You are on page 1of 5

Kihez imádkoznak valójában a székelyek és a magyarok

Csíksomlyón?

A magyarok és főleg a Székelyföldön élő Római Katolikusok számára


a Csíksomlyói Szűzanya nagy jelentőséggel bír. Minden Székelyföldi Római
Katolikus tudja, hogy a Székelyföld java része azért maradt meg Római
Katolikusnak, mert a Csíksomlyói Szűzanya megoltalmazta őket, akkor
amikor egyesek s mások erőszakkal rátörtek a Székelyek ősi hitére.
Mára a Csíksomlyói búcsú egy ilyen csata emlékére van
megszervezve minden Pünkösd Szombatján és Európa egyik legnagyobb
zarándok helye lett. Itt van már a mondások szerint közel 1000 éve egy Mária
szobor, aminek minden csodatevő hatást és hősies legendákat
tulajdonítanak.
A helyiek de nem csak, a megszokott “Csíksomlyói Szűzanya” elnevezés mellett, még
emlegetnek egy nevet amit a Szűzanyára mondanak, azaz “Babba Mária”.

Tovább egy kicsit ez utolsó megnevezés lesz megvizsgálva és a Biblia fényébe téve.

Most egy egyszerű kutatás révén, könnyen rá lehet jönni, hogy “Babba istennő”, az ősi
Summer kultúrában a “termékenység”, a “gyógyítás” istennője volt, és egyben a király
védelmezője/oltalmazója is.

Nagyon is úgy látszik, hogy "Babba Mária" –, aki a magyarság őshitének istenanya-alakja, de aki
valójában "Ba-u" vagy "Baba", a sumer anyaistennő (aki eredetileg Babilonból ered) – akinek a
nevéhez később odaragasztották "Máriát", amivel kapott egy keresztény nevet.
Ő a bőkezű, jóságos, gazdag asszony, azaz „a bőség úrnője”. Ő az "Élet Anyja", a termékenység
istennője, a földanya, aki életet lehel az élőlényekbe, de egyben egy istenanya is, egy szülő-istennő.

A keresztyénekre nézve van egy probléma, éspedig az, hogy a fent említett tulajdonságok,
aminek a legtöbbjét ma is a Római Egyházrendszer Máriára mondja, a Biblia szerint csak a
Mindenható Teremtőnek vannak meg, ELOHIM-nak.)
A Római Katolikus Egyház a Csíksomlyói „Babba Máriára” is az állítják, hogy ő Mirjam (a Biblia
Máriája), akit a Római Egyház "Szűz Mária" néven emleget.

De valójában, Ő a Biblia szerint az az Istennek engedelmes zsidó lány volt, akit az Isten Fiának
(Jehosua-nak, görögül Jézusnak) földi édesanyjának választott ki. Ő soha sem volt bárminek a
királynője és az Evangéliumokban és tovább az egész Új Testamentumban semmilyen különleges
megbízást, hatalmat, vagy kimagasló vezetői szerepet sem kapott az ősegyházzal kapcsolatban.
Az már magában is elég nagy dolog, hogy az Isten őt rendelte el a Fia testi édesanyjának. Talán
jó lenne ezt egyszerűen így elfogadni, ahogy az meg lett írva a Bibliában. Mirjam (A Biblia Boldogságos
Máriája) nem lehet "Babba Mária", az teljesen biztos, mert ilyet nem jelent ki sehol a Biblia róla, és ezt
nagyon jó volna tiszteletben tartsa minden igazi Istent félő ember.

De nagyon úgy tűnik, hogy napjainkban Csíksomlyón a Római


Egyházrendszer éltet egy pogány „Babba” istennői” kultuszt csak éppen
átkeresztelték “Babba Máriának”.
A Római Katolikus vallásos emberek nagy bizalmat fektetnek a
Csíksomlyói “Babba Máriába”. Tőle várják a védelmet az oltalmat, sokan
járnak oda keresve a gyógyulást, mások pedig a problémáik megoldását vagy
akár a gyermek áldást. Egyszerűen életben tartanak egy nagyon régi pogány
istennő kultuszt, amihez a Biblia Boldogságos Máriának semmi köze.
A magyarok vándorlásaik során sok helyen megfordultak és kultúrával találkoztak, úgyhogy a
Csíksomlyói Máriát nem is csoda, hogy a helybéliek “Babba Máriának” szólítják. A fenti kép az a
Francia Louvru múzeum egyik tárgyát mutatja, amely “Babba” szummer istennő szobrának egy kis
része.

Hát ennek a Csíksomlyói “Babba Máriának” semmi köze sincsen a Bibliai Boldogságos
Máriához. Ez is, mind sok más Római Katolikus Mária szobor, csak által lett keresztelve és másítva
és folytatódik tovább az ősi istennői kultuszos bálványimádás, ami Isten előtt, a Biblia szerint nagyon
utálatos dolog.

Azt is jó volna tudni, hogy minden kultikus bálvány imádás mögött ördögök állnak a Biblia
szerint.
Ezt csak azért írom ide, mert Csíkszereda környékén vannak jósok és kártyavetők elég szép
számmal, akik csakis ördögi erők segítségével végzik a munkájukat, megint a Biblia szerint, és van
olyan is közöttük aki ha valaki hozzá megy valami problémával, amellett, hogy ő csinál amit csinál és
mond amit mond, feltétlenül küld a Csíksomlyói templomba imádkozni a „Babba Máriához”.

Most lehetnek még mindig olyanok, akik azt állítják, hogy honnan akkor a sok csoda amik e
szobor körül történnek, ha nem Istentől?
A választ egyértelműen megadja Jézus maga és Pál apostol is, éspedig az, hogy a sátán is tud
nagy csodákat és jeleket tenni, azért, hogy megtévessze ha lehet a kiválasztottakat is.
Olvasd Jézus figyelmeztetéseit a végidőkről a Máté 24- ben és a 2 Thesszalonika levelet és
meglátod, hogy a sátán még „világosság angyalának” is be tudja adni magát, csak, hogy a lelkedet
elvegye és még apostolai is vannak, akik a bölcsességet keltik de közben hamisak.
Abban tisztában vagyok, hogy a Római Katolikus hívek őszintén mennek a Csíksomlyói
Szűzanyához segítségért, reális gondokkal és problémákkal, és sokszor meg is oldódnak kisebb
nagyobb mértékben, rövid vagy hosszabb távon, de az Isten azt várja el, hogy Hozzá forduljunk
akármi is a bajunk vagy örömünk és ne egy szobor előtt öntsük ki a szíveinket, akárkit is ábrázolna az
a szobor.
Sőt a Biblia Istene ezt határozottan tiltja: „Nos, nagyon vigyázzatok – az életetek függ tőle! ....Ne
vetemedjetek hát arra, hogy istenszobrot csináljatok magatoknak, férfi vagy nő alakjában,....”
Második Törvénykönyv negyedik fejezet 15-17-es igeversek. (Katolikus Biblia fordítás).

„Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten
vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.”
Kivonulás könyve 20:5

Ez az utolsó ige a 10 parancsolat része is, amit a Katolikus Bibliában meg lehet találni, de a
hittan órákon és a templomba soha nem tanítják.
Figyeld meg jól az igéket, mert az első ige azt mondja, hogy ettől függhet az életed, a második
ige pedig azt mondja, hogy ha szobrok előtt borulsz le és tisztelegsz az Isten úgy is veheti, hogy
gyűlölőd Őt és ha sokat nyakaskodsz és meg nem térsz az Istenhez miután ezeket most már tudod,
akkor az Isten jön és megkeresi rajtad a bálvány imádás bűnét.
A Romai Katolikus hívek azt tartják, hogy Máriát nem imádják csak tisztelik és nem a szoborhoz
imádkoznak, hanem ahhoz akit a szobor képvisel.
Kérlek olvasd még egyszer el a az igéket és gondolkozz el, mert azt mondja az Isten, hogy ne
csinálj szobrokat férfi vagy nő képére és ne tisztelj ilyeneket.
A Biblia Istene soha nem kérte és engedte meg, hogy az Övei szobrok vagy festmények
segítségével tiszteljék Őt. Jézus pdig azt hagyta hátra a János Evangéliuma 4-ik fejezet 23 és 24-es
igeversek szerint, hogy aki akarja imádkozni és imádni akarja helyesen az Istent, az „lélekben és
igazságban imádja”, „mert az Atya is ilyen embereket keres imádóul”.
Ez azt jelenti, hogy az Istent imádat nincsen egy földrajzi helyhez kötve, lehet az Istent imádni
ahol éppen vagyunk, nem kell 100 km gyalogolni kegyhelyekre, a mi lelkünkkel és teljes szívünkből
kell hogy imádkozzunk Hozzája és az „igazságban” azt jelenti, hogy elfogadjuk teljes mértékben
(100%-ban) mindent amit Ő mond és kér tőlünk. Ha nem így imádjuk az Istent, akkor ne várjunk
meghallgatásra.
A szobrok és a festmények pedig a keresztyénségbe a 3-ik század után kezdtek beszivárogni és
hivatalosan a Niceai Zsinat engedte meg a használatát (786-787).

Visszatérve a Csíksomlyói búcsúra, ez a búcsú ünnep, egy feltételezett csata emlékére van
megrendezve, ahol ez a Mária szobor és Mária imádat, megtartotta a székelység egy részét Római
Katolikusnak és megvédte őket az erőszakos Unitárius áttérítéstől. Csata ami a Római Katolikusak
szerint 1567-ben történt és aminek egy Cserey Farkas 1780-ból való munkájára szoktak hivatkozni, a
Geographia Mariana Regni Hungariae iratból

Az Unitáriusok részéről azonban vitatják az események történelmi hátterét, hiszen az Erdélyi


Unitárius Egyház egy évvel később, 1568-ban, a tordai országgyűlés vallásügyi határozata nyomán
alakult meg. Az akkori erdélyi fejedelem, János Zsigmond engedélyezte a hitvitázást, és a tordai
vallásügyi határozat elfogadtatásával a korabeli Európában példátlan módon hozzájárult a
felekezetközi feszültségek csökkentéséhez. Ő maga1565-től a reformáció híve, 1569-től az
unitarizmus követője, aki felekezeti hovatartozását nem kötötte össze a más vallásúak üldözésével.
A tordai országgyűlés négy vallás – a katolikus, evangélikus, református és unitárius –
szabadságát és egyenjogúságát mondotta ki. A fentiek értelmében elképzelhetetlen, hogy az a nyitott
szellemiségű fejedelem, akihez az 1568. évi világhírű vallásszabadság törvénye fűződik, 1567-ben a
még nem létező Unitárius Egyház részéről erőszakkal lépett volna fel a székelyföldi Római
Katolikusok ellen.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%ADksomly%C3%B3i_b%C3%BAcs%C3%BA

Most a lényeg nem azon van, hogy mit mond egyik fél vagy a másik, hanem az amit napjainkban
látunk és amit az Isten egészséges és megváltozhatatlan szava mond, a Biblia.

Egy átlag Római Katolikus azért megy Csíksomlyóra, hogy zarándokoljon, teljes búcsút nyerjen,
akár kéréseit, bajait a “csodatevő Mária” elé vigye a kegyhelyre és megemlékezzen arról, hogy a
katolikusok meg maradtak valamikor katolikusoknak és nem lettek eltérítve “az igaz ősi hittől”.
Most a probléma evvel a nagy pártfogással van. Ha tényleg ez a Mária imádat és közbenjárás
tartotta meg a katolikusokat katolikusoknak, akkor, hol van az Isten védelme, kegyelme és dicsősége,
amiről a Biblia számol be?
Hol van a Krisztusi szellemiség és tanítás, miszerint szeresd az ellenségedet, imádkozz érte,
áldjad azt és tegyél jót vele? Hol van az első keresztyének mártír halál példái a Krisztusban vetett
hitért?
Ezek el vannak homályosítva és minden dicsőség a Csíksomlyói Máriára van irányítva, azért
mert megsegítette a székelyeket, hogy fejszéket ragadjanak és lekaszaboljak az állítólagos unitárius
erőszakoskodókat.
A másik dolog az, hogy ez a Csíksomlyói Mária itt ebben a feltételezett helyzetben úgy tűnik
mint egy háború istennője, aki az övéit megvédte a veszedelemtől, de erőszakoskodással.
Hát csak jó tudni, hogy minden fontos pogány istennő a háború és a harcok istennői is voltak a
különböző kultúrákban és a úgy tűnik, hogy a Csíksomlyói „Babba” Mária sem kivétel. Csak sajnos ez a
fajta „állkeresztyén” erőszakoskodás sem fér bele a Krisztus tanításaiban, sem az apostolokéban, sem
az első keresztyének gyakorlatában.

Egy másik és sokkal súlyosabb dolog az az, hogy pontosan Pünkösd szombatján van ez
megrendezve.
Minden normális ember, aki igazi keresztyénnek tartja magát, vagyis keresztyén, ami = Krisztusi vagy
Krisztus Jézus követő, Pünkösdkor megemlékezik az első Keresztyén Egyház megalakulásáról.
Aki nem tudja, annak annyit, hogy az Első Keresztyén Egyház Jeruzsálemben alakult meg és
nem Rómában, mint ahogy ezt sok Római Katolikus tudja, és a megalakulásakor a legnagyobb
szerepe a Szentléleknek volt, amikor az Atya Isten, a Jézus Krisztus érdeméért elküldte a Vigasztalót,
a Szentlelket és kitöltötte az emberekre. Lásd az Apostolok Cselekedetei első 2 fejezetét.
Ezt jelképezi a Krisztus igazi követőinek a Pünkösd ünnepe.
De sajnos nagyon sok római katolikusnak az igazi Pünkösd értelme el van homályosítva egy
kegyhely zarándoklás miatt, ami egy pogány szokáshoz hasonlít (a pogány istenekhez és istennőkhöz
pont úgy zarándokoltak mint ma a római katolikusok Csíksomlyóra), és amit a Biblia határozottan tilt:
„Nos, nagyon vigyázzatok – az életetek függ tőle! ....Ne vetemedjetek hát arra, hogy istenszobrot
csináljatok magatoknak, férfi vagy nő alakjában,....” Második Törvénykönyv negyedik fejezet 15-17-es
igeversek.

„Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten
vagyok.” Kivonulás könyve 20:4 (Katolikus Biblia fordítás).

A Pünkösd ünnepét, a Jóságos Istent illeti és a Szentlélek munkáját dicsőíti az igazi


keresztyének életében, amit sajnos a Római Katolikus Egyház Csíksomlyón lábbal tipor és eltereli a
figyelmét az embereknek egy Mária nevezetű “csodatevő szoborra”, és egy történelmi eseményre, ami
vitatott, hogy valóban megtörtént is egyáltalán.

Tovább tekintsük meg egy kicsit jobban a Babba Mária szobrát és hasonlítsuk össze a más
kultúrákban használt szobrokkal.

Az jól látszik, hogy a Csíksomlyói Szűzanya gyermekkel a kezében van.


- Először annyit kell tudni, hogy minden kultúrában kezdve Babilonból az „anya és a gyermek”
tisztelete és szobrok ábrázolása jelen volt és van mai napig is. És ez a “kereszténységet” sem kerülte
el, mert nagyon sok úgynevezett Mária szobor ugyan úgy van ábrázolva, köztük a Csíksomlyói is.
Azt azért kell tudni, hogy ezt az „anya és gyermek” kultuszt sem támogatja a Magasságos Isten.
Van példa az Ó Szövetségben arra, hogy a zsidó asszonyok „nagy utálatosságban” vettek részt az
Isten szemében, a Tammúz tiszteletében (Babiloni „anya és gyermek” párnak a gyermeke) (Ezékiel
8:13-15).
Jó azt is tudni, hogy a „kis Jézuska” szobrok lényegében ezt az „utálatos” Tammúzt képviselik
álcázott módon.
- A második az az, hogy minden ősi kultúra, Babilontól kezdve és a mai nagy vallásos kultúrák
(a buthizmust kivéve), istennőket tiszteltek és tisztelnek, és szobrok meg festmények segítségével
tisztelték és tisztelik őket. Mind ezek a Biblia Istene előtt utálatos dolgok.
Tele van a Biblia minden lépésben főleg az Ószövetség, olyan istennői nevekkel amiket Isten
tiltott az Ő tulajdon népének. És lelki paráznaságnak nevezte az ilyen szobrok előtt való tisztelgést
vagy leborulást.
- A harmadik az az, hogy napjainkban a “kereszténység “ és itt említve a Romai Katolicizmus és
az Ortodoxizmus nagyon meg van fertőzve minden fajta szobrokkal és festményekkel, amiket a Biblia
Istene határozottan elítél és megtilt az Öveitől.
- A negyedik igazság az az, hogy a sok Mária szobrok amikkel tele vannak a mai Római
Katolikus és Ortodox templomok azok nem másak mind az elkeresztényesített változatai a pogány
római, görög és sok más kultúrában jelen levő istennői szobor kultúrának. Minden kultúrában
másképp hívták őket de lényegileg ugyanaz az eredetük, vagyis az ősi Babilon, ahol Istár vagy
Ásztárté istennőt tisztelték. Később pedig az egyiptomi Iszisz istennőt.
A Biblia megnevez sokat belőlük mint: Astoret, Kámos, Lilith, Diána, Artémisz és még másakot
is.
A Római és a Görög kultúra is tele van ilyenekkel (Vénus,
Afrodite....stb).
Ami egyik közös dolog bennük az az, hogy mind az egész az
“ ég királynő” címet viselték és viselik ma is, hasonlóan a Római
Katolikusok Máriája is, pont úgy mint az egyiptomi Iszisz istennő és a
napjainkban is nagyra becsült Siva hindu istennő.
Erről az “ ég királynő” címről a Biblia Istene nagyon nagy
haraggal nyilvánul meg, például a Jeremiás 7-ben és 44-ben és még
sok más helyt.
És az “ég királynő ”-hoz való fohászkodást Isten a Mindenható nagyon megbüntette, vagyis
kiirtotta a saját népét, a zsidókat is ezért. Lásd Jeremiás 44-et, ahol a Biblia az egyiptomi Iszisz
istenőre utal mint “ ég királynő-re ”.
- Az ötödik dolog az az, hogy a Római Katolikus magyarok “nagyasszonya”, és a magyarok
pogány kori “nagyasszonyuk” között nagyjából nincs lényeges különbség. Egyszerűen a pogány
nagyasszony átlett keresztelve Máriának.
Ezért amikor sok Római Katolikus misén halljuk azt, hogy: „ne hagyjuk el az ősi hitet”, akkor
semmi képpen nem a Bibliai és apostoli keresztyénségre lehet érteni, mert a magyarok ősi hite a
naphoz, a holdhoz és a „föld anyához” kötődik és nem a Jézus és az apostolok tanához.
Meg kell nézni figyelmesen egy székely zászlót vagy egy székely kaput és észre lehet ott is
venni a dolgokat.
- A hatodik és nem utolsó dolog az az, hogy minden nagyobb Mária ünnep, amit a Római
Katolikus Egyház ünnepel, dátum szerint, megegyezik nagyon pontosan valamelyik pogány istennő
ünnepével.
Példa az augusztus 15, az Efézusi “ég királynő”, Diána istennő ünnepe.
Diána ősi ünnepnapja az augusztus 15-e (a magyarok Nagyboldogasszonyának
már említett ünnepnapja), amely mindmáig kiemelkedő vallási ünnep, csak
napjainkban mint a legnagyobb Mária-nap ismeretes: Mária
mennybemenetelének ünnepe, amit megint az első keresztyének nem ünnepeltek
és idegen dolog volt nekik, és a Biblia sem említ ilyesmiről egyáltalán.
Már a VI. században megjelent az az apokrif legenda, hogy Mária nem
sokkal Jézus után a tanítványok szeme láttára, testben fölment a mennybe. Ezt
az eseményt, amelyre sem a Szentírásban, sem történeti forrásokban semmiféle
utalás nem található, I Gergely pápa idejétől kezdve minden évben augusztus 15-
én, az ősi Efézusi Diána-istennő napján megünnepelték.
1950-ben aztán XII. Pius hivatalos Római Katolikus dogmává emelte. E
tanítás már ezt megelőzően tovább bővült Mária mennybéli
megkoronázásával, annak ellenére, hogy a Biblia ez esetben is kizárólag
Jézusról mondja, hogy az Atya megkoronázta Őt dicsőséggel és
tisztességgel. Máriából viszont "ég királynéja" lett a köztudatban vagy a
katekizmus szerint “mindeneknek királynéja”. A Jelenések könyvén végig
lehet menni,
ahol nagyon sok jövőbeli mennyei esemény van lejegyezve, és meg lehet
látni, hogy a Biblia Boldogságos Máriája nem jelenik meg sehol semmijen
szerepbe sem. János apostol nem látta őt sehol, semmilyen szerepbe.

Továbbra minden őszinte Római Katolikusnak ajánlom, hogy kutasson alaposan utána, és
olvassa a Bibliát napirenden ha lehet imádkozva a Szentlélek segítségéért, hogy meg tudja érteni azt
amit olvas és legyen egy tiszta lelki látása.
A Mindenható Atya és az Úr Jézus áldjon meg és védelmezzen meg minden őszinte kereső embert.
Ez a leírás nem ugratásból készült és nem a tudatlan félrevezetett őszinte katolikus híveket
támadja, hanem mély sajnálatból azok emberek iránt akiket egy kegyes keresztyén ruhába öltöztetett
egyházrendszer félre vezet.
Ez a leírás összeszerkesztésének a vágya a 2018-as Csíksomlyói búcsú után született meg
bennem, búcsú amin személyesen részt vettem a szolgálatom kapcsán és ahonnan egy keserű
szívvel kellet haza jöjjek miután végig hallgattam azt, hogy a „Mária tekintete” volt a legfontosabb
dolog ami ki volt emelve, Mária volt a „mindenek mindene” és a Jóságos Isten az Ő Fiával együtt
nagyon háttérbe volt szorítva, a Szentlélek pedig teljesen hiányzott.
Ezen a búcsún annyi Biblia ellenes hazugság le lett gyúrva a magyarok torkán, hogy többet már
nem is lehetett volna legyúrni.
Ezért kérve kérek minden őszinte római katolikus hívet az Úr Jézus Krisztus nevében, hogy
gondolkozzon jól el, hogy a jövőben ki előtt hajt térdet és kihez imádkozik, mert a Biblia tisztán
kijelenti, hogy senki de senki (még Jézus édesanya sem) méltó az imádatra az Egy és Örökkévaló
Istenen kívül, aki Atya Fiú és Szentlélek és Aki áldott örökkön-örökké. Ámen.

You might also like