You are on page 1of 477

A kezelési könyvet tekintse az autó állandó tartozékának. Ha az autót eladja, adja hozzá a kezelési könyvet is.

A kezelési könyv minden modellre vonatkozik. Ezért előfordulhat, hogy a kezelési könyvben olyan berendezések leírását is
megtalálja, amelyeket esetleg nem építettek be az Ön gépkocsijába.

A kezelési könyvben található adatok és információk a kiadás időpontjában érvényesek. A Honda Motor Co., Ltd. fenntartja a
jogot, hogy bizonyos adatokat, részeket bármikor megváltoztasson, megszüntessen előzetes bejelentés nélkül, és ezzel
kapcsolatban semmiféle kötelezettséget nem vállal.

Jóllehet, ez a kezelési könyv mind a jobb-, mind a balkormányos járművekhez alkalmazható, az illusztrációk főképpen a
balkormányos modellekre vonatkoznak.
Bevezetés

Gratulálunk! Ön egy rendkívül bölcs befektetés mellett döntött. Ez az autó éveken A kezelési könyv olvasásakor találni
át fogja Önnek a vezetés örömét nyújtani. fog olyan információkat, amelyek előtt
MEGJEGYZÉS szimbólum található. Ezek
Azért, hogy Ön az új Hondájában még jobban örömét lelje, ne sajnálja a kezelési
könyv tanulmányozására szánt időt. Sokat fog tanulni belőle az autó kezelő az információk segítik Önt, hogy
elemeiről, kényelmi berendezéseiről és egyéb hasznos felszereléseiről. A kezelési elkerülje az olyan helyzeteket, amelyek
könyvet tartsa az autóban, hogy bármikor kéznél legyen, ha szüksége van rá. károsíthatják autóját, más tárgyakat
vagy a környezetet.
Számos más kiadvány foglalkozik Hondájának megóvásával, a garanciával. Kérjük,
figyelmesen olvassa el a Szervizkönyvet/Garanciafüzetet annak érdekében, hogy (Németországban forgalmazott
pontosan megismerje a garancia feltételeit, a garanciával kapcsolatban a gépjármű
tulajdonos jogait, kötelezettségeit. modellek esetén)
1. Az első rendszámtábla felszerelése:
A kötelező, időszakos karbantartások elvégzése szükséges ahhoz, hogy Ön mindig Szerelje fel az első rendszámtáblát
problémamentesen tudjon autózni az új autójával. Az időszakos karbantartás gondosan a kialakított tartóra úgy,
esedékességére a periodikus karbantartásra figyelmezető rendszer információi hogy az ne emelkedjen a lökhárító
tájékoztatják a műszerfalon, illetve megtalálhatók e kezelési könyvben, vagy a felső széle fölé.
szervizkönyvben egyaránt. Amikor eljön a szokásos karbantartás ideje, gondoljon
arra, hogy a Honda szervizek munkatársai különlegesen képzettek, és ezen speciális 2. A hátsó rendszámtábla felszerelése:
ismereteik jogosítják fel őket az Ön járművének sok tekintetben egyedülálló Úgy szerelje fel a hátsó
rendszerei javítására, karbantartására. A Honda márkakereskedők fő célja, hogy rendszámtáblát, hogy annak alsó éle
ügyfeleiknek mindenben kielégítő szolgáltatást nyújtsanak, így örömmel állnak az egyvonalban legyen a rögzítésre
Ön rendelkezésére. kialakított terület alsó szélével.
Balesetmentes, kellemes autózást kívánunk.

Autójában különböző helyeken elhelyezett szimbólumok emlékeztetik,


hogy olvassa el a Kezelési Könyv vonatkozó részeit a helyes és biztonságos
használat érdekében.

i
Bevezetés

Eseményvezérelt adatrögzítők
Az Ön járművébe különböző, gyűjtőnéven ún. „esemény” vezérelt adatrögzítők kerültek beszerelésre. Ezek az eszközök
rögzítik a valós idejű történésekhez kapcsolódó jármű adatokat, pl. a légzsák indításának, vagy a légzsák rendszer hibájának
körülményeit.
Ezek az adatok csak a törvényesen megengedett módon, vagy a csak tulajdonos külön engedélyével hozzáférhetőek bárki
számára.
Mindazonáltal ehhez az adathoz a Honda, illetve az általa kinevezett márkaszervizek, dolgozóik, képviselőik és szerződött
partnerei férhetnek hozzá, csakis műszaki diagnózis, kutatás és fejlesztés érdekében.

Szerviz diagnosztikai adatrögzítők


Az Ön járművének erőátviteli berendezéseihez kapcsolt adatrögzítők a különböző teljesítményadatokat, vezetési
körülményeket tárolják. A rögzített adatok segítik a szakembereket a jármű karbantartásában, az esetleg előforduló hibák
diagnosztizálásában. Ezek az adatok csak a törvényesen megengedett módon, vagy a tulajdonos külön engedélyével
hozzáférhetőek.
Mindazonáltal ehhez az adathoz a Honda, illetve az általa kinevezett márkaszervizek, dolgozóik, képviselőik, és szerződött
partnerei férhetnek hozzá, csakis műszaki diagnózis, kutatás és fejlesztés érdekében.

ii
Néhány mondat a biztonságról

Az Ön és mások biztonsága nagyon A biztonságra figyelmeztető információk különböző formában jelenhetnek meg:
fontos. Ugyanakkor a biztonságos
autózás nagyon fontos kötelezettség. • Biztonsági feliratok – az autó különböző pontjain elhelyezve.
• Biztonsági üzenetek – a veszélyre figyelmeztető jel és a következő három
A kezelési könyv információi, illetve a jelzőszó egyike előzi meg: VESZÉLY, VIGYÁZAT vagy FIGYELEM.
gépkocsi különböző pontjain elhelyezett A jelzőszavak jelentése:
biztonsági feliratok a biztonságra
alapozott döntések meghozatalában VESZÉLY
Az útmutatások be nem tartása
segítik Önt. Ezek a biztonsági KÖZVETLEN ÉLETVESZÉLYT vagy
információk olyan potenciális SÚLYOS SÉRÜLÉST eredményez.
veszélyhelyzetekre figyelmeztetnek,
amelyek az Ön és mások sérülését VIGYÁZAT
Az útmutatások be nem tartása
okozhatják. ÉLETVESZÉLYT vagy SÚLYOS
SÉRÜLÉST eredményezhet.
Természetesen lehetetlen, hogy az
összes, az autó használatával, illetve FIGYELEM
Az útmutatások be nem tartása
karbantartásával kapcsolatos SÉRÜLÉST eredményezhet.
veszélyhelyzetre felhívjuk a figyelmét.
Minden egyéb esetben a saját józan • Biztonsági közlemény – fontos biztonsági emlékeztetők és óvintézkedések.
ítélőképességének megfelelően • Biztonsági fejezet - mint a Vezető és az Utasok Biztonsága.
cselekedjen. • Utasítások - az autó biztonságos és balesetmentes kezelésével kapcsolatos
információk.

Kérjük, mindig figyelmesen olvassa ezt a kezelési könyvet, melyben sok, a


biztonság szempontjából fontos információ található.

iii
A Honda IMA rendszerrel kapcsolatos információk

A Honda IMA (Integrált Motoros


TELJESÍTMÉNYVEZÉRLŐ EGYSÉG (PCU)
Rásegítő) rendszer biztosítja a
gazdaságos üzemelést. A beépített
elektromotor gyorsításkor rásegít a
IMA MOTOR benzinmotor teljesítményére,
csökkentve annak terhelését, és
12 VOLTOS kedvezőbbé téve a fogyasztást.
AKKUMULÁTOR Fékezéskor a forgó kerekek aktiválják
az elektromotort, amely elektromos
áramot generálva feltölti az IMA
rendszer akkumulátorát. Közvetlenül a
megállás előtt az automatikus
motorleállító rendszer bizonyos
körülmények között leállítja a motort
(lásd 303. oldal).

Az IMA akkumulátor rendkívül nagy


IMA feszültségű (100 voltos). Az IMA
AKKUMULÁTOR akkumulátor a csomagtér alatt került
(100 VOLTOS) elhelyezésre, és nincs olyan
karbantartási tevékenyég, melyet Ön
IMA ÁRAMKÁBEL biztonságosan el tudna végezni rajta.
(narancssárga) Soha ne szerelje ki és soha ne bontsa
MOTOR meg az akkumulátort.
A nagy feszültségű alkatrészek / jelöléssel vannak ellátva.

iv
Az IMA rendszerrel kapcsolatos figyelmeztetések

Baleset esetén
• Egy esetleges baleset során a megsérült nagyfeszültségű alkatrészek megérintése életveszélyes sérülést okozhat. Soha ne
érintse meg a nagyfeszültségű elektromos alkatrészeket és azok narancssárga színnel jelölt vezetékeit.
• Ha szivárog az elektrolit az akkumulátorból, kerülje el, hogy az érintkezzen a bőrével, illetve semmiképpen ne kerüljön a
szemébe. Ha ez mégis megtörténne, öblítse le alaposan vízzel - legalább 15 percen keresztül - és azonnal forduljon orvoshoz.
• Elektromos tűz esetén használjon tűzoltó készüléket. Ha kevés vízzel próbálja meg a tüzet oltani, előfordulhat, hogy a tűz
intenzitása csak fokozódni fog. Amennyiben vízzel próbálkozik eloltani a tüzet, nagy mennyiségű vízzel próbálkozzon.
Akkumulátorral kapcsolatos teendők
Az Ön járművében 100 Voltos nikkel-fémhidrid akkumulátor található. Az akkumulátor kezelése speciális képzettséget igényel.
Éppen ezért kérdéseivel, problémáival mindig forduljon Honda márkakereskedőjéhez.

v
Tartalom
Az egyes fejezetek részletes tartalmát minden fejezet első oldalán találja meg.
Kezelőszervek áttekintése ........... 2 Elindulás előtt .......................... 267 Ápolás .......................................391
Használható üzemanyagok, az új Javaslatok az autó tisztítására és
A vezető és az utasok gépkocsi bejáratása, csomagok védelmére.
biztonsága ..................................... 7 elhelyezése a csomagtérben, egyéb
Fontos információk a biztonsági öv rakomány szállítása. Hibaelhárítás ............................399
szakszerű használatáról, a kiegészítő A váratlanul felmerült hibák és
biztonsági rendszerről (légzsákok). Vezetés ...................................... 283 elhárítási módjaik leírása.
Hasznos tudnivalók a gyermek A motor szakszerű beindítása, a
nyomatékváltó kezelése, parkolás, Műszaki adatok ........................449
biztonsági eszközökről.
illetve utánfutó vontatásával Azonosítási számok, méretek,
Műszerek és kapcsolók ............. 81 kapcsolatos tudnivalók. feltöltési mennyiségek, műszaki
A műszerek, a multi-információs információ.
kijelző és visszajelző lámpák Karbantartás ............................ 315
A periodikus karbantartásra vagy Tárgymutató .............................457
jelzéseinek a magyarázata. A
műszerfalon, és a kormányoszlopon karbantartási tervre figyelmeztető
lévő kapcsolók használatának leírása. rendszer figyelmezteti Önt, hogy
mikor kell a járművet elvinni a Honda
Kiegészítő berendezések ......... 197 márkaszervizbe karbantartási
A fűtés, a klímaszabályozó rendszer, munkálatok elvégzésére. Az
az audio - és egyéb kényelmi ellenőrzendő tételek listája ugyancsak
rendszerének - kezelésének leírása. megtalálható, valamint instrukciók,
hogyan ellenőrizze azokat.

1
Kezelőszervek áttekintése

Balkormányos modell
MULTI-INFORMÁCIÓS KIJELZŐ TETŐÁRNYÉKOLÓ KAPCSOLÓ* UTASOLDALI LÉGZSÁK
(98. oldal) (182. oldal) (13., 32. oldal)
VEZETŐOLDALI
LÉGZSÁK
(13., 32. oldal)

KÖZPONTI AJTÓZÁR
FŐKAPCSOLÓ
(157. oldal)
AUDIORENDSZER*
(205. oldal)
ÓRA*
(243. oldal)
ELEKTROMOS
ABLAK ZÁRGOMB
KAPCSOLÓK (157. oldal)
(180. oldal)

KLÍMASZABÁLYOZÓ
RENDSZER
MOTORHÁZTETŐ
NYITÓ KAR (198. oldal)
(270. oldal)

ÜLÉSFŰTÉS KAPCSOLÓk* AUTOMATA VÁLTÓMŰ (CVT)


(178. oldal) (293. oldal)
* : Amennyiben gyárilag szerelt

2
Kezelőszervek áttekintése

Balkormányos modell KORMÁNYKERÉKEN TALÁLHATÓ ABLAKTÖRLŐK/ABLAKMOSÓK


VÁLTÓKAPCSOLÓK (298. oldal) (140. oldal)
FÉNYSZÓRÓK/IRÁNYJELZŐK
(144. oldal) VÉSZVILLOGÓ KAPCSOLÓ
KÖDZÁRÓFÉNY/ (149. oldal)
KÖDFÉNYSZÓRÓK*2
(146. oldal) UTASOLDALI LÉGZSÁK
KIKAPCSOLT
ÁLLAPOTÁNAK
AUDIORENDSZER VISSZAJELZŐ LÁMPÁJA
TÁVVEZÉRLŐK*2 (42. oldal)
(241. oldal) SEBESSÉGTARTÓ
AUTOMATIKA*2
(246. oldal)
TÜKÖRÁLLÍTÁS HÁTSÓ SZÉLVÉDŐ
(184. oldal) PÁRAMENTESÍTŐ/
TÜKÖRFŰTÉS KAPCSOLÓ
(149/185. oldal)
FÉNYSZÓRÓMAGASSÁG-
ÁLLÍTÓ (150. oldal) KÜRT*1 USB ADAPTERKÁBEL
ALJZAT*2
(225., 233. oldal)
ECON (GAZDASÁGOS
ÜZEM) GOMB (151. oldal) KORMÁNYKERÉK
BEÁLLÍTÁSAI KIEGÉSZÍTŐ ELEKTROMOS ALJZAT
MENETSTABILIZÁLÓ (VSA) (152. oldal) (192. oldal)
RENDSZER KIIKTATÓ
KAPCSOLÓ (311. oldal) TELEFON KIHANGOSÍTÓ RENDSZER HANG- MULTI-INFORMÁCIÓS GOMBOK
UTASÍTÁS VEZÉRLÉS KAPCSOLÓI*2 (249. oldal) (99. oldal)

*1 : A kürt megszólaltatásához nyomja meg a középső betétet a kormánykerék közepén.


*2 : Amennyiben gyárilag szerelt
3
Kezelőszervek áttekintése

Jobbkormányos modell
TETŐÁRNYÉKOLÓ KAPCSOLÓ* MULTI-INFORMÁCIÓS KIJELZŐ
(182. oldal) (98. oldal)
VEZETŐOLDALI
LÉGZSÁK
(13., 32. oldal)
UTASOLDALI LÉGZSÁK
(13., 32. oldal)

KÖZPONTI AJTÓZÁR
FŐKAPCSOLÓ
AUDIORENDSZER* (157. oldal)
(205. oldal)
ÓRA*
(243. oldal) ELEKTROMOS
ABLAK KAPCSOLÓK
(180. oldal)
ZÁRGOMB
(157. oldal)

MOTORHÁZTETŐ
KLÍMASZABÁLYOZÓ NYITÓ KAR
RENDSZER (270. oldal)
(198. oldal)

ÜLÉSFŰTÉS KAPCSOLÓk* AUTOMATA VÁLTÓMŰ (CVT)


(178. oldal) (293. oldal)
* : Amennyiben gyárilag szerelt

4
Kezelőszervek áttekintése

Jobbkormányos modell KORMÁNYKERÉKEN TALÁLHATÓ


VÁLTÓKAPCSOLÓK ABLAKTÖRLŐK/
FÉNYSZÓRÓK/IRÁNYJELZŐK (144. oldal) (298. oldal) ABLAKMOSÓK
KÖDZÁRÓFÉNY/KÖDFÉNYSZÓRÓK*2 (140. oldal)
(146. oldal)
VÉSZVILLOGÓ
KAPCSOLÓ SEBESSÉGTARTÓ
(149. oldal) AUTOMATIKA*2
(246. oldal)
UTASOLDALI
LÉGZSÁK KIKAPCSOLT TÜKÖRÁLLÍTÁS
ÁLLAPOTÁNAK VISSZA- (184. oldal)
JELZŐ LÁMPÁJA (42. oldal)
MULTI-INFORMÁCIÓS
AUDIORENDSZER GOMBOK
TÁVVEZÉRLŐK*2 (241. oldal) (99. oldal)

HÁTSÓ SZÉLVÉDŐ PÁRA- FÉNYSZÓRÓMAGASSÁG-


MENTESÍTŐ/TÜKÖRFŰTÉS ÁLLÍTÓ
KAPCSOLÓ*2 (150. oldal)
(149/185. oldal) ECON (GAZDASÁGOS
ÜZEM) GOMB
KIEGÉSZÍTŐ ELEKTROMOS (151. oldal)
ALJZAT (192. oldal) KÜRT*1
TELEFON KIHANGOSÍTÓ RENDSZER KORMÁNYKERÉK MENETSTABILIZÁLÓ (VSA)
USB ADAPTERKÁBEL ALJZAT*2 HANGUTASÍTÁS VEZÉRLÉS BEÁLLÍTÁSAI RENDSZER KIIKTATÓ
(225., 233. oldal) KAPCSOLÓI*2 (249. oldal) (152. oldal) KAPCSOLÓ*2 (311. oldal)

*1 : A kürt megszólaltatásához nyomja meg a középső betétet a kormánykerék közepén.


*2 : Amennyiben gyárilag szerelt
5
6
A vezető és az utasok biztonsága

Ez a fejezet fontos információkat nyújt az Biztonsági öv rendszer részei .............23 Több gyermek szállítása esetén ......... 49
Ön és az utasok védelmével Hárompontos biztonsági öv ...............26 Fokozott figyelmet igénylő gyermek
kapcsolatosan. Bemutatja a biztonsági öv Automata biztonsági övfeszítő szállítása esetén .............................. 49
megfelelő használatát. Ismerteti a berendezés ......................................27 További biztonsági
kiegészítő biztonsági rendszert Biztonsági övek karbantartása ...........28 óvintézkedések ............................... 50
(légzsákot). Hasznos információt ad arról, További információk a légzsákokról .....30 Csecsemők és kisgyermekek
hogyan védjük a csecsemőket és A légzsákrendszer (SRS) részei .........30 biztonsága ...................................... 51
gyermekeket az autóban. Az első légzsákok működése .............32 Csecsemők védelme ........................... 51
Első utasoldali légzsák kiiktató Kisgyermekek védelme ..................... 53
rendszer ..........................................34 A megfelelő gyermekülés
Oldallégzsákok működése .................39 kiválasztása ....................................55
Fontos biztonsági óvintézkedések ............8 Az oldalsó függönylégzsákok Gyermekülés beszerelése .......................57
Autójának biztonsági berendezései ....... 10 működése ........................................40 Az EU országaiban forgalmazott
Biztonsági övek .................................. 11 Az SRS visszajelző működése ...........41 gyermekülések ............................... 58
Légzsákok .......................................... 13 Utasoldali légzsák kikapcsolt Alsó rögzítési pontok
Felnőttek és tizenévesek biztonsága ...... 15 állapotának visszajelző lámpája ....42 használatával .................................. 60
1. Ajtók zárása ................................... 15 Légzsákrendszer javítása, Hárompontos biztonsági övvel .......... 63
2. Első ülések beállítása ..................... 16 karbantartása ..................................43 Hevederrel ..........................................71
3. Háttámlák beállítása ...................... 17 További biztonsági óvintézkedések ...43 Nagyobb gyermekek biztonsága ............ 73
4. Fejtámlák beállítása ....................... 17 Gyermekek biztonsága – Általános Biztonsági öv bekapcsolásának
5. Biztonsági övek bekapcsolása ....... 18 óvintézkedések ...............................44 ellenőrzése ...................................... 74
6. Ügyeljen a helyes üléspozícióra .... 20 A gyermekek védelme kötelező ........44 Ülésmagasító használata .................... 74
Tanács terhes nőknek ........................ 21 A gyermekek a hátsó ülésen Mikor utazhat az első ülésen a
További biztonsági utazzanak ........................................45 nagyobb gyermek? ........................ 75
óvintézkedések .............................. 21 Az utasoldali légzsák komoly További biztonsági óvintézkedések ...76
További információk a biztonsági veszélyt jelent .................................45 Szén-monoxid veszély ............................ 77
övekről ........................................... 23 Az oldallégzsák veszélye ...................48 Biztonsági címkék .................................. 78

A vezető és az utasok biztonsága 7


Fontos biztonsági óvintézkedések

A jelen fejezetben, valamint a Mindig kapcsolja be a biztonsági övét A légzsákrendszer veszélyei


kézikönyven számos biztonsági A becsatolt biztonsági öv az Ön A légzsák, amennyire hasznos az
útmutatást talál. A következőkben az elsődleges védelmezője minden emberi élet megmentésében,
általunk legfontosabbnak tartott, a balesetnél. A bekövetkező ütközésnél a ugyanannyira veszélyessé is válhat.
biztonság megőrzése érdekében felfúvódó első légzsákok, a biztonsági Különösen akkor, ha az első ülésen
elengedhetetlen óvintézkedésekről öv kiegészítőjeként csökkentik az első utazók nagyon előre húzzák üléseiket,
olvashat. ülésen ülők sérülési veszélyét. Annak vagy nem csatolják be a biztonsági övet.
ellenére, hogy autója légzsákkal van Kisgyermekek, csecsemők és az
felszerelve, győződjön meg arról, hogy alacsony felnőttek vannak a legnagyobb
Ön és utasai megfelelően becsatolták a veszélynek kitéve. Ezért kérjük,
biztonsági övet. Ellenkező esetben a figyelmesen olvassa végig ezt a kezelési
felfúvódó légzsák hatástalan, sőt könyvet és kövesse a leírt utasításokat.
életveszélyes lehet (lásd 18. oldal).
Európai modellek esetén
A gyermekek védelme kötelező Első utasoldali légzsák kiiktató
Minden gyermek 12 éves korig a hátsó rendszer
ülésen üljön, megfelelően becsatolva. A Amennyiben nem elkerülhető, hogy a
csecsemők és nagyobb gyermekek menetiránynak háttal beszerelhető
legnagyobb biztonságban a hátsó ülésen gyermekülést az első utas ülésében
szállíthatók megfelelően rögzített rögzítse, kapcsolja ki a gyújtáskulcsot
gyermekülésben. Azt a nagyobb használva az első utasoldali
gyermeket, aki kinőtte a hagyományos légzsákrendszert. A gyermekülés
gyermekülést, ülésmagasítóra ültetve kiszerelése után győződjön meg arról,
kösse be a hárompontos biztonsági hogy visszakapcsolta a légzsákrendszert
övvel (lásd 44 – 76. oldal). (lásd 34. oldal).

8 A vezető és az utasok biztonsága


Fontos biztonsági óvintézkedések

Ne igyon alkoholt, ha autót vezet Megfelelő sebességgel hajtson


Az autóvezetés és az italozás két, A gyorshajtás mindig a legfőbb okozója
egymással nem összeegyeztethető a sérüléssel, halállal járó közlekedési
tevékenység. Már egy pohár ital is baleseteknek. Általában minél nagyobb
képes megváltoztatni az a sebesség, annál jobban nő a
ítélőképességet, ugyanakkor minden balesetveszély, azonban az alacsony
újabb pohár ital tovább rontja az Ön sebesség sem zárja ki a súlyos sérülések
reakcióidejét. Ezért autóvezetés közben veszélyét. Soha ne hajtson nagyobb
ne igyon alkoholt, és ezt ne engedje sebességgel, mint amit a közlekedési
meg a barátainak sem. feltételek lehetővé tesznek, tartsa be az
előírt sebesség korlátozást.
Ügyeljen a vezetés megfelelő
biztonságára A biztonsága érdekében rendszeresen
Ha menet közben elvonja a figyelmét végeztesse el járművén a szükséges
egy telefonbeszélgetés vagy egyéb, nem karbantartást
a vezetéssel összefüggő tevékenység, A menet közben fellépő műszaki hiba,
egy hirtelen előbukkanó másik jármű defekt rendkívül veszélyes lehet. Azért,
vagy gyalogos veszélyhelyzetbe hogy minimálisra csökkentse az ilyen
sodorhatja. Csak akkor tudja elkerülni jellegű hibák bekövetkezésének esélyét,
a balesetet, ha folyamatosan a vezetésre rendszeresen ellenőrizze a
koncentrál, és nem vonja el semmi a gumiabroncsok állapotát, légnyomását.
figyelmét a közlekedéstől. Az előírt időszakos karbantartásokat
rendszeresen végeztesse el az autóján
(lásd 337. oldal, illetve a Szervizkönyv
előírásai).

A vezető és az utasok biztonsága 9


Autójának biztonsági berendezései

Az Ön autója több olyan szerkezeti


(10) (3) egységgel van felszerelve, amelyek
(10) összehangolt, együttes működése egy
(6)
esetleges balesetnél a vezető és az utasok
(9) (4) testi épségének a megóvását szolgálják.

Az autó néhány biztonsági


berendezésének működéséhez nem
(8) (6) szükséges az Ön beavatkozása. Ezek a
passzív biztonsági berendezések: a
merev, szilárd acélból készült utascella,
(9) amely körbe öleli az utasteret, az első és
a hátsó energia elnyelő zónák, az
összecsukló biztonsági kormányoszlop
és az övfeszítők, melyek ütközés esetén
(5) (11) megfeszítik az első biztonsági öveket.
(7) (1) Biztonsági utascella
(2) Energia elnyelő, gyűrődő zóna Autójának ezen biztonsági
(3) Ülések felszereléseinek előnyeit csak akkor
(4) Fejtámlák tudja kihasználni, ha Ön és utasai a
(5) Biztonsági kormányoszlop
(6) Biztonsági övek helyes ülés pozícióban ülnek az utazás
(7) Vezetőoldali légzsák során és mindig megfelelően becsatolják
(8) Utasoldali légzsák a biztonsági övüket. Valójában a
(2) (1) (2) (9) Oldallégzsákok
biztonsági eszközök egy része sérülést is
(10) Oldalsó függönylégzsákok
(11) Első biztonsági övfeszítők okozhat, ha nem megfelelően használják.

10 A vezető és az utasok biztonsága


Autójának biztonsági berendezései

A következőkben az aktív biztonsági A helytelenül használt vagy becsatolatlan A megfelelően használt biztonsági öv:
berendezések szerepéről olvashat, melyek biztonsági övek egy balesetnél • Rögzíti Önt az autó ülésében, így a
elősegítik az Ön és utasai testi épségének megsokszorozzák a sérülés beépített biztonsági berendezések
megóvását. bekövetkezésének valószínűségét, még maximális hatásossággal tudnak
akkor is, ha az autóban van légzsák. dolgozni az Ön védelmében.
Biztonsági övek
Az Ön és az utasainak biztonsága A legtöbb európai országban jogszabály • Segít megóvni a testi épségét a
érdekében autóját minden ülőhelynél írja elő a biztonsági öv használatát. különböző típusú baleseteknél,
biztonsági övekkel szerelték fel. Mielőtt külföldre utazik autójával, legyen az:
tájékozódjon az adott országban érvényes, – frontális,
A rendszer része a műszerfalba épített a biztonsági öv használatra vonatkozó – oldalirányú,
visszajelző, és hangjelző melyek jogszabályokról. – hátulról bekövetkező ütközés,
együttesen figyelmeztetik Önt és utasait a – felborulásos baleset.
biztonsági övek bekapcsolására. VIGYÁZAT • Az ütközést követően
Miért kell bekapcsolnia a biztonsági A helytelenül használt vagy megakadályozza, hogy az
övet? becsatolatlan biztonsági övek előrezuhanó test, elszabadulva az
A biztonsági övek nyújtják a egy balesetnél megsokszorozzák utastérben sérüléseket szenvedjen,
leghatékonyabb védelmet a felnőttek és a a sérülés bekövetkezésének vagy sérüléseket okozzon más
nagyobb gyerekek számára az autóban. valószínűségét, még akkor is, ha személyekben.
(A csecsemők, illetve a kisebb gyermekek az autóban van légzsák.
védelmére a legalkalmasabbak a • Megakadályozza az utasok
biztonsági gyermekülések.) kirepülését az autóból.
Mindig bizonyosodjon meg arról,
hogy Ön és utasai a biztonsági
öveket helyesen használják.
FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 11


Autójának biztonsági berendezései

• Elősegíti a légzsákok biztonságos VIGYÁZAT: • Minden biztonsági övet egyszerre


kinyitásához szükséges helyes • A biztonsági öveket úgy méretezik, csak egy személy használjon;
üléshelyzet megtartását. A megfelelő hogy az emberi test teherviselő veszélyes az ölben tartott gyermekkel
ülési pozíció csökkenti a sérülés elemeire, a csontokra támaszkodjon. egy biztonsági övbe csatolni
veszélyét a légzsákok kinyílásánál, Kétpontos biztonsági öv esetén a magunkat.
mivel a légzsákok csak úgy tudnak medencénél, hárompontos biztonsági
védelmet nyújtani a bent ülőknek, ha öv esetén a vízszintes ág a
a biztonsági övek be vannak medencénél, az átlós ág a vállon és a
kapcsolva. mellkason haladjon keresztül. A
vízszintes ág hasi tájékon való
Természetesen a biztonsági övek elvezetését mindig kerülje.
önmagukban nem képesek maximális
védelmet nyújtani az Ön számára • A biztonsági övet olyan szorosan kell
minden balesetfajtánál. De a legtöbb használni, amennyire csak
esetben meggátolják a súlyos sérülések lehetséges. Elsősorban azért fontos a
bekövetkezését. – kényelem rovására is –, mert így
tudja ellátni azt a feladatot, amire
Mit tegyen: tervezték. A laza biztonsági öv
Mindig csatolja be és az előírásoknak csökkentett védelmet nyújt a viselője
megfelelően használja a biztonsági számára.
övet.
• Ügyeljen arra, hogy biztonsági öve
soha ne legyen megcsavarodva.

12 A vezető és az utasok biztonsága


Autójának biztonsági berendezései

Légzsákok Európai modellek esetén


Első utasoldali légzsák kiiktató
rendszer
Amennyiben nem elkerülhető, hogy a
menetiránynak háttal beszerelhető
gyermekülést az első ülésen rögzítse,
kapcsolja ki a gyújtáskulcsot használva
az első utasoldali légzsákrendszert (lásd
33. oldal).

Az Ön autója oldallégzsákokkal is fel


Az Ön autója Kiegészítő Biztonsági van szerelve. Ezek feladata, hogy egy
Rendszerrel (SRS), első légzsákokkal komolyabb oldalirányú ütközésnél
van felszerelve. Ennek feladata, hogy megvédje a vezető, vagy az elöl ülő utas
egy komolyabb ütközésnél megvédje a felső testét a súlyos sérülésektől (a
vezetőt, és az elöl ülő utast a súlyos fej-, 39. oldalon további információt talál az
illetve mellkasi sérülésektől (a oldallégzsákok működéséről).
32. oldalon további információt talál az
első légzsákok működéséről).

FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 13


Autójának biztonsági berendezései

A légzsákokkal kapcsolatos A biztonság érdekében: Mindig csatolja


legfontosabb tudnivalók: be és az előírásoknak megfelelően
használja a biztonsági övet. Üljön
• A légzsákok nem helyettesítik a egyenes testtartással, és amennyire lehet
biztonsági öveket. távol a kormánytól és a műszerfaltól.
A légzsákokat arra tervezték, hogy Az első utas ugyancsak tolja a lehető
kiegészítsék a biztonsági öv által leghátsó pozícióba ülését.
nyújtott védelmet.
A továbbiakban arról olvashat, hogyan
• Az első légzsákok nem nyújtanak növelheti biztonságát.
védelmet oldalról, illetve hátulról
történő ütközések esetén, a gépkocsi Kérjük, ne feledje el, hogy nincs olyan
felborulásakor, vagy enyhébb biztonsági rendszer, amely képes
Az Ön autója emellett oldalsó frontális ütközéseknél. védelmet nyújtani a súlyos baleseteknél
függönylégzsákokkal is fel van bekövetkező minden sérülés, vagy
szerelve. Ezek feladata, hogy egy • A légzsák, mint veszélyforrás: elhalálozás ellen, még akkor sem, ha az
komolyabb oldalirányú ütközésnél A légzsák, hogy feladatát ellássa, autóban ülők megfelelően használják a
megvédje a vezető, az első, illetve a jelentős erővel fújódik fel. Így, biztonsági öveket és a légzsákok
hátsó szélső ülésen utazók felső testét és miközben a légzsák megvédi az felfúvódnak.
fejét a súlyos sérülésektől (további életét, vagy egy súlyos sérüléstől
tudnivalókat a függönylégzsákok megóvja Önt, okozhat apró
működéséről a 40. oldalon talál). sérüléseket. A légzsák okozhat
súlyos, végzetes sérüléseket is, ha a
bennülők nem a megfelelő
testtartásban ülnek, vagy helytelenül
használják a biztonsági övet.

14 A vezető és az utasok biztonsága


Felnőttek és tizenévesek biztonsága

Bevezetés 1. Ajtók zárása


A következő oldalakon a vezető, az Miután mindenki helyet foglalt az
autóban utazó felnőttek - illetve azon autóban, győződjön meg az ajtók és a
tizenévesek, akik elég érettek az első csomagtérajtó csukott állapotáról.
ülésen utazáshoz - védelméről olvashat.
A jármű műszerfalán található
Az 44 – 76. oldalon további fontos egy visszajelző lámpa, amely
utasítások találhatók a csecsemők, világít, ha valamelyik ajtó vagy a
kisebb és nagyobb gyermekek csomagtérajtó nincsen teljesen
biztonságos szállításával kapcsolatban. becsukva.
A lámpa azt jelzi, hogy valamennyi ajtó
A nyitott ajtóra/csomagtérajtóra és a csomagtérajtó nyitva van.
figyelmeztető visszajelző lámpa
működéséről a 86. oldalon olvashat. A jármű multi-információs kijelzőjén
található egy visszajelző lámpa, amely
világít, ha valamelyik ajtó vagy a
csomagtérajtó nincsen teljesen
becsukva.

A vezető és az utasok biztonsága 15


Felnőttek és tizenévesek biztonsága

2. Első ülések beállítása Egy baleset során, ha az autóvezető túl


közel ül a kormányhoz, könnyen súlyos VIGYÁZAT
sérüléseket szenvedhet, életét veszítheti
a kormányhoz csapódástól vagy a Túl közel ülve az első
felfúvódó légzsák miatt. légzsákhoz, az súlyos
sérüléseket, esetleg halált
A megfelelő üléstávolság beállítása után okozhat a felfúvódáskor.
bizonyos típusoknál beállíthatja a
kormány magasságát és távolságát (lásd Mindig üljön olyan távol az
152. oldal). első légzsákoktól, amennyire
csak lehetséges.
Ha az Ön esetében a pedálok biztos
elérésének megtartása mellett a
megfelelő üléstávolság nem beállítható, Ha már az ülése megfelelően be van
olyan utólag beépíthető eszközök állítva, az ülést előre-hátra mozgatva
Tolja hátra az ülését amennyire csak győződjön meg a beállított helyzet
használatát javasoljuk, amelyek
lehet az autó biztonságos biztonságos rögzítéséről. Az első ülések
segítenek megoldani ezt a problémát.
kezelhetőségének a megtartása mellett. beállításával kapcsolatos tudnivalókat a
Győződjön meg arról is, hogy az első 167. oldalon olvashatja.
ülésen ülő utasa a lehető legjobban hátra
tolta ülését.

16 A vezető és az utasok biztonsága


Felnőttek és tizenévesek biztonsága

3. Háttámlák beállítása 4. Fejtámlák beállítása


VIGYÁZAT
A háttámla túlzott
megdöntése súlyos sérülést,
esetleg halált okozhat egy
elszenvedett balesetnél.

Állítsa a háttámlát közel


függőlegesre, és
helyezkedjen el az ülésben jó
mélyen hátradőlve.

A háttámla dőlésszögének növelése


Állítsa a háttámla dőlésszögét az Önnek egyre jobban csökkenti a biztonsági öv A fejtámlákat úgy kell beállítani, hogy a
legkényelmesebb pozícióba, lehetőleg nyújtotta védelmet. Ugyanakkor egy fej középvonala, a fejtámla közepével
minél közelebb a függőleges esetleges balesetnél megnöveli a legyen egy magasságban.
helyzethez, bőséges helyet hagyva a kockázatát a biztonsági öv alól való
mellkas és a kormány között. kicsúszásnak, ami súlyos sérüléseket Elindulás előtt állíttassa be az utasokkal
eredményezhet. Minél jobban megdönti a saját fejtámlájukat, ha azok fejtámlája
Az első ülésen ülő utasok is állítsák be a az ülés háttámláját, annál nagyobb a állítható. A magasabb személyeknél a
háttámla dőlésszögét, minél közelebb a sérülés kockázata. fejtámlát a beállítható legnagyobb
függőleges helyzethez és a lehető magasságig húzza fel.
legtávolabb a műszerfaltól. A háttámla beállításával kapcsolatos
tudnivalókat a 167. oldalon olvashatja.
FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 17


Felnőttek és tizenévesek biztonsága

Amennyiben a hátsó középső ülésen is A szakszerűen beállított fejtámlák 5. Biztonsági övek bekapcsolása
helyet foglal valaki, győződjön meg segítenek megvédeni Önt, a nyaki és Tolja be csatlapot a biztonsági öv
róla, hogy fejtámláját felhúzta a lehető más egyéb sérülésektől. csatjába, majd rángassa meg az övet,
legmagasabb pozícióba. hogy megbizonyosodjon az öv
A fejtámla beállításával, és az első aktív biztonságos bekapcsolódásáról.
fejtámlák működésével kapcsolatos Ellenőrizze, hogy az öv ne legyen
VIGYÁZAT tudnivalókat a 169. oldalon olvashatja. megcsavarodva, mert a megcsavarodott
A fejtámlák helytelen biztonsági öv balesetnél súlyos
beállítása csökkenti azok sérüléseket okozhat.
hatásosságát és súlyos
sérülést okozhatnak egy A hátsó üléssor középső ülésének
elszenvedett balesetnél. biztonsági öve lecsatolható és
visszahúzható, hogy a hátsó üléstámlát
Győződjön meg róla, hogy a le lehessen hajtani. Ha az üléstámla
fejtámlák jól vannak-e függőleges pozícióban található, a
beállítva, és biztosan állnak a biztonsági övnek felcsatolt helyzetben
helyükön. kell lennie. A biztonsági öv fel- és
lecsatolásáról a 176. oldalon olvashat.

18 A vezető és az utasok biztonsága


Felnőttek és tizenévesek biztonsága

Ha szükséges, ismét húzza meg a vállon Ha a biztonsági öv a nyakához ér vagy


átvetett ágat azért, hogy az öv keresztezi azt, illetve a válla helyett a
mindenhol megfeszüljön. Majd karját keresztezi, be kell állítania a
ellenőrizze, hogy a biztonsági öv átlós biztonsági öv felső rögzítési pontjának
ága a mellkas közepén és a vállon halad magasságát.
keresztül.

Így a balesetnél keletkező erők a


felsőtest legerősebb csontjait fogják
terhelni.

VIGYÁZAT
A biztonsági öv vízszintes ágát a csípő A helytelenül beállított
legmélyebb részén vezesse át, majd a biztonsági övek, súlyos
vállon átvetett ágat húzza meg, hogy a sérülést, akár halált is
vízszintes ág megfeszüljön a csípőn. okozhatnak egy elszenvedett KIOLDÓGOMBOK
Ezzel a beállítással elérhető, hogy a balesetnél.
balesetnél keletkező erőket az erős Az első ülések biztonsági övének felső
medencecsont vegye fel, csökkentve a Elindulás előtt győződjön rögzítési pontja állítható. A biztonsági
belső sérülések esélyét. meg arról, hogy a biztonsági öv felső rögzítési pont magasságának a
övek helyesen vannak beállításához, nyomja be a két kioldó
gombot és a magasságállítót lefelé vagy
beállítva. felfelé csúsztatva állítsa be (négy
lehetséges pozíció közül választhat).
FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 19


Felnőttek és tizenévesek biztonsága

A hárompontos biztonsági öv átlós, 6. Ügyeljen a helyes üléspozícióra Ha az utasa elalszik, és feje félredőlve
vállöv ágát soha ne vezesse el a karja Miután az autóban ülők beállították az bekerül az oldallégzsák működési
alatt, vagy a háta mögött. A biztonsági üléseket és a fejtámlájukat, valamint területébe, súlyosan megsérülhet a
öv ilyen elvezetése baleset esetén súlyos bekapcsolták a biztonsági öveket légzsák felfúvódásakor.
sérüléseket okozhat. nagyon fontos, hogy egyenes háttal -
közel függőlegesen -, az ülésben
Ha a biztonsági öv nem működik mélyen hátradőlve, lábukat a padlón VIGYÁZAT
megfelelően, akkor nem tud elegendő tartva üljenek az utazás teljes A helyes ülési pozíció be nem
védelmet biztosítani a bennülők időtartama alatt. tartása egy ütközésnél
számára az ütközésnél. súlyos, életveszélyes
A nem megfelelő üléshelyzet megnöveli sérüléseket okozhat.
Senki se utazzon olyan ülőhelyen, a sérülést egy baleset során. Pl. ha az
amelyhez tartozó biztonsági öv utas oldalra dől, lefekszik, oldalra Mindig üljön egyenesen, az
hibásan, vagy egyáltalán nem fordul, az ülésen előre csúszik, előre, ülésben jól hátradőlve, lábait
működik. Az a személy, aki hibásan vagy oldalra hajol, egyik esetleg a padlón tartva.
működő biztonsági övet használ súlyos, mindkét lábát felhúzza, jelentősen
halálos sérüléseket szenvedhet. A megnöveli a sérülésveszélyt egy baleset
hibásan működő biztonsági övet minél során.
előbb ellenőriztesse Honda
márkaszervizében. Ha az elöl ülő utas oldalra dőlve utazik,
fejével elzárja az oldallégzsák
A 23. oldalon további információkat kinyílásához szükséges teret. Így az
olvashat a biztonsági övekről, azok oldallégzsák felfúvódáskor súlyos
karbantartásáról. sérüléseket szenvedhet.

20 A vezető és az utasok biztonsága


Felnőttek és tizenévesek biztonsága

Tanács terhes nőknek A terhes nő mindig üljön egyenesen és a További biztonsági óvintézkedések.
lehetőleg távolabb a kormánykeréktől, • Soha ne engedje, hogy bárki is a
vagy a műszerfaltól. Utasként állítsa az csomagtérben vagy a lehajtott hátsó
ülést a műszerfaltól a lehető ülés tetején utazzon. Ellenkező
legtávolabbra. esetben egy balesetnél súlyos
sérüléseket szenvedhetnek.
A megfelelő üléshelyzet csökkenti a
kismama és a magzat sérülésének • Két személy soha ne használja
kockázatát, amit egy ütközés, vagy a ugyanazt a biztonsági övet.
felfúvódó légzsák okozhat. Minden Ellenkező esetben egy balesetnél
alkalommal, amikor orvosával súlyos sérüléseket szenvedhetnek.
konzultál, kérdezze meg, hogy vezethet-
e autót. • Ne tegyen semmilyen kiegészítőt a
biztonsági övre. Ezek alkalmazása
Mivel az édesanya védelme a legjobb ugyan növeli a kényelmet, de
módja a magzat védelmének, ezért a jelentősen befolyásolja az öv
terhes kismama mindig csatolja be a hatásosságát és növeli a sérülés
biztonsági övet, amikor autóban utazik, veszélyét.
vagy autót vezet. Az öv csípő előtti ága
legyen a lehető legmélyebben.

FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 21


Felnőttek és tizenévesek biztonsága

• Ne tartson kemény, éles tárgyakat az • Ne szereljen/helyezzen semmilyen Európai modellek esetén


első légzsákok működési terében. Az kemény tárgyat az első ajtókra vagy • Amennyiben a menetiránynak háttal
ölben elhelyezett kemény, éles azok közelébe. Ha az oldallégzsák szerelt gyermekülés használaton
tárgyak, a vezetés közben a szájban vagy az oldalsó függönylégzsák kívül van, ellenőrizze, hogy az
tartott pipa, vagy bármilyen éles kinyílik, eltalálhatja az ajtóra szerelt utasoldali légzsákrendszert
tárgy az első légzsák kinyílásakor tárgyat - pohártartó vagy egyéb visszakapcsolta-e (lásd 34. oldal). A
sérüléseket okozhatnak. kemény tárgy - és annak szétrepülő rendszer bekapcsolt állapotának
darabjai sérüléseket okozhatnak. ellenőrzéséhez fordítsa ON (II)
• Ne ragasszon, vagy rögzítsen állásba a gyújtást. Győződjön meg
semmilyen kiegészítőt, vagy feliratot • Ne akasszon vállfát a arról, hogy az utasoldali első légzsák
a légzsákok fedelére. Az ilyen kabátakasztóra. Sérülést okozhat az kikapcsolt állapotát jelző lámpa
módon a kormánykerék „SRS esetleges függönylégzsák néhány másodpercre kigyullad, majd
AIRBAG” feliratú közepére - vagy kipattanásakor. elalszik.
az utas oldalán a műszerfal tetejére -
felerősített tárgyak befolyásolják a • Ne tegyen másik üléshuzatot az első
légzsákok működését. Kinyílásukkor ülésekre, vagy a gyári üléshuzatot
lerepülve akár súlyos sérülést is soha ne cserélje ki az első üléseken a
okozhatnak. Honda márkaszervizzel végzett
egyeztetés nélkül. A nem
• Karját és tenyerét tartsa távol a megfelelően felhúzott, illetve a nem
légzsákok fedeleitől. Karja vagy megfelelő minőségű üléshuzat
tenyere a légzsák felfúvódásakor megakadályozhatja az
megsérülhet, ha közel van a oldallégzsákok kinyílását egy
kormánykerékbe, vagy a műszerfalba oldalütközésnél.
épített légzsák fedeléhez.

22 A vezető és az utasok biztonsága


További információk a biztonsági övekről

Biztonsági öv rendszer részei Ha a gyújtást ON (II) helyzetbe kapcsolja Ha autózás közben akár a vezető, akár
Az Ön autójában mind az öt ülőhely mielőtt bekapcsolná az övet, hangjelzés utasa nincs bekötve, a hangjelzés és a
hárompontos automata biztonsági övvel és a visszajelző villogása figyelmezteti az visszajelző kigyulladása bizonyos
van ellátva. Az első biztonsági övek öv bekapcsolására. Ha ezután sem időközönként figyelmezteti az öv
automata övfeszítővel rendelkeznek. kapcsolja be övét a hangjelzés alatt, a viselésére.
visszajelző folyamatosan égve marad.
A rendszer része a műszerfalba Ha a jobb első ülésen senki sem, illetve
épített visszajelző, mely Dél-Afrikában értékesített modell esetén kisgyermek vagy alacsonyabb felnőtt
figyelmezteti Önt és utasait a biztonsági Ha tovább vezet anélkül, hogy utazik, akkor a visszajelző lámpa nem
övek bekapcsolására. bekapcsolná a biztonsági övét, a csipogó gyullad ki és a figyelmeztető hangjelzés
hangot ad és a visszajelző lámpa nem szólal meg.
Ez a rendszer felügyeli a vezetőülés rendszeres időközönként kigyullad.
biztonsági övét. Bizonyos modelleknél A műszerfalon kigyulladó „ ”
a rendszer az első utasoldali ülés Ezen kívül a multi-információs kijelzőn (vezető) / „ ” (első utas), illetve a
biztonsági övét is felügyeli. megjelenő „ ” szimbólum és multi-információs kijelzőn megjelenő
„FASTEN SEAT BELT” (KAPCSOLJA „FASTEN YOUR SEAT BELT”
BE AZ ÖVET) felirat figyelmezteti Önt (KAPCSOLJA BE AZ ÖVET), vagy
és az utasokat a biztonsági öv „FASTEN YOUR PASSENGER’S
bekapcsolására. SEAT BELT” (AZ UTAS KAPCSOLJA
BE AZ ÖVET) üzenet figyelmezteti
Európai modellek esetén Önt és utasait a biztonsági öv
Ha az első utas nem kapcsolja be az bekapcsolására.
övét, a gyújtás bekapcsolása után hat
másodperccel a figyelmeztető jelzés
kigyullad.
FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 23


További információk a biztonsági övekről

Az első utas ülésébe épített úgynevezett Hátsó biztonsági övek használatának Ha a gyújtáskapcsoló kulcsot ON (II)
utasfelismerő rendszer érzékeli, ha kijelzője állásba fordítja, akkor a multi-
valaki helyet foglal az ülésben. A Ha van információs kijelző a hátsó biztonsági
rendszer azonban a következő övek használatát mutatja az INFO gomb
esetekben hibásan működhet: (/) ismételt megnyomására.
A multi-információs kijelző aktuális
• Nagyobb tárgyat helyezett az első közlését megszakítva megjelenik a
ülésbe. hátsó övek bekapcsolt állapotát jelző
• Az első utas ülésére párnát helyezett. monitor, ha bármelyik hátsó ajtó nincs
teljesen becsukva, vagy bármelyik hátsó
• Az első utas nem szabályszerűen ül. utasa kikapcsolta be az övét.

Ellenőriztesse autóját Honda Ez a képernyő kijelzés 30 másodperc


márkakereskedőjénél, ha akkor is után eltűnik. Szintén eltűnik ez a
kigyullad a visszajelző, vagy hangjelzés képernyő akkor is, ha a kormányon
hallható, ha nem ül senki az első utas található INFO (/) gombot
A rendszer a hátsó biztonsági övek
ülésben, vagy nem helyezett semmilyen megnyomja a képernyő váltáshoz.
bekapcsolását is ellenőrzi az egyes
tárgyat erre az ülésre. övbehúzók aktivált állapota alapján,
mindhárom ülőhelynél.

24 A vezető és az utasok biztonsága


További információk a biztonsági övekről

VIGYÁZAT
A hátsó biztonsági övek
felügyelő rendszere az
övbehúzóból kihúzott
biztonsági öv hossza alapján
ítéli meg a biztonsági övek
használatát. A rendszer nem
képes azt jelezni, hogy
A jobb és középső ülőhelyek
tényleg be vannak-e kötve a
biztonsági öve van használatban. hátsó biztonsági övek.
Amikor a visszajelző lámpa a
A rendszer tájékoztatja Önt arról, hogy hátsó biztonsági öv Ha a rendszer nem érzékeli a biztonsági
melyik hátsó biztonsági öv van használatát jelzi, mindig övek használatát, akkor a képernyőn
bekapcsolva és figyelmezteti Önt, ellenőrizni kell a övek három vízszintes vonal látható. A
illetve utasait a biztonsági öv bekötött állapotát. rendszer alapértékeinek
használatára. Azt, hogy melyik hátsó visszaállításához fordítsa a
biztonsági öv van bekötve (1-től 3-ig), a Vezetés közben is tudja ellenőrizni a gyújtáskulcsot LOCK (0) állásba. Ilyen
képernyőn található visszajelző ábrák biztonsági övek használatát. A esetben forduljon Honda
mutatják. képernyő váltáshoz ismétlődően nyomja márkaszervizhez, ahol megvizsgálják a
meg és engedje el a rendszer információ rendszert.
INFO (/) gombot.

A vezető és az utasok biztonsága 25


További információk a biztonsági övekről

Hárompontos biztonsági öv Az öv kioldásához nyomja meg a csaton


található piros PRESS gombot. Az övet VIGYÁZAT
FELSŐ RÖGZÍ- kezével tartva vezesse át a teste előtt az
VÁLL-ÖV TÉSI PONT Ne hagyja, hogy a gyermekek
ajtóoszlopig. Miután kiszállt az autóból,
ellenőrizze, hogy az öv nincs útban, és a biztonsági övvel játsszanak
nem fogja becsukni az ajtóval. és a nyakuk köré tekerjék azt,
mert ez súlyos vagy akár
ÖVCSAT Valamennyi hárompontos biztonsági öv életveszélyes sérülést
LAP rendelkezik biztonsági visszahúzó okozhat.
egységgel. Normál vezetési
körülmények között a visszahúzó Kérje meg a gyermekeket
egység folyamatosan feszesen tartja az arra, hogy ne játsszanak a
ÖVCSAT MEDENCE-ÖV övet és közben szabad mozgást biztonsági övekkel, továbbá
engedélyez viselőjének. Az ütközés csatolja be, húzza teljesen
A hárompontos biztonsági öv vagy vészfékezéskor fellépő hirtelen vissza és reteszelje azokat a
rendszernek az egy darabból készített lassulás hatására az önműködő reteszelő biztonsági öveket, amelyeket
hevedere, a válltól indulva, a mellkason szerkezet azonnal rögzíti az övet és a gyermekek elérhetnek.
és a csípő előtt átvetve rögzíti a testet. megtartja a testet.

Az öv becsatolásához a csatlapot dugja


be az övcsatba, majd az övet rángassa
meg, hogy megbizonyosodjon az övcsat
bezárt és rögzítette a csatlapot (az öv
megfelelő elhelyezését lásd a 18.
oldalon).

26 A vezető és az utasok biztonsága


További információk a biztonsági övekről

Reteszelhető övbehúzóval szerelt modell Automata biztonsági övfeszítő


A hátsó ülések mindegyik hárompontos berendezés
biztonsági öve el van látva reteszelhető
övbehúzóval, amelyet aktiválni kell a
gyermekülés rögzítéséhez (lásd 63.
oldal).

A biztonsági öv vállrészét teljesen


kihúzva a reteszelhető övbehúzó
aktiválódik. Az öv ezután
visszahúzódik, ám nem engedi
LECSATOLHATÓ RÖGZÍTÉS szabadon mozogni az utast.

A hátsó üléssor középső ülése A reteszelhető övbehúzó rögzítésének


lecsatolható hárompontos biztonsági kiiktatásához kapcsolja ki a biztonsági
övvel van ellátva, amely a következő övet, és hagyja teljesen visszahúzódni A biztonság fokozása érdekében az első
két részből áll: egy kisméretű az övet. A biztonsági öv újbóli biztonsági öveket felszerelik automata
övcsatlemez és egy övcsat. becsatolásához csak annyira húzza ki az övfeszítőkkel. Amikor a légzsákok
övet, amennyire szükséges. felfúvódnak, az övfeszítők működésbe
Ha az üléstámlák függőleges pozícióban lépnek, azonnal megfeszítik a
találhatók, a lecsatolható biztonsági biztonsági övet, hogy segítsék az
övnek felcsatolt helyzetben kell lennie. ülésben tartani az elöl ülőket.
A lecsatolható biztonsági övvel
kapcsolatban további információkat a
176. oldalon olvashat.
FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 27


További információk a biztonsági övekről

Amikor a légzsákok felfúvódnak, az Biztonsági övek karbantartása Ha autójával balesetet szenved,


övfeszítők működésbe lépnek, azonnal Az Ön biztonsága érdekében rendszeresen cseréltesse a biztonsági öveket
megfeszítik a biztonsági övet, hogy ellenőrizze az övek állapotát. márkakereskedőjével. Az a biztonsági
segítsék az ülésben tartani az elöl ülőket. öv, amelyet egy baleset során már
Húzza ki teljesen az övet, és nézze meg, használtak, a következő ütközésnél már
Az övfeszítők olyan ütközésnél is nincsenek-e rajta szakadások, kopások, nem biztos, hogy ugyanazt a védelmet
működésbe léphetnek, ha az első nincs-e összeragadva vagy esetleg képes nyújtani.
légzsákok nem nyílnak ki. Indításuk megégve. Próbálja ki, hogy az övet
független a légzsákokétól, ezért könnyen be lehet-e kapcsolni, és hogy a Szintén ellenőriztesse, és ha szükséges,
előfordulhat, hogy bizonyos kisebb hárompontos öv könnyen cserélje ki az öv rögzítő elemeit. Ha az
baleseteknél elegendő az övfeszítők visszacsúszik-e a helyére. Amennyiben automata övfeszítő működésbe lépett a
védelme, a légzsákok így nem nyílnak ki. az öv nem csúszik vissza a helyére, baleset folyamán, cseréltesse ki a Honda
próbálja az övet megtakarítani (lásd márkaszervizzel a biztonsági övet.
Bizonyos modellek esetén 397. oldal). A rossz állapotban lévő,
Ha egy oldalsó függönylégzsák vagy nem kielégítően működő biztonsági VIGYÁZAT: Nagyon fontos, hogy erős
oldalütközéskor kinyílik, a jármű adott övek nem nyújtanak megfelelő védelmet. ütközés után még akkor is kicseréltesse
oldalon található övfeszítője is aktiválódik. Ezért a rossz állapotban lévő, vagy az egész biztonsági övet, ha az
hibásan működő biztonsági övet hibátlannak látszik.
Az övfeszítők működésekor a biztonsági haladéktalanul ki kell cseréltetni.
öv a kicsatolás pillanatáig feszes marad. VIGYÁZAT: A biztonsági öv hevederét
VIGYÁZAT: Semmi olyan változtatást, meg kell óvni a piszoktól, olajtól, vegyi
Az automata övfeszítők kiegészítést ne eszközöljön, ami és egyéb szennyeződésektől. Tisztítani
bármilyen meghibásodását a megakadályozná a biztonsági öv enyhén szappanos vízben lehet. Az övet
légzsák (SRS) visszajelző lámpa szerkezeti elemeinek helyes működését, ki kell cserélni, ha kirojtosodott,
kigyulladása jelzi (lásd 41. oldal). az öv helyes beállítását és megfeszítését. beszennyeződött, vagy megsérült.

28 A vezető és az utasok biztonsága


További információk a biztonsági övekről

Rögzítési pontok (Hátsó ülés)


VIGYÁZAT A biztonsági övek cseréjénél
bizonyosodjon meg arról, hogy a képen
Az ellenőrzés elmulasztása látható rögzítési pontokat használják az
miatt súlyos sérüléseket öv rögzítéséhez.
szenvedhet, vagy meghalhat,
ha a biztonsági öv nem (Első ülés)
működik megfelelően, amikor
szükséges lenne.

Rendszeresen ellenőrizze a
biztonsági öveket. Az övben
keletkező meghibásodásokat
haladéktalanul javítassa meg.
A hátsó üléseknél mindhárom ülésnél
hárompontos biztonsági övet helyeztek
el. A hátsó üléssor középső ülése
lecsatolható hárompontos biztonsági
övvel van ellátva.

A vezető és az utasok biztonsága 29


További információk a légzsákokról

A légzsákrendszer (SRS) részei • Az oldalsó függönylégzsákok Európai modellek kivételével


Az Ön autójába épített Kiegészítő mindkét oldalon. A • Az érzékelők észlelik, ha gyermek
Biztonsági Rendszer (SRS) részei: függönylégzsákok a jármű található az utasoldali légzsák
tetőlemeze alatti oldalrészbe, az útjában, és jelet küldenek a
• Két első légzsák. A vezetőoldali oldalablakok felé vannak beépítve. vezérlőegységnek a légzsák
légzsák a kormány közepébe, az Az első és a hátsó oszlopok mindkét kikapcsolásához (lásd 39. oldal).
utasoldali légzsák pedig a oldalon a „SIDE CURTAIN
műszerfalba van beépítve. AIRBAG” (OLDALSÓ Európai modellek kivételével
Mindkettőt „SRS AIRBAG” felirat FÜGGÖNYLÉGZSÁK) felirattal • Egy igen bonyolult elektromos
jelöli (lásd 32. oldal). vannak ellátva (lásd 40. oldal). rendszer, amely a gyújtás bekapcsolt
állapotában (ON (II)) folyamatosan
Európai modellek esetén • Automata első biztonsági övfeszítők figyeli az érzékelőket, a
• Az első utasoldali légzsák ON (BE)/ (lásd 27. oldal). vezérlőegységet és a légzsákok
OFF (KI) kapcsolója a műszerfal gyújtóit.
utasoldali oldalsó borításán található • Különböző érzékelők, amelyek
(lásd 35. oldal). érzékelik az ütközés mértékét, • Az utasoldali légzsák kikapcsolt
irányát. állapotára a műszerfalon egy
• Az oldallégzsákok a vezető és az első visszajelző figyelmezteti.
utas védelmét szolgálják. A Európai modellek esetén
légzsákok az üléstámlák külső • Az érzékelők észlelik, hogy a vezető
oldalain találhatók. Mindkettőt oldali vagy az utasoldali biztonsági
„SIDE AIRBAG” (OLDALSÓ öv be van-e kapcsolva vagy sem (lásd
FÜGGÖNYLÉGZSÁK) felirat jelöli 23. oldal).
(lásd 39. oldal).

30 A vezető és az utasok biztonsága


További információk a légzsákokról

Európai modellek esetén • Automatikus kiiktató rendszerrel • Tartalék feszültségforrás. Arra az


• Egy igen bonyolult elektromos ellátott oldallégzsákokkal szerelt esetre, ha a balesetkor az autó
rendszer, amely folyamatosan figyeli modellek esetén visszajelző lámpa villamos rendszerének áramellátása
az érzékelőket, a vezérlő található a műszerfalon, amely az megszűnne.
elektronikát, és a légzsákok gyújtóit, oldallégzsák kikapcsolt állapotára
a vezető, valamint az utas biztonsági figyelmeztet (lásd 42. oldal).
öveit a gyújtás bekapcsolt
állapotában ON (II).
• A légzsák (SRS) visszajelző lámpa a
műszerfalon, amely figyelmezteti a
vezetőt, ha a rendszer - légzsákok,
érzékelők, vagy az övfeszítők
bármelyike - meghibásodik (lásd
41. oldal).

A vezető és az utasok biztonsága 31


További információk a légzsákokról

Az első légzsákok működése Frontális ütközésnél a biztonsági öv az Elméletileg előfordulhat, hogy csak az
alsó és a felsőtestet, a felfúvódó légzsák egyik légzsák nyílik ki. Ez akkor
a fejet és a mellkast védi meg a súlyos történhetne meg, ha az ütközéskor
sérülésektől. mérhető lassulásérték, a légzsákok
begyújtásához szükséges határérték
Mindkét első légzsák a másodperc közvetlen közelében van. Azonban az
törtrésze alatt, gyakorlatilag egyszerre ilyen ütközésnél a biztonsági övek
fújódik fel. elegendőek a bennülők védelméhez, és
a légzsák szerepe egyébként sem lenne
jelentős.

Frontális ütközés esetén a rendszer


érzékelői mérik a jármű lassulási
értékét.

Ha az érzékelők által mért lassulásérték


elér, vagy meghalad egy bizonyos
küszöbértéket, a légzsákvezérlő
elektronika utasítására az első
légzsákok felfúvódnak, és az automata
övfeszítők működésbe lépnek.

32 A vezető és az utasok biztonsága


További információk a légzsákokról

A teljes felfúvódás és leeresztés Európai modellek esetén


körülbelül egytized másodperc alatt Első utasoldali légzsák kiiktató
végbemegy. Ezért az emberek többsége rendszer
nem is veszi észre azt, hogy a légzsák Annak tudatában, hogy a Honda nem
felfúvódott, egészen addig, amíg meg javasolja a gyermekek utazását elöl,
nem látja a leengedett légzsákot kilógni mégsem tudja máshogy megoldani az
a kormánykerékből. utazást, és az első utas ülésre
menetiránynak háttal elhelyezett
Előfordulhat, hogy az ütközés után gyermekülést tesz, akkor az első
füstnek tűnő köd van az autóban. Ez utasoldali légzsákot ki kell kapcsolni a
valójában a légzsák anyagából a gyújtáskulcs segítségével. Ezzel
felfúvódáskor felszálló por, ami megóvhatja a menetiránynak háttal
egyébként nem káros az egészségre, de gyermekülésben ülő gyermeket az
Miután a légzsák felfúvódott, azonnal okozhat átmeneti légzési nehézséget. ütközés esetén felfúvódó első légzsák
elkezd leereszteni, így nem akadályozza Ezért ha tud, minél előbb szálljon ki az végzetes ütésétől (lásd 34. oldal).
a kilátást, a kormányzást és a autóból.
kezelőelemek működtetését.

FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 33


További információk a légzsákokról

Miután használat után kiszerelte a Európai modellek esetén


gyermekülést, győződjön meg arról, VIGYÁZAT Első utasoldali légzsák kiiktató
hogy visszakapcsolta a rendszert. rendszer
Amennyiben az első Annak ismeretében, hogy a Honda nem
utasoldali ülésben nem javasolja a gyermekek utazását elöl,
VIGYÁZAT használja a menetiránynak mégsem tudja máshogy megoldani az
Ha semmiképpen nem tudja háttal elhelyezett utazást, és az első utas ülésre
máshogy megoldani, és az gyermekülést, győződjön meg menetiránynak háttal elhelyezett
első utas ülésre arról, hogy az első utasoldali gyermekülést tesz, az első utasoldali
menetiránynak háttal légzsák kikapcsolását légzsákot ki kell kapcsolni a
elhelyezett gyermekülést tesz, visszajelző lámpa kialszik, gyújtáskulcs segítségével.
akkor az első utasoldali ezáltal a légzsákrendszer
légzsákot ki kell kapcsolni. Ha ismét működőképes. Az első
az első utasoldali légzsák utasoldali légzsák
felfúvódik, az olyan erővel kikapcsolása súlyos
ütheti meg a menetiránynak sérüléshez vagy halálhoz
háttal elhelyezett vezethet egy ütközés esetén.
gyermekülést, hogy a benne
ülő csecsemő nagyon
súlyosan megsérülhet vagy
meghalhat.

34 A vezető és az utasok biztonsága


További információk a légzsákokról

Első utasoldali légzsák kiiktató • Az első utasoldali légzsák Az első utasoldali légzsákrendszer
rendszer összetevői kikapcsolás visszajelzője a műszerfal kikapcsolása
REND-
középső részén található. Ez a Az első utasoldali légzsákrendszer
UTASOLDALI LÉGZSÁK
KIKAPCSOLT ÁLLAPOTÁNAK SZER visszajelző figyelmeztet a légzsák kikapcsolása:
VISSZAJELZŐ LÁMPÁJA FIGYEL- kikapcsolt állapotára.
MEZTE- 1. Húzza be a rögzítőféket.
TŐ • Az SRS visszajelző kigyullad, ha
CÍMKE hibát észlel az utasoldali 2. A gyújtáskulcsot fordítsa LOCK (0)
légzsákrendszer működésében. állásba, és vegye ki a kulcsot.
Ugyanekkor hibaüzenet jelenik meg
a multi-információs kijelzőn is. 3. Nyissa ki az első utasoldali ajtót.

BE/KI KAP-
CSOLÓ

Az utasoldali légzsák kiiktató rendszer


részei:

• Az első utasoldali légzsák ON (BE)/


OFF (KI) kapcsolója a műszerfal
utasoldali oldalsó borításán található.

FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 35


További információk a légzsákokról

OFF (KI) – Amennyiben a kapcsoló 5. Húzza ki a gyújtáskulcsot a


ebben az állásban van, ez azt jelenti, kapcsolóból, mielőtt becsukja az
hogy az utasoldali légzsákrendszer ajtót.
kikapcsolt állapotban van. Ha
gyújtáskulcsot ON (II) állásba fordítja, 6. Ellenőrizze, hogy az utasoldali első
az utasoldali légzsák kiiktató rendszer légzsák kikapcsolt állapotát jelző
visszajelzője kigyullad, majd égve lámpa a műszerfal közepén égve
marad. Előfordulhat, hogy hogy a marad-e, amikor ON (II) állásba
visszajelző lámpa néhány másodpercre fordítja a gyújtáskulcsot. Vagy
kigyullad, majd kialszik, azután ismét győződjön meg arról, hogy az első
UTASOLDALI LÉGZSÁK BE/KI kigyullad. A visszajelző lámpának égve utasoldali légzsák visszajelző
KAPCSOLÓ kell maradnia. lámpája rövid időre kigyullad, majd
röviddel azután kialszik, majd égve
4. Helyezze be a gyújtáskulcsot a ON (BE) – Amennyiben a kapcsoló marad, amikor a gyújtáskapcsolót
műszerfal oldalsó borításán található ebben az állásban van, az azt jelenti, ON (II) helyzetbe fordítja.
légzsák ON (BE)/OFF (KI) hogy az első utasoldali légzsákrendszer
kapcsolóba. Fordítsa el a kulcsot az aktivált állapotban van. Ha
óramutató járásával ellentétes gyújtáskulcsot ON (II) állásba fordítja,
irányba „ON”-ból „OFF” állásba, az utasoldali légzsák kiiktató rendszer
majd vegye ki a kulcsot. Kihúzva a visszajelzője kigyullad, majd néhány
kulcsot a kapcsolóból deaktiválta az másodperc múlva kialszik.
utasoldali légzsákot.

36 A vezető és az utasok biztonsága


További információk a légzsákokról

Az első utasoldali légzsákrendszer 5. Húzza ki a gyújtáskulcsot a


visszakapcsolása kapcsolóból, mielőtt becsukja az
Az utasoldali légzsákrendszer ajtót.
bekapcsolása:
6. Győződjön meg arról, hogy az
1. Húzza be a rögzítőféket. utasoldali első légzsák műszerfal
közepén található visszajelző lámpája
2. Fordítsa a gyújtáskulcsot LOCK (0) néhány másodpercre kigyullad, majd
állásba, és vegye ki a kulcsot. kialszik, amikor a gyújtáskapcsolót
ON (II) állásba fordítja.
3. Nyissa ki az első utasoldali ajtót.
UTASOLDALI LÉGZSÁK BE/KI
KAPCSOLÓ

4. Helyezze be a gyújtáskulcsot a
műszerfal oldalsó borításán található
légzsák ON (BE)/OFF (KI)
kapcsolóba. Nyomja a kulcsot a
kapcsolóba, fordítsa el az óramutató
járásával ellentétes irányba „ON”-ból
„OFF” helyzetbe, és távolítsa el a
kulcsot. Kihúzva a kulcsot a
kapcsolóból bekapcsolta az utasoldali
légzsákot.

FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 37


További információk a légzsákokról

Figyelmeztetések az első utasoldali • Ön teljes felelősséggel tartozik azért,


légzsákrendszer kikapcsolásához: hogy az utasoldali légzsákrendszert VIGYÁZAT
• A gyújtáskulcson kívül semmilyen kikapcsolja, mielőtt rögzíti az első
más eszközzel ne próbálja meg ülésben a menetiránynak háttal Amennyiben az első
átváltani a légzsák ON (BE)/OFF beszerelhető gyermekülést. utasoldali ülésben nem
(KI) kapcsolót, mert tönkreteheti azt. használja a menetiránynak
Ha nem a gyújtáskulccsal kapcsolja háttal elhelyezett
VIGYÁZAT gyermekülést, győződjön meg
át a kapcsolót, az károsodhat, vagy
tönkremehet az első utasoldali Ha semmiképpen nem tudja arról, hogy az első utasoldali
légzsákrendszer. Ha megsérül a máshogy megoldani, és az légzsák kikapcsolását
kapcsoló, szükség esetén nem fogja első utas ülésre visszajelző lámpa kialszik,
tudni a légzsákot aktiválni, vagy menetiránynak háttal ezáltal a légzsákrendszer
deaktiválni. elhelyezett gyermekülést tesz, ismét működőképes. Az első
akkor az első utasoldali utasoldali légzsák
• Ne feszegesse a gyújtáskulcsot a légzsákot ki kell kapcsolni. Ha kikapcsolása súlyos
kapcsolóban, és ügyeljen, hogy ne az első utasoldali légzsák sérüléshez vagy halálhoz
csukja rá az ajtót, míg az a felfúvódik, az olyan erővel vezethet egy ütközés esetén.
kapcsolóban van. Ellenkező esetben ütheti meg a menetiránynak
tönkreteheti a kulcsot és a kapcsolót háttal elhelyezett
is. gyermekülést, hogy a benne
ülő csecsemő nagyon
súlyosan megsérülhet vagy
meghalhat.

38 A vezető és az utasok biztonsága


További információk a légzsákokról

Oldallégzsákok működése Oldalirányú ütközés esetén csak az Oldallégzsák kiiktató rendszer


egyik oldalon lévő oldallégzsák fog Európai modellek kivételével
kinyílni. Ha az ütközés az autó jobb Járműve oldallégzsák kiiktató
oldalát éri, akkor az első utas ülésbe rendszerrel van szerelve. A rendszer
épített oldallégzsák fog kinyílni, még elsődleges célja az első utasoldali
akkor is, ha az ülésben nem ül senki. ülésben utazó gyermek védelme.

Az oldallégzsákok akkor nyújtják a Jóllehet a Honda nem ajánlja, hogy


leghatásosabb védelmet, ha az első gyermekek utazzanak az első
üléseken ülők becsatolják a biztonsági utasülésben, ha a helyzetérzékelők
öveiket, és egyenesen, az ülésben mégis azt észlelik, hogy gyermek ül az
hátradőlve ülnek. oldallégzsák felfúvódásának útjában, a
légzsák kikapcsol.

Közepes vagy erős oldalirányú ütközés Az oldallégzsák abban az esetben is


esetén, ha az érzékelők által mért kikapcsolhat, ha alacsony termetű
gyorsulásérték elér, vagy meghalad egy felnőtt oldalra dől, illetve magas
bizonyos küszöbértéket, a légzsák termetű felnőtt lecsúszik az ülésben és
vezérlő elektronika utasítására az oldalra dől, és így a légzsák
ütközés oldalán lévő oldallégzsák felfúvódásának útjába kerül.
felfúvódik.
Az első utasülésen elhelyezett tárgyak
szintén előidézhetik az oldallégzsák
kikapcsolódását.
FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 39


További információk a légzsákokról

Ha az oldallégzsák kiiktatásának Az oldalsó függönylégzsákok Ha az ütközés az autó jobb oldalát éri, a


visszajelző lámpája kigyullad (lásd működése függönylégzsák akkor is felfújódik, ha
42. oldal), figyelmeztesse az utast, hogy azon az oldalon nem utazik senki.
üljön egyenesen. Amikor az utas kikerül OLDALSÓ FÜGGÖNYLÉGZSÁK
a légzsák felfúvódásának útjából, a Bizonyos erejű frontális ütközés esetén
rendszer visszakapcsolja a légzsákot, a - melynek nagysága meghaladja az első
visszajelző lámpa pedig kialszik. légzsákok indításának küszöbét - egy,
vagy akár mindkét oldalsó
Az utas mozgása és a visszajelző lámpa függönylégzsák is kinyílhat.
kigyulladása és kialvása között
bizonyos késés figyelhető meg. Az oldalsó függönylégzsákok akkor
nyújtják a leghatásosabb védelmet, ha
Az első utasülésen ülő személyek nem az utasok becsatolják a biztonsági
használhatnak párnát vagy más tárgyat öveiket, és egyenesen, az ülésben
háttámlaként. Ellenkező esetben a hátradőlve ülnek.
légzsák kiiktató rendszer nem működik Közepes vagy komolyabb oldalirányú
megfelelően. ütközés esetén, ha az érzékelők által
mért gyorsulásérték elér vagy meghalad
egy bizonyos küszöbértéket, a légzsák
vezérlőelektronika utasítására az
ütközés oldalán lévő oldalsó
függönylégzsák felfúvódik.

40 A vezető és az utasok biztonsága


További információk a légzsákokról

Az SRS visszajelző működése Ha a visszajelző lámpa bármilyen más Ha az előbb felsorolt bármelyik jelzést
Az SRS visszajelző lámpa esetben kigyullad, akkor ellenőriztesse tapasztalja előfordulhat, hogy a
feladata, hogy a vezetőt figyelmeztesse, a légzsákrendszert Honda légzsákok nem fognak kinyílni, illetve
ha bármilyen hiba keletkezik az első márkaszervizében. Például: az övfeszítők nem fognak működni
légzsák, érzékelő, övfeszítő, illetve az akkor, amikor szükség lenne rájuk.
első utasoldali légzsák kikapcsoló • Az SRS visszajelző lámpa a gyújtás
rendszerben. bekapcsolása után sötét marad. VIGYÁZAT
A gyújtáskapcsoló kulcs ON (II) állásba • A motor beindítása után az SRS Az SRS visszajelző lámpa
fordításakor a visszajelző lámpa néhány visszajelző lámpa nem alszik el. hibajelzésének figyelmen
másodpercre kigyullad, majd elalszik. kívül hagyása súlyos
Ez jelzi, hogy a rendszer megfelelően • Menetközben az SRS visszajelző sérüléseket, esetleg halált
működik-e. lámpa kigyullad, vagy időnként eredményezhet, ha a
felvillan. légzsákrendszer nem képes
működni, amikor szükség van
A multi-információs kijelzőn a „ ” rá.
szimbólum, vagy a szimbólum és a
„CHECK SYSTEM” (ELLENŐRIZZE Ha az SRS visszajelző lámpa
A RENDSZERT) üzenet jelenik meg. hibát jelez, haladéktalanul
ellenőriztesse autóját Honda
márkaszervizében.

FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 41


További információk a légzsákokról

Utasoldali légzsák kikapcsolt Az oldallégzsák kikapcsolt


VIGYÁZAT állapotának visszajelző állapot visszajelző
lámpája lámpájának működése
Ha az SRS visszajelző lámpa Európai modellek esetén Európai modellek kivételével
kigyullad, akkor a A visszajelző lámpa az audiorendszer Ez a visszajelző lámpa az utasoldali
menetiránynak háttal kijelzője mellett található. A visszajelző oldallégzsák automatikus
elhelyezett gyermekülést lámpa a gyújtás ON (II) állásba kikapcsolására figyelmeztet. A
azonnal távolítsa el az első kapcsolásakor néhány másodpercre visszajelző lámpa nem az oldallégzsák
utasülésről. Akkor is vegye kigyullad, jelezve ezzel a működőképes meghibásodását jelzi.
figyelembe az SRS visszajelző állapotát.
lámpa kigyulladását, ha az Ha gyújtáskulcsot ON (II) állásba
első utasoldali légzsák ki lett Ha az első utasoldali légzsákrendszer fordítja, az visszajelző lámpának
kapcsolva. aktív, a visszajelző néhány másodpercre néhány másodpercre ki kell gyulladnia,
kigyullad, majd a rendszerellenőrzés azután ki kell aludnia (lásd 89. oldal).
Előfordulhat, hogy az SRS után kialszik. Ha az utasoldali Ha nem gyullad ki, égve marad, illetve
légzsákrendszer légzsákrendszer inaktív, a menet közben kigyullad, pedig nem ül
meghibásodott. Ennek rendszerellenőrzés után a visszajelző senki az utasülésen, ellenőriztesse a
következtében az első nem alszik ki, illetve visszagyullad rendszert.
utasoldali légzsák működésbe néhány másodperc múlva, majd égve
léphet, súlyos sérülést vagy marad. A visszajelző lámpának égve
halált okozva ezzel. kell maradnia.

42 A vezető és az utasok biztonsága


További információk a légzsákokról

Légzsákrendszer javítása, • Az SRS visszajelző lámpa a rendszer További biztonsági óvintézkedések.


karbantartása hibáját jelzi. Haladéktalanul vigye el • Soha ne próbálja meg kikapcsolni a
A légzsákrendszer és az automata az autóját egy hivatalos Honda légzsákrendszert. A légzsákok és a
övfeszítők gyakorlatilag nem márkaszervizbe. Ha a hibajelzést biztonsági övek együtt nyújtják a
igényelnek karbantartást, ugyanakkor figyelmen kívül hagyja, a légzsák legjobb védelmet a bennülőknek.
nem tartalmaznak javítható lehet, hogy nem fog működni akkor,
alkatrészeket. Azonban autóját amikor szükség lenne rá. • Soha semmilyen okból ne nyúljon
szervizbe kell vinnie az alábbi bele a légzsákokba, az automata
esetekben: A légzsákokkal csak az arra kiképzett övfeszítő egységekbe és a hozzájuk
személy dolgozhat. Szigorúan tilos a tartozó kábelkötegbe, más egyéb
• A légzsákok kinyíltak. Az egyszer légzsák/övfeszítő egységet kiszerelni a alkatrészekbe. A szakértelem
már kinyílt légzsákokat ki kell járműből. A rendszer hibás működése, hiányában történő beavatkozások
cserélni a vezérlő egységgel és az üzemképtelensége esetén, ha a légzsák eredményeként a légzsákok
egyéb kapcsolódó alkatrészekkel kinyílt, vagy az övfeszítő működésbe kinyílhatnak, az automata övfeszítők
együtt. Ha bármelyik övfeszítő lépett, csak az erre feljogosult Honda működésbe léphetnek, a beavatkozást
működésbe lépett az ütközés során, márkaszerviz végezheti el a javítást, végző személy megsérülhet.
az érintett biztonsági övet is cserélni vagy a cserét.
kell. • Ne érje víz az első ülések támláit. Ha
az eső, vagy kiömlő folyadék
• Egyik légzsákot se próbálja meg soha átáztatja az ülés háttámláját, az
kiszerelni házilag. A légzsákokat befolyásolhatja az
csak a hivatalos Honda oldallégzsákrendszer működését.
márkaszervizek javíthatják,
cserélhetik.

A vezető és az utasok biztonsága 43


Gyermekek biztonsága – Általános óvintézkedések

csecsemők, valamint a kisebb és nagyobb


gyermekek szállításával kapcsolatban. VIGYÁZAT
A gyermekek védelme kötelező A nem rögzített vagy nem
Minden évben sok gyermek sérül, kellően rögzített gyermek
illetve hal meg a különféle közlekedési meghalhat vagy súlyosan
balesetekben. Ennek oka a gyermekek megsebesülhet egy
nem megfelelő rögzítése, vagy a ütközésnél.
rögzítés hiánya. A közlekedési
balesetek az elsőszámú okozói a 12 éves Az a gyermek, aki túl kicsi a
és ennél fiatalabb gyermekek halálának. biztonsági öv használatához,
megfelelően rögzítve
A közlekedési balesetek okozta biztonsági gyermekülésben
gyermeksérülések, halálesetek üljön. A nagyobb gyereket a
A gyermekek védelme a felnőttek
csökkentése érdekében az autóban utazó biztonsági övvel megfelelően
feladata. Annak ellenére, hogy minden
gyermeket vagy csecsemőt mindig rögzítse és szükség esetén
szülő a legjobbat szeretné nyújtani
rögzítse az erre a célra legalkalmasabb ültesse ülésmagasítóra.
gyermekeinek, sajnos sokan nem ismerik
gyermekbiztonsági eszköz segítségével.
a biztonságos gyermekszállítás szabályait.
Az a gyermek, aki túl kicsi a biztonsági Amíg a gyermek nem elég magas
Ha Önnek gyermekei vannak, vagy ahhoz, hogy biztonságosan használja a
öv használatához, megfelelően
előfordulhat, hogy kisebb-nagyobb hárompontos övet, ültesse
rögzítve, biztonsági gyermekülésben
gyermekeket kell szállítania autójában, ülésmagasítóra (lásd 73 – 76. oldal).
üljön (lásd 51 – 72. oldal).
kérjük, figyelmesen olvassa el ezt a
fejezetet. Fontos általános szabályokat,
illetve részletes információkat tartalmaz a

44 A vezető és az utasok biztonsága


Gyermekek biztonsága – Általános óvintézkedések

A legtöbb országban a gyermek A gyermekek a hátsó ülésen Az utasoldali légzsák komoly veszélyt
biztonsági rendszereknek meg kell utazzanak jelent
felelniük ECE 44-es számú rendelkezés A baleseti statisztikák szerint a Az első légzsákokat arra fejlesztették ki,
előírásainak. különböző korú és nagyságú gyermekek hogy frontális ütközésnél a felnőtt
egyaránt nagyobb biztonságban vannak utasokat megvédjék. Ezért az utasoldali
A legtöbb országban törvény írja elő, a hátsó ülésen, mint az elsőn. légzsák nagyméretű és rendkívül
hogy a 12 évnél fiatalabb, illetve Javasoljuk, hogy gyermekét 12 éves kor gyorsan fújódik fel.
150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak alatt a hátsó ülésen, biztonságosan
a hivatalosan engedélyezett biztonsági rögzítve utaztassa. Csecsemők
gyermekülésben szállítható az autóban. Soha ne tegyen a menetiránynak háttal
Ezekben az országokban a gyermeket Ha a gyermek a hátsó ülésen utazik, elhelyezett, biztonsági gyermekülésbe
bármely utasülésen csak engedélyezett sokkal kisebb a valószínűsége annak, fektetett csecsemőt az utasoldali
és megfelelő gyermekülésben hogy egy ütközés vagy erős fékezés légzsákkal szerelt autó első ülésébe. A
utaztathatja. Kérjük, győződjön meg az esetén az autó kemény belső részeihez felfúvódó légzsák olyan nagy erővel
országban érvényes ide vonatkozó csapódva megsérüljön. Ugyanakkor a ütheti meg a gyermekülést, ami a
jogszabályok rendelkezéseiről. gyermek utas a kinyíló légzsákok által kisbaba sérülését, esetleg halálát
okozott sérülések ellen is védve van. okozhatja.

FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 45


Gyermekek biztonsága – Általános óvintézkedések

Az E.C.E 94-es számú rendeletének A felfújódó légzsák nagy erővel Kisgyermekek


megfelelően: megütheti az első ülésen, a Nagyon kockázatos az utasoldali
menetiránynak háttal elhelyezett légzsákkal szerelt autó első ülésében
VIGYÁZAT gyermekülést. A légzsák okozta ütés menetirányba fordított biztonsági
hatására a gyermekülés elszabadulhat, gyermekülést elhelyezni. Ütközés esetén,
vagy roncsolódhat, így a kisbaba ha az első ülés nagyon előre van húzva,
súlyosan megsérülhet. vagy a kisgyermek feje előrelendül, a
gyorsan felfújódó légzsák olyan nagy
Európai modellek esetén erővel ütheti meg a kisgyermeket, aminek
Az autóban a legmegfelelőbb hely a következtében súlyosan megsérülhet,
menetiránynak háttal fordított esetleg meghalhat.
gyermekülésnek a hátsó ülés valamelyik
Ne használjon a menetiránynak ülőhelye. Amennyiben nem elkerülhető, Nagyobb gyermekek
háttal néző gyermekülést olyan hogy a menetiránynak háttal A kinyíló légzsák a gyermekülést már
ülésen, melyet első légzsák beszerelhető gyermekülést az első ülésen kinőtt, nagyobb gyermekekre is veszélyes
véd. rögzítse, kapcsolja ki az első utasoldali lehet. A légzsák felfúvódásakor súlyos
légzsákrendszert. A későbbiekben - a sérüléseket szenvedhetnek, esetleg
gyermekülés kiszerelése után - meghalhatnak. Lehetőleg a nagyobb
győződjön meg arról, hogy gyermekek is mindig a hátsó ülésen
visszakapcsolta a légzsákrendszert. utazzanak, szükség esetén ülésmagasítón,
a biztonsági övvel előírásszerűen
becsatolva (lásd 73. oldal, ahol fontos
tudnivalókat olvashat a nagyobb
gyermekek biztonságáról).

46 A vezető és az utasok biztonsága


Gyermekek biztonsága – Általános óvintézkedések

Kérjük, győződjön meg az országban Első utas napellenzője Műszerfal utas felőli oldala
érvényes ide vonatkozó jogszabályok (EU-ban értékesített modellek) Első utasoldali légzsák kikapcsoló
rendelkezéseiről. rendszer
VIGYÁZAT
Bizonyos modellek esetén
Emlékeztetőül az első légzsák
veszélyeire és, hogy a gyermekek
mindig a hátsó ülésen, megfelelően
rögzítve utazzanak, figyelmeztető
feliratokat helyeztek el az autója
utasoldali napellenzőjén. Az utasoldali
légzsák kikapcsolt állapotának
veszélyeiről szóló figyelmeztető címkét NE TEGYEN a menetiránynak
a műszerfal borításának utasoldali háttal elhelyezett
szélső oldalán találja. Kérjük, gyermekülést erre az ülésre,
figyelmesen olvassa el, és tartsa be a amely előtt aktív légzsák
címkéken lévő utasításokat. található.

MEGHALHAT, VAGY
SÚLYOSAN megsérülhet.

A vezető és az utasok biztonsága 47


Gyermekek biztonsága – Általános óvintézkedések

Első utas napellenzője Az oldallégzsák veszélye


(Dél-Afrikában értékesített modell) Európai modellek esetén VIGYÁZAT
Az oldallégzsákot arra fejlesztették ki,
VIGYÁZAT hogy oldalirányú ütközésnél a felnőtt
utasokat megvédjék. Ha a gyermek
bármelyik testrésze elzárja az
oldallégzsák kinyílásához szükséges
teret, az oldallégzsák kipattanásakor
súlyos sérüléseket szenvedhet, vagy
meghalhat.
Ha a gyermek ajtóra rádőlve
Emlékeztetőül az oldallégzsák ül az első ülésben, a kinyíló
NE TEGYEN a menetiránynak veszélyeire és, hogy a gyermekek oldallégzsák súlyos sérülését,
háttal elhelyezett mindig a hátsó ülésen, megfelelően halálát okozhatja.
gyermekülést erre az ülésre, rögzítve utazzanak, minden ajtóoszlop
amely előtt légzsák található. belső oldalán figyelmeztető feliratokat Mindig üljön egyenesen, az
helyeztek el. ülésben hátradőlve.
MEGHALHAT, VAGY
SÚLYOSAN megsérülhet.

48 A vezető és az utasok biztonsága


Gyermekek biztonsága – Általános óvintézkedések

Európai modellek kivételével Több gyermek szállítása esetén Fokozott figyelmet igénylő gyermek
Hogy a felfúvódó oldallégzsák ne Az Ön autójában a hátsó ülésen olyan szállítása esetén
okozhasson sérülést, járművében az egymástól független ülőhelyek vannak Saját elmondása szerint sok szülő jobban
utasoldali oldallégzsákot automatikus kialakítva, ahol a gyermekeket szereti, ha a gyermeke az első ülésen
kiiktató rendszer található. A Honda megfelelően rögzíteni tudja. Ha több utazik, mert így állandóan szemmel
ezen rendszer meglétének ellenére sem gyermeket kell szállítania, akár az első tarthatják őt vagy mert a gyermek
ajánlja azt, hogy gyermekeket szállítson ülésen is: egyébként is figyelmet igényel.
az első utasülésben. Hogy az
oldallégzsákok a leghatékonyabb • A legnagyobb gyermeket ültesse az Az első ülésen utazó gyermek fokozott
védelmet nyújtsák, kösse be első ülésre, ha már elég nagy ahhoz, veszélynek van kitéve az utasoldali
megfelelően a gyermekeket a biztonsági hogy a hárompontos biztonsági övet légzsák és az oldallégzsák miatt.
öveikkel, továbbá ültesse őket megfelelően tudja használni (lásd Ugyanakkor a gyermek folyamatos
egyenesen, teljesen hátradőlve az 73. oldal). figyelése elvonja a vezető figyelmét az
üléseikbe. Az utasoldali légzsák autóvezetéstől, ami a vezető és a
automatikus kiiktató rendszerével • Tolja hátra az első ülést, amennyire gyermek szempontjából egyaránt
kapcsolatban további információkat a csak lehet (lásd 16. oldal). rendkívül kockázatos lehet.
39. oldalon olvashat.
• A gyermek üljön egyenesen és Ha a gyermek folyamatos fizikai, vagy
Hogy ne feledkezzen meg az hátradőlve az ülésben (lásd vizuális figyelmet igényel,
oldallégzsákok jelentette veszélyről, 20. oldal). nyomatékosan tanácsoljuk, hogy a
járművének első ajtóoszlopain gyermek, a rá felügyelő felnőtt kísérővel
biztonsági címkék kerültek • Bizonyosodjon meg arról, hogy a együtt, a hátsó ülésen foglaljon helyet.
elhelyezésre. biztonsági öv beállítása és A gyermek szempontjából a hátsó ülés
elhelyezése megfelelő (lásd sokkal biztonságosabb, mint az első.
18. oldal).
FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 49


Gyermekek biztonsága – Általános óvintézkedések

További biztonsági óvintézkedések. • Ne hagyja a gyermeket egyedül az • Használja a gyerekzárat annak


• Soha ne ültessen az ölébe csecsemőt autóban. A gyermeket felnőtt megelőzésére, hogy a gyermekek
vagy gyermeket. Ha a biztonsági öve felügyelet nélkül az autóban hagyni kinyissák a hátsó ajtót. A gyerekzár
nincs becsatolva, balesetnél nagyon kockázatos és néhány használatával megelőzheti, hogy
előrezuhanhat, és a gyermeket a országban törvényellenes is. gyermeke menet közben véletlenül
műszerfalhoz vagy az ülés kizuhanjon (lásd 159. oldal).
háttámlájához nyomhatja. Ha Például: a tűző napon hagyott
biztonsági övet visel, akkor autóban a csecsemő vagy kisgyermek • VIGYÁZAT: Reteszelje az elektromos
ütközésnél a gyermek kiszabadulhat hőgutát kaphat és meghalhat. Ha a ablak főkapcsolóját, hogy a gyermekek
a karjai közül, és súlyosan gyújtáskapcsolóban lévő ne tudják kinyitni az ablakokat. A
megsérülhet vagy meghalhat. gyújtáskulcs mellett a gyermeket is főkapcsolóval lezárhatja a hátsó
az autóban hagyja, a gyermek az ablakok működését, megelőzve ezzel,
• Soha ne rakja a biztonsági övet autót véletlenül mozgásba hozhatja. hogy gyermekei az ablakemelővel
önmaga és a gyermek elé. Baleset Az elszabadult autóban a gyermek játszva zavarják a vezetésben, vagy
esetén súlyos belső sérüléseket megsérülhet, vagy az autó más megsértsék magukat (lásd 180. oldal).
okozhat a mélyen a gyermekbe vágó személyeket elgázolhat.
öv. • VIGYÁZAT: Mindig vigye magával a
• Ha autójával hazaérkezett, zárja be kulcsot, ha kiszáll az autójából, ne
• Két gyermek soha ne használja az összes ajtót és a csomagtérajtót. bízza kulcsát a bennülőkre.
ugyanazt a biztonsági övet. Ezzel megakadályozhatja, hogy a
Ellenkező esetben balesetnél súlyos gyermekek az autójában játszva • Ha a jármű reteszelhető
sérüléseket szenvedhetnek. véletlenül bezáródjanak. Tanítsa meg övbehúzóval van szerelve,
gyermekeit, hogy autója nem gondoskodjon arról, hogy a
játszótér. gyermekek által elérhető biztonsági
övek legyenek becsatolva, az
reteszelhető övbehúzók legyenek

50 A vezető és az utasok biztonsága


Gyermekek biztonsága – Általános irányelvek, Csecsemők és kisgyermekek biztonsága

aktiválva, az övek pedig legyenek Csecsemők védelme Csak a menetiránynak háttal elhelyezett
teljesen visszahúzva és reteszelve. Ha biztonsági bölcsőben kap megfelelő
egy kisgyermek a nyaka köré tekeri a megtámasztást és védelmet a csecsemő
biztonsági övet, az súlyos vagy akár feje, nyaka és a gerince.
halálos sérüléshez vezethet. (A
reteszelhető övbehúzó ki- és Csecsemők szállítására kétfajta
bekapcsolásáról a 64. és 65. oldalon gyermekülés alkalmas: a kifejezetten
olvashat.) csecsemők számára gyártott biztonsági
gyermekülés vagy az átalakítható
• Tartsa kulcsát/távkapcsolóját távol gyermekülés, ledönthető háttámlával.
gyermekektől. Előfordulhat, hogy
némely - nagyon kicsi - gyermek EU modellek
megtanulja, hogyan nyissa ki vele Az 58. oldalon az ajánlott
autóját, hogyan adja rá a gyújtást, gyermekülésekről olvashat.
illetve hogyan nyissa ki a Biztonsági gyermekülés típusok
csomagtérajtót. Magára hagyva a A csecsemőket egyéves korig a Az olyan gyermekülést, amelyet a
gyermeket ez véletlen balesethez menetiránynak háttal elhelyezett menetiránynak háttal kell az autóban
vezethet. biztonsági csecsemőhordozóban kell az elhelyezni, soha ne fordítsa meg a
autóban utaztatni, míg súlya meg nem menetiránnyal szembe. Ha a csecsemőt
„Soha ne engedje meg gyermekének, haladja a gyermekülés gyártója által a menetiránnyal szemben ülteti az
hogy a gyermekülésben térdeljen vagy megengedett maximális súly- és autóba, egy frontális ütközésnél nagyon
álljon, miközben az autó mozgásban mérethatárt. súlyos sérüléseket szenvedhet.
van. Hirtelen fékezéskor a gyermek
előre repülhet, és súlyos sérüléseket
szenvedhet, vagy meghalhat.”
FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 51


Csecsemők és kisgyermekek biztonsága

Menetiránynak háttal fordítható A szakszerűen beszerelt gyermekülés


gyermekülés beszerelése megakadályozhatja a vezetőt vagy az VIGYÁZAT
Ezekben a járművekben a első utast, hogy üléseiket a kívánt
menetiránynak háttal fordított mértékben hátratolják. Ugyanakkor Az első ülésen, a
gyermekülés, a hátsó ülés bármelyik előfordulhat az is, hogy az ülés menetiránynak háttal
ülőhelyén elhelyezhető. Kivéve a jármű háttámláját nem tudják rögzíteni a nekik elhelyezett biztonsági
első ülését, ahol csecsemő ilyen módon megfelelő dőlésszögben. bölcsőben utazó kisbaba a
nem szállítható. Soha ne használjon légzsák kinyílásakor súlyos
menetiránynak háttal fordítható Ebben az esetben azt javasoljuk, hogy sérüléseket szenvedhet, vagy
gyermekülést az első ülésen. az első utas ülést húzza teljesen előre, és meghalhat.
senki ne utazzon ezen a helyen. A
EU modellek gyermekülést pedig helyezze el az első A menetiránynak háttal
A jóváhagyással rendelkező, utas ülés mögött. Ha mégis szeretne elhelyezett gyermekülést
menetiránynak háttal fordított valakit az első utas ülésen szállítani, mindig a hátsó ülésre tegye.
gyermekülés, a hátsó ülés bármelyik akkor vásároljon kisebb mérető
ülőhelyén elhelyezhető (lásd 58. oldal). gyermekülést, ami lehetővé teszi ezt.

A felfújódó utasoldali légzsák olyan


nagy erővel üti meg a gyermekülést,
ami a kisbaba sérülését, esetleg halálát
okozhatja.

52 A vezető és az utasok biztonsága


Csecsemők és kisgyermekek biztonsága

Az E.C.E 94-es számú rendeletének Európai modellek esetén Kisgyermekek védelme


megfelelően: Első utasoldali légzsák kikapcsoló
rendszer
VIGYÁZAT Az autóban a legmegfelelőbb hely a
menetiránynak háttal fordított
gyermekülésnek a hátsó ülés valamelyik
ülőhelye. Amennyiben nem kerülhető
el, hogy a menetiránynak háttal
beszerelhető gyermekülést az első
ülésen rögzítse, kapcsolja ki az első
utasoldali légzsákrendszert. A
későbbiekben - a gyermekülés
Ne használjon a kiszerelése után - győződjön meg arról,
menetiránynak háttal néző hogy visszakapcsolta a
légzsákrendszert. Biztonsági gyermekülés típusok
gyermekülést olyan ülésen, Az a gyermek, aki már elmúlt egy éves,
melyet első légzsák véd. és segítség nélkül képes felülni,
valamint testtömege és testmagassága a
A felfújódó légzsák nagy erővel gyermekülés gyártója által megadott
megütheti az első ülésen, a értéktartományba esik, a menetirányban
menetiránynak háttal elhelyezett elhelyezett, ülő gyermekülésben
gyermekülést. A légzsák okozta ütés szállítható az autóban.
hatására a gyermekülés elszabadulhat,
vagy roncsolódhat, így a kisbaba
súlyosan megsérülhet.
FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 53


Csecsemők és kisgyermekek biztonsága

A kereskedelmi forgalomban kapható Gyermekülés elhelyezése


többféle gyermekülés közül azokat Ebben az autóban a legmegfelelőbb VIGYÁZAT
ajánljuk, amelyek ötpontos biztonsági hely a menetirányba fordított
övvel vannak ellátva, az ábra alapján. gyermekülésnek a hátsó ülés valamelyik Az első ülésen a
Szintén javasoljuk, hogy a gyermek ülőhelye. menetiránynak háttal
egészen addig a gyermekülésben elhelyezett biztonsági
utazzon, amíg el nem éri a Nagyon kockázatos az utasoldali gyermekülésben utazó
gyermekülésre előírt maximális súly-, légzsákkal szerelt autó első ülésében kisbaba a légzsák
vagy testmagasság-értékét. menetirányba fordított biztonsági kinyílásakor súlyos
gyermekülést elhelyezni. Ütközés sérüléseket szenvedhet, vagy
EU modellek esetén, ha az első ülés nagyon előre van meghalhat.
Az 58. oldalon az ajánlott húzva, vagy a kisgyermek feje
gyermekülésekről olvashat. előrelendül, a gyorsan felfújódó légzsák Ha a menetirányba fordított
olyan nagy erővel ütheti meg a gyermekülést kell tennie az
kisgyermeket, ami súlyos, esetleg első ülésre, az autó ülését
végzetes sérüléseket okozhat. tolja teljesen hátra, és
szakszerűen rögzítse a
Ha más választása nincs, és a gyermekülést.
menetirányba fordított gyermekülést az
első ülésre kell tennie, az autó ülését
tolja teljesen hátra. Győződjön meg
arról, hogy a gyermekülés szilárdan van
rögzítve és a gyermek megfelelően be
van csatolva a gyermekülésbe.

54 A vezető és az utasok biztonsága


A megfelelő gyermekülés kiválasztása

A gyermekülések kiválasztásánál vegye Ugyancsak ajánljuk, hogy válassza az Attól függetlenül, hogy melyik típust
figyelembe, hogy rögzítési módjuk ISOFIX rendszerű gyermekülések közül választja, a gyermeküléseknek a
szerint különbözhetnek, úgymint a merev csatlakozású ülést a flexibilis következő követelményeket kell
hagyományos, illetve alsó rögzítésű és helyett (lásd 60. oldal). teljesíteniük:
hevederes (ISOFIX) típusúak.
Az EU-tagállamokban a flexibilis típust 1. A gyermekülésnek teljesítenie kell a
A hagyományos gyermeküléseket a nem forgalmazzák. biztonsági előírásokat. A legtöbb
biztonsági övvel tudja rögzíteni az országban csak azok a
ülésben, míg az ISOFIX rendszerű az Azon üléshelyeken, ahol nem gyermekülések használhatók,
autó megfelelő üléshelyein - két szélső alakítottak ki alsó rögzítési pontokat, amelyek teljesítik az ECE 44-es
ülés hátul - elhelyezett alsó rögzítési ezen típusú gyermekülést a biztonsági szabvány előírásait. Keresse meg a
pontokhoz kapcsolódik szilárdan. övvel is rögzíthet. jóváhagyási jelet a gyermekülésen,
vagy a gyártó hivatkozását a termék
Mivel az alsó rögzítésű gyermekülések dobozán, ill. magán a terméken.
beszerelése egyszerűbb, és rögzítése is
szilárdabb, ezért ezen gyermekülések A jármű gyártója nem vállal semmilyen
vételét javasoljuk. felelősséget a gyermekülés hibájából az
autóban keletkezett károsodásokért.

FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 55


A megfelelő gyermekülés kiválasztása

2. A gyermekülés típusa, mérete Javasoljuk, hogy a gyermekülés


mindig illeszkedjen a gyermek vásárlása vagy egy már meglévő
méreteihez. gyermekülés használata előtt a szülők
A csecsemőnek menetiránynak háttal ellenőrizzék, hogy a kiválasztott modell
beszerelhető, míg kisgyermeknek beleilleszkedik és megfelelően
menetiránnyal megegyező típust rögzíthető abban az ülésben
válasszon. (ülésekben), ahol használni szeretnék.

Fontos, hogy a választott gyermekülés EU modellek


megfeleljen a gyermeknek. Ellenőrizze Az 58. oldalon az ajánlott
a gyártó utasításait, hogy az ülés milyen gyermekülésekről olvashat.
magasságú és súlyú gyermeknek
készült.

3. A gyermekülésnek illeszkednie kell a


járműnek abba az ülésébe (vagy
üléseibe), ahol azt használni fogják.

56 A vezető és az utasok biztonsága


Gyermekülés beszerelése

Ha már kiválasztotta a megfelelő 2. Bizonyosodjon meg, hogy a 3. Rögzítse a gyermeket a


gyermekülést és a helyet, ahová gyermekülés szilárdan rögzítve van. gyermekülésben. Győződjön meg
szeretné betenni, akkor a gyermekülés Miután beszerelte a gyermekülést, arról, hogy a gyermek szakszerűen, a
beszerelését az alábbi három pont mozgassa meg minden irányban gyermekülés gyártó utasításainak
utasításai alapján végezze el: többször, hogy ellenőrizze, szorosan megfelelően, be van szíjazva a
rögzítve van-e. gyermekülésbe. Ha a gyermek nincs
1. A gyermekülést rögzítse az autó megfelelően becsatolva, egy
ülésében. Minden gyermekülést a A biztonsági övvel rögzített balesetnél könnyen kirepülhet a
hárompontos biztonsági öv vízszintes gyermekülést olyan szorosan rögzítse, gyermekülésből, és súlyos
csípőágával, vagy az alsó rögzítési amennyire csak lehet. Ennek ellenére a sérüléseket szenvedhet.
pontok felhasználásával kell az gyermekülést nem szükséges „szikla
ülésben rögzíteni. Egy ütközésnél a szilárdan” rögzíteni. Egy bizonyos A következő oldalakon az
kocsiban nem szakszerűen rögzített mértékű oldalirányú mozgás EU-tagállamokban jóváhagyott
gyermekülés veszélyeztetheti a megengedett, és nem csökkenti a gyermekülésekről és beszerelési
gyermek életét és a többi utas testi gyermekülés nyújtotta védelmet. módjaikról olvashat. Habár a legtöbb
épségét. esetben a menetiránynak megfelelően
Ha a gyermekülés biztonságosan nem behelyezett gyermekülések a
Európai modellek kivételével rögzíthető, próbálja meg beszerelni egy használatosak, ezek beszerelése nem
Ha a biztonsági gyermekülést másik ülőhelyre. Ha ez sem vezet különbözik a menetiránynak háttal
hárompontos biztonsági övvel rögzíti az eredményre, vásároljon egy másik beszerelhető típusokétól.
autóhoz, mindig tegyen rögzítőcsatot az típusú gyermekülést, amely szilárdan
övre (lásd 70. oldal). rögzíthető a kívánt ülőhelyen.

EU modellek
Az 58. oldalon az ajánlott
gyermekülésekről olvashat.

A vezető és az utasok biztonsága 57


Gyermekülés beszerelése

Az EU országaiban forgalmazott gyermekülések


A kereskedelemben több gyártó különböző típusú gyermekülései kaphatók. Nem minden típus illeszkedik az ön járművébe. A
következő táblázat összefoglalja, mely méretű gyermekülés melyik ülésben rögzíthető.
Üléspozíció
Első ülés Hátsó ülés
Gyermek súlya Utasoldali légzsák ON (BE)/OFF (KI)
kapcsoló állása Szélső ülés Középső ülés
OFF (KI) ON (BE)
0-s csoport 10 kg-ig Honda BABY-SAFE X U U
0+ csoport 13 kg-ig Honda BABY-SAFE X IL (Honda BABY-SAFE ISO FIX) vagy U U
I-es csoport 9 kg-tól 18 kg-ig Honda Eclipse* IUF (A, B1, B méret osztály) vagy U U
III-es csoport 15 kg-tól 25 kg-ig Honda KID* vagy Honda KID FIX* L (Honda KID FIX) vagy U U
III-as csoport 22 kg-tól 36 kg-ig Honda KID* vagy Honda KID FIX* L (Honda KID FIX) vagy U U

IL: Főként az ISOFIX rendszerű gyermekülések beszerelési helye.


IUF: Az ebben a súlycsoportban található összes univerzális kategóriájú ISOFIX gyermekülés beszerelhető.
Az I-es csoportba tartozó menetiránynak háttal beszerelhető Honda ISO FIX rendszerű gyermekülést keresse a Honda
Márkakereskedőjénél.
U: Az összes „univerzális” kategóriájú gyermekülés ebben a súlycsoportban beszerelhető.
L: A mellékelt listán található különleges gyermekülésekhez megfelel. Ezek a gyermekülések a „különleges jármű'”,
„korlátozott” vagy „fél-univerzális” kategóriákba tartozhatnak.
X: Ezen az ülésen ekkora gyermeket ne szállítson.
*: Tolja hátra az első ülést amennyire csak lehet.
A méret csoportok szerint néhány gyártó osztályozza gyermeküléseit. Ellenőrizze a gyermekülés csomagolásán, a gyártó
dokumentációjában, illetve a rajta lévő címkén hogy a méret megfelelő.
A fenti táblázat jóváhagyott gyermekülései eredeti Honda kiegészítők. Honda márkakereskedője forgalmazza azokat.
Helyes beszerelésükhöz kövesse a Beszerelési utasítás útmutatásait.
58 A vezető és az utasok biztonsága
Gyermekülés beszerelése

Az Ön autójának hátsó szélső üléseinél


VIGYÁZAT alsó rögzítési pontokat talál, melyek
alkalmasak az ISOFIX rendszerű
A Honda gépkocsikban való gyermekülések rögzítésére. A rögzítési
felhasználásra alkalmatlan pontok csak azokhoz a
gyermekülés nem rögzíti gyermekülésekhez használhatók,
biztonságosan a csecsemőt, amelyek úgy vannak kialakítva, hogy az
vagy a kisgyermeket. alsó rögzítési pontokkal rögzítsék őket.
Ezért ezek az eszközök A 60. oldalon elolvashatja, hogyan
veszélyeztetik a gyermekek rögzítse az ilyen típusú gyermekülést.
testi épségét.

A vezető és az utasok biztonsága 59


Gyermekülés beszerelése

Gyermekülés beszerelése az alsó 2. Győződjön meg arról, hogy


rögzítési pontok használatával GOMB
ALSÓ RÖGZÍTŐFÜL semmilyen tárgy nem akadályozza a
Autójában alsó rögzítési pontokat talál a gyermekülés rögzítését a helyén.
hátsó szélső üléseknél a gyermekülés
rögzítéséhez. 3. Néhány gyermekülés típusnál:
Használja a gyermeküléshez
A füleket, melyeket speciális szabvány rendelhető vezetőkeretet, amely
(ISOFIX) gyermekülés rögzítéséhez meggátolja a beszerelés során az ülés
terveztek a hátsó üléstámla és az üléslap huzatának sérülését.
között találja.

Az alsó rögzítési pontok


elhelyezkedését a felettük lévő kis
jelölő gombok mutatják. A hátsó ülések bármelyikének alsó
rögzítési pontjainál történő rögzítésre
Az alsó rögzítési pontot az üléslap és a tervezett ISOFIX gyermekülés
háttámla közti nyílásokban találja. beszerelése:

EU modellek 1. Távolítsa el a biztonsági öv csatját


Az 58. oldalon az ajánlott vagy nyelvét az alsó rögzítési pontok
gyermekülésekről olvashat. elől.

60 A vezető és az utasok biztonsága


Gyermekülés beszerelése

ALSÓ RÖGZÍTŐFÜL

VEZETŐKERET Merev típus Flexibilis típus

A vezetőkeretet tolja a helyére az 4. Helyezze be a gyermekülést az ülésre A kereskedelemben a fenti ábrának


ábrán látható módon. és a hátsó rögzítő fülek segítségével megfelelő ún. flexibilis zárszerkezetű
rögzítse azt, követve a gyermekülés is kapható.
A vezetőkeret beszerelését végezze el gyártójának beszerelési útmutatóját.
a beszerelési útmutató szerint.
Néhány gyermekülés ún. merev
típusú zárszerkezetet alkalmaz a fenti
ábrának megfelelően.

FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 61


Gyermekülés beszerelése

5. Kövesse a gyermekülés gyártójának


útmutatóját a zárszerkezet bekötésére RÖGZÍTŐKAMPÓ RÖGZÍTŐKAMPÓ
és megfeszítésére vonatkozólag.

Néhány országban flexibilis


zárszerkezetű gyermekülések is
kaphatók. Ezek a típusok az
EU-tagállamokban nem kaphatók.
6. Állítsa a fejtámlákat a
legalacsonyabb pozícióba.
RÖGZÍTŐSZERELVÉNY RÖGZÍTŐSZERELVÉNY

7. Vezesse át a hevedert a fejtámla Bizonyos típusú gyermeküléseknél


felett, majd akassza be a vezesse el a hevedert az ábrának
rögzítőkampót a tetőkárpitban megfelelően.
található rögzítőfülbe az ábrának
megfelelően. Ügyeljen arra, hogy a
heveder ne csavarodjon meg a
művelet közben. Feszítse meg a
hevedert a gyártó utasítása szerint.

A fenti ábrán az látható, hogyan kell


vezetni a rögzítőkampót az EU
országaiban.

62 A vezető és az utasok biztonsága


Gyermekülés beszerelése

8. Miután beszerelte a gyermekülést, Gyermekülés rögzítése A hárompontos biztonsági övet fűzze át


mozgassa meg minden irányban hárompontos biztonsági övvel a gyermekülésen, követve a
többször, hogy ellenőrizze, szilárdan (reteszelhető övbehúzóval) gyermekülés gyártó utasításait.
rögzítve van-e. Amennyiben nem az alsó rögzítési
pontokat használja fel a gyermekülés Ha a hátsó üléssor középső ülésére
A gyermekülések kialakítását és rögzítéséhez, mindegyik típus kíván gyermekülést helyezni, feltétlenül
alkalmazási lehetőségeit gyártójuk rögzíthető az autó hárompontos győződjön meg arról, hogy a
ellenőrzi és szavatolja. Amennyiben biztonsági övével. lecsatolható biztonsági öv rögzítőeleme
kérdései lennének alkalmazhatóságát fixen rögzül (lásd 176. oldal).
illetően, kérjük, forduljon a Ezen kívül a hátsó ülések hárompontos
forgalmazóhoz. biztonsági övei el van látva reteszelhető EU modellek
övbehúzóval, amelyet aktiválni kell a A gyermekülés beszerelését lásd az
gyermekülés rögzítéséhez. 58. oldalon.

Annak ellenőrzésére, hogy a A következő oldalakon elolvashatja,


hárompontos biztonsági öv el van-e hogyan kell rögzíteni a menetirányba
látva reteszelhető övbehúzóval, húzza fordított gyermeküléseket.
ki teljesen a biztonsági öv alsó ágát,
engedje vissza lassan az ágat, majd 1. Helyezze el a gyermekülést a hátsó
húzza ki az övet ismét teljesen. Ha az öv ülés valamelyik ülőhelyén.
rögzült, akkor fel van szerelve Győződjön meg arról, hogy a
reteszelhető övbehúzóval. Ha nem, gyermekülés teljesen nekifekszik az
kövesse a 66. oldalon olvasható ülés háttámlájának.
útmutatásokat.
FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 63


Gyermekülés beszerelése

FÜL

2. A biztonsági övet fűzze át a 3. A reteszelhető övbehúzó 4. Nyomja le a fület. Vezesse át a


gyermekülésen, követve a aktiválásához húzza ki lassan biztonsági öv felső ágát az ülés
gyermekülés gyártó utasításait, majd ütközésig az öv felső ágát. oldalán lévő nyíláson, majd hagyja,
szorosan csatolja be a biztonsági hogy az övbehúzó visszahúzza az
övet. övet.
5. Miután az öv visszahúzódott, rántsa
meg. Ha az öv reteszelve van, nem
lehet kihúzni. Ha ki tudja húzni az
övet, az nincs reteszelve, és meg kell
ismételnie az előző lépéseket.

64 A vezető és az utasok biztonsága


Gyermekülés beszerelése

FÜL

6. Miután meggyőződött az öv reteszelt 7. A fület meghúzva rögzítse az övet a 8. Mozgassa meg és húzza meg a
állapotáról az öv felső ágát a nyílásban. Győződjön meg arról, gyermekülést minden irányba, hogy
biztonsági öv csatjánál megfogva hogy az öv nem csavarodott meg és ellenőrizze, a gyermekülés elég
húzza meg azért, hogy az öv laza alsó megfelelően helyezkedik el a stabilan áll-e, és nem fog-e felborulni
részét megfeszítse. Ha a biztonsági nyílásban. menet közben. Ha a gyermekülés nem
öv csípő ága laza, akkor az a rögzül szilárdan, oldja ki az övet, majd
gyermekülést nem rögzíti ismételje meg az előző lépéseket.
biztonságosan. A reteszelhető övbehúzó kireteszeléséhez
Az öv megfeszítésének elősegítéséhez és a gyermekülés kivételéhez csatolja ki a
nehezedjen a gyermekülésre vagy biztonsági öv csatját. Fűzze ki az övet a
nyomja a gyermekülés hátsó részét az gyermekülésből, és engedje az övet
öv kihúzása közben. teljesen föltekeredni.

A vezető és az utasok biztonsága 65


Gyermekülés beszerelése

Gyermekülés rögzítése A gyermekülés EU-országok esetén 1. Helyezze el a gyermekülést a hátsó


hárompontos biztonsági övvel érvényes beszerelését lásd az ülés valamelyik ülőhelyén.
(reteszelhető övbehúzó nélkül) 58. oldalon. Győződjön meg arról, hogy a
Amennyiben nem az alsó rögzítési gyermekülés teljesen nekifekszik az
pontokat használja fel a gyermekülés A következő oldalakon elolvashatja, ülés háttámlájának.
rögzítéséhez, mindegyik típus hogyan kell rögzíteni a menetirányba
rögzíthető az autó hárompontos fordított gyermeküléseket.
biztonsági övével.

A hárompontos biztonsági övet fűzze át


a gyermekülésen, követve a
gyermekülés gyártó utasításait.

Ha a hátsó üléssor középső ülésére


kíván gyermekülést helyezni, feltétlenül
győződjön meg arról, hogy a
lecsatolható biztonsági öv rögzítőeleme
fixen rögzül (lásd 176. oldal).

66 A vezető és az utasok biztonsága


Gyermekülés beszerelése

FÜL

2. A biztonsági övet fűzze át a 3. Nyomja le a fület. Vezesse át az ülés 4. Az öv váll ágát a biztonsági öv
gyermekülésen, követve a oldalán lévő nyíláson a biztonsági öv csatjánál megfogva húzza meg azért,
gyermekülés gyártó utasításait, majd váll ágát. hogy az öv laza csípőágát
szorosan csatolja be a biztonsági megfeszítse. Ha a biztonsági öv csípő
övet. ága laza, akkor az a gyermekülést
nem rögzíti biztonságosan.

Az öv megfeszítéséhez nehezedjen a
gyermekülésre vagy nyomja a
gyermekülés hátsó részét az öv
kihúzása közben.

FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 67


Gyermekülés beszerelése

RÖGZÍTŐCSAT

FÜL

5. A fület meghúzva rögzítse az övet a 6. Mozgassa meg és húzza meg a Olyan járműveknél, ahol nincs
nyílásban. Győződjön meg arról, gyermekülést minden irányba, hogy reteszelhető övbehúzó annál az ülésnél,
hogy az öv nem csavarodott meg és ellenőrizze, a gyermekülés elég amelyre a gyermekülést helyezi
megfelelően helyezkedik el a stabilan áll-e, és nem fog-e felborulni Ha a biztonsági gyermekülést olyan
nyílásban. menet közben. hárompontos biztonsági övvel rögzíti az
autóhoz, amelynek nincs kiegészítő zár
A fület felfelé tolva tolja felfelé a A gyermekülés kivételéhez csatolja funkciója a visszacsévélés közben,
hárompontos biztonsági öv felső ágát ki a biztonsági öv csatját. Fűzze ki az mindig tegyen rögzítőcsatot az övre
az öv megfeszítéséhez. övet a gyermekülésből, és engedje az (lásd 70. oldal).
övet teljesen föltekeredni.

68 A vezető és az utasok biztonsága


Gyermekülés beszerelése

Európai modellek esetén Végezetül mozgassa meg a


Menetiránynak háttal fordított gyermekülést minden irányba, hogy
gyermekülés beszerelése az utasoldali ellenőrizze, a gyermekülés elég stabilan
légzsákrendszer kikapcsolásával áll-e és nem fog-e felborulni menet
Az autóban a legmegfelelőbb hely a közben. Ha a gyermekülés nem elég
menetiránynak háttal fordított stabil, oldja ki a biztonsági öv csatját, és
gyermekülésnek a hátsó ülés valamelyik ismét hajtsa végre az előbbi lépéseket.
ülőhelye. Amennyiben nem elkerülhető,
hogy a menetiránynak háttal A gyermekülés kivételéhez csatolja ki a
beszerelhető gyermekülést az első biztonsági öv csatját. Fűzze ki az övet a
ülésen rögzítse, kapcsolja ki az első gyermekülésből, és engedje az övet
utasoldali légzsákrendszert. Az első teljesen föltekeredni.
utasoldali légzsákrendszerrel
kapcsolatban további információkat a Húzza meg az övet erősen a csat EU modellek
35. oldalon olvashat. irányába, hogy megfeszüljön. (Ha kell, Lapozzon az 58. oldalra az ajánlott,
eközben nyomja le a gyermekülést, menetiránynak háttal beszerelhető
A menetiránynak háttal elhelyezhető hogy az öv megfelelően megfeszítse gyermekülésekhez.
gyermekülés beszerelésekor az első utas azt.)
ülésnél lévő hárompontos övet vezesse
át a gyermekülésen a gyártómű utasítása
szerint, majd kapcsolja be az övet.

FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 69


Gyermekülés beszerelése

Biztonsági öv rögzítő csat alkalmazása A rögzítőcsat használata:


Olyan járműveknél, ahol nincs RÖGZÍTŐCSAT
reteszelhető övbehúzó annál az ülésnél, 1. Tegye a gyermekülést az ülésre. A
amelyre a gyermekülést helyezi gyártó utasításainak megfelelően
Mindig használjon rögzítőcsatot, fűzze át a hárompontos övet a
amikor a biztonsági gyermekülést a gyermekülésen.
hárompontos biztonsági övvel rögzíti.
Ez megakadályozza a gyermekülés 2. Kapcsolja be a biztonsági övet.
elmozdulását, kifordulását. Húzza meg az öv átlós ágát úgy, hogy
ne legyen laza az öv csípőága sem.
A csatot általában a gyermeküléssel
együtt tudja megvásárolni. Ha mégis 3. Erősen húzza meg az övet az övcsat
szüksége lenne rá, forduljon a mellett. Fogja össze mindkét öv
gyermekülés gyártójához/ szakaszt, így az öv nem tud 4. Tegye fel a rögzítőcsatot úgy, ahogy
forgalmazójához. csúszkálni a csatlap nyílásában. az ábra mutatja. Tolja olyan közel az
Csatolja ki a biztonsági övet. öv csatlapjához, amilyen közel csak
Amennyiben nincs más lehetőség, és a tudja.
menetirányba fordított gyermekülést az
első utas ülésén helyezi el, rögzítse azt 5. Kapcsolja be a biztonsági övet.
biztonságosan a lehető leghátrébb tolt Mozgatással ellenőrizze, hogy az
ülésben. Ellenőrizze, hogy gyermeke ülést stabilan rögzítette-e. Ha nem,
biztonságosan be van-e kötve (lásd addig ismételje az előzőket, míg az
54. oldal). öv biztosan nem fogja az ülést.

70 A vezető és az utasok biztonsága


Gyermekülés beszerelése

Gyermekülés rögzítése hevederrel Mivel az ilyen módon rögzített Rögzítőszerelvény használata


A gyermekek az autóban a lehető gyermekülés nagyobb biztonságot
legbiztonságosabban rögzítve szavatol, ezért amennyiben legalább RÖGZÍTŐSZERELVÉNY
utazzanak, csökkentve a sérülés egy heveder kapható a gyermeküléshez,
veszélyeit egy esetleges balesetnél. használja azt. (Ellenőrizze, hogy az ülés
gyártója nem kínál-e hevedert is a
gyermeküléshez.)

FEDÉL

1. Állítsa a fejtámlákat a
HEVEDERRÖGZÍTÉSI PONTOK legalacsonyabb pozícióba.
Az ábrán európai modell látható.
2. A gyermekülés megfelelő rögzítése
A hevederes gyermekülés mindkét (lásd 63. oldal) után nyissa ki a
oldalsó hátsó ülésen elhelyezhető az rögzítőfület.
ábrán jelzett rögzítési pontok
bármelyikének segítségével.

FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 71


Gyermekülés beszerelése

A heveder gyermekülésbe fűzéséhez


RÖGZÍTŐKAMPÓ RÖGZÍTŐKAMPÓ kövesse a gyerekülés gyártójának
beszerelési utasítását, melyet a
csomagban talál.

A gyermekülés használatakor kövesse a


gyártójának beszerelési utasítását,
melyet a csomagban talál.

VIGYÁZAT: A gyermekülés rögzítő


hevederek és rögzítési pontok a
RÖGZÍTŐSZERELVÉNY RÖGZÍTŐSZERELVÉNY gyermekülés, és a benne ülők súlyának
terhelésére vannak méretezve.
3. Illessze a rögzítőkampót a Bizonyos típusú gyermeküléseknél Semmilyen körülmények között nem
rögzítőszerelvénybe. Közben vezesse el a hevedert az ábrának alkalmazható felnőtt utasok biztonsági
ügyeljen arra, hogy a heveder ne megfelelően. öveként, vagy bármilyen egyéb tárgy
csavarodjon meg. rögzítésére.
4. Feszítse meg a hevedert a
gyermekülés gyártójának utasításai
szerint.

72 A vezető és az utasok biztonsága


Nagyobb gyermekek biztonsága

Amikor a gyermek elérte a Európai modellek esetén


gyermekülésre előírt maximális súly- VIGYÁZAT
vagy testmagasság-értékét, attól kezdve VIGYÁZAT
a hátsó ülésen, ülésmagasítón, a Az első ülésen utazó 12 éves
vagy az alatti kisgyermek az Ha a gyermek ajtóra rádőlve ül
hárompontos biztonsági övvel az első ülésben, a kinyíló
becsatolva utazzon. első utasoldali légzsák
kinyílásakor súlyos oldallégzsák súlyos sérülését,
sérüléseket szenvedhet, vagy halálát okozhatja.
A következő oldalakon útmutatásokat
olvashat a hárompontos biztonsági öv meghalhat.
Mindig üljön egyenesen, az
használatáról gyermekek esetében. ülésben hátradőlve.
Megismerheti az ülésmagasítót és Ha a kisgyermeknek ez első
használatát. Megtudhatja, hogy mi a ülésen kell utaznia, az autó
teendő, ha a gyermeket az első ülésen ülését tolja teljesen hátra, Bizonyos modellek esetén
kell szállítania. szükség esetén használjon A járműben található utasoldali
biztonsági gyermekülést, a oldallégzsák automatikus kiiktató
kisgyermek helyesen üljön és rendszerrel van ellátva, amely
VIGYÁZAT a biztonsági övet megfelelően kikapcsolja az oldallégzsákot, ha a
Vezetés előtt győződjön meg használja. gyermek oldalra dől és a feje az
arról, hogy az ülés háttámlák oldallégzsák felfúvódásának útjába
megfelelően rögzítve vannak. esik. A Honda ezen rendszer
meglétének ellenére sem ajánlja azt,
hogy gyermekeket szállítson az első
utasülésben.

A vezető és az utasok biztonsága 73


Nagyobb gyermekek biztonsága

Biztonsági öv bekapcsolásának 3. A biztonsági öv a gyermek nyaka és Ülésmagasító használata


ellenőrzése válla közt fut-e?
4. A biztonsági öv alsó ága a lehető
legalsó helyzetben található, és a
gyermek csipője felett halad át?
5. Képes-e gyermeke ilyen helyzetben
ülni végig az utazás alatt?

Amennyiben minden kérdésre igennel


tud válaszolni, gyermeke „felnőtt” a
hárompontos biztonsági öv viselésére.
Amennyiben akár csak az egyik
kérdésre is nem a válasz, gyermekének Az a gyermek, aki kinőtte a
Annak érdekében, hogy eldöntse a ülésmagasítón kell utaznia. hagyományos gyermekülést,
biztonsági öv megfelelően rögzíti-e ülésmagasítón kell utaznia -
gyermekét, vizsgálja meg a megfelelően rögzítve a hátsó ülések
következőket: valamelyikén, illetve az első középső
ülésen - mindaddig, amíg fel nem nő az
1. Eléri-e a gyermek háta hátradőlve az ülésmagasító nélküli biztonsági öv
üléstámlát? használatához.
2. Eléri-e a gyermek térde az üléslap
szélét, és kényelmesen el tud-e
helyezkedni?

74 A vezető és az utasok biztonsága


Nagyobb gyermekek biztonsága

Az ülésmagasító lehet háttámlás, illetve Mikor utazhat az első ülésen a


háttámla nélküli kivitel. Bármelyiket is nagyobb gyermek?
választja, fontos, hogy rendelkezzen Minden gyermek 12 éves korig a hátsó
biztonsági jóváhagyással (lásd ülésen üljön, megfelelően becsatolva.
55. oldal), és beszerelésénél kövesse a
gyártó utasításait. A hátsó ülés a legbiztonságosabb
VEZETŐ-
bármilyen korú, vagy magasságú
Amennyiben - szükség esetén - SÍN gyermek számára.
gyermekének az első ülésen
ülésmagasítón kell utaznia, tolja az ülést Egy ütközés esetén, ha az első ülés
teljesen hátra, és megfelelően rögzítse a nagyon előre van húzva, ha a gyermek
gyermeket a biztonsági övvel. feje előrelendül, ha a gyermek nincs
megfelelően becsatolva, vagy nem ül a
A gyermek egészen addig használhatja Az ülésmagasítóhoz opcionálisan megfelelő üléshelyzetben, a felfújódó
az ülésmagasítót, amíg olyan nagyra nő, rendelhet külön háttámlát. Szerelje a légzsák a gyermek súlyos sérüléseit,
hogy füleinek felső széle egy vonalba háttámlához az ülésmagasítót, és halálát okozhatja.
kerül az üléstámla tetejével. Az ilyen igazítsa az autó üléséhez a gyártó
testmagasságú gyermek már elég magas instrukcióit követve. Győződjön meg Az oldallégzsák is veszélyes lehet a
ahhoz, hogy a hárompontos biztonsági róla, hogy az övet keresztülvezette a gyermekre. Ha a gyermek bármelyik
övet ülésmagasító nélkül megfelelően háttámlán kiképzett övvezetőn, és nem testrésze elzárja az oldallégzsák
használni tudja. keresztezi, illetve éri el gyermeke kinyílásához szükséges teret, az
nyakát (lásd 18. oldal). oldallégzsák kipattanásakor súlyos
EU modellek sérüléseket szenvedhet, vagy
Az előíráshoz, hogy hol utazhat ilyen meghalhat.
ülésmagasítón ülve a gyermek, lásd
58. oldal. FOLYTATÓDIK

A vezető és az utasok biztonsága 75


Nagyobb gyermekek biztonsága

Természetesen a gyermekek nagyon Ha úgy dönt, hogy gyermekét az első További biztonsági óvintézkedések.
különbözőek. Ezért annak eldöntésekor, ülésre ülteti: • A gyermek soha ne használja úgy a
hogy a gyermek utazhat-e az első ülésen biztonsági övet, hogy a vállöv ágat a
vagy nem, az életkorán kívül még más • Figyelmesen olvassa el a kezelési nyaka előtt vezeti el. A biztonsági öv
fontos tényezőket is figyelembe kell könyvet és bizonyosodjon meg arról, ilyen elvezetése baleset esetén súlyos
venni. hogy megértette a biztonsági övre nyaki sérüléseket okozhat.
vonatkozó utasításokat és a • A gyermek soha ne használja úgy a
Fizikai méretek biztonságra vonatkozó tudnivalókat. biztonsági övet, hogy a vállöv ágát a
A gyermeknek elég magasnak kell karja alatt, vagy a háta mögött vezeti
lennie ahhoz, hogy a hárompontos • Tolja teljesen hátra az első ülést. el. A biztonsági öv ilyen elvezetése
biztonsági övet előírásszerűen tudja • Ültesse a gyermeket az ülésbe, baleset esetén súlyos sérüléseket
használni (lásd 18. és 73. oldal). Ha a egyenesen ülve, az ülésben okozhat. Ugyanakkor megnöveli a
gyermek testén a biztonsági övet az hátradőlve, lábait a padlóra téve, kockázatát annak, hogy a balesetnél
előírásoknak megfelelően nem lehet vagy lelógatva. kicsúszik az öv alól és megsérül.
eligazítani, akkor ne üljön az első • Két gyermek soha ne használja
ülésre. • Ellenőrizze, hogy a gyermek ugyanazt a biztonsági övet.
biztonsági öve megfelelően van Ellenkező esetben balesetnél súlyos
Érettség beállítva és rögzítve. sérüléseket szenvedhetnek.
Az első ülésen való biztonságos utazás • Ne tegyen semmilyen kiegészítőt a
érdekében a gyermeknek be kell tartania • Figyelmeztesse a gyermeket, hogy ne biztonsági övre. Ezek alkalmazása
azokat a szabályokat, melyek a helyes dőljön az ajtónak. ugyan növeli a kényelmet - lazán
üléspozícióra illetve a biztonsági öv hagyva a bekapcsolt övet -, de
viselésére vonatkoznak. • Fegyelmezze a gyermeket. Még az jelentősen befolyásolja az öv
érett gyermekeket is néha emlékeztetni hatásosságát és növeli a sérülés
kell a biztonsági öv becsatolására, a veszélyét.
megfelelő üléshelyzet betartására.

76 A vezető és az utasok biztonsága


Szén-monoxid veszély

Autójának kipufogógáza szén- A nyitott csomagtérajtón keresztül a


monoxidot tartalmaz. Ha járművét VIGYÁZAT légáramlás következtében a
rendesen karbantartja és betartja az ezen kipufogógáz bekerülhet az utastérbe,
az oldalon található előírásokat, akkor a A szén-monoxid mérgező gáz. ami igen veszélyes lehet. Ha Önnek
normál autózás mellett nem Belégzése eszméletvesztést mindenképpen nyitott csomagtérajtóval
veszélyezteti az autóban ülőket a szén- és halált is okozhat. kell autóznia, engedje le az ablakokat és
monoxid. állítsa be a klímaszabályozó rendszert
Tartózkodjon az olyan zárt az alábbiak szerint:
Mindig vizsgáltassa meg a tértől és az olyan
kipufogórendszert: tevékenységtől, ahol és Ha járó motorral kell álló helyzetben
amikor szén-monoxidot tartózkodnia, még szabad téren is,
• Olajcsere alkalmával. lélegezhet be. állítsa be a klímaszabályozó rendszert
az alábbiak szerint:
• Ha megváltozik a kipufogó hangja. A szén-monoxid gyorsan nagy
koncentrációt érhet el olyan zárt 1. Válassza ki a Friss levegő
• Ha az autó ütközött és megsérülhetett üzemmódot.
terekben, amilyen például a garázs. Ne
az alsó részre. 2. Válassza a üzemmódot.
járassa a motort zárt garázsajtónál. Még
nyitott ajtónál is csak addig, amíg az 3. Állítsa a ventilátort a legerősebb
autóval kihajt a garázsból. fokozatba.
4. Állítsa be a bejövő levegő
hőmérsékletét a szabályozótárcsával,
hogy az kellemes legyen.

A vezető és az utasok biztonsága 77


Biztonsági címkék

E feliratok az ábrán látható helyeken


találhatók. Azokra a potenciális UTASOLDALI LÉGZSÁKRENDSZER KIKAPCSOLÁSÁRA FIGYELMEZTETŐ CÍMKE *1
veszélyekre figyelmeztetnek, amelyek
súlyos sérülést okozhatnak. Olvassa el GYERMEKEK BIZTONSÁGA/SRS LÉGZSÁK *1
figyelmesen a feliratokat.
GYERMEKEK BIZTONSÁGA/ *2
Ha valamelyik felirat leválik, vagy SRS LÉGZSÁK
romlik olvashatósága, kicserélése miatt
keresse fel valamelyik Honda
márkaszervizt.

OLDALLÉGZSÁK

VESZÉLYT JELZŐ CÍMKE A


HŰTŐSAPKÁNÁL
VESZÉLYT JELZŐ CÍMKE AZ OLDALLÉGZSÁK
AKKUMULÁTORNÁL
UTASOLDALI LÉGZSÁKRENDSZER KIKAPCSOLÁSÁRA FIGYELMEZTETŐ CÍMKE 2*2
*1: Balkormányos modell
*2: Jobbkormányos modell

78 A vezető és az utasok biztonsága


Biztonsági címkék

A következő figyelmeztető címkék az Európai modellek esetén Az ikonok jelentését az alábbi


ajtóoszlopok belső részén találhatók. Az ábrán lévő címke a műszerfal táblázatban találja.
utasoldali oldalsó borításán található.
Első Első utasoldali légzsák
utasülés OFF (KI) ON (BE)
A gyermek menet
iránynak háttal Utazhat Nem
beszerelhető elöl utazhat elöl
gyermekülésben
Első
utasoldali Inaktív Aktív
légzsák

•Oldallégzsák

•Veszélyre figyelmeztető jelzés

•Kövesse pontosan a kezelési


útmutatóban leírtakat

A vezető és az utasok biztonsága 79


80
Műszerek és kapcsolók

Ez a fejezet azokról a kapcsolókról és Töltés/Rásegítés üzemmód Első ülés beállítása ......................167


műszerekről tájékoztatja, amelyekre az kijelző ....................................... 97 Vezetőoldali ülés
autója használata során rendszeresen Multi-információs kijelző ................. 98 magasságállítása és
szüksége van. Az összes fontos Kezelőszervek a kormány könyöklők ...............................168
kapcsoló könnyen elérhető. közelében ................................ 138 Könyöklők ...................................168
Ablakmosó és -törlő berendezés ..... 140 Fejtámlák .....................................169
Irányjelzők és fényszórók ............... 144 Hátsó üléspárnák felhajtása .........173
Első és hátsó ködlámpák ................. 146 Hátsó ülések ledöntése ................174
Műszerfal világítás fényerő Lecsatolható rögzítés ..................176
szabályzó ................................ 148 Ülésfűtés ..........................................178
Vészvillogó kapcsoló ...................... 149 Kalaptartó ........................................179
Hátsó szélvédő páramentesítő ........ 149 Elektromos ablakok .........................180
Fényszórómagasság-állító .............. 150 Napellenző ......................................182
ECON (Gazdaságos Üzem) Tükrök .............................................184
kapcsoló .................................. 151 Rögzítőfék .......................................186
Kormány beállításai ........................ 152 Belső kényelmi berendezések .........187
Kulcsok és zárak ............................. 153 Alsó kesztyűtartó ........................188
Indításgátló rendszer ....................... 155 Felső kesztyűtartó .......................188
Gyújtáskapcsoló .............................. 156 Pohártartók ..................................189
Ajtózárak ........................................ 157 Első váltókonzolrekesz ...............191
Kezelőszervek elhelyezkedése ..........82 Központi zár ............................... 157 Ülés alatti rekesz .........................191
Műszerfal ..........................................84 „Döglött zár” funkció ................. 158 Napellenző ..................................191
Műszerfal visszajelző lámpái ............85 Gyerekzárak ................................ 159 Piperetükör ..................................192
Műszerek ...........................................95 Távkapcsoló .................................... 160 Kabátakasztó ...............................192
Sebességmérő/Háttérvilágítás .......96 Csomagtérajtó ................................. 164 Kiegészítő elektromos aljzat .......192
Fordulatszámmérő .........................96 Ülések ............................................. 167 Belső világítás .................................193
Üzemanyagszint-jelző ...................96

Műszerek és kapcsolók 81
Kezelőszervek elhelyezkedése

Balkormányos modell
MŰSZERFAL VISSZAJELZŐ LÁMPÁI MULTI-INFORMÁCIÓS KIJELZŐ NAPELLENZŐ KAPCSOLÓ*
(85. oldal) (98. oldal) (182. oldal)
MŰSZEREK
(95. oldal)

KÖZPONTI AJTÓZÁR AUDIORENDSZER*


FŐKAPCSOLÓ (205. oldal)
(157. oldal) ÓRA*
(243. oldal)

KLÍMASZABÁLYOZÓ
ELEKTROMOS
RENDSZER
ABLAK
(198. oldal)
KAPCSOLÓK
(180. oldal)

ZÁRGOMB
(157. oldal)
MOTORHÁZTETŐ
NYITÓ KAR
(270. oldal)

ÜLÉSFŰTÉS KAPCSOLÓk* AUTOMATA VÁLTÓMŰ (CVT)


(178. oldal) (293. oldal)
* : Amennyiben gyárilag szerelt

82 Műszerek és kapcsolók
Kezelőszervek elhelyezkedése

Jobbkormányos modell
NAPELLENZŐ KAPCSOLÓ* MULTI-INFORMÁCIÓS KIJELZŐ MŰSZERFAL
(182. oldal) (98. oldal) VISSZAJELZŐ
LÁMPÁI
(85. oldal)
MŰSZEREK
(95. oldal)
AUDIORENDSZER*
(205. oldal)
ÓRA* KÖZPONTI AJTÓZÁR
(243. oldal) FŐKAPCSOLÓ
(157. oldal)
KLÍMASZABÁLYOZÓ
RENDSZER
(198. oldal) ELEKTROMOS
ABLAK KAPCSOLÓK
(180. oldal)

ZÁRGOMB
(157. oldal)
MOTORHÁZTETŐ
NYITÓ KAR
(270. oldal)

ÜLÉSFŰTÉS KAPCSOLÓk* AUTOMATA VÁLTÓMŰ (CVT)


(178. oldal) (293. oldal)
* : Amennyiben gyárilag szerelt

Műszerek és kapcsolók 83
Műszerfal

RENDSZERÜZENET VISSZAJELZŐ LÁMPA (88. oldal) MULTI-INFORMÁCIÓS KIJELZŐ (98. oldal)


ORSZÁGÚTI FÉNYSZÓRÓ VISSZAJ. LÁMPA (92. old.) INDÍTÁSGÁTLÓ RENDSZER VISSZAJELZŐ LÁMPA (86. oldal)
KÖDZÁRÓFÉNY VISSZAJELZŐ LÁMPA (90. oldal) SEBESSÉGTARTÓ AUTOMATIKA VISSZAJ. LÁMPA (86. oldal)
KÖDFÉNYSZÓRÓ VISSZAJELZŐ LÁMPA (90. old.) VILÁGÍTÁS BEKAPCSOLVA
VISSZAJ. LÁMPA (92. oldal)
RIASZTÓRENDSZER VISSZAJ. LÁMPA (94. old.)
SEBESSÉGTARTÓ AUTOMAT.
MENETSTABILIZÁLÓ (VSA) RENDSZ. FŐ VISSZAJ. LÁMPA (86. oldal)
VISSZAJELZŐ LÁMPA (91. oldal) KIIKTATOTT OLDALLÉGZSÁK
KIIKTATOTT MENETSTABILIZÁ- VISSZAJELZŐ LÁMPA
LÓ (VSA) RENDSZER VISSZA- (42., 89. oldal)
JELZŐ LÁMPA (91., 311. old.) SRS (LÉGZSÁK) VISSZA-
ECON (GAZDASÁGOS) JELZŐ LÁMPA (41., 88. oldal)
ÜZEMMÓD VISSZAJ. LÁMPA NYITOTT AJTÓRA ÉS
(94., 151., 286. oldal) CSOMAGTÉRAJTÓRA
BIZTONSÁGI ÖV BEKAPCS. FIGYELM. LÁMPA (86. oldal)
FIGYELMEZTETŐ LÁMPA ALACSONY ÜZEMANYAG-
(293. oldal) SZINTRE FIGYELMEZETŐ
HIBAJELZŐ LÁMPA LÁMPA (93. oldal)
(85., 433. oldal) RÖGZÍTŐFÉK ÉS FÉKRENDSZ.
(AUTOMATIKUS MOTORLEÁLLÍTÁS VISSZAJ. LÁMPA (VÖRÖS) (87., 435. old.)
VISSZAJELZŐ (305. oldal) BLOKKOLÁSGÁTLÓ FÉKRENDSZER (ABS) VISSZAJELZŐ LÁMPA (88. oldal)
12 V AKKUMULÁTOR TÖLTŐRENDSZER ELEKTROMOS SZERVOKORMÁNY (EPS) VISSZAJELZŐ LÁMPA (90. oldal)
VISSZAJELZŐ LÁMPÁJA (86., 432. oldal)
FÉKRENDSZER VISSZAJELZŐ LÁMPA (BOROSTYÁN) (87. oldal)
IMA RENDSZ. VISSZAJ. LÁMPA (89. old.)
MAGAS HŐMÉRSÉKLET VISSZAJELZŐ LÁMPA (93. oldal)
ALACSONY OLAJNYOMÁS VISSZAJELZŐ
LÁMPA (89., 429. oldal) ALACSONY HŐMÉRSÉKLET VISSZAJELZŐ LÁMPA (93. oldal)

A visszajelző lámpák modellenként változnak, ezért előfordulhat, hogy egyes visszajelző lámpák az Ön járművében nem találhatók meg.
84 Műszerek és kapcsolók
Műszerfal visszajelző lámpái

A műszerfalon több visszajelző lámpa Ha a biztonsági öv nincs becsatolva a Ha az első utas nem kapcsolja be az
van beépítve azért, hogy fontos gyújtás ON (II) helyzetbe kapcsolásakor, övét, a gyújtás bekapcsolása után hat
információkat adjanak Önnek az a visszajelző lámpa kigyullad, villogni másodperccel a figyelmeztető jelzés
autójáról. kezd és hangjelzés hallható. Ha ezután kigyullad.
sem kapcsolja be a biztonsági övet, a
Hibajelző lámpa hangjelzés néhány másodperc múlva Ha autózás közben akár a vezető, akár
megszűnik, de visszajelző lámpa a utasa nincs bekötve, a hangjelzés és a
Lásd 433. oldal. biztonsági öv becsatolásáig égve marad. visszajelző kigyulladása bizonyos
időközönként figyelmezteti az öv
A multi-információs kijelzőn a „ ” Dél-Afrikában értékesített modell esetén viselésére. További információkat a
szimbólum, vagy a szimbólum és a Ha tovább vezet anélkül, hogy 23. oldalon talál.
„CHECK SYSTEM” (ELLENŐRIZZE bekapcsolná a biztonsági övét, a csipogó
A RENDSZERT) üzenet jelenik meg. hangot ad és a visszajelző lámpa A műszerfalon kigyulladó „ ”
rendszeres időközönként kigyullad. (vezető) / „ ” (első utas), illetve a
Biztonsági öv bekapcsolására multi-információs kijelzőn megjelenő
figyelmeztető lámpa Ezen kívül a multi-információs kijelzőn „FASTEN YOUR SEAT BELT”
Ez a visszajelző lámpa a gyújtás ON (II) megjelenő „ ” szimbólum és (KAPCSOLJA BE AZ ÖVET), vagy
helyzetbe kapcsolásakor kigyullad. Ez „FASTEN SEAT BELT” (KAPCSOLJA „FASTEN YOUR PASSENGER’S
emlékezteti önt és utasait a biztonsági BE AZ ÖVET) felirat figyelmezteti Önt SEAT BELT” (AZ UTAS KAPCSOLJA
öv bekapcsolására. Egy hangjelzés is és az utasokat a biztonsági öv BE AZ ÖVET) üzenet figyelmezteti
figyelmeztet arra, ha elfelejtette bekapcsolására. Önt és utasait a biztonsági öv
becsatolni biztonsági övét. bekapcsolására.
Európai modellek esetén
A biztonságiöv-rendszer az első utasoldali
ülés biztonsági övét is felügyeli.

Műszerek és kapcsolók 85
Műszerfal visszajelző lámpái

A rendszer a hátsó biztonsági övek akkumulátor töltőfeszültsége alacsony, Nyitott ajtóra és


bekapcsolását is ellenőrzi az egyes vagy egyáltalán nincs. További csomagtérajtóra
övbehúzók aktivált állapota alapján, információkat a 432. oldalon talál. figyelmeztető lámpa
mindhárom ülőhelynél. A multi- Ez a visszajelző kigyullad, ha
információs kijelzőn látható, hogy a hátsó A multi-információs kijelzőn a „ ” valamelyik ajtó, illetve a csomagtérajtó
üléseken utazók melyike nem kapcsolta szimbólum, vagy a szimbólum és a nincs teljesen becsukva.
be biztonsági övét (lásd 24. oldal). „CHECK SYSTEM” (ELLENŐRIZZE
A RENDSZERT) üzenet jelenik meg. A multi-információs kijelzőn megjelenő
Alacsony olajnyomás szimbólum jelzi, hogy melyik ajtó, és/
visszajelző lámpa Sebességtartó automatika fő vagy a csomagtérajtó nincs rendesen
A motor súlyosan károsodhat, ha ez a visszajelző lámpa becsukva (lásd 15. oldal).
visszajelző lámpa járó motornál felvillan
vagy világít. További információkat a Amennyiben gyárilag szerelt Indításgátló rendszer
429. oldalon talál. Ez a visszajelző lámpa kigyullad, ha a visszajelző lámpa
sebességtartó funkciót aktiválta a A visszajelző lámpa a gyújtás ON (II)
A multi-információs kijelzőn a „ ” CRUISE (SEBESSÉGTARTÁS) helyzetbe kapcsolásakor néhány
szimbólum, vagy a szimbólum és az gombbal (lásd 246. oldal). másodpercre kigyullad. Ha a megfelelő
„OIL PRESSURE LOW” (ALACSONY kóddal ellátott gyújtáskulcs került a
OLAJNYOMÁS) üzenet jelenik meg. Sebességtartó automatika gyújtáskapcsolóba, akkor a visszajelző
visszajelző lámpa lámpa kialszik. Ha nem a megfelelő
12 V akkumulátor Amennyiben gyárilag szerelt gyújtáskulccsal próbálják elindítani az
töltőrendszerének visszajelző Világít, ha a sebességtartó automatika autót, akkor a visszajelző lámpa villogni
lámpája éppen üzemel. A sebességtartó kezd, és a motor üzemanyag-ellátó
Ha a motor működése közben ez a automatika kezeléséről a 246. oldalon rendszere nem működik (lásd
visszajelző lámpa kigyullad, akkor az olvashat. 155. oldal).

86 Műszerek és kapcsolók
Műszerfal visszajelző lámpái

Rögzítőfék és fékrendszer 2. A fékrendszer meghibásodását jelzi, Fékrendszer visszajelző


visszajelző lámpa (vörös) ha a rögzítőfék kiengedése után égve lámpa (borostyán)
A visszajelző lámpának kettős feladata marad, vagy a motor beindítása után (bizonyos modellek esetén)
van: kigyullad. További információkat a Ez a visszajelző lámpa a gyújtás ON (II)
435. oldalon talál. helyzetbe majd START (III) helyzetbe
1. A gyújtás ON (II) állásba kapcsolásakor néhány másodpercre
kapcsolásakor néhány másodpercre Ezen kívül a „ ” (nem kigyullad. Ha ez a visszajelző lámpa
kigyullad, majd elalszik. A megfelelő fékolajszint esetén) vagy a égve marad, hiba jelentkezett az
rögzítőfék állapotának ellenőrzésére „ ” (a fékrendszer emelkedőn való elindulást segítő
emlékezteti Önt. Amennyiben meghibásodása esetén), vagy a rendszernél vagy a fékrásegítőnél (a
behúzott rögzítőfékkel indulna el, szimbólum és a multi-információs normál üzemi fékrendszer ettől
hangjelzés figyelmezteti a rögzítőfék kijelzőn megjelenő „BRAKE FLUID függetlenül működőképes). Mielőbb
teljes kioldására. A behúzott LOW” (FÉKOLAJSZINT ellenőriztesse szakszervizben a
rögzítőfékkel való autózás ALACSONY) vagy „CHECK járművet. További információkat a
megrongálja a fékeket és a SYSTEM” (ELLENŐRIZZE A 307. oldalon talál.
gumiabroncsokat. RENDSZERT) is figyelmeztet a
hibára (lásd 435. oldal). A multi-információs kijelzőn
A multi-információs kijelzőn a kigyulladó „ ” szimbólum, vagy a
„ ” szimbólum, vagy a szimbólum és a „CHECK SYSTEM”
szimbólum és a „RELEASE (ELLENŐRIZZE A RENDSZERT)
PARKING BRAKE” (ENGEDJE KI üzenet együtt figyelmeztet a hibára
A RÖGZÍTŐFÉKET) üzenet jelenik (lásd 112. oldal).
meg (lásd 186. oldal).

Műszerek és kapcsolók 87
Műszerfal visszajelző lámpái

Blokkolásgátló fékrendszer Rendszerüzenet visszajelző SRS rendszer visszajelző


(ABS) visszajelző lámpa lámpa lámpa
Ez a lámpa a gyújtás ON (II) állásba A visszajelző lámpa kigyullad a A gyújtás ON (II) állásba fordításakor
kapcsolásakor kigyullad, majd néhány műszerfalon, ha új rendszerüzenetet ez a visszajelző lámpa néhány
másodperc múlva kialszik. Ha olvashat a multi-információs kijelzőn. másodpercre kigyullad. Amennyiben
bármilyen másik esetben kigyullad, Nyomja meg az INFO gombot a menet közben bármikor kigyullad, azt
akkor az ABS rendszer meghibásodott. kormányon az üzenet megjelenítéséhez jelzi, hogy az első légzsákrendszernél
Ilyen esetben forduljon Honda (lásd 99. oldal). hiba lépett fel. Ez a visszajelző jelzi az
márkaszervizhez, ahol megvizsgálják a oldallégzsák, oldalsó függönylégzsák,
rendszert. Az ABS visszajelző lámpa Legtöbbször a figyelmeztető lámpával első utasoldali légzsákkikapcsoló
világításakor az ABS rendszer ugyan együtt jelenik meg a többi rendszer rendszer, illetve az automata övfeszítők
nem működik, de a jármű üzemi visszajelző lámpája, úgymint a meghibásodását is. További
fékrendszere funkcionál. További biztonsági öv bekapcsolására információkat a 41. oldalon talál.
információkat a 308. oldalon talál. figyelmeztető lámpa, az SRS hibajelző,
VSA rendszer visszajelző, stb. A multi-információs kijelzőn a „ ”
A multi-információs kijelzőn szimbólum, vagy a szimbólum és a
kigyulladó „ ” szimbólum, vagy a „CHECK SYSTEM” (ELLENŐRIZZE
szimbólum és a „CHECK SYSTEM” A RENDSZERT) üzenet jelenik meg.
(ELLENŐRIZZE A RENDSZERT)
üzenet együtt figyelmeztet a hibára
(lásd 308. oldal).

88 Műszerek és kapcsolók
Műszerfal visszajelző lámpái

Kiiktatott oldallégzsákra IMA rendszer visszajelző Automatikus motorleállító


figyelmeztető lámpa rendszer visszajelző lámpa
(bizonyos modellek esetén) Ez a lámpa a gyújtás ON (II) állásba Lásd 305. oldal.
A gyújtás ON (II) állásba fordításakor kapcsolásakor kigyullad, majd néhány
ez a visszajelző lámpa néhány másodperc múlva kialszik. Amennyiben
másodpercre kigyullad. Ha menet menet közben bármikor kigyullad, azt
közben bármikor kigyullad, azt jelzi, jelzi, hogy az Integrált Motor Rásegítő
hogy az utasoldali légzsák (IMA) rendszernél hiba lépett fel. A
automatikusan kiiktatásra került. világító visszajelző mellett észlelni
További információkat a 42. oldalon fogja, hogy a jármű nem gyorsul a
talál. megszokott módon. Ilyen esetben
mihamarabb forduljon Honda
márkaszervizhez, ahol megvizsgálják a
rendszert.

A multi-információs kijelzőn a „ ”
szimbólum, vagy a szimbólum és a
„CHECK SYSTEM” (ELLENŐRIZZE
A RENDSZERT) üzenet jelenik meg.

Műszerek és kapcsolók 89
Műszerfal visszajelző lámpái

Elektromos szervokormány Amennyiben álló helyzetben vagy Ködzárófény visszajelző


(EPS) visszajelző lámpa lépésben haladva többször végállásig lámpa
Normál esetben ez a jelzőlámpa tekeri a kormányt, mindeközben A jelzőlámpa világít, ha felkapcsolja a
kigyullad a gyújtás bekapcsolásakor ON nehezebbé válik a rásegítés, mivel a ködzárófényt. A ködzárófény
(II), majd a motor beindulása után rásegítő motor árama leszabályoz a működéséről a 146. és 147. oldalon
kialszik. Ha menet közben kigyullad, az rendszer túlzott felhevülésének olvashat.
elektromos szervokormány elkerülése érdekében. Így tesz akkor is,
meghibásodását jelzi. ha a kormányt egy ideig teljesen balra Ködfényszóró visszajelző
vagy jobbra tekert helyzetben tartja. lámpa (bizonyos modellek
Amennyiben ez előfordulna, esetén)
biztonságos helyen álljon meg A multi-információs kijelzőn a „ ” A jelzőlámpa világít, ha felkapcsolja a
autójával. Indítsa újra a motort. A szimbólum, vagy a szimbólum és a ködfényszórót. Olvassa el a
visszajelző felkapcsolva marad, de „CHECK SYSTEM” (ELLENŐRIZZE 147. oldalon, hogyan kapcsolja be az
néhány kilométer múlva ki kell aludnia. A RENDSZERT) üzenet jelenik meg. első ködlámpát.
Ha nem aludt ki, vagy kialudt, de újra
kigyulladt, keresse fel Honda
márkakereskedőjét. A jelzőlámpa
kigyulladásával a szervorásegítés (EPS)
kikapcsolhat, ezért a kormányzás
nagyobb erőkifejtést igényel.

90 Műszerek és kapcsolók
Műszerfal visszajelző lámpái

Menetstabilizáló (VSA) A multi-információs kijelzőn Kiiktatott VSA rendszer


rendszer visszajelző lámpa kigyulladó „ ” szimbólum, vagy a visszajelző lámpa
(bizonyos modellek esetén) szimbólum és a „CHECK SYSTEM” (bizonyos modellek esetén)
Ez a lámpa a gyújtás ON (II) állásba (ELLENŐRIZZE A RENDSZERT) Ez a visszajelző emlékezteti arra, hogy
kapcsolásakor kigyullad, majd néhány üzenet együtt figyelmeztet a hibára ön kikapcsolta a menetstabilizáló
másodperc múlva kialszik. (lásd 310. oldal). (VSA) rendszert.

A visszajelző lámpának kettős feladata Ez a lámpa a gyújtás ON (II) állásba


van: kapcsolásakor kigyullad, majd néhány
másodperc múlva kialszik. További
1. Villog a VSA menetstabilizáló rendszer információkat a 310. oldalon talál.
beavatkozása közben (lásd 310. oldal).
2. Ha bármilyen másik esetben
kigyullad és folyamatosan világít,
akkor a VSA rendszer
meghibásodott. Ilyen esetben
forduljon Honda márkaszervizhez,
ahol megvizsgálják a rendszert. A
VSA visszajelző lámpa világításakor
a menetstabilizáló rendszer ugyan
nem működik, de a jármű normál
vezetési körülmények között teljes
biztonsággal irányítható. További
információt a VSA rendszerről a
310. oldalon talál.

Műszerek és kapcsolók 91
Műszerfal visszajelző lámpái

Irányjelző és Országúti fényszóró „HEADLIGHTS ON” (FÉNYSZÓRÓ


vészvillogó visszajelző lámpa BEKAPCSOLVA) üzenet jelenik meg
visszajelző lámpa Ez a lámpa az országúti fényszóró (lásd 144. oldal).
A bal vagy a jobb oldali irányjelző bekapcsolásakor világít. További
visszajelző lámpa akkor villog, ha az információkat a 145. oldalon talál. Automatikus világítás vezérelt
irányjelzőt bekapcsolja sávváltáskor modelleknél
vagy kanyarodáskor. Ha a visszajelző Bekapcsolt világítás A visszajelző az automatikus világítás -
lámpa nem, vagy túl gyorsan villog, visszajelző jelzőlámpa kapcsoló AUTO helyzetben - funkció
általában azt jelenti, hogy valamelyik A jelzőlámpa figyelmezteti Önt a bekapcsolásakor is jelez, ha a világítás
irányjelző lámpa izzója kiégett (lásd világítás bekapcsolt állapotára. A kigyullad.
359., 360. és 362. oldal). A lehető visszajelző lámpa akkor gyullad ki,
leghamarabb cserélje ki a kiégett izzót, amikor a világításkapcsolót vagy Ha az automatikus fényszóróvezérlő
különben nem tudja jelezni a helyzetbe kapcsolja. Ha a rendszer meghibásodott, akkor a multi-
közlekedés többi résztvevőjének gyújtáskapcsolót ACCESSORY (I) információs kijelzőn a „ ”
irányváltoztatási szándékát. (KÉSZENLÉT), vagy LOCK (0) szimbólum, vagy a szimbólum és a
(ZÁRVA) állásba fordítja, és a világítást „CHECK SYSTEM” (ELLENŐRIZZE
A vészvillogó kapcsoló nem kapcsolja ki, a visszajelző lámpa A RENDSZERT) felirat jelenik meg.
bekapcsolásakor villogtatja mindkét továbbra is világítani fog. Ha leveszi a
irányjelző visszajelző lámpát a gyújtást, és kinyitja a vezető oldali ajtót,
műszerfalon és az összes irányjelző további hangjelzés figyelmezteti, hogy
fényt az autó karosszériáján. ne felejtse a világítást bekapcsolt
állapotban.
A villogó kapcsoló egyszeri
megnyomásával jelezheti sávváltási A multi-információs kijelzőn a „ ”
szándékát (lásd 144. oldal). szimbólum, vagy a szimbólum és a

92 Műszerek és kapcsolók
Műszerfal visszajelző lámpái

Magas hőmérséklet A multi-információs kijelzőn a „ ” Alacsony üzemanyagszintre


visszajelző lámpa szimbólum, vagy a szimbólum és az figyelmeztető lámpa
A motor hűtőfolyadékának „ENGINE TEMP. HIGH” (MOTOR A lámpa kigyulladása jelzi, hogy
hőmérsékletét jelzi. A gyújtás ON (II) TÚLMELEGEDETT) üzenet jelenik hamarosan tankolnia kell. Ilyenkor csak
helyzetbe kapcsolása után a visszajelző meg. kevesebb mint 6,5 üzemanyag maradt
lámpa kigyullad, majd kialszik. Normál a tartályban.
üzemi hőfokon a kijelző nem gyullad ki. Alacsony hőmérséklet
Fokozott terhelés esetén, nagyon meleg visszajelző lámpa A multi-információs kijelzőn a „ ”
körülmények közt, vagy hosszú A motor hűtőfolyadékának szimbólum, vagy a szimbólum és a
emelkedőre kaptatás közben a kijelző hőmérsékletét jelzi. Ha nincs „FUEL LOW” (ÜZEMANYAGSZINT
villogni kezd, jelezve, hogy a motor üzemzavar, ez a visszajelző lámpa nem ALACSONY) üzenet jelenik meg.
hőmérséklete a veszélyes zóna felé gyullad ki, ha a motor hideg. Ha
közelít. A kijelző egészen addig villog, azonban a hőmérséklet nem éri el az Amennyiben a mutató eléri a 0 (E)
amíg a hűtőfolyadék hőmérséklete üzemi hőfokot, a kijelző folyamatosan értéket, már csak nagyon kevés
emelkedik. Ha ez a visszajelző lámpa világít. Ilyenkor a lehető leghamarabb üzemanyag található az
menet közben villogni kezd, azonnal vizsgáltassa meg járművét Honda üzemanyagtartályban.
lassítson, hogy elkerülje a motor márkaszervizben.
túlmelegedését. Ha a visszajelző lámpa
továbbra is világít, húzódjon félre egy
biztonságos helyen, és állítsa le a
motort. A 427. oldalon megtalálja a
hűtőrendszer ellenőrzéseinek lépéseit.
Ne haladjon tovább, ha a kijelző világít,
mert a motor károsodhat.

Műszerek és kapcsolók 93
Műszerfal visszajelző lámpái

ECON (gazdaságos) Riasztórendszer visszajelző lámpa


üzemmód visszajelző lámpa
Ez a lámpa a gyújtás ON (II) állásba
kapcsolásakor kigyullad, majd néhány
másodperc múlva kialszik. Amennyiben
a gyújtás ON (II) kapcsolása után az
ECON gomb megnyomásával
gazdaságos üzemmódra vált, a
jelzőlámpa felgyullad.

A multi-információs kijelzőn megjelenő


szimbólum jelzi az „ECON ON”
(ECON BE) vagy az „ECON OFF” RIASZTÓRENDSZER VISSZAJELZŐ
(ECON KI) felirat megjelenésével a
rendszer bekapcsolt állapotát (lásd Ez a visszajelző lámpa a riasztórendszer
151. oldal). bekapcsolásakor kigyullad. A
riasztórendszerről a 244. oldalon
olvashat további információkat.

94 Műszerek és kapcsolók
Műszerek

SEBESSÉGMÉRŐ/HÁTTÉRVILÁGÍTÁS
FORDULATSZÁMMÉRŐ TÖLTÉS/RÁSEGÍTÉS ÜZEMMÓD KIJELZŐ

ÜZEMANYAG-
SZINT-MÉRŐ

SELECT/RESET (KIVÁLASZTÁS/ VISSZAÁLLÍTÁS) GOMB

MULTI-INFORMÁCIÓS KIJELZŐ

Műszerek és kapcsolók 95
Műszerek

Sebességmérő/Háttérvilágítás Fordulatszámmérő Üzemanyagszint-jelző


Kilométer-kijelzésű járművek esetén A motor fordulatszámát mutatja Az üzemanyagtartályban levő
A jármű sebességét mutatja kilométer/ fordulat/percben (rpm). A motor üzemanyag mennyiségét mutatja. A
óra (km/h) mértékegységben. kímélése érdekében vezessen úgy, hogy műszer többet, illetve kevesebbet is
a fordulatszámmérő mutatója ne jelezhet a tényleges mennyiségnél.
Mérföld-kijelzésű járművek esetén kerüljön a vörös zónába.
A jármű sebességét mutatja mérföld/óra MEGJEGYZÉS
(mph) mértékegységben. A belső skála
kilométer/óra (km/h) mértékegységű. Kerülje a nagyon alacsony
üzemanyagszinttel történő közlekedést.
A sebességmérő háttérvilágítással van Amennyiben kifogy az üzemanyag, a
ellátva. A sebességmérő műszer motor rendszertelenül járhat, aminek
háttérvilágítása az Ön vezetési következtében tönkremehet a
stílusának megfelelően változtatja katalizátor.
színét (lásd 288. oldal).

A háttérvilágítás beállításait külön


menüben testre szabhatja (lásd
132. oldal).

Beállíthatja a sebességhatár túllépésére


figyelmeztető funkciót. További
információkat a 118. oldalon talál.

96 Műszerek és kapcsolók
Műszerek

Töltés/Rásegítés üzemmód kijelző A multi-információs rendszer kijelzőjén


is ellenőrizheti az IMA rendszer
IMA TÖLTÉS- IMA TELJESÍTMÉNY státuszát (lásd 104. oldal).
ÁLLAPOT- RÁSEGÍTÉS ÁLLA-
JELZŐ POTJELZŐ
Ha az IMA akkumulátor hőmérséklete
nem éri el az üzemi hőfokát, vagy ha
túlmelegedett, az IMA rendszer
limitálja a leadható áramerősséget az
akkumulátor védelmében. Emiatt az
IMA rásegítés, vagy az automatikus
motorleállítás funkció nem működhet,
annak ellenére, hogy az akkumulátor
teljes töltöttséget mutat a multi-
információs kijelzőn (lásd 105. oldal).
A műszer az IMA Ugyancsak előfordulhat ez az állapot,
(MOTORRÁSEGÍTŐ RENDSZER) ha az IMA rásegítés az elmúlt üzemi
töltés/rásegítés állapot jelzője. Ha az periódusban gyakran igénybe lett véve,
IMA rendszer rásegít a motor és az akkumulátor túlmelegedett.
teljesítményére a hajtásláncban, a
mutató a rásegítés tartományban mozog Várjon kis ideig - függ a környezeti
(a műszer jobb oldala). Amennyiben az hőmérséklettől - míg lehűl normál
IMA rendszer akkumulátora töltődik, a üzemi hőmérsékletre, és újra igénybe
mutató a töltés tartományban mozog (a vehető az IMA akkumulátor teljes
műszer bal oldala). kapacitása.

Műszerek és kapcsolók 97
Multi-információs kijelző

A sebességmérő műszer közepén Normál tájékoztató szimbólumok/


található multi-információs kijelzőn a üzenetek FELSŐ SZEGMENS
gyújtáskulcs ON (II) állásában
különböző információk és FELSŐ SZEGMENS
szimbólumok/üzenetek láthatóak.
Néhány visszajelző/üzenet segít az autó
KÖZÉPSŐ
hatékonyabb üzemeltetésében. Más SZEGMENS
adatok a problémamentes folyamatos
KÖZÉPSŐ ALSÓ
vezetés érdekében az autó állapotáról SZEGMENS SZEGMENS
adnak Önnek információt.
ALSÓ
SZEGMENS
Két különböző típusú szimbólum/ Mérföld kijelzés típus
üzenet van: normál tájékoztató
szimbólumok/üzenetek és a Kilométer mértékegység kijelző Normál megjelenítési módban a kijelző az
figyelmeztető, figyelem felhívó utazási adatokat, a hátsó biztonsági övek
szimbólumok/üzenetek. A multi-információs kijelző egy felső, használatát (ha vannak), a gazdaságos
középső és egy alsó részből áll. üzem jelzéseit, az átlagos üzemanyag-
A kormánykeréken található három fogyasztást, az IMA rendszer státuszát, a
gomb (lásd 99. oldal) segítségével Ön telefon kihangosító (HFT) rendszer
kedve szerint megválaszthatja, milyen üzeneteit (amennyiben felszereltség), a
nyelvű legyen a kijelző, illetve több kilométer-számlálót, a napi kilométer-
vezérlő paramétert beállíthat velük. számlálót, a külső hőmérsékletet, illetve a
periodikus karbantartásra figyelmeztető
rendszer (amennyiben felszereltség)
üzeneteit mutatja.

98 Műszerek és kapcsolók
Multi-információs kijelző

A gyújtás bekapcsolásakor ON (II) a


Az ECON Az ECON multi-információs kijelző a 101. oldalon SEL/RESET GOMB
üzemmód üzemmód ki van láthatóra vált.
aktív. kapcsolva.

INFO
GOMB
(/)
Sebességtartó automatika nélküli
modelleknél
A multi-információs kijelzőn az előző A fedélzeti számítógép a pillanatnyi és
gyújtás levétele előtti „ECON ON” átlagos üzemanyag-fogyasztást, a
(ECON BEKAPCSOLVA), vagy becsült megtehető távolságot, az eltelt
„ECON OFF” (ECON KIKAPCSOLVA) időt, valamint az átlagsebességet jeleníti
beállítás szimbóluma jelenik meg (lásd meg.
151. oldal).

FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 99
Multi-információs kijelző

Ha a rendszer figyelmeztetést küld, a


INFO GOMBOK (/) multi-információs kijelzőn
figyelmeztető szimbólum(ok) jelenik/
jelennek meg a sebességhatár
túllépésére figyelmeztető funkció
beállításai alapján. A rendszer
legelőször a legfontosabb figyelmeztető
szimbólumot/üzenetet jeleníti meg a
gyújtáskapcsoló ON (II) helyzetbe
történő kapcsolása után.
SEL/RESET GOMB
Sebességtartó automatikával
rendelkező modelleknél
A kijelzés megváltoztatásához nyomja
meg ismételten a kormányon található
INFO (/) gombot.

100 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

Kilométer mértékegység kijelző

HFT* Ha be van kapcsolva. *

: Nyomja meg az INFO  gombot.


: Nyomja meg az INFO  gombot.

Mérföld kijelzés típus

HFT* Ha be van kapcsolva. *

: Nyomja meg az INFO  gombot.


: Nyomja meg az INFO  gombot.

* : Amennyiben gyárilag szerelt


Műszerek és kapcsolók 101
Multi-információs kijelző

Gazdaságos vezetési tanácsok kijelző Átlagos üzemanyag-fogyasztás adatai Fedélzeti komputer


A fedélzeti komputer kijelzőjén
ECO (GAZDASÁGOS) VEZETÉS LEGUTÓBBI
EREDMÉNY KIJELZŐ Kilométer ÁTLAGOS megjelenő információk:
mértékegység ÜZEMANYAG- • Átlagos üzemanyag-fogyasztás
kijelző FOGYASZTÁS • Pillanatnyi üzemanyag-fogyasztás
• Hatótávolság
• Eltelt idő
• Átlagos járműsebesség

MÚLTBELI Mérföld kijelzés


ÁTLAGOS típus
FÉKEZÉS GYORSÍTÁS ÜZEMANYAG-
MONITOR MONITOR FOGYASZTÁS
A kijelző három részből áll. Az eco Az átlagos üzemanyag-fogyasztás mérő
(gazdaságos) vezetés eredmény a legutóbbi (0), illetve az előző három
kijelzője az utolsó vezetési ciklus alatti (1-3) vezetési ciklus átlagfogyasztási
eredményeket elemzi. A gyorsulás adatait jeleníti meg.
monitor a gyorsulás hatékonyságát
mutatja. A fékezés monitor a lassulás
hatékonyságát mutatja. További
információkért olvassa el a 289. oldalt.

102 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

Átlagos üzemanyag-fogyasztás Az átlagos üzemanyag fogyasztás Pillanatnyi üzemanyag-fogyasztás


információ 10 másodpercenként
„A” ÁTLAGOS ÜZEMANYAG-FOGY. frissítődik. Amikor az egyik napi Kilométer mértékegység kijelző
kilométer-számlálót nullázza, akkor az
ehhez a számlálóhoz tartozó átlagos
üzemanyag-fogyasztás érték is
nullázódik. A napi kilométer számláló PILLANAT-
„B” ÁTLAGOS ÜZEMANYAG-FOGY. nullázásához nyomja meg és tartsa NYI ÜZEM-
Mérföld kijelzés típus ANYAG-
benyomva a SEL/RESET FOGYASZ-
(VÁLASZTÁS/VISSZAÁLLÍTÁS) TÁS
gombot, amíg a kijelzőn látható érték
„0.0” nem lesz.
Kilométer mértékegységű típus.
Ha lenullázza az „A” napi kilométer-
„A” átlagos üzemanyag-fogyasztás számlálót, egyúttal az „A” átlagos Kilométer kijelzés
Az „A” résztávolságon mért üzemanyag-fogyasztás is lenullázódik. A jármű pillanatnyi üzemanyag-
átlagfogyasztás a legutolsó nullázás óta. Ha lenullázza a „B” napi kilométer- fogyasztása l/100 km mértékegységben.
számlálót, egyúttal a „B” átlagos
„B” átlagos üzemanyag-fogyasztás üzemanyag-fogyasztás is lenullázódik. Mérföld kijelzés
A „B” résztávolságon mért A jármű pillanatnyi üzemanyag-
átlagfogyasztás a legutolsó nullázás óta. A testreszabás módban megadhatja az fogyasztása mpg mértékegységben.
„A” napi kilométer-számláló és átlagos
üzemanyagfogyasztás-mérő nullázását
tankoláskor (lásd 129. oldal).
FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 103


Multi-információs kijelző

Hatótávolság IMA rendszer státuszjelző monitor Hajtási státusz


: A tankban lévő üzemanyag Az alábbi táblázatban találja a kijelzőn
HAJTÁS
felhasználásával megtehető távolság IRÁNYA megjelenő alapeseteket.
becsült értéke.
Ez a távolság nagy mértékben függ a BENZIN- Hajtás iránya Példa
vezetési stílustól, közlekedési MOTOR
szituációtól, stb. Az érték a legutolsó HAJTÁS A járművet kizárólag az IMA
IKON motor hajtja, az IMA
pár kilométer (mérföld) megtett út akkumulátor folyamatosan
körülményeinek analizálása alapján merül.
kerül megállapításra.
Az IMA motor rásegít a
benzinmotor teljesítményére. Az
Eltelt idő IMA akkumulátor folyamatosan
IMA AKKUMULÁTOR/TÖLTÖTTSÉGI
: A gyújtáskapcsoló legutolsó SZINT VISSZAJELZŐ merül, és a rendszer
ON (II) helyzetbe fordítása óta megtett üzemanyagot is fogyaszt.
távolság. Az IMA rendszer státusz kijelző a hajtás Az IMA rendszer az IMA
irányát jelzi a monitoron. Az aktuális akkumulátort tölti.
Átlagos járműsebesség energiaforrást (benzinmotor, vagy az
: Az aktuális átlagsebesség IMA akkumulátor ikonja), és a hajtás
modelltől függően km/h vagy mph irányát nyíl jelzi a kijelzőn. Az IMA Csak a benzinmotor hajt. A
mértékegységben kerül kijelzésre. akkumulátor töltöttségi fokát szintjelző haladás üzemanyagot emészt fel.
jeleníti meg.
Ha lenullázza az „A” napi kilométer-
számlálót, egyúttal az „A” átlagsebesség A benzinmotor hajt, miközben
is lenullázódik. Ha lenullázza a „B” napi tölti az IMA rendszer
kilométer-számlálót, egyúttal a „B” akkumulátorát. A haladás
átlagsebesség is lenullázódik. üzemanyagot emészt fel.

104 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

IMA akkumulátor töltöttségi szint


visszajelző
0. szint 1. szint 2. szint 3. szint 4. szint 5. szint 6. szint
IMA AKKUMULÁTOR TÖLTÖTTSÉGI
SZINT VISSZAJELZŐ

Legki- Legna-
sebb gyobb
SZINT töltött- töltött-
ségi fok ségi fok

A töltöttségi szintjelző pozíciója az A szintjelző az IMA motor hosszú


IMA akkumulátor töltöttségi fokát jelzi. rásegítés üzeme közben - pl. hosszú
A szintjelző az IMA akkumulátor Ha a töltöttségi szint jelző magasan hegymenet, vagy erőltetett kigyorsítás -
töltöttségi fokát jelzi üzem közben. A található, az IMA akkumulátor jól fel az alsó értékre eshet.
vezetés körülményeinek megfelelően az van töltve. A töltöttségi szintjelzőnek 7 Az IMA motor a haladás folytatása
IMA rendszer elektromotorja hol fokozata (szint 0-szint 6-ig) mutatja az közben visszatölti az akkumulátor
felhasználja, hol visszatölti elektromos IMA akkumulátor aktuális töltöttségi felhasznált energiáit.
áramként az energiát az akkumulátorba. fokát.

FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 105


Multi-információs kijelző

Az IMA akkumulátor nagyobb Mivel ez egy kalkulált érték, ezért - a Ez normál üzemi jelenség, és nem hiba.
hatásfokkal töltődik L (LOW) alacsony hirtelen energia felhasználás közben - Ha az IMA rendszer hibát észlel az
sebességi fokozatba kapcsolva (lásd előfordulhat, hogy a szintjelző a telep akkumulátornál, vagy a rendszer más
302. oldal) aktuális - pillanatnyi - töltöttségénél egységeinél, az IMA visszajelző
nagyobb értéket jelez. A rendszer kigyullad. Ilyen esetben vizsgáltassa
Ha az akkumulátor csaknem teljesen persze kis késéssel korrigálni fogja az meg mihamarabb a járművét a
lemerült, az Automatikus motorleállító értéket, ekkor előfordulhat, hogy a szervizében.
rendszer üzeme kikapcsol (lásd szintjelző hirtelen nagyot esik. Ezzel
303. oldal). egy időben az automatikus
motorleállítás, és a rásegítés funkció is
Az akkumulátor töltöttségi fokjelző lekapcsol, míg a normál haladás mellett
nem közvetlenül a telep töltöttségi az IMA akkumulátor feltöltődik a
szintjét méri. A rendszer folyamatosan megfelelő szintre.
kalkulálja a töltöttségi szintet az átfolyó
áram nagyságából, a telep aktuális
feszültségéből, illetve a hőmérséklet
értékéből.

106 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

Utazási információk Napi kilométer-számláló


A napi kilométer-számláló az utolsó
KÜLSŐ HŐMÉRSÉKLET
„A” NAPI KILOMÉTER- „B” NAPI KILOMÉTER- nullázás óta megtett utat mutatja.
KILOMÉTER-SZÁMLÁLÓ SZÁMLÁLÓ SZÁMLÁLÓ
Két napi kilométer-számláló van: „A”
és „B” napi kilométer-számláló. A
SEL/RESET választógomb
lenyomásával jelenítse meg a kívánt,
„A” vagy „B” napi számlálót. A
gyújtás bekapcsolása után a legutóbb
kiválasztott érték jelenik meg.

Mindkét napi kilométer beállításával két


: Nyomja meg a SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/VISSZAÁLLÍTÁS) gombot. különböző távolságot mérhet.

Kilométer mértékegységű típus. A napi kilométer-számláló


nullázásához nyomja meg és tartsa
A kijelzőn a kilométer-számláló, a napi Kilométer-számláló benyomva a SEL/RESET
kilométer-számláló és a A kilométer-számláló az autóval (KIVÁLASZTÁS/VISSZAÁLLÍTÁS)
külsőhőmérséklet-kijelző jelenik meg összesen megtett kilométerek számát gombot, amíg a kijelzőn látható érték
normál megjelenítési módban. mutatja. „0.0” nem lesz.
A SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/
VISSZAÁLLÍTÁS) gomb
megnyomásával az ábrázolt képernyők
jelennek meg.

Műszerek és kapcsolók 107


Multi-információs kijelző

Külsőhőmérséklet-kijelző Amennyiben a külsőhőmérséklet- Karbantartásra figyelmeztető


A kijelző a külső hőmérsékletet jelzi kijelző hamis értéket mutat, ±3 °C-ot információ
Celsius fokban. kalibrálhat rajta (lásd 127. oldal). Amennyiben gyárilag szerelt
A periodikus karbantartásig hátralévő
A hőmérséklet-érzékelő az első MEGJEGYZÉS: Mielőtt a idő vagy megtehető távolság
lökhárító alá van szerelve. Ezért kalibráláshoz kezd, várja meg, amíg a megjelenítése. A szükséges
pontosságát befolyásolja az aszfalt felől hőmérséklet stabilizálódik (míg a karbantartási igénykódja is kijelzésre
érkező hőhatás, az előttünk haladó karosszéria átveszi a külső kerül. További információkat a
kipufogógázának hőmérséklete, illetve hőmérsékletet). 317. oldalon talál.
a karosszéria felmelegedése. Ezért
30 km/h alatti autózásnál ezen Ha bizonyos időjárási körülmények
tényezőket vegye figyelembe az érték között a hőmérséklet-kijelző fagyközeli
leolvasásánál. hőmérsékletet mutat, az azt jelenti, hogy
az út felületén jég kezd kialakulni.
Miután elindul, néhány percbe telik, Ilyenkor a multi-információs kijelzőn a
míg a szenzor alkalmazkodik a külső „ ” figyelmeztető szimbólum is
hőmérséklethez, ezért addig hamis megjelenik.
értéket mutathat.

108 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

Telefon kihangosító (HFT) rendszer A rendszer használatához először az Ön Testre szabott beállítások
(bizonyos modellek esetén) telefonját fel kell ismertetni a HFT megjelenítése
rendszerrel. Sajnos nem minden típusú
készülék kompatibilis a rendszerrel. A
249. oldalon találja hogyan ismertesse
fel telefonját a HFT rendszerrel illetve
hogyan fogadhat és kezdeményezhet
hívásokat.

Bejövő telefonhívásokat fogadhat és A testre szabott beállítások


kezdeményezhet anélkül, hogy megjelenítéséhez válassza ki az INFO
telefonjához kellene nyúlnia a HFT gomb segítségével a fenti kijelzőt, majd
(Hands-Free Telephone) nyomja meg a SEL/RESET
telefonkihangosító rendszer (KIVÁLASZTÁS/VISSZAÁLLÍTÁS)
használatával. gombot. További információkért
olvassa el a 115. oldalt.

Műszerek és kapcsolók 109


Multi-információs kijelző

Rendszerhiba visszajelzők Amikor az Ön autója új, akkor a multi-


Ha az autóval valamilyen probléma információs kijelzőn a rendszer
adódik, például a rögzítőfék nincs figyelmeztetés szimbólumok jelennek
teljesen kioldva, vagy az ajtó nincs meg üzenetek nélkül. Az autót erre
teljesen bezárva, akkor a multi- állították be gyárilag. Ugyanakkor
információs kijelző jelzi a problémát. Önnek lehetősége van saját személyére
Ez úgy történik, hogy az éppen aktuális szabni a beállításokat oly módon, hogy
kijelzést egy vagy több szimbólum/ a rendszer figyelmeztető szimbólumok
üzenet megjelenése szakítja meg. A üzenettel együtt jelenjenek meg (lásd
legtöbb szimbólum/üzenet kb. 126. oldal). Néhány szimbólumnak,
5 másodpercre jelenik meg a kijelzőn, mint például az alacsony külső
ezután a képernyőn az előző üzenet hőmérséklet vagy a hátsó biztonsági öv RENDSZERÜZENET VISSZAJELZŐ
jelenik meg. A szimbólumok/üzenetek bekapcsolására figyelmeztető
egy része nem tűnik el a kijelzőről, visszajelző (bizonyos modelleknél) stb. Ezeknek a szimbólumoknak/
amíg a problémát meg nem oldják. nincs kísérő üzenete. üzeneteknek a megjelenése magával
vonja a műszerfal megfelelő visszajelző
Néhány modell esetében a multi- Ebben a fejezetben a rendszerüzenetek lámpájának (lámpáinak) a
információs kijelzőn megjelenik a szimbólumait és azok magyarázatait kigyulladását, illetve a rendszer üzenet
jármű néhány jellemzője, pl. a telefon találja. visszajelző megjelenését. A
kihangosító (HFT) rendszer használata, rendszerüzenet visszajelző addig
a karbantartásra figyelmeztető üzenet világít, amíg a probléma(ák) kijavításra
stb. vagy megoldásra nem talált(ak).

110 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

A rendszer figyelmeztető szimbóluma Ha a műszerfalon égve marad a A következő oldalak ismertetik az


első alkalommal hangjelzéssel együtt rendszerüzenet visszajelző, az INFO összes rendszer figyelmeztető
jelenik meg. (/) gomb ismételt megnyomásával szimbólum/üzenet jelentéseit a
újra előhívhatja a figyelmeztető következő lista szerint:
Amennyiben egyszerre több szimbólumokat/üzeneteket.
szimbólum/üzenet jelenik meg,
mindegyik mintegy 5 másodpercig Amennyiben a kijelzőn jelzett hiba
kerül kijelzésre. továbbra is fennáll - de időközben a
rendszerüzenet/szimbólum kijelzőről
A kijelzésre szánt 5 másodpercen belül átváltott a normál kijelzésre -
a kormányon lévő INFO (/) gomb időközönként néhány fontos
ismételt megnyomásával tud váltani a Rendszerhiba szimbólum/üzenet
szimbólumok/üzenetek között. kijelzése megjelenik, míg a hiba meg
nem szűnik.

FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 111


Multi-információs kijelző

Lásd Lásd Lásd 88. és


433. oldal. 431. oldal. 308. oldal.

Lásd 93. és Lásd Lásd 87. és


427. oldal. 90. oldal. 186. oldal.

Lásd 86. és Lásd 86. és Lásd 352. és


429. oldal. 432. oldal. 435. oldal

Lásd 87. és Lásd Lásd


435. oldal. 434. oldal. 293. oldal.

Lásd Lásd 41. és Lásd 42. és


430. oldal. 88. oldal. 89. oldal.

112 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

Lásd Lásd 92. és Lásd


310. oldal. 144. oldal. 93. oldal.

Lásd 23. és Lásd Lásd


85. oldal. 157. oldal. 156. oldal.

Lásd 23. és Lásd Lásd


85. oldal. 108. oldal. 156. oldal.

Lásd Lásd 92. és Lásd


24. oldal. 145. oldal. 89. oldal.

Lásd Lásd Lásd


15. oldal. 118. oldal. 251. oldal.

Műszerek és kapcsolók 113


Multi-információs kijelző

Karbantartásra figyelmeztető rendszer CVTF karbantartásra figyelmeztető


(ha van) rendszer (ha van)
Lásd
321. oldal.
Lásd Lásd
321. oldal. 331. oldal.
Lásd
322. oldal.
Lásd Lásd
321. oldal. 331. oldal.
Lásd
323. oldal.
Lásd Lásd
322. oldal. 332. oldal.
Lásd
323. oldal.
Lásd
322. oldal.

114 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

Testre szabott beállítások


A kijelző néhány paraméterét tetszés szerint testre szabhatja. A táblázatban találja azokat a beállításokat, amelyeket testre szabhat.
Csoport beállítás Menüpont Leírás Beállítások Oldal
SPEED ALARM SPEED ALARM 1 (ON/OFF, beáll.) A sebességhatár túllépésére figyelmeztető funkció ON/OFF*2
(SEBESSÉGHATÁR bekapcsolása és annak beállítása, hogy a sebességriasztás 5 km/h (mph) felett 118
TÚLLÉPÉSÉRE SPEED ALARM 2 (ON/OFF, beáll.) milyen sebességnél figyelmeztessen. 5 km/h (mph) lépésekben
FIGYELMEZTETŐ SPEED ALARM 1*1 (ON/OFF) Bekapcsolja a sebességhatár túllépésére figyelmeztető ON/OFF*2
FUNKCIÓ) funkciót az előre beállított sebességhatárral. 121
(118. oldal) SPEED ALARM 2*1 (ON/OFF)
CHG SETTING WARNING MESSAGE Kapcsolás a hibaüzenet megjelenítése vagy eltüntetése ON/OFF*2
126
(BEÁLLÍTÁS (FIGYELMEZTETŐ ÜZENET) között.
VÁLTÁS) ADJUST OUTSIDE TEMP. (KÜLSŐ Annak beállítása, hogy a képernyőn milyen mértékegység ±3°C-ig
(123. oldal) 127
HŐMÉRS. BEÁLLÍTÁS) KIJEZŐ jelenjen meg az ACC bekapcsolt állapotában. 0°C*2
TRIP A RESET WITH REFUEL Annak beállítása, hogy az A jelű napi kilométerszámláló ON/OFF*2
(„A” KILOMÉTER-SZÁMLÁLÓ és az ehhez tartozó átlagos üzemanyag-fogyasztás 129
NULLÁZÁSA TANKOLÁSKOR) tankoláskor nullázódjon.
ELAPSED TIME RESET (ELTELT Az aktuális kilométer-számlálóhoz tartozó eltelt idő IGN OFF*2, TRIP A, TRIP B
130
IDŐ NULLÁZÁSA) nullázása.
METER COLOUR CHANGE Ki- és bekapcsolhatja a műszerfal megvilágítását. ON /OFF
*2
132
(MŰSZERFAL MEGVILÁG. SZÍNE)
LANGUAGE A kijelző nyelvének beállítása. ANGOL, OLASZ,
(NYELV) SPANYOL, NÉMET, 134
(134. oldal) FRANCIA, PORTUGÁL
DEFAULT ALL Minden beállítás visszaállítása a gyári beállításra vagy CANCEL (TÖRLÉS)*2 136
(ALAPÉRTÉK értékre. OK
MIND) (136. oldal)
*1 : Menetközben is állítható
*2 : Gyári beállítás

Műszerek és kapcsolók 115


Multi-információs kijelző

A „testreszabás” módba való


TESTRE SZABOTT BEÁLLÍTÁSOK KIJELZŐ
belépéshez az autónak állnia kell, a
gyújtáskapcsoló kulcsnak ON (II)
állásban kell lennie, és a
sebességváltókart tolja P (Park)
fokozatba. Ez néhány sebességhatár
túllépésére figyelmeztető beállításra
nem vonatkozik. Lásd Lásd Lásd
118. oldal. 123. oldal. 134. oldal.
A testreszabás kijelző ( )
megjelenítéséhez nyomja meg a
kormányon található INFO (/)
gombot, majd a testreszabás módba
való belépéshez nyomja meg a SEL/ : Nyomja meg a SEL/RESET gombot.
RESET gombot. Itt találhatók azok a : Nyomja meg az INFO  gombot. Lásd
beállítások, amelyek testre szabhatók. : Nyomja meg az INFO  gombot. 136. oldal.

• SPEED ALARM: A sebességhatár • DEFAULT ALL: Visszatérés a gyári Az INFO gomb minden egyes
érték beállítása (lásd 118. oldal). alapbeállításokhoz (lásd 136. oldal). megnyomására a kijelző a fenti ábrának
megfelelően változik.
• CHG SETTING: Az autó
vezérlőparamétereinek beállítása
(lásd 123. oldal).
• LANGUAGE: Nyelv kiválasztása
(lásd 134. oldal).

116 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

A sebességhatár értéket vezetés közben A kormányon található INFO gombot Ha a gyújtáskapcsolót ON (II) állásból
is kiválaszthatja. Ha vezetés közben (/) használja a beállítások közötti ACCESSORY (I) vagy LOCK (0)
állítja be a sebességhatár értéket, navigáláshoz, majd nyomja meg a SEL/ pozícióba fordítja, vagy oldja a
amelynek túllépése esetén figyelmeztetés RESET (KIVÁLASZTÁS/ sebességváltót P fokozatból, a
érkezik, akkor válassza a „SPEED VISSZAÁLLÍTÁS) gombot a testreszabás mód szintén törlődik és
ALARM” (SEBESSÉGHATÁR kiválasztáshoz. befejeződik.
TÚLLÉPÉS FIGYELMEZTETÉS)
elemet, és olvassa el a 118. oldalt.

Ha az autó vezérlőparaméterei közül


akar választani, akkor válassza ki a
„CHG SETTING” (BEÁLLÍTÁS
VÁLTÁS) elemet, és kövesse a
123. oldalon leírt információt.

Ha a beállítások értékeit a gyári


beállítási adatokra akarja visszaállítani,
akkor válassza a „DEFAULT ALL”
(ALAPÉRTÉK MIND) elemet, amint
arról a 136. oldalon olvashat. Ha a beállítások testreszabása közben Az INFO (/) gomb ismétlődő
megpróbál elindulni, akkor az ábrán lenyomásával válassza a kilépést (exit
látható üzenet kerül kijelzésre, majd a mode) testreszabás módból való
testreszabás mód törlésre és befejezésre kilépéshez, majd nyomja meg a
kerül. SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/
VISSZAÁLLÍTÁS) gombot. A kijelző
visszatér a normál kijelzéshez.

Műszerek és kapcsolók 117


Multi-információs kijelző

Sebességhatár túllépésére Sebességhatár túllépésére figyelmeztető


figyelmeztető funkció funkció beállítása álló járműnél:
Önnek állás, illetve vezetés közben
lehetősége van különböző figyelmeztető
funkciók elérésére. Vezetés közben
kiválaszthatja a két, sebességhatár
túllépésre figyelmeztető beállítást. Ha
az autó áll, akkor a sebességhatár értéke
az Ön igényei szerint beállítható.

Riasztás 50 km/h sebesség elérésénél


beállítva.

Ha az egyéni beállítások során a


sebességhatár túllépésre figyelmeztető
funkciónál egy sebesség értéket állított Válassza ki a testreszabott beállítások
be, akkor ennek az elérésekor ez a kijelzőt ( ), majd nyomja meg a
visszajelző a kijelzőn megjelenik és SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/
hangjelzést hall. Sebességhatárnak két VISSZAÁLLÍTÁS) gombot. Az INFO
különböző sebességet állíthat be. gomb megnyomásával válassza a
„SPEED ALARM” (SEBESSÉGHATÁR
TÚLLÉPÉSÉRE FIGYELMEZTETŐ
FUNKCIÓ) elemet, majd nyomja meg a
SEL/RESET gombot. A kijelző átvált
beállítás módba.

118 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

Sebesség beállítás 1: A sebességhatár


A sebesség beállítás 1 túllépésére figyelmeztetést be- vagy Riasztás Riasztás
kiválasztásra került. kikapcsolva bekapcsolva
kikapcsolhatja, illetve a sebességhatár
értékeket állíthatja 50 km/h fölé vagy
alá.

Sebesség beállítás 2: A sebességhatár


túllépésére figyelmeztetést be- vagy
kikapcsolhatja, illetve a sebességhatár
értékeket állíthatja 80 km/h fölé vagy
: Nyomja meg a SEL/RESET
alá. gombot.
km/h típust ábrázol.
Az INFO gomb (/) minden egyes
A sebesség mértékegységet megnyomására beállíthatja a Válassza ki valamelyik beállítási módot
meghatározhatja km/h-ban, vagy mph- sebességhatárt két sebesség érték (1 vagy 2), majd válasszon a be-, vagy
ban modelltől függően. A két választott között: 50 km/h és 80 km/h között km/h kikapcsolás közül a SEL/RESET
sebességhatár és a beállítás be/ módban, vagy 30 mph és 50 mph között (KIVÁLASZTÁS/VISSZAÁLLÍTÁS)
kikapcsolás ikonok a kijelzőn láthatók. mph módban. Kilépéshez nyomja meg gomb ismétlődő megnyomásával.
ismét az INFO gombot ( ).

FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 119


Multi-információs kijelző

A SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/
VISSZAÁLLÍTÁS) gomb minden
megnyomására a beállított sebesség
érték 5 km/h-val növekszik vagy
csökken. Az 5 km/h sebesség léptetési
értéket növelheti 5 km/h lépésekkel.
Mindig tartsa be az előírt
sebességhatárokat, és sohase vezessen
gyorsabban, mint amit a biztonságos
közlekedés feltételei megengednek.

A kiválasztott érték tárolásához először


az INFO gomb megnyomásával
A beállított sebesség módosításához A kijelzőn látható szám az aktuális válassza ki a SET (BEÁLLÍTÁS) ikont,
válassza ki valamelyik beállított beállított sebességhatár érték. Az INFO majd nyomja meg a SEL/RESET
sebességet, majd nyomja meg a gomb ismételt megnyomásával válassza gombot.
SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/ ki a + vagy – jelet, majd nyomja meg a
VISSZAÁLLÍTÁS) gombot. A kijelző SEL/RESET gombot az érték
átvált a sebesség beállítás képernyőre. állításához.

120 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

Miután befejezte a kiválasztást, a Sebességhatár túllépésére figyelmeztető A választott kijelzésnek megfelelően


kilépéshez nyomja meg és tartsa funkció beállítása mozgó járműnél: állíthatja a sebességhatárt két sebesség
lenyomva az INFO gombot. Nyomja érték között: 50 km/h és 80 km/h között
meg a SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/ km/h módban, vagy 30 mph és 50 mph
VISSZAÁLLÍTÁS) gombot a között mph módban. Az INFO gomb
beállítások mentéséhez. Ha megnyomja minden egyes megnyomására a
az INFO gombot, akkor a kijelző kiválasztott ikon vált a beállított
visszavált a beállítás módba. Ismételje sebesség érték, és a kilépés ikon
meg a beállítási folyamatot. lehetősége között.

km/h típust ábrázol.

Körülbelül 1 másodperc hosszan


nyomja meg az INFO gombot a kijelző
váltáshoz. A multi-információs kijelzőn
megjelennek a sebességhatár túllépésére
figyelmeztető paraméterek beállításai.

FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 121


Multi-információs kijelző

Miután befejezte a kiválasztást, a


kilépéshez nyomja meg és tartsa Riasztás bekapcsolva
lenyomva az INFO gombot. Nyomja
meg a SEL/RESET gombot a
beállítások mentéséhez. Ha megnyomja
az INFO gombot, akkor a kijelző
visszavált a beállítás módba. Ismételje
meg a beállítási folyamatot.
: Nyomja meg a
SEL/RESET gombot.
Riasztás Riasztás
kikapcsolva bekapcsolva
Válassza ki a kívánt sebesség értéket, A SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/
majd nyomja meg a SEL/RESET VISSZAÁLLÍTÁS) gomb megnyomása
(KIVÁLASZTÁS/VISSZAÁLLÍTÁS) után a kijelző néhány másodpercig a
gombot. A SEL/RESET gomb minden beállításokat mutatja, majd visszavált a
megnyomására a kiválasztott sebesség normál kijelzés módba.
ikon a be- és kikapcsolás között vált.
Ha nem nyom le semmilyen gombot,
akkor a kijelző körülbelül 10 másodperc
múlva visszavált a normál kijelzésre.

122 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

Beállítások megváltoztatása
A kijelző néhány paraméterét tetszés
szerint testre szabhatja. Ezek a
következők, melyeket az alábbi listából
kiválaszthat.

• WARNING MESSAGE
(FIGYELMEZTETŐ ÜZENET): A
figyelmeztető üzenet a
szimbólummal együtt vagy anélkül Lásd Lásd Lásd
jelenik meg (lásd 126. oldal). 126. oldal. 127. oldal. 129. oldal.

• ADJUST OUTSIDE TEMP. (KÜLSŐ


HŐMÉRSÉKLET BEÁLLÍTÁS)
KIJEZŐ: A külső hőmérséklet kijelzett
értéke állítható + 3 és – 3 °C közötti
értékkel (lásd 127. oldal).
• TRIP A RESET WITH REFUEL Lásd Lásd
(„A” JELŰ NAPI KILOMÉTER- 132. oldal. 130. oldal.
SZÁMLÁLÓ NULLÁZÁSA : Nyomja meg a SEL/RESET gombot.
TANKOLÁSKOR): Az „A” jelű napi : Nyomja meg az INFO  gombot.
kilométer-számlálóhoz tartozó : Nyomja meg az INFO  gombot.
átlagos üzemanyag-fogyasztás
tankoláskor nullázható (lásd
129. oldal). FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 123


Multi-információs kijelző

• ELAPSED TIME RESET (ELTELT A testreszabás mód megnyitásához Ismétlődően nyomja meg és engedje el
IDŐ NULLÁZÁSA): A válassza ki a testre szabott beállítások az INFO gombot, amíg az Ön által
gyújtáskapcsoló LOCK (0) állásba kijelzőt ( ), majd nyomja meg a beállítani kívánt paraméter meg nem
való fordításával, illetve az „A” vagy SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/ jelenik. Ekkor nyomja meg a SEL/
„B” jelű napi kilométer-számláló VISSZAÁLLÍTÁS) gombot. Az INFO RESET (KIVÁLASZTÁS/
nullázásával az utazási időtartam gomb megnyomásával válassza a „CHG VISSZAÁLLÍTÁS) gombot a
kijelzés nullázható (lásd 130. oldal). SETTING” (BEÁLLÍTÁS VÁLTÁS) kiválasztott pontba való belépéshez. Az
elemet, majd nyomja meg a SEL/ INFO gomb minden egyes
• METER COLOUR CHANGE RESET (KIVÁLASZTÁS/ megnyomására a kijelző az ábrának
(MŰSZERFAL VISSZAÁLLÍTÁS) gombot. megfelelően változik. Az egyes
MEGVILÁGÍTÁSÁNAK SZÍNE): paraméterek beállításához kövesse a
A sebességmérő háttérvilágításának következő oldalakon leírt folyamatokat.
automatikusan változik a színe a
vezetési stílusnak megfelelően (lásd
132. oldal).

124 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

A „CHG SETTING” menüből a Ha a beállítások értékeit a gyári


normál kijelzőre való visszatéréshez beállítási adatokra akarja visszaállítani,
válassza a kijelzőt, és nyomja akkor válassza a „DEFAULT ALL”
meg a SEL/RESET gombot. (ALAPÉRTÉK MIND) elemet, amint
arról a 136. oldalon olvashat.

Kilépéshez az INFO gomb ismételt


megnyomásával válassza a fent ábrázolt
kilépés módot, majd nyomja meg a
SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/
VISSZAÁLLÍTÁS) gombot. A kijelző
visszatér a „CHG SETTING”
(BEÁLLÍTÁS VÁLTÁS) kijelzéshez.

Műszerek és kapcsolók 125


Multi-információs kijelző

Figyelmeztető üzenet

Az „ON” (BE) vagy „OFF” (KI) közül Ha sikeresen befejezte a kiválasztást,


A multi-információs kijelzőn a rendszer választhat. Az INFO gomb minden akkor a kijelzőn néhány másodpercig a
figyelmeztető szimbólumokkal együtt egyes megnyomására a kiválasztott mód beállítás menü jelenik meg, majd
üzenet(ek) is megjelennek. Amikor a a be- és kikapcsolás között vált ( ). visszatér a „WARNING MESSAGE”
multi-információs kijelzőn a A kiválasztott lehetőséget a SEL/ (FIGYELMEZTETŐ ÜZENET)
„WARNING MESSAGE” RESET (KIVÁLASZTÁS/ képernyőre. Az INFO gomb ismételt
(FIGYELMEZTETŐ ÜZENET) jelenik VISSZAÁLLÍTÁS) gomb megnyomására másik testre szabható
meg, nyomja meg a SEL/RESET megnyomásával tudja véglegesíteni. funkciót választhat.
(KIVÁLASZTÁS/VISSZAÁLLÍTÁS)
gombot. A kijelző átvált beállítás
módba.

126 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

A testreszabás menüből való kilépéshez Külsőhőmérséklet-kijelző beállítása


ismételten nyomja meg az INFO, majd Ha azt tapasztalja, hogy a leolvasott
utána a SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/ hőmérséklet értékek néhány fokkal
VISSZAÁLLÍTÁS) gombot. A kijelző mindig az aktuális hőmérséklet alatt
visszatér a „CHG SETTING” vagy felett vannak, akkor a következő
(BEÁLLÍTÁS VÁLTÁS) kijelzéshez. részben leírtaknak megfelelően állítsa
be.

Ha nem tudja véglegesíteni választását,


akkor néhány másodpercig az
„INCOMPLETE” (SIKERTELEN)
felirat jelenik meg a kijelzőn. A kijelző
átvált beállítás módba. Ismételje meg a
beállítási folyamatot.

FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 127


Multi-információs kijelző

Amíg a multi-információs kijelzőn az A jelzett szám mutatja a jelenlegi eltérést Ha sikeresen befejezte a kiválasztást,
„ADJUST OUTSIDE TEMP. DISPLAY” a külső hőmérséklethez képest. Az INFO akkor a kijelzőn néhány másodpercig a
(KÜLSŐ HŐMÉRSÉKLET KIJELZŐ gomb ismételt megnyomásával válassza beállítás menü jelenik meg, majd
BEÁLLÍTÁSA) felirat jelenik meg, ki a + vagy a – jelet, majd nyomja meg a visszatér a „ADJUST OUTSIDE
nyomja meg a SEL/RESET SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/ TEMP. DISPLAY” (KÜLSŐ
(KIVÁLASZTÁS/VISSZAÁLLÍTÁS) VISSZAÁLLÍTÁS) gombot az érték HŐMÉRSÉKLET KIJELZŐ
gombot. A kijelző átvált beállítás módba. állításához. A 0, +1, +2, +3, és 0, –1, –2, SZABÁLYOZÁS) képernyőre. Az
–3 értékek közül tud választani. A INFO gomb ismételt megnyomására
kiválasztott érték tárolásához először az másik testre szabható funkciót
INFO gomb megnyomásával válassza ki a választhat.
SET (BEÁLLÍTÁS) ikont, majd nyomja
meg a SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/
VISSZAÁLLÍTÁS) gombot.

128 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

Ha nem tudja véglegesíteni választását, A napi kilométer-számláló nullázása


akkor néhány másodpercig az tankoláskor
„INCOMPLETE” (SIKERTELEN)
felirat jelenik meg a kijelzőn. A kijelző
átvált beállítás módba. Ismételje meg a
beállítási folyamatot.

A testreszabás menüből való kilépéshez


ismételten nyomja meg az INFO, majd
utána a SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/
VISSZAÁLLÍTÁS) gombot. A kijelző
visszatér a „CHG SETTING”
(BEÁLLÍTÁS VÁLTÁS) kijelzéshez.
Az „ON” (BE) vagy „OFF” (KI) közül
választhat. Az INFO gomb minden
Tankolás után az „A” napi kilométer- egyes megnyomására a kiválasztott mód
számláló és átlagos üzemanyag- a be- és kikapcsolás között vált ( ).
fogyasztás értékének nullázásához A kiválasztott lehetőséget a SEL/
tegye a következőket. RESET gomb megnyomásával tudja
véglegesíteni.
A multi-információs kijelzőn „TRIP A
RESET WITH REFUEL” („A” NAPI
KILOMÉTER-SZÁMLÁLÓ
NULLÁZÁSA) felirat megjelenése után
nyomja meg a SEL/RESET gombot. A
kijelző átvált beállítás módba. FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 129


Multi-információs kijelző

Ha nem tudja véglegesíteni választását, Eltelt idő lenullázása


akkor néhány másodpercig az
„INCOMPLETE” (SIKERTELEN)
felirat jelenik meg a kijelzőn. A kijelző
átvált beállítás módba. Ismételje meg a
beállítási folyamatot.

A testreszabás menüből való kilépéshez


ismételten nyomja meg az INFO, majd
utána a SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/
VISSZAÁLLÍTÁS) gombot. A kijelző
visszatér a „CHG SETTING”
(BEÁLLÍTÁS VÁLTÁS) kijelzéshez.
Ha sikeresen befejezte a kiválasztást,
akkor a kijelzőn néhány másodpercig a Ahhoz, hogy az eltelt idő lenullázódjon
„SETUP ON” (BEÁLLÍTÁS BE) vagy a gyújtáskapcsoló kulcs LOCK (0)
a „SETUP OFF” (BEÁLLÍTÁS KI) állásba fordításával vagy az A és B jelű
elem jelenik meg, majd visszatér a napi kilométerszámlálók nullázásával,
„TRIP A RESET WITH REFUEL” állítsa be a következőkben leírtakat.
(„A” NAPI KILOMÉTER-
SZÁMLÁLÓ NULLÁZÁSA Miközben a multi-információs kijelzőn
TANKOLÁSKOR) képernyőre. Az az „ELAPSED TIME RESET” (ELTELT
INFO gomb ismételt megnyomására IDŐ NULLÁZÁS) felirat látható,
másik testre szabható funkciót nyomja meg a SEL/RESET gombot. A
választhat. kijelző átvált beállítás módba.

130 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

IGN OFF (GYÚJTÁS KI): Az eltelt idő


nullázódik, amikor a gyújtáskapcsoló
kulcsot LOCK (0) állásba fordítja.

TRIP A („A” NAPI KILOMÉTER-


SZÁMLÁLÓ): Az eltelt idő nullázódik,
amikor az „A” jelű napi kilométer-
számláló nullázódik.

TRIP B („B” NAPI KILOMÉTER-


SZÁMLÁLÓ): Az eltelt idő nullázódik,
AZ IGN OFF (GYÚJTÁS KI) lehetőség
amikor a „B” napi kilométer-számláló került kiválasztásra.
nullázódik.
Az „IGN OFF” (GYÚJTÁS KI), Ha sikeresen befejezte a kiválasztást,
„TRIP A” („A” NAPI KILOMÉTER- akkor a kijelzőn néhány másodpercig a
SZÁMLÁLÓ) vagy a „TRIP B” („B” megfelelő beálltás: a „SETUP IGN ON”
NAPI KILOMÉTER-SZÁMLÁLÓ) (BEÁLLÍTÁS GYÚJTÁS BE) vagy a
közül választhat. Az INFO gomb „SETUP OFF” (BEÁLLÍTÁS KI) elem
minden megnyomásával tud a funkciók jelenik meg, majd visszatér az
és a kilépés ( ) között váltani. A „ELAPSED TIME RESET” (ELTELT
kiválasztott lehetőséget a SEL/RESET IDŐ NULLÁZÁSA) képernyőre. Az
(KIVÁLASZTÁS/VISSZAÁLLÍTÁS) INFO gomb ismételt megnyomására
gomb megnyomásával tudja másik testre szabható funkciót
véglegesíteni. választhat.

FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 131


Multi-információs kijelző

Ha nem tudja véglegesíteni választását, Műszerfal megvilágításának színe Amikor a multi-információs kijelzőn a
akkor néhány másodpercig az „METER COLOUR CHANGE”
„INCOMPLETE” (SIKERTELEN) (SEBESSÉGMÉRŐ SZÍNVÁLTÁS)
felirat jelenik meg a kijelzőn. A kijelző felirat jelenik meg, nyomja meg a SEL/
átvált beállítás módba. Ismételje meg a RESET (KIVÁLASZTÁS/
beállítási folyamatot. VISSZAÁLLÍTÁS) gombot. A kijelző
átvált beállítás módba.
A testreszabás menüből való kilépéshez
ismételten nyomja meg az INFO, majd
utána a SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/
VISSZAÁLLÍTÁS) gombot. A kijelző
visszatér a „CHG SETTING”
(BEÁLLÍTÁS VÁLTÁS) kijelzéshez.

Beállíthatja, hogy a műszerfal


kijelzőjének színe automatikusan, a
vezetési stílusnak megfelelően
változzon (lásd 288. oldal).

132 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

Ha nem tudja véglegesíteni választását,


akkor néhány másodpercig az
„INCOMPLETE” (SIKERTELEN)
felirat jelenik meg a kijelzőn. A kijelző
átvált beállítás módba. Ismételje meg a
beállítási folyamatot.

Az „ON” (BE) vagy „OFF” (KI) közül Ha sikeresen befejezte a kiválasztást,


választhat. Az INFO gomb minden akkor a kijelzőn néhány másodpercig a
egyes megnyomására a kiválasztott mód „SETUP ON” (BEÁLLÍTÁS BE) vagy
a be- és kikapcsolás között vált. A a „SETUP OFF” (BEÁLLÍTÁS KI)
kiválasztott lehetőséget a SEL/RESET elem jelenik meg, majd visszatér a
(KIVÁLASZTÁS/VISSZAÁLLÍTÁS) „METER COLOUR CHANGE”
gomb megnyomásával tudja (MŰSZERFAL
véglegesíteni. MEGVILÁGÍTÁSÁNAK SZÍNE)
képernyőre. Nyomja meg a SEL/
RESET gombot, majd az INFO gomb
ismételt megnyomására másik testre
szabható funkciót választhat.
FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 133


Multi-információs kijelző

A testreszabás menüből való kilépéshez Nyelv kiválasztása


ismételten nyomja meg az INFO, majd
utána a SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/
VISSZAÁLLÍTÁS) gombot. A kijelző
visszatér a „CHG SETTING”
(BEÁLLÍTÁS VÁLTÁS) kijelzéshez.

Az alábbi nyelvek közül választhat:


Válassza ki a testre szabott beállítások angol (EN), francia (FR), német (DE),
kijelzőt ( ), majd nyomja meg a spanyol (ES), olasz (IT) és portugál
SEL/RESET gombot. Az INFO gomb (PT). Nyomja meg, majd engedje el az
megnyomásával válassza a INFO (/) gombot a nyelv
„LANGUAGE” (NYELV) elemet, majd kiválasztásához, majd nyomja meg a
nyomja meg a SEL/RESET gombot. SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/
Amikor a multi-információs kijelzőn a VISSZAÁLLÍTÁS) gombot a beállítás
„LANGUAGE” látható, nyomja meg a tárolásához.
SEL/RESET gombot. A kijelző átvált
beállítás módba.

134 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

ANGOL kiválasztva.

Amikor a nyelv kiválasztása sikeresen Ha nem sikerül a nyelv kiválasztása,


megtörtént, akkor a kijelzőn néhány akkor néhány másodpercig az
másodpercig a fenti ábra kijelzésére „INCOMPLETE” (SIKERTELEN)
vált, majd visszatér a „LANGUAGE” felirat jelenik meg a kijelzőn. A kijelző
(NYELV) kijelzésére. Az INFO (/) átvált beállítás módba. Ismételje meg a
gomb ismételt megnyomására másik beállítási folyamatot.
testre szabható funkciót választhat.

Műszerek és kapcsolók 135


Multi-információs kijelző

Gyári alapbeállítások

Ha a „DEFAULT ALL” (ALAPÉRTÉK Az alapértékek visszaállításához az


Ha Ön a beállítható jármű MIND) beállítást mégsem szeretné INFO gomb megnyomásával válassza
vezérlőparamétereket az alapértékekre választani, akkor a SEL/RESET az „OK”-t, majd nyomja meg SEL/
akarja visszaállítani, válassza a testre (KIVÁLASZTÁS/VISSZAÁLLÍTÁS) RESET (KIVÁLASZTÁS/
szabott beállítások kijelzőt ( ), majd gomb megnyomásával válassza a VISSZAÁLLÍTÁS) gombot.
a SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/ „CANCEL” (TÖRLÉS) lehetőséget. A
VISSZAÁLLÍTÁS) gombot. Nyomja kijelző visszatér a normál kijelzéshez.
meg a kormánykeréken található INFO
(/) gombot, amíg a „DEFAULT
ALL” (ALAPÉRTÉK MIND) üzenet
jelenik meg a kijelzőn, majd nyomja meg
a SEL/RESET gombot.

136 Műszerek és kapcsolók


Multi-információs kijelző

Ha a „DEFAULT ALL” (ALAPÉRTÉK Ha a „DEFAULT ALL” (ALAPÉRTÉK


MIND) beállítást elvégezte, akkor MIND) beállítása nem sikerült, akkor
néhány másodpercig a fenti kijelzőt néhány másodpercig a fenti kijelzőt
láthatja, majd átvált a nyelv kiválasztási láthatja, majd visszatér a beállítás
módba. kijelzőre.

Műszerek és kapcsolók 137


Kezelőszervek a kormány közelében

Balkormányos modell KORMÁNYKERÉKEN TALÁLHATÓ VÁLTÓKAP- ABLAKTÖRLŐK/ABLAKMOSÓK


FÉNYSZÓRÓK/IRÁNYJELZŐK CSOLÓK (298. oldal) (140. oldal)
(144. oldal) VÉSZVILLOGÓ KAPCSOLÓ
KÖDZÁRÓFÉNY/KÖDFÉNYSZÓRÓK*2 (149. oldal)
(146. oldal)
UTASOLDALI LÉGZSÁK
AUDIORENDSZER TÁVVEZÉRLŐK*2 KIKAPCSOLT
(241. oldal) ÁLLAPOTÁNAK
VISSZAJELZŐ LÁMPÁJA
(42. oldal)
TÜKÖRÁLLÍTÁS SEBESSÉGTARTÓ
(184. oldal) AUTOMATIKA*2 (246. oldal)
TELEFON KIHANGOSÍTÓ
RENDSZER HANGUTASÍTÁS HÁTSÓ SZÉLVÉDŐ
VEZÉRLÉS KAPCSOLÓI*2 PÁRAMENTESÍTŐ/
(249. oldal) TÜKÖRFŰTÉS KAPCSOLÓ
(149./185. oldal)
FÉNYSZÓRÓMAGASSÁG- MULTI-INFORMÁCIÓS
ÁLLÍTÓ (150. oldal) GOMBOK
(99. oldal)
ECON (GAZDASÁGOS ÜZEM) KÜRT*1
GOMB (151. oldal) USB ADAPTERKÁBEL
KORMÁNY BEÁLLÍTÁSAI* 12 V-OS ALJZAT ALJZAT*2
MENETSTABILIZÁLÓ (VSA) RENDSZER (152. oldal) (192. oldal) (225., 233. oldal)
KIIKTATÓ KAPCSOLÓ (311. oldal)

*1 : A kürt megszólaltatásához nyomja meg a középső betétet a kormánykerék közepén.


*2 : Amennyiben gyárilag szerelt

138 Műszerek és kapcsolók


Kezelőszervek a kormány közelében

Jobbkormányos modell ABLAKTÖRLŐK/


KORMÁNYKERÉKEN TALÁLHATÓ VÁLTÓKAP-
FÉNYSZÓRÓK/IRÁNYJELZŐK CSOLÓK (298. oldal) ABLAKMOSÓK
(144. oldal) (140. oldal)
KÖDZÁRÓFÉNY/KÖDFÉNYSZÓRÓK*2
(146. oldal)
VÉSZVILLOGÓ KAPCSOLÓ
(149. oldal) SEBESSÉGTARTÓ
AUTOMATIKA*2 (246. oldal)
UTASOLDALI LÉGZSÁK
KIKAPCSOLT ÁLLA-
POTÁNAK VISSZAJELZŐ TÜKÖRÁLLÍTÁS
LÁMPÁJA (42. oldal) (184. oldal)
MULTI-INFORMÁCIÓS
AUDIORENDSZER GOMBOK
TÁVVEZÉRLŐK*2 (241. oldal) (99. oldal)
HÁTSÓ SZÉLVÉDŐ PÁRA- FÉNYSZÓRÓMAGASSÁG-
MENTESÍTŐ/TÜKÖRFŰTÉS ÁLLÍTÓ (150. oldal)
KAPCSOLÓ*2 (149/185. oldal)

KIEGÉSZÍTŐ ECON (GAZDASÁGOS


ELEKTROMOS ALJZAT ÜZEM) GOMB (151. oldal)
(192. oldal) KÜRT*1

USB ADAPTERKÁBEL ALJZAT*2 TELEFON KIHANGOSÍTÓ RENDSZER KORMÁNYKERÉ MENETSTABILIZÁLÓ (VSA)


(225., 233. oldal) HANGUTASÍTÁS VEZÉRLÉS K BEÁLLÍTÁSAI RENDSZER KIIKTATÓ
KAPCSOLÓI*2 (249. oldal) (152. oldal) KAPCSOLÓ*2 (311. oldal)

*1 : A kürt megszólaltatásához nyomja meg a középső betétet a kormánykerék közepén.


*2 : Amennyiben gyárilag szerelt
Műszerek és kapcsolók 139
Ablakmosó és -törlő berendezés

Ablaktörlők INT (Szakaszos üzemmód) – Az


ablaktörlők néhány másodperces
időközönként működnek.

Egyes modellek esetén


A két törlés között eltelt idő
automatikusan változik, és az autó
sebességétől függ. Változtassa az
intervallumot a szabályozógyűrűvel.
Amennyiben a legrövidebb szakaszos
intervallumot választja ki (
ADJ (SZABÁLYOZÁS) gyűrűvel ellátott járművek.
állás), akkor amint felgyorsít 20 km/h
sebesség fölé, a rendszer
1. MIST (PÁRA) A megfelelő fokozat kiválasztásához automatikusan a lassú folyamatos
2. OFF (KI) nyomja le vagy tolja fel a kart. üzemre vált át.
3. INT – Szakaszos üzemmód
(AUTO*) MIST (PÁRA) – Egyszeri Ha a forgalmi helyzet miatt megáll,
4. LO – Lassú fokozat ablaktörléshez tolja fel a kart. Az de a sebességváltó sebességben van,
5. HI – Gyors fokozat ablaktörlő lapátok addig járnak gyors az ablaktörlő töröl egyet, amint
6. Szélvédőmosók fokozaton, amíg el nem ereszti a kart. felengedi a fékpedált.

* : Automata szakaszos ablaktörlővel OFF (KI) – Kikapcsolt állapot. LO (Lassú fokozat) – Az ablaktörlők
rendelkező modell esetén lapozzon lassú sebességgel törölnek.
a 141. oldalra.
HI (Gyors fokozat) – Az ablaktörlők
nagy sebességgel törölnek.

140 Műszerek és kapcsolók


Ablakmosó és -törlő berendezés

Ablakmosók – A szélvédő tisztításához Automata szakaszos ablaktörlő Amikor a rendszer érzékeli a lehulló
húzza hátra a kapcsolókart és tartsa Egyes modellek esetén esőcseppeket, bekapcsolja az
úgy. Az ablakmosó folyadék addig ablaktörlőt és az eső intenzitásától
spriccel a szélvédőre, amíg a kart függően változtatja annak sebességét
hátrahúzva tartja. Az ablaktörlő lapát (szakaszos üzemmód, lassú vagy gyors
alacsony fokozaton működik, majd folyamatos üzemmód).
miután elengedte a kart, még töröl
egy utolsót. Amennyiben a kapcsoló kart valamelyik
üzemi állásába, „LO” (lassú
folyamatos) vagy „HI” (gyors
folyamatos) kapcsolja, az ablaktörlő
ennek megfelelően üzemel tovább. Az
automatikus esőérzékelés le van tiltva.

Az automata szakaszos ablaktörlési


rendszer érzékeli a lehulló esőcseppeket
és ennek megfelelően automatikusan
bekapcsolja az ablaktörlőt. Az automata
funkció kiválasztásához nyomja le a
kart az AUTO fokozatba.

FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 141


Ablakmosó és -törlő berendezés

ESŐÉRZÉKELŐ MEGJEGYZÉS
Ne állítsa a kapcsoló kart AUTO
állásba, ha autómosón halad keresztül.
Kapcsolja ki a rendszert, ha az nincs
használatban.

SZABÁLYOZÓGYŰRŰ

Az esőérzékelő érzékenységét állíthatja Az esőérzékelő szenzor a visszapillantó


a kapcsoló karon található tükör közelében került elhelyezésre.
szabályozógyűrű forgatásával. Amennyiben sárral, olajjal, stb.
szennyeződik, működése bizonytalanná
válik, az ablaktörlőt rendszertelenül
üzemelteti tovább.

142 Műszerek és kapcsolók


Ablakmosó és -törlő berendezés

Hátsó szélvédőtörlő és -mosó Egyes modellek esetén


Ha a sebességváltót hátramenetbe
kapcsolta, míg az első ablaktörlő
működik, a hátsó ablaktörlő
automatikusan működésbe lép.

Ha az első ablaktörlő kapcsoló INT


állásban van, akkor a hátsó ablaktörlő
szakaszosan működik. Ha az első
ablaktörlő kapcsoló LO vagy HI
állásban van, akkor a hátsó ablaktörlő
ADJ (SZABÁLYOZÁS) gyűrűvel ellátott járművek. folyamatosan működik.

1. OFF (KI) 3. Bekapcsolt ON állásból felfelé Ha az első ablaktörlő kapcsoló AUTO


Az ablaktörlő kart „OFF” (KI) fordítva egyet a kapcsolón, és ott állásban van, akkor a hátsó ablaktörlő
állásba forgatva kapcsolhatja ki az tartva a kapcsolót, a törlés mellett az az első ablaktörlő működésével azonos
ablaktörlőt, ezután a lapátok ablakmosó szivattyút is működésbe módon működik.
visszatérnek kiindulási pozíciójukba. hozza.
A hátsó szélvédőmosó a szélvédőmosó
2. A hátsó szélvédőtörlő bekapcsolásához 4. Az ablakmosó spricceléséhez és az rendszer tartályából használja fel a
forgassa a kapcsolót ON (BE) állásba. ablaktörlő bekapcsolásához fordítsa a mosófolyadékot.
kart OFF (KI) állásból lefelé.
Egyes modellek esetén
A törlőlapát két folyamatos törlés
után szakaszos – hét másodperces –
törlésre vált.

Műszerek és kapcsolók 143


Irányjelzők és fényszórók

Irányjelzők - A kanyarodást és Fényszórók bekapcsolása - Ha a


sávváltást ezzel a kapcsolókarral kapcsolót „ ” állásba fordítja,
jelezze. Sávváltoztatáskor finoman akkor bekapcsolja a helyzetjelző
nyomja meg a kapcsolókart a kívánt lámpát, hátsó világítást, műszerfal
iránynak megfelelően és tartsa ebben a világítást és a hátsó rendszámtábla
helyzetben. A kapcsolókar a kanyarodás világítást.
befejezte után magától visszatér az
alaphelyzetbe és kikapcsolja az Ha a kapcsolót „ ” állásba fordítja,
irányjelző fényeket. akkor bekapcsolja a fényszórót.

Sávváltási szándék jelzése Amikor a világításkapcsoló „ ”


Sávváltoztatáskor finoman nyomja meg vagy „ ” állásban van, akkor a
a kapcsolókart a kívánt iránynak világítás bekapcsolva visszajelző lámpa
1. Irányjelző megfelelően, majd engedje el. A is kigyullad emlékeztetőül.
2. Ki műszerfalon a bal vagy jobb oldali
3. Helyzetjelző és műszerfal világítás irányjelző visszajelző és a megfelelő A visszajelző figyelmezteti, ha
4. AUTO* külső irányjelző háromszor villog. bekapcsolva hagyja a világítást, ha a
5. Tompított fényszórók gyújtáskapcsoló ACCESSORY (I) vagy
6. Országúti fényszóró bekapcsolva Ha az irányjelző kapcsolókart a kívánt LOCK (0) pozíciójába fordítja a
7. Fénykürt iránynak megfelelően lenyomja és úgy kulcsot.
8. Ködlámpák kikapcsolva tartja, akkor az irányjelző folyamatosan
9. Ködfényszórók bekapcsolva* villog. Ha elengedi a kart, akkor a Ha a világítást bekapcsolva hagyja,
10.Ködfényszórók és ködzárófény villogás befejeződik. miközben a gyújtáskapcsoló kulcsot
bekapcsolva* kiveszi, akkor a vezető ajtajának
11.Ködzárófény bekapcsolva nyitásakor figyelmeztető hangjelzést hall.
* : Amennyiben gyárilag szerelt

144 Műszerek és kapcsolók


Fényszórók

A multi-információs képernyőn megjelenik Egyes modellek esetén Ha az automata világítás funkció be is


a„ ” szimbólum, vagy a szimbólum AUTO – Az automatikus világítás van kapcsolva, azt javasoljuk, hogy
a „HEADLIGHTS ON” (FÉNYSZÓRÓ funkció felkapcsolja a fényszórókat, éjszakai vagy sűrű ködben történő
BEKAPCSOLVA) üzenettel. továbbá minden más külső világítást és vezetés során, illetve ha hirtelen sötét
a műszerfal világítást, amikor csökkent területre ér (mint például hosszú alagút
Távolsági fényszórók – Nyomja meg a fényerősséget érzékel. vagy parkolóház), kézzel kapcsolja fel a
kapcsolókart előre, amíg az országúti világítást.
fényszóró bekapcsolásakor egy kattanó Az automatikus világítás funkció
hangot nem hall. A fényszórókkal bekapcsolásához forgassa a világítás Ne hagyja a világítást AUTO
együtt világít a kék fényszóró kapcsolót AUTO állásba. A világítás üzemmódban, ha hosszabb ideig (egy
visszajelző lámpa is a műszerfalon (lásd automatikusan bekapcsol, ha a külső vagy több hét) nem vezeti autóját.
92. oldal). A tompított fényszóróra való fényerő szintje lecsökken (például Akkor is ki kell kapcsolni a világítást,
visszaváltáshoz húzza vissza a kart. alkonyatkor). A világítás bekapcsolva ha hosszabb ideig tervezi alapjáraton
visszajelző lámpa kigyullad járatni vagy hosszabb ideig leállítja
Fénykürt - Az irányjelző kar enyhe emlékeztetőül. A világítások és autóját.
meghúzásával és elengedésével visszajelzők automatikusan
működtethető. Ekkor a fényszórók fel kikapcsolnak, amikor a rendszer nagy Ha vezérlőrendszer meghibásodott,
villannak, majd kialszanak. fényerősséget érzékel. akkor a multi-információs kijelzőn a
„ ” szimbólum vagy ez a
Nappali világítás Ha a gyújtáskapcsoló kulcsot LOCK (0) szimbólum és a „CHECK SYSTEM”
(bizonyos modellek esetén) állásba fordítja, akkor a világítások (ELLENŐRIZZE A RENDSZERT)
A nappali világítás automatikusan automatikusan lekapcsolódnak. felirat jelenik meg. Ellenőriztesse
felkapcsolódik a gyújtás bekapcsolásakor Visszakapcsolásukhoz vagy fordítsa a autóját Honda márkaszervizben a lehető
ON (II). A világításkapcsolót gyújtáskapcsoló kulcsot ON (II) állásba legrövidebb időn belül.
állásba fordítva a nappali világítás funkció vagy forgassa a világításkapcsolót
automatikusan kikapcsol. állásba. FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 145


Fényszórók, ködfényszórók és ködzárófény

Ködzárófény A ködzárófény bekapcsolásához


FÉNYÉRZÉKELŐ (bizonyos modellek esetén) forgassa el OFF ( ) helyzetből a
kapcsolót. A visszajelző lámpa
kigyulladása jelzi a ködzárófény
működését.

Ki tudja kapcsolni - az első ködlámpától


külön - csak a hátsó ködlámpát
amennyiben a kapcsolót újra felfelé
fordítja el.

A fényszórók lekapcsolásakor a hátsó


KÖDZÁRÓFÉNY KAPCSOLÓ ködlámpa is lekapcsolódik. Az ismételt
Az automatikus világítás funkciót a bekapcsoláshoz felkapcsolt fényszórók
belső visszapillantó tükör közelében, a mellett újra forgassa el a hátsó
szélvédőn elhelyezkedő érzékelő A ködzárófény kapcsolója a ködlámpa kapcsolóját.
szabályozza. Ne takarja el az érzékelőt a világításkapcsoló mellett helyezkedik
helyes működés érdekében. el. Akkor tudja használni a
ködzárófényt, ha a fényszórók be
vannak kapcsolva (kapcsoló
pozícióban).

146 Műszerek és kapcsolók


Első és hátsó ködlámpák

Ködfényszórók és ködzárófény felfelé a kapcsolót ON állásba. A A világítás lekapcsolásakor a mindkét


(bizonyos modellek esetén) műszerfalon a visszajelző lámpa ködlámpa lekapcsolódik. Ha újra
kigyullad. felkapcsolja a világítást, az első
ködlámpa is bekapcsol.
Akkor tudja használni a
ködfényszórókat, ha a világításkapcsoló Ködzárófény felkapcsolása – Forgassa
vagy pozícióban található. tovább lefele egy pozícióval a kapcsolót
az OFF állásból. A műszerfalon
Az első ködlámpa lekapcsolásához kigyullad a visszajelző lámpa.
fordítsa a kapcsolót az OFF (KI)
pozícióba. Akkor tudja használni a ködzárófényt,
ha a világításkapcsoló állásban
Első és hátsó ködlámpa felkapcsolása – található.
Forgassa tovább egy pozícióval a
kapcsolót az első ködlámpa bekapcsolt A hátsó ködlámpa kikapcsolásához a
1. Ki állásából. A műszerfalon a kapcsolót forgassa újra lefelé.
2. Első ködlámpa bekapcsolva visszajelző lámpa mellett a
3. Első és hátsó ködlámpa bekapcsolva visszajelző lámpa is kigyullad. A fényszórók lekapcsolásakor a hátsó
4. Ködzárófény bekapcsolva ködlámpa is lekapcsolódik. Az ismételt
Az első ködlámpa mellett a hátsót is be bekapcsoláshoz felkapcsolt világítás
A ködlámpa kapcsolója a tudja kapcsolni. mellett újra forgassa el a hátsó
világításkapcsoló mellett helyezkedik el. ködlámpa kapcsolóját.
Ki tudja kapcsolni csak a hátsó
Első ködlámpa felkapcsolása – ködlámpát, amennyiben a kapcsolót
Forgassa az OFF kikapcsolt állásból újra felfelé fordítja el.

Műszerek és kapcsolók 147


Műszerfal világítás fényerő szabályzó

Az elvakítás megelőzése céljából a


műszerfal megvilágítása éjszaka
elhalványul a világítás kapcsoló
vagy állásában. A gomb teljes
jobbra forgatásával egy hangjelzés után
visszaáll a megvilágítás az eredeti
szintre.

MŰSZERFAL
FÉNYERŐSZABÁLYOZÓ GOMB FÉNYERŐSSÉG SZINTJEI

A megvilágítás fényerejét a Ha elforgatja a gombot, a multi-


műszercsoporton található állítógomb információs kijelző átvált függőleges
forgatásával lehet szabályozni. A oszlopok kijelzésére, amelyek mutatják
gyújtás bekapcsolása után ON (II) és a a jelenlegi szintet.
helyzetjelző világítás bekapcsolásakor
tudja szabályozni a világítás fényerejét. Hangjelzést hall, ha eléri a maximális
vagy minimális fényerő szintet.
Körülbelül 5 másodperccel a beállítás
befejezése után a fényerő szint kijelző
eltűnik.

148 Műszerek és kapcsolók


Vészvillogó kapcsoló, hátsó szélvédő páramentesítő

Vészvillogó kapcsoló Hátsó szélvédő páramentesítő


A hátsó szélvédő páramentesítő
eltüntetni a ködöt, a párát, valamint a
vékony jégréteget a szélvédőről.
Fordítsa a gyújtáskapcsoló kulcsot ON
(II) állásba. A ki- és bekapcsolás a jég-
és páramentesítő gomb megnyomásával
történik. A gombon található
visszajelző lámpa világít, ha a jég és
páramentesítő be van kapcsolva. A
gyújtáskapcsoló kikapcsolásakor a
páramentesítő is kikapcsol. A jármű Tükörfűtéssel rendelkező modelleknél
újraindításakor újra be kell kapcsolnia a
páramentesítőt. A páramentesítő automatikusan
A vészvillogó bekapcsolásához nyomja lekapcsol 10-30 perc üzem után a külső
meg a vészvillogó piros gombját. Ez hőmérséklet függvényében.
működésbe hozza az összes irányjelzőt
és ezek műszerfali visszajelzőit, így Hideg időben a páramentesítő nem
azok mind villogni fognak. Ezzel a kapcsol ki automatikusan. A hátsó
jelzéssel figyelmezteti autóstársait, szélvédő páramentesítőt Önnek kell
hogy az Ön autója meghibásodott, kikapcsolnia, amikor már nincs rá
illetve veszélyben van. szükség.

Műszerek és kapcsolók 149


Hátsó szélvédő páramentesítő, fényszórómagasság-állító

Mielőtt elindulna, győződjön meg arról, Fényszórómagasság-állító 0: Vezető vagy vezető és egy utas az
hogy a hátsó szélvédő tiszta és első ülésen.
megfelelően kilát rajta. 1: Összesen öt utas az első és a hátsó
üléseken.
A hátsó szélvédő páramentesítő 2: Összesen öt utas az első és hátsó
vezetékei az üvegre belülről vannak üléseken, továbbá csomagok a
felragasztva. Vigyázzon, nehogy csomagtartóban, a maximálisan
véletlenül megsértse a vezetékeket. Az megengedett hátsótengely-terhelésen
üveg tisztításakor mindig oldalirányba vagy a maximálisan megengedett
töröljön össztömegen belül.
3: Egy vezető, továbbá csomagok a
Egyes modellek esetén csomagtartóban, a maximálisan
A jég- és páramentesítő kapcsolásakor a BEÁLLÍTÓTÁRCSA megengedett hátsótengely-terhelésen
külső tükörfűtés is be-, illetve vagy a maximálisan megengedett
kikapcsol. További információkat a A fényszóró világítási magassága az össztömegen belül.
185. oldalon talál. autóban ülő személyek száma, a
szállított teher súlyának megfelelően
függőlegesen beállítható.

Fordítsa a gyújtáskapcsoló kulcsot ON


(II) állásba. A beállítótárcsát forgatva
válassza ki a megfelelő világítási
magasságot.

150 Műszerek és kapcsolók


ECON (Gazdaságos üzem) kapcsoló

Ennek megfelelően Ön bekapcsolt


ECON ÜZEMMÓD VISSZAJELZŐ LÁMPA ECON (GAZDASÁGOS) üzemmód
ECON (GAZDASÁGOS ÜZEM) GOMB
mellett több pontot gyűjt a Gazdaságos
Vezetést Támogató Rendszer kijelzőjén
(lásd 289. oldal).

A funkció bekapcsolásához nyomja


meg az ECON (GAZDASÁGOS
ÜZEM) gombot. A multi-információs
kijelzőn megjelenik az ECON ON
(GAZDASÁGOS ÜZEM BE) felirat, a
műszerfalon pedig kigyullad az ECON
üzemmód visszajelző lámpája. A
kikapcsoláshoz nyomja meg a ismét az
MULTI-INFORMÁCIÓS KIJELZŐ ECON gombot. A kijelzőn az ECON
OFF (GAZDASÁGOS ÜZEM KI)
felirat jelenik meg.
Az ECON (GAZDASÁGOS ÜZEM) • A motor teljesítménye megváltozik
kapcsolóval a funkciót aktiválni és • A klímaszabályozó rendszer A motor leállítása, majd újraindítása
kikapcsolni tudja. Az ECON mód szélesebb tartományban szabályozza után a legutolsó ECON beállítás lép
takarékos üzemanyag fogyasztást a hőmérsékletet életbe.
valósít meg néhány vezérlő paraméter
megváltoztatásával. Bekapcsolt ECON
módban:

Műszerek és kapcsolók 151


Kormány beállításai

A kormány bármilyen állítását elindulás 3. Tolja le a kormányoszlop


előtt végezze el. rögzítőkarját a kormánykerék
beállított helyzetben való
rögzítéséhez.
VIGYÁZAT
Az autó kormányozhatatlanná 4. Próbálja meg a kormányt le-fel, ki-be
válhat és súlyos balesetet mozgatni azért, hogy ellenőrizze a
okozhat, ha a kormány kormányoszlop biztonságos
magasságát menetközben rögzítését.
állítja.

A kormány magasságát KAR


mindig csak álló autóban
állítsa be. A kormánykerék beállításához:
1. Húzza teljesen fel a kormányoszlop
alján található kart.
2. Mozgassa a kormányt felfelé és
lefelé, illetve befelé és kifelé úgy,
hogy a kormánykerék a mellkasa felé
nézzen, ne az arca felé. Ellenőrizze,
hogy megfelelően láthatók-e a
műszerfal mérőműszerei és kijelzői.

152 Műszerek és kapcsolók


Kulcsok és zárak

Az autó kulcsaival együtt egy lapocskát Az indításgátló rendszerrel ellátott


KULCSKÓD GYÚJTÁSKULCS
LAPOCSKA TÁVKAPCSOLÓVAL is kell kapnia, amely a kulcskódot autók gyújtáskulcsai egy apró
tartalmazza. A kulcskód ismeretére új elektronikát tartalmaznak. Ha ez a
kulcs rendelésénél van szüksége, ha kulcsban lévő parányi elektronika
elveszíti valamelyik kulcsát az autóhoz. megsérül, akkor a motort nem lehet
Ha új kulcsra van szüksége, csak gyári elindítani.
Honda kulcsot vásároljon.
• Ne tartsa a kulcsot tűző napon, magas
Távkapcsoló hőmérsékletű, vagy nagy
A két gyújtáskapcsoló kulcshoz páratartalmú helyen.
gyárilag távkapcsoló is tartozik. A
távkapcsoló működését a 160. oldalon • Ne dobálja a kulcsot, és ne ejtsen rá
olvashatja. nehéz tárgyakat.
Két egyforma kulcsot kap az autóhoz.
Az egyiket tartsa biztos helyen - ne az • Tartsa távol a kulcsot mindenféle
autóban - tartaléknak. folyadéktól. Ha a kulcs nedves lesz,
A kulcsok nyitják az összes zárat az rögtön törölje szárazra egy darab
autóban. ronggyal.

Műszerek és kapcsolók 153


Kulcsok és zárak

Behajtható gyújtáskulcs Ha a kulcs nincs teljesen kihajtva, nem A kulcs érintkezhet az ön ujjával,
tudja teljesen elfordítani, így miközben kihúzza vagy behajtja azt. Ne
KIOLDÓGOMB elképzelhető, hogy az indításgátló érintse meg a kulcs kihajtható részét,
rendszer sem ismeri fel megfelelően. amikor kihúzza, vagy behajtja azt.
Nyomja meg

A gyújtáskulcs behajtható a
távkapcsolóba. A kulcs használatához
nyomja meg a kioldógombot: Ekkor a
kulcs kijön a távkapcsolóból. A kulcsot
teljesen ki kell engedni a
távkapcsolóból. A kulcs
visszahúzásához a kioldógomb
megnyomásával egy időben nyomja
vissza a kulcsot a távkapcsolóba, amíg
kattanást nem hall.

154 Műszerek és kapcsolók


Indításgátló rendszer

Az indításgátló rendszer segít Ha a rendszer többszöri próbálkozás (EU modellek)


megvédeni az autóját a lopástól. Ha után sem ismeri fel a kulcsot, akkor EK-irányelvek
nem a megfelelően kódolt kulcsot (vagy lépjen kapcsolatba Honda Ez a rendszer megfelel a R&TTE (a
más egyéb eszközt) használnak az autó márkaszervizével. rádióberendezésekről és a távközlő
indításához, a motor üzemanyag ellátási végberendezésekről, valamint a
rendszere letilt. Ne kísérletezzen a rendszer megfelelőségük kölcsönös
megváltoztatásán, illetve ne szereljen elismeréséről szóló) irányelv
A gyújtáskapcsoló kulcs ON (II) állásba kiegészítő funkciókat mellé. Az ilyen előírásainak.
fordításakor az indításgátló rendszer beavatkozások által okozott elektromos
visszajelző lámpája néhány hibák az autó mozgásképtelenségét
másodpercre kigyullad, majd elalszik. okozhatják.
Ha a visszajelző lámpa villog, akkor a
rendszer nem ismerte fel a Ha elveszíti valamelyik gyújtáskulcsát (Dél-Afrikában értékesített modell)
gyújtáskulcsot. Kapcsolja le a gyújtást és nem tudja autóját beindítani, lépjen
LOCK (0) állásba, a kulcsot húzza ki a kapcsolatba Honda
gyújtáskapcsolóból, majd tolja vissza és márkakereskedőjével.
ismét adja rá a gyújtást ON (II).

Ha a gyújtáskapcsoló közelében egynél


több immobilizer kóddal rendelkező
gyújtáskulcs, vagy egyéb fémtárgy van,
akkor előfordulhat, hogy az
immobilizer rendszer nem ismeri fel, az
egyébként a rendszerhez kódolt kulcsot.

Műszerek és kapcsolók 155


Gyújtáskapcsoló

Ha az első kerekek nem egyenesen Amennyiben a vezető oldali ajtó zárva


állnak, a bezárt kormányzár miatt nehéz van, és a gyújtáskulcsot
a gyújtáskulcsot elfordítani. Ilyenkor ACCESSORY (I) helyzetbe fordítja, a
egy kicsit jobbra vagy balra fordítsa el a multi-információs kijelzőn a „ ”
kormányt és így forgassa a szimbólum vagy a szimbólum és az
gyújtáskulcsot. „ACCESSORY (I) POSITION”
(ACCESSORY (I) HELYZET) üzenet
ACCESORRY (I) – Ebben a jelenik meg, amely tájékoztatja Önt a
helyzetben működtethető az gyújtáskulcs helyzetéről.
audiorendszer és a kiegészítő
elektromos aljzat. ON (II) – Ez a kulcs állása menet
közben. Amikor a gyújtáskulcsot az
Amennyiben a gyújtáskulcsot ACCESSORY (I) pozícióból az ON (II)
A gyújtáskapcsolónak négy helyzete ACCESORRY (I) helyzetben hagyja a pozícióba fordítja, ellenőrzés céljából a
van: LOCK (0) (ZÁRVA), vezető oldali ajtó kinyitásakor, a multi- visszajelző lámpák kigyulladnak a
ACCESSORY (I) (KÉSZENLÉT), információs kijelzőn a „ ” műszerfalon.
ON (II) (BE), START (III) (INDÍTÁS). szimbólum vagy a szimbólum és a
„RETURN IGN SWITCH TO (0) Néhány modellnél ebben az állásban a
LOCK (0) - Csak ebben a helyzetben POSITION” (ÁLLÍTSA VISSZA A fényszórók automatikusan
teheti be vagy húzhatja ki a kulcsot a GYÚJTÁSKAPCSOLÓT (0) felkapcsolódnak.
gyújtáskapcsolóból. A kulcs HELYZETBE) üzenet jelenik meg,
elfordításához enyhén be kell nyomni valamint egy hangjelzés hallható.
azt.

156 Műszerek és kapcsolók


Gyújtáskapcsoló, ajtózárak

START (III) – Ezt az állást csak a Központi zár


motor indítására használja. Ha elengedi ZÁRÓGOMB
a kulcsot, a gyújtáskapcsoló visszaugrik KÖZPONTI AJTÓZÁR KAPCSOLÓ
az ON (II) pozícióba.

Figyelmeztető hangjelzést fog hallani, Nyitás


ha a kulcsot a gyújtáskapcsolóban
LOCK (0) vagy ACCESSORY (I)
állásban hagyja, és kinyitja a vezető
ajtaját. Ilyenkor a multi-információs Zárás
kijelzőn a „ ” szimbólum, vagy a
szimbólum és az „IGNITION KEY”
(GYÚJTÁSKULCS) üzenet jelenik
meg. Vegye ki a kulcsot a hangjelzés és Minden ajtón található egy zárógomb a
a figyelmeztető üzenet kikapcsolásához. A központi ajtózár kapcsoló belső kilincs mellett. A vezetőoldali
segítségével a vezetőoldali ajtóról ajtóban található zárógombot felfelé
A gyújtáskulcsot csak ebben az állásban vezérelhető valamennyi ajtózár és a húzva vagy lefelé nyomva az ajtók és a
tudja kivenni a gyújtáskapcsolóból. csomagtérajtó zárja. Nyomja meg a csomagtérajtó záródnak, illetve
kapcsoló tetejét az összes ajtó és a nyitódnak. Az utasok ajtaján található
csomagtérajtó lezárásához, és nyomja le zárógomb csak az adott ajtót zárja és
a kapcsolót a nyitásukhoz. nyitja.

Ha az ajtó nincs lezárva, a zárógombon


piros jelzés látható.

FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 157


Ajtózárak

Az ajtók és a csomagtérajtó is Ha az ajtókat és a csomagtérajtót kulccsal „Döglött zár”


bezáródik, illetve kinyílik, ha a kulccsal vagy távkapcsolóval bezárta, akkor (bizonyos modellek esetén)
zárja be vagy nyitja ki a vezető oldali mindegyik irányjelző és a műszerfali
ajtót. irányjelző visszajelzők háromszor
villognak egymás után. Ez a megerősítése
A vezetőoldali ajtó nyitásával, illetve annak, hogy a riasztórendszer élesítve
zárásával nyitja, vagy zárja az van, illetve az ajtók és a csomagtérajtó
üzemanyag-betöltő nyílást is (lásd zárva vannak (lásd 244. oldal).
269. oldal).
A riasztórendszer akkor is élesedik, ha az
Ha valamelyik utas ajtaját szeretné ajtókat és a csomagtérajtót a vezető
lezárni, akkor húzza a záró gombot ajtajának záró gombjával vagy a központi
hátrafelé és zárja be az ajtót. A vezető zár kapcsolóval zárta le (lásd 244. oldal).
oldali ajtó bezárásához vegye ki a
gyújtáskapcsoló kulcsot, húzza fel és Kizáródás megelőzése
tartsa így a kilincset, húzza a Ha a vezetőoldali ajtó nyitva és a A zár ezen funkciója segít megőrizni
zárógombot hátrafelé vagy nyomja le a gyújtáskulcs a gyújtáskapcsolóban van, értékeit a lezárt autóban. A nagyobb
központi ajtózár kapcsoló felső részét, a központi ajtózár kapcsoló nem biztonság érdekében a zár bezárása után
majd csukja be az ajtót. működik. Ha a vezetőoldali ajtó be van öt másodpercen belül fordítsa rá még
csukva, a kapcsoló működik. Ha a egyszer a kulcsot.
nyitott vezetőoldali ajtót úgy próbálja
meg lezárni a zárógombbal, hogy
közben a kulcs a gyújtáskapcsolóban
található, az ajtó becsukásakor
valamennyi ajtó zárógombja felugrik.

158 Műszerek és kapcsolók


Ajtózárak

A „döglött zár” funkciót nem lehet Gyerekzárak


aktiválni, ha valamelyik ajtó vagy a VIGYÁZAT
csomagtérajtó nincs rendesen becsukva.
Ugyanakkor aktiválni lehet, ha a Ha utasok tartózkodnak az
motorháztető vagy bármelyik ablak autóban és a „döglött zár”
nyitva van. funkció aktiválódott, akkor
belülről nem tudják kinyitni az
ajtókat. Nyitás
Ha a „döglött zár” funkció aktiválódott,
a vezető oldali ajtón lévő központi zár
főkapcsoló és az összes ajtón található A „döglött zár” funkció
záró gomb nem működik. aktiválása előtt győződjön
meg arról, hogy az autóban
nem tartózkodik senki. Zárás
A „döglött zár” funkció a
távkapcsolóval is aktiválható. Ehhez
nyomja meg a távkapcsolón található A gyerekzárak azt a célt szolgálják, hogy
LOCK (ZÁRÓ) gombot kétszer gyermekek a hátsó ajtókat ne tudják
5 másodpercen belül (lásd 161. oldal). menetközben véletlenül kinyitni. Mind a
két hátsó ajtó külön-külön fel van
A „döglött zár” funkció törléséhez szerelve gyerekzár kapcsoló karral, az
nyissa ki a vezető ajtaját kulccsal vagy ajtó szélének közelében. A kar LOCK (a
távkapcsolóval. kar alsó pozíciója) pozícióba állításával
az ajtó a továbbiakban nem nyitható
belülről, az ajtó záró gomb állásától
függetlenül. Az ajtó kinyitásához nyomja
az ajtó záró gombot előrefelé, és nyissa
ki az ajtót kívülről.

Műszerek és kapcsolók 159


Távkapcsoló

Európai modellek esetén azonban ezen 30 másodpercen belül a


UNLOCK (NYITÁS) – Nyomja meg távkapcsolóval ismét bezárja az ajtókat,
LED ZÁRÁS
GOMB
ezt a gombot az összes ajtó és a akkor a világítás rögtön elalszik.
csomagtérajtó kinyitásához. A
nyitógomb megnyomásakor az összes Ha aktiválja a távkapcsoló nyitás
ajtózár kinyílik, valamint a külső funkcióját, de 30 másodpercen belül
lámpák egyet villognak. nem nyitja ki az ajtók egyikét vagy a
csomagtérajtót, az ajtók és a
Európai modellek kivételével csomagtérajtó automatikusan
NYITÁS UNLOCK (NYITÁS) – Nyomja meg visszazáródnak.
GOMB ezt a gombot egyszer, ha csak a a
vezetőoldali ajtót kívánja kinyitni. Ha a gyújtáskulcs a gyújtáskapcsolóban
Nyomja meg a gombot kétszer az összes van, nem lehet kizárni az ajtókat és a
LOCK (ZÁRÁS) – Nyomja meg ezt a ajtó nyitásához. A nyitógomb csomagtérajtót.
gombot az összes ajtó és a csomagtérajtó megnyomásakor az összes ajtózár
bezárásához. A LOCK (ZÁRÁS) gomb kinyílik, valamint a külső lámpák egyet A vezetőoldali ajtó nyitásával, illetve
megnyomásakor az összes irányjelző és villannak. zárásával nyitja, vagy zárja az
az irányjelző visszajelző lámpák a üzemanyag-betöltő nyílást is (lásd
műszerfalon hármat villognak, jelezve, Az UNLOCK (NYITÁS) gomb 269. oldal).
hogy az összes ajtó és a csomagtérajtó megnyomásakor a mennyezetvilágítás
bezáródott és a riasztó élesedett. Ha kigyullad (ha a mennyezetvilágítás
valamelyik ajtó vagy a csomagtérajtó kapcsolója középső állásban található).
nincs teljesen zárva vagy a gyújtáskulcs Ha ezután 30 másodpercen belül nem
a gyújtáskapcsolóban van, akkor nem nyitja ki az ajtók egyikét vagy a
tudja az ajtókat bezárni. csomagtérajtót, a világítás kialszik. Ha

160 Műszerek és kapcsolók


Távkapcsoló

„Döglött zár” Távkapcsoló megóvása


(bizonyos modellek esetén) VIGYÁZAT • A távkapcsolót gondosan használja,
A távkapcsolóval is tudja aktiválni a ne dobálja, lehetőleg ne ejtse le.
„döglött zár” funkciót. A nagyobb Ha utasok tartózkodnak az
biztonság érdekében a zár bezárása után autóban és a „döglött zár” • Óvja a túl magas és túl alacsony
öt másodpercen belül nyomja meg újra funkció aktiválódott, akkor hőmérséklettől.
a távkapcsoló zárógombját. belülről nem tudják kinyitni az
ajtókat. • Ne érje víz a távkapcsolót.
A „döglött zár” funkciót nem lehet
aktiválni, ha valamelyik ajtó vagy a A „döglött zár” funkció • Ha elveszíti a távkapcsolót, Honda
csomagtérajtó nincs rendesen becsukva. aktiválása előtt győződjön márkakereskedőjénél szerezzen be
Ugyanakkor aktiválni lehet, ha a meg arról, hogy az autóban egy újat. Az új távkapcsolót hozzá
motorháztető vagy bármelyik ablak nem tartózkodik senki. kell kódolni az autó központi zár
nyitva van. rendszeréhez.

A nyitáshoz nyomja meg a távkapcsoló


nyitógombját vagy egyszerűen
használja a kulcsot.

A 158. oldalon bővebb információkat


talál a „döglött zár” funkció
működéséről.

Műszerek és kapcsolók 161


Távkapcsoló

Távkapcsoló elemének cseréje


Ha a gombot többször is meg kell BILLENTYŰZET
nyomni az ajtók és a csomagtér
nyitásához vagy zárásához, akkor minél ELEM
hamarabb cserélje ki az elemet.

Elem típusa: CR1616

Az elemet a következőképpen cserélje:


1. Csavarja ki kisméretű csillagfejű
csavarhúzóval a fedélrögzítő csavart CSAVAR
a házból.
2. A külső gombok egyikének 3. A karcolások megelőzése érdekében
MEGJEGYZÉS: Óvatosan távolítsa el megnyomásával válassza le a felső helyezzen egy ruhát a a távkapcsoló
a csavart, mivel annak feje könnyen részt a távirányító alsó részétől. széléhez és óvatosan felfeszítve
lepattanhat. vékony, lapos csavarhúzóval távolítsa
el a felső részt.

162 Műszerek és kapcsolók


Távkapcsoló

4. Távolítsa el az elhasznált elemet, és Ez az elemen található (EU modellek)


figyeljen a polaritás helyességére. Az szimbólum azt jelenti, hogy ezt EK-irányelvek
új elem behelyezésekor ügyeljen a a terméket tilos háztartási Ez a rendszer megfelel a R & TTE (a
helyes polaritásra (+ oldal nézzen hulladékként kezelni. rádióberendezésekről és a távközlő
lefelé), majd helyezze be azt a végberendezésekről, valamint a
távkapcsolóba. MEGJEGYZÉS megfelelőségük kölcsönös
elismeréséről szóló) irányelv
5. Pattintsa össze a távkapcsoló két A helytelenül kidobott elem előírásainak.
felét, majd a szétszereléssel ellentétes szennyezheti a környezetet és az emberi
sorrendben szerelje vissza a részeit. egészséget. Az elem kidobásánál vegye
figyelembe a helyi előírásokat.

(Dél-Afrikában értékesített modell)

Műszerek és kapcsolók 163


Csomagtérajtó

A vezetőoldali ajtó kulccsal, központi A csomagtérajtó akkor is záródik és


ajtózár kapcsolóval vagy a vezetőoldali nyílik, ha az ajtókat a távkapcsolóról
ajtón lévő zárógombbal történő zárja és nyitja.
nyitásával és zárásával a csomagtérajtó
is záródik és nyílik.

KILINCS

A csomagtérajtó kinyitásához húzza


meg a kilincset, majd emelje fel az ajtót.
A csomagtérajtó zárásához határozottan
tolja le az ajtót a hátsó élénél fogva.

164 Műszerek és kapcsolók


Csomagtérajtó

Mielőtt elindul, ellenőrizze, hogy a A csomagtérajtó sérülésének, illetve a


csomagtérajtó bezáródott-e. kipufogógáz utastérbe jutásának
elkerülése érdekében vezetés közben
mindig tartsa a csomagtérajtót zárva.
Lásd Szén-monoxid veszély, 77. oldal.

BELSŐ KILINCS

A csomagtérajtó nyitása vagy zárása


előtt győződjön meg arról, hogy sem
utasok, sem különböző tárgyak nem
akadályozzák az ajtó mozgását és
nincsenek annak útjában.

Műszerek és kapcsolók 165


Csomagtérajtó

A csomagtérajtó nyitása kézzel


Ha a központi zár rendszer nem nyitja a
csomagtérajtót, akkor kézzel nyissa ki
azt. Nyitás

FEDÉL
KIOLDÓKAR

A csomagtérajtó nyitásához az autó Az ábrának megfelelően nyomja a


utasterében keresse meg a kioldókart balra lefelé.
csomagtérajtó nyitó kart.
Ha a csomagtérajtót kézzel kell
Hogy ne karcolódjon meg, tegyen egy kinyitnia, valamilyen probléma van a
rongydarabot a csomagtérajtó hátulján csomagtérajtóval. Ilyenkor keresse fel
található fedél peremére, és vékony, Honda márkakereskedőjét.
laposfejű csavarhúzóval pattintsa le a
fedelet.

166 Műszerek és kapcsolók


Ülések

Első ülés beállítása


Lapozzon a 16 – 17. oldalakra, és
olvassa el a leírt utasításokat,
biztonsági figyelmeztetéseket a helyes
üléshelyzet beállításával kapcsolatban.

Még az elindulás előtt állítsa be a


megfelelő helyzetbe az ülését.

KAR KAR

Az ülés előre-, ill. hátraállításához A háttámla dőlésszögének beállításához


húzza fel az ülőpárna alatt található húzza fel az üléspárna külső oldalán
kart. Tolja az ülést a kívánt helyzetbe és található kart.
engedje el a kart. Próbálja meg
mozgatni az ülést, hogy meggyőződjön Ha már az ülése megfelelően be van
az ülés biztonságos rögzítéséről. állítva, az ülést előre-hátra mozgatva
győződjön meg a beállított helyzet
biztonságos rögzítéséről.

Műszerek és kapcsolók 167


Ülések

Vezetőoldali ülés magasságállítása és Még az elindulás előtt állítsa be a Könyöklők


könyöklők megfelelő helyzetbe az ülését. (bizonyos modellek esetén)
ELSŐ

KAR

A vezető ülésének magassága állítható. A vezetőoldal ülés támlájának oldalán


Az üléslap külső oldalán található kart könyöklő található. Használatához
ismétlődően húzza felfelé az üléslap hajtsa le.
emeléséhez. Az üléslap süllyesztéséhez
nyomja a kart ismétlődően lefelé.

168 Műszerek és kapcsolók


Ülések

Fejtámlák A fejtámlák megvédik Önt és utasát


Lapozzon a 17. oldalra és olvassa el a balesetnél a nyaktöréstől és egyéb
leírt utasításokat, biztonsági sérülésektől.
figyelmeztetéseket a helyes fejtámla
beállításával kapcsolatban.

Autójában minden ülés fejtámlával van


felszerelve. A fejtámlák megvédik Önt
és utasát balesetnél a nyaktöréstől és
egyéb sérülésektől.

Akkor védenek a leghatékonyabban, ha


a fejtámlák teteje nagyjából a fülek
felső részének magasságában vannak.

FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 169


Ülések

Első ülések Hátsó szélső ülések Hátsó középső ülés


FEJPÁRNA
FEJPÁRNA FEJPÁRNA

KIOLDÓ-
GOMB
KIOLDÓ-
GOMB KIOLDÓGOMB
LÁBAK LÁBAK
LÁBAK HÁTTÁMLA HÁTTÁMLA HÁTTÁMLA

A fejtámla beállítása Amennyiben a hátsó középső ülésen is


Az első fejtámlák függőleges irányban helyet foglal valaki, győződjön meg
állíthatók. Mindkét kezére szükség van róla, hogy fejtámláját felhúzta a lehető
a fejtámla beállításánál. Vezetés közben legmagasabb pozícióba.
ne állítsa a fejtámlát. Emeléshez húzza a
fejtámlát felfelé. A fejtámla lejjebb
állításához nyomja meg a kioldó
gombot oldalt és nyomja le a fejtámlát.

170 Műszerek és kapcsolók


Ülések

A fejtámla kivétele Az eltávolított fejtámlákat mindig


A fejtámlák kivételéhez húzza felfelé VIGYÁZAT biztonságos helyen tárolja.
azokat addig, amíg lehet. Nyomja meg a
kioldó gombot és húzza ki a fejtámlát az Ha a fejtámlákat nem teszi A fejtámlák visszaszerelése során
ülés háttámlából. vissza a helyére, akkor ez az először tegye vissza a lábakat a
ütközés során súlyos helyükre. Ezután állítsa be a megfelelő
sérülésekhez vezethet. magasságot, miközben a kioldó gombot
benyomva tartja.
A fejtámlákat vezetés előtt
mindig tegye a helyükre. Győződjön meg arról, hogy ha a
fejtámlát visszateszi a helyére, akkor az
megfelelően rögzítésre került.

FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 171


Ülések

Aktív fejtámlák Ez csökkenti az ülésben ülő feje és a Ahhoz, hogy a fejtámlák megfelelően
(bizonyos modellek esetén) fejtámla közötti távolságot. Emellett működjenek, tegye a következőket:
csökkenti a nyakrándulás valószínűségét,
és segít megelőzni más nyaki és • Ne lógasson le semmilyen tárgyat a
felsőtesti sérüléseket. fejtámlákról vagy annak lábairól.

Egy ütközés után a működésbe lépett • Ne tegyen semmilyen tárgyat az utas


aktív fejtámlának vissza kell térnie az és az ülés háttámlája közé.
eredeti alaphelyzetébe.
• Mindegyik fejtámlát tegye a
Ha a fejtámlák nem kerülnek vissza a megfelelő helyére.
normál helyzetükbe, vagy amennyiben
az autóval súlyosan karambolozott, • Csak eredeti gyári Honda fejtámlát
akkor vizsgáltassa meg autóját Honda használjon csere esetén.
márkaszervizben.
A vezető és az első utas ülésen aktív
működő fejtámlák találhatók. Ha az
autó ütközés során nagy ütést kap
hátulról, akkor a biztonsági övvel
megfelelően rögzített utas
nekinyomódik az ülés háttámlának, a
fejtámla pedig ilyenkor automatikusan
előre mozdul el.

172 Műszerek és kapcsolók


Ülések

Hátsó üléspárnák felhajtása


A bal és jobb oldali hátsó ülés
üléspárnája felhajtható, megnövelve
ezzel a csomagok számára
rendelkezésre álló helyet.

A felhajtás előtt pakoljon el minden RETESZ


tárgyat az üléspárnákról.

Ez a címke a hátsó ülések


hátulján található, és azt jelzi,
hogy a megfelelő működtetéshez PADLÓBELI VEZETŐSÍN
olvassa el a kezelési útmutató megfelelő
részét. Húzza fel a hátsó ülés üléspárnáját, és Az üléspárna eredeti helyzetbe
hajtsa le az ülés lábát. A rögzítéshez hajtásához győződjön meg arról, hogy
Mielőtt felhajtaná a hátsó ülés nyomja az üléspárnát egy határozott semmilyen tárgy nem található a
üléspárnáját, csatolja le a lecsatolható mozdulattal az üléstámlának. padlón, húzza fel teljesen az ülés lábát,
biztonsági övet, és tegye vissza azt az majd kézzel megtartva nyomja le lassan
övbehúzó házába (lásd 176. oldal). az üléspárnát. Helyezze az ülés lábát a
padlóbeli vezetősínbe. Ha a láb a
megfelelő helyre kerül, reteszelődik.

Műszerek és kapcsolók 173


Ülés

Hátsó ülések ledöntése ÖVCSATLAP


A hátsó ülések támlája lehajtható,
megnövelve ezzel a csomagok számára
rendelkezésre álló helyet.

Az ülések osztva dönthetők, így a szélső


hátsó üléseken továbbra is szállíthat
utasokat.

A lehajtás előtt pakoljon el minden


tárgyat az ülésről.

Mielőtt lehajtja az üléseket, győződjön


meg arról, hogy nincs semmilyen tárgy A hátsó középső ülés támlájának 1. Állítsa a fejtámlákat a
a padlón. lehajtásakor használja az övcsatlapot a legalacsonyabb pozícióba.
középső biztonsági öv lecsatolható
rögzítésből történő kivételéhez (lásd 2. Húzza felfelé az üléstámla külső
177. oldal). Hagyja a biztonsági övet oldalán található kioldókart.
visszahúzódni a mennyezetben található
behúzóba, és tárolja abban az 3. Hajtsa az ülés háttámlát előre.
övcsatokat.

174 Műszerek és kapcsolók


Ülések

Ne helyezzen nehéz tárgyakat az A hátsó középső ülés esetén győződjön Ellenőrizze, hogy a csomagtérben
üléstámlára, ha az le van hajtva. meg a lecsatolható rögzítés található valamennyi tárgy rögzítve
megfelelően reteszelt állapotáról (lásd van-e. A kilazult tárgyak előre
A visszaalakítás ez előzőekben leírt 176. oldal). repülhetnek és hirtelen fékezéskor
sorrenddel ellentétesen történik. Mielőtt sérülést okozhatnak (lásd a Csomagok
elindul, győződjön meg arról, hogy az szállítása c. részt a 278. oldalon).
ülés rögzítve van, a biztonsági öv pedig
az üléstámla előtt helyezkedik el.

Műszerek és kapcsolók 175


Ülések

Lecsatolható rögzítés
VIGYÁZAT
LECSATOLHATÓ RÖGZÍTÉS
Ha a biztonsági övet lecsatolt
rögzítéssel használja,
jelentősen megnő a súlyos
vagy akár halálos sérülés
veszélye.

A biztonsági öv használata
előtt feltétlenül csatolja vissza KISMÉRETŰ
az öv lecsatolható rögzítését. ÖVCSATLAP
ÖVCSATLAP

Húzza ki a kisméretű övcsatlapot és az


A hátsó középső ülés biztonsági öve övcsatlapot a mennyezeten található
lecsatolható rögzítéssel van ellátva. tartónyílásokból, majd húzza ki a
Segítségével a hátsó középső ülés biztonsági övet.
biztonsági öve az ülés ledöntéséhez
lecsatolható.

176 Műszerek és kapcsolók


Ülések

RÖGZÍTŐCSAT

HÁROM-
SZÖG
ALAKÚ
JELEK
RÖGZÍTŐCSAT ÖVCSATLAP

A biztonsági öv és az övcsat A lecsatolható rögzítés kioldásához


visszahelyezésekor igazítsa a kisméretű helyezze az övcsatlapot a rögzítőcsat
övcsatlap és a rögzítőcsat háromszög oldalán található nyílásba. A
alakú jelöléseit. lecsatolható rögzítést és a biztonsági
övet, övcsatlapjait az övbehúzó házában
A biztonsági övet erősen meghúzva tárolja.
ellenőrizze a lecsatolható rögzítés
megfelelő rögzülését. Ügyeljen arra,
hogy a biztonsági öv ne csavarodjon
meg.

Műszerek és kapcsolók 177


Ülésfűtés (bizonyos modellek esetén)

Nyomja meg a kapcsoló elülső részét Kérjük, használat közben kövesse az


(HI) az ülés gyors felfűtéséhez. Amikor alábbi instrukciókat:
az ülés hőmérséklete eléri a megfelelő
értéket, nyomja meg a kapcsoló hátsó • A „HI” beállítást csak az ülések
részét (LO). Ezzel az ülést melegen gyors felfűtésére használja, mert igen
tudja tartani. nagy az áramfelvétele az
akkumulátorból.
„HI” állásban a fűtés kikapcsol, ha az
ülés túl meleg és újra bekapcsol, ha az • Ne használja az ülésfűtést, még „LO”
ülés hőmérséklete lecsökken. állásban sem, amikor a motor nem jár
vagy amikor sokáig csak alapjáraton
„LO” alacsony fokozatban a fűtés üzemel, mert ilyenkor túlterhelheti az
ÜLÉSFŰTÉS KAPCSOLÓK
folyamatosan működik. Ez nem jár akkumulátort, megnehezítve az
Mindkét első ülés fűtéssel rendelkezik. hőmérséklet-változással. indítást. Ez gyengítheti az
Az ülésfűtés használatához a akkumulátort és nehezítheti a motor
gyújtáskapcsoló kulcsnak ON (II) indítását.
állásban kell lennie.

178 Műszerek és kapcsolók


Kalaptartó

A kalaptartó behelyezéséhez igazítsa a


rögzítőcsapokat a nyílásokba, majd tolja
a kalaptartót előre, amíg a helyére nem
ugrik. Győződjön meg arról, hogy a
kalaptartó szilárdan rögzül, és menet
közben nem tud kioldódni.

Hajtsa le a csomagtérajtót, és akassza


vissza a felfüggesztőket.

AKASZTÓ RÖGZÍTŐCSAP

A kalaptartó eltávolítható, hogy A kalaptartó eltávolításához akassza ki


magasabb tárgyak is beférjenek a a felfüggesztőket a csomagtérajtóból,
csomagtérbe. azután csúsztassa hátra és emelje ki
felfelé a kalaptartót.

Műszerek és kapcsolók 179


Elektromos ablakok

AUTO - A vezetőoldali ablak teljes


VEZETŐOLDALI ABLAKKAPCSOLÓ VIGYÁZAT leengedéséhez nyomja le a kapcsolót
egy határozott mozdulattal, majd
Ha az ablakot rázárja valaki engedje fel. Az ablak automatikusan
kezére vagy ujjára, az súlyos leereszkedik. Az ablak menet közbeni
sérüléseket okozhat. megállításához mindig ellenkezőleg
húzza, vagy nyomja meg a kapcsolót.
Mielőtt az ablakokat bezárná,
győződjön meg arról, hogy A vezetőoldali ablak teljes felhúzásához
senki sem tartózkodik az húzza hátrafelé az ablakkapcsolót egy
ablakok közelében.
határozott mozdulattal, majd engedje
FŐKAPCSOLÓ fel. Az ablak automatikusan, teljesen
VIGYÁZAT: Mindig vigye magával a felhúzódik. Az ablak menet közbeni
A gyújtás bekapcsolása után kulcsot, ha kiszáll az autójából, ne bízza megállításához mindig ellenkezőleg
működtethető a rendszer. Az ablak kulcsát a bennülőkre. húzza, vagy nyomja meg a kapcsolót.
kinyitásához nyomja a kapcsolót lefele
és tartsa úgy. A kívánt helyzet A vezető ajtajának könyöklőjén
elérésekor engedje el a kapcsolót, és az helyezték el az elektromos ablakemelők
ablak megáll. Az ablak becsukását a központi vezérlését. Az utasok
gomb felfelé húzásával érheti el. ablakának kinyitásához nyomja le a
szükséges kapcsolót, és tartsa úgy míg
az ablak a kívánt pozíciót el nem éri. Az
ablak felemeléséhez húzza felfelé az
ablakmozgató kapcsolót. Amikor az
ablak elérte a kívánt helyzetet engedje
el a kapcsolót.

180 Műszerek és kapcsolók


Elektromos ablakok

Amennyiben csak részben kívánja AUTO REVERSE – Ha a vezetőoldali Az elektromos ablakok késleltetett
leengedni vagy felhúzni a vezetőoldali ablak automatikus felhúzás közben módon reagálnak a gyújtás
ablakot, finoman nyomja le vagy húzza akadályt észlel, ellentétes irányba kezd kikapcsolására. A gyújtás kikapcsolása
hátra a kapcsolót, majd engedje el. Az mozogni, majd megáll. Az ablak után még 10 percig le lehet engedni és
ablak megáll a kívánt helyzetben, ha zárásához távolítsa el az akadályt, majd fel lehet húzni az ablakokat. A
elengedi a gombot. használja ismét az ablak kapcsolót. késleltetett működtetés lehetősége
megszűnik, ha az egyik első ajtót
A MAIN (FŐ) kapcsolót benyomva az Ha az üveg már a teljesen felhúzott kinyitják. Az elektromos ablak
utasok ablakait nem lehet működtetni. állapot közelében van, esetleg ez a működtetéséhez ezután ON (II) állásba
A funkció kikapcsolásához nyomja meg funkció nem működhet. Ezen funkció kell fordítania a gyújtáskapcsolót.
újra a kapcsolót, hogy az felugorjon. Ha ellenére ügyeljen rá, hogy utasainak
gyermek utazik az autóban, tartsa a keze, vagy bármilyen tárgy kellő
MAIN (FŐ) kapcsolót benyomott távolságban legyen felhúzás közben.
állásban, hogy a gyermek véletlenül se
sebesíthesse meg magát az MEGJEGYZÉS: Csak a vezetőoldali
ablakemelővel. kapcsoló folyamatos felhúzásával tudja
felülbírálni az automatikus visszaeresztés
funkcióját.

Műszerek és kapcsolók 181


Tetőárnyékoló (bizonyos modellek esetén)

VIGYÁZAT
Nyitás
Mozgás közben a
tetőárnyékoló kéz- és
ujjsérülést okozhat.

Mielőtt nyitná vagy zárná a


tetőárnyékolót, győződjön
meg arról, hogy senkinek a
Zárás keze vagy ujja nincs annak
közelében.

Használja a mennyezet első részén A tetőárnyékoló nyitásához húzza hátra VIGYÁZAT: Mindig vigye magával a
található kapcsolót a tetőárnyékoló a kapcsolót, és tartsa így. Amikor a kulcsot, ha kiszáll az autójából, ne bízza
működtetéséhez. A tetőárnyékoló tetőárnyékoló eléri a kívánt pozíciót, kulcsát a bennülőkre.
működtetéséhez ON (II) állásba kell engedje el a kapcsolót. A tetőárnyékoló
fordítani a gyújtáskapcsolót. zárásához tolja előre a kapcsolót, és
tartsa így. A mozgás leállításához
engedje el a kapcsolót.

182 Műszerek és kapcsolók


Tetőárnyékoló (bizonyos modellek esetén)

AUTO – A tetőárnyékoló teljes AUTO REVERSE – Ha a A tetőárnyékoló késleltetett módon


nyitásához húzza hátra a kapcsolót egy tetőárnyékoló automatikus záródás reagál a gyújtás kikapcsolására. A
határozott mozdulattal, majd engedje el. közben akadályt észlel, ellentétes gyújtás kikapcsolása után még 10 percig
A tetőárnyékoló automatikus módon irányba kezd mozogni, majd megáll. A nyitni és zárni lehet a tetőárnyékolót. A
teljesen kinyílik. A tetőárnyékoló tetőárnyékoló zárásához távolítsa el az késleltetett működtetés lehetősége
nyitásának megállításához nyomja meg akadályt, majd használja ismét a megszűnik, ha az egyik első ajtót
a kapcsolót egy határozott mozdulattal. tetőárnyékoló kapcsolóját. kinyitják.

A tetőárnyékoló teljes zárásához tolja Ha a tetőárnyékoló a teljesen zárt állás


előre a kapcsolót egy határozott közelében található, ez az
mozdulattal, majd engedje el. A akadályfelismerő funkció nem
tetőárnyékoló automatikus módon működik. Mielőtt zárja a tetőárnyékolót,
teljesen bezáródik. A tetőárnyékoló feltétlenül győződjön meg arról, hogy
záródásának megállításához nyomja senkinek a keze és semmilyen tárgy
meg a kapcsolót egy határozott nincs a tetőárnyékoló közelében.
mozdulattal.

Ha csak részlegesen kívánja nyitni vagy


zárni a tetőárnyékolót, finoman tolja
előre vagy húzza hátra a kapcsolót,
majd tartsa így. A tetőárnyékoló megáll,
ha elengedi a gombot.

Műszerek és kapcsolók 183


Tükrök

Az elektromos tükrök állítása

FÜL ÁLLÍTÓ KAPCSOLÓ


VÁLASZTÓKAPCSOLÓ
Tartsa a belső és a külső tükröket 3. A gomb megfelelő irányba történő
tisztán, és úgy állítsa be őket, hogy 1. Fordítsa a gyújtáskapcsoló kulcsot megnyomásával mozgassa a tükröt
mindenkor a legjobban lásson hátra. ON (II) állásba. jobbra, balra, fel vagy le.
Elindulás előtt mindig ellenőrizze a
tükrök beállítását. 2. Tolja a választókapcsolót bal (L), 4. Ha befejezte, állítsa a
vagy jobb (R) állásba. választókapcsolót a középső
A belső tükör kétállású: nappali és (kikapcsolt) állásba. Ezzel
éjszakai helyzetbe állítható. Az éjszakai kikapcsolta tükörállító gombot, nem
állás tompítja a hátulról közeledő autók tudja elállítani véletlenül a tükröket.
fényszórójának fényét. A kívánt
helyzetet a billentyű átváltásával érheti
el.

184 Műszerek és kapcsolók


Tükrök

Tükörfűtés Behajtható külső tükör Soha ne autózzon behajtott külső


(bizonyos modellek esetén) (bizonyos modellek esetén) tükrökkel.
HÁTSÓ SZÉLVÉDŐ PÁRAMENTESÍTŐ/ BEFORDÍTÓ KAPCSOLÓ
TÜKÖRFŰTÉS KAPCSOLÓ

A külső tükrök fűthetők a köd és a pára Szűk parkolóhelyeken nagy hasznát


eltávolítása érdekében. A veheti. A beállítógombok mellett lévő
gyújtáskapcsoló ON (II) helyzete mellett behajtókapcsoló megnyomásával mind
kapcsolja be a fűtést a hátsó szélvédő két tükör befordul. Mielőtt elindul, hajtsa
páramentesítő gomb megnyomásával. A vissza a tükröket, a gomb újra
működést a gombon található visszajelző megnyomásával. A gyújtás bekapcsolása
lámpa kigyulladása jelzi. A kikapcsolás a után ON (II) nyomja meg a gombot, hogy
jég- és páramentesítő gomb újbóli kihajtsa a két külső tükröt. Behajtásához
megnyomásával történik. nyomja meg újra a gombot.
A tükör fűtéséhez időzítő funkció is
rendelkezésre áll (lásd 149. oldal).

Műszerek és kapcsolók 185


Rögzítőfék

MEGJEGYZÉS
Ha úgy vezeti az autót, hogy előtte nem
engedi ki a rögzítőféket teljesen,
megrongálhatja a hátsó fékeket és
tengelyeket. Elindulás után hangjelzés
figyelmezteti a behúzott rögzítőfékre.

A multi-információs kijelzőn a „ ”
szimbólum, vagy a szimbólum és a
„RELEASE PARKING BRAKE”
RÖGZÍTŐFÉK KAR (ENGEDJE KI A RÖGZÍTŐFÉKET)
üzenet jelenik meg.
A rögzítőfék használatához húzza fel
teljesen a kart. Kioldásához emelje fel a
kart enyhén, majd nyomja meg a
gombot a végén, és eressze vissza a kart
teljesen. A rögzítőfék visszajelző
lámpájának ki kell aludnia a
műszerfalon, ha a rögzítőféket teljesen
kiengedte (lásd 87. oldal).

186 Műszerek és kapcsolók


Belső kényelmi berendezések

KABÁTAKASZTÓ NAPELLENZŐ PIPERETÜKÖR


KIEGÉSZÍTŐ ELEKTROMOS ALJZAT

FELSŐ KESZTYŰTARTÓ/
HŰTŐDOBOZ

POHÁRTARTÓ

ALSÓ KESZTYŰTARTÓ

ÜLÉS ALATTI REKESZ POHÁRTARTÓK ELSŐ KONZOL REKESZ/POHÁRTARTÓ

Műszerek és kapcsolók 187


Belső kényelmi berendezések

Alsó kesztyűtartó Felső kesztyűtartó


VIGYÁZAT
FELSŐ KESZTYŰTARTÓ
A nyitva felejtett kesztyűtartó
vagy felső tartó balesetnél
megsértheti az utast, még ha
az viseli is a biztonsági övet.

Menet közben mindig tartsa


becsukva a kesztyűtartót és a
felső tartót.

ALSÓ KESZTYŰTARTÓ KAR

Az alsó kesztyűtartó a fogantyú aljának A felső kesztyűtartó a kar felfelé


meghúzásával nyitható. Bezáráshoz húzásával nyitható. Bezáráshoz nyomja
erősen nyomja be. le a fedelet.

188 Műszerek és kapcsolók


Belső kényelmi berendezések

Hűtődoboz A hideg levegő a légkondicionáló Pohártartók


rendszerből a levegőbefúvón keresztül a Legyen óvatos a pohártartók
SZABÁLYOZÓ felső kesztyűtartóba áramlik. használatakor. A poharakban lévő
esetlegesen forró folyadék kiömölve
Csak visszazárható üvegeket vagy leforrázhatja Önt és utasait is. A kiömlő
bontatlan üdítőitalos dobozokat tartson folyadék emellett nyomot hagyhat a
Zárás a felső kesztyűtartóban. A kiömlő kárpitokon, valamint károsíthatja az
folyadék károsíthatja a kárpitot, elektromos berendezéseket.
valamint a felső kesztyűtartó és a
műszerfal belsejében található Az első pohártartó a
elektromos berendezéseket. Ha nem középkonzolrekeszben található.
Nyitás használja, a szabályozót felfelé fordítva
zárja le a levegőbefúvót.

A felső kesztyűtartóban italosüvegeket Ha bekapcsolja a fűtést és a


és dobozokat tárolhat és tarthat hidegen levegőbefúvó nyitva van, a meleg
a légkondicionáló rendszer levegő beáramlik a felső kesztyűtartóba.
segítségével. A felső kesztyűtartó
belsejének hidegen tartásához nyissa ki
a felső kesztyűtartót, majd a
szabályozót lefelé fordítva nyissa ki az
utasoldalon található levegőbefúvót.
Kapcsolja be a légkondicionálót (lásd
201. oldal), és állítsa a szabályozót
„ ” vagy „ ” helyzetbe.
FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 189


Belső kényelmi berendezések

ELÖL
középen

ELÖL
a vezető oldalán HÁTUL

A műszerfal két oldalán pohártartók A hátsó utasok pohártartói a


találhatók. középkonzol hátsó részének tetején
találhatók.

Bizonyos modellek esetén

190 Műszerek és kapcsolók


Belső kényelmi berendezések

Első váltókonzolrekesz Ülés alatti rekesz Napellenző

OSZTÓELEM

Nyitás

Zárás

Azoknál a modelleknél, amelyekben Az ülés alatti rekesz a bal hátsó ülés Használatához egyszerűen hajtsa le. Az
osztóelem található az első üléspárnája alatt található. Nyitásához oldalsó ablaknál is használhatja a
váltókonzolrekeszben hajtsa fel a bal hátsó ülés üléspárnáját napellenzőt. Távolítsa el a támasztórudat
Az osztóelem eltávolítható, így (lásd 173. oldal), és fordítsa el a a rögzítőkapocsból, és hajtsa ki a
nagyobb tárgyak tárolhatók a rekeszben. fogantyúkat. Zárásához fordítsa el a napellenzőt az oldalsó ablak felé.
Az eltávolításhoz húzza ki az fogantyúkat, és igazítsa egymáshoz a
osztóelemet. Visszahelyezéskor igazítsa kerek jelöléseket. Mielőtt kiszáll az autóból, hajtsa vissza
egymáshoz az osztóelem és az első a helyére a napellenzőt.
váltókonzolrekesz háromszög alakú
jelöléseit.

Műszerek és kapcsolók 191


Belső kényelmi berendezések

Piperetükör Kabátakasztó Kiegészítő elektromos aljzat


KAPASZKODÓ

PIPERETÜKÖR KABÁTAKASZTÓ

A napellenző hátoldalán található Használatához az akasztót húzza ki Az Ön autójában az elülső konzol


piperetükör használatához tolja fel a oldalra, majd hajtsa le. panelében 12 V-os csatlakozót talál.
fedelet.
Amikor nem használja, hajtsa vissza a Használatához hajtsa fel a fedelét. A
helyére. Ne akasszon nehéz tárgyat a gyújtáskapcsoló kulcsnak
kabátakasztóra. ACCESSORY (I) vagy ON (II) állásban
kell lennie.

192 Műszerek és kapcsolók


Belső kényelmi berendezések, belső világítás

Az aljzatot 12 voltos, legfeljebb 120 Tárolórekesz Mennyezetvilágítás


wattos (10 amperes) teljesítményű (bizonyos modellek esetén)
kiegészítők használatára tervezték. AJTÓNYITÁSRA
FEDÉL
Normál szivargyújtó nem üzemeltethető BE
róla.

Csak az eredeti Honda tartozékokat KI


üzemeltesse az aljzatról, ezzel
elkerülheti az elektromos hibákat.

Használat után pattintsa rá a fedelet,


nehogy idegen tárgyak kerüljenek az
aljzatba.
A mennyezetvilágítást egy háromállású
A csomagtérben található tárolórekesz kapcsoló vezérli. ON (BE), ajtónyitásra
használatához felfelé húzva nyissa ki a és OFF (KI). A középső (Ajtónyitásra)
fedelet. állásban a lámpa felgyullad, ha:

• Kinyitja bármelyik ajtót.

FOLYTATÓDIK

Műszerek és kapcsolók 193


Belső világítás

• Vegye ki a kulcsot a Olvasólámpák


gyújtáskapcsolóból. Ha nem nyitja ki (bizonyos modellek esetén)
ezután az ajtót, akkor a világítás
körülbelül harminc másodpercen belül
kialszik.
• Kizárja a vezetőoldali ajtót a
központi ajtózár kapcsolóval, a
zárógombbal, a kulccsal vagy a
távirányítóval.
Miután minden ajtó becsukódott, a Tetőárnyékolóval szerelt járművekben
világítás folyamatosan halványulva
körülbelül 30 másodpercen belül Tetőárnyékolóval nem rendelkező Tetőárnyékolóval szerelt járműben
elalszik. Ugyancsak elalszik modellek esetén
Az utastér belső világítása kétállású
30 másodpercen belül, ha a Az olvasólámpákat a lencséjüket kapcsolóval rendelkezik. DOOR (ajtó)
gyújtáskulcsot behelyezte a megnyomva kapcsolhatja be. állásban a lámpák kigyulladnak, ha
gyújtáskapcsolóba Kikapcsolásukhoz nyomja meg ismét a bármelyik ajtót kinyitják. OFF (KI)
lencséjüket. Az olvasólámpák bármikor állásban a lámpák nem gyulladnak ki.
Ha véletlenül nyitva felejti bármelyik használhatók.
ajtót - és a gyújtáskulcsot kivette a
gyújtáskapcsolóból - a lámpa kb.
15 perc múlva lekapcsol az
akkumulátor védelme érdekében.

194 Műszerek és kapcsolók


Belső világítás

A lámpák (a kapcsoló DOOR (ajtó) Csomagtér világítás


állásában) akkor is kigyulladnak,
amikor kinyitja bármelyik ajtót, kizárja
az ajtót a kulccsal, a vezetőoldali ajtón
található zárógombbal, a központi
ajtózár kapcsolóval vagy a
távirányítóval, illetve ha kihúzza a
kulcsot a gyújtáskapcsolóból.

Az Ön autójában a csomagtér bal oldali


panelén csomagtér világítás lámpa
található. Ha kinyitja a csomagtérajtót, a
lámpa kigyullad.

Műszerek és kapcsolók 195


196
Kiegészítő berendezések

Az autóba beszerelt fűtés- és Automata klímaszabályozó


klímaszabályozó rendszer minden rendszer .......................................198
időjárási körülmények között biztosítja Audiorendszer .................................205
Önnek a vezetéshez szükséges Lemezei megóvása ..........................238
komfortos környezetet. Audiorendszer távvezérlés ..............241
Kiegészítő bemeneti csatlakozó ......242
Az audiorendszer az alapfelszereltség Rádió lopásgátlása ...........................242
része egyes típusoknál. Ez a fejezet Óra beállítása ...................................243
ismerteti kezelésüket. Riasztórendszer ...............................244
Sebességtartó automatika ................246
Az Ön audiorendszere Telefon kihangosító (HFT)
rendszer .......................................249
működésképtelenné válhat, ha
bármilyen okból megszakítják az
elektromos tápellátását. Újra üzembe
helyezéséhez egy meghatározott
kódszámot kell megadnia.

Kiegészítő berendezések 197


Automata klímaszabályozó rendszer

Az automata klímaszabályozó rendszer


KÖZÉPSŐ BEFÚVÓNYÍLÁSOK
fenntartja az ön által kiválasztott
hőmérsékletet. Szintén szabályozza a
ventilátor sebességét és a levegőáramlás
szintjeit. Nyomja
meg
A klímaszabályozó rendszer
aktiválásához a motort be kell
kapcsolni.

CSAPPANTYÚ
FÜLEK

A belépő levegő irányát a központi és a A műszerfal két oldalán található


szélső levegőbefúvó nyílásoknál levegőbefúvó nyílások a felső és alsó
egyaránt szabályozhatja. csappantyúval nyitható és zárható. A
nyitáshoz nyomja be a csappantyút az
A középső befúvónyílások légáramának ábrának megfelelően. A nyílás
beállításához mozgassa a fület fel, le lezárásához nyomja meg az egyik
vagy oldalra. csappantyú alsó részét. A levegőbefúvó
nyílásból kilépő levegő áramlásának
beállításához nyomja be a csappantyút a
nyitáshoz, majd mozgassa a le-fel a
csappantyút, és forgassa el a
levegőbefúvó nyílást.

198 Kiegészítő berendezések


Automata klímaszabályozó rendszer

CSAPPANTYÚ

Kiegészítő berendezések 199


Automata klímaszabályozó rendszer

Automata működési mód


Teljesen automata üzemmód VENTILÁTOR FOKOZATSZABÁLYZÓ GOMBOK
kiválasztása:
1. Nyomja meg az AUTO gombot.
2. Állítsa be a kívánt hőmérsékletet a AUTO FUNKCIÓ GOMB
hőmérsékletszabályozó gombokkal. BE/KI GOMB
A rendszer folyadékkristályos
LÉGKONDICIONÁLÓ BERENDEZÉS (A/C)
kijelzőjén ekkor megjelenik az KAPCSOLÓJA
AUTO felirat. FRISS LEVEGŐ GOMB
MODE
(ÜZEMMÓD) KERINGETÉS
GOMB GOMB

HŐMÉRSÉKLET-
SZABÁLYOZÓ
GOMBOK

KIJEZŐ

SZÉLVÉDŐ PÁRAMENTESÍTŐ GOMB HÁTSÓ SZÉLVÉDŐ PÁRAMENTE-


SÍTŐ/TÜKÖRFŰTÉS KAPCSOLÓ

* : Bizonyos modellek esetén

200 Kiegészítő berendezések


Automata klímaszabályozó rendszer

A rendszer minden esetben Félautomata működési mód Ventilátor fokozatszabályzó gombok


automatikusan választja a hűtés vagy a Ön is beállíthat, vagy megváltoztathat A ventilátor sebességének
fűtés helyes kombinációját az Ön által különböző paramétereket a szabályzásához nyomja meg a szabályzó
beállított hőmérséklet mielőbbi elérése klímaszabályozó rendszer beállításától gombokat (  vagy  ). A
érdekében. függetlenül AUTO módban. Ettől beállított érték megjelenik a kijelzőn.
függetlenül a többi paramétert a
Automatikus motorleállítás esetén a rendszer automatikusan vezérli. Hőmérséklet-szabályozó gombok
légkondicionáló rendszer kikapcsol. Ha Bármilyen változtatásra az AUTO A kívánt hőmérséklet kiválasztásához
az ECON mód van kiválasztva, a felirat eltűnik a kijelzőről. nyomja meg a hőmérséklet-szabályozó
ventilátorok is kikapcsolnak. gombokat ( vagy ).

Ha a hőmérsékletet a minimum ( ) Légkondicionáló berendezés (A/C)


alá, illetve a maximum ( ) fölé kapcsolója
állította, a rendszer teljes hűtés vagy A légkondicionáló berendezés ezzel a
teljes fűtés módban fog működni. Ekkor gombbal tudja ki- és bekapcsolni. A
működését nem befolyásolja a belső tér kijelzőn állapotának megfelelően A/C
hőmérséklete. ON vagy A/C OFF (A/C BE, illetve
A/C KI) felirat jelenik meg.
Hideg időben elinduláskor a ventilátor
csak a hűtővíz felmelegedése után, a Ha kikapcsolja a légkondicionáló
fűtés elindulásakor kapcsol be berendezést, és a hőmérséklet
automatikusan. szabályozót a külső hőmérséklet alá
állítja be, a rendszer nem fogja tudni
szabályozni a belső tér hőmérsékletét.
FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 201


Automata klímaszabályozó rendszer

Friss levegő és keringetés Szélvédő páramentesítő gomb Kikapcsolásához nyomja meg újra
gombok Ez a beállítás a teljes a gombot, és a rendszer visszatér az
Ezzel a két gombbal a rendszerbe lépő levegőmennyiséget a szélvédő aljában eredeti beállításhoz.
levegő forrása szabályozható. Ha a Friss található jégtelenítő fúvókákhoz
Levegő módot választja, a irányítja. A korábbi beállításokat ezen Az Ön biztonsága érdekében indulás
rendszerbe külső levegő áramlik be. utasítás felülírja. előtt ellenőrizze, hogy minden ablak
Belső Keringetés módban az kellően tiszta, jól átlátható.
utastér levegője kering a rendszerben. Amikor a állást választja, akkor a
rendszer automatikusan friss levegő Hátsó szélvédő páramentesítő
A klímaszabályozó rendszer külső üzemmódra vált, és bekapcsolja a kapcsolója
levegő belépőnyílásai a szélvédő alsó légkondicionálót. A gyorsan Ez a gomb kapcsolja ki, illetve be a
részénél találhatók. Mindig tisztítsa párátlanítás érdekében állítsa hátsó szélvédő páramentesítőt (lásd
meg ezt a felületet a ráhulló levelektől manuálisan magasabb fokozatba a 149. oldal).
és egyéb szennyeződésektől. ventilátor sebességét. Szintén növelni
tudja a szélvédőre jutó levegő Bizonyos modellek esetén, ha
Ajánlott a rendszert mindig friss levegő mennyiségét, ha a műszerfali oldalsó bekapcsolja a hátsó szélvédő
áramoltatási módban üzemeltetni. légbefúvó nyílásokat elzárja. páramentesítőt, a külső tükrök fűtése is
Ellenkező állásban - belső keringetés bekapcsol automatikusan.
mellett kikapcsolt légkondicionálónál -
az ablakok gyakran bepárásodnak.

Kapcsolja a lehető leghamarabb vissza a


friss levegő módra, ha kitisztult a külső
levegő.

202 Kiegészítő berendezések


Automata klímaszabályozó rendszer

Üzemmód gomb A levegő a műszerfal középső A rendszer kikapcsolása


A MODE (ÜZEMMÓD) gomb és szélső befúvónyílásain A rendszer teljes kikapcsolásához
megnyomásával válassza ki a érkezik. nyomja meg az BE/KI gombot.
levegőáramlás irányát. Némi levegő az
összes beállítási módban érezhető a A levegő megosztva, a • A rendszert csak rövid ideig tartsa
szélső befúvók felől. műszerfal szélső, a szélvédő kikapcsolva.
párátlanító és a padlóbeáramló nyílásai
A MODE gomb megnyomásával a között lép be az utastérbe. • A ventilátort minden alkalommal
kijelzőn megjelenik az aktuálisan tartsa bekapcsolva, hogy
választott érték. A levegő a padlóbelépő megakadályozza az állott levegő és a
nyílásán érkezik. pára kialakulását.

A levegő megosztva, a
műszerfal és a padló
beáramlónyílásai között lép be az
utastérbe.

Kiegészítő berendezések 203


Automata klímaszabályozó rendszer

Napfényérzékelő, belső hőmérséklet


és páratartalom érzékelő BELSŐ HŐMÉRSÉK-
LET ÉS PÁRATARTA-
LOM ÉRZÉKELŐ
NAPSÜTÉS-ÉRZÉKELŐ

A klíma szabályzó rendszer működését


három alapvető szenzor határozza meg.
A napfényérzékelő a műszerfal tetején,
míg a belső hőmérséklet és páratartalom
érzékelő a műszerfal kormányoszlop
melletti részén van. Zavartalan
működésükhöz ne takarja el, illetve ne
áztassa vagy permetezze semmilyen
anyaggal.

204 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

A rádió bekapcsolása Csak az olasz piacra szánt modellek esetén


Ez a termék megfelel a DM 28/8/1995,
ST VISSZAJELZŐ LÁMPA N. 548, DM 25/6/1985 (par. 3, All. A)
és DM 27/8/1987 (par. 3. All. I)
PROGRAM GOMBOK KIJELZŐ jogszabályi előírásoknak.

GOMB A rádió bekapcsolása


A gyújtáskapcsolónak ACCESSORY (I)
vagy ON (II) állásban kell lennie.
Kapcsolja be a rendszert a gomb
vagy az AM/FM gomb megnyomásával.
A hangerőt a bekapcsolás után a
hangerőszabályzó gombbal tudja
AM/FM GOMB beállítani.
GOMB
CD/AUX A legutóbb beállított hullámsáv és
GOMB AUTO SELECT frekvencia megjelenik a kijelzőn. A
(AUTOMATIKUS hullámsávváltáshoz nyomja meg az AM/
VÁLASZTÁS) GOMB
FM gombot. Ha az URH (FM) csatornán
SCAN (VÁLOGATÁS) GOMB megjelenik az ST jel a kijelzőn, az adás
SOUND (HANGZÁS) TA (KÖZL. INFORMÁCIÓK) GOMB sztereóban hallható. Sztereó hangzás
GOMB középhullámon nem elérhető.
VOL (HANGERŐ) GOMB
TUNE/SEEK (ÁLLÍTÁS/KERESÉS) GOMB Középhullámú adók esetén a
BUTTONS
SELECT (VÁLASZTÁS) GOMB zajcsökkentés funkció automatikusan
működésbe lép.

Kiegészítő berendezések 205


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Állomás kiválasztása A keresett frekvenciára állíthatja a SEEK (KERESÉS) – Ezzel a gombbal


Öt különböző módszer létezik a rádiót a kiválasztó gomb a legerősebb jelű rádióállomásokat
kiválasztott hullámsávon rádió állomás megnyomásával, és a hangerő találhatja meg a jelenlegi frekvenciáról
keresésére: TUNE (ÁLLÍTÁS), SEEK szabályzó gomb forgatásával. Nyomja felfelé vagy lefelé elindulva. Hogy
(KERESÉS), SCAN (VÁLOGATÁS), a meg a kiválasztás gombot. A kijelzőn a elindítsa a keresést, nyomja meg a
programgombok és AUTO SELECT „ „ felirat jelenik meg. A hangerő vagy a gombot, majd a hangjelzés
(AUTOMATA PROGRAMKERESÉS). szabályzó gomb jobbra tekerésével után engedje el.
magasabb frekvenciára, míg a gomb
TUNE (ÁLLÍTÁS) – A TUNE gomb balra tekerésével alacsonyabb SCAN (VÁLOGATÁS) – Ebben a
segítségével be tudja állítani a kívánt frekvenciára állíthatja a készüléket. funkciójában a készülék felkínálja
rádióállomást. Magasabb frekvenciára Önnek a választott hullámsávon a
történő hangoláshoz nyomja meg a Ez a funkció a beállítás után kb. legerősebb jelű adókat. Elindításához
gombot, alacsonyabb frekvenciára 10 másodpercen belül kikapcsol. nyomja meg a SCAN gombot, majd
történő hangoláshoz nyomja meg a Amennyiben ez idő alatt kívánja engedje el. A kijelzőn a SCAN felirat
gombot. megszakítani a beállítást nyomja meg a jelenik meg. A rendszer megkeresi a
kiválasztás ( ) vagy a ( ) következő legerősebb jelű adást, ahol
gombot. megáll és körülbelül 10 másodpercig
hallható az adás.

Ha Ön nem avatkozik közbe, a rendszer


ezután folytatni fogja a keresést a
következő rádióadóig, majd az is
10 másodpercig hallható. Ha hallgatni
kívánja a megtalált rádióadót, nyomja meg
újra a SCAN gombot.

206 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Program gombok – Minden egyes AUTO SELECT (AUTOMATA Amennyiben az automata


gomb képes egy középhullámú AM) PROGRAMKERESÉS) – Ha hosszú programkeresés során talált és tárolt
adó, illetve két URH FM adó útra megy és a beprogramozott állomások nem megfelelőek az Ön
memorizálására. rádióadójának sugárzási, vételi számára, akkor más állomásokat is
viszonyai megváltoztak, Ön a megszűnt tárolhat.
1. Válasszon az AM vagy az FM vétel helyére kereshet másik adót ezzel
hullámsáv között. A rövidhullámon a funkcióval. Az automata programkeresés
(FM1, FM2) minden egyes program kikapcsolásához nyomja meg az A. SEL
gomb két különböző rádió állomást Nyomja meg az A.SEL (AUTOMATA (AUTOMATA PROGRAMKERESÉS)
frekvenciát) képes tárolni. PROGRAMKERESÉS) gombot. A gombot. Ez visszaállítja az eredetileg
kijelzőn az A.SEL felirat villog, és a beprogramozott és beállított
2. A keresőgombok (TUNE, SEEK, rendszer néhány másodpercig várakozó/ rádióállomásokat.
SCAN) bármelyikével keresse meg kereső állapotba kerül. A rendszer a
az állomást. jeleket hat URH (FM) programhelyen
fogja tárolni, és a programhely gombok
3. Nyomjon le egy program gombot segítségével bármikor kiválaszthatóak.
(1-től 6-ig) és tartsa lenyomva, amíg
hangjelzést nem hall. Ha távoli, eldugott helyen jár,
előfordulhat, hogy nem talál mindegyik
4. Az összesen hat közép (AM) és programhelyre megfelelően erősen
tizenkét rövidhullám (FM) állomás sugárzó rádióadót. Ha ez így történik, az
beállításához ismételje meg az üres programhelyek kiválasztásakor a
1-3 lépéseket. kijelzőn „0” felirat jelenik meg a
programhely gombjának lenyomásakor.

Kiegészítő berendezések 207


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Európai modellek esetén Az RDS funkciót ki, illetve be tudja 1. program gomb: AF ON/OFF –
RDS - Rádió adatszolgáltató rendszer kapcsolni a következő módon. Alternatív frekvencia funkció be- vagy
A rádióadás program szolgáltatásain Bekapcsolt rádiónál nyomja meg több kikapcsolás.
kívül rengeteg más hasznos mint 2 másodpercre a gombot.
információhoz juthat az RDS rendszer Hangjelzést fog hallani. Ezután nyomja 2. program gomb: REGIONAL ON/
segítségével. meg bármelyik program (1-6) gombot a OFF – Helyi adó funkció be- vagy
funkció kiválasztásához. A kikapcsolás
Az FM hullámsávot választva ugyanazt programgombok a következő
az adót változatlan minőségben funkciókkal rendelkeznek. Óra kijelzés 3. program gomb: PS DISP ON/OFF –
hallgathatja utazás közben, míg el nem formátuma (24 órás vagy 12 órás Rádióadó szerviz szolgáltatás be- vagy
hagyja a sugárzott adó térségét. kijelzés) közötti váltás. kikapcsolás.

Az RDS a rádió bekapcsolásakor 4. program gomb: AUTO TP ON/


automatikusan üzembe lép. OFF – Automatikus közlekedési
Amennyiben az adó, amit éppen információt sugárzó adás be- vagy
hallgatott, RDS rendszerű, a kijelző a kikapcsolás.
frekvencia kijelzéséről átvált az adó
nevére. Ezután a rendszer 5. program gomb: NEWS ON/OFF –
automatikusan ezen adó több sugárzó Hírek funkció be- vagy kikapcsolás
frekvenciája közül a legerősebb jelű
frekvenciára áll rá. Ezzel megkímélve 6. program gomb: CLOCK (ÓRA)
Önt utazás közben a rádió után 24H/12H
állításából adódó kellemetlenségektől,
mindaddig, míg a beállított adó RDS
körzetében autózik.

208 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

AF (Alternatív frekvencia) – Ez a CLOCK (ÓRA) – Ezzel a gombbal


funkció automatikusan az adott válthatja át az óra kijelzésének
ugyanazon adó legerősebb jelén formátumát 24 órásról 12 órásra és
(frekvenciáján) tartja a frekvenciát az vissza.
RDS hálózaton belül.
Amint az RDS jel egyre gyengébb lesz,
REGIONAL (Helyi adó) – Ez a a rendszer a legutóbb beállított
funkció az adott helyi adót frekvenciát fogja tartani, és a kijelzőn
folyamatosan ugyanazon jelen átvált az adó nevéről a frekvencia
(frekvencián) sugározza még akkor is, kijelzésére.
ha a jel gyengül.
Néhány országban az RDS rendszer
PS DISP (Programszolgáltatás nem működik, mivel a rádióadók nem
Az RDS rendszer bekapcsolásához kijelzés) – Ez a funkció az éppen sugároznak RDS jelet.
nyomja meg az 1. program gombot hallgatott rádióadó nevét mutatja meg.
(AF ON). Az RDS kikapcsolásához
nyomja meg az 1. program gombot AUTO TP (Automatikus közlekedési
(AF OFF). Nyomja meg a gombot információ szolgáltatás) – Ez a
újra a beállítás elmentéséhez. funkció automatikusan olyan rádióadót
keres, amelyen közlekedési információt
közvetítenek.

NEWS (Hírek adó) – Ez a funkció


automatikusan arra a rádió adóra vált,
amelyik híreket sugároz.
FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 209


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Programszolgáltatás nevének kijelzése TA (Forgalmi közlemény készenlét) A rendszer a lemez hallgatása vagy a
Amennyiben az adó, amit éppen funkciója megfelelő audioegység lejátszása
hallgatott, RDS rendszerű, akkor a Ha megnyomja és elengedi a TA közben is kaphat közlekedési
sugárzási frekvencia eltűnik a gombot, a rendszer készenléti állapotba információkat. Amennyiben a lemez
kijelzőről, és helyette az adó neve vagy kapcsol a forgalmi közlemények vagy az audioegység hallgatása előtt TP
a műsor típus (PTY) információ jelenik fogadására és a kijelzőn a TA felirat rendszerű adóra állítja készülékét, és
meg. A PTY-ről további információkért megjelenik. megnyomja a TA gombot (a TA kijelző
lásd a 211. oldalt. megjelenik), a rendszer automatikusan
Amennyiben az automata forgalmi átkapcsol a lemez vagy az audioegység
közlemény program (AUTO TP ON) hallgatásáról a közlekedési információk
kerül kiválasztásra, akkor a képernyőn a vételére, amennyiben ilyen jellegű
forgalmi információ (TP) felirat jelenik közlemény érkezik. A kijelzőn a „TA
meg. Ez jelzi, hogy forgalmi helyzetről INFO” (KÖZLEKEDÉSI
szóló információ érkezhet forgalmi INFORMÁCIÓ) felirat jelenik meg. A
információt sugárzó rádióadóról. közlemény vége után a rendszer
visszakapcsol az eredeti lemez vagy az
Az AUTO TP kereszthivatkozással audio (AUX) egység lejátszás
rendelkező programszolgáltatás, amely üzemmódra.
forgalmi információkat közvetít, és
ezeket a forgalmi információkat az RDS Közlekedési információk hallgatása
hálózatban található bármely másik során a TA gomb megnyomásával
adóról is képes fogadni. normál audio lejátszási módba
kapcsolhat. Ezzel nem törli a TA
készenléti funkcióját.

210 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

A forgalmi közlemény hangerejének A TA gomb megnyomása nem PTY (műsortípus) kijelzés funkció
szabályozásához forgassa a BE- ÉS kapcsolja ki a TA (Forgalmi közlemény Ha megnyomja a vagy a
KIKAPCSOLÓ/ fogadás) funkciót, miközben gombot, a kijelzőn megjelenik a
HANGERŐSZABÁLYZÓ gombot a közlekedési híreket hallgat. Ekkor csak kiválasztott RDS állomáson sugározott
közlemény adása alatt. A beállított a kiválasztott audio lejátszási módba műsor típusa. Például amennyiben a
hangerő értéke elmentésre kerül, és a vált. kiválasztott állomás drámát közvetít,
következő alkalommal ez lesz akkor a kijelzőn a DRAMA felirat
kiválasztva. Ha a hangerőt a minimális Amennyiben a SEEK (KERES) vagy az jelenik meg. Ha tudományos műsort
hangerőszint alá állítja be, akkor AUTO SELECT (automata hallgat, akkor a kijelzőn a SCIENCE
következő használatkor a beállított programkeresés) gombbal választ ki felirat látható. Az alapvető PTY
alapérték (9-es hangerő szint) kerül adókat úgy, hogy közben a forgalmi megnevezések az alábbiak.
kiválasztásra. A PTY NEWS és a PTY közlemény fogadása (TA) funkció be
ALARM funkciók hangerőszintje van kapcsolva, a rendszer csak a TP NEWS (HÍREK): Tények, riportok,
szintén szabályozható (lásd 213. oldal). rendszerű adókat választja ki. események összefoglaló formátumban
stb.
Ha az akkumulátor saruit levették vagy CURRENT AFFAIRS (AKTUÁLIS
az akkumulátor lemerült, akkor a ÜGYEK): Aktuális híreken alapuló
forgalmi közlemény hangerő szintje műsor.
visszaáll a beállított alapértékre (9-es
hangerő szint).

Kikapcsolásához nyomja meg a


forgalmi közlemény (TA) gombot újra.
A forgalmi közlemény (TA) felirat
eltűnik a képernyőről.
FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 211


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

INFORMATION (INFORMÁCIÓ): LIGHT CLASSICS M (KÖNNYŰ PHONE IN (TELEFON): Hallgatói


Általános információ és tanácsok. KLASSZIKUSOK): Könnyű klasszikus üzeneteket közvetítő adások.
SPORT (SPORT): Sportközvetítések. zenei feldolgozások. TRAVEL/TOURING (UTAZÁS/
EDUCATION (OKTATÁS): SERIOUS CLASSICS KIRÁNDULÁS): Utazással összefüggő
Ismeretterjesztő műsorok. (KOMOLYZENE): Hagyományos adások.
DRAMA (SZÍNMŰ): Rádiójátékok, komolyzene. LEISURE/HOBBY (SZABADIDŐ/
sorozatok. OTHER MUSIC (EGYÉB ZENE): HOBBI): Hobbi és szabadidős
CULTURES (KULTÚRA): Válogatás a Egyéb zenék, mint pld. Rithm & Blues, tevékenységekről sugárzó adások.
nemzeti vagy nemzetközi kultúrából. Reggae. JAZZ MUSIC (JAZZ ZENE): Jazz
SCIENCE (TUDOMÁNY): Természeti, WEATHER/METR (IDŐJÁRÁS/ zene.
tudományos, technikai ismeretterjesztő METEOROLÓGIA): Időjárási COUNTRY MUSIC (COUNTRY
műsorok. információk. ZENE): Country zene.
VARIED SPEECH (VEGYES): FINANCE (GAZDASÁG): Gazdasági NATIONAL MUSIC (NEMZETI
Könnyed, szórakoztató műsorok. információkat szolgáltató adások. ZENE): Nemzeti zene.
POP MUSIC (POP): Kommersz, CHILDREN'S PROGS OLDIES MUSIC (RÉGI SLÁGER):
populáris zene. (GYERMEKPROGRAMOK): Régi slágerzene, az „aranykor”
ROCK MUSIC (ROCK): Mai modern Gyermekadások. időszakából való zenék.
zene. RELIGION (VALLÁSI): Vallási FOLK MUSIC (NÉPZENE): Népzene.
EASY LISTENING műsorokat sugárzó adók. DOCUMENTARY
(KÖNNYŰZENE): Könnyűzene. SOCIAL AFFAIRS (SZOCIÁLIS (DOKUMENTUM): Dokumentum
ÜGYEK): Szociális ügyeket sugárzó műsorokat sugárzó adók.
adók.

212 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Ha a vagy a gombot MŰSOR felirat kb. 5 másodpercig és a PTY-programszolgáltatás/


használja a kiválasztott műsortípus PTY funkció kikapcsol. Hírek megszakítás funkció
megtalálásához, a keresés közben a CD lemez hallgatás közben
kijelzőn láthatja a különböző Ha a kiválasztott RDS típusú rádióadó meghallgathatja a híreket, ha előtte a
műsortípusokat (lásd a PTY műsortípus nem továbbít PTY (műsortípus) gombot több mint 2 másodpercig
listát az előző oldalon). adatokat, a képernyőn 5 másodpercig a megnyomja, és ezzel kiválasztja a
NO PTY - NINCS ILYEN MŰSOR NEWS - hírek funkciót. Ezáltal a
Miután kiválasztotta a tetszőleges felirat látható. A PTY-műsortípus legutóbb kiválasztott FM rádióadó
műsortípust,a rendszer automatikusan kiválasztás mód 5 másodperc után hírsugárzása megszakítja a CD lejátszást
keresni kezdi a kiválasztott kikapcsolódik, ha az ÁLLÍTÁS a hírek időtartamára. Ha a funkció aktív,
programkóddal ellátott műsorokat (TUNE) gombbal megtalálta a a CD lemez lejátszása megszakításra
szolgáltató adókat. A PTY funkció első kiválasztott műsortípust. kerül, és a rendszer CD lejátszás
használatakor a NEWS típusú műsor üzemmódból FM hírekre vált, amikor az
kijelzése jelenik meg. A PTY-műsortípus kiválasztás mód FM rádióállomás híreket sugároz.
5 másodperc után kikapcsolódik, ha a
Amint a kijelzőn megjelenik a vagy gombbal megtalálta A kiválasztott FM rádióadó
kiválasztott műsortípus, nyomja meg a a kiválasztott műsortípust. hírsugárzásának a hangerő szintjét be
TUNE/SEEK (KERESÉS/UGRÁS) tudja állítani. A hangerő beállításához
gomb bármelyik ( vagy ) Elképzelhető, hogy néhány adó a PTY lapozzon a 211. oldalra.
oldalát 5 másodpercen belül a kódjától eltérő jellegű műsort sugároz
kiválasztott műsortípus megtalálásához. pillanatnyilag.
A rendszer automatikusan elkezdi a
keresést a kiválasztott műsortípust
szolgáltató adók közül. Ha nem talál
ilyen jellegű adót, a kijelző ILYEN
FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 213


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Ha a program egy másik programra PTY riasztás A hangzás állítása


vált, vagy az adott frekvencián Az „ALARM” PTY (RIASZTÁS) kód Nyomja meg a HANGZÁS ( )
10 másodpercig nem érkezik jel a kijelzése használatos válsághelyzet gombot ismételten egymás után a
gyenge adás miatt, akkor a rendszer közlemények esetén, pl. természeti BASS, TREBLE, FADER, BALANCE
automatikusan CD-lejátszás módba katasztrófák esetén. Ha ezt a kódot és SVC (sebességkövető hangerő)
kapcsol. fogja a készülék, a kijelzőn megjelenik beállításához.
az „ALARM” felirat, és a hangerő
Az Ön audiorendszerének több megváltozik. Ha a riasztás befejeződik, BASS (MÉLY) – A mély hangszín
megszakítási funkciója is van (beleértve a rádió normál üzemre áll vissza. szintjét szabályozza.
a TA funkciót). Az elsőként aktivált
műsor megszakításnak prioritása van a TREBLE (MAGAS HANGSZÍN) – A
többivel szemben, amelyek magas hangszín szintjét szabályozza.
megjelenítése el is tűnik. A következő
megszakítási funkció bekapcsolásához FADER (ELSŐ ÉS HÁTSÓ
kapcsolja ki a jelenlegi műsor HANGSZÓRÓK KÖZÖTTI
megszakítási funkciót. HANGERŐELOSZTÁS) – Az első és
a hátsó hangszórókra jutó hangerőt
szabályozza.

BALANCE (OLDALAK KÖZÖTTI


HANGERŐ ELOSZTÁS) – Az egyes
oldalakra (bal-jobb) jutó hangerőt
szabályozza.

SVC – A jármű sebességének


megfelelően szabályozza a hangerősséget.

214 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Az egyes beállítások megjelennek a Sebességérzékelő hangerőszabályozó Az SVC-nek négy szintje van: SVC OFF
képernyőn, ahogy változnak. Forgassa (SVC) rendszer (SVC KI), SVC LOW (SVC
el a HANGERŐSZABÁLYZÓ Ez az audiorendszer sebességfüggő ALACSONY), SVC MID (SVC
(Volume) gombot az Önnek megfelelő hangerő-szabályozó (SVC) rendszerrel KÖZEPES) és SVC HIGH (SVC
beállításhoz. rendelkezik. A rendszer figyeli a jármű MAGAS). A HANGERŐSZABÁLYZÓ
sebességét, és ahogy az növekedik, gombbal válassza ki az Önnek megfelelő
SVC nélküli modelleknél annak megfelelően növeli a hangerőt. szintet. Ha túl hangosnak találja a
Amikor a beállítási érték eléri a Lassításkor a hangerő csökken. hangot, válassza az alacsony lehetőséget.
középértéket, akkor a képernyőn a „C” Ha túl halknak találja a hangot, válassza
felirat látható. Beállítás közben a a magas lehetőséget.
határértékeknél hangjelzést hall.

A beállítás befejezése után körülbelül


10 másodperc múlva a rendszer
visszavált az audio képernyőre.

Kiegészítő berendezések 215


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Lemez lejátszása Lemez lejátszása


CD lemez betöltéséhez és lejátszásához a
RDM (VÉLETLENSZERŰ LEJÁTSZÁS) GOMB gyújtáskapcsoló kulcsnak ACCESSORY
AM/FM GOMB KIJEZŐ (I) vagy ON (II) állásban kell lennie.
EJECT (KIADÁS) GOMB
GOMB SKIP (UGRÁS) A CD-lejátszó ugyanazokkal a
GOMBOK gombokkal működtethető, mint a rádió.
A kiválasztásához nyomja meg a CD/
AUX gombot. A képernyőn a „CD”
felirat látható. A lejátszásra kerülő
zeneszám sorszáma és a zeneszám
lejátszásából eltelt idő a kijelzőn
látható. Emellett a TITLE (CÍM) gomb
segítségével kiválaszthatja azt is, hogy
milyen információt szeretne látni a
CD/AUX képernyőn (lásd 218. oldal). A rendszer
GOMB folyamatosan játssza a lemezt, amíg
nem vált lejátszási módot.
RPT (ISMÉTLÉS) GOMB

TITLE (CÍM) GOMB SCAN (VÁLOGATÁS) GOMB


MEGJEGYZÉS
GOMB VOL (HANGERŐ) GOMB
Ne használjon olyan CD lemezt,
amelyen ragasztott címke található. A
SELECT (VÁLASZTÁS) GOMB
címke a lejátszás során leválhat, és a
GOMB lemez megszorulását eredményezheti.

216 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Az audiorendszer szintén képes olyan MEGJEGYZÉS: A szoftvertől függően elképzelhető,


CD-R és CD-RW lemezek lejátszására, Ha az MP3 vagy WMA tömörített hogy néhány fájlt nem lehet lejátszani
amelyek MP3 vagy WMA rendszerű formátumú lemezen egy fájl a DRM vele vagy szöveges adatokat nem tud
tömörített formátumúak. Összesen (digitális szerzői jogok felügyelete) által megjeleníteni.
99 mappa vagy 255 műsorszám/fájl védett, akkor a kijelzőn az
választható ki. UNSUPPORTED (NEM
TÁMOGATOTT FORMÁTUM)
Video CD és DVD lemezek nem jelenik meg, és a rendszer a következő
használhatóak ebben az egységben. fájlra ugrik.

FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 217


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Lemez betöltése a lejátszóba Szöveges adatmegjelenítés funkció A kiválasztott szöveges adat (mappa,
Helyezze a CD lemezt a CD-lejátszó A TITLE (CÍM) gomb minden egyes fájl név stb.) első 16 karaktere jelenik
nyílásába. Nyomja be a lemezt félig, a megnyomására a lemezen található meg a kijelzőn. Ha a szöveges
behúzó mechanizmus teljesen behúzza szöveges adatok jelennek meg, információ vagy adat hosszabb mint
és elkezdi lejátszani. A lejátszásra amennyiben a lemez szöveges 16 karakter, akkor a képernyőn az első
kerülő zeneszám sorszáma a kijelzőn adatokkal lett rögzítve. 15 karakter és a > jelzés lesz látható.
látható. A rendszer folyamatosan játssza Nyomja meg, és tartsa lenyomva a
a lemezt, amíg nem vált lejátszási A kijelzőn megjelenik az album, az TITLE (CÍM) gombot a következő
módot. előadó és a zeneszám elnevezése. Ha a 16 karakter megjelenítéséhez.
CD lemez MP3 vagy WMA rendszerű
Ebbe az egységbe nem lehet 8 cm tömörített formátumú, akkor a kijelzőn A következő körülmények esetén
átmérőjű lemezt betölteni és lejátszani. a mappa és a fájl elnevezése, az előadó, szöveges információ is megjelenik:
az album és a zeneszám azonosítója
Ha a lemez struktúrája összetett, akkor látható. • Ha új mappa, fájl vagy zeneszám lett
lehet, hogy a rendszernek a lejátszás kiválasztva.
előtt egy kis időre van szüksége a lemez
olvasásához. • Ha az audiorendszer szöveges adatot
tartalmazó, illetve MP3 vagy WMA
típusú lemez lejátszási módba vált a
lemez lejátszásához.
• Ha lemezt tölt be és a rendszer
elkezdi lejátszani.

218 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Ha egy szöveges információt, adatot is A kiválasztó gomb vagy a VOL SKIP (UGRÁS) – Minden alkalommal,
tartalmazó lemezt (CD-DA) játszik le, (HANGERŐ) gomb segítségével egy amikor a SKIP gomb részét
akkor a kijelzőn az album és a zeneszám listából is választhat mappát vagy megnyomja, majd elengedi, akkor a
címe jelenik meg. MP3 vagy WMA műsorszámot/fájlt. Nyomja meg a lejátszás a következő zeneszám (fájl
rendszerű tömörített formátumú lemez kiválasztás gombot. A kijelzőn a MP3 vagy WMA módban) elejére
esetén a kijelzőn a mappa és a fájl neve „ „ felirat jelenik meg. A VOL ugrik. Amennyiben a részt nyomja
látható. gombot elforgatva válassza ki a meg, majd elengedi, akkor a lejátszás a
műsorszámot, majd nyomja meg a jelenlegi zeneszám elejére ugrik vissza.
Műsorszámok cseréje, kiválasztása kiválasztó gombot a lejátszáshoz. MP3 Ha az előző zeneszám elejére kíván
Egy lemez lejátszása közben használja a vagy WMA üzemmódban fordítsa el a visszaugrani, akkor még egyszer
SKIP (UGRÁS) gombot az útvonal gombot a mappa kiválasztásához, nyomja le és engedje el a gombot.
kiválasztásához és a zeneszámok (fájlok nyomja meg a gombot a kiválasztott
MP3 vagy WMA módban) közötti mappa megnyitásához, majd fordítsa el Egy zeneszámon vagy fájlon belüli
váltáshoz. ismét a gombot a fájl kiválasztásához, gyors mozgatáshoz nyomja meg és
végül nyomja meg a gombot a tartsa lenyomva a SKIP gomb (
MP3 vagy WMA lejátszás kiválasztott fájl lejátszásához. vagy ) részét.
üzemmódban a mappák kereséséhez
használja a vagy a MP3 vagy WMA üzemmódban
gombot, a fájlok közötti kereséshez FOLDER SELECTION (MAPPA
pedig használja a SKIP gombokat. KIVÁLASZTÁS) – Egy másik mappa
kiválasztásához nyomja meg a
vagy a gombot. Az oldal
megnyomása esetén a következő
mappára, a oldal megnyomása
esetén pedig az előző mappa elejére ugrik.
FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 219


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

REPEAT (TRACK/FILE REPEAT) - Az RPT (ISMÉTLÉS) gomb minden MP3 vagy WMA üzemmódban
ISMÉTLÉS (ZENESZÁM/FÁJL megnyomására és elengedésére a FOLDER SCAN (MAPPA
ISMÉTLÉSE) – A RPT (ISMÉTLÉS) rendszer a fájl ismétlés, a mappa VÁLOGATÁS) – A válogatás funkció
gomb megnyomása és elengedése ismétlés és a normál lejátszási mód segítségével a lemezen található minden
esetén a zeneszám (MP3 vagy WMA között vált. mappának minden első fájljából egy
fájl) lejátszásra és ismétlésre kerül. A kicsi rész kerül lejátszásra abban a
képernyőn az „RPT” felirat látható. A SCAN (VÁLOGATÁS) – A válogatás sorrendben, ahogy azok rögzítve lettek.
funkció kikapcsolásához nyomja meg és funkció segítségével a lemezen található A kijelzőn az F-SCAN (VÁLOGATÁS)
tartsa 2 másodpercig lenyomva az RPT minden zeneszámból egy kicsi rész felirat jelenik meg.
gombot. kerül lejátszásra abban a sorrendben,
ahogy azok rögzítve lettek (MP3 vagy Ezután a rendszer a legelső mappa első
MP3 vagy WMA üzemmódban WMA mód esetén az aktuális mappában fájljából lejátszik 10 másodpercet. Ha
FOLDER REPEAT (MAPPA található minden fájlból). A válogatás semmit nem csinál, akkor a rendszer a
ISMÉTLÉSE) – A funkció bekapcsolása funkció bekapcsolásához nyomja meg következő mappákban lévő első fájlokat
esetén a kiválasztott mappában található és engedje el a SCAN gombot. A játssza le, mindegyiket 10 másodpercig.
összes MP3 vagy WMA fájlt ismétli, képernyőn a „SCAN” felirat látható. A Miután az utolsó mappa első
abban a sorrendben, ahogy rögzítésre rendszer az aktuális CD lemez/mappa zeneszámát/fájlját is lejátszotta, a
kerültek. A mappa ismétlés funkció minden számából/ fájljából lejátszik rendszer elkezdi a normál lejátszást.
működtetéséhez nyomja meg az 10 másodpercet. A funkció törléséhez
RPT (ISMÉTLÉS) gombot. A képernyőn nyomja meg a SCAN gombot ismét,
a F-RPT (MAPPA ISMÉTLÉS) felirat ilyenkor a legutolsó mintavételezett
látható. A rendszer ilyenkor folyamatosan szám lejátszása folytatódik végig.
ismétli a kiválasztott mappát. Ha ismét
megnyomja az RPT (ISMÉTLÉS)
gombot, akkor kikapcsolja ezt a funkciót

220 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

RANDOM (VÉLETLENSZERŰ nyomja meg és engedje el az RDM


LEJÁTSZÁS) – A véletlenszerű (VÉLETLENSZERŰ LEJÁTSZÁS) A kiegészítő audio aljzatba
lejátszás funkció kiválasztásakor a gombot. A kijelzőn az F-RDM csatlakoztatott audio egység vagy az
rendszer a lemezen található összes fájlt (MAPPA VÉLETLENSZERŰ USB adapter kábelhez csatlakoztatott
(az összes MP3 vagy WMA rendszerű LEJÁTSZÁSA) felirat jelenik meg. audio egység használatához nyomja
fájlt az összes mappában) véletlenszerű Kikapcsolásához nyomja meg újra az meg a CD/AUX gombot. Nyomja meg a
sorrendben kezdi el lejátszani. RDM gombot. CD/AUX gombot ismét a CD váltó
Működtetéséhez nyomja meg majd lejátszásához való visszatéréshez.
engedje el az RDM gombot. MP3 vagy Lemez lejátszásának megállítása
WMA rendszerű fájlok esetén többször A lemez kivételéhez nyomja meg a Ha kikapcsolja a CD lejátszót annak
nyomja le az RDM gombot a lemezen kiadás ( ) gombot. Ha megnyomja a lejátszása közben a gombbal vagy
belüli véletlenszerű lejátszás indításához. kiadás gombot, de a CD lemezt nem a gyújtás levételével, a CD lemez a
A kijelzőn az RDM felirat jelenik meg. A veszi ki, a rendszer 10 másodperc meghajtó mechanizmusban marad.
normál lejátszás folytatásához nyomja le múlva automatikusan újra betölti a Amikor visszakapcsolja a CD lejátszót,
az RDM gombot 2 másodpercre. lemezt és szünet üzemmódba állítja a az az előző helyről kezdi el lejátszani a
lejátszót. A lejátszás elindításához lemezt.
MP3 vagy WMA üzemmódban nyomja meg a CD/AUX gombot.
FOLDER RANDOM (MAPPA CD lemezek megóvása
VÉLETLENSZERŰ LEJÁTSZÁSA) A CD lemezt akkor is ki tudja venni, ha a A CD lemezek kezeléséről és
– A véletlenszerű lejátszás funkció gyújtáskapcsoló kikapcsolt állapotban van. megóvásáról a 238. oldalon olvashat.
kiválasztásakor a rendszer a mappában
található fájlokat véletlenszerű A CD lejátszása közben úgy tud a
sorrendben, és nem az eredeti MP3 rádióra váltani, ha megnyomja az AM/
vagy WMA tömörítési sorrendben kezdi FM gombot. Nyomja meg a CD/AUX
el lejátszani. A mappa véletlenszerű gombot ismét a CD váltó lejátszásához
lejátszás funkció bekapcsolásához való visszatéréshez.

Kiegészítő berendezések 221


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

CD-lejátszó hibaüzenetei
A CD lemez lejátszása során a kijelzőn Hibaüzenet Ok Megoldás
esetlegesen megjelenő hibaüzenetek
magyarázatát a jobboldali táblázatban HEAT ERROR Magas A hibaüzenet eltűnik, ha a hőmérséklet ismét
találja. (HŐMÉRSÉKLET HIBA) hőmérséklet normál értékű lesz.
UNSUPPORTED Nem támogatott Az aktuális zeneszámot a lejátszó átugorja. A
Abban az esetben, ha a CD lemez (NEM TÁMOGATOTT) formátumú következő támogatott formátumú zeneszám
lejátszása során hibaüzenet, kód jelenik műsorszám/fájl vagy fájl kerül automatikusan lejátszásra.
meg a kijelzőn, nyomja meg a kiadás BAD DISC PLEASE Nyomja meg az EJECT (KIADÁS) gombot,
gombot. Ha kivette a lemezt, akkor CHECK OWNERS és vegye ki a lemezt. Ellenőrizze, hogy a
ellenőrizze, hogy nem sérült vagy MANUAL PUSH EJECT lemez nem sérült-e, nincs-e deformálódva,
deformált. Ha nem talál rajta sérülést, (HIBÁS LEMEZ,
Mechanikai hiba nincs-e rajta mély karcolás és/ vagy nem
akkor tegye be a lemezt újra. ELLENŐRIZZE A piszkos-e (lásd 239. oldal). Tegye vissza a
KEZELÉSI KÖNYVBEN CD lemezt újra. Ha a hibakód nem tűnik el
A sérült lemezekről további információt LEÍRTAKAT ÉS NYOMJA vagy a CD lemezt nem tudja kivenni, keresse
a 239. oldalon olvashat. MEG A KIADÁS GOMBOT) fel Honda márkakereskedőjét. Ne próbálja a
BAD DISC PLEASE CD lemezt erővel kivenni a lejátszóból.
Az audiorendszer megkísérli lejátszani CHECK OWNERS
MANUAL PUSH EJECT
a lemezt. Ha ezek után is fennáll a (HIBÁS LEMEZ, Szervohiba
probléma, a hibaüzenet újra megjelenik. ELLENŐRIZZE A
Nyomja meg a kiadás gombot, és vegye KEZELÉSI KÖNYVBEN
ki a lemezt. Helyezzen be egy másik LEÍRTAKAT)
lemezt. Ha a lejátszó ezt a lemezt
lejátssza, a probléma az előző lemezzel
van. Ha a hibaüzenet újra ismétlődik, és
nem tudja törölni, akkor vigye autóját
Honda márkakereskedőhöz.

222 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Lejátszás iPod®-ról (bizonyos modellek esetén) Lejátszás indítása az iPod®-ról


Ezzel az audiorendszerrel az iPod®
egységen található audio fájlokat tudja
iPod VISSZAJELZŐ vezérelni. Ehhez ugyanazokat a vezérlő
AM/FM GOMB gombokat használja fel, mint
USB VISSZAJELZŐ RDM (VÉLETLENSZERŰ LEJÁTSZÁS) amelyekkel a beépített műszerfali
GOMB lejátszót/váltót is működteti. Az iPod
GOMB KIJEZŐ egységen lévő fájlok lejátszásához
csatlakoztassa az egységet a konzol
egységben található USB csatlakozón
keresztül, majd nyomja meg a CD/AUX
gombot. A gyújtáskapcsoló kulcsnak
ACCESSORY (I) vagy ON (II) állásban
kell lennie. Ha a gyújtáskulcs ezekben
az állásokban van, akkor tudja tölteni az
iPod egységet is.
CD/AUX
GOMB

TITLE (CÍM) GOMB RPT (ISMÉTLÉS) GOMB

SKIP (UGRÁS) GOMBOK VOL (HANGERŐ) GOMB

SELECT (VÁLASZTÁS) GOMB


FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 223


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Az audioegység az iPod egységen Az alábbi táblázat azon iPod egységek MEGJEGYZÉS:


lejátszható hanganyagokat tudja listáját tartalmazza, amelyek az USB • Ne csatlakoztassa az iPod egységet
leolvasni és lejátszani. A rendszer nem adapterkábelt használva kompatibilisek elosztón (HUB) keresztül.
tudja az iPod egységet folyamatos autójával:
tárolóegységként használni. A rendszer • Az iPod egységet ne tartsa az
csak azokat a zeneszámokat játssza le, Modell autójában. Közvetlen napfény és
amelyek az iPod egységen iTunes iPod (5. generációs) magas hőmérséklet károsíthatja.
programmal lettek tárolva. iPod classic 80 GB/160 GB (2007-es kiadás)
iPod classic 120 GB (2008-as kiadás) • Az autójában található USB vezeték
Az iPod és az iTunes szavak és logók az iPod classic 160 GB (2009-as kiadás) és a csatlakozó között ne használjon
Apple Inc. bejegyzett és levédett iPod nano további hosszabbító vezetéket.
védjegyei. iPod touch
• Javasoljuk, hogy mentse el fájljait,
Előfordulhat, hogy az audiorendszer mielőtt azok lejátszásra kerülnek.
nem működik a fenti készülékek
valamennyi szoftver-verziójával.

224 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

• Bizonyos eszközök nem iPod csatlakoztatása


működtethetők vagy tölthetők USB DOKKOLÓ CSATLAKOZÓ
csatlakozáson keresztül. Ilyenkor az
eszköz működtetéséhez használja a
kiegészítő csatlakozót. USB
ADAPTERKÁBEL

CSATLAKOZÓ
USB ADAPTERKÁBEL ALJZAT
2. Dugja a dokkoló csatlakozót az iPod
1. Nyissa fel az USB adapterkábel egységre.
aljzatának fedelét. Illessze az USB
adapterkábel csatlakozóját szilárdan 3. Csatlakoztassa össze a csatlakozót az
az aljzatba. USB adapter vezetékkel.

FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 225


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Ha az iPod visszajelző nem jelenik meg Ha az iPod egység képernyőjén Szöveges adatmegjelenítés funkció
az audio képernyőn, akkor ellenőrizze a található utasítás engedi, akkor A TITLE (CÍM) gomb minden egyes
csatlakozást, majd próbálja meg bármikor lehúzhatja az iPod egység megnyomására a kijelzőn a fájlhoz
néhányszor újra csatlakoztatni. csatlakozóját. Mindig ellenőrizze az tartozó szöveges adat (album, zeneszám
iPod kijelzőjén található üzeneteket és vagy az előadó neve) jelenik meg.
Ha a rendszer továbbra sem ismeri fel győződjön meg arról, hogy a gyártó
az iPod egységet, akkor előfordulhat, előírásait követi az egység A kijelzőn a kiválasztott szöveg első
hogy újra be kell állítani. Húzza le az csatlakozójának az USB adapter 16 karaktere látható. Ha a szöveges
iPod egység csatlakozóját és nullázza az vezetékről való lehúzásával információ vagy adat hosszabb mint
iPod egység utasításainak megfelelően. kapcsolatban. 16 karakter, akkor a képernyőn az első
15 karakter és a > jelzés lesz látható.
Nyomja meg, és tartsa lenyomva a
TITLE gombot a következő 16 karakter
megjelenítéséhez.

226 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Fájlok kiválasztása és cseréje SKIP (UGRÁS) – Minden alkalommal, SHUFFLE ALL (MINDEN SZÁM
Az iPod egység lejátszása közben amikor a SKIP gomb részét VÉLETLEN LEJÁTSZÁSA) –
használja a SKIP (UGRÁS) gombot az megnyomja, majd elengedi, akkor a Nyomja be és tartsa lenyomva az RDM
útvonal kiválasztásához és a fájlok lejátszás a következő szám elejére (VÉLETLENSZERŰ LEJÁTSZÁS)
közötti váltáshoz. ugrik. Amennyiben a részt nyomja gombot a műsorszámok véletlen
meg, majd elengedi, akkor a lejátszás a sorrendben történő lejátszásához. A
Egy listából a kiválasztó gomb vagy a jelenlegi műsorszám elejére ugrik kijelzőn az RDM felirat jelenik meg.
VOL (HANGERŐ) gomb segítségével vissza. Ha az előző szám elejére kíván Kikapcsolásához nyomja meg újra az
is választhat lejátszási listákat, visszaugrani, nyomja le újra a gombot. RDM gombot.
előadókat, albumokat vagy
műsorszámokat. Nyomja meg a Egy zeneszámon vagy fájlon belüli SHUFFLE ALBUM (ALBUM
kiválasztó gombot a pillanatnyi gyors mozgáshoz nyomja meg és tartsa VÉLETLEN LEJÁTSZÁSA) – Ha ez
kijelzőről a lista megjelenítéséhez, majd lenyomva a SKIP gomb ( vagy a funkció aktív, a lejátszó az egyes
forgassa el a VOL gombot a kívánt elem ) részét. albumok műsorszámait véletlen
kiválasztásához. Nyomja meg a ( ) sorrendben játssza le. Az album véletlen
gombot a műsorszám lejátszásának REPEAT (ISMÉTLÉS) – Ez a funkció lejátszásához nyomja meg kétszer az
elindításához. folyamatosan ismétel egy fájlt. A RDM gombot. A kijelzőn az F-RDM
Nyomja a kiválasztó gombot kijelzőn az RPT felirat jelenik meg. felirat jelenik meg. Nyomja meg és
műsorszámok listájának Kikapcsolásához válassza a normál engedje el az RDM gombot a normál
megjelenítéséhez, majd forgassa el lejátszási módot. lejátszáshoz való visszatéréshez.
ugyanezt a gombot a műsorszám
kiválasztásához. Nyomja meg a
kiválasztó gombot vagy a ( )
gombot a kiválasztás megerősítéséhez.
FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 227


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

MEGJEGYZÉS: Lejátszás befejezése az iPod-ról Ha ugyanazt az iPod egységet újra


Az elérhető működési funkciók Húzza le az iPod egység csatlakozóját csatlakoztatja, akkor az iPod egység
modelltől és kiviteltől függően az USB adapter vezetékről. Kövesse a specifikációjától függően lehet, hogy az
változhatnak. Előfordulhat, hogy gyártó előírásait az egység audio egység ott kezdi el a lejátszást,
néhány funkció nem elérhető az Ön csatlakozójának lehúzásával ahol előtte abbamaradt.
autójának audiorendszerében. kapcsolatban.
iPod® hibaüzenetek
A rádió bekapcsolásához nyomja meg Ha a kijelzőn hibaüzenet jelenik meg,
az AM/FM gombot. Nyomja meg a CD/ lapozzon a 229. oldalra.
AUX gombot a CD lemez lejátszásához
(amennyiben lemez be van töltve).
Nyomja meg a CD/AUX gombot az
iPod mód újbóli bekapcsolásához.

228 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

iPod® hibaüzenetek
Amennyiben hiba lépne fel az iPod hall- Hibaüzenet Ok Megoldás
hallgatása közben, hibaüzenet lesz
látható A jobb oldali táblázat az USB ERROR USB ROM hiba Az USB adapter egység meghibásodott.
esetlegesen megjelenő hibaüzeneteket (USB HIBA)
ismerteti. Húzza ki, majd csatlakoztassa BAD USB DEVICEPLEASE Nem megfelelő A rendszer túláram elleni védelme bekapcsol,
CHECK OWNERS tápellátás ha nem kompatibilis készüléket kapcsol az
újra a berendezést. Ha ezek után is MANUAL (HIBÁS USB USB adapterhez. Válassza le az egységet.
fennáll a probléma, a hibaüzenet újra ESZKÖZ, ELLENŐRIZZE A Ezután kapcsolja ki az audiorendszert, majd
megjelenik. Keresse fel KEZELÉSI KÖNYVBEN kapcsolja vissza. Ne csatlakoztassa újra a
márkakereskedőjét. LEÍRTAKAT) hibát előidéző egységet.
iPod NO SONG Nincs fájl az Ez az üzenet akkor jelenik meg, ha az iPod
(NINCS MŰSORSZÁM AZ iPodon. üres. Töltsön fel néhány számot az iPodra.
iPod-on)
UNSUPPORTED VER. Nem támogatott Nem támogatott iPod készüléket kapcsolt a
(NEM TÁMOGATOTT iPod használata rendszerhez. A 224. oldalon megtalálja, mely
VERZIÓ) iPod készülékek kompatibilisek a
rendszerrel. Amennyiben a készülék szerepel
a listán, mégis megjelenik a hibaüzenet,
frissítse az iPod szoftverét.
CONNECT RETRY Az iPod nem Az iPod nem felismerhető. Csatlakoztassa
(ÚJBÓLI CSATLAKOZÁSI felismerhető. újra.
KÍSÉRLET)

Kiegészítő berendezések 229


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Lejátszás USB memória eszközről (bizonyos modellek esetén) Lejátszás indítása az USB memória
eszközről
Ezzel az audiorendszerrel az USB
AM/FM GOMB memória kártya egységen található
USB VISSZAJELZŐ RDM (VÉLETLENSZERŰ LEJÁTSZÁS) audio fájlokat tudja vezérelni. Ehhez
GOMB ugyanazokat a vezérlő gombokat
GOMB KIJEZŐ használja fel, mint amelyekkel a
beépített műszerfali lejátszót is
működteti. Az USB memória kártya
egységen lévő fájlok lejátszásához
csatlakoztassa az egységet a
konzolegységben található USB
csatlakozón keresztül, majd nyomja
meg a CD/AUX gombot. A
gyújtáskapcsoló kulcsnak
CD/AUX
ACCESSORY (I) vagy ON (II) állásban
GOMB kell lennie.

TITLE (CÍM) GOMB RPT (ISMÉTLÉS) GOMB


SCAN (VÁLOGATÁS) GOMB
SKIP (UGRÁS) GOMBOK VOL (HANGERŐ) GOMB

SELECT (VÁLASZTÁS) GOMB

230 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Az audiorendszer leolvassa és lejátssza Javasoljuk, hogy legalább 256 MB MEGJEGYZÉS:


az USB memória kártya egységen tárolókapacitású, FAT fájlrendszerű • Ne használjon olyan eszközöket,
található, MP3 vagy WMA, vagy AAC* USB memóriakártyát használjon. mint például a kártyaolvasó vagy
formátumú tömörített audio fájlokat. A Emellett más audioegységek is egyéb meghajtó, mert a fájljai
formátumtól függően a kijelzőn az MP3 használhatóak. megsérülhetnek.
vagy a WMA vagy az AAC felirat
látható, miközben az USB Némelyik USB memóriakártya egység • Ne csatlakoztassa az USB
memóriakártya egység lejátszás nem működik ezzel az audioegységgel memóriakártya egységet elosztón
üzemmódban van. Ön összesen (például amennyiben biztonsági zárolás (HUB) keresztül.
700 mappát vagy 65 535 zeneszámot funkcióval rendelkezik stb.). További
választhat ki és játszhat le. információkért keresse fel kereskedőjét. • Az autójában található USB
vezetékhez ne csatlakoztasson
* : Ebben az audio egységben csak az további hosszabbítóvezetéket.
iTunes segítségével rögzített AAC
formátumú hanganyagok
lejátszhatóak.

FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 231


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

• Az USB memóriakártya egységet ne • A fájlok típusától és számától Előfordulhat, hogy az MP3, a WMA
tartsa az autójában. Közvetlen függően előfordulhat, hogy a vagy az AAC néhány verziója nem
napfény és magas hőmérséklet lejátszás megkezdéséig egy kis idő támogatott. Ha a rendszer nem
károsíthatja. eltelik. támogatott fájlt talál, akkor az audio
kijelzőn az UNSUPPORTED (NEM
• Javasoljuk, hogy mentse el fájljait, • A szoftvertől függően elképzelhető, TÁMOGATOTT) felirat jelenik meg és
mielőtt azok lejátszásra kerülnek. hogy néhány fájlt nem lehet a rendszer a következő fájlra ugrik.
lejátszani vele vagy szöveges
• Bizonyos eszközök nem adatokat nem tud megjeleníteni.
működtethetők vagy tölthetők USB
csatlakozáson keresztül. Ilyenkor az • A kódolástól és az íráshoz használt
eszköz működtetéséhez használja a szoftvertől függően előfordulhat,
kiegészítő csatlakozót. hogy a karakterek nem jeleníthetők
meg tökéletesen a kijelzőn.

232 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

USB memóriakártya csatlakoztatása Az USB memória kártya egység


csatlakozóját bármikor széthúzhatja,
még akkor is, ha az audiorendszerben az
USB mód van kiválasztva. Az USB
egység leválasztáskor feltétlenül vegye
figyelembe a készülék útmutatójában
leírtakat.

Szöveges adatmegjelenítés funkció


A TITLE (CÍM) gomb minden egyes
megnyomására a kijelzőn a fájllal
USB ADAPTERKÁBEL kapcsolatos szöveges adatok jelennek
USB ADAPTERKÁBEL ALJZAT meg (mappa, fájl, előadó, album vagy a
2. Csatlakoztassa az USB memória zeneszám címe).
1. Nyissa fel az USB adapterkábel kártya egységet az USB adapter
aljzatának fedelét. Illessze az USB kábellel az előírt módon. A kijelzőn a kiválasztott szöveg első
adapterkábel csatlakozóját szilárdan 16 karaktere látható. Ha a szöveges
az aljzatba. Ha az USB egység csatlakoztatva van, információ vagy adat hosszabb mint
akkor a kijelzőn az USB visszajelző 16 karakter, akkor a képernyőn az első
megjelenik. 15 karakter és a > jelzés lesz látható.
Nyomja meg, és tartsa lenyomva a
TITLE gombot a következő 16 karakter
megjelenítéséhez.

FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 233


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

Fájlok cseréje, kiválasztása A kiválasztó gomb vagy a VOL SKIP (UGRÁS) – Minden alkalommal,
A fájlok kiválasztása, vagy cseréje Az (HANGERŐ) gomb segítségével egy amikor a SKIP gomb részét
USB memória kártya egység lejátszása listából is kiválaszthat egy mappát vagy megnyomja, majd elengedi, akkor a
közben használja a SKIP (UGRÁS) egy MP3, WMA vagy AAC fájlt. lejátszás a következő MP3, WMA vagy
gombot az útvonal kiválasztásához és az Nyomja meg a kiválasztó gombot a AAC fájl elejére ugrik. Amennyiben a
MP3, WMA vagy AAC fájlok közötti pillanatnyi kijelzőről a lista részt nyomja meg, majd elengedi,
váltáshoz. megjelenítéséhez, majd forgassa el a akkor a lejátszás a jelenlegi zeneszám
VOL gombot a mappa kiválasztásához. elejére ugrik vissza. Ha az előző fájl
A( vagy ) gomb Nyomja a kiválasztó gombot az MP3, elejére kíván visszaugrani, akkor még
segítségével az USB memória kártya WMA vagy AAC fájl lista egyszer nyomja le a gombot.
egységen mappát tud kiválasztani. megjelenítéséhez, majd forgassa el
ugyanezt a gombot a fájl Egy fájlon belüli gyors mozgáshoz
kiválasztásához. Nyomja meg a nyomja meg és tartsa lenyomva a SKIP
kiválasztó gombot vagy a ( ) gomb ( vagy ) részét.
gombot a kiválasztás megerősítéséhez.
FOLDER SELECTION (MAPPA
KIVÁLASZTÁS) – Egy másik mappa
kiválasztásához nyomja meg a
vagy a gombot. Az oldal
megnyomása esetén a következő
mappára, a oldal megnyomása
esetén pedig az előző mappa elejére
ugrik.

234 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

REPEAT (ISMÉTLÉS) – Nyomja RANDOM (VÉLETLENSZERŰ SCAN (VÁLOGATÁS) – Ez a funkció


meg és engedje el az RPT (ISMÉTLÉS) LEJÁTSZÁS) – Ez a funkció az USB a kiválasztott mappa minden fájljából
gombot egy MP3, WMA vagy AAC fájl memória egységen található minden fájlt lejátszik egy részt, abban a sorrendben,
folyamatos ismétléséhez. A kijelzőn az véletlenszerű sorrendben lejátszik. A amilyenben a fájlok rögzítve lettek. A
RPT felirat jelenik meg. Nyomja meg és véletlenszerű lejátszás funkció válogatás funkció bekapcsolásához
tartsa lenyomva az RPT gombot a bekapcsolásához nyomja meg az RDM nyomja meg és engedje el a SCAN
normál lejátszáshoz való visszatéréshez. (VÉLETLENSZERŰ LEJÁTSZÁS) gombot. A kijelzőn a SCAN felirat
gombot kétszer. A kijelzőn az RDM jelenik meg. A rendszer a mappában
FOLDER REPEAT (MAPPA felirat jelenik meg. Nyomja meg és található minden egyes fájlból 10
ISMÉTLÉS) – Ez a funkció a engedje le az RDM gombot a normál másodpercnyi részt lejátszik. A funkció
kiválasztott mappában található összes lejátszáshoz való visszatéréshez. törléséhez nyomja meg a SCAN gombot
MP3, WMA vagy AAC fájlt ismétli ismét, ilyenkor a legutolsó
abban a sorrendben, ahogy azok FOLDER RANDOM (MAPPA mintavételezett fájl lejátszása
rögzítve lettek. A mappa ismétlés VÉLETLENSZERŰ LEJÁTSZÁSA) folytatódik végig.
funkció bekapcsolásához nyomja meg – A véletlenszerű lejátszás funkció
az RPT gombot kétszer. A kijelzőn az kiválasztásakor a rendszer a mappában
F-RPT felirat jelenik meg. Nyomja meg található fájlokat véletlenszerű
és engedje le az RPT gombot a normál sorrendben, és nem az eredeti MP3,
lejátszáshoz való visszatéréshez. WMA vagy AAC tömörítési sorrendben
kezdi el lejátszani. A mappa véletlenszerű
lejátszás funkció bekapcsolásához
nyomja meg és engedje el az RDM
gombot. A kijelzőn az F-RDM felirat
jelenik meg. Kikapcsolásához nyomja
meg újra az RDM gombot.
FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 235


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

FOLDER SCAN (MAPPA Lejátszás befejezése az USB memória Ha újra csatlakoztatja ugyanazt az USB
VÁLOGATÁS) – Ez a funkció az USB egységről memóriakártya egységet, az
memória kártya egység minden Húzza le az USB memória kártya audioegység ott folytatja a lejátszást,
mappájának első fájljából lejátszik egy egység csatlakozóját. Néhány egység ahol előzőleg abbamaradt.
részt, abban a sorrendben, amilyenben a esetén, kövesse a gyártó előírásait az
fájlok rögzítve lettek. A mappa egység csatlakozójának lehúzásával USB memória eszköz hibaüzenetei
válogatás funkció bekapcsolásához kapcsolatban. Ha a kijelzőn hibaüzenet jelenik meg,
nyomja meg a SCAN (VÁLOGATÁS) lapozzon a 237. oldalra.
gombot kétszer. A kijelzőn az F-SCAN A rádió bekapcsolásához nyomja meg
(VÁLOGATÁS) felirat jelenik meg. A az AM/FM gombot. Nyomja meg a CD/
rendszer a fő mappákban található első AUX gombot a CD lemez lejátszásához
fájlból 10 másodpercnyi részt lejátszik. (amennyiben lemez be van töltve).
Ha nem csinál semmit, akkor a rendszer Nyomja meg a CD/AUX gombot az
a következő mappák első fájljaiból is USB módba való újra visszatéréshez.
lejátszik 10 másodpercnyi részt. Ha az
éppen mintavételezett fájlt szeretné
végig meghallgatni, nyomja le a SCAN
gombot.

236 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer (bizonyos modellek esetén)

USB memória eszköz hibaüzenetei


Ha az USB memória kártya egység Hibaüzenet Ok Megoldás
működése közben hiba jelentkezik,
hibaüzenet lesz látható. A jobb oldali USB ERROR (USB HIBA) USB ROM hiba Az USB adapter egység meghibásodott.
táblázat az esetlegesen megjelenő BAD USB DEVICEPLEASE A rendszer túláram elleni védelme bekapcsol,
hibaüzeneteket ismerteti. Húzza le az CHECK OWNERS ha nem kompatibilis készüléket kapcsol az
USB memória kártya egységet, majd MANUAL (HIBÁS USB Nem megfelelő USB adapterhez. Válassza le az egységet.
ESZKÖZ, ELLENŐRIZZE A tápellátás Ezután kapcsolja ki az audiorendszert, majd
csatlakoztassa vissza. Ha ezek után is KEZELÉSI KÖNYVBEN kapcsolja vissza. Ne csatlakoztassa újra a hibát
fennáll a probléma, a hibaüzenet újra LEÍRTAKAT) előidéző egységet.
megjelenik. Keresse fel
Akkor jelenik meg, ha az USB memóriakártya
márkakereskedőjét. UNPLAYABLE FILE egységen található fájlok DRM vagy más nem
Nem támogatott
(A FÁJL NEM JÁTSZHATÓ támogatott formátumúak. Ez a hibakód
fájl használata
LE) körülbelül 3 másodpercig látható, majd a
következő zeneszám lejátszása kezdődik.
Akkor jelenik meg, ha az USB memóriakártya
USB NO SONG
Az USB egység üres vagy az USB egységen nem
memóriakártya
(NINCS MŰSORSZÁM AZ található MP3, WMA vagy AAC formátumú
egységen
USB-n)
nincsenek fájlok fájl. Mentsen le az USB egységre MP3, WMA
vagy AAC formátumú fájlokat.
Nem támogatott egységet kapcsolt a
rendszerhez. Olvassa el az USB memória
Nem támogatott
UNSUPPORTED egységgel kapcsolatos speciális információkat
USB memória
(NEM TÁMOGATOTT) a 231. oldalon Ha olyankor jelentkezik ez a
egység használata
hiba, ha támogatott egység van csatlakoztatva,
akkor húzza le és csatlakoztassa újra.

Kiegészítő berendezések 237


Lemezei megóvása

Általános tudnivalók CD lemezek megóvása


• CD-R/CD-RW lemezek esetén csak Ha egy CD lemezt nem használ, akkor
kiváló minőségű lemezeket használjon, tegye be a tartójába, hogy ne
melyeket CD-lejátszóban történő porosodjon vagy szennyeződjön más
lejátszásra készítettek. módon. A vetemedés megelőzése
céljából tartsa távol lemezeit közvetlen
• CD-R vagy CD-RW lemezek írása után napfénytől, és magas hőmérséklettől.
a felvételt mindig be kell fejezni az
audiorendszerben való használathoz. A lemezek tisztításához finom, puha
rongyot használjon. A lemezt a belső
• Minden esetben csak standard, kör élétől elindulva a külső éle felé törölje.
alakú CD lemezt használjon.
Szabálytalan formájú CD lemezek Egy új CD lemez belső és külső élei a
használat során beszorulhatnak a A CD lemezeket mindig az élüknél
gyártás következtében még nyersek
CD-meghajtóba vagy más egyéb fogja meg, soha ne érintse meg egyik
problémákat okozhatnak. lehetnek. Ezért az éleken található apró
műanyag darabok letörhetnek és a felületét sem. Az ujjnyomokból
• Szakszerűen, az előírásoknak lemez felületére eshetnek a lejátszás származó szennyeződések, folyadékok,
megfelelően tárolja és kezelje CD során, ugrást és más problémákat zsírnyomok, ceruzahegy nyomok és
lemezeit, hogy elkerülje azok sérülését. okozva ezzel. Javasolt ilyen esetben a címkék a CD lemez helytelen lejátszását
lemez külső és belső éleinek körbe vagy a lejátszó mechanizmusban való
MEGJEGYZÉS csiszolása egy ceruza vagy toll megszorulását eredményezhetik.
segítségével.
Ne használjon olyan CD lemezt,
amelyen ragasztott címke található. A Soha ne próbáljon meg nem odavaló
címke a lejátszás során leválhat, és a tárgyat a CD-lejátszóba tenni.
lemez megszorulását eredményezheti.

238 Kiegészítő berendezések


Lemezei megóvása

További információ a javasolt 1. Felhólyagosodott, gyűrődött, címkézett és túl vastag lemezek


lemezekről
A műszerfalba integrált lejátszó
kifinomult és érzékeny mechanizmussal
rendelkezik. Ha az ebben a fejezetben
jelzett különböző sérült lemezt tölt be,
akkor a lemez beragadhat és
tönkreteheti az audioegységet.
Felhólyagos Címkével/ Nyomtatott Fóliás Műanyag
A jobb oldalon példák láthatók az ilyen odott/ matricával címke gyűrűvel
lemezekből: gyűrődött ellátva használata

2. Sérült lemezek 3. Gyenge minőségű lemezek

Kitört/ Vetemedett Érdes, sorjás


repedt

FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 239


Lemezei megóvása

4. Kisméretű, szabálytalan alakú lemezek 5. Karcos lemezek, piszkos lemezek • A javasolt lemezek a következő
logóval vannak megjelölve.

8 cm-es CD Háromszög
• Előfordulhat, hogy az audioegység
alakú nem tudja lejátszani a következő
formátumokat.
Ujjlenyomatok, karcolások stb.

• Előfordulhat, hogy CD-R és CD-RW


lemezeket nem lehet lejátszani a
felvételi feltételek miatt.
• A lemez ugrását a lemezen lévő
karcolások és az ujjlenyomatok is
okozhatják. • Ez az audioegység nem tud
Dualdisc® formátumú lemezt
Névjegykártya Nyíl alakú
lejátszani.
alakú

240 Kiegészítő berendezések


Audiorendszer távvezérlés (bizonyos modellek esetén)

üzemmódok között tud váltani. A gomb Ha CD lemezt, iPod egységet vagy USB
CH (CSATORNA) MODE (ÜZEMMÓD) ismételt megnyomásával az FM1, FM2 és memória egységet hallgat, akkor a CH
GOMB GOMB AM, lemez (ha van lemez betöltve), vagy a (CSATORNA) gomb felső (+) részének
kiegészítő audio aljzatba vagy az USB minden megnyomására a rendszer a
adapter kábelhez csatlakoztatott audio következő zeneszám (fájl MP3, WMA
egység között váltogathat. Ha az automata vagy AAC formátumban) elejére ugrik. A
programkeresés funkció nem működik, gomb alsó (–) részének megnyomásával a
akkor választhat még az FM1 és FM2 jelenleg hallgatott zeneszám vagy fájl
hullámsávok között is. elejére ugrik. Ha kétszer nyomja meg ezt a
gombot, akkor az előző zeneszám vagy fájl
Amennyiben rádiót hallgat, akkor a elejére ugrik vissza.
CH (CSATORNA) gomb segítségével
VOL (HANGERŐ) GOMB válthat az állomások között. A gomb felső A kijelzőn a műsorszám/fájl száma és a
(+) részének megnyomása és elengedése belőle eltelt idő látható. Ha a lemezen
A kormánykeréken az audiorendszer három után a rendszer a következő előre szöveges adatok vagy MP3 vagy WMA
távirányítója található. Ez a megoldás programozott állomás helyre ugrik az adott tömörítésű fájlok találhatók, minden más
lehetővé teszi az Ön számára, hogy ezekkel hullámsávon. A gomb alsó (–) részének információ is megjelenítésre kerül
vezérelje az audiorendszerét, anélkül, hogy megnyomása és elengedése után a rendszer (műsorszám címe, fájl és mappa neve stb.).
elengedné a kormánykereket. az előző előre programozott állomás helyre
ugrik. A keresés funkció bekapcsolásához MP3 és WMA esetén a keresés funkció
A VOL (HANGERŐ) gombbal növelhető nyomja meg és tartsa lenyomva a CH gomb segítségével mappát tud kiválasztani.
() és csökkenthető () a hangerő. felső (+) vagy alsó (–) részét, amíg Nyomja meg és tartsa lenyomva a
Nyomja meg a gomb felső vagy alsó részét hangjelzést nem hall. A rendszer ilyenkor a CH gomb felső (+) részét, amíg hangjelzést
és tartsa úgy, amíg a kívánt hangerőt el nem jelenlegi hullámsávon felfelé, illetve lefelé nem hall. Ilyenkor a rendszer a következő
éri. Ezután engedje el a gombot. kezd el keresni addig, amíg megfelelő mappa első fájljának az elejére ugrik.
erősségű állomást nem talál. Nyomja meg a gomb alsó (–) részét az
A MODE (MÓD) gombbal a különböző előző mappára való ugráshoz.

Kiegészítő berendezések 241


Kiegészítő bemeneti csatlakozó Rádió lopásgátlása Amennyiben az akkumulátor saruit
(bizonyos modellek esetén) Audiorendszerrel szerelt modelleknél levették vagy az akkumulátor lemerült,
Az Ön audiorendszere a gépkocsi audiorendszere kikapcsolja
működésképtelenné válik, ha bármilyen magát. A rádió legközelebbi
okból megszakítják az elektromos bekapcsolásakor a kijelzőn megjelenik
tápellátását. Újra üzembe helyezéséhez „ENTER CODE” (KÓD MEGADÁSA)
a program gombok segítségével egy felirat. A program gombok segítségével
meghatározott ötjegyű kódot kell beírni. üsse be a kódot. Ez a kód az autója
Mivel az ötjegyű számoknak több száz átvételekor kapott rádió kód kártyán
variációja létezik, ezért a saját kód található. Ha sikerült és elfogadta a
ismerete nélkül szinte lehetetlen újra kódot, a rádió megszólal.
működésbe hozni.
Ha hibát követett el valamelyik szám
A járművel együtt Önnek egy kártyát beütésénél, ne kezdje azonnal elölről,
kellett kapnia, melyen szerepel az fejezze be az ötjegyű kódszám bevitelét,
A kiegészítő bemeneti csatlakozó az audiorendszer kódja és sorozatszáma. majd adja meg a helyes kódot. Tíz
audioegységen található. A rendszer Tartsa ezt a kártyát biztonságos helyen alkalommal próbálkozhat a kód
fogadni tudja a szabványos elzárva otthonában. A biztonság megadásával. Ha ezután sem sikerült,
audioeszközökről érkező bemenő jeleket. kedvéért írja be az audiorendszer várjon az új próbálkozással egy órát.
sorozatszámát a kezelési könyvbe.
Amikor egy kompatibilis audioegység A rendszer visszaállítja az Ön által
csatlakoztatásra került az aljzaton Ha elvesztette a biztonsági kódkártyát, korábban beprogramozott AM és FM
keresztül, akkor a kijelzőn az AUX forduljon Honda márkakereskedőjéhez. csatornákat, még akkor is, ha a
felirat jelenik meg és a rendszer A kód lekéréséhez szüksége lesz az tápellátás megszakad.
automatikusan AUX (kiegészítő audio audiorendszer sorozatszámára.
bemenet) módba kapcsol.

Kiegészítő berendezések 242


Óra beállítása

Önnek lehetősége van a gyors


ÓRA KIJELZŐ időbeállításra, amelynek segítségével az
idő a legközelebbi egész órára ugrik.
Amennyiben a kijelzett perc érték
harminc perc alatt van, akkor nyomja
RESET meg és tartsa lenyomva a
(NULLÁZÁS) CLOCK (ÓRA) gombot, majd nyomja
ÓRA GOMB GOMB meg az R gombot és az idő visszaugrik
CLOCK (ÓRA) az előző egész órára. Amennyiben a
GOMB kijelzett perc érték harminc perc felett
PERC GOMB van, akkor az R gomb megnyomására
az idő előreugrik a következő egész
órára.

Például: 1:52-ről 2:00-ra vált a kijelző


1:52-ről 2:00-ra vált a kijelző
Audiorendszerrel szerelt modelleknél Az órák számának állításához nyomja
Az idő beállításához nyomja meg a meg a H (ÓRA) gombot mindaddig,
CLOCK (AM/FM) (ÓRA (AM/FM)) míg a beállítandó értékre vált a kijelző.
gombot hangjelzésig, majd engedje el. A perc beállításához nyomja meg a
Az időkijelzés elkezd villogni. M (PERC) gombot mindaddig, míg a
beállítandó értékre vált a kijelző.

Az idő mentéséhez nyomja meg újra az


CLOCK (ÓRA) gombot.

Kiegészítő berendezések 243


Riasztórendszer

A riasztórendszer segít megvédeni A riasztó az ajtók, a motorháztető,


autóját és értékeit a tolvajoktól. Ha illetve a csomagtérajtó bezárása után
valaki fel akarja törni az autóját vagy 15 másodperccel automatikusan
kivenni a rádióját, a kürt megszólal és működni kezd. A riasztó
az irányjelzők is elkezdenek villogni. bekapcsolásához vagy kulccsal vagy a
Ez a riasztás 30 másodpercig tart, majd távkapcsolóval kívülről kell bezárni az
a rendszer kikapcsol. Ha a riasztás ajtókat és a csomagteret. A riasztónak a
feltételei folyamatosan fennállnak, műszerfalon elhelyezett jelzőlámpája
akkor a riasztórendszer többször ismétli azonnal elkezd villogni, ezzel jelezve,
a riasztást, körülbelül 5 másodperces hogy a rendszer üzemképes és működik.
megszakításokkal.
RIASZTÓRENDSZER VISSZAJELZŐ
A 30 másodperces riasztás vége előtt a
riasztó kikapcsolása valamelyik első
ajtó kulccsal történő kinyitásával,
illetve a riasztó távkapcsolójával
lehetséges.

244 Kiegészítő berendezések


Riasztórendszer

Ha az ajtókat és a csomagtérajtót Ha a riasztó aktivált állapota mellett A riasztórendszer nem tud élesedni, ha
kulccsal vagy távkapcsolóval bezárta, valaki (kulcs vagy távirányító nélkül) valamelyik ajtó, a csomagtérajtó vagy a
akkor mindegyik irányjelző és a kinyitja valamelyik ajtót, a motorháztető nincs rendesen becsukva.
műszerfali irányjelző visszajelzők csomagtérajtót, illetve a motorháztetőt, Ha a riasztó nem aktiválódik,
háromszor villognak egymás után. Ez a riaszt a rendszer. A rendszer akkor is ellenőrizze az ajtó és csomagtérajtó
megerősítése annak, hogy a riaszt, ha eltávolítják az audiorendszert nyitott állapotára figyelmeztető
riasztórendszer élesítve van, illetve az a műszerfalból vagy ha elvágják a visszajelzőt a multi-információs
ajtók és a csomagtérajtó zárva vannak. vezetéket. kijelzőn (lásd 15. oldal). Mivel a
Ha kinyitja a zárakat, akkor az motorháztetőnek nincs visszajelzője a
irányjelzők és a visszajelzők egyet A riasztó akkor is jelez, ha az élesített műszerfalon, ezért azt közvetlenül
villannak. autóban ülő utas elfordítja a ellenőrizze.
gyújtáskapcsoló kulcsot.
A riasztó rendszer akkor is működésbe Ne kísérletezzen a rendszer
lép, ha lezárja a az ajtókat a vezetőoldali „Döglött zár” funkcióval felszerelt megváltoztatásán, illetve ne szereljen
ajtón található ajtógombbal, miközben a autók esetén kiegészítő funkciókat mellé.
külső kilincset felhúzza. Amennyiben autójában a „döglött zár”
funkciót is élesítette a riasztórendszerrel
együtt, akkor a riasztó rendszer nem
szólal meg, ha az ajtók egyikét valaki az
ajtókapcsoló gombbal kinyitja.

Kiegészítő berendezések 245


Sebességtartó automatika (bizonyos modellek esetén)

A sebességtartó automatika, más néven Sebességtartó automatika használata 3. Nyomja meg, majd engedje el a
tempomat segít Önnek, a valamely kormányon található SET/DECEL
40 km/h-nál nagyobb kiválasztott CRUISE RES/ACCEL GOMB (BEÁLLÍTÓ/LASSÍTÓ) gombot. A
GOMB
sebesség megtartásában a gázpedál műszerfalon található CRUISE
nyomása nélkül. A tempomat CONTROL (SEBESSÉGTARTÓ
használata csak egyenes autópályán AUTOMATIKA) visszajelző
javasolt, amennyiben a forgalmi helyzet kigyullad, jelezve a rendszer
megengedi. A sebességtartó funkciót ne aktivitását.
kapcsolja be városi közlekedés során,
szeles, esős, csúszós úton, illetve rossz
időjárási körülmények között, mivel
ilyen esetekben szükséges, hogy Ön CANCEL
GOMB
minden pillanatban uralja az autóját. SET/DECEL GOMB

1. Nyomja be a tempomat főkapcsolóját


VIGYÁZAT (CRUISE) a kormánykeréken. A
A sebességtartó automatika rendszer visszajelző lámpája
nem megfelelő körülmények (CRUISE MAIN) kigyullad a
közötti használata balesethez műszerfalon.
vezethet.
2. Gyorsítson fel autójával a kívánt
A sebesség tartó automatikát 40 km/h-nál nagyobb sebességre.
mindig csak autópályán
használja, jó időben, megfelelő
forgalmi körülmények között.

246 Kiegészítő berendezések


Sebességtartó automatika (bizonyos modellek esetén)

Előfordulhat, hogy lejtőn lefelé vagy A beállított sebesség változtatása A beállított sebesség az alábbi módokon
emelkedőn autózva a sebességtartó A beállított sebesség az alábbi módokon csökkenthető:
automatika nem tartja meg a beállított növelhető:
sebességet. Ha lejtőn lefelé növekszik a MEGJEGYZÉS: Ha hirtelen kell a
jármű sebessége, használja a féket a • Nyomja meg és tartsa benyomva a sebességét csökkenteni, azonnal
lassításhoz. A fék használata törli a RES/ACCEL (TÖRLŐ/GYORSÍTÓ) kezdjen el fékezni.
sebességtartó automatikát. A beállított gombot. Amikor elérte a kívánt
sebességhez való visszatéréshez nyomja sebességet, engedje el a gombot. • Nyomja be és tartsa lenyomva a SET/
meg a RES/ACCEL (VISSZAÁLLÍTÓ/ DECEL gombot. Ha elérte a kívánt
GYORSÍTÓ) gombot. A műszerfalon • Nyomja le a gázpedált. Gyorsítson fel sebességet, akkor engedje el a gombot.
ismét kigyullad a CRUISE CONTROL a kívánt sebességre, majd nyomja be
felirat. a SET/DECEL (BEÁLLÍTÓ/ • Nyomja le a SET/DECEL gombot
LASSÍTÓ) gombot. egymás után többször a sebesség kis
Ha ECON üzemmódban halad lépésekben történő csökkentéséhez.
emelkedőn felfelé, érezhetően hosszabb • Nyomja le a RES/ACEL (TÖRLŐ/ Minden lenyomás után az autó
ideig tart a beállított sebességig történő GYORSÍTÓ) gombot egymás után sebessége körülbelül 1,6 km/h-val
gyorsítás. többször a sebesség kis lépésekben csökkenni fog.
történő növeléséhez. Minden
lenyomás után az autó sebessége • Lépjen finoman a fékpedálra. A
körülbelül 1,6 km/h-val növekedni CRUISE CONTROL visszajelző
fog. lámpa kialszik a műszerfalon. Amikor
az autó lelassult a kívánt sebességre,
nyomja meg a SET/DECEL gombot. A
jármű ezután tartja a kívánt sebességet.

FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 247


Sebességtartó automatika (bizonyos modellek esetén)

A sebességtartó automatika működése A sebességtartó automatika Visszatérés a beállított sebességre


ellenére előzéskor a gázpedál kikapcsolása Ha rálép a fékpedálra vagy a
használatával fel tudja gyorsítani az A sebességtartó automatika kuplungpedálra, vagy megnyomja a
autót az előzéshez szükséges kikapcsolható az alábbi módokon: CANCEL (TÖRLÉS) gombot, a
sebességre. Az előzés befejeztével tempomat a memóriájában megőrzi az
vegye le lábát a gázpedálról. A jármű • A fékpedál finom megnyomásával. utolsó beállított sebességet. Ha ismét a
visszatér az előzőleg beállított beállított sebességgel akar hajtani,
sebességre. • A CANCEL (TÖRLÉS) gomb akkor növelje a gépkocsi sebességét
megnyomásával a kormányon. 40 km/h fölé, majd nyomja be a RES/
Ha lábát a fékpedálon pihenteti, akkor ACEL (TÖRLŐ/GYORSÍTÓ) gombot.
ez a tempomat kikapcsolását • Nyomja meg a kormányon a A sebességtartó automatika
eredményezi. CRUISE (SEBESSÉGTARTÁS) visszajelzője kigyullad. Ezután az autó
gombot. elkezd gyorsulni a korábban beállított
sebesség eléréséig.

A sebességtartó automatika főkapcsoló


(CRUISE) benyomása teljesen
kikapcsolja a rendszert és törli az utolsó
sebességértéket a memóriából.

248 Kiegészítő berendezések


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

Ha Ön az autóban ül, és telefonja Telefon kihangosító (HFT) rendszer HFT Back (Bontás/Vissza) gomb –
kapcsolódott a telefon kihangosító használata Nyomja meg a gombot a hívás
(HFT) rendszerhez, akkor a telefonját A kihangosító (HFT) rendszer befejezéséhez, ha vissza kíván térni az
vezetékek nélkül, kihangosítva vezérlőgombjai: előző hangutasításhoz, illetve a
használhatja. hangutasítás törléséhez.

A kihangosító rendszer használatának


elengedhetetlen feltétele, hogy az Ön
telefonja támogassa a Bluetooth
kommunikációs technológiát. Az ilyen
típusú kompatibilis telefonok listáját,
valamint a párosítás menetét
megtekintheti az alábbi honlapon: HFT TALK
(BESZÉD)
www.hondahandsfree.com GOMB
HFT BACK (BONTÁS/VISSZA) GOMB
Nem minden típusú telefon működik
ugyanúgy, előfordulhat, hogy némelyik HFT Talk (Beszéd) gomb – Nyomja
esetében nem ugyanúgy működik a meg a gombot, mielőtt kiadja a
HFT rendszer. hangutasítást a bejövő hívások
fogadásához, illetve nyugtázza a
MEGJEGYZÉS: Ha eladja a járművet, rendszer információit.
törölje a rendszerben tárolt telefonos
adatokat.
FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 249


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

Hangutasításos vezérlési tippek • Próbáljon meg minden háttérzajt a Súgó


minimálisra csökkenteni. • Ha általános információkat szeretne
Amennyiben a mikrofon mások hallani a HFT-ről, beleértve a HFT
hangját is érzékeli, előfordulhat, gombok használatát, a hangvezérlést
hogy a rendszer nem veszi az Ön vagy a hívás indításának módját,
hangutasításait. mondja a „Tutorial” (Segítség)
hangparancsot.
• Több utasítás egy lépésben is
kiadható, például mondja együtt: • A hangjelzés után mondja be „Hands
Például mondja együtt: „Call 123- free help”.
456-# # # # (Hívja a 123-456-7890
számot) vagy „Dial Peter” (Tárcsázza
MIKROFON Pétert).

• A műszerfalból és az oldalsó • Amennyiben a HFT rendszer


befúvónyílásokból, valamint az használatban van, akkor a navigációs
ablakok felől érkező levegő vagy szél rendszer hangvezérlés nem működik.
zaja zavarhatja a mikrofont. Szükség
esetén állítsa be vagy zárja be őket. • A HFT rendszer hangerejének a
megváltoztatásához használja az
• A hangutasítás kiadásához nyomja audiorendszer hangerő szabályozó
meg és engedje el a HFT Talk gombját vagy a kormánykeréken
(Beszéd) gombot. A hangjelzés után található hangerő állító gombokat.
mondja ki tiszta, természetes
kiejtéssel a hangutasítást.

250 Kiegészítő berendezések


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

Információs kijelző A Bluetooth ikon szintén


Hívás fogadása közben az alábbi megjelenik a kijelzőn, ha a rendszerhez
információk jelennek meg a multi- egy Bluetooth kompatibilis mobil
információs kijelzőn: telefon kapcsolódott.
JEL- AKKUMULÁTOR
ERŐSSÉG TÖLTÖTTSÉGE Ha a HFT használata, tárcsázás vagy
hívásfogadás közben használja az
audiorendszert, az audiokijelzőn
megjelenik a „TEL” felirat.
HFT MÓD
SZIMBÓ-
LUM

ROAMING STÁTUSZ TELEFONHÍVÁS

Néhány telefon az akkumulátor


állapotáról, a jelerősségről és a roaming
állapotról is küld információt a HFT
rendszer felé.

Kiegészítő berendezések 251


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

Telefon kihangosító (HFT) rendszer használata


A gyújtáskapcsoló kulcsnak ACCESSORY (I) vagy ON (II) állásban kell lennie.

„Pair” Párosítson a rendszerhez egy telefont (lásd 255. oldal)

„Edit’’ A párosított telefon nevének a módosítása (lásd 256. oldal)

„Phone Setup’’ „Delete” Egy párosított telefon törlése a rendszerből (lásd 256. oldal)
A rendszerhez párosított összes telefon nevének a meghallgatása
„List’’
Nyomja meg (lásd 256. oldal)
a HFT Talk „Status’’ Azon párosított telefon nevének a meghallgatása, amelyik
(Beszéd) kapcsolódik a rendszerhez (lásd 257. oldal)
gombot „Next Phone’’ Egy másik, korábban párosított telefon keresése a rendszerhez való
csatlakoztatás céljából (lásd 257. oldal)
„Set Pairing Párosítás kódjának beállítása fix vagy véletlenszerű
Code’’ telefonszámhoz (lásd 257. oldal)

„Call” és „Dial” ‘‘123-456-# # # #’’ A kívánt telefonszám megadása (lásd 258. oldal)
Amennyiben egy telefonkönyv bejegyzés tárolva lett, itt tud nevet
„John Smith” adni hozzá. (lásd 258. oldal)

A parancsok kiadásához minden alkalommal nyomja meg, majd engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot.

252 Kiegészítő berendezések


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

„Redial” A legutoljára hívott szám újratárcsázása (lásd 259. oldal)

„Transfer” Hívás átirányítása a HFT rendszerről az Ön telefonjára, vagy az Ön telefonjáról a HFT


rendszerre (lásd 260. oldal)
„Mute” Az Ön hangjának elnémítása a másik fél irányában (lásd 260. oldal)

„Send’’ Hívás közben telefonszám vagy név küldése (lásd 261. oldal)
Nyomja meg
a HFT Talk Telefonkönyv bejegyzés tárolása (lásd 261. oldal)
„Store’’
(Beszéd)
gombot
„Edit’’ Telefonkönyv bejegyzés számának módosítása (lásd 262. oldal)

„Phonebook” „Delete” Telefonkönyv bejegyzés törlése (lásd 262. oldal)

„Receive Ha telefonja támogatja ezt a funkciót, akkor használja arra, hogy


Contact” telefonjáról kapcsolatokat küld a HFT rendszernek (lásd 263. oldal)

„List’’ Az összes tárolt telefonkönyv bejegyzés felsorolása (lásd 263. oldal)

A parancsok kiadásához minden alkalommal nyomja meg, majd engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot.

FOLYTATÓDIK
Kiegészítő berendezések 253
Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

„Security’’ Biztonsági kód hozzáadása a rendszerhez, amelyet meg kell adni,


valahányszor újra csatlakoztatja a gyújtáskulcsot (lásd 264. oldal)
„Change Password’’ Biztonsági jelszavának megváltoztatása (lásd 264. oldal)
„System Beállíthatja, milyen értesítést szeretne kapni a bejövő hívásokról
Set up’’ „Call Notification’’
(lásd 264. oldal)
„Auto Transfer’’ Hívásait automatikusan továbbítja telefonjáról a HFT rendszerre,
Nyomja meg ha beül a járműbe (lásd 265. oldal)
a HFT Talk
(Beszéd) „Clear’’ Az összes párosított telefon, a telefonkönyv bejegyzések és a
gombot biztonsági jelszó törlése (lásd 265. oldal)
„Change Language’’ A beállított angol nyelv átállítása az elérhető nyelvek valamelyikére (lásd 265. oldal)

„Tutorial’’ A rendszer általános használatáról szóló információk meghallgatása (lásd 250. oldal)

„Hands Free Help’’ Az egyes parancsok és a hozzájuk tartozó további információk és leírások
meghallgatása (lásd 250. oldal)

A parancsok kiadásához minden alkalommal nyomja meg, majd engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot.

254 Kiegészítő berendezések


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

Bluetooth kompatibilis telefonját • Előfordulhat, hogy telefonja 2. Kövesse a HFT utasításait, és állítsa
csatlakoztatni kell a HFT-kihangosító akkumulátora gyorsabban merül, ha a telefonját discovery (felfedezés) vagy
rendszerhez, mielőtt a rendszeren HFT-hez van csatlakoztatva. search (keresés) módba. A HFT egy
keresztül hívásokat kezdeményezhetne, 4 számjegyű párosító kódot ad meg,
illetve fogadhatna. • Ha három perc után a telefonja még és elkezdi keresni az Ön telefonját.
nincs kész a felismertetésre, vagy a
Telefon beállítás telefont nem ismeri fel a rendszer, A 4 számjegyű kód a multi-
Az alábbi parancscsomag a párosított akkor a rendszer időtúllépést jelez és információs kijelzőn is megjelenik.
mobil telefonok esetén elérhető. alapállapotba lép.
3. Ha a telefonja Bluetooth eszközt
Telefon felismertetési tippek A telefon felismertetése: talál, akkor telefonján az opciók
• A kihangosító rendszer az autó 1. Nyomja meg, majd engedje el a HFT közül válassza a HFT rendszert és az
mozgása közben letiltja a telefon Talk (Beszéd) gombot. Ha első előző lépésnek megfelelően adja meg
csatlakoztatási műveletét. alkalommal párosítja a telefont, a a négyjegyű biztonsági kódot.
HFT tájékoztatja Önt a párosítás
• Telefonjának csatlakoztatásához menetéről. Ha már nem első 4. Kövesse a HFT utasításait, és
kapcsolja azt a Discovery alkalommal párosítja telefonját a nevezze el az újonnan felismertetett
(Felfedezés) vagy Search (Keresés) rendszerhez, mondja a következő telefont.
módra. Olvassa el a telefon kezelési parancsokat: „Phone setup” (Telefon
útmutatóját. beállítása), majd „Pair” (Párosítás).

• A HFT- kihangosító rendszerre hat


telefon csatlakoztatható.

FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 255


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

A csatlakoztatott telefon átnevezése: A csatlakoztatott telefon törlése a A csatlakoztatott telefonok listázása:


A parancs kiadása előtt nyomja meg és rendszerből: A parancs kiadása előtt nyomja meg és
engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot. A parancs kiadása előtt nyomja meg és engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot.
engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot.
1. Mondja ki: „Phone setup” (Telefon 1. Mondja ki: „Phone setup” (Telefon
beállítása). 1. Mondja ki: „Phone setup” (Telefon beállítása).
beállítása).
2. Az utasítás után mondja ki: „Edit” 2. Az utasítás után mondja ki: „List”
(Módosítás). 2. Az utasítás után mondja ki: „Delete” (Listázás).
(Törlés).
3. Ha több mint egy telefont párosított a 3. A HFT rendszer felolvassa az összes
rendszerhez, a HFT megkérdezi, 3. A HFT rendszer megkérdezi, hogy előzőleg felismertetett telefon nevét.
hogy melyik telefont szeretné melyik telefon adatait kívánja törölni.
módosítani. Kövesse a HFT A törlés folytatásához kövesse a HFT
utasításait a telefon átnevezéséhez. utasításait.

256 Kiegészítő berendezések


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

A pillanatnyilag használt telefon Váltás a kihangosító rendszerre A párosító kód beállításának


státuszának ellenőrzése: csatlakoztatott telefonok között: módosításához a következőképpen kell
A parancs kiadása előtt nyomja meg és A parancs kiadása előtt nyomja meg és eljárni:
engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot. engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot. A parancs kiadása előtt nyomja meg és
engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot.
1. Mondja ki: „Phone setup” (Telefon 1. Mondja ki: „Phone setup” (Telefon
beállítása). beállítása). 1. Mondja ki: „Phone setup” (Telefon
beállítása).
2. Az utasítás után mondja ki: „Status” 2. Az utasítás után mondja ki: „Next
(Állapot). phone” (Következő telefon). 2. Az utasítás után mondja ki: „Set
pairing code” (Párosító kód
3. A HFT rendszer megmondja, melyik 3. A HFT rendszer szétválasztja a beállítása).
telefon van csatlakoztatva a jelenlegi csatlakoztatott telefont és
rendszerhez. egy másik csatlakoztatott telefont 3. Ha véletlenszerű párosító kódot
keres. szeretne generáltatni a HFT-vel,
mondja: „Random” (Véletlenszerű).
4. Ha a HFT rendszer új telefont talál, Ha saját 4 számjegyű kódját szeretné
akkor csatlakoztatja a rendszerhez. A használni mindig, mondja: „Fixed”
HFT rendszer tájékoztatja, hogy (Állandó), majd kövesse a HFT
melyik telefont csatlakoztatta a utasításait.
rendszerhez.

Ha nem talál másik telefont vagy nem


tud másikat csatlakoztatni, akkor a HFT
rendszer tájékoztatja Önt, hogy az
eredeti telefon lett újra csatlakoztatva.

Kiegészítő berendezések 257


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

Hívás kezdeményezése Hívás kezdeményezése a Hívás kezdeményezése telefonszám


Hívásokat kezdeményezhet a telefonkönyvben tárolt nevek alapján: megadásával (beszéd gomb):
telefonkönyvben rögzített bármelyik A parancs kiadása előtt nyomja meg és A parancs kiadása előtt nyomja meg és
szám vagy név használatával, vagy a engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot. engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot.
legutolsó hívás újratárcsázásával.
1. Mondja ki a „Call” vagy a „Dial” 1. Mondja ki a „Call” vagy a „Dial”
A Bluetooth olyan vezeték nélküli (Hívás vagy Tárcsázás) szót. (Hívás vagy Tárcsázás) szót.
technológia, amely összekapcsolja
telefonját és a HFT-t. A HFT Class 2 2. Kövesse a HFT utasításait, és mondja 2. Kövesse a HFT utasításait és mondja
Bluetooth technológiával működik, a HFT telefonkönyvben tárolt, ki, melyik számot kívánja tárcsázni.
azaz a telefonja és a jármű közötti tárcsázni kívánt nevet.
távolság legfeljebb 10 méter lehet. 3. Kövesse a HFT utasításait a
3. Kövesse a HFT utasításait a név telefonszám megerősítéséhez, majd
Hívás közben a kihangosító rendszer a megerősítéséhez, majd mondja ki a „Call” (Hívás) vagy a
gyújtás levétele, és a gyújtáskulcs kezdeményezze a hívást. „Dial” (Tárcsázás) szót.
kivétele után 30 percig magától nem
bontja a hívást. Amennyiben a motor Sikeres kapcsolás esetén a hívott
nem jár, akkor az autó akkumulátora személy hangját az audiorendszer
legyengülhet. hangszóróin keresztül fogja hallani.

258 Kiegészítő berendezések


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

A HFT rendszer által utoljára hívott Hívás kezdeményezése a párosított Hívás fogadása
szám újratárcsázása: telefon használatával HFT-n keresztül Ha bejövő hívás érkezik, a rendszer
Nyomja meg és engedje el a HFT Talk A járműben a párosított telefonról is lenémítja az audiorendszert - amennyiben
(Beszéd) gombot, majd mondja ki: kezdeményezhet hívásokat. A hívás az be van kapcsolva - és lejátssza a
„Redial” (Újratárcsázás). automatikusan átirányítása kerül a telefonhívásra figyelmeztető jelet, ha
HFT-re. előzőleg aktiválta ezt a funkciót.

MEGJEGYZÉS: Soha ne A hívás fogadásához nyomja meg a


kezdeményezzen hívást közvetlenül a HFT Talk (Beszéd) gombot, és kezdjen
telefonjáról az autó vezetése közben. el beszélni. Ha el akarja utasítani a
hívást, nyomja meg a HFT Back
(Bontás) gombot.

Hívásvárakoztatás
Amennyiben telefonja rendelkezik
hívásvárakoztatás funkcióval, nyomja
meg a HFT Talk gombot egy pillanatra
a fogadáshoz. Ezzel eredeti hívását
várakoztatja, míg új bejövő hívását
bonyolítja.

FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 259


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

Eredeti hívásának visszavételéhez Automatikus átirányítás Hívás némítása


nyomja meg újra a HFT Talk (Beszéd) Beszélgetés közben, beszállva az Hívás közben elnémíthatja az Ön
gombot. Amennyiben az új bejövő autójába, telefonja automatikusan hangját a telefonban.
hívását nem akarja fogadni, egyszerűen csatlakozik a HFT rendszerhez a
folytassa megkezdett beszélgetését. Ha gyújtáskulcs elfordítása után. Némításhoz nyomja meg és engedje el a
időközben mégis úgy dönt, hogy HFT Talk (Beszéd) gombot. A hangjelzés
fogadja a hívást, nyomja meg a Ha autójában ülve a telefonjáról hívást után mondja a „Mute” (Némítás) szót.
HFT Back (Vissza) gombot. kezdeményez, akkor a hívás
automatikusan átirányításra kerül a HFT A némítás megszüntetéséhez nyomja
Hívásátirányítás rendszerre. meg újra és engedje el a HFT Talk
Hívás közben a hívást átirányíthatja a gombot. A hangjelzés után mondja ki
HFT kihangosító rendszerről a MEGJEGYZÉS: Soha ne ismét a „Mute” szót.
telefonjára, vagy fordítva. kezdeményezzen hívást közvetlenül a
telefonjáról az autó vezetése közben.
Nyomja meg és engedje el a HFT Talk
(Beszéd) gombot, majd mondja ki:
„Transfer” (Átirányítás).

260 Kiegészítő berendezések


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

Telefonszám és név küldése hívás Telefonkönyv Telefonkönyv bejegyzés tárolása:


közben A HFT kihangosító rendszer a A parancs kiadása előtt nyomja meg és
A HFT rendszer lehetővé teszi, hogy telefonkönyvben legfeljebb ötven engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot.
telefonhívás közben telefonszámot és különböző nevet és a hozzájuk tartozó
nevet küldjön. Ez akkor lehet hasznos, ha telefonszámot tud tárolni. Ezek 1. Mondja ki: „Phonebook”
menü vezérelt telefon rendszert hívott. nemcsak telefonszámok lehetnek, (Telefonkönyv).
hanem akár számlaszámok vagy
Név vagy telefonszám küldése hívás jelszavak is, amelyek egy menü vezérelt 2. Az utasítás után mondja ki: „Store”
közben: telefonrendszer esetén szintén (Tárolás).
A parancs kiadása előtt nyomja meg és elküldhetőek.
engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot. 3. Mondja ki a nevet, amelyet a
telefonkönyvben tárolni kíván.
1. Mondja ki: „Send” (Küldés).
4. Mondja ki a telefonszámot, amelyet a
2. Kövesse a HFT utasításait és mondja telefonkönyvben található névhez
ki a nevet vagy számot, amelyet el párosítani és tárolni kíván.
akar küldeni.
5. Kövesse a HFT utasításait, és mondja
3. Kövesse a HFT utasításait a küldés ki az „Enter” (Mentés) szót a
megerősítéséhez, majd folytassa a tároláshoz.
hívást.

MEGJEGYZÉS: Kettős kereszt (#)


küldéséhez mondja a „hash” szót.
Csillag (*) küldéséhez mondja a „star”
szót. FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 261


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

MEGJEGYZÉS: Névhez tartozó telefonszám Név törlése:


• Ne tároljon két ugyanolyan nevet a szerkesztése: A parancs kiadása előtt nyomja meg és
telefonkönyvben. A parancs kiadása előtt nyomja meg és engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot.
engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot.
• A telefonkönyvben ne tárolja a 1. Mondja ki: „Phonebook”
„home” (otthon) szót, mint nevet. 1. Mondja ki: „Phonebook” (Telefonkönyv).
(Telefonkönyv).
• A HFT rendszer könnyebben tudja 2. Az utasítás után mondja ki: „Delete”
beazonosítani a több szótagú, 2. Az utasítás után mondja ki: „Edit” (Törlés).
hosszabb neveket. Például használja (Módosítás).
a „Peter” szót a „Pete” név helyett 3. Mondja ki azt a nevet, amelyet
vagy a „John Smith” nevet a 3. Kövesse a HFT utasításait és mondja törölni akar, és kövesse a HFT
„John” helyett. ki azt a nevet, amelyet szerkeszteni utasításait a törlés befejezéséhez.
kíván.
4. Amikor a rendszer kéri, akkor
mondja ki az új telefonszámot.
5. A módosítás befejezéséhez kövesse a
HFT utasításait.

262 Kiegészítő berendezések


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

Telefonkönyvben rögzített összes név Egy speciális telefonszám mentése a Rendszerbeállítások


listázása: telefonról a HFT rendszer Ez az utasításcsoport lehetővé teszi az
A parancs kiadása előtt nyomja meg és telefonkönyvébe (néhány telefon Ön számára, hogy a telefon kihangosító
engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot. esetén elérhető funkció): rendszer alapbeállításait megváltoztassa
A parancs kiadása előtt nyomja meg és és testreszabja.
1. Mondja ki: „Phonebook” engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot.
(Telefonkönyv).
1. Mondja ki: „Phonebook”
2. Az utasítás után mondja ki: „List” (Telefonkönyv).
(Listázás).
2. Az utasítás után mondja ki: „Receive
3. A HFT rendszer elkezdi felolvasni a contact” (Kapcsolat fogadása).
telefonkönyvben tárolt összes nevet
abban a sorrendben, amilyenben 3. Kövesse a HFT utasításait.
tárolva lettek. Mobiltelefonján válassza ki a kívánt
telefonszámot, és küldje el a HFT
4. Ha meghallja azt a nevet, amelyet rendszernek.
hívni szeretne, akkor azonnal nyomja
meg a HFT Talk (Beszéd) gombot és 4. Kövesse a HFT utasításait, adjon nevet
mondja a „Call” (Hívás) szót. a telefonszám mellé, vagy mondja a
„Discard” (Elvetés) szót, ha nem ezt a
telefonszámot kívánja eltárolni.
5. Kövesse a HFT utasításait, ha másik
telefonszámot is el kíván tárolni.
FOLYTATÓDIK

Kiegészítő berendezések 263


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

Négyjegyű jelszó megadása a HFT A biztonsági jelszó módosításához a Csengőhang vagy a beérkező hívást
rendszer biztonsági zárolásához: következőképpen járjon el: jelző hangutasítás kiválasztásához a
A parancs kiadása előtt nyomja meg és A parancs kiadása előtt nyomja meg és következőképpen kell eljárni*:
engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot. engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot. A parancs kiadása előtt nyomja meg és
engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot.
1. Mondja ki: „System setup” 1. Mondja ki: „System setup”
(Rendszer beállítása). (Rendszer beállítása). 1. Mondja ki: „System setup”
(Rendszer beállítása).
2. Az utasítás után mondja ki: 2. Az utasítás után mondja ki: „Change
„Security” (Biztonság). password” (Jelszó módosítása). 2. Az utasítás után mondja ki: „Call
notification” (Értesítés
3. Kövesse a HFT utasításait és mondja 3. Kövesse a HFT utasításait, és mondja telefonhívásról).
ki a négyjegyű kódot, amelyet be be a négyjegyű kódot.
akar állítani. 3. Kövesse a HFT utasításait, majd
4. A szám megerősítéséhez kövesse a mondja ki a „Ring tone”
4. A szám megerősítéséhez kövesse a HFT utasításait. (Csengőhang) vagy „Prompt”
HFT utasításait. (Utasítás) szót. Ha nem szeretne
hangjelzést a beérkező hívásról,
MEGJEGYZÉS: Ha a biztonsági mondja a következőt: „Off”.
jelszó egyszer meg lett adva, minden
alkalommal, amikor az autót elindítja, a * : A gyári beállítás a csengetés
HFT rendszer kérni fogja ezt a jelszót. üzemmód.
Ha elfelejti a jelszavát, Honda
márkakereskedője visszaállítja Önnek a
rendszert, vagy az egész rendszert
törölni kell (lásd 265. oldal).

264 Kiegészítő berendezések


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

Az automatikus átirányítás funkció A rendszer memóriájának törlése: Nyelv kiválasztása


aktiválása vagy deaktiválása: Ez a művelet törli a kihangosító Választás az öt - angol, francia, olasz,
Ha telefonálás közben száll be a rendszerből az összes csatlakoztatott német vagy spanyol - nyelv közül:
járműbe, a hívást automatikusan át lehet telefont, jelszavát, és az összes A parancs kiadása előtt nyomja meg és
irányítani a HFT rendszerre a telefonkönyv bejegyzését és az összes engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot.
gyújtáskapcsoló ACCESSORY (I) vagy importált telefonkönyv bejegyzést.
ON (II) helyzetbe történő fordításával. 1. Mondja ki: „Change language”
A parancs kiadása előtt nyomja meg és (Nyelv megváltoztatása).
A parancs kiadása előtt nyomja meg és engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot.
engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot. 2. Kövesse a HFT utasításait a kívánt
1. Mondja ki: „System setup”. nyelv kiválasztásához.
1. Mondja ki: „System setup”
(Rendszer beállítása). 2. Az utasítás után mondja ki: „Clear” Ha az éppen kiválasztott nyelven nincs
(Törlés). megnevezve a párosított telefon, akkor
2. Az utasítás után mondja ki: „Auto a HFT rendszer kéri Önt a telefon
transfer” (Automatikus átirányítás). 3. A törlés befejezéséhez kövesse a megnevezésére a kiválasztott nyelven.
HFT utasításait.
3. A HFT informálja Önt, hogy az Tehát például a jelenleg kiválasztott
automatikus átirányítás az előző Akkor is törölheti a rendszert, ha nyelv a francia, a hangparancsokat
beállítástól függően aktív-e vagy elfelejtette a jelszavát, és nem fér hozzá franciául adhatja meg.
sem. A beállítás módosításához a HFT-hez. Ilyenkor, ha a HFT a jelszót
kövesse a HFT utasításait. kérik, mondja: „System clear”
(Rendszer törlése). Ilyenkor párosított
telefonok, valamint a HFT
telefonkönyvben tárolt valamennyi név
és az importált telefonkönyv is törlődik.

Kiegészítő berendezések 265


Telefon kihangosító (HFT) rendszer (bizonyos modellek esetén)

Gyors nyelvválasztás A HFT kihangosító rendszer Információ a DoC-ról (Declaration of


Gyors nyelvválasztáshoz tegye a korlátozásai Conformance - Megfelelőségi
következőket: Hangvezérléses utasítások kiadása Nyilatkozat)
A parancs kiadása előtt nyomja meg és közben a kihangosító (HFT) rendszer
engedje el a HFT Talk (Beszéd) gombot készenlét üzemmódra kapcsol, és EU modellek
leállítja a hangfelismerés funkcióját. A A Johnson Controls Automotive ezúton
1. Mondja ki azt a nyelvet, amelyikre hangutasítások kiadása után a rendszer kijelenti, hogy a Honda HFT kihangosító
váltani akar (az új nyelven). folytatja a hívások kezelését. A rendszer megfelel az 1995/5/EK irányelv
kihangosító rendszer aktiváláshoz alapvető előírásainak és egyéb
2. Kövesse a HFT utasításait. nyomja meg a Talk (Beszéd) gombot. vonatkozó rendelkezéseinek.
Majd a hangjelzés után mondja ki a
Bluetooth®® Vezeték nélküli vonatkozó hangutasítást. www.jciblueconnect.com/faq/
technológia EU_DoC.pdf
A Bluetooth® név és logó a Bluetooth A fentieken túl akkor sem tudja
SIG, Inc. cég bejegyzett kereskedelmi használni a kihangosító rendszert, EU modellek kivételével
védjegyei. A Honda Motor Co., Ltd. amikor PTY riasztás érkezik. A megfelelőséggel kapcsolatban
licenc szerződés alapján használja további információkat talál a www.
ezeket a védjegyeket. Más kereskedelmi jciblueconnect.com/faq honlapon.
nevek és védjegyek szintén a
tulajdonosaikhoz tartoznak.

266 Kiegészítő berendezések


Elindulás előtt

Mielőtt elindulna Hondájával, tudnia Bejáratási időszak ...........................268


kell, hogy milyen üzemanyagot Javasolt üzemanyag .........................268
használjon, és hogyan kell ellenőriznie Benzinkútnál elvégezhető
a különböző fontos folyadékszinteket. teendők ....................................269
Szintén tudnia kell, mily módon kell Tankolás ......................................269
helyesen elhelyeznie a szállítandó Motorháztető felnyitása és
csomagokat. Az ebben a fejezetben zárása ......................................270
található információk segítenek Önnek. Olajszint ellenőrzése ...................271
Ha bármilyen tartozékkal szeretné Hűtőfolyadékszint ellenőrzése ....272
kiegészíteni autója felszereltségét, Üzemanyag-ellátást lezáró
kérjük, először olvassa el az ebben a rendszer ...................................273
Gazdaságos vezetés .........................274
fejezetben található információkat. Kiegészítő felszerelések,
átalakítások .............................276
Csomagok szállítása ........................278
Levegőbeszívó nyílás ..................281

Elindulás előtt 267


Bejáratási időszak, Javasolt üzemanyag

Bejáratási időszak Javasolt üzemanyag Oxigéntartalmú üzemanyagok


Járuljon hozzá autója későbbi Az Ön autójához ajánlott üzemanyag a Európai modellek esetén
megbízhatóságához és teljesítményéhez 95-ös vagy magasabb oktánszámú Az oxigéntartalmú üzemanyagokat
azzal, hogy az első ezer kilométer során ólommentes benzin. benzinnel, etanollal vagy éter
különösen figyelmesen vezet. Ezen keverékkel keverik. Járműve az EN228
időszak alatt: Ha ilyen oktánszámú üzemanyagot nem szabvánnyal összhangban maximum
tud beszerezni, ideiglenesen normál 10% etanolt és maximum 22% ETBE-t
• Tartózkodjon a teljes gázzal való ólmozatlan 91-es oktánszámú benzint is tartalmazó oxigéntartalmú
indulástól és az erős gyorsításoktól. használhat. Ha ólmozatlan üzemanyaggal is működtethető.
normálbenzint használ, a motor felől További információkért keresse fel
• Kerülje az erős fékezéseket. Az új fémes kopogó hang lehet hallható, és a Honda márkakereskedőjét.
fékbetéteket óvatos használattal kell motor teljesítménye lecsökkenhet. A
bekoptatni az első 300 km-en. 91-es normálbenzin hosszú távú
használata a motor károsodását
• Ne cseréljen olajat az első periodikus eredményezheti.
karbantartásig.
Ólmozott benzin használata tönkreteszi
Ugyanezen tanácsokat tartsa be az autó motorját és katalizátorát,
motorfelújítás, motorcsere illetve új megnövelve a károsanyag-kibocsátást.
fékek beszerelése után is.

268 Elindulás előtt


Benzinkútnál elvégezhető teendők

Tankolás akkor az üzemanyag betöltőnyílás


fedele is zárva van. TARTÓ
ÜZEMANYAG-BETÖLTŐ NYÍLÁS
FEDELE 3. Ha kiszállt a járműből, nyomja
középről jobbra az üzemanyag-betöltő TANK-
SAPKA
nyílás fedelét, amíg kattanást nem hall.
Húzza kifelé Az üzemanyag-betöltő nyílás kipattan.
A kinyitáshoz húzza meg kifelé.

VIGYÁZAT
Nyomja meg Az üzemanyag rendkívül BIZTOSÍTÓKÖTÉL
gyúlékony és
robbanásveszélyes. Ha 4. Vegye le lassan a tanksapkát. A
1. Mivel az üzemanyag betöltőnyílása helytelenül kezeli, megéghet nyomáskülönbség miatt sziszegő
az autó bal oldalán van, ezért vagy súlyosan megsérülhet. hangot hallhat.
parkoljon a kútfej ezen oldalára,
minél közelebb ahhoz. • Mindig oltsa el a cigarettát A tankolás idejére helyezze a
vagy az egyéb égő anyagot, tanksapkát az üzemanyag-betöltő
2. Győződjön meg arról, hogy a vezető amikor benzin közelében van nyílás fedelén erre a célra kialakított
ajtaja nincs bezárva. Az üzemanyag- és állítsa le a motort. tartóba. Annak elkerülése érdekében,
betöltő nyílás fedele a vezető oldali • Csak szabadtéren tankoljon. hogy a tanksapka elvesszen, egy
ajtóval összhangban nyílik és záródik. • Az esetleges kiömlött biztosítókötél rögzíti a betöltő
üzemanyagot azonnal törölje csonkhoz.
Ha a vezető oldali ajtó zárva van, le.
FOLYTATÓDIK

Elindulás előtt 269


Benzinkútnál elvégezhető teendők

5. Ha a töltőpisztoly önműködően lezár, Motorháztető felnyitása és zárása


ne töltsön több üzemanyagot a RETESZ
tankba. Ne próbálja meg teljesen MOTORHÁZTETŐ NYITÓ KAR
teletölteni a tankot. Hagyjon helyet
az üzemanyag hőmérséklettől függő
térfogatváltozásának.
6. Csavarja vissza a tanksapkát, amíg
nem kattan néhányszor.
7. Teljes záródásig nyomja be a
töltőnyílás fedelét. Ha nem akar
teljesen bezáródni, ne erőltesse.
Először a vezető oldali ajtót nyissa ki. 2. Az autó előtt állva, helyezze ujjait a
1. Parkoljon le az autóval és húzza be a motorháztető alsó pereme és díszrács
MEGJEGYZÉS rögzítőféket. Húzza meg a műszerfal közé. A retesz a „H” embléma felett
bal sarka alatti motorháztető- található. Nyomja felfelé a reteszt
Az üzemanyag betöltőnyílás fedele nyitókart. A motorháztető kissé annak oldásához. Emelje fel a
és annak reteszelőmechanizmusa kinyílik. motorháztetőt.
károsodhat, ha erővel akarja bezárni a
betöltőnyílást akkor, amikor a vezető Ha a motorháztető nem nyílik a retesz
oldali ajtó zárva van. felhúzásával, esetleg a retesz karja
nem mozdul vagy nem ugrik vissza a
helyére felhúzás után, akkor a zárat
meg kell tisztítani, majd bezsírozni.

270 Elindulás előtt


Benzinkútnál elvégezhető teendők

A motorháztető lezárásakor emelje azt Olajszint ellenőrzése


meg kissé, majd vegye ki a Mivel a motor a normál működése során
támasztórudat a lyukból. Nyomja vissza olajat használ el, ezért az olajszintet
a támasztórudat a helyére. A rendszeresen ellenőrizni kell, például
motorháztetőt a zár fölött körülbelül tankoláskor. Hosszabb utazás előtt
30 cm-rel engedje el, hagyja magától mindig ellenőrizze az olajszintet.
becsukódni. A motorháztető lezárása
után győződjön meg arról, hogy Az olajfogyasztás mértéke sok
biztosan záródott. mindentől függ: hogyan vezeti Ön az
autót, az éghajlati és hőmérsékleti
Amíg az automatikus motorleállítás viszonyok, utak állapota. Az
TÁMASZTÓRÚD RÖGZÍTŐKAPOCS aktív, a motor leáll, de a olajfogyasztás mértéke akár az 1 litert is
gyújtáskapcsoló ON (II) helyzetben elérheti 1000 km levezetése alatt. Az
3. Húzza ki a támasztó rudat a rögzítő van. Ne nyissa ki a motorháztetőt, mert olajfogyasztás valószínűleg magasabb,
kapocsból a kialakított fogójánál a motor alkatrészei forrók. mint az általában megszokott, amikor a
megfogva és akassza be a motor még új és bejáratás alatt van.
motorháztetőn található megjelölt
lyukba. Győződjön meg arról, hogy a motor
felmelegedett és az autó vízszintes
helyen áll. Állítsa le a motort és várjon
körülbelül 3 percet, mielőtt ellenőrizné
az olajszintet.

FOLYTATÓDIK

Elindulás előtt 271


Benzinkútnál elvégezhető teendők

Hűtőfolyadékszint ellenőrzése
NÍVÓPÁLCA
KIEGYENLÍTŐ TARTÁLY

FELSŐ JEL
ALSÓ JEL

MAX
Az ábrán európai modell látható.
MIN
1. Húzza ki a pálcát (narancssárga 4. Húzza ki ismét, majd ellenőrizze a
fogantyú). szintet. Az a jó, ha az alsó és felső jel Ellenőrizze a hűtőfolyadék szintjét a
között hagy nyomot az olaj a pálcán. tartályban. A szintnek a MAX és MIN
Óvatosan vegye ki a nívópálcát, hogy vonal között kell lennie. Ha a MIN vonal
ne folyjon ki az olaj. A kifolyt olaj Ha az olajnyom az alsó jel közelében alatt van, a 347. oldalon a Hűtőfolyadék
károsíthatja a motortérben található van, vagy alatta, olvassa el a feltöltése fejezetben leírtak szerint az
alkatrészeket. 345. oldalon található Olaj utántöltése előírt hűtőfolyadékból töltsön utána.
fejezetben felsorolt tudnivalókat.
2. Törölje meg a pálcát tiszta ruhával A 343. oldalon a Tulajdonos által
vagy puha papírral. elvégzendő karbantartások fejezetben
további ellenőrzésekről olvashat,
3. Csúsztassa vissza a pálcát a helyére. amelyeket időközönként el kell végeznie.

272 Elindulás előtt


Üzemanyag-ellátást lezáró rendszer

A műszerfal alatt, az utas felőli oldalon Erősebb ütközéskor ez a kapcsoló


helyezték el az üzemanyagvezeték- automatikusan elzárja a motor
lezáró kapcsolót. A kapcsolóhoz való üzemanyag-ellátását.
hozzáférés:
A kapcsoló leoldása után csak akkor
1. Nyissa ki a kesztyűtartót. tudja a motort újraindítani, ha a
kapcsolót annak megnyomásával
2. Nyomja meg a kesztyűtartó két alapállapotba helyezte.
oldalfalát, hogy a fülek elengedjenek
(lásd 369. oldal).
VIGYÁZAT
3. Hajtsa le a kesztyűtartót teljesen.
ÜZEMANYAGVEZETÉK-LEZÁRÓ KAPCS. A kifolyó benzin
meggyulladhat, illetve
4. Nyúljon be a kesztyűtartó nyílásába. felrobbanhat, súlyos vagy
halálos sérülést okozva.

Mindig ellenőrizze, hogy nem


szivárog-e valahol
üzemanyag, mielőtt az
üzemanyag-ellátást a
kapcsolóval visszaállítja.

Elindulás előtt 273


Gazdaságos vezetés

Gazdaságos vezetés Ha például alacsony a nyomás a • A forgalom függvényében próbáljon


• Járművét mindig tartsa karban a gumiabroncsban, akkor a nagyobb minél tovább azonos sebességgel
multi-információs kijelzőn látható gördülési ellenállás miatt megnő a haladni. Minden egyes lelassulás és
szervizre emlékeztető szimbólumok fogyasztás, de a gumi is jobban kopik. újbóli felgyorsulás plusz
alapján. Ha autójában nincs üzemanyagot igényel. Megfelelő
karbantartásra figyelmeztető • Télen az autó aljára rakódó hó helyzetben használja a sebességtartó
rendszer, akkor olvassa el az autó szintén növeli a fogyasztást, mert automatikát, amennyiben a része a
Szervizkönyvében/Jótállási többletsúlyt jelent, ill. növelheti a felszerelésnek (bizonyos modellek
könyvében található karbantartási gördülési ellenállást. Az autó gyakori esetén).
tervet. Szervizkönyv (Jótállási tisztítása csökkenti a fogyasztást, és
könyv) nélküli autók esetén kövesse megelőzi a korróziót. • A légellenállás növekedése miatt
az ebben a Kezelési Könyvben nagyobb sebességgel való vezetéskor
található Karbantartási tervet (lásd • Vezessen nyugodtan. A sok gyorsítás, az üzemanyag-fogyasztás megnő. Az
337. oldal). Ha szükségessé válik, erőteljes fékezés megnöveli az autópályán a megengedett, mérsékelt
olvassa el a Tulajdonos által üzemanyag-fogyasztást. sebességgel való autózás
elvégzendő karbantartások c. alacsonyabb légellenállással jár és az
fejezetet (lásd 343. oldal). • Lehetőleg mindig D sebességi üzemanyag-fogyasztás is kisebb.
fokozatban autózzon.
• A pillanatnyi üzemanyag-fogyasztás
• Valószínűleg tapasztalni fogja, hogy kijelző és a színkódolt háttérvilágítás
az Ön gépkocsija egy benzinmotor és lehetővé teszi az Ön számára, hogy
egy elektromotor különleges folyamatosan figyelemmel kövesse
párosítása, amely olyan az üzemanyag-fogyasztást és szükség
tulajdonságokkal rendelkezik, amely esetén változtasson vezetési
sok mindenben különbözik attól, amit szokásain az üzemanyag-fogyasztás
eddig megszokott. csökkentése érdekében.

274 Elindulás előtt


Gazdaságos vezetés

• A hidegindítások lecsökkentése Valószínűleg érzékelni fogja, hogy a


érdekében próbáljon több rövid utat légkondicionáló használata nagyobb
egyszerre elintézni. mértékben rontja az
üzemanyagfogyasztást, mint azt más
• Használja az ECON ON módot autóknál megszokta. Bár a
mindig, amikor csak lehetősége van légkondicionáló használata során
rá. szükséges többlet üzemanyag
mennyisége nem több, mint más
• A légkondicionáló rendszer külön autóknál, mégis jobban észrevehető,
megterhelést jelent a motornak, ez mivel az Ön gépkocsija kiemelkedően
többlet üzemanyag-fogyasztást jó üzemanyag-fogyasztási mutatókkal
jelent. Amikor csak lehetséges, rendelkezik. Ha nagyon meleg időben a
használja a frisslevegő-bevezetést. légkondicionáló berendezést használja,
akkor az üzemanyag-fogyasztás az
• A légkondicionáló kikapcsolt elvártnál nagyobb mértékben is
állapotában és az ECON ON mód növekedhet.
használatával tudja a legjobb
üzemanyag-fogyasztást elérni.

Elindulás előtt 275


Kiegészítő felszerelések, átalakítások

Az autó módosítása, ill. nem eredeti Honda Bármilyen kiegészítő beszerelése előtt:
tartozék beszerelése megváltoztathatja az VIGYÁZAT
autó menetstabilitását, biztonságát. Mielőtt • Győződjön meg arról, hogy a beszerelt
döntene ezen termékek megvásárlásáról, Nem megfelelő kiegészítők tartozék nem befolyásolja az autó
vagy bármilyen módosítás végrehajtásáról, beépítése, helytelen világítását, illetve nem zavarja az autó
olvassa el a következő fejezetet. átalakítások végrehajtása rendszereinek normális működését.
ronthatják autója
Kiegészítő felszerelések kezelhetőségét, stabilitását, • Az elektromos berendezések
Honda márkakereskedőjénél számtalan csökkenthetik a teljesítményét, energiaigénye nem haladja meg az autó
olyan eredeti Honda tartozékot sérüléssel esetleg halállal járó elektromos hálózatának terhelhetőségét
vásárolhat, amellyel saját igényei szerint balesetet okozhatnak. (lásd 438. oldal) és nincs befolyással az
felszerelheti Hondáját, egyéniséget adhat autó helyes működésére.
autójának. Ezeket a tartozékokat az Ön Tartsa be a kezelési könyv
Honda gépkocsijához tervezték, ahhoz összes utasítását, a • Ne szereljen kiegészítő felszereléseket
tökéletesen illeszkednek. kiegészítők beszerelésére és az az oldalsó oszlopokra és a hátsó
átalakításokra vonatkozóan. szélvédőnél keresztbe, mert ezek
A nem eredeti Honda kiegészítők akadályozhatják az oldalsó
általános felhasználásra készültek. Bár A szakszerűen beépített kiegészítők függönylégzsákok helyes működését.
ezek a termékek felszerelhetők az (mobil telefon, riasztó, autórádió, stb.)
autójára, de nem biztos, hogy megfelelnek • Bármilyen elektromos berendezés
nem zavarják az autó számítógép beszerelése előtt a beszerelést végző
a szigorú gyári előírásoknak. A nem vezérlésű rendszereinek (például SRS,
megfelelő kiegészítők felszerelése lépjen kapcsolatba Honda
ABS rendszerek) működését. márkakereskedőjével. Ha ez
jelentősen rontja autója kezelhetőségét,
stabilitását és megbízhatóságát. lehetséges, Honda márkakereskedője
ellenőrizze le a beépített kiegészítő
felszerelés szerelését.

276 Elindulás előtt


Kiegészítő felszerelések, átalakítások

Átalakítások • Az utángyártott univerzális


Az autó eredeti berendezéseit, keréktárcsák használata jelentős
részegységeit ne távolítsa el, ezeket ne többlet terhelést okozhatnak a
alakítsa át. Ne hajtson végre olyan felfüggesztés elemeinél.
módosításokat, amelyek a jármű eredeti
jellegét, működését megváltoztatják. Az • Az eredetitől eltérő méretű
ilyen átalakítások veszélyeztetik az autó keréktárcsák, gumiabroncsok
biztonságosságát, alkalmatlanná tehetik jelentősen csökkentik az autó
a közúti forgalomban való használatra. kezelhetőségét, károsan befolyásolják
a blokkolásgátló (ABS) és az autó
Néhány példa: egyéb rendszereinek működését.
• Süllyesztett nem gyári felfüggesztések
az autó szabadmagasságát csökkentik, • A kormánykerék vagy a
és az ezzel járó átalakítások légzsákrendszer (SRS) egyéb
megnövelik a veszélyét annak, hogy alkatrészeinek módosítása a rendszer
az autó alja nekiütődik az útfelületnek, működésképességét veszélyeztetik.
vagy a gépkocsi felakad a
„fekvőrendőrön”, járdaszegélyen.
• Ha ez nagyobb sebességnél
következik be, a légzsákok
kinyílhatnak. Emelt, nem gyári
felfüggesztések csökkentik az autó
kezelhetőségét, stabilitását és
megbízhatóságát.

Elindulás előtt 277


Csomagok szállítása

Az Ön autójában számos olyan


tárolóhelyet alakítottak ki, ahol
CSOMAGTÉR AJTÓZSEB FELSŐ KESZTYŰ- biztonságosan elhelyezheti csomagjait,
ELSŐ VÁLTÓ- TARTÓ
KONZOLREKESZ illetve személyes tárgyait:

• Felső kesztyűtartó
• Alsó kesztyűtartó
• Ajtó és háttámla zsebek
• Csomagtér felhajtott vagy lehajtott
hátsó ülésekkel együtt.
• Első váltókonzolrekesz
• Ülés alatti rekesz
• Tetőcsomagtartó (ha van)

Túl sok csomag szállítása, vagy a


szállított csomagok nem megfelelő
elhelyezése veszélyeztetik az autó
stabilitását, vezethetőségét, megállási
idejét, a gumiabroncsokat. Mielőtt
bármilyen csomagot szállítana
autójában, figyelmesen olvassa el a
ÜLÉS ALATTI REKESZ következő fejezetet.
HÁTTÁMLA ZSEBEK ALSÓ KESZTYŰTARTÓ

278 Elindulás előtt


Csomagok szállítása

Terhelhetőség Csomagok szállítása az utastérben


Az autóba való rakodáskor kérjük, VIGYÁZAT • Minden olyan tárgyat megfelelően
vegye figyelembe azt, hogy annak helyezzen el és rögzítsen, amely egy
össztömege utasokkal, csomagokkal, A jármű túlterhelése vagy esetleges balesetnél elszabadulva
vonóhorog terhelésével együtt sem nem megfelelő terhelése sérüléseket okozhat.
haladhatja meg a jármű megengedett befolyásolja a kezelhetőséget
legnagyobb össztömegét. és stabilitást, így balesetet • Győződjön meg arról, hogy az első
Az első és a hátsó tengely terhelése nem okozhat, amelyben ülések mögé, a padlóra helyezett
lépheti túl a megengedett maximális megsérülhet, vagy meg is tárgyak nem tudnak előre gurulni az
tengelyterhelést. halhat. ülések alatt, ezzel akadályozva a
A megengedett legnagyobb vezetőt a pedálok kezelésében és az
össztömeggel és a megengedett Mindig tartsa be a kezelési ülés beállításában. Az első ülések
maximális tengelyterheléssel könyvben leírt terhelési magassága fölött ne pakoljon az
kapcsolatban lásd a 452. oldalt. határértékeket és a rakodási autóba.
utasításokat.
• Menet közben mindig tartsa zárva az
alsó kesztyűtartót. Balesetnél vagy
hirtelen fékezésnél a nyitott
kesztyűtartó az első utas
térdsérüléseit okozhatja.

FOLYTATÓDIK

Elindulás előtt 279


Csomagok szállítása

• Ha a hátsó üléseket felhajtva vagy Csomag szállítása a csomagtérben • Ha olyan nagyméretű tárgyakat szállít,
ledöntve szállít csomagokat vagy a tetőcsomagtartón hogy a csomagtérajtót nem lehet
autójában, minden olyan tárgyat • A szállítandó csomagokat becsukni, a kipufogógáz beáramolhat
megfelelően kötözzön le, amely egy egyenletesen rendezze el a az utastérbe. A szén-monoxid
esetleges balesetnél, vagy egy csomagtartó padlóján úgy, hogy a mérgezés elkerülése érdekében
hirtelen fékezésnél előre repülhet. nehezebbek kerüljenek legalulra és kövesse a 77. oldalon leírt
Emellett minden csomag az ablakok lehetőleg a csomagtartó legbelső utasításokat.
alsó széle alatt legyen elhelyezve. Ha részére. A berakodott tárgyakat
magasabban vannak, akkor próbálja meg hevederrel vagy • Ha csomagot szállít a tetőcsomagtartón,
akadályozhatják az oldalsó kötéllel rögzíteni, hogy azok vezetés a tetőcsomagtartó és a rakomány
függönylégzsákok helyes működését. közben ne mozduljanak el. össztömege ne haladja meg az 55 kg-ot
• Ne tegyen semmilyen tárgyat a tetőárnyékoló nélküli járműveken,
A berakodott tárgyakat próbálja meg kalaptartóra, és ne pakoljon a hátsó illetve a 45 kg-ot tetőárnyékolóval
hevederrel vagy kötéllel rögzíteni, ülések háttámlájánál magasabbra. ellátott járműveken. További
hogy azok vezetés közben ne Ezek akadályozhatják a hátrafelé információkat márkakereskedőjétől
mozduljanak el. Az első ülések történő kilátást és egy esetleges tudhat meg.
magassága fölött ne pakoljon az balesetnél vagy hirtelen fékezésnél
autóba. előre repülhetnek. Az eredeti Honda kiegészítők között
széles választékban találhatók különféle
Hátsó üléstámlák ledöntését lásd • Ne öntsön folyadékot az IMA csomagrögzítő eszközök. Ezeket
174. oldalon. akkumulátorra és annak közelébe. A beszerezheti Honda márkakereskedőjénél.
kiömlő folyadékok károsíthatják az
IMA akkumulátort. Ha véletlenül
folyadék ömlik az akkumulátorra, MEGJEGYZÉS
vagy annak közelébe, a lehető Szokványos kerékpártároló nem
leghamarabb teljesen szárítsa fel. szerelhető a csomagtérajtóra.

280 Elindulás előtt


Csomagok szállítása

Csomagfüggesztő kampó Levegőbeszívó nyílás Ne öntsön semmilyen folyadékot ezekre


a nyílásokra és ne tegyen semmilyen
kisebb tárgyat rájuk. Ilyenkor az IMA
akkumulátor és a vezérlő egység
súlyosan sérülhet.

LEVEGŐBESZÍVÓ NYÍLÁS

Járműve csomagterének oldalpanelében Az IMA akkumulátor és az elektronikus


csomagfüggesztő kampó található. A egység levegőbeszívó nyílásai a jobb
kampó kis tömegű tárgyak rögzítésére oldali hátsó oszlopon találhatók. Ne
való. A nehéz tárgyak kárt tehetnek a takarja el a levegőbeszívó nyílást.
kampóban. Ügyeljen arra, hogy a Ellenkező esetben az IMA
kampóra akasztott tárgyak tömege ne akkumulátora és a teljesítményvezérlő
haladja meg az 1 kg-ot. egység túlmelegedhet, és az IMA
kikapcsolhat. Akkor indul újra, ha ismét
lehűlt.

Elindulás előtt 281


282
Vezetés

Ebben a fejezetben tanácsokat adunk a Előkészület vezetéshez ....................284


különböző körülmények közötti Motor indítása .................................285
indításra, bemutatjuk az automata Gazdaságos vezetést segítő
sebességváltó kezelését. Ismertetjük a rendszer .......................................286
parkolásnál szükséges fontos Automata váltómű (CVT) ...............293
tennivalókat, az autójának Vezetés a kormánykeréken található
fékrendszerét, a menetstabilizáló (VSA) váltókapcsolók segítségével ........298
rendszert és a teendőket utánfutó Automatikus motorleállítás .............303
vontatásakor. Parkolás ...........................................306
Fékrendszer .....................................307
ABS (blokkolásgátló) ......................308
Menetstabilizáló (VSA) rendszer ....310
Hegymeneti elindulást segítő
rendszer .......................................312
Vezetés rossz időben .......................313
Utánfutó vontatása ..........................314

Vezetés 283
Előkészület vezetéshez

Mielőtt autóját elindítja, minden nap 4. Ellenőrizze szemrevételezéssel a 8. Ellenőrizze a kormány beállítását
ellenőriznie és beállítania kell a gumiabroncsok állapotát. Ha (152. oldal).
következőket: laposnak tűnnek, állítsa be a
gumiabroncsnyomásokat. 9. Nézze meg, hogy az megfelelően
1. Ellenőrizze az ablakok, a tükrök és a ablakokat bezárta-e.
lámpaüvegek tisztaságát. Ha 5. Ellenőrizze az autó belsejében levő
szükséges, távolítsa el a párát, havat tárgyak megfelelő rögzítését. 10. Kapcsolja be biztonsági övét.
vagy a jeget. Ellenőrizze, hogy az utasok is
6. Ellenőrizze az ülések beállítását (lásd bekötötték-e magukat (18. oldal).
2. Ellenőrizze, hogy a motorháztető le 167. oldal).
van-e zárva. 11. A motor indításakor ellenőrizze a
7. Ellenőrizze a belső és külső tükrök műszerfal műszereit és jelzőlámpáit
3. Ellenőrizze, hogy a csomagtérajtó le beállítását (184. oldal). (84. oldal).
van-e zárva.
12. Ellenőrizze a multi-információs
kijelzőn megjelenő
szimbólumo(ka)t.

284 Vezetés
Motor indítása

1. Húzza be a rögzítőféket. MEGJEGYZÉS Indítás hideg időben


2. Hideg időben minden elektromos Hideg időben a hagyományos
Az indításgátló rendszer segít indítómotor működik az IMA rendszer
fogyasztót kapcsoljon ki, hogy megvédeni az autóját a lopástól. Ha
csökkentse az akkumulátor indító kapcsolója helyett. Ez teljesen
nem a megfelelően kódolt kulcsot (vagy normális.
terhelését. más egyéb eszközt) használnak az autó
3. Győződjön meg róla, hogy a váltókar indításához, a motor üzemanyag ellátási
P fokozatban van, majd nyomja le a rendszere letilt. További információkat MEGJEGYZÉS
fékpedált. Nyomja meg a fékpedált. a 155. oldalon talál. Hideg időben nehezebb a motor
4. A gázpedál benyomása nélkül indítása. A ritka levegő (2400 m felett)
fordítsa a gyújtáskapcsolót START fokozza az indítási nehézséget.
(III) állásba. Ha a motor nem indul be
azonnal, ne erőltesse tovább Ha a külső hőmérséklet fagypont alatt
15 másodpercnél. Tartson van vagy ha néhány napig nem használat
10 másodperc szünetet, majd a járművet, elindulás előtt néhány percig
próbálja meg újra. járassa a motort (Németországban tilos,
lásd: § 30 StVO).

Vezetés 285
Gazdaságos vezetést segítő rendszer

ECON (GAZDASÁGOS) Színkódolt


ÜZEMMÓD VISSZAJELZŐ háttérvilágítás
LÁMPA

ECON (GAZDASÁGOS ÜZEM) Gazdaságos


GOMB vezetés
eredmény

Gazdaságos
vezetési
tanácsok

A gazdaságos vezetést segítő rendszer A rendszer folyamatosan figyeli az Ön Az Ön autójának üzemanyag-


az üzemanyag-takarékos vezetési stílus vezetési stílusát és megjeleníti, hogy ez fogyasztása az ECON mód használatával
kifejlesztését és megtartását ösztönző milyen hatással van az üzemanyag- tovább javulhat (lásd 151. oldal).
rendszer. fogyasztásra. Ennek eredményeképpen
Ön meg tudja változtatni a vezetési A visszajelző információk két helyen is
stílusát, hogy az üzemanyag-fogyasztás láthatóak:
tekintetében maximális hatékonyságot • A szinkódolt héttérvilágításon, amely
érjen el. (Az üzemanyag-fogyasztás a sebességmérőben található (lásd
hatékonyságáról további információkat 288. oldal).
a 274. oldalon olvashat). • A multi-információs kijelzőn (lásd
98. oldal).

286 Vezetés
Gazdaságos vezetést segítő rendszer

Gazdaságos vezetési tanácsok • Gyorsítás közben az oszlop a Gazdaságos vezetés kijelző példák
középső pozíciótól jobbra növekszik. ECO (gazdaságos)
Középső pozíció Vezetési stílus
Lassítás monitor Gyorsulás vezetés kijelző
monitor
• Lassítás közben az oszlop a középső
Lassú, folyamatos
pozíciótól balra növekszik. gyorsítás - maximalizálja
az üzemanyag-
ECO • Ha az oszlop a Hatékony Vezetési hatékonyságot
DRIVE Zónában helyezkedik el, akkor az Ön
KAR Lassú lassítás -
jelenlegi vezetési stílusa az maximalizálja az
Hatékony zónák
üzemanyag-hatékonyság irányába üzemanyag-
Nem hatékony mutat. hatékonyságot
fékezési zóna Nem hatékony
ECO ELEMEK vezetési zóna • Ha az oszlop a Hatékony Vezetési
Közepes gyorsítás
Zónán túlnyúlik, akkor az Ön
Az Eco Drive vezetés kijelző vezetés jelenlegi vezetési stílusa nem az
közben a gazdaságos vezetést segítő üzemanyag-hatékonyság irányába
rendszer képernyőjén, a multi- mutat. Közepes lassítás
információs kijelzőn jelenik meg.
A gazdaságosabb vezetés érdekében azt
javasoljuk, hogy D menetfokozatban Agresszív/nem
folyamatos gyorsítás -
vezessen. csökkenti az üzemanyag-
hatékonyságot
Agresszív lassítás -
csökkenti az üzemanyag-
hatékonyságot

Vezetés 287
Gazdaságos vezetést segítő rendszer

Színkódolt háttérvilágítás
Mérőműszer háttérvilágításának színe Gazdaságos vezetés
SZÍNKÓDOLT HÁTTÉRVILÁGÍTÁS
(háttérvilágítás színe) Zöld
Távolsági

Kékeszöld

A színkódolt háttérvilágítás
(sebességmérőben) D sebességi
fokozatban a színét változtatva jelzi az
Kék
Ön vezetési stílusának hatékonyságát.
Ez a funkció kikapcsolható (lásd 132.
oldal).

Tompított

288 Vezetés
Gazdaságos vezetést segítő rendszer

Gazdaságos vezetést segítő pontozás


Pillanatnyi pontok
A pontozásos rendszer segít Önnek
figyelemmel követni, hogy milyen az PILLANATNYI PONTOK
Ön vezetési stílusa és milyen ELSŐ FOKOZAT MÁSODIK FOKOZAT HARMADIK FOKOZAT
gazdaságosan vezet. A pontok:

• Hozzáadódnak, amikor az Ön
vezetési stílusa üzemanyag-hatékony
• Levonásra kerülnek, amikor az Ön
vezetési stílusa nem üzemanyag-
hatékony NÖVÉNY IKON
A gyújtáskapcsoló kulcsot ON (II) helyzetében

A gazdaságos vezetési pontok a multi-


információs kijelzőn a következő
módokon kerülnek megjelenítésre:

Pillanatnyi pontok – Az Ön jelenlegi útja


az eco guide (gazdaságos vezetési
tanácsok) képernyőn kerül megjelenítésre.
Először a növényen egyetlen levél sem
található. Az Ön jelenlegi útja során
folyamatosan gyűjteni tudja a leveleket
mindaddig, amíg üzemanyag-fogyasztás
szempontjából hatékonyan vezet.
FOLYTATÓDIK

Vezetés 289
Gazdaságos vezetést segítő rendszer

Befejezett út pontok – Az Ön által Befejezett út/Teljes életút pontok


éppen befejezett úthoz tartozó pontok az
eco score (gazdaságos vezetés pontok) KÖVEKTEZŐ FOKOZAT FELISMERÉS IKON FELSŐ KESZTYŰ-
képernyő alsó részén kerülnek TARTÓ
megjelenítésre a növény és levél ikonok
segítségével.

Teljes életút pontok – Az autó teljes


eddigi életútja alatt összeadódott
pontok, amelyek az eco score
(gazdaságos vezetés pontok) képernyő
alsó részén, oszlopdiagram segítségével BEJEZETT ÚT
kerülnek megjelenítésre. PONTOK

TELJES
Minden alkalommal, amikor a ÉLETÚT
gyújtáskapcsoló kulcsot LOCK (0) PONT
állásba fordítja, az eco score
(gazdaságos vezetés pontok) képernyő
néhány másodpercig megjelenik és
megmutatja Önnek a pillanatnyi pontok
helyzetét mind a jelenlegi állapotban,
mind a teljes életútra vonatkozóan.
ELŐZŐ FOKOZAT FELISMERÉS IKON
Amikor a gyújtást leveszi

290 Vezetés
Gazdaságos vezetést segítő rendszer

Három Eco fokozat létezik, A következő fokozatba lépéshez a pontokat folyamatosan gyűjteni kell. Ahhoz, hogy teljes életút
fokozatonkét 5 ECON növénnyel. pontokat gyűjtsön és a következő fokozatba lépjen, minden út során üzemanyag-fogyasztás
Megfelelő számú levél összegyűjtésével szempontjából hatékony vezetési stílusban kell haladnia. Akár több hónapra is szükség lehet, hogy a
a következő fokozatra léphet. A következő fokozatba lépjen. Az eredmények egyéntől függően változhatnak.
növényeknek először a bal, majd a jobb Fokozatok/Kijelzők és ikonok Leírás
oldalán nőnek a levelek. A trófea akkor Minden növény ikonra összesen két levél gyűjthető.
1. fokozat
jelenik meg, amikor elérte a harmadik
fokozathoz tartozó maximális
pontszámot.
Minden növény ikonra összesen négy levél gyűjthető.
2. fokozat
A pontrendszer a következő
paramétereket figyeli:
• Fékezés és gyorsítás
• Autó sebessége Minden növény ikonra a négy levél felett egy kör alakú ikon
3. fokozat gyűjthető, amely a virágot jelképezi.
• ECON gomb használata
• Alapjárat időtartama

Minden alkalommal, amikor eléri az egyes fokozatokhoz


Maximális pontszám ikonok tartozó maximális pontszámot és a következő fokozatba lép,
egy ikon jelenik meg. Ezek az ikonok akkor jelennek meg
1. foko- 2. foko- 3. foko- röviden, amikor a gyújtást leveszi. Ha elérte a harmadik
zat zat zat fokozathoz tartozó maximális pontszámot, a rendszer akkor
is tovább figyeli a vezetési stílusát. Ha továbbra is
üzemanyag-fogyasztás szempontjából hatékonyan vezet,
akkor továbbra is a legmagasabb fokozatban marad. Ha
kevésbé hatékonyan vezet, akkor a pontszámai csökkenni
fognak és visszalép az előző fokozatba.

Vezetés 291
Gazdaságos vezetést segítő rendszer

Minél magasabb szintet ér el, a rendszer A rendszer visszaállítása 30 másodpercen belül hajtsa végre és
annál szigorúbban figyeli a vezetési Az alábbi folyamat segítségével törölni fejezze be a következő lépéseket:
stílusát. Ennek eredményeképpen tudja a növényekről az összes levelet és 1. Nyomja be és engedje ki a fékpedált
Önnek egyre jobban finomítani, javítani az életút pontokat. A folyamatot legalább kétszer. A színkódolt
kell a vezetési stílusán, hogy a pontosan követnie kell. háttérvilágítás kékről zöldre vált*.
következő magasabb fokozatba
léphessen. Fordítsa a gyújtáskapcsoló kulcsot ON * : A színkódolt háttérvilágítás akkor
(II) állásba. Győződjön meg arról, hogy változik, ha a multi-információs
Az alábbi feltételek hatással lehetnek az az ECON (GAZDASÁGOS) mód ki kijelzőn a műszerfal színbeállítás
Ön pontszámára: van kapcsolva (OFF). Ha ki van be van kapcsolva. (Lásd 132.
kapcsolva, akkor hajtsa végre az oldal).
• Nagyon magas vagy alacsony 1. lépést. Ne járassa a motort.
környezeti hőmérséklet 2. Kétszer nyomja meg és engedje el az
• Nem folyamatos gyorsítás, hanem a Ha az ECON mód be van kapcsolva, ECON gombot (az ECON mód
gázpedál ismétlődő lenyomása, akkor nyomja meg, majd engedje el az bekapcsol majd kikapcsol). A kijelző
pumpálása rövid időn belül ECON gombot a kikapcsolásához. A színe kialszik és az addig
• A klímaszabályozó rendszer gyakori gyújtást is le kell kapcsolnia. Fordítsa a összegyűjtött adatok törlődnek.
használata gyújtáskapcsoló kulcsot újra az ON (II)
• Rövid megtett utak állásba. Ne járassa a motort. 3. Fordítsa a gyújtáskapcsoló kulcsot
LOCK (0) állásba.

292 Vezetés
Automata váltómű (CVT)

Folyamatosan változó áttételű Sebességváltó kar helyzetjelzők Ha a műszerfalon a motorhiba


sebességváltó (CVT) visszajelző a „D” sebességfokozat
A Honda folyamatosan változó áttételű kijelzővel együtt világít, akkor az
sebességváltója különleges és speciális automata váltó vezérlő rendszere
tervezésű, amely folyamatos és meghibásodott. Kerülje a hirtelen
egyenletes erőátvitelt tesz lehetővé. A gyorsításokat és minél előbb
pontos működés és a kedvező ellenőriztesse a sebességváltót
üzemanyag-fogyasztás elérése kereskedőjénél.
érdekében természetesen elektronikusan
van vezérelve. Amikor a „D” sebességfokozat
visszajelző a sebességváltó lehetséges
meghibásodását jelzi, akkor a „ „
szimbólum, vagy ez a szimbólum és a
„CHECK SYSTEM” (ELLENŐRIZZE
Ezt a lámpasort a műszerfalon helyezték A RENDSZERT) felirat jelenik meg.
el, és ez jelzi, milyen fokozatban van a
sebességváltó.

A műszerfalon a „D” sebességfokozat


kijelző világít néhány másodpercig,
majd eltűnik, miután a gyújtáskapcsolót
ON (II) állásba fordította. Ha vezetés
közben villogni kezd (bármely
sebességi fokozatban van is az autó), az
a sebességváltó lehetséges hibáját jelzi.

Vezetés 293
Automata váltómű (CVT)

Sebességváltás Parkoló fokozat (P) – Ez az állás


Kapcsolás: Modell mechanikusan zárja a sebességváltót.
KIOLDÓGOMB
Nyomja le a fékpedált és Mindig ezt a fokozatot használja,
SEBESSÉGVÁLTÓ KAR P-ből R-be nyomja be a kioldó amikor leállítani, vagy beindítani akarja
gombot. az autóját. Ha parkoló állásból akar
R-ből P-be
Nyomja meg a kioldó átkapcsolni, nyomja be a fékpedált és
N-ből R-be vegye le a lábát a gázpedálról. Nyomja
gombot.
D-ből S-be be a váltókar elülső oldalán található
S-ből D-be kioldó gombot, majd mozgassa a
D-ből N-be Húzza a kart a kívánt váltókart.
N-ből D-be fokozatba.
R-ből N-be
Ha az előbbiek ellenére nem tud P
állásból más fokozatba kapcsolni,
olvassa el a Váltózár oldás c. részt a
Ha P állásból bármilyen más fokozatba 297. oldalon.
kíván kapcsolni, akkor nyomja le a
fékpedált, nyomja be a váltókar elülső
oldalán található kioldó gombot, majd
mozgassa a váltókart. A váltókart nem
lehet kivenni P állásból, ha a
gyújtáskapcsoló LOCK (0) vagy
ACCESSORY (I) állásban van.

294 Vezetés
Automata váltómű (CVT)

A váltó megsérülését elkerülendő, Hátramenet (R) – Ha R állásba akar Menetfokozat (D) – A szokásos
teljesen álljon meg, mielőtt P állásba kapcsolni a P állásból, nyomja le a közlekedéshez a D állást használja. A
kapcsol. A P állásba kapcsoláshoz be fékpedált, és nyomja be a váltókar sebességváltó automatikusan választja
kell nyomnia a váltókar elülső oldalán elülső oldalán található kioldó gombot. ki a sebességnek és gyorsításnak
található kioldó gombot. A Ha N állásból kapcsol R-be kíván megfelelő fokozatot.
gyújtáskulcsot csak ebben az állásban kapcsolni, először teljesen álljon meg,
tudja kivenni a gyújtáskapcsolóból. utána kapcsoljon. Nyomja be a kioldó
gombot a hátramenetből üresbe való
kapcsoláshoz.

Üres (N) – Használja az N állást, ha a


motort újra kell indítania, vagy ha rövid
ideig kell megállnia. Ha kiszáll az
autóból, mindig P állásba kapcsoljon.
Ha N-ből bármely más fokozatba
kapcsol, lépjen a fékre előtte.

FOLYTATÓDIK

Vezetés 295
Automata váltómű (CVT)

Második (S) – Ha S állásba akar Ha a váltókar S vagy D fokozatban van, Fordulatszám-határoló


kapcsolni, nyomja be a váltókar elülső a fel- és visszakapcsoláshoz A CVT sebességváltó minden sebességi
oldalán található kioldó gombot és használhatja a kormánykeréken fokozatban automatikusan szabályozza
mozgassa a váltókart az S állásba. Az S található váltókapcsoló gombokat. A és beállítja a megfelelő fordulatszámot.
fokozat hasonló a D-hez, ám az S vezető a kormányon található
fokozat áttételei mások a jobb gyorsulás váltókapcsolók segítségével képes úgy Ha az autó bármilyen sebességi
és a hatékonyabb motorfék érdekében. használni a sebességváltót, mint egy fokozatban eléri a maximális
hagyományos kézi sebességváltót, a megengedett fordulatszámot, akkor azt
kuplung használata nélkül. A fogja érezheti, hogy a motor megáll és
kormányon található váltókapcsolókkal újraindul. Ezt a motor vezérlő
történő vezetésről további információt a rendszerében beállított fordulatszám
298. oldalon találhat. határoló okozza (180 km/h). Ha
lecsökkenti a sebességet a maximális
fordulatszám alá, akkor a motor ismét
normálisan fog működni.

296 Vezetés
Automata váltómű (CVT)

Váltókar reteszelésének oldása KIOLDÓGOMB


Ezzel az eljárással P állásból kiveheti a
váltókart, ha a normál módon - fékpedál
lenyomásával és kioldó gomb
benyomásával - ez nem lehetséges.
1. Húzza be a rögzítőféket.
2. Vegye ki a kulcsot a
gyújtáskapcsolóból.
3. A karcolódás megakadályozása VÁLTÓKAR RETESZELÉS NYÍLÁSA
FEDÉL
érdekében helyezzen egy puha
rongydarabot a reteszoldó nyílás
takarójának a széléhez. Használjon 4. Helyezze be a gyújtáskapcsoló 6. Vegye ki a kulcsot a reteszoldó
kis lapos csavarhúzót a fedél kulcsot a nyílásba. nyílásból, majd pattintsa vissza a
eltávolításához. Óvatosan feszítse ki takaró fedelet. Győződjön meg arról,
5. Nyomja le a kulcsot, miközben hogy a fedélen található bemetszés a
a fedelet az éle mentén. benyomja a kioldó gombot és a bal oldalon található. Nyomja meg a
váltókart P-ből N-be mozgatja. fékpedált és indítsa el a motort.

Ha erre a műveletre szüksége van, mert


nem tudja a váltókart normálisan kivenni
P-ből, az azt jelenti, hogy a rendszerrel
valamilyen probléma van. Ilyenkor
keresse fel Honda márkakereskedőjét.

Vezetés 297
Vezetés a kormánykeréken található váltókapcsolók segítségével

A kormánykeréken található
váltókapcsolók használata D
menetfokozat mód esetén (D
kormánykerék váltókapcsoló mód)
Amikor D sebességi fokozatban vezet,
akkor bármelyik kormánykeréken
található váltókapcsoló meghúzásával a
hagyományos automata sebességváltó
(CVT) módból D kormánykerék
váltókapcsoló módba vált. Ilyenkor a
kormánykeréken található
váltókapcsolók segítségével, hét SEBESSÉGI FOKOZAT KIJELZŐ
fokozat között tudja a váltót kézzel fel-
és visszakapcsolni. A fel- és visszaváltáshoz használja a Ha bármelyik kormánykeréken található
kormánykerék két szélén található váltókapcsolót meghúzza, akkor a
Ha visszavált, akkor meredek vagy váltókapcsoló gombok valamelyikét: + műszerfali visszajelzőn a kiválasztott
hosszabb lejtőn haladva növeli a (jobb oldali) vagy – (bal oldali). sebességi fokozat száma látható.
motorféket, illetve emelkedőn nagyobb
teljesítményt biztosít. Minden alkalommal, amikor meghúzza Ha a váltó ismét hagyományos
a + (jobb oldali) kapcsolót, akkor a automata váltó módba (CVT) kerül,
váltó magasabb sebességi fokozatba akkor a sebességi fokozat kijelzőről
kapcsol. Húzza meg a – (bal oldali) eltűnik a fokozat száma.
kapcsolót visszaváltáshoz.

298 Vezetés
Vezetés a kormánykeréken található váltókapcsolók segítségével

Ha a kormánykeréken található – (bal A sebességváltó vezérlő rendszer Ha manuálisan törölni kívánja a D


oldali) váltókapcsolóval visszavált, folyamatosan figyeli a gázpedál kormánykerék váltókapcsoló módot,
akkor meredek vagy hosszabb lejtőn helyzetét, illetve a vezetési akkor húzza meg a + (jobb oldali)
haladva növeli a motorféket, illetve körülményeket. Ha a normál vezetés kormánykerék váltókapcsolót és tartsa
emelkedőn nagyobb teljesítményt során rálép a gázpedálra, akkor a úgy, amíg a sebességi fokozat kijelzőről
biztosít. A fordulatszám csökkentése rendszer ellenőrzi, hogy a eltűnik a fokozat száma.
érdekében kézzel is felkapcsolhatja a kormánykeréken található
váltót. váltókapcsolókat nem használva állandó A sebességváltó a kiválasztott sebességi
sebességgel vezet. Ilyen feltételek fokozatban marad, ha nem gyorsít.
mellett a D kormánykerék
váltókapcsoló mód törlésre kerül és
hagyományos automata sebességváltó
(CVT) módba kapcsol.

FOLYTATÓDIK

Vezetés 299
Vezetés a kormánykeréken található váltókapcsolók segítségével

Minden egyes alkalommal, amikor Az automata sebességváltó (CVT) nem • Meghúzza valamelyik, a
meghúzza valamelyik kormánykeréken engedi meg a váltást az alábbi kormánykeréken található
található váltókapcsolót, akkor a esetekben: váltókapcsolót, miközben a másik,
sebességváltó egy fokozatot kapcsol fel kormánykeréken található
vagy vissza. Ha kettőnél több fokozatot • Amíg a fordulatszám vissza nem esik váltókapcsoló be van nyomva.
szeretne fel- vagy vissza kapcsolni az alacsonyabb sebességi fokozathoz
egyszerre, akkor a kormánykeréken tartozó maximális fordulatszámra. A sebességváltó visszavált az
található váltókapcsolót kétszer húzza 1. sebességi fokozatba, majd visszatér a
meg, várjon egy kicsit, majd húzza meg Ha mégis megpróbál visszakapcsolni, hagyományos automata váltó (CVT)
ismét egyszer. akkor a sebességi fokozat kijelzőn módba, amikor az autóval teljesen
többször villogni fog az alacsonyabb megáll vagy az autó sebessége
sebességi fokozat száma, majd ismét körülbelül 10 km/h.
az aktuális sebességi fokozat száma
jelenik meg. Ha a kormánykeréken található
váltókapcsolók segítségével vezet és
• Amíg a fordulatszám el nem éri a közben a sebességváltó meghibásodik,
magasabb sebességi fokozathoz akkor a D fokozat visszajelző villogni
tartozó minimális fordulatszámot. kezd, a D kormánykerék váltókapcsoló
mód törlésre kerül és a sebességváltó a
• Ha mindkét, a kormánykeréken hagyományos automata váltó (CVT)
található váltókapcsolót egy időben módba kapcsol.
megnyomja.

300 Vezetés
Vezetés a kormánykeréken található váltókapcsolók segítségével

A kormánykeréken található automatikusan a hagyományos automata Ha anélkül tartja lenyomva a gázpedált,


váltókapcsolók használata S fokozat váltó (CVT) módba. hogy megnyomná a kormánykeréken
esetén (7 sebességes manuális váltó található váltókapcsolót, a váltó
„M” VISSZAJELZŐ
mód) nagyobb fokozatba kapcsol, mielőtt a
Ha a váltókar S állásban található, akkor fordulatszámmérő elérné a vörös
a sebességi fokozatok közötti váltáshoz tartományt.
használhatja a 7 sebességes manuális
váltó módot, amely a kormánykeréken A váltómű abban az esetben is
található váltókapcsolók segítségével automatikusan kapcsol, amikor a motor
olyan, mint egy kézi sebességváltó a teljesen leáll. A váltómű első fokozatba
kuplungpedál használata nélkül. kapcsol, ha a jármű sebessége
10 km/h-ra csökken.
A 7 sebességes manuális váltó mód
kiválasztásához nyomja meg a váltókaron SEBESSÉGI FOKOZAT KIJELZŐ Ha a kormánykeréken található – (bal
található kioldó gombot, mozgassa a oldali) váltókapcsolóval visszavált,
váltókart az S pozícióba, majd húzza meg Amikor a váltókart „D” pozícióból „S” akkor meredek vagy hosszabb lejtőn
valamelyik kormánykeréken található pozícióba mozgatja és valamelyik haladva növeli a motorféket, illetve
váltókapcsolót. A hagyományos kormánykeréken található emelkedőn nagyobb teljesítményt
automata váltó (CVT) módba való váltókapcsolót meghúzza, akkor a biztosít. A fordulatszám csökkentése
visszatéréshez mozgassa el a váltókart az sebességfokozat visszajelzőn a érdekében kézzel is felkapcsolhatja a
S állásból. A váltókar mozgatása során kiválasztott sebességi fokozat száma váltót.
legyen óvatos, nehogy helytelenül mellett egy „M” betű is megjelenik.
működtesse. Ha 7 sebességes manuális
váltó módban vezet, akkor a A felkapcsoláshoz húzza meg a + (jobb
sebességváltó nem tér vissza oldali) kapcsolót. Visszaváltáshoz
húzza meg a – (bal oldali) kapcsolót. FOLYTATÓDIK

Vezetés 301
Vezetés a kormánykeréken található váltókapcsolók segítségével

Az automata sebességváltó (CVT) nem • Meghúzza valamelyik, a Low (Alacsony - L) mód – Ha L


engedi meg a váltást az alábbi esetekben: kormánykeréken található állásba akar kapcsolni, akkor egy
váltókapcsolót, miközben a másik, időben nyomja meg és tartsa úgy
• Amíg a fordulatszám vissza nem esik kormánykeréken található mindkét kormánykeréken található
az alacsonyabb sebességi fokozathoz váltókapcsoló be van nyomva. váltókapcsolót mindaddig, amíg az „L”
tartozó maximális fordulatszámra. felirat meg nem jelenik a
sebességfokozat visszajelzőn. Használja
Ha mégis megpróbál visszakapcsolni, az „L” fokozatot a motorfék növelése
akkor a sebességi fokozat kijelzőn érdekében, amikor meredek vagy
többször villogni fog az alacsonyabb hosszabb lejtőn halad, illetve
sebességi fokozat száma, majd ismét emelkedőn a nagyobb teljesítmény
az aktuális sebességi fokozat száma biztosítása érdekében.
jelenik meg.
• Amíg a fordulatszám el nem éri a
magasabb sebességi fokozathoz
tartozó minimális fordulatszámot.
• Ha mindkét, a kormánykeréken
található váltókapcsolót egy időben
megnyomja.

302 Vezetés
Automatikus motorleállítás

A lehető legkisebb üzemanyag- Ha az automatikus motorleállítás aktív, • A váltófolyadék hőmérséklete


fogyasztás elérése érdekében az autó a műszerfalon található automatikus alacsony.
automatikus motorleállítás funkcióval motorleállítás visszajelző villog (lásd
rendelkezik. Ha megáll az autójával, 305. oldal). • Az autó megállt R vagy S sebességi
akkor bizonyos körülmények között a fokozatban.
benzinmotor működése leáll. Ha az ECON (GAZDASÁGOS)
üzemmód aktív, a motor nagyobb • Amikor az autó emelkedőn áll meg.
Ezek a feltételek a következők: valószínűséggel áll le, mint amikor az
üzemmód ki van kapcsolva (lásd • A szélvédő páramentesítő be van
Az autóval megáll, miközben a váltókar 151. oldal). kapcsolva.
D fokozatban van és a fékpedál le van
• A kiválasztott ventilátorsebesség túl
nyomva. Az automatikus motorleállító rendszer magas (több mint négy fokozat a
A benzin motor akkor is leállhat, ha az nem kapcsol be az alábbi feltételek
vízszintes jelzésen).
autó sebessége 11 km/h alá esik és esetén:
közben a fékpedál be van nyomva. • Az IMA akkumulátor töltöttsége
• A benzinmotor elindítása után az alacsony.
autó sebessége nem éri el a 11 km/h
sebességet.
• A hűtőfolyadék hőmérséklete
alacsony.

FOLYTATÓDIK

Vezetés 303
Automatikus motorleállítás

Előfordulhat, hogy az automatikus A motor automatikusan újra indul, ha: • Ha az autó megállása során a fékpedált
motorleállító rendszer nem kapcsol be sokszor megnyomja és felengedi.
az alábbi feltételek esetén: Leveszi a lábát a fékpedálról.
• Az ECON gomb ki van kapcsolva és
• Az IMA akkumulátor hőmérséklete A motor akkor is újraindul az alábbi a külső hőmérséklet valamint a klíma
rendkívül magas vagy alacsony (lásd feltételek mellett, ha a fékpedál szabályzó rendszerben beállított
97. oldal). továbbra is be van nyomva: hőmérséklet értékek között jelentős
különbség van.
• Az ECON (GAZDASÁGOS) gomb • A váltókart R állásba mozgatja.
ki van kapcsolva és a külső • A klímaszabályozó rendszer
hőmérséklet valamint a klíma • Lenyomja a gázpedált. használatban van, hogy az autó
szabályzó rendszerben beállított belsejében található nedves levegőt
hőmérséklet értékek között jelentős • Ha a fékpedálra kifejtett erő csökkeni párátlanítsa.
különbség van. kezd és az emelkedőn álló autó
elkezd mozogni. • A szélvédő páramentesítő gomb be
• A klímaszabályozó rendszer van nyomva.
páramentesítést végez. • Az IMA akkumulátor töltöttsége
alacsony. Ha az automatikus motorleállítás
• Ha az autó hirtelen fékezés után funkció hosszabb időre leállítja a
megállt. • A hűtőfolyadék hőmérséklete motort, az IMA és a 12 voltos
alacsony. akkumulátorok töltöttsége csökkenhet,
Ha az ECON gomb be van kapcsolva, és a motor esetleg nem indul
akkor nagyobb a valószínűsége, hogy a automatikusan újra. Mindig fordítsa a
motorleállító rendszer működésbe lép. gyújtáskapcsolót LOCK (0) helyzetbe,
Lásd 151. oldal az ECON gomb húzza be a rögzítőféket és vegye ki a
működéséről. gyújtáskulcsot, ha kiszáll a járműből.

304 Vezetés
Automatikus motorleállítás

Automatikus motorleállítás visszajelző

AUTOMATIKUS MOTORLEÁLLÍTÁS
VISSZAJELZŐ
Ha az automatikus motorleállítás rendszer
működésben van, akkor ez a visszajelző
lámpa villog. Ha a visszajelző lámpa
villogása közben a vezető oldali ajtót
kinyitja, akkor emlékeztetőül egy
folyamatos figyelmeztető hangot fog
hallani, hogy az automatikus
motorleállítás rendszer működésben van.
Ha bekapcsolt klímaszabályozó rendszer
mellett működteti az ablaktörlőket, az
csökkentheti az automatikus
motorleállítás aktivitásának idejét.

Vezetés 305
Parkolás

Parkolásnál mindig húzza be a Parkolási tanácsok • Ha emelkedőn orral felfelé parkol,


rögzítőféket. Lejtőn parkolva mindig • Nézze meg, hogy az ablakokat kormányozza a járdaszegélytől kifelé
bizonyosodjon meg arról, hogy behúzta bezárta-e. az első kerekeket. A sebességváltót
a rögzítőféket, ellenkező esetben az tegye első sebességi fokozatba.
autója könnyen elgurulhat. • Kapcsolja le a világítást.
• Ha lejtőn orral lefelé parkol,
Parkolásnál először a rögzítőféket húzza • A csomagjait, értékeit vigye magával, kormányozza a járdaszegély felé az
be, majd ezután kapcsoljon P fokozatba. vagy legalább helyezze be a első kerekeket és kapcsoljon
Így megakadályozza a parkoló fokozat csomagtérbe. hátrameneti fokozatba.
mechanizmusának befeszülését a kocsi
esetleges mozgása miatt. • Zárja be az ajtókat és a csomagtérajtót. • Elindulás előtt győződjön meg arról,
hogy a rögzítőféket teljesen
Ellenőrizze a műszerfalon található kiengedte. A nem teljesen kiengedett
kijelzőt, amely azt mutatja, hogy a rögzítőfékkel autózva a hátsó fék
riasztó rendszer élesítve lett. túlmelegedhet, károsodhat. A multi-
információs kijelzőn a „ ”
• Soha ne parkoljon kiszáradt füves szimbólum, vagy a szimbólum és a
részen, vagy más gyúlékony anyag „RELEASE PARKING BRAKE”
közelében. A háromfokozatú (ENGEDJE KI A RÖGZÍTŐFÉKET)
katalizátor, üzeméből adódóan üzenet jelenik meg (lásd 186. oldal).
nagyon meleg, lángra lobbanthatja
környezetét.

306 Vezetés
Fékrendszer

Autójának mind a négy kerekét Ha mély vizen haladt keresztül, próbálja Emelkedőn való elindulást segítő
tárcsafékkel szerelték fel. Vészfék ki a fékeket. Óvatosan lépjen a fékre, és rendszer
rásegítő rendszer növeli meg a fékerőt, ellenőrizze a fékhatást. Ha nem A sebességváltó kar D vagy S állásában
amikor vészhelyzetben erősen fékez. A működnének kellően, lépjen a ez a funkció rövid időre nyomást ad a
vészfék rásegítő rendszer növeli a fékpedálra többször egymás után addig, fékekre, amikor Ön felengedi a
fékezés erejét, ha vészhelyzetben amíg a fékek ismét jól működnek. fékpedált, megakadályozva ezzel a
nagyon erősen nyomja le fékpedált. A Vezessen fokozott körültekintéssel. jármű váratlan elgurulását.
blokkolásgátló (ABS) segíti megtartani
az autó kormányozhatóságát különösen A fékrendszer felépítése Fékezést segítő funkció
erős fékezések esetén. A fékrendszer hidraulikus, kétkörös Ez a funkció segíti Önt, hogy
felépítésű. Mindegyik rendszer átlósan vészfékezés esetén kisebb erővel kelljen
Ha állandóan a fékpedálon tartja a lábát, működik (a bal első fék a jobb hátsóval a fékpedált lenyomnia.
a fék felmelegszik, ami csökkenti van összekötve stb.). Ha az egyik
hatékonyságát és a fékbetétek rendszer meghibásodna, a másik kör Fékbetét-kopásjelzők
élettartamát. Ezenkívül az üzemanyag- még működik. Mind a négy tárcsafék el van látva
takarékosság is csökkenhet. Egyúttal akusztikus fékbetét-kopásjelzővel.
folyamatosan égnek a hátsó féklámpák, Autójában az alábbi funkciók is
megtévesztve az Ön mögött megtalálhatóak: Amikor a fékbetéteket már cserélni kell,
közlekedőket. jellegzetes fémes, csikorgó hangot hall
fékezéskor. Ha nem cseréli ki a
A lejtőn való hosszabb fékezéskor a betéteket, a hangjelenség állandósul. A
fékek felmelegednek, ami csökkenti a fék néha enyhén csikorgó hangot adhat
hatékonyságukat. Ezért alacsonyabb
finom fékezésekkor.
fokozatba kapcsolva használja ki a
motorféket, és vegye le lábát a
gázpedálról.

Vezetés 307
ABS (blokkolásgátló)

A blokkolásgátló (ABS) megelőzi a Az ABS működése során hangot hallat. ABS visszajelző lámpa
kerekek blokkolását, továbbá fenntartja Ez teljesen normális: Ezek normális
a kormányozhatóságot oly módon, hogy visszajelzések működés közben, mivel Ha az ABS visszajelző lámpa kigyullad
a fékeket nagyon gyorsan működteti, az ABS rendszer pumpálja a féket. a műszerfalon, a blokkolásgátló
sokkal gyorsabban, mint azt egy vezető Száraz úton nagyon erősen kell fékezni, rendszer kikapcsol. A fékrendszer
tudná. hogy érezhesse az ABS működését, a azonban hagyományos fékként továbbra
fékpedál lüktetését. Hóban és jégen való is működik és a szokásos fékhatást
Az elektronikus fékerőelosztás (EBD) fékezéskor ellenben már kis fékezéskor nyújtja. Hiba esetén azonnal forduljon
rendszer, amely az ABS rendszer része, is azonnal érzi az ABS jótékony hatását. Honda márkakereskedőjéhez.
egyensúlyban tartja az első-hátsó
tengely közötti fékerő elosztást az autó Ha kigyullad az ABS hibajelző, minden
pillanatnyi terhelésétől függően. esetben ellenőrizze a fék hatásosságát a
435. oldalon leírtaknak megfelelően.
Soha ne pumpálja a fékpedált.
Ez az ABS funkciója, Ön fékezzen A multi-információs kijelzőn a „ ”
egyenletes, határozott erővel. Vetkőzze szimbólum, vagy a szimbólum és a
le a régi beidegződést: „kanyar közben „CHECK SYSTEM” (ELLENŐRIZZE
nem fékezni”. A RENDSZERT) üzenet jelenik meg.

308 Vezetés
ABS (blokkolásgátló)

Ha az ABS visszajelző lámpa és a Fontos biztonsági emlékeztető Az Az ABS rendszerrel felszerelt autó
fékrendszer visszajelző lámpa együtt ABS nem csökkenti le a megállásig laza vagy egyenetlen talajon hosszabb
kigyullad teljesen kiengedett rögzítőfék szükséges időt, illetve nem rövidíti le úton állhat meg, mint egy hasonló autó
mellett, akkor előfordulhat, hogy az első a fékutat. Funkcióját tekintve a ABS nélkül.
hátsó tengely közötti elektronikus kormányozhatóságot hivatott biztosítani
fékerő elosztás (EBD) sem működik. fékezés közben.

Ilyenkor a multi-információs kijelzőn a Az ABS nem gátolja meg az autó


„ ” szimbólumot (ABS rendszer) és megpördülését, ha túl nagy
a„ ” szimbólumot (fékrendszer), sebességgel kanyarodik, vagy hirtelen
vagy mindkét szimbólumot és a vált sávot. Mindig az útviszonyoknak
„CHECK SYSTEM” (ELLENŐRIZZE megfelelő sebességgel vezessen.
A RENDSZERT) feliratot láthatja.
Az ABS nem tudja megelőzni a
Ellenőrizze a fékeket a 435. oldalon stabilitás elvesztését. Mindig óvatosan
található útmutatás alapján. Ha a kormányozzon, ha hirtelen fékez. A
fékrendszer hibátlannak tűnik, lassan hirtelen kormánymozdulatok miatt
hajtson és minél előbb javíttassa meg szintén megpördülhet.
autóját Honda márkakereskedőjénél.
Kerülje a hirtelen fékezéseket, mert a
hátsó kerekek könnyen blokkolhatnak
és az autó megpördülhet.

Vezetés 309
Menetstabilizáló (VSA) rendszer (bizonyos modellek esetén)

A menetstabilizáló (VSA) rendszer segít megfelelő sebességgel történő haladás Amennyiben a gyújtás ráadása ON (II)
megőrizni az autó irányíthatóságát, és kanyarodás, illetve a követési után a VSA rendszer visszajelző lámpa
stabilitását kanyarodás közben, ha a távolság betartása. nem gyullad ki, akkor a VSA rendszer
kanyarodás túl élesre vagy túl nagy ívűre működésével probléma lehet. Ilyenkor
sikerül az ideálishoz képest. Szintén Kiiktatott VSA rendszer haladéktalanul keresse fel Honda
elősegíti a jobb tapadást laza vagy visszajelző lámpa márkakereskedőjét az autó javítása
csúszós talajon történő gyorsítás közben. Ha a VSA rendszer ki van kapcsolva, céljából.
Mindezt a motor szabályozásával, illetve akkor a VSA kikapcsolás visszajelző
szükség szerint alkalmazott és elosztott lámpa emlékeztetőül kigyullad. Ha a VSA rendszer működés
fékezéssel éri el. visszajelző lámpa kigyullad, akkor a
VSA rendszer visszajelző multi-információs kijelzőn a „ ”
Amikor a VSA rendszer működik, lámpa szimbólum, vagy a szimbólum és a
akkor az autó nem a megszokott módon Amikor a VSA rendszer működésbe „CHECK SYSTEM” (ELLENŐRIZZE
reagál a gázpedál használatára. A VSA lép, akkor a VSA rendszer visszajelző A RENDSZERT) üzenet jelenik meg.
hidraulikarendszere is adhat ki zajt lámpa villog.
működés közben. Ilyenkor a VSA A VSA rendszer meghibásodása esetén
rendszer működés visszajelző lámpa is Ha a VSA rendszer visszajelző lámpája az autójában a normál fékrendszer
villog. menet közben kigyullad, húzódjon le természetesen működik és az autó is
biztonságos helyen az útról, és állítsa le normálisan tud kanyarodni, de a VSA
A VSA rendszer nem tudja biztosítani a motort. Indítsa újra a motort. Ha a rendszer által nyújtott és hozzáadott
az autó irányíthatóságát és stabilitását lámpa továbbra is világít, vagy az tapadási és stabilitási tulajdonságok
minden helyzetben és nem képes az elindulás után ismét kigyullad, akkor az elvesznek.
autó fékrendszerének teljes körű autóval keresse fel márkakereskedését.
szabályozására. Továbbra is az Ön
felelőssége marad az útviszonyoknak

310 Vezetés
Menetstabilizáló (VSA) rendszer (bizonyos modellek esetén)

Európai modellek esetén VSA rendszer kikapcsoló gomb Az autó beindítása esetén a VSA
A VSA rendszer visszajelző akkor is rendszer mindig automatikusan
felkapcsol, ha a hegymeneti elindulást VSA RENDSZER KIKAPCSOLÓ GOMB bekapcsol, akkor is, ha az autó leállítása
segítő rendszerben lép fel probléma. előtt ki lett kapcsolva.
További információkat a 312. oldalon
talál. Ha autója bizonyos szokatlan
körülmények között sárban vagy friss
hóban elakad, akkor a VSA rendszer
ideiglenes kikapcsolásával könnyebben
kiszabadulhat. Ha a VSA rendszer ki
van kapcsolva, akkor a kipörgésgátló
rendszer szintén kikapcsolt állapotban
van. Csak akkor szabad megkísérelnie
kiszabadítani magát a VSA rendszer
A kapcsoló a vezető oldali légbefúvó kikapcsolt állapotában, ha a VSA
alatt található. Ezt kell benyomni és rendszer bekapcsolt állapotában már
hangjelzésig nyomva tartani, ha a VSA sikertelenül megpróbálta azt.
rendszert ki, illetve be kívánja
kapcsolni. Kiszabadulása után azonnal kapcsolja
be a VSA rendszert újra. Nem
Ha a VSA rendszer ki van kapcsolva, javasoljuk autója használatát a VSA
akkor a VSA aktiválását jelző lámpa rendszer és a kipörgésgátló rendszer
emlékeztetőül kigyullad. Nyomja meg kikapcsolt állapotában.
újra, és tartsa nyomva a kapcsolót.
Ezzel visszakapcsolja a rendszert.

Vezetés 311
Menetstabilizáló (VSA) rendszer, hegymeneti elindulást segítő rendszer

VSA rendszer és gumiabroncs méret Hegymeneti elindulást segítő A hegymeneti elindulást segítő rendszer
A különböző gumiabroncs és rendszer nem óvja meg a járművet túl meredek
keréktárcsa méretek a VSA rendszer Európai modellek esetén vagy csúszós lejtőről legurulástól és
meghibásodását okozhatják. Ha Az Ön járműve hegymeneti elindulást enyhébb lejtőkön nem működik.
gumiabroncsot cserél, akkor mindig az segítő rendszerrel rendelkezik, amely
eredeti gyárival megegyező méretűt és megóvja a járművet a lejtőről történő A hegymeneti elindulást segítő rendszer
tipusút használjon (lásd 381. oldal). legurulástól, amikor a lábát a nem helyettesíti a rögzítőféket. Ha
fékpedálról a gázpedálra helyezi. megáll, mindig teljesen húzza be a
Ha téli gumit szerel az autójára, akkor rögzítőféket, mielőtt kiszállna a
az eredeti gyárival megegyező méretűt A hegymeneti elindulást segítő rendszer járműből. A motort is mindig állítsa le,
használjon. Idézze fel a téli vezetésnél aktiválásához teljesen álljon meg, és mielőtt kiszállna a járműből.
szükséges óvintézkedéseket, amelyeket győződjön meg arról, hogy a
akkor használna, ha az autó nem lenne sebességváltó kar lejtőnek felfelé D A VSA rendszer visszajelző felkapcsol,
VSA rendszerrel felszerelve. vagy S, lejtőnek lefelé hátramaneti ha a hegymeneti elindulást segítő
fokozatban található. A funkció néhány rendszerben lép fel probléma. Ha a
másodperccel azután lép működésbe, VSA rendszer visszajelző aktív, a
hogy a megfelelő fokozatba kapcsolt. hegymeneti elindulást segítő rendszer
Engedje fel a fékpedált. A fékek rövid nem működik.
ideig aktívak maradnak, hogy megóvják
a járművet az előre- vagy a A hegymeneti elindulást segítő rendszer
hátragurulástól. Finoman nyomja meg a a VSA kikapcsolt állapota mellett is
gázpedált, csakúgy, mint normál vezetés működik.
közben. A hegymeneti elindulást segítő
rendszer fokozatosan oldja ki a
féknyomást, ahogy gyorsít.

312 Vezetés
Vezetés rossz időben

Vezetési technika – Vezessen mindig Láthatóság – Látni és látszani minden


lassabban, mint kedvező útviszonyok időjárási körülmények között igen
esetén. Csúszós úton az autó fontos. Fokozottan érvényes ez rossz
nehezebben engedelmeskedik időjárási körülmények között. A
parancsainak. Egyenletesen fékezzen, tompított fényszóróval való közlekedés
egyenletes nyomást fejtsen ki. Erős még nappal is ajánlatos (kötelező).
fékezés, gyors kormánymozdulat a
kocsi megcsúszását eredményezheti Gyakran ellenőrizze az ablaktörlőt és a
nedves úton. Különösen óvatosan mosófolyadék tartályát. Legyen mindig
vezessen az első néhány kilométeren, elegendő folyadék a tartályban. Ha az
amíg meg nem tapasztalja az ablaktörlők az üveg egyes részeit nem
útviszonyokat. Ez főként havas úton törlik le vagy csíkosan törölnek, cserélje
lényeges. A nyári hónapok alatt ki őket. Az ablakok bepárásodásának
Esőben, ködben és hóban mindig más és könnyen elfelejti az ember, a hóban való megelőzésére használja a szélvédő
más vezetési technika szükséges, mert a vezetés technikáját. Javasoljuk, hogy a páramentesítőt és a légkondicionálót
látótávolság csökken, és megváltozik a tél beállta előtt frissítse fel ismereteit. (lásd 202. oldal).
gumik tapadása. Autója legyen mindig
kifogástalan műszaki állapotban; rossz hosszantartó szárazság után esőben
időben vezessen fokozott óvatossággal. vezet, legyen nagyon óvatos, mert az
A sebességtartó automatikát (bizonyos első esők olajat mosnak az útburkolatra,
modellek esetén) ilyen körülmények és az útfelület csúszóssá válik.
között ne használja.

FOLYTATÓDIK

Vezetés 313
Vezetés rossz időben, utánfutó vontatása

Tapadás – Gyakran ellenőrizze a Utánfutó vontatása


gumiabroncsnyomást és a köpenyek Autója nem alkalmas utánfutó
kopását. Mindkettő igen lényeges az vontatására. Ha utánfutót vontat, a
aquaplaning - a kerék alatti vízfilm garancia érvényét veszti.
képződése - megelőzésében. Télen
mind a négy keréken a téli gumik
használata a legcélszerűbb.

Figyelje az útviszonyokat, és ennek


megfelelően vezessen. Az útviszonyok
egyik pillanatról a másikra is
megváltozhatnak. A nedves levelek
olyan csúszósak lehetnek, akár a jég. A
tisztának látszó úton vékony jégréteg Legyen óvatos, ha előz vagy Önt előzik.
rakódhat le. Ha a külső hőmérséklet A nagyobb járművek által felfröcskölt
fagypont közelében van, az útviszonyok víz váratlanul ront a látási viszonyokon.
igen veszélyesek lehetnek. Az út
felületén víz és jég keveredhet, így FIGYELEM: Ne vezessen át olyan
minden előjel nélkül megváltozhat a úton, ahol mély víz áll. Az ezen való
kerekek tapadása. áthaladás a motor, az elektromos
rendszerek sérülését okozza és az autó
Visszaváltáskor is legyen óvatos. Ha tönkremeneteléhez vezet.
rossz a tapadás, akkor a meghajtott
kerekek kismértékű forgási
sebességváltozása is megcsúszással
járhat.

314 Vezetés
Karbantartás

Autójának rendszeres karbantartása a Biztonsági előírások ....................... 316 Por- és pollenszűrő ..........................369
legjobb módja annak, hogy megóvja e Karbantartásra figyelmeztető Ablaktörlő lapátok ...........................373
nagy értékű befektetését, hogy rendszer (Az érintett Gumiabroncsok ...............................377
biztonságosabban, gazdaságosabban, és országokban) ............................... 317 12 V akkumulátor ellenőrzése .........384
hibáktól mentesen autózhasson. Ebben CVTF karbantartásra figyelmeztető 12 V akkumulátor cseréje ................386
a fejezetben megismerheti a rendszer (Az érintett Tárolás .............................................388
rendszeresen ellenőrizendő tételeket, és országokban) ............................... 328
az ellenőrzési módokat is. Néhány Karbantartási terv (Karbantartásra
egyszerűbb feladatot saját maga is figyelmeztető rendszer nélküli
megcsinálhat. A periodikus járművek esetén) ......................... 336
karbantartásra figyelmeztető rendszer Karbantartási terv (Szervizkönyvvel
nem rendelkező járművek
szimbólumai és jelzései/karbantartási esetén) ......................................... 337
időpontjai segítenek abban, mikor kell Karbantartási bejegyzések .............. 341
ezeket elvégeznie. Üzembentartó ellenőrzési
kötelezettségei ............................ 343
Feltöltési helyek .............................. 344
Motorolaj utántöltés ........................ 345
Motor hűtőfolyadék ........................ 347
Ablakmosók .................................... 349
Automata váltómű folyadék ........... 350
Fékfolyadék .................................... 352
Levegőszűrő .................................... 353
Üzemanyagszűrő ............................ 354
Világítás .......................................... 355
Légkondicionáló rendszer ............... 368

Karbantartás 315
Biztonsági előírások

Minden olyan karbantartási vagy javítási • Viseljen védőszemüveget és • Forró alkatrészek miatt történő
tevékenységet, amelynek a leírását nem védőruházatot az akkumulátorral égési sérülések. Hagyja a motort és
találja meg ebben a fejezetben, szakképzett vagy sűrített levegővel történő kipufogórendszert lehűlni, mielőtt
és gyakorlott szerelőnek kell elvégeznie. munkavégzés közben. bármilyen alkatrészüket megfogja.

Fontos biztonsági óvintézkedések VIGYÁZAT • Mozgó alkatrészek miatti


A lehetséges veszélyek megelőzése sérülések. Soha ne járassa a motort,
céljából olvassa el a szükséges A helytelen karbantartás vagy hacsak a leírás nem utasítja erre.
előírásokat és győződjön meg arról, hogy hibás javítás miatt az autóval
az összes szükséges szerszám valamint balesetet okozhat, amelyben VIGYÁZAT
szakképzettség a rendelkezésére áll. súlyosan megsérülhet vagy
meghalhat. A karbantartási előírások és
• Autójával vízszintesen álljon, a figyelmeztetések figyelmen
rögzítőféket húzza be valamint a kívül hagyása vagy nem kellő
Minden esetben tartsa be az
motort állítsa le. követése miatt súlyosan
átvizsgálási és karbantartási
előírásokat, valamint az megsérülhet vagy meghalhat.
• Az alkatrészek tisztításához ne benzint
használjon, hanem a kereskedelmi ebben a Kezelési Könyvben/
Szervizkönyvében található A Kezelési Könyvben
forgalomban kapható mosószereket, található folyamatokat és
illetve alkatrész tisztító anyagokat. karbantartási
időintervallumokat. előírásokat minden esetben
kövesse és tartsa be.
• A tűz és a robbanás kockázatának a
csökkentése céljából az akkumulátor és Potenciális vészhelyzetek
az üzemanyag rendszerrel kapcsolatos • Kipufogó gáztól történő szén- A legfontosabb biztonsági előírásokat
alkatrészek közelében ne dohányozzon, monoxid mérgezés. A motor megtalálhatja ebben a könyvben,
és kerülje a szikra és láng használatát. működtetése során mindig ugyanakkor nincs lehetőségünk felhívni
gondoskodjon a kellő szellőztetésről. a figyelmét a karbantartások során

316 Karbantartás
Karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

felmerülő összes veszélyre. Csak Ön Periodikus karbantartásra figyelmeztetés folyamata a multi-információs kijelzőn
tudja eldönteni, hogy képes-e, tudja-e az
adott műveletet elvégezni.
A multi-információs kijelző egyik Figyelmeztető szimbólumok (borostyán)
legfontosabb és legkényelmesebb
szolgáltatása és funkciója a periodikus Karbantartás Karban- Karbantartás
RENDSZERÜZENET közeledik tartás elmulasztva
karbantartásra figyelmeztetés
megjelenítése. VISSZAJELZŐ

A motor működési körülményeinek és a


motorolaj állapotának megfelelően az
autó fedélzeti számítógépe kiszámolja a
következő elvégzendő periodikus
karbantartásig hátralévő távolságot
vagy időt.
A multi-információs kijelzőn láthatja,
hogy a periodikus karbantartás INFO GOMB : Nyomja meg az INFO gombot (/).
időpontja közeledik, esedékes vagy már : Sebességtartó automatikával rendelkező modelleknél
elmúlt. Minden karbantartási : Sebességtartó automatika nélküli modelleknél Távolság (km) megjelenítve.
időpontban a figyelmeztető szimbólum láthatja a periodikus karbantartásra A kijelzőn az elvégzendő
vagy a szimbólum az üzenettel (ha ki figyelmeztető információkat, hátralévő szerviztevékenység kódja is megjelenik.
lett választva) megjelenik, a rendszer távolság vagy idő formátumban
üzenet kijelzővel ( ) együtt. A fenti ábrán látható a karbantartásra
(naponként számlálva). Ez emlékezteti figyelmeztető rendszer megjelenítésének
A multi-információs kijelzőn szintén önt az elvégzendő karbantartások idejére. folyamatábrája. FOLYTATÓDIK

Karbantartás 317
Karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

Ha a jelzett periodikus karbantartási


időpont elmúlt, akkor a kijelzőn
figyelmeztető szimbólum jelenik meg
az időpont óta megtett, negatív előjelű,
kilométer-adattal együtt. Az elmúlt
időpont óta megtett távolság adat
kilométerben (mérföldben) jelenik meg.

MEGJEGYZÉS:
A kijelzőn megjelenő, a következő
Mérföld Km kijelzős karbantartásig megtehető távolság nem
kijelzés típus típus egyezik meg feltétlenül a tényleges NAP SZIMBÓLUM
hátralévő távolsággal. Ezt az adatot az
A hátralévő távolság modelltől függően autó fedélzeti számítógépe a vezetési A hátralévő napok száma a „ ”
mérföldben vagy kilométerben jelenik körülményektől függően becsüli meg és szimbólummal jelenik meg
meg. számolja ki.
Ha a hátralévő idő több, mint 30 nap,
A hátralévő távolság akkor a kijelző 10 naponként változik.
50 kilométerenként (mérföldenként) Ha a hátralévő idő kevesebb, mint
változik, amíg a figyelmeztető 30 nap, akkor a kijelző naponta számol
szimbólum meg nem jelenik borostyán visszafelé.
színben. Ha ez a figyelmeztető
szimbólum a multi-információs kijelzőn
megjelenik, akkor a hátralévő távolság
10 kilométerenként (mérföldenként)
csökken.

318 Karbantartás
Karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

A vezetési körülményektől függően a Néhány országban a periodikus Karbantartásra figyelmeztető


rendszer vált a hátralévő távolság vagy karbantartásra figyelmeztető rendszer információ
napok számának kijelzése között. Ha nem elérhető. Ezekben az országokban
nem vezet rendszeresen, akkor a Szervizkönyvben (Jótállási könyvben) INFO GOMBOK
általánosságban a rendszer a hátralévő előírt karbantartási intervallumokat kell
napok számát mutatja. A rendszer betartani és követni.
folyamatosan figyeli a vezetési
körülményeket és feltételeket, rögzíti az Ha autóját külföldre szeretné vinni,
előző karbantartás óta megtett akkor vegye fel a kapcsolatot Honda
távolságot és az azóta eltelt időt. Ezen márkakereskedőjével a karbantartási
adatok alapján a rendszer megbecsüli az adatok és információk rögzítéséhez,
elkövetkező várható vezetési illetve ezek után tervezze a karbantartás
körülményeket és ennek megfelelően időpontját az adott másik ország
kiválasztja a legmegfelelőbb feltételei és előírásai szerint. Kérje SEL/RESET GOMB
karbantartásra figyelmeztető kijelzési Honda márkakereskedője segítségét a
módot. karbantartási időpontok A multi-információs kijelzőn a
meghatározásához. periodikus karbantartásra figyelmeztető
A periodikus karbantartásra információs kijelző megjelenítéséhez
figyelmeztető rendszer csak bizonyos fordítsa a gyújtáskulcsot az ON (II)
országokban elérhető. Olvassa el az állásba. A kormányon folyamatosan
autó Jótállási könyvét (Szervizkönyvét) többször nyomja meg az INFO gombot
vagy kérdezze meg Honda ( vagy ) a periodikus karbantartásra
márkakereskedőjét, hogy megtudja, figyelmeztető információs kijelző
mely országokban működik a rendszer. kiválasztásához (lásd 99. oldal).

FOLYTATÓDIK

Karbantartás 319
Karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

Karbantartás tételei
SEL/RESET GOMB KARBANTARTÁS FIGYELMEZTETŐ
RENDSZER INFORMÁCIÓS KIJELZŐ A multi-információs kijelzőn megjelenő
összes karbantartási tétel kóddal
rendelkezik (A, B, 2-től 9-ig). Az egyes
karbantartási kódokhoz tartozó
magyarázatot a Szervizkönyvben
(Jótállási könyv) találja.

MEGTEHETŐ HÁTRALÉVŐ
Egyes modellek esetén INFO GOMB TÁVOLSÁG IDŐ

A következő karbantartásig hátralévő


távolság vagy idő adat a „ ”
szimbólummal együtt jelenik meg. A
rendszer a karbantartás kódját is
megjeleníti, amellyel jelzi a következő
karbantartáson elvégzendő karbantartási
tétel(eke)t. Ha több karbantartást is el
kell végeztetni, akkor csak annak a
tételnek a kódja jelenik meg, amelynek
az elvégzéséig a legkevesebb idő van
hátra.

320 Karbantartás
Karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

Következő karbantartás ideje közeleg borostyán színnel. Emlékeztetőül a A kormányon folyamatosan többször
rendszerüzenet visszajelző ( ) is nyomja meg az INFO gombot
FIGYELMEZTETŐ SZIMBÓLUM megjelenik. ( vagy ) a periodikus karbantartásra
figyelmeztető információs kijelző
Ez a kijelző emlékezteti Önt arra, hogy kiválasztásához. A kijelzőn látható az
az előírt periodikus karbantartás összes olyan karbantartás kódja, amit a
időpontja közeledik, és az autóján ezt a következő periodikus karbantartáskor el
karbantartást el kell végeztetnie. kell végezni.
KARBANTARTÁS FIGYELMEZTETŐ
RENDSZER INFORMÁCIÓS KIJELZŐ Ha kijelzőt vált, akkor a borostyán színű
figyelmeztető szimbólum/üzenet
eltűnik, de a gyújtáskapcsoló minden
ON (II) állásba fordításakor ismét
megjelenik.
Ha bármelyik elvégzendő karbantartás
időpontjáig kevesebb, mint 30 nap van
hátra vagy a becsült hátralévő távolság
szerint az autó körülbelül 30 nap múlva
eléri az előírt karbantartási időpontot,
akkor a multi-információs kijelző
megszakítja az aktuális kijelző
tartalmát. A kijelzőn a fenti szimbólum,
vagy ez a szimbólum és a „SERVICE
DUE NOW” (ELŐÍRT PERIODIKUS
KARBANTARTÁS MOST
ESEDÉKES) üzenet jelenik meg FOLYTATÓDIK

Karbantartás 321
Karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

Karbantartás szükséges borostyán színnel. Emlékeztetőül a A kormányon folyamatosan többször


rendszerüzenet visszajelző ( ) is nyomja meg az INFO gombot
FIGYELMEZTETŐ SZIMBÓLUM megjelenik. ( vagy ) a periodikus karbantartásra
figyelmeztető információs kijelző
Ha a kijelzőn ez a szimbólum vagy ez a kiválasztásához. A kijelzőn látható az
szimbólum az üzenettel együtt összes olyan karbantartás kódja, amit a
megjelenik, akkor a jelzett karbantartást következő periodikus karbantartáskor el
azonnal el kell végeztetnie. kell végezni.
KARBANTARTÁS FIGYELMEZTETŐ
RENDSZER INFORMÁCIÓS KIJELZŐ Ha kijelzőt vált, akkor a borostyán színű
figyelmeztető szimbólum/üzenet
eltűnik, de a gyújtáskapcsoló minden
ON (II) állásba fordításakor ismét
megjelenik.
Ha bármelyik elvégzendő karbantartás
időpontjáig kevesebb, mint 10 nap van
hátra vagy a becsült hátralévő távolság
szerint az autó körülbelül 10 nap múlva
eléri az előírt karbantartási időpontot,
akkor a multi-információs kijelző
megszakítja az aktuális kijelző
tartalmát. A kijelzőn a fenti szimbólum,
vagy ez a szimbólum és a „SERVICE
DUE NOW” (ELŐÍRT PERIODIKUS
KARBANTARTÁS MOST
ESEDÉKES) üzenet jelenik meg

322 Karbantartás
Karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

Karbantartás elmulasztva szimbólum és a „SERVICE OVERDUE” karbantartásra figyelmeztető


(PERIODIKUS KARBANTARTÁS információs képernyőn megjelenik a
FIGYELMEZTETŐ SZIMBÓLUM ELŐÍRT IDŐPONTJA ELMÚLT) negatív előjelű távolság adat vagy az
üzenet jelenik meg borostyán színben, a eltelt idő, továbbá minden olyan
megtett negatív előjelű távolság vagy karbantartási tétel kódja, amit el kell
eltelt idő adattal együtt. Emlékeztetőül a végeztetnie.
rendszerüzenet visszajelző ( ) is
megjelenik. A borostyán színű figyelmeztető
szimbólumot/üzenetet nem lehet
KARBANTARTÁS FIGYELMEZTETŐ
RENDSZER INFORMÁCIÓS KIJELZŐ kikapcsolni. Ilyenkor választhat másik
képernyőt vagy az INFO vagy a
SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/
VISSZAÁLLÍTÁS) gomb segítségével.
Ha szeretné a figyelmeztető szimbólum/
Ha a következő karbantartásig üzenetet ismét megjeleníteni, akkor
megtehető távolság vagy időpont eléri a nyomja meg az INFO gombot
nullát, akkor a multi-információs folyamatosan egymás után.
kijelzőn 0 jelenik meg. Emlékeztetőül a rendszer üzenet kijelző
( ) is aktív marad.
Ha a következő karbantartásig megtehető
távolság vagy időpont eléri a nullát és a
jelzett periodikus karbantartás még A kormányon folyamatosan többször
mindig nem lett elvégezve, akkor a nyomja meg az INFO gombot
multi-információs kijelző megszakítja és ( vagy ) a periodikus karbantartásra
törli az aktuális kijelző tartalmát. A figyelmeztető információs kijelző
kijelzőn a fenti szimbólum, vagy ez a kiválasztásához. A periodikus FOLYTATÓDIK

Karbantartás 323
Karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

A borostyán színű figyelmeztető A karbantartásra figyelmeztető


szimbólum/üzenet és a negatív előjelű rendszer nullázása
távolság adat minden alkalommal A periodikus karbantartást a Honda által
megjelenik, amikor a gyújtást ON (II) előírt szabványoknak, sztenderdeknek
állásba kapcsolja. és specifikációknak megfelelően, előírt
módon képzett és felszerelt szerelőkkel
A negatív előjelű távolság adat azt kell elvégeztetni. Az Ön hivatalos
jelenti, hogy az Ön autójában nem márkaszervizének munkatársai
történt meg az előírt időpontban a megfelelnek ezeknek a kívánalmaknak.
periodikus karbantartás. Ilyenkor
azonnal végeztesse el a karbantartást és Az elvégzett előírt periodikus
győződjön meg arról, hogy a periodikus karbantartás után Honda
karbantartásra figyelmeztető jel márkakereskedője nullázza a kijelzőt. Ha
nullázásra került. folyamatosan többször megnyomja és 1. Álljon meg az autójával. Fordítsa a
elengedi az INFO gombot ( vagy ) a gyújtáskapcsoló kulcsot ON (II)
karbantartásra figyelmeztető rendszer állásba. Ne próbálja meg autóját
információs kijelző megjelenítéséhez, vezetni. Ha az autó sebessége
akkor a képernyőn a következő meghaladja a 2 km/h sebességet,
karbantartás és az addig hátralévő akkor ez a mód törlésre kerül.
távolság vagy idő adat jelenik meg.

Ha a karbantartást nem Honda


márkakereskedője végzi el, hanem
valaki más, akkor a periodikus
karbantartásra figyelmeztetést a
következő módon tudja nullázni:

324 Karbantartás
Karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

2. Ha a karbantartásra figyelmeztető 3. A kormányon nyomja meg és Ha a következő lépésre ugrik, akkor


információk nem jelennek meg a tartsa lenyomva a SEL/RESET csak a kijelzőn megjelent tétel kerül
kijelzőn, nyomja meg, majd engedje (KIVÁLASZTÁS/ nullázásra.
el a kormányon található INFO VISSZAÁLLÍTÁS) gombot
gombot ( vagy ) ismételten a 10 másodpercnél hosszabb ideig.
karbantartásra figyelmeztető A multi-információs kijelzőn a
rendszer információs kijelző periodikus karbantartás nullázó
kiválasztásához. módja jelenik meg.

FOLYTATÓDIK

Karbantartás 325
Karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

6. A multi-információs kijelzőn
KARBANTARTÁSI TÉTEL(EK) megjelenik a következő elvégzendő
nullázandó fő karbantartási tétel, továbbá a
karbantartásig megtehető távolság
és idő adat.

Ha változtatás nélkül ki akar lépni a


karbantartásra figyelmeztető rendszer
nullázó módjából, akkor válassza a
KILÉ-
PÉS „ ” (kilépés) pontot, majd nyomja
meg a SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/
VISSZAÁLLÍTÁS VISSZAÁLLÍTÁS) gombot.
4. Válassza ki a nullázás „ ” 5. A karbantartásra figyelmeztető
pontot a felső INFO gomb (), rendszer nullázásának befejezte után
megnyomásával, majd nyomja meg néhány másodpercre a ( )
a SEL/RESET (KIVÁLASZTÁS/ szimbólum jelenik meg a kijelzőn. A
VISSZAÁLLÍTÁS) gombot a jelzett periodikus karbantartás
periodikus karbantartásra kódja(i) eltűnik, továbbá a jelzett
figyelmeztető rendszer távolság vagy idő adat szintén
nullázásához. nullázódik.

326 Karbantartás
Karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

Fontos karbantartáshoz kapcsolódó szakértelemmel rendelkezik az ilyen


figyelmeztetések típusú autó szervizelésében. Győződjön
Ha az előírt karbantartást elvégezték, de meg arról, hogy a kiválasztott szerviz
a kijelző nem lett nullázva vagy a vagy szerelő képes az előbbiekben
kijelző nullázva lett a karbantartás leírtak szerint a kijelző nullázására.
elvégzése nélkül, akkor a rendszer nem Tartsa meg az összes érintett
tudja mutatni a helyes karbantartási szervizszámlát, a szerelővel vagy
intervallumot. Ez súlyos mechanikai szervizzel töltesse ki, írassa alá és
meghibásodásokhoz vezethet, mivel Ön pecsételtesse le a Szervizkönyv
a továbbiakban nem rendelkezik pontos (Jótállási könyv) karbantartásra
információval arra vonatkozóan, mikor vonatkozó részeit és oldalait. Olvassa el
van szükség a következő karbantartásra. a Szervizkönyvet (Jótállási könyvet)
további információkért.
Ha a nullázás nem sikerült, a fenti Az Ön hivatalos Honda
szimbólum jelenik meg néhány márkakereskedője ismeri az autóját a Azt javasoljuk, hogy bármelyik
másodpercre, majd a kijelző visszatér a legjobban, ő szakszerű és hatékonyabb periodikus karbantartás során eredeti
normál képernyőre. A karbantartásra szervizszolgáltatást tud nyújtani. Honda alkatrészeket, folyadékokat és
figyelmeztető rendszer nullázásához olajat használjon. Ezek az eredetiekkel
ismételje meg az eljárást. A karbantartást nem kötelező Honda megegyező magas minőségi
márkakereskedőnél elvégeztetnie, ez szabványok és követelmények szerint
nem befolyásolja az autója garanciáját. kerültek legyártásra, megbízhat ezek
A kötelező karbantartást elvégeztetheti tartósságában, élettartamában és
bármely megfelelő minőségű teljesítményében.
szervizben vagy olyan szakképzett
szerelővel, aki megfelelő

Karbantartás 327
CVTF karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

Jótállási könyvvel (Szervizkönyvvel) MEGJEGYZÉS A multi-információs kijelzőn láthatja,


rendelkező járművek esetén. hogy a periodikus karbantartás
A CVTF rendszer szerinti csere idő A jelen kezelési útmutató karbantartási időpontja közeledik, esedékes vagy már
intervallumokkal kapcsolatban mindig tervében szereplő CVTF karbantartási elmúlt. Minden karbantartási
olvassa el a Jótállási könyvet intervallumok szerinti cserék időpontban a figyelmeztető szimbólum
(Szervizkönyvet). elmulasztása a sebességváltó súlyos vagy a szimbólum az üzenettel (ha ki
meghibásodását okozhatja. lett választva) megjelenik, a rendszer
MEGJEGYZÉS üzenet kijelzővel ( ) együtt.
A multi-információs kijelző egyik
A Jótállási könyvben (Szervizkönyvben) legfontosabb és legkényelmesebb
javasolt CVTF karbantartási szolgáltatása és funkciója a CVTF
intervallumok szerinti cserék periodikus karbantartásra
elmulasztása elmulasztása a figyelmeztetés megjelenítése.
sebességváltó súlyos meghibásodását
okozhatja. A motor működési körülményeinek és a
motorolaj állapotának megfelelően az
Jótállási könyvvel (Szervizkönyvvel) autó fedélzeti számítógépe kiszámolja a
nem rendelkező modellek esetén következő elvégzendő periodikus
A CVTF rendszer szerinti csere karbantartásig hátralévő távolságot
időintervallumokkal kapcsolatban vagy időt.
mindig olvassa el az ebben a Kezelési
Könyvben található Karbantartási tervet
(lásd 338. oldal).

328 Karbantartás
CVTF karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

A következő ábrán látható a CVTF CVTF karbantartásra figyelmeztetés folyamata a multi-információs kijelzőn
periodikus karbantartásra
figyelmeztetés megjelenítésének RENDSZERÜZENET VISSZAJELZŐ
folyamatábrája.

Figyelmeztető szimbólumok (borostyán)

Karbantartás Karbantartás Karbantartás


közeledik szükséges elmulasztva

Távolság (km) megjelenítve.

FOLYTATÓDIK

Karbantartás 329
CVTF karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

MEGJEGYZÉS: A CVTF Periodikus karbantartásra


A kijelzőn megjelenő, a következő figyelmeztető rendszer csak néhány
karbantartásig megtehető távolság nem országban működik. Olvassa el az autó
egyezik meg feltétlenül a tényleges Szervizkönyvét (Jótállási könyvét) vagy
hátralévő távolsággal. Ezt az adatot az kérdezze meg Honda
autó fedélzeti számítógépe a vezetési márkakereskedőjét, hogy megtudja,
körülményektől függően becsüli meg és mely országokban működik a rendszer.
számolja ki.

Ha a jelzett periodikus karbantartási


időpont elmúlt, akkor a kijelzőn
figyelmeztető szimbólum jelenik meg
az időpont óta megtett, negatív előjelű
kilométeradattal együtt. Az elmúlt
időpont óta megtett távolság adat
kilométerben (mérföldben) jelenik meg.

330 Karbantartás
CVTF karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

Következő karbantartás ideje közeleg Ha kijelzőt vált, akkor a borostyán színű Karbantartás szükséges
figyelmeztető szimbólum/üzenet
FIGYELMEZTETŐ SZIMBÓLUM eltűnik, de a gyújtáskapcsoló minden FIGYELMEZTETŐ SZIMBÓLUM
ON (II) állásba fordításakor ismét
megjelenik.

Ha bármelyik elvégzendő CVTF Ha bármelyik elvégzendő CVTF


karbantartásig 1000 – 1900 kilométer karbantartásig 0 – 900 kilométer van
van hátra, akkor a multi-információs hátra, akkor a multi-információs kijelző
kijelző megszakítja az aktuális kijelző megszakítja az aktuális kijelző tartalmát.
tartalmát. A kijelzőn a fenti szimbólum, A kijelzőn a fenti szimbólum, vagy ez a
vagy ez a szimbólum és a „SERVICE szimbólum és a „SERVICE DUE NOW”
DUE SOON” (ELŐÍRT PERIODIKUS (ELŐÍRT PERIODIKUS
KARBANTARTÁS HAMAROSAN KARBANTARTÁS MOST ESEDÉKES)
ESEDÉKES) üzenet jelenik meg üzenet jelenik meg borostyán színben.
borostyán színben. Emlékeztetőül a Emlékeztetőül a rendszerüzenet
rendszerüzenet visszajelző ( ) is visszajelző ( ) is megjelenik.
megjelenik. FOLYTATÓDIK

Karbantartás 331
CVTF karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

Ha a kijelzőn ez a szimbólum vagy ez a Karbantartás elmulasztva eltelt idő adattal együtt. Emlékeztetőül a
szimbólum az üzenettel együtt rendszerüzenet visszajelző ( ) is
megjelenik, akkor a jelzett karbantartást FIGYELMEZTETŐ SZIMBÓLUM megjelenik.
azonnal el kell végeztetnie.
A borostyán színű figyelmeztető
Ha kijelzőt vált, akkor a borostyán színű szimbólumot/üzenetet nem lehet
figyelmeztető szimbólum/üzenet kikapcsolni. Ilyenkor választhat másik
eltűnik, de a gyújtáskapcsoló minden képernyőt vagy az INFO vagy a SEL/
ON (II) állásba fordításakor ismét RESET (KIVÁLASZTÁS/
megjelenik. VISSZAÁLLÍTÁS) gomb segítségével.
Ha szeretné a figyelmeztető szimbólum/
üzenetet ismét megjeleníteni, akkor
Távolság (km) megjelenítve. nyomja meg az INFO gombot
folyamatosan egymás után.
Ha a következő karbantartásig Emlékeztetőül a rendszer üzenet kijelző
megtehető távolság eléri a nullát és a ( ) is aktív marad.
jelzett periodikus karbantartás még
mindig nem lett elvégezve, akkor a
multi-információs kijelző megszakítja
az aktuális kijelző tartalmát. A kijelzőn
a fenti szimbólum, vagy ez a szimbólum
és a „SERVICE OVER DUE”
(PERIODIKUS KARBANTARTÁS
ELŐÍRT IDŐPONTJA ELMÚLT)
üzenet jelenik meg borostyán színben, a
megtett negatív előjelű távolság vagy

332 Karbantartás
CVTF karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

A borostyán színű figyelmeztető A CVTF karbantartásra


szimbólum/üzenet és a negatív előjelű figyelmeztető rendszer nullázása
távolság adat minden alkalommal A CVTF periodikus karbantartást a
megjelenik, amikor a gyújtást ON (II) Honda által előírt szabványoknak,
állásba kapcsolja. sztenderdeknek és specifikációknak
megfelelően, előírt módon képzett és
A negatív előjelű távolság adat azt felszerelt szerelőkkel kell elvégeztetni.
jelenti, hogy az Ön autójában nem Az Ön hivatalos márkaszervizének
történt meg az előírt időpontban a munkatársai megfelelnek ezeknek a
periodikus karbantartás. Ilyenkor kívánalmaknak.
azonnal végeztesse el a karbantartást és
győződjön meg arról, hogy a periodikus Az elvégzett előírt CVTF periodikus
karbantartásra figyelmeztető jel karbantartás után a kereskedője nullázza
nullázásra került. a kijelzőt. 1. Álljon meg az autójával. Győződjön
meg arról, hogy a helyzetjelző
Ha a karbantartást nem Honda világítás le van kapcsolva. Fordítsa a
márkakereskedője végzi el, hanem gyújtáskapcsoló kulcsot ON (II)
valaki más, akkor a periodikus állásba, miközben a SEL/RESET
karbantartásra figyelmeztetést a (KIVÁLASZTÁS/
következő módon tudja nullázni: VISSZAÁLLÍTÁS) gombot
lenyomva tartja. Ne próbálja meg
autóját vezetni. Ha az autó sebessége
meghaladja a 2 km/h sebességet,
akkor ez a mód törlésre kerül.

FOLYTATÓDIK

Karbantartás 333
CVTF karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

4. A normál kijelzés visszaállításához


válassza az INFO gomb
megnyomásával a „ ” (kilépés)
elemet, majd nyomja meg a
SEL/RESET gombot.
Ha változtatás nélkül ki akar lépni a
VISSZA- CVTF karbantartásra figyelmeztető
ÁLLÍTÁS rendszer nullázó módjából, akkor
KILÉPÉS válassza a „ ” (kilépés) pontot,
majd nyomja meg a SEL/RESET
gombot.
Távolság (km) megjelenítve. Távolság (km) megjelenítve.

2. A kormányon nyomja meg és tartsa 3. Válassza ki a nullázás „ ”


lenyomva a SEL/RESET pontot a felső INFO gomb (),
(KIVÁLASZTÁS/ megnyomásával, majd nyomja meg
VISSZAÁLLÍTÁS) gombot a SEL/RESET gombot a periodikus
10 másodpercnél hosszabb ideig. A karbantartásra figyelmeztető
multi-információs kijelzőn a rendszer nullázásához. A kijelzett
periodikus karbantartás nullázó távolság nulla értékre vált.
módja jelenik meg.

334 Karbantartás
CVTF karbantartásra figyelmeztető rendszer (Az érintett országokban)

Fontos karbantartáshoz kapcsolódó A karbantartást nem kötelező Honda Azt javasoljuk, hogy bármelyik
figyelmeztetések márkakereskedőnél elvégeztetnie, ez periodikus karbantartás során eredeti
Ha az előírt karbantartást elvégezték, de nem befolyásolja az autója garanciáját. Honda alkatrészeket, folyadékokat és
a kijelző nem lett nullázva vagy a A kötelező karbantartást elvégeztetheti olajat használjon.
kijelző nullázva lett a karbantartás bármely megfelelő minőségű Ezek az eredetiekkel megegyező magas
elvégzése nélkül, akkor a rendszer nem szervizben vagy olyan szakképzett minőségi szabványok és követelmények
tudja mutatni a helyes karbantartási szerelővel, aki megfelelő szerint kerültek legyártásra, megbízhat
intervallumot. Ez súlyos mechanikai szakértelemmel rendelkezik az ilyen ezek tartósságában, élettartamában és
meghibásodásokhoz vezethet, mivel Ön típusú autó szervizelésében. Győződjön teljesítményében.
a továbbiakban nem rendelkezik pontos meg arról, hogy a kiválasztott szerviz
információval arra vonatkozóan, mikor vagy szerelő képes az előbbiekben
van szükség a következő karbantartásra. leírtak szerint a kijelző nullázására.
Tartsa meg az összes érintett
Az Ön hivatalos Honda szervizszámlát, a szerelővel vagy
márkakereskedője ismeri az autóját a szervizzel töltesse ki, írassa alá és
legjobban, ő szakszerű és hatékonyabb pecsételtesse le a Szervizkönyv
szervizszolgáltatást tud nyújtani. (Jótállási könyv) karbantartásra
vonatkozó részeit és oldalait. Olvassa el
a Szervizkönyvet (Jótállási könyvet)
további információkért.

Karbantartás 335
Karbantartási terv (Karbantartásra figyelmeztető rendszer nélküli járművek esetén)

Ha a periodikus karbantartásra A karbantartási tervben szereplő Ajánljuk, mindig eredeti Honda


figyelmeztető rendszer nem felszerelés kilométer- és időintervallumok, illetve alkatrészeket és folyadékokat, illetve
autójában, akkor kövesse a az előírt szervizmunkák átlagos azokkal egyenértékű jó minőségű
Szervizkönyvben (Jótállási könyvben) autóhasználatot feltételeznek (utas és termékeket használjon karbantartáskor.
található Karbantartási tervet. poggyász). Tartsa be a következőket: A gyári alkatrészek megegyeznek a
gyártáskor autójába szereltekkel. Így
Szervizkönyv (Jótállási könyv) nélküli • Ne terhelje túl a járművet. Az túlzott Ön nyugodt lehet, hogy pontosan
autók esetén kövesse az ebben a igénybevételt jelent a motor, a illeszkednek autójába és kifogástalanul
Kezelési Könyvben található fékrendszer és az autó egyéb működnek.
Karbantartási tervet (lásd 337. oldal). alkatrészei számára.

Az előírt karbantartási terv határozza • Autóját jó minőségű utakon, a


meg, milyen gyakran kell autóját megengedett sebesség határok
szervizeltetnie ahhoz, hogy annak betartásával használja.
kifogástalan műszaki állapotát
fenntartsa. A karbantartási munkákat • Rendszeresen tegyen meg néhány
olyan képzett szerelővel végeztesse el, kilométernél hosszabb utakat.
aki ismeri a Honda műszaki előírásai és
szabványait. Az Ön hivatalos • Mindig csak az előírt üzemanyagot
márkaszervizének munkatársai használja (lásd 268. oldal).
megfelelnek ezeknek a kívánalmaknak.

336 Karbantartás
Karbantartási terv (Szervizkönyvvel nem rendelkező járművek esetén)
Szerviz a megadott futásteljesítmény
km x 1000 20 40 60 80 100 120 140 160 180 200
A karbantartási tervben található
vagy időintervallum elérése után tételek azt a minimálisan elvégzendő
(azt vegye figyelembe, amelyik előbb
karbantartást jelentik, amely mellett

KARBANTARRTÁSI ÜTEMTERV
bekövetkezik). hónapok 12 24 36 48 60 72 84 96 108 120

Cserélje a motorolajat*1 Normál Minden 10 000 km után vagy évente


biztos lehet az autója hibamentes
működésében. Különböző területi és
Fokozott
igénybevétel*2
Minden 5000 km után vagy 6 havonta éghajlati különbségek miatt további
karbantartási feladatok is
Cserélje a motorolajszűrőt*1 Normál • • • • • • • • • • adódhatnak. Kérjük, hogy a
Fokozott
Minden 10 000 km után vagy 6 havonta részletesebb leírásért lapozza át az
igénybevétel*2
autó Szervizkönyvét.
Cserélje a levegőszűrőt Minden 30 000 km után
Ellenőrizze a szelephézagot Minden 40 000 km után
Cserélje az üzemanyagszűrőt*3 • •
Cserélje a gyújtógyertyákat Irídium típusú Minden 100 000 km után
Ellenőrizze a hajtószíjat • • • • •
Ellenőrizze az alapjáratot •
Cserélje ki a hűtőfolyadékot 200 000 km vagy 10 év, azután
100 000 km-enként vagy 5 évente

∗1: Néhány országban csak a fokozott igénybevételhez kapcsolódó karbantartási terv a mérvadó: kérjük,
vegye alapul az autóhoz szállított jótállási füzet előírásait.
∗2: Fokozott igénybevétel esetén a cserével kapcsolatban olvassa el a 340. oldalt.
∗3: Fokozott vezetési igénybevétel esetén a cserével kapcsolatban olvassa el a 354. oldalt.

FOLYTATÓDIK
Karbantartás 337
Karbantartási terv (Szervizkönyvvel nem rendelkező járművek esetén)
Szerviz a megadott futásteljesítmény
km x 1000 20 40 60 80 100 120 140 160 180 200
vagy időintervallum elérése után
(azt vegye figyelembe, amelyik előbb
KARBANTARRTÁSI ÜTEMTERV

bekövetkezik). hónapok 12 24 36 48 60 72 84 96 108 120

Cserélje a sebességváltó
folyadékot*
CVT • • • • •
Ellenőrizze az első és hátsó fékeket 10 000 km-enként vagy 6 havonta
Cserélje a fékolajat Minden 3 év után
Ellenőrizze a rögzítőfék beállítását • • • • • •
Cserélje a pollenszűrőt • • • • • • • • • •
Ellenőrizze a gumijavító (TRK) lejárati dátumát
(ha van)
• • • • • • • • • •
Cserélje fel a kerekeket (Ellenőrizze a Cserélje fel a gumiabroncsokat minden 10 000 km után
gumiabroncsnyomásokat és a gumiabroncsok állapotát
legalább havonta egyszer)
Szemrevételezéssel ellenőrizze a következő tételeket:
Gömbcsuklók, kormánymű és porvédők
Felfüggesztés elemei Minden 10 000 km után vagy 6 havonta
Féltengely porvédők
Féktömlők és fékvezetékek (az ABS-szel együtt)
Minden folyadék szintje és állapota
Kipufogórendszer
• • • • • • • • • •
Üzemanyagvezetékek és csatlakozásaik

∗: Fokozott igénybevétel esetén a cserével kapcsolatban olvassa el a 340. oldalt.

338 Karbantartás
Karbantartási terv (Ukrajna)
Szerviz a megadott futásteljesítmény km x 1000 15 30 45 60 75 90 105 120 135 150 165 180 A karbantartási tervben
vagy időintervallum elérése után található tételek azt a
(azt vegye figyelembe, amelyik előbb hónapok 12 24 36 48 60 72 84 96 108 120 132 144
minimálisan elvégzendő

KARBANTARRTÁSI ÜTEMTERV
bekövetkezik).
Cserélje a motorolajat és az olajszűrőt Normál • • • • • • • • • • • • karbantartást jelentik, amely
(igénybevétel) Fokozott Minden 7500 km után vagy 6 havonta mellett biztos lehet az autója
Cserélje a levegőszűrőt • • • • • • hibamentes működésében.
Ellenőrizze a szelephézagot • • • • Különböző területi és
Cserélje az üzemanyagszűrőt*2 • • éghajlati különbségek miatt
Cserélje a gyújtógyertyákat Irídium 120 000 km-enként
Ellenőrizze a hajtószíjat • • • • • • • • • • • • további karbantartási
Ellenőrizze az alapjáratot • feladatok is adódhatnak.
Cserélje ki a hűtőfolyadékot Először 200 000 km vagy 10 év után, majd 100 000 km-enként vagy 5 évente Kérjük, hogy a részletesebb
Cserélje a sebességváltó folyadékot CVT 40 000 km-enként vagy 2 évente leírásért lapozza át az autó
Ellenőrizze az első és hátsó fékeket • • • • • • • • • • • • Szervizkönyvét.
Cserélje a fékolajat Minden 3 év után
Ellenőrizze a rögzítőfék beállítását • • • • • • •
Cserélje a por- és pollenszűrőt*1 • • • • • •
Ellenőrizze a fényszórók beállítását • • • • • • • • • • • •
Menetpróba (zaj, stabil útfekvés, műszerfal működése) • • • • • • • • • • • •
Ellenőrizze a gumijavító (TRK) lejárati dátumát (ha van) • • • • • • • • • • • •
Ellenőrizze, látható-e valahol korrózió • • • • • • • • • • • •
Szemrevételezéssel ellenőrizze a következő tételeket:
Gömbcsuklók, kormánymű és porvédők
Felfüggesztés elemei
Féltengely porvédők
Féktömlők és fékvezetékek (az ABS-szel együtt)
Minden folyadék szintje és állapota
• • • • • • • • • • • •
Kipufogórendszer
Üzemanyagvezetékek és csatlakozásaik
Gumiabroncsok állapota
∗1: Ha elsősorban városban használja az autót, ahol a levegő korom vagy szálló por tartalma magas, a klímaszabályozó
rendszerből kiáramló levegő mennyisége a megszokottnál kevesebb lehet. Cserélje 40 000 km-enként vagy 1 évente.
∗2: Fokozott vezetési igénybevétel esetén a cserével kapcsolatban olvassa el a 354. oldalt.

Karbantartás 339
Karbantartási terv (Szervizkönyvvel nem rendelkező járművek esetén)

MEGJEGYZÉS:

KARBANTARRTÁSI ÜTEMTERV
Amennyiben autóját egy vagy több szempont szerint fokozott igénybevétel szerint
vezeti, akkor az alábbiakban felsorolt tételeket a fokozott igénybevétel szerinti
karbantartási tervnek megfelelően szervizelje.

Fokozott igénybevétel:
A:Egy út során kevesebb, mint 8 km megtétele, vagy fagyáspont alatti
hőmérsékleten kevesebb, mint 16 km megtétele.
B:Különösen magas hőmérsékleten (35 °C felett) vezetés.
C:Túlságosan hosszú alapjárati működés, vagy rendszeresen hosszantartó
megállás-haladás típusú közlekedésben való részvétel.
D:Utánfutó vontatása, tetőcsomagtartóval való vezetés vagy magashegyi
körülmények közötti vezetés.
E: Vezetés sáros, piszkos vagy lefagyott úton.

Karbantartási tétel Feltétel


Motorolaj és olajszűrő A, B, C, D, E

340 Karbantartás
Karbantartási bejegyzések (Szervizkönyvvel nem rendelkező járművek esetén)

Az alábbiakban részletezett és szükséges karbantartási tételeket Honda márkakereskedője rögzíti. Tartsa meg az összes elvégezett munkáról megkapott
elismervényt, számlát, nyugtát.

20 000 km (Aláírás vagy pecsét) Km vagy hónap 120 000 km (Aláírás vagy pecsét) Km vagy hónap
(vagy 12 hónap) (vagy 72 hónap)
Dátum Dátum

40 000 km (Aláírás vagy pecsét) Km vagy hónap 140 000 km (Aláírás vagy pecsét) Km vagy hónap
(vagy 24 hónap) (vagy 84 hónap)
Dátum Dátum

60 000 km (Aláírás vagy pecsét) Km vagy hónap 160 000 km (Aláírás vagy pecsét) Km vagy hónap
(vagy 36 hónap) (vagy 96 hónap)
Dátum Dátum

80 000 km (Aláírás vagy pecsét) Km vagy hónap 180 000 km (Aláírás vagy pecsét) Km vagy hónap
(vagy 48 hónap) (vagy 108 hónap)
Dátum Dátum

100 000 km (Aláírás vagy pecsét) Km vagy hónap 200 000 km (Aláírás vagy pecsét) Km vagy hónap
(vagy 60 hónap) (vagy 120 hónap)
Dátum Dátum

Karbantartás 341
Karbantartási bejegyzések (Ukrajna)

Az alábbiakban részletezett és szükséges karbantartási tételeket Honda márkakereskedője rögzíti. Tartsa meg az összes elvégezett munkáról megkapott
elismervényt, számlát, nyugtát.

15 000 km (Aláírás vagy pecsét) km vagy hónap 105 000 km (Aláírás vagy pecsét) km vagy hónap
(vagy 12 hónap) (vagy 84 hónap)
Dátum Dátum

30 000 km (Aláírás vagy pecsét) km vagy hónap 120 000 km (Aláírás vagy pecsét) km vagy hónap
(vagy 24 hónap) (vagy 96 hónap)
Dátum Dátum

45 000 km (Aláírás vagy pecsét) km vagy hónap 135 000 km (Aláírás vagy pecsét) km vagy hónap
(vagy 36 hónap) (vagy 108 hónap)
Dátum Dátum

60 000 km (Aláírás vagy pecsét) km vagy hónap 150 000 km (Aláírás vagy pecsét) km vagy hónap
(vagy 48 hónap) (vagy 120 hónap)
Dátum Dátum

75 000 km (Aláírás vagy pecsét) km vagy hónap 165 000 km (Aláírás vagy pecsét) km vagy hónap
(vagy 60 hónap) (vagy 132 hónap)
Dátum Dátum

90 000 km (Aláírás vagy pecsét) km vagy hónap 180 000 km (Aláírás vagy pecsét) km vagy hónap
(vagy 72 hónap) (vagy 144 hónap)
Dátum Dátum

342 Karbantartás
Üzembentartó ellenőrzési kötelezettségei

A megadott időközönként ellenőriznie • Sebességváltó folyadék (CVT) – • Légkondicionáló rendszer –


kell a felsorolt tételeket. Ellenőrizze havonta a szintjét. Lásd Ellenőrizze hetente a működését.
350. oldal. Lásd 368. oldal.
• Motorolaj – szintjének ellenőrzése
minden tankoláskor. Lásd 271. oldal. • Fékek – Ellenőrizze havonta a • Szélvédő páramentesítő –
fékfolyadék szintjét. Lásd 352. oldal. Működtesse a fűtést és a
• Hűtőfolyadék – szintjének légkondicionálót, és ellenőrizze
ellenőrzése a kiegyenlítő tartályban, • Fékpedál – Ellenőrizze akadásmentes havonta a pármetesítő
minden tankolás alkalmával. Lásd működését. befúvónyílásait.
272. oldal.
• Rögzítőfék – Ellenőrizze • Világítás – Ellenőrizze havonta a
• Ablakmosó folyadék – szintjének akadásmentes működését. fényszórók, a helyzetjelzők, a hátsó
ellenőrzése a tartályban havonta. Ha lámpák, a felső féklámpa, az
az időjárási körülmények miatt az • Gumiabroncsok – Ellenőrizze irányjelzők és a rendszámtábla-
ablakmosót gyakrabban kell havonta a nyomásukat. Figyelje meg világítás működését. Lásd 355. oldal.
használni, akkor minden tankoláskor a gumiköpeny futófelületét kopás
ellenőrizze. Lásd 349. oldal. szempontjából, illetve idegen tárgyak • Ajtók – Ellenőrizze az összes ajtó
általi sérüléseket ellenőrizve. Lásd (beleértve a hátsó ajtókat is) könnyű
• Ablaktörlők – Ellenőrizze havonta az 377. oldal. nyitását és biztonságos zárhatóságát.
állapotukat. Ha csíkosan töröl
ellenőrizze le, hogy a gumilapát • 12 V akkumulátor – Ellenőrizze • Kürt – Rendszeresen ellenőrizze
okozza, vagy a kar sérült. havonta az állapotát és azt, hogy a működését.
sarui nem korrodálódnak-e. Lásd
384. oldal.

Karbantartás 343
Feltöltési helyek

FÉKFOLYADÉK
(fekete zárósapka)

MOTOROLAJ
TÖLTŐNYÍLÁS
SAPKA

AUTOMATA
VÁLTÓMŰ (CVT)
MOSÓFOLYADÉK NÍVÓPÁLCA
(Kék zárósapka) (sárga fogantyú)

MOTOROLAJ NÍVÓPÁLCÁJA HŰTŐFOLYADÉK HŰTŐSAPKA


(Narancssárga fogantyú) KIEGYENLÍTŐTARTÁLY

Az ábrán a balkormányos modell látható.

344 Karbantartás
Motorolaj utántöltés

Csavarja vissza a sapkát. Húzza meg Az Ön autójába alacsony viszkozitású,


biztonságosan. Indítsa be a motort, üzemanyagfogyasztás-hatékony,
hagyja felmelegedni, majd állítsa le. szintetikus Honda Green olaj javasolt.
Hagyja körülbelül 3 percig így, majd Ez az olaj olyan összetevőket tartalmaz,
újra ellenőrizze az olajszintet. Ne öntse amelyek lehetővé teszik az alacsonyabb
túl az olajat a felső jelzés fölé, mert ez üzemanyag fogyasztás elérését. Ez az
károsíthatja a motort. olaj a Honda márkakereskedőjénél
elérhető.
Ajánlott olaj
Karbantartásra figyelmeztető
rendszerrel felszerelt modellek esetén
MOTOROLAJ TÖLTŐNYÍLÁS SAPKA A motorolaj az egyik legfontosabb
tényező a motor teljesítménye és
Az olajbetöltéshez csavarja le a élettartama szempontjából. Csak
szelepfedél tetején található töltőnyílás prémium minőségű, előírt viszkozitású
sapkáját. Öntse az olajt lassan és olajt használjon. Az Ön autójába - amíg
óvatosan, így nem folyik mellé. A az Ön használatában van - a leginkább
szétfolyt olajt azonnal törölje le. A javasolt motorolaj az eredeti Honda
kifolyt olaj károsíthatja a motortérben Green motorolaj, amely megfelel a
található alkatrészeket. következő specifikációnak:
„ACEA A5/B5”.

FOLYTATÓDIK

Karbantartás 345
Motorolaj utántöltés

Válassza ki a viszkozitási szabványnak Karbantartásra figyelmeztető Válassza ki a viszkozitási szabványnak


megfelelő olajat az alábbi táblázatból: rendszerrel nem rendelkező modellek megfelelő olajat az alábbi táblázatból.
esetén
A motorolaj az egyik legfontosabb
tényező a motor teljesítménye és
élettartama szempontjából. Csak
prémium minőségű, előírt viszkozitású
olajt használjon. Az Ön autójába - amíg
az Ön használatában van - a leginkább
javasolt motorolaj az eredeti Honda
motorolaj.

Mindig az úgynevezett
Környezeti hőmérséklet üzemanyagtakarékos olajak közül Környezeti hőmérséklet
válasszon (API Service SL, vagy
Az Ön autójába 0W-20 viszkozitású, magasabb fokozatok). Ezek az olajak Az 0W-30 olaj üzem közben csökkentve
üzemanyagfogyasztás-hatékony, üzem közben csökkentve a belső a belső súrlódást, üzemanyagot takarít
szintetikus olaj javasolt. Az ilyen súrlódást, üzemanyagot takarítanak meg.
olajnál API szabvány szerinti címkén meg.
„Energy Conserving” (Hatékony
energia felhasználás) felirat látható. Ez
az olaj olyan összetevőket tartalmaz,
amelyek lehetővé teszik az alacsonyabb
üzemanyag fogyasztás elérését. Ez az
olaj a Honda márkakereskedőjénél
elérhető.

346 Karbantartás
Motorolaj utántöltés, Motor hűtőfolyadék

Adalékok Hűtőfolyadék utántöltés Mindig 2. típusú eredeti Honda


Autójának nincs szüksége négyévszakos fagyállót/hűtőfolyadékot
olajadalékokra. A motorban vagy a (Honda All Season Antifreeze/Coolant)
váltóban való használatuk nem használjon. Ez a hűtőfolyadék 50%
autójának teljesítményét, hanem az fagyálló és 50% desztillált víz
üzemben tartási költségeket növeli meg. keverékéből áll. Soha ne töltsön tiszta
fagyállót vagy vizet a tartályba.

KIEGYENLÍTŐ TARTÁLY

A hűtőfolyadék szintjét a kiegyenlítő


tartályban tudja ellenőrizni. Ha a
folyadékszint a MIN alatt van, töltse fel
a MAX jelig. Ellenőrizze az esetleges
szivárgást.

FOLYTATÓDIK

Karbantartás 347
Motor hűtőfolyadék

A hűtőrendszer sok alumínium 3. Távolítsa el a hűtősapkát úgy, hogy


alkatrészt tartalmaz, amelyek lenyomja és tovább fordítja az
korrodálódhatnak, ha nem megfelelő óramutató járásával ellenkező
fagyállót használ. Néhány fagyálló irányban.
folyadék - annak ellenére, hogy
alumíniumra nem károsnak hirdetik - 4. A hűtőfolyadéknak a töltőnyílás
mégis megrongálhatja a hűtőrendszert. nyakának aljáig kell érnie. Ha a szint
alacsony, töltsön utána
Ha a kiegyenlítő tartály teljesen üres, a hűtőfolyadékot.
hűtőfolyadék szintjét a hűtőben is
ellenőrizni kell. A hűtőfolyadékot lassan és óvatosan
Eddig töltse fel töltse. A szétfolyt olajt azonnal
törölje le, mivel károsíthatja a
VIGYÁZAT 1. Győződjön meg arról, hogy a motor motortérben található egységeket.
Amíg meleg a motor, tilos a és a hűtő lehűlt.
hűtősapkát eltávolítani, mert a 5. Tegye vissza a sapkát. Húzza meg
2. Fordítsa el a hűtősapkát az erősen.
kiáramló forró gőz és folyadék óramutató járásával ellentétes
égési sérülést okozhat. irányban, míg akadályba nem
ütközik. Közben ne nyomja le. Ez
A feltöltéssel a motor és a alatt megszűnik a hűtő esetleges
hűtő lehűlését meg kell várni. túlnyomása.

348 Karbantartás
Motor hűtőfolyadék, Ablakmosók

Ablakmosók A tartályt mindig jó minőségű


Normál körülmények között legalább ablakmosó folyadékkal töltse fel. Ez
havonta ellenőrizze az ablakmosó javítja a tisztítási képességet és a
folyadék szintjét a tartályban. folyadék hideg időben nem fagy meg.
FOLYADÉKSZINT-MÉRŐ A tartály újratöltésekor tisztítsa meg az
ablaktörlő gumik törlő élét egy
ablakmosó folyadékkal nedvesített
tiszta ruhával. Ez segít megfelelő
állapotban tartani az ablaktörlő gumik
MAX élét.
KIEGYENL. TARTÁLY MIN

6. Töltsön hűtőfolyadékot a MEGJEGYZÉS


kiegyenlítő tartályba. Töltse meg a Ne használjon motorba való fagyálló
MAX és a MIN jelzések közötti folyadékot vagy ecet-víz keveréket. A
távolság feléig. Helyezze vissza a motorba való fagyálló megrongálhatja
kiegyenlítő tartály sapkáját. Ellenőrizze a folyadékszintet oly az autó fényezését, az ecet-víz keverék
módon, hogy leveszi a sapkát és árthat az ablakmosó szivattyúnak. Csak
Ne öntsön a hűtőrendszerbe megnézi a folyadékszint mérőt. a kereskedelmi forgalomban kapható
rozsdagátlót vagy egyéb ablakmosó folyadékot használjon.
adalékanyagokat. Előfordulhat,
hogy ezek nem kompatibilisek a
motor egyes részeivel.

Karbantartás 349
Automata váltómű folyadék

Folyamatosan változó áttételű


sebességváltó (CVT)
A folyadékszint ellenőrzéséhez a
motornak és a sebességváltónak normál
üzemi hőmérsékleten kell lennie.
1. Az autóval vízszintes helyen álljon
meg. Indítsa el az autót és hagyja, MELEG FELSŐ
hogy a hűtőventilátor bekapcsoljon, tarto- JEL
majd állítsa le a motort. A pontos mány ALSÓ
JEL
mérés érdekében várjon körülbelül
60 másodpercet (de ne többet, mint NÍVÓPÁLCA
90 másodperc), mielőtt a 2. lépést
végrehajtja. 2. Húzza ki a nívópálcát (sárga 4. Húzza ki a nívópálcát és ellenőrizze
fogantyú) a váltóból és törölje le a folyadékszintet. A nívópálcának
tiszta ruhával. van egy „HOT” (MELEG) és egy
„COLD” (HIDEG) oldala. A
3. Dugja vissza a nívópálcát teljesen a folyadékszintnek a „HOT”
váltóba az ábrának megfelelően. (MELEG) oldalon, az alsó és felső
jel között kell lennie.

350 Karbantartás
Automata váltómű folyadék

5. Ha a szint az alsó jel alatt van, 6. Tegye vissza az ellenőrző pálcát


töltsön folyadékot a betöltő nyíláson MEGJEGYZÉS pontosan a helyére az ábrának
keresztül úgy, hogy a szint ismét Kizárólag Honda CVTF (folyamatosan megfelelően.
elérjen az alsó és a felső jelzés közé. változó áttételű sebességváltó)
folyadékot használjon. Ne keverje a A sebességváltó folyadékot a
A folyadékot lassan és óvatosan töltse. folyadékot más sebességváltó karbantartásra figyelmeztető rendszer
A szétfolyt olajat azonnal törölje le. A folyadékokkal. Ha a Honda CVTF jelzéseinek megfelelően kell leengedni
kifolyt folyadék károsíthatja a (folyamatosan változó áttételű és újratölteni. Ha autójában nincs
motortérben található alkatrészeket. sebességváltó) folyadéktól eltérő karbantartásra figyelmeztető rendszer,
folyadékot használ, az kedvezőtlenül akkor olvassa el az autó
Mindig eredeti Honda CVTF befolyásolhatja a váltómű működését és Szervizkönyvében/Jótállási könyvében
(folyamatosan változó áttételű élettartamát, és a váltómű található karbantartási tervet.
sebességváltó) folyadékot vagy néhány meghibásodását okozhatja. A Honda
országban HMMF (Honda Multi Matic) CVTF (folyamatosan változó áttételű Szervizkönyv/Jótállási könyv nélküli
folyadékot használjon. sebességváltó) folyadéktól eltérő autók esetén kövesse az ebben a
folyadék használatából eredő károkra a kezelési könyvben leírt utasításokat.
Honda újautó-garanciája nem terjed ki.
Ha nem biztos a művelet pontos
elvégzésében, akkor vegye fel a
kapcsolatot a Honda
Márkakereskedőjével.

Karbantartás 351
Fékfolyadék

Havonta ellenőrizze a folyadék szintjét Mindig használjon eredeti Honda


a tartályban. Fékfolyadékot, vagy annak megfelelő
minőségű DOT3, illetve DOT4 jelzésű
Ha a fékfolyadék szintje alacsony, más fékfolyadékot. A DOT5 jelzésű
akkor a multi-információs kijelzőn vagy fékfolyadékok nem felelnek meg autója
a„ ” szimbólum, vagy a fékrendszerének.
szimbólum és a „BRAKE FLUID
LOW” (FÉKFOLYADÉK SZINT
ALACSONY) üzenet jelenik meg.

A fékfolyadékot a karbantartásra
figyelmeztető rendszer jelzéseinek MIN MAX
megfelelően kell cserélni. Ha autójában
nincs karbantartásra figyelmeztető A folyadékszintnek a tartály falán
rendszer, akkor olvassa el az autó látható MIN és MAX jelek között kell
Szervizkönyvében/Jótállási könyvében lennie. Ha a szint a MIN jel alatt van,
található karbantartási tervet. különös gonddal figyelje a fékrendszert.
Ilyenkor előfordulhat szivárgás, vagy
Szervizkönyv/Jótállási könyv nélküli elkophattak a fékbetétek.
autók esetén kövesse az ebben a
kezelési könyvben leírt utasításokat.

352 Karbantartás
Levegőszűrő

A levegőszűrőt a karbantartásra Csere


figyelmeztető rendszer jelzéseinek
megfelelően kell cserélni. Ha autójában BIZTOSÍTÓSZEGEK
nincs karbantartásra figyelmeztető
rendszer, akkor olvassa el az autó
Szervizkönyvében/Jótállási könyvében
található karbantartási tervet.

Szervizkönyv/Jótállási könyv nélküli


autók esetén kövesse az ebben a
kezelési könyvben leírt utasításokat.
LEVEGŐSZŰRŐ

2. Vegye ki az elhasználódott
A levegőszűrő a motortérben, a levegőszűrőt.
levegőszűrő házban található.
3. Alaposan tisztítsa ki a ház belsejét
Amennyiben cserélni szeretné, tegye a egy nedves ruhadarabbal.
következőket:
1. Pattintsa le a négy rögzítő fület és
emelje le a levegőszűrő ház tetejét.

FOLYTATÓDIK

Karbantartás 353
Levegőszűrő, üzemanyagszűrő

4. Tegye be az új levegőszűrőt a házba. Üzemanyagszűrő Az üzemanyagszűrő cseréje


Az üzemanyagszűrőt a karbantartásra 40 000 km-enként vagy 2 évente (a
5. Tegye vissza a levegőszűrő ház figyelmeztető rendszer jelzéseinek szervizkönyves (jótállási könyves)
tetejét és pattintsa vissza a négy megfelelően kell cserélni. Ha autójában autók kivételével)/45 000 km-enként
rögzítő fület a helyére. Győződjön nincs karbantartásra figyelmeztető vagy 3 évente (Ukrajnában értékesített
meg arról, hogy biztosan rögzítve rendszer, akkor olvassa el az autó modellek) javasolt, ha gyanúja szerint
lett. Szervizkönyvében/Jótállási könyvében az üzemanyag nem megfelelő tisztaságú
található karbantartási tervet. és szennyezett. Poros, sáros környezet
esetén a szűrő hamarabb megtelik
Szervizkönyv/Jótállási könyv nélküli szennyező anyaggal.
autók esetén kövesse az ebben a
kezelési könyvben leírt utasításokat. A cserét szakember végezze. Az
üzemanyagrendszer nyomás alatt van,
ezért igen óvatosan kell dolgozni, mert
az üzemanyag kifolyhat, másrészt
veszélyforrássá válhat, ha az
üzemanyagvezeték csatlakozásai
szivárognak.

354 Karbantartás
Világítás

Legalább havonta ellenőrizze a


világításokat. A kiégett izzó csökkenti a HELYZETJELZŐ LÁMPA OLDALSÓ
biztonságot, mert csökken az autó IRÁNYJELZŐLÁMPA∗1∗2
láthatósága és annak lehetősége, hogy
közlekedési partnereivel pontosan
közölje irányváltoztatási, fékezési, stb.
szándékát.

OLDALSÓ
IRÁNYJELZŐ
LÁMPA∗1

FÉNYSZÓRÓ

KÖDFÉNYSZÓRÓ∗1 ELSŐ IRÁNYJELZŐ LÁMPA

∗1: Ha van
∗2: Ezeket az izzókat Honda márkakereskedésben kell cseréltetni.
FOLYTATÓDIK

Karbantartás 355
Világítás

A következőket ellenőrizze:
FÉKLÁMPA/HÁTSÓ LÁMPA∗1 TOLATÓLÁMPA HARMADIK
FÉKLÁMPA∗1
• Tompított és távolsági fényszórók
• Helyzetjelző lámpák
• Irányjelzők
• Első ködlámpák (bizonyos modellek
esetén)
• Oldalsó irányjelzők
• Féklámpák/hátsó lámpák
• Tolatólámpák
• Ködzárófény
• Vészvillogó
• Rendszámtábla világítás
• Felső féklámpa

Ha észreveszi, hogy valamelyik izzó


HÁTSÓ kiégett, a lehető leghamarabb cserélje
IRÁNYJELZŐ ki. Az izzó típusára vonatkozóan a
LÁMPA
455. oldalon talál információt.
KÖDZÁRÓFÉNY∗2
RENDSZÁMTÁBLA
VILÁGÍTÁS
Az ábrán a balkormányos modell látható.
∗1: Ezeket az izzókat Honda márkakereskedésben kell cseréltetni.
∗2: Hátsó ködlámpa csak a vezető felőli oldalon található.

356 Karbantartás
Világítás

Fényszóró beállítása Fényszóró izzó cseréje


Az autó újkorában a fényszórók Autójában halogén izzók - két-két darab FÜL TÖMÍTÉS
gyárilag be lettek állítva. Amennyiben oldalanként, összesen négy - találhatók
rendszeresen nagy terhet szállít a a fényszórókban. Cserénél ne fogja meg
csomagtérben vagy utánfutót vontat, az üvegrészt, csak a fémrészt, és ha ez
akkor előfordulhat, hogy újra be kell esetleg megtörténne, denaturált szesszel
állítani. A fényszóró beállítását Honda mossa le a kéznyomokat.
márkakereskedőjénél vagy
szakemberrel végeztesse el. MEGJEGYZÉS
A fényszórók függőleges szöge A halogén izzók magas hőmérsékletre
állítható. További információkat a hevülnek fel használat közben. Az olaj, CSATLAKOZÓ
150. oldalon talál. a nedvesség, a karcolás az égő
túlhevülését és szétrobbanását idézheti 1. Nyissa fel a motorháztetőt.
elő.
2. Válassza le az elektromos
csatlakozót az izzóról. Ehhez húzza
egyenesen hátra a csatlakozót.
3. A fület lenyomva távolítsa el a gumi
tömítést.

FOLYTATÓDIK

Karbantartás 357
Világítás

FÜL 7. Helyezze fel a gumi tömítést a


LESZORÍTÓ KENGYEL
fényszóró egység hátoldalára.
Ügyeljen arra, hogy a jobb oldala
nézzen felfelé.
RÉS
8. Nyomja vissza a csatlakozót az
izzóra. Győződjön meg arról, hogy a
helyére került. Kapcsolja fel a
fényszórót az új izzó
kipróbálásához.

IZZÓ LESZORÍTÓ KENGYEL


4. Akassza ki a leszorító kengyel végét 5. Helyezze be az új izzót a nyílásba.
a résből. Hajtsa ki a kengyelt, majd Közben igazítsa a füleket a résekbe.
távolítsa el az izzót. Hajtsa vissza a leszorító kengyelt a
helyére, és akassza be a végét a
résbe.
6. Győződjön meg a leszorító kengyel
megfelelő és szilárd rögzüléséről.
Az felszerelését a fényszóró egység
kémlelőablakán keresztül
ellenőrizheti.

358 Karbantartás
Világítás

Első irányjelző izzó cseréje 4. Tegye vissza a foglalatot a


RÖGZÍTŐ-
fényszóróegységbe. Forgassa az
PATENT óramutató járásával megegyező
irányban 1/4 fordulattal zárásig.
5. Kapcsolja fel a világítást és
győződjön meg arról, hogy az izzó
megfelelően működik.
6. (Jobb oldal)
Tegye vissza az ablakmosótartályt a
helyére. Helyezze fel
rögzítőpatentet, és a közepét
IZZÓ FOGLALAT benyomva rögzítse azt.
1. Nyissa fel a motorháztetőt.
2. Az óramutató járásával ellentétes
Az első irányjelző lámpa a irányban 1/4 fordulattal elforgatva
fényszóró izzója mellett található. A húzza ki a foglalatot a fényszóró
jobb oldali izzó cseréje előtt szerelje lámpatestből.
le az ablakmosótartályt. A
rögzítőpatent tartályról történő 3. Egyenesen húzza ki az izzót a
eltávolításához használjon lapos fejű foglalatból. Ütközésig nyomja be az
csavarhúzót. új izzót.

Karbantartás 359
Világítás

Az első első helyzetjelző lámpa 4. Tegye vissza a foglalatot a Hátsó izzók cseréje
izzójának cseréje fényszóróegységbe. Forgassa az
óramutató járásával megegyező ROVÁTKA
IZZÓ irányban 1/4 fordulattal zárásig.
5. Kapcsolja fel a világítást és
győződjön meg arról, hogy az izzó
megfelelően működik.

FEDÉL
FOGLALAT
1. Nyissa fel a csomagtérajtót. Tegyen
1. Nyissa fel a motorháztetőt. egy puha rongyot a borítás
pereméhez a karcolások elkerülése
2. Az óramutató járásával ellentétes érdekében. Sima kisméretű lapos
irányban 1/4 fordulattal elforgatva csavarhúzóval a középső részénél
húzza ki a foglalatot a fényszóró lévő horonynál óvatosan pattintsa ki
lámpatestből. a borítást.
3. Egyenesen húzza ki az izzót a
foglalatból. Ütközésig nyomja be az
új izzót.

360 Karbantartás
Világítás

3. Vizsgálja meg, hogy a három izzó


GOMB FEDÉL Vezetőoldal FOGLALAT
közül melyik égett ki: a
tolatólámpáé, az irányjelző lámpáé
vagy a ködzárófényé (csak a vezető
felőli oldalon).

EMELŐ IZZÓ

2. (Jobb oldal) 4. Vegye ki a foglalatot úgy, hogy 1/4


A gombot meghúzva vegye le a fordulattal az óramutató járásával
fedelet. ellentétesen elforgatja.

Az emelő végén található tartófület 5. Egyenesen húzza ki az izzót a


forgassa az óramutató járásával foglalatból.
ellentétes irányba, majd vegye ki az
emelőt.

Karbantartás 361
Világítás

6. Helyezzen új izzót a foglalatba. Oldalsó irányjelző lámpa izzójának 3. Egyenesen húzza ki az izzót a
cseréje (bizonyos típusoknál) foglalatból. Ütközésig nyomja be az
7. Kapcsolja fel a világítást és új izzót.
győződjön meg arról, hogy az izzó FOGLALAT
megfelelően működik. 4. Tegye vissza a foglalatot, és
forgassa el az óramutató járásával
8. Helyezze vissza a foglalatot a megegyezően zárásig.
lámpaegységbe az óramutató
járásával megegyező irányba történő 5. Kapcsolja fel a világítást és
elforgatással. győződjön meg arról, hogy az izzó
megfelelően működik.
9. Helyezze vissza a lámpaegység
fedelét. IZZÓ 6. Tegye vissza a lámpatestet a helyére.
Először a hátsó részét tegye be, majd
nyomja az elülső peremét, amíg
1. Nyomja a lámpatest elülső részét az bepattan a helyére.
autó hátulja felé, amíg ki nem ugrik
a helyéről.
2. Forgassa el a foglalatot 1/4
fordulattal az óramutató járásával
ellentétesen és húzza ki a
lámpatestből.

362 Karbantartás
Világítás

Hátsó rendszámtábla világítás 4. Kapcsolja fel a helyzetjelző


izzójának cseréje FÜL lámpákat, és ellenőrizze, hogy az
FOGLALAT izzó megfelelően működik-e.
5. Tegye vissza a hátsó rendszámtábla
világítás egységet a csomagtérajtóra.
A visszahelyezést az egység jobb
oldalával kezdje. Ezután nyomja
FÜL meg a bal oldalát, hogy bepattanjon
a helyére.
IZZÓ

2. Vegye ki a foglalatot oly módon,


hogy a foglalat mindkét oldalán lévő
1. Vegye ki a rendszámtábla világítás fület egyszerre megnyomja.
egységet oly módon, hogy jobb
oldalra nyomja és kihúzza a 3. Egyenesen húzza ki az izzót a
csomagtérajtóból. foglalatból. Ütközésig nyomja be az
új izzót.

Karbantartás 363
Világítás

Első ködlámpa izzójának cseréje


(bizonyos modellek esetén) KÖDFÉNYSZÓRÓ FEDELE
Autójában halogén izzók találhatóak a
fényszórókban. Cserénél ne fogja meg FEDÉL
az üvegrészt, és ha ez esetleg
megtörténne, denaturált szesszel mossa
le a kéznyomokat.

MEGJEGYZÉS
A halogén izzók magas hőmérsékletre
hevülnek fel használat közben. Az olaj, CSAVAROK
a nedvesség, a karcolás az égő
túlhevülését és szétrobbanását idézheti 1. Tegyen egy puha rongyot a borítás 3. A ködfényszóró egység eltávolítása
elő. pereméhez a karcolások elkerülése érdekében használjon csillagfejű
érdekében. Egy csavarhúzó lapos csavarhúzót a csavarok
fejű végének segítségével távolítsa eltávolításához, majd óvatosan
el a takarólapot a lökhárítóról. vegye ki a ködfényszórót a
lökhárítóból.
2. A ködfényszóró fedelének
eltávolítása érdekében használjon
csillagfejű csavarhúzót a csavar
eltávolításához. Húzza kifelé a
ködfényszóró fedelének csavar
felőli oldalát, majd óvatosan vegye
ki a fedelet a lökhárítóból.

364 Karbantartás
Világítás

6. Tegye be az új izzót, és forgassa el A belső világítás izzóinak cseréje


IZZÓ az óramutató járásával megegyező Az utastér mennyezet világítás és a
irányba zárásig. térképolvasó lámpák izzóinak cseréje
megegyezik.
7. Nyomja vissza az elektromos
csatlakozót az izzóra. Győződjön 1. A karcolások megelőzése érdekében
meg arról, hogy teljesen visszakerült helyezzen egy rongyot a takarólap
a helyére. széléhez, és óvatosan felfeszítve
vékony, lapos csavarhúzóval vagy
8. Kapcsolja fel a ködlámpa világítást, körömreszelővel távolítsa el azt. Ne
és ellenőrizze az új izzó működését. feszegesse a takarólapot körülvevő
FÜL peremet.
9. Szerelje vissza a ködfényszóró
4. Válassza le az elektromos egységet a lökhárítóba, és húzza
csatlakozót az izzóról. Ehhez meg szorosan a csavarokat.
nyomja le a fület, és húzza
egyenesen hátra a csatlakozót. 10. Igazítsa a fület a konzolhoz, és
szerelje vissza a ködfényszóró
5. Forgassa el az izzót negyed fedelét a lökhárítóba. Húzza meg
fordulattal az óramutató járásával szorosan a csavart.
ellentétesen, és húzza ki a
lámpatestből.

FOLYTATÓDIK

Karbantartás 365
Világítás

UTASTÉR MEGVILÁGÍTÁS HÁTSÓ MENNYEZETVILÁGÍTÁS

IZZÓ IZZÓ
IZZÓ
IZZÓ IZZÓ

LENCSE LENCSE LENCSE


Tetőárnyékolóval nem rend. modelleknél Tetőárnyékolóval nem rend. modelleknél

Utastér belső világítás: Utastér mennyezetvilágítás:


Mindkét térképolvasó lámpát a belső Az utastér mennyezetvilágítást mindkét
pereménél pattintsa ki. oldalon, az elülső pereménél pattintsa
ki.
2. Egyenesen húzza ki az izzót a
foglalatból.
3. Nyomja az új izzót a fém fülekbe.
Pattintsa vissza a takarólapot a
helyére.

366 Karbantartás
Világítás

Csomagtér világítás izzójának cseréje 3. Egyenesen húzza ki az izzót a


ELEKTROMOS CSATLAKOZÓ foglalatból.
4. Nyomja az új izzót a fém fülekbe.
Helyezze vissza az elektromos
csatlakozót, és pattintsa vissza a
takarólapot a helyére.

IZZÓ

2. Vegye le az elektromos csatlakozót.


1. Nyissa fel a csomagtérajtót.

Tegyen egy puha rongydarabot a


lámpaegység hátsó pereméhez a
karcolások megelőzése érdekében.
Távolítsa el a lámpaegységet. Ehhez
egy vékony, laposfejű csavarhúzóval
pattintsa ki óvatosan a lámpaegység
hátsó szélét.

Karbantartás 367
Légkondicionáló rendszer

Autója légkondicionálója zárt Ha a légkondicionáló kevésbé hűt, mint


rendszerű. Karbantartásához, korábban, ellenőriztesse Honda
újratöltéséhez szakemberre van márkaszervizzel. A feltöltéshez
szükség. Néhány egyszerű módszerrel HFC-134a (R-134a) gázt használjon.
Ön is ellenőrizheti, hogy a
légkondicionáló rendesen működik-e. MEGJEGYZÉS
Időnként ellenőrizze a motor hűtőjét és Ellenőrizze, hogy a szervizben, ahol
a légkondicionáló hűtőjét, nem légkondicionáló rendszert javítják,
tapadtak-e bogarak, levelek a rendelkeznek-e zárt gáz újrafelhasználó
felületükre. Ezek megakadályozzák a rendszerrel vagy sem. Az
levegő érintkezését a hűtőlamellákkal, LÉGKONDICIONÁLÓ HŰTŐ
újrafelhasználó rendszer összegyűjti a
és csökkentik a hűtő hatásfokát. Gyenge gázt újrafelhasználásra. A szabadba
vízpermettel és puha kefével tisztítsa Télen legalább hetente egyszer kiengedett gáz veszélyt jelent
meg a lamellákat. kapcsolja be a légkondicionálót. környezetünkre.
Legalább 10 percig hagyja bekapcsolva,
miközben állandó sebességgel vezet és
MEGJEGYZÉS a motor üzemi hőmérsékleten van.
A hűtőlamellák könnyen elhajlanak. Ezzel keringteti a kenőolajat, amely a
Csak alacsony víznyomást és nagyon gázban található.
puha kefét használjon tisztításukhoz.

368 Karbantartás
Por- és pollenszűrő

A pollenszűrő kiszűri és A pollenszűrőt sűrűbben kell cserélni, Csere


megakadályozza a klíma (hűtés, fűtés) ha inkább városi körülmények között Balkormányos modellek esetén
szabályozó rendszer által a külvilágból használja az autót, mivel a városban az
az autó belseje felé áramló levegőben ipari üzemekből és a dízel járművekből FÜL
található pollenek és a por származó korom nagyobb
továbbhaladását. koncentrációban van jelen a levegőben.
Amennyiben a klímaszabályozó
A pollenszűrőt a karbantartásra rendszer által szállított levegő
figyelmeztető rendszer (ha felszerelés) mennyisége kevesebb, mint normális Nyomja
meg
jelzéseinek megfelelően kell cserélni. esetben, akkor is sűrűbben kell cserélni
Ha autójában nincs karbantartásra a pollenszűrőt.
figyelmeztető rendszer, akkor olvassa el Nyomja
az autó Szervizkönyvében/Jótállási meg
könyvében található karbantartási
tervet.
A pollenszűrő a kesztyűtartó mögött
Szervizkönyv/Jótállási könyv nélküli található. Amennyiben cserélni
autók esetén kövesse az ebben a szeretné, tegye a következőket:
kezelési könyvben leírt utasításokat.
1. Nyissa ki a kesztyűtartót.
2. Nyomja meg a kesztyűtartó két
oldalfalát, hogy a fülek elengedjenek.
3. Hajtsa le a kesztyűtartót teljesen.
FOLYTATÓDIK

Karbantartás 369
Por- és pollenszűrő

7. Helyezze be a szűrőházat.
FÜL POR- ÉS POLLENSZŰRŐ Ellenőrizze, hogy mindkét
zárógomb a helyére kattant-e.
8. Hajtsa vissza a kesztyűtartót. A
rögzítő füleket tegye a helyére.
9. Zárja be a kesztyűtartót.

Amennyiben nem biztos abban, hogy a


pollenszűrők cseréjét el tudja végezni,
FÜL akkor a cserét hivatalos Honda
márkaszervizben végeztesse el.
4. Nyomja be a por- és pollenszűrő 5. Vegye ki a szűrőt a szűrő házából.
házának oldalain található füleket.
Húzza ki a szűrőházat. 6. Tegyen be új szűrőt a házba.
Győződjön meg arról, hogy a szűrőn
és a kereten található „AIR FLOW”
(LÉGÁRAM) nyíl jelölés egy
irányba mutat (lefelé).

370 Karbantartás
Por- és pollenszűrő

Csere
Jobbkormányos modellek esetén FEDÉL

FÜL

Nyomja
meg
Nyom-
ja meg FÜLEK POR- ÉS POLLENSZŰRŐ

4. Nyomja be a por- és pollenszűrő 5. Vegye ki a szűrőt a szűrő házából.


házának oldalain található füleket,
A pollenszűrő a kesztyűtartó mögött majd húzza ki a szűrőházat. 6. Tegyen be új szűrőt a házba.
található. Győződjön meg arról, hogy a szűrőn
Amennyiben cserélni szeretné, tegye a és a kereten található „AIR FLOW”
következőket: (LÉGÁRAM) nyíl jelölés egy
irányba mutat (lefelé).
1. Nyissa ki a kesztyűtartót.
2. Nyomja meg a kesztyűtartó két
oldalfalát, hogy a fülek elengedjenek.
3. Hajtsa le a kesztyűtartót teljesen.
FOLYTATÓDIK

Karbantartás 371
Por- és pollenszűrő

7. Helyezze fel a fedelet. Ellenőrizze, 9. Zárja be a kesztyűtartót. Amennyiben nem biztos abban, hogy a
hogy mindkét zárógomb a helyére pollenszűrők cseréjét el tudja végezni,
kattant-e. akkor a cserét hivatalos Honda
márkaszervizben végeztesse el.
8. Hajtsa vissza a kesztyűtartót. A
rögzítő füleket tegye a helyére.

372 Karbantartás
Ablaktörlő lapátok

A gumilapon vizsgálja meg a


repedéseket és a megkeményedett FEDÉL
részeket. Ha ilyeneket talál rajta, vagy
csíkosan, kihagyásokkal töröl a lapát,
cserélje ki.

ABLAKTÖRLŐ LAPÁTKAROK

Az első ablaktörlők cseréje: 2. A lapátot le tudja venni a karról a


rögzítő felfelé húzásával.
1. Emelje fel az ablaktörlőkart a
szélvédőről. Először a vezetőoldali
kart emelje fel, azután az utasoldalit.

MEGJEGYZÉS
Ne nyissa fel a motorháztetőt, ha az
ablaktörlő karok fel vannak emelve,
mert mind a motorháztető, mind a karok
megsérülhetnek.
FOLYTATÓDIK

Karbantartás 373
Ablaktörlő lapátok

ABLAKTÖRLŐKAR ABLAKTÖRLŐ
GUMI

ABLAKTÖRLŐ GUMI
MEGERŐSÍTÉS
3. Tolja a lapát egységet a kar töve 4. A gumilap végét megfogva és 5. Vizsgálja meg az új törlőgumikat.
irányába. összenyomva húzza erősen kifelé a Ha a hátsó éle mentén nem talál
tartójából. végig műanyag vagy fém
A törlőlapát egységet óvatosan merevítést, akkor a régi ablaktörlő
húzza le karról, nehogy a törlőlapát gumiból távolítsa el a fém merevítőt,
vagy a kar megüsse a szélvédőt. és ezt helyezze be az új gumi éle
mentén végigfutó nyílásba.

A merevítő szerelésekor ügyeljen


arra, hogy a gumin található akasztó
és a merevítőn található horony
találkozzon.

374 Karbantartás
Ablaktörlő lapátok

6. Csúsztassa be az új ablaktörlő HÁTUL


gumikat a tartóba, amíg a
rögzítőpatentok a helyükre nem
pattannak.
7. Csúsztassa az ablaktörlőlapát
egységet az ablaktörlőkarra.
Győződjön meg a lapát rögzüléséről.
8. Hajtsa le az ablaktörlő kart. Először
az utasoldali kart hajtsa le, azután a
vezetőoldalit.

A hátsó ablaktörlő cseréje: 3. A gumilap egyik végét húzza kifelé


a tartójából.
1. Emelje fel a kart a hátsó szélvédőről.
4. Csúsztassa ki a gumilapot teljesen a
2. Forgassa a lapát egységet felfelé tartójából.
ahhoz, hogy a karról le lehessen
venni.

FOLYTATÓDIK

Karbantartás 375
Ablaktörlő lapátok

8. Helyezze az ablaktörlőlapát
ABLAKTÖRLŐ GUMI egységet az ablaktörlőkarra.
Győződjön meg a lapát rögzüléséről.
9. Hajtsa az ablaktörlő kart a
szélvédőre.

MEGERŐSÍTÉS

5. Vizsgálja meg az új törlőgumit. Ha a 6. Csúsztassa be az új ablaktörlő


hátsó éle mentén nem talál végig gumikat a tartóba. Ellenőrizze, hogy
műanyag vagy fém merevítést, teljes hosszában a helyére került-e.
akkor a régi ablaktörlő gumiból
távolítsa el a fém merevítőt, és ezt 7. A gumik mindkét végét tegye be a
helyezze be az új gumi éle mentén tartóba. Győződjön meg arról, hogy
végigfutó nyílásba. biztosan rögzítve lett.

376 Karbantartás
Gumiabroncsok

A biztonságos autózáshoz Gumiabroncsnyomás A gumiabroncsok ellenőrzésekor és


elengedhetetlen, hogy megfelelő méretű Az előírt abroncsnyomás alkalmazásával mérésekor ne feledkezzen meg a
és minőségű gumiabroncsokat optimalizálja az autó jó kezelhetőségét, a pótkerékről sem.
használjon, amelyek egyformán gumik élettartamát, az utazási komfortot.
kifogástalan állapotban vannak és A gumiabroncsok nyomását azok hideg
kellően fel vannak fújva. • A nem kellően felfújt gumiabroncsok állapotában ellenőrizze. Hidegnek
egyenetlenül kopnak, rontják az autó akkor tekinthetők, ha az autó legalább
A következő oldalak részletes vezethetőségét, növelik az
információkkal szolgálnak, mikor és három órát állt egy helyben.
üzemanyag fogyasztást és Amennyiben a mérés előtt
hogyan kell a gumiabroncsnyomást
könnyebben túlmelegedhetnek. mindenképpen mennie kell az autóval, a
ellenőrizni, hogyan kell a sérülések
szempontjából megvizsgálni a gumikat, gumiabroncsok akkor tekinthetők
• A túlzottan felfújt gumiabroncsok hidegnek, ha nem ment többet 1,6 km-
mit kell tenni kerékcsere esetén. miatt az autó rázkódik, az úthibák nél. Az előírt gumiabroncsnyomások
károsítják a szerkezeti elemeket és az (hideg állapotban) a vezető oldali
VIGYÁZAT gumik is egyenetlenül kopnak. ajtóküszöbön elhelyezett címkén
Az elhasználódott vagy Azt tanácsoljuk, hogy minden nap pontosan fel vannak tüntetve.
helytelenül felfújt abroncsok vegye szemügyre a gumiabroncsokat.
használata könnyen balesethez Ha a gumiabroncsok meleg állapota
vezethet, amelyben Ön illetve Ha úgy találja, hogy laposak, azonnal
ellenőrizze guminyomásmérővel. mellett méri meg nyomásukat,
más megsérülhet, meghalhat. 30 – 40 kPa-lal (0,3 – 0,4 kg/cm2-rel)
Fogadja meg a következő Havonta egyszer mérje meg az abroncsok nagyobb nyomást mér, mint hideg
tanácsokat, amelyek a nyomását guminyomásmérővel. Még állapotban. Ez teljesen normális. Ne
gumiabroncsok ha kifogástalan állapotban vannak is, engedjen ki levegőt a kerékből, mert
karbantartásáról, helyes 10 – 20 kPa nyomást veszíthetnek lapos lesz.
használatáról szólnak. havonta.
FOLYTATÓDIK

Karbantartás 377
Gumiabroncsok

A legcélszerűbb, ha saját Gumiabroncsok, ellenőrzés


KOPÁSJELZŐK
légnyomásmérője van és azt használja. Valahányszor ellenőrzi a nyomást, meg
Így mindig kiderül, valóban csökkent-e kell vizsgálnia, hogy a gumiban nem
a levegőnyomás a gumiban, hiszen a találhatók-e szögek, nincs-e rajta látható
különféle pontosságú műszerek miatt is sérülés, nem kopik-e rendellenesen.
adódhatnak eltérések. A következőket kell megvizsgálnia:

A tömlő nélküli gumiabroncsok • Kidudorodások a gumiabroncs


képesek a defekt által okozott futófelületén, valamint oldalán.
levegőkiáramlás lassítására, az Ilyenkor cserélje ki az abroncsot.
önzárásra. Ezért, mivel a szivárgás
gyakran lassú, ha a gumiabroncs • Vágások, hasadások és repedések a
KOPÁSJELZŐK JELEI
laposodását tapasztalja, vizsgálja meg, gumiabroncs oldalán. Ki kell cserélni
nem kapott-e defektet. az abroncsot, ha valahol kilátszik a Az abroncsokba kopásjelzőket égetnek.
szövet vagy egyéb szálszerkezet. Amikor a futófelület elkopik, a
Az Ön kényelme érdekében az előírt futófelületen keresztül előtűnik egy
gumiabroncsnyomások (hideg • A futófelület erős kopása. 12,7 mm széles sáv. Ez azt mutatja,
állapotban) a vezető oldali ajtóoszlopon hogy már kevesebb, mint 1,6 mm mély
elhelyezett címkén pontosan fel vannak a mintázat.
tüntetve.
Az olyan gumiabroncs, amelyen ez a
sáv már látható, nagyon rosszul tapad
nedves úton. Ha a kopásjelzőt már
három, vagy több helyen látja, ki kell
cserélnie a gumiabroncsot.

378 Karbantartás
Gumiabroncsok

Karbantartás MEGJEGYZÉS Ahhoz, hogy a gumiabroncsok


A helyes légnyomás mellett a helyes élettartamát a kopási igénybevétel
futómű beállítás is csökkenti az abroncs Könnyűfém keréktárcsákkal szerelt elosztásával megnövelje, minden
kopását. Amennyiben valamelyik gépjárművek esetén: 10 000 km után cserélje fel a kerekeket
gumiabroncs rendellenesen kopik, Nem megfelelő kiegyensúlyozó súlyok az ábrának megfelelően. Az ábra felül
keresse fel Honda márkaszervizét a használata miatt megrongálódhatnak az azt mutatja, hogyan kell a kerekeket
futómű ellenőrzése céljából. autó könnyűfém keréktárcsái. Mindig megcserélni.
eredeti Honda súlyokat használjon a A fenti ábra azt mutatja be, hogyan kell
Ennek ellenére, ha kellemetlen rázást kiegyensúlyozásnál. a gumiabroncsokat egymás között
érez vezetés közben, újra ki kell megcserélni.
egyensúlyoztatni azokat. Ugyanezt kell Kerekek felcserélése
tenni akkor is, ha valamilyen okból a Előre Előre
Ha meghatározott forgásirányú
gumiabroncsot leszerelték a felniről. kerekeket vásárol, a cserét csak elölről
Amikor új gumikat szerelnek fel, hátra irányba végezze. Ha felcseréli a
győződjön meg arról, hogy a kerekek ki kerekeket, akkor ellenőrizze a levegő
vannak egyensúlyozva. Ez növeli a nyomását.
gumiabroncsok élettartamát, a vezetés
komfortját és a menetbiztonságot. Az
eredeti kerekeket a gyárban dinamikusan
egyensúlyozták ki. Ezt javasoljuk Önnek
a későbbiekre is.
(Nem megh. forgási (Megh. forgási
irányú kerekek és irányú kerekek és
abroncsok esetén) abroncsok esetén)

Karbantartás 379
Gumiabroncsok

Gumiabroncsok és keréktárcsák cseréje A legjobb, ha mind a négy kereket


Csere esetén a méretet, a terhelhetőséget, egyidejűleg cseréli. Ha ez nem lenne VIGYÁZAT
a használható sebességet és a hideg lehetséges, vagy nem szükséges,
gumiabroncs maximális nyomását javasoljuk, hogy a két első vagy a két Helytelen gumiabroncsok
tekintve (amint az a gumiabroncs hátsó gumiabroncsot párban cserélje. használata az autó
oldalfalán látható) az eredetiekkel Csak egyetlen gumiabroncs lecserélése kormányozhatósága és
megegyező radiál abroncsokat vásároljon. kedvezőtlenül befolyásolja az autó útstabilitása rovására mehet,
menettulajdonságait. amely olyan balesthez vezet,
Egymástól és az eredetiektől eltérő melyben Ön megsérülhet,
tulajdonságú gumiabroncsok felszerelése Ha valaha keréktárcsát kell cserélni, esetleg meghalhat.
(radiális és axiális gumik keverése) nagyon ügyeljen arra, hogy ugyanolyan
csökkenti a fékezés hatásosságát, az acél vagy könnyűfém tárcsát Mindig a gyárival megegyező
úttapadást és a kormányozhatóságot. használjon, mint amilyen eredetileg volt méretű és típusú
Ha a gumiabroncsok mérete és az autóján. Gumicsere előtt szintén gumiabroncsot használjon.
konstrukciója eltérő, az az ABS rendszer kérje ki Honda márkaszervize tanácsát. Erről az autóban található
hibás működését eredményezheti. címkén talál felvilágosítást.
Ezeket Honda márkaképviselőjénél
Az ABS a kerekek fordulatszámának beszerezheti.
összehasonlítása alapján működik.
Amikor gumiabroncsot cserél, mindig
az eredeti gyárival megegyező méretű
gumiabroncsot használjon. Miután a
gumiabroncsok mérete és konstrukciója
hatással van a keréksebességekre, ezért
a rendszer hibás működését
eredményezhetik.

380 Karbantartás
Gumiabroncsok

Keréktárcsák és gumiköpenyek Téli gumik Európai modellek esetén


Keréktárcsa méretek: Havas és jeges úton a nyári gumik A téli gumik felszerelését mindig a
15 x 5 1/2 J képessége korlátozott, ezért ilyen jóváhagyási dokumentumoknak
körülmények esetén javasoljuk a téli megfelelően végezze el. Az európai
Gumiabroncs méretek: gumik (M + S gumik) használatát. Ha előírásoknak megfelelően, ha téli gumit
175/65R15 84H M + S téli gumikat használ, mind a négy szerel az autójára, egyúttal helyezzen el
175/65R15 84T kerékre ilyet szereltessen. Csak azonos a vezető látóterében figyelmeztető
méretű és profilú gumiabroncsokat címkét, ha a gumiabroncs
Nézze meg a vezető oldali ajtóoszlopon használjon. Vásárláskor ügyeljen a terhelhetősége, ill. sebességhatára
elhelyezett címkén feltüntetett méretre, a terhelhetőségre és az igénybe kisebb, mint a járművel maximálisan
gumiméreteket, vagy kérdezze meg vehető maximális sebességre. elérhető sebesség. A címke a
Honda márkaképviselőjét a helyes gumiabroncs forgalmazójától kérhető.
adatokról. Ha bármilyen kérdése volna, kérjük
vegye fel a kapcsolatot a gumiabroncsot
forgalmazó kereskedővel.

Karbantartás 381
Gumiabroncsok

Hólánc Hólánccal az autó maximális sebessége


Hóláncot csak veszélyhelyzetben vagy 30 km/h lehet a hóval és jéggel fedett VIGYÁZAT
akkor használjon, ha azt előírják. A úton. A gumiabroncs és a lánc kímélése
láncot mindig az első két kerékre érdekében ne vezessen hólánccal száraz Ha nem megfelelő típusú vagy
szerelje fel. Hólánc használatakor úton. helytelenül felszerelt hóláncot
óvatosan közlekedjen a jégen és a használ, az kárt tehet a
havon. Az autó menettulajdonságai fékvezetékekben, ami
ilyenkor rosszabbak lehetnek, mint jó balesethez, és emiatt súlyos
téli gumikkal. Egyes hóláncok vagy akár halálos sérüléshez
alkalmazása károsíthatja a vezethet.
gumiköpenyt, a keréktárcsát, a
felfüggesztést és a karosszériát. Csak A hólánc kiválasztásához és
olyan hóláncot válasszon, amelynek használatához kövesse a
elég helye van a kerékjáratban. A jelen kezelési útmutató
hólánchoz mellékelt előírásokat előírásait.
gondosan tartsa be. Mielőtt hóláncot
vásárolna, kérjen tanácsot Honda
márkakereskedőjétől.

382 Karbantartás
Gumiabroncsok

Az autóján található gumiabroncsokhoz használja az alábbi hóláncokat vagy az


azzal megegyezőt.

Eredeti gumiméret∗ Hólánc típusa


175/65R15 84H 48404 RUD-matic classic vagy azzal
175/65R15 84T egyenértékű
∗: Az eredeti gumiabroncs tulajdonságai a vezető oldali ajtóoszlopon elhelyezett
címkén pontosan fel vannak tüntetve.

Karbantartás 383
12 V akkumulátor ellenőrzése

VARÁZSSZEM
Ellenőrizze az akkumulátor Amennyiben a 12 V akkumulátorral
csatlakozóinak korrózióját (fehér vagy kapcsolatosan további karbantartás
sárgás por). Ha korrodáltak, sütőporral szükséges, keresse fel hivatalos Honda
és vízzel tisztítsa meg őket. A korrózió márkakereskedőjét.
ettől pezsegni kezd és barna színű lesz.
Ha a pezsgés megszűnt, mossa le az Ha a 12 V akkumulátort tölteni kell, az
anyagot tiszta vízzel. Tiszta ruhával autó elektromos hálózatának
vagy puha papírral szárítsa meg az védelmében mindig vegye le mindkét
akkumulátort. Ezután kenje be zsírral a akkumulátorsarut. Először mindig a
csatlakozókat. negatív (–) sarut vegye le, és azt is tegye
vissza utoljára.

Amennyiben a 12 V akkumulátor saruit


Havonta ellenőrizze a 12 V levették vagy az akkumulátor lemerült,
akkumulátor töltöttségét a varázsszem akkor a gyújtáskapcsoló következő
színének megállapításával. A 12 V ON (II) állásba fordításakor az IMA
akkumulátoron levő címke ismerteti a akkumulátor töltöttség visszajelző nem
különböző állapotokat jelző színeket. a valódi állapotot fogja mutatni.
Ilyenkor ideiglenesen alacsonyabb
A varázsszem elhelyezkedése gyártótól szintet jelez, mint a valóság. Akkor
függően különböző lehet. fogja ismét a helyes értéket kijelezni, ha
legalább 30 percig vezet az autóval.

384 Karbantartás
12 V akkumulátor ellenőrzése

Teendők baleset esetén


VIGYÁZAT VIGYÁZAT
Szem – Ha az akkufolyadék a szembe
Az akkumulátor működése Az akkumulátorban erősen jut, legalább 15 percen keresztül mossa
közben hidrogéngáz keletkezik. maró és mérgező kénsav van. szemét egy edényből vagy más
Szikra vagy nyílt láng hatására víztartályból. (Az erős vízsugár
felrobbanhat, és halálos vagy Az elektrolit szembe vagy bőrre szemkárosodást okozhat.) Hívjon
súlyos sérülést okozhat. kerülve súlyos égési sérülést azonnal orvost.
okozhat. Viseljen védőruhát és
Tartson távol az akkumulátortól védőszemüveget, amikor az Bőr – Vegye le a savval szennyezett
minden nyílt lángot, szikrát akkumulátorral dolgozik. ruházatot. A bőrt bőségesen mossa le
okozó anyagot. vízzel, és hívjon azonnal orvost.
Az elektrolit lenyelése
Védőruhát és maszkot viseljen, életveszélyes mérgezést Lenyelés – Igyon vizet vagy tejet, és
vagy bízza a munkát a okozhat, ha nem történik hívjon azonnal orvost.
szakemberre. azonnali beavatkozás.

GYERMEK NE KERÜLHESSEN
AZ AKKUMULÁTOR
KÖZELÉBE!

FOLYTATÓDIK

Karbantartás 385
12 V akkumulátor ellenőrzése, 12 V akkumulátor cseréje

Bizonyos modellek esetén 12 V akkumulátor cseréje 2. Nyissa fel a motorháztetőt.


Amennyiben az akkumulátor saruit
levették vagy az akkumulátor lemerült, AKKUMULÁ- AKKUMULÁ- NEGATÍV
TORTARTÓ TOR KERET ÉRINTKEZŐ
a gépkocsi audiorendszere kikapcsolja RÚD
magát. Ilyen esetben, amikor újra
bekapcsolja a rádiót, akkor az „ENTER
CODE” (KÓD MEGADÁSA) felirat
jelenik meg a kijelzőn. A program
gombok segítségével adja meg a rádió
kódját (lásd 242. oldal).

Ha az akkumulátor lemerült vagy a


sarut levették, az órabeállítás elveszik. POZITÍV ÉRINTKEZŐ FEDELE ANYA POZITÍV ÉRINTKEZŐ
Az óra újbóli beállításához végezze el a
beállítási műveletet (lásd 243. oldal). A 12 V akkumulátor eltávolítása és 3. Lazítsa meg a vezetéket rögzítő
cseréje során a lehetséges veszélyek csavart, majd vegye le a negatív (–)
elkerülése érdekében mindig tartsa be a pólusról a kábelt.
Biztonsági előírások a karbantartás során
c. fejezetben (lásd 316. oldal) található Először mindig a negatív (–) sarut
karbantartási utasításokat, valamint az vegye le, és azt is tegye vissza
Akkumulátor ellenőrzése c. fejezetben utoljára.
olvasható figyelmeztetéseket.
1. Győződjön meg róla, hogy
gyújtáskapcsoló kulcs LOCK (0)
állásban van.

386 Karbantartás
12 V akkumulátor cseréje

4. Vegye le a pozitív saru borítását. Az új akkumulátor beszerelésekor az


Lazítsa meg a vezetéket rögzítő előző folyamatot fordított sorrendben MEGJEGYZÉS
csavart, majd vegye le a pozitív (+) végezze el. A helytelenül kidobott akkumulátor
pólusról a kábelt. szennyezheti a környezetet és az emberi
Gondoskodjon arról, hogy az egészséget.
5. Megfelelő szerszámmal lazítsa meg akkumulátor keret az előző oldali ábrán Az akkumulátor kidobásánál vegye
az akkumulátor keretén található megfelelő helyzetben legyen. figyelembe a helyi előírásokat.
anyákat.
Ez az akkumulátoron található
6. Húzza ki a függőleges tartó rudak szimbólum azt jelenti, hogy ezt
mindegyikét az akkumulátort tartó a terméket tilos háztartási
alsó tálcából, majd vegye le az egész hulladékként kezelni.
akkumulátor keretet a függőleges
rudakkal együtt.
7. Vegye ki óvatosan az akkumulátort.

Karbantartás 387
Tárolás

Ha egy hónapnál hosszabb időre akarja • Ha hosszabb ideig tárolja az autót, • Takarja be a járművet valamilyen
leállítani autóját, számos dolgot el kell meg kell emelni, hogy a kerekek ne légáteresztő anyaggal, például pamut
végeznie, hogy megteremtse a érintkezzenek a talajjal. borítással. A nem porózus anyagok,
megfelelő körülményeket a tároláshoz. mint amilyenek a műanyagok, nem
Ezek az előkészületek megelőzik az • Egy ablakot hagyjon nyitva kissé (ha alkalmasak, mert a bennmaradó pára
autó károsodását és könnyebbé teszik az az autót zárt térben tudja tárolni). károsíthatja a fényezést.
újabb üzembe helyezést. Lehetőleg zárt
helyen tárolja az autót. • Vegye le a 12 V akkumulátor saruit. • Csatlakoztassa a 12 V akkumulátor
saruit és vezesse az autót havonta
• Töltse tele az üzemanyagtartályt. • Tegyen az első és a hátsó ablaktörlő legalább 30 percig. Ez lehetővé teszi
lapátok alá összehajtott törülközőt az IMA akkumulátor megfelelő
• A karosszériát mossa le és szárítsa vagy törlőrongyot, hogy közvetlenül töltöttségi szintjének és az
meg. ne érintkezzenek a szélvédővel. akkumulátor előírt állapotának a
fenntartását.
• Takarítsa ki az utasteret. Győződjön • A későbbi ajtó és csomagtérnyitás
meg arról, hogy a szőnyegek, a megkönnyítése érdekében fújja be
szilikonnal az összes ajtó és a MEGJEGYZÉS
kárpit, a padlózat teljesen szárazak.
csomagtartó fedél szigetelőgumiját. Ha az autót nem használja egy hónapnál
• Ne húzza be a rögzítőféket. Tegye a Emellett a fényezett felületeket olyan hosszabb ideig, akkor a 100 V
váltót Park fokozatba. vékony viaszréteggel lássa el, amely Nikkel-Metál Hydrid IMA akkumulátor
nem okoz kárt az ajtó és csomagtartó élettartama lecsökken, és az
• Támassza ki a hátsó kerekeket. fedél szigetelőgumijában. akkumulátor tartósan károsodhat.

388 Karbantartás
Tárolás

• Ha lehetséges, járassa néha a motort Karbantartásra figyelmeztető Karbantartásra figyelmeztető


addig, amíg az el nem éri az üzemi rendszerrel felszerelt modellek esetén rendszerrel nem rendelkező modellek
hőmérsékletet (a hűtőventilátorok • Ha autóját hosszabb időre leállította esetén
kétszer bekapcsolnak). Ha oly módon, hogy a 12 V akkumulátor Ha a járművet 1 évnél hosszabb ideig
lehetséges, ezt havonta egyszer saruit levette, akkor a saruk tárolja, az újbóli használatba vételkor
végezze el. visszatétele után a karbantartásra végeztesse el márkakereskedőjével a
figyelmeztető rendszer idő és karbantartási tervben 2 év/40 000 km
távolság számításait frissíteni kell. után esedékes karbantartási
Vigye az autót Honda ellenőrzéseket (lásd a járműhöz
márkakereskedőjéhez ellenőrzésre. mellékelt Szervizkönyvet (Jótállási
Ha ezt nem teszi, akkor a rendszer könyvet), illetve ennek hiányában a
nem a helyes karbantartási jelen kezelési útmutatóban található
intervallumot fogja mutatni. karbantartási tervet). A karbantartási
tervben szereplő cseréket csak abban az
esetben kell elvégezni, ha a jármű
ténylegesen elérte a hozzájuk tartozó
időtartamot vagy futásteljesítményt.

Karbantartás 389
390
Ápolás

A rendszeres tisztítás, ápolás újszerű Külső ápolás ....................................392


állapotban tartja az Ön Hondáját. Ebben Mosás ..........................................392
a fejezetben útmutatást adunk, hogyan Viaszolás és polírozás .................393
ápolja autóját: a fényezést, a festést, a Alumínium keréktárcsák .............393
kerekeket, az utasteret. Emellett számos Tetőantenna .................................394
tanácsot adunk a korrózióvédelemmel Javítófesték .................................394
kapcsolatban is. Az utastér ápolása ...........................395
Szőnyegek ...................................395
Padlószőnyegek ...........................395
Kárpit ..........................................396
Műanyag részek ..........................396
Bőrből készült részek ..................396
Ablakok .......................................396
Biztonsági övek ...........................397
Levegőillatosító ...........................397
Korrózióvédelem .............................398

Ápolás 391
Külső ápolás

Mosás • Bő hideg vízzel öblítse le autóját és • Keresse meg az útról felverődött


A gyakori mosás az autó előnyös, szép távolítsa el a szennyeződéseket. kátrányt, a fákról lecsepegő
megjelenését szolgálja. A kosz, a nedveket, és távolítsa el ezeket
szennyeződés árthat a festéknek, míg a • Töltsön egy vödörbe hideg vizet, és foltokat kátrányeltávolítóval vagy
fákról és a madaraktól származó keverjen hozzá autósampont. terpentinnel. Ezután rögtön öblítse le
anyagok maradandó foltot hagyhatnak. bő vízzel a karosszériát, hogy a
• Az autót ezzel az oldattal mossa le, folttisztító ne károsítsa a festést.
Az autót ne napfényben, hanem puha kefét, szivacsot vagy finom Ezeket a helyeket újból be kell vonni
árnyékos helyen mossa. Ha autójával ruhát használjon. Mindig a viasz védőréteggel, még akkor is, ha
napon állt, előbb hajtson árnyékba, tetőrésznél kezdje, innen haladjon az autót máshol nem kell viaszozni.
várjon, míg a karosszéria lehűl, majd lefelé. Gyakran öblítse ki a
utána mossa le. mosóeszközt. • Ha lemosta és bő vízzel leöblítette az
autót, utána puha textillel vagy
Csak olyan oldó- és tisztítószereket szarvasbőrrel törölje szárazra. Ne
használjon, amelyeket ebben a hagyja, hogy a levegőn magától
használati utasításban megtalál. megszáradjon, mert foltos marad a
karosszéria.
MEGJEGYZÉS Szárításkor figyelje az esetleges
Egyes vegyi anyagok, oldószerek és karcolásokat, amelyek helyén
igen erős tisztítószerek károsodást rozsdásodás keletkezhet. Ezeket
okozhatnak az autó fényezésén, fém és javítófestékkel javítsa ki (394. oldal).
műanyag alkatrészein.

392 Ápolás
Külső ápolás

Viaszolás és polírozás Polír – A polírozás és tisztítás/viaszolás Alumínium keréktárcsák


E művelet előtt mindig alaposan mossa elősegíti a már oxidálódott, színét (bizonyos modellek esetén)
le és szárítsa meg autóját. Még a vesztett felületek újbóli csillogását. Amikor autóját mossa, ugyanazzal a
fémléceket és azokat a helyeket is be Rendszerint enyhe tisztítószereket is folyadékkal tisztítsa meg a könnyűfém
kell vonni viasszal, amelyeken a víz tartalmaznak, amelyek eltávolítják a keréktárcsákat is. Bő vízzel öblítse le a
nagy foltokban áll meg. Kezelés után a fényezés legfelső, szennyezett rétegét. tárcsákat.
víz csak cseppekben vagy egyáltalán A karosszériát polírozni kell, ha a
nem marad meg ezeken a helyeken. viaszolás után nem nyerte vissza eredeti A keréktárcsákon különleges védőréteg
csillogását. van, amely az oxidációtól és a
A viaszt folyadék vagy paszta feketedéstől óvja az alumíniumot.
formájában árulják. Mindig a használati A kátrány vagy rovarok tisztítószerrel Néhány erős, általában kerekekre
utasításnak megfelelően járjon el. való eltávolítása után mindig használjon ajánlott tisztítószer vagy kefe
Általában kétféle anyag használatos: viaszt, még akkor is, ha az autó egyéb megsértheti ezt a vékony réteget. A
részeit nem kell viasszal védenie. keréktárcsák tisztításakor mindig csak
Viasz – A viasz vékony réteget képez a finom tisztítószert, puha kefét vagy
felületen, így megvédi az erős napfény, szivacsot használjon.
légszennyeződés stb. káros hatásától.
Akkor kell viaszt használnia a
járművön, amikor az még új.

Ápolás 393
Külső ápolás

Tetőantenna Javítófesték
A Honda márkakereskedésben
segítségére lesznek, hogy autójához a
megfelelő színű javító festéket szerezze
be. A festék színének kódját a vezető
oldali ajtóoszlopra rögzített címkén
találja. Ahhoz, hogy a megfelelő színű
festéket kapja, ezt a színkódot kell a
Honda márkakereskedőnél
megmondania.

Minden mosásnál figyelje a


karcolásokat, az esetleges hibákat. A
korrózió megelőzésére minél előbb ki
MEGJEGYZÉS kell javítani a fényezést. A kevésbé
sérült helyeken a festést kézzel végezze
Autója tetőlemezének hátsó részén el. Nagyobb károsodás esetén forduljon
antenna található. Mielőtt autójával gépi szakemberhez.
mosóba hajtana, feltétlenül csavarja le
kézzel az antennát. Ezzel megelőzi az
antenna esetleges sérülését, amelyet a
mosó keféi okoznak.

Miután áthaladt a mosóutcán, szerelje


vissza az antennát és húzza meg
szorosan kézzel.

394 Ápolás
Az utastér ápolása

Szőnyegek Padlószőnyegek Tisztítás vagy csere esetén fordítsa el a


Gyakran tisztítsa a szőnyegeket gombot az óramutató járásával
porszívóval. A szőnyegben hagyott ellentétes irányba a padlószőnyeg
szennyeződés idő előtti kiakasztásához.
elhasználódáshoz vezet. A szőnyegeket
időnként tisztítsa ki. A szokásos Ha eltávolítja a vezető oldali szőnyeget,
szőnyegtisztító habzó anyagokat visszahelyezés után ellenőrizze, hogy
használja a tisztításhoz. Mindig megfelelően rögzítette-e.
gondosan ügyeljen az előírások
betartására. A tisztításhoz szivacsot Ha nem Honda padlószőnyegeket
vagy puha kefét használjon. Ügyeljen használ, ellenőrizze azok megfelelő
arra, hogy a szőnyegeket szárazon illeszkedését, illetve azt, hogy
tartsa, amennyire lehet. Ne adjon vizet a rögzíthetők-e a rögzítőkapcsokkal. Ne
tisztító anyaghoz. helyezzen kiegészítő szőnyegeket a
Amennyiben gyárilag szerelt rögzített szőnyegre.
A jármű tartozékaként szállított
vezetőoldali padlószőnyeget
rögzítőkapcsok rögzítik. A
rögzítőkapcsok zárásához fordítsa el a
gombot az óramutató járásával egyező
irányba. Ez megakadályozza, hogy a
padlószőnyeg előrecsússzon és
akadályozza a pedálok mozgását.

Ápolás 395
Az utastér ápolása

Kárpit Bőrből készült részek Ablakok


A kárpitot porszívóval tisztíthatja. (bizonyos modellek esetén) Az ablakokat kívül-belül tisztítsa meg
Lemosásához enyhén szappanos meleg A bőr felületekről gyakran távolítsa el a kereskedelmi forgalomban kapható
vizet használjon. Mosás után hagyja port és a szennyeződéseket porszívóval. ablaktisztítóval. A fehérecet és a víz
természetes úton megszáradni. Ha Ügyeljen a ráncokra és a varrásokra is. 1:10 arányú keveréke is alkalmas a
nehezen eltávolítható foltokat talál, A bőr felületeket puha, 90% víz és 10% műveletre. Ez eltávolítja az ablakok
először takart, nem látható helyen semleges mosószeres oldattal enyhén belső felén található párásságot és
próbálja ki a tisztítószer hatását, majd benedvesített ronggyal tisztítsa. Ezután ködfátyolt. Az üvegek és az átlátszó
utána végezze el a tisztítást. Mindig tiszta, száraz ruhával törölje át a műanyagok tisztításához puha ruhát
kövesse a tisztítószeren található felületeket. Azonnal távolítsa el a port vagy papírtörülközőt használjon.
előírásokat. és a koszt a bőr felületekről.
MEGJEGYZÉS
Műanyag részek
A port és a szennyeződést porszívóval A hátsó szélvédő páramentesítő
távolítsa el. Magát a műanyagot fémszála az üveg belső felületéhez
szappanos, vizes, puha ruhával tisztítsa. tapad. Az erős függőleges irányú törlés
Az erősebb szennyeződések elmozdíthatja és megsértheti a
tisztításához használjon puha kefét. A vezetéket. A hátsó szélvédő
tisztításhoz a kereskedelemben is tisztításakor finoman lenyomva
használatos műanyag tisztító spray vagy vízszintes irányban töröljön.
habféleség is alkalmas.

396 Ápolás
Az utastér ápolása

Biztonsági övek Ha az övtartó nyílása elszennyeződik, Levegőillatosító


meggátolja az automata működését és Ha autójában levegőillatosítót óhajt
csökkentheti a visszahúzás sebességét. használni, feltétlenül szilárd anyagok
NYÍLÁS Ezért a tartó nyílását időnként tisztítsa használatát javasoljuk. Néhány
meg alkohollal átitatott textillel vagy levegőillatosító folyadék olyan kémiai
meleg vizes, szappanos ruhával. anyagokat tartalmazhat, amelyek
repedezést vagy színváltozást
okozhatnak a kárpiton.

Amennyiben folyadékot használ,


megfelelően rögzítse a tartályt, nehogy
vezetés közben kiömöljön.

Ha a biztonsági öv bepiszkolódna, puha


kefével és szappanos meleg vízzel
végezze el a tisztítást. Ne használjon
fehérítő vagy tisztítószereket, mert
gyengíthetik az öv anyagát. Mielőtt
használja az öveket, várja meg, amíg
természetes úton megszáradnak.

Ápolás 397
Korrózióvédelem

Az autó rozsdásodását rendszerint két Az Ön Honda autójában többszörös • Az autó aljának tisztításakor
tényező okozza: védelem van a korrózió megelőzésére, nagynyomású vizet használjon. Ez
de emellett néhány időszakosan különösen fontos télen, mikor sózzák
1. A nedvességnek a karosszéria elvégzendő műveletet is javasolunk a az utakat. Nedves klíma és sós
üregeiben történő lecsapódása. Az védelem megtartására: tengeri levegő esetén szintén fontos
autó alján található üregekben, ez a művelet. Az ABS rendszer
lyukakban összegyűlt szennyeződés • A fényezésen levő pattogzást, jeladói és a vezetékek a kerekeknél
és só alatt megmarad a nedvesség és karcokat javítsa ki, amint felfedezte találhatók. Ügyeljen arra, hogy
elősegíti a korrózió kialakulását. őket. ezeket ne sértse meg.
2. Az autó fényezésének és • Az ajtóknál és az alvázon található • Az alvázvédelem állapotát időnként
alvázvédelmének meghibásodása. üregeket ellenőrizze és ha szükséges, ellenőriztesse. Ha szükséges,
végezze el tisztításukat. végeztesse el javítását.
• Ellenőrizze az autó padlózatának
állapotát. A szőnyegekben és alattuk
könnyen összegyűlik a nedvesség,
különösen télen. Ez az autó
padlólemezének rozsdásodásához
vezethet.

398 Ápolás
Hibaelhárítás

Ebben a fejezetben a leggyakrabban Speciális pótkerék ...........................400


előforduló hibákat ismertetjük. Utalást Kerékcsere .......................................401
talál arra, hogyan tudja biztonságosan Honda TRK .....................................408
felismerni a felmerült problémát és Ha a motor nem indul ......................423
hogyan tudja azt kijavítani, illetve ha Indítás segédakkumulátorról ...........425
valamilyen ok miatt az autó Ha a motor túlmelegszik .................427
mozgásképtelenné válik, hogyan tudja Alacsony olajnyomás visszajelző
ismét működésbe hozni. Ha mégsem lámpa ...........................................429
sikerülne újból elindulni, ismertetjük az Olajszint visszajelző lámpa .............430
autó elszállításának szabályait is. 12 V akkumulátor töltés
visszajelző lámpa ........................432
Motorhiba visszajelző lámpa ..........433
PGM-FI figyelmeztetés ...................434
Fékrendszer-visszajelző lámpa ........435
Üzemanyag betöltő nyílás fedelének
kézi nyitása ..................................437
Biztosítékok ....................................438
Biztosítékok elhelyezkedése ...........442
Autó vontatása .................................445
Teendők elakadás esetén .................447

Hibaelhárítás 399
Speciális pótkerék (bizonyos modellek esetén)

Az Ön autója egy speciális pótkereket • A speciális pótkerékre sohase


tartalmaz, amely kevés helyet foglal. szereljen hóláncot. KOPÁSJELZŐ JELEK
Ezt a pótkereket kizárólag ideiglenesen
használja. A lehető leggyorsabban • Sohase használja ezt a speciális
gondoskodjon az esetlegesen sérült pótkereket más autókon, kivéve
normál kerék javításáról, vagy akkor, ha ugyanaz a márka és
cseréjéről. ugyanaz a modell.

A speciális pótkerék nyomását minden • Egyidejűleg csak egyetlen speciális


olyan alkalommal ellenőrizze, amikor a pótkereket használhat az autóján.
többi gumiabroncsét is ellenőrzi.
Előírt gumiabroncsnyomás: • Ez a speciális pótkerék kisebb a
FUTÓFELÜLETI KOPÁSSÁVOK
szokványosnál. Ha a speciális
420 kPa (4,2 kg/cm) pótkerék van felszerelve, az autó Amikor a pótkerék futófelületén
szabad magassága csökken. Ha megjelennek a kopást jelző sávok, a
Amennyiben a speciális pótkereket egyenetlen útfelületen halad, kereket le kell cserélni. A speciális
használja, az alábbi előírásokat kövesse: károsodhat a jármű alja. pótkereket csak ugyanolyan méretű és
tervezésű, valamint ugyanarra a
• Semmilyen körülmények között se keréktárcsára felszerelt másik
menjen gyorsabban, mint 80 km/h. pótgumival lehet helyettesíteni. A
speciális pótkerék gumiabroncsát nem
• Ez a speciális pótkerék keményebb lehet normál keréktárcsán használni,
útfekvést ad és kisebb tapadást illetve a speciális pótkerék tárcsájára
biztosít az úton, ezért fokozott nem lehet normál gumiabroncsot
elővigyázatossággal használja. felszerelni.

400 Hibaelhárítás
Kerékcsere

Pótkerékkel felszerelt modellek esetén Az emelő típusával kapcsolatos


Ha vezetés közben ereszt le a kerék, MEGJEGYZÉS információkért lásd a 455. oldalt.
óvatosan húzódjon félre. Lassan Csak azt az emelőt használja, amelyiket
haladjon az útpadka mellett, amíg le az autójához gyárilag adtak. Ha más VIGYÁZAT
nem húzódik a sávról. autót próbál az Ön emelőjével felemelni
vagy Ön próbálja autóját más autó Az emelőről az autó könnyen
Honda TRK-val felszerelt járművek emelőjével felemelni, mind az autó, leeshet, ami súlyos sérülést
esetén mind pedig az emelő megsérülhet. okozhat.
Az Ön autójában egy gumijavító készlet
található. Ez a javítókészlet csak Emelőcímke EU modellek esetén Tartsa be pontosan a
defektes gumiabroncs kisebb javítására kerékcserére vonatkozó
szolgál (lásd 408. oldal). 1. 2. 3. útmutatásokat, és
gondoskodjon arról, hogy
senkinek semmilyen testrésze
ne legyen a felemelt jármű
alatt.

1. Lásd a kezelési útmutatót.


2. Soha ne feküdjön be az autó alá, ha
azt emelővel megemelte.
3. Tegye az emelőt az autó alján
kiképzett emelési pontok egyikéhez.

FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 401
Kerékcsere

1. Defekt esetén biztonságos helyre


AKASZTÓ GOMB EMELŐ
húzódjon félre autójával. Tegye a
váltót Park fokozatba. Húzza be a
rögzítőféket.
2. Kapcsolja be a vészvillogót és a
gyújtáskulcsot fordítsa LOCK (0)
állásba. A művelet idején senki ne
tartózkodjon a járműben.
3. Nyissa fel a csomagtérajtót. A
hevedernél fogva emelje fel a FEDÉL
csomagtér padlót.
4. A gombot meghúzva vegye le a 6. Az emelő végén található tartófület
Ahhoz, hogy a padló folyamatosan fedelet. forgassa az óramutató járásával
meg legyen emelve, akassza a ellentétes irányba, majd vegye ki az
hevedert az akasztóra. 5. Vegye ki a szerszámkészletet a emelőt.
burkolat alól.
7. Csavarja ki a szárnyas csavart és
emelje ki a pótkereket.
8. Támassza ki elöl és hátul a cserélni
kívánt kerékkel átlós kereket a
kerékcsere idejére.

402 Hibaelhárítás
Kerékcsere

KERÉKANYA

DÍSZTÁRCSA KERÉKKULCS EMELÉSI PONTOK

Egyes modellek esetén 9. Lazítsa meg a négy kerékcsavart, 10. Keresse meg a cserélendő kerékhez
Mielőtt eltávolítaná a kerékanyákat, félfordulatot téve a kerékkulccsal. legközelebb eső emelési pontot.
vegye le a dísztárcsát a kerékről Forgassa az emelő karját az
laposfejű csavarhúzó segítségével. óramutató járásával megegyezően,
A karcolódások megelőzése érdekében amíg az emelő nem érintkezik az
helyezzen rongyot a dísztárcsa széléhez, emelési ponttal.
majd pattintsa le a dísztárcsát egy
csavarhúzóval. Ne próbálja meg MEGJEGYZÉS:
erőszakkal eltávolítani a dísztárcsát. Ne használja az emelőt, ha az nem
működik kifogástalanul. Hívja fel
A dísztárcsa felszerelését lásd: márkakereskedőjét, vagy vegyen
407. oldal. igénybe autómentő szolgálatot.
FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 403
Kerékcsere

14. Tegye fel a pótkereket. Egymás után


EMELŐKAR KERÉKAGY mindig az egymással szemben lévő
csavarokat húzza meg úgy, hogy a
kerék szilárdan csatlakozzon a
kerékagyhoz. Ne húzza meg őket
teljesen.
15. Engedje le az autót. a földre, majd
távolítsa el az emelőt.

KERÉKKULCS

11. Emelje az autót olyan magasra a 13. A pótkerék felhelyezése előtt


kerékkulcs és az emelőkar tisztítsa meg ruhával a kerék belső
segítségével, hogy a gumiabroncs részét és a kerékagyat. A kerékagyat
alja már ne érintkezzen a talajjal. óvatosan tisztítsa, mivel a vezetés
során felforrósodhatott.
12. Csavarja ki a kerékanyákat, és
távolítsa el a leengedett abroncsot.
A kerékanyákat óvatosan fogja meg,
mert forróak lehetnek. A belső
részét lefelé fordítva tegye le a
defektes kereket a földre.

404 Hibaelhárítás
Kerékcsere

SZÁRNYAS CSAVAR

Normál Speciális
pótkerék pótkerék
esetén esetén
KERÉKKÖZÉP

16. Húzza meg a csavarokat átlós 17. Bizonyos modellek esetén mielőtt a 18. Tegye a defektes kereket a pótkerék
irányban. A legközelebbi szervizben defektes kereket a pótkerék helyére helyére a külső felével lefelé.
ellenőriztesse a csavarok meghúzási teszi, távolítsa el a műanyag
nyomatékát. kerékközepet. 19. A szárnyas csavarról vegye le a
távtartót, fordítsa meg és tegye
Az előírt nyomaték: vissza a csavarra.
108 Nm (11 kgm)
20. A pótkereket a szárnyas csavarral
rögzítse oly módon, hogy a szárnyas
csavart visszateszi a helyére.

FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 405
Kerékcsere

21. Tegye az emelőt a tartójába.


Forgassa az emelő végén található VIGYÁZAT
tartófület addig, amíg biztonságosan
rögzítődik. Tegye el a Egy esetleges ütközés során
szerszámkészletet. Helyezze vissza az autó belsejében a
a fedelet. rögzítetlen tárgyak szabadon
repülhetnek és súlyos
A dísztárcsát vagy a kerékközepet a sérüléseket okozhatnak a
csomagtérben tárolja. Ellenőrizze, bennülőknek.
hogy ne legyen karcos vagy sérült.
A pótkereket, az emelőt és a
szerszámkészletet
biztonságosan rögzítse
vezetés előtt.

22. Csukja le a csomagtérajtót.

406 Hibaelhárítás
Kerékcsere

Dísztárcsa felhelyezése
(bizonyos modellek esetén)
SZELEPJEL SZELEP

BIZTOSÍTÓSZEGEK ACÉLHUZAL GYŰRŰ

1. Győződjön meg arról, hogy az 2. Igazítsa a dísztárcsán található 3. Győződjön meg arról, hogy az
acélhuzal gyűrű a biztosítószegekre szelepjelet a gumiabroncs acélhuzal gyűrű a szelep külső
akadt a dísztárcsa széle körül. szelepéhez, majd helyezze fel a oldalán fut, az ábrán látható módon.
dísztárcsát.

FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 407
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

Honda TRK-val felszerelt járművek esetén Ha autójában speciális pótkerék található, Ha mégis bekövetkezik, akkor vegye fel
Az Ön autójában nem található akkor lapozzon a 400. oldalra a defektes a kapcsolatot Honda
pótkerék. Ugyanakkor az Ön autójában gumiabroncs cseréjével kapcsolatban. márkakereskedőjével vagy vegyen
egy gumijavító készlet található (Honda igénybe segélyszolgálatot, autómentőt.
TRK: ideiglenes gumijavító készlet A javítókészlet használatának Az alábbi esetekben autóját vontatni
TERRA-S®). Ez a javítókészlet csak megkönnyítésére a készletben egy kell (lásd Az autó vontatása, 445. oldal):
defektes gumiabroncs kisebb javítására javítókészlet kezelési könyv található.
szolgál. A szimbólumok emlékeztetik 1. A gumijavító készlet szavatossági
Önt arra, hogy a javítókészlet ideje lejárt (a lejárat dátuma a
Ha gumijavítót használ, akkor mindig használatához olvassa el az autó palackon található címkén
tartsa be az ebben a kezelési könyvben kezelési könyvének megfelelő oldalait. leolvasható).
található előírásokat és
munkafolyamatokat. 2. A gumin 4 mm-nél szélesebb vagy
Kérjük, olvassa el figyelmesen a hosszabb vágás van.
javítókészlet kezelési könyvét és
A karbantartásra figyelmeztető rendszer helyesen használja a javítókészletet.
jelzéseinek megfelelően ellenőriznie 3. Nem az abroncs futófelületén van a
kell a gumijavító készlet használati és sérülés (például vágás az oldalfalon).
A szögek vagy csavarok okozta kisebb
szavatossági idejét. sérülések a gumi futófelületén 4. Nem megfelelő gumiabroncsnyomás
gumijavító készlettel javíthatók. következtében fellépő defekt esetén.
Ha autójában nincs karbantartásra
figyelmeztető rendszer, akkor olvassa el 5. A gumiabroncs elvált a keréktárcsától.
az autó Szervizkönyvében/Jótállási MEGJEGYZÉS
könyvében vagy ebben a kezelési A javítókészlet használata nem 6. A keréktárcsa sérült.
könyvben (ha az autónak nincs megengedett az alábbi feltételek
Szervizkönyve) található Karbantartási 7. Két vagy több gumiabroncs
teljesülése esetén. defektes.
tervet.

408 Hibaelhárítás
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

Használati útmutató 2. Kapcsolja be a vészvillogót és a


Honda TRK 1. Ha defektet kapott, biztonságos gyújtáskulcsot fordítsa LOCK (0)
helyre húzódjon félre. Álljon le az állásba.
autóval szilárd, vízszintes és nem
csúszós talajon. A sebességváltót 3. Vizsgálja meg a gumiabroncsot
tegye üres állásba, majd alaposan defekt vagy egyéb más
rögzítőfékkel rögzítse az autót. sérülés szempontjából.

Ha utánfutót vontat, akassza le azt.

OLDALFEDÉL

Nyissa fel a csomagtérajtót. A


fogantyúját meghúzva távolítsa el az
oldalfedelet. Vegye ki a Honda TRK
készletet a jobb hátsó rekeszből.

FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 409
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

4. Ha a sérülés kisebb, mint 4 mm és a


gumiabroncs mintázatában található, (B)
akkor kövesse a következő (A) SAPKA
utasításokat.
Alumínium
5. A defektes kerék cseréje vagy védőfólia (A)
javítása közben senki ne
tartózkodjon az autóban.

FIGYELMEZTETÉS
Ha nem távolítja el a szöget
vagy csavart és tovább vezet,
akkor a gumiabroncs teljesen 6. Néhányszor rázza fel a
leereszt és a belső felülete javítófolyadékot tartalmazó
javíthatatlanul megsérül. Ha palackot (A). Csavarja a töltő csövet
feltétlenül folytatnia kell a (B) az alumínium fóliával védett
vezetést, akkor nagyon palack (A) tetejére.
óvatosan vezessen,
különösen kanyarokban.

410 Hibaelhárítás
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

FIGYELMEZTETÉS MEGJEGYZÉS (D)


A ruhára jutó javítófolyadékot
A javítófolyadék etilénglikolt rendkívül nehéz vagy egyáltalán nem
tartalmaz. lehet eltávolítani. Ügyeljen arra, hogy
• A javítófolyadék lenyelése ne folyjon ki.
súlyos mérgezést okozhat.
Ilyen esetben igyon nagy Figyelmeztető címke a javítófolyadékot
mennyiségű vizet és hívjon tartalmazó palackon
azonnal orvost. A javítókészlet használatához
• Ha a javítófolyadék a emlékeztetőül a javítófolyadékot (E)
szemébe vagy a bőrére jut, tartalmazó palackra címke lett (C)
súlyos sérülést okozhat. ragasztva. Olvassa el figyelmesen az
Nagy mennyiségű vízzel utasításokat. A címkén található 7. Vegye le a szelepsapkát (D) a
öblítse le az érintett területet szimbólumok emlékeztetik szelepházról (C). A szeleptű kiszedő
és hívjon azonnal orvost. (E) másik oldalával nyomja be a
Önt arra, hogy a Honda TRK
• A javítófolyadékot mindig használatához olvassa el az autó szeleptűt és engedje ki az összes
tartsa távol a gyermekektől. kezelési könyvének megfelelő oldalait. levegőt a gumiabroncsból.
• Ha a palackot a cső
felcsavarása után rázza fel, Amennyiben bármilyen kérdése van a
akkor a folyadék gumijavító készlettel kapcsolatban,
kifröccsenhet, kifolyhat. vegye fel a kapcsolatot Honda
Ennek megelőzésére a cső márkakereskedőjével.
rögzítése előtt rázza fel
alaposan a palackot.
FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 411
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

FIGYELMEZTETÉS
(C)
Ha a defektes
gumiabroncsban még sok
levegő van, akkor a szeleptű
kiszedése során a szeleptűt a
nagy nyomás kilökheti,
kiröpítheti. Ez súlyos
sérüléseket okozhat. (C)
(E)

(F) CSŐ

Csavarja le a szeleptűt (F) a szeleptű 8. A cső végét csavarja a szelepházba


kiszedő (E) segítségével. A szeleptűt (C).
(F) tartsa tisztán, ne tegye homokba
vagy piszkos helyre.

412 Hibaelhárítás
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

SZELEPSAPKA CSŐ

(C)

(E)

(C) SZELEPTŰ KISZEDŐ


(F)
Tartsa a palackot a csővel az ábrán 9. Ezután húzza ki a cső végét a Tegye a szeleptű kiszedő végét a
látható módon, és nyomja meg a szelepházból, majd csavarja vissza a töltőcső elülső részére.
palackot. Hirtelen nyomja össze és szeleptűt (F) a szelepházba (C).
annak teljes tartalmát öntse a defektes
gumiabroncsba. Csavarja vissza a szelepsapkát.

FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 413
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

(H) FIGYELMEZTETÉS
Ne ragassza a matricát a
kormánykerékre, mert az
akadályozhatja a légzsák
helyes működését.

Győződjön meg arról, hogy a


matricát olyan helyre
ragasztotta, ahol nem
(G) akadályozza a visszajelzők és
a sebességmérő láthatóságát.
Ragassza a kerékközépre a Ragassza a műszerfalra a
figyelmeztető matricát (G). sebességkorlátozó (maximális sebesség)
matricát. Győződjön meg arról, hogy a
matrica a vezetés során jól látható.

414 Hibaelhárítás
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

(M) NYOMÁSMÉRŐ
(K) FIGYELMEZTETÉS
(J)
Ha a gumiabroncsnyomás
10 percen belül nem éri el az
legfeljebb 10 perc
előírt értéket, akkor a defektes
gumiabroncs súlyosan sérült.
KI

A defektes gumiabroncs a
BE gumijavító készlettel nem
TÁPDUGASZ javítható meg. Vegye fel a
kapcsolatot Honda
LÉGKOMPRESSZOR KAPCSOLÓ (L) (C)
márkakereskedőjével vagy
10. Csatlakoztassa a légkompresszor Fordítsa a gyújtáskapcsolót vegyen igénybe
csövét (J) a szelepházra (C). Az ACCESSORY (I) helyzetbe. Kapcsolja segélyszolgálatot,
elektromos csatlakozót dugja a be a légkompresszort (L). Fújja fel a autómentőt.
kiegészítő elektromos aljzatba (K). gumiabroncsot az előírt nyomásra (M).
10 percnél tovább ne használja. Ha
túlfújta a gumiabroncsot, a tömlő
csavarját kicsavarva engedje ki a
felesleges levegőt.

FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 415
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

MEGJEGYZÉS
Ne használja a légkompresszort
15 percnél hosszabb ideig. Min.
Túlmelegedhet.

legfeljebb 10 perc

11. Mihamarabb vezessen tovább.


Vezessen óvatosan és soha ne MEGJEGYZÉS
menjen gyorsabban, mint 80 km/h. Ha gyorsabban vezet, mint 80 km/h,
akkor az autón rezgések léphetnek fel és
nem vezethető biztonságosan.

416 Hibaelhárítás
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

12. Körülbelül 10 perc vagy 5 km • A keréktárcsa természetesen újra


vezetés után álljon meg, és VIGYÁZAT felhasználható, amennyiben a
ellenőrizze a gumiabroncsnyomást a gumijavító folyadékot ronggyal
légkompresszorban található A következő esetekben ne letörölték róla. Minden esetben új
nyomásmérő segítségével. A vezessen tovább. szelepet használjon.
gumiabroncsnyomást a Ilyen esetben azonnal álljon
légkompresszor kikapcsolt meg és vegye fel a kapcsolatot • Vigye az üres palackot hivatalos
állapotában ellenőrizze. Ha a Honda márkakereskedőjével Honda márkakereskedőjéhez.
gumiabroncsnyomás megmarad az vagy vegyen igénybe
előírt értéken, akkor a javítás kész. segélyszolgálatot, autómentőt. MEGJEGYZÉS
Vezessen óvatosan a legközelebbi Ha a defekt okát és helyét nem sikerül
Honda márkakereskedéshez vagy • A gumiabroncsnyomás meghatározni, akkor a gumijavító
egyéb szakképzett szerelőhöz és 130 kPa (1,3 bar) alá esett. műhely nem tudja a sérült
cseréltesse ki a gumiabroncsot. gumiabroncsot megjavítani. Ha
• A gumiabroncsnyomás a ilyenkor mégis tovább kell vezetnie,
13. Ha a gumiabroncsnyomás 10. és 11. pontban leírtak akkor gyakran ellenőrizze a
alacsonyabb az előírt értéknél, akkor után is csökken. gumiabroncsnyomást és javíttassa vagy
fújja fel a gumiabroncsot az előírt cseréltesse ki gumiabroncsát Honda
értékre (térjen vissza a 10. pontra). márkakereskedőjénél.
MEGJEGYZÉS
• Cseréltesse ki a gumiabroncsot a
legközelebbi Honda márkaszervizben.
Az abroncs más helyen történő
javítása esetén kérje ki Honda
márkakereskedője véleményét.
FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 417
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

Használati utasítás címke a A címkén található


légkompresszoron szimbólumok emlékeztetik Önt arra, FIGYELMEZTETÉS
hogy a Honda TRK használatához A légkompresszorhoz ne
olvassa el az autó kezelési könyvének nyúljon szabad kézzel, mert az
megfelelő oldalait. a használata során túlhevülhet
és a felülete forróvá válik.
FIGYELMEZTETÉS Használjon mindig valamilyen
védő ruhadarabot.
Ne járassa a motort zárt
térben vagy amikor az autót Ne használja a
emelővel megemelte. légkompresszort 15 percnél
hosszabb ideig. A további
használat előtt várja meg,
amíg lehűl alacsonyabb
A javítókészlet használatához hőmérsékletre.
emlékeztetőül, a légkompresszorra
címke lett ragasztva. Ezen a címkén az Az autójában található
alábbi utasítások olvashatók. légkompresszor csak az
autója kerekeinek felfújására
szolgál. Ne használja
semmilyen más célra.

418 Hibaelhárítás
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

MEGJEGYZÉS: Használati utasítás


A légkompresszor áramellátása az autó A légkompresszor használata előtt MEGJEGYZÉS
által szolgáltatott 12 V egyenáramra van húzódjon az út szélére, és biztonságos A légnyomás ellenőrzése előtt kapcsolja
méretezve. helyen álljon meg. A megállási hely ki a légkompresszort.
kellően távol legyen a forgalmi
sávoktól. 4. lépés:
Ha gumiabroncsnyomás elérte az
1. lépés: előírt értéket, akkor kapcsolja ki a
Csavarja le a szelepsapkát a defektes légkompresszort, majd húzza ki az
kerékről. elektromos csatlakozót a
szivargyújtóból. Győződjön meg
2. lépés: arról, hogy a levegő nem szivárog a
Csatlakoztassa a légkompresszort a gumiabroncsból. Végül tegye vissza
szivargyújtóra. és húzza meg a szelepsapkát.

3. lépés:
Fordítsa a gyújtáskapcsolót
ACCESSORY (I) helyzetbe.
Kapcsolja be a légkompresszort, és
fújja a gumiabroncsot az előírt
nyomásértékre. Ellenőrizze és
szabályozza a gumiabroncsnyomást a
légnyomásmérő által mutatott
értéknek megfelelően.

Hibaelhárítás 419
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

Javítófolyadék eltávolítása
(Honda márkakereskedők részére) FIGYELMEZTETÉS
A műveleteket óvatosan végezze el,
nehogy a javítófolyadék kifröccsenjen Óvatosan végezze a szelep
vagy kifolyjon a gumiabroncsból. kivágását, nehogy elvágja a
kezét vagy az ujját.

MEGJEGYZÉS
Óvatosan végezze a szelep kivágását,
nehogy a gumiabroncs vagy a kerék
megsérüljön.
1. Vegye le az autó kerekét. Engedje le
a gumiabroncsot teljesen.
2. Késsel vágja ki a szelepet.

420 Hibaelhárítás
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

MEGJEGYZÉS
A javítókészlet újrahasznosítása fontos
feladat a környezet megóvása
érdekében. Kérjük az Ön segítőkész
együttműködését is a javítókészlet
újrahasznosításában.

3. A szelep helyén dugja be a csövet 6. Hajtogassa össze a csövet, majd


teljesen a gumiabroncsba. A csövet ragasztó szalaggal vagy kötözővel
olyan mélyen kell a folyadékba kösse össze, hogy a folyadék nehogy
beleengedni, amennyire az csak kifolyjon. Vigye az üres palackot
lehetséges. Honda márkakereskedőjéhez,
amikor újra cseréli.
4. Nyomja össze a palackot és szívja ki
a javítófolyadékot. (A legjobb, ha a
kereket asztalra teszi.)
5. Ismételje meg a 4. lépést addig,
amíg a javítófolyadékot teljesen el
nem távolította. FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 421
Honda TRK (bizonyos modellek esetén)

Javítófolyadék címke
FIGYELMEZTETÉS
CÍMKE
A javítófolyadék etilénglikolt
tartalmaz.

A javítófolyadék lenyelése
súlyos mérgezést okozhat.
Ilyen esetben igyon nagy
mennyiségű vizet, és hívjon
azonnal orvost.

Ha a javítófolyadék a szemébe
vagy a bőrére jut, súlyos
Ragassza a címkét a kerékközépre, sérülést okozhat. Nagy
amely arra emlékezteti Önt, hogy a mennyiségű vízzel öblítse az
használt javítófolyadékot el kell érintett területet, és hívjon
távolítania. Szintén jelzi, hogy a kerék azonnal orvost.
javítókészlettel lett megjavítva. Ezen a
címkén az alábbi utasítások olvashatók. A javítófolyadékot mindig
tartsa távol a gyermekektől.
A címkén található
szimbólumok emlékeztetik Önt arra, A javítófolyadékot mindig
hogy a javítókészlet használatához tartsa a palackban
olvassa el az autó kezelési könyvének biztonságosan lezárva.
megfelelő oldalait.

422 Hibaelhárítás
Ha a motor nem indul

A benzinmotor az IMA motorral indul. • Van üzemanyag? Előfordulhat, hogy Ha az IMA akkumulátor töltése nem
Ha a benzinmotor nem indul, miközben bizonyos okok miatt a kevés megfelelő, akkor a benzinmotort az
az IMA akkumulátor töltése megfelelő, üzemanyagot jelző lámpa nem ég, így önindító motor indítja el. Ha a
akkor a következőket ellenőrizze: nem tudta, hogy fel kell tölteni a benzinmotor nem indul, akkor a
tartályt. következőket ellenőrizze:
• Ellenőrizze a váltózárat. A
váltókarnak P vagy üres állásban kell • Elektromos hiba is lehet, például az • Fordítsa a gyújtáskapcsoló kulcsot
lennie, különben az önindító nem üzemanyag szivattyú nem kap ON (II) állásba. Kapcsolja be a
működik. áramot. Ellenőrizze a biztosítékokat világítást, és ellenőrizze a
(lásd 438. oldal). fényerősséget. Ha a fényerő gyenge
• Mivel az autóban indításgátló vagy a lámpák egyáltalán nem
található, ezért a motor indításához a • Üzemanyag-ellátást elzáró világítanak, akkor lemerült a 12 V
megfelelő kódolt kulcsra van kapcsolóval felszerelt modellek akkumulátor. A 425. oldalon
szükség. Ha olyan kulcsot használ, esetén az üzemanyagot a rendszer megtalálja, hogyan kell
amely nem a megfelelő kódot elzárhatta. Ilyenkor a rendszert segédakkumulátorról indítani
tartalmazza, akkor az indításgátló alapállapotba kell helyeznie a (Indítás segédakkumulátorról).
rendszer visszajelző lámpa a kapcsoló megnyomásával. Ezután a
műszerfalon folyamatosan gyorsan motor indítható (lásd 273. oldal).
villog (lásd 155. oldal).
• Biztos, hogy megfelelően indít? A
tudnivalókat a motor indításáról a
285. oldalon olvashatja (Motor
indítása).

FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 423
Ha a motor nem indul

• Fordítsa a gyújtáskulcsot START Ha mindezeket ellenőrizte, és a motor


(III) állásba. Ha a világítás nem ennek ellenére sem indul, szakemberre
gyenge, akkor ellenőrizze a van szüksége. Lásd az Autó vontatása
biztosítékok állapotát. Ha a fejezetet a 445. oldalon.
biztosítékok jók, akkor valószínűleg
a gyújtáskapcsoló vagy az önindító
motor elektromos rendszerében van a
hiba. Ilyen esetben szakemberhez
kell fordulnia. Lásd az Autó
vontatása fejezetet a 445. oldalon.

Ha a fényszórók fényereje gyenge vagy


a lámpák egyáltalán nem világítanak,
amikor indítja a motort, akkor vagy a
12 V akkumulátor lemerült vagy a saruk
korrodáltak. Ellenőrizze a 12 V
akkumulátort és a saruk állapotát (lásd
384. oldal). Ezután megpróbálhatja
beindítani autóját egy másik 12 V
segédakkumulátorról (lásd 425. oldal).

424 Hibaelhárítás
Indítás segédakkumulátorról

Jóllehet ez egyszerű műveletnek látszik, A segédakkumulátorról való indítás


mégis sok mindenre kell figyelemmel előtt a következőket kell tennie:
lennie.
1. Nyissa ki a motorháztetőt és
ellenőrizze a 12 V akkumulátor fizikai
VIGYÁZAT állapotát. Igen hideg idő esetén
Az akkumulátor felrobbanhat ellenőrizze az elektrolit állapotát. Ha
és súlyos sérülést okozhat a jeges vagy fagyott, ne próbálkozzon
közelben tartózkodóknak, ha másik akkumulátorról indítani, míg a
nem tartja be az előírt fagyott folyadék fel nem enged.
utasításokat.
MEGJEGYZÉS SEGÉDAKKUMULÁTOR
Tartson távol az
akkumulátortól minden nyílt Ha az akkumulátor nagy hidegben van, Az ábrán látható számok mutatják az
lángot, szikrát okozó anyagot. akkor a folyadék megfagyhat. Fagyos elvégzendő műveletek (csatlakozás)
akkumulátorfolyadék esetén tilos az sorrendjét.
autó külső akkumulátorról való indítása,
Az Ön autóját nem lehet betolással vagy mert az autó saját akkumulátora 3. Kösse az indítókábelt a
behúzással elindítani. szétrepedhet vagy felrobbanhat. segédakkumulátor pozitív (+)
pólusára. Másik végét kapcsolja az
2. Kapcsolja ki az összes elektromos autója akkumulátorának pozitív (+)
fogyasztót (fűtést, légkondicionáló, pólusára.
klímaszabályozás, audiorendszer,
lámpák stb.), a sebességváltót tegye
P állásba, majd rögzítőfékkel
rögzítse az autót. FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 425
Indítás segédakkumulátorról

5. Ha segédakkumulátorként másik Az indítókábelek végeit tartsa távol


autó akkumulátorát használja, a egymástól és más, az autón található
segítő autó motorját járassa magas fém tárgytól, amíg mindet el nem
alapjárati fordulatszámon. távolította. Ellenkező esetben
rövidzárlatot okozhat.
6. Indítózzon saját autójával. Ha az
önindító még mindig lassan
működne, ellenőrizze, hogy a
kábelek jól „fémesen" érintkeznek-e.
7. Miután beindult a motorja, előbb a
negatív (–) kábelt vegye le az
autójáról, majd ennek másik végét a
4. A másik indítókábelt kapcsolja a segédakkumulátorról. Ugyanebben a
segédakkumulátor negatív (–) sorrendben vegye le a pozitív kábelt
pólusára. Ennek másik végét is.
csatolja a testvezetékhez az ábrának
megfelelően. Ez a kábel nem érhet a
motor más részeihez.

426 Hibaelhárítás
Ha a motor túlmelegszik

Az autó hűtővizének hőmérséklet 2. Ha gőz jön a motorháztető alól, vagy


mutatója többnyire középső állásban MEGJEGYZÉS a hűtővíz folyik, állítsa le a motort.
van. Ha a visszajelző villogni kezd, az Ha úgy vezeti az autót, hogy a Várja meg, amíg a gőz kiáramlása
azt jelenti, hogy a hőmérséklet hőmérséklet visszajelző lámpa megszűnik, majd nyissa ki a
magasabb, mint a normálisan folyamatosan ég, a motort súlyos motorháztetőt.
megszokott. Ha a visszajelző égve károsodás érheti.
marad, az rendellenességnek számít, 3. Ha egyik jelenséget sem észleli,
ezért meg kell keresni az okát (időjárás, hagyja alapjáraton járni a motort, és
meredek lejtőn felfelé történő haladás
VIGYÁZAT figyelje a hőmérő mutatóját. Ha a
stb.). A túlmelegedett motorból túlmelegedést túlterhelés okozza
feltörő gőz súlyos égési (hosszú, meredek szakaszon való
A multi-információs kijelzőn a „ ” sérülést okozhat. vezetés, igen nagy melegben,
szimbólum, vagy a szimbólum és az bekapcsolt légkondicionálóval),
„ENGINE TEMP. HIGH” (MOTOR Ne nyissa ki a motorháztetőt, akkor a motor nagyon gyorsan
TÚLMELEGEDETT) üzenet jelenik ha gőzölgést észlel. elkezd lehűlni. Ilyenkor várjon,
meg. amíg a visszajelző kialszik, csak
ezután vezessen tovább.
Ha a jármű túlmelegszik, azonnal 1. Húzódjon autójával biztonságos
helyre az út szélén. A sebességváltót 4. Ha a visszajelző égve marad, állítsa
cselekedjen. Elképzelhető, hogy ennek
tegye P állásba, majd rögzítőfékkel le a motort.
egyetlen jele csupán a magas üzemi
hőmérséklet visszajelző villogása vagy rögzítse az autót. Kapcsolja ki a
világítása. De az is előfordulhat, hogy klímaszabályozó rendszert és
gőz csap fel a motorháztető alól vagy minden más elektromos
folyik a hűtőfolyadék. berendezést. Kapcsolja be a
vészvillogót.
FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 427
Ha a motor túlmelegszik

5. Keressen esetleges szivárgást a A későbbiekben ne felejtse el, hogy


hűtőrendszerben, mint például a VIGYÁZAT a lehető leghamarabb eredeti
hűtőcsőnél. Az alkatrészek forróak, hűtőfolyadékkal kell feltölteni a
legyen óvatos. Ha a rendszer Amíg meleg a motor, tilos a hűtőrendszert.
szivárog, előbb meg kell javíttatni, hűtősapkát eltávolítani, mert a
csak azután vezethet tovább (lásd az kiáramló forró gőz és 10. Tegye vissza a hűtősapkát a helyére
Autó vontatása fejezetet a folyadék égési sérülést és szorítsa meg. Indítsa el a motort,
445. oldalon). okozhat. és figyelje a hűtővíz hőmérséklet
visszajelző lámpát. Ha újra
6. Ha nem talál szivárgást, ellenőrizze A feltöltéssel a motor és a kigyullad és villogni kezd, akkor a
a hűtőfolyadék szintjét a kiegyenlítő hűtő lehűlését meg kell várni. motort javíttatni kell (lásd Autó
tartályban. Ha a hűtőfolyadék szintje vontatása 445. oldal).
a MIN jelzés alatt van, töltsön után, 8. A hűtősapkát az óramutató járásával
amíg a szint a MIN és MAX jelzés ellentétesen kell lecsavarni, amíg 11. Ha a hőmérséklet normális értéken
közé nem kerül. nem ütközik, és közben ne nyomja marad, ellenőrizze a szintet a
le. Ehhez a művelethez kesztyűt, kiegyenlítő tartályban. Ha
7. Ha nincs hűtőfolyadék a kiegyenlítő vagy vastag rongyot használjon. lecsökkent, töltse fel
tartályban, valószínűleg a hűtőben is hűtőfolyadékkal egészen a MAX
után kell töltenie. A hűtőben levő 9. Indítsa el a motort, a fűtést állítsa a jelig. Ezután tegye vissza és húzza
szintet csak akkor ellenőrizze, ha a legerősebb fokozatra meg a hűtősapkát.
motor már lehűlt, azaz a visszajelző (klímaszabályozó rendszernél
kialudt. „ ” AUTO fokozatra). Töltsön
hűtőfolyadékot a hűtőbe, a hűtő
nyakának alsó részéig. Ha nincs
hűtőfolyadék, vizet is használhat.

428 Hibaelhárítás
Alacsony olajnyomás visszajelző lámpa

A töltés visszajelző lámpa a 3. Ha szükséges, annyi olajat töltsön


gyújtáskulcs ON (II) állásba MEGJEGYZÉS után, hogy az a nívópálca alsó és
történt forgatása után kigyullad, majd a Az alacsony olajnyomásnál járó felső szintje között legyen.
motor beindulása után el kell aludnia. motorban nagyon rövid idő alatt is már
Amikor a motor jár, ennek a lámpának súlyos károsodások léphetnek fel. 4. Indítsa el a motort és figyelje az
sohasem szabad kigyulladnia. Ha Biztonságos helyre érve azonnal állítsa olajnyomás visszajelző lámpát. Ha
elkezd villogni vagy égve marad, az azt le a motort. 10 másodpercen belül nem alszik ki
jelenti, hogy az olajnyomás leesett a fény, állítsa le a motort. Az autót
nagyon alacsony szintre vagy megszűnt 1. Húzódjon az út szélére és állítsa le a csak a javítás után lehet használni
és súlyos motorkárosodás léphet fel. motort. Kapcsolja be a vészvillogót. (lásd az Autó vontatása fejezetet a
Minden esetben azonnal cselekednie 445. oldalon).
kell. 2. Várjon néhány percet. Nyissa ki a
motorháztetőt és ellenőrizze a
olajszintet (lásd 271. oldal). Jóllehet
A multi-információs kijelzőn a „ ”
az olajszint és az olajnyomás
szimbólum, vagy a szimbólum és a
nincsenek közvetlen kapcsolatban
„OIL PRESSURE LOW”
egymással, az alacsony olajszint
(ALACSONY OLAJNYOMÁS) üzenet
kanyarodáskor és más
jelenik meg.
manővereknél a nyomás
csökkenéséhez vezet.

Hibaelhárítás 429
Olajszint visszajelző lámpa

Európai modellek esetén jelenjen meg, akkor a szimbólummal szervizhez és töltsön olajat utána.
együtt a „CHECK ENGINE OIL Kerülje a hirtelen gyorsításokat és a
OLAJSZINT VISSZAJELZŐ LÁMPA LEVEL” (ELLENŐRIZZE A nagy sebességgel való vezetést.
MOTOROLAJSZINTET) felirat jelenik
meg a multi-információs kijelzőn. Amikor leállítja a motort, a rendszer
törli az olajszintre utaló szimbólumot/
Ha ez a szimbólum megjelenik, akkor üzenetet a képernyőről. Ha újra elindul,
óvatosan húzódjon az út szélére, vízszintes akkor a rendszer elkezdi ellenőrizni a
helyen álljon meg, állítsa le a motort és kb. motorolaj szintjét. Lehet, hogy egy kis
3 percig hagyja állni az autót. idő eltelik, amíg a rendszer érzékeli a
motorolaj alacsony szintjét és az
Ellenőrizze az olajszintet. Ha az olajszintre utaló szimbólum vagy a
olajnyomás az alsó jel közelében van szimbólum a szöveges üzenettel
vagy alatta, olvassa el a Motorolaj megjelenik a multi-információs
Az Ön autójában a motorolaj szintjét utántöltése fejezetben felsorolt kijelzőn. Ekkor ellenőrizni kell az olaj
ellenőrző érzékelő található. Ha a motor tudnivalókat (345. oldal). szintjét és olajat kell utántölteni, mielőtt
működése során ez a visszajelző lámpa továbbindulna, ha megjelenik az
kigyullad és a multi-információs kijelzőn Ne töltse túl az olajat a nívópálca felső olajszintre utaló szimbólum vagy a
a„ ” szimbólum jelenik meg, akkor jelzése fölé és ne öntse mellé az olajat a szimbólum a „CHECK ENGINE OIL
a motorolaj szintje alacsony. A rendszer motortérben, mert ez károsíthatja a LEVEL” (ELLENŐRIZZE A
figyelmeztető szimbóluma első motort és más alkatrészeket. MOTOROLAJSZINTET) üzenettel.
alkalommal hangjelzéssel együtt jelenik
meg. Ha a beállításoknál azt a lehetőséget Ha nincs tartalék motorolaj az
választja ki, hogy a figyelmeztető autójában, akkor óvatosan vezessen a
szimbólummal együtt szöveges üzenet is legközelebbi benzinkúthoz vagy

430 Hibaelhárítás
Olajszint visszajelző lámpa

Olajszint érzékelő meghibásodása


MEGJEGYZÉS
Ha nem törődik az olajszint szimbólum/
üzenet megjelenésével és tovább
folytatja a vezetést, akkor a motor
súlyosan károsodhat.

Ha a motor felmelegedett, akkor ez a


rendszer működésbe lép. Ha a külső
hőmérséklet rendkívül alacsony, akkor
hosszabb ideig kell vezetnie ahhoz,
hogy a rendszer érzékelni kezdje a
motorolaj szintjét.
Ha a motor működése során a multi-
információs kijelzőn a „ ”
szimbólum, vagy a szimbólum és a
„CHECK SYSTEM”’ (ELLENŐRIZZE
A RENDSZERT) üzenet együtt
megjelenik, akkor a motorolajszint
érzékelő rendszer meghibásodott. Ezzel
egyidőben hangjelzés is hallható.
Ilyenkor haladéktalanul keresse fel
Honda márkakereskedőjét az autó
javítása céljából.

Hibaelhárítás 431
12 V akkumulátor töltés visszajelző lámpa

A töltés visszajelző lámpa a Azonnal kapcsoljon ki minden Előfordulhat, hogy a töltés visszajelző
gyújtáskulcs ON (II) állásba elektromos berendezést. Lehetőleg lámpa akkor is kigyullad, ha az IMA
történt forgatása után kigyullad, majd a semmilyen elektromos berendezést (pl. akkumulátor töltöttsége a minimálisan
motor beindulása után el kell aludnia. elektromos ablakemelőt) ne használjon, előírt alá csökken és a motor elkezdi
Ha járó motor mellett fényesen világít, ne állítsa le a motort, és különösen visszatölteni az akkumulátort.
akkor a generátor nem tölti az vigyázzon arra, nehogy magától
akkumulátort. leálljon. A motor újraindítása ugyanis Ha a külső hőmérséklet –30 °C alatt van
az akkumulátor gyors lemerüléséhez reggel és az autót indítja, akkor
A multi-információs kijelzőn a „ ” vezet. előfordulhat, hogy a töltés visszajelző
szimbólum, vagy a szimbólum és a lámpa villog. A villogás megszűnik,
„CHECK SYSTEM” (ELLENŐRIZZE Vezessen Honda márkakereskedőjéhez miután az IMA akkumulátor
A RENDSZERT) üzenet jelenik meg. vagy üzemanyagtöltő állomáshoz, hogy bemelegedett.
műszaki segítséget kapjon.

432 Hibaelhárítás
Motorhiba visszajelző lámpa

A visszajelző lámpa a gyújtás Ha a lámpa kigyullad, biztonságosan


ON (II) helyzetbe húzódjon az út szélére és állítsa le a MEGJEGYZÉS
kapcsolásakor kigyullad, majd elalszik. motort. Ismét indítsa el a motort és Ha ég a motor visszajelző lámpa és
Ha a motor visszajelző lámpa menet figyelje a visszajelző lámpát. Ha mégis tovább halad az autójával, a
közben kigyullad, akkor a motorban változatlanul ég, minél előbb szervizhez motorban, illetve a befecskendező és
vagy a befecskendezés és káros anyag kell fordulnia. Óvatosan vezessen, amíg káros anyag kibocsátás ellenőrző
kibocsátás ellenőrző rendszerben a Honda márkaszerviz meg nem rendszerben jelentős károsodás
keresendő a hiba. Ez az állapot még vizsgálta a problémát. Kerülje a hirtelen keletkezhet. Az ilyen jellegű
akkor is növeli a fogyasztást és a gyorsításokat és a nagy sebességgel meghibásodásra nem érvényes a
kipufogógáz károsanyag-tartalmát, ha való vezetést. jótállás.
az autó teljesítőképességében nem
észlelne változást. Ilyen körülmények Ha a lámpa többször kigyullad, jóllehet Ha a gyújtáskapcsoló kulcsot ON (II)
között a motor megrongálódhat. a fenti eljárás során megszűnik, szintén állásba fordítja a motor indítása nélkül,
feltétlenül keresse fel a szervizt. akkor a hiba visszajelző lámpa
A multi-információs kijelzőn a „ ” kigyullad és kb. 20 másodperc hosszan
szimbólum, vagy a szimbólum és a Előfordulhat, hogy a motor visszajelző ég. Ezután elalszik, vagy különböző
„CHECK SYSTEM” (ELLENŐRIZZE lámpa a „D” indikátor kijelzővel együtt körülmények következtében
A RENDSZERT) üzenet jelenik meg. gyullad fel. 5 alkalommal villog. Ez teljesen
normális: azt mutatja, hogy a jármű
károsanyag kibocsátás ellenőrző
rendszere önellenőrzést végez.

Hibaelhárítás 433
PGM-FI figyelmeztetés

Ha ez a szimbólum vagy a szimbólum


és az üzenet megjelenik, húzódjon MEGJEGYZÉS
biztonságosan az út szélére, és állítsa le Ha a „PGM-FI” szimbólum kigyulladt
a motort. Indítsa el és kapcsolja ki a és mégis tovább halad az autójával, a
motort legalább három alkalommal, kb. motorban, illetve a befecskendező és
30 másodperces időközökkel, majd káros anyag kibocsátás ellenőrző
ellenőrizze a multi-információs kijelzőt. rendszerben jelentős károsodás
Ha a jelzések újból megjelennek, keletkezhet. Az ilyen jellegű
ellenőriztesse autóját Honda meghibásodásra nem érvényes a
márkaszervizben a lehető legrövidebb jótállás.
időn belül. Óvatosan vezessen, amíg a
Honda márkaszerviz meg nem vizsgálta Ez a szimbólum, vagy a szimbólum és
a problémát. Kerülje a hirtelen az üzenet együtt akkor is megjelenhet,
Ha a motorvezérlő rendszer gyorsításokat és a nagy sebességgel ha nem az időjárásnak vagy régiónak
meghibásodott, akkor járó motor mellett való vezetést. megfelelő üzemanyagot használ. Ennek
a multi-információs kijelzőn ez a hatására csökkenhet a motor
szimbólum, vagy a szimbólum és a Ha a „PGM-FI” szimbólum gyakran teljesítménye (lásd 268. oldal).
„CHECK SYSTEM” (ELLENŐRIZZE megjelenik a multi-információs
A RENDSZERT) felirat jelenik meg. kijelzőn, feltétlenül vizsgáltassa át a
Ilyen körülmények között a motor járművet márkakereskedőjével, még
megrongálódhat. akkor is, ha a szimbólum a fenti eljárás
után eltűnik.

434 Hibaelhárítás
Fékrendszer-visszajelző lámpa

Fékrendszer-visszajelző fékfolyadék szintjét a következő Amennyiben azonban a fékpedál nem


lámpa (piros) szervizlátogatás alkalmával (lásd működik normálisan, azonnali
A fékrendszer-visszajelző lámpa 352. oldal). ellenőrzésre van szükség. Miután az Ön
emlékezeti Önt a rögzítőfék autójának fékrendszere kétkörös, két
ellenőrzésére. Bizonyos modellek Ha alacsony a fékfolyadék szintje, keréken még mindig működik a fék.
esetén normálisan a gyújtáskapcsoló akkor vigye autóját egy Honda Érezni fogja, hogy a fékpedált sokkal
ON (II) állásában gyullad ki. A márkaszervizbe, ahol ellenőrzik, nincs-e erősebben kell lenyomni és hosszabb
fékrendszer-visszajelző lámpa szivárgás, illetve fékbetét kopás. úton tudja lenyomni, mielőtt az autó
normálisan csak akkor gyullad ki és lassulni kezdene.
marad égve, ha a rögzítőfék nincs A multi-információs kijelzőn a „ ”
teljesen kiengedve. szimbólum, vagy a szimbólum és a
„BRAKE FLUID LOW”
A multi-információs kijelzőn a „ ” (FÉKFOLYADÉK SZINT
szimbólum, vagy a szimbólum és a ALACSONY) üzenet jelenik meg.
„RELEASE PARKING BRAKE”
(ENGEDJE KI A RÖGZÍTŐFÉKET)
üzenet jelenik meg.

Ha egyéb más esetben kigyullad, az azt


jelenti, hogy az autó fékrendszere
meghibásodott. Legtöbbször ez a
fékfolyadék tartályban lévő fékfolyadék
alacsony szintjét jelenti. Óvatosan
nyomja le a fékpedált, hogy normálisan
működik-e. Ha igen, akkor ellenőrizze a
FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 435
Fékrendszer-visszajelző lámpa

Húzódjon le az út szélére, ahol A multi-információs kijelzőn szintén Ha a járművet rövid távon ebben az
biztonságosabban haladhat. Miután a megjelenik a „ ” szimbólum vagy állapotban kell vezetnie, vezessen
fékút jelentősen megnő, ezért ez a szimbólum és a „CHECK lassan és óvatosan.
kockázatos az autó további vezetése. SYSTEM” (ELLENŐRIZZE A
Célszerű és biztonságosabb az autót RENDSZERT) üzenet, ha a Ha az ABS visszajelző felvillan a
ilyenkor mihamarabb elvontatni és fékrendszerrel vagy a fékelosztási fékrendszer visszajelzővel együtt,
megjavíttatni (lásd Autó vontatása rendszerrel bármilyen probléma adódik. azonnal ellenőriztesse a járművet
445. oldal). Honda márkaszervizzel.

Ha ez a visszajelző lámpa bármilyen


más egyéb okból kigyullad, akkor
vizsgáltassa meg autóját Honda
márkaszervizben. Előfordulhat, hogy az
elektromos fékerőelosztó rendszer
(EBD) meghibásodott. Kerülje az erős
fékezést és a nagy sebességgel történő
vezetést.

436 Hibaelhárítás
Üzemanyag betöltő nyílás fedelének kézi nyitása

Ha az elektromos központi zár funkció


meghibásodott és nem tudja kinyitni a
vezető oldali ajtózárat, akkor használja
a csomagtartó bal oldali borítása
mögötti nyitókart.

FEDÉL

1. Nyissa fel a csomagtérajtót. Tegyen 2. Az üzemanyag-betöltő nyílás


egy puha rongyot a borítás fedelének nyitásához húzza meg a
pereméhez a karcolások elkerülése nyitókart hátrafelé.
érdekében. Sima kisméretű lapos
csavarhúzóval a középső részénél
lévő horonynál óvatosan pattintsa ki
a borítást.

Hibaelhárítás 437
Biztosítékok

A biztosítékok két dobozban találhatók.


AZ UTASTÉRBEN A MOTORTÉRBEN
(Az akkumu-
látoron)

Nyomja

FEDÉL BIZTOSÍTÉKCÍMKE

A biztosítékcímke az oldalpanelen A motortéri biztosítékdoboz az


Az utastéri biztosítékdoboz a műszerfal található. akkumulátor pozitív saruján
alatt található. A biztosítékdoboz helyezkedik el. Felnyitásához nyomja
felnyitásához húzza a fedelét maga felé. be a füleket az ábrának megfelelően.

438 Hibaelhárítás
Biztosítékok

A biztosítékok ellenőrzése és cseréje


BIZTOSÍTÉK
Ha az autó valamelyik elektromos
egysége nem működik, az első teendő a
biztosítékok ellenőrzése.
A 442 – 444. oldalon található
táblázatban vagy a biztosítékdoboz
fedelén/biztosítékcímkén található
diagram segítségével határozza meg,
hogy melyik biztosíték vagy
biztosítékok tartozik/tartoznak az adott KIÉGETT
berendezéshez. Először a
működésképtelen egységek biztosítékait KIÉGETT
ellenőrizze, de a legjobb, ha minden
egyes biztosítékot megnéz, mielőtt 3. Ellenőrizzen minden egyes 4. Ellenőrizzen minden egyes
másutt keresné a hibát. Cserélje ki a nagyméretű biztosítékot a nagyméretű biztosítékot beltéri
kiégett biztosítékokat, majd ellenőrizze motortérben, a 12 V akkumulátoron. biztosítékdobozban. Ehhez vizsgálja
a megfelelő egység működését. meg a bennük található szálat. Ezen
Ezeket a biztosítékokat Honda biztosítékok eltávolításához
1. Fordítsa a gyújtáskapcsoló kulcsot márkaszervizben kell kicseréltetnie. kereszthornyos csavarhúzó
LOCK (0) állásba. Ellenőrizze, hogy szükséges.
a fényszórók és minden más
fogyasztó kikapcsolt állapotban
legyen.
2. Vegye le a biztosítékdoboz fedelét.
FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 439
Biztosítékok

Ha nem tud továbbhaladni az autóval és


BIZTOSÍTÉK
nincs tartalék biztosítéka, akkor olyan
áramkörből vehet ki ugyanolyan vagy
alacsonyabb értékűt, amelyiket nem kell
bekapcsolnia. (Ha például nincs
szüksége a rádióra vagy szivargyújtóra,
ennek biztosítékát ideiglenesen
felhasználhatja stb.).

Ha a kiégett biztosítékot gyengébbel


helyettesíti, előfordulhat, hogy az is
BIZTOSÍTÉKFOGÓ KIÉGETT kiég. Ez nem jelent hibát. Amint lehet,
helyettesítse a biztosítékot megfelelő
5. Ellenőrizze az utastéri 6. A kiégett biztosítékban a fémszál értékűvel.
biztosítékdoboz kisebb biztosítékait, megszakadt. Ha szükséges,
húzza ki mindegyiket az utastéri ugyanolyan vagy gyengébb tartalék
biztosítéktáblán található biztosítékot tegyen a kiégett helyére.
biztosítékfogó segítségével.

440 Hibaelhárítás
Biztosítékok

Audiorendszerrel szerelt modelleknél


MEGJEGYZÉS Ha a gépkocsi audiorendszere
Az előírtnál nagyobb erősségű, azaz kikapcsolja magát, akkor az
nagyobb amperszámú biztosíték audiorendszer órabeállítása elveszik. Az
használata miatt az autó elektromos óra újbóli beállításához végezze el a
rendszere károsodhat. Ezért javasoljuk a Kezelési könyv audiorendszerénél a
gyengébb biztosíték ideiglenes beállítási műveletet.
használatát.
7. Ha a megfelelő erősségű új
biztosíték is rövidesen kiégne, akkor
az autónak minden bizonnyal
komoly elektromos hibája van.
Ilyenkor hagyja a kiégett
biztosítékot a helyén és forduljon
szerelőhöz.

Hibaelhárítás 441
Biztosítékok elhelyezkedése

MOTORTÉRI BIZTOSÍTÉKDOBOZ A biztosítékok elhelyezkedése


szimbólumokkal van megjelölve a
biztosítékdoboz címkén. Vegye
figyelembe az alábbiakban található
tábla értékeit autója biztosítékainak
azonosítására.

Ezeket a biztosítékokat Honda


márkaszervizben kell kicseréltetnie.
Sorsz. Védett áramkör
1 ACG
2 EPS
BIZTOSÍTÉKDOBOZ CÍMKE 3 Kürt, leállítva

442 Hibaelhárítás
Biztosítékok elhelyezkedése

Az utastéri biztosítékdobozban található biztosítékok elhelyezkedése modelltől függően változhat. A biztosítékok


elhelyezkedése szimbólumokkal van megjelölve a biztosítékdoboz címkén.
UTASTÉRI BIZTOSÍTÉKDOBOZ BIZTOSÍTÉKDOBOZ CÍMKE

Európai modellek. Európai modellek kivételével

Az ábrán európai modell látható.

Hibaelhárítás 443
Biztosítékok elhelyezkedése

Vegye figyelembe a jelen oldalon Sorsz. Védett áramkör Sorsz. Védett áramkör
található táblázat értékeit autója 21 Ablakmosómotor 44 STS
biztosítékainak azonosítására. 22 Mérőműszerek 45 „Döglött zár” funkció∗
23 Vészvillogó 46 Tetőárnyékoló∗
Sorsz. Védett áramkör 24 Kürt, leállítva 47 Légkondicionáló hűtő ventilátor
1 Tartalék, vészüzemmód 25 Nem használt 48 Bal fényszóró országúti fénye
2 Hátsó ködlámpa 26 LAF 49 Ajtózár motor 2 (nyitás)
3 Vezetőoldali elektromos ablak 27 Ajtózár (fő) 50 Ajtózár motor 1 (nyitás)
4 Nem használt 28 Nem használt 51 Jobb fényszóró országúti fénye
5 Tolatólámpa 29 Kisebb világítások 52 DBW elektromos gázpedál
6 SRS 30 Hűtőventilátor 53 IMA 2
7 MISS SOL 31 Olajszint-érzékelő∗ 54 Hátsó szélvédő páramentesítő 2∗
8 OPDS 32 Jobb fényszóró tompított fénye 55 Fűtött külső visszapillantó tükör∗
9 Ködfényszóró∗ 33 Gyújtótekercs 56 Szélvédőmosó
10 Fűtés, légkondicionáló 34 Bal fényszóró tompított fénye 57 Fűtő motor
11 ABS 35 Ajtózár motor 2 (zárás) 58 ABS motor
12 IMA 36 Ajtózár motor 1 (zárás) 59 Hátsó szélvédő páramentesítő 1∗
13 Kiegészítő elektromos aljzat 37 ABS FSR/VSA FSR* 60 Nem használt
14 ACC 38 Nem használt Gyújtás
15 DAY LT∗ 39 IGP 61 IG COIL (IN)∗
16 Hátsó ablaktörlő 40 Ülésfűtés∗ 62 IG COIL (EX)∗
17 Utasoldali elektromos ablak 41 Nappali világítás∗
18 Jobb hátsó elektromos ablak 42 IMA 1 ∗ : Bizonyos modellek esetén
19 Bal hátsó elektromos ablak 43 MG tengelykapcsoló
20 Üzemanyagszivattyú

444 Hibaelhárítás
Autó vontatása

Az autó elszállítására csak megfelelően Szállítás akasztással – Az autószállító


képzett, hivatásos országúti ebben az esetben drótkötelet és MEGJEGYZÉS
segélyszolgálatot vegyen igénybe. Sose kampókat használ. Ezeket a kampókat A nem megfelelő vontatás a
vontassák autóját egy másik az autó egy bizonyos részénél a sebességváltó károsodását okozza.
személyautóval, pusztán kötél vagy lánc karosszériára vagy a futóműre akasztják Pontosan kövesse a fent leírtakat. Ha
segítségével, mert ez nagyon veszélyes. és az autó azon részét megemelik. Ennél nem tudná a váltót a megfelelő
a módszernél megsérülhet a futómű is, a fokozatba kapcsolni, akkor az autó
Három gyakori és népszerű módja van a karosszéria is. Az ilyen típusú vontatás szállítását csak olyan autómentővel
vontatásnak. nem megengedett az Ön autója javasoljuk, amelyik platójára emeli,
számára. nem pedig húzza az autóját.
Szállítás autóval – Az autómentő
rakterére veszi az elromlott autót. A Ha esetleg olyan károsodás érte az Autója vontatásakor a maximális
mentésnek ez a legjobb módja. autóját, amelynek következményeként megengedett sebesség 80 km/h, de
az első kerekeknek kell a földön inkább az 55 km/h sebességet
Szállítás kerékemeléssel – A vontató gurulniuk, akkor a következőket kell javasoljuk.
autóból az első vagy a hátsó kerekek alá tennie:
gurulózsámolyt raknak. A vontatott MEGJEGYZÉS
autó másik kerékpárja a földön marad. • Indítsa be a motort.
Az ilyen típusú vontatás elfogadható • Kapcsoljon D állásba, tartsa itt A vonószemet csak vízszintes, sík
az Ön autója számára. 5 másodpercig, majd kapcsoljon N-be. talajon történő vontatásra használja az
• Állítsa le a motort. autó sérüléseinek elkerülése érdekében.
• Hagyja a gyújtáskapcsoló kulcsot A lökhárítók nem bírják el az autó
ACCESSORY (I) állásban, hogy a súlyát.
kormányzár ne zárjon le.
• Engedje ki a rögzítőféket.
FOLYTATÓDIK

Hibaelhárítás 445
Autó vontatása

Ha autóját mind a négy kerékkel a


talajon szeretné vontatni, ellenőrizze, MEGJEGYZÉS
hogy megfelelő és megfelelően rögzített A kormánymű rendszer megsérülhet, ha
vontatórudat használ-e. A fent a kormányzár lezár. Hagyja a
leírtaknak megfelelően készítse elő a gyújtáskapcsoló kulcsot ACCESSORY
járművet a vontatásra, és hagyja a (I) állásban és a vontatás előtt
gyújtáskapcsolót ACCESSORY (I) győződjön meg arról, hogy a
helyzetben, hogy a kormányzár ne kormánykerék szabadon tud elfordulni.
aktiválódhasson. Ellenőrizze, hogy a
rádió és az egyéb elektromos
kiegészítők ki vannak-e kapcsolva,
nehogy lemerítsék az akkumulátort.

446 Hibaelhárítás
Teendők elakadás esetén

Ha homokban, sárban vagy hóban


elakad az autójával, hívjon autómentőt, FEDÉL ELSŐ VONÓSZEM
hogy kimentse Önt (lásd 445. oldal).

Autójának rövid szakaszon történő


vontatásához használja az autóban
található vonószemet, amelyet előre és
hátra is fel lehet szerelni.

A vonószem használatához a 3. Csavarja be az első vonóhorgot a


következőképpen járjon el: lökhárító kivágása mögött található
csavarnyílásba az emelőkar
1. Vegye ki a vonószemet és a toldatot segítségével.
a csomagtérben található
szerszámkészletből. MEGJEGYZÉS
A jármű károsodásának elkerülése
2. Tegyen egy puha rongyot a borítás érdekében a vonószemet csak egyenes,
pereméhez a karcolások elkerülése egyenletes terepen használja. Ne
érdekében. Távolítsa el a fedelet az vontasson emelkedőn. A vonószem nem
első lökhárítóból a toldat lapos használható arra, hogy az autót
végével. autómentő platójára húzzák. Ne használja
a vonószemet az autó lerögzítéséhez.

Hibaelhárítás 447
448
Műszaki adatok

Ebben a fejezetben autója műszaki Azonosítási számok .........................450


adatait, és az azonosítási számok Műszaki adatok ...............................452
elhelyezését ismertetjük. Háromfokozatú katalizátorok ..........456

Műszaki adatok 449


Azonosítási számok

Autójában több helyen is talál


azonosítási számokat.
1. Az alvázszám a motortérben, a
tűzfalba van beleütve.
2. A motorszám a motorblokkba van
beleütve.
IMA MOTORSZÁM
3. A sebességváltó száma a MOTORSZÁM
sebességváltó házának tetejére van
felcímkézve.
4. Az IMA motor száma a motorház
tetejére van beleütve.

Ne tévessze össze a motorszámot és a


SEBESSÉGVÁLTÓ SZÁMA
sebességváltó azonosítási számát.

450 Műszaki adatok


Azonosítási számok

Bizonyos modellek esetén a


járműazonosító szám (VIN) vagy az JÁRMŰAZONOSÍTÓ SZÁM (VIN)
alvázszám a motortér tűzfalába van
besajtolva. A számhoz úgy férhet hozzá,
ha elhúzza a motortér hátsó részén
található védőborítást. Mielőtt lecsukja
a motorháztetőt, tolja vissza ezt a
borítást.

Az azonosítási tábla a bal oldali


ajtónyílásban található.

A járműazonosító szám (VIN) a


FEDÉL
műszerfal tetejére erősített táblán
olvasható.

AZONOSÍTÁSI TÁBLA

ALVÁZSZÁM/JÁRMŰAZONOSÍTÓ SZÁM (VIN)

Műszaki adatok 451


Műszaki adatok

Méretek Tömeg
Hosszúság 3900 mm Saját tömeg 1162 – 1209 kg
Szélesség 1695 mm Saját megengedett össztömeg 1600 kg
Magasság 1525 mm Saját megengedett
1655 mm∗ tengelyterhelés
Tengelytáv 2495 mm (Első) 860 kg
Nyomtáv Első 1495 mm (Hátsó) 750 kg
Hátsó 1475 mm

∗ : Tetőantennával

452 Műszaki adatok


Műszaki adatok

Motor Folyadékmennyiségek
Típus Vízhűtéses négyütemű SOHC Üzemanyagtartály kb.
i-VTEC benzinmotor 40
hibrid elektromotor Hűtőfolyadék Csere∗1 4,56
Furat x löket 73 x 80 mm Összesen 5,05
Hengerűrtartalom 1339 cm3 Motorolaj Csere∗2
Sűrítési arány 2495 mm ∗3
Szűrővel 3,6
∗4
Gyújtógyertya∗ NGK: DILFR6F11G 3,2
∗3
Szűrő nélkül 3,4
∗ : Honda márkaszervizben cseréltesse 3,0 ∗4
∗3
Összesen 4,2
∗4
3,8

∗1 : Beleértve a kiegyenlítő tartályban és a motorban maradó


mennyiséget is.
A kiegyenlítő tartály kapacitása: 0,44
∗2 : Kivéve a motorban maradó olajat
∗3 : Európai modellek esetén
∗4 : Európai modellek kivételével

Műszaki adatok 453


Műszaki adatok

Folyadékmennyiségek Futómű beállítási értékek


Automata váltómű folyadék Összetartás Első 0 ± 3 mm
(CVTF) Hátsó 2,5 ± 2,5 mm befelé
Csere 2,8 Dőlés Első 0°2’ ± 1°
Összesen 5,2 Hátsó –1° ± 1°
Ablakmosó folyadék tartály 2,5 Utánfutás Első 3°42’ ± 1°

Gumiabroncsok Felfüggesztés
Méret/Nyomás Nézze meg a vezető oldali Típus Első Mcpherson felfüggesztés
ajtóoszlopon található címkén, Hátsó Torziós lengőkaros
illetve kérdezze meg Honda
márkakereskedőjét.
Kormánymű
Típus Fogasléces, elektromos szervo
rásegítéssel

454 Műszaki adatok


Műszaki adatok

Fék Honda TRK légkompresszor


Típus Szervo rásegítéses A-súlyozású zajkibocsátás 80 ± 5 dB (A)
Első Belső ventilációs tárcsafék A-súlyozású hangteljesítmény 91,5 ± 5 dB (A)
Hátsó Tömör tárcsa
Parkolás Mechanikus Világítás
Fényszórók 12 V – 60/55 W
Akkumulátor Első irányjelzők 12 V – 21 W (borostyán)
Kapacitás 12 V – 28 AH/5 HR Első helyzetjelző lámpák 12 V – 5 W
12 V – 35 AH/20 HR Oldalsó irányjelző lámpák 12 V – 5 W
12 V – 32 AH/5 HR∗ (a lökhárítóban)∗1
12 V – 40 AH/20 HR∗ Oldalsó irányjelző lámpák LED-es∗2
(a tükrökben)∗1
Biztosítékok Hátsó irányjelző lámpák 12 V – 21 W (borostyán)
Utastér Lásd a 443. oldalt, illetve a Féklámpák/hátsó lámpák LED-es∗2
kormányoszlop alatt a Tolatólámpák 12 V – 16 W
biztosítékdoboz fedelének Ködfényszóró∗1 12 V – 55 W (H11)
belső oldalán található címkét. Ködzárófény 12 V – 21 W
A motortérben Lásd a 442. oldalt, illetve Rendszámtábla világítás 12 V – 5 W
motortéri biztosítékdoboz Felső féklámpa LED-es∗2
fedelén lévő címkét. Térképolvasó lámpák 12 V – 8 W
Mennyezetvilágítás Hátsó 12 V – 8 W
Emelő Csomagtér világítás 12 V – 5 W
Típus Honda Type-A∗
∗1 : Bizonyos modellek esetén
∗ : Bizonyos modellek esetén ∗2 : A izzó cseréjét mindig Honda márkakereskedésben végeztesse el.

Műszaki adatok 455


Háromfokozatú katalizátorok

A háromfokozatú katalizátor igen Mindig ólommentes benzint tankoljon.


magas hőfokon működik, ezért Már a legkisebb mennyiségű
bármilyen éghető anyagot lángra ólomtartalmú benzin is tönkreteszi a
lobbanthat. Autójával ne álljon száraz, háromfokozatú katalizátort.
magas fűvel, levelekkel vagy egyéb
gyúlékony anyaggal borított helyre.

456 Műszaki adatok


Tárgymutató

A, Á Akkumulátor Azonosítási számok..................450, 451


Töltés ellenőrző lámpa ........... 86, 432 Azonosítási tábla ..............................451
Ablakmosók, szélvédő Indítás segédakkumulátorról ........ 425
Folyadékszint ellenőrzése .............349 Karbantartás.................................. 384 B
Működés........................................141 Csere ............................................. 386
Ablakok Műszaki előírások......................... 455 Beállítás, óra.....................................243
Automatikus visszaeresztés ..........181 Alacsony hűtőfolyadékszint ............ 272 Befúvónyílások (ventilátorok) .........198
Tisztítás .........................................396 Alacsony olajnyomás Bejáratás, új gépkocsi ......................268
Elektromos ablakok visszajelző lámpa.................... 86, 429 Belső tükör .......................................184
működtetése ...............................180 Alsó kesztyűtartó ............................. 188 Belső világítás ..................................194
Hátsó szélvédő páramentesítő.......149 Alsó rögzítési pontok......................... 60 Benzin ..............................................268
Ablakok tisztítása .............................392 Alumínium keréktárcsák, Üzemanyagtartály feltöltése..........269
Ablaktörlő lapátok tisztítás .......................................... 393 Üzemanyagszűrő...........................354
Csere .............................................373 Alvázszám ............................... 450, 451 Gazdaságos vezetés.......................274
Működés........................................140 Antenna, tető.................................... 394 Üzemanyagszint-jelző.....................96
ABS (blokkolásgátló) Ápolás.............................................. 391 Tartalék üzemanyagszint-jelző .......93
Visszajelző lámpák .................88, 308 Átalakítások ..................................... 276 Javasolt oktánszám........................268
Működés........................................308 Audiorendszer.................................. 205 Tankolás ........................................269
ACCESSORY Audiorendszer távvezérlők .............. 241 Benzinkútnál elvégezhető teendők...269
(gyújtáskulcs pozíció) ...................156 Autó vontatása ................................. 445 Bevezetés ..............................................i
Adalékok, motorolaj.........................347 Automata biztonsági övfeszítő Biztonsági berendezések ....................10
Ajtók berendezés ...................................... 27 Légzsákok .......................................13
Zárás és nyitás...............................157 Automata klímaszabályozó Biztonsági övek...............................11
Központi zár..................................157 rendszer......................................... 198 Biztonsági címkék helye ....................78
„Döglött zár” funkció....................158 Automata szakaszos ablaktörlő ....... 141
Autómentő, vontatás........................ 445
FOLYTATÓDIK

457
Tárgymutató

Biztonsági csecsemőhordozó .............51 C, Cs D


Első utasoldali légzsák
kikapcsoló rendszer......................34 CD lemezek megóvása .................... 238 „Döglött zár” funkció...............158, 161
Biztonsági gyermekülés .....................44 CD-lejátszó ...................................... 216
Biztonsági öv helyes használata.........18 CD-lejátszó hibaüzenetei................. 222 E, É
Biztonsági övek......................11, 23, 26 Címke, azonosítási számok.............. 451
További információk.......................23 Cserével kapcsolatos információk Elektromos ablakok..........................180
Automata biztonsági övfeszítő Levegőszűrő ................................. 353 Elektromos szervokormány (EPS)
berendezés....................................27 Akkumulátor................................. 386 visszajelző .......................................90
Tisztítás .........................................397 Pollenszűrő ................................... 369 Szimbólum ....................................112
Lecsatolható rögzítés ....................176 Üzemanyagszűrő .......................... 354 Elindulás előtt ..................................267
Hárompontos biztonsági öv ......18, 26 Biztosítékok .................................. 438 Ellenőrzések, elindulás előtt ............284
Karbantartás ....................................28 Izzók ............................................. 355 Első ködlámpa..................................147
Biztonsági öv bekapcsolására Karbantartási terv ................. 336, 337 Első légzsákok..............................13, 32
figyelmeztető lámpa és Periodikus karbantartásra Első utasoldali légzsák kikapcsoló
hangjelzés...............................23, 85 figyelmeztető rendszer .............. 317 rendszer ...........................................33
Csere ...............................................28 Gyújtógyertyák ............................. 453 Visszajelző lámpa ...........................42
Légzsákrendszer részei ...................23 Gumiabroncsok............................. 380 Első ülés ...........................................167
Terhesség alatti használat................21 Ablaktörlő lapátok ........................ 373 Beállítás.........................................167
Biztonsági övek cseréje Csomagok, szállítás ................. 278, 279 Légzsákok .................................13, 32
baleset után......................................28 Csomagok, tárolás ........................... 278 Könyöklők.....................................168
Biztonsági üzenetek ........................... iii Csomagtérajtó.................................. 164 Ülésfűtés........................................178
Biztosítékok ellenőrzése ..................438 Nyitás............................................ 164 Első ülések beállítása .......................167
Bőrből készült részek, tisztítás.........396 Első váltókonzolrekesz ....................191

458
Tárgymutató

Emelő használata..............................401 Felső kesztyűtartó ............................ 188 Fordulatszámmérő..............................96


Emelő, pótkerék ...............................402 Fényerő szabályozás, Fűtés, ülések.....................................178
Eseményvezérelt adatrögzítők ............ ii műszerfal világítás........................ 148
EU országaiban forgalmazott Fényszóró visszajelző G, Gy
gyermekülések ................................58 elhalványítása ............................... 144
Fényszórók Gazdaságos vezetés, üzemanyag......274
F Fényszóró beállítása ..................... 357 Gőz tör fel a motorháztető alól.........427
Automatikus világítás................... 145 Gumiabroncsok ................................377
Fagyálló folyadék.............................347 Nappali világítás........................... 145 Gumiabroncsnyomás.....................377
Fedélzeti komputer...........................102 Fényszóró visszajelző..................... 92 Futómű beállítása ..........................379
Fejtámlák..........................................169 Világítás bekapcsolva Hólánc ...........................................382
Fékbetét-kopásjelzők .......................307 jelzőlámpa ................................... 92 Kopás ellenőrzése .........................378
Fékek Tompított fényszórók, Speciális pótkerék .........................400
Blokkolásgátló rendszer (ABS) ....308 bekapcsolás .............................. 144 Ellenőrzés......................................378
Bejáratás, új fékbetétek .................268 Figyelmeztető hangjelzés ............. 144 Karbantartás ..................................379
Izzócsere........................................356 Halogén izzók cseréje................... 357 Csere..............................................380
Fékfolyadék...................................352 Bekapcsolás .................................. 144 Felcserélés.....................................379
Parkolás.........................................186 Fényszórómagasság-állító ............... 150 Téli gumik .....................................381
Visszajelző lámpa ...................87, 435 FIGYELEM, magyarázat....................iii Műszaki előírások .................381, 454
Kopásjelzők...................................307 Figyelmeztető lámpák........................ 84 TRK (ideiglenes gumijavító
Fékrendszer ......................................307 Folyadékmennyiségek táblázat........ 453 készlet) .......................................408
Felnőttek és tizenévesek Folyadékok Gumiabroncsok, ellenőrzés ..............378
biztonsága .......................................15 Automata váltómű (CVT)............. 350 Gumiabroncsok, kerékcsere .............401
További biztonsági Fékfolyadék .................................. 352 Gumiabroncsnyomás........................377
óvintézkedések.............................21 Ablakmosók.................................. 349 Gyári alapbeállítások................115, 136
Tanács terhes nőknek ......................21 Fontos biztonsági óvintézkedések ....... 8
FOLYTATÓDIK

459
Tárgymutató

Gyermekek biztonsága .......................44 H Hőmérséklet visszajelzők...................93


Csecsemők védelme........................51 Hűtő túlmelegedés............................427
Nagyobb gyermekek biztonsága ....73 Halogén fényszórók izzói ................ 357 Hűtődoboz ........................................189
Kisgyermekek védelme...................53 Harmadik féklámpa ......................... 356 Hűtőfolyadék
Gyermekülés rögzítése Háromfokozatú katalizátor .............. 456 Utántöltés ......................................347
hevederrel.....................................71 Hárompontos biztonsági övek ..... 18, 26 Szint ellenőrzés .............................272
Alsó rögzítési pontok használata ....60 Hátrameneti (R) fokozat .................. 295 Megfelelő folyadék használata......347
Gyermekek védelme ..........................44 Hátsó ködlámpa ....................... 146, 147 Hőmérséklet visszajelzők................93
Ülésmagasító...................................74 Hátsó szélvédő páramentesítése ...... 149
Gyermekülések .........................55, 57 Hátsó szélvédőtörlő és -mosó .......... 143 I
Fontos biztonsági Hátsó üléspárnák,
emlékeztetők ..........................44, 49 felhajtás/ledöntés .................. 173, 174 Idő beállítása ....................................243
Csecsemők ......................................51 Hátsó világítás, izzók cseréje........... 360 Index.................................................144
Nagyobb gyermekek .......................73 Hegymeneti elindulást segítő Indítás segédakkumulátorról ............425
Alsó rögzítési pontok ......................60 rendszer......................................... 312 Indításgátló rendszer ........................155
Légzsákok veszélye...................45, 48 Helyzetjelző lámpák ........................ 144 iPod ..................................................223
Kisgyermekek .................................53 Hevederrögzítési pontok.................... 71 Irányjelzők .......................................144
Hevederek .......................................71 Hiba visszajelző lámpa .............. 85, 433 Izzócsere
Hol utazzanak a gyermekek? ..........45 Hibaelhárítás.................................... 399 Tolatólámpák ................................360
Gyermekülések...................................55 Hibajelzések Féklámpák.....................................356
Alsó rögzítési pontok ......................60 CD-lejátszó ................................... 222 Első ködlámpa...............................364
Hevederrögzítési pontok .................71 iPod............................................... 229 Első helyzetjelző lámpák ..............360
Gyújtás USB memóriakártya ..................... 237 Első irányjelzők.............................359
Kulcsok .........................................153 Hideg időjárás, beindítás ................. 285 Fényszórók ....................................357
Gyújtáskapcsoló ............................156 Hólánc.............................................. 382 Harmadik féklámpa.......................356
Gyújtógyertyák.................................453 Honda TRK...................................... 408 Belső világítás ...............................365

460
Tárgymutató

Rendszámtábla világítás................363 Karbantartási terv ..................336-340 Légzsákrendszer részei ...................30


Csomagtér világítás.......................367 Periodikus karbantartásra Kiegészítő felszerelések,
Hátsó ködlámpa ............................360 figyelmeztető rendszer .............. 317 átalakítások....................................276
Hátsó irányjelzők ..........................360 Kárpit, tisztítás................................. 396 Kiegyenlítő tartály,
Oldalsó irányjelző lámpa Katalizátor ....................................... 456 hűtőfolyadék..........................272, 347
izzójának cseréje (Lökhárító).....362 Kerékcsere ....................................... 401 Kilométer-számláló ..........................107
Műszaki előírások .........................455 Kerekek Kilométer-számláló, napi .................107
Fék/hátsó világítás ........................356 Kormány beállításai...................... 152 Kipufogógázok...................................77
Izzók, halogén ..........................357, 364 Kerekek beállítása és Klímaszabályozás.............................202
kiegyensúlyozása....................... 379 Kopásjelzők......................................378
J Alumínium keréktárcsák Kopott gumiabroncsok .....................378
tisztítása ..................................... 393 Kormány beállításai .........................152
Járműazonosító szám (VIN).............451 Speciális pótkerék......................... 400 Kormányzár...................................156
Jármű stabilitást segítő (VSA) Kerékkulcs.................................... 403 Kormánykeréken található
rendszer .........................................310 Kerekek felcserélése ........................ 379 váltókapcsolók ..............................298
Javítófesték.......................................394 Kesztyűtartó..................................... 188 Kormányzár......................................156
Kezelőszervek, műszerek .................. 81 Korrózióvédelem..............................398
K Kézifék............................................. 186 Központi zár .....................................157
Kézi sebességváltó fokozatok Kulcsok ............................................153
Kabátakasztó ....................................192 Automata váltómű (CVT)............. 294 Külső tükrök.....................................184
Kalaptartó.........................................179 Kiegészítő bemeneti csatlakozó....... 242 Külső tükrök behajtása.....................185
Karbantartás .....................................315 Kiegészítő berendezések.................. 197 Külső, tisztítás ..................................392
Üzembentartó ellenőrzési Kiegészítő biztonsági rendszer Külsőhőmérséklet-kijelző ................108
kötelezettségei............................343 (SRS) ........................................ 13, 30 Kürt ..............................................3, 138
Karbantartási bejegyzések.............341 Szervizelés...................................... 43
Biztonsági óvintézkedések............316 SRS visszajelző ........................ 41, 88
FOLYTATÓDIK

461
Tárgymutató

L Olajszint visszajelző lámpa .......... 430 Műszaki adatok táblázata .................452


Olajnyomás visszajelző Műszaki ismertető
Lapos gumi, kerékcsere....................401 lámpa ................................... 86, 429 Háromfokozatú katalizátor............456
Lecsatolható rögzítés........................176 Motorolaj, javasolt fajták.............. 345 Műszeregység.....................................84
Légkondicionáló rendszer ................198 Túlmelegedés................................ 427 Műszerek ............................................95
Karbantartás ..................................368 Műszaki előírások......................... 453 Töltés/Rásegítés üzemmód
Működtetés....................................198 Indítás ........................................... 285 kijelző...........................................97
Légzsák (SRS)..............................13, 30 Motor hűtőfolyadék ................. 272, 347 Üzemanyagszint-jelző.....................96
Lemerült akkumulátor......................425 Motor indítása.................................. 285 Sebességmérő..................................96
Levegőszűrő .....................................353 Indítás hideg időben, Fordulatszámmérő...........................96
LOCK (gyújtáskulcs pozíció) ..........156 ritka levegőn .............................. 285 Műszerfal .......................................2, 82
Lemerült akkumulátorral .............. 425 Műszerfal világítás fényerejének
M Motorháztető felnyitása és zárása.... 270 szabályozása..................................148
Motorolaj
Maximálisan megengedett Olajcsere N, Ny
össztömeg......................................452 esedékessége.............. 317, 336, 337
MEGJEGYZÉS, magyarázat ................i Olajszint ellenőrzése..................... 271 Napellenző .......................................191
Mennyezetvilágítás ..........................193 Olajszint visszajelző lámpa .......... 430 Napi kilométer-számláló ..................107
Méretek ............................................452 Olajnyomás visszajelző Nappali világítás ..............................145
Mérőműszerek..............................84, 95 lámpa ................................... 86, 429 Nívópálca, motorolaj........................272
Mosás ...............................................392 Viszkozitási szabványnak Nyelvválasztás .................................134
Motor megfelelő olajak táblázata ......... 346
Hűtőfolyadék-hőmérséklet Motorszám ....................................... 450
visszajelzők ..................................93 MP3 ......................................... 217, 231
Ha nem indul.................................423 Multi-információs kijelző .................. 98
Hiba visszajelző lámpa ...........85, 433 Műanyag részek tisztítása................ 396

462
Tárgymutató

O, Ó Pótkerék ................................... 400, 401 Sebességmérő.....................................96


Speciális pótkerék......................... 400 Sebességtartó automatika
Oktánszám előírások, üzemanyag....268 Előírt gumiabroncsnyomás ........... 400 használata ......................................246
Olajcsere Műszaki előírások......................... 454 Sebességtartó automatika
Esedékesség ..........................317, 337 visszajelző .......................................86
Oldallégzsákok.............................13, 39 R Sebességváltó
Oldallégzsákok működése ..............39 Folyadékszint ellenőrzés,
Veszélyek gyermekek esetén ..........48 RDS ................................................. 208 automata váltómű.......................350
Oldalsó függönylégzsákok ...........14, 40 Rendszer figyelmeztető Sebességváltó folyadék
Oldószeres tisztítás...........................392 szimbólumok, multi-információs választása ...................................351
ON (gyújtáskulcs pozíció) ...............156 kijelző ........................... 112, 113, 114 Azonosítási számok.......................450
Óra....................................................243 Rendszerüzenet visszajelző ............... 88 Automata sebességváltás...............293
Ritka levegő, indítás ........................ 285 Speciális pótkerék ............................400
P Rögzítőfék ....................................... 186 SRS visszajelző ............................41, 88
Rögzítőfék és fékrendszer SRS, további információk ..................30
Parkolás ............................................306 visszajelző............................... 87, 435 További biztonsági
Parkolás gyúlékony anyagok óvintézkedések.............................43
közelében ......................................306 S, Sz Automata biztonsági övfeszítő
Periodikus karbantartás ....317, 336, 337 berendezés....................................27
Periodikus karbantartásra Sávváltás, irányjelzés....................... 144 Az SRS visszajelző működése ........41
figyelmeztető rendszer ..................317 Sávváltási szándék jelzése ............... 144 Az első légzsákok működése ..........32
PGM-FI figyelmeztetés....................434 Sebességérzékelő Oldallégzsákok működése...............39
Piperetükör .......................................192 hangerő-szabályozó Légzsákrendszer részei ...................30
Pohártartók .......................................189 (SVC) rendszer ............................. 215 Légzsákrendszer javítása,
Polírozás és viaszolás.......................393 Sebességhatár túllépésére karbantartása ................................43
Pollenszűrő.......................................369 figyelmeztető funkció................... 118
FOLYTATÓDIK

463
Tárgymutató

START (gyújtáskulcs pozíció).........157 Téli gumik........................................ 381 U, Ú


Szélvédő Terhelhetőség........................... 279, 452
Automata szakaszos Terhes nők, biztonsági öv.................. 21 Új gépkocsi, bejáratás ......................268
ablaktörlő ...................................141 Tetőárnyékoló.................................. 182 USB csatlakozókábel ...............225, 233
Tisztítás .................................140, 396 Tetőantenna ..................................... 394 USB memóriakártya.........................230
Ablakmosók ..................................141 Tetőcsomagtartó .............................. 280 Utántöltés, hűtőfolyadék ..................347
Szélvédő páramentesítése ................202 Tisztítás Utastér belső világítás ......................194
Személyre szabott beállítások ..........115 Levegőillatosító ............................ 397 Utastér tisztítása ...............................395
Szén-monoxid veszély .......................77 Alumínium keréktárcsák .............. 393
Szerszámok, kerékcsere ...................402 Külső............................................. 392 Ü, Ű
Szőnyegek ........................................395 Szőnyegek..................................... 395
Szőnyegek, tisztítás ..........................395 Utastér........................................... 395 Ülés alatti rekesz ..............................191
Szűrők Bőrből készült részek ................... 396 Ülések állítása ..................................167
Levegőszűrő ..................................353 Tetőantenna .................................. 394 Ülésfűtés...........................................178
Pollenszűrő....................................369 Biztonsági övek ............................ 397 Üres (N) fokozat...............................295
Üzemanyagszint-jelző...................354 Műanyag részek............................ 396 Üzemanyag betöltő nyílás
Ablakok ........................................ 396 fedelének kézi nyitása ...................437
T Tisztítás, korrózióvédelem............... 398 Üzemanyagszint-jelző ......................268
Töltés ellenőrző lámpa............... 86, 432 Üzemanyag-ellátást lezáró
Táblázat ............................................453 Túlmelegedés, motor ....................... 427 rendszer ......................................273
Tárolás..............................................388 Tükörfűtés........................................ 185 Gazdaságos üzemeltetés................274
Tartalék üzemanyagszint-jelző ..........93 Tükrök ............................................. 184 Üzemanyag betöltő nyílás fedele
Távkapcsoló .....................................160 Beállítás ........................................ 184 és a tanksapka ............................269
Távolsági/tompított fényszóró Behajtás ........................................ 185 Üzemanyagszűrő...........................354
kapcsoló ........................................144 Tükörfűtés..................................... 185 Üzemanyagszint-jelző.....................96
Telefon kihangosító (HFT) Tartalék üzemanyagszint-jelző .......93
rendszer .........................................249

464
Tárgymutató

Javasolt oktánszám........................268 Vontatás........................................ 445 Fényszóró ........................................92


Üzemanyagtartály, tankolás ..........269 Gumijavító készlet........................ 408 Magas hőmérséklet .........................93
Üzemanyagtartály feltöltése.............269 Ventilátor, utastér ............................ 201 Kulcs (indításgátló rendszer) ..........86
Üzembentartó ellenőrzési VESZÉLY, magyarázat ......................iii Világítás bekapcsolva .....................92
kötelezettségei...............................343 Vészvillogó...................................... 149 Tartalék üzemanyagszint.................93
Vezetés............................................. 283 Alacsony olajnyomás ..............86, 429
V Gazdaságos üzemeltetés ............... 274 Alacsony hőmérséklet .....................93
Rossz időben................................. 313 Hiba visszajelző lámpa............85, 433
Váratlan események .........................399 Vezető és az utasok biztonsága ........... 7 Olajszint ........................................430
Akkumulátor, indítás VIGYÁZAT, magyarázat ...................iii Utasoldali légzsákrendszer
segédakkumulátorról..................425 Világítás kikapcsolva ..................................42
Fékrendszer-ellenőrző lámpa ........435 Izzócsere ....................................... 355 PGM-FI .........................................434
Kerékcsere.....................................401 Visszajelző lámpa ........................... 92 Biztonsági övek...............................85
Töltés ellenőrző lámpa ..................432 Helyzetjelző lámpa ....................... 144 Karbantartásra figyelmeztető
Biztosítékok ellenőrzése ...............438 Irányjelzők .................................... 144 rendszer ......................................317
Üzemanyag-betöltőnyílás fedele, Viszkozitás, motorolaj ..................... 346 SRS..................................................88
kézi nyitás ..................................437 Visszajelző lámpák, műszerfal .......... 84 Rendszerüzenet ...............................88
Vészvillogó ...................................149 Visszajelzők, vészvillogó Irányjelző és vészvillogó.................92
Honda TRK ...................................408 kapcsoló ........................................ 149 VSA (Menetstabilizáló
Indítás segédakkumulátorról ........425 Visszajelzők/Szimbólumok ....... 85, 112 rendszer)...............................91, 310
Alacsony olajnyomás ABS (blokkolásgátló) ............. 88, 308 VSA Aktiválás ........................91, 310
visszajelző lámpa .......................429 Fék (Rögzítőfék és Visszapillantó tükrök .......................184
Hiba visszajelző lámpa .................433 fékrendszer) ......................... 87, 435 Vontatás
Olajszint visszajelző lámpa...........430 Akkumulátor töltés ................ 86, 432 Autómentő.....................................445
Túlmelegedett motor .....................427 Sebességtartó automatika ............... 86 Vonóhorog ....................................447
PGM-FI figyelmeztetés.................434 Nyitott ajtó és csomagtérajtó .......... 86
Elektronikus szervo (EPS).............. 90 FOLYTATÓDIK

465
Tárgymutató

W
WMA .......................................217, 231

Z
Zárak
Kormányzár...................................156
Ajtó, gyerekzár..............................159
Üzemanyag-betöltőnyílás
fedele..........................................269
Központi zár..................................157
„Döglött zár” funkció....................158
Csomagtérajtó ...............................164

466
„EK megfelelőségi nyilatkozat” kivonat

Megfelelőségi nyilatkozat
Az Európai Tanács gépekről szóló 2006/42/EK irányelve
Igazoljuk, hogy a következő termék:
Termék megnevezése: Pantograph Jack (pantográf emelő)
Modell: SNB, SJD, S2A, SAH
Típus: Honda Type-A, Honda Type-B, Honda Type-C, Honda Type-D
megfelel a 2006/42/EK tanácsi irányelv követelményeinek.
A megfelelőséget a következő szabványok biztosítják:
EN1494:2000+A1:2008 a 2006/42/EK irányelv I. sz. melléklete alapján
Fájlszerkesztő: Honda Motor Europe Ltd. Aalst Office wijngaardveld1 (Noord V), 9300 Aalst, Belgium
A megfelelőség nyilatkozat alapját a következő vizsgálat képezi:
A TUV Rheinland, Product Safety GmbH bejelentett szervezet által végzett független teszt
Nyilvántartási szám: AM50100492 0001/JAPÁN (MODEL SNB, SJD, S2A).
AM50118203 0001/KÍNA (SAH MODELL).
TUV Rheinland műszaki jelentés száma: 1213870 001-002/JAPÁN.
15025133 001/KÍNA
Megjegyzés: A jelen megfelelőségi nyilatkozat hatályát veszti, ha a gyártó hozzájárulása nélkül módosításokat végeznek a terméken.
Nevek és aláírás: Elnök
Típus; Honda Type-A, Honda Type-B, Honda Type-C
RIKENKAKI CO.,LTD.
5-6-12 Chiyoda Sakado-shi, Saitama 350-0214 JAPÁN
Típus; Honda Type-D
CHANGZHOU RIKENSEIKO MACHINERY CO.,LTD.
No.1903 Zhongwu Ave. Zhonglou Changzhou, Jiangsu KÍNA
Dátum és hely: 2009.12.01. Saitama/JAPÁN

You might also like