You are on page 1of 2

A második X Krisztivel!

Ez a történet már jó néhány éve esett meg velem. Haverokkal úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a
Duna-partra és csapunk egy nagy kan-bulit, hiszen nekem aznap volt a 20. születésnapom, és a
második x-et meg kell ünnepelni rendesen. Ismeritek az ilyet. Vadkemping, zene, pia, állatkodás.

Fogtuk is magunkat egy péntek délelőtt és összeszedtük a cuccokat. Nyolc ember 4 sátorral, és
eszméletlen mennyiségű piával. Mivel azért a városhoz nem volt olyan nagyon közel a tábor helye, a
felszerelést kocsival szállítgattuk le. Délre már állt a mi kis táborunk és zúgott a zene. Közben
piáltunk, horgásztunk. Ez első nap szép csöndben el is telt, és mivel ismerőseinknek elmondtuk, hogy
hova is megyünk, néha 1-1 ember meglátogatott minket. Este aztán jött a tábortűz. Kaja, röhögés, pia.
Valamit viszont hiányoltunk, ez pedig a nők jelenléte volt. Nem volt mit tenni, irány a Disco. Ahhoz
viszont, fürödni is kell. Irány a Duna. Ehhez azért hozzátenném, hogy ez tavasszal történt, tehát a víz,
még nem volt olyan hű de meleg. Mindegy, végülis elkészültünk, és a fél tábor, azaz négyen fiuk
beugrottunk a kocsiba, izé akarom mondani Trabantba. Ez azért kell a történeti hűséghez.

Mikor megérkeztünk a Discoba, még alig volt valaki. Irány a pult, és a jókedvű társaság ismét öblíti az
út porát. Leültünk, és vártuk, hogy jöjjön a nép. Nem is kellett sokat ott unatkozni. Hamar tele lett a
helység, és nagyon sok lány volt lenn. Barátom meglátott 2 nőt egyedül egy asztalnál, nem is kellett
sokat unszolni, oda is csüccsentünk, meghagyva a többieknek, hogy ők is kezdjék el a csajozást mert
2 lány még kevés lesz. A lányokkal kedélyesen elcseverésztünk, mint közben kiderült az egyikőjüket
cimborám ismerte már régebbről, de csak futólag. A másik lánnyal történt beszélgetés során pedig
kiderült, hogy a öccsét én ismerem, sőt, elég jó haver. A Disconak hamar vége lett, hiszen sokat
dumáltunk és sokat táncoltunk. Megbeszéltük a lányokkal, hogy utánna lejönnek majd hozzánk tovább
bulizni a sátorhoz. Megkerestük a másik két delikvenst, akik ekkor már a "sárga föld" határát súrolták.
Így muszáj volt a srácokat az első fuvarral leszállítani. Második körben a lányokért mentünk fel. Mivel
istenigazából nem nagyon haladtunk a csajozással, így már az is meglepetésként hatott, hogy ők már
eldöntötték, hogy hogy ki-ki mellet fog ülni, magyarán már választottak. Hozzáteszem jól, mert ez a mi
elképzeléseinknek is megfelelt. Mikor leértünk, a hátsó ülésen lévő párocska, Lajos és Reni
kijelentették, hogy ők még maradnak egy kicsit a kocsiban és majd később jönnek.

Mi Krisztivel bevonultunk a sátorba, ahol haverom már ébren volt, hiszen ő nem jött velünk bulizni.
Egy kis beszélgetés és bemutatkozások után vette is a lapot, meg vagy 5 üveg sört, és kiment
pecázni. Mi már csak ketten maradtunk. Mivel én az éjjel teljesen leizzadtam a tánc alatt, elkezdtem
átötltözni. Ez Krisztinél a vetkőzés ideje alatt igen erős meglepettséget okozott. Főleg mikor már csak
egy boxeralsóban ültem előtte. Kicsit megnyugodott, mikor egy tréningnadrágot, és egy felsőt
felvettem. Mikor ezen atrakcióval végeztem, eldőltünk a pokrócon és dumáltunk. A kezem már a
elindult közben, combját és a fenekét simogattam, persze még ruhán keresztül. Láttam, hogy tetszik
neki, mert mosolygott de nagyon. Egy kicsit még várt, had csináljam. Ekkor végig simított az arcomon,
majd hátralökött, és igen szenvedélyesen elkezdett csókolni. Nagyon élveztem a dolgot, hiszem akkor
már vagy egy hónapja nem volt barátnőm. A kezem közben járt fel s alá, feltérképeztem már
mindenhol. Végigsimogattam mindenütt. Idáig még észre sem vettem a vastagabb öltözék miatt, hogy
mennyire formás, mennyire jó alakja van. A kezei egy pillanat múlva már a felsőm alá csúsztak be.

Nagyon élveztem azt ahogy simogat, és azt amilyen vadsággal halad előre. Nekem sem kellett több
ennél, a pulóvere már csúszott is, és már csak egy top maradt rajta, amit a mellbimbók már majd
kiszúrtak. Nagyon izgató látvány volt. Én ekkor már csupasz felsőtesttel feküdtem előtte. Csókolt
mindenhol. Szinte úgy kényeztetett, hogy ne maradjon egy pont sem a testemen, ami kimaradhat. Már
a köldök magasságánál járt mikor felemeltem a fejem, és ránéztem érdeklődve. Ő visszacsúszott és
nagyon finoman megcsókolt. A kezdeti vadság átment nagyon finom érzékiségbe. Istenien éreztem
magam, és tudtam most rajtam a sor, és lehúztam róla a kicsi fehér toppot. És ami elém tárult, azt egy
életre nem felejtem el. Nem túl nagy, de annál formásabb mellek, talán sosem láttam, még ennyire
feszeset, és ennyire szépet. Nem is haboztam sokáig, a nyakától indultam lefelé, és csókoltam az
egész testét. Mikor a melleihez értem már nem csinált mást, csak a fejét hátrafeszítve feküdt, és
élvezte a szituációt, közben a kezével a fejemet simogatta. A melleinél órákat tölthettem volna, annyira
izgatott a látvány. De nem álltam meg, lesz még időm visszatérni, gondoltam én. A hasfala izgatóan
feszes volt, és majd minden csók után megremegett. A köldökénél jártam mikor felnéztem egy
pillanatra. Ekkor láttam, hogy ő is engem néz. Mosolygott, és a fejemet finoman visszatolta, de már
lejjebb, a farmerhoz. Nem kellett több ennél, jöhetett a farmer. Ahogy a nadrág csúszott le, úgy jött
vele együtt a tanga is ami rajta volt.

Először meg is lepődtem, hogy nincs is rajta, de mikor tovább húztam, akkor észrevettem azt a pici
ruhadarabot, amit hozzáfogtam véletlenül a nadrághoz. Édes kis barlangját gondosan elkerülve
csókolgattam és simogattam a combját, immár teljesen meztelenül feküdt előttem. Soha rosszabb
látványt, gondoltam magamban és széles vigyorral visszacsúsztam a pinusáig. Először csak a tágabb
környékét puszilgattam és simogattam, de ahogy közelebb és közelebb értem, úgy lett egyre
izgatottabb. Tudtam, hogy roppantul élvezi, és már nagyon sok nem lehet hátra. Ezért kicsit
továbbhaladtam. Szeméremajkai már teljesen nyitva voltak, és azokat izgattam a nyelvemmel. Majd
fogtam magam és belenyaltam az édes kis barlang szájába. Nagyon finom volt, és ő nagyon élvezete.
A csiklóját kezdem csókolni, és szívogatni, mikor éreztem , hogy a teste egyre jobban remeg, már
közel a vége gondoltam, így az egyik ujjammal belehatoltam, úgy hogy közben a mellbimbókhoz
visszatérve izgattam pluszban. Aztán egyszer csak elérkezett a vég. Fejemet megragadta és vadul
csókolni kezdett. Ha azt lehet csóknak nevezni, hiszen az utolsó sikoly volt az csók helyett. Teste
megfeszült, majd elernyedt. Simogattam és vártam egy kicsit, hagy térjen magához. Utána maratoni
csókolózásba kezdtünk, de ő is tudta, még neki is van tennivalója. Keze már a nadrágomban
csúszkált, és a szerszámomat simogatta.

Már akkor teljes keménységben meredezett, főleg mikor a hátamra fordított és egy gyors mozdulattal
lehúzta rólam a maradék göncöt. Csókolta simogatta, majd finoman a bőrt kezdte húzogatni. Ekkor
még csak csókokat kaptam rá, de később, mint egy nyalókát tartana, kapta be és kezdte el nyalogatni.
Nagyon jól csinálta. Mikor elkezdte szívogatni is már éreztem, hogy a csúcspont közeleg. Próbáltam
egy kicsit visszatartani, hogy még több még nagyobb legyen az élvezet, de ez nem igazán jött be. Sőt,
pont akkor tört elő mikor egy váratlan pillanatban a haja miatt abbahagyta. Szerencsétlen lányt
iszonyatosan arcon lőttem...:)) Ő csak mosolygott. Majd vissza visszadölt és a keveset ami ott maradt
még gyorsan lenyalta, teljesen tisztára mosva a dákómat. Ezek után letöröltem az arcáról a maradékot
és már csak feküdtünk, csókoloztunk és beszélgettünk. Ekkor vettük észre hogy teljesen világos van
már, és odakinn zajlik az élet. Gyors öltözködés, mivel láttuk hogy a sátor előtt ül valaki.

Miután magunkra kaptuk a göncöket, ami nyugodtan beillett egy filmvígjátékban történő kapkodáshoz,
kimentünk, és láttuk, hogy a többiek reggeliznek, és az a haverom ült a sátor előtt ( a sátornak háttal)
aki itt aludt előtte. Mint a végén kiderült, csak azért mert többen is be akartak jönni a sátorba, vagy
legalábbis kukkolni akartak. Reni és Lajos természetesen már régen reggeliztek, de kíváncsi lettem
voltam mi történt a kocsiban, mert barátom háta teljesen kikészült. Senki nem szólt hozzánk akkor
reggel. A lányokat hazaszállítottuk, minek végén búcsúzásként egy buszmegállóban az idősek
megbotránkoztatására maratoni csókolózást és kisebb ruha alatt nyúlkálást mutattunk be. A táborba
egy jó háromnegyedórás gyaloglás után tértünk vissza mert a kocsit elkérték a reggelre.

Barátommal visszaúton kitárgyaltuk a történteket, és mondhatom, az ő kalandjuk sem volt rosszabb. A


táborban még kaptuk a fejünkhöz az áldást, hogy milyen önzőek vagyunk, meg ilyenek, de mi csak
nevettünk, hiszen mi ketten voltunk messze a legidősebbek. És egyébként is, nekem születésnapom
volt. :)) Krisztivel ezek után összejöttünk, és még volt sok érdekes élményünk így négyesben is,
hiszen Lajos barátom is Renikével járt még jó darabig. De ez már egy másik történet.

You might also like