain grófja Zsigmondnak hűbéri esküt is tett sziléziai birtokaiért, l.
Windecke emlékirata 37.
202
Reitemeier, A.: Außenpolitik i. m. 314.
203
Kintzinger, M.: Westbindungen i. m.117.
augusztusban is Villingenben és Ravensburgban időzött.204 Július 11-től 26-ig Elzászban,
Hagenauban tartózkodott,205 és csak a hónap végén ment át Wissembourgba (Weissenburg),
majd augusztus elején még mindig a „tűzhöz” igen közel, Badenben találjuk, Elzász határától
néhány mérföldnyire, de szinte többször is körbejárja a környéket, nem akaródzott
hazaindulnia (Ettlingen, Pforzheim, Weil, Rottweil a badeni őrgrófság területén időzött: mind
igen közel fekszenek a burgundi herceg birodalmi területeihez, Franche-Comtéhoz).206
Pforzheimből még mindig nem Csehország felé indult, hanem dél felé, Rottweilbe, majd
onnan augusztus közepe után távozott: még mindig nyugat felé tartva, Villingenbe.207
Augusztus 19. után szánta rá magát, hogy kelet felé induljon, 24-én ért Ravensburgba.208 Csak
akkor indult vissza Zsigmond, amikor elkezdődött Rouen ostroma (július 30., aminek a híre
5–7 nap alatt érhetett el hozzá, Badenba), s nyilvánvalóvá vált, hogy János herceg nem küld
segítséget az Armagnac-védőknek. Zsigmondnak esze ágában sem volt a harcban részt venni,
de színjátéka hatásos volt: a herceg visszakozott s az angol–burgundi–magyar szövetség
tovább élt. Még Rouen ostroma idején Zsigmond jónak látta még egyszer „üzenni” a burgundi
hercegnek (biztos lehetett abban, hogy a burgundi kémek révén minden megnyilatkozása eljut
a herceghez), hogy elvegye a kedvét a szövetség felborításától: hazafelé Ulmban 1418.
szeptember 7-én hangot adott annak a tervének, hogy nagyobb sereggel, a magyar mellett
morva, cseh és sziléziai erőkkel vonul Anglia megsegítésére. Még a sereg indulásának pontos
időpontját is kijelölte, Szt. Márton napját (nov. 11.).209 Ugyancsak e célt szolgálta, hogy
szövetségese, Hohenzollern Frigyes hadat üzent az ingadozó burgundi hercegnek 1418.
őszén.210 Félelemnélküli János visszakozott.
Az 1418. szeptemberi hadiesemények azonban megváltoztatták a politikai helyzetet,
hiszen Rouen blokádjával az angolok kerültek fölénybe. A hadbalépést elhalasztották. 1418
után János herceg soha többé nem próbálkozott egyéni akciókkal, hanem az angol szövetség
tagja maradt, nem kis mértékben Zsigmond politikai ráhatásának eredményeképpen. Ugyanezt
a politikát folytatja majd Jó Fülöp, aki apja meggyilkolása után a Calais-ban megalapozott
franciaellenes szövetséghez hű marad.
Zsigmond még az 1420. évi boroszlói birodalmi gyűlésén is előterjesztett egy
tervezetet, hogy bevonja a fejedelmeket a franciaországi hadi cselekményekbe. Ennek
204
Itineraria regum102.
205
Windecke szerint is sokáig, „egész egy hónapig”, l. Windecke emlékirata 80., 84.
206
A badeni őrgróf, I. Zähringer Bernát is szívesen látta, l. Windecke emlékirata 85.
207
Habsburg területre, Breisgauba, esetleg további szövetségesek szerzése reményében, l. Itineraria regum 102.
208
Uo.
209
Ulm, 1418. szept. 7.: ZsO VI. 2335. sz.
210
1418. dec. 30.: Reitemeier, A.: Außenpolitik i. m. 305., 307. — Zsigmond kapcsolatához Frigyes őrgróffal l.
Sabine Wefers: Das politische System Kaiser Sigmunds. Stuttgart 1989. 65–66., 72–78.
következtében szövetségese, Lajos palotagróf bejelentette, hogy katonai erővel támogatja V.
Henrik újabb hadi akcióját.211 Pfalz 1420-ban, az angol hadműveletekkel összhangban hadat
is üzent VI. Károly francia királynak, és 700 katonájával, ugyancsak Ruprecht vezetése alatt a
francia fronton harcolt, többek között Melun ostrománál kitüntetve magát.212
A troyes-i szerződésben Zsigmond politikája jut eredményre: az ő és az angolok,
valamint a burgundiak „rendje” látszik megvalósulni.

A szövetség végnapjai
Amikor a konstanzi zsinat feloszlott, Zsigmond úgy nyilatkozott az angol királynak, hogy
teljesíti canterburyi ígéretét, de most azzal indokolta, hogy előbb rendeznie kell németországi
és csehországi ügyeit.213 Valóban voltak objektív okok, melyek hátráltatták az uralkodót még
azután is, hogy új pápát sikerült választani. Nem tudta rövid úton rendezni a huszita kérdést
sem, s egyre inkább belebonyolódott a Német Lovagrend és Lengyelország viszályába. 214
Mindemellett kiújult az ellenségeskedés Magyarország és Velence között. A Serenissima
ellen meghirdetett kereskedelmi blokád veszélyeztette a király nyugat-európai politikáját. Az
oszmánok az 1410-es évek végétől újult erővel támadták Magyarország déli határvidékét.215
1418-ban meghalt Mircse havasalföldi vajda, és oszmán-párti vajda került helyébe a trónra.
Bosznia hűsége esetlegessé vált, s a török akadálytalanul áthatolt rajta. Zsigmondnak a
legkisebb gondja is nagyobb volt, mintsem seregeket szereljen fel az angolok franciaországi
hadjáratait támogatandó. Miután pedig 1420 tavaszán benyomult Csehországba, a huszita
háború minden energiáját lekötötte. E hírek nyugatra is eljutottak, s a realista politikusok
számára nyilvánvaló volt, hogy Zsigmond egy ideig biztosan nem képes canterburyi
vállalásait teljesíteni.

211
Kintzinger, M.: Westbindungen i. m. 128. — Nem tette azonban teljesen önzetlenül, hiszen 100 londoni
márka évjáradékot kapott az angol királytól a hadjáratban való részvételért, l. Reitemeier, A.: Außenpolitik i. m.
313–315., 315. (837. sz. jegyz.). Igaz, csak az első részletet, 500 márkát fizettek ki neki, l. Rymer, T.: Foedera i.
m. (londoni kiadás) X. 126.
212
Lajos levele Henrikhez: PRO E 30/1066. f. 6r. Lajos levele VI. Károlyhoz: PRO E 30/1071. A palotagróf arra
is igényt formált, hogy foglalják bele a troyes-i szerződésbe, s cserébe 4000 lovast ígért egy angol–burgundi
hadivállalkozás támogatására, l. Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) X. 14–15. Melun ostromához: Rymer,
T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 605–612.; Allmand, C. T.: Henry V i. m. 152., 165. — Reitemeier német, a
düsseldorfi Hauptstaatsarchivból származó, s a „Herzogtum Jülich & Berg”–re vonatkozó forrásokra hivatkozva
azt állítja, csak 500 lovasról volt szó, l. Reitemeier, A.: Außenpolitik i. m. 315. Kintzinger azonban, hivatkozva
egy másik adatra (Meinard Scharb: Geschichte der Kurpfalz I. Mittelalter. Stuttgart–Berlin–Köln–Mainz 1988.
170.), azt állítja, hogy egy 15 ezres sereg ment Franciaországba, amit Mainz kölcsönéből is fedeztek a
Wittelsbachok, l. Kintzinger, M.: Westbindungen i. m. 117. (438. sz. jegyz.).
213
Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) IX. 604.
214
Reitemeier nézetével értek egyet: Zsigmond tervei akadályozta Lajos palotagróffal való konfliktus 1418-ban,
vö. Reitemeier, A.: Außenpolitik i. m. 303–304.
215
Wilhelm Baum: Kaiser Sigismund. Konstanz, Hus und Türkenkriege. Graz 1993. 149.; Wefers, S.: Das
politische System i. m. 69–71.
 Ennek ellenére még az 1410-es évek végén, az 1430-as évek elején is rendszeres és
folyamatos volt a kommunikáció a Lancasterek és Zsigmond udvara között. A zsinat
berekesztése után is szinte állandóan Zsigmond udvarában tartózkodott egy angol követ, az
első években elsősorban azért, hogy az 1416. évi angol–luxemburgi szövetség értelmében
katonai segítséget próbáljon kierőszakolni a királytól. 216 1418–1419 után Zsigmond vagy a
kontinensre küldött angol követek rendszeresen beszámoltak Henriknek és Henry Chichele
canterburyi érseknek a német- és csehországi ügyek alakulásáról.217 A követek általában a
Lancaster-ház, illetve Zsigmond birodalmi szövetségeseit is hivatottak voltak felkeresni, hogy
segítséget eszközöljenek ki német világi és egyházi fejedelmektől.218
A követek felhatalmazást kaptak arra is, hogy az angolok és a Luxemburgok más
szövetségeseitől, vagy reménybeli franciaellenes partnereitől is katonai támogatást kérjenek,
úgymint Werner von Falkenstein trieri, II. Nassaui János, utóbb (1419-től) III. Konrád Wild-
und Rheinsgraf zum Stein mainzi érsekektől, valamint Wittelsbach Lajos rajnai palotagróftól
és Gazdag XVI. Henrik landshuti bajor hercegtől.219 Henrik angol királynak olyannyira
szüksége volt a segítségre, hogy közvetlenül a Meaux melletti táborból Faronból küldte
üzenetét.220
Még a troyes-i szerződés (1420. máj. 21.) után is fontosnak tartotta Henrik, hogy
állandó meghatalmazott megbízottja kövesse Zsigmondot szinte mindenhová. 221 1420-ban
Hartong van Klux és John Stokes követek például jelen voltak Zsigmond cseh királyi
koronázásán (1420. júl. 28., Prága). Klux részt vett az első huszita háborúban is, folyamatosan
tájékoztatva az eseményekről a westminsteri udvart.222 (Egy korábbi nézet szerint feltehető,

216
Richard Flemming, Sir Walter de la Pole követsége 1421–1422-ben: PRO Chancery C 76/104 m3–m5.; PRO
Chancery Miscellanea C 47/30,9 (12); Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) X. 161–163., 67–68.; Vaclav
Mudroch: John Wyclif and Richard Flemyng, bishop of Lincoln: gleanings from German sources. Bulletin of the
Institute of Historical Research 37. (1964) 240. (4. sz. jegyz.).
217
Például: elsőként 1418. júniusában, rögtön a zsinat berekesztését követően, l. Rymer, T.: Foedera i. m.
(londoni kiadás) IX. 604. A canterburyi érsekek Lambeth Palotabeli kézirattárában megtalálhatóak, l. Lambeth
Palace Library: MSS 211. ff. 129v.
218
„in certa ambassiata versus partes Almannie” — ZsO. IV. 2312. sz.; Léon Mirot – Eugène Deprez: Les
ambassades anglaises pendant la guerre de Cent Ans, catalogue chronologique. Bibliothéque de l'Ecole des
Chartes 59. (1898) 550–577., 60. (1899) 177–214., 61. (1900) 20–58. 61 (1900) 27. CLXXXVI.
219
Ezek a fejedelmek álltak Zsigmond pártján már 1410–ben is, amikor Jobst/Jodok morva őrgróf halálára való
hivatkozással új királyválasztást nem engedtek tartani, l. ZsO III. 237. sz. Henrik a husziták ellen is támogatta
Zsigmondot, l. Windecke emlékirata 107.
220
Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) X. 167–168.; Mirot, L.–Deprez, E.: Les ambassades anglaises i. m.
61. (1900) 30. DCII.; Salvus conductus: PRO Chancery Warrants C 81/1160/48.; PRO E King’s Remembrancer:
Accounts Various E 101/321/40.
221
John Colville miles és Richard Leyot-nak, a törvények doktorának követsége: ZsO VII. 245. sz.;
Követutasítások: 1419. márc. 18.: 1419: PRO Chancery C 76/101 m1.; Salvus conductus-ok: PRO C 81/1147/3–
4; a kiadásokra: PRO Exchequer Lord Treasurer’s Remembrancer, and Pipe Offices. Accounts Various/Foreign
Account Rolls E 364/52.
222
Fahlbusch, F. B.: Hartong von Klux i. m. 370.; Itineraria regum106.
hogy Klux — és a kíséretében álló angolok lovagok — még az 1419 szeptember–októberi
török elleni hadjáratára is elkísérte Zsigmondot.223) A kapcsolatokat még egy házassági
tervvel is igyekeztek szorosabbá fűzni: szó volt róla, hogy János, Bedford hercege feleségül
veszi egy meg nem nevezett birodalmi fejedelem leányát. Másra itt nem is gondolhatunk, mint
III. Wittelsbach Lajos rajnai palotagróf, V. Henrik és Bedford volt sógorának, Anglia
szövetségesének egyik leányára, az 1419-ben született Matildra.224 1419 és 1420 folyamán
sem lankadt V. Henrik, és folyamatosan kérlelte Zsigmondot, hogy teljesítse canterburyi
vállalását és küldjön segélycsapatokat Normandiába.225
Új korszak nyitányát jelentette azonban, amikor 1420-ban a Zsigmond kíséretéhez
rendelt állandó meghatalmazott angol követ, Hartong van Klux azt jelentette Schweidnitzből,
hogy a király azért nem tud az évben seregeivel Franciaországba jönni, mert a huszita
fenyegetés feltartja.226 Sokszor fogjuk a következő években hallani ezt a kifogást. Zsigmond
még azt üzente Kluxnak, hogy nem tud választ adni, hogy tud-e Henrik segítségére jönni a
normandiai hadszíntérre, ezért maradjon a követ állandóan a kíséretében továbbra is.227 1420-
ban tehát még nem tett le véglegesen arról, hogy valamiképpen támogatást nyújt az
angoloknak, vagy legalábbis a retorikájával ezt kívánta sugallni. Ha nem is az járt a fejében,
hogy konkrétan hadi vállalkozásokban nyújt segédkezet, arról még nem tett le véglegesen,
hogy a Valois-k és a Lancasterek közötti politikai rendezésben közreműködjön; az angolok
oldalán, de nem kifejezetten katonai szövetségesként. Tudjuk, a huszita háborúk
eszkalálódása miatt nem így történt, de a kortársak ezt nem tudhatták: Zsigmond
szerepvállalásának kérdése a Százéves Háborúban egy-két évig még napirenden maradt.

223
Lenz, M.: König Sigismund i. m. 36. — Fahlbusch nem osztja a véleményt, szerinte Klux visszatért Angliába
újabb instrukciókért, l. Fahlbusch, F. B.: Hartong von Klux i. m. 366.
224
Bedford mégsem vette feleségül a kiszemelt jegyesét, hanem 1423-ban Troyes-ban, az angol–burgundi
szerződést megpecsételendő Burgundi Annát (Anne de Valois) vezette oltár elé, Félelemnélküli János leányát.
Azért is gondolhatjuk, hogy az előző jegyese Wittelsbach Matild volt, mert ebben a házassági kapcsolatban s
szerepet játszott a Wittelsbach-ház, a Lancaster–Luxemburgi szövetség partnere: Margit anyja János herceg
felesége, Wittelsbach Albert straubingi bajor herceg leánya volt, bátyja pedig a szintén jó Luxemburg- és angol
kapcsolatokkal bíró Hollandi Vilmos bajor herceg (aki a Wittelsbach-burgundi keresztházassági egyezmény
révén Burgundi Margitot vette nőül, Félelemnélküli János húgát). Anna hozománya révén a Lancasterek
kontinentális területeket remélhettek, amit hozzáilleszthettek franciaországi domíniumaikhoz. Erről a
házasságról is kellett Zsigmonddal tárgyalni, hiszen a hozományként kapott németalföldi birodalmi hűbérekbe ő
iktatta be Lancaster Jánost.
225
Klux követsége 1419-ben: PRO Chancery C 76/102 m10. Stokes követsége Zsigmondhoz: PRO King’s
Remembrancer: Accounts Various: E 101/321/no 38.; RI I. 3944. sz. ; Wefers, S.: Das politische System i. .m 75–
81.
226
1420. ápr. 28.: Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) X. 208–209.; Lenz, M.: König Sigismund i. m. 205.
227
„[…] the emperor sayde to me planly, that I suld noht gone from hym unto tyme that I sulde wyte wheder he
might come to zow this somer or noht, and teherupon he hase holden me all way unto this time” — Fahlbusch,
F. B.: Hartong von Klux i. m. 369–70.
 Annál is inkább van valószínűsége annak, hogy Zsigmond napirenden tartotta az
angoloknak nyújtandó támogatás kérdését, mivel az elhúzódó eretnekellenes harcban
szüksége volt európai szövetségesekre, különösen a Lollardok elleni küzdelemben jeleskedő
Angliára. Még 1421–1422-ben is komolyan gondolt az angol király a Zsigmondtól várható
katonai — s hangsúlyozzuk — vagy politikai segítségnyújtás lehetőségére: 1421 végén
küldött követe a nürnbergi birodalmi gyűlésen is még ezzel az igénnyel kereste fel a királyt. 228
Henriknek is meg voltak természetesen a maga súlyos érvei arra, hogy 1418–1419-hez képest
még erőteljesebben kérte számon Zsigmondtól a canterburyi szövetség teljesítését. Baugé-nál
1421. március 21-én nagy vereséget szenvedett az angol hadsereg, évek óta először, s a
„nemes herceg”, Thomas of Clarence is elesett. Mi több, a kulcsfontosságú Meaux elhúzódó
francia ostroma arra késztette az angol királyt, hogy újfent kísérletet tegyen Zsigmond és
szövetségesei katonai támogatásának a kieszközlésére. A kialakult akut helyzetben a több éve
folyamatosan hadban álló és kimerülőben lévő angol seregeknek még a legcsekélyebb
támogatás is jól jött volna. 1421-ben megszaporodtak a német királyhoz intézett segélykérő
angol követségek. 1421. decemberében Richard Flemming, Lincoln püspöke mellett William
Coggeshall és Nicholas Biddleston indult útnak a Birodalomba,229 1422. januárjában pedig
csatlakozott hozzájuk Sir Walter de la Pole.230 Richard Flemming lincolni püspök jó néhány
hónapig tartózkodott Zsigmond udvarában, s tudósított az újabb cseh hadjárat
meghirdetéséről.231 Flemming nemcsak a Birodalom rendjeit kereste fel, követutasítása úgy
szólt, hogy mindenképpen jusson el Zsigmondhoz, s keresse fel, ahol csak éppen tartózkodik,
egész Magyarországig (s azon túl is), versus regem Hungarie. Regensburgba érve, 1422.
tavaszán azután értesült Zsigmond januári, Nĕmecký Brodnál elszenvedett vereségéről , s a
Nürnbergbe összehívott Reichstagról.232 Zsigmond elhalasztotta júliusra a Reichstagot, s csak
július 27-én nyitotta meg, így Lincoln püspöke feltehetően nem várt hónapokig
Regensburgban, hanem a király után ment, s tárgyalt vele Cseh- vagy Magyarországon. Mivel
Zsigmond áprilisban táborba szállt (Steinitz alatt, Ostrau alatt stb.), valószínű, hogy az angol

228
Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) X. 61–63.; Mudroch, V.: John Wyclif i. m. 239–245.
229
Flemming követségének utasításai: 1421. dec. 18., 1422. jan. 14., 1421. dec. 18.: PRO Chancery Miscellanea
C 47/30,9 (12); Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) X. 161–163.
230
Sir Walter de la Pole és Nicholas Biddleston: Prokuráció: 1422. jan. 14.: PRO Chancery C 76/104 m3–m5.;
De la Pole szoros kapcsolatban állt John Lord Tiptofttal (leányát de la Pole unokája vette el), aki több
alkalommal teljesített szolgálatot Henriknek, Zsigmond udvarában, így kerülhetett a követségbe, l. Clark, L.:
Tiptoft, John i. m.
231
DRTA VIII. 137., 230. (129., 184. sz-ok), PRO Exchequer King’s Remembrancer: Accounts Various: E
101/321/40. — Windecke is említi: Windecke emlékirata 124. Zsigmond 1422. júl. 27-től tartózkodott
Nürnbergben, l. Itineraria regum112.
232
Mudroch, V.: John Wyclif i. m. 240. (4. sz. jegyz.). Máskülönben a gyűlést csak májusban hívták volna össze,
de már februárban kérte Zsigmond a rendeket, hogy adják beleegyezésüket egy újabb keresztes hadjárat
meghirdetéséhez.
király követe májusban Pozsonyban, Tatán, Fehérvárott vagy Budán találkozott vele.233
Később Nürnbergben is tárgyalt a királlyal, több héten át — július 20-tól szeptember 13-ig —
jelen volt a gyűlésen.234
A követek a király azon kérését tolmácsolták Zsigmondnak és a Luxemburg-ház
szövetségeseinek, hogy „küldjön felmentő csapatokat, mert soha máskor, mint most nem
lenne annyira időszerű, hogy megtegye kötelességét, és szövetségeseivel és barátaival
hamarosan be is fejezhetné a háborút”. Azaz, a király hangja elárulja, hogy már ő is
elképzelhetőnek tartja, hogy fegyverszünetet kell kötnie a franciákkal, s valószínű, hogy
ennek az előkészítésében is számított Zsigmondra.235 Az angolok kétségbeesettségét támasztja
alá, hogy a király még azzal is megbízta a követeit, hogy Németországban (és Magyar- vagy
Csehországban, ahol éppen elérik Zsigmondot, a követutasítás nem kötött ki konkrét
célpontot), fogadjanak fel zsoldosokat, 500 lándzsát hat hónapra. Ez igen tekintélyes erő volt,
ha Angliának ennyire valóban szüksége volt, az sokat elárul a háborús viszonyokban
bekövetkezett változásokról.236 Éppen ezért V. Henrik nem késlekedett kifizetni a kölni
érseknek járó angol évjáradékot sem, remélve, hogy tőle is kap segélycsapatokat.237 Még 1422
folyamán is erről tárgyalnak Zsigmondhoz küldött követei. John Stokes mester felhatalmazása
most is arra szól, hogy Zsigmond és a birodalmi választók közreműködését kérje a francia
háborúban.238
Még egy vonatkozása van V. Henrik és Zsigmond együttműködésének: Zsigmond
többször is közbenjárt azért, hogy a Német Lovagrend gabonát szállítson az angoloknak a
franciaországi hadszíntérre.239 Zsigmond a birodalmi gyűléseken is napirendre tűzte a
kérdést.240 Ez jelenti a kapcsot a két terület között, így áll összefüggésben Anglia
franciaországi és poroszföldi politikája: azért volt szüksége a lengyel–lovagrendi békére, hogy
biztosítva legyen a Poroszföldről érkező gabonaellátása az angol seregeknek. S ezért van
segítségére Zsigmondnak a Lovagrend és a Jagellók közötti békeközvetítések során.

233
Itineraria regum111.
234
Angliai legátusként említi: Die Chroniken der fränkische Städte: Nürnberg. Vol. IV. Leipzig 1872., idézi
Mudroch, V.: John Wyclif i. m. 241. (2. sz. jegyz.); Zsigmond 1422. júl. 27-től szept. 30-ig tartózkodott
Nürnbergben, l. Itineraria regum112.
235
„have succours of men, which might never be more behoveful unto him, and through his Allies and Friends
shall soon have an end of his war” — PRO Chancery C 76/104 m3.
236
Kingsford, C. L.: Henry V i. m. 367.; Reitemeier szerint 100 katona 5 hónapra, amit a következő év máj. 1-ig
kellene felállítani, l. Reitemeier, A.: Außenpolitik i. m. 318.
237
1421. nov.: PRO Exchequer of Receipt: Issue Rolls E 403/652 m4.
238
1422. aug. 22-től 1423. már. 20-ig. Költségek: PRO E 364/58 Bv.
239
DRTA VIII. 137., 230.
240
DRTA, VIII. 137., 230. (129., 184. sz-ok).
 Az angol király többször is közvetítőként működött közre Zsigmonddal együtt a
Német Lovagrend és Lengyelország viszályában. Zsigmond 1419-ben kérte Henriket, hogy
közvetítsen Jagelló Ulászló és Michael Küchmeister, a Német Lovagrend nagymestere,
továbbá a teutonok szövetségese, Vitold (Vytautas) litván nagyherceg közötti viszályban.
Zsigmondot kérték fel ugyan döntőbírónak, de ő képtelen volt zöldágra vergődni a lengyelek
és a teutonok évszázados konfliktusában.241 1419-ben John Stokes mestert V. Henrik a
Reichstaghoz és a királyhoz küldte Boroszlóba, hogy közbenjárjon a békéért a Német
Lovagrend és Lengyelország viszályában.242 A béke érdekében V. Henrik másik követét,
Klux lovagot pedig egyenesen Jagelló Ulászlóhoz küldte.243 Már korábban is működtek közre
angol követek abban, hogy 1418-ban Konstanzban az újonnan választott pápa és Zsigmond
egy évre meghosszabbítsák a fegyverszünetet a Rend és Lengyelország között.244 Ugyancsak
részt vettek a közvetítésben a Zsigmond kíséretében tartózkodó angol követek, s 1418-ban
végre tető alá is hoztak egy békét, ami azonban nem volt hosszú életű.245 1419-ben a kiújuló
ellenségeskedés közepette kudarcot vallottak a közvetítésben a pápai nunciusok is, Jakab
spoletói és Fernando lugói püspökök. Anglia közvetítésével viszont júliusra elérték, hogy a
három fél felfüggeszti a fegyveres összecsapásokat egy évig, majd az utána tartott
békekonferencián elfogadja Zsigmond elnökletét és feltételeit. Henrik követei, Hartong van
Klux, Thomas Netter (of Walden) karmelita provinciális246 1419. július 26-án megállapodást
hoztak létre Bandzino (Graudenz) mellett.247 Szeptemberben Ulászló és a nagymester is
hozzájárult végre a fegyverszünethez és Zsigmond majdani ítéletének alávetették magukat.248
1420 januárjára Boroszlóba érkezett V. Henrik egyik legfoglalkoztatottabb diplomatája, John

241
ZsO VII. 13., 191. sz-ok[?].
242
DRTA VII. 407–409.
243
PRO C 76/102 m10.
244
Konstanz, 1418. ápr. 15.: ZsO VI. 1763. sz.; Konstanz, 1418. ápr. 28.: ZsO VI. 1823. sz.
245
Marienburg, 1418. nov. 6.: ZsO. VI. 2489. sz.
246
Thomas Netter a konstanzi zsinaton megismerkedett Zsigmonddal, s a király is nagyra értékelte
eretnekellenes fellépéseit. Vehemensen kikelt a wiklifiták és a lollardizmus ellen. Munkái az egyik legfontosabb
forrásművei Husz 45 cikkelye 1415. évi elítélésének, l. Anne Hudson: Netter, Thomas (c. 1370–1430). ODNB
[http://www.oxforddnb.com/view/article/19907, letöltve: 2007. jún. 15.]. Netter térítette meg az utolsó pogány
litván Gedimin-fit, Vitoldot. A Vitold-misszióról küldött leveleit, melyben Zsigmond évtizedeken át végzett
munkájáról is megemlékezik, rendtársa, John Bale, az írországi Ossory püspöke néhány évtizeddel később
belefoglalta „jegyzettömbjébe”, mely fennmaradt Oxfordban és a British Library Kézirattárában, l. John Bale:
Notebooks. Bodleian Library, Oxford, MS Bodley 73, fols. 94v–103v.
247
ZsO VII. 807. sz.; Die Staatverträge des deutschen Ordens in Preussen im 15. Jahrhundert (1398–1437) I.
Hrsg. Erich Weise. Königsberg 1939. 133–140. sz-ok; Regesta historico–diplomatica ordinis S. Mariae
Theutonicorum, 1198–1525 I–II. Hrsg. Erich Joachim, Walter Hubatsch. Göttingen 1948. II. 225–231. A
Windecke által közölt dokumentum még Franciaország királyának címzi V. Henriket, l. Windecke emlékirata 43.
248
Toruń, 1419. szept. 24.: ZsO VII. 979. sz.; Leopoli, 1419. szept. 26.: ZsO VII. 981. sz.
Stokes mester, aki a magyar követekkel — Garai Miklós nádorral (akivel már jól ismerték
egymást) és Jolsvai Leusták fia György zólyomi ispánnal — együtt hozta tető alá a békét.249
Mivel V. Henrik is, reálpolitikusként gondolkodva, egyre inkább ráébredhetett, hogy
kevés az esélye annak, hogy Zsigmond valóban csapatokat szerel fel a normandiai
hadszíntérre, más utakat és módokat talált, hogy a római király más jellegű támogatását
igénybe vegye. 1421-ben Henrik újabb küldetésre küldte Zsigmondhoz a cseh földről éppen
visszatért követét, Stokes mestert Sir Walter de la Pole-al együtt: arról tárgyaljanak — szólt
az utasításuk —, hogy a német király ruházza V. Henrikre Dauphiné és egyéb Languedoc-beli
területek birodalmi hűbéreit. (1421 nyarán Klux is visszatért Zsigmond kíséretébe
Csehországba: Anglia követeként egészen Zsigmond haláláig, sőt, Albert uralkodása alatt is a
magyar udvarban maradt.250) Vienne és Dauphiné hovatartozása ugyanis régóta vitatott volt a
Francia Királyság és a Német-Római Császárság között. Ezzel Henrik egy korridort szeretett
volna létesíteni az angol korona aquitániai hűbérbirtokai és más dél-francia foglalásai,
valamint leendő birodalmi területei között. Ezzel Anglia Dél-Franciaország urává is vált volna
és Franciaországban nagyban megnőtt volna az angol befolyás, mintegy a régi Plantagenet-
birodalmat keltve új életre.251 Dauphiné-nak a francia trónörökös apanázsbirtokának
birodalmi hűbérként való átruházása egyébként már Zsigmond fejében is megfordult: amikor
még neki volt szüksége az angolok együttműködésére a zsinaton, maga vetette fel, hogy a
tartományt, Vienne-t az angol korona egy hercegére — lehetséges, hogy éppen a vele
személyesen is jó viszonyban álló Bedfordra — ruházná.252
Hasonló tervezet volt az is, hogy Anglia királya tárgyalásokat kezdeményezett a
huszita háborúba belebonyolódó s pénzzavarban lévő Zsigmonddal Luxemburg
hercegségének Anglia számára való elzálogosításáról: így Henrik remek kontinentális
hídfőállásra tett volna szert Franciaország határán, amit hadműveleti bázisként kívánt volna
használni.253 A király azon nyomban követet küldött Londonba, hogy a kérdésről
tárgyaljon.254 A Zsigmond és a burgundiak közötti viták Luxemburg és Brabant öröklése
kapcsán állandó nehézséget jelentettek Zsigmond diplomáciájában. A Luxemburg-fivérek, IV.
Vencel cseh király és Zsigmond nagybátyja, Vencel, Brabant hercege özvegyének,

249
Boroszló, 1420. jan. 6.: ZsO VII. 1233. sz.; Windecke emlékirata 54.
250
Ralph A. Griffiths: Klux, Sir Hartung von (d. 1445) i. m.
251
Követutasítás: 1421. júl. 1.: PRO C 76/104. m11–m12.; Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) X. 143–
145.; Wefers, S.: Das politische System i. m. 91.
252
Reitemeier, A.: Außenpolitik i. m. 316. (844. sz. jegyz.).
253
John Stokes és Sir Walter de la Pole újabb megbízatása: Westminster, 1421. júl. 17.: Rymer, T.: Foedera i. m.
(londoni kiadás) X. 144.
254
Frankfurts Reichskorrespondenz, nebst andern verwandten Aktenstücken von 1376–1519. Hrsg. Johannes
Janssen. Freiburg im Breisgau–Berlin 1863–1872. I. 337.
Johannának 1406. évi halála után magukénak tekintették a hercegséget. Vitában állt azonban
velük Antal burgundi herceg, aki felesége, Luxemburg Erzsébet (Zsigmond öccsének, János
görlitzi hercegnek a leánya) révén igényt formált Brabantra. Antal Luxemburgra is rátette a
kezét, ami viszályt támasztott a Luxemburg–Burgundi közeledésben. A Luxemburgok
sejtették, hogy a súlyponti területeiktől távol eső hercegségeket a burgundiak nyomása alatt
nem lesznek képesek megtartani. Antal s másik két burgundi házi herceg agincourt-i elestével
azonban a burgundok hatalmi pozíciója is meggyengült, nem is szólva arról, hogy egy
esetleges Brabant-ellenes burgundi intervenció terve kútba esett.255 Zsigmond azonban nem
járult hozzá, hogy IV. János — Burgundi Antal első házasságából született fia — örökölje
Brabantot. Patthelyzet alakult ki. De Agincourt furcsa módon szolgálatot tett a
Luxemburgoknak, s újra felcsillantotta a reményt, hogy megszerezzék Brabantot, vagy
legalábbis a Luxemburg-érdekeket kiszolgáló örökösnek juttassák. Ezt meg is találták
Wittelsbach (II. [VI.]) Vilmos straubingi bajor herceg személyében. Holland, Zeeland és
Hennenagu (Hainault) grófja Zsigmondnak igen fontos szövetségese volt.256 A formálódó
franciaellenes szövetségben a hollandi-hennegaui gróf lehetett a Luxemburgok németalföldi
politikájának egyik fő támasza. Zsigmond már Angliából úgy rendelkezett, elutazása után
követei keressék fel a grófot Hennegauban, hogy vitassák meg a Luxemburg–Wittelsbach
együttműködés részleteit.257 IV. Vencel cseh király mint a dinasztia rangidős tagja 1416
júliusában ráruházta Brabant hűbérbirtokát.258 Ezt természetesen a burgundiak nem nézték jó
szemmel, hiszen Luxemburgi Erzsébet is ugyanolyan jogokkal bírt az öröklésben, mint
apjának, János görlitzi hercegnek a fivérei, Zsigmond és Vencel. A burgundok Erzsébet
jogainak csorbítását látták a Wittelsbach–Hollandi ház örökössé jelölésében. A burgundoknak
is el kellett azonban ismerniük, az angol–luxemburgi szövetség miatt jobb lesz, ha közelednek
Zsigmondhoz, s beleegyeznek a brabanti rendezésbe. Ha már valakit el kellett fogadniuk, a a
számukra legkedvezőbb megoldás még mindig Hollandi Vilmos volt. Vilmos maga burgundi
kapcsolatokkal is bírt, Burgundi Jánosnak a sógora volt (felesége Margit volt, Merész Fülöp
burgundi herceg leánya, Félelemnélküli János húga). 259 Vilmos jól használta ki burgundi
kapcsolatait, és feltehetően Zsigmond megbízásával, vagy legalábbis tudtával, találkozott

255
Kintzinger, M.: Westbindungen i. m. 127.
256
„Flandrie, Hallandrie, Brabantie et Gelrie ducatuum”-beli követjárásokra l. Donauwörth, 1418. szept. 29.:
ZsO VI. 2378. sz.
257
Bátori István (későbbi asztalnokmester) követségére l. Prága, 1416. júl. 23.: ZsO V. 2114. sz. — Brabant
Zsigmondra ruházásának a híre csak a bajor herceg távozta után érkezhetett Angliába, ezért volt szükség arra,
hogy egy újabb követ induljon Hollandi Vilmoshoz (ZsO V. 1946. sz.).
258
Hoensch, J. K.: Kaiser Sigismund i. m. 177., 186.
259
János dauphin nevelését is Vilmos hercegre bízta Bajor Izabella királyné.
angliai útja előtt Félelemnélküli János herceggel saját zeelandi birtokán, Biervlietben. 260
Zsigmond azt végképp nem kívánta, hogy a Burgundi-ház egyszerre szerezze meg a két igen
jelentős hercegséget. Még ha Brabant burgundi öröklését el is ismerte volna, nem kívánt
lemondani Luxemburgról.261 A kérdést azonban „jegelték” — szerencsére János csak 12 éves
volt, s a hűbérbe való beiktatása még odébb volt —, s a fontosabb európai problémák miatt a
felek felülemelkedtek rajta. Egyelőre sem Wittelsbach Vilmosé, sem Burgundi Jánosé nem
lett a terület. Hosszú évek munkájával létrehozták azonban a megegyezést: Hollandi-
Hennagaui Jakoba, Vilmos gróf leánya feleségül ment Antal fiához, János burgundi-házi
herceghez, és a pár örökölte Brabantot.
A kérdést bonyolította azonban, a tervezetbe nem vették be Luxemburg Erzsébetet:
vele pedig újfent számolni lehetett. Zsigmond fő németalföldi szövetségese, Wittelsbach
„Kegyetlen” (III.) János, Liège püspöke volt, aki előbb sógora, Félelemnélküli János burgundi
herceg támogatását élvezte, majd 1418-tól unokahúga, Hollandi-Hennegaui Jakoba és férje,
János Burgundi-házi brabanti herceg ellen szítva szembekerült a burgundi párttal. Hollandi
Vilmos halála 1417-ben meghalt, s özvegye, Burgundi Margit Jakoba lánya és burgundi
jegyese számára akarta átjátszani a hercegséget. Meg is szerezte az új pápa jóváhagyását a pár
házasságához s Félelemnélküli János szervezésében meg is ülték a lakodalmat.262
Zsigmondnak szüksége volt Vilmos halála után egy biztos pontra a németalföldi politikában,
ezért nélkülözhetetlen volt számára Vilmos öccse, a Liège-i püspök. (1416 decemberében is
felkereste Aachenből jövet Luxemburg felé haladva,263 s nem véletlen az sem, hogy 1417-ben
a várható angol hadjárat előtt Zsigmond éppen Liège-be hívta Anglia és Franciaország
királyát, valamint Burgundia hercegét közös tárgyalásra a zsinat további menetét illetően.)
Már-már azzal járt a brabanti konfliktus, hogy Zsigmondnak fel kell áldoznia burgundi
szövetségét, igaz, ekkor már véget ért a zsinat, s a király szabadabban cselekedhetett.
Zsigmond „feldühödött” és a pápával visszavonatta a jóváhagyást.264 Még azt is támogatta
Zsigmond, hogy János, kilépve az egyházból, feleségül vegye Erzsébet görlitzi hercegnőt, és
Zsigmond elképzeléseiben ő lett egy Luxemburg-párti németalföldi tartomány (Holland,
Hainault, Brabant, Luxemburg), s mellette a straubingi bajor hercegség feje. (Fivérének,
egyetlen leánya volt, Jakoba.) „János (…) Holland terültén is uralkodni kívánt, és a római
260
Allmand, C. T.: Henry V i. m. 106.
261
A kérdésről l. Hoensch, J. K.: Kaiser Sigismund i. m. 612–623. L. még Henri Laurent – Fritz Quicke: Les
origins de l’État Bourgignon: L’Accession de la Maison de Bourgogne aux duchés de Brabant et de Limbourg,
1383–1407. Memoires de l’Académie Royale de Belgique 41. (1939) 63–117.; Joseph Calmette: Die großen
Herzöge von Burgund. München 1963. 81.
262
Windecke emlékirata i. m. 113.
263
1416. okt. 1.: Acta conc. Const. IV. 721.; Itineraria regum 101.
264
Windecke emlékirata 113.
király lehetővé is tette számára ezt”. 265 János fegyverrel meg is szerezte magának a grófságok
jó részét. E terveiben Zsigmond azonban mégsem mert a végsőkig szembekerülni a burgundi
párttal, így letett Wittelsbach János támogatásáról. Maguk a burgundiak is visszakoztak
azonban, így 1425-ig Hennegau és Holland ellenőrzése Wittelsbach János kezébe került.
Anglia is szerephez jutott a németalföldi Luxemburg-párti koalíció szervezésénél. Már
1414-ben született egy olyan tervezet, miszerint az angol királyra ruháznák Brabant
hercegségét mint megüresedett hűbért, amit Zsigmond is támogatott — ekkor még
természetesen rá volt utalva az angol natio szavazataira —; ez a terv kiválóan beleillett volna
az angol kontinentális terjeszkedés politikájába, s Brabant is ideális bázis a francia területek
elleni hadműveletekhez. A terv azonban ekkoriban lekerült a napirendről: Zsigmond óvatos
egyensúlypolitikáját dicséri, hogy képes volt leszerelni az angol király efféle igényeit.
Luxemburg és Brabant kérdésében egy igen homályos ígérettel hallgattatta el az angol királyt,
amely semmire sem kötelezte.266 Luxemburg angol záloga igen kedvező lett volna a
királynak, mivel már annak idején sem tudta kiváltani Görlitzi Erzsébettől, de így újabb
pénzhez juthatott volna, s kiváltva Erzsébetet, szövetségese kezére juttathatta volna
Luxemburgot. Erzsébet hercegnő maga is eladósodott, férje, Wittelsbach János hennegaui és
hollandi kormányzása miatt, így neki is jól jött volna az angolok pénze, s szívesen át is adta
volna a területet, sőt, akár Holland és Hennegau elzálogosítása is szóba került. Az angol
diplomácia már ekkor is törekedett e grófságok megszerzésére. Még nagyobb nehézséget
okozott az angol beavatkozás Hainault/Hennegau-ba. 1421-ben Hollandi Jakoba ugyanis
elhagyta férjét, Burgundi Jánost és Angliába szökött. Az angol politika támogatta férjével
szemben, s kieszközölte a pápától a válás kimondását (1422). Jakoba Humphrey of Lancaster,
a király nagybátyja, Gloucester grófja felesége lett, Anglia pedig befolyást gyakorolt
Hennegauban, „8000 angol lepte el”, amit a kisemmizett burgundiak nem néztek jó szemmel,
már-már a zsebükben tudva Hennegau grófságát is.267 Ráadásul a brabanti rendek Burgundi
Jánossal szemben öccsét, Fülöpöt, St. Pol grófját nyilvánították Brabant örökösének, s be is
hívták bátyja ellen. Így Hennegau, Brabant és Luxemburg is a burgundi–angol tengely
megtörésével fenyegetett. Egy angol „behatolás” a burgundiak által a magukénak tekintett
érdekszférába a troyes-i rendezés felborulásával veszélyeztetett, azt pedig sem az angol király,
sem Zsigmond nem akarta. Gloucester így nem lett egy kontinentális hercegség ura, 1425-ben
otthagyta feleségét Hennegauban, aki Jó Fülöp háziőrizetébe került. 1425-ben azonban az

265
Uo.
266
Baum, W.: Kaiser Sigismund i. m. 137.
267
Windecke emlékirata 165.
utolsó Wittelsbach-házi szereplő is eltűnt a színről János volt Liège -i püspök halálával, így
már semmi sem állhatott a burgundiak útjába Hennegau, Holland és Zeeland grófságában,
amibe, úgy tűnik, az érdekelt felek bele is egyeztek. Végül Zsigmond Brabant és Luxemburg
esetében megegyezett a Burgundi-házzal: elismerte Burgundi János igényét, és megelégedett
azzal, hogy Jó Fülöp herceg — akire a két hercegség Burgundi János és Fülöp St. Pol grófja
halála után, 1430-ban szállt — Görlitzi Erzsébet életére (1451-ig) beleegyezett abba, hogy a
Luxemburg hercegnő megtartsa a területeket.268
Mindazonáltal a troyes-i szerződést követően, 1421–1422 után V. Henrik már nem
csupán katonai támogatásban gondolkodott, hanem az elhúzódó háború miatt egyre inkább rá
volt utalva az anyagi segítségre is. Egy 1422 januárjában írott levelében — tudomást
szerezvén arról, hogy Csehországban egyre inkább elmélyül a konfliktus és Zsigmondra még
nehezebb teher hárul — úgy fogalmazott, hogy ugyan még nem adja fel a reményt teljesen,
hogy Zsigmond vagy a szövetséges fejedelmek alkalomadtán hadi támogatást fognak
nyújtani, de bármilyen segítséget szívesen venne.269 Henrik a huszita háborúk kezdetén még
arra is hajlandó volt Zsigmond tehermentesítése érdekében, hogy követe útján felszólítsaa
lengyel királyt, hogy vonja meg támogatását a király ellen lázadó csehektől. 270
Mindenesetre, legalábbis az angol király szemében, Zsigmond — egészen addig, amíg
a huszita háború teljesen le nem kötötte — nem adta fel a canterburyi szövetséget s annak a
lehetőségét sem, hogy a szerződésben foglaltakat, az általa vállalt kötelezettségeket teljesíteni
fogja. 1420-ban Zsigmond kifejezetten kérte, hogy az angolok és a burgundiak a canterburyi
szerződést vegyék be, inkorporálják a teljes szöveget a troyes-i szerződésbe, így a
magyar/német/cseh–angol szövetség annak is része lett.271 Fő szövetségesét, Lajos rajnai
palotagrófot, akitől remélhető volt, hogy a gyakorlatban is részt vesz az angol hadigépezet
vállalkozásaiban, ugyancsak bevették a szerződésbe. 272 Az egészen 1435-ig, az arrasi
szerződésig tartó „troyes-i rendszer” része lett Zsigmond szövetsége is. Jóllehet nem vett
aktívan részt a burgundi és angol politikai erőfeszítésekben, diplomáciailag támogatta a
burgundi–Lancaster tengelyt, és továbbra is erőteljesen Valois-ellenes álláspontra
helyezkedett.273

268
Luxemburg birtokát már a Zsigmond halála után Jó Fülöp és Görlitzi Erzsébet közötti egyezmény biztosította
Burgundiának (1441).
269
Henrik landshuti bajor hercegnek: 1422. jan. 4.: „[…] hominibus armorum, […] et aliis de Tractu fiendis:
Letter to Sigismund and the Elector Princes as well as to” — Rymer, T.: Foedera i. m. (hágai kiadás) IV/3. 48.
270
Kingsford, C. L.: Henry V i. m. 365. #; § jegyz.[ez nem világos]
271
Troyes, 1420. júl. 31.: Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) X. 14–15.; Prága, 1420. júl. 31.: ZsO IX.
203. sz..; RI I. 4195. sz.
272
Rymer, T.: Foedera i. m. (londoni kiadás) X. 15.
273
Kintzinger, M.: Westbindungen i. m. 130.
 Maga Zsigmond ugyan távol maradt a hadműveletektől, de egészen 1421–1422-ig, a
huszita harcok kirobbanásáig a háttérből irányította az angol érdekeket támogató politikai
manővereket. Zsigmond egyazon hatalmi konstelláció, egy új európai „triász” részese lett:
nyilván azért is, mert a husziták és az oszmánok elleni keresztes hadjáratokban
Franciaországra nem, Angliára és a burgundi hatalomra viszint annál inkább számíthatott.274
Hogy egy kézenfekvő példát is lássunk arról, hogyan is működött ez a tengely, elég annyit
elmondani, hogy Zsigmond és V. Henrik, majd az angol király halála után a kontinentális
politikát irányító régens (Lord Protector), Bedford hercege továbbra is összehangolták
diplomáciai lépéseiket, és megvitatták a kritikus kérdéseket, hogy egymással összhangban
politizáljanak. Ha annak már nem is volt realitása, hogy Zsigmond aktívan támogatást
nyújtson az angol hadi gépezet számára, továbbra is koordinálták politikájukat és
rendszeresen kommunikáltak egymással. Jó példája ennek a luxemburgi hercegség
örökségének ügye: Zsigmond álláspontját megismerve, érveit látva az angol kormányzat
lemondott arról, hogy zálogba vegye a tartományt. Mindig is bíztak a kontinentális
diplomácia terepén Zsigmond ítélőképességében.275 Egyházi ügyekben is egyeztették például
álláspontjukat, jóval a konstanzi zsinat után is. Ekkor már azonban egyre inkább az az
elképzelés nyert teret a szövetségesek között, hogy Anglia nyújt segítséget a cseh husziták
elleni küzdelemben. Új korszak kezdetét jelenti, amikor a közös eretnekellenes fellépés, a
husziták ellen nyújtandó angol támogatás ügyében megy angol követ Zsigmondhoz. Sir
William Coggeshall 1421. decemberében Zsigmondnál már egy eretnekek elleni keresztes
hadjárat ügyében tárgyal.276
A canterbury-i szerződés Zsigmond számára egy „megengedhető kompromisszum”-ot
jelentett, egy szükséges, de a zsinat sikeréhez nélkülözhetetlen kitérőt a schisma
megszüntetéséért folytatott törekvésében.277 Zsigmond támogatásáért cserében V. Henrik és
az angol natio hűen támogatta a magyar királyt, egyfajta szavazógépként téve lehetővé, hogy
a király elérje célját s a latin nemzetek sakkban tartásával új pápát válasszon. Lefektették
ugyan, hogyan s mi módon támogatják egymást a királyságok, de Anglia uralkodója is volt
annyira realista, hogy belássa, a német király nem feltétlenül fog óriási seregeket küldeni a
francia frontra. Sokkal inkább volt szüksége a király politikai támogatására, nyomásgyakorló
274
Kintzinger véleményét osztom a „Trias der Mächtekonstellation”-ról, l. Kintzinger, M.: Westbindungen i. m.
127., 129.
275
1421. júl. 17-én Zsigmond követet küldött V. Henrikhez, e kérdésben tárgyalandó: Rymer, T.: Foedera i. m.
(hágai kiadás) IV/3. 38.
276
Együtt indul Flemming lincolni püspökkel és Nicholas Biddlestonnal (Rymer, T.: Foedera i. m. [hágai kiadás]
IV/4. 45–46.), de az ő követutasítása a husziták elleni keresztes hadjáratra is vonatkozik, l. PRO Chancery
Miscellanea C 47/30/9. no 12.
277
Reitemeier, A.: Außenpolitik i. m. 296.
képességére az európai diplomáciában. Anglia, ha nem is várt katonai szerepvállalást a
magyar királytól, annyit elért, hogy Zsigmond az angolok normandiai katonai akcióival
összehangolta lépéseit, s így diplomáciai prés alá vették Franciaországot. Nagy fegyvertény,
hogy Zsigmondnak sikerült elismertetnie Angliát külön zsinati natioként, amit Henrik
mindenfajta fegyveres támogatásnál többre értékelt. Zsigmond megkapta a hiányzó
szavazatokat az angol natiotól, cserében támogatta a zsinaton a külön angol nemzet létét, s
szemet hunyt a felett, hogy időközben angol seregek vonultak fel Normandiában.278 Az angol
támogatás szükséges volt az új pápa legitimitásának megszilárdításához, cserében Zsigmond
elismerte, hogy Henrik a Capetek koronájának jogos örököse. Nem hiszem, hogy bármelyik
fél elárulta vagy cserbenhagyta volna a másikat.279 Az angol király nem fordult szembe
homlokegyenest a canterburyi megállapodással, legfeljebb módosított az eredeti elgondolás
kivitelezésének ütemezésén. Zsigmond sem árulta el Angliát, amikor végül is nem indított
hadjáratot a Valois-k ellen. Henrik és Zsigmond mindennek ellenére a továbbiakban is
kitűnően együtt tudtak működni az egyházpolitika terén. Mai szemmel nézve persze egyaránt
lehet megalkuvónak tekinteni Henriket és Zsigmondot, de az alapvető politikai platformjuk
nem változott meg, s legfőbb céljaik ugyanazok maradtak, mint ahogy a szövetséget sem
bontották fel sohasem, míg V. Henrik élt.280 Henrik nem csupán a háborút tartotta céljai
eléréséhez az egyetlen eszköznek: ezért volt szüksége Zsigmondra, aki a politikai megoldást
képviselte. Henrik elképzelhetőnek tartotta, még 1417 elején is, hogy anélkül koronáztatja
meg magát francia királynak, hogy angol katonák ezreinek a vérét ontaná, s franciaországi
hívek támogatását elnyerve juthat jogos öröksége birtokába.[ez a mondat már volt] Ebben a
diplomáciai munkában — jelesül a burgundiak és más angolpárti francia bárók
megnyerésében — számított Zsigmondra. Zsigmond a harctéren nem, de politikai tárgyalások
színterén részese volt az angol–francia konfliktusnak, s a háború ezen szakaszát lezáró troyes-
i békerendszernek (1420).

278
Már több, 1415 tavaszáról való híradás is arról tanúskodik, hogy az angol és a német követek együttműködtek
Konstanzban, l. ZsO V. 432. sz.
279
Erre a nézetre l. Allmand, C. T.: Henry V i. m. 251.; Crowder, C. M. D.: Henry V, Sigismund and the Council
of Konstanz i. m. 106.
280
Igaz, van olyan nézet is, mely szerint Zsigmond a semlegességével tüntetett egy ideig, hogy nyomást
gyakoroljon Henrikre, l. Crowder, C. M. D.: Henry V, Sigismund and the Council of Konstanz i. m. 106. (57. sz.
jegyz.).