Professional Documents
Culture Documents
Christina Lauren - 3gyönyörű Játékos PDF
Christina Lauren - 3gyönyörű Játékos PDF
***
***
***
***
- Na, várj csak! - mondta Max, ahogy kihúzta a széket, hogy leüljön.
- Ez Jensennek az a húga, akit reszelgettél?
- Nem, az a másik húga volt, Liv. - A Brittel szemben ültem, és nem
vettem tudomást a csodálkozó mosolyáról, sem a gyomromban
keletkező kényelmetlen érzésről. - És nem reszelgettem. Csak
kavartunk egy darabig. Ziggy a legfiatalabb testvér. Még gyerek volt,
amikor először találkoztam vele Jensenéknél karácsonykor.
- Ez hihetetlen, hogy elvitt téged karácsonyozni, te meg összejöttél a
húgával a hátsó udvaron! Én szétrúgtam volna a segged. - Aztán
meggondolta magát, és megvakarta az állát. - Vagy tudod mit?
Leszartam volna.
Maxre néztem, és éreztem, hogy egy kis mosoly húzódik szét az
arcomon.
- Amikor pár évvel később megint náluk voltam a nyáron, Liv nem
volt ott. Akkor már nagyon jól viselkedtem.
Körülöttünk összekoccantak a poharak, a beszélgetés duruzsolássá
halkult. A kedd esti vacsora a többiekkel már megszokottá vált a Le
Bernardinben az utóbbi hat hónapban.
Általában Max és én érkeztünk utoljára, de a többiek bevártak
minket.
- Az a gyanúm, hogy valami díjat szeretnél ezért - mondta Max, aki,
miután átnézte, összecsapta az étlapot. Valójában fogalmam sincs, miért
nyitotta ki egyáltalán. Mindig kaviárt rendelt előételnek, aztán
ördöghalat főételnek. Már arra gondoltam, hogy Max Sarának tartogatja
az összes spontaneitását. Ami az ételeket és a munkát illeti, szépen
követte a rutint.
- Elfelejted, hogy te milyen voltál Sara előtt - mondtam. - Ne csinálj
úgy, mint aki egy kolostorban nőtt fel!
Kacsintással és széles mosollyal nyugtázta, amit mondtam.
- Na, mesélj erről a hugicáról!
- Ő a legfiatalabb a Bergstrom gyerekek közül, és épp a
mesterképzését végzi a Columbián. Ziggynek mindig is fura egy agya
volt. Három év alatt fejezte be az alapképzést, és most a Liemacki-
laboratóriumban dolgozik. Abban, amelyik vakcinákkal foglalkozik. -
Max megrázta a fejét, és megvonta a vállát, mintha azt mondaná: mi a
faszról beszélsz. - Ez egy nagyon magas szintű labor az orvosin. Na,
mindegy; a múlt hétvégén Vegasban, amikor elmentél pinákra vadászni
a blackjack-asztalokhoz, Jensen azt SMS-ezte, hogy eljön meglátogatni
őt. Azt hiszem, meg akarta téríteni, hogy ne éljen már állandóan a
kémcsövek és főzőpoharak között.
Jött a pincér, és megtöltötte a poharainkat, mi meg elmondtuk neki,
hogy még várunk néhány embert. Max újra rám nézett.
- Akkor találkozol még vele, nem?
- De, de. Valószínűleg elmegyünk valahová a hétvégén. Azt hiszem,
megint együtt fogunk futni.
Nem kerülte el a figyelmemet, milyen nagyra nyílt a szeme.
- Beengedsz valakit a kis futó-életedbe? Ez sokkal intimebb dolog,
mintha szexelnél vele, William!
- Kopj le! - mondtam.
- Vagy csak szórakoztál vele? Felszedted a hugicát, és ez minden?
Igen, szórakoztató volt. Ugyanakkor vad is volt, meg minden más is;
futni indultunk, de sok más is történt. Még mindig megdöbbentem, ha
eszembe jutott, milyen váratlanul ért mindez. Korábban arra gondoltam,
hogy a sok munkán túl kell, hogy legyen valami más oka is a
zárkózottságának. Talán csúnya vagy szégyellős, vagy egy gyerekes
viselkedésű, szociálisan éretlen tuskó. De nem. Egyik se volt, és
egyáltalán nem úgy tűnt, mintha valaki „kishúga” lenne. Egy kicsit naiv
volt talán, olykor több is kijött a száján, mint amennyit mondani akart,
de tényleg az volt a helyzet, hogy túl sokat dolgozott, és olyan szokások
csapdájába került, amelyek miatt nem tudta élvezni az életet. Ez már
érthetőbb volt így. Bergstromékkal karácsony körül találkoztam
először, másodéves egyetemista koromban. Akkoriban nem volt
pénzem, hogy hazarepüljek, és Jensen anyja ragaszkodott hozzá, hogy
ne maradjak egyedül a kollégiumban, ezért két nappal karácsony előtt
eljött értem autóval Bostonba, és elvitt magukhoz az ünnepekre. A
családban nagy volt a szeretet, és meglehetősen hangos volt mindenki,
ami várható is öt olyan gyerek esetében, akik szinte pontosan
kétévenként követték egymást.
Ahogy életemnek abban a szakaszában várható is volt, örültem, hogy
titokban becserkészhettem az idősebb lányukat a hátsó udvar sötétjében.
Néhány évvel később Johan gyakornoka lettem, és ott is éltem a
Bergstrom házban. A gyerekek többsége addigra már elköltözött vagy
kollégista lett, így hát csak én és Jensen voltunk ott és a legfiatalabb
húga, Ziggy. Kezdtem úgy érezni magam, mint a második
otthonomban. És bár három hónapig mellette éltem, és néhány évvel
ezelőtt is találkoztam vele Jensen esküvőjén, amikor tegnap felhívott,
nehezemre esett magam elé idézni az arcát.
De amikor megláttam a parkban, több olyan emlék is feltört bennem,
amelyekről nem is tudtam. A tizenkét éves Ziggy szeplős orrát mindig
valamilyen könyv mögé rejtette. Csak időnként mosolygott rám az
ebédlőasztal fölött, máskülönben kerülte a velem való találkozást. Én
tizenkilenc éves voltam, és semmit se vettem komolyan. Aztán
emlékszem, amikor Ziggy tizenhat éves lett, csupa könyök és láb volt, a
haja gubancosán lógott a hátára. A délutánokat levágott szárú sortban és
atlétatrikóban töltötte, és egy takarón fekve olvasott a hátsó udvarban,
míg én az apjával dolgoztam. Felfigyeltem rá, mert felfigyeltem minden
nőnemű lényre abban az időben, mintha egy testrész-katalógust
böngésznék. Az idomai teltek voltak, de nyilvánvalóan túl naiv volt
ahhoz, hogy flörtöljön velem, így a részemről gúnyos érdektelenségbe
fulladt az egész. Abban az időben az életem tele volt vad és erotikus
dolgokkal, és idősebb nőkkel, akik bármit hajlandók voltak kipróbálni
velem.
De azon a délutánon mintha egy bomba robbant volna a fejemben.
Ahogy megláttam az arcát, furcsamód újra otthon éreztem magam, ám
egyúttal az is belém villant, hogy először találkozom egy gyönyörű
lánnyal. Nem úgy nézett ki, mint Liv vagy Jensen, akik hirtelenszőkék
voltak, nyakiglábak, és mintha egymásról koppintották volna őket.
Ziggy inkább olyan volt, mint az apja - többé-kevésbé.
Ellentmondásosan keveredtek benne az apja hosszú végtagjai és az
anyja gömbölydedsége. Johan szürke szemeit, világosbarna haját és a
szeplőit örökölte és az anyja széles mosolyát.
Elbizonytalanodtam, amikor felém lépett, átölelte a nyakamat, és
magához szorított. Jó érzés volt, már-már intim. Chloén és Sarán kívül
nem nagyon volt olyan nő az életemben, aki csak a barátom lett volna.
Amikor nőket öleltem így - szorosan és erősen -, abban mindig volt
valami szexuális elem. Ziggy mindig is a kistestvér volt, de ott, a
karomban tartva őt tudatára ébredtem, hogy már egyáltalán nem az. Egy
huszonvalahány éves nő volt, akinek a meleg keze a nyakamon volt, és
a teste az enyémhez ért. Sampon- és kávéillatú volt. Nőillata volt, és a
pulóver meg a látványosan vékony dzseki alatt a mellkasomon éreztem
a melle formáját.
Amikor hátrább lépett, és megnézett magának, azonnal
megkedveltem. Nem öltözött ki, nem tett magára drága sminket, nem
húzott drága edzőruhát. A bátyja Yale-es pulóverét viselte fekete
nadrággal, ami egy kicsit rövid volt neki. A cipője is látott már szebb
napokat. Nem próbált lenyűgözni; csak találkozni akart velem.
Rejtőzködő ember - mondta róla Jensen, amikor egy hete felhívott. -
Úgy érzem, azzal, hogy nem vettem észre idejekorán, hogy apa
munkamániás génjeit örökölte, magára hagytam. Most elmegyünk, és
meglátogatjuk őt. De nem tudom, mit is tegyek.
Mikor Sara és Bennett odajöttek az asztalhoz, kizökkentem a
gondolataimból. Max felállt, hogy üdvözölje őket, és szándékosan
félrenéztem, amikor Sarát a füle alatt megpuszilva azt súgta:
- Gyönyörű vagy, Virágszirom!
- Chloéra várunk? - kérdeztem, amikor mindenki leült.
- Bostonban van, egészen péntekig - mondta az étlap mögül Bennett.
- Akkor jó, basszus - válaszolta Max -, mert én éhes vagyok, és az a
nő mindig órákig választ.
Bennett halkan nevetett, és visszacsúsztatta az étlapot az asztalra.
Én is megkönnyebbültem. Nem azért, mert annyira éhes voltam,
hanem azért, mert végre nem én voltam az ötödik kerék. A négy párban
élő barátom bosszantóan közel állt az önelégült tökéletességhez, és már
eddig is túl sokat foglalkoztak a nőügyeimmel. Meg voltak győződve
róla, hogy hajszálnyira vagyok attól, hogy álmaim nője összetörje a
szívem, és már nagyon várták az előadást.
És hogy fokozzam a várakozásaikat, Vegasból visszatérve a múlt
héten elkövettem azt a hibát, hogy mellékesen megjegyeztem: már nem
kötődöm annyira a két szeretőmhöz, Kittyhez és Kristyhez. Mindkét nő
szívesen találkozott velem elkötelezettség nélküli szexre, és úgy tűnt,
egyikőjüket sem zavarja a másik léte - vagy az, hogy esetleg valaki
mást szedhetek föl. De mostanában úgy éreztem, hogy már rutinná vált
az egész.
Vetkőzés, simogatás, dugás, orgazmus, (esetleg utána egy kis
beszélgetés), jó éjt puszi, aztán megyek, vagy ők mennek.
Túl egyszerű ez már? Vagy végül belefáradtam - a szexbe? És miért
gondolok most is erre? Kiegyenesedtem, és megdörgöltem az arcom.
Egy nap semmit sem változtat meg.
Szép volt a reggel Ziggyvel, ennyi az egész. Ez minden. Az, hogy
olyan lefegyverzően eredeti és szórakoztató, és hogy olyan meglepően
csinos, nem kell, hogy drámai változásokat okozzon.
- Nos, miről beszéltetek? - kérdezte Bennett, miután megköszönte a
pincérnek a talpas pohárban eléje tett italt.
- Arról, hogy Will egy régi barátjával találkozott ma reggel - mondta
Max, majd színpadias hangon hozzátette: - egy hölggyel.
Sara hangosan fölnevetett.
- Hogy Will egy nővel volt reggel? Mi ebben a különös?
- Várj csak - emelte fel a kezét Bennett. - Akkor nem Kitty volt?
Reggel is volt egy randid?
Félretolta a poharát, és a szemembe nézett. Ami azt illeti, valóban
Kitty volt az oka, hogy Hannának a reggelt javasoltam az este helyett;
mert Kittyvel volt az esti találkám. De minél többet gondolok rá, annál
kevésbé vonz, hogy minden kedd estémet vele töltsem. Felnyögtem,
mire Max és Sara egyszerre törtek ki nevetésben.
- Nem vicces, hogy mindnyájan kívülről tudjuk Will heti csajozós
naptárát? - kérdezte Sara.
Max mosolyogva nézett rám.
- Most épp arra gondolsz, hogy törölnöd kéne Kittyt; igazam van?
- Lehet - ismertem be. Kittyvel pár éve jártunk, és barátságosan
váltunk el, amikor kiderült, hogy ő többet szeretne, mint én. De amikor
pár hónap múlva ismét találkoztunk egy bárban, azt mondta, szívesen
szórakozna egy kicsit. Én persze benne voltam a játékban. Fantasztikus
csaj volt, és szinte mindent megtett, amit akartam. Azt mondta, hogy
neki megfelel, ha csak szex van köztünk, és nem is kell más. Azt
hiszem, mindketten tudtuk, hogy nem mond igazat: minden
alkalommal, amikor esőnap volt, ő elbizonytalanodott, és a következő
alkalommal, sokkal követelőzőbb lett.
Kristy szinte pont az ellenkezője volt. Ő sokkal magabiztosabb volt,
és szerette, ha befogom a száját, hogy ne kiabáljon, amit szívesen meg
is tettem neki, és szinte sohase maradt ott a közös élvezet után.
- Ha ennyire érdekel ez az új lány, talán szakítanod kéne Kittyvel -
mondta Sara.
- Hé, srácok - tiltakoztam, és beletúrtam a salátámba -, semmi
ilyesmi nincs Ziggyvel! Csak futni mentünk!
- Akkor miért beszélünk most is erről? - kérdezte nevetve Bennett.
- Hát, ez az! - bólintottam. De tudtam, hogy azért beszélünk erről,
mert rám van írva, hogy feszült vagyok. Ráncoltam a homlokom, a
szemem elsötétült, a szavaim akadozva jöttek ki belőlem. Egész kis
seggfej lett belőlem.
És Max imádta ezt.
- Ó, hát azért beszélünk erről - mondta a Brit -, mert Williamet épp
most fűzik be! És én baszottul szeretem az ilyesmit! És az is baromi
érdekes, hogy milyen mélabús lett a kishúggal töltött reggel után! Will
nem szokott annyira gondolkodni, hogy az már fájjon is neki!
- Jensen legfiatalabb húgáról van szó - magyaráztam Sarának és
Bennettnek.
- A nővérével már smárolt tinédzser korukban - tette hozzá Max
segítőkészen, túljátszva a drámai hatás kedvéért.
- Most mit kavarjátok a szart? - mondtam nevetve. Liv csak rövid
ideig tartott; nem is nagyon emlékszem, mi történt a néhány heves
csókon felül. Aztán szépen kimásztam az egészből, amikor visszatértem
New Havenbe. Ha a többi kapcsolatomhoz hasonlítom, amelyek
azokban az időben voltak, Liv alig mozdította ki a szex-mutatót.
Megérkeztek az előételek, és csendben ettünk egy ideig. A
gondolataim elkalandoztak. Valamikor a közös futásunk alatt egyszer
csak nem bírtam tovább és nyíltan bámulni kezdtem.
Először az arcát, az ajkát és azt, ahogy lágy haja a kócos kontyból
meztelen nyakára hullott. Mindig is nagyra értékeltem a nőket, de nem
vonzódtam mindegyikhez. De akkor mi volt ebben a nőben? Szép volt,
de biztosan nem a leggyönyörűbb, akit valaha is láttam. Hét évvel
fiatalabb volt, mint én; zöld, mint egy alma, és a munka mellett levegőt
is alig tudott venni. Mit kínálhat ő nekem, amit máshol nem találok
meg?
Rám nézett, és elkapta a pillantásom. Az energia tapintható volt
közöttünk, és ez egészen megkavart. És amikor elmosolyodott, az arca
igazán felderült. Olyan nyílt volt, mint egy kitárt üvegajtó nyáron, és a
hideg ellenére valami melegség áradt tőle szét az ereimben; valami régi,
ismerős éhség. Vágy, amit még nem éreztem, amitől a vérem megtelt
adrenalinnal, és azt akartam, hogy csakis én fedezhessem fel ennek a
lánynak a titkait. Ziggy bőre finom volt és szép; az ajka telt és lágy, a
nyaka olyan, mint amit még sohasem jelöltek meg foggal vagy
szívással. A bennem lakó vadállat közelebbről is szerette volna
megnézni a kezét, a száját, a melleit.
Ahogy felnéztem, láttam, hogy Max engem figyel, és elgondolkodva
rág. Aztán felemelte a villáját, és a mellkasom közepére mutatott.
- A megfelelő lánnyal egy éjszaka is elég. Most nem a szexről
beszélek. Egyetlen éjszaka meg tud változtatni mindent...
- Hagyd már abba! - nyögtem fel. - Olyan szemetek vagytok!
Bennett kihúzta magát, ahogy megszólalt.
- Az a lényeg, hogy megtaláld azt a lányt, akin gondolkodnod kell. Ő
lesz az, aki mindenről megváltoztatja a véleményedet.
Megadóan feltettem a kezem.
- Szép gondolat, srácok, de Ziggy nem igazán a zsánerem.
- Mi a zsánered? Vannak lábai? Van puncija? - kérdezte Max.
Felnevettem.
- Amúgy is, túl fiatal hozzám. - A többiek hümmögtek és bólogattak,
de éreztem, hogy Sara engem néz. - Téma lezárva.
- Azon gondolkodom, hogy még nem találtál senkit, akit mélyebben
is fel akartál fedezni magadnak. Egy bizonyos fajta nőt választasz,
akivel jól megvagytok, és beleillik a rendszeredbe, és nem lépi át a
határaidat, nem szegi meg a szabályaidat. Nem unod még? Azt mondod,
hogy ez a húg...
- Ziggy - segítette ki Max.
- Igen - folytatta. - Azt mondod, hogy Ziggy nem az eseted, de a
múlt héten arról beszéltél, úgy érzed, eltávolodtál attól a nőtől, aki
boldogan dug veled anélkül, hogy bármit is megérintenétek egymásban.
- A villájára vett egy falatot, és ahogy a szájához emelte, megvonta a
vállát. - Talán át kéne értékelned, hogy milyen is a te eseted.
- Ez nem logikus. Az, hogy kezd nem érdekelni az egyik szeretőm,
még nem jelenti azt, hogy fel kéne forgatnom az egész rendszeremet -
válaszoltam, és közben az ételt böködtem magam előtt. - Bár, akkor
kérnék egy szívességet.
- Mondd! - nyelte le a falatot, és bólintott.
- Lehetne, mondjuk, hogy te és Chloe elviszitek őt valahová? Itt
nincs igazi barátnője sem, és ti...
- Persze - vágta rá gyorsan. - Alig várom, hogy találkozzak vele.
A szemem sarkából Maxre pillantottam, és nem is csodálkoztam
rajta, hogy az ajkát harapdálja, és úgy néz ki a fejéből, mint a macska,
aki megfogta a kanárit. De valószínű, hogy Sara már tanult néhány
dolgot Chloétől, és megmarkolta a tökét az asztal alatt, mert most az
egyszer egészen csendes maradt.
Te nem úgy vagy vele, hogy nem azokkal vagy a legtöbbet, akik a
legtöbbet jelentik neked? Mostanában kezdem úgy érezni, hogy nem
arra fordítom a legtöbb figyelmet, ami igazán fontos.
Mikor tiszta hangon, nagy, őszinte szemekkel ezt mondta, egyszerre
éreztem magam teljesnek és üresnek; olyan vágy fogott el, amiről nem
is tudtam megmondani, hogy élvezet-e vagy fájdalom.
Ziggy azt akarta, mutassam meg neki, hogyan kell társaságban
forogni, hogyan kell emberekkel ismerkedni... de az igazság az, hogy én
magam sem csináltam ezeket. Nem ültem egész nap otthon, de ez még
nem jelenti azt, hogy jól is éreztem volna magam.
Azt mondtam, kimegyek a mosdóba, majd elővettem a telefonomat a
zsebemből, és küldtem egy SMS-t arra a számra, amit megadott nekem.
Nagy3szeru!nemtalalomaszokozt=dehivlakmajd.
***
Azon a vasárnap délutánon Max már ott ült a Blue Smoke egyik
asztalánál, amikor megérkeztem. Még mindig lihegtem a hatmérföldes
futástól, amit épp akkor fejeztem be. Mint ebben a társaságban mindig,
most is nélkülem alakult a terv, így hát kaptam egy SMS-t Chloétől,
hogy Ziggy menjen el velük reggelizni és vásárolni, vagyis most fussak
egyedül, ami már napok óta nem fordult elő.
Nekem ez rendben volt. Sőt, jó volt. És bár így nem lesz olyan
szórakoztató a futás, Ziggynek ki kell mozdulnia, hogy ezenkívül is
csináljon néhány dolgot. Futócipő is kellett neki. Futóruha is. Egy-két
normál ruha is jól jöhetett neki, ha tényleg randizni akar, mert a pasik
sekélyes faszfejek, akik pusztán az első benyomásra hagyatkoznak.
Ziggy nem volt túl erős ezen a területen, de az egyik részem nem is
akarta, hogy túlságosan az legyen. Szerettem jólöltözött nőket nézni, de
Ziggyben az volt a legfurcsább, hogy őt nem is érdekelte ez az egész.
Arra gondoltam, azért van ez, mert ragaszkodik ahhoz, ami már egyszer
bejött neki.
Max anélkül, hogy felnézett volna, elvett egy köteg újságot a
székemről, és intett a pincérnőnek, hogy rendelni szeretnénk.
- Vizet - mondtam én, és a papírszalvétával megtöröltem a
homlokom -, és talán egy kis amerikai mogyorót. Most ennyi. Aztán
majd rendelünk valami ebédet.
Max a ruhámra nézett, majd visszatemetkezett az újságjába, átadva
nekem a Times üzleti oldalait.
- Nem azzal a lánnyal voltál ezelőtt? - kérdezte.
Megköszöntem a pincérnőnek a vizet, és egy jó nagyot kortyoltam
belőle.
- Reggel elvittem Ziggs-t. Nem hinném, hogy eltalálna bárhová is,
ami túl van a Columbia kampuszán.
- Ó, milyen gondos egy tyúkanyó vagy!
- Ó, hát ebben az esetben sok szeretettel tudatom veled, hogy Sara
véletlenül Bennettnek küldött a pucér fenekéről egy fotót.
Az egyik kedvenc szórakozásom volt Maxet piszkálni a Sarával való
közös megszállottságuk, a szexi fotók küldözgetése miatt. Olyan
nyugodtan nézett föl rám az újságjából, mintha tudná, hogy csupán
szórakozom vele.
- Gúnyolódj csak - mormolta maga elé.
Átfutottam az üzleti oldalakat, majd néhány perc múlva áttértem a
Tudomány és technológia rovatra. Újságpapírfala mögül megszólalt
Max telefonja.
- Szia, Chlo! - Hallgatott, majd letette az asztalra az újságját. - Nem.
Csak én meg Will; épp enni fogunk valamit. Lehet, hogy Ben fut?
Bólintott, aztán átadta a telefont nekem. Meglepődtem.
- Szia... minden rendben?
- Hanna imádnivaló - mondta Chloe. - Egyetem óta nem vett
magának új ruhát. Esküszöm, nem kezeljük úgy, mint egy babát, de ő a
legaranyosabb lény, akit eddig láttam. Miért nem mutattad be
korábban?
Éreztem, hogy megfeszül a gyomrom. Chloe nem volt ott azon a
vacsorán, ahol beszéltünk Ziggyről.
- Azt tudod, ugye, hogy ő csak a barátom?
- Azt tudom, hogy hatalmasat lódítasz, de mindegy. - Megpróbáltam
megállítani, de ő csak folytatta. - Will, csak annyit akartam mondani,
hogy mind jól vagyunk. Nekem úgy tűnik, Ziggy elveszne a Macy's-
ben, ha nem követnénk nyomon.
Erről beszéltem.
- Oké, most ez minden. Csak azért telefonáltam, nem tudja-e Max,
hol van Bennett. Akkor vissza az üzletekbe!
- Hé, várj! - mondtam, mielőtt meggondolhattam volna, hogy mit is
akarok kérni tőle. Lehunytam a szemem, és megláttam magam előtt
Ziggyt. Elég karcsú volt, de volt mit vinnie ott elöl.
- Hmm?
- Ha már vásároltok, légy szíves, vegyetek Ziggs-nek egy... - Maxre
pillantottam, hogy most is olvas-e, majd suttogva folytattam - egy
melltartót. Futáshoz valót. De lehet, hogy... sima melltartókat is. Oké?
Inkább éreztem, mint hallottam a vonal másik végén a csendet.
Sokatmondó csend volt, és a mellemben egyre csak nőtt az
esetlenségem miatti feszültség. Mikor fölnéztem, Max bámult rám, az
arcán ócska mosollyal.
- Szerencséd, hogy nem Bennett vagyok - mondta végül Chloe. -
Orbitális mennyiségű szart kapnál a fejedre.
- Semmi gond, itt van Max, és mondhatom, ő élvezte kettőjük helyett
is.
- Oké, veszünk - nevetett fel végül Chloe. - Olyan melltartókat,
amelyek rugalmasan tartják a nem-barátnőd mellét. Hogy te mekkora
disznó vagy!
- Kösz!
Letette a telefont, és én visszaadtam Maxnek, kerülve a tekintetét.
- Ó, hát győzelem! - vágta oda harsányan. - Neked titkod van? Vagy
elkötelezett támogatója vagy a női nemnek, és biztosítani akarod, hogy
mindenkinek legyen megfelelő alsóneműje?
- Baszd meg - mondtam nevetve. Az arca olyan volt, mintha a Leeds
United épp most nyerte volna meg a Világkupát. - Vele szoktam futni
reggelente, és olyan izét visel olyankor is... Mármint, hogy nem
sportmelltartót. És a mellei - mutattam saját magamon, ahogy
kibuggyannak belőle - tudod, amikor négynek látszik. Én meg arra
gondoltam, hogy ha már úgyis vásárolnak...
Max az öklével megtámasztotta az állát, és csak mosolygott rám.
- Hogy te milyen drága vagy, William!
- Tudod, mit gondolok a mellekről. Ezzel nem szabad viccelni.
És amit nem mondtam ki előtte, hogy Ziggynek nagyon is volt mit
mutogatnia, akár egy pin-up lánynak.
- Hát, persze, hogy nem - erősített meg Max, és újra eltűnt az újságja
mögött. - Csak azt szeretném tudni, miért csinálsz úgy, mintha nem
ázna el a bugyikád egy négymellű lányért!
***
***
Fájt a lábam, ahogy egész nap ott ültem a számítógépem előtt, és - amit
sose gondoltam volna - vadul kívánkoztam a Ding Dong Lounge-ba,
hogy leüljek Ziggs mellé, és csak... ott legyek, lazán. Nagyon rég volt
már, hogy ennyire élveztem egy nő társaságát anélkül, hogy levetkőzött
volna.
De sajnos minél több időt töltöttem Ziggyvel, annál jobban szerettem
volna ezt valami olyasmivel kombinálni, amihez le kellett volna
vetkőzni. Ez viszont megfutamodás lett volna; mintha az agyam
visszazuhanna az érzelmi mélység széléről a szex ismerős komfortjába.
Ziggy nagy hatással volt rám, még ha nem is tudott róla. Sok mindent át
kellett gondolnom; kezdve attól, hogy miért ezt a munkát csinálom,
amit csinálok, egészen addig, hogy miért fekszem le olyan nőkkel,
akiket nem is szeretek. Ezer éve nem éreztem magamban a késztetést,
hogy betörjek egy nő életének szexuális részébe, és teljesen átírjam a
kezemmel, a farkammal és a számmal. De nem tudtam, hogy Ziggy
esetében azért érzek-e így, mert a szex sokkal egyszerűbb lett volna
annál, mint hogy ő forgasson fel engem, vagy azért, mert valójában azt
szerettem volna, ha teljesen kifordít magamból.
Így hát csak tízre mentem oda, hogy addig is beszélgessen, társasági
életet éljen, hogy egy kis időt töltsön a laborbeli ismerőseivel. Mikor
megérkeztem, minden nehézség nélkül kiszúrtam őt a bárnál, és a vállát
meglökve a vállammal, odaültem mellé.
- Hé, hölgyem, gyakran jár ide?
Öröm gyűlt a szemében, ahogy rám nézett.
- Üdv, Játékos Will! - Egy furcsán feszült kis csend után, mialatt
kölcsönösen egymást vizsgáltuk, folytatta: - Kösz, hogy el... hogy
benéztél!
Majdnem felnevettem, de inkább megkérdeztem:
- Vacsoráztál már?
- Egy halétteremben az utca elején - bólintott. - Évek óta először
ettem kagylót. - Mikor pofákat vágtam erre, játékosan belém könyökölt.
- Miért, te nem szereted a kagylót?
- Utálom a tengeri herkentyűket.
Közelebb hajolt, és úgy súgta nekem:
- Pedig isteni!
Naná, hogy isteni! Löttyedt, rágós, és olyan az íze, mint a koszos
tengervíznek.
- Örülök, hogy látlak - mondta, hirtelen témát váltva. Erre
jelentőségteljesen ránéztem, de állta a tekintetem. - Mármint a futáson
kívül.
- Nos, én is örülök, hogy látsz.
A szemembe nézett, aztán az arcomra, a számra, majd néhány hosszú
pillanat múlva megint a szemembe.
- Ez a perzselő tekintet egyszer még megöl engem, Will. És a
legjobb az, hogy szerintem fogalmad sincs, hogy így nézel a nőkre.
- Hogy mi? - pislogtam.
- Mit adhatok? - kérdezte a pultos, amitől mindketten
összerezzentünk. Két itallapot tett le elénk, és felénk hajolt.
Úgy tűnt, Ziggy laborbeli ismerősei már elmentek, és a Ding Dong
szokatlan módon csendes volt. Máskor a helyiség közepéről kell
kiabálni a pultosoknak, miközben a többieket szolgálják ki éppen.
- Guiness-t kérek - mondtam, majd hozzátettem: - és egy pohárka
Johnny Goldot!
A pultos ezután Ziggyhez fordult.
- És még valamit neked?
- Még egy jeges teát kérek.
- Csak ennyi lenne, édes? - kérdezett vissza a pultos felvont
szemöldökkel, mosolyogva.
Ziggy erre felnevetett, és megvonta a vállát.
- Ha valami erősebbet iszom, tizenöt perc múlva elalszom.
- Biztos vagyok benne, hogy van itt a pult mögött néhány olyan
dolog, amitől órákig ébren maradsz.
Erre már összekaptam magam. Ziggyre néztem, hogy hogyan reagál.
Ha kínosan érzi magát vagy megijedt, szét kell rúgnom ennek a
fickónak a seggét. De ő felnevetett, és még zavarban is volt egy kicsit,
hogy józanságon kapták egy bárban. Maga elé kapott egy söralátétet.
- Úgy érted, ír kávé, vagy valami ilyesmi?
- Nem - válaszolta a pultos, miközben odakönyökölt vele szembe a
pultra. - Valami másra gondoltam.
- Marad a jeges tea - szóltam közbe, és éreztem, hogy kétszáz a
vérnyomásom. A pultos fanyar mosollyal felállt, és elment, hogy
kihozza az italokat.
- Éreztem, hogy Ziggy figyel, mire kezembe vettem egy szalvétát,
hogy legyen valami, amit apró darabkákra téphetek.
- Mi ez a szigorú hangulat, William?
Nagyot fújtam, mielőtt megszólaltam.
- Nem vette észre, hogy itt ülök melletted? Teljesen rád mászott!
Mekkora faszfej!
- Mert felvette a rendelésem? - kérdezte, és értetlenül nézett rám. -
Nahát, mekkora faszfej!
- Mindenfélére célozgatott - magyaráztam. - Te meg belesétálsz.
- Te viccelsz velem.
- Valami erős dolog, a pult mögött, amitől órákig ébren maradsz?
A szája lassan elkerekedett, és látszott, hogy megérti, amit mondok.
- De hát nem ez a célja a mi kis projektünknek? Hogy több ilyen
célozgatás legyen az életemben?
Visszatért a pultos, és letette elénk a poharakat, majd Ziggyre
kacsintva eltűnt.
- De, nyilván - dörmögtem magam elé, és belekortyoltam a sörömbe.
Kissé felegyenesedett ültében, és felém fordult a székén.
- A témánál maradva, tegnap néztem egy kis pornót.
Köhögni kezdtem, és letettem a sörömet a pult lekerekített szélére, és
épphogy csak sikerült elkapnom, mielőtt az egész az ölembe borult
volna. De még így is rám löttyent néhány csepp.
- Jézusom, Ziggy, te egyszerűen mindent kimondasz!
Felkaptam egy papírszalvétát, hogy letöröljem vele a nadrágomat.
- Miért, te nem nézel pornót?
A whiskymre néztem, és bedobtam, mielőtt beismertem volna.
- De, igen.
- Akkor miért olyan szörnyű, hogy én is?
- Nem az a szörnyű, hogy nézed. Az a szörnyű, hogy így kezdesz
egy beszélgetést. Én... nem vagyok ehhez szokva. A Szuper Csaj
Projekt előtt csak úgy ismertelek, mint egy kissé hangyás hugicát. Most
meg itt van ez a pornót néző nő, aki megkissebbítette a mellét, és a
szűzhártyafejlesztésről alkot elméleteket. Ez nem kis változás.
És szinte ellenállhatatlannak tartalak - tehettem volna még hozzá.
- Ugyan már! - legyintett. - De lenne hozzád egy kérdésem.
- Oké - mondtam bizonytalanul, és a szemem sarkából néztem őt.
- A nők tényleg olyan hangokat adnak az ágyban?
- Milyen hangokat, Ziggy? - kérdeztem mosolyogva.
Talán nem jött rá, hogy szórakozom vele, mert lehunyta a szemét, és
úgy suttogta:
- Például, hogy „ Ó, ó, Willll, add a farkadat”, meg „Keményebben,
keményebben, ó istenem, basszál még, apukám”, meg ilyesmi. - A
hangja ellágyult, levegős lett, és szörnyülködve vettem tudomásul, hogy
keményedni kezd a farkam. Már megint.
- Ja. Néhányan igen.
Hangosan nevetni kezdett.
- Ez röhejes!
Visszafojtottam egy mosolyt, mert szerettem ezt a természetes
magabiztosságot még olyan témákban is, amelyekben sejtelmem szerint
nem sok tapasztalata volt.
- Mondjuk azok, akik tényleg szeretnék a farkamat. Nem lenne jó
érzés annyira akarni valakit, hogy tényleg kelljen neked a farka?
Egy hosszú kortyot ivott a jeges teájából, míg gondolkodott.
- Tulajdonképpen de. De nem hiszem, hogy valaha is akartam volna
annyira valakit, hogy könyörögjek neki. Egy sütiért? Azt igen. De egy
faszért? Nem.
- Akkor azoknak remek sütiknek kellett lenniük.
- Ó, igen, azok voltak!
- Milyen film is volt? - kérdeztem nevetve.
- Hát - nézett föl a plafonra, de nem pirult el, még csak nem is jött
zavarba. - Játékos gólyák? Vagy valami ilyesmi. Egy csomó koleszes
lány szexelt egy csomó koleszes fiúval Tulajdonképpen elég érdekes
volt.
Elcsöndesedtem, mert a gondolataim furcsa irányba kalandoztak el.
Koedukált kollégiumok jutottak az eszembe, meg ahol Ziggy dolgozik a
laborban, és hogy Jensen abban reménykedik, hogy összeszed néhány
barátot. A pultos, aki szemem láttára mászott rá, és a farkam, ami még
mindig hosszabb volt, mint alapesetben.
- Mire gondolsz? - kérdezte.
- Semmire, igazából.
Letette a teáját, és a székén felém fordulva rám nézett.
- Ez meg hogy lehet? Hogy mondhatja valaki, hogy nem gondol
semmire?
- Nem gondolok semmi lényegesre - tisztáztam.
- Pornóról beszélgetünk, és te még csak nem is gondolsz a szexre?
- Furcsa, de nem - válaszoltam. - Arra gondolok, hogy milyen naiv
és kedves vagy. Meg arra, hogy mibe is egyeztem bele, amikor azt
mondtam, hogy segítek neked felfedezni a pasizás világát. Attól tartok,
hogy így te leszel a világ valaha volt legsérülékenyebb bombázója.
- Erre mind gondoltál? - Bólintottam. - Hűha! - folytatta. - Pedig ez
igazán lényeges! - A hangja elcsendesedett, meglágyult. Egy kicsit
olyan volt, mintha a pornóhangokat utánozná, de valódi szavakkal,
valódi érzésekkel. Amikor rápillantottam, láttam, hogy kifelé bámul az
ablakon. - Nem vagyok naiv és nem vagyok kedves, Will. Értem, mire
gondolsz, de én valahogy mindig is megszállottja voltam a szexnek.
Leginkább a mechanikája érdekelt. Ez akkor most anatómia?
Pszichológia? Vajon tényleg annyira különbözően épül föl a testünk?
Meg ilyesmik.
Egyszerűen fogalmam sem volt, hogyan válaszoljak erre, így hát
inkább ittam egyet. Én sohasem gondolkodtam ezeken dolgokon,
inkább kipróbáltam mindent és bármit, amit az adott nő akart; de az,
hogy Ziggy ilyesmiken gondolkodik, nagyon tetszett.
- De aztán - folytatta -, mostanra már kitaláltam, hogy mi az, ami
nekem jó. Vicces, de elég nehéz ezt kitalálni anélkül, hogy
kipróbálnám. Ezért a pornó.
Hosszasan ivott, aztán rám vigyorgott. Ha két hete mondott volna
ilyesmit nekem Ziggy, helyette is zavarba jöttem volna, amiért ilyen
nyíltan feltárja a tapasztalatlanságát. De most úgy éreztem, meg kell
védenem őt, legalább egy kicsit.
- Nem is értem, miért megyek bele ebbe a beszélgetésbe, de attól
tartok, hogy a pornó egészen mást mutat, mint amilyennek a szexnek
lennie kell.
- Már miért?
Mert az a szex, ami a pornófilmekben van, nem túl realisztikus.
- Úgy érted, a legtöbb férfinek nincs akkora, mint két egymás után
tett sörösdoboz?
Most rajtam volt a sor, hogy félrenyeljek.
- Igen, ez is egy különbség.
- Volt már szexben részem, Will; csak nem túl sokfélében. A pornó
arra jó, hogy megtudd, mi kelti fel az érdeklődésedet... ha érted, amit
mondok.
- Meglepsz engem, Ziggy Bergstrom.
Egy ideig nem válaszolt, majd megszólalt.
- Nem ez a nevem, azt tudod, ugye?
- Tudom, de én így hívlak.
- Mindig Ziggynek akarsz nevezni?
- Valószínűleg. Miért, zavar?
Megvonta a vállát, és a székével megint felém fordult.
- Egy kicsit talán igen. Mert már nem illik rám annyira.
- Csak a családom hív így. A barátaim nem.
- Nem gondolom, hogy gyerek vagy, ha ettől tartanál.
- Nem, nem ettől tartok. Mindenki úgy nő föl, hogy előbb gyerek
volt, és megtanulja, milyen felnőttnek lenni. De én úgy érzem, mindig
is tudtam, milyen felnőttnek lenni, és csak most tanulom, hogyan kell
gyereknek lenni. Lehet, hogy a Ziggy a felnőtt nevem volt. Szeretnék
egy kicsit felszabadulni.
Megcsavartam a fülét, amitől feljajdult, és elhúzódott tőlem.
- És ezt azzal kezded, hogy pornót nézel?
- Pontosan! - Egy darabig az arcomat nézte, majd megszólalt. -
Feltehetek egy személyes kérdést?
- Neked engedély kell ehhez?
Egyet kuncogott, és megöklözte a vállam.
- Komolyan kérdezem.
Félretoltam a kiürült söröspoharamat a pulton, és felé fordultam.
- Kérdezhetsz bármit, ha veszel nekem még egy sört. Felemelte a
kezét, és egy pillanat alatt magára vonta a pultos figyelmét.
- Még egy Guiness-t - mondta, majd visszafordult felém. -
Felkészültél?
Vállat vontam. Ő előrehajolt, és úgy kérdezett.
- A pasik komolyan szeretik az anális szexet? Vagy nem?
Lehunytam a szemem, és majdnem elnevettem magam.
- Análisnak hívják, de nem igazán az.
- Szeretik?
Nagyot sóhajtottam, és megdörgöltem az arcom. Bele akarok menni
ebbe a témába vele?
- Szerintem? Azt hiszem, igen.
- Szóval, te már csináltad?
- Ez most komoly, Ziggy?
- És már gondoltál arra, hogyan vagy benne...
- Nem - tettem föl a kezem.
- Azt sem tudod, hogy mit akartam mondani!
- De tudom. Ismerlek, Ziggy. Pontosan tudom, hová akarsz
kilyukadni.
Egy grimaszt vágott, és visszafordult a televízió felé, ahol épp a
Knicks iskolázta le a Heatet.
- A férfiak ki tudják kapcsolni az agyukat. Én ezt soha nem értettem.
- Akkor nem volt részed olyan szexben, amely megérte volna, hogy
kikapcsold.
- Szerintem te még egy középszerű szexnél is kikapcsolod az agyad.
- Könnyen lehet - ismertem be nevetve. - De, gondold meg: ma
kagylót vacsoráztál. Ami olyan... ruganyos, rágós tengeri szar. De ettől
még, ha a szádba vennéd a farkam, nem gondolnék rá, hogy hogyan is
nyelted le azokat a kagylókat.
Egy kis pírt véltem felfedezni az arcán.
- Mert az elképesztő szopási technikámra gondolnál.
- Micsoda? - bámultam rá.
Ő nevetni kezdett, és a fejét ingatta.
- Látod? Már most sem tudsz megszólalni, pedig még nem is
csináltam semmit! A férfiak olyan egyszerűek.
- Ez igaz. A férfiak minden lyukat megbasznak, amit csak lehet.
- Minden baszható lyukat.
Felé fordultam a székemen, és megkérdeztem:
- Micsodát?
- Nos, hát nem minden lyuk baszható. Itt van például az orr. Vagy a
fül.
- Nyilván nem hallottál a Nantucketi emberről.
- Nem. - Összeráncolta az orrát, én meg a szeplőit néztem.
Ma este az ajka különösen pirosnak tűnt, de láttam, hogy nincs is
rajta színezék. Egyszerűen csak... piroslott.
- Mindenki ismeri. Ez egy disznó limerick.
- Én is? - mutatott az ujjával a mellére, és igyekeztem nem ott
ragadni a tekintetemmel. - Én kimaradtam a szórásból.
- Volt egy ember Nantucketben, olyan hosszú volt a farka,
/ Akármikor leszophatta, amikor csak úgy akarta. / Nedves arccal
mondta egyszer, / Ha a fülem pina lenne, / Meg is baszhatnám magam.
Ziggy csak nézett mereven.
- Ez elég ordenáré.
Imádtam, hogy ez volt az első reakciója.
- Melyik része? Az arcán az ondó vagy a fülbebaszás?
Ő nem válaszolt, hanem megkérdezte:
- Leszopnád magad, ha tudnád?
Már majdnem azt mondtam, hogy eszem ágában se lenne,
de aztán átgondoltam a dolgot. Ha ez lehetséges volna, valószínűleg
megtenném, legalább egyszer, csak kíváncsiságból.
- Azt hiszem...
- Lenyelnéd?
- Jézusom, Ziggs, te aztán megdolgoztatod az agyam!
- Neked ezen gondolkodnod kell?
- Mert ha azt mondanám, hogy ki van zárva, hogy lenyelném, akkor
az nagyon hülyén hangzana. Viszont tényleg ki van zárva, hogy
lenyelném. Feltételezett helyzetekről beszélünk, amelyben én leszopom
a saját farkam, pedig én azt szeretem, ha a lányok nyelik le.
- Nem minden lány nyeli le.
A szívverésem felgyorsult, egyúttal erősebb is lett, mintha valami
öklözne belülről. Úgy tűnt, hogy ez a beszélgetés hamarosan kikerül az
ellenőrzésem alól.
- És te?
Nem vett tudomást a kérdésemről, hanem tovább kérdezett.
- De a pasik nem nagyon szeretnek lemenni a lányoknak, igaz? Úgy
értem, ha egészen őszinte vagy.
- Vannak lányok, akiknek szeretek nyalni. Nem mindegyiknek,
akikkel voltam, és nem azért, amiért gondolod. Ez egy intim dolog, és
nem minden nő tudja annyira elengedni magát, hogy élvezetes legyen
az egész. Nem tudom, de számomra a szopás olyan, mintha kézzel
vernék ki, csak sokkal jobb. De kinyalni egy lányt? Úgy érzem, az
komolyabb viszonyt kíván, bizalom kell hozzá.
- Én még egyiket sem csináltam. Nekem mindkettő nagyon intim
dolognak tűnik.
Halkan megköszöntem a pultosnak, amikor letette elém a sört, de
fogalmam sem volt, hogyan tartsam kordában azt a furcsa diadalt, amit
a véremben éreztem. Miről is szólt ez az egész? Nem arról, hogy én
legyek neki az első, aki kinyalja.
Nem jutnék el vele odáig. Meg aztán, Ziggy olyan egyenesen
megmondta, amit akar, hogy... A gyomromban szorító érzéssel arra
gondoltam, ha akarná, már rég megkért volna rá. Odasétált volna
hozzám, a mellemre tette volna a kezét, és azt mondta volna:
Megbasznál engem?
- Látod? - kérdezte, és közelebb hajolt, hogy magára vonja a
figyelmemet. - Most mire gondolsz?
Az ajkamhoz emeltem az üveget, megdöntöttem, majd azt mondtam:
- Semmire.
- Ha erőszakos nő lennék, most helyben megpofoználak.
Ettől nevetnem kellett.
- Remek. Épp arra gondoltam, hogy ez egy kissé... szokatlan dolog,
hogy már szexeltél, de nem adtál és nem kaptál orális szexet.
- Valójában - kezdte, és kissé nekidőlt a bárpultnak - azt hiszem,
valami azért volt. Számba vettem az egyik srác farkát, de azt sem
tudtam, mit csinálok, így hát inkább visszamentem az arcához.
- A férfiak elég egyszerűek: fel-le simogatod, aztán tűz...
- Nem; vagyis, ezt értem. Én most magamról beszélek. Hogyan lehet
ezt csinálni, és közben lélegezni, és nem izgulni, hogy nehogy
megharapjam? Voltál már lakberendezési boltban porcelánok között?
Nem estél pánikba attól a gondolattól, hogy leversz valamit, aztán
összetöröd az összes Waterford kristályt?
Nevetve hajoltam felé. Ez a lány egyszerűen hihetetlen.
- Tehát egy farokkal a szádban attól féltél, hogy... meg fogod
harapni?
Nevettünkben mindketten előregörnyedtünk, ahogy elképzeltük a
helyzetet. De szinte ugyanabban a pillanatban elcsendesedtünk, és én
rájöttem, hogy a számat nézi.
- Vannak fickók, akik szeretik a fogakat - mondtam halkan.
- Vannak fickók... például te?
Nyeltem egyet, mielőtt rábólintottam volna.
- Eeegen. Szeretem, ha a lány egy kicsit durva.
- Mondjuk, megkarmol, megharap, meg ilyesmi?
- Igen... - Feszült izgalom futott végig rajtam, ahogy visszahallottam
a szavaimat. Nagyot nyeltem, és arra gondoltam, meddig fog tartani,
amíg ki tudom majd verni a fejemből azt a képet, ahogy csinálja azokat,
amikről beszéltünk.
- Hány emberrel voltál már? - kérdeztem.
- Öttel.
- Egyszer sem buktál rá senkire, pedig öt fickóval is szexeltél? - A
gyomrom feneketlen mélységekbe zuhant, és bár tudtam, hogy az
idegességem képmutató, mégsem tudtam magam visszafogni. - Úristen,
Ziggs, mikor?
Ő a szemét forgatta, majd gyakorlatilag kinevetett.
- Tizenhat éves koromban vesztettem el a szüzességemet. Azon a
nyáron, amikor az apámmal dolgoztál. - Amikor megrökönyödve
néztem rá, befogta a szám, és folytatta. - Ne kezdd el, Will! Szerintem
te már tizenhárom éves korodban túlestél rajta.
Becsuktam a szám, és csöndben maradtam. Elég jól tippelt.
Bennfentes mosollyal folytatta.
- És, kérlek, abban is biztos vagyok, hogy több száz nővel voltál. Az
öt nem olyan nagy szám. Az évek alatt lefeküdtem néhány pasival,
aztán úgy döntöttem, hogy nem jó ez így. Nem volt érdekes. Volt egy
barátom az egyetemen, de... aztán úgy érzem, megtört bennem valami.
A szex tulajdonképpen izgalmas, egészen addig, amíg a lényegre nem
kerül a sor. Olyankor aztán eszembe jut, hogy vajon elég sejtet tettem-e
a lemezre ahhoz, hogy a dózis-hatás összefüggést vizsgálhassam holnap
az elegyben.
- Ez elég szánalmas.
- Tudom.
- Pedig, a szex nem unalmas.
Figyelmesen nézett egy darabig, majd megvonta a vállát.
- Nem mondtam, hogy unalmasnak kell lennie. Inkább azt hiszem,
azért unalmas, mert a korombeli pasiknak fogalmuk sincs a női testről. -
Elnézett a távolba, és én majdnem azt mondtam neki, hogy jöjjön már
vissza. Egyre jobban kezdtem megszeretni azt a bizsergést, amit akkor
éreztem, amikor egyenesen rám nézett. - Nem vádolom őket. Elég
bonyolult egy dolog az odalent - intett az öle felé. - Csak már nagyon
régóta szeretnék találkozni egy olyan emberrel, aki megmondja, mi
olyan szuper ebben!
A számra nézett, majd félrekapta a fejét, és a söröscsapokat kezdte
tanulmányozni.
Én a poharamba néztem, és kis köröket rajzoltam vele a söralátétre.
Természetesen igaza volt; én is sok olyan nőt ismertem, akik nem az
orgazmus kedvéért szexeltek. Kitty elmondta, hogy azután kerültem
hozzá igazán közel, hogy lefeküdtünk egymással. Most én is elkezdtem
katalogizálni a készleteimet. Hannát például már most sokkal közelebb
éreztem magamhoz, mint Kittyt szex előtt, közben vagy után. Volt
benne valami, ami felkeltette bennem a vágyat; én is olyan nyugodt és
szókimondó akartam lenni, mint ő. Hanna akartam lenni, hogy minden
gondolatát megismerjem.
Ahogy a söröm a számhoz emeltem, hirtelen megállt a mozdulatom.
Ekkor jöttem rá, hogy Hannaként gondolok rá. Olyan érzés volt ez,
mintha egy hosszan visszatartott lélegzet után vennék újra friss levegőt.
Ziggy Jensen húga. Ziggy a gyerek, akit sohasem ismertem igazán.
Ez a gátlásoktól mentes, öntörvényű nő, aki itt ül velem szemben,
Hanna volt, és abban is kezdtem biztos lenni, hogy hamarosan ezer
darabra töri a világomat.
ÖTÖDIK FEJEZET
***
Másnap reggel Will nyilván meg volt győződve róla, hogy beszedtem
valami tudatmódosító szert, vagy hogy be kéne szednem valamit. A
futás alatt nem tudtam semmire sem figyelni, mert egyfolytában a
Sarával és Chloéval folytatott beszélgetés járt a fejemben. Nem elég,
hogy azon töprengtem, vajon Will milyen gyakran nézi a cicimet,
milyen gyakran mutat rá, sőt, beszél hozzá, de sajnos azon is
gondolkodtam, milyen lehetett Will az általam is ismert nőkkel. Miket
csinált velük, hogy érezték magukat vele, amikor együtt voltak, és hogy
ők is olyan jól szórakoztak-e, mint én. Plusz, ott volt még az a tény,
hogy minden bizonnyal meztelenül volt velük... nagyon sokszor.
Ez persze oda vezetett, hogy elképzeltem Willt meztelenül, ami nem
segített az összpontosításban, és abban, hogy egyenesen fussak az
előttem levő egyenes ösvényen.
Erővel elszakítottam a gondolataimat a könnyű csendben mellettem
futó férfitől, és a laborban rám váró feladatokra, a megírandó kutatási
jelentésre gondoltam, ami a fokozatom megszerzéséhez kellett.
De később, amikor ültömben Will fölém hajolt, mert a begörcsölt
lábamat próbálta kinyújtani, olyan sokatmondóan nézett rám, és olyan
lassan nézett végig rajtam, hogy az összes gondolatom, amiket eddig
sikerült kizárnom, ismét visszatért.
A gyomrom megcsavarodott, majd kellemes meleg áradt szét a
mellemben, és elindult le, a lábam közötti elhanyagolt terület felé. Úgy
éreztem, mintha beleolvadnék a hideg földbe.
- Jól vagy? - kérdezte lágyan. Csak bólintani tudtam. Ő a
homlokát ráncolva folytatta: - Olyan csendes vagy ma reggel!
- Elgondolkodtam - mormogtam magam elé.
Megjelent az a kis szexi mosolya, és éreztem, hogy kalapálni kezd a
szívem.
- Hát, remélem, hogy nem valami pornóra gondolsz, meg a szopásra,
meg hogy miket akarsz kipróbálni a szexben, mert ha azt hiszed, hogy
ezt megtarthatod magadnak, hát óriásit tévedsz. Most jó ritmusban
vagyunk, Ziggs!
Ezután a futás után különösen hosszan zuhanyoztam.
***
Nos, most még épp nem vagyok felöltözve - írtam -, és itt állok, és
megpróbálom kitalálni, hogy szabályellenes-e alsónemű nélkül
menni, mert a ruhámon átlátszanak a szegélyek, én viszont utálom a
tangát.
OK. Most már látom, hogy érted. Akkor mondj valami disznó
dolgot!
Disznó dolgot?
Uramisten! Van annyi idő, hogy lenézzek valamit az internetről?
Nincs. Átkutattam az agyam, és leírtam az első féldisznó dolgot, ami az
eszembe jutott:
Néha, amikor együtt futunk, és te szabályosan veszed a levegőt, és
beleolvadsz a ritmusába, arra gondolok milyen hangokat adhatsz ki
szex közben.
A második pedig:
Ez elég... erős kezdés volt! Egy perc időt kérek. Vagy inkább ötöt.
Jó.
Átmelegedett az arcom, de nem ismertem volna be semmi pénzért.
Nyami.
Úgy mosolyogtam a telefonomra, mint egy idióta. Újra megjelent a
kis szövegbuborék, vagyis írni kezdett. Vártam. És vártam. Végül
megjött:
Meg is foghatom? Megízlelhetem?
Miért?
***
Mivel a futás végeztével megegyeztünk, hogy Sarabeth-nél regelizünk,
az SMS-ei által ihletett tevékenységemet befejezve gyorsan felöltöztem,
és kirohantam az ajtón. A hideg és a kezdődő hóesés ellenére végig
forróságot éreztem magamban, míg a Kilencvenharmadik utca felé
siettem, és azon gondolkodtam, hogy ülök le majd le vele szemben
anélkül, hogy lássa rajtam, hogy az ő üzeneteire maszturbáltam. A napi
dolgok kezdték elveszteni a jelentőségüket, és nem tudtam, hogy
mindez mikor kezdődött. Akkor, amikor ma reggel fölém hajolt, és úgy
nézett rám, mintha rám akarna mászni? Vagy hetekkel ezelőtt, amikor a
pornóról és a szexről kezdtünk beszélgetni a bárban? Vagy még
korábban, amikor először mentünk együtt futni, és ő a fejembe húzott
egy sapkát, és úgy mosolygott rám, hogy az volt az érzésem, mintha a
falnak nyomva megbaszott volna?
Ez így nem lesz jó. Barátok vagyunk, emlékeztettem magam. Titkos
feladat. Megtanulni nindzsa módra küzdeni, majd sértetlenül
elmenekülni.
Lehajtott fejjel mentem a vékony, ropogós hóban, és átkoztam a
márciusi időjárást, miközben a hópelyhek beleakadtak a lazán hagyott
hajamba. Épp egy fiatal pár jött ki a vendéglőből, és én becsusszantam
mellettük az ajtón.
- Zig! - mondta egy hang, és ahogy felnéztem, Will mosolygott le
rám a galériáról. Intettem neki, majd megindultam felfelé a lépcsőn,
menet közben levéve a sálamat. - Klassz, hogy megint látlak - mondta,
és felállt, ahogy a közelébe értem.
Azon kaptam magam, hogy irracionális módon halálra idegesít a jó
modorával, de még inkább a még mindig nedves hajával, és azzal,
ahogy a pulcsija feszül a hosszú felsőtestén. Micsoda remek egy
seggfej!
- ’reggelt - válaszoltam.
- Zsémbes vagy? Esetleg egy kissé feszült?
- Nem - válaszoltam haragosan.
Felnevetett, ahogy mindketten leültünk.
- Megrendeltem a reggelid.
- Micsodát?
- A reggelidet. Citromos palacsintát bogyós gyümölcsökkel. És azt a
virágos dobozos dzsúszt.
- Ja, jó - válaszoltam rápillantva az asztal másik oldaláról.
Széthajtogattam a szalvétámat, és az ölembe tettem. Ő előrehajolt, hogy
a szemembe nézzen.
- Vagy valami mást akartál? Szóljak a pincérnek?
- Ne... - Nagy levegőt vettem, és kinyitottam a számat, hogy
mondjak valamit, de aztán újra becsuktam. Apróság volt; tudta jól, hogy
mindig ezt az ételt rendelem és ezt a fajta gyümölcslevet. Meg azt is,
hogy hogyan nyújtsa ki a begörcsölt lábam. De valahogy mégis
fontosnak éreztem. Egy kicsit rosszul éreztem magam attól, hogy
ennyire kedves, és hogy én képtelen vagyok levenni a szemem a
nadrágjáról. - Csak furcsa, hogy emlékszel rá.
- Nem nagy ügy - vonta meg a vállát. - Ez csak egy reggeli, Cikk-
cakk! Nem a vesémet adtam neked.
Elnyomtam magamban a hirtelen feltörő kurvás késztetéseimet.
- Persze; csak ez tényleg szép volt tőled. Néha meg tudsz lepni.
- Ezt hogy érted? - kérdezte kissé visszakozva.
Felsóhajtottam, és belesüppedtem a székembe.
- Csak azt gondoltam, hogy inkább gyerekként kezelsz. - Amint
kimondtam, már látszott, hogy nem tetszett neki. Hátradőlt a székén, és
lassan kifújta a levegőt. - Tudom, hogy leadsz a tempódból, hogy veled
futhassak. Azt is tudom, hogy lemondtad a nem-barátnőiddel való
programjaidat, hogy velem tölthesd az időt, és szeretném, ha tudnád,
hogy... milyen nagyra értékelem ezt. Te igazán jó barát vagy, Will.
Összerándult a szemöldöke, és a poharába nézett ahelyett, hogy rám
nézett volna.
- Kösz. Csak... érted... segítek Jensen kishúgának.
- Igen - mondtam, és ismét éreztem, hogy valami zavar. Szerettem
volna elvenni előle a vizet, és a saját fejemre önteni. Mi ez a vadság
bennem?
- Igen - ismételte meg ő is, és azzal a bolondos mosollyal pillantott
fel rám, ami azonnal szétoszlatta a bennem gyűlő feszültséget, és
visszazökkentett a lányos szerepembe. - Legalábbis, ezt fogjuk mondani
mindenkinek.
HATODIK FEJEZET
***
Pontosan olyan volt, mint amire számítottam. Egy felsős diákokhoz illő,
olcsó bérlakás, ami nagyon is ismerős volt nekem. A nosztalgia hulláma
öntött el, amikor beléptünk a zsúfolt lakásba.
Két lehasznált futont láttam, foltos, iszapzöld huzattal. A televízió
egy asztallapon állt amelyet két doboz tartott. A kávézóasztal is látott
már szebb napokat, mielőtt rosszra fordult a sorsa, majd azután ezekhez
a fiatalemberekhez került, hogy még inkább leamortizálják. A
konyhában szakállas hipszterek és végzős egyetemisták hordája gyűlt
egy Yuengling söröshordó köré, a pulton félig kiivott üvegek és olcsó
piák sorakoztak.
De Hanna arcára nézve azt hihette volna az ember, hogy a
mennyországba került. Megszorította a kezem, fészkelődött egy kicsit,
majd azt mondta:
- Úgy örülök, hogy eljöttél velem!
- Most komolyan: voltál ezelőtt egyáltalán ilyen buliban? -
kérdeztem.
- Egyszer - válaszolta, még mélyebbre taszítva a kétségbeesésbe. -
Még fiatalabb koromban. Négy Bacardit ittam, és belehánytam valaki
cipőjébe. Fogalmam sincs, hogy kerültem haza.
Ez a kép felforgatta a gyomromat. Szinte minden partin, amelyen
egyetemista koromban részt vettem, volt egy ilyen lány, aki tágra nyílt
szemmel kódorgott, és elszántan próbált vad lenni. Rosszul esett, ha
arra gondoltam, hogy az a lány Hanna is lehetett volna. A szememben ő
mindig okosabb volt ennél és öntudatosabb. Még mindig beszélt, és
közelebb hajoltam hozzá, hogy elkapjam az értelmét.
- ...a vad éjszakák többnyire azt jelentették, hogy Most mutasd meg!-
et játszottunk a kolesz társalgójában, és ouzót kortyolgattunk hozzá.
Vagyis hát, mindenki más ouzót ivott. Én, ha csak megszagolom,
okádni tudnék tőle. - Rám nézett a válla fölött, és magyarázatként még
hozzátette: - A szobatársam görög volt.
Hanna bemutatott egy csoportnak, főként fickóknak. Volt egy Dylan,
egy Hau és egy Aaron, és asszem egy Anil. Az egyikük egy koktélt
adott Hannának, ami valami divatos szilva-szakéből és szódavízből állt.
Szilva-szaké. Tudtam, hogy Hanna nem egy nagy ivó, és beindult a
védelmező ösztönöm.
- Nem akarsz inkább valami alkoholmenteset? - kérdeztem elég
hangosan ahhoz, hogy a többiek is hallják. Amilyen faszfejek, nyilván
azt hiszik, hogy be akar nyomni.
Mindenki a válaszát várta, de ő beleivott az italába, majd elismerően
hümmögött..
- Ez nagyon jó. Te jó ég! - Úgy tűnt, hogy tényleg ízlik neki. - Csak
figyelj rá, hogy ne igyak többet! - súgta a fülembe, közelebb húzódva
hozzám. - Különben nem vállalok felelősséget a tetteimért.
Na, bassza meg. Ezzel az egy mondatával kisiklatta a tervemet, hogy
én legyek a jóságos nagytestvére ezen az estén. Hanna gyorsabban itta
meg a koktélt, mint vártam, és az arca rózsaszín pírt vett fel. A száján
folyton mosoly bujkált.
Elkapta a tekintetem, és láttam, hogy boldog, feldobott. Jézusom, de
csinos! - gondoltam, és arra vágytam, bárcsak egyedül lennénk nálam,
és mondjuk, filmet néznénk. Fel is jegyeztem gondolatban, hogy ezt
hamarosan meg kell ejtenünk. Körülnéztem, és megláttam, milyen
sokan jöttek még. A konyha egyre zsúfoltabb lett. Az egyik egyetemista
lány közelebb jött a kis körhöz, amelyben álltunk, és ahol őrült
professzorokról szóló történeteket meséltek. Közém és a jobbomon álló
Dylan közé lépett. Éreztem, hogy a balomon levő Hanna figyeli a
reakciómat. Nagyon ki voltam hegyezve rá, szinte az ő szemével láttam
magam. Abban igaza volt, hogy tényleg észreveszem a nőket, de ez a
nő, bár csinos volt, semmiféle hatással nem volt rám, különösen most,
hogy itt volt mellettem Hanna is. Vajon tényleg azt gondolja, hogy
minden alkalommal lefekszem valakivel, ha kimozdulok otthonról?
Elkaptam a tekintetét, és rosszallóan néztem rá. Ő kuncogott, és hang
nélkül tátogta nekem:
- Ismerlek ám!
- Nem ismersz - tátogtam neki vissza. És, basszus, kimondtam a
másik felét is: - Még annyi mindent kell tanulnod!
Néhány hosszú, feszült pillanatig csak bámult rám. Láttam a nyakán
az erei lüktetését, láttam, hogy kipirosodik a nyaka, és felgyorsul a
lélegzete. Lenézett a földre, a kezét a bicepszemre tette, és végighúzta
az ujját a fonográfot ábrázoló tetováláson, amit a nagyapám halálakor
készíttettem.
Egyszerre léptünk el a csoporttól, és cinkosan összemosolyogtunk.
Bassza meg, ez a lány megtébolyít!
- Mesélj erről valamit! - súgta.
- Egy éve csináltattam, amikor a nagypapám meghalt. Ő tanított
basszusgitározni. Szinte minden ébren töltött percét zenehallgatással
töltötte, minden nap.
- Akkor mesélj egy olyanról, ami nem látszik - mondta, és a számat
kezdte figyelni.
Lehunytam a szemem egy pillanatra, és gondolkodtam.
- A baloldali lengőbordám alá egy NEM szót tetováltattam.
- Miért? - nevetett fel, és annyira közel lépett hozzám, hogy a
leheletén éreztem a szilva édes illatát.
- Akkor történt, amikor egyszer berúgtam az egyetem alatt. Épp egy
erősen vallásellenes hullámon lovagoltam, és nem tetszett, hogy Isten
Ádám bordájából csinálta Évát.
Hanna hátravetette a fejét, és úgy nevetett, ahogy én a legjobban
szerettem; a hasából jött a nevetés, és megrázta az egész testét.
- Olyan kibaszott szép vagy - mondtam halkan, anélkül, hogy
meggondoltam volna, majd a hüvelykujjammal végigsimítottam az
arcát.
Felrántotta a fejét, és egy bujkáló, gonosz kis mosollyal kihúzott a
konyhából.
- Hova megyünk? - kérdeztem, és hagytam, hogy végigvonszoljon a
zárt ajtók mellett egy folyosón.
- Csitt! Ha elmondom, elvesztem a bátorságomat, még mielőtt
odaérnénk. Csak gyere!
Nem tudhatta, hogy akkor is mennék vele, ha kigyulladna ez a
folyosó. Végül is, miatta jöttem el erre a koszos, bohém partira.
Az egyik zárt ajtó előtt Hanna megállt, kopogott, majd várt. A fához
nyomta a fülét, rám mosolygott, és amikor semmi sem hallatszott, egy
aranyos, ideges nyikkanás kíséretében elforgatta az ajtónyitó gombot.
A szoba sötét volt, és hála istennek, üres; a költözködés sem hagyott
rajta túl mély nyomokat. A szoba közepén levő ágy frissen volt vetve, a
sarokban egy szekrény állt, és a szemközti fal előtt dobozok sorakoztak.
- Kinek a szobája ez? - kérdeztem.
- Nem tudom. - Hanna mögém nyúlt, bezárta az ajtót, majd felnézett
rám. - Szia!
- Szia, Hanna.
A szája kinyílt, gyönyörű szemével rám nézett.
- Nem azt mondtad, hogy Ziggy.
- Tudom - súgtam vissza mosolyogva.
- Mondod még egyszer?
A hangja rekedtes lett, mintha azt kérte volna, hogy nyúljak hozzá,
vagy csókoljam meg. És lehet, hogy amikor Hannának szólítottam, az
olyan volt neki, mintha tényleg megcsókoltam volna. Én legalábbis így
éreztem. Egy részem - egy nagyon nagy részem - úgy döntött, hogy
mostantól nem érdekel. Nem érdekel, hogy tizenkét évvel ezelőtt a
nővérével csókolóztam, és hogy a bátyja az egyik legközelibb barátom.
Nem érdekel, hogy Hanna hét évvel fiatalabb nálam, és sok tekintetben
nagyon-nagyon ártatlan. Nem érdekel, hogy valószínűleg úgyis
elszúrom az egészet, vagy hogy a múltam előbb-utóbb zavarni fogja őt.
Egyedül voltunk egy sötét szobában, és minden porcikám izzott a
vágytól, hogy megérintsen engem.
- Hanna - mondtam csendben. A két szótag betöltötte az agyam, és
felpörgette a pulzusom. Ő titokzatosan elmosolyodott, majd a számra
nézett. A nyelve kicsúszott a szájából, és megnedvesítette az ajkát. - Mi
történik itt, Titokzatos Hölgy? - kérdeztem súgva. - Mit csinálunk ebben
a sötét szobában? Flörtölünk?
Ő fölemelte a kezét, és a hangja szinte levegő nélkül jött ki a
torkából.
- Ez a szoba Las Vegas. Jó? Ami itt történik, az itt is marad. Vagy
inkább, amit itt kimondunk, az itt is marad.
Kábán bólintottam; megigézett alsó ajkának íve.
- Oké.
- Ha ez túl sok neked, vagy ha átlépem a barátság egy olyan határát,
amit eddig rejtélyes módon sikerült elkerülnöm, csak szólj, és
elmegyünk, és nem leszünk nevetségesebbek, mint amilyenek ezelőtt
voltunk.
- Oké - súgtam megint, és néztem, ahogy remegve mély levegőt
vesz. Kicsit ittas volt és ideges. A várakozás hulláma.
- Annyira beindulok tőled - folytatta halkan.
- Csak tőlem? - kérdeztem vissza mosolyogva.
- Szeretném, ha... - vonta meg a vállát - megtanítanál néhány
dologra. Nem csak arra, hogy hogyan kezeljem a pasikat, hanem arra is,
hogy hogyan legyek valakivel. Mindig erre gondolok. És tudom, hogy
te könnyen csinálsz ilyesmit anélkül, hogy viszonyt kezdenél valakivel,
és... - Elmerengett valamerre, majd rám nézett a sötét szobában. -
Barátok vagyunk, ugye?
Pontosan tudtam, hová akar kilyukadni.
- Bármit is kérsz, megteszem.
- Nem is tudod, mit akarok kérni.
- Akkor kérd! - mondtam felnevetve.
Egy kicsit közelebb lépett, a kezét a mellkasomra tette; erre
lehunytam a szemem, és a meleg keze közben lecsúszott a hasamra.
Egy pillanatra arra gondoltam, vajon érzi-e, hogy kalapál a szívem.
Mert én mindenhol éreztem a szívverésem, az
- Megnéztem még egy filmet - mondta -, egy pornót.
- Értem.
- Elég szaftos kis filmek ezek.
Csendben mondta ezt, mintha attól tartott volna, hogy megbánthatja
a férfias, pornókedvelő érzékenységemet.
- Nyilván - nevettem fel egyetértőén.
- A nők mindig annyira túlzóan viselkednek bennük. - Majd
elgondolkodva hozzátette: - De többnyire a fickók is.
- Többnyire?
- De nem a végén - folytatta, és annyira lehalkította a hangját, hogy
alig lehetett hallani. - Mikor a pasi élvezett. Kihúzta a nőből, aztán rajta
csinálta.
Az ujjait az ingem alatt mozgatva a köldökömtől a nadrágom
derekáig húzódó szőrrel játszott. Aztán beszívta a levegőt, és kezével
kutakodva följebb, a mellemre csúszott.
Bassza meg! Már úgy beindultam, hogy alig tudtam visszatartani
magam, hogy a csípője felé nyúljak. De azt akartam, hogy ő irányítsa a
történéseket. Ő húzott ide be, ő kezdte az egészet. Szerettem volna, ha
megkapja mindazt, amit akar, mielőtt rám kerülne a sor. Mert akkor már
nem tartok vissza semmit.
- Ez elég gyakori a pornófilmekben - mondtam. - A fickók nem a
nőbe élveznek.
- Nekem tetszett ez a rész - nézett rám.
Éreztem, hogy merevebb leszek a nadrágomban, és nagyot nyeltem.
- Igen?
Tetszett, mert úgy éreztem, hogy olyan életszerű. Azt hiszem, most
jövök rá a dolgokra. Korábban még nem próbáltam vagy nem akartam
kipróbálni azokkal, akikkel eddig voltam. De mióta veled lógok,
képtelen vagyok nem gondolni az ilyesmikre. Szeretném megtudni,
hogy mi az, amit szeretek.
Összerázkódtam a sötét szobában, és azt kívántam, bárcsak ne
válaszoltam volna olyan gyorsan, olyan nyilvánvalóan. Semmit sem
akartam jobban, mint odavinni az ágyhoz, és olyan hangosan
megbaszni, hogy mindenki tudja a partin, hova tűntünk és mit is kap
éppen.
- Nem tudom igazán, hogy mi jó a férfiaknak. Tudom, hogy azt
mondjátok magatokról, hogy nincs ebben semmi nagy titok, de ez nem
igaz. Legalábbis, én nem így érzem. - Megfogta a kezem, és az arcomat
figyelve a melléhez húzta. A tenyeremmel pont azt éreztem, amit már
ezerszer elképzeltem. Telt és lágy ívei, selymes bőre vággyal volt tele.
Mindent meg kellett tennem, hogy ne kapjam föl, és ne szorítsam a
falnak.
- Szeretném, ha megmutatnád, hogyan - mondta.
- Hogy érted, hogy hogyan?
Lehunyta a szemét, és nyelt egyet.
- Szeretnék úgy hozzád érni, hogy elélvezz.
Nagy levegőt vettem, és a szoba közepén levő ágy felé pillantottam.
- Ott?
Követte a tekintetem, majd megrázta a fejét.
- Nem ott. Nem az ágyban. Csak... - gondolkodott néhány pillanatig,
majd kibökte: - Benne vagy?
- Hű, hát persze, hogy benne vagyok. Nem is tudom, képes lennék-e
nemet mondani neked, még akkor sem, ha muszáj lenne. - Egy kis
mosolyt rejtett el, és a kezemet lehúzta a csípőjére. - Kézzel szeretnéd?
Azt akarod? - Behajlítottam a térdem, hogy a szemébe nézhessek. Egy
baromnak éreztem magam, amiért ilyen szókimondó voltam vele. Végül
is, az egész beszélgetés végtelenül szürreális volt, de muszáj volt
tisztáznom, hogy mi is történik valójában, mielőtt hagyom, hogy
elillanjon az amúgy is vékonyka önkontrollom. - Csak tudni szeretném,
hogy jól értem-e.
Megint nyelt egyet, és most furcsamód szégyellősen mondta:
- Igen.
Közelebb léptem, és ahogy megütött a samponjának növényi illata,
ráébredtem, hogy milyen feszült is voltam. Korábban sohasem voltam
ideges, de most meg voltam rémülve. Nem azzal törődtem, hogy ez
milyen jó nekem - felőlem lehetett volna bármilyen esetlen és ügyetlen,
gyors vagy lassú, gyengéd vagy durva -, mert én így is, úgy is
felrobbantam volna a kezei között. Csak azt szerettem volna, ha egy
másodpercre sem veszik el a nyitottsága. Azt akartam, hogy a szex jó
legyen neki.
- Nekem rendben van, ha hozzám nyúlsz - mondtam neki a bennem
ébredő sürgető vágy és az óvatos gyengédség között egyensúlyozva.
Az övemhez nyúlt és kikapcsolta. Én a csípőjére csúsztattam az
ujjaimat, és a szoknyája derekától felfelé kezdtem gombolni a blúzát. A
mosolya egyre szédültebb lett, amit lehajtott fejjel próbált elrejteni, de
nem sikerült. Nem tudtam, hogy nézhetek ki, de úgy gondoltam, hogy a
szemem tágra nyílt, a szám tátva volt, és az ujjaim bizonytalanul
matattak az apró gombjain. Mikor lehúztam a blúzt a vállán,
észrevettem, hogy a keze elbizonytalanodik a sliccemnél, aztán hátrább
lépett, és hagyta, hogy a blúz lehulljon róla a földre.
Ott állt előttem egy egyszerű pamutmelltartóban. Mögé nyúltam, és a
pillantásommal engedélyt kértem rá, hogy kikapcsolhassam, majd a
melltartó pántját is lehúztam a vállán. Nem készültem fel a meztelen
melle látványára, ahogy ott állt, és csak nézett némán.
- Csak, hogy tudd - suttogta -, neked nem kell csinálnod semmit
velem.
' Csak, hogy te is tudd - mondtam hasonlóan halkan -, képtelen
lennék most nem megérinteni téged.
- Én most oda akarok figyelni. Te meg valószínűleg... elvonnád a
figyelmemet.
Sóhajtottam. Ettől kikészülök!
- Milyen jó tanítvány vagy - mondtam, és odahajoltam, hogy
megcsókoljam a válla és a nyaka hajlatát. - De ki van zárva, hogy én
csak itt álljak, és ne nézzem itt ezeket! Talán már észrevetted, milyen
megszállottja vagyok a melleidnek.
A bőre lágy volt és csodálatos volt az illata. Kinyitottam a számat, és
egy kicsit megharaptam próbaképpen. Ő felsóhajtott, és nekem nyomta
magát, ami kibaszottul a lehető legjobb reakció volt. Az agyamat
elöntötték a képek, ahogy a körmei belévájnak a hátamba, ahogy
kinyílik a szám, és éhesen ráharapok a mellére, miközben ledöntöm őt.
- Érints meg, Hanna!
Kezemmel megemeltem a mellét és kicsit megszorítottam.
Te szent isten, ez a lány ennivaló!
- Mutasd meg, hogy kell.
Ujjai visszatértek a sliccemhez, de aztán nem ment
tovább.Valószínűleg ez volt a legizgatóbb dolog, amit valaha nő nekem
mondott. Talán a csöppet rekedtes hangszíne, a benne rejlő vágy tette.
Vagy az, hogy bármilyen tökéletes lény is volt, ez a feladat olyan távol
esett a komfortzónájától, hogy tőlem kért segítséget. Vagy egyszerűen
csak vadul kívántam őt, és azzal, hogy megmutatom Hannának, hogyan
elégítsen ki engem, egyúttal azt is szétkürtöltem a világba, hogy ő itt
hozzám tartozik.
A kezét a farmerom derekához vittem, és ketten együtt húztuk le a
nadrágomat és a boxeremet, kiszabadítva az álló farkamat.
Hagytam, hogy nézze egy darabig, miközben mindkét kezemmel a
hátára simítottam a haját, és megcsókoltam a nyakát.
- Olyan baromi jó illatod van! - Én meg olyan kemény voltam, hogy
végig éreztem a dákómban a lüktetést. Muszáj megszabadulnom ettől a
feszültségtől. - A francba, Hanna,
- Mutasd meg, Will - kérte, és mindkét kezét végighúzva a hasamon
finoman megérintette a feszülő makkomat. Mindketten lenéztünk
egymás altestére, és összehangolva, finoman mozogni kezdtünk.
Megfogtam a meleg kezét, rátettem a farkam közepére, és lehúztam,
majd vissza, föl, és közben sóhajtva mondtam neki: Baaasszus!
Ő halk, izgatott nyögést hallatott, mire majdnem felrobbantam. De
inkább összeszorítottam a szemem, és újra lehajoltam, hogy
végigcsókoljam a vállától indulva a nyakát. Lassan vezettem a
mozdulatait. Még sohasem verték ki csak kézzel a farkamat, mert egy
idő után mindig szájjal vagy puncival fejezték be, de ez, itt, most
tökéletes volt.
Olyan kibaszott közel volt az ajkunk! Éreztem a leheletét, a szilvaital
édes illatát.
- Nem furcsa, hogy most itt foglak téged, pedig még meg se
csókoltalak? - kérdezte súgva.
A fejem ingattam, miközben lefelé néztem, ahol rám kacsolódtak az
ujjai. Nyeltem egyet, és alig tudtam összekaparni a gondolataimat.
- Itt nincs helyes és helytelen. Nincsenek szabályok.
Pillantását felemelte onnan, ahová eddig nézett, és a számra bámult.
- Nem muszáj megcsókolnod.
Csak tátogni tudtam. Már hetek óta meg akartam csókolni őt.
- Jézusom, Hanna! De igen! Megcsókollak!
- Oké - mondta, és a nyelve kicsusszant a nedves ajkai közül.
Lehajoltam hozzá, és magamba szívtam őt. Ott volt a szám az
övéhez egészen közel, miközben fel-le mozgattam a kezét a farkamon.
Az ajkából kis hangocskák törtek elő, mikor a keze el-elérte a
makkomat, én pedig nyögdécselni kezdtem. Nem is értettem, hogy lehet
ez ilyen jó, csak kézzel. És ez az egész túlságosan is intim volt ahhoz
képest, hogy csak barátok vagyunk.
A szemébe néztem, aztán a szájára, majd még közelebb hajoltam, és
megcsókoltam őt.
Olyan baromi édes volt a szája, és olyan meleg, hogy szinte nem is
éreztem valóságosnak; pedig csak a szájához ért a szám. Hadd
csináljam ezt! Hadd csináljam ezt veled, és finom és óvatos leszek
minden porcikáddal! - kérleltem magamban. Még néhányszor
megcsókoltam a telt ajkait, óvatosan, hogy érezze: annyira lassú leszek,
amennyire csak akarja.
Mikor megnyitottam a szám, épp csak annyira, hogy beszívjam az
alsó ajkát, úgy nyögött fel, hogy a hideg futott végig rajtam. Úristen!
Szerettem volna felkapni őt, a nyelvemet lenyomni a torkáig, és a
falnak nyomva megbaszni őt, miközben a parti odakint dübörög, és
minden rezdülését figyelni, ahogy a különböző érzések végigfutnak a
testén. Mikor hátrább húzódott, a számat kezdte figyelni, aztán a
szememet és a homlokomat. Tanulmányozott. Nem tudtam volna
megmondani, hogy amiatt volt-e elvarázsolva, amit éppen megtanult,
vagy inkább a pillanat miatt és miattam. De semmi sem zökkenthetett ki
a transzomból. Még az sem, ha tűzijáték lett volna odakint, vagy akár,
ha égett volna a ház. Belém nyilallt a vágy, hogy egyszer majd benne
legyek - hogy teljesen birtokoljam őt -, és ott is maradt a bordáim
mögött.
- Mondod majd, ha bénán csinálom, ugye? - kérdezte halkan.
Én lihegve nevettem fel.
- Hát, ez egyáltalán nem béna! Ez kibaszott jó, pedig csak a kezed!
Elbizonytalanodva nézett, majd megkérdezte:
- Mások... ezt nem csinálják?
Nyeltem egy nagyot, mert nagyon nem volt ínyemre, hogy most más
nőkről beszéljek. Addig mindig élveztem az állandó jelenlétüket, mert
az ilyen pillanatokra emlékeztettek. De Hannával ki akartam törölni
még az emléküket is.
- Shhh...
- Úgy értem, többnyire csak szexelsz velük?
- Szeretem, amit csinálunk. Nem akarok most senki mást; lennél
szíves inkább a kezedben levő faszra koncentrálni?
Felnevetett, és erre a hangra megint lüktetni kezdtem a tenyerében.
- Jó - súgta. - Az alapoknál kell kezdenem.
- Szeretem, hogy meg akarod tanulni, hogyan nyúlj hozzám.
Szeretek hozzád nyúlni - mondta a számba. - Szeretem, hogy
megmutatod.
Most már gyorsabban mozogtunk. Megmutattam neki, hogy
mennyire szorosan fogja, hogy érezze: nem baj, ha egy kicsit
megszorítja. Szükségem volt a szorításra és egy kis gyorsulásra is,
amitől még keményebb lettem,
- Szorítsd meg - súgtam. - Szeretem erősen.
- Nem fáj?
- Dehogyis! Egészen őrjítően jó!
- Hadd próbáljam csak én! - A másik, szabad kezével finoman arrébb
tolta a karomat,így már megmarkolhattam a mellét, és le is hajoltam,
hogy bevegyem a számba a mellbimbóját, majd finoman rá is fújtam. Ő
felnyögött, és lelassult egy pillanatra, majd újra felgyorsult. - Ezt
csináljam végig? Míg befejezed?
Halkan belenevettem a bőrébe. Szinte minden mozdulatától
remegtem, és keményen kellett küzdenem, hogy ne élvezzek el, amikor
a kezével megérintette a makkomat.
- Valahogy ezt reméltem...
Megszívtam a nyakát, lehunytam a szemem, és arra gondoltam,
vajon megengedné-e, hogy megjelöljem itt, hogy holnap is lássam a
nyomát. Hogy mindenki lássa a nyomát. Körülöttem forgott a világ. A
keze is jó volt, de ami igazán megrázott, az ő volt, a jelenléte. A finom,
feszes bőrének íze és illata, az élvezet hangjai, amelyek pusztán abból
eredtek, hogy hozzám nyúlt. Érzéki volt, érzékeny és kíváncsi; én meg
nem is tudtam, hogy mikor voltam utoljára ennyire beindulva.
Mélyen a hasamban elkezdett gyűlni az ismerős feszültség, és egyre
keményebben döngettem a markába magam.
- Hanna! Ó, basszus, csak egy kicsit gyorsabban, jó? - így, hogy
szaggatottan véve a levegőt a bőrébe mondtam mindezt, hihetetlenül
intim volt ez az egész. Épp csak egy pillanatra torpant meg, majd
keményebben és gyorsabban kezdett dolgozni, és már nagyon közel
voltam a csúcshoz. Zavarba ejtően rövid idő alatt történt mindez, de
nem érdekelt. Hosszú, karcsú ujjai szorosan rásimultak a farkamra, és ő
hagyta, hogy beszívjam az alsó ajkát, az állát, a nyakát.
Tudtam, hogy mindenhol jó íze van.
Meg akartam mutatni neki, milyen az, ha megbasznak valakit.
Ezzel a gondolattal, hogy rajta és benne vagyok, és a testemmel
okozok orgazmust neki, ráhajoltam, és arra kértem, hogy harapjon meg;
harapja meg a nyakamat, a vállamat... bármimet. Nem érdekelt, hogy ez
milyen hülyén hangzik; mert valahogy tudtam, hogy nem fog kiakadni
vagy visszahőkölni ettől a vallomástól.
Ő gondolkodás nélkül hozzám hajolt, nyitott száját a nyakamra tette,
és élesen belém vájta a fogát. A gondolataim elhomályosultak, minden
forrón és vadul villódzott. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha a testem
összes idegvégződését újrahuzalozták és kifeszítették volna, majd
élvezni kezdtem. A keze gyorsan mozgott rajtam, ahogy az
orgazmusom végigvágtázott a gerincemen. Egy halk nyögés hagyta el
torkom, és forróság öntött el, majd ment tovább a kezére és a meztelen
hasára.
Épp, amikor kellett, abbahagyta a mozgást, de nem engedte el a
farkam. Éreztem, hogy a tekintete arra a pontra szegeződik, ahol a
kezében tartott, és megrándultam, mikor kísérletképpen újra végighúzta
a kezét a dákómon.
- Elég - lihegtem, fojtott hangon.
- Bocsánat.
Szabad kezének hüvelykujját végighúzta a tenyerén, ahová élveztem,
és meg bűvölt, tágra nyílt szemmel szétkente a csípőjén. Olyan
szaggatottan lélegzett, hogy a mellkasa megindult a mozdulatra.
- Te szent isten - lihegtem.
- Nem volt...?
A szoba megtelt a kimondatlan kérdéseivel és a zihálásom hangjával.
Egy kicsit szédültem, és szerettem volna lehúzni őt magammal a földre,
és elájulni.
- Ez kibaszottul hihetetlen volt, Hanna!
- Igazam volt! Akkor adtad a legjobb hangot, amikor élveztél!
Felnézett rám, és szinte diadalittas volt a felfedezéstől.
Szavai a semmibe hullottak, mert itt voltam én, aki egyre puhább
lettem a kezében, és csak annyit akartam tudni, hogy benedvesedett-e
attól, amit csinált. Előrehajoltam, és a nyaka lágy bőrébe mondtam:
- Most én jövök?
Remegve vette a levegőt, ahogy válaszolt.
- Igen, kérlek!
- A kezemet akarod? Vagy valami mást?
Egy kis ideges nevetés szakadt fel belőle.
- Nem igazán vagyok kész többre, de... nem hinném, hogy kézzel
működne nálam.
Hátrahajoltam, hogy megfelelően kételkedő pillantást vethessek rá,
és kigomboltam a farmere felső gombját, várva, hogy megállít-e.
Nem állított meg.
-Úgy értem, nem tudom, hogy el tudok-e menni csak ujjakra, úgy,
hogy bennem vannak - tisztázta.
- Naná, hogy nem tudsz élvezni, ha csak benned vannak az ujjaim. A
csiklód nem belül van.
A pamut alsóneműje alá csúsztattam a kezem, és megmerevedtem,
ahogy a lágy, meztelen bőréhez értem.
- Hűha! Én nem is tudtam, hogy te szőrtelenítesz, Hanna!
- Chloe beszélt erről. Kíváncsi voltam... - mondta egy kicsit
zavartan.
A szeméremajkai közé csúsztattam az egyik ujjam; szent isten,
egészen el volt ázva!
- Jézusmária! - nyögtem.
- Élvezem - ismerte be, és száját a nyakamra nyomta. - Tetszik ez az
érzés.
- Te most viccelsz velem? Olyan kibaszott lágy vagy! Minden
cseppjét ki akarom nyalni!
- Will...
- Két másodperc múlva már nyalnálak is, ha nem lennénk valaki más
hálószobájában.
Összeborzongott az érintésemre, és halkan felnyögött.
- Nem is tudom, hányszor képzeltem ezt el!
- Te szent isten! Újra éreztem, hogy keményedek. Azt hiszem, úgy
olvadnál el a nyelvemen, mint a cukor. Mit gondolsz?
Nevetett egy kicsit, és a vállamon maradt a szája.
- Azt hiszem, már most olvadok.
- Én is úgy érzem. És azt is, hogy össze fogod nedvesíteni mindenütt
a kezemet, én meg majd lenyalom róla. Hangos vagy, Szilva? Amikor
élvezel, megvadulsz?
Egy apró, fojtott hang szakadt ki belőle, mielőtt megszólalt.
- Magamban nem vagyok hangos.
Bassza meg! Ezt akartam hallani. Évtizedekig el tudnék fantáziálni
Hannáról, ahogy szétteszi a lábát a díványán, vagy ahogy az ágya
közepén hever és magához nyúl.
- Mit csinálsz, ha magad vagy? Csak a csiklódat simogatod?
- Igen.
- Valami játékkal, vagy...
- Néha.
- Fogadok, hogy így is el tudnál élvezni - mondtam, és ahogy
óvatosan betettem két ujjamat, éreztem, hogy megszorít. Az orromat az
orrához dörgöltem. - Mondd csak: szereted itt az ujjaimat? Ahogy
megbasznak?
- Will... olyan mocskos a szád!
Felnevettem, és megharapdáltam az állát.
- Azt hiszem, te szereted, hogy mocskos a szám.
- Inkább a lábam között szeretném érezni a mocskos nyelvedet -
mondta erre lágyan. Felhördültem, és gyorsabban, erősebben nyomtam
be neki az ujjaimat. - Gondoltál erre? - folytatta. - Hogy megcsókolsz
ott?
- Igen, gondoltam - ismertem be. - Gondoltam erre, de nem tudtam,
hogy sor kerül-e rá valaha is.
Milyen nedves! Izgett-mozgott a kezemen, és olyan elszánt kis
hangokat adott ki, hogy meg akartam őt enni. Kihúztam az ujjam,
figyelmen kívül hagyva a haragos felhördülését, és egy nedves vonalat
húztam vele az arcára és a szájára, majd utána szinte azonnal
végigmentem ugyanott a nyelvemmel, rászorítva a számat a szájára.
Baaasszus!
Teljességgel nő íze volt; lágy és mámorító. A nyelve még mindig
ragadósan édes volt a lányos italtól. Érett szilvaízt éreztem, és amikor
kérlelni kezdett, hogy csináljam még, kérlek, Will, már olyan közel
vagyok, úgy éreztem magam, mint egy király.
Visszatértem hozzá. Lerántottam a nadrágját és a bugyiját a földre,
és megvártam, míg kilép belőlük. Ott volt teljesen meztelenül a
karomban, és remegett a vágytól, hogy belenyúljak abba a csodás
forróságba. Megfogta a csuklómat, és visszahúzta a kezem a lába közé.
- Te kis mohó!
A szeme elkerekedett, és zavartan mondta:
- Én csak...
- Sss... - csendesítettem el a számmal a száját, beszívva az alsó ajkát,
édes nyelvét nyalva. Majd elszakadtam tőle. - Szeretem, hogy ilyen
vagy. Azt akarom, hogy szétrobbanj.
- Szét is fogok. - Megrándult, ahogy visszacsúsztattam a lába közé a
kezem, és megérintettem a csiklóját. - Még nem éreztem ilyet.
- Milyen nedves vagy!
Megnyílt a szája és levegő után kapott, ahogy visszanyomtam az
ujjaim belé. A számra meredt, a szememre, és figyelte minden
rezzenésemet. Imádtam, hogy olyan kíváncsi, hogy képtelen másfelé
nézni.
- Tegyél meg nekem valamit - mondtam. Ő bólintott. - Mikor közel
vagy, szólj! Úgyis tudni fogom, de szeretném hallani a szavaidat!
- Szólni fogok - lihegte. - Szólni fogok, szólni fogok... kérlek!
- Mit kérsz, Szilva?
Bizonytalanul felém intett.
- Kérlek, ne hagyd abba!
Mélyebbre csúsztattam az ujjaim, és gyorsabban csináltam,
miközben a hüvelykujjammal a csiklóján dolgoztam feszesebb, kisebb
körökben. Igen! Te szent isten, mindjárt elélvez!
Megint felállt a farkam, végigsimítva a meztelen csípőjét, ahová
percekkel azelőtt élveztem. Úgy éreztem, megint közel vagyok.
- Fogd meg a faszom, jó? Csak fogd! Olyan kibaszott nedves vagy,
és olyan hangokat adsz, hogy... te szent isten, én...
És újrakezdődött az egész. Elég szorosan fogott ahhoz, hogy a
markát dughassam, és már csak arra tudtam gondolni, hogy milyen lágy
és sima a fogása körülöttem, miközben ajkának és nyelvének szilvás
ízét éreztem a számon.
- Kezdett elolvadni, elszállni. Halkan, levegős hangon ismételgette
ugyanazt a dolgot - Úristen, úristen -, és én is épp ezt mondtam volna.
- Mondd!
- Mindjárt el... - és elcsuklott a hangja, közben fokozta a szorítást a
farkamon.
- Bassza meg, mondd ki!
- Will! Úristen! - Remegni kezdett a combja, és én a szabad
kezemmel átöleltem a derekát, hogy ne essen el. - Elmegyek!
És csípőjének vad rángása közepette elélvezett, remegve és
nedvesen. Orgazmusa végighullámzott az ujjaimon, és ahogy felkiáltott,
a körmeit belevájta a vállamba. Pontosan ez kellett nekem - de honnan a
picsából tudta? Egy mély nyögéssel jött második orgazmusom, és
elöntötte spermával a kezét.
A kurva életbe! A lábam is remegett, ahogy a falnak szögezve
ráhajoltam.
Hangosak voltunk. Túl hangosak? Hosszú volt a folyosó, és néhány
szoba elválasztott minket a dühöngő partitól, de fogalmam sem lehetett,
mi történt a külvilágban, míg elolvadtam Hanna karjaiban.
Nedves, édes leheletét éreztem a nyakamon, ahogy óvatosan
kihúztam az ujjaimat belőle. Végigsimítottam a nemi szervét, élvezve a
meleg, érzékeny bőrét.
- Jó volt? - mormogtam a fülébe.
- Igen - suttogta, és a váltam átkarolva, arcát a nyakam hajlatába
szorította. - Úristen, hogy milyen jó volt!
A kezemet ott hagytam, ahol volt, és pörgött az agyam miközben a
csiklójától indulva simogattam a puncijának lágy vonalát. Könnyen
lehet, hogy ez volt életemben eddig a legjobb első alkalom egy lánnyal.
- És ez még csak a kezünk volt.
- Vissza kéne mennünk a buliba - folytatta, belebeszélve a bőrömbe.
Vonakodva vettem el onnan a kezem, és megrándultam, ahogy
felkapcsolta a villanyt. Mikor felhúztam a nadrágomat, bámulva néztem
őt, ahogy ott állt meztelenül a fényes szobában.
A kurva életbe! Sima volt és feszes, buja mellekkel és lágy ívű
csípővel. A bőre még mindig piros volt az orgazmustól, és én élvezettel
láttam, hogy ez a pirosság egészen a nyakáig, arcáig terjedt, amikor az
orgazmusomból származó nedvességet néztem a hasán.
- Te most bámulsz engem - mondta, és lehajolt, hogy kivegyen egy
törlőkendőt az éjjeliszekrényen levő dobozból.
Letörölte magát, majd a szemetesbe dobta a kendőt. Bekapcsoltam
az övem, majd leültem az ágy szélére, és néztem, ahogy magára veszi a
ruháit. Hihetetlenül szexi volt, és még csak fogalma sem volt erről.
A szobában szexillat volt, és bár tudta, hogy figyelem, mégsem
sietett. Igazából tökéletesen elégedett volt azzal, hogy megbámultam
minden szögből minden hajlatát, ahogy fölvette a bugyiját,
belecsusszant a nadrágjába, felvette a melltartóját, majd lassan
begombolta a blúzát.
Rám nézett, megnyalta az ajkát, és a szívem megugrott a gondolatra,
hogy az ujjaimnak köszönhetően most meg ízlelheti magát. Úgy
éreztem, az idők végezetéig emlékezni fogok az ízére.
- És most? - kérdeztem, ahogy felálltam.
- Most - nyúlt a karom felé, végig húzva ujjait a csuklómat a
könyökömig tartó kettős spirálon - visszamegyünk, és iszunk még
valamit
Kiegyensúlyozott, magabiztos hangja hallatán egy kicsit
lehiggadtam. Már nem volt levegős és izgatott, bizonytalan és
reményteli. Visszatért a szokásos pezsgő énjéhez, ahhoz a Hannához,
amit mindenki ismert. Már nem volt az enyém.
- Nekem rendben.
Néhány hosszú pillanatig az arcomat, a szememet és az ajkamat
nézte.
- Kösz, hogy ilyen dilis vagy.
- Most viccelsz? - Odahajoltam hozzá, és megpusziltam az arcát. -
Miért lennék már dilis?
- Épp most nyúltunk egymás intim részeihez - suttogta.
- Ezt én is észrevettem - mondtam nevetve, miközben
megigazítottam az ingem nyakát.
-Azt hiszem, jól menne nekem ez a barátság némi extrával-dolog.
Olyan könnyűnek, felszabadultnak érzem magam! Most pedig szépen
visszamegyünk! - mondta, és szélesen rám mosolygott. Egy kis
kacsintással még hozzátette: - És csak mi ketten tudjuk, hogy épp most
élveztél a hasamra, én pedig az ujjaidra.
Elfordította a gombot, kinyitotta az ajtót, mire betört kintről a parti
zaja. Kizárt, hogy bárki is észrevette volna. Nyugodtan úgy tehetünk,
mintha meg sem történt volna.
***
***
***
És még egy:
Épp most láttalak a 81-ik és az Amsterdam sarkán. Én egy taxiban
ültem Maxszel, és néztem, ahogy átmész előttünk az utcán. Volt rajtad
bugyi a szoknya alatt? Beiktatom ezt is a fontos emlékeim közé, így
hát akár volt, akár nem, mondd azt, hogy nem volt!
Otthon vagy?
Most már biztos, hogy magamba kell néznem. Azt, hogy Will otthon
van, és üzenetet küld nekem, nem kéne, hogy ilyen boldoggá tegyen.
Futunk holnap? - kérdeztem.
Persze.
***
***
***
***
Hanna egy hosszú, vastag kabátban jelent meg a ház előtt, amit a kék
ruhájára húzott. Meztelen lába kilátszott a Kermit békás papucsából.
Felém lépkedett, és én se mozdulni, se lélegezni nem tudtam, mire
okáért a tűzcsaphoz, ahol ültem.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte, ahogy megállt előttem.
- Nem tudom - mormogtam. Felé nyúltam, közelebb húztam
magamhoz, és átkaroltam a csípőjét.
Összerezzent, ahogy megszorítottam. Mi a franc történik velem? De
nem lépett el, hanem közelebb jött.
- Will!
- Igen? - kérdeztem, és felnéztem az arcára. Kibaszott szép volt.
Egész kevés smink volt rajta, a haja laza, lágy csigákban állt. A
pillantása épp olyan súlyos volt, mint amikor átöleltem őt a nappalim
padlóján, vagy amikor végighúztam az ujjamat a lágyan dagadó
csiklóján. Mikor a figyelmem a szájára összpontosult, kinyúlt a nyelve,
és meg nedvesítette az ajkát.
- Tényleg muszáj volt tudnom, hogy merre vagy.
Megvontam a vállam, és előre dőlve a homlokom nekihajtottam a
kulcscsontjának.
- Nem voltam biztos benne, hogy tényleg ő kell neked, és zavart,
hogy mégis vele jöttél haza.
Becsúsztatta az ujját a kabátom nyaka alá, és simogatni kezdett.
- Azt hiszem, Dylan úgy gondolta, hogy szexelni fogunk ma este.
Anélkül, hogy akartam volna, mélyebbre vájtam az ujjam a csípője
fölött.
- Biztos vagyok benne - morogtam.
- De... nem tudom, most mit kezdjek ezzel, mert ennek könnyen
kéne mennie, ugye? Hogy jól érezzem magam az emberek között,
akiket kedvelek. Úgy értem, akiket vonzónak tartok. Jól szórakoztam
vele! Jó ember és figyelmes. Szórakoztató és jóképű. - Csendben
maradtam, és próbáltam nem vinnyogni. - De amikor megcsókolt... nem
éreztem, hogy elvesznék benne úgy, ahogy benned. - Hátrább
húzódtam, és az arcába néztem. A vállát vonogatta, és szinte
bocsánatkérően nézett rám. - Jó volt ma hozzám - suttogta.
- Jó.
- És még csak dühös sem volt, amikor megkértem, hogy menjen el.
- Jól van, Hanna. Ha megbántott, én esküszöm, hogy...
- Will!
Elhallgattam, mert megnyugtatott, ahogy közbeszólt.
Vártam, hogy mit fog mondani. Bármit megtettem volna érte, még
akár hason is csúsztam volna, ha kéri. Ha megkér, hogy menjek el,
elmegyek. Ha megkér, hogy segítsek kicipzárazni a kabátját,
megteszem.
- Feljössz velem?
A szívem a torkomba ugrott. Egy pillanatig még néztem őt, de nem
vonta vissza, nem szakította meg a szemkontaktust, és nem nevette el
magát. Csak figyelt engem, és a válaszomra várt. Felálltam, mire ő
hátralépett, hogy helyet adjon nekem.
De nem túl sokat, mert hozzáértem, ahogy felálltam. Kezét
végighúzta az oldalamon, majd megpihentette a csípőmön.
- Ha felmegyek veled... - kezdtem.
De ő már bólintott is.
- Tudom.
- Nem biztos, hogy képes leszek lassan... A szeme elsötétült, és
hozzám simult.
- Tudom.
***
***
***
***
***
***
***
Míg Will lakása felé mentem, az egész utat azzal töltöttem, hogy
felidéztem annak a karácsonynak az összes emlékét, és megpróbáltam
összevetni azzal, amit Liv mondott nekem.
Tizenkét éves voltam, és Will egészen megigézett. Vagy inkább az a
gondolat, hogy ő és a nővérem együtt jártak. De most, hogy hallottam
Liv verzióját erről, és az utána következő hétről is, azt próbáltam
kitalálni, hogy mennyi volt ebből igaz, és mennyit gyártott hozzá az én
mindent túldramatizáló agyam. És valamiben igaza volt: ezek az
emlékek nagyon is kézenfekvővé tették, hogy bedugjam Willt a
férfikurva-dobozba, hogy ne is jöhessen ki onnan többé.
Tényleg többet akart? Egyáltalán: képes lenne többre? És én?
Felnyögtem. Sok mindenért kell bocsánatot kérnem.
Nem válaszolt, amikor kopogtam; nem válaszolt az üzeneteimre
sem, amiket küldtem, így egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem
disznó vicceket írogatni neki.
Mi a különbség a pénisz és a fizetési csekk között? - írtam.
Semmi.
Mit mond az egyik cici a másiknak?
Megint nem jött válasz.
Azt, hogy te vagy a legjobb kebelbarátnőm!
***
Rég volt már, hogy összebújtam egy nővel a kanapémon, olyan rég,
hogy már el is felejtettem, milyen jó dolog is ez. De most itt volt
Hanna, és némi zavarodottságot észleltem magamon, amiért egyszerre
élvezhettem a sörömet, a kosármeccset, egy kis tudományos okfejtést és
egy szép hölgy domborulatait. Egy hosszú húzással kiittam a sörömet,
majd Hannára néztem, aki már szinte félálomban volt.
Látva a ma reggeli reakcióját, csalódott voltam, hogy vissza kellett
vonulnom. De gyorsan tanulok, és bármit megtennék érte. Ha azt
szeretné, hogy a kapcsolatunk maradjon alkalmi jellegű, akkor ilyen
marad. Ha azt akarja, hogy pusztán barátok legyünk, némi extrával,
még azt is megpróbálom. Türelmes leszek, adok neki időt. Csak vele
akarok lenni. És bármilyen fellengzősen hangzik, úgy voltam vele, hogy
jöjjön, aminek jönnie kell.
Most az is megfelelt, hogy egy darabig Kitty legyek.
- Jól vagy? - brummogtam, és megpusziltam a feje tetejét. Bólintott,
hümmögött valamit, és szorosabban markolta az ölében levő
sörösüveget. Még alig ivott belőle, és mostanára már bizonyára meg is
melegedett, de tetszett, hogy nála is van egy.
- Nem szereted a sört? - kérdeztem.
- Ennek fenyőtoboz íze van.
Felnevettem, és kihúztam a karom mögüle, hogy letegyem az üres
üveget a földre.
- A komló.
- És abból készül a marihuána meg a ruhák?
Még jobban nevettem, ahogy előregörnyedtem.
- Az a kender! Te szent isten, most viccelsz? - Ahogy ránéztem,
láttam, hogy mosolyog. Nyilvánvaló volt, hogy szórakozik velem.
Fensőbbségesen megütögette a fejemet, én meg leráztam a kezét. - De
legalább egy pillanatra elfelejtettem, hogy valószínűleg az összes létező
növényt ismered fejből.
Kéjesen kinyújtózott, és a karja alig észrevehetően megremegett a
feje fölött. Én persze kihasználtam a lehetőséget, hogy lecsekkkoljam a
mellét. Történetesen egy abszolút menő Doctor Who trikó volt rajta,
amit korábban nem is vettem észre.
- Felméred a portékámat? - kérdezte, miközben lassan leengedte a
karját.
- Igen - bólintottam.
- Te mindig ilyen cicimániás voltál? - kérdezte.
Mivel túlságosan is tálcán kínálta, inkább figyelmen kívül hagytam a
más nőkre vonatkozó kérdést, és úgy döntöttem, hogy most nem
foglalkozom ezzel a tabutémával... egyelőre.
Ott ült mellettem, és ahogy elcsendesedett, láttam, hogy a régi
kimondatlan kérdést teszi fel újra magának: túl vagyunk már ezen a
témán?
A csengő mentett meg minket, vagyis a telefonom zümmögése a
kávézóasztalon. Maxtől jött üzenet.
Maddie-hez tartunk néhány korsóra. Jössz?
Megmutattam a telefont Hannának; részben azért, hogy lássa, most
nem egy nő üzent nekem, részben pedig azért, hogy van-e kedve
eljönni.
- Ki az a Maddie?
- Maddie Max barátja, akinek van egy bárja Harlemben. Általában
elég üres, de ragyogó a söre. Max még a szörnyű brit kocsmakaják
miatt is szereti a helyet.
- És ki megy még?
- Max. És valószínűleg Sara - vontam meg a vállam. Majd
elgondolkodtam. Kedd volt, így Sara és Chloe valószínűleg arra voltak
kíváncsiak, hogy Kittyvel vagyok-e. Ez az egész egy kitalált alkalmi
dolog volt, hogy kiugrasszák a nyulat a bokorból. - És fogadni mernék,
hogy Chloe és Bennett is jönnek.
Hanna kissé megdöntötte a fejét, ahogy rám nézett.
- Gyakran jártok bárokba hétköznap? Ilyen komoly üzletembereknél
ez elég furcsa, nem?
Sóhajtottam, majd felálltam, és magammal húztam őt is.
- Hogy őszinte legyek, azt hiszem, le akarják nyomozni a szexuális
életemet.
Ha tudta, hogy a szombat Kristy napja volt, akkor azt is tudta, hogy
keddenként Kittyvel találkoztam. Úgy gondoltam, jobb, ha most
tisztázzuk, hogy a barátaim olykor hajlamosak ilyen durván
beavatkozni az életembe.
Nem változott az arckifejezése, és nem tudtam eldönteni, hogy
ingerült volt-e, féltékeny, ideges, vagy csak egyszerűen figyelt. Nagyon
szerettem volna tudni, mi jár a fejében, de nem kezdhettem vele újra ezt
a beszélgetést, mert megőrjíteném. Végül is, férfi voltam. És egy férfi
minden további nélkül képes szexelni egy nővel, még a legzavarosabb
érzelmi körülmények között is. Különösen, ha ez a nő Hanna.
Lehajoltam, hogy fölvegyem az üvegeket.
- Nem néz ki hülyén, ha én is elmegyek? Egyáltalán; tudnak rólunk?
- Igen, tudnak. És nem néz ki hülyén.
Nem győztem meg őt, ezért rátettem a vállára a kezem.
- Egy új szabály: a dolgok csak akkor néznek ki hülyén, ha hagyjuk,
hogy hülyén nézzenek ki.
***
A bár durván tizenöt sarokra volt a háztól, amelyben laktam, ezért úgy
döntöttünk, hogy gyalog megyünk. New Yorkban a március vége vagy
szürke és hideg, vagy kék és hideg, de a hó szerencsére már eltűnt, és
érezni lehetett a tavaszt.
Egy sarokra a lakásomtól Hanna megfogta a kezem. Összefontuk az
ujjainkat, és egymáséhoz szorítottuk a tenyerünket. Én mindig is azt
gondoltam, hogy a szerelem egyfajta mentális állapot, ezért váratlanul
értek az iránta való érzéseim fizikai megnyilvánulásai: az, ahogy a
gyomrom összeszorult, ahogy a bőröm vágyott az érintésére, ahogy a
mellkasomban éreztem a nyomást, ahogy a szívem lüktetve pumpálta a
vért az ereimben.
Megszorította a kezem, és megkérdezte:
- Te szereted csinálni a hatvankilencet? Úgy értem, tényleg.
Csak pislogtam rá, nevettem, és - bassza meg - még jobban
beleszerettem.
- Igen. Imádom.
- Csak, mert... és tudom, hogy utálni fogod, amit mondok, de...
- Most el akarod venni a kedvem tőle, ugye?
Rám nézett, és közben megbotlott a járda egy repedésében.
- Mondd, ez egyáltalán lehetséges?
Jó a kérdés.
- Valószínűleg nem.
Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, majd inkább becsukta.
Végül kibökte.
- Olyankor valaki fenekében van az arcod.
- Nem, nem így van. Az arcod valaki faszán vagy pináján van.
De ő már ingatta a fejét.
- Nem. Mondjuk, én vagyok rajtad, és...
- Tetszik ez az elképzelés.
Alig vártam már, hogy kezébe vegye az irányítást, és meglovagoljon.
Tulajdonképpen annyira akartam ezt, hogy amint elképzeltem, a szabad
kezemmel meg kellett igazítanom magam a nadrágomban.
Ő figyelmen kívül hagyta az utalásomat, és folytatta.
- Szóval, ez azt jelenti, hogy te alattam vagy. A lábaim széttárva az
arcod fölött, vagyis, a fenekem... neked pont szemmagasságban van.
- Felőlem rendben!
- Az én fenekem. A te szemed előtt!
Elengedtem a kezét, és odanyúltam, hogy a füle mögé igazítsak egy
tincset.
- Ez nem fog meglepni téged, de zéró ellenérzésem van a fenekek
iránt. Azt hiszem, ki kéne próbálnunk.
- Nem idétlen?
Közel húztam magamhoz, és szembenéztem vele.
- Csináltunk már olyasmit, ami idétlen lett volna?
Elpirult, és az utcakő felé nézve mondta:
- Nem.
- És hiszel nekem, ha azt mondom, hogy minden olyan lesz, hogy jó
legyen neked?
Visszaemelte a tekintetét rám, és lágyan, bizalommal nézett rám.
- Igen.
Újra kézbe vettem a kezét, és folytattuk a sétát.
- Akkor, ezzel megvolnánk. Hatvankilencezünk a közeljövőben.
Csendben mentünk néhány sarkot, hallgattuk a madarak, a szél és a
forgalom hangjait, ami a lámpák ritmusára változott.
- Gondolod, hogy lesz egyszer olyan dolog, amit én tanítok meg
neked? - kérdezte Hanna éppen azelőtt, hogy a bárhoz értünk.
Rámosolyogtam, és azt dörmögtem:
- Kétség sem fér hozzá.
Aztán kinyitottam a Maddie's ajtaját, és intettem, hogy menjen előre.
A barátaim a kis táncparkett melletti asztalnál ültek, és azonnal
megláttak, ahogy beléptünk. Chloe, aki arccal az ajtó felé ült, vett észre
először. A szája meglepett Ó-ra nyílt, amit rögtön el is tüntetett. Bennett
és Sara felénk fordultak a székeiken, ügyesen leplezve a
meglepetésüket. De az a szemét Max egy óriási, fültől fülig tartó,
szarrágó vigyort küldött felénk.
- Lám, lám - mondta, és fölállt, hogy megkerülje az asztalt, és
üdvözlésül megölelje Hannát. - Na, nézd csak, ki van itt! Hanna
mosolygott, és mindenkit üdvözölt vagy egy kis öleléssel vagy intéssel,
majd egy széket húzott az asztal végéhez. Én arrébb küldtem Maxet,
hogy leülhessek mellé, és nem kerülte el a figyelmemet a szarkasztikus
nevetése, amikor azt mondta maga elé:
- Részemről a szerencse.
Maddie maga jött az asztalunkhoz, és néhány további sörkorcsolyát
tett le rá, majd megkérdezte, hogy mit innánk. Felsorolta a csapolt
söröket, és mivel tudtam, hogy Hanna egyiket sem szeretné,
odahajoltam hozzá.
- Van ám rendes italuk is, meg üdítők.
- Az üdítő kifejezetten tiltva van - vakkantotta Max. - Ha nem
szereted a sört, igyál whiskyt!
Hanna nevetett, és egy grimaszt vágott.
- Vodka 7-Uppal jó lenne? - kérdezte, utalva arra a bevett
gyakorlatunkra, hogy ő rendeli meg magának az italt, és végül én iszom
meg.
Megráztam a fejem, és grimaszoltam, majd annyira hozzá hajoltam,
hogy majdnem összeért a homlokunk.
- Azt hiszem, nem.
Hümmögött, és valami mást próbált kigondolni.
- Whisky-kóla?
- Azt már meginnám. - Felnéztem Maddie-re. - Egy whisky-kóla a
hölgynek, nekem meg egy Green Flash lesz.
- Húú... az mi? - kérdezte Hanna.
- Egy nagyon komlós sör - válaszoltam, és megcsókoltam a szája
sarkát. - Neked nem ízlene.
Ahogy elment Maddie, félrehúztam Hannát, és szétnéztem az asztal
körül. Érdeklődő pillantások záporoztak felénk.
- Milyen összeszokottak vagytok ti együtt! - mondta Max. Hanna
egy kis kézmozdulattal kifejtette:
- Ez a rendszer: én néhány kortyot iszom az italomból, aztán ő fejezi
be. És még mindig tanulom, hogy miket rendel.
Sara apró, csilingelő sikkantást hallatott, és Chloe úgy mosolygott
ránk, mintha két fotózni való, cuki lajhárbébi lennénk. Figyelmeztetően
néztem rájuk. Mikor Hanna megkérdezte, hogy merre van a mosdó,
majd elindult abba az irányba, feléjük hajoltam, hogy egyenként a
szemükbe nézzek.
- Srácok, ez itt nem a Will és Hanna show! Egy kicsit most furcsa,
ami köztünk van. De ti viselkedjetek normálisan!
-vJó - mondta Sara, de a szeme összeszűkült. - Akkor csak a
jegyzőkönyv kedvéért: nagyon aranyosak vagytok ketten, mióta
összejöttetek, és nagyon bátor dolog a részéről, hogy el mert jönni
közénk.
- Tudom - motyogtam, és belekortyoltam a sörömbe, ahogy Maddie
letette elém. A komló kemény harapása azonnal lágy, malátás ízbe
olvadt át. Lehunytam a szemem, és elégedetten nyammogtam, mire a
többiek beszélgetni kezdtek.
- Will! - szólalt meg Sara, most már halkabban, hogy csak én
hallhassam. Felém fordult, de előtte hátranézett, hogy csak én halljam,
amit mond. - Kérlek, csak akkor folytasd Hannával, ha már tudod, hogy
ezt akarod!
- Nagyra értékelem a segítségedet, Sara, de talán jobb lenne, ha nem
avatkoznál bele.
Az arca megkeményedett, és már láttam, hogy hibáztam. Hanna
most egy kicsit volt idősebb, mint Sara akkor, amikor egy szarjankó
kongresszusi képviselővel járt; én viszont pontosan annyi idős voltam,
mint akkor az a fickó: harmincegy. Ezért valószínűleg úgy érezte, hogy
kötelessége figyelnie minden nőre, hogy ne kerüljenek ugyanolyan
helyzetbe, mint amilyenben ő volt sokáig.
- Jaj, basszus, Sara - mondtam -, most már értem! De ez... más
helyzet. Ezt te is tudod, nem?
- Kezdetben mindig más - válaszolta. - Ez a rajongás időszaka, és
ilyenkor mindent megígér az ember.
Nem mintha nem habarodtam volna bele eddig más nőkbe. De igen.
De mindig az eszemre hallgattam, és mindig tudtam, hogyan hozhatom
ki fizikailag a lehető legtöbbet a dologból, míg az érzelmi oldalát
lassan, de biztosan eltávolítottam magamtól. Mi volt Hannában, amiért
kész voltam feladni ezt a modellt, és fejest ugrani a gyengédség
rémisztő mélységébe?
Mikor Hanna visszajött, rám mosolygott, és mielőtt leült volna, ivott
egy kortyot az italából. Azonmód köhögni kezdett, és könnyes szemmel
nézett rám, mintha lángolna a torka.
- Ja, igen - mondtam nevetve -, Maddie nem spórolja ki az alkoholt
az italokból. Figyelmeztetnem kellett volna téged.
- Igyál még! - tanácsolta Bennett. - Sokkal könnyebb, ha már
elzsibbadt a torkod.
- Minden férfi ezt mondja - jegyezte meg csípősen Chloe. Max
nevetése hallatszott az asztal túloldaláról, én meg csak a szemem
forgattam, remélve, hogy Hanna nem veszi észre a kötekedésüket. Úgy
látszott, tényleg nem, mert egy újabb korty után már sokkal
természetesebben viselkedett.
- Így már jó. Már jobban vagyok. Szent isten, biztos olyan ez nektek,
mintha először innék életemben. De biztosítalak, hogy szoktam néha
inni, csak...
- Csak nem túl tehetségesen - fejeztem be nevetve.
Az asztal alatt egyszer csak Hanna tenyerét éreztem a térdemen,
aztán felcsúszott a combomra. Ott megtalálta a kezem, és köré fonta az
ujjait.
- Emlékszem, amikor először ittam alkoholt - mesélte Sara a fejét
ingatva. - Tizennégy éves voltam, és az unokatestvérem esküvőjén
odamentem a bárpulthoz. Egy kólát rendeltem, és a mellettem álló nő is,
de ő valami erősebbet is kért bele. Véletlenül az övét vettem el, aztán
visszamentem az asztalunkhoz. Nem tudtam, mi a baj vele, miért olyan
furcsa az íze, de annyit mondhatok, hogy először fordult ott elő, hogy
egy fehér lány breakelni kezdjen a parketten.
Mindnyájan nevettünk, ahogy elképzeltük a visszafogott, kedves kis
Sarát, ahogy a robot- vagy a pörgős figurát csinálja részegen. Ahogy
alábbhagyott a nevetésünk, úgy tűnt, hogy mindannyian egyre
gondolunk, mert szinte egyszerre fordultunk Chloe felé.
- Hogy álltok az esküvő tervezésével? - kérdeztem.
- Tudod, Will - válaszolta csípős mosollyal -, azt hiszem, először
érdeklődsz az esküvő iránt.
- Négy napot töltöttem Vegasban ezekkel a szerencsétlenekkel -
bólintottam Bennett és Max felé. - Nem arról van szó, hogy nem tudom,
hogy lesz. Vagy azt akarjátok, hogy szalagokat kötözzek a
virágcsokrokra, vagy mit?
- Nem - válaszolt nevetve. - Ha már így rákérdeztél, a tervezés
rendben folyik..
- Többnyire - tette hozzá Bennett.
- Többnyire - egyezett bele Chloe. Sokatmondó pillantást váltottak,
majd Chloe újra nevetni kezdett, Bennett vállára hajolva.
- Ez most micsoda? - kérdezte Sara. - Már megint a catering?
- Nem - válaszolt Bennett. - Azt már rendeztük.
- Hála istennek - szólt közbe Chloe.
- Hihetetlen - folytatta Bennett -, hogy mekkora felhajtást csinálnak a
családjaink az esküvő körül. Mindenféle drámára derül fény. Istenre
esküszöm, ha ezt megússzuk négyszeres gyilkosság nélkül, valami
kitüntetést kell, hogy kapjunk.
Erre megszorítottam Hanna kezét.
Egy kis szünet után ő is megszorította az enyémet, és rám nézett.
Szemével a szememet kereste, és egy kis mosolyt villantott felém. Épp
róla és magamról gondolkodtam; a családjáról, és arról, hogy az utóbbi
tizenkét évben ők voltak az én keleti parti pótcsaládom. És persze arról,
hogy számomra mikor jön el az, hogy szerelmes leszek,
megházasodom, és családot alapítok.
Elengedtem a kezét, megdörgöltem a tenyeremet a combomon, és
érezni kezdtem a pulzusomat a nyakamon. Édes istenem, mi történt az
életemmel? Alig néhány hónap alatt szinte minden megváltozott.
Na, jó, nem minden. Ugyanazok a barátaim, az üzlet továbbra is jól
megy. Még mindig (majdnem) mindennap futok, és megnézem a
kosármeccseket a tévében, amikor csak tudom. De...
De szerelmes lettem. Vajon hogyan lehet ezt előre látni?
- Jól vagy? - kérdezte.
- Ja, igen, jól - súgtam vissza. - Csak... - Képtelen voltam mondani
bármit is. Megegyeztünk, hogy csak barátok vagyunk. Azt mondtam
neki, hogy ezt akarom én is. - Csak tiszta őrület, hogy látom a
barátaimat keresztülmenni ezen - mondtam magamat leplezve, Chloe és
Bennett felé intve. - Ezt nem is tudom felfogni.
Ekkor ellágyult tekintettel mindenki minket kezdett nézni, és szinte
lecsaptak minden pillantásra és érintésre, ami köztünk történt. Gyorsan
visszanézetem mindenkire, majd felálltam. A székem megcsikordult a
padlón, amitől még esetlenebb lettem. Nem bántam, ha a figyelem
középpontjában vagyok ezek között az emberek között, ha ezért vagy
azért ugratnak és fricskáznak. De ez más volt. Könnyedén nevettem a
menetrendszerű csajozásaimon és a színes nőügyeimen, de itt és most
kibaszottul érzékeny voltam, mert itt volt Hanna, és nem szoktam
hozzá, hogy mindentudó tekintetek kövessenek.
Izzadt tenyeremet megtöröltem a farmeremben.
- Akkor... nem is tudom - néztem körül a bárban tehetetlenül. Otthon
kellett volna maradnunk a kanapémon, és még egyszer dugni a
nappaliban. Ott kellett volna maradnunk, ahol voltunk, amíg a dolgok
lecsillapodnak közöttünk.
Hanna rám nézett, és meglepetten kérdezte:
- Akkor...?
- Táncoljunk!
Felrángattam a székéből, és kimentünk az üres táncparkettre, ahol
még rosszabb volt, mint ott, ahonnan menekültem. Az asztal
biztonságából lényegében egy színpadra léptünk ki. Ő közelebb lépett
hozzám, a dereka köré tette a karomat, a kezét a mellkasomra tette,
majd beletúrt a hajamba.
- Lélegezz, Will! - Becsuktam a szemem, és nagy levegőt vettem.
Még soha nem éreztem magam ennyire esetlennek. Vagyis, ha jól
belegondolok, még életemben nem éreztem magam esetlennek
egyáltalán. - Szét vagy esve - mondta, és a fülembe nevetett, mikor
közelebb húztam. - Még soha nem láttalak ilyen zavarodottnak. És
bevallom, elég aranyos vagy így. Ez egy kibaszott hülye nap.
Maddie valami lágy indie-zenét tett be, ráadásul ebben a számban
nem is volt ének. Édes, kissé melankolikus dallam volt, de a ritmusa
épp jó volt rá, hogy Hannával táncoljak: lassú volt és feszes. Úgy
lehetett rá csinálni, mintha táncolnál, bár valójában csak állsz, és
néhány percig átöleled öt, távol az asztaltól.
Ahogy lassan megfordultunk, láttam, hogy a barátaim még csak nem
is néznek minket. Visszatértek a saját dolgaikhoz.
Chloe élénken gesztikulált, a keze a feje fölött repkedett, és
majdnem biztos voltam benne, hogy valami esküvőszervezéssel
kapcsolatos fiaskóról mesél. Most, hogy véget ért a Will kihallgatása
című műsorszám, egyszerre lett volna jó itt maradni Hannával, és
visszatérni az asztalhoz, hogy én is megtudhassak mindent azokról a
stiklikről, amelyekbe Bennett és Chloe keveredtek. Nyilván nagyon
hősiesen viselkedtek.
- Szeretek veled lenni - mondta Hanna, megtörve a gondolataim
folyamát. Lehet, hogy a világítás tette, vagy az, hogy ilyen kedve volt,
mindenesetre a szeme most kékebb volt, mint szokott lenni. Ez eszembe
juttatta, hogy New Yorkban már teljes erővel itt a tavasz. Azt akartam,
hogy már vége legyen a télnek. Változást akartam mindenben, ami
körülöttem volt, hogy ne én legyek az egyetlen, aki más lesz, mint volt.
- Bocs az előbbiekért!
Elhallgatott, és a számat nézte. Én felnevettem, és azt súgtam neki:
- Ezt már mondtad. Már bocsánatot kértél szavakkal is. Aztán úgy,
hogy a farkamon volt a szád.
Ő nevetett, a nyakamhoz tette a fejét, és ettől úgy érezhettem, mintha
egyedül lennénk, és a nappalimban vagy a hálószobámban táncolnánk.
Bár ha ott lennénk, valószínűleg nem táncolnánk.
Összeszorítottam a fogam, és próbáltam nem gondolni arra, hogy
nemrég szorosan hozzám bújva életem legjobb szájmunkájában
részesített, és hogy valószínűleg rá tudnám beszélni, hogy ismét
visszajöjjön hozzám. Még akkor is boldog lennék, ha csak aludni
akarna összegömbölyödve. A mai nap drámái után nem szerettem
volna, ha hazamegy.
- Nem nagyon tudom, hogy mit csináljak - ismerte be. - Tudom,
hogy már beszéltünk erről, de még mindig olyan furcsa minden.
- Miért bonyolítod a dolgokat? - kérdeztem sóhajtva. A táncparkett
fényei árnyékokat vetettek az arcára, és olyan baromi szép volt, hogy
egészen elvesztettem a fejem. A kérdés maró füstként töltötte meg a
torkomat, míg aztán nem bírtam tovább. - Nem jó ez így?
Úgy mosolyogtam, hogy azt hihesse, szerintem tényleg így a jó.
Hogy egy pillanatra elhiggye, nincs is szükségem megerősítésre.
- Tulajdonképpen baromi jó - súgta. - Úgy érzem, nem is ismertelek
eddig, bár azt hittem, hogy igen. Ragyogó tudós vagy, gyönyörű,
sokatmondó tetoválásokkal. Triatlont futsz, és igazán jó, szoros
kapcsolatban vagy a nővéreiddel és az anyukáddal. - A körmével
finoman megkaparta a nyakamat. - Azt is tudom, hogy mindig is
szexuális lény voltál, igazán szexuális lény. Már akkor tudtam, amikor
először találkoztam veled tizenkilenc éves korodban, és most is látom,
tizenkét évvel később. Ezért is szeretek annyira veled lenni, mert a
testemmel kapcsolatban olyan dolgokra tanítasz meg, amik nagyon
jólesnek. Szerintem az, ami köztünk van, egyszerűen tökéletes.
Már azon voltam, hogy megcsókoljam, és megsimogassam az
oldalát, hogy érezzem a bordái és a gerince vonalát. Szerettem volna
lehúzni a padlóra, és magam alá gyűrni. De egy bárban voltunk. Tiszta
hülye vagy, Will! Máshová néztem, akaratlanul is a társaságunk felé.
Mind a négyen minket néztek. Bennett és Sara nemes egyszerűséggel
felénk fordították a székeiket, hogy ne kelljen kitekerni a nyakukat, de
amint észrevették, hogy rajtakaptam őket, máshová kezdtek figyelni.
Max a bárpultot nézte, Sara a plafont, Bennett az óráját ellenőrizte.
Csak Chloe bámult tovább, az arcán hatalmas mosollyal.
- Rossz ötlet volt eljönni ide - mondtam.
- Nem hinném - vonta meg a vállát. - Jó volt egy kicsit kimozdulni,
és beszélgetni.
- És szerinted ezt csináltuk? - kérdeztem egy kis mosollyal. -
Megbeszéltük, hogy mennyire nem kell ezt megbeszélni? Hanna nyelve
előtűnt az ajkai közül.
- Így van. Bár most már inkább visszamennék hozzád, és csinálnék
néhány dolgot, miközben beszélünk.
***
***
A levegő még hideg volt, de már érződött a tavasz. Levelek és virágok
voltak a fákon,madarak énekeltek a fákon, és a kéklő ég jó időről
mesélt. A Central Park mindig megrendített tavasz idején. Elképesztő,
hogy egy ennyire iparosodott, ekkora méretű város egy ilyen színes
ékkövet rejtsen magában, ahol még vadon is élnek állatok.
Végig akartam gondolni az aznapi teendőimet meg a közelgő húsvéti
ünnepeket, de fájt mindenem, fáradt voltam, és ott futott mellettem
Will, ami még jobban elvonta ezekről a figyelmemet.
A lábdobbanásai a földön, a lélegzetvételének ritmusa... mindenről
csak a szex jutott eszembe. Éreztem a kemény izomkötegeit a tenyerem
alatt, láttam magam előtt, ahogy csendesen arra biztat, hogy harapjam
meg, mintha értem tenné ezt, mert tudja, hogy muszáj leszakítanom
belőle valamit magamnak, és talán megtalálom ezt, ha a bőre alá
megyek. Hallottam a fülemben a lélegzését, ahogy az éjszaka közepén
ritmikusan dolgozik rajtam, és órákig visszatartja magát, vagy
legalábbis én ennyinek éreztem... aztán, ahogy elélvezek, majd megint,
majd megint.
Megemelte a trikóját, megtörölte a szélével a homlokát, majd
folytatta a futást. Éles forróság villant belém, ahogy visszaemlékeztem,
milyen volt érezni az izzadt hasát magamon, és ahogy rám élvezett azon
a partin.
Levette a trikóját, és egyszerűen nem tudtam elszakítani a tekintetem
a hasától.
- Hanna!
- Hmm? - Mégis csak sikerült az előttünk levő ösvényre néznem.
- Mi van veled? Olyan zavartnak tűnsz.
Nyeltem, nagy levegőt vettem, és egy pillanatra lehunytam a
szemem.
- Semmi.
A lába megállt, mire megakadt bennem az a ritmus is, ahogy a
csípője lökött engem szex közben, végestelen-végig. De a lábam közül
az érzékenység nem tűnt el, amikor odahajolt hozzám, hogy a
szemembe nézzen.
- Ne csináld ezt!
Teleszívtam a tüdőmet, aztán kifújtam, és közben szöktek ki a
számon a szavaim.
- Rendben. Rajtad gondolkodtam.
Kék szeme az arcomat vizslatta, majd az egész testemet számba
vette: a mellbimbóim átlátszottak a túlméretes trikón, amit tőle kaptam
kölcsön, a gyomrom görcsben, a lábaim majd’ összerogytak, és a
köztük levő izmok olyan feszesre tekeredtek, hogy még jobban össze
kellett szorítanom őket, hogy elmúljon a kínzó vágyakozás.
Apró kis mosoly futott át az arcán.
- Rám gondoltál? Hogyan?
Most lecsuktam a szemem, de csukva is tartottam. Azt mondta, az
őszinteségben rejlik az erőm, pedig valójában inkább abban, hogy neki
mindent őszintén elmondhattam.
- Még senkivel sem voltam ilyen nyugtalan és zavart, mit veled.
Mert mindig hajtott valami. De most csak egy telhetetlen, begerjedt,
sóvárgó, vágyakozó diák voltam. Csendben maradt számomra túl
hosszú ideig. Mikor újra ránéztem, láttam, hogy engem figyel, és
magában mérlegel valamit. Muszáj volt valami viccel, játékkal vagy
szexi beszólással elütni a dolgot, hogy visszakerüljünk Hanna és Will
kiindulópontjához.
- Mesélj még erről - mondta halkan végül.
- Eddig sohasem volt problémám azzal, hogy valamilyen feladatra
koncentráljak - mondtam végül, a szemébe nézve. - De most... mindig
rólad gondolkodom. - Itt hirtelen megálltam. - Mindig a szexről
gondolkodom.
Eddig nem is tudtam, hogy a szívem ilyen vaskos szerv, és ilyen
hevesen tud verni, szorítani. Imádtam a tudatot, hogy a szívem
valójában izom, és a testem, legalábbis részben, durva és állati. De az
érzések! Azokat egyáltalán nem.
- És? - faggatott tovább.
Rendben.
- És ez ijesztő.
Az ajka meglepett vigyorra mozdult.
- Miért?
- Mert a barátom vagy... a legjobb barátom lettél.
- És az olyan rossz? - lágyult el az arckifejezése.
- Nem sok barátom van, és nem akarom elszúrni veled a dolgot. Ez
fontos.
Erre elmosolyodott, és izzadt arcomról félrehajtott egy belógó
hajtincset.
- Az.
- Félek tőle, hogy ez az egész barát, akivel dugok dolog, ahogy Max
mondaná, befuccsol. - Felnevetett, de nem válaszolt. - Te nem félsz?
- Nem ugyanattól, amitől te; legalábbis nem hiszem.
Most meg mire gondolt? Csodáltam azért, hogy mindig elégedett
tudott lenni, de most inkább meg akartam fojtani.
- De nem őrjítő az, hogy hiába vagy a legjobb barátom mindig csak
arra gondolok, hogy meztelen vagy? Hogy én meztelen vagyok. Hogy
mindketten meztelenek vagyunk. És hogy hogyan érzem magam veled
meztelenül? Úgy, ahogy remélem, hogy te is érzel, amikor meztelenek
vagyunk? Nagyon sokat gondolok erre.
Egy lépéssel közelebb jött, az egyik kezét a csípőmre tette, a
másikkal megérintette az államat.
- Ez egyáltalán nem őrjítő. És tudod mit, Hanna?
Ahogy a hüvelykujját végig húzta a nyaki ütőeremen, tudtam, hogy
arról akar beszélni, hogy tudja, milyen félelmetes ez nekem. Nyeltem
egyet, és azt suttogtam:
- Mit?
- Tudod, milyen fontos nekem, hogy szembenézzünk a dolgokkal. -
Bólintottam. - De... most akarsz beszélni erről? Beszélhetünk róla, ha
gondolod - mondta, és itt bátorítóan megszorította a csípőmet -, de nem
muszáj.
A pánik egy apró kis dárdája döfött belém. Egyszer már volt egy
ilyen beszélgetésünk, és elég rosszul sült el. Én pánikba estem, ő pedig
visszavonult. Más lenne ez most? És mit válaszolnék arra, ha azt
mondaná, hogy engem akar, de nem csak engem? Végül is, tudtam,
hogy mit mondanék. Azt, hogy ez nekem nem működik már. Hogy
végül... én inkább kiszállok ebből.
- Akkor még ne - ráztam meg a fejem mosolyogva.
Félredöntötte a fejét, és a szájával a fülkagylómhoz érve mondta:
- Rendben. De ebben az esetben annyit el kell mondanom, hogy
senki iránt nem érzek úgy, mint irántad. - Minden szavát gondosan
megválogatta és megformálta, mielőtt útjukra bocsátotta volna őket. -
És én is gondolok a szexre veled. Nagyon is sokat.
Mondjuk, nem lepett meg igazán, hogy ő is gondolt a velem való
szexre. Ez elég világos volt abból, ahogy korábban is beszélt róla. De
azt gyanítottam, hogy egyfajta tisztázott, szinte szerződéses viszonyban
akar velem lenni, ahogy a többi nőjével is, akikkel lefektettek egy
kidolgozott, szinte steril, kölcsönös megegyezést. Egyszerűen nem
tudtam, hogy Will végül is elkötelezett dugást... vagy nem annyira
elkötelezett dugást akar tőlem. Végül is, ha mással még nem érezte
magát úgy, mint velem, akkor az azt jelenti, hogy voltak rajtam kívül,
akik azért próbálkoztak, nem?
- Tudom, hogy a hétvégére... valószínűleg terveid vannak - kezdtem,
mire idegesen és értetlenül ráncolta össze a szemöldökét. De muszáj
volt folytatnom. - De ha vannak is, de nem akarod, hogy legyenek, vagy
ha nincsenek, de szeretnéd, hogy legyenek, akkor eljöhetnél velem haza
húsvétra.
Csak annyira távolodott el tőlem, hogy láthassa az arcomat.
- Tessék?
- Szeretném, ha eljönnél velem. Anya fantasztikus villásreggeliket
csinál húsvétra. Odamehetnénk szombaton, és visszajöhetnénk vasárnap
délután. Vannak terveid?
- Huh. Nincsenek - mondta a fejét ingatva. - Nincsenek terveim. Ezt
most komolyan mondod?
- Furcsa lenne neked? - kérdeztem.
- Nem lenne furcsa. Nagyon jó lenne látni Jensent és a családodat. -
Hamiskás fény villant a szemében. - Gondolom, nem meséljük el nekik
a legújabb szexkalandjainkat; de azért láthatom a cicidet, amíg ott
vagyunk?
- Privátban? - kérdeztem vissza. - Talán.
Megtámasztotta az állát, mintha a lehetőségeket mérlegelné.
- Hmmm... Ez bizonyára szörnyen hangzik, de... a hálószobádban?
- Úgy érted, a gyerekszobámban? Te perverz! - ingattam a fejem. -
De lehet róla szó.
- Akkor benne vagyok.
- Ennyi az egész? A cickóm? Hát ilyen könnyű eset vagy?
Hozzám hajolt, a számhoz nyomta a száját, és azt mondta:
- Ha ezt meg kell kérdezned, akkor még nem ismersz elég jól.
***
Will szombat reggel jelent meg nálam. Őskori zöld Subaru Outback
autóját a tűzcsapnál parkolta le. Összeráncolt homlokkal néztem a
kocsijára, majd őrá, ahogy a slusszkulcsát büszkén pörgette az ujja
körül.
- Nagyon szép - mondtam, és visszaléptem az ajtóba, hogy
fölvegyem a csomagjaimat.
Ő elvette tőlem, és megcsókolta az arcom.
- Ugye, gyönyörű? - mosolygott szélesen. - Egy tárolóban tartom.
Hiányzik nekem ez az autó!
- Mikor vezetted utoljára? - kérdeztem.
- Jó ideje - vonta meg a vállát.
Lementem utána a lépcsőn, és próbáltam nem gondolni rá, hogy
hová is megyünk. Akkor jó ötletnek tűnt meghívni őt, de most, alig egy
héttel később, már arra gondoltam, vajon mit szólnak majd hozzá a
többiek, és hogy le tudom-e törölni a hülye mosolyt az arcomról, és
távol tudom-e tartani a kezem a nadrágjától. Ahogy elszakítottam a
tekintetem a fenekétől, rájöttem, hogy nem sok esélyem van rá.
Hihetetlenül jól nézett ki a kedvenc farmerében, egy tökéletesre
kopott Star Wars pólóban és zöld tornacipőben. Pont olyan lazának tűnt,
mint amilyen ideges voltam én.
Nem nagyon beszéltünk róla, mi lesz majd, ha megérkezünk. A
családom tudott róla, hogy együtt járunk szórakozni - hisz végül is, az ő
ötletük volt -, de az, ami most köztünk történik, egész biztosan nem volt
a tervük része. Livről tudtam, hogy nem kotyogja ki a titkunkat, mert ha
Jensen megtudná, hogy mit tett Will az ő kishúgával, abból
valószínűleg komoly ökölharc kerekednék, vagy legalábbis komoly
szóváltás. Könnyű volt ellenőrzés alatt tartani a valóság eme részét,
amíg itt voltunk, a városban. De az, hogy most hazafelé mentünk, azt
jelentette, hogy azzal a realitással is szembe kell néznünk, hogy Will
Jensen legjobb barátja. Nem lóghatok rajta úgy, mint itt, mintha...
mintha hozzám tartozna.
Will betette a csomagjaimat a csomagtartóba, és kinyitotta nekem az
ajtót, ügyelve rá, hogy nekinyomjon a kocsi oldalának, és egy lassú,
hosszú csók erejéig hozzám hajoljon.
- Megvagy?
- Igen - mondtam, magamhoz térve az előbbi felismerésből.
Szerettem azt érezni, hogy Will hozzám tartozik.
Ő lenézett rám, és addig mosolygott, míg mindketten rá nem jöttünk,
hogy van még jó néhány óránk együtt a kocsiban arra, hogy minden
gátat magunk mögött hagyva átadjuk magunkat ennek az otthonos
meghittségnek.
Még egyszer megcsókolt, egy kicsit belezümmögött a számba, és
végighúzta a nyelvét a nyelvemen, aztán hátrább lépett, hogy
beszállhassak az autóba. Ő átment a másik oldalra, és ahogy beugrott a
vezetőülésre, mindjárt meg is szólalt.
- Mit gondolsz, töltsünk majd néhány percet a hátsó ülésen? Le
tudom hajtani a támlákat, hogy kényelmes legyen neked; tudom, hogy
szereted szélesre tárni a lábadat.
Én vigyorogva forgattam a szemem, és a vállam vonogattam. Will
elindította az autót. A motor felhördült, Will sebességbe tette, és rám
kacsintott, mielőtt gázt adott. Kilőttünk, majd alig egy méterre a
járdától egy rántással már meg is álltunk. Ő a fejét csóválta, újra
beindította a motort, és másodjára finoman soroltunk be a forgalomba.
Felkaptam a telefonját a pohártartóból, és zenét kerestem rajta. Ő
rosszallóan pillantott rám, de nem szólt semmit, csak az utat figyelte.
- Britney Spears? - kérdeztem nevetve, mire egy automatikus
mozdulattal felém nyúlt, hogy kivegye a telefont a kezemből.
- A nővérem - motyogta.
- Na, peeersze!...
Mikor egy lámpához értünk, ismét lefulladt az autó. Will köhentett
egyet, de újra beindította, és jót káromkodott, amikor néhány méter
múlva ismét leálltunk.
- Tudod kezelni ezt az izét? - kérdeztem gunyorosan. - Vagy már
olyan régen vagy New York-i, hogy el is felejtetted, hogyan kell
vezetni?
Erre rám bámult.
- Sokkal jobban menne, ha szexeltünk volna először! Tisztább lenne
a fejem!
Kinéztem a szélvédőn, aztán vissza, rá. Elmosolyodtam, és a karja
alatt lebuktam rá, majd a cipzárját kezdtem nyitni.
- Minek ide a hátsó ülés?
TIZENHATODIK FEJEZET
***
***
***
Még nem volt ilyenben részem. Ennyire lassan! Annyira, hogy nem is
tudtam, el lehet-e így élvezni, de nem is érdekelt. Az ajkunk
milliméterekre volt egymástól; egy levegőt szívtunk, egy volt a
hangunk, és ugyanazt suttogtuk: Érzed? Érzed te is ezt?
Én éreztem. Éreztem minden egyes dadogó szívdobbanását; ahogy a
válla remegett fölöttem; éreztem az ajkán a meg nem formált szavakat,
amikor mondani akart valamit... talán ugyanazt, amit én kerülgettem
már, mióta beosontam a sötét szobájába. Vagy még inkább azelőtt.
Úgy láttam, nem érti, hogy mit kérdezek.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz dolog egyenesbe hozni a
dolgokat. Szeretkeztünk, a szó valódi értelmében. A bőre a bőrömön, és
nincs köztünk semmi sem. És Hannának szólított az ebédlőasztalnál...
Azt hiszem, eddig még senki sem mondta ki ezt a nevet a házban. És
bár Jensen - Will legjobb barátja - is ott volt, Will inkább velem maradt,
hogy elmosogassunk. Sokatmondóan nézett rám, mikor elindultam a
szobámba, és SMS-ben jóéjszakát kívánt.
Ha bármilyen kérdésed van, a szobám nyitva áll.
A többiek között úgy éreztem, hogy ő az enyém; de most, hogy
egyedül voltam, és az ajtaja csukva volt, hirtelen semmit sem tudtam
biztosan.
Vannak még mások is?...
Azt hittem, ezt akarod.
Szerintem az kéne, hogy szabály legyen, hogy nincsenek más
szeretők.
Akkor megszegjük azt a szabályt?...
...Csend.
De mit vártam? Becsuktam a szemem, és szorosabban öleltem őt,
miközben majdnem egészen kihúzta belőlem, majd lassan
visszanyomta, centiméterről centiméterre, és halkan duruzsolt a
fülembe.
- Annyira jó ez, Szilva!
Csípőjével rám fordult, az egyik kezével megsimogatta a bordáimat,
majd megmarkolta a mellemet, és egyszerűen csak tartotta, miközben a
hüvelykujjával a kemény végét simogatta. Imádtam az élvezete mély,
olvadó hangjait, ami segített elszakadni az igazságtól, hogy nem
mondta ki nekem azokat a szavakat, amiket annyira szerettem volna.
Nem mondta ki, hogy nincs más nő többé az életében. Nem mondta ki,
hogy azzal, amit most védekezés nélkül csinálunk, nem szegünk meg és
nem is fogunk megszegni semmiféle szabályt.
Ő volt az, aki felvetette korábban ezt a témát, és én voltam az, aki
nem akart beszélni róla. Vajon tényleg úgy van vele, hogy nem érdekli
egy olyan kapcsolat, ami több mint szex és barátság? Vagy csak nem
akar ő lenni az, aki újra felveti a kérdést? És miért vagyok én ilyen
passzív? Úgy tűnt, mintha a félelem, hogy elronthatok mindent, elvette
volna a szavaimat.
A teste hátrafeszült, és halkan morgott, ahogy ki-be csúszott
bennem, fájdalmasan lassan. Becsuktam a szemem, a nyakának
nyomtam a fogaimat, és megharaptam egy kicsit, megadva neki minden
gyönyört, amit el tudtam képzelni.
Azt szerettem volna, hogy annyira kelljek neki, hogy már ne
számítson az, hogy gyakorlatlan vagy bizonytalan vagyok.
Meg akartam találni a módját, hogy kitöröljem belőle az összes nő
emlékét, akik előttem voltak. Érezni - tudni - akartam, hogy hozzám
tartozik.
Egy rövid, fájdalmas pillanatra belém villant, hogy hány más nő
érezhette vele ugyanezt.
Azt akarom érezni, hogy az enyém vagy! Megnyomtam a mellét,
hogy forduljon le rólam, és én mehessek őrá. Willel még sohasem
voltam felül. Ahogy lenéztem rá, bizonytalan lettem, és a csípőmhöz
vezettem a kezét.
- Még nem csináltam így.
Az egyik kezével megfogta a farka tövet, és maga fölé igazított,
majd felnyögött, ahogy lassan ráereszkedtem.
- Csak csináld, ami jó neked - mondta, és figyelt. - Most neked kell
vezetni.
Becsuktam a szemem, és különféle dolgokat próbálgattam; közben
igyekeztem nem hülyén érezni magam a gyakorlatlanságom miatt.
Annyira tudatában voltam ennek az őszinte érzésnek, ami a szívemet
nyomta, hogy az jutott eszembe, vajon nem látszik-e ez meg a
mozgásomon. Nem vagyok-e darabosabb, kevésbé felszabadult és
kevésbé szexi. Azt sem tudtam, hogy jó-e ez neki egyáltalán.
- Mutasd meg! - súgtam. - Érzem, hogy valamit rosszul csinálok.
- Viccelsz? Tökéletes vagy! - morogta a nyakamba. - Szeretném, ha
egész éjszaka tartana.
Megizzadtam, de nem a kimerültségtől, hanem mert annyira fel
voltam húzva, hogy ez a bőrömön is kijött. Az ágy régi volt és
nyikorgós; nem mozoghattunk úgy, ahogy szoktunk: vadul és órákig,
bejárva az egész matracot, a párnákat és az ágykeretet. Mielőtt rájöttem
volna, hogy mi is történik, Will leemelt magáról, odavitt a padlóra, és
leült, úgy, hogy én ráereszkedhessek. Még sokkal mélyebbre jutott így.
Kemény volt, és egy eddig ismeretlen, finom helyen is éreztem a
nyomását. Nyitott szája végigsiklott a mellemen, majd szívta és fújta is
a mellbimbóimat.
- Egyszerűen csak basszál meg! - lihegte. - Idelenn nem kell törődni
a zajjal.
Azt hitte, a nyikorgó ágy zavar. Becsuktam a szemem, és
öntudatlanul ringatóztam rajta, és amikor már úgy éreztem, hogy
megállók, és elmondom neki, hogy nekem nem jön be ez a póz, és azt is
elmondom, hogy fojtogatnak a kimondatlan kérdések és a szavak,
megcsókolta az állam, az arcom, a szám, és azt suttogta:
- Hol jársz most? Gyere vissza hozzám!
Megálltam rajta, és a homlokom a vállán pihentettem.
- Túl sokat gondolkodom.
- Miről?
- Hirtelen ideges leszek, ha arra gondolok, hogy csak ilyenkor, ilyen
rövid időre vagy az enyém. Azt hiszem, nem szeretem ezt annyira, mint
ahogy gondoltam.
Erre az állam alá tette az ujját, és megemelte a fejem, hogy muszáj
legyen ránéznem. A száját a számnak nyomta, egyszer, kétszer, majd
azt mondta:
- Minden áldott pillanatban a tiéd leszek, ha ezt akarod. Csak mondd
ki, Szilva!
- Ne törj össze, jó?
Még ebben a sötétben is láttam, ahogy összeráncolja a homlokát.
- Mondtad ezt már korábban is. De miért gondolod, hogy
összetörnélek? Miért gondolod, hogy egyáltalán össze tudnálak törni? -
A hangja türelmesnek hangzott, de feltépett bennem valami vad és
feszült dolgot is.
- Pedig azt hiszem, képes lennél rá. Még ha nem is akarnád, most azt
hiszem, így lenne.
Sóhajtott, és az arcát a nyakamhoz nyomta.
- Miért nem adod meg nekem, amit szeretnék?
- Mit szeretnél? - kérdeztem, és úgy támaszkodtam a térdemre, hogy
kényelmesebb legyen, ám eközben fel- és visszacsúsztam az álló
farkára. Ő kemény kézzel fogta meg a csípőm, és megállított.
- Ha ezt csinálod, nem tudok gondolkodni. - Néhány mély levegőt
vett, és azt suttogta: - Én csak téged akarlak.
- Akkor... - suttogtam én is, kezemmel végigsimítottam a haján, a
tarkóján - lesznek mások is?
- Azt hiszem, ezt neked kéne megmondanod, Hanna.
Becsuktam a szemem, és nem tudtam, hogy ez elég-e.
Megmondhattam volna neki, hogy nem fogok járni senkivel, és
elképzeltem, hogy ő is ugyanezt mondja. De nem akartam, hogy ez
rajtam álljon. Ha Will megteszi azt, hogy csak egyvalakivel van, akkor
ez nem lehet kérdéses a számára; neki kell lemondania másokról, azért,
mert így érez irántam. És ez nem lehet egy laza döntés, egy talán igen,
talán nem, egy ahogy gondolod.
A szája megtalálta a szám, és olyan édes, finom csókot adott, mint
talán még soha.
- Mondtam már neked, hogy meg akarom próbálni - súgta.- Te voltál
az, aki azt mondta, hogy ez nem fog működni. Tudod, ki vagyok; és azt
is tudod, hogy miattad más akarok lenni.
- Én is így akarom.
- Akkor jó.
Megcsókolt megint, majd újra beindult a ritmus. Apró lökések tőle,
fölfelé, finom körzések tőlem, aki rajta voltam. Mikor kilélegzett, én be;
a fogai finoman érintették a szám. Még egyetlen emberi lényhez sem
éreztem magam ennyire közel. A keze ott volt mindenütt: a mellemen,
az arcomon, a combomon, a lábam között. A hangja mélyen és
bátorítóan dörmögött a fülembe, elmondva, hogy milyen jó ez neki,
milyen közel van már, hogy mennyire kellett ez neki, és hogy úgy érzi,
minden nap csak azért dolgozott, hogy visszajöhessen hozzám. Azt
mondta, ha velem van, az olyan, mintha otthon lenne.
Mikor eldőltem, nem érdekelt, hogy ez esetlen-e vagy idétlen; hogy
gyakorlatlan vagyok-e vagy naiv. Csak azzal törődtem, hogy az ajka a
nyakamon legyen, a karja körülöttem, és olyan szorosan tartson, hogy a
lehető legközelebb kerülhessek hozzá.
***
***
***
***
***
Volt egy domb az anyám házától nem messze, épp, miután befordultunk
a felhajtó felé. Először egy emelkedő jött, aztán egy hirtelen lejtő és egy
kanyar, és mi már megtanultuk, hogy mindig dudálni kell előtte, ha
odaérünk. De ha az ember először járt ott, nem tudhatta, mi vár rá, és
sokan panaszkodtak már nekünk utólag erről az őrült kanyarról.
Azt hiszem, az anyámnak vagy nekem ki kellett volna tetetnünk egy
domború tükröt, de erre sohasem kerítettünk sort. Anya azt mondta, ő
szeret dudálni, és amúgy is, szerette azt a vak pillanatot. Jól ismerte a
menetrendemet, és persze a kanyart is, annyira, hogy nem is kellett
belátnia, hogy tudja, üres-e. Én nem tudtam eldönteni, hogy utálom
vagy szeretem-e azt az érzést. Utáltam, hogy bíznom kell benne, hogy a
lejtő üres, és hogy nem jön szembe senki, de szerettem azt a
felszabadult pillanatot, mikor az autó orra túljutott az emelkedőn, és
látszott, hogy előttünk minden tiszta.
Pontosan így éreztem magam Hannával. Ő volt az én vakkanyarom,
a rejtélyes dombom, és sohasem tudtam megszabadulni attól a kósza
gyanútól, hogy valamilyen rejtélyes módon távolról küld valamit felém,
hogy összeütközzek vele. De ha vele voltam, ha megcsókolhattam és
megérinthettem, és az őrült teóriáit hallgattam a szüzességről és a
szerelemről - az eufória, a nyugalom, az emelkedettség és a vágy
egészen különleges keveréke szállt meg. Az ilyen pillanatokban nem
érdekelt, hogy összeütközhetünk.
Kisiklásként szerettem volna értékelni a mai szakítását; egy
veszélyes kanyarként, ami után mindjárt jön az egyenes, és nem ér
véget a kapcsolatunk most, hogy még csak el sem kezdődött igazán.
Talán a fiatalsága az oka. Próbáltam felidézni, hogy milyen voltam
huszonnégy éves koromban, és sajnos csak egy fiatal idiótát láttam
magam előtt, aki őrülten dolgozik éjt nappallá téve, aztán az éjszakáit a
legkülönfélébb nőkkel tölti el. Hanna bizonyos értelemben sokkal
érettebb huszonnégy éves, mint amilyen én voltam; mintha nem is
ugyanahhoz a fajhoz tartoznánk. Igaza volt, amikor régebben azt
mondta, mindig is tudta, hogyan kell felnőttként viselkedni, és azt
kellett megtanulnia, hogyan legyen gyerek. Épp most teljesítette az első
éretlen kirohanását, a kommunikáció teljes hiánya mellett.
Szép volt, Szilva!
Fogtam Kittynek egy taxit, és nyolc körül visszamentem dolgozni,
hogy átolvassak néhány anyagot, és néhány órára kikerüljek a saját
fejemből. De ahogy elmentem Max irodája előtt, láttam, hogy még
mindig világos van nála.
- Mit csinálsz még itt? - kérdeztem, és az ajtón belépve
nekitámaszkodtam a félfának.
Max felemelte a fejét a kezéről, ahová addig támasztotta.
- Sara elment Chloéval. Úgy döntöttem, hogy maradok, és dolgozom
egy kicsit. - Ahogy engem nézett, a szája sarka legörbült. - Te viszont
már elmentél néhány órája. Miért jöttél vissza? Ma kedd van...
Csak néztük egymást néhány másodpercig, miközben ott lebegett
köztünk a kimondatlan kérdés. Már annyi idő telt el azóta, hogy
Kittyvel töltöttem a keddeket, hogy nem is tudtam,
Max tudja-e egyáltalán, hogy mit kérdez.
- Találkoztam ma Kittyvel - ismertem el. - Nemrég, egy rövid időre.
- Bosszúsan vonta össze a szemöldökét, de gyorsan eloszlattam a
félreértést. - Elhívtam egy italra, munka után...
- Komolyan, Will! Te egy akkora...
- ...hogy szakítsak vele, te marha! - vágtam közbe dühösen. - Bár
mindig is alkalminak számított a kapcsolatunk, szerettem volna
megmondani neki, hogy vége. Már jó ideje nem találkoztunk, de még
minden hétfőn megkérdezte, hogy mi legyen kedden. Pusztán amiatt,
hogy fennállt a találkozás lehetősége, úgy éreztem, hogy megcsalom
Hannát.
A gyomrom összerándult csak attól, hogy kimondtam a nevét. Ma
este hatalmas zűrzavarban váltunk el. Még nem láttam őt ilyen
távolinak, ennyire zártnak. Összeszorítottam a fogam, és a falat néztem.
Tudtam, hogy hazudik, de nem tudtam, hogy miért.
Max széke megnyikordult, ahogy hátradőlt.- Akkor mit csinálsz itt?
Hol van a Hannád?
Rápillantottam, és csak most vettem észre, hogy néz ki. Fáradtnak
látszott, megrendültnek, és... hiába volt már este, nem olyan volt, mint
szokott lenni.
- Veled mi van? - kérdeztem, válasz helyett. - Olyan vagy, mint akit
kifacsartak.
Felnevetett, majd a fejét ingatva mondta:
- Ember, neked fogalmad sincs, mi van! Gyerünk, gyűjtsük be Bent,
és igyunk meg egy korsóval!
***
Előbb értünk a bárba, mint Bennett, de nem sokkal. Ahogy leültünk
hátul a darts-tábla és a karaoke-pult mellett egy asztalhoz, már meg is
jött Bennett. Még mindig a szokásos sötét öltönyében volt, és annyira
kimerültnek nézett ki, hogy nem is tudtam, hogy mennyi ideig
maradthattunk így ébren.
- Sokat kell innom mostanában hétköznap is veletek, Will - mondta
Bennett maga elé, ahogy leült.
- Akkor rendelj lónyálat - válaszoltam.
Mindketten Maxre néztünk, várva a szokásos félkomoly, alig érthető
motyogását arról, hogy micsoda szentségsértés light kólát rendelni egy
brit kocsmában, de most rá nem jellemző módon csendben maradt, és
az itallapot bámulta, majd megrendelte azt, amit mindig is szokott: egy
korsó Guinness-t és egy sajtburgert sült krumplival.
Maddie felvette még a további rendeléseinket, majd eltűnt.
Ez már a második kedd esténk volt itt, és a bár most is majdnem üres
volt. Furcsa csend honolt az asztalunknál. Úgy tűnt, egyikünk sincs
abban a helyzetben, hogy elkezdje a süket dumát.
- Komolyan kérdezem. Mi van veled? - fordultam Maxhez.
Egy eredeti Max-féle mosolyt villantott rám, majd megrázta a fejét.
- Kérdezz majd akkor, ha már két korsóval ittam. - Maddie-re
vigyorgott, ahogy letette elénk az italokat, és rákacsintott. - Köszi,
szerelmem!
- Max SMS-ében az áll, hogy találkozzunk Maddie-nél a lányok
szabad estéje okán - mondta Bennett, és belekortyolt a sörébe. - Szóval,
melyik nődről tárgyalunk ma, Will?
- Már csak egy nőm van - mormoltam. - Vagyis, Hanna néhány órája
otthagyott, tehát technikailag nézve, nincs is nőm. Erre mindketten
aggódó tekintettel néztek rám. - Röviden, azt mondta, hogy nem kell ez
neki.
- Bassza meg - mondta Max, és megdörzsölte az arcát.
- A helyzet az - mondtam -, vagyis, azt hiszem, a helyzet az, hogy
összevissza hazudott.
- Will!... - figyelmeztetett Bennett.
- Nem! - vágtam közbe, és leintettem őt. Megkönnyebbülést éreztem,
ahogy egyre többet gondolkodtam ezen. Igen, ma este nagyon felkapta a
vizet, és még mindig fogalmam sem volt róla, hogy miért. De
emlékeztem rá, milyen volt vele szeretkezni a padlón a hétvégén, az
éjszaka közepén, és láttam a szemében az igazi vágyat, ami elárulta,
hogy nem csak akart engem, de szüksége is volt rám. - Tudom, hogy ő
is így érez. Valami történt köztünk a hétvégén. A szex mindig is baszott
jó volt vele, de a szülei házában minden még intenzívebb lett.
- Bocs - köhentett Bennett. - A szülei házában dugtatok?
Úgy döntöttem, hogy a hangjában rejlő kétértelműséget elismerésnek
veszem, és folytattam.
- Olyan érzés volt, mintha végül elismerte volna, hogy több van
köztünk, mint szexelős barátság. - A számhoz emeltem az
ásványvizemet, és ittam egy kortyot. - De másnap reggel egyszerűen
becsukódott. De kidumálta magát belőle.
Mindkét férfi elgondolkodva hümmögött, ahogy mérlegelték az
elmondottakat.
- Eldöntötted már, hogy csak vele akarsz lenni? - kérdezte Bennett. -
Bocs, hogy nem követem pontosan a viszonyaidat. Ha végignézek a
nőiden, meglehetősen hosszú hűtlenségi listát látok magam előtt.
- Tudta, hogy szeretnék csak vele lenni, de aztán beleegyeztem, hogy
hagyjuk nyitva ezt a kérdést. Ő akarta így. De számomra ő az egyetlen -
mondtam, nem törődve vele, hogy mekkora adag szart öntenek rám,
amiért így felzaklatott ez az egész. Megérdemeltem; és a legjobb az volt
benne, hogy élveztem, hogy mindezt elmondhatom. - Ti, srácok, már a
fejemre olvastatok mindent, és szívesen elismerem, hogy igazatok van.
Mert Hanna egy nem mindennapi lány, és gyönyörű. Szexi és kibaszott
okos. Vagyis, egészen nekem találták ki. Szeretném azt hinni, hogy a
mai nap csak egy zökkenő volt az úton, különben kénytelen lennék
addig ütni ököllel a falat míg el nem törik a csontom.
Bennett nevetett, és koccintásra emelte a poharát.
- Akkor drukkoljunk, hogy megjelenjen!
Max is felemelte a poharát, de már nem volt mit mondania.
Bocsánatkérőn pislogott rám, mintha ez az egész ő hibája lenne, mert
hónapokkal ezelőtt szerelmi bánatot kívánt nekem.
A kis beszédem után visszatért a csend, és a vele járó furcsa
hangulat. Igyekeztem nem magamba roskadni. Mert persze aggódtam
amiatt, hogy nem fogom tudni visszanyerni Hannát. Már az első
pillanattól kezdve, amikor a partin a hálószobában becsúsztatta az ujját
az ingem alá, nem kellett senki más. De, a fenébe is, már azelőtt se! Azt
hiszem, már abban a pillanatban elvesztem, amikor ráhúztam a
gyapjúsapkát az imádnivalóan kócos fejére, az első futásunk
alkalmával.
Annak ellenére, hogy elég biztos voltam benne, hogy hazudott az
érzéseiről, és igenis, érez valamit irántam, kétségek gyötörtek. Miért
hazudott nekem? Mi történt a szeretkezésünk és a másnap reggel
között?
Bennett a saját bajával rángatott ki a lefelé tartó hangulati spirálból.
- Nos, ha már mindnyájan kitálaljuk az érzéseinket, azt hiszem, én
jövök. Ez az esküvő megőrjít minket. A családjaink minden tagja eljön
San Diegóba a szertartásra; úgy értem, tényleg mindenki. A mostoha
nagy-nagynéniktől kezdve a harmad-unokatestvérekig, és olyan
emberek is, akiket nem láttam ötéves korom óta. Ugyanez igaz Chloe
családjára is.
- Ez remek - mondtam, majd amikor megláttam a hűvös tekintetét,
javítottam magam. - Hát, nem jó dolog, ha az emberek elfogadják a
meghívásodat?
- De, valószínűleg, de sokan nem is voltak meghívva. Chloe családja
főként Észak-Dakotában él, az enyém szétszórva Kanadában,
Michiganben és lllinois-ban. Csak az alkalom kell nekik, hogy
vakációzzanak egyet. - A fejét ingatta, majd folytatta. - így tegnap
Chloe úgy döntött, hogy megszökik, és lemondja az egészet. És olyan
eltökélt, hogy tényleg attól tartok, hogy felhívja a szállodát, és lemondja
a foglalást. És akkor megszívtuk.
- Nem fogja megtenni, pajtás - mondta Max, felébredve a rá
egyáltalán nem jellemző csendes hangulatból. - Vagy igen?
Bennett megmarkolta a saját haját, és lekönyökölt az asztalra.
- Őszintén, fogalmam sincs. Ez az egész már kezd sok lenni, és még
én is úgy látom, hogy kicsúszik a kezünkből az irányítás. Minden
családtagunk meghívja a barátait, mintha az egész csak egy nagy ingyen
parti lenne. És most nem is csak a költségekről beszélek, hanem a
helyről, és hogy az legyen, amit szerettünk volna. Úgy százötven
személyesre képzeltük az esküvőnket, és már most háromszáznál
tartunk. - Sóhajtott. - Persze, ez csak egyetlen nap. Ez csak egy nap.
Chloe megpróbál józan maradni, de elég nehéz ez neki, mert én csak... -
Felnevetett, a fejét ingatta, majd kiegyenesedett, ahogy ránk nézett. -
Rengeteg részlet van, amit magasról leszartam. Mert az életben egyszer
nem nekem kell irányítanom. Nem érdekel, milyen színek
domináljanak, milyen legyen a díszítés. Nem érdekelnek a virágok.
Engem csak az érdekel, ami utána jön. Az érdekel, hogy utána egy hétig
csak dugni fogom őt Fijin, aztán egy életre együtt leszünk. Ez az, ami
számít. Talán hagynom kéne, hogy lemondja a lakodalmat, és
megházasodni vele még ezen a héten, hogy ne legyen mit elszúrni.
Már kinyitottam a szám, hogy tiltakozzak, hogy elmondjam
Bennettnek, hogy biztos vagyok benne, hogy túl fognak jutni a krízisen,
de az igazság az volt, hogy fogalmam sem volt róla. Még Jensen
esküvőjén is - ahol én voltam a vőfély - a ceremónia közben csak arra
tudtam gondolni, hogy hogyan vihetném el a menyasszony két
koszorúslányát a ruhatárba dugni. Más érzéseket nem nagyon keltett
bennem még az a nap sem. Így hát, inkább becsuktam a szám, és
megdörgöltem a kezem fejével, és éreztem, hogy ellep egy jó adag
önutálat. Bassza meg. Már most nagyon hiányzott Hanna, és az, hogy itt
voltam a két legközelebbi barátommal, akik olyan... jó helyzetben
voltak ebből a szempontból, csak rontott a helyzetemen. Nem azt
éreztem, hogy fel kéne vennem a tempójukat; csupán annyit lett volna
jó tudni, hogy én is elmehetek a barátaimmal egy estére, aztán
visszamehetek hozzá. Hiányzott a megnyugtató társasága, ahogy figyelt
rám, az, hogy tudtam, bármit kimond, ami az eszébe jut, ha velem van;
mert ezt mással nem csinálta, azt már tapasztaltam. Imádtam, hogy
annyira vadul önmaga volt: heves, magabiztos, kíváncsi és okos.
Hiányzott, hogy érezzem a testét, hogy élvezetet leljek benne, és bassza
meg, hogy végtelen sokáig gyönyört adjak neki.
Szerettem volna este ágyba bújni vele, és a tervezett esküvő
megpróbáltatásairól duruzsolni vele. Mindent akartam vele.
- Ne add fel - mondtam végül. - Tudom, hogy nem sokat konyítok
ehhez, és nyilván semmit sem ér az én véleményem, de meglehetősen
biztos vagyok benne, hogy minden esküvő szívások sorozata egy
bizonyos időszakban.
- Csak túlzásnak tűnik, hogy ennyi munka megy el egyetlen nap
kedvéért - mondta maga elé Bennett. - Az élet sokkal hosszabb, mint ez
a kis időszelet.
Max magában kacarászott, felemelte a poharát, aztán meggondolta
magát, visszatette az asztalra, és megint nevetni kezdett, ezúttal még
jobban. Mindketten felé fordultunk.
- Max, eddig olyan voltál, mint egy zombi - jegyeztem meg -, de
most már olyan vagy, mint egy idétlen bohóc! Mi itt kitárjuk a
lelkünket: az én szívemet eltaposta Hanna; Bennett az esküvők
tervezésének örök kérdéseivel viaskodik. És te? Most te jössz!
Megrázta a fejét, és az üres söröskorsójára mosolygott.
- Rendben - intett Maddie-nek egy újabb Guinness-ért. - De Ben, ma
este csak mint, a pajtásom vagy itt. Nem mint Sara főnöke. Egyetértesz?
- Persze - bólintott Bennett, és ráncolni kezdte a homlokát.
Max egy féloldalas vállvonogatás kíséretében belekezdett.
- Nos, fiúk, kiderült, hogy apa leszek.
A viszonylagos csend, amiben ültünk, dübörgő káosz volt ahhoz a
döbbent csendhez képest, ami létrejött. Bennett és én mozdulatlanná
dermedtünk, aztán röviden egymásra néztük.
- Max! - mondta Bennett, rá egyáltalán nem jellemző finomsággal. -
Sara várandós?
- Így van, pajtás. - Max fölnézett, az arca rózsaszín, a szeme tág volt.
- Az én babámmal.
Bennett csak nézte őt, és valószínűleg arcának minden rezdülését
lajstromba vette.
- Ez jó - mondta óvatosan. - Nem? Ez jó dolog.
Max bólintott, és felém pillantott.
- Ez egészen csodálatos. Csak egy kicsit... meg vagyok rémülve,
hogy őszinte legyek.
- És mennyi ideje? - kérdezte Bennett.
- Valamivel több, mint három hónapja. - Mindketten felkaptuk a
fejünket, de ő a kezét feltartva megállított minket. - Nagyon sok stressz
érte mostanában, és azt gondolta, hogy... Ezen a hétvégén elvégzett egy
tesztet, de mostanáig nem lehetett tudni, hogy mennyi ideje. De ma,
amikor nem voltam ott a megbeszéléseken, elmentünk ultrahangra. - A
fejét ingatta, és a csuklóját a szeméhez szorította. - A kurva életbe, egy
baba! Nemrég tudtam meg, hogy Sara terhes, és ma már láttam bent azt
a kis kölyköt! Sara eléggé arra hajlik, hogy lány lesz, mert az ultrahang-
technikus arra tippelt, de pár hónapig még nem lehet biztosan tudni. Ez
egész egyszerűen... hihetetlen.
- De Max, akkor mi a fasznak vagy itt? - kérdeztem nevetve. - Nem
kéne inkább otthon lenned, és egy pohár ciderrel a kezedben neveket
keresnetek?
- Azt hiszem, szeretett volna egy kis időt nélkülem - mosolyog ránk.
- Az utóbbi napokban teljesen elviselhetetlen voltam; át akartam
alakítani a lakást, meg akartam beszélni, hogy mikor esküszünk meg, és
az összes ilyen. Azt hiszem, el akarta mondani Chloénak. Meg aztán,
holnapra randit beszéltünk meg. - Elhallgatott, és a szemöldökét
aggódóan vonta össze. - De most, hogy véget ért ez a nap, egészen ki
vagyok ütve.
- De, ugye, nem aggódsz? Vagy igen? - kérdezte figyelmesen
Bennett. - Úgy értem, ez hihetetlen! Neked és Sarának lesz egy
babátok!
- Nem; csak egy kis idegesség, ami mindenkit elfog, azt hiszem -
válaszolta Max, és a kezével megtörölte a száját. - Vajon jó apa leszek?
Sara nem egy nagy ivó, de nem tettünk valami olyasmit az elmúlt
három hónapban, ami árthat a babának? És ahogy a bébi majd nőni fog
odabent, egészséges lesz-e Sara?
Alig tudtam magamat visszatartani. Felálltam, és felhúztam Maxet a
székéből, hogy megöleljem.
Annyira szerelmes volt Sarába, hogy nem is tudott normálisan
gondolkodni, ha a közelben volt. És bár az idő nagy részében halálba
cikiztem emiatt, elég fantasztikus dolog volt ez. Anélkül, hogy mondta
volna, tudtam, hogy készen áll erre; készen áll rá, hogy megállapodjon,
és odaadó férj és apa váljék belőle.
- Csodálatos apa leszel, Max! Komolyan. Gratulálok!
Hátraléptem, és néztem, ahogy Bennett feláll, és megrázza Max
kezét, majd egy rövid ölelésre magához húzza őt.
Te szent isten!
Ahogy lassan kezdett leesni ez az egész, szinte visszarogytam a
székembe. íme, itt volt az élet. Számunkra ezt jelenti az élet kezdete:
esküvők, családalapítás, majd egy döntés, hogy valakiből felnőtt ember
legyen, valakiért. És nem a kibaszott munkánk vagy az izgalmas
élményeink a lényegesek. Az élet az ilyen kapcsolatok tégláiból épül,
kilométerkövekből és pillanatokból, amikor elmondod a legjobb
barátaidnak, hogy gyereked lesz.
Előhúztam a telefonom, hogy egy üzenetet küldjék Hannának.
Már csak rád tudok gondolni.
TIZENKILENCEDIK FEJEZET
***
Mindenki mondja, hogy a szakítás utáni első hét a legnehezebb.
Reméltem, hogy így lesz. Mert amikor megkaptam kedd este az
üzenetét - már csak rád tudok gondolni az egyszerűen kínzás volt.
Biztos eltévesztette a nevet, akinek küldte. Vagy azért írta, mert
hirtelen egyedül volt, vagy mert egy másik nővel volt, de rám gondolt.
Nem voltam rá igazán mérges, és a kezdeti önsajnálatom, hogy
bizonyára Kittyvel volt, miközben nekem SMS-ezett, gyorsan elmúlt.
Végül is, én is SMS-eztem neki, miközben Dylannel randevúztam.
A legrosszabb az egészben azt volt, hogy nem volt kivel
megbeszéljem a dolgot. Vagyis hát volt, de én Willel szerettem volna.
Péntek esete Chloéval és Sarával találkoztam egy italra.
Akkor ment le a nap, mikor a bár felé sétáltam. Egész héten
próbáltam keménynek tűnni, de közben szörnyen éreztem magam, és ez
már kezdett látszani rajtam. Fáradt voltam.
Boldogtalan voltam. És pontosan úgy is néztem ki. Annyira
hiányzott Will, hogy minden lélegzetvételemben, minden
másodpercben ezt éreztem, mióta nem láttam őt.
A Bathtub Gin egy kis zugkocsma volt Chelsea-ben. A vendégeket
egy közönséges boltbejárat várta, egy stencilezett felirattal: STONE
STREET COFFEE. Aki nem tudta, hogy mit keres, vagy nem járt erre
hétköznap, amikor tömegek álltak sorban az utcán, az könnyen elment
mellette. Aki pedig tudta, hogy itt van a kocsma, az megtalálta az ajtót,
amelyet egyetlen piros lámpa világított meg. Az ajtó mögött egy, a
szesztilalom idejét idéző klub volt, halvány fényekkel, halk jazz
zenével, és még egy nagy réz fürdőkád is állt középen.
Chloe és Sara a bárpultnál ültek, előttük a poharaik, és egy baromi
jóképű, sötét hajú pasi ült mellettük.
- Sziasztok, lányok - mondtam, és leültem a mellettük lévő
bárszékre. - Bocs, hogy késtem.
Mindnyájan felém fordultak, és tetőtől-talpig végigmértek, majd a
férfi megszólalt:
- Édesem, mesélj arról a férfiről, aki ezt tette veled!
Ide-oda pislogtam, és nem értettem, mi van.
- Én... ööö... szia, Hanna vagyok.
- Ne is törődj vele - mondta Chloe, és odatolta az itallapot a pulton. -
Mi is azt csináljuk. És rendelj valamit, mielőtt mesélsz. Úgy látom, rád
fér.
A rejtélyes férfi ennek megfelelően megsértődött, és hárman
vitatkozni kezdtek, míg én átfutottam a különböző koktélokat és
borokat. Az első dolgot kiválasztottam, ami a hangulatomhoz illőnek
tűnt.
- Egy Tomahawkot kérek - mondtam a pultosnak, és a szemem
sarkából láttam, hogy Sara és Chloe meglepetten összenéznek.
Szóval, így állunk.
Chloe felvette az italát, majd megfogta a kezem, és mindnyájan egy
asztalhoz mentünk. Igazából egész este csak tartogattam a koktélt, és
elmerültem abban a jó érzésben, hogy nyugodtan kiüthetném magam,
ha akarnám. De tudtam, hogy holnap verseny lesz, és nem lehetek
másnapos.
- Amúgy, Hanna - mondta Chloe, és a férfi felé intett, aki
folyamatosan kíváncsi, csodálkozó szemekkel nézett -, ő George
Mercer, Sara asszisztense. George, ő itt az imádnivaló és hamarosan
pocsolyarészeg és/vagy az asztalra boruló Hanna Bergstrom.
- Ah, egy könnyűsúlyú - mondta George, és Chloe felé bólintott. -
Mi a fenét csinálsz ezzel a szeszkazánnal? Figyelmeztetést kéne kiírni
rá az ilyen lányok számára, mint te vagy!
- George, hogy tetszene a cipősarkam a fenekedben? - kérdezte
Chloe.
- Az egész sarok? - pislogott George.
- Fúj - sóhajtott Chloe.
- Te kis hamis! - mondta George nevetve, vontatottan.
Sara odahajolt, a könyökét az asztalra támasztva.
- Ne is törődj vele! Olyan, mintha Bennettet és Chloét néznéd, bár ők
mindketten Bennett-tel dugnának, és nem egymással.
- Aha - mormogtam. A pincérnő letette az italokat elénk, és én
óvatosan megszívtam a szívószálat. - Te szent isten! - Köhögtem, a
torkom égett.
Majdnem egy egész pohár vizet megittam, miközben Sara
méregetett.
- Mi történt? - kérdezte.
- Ez az ital csípős!
- Nem erre gondoltunk - szólalt meg Chloe pléhpofával.
A poharamba néztem, és a bennem levő üresség helyett az apró
paprikadarabkákra koncentráltam, amik a felszínen úsztak.
- Beszéltetek mostanában Willel?
Mindketten a fejüket rázták, csak George élénkült fel.
- Will Sumner? - tisztázta. - Te Will Sumnerrel kefélsz? Ördög és
pokol! - Megint intett a pincérnőnek. - Szükségünk lesz még egy
pohárra, édes. Vagy hozz egy egész üveggel!
- Én nem beszéltem vele hétfő óta - mondta Sara.
- Én kedden délután - jelentette Chloe, felém mutatva. - De tudom,
hogy őrült hete volt.
- Huh - mondta Sara. - Nem úgy volt, hogy veled megy haza az
ünnepekre?
- Szent ég! - szívta fel magát George.
És egyszerre én lettem az a lány, aki szakított, amiről még
magamnak sem akartam beszélni, legfeljebb néhány odavetett szót az
ital mellett. Hogy mondjam el, hogy milyen tökéletes volt a hétvége?
Hogy mindent elhittem neki, amit mondott? Hogy belezúgtam?
Itt leállítottam magam. A szavak betonkeménységgel kopogtak a
fejemben.
- Hanna, édes! - nyúlt át Sara az asztal fölött, és megérintette a
karom.
- Csak hülyén érzem magam.
- Aranyom - mondta Chloe, és a szemében színtiszta aggodalom
volt. - Tudod, hogy nem kell beszélned róla, ha nem akarsz!
- Dehogynem akar - vakkantott közbe George. - Különben hogyan
keseríthetnénk meg annak a fickónak az életét, ha nem kérdeznénk ki az
utolsó részletig mindent? Kezdjük az elején, és rágjuk át magunkat a
szörnyűségeken! Első kérdés: tényleg olyan mesés a kukija, mint ahogy
hallottam? És az ujjai... tényleg szó szerint varázslatosak? - Közelebb
hajolt, és súgva folytatta. - És a pletykák szerint ez az ember megnyerne
egy görögdinnye-evő versenyt is, ha érted, amire célzok.
- George! - mordult rá Sara. Chloe csak bámult rá, de én egy mosolyt
préseltem ki magamból.
- Fogalmam sincs, mire célzol - súgtam vissza.
- Nézd meg a YouTube-on - válaszolta. - Ott majd meglátod.
- Inkább beszéljünk arról, ami Hannát bántja - nézett Sara játékosan
szigorú szemmel George-ra.
- Én csak... - Egy nagyon sóhajtottam, és kerestem a szavakat. - Mit
tudtok nekem Kittyről mondani?
- Ó! - mondta Chloe, és elengedte magát a székén. Sarára pillantott. -
Óóó!
Előredőltem és összevontam a szemöldököm.
- Mit jelent ez az ó?
- Ez a... Vagyis, Kitty az egyik... - ködösített George,
jelentőségteljesen integetve a kezével.
- Hát, igen - mondta Sara. - Kitty Will egyik szeretője.
Türelmetlenül néztem rá.
- De azt tudjátok, Hogy mostanában is találkozik-e vele? Chloe
alaposan meggondolta, mielőtt válaszolt volna.
- Nos, hivatalosan nem tudom, hogy befejezte-e vele - mondta egy
kis grimasszal - de, Hanna, egyszerűen imád téged! Bárki
megmondhatja...
- De még most is találkozik vele - vágtam közbe.
- Őszintén, nem tudom - sóhajtott Chloe. - Azt tudom, hogy
mindannyian rászálltunk, hogy szakítson, de tényszerűen nem tudom...
úgy értem, nem tudom állítani, hogy valóban szakított vele.
- Sara? - kérdeztem őt is.
Sara a fejét rázta, és azt mormogta:
- Sajnálom, édes. Őszintén, nem tudom én sem.
Nem tudom, darabokra tud-e törni egy szív. De azt igen, hogy
hallottam a hangját, amikor elolvastam Kitty SMS-ét. Aztán kedden
megint éreztem, hogy letörik egy darab, amikor hazudott nekem. Aztán
egész héten át éreztem, ahogy apró darabok válnak le róla, és a végén
már azon csodálkoztam, hogy akkor egyáltalán, mi dobog a
mellkasomban?
- Hallottam, ahogy a bátyámmal beszél arról, hogy valakivel komoly
dolgot szeretne, de nem mer szakítani a többiekkel. Én azt hittem, hogy
a hivatalos szakítástól tart. Mert nagyon jónak tűntek a dolgok köztünk.
De aztán Kitty küldött neki egy üzenetet - mondtam. - A telefonjával
játszottam, és akkor jött be az SMS, amivel Will egy korábbi üzenetére
válaszolt, nyilván arra, hogy találkozzanak kedd este.
- Miért nem kérdeztél rá erre? - érdeklődött Chloe.
- Azt akartam, hogy ő mondja el. Will mindig az őszinteségről
beszélt, meg a kommunikációról, szóval azt gondoltam, ha elhívom
kedd estére vacsorázni, akkor megmondja, hogy Kittyvel beszélt meg
valamit.
- És? - érdeklődött Sara.
- Ehelyett mondott valamit - sóhajtottam. - Hogy egy késői
megbeszélése lesz.
- Ajjaj - mondta George.
- Eeegen - motyogtam. - így hát, ott helyben véget vetettem az
egésznek. De nagyon rosszul csináltam, mert fogalmam sem volt, hogy
mit mondjak neki. Azt mondtam, hogy már túl terhes lett ez a dolog, és
hogy csak huszonnégy éves vagyok, és még nem akarok semmi
komolyat. Hogy nem akarom ezt már többé.
- Cseszd meg, te lány - dörmögte George halkan. - Ha véget akarsz
vetni valaminek, akkor áss egy gödröt, és dobjál bele egy bombát!
Felsóhajtottam, és a csuklóm belső felét a szememre szorítottam.
- Biztos van rá magyarázat - mondta Sara. - Will nem szokta azt
mondani, hogy megbeszélése van, ha nővel találkozik. Ilyenkor azt
mondja, hogy egy nővel lesz. Hanna, én még nem láttam őt így. Még
Max sem látta őt így. Világos, hogy imád téged.
- De számít ez? - kérdeztem, és már rég megfeledkeztem az
italomról. - Hazudott a megbeszélésről, és bár én voltam az, aki azt
akarta, hogy tartsuk nyitva ezt a dolgot, csak azt értettem alatta, hogy
még nekem is meglegyen a lehetőségem hogy mással is elmenjek. Neki
ez már bevett gyakorlat volt. És közben mindig ő volt az, aki szorosabb
kapcsolatot akart.
- Beszélj vele, Hanna - mondta Chloe. - Higgy nekem!Meg kell
adnod a lehetőséget, hogy elmondja, mi van!
- Elmondja? Mit? - kérdeztem. - Hogy még mindig találkozik vele,
és betartja a szabályokat, amiket én állítottam föl? És akkor mi van?
Chloe megfogta a kezem, és megszorította.
- Akkor emelt fővel, személyesen mondhatod neki, hogy húzzon a
picsába.
***
***
***
***
***