A rövidebb út

Szász István Szilárd

„Légvonalban öt kilométer, de én tudok egy rövidebb utat is az erdőn keresztül” – felelte az

erdőszélen kaszáló ember az utazó érdeklődésére Moldova György Tökös-mákos rétesében
(http://dia.pool.pim.hu/xhtml/moldova_gyorgy/Moldova_Gyorgy-Tokos-makos_retes.xhtml). Ez a
viccszámba menő anekdotikus történet jutott eszembe arról a hírről, miszerint közel száz autós
akadt el egy földúton, mert a térképalkalmazásaik tudtak egy „rövidebb” utat.
(https://edition.cnn.com/2019/06/26/us/google-maps-detour-colorado-
trnd/index.html?utm_source=twCNN&utm_term=link&utm_medium=social&utm_content=2019-
06-26T20%3A10%3A03&_ga=2.125896077.1201452180.1561613069-293358502.1561613069) Az
internet népe persze hamar átlátott a szitán, és hogy csak egyetlen kommentelőt idézzek annak
magyarázatára, hogy ez mégis hogy történhetett meg, íme az érvelés: „régen nem volt ennyi
agyatlan agyhalott ember, aki nem tudott gondolkodni”. Feltehetőleg én is csak nevettem volna
szerencsétlen helyzetükön, ha nem éppen a hétvégén jártam volna úgy, ahogy hőseink.

Na de az esetem előtt lássuk, mi történt a száz – mondhatni – bajtársammal. A Colorado állambeli

Denver egyik útján kerültek dugóba sofőrjeink, és mivel a Pena Boulevard nevű szakaszon kialakult
torlódás miatt attól tartottak, hogy nem érnek ki időben a reptérre, örömmel vették a Google Térkép
kerülőút-javaslatát. Több sofőrnek is kecsegtetőnek tűnt, hogy közel felére csökkentse a táv
megtételéhez szükséges időt, de az alternatív út nem vált be. A sár miatt járhatatlanná vált földúton
elakadt a forgalom és ott ragadt a közel száz ember.

A Google Térkép a hónap elején minket is szintén egy járhatatlan földútra vezetett, akkor viszont
még idejében észleltem a dolgot, és bár megfordulni már ott sem tudtam, de vissza tudtam tolatni,
hogy kerülőutas „rövidítést” keressek a célállomásunkhoz. A hétvégén azonban feleségemmel
belefurikáztunk a Waze térképalkalmazás csapdájába. Bár kicsit gyanús volt, de sokáig nem tűnt fel,
hogy a programmal együtt célt tévesztettünk, amikor az mezei útra terelt minket, mivel egy
levendulafesztivál helyszínére tartottunk éppen, ami érthető okokból előzetes elvárásainknak
megfelelően a mezőn van.

Ahogy egyre mélyebbre hatoltunk az ismeretlenben, magunk mögött hagyva az aszfaltot, egyre
vadregényesebb lett a táj, az út beszűkült, az út menti bokrok ágai csiklandozták autónk ablakait,
engem pedig egyre inkább az az érzés kezdett hatalmába keríteni, hogy az adott úton nem érünk
célba. Amikor az előttünk elterülő tócsából békabrekegést hallottam, el is döntöttem, hogy
megfordulunk, de akkor már nem volt visszaút: hátrafelé már nem tudott kitolatni az autó a
tócsából. Kénytelenek voltunk hát előre menni, és minél több tócsán hajtottunk keresztül, annál
inkább reméltük, hogy lassan megérkezünk, és nem kell még egyszer végigmenni ezen az úton.

Reményünk hiábavalónak bizonyult, ugyanis megközelítőleg egy kilométerre a célállomástól,

közvetlenül az út mellett egy hatalmas mocsár terült el, aminek arasznál magasabb átfolyása volt az
úton. Itt már biztos voltam benne, hogy nincs tovább, a vágyott és javasolt „rövidebb” út nem
járható. Feleségem irányításával mintegy tízből megcsináltam a hármasfordulást, majd ismét
„nyakunkba vettük” a „hátunk közepére sem kívánt” útszakaszt. Végül közel egyórás csúszással
szerencsésen megérkeztünk a levendulafesztiválra.

Nem kell tehát „hülye” amerikainak lenni, hogy valaki a GPS áldozatává váljon. A helyzet az, hogy a
technológiai újítások egyre több területét fedik le mindennapi életünknek, és egyre többször veszik
át az irányítást választásaink felett. Egyre több döntést bízunk az algoritmusokra, amelyek útvonalat
javasolnak, edzéstervet és étrendet készítenek, barátokat és partnert ajánlanak számunkra, mi pedig
sok esetben átgondolás nélkül követjük az utasításaikat. Ahogy azonban a fenti példák is igazolják:
nem kizárt, hogy ingoványos talajon találjuk magunkat.