F.

LASSÚ ZSUZSA

BARÁTOK ÉS BARÁTNŐK
-EGYÜTT ÉS EGYMÁS ELLEN-
ISBN 963 05 8102 7
ISSN 1587-7930

Kiadja az Akadémiai Kiadó,

az 1795-ben alapítitt Magyar Könyvkiadók és Könyterjesztők Egyesületének tagja
1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19.
www.akkrt.hu
www.szakkönyv.hu

Első magyar nyelvű kiadás: 2004

© F. Lassú Zsuzsa, 2004.

Ez az elektronikus kiadás nem mű végső, kiadott változata.

A kötet végső változatát az Akadémiai Kiadó honlapjáról megrendelheti:
http://akkrt.hu/943/tudomany/pszichologia/baratok_es_baratnok_egyutt_es_egymas_ellen

2
TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetés .....................................................................................................................5
A társas kapcsolatokról ................................................................................................... 6
A társas kapcsolatok pszichológiai alapjai ...................................................................6
A társas kapcsolatok általános jellemzői ................................................................... 8
A baráti kapcsolatok jellemzői...................................................................................10
A barátság definíciója .............................................................................................. 11
A barátság-kép történelmi változatai .........................................................................11
Demográfiai különbségek a barátság definíciójában .................................................13
A barátságok mintázata – a struktúra ....................................................................... 15
Hasonlóság, komplementaritás és fontos tulajdonságok ............................................15
Hasonlóság .................................................................................................................15
Komplementaritás ......................................................................................................18
A társ szociálisan minősített tulajdonságait kitüntető hipotézis .................................18
A baráti hálózat nagysága és szerkezete ....................................................................19
A barátság eredete, intenzitása ...................................................................................21
Közös tevékenységek .................................................................................................23
Interaktív folyamatok ............................................................................................... 25
Intimitás és közelség a barátságban ...........................................................................25
A kötődés értelmezése a barátságban.........................................................................30
Segítségnyújtás és –elfogadás a barátságban: a társas támogatás ..............................32
A barátság árnyoldalai: féltékenység, irigység és egyéb konfliktusok ......................34
Versengés a barátságban ............................................................................................37
A versengés okai ........................................................................................................37
A versengés kétarcúsága ............................................................................................41
A versengés meghatározói .........................................................................................42
A versengés hatása a baráti kapcsolatokra .................................................................52
A barátság jellemzőiben mutatkozó nemi különbségek magyarázatai ..................... 55
Összegzés és átvezetés ............................................................................................. 62
A barátságban fellelhető nemi különbségek vizsgálata ................................................ 63
A kutatás megközelítésmódja és célja .......................................................................63
A vizsgálati eszközök bemutatása .............................................................................64
1. A barátság strukturális jellemzőinek vizsgálata ......................................... 64
2. A barátság interaktív folyamatainak vizsgálata a Kapcsolati Rács
módszerével ............................................................................................................. 64
3. Hipotetikus Versengési Helyzetek Kérdőív ............................................... 66
A vizsgálatban használt 6 hipotetikus versengési helyzet ..........................................66
5. A versengési hajlam vizsgálata .................................................................. 68
6. Az egyén demográfiai jellemzői ................................................................ 68
7. A szülői-nevelői viselkedés kérdőíve ........................................................ 69
A vizsgálat kérdései ...................................................................................................69
A barátság strukturális jellemzőinek kapcsolata az egyéni és helyzeti tényezőkkel 69
Az interaktív folyamatok vizsgálata ........................................................................ 70
A barátságon belüli versengés vizsgálata ................................................................. 70
A barátság hatása az egyénre ................................................................................... 70
A vizsgálat során tesztelt hipotetikus modell ........................................................... 70

3
 A minta jellemzése .................................................................................................... 72
Az eredmények bemutatása ........................................................................................... 73
A háttértényezők jellemzői ....................................................................................... 73
A szülői bánásmód jellemzőinek elemzése ............................................................... 73
A személyes értékek elemzése .................................................................................. 74
A versengés két formájának vizsgálata...................................................................... 77
A barátság strukturális jellemzői .............................................................................. 80
A barátság interaktív folyamatainak jellemzői ......................................................... 83
Az észlelt kölcsönösség ............................................................................................. 83
A Kapcsolati Rács elemzése ...................................................................................... 84
A barátság szorossága és a kapcsolattal való elégedettség ........................................ 86
Barátságtípusok létrehozása ...................................................................................... 89
Versengés a barátságban – a hipotetikus helyzetek elemzése ................................... 91
1.helyzet – szexuális versengés a barátok között ...................................................... 91
2.helyzet – karrier-verseny ........................................................................................ 93
3.helyzet – sportverseny ........................................................................................... 94
4.helyzet – anyagi javakért történő versengés .......................................................... 96
5.helyzet – versengés a társas elfogadottságért ........................................................ 97
6.helyzet – intellektuális versengés a barátok között ................................................ 99
A hipotetikus helyzetek elemzésének összegzése ................................................... 100
A barátság hatása az egyénre .................................................................................. 102
Az eredmények megvitatása – összegzés .................................................................... 105
A barátságot befolyásoló egyéni jellemzők és egymással való kapcsolatuk ........... 105
A barátság strukturális jellemzői ............................................................................. 107
Az interaktív folyamatok eredményeinek összegzése ............................................. 107
Versengés a barátságban......................................................................................... 108
A barátság hatása az egyénre ................................................................................... 109
A barátság egy lehetséges modellje ......................................................................... 110
Még egyszer a nemi különbségekről ....................................................................... 110
Záró gondolatok és kitekintés .................................................................................. 111
Köszönetnyilvánítás .................................................................................................... 112
Bibliográfia ................................................................................................................. 113

4
 BEVEZETÉS
Annak ellenére, hogy a barátság a leghétköznapibb kapcsolataink egyike, a
tudományos kutatások csak nemrégiben fedezték fel a maguk számára. A baráti
kapcsolatok lélektani szempontú tanulmányozása nemzetközileg, bár nem túl nagy
múltra tekint vissza, az utóbbi évtizedekben erőteljes fejlődésnek indult.
Magyarországon ez idáig csak szórványos kutatások foglalkoztak a baráti
kapcsolatokkal. A hazai lélektani vizsgálatok kevés száma jól szimbolizálja a barátság
társadalmi elhanyagoltságát, a családi és partnerkapcsolatokkal szembeni
alulértékeltségét. Nemzetközi viszonylatban is kevés azonban azoknak a kutatásoknak a
száma, melyek a barátság különböző mennyiségi és minőségi, strukturális és
funkcionális tényezőjét együtt, egymással való kapcsolataikban kezelik. Kifejezetten
hiányoznak azok a vizsgálatok, amelyek a barátság árnyoldalait, feszültségkeltő
tényezőit is vizsgálják, és ezeket a tényezőket a pozitív hatásokkal való interakcióban
próbálják értelmezni.
A barátságkutatások egyik legmarkánsabb jellemzője a nemi különbségekkel
kapcsolatos ellentmondásos eredmények léte. Ezek az ellentmondások leginkább a
sokféle módszerrel, változatos vizsgálati mintán lefolytatott különböző megközelítésű
kutatásoknak köszönhetőek. Kevés vizsgálat próbálja meg a nem hatását a barátság
számos tényezőjére együtt, azonos mintán elemezni.
Jelen kutatás, a rendelkezésre álló lehetőségek között, ezeket a barátságkutatásban
megfigyelhető hiányosságokat próbálja meg pótolni. Legfőbb célunk a fiatal felnőttek
barátságában fellelhető nemi különbségek vizsgálata, amelyben hangsúlyos helyet
foglal el a barátok közötti versengés megítélése és az erre vonatkozó
viselkedésintenciók elemzése. E cél követésével párhuzamosan kívánjuk tesztelni az
ADAMS és BLIESZNER (1994) integratív modelljéből felállított hipotetikus modell
elemeinek összefüggését, és eredményeink alapján igazolni vagy kiegészíteni azt.
Az értekezés első részében strukturáltan ismertetjük a legfontosabb elméleteket és
empirikus eredményeket, melyek a baráti kapcsolatok eddigi kutatása során születtek.
Az áttekintést a társas kapcsolatok általános sajátosságaival kezdjük, majd a barátság
szociológiai és lélektani tanulmányozásának eredményei következnek. A baráti
kapcsolatok jellemzőinek ismertetésénél ADAMS és BLIESZNER említett elméleti
modelljére támaszkodunk, mivel ez a modell lesz a későbbiekben bemutatott kutatás
hipotetikus modelljének alapja. A szakirodalmak bemutatásának fókuszában a
barátságon belüli nemi különbségek állnak, különös tekintettel a barátságon belüli
versengés jellemzőire.
Az értekezés második részében ismertetjük a barátságban fellelhető nemi
különbségek vizsgálatát célzó kutatást: célját, módszereit, és eredményeit. Végül
összegezzük és értelmezzük a kapott adatokat.

5
 A TÁRSAS KAPCSOLATOKRÓL

Mindennapi életünk legnagyobb részét társas közegben töltjük. A személyes

kapcsolatok, melyeket más emberekkel tartunk fenn, alapvetően fontosak hétköznapi
tevékenységeink elvégzésében, valamint nagymértékben hozzájárulnak testi, lelki, sőt
szellemi jólétünkhöz. Ezek a személyközi kapcsolatok nagyon sokfélék lehetnek,
néhány ezek közül a legtöbb kultúrában megtalálható (ARGYLE 1992). Ilyenek a
barátság, a házastársi kapcsolat, a gyerek-szülő viszony, a testvérekkel és egyéb
rokonokkal való kapcsolataink, a munkakapcsolatok és a szomszédi viszony. Ezen
kapcsolatok némelyike születésünkkor adott, másokat bizonyos körülményekkel együtt
kapunk, s van, amelyiket magunk választjuk. Minden kapcsolatforma magában hordoz
pozitív és negatív vonásokat egyaránt. Még a legőszintébb és legszabadabb baráti
viszony is lehet időnként stresszforrás, nem beszélve a szomszédi és munkahelyi
viszonyokról, vagy a házasságról. Mindennek ellenére mégis törekszünk társas
kapcsolatok kialakítására, a boldogtalanság legnagyobb forrása kétségkívül a magány.
Melyek a személyközi kapcsolatok pszichológiai alapjai? Miért vágyunk mások
társaságára?

A TÁRSAS KAPCSOLATOK PSZICHOLÓGIAI ALAPJAI

A szociobiológiai megközelítés szerint a kapcsolatok elsődleges célja a génjeink

továbbadása, fennmaradásuk elősegítése (HAMILTON 1964). Az elmélet alapján azért
tekintjük legfontosabb kapcsolatainknak a vérségi köteléken alapulókat, vagyis a rokoni
kapcsolatokat, mivel rokonainkról való gondoskodásunk részben saját génkészletünk
megőrzését szolgálja, és viszont. Minél közelebb állnak hozzánk rokonaink
genetikailag, annál nagyobb erőfeszítést vagyunk hajlandók tenni értük, vagyis annál
szorosabb a köztünk lévő kapcsolat. Joggal merül fel a kérdés bennünk, hogy mi a
helyzet a barátainkkal, akik elvileg nem hordoznak számottevő velünk azonos gént.
Miért van az, hogy mégis annyi időt töltünk genetikailag idegenekkel, mint a
rokonainkkal, sőt időnként még többet is? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához az
elmélet bevezette a reciprok altruizmus fogalmát, mely szerint másokról való
önfeláldozó gondoskodásunk hátterében mindig annak feltételezése áll, hogy hasonló
helyzetben ők is így gondoskodnak majd rólunk. A szociobiológusok azonban nem
elégedtek meg ezzel az elképzeléssel. A legutóbbi kutatások már azt próbálják
bizonyítani, hogy baráti kapcsolataink létrejöttében is szerepet játszik a gének
azonossága (MACDONALD 1996, TÓTH 2002). Külső megjelenésünk hasonlósága, mely
génjeinkben kódolódik, látható információt szolgáltat a genetikai készlet azonosságának
mértékéről, és ezt tudat alatt észlelve választunk magunknak barátot. A génkészlet
hasonlóságát testfelépítésünk, arcunk bizonyos méreteinek aránya tükrözi, amelyet az
elmélet szerint, valakit meglátva azonnal képesek vagyunk észlelni. A körülöttünk
található személyek közül azt találjuk vonzónak, és keressük a barátságát, aki hozzánk
hasonló. Ez az un. fenotipusos illesztés biztosítja „önző génjeink” baráti támogatását.
Az elmélet nagyban hasonlít az észlelés közvetlen, Gibson-i modelljéhez (GIBSON
1979), mely szerint észlelési rendszerünk az evolúció termékeként, képes közvetlenül
felvenni a túléléshez szükséges információkat. Vajon személyészlelési képességeink is
ilyen veleszületett, evolúciós haszonelvet követő módon fejlődtek ki és állnak génjeink

6
szolgálatában? Tényleg elképzelhető, hogy „személyészlelési készülékünk” tartalmaz
egy lenyomatot saját genetikai készletünkről, akár saját testünk fontosabb arányait, majd
valakivel találkozva ehhez viszonyít és hozza meg a döntést, mehet, vagy marad? A
kérdésekből kiérződő szkepticizmust tovább fokozzák a megerősítés- és csereelméletek,
vagy a vonzalom alakulásánál tárgyalásra kerülő „puszta kitettség”-re vonatkozó
elmélet eredményei.

A megerősítés- és csereelméletek a reciprok altruizmushoz hasonlóan feltételezik

egyfajta számító attitűd meglétét a kapcsolatokban, azonban ez ráadásul tudatos is.
Eszerint azokat szeretjük, akikkel való kapcsolatunk jutalmazó jellegű, vagyis akiktől
valamilyen formában megerősítéseket kapunk. Ez a megerősítés, vagy jutalom lehet
konkrét fizikai jellegű, mint az anya-gyerek kapcsolatban jelenlévő kézzelfogható
táplálás, illetve szimbolikus, mint amilyen nézeteink megerősítése, önértékelésünk
fenntartása, tisztelet vagy öröm. A csere-elmélet a kapcsolatokban található konkrét
vagy szimbolikus javak kölcsönös cseréjét hangsúlyozza, melynek egyensúlyát a
kapcsolatban résztvevő felek folyamatosan figyelemmel kísérik (THIBAUT – KELLEY
1959). Saját befektetéseiket a kapcsolat várható nyereségéhez próbálják igazítani és
tartós „ráfizetés” esetén általában a kontaktus megszakítása történik. Ez a teljességgel
racionális és számító jelleg azonban eltérő mértékben jellemzi a kapcsolatokat. CLARK
és MILLS (1979) ezért elkülönítették a „közösségi” (communal) kapcsolatokat, a „csere-
alapú” (exchange) viszonylatoktól. A közösségi kapcsolatokra a mások jólétével való
fokozottabb, önzetlen törődés jellemző, amely nem veszi szigorúan figyelembe a
ráfordítások és nyereség arányát, mely utóbbinak egyik közvetett forrása a másik
személy öröme, illetve az együtt töltött idő és tevékenységek örömteli jellege. Ilyen
közösségi kapcsolat a barátság, amelyre időlegesen jellemző lehet a „cserearányok”
romlása, de a tapasztalatok a barátság felbomlásának okára vonatkozóan azt mutatják,
hogy hosszú távon mégis egyensúlyra, illetve jutalomra törekszünk (GOULDNER –
STRONG 1987).

Kapcsolatainkban képesek vagyunk értékelni befektetéseink és hasznunk arányát,

vagyis, hogy méltányos és igazságos-e a viszony. A befektetett erőforrások és a kapott
jutalom arányának megfelelően HATFIELD és munkatársai (1979 idézi ARGYLE 1995)
háromféle észlelt kapcsolattípust vizsgáltak: az aluljutalmazottat az egyenlően
jutalmazottat és a túljutalmazottat. A méltányosság három formájának a
partnerkapcsolatban érzett boldogság mértékével való együtt járása a vizsgált személy
nemének függvényében változott. Legboldogtalanabbak és haragosabbak azok a férfiak
voltak, akik úgy érezték, kapcsolatukban aluljutalmazottak. Legboldogabbak, mindkét
nem esetén, az egyenlően jutalmazott csoport tagjai voltak. A túljutalmazott csoportban
az aluljutalmazottal ellentétes tendencia volt megfigyelhető – a nők boldogtalanabbnak
(bűntudatosabbnak) mutatkoztak, mint a férfiak, akik alig voltak kevésbé elégedettek az
ilyen kapcsolattal, mint az egyenlően jutalmazottal. Úgy tűnik tehát a nők számára
fontosabb a méltányosság, míg a férfiak saját nyereségeikre ügyelnek jobban. Azonban
az eredmények általánosíthatósága a barátságra, a heteroszexuális
partnerkapcsolatokban eleve meglévő patriarchális alá-főlé rendeltség miatt, kevéssé
valószínű. A barátság mindkét nem esetében, egyenrangúak kapcsolatát jelenti.

7
 A szocializációs- és tanuláselméletek a kapcsolatok tanult jellegét, a kapcsolatok
szabályainak elsajátítását emelik ki. Ide sorolhatók a korai anya-gyerek kapcsolat
fontosságát hangsúlyozó elméletek is, mint amilyen a kötődés elmélet (BOWLBY 1969).
A biológiailag kiszolgáltatott újszülött igényeire való gondozói válaszkészség fontos
összetevője a korai kötődés kialakulásának, amely az elmélet szerint, mintául szolgál a
későbbi társkapcsolatoknak. A kapcsolatok szabályait igen korán elsajátítjuk, és ebben a
tanulás mindenféle formái szerepet kapnak. A szociális tanuláselmélet szerint még csak
az sem szükséges, hogy saját bőrünkön tapasztaljuk az egyes viselkedésformák
következményeit, elég, ha látjuk másoknál a szabályok működését, és képesek vagyunk
azt azonosulás útján magunkra vonatkoztatni, illetve utánzással elsajátítani (BANDURA –
HUSTON 1961, BANDURA 1976).
Az 1960-as évektől fokozatosan tért nyerő kognitív megközelítés sem maradt
adósunk a társas kapcsolatokra vonatkozó elméletekkel. A kognitív konzisztencia
elméletek a személyek közötti kapcsolatot valamely általuk ismert ingertárgyról alkotott
vélekedéssel hozzák összefüggésbe. Eszerint egy kapcsolat akkor kiegyensúlyozott, ha a
benne részt vevő felek mind ugyanúgy vélekednek az általuk fontosnak tartott
kérdésekről. A kiegyensúlyozatlan és egyensúlyhiányos viszonyok feszültséget
hordoznak, amely vagy a kapcsolat lazulásához vagy az érintett kérdésben történő
véleményváltozáshoz vezet (FESTINGER 1957, HEIDER 1958, NEWCOMB 1956). Ez a
megközelítés jól magyarázza a hasonlóság fontosságát a kapcsolat kialakulása és
megszilárdulása szempontjából.
A kapcsolat fenntartásában, főleg konfliktusok esetén, gyakran előtérbe kerül a
másik viselkedésére vonatkozó oktulajdonítás, azaz attribúció. Ilyen helyzetekben
hajlamosak vagyunk saját negatív viselkedésformáinkat külső tényezőknek, a
szembenálló félét belső diszpozícióknak tulajdonítani (ORVIS és mtsai 1976, idézi
ARGYLE 1995).

A TÁRSAS KAPCSOLATOK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

A személyközi kapcsolatok jellemzése számos dimenzió mentén történhet. ARGYLE

(1992) kiemeli a kapcsolat célját, a szabályokat, az együtt töltött időben végzett
tevékenységeket, a kötődés formáját és erősségét, a kapcsolatokról vallott
elképzeléseket és hiedelmeket, illetve a kapcsolatok kialakításához és megőrzéséhez
szükséges készségeket.

A kapcsolat létrehozásának és fenntartásának célját vizsgálva 3 fő faktort találtak:

saját fizikai jólétünkre való törekvés (1), a társas elfogadás igényének kielégítése (2), és
a szituációból adódó feladatok, célok elérése (3). Ezen célok megvalósulásának mértéke
a kapcsolattal való különböző mértékű megelégedettséget hoz létre, ami a viszony
örömteli jellegét biztosítja. Az elégedettség tényezőit vizsgálva ARGYLE és FURNHAM
(1983) három ortogonális faktort tárt fel: az anyagi és instrumentális segítségnyújtás
mértékét (1), a társas-érzelmi támogatás mértékét (2), valamint a közös érdeklődés és
érdekek arányát (3). Ez a három faktor, az egyes kapcsolati formákban, más-más
mértékben járul hozzá a megelégedettség mértékéhez.

Az emberi viszonylatok mindegyike több-kevesebb szabály alapján működik. Ezen

szabályok némelyikét készen kapjuk a csoport normáiként, amelynek tagjai vagyunk,

8
más szabályokat próba-szerencse alapon vagy megfigyeléses tanulással kell
elsajátítanunk. Vannak kapcsolatok, melyeket jogi szabályok irányítanak, másokat
informális szabályrendszerek. Nincs olyan hosszabb távú emberi kapcsolódás, amely ne
lenne a tagok által közösen elfogadott írott vagy íratlan szabályrendszer alapján
vezérelve. ARGYLE és munkatársai 33 általános kapcsolati szabályt tártak fel, melyek
klaszteranalízissel vizsgálva a társas viszonyokat kétfelé osztották: intim és kevésbé
intim kapcsolódásokra. Az intimként definiált kapcsolatokban az intimitás kifejezése és
fenntartása a fő szabály, míg a kevésbé intim kapcsolatokban az intimitás kerülése és a
hatékony feladatvégzés (ARGYLE – HENDERSON – FURNHAM 1985).
Az együtt töltött időben végzett tevékenységek természetesen a kapcsolatok
formájának, céljának megfelelően nagy változatosságot mutatnak. Barátok vagy
házastársak sokkal több intim témát beszélnek meg egymással, és általában is többet
beszélgetnek, mint a munkatársak, vagy a szülők és gyermekeik. Még azonos kapcsolati
formán belül is nagy varianciát mutatnak a közös aktivitások, amint azt a későbbiekben
a baráti kapcsolatok részletes elemzésénél látni fogjuk. A demográfiai jellemzők, mint a
nem, kor, iskolázottság és társadalmi-gazdasági helyzet nagymértékben hozzájárul
ehhez a varianciához.

A kapcsolatok formája a kötődés mértékét is meghatározza. Az emberi kötődés

vizsgálata főleg az un. korai kötődést tekinti elemzése tárgyának, ami alatt a gyermek és
elsődleges gondozója közötti bizalomteli viszony kialakulását értik elsősorban. Újabb
kutatások feltárták a kötődés felnőttkori jellemzőit is, amelynek fókuszpontjában az
intim viszonyok létrehozásának és fenntartásának képessége áll. Néhány tanulmány a
barátság és a felnőtt kötődés kapcsolatát is vizsgálja – ezeket a barátság fejlődésének
tárgyalásakor fogjuk részletesen ismertetni. Minden kutató egyetért abban, hogy a
legerősebb kötődés általában a szülő-gyermek viszonyban figyelhető meg, majd a
szerelmi partnerek és a barátok következnek. Az egyéb kapcsolatokra a kötődés
különböző mértékű felszínessége jellemző.

Az embereknek jól kialakult elképzeléseik vannak arról, hogy mi jellemzi az egyes

kapcsolatokat. Ezek a laikus elméletek a tudományos elméletekhez hasonló
pontossággal írják le a különböző viszonylatok jellemzőit, illetve képesek
megkülönböztetni a jól-rosszul működő kapcsolatokat. WISH és munkatársai (1976) 4
észlelt dimenziót tártak fel multidimenzionális skálázással a kapcsolatok
összehasonlítására vonatkozóan: egyenlő-egyenlőtlen (1), együttműködő, barátságos –
versengő, ellenséges (2), társas-érzelmi, informális – feladatorientált, formális (3),
valamint felületes – mély (4). Ezek a dimenziók azonban nem tűnnek folytonos
dimenzióknak, ritkán változtatható át valamely kapcsolat egy másikká. ARGYLE
megfogalmazásával élve „nincs több kapcsolat a házasság és a testvéri viszony, vagy a
munkatársi és szomszédi viszony között, mint a vízilabda és a sakk között” (ARGYLE
1992. 48. oldal).

A kapcsolatok kialakításának és fenntartásának képessége fontos erőforrásunk. Azok

a személyek, akik képesek pozitív, kölcsönösen kielégítő kapcsolatokat fenntartani,
sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak, mint akik képtelenek erre. A
magányosság, a társas támogatás hiánya a fizikai egészséget veszélyeztető rizikófaktor
(PIKÓ 1996).

9
 A BARÁTI KAPCSOLATOK JELLEMZŐI
A barátságot a többi személyközi kapcsolattól általában egyedülálló önkéntessége
és kevéssé intézményesült volta mentén különböztetik meg. Azok a kutatók, akik az
önkéntességére helyezik a hangsúlyt, a barátságok kialakulásában és fenntartásában
fontos diszpozícionális tényezőket vizsgálják. Akik az intézményesség felől
közelítenek, vagyis szociológiai megközelítést választanak, azok a társas struktúrák
hatását és az egyén kontrollján kívül eső befolyási tényezőket veszik figyelembe. Ez a
két tradíció a vizsgált személyek köre mentén is különbözik: a diszpozícionális
elméletalkotók a baráti pár közötti interakciós folyamatot vizsgálják, míg a
strukturalisták az egyének teljes kapcsolati hálózatát, annak is főleg strukturális
jellemzőit. ADAMS és BLIESZNER (1994) a témát összefoglaló tanulmányukban egy
olyan integratív megközelítést ajánlanak, mely a két nézőpontot egy keretbe helyezi. A
modell összefoglalását az 1. ábra tartalmazza. A következőkben ezt az integratív
modellt alkalmazva és kiegészítve mutatjuk be a baráti kapcsolatok jellemzőit.
STRUKTURÁLIS-
KULTURÁLIS KÖRNYEZET

EGYÉNI JELLEMZŐK BARÁTSÁGMINTÁZATOK

Társas HÁLÓZAT
strukturális S
tényezők, Z PÁR F
S
pl. nem, E Z F
Á
kor, családi R E Á Z
háttér, stb. K R Z I
E K I S
Viselkedés Z
E S
O
Z O
internalizáció

interpretáció

E E K K
T T
Interaktív
folyamatok
Lélektani Interaktív folyamatok
adottságok

1. ábra
A baráti kapcsolatok integratív modellje (ADAMS – BLIESZNER 1994. 106. oldal nyomán)

A vizsgálatok nagy része az egyéni jellemzők feltárására irányul. Ilyenek lehetnek

azok a strukturális-demográfiai jellemzők, melyek a tudományos kutatások java
részében független változóként szerepelnek, mint a vizsgált személy neme, kora, etnikai
vagy vallási hovatartozása, társadalmi osztályhelyzete. Ilyen egyéni jellemzők még a
vizsgált személyek lélektani adottságai: attitűdjei, motivációi, személyisége,
értékpreferenciái, stb. A lélektani diszpozíciók gyökerét kereshetjük genetikai-biológiai
meghatározókban vagy a szocializációban, tanulásban, illetve a kettő kölcsönhatásában.
A strukturális és lélektani jellemzők az interpretáció és internalizáció folyamatain
keresztül hatnak egymásra. A társas strukturális helyzet számos elvárást állít elénk, pl.

10
hogyan kell nemünknek, korunknak és osztályhelyzetünknek megfelelően
gondolkodnunk, éreznünk és viselkednünk – ezeket internalizáció útján tesszük
magunkévá. Az egyéni adottságaink és személyes diszpozícióink befolyásolják a
strukturális helyzetből fakadó lehetőségek és korlátok értelmezését.
A két tényező együtt alakítja az egyén viselkedési mintáját, ami a
barátságmintázatok alapja. Az egyéni viselkedésminta tartalmazza mind a rutinszerű
viselkedéséket, mind a bejósolhatatlan cselekvéseket, valamint az egyén válaszait az
ilyen magatartásformákra. A tevékenységek napi mintázata alakítja a barátságok
mintázatát. Ez három együttműködő elemet tartalmaz, melyek mind a pár, mind a
hálózatok szintjén működnek. A struktúrát (1) a baráti kapcsolatok formája, a
hierarchia, a barátságban lévő szolidaritás, a társas pozíciók hasonlóságának mértéke, a
barátok száma és a közöttük lévő kapcsolódás sűrűsége, intenzitása jellemzi. A baráti
kapcsolatok fázisokon (2) mennek keresztül. A kapcsolatokra általában jellemző a
megismerkedés, felépülés, megszilárdulás, meggyengülés és befejeződés folyamata
(LEVINGER 1983). A barátságra jellemző interaktív folyamatok (3) a barátok
viszonyukra vonatkozó gondolatait, érzéseit és viselkedéseit tartalmazzák. Ez a három
elem a baráti pár és a baráti hálózat szintjén egyaránt jelen van, és egymással
szintenként is kapcsolatban állnak.
A barátságot az egyéni és a kapcsolati jellemzőkön kívül nagyban befolyásolja az a
strukturális és kulturális környezet, amely adott helyen és időben körülveszi. Ennek a
kontextusnak a vizsgálata eredményezte a barátságra vonatkozó kevés számú történelmi
vagy kultúrközi összehasonlító vizsgálatot.

A barátság kutatásának elméleti kereteit felvázolva képet alkothattunk a téma

szerteágazóságáról és összetettségéről. A vizsgálat célkitűzéseinek megfelelően, a
következőkben áttekintjük azokat a kutatásokat, melyek a modell elemeit jelen
tanulmányt megelőzően vizsgálták. Miután tisztázzuk a barátság jelentését, részletesen
bemutatjuk a viszony struktúrájának és interaktív folyamatainak eddigi
tanulmányozásából származó eredményeket. Az interaktív folyamatok közül kiemelt
figyelmet szentelünk a kapcsolat ez idáig elhanyagolt árnyoldalának, a barátok közötti
versengésnek. Kiegészítjük a modellt a barátságnak az egyénre vonatkozó befolyásával.
Külön kiemeljük a témánk szempontjából jelentős nemi különbségeket és azok
magyarázati lehetőségeit.

A BARÁTSÁG DEFINÍCIÓJA

A BARÁTSÁG-KÉP TÖRTÉNELMI VÁLTOZATAI

A jelenkori nyugati barátság-felfogás nagyban különbözik annak ókori, középkori

vagy újkori képétől. A modern kort megelőző időkben a baráti kapcsolat a férfiak
közötti viszony volt, a nők barátságát alacsonyabb rendűnek tekintették, és nem
méltatták figyelemre. Az ókori gondolkodók, akik e témával foglalkoztak, mind azt
állították, hogy a barátság olyan érzelmeket kíván, pl., komolyságot, elkötelezettséget és
hűséget, amire a nők nem képesek. Jellemző volt ez a nézet a középkor nő-ellenességére
is, amit leginkább az egyházatyák, pl. Szent Jeromos, Nagy Gergely, Szent Ágoston,
Szent Ambrus munkáiban érhetünk tetten (KÉRI 1996). A barátság tartalma ennek
ellenére nem volt híján azoknak a jellemzőknek, melyeket ma egyértelműen femininnek

11
tekintenek. Ezekben a korokban a férfiak barátsága, hasonlóan a mai (általában inkább
nőkre jellemzőnek tartott) barátsághoz, tele volt szenvedéllyel, egymás iránti erős
elkötelezettséggel, intim feltárulkozással. Mivel az ókor és középkor írásos emlékei
férfiak tollából származnak, ezért nem csodálkozhatunk, ha nincsenek hiteles
feljegyzések a nők közötti kapcsolatról, vagyis a női barátságokról.

A barátság és a házasság modernizációja fő előmozdítójának az ipari forradalommal

bekövetkezett társadalmi változások, az individualizmus elterjedése és a társas
rendszerek demokratizálódása tekinthető (OLIKER 1989). Az individualizmus és
demokrácia lassan, közvetetten szivárgott be a családba, ami ezáltal hideg és autoriter
intézményből átalakul az érzelmi támasz és elfogadás legfőbb színterévé, ahol fontos az
egyén boldogsága, a szexuális öröm és a magánélet. A házasságban többé nem
összeegyeztethetetlen az értelem és az érzelem. A XIX. század igazi áttörést hoz a női
barátságokról vallott vélekedésekben is – a női írók megjelenésével már nem lehetett
átsiklani a nők érzelmei felett. A nők egymás iránti szoros és hűséges baráti
kapcsolatait, annak mélységeit olyan írók tollából olvashatjuk, mint Jane Austin,
Virginia Woolf vagy a Bronte nővérek. Ez az a kor, amikor az intimitás olyan
mértékben jelen van a női baráti kapcsolatokban, hasonlóan az ókor férfibarátságaihoz,
hogy számunkra összemosódhat a homoerotikával. Az intimitás ilyen mértékű
(szenvedélyes) jelenléte a baráti kapcsolatokban főleg annak volt köszönhető, hogy a
kor hagyományainak megfelelően a házasságban ez az érzelmi töltet csak a legritkább
esetben volt jelen. A hiányzó érzelmi támogatást, a feltétel nélküli szeretet és
odafordulás érzését ezért mindkét nem (de főleg a nők) azonos nemű baráti
kapcsolataikban próbálták megtalálni (PAUL 1991).

Bár a romantikus házasság eszménye akkor (és talán a mai napig) nem váltotta be a
hozzá fűzött reményeket, de a XX. századdal a koedukáció elterjedésével az ellenkező
neműek találkozása mindinkább lehetővé vált, a randevúzás elfogadott és gyakori
időtöltés lett a fiatalok életében, ami a párok izolálódásához és a páros aktivitások
uralmához vezetett. A megelőző korokkal ellentétben az elmúlt század egyértelműen a
heteroszocialitás színtere volt, ahol férfi és nő romantikus kapcsolatának mindennél
több teret szenteltek a művészetek és a társadalmi diskurzus hétköznapi színterei
egyaránt. Ez az átrendeződés elvette az időt és energiát az azonos nemű baráti
kapcsolatoktól – különösen igaz ez a női barátságokra, amelyek újra alárendelt és
alulértékelt helyzetbe kerültek.
Ennek ellenére, egyes szerzők az 1970-es ’80-as években, a szerelmi kapcsolat
feminizációjához hasonlóan (CANCIAN 1986, 1987), a barátság elnőiesedéséről
beszélnek, és azt a veszélyt vetítik elénk, hogy a férfi barátságok és a férfiak ezáltal
alulértékelt, sőt negatívan megítélt helyzetbe kerülnek (BALSWICK 1988, MCGILL 1985).
BARBARA BANK (1995) ezért a barátság olyan androgyn definícióját és vizsgálati
fókuszát javasolja, melyben egyaránt jelen vannak az intimitás kifejeződése (női
aspektus) és a kölcsönös segítségnyújtás (általa férfiasnak tartott aspektus) mellett a
heroikus (férfias?) barátság egyéb tényezői is (törődés, hűség, bizalom). Az ilyen
androgyn definíció nem kirekesztő egyik nem nézőpontjával szemben sem, ezáltal
hitelesebb képet ad a barátság nemi jellegzetességeiről is.
Az androgyn jellegű barátságfelfogás az ezredforduló közeledtével megvalósulni
látszott, bár talán másként, mint azt BANK képzelte. A posztmodern korban fontossá vált

12
a szabadidő és annak örömteli eltöltése, a barátság általános definíciójából ennek
megfelelően kissé háttérbe szorult az intimitás és elkötelezettség. A mai általánosan
elfogadott nézet szerint a barátságra leginkább az önkéntesség, az örömteli jelleg és a
formalitások hiánya a jellemző, általában nem tartalmaz szexuális interakciót és
együttélést, közös munkát és felelősségvállalást (ARGYLE 1995). DAVIS és TODD (1985)
a barátság-prototípusokat vizsgálva számos különböző elméleti és módszertani alapból
kiinduló tanulmányt elemzett, hogy feltárja azokat az összetevőket, amelyek
mindegyikben közösek. Vizsgálatuk eredményeként 8 barátság elemet neveznek meg,
melyek BLIESZNER és ADAMS integratív modelljében az interaktív folyamatoknak
felelnek meg. Ezek a komponensek a következők: Hitelesség, Ragaszkodás, Intim
feltárulkozás, Segítségelfogadás, Megbízható szövetség, Társas-ság, Önbecsülés, és
Konfliktus. WRIGHT (1969, 1978) korábban szintén hasonló eredményre jut, amikor a
barátság csere-elméleten alapuló meghatározását kibontva 5 jutalmat különít el, amit
erőforrásaink befektetése nyomán nyerhetünk. Ezek a jutalmak a Hasznosság Érték
(Segítségelfogadás), Ego-támogatás Érték (Feltárulkozás), Ösztönzés Érték
(Ragaszkodás), Én-megerősítés Érték (Önbecsülés), és a Biztonság Érték (Megbízható
Szövetség). Ezeket az értékeket az egyén különböző mértékben tulajdoníthatja a
barátjának. A kapcsolat Konfliktus összetevőjét WRIGHT két dimenzióra bontotta,
melyek a kapcsolat fenntartásának helyzeti vagy személyes nehézségeit takarják.
Szintén fontos része az elméletnek a barátság Erőssége, amit az Önkéntes Kölcsönhatás
(Társas-ság) és a kapcsolatban részt vevő személyek Egyediségére történő fókuszálás
(Hitelesség) mértéke alkot. Vagyis egy erős barátságot mindig az önkéntes kölcsönös
elkötelezettség és a másik személy elismerésének magas szintje jellemez.

DEMOGRÁFIAI KÜLÖNBSÉGEK A BARÁTSÁG DEFINÍCIÓJÁBAN

ROBERT SELMAN (1981) strukturált klinikai interjúkkal vizsgálta a gyermekek

barátságfelfogásának fejlődését. Az óvódás korú gyermekek barátválasztását még az
esetlegesség jellemzi. Barátnak legtöbbször a játszótársat tekintik. Az óvodáskor vége
felé már megjelenik az egyirányú közreműködés feltétele a barátság definíciójában,
vagyis a gyerekek azt tekintik barátjuknak, aki megteszi, amit ők akarnak, és azt szereti,
amit ők szeretnek. Hat és tizenkét éves kor között, a szakaszos együttműködés
időszakában, a gyerekek a baráti kapcsolatokat az együttműködés és alkalmazkodás
függvényeként értelmezik, ezért a véleménykülönbségek és viták a kapcsolódások
felbomlásához vezethetnek. Az iskoláskor végére azonban a barátságról alkotott kép
meglehetősen összetetté válik, így a barátságok jellemzői is kezdenek a felnőtt baráti
kapcsolatok jellemzőire hasonlítani. Az intim, kölcsönös kapcsolat szakaszában, 9 és 15
éves kor között, a barátságra, mint egyedi elkötelezett kapcsolatra gondolnak a
gyerekek, ezért ennek a kornak a kapcsolatait gyakran terheli birtoklási vágy és
féltékenység. A legfejlettebb barátság-felfogási szintet SELMAN 12 éves kortól kezdve
figyelte meg, amikor az autonómia és kölcsönös függés egyidejű, kiegyensúlyozott
jelenléte válik hangsúlyossá a barátság definíciójában, amivel párhuzamosan az előző
szakasz negatív tényezői csökkenő tendenciát mutatnak, noha a legtöbb barátságban
sosem hiányoznak teljesen. Selman vizsgálatának eredményeit más kutatási eredmények
is megerősítették (GOODNOW – BURNS 1985; YOUNISS – VOLPE 1978). Hazai,
serdülőkorúakkal végzett vizsgálatában SALLAY HEDVIG (1986) is a barátságfelfogás

13
életkortól függő alakulását találta, melynek hátterében a kognitív fejlődés életkori
szakaszait feltételezte.
A felnőtt barátságot gyakran hasonlítják a szerelemhez, amely STERNBERG (1986)
háromkomponens-elmélete szerint az intimitás, szenvedély és elkötelezettség hármassal
jellemezhető. Amennyiben a dimenziókat kontinuumként vizsgáljuk, az elképzelés
szintén alkalmazható a barátságra, viszonyt a szenvedély általában hiányzik a modern
baráti viszonyokból, és a másik két dimenzió is változik a barátságban részt vevő felek
jellemzői és a barátság szorosságának mértéke szerint (SHERROD 1989).
A barátság felnőtt definíciójára vonatkozó vizsgálatok eredményei szerint a
megkérdezettek általánosságban az önkéntességet, a kölcsönös támaszt, a bizalmat, az
együtt végzett tevékenységek örömteli jellegét emelték ki, valamint a szerepek és
szabályok viszonylagos hiányát (ARGYLE 1992). SAPADIN (1988) nyitott végű mondattal
vizsgálta a barátság meghatározását, „A barát, az olyan valaki, aki…” formulát
használva. A kapott eredmények a barátság idealizált képét festették le, az igazi barátot,
aki eszerint valaki olyan, „aki ott van neked mindig, amikor csak szükséged van rá,
bármilyen okból”. A válaszok 8 kategóriát alkottak: intimitás, bizalom, függés,
megosztás, elfogadás, gondoskodás, közelség, és öröm. Bár nem találtak a definíció
elemeire vonatkozó szignifikáns nemi különbséget, mindazonáltal a nők többször
hangsúlyozták az intimitást, függést és az elfogadást, mint a férfiak, akik többször
emelték ki a közös tevékenységeket a barátság meghatározásában, mint a nők.

Az osztálykülönbségekre vonatkozóan kevés adat áll rendelkezésünkre. Az ilyen

témájú vizsgálatok nagy része szociológiai és etnográfiai megközelítésből, valamely
egyéb jelenség tanulmányozásának részeként elemzi a baráti kapcsolatokat, sokszor
csak egy adott osztály vagy nem (főként a férfiak) vonatkozásában. KAREN WALKER
(1995) ezt a kutatási rést próbálta meg betölteni a ’90-es évek közepén végzett
mélyinterjús vizsgálatával, melyben amerikai közép- és munkásosztálybeli férfiakat és
nőket kérdezett baráti kapcsolataik mintázatáról és a baráti viszonnyal kapcsolatos
elvárásairól. A vizsgálat kitért a barátság definíciójára is, és azt az eredményt kapta,
hogy általánosságban mindkét osztálybeli válaszadók megkülönböztették a barátot a
rokontól és a munkatárstól, a konkrét barátok felsorolása azonban gyakran nem tükrözte
ezt az elvet. A munkásosztálybeli válaszadók 4/5-e (nők és férfiak egyaránt azonos
gyakorisággal) nevezett meg barátként olyan rokont, aki nem a házastársuk volt, míg ez
az arány a középosztályban az esetek kevesebb, mint felére volt jellemző. Ezzel
ellentétben a középosztálybeli válaszadók a munkásosztálybelieknél szignifikánsan
nagyobb arányban nevezték meg partnerüket a barátaik között. Ez az eredmény
alátámasztja WALKER koncepcióját a barátság társadalmi-gazdasági
meghatározottságáról. A munkásosztálybeliek kisebb mértékű földrajzi mobilitása a
családdal való szorosabb kapcsolattartást tesz lehetővé, ami a középosztályban a
nagymértékű mobilitás hatására nagyon nehezített. Ezért amíg a munkásosztály tagjai
megőrizhetik intenzív rokoni kapcsolataikat, és azok látják el a barátság funkcióit, addig
a középosztály kapcsolati igényeit főként a családon kívül elégítheti ki. Ez utóbbi
jelenség alól a házastárs vagy partner a romantikus házasságideál nagyobb mértékű
megvalósulása és a kedvezőbb társadalmi-gazdasági lehetőségek miatt lehet kivétel,
mely utóbbi tényezők lehetővé teszik, hogy a partnerek szabadidejüket együtt töltsék, és
így közelebbi, intim, kölcsönösen kielégítőbb, kapcsolatot alakítsanak ki, mint a
munkásosztálybeli házastársak.

14
 A BARÁTSÁGOK MINTÁZATA – A STRUKTÚRA

A vonzalomelméletek egyik legkorábbi megfigyelése volt, hogy a vonzalom

kialakulásának, vagyis a kapcsolat létrejöttének egyik fontos eleme a fizikai közelség.
Ma már az Internet korában tudjuk, hogy jöhetnek létre szoros és hosszú távú
barátságok a nélkül is, hogy a kapcsolat kezdeti fázisában a tagok fizikailag
találkoznának egymással, azonban ezekben az esetekben is szükség van a rendszeres
interakcióra, és a kapcsolat elmélyülése már általában valós találkozásokhoz
kapcsolódik (WALLACE 2002). A kapcsolat kialakulásának fázisában tehát
mindenképpen szükséges a közelség, ha máshol nem, legalább egy virtuális térben. Ez a
közelség általában jó előrejelzője a barátok hasonlóságának.
ROBERT ZAJONC, tudománytörténetileg is meghatározó kísérleteiből levonva a
következtetést, azt az álláspontot képviseli, hogy a találkozásnak való puszta kitettség
megnöveli az adott személy vonzerejét (SAEGERT – SWAP – ZAJONC 2003). Nézete
szerint a vonzalom kezdeti kialakulásához, vagyis ahhoz hogy valaki annyira
szimpatikus legyen számunkra, hogy kedvünk legyen közelebbi kapcsolatot keresni
vele, elegendő, ha elég sokszor látjuk. Ezt a nézetet mindennapi tapasztalataink is
megerősítik, noha ismert az a jelenség is, amikor valaki „megszólalásig” vonzó – vagyis
amint jobban megismerjük, elveszti kezdeti, első benyomásra alapuló vonzerejét.
ZAJONC eredményei erősen ellentmondanak a szociobiológia Fenotipusos Illesztés
Elméletének, mivel nehéz magyarázatot találni, hogy a puszta kitettség hogyan
növelheti meg a genetikai illeszkedést két ember között.

HASONLÓSÁG, KOMPLEMENTARITÁS ÉS FONTOS TULAJDONSÁGOK

Bár a barátságot az egyik legdemokratikusabb kapcsolati formának tartjuk, mégsem

igaz az a kijelentés, hogy nincs szabály arra nézve ki, kivel barátkozik. A társas
kapcsolatokat megalapozó vonzalom kutatása általában 3 fő elméleti irány valamelyikét
követi: a hasonlóságot, a kiegészítést vagy a fontos tulajdonságot hangsúlyozó irányokat
(LÁSZLÓ – FARAGÓ 1979). A leghangsúlyosabb, és a barátválasztás szempontjából
leginkább alátámasztott megközelítési mód a hasonlóság hangsúlyozása.

Hasonlóság

Barátválasztásunkban már legkisebb korban is preferáljuk a hozzánk hasonlókat,

hiszen ők azok, akikkel hasonló valóságértelmezést tudunk kialakítani, vagyis
megerősítjük egymás világképét, s ez által jutalmazzuk egymást. A hasonlóság
fontossága azonban nem csak csere-elméleti alapon magyarázható. Hasonló emberek
hasonló közegben mozognak, illetve a közeg, amelyben éljük mindennapjainkat,
általában hozzánk hasonló személyeket tartalmaz.
Milyen jellemzők hasonlósága lehet fontos a barátság kialakulása szempontjából?
Az életkor hasonlósága általában jellemző a baráti párokra. Óvodáskortól kezdve a
gyermekek egyre inkább kortársaik felé fordulnak, és ez a korbeli hasonlóság igény
egészen a felnőtt korig tart, amikor kilépve az intézményes nevelés keretei közül több
lehetőségünk lesz más korosztályba tartozó személyekkel megismerkedni. De még a

15
felnőtt barátságokra is jellemző, hogy kis eltéréssel hozzánk hasonló korú barátot
választunk. Ennek az az egyszerű oka, hogy felnőttkori baráti kapcsolataink nagy része
ifjúkorunkból származik, minél öregebbek vagyunk annál kevésbé jellemző, hogy új
barátságokat alakítunk ki. A hasonló korú személyek általában azonos életciklusban
tartanak, ezáltal hasonló feladataik, élettapasztalataik, nehézségeik és örömeik vannak.
Ezek alapozzák meg a valóság hasonló értelmezését, amely a kapcsolatok fontos
kognitív alapja. A hasonló élettapasztalatok megosztása a barátságok egyik
legfontosabb jellemzője.

A nem szintén fontos tényező. Bármely életkort tekintve igaz, hogy a „legjobb
barát” címet az esetek legnagyobb százalékában velünk azonos neműnek ítéljük oda.
Különösen igaz ez az iskolás korra, amikor a lányok és fiúk szinte kizárólag az azonos
neműek csoportjában barátkoznak. Hat éves korban a gyermekek 68%-a választ azonos
nemű gyermeket legjobb barátjaként, ez az arány 12 éves korra 90%-ra növekszik
(DANIELS-BEIRNESS 1989, idézi COLE – COLE 1998). Az ellenkező neműek közötti
barátság leginkább a kamaszkorral kerül előtérbe, amikor a másik nem képviselőivel
való romantikus kapcsolat jó kiindulópontjául szolgál. Azonban ekkor és később is
szignifikánsan kevesebben választanak legjobb barátjukul ellenkező nemű személyt.
Amíg az azonos neműek barátságában, az azonos életkorúakhoz hasonlóan, jelen
lehetnek a közösön ismert élettapasztalatok, addig az ellenkező nemű barátságok
legnagyobb vonzerejét épp a másik nem nézőpontjának megismerése adja.
Az azonos neműek társaságának keresését, a nemi elkülönülést különböző
nézőpontokból magyarázhatjuk. A kultúrközi összehasonlító vizsgálatok a nemi
szegregáció általánosságát találták az ipari és nem ipari társadalmakban egyaránt. A
nem ipari társadalmakban a férfiak és nők közötti teljes munkamegosztás megfigyelése,
valamint a családi teendőkbe való bevonódás már igen fiatal életkorban kialakítja a
nemek elkülönülését (HARKNESS – SUPER 1985, idézi COLE – COLE 1998). Az a tény,
hogy mindez a modern, sőt posztmodern ipari társadalmakban is megfigyelhető, ahol a
nemek munkamegosztáson alapuló elkülönülése egyre kevésbé látványos,
mindenképpen más magyarázatot kíván. ELEANOR MACCOBY (1990) áttekintve a
személyközi kapcsolatokban mutatkozó nemi különbségeket arra a következtetésre jut,
hogy fiúk és lányok eltérő interakciós stílusa hozza létre a nemi elkülönülést. MACCOBY
az interakciós stílus két formáját emeli ki, melyeket különösen alkalmasnak tart a nemi
elkülönülés magyarázatára. Elmélete szerint a fiúk korlátozó interakciós stílust
használnak, amely az érintkezés kontrolljára törekszik, gyakran megszakítva a másik fél
beszédét, átvéve a szót, ami a másikat visszahúzódásra, „megadásra” készteti, és
sokszor a tevékenység befejezését okozza. A lányok ezzel szemben felhatalmazó
érintkezési stílust képviselnek, amennyiben jó hallgatóságként törekednek a másikat
megerősíteni, vele egyetérteni, általánosságban az adott tevékenységet folytatni. A két
nem, azaz a két stílus találkozása egyértelműen a fiúk dominanciáját és a lányok
alárendelődését eredményezi, amelyben a lányok kiszolgáltatottnak érzik magukat.
Ezért a lányokat a fiúk interakciós sajátosságai késztetik különálló csoportban
tevékenykedni, ahol nem érzik magukat veszélyeztetve. Ugyanezen okból keresik a
lányok a fiúkkal való együttes tevékenységek során a felnőttek jelenlétét, amely fékezi a
fiúk durva, erő- és hatalomorientált viselkedését. Az, hogy a fiúk miért kerülik a lányok
társaságát (a vizsgálatok szerint) már sokkal kevésbé érthető. MACCOBY az eltérő
interakciós stílusra vezeti vissza nem csak a nemek elkülönülését, hanem a barátság

16
strukturális és interakciós sajátosságait is. Ezeket a nemek közötti különbség
magyarázatait tárgyaló részben ismertetjük.

A társadalmi-gazdasági tényezők hasonlósága alapul szolgálhat a barátok érték,

attitűd és viselkedésbeli hasonlóságához, ami a barátságok tartós fennmaradásának
egyik legfontosabb feltétele. Bár a kutatások a szociális státuszt, az intelligenciát és a
fizikai vonzerőt nem hasonlóság-alapon tekintik a vonzalom szempontjából
meghatározónak, hanem az un. szociálisan minősített tulajdonságokat kitüntető
hipotézis alapján (ld. BYRNE 1971, DION és mtsai 1972), a kapcsolatok tartós
fennmaradása és a barátság elmélyülése azonban más igényeket támaszthat, mint a
felszínes vonzalmi megítélés.

Az attitűdhasonlóságot, mint a vonzalom kialakulásának fontos tényezőjét számos

kísérleti helyzetben vizsgálták (BYRNE 1971), de a laboratóriumi helyzetből levonható
következtetéseket a való életbeli szituációkban tesztelve inkonzisztens eredményeket
kaptak. Valós élethelyzetekben az attitűdhasonlóság-hatás, számos más tényező
befolyását élvezi (BYRNE 1992), de nem elhanyagolható összetevője a barátságok tartós
fennmaradásának.

Más szerzők a kapcsolatban részt vevő felek viselkedésbeli hasonlóságát emelik ki,
mint a személyközi vonzalom kialakulásában fontos tényezőt (WERNER – LATANÉ
1976). WERNER és PARMELEE (1979) azonos nemű baráti párok és nem barátok között
vizsgálta az attitűdök és magatartásformák hasonlóságát. Eredményeik azt bizonyítják,
hogy a viselkedésbeli hasonlóság jobb előrejelzője a kapcsolat szorosságának, mint az
attitűdhasonlóság, noha a barátok hasonlóbbnak gondolják egymást attitűdjeikben, és
kevésbé hasonlónak viselkedésükben, mint az a valóság.

Szintén fontos tényező az érték- és személyiségbeli hasonlóság (IZARD 1960),

amelyek – főleg a kapcsolat kezdeti szakaszában – nem valós, hanem észlelt
mértékükkel befolyásolják a kapcsolat kialakulását (NEWCOMB 1961), tekintve, hogy
valós jellemzőik közvetlenül nem megfigyelhetők, csak kikövetkeztethetők. A
barátságok különbözőek lehetnek abban a tekintetben, hogy mely értékeket vagy
személyiségtényezőket tartanak fontosnak, és melyek azok, amelyek hasonlósága
bejósolja a kapcsolat tartós fennmaradását. CHENG és munkatársai (1995) például a
többi személyiségtényezőnél fontosabbnak találták a Nyitottság, Extroverzió és Érzelmi
Stabilitás hasonlóságát kínai serdülők ideális barátságról alkotott képében, és ebben a
kultúrában főiskolásokkal végzett vizsgálatban az értékek közül a Jótékonyság és
Univerzalizmus hasonlóságának fontossága emelkedett ki (LEE 1995). Nyugati
kultúrkörben végzett vizsgálatok a közös értékpreferenciákat csak a közeli barátok
esetében találták fontosnak, és az érték és személyiségbeli hasonlóság egymáshoz
viszonyított fontossága a kapcsolat különböző fázisaiban változó volt. DUCK és CRAIG
(1978) vizsgálati eredményei szerint az ismeretség kezdetén fontosabbnak mutatkozik
az értékek hasonlósága, majd később egy finomabb személyiségjellemző, a személyes
konstruktumok hasonlósága válik hangsúlyosabbá a barátság megítélése szempontjából.
LEA és DUCK (1982) pedig azt találták, hogy a barátok számára azon egyedi értékek
hasonlósága a fontos, amelyek valamiképpen nem szokványosak, vagyis melyeknek
mentén kevés más emberrel találnak közösséget.

17
 A vonzalom kialakulása szempontjából fontosnak találták a kognitív struktúra
hasonlóságát is. Az értékelési dimenziók kolinearitásának elve és az un. hasonló
személyi konstrukciók hipotézise (KELLY 1955) azonos fogalmi keretben tárgyalják a
világ értékelésében jelentős mérföldkövek hasonlóságának fontosságát. Eszerint akik
hasonló keretben értelmezik a körülöttük lévő társas és fizikai világot, azok jobban
kedvelik egymást. Saját, heteroszexuális párokkal végzett vizsgálatunk a kognitív
komplexitás két illeszkedését találta meghatározónak a tartós kapcsolatokban: a párok
vagy kis különbséggel vagy nagy eltéréssel voltak jellemezhetők, azaz a hasonlóság és a
komplementaritás egyaránt megjelent a romantikus kapcsolatban (LASSÚ 1996).

Komplementaritás

A vonzalom kialakulásának másik jelentős magyarázati lehetősége az egymást

kiegészítő jellemzők elve. Ezt a hipotézist főleg a partnerkapcsolatokban vizsgálták, és
a kapcsolat fejlődésének későbbi szakaszában találták fontosnak (WINCH, 1958,
KERCKHOFF – DAVIS 1962). Az ebbe a megközelítésbe tartozó kompenzáló
személyiségzavar hipotézisét szintén partnerkapcsolatokra dolgozták ki, azonban az un.
interperszonális személyiségelméletek által egyéb, egészséges társas viszonyokra
szintén alkalmazható (SULLIVAN 1953). Az elmélet empirikus tesztelése a barátság
viszonyában még várat magára.

A társ szociálisan minősített tulajdonságait kitüntető hipotézis

Ide tartoznak a már említett intelligencia, szociális státusz és fizikai vonzerő

kitüntetett fontosságát hangsúlyozó elméletek (BYRNE 1971, DION és mtsai 1972),
valamint a szimbolikus interakcionista megközelítés, amely szintén azt hangsúlyozza,
hogy a vonzalom kialakulásakor nem a hasonló, hanem a szociálisan kívánatos
tulajdonságokra adunk pozitív reakciót (LÁSZLÓ – FARAGÓ 1979).

A vonzalom-hipotézisek baráti kapcsolatokon belüli tanulmányozására kevés kutatás

irányult. SALLAY HEDVIG (1986) serdülőkorúak kortárskapcsolatait elemezve a
hasonlóság kiemelkedő szerepét találta fontosnak. FARAGÓ KLÁRA és LÁSZLÓ JÁNOS
1974-ben 27 fiatal baráti párt vizsgált, hogy feltárják a közöttük lévő érték, attitűd és
személyiségbeli hasonlóságok mintázatát (FARAGÓ 1978). A felvett sokoldalú adatokat
cluster-analízissel vizsgálták, így feltárva a barátság kritériumait. A hipotézisek
tesztelése arra az eredményre vezetett, hogy amíg a szociálisan aktív személyek
esetében a hasonlóság tendenciája érvényesült, addig a szociális introverzió
dominanciájával rendelkező személyek baráti kapcsolataiban inkább a
komplementaritás tendenciája volt megfigyelhető. Ez az adat tulajdonképpen a
vonzalom harmadik megközelítését, a szociálisan minősített tulajdonságokat kitüntető
hipotézist támasztja alá. A vizsgált mintán a társas aktivitás kitüntetett fontosságú
jellemzőnek tűnt, amely legalább az egyik fél részéről szükséges tulajdonságként jelent
meg a baráti pár kapcsolatának fennmaradása érdekében.

18
 A BARÁTI HÁLÓZAT NAGYSÁGA ÉS SZERKEZETE

Az, hogy valakinek hány barátja van, nagyon sokféle tényezőtől függ.
Kisgyermekkorban, amikor a barátság fogalma még a játszótársakat jelenti, a két nem
eltérő képet mutat a barátok/játszótársak számát tekintve. A lányok két-háromfős
társaságokat alkotnak, míg a fiúk nagyobb csoportokban játszanak. Ezek a kapcsolatok
óvodáskorban még nem szilárdak, napról napra változhat, hogy kik a tagjai ezeknek a
kisebb-nagyobb csoportoknak (COLE – COLE 1998). Később a baráti kapcsolat kezd
hosszabb távúvá válni, de a nemi különbség a barátok számát tekintve felnőtt korig
megmarad. Az a tény, hogy fiúknál általában minden életkorban több barátot találunk,
annak köszönhető, hogy a barátság egyedi definíciója, vagyis amit saját kapcsolataikra
nézve alkalmaznak más, mint a lányok esetében. Ha azt kérjük, hogy a „jó barátaik”
számát mondják meg, akkor az megegyezik a lányoknál is megfigyelt 2-3 fővel. Amíg
ha csak általában kérdezzük a barátok mennyiségét, akkor a barátok számukra gyakran
összemosódnak a jó ismerősökkel, vagy haverokkal. A lányok ellenben „barát” alatt
mindenkor a „jó barátot” értik.
A barátok számára vonatkozó vizsgálatok gyakran vezettek ellentmondásos
eredményekhez a felnőttek esetében is. CALDWELL és PEPLAU (1982) nem találtak
különbséget amerikai férfi és női főiskolai hallgatók között barátaik számát tekintve,
míg egyes kutatók a férfi hallgatók (AUKETT – RITCHIE – MILL 1988), mások pedig a
nők előnyét találták, a barátok számát vizsgálva (JOHNSON – LESLIE 1982, PERETTI
1976).
Ezek az ellentmondások jól tükrözik azt a nehézséget, ami a barátság vizsgálatakor a
kérdésfeltevésben rejlik. A „Hány barátja van?” kérdés bár ránézésre egyértelmű,
ténylegesen számos egymással egyenrangú választ eredményezhet aszerint, hogy a
válaszadó milyen tényezőket tekint az adott pillanatban saját barátsága kritériumának.
A barátok számában mutatkozó osztálykülönbségekre vonatkozó eredményeket
szintén áthatja ez az értelmezési nehézség. A másik probléma az egyes társadalmi
osztályok összehasonlításával az a tény, hogy a középosztályon kívül a többi réteg csak
szórványosan vizsgált, kevés adat áll rendelkezésünkre társas kapcsolataikról. WALKER
fent említett, 1995-ös tanulmányában elemzi a közép- és munkásosztály barátkozási
mintázatát. Adatai szerint az amerikai mintában nem volt különbség a két osztály között
abban, hogy hány helyi barátjuk van, de a középosztálybeliek szignifikánsan több távol
élő baráttal rendelkeznek, mint a munkásosztály tagjai. Ennek az eltérésnek szintén
mobilitásbeli és gazdasági különbségek az okai – a munkásosztály tagjai földrajzilag
kevésbé mobilisek, és amennyiben mégis elköltöznek lakóhelyükről, az ott élő
barátokkal a gazdasági nehézségeik miatt nem tudják tartani a kapcsolatot, ezért az ilyen
barátságok legtöbbször megszakadnak.

Kevés hazai vizsgálat elemzi a barátságban mutatkozó demográfiai különbségeket.

ALBERT FRUZSINA és DÁVID BEÁTA (1998/a) a Magyar Háztartásai Panel 1993-ból és
1997-ből származó barátságra vonatkozó adatait elemzik. A „Hány barátja van?”
kérdésre – ami módszertanilag meglátásuk szerint sem a legjobb formája a
kérdésfeltevésnek – kapott válaszokat nem, családi állapot és iskolai végzettség szerint
hasonlítják össze, feltárva az eredmények időbeli változását és annak lehetséges okait is.
Vizsgálatukban azt kapták, hogy a korral fordított, az iskolai végzettség növekedésével

19
egyenes arányban nő a barátokkal való ellátottság. UTASI ÁGNES 1986-ban végzett
vizsgálatai hasonló eredményre jutottak (UTASI 1990).
A férfiak előnye a nőkkel szemben minden paraméter mentén kimutatható volt, és
azt is megfigyelték, hogy az 1993-97 közötti időszakban több nő, mint férfi vesztette el
barátait. Csak a felsőfokú végzettségű nők mutattak a férfiakhoz hasonló barát-számot,
és körükben a férfiaktól kisebb mértékben volt jellemző a baráttalanság. A családi
állapot vizsgálata némileg ellentmondásos eredményeket hozott. Az egyedülálló nők
majdnem fele barát nélkülinek vallotta magát, míg ez az arány a házassággal és a
gyermekek számának növekedésével nőtt. Ez ellentétes tendenciát mutatott a férfiaknál,
ahol legtöbb barátról az elváltak és özvegyek számoltak be.
Az eredmények értelmezésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a
barát fogalma ebben a vizsgálatban nem volt körülhatárolt, így nem tudhatjuk, hogy a
megkérdezettek kiket tekintettek barátjuknak. Az 1998-99-és 2000 évi Monitor-
vizsgálatok már a barátok egy körülhatárolt szeletét vizsgálták, a bizalmas barátokat,
akikkel a válaszadó fontosabb dolgait, problémáit az elmúlt fél évben megbeszélte
(ALBERT – DÁVID, 1998/b, 1999, 2000). Az ilyen szűkebb körű kérdésfeltevésnek
köszönhetően megnőtt azon férfiak aránya, akik nem rendelkeztek bizalmas baráttal. A
2000-ben felvett vizsgálatok eredménye másik fontos változást is mutatott:
Magyarországon megállt a barátok számának 90-es években regisztrált csökkenése. A
demográfiai változók alapján semmilyen különbséget nem találtak a korábbi
vizsgálatokhoz képest.
A barátok számának felnőtt- és időskorral történő csökkenése a hazai és nemzetközi
társas támasz vizsgálatok által is megerősített jelenség. A felnőtt kori
partnerkapcsolatok, a családalapítás és munkavállalás elkötelezettségei mindkét nemnél
a baráti kapcsolatok lazulását, a barátok számának csökkenését hozzák. A leépített
barátságok azután a válás vagy a házastárs halála esetén nehezen feltámaszthatók. Az
adatok fényében úgy tűnik, a férfiak könnyebben szerzik vissza barátaikat, talán, mert
ők másként gondolnak a barátságban megengedett távolságra és elkötelezettségre, mint
a nők. A két nem ilyen irányú különbségeit később részletesen tárgyaljuk.
A nők hátránya a baráti kapcsolatok kialakításában és fenntartásában a nyugati
trendekkel ellentétes tendenciának mondható. ALBERT és DÁVID (1998/a) a
hagyományos, paraszti társadalom örökségének tekintik a nők tradicionális szerepét,
aminek eredményeként a női kapcsolatok főként a családon belül szerveződnek.
Ahogyan a magasabb végzettség megszerzésével férfiak és nők helye a társadalomban
közeledik egymáshoz, úgy csökken a két nem közötti különbség a baráti kapcsolatok
számát tekintve is, sőt a nők elfoglalják a nyugati irodalomban többször is megfigyelt
előnyösebb pozíciót.

A barátság általában kevéssé hierarchikusnak tekintett társas viszony. Két jóbarát

kapcsolatában ritkán találunk tartós, mereven leosztott alá-fölérendeltséget, a hosszú
távú kapcsolatokban időről időre változik a dominancia és alárendelődés. Baráti
hálózatok esetében azonban mindig megtalálhatók a sztár-helyzetben lévő
vezéregyéniségek, akik a társas háló középpontjában vannak, körülvéve egymással
több-kevesebb kapcsolatban lévő személyekkel (MÉREI 1988). A baráti hálózatok
központi szereplője fejlett társas kompetenciával rendelkezik. A társas kompetencia
ROBERT SELMAN (1980) szerint a másik nézőpontjának átvételének képességétől függ.
SELMAN érdekes összefüggést talált a nézőpont-átvételi képesség és a szociális

20
alkalmazkodás között. Vizsgálatai alapján azok a gyerekek, akik társaikkal nehezen
jönnek ki, mert azok nem kedvelik őket, vagy az átlagnál alacsonyabb, éretlenebb
szinten teljesítettek a nézőpont-átvételi próbában, vagy az átlagnál magasabb szinten. Ez
utóbbi gyerekeket társaik basáskodónak vagy számukra túl komolynak és érthetetlennek
találták. A gyermekek körében végzett szociometriai vizsgálatok a népszerűséggel
összefüggőnek találták a vonzó külsőt, segítőkészséget, jó kommunikációs készségeket
és az agresszió hiányát (COLE – COLE, 1998). Ezek a fejlődéslélektani kutatások
gyakran tekintenek el a nemi különbségek vizsgálatától, vagy nem tekintve azt
elemzésre érdemes tényezőnek, vagy azáltal, hogy csak az egyik nem (általában a fiúk)
képviselőit vizsgálják (DODGE 1983, COIE – KUPERSMIDT 1983, PUTALLAZ 1983).
Serdülőkorban a társas presztízst a két nem eltérően ítéli meg. COLEMAN (1962)
klasszikus vizsgálatában a ’60-as évek amerikai középiskolásait tanulmányozta abból a
szempontból, hogyan látják a vezető rétegbe kerülés tényezőit. Eredményei szerint
mindkét nem kiemelte a jó személyiség jelentőségét, amit a fiúk esetében a jó hírnév,
sportteljesítmény, vonzó külső és tanulmányi eredmények követtek. A lányok a jó
személyiség után a külső megjelenést és a hírnevet hangsúlyozták. A vizsgálat
eredményei jól tükrözik a kor sztereotipikus hozzáállását a férfi és női szerepekhez.
A felnőttek baráti hálózatait csak az utóbbi időkben kezdték tanulmányozni a
kutatók, az erre vonatkozó adatok még csak szórványosak és kevéssé feldolgozottak.

A BARÁTSÁG EREDETE, INTENZITÁSA

Az, hogy honnan származnak a baráti kapcsolataink, nagymértékben függvénye

életkorunknak, családi és foglalkoztatottsági állapotunknak, társadalmi helyzetünknek.
Gyermekkorban barátaink egyértelműen a kortárscsoportból származnak.
Kortársaink közül is azokkal tudunk baráti kapcsolatot kialakítani, akikkel intenzív a
viszony, vagyis viszonylag sok időt tudunk együtt tölteni. Barátságok leginkább
azokban az intézményekben kötődnek, ahol a gyermekek az idejük legnagyobb részét
töltik. Hazánkban ez jellegzetesen az óvoda és az iskola. Viszonylag kisebb szerep jut a
lakókörnyezetnek, és ez annál inkább igaz, minél urbanizáltabb a közeg. A kevésbé
urbanizált területeken, ahol a szomszédok viszonya intenzív és a mobilitás kevésbé
nagy, a kapcsolatok kialakulásának színtere nagyobb valószínűséggel a lakóhely.
A felsőoktatásban részt vevő fiatal felnőtt korosztály baráti kapcsolatai vélhetőleg,
annak függvényében szerveződnek az intézményen belülről vagy kívülről, hogy mennyi
idő telt el az iskolaváltás óta. A felsőoktatás első éveiben valószínűbb a régi barátságok
ápolása, amelyek nagyobb valószínűséggel lazulnak meg az évek elteltével és váltják fel
őket az új intézményben kötött barátságok.
Az oktatásból kikerülő fiatalok és a felnőttek baráti viszonyait a társadalmi helyzet
és az életciklusukra jellemző lehetőségek szabályozzák, melyet nagyban befolyásolnak
a nemi különbségek.

A munkásosztály tagjaira a középosztálynál nagyobb mértékben jellemző, hogy

barátaik a szűkebb vagy tágabb családi körből, és a szomszédságból kerülnek ki
(WALKER 1995, UTASI 1990). Ők a középosztálynál nagyobb valószínűséggel laknak
hozzájuk hasonló személyekkel körülvéve. Különösen igaz ez a gyermeket nevelő,
munkásosztálybeli nőkre, akiknek lehetőségei a családon és lakóhelyen kívüli
ismerkedésre nagyon korlátozottak.

21
 Hazai vizsgálatok szerint minél többet járt valaki iskolába, annál valószínűbb, hogy
barátai az iskolatársak közül kerülnek ki (UTASI 1990). Az iskolai barátságok gyakran
túlélik még az iskolaváltásokat és elköltözéseket is, nem ritka az az eset, hogy valakinek
felnőtt korában az általános iskolából származik a legjobb barátja. Különösen igaznak
tűnik ez a férfiakra, akik a vizsgálatok tanulságai szerint tartósabb barátságokat kötnek,
régi barátaikkal ritkábban szakítják meg a kapcsolatot az életciklus váltások miatt, mint
a nők. Ennek egyik magyarázata az életciklus váltások eltérő mértékű hatása a két nem
életére. Míg a férfiaknak a családalapítással nem változik a foglalkoztatottsági állapota,
és életmódja is gyakran érintetlen marad, addig a nők életében a gyermekvállalás
hosszabb-rövidebb ideig tartó, teljes életmódváltással és a munkájuk időleges
feladásával jár. A kisgyermekes anyák gyakran eltávolodnak azoktól a régi barátoktól,
akik még nem vállaltak gyermeket, és kötnek kapcsolatot hasonló élethelyzetben lévő
nőkkel. Ezek a „játszótéri” barátságok azonban leginkább a gyermekek korai életéveire
jellemzőek, és az anyaság intenzív élményének megosztásáról szólnak. Ha nem
mélyülnek el annyira, hogy a későbbi időszak kevésbé gyermek-centrikus élettörténéseit
is meg lehessen bennük osztani, akkor gyakran megszakadnak, és a nők vagy
visszatalálnak régi barátaikhoz, vagy újakat alakítanak ki. Ez az újabb életciklus váltás
azonban sokszor a középkorú, gyermekeiket már felnevelt nők magányosságát hozza.

Magyarországon a ’80-as évek végén, mind a közép-, mind a munkásosztály tagjai

leggyakrabban (53,6 %) munkatársaik közül választotta a barátait (UTASI 1990). Ez az
adat a nemzetközi összehasonlításban is erősen kiemelkedik, és okait főleg az adott kor
társadalmi-politikai berendezkedésével próbálták magyarázni, amely nagy hangsúlyt
fektetett a munkavállalásra, az állami alkalmazásra és a civil szerveződések
elnyomására. A tendencia azonban a rendszerváltás után is folytatódott (ALBERT –
DÁVID 2000), a válaszadók 52%-a olyan barátokat nevezett meg, akik egyben
munkatársaik is. A munkahelyi barátok leginkább a férfiakra és a nagyobb városokban
élőkre jellemzők, az iskolai végzettség szempontjából leginkább a szakmunkás és
felsőfokú végzettségűekre.
Az utóbbi években nőtt azok aránya, akik iskolatársaikat említik leggyakrabban
barátként (48%). Ez az iskolázási idő növekedésével, a magasabb iskolai végzettséggel
párhuzamosan nő, de a magasabb társadalmi osztályokban is jobban jellemző a
férfiakra, mint a nőkre. Ennek oka a fent említett eltérő gyermeknevelési szerepvállalás
lehet, ami miatt a nők – legalábbis egy időre – kiesnek a régi baráti hálózatból és
kapcsolataik főleg a családra szorítkoznak.
A szomszédságból származó barátok aránya férfiak és nők között azonos (44%), és
ez a barátválasztás főleg az idősebbek, községben élők és alacsony iskolai
végzettségűek körében volt a mintaátlagnál magasabb arányban jellemző.
A kapcsolattartás intenzitása szintén nagyon változó jellemzője a kapcsolatoknak
(HAYS 1988). Szociológiai vizsgálatok feltárták, hogy a fiatalok és az idősek – lévén
kevesebb formális kötelességük van – többet érintkeznek legjobb barátjukkal, mint a
középkorúak. Hasonló okból többet látják egymást az egyedül élők, mint a házasok; a
diákok, mint a bármilyen státuszban dolgozó diplomások; és természetesen többet
találkoznak azok is, akik egymáshoz közel laknak. A munkásosztály tagjai, akik
legtöbbször homogén társadalmi közegben élnek, gyakrabban találkoznak barátaikkal,
mint a középosztálybeliek, akiknek a barátai sokszor tőlük távol laknak. Különösen igaz

22
ez a munkásosztálybeli nőkre, akik közül sokan naponta „beugranak” barátnőjükhöz,
valamilyen konkrét céllal vagy csak egy kis beszélgetésre (WALKER 1995).
A kényelem fontos tényező a baráti érintkezés gyakoriságában. Ez magyarázhatja
azt a paradox megfigyelést is, hogy van, amikor többet érintkezünk a velünk kevésbé
szoros kapcsolatban levőkkel, mint a legjobb barátainkkal, illetve nem tekintjük
barátunknak azt, akivel rendszeresen találkozunk. Ez a jelenség főleg a munkásosztály
tagjaira jellemző. A középosztály tagjai esetében a ritkább találkozás azért nem
veszélyezteti a kapcsolatot, mert az intenzitás, mint mennyiségi tényező csak az
ismeretség elején kiugró fontosságú a kapcsolat kialakításához, későbbiekben a
hangsúly a minőségi tényezőkre tevődik át (HAYS 1985).
A nyugati kultúrkörben a kapcsolatok ápolásában, de még kialakításában is,
forradalmi áttörést hozott a telekommunikáció fejlődése. Előbb a telefon vált széles
körben elérhetővé, majd a ’90-es évektől az Internet könnyíti meg a barátságok
kialakítását és ápolását, ma még főleg csak a közép- és felső osztály tagjai számára.
Hasonló paradigmaváltást hozott a mobiltelefonok széleskörű elterjedése, ami főként a
fiatalabb korosztály köreiben az SMS használatával járul hozzá a baráti kapcsolatok
ápolásához. Ezeknek az új technológiáknak a személyes kapcsolatokra való hatását a
laikusok, de még a szakemberek is, heves érzelmekkel és előítéletekkel terhesen
kezelik. A kezdetben főleg a negatív hatásokat hangoztató tanulmányokat mára
felváltották azok a beszámolók, melyek a kapcsolatokban bekövetkezett
paradigmaváltás jellemzőit és hatásait előítélettől mentesen próbálják elemezni (ld.
WALLACE 2002, vagy a PIALP1 kutatásai eredményeit, illetve hazánkban a MTA
Filozófia Intézetének vonatkozó kutatási projektjét2).

KÖZÖS TEVÉKENYSÉGEK

Az, hogy mit csinálnak együtt a barátok, függ a koruktól, nemüktől és társadalmi-
gazdasági helyzetüktől. Legmeghatározóbb befolyása a nemnek, illetve a nemi
szerepnek van a barátság tartalmára.

A fiús és lányos időtöltési formák már igen kis korban eltérnek egymástól.
Óvodában a barátságok a közös játéktevékenység körül szerveződnek, így a baráti
viszonyok nemi különbségei a csoportos magatartásformákban megmutatkozó nemi
különbségekből származnak. Fiúk többen és jellemzően nagymozgásos játékokat
játszanak együtt, míg a lányok kisebb csoportokba (párokba) verődnek és kevésbé aktív,
csendesebb játékokat játszanak. Az iskoláskorba lépve a barátság fontos tartalmi
tényezője lesz a beszélgetés, vagy ahogy PARKER és GOTTMAN (1989) nevezi: a
pletyka. Szerintük ez azért válik ebben a korban fontossá, mert ez biztosítja a
kölcsönösség és információcsere feladatát, segít a gyermeknek elhelyezni magát a társas
térben. A pletyka kisiskolás korban hasonló szerepet tölt be mindkét nemnél, azonban
míg a lányoknál a barátság szinte kizárólagos „habarcsa”, ahogy Parkerék nevezik,
addig a fiúknál nem veszítenek jelentőségükből a közös aktivitások, mozgásos játékok
sem. A serdülőkor legtöbbször teljes eltolódást eredményez a kortársakkal és szülőkkel
töltött idő mennyiségében, a kortársak javára. Az identitáskeresés intenzív időszakában

1
http://www.pewinternet.org/reports
2
http://21st.century.phil-inst.hu

23
a barátok szerepe megváltozik és felértékelődik mindkét nemnél – önmaguk és a világ
megismerésének legfőbb eszközévé, segítőjévé, kísérőjévé válnak a barátok. Mindenki
másnál nagyobb mértékben nyílnak meg egymásnak, osztják meg érzéseiket,
gondolataikat vagy félelmeiket (PARKER – GOTTMAN 1989). A „lelkizés” főleg a lányok
esetében válik a barátságok fő tartalmi elemévé, míg a fiúk összetartozásukat inkább
közös tevékenységeken keresztül élik meg. Mindez megfelel a két nem szerepéről és
jellemzőiről kialakult elképzelésnek, azáltal a bizonytalan helyzetben a nemi identitást
erősíti.

A felnőtt barátságok 3 tartalmi elemét emeli ki ARGYLE (1992) a beszélgetést, a

segítségnyújtás különböző formáit és a közös szabadidő eltöltést, ami a barátságok fő
örömforrása.
A beszélgetéssel és tevékenykedéssel töltött idő el eltérő arányban jellemzi a két
nem barátságát. A nők minden társadalmi osztályból több időt töltenek „csak”
beszélgetéssel, mint a férfiak, akik viszont többször találkoznak közös aktivitás céljából,
pl. sportolni vagy valamilyen csoportos játékot játszani (CALDWELL – PEPLAU 1982). A
beszélgetés leggyakoribb témája is különbözik: a nők főleg kapcsolataikról,
érzelmeikről, bizalmas információkról beszélnek legjobb barátjukkal, míg a férfiaknak a
beszélgetési témáját is az aktivitások (pl. sport) vagy személytelen dolgok adják (pl.
politika, munka).
A segítségnyújtás is különböző formát ölt a demográfiai változók függvényében.
Nők a társas támogatás érzelmi oldalát hangsúlyozzák, mint amilyen az un. „házassági
munka” (marriage work), melynek célja a barátnők partnerkapcsolati nehézségeiben a
megküzdés, a problémák megoldásának elősegítése (OLIKER 1989). Ez főleg azokra a
nőkre jellemző, akik tradicionális női szerepet viselnek, ezáltal leginkább családi
kapcsolataik által meghatározottak (GOULDNER – STRONG 1987). A „házassági munka”
mellett a munkásosztálybeli nők gyakran segítik egymást a gyermekek körüli
teendőikben vagy információk átadásával (pl. munkalehetőségek). Férfiaknál a segítés
általában instrumentális jellegű, ami az anyagi javak megosztásától a fontos
információk átadásáig sokféle formát ölthet. Konkrét anyagi jellegű segítségnyújtás (pl.
pénz vagy eszközök kölcsönadása, fizikai segítségnyújtás) a munkásosztály tagjai
között jellemző, míg a középosztályban a barátok instrumentális segítése leginkább a
szellemi javak és kapcsolati hálózat megosztását jelenti (WALKER 1995).

A szabadidő közös eltöltése leginkább evés-ivást, sportok és játékok közös űzését,

zenés táncos szórakozó helyek látogatását, valamint a szervezett csoportokban (pl.
klubok vagy körök) való részvételt jelenti (ARGYLE 1991). A fiatalabb korosztály, az
egyedül élők és a férfiak gyakrabban járnak el otthonról, mint az idősebbek, házasok és
a nők. A középkorú középosztálybeli házaspárok tipikusan együtt találkoznak
barátaikkal otthon egy vacsora keretében, míg a munkásosztály tagjai esetében a pár két
tagja gyakrabban szervez külön „fiús” és „lányos” estéket. Ezeken az alkalmakon
keverednek a tevékenységek – a sörözés vagy kávézás leginkább beszélgetést jelent, és
a fiatalabb korosztály bulijai is többféle tartalommal töltik meg a baráti együttlétet. A
sportok és játékok közös űzése, vagy nézése, a szurkolás tipikus férfias magatartásforma
a barátságon belül és nem mutat erős társadalmi különbségeket. Hasonlóan férfiasnak
tartják a klubtagságot is, amely azonban a közép- és felsőbb osztályok kiváltsága, és
erős nemi meghatározottsága van – a legtöbb zártkörű klubnak a mai napig nem

24
lehetnek nők a tagjai. A társadalmi különbségekre jellemző, hogy amíg a munkásosztály
baráti hálózata általában lokális, addig a közép- és felsőbb osztályok tagjai gyakran
messze élnek barátaiktól. Ebből kifolyólag a felsőbb osztályokra jellemző az együtt
nyaralás is – az egymástól távol élő középosztálybeli barátok nyaranta általában
meglátogatják egymást.

Az ismertetett nemi különbségek a nemi szerepek változásával kezdenek csökkenni.

A női munkavállalás egyre szélesebb körű elterjedésével párhuzamosan nő azoknak a
nőknek a száma, akik hivatásukat családi kötelezettségeikkel azonos fontosságúnak
érzik, vagy esetleg előtérbe helyezik, és nem törekednek megfelelni a társadalom által
elvárt tipikus nő képének. Ezek a nők sokkal inkább a férfiakhoz hasonló tartalommal
ruházzák fel kapcsolataikat (GOULDNER – STRONG 1987). Barátságuk gyakrabban
szövődik olyan tevékenységek köré (pl. közös sport), amely eddig főleg a férfiakra volt
jellemző, és a társas támasz hagyományos, „női” formái mellett fontos szerep jut a
szakmai segítségnyújtásnak, a karrier-kérdésekkel kapcsolatos véleménycserének.

INTERAKTÍV FOLYAMATOK

INTIMITÁS ÉS KÖZELSÉG A BARÁTSÁGBAN

DAVIS és TODD (1982) korszakalkotó munkája a barátság kutatásából született

tanulmányok elemzésével feltárta a viszonyra legjellemzőbb tényezőket. A 8 tényező
között az intimitás szerepelt az első helyen, lévén a leggyakoribb és legelfogadottabb
eleme a baráti kapcsolatnak. A kapcsolat intimitási foka és a közelség – amit magyarul
inkább szorosságként említünk – a barátságok legintenzívebben kutatott összetevője.
Bár a két fogalom kapcsolatban van egymással, mégsem kezelhetők szinonimaként,
szükséges egymástól megkülönböztetni és elkülönülten vizsgálni őket.

A közelség meghatározását különbözőképpen lehet megközelíteni (PARKS – FLOYD

1996). Hozzárendelhetjük címkékhez, pl. ismeretlen, ismerős, barát, legjobb barát vagy
szerelmi partner – azonban ritkán találunk egyetértést a címkék tartalmát tekintve.
Megkérhetjük a válaszadót, hogy adja meg egy skálán az adott kapcsolat általa észlelt
szorosságát – ekkor a skála egységeinek szubjektív értelmezése okozhat gondot. Vagy
azonosíthatjuk a közelséget a ragaszkodás vagy elégedettség mértékével – ez a
megközelítés azonban nem nyert empirikus megerősítést, tekintve, hogy a közelinek
ítélt kapcsolatok gyakran negatív érzésekkel terheltek. És élhetünk azzal a lehetőséggel
is, hogy mi magunk adunk egy definíciót, pl. meghatározhatjuk a közeli (szoros)
kapcsolatot úgy, ahogy KELLEY tette (KELLEY és mtsai 1983) a kölcsönös függőség
erős, gyakori, változó és időben hosszú távú mintázataként. Sajnos ez utóbbi sem
érvényesíthető mindenkor, hiszen vannak rövid távú, de igen szoros kapcsolatok is.
KORY FLOYD (1995) alternatív megoldásként, arra kérte vizsgálati személyeit, ítéljék
meg egy skálán az általa megadott viselkedések mennyire jó jelzői a különböző
kapcsolatok (barátság, testvéri viszony) szorosságának. Azt találta, hogy a baráti
kapcsolatok szorosságát a testvérkapcsolaténál nagyobb arányban tartották
jellemezhetőnek a közös tevékenységekkel, közös érdeklődéssel és az intim témák
megbeszélésével. Férfiak és nők különbségére vonatkozóan azt találta, hogy a férfiak a
kapcsolatok szorosságának meghatározásában a nőknél fontosabbnak találták az olyan

25
viselkedéseket, mint a kézfogás, közös ivás, és a szexuális témák megbeszélése. A nők a
férfiaknál jelentősebbnek találták a személyes problémák megbeszélését és általában a
mély beszélgetéseket, az ölelést, és a szeretet, gondoskodás és odafigyelés szóbeli
kifejezését, valamint a közös vásárlást. Mindezen különbségek ellenére Floyd azt is
leírja, hogy a két nem azonos mértékben jellemezte kapcsolatait a szorosság,
elkötelezettség és elégedettség általános dimenzióiban. A módszerrel kapcsolatban
felvetődő ellenérvekre, miszerint kikényszerített választási helyzetben kellett megítélni
minden felsorolt magatartásformát, PARKS és FLOYD (1996) átalakították a vizsgálati
elrendezést, és arra kérték vizsgálati személyeiket, hogy ők maguk mondják meg, mit
jelent számukra a szorosság az azonos neműek és különneműek közötti barátságban.
Eredményeik csak részben fedik a Floyd által előzőleg kényszerített értékeléssel
feltártakat – ez is mutatja a módszertanban rejlő befolyásoló erőt. Összességében 13
elkülöníthető jelentéstartalmat kaptak, melyből leggyakoribbak az önfeltárás, támogatás,
közös érdekek és a kapcsolat értékességének nyílt hangsúlyozása voltak. A kutatók
kevés nemi különbséget találtak a közelség meghatározásában. A nők a férfiaktól
nagyobb arányban emelték ki az önfeltárást, a kapcsolat komfortérzetét, a segítség és
támogatásnyújtást, valamint a tanácsadást és új nézőpont nyújtását. Ez utóbbi
összetevők nagyobb arányban voltak jelen azokban a meghatározásokban, ami a
különneműek közötti barátság szorosságára vonatkozott, míg az azonos neműek
barátságának szorosságában ehhez képest hangsúlyosabb volt a tisztelet.

Az intimitás fogalomkörének vizsgálatát szintén számos hasonló nézőpontból

végezhetjük, mint a kapcsolat közelsége tekintetében. A téma kutatói kezdetben
leggyakrabban a saját definícióval próbálkoztak, leginkább az önfeltárásra, mint
szükséges – és gyakran elégséges – tényezőre összpontosítva (JOURARD 1971/a). A ’80-
as évek végére ez a felfogás is meghaladottá vált és a vizsgálati személyektől származó
definíciók összegyűjtéséből és elemzéséből származó eredmények váltak széles körben
ismertté. Ilyen szempontból közelítette meg az intimitás definíciójának keresését
MONSOUR (1992), aki arra kérte a vizsgálati személyeket, hogy írják le, mit jelent
számukra az intimitás a barátságban. Eredményei szerint az intimitás jelentéstartalmába
tartozó barátságjellemzők (gyakorisági sorrendben) az önfeltárás (minden, a másik által
még nem ismert érzésre, gondolatra vagy tényre vonatkozóan), az érzelmek nyílt
megjelenítése, a feltétel nélküli támogatás, a bizalom, a közös tevékenységek, a fizikai
érintés és – főleg az ellenkező neműek közötti barátságban, de ott is csak ritkán
előforduló – szexuális érintkezés. A nemi különbségeket vizsgálva Monsour inkább
hasonlóságokat, mint eltéréseket talált az intimitás meghatározásában. Egyetlen
különbség az önfeltárás említésének gyakorisága volt, ami szignifikánsan magasabb volt
a nőknél, mint a férfiaknál, de az önfeltárás ez utóbbi csoportban is a lista legelején állt.
Az önfeltárás fogalmának, dinamikájának, azaz az interperszonális kapcsolatban
megfigyelhető különböző szintjeinek vizsgálata számos elmélet létrejöttét
eredményezték. A legtöbb kutató egyet ért abban, hogy az önfeltárás saját magunkról
történő információátadás, azonban az információ tartalmáról és az átadás folyamatának
mikéntjéről való gondolkodás különböző elképzelésekhez vezetett. PEARCE és SHARP
(1973) az önfeltárást elkülönítik a vallomástól és az elszólástól, amelyek kikényszerített
vagy szándékolatlan formái az önmagunkról történő információ átadásnak, míg az
előbbi önkéntes jellegű. CULPERT (idézi GRIFFIN 2002) az énleírástól különbözteti meg
az önfeltárást, az által, hogy az előbbi fogalmat az egyénről publikus, míg utóbbit

26
bizalmas információk megosztására használja. Az önfeltárás folyamatának céljában
sincs teljes egyetértés a kutatók között. JOHNSON (1997) azt hangsúlyozza, hogy az
önfeltárás segít a másiknak, hogy jobban megértsen minket, JOURARD (1971/b)
azonban, humanisztikus kiindulású elméletében, abban látja a folyamat lényegét, hogy
az által énünk „áttetszővé” válik (Transparent Self), és így a másik képes lesz meglátni
lényünk egyediségét. BERGER Bizonytalanság Csökkentési Elmélete főleg a kapcsolatok
kezdeti szakaszában megnyilvánuló helyzeti bizonytalanság leküzdésének eszközeként
értelmezi az önfeltárást, amely ebben az esetben nem az egyén hanem a másik személy
érzéseinek és gondolatainak feltárását jelenti (BERGER – BRADAC 1982; BERGER –
CALABRESE 1975). A Társas Penetráció Elmélet (ALTMAN – TAYLOR 1973) és a
Kapcsolati Dialektika Elmélet (BAXTER – MONTGOMERY 1998) az önfeltárást a
kapcsolatok dinamikája eszközének tekinti.
ALTMAN és TAYLOR (1973) az egyéneket hagymához hasonlítja, amennyiben
vélekedéseink, hiedelmeink, előítéleteink és vágyaink úgy rétegződnek egymásra, mint
a hagyma rétegei. Ahogyan az emberek megismerik egymást, úgy válnak újabb és újabb
rétegek láthatóvá, míg végül feltárul a személyiség magja. Ez az ön-feltárási folyamat,
melynek 4 szakaszát különböztetik meg, teszi a kapcsolatokat egyre intimebbé. Az első
szakasz, a tájékozódás, a személyiség nyilvános, perifériás területén zajlik. Ha a
kapcsolat megfelel a kívánalmaknak, közelebb engedjük „mag”unkhoz a másikat, és
ezzel párhuzamosan mi is jobban behatolunk az ő „mag”án területére. Ezáltal lépünk a
második szakaszba. Ez a feltérképező érzelmi csere szakasza, amelyben személyiségünk
korábban óvott és elzárt területeit engedjük meglátni. A harmadik szakasz a másodikhoz
hasonló, csak mélyebb érzelmi cserét takar. Ez a mélyülő feltárulkozás a lehetséges
legmagasabb intimitáshoz vezető átmeneti szakasz. A negyedik szakasz, a stabil csere,
amely folyamatos nyitottságot, a személyiség minden rétegének feltárulkozását jelenti,
melynek eredményeként az egyének behatolnak egymás legmélyebb magánterületére.
ALTMAN és TAYLOR elmélete, bár a hétköznapi tapasztalatok igazolják a kapcsolatok
fejlődésével fokozódó önfeltárás jelenségét, nem alkalmazható a nemi, etnikai, vallási
különbségek és helyzeti tényezők figyelembe vétele nélkül. Általános tapasztalat, és
tudományos vizsgálatok is igazolták, hogy az önfeltárás mértéke nem lineáris, hanem
fordított U alakú összefüggést mutat a kapcsolattal való elégedettséggel. Vagyis az
önfeltárás túlzott mértéke, éppúgy, mint hiánya a kapcsolat továbbfejlődésének gátja
lehet. A túl sok, vagy túl kevés önfeltárás szubjektív megítélésünk függvénye. A
folyamatban a személyek feltárulkozásának kölcsönössége és párhuzamossága
fontosabbnak tűnik, mint a mérték maga. Úgy tűnik, kapcsolatainkban egyensúlyra
törekszünk.
Az egyensúly fontosságát hangsúlyozva, BAXTER és MONTGOMERY (1998) a
kapcsolatokban jelenlévő feszültségeket helyezik Kapcsolati Dialektika Elméletük
középpontjába. Szerintük az önfeltárás, melyet elméletükben kinyilatkoztatásnak
neveznek, a nyitottság iránti vágy külső megnyilvánulása, amely szemben áll az
elzárkózás iránti vágyunkkal, melynek külső kifejeződése az eltitkolás. A kapcsolat a
két vágy, valamint a biztosság/bizonytalanság és a kapcsolódás/elkülönülés vágyai,
folyamatos szembenállásuk okozta feszültségben, az aktuális helyzetnek megfelelő
egyensúlyra törekedve alakul.
BAXTER és MONTGOMERY elméletét továbbgondolva képesek lehetünk
megmagyarázni mindazokat az ellentmondásokat, melyeket ALTMAN és TAYLOR társas
penetráció modellje nem tud kezelni. Az egyénben működő egymással ellentétes

27
késztetések közül hol az egyik, hol a másik kerülhet fölénybe. Ennek megfelelően,
ugyanazon kapcsolaton belül is, időről-időre változó intenzitásúnak élhetjük meg az
önfeltárás vágyát. Befolyásolhatják önfeltárás iránti igényünket a társadalom elvárásai
csakúgy, mint a helyzet, amelyben az adott pillanatban megéljük ezt az igényt vagy az
ellenkezőjét. Emellett az önfeltárás és eltitkolás egyensúlyának beállításánál egyénileg
eltérő lehet az egyes információk súlya, azaz intimitási foka. Elképzelhető, hogy a
férfiak azért mutatnak kevesebb önfeltárást a kapcsolataikban, mert a feltárt (kevesebb)
információ is nagyobb súllyal szerepel az egyensúly kialakításában, mint ugyanez az
információ a nőknél.

Amint az látható, a kapcsolat szorosságát és intimitását egyaránt befolyásolja az

önfeltárás, az érzelmek kifejezése, a támogatás és a bizalom érzete. Azonban amíg az
intimitást, a vizsgálat eredményei szerint, szorosságtól elkülöníti a fizikai érintés és
néha a szexualitás, addig a kapcsolat szorosságát az elfogadás, megértés, tanács- vagy
nézőpontadás jellemzi megkülönböztetetten.

A barátságok intimitásának mértéke már a gyermekkorban is fontos meghatározója a

kapcsolatoknak. ERIKSON (1963) az intimitásra törekvés időszakát csak az identitás
kialakulása utáni életszakaszra, vagyis a fiatal felnőtt korra tette, ez azonban részben
annak köszönhető, hogy elmélete erősen férfi-centrikus és az intimitást a
heteroszexualitásban megtapasztalt kötődésre korlátozza. SULLIVAN (1953) ezzel
ellentétben sokkal korábbi életkorban, 8-10 év között tartja legjellemzőbbnek az intim
barátságot, a pajtásságot, ami szerinte kifejezetten az azonos neműek kapcsolatára
jellemző. Újabb kutatások az intim barátság kialakulását szintén a gyermekkor középső
időszakára helyezik (JONES – DEMBO 1989), és az életkor növekedésével, 9 és 14 éves
kor között, különböző mértékű, de egyértelmű fejlődést találtak az intimitás minden
vizsgált tényezőjében (őszinteség/spontaneitás, érzékenység/ismeret, kötődés,
kizárólagosság, megosztás, ragaszkodás, közös tevékenységek, bizalom/hűség;
SHARABANY 1974). A megélt intimitás a kapcsolatok minőségi jellemzője.
WILARD HARTUP szerint a kielégítő baráti kapcsolatokkal rendelkező gyermekek a
baráti viszonylatokban képesek elsajátítani a kommunikáció, együttműködés szabályait,
melyek a későbbi kapcsolataikban elengedhetetlenek lesznek. A kapcsolatokon
keresztül gazdagítják ismereteiket a világról, önmagukról és másokról. Barátságukból
erőt és érzelmi feltöltődést nyernek, hogy megbirkózzanak a mindennapok kihívásaival,
és nem utolsósorban, ez szolgál mintául a későbbi intim kapcsolatoknak. Azonban
HARTUP is kiemelte a barátság minőségi jellemzőit, melyek a társas elfogadottság
fontos előrejelzőjéül szolgálnak. Vizsgálatai alapján csak azoknak a barátságoknak van
pozitív fejlődési jelentősége a későbbiekben, amelyek egymás kölcsönös segítésével,
elismerésével, megerősítésével – vagyis intimitással jellemezhetők. Azok a barátságok,
amelyek normasértő viselkedésre serkentenek, főleg hatalmi és erő alapon oldják meg a
konfliktusokat, és a támogatás érzése hiányzik belőlük, inkább negatív
következményekkel járnak a gyermek fejlődésére vonatkozóan (HARTUP 1992, 1996).
Az intimitás azonban igazán a serdülőkori barátságokban válik hangsúlyos
tényezővé. Különösen lányok esetében igaz, hogy az, aki nem alkalmas az intim
feltárulkozás igényét kölcsönösségében kielégíteni, nem alkalmas barátnak sem. A
közeli baráttal folytatott intim beszélgetések ugyanis lehetőséget adnak önmaguk
felfedezésére, saját identitásuk kialakítására. Kifejezetten hangsúlyos ez a szexualitással

28
kapcsolatban, amely mindkét nem esetében vezető helyet foglal el az intim témák között
(PARKER – GOTTMAN 1989). Kutatások arról számolnak be, hogy a fiúk barátsága már
ebben az életkorban sem jellemezhető az intimitás olyan fokával, mint a lányoké
(DOUVAN – ADELSON 1966), de amint az a felnőtt barátságokra vonatkozó
vizsgálatokból majd látható lesz, ez a különbség inkább az intimitás jellemzően férfias
vagy nőies tartalommal való feltöltéséből, mint az intimitás mértékének tényleges
eltéréséből ered.

A felnőtt barátságokra vonatkozó kutatások eredményeiből leggyakrabban levont

következtetés a nők és férfiak serdülőkortól megfigyelhető eltérésére vonatkozik: a
férfiak kevésbé mutatják az intimitás fentebb felsorolt jellemzőit a kapcsolataikban,
mint a nők. Mivel a férfiakra a vizsgálatok szerint kevésbé jellemző a verbális
önfeltárulkozás, vagy az érzelmi támogatás, ezért barátságukat definíció szerint kevésbé
intimként jellemezték (GRIFFIN – SPARKS 1990, HAYS 1984). Ez a széles körben osztott
nézet az intimitás feminizációjának köszönhető, ami leszűkíti a fogalmat a fenti
jellemzőkre. Ez a jelenség olyannyira elfogadottá és evidenssé vált a tudományban,
hogy a ’80-as évekre a „férfi hátrány megközelítés” nyert teret (SWAIN 1989), amelyben
a férfiakat érzelmi kifejezésre alkalmatlannak, az intimitástól fenyegetettnek, abban
járatlannak vagy arra egyszerűen képtelennek tartották, akik ezáltal szegényes
kapcsolatokra ítéltettek (WILLIAMS 1985). Tény, hogy a vizsgálatok tanulságai és a
hétköznapi tapasztalataink szerint, a nők több intim információt tárnak fel magukról,
mint a férfiak, és ha egy barátságban nincs jelen az önfeltárás, akkor azt jobban
hiányolják, mint a másik nem képviselői. SHERROD (1989) szerint azonban ezek a
különbségek nem azt jelentik, hogy a férfiak barátsága kevésbé intim, hanem azt, hogy
ők nem az énfeltáráson keresztül fejezik ki az intimitást. A férfiak un. intim
bajtársiassággal jellemzik kapcsolataikat, ami tartalmában eltér a női intimitástól,
hangsúlyozva a közös élmények összekovácsoló erejét. SWAIN (1989) szerint a férfias
összetartásba beletartozik a szívességek cseréje, a versenyhelyzetek, a viccelődés, a testi
kontaktussal járó sportok, az erőforrások megosztása, és mindenféle jártasságaikról való
beszélgetések. Az intimitás férfias formája, SHERROD (1989) vizsgálatai alapján,
ugyanúgy megadja a társas támogatottság érzetét – csökkenti a depressziót és elősegíti a
stresszel való megküzdést – mint a nők közötti intimitás, vagyis funkciójuk azonos,
csak tartalmuk más. Ezt az eredményt kapta hazai, serdülőkorú mintán végzett
vizsgálatában SALLAY HEDVIG is (1986).
Az intimitásban (annak feminizált definíció szerinti formájában) mutatkozó nemi
eltérést a biológiai nemnél jobban befolyásolja a BEM (1974) által leírt nemi szerep
orientáció. Az androgyn vagy nem konvencionális férfiak a tradicionális férfiaktól
nagyobb, a nőkhöz hasonló mértékben igénylik az intim feltárulkozást, míg az andorgyn
vagy nemi szereppel ellentétes (cross-sex typed) nők esetében ez éppen fordítva van
(LOMBARDO – LAVINE 1981). A maszkulinitás tűnik a legmeghatározóbbnak: mindkét
nem esetében azok voltak a legkevésbé hajlamosak baráti kapcsolataikban (azonos és
ellenkező neműben egyaránt) az intim feltárulkozásra, akik ezzel a nemi
szereporientációval rendelkeztek.
A helyzetet bonyolítja az a tényező, hogy a nőkkel szemben mindkét nem nagyobb
önfeltárási (intimitási) hajlandóságot mutat a barátságokban. Ez különösen a nemileg
szerepazonos személyekre igaz, amíg az androgyn férfiak és nők nem tesznek
különbséget a két nemből származó barátaikkal, amikor feltárják személyes érzéseiket.

29
 Összefoglalva az intimitásban megmutatkozó nemi különbségeket az azonos
neműek barátságában, azt mondhatjuk, hogy a vizsgálatok tanulságai szerint a tipikus
férfiak nem keresik az önfeltáró intimitásnak azt a fokát, mint amire a nők vágynak a
kapcsolataikban, és amikor a tipikus férfi a barátjával szemben magas intimitásról
számol be, azt más úton éri el, az aktivitás és bajtársiasság hangsúlyozásával (SHERROD
1989).

A KÖTŐDÉS ÉRTELMEZÉSE A BARÁTSÁGBAN

Mivel a barátság önkéntes viszony, a benne résztvevőket nem kötik egymáshoz

formális szerződések vagy kötelezettségek. A barátok közötti kötődés vagy a
ragaszkodás ezért rendkívül fontos összetartó erő a kapcsolatban, és mint ilyen,
intenzíven kutatott terület. WRIGHT (1969) Ösztönzés Értéknek nevezi a kapcsolatnak
azt az összetevőjét, ami az elkötelezett kapcsolatban a tagok egyik jutalma lehet. Ez az
érték a kölcsönös pozitív érzelmekből, a ragaszkodás érzetéből származik. Ez a
ragaszkodás intenzitásában változó lehet, a kedvelés és a rajongás között számos
fokozatban megjelenhet, jelenléte az elfogadás érzését közvetíti, ami hozzájárul a
bizalom és spontaneitás létrejöttéhez, ahhoz a biztonságérzethez, ami lehetővé teszi,
hogy a kapcsolatban teljesen önmagunkat adjuk. Azok a kapcsolatok, melyekből egyik
vagy mindkét fél részéről hiányzik ez az összetevő, kevésbé elégítik ki a társas
támogatás szükségletét, a kapcsolat anti-stressz funkcióját. Különösen igaz ez a nők
barátságára, ahol az érzelmek megélése és kifejezése nagyobb hangsúlyt kap. A kötődés
a baráti kapcsolatban olyan képesség, aminek hiánya hosszú távon a barátság
felbomlásához, az elmagányosodáshoz vezethet. RUTH SHARABANY (1994) ezért az
intim kötődést a kapcsolatokban a ház tartópilléreihez hasonlítja.

A kötődés a személyiség összetevője, és mint ilyen, minősége a gyermek- és

serdülőkoron keresztül korán meghatározottnak látszik. Azok a kutatások, amelyek a
felnőtt kötődést vizsgálták, arra az eredményre jutottak, hogy annak minősége szorosan
kapcsolódik az egyén szülőhöz, gondozóhoz való, gyermekkorban megélt kapcsolatának
minőségéhez, vagyis a korai kötődéshez. A kötődési képesség kontinuitását
SHARABANY (1994) a mélylélektan három különböző elméletével is értelmezhetőnek
tartja.
A tudománytörténeti időben legkorábbi elmélet, amely megmagyarázhatja a
gyermekkori szülő-gyerek kapcsolat biztonságosságának hatását a felnőtt szerelmi és
baráti kapcsolatokra, a Tárgykapcsolat Elmélet (KLEIN 1932). A klasszikus
pszichoanalízisnek ez az ága az ösztön-kielégítés helyébe a tárgykeresés belső
szükségletet helyezi, ami a társas kapcsolatok esetében az egyén azon késztetését
jelenti, hogy másokkal kapcsolatba kerüljön, vagyis a kapcsolat önmagában, önmagáért
fontos. A fejlődés során a külső tárgyak (személyek) belső reprezentációi alakulnak ki,
melyek tükrözik az aktuális interakciókat, de az egyén speciális nézőpontja alapján is
meghatározottak. A korai időszakban legfőbb interakciós partnerek, vagy az elmélet
fogalmait használva, kapcsolati tárgyak a gondozók. A velük való kapcsolatban az
interakciók során belsővé válik a gondozás mindkét szerepe: a gondozó és a gondozott
egyaránt, és ez lesz a későbbi kapcsolatokban az interakció repertoár alapja. Életünk
során bármely jelentős személlyel való viszonyunk kialakíthat ilyen reprezentációt,
vagyis használhatjuk más kapcsolatokban, mint modellt. Hogy melyik tárgykapcsolat

30
modellt használjuk, az a helyzeti tényezőktől függ, azonban az egymásnak ellentmondó
modellek problémát okozhatnak a felnőtt kapcsolatokban.
SULLIVAN (1953) a személyiség interaktív definícióját alkotja meg, amelyben a
megfigyelés területe a személyközi tér. Ebben a térben kapnak hangsúlyozottan fontos
szerepet a kapcsolatok, ahol a személy az interakciókon keresztül felfedezheti önmagát.
Az itt-és-most kapcsolatok lenyomatai a közeli és jelentős másokkal való kapcsolatban
belsővé válnak, és dinamikusan változó modellt hoznak létre. Először a szülő, majd a
barátok, végül az intim társak lesznek legfőbb szereplői ezeknek az interakcióknak. A
gyermek (majd a felnőtt) a velük való kapcsolatban alakítja, strukturálja, tárolja
tapasztalatait, viselkedését és én-észlelését, azzal a szándékkal, hogy a lehető legjobb
kapcsolatot alakítsa ki a környezetével. SULLIVAN a személyiségfejlődésben nagy
fontosságot tulajdonít az azonos nemű barátoknak, ahogy ő nevezi, a pajtásoknak. A
pajtásságban jelenlévő intimitás segíthet megbirkózni a szülői kapcsolat nehézségéivel,
korrigálhatja az egyén egocentrikus nézőpontját önmagáról és a világról, stb.
A Korai Kötődés Elmélet (BOWLBY 1969) a Tárgykapcsolat Elmélet
továbbfejlesztéseként jött létre, némileg visszanyúlva a klasszikus pszichoanalízis
elméletének biológiai megalapozottságához. BOWLBY a biológiai túlélésért való
küzdelemben a biztonságra törekvést tartotta jelentős tényezőnek, ami megalapozza a
korai szülő-gyerek kötődést. Az anyával, mint legfőbb gondozóval való viszony belső
leképeződése olyan munkamodellt hoz létre, amely a későbbi kapcsolatokban való
viselkedést, bizalmat, bevonódást is befolyásolja. A modell egyrészt szűrőként
működik, amin keresztül az egyén értelmezi tapasztalatait, másrészt elvárást közvetít,
aminek hatására az egyén újrateremti az érintkezés régi, ismert mintázatát, hogy
megfeleljen ennek az elvárásnak. Számos kutatási eredmény szól amellett, hogy a
gyermekkorban domináns kötődési mintázat a felnőtt kapcsolatokra is hatással van,
befolyásolva az un. felnőtt kötődés minőségét. A korai kötődés vizsgálatakor
meghatározott kötődési alaptípusok – biztosan kötődő, bizonytalan-elkerülő,
bizonytalan-ambivalens, (AINSWORTH és mtsai 1978) – a felnőtt kötődésben is
kimutathatók, és kapcsolatot mutatnak az egyén intim szerelmi és baráti kapcsolatainak
működésével (MAIN – KAPLAN – CASSIDY 1985). A baráti kapcsolatok kialakulását
vizsgálva, HAZAN és HURT (1991) azt találták, hogy a biztosan kötődő első éves
főiskolások, a többi kötődési típusba tartozóknál könnyebben alakítottak ki baráti
kapcsolatokat a kollégiumba költözés után, míg a bizonytalanul kötődő típusokba
tartozó fiatalok között nagyobb arányban figyeltek meg magányosokat a félév végén.
MCCARTHY (1999) nők körében végzett vizsgálatában, főleg az ambivalensen kötődő
személyek körében talált összefüggést a kötődés típusa és a barátság kialakításának és
megtartásának nehézsége között.
A kötődés elmélet és az ismertetett kutatások a közvetlen folytonosság illúzióját
tárják elénk a korai kötődéstől a felnőtt kapcsolatokig. Azonban számos kutatás nem
talált empirikus bizonyítékokat a kötődés prototípusának folyamatosságára, sokkal
inkább a kapcsolatok jellemzőinek egyfajta egymásba alakulását tapasztalták. KERNS
(1994) áttekintve a kötődés kontinuitására vonatkozó vizsgálati adatokat, felhívja a
figyelmet az anyán kívüli tényezőkre, a környezet egyéb tagjaival való kapcsolat fontos
befolyásoló szerepére, a különböző kulturális értelmezések hatására a kötődés
kialakulásában és későbbi változataiban. PARK (1988) olyan fejlődési modellt ajánl,
melyben a kapcsolatok minőségének folytonossága van jelen az egyes életkori
szinteken: a biztosan kötődő csecsemőből könnyen barátkozó kisgyermek, stabil pajtási

31
kapcsolatokkal rendelkező kisiskolás, intimitásra képes serdülő és kielégítő baráti és
szerelmi kapcsolatra képes felnőtt válhat.
Bármelyik modellel magyarázzuk is a korai kötődés biztonságának, mint az
elsődleges kapcsolat legfontosabb jellemzőjének viszonylagos folytonosságát és hosszú
távú hatását, azt mindenképpen el kell ismernünk, hogy ennek a korai szocializációs
befolyásnak, nemi hovatartozástól függetlenül, vitathatatlan jelentősége van a későbbi
személyközi kapcsolatok alakulásában, hatása azonban nem statikus és
visszavonhatatlan.

SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉS –ELFOGADÁS A BARÁTSÁGBAN: A TÁRSAS

TÁMOGATÁS

Annak mértéke, hogy mennyire érezzük kapcsolatainkat támogatónak, szorosan

összefügg testi és lelki jólétünkkel. A környezetünkből származó támogatottság, a társas
támasz sokféleképpen határozható meg, és sokan sokféleképpen vizsgálják (SARASON –
SARASON – PIERCE 1994). Vannak, akik a kapcsolati hálózatot mérik, az egyén
csoportba történő beintegrálódására és kölcsönkapcsolataira fókuszálva. Egy másik
megközelítés az egyén számára aktuálisan jelen lévő támogatottságot méri, és vannak,
akik ez utóbbi szubjektív vonatkozását, a szükség esetén elérhetőnek észlelt
támogatottságot tanulmányozzák. Az egészség legerősebb előrejelzőjének az észlelt
támasz mennyisége tűnik, ami a mérések alapján időben stabilnak mutatkozik, vagyis a
személyiség változójaként kezelhető (VEIEL – BAUMANN 1992). Az észlelt globális
támogatottság összefüggést mutat az egyén interperszonális készségeivel, én-
hatékonyság érzetével, alacsony szorongásszintjével, pozitív énképével, a másokra és a
velük történő interakciókra vonatkozó pozitív elvárásaival, illetve folyamatos
célorientáltsággal (SARASON és mtsai 1983). SARASON és munkatársai úgy vélik, a
társas támogatottság a jó társas készséggel összefüggő tényező, eszerint a magas
támogatottságú személyek pozitív szociális tulajdonságaikkal vonzzák be a támogató
kapcsolatokat, ami megerősíti személyiségük azon tényezőit, amelyek további társas
támogatottságot tudnak kivívni.

A vizsgálatok tanulsága szerint a nők minden életkorban magasabb támogatottságról

számolnak be, azonban támogatottsági igényük is magasabbnak tűnik. STEPHEN LEPORE
(1992) vizsgálata szerint a főiskolás férfiak, bár több konfliktusról és kisebb támaszról
számoltak be a kapcsolataikban, mégsem éreztek nagyobb distresszt, mint a nők, és a
kapcsolatokkal való elégedettségük is megegyezett. Hasonló eredményt kapott PIKÓ
BETTINA (1996) is serdülőkorúakkal végzett vizsgálatában. A lányok a támogatás
összértékét tekintve és a támogatás tényezőit (érzelmi, kognitív, anyagi) külön kezelve
is magasabb támogatottságról számoltak be, mint a fiúk, viszont az általános
elégedettség nem mutat eltérést a két nemnél. A támogatás forrásában mutatkoztak nemi
eltérések: a vizsgálat szerint a serdülő lányok a fiúknál több támaszt kapnak barátaiktól,
és ebben a dimenzióban elégedettebbek is, mint a fiúk. Összefoglalva az eredményeket
azt mondhatjuk, hogy a társas-érzelmi támogatás – ami a társas támasz klasszikus
értelmezése – barátoktól származó mennyisége a nők kapcsolatában nagyobb, mint a
férfiakéban, akik viszont ezt nem is igénylik annyira. Ez megmutatkozik a barátsággal
való általános elégedettség egyenlő szintjében, és összefüggésbe hozható az intimitás

32
nemileg eltérő értelmezésével, valamint a nők bizonyított előnyével az érzelmek
kifejezésében és megértésében mutatott készségekben.
A társas-érzelmi támogatottság sokféle forrásból származhat. Az egyes kapcsolati
formákból származó pozitív és negatív hatások interakcióját vizsgálva, egyre több
kutató feltételezi az általános védőhatás elvét (LEPORE 1992, SARASON – SARASON –
PIERCE 1994). Az egyes élethelyzetekben megélt nehézségeket más kapcsolatokban
megtapasztalt vagy szükség esetén elérhető támogatottság érzése könnyíteni tudja.
Legnagyobb általános védőhatása a kiegyensúlyozott partnerkapcsolatnak van, de a
barátoktól jövő támogatás épp a partnerkapcsolat nehézségeinek időszakában képes
megvédeni az egyént a stressz negatív hatásaitól. Szobatársak és barátok támogató
hatását vizsgálva főiskolai hallgatók között, LEPORE (1992) a barátoktól származó
támogatottság érzetét nagyobb védőhatásúnak találta, mint a szobatársaktól jövőt. Ez a
két kapcsolatban jelenlévő szorosság és intimitás erősségének különbségével
magyarázható.

A társas támogatottság vizsgálata általában az érzelmi támogatásra koncentrál –

ennek mértéke alapján ítéli meg az előbbi erősségét. A legjellemzőbb kérdés, a „Kik
azok a személyek, akikhez fordulhat, ha bármilyen problémája van?”, azonban nem
szűkíti le a problémák körét a lelki problémákra, és a segítségnyújtás formáját az
érzelmi támogatásra. Ennek felismerése nyomán néhány szerző külön kezeli az
instrumentális és az affektív támogatottságot. Az instrumentális segítségnyújtás körébe
tartoznak az olyan segítési formák, mint a gyerekfelügyelet, tárgyak és pénz
kölcsönadása, vagy a házkörüli munkákban történő segítség. Ezekről a támogatási
módokról, a tevékenységek elemzése kapcsán leírtuk, hogy a nemzetközi kutatások
eredményei szerint, felnőttek esetében, főleg az alsóbb osztályokba tartozók baráti
kapcsolataira jellemzőek. Az affektív támasz erőssége ezzel ellentétben az iskolai
végzettséggel – ami jó indikátora a társadalmi osztályhelyzetnek – egyenes arányban nő.
Egy, a ’80-as években végzett nemzetközi összehasonlító kapcsolatkutatás érdekes
sajátosságokat tárt fel a társas támasz mibenlétével kapcsolatban (UTASI 1991). A 7
országban reprezentatív mintán felvett kérdőíves vizsgálat a különböző személyes
kapcsolatok intenzitását és az ezekből származó támogatottságot vizsgálta. Többek
között adatokat kaptak a baráti kapcsolati háló nagyságára vonatkozóan, valamint arra
nézve, hogy kihez fordulnának a megkérdezettek, ha pénzügyi nehézségeik, házastársi
konfliktusaik, vagy szomorúságuk támadna. Magyarországon a barátokkal való
ellátottság, a már ismertetett nemi különbséggel, a vizsgált országokkal összehasonlítva,
alacsony szintű. A társas kapcsolatokra a családi viszonyok dominanciája jellemző, a
barátok főleg a munkahelyről származnak, és főleg instrumentális jellegű segítségre
számítanak tőlük. Magyarországon volt a legalacsonyabb azoknak a száma, akik érzelmi
jellegű problémáikkal barátjukhoz fordulnának. A „Kivel osztaná meg házastársával
való konfliktusát?” kérdésre a magyar válaszadók 20%-a válaszolta, hogy senkivel!
Ezután a leggyakoribb válaszok az anyja, és a lánya volt – vagyis az érzelmi támogatás
forrásaként hazánkban kiemelkednek a családba tartozó nők, míg a többi országban a
barátok vezetik a listát. A szomorú érzelmi állapot megosztása érdekes nemi
különbségeket mutat: amíg a magyar nők ebben az esetben is jóval a nemzetközi minta
szintje alatt választották a barátokat, a magyar férfiak viszont a nemzetközi mintával
megegyező mértékű gyakorisággal választották lehetséges érzelmi támaszul barátaikat.

33
Az is igaz azonban, hogy a magyar férfiak 12%-a és a nők 7,5%-a, a többi ország tagjait
jóval megelőzve, senkihez sem fordulna bánatával.
UTASI ÁGNES a kapott eredményeket hazánk társadalmi-politikai és gazdasági
berendezkedésének fényében értelmezi. Hangsúlyozza a tradicionális paraszti
társadalom lenyomatait a családi kapcsolatok elsőbbségében, és a nemi szerepek
elosztásában; a világháborúk és az azokat követő, bizalmatlanságra épülő politikai
rendszerek negatív hatását a családon kívüli társas kapcsolatok kialakításában; valamint
a nehéz gazdasági helyzetben a családi összefogás kényszerével kialakuló támogatási
hálóban a baráti kapcsolatok gazdaságtalanságát. Mindezek hatására ma
Magyarországon főleg a baráti kapcsolatok instrumentális jellege érvényesül, ha vannak
is barátok, azok kevéssé forrásai az érzelmi támasznak – vagyis a klasszikus értelemben
vett társas támogatottságnak. Ez a helyzet az életkor növekedésével egyenes arányban,
az iskolai végzettséggel fordított arányban romlik. A nemi különbségeket elemezve azt
láthattuk, hogy a családon kívülről származó támogatás inkább a férfiakra jellemző,
rájuk is csak kis mértékben és csak instrumentális jelleggel.
UTASI kutatásának eredményeit támogatják KOPP MÁRIA és munkatársai (1998)
vizsgálatai is. Felméréseik azt mutatják, hogy a társas támogatottság észlelt mértéke
minden forrásból csökkent a rendszerváltás időszaka alatt, 1988-ban és 1995-ben mért
adatok alapján. Legnagyobb mértékű visszaesést a munkatársaktól származó támasz
mértéke mutatott, ami különösen nagy jelentőséggel bír, ha figyelembe vesszük, hogy a
kutatások szerint, Magyarországon a felnőtt lakosság főleg ebből a körből származtatja
baráti kapcsolatait (UTASI, 1990).

A BARÁTSÁG ÁRNYOLDALAI: FÉLTÉKENYSÉG, IRIGYSÉG ÉS EGYÉB

KONFLIKTUSOK

A ’90-es évektől egyre több kutatás hívja fel a figyelmet a kapcsolatok

kétoldalúságára, arra a tényre, hogy szoros viszonyaink nem csak öröm és támogatás, de
számtalan feszültség és konfliktus forrásai is lehetnek (LEPORE 1992, WALEN –
LACHMAN 2000). A vizsgálatok szerint a barátság minden életkorban a legkevésbé
konfliktussal terhelt terület. A barátoktól származó feszültség főleg az idős, egyedülálló
nőkre hat negatívan, lévén más kapcsolatuk nincs, és ha a baráti kapcsolatban
problémák vannak, akkor ezt ellensúlyozó viszonylatok híján, nagymértékű stresszt
élnek át.
Honnan származnak a baráti kapcsolatban a feszültségek? A barátságfelfogás
fejlődése során az óvodáskori egyoldalú és változékony barátságképből a kisiskolás
korra kialakul az együttműködést hangsúlyozó felfogás (SELMAN 1981). Ebben a
szakaszban minden véleménykülönbség és vita veszélyezteti a barátságot, ezért a
barátok és barátnők – legalábbis egymás szemében – arra törekednek, hogy egyetértést
mutassanak. A korai serdülőkorban az elkötelezettség válik hangsúlyossá a barátság
kritériumaként, ezért ezt az időszakot – főleg a lányok számára – a féltékenység terheli
meg. Az érett barátságfelfogás kialakulása SELMAN szerint 12 éves kortól kezdődően
történik, amikortól a barátok egymásra, mint kölcsönösen kapcsolatban lévő, de
autonóm akarattal rendelkező lényekre gondolnak. Az érett barátságot tehát nem
jellemzi bírvágy és féltékenység, a pár tagjai képesek megteremteni a közelség és
távolság dinamikus, mindkét fél számára kielégítő egyensúlyát. A felnőtt barátsággal

34
kapcsolatos vizsgálatok azonban korántsem azt bizonyítják, hogy az érett kor
önmagában meghozza a Selman-i értelemben vett, érett barátságfelfogás kialakulását.
SAPADIN (1988) diplomás férfiakat és nőket kérdezett meg arról, mit szeret
legkevésbé baráti kapcsolatában. Az azonos nemű baráttal való kapcsolatra
vonatkozóan, sokan (a nők 16%-a és a férfiak 25%-a) válaszolták, hogy semmi olyan
nincs a kapcsolatukban, amit nem szeretnek. Azok közül, akik megneveztek valamilyen
negatív dolgot, mindkét nemnél a versengés, mint első legfontosabb feszültségforrás
jelent meg (nők 22%, férfiak 25%). (Ez a „nem-szeretem” kategória nem jelent meg az
ellenkező neműekkel való barátsággal kapcsolatban!) Ezt követte a nők esetében a
felszínesség (21%) és az idő hiánya (11%), majd az elkötelezettség hiánya (10%), a
birtokló viselkedés (9%), és a félreértések (9%). Férfiaknál az elkötelezettség hiánya, a
birtokló viselkedés nem jelent meg az azonos nemű baráttal való kapcsolatban. Náluk a
versengést a félreértések (14%), az idő hiánya (11%) és a felszínesség követték (11%).
Az eredmények lehetséges magyarázata, hogy az azonos nemű barátságok esetében a
nők több dolgot várnak el és ezért több dologban csalódhatnak, mint a férfiak. Külön
érdemes megemlíteni azt a tényt, hogy egyetlen férfi sem említette kapcsolatában
problémaként az elkötelezettség hiányát, ami valószínűleg azzal magyarázható, hogy
eleve alacsonyabb bevonódottság igénnyel lépnek fel a barátjukkal szemben, mint a
nők. A nők számára a birtoklásai vágy és az ebből származó féltékenység a baráti
kapcsolatok hangsúlyos tényezője, ami a nagyobb elkötelezettség és kölcsönösségre
törekvés számlájára írható. A másik érdekes tényező a birtoklási viselkedés hiánya a
férfi barátságokban, aminek oka szintén az alacsony bevonódottság és intimitás. A
felszínesség érzete hasonló, főleg a nők kapcsolatában gondot okozó jellemző, ami az
előzőekkel összhangban a nagyobb mélység- és bevonódottság-igény
kielégületlenségéből származik.
A válaszadók 22%-a, férfiak és nők egyaránt, nem talált kivetnivalót az ellenkező
neműekkel való barátságában. Az azonos nemű barátsághoz hasonlóan, ennek a
kapcsolatnak is van egy speciális jellemzője, amely nem található meg (a legtöbb)
azonos neműek közötti barátságban: a szexualitás feszültsége. A vizsgálat szerint – azok
között, akik megneveztek valamilyen negatívumot – ez a jellemző volt mindkét nem
esetében a leggyakoribb (látens, vagy manifeszt) konfliktusforrás (férfiak 28%, nők
20%). Nők esetében, ezzel azonos gyakorisággal jelent meg a felszínesség (20%), majd
ezeket követte a félreértések (10%), a kevesebb interakció (9%) és a férfiak
atyáskodó/szexista hozzáállása a kapcsolathoz (9%). Férfiaknál a félreértések (16%),
majd a kevesebb interakció (9%) és a felszínesség (8%) volt a problémák
gyakoriságának további sorrendje. Természetesen az atyáskodás nem volt jelen ebben a
viszonylatban, viszont azon sem csodálkozhatunk, hogy férfitársaink nem rótták fel
nekünk az anyáskodást, sőt 17%-uk kifejezetten kedvelt sajátosságként említette.

A féltékenység a baráti kapcsolatokban tipikusan a másik személy szeretetének más

személyre irányulásától való félelemmel függ össze, amely meghatározás leginkább a
féltékenység tárgykapcsolati és pszichoanalitikus megközelítésével rokonítható (KLEIN
1957, FREUD 1988). A tárgykapcsolat elmélet szerint a féltékenység már
csecsemőkorban megjelenik, tárgya leginkább az anyamell és közvetetten az anya, amit
és akit a gyermek birtokolni óhajt, ám attól fél, hogy az apa elveszi őket tőle. FREUD
(1988) közvetlen kapcsolatot feltételez a féltékenység és az Ödipális versengés között –
szerinte az Ödipális helyzet megoldása egész életen át tartó befolyással bír, azokra a

35
helyzetekre, amikor felmerül valaki szeretett személy elvesztése. Abból az elméleti
kiindulásból, hogy FREUD az Ödipális helyzet alacsonyabb szintű megoldását feltételezi
a nőknél, következhet az a fenti megfigyelés, hogy a nők barátságára, a férfiakhoz
viszonyítva, nagyobb arányban jellemző a féltékenység. A tárgykapcsolat elméleti
megközelítés magyarázó ereje mellett szólnak azok a megfigyelések, hogy az anyák
általában tovább szoptatják fiú-, mint leánygyermekeiket.
Az irigységet úgy határozhatjuk meg, mint a másik által birtokolt tulajdonságok,
képességek, tárgyak, kapcsolatok birtoklásának vágya. A féltékenység és az irigység
gyakran összekevert fogalmak, noha az előbbi valami olyanra vonatkozik, ami van és
nem akarjuk elveszteni, az utóbbi viszont olyanra, amivel (hitünk szerint) nem
rendelkezünk, de szeretnénk. Az irigység magyarázatára szintén keretet adhat a
pszichoanalitikus elmélet. FREUD sokat vitatott elképzelése a női pszichoszexuális
fejlődésről egyenesen épít az irigység folyamatára, amikor a női psziché leglényegesebb
meghatározó elemének azt a tényt, és a belőle fakadó irigységet tartja, hogy a nők nem
rendelkeznek pénisszel (FREUD 1995). Az analitikus elmélet szerint a nők gyermek
utáni vágya, valamint teljesítményorientációja ennek a péniszirigységnek a
társadalmilag elfogadott formában történő megoldása. Az analitikus megközelítés azt
sugallja, hogy a férfiak sokkal kevésbé irigyek, mint a nők, mivel életük korai
szakaszában nem éltek át ilyen intenzív irigységélményt, tekintve, hogy nekik – ha jóval
kisebb is, de – volt péniszük. A férfiak kisebb irigységének valószínűségét támasztják
alá a két nem közötti gazdasági és társadalmi különbségeket hangsúlyozó feminista
elméletek is, amelyek azt emelik ki, hogy a nők nem a péniszt irigylik, hanem azt a
szabadságot és hatalmat, amit szimbolizál (HORNEY 1967). Vagyis amíg a férfiak
kevesebb hatalomtól és erőforrástól vannak megfosztva, addig érthető, hogy kevésbé
irigyek, mint a nők, akik mindezeket sokkal inkább nélkülözik. Az irigység jelensége
azonban sokkal kevésbé kutatott terület, mint a féltékenység, így nem találtunk a két
nem különbségére vonatkozó adatokat. Az általunk vizsgált barátságok azonban
jellemzően azonos neműek közötti kapcsolatok, és mint ilyenek nincsenek kitéve a két
nem közötti hatalmi és gazdasági különbségekből fakadó feszültségeknek. Sokkal
inkább jellemző rájuk a harmóniára és konfliktusmentességre törekvés, és emiatt az
irigység tényének – amennyiben jelen van – elrejtése.
A barátságon belül megjelenő konfliktusok ritkán képezik tudományos elemzés
tárgyát. THOMAS és KILMAN (1974) a konfliktusok megoldásában két igény
figyelembevételét tartja fontosnak: az egyén és a másik fél szükségleteinek
megvalósulását, vagyis az önérvényesítés és az együttműködés készségét. A két fél
igényeinek megvalósulása szerint 5 stratégiáról beszélnek: 1. problémamegoldó
stratégiáról (a konfliktus megoldása során mindkét fél igényei érvényre jutnak); 2.
versengő stratégiáról (az egyén csak saját igényeit tartja szem előtt); 3.
kompromisszumkereső stratégiáról (mindkét fél enged igényeiből, így mindkettejük
szükségletei részben valósulnak meg); 4. alkalmazkodó stratégiáról (az egyén feladja
igényeit a másik fél érdekében); és 5. elkerülő stratégiáról (amikor egyik fél igényei sem
elégülnek ki, nincs tényleges konfliktuskezelés). A barátság, mint önkéntes viszony
fenntartásának valószínűleg ez utóbbi kettő a leggyakoribb módja. Azonban a
konfliktuskezelés készsége a szociális intelligencia része, és mint ilyen, nem
elválasztható az egyén demográfiai jellemzőitől.
A középosztálybeli baráti párok ritkán vállalják fel nyíltan konfliktusaikat. A látens
konfliktus neheztelést, a barátság lazulását, vagy megszakadását is eredményezheti

36
anélkül, hogy akár egyszer is megtörténne a sérelmek nyílt kifejezése. A konfliktus
ilyen módon történő megoldása nem jár az egyén érdekeinek figyelembe vételével,
legtöbbször egyik fél érdekeit sem tartja szem előtt, vagy önalávetően alkalmazkodik a
másik fél igényeihez, miközben az egyénen belül negatív gondolatokat és érzéseket
ébreszt önmagáról és a másik személyről (WALKER 1995). Az amerikai munkásosztály
körében a baráti párok nagyobb mértékű egymásrautaltsága jellemző. Ez a kölcsönös
függés, a viszonzottság nagyobb mértékének elvárásával párhuzamosan növeli meg a
konfliktusok valószínűségét. A viszonzatlan szívességkérés, illetve a túl sok szívesség
kérése a leggyakoribb konfliktus a munkásosztálybeliek barátságában, ami gyakran
vezet nyílt konfliktushoz és a barátság látványos megszakadásához. A munkásosztály
baráti kapcsolataira a konfliktusmegoldás nyílt összeütközéssel járó módjai is
jellemzőek lehetnek, mint a versengő vagy kompromisszumkereső stratégia. A nőknél
itt is megjelenik a birtoklási vágy és a féltékenység a barátságban, de a
középosztálybeliek kapcsolatában kiemelkedő gyakoriságú versengésről a
munkásosztály viszonyaiban nincsenek adatok.

VERSENGÉS A BARÁTSÁGBAN

A barátsággal kapcsolatos kutatások ritkán térnek ki a baráti párok között lévő

versengésre, annak ellenére, hogy a vizsgálatok alapján úgy tűnik, ez a jellemző az
azonos neműek barátságában leggyakrabban említett negatívum (SAPADIN 1988). Azok
a tanulmányok, amelyek a kapcsolatok kutatása során vizsgált változóként kezelik a
versengést, általában a konfliktusok okaként, az intimitást csökkentő tényezőként
tekintenek rá (DEUTSCH 1949; SHERIF és mtsai 1961; MCCOY 1998), illetve, amint az
THOMAS és KILMAN (1974) elméletének fenti bemutatásában is megjelent, a versengést
a konfliktusok egyik – legkevésbé elfogadott – megoldási módjaként kezelik. A
pedagógiában a ’70-es és ’80-as években végzett vizsgálatok nyomán, egyes irányzatok
egyenesen a versengés teljes kiiktatását tűzték ki célul (JOHNSON – JOHNSON 1992). Ma
is általánosan elterjedt nézet, hogy a versengés tönkre teszi a barátságokat és a
csoportlégkört.

A VERSENGÉS OKAI

A versengésre vonatkozó tudományos nézetek számos lélektani iskola és nézőpont

elméleti elgondolásait takarják. FÜLÖP MÁRTA (1995/a,b,c) a teljesség igényével
gyűjtötte össze és rendszerezte ezeket, így a versengés okainak jelen áttekintésében
alapvetően az ő rendszerére támaszkodunk, áttekintve a versengés magyarázatára
vonatkozó legfontosabb pszichológiai elméleteket.

A szociobiológiai megközelítés a versengést a túlélésért folytatott harc eszközének

tekinti, ezáltal az egyedek veleszületett jellemzőjének tartja. A versengés olyan
erőforrások megszerzéséért folyik, amelyek nem állnak bőséggel rendelkezésre.
Jelenlegi kulturális és társadalmi berendezkedésünkben – a legtöbb társadalmi réteg
számára – már nem a történelem előtti időkre jellemző szűkös erőforrásokért megy a
harc, mint amilyen az élelem, vagy vadászterület, és a biztonságos barlang, hanem a
korlátozott hozzáféréssel bíró álláslehetőségekért, státuszért, hatalomért. Ami nem
változott – legalábbis a szociobiológiai megközelítés hívei szerint – az a megfelelő

37
partnerért való küzdelem. BLESKE és SHACKELFORD (2001) szerint ez az emberekben
meglévő ősi rivalizáció azok között a legvalószínűbb, akik jól ismerik egymás gyengéit
és erősségeit, akik esetleg hasonlítanak egymásra ízlésben és preferenciában, vagyis a
barátok között. Barátaink azért is alkalmasabbak a partnerért való versengésre, mint egy
idegen, mert sok, a párválasztásban fontos jellemző mentén hasonlítnak hozzánk, és így
partnerünkhöz is (BYRNE 1971). Ilyenek a kor, iskolázottság, intelligencia, fizikai
vonzerő és társadalmi osztály. Emellett barátaink sok információval rendelkeznek
párkapcsolatunkról, annak nehézségeiről vagy erejéről, és ezzel az információval akár
vissza is élhetnek. A harmadik ok, amiért barátaink alkalmasabbak riválisnak, mint
mások, hogy több időt töltenek velünk és így partnerünkkel is, mint az idegenek, a
sokszori találkozás pedig növeli a vonzerőt (HAMM – BAUM – NIKELS 1975). BLESKE és
SHACKELFORD elmélete szerint, a barátoktól jövő versengésre fel vagyunk készülve,
vagyis képesek vagyunk a másik felől partnerünk felé irányuló csábító szándékot
észlelni, és megküzdeni vele, illetve saját csábító szándékunkat elrejteni barátunk elől.
Az egyik lehetséges megküzdési mód, hogy a csábításra dühvel reagálunk – vagyis
erővel próbáljuk megoldani a már kialakult helyzetet. A másik mód a megelőzés: olyan
barátot választunk, akiben megbízhatunk, hogy nem csábítja el partnerünket. Minden
barát lehet potenciális rivális, de nem mind válik ténylegesen azzá. A partnerért való
rivalizáció a barátság megromlását, egy jó barát és a baráti körből származó tisztelet
elveszítését, és akár megtorlást is előidézhet. Mindezek az „árak” a legtöbb esetben
visszatartják az egyént attól, hogy engedjen a csábításnak. Azokban az esetekben,
amikor az egyén úgy érzi, hogy hosszú távon többet nyer a csábítással, mint amennyit
elveszít, akkor él az esetlegesen kínálkozó lehetőséggel. A vizsgálatok tanulságai szerint
nem könnyű dolog vonzó és hozzánk hasonló ám rivalizáció szempontjából megbízható
barátot találni. BLESKE és BUSS (1998) főiskolásokat kérdezett meg arról, hogy milyen
gyakran tapasztaltak szexuális versengést a legközelebbi baráti kapcsolataikban. Azt az
eredményt kapták, hogy a fiúk 18%-a, a lányok 29%-a nyilatkozta azt, hogy legjobb
barátja néha flörtölt a partnerével, és a megkérdezettek több mint a fele néha versengett
a legjobb barátjával valakinek a tetszéséért.
A szociobiológiai magyarázat a barátok közötti egyéb erőforrásokért való
versengésre is magyarázatot adhat. Amennyiben igaz, hogy a barátok hasonlítanak
egymásra egy sor pszichológiai és demográfiai jellemzőt tekintve, és elfogadjuk azt a
tényt, hogy barátaink leggyakrabban iskola- vagy munkatársaink közül kerülnek ki,
akkor ez hasonló érdekekhez, ambíciókhoz, foglalkozásokhoz vezet, ami nagyban
megnöveli a barátok közötti rivalizáció esélyét. A szociobiológiai magyarázat újra egy
veleszületett, evolúciós hasznot jelentő észlelő apparátust és viselkedési mintázatot
tételez fel, amely egyrészt jelzi a másik fél csábító szándékát, másrészt elrejti a
sajátunkat. Sajátos módon arra is van válaszuk, hogy mi történik, amikor mégsem élünk
ezekkel – ilyenkor a csere-elméletből kölcsönzött magyarázattal szolgál a teória,
nézetünk szerint tudományos szempontból megkérdőjelezhető módon.

A pszichoanalitikus elmélet a versengést a hozzá kapcsolódó irigységgel és

féltékenységgel együtt tárgyalja. Mivel az előzőekben már ismertettük a megközelítés
utóbbi két jelenségre vonatkozó elképzeléseinek lényegét, ezért a továbbiakban csak a
szorosan vett versengéssel foglalkozunk.
Bár a pszichoanalitikus megközelítés középpontjában egyértelműen az Ödipális
konfliktusban megjelenő versengés áll, ám a legtöbb gyermek már ezt a kort

38
megelőzően, preödipális korban is átélheti a versengés élményét a testvérrel való
rivalizáción keresztül. A nyugati kultúrkörben ideálisnak tartott gyermekek közötti két-
három év korkülönbség azt eredményezi, hogy az idősebb gyermek igen korán, még a
szexuális jellegű versengés előtt megtapasztalja szülei szeretetének megosztását saját
maga és az újonnan jött utód között. A szülők szeretetéért és figyelméért való versengés
elkerülhetetlen a több gyermekes családokban, és a későbbiekben ez a fontos mások
elismeréséért való versengés felnőttkorban is folytatódik (DUNN, 1990). Bár FREUD
maga igen kevés figyelmet fordított a testvérversengésnek, azt összefoglalóan
elmondhatjuk, hogy a viszonyt nagyon negatív színben, gyűlöletként tüntette fel, amely
kártékony hatással van az egyén fejlődésére (BANK – KAHN 1980). Elgondolása a szülői
szeretetért való versengés nullaösszegű játszmaként való felfogásából indul ki. FREUD
követői kidolgozottabb elképzeléssel rendelkeztek a testvérversengésről, és többen
osztották azt a nézetet, hogy a rivalizációnak nem csak negatív jellemzői lehetnek.
ALEXANDER (1948) megkülönböztet regresszív és progresszív versengést. A regresszív
versengés a preödipális korban a kisebb testvérrel való, az anya szeretetéért történő
rivalizációhoz kötődik, és stratégiája a kistestvér utánzása, a regresszió. Az én-építő,
vagy progresszív versengés az Ödipális szakaszhoz kötődik. Az ilyenkor jellemző
versengés magában hordozza a riválissal való összehasonlítást, és az összehasonlításból
származó fejlődési motivációt is, ahol a versengés feszültéségének megoldása a
riválissal (szülővel vagy nagyobb testvérrel) való azonosulás. Ez az elgondolás már
magában hordozza a versengésről született későbbi elméletek többdimenziós jellegét.
Az ödipális kor az azonos nemű szülővel való intenzív versengés időszaka. A szülő
elpusztításának tudattalan vágya bűntudatot, a megtorlástól való félelem pedig
szorongást kelt a gyermekben, amelyek leküzdése a riválissal való azonosuláson
keresztül történik. A folyamat a felettes én kialakulásának előfeltétele. A
pszichoanalitikusok szerint az ödipális versengés a későbbiekben áttevődik más
helyettesítő személyekre és szimbólumokra, megoldottságának minősége és a megoldás
módja a személy egész életében meghatározza a rivalizáció szükségletét és módját, a
sikerhez és a kudarchoz valamint a nyeréshez és a vesztéshez való hozzáállást. A
pszichoanalízis versengésről alkotott felfogását ugyanott találjuk problematikusnak,
ahol az egész Ödipális-konfliktus elmélet is zavaros. Ez a nők eltérő fejlődésének
magyarázata, illetve ennek kidolgozatlansága, esetlegessége. A nők közötti versengés
elméleti megalapozását a pszichoanalitikus indíttatású feminista szerzők próbálták meg
pótolni (TRACY 1991), ám nézetünk szerint még sok kérdés vár megválaszolásra.

Az individuálpszichológus ALFRED ADLER (1991) az ödipális versengés elképzelését

elvetve a hatalomért folyó harcot helyezte a szülő-gyermek közötti rivalizáció
középpontjába. Elmélete szerint a függő és kiszolgáltatott gyermek elsősorban
biztonságra törekszik, azonban kicsisége fogyatékosságként korlátozza azt a késztetését.
Hatalomigénye szoros kapcsolatban áll ezzel a fogyatékosság-érzéssel, a fölényre
törekvés által próbál megszabadulni kiszolgáltatott helyzetétől. ADLER a hatalmi
versengés igényét összefüggésbe hozza a testvérsorrenddel, amely a testvérek
versengési késztetését határozza meg. A rivalizációs törekvéseket tudatosíthatónak
tartja, és azt gondolja, hogy azok a közösségiség-érzéssel együtt alakítják az ember
jellemét.

39
 A neofreudisták, Adlerhez hasonlóan, a szexuális versengésnél nagyobb szerepet
tulajdonítottak a hatalmi versengésnek. ERICH FROMM (1971) a szülői tekintély elleni
harcnak tekintette az Ödipusz-konfliktust, és arra hívta fel a figyelmet, hogy Freud
„biologizáló” elmélete, amely veleszületettként tételezi a versengést és agressziót, a
kapitalizmus terméke. FROMM a versengést társadalmi-gazdasági eredetűnek tartja,
csakúgy, mint KAREN HORNEY (1950), aki a destruktív versengést tette felelőssé a
nyugati kultúrában jelen lévő ellenségességért, rosszindulatért és bizalmatlanságért.
Csakúgy, mint Adlernál, HORNEY szerint is a gyermek kiszolgáltatott helyzete hozza
létre a másokon felül kerekedés, az agresszív versengés vágyát, de ez szerinte csak az
egyik, destruktív megoldása a bizonytalanságból fakadó alapszorongás leküzdésének. A
másik két megoldással – az emberek felé közeledéssel, valamint az emberektől való
eltávolodással – együtt létrehozott három személyiségtípus a korai kötődés
vizsgálatakor feltárt három kötődési alaptípussal rokonítható.
HORNEY, a későbbi feminista pszichoanalitikusokhoz hasonlóan, a patriarchális
berendezkedést okolja a versengésért és a belőle fakadó negatív következményekért. Ez
a megközelítés azonban meglehetősen ambivalens hozzáállást tanúsít a versengés és a
mögötte megbúvó hatalom jelenségeihez – egyrészt kárhoztatja és rossznak tekinti,
másrészt vágyott, pozitív célokként állítja a nők elé, amelyek elérése a nők számára
éppolyan fontos kellene legyen, mint a férfiaknak (TRACY 1991). A feminizmus ezért
nem tekinthető egységesnek a versengés megítélésében, noha követői a rivalizáció
gyökereire vonatkozóan mindenképpen a társas-társadalmi hatásokat emelik ki.

A szociálpszichológiai megközelítés a társas folyamatok jelentőségének

kiemelésével gazdagította a versengéssel kapcsolatos gondolatokat. Az alábbiakban a
legfontosabbnak ítélt elméleti kerettel, a társas összehasonlítás elvével fogunk
részletesen megismerkedni. Nézetünk szerint a szociálpszichológián belüli egyéb
koncepciók, így a Játékelmélet versengésre vonatkozó paradigmái (pl. a Fogoly-
dilemma helyzet) vagy a csoportlélektani kutatások versengéssel összefüggő
eredményei nem annyira a versengés magyarázatáról, mint inkább az azt befolyásoló
tényezőkről és a következményekről szólnak, ezért ezek tárgyalásától ezen a helyen
eltekintünk.
A társas összehasonlítás folyamatának elvét LEON FESTINGER írta le (1954), és a
jelenség céljának a pontos én-értékelést tekintette. Mindennapi életünkben nem áll
módunkban pontos és objektív értékelést kapnunk képességeinkről, ezért
viselkedésünket, teljesítményünket másokhoz viszonyítjuk, mérceként a többiek
teljesítményét használjuk. Az összehasonlítási folyamatban az egyén megfigyeli mások
teljesítményét, viselkedését stb., kiértékeli a látottakat, vagyis következtetéseket von le
saját helyzetéről, képességeiről a másikhoz viszonyítva és végül, ha szükséges,
motiváltan cselekszik, hogy javítsa önmaga megítélését. Önmagunk pozitív értékelése
általában fontos motivációs erő, aminek hatására hajlandók lehetünk akár legjobb
barátunkkal is felvenni a harcot, hogy tőle jobbnak, ügyesebbnek, erősebbnek, stb.,
érezhessük magunkat. Vagyis az én-összehasonlító funkció mellett fontos szerepe van
az én-kiemelő funkciónak is (THORTON – ARROWOOD 1966). Időnként az is
megfigyelhető, hogy az egyén önmagánál gyengébb teljesítményű személyhez
hasonlítja magát, ami a társas összehasonlítás védekező funkcióját példázza
(HAKMILLER 1966). Ennek megfelelően ma a társas összehasonlítás három lehetséges
folyamatát különböztetik meg: az önértékelés, önfejlesztés és én-felnagyítás

40
szükségletét (WOOD – TAYLOR 1991). A barátokkal kapcsolatos társas összehasonlítás
esetében a közelség és versengés tárgyának fontossága befolyásolja a stratégiát, amit
választunk az önértékelés fenntartása érdekében. Az erre vonatkozó, un. Önértékelés-
fenntartási Modellt (TESSER 1988) a versengést meghatározó helyzeti tényezők
ismertetésénél fogjuk részletesen tárgyalni. A hozzánk közel álló, és gyakran sok
tekintetben hasonló, testvérek és barátok esetében gyakran megfigyelhető az
összehasonlítási folyamat elkerülésének késztetése (BRICKMAN – BULMAN 1977),
valamint az un. deidentifikáció (SCHACHTER 1982), amely az összehasonlítási
dimenziók számának növelésével fokozza a köztük lévő különbséget, és csökkenti
annak esélyét, hogy mindketten ugyanazt a dimenziót válasszák az összehasonlítás
alapjául. Az újabb vizsgálatok annak lehetőségét is felvetették, hogy az egyének
összehasonlítási aldimenziókat használnak a saját teljesítmény pontosabb
értelmezéséhez, amelyek segítségével még akkor is könnyebben juthatnak számukra
kedvező önértékeléshez, ha a bevont aldimenzió nem releváns a fő dimenzió
szempontjából (WOOD – TAYLOR 1991). Mindezek a „trükkök” végül mindig azt
szolgálják, hogy az egyén önértékelését megerősítve, azaz nyertesen kerüljön ki a társas
összehasonlítás folyamatából.

A VERSENGÉS KÉTARCÚSÁGA

A versengésre vonatkozó tudományos vizsgálatok egyre inkább arra az eredményre

jutnak, hogy a jelenség nem tekinthető egydimenziósnak. TASSI és SCHNEIDER (1997) a
versengés céljára vonatkozóan megkülönbözteti a feladatvezérelt és a másikra
vonatkoztatott versengést. Amíg a feladatvezérelt versengés esetén az egyén célja
önmaga fejlesztése azáltal, hogy valamely feladatban összeméri teljesítményét
másokkal, addig a másikra vonatkozatott versengésre a másik legyőzésének elsődleges
célja a jellemző. A kutatók azt tapasztalták, hogy azok a gyerekek, akikre a
feladatvezérelt versengés volt jellemző, általában kedveltek voltak társaik körében. A
másik felülmúlásának motivációjával versengő gyerekeket viszont társaik elutasították,
és agresszívnak tartották (TASSI – SCHNEIDER – RICHARD 2001).

Hasonló megkülönböztetést írnak le RYCKMAN és munkatársai, amikor jellemzik a

kiegyensúlyozottan versengő és a hiperversengő személyeket. A kiegyensúlyozottan
versengő (vagy önfejlesztő módon versengő) egyének általában a készségeikben és
képességeikben való fejlődés céljával versengenek, tekintet nélkül a verseny
kimenetelére. Az így versengők a folyamatot fontosabbnak tartják, mint a célt, mivel a
verseny folyamán a tanulás, az önfelfedezés élménye nyújt örömöt számukra. Az ilyen
személyek általában optimális pszichés egészséggel jellemezhetők (RYCKMAN –
KACZOR – GOLD 1996). A hiperversengők ezzel szemben a minden áron való
győzelemre törekednek, általában a másik legyőzésében találnak örömöt. Mivel
mindenáron el akarják kerülni a vesztést, még csalástól sem riadnak vissza. Az így
versengő személyek önbizalma általában alacsony, kapcsolataik szegényesek és
kiegyensúlyozatlanok, gyenge az empátiás készségük, társaik agresszívnek tartják őket,
és inkább kerülik a velük való érintkezést (RYCKMAN és mtsai 1990).
A kutatók a két versengési formát egymástól elkülönült, független dimenziónak
tekintik. Ennek megfelelően, nézetünk szerint, a versengési formák kombinációja akár 4
különböző versengési típust is eredményezhetnek az egyénben, aszerint, hogy a két

41
most leírt versengési viselkedés hogyan kombinálódik egymással. Két kombináció létét
egyértelműen bizonyították a kutatók, ezek a tiszta kiegyensúlyozott (vagy
feladatvezérelt) és hiperversengő (vagy másikra vonatkozatott) formák, ahol a másik
dimenzió alacsony értékkel van jelen az egyén viselkedésében. Elvileg létezhet azonban
a másik két kombináció is, vagyis a „nem-versengő” viselkedés, ami mindkét dimenzió
alacsony értékével jellemezhető, és a konfúzan versengő forma, ami mindkét dimenzió
magas értékével jár együtt. Ezt azonban még nem vizsgálták szisztematikusan, ezért
csak elméleteket alkothatunk a létükről. A „nem-versengő” viselkedésforma a versengés
minden formájának elutasítását jelenti, vagy azt a törekvést, hogy az egyént önmagát
ilyen „hiperszelíd” személyként állítsa be. Nézeteink szerint az a verzió inkább nőkre,
mint férfiakra jellemző, és a társas elfogadás szélsőséges igényével jár együtt. A konfúz
versengő attitűd, ha létezik, ennél elméletben nehezebben magyarázható. Valószínűleg
olyan hiperversengőkre jellemző, akik felismerik a túlzott és agresszív versengés társas
elutasítottságát és megpróbálják önmagukat, a kiegyensúlyozott versengés jellemzőinek
is felvállalásával, jobb színben feltüntetni. Ezeket az elméleti feltevéseket azonban
eddig még nem vizsgálták empirikusan, reményeink szerint jelen kutatás közelebb vihet
a kérdés tisztázásához.

A fentiekhez hasonló megkülönbözetéseket más szerzők is leírnak a versengésre

vonatkozóan (GRIFFIN-PIERSON 1990, HIBBARD – TAO 1999). Az ilyen irányú kutatások
közös vonása, hogy elkülönítenek egy egészséges, célorientált, az egyén fejlődésére
pozitív hatású versengést, és egy agresszív, öncélú, a másik legyőzését célzó, a társas
kapcsolatokat negatívan érintő versengést. Amennyiben az egyénben ez utóbbi
működik, úgy a baráti kapcsolatok folyamatos feszültség alatt működnek. Elképzelhető
ugyan, hogy az egyén képes a baráti kapcsolataira vonatkozóan teljesen eltérő
viselkedésmintát kialakítani, vagyis hiperversengő attitűdjét elnyomni a barátság
helyzeteiben, azonban az ilyen mértékű hasítás a barátok számára mindenképpen
feltűnő és magyarázatot igényel, aminek eredménye csak rövid ideig lehet a barát
felmentése és a helyzeti tényezők hangsúlyozása. Elvileg az is lehetséges, hogy két
hiperversengő egyén köt barátságot, és kapcsolatukra a nyerés-vesztés folyamatos
dialektikája jellemző. A barátság tartós fennmaradásához ekkor is mindenképpen
szükséges, hogy mindkét félnek legyenek sikerélményei, vagyis időnként az egyik,
máskor a másik érezhesse, hogy ő a jobb. A hiperversengő egyén lélektani jellemzői
azonban ellentmondanak annak a lehetőségnek, hogy örüljön barátja sikerének.
MUROYAMA (1995) a riválisok közötti kapcsolatot vizsgálta, kutatásának
eredményei is azt tükrözik, hogy a versengés jelen lehet azok között is, akik kedvelik
egymást. Ebben az esetben a barátok közös érdeklődése, azonos célja, vagy tervei
egymással versengővé teszi őket. Ez a versengés azonban nem rontja meg a köztük lévő
kapcsolatot, ellenkezőleg: hozzáad ahhoz. Ugyanerre a következtetésre jutott PAUL
INGRAM (2000) is, aki a Sidneyben működő hotelek vezetői közötti rivalizációról
állapította meg, hogy a versenytársak a legtöbb esetben egymás jó barátai is. Ezek a
versengő barátok feltételezésünk szerint önfejlesztő módon versengenek, ami nem gátja
az elkötelezett társas kapcsolatok kialakulásának és fenntartásának.

A VERSENGÉS MEGHATÁROZÓI

Személyiség és szocializáció

42
 A barátságban megmutatkozó versengésre számos egyéni és helyzeti tényező lehet
befolyással. RYCKMAN és munkatársai (1990, 1996) a kétfajta versengő viselkedés
hátterében különböző szocializációs tapasztalatokat feltételeznek. A hiperversengés
gyökereit a durva, szeretetlen, elhanyagoló szülői bánásmódban keresik, amelynek
hatására az egyén erőtlennek, jelentéktelennek és másokkal szemben bizalmatlannak
érzi magát. Bármely kapcsolatba azzal a kiinduló beállítódással lép be, hogy az emberek
rosszindulatúak, és egészen addig fenntartja velük szembeni bizalmatlanságát, amíg
nem győződik meg az ellenkezőjéről, ami nagyon nehéz helyzet elé állítja a
kapcsolatban részt vevő másik személyt.
A Ryckman-i leírás nagymértékben ráillik a BOWLBY (1969) és későbbi követői által
leírt bizonytalan kötődési formákra, illetve a háttérben lévő szülői bánásmódra. Szintén
hasonlóság mutatkozik az ADORNO és munkatársai (1950) által leírt tekintélyelvű
személyiség hátterében meghúzódó faktorokkal. Ennek alapján nem meglepő, ha
KELLEY és STAHELSKI (1970) már sokkal korábban feltárták a versengő attitűd és a
tekintélyelvű személyiség dimenziójának összefüggését, különös tekintettel arra a
tényre, hogy a versengő személyek a Fogolydilemma Helyzetben a velük szemben álló
másikat is versengőnek gondolják, és a játékban ezek alapján viselkednek velük, míg az
együttműködő személyek képesek helyesen megítélni a másik személy versengő-
együttműködő beállítódását. KELLEY és STAHELSKI szerint az általuk vizsgált autoriter,
(hiper)versengő személyek interperszonális szinten saját belső valóságukat vetítik ki a
külvilágra, ezáltal torzítva az események és kapcsolatok reprezentációját, és igazolják
saját agresszív, rivalizáló viselkedésüket. Intraperszonálisan a bizonytalansággal
szembeni intolerancia és a biztonságra törekvés, a mentális sémák merevsége, valamint
az önigazolás és a csoporttal való azonosulás folyamatai lelhetők fel a hiperversengők
téves társ-észlelése mögött.

A másik versengéshez kapcsolható személyiségtényező az un. A- és B-típusú

személyiség dimenziója (JENKINS 1975). Az A-típusú személyiségre a magas
teljesítmény szükséglet, intenzív versengés, a mások feletti uralomra törekvés, az
idősürgetettség és türelmetlenség, valamint szélsőséges esetben ellenségesség jellemző.
A B-típusú személyek ezen tényezők viszonylagos hiányával, nyugalommal,
kiegyensúlyozottsággal, alacsony teljesítménymotivációval jellemezhetők. Későbbi
kutatások feltártak az A-típuson belül további két altípust: a versengő és az agresszív A-
típusú személyiséget (GLASS 1977). A versengő A-típusú személy, hasonlóan a
RYCKMAN és munkatársai által (1996) leírt önfejlesztő módon versengő személyre, a
teljesítményt tartja elsődlegesen fontosnak, ezért elismeri azokat, akik nála jobbak
valamely területen. Ezzel ellentétben az agresszív A-típusú személyek, a Ryckman-i
hiperversengőkhöz hasonlatosan, robbanékonyak, szélsőséges módon akarnak győzni,
és céljuk sokkal inkább a mások feletti uralom és a helyzetek feletti kontroll, mint a
magas színvonalú teljesítmény elérése.

A versengés és az értékek viszonya

A személyiség fontos területe a személyes értékpreferenciák mintázata. SCHWARTZ

(1992) áttekintve az értékekre vonatkozó előző kutatásokat, alkotta meg saját
definícióját és elméletét a személyes értékek alapösszetételéről, szerkezetéről és

43
dinamikájáról. Szerinte az értékek vágyott célok, melyek fontossága egyénenként
változó lehet, egymáshoz való viszonyuk hierarchikus, az egyén, vagy csoport
életelvének meghatározói, motiválják a cselekvést, normaként funkcionálnak, és a
szocializáció során sajátíthatók el. Tudatos célok formájában az értékek három általános
igényre adott választ jelentenek, ezek az igények: az egyén, mint biológiai egyed
igényei (1), az összehangolt társas érintkezés kívánalmai (2), és a csoport zavartalan
működésének követelményei (3). Az általa univerzálisnak leírt 10 motivációs érték
mindegyike ezekből az igények valamelyikéből, vagy kombinációjukból vezethető le. A
10 motivációs érték: a hatalom, teljesítmény, hedonizmus, ingerlés, ön-irányítás,
egyetemesség, jótékonyság, hagyomány, konformitás és biztonság. Az értékek
egymással támogató vagy versengő kapcsolatban lehetnek, hasonló jellemzőik alapján
összetartoznak, vagy szemben állnak, ezáltal jól definiálható értékstruktúrát hoznak
létre. Az értékek Schwartz-féle struktúrája a 2. ábrán látható.

2. ábra
SCHWARTZ érték-struktúra modellje (SCHWARTZ 1994 nyomán)

Az ábrán jól látható, hogy az egymással szomszédos értékek, közös jellemzőik

alapján nagyobb szerkezeti egységekbe összevonhatók. Ezáltal SCHWARTZ végül 2 fő
dimenziót tárt fel, melyet empirikus vizsgálatai is igazoltak. Az első dimenzió a
Változásra való nyitottság vs. Megőrzés, amely megkülönböztetés szembeállítja az
egyéni gondolkodást és viselkedést hangsúlyozó, valamint a változások kedvelését
jelentő értékeket azokkal, amelyek az alárendelődést, hagyománytiszteletet és a
változatlanság megőrzését hangsúlyozzák. A második dimenzió az Én-hangsúlyozás vs.
Én-transzcendencia, amely szembeállítja az egyén saját sikerének és dominanciájának
hangsúlyozását a másik személyt egyenlőként elfogadó és annak jólétével való törődést

44
hangsúlyozó értékekkel. SCHWARTZ 44 országban elvégzett vizsgálatai a feltárt
motivációs értékeket és azok egymáshoz való viszonyát egyetemesen jellemzőnek
találták (SCHWARTZ 1994). Elmélete máig a legkidolgozottabb és legigazoltabb a
személyes és kulturális értékekre vonatkozó elképzelések közül, ezért a következőkben
erre az elméletre támaszkodunk, amikor az értékek és versengés, valamint barátság
kapcsolatát vizsgáljuk.
A versengés és értékek viszonyát nagyon nehéz a viselkedésben tetten érni, mivel a
viselkedés számos, nehezen kontrollálható tényező függvényében módosulhat. A
leggyakrabban használt kísérleti módszerek, melyek alkalmasak a kontrollált
körülményeket létrehozni – ezáltal persze némileg valótlan helyzetet teremtve – a
Fogolydilemma Helyzet, illetve az un. pénzelosztási mátrixot használó kísérleti
szituációk. SCHWARTZ (1996) az együttműködő és nem-együttműködő
viselkedésmódokkal kapcsolatban az Én-hangsúlyozás vs. Én-transzcendencia
dimenziójába tartozó értékeket vélte összefüggőnek, azon belül a hatalom, teljesítmény
és hedonizmus értékeket az együttműködéssel negatívan, az egyetemesség, jótékonyság
és konformitás értékeket pedig pozitívan korrelálónak feltételezte. A hipotézisek
tesztelésére elvégzett, pénzelosztásos vizsgálata nagymértékben megerősítették
elképzelését. A kooperációval legerősebben a jótékonyság és a hatalom értéke korrelált,
utóbbi negatívan (r -0.37), előbbi pedig pozitívan (r 0.38). A 10 érték fontosságának és
az együttműködés gyakoriságának összefüggése a feltételezett irányban volt
megfigyelhető, és az egyes értékek fontosságának együttjárását az együttműködés
gyakoriságával összefüggésben vizsgálva SCHWARTZ azt az eredményt kapta, hogy a
kooperáció kétszer olyan gyakori volt azok körében, akik életük vezérlőelvei közül
nagyon fontosnak tartották a jótékonyságot és kevéssé fontosnak a hatalmat, mint a
többi alminta tagjai között. Bár SCHWARTZ az elemzésben az együttműködést emelte ki,
a versengő viselkedésre az eredményekből következtethetünk. A fogolydilemma
helyzetben végzett pénzelosztásos játékban, idegen személyekkel szemben, a vizsgált
főiskolás populáció nem-együttműködő (vagyis versengő/individualista) viselkedésével
az értékek közül legerősebb pozitív korrelációt a hatalom motivációs értéke mutatta,
míg legerősebb negatív korreláció a jótékonyság értékével kapcsolatban volt
megfigyelhető. A két egymással szembenálló érték megfeleltethető a nemi
különbségekkel kapcsolatos általános dichotómiának a nők „közösségi/kifejező”
(communal / expressive), a férfiak „működtető/eszközjellegű” (agentic / instrumental)
alaptermészetéről.
RYCKMAN és munkatársai (1997) szintén az értékek és a versengés viszonyát
vizsgálták. SCHWARTZ Értékkérdőívét kombinálták a LORR és munkatársai (1973) által
kidolgozott értékmérő kérdőív néhány elemével. Az így létrehozott kérdőív egymással
korreláló itemeiből összevont értékeket generáltak, melyeknek Izgalmas Élet, Én-
hatékonyság, Társas Törődés, és az Egyéni Érdekek Csoportnak Való Alárendelése
nevet adtak. A Schwartz-féle kérdőív Teljesítmény, Hedonizmus és Hatalom értéke
eredeti formájában került bele a vizsgálatba. Kérdésfeltevésük középpontjában a
hiperversengő és önfejlesztő módon versengő személyekre jellemző értékstruktúra
elkülönítése állt. Eredményeik szerint a két versengési formát leginkább elkülönítő érték
a Hatalom volt, amely a hiperversengéssel erős pozitív korrelációban állt, de nem
mutatott összefüggést az önfejlesztő versengéssel. Ezzel ellentétes tendenciát mutatott a
Társas Törődés, amely a hiperversengéssel erős negatív, az önfejlesztő versengéssel
pozitív korrelációban állt, és a Csoportérdek értéke, amely azonos irányú, de nem ilyen

45
erős összefüggést mutatott. A kétfajta versengési forma nem különbözött a
Teljesítmény, Hedonizmus és Izgalmas Élet értékekkel való kapcsolatában, mindkettő
pozitív korrelációban állt az említett értékekkel.
A vizsgálat eredményei szintén összefüggésbe hozhatók a kétféle versengési típus
hátterében feltételezett különböző szülői magatartásformákkal. Az önfejlesztő versengés
kialakulásában szerepet játszó meleg, támogató gondozói légkör – kellő
teljesítményorientációval párosulva – a gyermekben bátorságot,
kezdeményezőkészséget, a környezet aktív megismerésének szándékát alakítja ki, amely
a társas környezettel szembeni optimista beállítódást is tartalmaz. A társakkal való
interakcióban képes elsajátítani és belsővé tenni a fair verseny képét, aminek folyamán
a másikkal való törődés beépül a küzdelembe, ezáltal a gyermek – majd később a felnőtt
– úgy törekszik a győzelemre, hogy azzal nem akar mások fölé kerülni. A hiperversengő
magatartásforma hátterében feltételezett szigorú, szeretetlen szülői bánásmód ellenben a
bizonytalan gyermekben haragot és agresszív viselkedést vált, amelyre környezete
kiszámíthatatlanul, elutasítással reagál, így erősíti meg a gyermekben a társas
környezetről kialakult barátságtalan, hideg képet. A gyermek túlélésének és
önértékelése fenntartásának egyetlen esélyét a másokon való uralkodásban, a többiek
manipulálásában látja, minden riválist ellenségként kezel és kialakítja a „győzni minden
áron” stratégiát. Ezt az elképzelést támasztja alá az a kísérleti megfigyelés is, hogy azok
a gyerekek, akik úgy érezték nincs elég hatalmuk, sokkal versengőbben játszottak
barátaikkal, mint azok, akiknek nem volt ilyen hatalmi hiányérzetük (BUGENTAL –
MARTORELL 1999). Az észlelt hatalomnélküliség intergenerációs összefüggést mutatott,
főleg a fiúk és anyák esetében.

Nemi különbségek a versengésben

A fent említett személyiségtényezők mellett, az egyén különböző demográfiai

jellemzői nagy hatással vannak a versengéssel általában kapcsolatos attitűdjére és a
versengő viselkedésre. Fontos egyéni tényezőnek tekinthetjük a személy nemét vagy
még inkább nemi szerepazonosságát. A nemi különbségek vizsgálata számos,
egymásnak gyakran ellentmondó eredménnyel járt. A vizsgálatok egy része, már igen
kis korban, markáns nemi különbséget mutatott ki a fiúk javára, vagyis a fiúkat
versengőbbnek találták, mint a lányokat (AHLGREN 1983, MACCOBY 1990). Az ilyen
kutatásokat megvizsgálva azonban számos szerző felhívja a figyelmet a vizsgálatok
módszertanának és kérdéskörének eredményeket módosító, torzító hatására. FÜLÖP
MÁRTA hazai és kultúrközi vizsgálatai egyértelműen azt mutatják, hogy amikor direkt
módon kérdezik a személyt, hogy mennyire versengő, a nők szignifikánsan kisebb
arányban vallják be versengő hajlamaikat, mint a férfiak, azonban amikor indirekt
módon vizsgálják a kérdést, nem találnak különbséget a két nem versengő hajlama
között (FÜLÖP 1995/d, 2002/a). ARGYLE (1991) kiemeli, hogy ha a fiúk és lányok
azonos nemű csoportjait vizsgáljuk, akkor a lányok egymás között kevésbé
együttműködőek, mint a fiúk. Másrészt a megfigyelhetőséget befolyásolja, hogy a
lányok versengése kevésbé nyílt, gyakran mások számára láthatatlan jellemzője a
kapcsolatnak, a fiúk ellenben merészen és nyíltan küzdenek egymással, ami sokszor
fizikai agresszióban is megnyilvánul. Ezt a különbséget a két nemre vonatkozó eltérő
társadalmi elvárások miatt a szocializáció nap mint nap megerősíti.

46
 LAURA TRACY (1991) férfiakat és nőket kérdezett meg a versengésről, és az interjúk
formai és tartalmi különbségeit szembeszökőnek találta. Megfigyelése szerint, az általa
megkérdezett férfiak nyugodtan, indulatok nélkül tudtak beszélni azokról a
versenyhelyzetekről, amelyekben nap mint nap részt vesznek. Számukra ezek a
helyzetek elkülönülten kezelhetők, nem keverednek össze a kapcsolatok egyéb
jellemzőivel. A rivalizációt képesek „haragtalan háborúként” megélni, vagyis
érvényesül a „személyes” és „üzleti” megkülönböztetése. Üzleti versenytársaikkal baráti
kapcsolatban állnak, nem ritka, hogy együtt ünneplik egymás sikereit, amelyek sokszor
a másik fél kudarcát is jelentik. A TRACY által megkérdezett nők nagy része viszont
ezzel ellentétes formában és tartalomban beszélt a versengésről. Az interjú alatt
indulatosak lettek, visszafojtott és ki nem élt törekvéseik a másik személy elleni
haragban vagy önmagukkal szembeni vádaskodásban nyilvánultak meg. A legtöbben
nem vállalták fel nyíltan, hogy ők maguk versengők lennének, ám a nőkről alkotott
általános véleményükhöz hozzá tartozott a kegyetlen versengés képe is. Azok, akik
bevallották, hogy időnként versengenek más nőkkel, önzőnek és kegyetlennek tartották
magukat, vagy hasonló jellemzőket tulajdonítottak versenytársaiknak, így indokolva
saját viselkedésüket. Az interjú folyamán megnyilvánult rivalizációs késztetéseik
burkolt formában, pozitívnak ítélt tulajdonságok köntösében jelentek meg, így
fenntartva önmagukról a nőiség elvárásainak megfelelő képet.
Ez a társadalmi nyomás főleg a serdülőkorral, a nemi érés és a felnőtt szerepek
intenzív próbálgatásának időszakával válik kifejezetté. Erre a korra tehető a lányok
versengési viselkedésében – és ezzel összefüggésben, az iskolai teljesítményükben –
megmutatkozó változás, aminek hatására az addig jó teljesítő, motivált, versengő
lányokból szorongó, visszahúzódó, a versengést elrejtő serdülő, majd felnőtt nő válik
(TRACY 1991). A sikertől való félelem jellegzetes női viszonyulás, hátterében a sikeres
nőkkel kapcsolatos negatív vélekedések elfogadása és a saját magunkra vonatkoztatástól
való rettegés áll (HORNER 1972), valamint annak a veszélynek az előrevetítése, hogy a
sikeres lányok partnerkapcsolatukban kudarcra vannak ítélve. Ezért a serdülőkortól a
lányok versengési késztetésüket próbálják burkolt formában kifejezni, ezáltal megőrizve
magukról a „jó kislány” képet. Saját versengő viselkedésükre vonatkozó kérdésre a fiúk
nyíltabban válaszolnak igennel, mint a lányok, akik tagadják, hogy ők maguk versengők
volnának.
Egyes szerzők a lányok esetében megfigyelhető rejtett versengést a lányok nagyobb
kapcsolódási igényével hozzák összefüggésbe, és ennek kapcsán úgy fogalmaznak,
hogy a lányok képesek az együttműködést és a versengést összehangolni, vagyis
együttműködve versengeni (HUGHES 1988, FÜLÖP 2002/b). Ez az együttműködő
versengés azonban főleg a fiatalabb korosztály nőtagjaira jellemző, akik a modern kort
követő társadalmi közegben a nemi szerepek tradicionális leosztását megkérdőjelezve
szakítanak a nőkre jellemző passzív, alárendelődő, hátulról irányító működésmóddal, és
nyíltan felvállalják ambícióikat anélkül, hogy kapcsolataik fontosságát elvetnék. Sajnos
azonban ez viszonyulás még kevéssé elterjedt a nők körében, sokkal gyakoribb a rejtett
és negatív – az önfeláldozó szerepből mártírként előnyt kovácsoló – versengés, mely a
társadalmi közhiedelem és a tudományos vizsgálatok szerint is, sokkal keményebb,
alattomosabb, a kapcsolatokra nézve rombolóbb hatású, mint a versengés „férfias” nyílt
formája (TRACY 1991, F. LASSÚ 2002/a).
A nemi különbségek elmosódását látszik igazolni az a vizsgálat is, amelyet FÜLÖP
MÁRTA és munkatársa fiatal fiúkkal és lányokkal végzett, a versengő személy

47
prototípusának feltárására (FÜLÖP – BERKICS 2002). Amikor a vizsgálati személyeknek
egy általuk versengőnek tartott személyre kellett gondolni és leírni a jellemzőit, fiúk és
lányok egyaránt saját nemük képviselőjére gondoltak. A tipikus versengő személy képe
nem a nemi sztereotípiának megfelelően alakult, azaz nem volt jellemző, hogy mindkét
nem tagjai az általában versengőbbnek tartott férfi nemből választott tipikus képviselőt,
hanem saját nemi hovatartozásuk alakította a választást. Saját vizsgálataink azonban azt
mutatják, hogy amennyiben a kérdésfeltevés nem általában szól a versengésről, hanem
valamely meghatározott területen történő versenyhelyzet szereplőinek kellett
meghatározni a nemét, akkor a nemi sztereotípiák és az adott helyzetre vonatkozó
scriptek együttműködve határozzák meg, hogy milyen nemet tulajdonít a személy a
rivalizáló feleknek – a sportverseny script inkább férfi versenyzőket tartalmaz, amíg a
partnerért való versengés esetén a válaszadók saját nemüket vonatkoztatják a
szereplőkre. A helyzetet tovább bonyolítják a versenyhelyzetben mutatott viselkedéssel,
pl. a nyeréssel és vesztéssel kapcsolatos nemileg meghatározott vélekedések, a siker és
kudarc eltérő attribúciója, és lányok esetében a már említett sikertől való félelem.
Mindezek részletes tárgyalása azonban túlmutat jelen dolgozat keretein.

SCHWALBE és TAPLES (1991) az önértékelés forrásában megfigyelhető nemi

különbségeket vizsgálták. Fiatal felnőttekkel végzett kérdőíves kutatásuk eredményei
összefüggésbe hozhatók a versengésben általánosan mutatkozó nemi eltérésekkel.
Mindkét nem esetében az önértékelés legfontosabb forrásának a másoktól származó
visszajelentéseket találták, ezt követte az észlelt én-hatékonyság érzés és legkevésbé
fontos a társas összehasonlítás volt. A nők számára, a férfiaknál nagyobb mértékben
tűnt fontosnak a másoktól származó visszajelentés, míg a férfiaknak, a nőkhöz
viszonyítva, több információ származott a társas összehasonlításból, saját
önbecsülésükre vonatkozóan. Ha elfogadjuk azt a nézetet, mely a versengés hátterében a
társas összehasonlítás folyamatát feltételezi, akkor érthető, hogy a férfiak versengőbbek,
mint a nők, hiszen számukra a társas összehasonlítás fontosabb forrása az
önbecsülésnek, mint a nők számára, akik a másoktól származó visszajelzésből
származtatnak több információt, ezáltal motiváltabbak, a nők körében általánosan elítélt,
versengő viselkedés elkerülésére vagy elrejtésére.

A megfigyelt nemi különbségek, és az eredmények következetlen volta összefüggést

mutat az értékpreferenciákkal kapcsolatos nemi különbségekre vonatkozó vizsgálatok
egymásnak ellentmondó eredményeivel. ROKEACH (1973) például szignifikáns nemi
különbséget talált az értékek rangsorának kialakításában, ami megfelelt a hagyományos
férfias-nőies megközelítés sztereotipikus képének: a férfiak instrumentális, nők
expresszív voltának. FEATHER (1984, 1987) szintén megtalálta ezt az eltérést, és arról is
beszámolt, hogy a működtető/eszközjellegű értékek főleg a magas maszkulinitással
jellemzettek csoportjában voltak elsődlegesek, míg a közösségi/kifejező értékek azok
körében, akik magas femininitással voltak jellemezhetők. BEUTEL és MARINI (1995)
amerikai serdülők körében talált szignifikáns nemi eltéréseket: a lányok, a fiúkhoz
viszonyítva, sokkal fontosabbnak tartották a mások jólétével való törődést és
felelősséget, az élet értelmének megtalálását, és kevésbé fogadták el az anyagiasságot és
versengést. Ezek a vizsgálatok az értékek széles spektrumát vizsgálták és tártak fel
jelentős nemi különbségeket. Más vizsgálatok azonban, melyek az értékek szűkebb
területére koncentráltak, pl. munkaértékek, kötődési értékek, nem találtak nemi

48
különbségeket. A vizsgálatok áttekintése és saját erre vonatkozó kutatásuk
eredményeinek elemzése után PRINCE-GIBSON és SCHWARTZ (1996) arra a
következtetésre jutnak, hogy az értékek fontosságában megmutatkozó nemi
különbségeket számos tényező, köztük a nemi szerep azonosság, az életciklus, az
iskolázottság és foglalkozás is befolyásolják. FÜLÖP MÁRTA és munkatársai (1999)
üzleti felsőoktatásban részt vevő fiatal férfiakat és nőket vizsgáltak SCHWARTZ
Értékkérdőívének felhasználásával. A hallgatók megoszlottak aszerint, hogy angol vagy
magyar nyelven hallgatták a tárgyak javarészét. Ez a különbség, illetve az ezzel
összefüggő egyéb különbségek, összetett módon befolyásolták az értékperefenciákban
mutatkozó nemi eltéréseket. Nem találtak különbséget a hedonizmus érték
fontosságában, sem nemre, sem szakra vonatkozóan, de mindkét szaknál jellemző volt,
hogy a hatalom a fiúk számára, a hagyomány, biztonság és egyetemesség a lányok
számára volt fontosabb. Az angol tannyelvű csoportban a lányok számra fontosabb a
teljesítmény, mint a fiúk számára, amíg az önirányítás éppen ellentétes tendenciát mutat.
A magyar tannyelvű csoportban a lányoknak fontosabb az önirányítás és a konformitás,
valamint az ebbe a csoportba tartozó fiúkra jellemző legkevésbé a jóindulat fontossága.
FÜLÖP az eltérések hátterében a pályaorientáltság, céltudatosság és önértékelés eltéréseit
feltételezi, melyek különbözőképpen jellemzik az egyes hallgatói csoportokat. Az
eredmények közül külön kiemelném a szaktól független nemi eltérést a hatalom,
hagyomány, biztonság és egyetemesség értékekben, melyek alátámasztják a fentebb
idézett széles spektrumú kutatások eredményeit.
A fenti vizsgálat eredményeinek összetettsége jól példázza, hogy minél homogénebb
és speciálisabb mintán végezzük az értékvizsgálatot, annál valószínűbb, hogy egyéni és
helyzeti tényezők elmossák a nem tényezőjéből fakadó egyértelmű dichotómiát.
Amennyiben heterogén mintán, az értékek széles spektrumát vizsgáljuk, a nemi
különbségek jól körülhatárolhatók és megfeleltethetők a fentebb említett
működtető/eszközjellegű vs. közösségi/kifejező dichotómiának. Ez a megkülönböztetés
érhető tetten a versengéssel kapcsolatban is, ha a helyzeti tényezők sokaságát nem
figyelembe véve, férfiak és nők széles körét vizsgáljuk. Mind több kutatás hívja fel
azonban arra a figyelmet, hogy ez a megközelítés az egyéb egyéni és szituációs
különbségek tudatos negligálásával a valóságtól elszakadt következtetésekre vezet.

A versengést befolyásoló helyzeti tényezők

A nemi különbségek vonatkozásában gyakran kiemelik a helyzeti tényezők hatását,

pl. a versengés területét. Az iskoláskorú gyermekek esetében a tanulmányi
teljesítménnyel kapcsolatos versengésben jól elkülönülnek a reál és a humán tárgyak,
előbbiek kifejezetten fiús, utóbbiak pedig lányos területekként definiálva (STEIN 1971).
Azok a tárgyak, amelyek tanulásában az egyén motiváltabb, nagyobb
teljesítménykésztetéssel rendelkezik, erősebb versengő viselkedést váltanak ki belőle,
mint azok, amelyekben nem érzi a sikerre törekvés érzését. Ez a tény volt az oka számos
vizsgálatban annak a már említett eredménynek, hogy a fiúkat általában versengőbbnek
találták, mivel a versengés területét a sportokra szűkítették, és az nem azonos mértékben
érdekli a lányokat és a fiúkat. Általában is elmondható, hogy a személy számára fontos
életterületeken való helytállás, sikerélmény vágya valószínűbben vált ki nyílt vagy
burkolt versengő magatartást (ERBER – TESSER 1994).

49
 A különböző társas helyzetekben megmutatkozó versengésbeli nemi különbségek
újabb helyzeti tényezővel gazdagítják a vizsgálati szempontokat: a kapcsolat
minőségének szempontjával. MAJOR, BYLSMA és COZZARELLI (1989) férfiak és nők
igazságos elosztásra vonatkozó ítéleteiket tanulmányozta, munkahelyi és informális
kapcsolatokban. Eredményeik szerint a nők és férfiak nem különböztek az informális
kapcsolataikban mutatott jótékonyság tekintetében, de a nők mindkét szituációban
inkább jótékonyak voltak, mint méltányosságra törekvők. A férfiak azonban sokkal
kevésbé voltak jótékonyak a munkahelyi szituációkban, mint a nők. A nők általánosan
nagyobb jótékonyságának hite tehát azoknak a vizsgálatoknak az eredménye, amelyek
az igazságos elosztást főleg munkahelyi körülmények között elemezték.
A kapcsolatok szorossága és az igazságos elosztás kapcsolatát vizsgálva más
szerzők is megerősítették azt a nézetet, hogy a szoros kapcsolatokban inkább az
egyenlőség, a kevésbé szoros kapcsolatokban inkább a méltányosság alapján működik
az erőforrások és jutalmak elosztása, amint azt CLARK és MILLS (1979) hangsúlyozta a
közösségi és csere-alapú kapcsolatok megkülönböztetésében. AUSTIN (1980)
idegenekkel és szobatársakkal szembeni igazságosnak ítélt elosztási formákat vizsgált
főiskolás nők körében, abból a szempontból, hogyan osztanak el egy bizonyos
pénzösszeget egymás között annak függvényében, hogy milyen az egymáshoz
viszonyított hozzájárulásuk a közös teljesítményhez. A vizsgálat eredményei szerint a
kísérletben részt vevő nők hajlamosak voltak felülemelkedni a különbségeken és az
egyenlő elosztást választani, ha a szobatársukkal kellett osztozkodni. Ezzel ellentétben
az idegennel való osztozkodás formáját a hozzájárulás mértéke befolyásolta:
amennyiben a kísérleti személy rosszabbul teljesített, mint a társa, úgy az egyenlő
elosztást választotta, ellenkező esetben azonban a méltányosságon alapulót.
A két ismertetett kísérlet eredményét összegezve érdekes megállapítást tehetünk a
férfiak és nők igazságos elosztásra vonatkozó ítéleteiről. Amennyiben következtetésünk
helyes, a nők és férfiak a munkatársaikkal kapcsolatban eltérő kapcsolati szorosságot
élnek meg, és ezért elérő módon kezelik a jutalmak elosztásának kérdését. A férfiak
alacsony jótékonysági, magas méltányossági törekvése azt sugallja, hogy ők
munkatársaikat sokkal inkább idegenekként kezelik, távolabb érzik maguktól, míg a nők
elosztási preferenciája arra utal, hogy munkatársaik sokkal inkább barátok, mint
idegenek. Ennek okát a későbbiekben a nemi különbségek magyarázata kapcsán
tárgyaljuk.

A helyzeti tényezők vizsgálatában a versengés területe, mint a versengés tényét vagy

erősségét meghatározó legfontosabb tényező mellett egyéb szempontok is szerepet
játszhatnak. Az un. Önértékelés-fenntartási Modell szerint, barátaink sikerei annak
függvényében válthatnak ki belőlünk örömöt vagy féltékenységet, hogy mennyire áll
hozzánk közel az illető barátunk, mennyire emelkedik ki a teljesítménye és a terület,
amelyben a sikert elérte, mennyire fontos a mi önértékelésünk szempontjából (ERBER –
TESSER 1994). Amennyiben, egy hozzánk közel álló személy ér el kimagasló sikert egy
olyan területen, ahol mi is érintettek vagyunk, úgy beindul a társas összehasonlítási
folyamat, és barátunk sikere negatívan érint, vagyis irigyek és féltékenyek leszünk,
neheztelünk rá, esetleg nyíltan vagy burkoltan megpróbálunk vele versenyezni. Ha
azonban sikerének területe számunkra nem fontos, vagyis nem tudjuk benne
összehasonlítani magunkat vele, úgy akkor járunk jól, ha örülünk sikerének, sőt büszkék
vagyunk rá, ezáltal az ő jó teljesítménye ránk, mint barátra is jó színt vet. Ezt a

50
folyamatot ERBER és TESSER tükröződésnek hívja, ami szerintük az önértékelés
fenntartásában a társas összehasonlítás alternatívájaként működik. A hosszú távú
kapcsolatokban, mint amilyen a barátság, az egyén nem csak a saját, hanem a másik
önértékelésének fenntartását is figyelemmel kíséri, ezért a kutatók feltételezik az un.
empatikus összehasonlítás és tükröződés létét. A baráti kapcsolatokban mindkét fél
tisztában lehet a másik teljesítményterületei fontosságának az önértékelés
szempontjából, és saját teljesítményértékelését annak függvényében alakíthatja, hogy a
másik önmagát sikeresnek élhesse meg a számára fontos területeken. A modell szerint a
szoros kapcsolatokban a teljesítmény dimenziók komplementer jellege a hosszú távú
kötődés fenntartásának feltétele. Az Önértékelés-fenntartásai Modellel kapcsolatos
vizsgálatok azt is feltárták, hogy milyen stratégiákkal élnek a személyek, ha fenyegetve
érzik önértékelésüket az összehasonlítási folyamatban. Az eredmények összefüggésbe
hozhatók a kognitív disszonancia elméletével, a disszonancia csökkentésének
módszereivel. TESSER és SMITH (1980) vizsgálata alapján a téma fontossága miatt
önértékelésüket fenyegető helyzetbe került személyek a barátjukat kevésbé segítették
egy játékban, mint az idegeneket, akiknek a teljesítménye nem érintette olyan
érzékenyen őket. A barát teljesítményének szubjektív megítélése pozitívabb volt, ha a
téma a személy önértékelésében nem kapott fontos szerepet, és ilyenkor időnként még a
saját teljesítmény visszatartása is megjelent, mint a másik önértékelését támogató
stratégia. Amennyiben a barát a számukra fontos területen kimagaslóan jól teljesített, a
baráttal való kapcsolat (legalább időleges) lazulása, valamint a téma leértékelésének
folyamata segíthették a személy önértékelésének védelmét. Az Önértékelés-fenntartási
modell működésének tényleges megnyilvánulását befolyásolja a már említett empátia,
aminek hatására saját sikerünkből fakadó büszkeségérzetünket csökkentheti a másik
kudarcának átélése, és viszont: saját sikertelenségünket enyhítheti a hozzánk közel álló
barát sikerélményében való osztozás. Ezen összefüggések bevezetésével azonban, a
modellben szereplő tényezők száma valószínűleg kezelhetetlen mértékűre duzzad, és
így a modell mindenképpen veszít prediktív értékéből.

A játékelméleti paradigmát felhasználó vizsgálatok kísérleti helyzetben

tanulmányozták a versengést. A kísérletek, a laboratóriumi helyzettel szemben
felhozható kritikák figyelembe vételével együtt is, számos, a versengésre és
együttműködésre ható tényezőt tártak fel (FÜLÖP 1995/c). Az első, és az ilyen jellegű
vizsgálatokra leginkább jellemző, tényező a kommunikáció lehetőségének vagy
hiányának befolyásoló szerepe. Amint a Fogoly-dilemma helyzetben a résztvevőknek
módjukban áll egymással kommunikálni, vagy legalább látják egymást, megnő az
együttműködés esélye a játék során. A játékra vonatkozó instrukció, a másik játékos
stratégiája, a jutalmak természete (véges vagy nem véges erőforrások) és a jutalmazás
struktúrája (egyéni vagy csoportos) szintén befolyásolja a versengés-együttműködés
választását. Ezek a kísérleti eredmények azonban csak részben általánosíthatók a
barátságon belül megjelenő versengés tényezőiként. A barátság legfontosabb
kritériumai – az önkéntesség, elkötelezettség és a kölcsönös örömteli tevékenységek –
eleve sugallják az együttműködés elsőbbségét és a versengés helyzeteinek elkerülését.
A baráttal való tartós ismeretség és folyamatos kommunikáció, a „jutalmak”
szimbolikus és hosszú távú cseréje, a kölcsönös bevonódottság miatti „páros”
jutalomstruktúra, mind mind arra hatnak, hogy a barátságban minimálisra szorítsák a

51
versengést. A versengés azonban, ennek ellenére, is jelen van a legtöbb baráti
kapcsolatban.

A VERSENGÉS HATÁSA A BARÁTI KAPCSOLATOKRA

DEUTSCH (1949) korszakalkotó tanulmánya a versengés és együttműködés

interperszonális hatásairól, majd SHERIF és munkatársainak (1961) terepkísérletéből
levont következtetései évtizedekre meghatározták a versengés hatásáról alkotott
elképzeléseket. A versengést, mint konfliktuskeltő tényezőt tekintették, melyet ki kell
iktatni, el kell kerülni, de legalábbis hatásait fölérendelt közös célokkal kell
semlegesíteni. Ez a nézőpont terjedt el a pedagógiában csakúgy (JOHNSON – JOHNSON
1992), mint a szervezetfejlesztésben, noha előbbiben a versengés a személyközi és
csoportközi konfliktusok oka, utóbbiban pedig – egyik legkevésbé ajánlott, de
leginkább gyakorlott – megoldási stratégiája.
Amikor a kutatók a ’90-es években feltárták a versengés kétféle formáját a
kiegyensúlyozott, önfejlesztő (feladatorientált) és az agresszív, neurotikus (másikra
vonatkoztatott) versengő stílus megkülönböztetésével (RYCKMAN és munkatársai 1990,
1996, TASSI – SCHNEIDER 1997), megkérdőjelezték azt a majdnem 50 éves
egyeduralkodó elképzelést, hogy a versengés minden esetben rombolja az
interperszonális kapcsolatokat. A versengés többdimenziós jellegét feltáró vizsgálatok
arra hívták fel a figyelmet, hogy csak az un. hiperversengő magatartás – amely
agresszív törtetéssel és neurotikus hajlamokkal a másik fél legyőzésére irányul – jár
együtt a társas kapcsolatok deficitjével, a társak elutasító reakciójával (TASSI –
SCHNEIDER – RICHARD 2001). Az önfejlesztő, kiegyensúlyozott versengés a riválisok
kölcsönös elismerését és megbecsülését jelenti, amely akár a legszorosabb baráti
viszonyban is megvalósulhat, mivel nem rombolja, hanem erősíti a kapcsolatot. Erre a
versengési formára utal LAURA TRACY (1991) is, amikor a megerősítő versengés
szükségességét hangsúlyozza a nők közötti rejtett és destruktív rivalizáció helyett.
A barátok közötti versengés hatásairól még nem született olyan tudományos
vizsgálat, amely lehetővé tenné, hogy a versengés kétdimenziós megközelítéséből
levont következtetéseket erre a területre is általánosítsuk, vagy azt a barátság
szempontjából kiegészítsük. Saját, fiatalok körében végzett fókuszcsoportos
vizsgálataink igazolni látszanak az önfejlesztő versengés pozitív, serkentő hatását a
kapcsolatra (F. LASSÚ 2002/b). A fiatalok nagy része – meglepő módon több lány, mint
fiú – pozitív megközelítésből beszélt saját barátjával kapcsolatos versengő hajlamairól,
a köztük lévő rivalizációról az élet legtöbb területén. Kivételt képez ez alól a partnerért
való versengés, amely a legtöbb esetben – főleg a lányoknál – negatív érzéseket
generált, és komoly formában a barátság megszakadását is eredményezte. Érthető ez az
eredmény, ha arra gondolunk, hogy az azonos partnerért való küzdelem nulla-összegű
játszmaként definiálható, amelyben csak egy nyertes lehetséges. A versengés egyéb
területeire: az iskolai teljesítményért vagy a társaktól származó elismerésért, a jó
elhelyezkedésért való „harcra” ritkábban jellemző az erőforrásoknak ez a véges jellege,
másrészt ebben az életkorban nem érintik olyan intenzíven az önértékelést, mint a
partnerkeresés sikeressége vagy kudarca. Ezek a vizsgálatok azonban korántsem elégítik
ki a tudományosság igényeit a reprezentativitás és a validitás szempontjából, az
eredmények széleskörű igazolása további kutatást igényel.

52
 A BARÁTSÁG HATÁSA AZ EGYÉNRE

ADAMS és BLIESZNER, egyébként igen részletes, modelljéből hiányzik egy fontos

elem: a baráti hálózat, a barátság jellemzőinek visszahatása az egyéni jellemzőkre.
Pedig a barátság hatása az egyén lélektani adottságaira – pszichés és fizikai egészségére,
alkalmazkodó-, megküzdési- és problémamegoldó készségére, más személyekkel való
kapcsolatára, stb. – széles körben ismert és elismert jelenség.
A gyermekkori barátságok fejlődéslélektani jelentőségét már fentebb érintettük (ld.
SULLIVAN 1953, HARTUP 1992). Az átpártolás serdülőkori megerősödése után a barátok
sokkal inkább részesei az egyén életét érintő történéseknek, mint a szülők, vagy a
testvérek. Különös jelentőségre tesznek szert a barátok azoknak a fiataloknak az
életében, akik otthonról elkerülve folytatják felsőoktatási tanulmányaikat. A szüleiktől
távol tanuló főiskolások és egyetemisták legtöbbször kollégiumban vagy barátokkal
közösen bérelt lakásban élik életük ezen időszakának legnagyobb részét. A
megváltozott életkörülmények, a középiskolához viszonyítva sokkal inkább felnőttként
kezelő intézmények elvárásai az önállóság, alkalmazkodás, rugalmasság igényével
szembesítik az egyént. Az elsősök különösen nagy stressznek vannak kitéve, amikor
egy teljesen új közegben kell megtalálniuk helyüket, miközben törekednek megőrizni és
másokkal is elismertetni az önmagukról alkotott képet. Az ebben az életszakaszban,
még többnyire elkötelezett partnerkapcsolat nélkül élő fiatalok legfontosabb támaszai a
barátok. Erre az időszakra azonban gyakran jellemző a régi barátságok iskolaváltás
miatt bekövetkező lazulása vagy megszűnése. Ezért a felsőoktatásba bekerülő fiatalok
számára a régi barátságok megőrzése mellett különösen fontos az új barátságok
kialakítása a személyiség fejlődése és az új közegbe való beilleszkedés szempontjából.
Hasonlóan fontos szerepe van a barátságok megőrzésének és újbóli kialakításának a
gyermekek családtól való elszakadása után az érett felnőttkorban, majd az egyedül
maradó idős személyek életében is. Témánk szempontjából azonban ezek az életkori
sajátosságok nem olyan jelentőségűek, hogy a terjedelmi korlátok betartásával
részletesebben kifejthetnénk őket, ezért a következőkben a barátságnak a fiatal felnőtt
korú személyek egyéni jellemzőire tett hatásával foglalkozunk.

A legintenzívebben kutatott terület a társas támasz jelensége, amelyet az interaktív

folyamatokon belül a segítségnyújtás témakörében részletesen elemeztünk, ezért itt nem
kívánunk újra kitérni rá.
A barátság fontosságát az egyén személyiségfejlődésében korán felismerték a
kutatók. SULLIVAN (1953) szerint az azonos nemű „pajtással” megtapasztalt intimitás,
és a tőle származó elfogadás „konszenzusos megerősítést” nyújt, amely kritikus az
egyén személyes értékesség tudatának kialakulásában. A barátság számos tényezője
járulhat hozzá az önértékeléshez: annak felismerése, hogy barátunk ismeri, elfogadja és
szereti a valódi énünket; az a tény, hogy barátunk hasonlóan gondolkozik a világról,
mint mi, és támogatja önmagunkról kialakított képünket, valamint, azáltal, hogy
lehetőséget nyújt arra, hogy segítsünk, gondozzunk és befolyásoljunk egy másik
személyt – őt (HAYS 1988). VOSS és munkatársai (1999) a barátság, házasság és az
önértékelés viszonyát vizsgálva szignifikáns pozitív korrelációt találtak a barátság
pozitív aspektusai és az egyén önértékelése között, vagyis azok, akik baráti
kapcsolatukban nagy mértékű kölcsönös egymásrautaltságot, érzelmi és instrumentális

53
támogatást, feltétel nélküli elfogadást, önmegerősítést kaptak, elégedettebbek voltak
önmagukkal, mint azok, akiknek mindezek nem jellemezték ilyen mértékben baráti
kapcsolataikat. A barátság negatív aspektusai – a barátság fenntartásának nehézségei –
ugyanakkor az egyén önértékelését negatívan befolyásolták. A nők minden pozitív
dimenzióban (az instrumentális segítségnyújtásban is!) magasabbra értékelték
barátságukat, mint a férfiak, és a férfiak több konfliktusról számoltak be, mint a nők.
Azonban a kapcsolat minősége és az önértékelés összefüggésének erősségében nem volt
különbség a két nem között: a férfiak önértékelése, a várakozással ellentétben, nem volt
kevésbé befolyásolt a fontos kapcsolatok minősége által, mint a nőké. Sőt, a férfiak
közötti barátság jutalmazó aspektusai kiemelkedőbbek voltak az önértékelés
meghatározásában, mint a házastárstól származó pozitív megerősítések, mivel az azonos
neműekkel való kapcsolat jobb alkalmat nyújt a társas összehasonlításból fakadó
önértékelési folyamathoz. Hasonló kiemelkedő magyarázó erővel bírt a nők esetében a
barátság konfliktusos természete, amely, mivel ritkábban fordul elő és így kiugró
jelentőségre tesz szert, a házastársi konfliktusoknál nagyobb mértékben befolyásolta az
önértékelés negatív alakulását.
A barátoknak az egyén személyiségfejlődésében betöltött szerepét PAUL
(1991) Erikson pszichoszociális fejlődéselméletének keretébe ágyazva elemzi
(ERIKSON, 1963). Kiemelve a fiatal felnőttkor időszakát, három fejlődési feladatot és
azok barátságban megjelenő témáit vizsgálja két XIX. századi írónő levelezésében. A
serdülőkorban elkezdődő, de ott ritkán lezáródó identitáskeresés, a fiatal felnőtt kor
legfőbb feladatának számító intim kötődés megteremtése, valamint a felnőttkort
meghatározó generativitás hármasa uralja a fiatal felnőtt életfeladatait. PAUL
felhasználva FRANZ és WHITE (1985) kétutas fejlődési modelljét, arra keres és talál
bizonyítékot a levelekben, hogy az identitáskeresés és az intim kötődés megteremtése
nehezen valósítható meg ugyanazzal a személlyel való kapcsolatban. Az elmélet szerint,
amennyiben a partnerkapcsolatban az intimitás feladata megvalósítható, az egyén az
identitáskeresés folyamatához más kapcsolatokban keres támogatást – erre, a fenti
érvelés alapján, leginkább a barátok alkalmasak. Amennyiben a partnerkapcsolat nem
ad biztonságos alapot a kötődésre, de ezzel párhuzamosan az identitás folyamatos
megkérdőjelezésével segíti az egyén önfelfedezését, úgy a barátság lehet az intim
kötődés megtapasztalásának tere. A partnerkapcsolat időnként hiányzik az egyén
életéből, vagy egyik funkciót sem látja el, ilyenkor az egyén mind identitáskeresésével,
mind intimitási szükségletével más kapcsolatok felé fordul. A barátság minden
felnőttkori életfeladatban segítségére lehet az egyénnek, segítheti önmaga megismerését
éppúgy, mint az intim kötődés kialakítását, vagy valami új és maradandó megalkotását.
A barátok fontos szerepet játszanak az egyén szocializációjában is az által, hogy a
társas összehasonlítás forrásául szolgálnak; lehetőséget teremtenek a sajátunktól eltérő
nézőpontok megismerésére, átvételére, új szerepek biztonságos kipróbálására; valamint
állandó visszajelzéssel és támogatással szolgálnak fejlődésünk útján (WEISS –
LOWENTHAL 1975). A barátok úgy működnek, mint egy tükör, folyamatosan
értékelhetjük és ellenőrizhetjük rajtuk keresztül saját magunkat, ezért különösen
fontosak az életciklus-váltásoknál, amikor az egyénnek kevés biztos támpontja van
önmaga megítéléséhez (DICKENS – PERLMAN 1981). Ilyen életciklus-váltás a fent
említett felsőoktatási intézménybe kerülés is, ahol a barátok jelentősége felértékelődik.

54
 Természetesen a baráti kapcsolatoknak nem csak pozitív hatása lehet az egyénre
nézve. Már szóltunk arról a jelenségről, hogy a barátságban megélt konfliktusok,
különösen a nők esetében, negatívan érintik az egyén önértékelését (VOSS és mtsai
1999). Emellett az is ismert tény, hogy azokban az időszakokban, amikor az egyén
különösen bizonytalan saját helyzetét és a külső elvárásokat illetően, barátai hatására
olyan befolyások alá kerülhet, amelyek ellentétben állnak az egyén hosszú távú
érdekeivel vagy a társadalom normarendszerével. Még a legkiegyensúlyozottabb baráti
viszonyban is fellelhető időnként az egyéniség részleges feloldódása vagy időleges
elvesztésének érzése, noha ezt főleg az egyénen kívül álló személyek látják csak tisztán.
A baráti csoportokban a pároknál nagyobb mértékben lehet jelen a csoportgondolkodás
(JANIS 1982) és a deindividuáció (ZIMBARDO 1970), a pár viszont a csoporttal szembe
kerülve juttathatja az egyént kirekesztett helyzetbe (MÉREI 1989). Mindezekkel együtt a
barátokkal való ellátottság összességében inkább pozitív, mint negatív hatású, a magány
érzése minden életkorban és mindkét nem számára lélektani hátrányokkal jár.

A BARÁTSÁG JELLEMZŐIBEN MUTATKOZÓ NEMI

KÜLÖNBSÉGEK MAGYARÁZATAI
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy azok a modern kutatások, amelyek találtak
eltérést a két nem azonos neműekkel való baráti viszonyában, meglehetősen
következetesen igazolták az alapvető megkülönböztetést, miszerint a férfiak (illetve a
maszkulin nemi szereppel rendelkezők) „működtető/eszközjellegű”, a nők (a feminin
nemi szereppel rendelkezők) „közösségi/kifejező” alaptermészete a baráti
kapcsolatokban is megnyilvánul. Ezt támasztják alá azok a vizsgálati eredmények,
amelyek szerint a férfiak kevésbé szoros és kevésbé önfeltáróan intim, főleg
aktivitásokra épülő kapcsolatokat építenek ki, baráti kapcsolataikban több a konfliktus
és jobban belefér a nyílt versengés, amíg a nők főleg az önfeltárásban élik meg a
kapcsolódás intimitását, és ennek hiányában nem tekintik kapcsolataikat szorosnak. A
nők kapcsolatára általában kevésbé jellemző az együtt végzett tevékenységek széles
köre, sokkal inkább ügyelnek a kapcsolat nyugalmára és harmóniájára, a törődés
érzésére, akár a konfliktusok és versengés eltitkolásával is. Az intimitás eltérő
értelmezése miatt a férfiakat több, lazábban egymáshoz kötődő társsal alakítanak ki
baráti kapcsolatot, és ezekben a kapcsolati hálókban gyakran jól megfigyelhető
hierarchia uralkodik. A nőknek kevesebb, de szorosabb kapcsolatuk van, amelyben
kevésbé jellemző az alá-fölérendeltség, vagy a hatalom megnyilvánulásai. A baráti
kapcsolatok a nők számára sokkal több érzelmi támaszt nyújtanak, mint a férfiak
számára, akik viszont a fentiekből következően nem is igénylik a támogatás olyan
formáit, mint a nők. A nők minden kapcsolati formában, így a barátságban is negatívan
élik meg a versengést, bár késztetéseik, hogy jó teljesítményt érjenek el, legalább olyan
nagyok, mint a férfiaké. A férfiak nem érzik veszélyeztetve kapcsolataikat a rivalizáció
által, könnyebben szét tudják választani a „személyest” az „üzlettől”. Mindezek a
megfigyelt különbségek több nézőpontból is magyarázhatók.

A biológiai/evolúciós nézőpont szerint a férfiak és a nők veleszületett adottságaik

következtében más-más működésmóddal rendelkeznek, ezért különböznek lélektanilag
és próbálnak meg más társas szerepeket betölteni (BUSS 1995). Az ősi élet nemi

55
különbözőségének kulcsa, amely ma is meghatározza a nemi különbségeket, az eltérő
reprodukciós stratégia, amelyet a férfiak és nők a szaporodásban és utódaik
gondozásában alkalmaznak. Az alkalmazkodási problémák megoldása olyan nem-
specifikus viselkedésekhez vezetett, amelyek sikerességük hatására rögzültek és ma is
gyökerei a nemi különbségeknek. Ez a biológiai különbség az oka, hogy a férfiak
egymással való nyílt versengése sokkal gyakoribb, mint a nőké, hiszen a férfiak a
megfelelő partner, az élőhely és egyéb erőforrások megszerzésében nyílt küzdelmet
folytattak egymással. Ezzel együttműködik az a nézet, amely szerint a kisebb fokú
intimitás és a nagyobb mértékű konfliktusok és versengés hátterében a férfiak nagyobb
agressziója áll. A biológiai nézőpont szerint a férfiak agressziója veleszületetten
nagyobb, így már igen korán, gyermekkorban megkülönbözteti és elkülöníti a két nem
csoportjait. A megközelítés kritikusai számos ponton támadták a biológiai és evolúciós
alapon magyarázott elképzeléseket, felhívva a figyelmet az emberi nem sajátos
tényezőire, a kultúra és a gondolkodás fontosságára.

A posztmodern kor dekonstrukcionalista elméletalkotói egészen odáig

merészkednek a biológiai nézőponttal való vitatkozásban, hogy meghaladva „az
anatómia a sors” tétel elvetését, azt állítják, hogy biológiai nemünk – a társadalmi
nemmel együtt – kulturális diskurzusok által felépített és meghatározott (LAQUEUR
2002). Nézetük szerint a nemiségről való diskurzus nem csak a társadalmi nemi
szerepek mindenkori tartalmát befolyásolja, hanem a biológiai két- vagy egyneműség
elképzelését, azt, hogy egyáltalán gondolkodunk-e nemi különbségekben, és ha igen,
ahhoz milyen értékítéletek és társadalmi, jogi, gazdasági, stb. következmények
társulnak.

A pszichoanalitikus nézőpont FREUD klasszikus pszichoanalíziséből kiindulva, azt

továbbfejlesztve és vitatva elemzi a nemi különbségeket. FREUD „az anatómia a sors”
elvének megalkotásakor szintén biológiai felépítésünk különbségét emelte ki a
személyiségfejlődés folyamatában, és ennek legkifejezettebb időszakának a
pszichoszexuális fejlődés fallikus szakaszát, az un. Ödipális konfliktust tartotta. A
feminista pszichoanalitikusok a nemi különbségeket szintén a koragyermekkor
pszichodinamikájára vezetik vissza, azonban elméleteikben fontos hangsúlyt kapnak az
Ödipális kort megelőző és azt követő időszakok is (CHODOROW 2000). A preödipális
szakaszban az anya és a gyermek azonosulási folyamata annak megfelelően alakul,
hogy a nemi azonosság mennyire támogatja ezt az azonosulást. Anya és lánya között –
lévén azonos neműek – sokkal erősebb azonosulás alakul ki, és a kölcsönös kapcsolat az
élet során folyamatosan fennmarad, míg a fiú és anyja között nagyon hamar
megkezdődik a leválás, az én-másik elkülönülése. A fiúk a leválás miatt érzett veszteség
következtében, védekezésül erős, merev én-határokat alakítanak ki, személyiségük a
másiktól való különbözés jegyében szilárdul meg és marad a későbbiekben is a
kapcsolatok által kevésbé befolyásolt. A lányok, ezzel szemben az én-másik elkülönülés
hiánya miatt, átjárhatóbb én-határokkal és a kapcsolatokba beágyazott énnel
rendelkeznek, amely alkalmasabbá teszi őket az együttérzésre, intimitásra, és a
törődésre. Az elmélet szerint, ez a kapcsolatok által meghatározott én-érzés az oka
annak is, hogy lányok félnek a teljesítménytől, a versengéstől és a konfliktusokat
megpróbálják elkerülni vagy gyorsan megoldani. Az Ödipális szakaszban a különbségek
tovább erősödnek. A fiúk azonosulása az apával, illetve az intenzíven megélt konfliktus

56
elnyomásának igénye segíti a kötődések lebontását, és tovább erősíti az én-határokat.
Ennek eredményeként a fiúk a családon kívül, illetve az anyagi világban keresik a
támaszpontokat. A lányok nem élnek meg ilyen erős konfliktust, kötődésük az anyával
mindig megmarad, nem fordulnak el a családtól, mint a fiúk. Mindennek következtében
a lányok átjárhatóbb én-határaik miatt sérülékenyebbek, intimebbek és önfeltáróbbak az
azonos neműekkel való baráti viszonyban. A férfiak elkülönültsége és individuációja
azonban arra vezet, hogy kevesebb energiát fektetnek az intim kapcsolatokba, főleg más
férfiakkal való barátságukba.
GILLIGAN (1982) elmélete az erkölcsi fejlődésről szintén azt hangsúlyozza, hogy a
nők kapcsolódóbbak, mint a férfiak. Elméletét KOHLBERG (1963) erkölcsfejlődési
koncepciójának kritikájaként is értelmezhetjük, aki (Freuddal egyetértve) a nők
alacsonyabb rendű erkölcsi fejlettségét mutatta ki. GILLIGAN szerint a női erkölcs nem
kevésbé fejlett, hanem más értelmezési keretben működik, mint a férfiaké: a
gondoskodás és felelősség témái köré szerveződik. Erkölcsi dilemma elé állítva a nők, a
férfi abszolút morállal ellentétben, a gondoskodás etikáját alkalmazzák, amelyben
mások jóléte a döntés legelső szempontja.
Hasonló elméleti koncepció a Stone Center munkatársai által kidolgozott „kapcsolati
self” elképzelés is, amely Chodorow tárgykapcsolati kiindulású elméletének Self-
elméleti megközelítése (JORDAN és mtsai 1991).

A szocializációs megközelítés a nemi különbségek hátterében a két nemmel szemben

felállított eltérő szabályokat, elvárásokat és bánásmódot emeli ki (SHERROD 1989). Ez
az eltérő reagálás vezet oda, hogy, BLOCK szavaival élve, "a fiúk szárnyakat
növesztenek, míg a lányok gyökeret eresztenek" (BLOCK 1982, 190.o.). A gyökerek
nélküli szárnyak miatt a fiúk szabad, bátor, kalandvágyú személyek lehetnek, akikből
hiányzik a kötődés, kapcsolódás, empátia és udvariasság. A lányok ellenben – akiknek
gyökereik vannak, de szárnyaik nincsenek – kötődő, gondoskodó, érzelemdús
személyekké válhatnak, akik kevéssé képesek független, önvezérelt gondolkodásra,
bátor és határozott döntésekre. A két nem eltérő társas viselkedésének hátterében a
szülők eltérő bánásmódja áll. Főleg az apák, a fiúknál bátorítják a teljesítményt,
függetlenséget és kompetenciát, és büntetik a függőséget, az érzelmek és a kötődés
kimutatását. A fiúk kiskorukban változatosabb és erősebb ingereknek vannak kitéve,
később nagyobb szabadságot kapnak, kevesebbet aggódnak értük és figyelnek rájuk,
viszont magasabbak velük szemben az elvárások. A lányokkal csecsemőként
finomabban bánnak, jobban aggódnak értük és többet figyelnek rájuk, sokkal több
korlátozást élnek meg. Szüleik akkor dicsérik őket, ha a női nemi szerepnek
megfelelően viselkednek, és amint fiús területre tévednek, megkezdődik a szárnyak
nyesegetése. Mindezek következtében a nők kapcsolatokba ágyazottak, gondoskodók,
viszonyaikra a kölcsönös törődés a jellemző, a férfiak ezzel szemben instrumentálisak,
versengők és elkülönültek, kapcsolataikban a kölcsönös tevékenység a hangsúlyos.
A két nem elkülönült szocializációja a társas kapcsolatok szeparáltságában is
megmutatkozik. A lányok „felhatalmazó” viselkedési stílusát a fiúk „korlátozó” stílusa
a vegyes csoportban elnyomja, ezért a lányok kerülik a fiúkkal való gyakori érintkezést
(MACCOBY 1990). Az interakciós stílus különbözősége a kapcsolatokban megfigyelhető
intimitáskeresés és –kerülés egy lehetséges magyarázata. MACCOBY szerint a fiúk
korlátozó interakciós stílusa nem teszi lehetővé az intimebb kapcsolódások kialakítását,
egymás páros befolyásolását, ezért a fiúk (és férfiak) törekednek a csoportos aktivitások

57
által beszabályozott térben találkozni, ahol a játékszabályok, a hierarchia sorrend és a
csapatszellem biztosítja számukra a hatékony működést. Vagyis a férfiaknak nagyobb
szükségük van a csoportra, mint a nőknek. A lányok (és nők) ezzel szemben
hajlamosabbak egymás támogatására, és befolyásolására a kapcsolatban, valamint
nyitottabbak a másiktól származó befolyásoló, meggyőző hatásokra. Ez nem valamiféle
veleszületett képesség, hanem valószínűleg abból a tényből származik, hogy a nők
többet vannak más nőkkel, akikkel kapcsolatban kölcsönös egyetértést, megerősítést
élhetnek meg (CARLI 1989), vagyis a nők egymás között megélt nagyobb befolyásoló
hatása – legalább részben – annak köszönhető, hogy nyitottabbak a másiktól származó
befolyásolásra. Ennek eredményeként a nők intimebb, páros kapcsolatokra törekednek.
MACCOBY az interakciós stílus elkülönülését a kortárscsoportban megélt korai
tapasztalatokra vezeti vissza, vagyis az azonos nemű szülővel való azonosulást nem
oknak, hanem okozatnak tekinti. Azonban arra a kérdésre, hogy miért úgy működnek a
nemileg elkülönült csoportok, ahogyan működnek, nem tud választ adni. Nézetünk
szerint a briliánsan felépített elmélet ezáltal egy önmagába visszatérő gondolati lánc,
amelynek első lépése hiányzik.

A pszichoanalitikus és a szocializációs elmélet más megközelítésből jut ugyanarra

az eredményre: a korai szülői minták, az egyént körülvevő környezet reagálásai
alakítják a két nem eltérő magatartásmintáit. Mindkét elméleti megközelítés a
barátságban mutatkozó nemi különbségek egyénen belüli indokaira helyezi a hangsúlyt.
SUZANNA ROSE (1995) egyén-központú magyarázatoknak nevezi, és szembeállítja őket
az un. helyzet-központú elméletekkel, amelyek az egyénen kívüli tényezők fontosságát
hangsúlyozzák.
Az un. szociál-strukturalista megközelítés vagy szociális szerep-elmélet (EAGLY
1987, EAGLY – WOOD 1999) ez utóbbi nézőpontot képviseli, mivel a nemi különbségek
magyarázatát tovább tágítja ki a kultúra, gazdaság és történelem folyamatainak
figyelembe vételével. A megközelítés szerint a férfi és a nő különböző helyzetekkel,
kihívásokkal találja szembe magát a társadalmak, korok, technológiák változásának
folyamán. Mindezen kényszerek hatása a nemek közötti munkamegosztásban
összegződik, és az erre reakcióként létrejött nemi szerep-elosztásban érhető tetten. A
nemi különbségeket, mint ezekhez a kényszerekhez való alkalmazkodás eredményeit
tekintik – ami változatos formát mutathat a különböző egyéni, helyzeti és kulturális
feltételeknek megfelelően. Amilyen mértékben azonosak a két nemmel szembeni
kihívások, az a társas és fizikai környezet, amelyben viselkedésük kialakul, annyira
hasonlóak lesznek magatartásformáik, kapcsolataik vagy gondolkodási sémáik, amelyek
a nemi szerepek által közvetítettek. A szerepek a nemi különbségeket a szerep-
konformitáson, az egyén társas és viselkedési készségein, valamint a társas viselkedés
következményeiről való hiten keresztül hozzák létre. A társadalmi nemi szerepekkel
szembeni elvárások egyöntetűségére, tudatosságára és normatív jellegére számos
kutatás szolgált bizonyítékkal (EAGLY 1987). A nemi sztereotípiák – amelyek a nemi
szerepek részét képezik, a helyes férfi és női tulajdonságokról szóló előírásokat
tartalmaznak – jól tükrözik ezeket az elvárásokat, az ideális és tipikus a legtöbb esetben
egybe esik. Funkcionális szempontból a nemi sztereotípiák a munkamegosztásból
származnak és segítik a gyermekeknek a legvalószínűbb felnőtt szerepekre való
felkészülést, a sikeres beilleszkedést a társadalom nemileg megosztott munkamegosztási
rendszerébe. Következésképpen a nemi szerepek (és a sztereotípiák) fenntartják a

58
nemek közötti munkamegosztást, a társadalmi status quo-t (ld. JOST és BANAJI (1994)
rendszerigazolási elméletét). Bármely időpontban a társadalomban fellelhető
sztereotípiák nem elsődlegesen a kultúrában, hanem az adott kor nemi
munkamegosztásában gyökereznek. Eagly elméletét a társas kapcsolatokban megfigyelt,
sztereotípiáknak megfelelő nemi különbségekre alkalmazva azt mondhatjuk, hogy azok
a kutatások, amelyek ilyen jellegű eltéréseket találtak a férfiak és nők baráti viszonyai
tekintetében, valószínűleg a nemek közötti munkamegosztásból származó nemi
szerepek hatásait tárták fel, amelyek a két nem eltérő viselkedését indokolták az adott
társas-társadalmi térben.

Az elmélethez hasonló megközelítést tár fel SHERROD (1989), aki

gazdasági/történelmi nézőpontnak hívja a nemi különbségek ilyen kiindulású
tárgyalását. A megközelítés szerint a férfiak és nők barátságában ma megfigyelt
különbségek más formát öltöttek a modern kort megelőző évszázadokban. A
megközelítés gyengéje a barátság szempontjából releváns, összehasonlítási adatok
hozzáférhetőségének nehézsége. Ami a barátságról a mai korra fennmaradt, az olyan
személyes írások – levelek és naplók – gyűjteménye, amely főleg férfiaktól származik.
Az ókori írásosság emlékeiből a férfiak barátsága egészen más formát ölt, mint a mai
időkben. Az ókori görögöknél, majd az európai reneszánszban a férfiak közötti baráti
viszony a szerelem legmagasabb formájának számított. Hasonló érzelmi
elkötelezettséggel és intimitással járó barátságot találtak antropológusok a mai nem
nyugati civilizációkban, például vértestvérség, bajtársiasság formájában. A nők közötti
barátságról sokkal kevesebb forrás maradt fenn. Az írások tanúsága szerint a nők
barátsága a régebbi korokban nem volt kevésbé intim, mint ma, sőt a XIX. században az
ókori görög férfiak intimitásához hasonló „szívbéli barátnői” kapcsolatok sem voltak
ritkák. A barátság tartalmának megváltozása a férfiakra jellemző. A megközelítés
szerint a férfiak intimitásának lecsökkenése a kapitalizmus elterjedésével és az ipari
forradalommal áll összefüggésben, amely folyamatok hatására a család és a házasság
veszi át az intimitás fő forrásának szerepét, ezáltal lecsökkentve a férfi baráti
kapcsolatok intimitásának fontosságát. Ezzel párhuzamosan, a kapitalizmus
elterjedésével a munka válik a legfőbb értékké a nyugati kultúrákban, ami létrehozza a
versenyhelyzetet. Ez tovább csökkenti a férfiak közötti intim kapcsolódás igényét. A
munkamegosztás a nőket otthonaikba száműzi, ahol még inkább hatalom nélkülivé
válnak. Az ideális házasság eszménye az otthonába este hazatérő, fáradt férjjel nem
váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a nők érzelmi támogatást főleg nőtársaiktól
remélhettek. Ez a kialakult viszony rögzült az ipari forradalmat követő korokban, és
gyakran van jelen ma is a férfi-nő eltérő baráti viszonyaiban, a férfiak
„működtető/instrumentális” a nők „közösségi/kifejező” kapcsolataiban.
A gazdasági/történelmi megközelítésen belül ROSE (1995) kiemelkedő
fontosságúnak tartja a hatalom és erőforrások feletti kontroll nemileg eltérő elosztását a
barátságok alakulására. MILLER (1986) nézőpontját osztva, ROSE is hangsúlyozza az
uralkodó és alávetett csoportok közötti viselkedésbeli normák meglétét. Az alávetett
csoportnak (esetünkben a nőknek) a szocializáció során megtanítják, hogyan legyen
alárendelődő, engedelmes, hálás és gondoskodó az uralkodó csoporttal szemben.
Emellett a legtöbb társadalomban a nők a felelősek más alávetett csoportok ellátásáért,
és a „társadalom érzelmi kötelékeinek fenntartásáért” (ROSE, 1995, 94.o.) Az alávetett
csoport, az uralkodó csoporttal ellentétben, általában híján van mindazoknak a konkrét

59
erőforrásoknak (pénz, idő, autó), amelyek szükségesek a családon kívüli kapcsolatok
szabad alakításához és ápolásához. A női barátságok így sokkal kevésbé kötődhetnek
pénz- és időigényes aktivitásokhoz, mint a férfiak barátsága, és sokkal inkább jellemző
a más „hasznos” elfoglaltságokkal egybekötött együttlét, pl. közös gyerekfelügyelet,
amely legfeljebb a beszélgetést engedi meg. Ez az erőforrásokhoz való korlátozott
hozzáférés hozza létre a nők „közösségi/kifejező” jellegű baráti kapcsolatát, míg a
férfiak hatalmi pozíciója és erőforrások feletti kontrollja biztosítja számukra a
„működtető/instrumentális” jellegű kapcsolódások lehetőségét.
A legújabb társadalmi változások a baráti kapcsolatok változását is magukkal
hozták, főleg a nők számára. A nemi különbségek csökkenése a nők munkaerő-piaci
beáramlásával, gazdasági függetlenedésével, a házasság gazdasági kényszere alóli
felszabadulásával párhuzamosan történik. A folyamat következtében a nők egy körében
elterjed az egyedülálló életforma, és mind több házasságban élő nő törekszik az egyenlő
családi státusz kivívására. Ebben a helyzetben a barátságok felértékelődnek, a nők a
férfiakhoz hasonló szabadsággal találkoznak barátnőikkel és már nem csak a szükség
óráiban. A középosztálybeli yuppie életforma a női baráti kapcsolatok
instrumentálisabbá válásával jár, ahol már nem az önfeltáró beszélgetések vannak szinte
kizárólag a középpontban, hanem ezzel egyenlő vagy ezt megelőző fontossággal bírnak
a közös örömteli tevékenységek, pl. sport vagy hobbi. A posztmodern feminista
nézőpont szerint ez a változás erősíti a női egyenrangúság kialakulását, mivel már nem
az alávetettekre jellemző diskurzusmódok uralkodnak a kapcsolatban, pl. egymás
partnerkapcsolata feletti siránkozás, vigasztalás, megerősítés és a kapcsolat ezáltali
változatlanul hagyása (O’CONNOR 1998). Az instrumentálisabbá váló baráti kapcsolatok
már nem a nők azon identitástényezőit hangsúlyozzák, mint az anyaság, feleségszerep,
amelyeket a társadalom kevéssé értékel. Az ilyen újfajta női barátságok, a férfiak
bajtársias baráti viszonyaihoz hasonlóan, lehetőséget adnak a nyilvános szférában való
megerősödésre, egymás karriertörekvéseinek támogatására esetlegesen építve egymás
kapcsolatrendszerére, vagy akár az egymással való nyílt és fair versengésre. Ez a
változás a mai, nyugati országokban (és hazánkban is), a felsőoktatásban részt vevő és
fiatal diplomás nők körében a leginkább tetten érhető (F. LASSÚ 2002/b).

Végül érdekességként álljon itt egy elmélet a versengés és a fizikai környezet

összefüggéséről. VAN DE VLIERT (1998) egészen egyedi magyarázatát adja férfiak és
nők eltérő versengési hajlandóságának. HOFSTEDE (1980) kultúrközi értékvizsgálatait
felhasználva magyarázza azt a tényt, hogy a két nem versengő viselkedése, az egyes
kultúrákban, eltérő mértékben mutat különbséget. Vizsgálatai alapján a közöttük lévő
versengésbeli különbség szignifikánsan pozitív korrelációt mutat az adott kultúra
Férfiasság értékével. A Férfiasság, HOFSTEDE kultúrközi értékelméletében, a társadalom
tagjaiban lévő ambícióval, a teljesítmény és anyagi javak iránti vággyal kapcsolható
össze, míg ellentéte a Nőiesség (ami az elméletben alacsony Férfiasságot jelent), a
személyközi viszonyokra, és a környezetre való odafigyeléssel, a szolgálattal. A
Férfiasság magas értékével jellemezhető kultúrában a nemek közötti különbségek
hangsúlyosak, a munkamegosztás erős, amíg az alacsony Férfiassággal rendelkező
kultúrákban a nemek közötti megkülönböztetés elmosódottabb, a munkamegosztás
kevésbé szigorú. Minél inkább a Férfias értékek dominálnak egy kultúrában, annál
nagyobb lesz a férfiak és nők versengési hajlama közötti eltérés, a férfiak javára. Ezzel
ellentétben, néhány Nőies értékrendet követő országban a nők versengőbbnek vallották

60
magukat, mint a férfiak Az eltérések hátterében VAN DE VLIERT az adott ország
klimatikus viszonyait, az átlagos hőmérsékletet tartotta fontos változónak, amely a
szülői befektetés és a párválasztás mértékén keresztül fejti ki befolyásoló hatását.
Azokban az országokban, ahol az átlagos középhőmérséklet alacsony (17°C), vagy
kifejezetten magas (30°C), a szigorú körülmények a családról való erőteljes
gondoskodást követelik meg, ami mindkét nem részéről együttműködéssel, és kevéssé
agresszív viselkedéssel párosul. A meleg éghajlatú (24°C) országokban ezzel szemben
könnyebb a családtagok túlélése, ezért a családról való gondoskodást a nők végzik. A
férfiak a párválasztással összefüggő rivalizációban sokkal nagyobb agressziót élnek
meg, a nőket alárendelt helyzetben tartják. VAN DE VLIERT az agresszió és a klíma
közötti közvetítő tényezőként a kultúra Férfiasság értékét tárta fel, amely a HOFSTEDE
által vizsgált mintában azonos, fordított U alakú összefüggést mutat a klímával, mint az
agresszió és a versengési különbség. VAN DE VLIERT elmélete szintén a nemi
különbségek kontextusba ágyazottságának jó példája, még ha következtetéseit a klíma
elsődleges befolyásoló hatásáról leegyszerűsítettnek tartjuk is.

Összefoglalva a barátságon belüli nemi különbségekre vonatkozó elméleteket,

legmegalapozottabbnak a társas-társadalmi beágyazottságot hirdető elméletek tűnnek.
Az, hogy a különbségek csökkennek ugyan, de a társadalmi változások ellenére mégis
megmaradnak, valamint az, hogy éppen a társadalmi változások lassú – ha éppen nem
stagnáló – volta miatt nem olyan mértékű ez a változás, ahogyan azt az eltelt évek
számából várhatnánk, valamelyik tényező kiemelkedő jelentőségére, és viszonylagos
állandóságára hívja fel a figyelmet. Nézetünk szerint ez a változó a gyermeknevelés, a
korai szocializáció, amely minden korban és kultúrában – eltérő viszonyok között, de
alapvetően – a nők legnagyobb befolyását élvezte és élvezi ma is. A preödipális szakasz
meghatározó élménye az anyától való elkülönülés vagy azonosság hozza létre férfiak és
nők eltérő személyiségét, melyet azután a fennálló kulturális szokások erősítenek meg.
A fiúk korai szocializációja, a feminista pszichoanalízis szerint, szeparált, kevesebb
kapcsolódási igénnyel rendelkező, dominanciára és hatalomra törő férfiakat hoz létre,
míg a nők beágyazottabb selffel, nagyobb kapcsolódási igénnyel rendelkeznek, amely
távol tartja őket a teljesítmény és hatalom, másoktól elválasztó csúcsaitól. A felnövekvő
nemzedék ennek megfelelően válik a társadalom befolyásosabb vagy kevésbé
befolyásos alakító erőévé, és általában a férfiak a befolyásosabbak. Ők kerülnek
politikai és gazdasági pozíciókba és tartják fenn a rendszert olyannak, amelyben jól és
biztonságban érzik magukat. Az ő kezük nyomán születnek a törvények, amelyek
szabályozzák a társadalmat, és ők a társadalmi diskurzus fő alakítói, akik létrehozzák a
fogalmakat, melyekkel életünket értelmezzük. A kör bezárul, a társadalmi-gazdasági
környezet meghatározza a gyermeknevelést, amely létrehozza önmaga állandóságának
fenntartóját. Így marad fenn a rendszer, amely nézetünk szerint, ebből a kiindulásból
nem termelhet mást csak férfiuralmat. Az, hogy van-e kiút ebből a körből, ma még nem
látszik.

61
 ÖSSZEGZÉS ÉS ÁTVEZETÉS
Értekezésünk bevezető részében áttekintettük a barátság társadalmi és lélektani
kutatásából származó legfőbb eredményeket. A szakirodalom áttekintése lehetőséget ad
a témában való elmélyülés csomópontjainak kiválasztására, amely csomópontok a
későbbi kutatás fő kérdései lehetnek. Mi az áttekintésben ADAMS és BLIESZNER (1994)
integratív modelljének gondolatmenetét követtük, amely kutatásunk kiindulásául is
szolgál. Ez a modell, a témában egyedülálló komplexitással kezeli a barátság jellemzőit
és meghatározóit, integrálja a strukturális és funkcionális megközelítést, a társadalom,
az egyén, és a pár nézőpontját. A modell elemeinek áttekintésekor szükségképpen
kiemeltük azokat, melyek leginkább érdeklődésünk középpontjában állnak. Így került a
fókuszba a nemi különbségek, valamint a barátságon belüli versengés kérdése. A
továbbiakban ismertetjük kutatásunkat, amely legfőképpen e kettő jellemzőinek és
kapcsolatának empirikus vizsgálatát célozza.

62
 A BARÁTSÁGBAN FELLELHETŐ NEMI
KÜLÖNBSÉGEK VIZSGÁLATA
A KUTATÁS MEGKÖZELÍTÉSMÓDJA ÉS CÉLJA
A barátság lélektani szempontú tanulmányozása leginkább a kapcsolatra jellemző
interaktív folyamatok tanulmányozását jelenti. A pszichológiai kiindulású vizsgálatok
ezért a barátságra, főleg, mint diádikus kapcsolatra jellemző kölcsönös
egymásrautaltságot, bizalmat, intimitást, feltárulkozást, ezek mértékének meghatározóit,
valamint az ezekre vonatkozó elvárásokat és szabályokat, és az utóbbiak
beteljesüléséből fakadó elégedettséget vagy felrúgásukból származó konfliktusokat
veszik célba. A vizsgálatok természetesen mind máshová helyezik a hangsúlyt és más-
más módszertani elvet követnek. Az elméletek és módszerek sokfélesége annak
köszönhető, hogy a társas kapcsolatok tanulmányozása, mint tudományterület még
egészen új, ezért nem történt meg az elméletek keretbe foglalása és integrációja,
valamint az elméletek vizsgálatokkal történő igazolása. Ez az állapot jelenleg a
szakterület „balkanizálódásával” fenyeget, ahogyan azt FINCHAM a Journal of Social
and Personal Relationships 1995-ös módszertani különkiadásában kifejti (FINCHAM
1995). FINCHAM nyilvánvalóan általánosít, amikor ezt a kijelentést teszi és a „többség
dönt” elve alapján kihagyja a számításból azokat az integratív modelleket, amelyek
éppen ezt a hiányosságot kívánják pótolni. Ilyen ADAMS és BLIESZNER (1994) fent
bemutatott keret-modellje a barátságról, vagy LEVINGER (1994) összefoglaló munkája a
társas kapcsolatok szociálpszichológiájának makro- és mikroperspektíváiról. Abban
igaza van Finchamnek, hogy az elméleti modellek empirikus tesztelése és az
eredmények integrálása még korántsem teljes, de vannak erre vonatkozó eredmények is.
Jelen kutatásunkban ADAMS és BLIESZNER integratív modelljének elemeit együtt
kívántuk vizsgálni. Ebben a törekvésünkben egy olyan kérdőívet dolgoztunk ki, amely a
modell fent ismertetett elemeit: az egyéni és diádikus strukturális jellemzőket, és a
barátság interaktív folyamatait egyaránt képes vizsgálni. Természetesen nem
törekedhettünk az összes interaktív folyamat és az ezeket befolyásoló minden tényező
feltárására, ezért kiválasztottuk azokat a jellemzőket, amelyek érdeklődésünk, és így a
kutatás középpontjában álltak.
Legfőbb célunk a barátságban tetten érhető nemi különbségek feltárása volt, különös
tekintettel a barátok közötti rivalizációról alkotott nézetekre, a versengési hajlam
elrejtésének vagy felvállalásának tényére, a mögöttes értékekre valamint szülői, nevelői
hatásokra. A barátságon belüli versengést azért tekintjük a vizsgálat fókuszának, mivel
ez a baráti kapcsolatok kutatásának eddig leginkább elhanyagolt területe. A versengés
irodalmának áttekintése adta a további háttértényezők kiválasztásának szempontjait, a
szülői háttér fontosságát és az értékek közvetítő erejét hangsúlyozva. Végül a nemek
különbségének és azonosságának kérdése nem maradhatott ki a vizsgálat tényezői
közül, hiszen az ezzel kapcsolatos ellentmondásos adatok léte mindenképpen további
kutatásokat indokol.
A kutatási cél eléréséhez saját fejlesztésű és más kutatók által kidolgozott
eszközökből álló kérdőívet állítottunk össze.

63
 A kérdőíveket a vizsgálatban részt vevő főiskolai és egyetemi hallgatók nagy része
szemináriumi foglalkozásokon, kisebbik részük kérdezőbiztosok segítségével,
otthonukban vagy kollégiumi szobájukban töltötte ki.

A VIZSGÁLATI ESZKÖZÖK BEMUTATÁSA

A kutatás során használt kérdőív, a célnak megfelelően, 7 részből tevődik össze.
Összetettségét a vizsgálatba bevont jellemzők széles köre indokolja.3

1. A BARÁTSÁG STRUKTURÁLIS JELLEMZŐINEK VIZSGÁLATA

A barátság strukturális jellemzőinek feltárása során arra voltunk kíváncsiak, hogy az

egyénnek hány barátja van, elégedett-e ezzel a számmal, és milyen tartósság, intenzitás,
eredet, tevékenységi formák, szorossági fok, elégedettség és esetleges javítási szándék
jellemzi a legjobb barátjával való kapcsolatát. Mivel a legjobb barátság kritériumait nem
adtuk meg előre, ezért az egyén teljesen szabadon választhatott barátai közül egyet, akit
jelenleg legjobb barátjának tekint. Ezt az eljárást azért tartottuk fontosnak, mert így a
legkevésbé szabályozzuk az egyén kiválasztási folyamatát, illetve a későbbi
jellemzéseket. Mivel azt sem szabtuk meg, hogy a legjobb barátot azonos vagy
ellenkező nemű ismerősei közül válassza-e ki, ezért a strukturális jellemzők feltárása
között a legjobb barát neme is szerepelt kérdésként. A kapcsolat szorosságára, az
általános elégedettségre és a kapcsolat javítására vonatkozó kérdést utólag illesztettük
be a strukturális jellemzőket vizsgáló részbe, mivel ezeket a kapcsolat fontos
jellemzőinek tartottuk, de nem akartuk az interaktív folyamatokra vonatkozó Kapcsolati
Rácsban, vagy utána elhelyezni őket. A kérdéseket azért helyeztük ide, a Rács elé, mert
nem szerettük volna, hogy a szorosság és elégedettség mértéke az interaktív folyamatok
által, illetve azokkal összekeveredve határozódjon meg, vagyis az egyént a Kapcsolati
Rácsban megtett jellemzések befolyásolják.
A strukturális jellemzők vizsgálata előre megadott válaszkategóriák kiválasztásának
módszerével történt. A válaszkategóriákat a kutatást megelőző elővizsgálat eredményei
szolgáltatták. A kapcsolat szorosságát és elégedettségét egy 100 mm hosszú vonalon
elhelyezett X jelzéssel kellett jelölni, amely vonal két végpontja az adott dimenzióval
kapcsolatos „egyáltalán nem” és a „teljes mértékben” jellemző megítélést jelölte. A
kapcsolatra vonatkozó esetleges javítási szándékra nyílt kérdés formájában kérdeztünk
rá, ezáltal meghagyva az egyén teljes szabadságát a kifejtésben.

2. A BARÁTSÁG INTERAKTÍV FOLYAMATAINAK VIZSGÁLATA A

KAPCSOLATI RÁCS MÓDSZERÉVEL

DAVIS és TODD (1985) munkájának nyomán számos kérdőíves vizsgálómódszer

született, mely a barátság sokféle tényezőjét együtt próbálja meg elemezni. Ezek a
jellemzők mérhetők egyedi és diádikus szinten, ezáltal feltárva, hogy a barátság
mennyire viszonzott vagy viszonzatlan az egyes összetevőket tekintve. A viszonzottság
mértéke azonban egyéni megítélés függvénye, szubjektív érzete fontosabbnak tűnik,

3
A kutatásban használt vizsgálati eszközök részletes bemutatása a szerző doktori disszertációjában található,
amely az ELTE BTK Könyvtárában tekinthető meg.

64
mint a tényleges szint. Erre az előfeltevésre építve dolgozták ki PARKER és DE VRIES
(1993) a Kapcsolati Rács elnevezésű vizsgálati módszert, melyben lehetősége van az
egyénnek önmagát és legjobb barátját is megítélni a barátság különböző dimenzióiban.
Ez a módszer lehetővé teszi a kutatóknak, hogy a barátság több dimenzióját együtt, a
kapcsolatban fontos észlelt kölcsönösség elvével kiegészítve vizsgálják, vagyis
magában foglalja a „baráttal rendelkezni” és a „barátnak lenni” érzéséhez tartozó
jellemzőket egyaránt. PARKER és DE VRIES eredetileg a teljes baráti hálózat vizsgálatára
fejlesztették ki eljárásukat, jelen kutatás fókuszában azonban a legjobb baráttal
kapcsolatos élmények állnak, így mi csak az egyén legjobb barátjával kapcsolatban
megélt önjellemzésére, és ezen legjobb barátjára vonatkozó megítélésére voltunk
kíváncsiak.
A Kapcsolati Rács eredeti formájában a következő interaktív folyamatok
jelenlétének gyakoriságát vizsgálja az egyén és a barát szintjén: önfeltárás, elismerés,
praktikus segítségnyújtás, empatikus megértés, a másik önismeretének segítése, közös
tevékenységek, hitelesség, bizalom, kontroll, felelősség, elkötelezettség, a másik
megerősítése, öröm. Mivel PARKER és DE VRIES teljes mértékben figyelmen kívül
hagyták a barátság árnyoldalait képező folyamatokat, ezért kutatásunkban a Kapcsolati
Rácsnak egy olyan kiegészített változatát használtuk, amely tartalmazta az általunk
fontosnak tartott „negatív” dimenziókat is. A Rácsot a következő interaktív
folyamatokkal egészítettük ki: féltékenység, árulás, irigység, konfliktuskezelés, pletyka,
versengés, agresszió. A Rácsban minden egyes vizsgált dimenziót egy, azt leíró
kijelentés jelenít meg, amely kijelentésről el kell dönteni, hogy milyen gyakran érzi,
gondolja, vagy teszi ezt az illető személy. A gyakoriság bejelölése egy hétfokú skálán
történik. Például a hitelesség dimenziója a következőképpen szerepel a Rácsban:

Úgy érzem, a barátommal szemben 1 2 3 4 5 6 7

mindig önmagamat adhatom, nem kell soha időnként mindig
szerepet játszanom.

A kérdőívben a Kapcsolat Rács két változata szerepel: az első az egyénnek a

barátjával kapcsolatos saját érzéseit, gondolatait és viselkedési formáit tartalmazza (ld. a
fenti kijelentést); a második változat ugyanezeket a jellemzőket vizsgálja abból a
szempontból, hogy azokat az egyén mennyire tartja jellemzőnek a barátjára. A
hitelesség dimenziójának a barát oldaláról való megítélése a következő formában
történik a kérdőívben:

Úgy érzi, hogy velem szemben 1 2 3 4 5 6 7

mindig önmagát adhatja, nem kell soha időnként mindig
szerepet játszania.

A Kapcsolati Rács ezáltal alkalmas a barátság dimenzióin túl az észlelt kölcsönösség

feltárására is. Emellett a Kapcsolati Rács barátra vonatkozó itemei adják adatainkat a
barátság egyénre irányuló hatásáról. Ezen keresztül nyerhetünk képet a barátság
személyiségformáló, önismeretet elősegítő, megerősítő hatásáról éppúgy, mint arról a
feszültségről, amelyet a barát felől az egyén felé irányuló féltékenység, irigység,
agresszió vagy versengés okozhat.

65
 3. HIPOTETIKUS VERSENGÉSI HELYZETEK KÉRDŐÍV

A saját fejlesztési Hipotetikus Versengési Helyzetek Kérdőív a barátságban

esetlegesen felmerülő rivalizációs helyzetekre való reagálási módokkal kapcsolatos
nézeteket és az egyén ezen reakciók közüli választási hajlandóságát vizsgálja. A
kérdőívben előforduló versengési helyzeteket és az ezekre történő reakciókat egy, a
barátságban lehetséges rivalizációra vonatkozó elővizsgálat eredményeiből alakítottuk
ki.
Az elővizsgálat során először arra kértünk fiatal főiskolai hallgatókat, hogy írják
össze, milyen területeken versenghetnek egymással a barátok. A leggyakrabban
felmerülő szituációkból alakítottuk ki a kérdőív hat hipotetikus helyzetét. A hat
szituáció mindegyikéből két változatot készítettünk, a két változat a hat helyzetben
mindig más fontos jellemzőben különbözött egymástól. (Ezeket a jellemzőket a kérdőív
végső változatainak ismertetésekor részletesen be fogjuk mutatni.). A 2X6 hipotetikus
helyzetet ezek után úgy tártuk újra a hallgatók elé, hogy írják le, szerintük melyek az
egyes helyzetekben leggyakoribb reakciók. A helyzetekben szereplő személyeknek az
elővizsgálat ezen fázisában még nem volt neve, helyette kezdőbetűket használtunk, így
akartuk kiküszöbölni a nemi sztereotípiák torzító hatását a válaszadásban.
Az elővizsgálat során kapott válaszokból kiválasztottuk a leggyakoribb reagálási
módokat, majd úgy hoztuk létre a reakciók végső listáját, hogy a hallgatóktól származó
listát több helyzet esetében kiegészítettük. A kiegészítés legtöbbször olyan reakciókkal
történt, amelyek a hallgatóknak nem jutottak eszükbe, mivel szerintük nem voltak
gyakoriak, de a versengés konstruktívabb megközelítése szerinti lehetséges reagálási
módokat tartalmaztak, így fontosnak tartottuk, hogy helyet kapjanak a listában. Emellett
minden helyzet esetén beiktattunk egy elkerülő reagálási módot, amely szintén nem
szerepelt a hallgatói listában, de amelynek segítségével a reakciók listája a legtöbb
esetben lefedte a THOMAS és KILMAN - féle (1974) konfliktuskezelési módokat.
Azokban az esetekben, ahol ez túl erőltetett válaszokat szült volna, ott eltekintettünk a
lista ilyen kialakításától. A kérdőív 2X6 helyzetének végső változatát mind férfi mind
női nevekkel elkészítettük, így 4X6 helyzetet kaptunk.
A vizsgálati személy feladata minden esetben annak megítélése, hogy az egyes
helyzetekben a felsorolt reakciók, a saját véleménye szerint, mennyire elfogadhatóak.
Az elfogadás mértékét egy 100 mm hosszú vonalon elhelyezett X jelzéssel kellett
jelölni, amely vonal két végpontja az adott dimenzióval kapcsolatos „egyáltalán nem” és
a „teljes mértékben” elfogadható megítélést jelölte. Végül a vizsgálati személynek ki
kellett választani a felsorolt reagálási módok közül azt, amely szerinte, az embereket
általában tekintve, a legvalószínűbb és a legkevésbé valószínű reakció, illetve meg
kellett jelölnie azt, hogy ő melyiket választaná, ha vele történt volna az eset.

A VIZSGÁLATBAN HASZNÁLT 6 HIPOTETIKUS VERSENGÉSI

HELYZET

Az 1. helyzetben a barátok közötti leggyakoribb versengési szituációt olvashatjuk,

ahol két barátnak ugyanaz a partner tetszik. A helyzet főszereplője, egy buliban
lehetőséget kap, hogy elcsábítsa legjobb barátja partnerét, aki ráadásul tetszik is neki. A
helyzet két verziója abban különbözik, hogy amíg az egyik esetben a főszereplő úgy
tudja a barátról, hogy nagyon szerelmes és boldog a kapcsolatban, addig a másik

66
változat mellékszereplője már régóta nem boldog a partnere mellett. A két verzió így a
versengés barátságot veszélyeztető kockázatának különböző mértékét hozza létre egy
nullaösszegű játszma keretén belül.
A 2. helyzetben az azonos pályaorientációval rendelkező fiatalok barátságának egy
gyakori helyzetét alakítottuk ki, amelyben a két barát azonos munkahelyre pályázik, de
nem azonos esélyekkel indulnak a küzdelemben: a főhős úgy érzi, barátja képzettebb. A
felkészülés során a főszereplő olyan információkhoz jut hozzá, amely segíti a sikeres
felvételit. Ezek az információk nyilvánosak, más is hozzájuk férhet. A helyzet magában
hordozza a társas összehasonlítás során keletkezett negatív feszültség kompenzálásának
lehetőségét. A két változat abban különbözik, hogy a munkára egy vagy két főt
vesznek-e fel, vagyis a verseny nullaösszegű-e vagy sem.
A 3. helyzet a versengés során leggyakrabban vizsgált szituációt, a sportversenyt
idézi fel. A helyzet szereplői mindketten indulnak egy sportversenyen, amelyet
megelőző nap egy buliban mulatnak. A főszereplő látja, hogy barátja kezd többet inni a
kelleténél, és úgy érzi, ez ronthatja holnapi teljesítményét. A helyzet egyik verziójában
azonos, a másik verzióban két különböző számban indul a sportversenyen a két barát.
Mindkét verzió lehetőséget ad a főhősnek a társas összehasonlításra, ám amikor
különböző számban indulnak a barátok, csak közvetett hasonlításra van lehetőség, de
felerősödhet a másik sikerében való „sütkérezés” lehetősége és igénye.
A 4. helyzetben a szereplők azonos intézmény ugyanazon szakán tanulnak, amint ez
gyakran előfordul a főiskolások és egyetemisták baráti kapcsolataiban. A főhős talál egy
ösztöndíjpályázatot egy újságban, amit egy szakról csak egy fő nyerhet el, vagyis újra
nullaösszegű játszmával állunk szemben. A két változatot az különbözteti meg, hogy az
egyik verzióban a főhős és barátja egyaránt rászorulnának a támogatásra, a másik
helyzetben viszont a főhős jómódú, amíg barátja nem. Ezáltal a helyzet magában hordja
a jótékonyság és méltányosság kérdését is.
Az 5. helyzet szereplői életükben először vesznek részt egy zártkörű klub
rendezvényén, ahol a főhős barátja úgy próbálja meg elnyerni a megjelentek
elismerését, hogy elmesél egy jópofa történetet magáról. A főhős azonban tudja, hogy
ez a történet kettejükkel esett meg, noha a barát őt egy szóval sem említi. A helyzetben
a társas presztízsért, a másoktól jövő elismerésért való versengés indulhat meg. A két
verzió eltérő mértékben generálja ezt a versengést, mert az egyikben mindkét
szereplőnek tetszik a társaság és szeretnének jó benyomást tenni rájuk, de a másik
változatban a főhős nincs elragadtatva a közösségtől.
A 6. helyzetben a barátok ugyanabban a művészeti ágban tevékenykednek. A
történet két verziójában más-más a cselekmény kiindulópontja. Az első változatban
mindkét szereplő ugyanarra a versenyre készül, a második változatban azonban a főhős
barátja úgy nevez be egy versenyre, hogy arról nem is szól a barátjának, vagyis a
főhősnek. Mindkét változatban az okozza a bonyodalmat, hogy a főhőst megkéri a
barátja, hogy segítsen neki, mert különben kifut az időből. A helyzet tehát a
versenyhelyzet jelenlétével vagy hiányával kombinálja a barátságban elvárt/elvárható
segítségnyújtás és őszinteség jellemzőit.

Az itt bemutatott 2X6 helyzet, kombinálva a nemi sztereotípiákat generáló férfi és

női nevekkel, alkalmas a barátságban lehetséges rivalizáció különböző területeinek és a
versengést befolyásoló helyzeti tényezők hatásának vizsgálatára, feltárhatjuk a barátság

67
legrejtettebb területéhez való viszonyulásokat csakúgy, mint a saját viselkedésre
vonatkozó intenciókat.

4. AZ ÉRTÉKEK VIZSGÁLATA

Az értékeket a SCHWARTZ és munkatársai (1997, 1999) által kifejlesztett Person

Profiles skálával mértük, amelynek magyar nyelvű változatát NGUYEN LUU LAN ANH és
munkatársai dolgozták ki (NGUYEN LUU és mtsai 2000), és amelyet mi Hasonlóság
Kérdőív néven illesztettünk a vizsgálatba. A skála a SCHWARTZ által leírt és
empirikusan igazolt értékstruktúra vizsgálatára alkalmas, az eredetinél lényegesen
egyszerűbb módszerrel. A válaszolók képzeletbeli személyekről olvasnak leírásokat, és
minden esetben el kell dönteniük, hogy az adott leírásban szereplő személy mennyire
hasonlít saját magukhoz. A hasonlóságot egy 6 fokú skálán kellett megítélni, melynek
két végpontja az „egyáltalán nem hasonlít rám” és a teljes mértékben hasonlít rám” volt.
A kérdőívben szereplő 30 leírás a következő elosztásban rendelhető a 10 motivációs
értékhez: a Hatalom 3, a Teljesítmény 3, a Hedonizmus 2, az Ingerlés 2, az Ön-irányítás
3, az Egyetemesség 4, a Jótékonyság 3, a Hagyomány 4, a Konformitás 3, és a
Biztonság 3 kijelentésben reprezentálódott. Az értékeket modellünkben a szülői
viszonyulások és a viselkedés közötti közvetítő tényezőként kezeljük.

5. A VERSENGÉSI HAJLAM VIZSGÁLATA

A versengési hajlam vizsgálatában támaszkodtunk a kutatók széles körének, a

versengés többdimenziós jellegével kapcsolatban feltárt eredményeire. A kérdőív ezen
részében a RYCKMAN és munkatársai által kidolgozott mérőeszközöket használtuk,
amelyek a versengés két egymástól független formáját mérik: az agresszív, neurotikus
hiperversengést és a kiegyensúlyozott, feladatorientált önfejlesztő versengést
(RYCKMAN és mtsai 1990, 1996). Mindkét kérdőívben az adott versengési formához
tartozó viselkedésre, érzésre és gondolatokra vonatkozó kijelentések találhatók. Az
általunk használt Versengési Kérdőív összekeverve tartalmazta a Hiperversengés és az
Önfejlesztő Versengés mérésére kidolgozott skálák itemeit, abban a formában, ahogyan
azt FÜLÖP MÁRTA magyarra fordította és hazai mintán már használta (FÜLÖP és mtsai
1999). A vizsgálati személyeknek a kérdőívben található kijelentések mindegyikéről el
kellett dönteni, hogy mennyire értenek egyet vele. Az egyetértés mértékét egy 5
fokozatú skálán kellett bejelölni, ahol az 1 – az „egyáltalán nem ért egyet”, az 5 – a
„teljes mértékben egyetért” választ jelölte. A versengési hajlam vizsgálatával
összefüggéseket kereshetünk az egyén barátjával való kapcsolatában lehetséges
versenyhelyzetekre adott reakciók és a személyiség jellemzői között.

6. AZ EGYÉN DEMOGRÁFIAI JELLEMZŐI

Az egyén strukturális demográfiai jellemzői közül elsősorban azokra voltunk

kíváncsiak, amelyek befolyásolhatják a barátság általunk vizsgált strukturális és
interaktív tényezőit. Ezért a szokásos kérdéseken túl, amelyek a válaszadó nemét, korát,
felsőoktatási intézményét és szakját mérték fel, beiktattunk az egyén családban elfoglalt
helyére és partnerkapcsolatára vonatkozó kérdéseket is. A családi pozíció felmérésére a
válaszadó különböző korú testvéreinek száma szolgál, amelyből kiderül, hogy a

68
megkérdezett legkisebb vagy legnagyobb fiú vagy lány-e a családban, esetleg középső
vagy egyedüli gyermek, illetve a tőle idősebb és fiatalabb testvérek vele azonos vagy
ellenkező neműek-e. Azt is megkérdeztük a vizsgálati személytől, hogy van-e jelenleg
tartós partnerkapcsolata, és ha igen, mióta, illetve, hogy hol él az év nagyobb részében.
Feltevésünk szerint mindezek az egyéni jellemzők befolyásolják a megkérdezett baráti
kapcsolatait.

7. A SZÜLŐI-NEVELŐI VISELKEDÉS KÉRDŐÍVE

A kérdőív utolsó része a gyermekkori szülő-gyermek viszony feltérképezését tűzte

ki célul, abban a formájában, ahogyan arra az egyén emlékszik. A Szülői Kérdőív külön
tárgyalja az anyával (a nőnemű gondozóval), és az apával (a férfi gondozóval)
kapcsolatos élményeket, mindkét szülői figura esetében ugyanazokat a szempontokat
használva a megítéléshez. A szempontok összeállításában a Korai Kötődés elméletére és
az elmélet empirikus vizsgálatának eredményeire támaszkodtunk (BOWLBY 1969,
AINSWORTH és mtsai 1978). A kötődés különböző változatainak hátterében feltárt szülői
reagálási formákból kijelentéseket képeztünk, amelyekről a válaszadónak minden
esetben el kellett döntenie, hogy mennyire volt jellemző anyjára és apjára. A kijelentés
helytállóságának mértékét egy, 100 mm hosszúságú vonalra elhelyezett X jellel kellett
jelölni, amely skála két végpontján az „egyáltalán nem jellemző” és a „teljes mértékben
jellemző”, illetve a „soha” és „mindig” értékelés volt olvasható, a szövegkörnyezetnek
megfelelően.
A Szülői Bánásmód Kérdőív segít feltárni az egyén gyermekkorában megtapasztalt
nevelői viszonyulások mintázatát. Ezeket a mintázatokat a személy értékrendjével,
illetve a barátság interaktív folyamatainak sajátosságával összefüggésben elemezve
feltárhatjuk a korai tapasztalatok későbbi kapcsolatokra gyakorolt közvetlen és
közvetett hatásait egyaránt.

A VIZSGÁLAT KÉRDÉSEI
Kutatásunk célja a barátság integratív modelljének tesztelése volt. Mivel ebben
a tárgykörben ilyen jellegű átfogó vizsgálat még nem született, és az egyes kérdésekkel
kapcsolatos kutatási eredmények egymásnak ellentmondani látszanak, ezért előzetes
hipotézisek megfogalmazása helyett vizsgálati kérdéseket fogalmaztunk meg. A
kérdések a későbbiekben ismertetendő hipotetikus modell kialakításában, valamint az
eredmények értelmezésében is útmutatóul szolgáltak.

A BARÁTSÁG STRUKTURÁLIS JELLEMZŐINEK KAPCSOLATA AZ

EGYÉNI ÉS HELYZETI TÉNYEZŐKKEL

Hány barátja van a fiatal felnőtteknek és elégedettek- e ezzel a számmal? Honnan

származnak a főiskolás és egyetemista fiatal felnőttek baráti kapcsolatai? Milyen
tevékenységek jellemzik ezeket a barátságokat? Milyen gyakran érintkeznek a barátok,
és elégedettek-e ezzel a gyakorisággal? Vannak-e ezekben a strukturális jellemzőkben
megkülönböztethető mintázatok és mivel hozhatók összefüggésbe az eltérések? Többek
között ezeket a kérdéseket lehet megfogalmazni a strukturális tényezők vizsgálata

69
kapcsán. Az elemzés során tesztelni fogjuk az ismert nemi különbségeket, amelyeket
eddig Magyarországon még nem vizsgáltak.

AZ INTERAKTÍV FOLYAMATOK VIZSGÁLATA

Léteznek-e különböző barátságmintázatok és milyen jellegzetességgel

rendelkeznek? Van-e különbség férfiak és nők barátságmintázatában? Milyen kapcsolat
van a vizsgált értékek és a szülői viszonyulás, valamint ezek közös hatása és a barátság
tényezői között? Különbözik-e a háttértényezőknek feltételezett változók hatása férfiak
és nők esetében? Mindezen kérdések megválaszolása közelebb vihet bennünket a
barátságban mutatkozó ellentmondásos nemi különbségek megértése felé, segíthet
tisztább képet kapnunk a barátságok működésének meghatározóiról.

A BARÁTSÁGON BELÜLI VERSENGÉS VIZSGÁLATA

Milyen elképzelésekkel rendelkeznek a fiatalok a barátságban lehetséges

versenyszituációk megoldásairól, és mennyire fogadják el ezeket a különböző
megoldási módokat? Kimutatható-e bármilyen nemi különbség a vizsgált mintában, a
versengési hajlamban vagy az egyes helyzetekre adott reakciókban? Hogyan
befolyásolja a versengési hajlamot az egyén értékrendje és a gyermekkori szülői
bánásmód? Igazolható-e Horney elmélete a neurotikus hiperversengő személyiség
hátterében álló durva, korlátozó, szeretetlen szülői viszonyulásról? Van-e kapcsolat az
egyén versengő hajlama és a baráti versengés helyzeteire adott reakciói között? Hogyan
kombinálódik az egyén elképzelése az egyes versenyhelyzetekben mutatott viselkedés
valószínűségéről a saját viselkedésére vonatkozó intenciójával, valamint mindezek
versengő hajlamával és nemével? Mindezek a kérdések a barátság eddig elhanyagolt
területére, a versengésre irányítják figyelmünket, és empirikus úton, magyar vizsgálati
mintán próbálnak bizonyítékot találni az eddig megfogalmazott elméleti
elgondolásokra.

A BARÁTSÁG HATÁSA AZ EGYÉNRE

Segíti-e az egyént legjobb barátjával való viszonya önismeretében, saját értékeinek

megismerésében és elfogadásában, személyiségfejlődésében? Jelen vannak-e ezzel
ellentétes, negatív hatások a kapcsolatban? Hogyan észleli mindezeket a személy?
Milyen háttértényezők befolyását tudjuk kimutatni ebben a szubjektív megítélésben?
Ezek a kérdések a barátságok hozamát, az egyén életében való fontosságát vizsgálják.

A VIZSGÁLAT SORÁN TESZTELT HIPOTETIKUS MODELL

Annak ellenére, hogy a téma szerteágazósága és az előzetes kutatások hiánya miatt

konkrét, igazolható vagy elvethető hipotéziseket nem akartunk megfogalmazni,
felállítottunk egy hipotetikus modellt, melyet a vizsgálatban tesztelni kívántunk. Ez a
modell az ADAMS és BLIESZNER-féle integratív modell (1994) továbbfejlesztett, és a
kutatási célnak megfelelően leszűkített változata. Tartalmazza mindazokat a változókat,
amelyeket az eddigi tanulmányok fontosnak találtak a barátság alakulása szempontjából,

70
és amelyeket ezelőtt nem vizsgáltak, de jelen kutatásban központi helyet foglalnak el. A
modellt a 3. ábra tartalmazza.

STRUKTURÁLIS-
KULTURÁLIS KÖRNYEZET

EGYÉNI JELLEMZŐK BARÁTSÁGMINTÁZATOK

Társas PÁR
strukturális
tényezők, S
Z F
pl. nem,
Á
Szülői bánásmód

Viselkedés E
kor,
R Z
családi
K I
pozíció,
Visszahatás E S
stb.
internalizáció

interpretáció

Z O
E K
T

Lélektani adottságok:
értékek, versengési Interaktív folyamatok
hajlam

3. ábra
A barátság hipotetikus modellje (a szürkével jelölt rész nem szerepel változóként a kutatásban)

Az ábrán látható, általunk felállított hipotetikus modellbe, az egyéni jellemzők közé

beillesztettük a szülői viszonyulás tényezőit, valamint a barátság visszahatását az
egyénre, és a barátságmintázatok keretén belül csak a baráti pár jellemzőit elemezzük.
Az egyéni strukturális jellemzők között nagy hangsúlyt kapnak a válaszadó neme és
családi pozíciója. Nem kezeltük változóként vizsgálatunkban a kort, szociális státuszt,
családi állapotot, mivel ezek a vizsgált mintában kis varianciával jellemezhetők. A
személyiség-tényezők közül az értékeket és a versengési hajlamot vizsgáltuk. A
vizsgálat metodikája nem teszi lehetővé, hogy a barátságon belüli viselkedést
közvetlenül megfigyeljük, azonban a barátságon belüli versengéssel kapcsolatos
viselkedésintenciók feltérképezése a vizsgálat fontos részét képezi. A kutatásban nagy
hangsúlyt kap a barátságok mintázatának vizsgálata, a strukturális és interaktív
folyamatok elemzésén keresztül. Azonban nem szerepelnek a vizsgálatban változóként a
barátságfázisok, mivel a barátság dinamikája nem képezi jelen kutatás tárgyát. Az ábrán
feltüntetett nyilak a hatások feltételezett irányát jelzik. Feltételezzük, hogy a szülői
hatások a strukturális tényezőkkel interakcióban befolyásolják az egyén
személyiségalakulását, melynek eredményeként az kialakítja a társas viselkedés egyedi
formáját. Ez az egyedi viselkedés befolyásolja a barátság strukturális és interakciós
folyamatait egyaránt, amelyek egymással és a barátság fázisaival összhangban hozzák
létre a barátság sajátos mintázatát. Hipotetikus modellünket kiegészítettük a
visszacsatolással, amelyen keresztül a barátság visszahat az egyénre, jó esetben segíti
önismeretét, erősíti önbecsülését, támogatja a mindennapok feszültségekkel terhes
helyzeteiben. A barátságmintázat az adott korban és társadalmi közegben, valamint
pillanatnyi helyzetben nyeri el teljes jelentését.

71
 A MINTA JELLEMZÉSE
A vizsgálatban kiosztott 400 kérdőívből 345 értékelhető kérdőív érkezett vissza. A
345 vizsgálati személyből 161 fő (46,7%) férfi, 184 fő (53,3%) nő. A minta
átlagéletkora 21 év (minimum 18 év, maximum 32 év). A vizsgálati személyek 81%-a
egy vidéki alapítványi főiskola hallgatója, 19%-uk egyéb felsőoktatási intézményben
tanul. A megkérdezettek 75,5%-a nyelvtanár és kommunikáció szakos hallgató.
A válaszadók közül 194 fő (56,2%) rendelkezik tartós partnerkapcsolattal, 151 fő
(43,8%) a vizsgálat időpontjában egyedülállónak vallotta magát. A vizsgálati személyek
58,9%-a a szüleivel él, a többiek kollégiumban vagy albérletben élnek a hét nagyobbik
részében. A válaszadók 17,2%-a egyke, 61,6%-uknak 1 testvére van, 16,6%-nak kettő, a
többieknek három vagy több. A testvérrel rendelkezők 51,4%-a elsőszülött, 42%-uk
második vagy legkisebb gyermek.
A vizsgálatban a minta ezen jellemzői közül egyedül a válaszadó neme és a
testvérsorrendben elfoglalt helye mutatott szignifikáns összefüggést az egyéb vizsgált
jellemzőkkel, ezért a továbbiakban csak ezekre a demográfiai tényezőkre
koncentrálunk.

72
 AZ EREDMÉNYEK BEMUTATÁSA
A barátság strukturális jellemzőinek és interaktív folyamatainak elemzéséhez
szükséges mindazokat a jellemzőket tisztázni, melyek a modellben független
változókként szerepelnek. Jelen vizsgálatban a nemet, a szülői bánásmódot, a személyes
értékeket, és a versengés két különböző formájának erősségét emeltük ki, mint amelyek
a barátság tényezőinek alakulásával várhatólag összefüggésben állnak. Természetesen
számos egyéb tényező szerepelhetne a független változók között, de a vizsgált tényezők
számának túl nagyra emelése, mindenképpen rontaná az eredmények átláthatóságát és a
modell kezelhetőségét. A vizsgálatból kimaradt elemek befolyásoló hatásának elemzése
a téma jövendő kutatóinak feladata marad.

A HÁTTÉRTÉNYEZŐK JELLEMZŐI
Mivel a felsorolt tényezőket – a nem kategóriájának kivételével – a kérdőívben több
item méri, így az elemzés első lépéseként a háttértényezők faktoranalízisét végeztük el,
hogy kezelhető mennyiségű változót hozzunk létre.

A SZÜLŐI BÁNÁSMÓD JELLEMZŐINEK ELEMZÉSE

Elsőként az anyai és apai bánásmódra vonatkozó kérdőívrészek elemeiből hoztunk

létre két különálló faktorstruktúrát. Az anyai bánásmódra vonatkozó kérdésekből a
faktoranalízis eredményeként 4 faktor jött létre4. Az első és legnagyobb magyarázó
erővel bíró faktor egyértelműen a szeretetteljes, támogató anya tulajdonságait foglalja
magába, ezért ennek a faktornak a Szerető, elfogadó anya nevet adtuk. A második
faktorba tartozó elemek a durva, érzelmileg zsaroló, szidással, büntetéssel és a szeretet
megvonásával „nevelő”, mindenbe beleszóló anya tulajdonságait tartalmazták, ezért
ennek a faktornak az elnevezése Durva, indulatos anya lett. A harmadik faktorba a
határozott, szigorú, magas elvárásokkal rendelkező és ellentmondást nem tűrő anyai
tulajdonságok rendeződtek össze, ezért ezt a faktort Perfekcionista anyának neveztük el.
Az utolsó faktor egy kiszámíthatatlan, aggodalmaskodó, mindenbe beleszóló, a
gyermekében nem bízó és azt nem bátorító anya tulajdonságait hordozták, ezért ez a
faktor a Túlóvó, bizalmatlan anya nevet kapta. A létrejött faktorok nagymértékben fedik
a Korai Kötődés elméletben tárgyalt anyai viszonyulásokat, ezért jó okunk van
feltételezni, hogy hatással vannak az egyén kötődési munkamodelljére, és ezen keresztül
a barátságok minőségi és mennyiségi tényezőire.
Az apai bánásmódra vonatkozó kérdésekkel azonos módon jártunk el, a létrejött
faktorok a következők voltak: Szerető elfogadó apa, Durva, kiszámíthatatlan,
perfekcionista apa, és Racionális, erős, támogató apa.

Adataink szerint a szülői bánásmód észlelt minősége nem független a válaszadó és a

szülő nemétől, valamint a válaszadó testvérsorrendben elfoglalt helyétől. A férfiak a
nőktől szignifikánsan nagyobb mértékben ítélték anyjukat visszatekintve durvának és
indulatosnak. Ugyanakkor szintén a nőktől nagyobb mértékben volt jellemző a vizsgált

4
A statisztikai táblázatok bemutatása meghaladja jelen tanulmány kereteit, azt a szerző doktori disszertációja
tartalmazza, amely az ELTE BTK Könyvtárában tekinthető meg.

73
mintában szereplő férfiakra, hogy apjukat racionálisnak, erősnek és támogatónak
érezték. A testvérsorrend a szülői bánásmódfaktorok közül egyedül a Szerető, elfogadó
anya faktorátlagával mutat összefüggést. Az elsőszülött válaszadók szignifikánsan
szeretetteljesebbnek és elfogadóbbnak érezték anyjukat, mint a később születettek.
Mindhárom összefüggés értelmezésénél hangsúlyoznunk kell, hogy a szülői
bánásmódot nem objektíven mért változóként, hanem az egyén szubjektív észleletének
lenyomataként vizsgáltuk. Az eredmények így az egyén és szülő kisgyermekkori
kapcsolatának interaktívan alakuló jellegét és a felnőtt visszaemlékezés szubjektív
jellegét is tükrözhetik.

A SZEMÉLYES ÉRTÉKEK ELEMZÉSE

A személyes értékek egymás közötti kapcsolatának meghatározásához az

értékkérdőív itemeit faktoranalízisnek vetettük alá. Az eljárás eredményeként 8 faktort
kaptunk. A faktorokat, a bennük legnagyobb faktorsúllyal szereplő itemek alapján a
következőképpen neveztük el: Teljesítmény és hatalomorientált; Szerény, beilleszkedő,
szabálykövető; Szociálisan érzékeny; Önálló, felfedező; Megbízható támasz; Izgalom és
örömkereső; Pacifista természetvédő; Puritán tradicionális. Az általunk kapott faktorok
nagyrészt lefedik a SCHWARTZ-féle (1992) érték-struktúrát, azonban sajátos értelemmel
látják el a vizsgált motivációs értékeket. Láthatóan elkülönülnek a Schwartz által Én-
hangsúlyozónak nevezett Teljesítmény és Hatalom faktorok (az azonos nevű értékeknek
felelnek meg), illetve a velük szembenálló, Én-transzcendens Pacifista természetvédő
(Egyetemesség) és Szociálisan érzékeny (Jótékonyság) faktorok. Szintén felfedezhetőek
a Megőrzés – Nyitottság dimenzió szembenálló értékcsoportjai: a Tradíciót és
Konformitást egybefoglaló Szerény, beilleszkedő, szabálykövető faktor, és a
Biztonságot jelképező Megbízható támasz faktor, valamint az Önálló, felfedező faktor
és az Izgalom és örömkereső faktorok, melyek a Schwartz-féle Önirányítás és Ingerlés
motivációs értékeit fedik le a mintánkban.

Elsőként az értékfaktorok és a nem összefüggését vizsgáltuk. A kapott faktorértékek

átlagának nemek közötti eltérését két mintás T-próbával végeztük. Szignifikáns eltérést
(p<0.05) találtunk a nők javára a Szociálisan érzékeny és a Megbízható támasz
értékfaktorok esetében és tendencia szintű eltérést a Teljesítmény- és
hatalomorientációban, szintén a nők javára. A Szociálisan érzékeny értékfaktor nemi
meghatározottsága megegyezik a szakirodalmi adatokkal és a nemi sztereotípiák
tartalmával – a nők eredményei magasabb faktorérték-átlagot adtak, mint a férfiaké. A
Megbízható támasz értékfaktorban mutatkozó női előny a faktor tartalmával
magyarázható – olyan hűséges és megbízható segítőtársat takar, aki főleg a család
biztonságával törődik. A tendencia szinten jelenlévő, a férfiaknál magasabb szintű női
Teljesítmény- és hatalomorientáltság a minta jellegzetességeivel jól magyarázható. A
válaszadók legnagyobb része nyelvtanár- és kommunikáció szakon tanuló férfiakból és
nőkből állt. Tapasztalataink szerint ez a pályaválasztási döntés a nőknél határozottabb
karrier-elképzelésekhez tartozik, nagyobb teljesítménymotivációval jár, mint az azonos
szakon tanuló férfiaknál. Utóbbiak főleg gyengébb tanulmányi eredményeik miatt és
kiforratlan jövőképük miatt választottak egy olyan szakot, amelynek elvégzése sokféle
további lehetőséget kínál, vagyis jelenleg inkább meghosszabítja, mint lezárja a
pályaválasztási döntést. Ebben a helyzetben érthetőbb, hogy a vizsgált mintában a nők

74
rendelkeztek kicsivel nagyobb Teljesítmény- és hatalomorientációval, mint a férfiak,
akik még nem látják olyan tisztán, hogy mire fognak energiáik irányulni.
Az értékek szocializációjának elképzelése tesztelésére, az értékfaktorok és szülői
bánásmód kapcsolatának elemzésére regresszióanalízist végeztünk. Az elemzésben
minden értékfaktort külön korreláltattunk minden anyai és apai bánásmódfaktorral. Az
értékek és szülői viszonyulások lineáris regressziójának szignifikáns eredményeit,
férfiak és nők viszonylatában az 1. táblázat segítségével ismertetjük.

75
 Durva,
Szerető Szerető Durva, Túlóvó,
kiszámíthatatlan Perfekcionista
Nem Értékek elfogadó elfogadó indulatos bizalmatlan
perfekcionista anya
apa anya anya anya
apa
Teljesítmény
és hatalom- 
orientált
Szerény,
beilleszkedő

szabály-
követő
FÉRFIAK

Önálló,

felfedező
Izgalom és

öröm-kereső
Pacifista
természet-  –
védő
Puritán

tradicionális
Szerény,
beilleszkedő

szabály-
követő
NŐK

Megbízható

támasz
Puritán

tradicionális
1. táblázat
Szülői bánásmód és értékek együtt járása férfiaknál és nőknél
(A + és – jelzés a szignifikáns összefüggés irányát jelzi p<0.05)

A táblázat adatai világosan tükrözik a férfi és női válaszadók értékrendszerének

eltérő szülői viszonyulásokkal való összefüggését. Jól látható, hogy a nők értékrendje
kevesebb szignifikáns összefüggést mutat a bevallott szülői viszonyulással, mint a
férfiaké. A női válaszadók eredményei azt is mutatják, hogy a Szerény, beilleszkedő
szabálykövető, a Megbízható támasz és a Puritán, tradicionális értékfaktorokba tartozó –
sztereotipikusan inkább nőiesnek tartott – értékek az elfogadó apai és az elutasító anyai
bánásmóddal mutatnak összefüggést. Vagyis minél elfogadóbb képet őriz a női
válaszadó az apáról és elutasítóbbat az anyáról, annál inkább hangsúlyosak nála a
„nőies” értékek, melyek ebben a viszonylatban valószínűleg az apai szeretet elnyerését
és az anya haragjának elkerülését célozták. A férfi válaszadók „férfias” értékfaktorai – a
Teljesítmény-és hatalomorientált, és az Önálló, felfedező faktorok – ellenben az apa
durva, elutasító magatartásával mutatnak összefüggést. A fiúk elkülönültebb,
individuálisabb énjével – melyre mindezek az értékek jellemzőek – eszerint a családi
„rideg tartás”, a szeretet megvonása mutat összefüggést, és vélhetőleg a durva apával,
mint agresszorral való azonosulás. Ezt egészíti ki a szintén inkább férfiasnak tartott
Izgalom- és örömkereső értékfaktor Durva, indulatos anyai bánásmóddal való pozitív
korrelációja. A férfias sztereotípiával ellentétes, vagy attól független értékek – a
Szerény, beilleszkedő, szabálykövető, a Pacifista természetvédő és a Puritán,
tradicionális faktorok – átlagtól magasabb értékei viszont egyértelműen az anyai
bánásmóddal mutatnak összefüggést. A Szerető, elfogadó anya a minden élőlénnyel

76
szembeni gondoskodó attitűdöt hoz létre a fiúkban, ami a Pacifista, természetvédő
értékben nyilvánul meg. Perfekcionista anya mellett a fiúk rend igénye,
hagyományokhoz való ragaszkodása válik fontosabbá, ami a Puritán, tradicionális
értékben érhető tetten. A túlóvó bizalmatlan anya, a fiúk beilleszkedő és szabálykövető
értékeivel mutat összefüggést. Az eredmények magyarázhatók a nemileg elkülönült
nevelői tradíciókkal, a két nem nevelésében eltérő mennyiségben és minőségben részt
vevő anya és apa különböző hatásaival. Természetesen az sem kizárt, hogy a különböző
anyai és apai bánásmód részben a válaszadó aktív emlékkonstrukciójának eredménye,
amit a személyiség észlelt tényezői, mintegy a kognitív disszonancia csökkentéséhez
hasonló módon, utólag befolyásolnak. Harmadik lehetőségként a szülői bánásmód és
értékrend összefüggésének hátterében álló közös meghatározó tényezőt is
feltételezhetünk, pl. a gyermek veleszületett temperamentumát, amely mindkét
tényezőre és azok interakciójára is hatással van. A statisztikai összefüggések feltárása
azonban a tényleges ok-okozati viszonyokat nem képes tisztázni.
Az értékek közül a vizsgált demográfiai tényezőkkel való összefüggés miatt a
Puritán, tradicionális értékfaktor annak okán is kiemelkedik, hogy egyedül ez mutat
összefüggést a válaszadó testvérsorrendben betöltött helyével. Az elsőszülött
válaszadók esetében szignifikánsan magasabb faktorértéket ért el, mint a később
születetteknél, ami azt mutathatja, hogy a vizsgált mintában a tradicionális értékek
átadásának fontossága az elsőszülött gyermekeknél még nagyobb hangsúlyt kapott, mint
a később születetteknél. Az is elképzelhető, hogy az ide tartozó értékekre való
szocializáció – tisztaság, rend, őszinteség, tradíció – más hatásfokkal működik az
elsőszülött gyermekeknél, akiknél leginkább szüleiktől származnak a nevelési hatások,
és a fiatalabb testvéreknél, akikre sokszor idősebb testvéreik nagyobb hatással vannak,
mint szüleik.

Összefoglalva a vizsgált férfiak és nők személyes értékeinek és a gyermekkori szülői

viszonyulásoknak az összefüggését azt mondhatjuk, hogy igazoltuk mind az anyai,
mind az apai bánásmódnak az értékekkel való összefüggését, és a válaszadó valamint a
szülő nemének szignifikáns befolyásoló hatását az összefüggések irányára és
erősségére.

A VERSENGÉS KÉT FORMÁJÁNAK VIZSGÁLATA

Mivel RYCKMAN és munkatársai (1990, 1996) az általuk leírt Hiper- és Önfejlesztő

versengési formákat egymástól független dimenzióknak tekintették, ezért kutatásunkban
mi is külön kezeltük a versengés két típusára vonatkozó itemeket (az Önfejlesztő
versengő attitűd rövidítése PDC, a Hiperversengő attitűdé HCA). Az elemzés első
lépéseként létrehoztuk a PDC és HCA skálák átlagpontszámát. Az átlagpontszámok
egymástól függetlenként kezelése lehetővé tette a két pontérték mintázatának
vizsgálatát, vagyis a skálák clusteranalízisét. Az eljárás során 4 clustert hoztunk létre,
amelyek a két skála elméleti kombinációs lehetőségeivel azonos módon jöttek létre,
ahogyan azt a versengésről szóló elméleti áttekintésben megjósoltuk. Így azok, akiket
jóval mintaátlag feletti pontszám jellemez a Hiperversengő skálán, de az Önfejlesztő
versengő skálán is átlag feletti ponttal rendelkeznek, Ambivalens versengő címkét
kaptak (a minta 26,4%-a). A mintaátlag alatti Hiper-, és feletti Önfejlesztő versengő
pontszámmal rendelkezők lettek az Önfejlesztő versengők (a minta 35,9%-a), az

77
ellentétes versengési mintázattal rendelkezők pedig a Hiperversengők (17,4%). Azok,
akik mindkét skálán átlag alatti pontszámot értek el, Nem versengő címkét kaptak
(16,2%).
A versengési hajlam vizsgálatának első lépéseként összehasonlítottuk a nők és
férfiak kétféle versengési skálán elért átlagpontszámát. A két mintás T-próba egyik
skálán sem talált szignifikáns eltérést a két nem között. A Hiperversengés mindkét nem
esetében viszonylag alacsony (2,7), az Önfejlesztő versengés pedig közepesen magas
(3,4) átlagpontszámot eredményezett. Hasonló eredményt hozott a versengési típusok és
a nem összefüggésének vizsgálata: mindkét nem esetében az Önfejlesztő versengési
típus volt a leggyakoribb, ezt követte csökkenő gyakorisággal az Ambivalens versengés,
majd a Hiperversengés és végül a Nem-versengés.
A versengési hajlammal összefüggésben álló értékek és szülői viszonyulások
feltárására regresszióanalízist végeztünk, külön a férfi és női almintán. Az elemzés
szignifikáns eredményeit a 2. táblázat tartalmazza.

Nem Vizsgált háttérváltozók Hiperversengés Önfejlesztő versengés

Teljesítmény és hatalom-orientált 
Megbízható támasz – 
Szociálisan érzékeny –
Pacifista természet-védő –
FÉRFIAK

Durva, kiszámíthatatlan perfekcionista apa 

Szerető, elfogadó anya 
Perfekcionista anya 
Teljesítmény és hatalom-orientált  
NŐK

Megbízható támasz –
Önálló, felfedező 
Durva, indulatos anya 
2. táblázat
Az értékek és a szülői bánásmód együtt járása a két versengési típussal, férfiaknál és nőknél
(A + és – jelzés a szignifikáns összefüggés irányát jelzi p<0.05)

A táblázat áttekintése ismét ahhoz a következtetéshez vezet, hogy a versengés

kétféle formája nemenként eltérő tényezőkkel áll kapcsolatban. Mindkét nemnél a
Teljesítmény- és hatalomorientáció mutatott legerősebb pozitív összefüggést a
Hiperversengés átlagpontszámával, és szintén mindkét nemre jellemző, hogy minél
nagyobb faktorértékkel szerepel a Megbízható támasz értékfaktora, annál kevésbé
magas a Hiperversengés pontszáma. A HCA pontszám a férfiak esetén a Szociális
érzékenységgel is összefügg, negatív irányban, a nők esetében viszont az anya durva
indulatos bánásmódjával, pozitív irányban. Mivel az elemzés nem képes feltárni az ok-
okozati kapcsolatokat, ezért az eredmények értelmezésében csak a versengéssel
kapcsolatos elméletekre támaszkodhatunk. Ezek azt sugallják, hogy a szülői bánásmód
valószínűsíti a versengés minőségét, vagyis okként szerepel. Az értékrendszer és a
versengési hajlam kapcsolatában feltehetőleg közös háttértényezők: a családi és
társadalmi szocializáció hatásának az egyéni jellemzőkkel való interakciója érhető
tetten, ahogyan azt az elméletek is állítják. Előzetes eredményeink a férfiak
Teljesítmény- és hatalomorientációjával összefüggésben feltárták a Durva,
kiszámíthatatlan apa (szubjektíven megélt) jelenlétét, ami közvetetten alátámasztja ezt
az elgondolást. Mivel jelen kutatásunkban csak a szülői bánásmódot, mint szocializációs

78
hatást vizsgáltuk, ezért az összefüggések feltárására csak korlátozott lehetőségünk volt.
A további szocializációs ágensekkel való összefüggések elemzése jövőbeli vizsgálatok
témája lehet.
Az Önfejlesztő versengést befolyásoló tényezők szintén elkülönülnek a nemek
szerint. A férfiak átlagpontszámával jóval több vizsgált tényező mutatott szignifikáns
összefüggést, mint a nőkével. Ez utóbbi csoportban, a Hiperversengéshez hasonló
módon, a Teljesítmény- és hatalomorientáció pozitív összefüggést mutat a PDC
pontszámmal, és a másik korreláló értékfaktor az Önálló, felfedező érték. Ez az
összefüggés részben alátámasztja a RYCKMAN és munkatársai által, az Önfejlesztő
versengésről kifejtett elgondolásokat, azonban ki is egészíti azt a hatalom-irányultság
tényezőjével, ami mintánkban nem válik el a teljesítményorientációtól. A férfiaknál az
Önfejlesztő versengéshez köthető értékek még a Megbízható támasz, ami pozitív, és a
Pacifista természetvédő érték, ami negatív összefüggést mutat a PDC értékkel. Ez a két
érték a gondoskodás kétféle minőségét hordozza: előbbi a közelállókkal utóbbi minden
élővel szembeni törődést tartalmaz. Így a Megbízható támasz és az Önfejlesztő
versengés kapcsolata a férfiaknál a hagyományos családfenntartó férfi versengő
attitűdjét példázza, amely figyelemmel van mások érdekeire és igényeire is. Az átlag
alatti PDC pontszám azonban megnöveli az egyetemesen altruista, békés és béketűrő
viszonyulás valószínűségét a férfiaknál, ami a magas Pacifista, természetvédő
faktorértékben tükröződik. A szülői bánásmód csak a férfiak Önfejlesztő versengési
hajlamával mutatott közvetlen kapcsolatot, az anya szerető és elfogadó valamint
perfekcionista viszonyulása egyaránt pozitív összefüggést mutat vele. Ezek az
eredmények szintén alátámasztják az elméleti elgondolásokat.
A versengési típus és az értékfaktorok átlagának összehasonlítása szignifikáns
eltéréseket tárt fel a Teljesítmény- és hatalomorientált, az Izgalom- és örömkereső, az
Önálló, felfedező, a Megbízható támasz, és a Szociálisan érzékeny értékfaktorok
tekintetében. Az Ambivalensen versengők körében az első három értékfaktor átlag
feletti, a másik két faktor azonban átlag alatti értéket ér el. Eszerint a mintában szereplő
magas Hiper- és önfejlesztő versengéssel egyaránt jellemezhető válaszadók önálló,
öröm- és élménykereső, teljesítmény- és hatalomorientált, másokra kevésbé figyelő és
róluk kevésbé gondoskodó, individualista személyek. Az Önfejlesztő versengőknél az
első három értékfaktor átlagos, a két Én-transzcendens érték viszont átlag feletti
értékkel van jelen, amely ezen válaszadók szociális érzékenységét hangsúlyozza
amellett, hogy nem szorulnak háttérbe az Én-hangsúlyozó értékek sem. A
Hiperversengők esetében a Teljesítmény- és hatalomorientáció átlagos, míg a másik
négy faktor egyaránt átlag alatti értéket kapott. Várakozásainknak megfelelően, ebben a
csoportban a legalacsonyabb a Megbízható támasz értékfaktor átlagpontszáma. Ez
megerősíti a Hiperversengők neurotikus személyiségjellemzőiről alkotott elképzelést,
mivel az Én-hangsúlyozó értékeken kívül minden érték átlag alatti, ami beszűkült,
bizalmatlan, szociálisan érzéketlen, bizonytalan és örömtelen személy képét festi elénk.
A Nem-versengők a Megbízható támasz értékfaktorban értek el legmagasabb értéket, és
ugyancsak átlag feletti értéket kapott náluk a Szociálisan érzékeny faktor is. A másik
három faktor egyaránt átlag alatti pontszámmal jellemezhető, de közülük is kiugróan
alacsony értéket kapott a Teljesítmény- és hatalomorientáció, amely ebben a csoportban
éri el átlagának mélypontját, amely eredmények szintén alátámasztják az elméleti
elgondolásokat.

79
 A vizsgálat adatai összhangba hozhatók HORNEY (1950) elméletével, aki szerint a
versengést a szülői bánásmód határozza meg. Kapott eredményeink részben
alátámasztják az elképzelést, részben kiegészítik azt a két nem, a szülők és az értékek
befolyásának interakciójával.
A versengési típussal összefüggő tényezőnek találtuk a válaszadó testvérsorrendben
betöltött helyét is, de az összefüggés csak a nők esetében volt szignifikáns. Az
elsőszülött nők jelentősen nagyobb arányban (24,3%) voltak Nem-versengők, mint a
fiatalabb testvérként születettek (8,2%), viszont utóbbiak közül sokkal többen voltak a
mintában Hiperversengők (32,9%), mint az elsőszülöttek közül (12,2%). Kapott
eredményünk alátámasztja azokat a versengéssel kapcsolatos elméleteket, melyek a
testvérsorrendet a versengés fontos összetevőjeként említik, különösen a nők esetében
(TRACY, 1991).

Összefoglalva a vizsgálatban használt háttértényezők egymással való kapcsolatát,

azt mondhatjuk, hogy a nem összefügg a szülőről a válaszadóban kialakult képpel,
valamint önmagában és a szülői bánásmóddal interakcióban a személyes értékekkel. A
versengési hajlamra közvetlenül nincs befolyással a válaszadó neme, azonban az
értékekkel, a szülői bánásmóddal és a testvérsorrenddel interakcióban újra kimutatható a
hatása. A válaszadó nemén kívül a szülő neme is fontos tényezőnek tűnik akár a róla
megőrzött képre, az értékek szocializációjára, vagy a versengéshez való viszonyra
összpontosítunk. A versengési típus erős összefüggést mutat az értékekkel, az
összefüggés hátterében közös szülői-társadalmi szocializációs hatások feltételezhetők.

A BARÁTSÁG STRUKTURÁLIS JELLEMZŐI

A „hány barátja van” kérdésre adott válaszok megoszlottak a férfiak és nők között,
azonban az eltérés statisztikailag nem szignifikáns.

40 39,7 36,6
35 29,8
30 24,5
25 18,6 19
Százalék

20 16,3 14,9
férfiak
15 nők
10
5 0 0,5
0
1-3 4-6 7-10 10- 0
Hány barátja van?

4. ábra
Barátok számának százalékos eloszlása a válaszadó nemének függvényében

Legerősebb eltérés a „4-6” és „10-től több” kategóriák gyakoriságában mutatkozik,

az előbbiben a nők, az utóbbiban a férfi válaszadók mutattak nagyobb gyakoriságot.
Mindössze egy megkérdezett válaszolta azt, hogy nincs egyetlen barátja sem, ez a

80
megkérdezett nő volt. Eredményünk csak részben igazolja azt a korábbi megfigyelést,
hogy Magyarországon a férfiaknak több barátjuk van, mint a nőknek (UTASI 1990),
mivel ezen a mintán a különbség nem szignifikáns. Ez az eredmény is alátámasztja a
fiatal kor és a magasabb iskolai végzettség pozitív hatását a nemi különbségek
csökkenésére
A barátokkal való ellátottsággal kapcsolatos elégedettség mindkét nemnél hasonlóan
alakult – minél több barátja volt a válaszadónak, annál inkább azt gondolta, hogy ez a
mennyiség számára éppen elég. Azonban az összefüggés csak a nők esetében volt
szignifikáns. Az 1-3 baráttal rendelkező férfiak 80%-a azt gondolta, hogy ez éppen elég,
amíg ez a szám a nők esetében csak 66,7%. Túl sok baráttal 4 válaszadó rendelkezett, 2
férfi és 2 nő. Túl kevés barátja a férfiak 8,7%-ának és a nők 14,1%-ának volt. Azok
közül a férfiak közül, akiknek 10-nél több barátjuk van, 10% még ezt a számot is túl
kevésnek tartotta. Vagyis a férfiak nem csak némileg több baráttal rendelkeznek, de a
sok barátra való igényük is nagyobb, mint a nőknek.

A megkérdezettek legjobb barátja az esetek 84,3%-ában a válaszadóval azonos

nemű volt. Ez a szám hasonlóan alakult a férfi és női válaszadók között. A válaszadók
90%-a (nemtől függetlenül) 4-6 éve ismeri egymást, vagyis valószínűleg középiskolai
barátságokról van szó. Ezt erősíti meg az az eredmény is, hogy a megkérdezettek 60%-a
az oktatási intézményt nevezte meg a barátság forrásául. A barátságok származásának
megoszlását az 5. ábra mutatja.
6 7
5
1% 0%
16%

1 - oktatás
4
2% 2 - lakóhely
3- szabadidő
4 - munka
3
15% 5 - több dolog
1 6 - családtag
60%
7 - egyéb
2
6%

5. ábra
A barátságok származásának megoszlása

A barátok legtöbbször heti 2-3 alkalommal találkoznak egymással. A férfiak a

nőknél gyakrabban látják egymást. A nők 26,3%-a havonta, vagy még annál is
ritkábban találkozik barátnőjével, ez az arány a férfiaknál 12,4%. Vajon mi okozza ezt a
különbséget a felsőoktatásban tanuló fiatal felnőttek esetén, akiknek még nincsenek
gyermeknevelési feladataik? Kiindulva abból a tényből, hogy a megkérdezettek nagy
része szüleivel vagy kollégiumban él, és a legjobb barátok általában a középiskolás
ismeretségekből származnak, ajánlhatunk egy lehetséges magyarázatot. Feltételezésünk
szerint, az a válaszadó, aki szüleivel él, a családi feladatokból nemi szerepének
megfelelően veszi ki a részét, ami a nők nagyobb háztartási leterheltségét jelenti.

81
Ugyanez igaz a kollégiumban élő nőkre is, akik hétvégén hazautazva nem tölthetik
minden idejüket rég nem látott barátnőjükkel, mert a házimunkában is segíteniük kell. A
válaszadók nagyobb részének ismeretében azt mondhatjuk, hogy ilyen elvárások nem
terhelik a mintában szereplő fiatal férfiakat, akik így sokkal több időt tölthetnek
barátaikkal, mint a nők. Természetesen mindezek feltételezések, melyeket jelen kutatás
nem vizsgált.
A gyakorisággal kapcsolatos elégedettség a találkozások gyakoriságának
függvényében alakul: minél gyakrabban találkoznak a barátok, annál nagyobb az
elégedettség. Mivel a nők a férfiaktól ritkábban találkoznak barátnőjükkel, ezért a
találkozások gyakoriságával való elégedettség náluk alacsonyabb.
Azt gondolnánk, hogy a ritkább találkozásokból kifolyólag a nők intenzívebben
élnek a kapcsolattartás egyéb formáival. Az adatok azonban csak az interakció
viszonylag olcsó és kevéssé technológiaigényes formáiban mutatják a nők intenzívebb
kapcsolattartását. A férfiak gyakrabban telefonálnak a barátjuknak, mint a nők, akik
viszont gyakrabban küldenek hagyományos postai levelet és sms-t, mint a férfiak.

Az együtt végzett tevékenységek megoszlását a 6. ábra mutatja.

60 55

50
40
40
százalék

29
30
férfiak
18
nők
20
10
10 6 6 7 5
5
3 2 3 5 3 3
0 0
0
1 2 3 4 5 6 7 8 9
Tevékenységek

6. ábra
A barátságok tevékenység megoszlása az együtt töltött idő százalékában nemenként
(1 - beszélgetés; 2 - társasági élet; 3 - passzív együttlét; 4 - séta, vásárlás; 5 - közös tanulás, munka;
6 - evés, ivás, főzés; 7 - segítségnyújtás; 8 - sport, játék; 9 - egyéb)

Amint az ábrán is megjelenik, a nők barátságát nagyobb időszázalékban jellemzi a

beszélgetés, a közös séta és vásárlás, míg a férfiak többet szórakoznak és sportolnak
együtt, valamint több időt töltenek közös tévénézéssel, zenehallgatással vagy
számítógépezéssel - vagyis passzív együttléttel.
Az eredmények egy érdekességre is felhívják a figyelmet. A vizsgált mintán,
mindkét nem barátságának tevékenységstruktúrájából, szinte teljes mértékben hiányzik
a segítségnyújtás spontán említése. Ez az adat a fiatal, középosztálybeli felnőttek
barátságának kevésbé támasz-centrikusságára utal, ami élethelyzetükből és életkori
sajátosságaikból egyaránt fakadhat.

82
 Az együtt töltött idő struktúrájával kapcsolatban feltételeztük az értékek befolyásoló
hatását is. Az elvégzett korrelációszámítás szignifikáns pozitív korrelációt mutatott ki a
Teljesítmény- és hatalomorientált értékfaktor valamint a tanulással és munkával töltött
idő között. A beszélgetéssel töltött idő gyenge pozitív korrelációban állt a Szociális
érzékenység és a Megbízható támasz értékfaktorokkal, azonban negatív összefüggést
mutatott az Izgalom- és örömkereső értékkel, mely utóbbi értékfaktor pozitív korrelációt
mutatott a bulival és szórakozással eltöltött idővel. Végül a sporttal, mozgással és
játékokkal töltött idő negatív összefüggésben áll a mintában a Megbízható támasz
értékfaktorral. Az előzőleg elvégzett elemzés szerint, az említett értékek közül csak az
Izgalom- és örömkereső érték nem mutatott olyan nemi meghatározottságot, amely a
bemutatott összefüggéseket egyértelműen magyarázza, ám az említett érték ellentétes
hatása a beszélgetéssel illetve bulizással eltöltött időre mindenképpen érthető.
A barátság tevékenységstruktúrájából az interaktív folyamatokkal összefüggésben
barátságmintázatokat számoltunk cluster-analízissel. A létrejött clustereket az interaktív
folyamatokra vonatkozó eredmények ismertetésénél tárgyaljuk.

A BARÁTSÁG INTERAKTÍV FOLYAMATAINAK JELLEMZŐI

AZ ÉSZLELT KÖLCSÖNÖSSÉG

A Kapcsolati Rács egyéni és baráti verziójának összehasonlítása lehetőséget nyújt a

barátság kölcsönösségéről alkotott szubjektív benyomások megismerésére (PARKER –
DE VRIES 1993). Ennek érdekében a Kapcsolati Rács itemeit páronként
összehasonlítottuk. Az összehasonlítás eredményeként 7 tényező különbségét tudtuk
kimutatni. A válaszadók úgy érezték, legjobb barátjuk jobban segíti őket önmaguk
megismerésében, mint amennyire ők hozzájárulnak barátjuk önismeretéhez. Nagyobb
mértékű felelősséget éreznek a barátságért és jobban törekednek a közös élményekre,
valamint a konfliktusok kezelésére, mint barátjuk. A két kérdőív összehasonlításából az
is kitűnt, hogy a vizsgálati személyek úgy érzik, barátjuk jobban megbízhat bennük,
mint ők benne, annak ellenére, hogy benyomásaik szerint ők többet beszélnek a
barátjukról, amikor az nincs jelen (vagyis pletykálnak róla), mint fordítva. Szintén
meglepő eredmény, hogy a válaszadók úgy érzik, barátjuk kevésbé irigyli az ő
tulajdonságaikat, javaikat, képességeiket, mint ők a barátjukét. Mindezek ellenére, nem
mutatkozik különbség az egyén és barátja (vélt) elégedettségében, a válaszadó szerint
mindketten nagyon elégedettek a kapcsolattal (saját elégedettség átlaga: 6,26; barát
elégedettségének átlaga: 6,21 – a hétfokozatú Likert típusú skálán). A Kapcsolati Rács
két változatának összehasonlítása csak részben fedi a nemzetközi szakirodalom
eredményeit, melyek arról számolnak be, hogy a válaszolók általában saját magukat
jobban empatikusnak, a másik önismeretét elősegítőnek és megerősítőnek, a
kapcsolatért jobban felelősnek érzik, azonban azt gondolják, hogy a másik inkább
elégedett a barátságukkal, mint ők (PARKER – DE VRIES, 1993). Az önismeret
elősegítésében és az irigységben mutatkozó, várható iránnyal ellentétes eltérést a
jellemzők kevéssé megfogható és ellenőrizhető valamint az irigység esetén, rejtettsége
indokolja, ami azt eredményezi, hogy az egyén saját, ilyen irányú érzéseit jobban tudja
észlelni és azonosítani, mint barátjáét.
Eredményeink szerint mind a férfiak mind a nők legnagyobb része azonosnak ítéli
önmagát és barátját a legtöbb dimenzióban. A férfiakra a nőktől gyakrabban jellemző,

83
hogy úgy észlelik a barátságukat, amelyben ők barátjuktól nagyobb mértékben vállalnak
felelősséget a kapcsolatért, mint barátjuk. Ez az eredmény a saját viselkedésnek
tulajdonított nagyobb attribúciós hatást tükrözi, amely eszerint a férfiakra inkább
jellemző, mint a nőkre. Szintén több férfi, mint nő érzi úgy, hogy hitelesebben
viselkedhet a kapcsolatban, mint barátja. Az eltérés iránya a jelenség korlátolt
megfigyelhetőségét tükrözi, vagyis azt a tényt, hogy saját viselkedése hitelességével
vagy szerepszerűségével inkább tisztában lehet a személy, mint barátjáéval. A baráttal
szembeni nagyra értékelés mindkét irányú eltérése gyakrabban fordul elő a férfiaknál,
mint a nőknél, vagyis egyes férfiak jobban mások kevésbé csodálják barátjuk
tulajdonságait, mint az övéket. Az eredményekből azt a következtetést vonhatjuk le,
hogy a nők a legtöbb dimenzióban kiegyensúlyozottabbnak látják (vagy állítják be) a
kapcsolatot, mint a férfiak, kevésbé jelenik meg náluk a kölcsönösség hiánya. Ez az
eredmény a nők nagyobb harmóniaigényét és a kapcsolati feszültségek alacsonyabb
toleranciáját, valamint a barátság ilyen harmonikus színben való feltüntetésére való
erősebb törekvést tükrözheti.

A KAPCSOLATI RÁCS ELEMZÉSE

A Kapcsolati Rács válaszadóra vonatkozó itemeiből, vagyis azokból a kérdésekből,

amelyek az egyén baráti kapcsolatát saját viselkedésének és érzéseinek nézőpontjából
értékelik, faktoranalízissel 4 faktort képeztünk. Az 1. faktor az egyén barátja felé
irányuló felelősségérzetét, megerősítését, elkötelezettségét és önismeretének segítését
tartalmazza, amelyek a közös tevékenységeken keresztül valósulnak meg. Az 1.
faktornak ezért a Baráti támogatás nevet adtuk. A 2. faktor, amelyet Baráti intim
elfogadásnak neveztünk el, az egyén barátja felé irányuló nagyra értékelését,
elégedettségét, odafigyelését és önfeltárását tartalmazza. A 3. faktor a barátságban
megjelenő pletykát, árulást, agressziót, versengést és irigység érzetet tartalmazza, mely
alapján a faktort a Barátság árnyoldalainak neveztük el. Az utolsó, 4. faktorban
mindezek az árnyoldalak és a féltékenység negatív faktorsúllyal szerepelnek, míg a
praktikus segítségnyújtás és a konfliktusok megoldására törekvés pozitív súlyt kapnak.
Ezért ez a faktor a Baráti instrumentális elfogadás nevet kapta.
A nemi különbségek vizsgálatára elvégzett próbák eredményeként a Baráti intim
elfogadás faktorban a nők, a Barátság árnyoldalai faktorban viszont a férfiak magasabb
faktorértékét találtuk szignifikánsan eltérőnek. Az eredmények megerősítik a
barátságban megfigyelhető nemi eltérésekre vonatkozó korábbi adatokat.
Feltételeztük, hogy a nem az egyéb háttértényezőkkel interakcióban további
befolyásoló hatással lesz a barátság Kapcsolati Rácsban megjelenő interaktív
folyamataira, ezért a továbbiakban regresszióanalízist végeztünk külön a férfiak és a
nők barátságtényezőit befolyásoló faktorok feltárására. Az elemzésbe bevontuk a szülői
bánásmódot, az értékeket és a versengési hajlamot. A nem és az egyéb háttértényezők
szignifikáns interakcióját a 3. táblázatban foglaltuk össze.

84
 Barátságfaktorok
Nem Háttértényezők Baráti
Baráti intim Barátság
Baráti támogatás instrumentális
elfogadás árnyoldalai
elfogadás
Szerető, elfogadó
 –
anya
Durva, indulatos anya  
Szerető, elfogadó apa 
Durva,
kiszámíthatatlan, –
perfekcionista apa
Racionális, erős,
NŐK


támogató apa
Teljesítmény- és
–
hatalom- orientáció
Szociális érzékenység 
Szerény,
beilleszkedő,  –
szabálykövető értékek
Hiperversengés – 
Szerető, elfogadó
–
anya
Durva, indulatos anya   –
FÉRFIAK

Szerető. elfogadó apa 

Durva,
kiszámíthatatlan, 
perfekcionista apa
Szociális érzékenység    
Hiperversengés –
3. táblázat
A nem és egyéb háttértényezők interakciója a barátság faktoraival.
(A + és – jelzés a szignifikáns összefüggés irányát jelzi, p<0.05)

A táblázatból jól látható, hogy a férfiak barátságával kevesebb háttértényező mutat

összefüggést, mint a nőkével. Kifejezetten igaz ez az értékek és barátságfaktorok együtt
járásával kapcsolatban. Mindemellett a Szociális érzékenység a férfiak esetében minden
barátságfaktorral pozitív összefüggést mutat, míg a nőknél csak az Intimitással, ami
ezen érték kiemelkedő jelentőségét mutatja a férfiak kapcsolatainak alakulásában. Az
Intimitás faktorértékével kapcsolatban az is megfigyelhető, hogy a nőknél mindkét, a
SCHWARTZ-féle értékstruktúrában Én-transzcendens és Megőrző, értékfaktor pozitív
összefüggést mutat vele, vagyis a nők hagyományos „nőies” értékrendje erősíti a
barátságok intim, elfogadó összetevőjét.
A szülői bánásmóddal kapcsolatban szembetűnő, hogy az anyai viszonyulás mindkét
nemnél befolyásolóbb hatású, mint az apai, de eltérő irányban hat más-más tényezőkre.
Amíg a Baráti támogatás faktorát mindkét nemnél a pozitív anyai és apai viszonyulások
valószínűsítik, addig a nők barátságának intim, elfogadó aspektusához a durva,
indulatos anyai bánásmód pozitívan, a szerető elfogadó anya pedig negatívan
kapcsolódik. A durva anya „intimitásfokozó” hatása azért is meglepő, mivel ugyanez az
anyai viszonyulás a nőknél szintén pozitív összefüggésben áll a barátság árnyoldalaival

85
is. Valószínűsíthető, de mindenképpen további célzott kutatást igényel, hogy a baráti
kapcsolatban az intimitás átlag feletti fontossága a durva anyával való kapcsolat
kompenzációjaként jelenik meg a nőknél, és a Szerető, elfogadó anya esetleg „túl jó”
ahhoz, hogy a vele való kapcsolathoz hasonló viszonyra törekedjen baráti kapcsolatában
a nő. Ugyanez, az eltérő nemi jelleg miatt, nem jellemző az apával való viszonyra, így a
durva apai bánásmód negatív összefüggést mutat a nők barátságának intim, elfogadó
oldalával. A férfiaknál a durva anya „pozitív” barátsággal kapcsolatos hatása a baráti
támogatás faktorával való összefüggésben jelenik meg, aminek a férfiak
aktivitásközpontú barátságában ugyanaz a jelentése, mint a nők esetében az Intim
elfogadás faktorral való kapcsolatnak. A szerető, elfogadó apa faktorértéke mindkét
nemnél pozitív korrelációban áll az imént említett aktívabb tartalmú Baráti támogatás
faktorral.
A versengési formák közül csak a Hiperversengés mértékének van szignifikáns
kapcsolata a barátság minőségével, és ez is nemenként eltérő módon hat a barátság-
összetevőkre: a nőknél a baráti támogatással a férfiaknál az instrumentális elfogadással
mutat negatív összefüggést, és csak a nők esetében növeli a barátság árnyoldalainak
faktorértékét. Ez utóbbi adat azzal az eredménnyel hozható kapcsolatba, hogy az
Árnyoldalak faktor nemi különbségét vizsgálva a férfiak barátságában átlag feletti, a
nőkében viszont átlag alatti értéket találtunk. Az a nő tehát, aki átlag feletti értékkel
rendelkezik a Barátság árnyoldalai faktorban, szükségképpen jellemezhető valamely ezt
valószínűsítő háttértényezővel, mint amilyen a már felárt durva, indulatos anyai attitűd,
és a Hiperversengés. Feltételezzük, hogy a férfiak barátságában az Árnyoldalak faktor
nem azonos jelentésű és jelentőségű, mint a nőkében, ezért lehet független a
Hiperversengéstől, vagy pozitívan összefüggő a Szociális érzékenységgel. A férfiak
esetében a Baráti instrumentális elfogadás mutat negatív irányú kapcsolatot a
Hiperversengéssel, ami a faktor tartalmával jól magyarázható. Ebbe a barátságfaktorba a
praktikus segítségnyújtás mellett a konfliktusok kezelésére törekvés és féltékenység
érzete tartozik, ez utóbbi negatív faktorsúllyal, amiből következik, hogy a másokat
mindenáron legyőzni akarás negatív korrelációban áll vele, a férfiak esetében. Nőknél
valószínűleg ezek a tényezők – illetve ezek nyilvános felvállalása – sokkal inkább a
társadalmi elvárás által befolyásoltak (különösen a segítségnyújtás), mint belső,
személyiségbeli tényezők által, ezért lehetnek a mintában egymástól függetlenek.

A BARÁTSÁG SZOROSSÁGA ÉS A KAPCSOLATTAL VALÓ

ELÉGEDETTSÉG

Férfiak és nők szignifikánsan eltérő szorosságúnak ítélték legjobb barátjukkal való

kapcsolatukat. Az eltérés iránya alátámasztja a szakirodalmi adatokat: a nők magasabb
átlagértékkel jellemezhetők, mint a férfiak. Az elégedettség nemi különbségére
vonatkozó eredményünk is alátámasztja az eddigi vizsgálati adatokat, amelyek arra
utalnak, hogy bár a nők és férfiak eltérő minőségekkel jellemzik baráti kapcsolatukat, ez
általában nem befolyásolja a kapcsolatban megélt elégedettséget. Ennek megfelelően mi
sem találtunk szignifikáns eltérést a globális elégedettségre vonatkozóan a két nem
átlagértékeinek összehasonlításakor, noha a kapcsolat szorossága és az elégedettség
között erős szignifikáns kapcsolat mutatható ki mindkét nemnél. A szorosság és
elégedettség érzetét befolyásoló strukturális és interaktív tényezők felderítésére

86
regresszióanalízist végeztünk, külön a férfi és női válaszadók adataira, melynek
eredményét a 4. táblázat tartalmazza.

Egyén vagy
Kapcsolat Kapcsolattal
Nem barát Háttértényezők
szorossága való elégedettség
hozzájárulása
Mennyire szoros a barátságuk? 
Séta, vásárlás százalék –
Konfliktuskezelési törekvés 
Elkötelezettség érzete 
EGYÉN
Praktikus segítségnyújtás 
NŐK

Önfeltárás 
Irigység érzete –
Felelősség a kapcsolatért 
Barát elkötelezettsége  
BARÁT Barát konfliktuskezelési törekvése  
Barát elősegíti az egyén fejlődését 
Mennyire szoros a barátságuk? 
Beszélgetéssel töltött idő –
Másik önismeretének elősegítése  –
EGYÉN Féltékenység érzete –
Törekvés a barátság irányítására –
FÉRFIAK

Odafigyelés a másikra –
Felelősségérzet a barátságért 
Barát bizalma –
Barát konfliktuskezelési törekvései –
Baráttól jövő praktikus segítségnyújtás 
BARÁT
Barát felelősségvállalása a kapcsolatért 
Barát önfeltárása 
Baráti odafigyelés 
4. táblázat
Férfiak és nők barátságának szorosságát és az elégedettséget meghatározó tényezők
(A + és – jelzés a szignifikáns összefüggés irányát jelzi, p<0.05)

A táblázatban a szignifikáns befolyásoló hatásokat tüntettük fel, különválasztva a

Kapcsolati Rács egyéni és baráti változatának elemeit. Az eredmények sajátos nemi
különbséget tárnak elénk. A nők kapcsolatának szorossága nagyobb arányban
meghatározott az egyén befektetéseitől, míg az elégedettséget a nőknél jobban
befolyásolják a baráttól származó befolyások. A férfiak adatai ellentétes hatást mutatnak
– náluk a szorosság kapcsolódik erősebben a baráti hatásokhoz, és az elégedettség mutat
az egyén érzéseivel és törekvéseivel erősebb összefüggést. Úgy tűnik, hogy a nők attól
érzik szorosabbnak kapcsolatukat, ha sokat fektetnek bele, viszont az befolyásolja
elégedettségüket, hogy mennyit kapnak vissza befektetéseikből, ami logikusnak tűnő
összefüggés. A kérdés az, hogy a férfiak adatai miért éppen ellentétesen alakulnak?
Elképzelhető, hogy ez az adat ismét a férfiak azon törekvését tükrözi, hogy önmagukat a
kapcsolatba kevésbé bevonódónak állítsák be, azaz kapcsolatuk szorosságát a másik fél
bevonódottságával és felelősségvállalásával hozzák kapcsolatba. Az is feltűnő, hogy a
férfiak baráti kapcsolatának szorosságával és elégedettségükkel negatív összefüggésben
állnak olyan, pozitívnak tekintett tényezők, mint a barát bizalma, vagy
konfliktuskezelési törekvései, az egyén odafigyelő magatartása, a másik önismeretének
elősegítése, vagy a beszélgetéssel töltött idő. Mindezeket a szakirodalom a barátság

87
intimitásának összetevőiként tartja számon, amiből azt a következtetést vonhatjuk le,
hogy a férfiak ténylegesen elkerülik ezeket a jellemzőket kapcsolataikban, hogy az
általuk megkonstruált szorosság- és elégedettség feltételeknek megfeleljenek. Az
intimitás feminin megközelítéséből kiindulva mindez az intimitás kerülésének tűnik,
noha sokkal inkább egy másfajta intimitás megteremtését célozza. Szintén negatív
összefüggést mutat az egyén által megélt féltékenység és az elégedettség, de ez utóbbi
beleillik a barátságról alkotott elképzeléseinkbe. Ellentmond viszont a férfiakról alkotott
sztereotipikus képnek az a negatív összefüggés, ami a kapcsolat kontrolljára való
törekvés és az elégedettség között megfigyelhető. Ennek az lehet a valószínű
magyarázata, hogy a férfiak azt a barátságot tartják kielégítőnek, amiben nem érzik
irányító szerepüket. Ez egy érdekes ellentét a partnerkapcsolatban megfigyelhető
folyamatos kontrollérzés szükségességével szemben. A női táblázatrészben mindössze
két negatív összefüggést találunk: az egyén irigységének érzete a kapcsolat
szorosságával, a sétával és vásárlással töltött idő pedig az elégedettséggel mutat negatív
korrelációt. Mindezek a nők harmóniára és intimitásra vonatkozó igényét jelzik. Ismét
hangsúlyoznunk kell azonban a statisztikai korrelációszámítás azon jellemzőjét, hogy a
kapcsolat szorosságát igen, de irányát nem képes meghatározni. Az adatokból levont
következtetéseink ezért mindenképpen spekulatív jellegűek.

Arra a kérdésre, hogy javítana-e valamit a barátságukon, a két nem szignifikánsan

eltérő választ adott. A férfiak nagyobb arányban nem változtatnának semmit a
barátságukon, mint a nők. Amint az várható volt a találkozások gyakoriságának
eltéréséből, a nők a férfiaktól gyakrabban válaszolták azt, hogy többször szeretnének
találkozni a barátnőjükkel, illetve többször említették, hogy a kapcsolat minőségén,
vagy barátnőjük viselkedésén szeretnének változtatni. Az eltérést jól megfigyelhetjük a
következő diagrammon.
90 82
80 69
70
60
Százalék

50 férfiak
40 nők
30
18
20 12
6
10 3 1 3 1 3 1 1
0
1 2 3 4 5 6
A változtatás formája

7. ábra
„Ha valamit javítana a barátságukon, mi lenne az?”
(1 - mennyiségi változtatás; 2 - minőségi v.; 3 - mennyiségi és minőségi v.; 4 - nem változtatna semmit;
5 - barátján változtatna; 6 - önmagán változtatna)

Összefoglalva a barátság tényezői és a háttértényezők kapcsolatának elemzését azt

mondhatjuk, hogy a nem önmagában, valamint a szülői bánásmóddal és a személyes

88
értékekkel kombinálva egyaránt befolyásoló hatású. A nők intimebb (szorosabb) és
árnyoldalaktól kevésbé terhelt baráti kapcsolatokat ápolnak, mint a férfiak, illetve
barátságukat ilyen fényben állítják be a vizsgálat során. Az egyes háttértényezők
nemmel való interakciója – a versengési hajlam alakulásához hasonlóan – azt mutatja,
hogy az anyai és apai bánásmód észlelt minősége nemileg eltérő mértékben és irányban
mutat összefüggést a barátság egyes tényezőivel, és ugyanez a nemi meghatározottság
jellemző a személyes értékek és a versengési hajlam barátságjellemzőkkel való
összefüggésére is. Eredményeink azt is alátámasztják, hogy nők és férfiak különböző
tényezők összhatásaként élik meg kapcsolataikat szorosnak vagy kevésbé szorosnak, és
a kapcsolat szorossága fontos, de nem egyedüli összetevője az elégedettségnek.

BARÁTSÁGTÍPUSOK LÉTREHOZÁSA

A barátság strukturális és interaktív sajátosságainak együttjárását feltárandó

clusteranalízist végeztünk. Az elemzésbe bevontuk a különböző tevékenységekkel
eltöltött idő barátságon belüli megoszlását és a Kapcsolati Rács faktoranalízisének
eredményeként létrejött 4 faktort. A vizsgált mintán 4 jól elkülöníthető
barátságmintázatot tártunk fel. Az első clusterbe viszonylag kiegyenlített tevékenység-
időarányok mellett a barátság instrumentális oldala képviseltette magát az átlagnál kissé
nagyobb faktorértékkel, ezért az ilyen jellemzőkkel rendelkező mintázatot Változatosan
aktív, instrumentális barátságnak neveztük el. Ebbe a típusba a válaszadók 25,5%-a
tartozott. A válaszadók fele (51,5%) a barátság Intim, támogató expresszív formájáról
számolt be, amelyben barátjával leginkább beszélgetéssel töltik az időt, valamint az
intimitás és támogatás faktorok az átlagnál nagyobb értékkel rendelkeznek náluk.
Legkisebb arányban (8,4%) a barátságnak egy olyan mintázatát hordozzák, amelyben
legfőbb tevékenységnek a közös evés, ivás, főzés számít, az interaktív folyamatok közül
pedig a támogatás és a barátság árnyoldalai emelkednek ki az átlagtól magasabb
faktorértékkel. Ezt a clustert Hedonista barátságnak neveztük el. A negyedik típust azok
a válaszadók alkotják (14,6%), akik nagyobb társaságban bulizással és szórakozással
töltik közös idejük legnagyobb részét, valamint kiemelkedik náluk a sportolással és
játékkal töltött idő is, emellett pedig az átlagnál nagyobb értéket képvisel náluk az
Instrumentális elfogadás és a Barátság árnyoldalai faktor. A clusternek az
Instrumentális buli- és sportbarátság nevet adtuk.
A 4 barátságtípus eltérő arányban jellemzi a vizsgálatban résztvevő férfiakat és
nőket (ld. 8. ábra). A nők legnagyobb része (61,3%-a) az Intim, támogató expresszív
barátság típusával rendelkezik, és csak 6,5%-ukra jellemző az Instrumentális, buli- és
sportbarátság. A férfiak – a széles körben elterjedt vélekedésekkel ellentétben – nem
fordított típusmegoszlást mutatnak, mivel náluk is az intim barátságok a
leggyakoribbak, de szignifikánsan kisebb arányban (43,3%). Az Instrumentális buli- és
sportbarátság azonban egyértelműen nagyobb arányban köthető a férfiakhoz (21,3%),
mint a nőkhöz (6,5%). Az eredmények részben alátámasztják a nők expresszív, és a
férfiak instrumentális barátságáról alkotott elméleteket, azonban hangsúlyozzák a
mennyiségi és nem minőségi eltérés tényét.

89
 70 61,3

60

50 43,3
Százalék

40
26 25 férfiak
30 21,3
nők
20 9,3 7,3 6,5
10

0
1 2 3 4
Barátságtípusok

8. ábra
Az egyes barátságtípusok nemenkénti megoszlása
(1 - Változatosan aktív, instrumentális barátság; 2 - Intim, támogató expresszív barátság; 3 - Hedonista
barátság, 4 - Instrumentális buli- és sportbarátság)

A válaszadó neme az egyéb háttértényezőkkel interakcióban szintén érezteti hatását.

A szülői bánásmód csak a férfiak barátságának komplex mintázatával mutat
szignifikáns összefüggést, és újból csak az anyával kapcsolatos benyomások jelennek
meg. A szerető, elfogadó anyáról beszámoló férfiak 51,7%-a (vagyis jóval az átlag
fölött) az Intim, támogató expresszív barátság jellemzőivel rendelkeznek, amíg ugyanez
az arány a szeretetlen, bizalmatlan anya mellett csak 15,4%. A durva, indulatos anya
típusa a férfiak barátságának minden formájában, azonos arányban van jelen, kivéve a
Hedonista barátságot, amely olyan kis arányban jellemző a mintában, hogy adatainak
elemzésétől a továbbiakban eltekintünk. A nők barátságára olyan nagymértékben
jellemző az Intim, támogató expresszív jelleg, hogy azt a szülői befolyásokkal nem
találtuk összefüggőnek.
Az értékek és barátságtípus összefüggése újabb réteget jelent az elemzésben.
Statisztikailag szignifikáns eltérést csak egy értékfaktor esetében találtunk. Az Izgalom-
és örömkereső értékfaktor jóval átlag feletti értéket mutat az Instrumentális buli- és
sportbarátság és valamivel átlag feletti értéket a Hedonista barátság típusával
jellemezhetők körében. Ugyanez az érték mélypontját az Intim, támogató expresszív
barátság típusába tartozók között éri el. Az eredmény alátámasztja az értékek és a
barátságtípusok összefüggését, melyek hátterében közös szülői, nevelői befolyásokat,
illetve a személyiség és a szocializációs hatások interakciójának hasonló mintázatát
valószínűsíthetjük.
A versengési hajlam nem mutatott összefüggést a barátság egyetlen típusával sem.

90
 VERSENGÉS A BARÁTSÁGBAN – A HIPOTETIKUS HELYZETEK
ELEMZÉSE

A vizsgálatban szereplő 6 hipotetikus versengési helyzet mindegyike 2X2

változatban készült és került a válaszadók elé, a leírásban szereplők neme és a helyzet
két verziója alapján. A 4 változatot azonos arányban olvasták férfiak és nők.
Bár az egyes helyzetekben megoldásként felkínált választási lehetőségek nagyon
különböző reakciókat takarnak, az eredmények könnyebb összevetése érdekében
megpróbáltuk a megoldási módokat úgy elnevezni, hogy az tükrözze a reakcióban
érvényesülő egyéni és baráti érdekek figyelembevételének módját. A versengést és az
ebből lehetséges konfliktust elkerülni próbáló megoldásoknak „elkerülő”, a saját
érdekekért nyíltan küzdő és a másik érdekeit nem figyelembe vevő megoldásoknak
„nyíltan versengő”, a saját érdekek mellett a barát érdekeit is figyelembe vevő
megoldásoknak „önfejlesztő versengő” nevet adtunk. A barát érdekeit az egyéni érdekei
elé helyező megoldásokat „önzetlen” reakciónak neveztük el. Az egyéni vagy baráti
érdekek részleges érvényesítése „kompromisszumosan önzetlen” vagy
„kompromisszumosan versengő” címkét kapott. A versengés titkos formája, valamint az
egy-egy esetben jelen lévő bűntudatos versengés és kooperáció azonos néven szerepel
az elemzésben.
A következőkben a Hipotetikus Versengési Kérdőív válaszaiban megmutatkozó
nemi különbségeket és azonosságokat ismertetjük.5

1. HELYZET – SZEXUÁLIS VERSENGÉS A BARÁTOK KÖZÖTT

A leírt helyzetben a főhősnek döntenie kell, kihasználja-e a barátja partnere által

felkínált lehetőséget, és ha igen, milyen formában, illetve ha nem, hogyan kezeli a
felmerült helyzetet. A helyzet két szituációs változata a barát valószínű veszteségének
függvényében könnyíti, vagy nehezíti meg a főhős döntését, hiszen az egyik változatban
azt tudjuk, hogy a barát boldog a kapcsolatban, a másik verzió viszont azt sugallja, hogy
a partner elcsábítása nem érné a barátot olyan nagy veszteségként, hiszen nem boldog
már vele.
A helyzet szereplőinek neme szignifikáns összefüggést mutatott a legvalószínűbb
megoldás választásával, azonban a további elemzés feltárta, hogy ezt az összefüggést a
férfiak válaszai hozzák létre és csak a „boldog barát” helyzeti tényező esetén áll fenn.
Ebben a helyzetben a férfi válaszadók különböző megoldásokat tartanak valószínűnek
attól függően, hogy a helyzetben nők vagy férfiak a szereplők. Bár mindkét nemű
szereplők esetén leggyakoribb valószínűnek tartott reakció a titkos versengés megoldás
(férfi szereplők esetén: 45,1%; női szereplők esetén 37,8%), azonban a többi reakció
odaítélése megoszlik a két nem között. A férfi válaszadók a nőkről szóló helyzetek
olvasásakor (a férfi szereplős helyzetekhez viszonyítva) szignifikánsan gyakrabban
vélték, hogy az elkerülő és a bűntudatosan verseng megoldást választanák az emberek,
míg a férfiakról szóló helyzetek esetén (a női szereplős helyzetekhez viszonyítva)
gyakrabban vélték, hogy a többség „nyíltan” vagy „önfejlesztő módon” versengene a
partnerért. A női válaszadók körében nem volt szignifikáns eltérés a helyzet

5
Az adatokból nyerhető egyéb összefüggések ismertetése meghaladja jelen tanulmány kereteit, azt a szerző
doktori disszertációja tartalmazza, amely az ELTE BTK Könyvtárában tekinthető meg.

91
szereplőinek neme függvényében. Az eredmény a szexualitással szembeni „kettős
erkölcs” működését mutatja, amely főleg férfiakra jellemző. Az egyes megoldások
elfogadottsága független a helyzet szereplőinek nemétől.
A válaszadó neme tehát a szereplők nemével interakcióban már befolyásoló
hatásúnak mutatkozott. Az eredmények szerint, a férfiak megkülönböztetik a
helyzetekben felsorolt reakciók valószínűségét a szereplők neme alapján. Szignifikáns
eltérés mutatkozott a választott saját reakcióban is a megkérdezett neme alapján. Az
eltérés mindkét szituációs változatban megmutatkozott, de nem azonos módon (ld. 9.
ábra).
70

60

50 férfiak válaszai a barát nem

boldog verzióban
Százalék

40
nők válaszai a barát nem
30 boldog verzióban
férfiak válaszai a barát
20 boldog verzióban

10 nők válaszai a barát boldog

verzióban
0
1 2 3 4 5 6
Lehetséges reakciók

9. ábra
Az 1. helyzetben választott saját reakciók nemenkénti megoszlása a helyzet két változatának függvényében
(1 - elkerül; 2 - visszautasít; 3 - kihasznál, de megbán; 4 - nyíltan verseng; 5 - kompromisszumosan verseng;
6 - titokban kihasznál)

A „barát boldog” verzióban a nők szignifikánsan gyakrabban választották saját

reakcióként az elkerülést és az önzetlenséget, mint a férfiak. A „barát nem boldog”
verzióban azonban a nők a férfiaktól nagyobb arányban választották az önfejlesztő
(kompromisszumos) versengést, a férfiak pedig az elkerülést. Mindkét verzióra
jellemző, hogy a férfiak szignifikánsan gyakrabban vállalják fel a titkos versengés
megoldást, mint a nők, akik viszont szívesen állítják be magukat önzetlennek a
visszautasítás gyakoribb választásával.
Az egyes reakciók elfogadottságában is mutatkoznak nemi különbségek. A férfiak a
nőktől kevésbé ítélik el a bűntudatos versengő és az önfejlesztő versengő
megoldásmódokat. Mindkét nemnél legelfogadottabbak a nyílt versengés és az elkerülés
megoldásmódjai, legkevésbé pedig (főleg a nőknél) a bűntudatos versengő megoldás az
elfogadott.
A valószínűnek tartott és a saját megoldásként választott reakciók kapcsolata azt
mutatja, hogy csak azok a válaszadók vállalták fel a versengést saját reakcióként (de azt
is csak önfejlesztő, a másikra érzékeny formájában), akik az emberek többségéről is azt
gondolták, hogy nyíltan vagy önfejlesztő módon versengenének ebben a helyzetben. A
többi válaszadó saját reakcióként az önzetlenséget választaná, függetlenül attól, hogy
mit gondol az emberek többségének reakciójáról.

92
 2. HELYZET – KARRIER-VERSENY

A 2. helyzetben két barát munkahelyi elhelyezkedés előtt áll, és egyikük jobb

esélyekkel indul, a másik viszont olyan információkhoz jut, ami segítheti a felvételit. A
helyzet egyik változatában egy fő, a másikban két fő felvételét hirdették meg, vagyis a
játszma nulla- és nem nullaösszegű lehet.
A válaszadó neme a helyzeti tényezővel interakcióban befolyásolta a legvalószínűbb
reakció odaítélését.

70

60

50 férfiak válaszai a nem

nullaösszegű verzióban
Százalék

40 nők válaszai a nem

nullaösszegű verzióban
30
férfiak válaszai a
20 nullaösszegű verzióban
nők válaszai a
10
nullaösszegű verzióban
0
1 2 3 4
Legvalószínűbb reakció

10. ábra
A 2. helyzetben legvalószínűbbnek tartott reakciók nemenkénti megoszlása a helyzet két verziójának
függvényében
(1 - utal az információra; 2 - későn szól róla; 3 - önzetlenül átadja az információt; 4 - nem szól)

A nullaösszegű játszma esetén férfiak és nők egyaránt a versengő (nem szól)

megoldást gondolták az emberek által választott legvalószínűbbnek. A nem
nullaösszegű játszmában azonban, érdekes módon a nők legnagyobb része (50%) azt
gondolja, hogy az emberek legvalószínűbben versengenének, és sokkal több férfi, mint
nő gondolja, hogy az emberek valószínűleg utalnának barátjuknak az információra,
vagy önzetlenül átadnák azt neki. Az eredmény szerint ebben a helyzetben a férfiak
azok, akik érzékenyebben reagálnak a helyzet sajátosságára, és ettől teszik függővé
ítéletüket.
A saját reakció nem mutatott szignifikáns nemi különbséget – mindkét nem az
„utalást” választaná leggyakrabban, és legkevesebben a „későn szól” megoldással
élnének. Az egyes helyzetek elfogadottsága szintén nem függ a válaszadó nemétől,
legelfogadottabb az önzetlenség és a kompromisszumos önzetlenség, legkevésbé
elfogadott az, ha a barát későn szól, vagyis titokban verseng.
A versengés típusa szignifikáns összefüggést mutatott a saját reakció
kiválasztásával, de a válaszadó nemével interakcióban (ld. 11. ábra).

93
 70 70

60 60

50 Ambivalens versengő 50 Ambivalens versengő

férfiak nők
Százalék

Százalék
40 40
Önfejlesztő versengő Önfejlesztő versengő
30 férfiak 30 nők

20 Hiperversengő férfiak 20 Hiperversengő nők

10 10
Nem-versengő férfiak Nem-versengő nők
0 0
1 2 3 4 1 2 3 4
Lehetséges saját reakciók Lehetséges saját reakciók

11. ábra
A 2. helyzetben választott saját reakció és versengés típusának nemenkénti összefüggése
(1 - utal az információra; 2 - későn szól róla; 3 - önzetlenül átadja az információt; 4 - nem szól)

Mindkét nemre igaz, hogy a Nem-versengő típusú személyek jóval a többieket

megelőző arányban választják az önzetlenséget, mint saját megoldási módot. A férfiak
esetében az Ambivalens versengők, a többiekhez képest kimagasló arányban választják
az önzetlenséget, mint saját reakciót. Az azonos típusba tartozó nőkre ez nem jellemző,
sőt ők a többiekhez képest kimagasló arányban választják a versengő megoldást. Ez a
megoldási mód a férfiaknál a Hiperversengő típusba tartozók körében a leggyakoribb.
Az Önfejlesztő versengés hasonló reakciómintázatokkal jár mindkét nemnél. Az
eredmények azt mutatják, hogy az Ambivalens versengés típusa, vagyis az azonosan
magas Önfejlesztő versengő és Hiperversengő hajlam más-más viselkedési intencióval
jár együtt férfiak és nők esetén. A férfi Ambivalens versengő típusú személyek, ebben a
helyzetben, azonos arányban választják a kompromisszumos önzetlenséget és az
önzetlenséget, vagyis legnagyobb részük elutasítja a versengő megoldásokat, mint saját
reakciót. A női Ambivalens versengő típusú válaszadók ezzel szemben éppen a
versengő megoldás nagy arányú választásával tűnnek ki. Elképzelhető, hogy a férfi
"Ambivalensek" inkább Önfejlesztő versengők, akik a férfiakkal szembeni elvárásoknak
megfelelően hangsúlyozták a Versengési kérdőívben a Hiperversengést, így fenntartva
önmagukról a „macsó” férfi képét. Ezzel szemben lehetséges, hogy a női
"Ambivalensek" éppen ellenkezőleg viselkedtek, vagyis ők olyan Hiperversengők, akik
azért kaptak magas pontszámot az Önfejlesztő versengés skálán, mert így kívánták
hangsúlyozni érzékenységüket, amely a női ideálnak sokkal inkább megfelel. Ez az
elképzelés azonban további tesztelésre szorul.
A saját és legvalószínűbbnek tartott reakciók ebben a helyzetben is szignifikáns
kapcsolatot mutattak, de csak a férfiak körében. Azok a férfiak, akik azt tartották
legvalószínűbbnek, hogy az emberek önzetlenül átadnák az információt, vagy legalább
utalnának rá, saját reakcióként nagyrészt az önzetlenséget választották. Akik a versengő
megoldásokat (későn szól, nem szól) tartották valószínűnek, legnagyobb arányban a
kompromisszumosan önzetlen „utalás” megoldást választanák saját reakcióként.

3. HELYZET – SPORTVERSENY

A vizsgálatban szereplő 3. helyzet két barát direkt (azonos versenyszám) vagy

indirekt (különböző versenyszám) versengésének lehetőségét írja le egy sportverseny
keretén belül. A főhősnek a versenyt megelőző este lehetősége nyílik barátja esélyeinek
nyílt vagy burkolt rontására vagy javítására, mivel az többet iszik a kelleténél.

94
 Férfiak és nők egyaránt azt tartották legvalószínűbbnek, hogy az emberek ilyen
helyzetben szólnának, de nem erőltetnék a dolgot, függetlenül attól, hogy másnap
azonos vagy különböző versenyszámban indulnak. Legkevésbé valószínűnek mindkét
nem képviselői azt gondolták, hogy a főhős direkt rontaná barátja esélyeit azzal, hogy
ad neki még egy pohárral.
A saját reakció esetében (ld. 12. ábra) megfigyelhető, hogy a férfiaknál a direkt
versenyzés helyzete gyakrabban jár együtt az önzetlen „beavatkozik” reakcióval, mint
az indirekt versenyzés (direkt: 65,4%- indirekt: 54,2%), és az indirekt versenyzés
helyzetében több férfi választotta saját reakcióként a kompromisszumosan versengő
"nem erőlteti" megoldást, mint a direkt összehasonlítási szituációban (indirekt: 36,1%-
direkt: 26,9%). Ez az összefüggés azonban nem szignifikáns. A nőknél éppen ellentétes,
statisztikailag szignifikáns összefüggés figyelhető meg a verseny jellege (direkt vs.
indirekt) és a választott reagálási mód között. A női válaszadók az indirekt
összehasonlítási helyzetben választották gyakrabban az önzetlen közbeavatkozást, mint
saját reakciót (indirekt: 81,4%; direkt: 64,2%). A direkt verseny helyzetében többen
viselkednének kompromisszumosan versengően („szól, de nem erőlteti”) (direkt:
28,4%; indirekt: 15,1%), vagy titokban versengően („nem szól”), mint az indirekt
helyzetben (direkt: 7,4%; indirekt: 2,3%).
90
80 férfiak válasza az
70 "azonos szám"
60 verzióban
Százalék

nők válasza az
50
"azonos szám"
40 verzióban
30 férfiak válasza a
20 "különböző
szám" verzióban
10
nők válasza a
0 "különböző
1 2 3 4 szám" verzióban
Lehetséges saját reakciók

12. ábra
A 3. helyzetben választott saját reakciók nemenkénti megoszlása a helyzet két változatának függvényében
(1- közbeavatkozik; 2 - itatja; 3 - nem szól semmit; 4 - szól, de nem erőlteti)

A két nem ellentétes reakciója a két változatra valószínűleg férfiak és nők eltérő
versenyfelfogását, vagy az arról alkotott ideális képet tárja elénk. E szerint a kép szerint
a férfiak akkor segítenék jobban barátjukat, ha másnap azonos számban versenyeznek –
amit értelmezhetünk úgy, hogy lehetőséget akarnak teremteni a nyílt és fair versenyre,
amelyben nyerni számukra nagyobb értéket képvisel, mint amikor nem közvetlen a
megmérettetés. A nők ellenben, mivel a direkt összehasonlításból nyertesként kikerülni
nagyobb dicsőség, mint indirekt helyzetben, akkor nem erőltetnék a barát esélyeinek
javítását, ha másnap azonos versenyszámban indulnának vele. Egy másik lehetséges
magyarázat az önértékelés-fenntartási modellből származhat (Erber – Tesser, 1994).
Eszerint a nők a nyereség maximalizálására törekednek azáltal, hogy jobban segítik az
indirekt helyzetben a barátjukat, és kevésbé segítik a direkt helyzetben, mivel az

95
indirekt helyzetben a siker tükröződése, a direkt helyzetben pedig a pozitív
összehasonlítási eredmény hozhat számukra legnagyobb önértékelés-erősítést. A férfiak
kevésbé érzékenyek a másoktól származó visszajelzésre, vagy a tükröződésből fakadó
önértékelés-erősítésre, így náluk ez a modell kevésbé működik.
A megoldások elfogadottsága erősen szignifikáns összefüggést mutatott a válaszadó
nemével. Amíg a nők a férfiaktól pozitívabban ítélték meg az önzetlenséget, addig a
férfiak a nőktől jobban elfogadták, illetve kevésbé ítélték el a másik három megoldást.
A saját és legvalószínűbbnek tartott reakciók, csakúgy, mint az előző helyzetekben
itt is összefüggést mutattak. Bár mind a 4 valószínűnek tartott megoldás egyértelműen
az önzetlen „beavatkozik” saját reakcióval jár leggyakrabban együtt, azonban azok a
válaszadók, akik nem ezt a megoldást tartották a legvalószínűbbnek másokkal
kapcsolatban, ők sokkal nagyobb arányban választották a kompromisszumosan
versengő „nem erőlteti” megoldást saját reakcióként, mint azok, akik másokról is azt
vélték, közbeavatkoznának barátjuk érdekében.

4. HELYZET – ANYAGI JAVAKÉRT TÖRTÉNŐ VERSENGÉS

A vizsgálatban ismertetett szituáció a felsőoktatás helyzetében jól ismert: a főhős

azzal a kérdéssel találja szemben magát, vajon megossza-e vagy sem az
ösztöndíjpályázatról szóló információt barátjával. A két változat a barát és a főhős
anyagi rászorultságában különbözik.
A válaszadó neme saját választott reakcióját vagy az egyes reakciók elfogadottságát
nem, a legvalószínűbbnek és legkevésbé valószínűnek tartott reakciókat pedig, egyéb
tényezőkkel interakcióban befolyásolja. A legvalószínűbbnek tartott reakciót a
válaszadó neme abban a helyzetben befolyásolta, ha a szereplők nők voltak (ld. 13.
ábra).
45
40
35
30
Százalék

25
20 férfiak válaszai
15 nők válaszai
10
5
0
1 2 3 4 5
Legvalószínűbb reakció

13. ábra
A 4. helyzetben legvalószínűbbnek tartott reakciók nemenkénti megoszlása - ha a szereplők nők
(1 - kompromisszumosan verseng; 2 - önfejlesztő módon verseng; 3 - titokban verseng, nem szól; 4 -
kooperatív; 5 - önfeláldozó)

96
 Női szereplők esetén a női válaszadók a férfiaktól gyakrabban gondolták
valószínűnek a kompromisszumosan versengő (elől hagyja az újságot, de nem szól) és a
versengő megoldást (nem szól, kerüli a barátját). A férfiak viszont a nőktől nagyobb
gyakorisággal vélték azt a választ a legvalószínűbbnek a női szereplők esetén, hogy a
főhős azért biztatja barátját a pályázásra, hogy összemérhessék képességeiket
(önfejlesztő versengés), vagy együtt pályáznak a barátok (kooperatív), illetve hogy a
főhős önzetlenül átadja az információt. Ez az eredmény férfiak és nők eltérő képét tárja
elénk a nők versengéséről, melyet a további eredmények is megerősítenek.
A legkevésbé valószínűnek tartott reakció befolyásolásában a válaszadó neme az
anyagi rászorultsággal interakcióban vett részt, és csak abban az esetben mutatható ki
szignifikáns összefüggés, ha a helyzetben mindkét barát rászorult az anyagi
támogatásra. Ebben az esetben a női válaszadók a férfiaktól nagyobb arányban tartják az
önzetlenséget valószínűtlennek (N: 75%- F: 52,6%), míg a férfiak a nőktől gyakrabban
vélik úgy, hogy az emberek legkevésbé a versengő reakciót választanák (F: 24,4%-N:
9,4%). Az eredmény kapcsán újra felmerül a nőknek saját nemük versengési stílusáról
alkotott elképzelése, és ennek az elképzelésnek az összeütközése a férfiak nőkről
alkotott képével. Az adatok szerint a férfiak, az anyagi javakért történő versengés
helyzetében, kooperatívabbnak és önfejlesztő-versengőbbnek látják a nőket, mint azok
saját nemük képviselőit. Ezt az eredményt hangsúlyozza az az adat is, amely szerint bár
férfiak és nők egyaránt a kooperatív "együtt pályáznak" megoldást választották saját
lehetséges reakcióként legnagyobb arányban (F: 56% - N: 49%), azonban több nő, mint
férfi vállalta fel saját versengő attitűdjét a "biztatja a barátját, hogy pályázzon, és így
mérjék össze képességüket" reakció választásával (N: 25,5% - F: 17,6%).
A saját reakció és a valószínű reakció újabb szignifikáns összefüggést mutat. A
válaszadók nagy része saját reakcióként a kooperatív megoldást választaná, függetlenül
attól, hogy másokról mit tart, kivéve azokat az egyéneket, akik másokkal kapcsolatban
az önfejlesztő versengő vagy az önzetlen megoldást tartották legvalószínűbbnek. Ezek a
válaszadók saját reakcióként is ugyanezeket a megoldásokat választanák.

5. HELYZET – VERSENGÉS A TÁRSAS ELFOGADOTTSÁGÉRT

Ebben a helyzetben a főhős egy vonzó / kevéssé vonzó társaságban tartózkodik

barátjával, aki úgy próbálja pozitív színben feltüntetni magát, hogy egy történetből
kihagyja a főhőst, mintha ott se lett volna. A dilemma megoldását elképzelésünk szerint
befolyásolja a társaság vonzereje.
A válaszadó neme önmagában és interakcióban is összefügg a helyzet megítélésével.
Férfiak és nők eltérően ítélik meg a szituáció legkevésbé valószínű megoldását, de csak
abban a helyzetben, ha a társaság tetszik a főhősnek. Ilyenkor a nők a férfiaktól nagyobb
arányban tartják azt a megoldást a legkevésbé valószínűnek, hogy a főhős önzetlen
módon elhallgatja érzéseit (N: 71,9% - F: 45,5%). Ugyanakkor a férfiak a nőktől
gyakrabban gondolják, hogy ebben a helyzetben a legkevésbé valószínű a titokban
versengő „visszavágás” (F: 26% - N: 16,7%) vagy a nyíltan versengő „kiigazítás”
(11,75-0%). A saját megoldásként választott reakció nemek közötti különbsége mindkét
változatban szignifikáns, de nem ugyanolyan megoldások járnak a nemekkel együtt a
két helyzetben (ld. 14. ábra).

97
 60

50
férfiak válaszai a "társaság
40 fontos" változatban
Százalék

30 nők válaszai a "társaság

fontos" változatban
20 férfiak válaszai a "tásaság
nem fontos" változatban
10 nők válaszai a "társaság
nem fontos" változatban
0
1 2 3 4 5
Lehetséges saját reakciók

14. ábra
Az 5. helyzetben választott saját reakciók nemenkénti megoszlása a helyzet két változatának függvényében
(1 - kiigazít; 2 - nem szól, de haragszik; 3 - visszavág; 4 - később szól; 5 - önzetlenül nem szól semmit)

Az eredményekből szembetűnő, hogy a társasági elismerésért való versengés több

férfinak, mint nőnek volt kevésbé fontos, mivel a férfiak mindkét változatban
gyakrabban választották az önzetlenséget, mint a nők. Emellett a nők reakcióját sokkal
erősebben meghatározza a helyzet, mint a férfiakét. Ha a társaság tetszik, több nő, mint
férfi reagálna a történtekre nyíltan versengő „kiigazítással”, de az arány megfordul, ha a
társaság nem vonzó. Ebben az esetben azonban több nő, mint férfi reagálna később, a
baráttal négyszemközti helyzetben, azaz kompromisszumosan önzetlen módon.
A nemi különbség abban is megmutatkozik, ahogyan férfiak és nők elfogadják vagy
elutasítják az egyes megoldásokat. Mindkét nem a kompromisszumosan önzetlen
megoldást fogadja el leginkább, de a nők ehhez nagyon hasonló átlagértékkel tartják
elfogadhatónak a nyíltan versengő „kiigazítást” is, amely a férfiaknál szignifikánsan
alacsonyabb elfogadottságot kap. Szintén a nők fogadják el jobban az elkerülő
megoldást is, a férfiak ezzel szemben a nőktől ogadhatóbbnak tartják a titokban
visszavágást, és az önzetlenséget.
A saját reakció és a valószínűnek tartott reakciók közötti kapcsolat szintén azt az
összefüggést mutatja, hogy a versengő megoldások valószínűnek tartása a saját
reakcióban egy finomított formában jelenik meg, de az összefüggés csak a nők esetében
szignifikáns. Akik azt gondolták másokról, hogy az emberek visszavágnának a barát
háta mögött a sérelemért, vagyis titokban versengenének, azok legnagyobb arányban
saját reakcióként a nyíltan versengő „kiigazít” megoldást választanák. Hasonlóképpen
járnának el azok, akik ez utóbbi megoldást (kiigazít) vagy az elkerülést (nem szól, de
megharagszik) gondolják legvalószínűbbnek, noha ők a „kiigazít” reakcióval egyforma
arányban választanák saját megoldásként, az egyébként leggyakoribb,
kompromisszumosan önzetlen megoldást is. Érdekes módon azok, akik az önzetlenséget
gondolták legvalószínűbbnek, sem választanák ezt saját megoldásként.

98
 6. HELYZET – INTELLEKTUÁLIS VERSENGÉS A BARÁTOK KÖZÖTT

Az utolsó hipotetikus szituáció két azonos pályaorientációjú barát lehetséges

versengését tárja a válaszadók elé. A helyzet első változatában a főhős barátja úgy kér
segítséget, hogy a kontextus sugallhatja a kihasználás érzetét, de nem tartalmazza a
direkt versenyt. A második változat azonban fej-fej melletti nemes küzdelembe, direkt
versenybe hozza be a segítségkérés aktusát.
A válaszadó neme szignifikáns összefüggést mutatott a legvalószínűbbnek és
legkevésbé valószínűnek tartott reakció odaítélésével.
45
40
35
30
Százalék

25
20 férfiak válaszai
15 nők válaszai
10
5
0
1 2 3 4 5 6
Lehetséges reakciók

15. ábra
A 6. helyzetben leginkább valószínűnek tartott reakciók nemenkénti megoszlása
(1 - megigéri, de nem segít; 2 - mindenképpen segít; 3 - segít, de nem törekszik jóra; 4 - visszautasítja a
kérést; 5 - ötlettel segít; 6 - kibúvót keres)

Nők és férfiak egyaránt minden helyzetben azt a reakciót tartották

legvalószínűbbnek, hogy az emberek többsége kompromisszumosan versengve kibúvót
keresne, hogy ne kelljen segíteni a barátjának (ld. 15. ábra). Azonban a nők ezt sokkal
nagyobb arányban vélték valószínűnek, mint a férfiak. Szintén több nő, mint férfi
tartotta azt a legvalószínűbbnek, hogy a főhős titokban versengene (megigéri, de nem
segít). A férfiak ezzel párhuzamosan a nőktől nagyobb arányban tartották azt
valószínűnek, hogy az emberek önzetlenül, vagy önfejlesztő módon versengve, legalább
ötlettel segítenének barátjuknak.
A legkevésbé valószínű reakció odaítélése épp ellentétesen alakult. A nők a
férfiaktól jóval nagyobb arányban gondolták valószínűtlennek az önzetlen megoldást
(N: 41,2% - F: 25,8%), és ez az eltérés kifejezettebb volt abban az esetben, ha a
szereplők nők voltak. A férfiak ezzel egyenlő gyakorisággal, de a nőktől gyakrabban,
gondolták azt lehetetlennek, hogy a főhős nyíltan versengene (F: 23,3% - N: 19,2%), ez
a különbség viszont főleg a férfi szereplőket tartalmazó helyzetekben volt kifejezett.
Szintén a férfiak tartották többen valószínűtlennek, hogy az emberek egy ilyen
helyzetben kompromisszumosan versengenének (F: 11,9% - N: 4,4%).
A saját reakció kiválasztásában csak akkor mutatkozott nemi különbség, ha az egyes
versengési típusokat külön vizsgáltuk, és csak az Ambivalens versengő férfiak és nők
között találtunk eltérést. Az ebbe a versengési típusba tartozó mindkét nem tagjai az

99
önfejlesztő, „ötlettel segít” reakciót választották saját megoldásként, de jóval több nő,
mint férfi tette ezt (N: 71,1% - F: 54,3%). Több "Ambivalens" férfi, mint nő választotta
az önzetlen megoldást (F: 32,6% - N: 8,9%), és több "Ambivalens" nő, mint férfi
vállalta fel, hogy nyíltan visszautasítaná a kérést (N: 13,3% - F: 2,2%). Az Ambivalens
versengők válaszaiban mutatkozó nemi különbség alátámasztja a Karrier-versengés
helyzetében leírtakat a vegyes versengési stílus hátterében álló nemi különbségekről.
Nem találtunk eltérést férfiak és nők között az egyes reakciók elfogadottságát
illetően. Leginkább elfogadott a "mindenképpen segít" és az "ötlettel segít" megoldások
voltak, legkevésbé mindkét nem képviselői a "megigéri, de nem segít" megoldást
tartották elfogadhatónak.
A saját reakció és a valószínűnek tartott reakció összefüggése ismét az eddig feltárt
trendeket követi, vagyis a versengő reakció valószínűnek tartása finomított változatban
jelenik meg a saját reakcióban. Egy kivétellel, bármely választ is tartották
legvalószínűbbnek a válaszadók, saját reakcióként legnagyobb arányban az önfejlesztő
versengő „ötlettel segít” megoldást választották. Ez a kivétel, ahhoz a pozitív
feltételezéshez kötődik, hogy az emberek legvalószínűbben mindenképpen segítenének
barátjuknak. Azok, akik ezt gondolták, legnagyobb arányban maguk is ezt választanák
saját reakcióként.

A HIPOTETIKUS HELYZETEK ELEMZÉSÉNEK ÖSSZEGZÉSE

A hat helyzet elemzésének eredménye azt a tényt hangsúlyozza leginkább, hogy a

versengés megítélése és választása szituációtól függő, és több tényező kölcsönhatását
tükrözi, amely kölcsönhatásban az egyes összetevők súlya helyzetenként változik.
A saját reakciók kiválasztásánál azt figyelhettük meg, hogy akik a kooperatív, vagy
az önzetlen megoldásokat gondolták leggyakoribbnak, mint az emberekre általában
jellemző választ, ők maguk is önzetlen, vagy kooperatív megoldást választanának. Azok
azonban, akik másokkal kapcsolatban a versengő megoldást tartották valószínűnek,
saját maguknak ennek finomított változatát választották. Ez az összefüggés mindkét
nemnél megfigyelhető két kivétellel: az anyagi javakért való versengésben csak a
férfiakra, a társasági elismerésért való versengésben pedig csak a nőkre találtuk
jellemzőnek, ami szintén tükrözi a nemi sztereotípiákat. Az összefüggés a KELLY és
STAHELSKI (1970) által, a versengő és kooperatív személyek társészleléséről leírt
elméletet tükrözi, amely szerint a versengő személyek másokról is ezt feltételezik,
illetve önmagukat megpróbálják nem versengőnek feltüntetni, míg a kooperatív
személyeknek nincs ilyen álcázási mechanizmusa. Szintén összefüggésbe hozható
megfigyelésünk a versengő személyiség HORNEY (1950) által leírt elméletével, aki
szerint a neurotikus versengő személyek korai szülő-gyerek kapcsolatban elszenvedett
sérelmei bizalmatlanságot, a többi ember pesszimista megítélését eredményezik.
A válaszadó neme, mint független változó befolyásoló hatásának összegzése az 5.
táblázat segítségével történhet.

100
 Az egyes reakciók Az egyes reakciók
Helyzetek Saját reakció
valószínűségének megítélése elfogadottsága

A nők a „barát nem boldog”

verzióban versengőbbek,
mint a férfiak. A férfiak kevésbé
Szexuális A férfiak a nőket kevésbé
A férfiaknál mindkét ítélik el a versengést,
versengés versengőnek tartják, mint a férfiakat*
verzióban gyakoribb a mint a nők.
titokban verseng reakció,
mint a nőknél.

A nők a nem nullaösszegű játszmában

gyakoribbnak tartják a versengést, Az Ambivalens versengő nők
Karrier-
mint a férfiak, akik ebben az esetben versengőbbek, mint az
versengés
az embereket önzetlenebbnek tartják, Ambivalens versengő férfiak.
mint a nők.

A nők pozitívabban
A nők indirekt versenyben ítélik meg az
önzetlenebbek, direkt önzetlenséget, mint a
Sport-verseny
versenyben versengőbbek, férfiak, akik kevésbé
mint a férfiak. ítélik el a versengő
megoldásokat.
A nők kevésbé tartották valószínűnek
az önzetlenséget, ha mindkét szereplő
rászorult volt, és a versengést, ha a
barát rászorultabb volt, mint a főhős.
Anyagi A férfiak mindkét verzióban az
javakért való önzetlenséget tartották legkevésbé
versengés valószínűnek, azonban a nőktől még
így is önzetlenebbnek gondolták az
embereket.
A férfiak kevésbé versengőnek
gondolták a nőket, mint a nők *
A férfiak mindkét változatban A nők jobban
gyakrabban választották az elfogadják a nyílt
Társas Ha a társaság tetszik, a nők kevésbé önzetlenséget, mint a nők. Ha versengést, mint a
elismerésért tartották valószínűnek az a társaság tetszik, több nő férfiak, akik kevésbé
való versengés önzetlenséget, mint a férfiak. versengene, mint férfi, de ha utasítják el a titkos
nem tetszik, akkor a férfiak versengés megoldását,
lennének kevésbé önzetlenek. és az önzetlenséget.
A nők a férfiaktól valószínűbbnek
tartották a titkos vagy
Az Ambivalens versengő nők
Intellektuális kompromisszumos versengést, a
versengőbbek, mint az
versengés férfiak viszont az önzetlenséget és az
Ambivalens versengő férfiak.
önfejlesztő versengést – főleg saját
nemük képviselőivel kapcsolatban.*
5. táblázat
Az egyes helyzetekben feltárt nemi különbségek összefoglalása

*
A szereplők neme alapján mutatott eltérés szerint

101
 Önállóan vagy interakcióban, a válaszadó neme minden helyzetben felbukkan
valamely vizsgált változóval szignifikáns összefüggésben. Nemi különbség mutatható ki
a valószínűnek/valószínűtlennek tartott reakciók odaítélésében csakúgy, mint az egyes
reakciók elfogadottságában, vagy a saját megoldás kiválasztásában. Legerősebb nemmel
kapcsolatos összefüggést a szexuális versengés és a társas elismerésért való versengés
helyzetében találunk. A nem befolyásoló hatása azonban általában más tényezőkkel
interakcióban mutatkozik meg, és a nemi különbségnek nincs állandó iránya, nem lehet
a helyzetekre általánosan igaz összefüggést megfogalmazni. A helyzetek áttekintve
feltűnő, hogy a nők versengő magatartásának választása szituációfüggőbb, mint a
férfiaké, és bár a férfiak kevésbé ítélik el a versengő megoldásokat, mint a nők, saját
reakciójuk választásában ez nem tükröződik.
A nemi különbségek azonban nem csak a válaszadó nemének tekintetében jelennek
meg. Több helyzetben találtunk eltéréseket az adatokban a szereplők nemének
megfelelően. Mivel az elővizsgálat adatai azt mutatják, hogy az egyén a szereplők
neméből általánosítja „az emberek” többségére vonatkozó válaszát a
valószínű/valószínűtlen reakciók megítélésében, és kifejezetten így van ez, ha a szereplő
és a válaszadó neme megegyezik, ezért jó okunk van feltételezni, hogy a szereplők
nemének megkülönböztető hatása ezekre az ítéletekre a nemi sztereotípiákat tükrözik.
Ezt támasztja alá az az eredmény, hogy a férfiak a szexuális, materiális és intellektuális
versengés helyzeteiben kevésbé tartották versengőnek a nőket, mint a férfiakat. Szintén
a nőkkel szembeni sztereotípiát tükrözheti az anyagi javakért történő versengés esetében
az „elől hagyja az újságot, de nem szól”, és a társas elismerésért folyó versengésben a
„nem szól, de megharagszik”, vagy az intellektuális versengésben a „segít, de nem
törekszik jó minőségre” reakció nagyobb elfogadottsága női szereplők esetén, ami
azonban nem csak a férfiak válaszaiból származó eredmény.
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a nem fontos, de nem egyedüli, valamint
semmiképp nem statikus meghatározója a barátok közötti versengésre lehetőséget adó
helyzetek megítélésének és az ezekben való viselkedésintencióknak.

A BARÁTSÁG HATÁSA AZ EGYÉNRE

A Kapcsolati Rács barátra vonatkozó itemeinek elemzése lehetőséget ad számunkra,
hogy a barátság hozamára, pozitív és negatív hatásaira következtessünk. A „baráti”
változat azon itemeinek faktoranalízise, amelyek feltehetőleg hatással vannak az
egyénre, egyértelműen elkülönülő faktorokba rendezi ezeket a pozitív és negatív
elemeket: az árulást, féltékenységet, irigységet, versengést és agressziót egybe, míg az
önismeret segítését, a személy fejlődésének, képességei kibontakoztatásának
támogatását, a személy felé irányuló nagyra értékelést, odafigyelést és segítségnyújtást
egy másikba. Előbbieket a kapcsolatban okozott feszültségkeltő hatásuk miatt a barátság
negatív hatásának, utóbbiakat pedig pozitív hatásnak nevezzük. A negatív hatások
felsorolásából, a faktoranalízis eredménye alapján, kihagytuk a féltékenység érzetét,
amely önmagában, legszorosabb negatív kapcsolatban a pletyka megítélésével, képez
önálló faktort. A pozitív és negatív hatáscsoport kapcsolata a barátság szorosságának és
a kapcsolattal való elégedettségnek a megítélésével ellenkező irányú. Minél nagyobb a
baráttól származó pozitív hatások észlelt mértéke a barátságban, annál nagyobb fokú
szorosság és elégedettség érzéssel járnak együtt. A negatív hatások negatív
korrelációban állnak mindezekkel. A féltékenység egyik mérőszámmal sincs

102
szignifikáns kapcsolatban. A barátság árnyoldalai, a kimutatott korreláció ellenére, nem
állnak összefüggésben a kapcsolat javítási vagy változtatási szándékával. Mindennek az
lehet az oka, hogy a negatív hatások erőssége jóval alatta van a pozitív hatásoknak,
vagyis a kapcsolatból fakadó pozitív és negatív hatások mérlege minden válaszadó
esetében pozitív.
Bár minden válaszadó ezzel a pozitív kapcsolati mérleggel jellemezhető ( a pozitív
hatások átlagpontszáma 5,52 és 6,53 között, a negatív hatásoké 1,53 és 2,5 között
található a hétfokozatú skálán), a két nem szignifikánsan különbözőnek érzi a baráttól
kapott hatásokat. A nők magasabb pontszámokkal jellemezték a baráttól származó
pozitív hatásokat, mint a férfiak, és szintén magasabb pontszámot kapott náluk a barát
féltékenységének megítélése. A negatív hatások faktor értékében nem volt kimutatható
nemi különbség, a férfiak ugyanakkor magasabb pontszámot adtak a barát agressziójára
és a barátságban megmutatkozó versengési hajlamára. A nemek közötti eltérés
magyarázható a kapcsolódási igény, intimitásra törekvés különbségével, valamint azzal
a lehetőséggel is, hogy a nők sokkal kevésbé vállalják fel kapcsolataik megítélésekor a
negatívumokat, mint a férfiak. Ennek azonban ellentmond a féltékenység megítélésének
sajátossága. Ez a jellemző egyrészt függetlenségével tűnik ki a negatívumok közül,
másrészt azzal, hogy a negatív hatásokkal ellentétben, ez a nőknél kap magasabb
értéket, és nem a férfiaknál. Valószínű, hogy a nők esetében a féltékenység éppen a
szorosabb kapcsolódás miatt kap nagyobb hangsúlyt. Erre utal a féltékenységgel azonos
faktorban, szintén pozitív faktorsúllyal szereplő „nagyra értékelés” is. Vagyis a nők
szoros kapcsolódási és kizárólagossági igénye, a másik nagyra értékelése esetén,
létrehozza a kapcsolat elvesztésétől való félelmet, a féltékenységet. Ez a folyamat, a
férfiak kevésbé szoros barátságait nem jellemzi.
A barátság egyénre gyakorolt hatása természetesen nem objektív folyamat, hanem
függ az egyén beállítódásaitól, emberekről alkotott általános véleményétől,
személyiségétől. Ezt támasztják alá azok az adatok, amelyek a baráttól szárazó pozitív
és negatív hatások, valamint értékek és versengés összefüggésére utalnak.
Eredményeink szerint minél hiperversengőbb, teljesítményorientáltabb, és kevéssé
jellemezhető a „megbízható támasz” értékfaktorral az egyén, annál magasabb
pontszámmal jellemezte a barátjától származó negatív hatásokat. Ezzel ellentétben a
pozitív barátsághatások észlelt mértéke negatív összefüggést mutat a hiperversengéssel
és pozitívat az egyén szociális érzékenységével, valamint a „megbízható támasz”
faktorral. Vagyis az egyén értékrendje és versengési hajlama összefügg azzal, hogyan
látja a barátjától származó pozitív és negatív hatásokat. Azonban a magyarázatot
kereshetjük a kapcsolat sajátosságaiban is.
A barátság típusával csak a barátság pozitív hatásai mutatnak összefüggést: az Intim,
támogató expresszív barátságok szignifikánsan nagyobb pontértékkel járnak együtt a
baráttól származó Önismeret segítése, Odafigyelés és Nagyra értékelés tekintetében,
mint a másik három barátságtípus. Az összefüggés két irányból is megközelíthető.
Lehetséges, hogy azok a válaszadók, akik baráti kapcsolataikban intim támogatásra
törekednek, olyan barátot választanak legjobb barátul, aki hasonló elvárásokkal és
kapcsolati „képességekkel” rendelkezik. Azonban nem kizárt, hogy ez a hasonlóság
csak az észlelés szintjén működik, ahogyan azt WERNER és PERMELEE (1979)
tapasztalták. Az az eredmény, hogy a társtól származó negatívumok csak az egyén
lélektani sajátosságaival állnak összefüggésben, és nem mutatnak kapcsolatot a
barátság-jellemzőkkel, a negatívumok megítélésének erősebben szubjektív voltát, az

103
egyéni adottságok észlelést torzító hatását hangsúlyozzák. Mindez implikálja a szülői
viszonyulások befolyásoló hatásának lehetőségét.
Ahogyan azt korábbi adataink is mutatták, az anyai bánásmód mind a pozitív, mind
a negatív barátsághatásokkal több összefüggést mutatott, mint az apai. A pozitív
barátsághatások közül az Önismeret elősegítése, a Megerősítés, és a Nagyra értékelés
észlelt mértéke szignifikánsan különbözött az anyai viszonyulás minősége szerint.
Mindhárom tényező legmagasabb pontszámot a Szerető anyával rendelkezők körében
érte el. A negatív hatások közül a Féltékenység, Irígység, Versengés és Agresszió
észlelt mértéke mutatott szignifikáns eltérést az anya típusa szerint, kiemelkedő
pontszámot eredményezve azok között, akik Durva, indulatos anyai tulajdonságokról
számoltak be gyermekkorukból.
Az apai viszonyulás mindössze két barátsághatással mutatott összefüggést. Mind a
baráttól származó Megerősítés, mind a Praktikus segítségnyújtás észlelt mértéke azok
körében volt magasabb, akik gyermekkorukban Szerető, határozatlan apával
rendelkeztek.
Az összefüggések újból nem tárják fel az ok-okozati kapcsolatok irányát, vagyis a
jelenségeknek többféle magyarázata lehetséges. Valószínűsíthetjük a szülői nevelői
hatás befolyását az egyén kötődési munkamodelljére, ahogyan azt a Korai Kötődési
Elmélet feltételezi. Ezt támasztják alá azok az eredmények, melyek különböző számú
összefüggést találtak az anyai és apai bánásmóddal. Az apai befolyás azonban nem csak
kevesebb összefüggést mutat, hanem mással is kapcsolatos, mint az anyai. Ezt mutatja,
hogy csak az apai nevelő viszonyulás mutatott összefüggést a baráttól származó
praktikus segítségnyújtás észlelt mértékével, ami a férfiak instrumentális kapcsolódási
jellemzőiről szóló elképzeléssel hozható összefüggésbe. A feltárt összefüggések
azonban értelmezhetők egy tágabb keretben, amelyben a szülő-gyerek kapcsolat
interakcióban alakul a gyermek és a szülő sajátosságainak és egymásra reagáló
viselkedésüknek megfelelően, és ez a kapcsolat a felnőtt visszaemlékezésében az itt-és-
most helyzet sajátosságainak megfelelően ölt alakot.

Összefoglalva a barátság egyénre irányuló hatásával kapcsolatos eredményeket, azt

mondhatjuk, hogy a barátságok több pozitív, mint negatív hatással járnak, azonban ezek
aránya egyénileg változhat, és szignifikáns nemi különbséget mutat. A pozitív hatások
észlelt mértéke egyaránt összefüggésbe hozható az egyén és a barátság jellemzőivel, a
negatív hatások azonban valószínűbben köthetők az egyén előfeltevéseihez,
személyiségtényezőkhöz és az ezekkel összefüggést mutató szülői (főleg anyai)
bánásmódhoz. Ki kell azonban emelnünk azt a tényt, hogy vizsgálatunk nem terjedt ki
az egyén barátjától származó tényleges visszajelzésre, vagyis következtetéseink
igazolása közvetlenül, jelen kutatás eredményei alapján nem lehetséges.

104
 AZ EREDMÉNYEK MEGVITATÁSA – ÖSSZEGZÉS
Kutatásunk célja a barátság integratív modelljének fiatal magyar felnőttek körében
végzett tesztelése volt. Ennek érdekében 345 főiskolai és egyetemi hallgatót – 161 férfit
és 184 nőt – kérdeztünk meg baráti kapcsolataikról és legjobb barátjukkal való
viszonyukról, feltérképezve a barátság strukturális tényezőit és interaktív folyamatait.
Fő célunk a barátság jellemzőiben fellelhető mintázatok, valamint ezen mintázatok
hátterében álló egyéni és helyzeti tényezők feltárása volt. A háttértényezők közül
kiemelt helyet foglalt el a vizsgálatban a nemi különbségek kérdése, az interaktív
folyamatok közül pedig ilyen volt a barátságban lehetséges versengési helyzetek
megítélése, és az ezekben a helyzetekben vállalt viselkedési intenciók megismerése,
valamint mindezek varianciájának hátterében álló nemi, személyiségbeli és helyzeti
tényezők feltárása.
A vizsgálat összetettsége a vizsgálómódszer kialakításában, valamint az eredmények
áttekintésében is tükröződik, ezért nehéz helyzetben vagyunk, ha röviden akarjuk
megfogalmazni a kutatás konklúzióját. Úgy véljük, leghasznosabb, ha követjük a
kiindulásul használt, a kutatás céljának megfelelően átalakított hipotetikus modell (ld. 3.
ábra) struktúráját, majd következtetésként kiegészítjük azt a feltárt eredményeknek
megfelelően.

A BARÁTSÁGOT BEFOLYÁSOLÓ EGYÉNI JELLEMZŐK ÉS

EGYMÁSSAL VALÓ KAPCSOLATUK
A kutatásban vizsgált egyéni strukturális és lélektani adottságok mind egymással,
mind a feltárt barátságmintázatokkal, és a barátságban lehetséges versenyhelyzetre adott
reakciókkal szignifikáns összefüggést mutattak. Az eredmények leginkább a tényezők
interakciós hatását hangsúlyozzák.
Legfontosabb befolyásoló hatást a válaszadó neme esetében találtunk, amely szinte
minden egyéb mért tényezővel összefüggést mutatott, ezért ezt a hatást nem külön,
hanem az érintett tényezők megvitatásánál ismertetjük.
A vizsgálatba beillesztett szülői bánásmód változó – különválasztva az anyai és apai
viszonyulást – eleve magában hordozza a nemi különbségek lehetőségét. Ennek
megfelelően az eredmények azt mutatják, hogy a szülő és a válaszadó neme egymással
interakcióban összefügg a szülői bánásmóddal, illetve azzal a szubjektív
reprezentációval, amit az egyén szüleiről önmagában hordoz. A kutatás tapasztalatai
értelmezhetők a különböző neműekkel szembeni eltérő szülői bánásmóddal kapcsolatos
elméletek igazolásaként, valamint azoknak az előzetes kutatási eredményeknek
alátámasztásaként, amelyek az eltérő szülői viszonyulásnak a barátságra gyakorolt
hatását kapták. Ez a szülői hatás azonban főként nem közvetlenül, hanem a személy
lélektani adottságain keresztül fejti ki hatását.
A személy értékrendje az adott kultúrában és korban, valamint szocializációs
közegben alakul ki. Mivel a vizsgált mintában, a szélesebb értelemben vett társadalmi-
kulturális közeg homogénnek tekinthető, ezért fő befolyásoló hatásként a szülői
bánásmódot és a válaszadó nemét feltételeztük, és kaptuk. Eredményeink szerint a
megkérdezett nők és férfiak csak kevéssé térnek el egymástól személyes értékeikben, az
eltérés iránya azonban megfelel a társadalmilag osztott sztereotípiáknak és
elvárásoknak, amennyiben a nőket szociálisan érzékenyebbnek és megbízhatóságra,

105
gondoskodásra törekvőbbnek találtuk, mint a férfiakat. Az értékrendet befolyásoló
szülői hatások tekintetében szintén nemi különbségeket tártunk fel. Eredményeink
szerint a férfiak személyes értékeivel erősebb összefüggést mutatnak a szülői hatások,
míg a nők értékrendje a vizsgált mintában attól függetlenebbnek tűnik. Ezt az
eredményt a nők esetében, okozhatja az anyával való azonosulás és ellenazonosulás
egyidejű jelenléte a mintában, ami egymást kioltva hozhatja létre a szülői bánásmódtól
függetlennek látszó értékeket. Eredményeink arra is felhívják a figyelmet, hogy a nemi
szereppel való azonosulást, illetve az ennek megfelelő értékrendet, nők esetében
semmilyen hatás nem hátráltatja, szerető apa és durva anya egyaránt alkalmazkodó,
szerény, szociálisan érzékeny értékeket valószínűsít.
Férfiak esetében az apai és az anyai viselkedés varianciája nagyobb hatással van a
fiú személyiségének alakulására. Elfogadva a személyiségfejlődés nemileg eltérő
folyamatának feminista pszichoanalitikus elvét (CHODOROW 2000), valószínűsíthetjük,
hogy amennyiben durva, elutasító bánásmóddal találkozik a gyermek, az tovább erősíti
a leválást és az énhatárok kialakítását, ezáltal kifejezettebb „férfias” személyiséget
hozva létre. Azonban amennyiben szerető, elfogadó, vagy aggodalmaskodó szülői
viszonyulással találkozik a fiúgyermek, az ellenkező hatást vált ki, és kevésbé teszi
szükségessé (vagy lehetségessé) az erős énhatárok kialakítását, a „férfias” értékrendet és
magatartásmintákat.
A versengési hajlam a korai szülői, nevelői hatásokkal és az egyén értékrendjével
mutat összefüggést. Bár nem találtunk nemi különbséget a két vizsgált versengési
forma, a Hiperversengés és az Önfejlesztő versengés, valamint a két versengési forma
kombinációjából származó versengési típus tekintetében, azonban az egyes versengési
formák egyénen belüli megjelenésével összefüggő szülői hatások és értékek a válaszadó
nemével való interakcióban fejtik ki hatásukat (ld. 2. táblázat). Mindkét nemnél a
Hiperversengést valószínűsítő szülői bánásmódként azonosítottuk a durva, indulatos
viszonyulást, de férfiak esetében az apa, nőknél pedig az anya ilyen irányú magatartása
tűnik meghatározónak, amely eredmény a versengés pszichoanalitikus elméletét, az
azonos nemű szülővel való rivalizáció meghatározó élményét támasztja alá.
Tapasztalataink azt mutatják, hogy – csakúgy, mint az értékek esetében – a versengési
hajlam alakulásában is inkább a férfiak mutatnak erősebb összefüggést a szülői
bánásmóddal. Ez a nagyobb szülői hatás az Önfejlesztő versengéssel kapcsolatosan
mutatkozik meg, ahol a nőknél semmilyen szülői bánásmóddal való kapcsolatot nem
tudtunk feltárni, a férfiak esetében azonban az anya szerető, elfogadó és perfekcionista
attitűdje egyaránt pozitív korrelációt mutat a versengés kiegyensúlyozott, másokra is
érzékeny formájával. Eredményünket értelmezhetjük úgy, hogy a nők önfejlesztő
versengési hajlamát nem annyira szülői hatások, mint inkább egyéb (általunk nem
vizsgált) szocializációs ágensek alakítják, míg a férfiak esetében – az értékek
alakulásához hasonló módon – a szerető és elfogadó szülői viszonyulás elősegíti a
másokra figyelő, kiegyensúlyozott versengési forma kialakulását.
A versengés és értékek összefüggésének vizsgálata szintén nemileg különböző
kapcsolatokat tárt fel. A feltárt összefüggések hasonlóképpen magyarázhatók férfiak és
nők eltérő személyiségfejlődésével, a „férfias” és „nőies” normától való eltéréshez
szükséges különböző befolyásokkal.

A nemileg eltérő szülői hatások hátterének átgondolásakor nem hagyhatjuk

figyelmen kívül azt a lehetőséget, hogy a válaszadók a saját nemükről alkotott

106
sztereotipikus elvárásoknak megfelelően értékelték szüleiket. A nők a férfiaknál
hajlamosabbak voltak családjukat pozitív színben, szerető és elfogadó aspektusukat
hangsúlyozva feltüntetni, amely a női kapcsolódási igény, gondoskodás és
alárendelődés utólagos magyarázatául is szolgálhat. Ezzel szemben a férfiak nagyobb
része számolt be a vizsgálatban durva, szeretetlen, vagy zsarnoki szülőkről, mint a női
válaszadók, amely eredmény a férfias különálláshoz, erőhöz és önállósághoz
kapcsolódó szülői „rideg tartás” hangsúlyozását tükrözheti. A kérdés tisztázása azonban
további vizsgálatokat igényel.

A BARÁTSÁG STRUKTURÁLIS JELLEMZŐI

Kutatásunk eredményei megerősítik a férfiak és nők eltérő baráti struktúrájára
vonatkozó nemzetközi és hazai adatokat. Tapasztalataink is alátámasztják azt az Utasi
Ágnes által a 80-as években feltárt (UTASI 1990), majd ALBERT FRUZSINA és DÁVID
BEÁTA által a 90-es években megerősített eredményt (ALBERT – DÁVID 1999), amely
szerint Magyarországon a férfiaknak némileg több barátja van, mint a nőknek. Ezzel
összefüggésben azt is megfigyelhettük, hogy a férfiaknak nem csak több barátjuk van,
de igénylik is, hogy sok barátjuk legyen.
A vizsgált fiatalok több mint 80%-a – nemtől függetlenül – azonos nemű barátját
választotta legjobb barátként. Az ellenkező neműek közötti barátság, a mintában, főleg
intim partneri kapcsolatban jelent meg. Az eredmény alátámasztja a homoszocialitás
preferenciáját, a nemi szegregáció létét a baráti kapcsolatokban.
A főiskolás fiatalok viszonylag gyakran találkoznak barátaikkal, azonban itt is
kimutatható az a – nemzetközi szinten ismert – nemi különbség, amely a férfiak előnyét
bizonyítja a barátságok ápolásában. Ezen előny hátterében a fiatal férfiak és nők eltérő
családi feladatvállalásait feltételezzük.
Az együtt végzett tevékenységek struktúrája szintén megerősíti a nemzetközi
eredményeket, amelyek a nők beszélgetésen alapuló, expresszív és a férfiak
tevékenységközpontú, instrumentális barátságáról számolnak be. Az eredmények
értelmezésénél azonban fel kell hívnunk a figyelmet arra a lehetőségre, amelyet a
kutatások nem, vagy csak részben vesznek tekintetbe. Nézetünk szerint a férfiak nem
beszélgetnek kevesebbet, mint a nők, csak ők valamilyen tevékenység közben teszik.
Főleg ilyenek, a férfiaknál nagyobb gyakorisággal említett „sörözés”, vagy „bulizás”,
ahol órákat beszélgetnek együtt anélkül, hogy azt beszélgetésnek tekintenék. Azért sem
tekintik annak, mert az – a társadalmilag elfogadott nézet szerint is –a nők barátságának
összetevője, és nem akarnak nőiesnek látszani. Ezt az elgondolást interjútechnikával
lehet igazolni, ami a jövőbeli kutatások feladata marad.

AZ INTERAKTÍV FOLYAMATOK EREDMÉNYEINEK

ÖSSZEGZÉSE
Vizsgálatunkban feltártuk a barátság különböző interaktív tényezőinek együttjárását,
valamint mindezek strukturális tényezőkkel alkotott mintázatát. A feltárt
barátságmintázat háttértényezőkkel való összefüggése újból a nem és az egyéb tényezők
bonyolult interakcióját mutatta. Mindkét nem esetében megfigyeltük az anyai
bánásmóddal való szorosabb kapcsolatot, amelynek okát jelen kutatás nem célozta
feltárni. Személyes véleményünk, és szakirodalmi adatok azonban a jelenség hátterében

107
a gyermeknevelési sajátosságokat, a tulajdonképpeni „egyszülős” (a korai nevelésben
megfigyelhető anya-központú) nevelést feltételezik. Különösen érdekes eredményeket
kaptunk a válaszadók és anyjuk viszonyának ambivalens természetére vonatkozóan,
amely pl. a durva, indulatos anyai bánásmód és a barátság intim, elfogadó vagy
támogató aspektusának pozitív összefüggésében nyilvánul meg. Ezt az eredményt a
negatív gondozóval való kapcsolat kompenzációjaként létrejövő intimitás- és
támogatásigénnyel próbáltuk magyarázni. Az értékek szintén nemenként eltérő
jelentéssel és jelentőséggel szerepeltek a barátság egyes összetevőinek alakulásában, és
általánosságban azt mondhatjuk, hogy a férfiak barátsága kevésbé meghatározott a
személyes értékmotívumok által. A versengés és a barátságtényezők kapcsolatának
elemzése a Hiperversengés kapcsolatromboló hatását tárta fel, amely eredmény
megerősíti az ezzel kapcsolatos nemzetközi kutatási tapasztalatokat.
A barátság szorossága és a kapcsolattal való elégedettség megítélésének vizsgálata
szintén a nemzetközi trendeknek megfelelő eredményt hozott. A vizsgált mintában a
nők baráti kapcsolataikat szorosabbnak ítélték, mint a férfiak, de a baráti viszonnyal
való általános elégedettségben nem volt nemi különbség. Ennek ellenére a nők nagyobb
arányban javítanának valamit baráti kapcsolataikon, legtöbbször szeretnének
gyakrabban találkozni barátnőjükkel, ami érthető a találkozási gyakoriság nemi
eltérésének figyelembe vételével. Az elégedettség és a javítási igény nőknél tapasztalt
ellentmondásossága, nézetünk szerint, a nők nagyobb harmóniaigényét, az
elégedetlenség felvállalásától való félelmet tükrözi. Hasonló ok húzódhat meg annak az
eredménynek a hátterében, hogy a nők a férfiaktól nagyobb mértékű kölcsönösséget
élnek meg a kapcsolatukban, és csak néhány tényezőben érzik magukat barátjuknál
odaadóbbnak, holott a nemzetközi eredmények az egyén nagyobb mértékű
befektetéseinek érzetéről számolnak be.
Kutatásunk eredményeként sikerült azonosítani a barátság strukturális és interakciós
jellemzőinek együttes mintázatát, az un. barátságtípusokat. A barátságtípusokban
mutatkozó nemi különbségekkel kapcsolatos eredményeink alapvetően alátámasztják az
eddigi nemzetközi adatokat, azonban felhívják a figyelmet a különbségek fokozatbeli és
nem minőségi voltára. Ennek megfelelően eredményeink szerint a vizsgálatban részt
vevő nők és férfiak egyaránt az Intim, támogató, expresszív barátság típusával
rendelkeznek leggyakrabban, azonban a nők szignifikánsan többen tartoznak ide, mint a
férfiak, akik viszont a nőktől gyakrabban tartoznak az Instrumentális buli- és
sportbarátság típusába. A barátságtípusok csak a férfiak esetében mutattak szignifikáns
összefüggést a szülői bánásmóddal – az anya bánásmódja ismét erősebb hatásúnak
bizonyult, mint az apáé.

VERSENGÉS A BARÁTSÁGBAN

A barátság lélektani kutatásának leginkább elhanyagolt területei a kapcsolatban

lehetséges feszültséghelyzetek, nyílt vagy látens konfliktusok. Különösen feltűnő a
versengés, mint személyközi viszony figyelmen kívül hagyása, vagy egyoldalú negatív
megítélése a baráti kapcsolatokban. Hazánkban a versengés kutatása alapvetően új
tudományterület, a baráti kapcsolatokban jelenlévő rivalizációt pedig jelen kutatást
megelőzően egyetlen tanulmány sem vizsgálta. Kutatásunk ezért, ebből a szempontból
mindenképpen úttörő vállalkozásnak nevezhető, noha eredményeink általánosíthatósága
szükségszerűen korlátozott.

108
 Tapasztalataink egyértelműen alátámasztják azokat az elméleteket, melyek azonos
neműek baráti kapcsolatában fontos tényezőnek, és bizonyos körülmények között
elkerülhetetlennek tartják a versengést (BLESKE – BUSS 1998, ERBER – TESSER 1994).
Bár vizsgálati módszerünk nem volt alkalmas a tényleges viselkedés megfigyelésére,
azonban a viselkedésintencióra vonatkozó adatok alátámasztják a versengés különböző
formáinak és erősségének jelenlétét a baráti viszonyokban. A különböző helyzetekben
megjelenő versengés minősége azonban számos tényező által meghatározott. Fontos
befolyásoló tényezőnek találtuk a válaszadó nemét, amely a helyzeti és egyéb
személyiségbeli tényezőkkel interakcióban, a legtöbb szituációban elkülönítette a
válaszokat. A személyek megítélése a barátságon belüli versengésről és az adott
helyzetben saját reakcióként választott megoldásaik összefüggése alátámasztja a
versengéssel kapcsolatos elméleti megfontolásokat, miszerint a versengő személyek
másokat is versengőnek tartanak, míg a kooperatívabb – nem versengő vagy önfejlesztő
módon versengő – válaszadók hajlamosabbak voltak másokat is kooperatívnak
gondolni.
Eredményeink sajátos színben tüntetik fel férfiak és nők versengésének különbségét.
Nem találtunk egyértelmű bizonyítékot arra a széles körben osztott elképzelésre, hogy a
nők saját nemük tagjait versengőbbnek látják, mint a férfiakat, és saját viselkedésükben
nem vállalják fel nyíltan a versengést. Véleményünk szerint ezt az elgondolást egyes jól
megfigyelhető, kiugró helyzetek tapasztalataiból származó heurisztikus általánosítás
okozza, amely nem veszi figyelembe a helyzetben szereplő egyéb tényezőket. Ilyen
kiugró nemi különbségeket eredményező helyzetek, pl. a sportverseny, a szexuális
versengés vagy a társas elismerésért való rivalizáció. Jelen kutatás is markáns nemi
különbségeket talált az egyes helyzetekben lehetséges versengés megítélésével és a saját
reakció kiválasztásával kapcsolatban, ezek azonban nem függetleníthetők a helyzet
egyéb jellemzőitől. Eredményeink a nem és egyéb változók interakciós befolyását
tükrözik, amely interakcióban a válaszadó neme dinamikusan változó irányú, és
erősségű hatással bír.

A BARÁTSÁG HATÁSA AZ EGYÉNRE

Kutatásunkban igazoltuk a barátság pozitív hatásainak létét hazai fiatal, felnőtt
mintán. Eredményeink szerint a barátságok elősegítik az egyén önismeretének
fejlődését, képességei és lehetőségei kibontakoztatását, támaszt nyújtanak praktikus
kérdésekben csakúgy, mint a lelki megértést és odafigyelést igénylő helyzetekben. A
baráti hatás pozitív és negatív volta azonban összefügg az egyén és a barátság
jellemzőivel, amely hatások valószínűleg egyedi mintázatot alkotva befolyásolják a
barátságban megélt jó és rossz érzéseket, valamint ezeken keresztül az egyén fejlődését,
más élethelyzetekben és kapcsolatokban mutatott viselkedését. A baráti hatást jelen
kutatásban közvetetten vizsgáltuk, így mindenképpen szükségesnek látjuk további
elemzésnek alávetni.

109
 A BARÁTSÁG EGY LEHETSÉGES MODELLJE

STRUKTURÁLIS-
KULTURÁLIS KÖRNYEZET

EGYÉNI JELLEMZŐK BARÁTSÁGMINTÁZATOK

Strukturális adottságok
Lélektani
Interaktív
Szülői bánásmód

NEM adottságok
folyamatok, pl.
ÉRTÉKEK VERSENGÉS
Viselkedés

CSALÁDI VERSENGÉSI Strukturális

POZÍCIÓ HAJLAM jellemzők

16. ábra
A barátság jelen kutatás tapasztalataiból felállított modellje

Kutatási eredményeink alapján elkészítettük a barátság egy, a vizsgált mintára és

változókra alkalmazható, újabb integratív modelljét (ld. 16. ábra). A revideált modell
tartalmazza a kutatásba bevont változókat és azok megfigyelt összefüggéseit.
Eredményeink szerint az egyéni jellemzők a strukturális-kulturális környezetbe, azaz
helyzetbe ágyazottan befolyásolják a barátságban vizsgált tényezőket, melyek közül
jelen kutatásban a versengés szituatív meghatározottságát igazoltuk.
A modell tükrözi tapasztalatainkat a szülői bánásmód és a nem közvetlen (szaggatott
vonallal jelölt) befolyásoló hatásáról a személy baráti kapcsolatának jellemzőire,
melyekre mindezek a tényezők közvetett úton, az egyén lélektani adottságain keresztül
is hatnak. Ez a különbségtétel, valamint a szülői bánásmód fontos egyéni strukturális
adottságként kezelése az integratív modell új és eredeti eleme, amely nem szerepelt
ADAMS és BLIESZNER (1994) elképzelésében.
Feltüntettük továbbá a visszacsatolást, amellyel a barátság tényezői hatással lehetnek
az egyénre: személyiségfejlődésére, viselkedésére, ezen keresztül más életterekben
megélt tapasztalataira, kapcsolataira. Ezt a visszacsatolást kutatásunk csak közvetetten
vizsgálta, azonban a barátságok hatásával foglalkozó tanulmányok széles köre igazolta.
Azon túl, hogy modellünk összefoglalja kutatásunk eredményeit, kiindulásul
szolgálhat olyan további vizsgálatok számára, amelyek a barátságban fellelhető nemi
különbségeket, és a barátok közötti versengést elemzik.

MÉG EGYSZER A NEMI KÜLÖNBSÉGEKRŐL

A nem, mint változó fontossága semmiképp nem meglepő eredménye
kutatásunknak. Az eredmények pontosabb értelmezéséhez azonban szükségesnek látjuk
hangsúlyozni a „nem” szituációba ágyazottságát, melyet kutatásunk is megerősít.

110
 A társadalomtudományi elméletek évtizedek óta hangoztatják a társadalmi és
biológiai nem (a „gender” és a „sex”) különálló létét, valamint az előbbi társadalmi-
kulturális közegbe történő beágyazottságát. Újabb elméletek azonban a biológiai nemet
szintén az uralkodó társadalmi diskurzus által megkonstruált, a kornak és kultúrának
megfelelő tartalmakkal és distinkciókkal felruházott képződménynek tartják (LAQUEUR
2002). Amikor az emberek „nemük” kategóriáját megnevezik, valószínűleg nem
kromoszómáik sajátosságára gondolnak, hanem testi fenotípusukra amely nem
elválasztható az ezzel kapcsolatos társadalmi szabályoktól, a nemi különbségekről
vallott ideológiáktól és a mindennapi gyakorlattól, amellyel nemiségünket kezeljük.
Akár a szocializáció egyszerűbb akár bonyolultabb technikái útján sajátítottuk is el nemi
hovatartozásunk tudatát, az olyan mértékben beleivódott mindennapi létezésünkben,
hogy meghatározza a testhez való viszonyunkat egyéni és társadalmi szinten egyaránt.
A nemek közötti, politikailag szentesített status quo tükröződik abban, ahogy a testi,
kognitív, affektív vagy viselkedéses varianciák nemi meghatározottságát kezeljük:
értelmezzük és magyarázzuk vagy éppen létezésének fényében az egyik nem tagjait a
másik fölé helyezzük. A nemiség tudata, mindennek következményeként, áthatja
létezésünk minden – nyilvános és privát – terét, befolyásolja önmagunkról és másokról,
valamint viszonyainkról alkotott elképzeléseinket csakúgy, mint az ezekben a
viszonyokban való működésünket. Azonban ez a hatás nem statikus és állandó.
Tapasztalataink olyan dinamikusan változó, a helyzethez és körülményekhez
alkalmazkodó nemiség képet tártak elénk, amely úgy veszi fel formáját, mint pohárban
a víz. Kutatásunkkal, reményeink szerint hozzájárulhattunk ennek a dinamikus nemiség-
képnek minél szélesebb körű elterjedéséhez, valamint olyan további vizsgálódások
elindításához, amelyek tovább mélyítik, és újabb összefüggésekkel gazdagítják a feltárt
eredményeket.

ZÁRÓ GONDOLATOK ÉS KITEKINTÉS

Bár születtek tanulmányok a tárgykörben, Magyarországon a lélektani szempontú
barátságkutatásnak nincsenek hagyományai. Kutatásunk ezért nem követhetett sem
metodikailag, sem témaválasztás szempontjából valamely kitaposott utat, de nem is
térhetett le róla, hogy megújítsa azt. Egyetlen út mutatkozott járhatónak ebben a
helyzetben: a nemzetközi szakirodalmakat áttekintve, azokból a téma szempontjából
lényeges elemeket kiemelve és azokat integrálva megalkotni egy modellt, amelyet a
lehető legnagyobb alapossággal elemzünk, és a kapott eredmények alapján
újrakonstruálunk. Ezt az utat választottuk, és követtük, amikor a kutatást megterveztük,
és lebonyolítottuk, majd jelen tanulmányt elkészítettük.
A kutatás összegzésekor szükséges felhívni a figyelmet a tapasztalatok
alkalmazhatóságára és határaira egyaránt. Vizsgálatunk legfőbb hozama, lévén leíró
jellegű kutatásról van szó, a téma szakirodalmának széles körű áttekintésében, új
vizsgálómódszerek kialakításában és kipróbálásában, valamint egy hipotetikus modell
megalkotásában és tesztelésében rejlik. Mindezek mellett a kutatás eredményei
kiindulásul szolgálhatnak további barátság-elemző vizsgálatokhoz. Az értékeléskor
azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül az eredmények általánosíthatóságának
határait, melyet a minta és a módszerek behatárolt volta okoz.
Vizsgálatunkban fiatal felnőttek vettek részt, akik élethelyzetükből, lehetőségeikből
adódóan sajátos minőségekkel jellemezhető baráti kapcsolatokkal rendelkeznek. Bár a

111
kapott adatok nagymértékben alátámasztják a nemzetközi eredményeket, azonban azok
is főleg felsőoktatásban részt vevő fiatalok vizsgálatából származnak. A felnőttek
barátságkutatásának további útja ezért „dolgozó” felnőttek vizsgálata lehet, amelyből
származó eredmények újabb szempontokkal gazdagíthatják a modellt.
Bár a nem fogalmáról vallott kiinduló elképzelésünk szerint a megkérdezettek a
nemi hovatartozásukat célzó kérdésre a priori a társadalmi konstrukció elvén
válaszoltak, azonban mégis úgy látjuk, hogy hasznos volna a nemi különbségek
barátságon belüli hatását a nemi szerepazonosság (Bem, 1974) oldaláról is
megvizsgálni.
Tapasztalataink nők és férfiak eltérő családi hátteréről, értékeiről,
barátságjellemzőiről, vagy a kapcsolaton belüli versengésről a szociális megfelelés
torzító hatásából kiindulva is értelmezhetők. Ezen hatás figyelembe vétele, a társadalmi
kívánatosságnak való megfelelés igényének (CROWNE – MARLOWE 1960) beiktatása a
vizsgált változók közé, tovább árnyalhatná a nemek barátságon belüli szerepének
kutatását.
Jelen kutatás a barátságon belüli versengést az egyén hipotetikus helyzetekben adott
válaszain keresztül vizsgálta, így az eredmények mindenképpen közvetett és
valószínűleg torzított képet tükröznek a tényleges interperszonális viselkedésről. Ezért
szükségesnek tartjuk a barátok közötti versengés további vizsgálatát, jelen kutatási
adatok valós élethelyzetbeli igazolását, amelyet kísérleti helyzetben tartunk
megvalósíthatónak.
Végül a barátság interperszonális jellegéből fakadóan, a hiteles kép kialakításához
mindenképpen szükségesnek látjuk a vizsgálatot a legjobb baráttól származó adatokkal
kiegészíteni, vagyis ténylegesen alkalmassá tenni arra, hogy a barátságra, mint
kapcsolatra fókuszáljon.

Köszönetnyilvánítás

Szeretnék elsősorban köszönetet mondani témavezetőmnek, Faragó Klárának, aki

szakmai tanácsaival csakúgy, mint baráti támogatásával elősegítette a kutatás és a
dolgozat létrejöttét.
Szeretném továbbá megköszönni Fülöp Mártának és Nguyen Luu Lan Anhnak
hasznos tanácsaikat és segítségüket a szakirodalmak összegyűjtésében.
Köszönöm férjemnek, hogy minden erőforrásával támogatta munkámat és csak
ritkán morgott, ha nem volt otthon kenyér!
Mérhetetlen hálával mégis azoknak tartozom, akik vizsgálati személyként való
részvételükkel, vagy kérdezőbiztosi tevékenységükkel segítették elő a kutatás
megvalósulását. Nélkülük biztosan nem jöhetett volna létre ez a disszertáció.

112
 BIBLIOGRÁFIA

ADAMS, R. G. – BLIESZNER R. (1994) An integrative conceptual framework for friendship research. Journal of
Social and Personal relationships. Vol. 11. 163-184.
ADLER, A. (1991) Emberismeret. Budapest, Göncöl Kiadó.
ADORNO, T. W. – FRENKEL-BRUNSWIK, E. – LEVINSON, D. J. – SANFORD, R. N. (1950) The authoritarian
personality. New York: Harper.
AINSWORTH, M. D. S. et al. (1978) Pattern of attachment: a psychological study of the Strange Situation.
Hillsdale: Lawrence Erlbaum Associates.
ALBERT FRUZSINA – DÁVID BEÁTA (1998/a) A barátokról. In: Kolosi Tamás, Tóth István György, Vukovich
György (szerk.) Társadalmi Riport, TÁRKI, Budapest, 257 - 276 oldal.
ALBERT FRUZSINA – DÁVID BEÁTA (1998/b) Társas kapcolatok, magányosság 1998-ban. In: Szívós P., Tóth I.
Gy. (szerk.) Társadalmi tény-kép. TÁRKI, Budapest, 211-220.
ALBERT FRUZSINA – DÁVID BEÁTA (1999) A bizalmas kapcsolatokról. In: Szívós, P., Tóth I. Gy. (szerk.)
Monitor 1999. TÁRKI, Budapest, 218-230.
ALBERT FRUZSINA – DÁVID BEÁTA (2000) A kapcsolathálózatokról. In: Szívós, P., Tóth I. Gy. (szerk.)
Növekedés alulnézetben. TÁRKI Monitor Jelentések, TÁRKI, Budapest.
ALEXANDER, F. (1948) Fundamentals of Psychoanalysis. New York: WW Norton & Co. Inc.
ALTMAN, I. – TAYLOR, D. (1973) Social penetration: The development of interpersonal relationships. New
York: Holt, Rinehart & Winston.
ARGYLE, M. – FURNHAM A. (1983) Sources of satisfaction and conflict in long-term relationships. Journal of
Marriage and the Family, 45, 481-493.
ARGYLE, M. – HENDERSON, M. – FURNHAM, A. (1985) The rules of social relationships. British Journal of
Social Psychology, 24, 125-139.
ARGYLE, M. (1991) Cooperation. Routledge, London.
ARGYLE, M. (1992) The social psychology of everyday life. Chapter III: Social relationships. Routledge,
London.
ARGYLE, M. (1995) Társas viszonyok. In: Hewstone, M., Stroebe, W. – Codol, J. – Stephenson, G. (szerk.)
Szociálpszichológia. KJK, Budapest, 245-271 oldal.
AUKETT, R. – RITCHIE, J. – MILL, K. (1988) Gender Differences in Friendship Patterns. Sex Roles. 19, 1/2, 57-
66.
AUSTIN, W. (1980) Friendships and fairness: Effects of type of relationship and task performance on choice of
distribution rules. Personality and Social Psychology Bulletin. Vol. 6. No. 3. 402-408.
BALSWICK, J. (1988) The inexpressive male. Lexington, Lexington Books.
BANDURA, A. – HUSTON, A. C. (1961) Identification as a process of incidental learning. Journal of Abnormal
and Social Psychology. 63.
BANDURA, A. (1976) Szociális tanulás utánzás útján. In: Pataki F. (szerk.) Pedagógiai szociálpszichológia.
Gondolat, Budapest. 84-122. p.
BANK, B. J. (1995) Friendships in Australia and the United States: From feminization to a more heroic image.
Gender & Society, Vol. 9. No. 1. 79-98.
BANK, S. – KAHN, M. D. (1980) Freudian siblings. The Psychoanalytic Quarterly, Vol. 67, No. 4.
BAXTER, L. A. – MONTGOMERY, B. M. (1998) A Guide to Dialectical Approaches to Studying Personal
Relationships. In: Montgomery, B. – Baxter, L. (Eds.) Dialectical Approaches to Studying Personal
Relationships. Mahwah, NJ: Erlbaum, pp. 1-15.
BEM, S. L. (1974) The measurement of psychological androgyny. Journal of Consulting and Clinical
Psychology, 47, 152-162.
BERGER, C. R. – BRADAC, J. J. (1982) Language and social knowledge: Uncertainty in interpersonal
relations. London: Arnold.
BERGER, C. R. – CALABRESE, R. J. (1975) Some explorations in initial interaction and beyond: Toward a
developmental theory of interpersonal communication. Human Communication Theory, 1, 99-112.
BEUTEL, A. M. –. MARINI, M. M (1995) Gender and values. American Sociological Review, 60, 436-48.
BLESKE, A. L. – BUSS, D. M. (1998, July) Rivalry in Same-Sex Friendship. Paper presented at the Tenth
Annual Conference for the Human Behavior and Evolution Society, Davis, CA.
BLESKE, A. L. – SHACKELFORD, T. K. (2001) Poaching, promiscuity, and deceit: Combatting mating rivalry in
same-sex friendships. Personal-Relationships. Vol 8(4) 407-424.

113
BLOCK, J. (1982) Psychological development of female children and adolescents. In: Berman, P. W. – Ramey,
E. D. (Eds.) Women. A developmental perspective. Bethesda, MD: National Institutes of Health. pp. 188-
229.
BOWLBY, J. (1969) Attachment and Loss. Vol. 1. Attachment. London, Hogarth.
BRICKMAN, P. – BULMAN, R. (1977) Pleasure and pain in social comparison. In J. M. Suls – R. L. Miller
(Eds.) Social comparison processes: Theoretical and empirical perspectives (pp. 149 186). Washington,
DC: Hemisphere.
BUGENTAL, D. – MARTORELL, G. (1999) Competition between friends: The joint influence of the perceived
power of self, friends, and parents. Journal of Family-Psychology. Vol 13(2) 260-273.
BUSS, D. M. (1995) Evolutionary psychology: A new paradigm for psychological science. Psychological
Inquiry, 6, 1-30.
BYRNE, D. (1971) The attraction paradigm. New York: Academic Press.
BYRNE, D. (1992) The transition from controlled laboratory experimentation to less controlled settings:
Surprise! Additional variables are operative. Communication Monograph, 59, 191-198.
CALDWELL, M. – PEPLAU, L. (1982) Sex differences is same-sex friendship. Sex Roles, 8, 721-732.
CANCIAN, F. M. (1986) The feminization of love. Signs: Journal of Women in Culture and Society, 11, 697-
709.
CANCIAN, F. M. (1987) Love in America: gender and self-development. Cambridge, Cambridge University
Press.
CARLI, L. L. (1989) Gender differences in interaction style and influence. Journal of Personality and Social
Psychology, 56, 565-576.
CHENG, C. – BOND, M. H. – CHAN, S. C. (1995) The perception of ideal best friends by Chinese adolescents.
International Journal of Psychology, 30 (1), 91-108.
CHODOROW, N. J. (2000) A feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.
CLARK, M. S. – MILLS, J. (1979) Interpersonal attraction in exchange and communal relationships. Journal of
Personality and Social Psychology, 31, 12-24.
COIE, J. D. – KUPERSMIDT, J. B. (1983) A behavioral analysis of emerging social status in boys’ groups. Child
Development, 54, 1400-1416.
COLE, M. – COLE, S. (1998) Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest.
COLEMAN, J. S. (1962) The adolescent society. Glencoe, IL, Free Press.
CROWNE, D. P. – MARLOWE, D. (1960) A new scale of social desirability independent of psychopathology.
Journal of Consulting Psychology, 24, 349-354.
DAVIS, K. E. – TODD, M. J. (1982) Friendship and love relationships. In K. E. Davis, and T. O. Mitchell (Eds.)
Advances in descriptive psychology (Vol. 2, p. 79-112). Greenwich, CT: JAI Press
DAVIS, K. E. – TODD, M. J. (1985) Assessing friendship: prototypes, paradigm cases and relationship
description. In: Duck, S. – Perlman, D. (Eds.) Understanding Personal Relationships. An Interdisciplinary
Approach. London, Sage Publications, 17-38.
DEUTSCH, M. (1949) An experimental study of the effects of cooperation and competition upon group
process. Human Relations. 2. 199-231.
DICKENS, W. J. – PERLMAN, D. (1981) Friendship over the life-cycle. In S. Duck – R. Gilmour (Eds.),
Personal relationships, 2: Developing personal relationships. London: Academic.
DION, K. K. – BERSCHEID, E. – WALSTER, E. (1972) What is beautiful is good. Journal of Personality and
Social Psychology, 24, 285-290.
DODGE, K. A. (1983) Behavioral antecedents of peer social status. Child Development, 54, 1386-1399.
DOUVAN, E. – ADELSON, J. (1966) The Adolescent Experience. New York: Wiley.
DUCK, S. W. – CRAIG, G. (1978) Personality similarity and the development of friendship: a longitudinal
study. British Journal of Social & Clinical Psychology, Vol. 17, No.3, 1978, p 237-242.
DUNN, J. (1990) Testvérek. Gondolat, Budapest.
EAGLY, A. H. – WOOD, W. (1999) The origins of sex differences in human behavior. American Psychologist,
vol. 54. 408-423.
EAGLY, A. H. (1987) Sex differences in social behavior: a social-role interpretation. LEA, Hillsdale, New
Jersey.
ERBER, R. – TESSER, A. (1994) Self-evaluation maintenance: A social-psychological approach to interpersonal
relationships. In: Erber, R. – Gilmour, R. (Eds.) Theoretical frameworks for personal relationships. 211-
233. New Jersey: LEA Hillsdale
ERIKSON, E. H. (1963) Childhood and society. New York: W. W. Norton
F. LASSÚ ZSUZSA (2002/a) Female friendship and competition – The Hungarian women’s way. Paper
presented at "The Complex Web of Women's Friendships" Conference, June 20-22, 2002. Portland, Maine,
USA.

114
F. LASSÚ ZSUZSA (2002/b) Artemis archetípusa a női barátságokban. Előadás a „Nő és férfi, férfi és nő - A
társadalmi nemek kutatása Magyarországon az ezredfordulón” c. konferencia Nemi sztereotípiák, nemi
identitás és karrier c. szimpóziumán. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem. Budapest, 2002.
november 22-23.
FARAGÓ KLÁRA (1978) Adatok a személyközi vonzalom értelmezéséhez. In: Dancs István (szerk.) 75 éves a
Magyar Tudományos Akadémia Pszichológia Intézete. MTA Pszichológia Intézet, Budapest.
FEATHER, N. T. (1984) Masculinity, femininity, psychological androgyny, and the structure of values. Journal
of Personality and Social Psychology, 47, 604-20.
FEATHER, N. T. (1987) Gender differences in values. In: Halish, F. – Kuhl, J. (Eds.) Motivation, Intention and
Volition, 31-45. New York: Springer-Verlag.
FESTINGER, L. (1954) A theory of social comparison process. Human Relations, 7, 117-127. Magyarul: (1979)
A társadalmi összehasonlítás folyamatainak elmélete. In: Pataki, F. (szerk.) Pedagógiai
szociálpszichológia. Gondolat Kiadó, Budapest.
FESTINGER, L. (1957) A theory of cognitive dissonance. Stanford: Stanford University Press.
FINCHAM, F. D. (1995) From the orthogenetic principle to the Fisch-scale model of omniscience: Advancing
understanding of personal relationships. Journal of Social and Personal Relationships. Vol. 12, 4, 523-527.
FLOYD, K. (1995) Gender and closeness among friends and siblings. The Journal of Personality. Vol. 129, 2.
FRANZ, C. – WHITE, K. (1985) Individuation and attachment in personality development: extending Erikson’s
theory. In: Stuart, A. J. – Lykes, B. (Eds.) Gender and personality. Durham, NC: Duke University Press.
FREUD, S. (1988) Totem és tabu. Göncöl Kiadó, Budapest.
FREUD, S. (1995) A nemek közötti anatómiai különbségek néhány lelki következménye. In: Freud, S.: A
szexuális élet pszichológiája. Cserépfalvi, Budapest.
FROMM, E. (1971) A neurózis egyéni és szociális formái. In: Buda Béla (szerk.) A pszichonalaízis modern
irányzatai. Gondolat, Budapest.
FÜLÖP MÁRTA – BERKICS MIHÁLY (2002) Young people's perception of the competitive and the non-
competitive person in a society under social transition In: A. Ross (eds.) Future Citizens in Europe.
London, Metropolitan University. 97-105.
FÜLÖP MÁRTA – SZÖLLŐS PÉTER – SZŐNYI GÁBOR – TELCS ANDRÁS (1999) „IBS-B study” – első
eredmények. In: Annales ’99. IBS, Budapest, 157-172.
FÜLÖP MÁRTA (1995/a) A versengésre vonatkozó tudományos nézetek. A versengő magatartás eredete.
Pszichológia, 15, 61-111.
FÜLÖP MÁRTA (1995/b) A versengésre vonatkozó tudományos nézetek. A versengés a pszichonalaízis
tükrében. Pszichológia, 15, 157-211.
FÜLÖP MÁRTA (1995/c) A versengésre vonatkozó tudományos nézetek. A versengés a szociálpszichológia
tükrében. Pszichológia, 15, 435-474.
FÜLÖP MÁRTA (1995/d) Does Gender Make any Difference? Children's Concepts on Competition, VIIth
European Conference on Developmental Psychology, Krakko, Lengyelország, p. 134.
FÜLÖP MÁRTA (2002/a) Versengő nők (és férfiak) Magyarországon és Japánban. Előadás a „Nő és férfi, férfi
és nő - A társadalmi nemek kutatása Magyarországon az ezredfordulón" című konferencián. Budapesti
Közgazdaságtudományi Egyetem. November 22-23. P. 73.
FÜLÖP MÁRTA (2002/b) Versengés az iskolában. In: Mészáros Aranka (szerk.) Az iskola szociálpszichológiai
jelenségvilága. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 223-247.
GIBSON, J. J. (1979) The ecological approach to visual perceptions. Houston Mifflin, Boston.
GILLIGAN, C. (1982) In a different voice: Psychological theory and women's development. Cambridge, MA:
Harvard University Press.
GLASS, D. C. (1977) Behavior patterns, stress, and coronary disease. Hillsdale, NJ: Erlbaum.
GOODNOW, J. J. – BURNS, A. (1985) Home and school: A child’s-eye view. Sydney, Allen – Unwin.
GOULDNER, H. – STRONG, M. S. (1987) Speaking of friendship: Middle-class women and their friends.
Westport, Greenwood Press.
GRIFFIN E. (2002). A First Look At Communication Theory (custom edition). New York: McGraw-Hill.
GRIFFIN, E. – SPARKS, G. (1990) Friends forever: A longitudinal exploration of intimacy in same-sex friends
and platonic pairs. Journal of Social and Personal Relationships. 7, 29-46.
GRIFFIN-PIERSON, S. (1990) The Competitiveness Questionnaire: A measure of two components of
competitiveness. Measurement and Evaluation in Counselling and Development. 23. 108-115.
HAKMILLER, K. L. (1966) Threat as a determinant of downward comparison. Journal of Experimental Social
Psychology, 2. (Suppl. 1), 32 39.
HAMILTON, W. D. (1964) The evolution of social behavior. Journal of Theoretical Biology, 7, 1-52.
HAMM, N. H. – BAUM, M. R. – NIKELS, K. W. (1975) Effects of race and exposure on judgments of
interpersonal favorability. Journal of Experimental Social Psychology, 11, 14-24.

115
HARTUP, W. W. (1992) Friendships and their developmental significance. In: McGurk, H. (Ed.) Childhood
social development. Gove, UK, Erlbaum. 175-205.
HARTUP, W. W. (1996) The company they keep: friendships and their developmental significance. Child
Development, 67. 1-13.
HAYS, R. B. (1984) The development and maintenance of friendship. Journal of Social and Personal
Relationships, 1, 75-98.
HAYS, R. B. (1985) A longitudinal study of friendship development. Journal of Personality and Social
Psychology, 48, 909-924.
HAYS, R. B. (1988) Friendship. In: Duck, S. W. (Ed.) Handbook of personal relationships, London: John
Wiley.
HAZAN, C. – HURT, M. J. (1991) From parents to peers: Transitions in attachment. Unpublished manuscript,
Department of Human Development, Cornell University.
HEIDER, F. (1958) The psychology of interpersonal relations. New York: Wiley.
HIBBARD, D. R., TAO, R. (1999) The influence of two kinds of competitiveness on adjustment, close
relationship quality, and achievement in late adolescence. Poster session presented at the biennial meeting
of the Society for Research in Child Development. Albuquerque, NM, USA.
HOFSTEDE, G. (1980). Culture's Consequences: International Differences in Work-Related Values. Beverly
Hills, CA: Sage Publications.
HORNER, M. S. (1972) Toward an understanding of achievement-related conflicts in women. Journal of Social
Issues, 28, 157-176.
HORNEY, K. (1950) Neurosis and human growth. The struggle toward self-realization. New York: WW
Norton.
HORNEY, K. (1967) The flight from womanhood: The masculinity complex in women as viewed by men and
by women. In: Horney, K. (1967) Feminine Psychology, 54-70. New York: WW Norton.
HUGHES, L. A. (1988) „But that’s not really mean”: Competing in a cooperative mode. Sex Roles. 19. 669-
687.
INGRAM, P. (2000) Friendships among competitors in the Sydney hotel industry. American Journal of
Sociology. Vol 106 (2) 387-423.
IZARD, C. E. (1960) Personality similarity and friendship. Journal of Abnormal and Social Psychology, 61,
47-51.
JANIS, I. L. (1982) Groupthink: Psychological studies of policy decisions and fiascoes. 2nd Edition. Boston:
Houghton Mifflin.
JENKINS, C. D. (1975) The Coronary-prone personality. In: Gentry, W. D. (Ed.) Psychological aspects of
myocardial infraction and coronary care. Saint Louis: Mosby.
JOHNSON, D. (1997) Reaching out: Interpersonal effectiveness and self-actualization. Boston: Allyn – Bacon.
JOHNSON, D. W. – JOHNSON, F. P. (1992) Positive interdependence: The heart of cooperative learning. Edina,
NM: Interaction Book Company.
JOHNSON, M. P. LESLIE, L. (1982) Couple involvement and network structure: A test of the dyadic withdrawal
hypothesis. Social Psychology Quarterly, 45, 34-43.
JONES, G. P. – DEMBO, M. H. (1989) Age and sex role differences in intimate friendships during childhood
and adolescence. Merrill-Palmer Quarterly of Behavior and Development, 35, 445-462.
JORDAN, J. V. – KAPLAN, A. G. – MILLER, J. B. – STIVER, I. P. – SURREY, J. L. (1991) Women’s growth in
connection. Writings from the Stone Center. New York: The Guilford Press.
JOST, J. T. – BANAJI, M. R. (1994) The role of stereotyping in system-justification and the production of false
consciousness. British Journal of Social Psychology, 33, 1—27.
JOURARD, S. M. (1971/a) Self-disclosure: An experimental analysis of the transparent self. New York: Wiley.
JOURARD, S. M. (1971/b). The Transparent Self (Rev ed.) New York: Van Nostrand Reinhold.
KELLEY, H. H. – STAHELSKI, A. J. (1970) Social interaction basis of cooperators’ and competitors’ beliefs
about others. Journal of Personality and Social Psychology, Vol. 16, No. 1, 66-91.
KELLEY, H. H. et al. (1983) Close relationships. New York: W.H. Freeman.
KELLY, G. A. (1955) The psychology of personal constructs, Vol. 1-2. New York: Norton.
KERCKHOFF, A. C. – DAVIS, K. E. (1962) Value consensus and need complementarity in mate selection.
American Socilogical Review, 27, 295-303.
KÉRI KATALIN (1996) A reneszánsz kori nő. Dimenzió Software Magazin, IQDEPO, Pécs.
KERNS, K. A. (1994) A developmental model of the relations between mother-child attachment and
friendship. In: Erber, R., Gilmour, R. (Eds.) Theoretical frameworks for personal relationships. 129-156.
New Jersey: LEA Hillsdale.
KLEIN, M. (1932) The psycho-analysis of children. London: Hogarth.
KLEIN, M. (1957) Envy and gratitude. London: Tavistock.

116
KOHLBERG, L. (1963) The Development of children's orientations towards a moral order: I. Sequence in the
development of moral thought. Vita Humana, 6, 11-33.
KOPP MÁRIA – SKRABSKI ÁRPÁD – SZEDMÁK SÁNDOR (1998) A bizalom, a társas támogatás, az
összertartozás, az együttműködés képességének egészségügyi jelentősége. Végeken. 9/4. 4-11 oldal.
LAQUEUR, T. (2002) A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig. Új Mandátum Kiadó,
Budapest.
LASSÚ ZSUZSANNA (1996) Valóságfelépítés a párkapcsolatokban – kiadatlan szakdolgozat. KLTE BTK
Pszichológiai Intézet, Debrecen.
LÁSZLÓ JÁNOS – FARAGÓ KLÁRA (1979) A személyközi vonzalom szociálpszichológiai kutatása. In: Hunyady
György (szerk.) Pszichológiai Tanulmányok XV. Akadémiai Kiadó, Budapest.
LEA, M. – DUCK, S. (1982) A model for the role of similarity of values in friendship development. British
Journal of Social Psychology, 21, 301-310.
LEE, R. Y. (1995) How friendship develops out of personality and values: A study of interpersonal attraction
in Chinese culture. Unpublished manuscript of a thesis submitted to the Department of Psychology of the
Chinese University of Hong Kong. Hong Kong.
LEPORE, S. T. (1992) Social conflict, social support and psychological distress: evidence of cross-domain
buffering effects. Journal of Personality and Social Psychology. 63, 5, 857-867.
LEVINGER, G. (1983) Development and change. In: Kelley, H. H. et al. (Eds.) Close Relationships. New York,
Freeman.
LEVINGER, G. (1994) Figure versus ground: Micros- and Macro perspectives on the social psychology of
personal relationships. In: Erber, R., Gilmour, R. (Eds.) Theoretical frameworks for personal relationships.
1-28. New Jersey: LEA Hillsdale.
LOMBARDO, J. P. – LAVINE, L. O. (1981) Sex-role stereotyping and patterns of self-disclosure. Sex Roles, 7,
403-411.
LORR, M. – SUZIEDELIS, A. – TONESK, X. (1973) The structure of values: Conceptions of the desirable.
Journal of Research in Personality, 7, 139-147.
MACCOBY, E. E. (1990). Gender and relationships. American Psychologist, 45, 513-520.
MACDONALD, K. B. (1996) What do children want? An evolutionary perspective on children’s motivation in
the peer group. International Journal of Behavioral Development, 19 (1), 53–73.
MAIN, M. – KAPLAN, N. – CASSIDY, J, (1985) Security in infancy, childhood, and adulthood: A move to the
level of representation. Monographs of the SRCD, 50, 209.
MAJOR, B. – BYLSMA, W. H. – COZZARELLI, C. (1989) Gender differences in distributive justice preferences:
The impact of domain. Sex Roles, Vol. 21, No.7/8. 487-497.
MCCARTHY, G. (1999) Attachment style and adult love relationships and friendships: A study of a group of
women at risk of experiencing relationship difficulties. British Journal of Medical Psychology, 72, 3, 305-
320.
MCCOY, L.D. (1998) Man-to-man: A psychodynamic/developmental understanding of adult male same-sex
friendship. Unpublished manuscript of a thesis. George Fox University, US.
MCGILL, M.E. (1985) The McGill report on male intimacy. New York, Harper – Row.
MÉREI FERENC (1988) Közösségek rejtett hálózata. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest.
MÉREI FERENC (1989) Társ és csoport. Budapest.
MILLER, J. B. (1986) Toward a new psychology of women. 2nd Edition. Boston: Beacon.
MONSOUR, M. (1992) Meanings of intimacy in cross- and same-sex friendships. Journal of Social and
Personal Relationships. 9. 277-295.
MUROYAMA, H. (1995) A study of rivalry as a form of interpersonal relationship. The Japanese Journal of
Psychology, 65. 454-462.
NEWCOMB, T. M. (1956) The prediction of interpersonal attraction. American Psychologist, 11, 575-586.
NEWCOMB, T. M. (1961) The acquaintance process. New York: Holt, Rinehart – Winston.
NGUYEN, LUU L. A. et al. (2000) Values as background of HIV/AIDS related beliefs and behaviors in
different cultures. Applied Psychology in Hungary, Special Issue 1999-2000, 85-101.
O’ CONNOR, P. (1998) Women’s friendships in a post-modern world. In: Adams, R. G. – Allan, G. (Eds.)
Placing friendship in context. Cambridge, University Press.
OLIKER, S. J. (1989) Best friends and marriage: Exchange among women. Berkeley, CA, USA: University of
California Press.
PARK, K. A. (1988) A developmental model of the relationships between parent-child attachment and
friendship. Paper presented at the International Conference on Personal Relationships, Vancouver, Canada.
PARKER, J. – GOTTMAN, J. (1989) Social and emotional development in a relationship context: friendship
interaction from early childhood to adolescence. In T. Berndt – G. Ladd (Eds.) Peer relationships in child
development (p. 95-131). New York: John Wiley and Sons.

117
PARKER, S. – DE VRIES, B. (1993) Patterns of friendship for women and men in same and cross-sex
relationships. Journal of Social and Personal Relationships, Vol. 10. 617-626.
PARKS, M. R. – FLOYD, K. (1996) Meanings for closeness and intimacy in friendship. Journal of Social and
Personal relationships. 13, 85-107.
PAUL, E. L. (1991) Women's psychosocial development: The role of marriage and friendship in two lives. In:
Ozer, D. J. – Healy, J. M. Jr. et-al. (Eds.) Perspectives in personality, Vol. 3: Part B: Approaches to
understanding lives. (pp. 197-232). London, England UK: Jessica Kingsley Publishers.
PEARCE, W. B. – SHARP, S. M. (1973) Self-disclosing communication. Journal of Communication, 23, 409-
425.
PERETTI, P. O. (1976) Closest friendships of black college students: Social intimacy. Adolescence, 11, 395-
403.
PIKÓ BETTINA (1996) Az egészségi állapot szociális dimenziója: a társas támogatás. Kutatási modell.
Végeken. 7/1. 20-24 oldal.
PRINCE-GIBSON, E., – SCHWARTZ, S. H. (1996) Value priorities and gender. Social Psychology Quarterly, 61,
49-67.
PUTALLAZ, M. (1983) Predicting children’s sociometric status from their behavior. Child Development, 54,
1417-1426.
ROKEACH, M. (1973) The Nature of Human Values. New York: Free Press.
ROSE, S. (1995) Women’s friendships. In: Chrisler, J. C., Hemstreet, A. H. et-al. (Eds) Variations on a theme:
Diversity and the psychology of women. (pp. 79-105). Albany, NY, USA: State University of New York
Press.
RYCKMAN, R. M. – HAMMER, M. – KACZOR, L. M. – GOLD, J. A. (1990) Construction of a hypercompetitive
attitude scale. Journal of Personality Assessment, 55, 630-639.
RYCKMAN, R. M. – HAMMER, M. – KACZOR, L. M. – GOLD, J. A. (1996) Construction of a personal
development competitive attitude scale. Journal of Personality Assessment, 66, 374-385.
RYCKMAN, R. M. – LIBBY, C. R. – VAN DEN BORNE, B. – GOLD, J. A. – LINDNER, M. A. (1997) Values of
hypercompetitive and personal development competitive individuals. Journal of Personality Assessment,
69, 271-283.
SAEGERT, S. – SWAP, W. – ZAJONC, R. B. (2003) Kitettség, kontextus és személyközi vonzalom. In: Zajonc,
R. B.: Érzelmek a társas kapcsolatokban és megismerésben. Osiris Kiadó, Budapest. 99-116 oldal.
SALLAY HEDVIG (1986) Kortárskapcsolatok vizsgálata 12 és 16 éves deviáns és nem deviáns serdülőknél.
Kiadatlan doktori értekezés. Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen.
SAPADIN, L. A. (1988) Friendship and gender: Perspectives of professional men and women. Journal of Social
and Personal Relationships. Vol. 5. 387-403.
SARASON, I. G. – SARASON, B. R. – PIERCE, G. R. (1994) Social support: global and relationship-based levels
of analysis. Journal of Social and Personal Relationships. Vol. 11. 295-312.
SARASON, I. G. et al. (1983) Assessing social support: The Social Support Questionnaire. Journal of
Personality and Social Psychology, 50, 845-855.
SCHACHTER, F. F. (1982) Sibling deidentification and split-parent identification: A family tetrad. In: Lamb,
M. E. – Sutton-Smith, B. (Eds) Sibling relationships, their nature and significance across lifespan.
Erlbaum, Hillsdale, New Jersey.
SCHWALBE, M. L. – STAPLES, C. L. (1991) Gender differences in sources of self-esteem. Social Psychology
Quarterly, Vol. 54, No.2, 158-168.
SCHWARTZ, S. H. – LEHMANN, A. – ROCCAS, S. (1999) Multimethod probes of basic human values. In:
Adamopoulos, J. – Kashima, Y. (Eds.) Social psychology and cultural context, 109-124. London: Sage.
SCHWARTZ, S. H. (1992) Universals in the content and structure of values: theoretical advances and empirical
tests in 20 countries. In: Zanna, M. P. (Ed.) Advances in Experimental Social Psychology, Vol.25,. 1-65.
Orlando: Academic Press.
SCHWARTZ, S. H. (1994) Are there universal aspects in the content and structure of values? Journal of Social
Issues, 50, 19-45.
SCHWARTZ, S. H. (1996) Value priorities and behavior: applying a theory of integrated value systems. In:
Seligman, C. – Olson, J. M. – Zanna, M. (Eds.) The Psychology of Values: The Ontario Symposium, Vol.
8,. 1-23. Hillsdale, NJ: Erlbaum.
SCHWARTZ, S. H. (1997) Values and culture. In Munro, D. S. – Schumaker, J. (Eds.) Motivation and Culture,
pp. 69-84, New York: Routledge.
SELMAN, R. (1981) The child as a friendship philosopher. In: Asher, S. R. – Gottman, J. M. (Eds.) The
development of children’s friendships. Cambridge, Cambridge University Press.
SHARABANY, R. (1974) Intimate friendship among kibbutz and city children and its measurement.
Dissertation Abstracts International, 35, 1028B-1029B (University Macrofilms no. 74-17, 682).

118
SHARABANY, R. (1994) Continuities in the development of intimate friendships: object relations, interpersonal
and attachment perspectives. In: Erber, R. – Gilmour, R. (Eds.) Theoretical frameworks for personal
relationships. 157-178. New Jersey: LEA Hillsdale.
SHERIF, M. – HARVEY, O. J. – WHITE, B. J. – HOOD, W. R. – SHERIF, C. W (1961) Intergroup conflict and
cooperation: The robber’s cave experiment. Norman, Okla: University of Oklahoma.
SHERROD, D. (1989) The influence of gender on same-sex friendships. In: Hendricks, C. (Ed.) Close
relationships. Review of personality and social psychology. London: Sage. 164-186.
STEIN, A. H. (1971) The effects of sex-role standards for achievement and sex-role preference on three
determinants of achievement motivation. Developmental Psychology, 4. 219-231.
STERNBERG, R. J. (1986) A triangular theory of love. Psychological Review, 93, 119-135.
SULLIVAN, H. S. (1953) The interpersonal theory of psychiatry. New York: Norton.
SWAIN, S. (1989) Covert intimacy: Closeness in men’s friendship. In: Risman, B. – Schwartz, P. (Eds.)
Gender in intimate relationships: A microstructural approach. Belmont, CA: Wadsworth.
TASSI, F. – SCHNEIDER, B. (1997) Task-oriented versus other-referenced competition. Journal of Applied
Social Psychology, 27, 1557-1580.
TASSI, F. – SCHNEIDER, B. H. – RICHARD, J. F. (2001) Competitive behavior at school in relation to social
competence and incompetence in middle childhood. Revue Internationale de Psychologie Sociale. Vol 14
(2) 165-184.
TESSER, A. – SMITH, J. (1980) Some effects of friendship and task relevance of helping: You don’t always
help the one you like. Journal of Experimental Social Psychology, 16, 582-590.
TESSER, A. (1988) Toward a self evaluation maintenance model of social behavior. In L. Berkowitz (Ed.)
Advances in Social Psychology (Vol 21, pp. 181 227). New York: Academic Press.
THIBAUT, J. W. – KELLEY, H. H. (1959) The social psychology of groups. New York, Wiley
THOMAS, K. – KILMAN, R. (1974) Conflict mode instrument. Tuxedo, NY: Xicom
THORTON, D. A. – ARROWOOD, A. J. (1966) Self-evaluation, self-enhancement and locus of social
comparison. Journal of Experimental Social Psychology, 1.
TÓTH ÉVA (2002) A fenotípusos illesztés tesztelése barátnők körében. In: A Magyar Pszichológiai Társaság
XV. Nagygyűlése. Előadáskivonatok. Szeged.
TRACY, L. (1991) The secret between us: Competition among women. Boston, Little, Brown and Co.
UTASI ÁGNES (1990) Baráti kapcsolatok. In: Andorka Rudolf – Kolosi Tamás – Vukovich György (szerk.)
Társadalmi Riport, TÁRKI, Budapest, 475-486 oldal.
UTASI ÁGNES (1991) Az interperszonális kapcsolatok néhány nemzeti sajátosságáról. In: Utasi Ágnes (szerk.)
Társas kapcsolatok. Gondolat, Budapest, 169-193 oldal.
UTASI ÁGNES (2000) Középosztály. Kapcsolatok. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.
VAN DE VLIERT, E. (1998). Gender role gaps competitiveness, and temperature. In G. Hofstede (Ed.)
Masculinity and femininity: The taboo dimension of national cultures (117-129). Thousand Oaks CA: Sage.
VEIEL, H. O. F. – BAUMANN, V. (Eds) (1992) The meaning and measurement of social support. New York:
Hemisphere.
VOSS, K. – MARKIEWICZ, D. – DOYLE, A. B. (1999) Friendship, marriage and self-esteem. Journal of Social
and Personal Relationships. Vol 16 (1) 103-122.
WALEN, H. R. – LACHMAN, M. E. (2000) Social support and strain from partner, family and friends: Cost and
benefits from men and women in adulthood. Journal of Social and Personal Relationships, Vol. 17. No. 2.
pp. 5-30.
WALKER, K. (1995) „Always there for me”: friendship patterns and expectations among middle- and working
class men and women. Sociological Forum, Vol. 10, No. 2, 273-296.
WALLACE, P. (2002) Az internet pszichológiája. Osiris Kiadó, Budapest.
WEISS, L. – LOWENTHAL, M. F. (1975) Life-course perspectives on friendship. In M. F. Lowenthal – M.
Turner – D. Chiriboga, – Associates (Eds.) Four stages of life. (48-61). San Francisco: Jossey-Bass.
WERNER, C. – LATANÉ, B. (1976) Responsiveness and communication medium in dyadic interactions.
Bulletin of the Psychonomic Society, 8, 569-571.
WERNER, C. – PERMELEE, P. (1979) Similarity of activity preferences among friends: Those who play together
stay together. Social Psychology Quarterly, 42, 1, 62-66.
WILLIAMS, D. G. (1985) Gender, masculinity-femininity, and emotional intimacy in same-sex friendships. Sex
Roles, 12, 587-600.
WINCH, R. F. (1958) Mate selection: A study of complementary needs. Harper Row, New York.
WISH, M. – DEUTSCH, M. – KAPLAN, S. J. (1976) Perceived dimensions of interpersonal relations. Journal of
Personality and Social Psychology, 33, 409-420.

119
WOOD, J. V., – TAYLOR, K. L. (1991) Serving self relevant goals through social comparison. In J. M. Suls – T.
A. Wills (Eds.), Social comparison: Contemporary theory and research (pp. 23 49). Hillsdale, NJ:
Erlbaum.
WRIGHT, P. H. (1969) A model and a technique for studies of friendship. Journal of Experimental Social
Psychology, 5, 295-309.
WRIGHT, P. H. (1978) Toward a theory of friendship based on a conception of self. Human Communication
Research, 4, 196-207.
YOUNISS, J. – VOLPE, J. (1978) A relational analysis of friendship. In: Damon, W. (Ed.) Social cognition (New
directions for child development, 1) San Francisco, Jossey-Bass.
ZIMBARDO, P. G. (1970) The human choice: Individuation, reason and order versus deindividuation, impulse
and chaos. In: Arnold, W. J. – Levine, D. (Eds.) Nebraska Symposium on Motivation, Vol. 16. Lincoln:
University of Nebraska Press.

120