Forrás: http://www.doksi.

hu

A magyar őstörténet kincsestára

Időrendi vázlat a kezdetektől Kr. u. 907. július 7-ig

Szerkesztette: Mesterházy Zsolt

1
Forrás: http://www.doksi.hu

Címlapon:
A szkíta aranyszarvas
A szkíták aranya - a leningrádi Ermitázs vendégkiállítása,
Budapest, 1985. október-november c. kiadványból
a 17. oldalon:
Szarvas alakú pajzsdísz
Szkíta állatstílus, i.e. VII-VI. szd. fordulója
Arany. H.: 31,7 cm, m.: 19 cm, súly: 634 gr
Kubán vidék, Krasznodari körzet, Kosztromszkaja kurgán
N. I. Veszelovszkij ásatása (1897)
Ermitázs, 2498/I.
Irodalom: Artamonov, 1970. 62-64. t.

A térdre rogyott szarvas eredeti napszimbólum ábrázolás. A sumér és a vele rokon kultúrák egyik fontos eleme:
a téli napforduló mélypontra érkező Napkorongja a felemelő madarat várja, hogy újra felvigye az égbolt
magasabb pontjára a nappalok hosszabbodásával.

( Bobula Ida szerint Tur-Ullu-nak kell nevezni a Nap ezen formáját! Tur-Ullu jelentése: új fény, szó szerint Tur -
fiatal, új, kisebb gyermek, Ullu - csillogás).
A téli napforduló - a sumér Gurusunu (vö. a magyar Karácsonnyal. A szerk.) - mint vallási ünnep hosszú
évezredeken át megtalálható Keleten és Julius Caesar Kr. e. 56-ban iktatja be a római ünnepek közé a bábeli
kalendárium bevezetésekor. Az ünnep neve: A Legyőzhetetlen Isten Napja.) (BJF)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ó Copyright by Mesterházy Zsolt, 1998.
Minden jog fenntartva!

ISBN
Kiadja és a kiadásért felel:

Felelős vezető:

2
Forrás: http://www.doksi.hu

“Semper vireo”
(gróf Ambrózy-Migazzi István, a jelihálási (Vas m.)
arborétum alapítója síremlékének felirata)

A magyar őstörténet kincsestára

Időrendi vázlat a kezdetektől Kr. u. 907. július 7-ig

Rendhagyó csoportos könyvismertetés

Szerkesztette: Mesterházy Zsolt

Az ismertetett könyvek :
Badiny Jós Ferenc: Káldeától Ister-Gám-ig I.-II.-III. (BJF)
Badiny Jós Ferenc: Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig (BJ2)
Badiny Jós Ferenc: Az Ister-Gam-i oroszlánok titka (BJ3)
Badiny Jós Ferenc: A magyar nemzet történetének kis tükre (BJ4)
Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai I. (BK)
Bakay Kornél: Kik vagyunk? Honnan jöttünk? (BK2)
Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete (BT)
Baráth Tibor: Tájékoztató az újabb magyar őstörténeti kutatásokról (BT2)
Bíró József: Körösi Csoma Sándor és a szabirok (BJ)
Dúcz László: A közöttünk élő turulmadár (DL)
Csicsáky Jenő: Mu, az emberiség szülőföldje (CSJ)
Csomor Lajos: Őfelsége, a Magyar Szent Korona (CSL)
Friedrich Klára: Roga koronája (FK)
Gosztonyi Kálmán: A kazár anyanemzet birodalma és nyelve a Tárih-i Üngürüszben (GK)
Götz László: Keleten kél a nap I-II. (GL)
Grandpierre K. Endre: Aranykincsek hulltak a Hargitára (GKE)
Katona Sándor: Honegyesítő Árpád (KS)
Nagy Gyula: Az ellopott magyar őstörténet (NGY)
Padányi Viktor: Dentu-Magyaria (PV)
Pap Gábor: Hazatalálás (PG)
Pap Gábor: Jó pásztorok hagyatéka (PG2)

3
Forrás: http://www.doksi.hu

Pap Gábor: Angyali korona, szent csillag (PG3)

Eredet és lét, nyelv és kiteljesedés

Kiindulás
Ha egy népnek két őstörténetéről esik szó, az nem feltétlenül tekinthető gazdagságnak. Valóban, ebben
dúskálni nem öröm. Ma még nekünk is kettő van. Ez a könyv azon magyar, főleg történész szerzők műveire
támaszkodik, akik kísérletet tesznek arra, hogy csak egy őstörténet maradjon a kettő közül. Másik magyar
őstörténetről kell beszélni ott, ahol van egyik is. Ezt az egyiket jól ismerjük tanulmányainkból. Ma összefoglaló
néven finnugor szemléletű történetírásnak nevezik és az a kezdetleges fejlettségi szinten állónak tekintett,
kezdetben halászó és vadászó, fejlett hit és tudás nélküli magyarságot az Ural-környékéről eredeztetve juttatja el
- menetközben másoktól felszedve a civilizáció áldásait - a Kárpát-medencébe, mindezt döntően olyan
nyelvészeti érvekre építve, amelyek soha nem bizonyított feltételezéseken alapulnak. A másik magyar őstörténet
ezzel szemben a Régi Kelet, Mezopotámia, Korezm és a Kárpát-medence tájairól vezeti 10.000 éves távlatban
számolva az egymással rokon népek áramlását úgy, hogy a bonyolult fejlődési folyamat kitérőkkel bőven tarkítva
ugyanitt, a Kárpát-medencében az Árpádi honfoglalással ér véget úgy, hogy határozott folyamatosságot ismer fel
eközben az első mezopotámiai magas kultúra - egyébként egész Eurázsia életét alaposan befolyásoló -
továbbvitelében. Az előbbi elmélet nem túl régi, hozzávetőleg kétszáz éves története van és legfőbb ismérve,
hogy ajándékba kaptuk a Habsburg néven ismert osztrák uralkodóháztól politikai alapokon. A másik egyidős
magával az emberiséggel, a magyar néppel, de félő volt, elfelejthetjük az első miatt. Hogy nem fogjuk elfelejteni,
- sőt rövidesen újra megtanuljuk - arról azok a történészek, nyelvészek, műtörténészek gondoskodtak, akik
emigrációba - külföldibe és hazaiba - kényszerülve nem nyugodtak bele a megváltoztathatatlanba, erőfeszítéseik
és kutatásaik nyomán újra kisarjadt az elfeledni ítélt történelem. Ez a könyv arról beszél, amit ők állhatatos
munkájukkal kiástak, bizonyítottak és újra napvilágra hoztak.
Hogy a finnugor történetírás tételei nem állták ki az idők próbáját, az számunkra csak a kisebbik baj
forrása. A nagyobbik bajt a kizárólagosság felfogása okozta, amelynek következtében semmilyen más irányú
tájékozódás nem volt lehetséges a magyarországi tudósok munkájában. Ezáltal önmagukat zárták ki a történelmi
kutatások világméretű folyamatából. A világ tudományos főáramától való elzárkózás számunkra lesújtóan
végződött és a ránk eső jogos örökség elismertetését is lehetetlenné tette hosszú időre. Távolmaradásunk
örökségünk felkutatásától önjelölt népek számára lehetővé tette, hogy egymással vetélkedve “vállalják” és
sajátítsák ki azt, amihez ajándékként hozzáférhettek. Ahelyett, hogy magyarul olvastuk volna el magunk az ókori
leleteket, ezek az eredmények mind valamely külföldi nyelven nyertek először értelmezést és elnevezést, -
szerintünk túlnyomóan sokszor hibásan - jelentősen megnehezítve a szakirodalomba beivódott tévedések
korrigálásának esélyét. A pártatlan nyugati tudósok azonban ébren tartották helyettünk is őstörténetünk
gyökereit, remélve, hogy egy napon magyar nyelvű kutatók oldják majd meg azokat a rejtélyeket, amelyekre ők a
magyar nyelv anyanyelvű birtoklása híján nem lehettek képesek. Ez az egészen egyedülálló és különleges magyar
nyelv - amelyet irigyei becsmérlően betolakodottnak és magányosnak neveztek, mert rájöttek rendkívüli
tulajdonságaira, - hordozója az isteni tudásnak, hitnek és magába sűríti mindazt a hagyományt, amely hosszú
évezredek felhalmozott tudását és tapasztalatát hordozza hallatlan tömörséggel és kifejezőkészséggel.
Akit ez a másik magyar őstörténet érdekel és többet szeretne róla tudni, nagy fába vágja a fejszéjét, de
megéri a fáradságot. Olyan közös kincs birtokába juthat, - a bizonyosság állapotába - amit máshol ma talán nem
szerezhet meg. A kockázat elenyésző: a felhozott és ismertetett művek mögött milliónyi oldal történelmi
irodalom áll bizonyítékként és mind arról beszél, hogy az elsőnek nevezett történelem nem tartható tovább. E
tenger irodalom nem volt eddig ismert széles körben itthon, ezért nem elvesztegetett idő az, amit most pótlásként

4
Forrás: http://www.doksi.hu

még behozhatunk és agytekervényeink sarkaiban is rendet teremthetünk. A feladat tehát emberes, ehhez mért
lendülettel is kell hozzáfogni a rendbetételhez. Mivel most hozzávetőleg tízezeréves történeti időszakot
tanulmányozunk át, sok részlet háttérbe szorul, mert ez itt történelmi vázlat. Nem részletkérdések tisztázása a
cél, hanem nagyléptékű folyamatok felvillantása és új összefüggések bemutatása. Aki tehát pl. a szkíták részletes
ügyeinek teljes tisztázását várja most, annak a nagy könyvtárakba kell mennie ezután is, de az is könnyen
meglehet, hogy sok tekintetben még nem is írták meg a hiányzó részeket.
Segédeszköznek szánom minden érdeklődő kezébe e kincsestárat azzal a nem titkolt szándékkal, hogy
az elkövetkezőkben e tárgyban bárhol megjelenő művek, cikkek mondandóját az érdeklődők egy már előkészített
kronológiába el tudják helyezni. Dr. Baráth Tibor: Tájékoztató az újabb magyar őstörténeti kutatásokról c. (Turul
Kiadó, Veszprém, 1989.) (BT2) 52 oldalas tárgyszerű munkája sok fontos megállapítást tartalmaz az őstörténet
kutatásának helyzetéről. Főképpen nyelvészeti alapokra helyezett őstörténete általános döbbenet tárgya
megjelenése óta. A szakma fenntartásaival kísért gondolatai majdnem minden tekintetben gyökeresen ellentétben
állnak a hagyományos történetírással. Elmenni mellette azonban nem lehet, annál is inkább sem, mert cáfolata
sem jelent meg. Egy idézetet mindenképpen le kell itt írni Baráth gondolataiból (BT2 52.o.): ...mindezideig
semmi olyan nyomós ok nem merült fel, ami miatt nekünk (külföldi magyar kutatók - A szerk.) módosítanunk
kellene tudományos tételeinket, főleg pedig, hogy szembeforduljunk a nem-magyar tudósok - sumérológusok,
egyiptológusok - magyar vonatkozású megállapításaival. Kívánatosnak tartjuk azonban, hogy a hazai
tudománypolitika egyoldalú tájékozódása enyhüljön, mert erre az idő nagyon megérett. .....
Hogy a felkínált egyezség még talán némelyek szerint korai, azt egy másik idézet mutatja Bodor András
tollából: ... Az utóbbi évtizedekben aztán, különösen a külföldre szakadt történészek és nyelvészek, valóságos
divattá tették a sumér rokonság kutatását és olyan szellemi ragály kerítette hatalmába őket, mely tudatos
túlzásokhoz, hamisításokhoz, enyhén szólva minden tudományos alapot nélkülöző elméletek kiagyalásához
vezetett.... E sajátos magyar-magyar elméleti gerillaháború tehát még nem ért véget. Csak mindannyiunk közös
érdekében kívánhatjuk, hogy e csata minél előbb közös békével érjen véget - és itt ebbe még egy kapituláció is
belefér - mert most nemcsak erről van szó.
Kezembe vettem gyermekeim leendő magyar történelemkönyvét. Rövidesen kézbe veszik ők is.
Áttanulmányoztam leírásait a magyar őstörténetről és utána eredtem az ott leírtaknak. Ami onnét kimaradt, vagy
egy “kicsit” másképpen van, az itt található meg. Hogy a két történelem még csak köszönő viszonyban sincs
egymással, az nem az én hibám. Az itt felhozott munkák egy “másik” magyar őstörténelem forrásai. Ezt olvasva,
ha holnap felébredünk, már nem ugyanazok leszünk, akik eddig voltunk.
Az a sok-sok évezred, ami e vázlatos kronológiában szemünk előtt filmszerűen lepereg az emberiség
hajnalától kezdve, döbbenetes új megvilágításba helyezi nemcsak a mi, de az egész civilizált világ történelmét.
Kidobhatjuk a szemétre régi hiedelmeinket, tévedéseinket. Nem csak magunknak okozunk ezzel munkát, az
eddigi egész Világtörténelmet is újra kell írni, mint ahogy szerzőink ezt nagyrészben már meg is tették.
Az alant kibontott történelem feleslegessé teszi az ún. ellentörténelem felvillantásának lelki terhét is,
mert mellette nem marad más, csak az maga.

A minket érdeklő történelem

A Régi Kelettel kezdődő feldolgozott irodalom áttanulmányozása alapján egy hatalmas ívű, egyetlen
lendülettel megrajzolt történet kerekedik ki. A valahol a Duna-medencében, Kaukázus, Korezm táján kialakuló
ősnép a műveltség igen magas fokára jut el. Nyelve lesz, írni kezd, túléli a bibliai Özönvizet, megtelepszik a
folyóvölgyekben, földet művel, fémet munkál meg, társadalmakat szervez, birodalmakat hoz létre, benépesíti a
Régi Keletet, annak közeli és távoli környékét egy olyan vallással és kultúrával, amelynek felhalmozott tudásából
az egész világ mind a mai napig él, biztos lábbal jár az égbolton, a csillagok és csillagképek jelenléte, mozgása
és üzenetei számukra élő és parancsoló kötelességeket, eligazodást rejtenek életükben.
És beszél, méghozzá a világ Úr-i ősnyelvén. Sumér - e talán százéves nyelvészeti műszót ideje
egyszerűen mahgar néven tovább tárgyalni, - ujgur, egyiptomi, hettita, katti, etruszk, pilisi, kánaáni, kelta,
pannon, szkíta, pártos, avar, szabir, hun és magyar mind egy ősi tőről fakadó nyelven beszélt. Ezért nem szabad,
hogy az előkerülő temérdek nép neve bárkit is megzavarjon, hisz ugyanazt a hun-magyar ősnyelvet beszélték és
írták, amin mi magunk is felnőttünk. E sok népnév ma már csak földrajzi elhelyezkedésre, korra, hivatásra utal,
de a könnyebb érthetőség érdekében tovább használjuk iránytűként. Óvatosságra azonban itt is nagy szükség
lesz, mert a népek sok vonulásuk közben bármely szerzőnél könnyen átkeresztelődhetnek akár menet közben is.

Mu és a történelem hajnala

5
Forrás: http://www.doksi.hu

A Mu-ról szóló könyv - amely a Csendes-óceánban leírt hatalmas kontinens lett volna - ismertetése
leginkább azt célozza, hogy érzékeltessem, a történelem nem pár ezer éve kezdődött. Fel kell készülnünk lelkileg
arra, hogy kiderülhet, sok tízezer évben kell gondolkodjunk ezután, ha a művelt emberről esik szó. (Gondoljuk
csak meg, kultúránk gyökerei a Zodiákus rendszeréből is táplálkoznak. Amíg a történelem egyszer körbejárja a
Zodiákust, az 12 x 2160 év. Vajon hányszor kellett körbejárnia, mire a feleszmélő ember már ismerte az éppen
soron következő csillagkép nevét és üzeneteit? Ha csak egyszer elég volt megfigyelni, az is 25.000 évnyi tudatos
emberi gondolkodást jelent. Várkonyi Nándor A Szíriát oszlopai-ba fektetett munkássága sem veszett el, az
általa összeszedett kultúrtörténeti adatok még jól jöhetnek a kőkori kultúrák újraértékeléséhez.) Nem
sugalmazom azt, hogy az a történet közvetlenül a Régi Keleten vagy Egyiptomban folytatódik, bár Mu és
kultúrájának jelképei ma is körbevesznek bennünket. De azt nyugodtan mondhatom, aki belenézett tízezernyi
évek mélységébe, csak meríthet és tanulhat belőle, többek közt szerénységet és távolratekintést. Az előzmények
szálai egyfelől Indián, Burmán keresztül mutatnak vissza keletre, másrészt Atlantiszon, Közép- és Dél-Amerikán
keresztül nyugatra egy közös pontra, a Csendes-óceán szigetvilága helyén létezett Mu-ra az Anyaországra, az
elsüllyedt kontinensre. A történész ..... - Baráth Tibor véleménye - egyenlőre nem látja, Csicsáky hosszújáratú
tengerészkapitány idevágó kutatásai ellenére sem, hogy az említett földrajzi és geológiai adatok a magyar
nyelvű népek őstörténete elé volnának illeszthetők.
Mu történetének alapos felderítése érdekében embernek való feladat lehetne Amerika ősi romvárosainak
kimerítő vizsgálata, a Naacal és a mexikói Maya kőtáblák elemzése, mert könnyen meglehet, minket érdeklő
dolgok is vannak bennük leírva. Mu gyarmatainak fejlődése kísérteties hasonlóságot mutat a mezopotámiai
kultúra szétterjedésének történetével: az anyaország kiáramló néphullámainak gyarmatai idővel eljutottak a
fejlődés olyan fokára, hogy önálló gyarmatosítókká léphettek elő - ezt az átfogó folyamatot a sumér tágulás is
elérte növekedése folyamán. Ez a siker talán csak a fejlődésben legelsők jutalma lehet, az utánajövők már a
benépesült földön csak véres küzdelemre ítélve juthatnának előre. Részben erről is szól az őstörténet: Az
elöljárók, felfedezők jutalma gyakran odavész az utánajövő pusztítók kezén.
Jutna feladat a geológusoknak is bőven. Mindjárt egy fontos kérdéssel kellene kezdeni: hogyan lehet a
lemeztektonika elméletébe beilleszteni földrészek elsüllyedését? Mit tudunk kezdeni az évmilliókban számoló
geológus földtörténetben 10-12000 évvel ezelőtt lejátszódott kataklizmákkal. Valóban biztos-e, hogy a hegyek
emelkedtek fel és nem az óceánok szintje süllyedt le kitöltvén a beomlott kontinensek által hagyott űrt. Biztos-e
az, hogy Tiahuanacot ma 5000 méteres magasságban nem a tenger szintjén építették, hanem eszelős módon
felhordták oda köveit. Nem attól került-e oda, mert Mu, az Atlantisz és a többi elsüllyedt föld beomlása miatt a
víz kitöltvén az űrt, szintjét mind lejjebb vitte?

A Régi Kelet első magaskultúrája

M inden okunk megvan rá, hogy a Régi Kelet kezdeteivel ne elégedjünk meg, mint az írott történelem
kezdetével. Ugyanis ott kész kultúrák nőttek ki a semmiből. Valahonnét odajött és helyben kiteljesedett, a
szellemi tudás birtokában lévő társadalmak felépítették itt is új világukat. Irdatlan történelmi mélységekbe kell
leereszkedni annak, aki fel akarja fogni az emberi műveltség gyökereit. Számunkra sem érdektelen tanulmány
ez, hisz látjuk majd, mai tudásunk szerint a magyar történelem is a Régi Keleten kezdődik. Látjuk majd azt is,
ha a Kr.e. V. évezred közepe táján már bizonyítható sumér nyelvű kultúra jelenik meg készen, írással,
egyistenhittel, iparral, földműveléssel, fémművességgel, társadalmat alkotni készen, kiforrott szellemi háttérrel,
az bizony több, mint elgondolkoztató. Al-Ubaid - Ur városának tartozéka Özönvíz előtti leleteivel - neve sem
véletlenül kerül szóba annyiszor. Az angol Woolley itt ásta ki a nevezetes Özönvíz előtti telepet, majd találtak
még ilyet Urukban, Eriduban is, és még nagyon sokat, épp a sumér központok alatt. Látjuk majd azt is, hogy az
ősi napvallás és nemzeti vallás jelképei a népművészetben mind a mai napig ezernyi szálon kötnek össze
bennünket a múlttal. Természetesen igen fontos a történelmi események felderítése, de legalább olyan fontos az
alkotó szellem máig tartó kincseinek megbecsülése, népeink alkotásainak ismerete, megbecsülése és ápolása.
Tekintsük ezt kronológiánk előzményének.

Magyar vonatkozások felismerése

Az őskorban az volt a szokás, hogy az első letelepedő adott nevet a környéken mindennek, az utána
érkezők ezt használták. Magyarul értelmezhető nevek tömkelege takarja be Európát, a Régi Keletet, Afrikát.
Szemünk előtt pereg le az a történet, amelyben Mezopotámia, Egyiptom, a Boldog Arábia, Eritrea, az afrikai
Nagy-Tavak vidéke, a Földközi-tenger vidéke, a Hettita Birodalom, Indus-völgye, Kréta, Kis-Ázsia, Hellasz,

6
Forrás: http://www.doksi.hu

Nyugat-Európa, Észak-kelet Európa benépesül és civilizálódik magas szinten a sumér (mah-gar) nyelvű ősnép
szétáramlása következtében. A Tudás Népe ők, - olyan szerencsések lehettek, hogy szorgalmuk és tudásuk
folytán, kedvező életfeltételeik által korábban juthattak el a szellem művelésének lehetőségéhez, - minden
műveltség kezdete a Régi Keleten. Nagyon fontos itt és most leszögezni azt, hogy ha egy földrajzi név magyarul
értelmezhető, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy ott magyarok laktak. Sőt, igen óvatosnak kell lennie bárkinek is
olyan következtetések levonásában a ma is folyamatos, sőt egyre inkább lendületre kapó, feltárás alatt álló ősi
sumér-magyar nyelvi kapcsolatokról, amelyek többet állapítanak meg annál, amennyit abból kétségkívül
bebizonyítottak. Ez azonban csak a kérdés egyik oldala. Az ősnyelvi azonosság kimutatása az ősi sumér és a
magyar nyelv között a kérdés első felének megoldását jelenti. Ma Magyarországon bárki csak akkor tekintheti
magát az ősi kultúra örökösének, ha kimutathatóvá válik nemcsak az ősi nyelv birtoklása, hanem az egyenesági
népi leszármazás ténye is bizonyossá válik, ugyanis a sumér nyelv az ókor világnyelveként népeinek
szétáramlásával egész Eurázsiában nagy teret szerzett. Ennek hiányában - és ez mindannyiunk közös felelőssége
is, nem beszélve a szerkesztőről - valóban csak a délibábos történelem rabjává válik az, aki olyan íveket is beleért
a magyar őstörténetbe, amit a kutatók nem bizonyítottak kellőképpen. Márpedig ez a kronológia nem délibábos,
sőt, az elkövetkezőkben a kellőképpen bizonyított történelemről lesz szó, és éppen nem ez a történelem
délibábos, hanem az, amellyel eddig volt szerencsétlenségünk találkozni. A kérdés második felének megoldását
annak az évezredeken át zajló és ma már egyre inkább megfogható népi folyamatosságnak a bemutatása jelenti,
amely őstörténetünket képes összekapcsolni a történelem hajnalának eseményeivel, sőt felismeri benne a
gyökereket is, továbbá bizonyítani tudja az összetartozásukat úgy, hogy eközben nagy figyelmet szentel a
műveltség óriási szerepének. Szerzőink megtalálni vélik a népi folyamatosságot a
subur-subar-szabir(hun)-magyar népességek több ezer éves történetében. E fő szál mellett ezernyi mellékszál fut
gyakran hangsúlyosan, máskor a háttérben, megint máskor visszatérő szálként. Ez a történelem erről szól és nem
veszi magára azt az együgyű vádat, hogy csupán bármilyen felsőbbrendűséget bizonyítandó agyalták volna ki a
Régi Kelettel, a sumérokkal való kapcsolatokat. A felsőbbrendűek történelmét már megírták egyszer az
indoeurópai név alatt, eredményei ismertek: könyveik a süllyesztőbe kerültek, két világháború tízmilliónyi
halottai pedig a temetőkbe.
Vannak fénykorok és bukások e történetben, ha csak a száraz eseményeket tekintjük. Vannak nagy
menekülések egy konok üldöző elől. Ugyan mit keresett volna a perzsa Dárius az Al-Dunánál nagy sereggel,
csak nem az ÚR-i népeket, akik irtására olyan magas szinten berendezkedett? Pusztító “Nagy” Sándor, Julius
Caesar, a vérszomjas asszír és perzsa királyok elképzelhetetlen tömegben és elképzelhetetlen módszerekkel
irtották népeinket, mint a megszállottak és némelyek közülük emberfejekből rakattak hegyeket palotáik elé és a
megnyúzott áldozatok bőrével takarták be a városfalakat, közszemlére tették, majd az ezekről készített
tudósításokat aranyba verték az utókornak szánt okulásul. Ez számít ma dicsőséges történelemnek. Ezt tanítják
mindenhol, ha az ókorról esik szó. Vannak ellopott hagyományok, továbbfejlesztett hagyományok és elfelejtett,
agyonhallgatott történetek.
Ennek ellenére maga a teljes történet azonban egy káprázatos diadalmenet, ősnépünk állandó megújuló
képességének bizonyítéka, ahová eljutottak, ott megkezdődött a civilizáció, az emberek beszélni, írni, alkotni,
építeni kezdtek a szellem erejével. Erősen kell tudatosítani és közkinccsé tenni e szellemi erő mibenlétét,
jelképeink ma is ható erejét. Szellemünk legerősebb fegyverünk, hagyományaink ápolása vértes ruházatunk,
népművészetünkben felhalmozott és elrejtett óriási tudás által megőrzött és mindennapi tárgyainkon való
jelképhasználatunk a felejtést gátló védőburkunk. A végtelennel, Istennel a napvallásban való mindennapi
kapcsolat teremtő ereje szoros kötelékként fűzte össze e népet, melyet csak e nép részbeni kiirtása tudta
meggyengíteni.

Hunok és magyarok
Külön történet a hun és a magyar ágak évezredeken át zajló vetélkedése, kettős szövetsége.
Vérszerződések sorozata adott erőt e népnek egymásra találásaik alkalmával. A teokratikus, napvallású világrend
győzedelmes ideje a kezdetek meghatározója. Együtt él a mennyei szent háromság a földi háromsággal. Nemcsak
az uralkodók, istenek származnak fentről, hanem maga a nép is mennyei származással bír. Micsoda demokrácia
ez évezredekkel korábbról, a dolgozó nép is isteni eredetű, nem pedig rabszolga. ...”Miképp a mennyben, úgy a
földön is...” Ez a magyarázata a békés, építő társadalmak létének. Ősi, Mu - ról örökölt jelképük, Ur-Nammu
sumér király 4200 éves törvénytábláján is megjelenítve, a kettős háromság, a két egyenlő szárú háromszög
fordítva egymásra téve ma régi értelmét vesztve egészen mást jelent. Mai ésszel fel sem fogható az a harmónia,
amelyben e népek éltek. Ilyen égi egységbe forrva lehet peremes piramisokat, Égúr ágyát hordozó zikkuratokat,
ezernyi kilométeres öntözőrendszereket építeni. Lehet napvárosokat építeni szerte a kőkori világban.

7
Forrás: http://www.doksi.hu

Az ősnép szétáramlása
M eg kell látnunk azt a többlépcsős benépesülési folyamatot, amelynek következtében lakottá vált a
Régi Kelet. Götz László általános nyelvterjedési elmélete e téren támogatja Baráth Tibor rövidebb időszakokra
alapozó, népvándorlásokkal lezajló, hun - magyar név alatt megtörtént szétáramlását. Azok a sorsfordító
időszakok is kézzel foghatóvá válnak, amelyek kezdetben a halászó-vadászó életmódról élelmiszertermelővé
válást mutatják a maga után következő kirajzással együtt, majd az öntözéses gazdálkodás terjedését az azt követő
népességnövekedéssel és az azt követő újabb kirajzással együtt, majd ezután a megtelepedett és önállóvá váló
gyarmatok népkibocsátóvá válását, majd még később a száraz (öntözés nélküli) földművelés elterjedését még
újabb kirajzásokkal. A Régi Kelet (más szerzőknél Elő-Ázsia) területeiről 8-10.000 évvel ezelőtt nyugatra
meginduló népáramok Anatólia és Egyiptom gyarmatosítása, benépesítése után az Égei világon keresztül Európa
jelentős területeik birtokba vették. Ez a folyamat Európában 6-7000 év óta zajlott több hullámban és a görög,
valamint római hatalmak megszilárdulásáig déli irányból közelítettek többek közt a Kárpát-medence felé is. A
valamikori sumér - mah-gar ősnép Mezopotámia környékén maradt utódjai a szkítákkal, keltákkal kezdődően és
a magyarokkal és néhány rokon néptöredékkel bezárólag Kelet-Európán keresztül igyekeznek nyugatra. Jó
részük itt, a Kárpát-medencében bukkant rá a nyelvében igen hasonló korábbi bevándorlókra. E népek -
nevezzük őket itt magyari népeknek - temérdek emléket hagytak maguk után. Ezen emlékek napvilágra kerülése
a múlt századi feltárásokkal kezdődően felforgatták a történelmet kutatók - majd az érintett népek - életét.

A romantikus történetírás kártételei

A romantikus Nyugat sok-sok kiváló tudósa fejtette évtizedeken keresztül az agyagtáblák, piramisok,
rovások, tekercsek, kövek, mondák, regék üzeneteit. Elvégezték a hatalmas munkát évekig bolyongva ismeretlen
jelek birodalmában. Tisztelet és hála nekik ezért. Nem tehetnek róla, hogy igen sok esetben nem jöttek rá a végső
megoldásra csak azért, mert nem magyarok voltak és a számukra rejtve maradt nyelvi tudásra nem tudtak
magyarázatot adni. Mert a magyar nyelv őrizte meg legtisztábban az ősnyelv hagyatékát nyelvi rendszerében,
nyelvtanában, az igében és lelkületében. Hogy is gondolhattak volna arra, hogy egy az Uraltól származónak
mondott halászgatónak tekintett nép, amelyet az elmúlt kétszáz év oktatása szerint végül “beüldöztek” a
Kárpát-medencébe pogányan, primitíven, múlt nélkül, rájuk ragadt nyelvvel, pont ezek lennének kulcsa sok
korábbi történésnek. A romantika idején a népek szinte rávetették magukat a Régi Kelet hagyatékára. Mindenki
azt gondolta, a saját történelmét fogja ott megtalálni, ki is osztották az utolsó agyagtábláig. Mi, magyarok nem
voltunk ott, aki mégis odament valami sejtéstől indítva, azt már rég elfelejtettük, kizártuk, lehülyéztük és
tévelygőnek neveztük.
A Nyugat már rájött korábbi tévedéseire. A romantikával kezdődő indoeurópai és indogermán
téveszméket hátrahagyva manapság kezdenek el új alapokon kutatni. Eldobták káros dogmáikat a felszínre került
temérdek adat hatására. Sorozatban bizonyítják helyettünk őstörténetünk mozzanatait, pedig sok esetben nem is
tudják, hogy ezt teszik. Mi sem maradhatunk sokáig ránk erőltetett hamis történelem elszenvedői. Szét kell törni
a megkövesedett hazugságokat, nekilátni a kutatásoknak és újraírni őstörténetünket úgy, ahogyan az valóban
történt. El kell felejteni mindent, ami nem igaz, ezért káros az egészséges nemzettudat kialakulására. Ezért
nálunk is le kell vetkőzni egy téveszmét, ez a finnugor elméletek erőltetése. Ki kell állnunk a világ elé, hogy itt
vagyunk és visszavenni történelmünket azoktól, akiknek eddig megengedtük, hogy ellophassák tőlünk. Nem volt
ez mindig így. A finnugor őrület előtt még mindenki tudta honnét jöttünk. Itt kell megemlékezni László Gyula
kettős honfoglalásról alkotott felfogásáról, mert a külföldi magyar kutatók után itthoni magyarként mért további
csapást a finnugorizmusra. Götz László soronként cáfolta és semmisítette meg a primitív elméleteket,
amelyekből semmi sem maradt meg. Hiszen hipotetikus ősnyelv hipotetikusan megszerkesztett szavaira épült az
egész elmélet. Van viszont sumér - mah-gar származású tudás, történelem, nyelv, hit és kultúra milliónyi
agyagtáblára írva. Végiggondolta-e már valaki, hogy történetírásunk sohasem vitatta a hunok és avarok keleti
származását, miközben tagadta a velük való rokonságunkat. Igy tehát például a hun-avar-magyar rokonság
illetve azonosság bizonyítása egyúttal a finnugorizmust is cáfolja.
Azt is be kellene ismerni persze, hogy az elmúlt 200 év vad finnugor kalandja és annak következményei
nem csupán buta tudósok balga tévedése volt.

Történelemhamisítások felszámolása
A másik őstörténet tisztítótüze mára elemésztette a Habsburgok ajándékát, az egyik őstörténetet. Mára

8
Forrás: http://www.doksi.hu

szertefoszlott a Kárpát-medencei szláv, morva és frank mese hercegestül, fejedelmestül. Megtudjuk azt is, hogy a
hunok és az avarok telepítették le a szlávokat gyepüi népekként a Kárpát-medence körülvevő tájaira és
megtanították őket államszervezésre, közigazgatásra, földművelésre, iparra. Pribina, Kocel, Szvatopluk, -a
maharán (germán) Zwentibold - meséje is szertefoszlott a köréjük képzelt szláv “birodalmakkal” együtt.
Dajkamesévé silányodott a magyar “kalandozások” története is, hisz ezek az akkori Európa egyik legerősebb
katonai hatalmának stratégiai jellegű megelőző csapásai voltak az országhatárokon belüli nyugodt fejlődés
biztosítására. Fatális véletlen volna, hogy Európa 49 városába mentek el őseink és ezekbe a városokba mindbe
jutott az avar kincsből “Nagy” Károly gáláns adakozókedve nyomán? Odalettek a Nagy Károly - féle frank és
germán mesék is, csak a rablás és árulás emléke él. Odalett a catalaunumi csata is a kitalálások oltárán némely
forrás szerint. Ugyanezzel a lendülettel kell a szemétre hajítanunk a magyarság pogányságáról szóló
rosszindulatú beállításokat. Nem voltak pogányok, hanem keresztyének, csak éppen nem a római, hanem a jézusi
hitet birtokolták. Itt most csak a hun nyelvre lefordított bibliát hozom fel a pogányság cáfolatául, az is bőségesen
elég bizonyíték.
Megoldódott a “görög csoda” titka is, éppúgy, mint az “etruszk váza” rejtélye, a hirtelen létrejött magas
Földközi-tengeri kultúrák titkai is. Mint ahogy a görög csodát sem a dór géniusz emelte fel, hanem éppenséggel
a Sumer és Kisázsia felől áradó néphullámok, - ők, a görögök legalább nem loptak történelmet. Akit egy kicsit is
érdekel a görög tudás eredete, lapozza fel a történelemkönyveket és nézze meg, a máig világhíres görög tudósok
és művészek közül ki származott Kisázsiából. Meg fog döbbenni, mert a túlnyomó többségük onnan származik.
Az örök Rómáról viszont meglehetősen kínos történelemhamisítás is kiderül, ez pedig a szintén keleti, kisázsiai
elvándorlású etruszkok történelmének és szellemi vívmányainak szemtelen ellopását takarja. E két nagy
kultúraátvételt megelőzte még egy másik átvétel is jó másfélezer évvel azelőtt Mezopotámiában, az akkádoké,
akik abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy testközelből vehették át a tudást, - már amihez hozzájutottak, -
ráadásul elég korán. Ennek fényes bizonyítéka az Ószövetség sok története, a Gilgames és a többi sumér irodalmi
alkotás, melyek ma akkád, időnként megengedőleg akkád-sumér vagy sumér-akkád cím alatt szerepelnek. A
hunok sem gondolták, hogy mondáik a germán nemzeti egység énekévé magasztosulnak, igaz nekünk nem
kellettek. Így azután, akit e téma érdekel, annak a Niebelungok gyűrűjét meg a germán mondákat kell elolvasnia,
mint forrást. Az ősi daha-szkíta, Kárpát-medencei keleti napváros, Kolozsvár Romulus és Remus szobrai is
keleti eredetű, trójai sumér-magyari ősöket takarnak, sőt a dicsőséges dákok (daha-szkíták) is nemzetünk részei
voltak. Ha a Pannónia feletti négyszáz évnyi római uralom számottevő nyom nélkül múlt el az őslakosok
kultúrájában, miért kellene feltételeznünk, sőt elhinnünk, hogy Dacia provincia ennél sokkal rövidebb idő - 60 év
- alatt teljesen romanizálódott volna? Mesévé szelídültek a besenyő történetek is. Ami pedig különösen
megdöbbentő, volt már kísérlet a hunok papíron történő átgermanizálására is. A gepidákról is kiderül forrásaink
szerint, ők is hunok voltak, határőrizeti szerepben. Azt is megtudhatjuk, hogy Atilla halála után a felhozott
forrásadatok szerint nem volt “nagytakarítás” a Kárpát-medencében, - mármint a hunoké - sőt a hunok egész
Európában kulcsai a tébolyult gót-vandál pusztítók elleni kontinentális méretű küzdelemnek. Rejtélyesnek hat
még ma is, hogy a hunok közel száz éven át körömszakadtáig védték a Római Birodalmat - miközben élelmezték
azt, - de azt is tudjuk róluk, hogy sokkal messzebbre tekintettek, mint hogy egy bomló birodalom őrangyalai
legyenek. Az, hogy a Római Birodalomnak hun császárai is voltak, talán eligazodást adhatnak e gondolatmenet
továbbfűzésében. Talán fel akarták használni a meglévő római kereteket a további fejlődéshez, hogy ne a
semmiről indulhassanak az egységes hun Európa kiépítésében. Felhozott szerzőink szokásostól időnként
alaposan eltérő véleménye egy-egy eseményről talán nem fogja minden esetben kiállni az idő próbáját, de nem is
ezért ismertetem. A letisztult történelem létrejöttét segítik elő ők is a megszokottól eltérő elmélet felvetésével.
Folyamatossá válik a turáni magyari népek rokoni követhetősége is a szkítáktól (szakáktól) a
magyarokig bezárólag. Ez önmagában itt nem meglepetés, néhány láncszem azonban már pontosabban
illeszkedik az előzőhöz, mint korábban. Ilyen adat például az, hogy az avarokról is kiderülni látszik azonosságuk
a pártusokkal és velünk, magyarokkal, sőt Közép-Ázsiai kapcsolatok felderítésére is van jó esély. Ha ezt tudva
lépünk be az esztergomi Oroszlános Szentélybe, érthetővé válik az a sok pártus, keleti építészeti stíluselem,
amelyek ott díszlenek európai unikumként. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a korábbi ún. későavarok - László
Gyula felismeréseként - időközben magyarrá váltak, talán pártusok is lehetünk részben. Ennyiben még
cseppfolyós része ez őstörténetünknek. Annyiban viszont nem, hogy mordvin, cseremisz és egyéb finnugor
kapcsolatokról még csak szó sem esik - mert ilyenek e vonatkozásban nem voltak.
Az önmagában nem baj, ha a népek saját történetükben mindenhol a dicsőséges és lelkesítő múltat
keresik és tanítják az ifjúságnak, mert ez természetes és fontos része a nemzeti identitás kifejlődésének. Ha
viszont futószalagon gyártják ugyanezt mesékre alapítva, mások kárára, ráadásul e mesékbe a politika is
beleakaszkodik önigazolást keresve valamely cél érdekében, az már bajos. Mennyire eltér ettől az a szellem,
amelyet Baráth Tibor, Götz László és a többiek őstörténelem-írása képvisel. Kontinenseket átfogni képes

9
Forrás: http://www.doksi.hu

látásmódjuk olyan perspektívát ad az emberiség - és a magunk - őstörténetéről, hogy az eddig részkérdésekben

hadakozók pirulva veszik észre saját szűklátókörűségüket.

Ki kitől tanult?
K idobhatjuk nyelvünk kölcsönszavait, jövevényszavait is, akár szláv, akár török, akár másnak nevezik,
mert a dolog éppen fordítva történt a szlávok esetében, a törökök pedig velünk együtt közös tőről fakadnak, ezért
nem szóátvételekről, hanem közös nyelvkincs meglétéről kell beszéljünk ezután Bakay Kornél szerint. Hogy
hogyan vehettünk volna mégis át garmadával szláv és török szavakat e népektől, azt csak azok tudhatják, akik
ma is ezt tanítják. Ha az ember egy ma elfogadottnak tekintett történeti-nyelvészeti művet olvas és a
menetközben “felszedett” kultúrelemeket visszafelé hátrálva az időben leveti eleinkről, az az érzésünk támad,
hogy az “átképzés” előtt egy majomcsorda legelészett valahol Akárhol-ban, ahonnét előreindulva jutottunk el
abba a jellegtelen semmibe és senkikbe, akikként ma oly sokan szeretnének láttatni minket. E gyermekmeséken
is túl vagyunk már. Az efféle tézisek terjesztőit elég jól minősítik e képtelenségek. E terjesztők nem akarják
tudni, hogy ragozó - agglutináló - nyelvünk kialakulásához 8-10.000 évre volt szükség, sőt még azt sem tudják,
hogy egy nyelv ezerévente alapszókincsének - a legfontosabb 600 szó -, legfeljebb csak kb. 16 %-át cseréli le.
Hiszen, ha tudnák, nem is tévedhetnének olyan nagyokat. Itt kell kitérnem arra, hogy a sumer nyelv és nyelvtan
alapos szemléltetése nem e dolgozat célja - bár többször éreztem késztetést alkalmas idézetek bemutatására,
mégsem teszem, mert Badiny prof. és kollégái, pl. dr. Novotny fejtései bárki számára elérhetőek egységes
kiadásban. (BJF)
Ők, az eddigi “kölcsönadók” tanultak tőlünk, a Tudás Népétől beszélni, írni, földet művelni és várost
építeni. A finnugor rokonság azért még igaz, csak nem úgy, nem onnan, nem akkor és nem azért, ahogy most
tanítják. Az eredményt látva tehát azt kell mondani, hogy ezek nem együgyű tévedések.

Régészek paradicsoma
K ézbe kellene venni az elmúlt 100 év külföldi kutatásait és alaposan kritika alá venni, megköszönve az
eredményeket és kiigazítani a tévedéseket. Éppen velük együtt talán, hiszen ma ők többet tudnak nálunk, mert
nem pihentek a történelmet kutatandó. A példa él még, Tróját egy német amatőr régész, Schliemann ásta ki,
csak mert hitt Homérosz betűinek. Illene végigásnunk nekünk is Közép-Ázsiát, Sumerből amit az Öböl-háború
még meghagyott, Etiópiát, a Nagy-Tavak vidékét Afrikában, az Axumi Birodalom maradványait, a Pártus
Birodalmat, a Kaukázust, Urartut, Szubar-kit, Szabiriát, Kummagyariát, Dentu-Magyariát, a szkíták, hunok,
pártusok és avarok lehetséges lelőhelyeit a földi Hadak útján és még amit kell itthon, például Attila városát és
sírhelyét, Árpád sírhelyét, a pilisi várkomplexumot, az avarok gyűrűit, a Zengő csúcsa körüli avar várat és
mindazt, amit még régészeink tudnak és sejtenek, de nem juthattak hozzá a kutatáshoz. Meg kellene kutatni
Fönicia, Kánaán, Katti, a Hettiták, Etrúria, Kréta, Trója magyari alapítású városait újra, tudván, hogy mit is
keresünk. És mégegyszer külön is a Kaukázust, a subur-subar-szabir-szavárd nép ősi fészkét, mert különösen
ígéretes területe ez ősi történéseinknek.
A legnagyobb tisztelet illeti mai pionír régészeinket egyiptomi munkálkodásukban. Alapos és kitartó
munkájuk során nem kevés felfedezést tettek eddig is. Már kisebb csapatot szerveztek maguk köré, tanítva
egyúttal az ifjabb generációt. Felhalmozott tudásukban bízva csak remélhetjük, kinevelődik egy erős csapat,
amely képes lesz a nagy feladatokat ott is és máshol is elvégezni. További adatok napvilágra hozását remélem és
várom Kákosi professzor és nagyszerű tanítványai egyre bővülő csapatától nemcsak közvetlen szakmájukban, de
talán a magyar őstörténet szálainak kibogozásában is a Baráth Tibor által megkezdett területen.
És mindent el kell olvasni, amit kivet az ásó. Ki fogja feldolgozni és kiértékelni magyar részről az
1978-ban Afganisztánban, Tillia Tepében orosz régészek által kiásott 20000 darabos szkíta-pártus aranykincset
és a többi kurgánok fantasztikus leleteit? Az angolok, németek az indo-germán őrülettől vezérelve ásták végig a
Régi Keletet, mert úgy gondolták az nekik jó lehet és találnak valamit származási elméleteik igazolására. Ma
már tudják, nem azt találták, amit szerettek volna, és azzal a ténnyel is szembesültek, hogy az indogermánnak,
indoeurópainak hitt műveltség valójában magyar nyelvű népek, a ragozó nyelvet beszélők hagyatéka.
Mi viszont már tudjuk, hogy onnan - a Régi Keletről - jövünk és ezt akaratuk ellenére javarészben ők
bizonyították be. Köszönet és hála érte még egyszer. Nyelvészeink hadát kellene az új kutatásokra buzdítani és
Körösi - Csoma és mások nyomdokain elindítani őket újra. Feladat van bőven az összehasonlító nyelvészetben,
van másfél millió olvasatlan agyagtábla, frissen felfedezett ősi rokonaink régi írásait is el kellene magyarul
olvasni végre, pártus-magyar, latin-magyar, etruszk-magyar, kelta-magyar, ujgur-magyar, egyiptomi-magyar,
kánaáni-magyar, hétországi (hettita) - magyar stb. összehasonlító munkát is el kellene végezni, ha másért nem,

10
Forrás: http://www.doksi.hu

hogy tisztán láthassunk. Bőven jutna feladat művészettörténészeinknek, irodalomtudósainknak, régészeinknek,

néprajzosainknak, népzene-kutatóinknak, antropológusainknak, aranyműveseinknek is. A szkíták, avarok,
pannonok, székelyek, kelták, piktek, ibérek, ligurok és a többiek történelmének megírása sem akármilyen feladat.
A majdan megalapítandó Őstörténeti Közlöny fogná össze rendszeresen a napvilágra kerülő eredményeket,
amely az egységes keretbe foglalt hun-magyar őstörténet megalapozója lehet. Nem akármilyen feladat lenne az
Őstörténeti Atlasz létrehozása sem. Ismertetett könyveink temérdek térképvázlatot tartalmaznak, de érződnek
rajtuk a kezdeti nehézségek, illene alaposan kidolgozni őket az elődök útmutatásai alapján, kiforrottabb egységes
keretbe foglalni. És ha megtaláljuk új forrásainkat, megvalósíthatjuk azt a királyi szkíta típusú, nemes
gondolkodáson alapuló történetírási módot, amelyet alább igen hiányolunk ma a világban.

Korezm és a Pártos Birodalom nagyszerűsége

N agy Gyula jóvoltából sikerül megvilágítani azt a hozzávetőleg nyolcezer éves történeti folytonosságot
a magyar történelemre oly nagy jelentőségű Korezm és környéke területén, amely a subur-subar-subir, majd
szaka-szkíta, később pártus, végül fehér hun és avar név alatt az évezredek során tettenérhető. Bakay Kornél az
igen szívósan dolgozó orosz régészet fantasztikus eredményeivel bővíti tovább tudásunkat e környékről. A Pártus
Birodalom - Pártosország, - és itt most értsük hozzá a környező bámulatos államokat, Korezmet, Kusánországot,
Szogdiát, Fergánát is - tehát nem a semmiből lépett elő létrejöttével a Kr. e. III. században, hanem évezredes
folyománya az ott tömörülő sumér-magyari (egynyelvű és a napvallásban egyhitű) népesség erős jelenlétének. Ez
a hely - a felmerült adatok által adott lehetőségként - mindig is magában hordozta egy karakteres megjelenés
lehetőségét éppen népeink folyamatos jelenléteképpen. Úgy látszik, a Kárpát-medencében is ugyanez a
koncentráció megy végbe, nemcsak Korezmben. Nem tartom kockázatos megállapításnak azt sem, ha a területen
egy-két ezer évvel korábban vagy későbben adódik lehetőség a határozott fellépésre, amellyel az országalapító
Arszakidák ott és úgy felléphettek, megeshetett máskor is, legfeljebb más név alatt. Mint ahogy megesett
Sumerben Lugalzagasi (az Előkelő, az Egyesítő), Ur-Nammu (Úr-Nembeli), Egyiptomban Ménes, Tudó, újra
Sumerben Gudea, a keleti Hun Birodalomban Mao-Tun, a Kárpát-medencében a hun-magyar Atilla alatt is és a
magyar Árpád alatt is. Másképpen fogalmazva, ezen adatokból az derül ki, hogy népeink olyannyira fokozott és
hatékony jelenléte ez ősi központok körül mindenképpen magában hordozta egy birodalom, vagy országalapítás
lehetőségét, talán csak megfelelő lehetőségre és vezetőre várt, mint ahogy Ruga és Atilla fellépése is régen várt
esemény volt mai otthonunk területén.

A pártusok
E gyszer meg kellene írnia valakinek az agyonhallgatott Pártus Birodalom történetét is. Közel hatszáz
év történelem az övék, de olvasni róla sehol nem lehet. A mai történetírás - hála az indoeurópai szemléletnek -
nem akarja látni, nem ismeri, szeretné elfelejteni, kizárni a köztudatból. Felszínre hozzuk ezt az eltagadott
történelmet is, bár csak szilánkokban. E kronológia kereteit szétfeszítené az, amit a pártus kultúra teremtett.
Nem véletlenül félt e pártusoktól Róma szinte betegesen. A büszke és fennhéjázó Róma megalázó és
megsemmisítő vereségeket szenvedett Párthiától. Rengeteg véráldozat árán tanulták meg a pártosok erejét és
hadviselését. E pártus történelemből talán megtudhatnánk végre, mi késztette Rómát sokfrontos arcvonal -
Gallia, Britannia, Pannónia, Erdély, Palesztina, Pártos Birodalom - megnyitására a magyari népek ellen. Ne
tudták volna, hogy mindenütt ugyanaz a nép él? Volt-e valami célja Rómának a puszta gyilkoláson, hódításon és
fosztogatáson kívül is, vagy esetleg megsejtették bennük azt az erőt, amely majd legyűri őket? Julius Caesar, a
galliai fosztogató - aki Rómában dobta piacra a rablott kelta és gall kincseket és a szenátusnak, Catonak is
felfordult tőle a gyomra - így emelkedett a világtörténelem egyik legnagyobb bűnözőjévé és martalócává “Nagy”
Sándorral, és még jó néhány tömeggyilkossal együtt? Az ember szinte döbbenten áll a mai világtörténet előtt,
hisz az nem más, mint cégéres tömeggyilkosok, rablók és vérszomjas fenevadak csokorba fűzött meséje. Vajon
honnan származik a ferde gondolat egyáltalán, amely a népirtásokkal és tömeggyilkosok glóriájával övezett,
sokszor lopott történelmet sulykolja mindenütt? Miért alakulhatott ki a rablásra és gyilkolásra épített történelem
nimbusza? Vagy talán az utánjövők elégtétele lenne az elöl haladók kifosztása és megsemmisítése? Tudom, hogy
sokkal könnyebb kérdéseket feltenni, mint azokat megválaszolni. Az a feltételezés, hogy ezek mind a
vallásháborúk elfedésére is szolgálnak, talán nem is meggondolatlan elképzelés. És ezen az alapon már sokkal
több minden érthető, mint ennek előtte. De ez még nem minden.
Sokszor és rendszeresen visszatérő eseményei e történetnek azon fejezetei, amikor a mágusokat és
tudósokat, a kultúra művelőit irtják ki egy-egy asszír, perzsa győzelem után nagy tömegekben, de ugyanilyen
sors várt a regősökre, táltosokra is a honfoglalás után. Ezek az emberek voltak ugyanis kulcsai az ősi

11
Forrás: http://www.doksi.hu

műveltségnek és a tudománynak. Ők adták tovább nemzedékről nemzedékre a tudást.

De maradjunk a pártusoknál még rövid időre. Képzeljük magunk elé Kr. e. 270 körül a Régi Kelet
hatalmas tájait. Alapnépessége évezredek óta adott, földművelésre, fémek használatára épült fejlett, békés
társadalmak meghatározói ők. A Kr. e. III. évezredtől betolakodókkal, beszivárgókkal viaskodnak. Kulcshelynek
minősül Chorezm és Aratta, ahonnét az ősi mah-gar (hun-szkíta-stb.) kultúra szétsugárzott, újabb és újabb
hullámokban tudta megújítani fenyegetett kultúrterületeit. Van tehát egy hatalmas népesség e területen, amely
önálló vagy éppen más vezetés alatt él. Összetartanak, ha kell szabadságharcaikkal mutatják jelenlétüket, ha
maguk intézik ügyeiket nem kérnek más befolyásból, de türelmesek másokkal szemben, nemes lelkűek, egyenes
jelleműek. A róluk tudósítók nem is rejtik véka alá csodálkozásukat e népség nagyszerű tulajdonságain. Méltóak
nevükhöz: királyi szkíták. Gyakran megesik, hogy a rájuk telepedő idegenek neve alatt élnek, de mégis ők a
meghatározó népesség. Ezért, amikor az euthalita-hun királyfi, - mások szerint szkíta - Nagy Arszák győzelmes
szabadságharcot vív, kártyavárként omlanak össze a különféle neveken megörökített birodalmak és hódító
háborúk nélkül egyszerre létrejön a Pártosok birodalma, mert ami összetartozik, azt nem kell még külön is
összerakni. A Pártus Birodalom - nevezzük talán egyszerűen Pártosországnak - népeinket egyesítette hatalmas
területén. Veszte - meglehet - az a türelme lett, amivel a vallási kérdéseket kezelte. Négy vallást tűrt meg a
birodalomban és ezek szakították szét végül. Ekkora vallási türelmet nem lehet büntetlenül túlélni - sugallhatja a
történelmi lecke. Katonailag nem győzte le őket senki. Királyaikat méreggel irtották ki. De az Arszakida főnix
Berozamadban feltámadt újabb hatvan évre és Kr. u. 326-ig kormányozta Párthiát. Bár ezután a Szaszanidák
kerültek a trónra, a hunok tudta és beleegyezése nélkül semmi sem történhetett ott 550-ig. Éppen addig, amikor
az avarok (pártusok?) megindultak nyugat felé, haza és a türkök megjelentek Közép-Ázsia történelmében.

Közép-Ázsia szellemének hazahozatala

Ú j birodalmak jöttek létre a Pártus Birodalom testéből, de népeik jelentős része ugyanaz a
subar-szabir-hun-avar népesség volt, mint előtte. Azon szabir-hun - pártus - szkíta népességünk, amely nem a
Kaukázus környéki területen maradt, mint a szabirok, illetve nem húzódott vissza Korezmbe, mint az avarok, a
későbbi századok folyamán számunkra elvesztek és felszívódtak más népekben és más vallásokban. És éppen az
avarok, majd később a szabirok lesznek a kulcs, a Mezopotámia - Korezm - Kárpát-medence útvonalon az ősi
hagyományok továbbhozói. Ők - az avarok - építik meg Badiny szerint az esztergomi Oroszlános Szentélyt, örök
emléket állítva ezzel az ősi teokratikus vallásnak, Nimrud (Nimród) ősapánknak. Ők hozzák haza az égig érő
életfát és mindazokat az ősi jelképeket, amelyek mind az égben gyökereznek: a Kos, az Oroszlán, az Ikrek
csillagképeinek hagyományait, Inana Istenanya tiszteletét. Nem véletlenül tartom fontosnak a Pártosország
körüli eseményeket. Az ő történetükben egyesül ott és akkor a Kelet minket érdeklő addigi történelme, mintegy
fókuszba gyűjtve a Korezm és attól keletre eső tájak - Kusánország, Szogdia, Fergána - magyari népeinek
történetét, művészetét és hagyományait is, és itt látom azt az elemi kibocsátó erőt is, melynek lendítő karja
visszaér a Kárpát-medencéig, hazalökve a számunkra nem elvesző néprészeket. Ennek ismeretében már nem
meglepő a pártus történelem mellőzése, hiszen mindenki másnak - az indoeurópai történetírásnak leginkább, de
a finnugoroknak is - útban van régi indogermán dicsősége keresése közben. Bár Korezm történelmi vonzása sem
alábbvaló a Pártus Birodalomnál, ma még nem látni pontosan azt az onnét közvetlen felénk ható népáramot,
ahol határozottan tetten érhetjük az Árpádi betelepülőket. Még pontosabban: ha ismernénk a 375-ös, 568-as,
670-es, 895-ös hazaérkezők részletes származási családfáját, akár százalékos arányban is, nyilván az ott
jelentkező arányok súlyának megfelelően tudnánk kezelni az elszármazás anyaszékhelyeit. Erősen sejtjük, hogy
Közép-Ázsia - Korezm újra és újra, Kusánország, Szogdia, Baktria, sőt Dél-Szibéria is - itt még jelentős
szerephez jut majd a kellő számú adat birtokában, mert erre utaló jel van már jónéhány. Ameddig ez biztosan
megállapíthatóan nem áll elő, a számba jöhetőket becsülettel kell körüljárjuk. Közülük az egyik legnagyobb
jelentőségű Dentumagyaria, az utolsó erőgyűjtés és összeötvöződés színhelye a “hazatalálás” előtt, ahol a
szabir-magyar és onogur-türk egyesülés végbemegy.

Az ősnép és az ősnyelv szétáramlása

Ő snépünk tudását két kézzel markolta, aki érte, jutott belőle minden népnek, akik a kisugárzás
területén éltek. Sok esetben minél többet markoltak, annál gyűlöletesebb lett a tanítómester. Sargon, Hammurápi,
az asszírok és perzsák óta egyre nagyobb gyűlölettel folyt az üldözés és irtás, a szó szoros értelmében. E gyűlölet
oka talán éppen az, amit nem sikerült megérteniük belőle. Igy lehetett az akkádokkal is, akik átvették a sumér
szókészlet nagy részét, de az igeragozást - a legcsodálatosabb sumér-mahgar nyelvi tudományt - már nem
értették meg. Utalást olvasunk majd a bábeli keveréknyelv létezéséről, ahol a két fajú lakosság a közösen

12
Forrás: http://www.doksi.hu

használt szókincset a saját nyelvtana szerint használta. A sumérok úgy, ahogy mi is ragozóan, a szemiták pedig a
maguk flektáló módján. Ahogy múltak az évezredek, egyre gyatrább és felismerhetetlenebb nyelvváltozatok
születtek az ősi tudás morzsáinak felhasználásával, míg teljesen felismerhetetlenné vált az ősi nyelv. A
gyökszavak maradtak egyedüli útmutatói a nyelvkincs szétáramlásának, útjelző karóként mutatják ma is a
szétáramlás irányait. Bárki kigyűjthet bármely eurázsiai nyelvekben sumérral, magyarral közös szavakat, százat,
ötszázat, bármennyit. Csak örömmel tölthet el bennünket a tudat, hogy használhattunk vele más népeknek. Ami
igazán számít e téren, szerintem az a nyelvtan szerkezete. Minél kevesebb sumér-mahgar nyelvtani szerkezettel
rendelkezik egy nyelv, annál messzebb van az ősnyelvtől, a sumér-mahgartól. Gosztonyi Kálmán: Sumér
etimológiai szótár és összehasonlító nyelvtan c. műve tartalmaz egy sumérral való nyelvtani egyezésekről
készített táblázatot. Eszerint a sumér nyelvtan 53 jellemzőjének megfelelői a következő gyakorisággal fordulnak
elő más nyelvekben: magyar 51, török nyelvek 29, kaukázusi nyelvek 24, finnugor nyelvek 21, tibeti 12, az
összes többi 10 alatt van. E tárgyhoz tartozik a francia nyelvészek számítógépes elemzésének eredménye is,
miszerint az ősnyelv gyökeit a magyar őrizte meg legmagasabb arányban, 68 %-ban. Ehhez hozzászámíthatjuk
Magyar Adorján szóbokrokat elemző módszerét, amelynek segítségével a gyökszavak kisugárzásának irányára és
az egyezések minősítésére is következtetni lehet.

A Nagy Ókori Világháború

F elsejlenek egy Róma - Kelta-Brithoni-Pártos-Hun elképesztő méretű több száz évig zajló ókori
világháború körvonalai. Az még érthető, vagy inkább logikus lenne, hogy a gazdag keltákat, gallokat, a
Mediterránum meleg vidékein élőket kifosztották nagy zsákmány reményében, hisz úgymond kézre estek
Rómának, de az akkori Európától teljesen elszigetelt és jelentéktelen Brithon meghódítása stratégiailag felesleges
és indokolatlan. Aranyat és kincseket találhattak volna garmadával Afrika közepén is, ha csak erről lett volna
szó. És ez az áruló momentum Róma viselkedésében. Több jel mutat arra, hogy módszeres emberirtással és
rabszolgagyűjtéssel egybekötött vallásháború is volt ez a javából, ahol a három hatalmi központból vezetett, több
ezernyi kilométeres fronton operáló hun-pártos hadigépezet megállítja, megtöri és elsüllyeszti a világot rabságba
döntő Rómát, miközben maga is elvész, de nem ettől az ellenségtől. A bűnös katonaállam, Róma bukása ez,
amely ezer évre megakasztotta Európa szerves fejlődését, jólétét más népek fölzabálására építette. Eközben ne
felejtsük el, a pártusok soha nem támadták Rómát, a bajt mindig a rómaiak maguk keresték. A sors fintora, hogy
Róma nem a hunoktól kapta a kegyelemdöfést közvetlenül, hisz Atilla elvonult a város elfoglalása elől, hanem a
vad és primitív germán törzsek vérszomjas fosztogatóira maradt e “dicső” tett végrehajtása. Óvatosabban kellene
ezután használni a barbár és pogány jelzőket is, mert mára úgy látszik, e remek jelzők visszahullanak azokra,
akik ezeket ránk értették. Sovány vigasz, talán inkább tragikus számunkra, hogy Rómát határainak
felismertetésére, annak véges voltára ébresztésére éppen azt a Pártosországot rendelte a sors, amely ott, akkor
ősnépünk jelentős részét is magába foglalta.

Atilla és az egységes hun-magyar Európa gondolata

N apkirály volt Atilla és nem fosztogató. Attila önmérséklete Róma kapujában olyan szellemi fölényt
takar, amivel azóta sem tudott a nyugati történetírás megbirkózni. Jutalmul barbár fenevadként tartják számon és
a kisgyerekeket riogatják vele. Ők nem tudják, neki Róma csak egy állomás volt az egységes magyar Európa
megteremtésének útján. Azóta sem volt igazi európai politikus, aki hozzá mérhető lenne. Szakrális királyaink
égben fogant végtelen hatalma, melyet népükért használtak, fényévnyi távolságokra volt a barbár nyugatiak
Róma romjaiba kapaszkodó hatalomőrületétől. Ma már körvonalazódni látszik az is, hogy a Római Birodalmat
úton-útfélen segítő hunok Atillával sokkal messzebbre néztek, mint ahogy azt ma tanítják. Aki most legyinteni
akar, halassza későbbre: bizony mindkét Római Birodalom adófizetője volt Atillának, mégpedig igen nagy
tételben, ugyanakkor a hunok élelmezték őket. Ez úgy volt lehetséges, hogy az eurázsiai búzatermő-öv mind a
hunoké volt, hatalmas hajóparkjuk pedig e termény szállításával foglalkozott. Badiny ez utóbbi
megállapításainak természetesen megsemmisítően romboló hatása van az eddig hangoztatott, nomád - értsd:
primitív és barbár - életmóddal fémjelzett előtörténeti elképzelésekre. Hogyan is tudhatnának primitív barbárok
kontinensnyi méretekben búzát termelni és szállítani? Pedig ezt tették.
Ami itt a legdöntőbb érvnek tekinthető a szkíták, hunok, avarok, Atilla, Baján és később Árpád
mozgalma körül, az a felismerés, hogy a Kr. e. 1200 táján indult hun háborúk Kínától Rómáig a rabszolgatartó
társadalmak szétzúzását célozták. A rabszolgatartók borzalmas irtást végeztek Európa magyari földműves
őslakói között. Felszabadítottak szinte minden (rokon) népet Eurázsiában és egyúttal felszámolták a nagy ókori
rabszolgatartó társadalmakat. Hogy miért tettek volna ilyet? Mert ők tudták, hogy egész Európa földművesei, az

13
Forrás: http://www.doksi.hu

őslakók, a Kárpát-medenceiek, a kelták nyugaton és a szkíták, szarmaták keleten mind az ő népük és a reájuk
telepedők nyomása alatt nyelvüket és nemzetüket készültek elveszíteni. A harcias nagyállattartók, a
rettenthetetlen katonák jöttek felszabadítóként vissza földműves testvéreik hívására, és a nagy munkát el is
végezték. A szlávokat sem ajándékképpen szabadították fel, hisz köztük is rengeteg őshonos földművelő készült
felszívódni és elveszíteni nyelvét.
Nem csoda hát, hogy a “horrortörténelem” - (a tanított köztörténet) - írói minden hunban, de
legfőképpen Atillában szörnyeteget szeretnének láttatni, hisz az ő népeik jólétét tönkretette Atilla. Nekik valóban
a Flagellum Dei, Isten ostora csapott végig a hátukon. Nekünk viszont Atilla első nagy királyunk, népünk
megmentője és újraegyesítője. Európának pedig akár Catalaunummal, akár nélküle, döntő változásokat hozott.
Az addigra megváltozott tudatú nyugat-európai magyari leszármazottakat nemzetünkbe visszahozni már nem
tudta, de a földrésznek e részét is felszabadította. Különös módon az akkor felszabadult Nyugat-Európa, amely
akkor frank név alatt kezdett új életet és egyesítette nyers erőit, a bukott Római Birodalom eszméje helyett nem
talált jobbat. Még különösebb az, hogy szinte Bismarckig tovább élt a Birodalom iránti vágyódás ezen a tájon.
Hogy ez Róma “zsenialitását”, vagy az utódok gondolati sivárságát bizonyítja-e inkább, majd megválaszolja
valaki az eljövő generációkból.
Vesztésre áll már a népvándorlás elméletének ügye is, Atilla nem lehetett egyszerre a dominósor két
végén, amikor valójában ki sem mozdult Európából. A rómaiak és görögök-bizánciak Atilla csapásait meglehet,
egy számukra végtelennek tűnő népözöntől elszenvedett csapássorozatként élték meg. Úgy tűnik, hiába írtak
eddig már könyvtárakat tele a hunokról és Atilláról, mert csak azon tények alapján is, amit itt sikerül felemlíteni,
az ő történetüket is újra kell írni. A rabszolgaság felszámolása helyreállította a népek valódi egyenjogúságát.
Hogy ez mennyire így van, arra fényes bizonyíték a perzsa, arab, itáliai és görög pompázatos világbirodalmak
romjain maradt egykori vezérnépek utódainak eljelentéktelenedése, elszürkülése. Arra mindenesetre maradt
energiájuk, hogy egykori “dicsőséges” történelmüket úgy írják meg, hogy abban ne derüljön ki a valóságos ókori
történelem és saját bűneikért a sommásan barbárnak nevezett népeket tegyék felelőssé. A “barbárok” istene,
műveltsége, tudása ma is fénylik. Többek közt mi magunk is emiatt lettünk “betolakodottak” saját őshazánkban,
ez a “jutalom” kijárt Atilla örököseinek. A nyugaton felszívódott hunokban már nem keresnek ellenséget, onnét
nézve megszűntek létezni. Ami pedig Buda halálát illeti, nemcsak a történeti tények cáfolják, de a magyar
szellemiség sem engedte meg ilyen tett elkövetését sem Atillának, sem másnak. És ha ilyen szörnyűség
elkövetését csak az erkölcsük nem engedte, akkor azt nem is tette meg senki, akár van erre “írott” forrás, akár
nincs.
A hun kérdéskör tárgyalásába a németek már eddig is nagy energiát fektettek, valószínűleg nem
véletlenül, ők a hunok “indogermánságából” kiindulva szeretnének a Régi Kelettel azonosulni. E szándék
megléte azt mutatná, nem is olyan rossz a hunok származása. Szerintem azonban rossz úton járnak, ha a hunok
indogermanizálásán munkálkodnak, mert az Atillával és a hun névvel kapcsolatos németországi helynevek
azokra a területekre összpontosulnak, ahol valóságos hun letelepedés volt: Bajorországban és Svájcban, ez pedig
nem indok arra, hogy a fehér hunokat - akik Ammianus Marcellinus szerint tényleg fehérek és szőkések lettek
volna, mint az alánok - egyszerűen germánnal jelentsék ki. E kérdések megválaszolását bízzuk azokra, akik ezt
felvetették. Ami azonban mindenki számára megfontolandó lehet, az éppen az a kívánság, hogy mindenki a saját
történelmére lehessen büszke, akármilyen volt is az, pusztán azért, mert az a sajátja. Nyugodtan felszámolhatjuk
tehát a kis nép - kis történelem, nagy nép - nagy történelem téveszmét most így együtt, mindannyian.

A földi és égi Hadak Útja és a magyar műveltség gyökerei

Megérezzük és kitapintjuk az akkor “ismert” földrajzi területeken kívül működő hun-pártos
birodalmak erős hatásait, láthatatlan anyaszékhelyeit, ahol a menekülők új erőre kaphatnak. Talán van is egy
hatalmas, kontinenseket átölelő, Esztergomtól a kínai Ordosig érő ősi, népeink megtartó országútja, a mag,
amelyen élni, életben maradni, erőt gyűjteni, visszatérni és elválni lehet. Pap Gábor már ráérzett e gondolatra.
Talán a földi Hadak Útja ez, Csaba királyfi e világban megtestesült hadiösvénye, mint az égi Tejút párja, ahová
mindig volt lehetőség szorongatott helyzetekben visszatérni. Általában az “ismeretlen eredetű és barbár”
népekről - és ilyen rengeteg van e környéken az indogermán történetírás szerint - legtöbbször az derül ki, hogy
magyari népek ők, akár Keleten, akár Nyugaton élnek - nevük, nyelvük, kultúrájuk, vallásuk, tudásuk van, mert
a Tudás Népe ők. Ha kell, városokat építenek, ha kell kamlikot (és nem jurtát), ha kell, hajót építenek, ha kell,
lovon élnek. Mindenütt otthon vannak az irdatlan méretű tájakon, tudják pontosan, mi történik tőlük ezernyi
kilométerekre. Ők a szkíták (hunok, magyarok, stb.)
Kozmikus méretekben gondolkodnak, testvérük a mindenség. Bárhová nyúlunk e táj (és e nép)

14
Forrás: http://www.doksi.hu

történelmében, művészetében, gondolkodását reprezentáló bármilyen területen az ősi gyökerek kozmikus eredetű
bizonyítékaiba botlunk egyfolytában. Ha valakinek kétsége támadna e megállapítás iránt, próbálja
megmagyarázni saját kútfőjéből népmeséink rejteki tartalmát, mennyezett templomaink kazettás, festett,
elképzelhetetlen tömegű népi motívumos ábrázolásainak rejteki, az Égből, a Zodiákusról letekintő hit és tudás
tartalmát - melyek kozmikus, és mégis végletesen letisztult hétköznapi tudást tömörítenek hallatlan sűrűséggel -
saját maga, ezzel is bizonyítandó megalapozott tudását a cáfolatra. Mai hétköznapi tudásunk bizony kevés ehhez.
Ugyanerről a Zodiákusról - legyen az keleti vagy nyugati - és a Tejútról származik a magyar műveltség minden
többi tudása és eleme is. Minden, minden tárgy, ami a magyar műveltséget hordozza, beszél, eligazít, irányt
szab, erkölcsöt oktat, vallást tanít, eligazít a világegyetemben és a hétköznapokban. De nemcsak ezek. Ugyanezt
a tudást hordozza a magyar tánc is, mozdulatai regényeket beszélnek ugyanarról, amiről a hímzések, faragások,
aranytálak, kancsók, mennyező festett táblák is. Csontváry géniusza minden képéről visszaköszön az utókorra, a
Zodiákus lényeit és lényegüket jeleníti meg ő is más, rejteki nyelven számunkra a kultúra mélyére ásva.
Ugyaninnen táplálkozik a magyar zene is. Az újabb kutatások arra mutatnak, - megkoronázva az eddigi
felismeréseket - hogy innét származik a magyar nyelv maga is: az ige, a vers. Bár nyelvészeink még nem
végeztek a munkával, de remélhetően erre igen jó esély mutatkozik. E fejtések jelentik ma a kutatás legforróbb
pontjait. Újra táltosokra van szükségünk a régiek műveltségének megfejtésére. Erre ma Magyarországon még
csak néhány elme képes.
Táltosokra van szükség, hogy a tudásra vágyókat újólag felismert ősi kincseink megértésére
megtanítsuk. Az a páratlan és hallatlan gazdagság, amely körülvesz mindannyiunkat, kötelez annak
megbecsülésére, de nem a múzeumok tárlóiban van e kincs helye. Hétköznapi életünket kell átszőjék egy teljes
életen át. Eljött az ideje annak, hogy a magyar műveltség oktatását kiterjesszük utódainkra. Bár e munka még
csak kísérleti jelleggel működik, nincs kétségem afelől, hogy a kísérlet fényes sikerrel fog zárulni. Akkor majd
ne szégyelljük magunkat iskolás gyermekeinktől megtudakolni a magyarázatot a “jó pásztorok hagyatékáról”.
Hagyjuk magunkat újra megtanítani ezekre a fontos dolgokra. Az a szerencse, hogy örökösei lehetünk a
történelem gyermekeinek, hallatlan energiát kell felszabadítson bennünk hagyományaink megbecsülése és
ápolása terén.
Nagyformátumú történészekre, nyelvészekre, régészekre, műtörténészekre stb. - szakmájukban
elmélyülő és az láncszemeket összekapcsolni képes tudósokra - is szükségünk van, sokra és becsületesre, akik
feltárják e sodró lendületű történelem részleteit és fő vonulatait. Újra kellene olvasnunk megmaradt krónikáinkat
azon az alapon, hogy ami azokban van, nem mind dajkamese. Utána kellene menni a legapróbb utalásoknak is.
Ma már tudjuk, hihetünk az ókori szövegeknek, de Kézait és Anonymus-t se tekintse senki képzelgő hazugnak.
Még sokat mesélhetnének a nyugati és keleti levéltárak is, a vatikánit is beleértve. Újra kellene értékelni
régészetünk eddigi eredményeit. Mindezt a feladathoz illő alázattal. Mindehhez szükség lenne eltanulnunk újra
azt a hallatlan magabiztosságot is, amivel őseink a földgolyón jártak, a felmérendő terület nagysága is ezt
kívánja meg.
Ez a földi Hadak Útja ígéretes kutatási terület, mert ma is létezik, él és működik, bár nem sok
információnk volt eddig róla. Az eddig ismert hátrahagyott rokon népeink megsokasodni látszanak többek közt
az újraindított Turán c. folyóirat jóvoltából is. Tudósításokat olvashatunk kaukázusi oszét, csecsen, ingus, majd
kazahsztáni kazak és nepáli magar népekről. A folyamatosan előkerülő rengeteg új anyag akarva-akaratlanul
támogatja az itt felvázolt történelmet, olvasása azt a reakciót válthatja ki az olvasóból, hogy a minél többet
tanulunk meg valamiről, az annál kevesebbet tudunk érzése kerítheti hatalmába a tájékozódni kívánót.
Napjainkra kialakult már olyan szellemi kapacitás a különböző kutatási területeken, hogy a legjobbak vezetésével
összekapcsolható az egységes szellemben való közös munkálkodás. Hatalmas alkotó erő lakozik az e területen
dolgozó tudósainkban, amely képes módszeresen feltárni azt az óriási anyagot, amely a magyari népek története,
műveltsége, alkotása. Ők eddig árnyékban, szinte pironkodva kényszerültek kutatni, de félelemre nincsen tovább
ok. Kiléphetnek a fényre, el kell foglalják az őket megillető helyet múltunk feltárásában. Talán paradoxként hat,
de a finnugorizmus léte és cáfolata egy még letisztultabb, alaposabb őstörténet létrejöttét segítette elő.

Az örökség bemutatása
Néhány szobor is hiányzik még Magyarországon. Kik és mik is lennének ezek? Nimród, Tudó,
Lugalzagasi, Ur-Nammu, Nagy Arszák, Berozamad, Atilla, Baján, Opos, Ügek, Emese, Álmos, Nagy Árpád és
fiai, a Turul, mint jelképe az új fénynek, a téli napforduló ünnepének (sumérul Tur-Ullu) és talán még
találhatunk jeles magyar személyeket, akik példája méltó az utódok tiszteletére. Van már újra hely is a nagy
elődök számára, Ópusztaszernek hívják. Az embernek szinte vissza kell fognia magát, ha arra gondol mi minden
hiányzik még Ópusztaszerről, mit kellene még ott felépíteni és láttatni, tanítani és megmutatni, mert irdatlan a

15
Forrás: http://www.doksi.hu

bemutatni érdemes anyag. A sumérok szekere, a fokos népének jelképei, a magyarok istene - a Nap -
megörökítése, az aranyszarvas, a párduc, az oroszlán, a kos, Én-Lil ligetének lakói, Tündér Ilona - Dingir Ilama
és a többiek, a Tündérkert lakói, népeink családfája, a népeink által belakott világ bemutatása, népművészetünk
emlékei és jelképei, a történelemelőttiben fogant jelképek bemutatása, tanítása mind az elkövetkezők feladata.
Eljött az ideje annak is, hogy a romantikus lovasmesékkel is leszámoljunk. Tekintsük ezentúl a lovat - minden
tiszteletünk, szeretetünk és vonzódásunk mellett, - egyszerű közlekedési eszköznek, harci társnak. Vajon hány
magyar várost építettek fel eleink, a kelták, hunok, pártusok, avarok és szkíták, mielőtt hazajöttek volna? Tizet,
százat, ezret? Ki lehet olyan tudatlan, hogy Padányi óta összekeveri a nomád és a primitív fogalmait? El tudná-e
készíteni valaki e városok makettjeit és Ópusztaszeren bemutatni? Várunk még arra az emberre is, aki a
gondolatot, szellemet, hitet megtestesíti népünk évezredeiből legalább úgy, ahogy azt a szkíták tették végtelen
alkotókészséggel tonnaszám készült aranyműveiken. Itt talán jut hely azoknak a testvérnépeknek is a Népeink
parkjában, akiktől elszakadtunk és feloldódtak Kelet és Nyugat új népeiben, és akik közül néhányan a fehér
Magyarországon találtak menedéket maradványaik túlélésének biztosítására és talán a besenyőknek is, akik
évszázados küzdelmekben morzsolódtak fel keleti határainkon kívül Bizánccal vívott élet-halálharcukban,
minket is védve egyúttal, és azoknak is, akik korábban olvadtak fel a magyar név alatt az elmúlt évezredekben.
És nem biztos, hogy üldözött népnek kell magunkat képzelnünk. A hely, ahol élünk - a hallatlan stratégiai
jelentőségű Kárpát medence - rengeteg népnek feltette fel érdeklődését és akarta birtokolni saját túlélése vagy
éppen hatalma támasza biztosításának érdekében. Megvívtunk mindegyikkel tehetségünk szerint.
Nem elég magunkat meggyőzni új történelmünkről. Meg kell győzni a világot is róla hatásosan és
érthető formában. Folyamatosan és állandóan, nem fáradva, minden lehetséges módon. És ahogy Kemál atatürk
megújított török őstörténetével is könnyen megbarátkozott a világ, bízvást számíthatunk mi is erre. Ráadásul
nyertünk egy sereg rokont is Európában azok után, hogy eddig mást sem hallottunk, mint a magyarok nagy
magányosságát e földrészen. Sőt, Európában majdnem mindenki rokonunk őseink elkeveredése okán, mégha ma
nem is hiszik el mind. Az indogermanizmus és finnugorizmus széthullásával eltakaríthatók már a korlátok
Európa őstörténetének újraírása elől is. Újabb ismereteinket is beleépítve mi is megérdemelt helyünkre kerülünk
végre.

A források
E kronológia összeállításával arra vállalkozom, hogy az ismertetett művek lényegének, jeles
támpontjainak összefoglalása által tájékozódást segítő iránytűt szerkesszek az általam a történet fősodrába
tartozó, fontosnak ítélt mozzanatok időrendbe állítása révén jó néhány e tárgyban megjelent műből. A sok ezer
oldalnyi anyagból felhozott minden szónak súlya van. A történet gerincét a kanadai Baráth Tibor, a dr. Varga
Zsigmond nyomdokain elinduló argentínai Badiny Jós Ferenc, az ausztráliai Padányi Viktor és az ausztriai Götz
László - azóta már alapművekké és eredeti forrásokká előlépett - munkái adják. Bár ők sem mindenben értenek
egyet, a lényeg felszínre kerül. A felsorolt művek közül Csicsáky Jenő James Churchward angol kutató
eredményeit ismerteti javarészt, a többiek saját, eredeti kutatásaik során jutottak el azokhoz a megállapításokhoz,
amelyekből idézek. Akit érdekel, mélyedjen el e művekben, másokban is, és maga döntse el mit gondoljon
őstörténetünkről.
E kronológia szerkesztésekor azt az elvet követtem, hogy a forrást a közlendő mellett azonnal
feltüntetem. A szerzőktől történő adatkivételt így pontosan követhetővé teszi e módszer. Sok szerzőnk neve csak
idézetként jelenik meg valamely más műben hivatkozásként. Nem kisebbek ők sem a szemünkben tudásukkal.
Kétségtelen ugyanakkor, hogy az a négy nagyívű és bátran felfestett történelem, ami köré a kivonatos vázlat
épül, Baráth Tibor, Padányi Viktor, Götz László és Badiny Jós Ferenc nevéhez és életművéhez fűződik.
Közléseiket tengernyi irodalmi hivatkozás - javarészt külföldi - támasztja alá, becsülettel feldolgozták
mindazokat a forrásokat, amelyeket az elmúlt 100 évben kiadtak a világon. Felismeréseik és áldozatos munkájuk
nélkül sok-sok miért-tel kezdődő kérdést ma nem tehetnénk fel magunknak. E rendhagyó csoportos
könyvismertetés kísérletet tesz arra, hogy felvillantsa a másik magyar őstörténet eredményeit, kétségeit és
haladási irányát anélkül, hogy szentírásként tálalná. A sajtóban egyre gyakrabban napvilágot látó cikkek,
tanulmányok, amelyek a nagyközönséget tájékoztatni szeretnék fontos őstörténelemmel kapcsolatos dolgokról,
szerintem egy átnézeti kép, fogódzók nélkül légüres térben mozognak. A finnugor emlőkön felnőtt és az új
ismeretekkel megcélzott olvasó, aki nem mélyedt még el e tárgyban, nem is tudja talán hirtelen mihez kötni a
számára ismeretlen információkat. Így aztán fennáll a veszélye annak, hogy az együttgondolkodásra hívott
olvasó kézlegyintését éri csak el a már jól ismert - na ezek már megint mindenhol magyarokat látnak - formula
kíséretében. Majd a következő lapszámban olvasói levél érkezik a szerző elmeállapotát, szavahihetőségét firtatva
és a már jól ismert, finnugristáktól eltanult elnéző mosolyt emlegetik. Ezért azt gondolom, hogy a befogadó

16
Forrás: http://www.doksi.hu

oldalt illik felkészíteni, érdekődést kelteni és tájékoztatni. Ha ezzel végeztünk, jöhetnek a rendszerezett
tudományos bombák, a szakirodalomba való bevezetés, a segédtudományok körüljárása, a magyar nyelvészet
csodáiban való elmélyülés, a régészet, a művészettörténet, a néprajz, a népművészet és a többiek. Egyáltalán, a
tudományos ismeretterjesztés tartalmának ma már nem a módszeresen csepegtetett és jól megszűrt morzsák
odavetését értjük. Az értő közönséget fel kell nevelni évtizedek kemény munkájával, hogy fogékonnyá válhasson
a tudomány követésére. A legjobb persze az lenne, ha iskoláink magyar kultúra néven a kezdetektől
órarendjükben tartanák mindannak oktatását, amit magyar kultúrának nevezünk. Amíg ez be nem következik,
érjük be nem kevesebbel, de máshonnét szerzett ismeretekkel.
Sőt, erősen óvok mindenkit attól, hogy csupán e rövid tanulmány alapján alakítsa ki véleményét e
tárgyban. A meglévő történelmi figyelem gyűjtőpontjába nemcsak e művek kell bekerüljenek. Nyúljanak tehát a
forrásokhoz, vegyék kézbe közvetlenül magát a forrást, nyúljanak olyanokhoz is, amelyek most nem kerültek
szóba. Olvassák Magyar Adorján, Malonyai Dezső, Pap Gábor, Dúcz László, Kiszely István, Huszka József,
Nagy Gyula, Götz László, Bakay Kornél, Sebestyén László, Kiss Dénes, Bíró József, Blaskovich Lajos és nagyon
sokan mások eredeti, alapozó jellegű, briliáns munkáit, ők elvezetnek bennünket történelmünk, jelképeink,
nyelvünk és hagyományaink erdejébe, biztos kézzel fejtve meg az elrejtett és elfelejtett szellemi örökséget. Igen
fontos hangsúlyozni itt, hogy e tárgyban csak eredeti művek és gondolatok szerzőit említem, mert ők lendítik
tovább a ma még helyenként megtorpanni látszó folyamatot történelmünk újjáépítésére. E vázlat felépítésében
nem jutott idézett hely Magyar Adorján ezernyi oldalakat kitöltő munkásságának részleteire az ősműveltség
témakörében, ö nem az évszámokhoz kötött történelem művelője, hanem inkább a szellemi, nyelvi kultúra
leírója. Természetes forrás mindaz a tengernyi irodalom is, amelyre a címoldalon felsorolt szerzők akár egyszer
is hivatkoznak.
Bízva abban, hogy sikerül felkelteni az érdeklődést nagyszerű szerzőink művei iránt, olyannyira, hogy
kézbe is veszik azokat, belőlük - és ezek a honfoglalás körüli eseményekre is érvényesek - olyan figyelemfelkeltő
és egyben fontos mozzanatokat veszek át, amelyek szemléltetik az általuk másképpen leírt történelmet - ahol
pedig régi hiedelmek megdőléséről is bőven tudósítanak.
Bár az események tárgyalásakor nem teszek különbséget székely és magyar között, nem lehet figyelmet
kívül hagyni a mai erdélyi őstörténeti erőfeszítéseket. Annál inkább sem, mert ők olyan elemi természetességgel
tárgyalják ma is a szkíta, hun, pártos, masszagéta ügyeket, hogy az bámulatos. Nagyon szerencsés népek ők,
nekik nincsen Magyar Tudományos Akadémiájuk igazodást mutatandó a hideg tájak felé, ők ott folytatják az
őstörténet kutatását, ahol Horvát Istvánék abbahagyták. Szégyenérzet és balsejtelmek nélkül vallják keleti
származásunkat a Nap fiaihoz méltó büszkeséggel, kegyelettel őrzik saját és közös hagyományai(n)kat, a székely
nemzet nagyjairól bőven megemlékeznek, illő gondossággal kezelik nagyjai(n)k jeles helyeit és igen nagy
szeretettel fogadnak mindenkit, aki lelke felfrissítése okán Erdélyországba látogat, mert az ő lelkük biztosan az
égig ér. Itt Orbán Dezső kutatásaiból építettem be a történeti folyamba a szkítákkal és pártusokkal kapcsolatos
adatokat elsősorban azért, hogy bemutathassam a félelem nélküli történelem létezését. Tanulhatunk tőlük.

A személyes élmények megszerzése

H a e tanulmányokkal végeztek, keljenek útra, hogy lássanak is. Badinyt követve nézzék meg
Esztergomban az Oroszlános Szentélyt, ahol a tizennégy ősi oroszlánunk közül az utolsónak romjai még
láthatóak az Istár-csillagos pártus stílusú szentélyben, menjenek el a budapesti Hősök terén álló Műcsarnok
timpanonja elé, mert egy oroszlán ott is van - és előbb került oda, mint az esztergomiak újra napfényre kerültek,
- kerüljék meg az épületet és életfák és egyéb jelképek tucatjai láthatók ott - ezután vegyenek egy mély levegőt és
járják végig Magyarország román stílusú templomait, mert azok hordozzák ma is az ősi jelképek tömkelegét,
csak olvasni kell tudni rajtuk. Ha ezzel is végeztek, járják végig ősi jelképeinket házaikon hordozó falvainkat
itthon és Erdélyben, vegyenek egyszer részt Csíksomlyón a Passión, ahol a holdsarlóra tekintve Babba Mária,
Égi Anyánk, pirkadatkor a Napbaöltözött Boldogasszony ősi, 7000 éves emléke újul meg évről évre, nem feledve
mezopotámiai szellemiségünket. Ha a magyar esztergomi bíboros, hercegprímás is elmegy Csíkba Babba Mária
kedvéért - mi másért menne oda, - azt vehetik üzenetnek és a folytonosság közvetett elismerésének. Az üzenet -
az én olvasatomban - nem más, mint római-keresztyénségünket megelőző jézusi keresztyénségünk hallgatólagos
elismerése, kimondatlanul is az eddig “lepogányozott” naparcú ősök nyilvános rehabilitálása. Ez a tett legalább
olyan jelentőségű, mint a római pápa Mária Magdalénával kapcsolatos 1997. húsvéti Urbi et Orbi
kinyilatkoztatása. Becsüljük meg e gesztusokat, mert a római egyház ritkán szokott ehhez hasonló horderejű
állásfoglalásokat kiadni.
Ezután magyar népmesékkel altassák el gyermekeiket, majd ha kicsit felcseperedtek, ünnepnapokon
ünneplő ruhába öltöztessék őket, fogják kézen gyerekeiket és vigyék el a legközelebbi táncházba, népi együttesbe,

17
Forrás: http://www.doksi.hu

közösségbe, ahol megtanítják a társadalmi érintkezés alapfogalmaira, megtanítják arra, hogyan fogjon meg egy
fiú egy lányt, hogyan viselkedjenek egymás társaságában fesztelenül, hogyan váljanak részeseivé egy mentálisan
is egészséges emberi környezetnek. Ezután keressék meg falvaink tisztességben megőszült öregjeit, akik
bárkinek elmesélik az ő nagyszüleik bölcsességeit, történeteiket a még korábbi ősökről és tanulják el tőlük
hagyományaink és ezáltal egymás tiszteletét. Ha öregjeink konyhájába bepillantanak, megláthatják a tűzhely
fölött a falra szegezett kicsit giccsesnek ható egyenhímzéseket is. Most már tudjuk, hogy turulokat,
lótuszvirágokat, életfákat, rejteki szemeket, férfi és nő örök kapcsolatát, égi csillagképek szimbolikus
megjelenítéseit ábrázolják. Aki ez ajánlott történelmi “tanfolyamon” jó tanulónak bizonyul, megszerezheti
magának a bizonyosságot, látva azt ami már ezer éve ott hirdeti történelmünk valódi gyökereit. A keleti
származásunk fényes jelképei, a szárnyas oroszlánok seregei - csak Pécsett 16 van belőlük a székesegyház
tornyain őrködve, - életfák, turulok, oroszlánok, a jáki Gilgames és még oroszlánok mind ott sorakoznak, tudatva
máig ható jelenlétüket. A kétkedők pedig higgyék el, a dolog kimenetele szempontjából majdnem mindegy,
mikor készültek e kőfaragások, freskók, mert itt az élő évezredes keleti hagyomány és szellem számít. Ha idejük
engedi, évente egyszer kerekedjenek fel és utazzanak el Ópusztaszerre is, ahol értő kezek gazdagítják a
bemutatandó látnivalókat. Ne törődjünk azzal sem, hogy a tiszta, ősrégi jelképeket valakik valamikor a politika
szolgálatába állították és más tartalmat értettek mögéjük. Ezek az idők már rég elmúltak és éppen ősi jelképeink
azok, amelyek évezredes történetük okán levetik magukról a belemagyarázásokat és félreértelmezéseket.
A történelem szemléltetésére és visszaadására véleményem szerint nem a kronológia a legalkalmasabb
műfaj. Mint látni fogja az Olvasó, a szigorú időrend helyenként felborul egy-egy téma bővebb kifejtése okán.
Őstörténetünk felvázolására most mégis ez úttörő, rendszerező jellegű és talán kissé nyers formát kellett
választani, hisz az ismeretlenben való eligazodásban a régi útjelzőkhöz kell kapcsolni e tengernyi új adatot. Ahol
tehát tudós szerzőink műveinek egyes fontosabbnak tartott állomásainál leragadok, az csak az idézet fontosságát
bizonyítja. Remélem, néhány év múlva már jobban fogjuk egymást érteni, addigra túl leszünk régi-új
történelmünk tanulásának kezdeti nehézségein.
Aki tehát ezután arra adja a fejét, hogy e másik őstörténet erdejébe behatoljon, nagyjából tudhatja már
mire is számítson. A lenézett és magas polcról lekezelt tudósaink vagy százéves előnyt szereztek a lenézőkkel
szemben, mert míg előbbiek kényelmesen üldögéltek finnugor elefántcsont-tornyaikban, utóbbiak keményen
dolgoztak és sokszorosát tudják annak, amit az előbbiek. Olyan hatalmas anyagot dolgoztak fel és értékeltek ki,
hogy a kényelmesek már nemigen érhetik utol őket. Utóbbiak végzetesen lemaradtak a világtól, saját magukat
zárták ki belőle és csőlátókká váltak. Ugyanakkor azt sem haszontalan figyelembe vennünk, hogy bár a
finnugorizmus önmagában is ezer érvvel cáfolható, látványos összeomlását a romantikus indogermanizmus és a
nyelvi darwinizmus érvrendszerének szétesése is elősegítette, mert az indogermanizmus tételeinek is erősen
útjában volt a sumér őstörténet egészen a magyarokig bezárólag, hiszen mindig valahol azokon a tájakon jelölték
ki ügyeletes őshazáikat, ahol a sumérek és rokon népeik laktak. Götz László tudósításai alapján ma ott tartunk,
hogy a megújult indogermán történetírás tárja fel helyettünk a saját őstörténetünket (Haussig és Altheim
leginkább) az idegenbe szakadt magyarokon kívül. Ők persze használják a régi magyar őstörténetírás
eredményeit, amelyek még a finnugorság tanítása előtt keletkeztek, sőt futószalagon gyártják az őket igazoló
bizonyítékokat is hozzá. Gondoljuk csak meg, a Mezopotámia régészeti feltárása előtt datált Horvát István és a
többi régi magyar történész megállapításait ma az előkerült temérdek anyag sem rendíti meg.
Csak sajnálhatjuk, hogy Götz Lászlónak nem maradt ideje a hazai őstörténetírás - élén Bartha és Fodor -
műveinek kritikai cáfolata után a saját, egybefüggő őstörténetének megírására, mert jó, további kutatásokat is
serkentő kiindulóponttá válhatott volna. Remélem, hátrahagyott tanulmánygyűjteménye is elvégzi azt, amire
hivatott.

Korlátok
Külön felhívom olvasóimat arra, hogy Baráth Tibor szófejtéseit olvasva próbálják magukat egy ősi
nyelv szókincsében gondolkodva megérteni, mennyire más fogalmak szerint, de mégis hitük szerinti
vaslogikával, érthetően nevezik el fontosnak számító helyeiket elődeink. Nem fantázianeveket aggatnak,
mindennek az a jelentése, ami. Nézzünk magunkba és válaszoljuk meg a kérdést, képesek lennénk-e ma egy
folyót, dűlőt vagy hegyet, netán egy várost rendesen elnevezni, amely hitünket, tudásunkat, származásunkat, az
élethez való viszonyunkat tömören kifejezi és hirdeti? Élnek-e olyan belénkvésett hagyományok még, amelyek
képessé tennének ilyen fontos szellemi erőfeszítésre? Ha még nem McDonaldsnak és New York-nak
keresztelnénk el dolgainkat másokat majmolva, akkor még van esélyünk nagyszerű kultúránk életben tartására.
A szófejtések olvasása közben ne tévessze meg az olvasót a sok, ma furcsán hangzó név, szöveg.
Nyelvészeinktől tudjuk (pl. Kiss Dénes: Az ősegy titka és hatalma, Püski 1995.), hogy nyelvünk információit a

18
Forrás: http://www.doksi.hu

mássalhangzók viszik, azok az idők folyamán szigorú belső rend szerint változnak csak meg. Baráth
szóolvasásai tehát nem tetszőleges eredmények, hanem szinte matematikai számításnak tekinthető fejtések. Aki
foglalkozott már a rovásírással, tudja, hogy ott is csak a mássalhangzókat jelölte az írás.
Az igazi élmény persze eredetiben átrágnunk magukat e műveken. Nem is képzelem e kronológia
felállítása után, hogy ennyi elég lesz az őstörténetünkről útravalónak. Annál is inkább, mert igen fontosnak tűnő
forrásokat most itt, a kezdet kezdetén egyenlőre korainak tartok e történelmi folyamba beépíteni. Nevesül,
Badiny Jós Ferenc: A pártus Jézus c. művére gondolok, amelynek megállapításai alapjában forgatják fel eddigi
hiedelmeinket és a nép többségét képviselő katolikus és protestáns vallású tömegek érzelmeit. Kellő
előképzettség nélkül talán nem is szabadna e művet kézbe venni. Még pontosabban: Badiny professzor kutatásai
során ma ott tart, hogy az Adiabene pártus hercegi család, amely a Crassus feletti Kr.e. 55-i carrhae-i nagyszerű
pártus győzelem után lett Szamária, Galilea és Szíria ura, és - amelynek Jézus is tagja volt, anyja, (Adiabene)
Kharax-Grapte Mária révén - a Kr.u. IV. szd. táján, Berozamad, az utolsó pártus uralkodó halála után
Korezmben egyesült a pártus Arszakida uralkodócsaláddal és az ő leszármazottjuk lenne Emese, aki Ügek
asszonya - mai tudásunk szerint ősanyánk - lett. Ez arra mutatna, hogy Jézus és az Árpádok között vérségi
kapcsolat áll fenn, - (Badiny szóbeli közlése nyomán 1997 őszén a TF-en tartott előadáson) - amely messzeható
következtetésekre adhatna lehetőséget akár a Grandpierre K. Endre által bemutatott Árpád-házi uralkodók elleni
módszeres királygyilkosságok történetét illetően, akár vallási téren is.
Földrajzi fogalmaink a Kárpát-medencét illetően a történelem szerintiek, nem a mai politikai területi
felosztást követik, mert ezt követeli a józan ész.
A józan ész azonban követel még mást is. Vegyük elő gyermekeink történelemkönyveit és kérdezzük
meg, mit tanulnak a magyarokról. Kérdezzük meg a történelemtanárokat is, miért tanítják azt, amit tanítanak.
Kérdezzük meg e könyvek íróit is, miért olyan történelmet írnak, amilyet. Kérdezzük meg a kiadókat is, hogy
miért adják ki ezeket a történelemkönyveket. Erősen kérdezzük meg azokat is, akik e könyveket megrendelték,
hogy miért akarják szeméttel megtömni egy nép fejét. És kérdezzük meg történészeinktől, hogy miért nem tudtak
eddig olyan történelemmel előállni, amely gyermekeink gerincét sokkal jobban karbantartja, mint a mostani. És
végül saját magunknak is feltehetjük a kérdést, jó volt-e hallgatni oly sokáig e dolgokról.
Az itt előadott anyag nemcsak az eddig felhozottak miatt érdekes. Inspirálója lehet az egységes keretbe
foglalt magyar őstörténet régóta várt létrejöttének. Lehet lendítő gondolat, amely köré kiépül majd a teljes
történet. Ha tévedéseit kell új adatok felmerülése miatt helyesbíteni, akkor azért, ha valóban felgyűlik közlésre
érdemes új anyag, akkor azért, ha igen sok polgár valóban azt akarja, akkor azért, és ha már olyan sokan
kérdezik meg történészeinket arról, hogy még mindig miért nem, akkor azért. Mint utaltam rá, fontos
évszámokhoz kötni a történelmet, de legalább olyan fontos azt fel is öltöztetni a szellem, a művészetek, az anyagi
kultúra eredményeivel. Ami ebből összeáll, jól meg kell tanuljuk nemcsak azért, hogy minél többet tudjunk
magunkról, de azért is, hogy a rontó szándékú könyvekben felismerjük a ferdítéseket, sandaságokat, kultúránk
eltulajdonítására törekvő irományokban is biztos szemmel találjuk meg az eredetitől való eltéréseket. Hogy e
tudással felvértezni magát miért kötelessége mindenkinek? Azért, mert ha valaki az őstörténetünkbe
belecsempész egy vaskos “tévedést” és azt igaziként próbálja meg feltüntetni, az elég lehet arra, hogy
megsemmisítse vele az igazság egy részét. Ha ezt még nagy példányszámban terjesztik hathatós segítséggel,
beleírják a történelemkönyvekbe, akkor sokan azt hihetik, ez az igazság.
És ha átverekedtük magunkat e talán ijesztő adathalmazon, csukjuk be egy pillanatra a könyvet és
tegyük fel a kérdést, valóban így kell-e folytatódnia tovább most már az emberiség történelmének, ahogy eddig?
Valóban csak a más népek kiirtása, alávetése és kifosztása árán juthat-e előbbre valamely nép? Valóban
szükségszerű-e az, hogy mind a mai napig meghatározó szándék és tett sok nép részéről a mások alávetésére
kiagyalt legkülönfélébb kisemmizési, eltiprási, sakkban tartási módozat? Nagyot fejlődött a támadók fegyverzete.
Ma már nem biztos, hogy háborúzni kell.

Lopják a történelmet
A jelek szerint azonban éberségre igencsak szükségünk lesz. Ha ugyanis valakinek ellopják a
történelmét, az nem létezik - ilyen egyszerű a kérdés. Ha azt olvassuk - és van rá bizonyíték, - itt is találkozni
fogunk vele a hun Odoaker idejére vetítve - hogy megkezdődött a hun történelem gerinctelen germanizálása és
ellopása, felvértezetten kell találjon minden olvasót. E műfajt Magyarországon is buzgón művelik. Ha egészben
nem sikerül a cáfolat, megteszik részenként. Meg kell jegyezzük alaposan, ha a gepidákat germánként láttatja
valaki, - és bevesszük a mesét - az már egy lépés a hazugság elhihetéséhez. Ugyanezt a szkítákkal kapcsolatban
is elmondhatjuk, ma ők is indogermánnak számítanak nem kevés irodalomban. Erről is szól a magyar őstörténet.
Felmerül a kérdés, az itt idézetteken kívül számíthatunk-e valami döntő fordulatra a további bizonyítást

19
Forrás: http://www.doksi.hu

támogatandó? Valami egetverő bizonyítékra. Ezen túl vagyunk, ez, ezek a könyvek voltak itt a döntő fordulat.
Sok kis részletkérdést illik jobban megvilágítani, árnyaltabban kidolgozni, de ez itt a döntő fordulat:
Mezopotámia, a Kárpát-medence - Egyiptom, Anatólia, Kánaán, Palesztina, Kréta, Szicília, Etrúria,
Görögország, - Korezm, Aratta, Közép-Ázsia egészen Indiáig, Kaukázus, Szabiria, Dentumagyaria és nem az
Ural és Baskíria. A szellem, a nyelv, a hit Mezopotámiába visz. Nem a mindent elsöprő adatot várjuk már,
megelégednénk néhány oldalnyi szkíta szöveggel, szabiriai levelekkel, a hun bibliával és hasonlókkal, mint
ahogy a szarvasi avar tűtartón magyar szöveget azonosítottak kutatóink 1983-ban. Ilyesmit várunk még sokat.
Magunknak kell átállítanunk belsőnket az ősi - új - iránytű útmutatásai szerint. Ha ezt megtesszük és ennek
szellemében tudatjuk a világgal történelmünket, nem kell ma történész-konferenciákat összehívni annak a
kérdésnek a tárgyalásához, hogy miért nincs egy sor sem a magyar történelemről az európai és
világtörténelemben. Ma ugyanis ez a helyzet. Vegyenek elő egy külföldiből átvett vagy lefordított, indoeurópai
lendülettel megírt nyugat-európai történelemkönyvet, lexikont, egy mukk sem szól rólunk, jobb esetben
megemlítik, hogy 896-ban valami barbár horda befészkelte magát ide. Hogy honnan vették? Tőlünk, ezt
terjesztjük kétszáz éve. A világ mindig csak annyira fog bennünket elismerni, amennyire mi saját magunkat. A
mai divatos világtörténet primitív horror- és sikertörténet, bávatag és elmélázó, gyalogosan közlekedő
vesztesekre nem kíváncsi, hiszen vele szemben a hazugságok szuperszonikus gépeken járnak. Más is csak azt
írja meg rólunk, amit magunk is terjesztünk. Ez is a finnugorista hullám eredménye. Ma fontos jog a szerzői jog,
vagyonokat jelentő. Az emberiség első magaskultúrájának tudását semmilyen szerzői jog nem védi, bárki
szabadon használhatja anélkül, hogy a szerzőt megnevezni köteles lenne. Változtassunk ezen a szemléleten.
Kezdjük rögtön a Bibliával, a Teremtéstörténettel, a Gilgamessel, a földművelés feltalálásával és az emberiség
kultúrájának többi részével. Legyen kötelező ezután megnevezni a szerzőt.

Köztes vélemények
A bevezető elején említett magyar-magyar elméleti gerillaháború jól ismert határozott álláspontjain
kívül megjelentek az első köztes véleményt mutató megnyilatkozások. Gyarmath Jenő Mezopotámiai emlékek
Magyarországon c. munkájában (127.o.) hazai tudósaink véleményét idézve új irányt javasol az őshazakutatás
körüli feszültségek enyhítésére az alábbiakban.
“ ... Nos, ha jól meggondoljuk, csupán egyetlen olyan terület van, ahol a szkíták, a hunok, a heftaliták, az
avarok (az agarénusok) és a magyarok jelenléte - s minden bizonnyal találkozása - történetileg és régészetileg
bizonyítható: a Kárpát-medence!
Nos egy kulturális örökséget - amelynek fontos szerepe van a hiedelemvilágban is - csak úgy lehet
átadni, illetve átvenni, ha e jelképek értelmét ismerő népek valahol találkoznak egymással.
Ezek az adatok vezetnek bennünket arra, hogy a történelemnek éppúgy megvannak a törvényszerűségei,
mint a biológiának vagy a fizikának. A bennünket érintő történelmi törvényszerűség alaptétele pedig az, hogy
homogén nemzetek nincsenek. A nemzetek ötvöződnek! Ebből viszont az következik, hogy e törvényszerűség alól
mi sem lehettünk kivételek!
Ezek az összefüggések újra fölvetik a kérdést, hogy végül is hol volt a magyar “őshaza”?
Már évekkel, évtizedekkel ezelőtt megfogalmazódtak olyan gondolatok, amelyekbe a magyar “őshaza”
létezésének hívei soha nem fognak belenyugodni.
Komoróczy Géza: Nem hiszek a magyar őstörténetben, csupán a magyar etnogenezisben. És ez
szigorúan a Kárpát-medencéhez kötődik. Úgy vélem, a magyarság kialakulása szempontjából csupán
részletkérdés, hogy hány honfoglalás volt, a magyar nép itt a ... Kárpátok gyűrűjén belül jött létre. (Benedek,
1975. febr. 3.)
Róna-Tas András: Ma már az őshazáról nem beszélhetünk komolyan, hiszen tudjuk, hogy a népek
kialakulása hosszú, összetett folyamat. (Róna-Tas, 1980/5. 327.)
László Gyula: ... fő gondunk az, hogy mikor és miként ötvöződött ez a sokfajta emberanyag
magyarsággá (László, 1981. 80.)
Egy gyors - teljességre nem törekvő - , leltár szerint a következő népekkel találkoztunk a
Kárpát-medencében: szkíták, szarmaták, hunok, gepidák, longobárdok, avarok, kotragok, tarniachok,
zabanderek, khorezmiek, türkök (hágárok), bolgárok, baskírok, jászok, kunok, besenyők. Mégis a hajdani
Jászvásártól (ma: Iasi) a Lajtáig egyazon nyelven beszélünk. Márpedig a nyelvi egységet egy egyszeri
“honfoglalással” se megérteni, se megmagyarázni nem lehet. E jelenséget csak úgy lehet megérteni, ha nem egy
895. évi honfoglalásban, hanem egy hosszú, mintegy 1500-1700 éven át tartó ötvöződési, összeolvadási
folyamatban gondolkodunk.
Azért nem sikerül megtalálni a magyar “őshazát”, mert ITTHON VAGYUNK!

20
Forrás: http://www.doksi.hu

Egy dolog biztos, beolvadni úgy lehet, hogy a kevesebbek beolvadnak a többekbe. Ha tehát mi ma itt
magyarul beszélünk, az azt jelenti, akárhányan is jöttek ide a Kárpát-medencébe és nem ezt a nyelvet beszélték,
azok mindig kevesebben voltak a már itt élőknél. Ha ez nem így volna, beszélhetnénk sumérul, egyiptomiul,
pilistaiul, hétországiul, pártusul, hunul, avarul, azazhogy éppen magyarul, illetve azt a nyelvet, ahogy ma
beszélünk, nevezhetnénk másnak is az előbbiek közül. Ez a történet éppen arról szól, hogy nem voltak nyelvi
problémák népeink folyamatos beérkezése során, mert ők ugyanazt a nyelvet beszélték. Magyar Adorján éppen
ezt mondja: itt a Kárpát-medencében mindig magyarul beszéltek. Ami pedig a fenti idézet első soraira
válaszként egy kérdésben felmerül: vajon a Kaukázus térei vagy Korezm nem ugyanolyan népeink találkozóhelye
volt, mint a Kárpát-medence? Ha átverekedték magukat e vázlatos, figyelemfelkeltő történelmi időrenden, tudni
fogják a választ.

Az őshaza kutatása
M agam azt gondolom, hogy ne álljunk meg félúton őshazánkat keresve, mert van egy igazi őshazánk.
Ma már nagyon sokat tudunk róla. Ott, azon a környéken kell keresni, ahol az első magas élelmiszertermelő
kultúra tízezer éve hatalmas emberkibocsátóvá vált. Útravalót is adott minden távozónak: egy ragozó
anyanyelvet, műveltséget, istenhitet, tudást. Benépesítették a föld nagy részét, de a Kárpát-medencébe csak
töredékük érkezett. Keressük meg ezt az őshazát és mutassunk rá, tiszteljük meg egy nemzet szeretetével, hozzuk
közel mindenkihez. Ne törődjünk azzal, hogy néhányan a finnugorság zászlóvivői közül már szívesen felejtenék
hivatalos támogatottságú, de vesztes hitüket, és el akarják felejtetni másokkal, velünk is eredeti céljainkat. Az
évszázados tévtanterjesztők nem hátrálhatnak ki a pástról emelt fővel, miközben újabb zűrzavart próbálnak meg
kelteni egy álkérdés felvetésével. Meg kell mondani azonban azt is, legtöbbjüknek hitük szerinti volt a
tudománya, mégha tévedtek is, arról kevéssé tehetnek, hogy mások - a politika leginkább - e tudományos
meggyőződésüket kihasználták céljaik támogatására. Fentebb idézett szerzőnk, Gyarmath Jenő kitér a
finnugorizmus mibenlétének elemzésére is. Világítsuk meg szavaival itt miről is van szó, hallgassuk meg
véleményét: (idézett mű 141.o.)

Az egyik őstörténet keletkezése

A következőkben őstörténetünket érintő, erősen terhelő tények kerülnek elő a Habsburgok viselt
dolgairól a finnugorizmus kapcsán, mert nagyrészt éppen nekik köszönhetjük összetört történelmünket.
Természetesen folytatni lehetne a Habsburg uralkodók egyéb magyarellenes ügyeit is, de azokról Gelsei Bíró
Zoltán: A Habsburg-ház bűnei c. kiadványában már részletesen beszámolt, így azt most itt nem részletezzük
újra, - nem feledve II. Józsefnek a magyar Szent Koronával kapcsolatos ténykedését sem, de ezt most tekintsük
egy másik történetnek, lássuk Gyarmath gondolatait.
.... Hungária népe a XVIII. század második felében - mint azt e tanulmány bevezető soraiban már említettük -
önhibáján kívül halálos csapdába került. Nemzetünk ellenségei Sajnovics “Demonstratio”-jában fölismerték azt
a hajszálrepedést, amely kiváló lehetőséget kínált a magyarság fizikai megsemmisítésén túl a nemzet
önazonosság-tudatának kigyomlálására is.
Döntő pillanat volt az 1848-49. évi szabadságharc, melynek leverése után, a nemzet
szürkeállományának jelentős részét vagy kivégezték, vagy bebörtönözték, hazája elhagyására kényszerítették,
vagy belső emigrációba menekült. Szegény hazánk ismét magára maradt.
A 67-es kiegyezés után a magyar tudósok nehéz válaszút elé kerültek. El kellett dönteniök, hogy melyik
őstörténeti elképzelés elsőbbségét fogadják el, a finnugor vagy az orientalista fölfogást.
A magyar őstörténet finnugor elgondolását a Habsburg-dinasztia hívei kezdettől fogva erősen
fölkarolták, mert a szabadságharc leverése után szükségesnek vélték, hogy a magyarok nemzeti tudatát
gyengítsék. E cél elérése érdekében előbb egy Miklosits nevű bécsi tanárt küldtek Budapestre, feladatául adva a
Magyar Tudományos Akadémia programjának ellenőrzését. Miklosits megértette küldetése célját, és egy hosszú
jegyzéket készített azokról a magyar szavakról, amelyeket - szerinte - a szomszédos szláv nyelvekből
kölcsönöztünk. Majd Budapestre jött a német Jozef Budenz (1836-1892), aki mellett Hunfalvi (Hunsdorfer) Pál
(1810-1891) kiváló munkatársnak bizonyult. Ők ketten lettek a magyar őstörténet finnugor elméletének részletes
kidolgozói.
Ez idő tájt kezdtek a mezopotámiai romok alól előkerülni az ötezer év előtti sumer civilizáció írásos
emlékei. Első megfejtői a francia Francois Lenormant (1837-1883) és Jules Oppert (1825-1905) professzorok
voltak. A szabadságharc leverése után emigrált Rónay Jácint (1814-1889) katolikus püspök hívta föl a két úttörő
sumerológus figyelmét arra, hogy az agyagtáblácskákon talált ékírásos szavakat nem héber nyelven (ahogy ők

21
Forrás: http://www.doksi.hu

ezt megpróbálták), hanem a magyar nyelv révén tudják megfejteni. Ennek köszönhető, hogy Oppert a magyar
nyelvhez hasonlította, Lenormant pedig határozottan állította - s több könyvében kifejtette, hogy a régi sumer
nyelv “legközelebbi rokona a magyar nyelv!” Nyilvánvaló lett, hogy az írásföltalálók népe - amelyet
közmegegyezéssel sumérnak neveztek el a tudósok - teremtette meg a világ első ismert magas civilizációját. A
vezető magyar tudományos körök nem biztatták hazai tudósainkat arra, hogy sumer problémákkal
foglalkozzanak. Ellenkezőleg, igyekeztek őket a sumerológia területéről visszairányítani Szibéria fagyos
mezőire. Időközben a nyugati tudósok perdöntő bizonyítékokat hoztak elő, hogy a régi Kelet szokványos szemita
szemléletén változtatni kell, mert kiderült, hogy a Teremtés mítosza, a Vízözön meséje, melyeket az
Ótestamentumban följegyeztek, nem a szemita géniusz irodalmi alkotása - mint eddig hitték -, hanem a ragozó
nyelvet beszélő népeké, akiktől a szemita szerzők egyszerűen átvették. Hogy a szemita szemlélet további
romlását magakadályozzák, alkalmasnak látszott a potenciális ellenfeleket, közöttük a magyarokat elsősorban, e
veszélyes területről elterelni. Igy a magyarellenes Habsburg-érdek párosult a szemiták félelmével és mindkettő
az orientalista felfogás esküdt ellensége lett.

Vatikán beavatkozik a magyar történelembe

H a valaki elolvassa Nagy Gyula: Az ellopott magyar őstörténet c. munkáját, még egyéb dolgokról is
tudomást szerez. Rengeteg adatot hoz elő a turáni történelem eddig nem széleskörűen ismert részleteiből. Örök
fájdalmunk marad, hogy e keleti népeink nagy része új vallások felvétele által számunkra később elveszett. Ők
talán nem tudták, hol van a Kárpát-medence. Szkíták -szakák, - szakaraukák, tochárok, masszagéták, fehér -
eftalita - hunok és még mások jelentős tömegei is elvesztek számunkra India és a Kelet hegyei között. Nagy
tömegeik mindenesetre felszívódva is megőriztek sok ősi tulajdonságot az azóta ott élő népekben, ez is egy okkal
több arra, hogy ezentúl a ma már talán nekünk túlságosan is zsibongó kelet felé is barátságosabb szívvel legyünk
a Kaukázusig, Belső-Ázsiáig, Indiáig, sőt Ujgurián keresztül egészen Kínáig.
Emellett tudósítást is olvashatunk keleten - Szabiria, Kunmagyaria környékén - maradt néprészeinkről
más vonatkozásban is. Vatikán elérte, hogy a Kunmagyaria (Szabiria-Ómagyarország) néven ugyanekkor még
Jeretány Árpád-házi fejedelem vezetése alatt álló kaukázusi magyar államot elszigetelje az anyaországtól, mert
iszonyattal gondolt csak a lehetőségre is, hátha egymásra találnak a testvérek. 1396 januárjában felsóhajthattak:
Timurlenk földig romboltatta a kaukázusi Magyar országot. Veszteségünkre számíthatunk 10-15 millió lelket
Kunmagyaria okán.
Nagy Gyula tudósításai után megállapíthatjuk azt is, hogy őshazáinkból magunkkal hozott és leírt
kulturális emlékeink pusztításában közreműködésük kétségbevonhatatlan, népünk ősi kultúrája ellen
határozottan fellépett itthon is. Nevesül, hogy az ősi, honfoglaláskori magyar írott irodalom, regék, mondák
túlnyomó többsége és a táltosok maguk a római egyház áldozatául estek, mégha Szent István is adta ki a
megsemmisítési parancsot. E szörnyűségek a magyar inkvizíció fedőnéven a XIV. szd.-ban fejeződtek be,
természetesen külföldiekkel végrehajtva. Vatikán és könyvtára ezzel is adósunk még.
Milyen eszelős elképzelés szülte a gondolatot egyáltalán, hogy a “nyugatot” népünknek, mint valami
puffer-zóna ütköző-népének meg kell védenie ismeretlen keleti valakiktől és hogy a két Magyarországot örökre
el kell zárni egymástól, nehogy a keletiekkel egyesülve valami zavaró körülményt teremtsenek a büszke
(Indo)Európa számára? Ezt a romantikában gyökerező, más nép feláldozásával járó vagy eleve-elrendelést csakis
ferde agyúak találhatták ki. Mint ahogy Roman Ghirshman Az ókori Irán c. könyvében ugyanezt a gondolatot
írja le a pártusokkal kapcsolatban, akik saját véreik - a szakák - ellen vívott csatáikkal is egyben a Nyugatot
védték szerinte, mert akkoriban Európa az Eufráteszig ért. De a VIII. századi Kazáriának az arabokkal vívott
életre-halálra menő küzdelmét is megpróbálták már e szemüvegen át nézni, hiszen, ha Kazária elvész, jöhettek
volna tovább is az arabok Európa belseje felé.
És mégis, Badinyt olvasva és tanácsára hallgatva, nem mostani hitünk megtagadására biztatom az
Olvasót. Nagy hiba lenne megtagadni a tiszta hitet csak azért, mert valamikor valakik - pápák és véreskezű
inkvizítoraik - visszaéltek egy nemzet hitével. E bűnök miatt nem saját hitünket kell megbüntetnünk, mert saját
magunkat büntetnénk vele. De nem haszontalan lerántani a leplet a hívők lelkére rátelepült gonoszságról.
Mindez csak nekünk újdonság, rajtunk kívül mindenki tudja, főképpen azok a nemzetek, akiknek fiai
ezt felfedték.

A másik őstörténet keletkezése

B aráth Tibor előadásában tekintsük át a történeti kutatásokról szóló helyzetelemzést (BT2 4-12.o.):
... Az új magyar őstörténet kialakításához az első indítékokat több, mint száz esztendővel ezelőtt angol és francia

22
Forrás: http://www.doksi.hu

régészek adták, akik napvilágra hozták a Régi Kelet Kr. e. évezredekben fennállt kultúrájának első
maradványait és elkezdték a leletek értelmezését nyelvészeik és történészeik segítségével. E kutatás nyomán
először a Tigris és Eufrátesz torkolatvidékén, a délmezopotámiai mocsarak közt épült Szumer és Babilónia
története bontakozott ki a szemlélő előtt, amelyet oly kiváló tudósok vázoltak fel, mint A. H. Sayce, J. Oppert, F.
Lenormant, és G. Rawlinson. Az ő örökségüket gyarapították utóbb Leonard Woolley a mezopotámiai Úr város
kiásója, Anton Deimel a Sumerisches Lexikon szerzője, továbbá Samuel Kramer az ékjeles kőtáblák szorgalmas
olvasója és mások. Tőlük tudjuk, hogy Szumer-Babilónia kezdetben városállamokból állt, amelyek utóbb egy-egy
erősebb központ (Erek, Úr, Nippúr, Lagás) vezetése alá kerültek és egységes országot alkottak.
Dél-Mezopotámia népéről megállapították, hogy az két, azonos nyelvet beszélő emberfajta összefonódásából
keletkezett (Contenau, 19), amelyek egyikének szimbóluma a szárnyas oroszlán volt (vagy külön az oroszlán és
külön a madár), másiké pedig a kos meg a fekete párduc. Az ország a III. Úr - dinasztia idején (Kr. e. kb. 2065 -
1955) állt fejlődésének tetőpontján. E dinasztia bukása után szemita típusú népesség özönlött be
Mezopotámiába, amely ott a harmadik emberfajta képviselője lett és az ország eredeti néprajzi és nyelvi jellegét
fokozatosan megváltoztatta. A szumír - bábeli kultúra befolyása kelet felé az Indus folyó völgyéig terjedt,
északra a Káspi-tó, Aral-tó és az Oxus folyó vidékéig.
Amíg a kutatók egyik csoportja a Régi Kelet keleti felében fennállt kultúrát, a szumír - bábeli világot
hozta napfényre, más tudósok a Régi Kelet nyugati felében virágzott egyiptomi kultúrát varázsolták szemeink
elé, amely a régi világ második hatalmas kultúrája volt. Mint Mezopotámiában, úgy Egyiptomban is egyfelől az
oroszlán és a madár, másfelől a kos és a fekete párduc volt a legősibb népi szimbólum. Ez arra mutat, hogy ott
is ugyanannak a két emberfajtának az ötvözetéből alakult ki a nemzet, mint Mezopotámiában. Egyiptom magas
kultúrája is a Kr. e. IV. évezredben kezdődött és ugyanazon nyelvű emberek alkotása maradt megszakítás nélkül
a Kr. e. I. évezredig, amikor ott is szemita fajhoz tartozó népek kerültek uralomra és megváltoztatták az eredeti
néprajzi és nyelvi viszonyokat. Egyiptom kultúrájának kisugárzása is messze terjedt, befolyása alá tartozott
Szíria, Kánaán (Fönícia és Palesztina), egész Kisázsia, Kréta- szigete, az Égei-szigetvilág és a Balkán-félsziget
déli része, együttvéve szintén igen nagy terület. Az egyiptológia sok nagynevű tudósa közül G. Maspero, W.M.F.
Petrie, W. Budge és A. Gardiner (Egyptian Grammar) voltak a legkiválóbbak.
Egyiptomnak és Mezopotámiának nemcsak emberanyaga volt azonos felépítésű, hanem a két ország
művelődése is, különösen történetük kezdő szakaszában. Mindkét területen az emberiség első magas műveltsége
(higher civilization) dívott, ami alatt a csiszolt kőkor és bronzkor bonyolult életformája értendő. Ennek jellemző
vonása az ekés földművelés, a kézművesség (fazekas ipar, fémipar), a rendszerezett vallási képzetek (teológia),
továbbá a városi életforma és az írástudás. A két kultúra azonos ritmusa, azonos tartalma, egyidejű virágzása és
egyforma faji hordozója arra indította a tudósokat, hogy azok történetét, befolyási övezetükkel egyetemben,
közös keretben, egybekapcsolva tárgyalják. Ilyen átfogó történeti bemutatást többen is készítettek, a legjobban
sikerült munkák szerzői H. R. Hall és G. Maspero, újabban pedig J. Hawkes és L. Woolley, akik a tájat
összefoglaló névvel “Régi Keletnek” (Ancient Orient), illetve “Régi Közel-Keletnek” (Ancient Near-East)
nevezték. Ezeket a kifejezéseket a tudósok általában valamennyien elfogadták, azért mi is így használjuk.
A Régi Kelet új vizsgálatának sok meglepő eredménye között az egyik legfontosabb kétségtelenül az,
hogy sikerült az emberi művelődés kezdetének idejét, színhelyét és tartalmát kielégítő pontossággal
megállapítani és ezzel az ókori történelem Bibliában gyökerező elképzelését felszámolni. Arról a magas
kultúráról ugyanis, amit azelőtt “héber csoda” meg “görög csoda” néven szoktak emlegetni, kiderült, hogy nem
a héberek és nem a görögök alkotása volt, hanem sokkal régibb népeké. A héber és görög nép ennek az első
magas műveltségnek csak korai átvevője, megőrzője és terjesztője volt, a kulturális csoda megteremtője pedig az
a rejtélyes, közelebbről meg nem jelölt, ismeretlen nép, amely Mezopotámiában és Egyiptomban uralkodott s
amelyet mindkét helyen a Napisten népének neveztek, Szem-úr vagy Úr (Ra) ennek az istennek lévén nevei.
Nehéz harcokkal járt az ókori történet régi dogmáinak kiküszöbölése, amelyekhez különösen a bukaresti
származású párisi professzor, J. Halévy ragaszkodott körömszakadtáig. Az új adatok azonban olyan tömegesen
kerültek elő, hogy a történettudománytól idegen szempontok alapján folytatott ellenállás szélmalomharcnak
bizonyult és az egész Régi Kelet ókorának új történeti megfogalmazása végül is sikeresen megvalósult.
A múlt idők kutatói azt is megállapították, hogy a Régi Keleten szerepelt egykori Napnépek -
“sumérok” és “urak” - amelyek az emberiség első ragyogó kultúráját Mezopotámiában és Egyiptomban
megalkották, balsorsuk következtében őshazájukból elvándoroltak és hatalmas rajokban más földrajzi tájakon
szálltak meg, ahová mindenüvé magukkal vitték magas kultúrájukat. Lázasan kezdték ezért kutatni a tudósok azt
is, hová ment a mezopotámiai és egyiptomi ősnép és milyen népek lettek folytatói, az ő hatalmas
kultúrörökségének átvevői és letéteményesei. Európában minden nép igyekezett magát a keleti kultúra
valamelyik ága egyenes örökösének tekinteni és így a kontinens első feltárásában magának osztályrészt
biztosítani. Ez az igyekezet - most már az európai őstörténet kutatása - a két világháború között nagy lendületet

23
Forrás: http://www.doksi.hu

vett és azóta is szakadatlan erővel folytatódik.

Az ősi kultúrörökség első igénylője a szemita nép volt, amelynek nevében az orientalista J. Halévy főleg
a szumír-bábeli osztályrészt követelte. Ugyanezt a törekvést módosított formában azóta többen is képviselik,
főleg Samuel Kramer és Cyrus Gordon és kétségtelennek látszik, hogy a szemiták, mint szintén keleten kialakult
kultúrnép, az örökség egy jelentős darabját birtokolják korai átvétel formájában. Az indo-európai népek,
elsősorban a németek és angolok, szintén igényt emeltek a keleti örökségre. Tudósaik szerint ők lennének a
Nap-népek Úr-ágának, az “árjáknak” egyenes leszármazói, a legmagasabb emberi értékeket hordozó emberi
nem. Ennek az iránynak legelszántabb, mondhatni legerőszakosabb képviselője a cseh Hrozny volt, aki főként a
hetita nép és kultúra germán voltát próbálta bizonygatni. A hasonló ívású angol tudósok közül viszont L. A.
Waddell nevét kell említenünk, aki az egész brit, ír és skót népességet a Régi Keletről származtatta, beleértve a
Britannia nevet is.
A két világháború között Kemál Atatürk török diktátor historikusai is megújították a maguk ókori
történetét, a török népet jelentős részben árja eredetű népnek jelentve ki, a hettiták folytatásának, azon a címen,
hogy katonás elődeik, - a hódító szeldzsuk - akik a 11. században az egykori Hétország földjét vették birtokba,
csak kisebbséget alkottak országukban és utóbb teljesen beolvadtak az őslakosságba. A török őstörténet
újrafogalmazásáról “A török történetírás új útjai” cím alatt éppen e sorok írója számolt be annak idején a
budapesti Századok oldalain (1938). A török szakemberek sikeresen és minden nagyobb tudományos csetepaté
nélkül számolták fel a török nép eredetére vonatkozó korábbi nézeteiket. Megállapításaik átmentek a nemzetközi
irodalomba is, ahol a mai törökség árja vonásait számon tartják és kiemelik. A keleti örökségre Európán kívüli
jelentkezők is voltak, elsősorban a perzsák, akik országuk nevét is elhagyták és “Iránnal” (Úr-Hona) cserélték
fel, hogy így jobban kidomborítsák az Úr-fajhoz való tartozásukat.
A szumír-egyiptomi magas kultúra örökségéért csak egyetlen régi nemzet nem jelentkezett: a
magyar. Ez annál meglepőbb, mert az első nyugati kutatók (Sayce, Oppert, Lenormant, Rawlinson) az ősi
kultúra megalkotójának éppenséggel egy magyar típusú nyelvet beszélő népet tartottak s ezt a körülményt
többször is említették munkáikban. A. H. Sayce például “The archeology of the cuneiform inscriptions” c.
kötetében (London, 1907) így szólt: “Babilónia legősibb művelt lakosai nem szemita nyelven beszéltek és így
nem is lehettek szemiták... A bábeli kultúra olyan emberfajta alkotása, amely valamilyen finn, m a g y a r, vagy
japán típusú nyelven beszélt.” Ezek a kutatók azt remélték, hogy a magyar tudósok, akiket a kérdés eldöntésére
a legalkalmasabbnak tartottak, - akárcsak a héber szakértőket az asszír kultúra kiértékelésére - kiveszik majd
részüket az izgalmas kutatásból és segítik megállapítani az emberiség első magas kultúrájának szerzőjét és főbb
örököseit.
A mezopotámiai kultúra magyar eredetének gyanúját a későbbi kutatók is fenntartották és
könyvről-könyvre megismételték, hol finnugornak, hol uralaltájinak, hol turáninak nevezve a kultúra
megalkotóit, amely kifejezésekbe a magyar mindig beleértődött. A Régi Kelet történetét tárgyaló legújabb
összefoglaló munkában, a jólismert UNESCO-kiadványban Woolley professzor fogalmazásában szintén azt
olvashatjuk, hogy a szumír nyelv ragozó nyelv és ugyanabba a csoportba tartozik, mint a török, a finn és a
magyar - és Prof. Caquot megjegyzése szerint a hurri (Úri) és az urartui is. A magyar történet iránt érdeklődő és
irányunkban rokonszenvet tanúsító Shokotu Faisi japán történész - és bizonyára más is - érthetetlennek találta a
magyar tudósok tétlenségét és hozzánk intézett levelében kérdezte: “De miért nem oldják meg végre Önök -
magyar tudósok - a Bibliában hemzsegő magyar elnevezések, nevek, földrajzi helyek problémáit?” Az igazság
az, hogy a magyar tudósok a megtisztelő meghívásnak, hogy vegyenek részt a Régi Kelet kutatásában és
keressék ki az első magas kultúrában a maguk részét és örökségét, nem tettek eleget: távolmaradtak az európai
tudósok nagy lakomájától. Ez a dolog elég rejtélyes, hiszen a régibb magyar történetírók - Bonfini, Bél Mátyás,
Pray György, Horvát István, Fejér György és Lukácsy Kristóf, hogy csak a főbb neveket említsük, - egészen a
19. század közepéig azt tanították, hogy a magyar nyelv és magyar nép keleti származású, és közülük nem egy
éppen Mezopotámiában és Egyiptomban jelölte meg az őshaza helyét. E régibb magyar tudósok nyelvünket is
egy darabból álló ősnyelvnek tartották, amelyből minden más fiatalabb nyelvbe tömegesen kerültek át szavak
(Horvát István), pontosan úgy, amint ezt a modern tudósok a “szumír”-nak nevezett (magyar) nyelvvel
kapcsolatban is megállapították. Tudták ezek a régibb historikusok azt is, hogy a magyar nép árja (Úr) és turáni
(Kus) fajta keveredéséből állt elő és hogy az ősmagyarok szent állata is az oroszlán, madár, kos és a párduc
volt, akárcsak Szumerben és Egyiptomban, a magyar kutatók távolmaradása miatt a Régi Kelet nyelvének és
népének kiléte ma sincs határozottan megállapítva.
Itt az ideje annak, hogy - megfogadva az évszázados tanácsot a külföldi kutatóktól - hazai egyetemeink
is működtessenek olyan tanszékeket, ahol a magyar őstörténetet, az összes magyari, köztük a sumér nyelvet és
történelmet oktatják és kutatják azt az örökséget, amelyről az egész világ tudja: a miénk, magyaroké. E szép óhaj
lejegyzése közben kaptam a hírt: Badiny Jós Ferenc sumerológiai és Pap Gábor magyarságtudományi katedrát

24
Forrás: http://www.doksi.hu

kapott idehaza is. Magam, aki leginkább veszélyeztetett ősi kultúránkért aggódom és hadakozom egyszerre
másokkal és saját magunkkal is, éltető fénysugarat érzek e hír hallatán.
Badiny Jós Ferenc sumér vonatkozásban számunkra meggyőzően bebizonyította a kérdéses dolgokat
(BJF) c. munkájában. Ajánlom e könyvet minden magyartanárnak, oktatással foglalkozónak, gimnazistának és
mindenkinek. Olyan kincs birtokába kerülnek a nyelv rejtelmei által, ami a bizonyosság élményével ajándékozza
meg az olvasót.

Istenünk, a magyar nyelv

H allgassuk meg, mit ír a sokat idézett Sir John Bowring: The Poetry of Magyar c. munkájában, akit
nem lehet elégszer idézni e tárgyban:
“A Magyar Nyelv eredete nagyon messzire megy vissza. Rendkívül különleges módon fejlődött és
struktúrája visszanyúlik arra az időre, mikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. Egy olyan
nyelv, mely szilárdan és határozottan fejlesztette magát, matematikai logikával, harmonikus összeilleszkedéssel,
ruganyos és erős hangzatokkal.
Az angol ember büszke lehet anyanyelvére, mely az emberiség történetére és múltjára utal. Az eredetén
meglátszik az a különböző nemzetektől származó réteg, melynek összeségéből kialakult. Ezzel szemben a magyar
nyelv egy tömör kődarab, melyen az idők viharai a legcsekélyebb karcolást sem hagyták. Nem olyan, mint egy
naptár, mely a korral változik.
Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. Ez a nyelv a
legrégibb, a legdicsőségesebb monumentje egy nemzeti egyeduralomnak és szellemi függetlenségnek. Amit a
tudósok nem tudnak megoldani, azt elhanyagolják, úgy a nyelvkutatásban, mint a régészetben. Az egyiptomi
templomok mennyezete - mely egyetlen szikladarabból készült - megmagyarázhatatlan. Senki sem tudja, honnan
származik, melyik helységből hozták ezt a furcsa, bámulatos masszát. Hogyan szállították és emelték fel a
templom tetejére. A magyar nyelv ennél sokkal csodálatosabb fenomén. Aki megoldja, isteni titkot fog analizálni
és a titok első tézise ez: Kezdetben vala a szó és a szó Istennél volt és a szó lett az Isten.

Nem járnék el tisztességesen, ha nem adnék hangot azoknak a kérdéseimnek, amelyekre nem találtam
meg eddig a teljes feleletet. Sok részletkérdésben kevés adatunk, vagy némileg ellentmondó forrásaink vannak. A
hunok és Baján honfoglalása, bevonulása nem kellően adatolt. Mindenki tényként veszi, de más források pl. az
avarok esetében egymással acsarkodó törzsszövetségeket látnak csupán bizánciak által összeugrasztható
mellékszereplőként a Krím környékén. Baján népe hatalmas birodalmat alapított, de még több kellene a
tisztánlátáshoz. Hatvanezernyi avar sír üzen-e valamit életükről és küzdelmeikről. Megtaláljuk-e őbennük is
korábbi hagyományaink folytatóit emberközelből nézve? Ugyanígy vagyunk a 670-es ún. késő-avarokkal (László
Gyula első magyar honfoglalóival), (vagy esetleg késő-pártusokkal?), nem látni még kellő hangsúllyal azokat a
tömegeket, akik a griffes-indás kultúrát magukkal hozták. Márpedig itt vannak, de hogyan történt? Hová tűntek
a szabirok, onogurok, türkök, hunok, avarok, pártusok az új hazában? Miért nem tudunk szabir, hun, türk vagy
más hagyományokat őrző helyekről? Nem azért, mert mindenki magyar (mah-gar) nyelvű volt, csak mi
kereszteltük el őket sok-sok különböző néven, ahogy az idegen krónikák megörökítették őket? Ki tudja-e valaki
mutatni a Nyék törzs onogurságát, a Megyer törzs szabirságát letelepedési területének adataiból? El tudja-e
olvasni valaki a pártusok Niszában talált szövegeit? Gyalázatosan keveset tudunk a keltákról - akik
cimmeri-szkíta származásúak lennének - , pedig a National Geographic 1977-es kelta térképe pontosan azt a
területet fedi be velük Európában, amit Baráth is felsorolt. Van még más is. Kutatóink nem tárták még fel a
Kárpát-medence alapos történetét az itteni keltáktól kezdődően. A szkíták, de főleg a szarmaták nagy tömegei
sem szívódhattak fel csak úgy egyszerűen a semmibe. Nincs tehát végleges közelképünk a kelet felől érkező
turániak sorsának alakulásáról sem, inkább csak szilánkjaink. Pedig 600 kilométernyi földtöltést hagytak maguk
után az Alföldön a szarmaták. Sorolhatnám tovább kétségeimet, de nem érdemes. Kutatni kell tovább, mert még
nem kerek a történet.

A nomádság cáfolata
De az is kétséget kizáróan megfoghatóvá válik - mert bemutatjuk, - azokat a kataklizmákat is, amelyek
ősnépeinket egy-egy hazájából időről-időre kimozdították. Békeidőkben ugyanis nem vonultak egyszer sem új
hazát keresni! Látni fogjuk a pl. rómaiak ténykedését, a nagy türk népmozgások megindulását, az arab invázió
halálos fenyegetéseit stb. Mind tragédiaként érte népeinket és életveszélybe sodorta. Ha nem lettek volna e

25
Forrás: http://www.doksi.hu

kényszerítő körülmények, - Belső-Ázsia elsivatagosodása, más éghajlati változások, az ezek miatt meginduló és
új lakhelyet kereső népek hatalmas tömegeinek útrakelése - talán meg sem fordul bennük másik haza
keresésének gondolata, hiszen megtelepedett életmódot folytattak országaikban, városaikban, falvaikban. Volt
iparuk, kereskedelmük, földművelésük és állattenyésztésük. Jólszervezett államaik voltak legalább ötezer év óta,
annak minden feltételével együtt. A lovat azért tenyésztették, mert azzal közlekedtek és harcoltak! Kontinensek
belsejében ez a módja. A tengeri népek hajót építettek a közlekedéshez, ők miért nem nomádok? Véleményem
szerint a végső kényszer hatása alatt lakhelyváltoztatás nem tekinthető nomád életformának! Itt az ideje annak,
hogy csatlakozván idézett szerzőink más téren bizonyított, alapos tévedéseket felszámoló fejtegetéseihez,
felvessem: a magyar nép nem volt nomád sem abban az értelemben amit Padányi megcáfolt már egyszer, sem
abban az értelemben, hogy valóban ez lett volna a valódi életmódjuk. Megfordítva a kérdést: azért, mert párszáz
(ezer) mai juhászunk juhait, a nagyállattartók újra szaporodó szürke marháit, vagy éppen méneseinket éppúgy
legelteti, mint őseink, azért a mai Magyarország egy nomád állam lenne? A viszontkérdés képtelensége is
bizonyító erejű. Éppen ezért, a nomád szót, mint a rosszindulatú minősítés egyik eszközét nyugodtan
száműzhetjük őstörténetünk szótárából és fogalmi készletéből, és helyette a “szárazföldi vagy sztyeppei
magaskultúra” kifejezést használjuk.

A Kárpát-medencei közlekedő nyelv: népeink kovásza

H a magunk elé képzeljük az ókorban dél-délkeleti irányból a Kárpát-medencébe érkező, a mahgar
ősnyelvet valamilyen formában birtokló népeket - pilisieket, barátokat, bálokat, egyiptomiakat, hétországiakat - ,
ehhez hozzávesszük a keltáktól számítva keletről érkező szkíta, szarmata, jazig, alán népeket, majd a hunokat,
avarokat (pártusokat), onogurokat, végül a honfoglaláskor megérkező szabir-hun-onogur-turk népességet, talán
joggal kérdezhetjük meg: ki beszélt itt magyarul? Badinyt olvasva tudjuk a választ: a mahgar ősnép mahgar
nyelvét beszélték. A kérdés azonban talán mégsem ilyen egyszerű. Az egymástól ezerévekre élő rokonnépektől
elvileg nem feltétlenül várható el a nyelvazonosság. Az alapkérdést nem feledve, nem lehetséges-e az, hogy a
magyar (Mahgar) nyelv itt a Kárpát-medencében ugyanazt a szerepet töltötte be az egyébként valóban rokon
népek közötti érintkezésben, mint a Kárpát-medence-i alap- és közlekedő nyelv (linga franca), hasonlóan az
évezredekkel korábbi sumér-mahgar - hoz a Régi Keleten? Azzal a különbséggel, hogy itt - családon belül
maradva - ez esetleg kismértékben egymástól eltérő nyelvváltozatokat mai értelemben vett tájnyelvekként
megőrizve építette be nyelvünk kincsestárába. Ott expanziós, táguló jelleggel, itt egybeforrasztó szereppel. Nem
oktalan e feltételezés, ha tájegységeink nyelveit egymás mellé állítva azt látjuk, hogy a sok jellegzetes, ízes
magyar nyelvjárás - mint megannyi régi magyari nép ősi nyelvének hagyatéka és maradéka - a magyar nyelvvel,
mint eredeti ősnyelvvel kapcsolódik össze? Ennek elképzeléséhez - Götz László nyelvterjedési elméletét nem
feledve - szükség van ahhoz is, hogy feltételezzük, közlekedő nyelvvé csak olyan nyelv válhat a dolog belső
logikájából adódóan, amelynek tulajdonosai - népei - maguk is terjedőben vannak valamilyen nyomós ok folytán.
Nyilvánvaló, hogy egy elzárt völgy népének nyelve soha nem lesz közlekedő nyelvvé. Expanzióra való
képességük együttes oka pedig népességük növekvő mérete és ennek folyományaként térbeli tágulásra való
képessége, stratégiai jelentőségű találmányaik, technológiáik megléte (pl. koncentrált élelmiszertermelő
technológia birtoklása, lásd öntözés, majd öntözés nélküli élelemtermelés, stratégiai erejű bányászat és
fémfeldolgozóipar, stb.), de döntően felhalmozott szellemi tudásuk mennyisége lenne. Az összeforrási
folyamatban a hangsúly itt a rokonnépeken van, hiszen az ettől élesen különböző népek nem lettek magyarrá
csak emiatt. Idegenekkel nem kötöttünk vérszerződéseket sem. Ha ez nem így lenne feltételezhető, ma sok nép
beszélhetne pl. asszírul, hódításaik okán. De nem, asszírul nem beszél senki. Nagy Sándor “hellenizált világa”
már egy fokkal jobban áll, de még így sem dicsőséges helyen: ők a nyers erőszakon kívül már mást is vittek
magukkal, mégpedig kultúrát és életérzést, másszóval követendő dolgokat. Hogy ez sem volt tökéletes, az
mutatja, ez is csak ideig-óráig tartott ki (történelmi léptékben számolva). Róma latin nyelve valahol a kettő
között áll. A római birodalom széthullásával megszűnt a latin általános szerepe, mert a rómaiak, - amint Róma
pannoniai hatásait bemutatjuk - nem törekedtek a leigázott népek agymosására és kultúrájuk átformálására. Hogy
ma mégis sokan használják a latint, az leginkább a római egyháznak köszönhető. Ha ők nem tartották volna fenn
a nyelvet, valószínűleg ki kellett volna találni egy másik tudományos nyelvet, vagy a görögöt választották volna.
E példák is csak azt támasztják alá, hogy nekünk a Kárpát-medencében végbement egyesülési csoda nem véletlen
szerencsénk, így véve logikus következmény. Más megközelítésben úgy is mondhatjuk, hogy a sumér-mahgar
ősnyelvet beszélők itt a Kárpát-medencében tartós egységbe kovácsolták az ide egymás után beérkezett
rokonnépeket és nemcsak a közös ősnyelv erejével, hanem kelendő szellemi portékával gazdagon megrakodva.
Valamit még el kell mondanunk a magyarok történetéről. Több szerzőnk is megemlíti - mintegy
mellékkörülményként - magyari népeink általános jellemvonásait. A békés, barátságos, vérszerződéseket és örök

26
Forrás: http://www.doksi.hu

barátságokat kötő fair-play-díjas jellemű népeket, akik gyakran estek áldozatul a tőlük különbözők
cselvetéseinek. A gáláns és lovagias szkíták, hunok és a többiek, akik hittek az ókori adott szó erejében, a
gentleman’s agreement-ekben, vérszerződéssel kötött barátságokban, nyeretlen kétévesként vesztettek
birodalmakat a csalás, ármány és hitszegés által. Ez a megátalkodott jóhiszeműség, befogadókészség többször is
meghozta gyümölcseit - másoknak.

Az etruszk igazság fényre derül

D e ne ezen keseregjünk, hanem gondoljunk rokon etruszkjainkra - a Kisázsiából elszármazott művelt
népre - , akik a vérségi kötelékeket akkor is fontosabbnak tartották, amikor a hódító Róma egyenként gyalogolt át
városállamain, és eszükbe sem jutott, hogy közös uralkodó zászlaja alatt védekezzenek. Felirataikat egyre többen
olvassák el a magyar rovásírás segítségével, legalábbis nyelvrokonok ők. Mi ma nem kérhetjük számon rajtuk a
hitük, hagyományaik szerinti választásaik következményeit. Látni fogjuk, hogy Róma anélkül vette uralma alá
Etrúriát, hogy akár egyszer is szembe kellett volna néznie az egyesült etruszk haderővel. Ez a vérségi kötelékekre
épülő földművelő társadalmi építkezés ott nem volt hatékony, országot megtartani képes uralmi rendszer.
Kárpótlásként itt csak a Róma alapítása körüli történelemhamisítások újbóli nyilvánosságra hozatalával
szolgálhatjuk az etruszk igazságot.
Mai értelemben vett birodalmakat véres erőszak vagy kemény érdek erős központi hatalommal hozhat
létre és tarthat egyben. És éppen most kerülünk szembe a másik valósággal, ha nem lettek volna népeink vezetői
között mégis keménykezű alapítók, nem lehetnénk itt. Nimród, Lugalzagasi, Ur-Nammu, Ménes, Arszák,
Berozamad, Ruga és Atilla, Baján, Álmos, Árpád, Szent István és jó néhányan az Árpádok közül nem kevés
viaskodással is terhes működése az ő igazukat mutatja - egy - két - ötezer év után. Talán egyszer valaki biztos
elemzést ad e személyek jellemének összehasonlításáról és meg tudja ragadni azt a legfontosabb erényt, amely
kiemelte őket alapítóvá. Ezerévekre ható - jó - döntéseket valószínűleg csak géniuszok tudnak hozni.

Kelet és Nyugat
N em találtam igazán biztos kapaszkodókat egy utolsó nagy kérdésben. Ez pedig Kelet és Nyugat
történelmi kérdése. Mi, akik oly sokszor e határmezsgyén éltünk és élünk ma is, nem kerülhetjük meg e leckét.
Majdnem mindenünket, amink van, Kelet adta. E kincsekkel felvértezve most a Nyugatot fogjuk erősíteni, mint
ahogy megtettük már korábban is nem egyszer ezer év alatt. Szabad akaratunkból átléphetünk a másik oldalra,
ha boldogulásunk ott biztosan jobb lesz. Egyet azonban semmilyen körülmények között nem tehetünk meg.
Lelkünk keleti sarkait nem üríthetjük ki. Nem tagadhatjuk meg génjeinket és hagyományainkat, történelmünket
és Csaba királyfi hadiútját sem, mert ez az életben maradás záloga. Hagyományaink megtagadása nem lehet célja
egyetlen távolabbra is tekintő magyarnak. Miért kívánhatna ilyet tőlünk bárki is? A Nyugat leckéjét már régen
megtanultuk, a római kereszténység felvételével egyszer már csatlakoztunk a Nyugathoz éppen ezer éve, és ha
eddig nem is tudtuk, de mostantól visszamenőleg is rokonainknak tekinthetjük Európa népeit, mint ahogy ők is
minket, éppen az itt feltárt történelem okán. Figyelő szemeinket azonban nem vehetjük le keleten maradt közeli
és távoli rokonainkról sem. Ha ebben látok kapaszkodót, talán nem tévedek nagyot. Mindig képesnek kell
maradnunk őket megérteni, és így mindig meg fogjuk érteni saját csodánkat is.

Fehér Magyarország és a Szent Korona

A mi csodánk itt áll, a neve fehér - fejér - Magyarország ezernyi buktató után is. Ez a tény eléggé
ösztönözhet minket a további kutatásra, egészséges nemzeti büszkeség és tudat újbóli felépítésére. E
Magyarország dolgai rendbetételéhez az elején kell hozzáfogjon, ez pedig régi adósságunk önmagunkkal
szemben. Legelsőként a Magyar Szent Korona történetének feltárása, helyreállítása és jelentőségének megfelelő
kezelése nem halasztható tovább. Az elmúlt években előhozott adatok alapján - és ebbe az eddig elhallgatott
tényeket is beleértem, - döntést igényelnek. Illene méltó helyet találni a helyreállított Szent Koronának is, mert
az nem egyszerű kiállítási tárgy csupán. Ha egy katedrális felépítése az ár, akkor az legyen, mert attól kezdve ott
fog dobogni az ország szíve. De ne ragadtassuk el magunkat. Napnyugati szent városunkban, Esztergomban az
Oroszlános Szentélyben a valamikori 14 égi oroszlán mellett a tizenötödik oroszlán - az ítélő szakrális papkirály
- helye most üres..... Esztergom jogos jussa lehetne a Szent Korona őrzésének kiváltsága.
Hogy mennyire nem kiállítási tárgy a Szent Korona, azt ma még talán fel sem ismertük eléggé.
Ismeretes, hogy a magyar hagyományok szerint Istent nem ábrázolták, csak jelölték a rovás GY (eGY- egy az
Isten, címerünk kettős keresztje) jelével. A Szent Koronát sem volt lehetséges ábrázolni, csak jelölni lehetett.

27
Forrás: http://www.doksi.hu

Ezért látni ősi krónikáinkban a királyokat egyszerű koronával a fejükön. Összehasonlítható-e, összefügghet-e
valamilyen módon e két ábrázolhatatlanság? Első rajzként a profán - és e tárgyban tájékozatlan - Fuggerek
készíttettek róla képet. Mivel a kutatás még folyik, nem tudunk annak végeredményéről beszámolni. Ami viszont
a bizonyosságot súroló valószínűséggel fennáll, az nem más, mint annak a fontos felismerésnek és az ebből
adódó követelménynek a betartása, hogy koronánk történetének teljes és megnyugtató feltárásához fel kell
dolgozni egységes szemléletben a teljes Régi Kelet és az attól még keletebbre eső tájak mű-, szellem-, vallás- és
köztörténetét, beleértve a magyar történelmet is. A Szent Korona kérdése, - amint az egyre nyilvánvalóbban
látszik - ugyanis annyira összetett, hogy sem akadémikus proklamációk, sem magányos farkasok, sem látnokok
egymaguk nem fogják megoldani. Ha ezt így vesszük, Csomor Lajost is és a hivatalosakat is jogosan feddte meg
Bakay Kornél, előbbit melléfogásaiért, utóbbiakat beteges makacsságukért, mert korona-ügyben lassan illenék
biztosra mennünk, hogy ne ismétlődhessenek meg méltatlan viták a drága kincs felett. Nem baj az, ha néhány
évig szünetet tartunk a közlésekkel, de kívánjuk, hogy a következő koronáskönyv hozza meg a végleges, igaz,
ezért mindenkinek megfelelő - valódi - megoldást.

Hol keressük a forrásokat?

K öszönet és hála illeti a felhozott források tudós történészeit. Tengernyi munkájuk nélkül nem
olvashatnánk e nagyívű, régi-új történetet. Példájuk már most láthatóan követőkre talált. Az e tárgyra is
szakosodott könyvesboltjaink körül pezseg az élet, egyre több és több kiadvány lát napvilágot. Színes a választék
is, amelyből válogatni lehet. Vannak korábbi könyvek, amelyekhez eddig nem juthattunk hozzá, mert külföldön
készültek, vannak hazai keltezésű könyvek hazai szerzőinktől, újranyomott könyvek, új kiadások és csak
remélhetjük, hogy e lendület nem áll meg a könyvkiadásban. Egyre több segédtudomány jelentkezik új szerzőktől
is. Nyelvészeink is egyre több kérdést világítanak meg. Jó néhány kiadó vállalja fel e művek gondozását. Tisztul
tehát a kép és színesedik is egyúttal.

A teljesség látképe
E ddig felhalmozott - és az elmúlt tíz-húsz évben igen jelentősen kibővült - tudásunk népünk
történetéről követeli a következő nagy lépés megtételét az egységes - régi-új - magyar őstörténet rögzítésére. Az
alapozó eredményeket szintetizáló nagy mű még nem készült el. De talán közelebb kerültünk a megoldáshoz.
Hiszem azt, hogy történész elődeink már felrajzolták a történet gerincét, és azt is, hogy az egymástól első
pillantásra látszólag távol eső Magyar Adorján-i Kárpát-medencei autoktón (őshonos), Baráth Tibor-i délről
északra haladó, Badiny-i kárpát-medencei - mezopotámiai pulzáló, Nagy Gyula-i és Bakay Kornél-i közép- és
belső-ázsiai, Götz László-i finnugorságtól megtisztító és átfogó nyelvészeti, valamint Pap Gábor-i égig hatoló
fejtéseinek ívei most végre találkoznak egy közös, egymásba illeszthető történelmi látványban. A bevezető elején
említett, egyetlen lendülettel megrajzolt történet alkotóelemei összeállnak egyetlen hatalmas folyammá. Ennek
neve az Egységes Magyar Őstörténet lesz majd. Meggyógyítja a háborgó lelkeket, tisztára festi a bemocskolt
évezredeket, kitakarítja a ragadós, agykéregbe beszivárgó szemetet, visszaadja a megtépázott önbecsülést, tartást
ad a vezérfonalat keresőknek, önbizalommal tölti fel a kapaszkodókat keresőket, felvértezi híveit a régi tudás egy
jó darabjával, és rövid idő alatt kifejti majd jótékony hatását országunk és népünk minden polgárára. E néhány
bevezető gondolat után fontosnak tartom bejelenteni igényemet, én a magam nevében részt kérek - jogos
örökösként - abból a keleti, itthoni és turáni örökségből, mely engem illet ez elmúlt 5-10 évezredből. Szeretném
újra megtanulni, használni arra, amire való, szellemének tanításait szem előtt tartani. Remélem, rövidesen
országom, Magyarország és a magyarok is ezt fogják tenni.

28
Forrás: http://www.doksi.hu

29
Forrás: http://www.doksi.hu

Előhang

Az előzmények
Mu teremtése
a Naacal-táblákról

A Teremtő hét felülmúlhatatlan Értelme hét rendelkezést tett.

- A gázok, amelyek alaktalanul és szétszóródva vannak a térben, gyűljenek egybe s belőlük alakuljon ki a föld.
A gázok erre örvénylő tömeggé gyűltek össze.
- Szilárduljanak a gázok és képezzék a földet. A gázok erre szilárdultak, de azok tömegei a szilárdultakon
kívül maradtak a vizek és a légkör alakítására, tömegei pedig az így született új világba szilárdultak. Sötétség
uralkodott s még nem volt semmi hang, mivel még nem volt sem víz, sem légkör.
- Különüljenek szét a külső gázok és alakuljon ki a víz és légkör, és a gázok szétváltak: egyik részük vízzé
alakult s a vizek elhelyeződtek a földön s azt beborították olykép, hogy szárazföld sehol sem vált láthatóvá. A
gázok, amelyek nem alakították a vizet, a légkört alakították, és “A világosságot a légkör tartalmazta” és a
nap nyilai a légkörben egyesülve a föld világosság kisugárzásaival, létrehozták a világosságot. Ettől kezdve
világosság volt a föld felszínén, és “A hőt ugyancsak a légkör tartalmazta.” És a nap sugarai a légkörben
egyesültek a föld hősugaraival s a hőnek életet adtak. Ettől kezdve volt hő, hogy a föld felszínét melegítse.
- A földben lévő gázok emeljék fel a földet a vizek fölé. Erre a föld belsejében lévő tüzek felemelték a földet,
amelyen addig a vizek nyugodtak, amíg a vizek felszíne fölé nem emelkedett és ez volt a szárazföld.
- Jöjjön elő élet a vizekben. És a nap kisugárzásai egyesülve a föld kisugárzásával a vizek iszapjában,
kozmikus tojások (életcsírák) képződtek az iszap részecskéiből. Ez életcsírákból jött elő az élet, mint az
rendeltetett.
- Jöjjön elő élet a szárazföldön. És a nap sugárzása egyesülve a föld sugárzásával a föld porában, abból
életcsírák keletkeztek. Az életcsírákból jött elő az élet a talajon, mint az rendeltetett.
- Amikor mindez megtörtént, a hetedik értelem mondá: Csináljunk embert a mi szerkezetünkre és ruházzuk őt
fel hatalommal a földi uralásra.
Ekkor Narayana (Nara - Isteni Egy, Yana - Mindenek Teremtője), a Hétfejű Értelem, a mindenségben való
minden létezőnek Teremtője, megteremté az embert, és testébe egy élő, halhatatlan, soha el nem múló
értelmet helyezett s az ember értelmi tehetségében egyenlő lett Narayanával. A teremtés ezzel teljessé lett.

30
Forrás: http://www.doksi.hu

Idő Történés Forrás Helyszín

Kr.e. Ha elfogadjuk azt - amint később láthatjuk, - hogy ha a Mayax CSJ Mu, az
47000 Birodalomnak 14000 év állt rendelkezésére Atlantisz megalapítására és 27.o. Anyaország
gyarmati birodalommá emelkedéséhez, továbbá ugyanez Mu esetében a
Mayax-szal kapcsolatban is fennállt, akkor Mu ez idő tájt vagy már Csendes-óce
ennél jóval korábban nagyszerűségének magaslatán állott. Mu án
hozzávetőleg 8000 km kelet-nyugati és 5000 km észak-déli kiterjedésű, szigetvilága
három részre tagolt kontinens. helyén
Kr.e. Mayax-ban, a Mu által alapított gyarmati birodalomban királyok CSJ Közép-Amer
33000 uralkodnak. E birodalom az egyszerű letelepülésből emelkedett 26.o. ika
birodalmi rangra. 12 dinasztia uralkodik 18000 éven keresztül. Mayax
Ez az idő a Mu-i művelődés legkorábbi kezdete egyben, hisz az a
fejlődés, amely Mu-n végbement el kellett jusson olyan fokra, hogy
gyarmatosíthasson.
Kr.e. Dél-Amerika térképe egy tibeti kolostor könyvtárából kerül elő CSJ Dél-Amerika
23000 ekkorról. A rajta található csillagkonstelláció alapján határozták meg a 16.o.
korát. Tiahuanaco városa szerepel rajta.
Kr.e. Manetho egyiptomi paptörténetíró írja: Az Atlantisz bölcseinek uralma CSJ Atlantisz
19100 13900 éven át tartott. 27.o.
Kr.e. Babilonia történelmének kezdete. Indiai naga-maya betelepülés az CSJ Mezopotámi
16000 Eufrátesz torkolatához. 181.o. a
Kr.e. A Can dinasztia uralkodásának hozzávetőleges kezdete. CSJ Közép-Amer
15000 26.o. ika
Kr.e. A Can dinasztia utolsó királyának uralkodása a yucatani Chichen Itza - CSJ Közép-Amer
14000 ban. 26.o. ika
Kr.e. A Mu - n készült, annak déli részén használt Naga jelképekkel, CSJ Mu
13000 írásjelekkel írt Naacal-táblákat Burmából Indiába vitetik. 13.o. Burma, India
Kr.e. Mu, az Anyaország pusztulása. Erről egy mexikói tábla tudósít CSJ Csendes -
11000 bennünket az Anyaország Naga rendszerű templomírásának titkos 21.o. óceán
jeleivel. Ezt az írásmódot a legfőbb papságon kívül csak néhány kiváló
pap és a trón várományosai ismerték. A rajta levő írás tehát nagyon ősi,
de nem régibb 12000 évesnél, mert Mu, az Anyaország pusztulását írja
le: 39.o.
“ A Lelkek földje, a föld nagy Uralkodója nincs többé. Különböző
helyeken megrendült alatta a föld s az egész ország úgy hullámzott,
mint az óceán vize. Végül is oszlopai engedtek és egy tűzörvényben
süllyedt el. Amint a nagy Uralkodó elmerült, a földalatti tüzek
körülfogták őt és fellángoltak. Majd a vizek hömpölyögtek föléje s a
Lelkek földje, a nagy Uralkodó, nem volt többé. Elpusztult a műveltség
szülőhazája 64 millió emberrel.
Kr.e. Legalább ekkor készül az a 2600 kőtábla, amelyeket Niven mexikói CSJ Mexikó

31
Forrás: http://www.doksi.hu

10000 főarcheologus talál a mexikói völgyben. Túlnyomórészt a Mu északi 13.o.

részéről származó uighur jelképekkel írták. Koruknál fogva
készülhettek Mu-n és Mexikóban is.
Kr.e. Atlantisz végleges elsüllyedése CSJ Atlanti
5200 27.o. óceán

Idő Történés Forrás Helyszín

Prológus BT
III/172-
Baráth Tibor írja: 173.o.
1. Mi magyarok az úr (árja) népek egyenes leszármazói vagyunk. Népnevünkben:
Hung-Ári, Mag-Ári, országunk nevében: Hung-Ária, Mag-Ária a mai napig őrizzük és
ma is az eredeti árja nyelven beszélünk. Hagyományaink, néprajzunk és hitvilágunk nagy
részben ókorból eredő páratlan örökség. Népünknek van egy turáni ága is, amely a meleg
égövön való tartózkodásunk idején hozzánk csatlakozott kus fajtából keletkezett, akiket
arcuk sötétes árnyalata miatt fekete magyaroknak neveztek. Török vagy mongol faji
összetevőnk nincs.
2. A mi beszédünk és földműves magas kultúránk öt-hatezer esztendőre visszamenőleg
írásbelileg igazolható, vagyis annak kezdete oly régi időkbe nyúlik vissza, amikor a
magyaron kívül más tagolt emberi beszéd, rendszerbe foglalt vallás, művészet és írás még
nem létezett. A mi őseinknek tehát nem volt kitől mit “kölcsönözzenek”. Szókincsüket,
vallási képzeteiket és tudományukat az alapoktól a befejezésig maguknak kellett saját
géniuszukkal megteremteniük. Ezért ősnyelv a magyar nyelv, őskultúra a magyar
kultúra, amiben osztoznak velünk ma is élő rokonaink, az észtek, finnek és egyéb magyar
származású népek.
3. Társadalomba szervezkedésünk, vagyis nemzetekre oszlása és sokszínű magas
kultúrájának kibontakozása legelőször azon a tájon észlelhető, ahol három világrész -
Ázsia, Afrika és Európa - érintkezik egymással s amelyet Régi Keletnek vagy
Közel-Keletnek neveznek. Tudományunk mai állása szerint ez a mi “őshazánk”.
4. A magyarul beszélő úr népek napkeleti hazájukban megalkották az emberi elme
alapvető találmányait: a rendszeres élelmiszer-termelést, az edénykészítést, és a fémipart.
Feltalálták a gyors közlekedés első eszközeit (hajót, szekeret), megfogalmazták Isten
létének elvét s kitalálták a gondolatközlés időtől független eszközét: az írást, nyelvünk
szerkezetéhez igazított szabályaival. Őseink világraszóló találmányai közül az utóbbi - az
írás - volt a legnagyobb hatású, mert vele megszületett a tudomány: a szerzett ismereteket
ezután el lehetett raktározni, nemzedékről-nemzedékre áthagyományozni és gyarapítani.
A magyar népek szókincsüket, fogalmaikat, istenhitüket és írástudásukat nem tartották
titokban, hanem misszionáriusaik, a Nap-papok révén elterjesztették a világ minden
részébe. Igy lettek a magyar nyelvű népek az emberiség első tanítómesterei, nevelői és
szervezői, amiről az a rengeteg magyar szó tanúskodik, amely minden később kialakult
nyelvben ma is fölös számban található.
5. A magyar népek egyes részlegei az Őshazából a Kr.e. IV. évezredtől kezdve sorozatos

32
Forrás: http://www.doksi.hu

hullámokban áttelepültek Európa nagy tájaiba: Dél-, Nyugat-, Kelet- és Közép-Európába.

A történeti Magyarország területére az első magyar néprajok a csiszolt kőkorban és a
bronzkorban érkeztek, déli irányból jövet, a Balkán-félszigeten át vezető főútvonalon. A
későbbi hullámok, Kr.e. 500-tól, keleti irányból érkeztek, áthatolva a Kárpátok hágóin és
szorosain. A beérkező néprészek a Duna-medencében származási helyük, érkezési idejük,
vagy még inkább vallásuk szerint szervezkedtek társadalomba, megannyi “honba” a
honurakkal (fejedelmekkel) az élen. Ezeket a Duna-vidéki magyar honokat először Attila
király, Esthon ura, utóbb az ő vérbeli leszármazója, Árpád fejedelem egyesítette egységes
országgá, akinek szereplésével a magyar múlt őstörténeti szakasza befejeződik.
6. Az Európába áttelepült és ott különböző nevek alatt szerepelt néprészek: Magurak,
Szemurak, Ősurak, Lig(a)urak, Barátok, Iberek, Esthonik, Fennik, Keletik, Hetésik,
Pilisik, Szerémik és még sokan mások olyan szerepet töltöttek be Európa térein, mint az
őshazaiak szerte a világon másutt is: ők lettek a kontinens felderítői, Európa-I.
megalkotói, e táj első letelepült lakosai, az ős-európaiak. A sors úgy hozta, hogy ebből a
hatalmas kultúrnépességből a szarmata előnyomulás, majd a rómaiak, germánok és
szlávok kialakulása és politikai szerepe miatt mára csak az a részleg maradjon meg ősi
tisztaságában, amelynek mi, magyarok vagyunk folytatói. A mi felelősségünk és
hivatásunk ezért óriási: mi vagyunk a hatalmas keleti örökség egyetlen hiteles
letéteményese, az ókori világ egyetlen hivatott tolmácsolója. A mi nyelvünk nélkül az
emberiség első korszaka örökre homályban maradt volna.
Erről szól e történelmi áttekintés.
ősidő Ősfoglalás GKE Kárpát-meden
üngürüsz nép ce
Kr.e. Vértesszőllős ősemberének Audrey “Early Hungarian” (Ősmagyar) BJ2 Vértesszőllős
350000 nevet ad. 6.o.
Baldwin így ír: BJ2
Azok, akik ezt a témakört gondosan tanulmányozták, általában 6.o.
megegyeznek abban, hogy az a fajta, amelyet ma Európában a
magyarok és a finnek képviselnek, az őskorban majdnem az egész
európai kontinenst benépesítette.
Azt is kiderítették hamarosan, hogy ez az európai őshonos emberfajta
azonos a Közel-Keleten, a Tigris és Eufrátesz folyamközben és a
Kaukázus feletti térségben élőkkel.
Csőke Sándor így ír: BJ2
A magyar nyelv magyar eredetű. A magyar nyelvet az idők 24.o.
végtelensége szülte. A magyar nyelv szókincsének kilencvenöt százaléka
magyar eredetű. Transzcendentális mélységekből - önmagából - eredő
ősnyelv....szerkezeti rendszerében is.
Az ősnyelv a magyar. A neolitikum földrajzi neveit magyarul olvassuk: BT
Hab(víz), Úr, Hon, Ma(föld), Kő(ország), Eb, Nagy, Víz, Magas, Törzs, 80.o.
Hó, Ház, Jó. Hó-Ház: Kaukaz(us), Jeriko: Jó-Úr(isten)-Kője(országa)
A. Dolgopolski orosz nyelvész szerint az eurázsiai nyelvekben kb. 600 BT
közös gyökszó van s ezek a szavak a mintegy 10.000 évvel ezelőtt III/40.o.
beszélt ősnyelvből erednek, melyet a szerző “boreális” nyelvnek nevez.
E nyelv jellemzői: 1. a nyelv a Régi Keleten alakult ki az Eufrátesz és a
Perzsa-öböl környékén, 2. legjellemzőbb két alapszava az edényt jelentő
KÁD és a vizet jelentő VET, 3. a magyar nyelv eredete bizonyítottan
boreális.
Baráth Tibor jegyzete: Vagyis a magyar nyelv kialakulása az orosz
kutató szerint a Régi Keleten ment végbe, miként mi is hangoztatjuk.
Az a nagyfokú egyezés azonban, ami a boreális és a magyar közt
fennáll, szerintünk, akik jobban tudunk magyarul, mint Dolgopolski,
indokolttá teszi, hogy a szóban forgó ősnyelvet egyszerűen “magyar
ősnyelvnek” nevezzük és ne bonyolítsuk a kérdést egy újabb
műkifejezés forgalomba hozásával.

33
Forrás: http://www.doksi.hu

Hun őshaza a Régi Kelet Irán nevű országában. Kiterjedése a BT Régi Kelet
Kaukázus, Káspi-tó, Perzsa-öböl, Vörös-tenger által bezárt terület. Iránt 65-67.o.
ARIA néven ismerték a régi források. Jelentése Úr-hon, úr népek
otthona, árja lakóhely. Az egyiptomi időkben királyaik címe az Est Ura
(Nyugat Ura), a nép Uni: Huni, a király maga Aner: Honúr, és
ONOK-AROK-URA: Hungarok ura. Jelképük a párduc, ez egy még
korábbi őshazába visz, Dankáliába, az Ádeni-öböl mentén, határos
Szomáliával. Vándorlásuk során Etiópiát, Núbiát, Egyiptomot és
Eiulath-ot (ma Elat kikötője) érintik.
(A szerző temérdek etimológiai névazonosítására itt nincs hely,
érdeklődőknek ajánljuk a forrásmunka áttanulmányozását.)
Kr.e. Az őskor felső szakasza, a felső paleolitikum időszaka. BJ2 Kárpát-meden
50000-80 Bükki és Szeleta őshonos kultúra. 32-33.o. ce
00 Ezeken kívül még a csiga-ékszert gyűjtők az Ipoly partján és az ún.
gravettiek ismertek. A Kárpát-medencei ősiség élettere igen kibővül a
Közel-Keletről eredő ősembernek a Kárpát-medencébe való
érkezésével.
A kárpát-medencei őstörténet rögzítésében itt azt a helyzetet kell
hangsúlyoznunk, hogy a korábbi bükki és szintén őshonos Szeleta
kultúrák töltődtek fel....a keleti-gravetti-nek nevezett ősetnikummal,
hogy aztán a jégkorszak végződésén túl is - egészen a Duna I. újkőkori
műveltségig - biztosítsák a kárpát-medencei őshonos és folyamatos
fejlődést.
Fontos a lerögzítése és hangsúlyozása annak, hogy: 1. a bükki
kultúrához tartozó Istállóskői barlangban találták azt a háromlyukú
csontsípot, melyet az első hangszernek nevezhetünk, mert öt hangot
szólaltat meg. Ezért inkább furulyának nevezik. Nyilvánvalóan, itt - a
bükki kultúrában - van az ötfokú (pentatonikus) dallamalkotás
legrégibb lehetősége. 2. A bükki és a Szeleta kultúrák őshonosak.
Közöttük folyamatos a fejlődés. Az UNESCO könyve - Vértes
Lászlónak - a vértesszőllősi ember megtalálójának munkájára való
hivatkozással - innen, a Szeleta műveltségből származtatja a
franciaországi Solutrean-kultúrát, és megállapítja a Szeleta-Gravetti
kapcsolatokat. Ez nem jelenthet mást, mint a Szeleta helybeli
továbbfejlődését a rátelepedett gravetti népség hatásának
eredményeképpen. E folytonosság ismeretében most vizsgáljuk meg
együtt ezeket a keleti bevándorlókat.
E népet egy kőből pattintott nyílhegyről nevezték el, amit ők is
használtak. Kétségtelen, hogy ez a kaukázusi gyökerű nép Kelet-Európa
síkságain tanyázott sokáig, és az ott kialakult síkvidéki kultúráját hozta
be a Kárpát-medencébe. Ebbe a síkvidéki kultúrába már beletartozik a
háziasított állatok tenyésztése és a földmívelés is. A földmívelésnek
természetesen nem az ekés, hanem azt a kapás formáját kell érteni, amit
még megtalálunk a középkorban is a nyugati társadalmaknál.
Azt is meg kell állapítanunk, hogy a régészek, amikor ennek a
kaukázusi, közel-keleti gyökerű és a Kárpát-medencében megtelepedő
népnek a gravetti nevet adták, vagyis már megint egy
szerszámféleségről nevezték el a már mozgó etnikumot - módszertani
hibát követtek el. Ugyanis most már nem kőszerszámok és
csonteszközök ezrei vagy állatcsontok halmazai mozognak előttünk az
időskálán és a térképen - hanem egy ősi etnikum: az ember. A
letelepedés pedig tömeges. Ennek következtében itt már nem csak az
ősember után kutatunk, hanem a Kárpát-medencének egy hosszú
történeti folyamata áll előttünk. Ez pedig már őstörténet.
E sorok írója úgy véli, hogy a kárpát-medencei őstörténetünk nem az

34
Forrás: http://www.doksi.hu

eddigi szokás szerinti neolitikumtól indítandó, hanem ennek a keleti

gravettinek nevezett népnek a letelepedésétől, melyet azok a kutatók,
akiknek már elegük van a szerszámfajták alapján megkülönböztetni az
egyes őskori népcsoportokat - a rénszarvasok népének neveznek.
Ha feltérképezzük azokat a helyeket, ahol ezt a gravette-t (nyílhegyet) a
Kárpát-medencében kiásták, vagy a felszínen megtalálták - az egész
ország területére kiterjed a betelepedés.
A rendelkezésre álló adatokból azonban hasznos következtetésekkel az
egész Kárpát-medencére kiterjeszthetjük vizsgálódásunkat, hiszen ez a
keleti gravetti nép az egész Dunántúlon, a Duna-Tisza-közén és a
Dunától keletre megtalálható. Legrégibb telepük Bodrogkeresztúr
(28.000 éves), aztán Arka, és Ságvár (19.000 éves). De tudjuk, hogy az
obszidiánt Tokajból, a gyepvasércet a Balaton északi partjáról, a
hematitszilánkokat a Mecsekből hozták. De ott vannak a Hernád és a
Bodrog mentén, a Vág völgyében, az egész Duna-kanyar tele van velük,
az Ipoly mentén, Vác, Verőce, Zebegény, Nagymaros, Pilis,
Basaharc-Dömös, Csillaghegy, és még Zalaegerszeg is az ő birodalmuk
(12.125 éves).
“..ezek a gravetti törzsek nálunk, Közép-Európában tértek át a
rénszarvas vadászatára - ...itt is maradtak. Ez a jégkor utolsó szakasza.
Gáboriné Csánk Vera megállapítja, hogy: Ezek a vadásztörzsek a
jégkor utolsó hideghulláma alatt éltek nálunk, és a rétegtani
vizsgálatok szerint kissé túl is élték a jégkorszakot. Ők voltak az utolsó
ősemberek - majd hirtelen eltűntek, mintha nyomuk veszett volna.
...Feltesszük a nagy kérdést: miért kellett eltűnni a Kárpát-medencéből
az évezredekig itt letelepedett kaukázusi gyökerű, de a
Kárpát-medencében őshonos kultúrákat továbbfejlesztő gravetti
népnek?
Megtaláljuk a választ Gáborinénál, aki elvonultatja őket fel északra és
így mondja: Észak-Európa nyugati részén feltűnnek a proto-lappok,
keletebbre pedig a proto-finnugorok.....délről pedig megindul az
indo-európaiak áramlása Európába. Hát azért tűnnek el, illetőleg azért
tüntetik el őket, hogy a Kárpát-medencébe majd ezeknek a
proto-finnugorok primitív leszármazottainak utódjaként lehessen
bevonultatni a kései magyarokat. “Vándorlást” eddig senki sem tudott
bizonyítani, és proto-lappokat, proto-finnugorokat sem talált senki
Észak-Európában.
Javasolnám most, hogy számoljuk fel együtt itt, az ősember
segítségével azt az elméletet, mely a magyarság elődeit az
urali-finnugor népektől származtatja, de ugyanakkor a lappokkal is
rokonosít minket..... már úgy értve, hogy azok is “elődeink” lennének.
Maradjunk meg azonban a származási lehetőségünk kiszélesített
életterében, mely, mint mondtuk, a Kárpát-medence, Közép- és
Közel-Kelet. ....Mezopotámia és Közép-Ázsia népei az i. e. IV.
évezredben egy azonos nyelvet beszéltek. Az egynyelvűség azonban
kiterjed az említett két térség között lévő hegyvidék lakóira is, akiket
ezen az “egy nyelven” (mai sumér) KUR-i névvel különböztetnek meg a
síkvidékiektől. KUR - hegy, KUR-i - hegyi. Kurrita vagy hurrita néven
ismeri őket a szakirodalom, ahol rokonosítva vannak a subar és az
urartui néppel. A történelmi idők folyamán azonban már legtöbbször
subar és sabir-szabir alakban találjuk e népnevet. Herodotos pedig már
sa-pír elnevezést használ, és e sorok írója úgy véli, hogy ez helyes......
Itt a Tatárlakán (Erdély) talált és égetett agyagból készült amulett
írására gondolok, amely, mint nyelvemlék, bizony igen felborzolta az
indo-európai felsőbbrendűséget hirdető és vezető állásban lévő tudósok
érdeklődését. Felháborodásuknak is kifejezést adtak, hogy a barbárok

35
Forrás: http://www.doksi.hu

Kárpát-medencéjében találták meg az emberiség első írását, mert ez

annyit jelent, hogy a történelem a Kárpát-medencében kezdődik. (Az
amuletten olvasható a sa-pir kifejezés teljesen megegyező Knosszosz-i
és mezopotámiai ékjelekkel, továbbá Kr.e. 5200-ra datálták C14
vizsgálatokkal. Érthető a felháborodás...) ..a tatárlakai amulett
majdnem kétezer évvel megelőzi az első mezopotámiai - és eddig
legrégibbnek elismert - írásokat.
A gravetti népesség egyik, feltehetően a felvidéki területen élő része FK Kárpát-meden
valóban elhagyta a Kárpát-medencét a rénszarvasok nyomában. 3.o. ce
Hallatni fog majd magáról ősapáinknak ez a csoportja. Az ő egyik
leszármazottjukat fogják az obi-ugorok (vogulok, osztjákok, manysik,
cseremiszek, lappok, szóval akiket néhány nyelvész finnugorként foglal
össze), Numi Tórem-nek, Teremtőnek hívni és megőrizni teremtési
énekeikben. Ezek az északra vándorolt ősapáink tanították meg a
neandervölgyi szinten élő obi-ugoroknak a fejlettebb nyelvet, az
eszközkészítést, halászatot, vadászatot. És itt van a finnugorisztika
alapvető tévedése, a tanítókat összekeverték a tanítványokkal.

A tarandoszok (rénszarvasok) tanuvallomásai (Meszlényi Róbert Imre: Az ó-európai nyelv, Bázel 1997, 24-27.
oldalakról)
... Az őstörténet-tudomány részben a visszahagyott leletek kiértékelésével igyekszik azonosítani az előtörténeti
népeket. Az azonosítás nehéz, mert a feltárt kellékeket úgyszólván bármely máig fennmaradt nép elődei
birtokolhatták. A “millió hagyaték” közt csak kivételesen található olyan tárgy, melyet csak egy nyelvcsaládba
tartozók ősei használhattak. A megkülönböztető kevés jel egyike a tarándszarvas, mely a 20.000 évvel ezelőtti
vadásztársadalmak fő élelemforrását képezte. Az európai magdaleni korszak szarvasleleteit követve eljutunk a
múlt századokig érintetlenül fennmaradt északi nyelvcsoportokhoz. A rénszarvasokból élő arktikus
nemzetségeket, melyek urál-altáji, de zömében finnugor nyelven beszélnek - nehezen megközelíthető lakhelyük
miatt - hiteles ősleletnek tekinthetjük. A Romanov cárok uralomra jutása előtt (1613) e népek létezéséről szinte
semmit sem tudott a nagyvilág.... A tarándszarvasok európai elvándorlása, valamint a mai rénszarvastenyésztők
nyelve együttesen tárja fel a magdalenien és az azt követő azilien kori Európa népességének, valamint az
újkőkori (neolitikus) forradalom megteremtőinek kilétét.
Az előembert a szükség és a mostoha körülmények kényszerítették rá a magas színvonalú
gondolkodásra és a fejlődésre. Az ember nem délről a meleg éghajlatról húzódott északra a civilizáció
kialakulása után, hanem a hidegben tökéletesítette technikai vívmányait. ...
Nyugat-Európában a Pireneusokból, illetve Észak-Olaszországtól kiinduló bőséges leletegyüttesek
Franciaországon, Svájcon, Németországon, Belgiumon és Dánián át a svédországi Göteborgig, illetve az 57.
szélességi fokig vezetnek, melyek sokszor 90 %-ig (Meiendorf), de olykor 100 %-ig (Hamburg) rénszarvas
csontokat és csontvázakat tartalmaznak (Rust, 1943). Amint láthatjuk, a diluviumi vadászok egzisztenciája és
szaporulata a folyamatos ellátástól, illetőleg a tartósított gazdag prédától függött.
Az i. e. 9. évezredben bekövetkezett felmelegedés (Liedtke: Eiszeitforschung, Darmstadt, 1990) jelentős
gondok elé állította a felszaporodott európai nemzetségeket, mert a tarándszarvasok életterének eltolódásával
elvesztették legjelentősebb élelemforrásukat. Európa területe ezután csak kevesebb ellátást tudott biztosítani,
mely nehézség áthidalására a következő megoldás adódott:
- a lakosság nagyobb része a rénszarvasokat követve észak és észak-keleti irányba Észak-Szibéria felé vonult (a
lappok az elvándorolt állatok nyomában csak Skandinávia északi részéig jutottak);
- a lakosság másik része helyben maradva soványabb zsákmányért tovább vadászott és halászott, miközben mint
már annyiszor megtörtént, lassan belekényszerült egy újabb életmód-változtatásba - ezúttal az élelmiszer
megtermelésébe.
Az azilieni műveltség túlszaporodott népességéből kiszorult csoportok először az európai
gleccserhatárok déli részén kezdhették meg az átállást, mivel ott a klimatikai adottságok ideálisak voltak a
termékeny folyóközök megműveléséhez. Alig 2-3000 év alatt a mezőgazdaság komplex technikája magas fokra
fejlődött, amit a magyarországi Körös-kultúra (i. e. 6-7. évezredben) is igazol. Az élelemtermelők és faluépítők
műveltségüket nem délről hozták magukkal, hanem azt helyben fejlesztették ki, mivel délen ember alig élhetett
(a népsűrűség ott csupán 75 fő/1000 km2 lehetett; más becslések szerint az újkőkori (neolitikus, A szerk.)
forradalom előtt az egész emberiség létszáma 10 és 100.000 fő között mozoghatott, aminek csak egy

36
Forrás: http://www.doksi.hu

jelentéktelen része lakott délen), amit a csontleletek és a jégvermek hiánya is igazol. Ahol a januári
átlaghőmérséklet -1 Celsius fok fölött van, jégvermek nem lehetnek használatban; ahol az élelmet nem lehetett
hűtéssel konzerválni, ott az újkőkori forradalom előtt folyamatos ellátás nem volt. Továbbá az észak-nyugat- és
közép-európai népekkel ellentétben a szórványos déli ősközösségeket nem kényszerítette (!) a klímaváltozás
életmódváltásra, mert ők nem az elvonuló rénszarvasokból éltek!!!
A gazdálkodás legelőször a “nagy vadászterület” közelében, elsők közt a Kárpát-medencében és a Duna
termékeny síkságain alakult ki, nem keletebbre vagy délebbre, mivel a vadászterületről a kiáramlás
legalkalmasabb vizi útja a Duna volt. Az .... ukrajnai vagy orosz-alföldi lelőhelyek állatmaradványai és egyéb
leletei az i. e. 4. évezredben még csak kalkolitikumi vadásztársadalmak életét igazolják, míg a
Kárpát-medencében és a Duna termékeny síkságán ugyanabban az időben több fejlett mikrokultúra virágzott
(Kukutyin, Lengyel, Tiszapolgár, Bodrogkeresztúr, Rúze, Ráningrád, Várna, stb), ahol a szelídített állatokat már
igavonásra is használták.
Az előbbiekből egyenesen következik, hogy az újkőkori forradalom megteremtői az európai
vadászkultúrák nemzetségeiből szakadtak ki, így nyelvük is azon népek nyelveiből “kovácsolódott” össze.
Kilétükről viszont csak nyelvcsaládjuk besorolása után ítélkezhetünk, amire írott emlékek hiányában azt
hihetnénk, hogy teljes biztonsággal nem kerülhet sor. A rénszarvasok azonban az elkövetkezőkben kielégítő
indirekt nyelvi igazolásokat eszközölnek:
Dr. Arnold Jacobi zoológiai monográfiájában végigkíséri a különböző rénszarvas fajták előfordulási
helyét és vándorlását az őskortól napjainkig. ... A jégkorszak vége felé, a kerek 10.000 éve bekövetkezett
felmelegedés miatt a rénszarvasok élettere a klímazónával együtt mai helyére tolódott, így természetesen a
vadásztársadalmak is az elvonuló állatok nyomába szegődtek. Ezt az állítást Konstantin K. Flerov a Rangifer
tarandus tarandus paleolitikumi és mai elterjedési helyével szintén alátámasztja. (Flerov: Review of the
palaearctic reindeer or caribou. Journ. of Mammalogy, 1933).
8000 évvel a rénszarvasok eltávozása után először a görögök tudósítottak a különös, színét változtató
mesebeli állatról. Arisztotelész és Theophrasztusz írásaikban - az állatok kissé hibás karakterizálása mellett
(olykor a rén- és a jávorszarvas ismertető jegyeit összekeverve) - határozottan állítják, hogy a háziasított t a r a
n d o x (tarandosz) a szkítáknál honos (J. F. Brandt: Zoogeographische und Paleontologische Beiträge, St.
Petersburg, 1867. 42- folyt.)
A szkíták rénszarvas tenyésztését az ún. Pazyryk szőnyeg is bizonyíthatja, amelyet Szergej Ivanovics
Rudenko ukrán régész 1949-ben az aimak központ Ulagan közelében fekvő, egész évben befagyott 5. kurgánból
ásott ki. A kb. 2500 éves szőnyegfragmenta 28 lovast és 24 szarvast ábrázol (Werth: Orient-Teppiche von
Persen, Türken & Co. 1991.) A szőnyeg két körbefutó széles bordűrjén az állatok sorban haladnak; a szarvasok a
belső sávon jobbról balra és a lovasok a külsőben balról jobbra. A Pazyryk szőnyeget állattenyésztő nomádok
készítették, így ők minden valószínűség szerint életmódjuk legfontosabb mozzanatait, a lovaglást és a legeltetést
ábrázolták. A lovak és a szarvasok szimmetrikus elhelyezése, ill. fegyelmezett menetelése az ember állatok feletti
uralmát érzékelteti. A cervidaek egyetlen háziasított egyede a lapátszerű tarajos szarvval díszelgő tarandosz, így
jogosan feltételezhetjük a domesztikált állatok ábrázolását. A belső bordűrön haladó szarvasokat valószínű azért
vélik sokan jávorszarvasnak, mert a szkíták kedvelt motívuma a valóban legszebb szarvú, hatalmas testű (átlag
500 kg) jávorszarvas volt. A szőnyeg lovasábrázolásai viszont annyira tökéletesek, hogy a szarvasok jellemző
vonásait a tökéletes technikával rendelkező szőnyegkészítők (400.000 csomó / m2) is minden bizonnyal jól
érzékeltették. A jávorszarvas törzse igen rövid, lába meg oly hosszú, hogy csak térdelve tud legelni (Rülcker,
Stäfelt 1986), így a megjelenített rövidlábú, hosszútestű, fegyelmezetten felsorakozott állatok minden bizonnyal
rénszarvasok. Az Altáj hegység a tarándszarvas ideális biotópja, így ott 130 évvel ezelőtt még a vad rangifer is
gyakori volt (Brandt 1867, 67.)
Ma a legjelentősebb rénszarvastenyésztők a finnugorok (főleg europid típusúak), a tunguzok (mongoloid
típusúak) és a paleoázsiaiak (enyhén mongoloid, azaz szibirid típusúak) (Mirov: Notes on the domestication of
reindeer. American Anthropologist 1945). Mirov felsorolásában egy indogermán nép sem szerepel, ezért
biztosak lehetünk abban, hogy a rénszarvastenyésztő szittyák nem származhattak a perzsáktól, hanem európai
küllemű (Brasinszkij: Szkíta kincsek nyomában, 1979., fordította: Kovanecz Ilona, Helikon) finnugorok voltak.
A tarandoszok a föntiekben bemutatott tanúvallomásaikkal egy új őstörténet-szemlélet alapjait fektették
le. Beigazolták azt, hogy:
- a civilizáció csírája az európai vadászkultúrákban alakult ki;
- az ember folyamatos ellátását kezdetben csupán az élelem megfagyásával, természetes tartósításával érhette
el, ezért hideg éghajlatú területekre kényszerült;
- a hideg égöv elhagyását egyedül a földművelés és a nomádkodás megismerése tette lehetővé; e tény

37
Forrás: http://www.doksi.hu

megbízható bizonyítékot szolgáltat a civilizáció elterjedési irányára;

- A Kárpát-medencét nevezhetjük az emberi kultúra bölcsőjének, ahonnan a tudás birtokában lévő
felszaporodott nemzetségek a szélrózsa minden irányába szétáramoltak;
- a déli elvándorlás legfontosabb útja a Duna volt;
- a visszavándorlás északi irányba nemcsak feleslegessé, hanem átállási nehézségek miatt lehetetlenné vált.
A rénszarvasok továbbá világos nyelvi bizonyítékot is hoztak:
- az európai nyelvek urál-altáji eredetére,
- az újkőkori forradalom megteremtőinek kilétére,
- a magyar nyelv kárpát-medencei kontinuitására és
- a modern indogermán nyelvészek azon állításának helyességére, hogy a neolitikumban (Gimbutas: Die
Ethnogenese der indoeuropäischen Indogermanen, Innsbruck 1992. 5.) és i. e. 2000-ben (Meid: Archäologie
und Sprachwissenschaft - Kritisches zu neueren Hypothesen der Ausbreitung der Indogermanen, Innsbruck,
1989. 7.) Európa nyelve nem indogermán volt. Az európai indogermánok azonban az ősi vadász- és
élelemtermelő kultúrák “társszerzői” voltak, csak nyelvük cserélődött ki, ami a görög és római rabszolgatartás
széleskörű emléke.

Kr.e. Első honvisszafoglalás Hunor vezetésével az Özönvíz után. GKE Kárpát-meden

12000 - Hunor népe ce
8000

Az itt felhozottak a későbbiekben alapvető eligazodást jelentenek majd nemcsak a mezopotámiai területi
felosztásokban, döntően Subar-ki és Urartu történetének okán levont következtetéseket illetően, de az egész Régi
Kelet és Kis-Ázsia későbbi népazonosításait illetően is. A múlt századi indoeurópai történetírás által keltett
mesterséges, romantikus indoeurópai és árja ködből való kitalálásnak fontos mozzanata ez Bíró József
segítségével. Európának van mit kínálnunk az indoeurópai mesék szertefoszlatása után, azt a valóságos
helyzetet, miszerint nyelveikben ki-ki sokat vett át és őrzött meg az ősnyelvből népeink elkeveredése okán. Csak
remélhetjük, hogy a közös Európa felismeri végre közös gyökereit a (nem indoeurópai) ősnépben, és javarészt
magyar kutatók munkája nyomán még csillogóbb múlttal ajándékozhatjuk meg őket, mint amilyenben eddig
romantikusan hittek. Bíró itt más oldalról hoz elő fontos adalékokat nemcsak Gordon Childe neolitikus
egynyelvűségi elméletét támogatandó, de a neolitikum szabirságának létét is bizonyítandó. Számunkra itt az a
lényeg, hogy ez a neolitikus egynyelvűség a szabir-magyar egynyelvűség létét bizonyítja 12.000 évvel ezelőtt-től.
Nem haszontalan annak leszögezése sem, hogy a subar-szabirok egy része csak évezredekkel később vonul le a
mezopotámiai síkságra, ahol sumérként folytatják alkotó életüket. A sumérokkal kapcsolatban hangsúlyozni kell,
hogy ők - ellentétben a többi szabir-magyari néppel - ezerszám hagytak maguk után írott szövegeket, amelyekből
nemcsak nyelvi hasonlóságot (azonosságot) állapítottak meg a kutatók a magyar nyelvvel, de Badiny Jós Ferenc
a sumér nyelv lelkiségének mélyére hatolva igazolta a közös gyökereket. Munkája és kutató tevékenysége a
bevezetőben már idézett Sir Bowring gondolatához közelít, amely így hangzott: “ Kezdetben vala a szó és a szó
Istennél volt és a szó lett az Isten.” Minket, mai magyarokat a szabirokkal kapcsolatos részletek annyiban
érintenek, hogy Álmos fia Árpád hét törzséből négy hun-szabir volt, ezért magunk is azok (is) vagyunk.
Voltaképpen itt is kezdődik népeink időutazása tíz-tizenkétezer év távolából.
Bíró gondolatmenete nem kisebb tudósunk kutatásaiból indul, mint az elfelejteni ítélt Körösi Csoma
Sándor. Körösi Csoma, aki magát egy székely-magyarnak nevezte Erdélyből tibeti-angol szótárának címlapján
(Siculo Hungarian of Transylvania), akinek népe a Kr. u. IV. században költözött Magyarországra. Ilyen
önazonosítással nem kerülhetett az éppen akkor a szanszkritra alapozott bimbózó indoeurópai történetírás
Pantheonjába, de lendületesen finnugorizálódó századának honi hivatalosai számára sem jelentett mást, mint
rettenetes ellenséget. Körösi életműve nem a tibeti-angol szótár, hanem a magyarság gyökereinek kutatása volt.
Hazája iránti hűségét Ázsiában bizonyította be és példája sok magyart vitt később arra a vidékre, akik a tőle
tanult hévvel kutattak őseink után. Köszönettel tartozunk Duka Tivadarnak, Herpay Zoltánnak, Blaskovich
Lajosnak, Bíró Józsefnek és még számos külföldi szerzőnek,- köztük Arthur Ungnadnak - akik végre kiemelték
Körösit abból a süllyesztőből, amibe a fenti irányzatok a mai napig is kényszerítették.
Körösi Csoma Sándor igazi életműve a szanszkrit-magyar nyelvrokonság megállapítása, az ősi
buddhista könyvekben fennmaradt ősszabir hagyományok felismerése, keleti gyökereink és
hagyományaink kutatása. Mindezért életét tette fel, méltatása így tovább már nem fokozható.
“ ... Halálakor mellette lévő orvosa, dr. Campbell így emlékezik utolsó szavairól: Annyit azonban
kivehettem Csomával való társalgásaimból, a mióta őt megismerhettem, hogy minden reménye hosszú s
fáradalmas kutatásainak végczélját elérhetni abban összpontosult: ha a jugarok országát fölfedezi. Ezen

38
Forrás: http://www.doksi.hu

országot meglelni hivé Lhasszától és Cham tartománytól északkeletre, China nyugati határain, oda eljutni volt
végczélja legforróbb óhajtásainak, s ott, ott hivé föltalálni azon néposztályt (tribe), melyet ekkoráig hasztalanul
keresett. ... ”(BJ 122.o.)

kb. Kr.e. A hor-(horita) hurrita-szabir népetnikum azonossága BJ Régi Kelet,

X. 52. o-tól
évezred Jelen sorok írója a SZABIROK ŐSTÖRTÉNETE I. c. munkájában egy A
egész fejezetet mutat be, hogy szabir őseink voltak az ú. n. Termékeny
agrárforradalom elindítói, mindjárt az utolsó eljegesedés befejeződése Félhold
után. Ez, az emberiség történelmében fordulópontot jelentő
tevékenység, a növények meghonosításával és a vadállatok
megháziasításával kezdődött a Közel-Keleten, a Termékeny Félholdnak
nevezett térkörön belül. (31-35. oldal). Ezzel az újkőkori forradalomnak
is nevezett jelenséggel kapcsolatban igen fontos azt is szem előtt
tartanunk, hogy neves orosz nyelvészek - köztük Illitsch-Switytsch,
Diakonov és Dolgopolski - ugyanerre az időpontra teszik az ősnyelv
(Primordial Tongue, Ursprache) elkezdődését a Kaukázustól a
Perzsa-öbölig, Anatóliától (Törökország) az Indiáig terjedő térkörben,
mely ősnyelvnek 650 gyökérszavával minden más nyelv kapcsolatban
van. (68. oldal).
A gyűjtögető, vadászó-halászó életformát a mezőgazdaság javára feladó
ősembernek új, közlekedő szavakra volt szüksége, hogy fejlődésének
emelkedő fokozataiban el tudjon igazodni. Így kellett új szavakat
képeznie a földművelés, állattenyésztés és az iparágak kifejlődésének,
valamint a művészeti formák kialakulásából eredő szóhiányoknak a
kifejezésére. Így adtak az első meghonosított növényeknek a mi szabir
őseink ÁRPA nevet, és így keletkezett a szabir-magyar történelem egyik
legfontosabb szava ÁRPÁD, az ÉLETET, az ÁRPÁTADÓ
FEJEDELEM fogalmának a kifejezésére. (121-127. o.) Tehát nem
kellett nekünk a törököktől, sem más néptől kölcsönkérni egyetlen
mezőgazdasági szavunkat sem. Egyébként a török mitológia is szintén a
SA-AS-ASINA “ősnéptől” származtatja fajeredetét és innen jön a közös
nyelv és rokonság. Ezért írta nagy nyelvészünk, Gosztonyi Kálmán
közvetlenül halála előtt, hogy “A magyar nyelvben a törökkel közös
szavaknak az eredete koránt sincsen igazolva. Ellenkezője pedig
annyiban, hogy a magyar nyelv az ős szkíta ősétől örökölte, a jelek
szerint, a török nyelv pedig átvette őket. ....
Először is E. A. Speiser orientalista a “Hurrians and Subarians” (J. A.
O. S. Vol. 67-1947.) c. zsurnálcikkéből idézünk (a szerző szabad
fordításában):
“A két megjelölés közül először a subar volt, mellyel az ékírásszakértők
szembe találták magukat Mezopotámia különböző forrásanyagából. A
hurrita kifejezéssel csak későbben találkoztak a területkör nyugati
részében először az Amarna forrásanyagában és azután az állandóan
növekvő dokumentumokban Anatóliától és Szíriából, beleértve a Ras
Shamra-i (Ugarit-i) szövegeket is. A keleten lévő szabirok és a
nyugaton lévő hurriták közötti kapcsolatokat végül is személynevek
segítségével állapították meg, először Babiloniából és későbben
Nuzi-ból. Időközben az újabb ékírásos bizonyítékok a hurritákat a
bibliai horitákkal azonosították. ”
Ezt az idézetet csak bevezetőnek szántuk, mert még bővebben kell
foglalkoznunk ezzel a problémával, hogy a fenti szövegben említett
három népnév közötti kapcsolatokat, illetőleg azonosságokat
igazolhassuk. Jelen sorok írójának kutatásai ugyanis azt igazolják, hogy
úgy a hurrita, mint a horita, vagy hor népelnevezés nem más, mint az
ősszabir nép egy-egy csoportjának ilyenféle megjelölése, mely főleg

39
Forrás: http://www.doksi.hu

ókori történetíróktól származik. A hurrita és horita elnevezés közötti

hasonlóságot szinte első látásra észlelhetjük, de a hurriták és a szabirok
azonosságának az igazolása már egy kissé bővebb megvilágítást
igényel.
A szabir népcsoport első megjelenése az orientalista tudósok
munkáiban a 19. század elejére tehető, amikor is a mezopotámiai
Kuyunjiknél (Ős-Ninive) angol régészek írásos táblákra bukkantak.
Ezeknek a magyar őstörténelem szempontjából igen fontos ékírásos
tábláknak a leírását és magyarázatát legalaposabban Friedrich
Delitzsch: Wo lag die Paradies? (Leipzig, 1881.), azaz: Hol feküdt a
Paradicsom? c. könyvéből meríthetjük. Delitzsch (a híres orientalista és
a Sumerisch-Sprachlehre, Leipzig, 1914. szerzője) az asszír történelmi
ékírásos feljegyzésekből jól ismerte azt a népet és földet, mely
Su-ba-ri-i, Su-ba-ri-e, Su-bar-te alakban fordult elő és ezt a népet és
földet Szíria irányában kereste. Ugyancsak ismerte azt a földet is, mely
SU-EDEN-KI formában volt az ékiratos szövegekben feltüntetve,
melyet viszont ő Su-mas-ki formában olvasott le. Úgyszintén Delitzsch
tudósít bennünket Su-bar-tu térköréről is először, melyet Su-mas-tu
értékeléssel olvasott le. Delitzsch volt az első, aki felhívta az
orientalista tudósok figyelmét arra a tényezőre, hogy a sumér és akkád
szövegekben idegen szavak fordulnak elő, Elam-ki, SU-(ki) és
SU-EDEN-ki, melyből Delitzsch azt következtette, hogy az Elam-ki
megjegyzés azokra a szavakra vonatkozott, amelyeket az Elam nyelvű
területkörben beszéltek és ugyanígy a SU-ki megjegyzés viszont a SU
régió népének a SU nyelvére vonatkozott. Tehát Delitzsch a fentebb
említett munkájában már a múlt század végén megjelöli a
SU-SA-SZABIR népet Észak-Mezopotámiában és ugyanakkor
nyelvüket is megkülönbözteti.
Delitzschen kívül még több korabeli tudós (mint J.N. Strassmaier, J.
Oppert, A. N. Sayce stb.) is foglalkozott az ősszabirokkal, de azoknak
őstörténelmi nagy jelentőségére igazában Hugo Winkler hívta fel a
figyelmet “Suri” c. munkájában. (1907) ....
Nos, de mi köze van a hurrita-horita-hor népnek a szabirokhoz? Erre a
kérdésre először Arthur Ungnad, a hírneves német tudós adta meg a
választ.
Arthur Ungnad már 1909-ben (BA VI) elhintette a magvát az ú. n.
pánszabir (Pan-Subarian) elméletnek, amelyet aztán a későbbi
munkáiban fejlesztett ki bővebben. Így 1915-ben azt indítványozta
(OLZ XVII 241), hogy a Tusratta levél nyelvére és a levélben szereplő
személynevekre vonatkozó “mitanni” megjelölést töröljék el és helyette
a “szabir” (Subaraer, Subarian) kifejezést használják, mert
bebizonyosodott, hogy “Mitanni” csak egy politikai és nem nyelvi
egységet képviselt. Az első igazi képet A. Ungnad pánszabir elméletéről
valójában az 1923-ban megjelent tanulmányából vehetjük át. (A.
Ungnad: Die altesten Völkerwanderungen Vorderasiens. Ein Beitrag
zur Geschichte und Kultur der Semiten, Arier, Hethiter und Subaraer,
Kulturfragen, Heft 1. Breslau). ...
Különösen meglepő, hogy Ungnad már 1923-ban milyen nagy
területkörben jelezte a szabirok szétterjedését. E sorok írója a fentebb
jelzett munkájának (A szabirok őstörténete I-III.) 115. oldalán az
Ungnad által megjelölt szabir terjeszkedési területeket az utolsó
eljegesedés utáni évezredekre vonatkozólag a következőképpen mutatta
be:
A szabir őstörténelem megértésének kulcsa annak a ténynek a
felismerésében rejlik, miszerint ez a történelem nemcsak Szubartuval
kezdődik, és nemcsak a szűkebb körű subartui régióra vonatkozik -

40
Forrás: http://www.doksi.hu

amelynek a történelmét a sumír agyagtáblákból kiindulva különben

csak a 3. évezredtől kezdi általában az idegen szaktudomány számítani
- hanem magába foglalja mindazokat a nagy kiterjedésű területeket is,
amelyeken az újkőkorban szétterjedő szabir nép már megtelepedett és
maradandó hegemóniát épített ki magának. Vagyis ha magába foglalja
a következő mezolitikumbeli és neolitikumbeli ősszabir terjeszkedés
területköreit:
A központi szabirság nagyobbkörű őshazáját, a Termékeny Félhold
területét, a keleti szabirság északi ágának Irán-fennsíki, Turán-alföldi
és Hindu-Kush-i, valamint a keleti szabirság déli ágának Indiai-óceán
partvidéki és Indus-völgyi terjeszkedéseinek térköreit, a nyugati
szabirság dél és közép-európai régióit és végül a déli szabirság
ősegyiptomi, Nílus-völgyi és környéki területköreit.

Kr.e. X. Nézzük meg most, mi történik akkor, ha egy bizonyos földrajzi térség GL Közel-Kelet
és IX. népcsoportjai gyors egymásutánban, viszonylag rövid időn belül II. 817.
évezred áttérnek az élelemtermelő gazdasági módra, amint ez a Közel-Keleten o.-tól
fordulója kb. 10.000 évvel ezelőtt bekövetkezett.
és utána Első fokozatban a népesség eleinte korlátlanul szaporodhat. Közismert
tény ugyanis, hogy földművelés, állattenyésztés mellett ugyanazon
terület legalább százszor annyi ember eltartására alkalmas, mint
halász-vadász gazdasági fokon - természetesen a kezdetleges újkőkori
földművelés viszonylag alacsony termelékenységi szintjét véve alapul.
Ez azt jelenti, hogy az élelemtermelés meghonosodása után egy adott
terület népsűrűsége 0,07 - 0,09 fő/km2 -ről akadálytalanul kb. 7-9 fő/
km2 -re emelkedhet anélkül, hogy a népszaporulatnak el kellene
vándorolnia.
Az előbbi példánál maradva, Magyarország területe neolitikus fokon
kb. 650-840.000 embert tudna eltartani. Ekkora népsűrűség mellett
viszont már minden joggal számíthatunk állandó érintkezésekkel, tartós
kapcsolatokkal és nagyfokú etnikai keveredésekkel, sőt többé-kevésbé
közérthető, az érintkezéseknél egységesen használt közlekedő nyelv -
lingua franca - kialakulásával is.
Emberi számítás szerint tehát “ősnépek" -ről vagy “nyelvcsaládi
alapnyelvek"-ről csakis neolitikus viszonyok között beszélhetünk, amint
erre az elsőrangú fontosságú etnogenetikai és paleolingvisztikai
körülményre ..... már ismételten nyomatékosan rámutattunk.
Tovább menve: amint a népsűrűség az említett 7-9 fő/ km2 -es kritikus
határt elérte, a további szaporulat megélhetését az akkori földművelés
már nem tudta biztosítani, s ez előbb-utóbb éhínségekhez vezetett. Az
egyedüli kiút nyilvánvalóan csak a népfelesleg elvándorlása, új
termőföldek feltörése lehetett, mégpedig eleinte - mindaddig, amíg az
öntözés, csatornázás még ismeretlen volt - csakis olyan területekre
mehettek a telepesek, amelyeken a természetes csapadék biztosította a
termést. Az alábbiakban meglátjuk, hogy a legelső vándorlások valóban
kizárólag esőben gazdagabb vidékek felé irányultak.
Ezen meggondolások előrebocsájtása után kíséreljük meg
modellszámítás segítségével hozzávetőlegesen meghatározni, kb.
mennyi időre van szükség ahhoz, hogy egy adott terület
földművelő-állattenyésztő életmódra áttért népessége
megszázszorozódjék. A számolásnál abból a tapasztalati tényből kell
kiindulnunk, hogy Európában középkori viszonyok között nagyjából
200 évenként kettőződött meg a népesség. A még kezdetleges neolitikus
társadalmakra azonban nyilvánvalóan csak tetemes korrekcióval
alkalmazhatjuk e formulát, s - különösen eleinte - jóval lassúbb

41
Forrás: http://www.doksi.hu

ütemmel kell számolnunk. Másrészt viszont - ellenkező előjellel - azt is

tekintetbe kell vennünk, hogy a középkori Európa szaporodási átlagát
igen nagy mértékben fékezte az a körülmény, hogy a népsűrűség már a
korszak kezdetétől fogva viszonylag magas volt, s a népesség csak olyan
mértékben tudott növekedni, amilyent a termelékenység fejlődése
megengedett. ... Így tehát gondos mérlegeléssel a népesség mintegy
250-300 évenkénti megkettőződésével számolhatunk a koraneolitikus
időkben, ami azt jelenti, hogy egy adott terület lakossága kb. 1700-2000
évvel a földművelés kezdetei után százszorozódott meg.
Ha e modellszámítással nyert eredményt rávetítjük az elő-ázsiai
kultúrfejlődés ismert régészeti adataira, meglepően pontos egyezéseket
találunk. Tudjuk, hogy az élelemtermelő gazdálkodás Elő-Ázsiában kb.
a 10/9. évezred fordulója táján kezdődött - egyenlőre csak kisebb
gócokban - és a 8. évezred elejére szilárdult meg, ill. terjedt el nagyobb
összefüggő területeken, amelyek többé-kevésbé széles sávban
Nyugat-Anatóliától Észak-Szírián, Kelet-Anatólián és
Észak-Mezopotámián keresztül a Zagrosz hegység vonulatáig húzódtak,
tetemes déli irányú kiszögelléssel Palesztína felé. No már most, ha - a
régészeti leletekkel összhangban - az említett elsődleges neolitikus zóna
végleges kialakulását s ezzel együtt a nagyméretű népszaporodás
kezdeteit kb. Kr.e. 7900-7800 tájára tesszük, akkor e kiterjedt térség
népessége 1700-2000 év múltán, azaz kb. 6200-5800 között érte volna
el azt a kritikus határt - a 7-9/km2 -es népsűrűséget -, ami után a
további népszaporulat már elvándorlásra kényszerült.
Nézzük meg ezután, mit árulnak el a régészeti leletek? Nem mást, mint
hogy szinte pontosan a fenti számítással nyert időszakban indul meg és
ölt egyre nagyobb méreteket az elsődleges elő-ázsiai földművelő
kultúrák terjeszkedése a szomszédos területekre: a 7/6. évezred
fordulójával kezdődően egymás után jelennek meg az elő-ázsiai
földművelő gyarmatosok által alapított neolitikus telepek
Görögországban (Nea Nikomedia, Sesklo), Krétán, Ciprus szigetén,
Transzkaukáziában egészen a Kura és az Araxes vidékéig, sőt még
Dalmácia, Szicília, Olaszország, Dél-Franciaország partjain is (az ún.
cardium kerámia kultúrköre). Vagyis - amint már említettük - ezek az
első gyarmatosítások kivétel nélkül a természetes csapadék segítségével
is megművelhető területekre irányultak.
(Folyt.: Kr.e. 5400 cím alatt.)
Kr.e. Az időtlen idők óta halász-vadász, gyűjtögető életmódot folytató ember NGY Régi Kelet
8500 a Közel-Keleten kb. Kr. e. 8500 körül érte el az újkőkor fejlettségi 13.o.
fokát: élelmiszertermelő, állattenyésztővé vált, ami azt jelentette, hogy
létszáma az adott területen megszázszorozódhatott.
Kr.e. A Föld felmelegedésének kezdete. 6000 körül tovább gyorsul, 4000 és BT
8000 2000 közt melegebb a mainál. A jégkorszak utáni áradások emléke az 77.o.
özönvíz. A régibb kőkori emberiség java elpusztul, csak a Kaukázusban
és a dél-keletafrikai hegyvidéken maradt fenn. A vizek felszáradása
után új életre alkalmas területek alakultak ki: Közép-Ázsia, Irán,
Arábia, Törökország, Egyiptom, mert az Egyenlítőn felszáradt
nedvességet nem pótolta semmi, az esők a mérsékelt égövben hulltak
ezután. Az elsivatagosodás észak felé hajtotta a népeket. A Kaukázus
vidékéről ugyanakkor dél felé indult az áramlás. Igy az éghajlati
viszonyok megváltozása lehet az oka, hogy a két magyarul beszélő ág -
hun és magyar - újra kapcsolatba került egymással.
Kr.e. Ha azt tekintjük az írás kezdetének, hogy bármilyen jeleket írtak, akkor BT
8000 ez az idő számít. Ha betű és hang értelemben használt jelek 98.o.
megjelenéséhez kötjük, akkor a Kr.e. IV. évezred az írás kezdete.

42
Forrás: http://www.doksi.hu

Kr.e. Délkelet-Afrika, a Nagy Tavak vidékének benépesülése a kaukázusi BT Kelet-Afrika

8000-600 fehér emberrel Arábián keresztül. Helynevek tömege emlékezik rájuk. 199.o.-
0 De nem voltak szerencsések, az elsivatagosodás elvándorlásra késztette 203.o.
őket. SUD-AN - Sütő-Hon, ahol forróság van. A maradók felszívódtak,
az elvándorlók először a Vörös-tenger, Eritrea, Szomália érintése után a
Tigris és Eufrátesz torkolatvidékén szálltak partra Kr.e. 3500 körül.
Kr.e. Ős-Európának egy őshonos (autoktón) népe létezett és élt a BJ2
7000-350 Kárpát-medencében, továbbá a Balkánon, az Égei-világban, Krétán, 5.o.
0 Dél-Olaszországban és Szicíliában.
Kr.e. A közel-keleti subar-szabir nép településekbe tömörülve, házakban BJ2 Kaukázustól
7000 lakik és rézolvasztó kemencéiket ásták ki a régészek, amelyekben 1100 83.o. délre
Celsius fokot tudtak elérni. Az Észak-Mezopotámiába települt
subar-szabirok és a kárpát-medenceiek azonosságát a régészek által
kiásott kultúrtermékeik bizonyítják. Igy pl. neves régészünk - Makkay -
a mezopotámiai Tell Halaf és Hassuna kultúrköröket időbelileg
egyezőnek véli a Körös-kultúrkörrel. A két helyen talált
kerámia-azonosság mellett a téglalap alakú szobaterv egyezése is
kimutatható településeik házainál. Emellett azonos a hiedelemvilág
kultusza is - az Isten-Anya tisztelet igen erős gyakorlatával. A kapcsolat
igen erős tehát az újkőkorban és éppen ezzel hangsúlyozható az azonos
etnikum és azonos nyelv létezése. A mezopotámiai szabirság tehát
feltétlenül aktív részt vett a kárpát-medencei agrárforradalom
kialakításában és valószínűleg ők vitték ide az árpa- és búzaszemeket és
honosították meg e terményeket. Az állattenyésztésben a juh és a
hozzátartozó és mezopotámiai eredetű puli kutyánk volt a délről
bevándorló subar-szabirok útitársa. (A puliról később részletesen is
megemlékezünk.)
A mezopotámiai subar-szabiroknak a kárpát-medenceiekkel való
etnikai azonosságát azok a gravettiek biztosítják, akik a Kaukázus alatti
“melegágyból” évezredek folyamán szivárogtak be a Kárpát-medencébe
és ott megtelepedtek.
A kerámiáknál azonban igen fontos megjegyezni azt, hogy az a
kárpát-medencei kerámia, melynek formája és díszítése azonos a
mezopotámiai kultúrkörök kerámiájával, nem kereskedelem útján került
a Kárpát-medencébe, hanem helyi anyagból készült. Ez pedig azonos
emberi képességekre, azonos műveltségre utal, ami csak és kizárólag
közvetlen népi kapcsolat útján jöhet létre.
..azt a következtetést vonjuk le, hogy a mezopotámiai és
kárpát-medencei azonos népetnikum az újkőkortól kezdődően szoros BJ2
kapcsolatban állt egymással, miután az újkőkor hajnalán ez az 87.o.
észak-mezopotámiai subar-szabir nép tömegesen megtelepedett a
Kárpát-medencében, ahová magával vitte déli hazájukban kialakított és
elsajátított tudását és kultúrviszonyait.
Kr.e. A jégkorszak végi felmelegedés hatására a Kárpát-medencében is FK Kárpát-meden
7000-600 hatalmas területek kerültek víz alá, veszélyeztetve síkvidékre települt 3.o. ce
0 őseink életterét. Ezért nagyarányú kivándorlás indult meg, fokozatosan
feltöltve a Keleti-Kárpátoktól a Donig húzódó helyőrségeket. 8-9000
évvel ezelőtt a telepek megnövekedett lakossága kezdett áttérni a
vadászatról az élelemtermelő gazdálkodásra. Termékeikkel
kereskedtek, kapcsolatba kerültek más kultúrákkal, tanították őket,
hatottak rájuk. Újból hosszú útra indult néhány csoport. Eszközeik,
használati tárgyaik alapján követhetők. E követés legjellemzőbb tárgya
most nem a gravetti nyílhegy, hanem a kerámia és Dél-Mezopotámiába
vezet.
Sir Leonard Woolley, a mezopotámiai ásatások legnevesebb régésze

43
Forrás: http://www.doksi.hu

tárt fel egy kultúrát az Al-Ubaid domb alatt, amelynek egyik alsó, 6500
éves rétegében jellegzetes mintázatú, mázas, égetett agyagedényeket
találtak.
500-1000 évvel később pedig ugyanezen az útvonalon megjelennek a
fejlett rézbányászatot és fémművességet követően a fémszínű,
sötétszürke, vörösesbarna, mintázat nélküli kerámiák
Dél-Mezopotámiában.
Kr.e. Jerikó: Jó Úr Kője neolitikus telepének alapítása. B T Jordán-völgy
6800 Katal-Hüyük mellett telep, majd Anatóliában is terjednek, a 194.o.
sziklarajzok mértani jellegű írásjeleket ábrázolnak. Törökország.
Kr.e. Fellelt ősi települések a Tigris és a Zab folyó mentén: Ar-Pach vagy BT Szíria
6500 Ar-Pach-i-Yas (Árpád, a Szemúr harmadik gyermeke) és Qalet-Jarmo 192.o.
(Kelet Gyarmata). Ez az Árpád Föld egészen Kr.u. 635-ig folyamatosan
lakott az alapítók által. Az Árpád dinasztia szervezte meg Káldit, a
Keleti országot a Tigris alsóbb folyása mentén.
Kr.e. ... kíséreljük meg felvázolni az eddig megismert összefüggésekből GL Keleti
6500 kibontható paleolingvisztikai képet. Időben visszafelé tekintve az első, I I . Mediterránum,
körül már bizonyos valószínűséggel megfogható, nagyobb területekre 877.o. Nyugat-
kiterjeszkedő, többé-kevésbé közérthető közlekedő nyelvet Elő-Ázsia Elő-Ázsia
nyugati felébe, közelebbről a belső-anatóliai (Hacilar, Catal Hüyük),
kilikiai (Mersin, Tarsus) és a nyugat-szíriai partmenti (Amuq síkság,
Ugarit, Byblos) koraneolitikus kultúrkör területére lokalizálhatjuk.
Szélesebb körű elterjedésének kezdetei kb. 6500 tájára tehetők, vagyis
az említett műveltségek megszilárdulása, egymás közötti szorosabb
kapcsolataik kialakulása idejére. Ezt a keltezést a kérdéses térség
régészeti leletei, amelyek a 7. évezred második felében már
messzeterjedő kölcsönös érintkezéseket és rendszeres kapcsolatokat
bizonyítanak, igen magas fokon alátámasztják.
Ilyen régi korban és az akkori viszonylag alacsony művelődési szint
mellett természetesen nem számolhatunk az egész hatalmas területen
már a 7. évezredben valóban egységes, közérthető közlekedő nyelvvel,
hanem kezdetben csupán az érintkezések megkövetelte viszonylag szűk
keresztmetszetű közös szókinccsel, amely csak a mindennapi élet
legfontosabb kifejezéseit foglalhatta magába. Ezt az ősi nyelvi állapotot,
amelynek közös szókincsében kétségkívül az akkoriban legfejlettebb
közép-anatóliai Hacilar - Catal Hüyük kultúrkör hordozóinak nyelvi
elemei domináltak, “ősanatóliai”-nak vagy inkább - az elő-ázsiai nyelvi
koiné tárgyalásakor használt terminológiánkhoz igazodva -
Hacilar-Catal Hüyük kori nyelvi fokozatnak nevezhetjük.
Elterjedésének határait azonosnak vehetjük az említett koraneolitikus
művelődési körök területével, általános használatát pedig ezen kultúrák
virágzásának idejére, kb. 6500 és 5000 közé tehetjük. Ebben az 1500
éves időszakban azután a népesség gyors növekedése és a kapcsolatok
egyre szorosabbá válása következtében a nyelvi kiegyenlítődés is mind
nagyobb méreteket öltött, s így a 6. évezredben már kétségkívül
valóságos anatóliai - nyugat-szíriai “linga francá-”ról (közlekedő nyelv:
népcsoportok közösen érthető nyelve valamely meghatározó expanzív
kultúra nyelvének dominanciájával, A szerk.) beszélhetünk, amelynek
egykori létezését egyébként már egyedül az Anatóliából származó
égei-tirrén nyelvközösség ténye is egyértelműen bizonyítja.
Ehhez az areálisan kiegyenlítődött anatóliai nyelvközösséghez
tartoztak Európa déli területeinek legelső újkőkori földművelő
gyarmatosai, akik 6000 és 5500 között Krétán, a Dél-Balkánon, Itália,
Franciaország és Spanyolország földközi-tengeri partjain feltűntek
(proto-Sesklo, cardium kerámia). Majd 5500 táján - amint már tudjuk -

44
Forrás: http://www.doksi.hu

Anatólia központi területein megszakadt a leletfolytonosság, a népesség

zöme nyugatra és északnyugatra vándorolt, kialakítva többek között a
Balkánon és a Kárpát-medencében a Kremikovci és a Starcevo-Körös
műveltséget. Az anatóliai gyarmatosok terjeszkedésének határait a már
említett anatóliai-égei-tirréni földrajzi nevek segítségével vonhatjuk
meg. Magában Kis-Ázsiában csak a nyugati partmenti sávban (pl.
Beycesultan környékén), Kilikiában és a legkeletebbi régióban (Elazig
vidéke) maradt számottevő népesség, s a kelet-anatóliai lakosság egy
része a jelek szerint megszállt egyes transzkaukáziai területeket is.
Kr.e. VII. Az észt Kunda-kultúra Indreko szerint folytatódik a bronz- és BT Észtország
évezred vaskorban is, a finnugor etnikummal kapcsolatos. A kultúra származása III/40.o.
Nyugat-, Kelet- és Közép-Európa. Saks észt nyelvész szerint a Káma,
Volga és Oka folyóktól való finnugor érkezés kizárt, azt soha senki nem
bizonyította.
Kr.e. Gordon Childe - 1969-ben megjelent és erős revízió alá vett könyvével - BJF Mezopotámia
6000 ahol is Frankfort megállapításaira hivatkozva állítja és bizonyítja az II/43.o.
Al-Ubaid kultúrának sumér voltát. Tehát mindenütt, ahol az Al-Ubaid
kultúra maradványai megtalálhatók, ott a sumérnak nevezett nép lakott.
Gordon Childe is elismeri, hogy a sumer név az semita nyelven van -
tehát ez a nép önmagát nem így nevezte. Minden kétséget kizáróan
bebizonyítottuk, hogy az ékiratokon e nép nevéül a KU-MAH-GAR
fogalomjegyek találhatók.
Igy az Al-Ubaid kultúra népe a KU-MAH-GAR, és erről a népről meg
van állapítva, hogy az özönvíz előtti része a SUBUR nevet viseli. Tehát
a sumérnak nevezett - de az ékiratokon KU-MAH-GAR néven írt - nép
megjelenése ideje azonos az Al-Ubaid kultúra idejével s ez kb. Kr.e.
6000 évre tehető. Ettől az időponttól kezdve tehát bizonyítva van a
sumérnak nevezett nép létezése Mezopotámiában s ez a nép azt a
nyelvet beszélte, amit szintén sumérnak nevezünk. Ugyanis az összes
fennmaradt tradícióik, vallási és a már létezett teokratikus uralmukra
vonatkozó nevek mind ezt igazolják. Hogy már írtak-e ebben az időben
- arról mindezideig megnyugtató bizonyítékokkal nem rendelkezünk, de
a Kr. e. IV. évezredben megjelenő írás már egy teljesen kifejlett és
rendszerezett nyelvtannal rendelkező agglutináló (ragozó) nyelvet
mutat.
Előre bocsátom azt, hogy a sumér-magyar nyelvazonosság alatt nem
értem azt, hogy a sumérnak nevezett ősnyelv azonos lenne a mai
beszédünkkel. A 29. Nemzetközi Orientalista Világkongresszuson
bizonyítottuk, hogy a sumérnak nevezett nyelv nem halt ki, hanem
fennmaradt - a Kr. u. X., XI., XII. századbeli, latin fonetikával írt
(magyarországi - A szerk.) Krónikák és egyházi okiratok ú.n. magyar
szórványainak bizonysága szerint - a magyar nyelvben.
A honfoglaláskori magyar nyelvünk az a nyelv, ami a ma sumérnak
nevezettnek - hanglejtés-változatú - azonosa.
Ennek a nyelvnek lényege az, hogy kifejezéseit és beszédjét akként
fejleszti, hogy a szógyököket ragokkal vagy képzőkkel látja el és így
tulajdonképpen a szót bővíti.
Kr.e. Szabir-magyar őslakosság a Kárpát-medencében CSL
6000
Kr. e. VI. ..... Elő-Ázsiában kb. Kr. e. 8500-ig visszamenőleg bizonyított a NGY Régi Kelet
évezred megtelepedett életmód, az állattenyésztő, az élelemtermelő 13-14.o.
gazdálkodás. Az Anatólia - Szíria - Palesztina - Észak-Mezopotámia -
Nyugat-Irán területén található települések a Kr. e. VI. évezredben
kerülnek egymással élénk kereskedelmi kapcsolatba.
A Kr. e. VI. évezred folyamán Elő-Ázsia földművelő-állattenyésztő

45
Forrás: http://www.doksi.hu

kultúráinak területén hatalmas méretű demográfiai robbanás

következett be, amelynek során e műveltségek földművelő telepesei
valósággal elárasztották a környező vidékeket a Kárpát-medencétől
Közép-Iránig és a Kaukázustól, Turkesztántól a Perzsa-öbölig. Ez az a
folyamat, melyet Gordon Childe nyomán gyakran neolitikus
forradalomnak neveznek.
Kr. e. VI. (Korezm) NGY Korezm
évezred Az a demográfiai robbanás, amely a VI. évezredben a neolitikus 36-37.o. Mitanni
forradalmat kiváltotta, a mezopotámiai, transzkaukázusi lakosság
hatalmas méretű kivándorlását indította el. A szélrózsa minden
irányába folyt az elvándorlás, de a zöm Turkesztán felé nyomult. Ennek
az óriási arányú népvándorlásnak lett az egyik legfontosabb célja
Korezm. Turkesztánban az újkőkor óta töretlenül kimutatható egy ősi
kultúra, amely szoros összeköttetésben állt az egykori előázsiai
műveltségekkel: Anau, Merv, Chorezm neve jelzi a fejlődést. ... Vitán
felül áll, hogy Chorezmet és Mitannit elég jól kivehető szálak fűzik
össze. A keleti jafetiták kialakulásában úgy látszik igen nagy szerepet
játszottak azon churri-mitanni vagy szubaru csoporthoz tartozó törzsek,
amelyek a második évezred elején Mitanni hatalmas előázsiai
birodalmát alkották. Ennek központja Felső-Mezopotámia volt. Ezek a
törzsek a jafetita nyelveket beszélő népek keleti ágát alkották, amelyhez
a mostani kaukázusi népek tartoznak (grúzok, cserkeszek, dagesztániak
stb.) és amelyhez Mezopotámia, Szíria és Kis-Ázsia legrégibb
civilizációinak megteremtői tartoznak.
Constantine Porphyrogenitus bizánci császár munkájának 38.
fejezetében állítja, hogy a magyarok őseit Lebédiában még “sabartoi
asphaloi”-nak hívták. ... Tolstov is a Hurri (Churri) népnévből vezeti le
a Korezm (Chorezm) nevet, továbbá a szabartoi népnév magyarázatával
Götz László is foglalkozik. Már a korai sumér írásos emlékekben
feltűnik a Mezopotámiától északra fekvő területek megjelölésére a
“subar-ki”, azaz a “szubar föld” kifejezés a Kr. e. 27-26. századból. Ezt
követően folyamatosan megtalálható az elnevezés “szubur-ki” és
“szubir-ki” hangalakban is. A szemita akkád nyelv e sumér kifejezést
“szubar-tu” formában vette át.
A korai suméroknak igen szoros kapcsolataik voltak ezzel a szubar
földdel. A “szubar-ki” vagy szubir-ki” megnevezés kétségtelenül a
transzkaukáziai, északnyugat-iráni és kelet-anatóliai térségre
vonatkozott a Kr. e. 3. évezredben, sőt még Észak-Mezopotámia, a
későbbi Asszíria is beletartozott a “szubar-ki” fogalomba. A 2.
évezredbeli adatok szerint szubar-ki területén a “hurri”-k laktak.
Mezopotámiától északra más népről nem tudnak a források, sőt több
kifejezés kifejezetten egynek veszi a régi “szubar-ki” lakóit a hurrikkal.
A Gilgames eposz is említi például “Hurruru országát a hegyekben”.
A régészeti leletek a szubarok és a hurrik azonosságára vallanak: a
szubar terület már a 3. évezred eleje óta a sumér-mezopotámiai kultúra
szerves része volt. Azokat a népeket pedig, amelyek a 2. évezred első
felében Észak-Mezopotámiát, Szíriát, Kilikiát és Palesztinát
elözönlötték, a források egyértelműen hurriknak nevezik. A leletek
(kerámia) a hurrik és a korai transzkaukáziai műveltség népességének
azonosságát bizonyítják és azt, hogy a szubar-szubur-szubir népnév
alatt is a hurrikat kell értenünk - vagy legalább is ezek egy részét.
A hurrik nyelve ragozó nyelv volt, sem a szemita, sem az indo-germán
nyelvekkel nem rokonítható. A későbbi urartui nyelv azonban
kétségtelenül a hurri fejleménye.
... A korezmi civilizáció kifejlődésében döntő szerepe volt az öntözéses
földművelés megteremtésének. A még ma is meglévő öntözőcsatorna

46
Forrás: http://www.doksi.hu

rendszer keletkezésére, annak időpontjára adat nincs, de tudjuk, hogy a

Mezopotámiából bevándorlók már ismerték az öntözéses földművelést,
az öntözőcsatorna-hálózat építéséhez letelepedésük után rövidesen
hozzáláttak és az idők folyamán itt is szembekerültek a
Dél-Mezopotámiában felmerült problémákkal. Ha ezekre nézve nincs is
adat, tény, hogy a lakosság innen is elvándorolt, aminek súlyos oka
volt.
Eddig senki sem mutatott rá azon körülményre, hogy a korezmi
öntözéses - csatornázásos földművelés a Mezopotámiában szerzett
tapasztalatokon alapult, ugyanúgy, mint az egyiptomi. Az ujgurok is
öntözéssel művelték és művelik ma is földjeiket, legfeljebb a csatornáik,
amelyeket most “karez”-nek hívnak, egy tökéletesített kivitelű, a föld
felszíne alatt vezetett vizesárkot képeznek.
Kr.e. Erősd városa Erdélyben, központi fűtéses kőházakban lakik a nép BJF Erdély
5500 Gordon Childe kutatásai alapján. Származása az Al-Ubaid-i néptől,
Mezopotámia.
Kr.e. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy az ős-anatóliai GL Régi-Kelet,
5500-tól közlekedő nyelv délkeleti szomszédságában, Szíriában és I I . Keleti
Észak-Mezopotámiában kb. 5500-zal kezdődően kialakult a Samarra - 878-879 Mediterránum
Tell Halaf műveltség kulturális és nyelvi koinéja, s 5000 táján már .o.
Kelet-Anatóliába és Kilikiába is kiterjeszkedett. Ez viszont azt jelenti,
hogy a 6. évezred második felében jelentős mértékű kulturális és nyelvi
kapcsolatokkal kell számolnunk e két művelődési kör között. Így
megmagyarázhatókká válnak az anatóliai-égei-tirréni ősnyelvi
közösség fentebb említett összefüggései a
kelet-anatóliai-transzkaukáziai térség és a Zagrosz-hegység vidékének
nyelveivel (dél-kaukázusi nyelvek, hurri, szubir, lullu, guti, kasszu,
elámi), valamint másrészt - a halafi összefüggéseken keresztül - a
szumérral.
Kb. Kr.e. 5000 és 3300 között azután ez az anatóliai-mediterrán nyelvi
alapréteg a Tell Halaf, majd a késői Ubaid műveltség törzsterületeiről
kiinduló, többszörösen megismétlődő tömeges elvándorlási hullámok és
az ezáltal bekövetkezett etnikai keveredések során ismételten igen
jelentős mennyiségű halafi és késői ubaidi (előszumér) nyelvi anyaggal
bővült, azaz elsősorban nyilván szókincse egyre nagyobb mértékben
közeledett az elő-ázsiai nyelvi koiné halafi, majd késői ubaidi
(előszumér) fokozatának közlekedő nyelvéhez.
Végül kb. 3300-zal kezdődően - a szumér városias kultúra, valamint a
szumérok távolsági kereskedelmi hálózatának szervezett kiépítése óta -
a Földközi-tenger térségében, a nyugat-európai partokon és Európa
egyes belső területein régészetileg szintén igen magas fokon
valószínűsíthető újabb elő-ázsiai, részben mezopotámiai-szumér
érckutató, fémfeldolgozó és kereskedő gyarmatosok letelepedése, akik
számos helyen, főleg a parti régiókban és az érclelőhelyek környékén
kisebb-nagyobb városállamszerű hatalmi szervezeteket alakítottak ki,
megnyerve vagy alávetve és megszervezve a sokkal alacsonyabb
kulturális fokon álló bennszülött lakosságot. Ezek a gyarmatos
csoportok, amelyek kb. 3200 és 2000 között szintén több hullámban
jelentek meg Európában, mindenképpen már a szumér nyelvet vitték
magukkal: vagy mint anyanyelvüket, vagy pedig mint az akkori idők
általánosan elterjedt elő-ázsiai kereskedelmi közlekedő nyelvét,
amelyet még akkor is kénytelenek voltak használni, ha nem közvetlenül
a szumér nyelvterületről származtak. A szumérok által megszervezett és
hosszú évszázadokon keresztül folyamatosan fenntartott távolsági
kereskedelmi hálózatba ugyanis kétségkívül csak a szumér nyelvvel

47
Forrás: http://www.doksi.hu

kapcsolódhattak be.
Kr.e. ... 5400 körül az elvándorló elő-ázsiai telepesek elérték Közép-Iránt GL Közel-Kelet
5400-tól (Tepe Sialk) és gyarmatosították az addig kihasználatlanul heverő I I .
esőben szegény dél-mezopotámiai és susianai (elámi) síkságot is, 818.o.-t
miután valamivel előbb, kb. 5600-5500 között a samarrai műveltség ól
területén kifejlesztették az öntözéses-csatornázásos mezőgazdaság
technikáját. A vándorlások azonban a 6. évezred utolsó századaiban is
tovább tartottak, s az elő-ázsiai földműves telepesek 5000 táján már az
egész Balkánt (Starcevo, Karanovo kultúra) és a Kárpát-medence déli
területeit is gyarmatosították (Körös műveltség), keleten pedig
eljutottak Dél-Türkmenisztánba (Dzeitun kultúra).
A régészeti kutatások eredményei tehát valóban arra vallanak, hogy a
népszaporodás a Közel-Kelet primér neolitikus zónájában 6000 körül
érte el az említett 7-9/ km2 -es kritikus határt, s egyértelműen
bizonyítják, hogy a Kr.e. 6. évezred folyamán Elő-Ázsia
földművelő-állattenyésztő kultúráinak területein hatalmas méretű
demográfiai robbanás következett be, amelynek során e műveltségek
földművelő telepesei valósággal elárasztották a környező vidékeket a
Kárpát-medencétől Közép-Iránig és a Kaukázustól, Turkmenisztántól a
Perzsa-öbölig. Ez az a folyamat, amelyet G(ordon) Childe nyomán
gyakran neolitikus forradalomnak neveznek.
Kr.e. Anne Morelli őstörténész Belgium őstörténetéről a wal és flamand BJ2 Belgium
5250-490 ellentétekkel foglalkozva így ír: 7.o.
0 Nincs értelme a területi vitákhoz kapcsolt ősi jogokról vitatkozni
Belgiumban. Ugyanis a legrégibb időben nomádok vándoroltak ide-oda
Belgium területén. Ezeknek a nomádoknak a neve ma még ismeretlen,
de Kr.e. 5250-4900 között magyar földmíves csoportok vándoroltak be
Belgium területére a Balaton környékéről és Dél-Magyarországról.
Kr.e. A tordosi nyelvemlékek (Kr.e. 5200.) a két nép közötti BJ2 Erdély
5200 nyelvazonosságot bizonyítják és valószínűsítik a gondolatközlés legelső 85.o.
írásba foglalását. De itt, az írás megjelenésénél a figyelmes kutató
gondosságával kell megvizsgálnunk a tatárlaki leleteket. Ugyanis
Torma Zsófia által kiásott - majdnem 11.000 - tordosi leletanyagon - a
cseréptöredékeken és a korongocskákon rovásszerű jelek láthatók,
melyekről az 1875-ben dolgozó régésznő határozottan felismert négy
ősi, székely rovásjelet. Most Forrai Sándor, a tatárlaki képírásos
agyagkorongocskák egyikén felfedezte a székely rovásírásunk z, ny és
gy betűit. Két ásatás adataiból hét írásjel a máig élő rovásírásunkból.
(Itt kell megjegyezni, hogy BJ2 közli dr. Gosztonyi táblázatát az ékírás
és a székely rovásírás összehasonlításáról. Az eredmény meggyőző. A
dolog másik vonatkozása az, hogy amíg Badiny Jós Ferenc a sumér
nyelven keresztül jut el megállapításaira, addig Baráth Tibor
egyiptomi, hun, etruszk, szkíta és más eredetű írásfejtéseit éppen a
székely rovásírással fejti meg. Végeredményüket tehát két különböző
úton érik el és ennek kulcsa talán éppen az ék- és rovásírás közeli
azonosságában rejlik. A szerk.)
Minden ellenkezés és ködösítés ellenére azonban kétségtelen az, hogy a
Körös-kultúrkör embere már írt. (BJ2 85.o.)
V. A Körös-kultúra kerámia anyaga főként a mezopotámiai, özönvíz előtti BJ2 Kárpát-meden
évezred Al-Ubaid kultúra kerámia anyagával egyezik. Ez a katasztrófa - az 86.o. ce
Özönvíz eddigi vélemények szerint - az i.e. V. évezredben pusztította el -
Mezopotámia déli településeit. A rétegtani vizsgálatok szerint a mai Mezopotámia
Perzsa öböltől kb. 150-200 km távolságban észak felé terjedő területen
volt ez a vízözön, mely - Sir Leonard Woolley szerint - teljesen
megváltoztatta a két folyó országának etnológiai képét. Új népek

48
Forrás: http://www.doksi.hu

jelentek meg Mezopotámiában, akik összeötvöződött és igen magas

szintű műveltséget fejlesztettek ki. Ezt a népet nevezi a mai
szakirodalom sumer-sumér népnek.
A mezopotámiai - már sumérnak nevezett - népségnek az a része,
melyet a szakirodalom Jemdet Nasr néven különböztet meg - az özönvíz
természeti katasztrófája után - a Kárpát-medencéből jött és véglegesen
megtelepedett Mezopotámiában. Indoklásaimban hivatkoztam arra,
hogy ennek a népnek hiedelmében még a zsugorított temetkezési rítus
is azonos a kárpát-medencei szokásokkal. Ugyanígy az Isten-Anya
tisztelet is, mely az Isten-Anya szobrok készítését behelyettesített a
“vigyázó két szem” idolokkal és oltárokkal, miként azt a mezopotámiai
subar-szabirok vidékén épített Tel Brak-i “szem templom” mutatja.
Ugyanez a nép kezdi az írást is Mezopotámiában, de éppen olyan
jelekkel, mint amilyeneket a tordosi korongon találtunk - jó 1000 évvel
korábbi szerkesztésben.
Közel-Kelet és a Kárpát-medence - mint élettér és mint őshaza -
egymástól el nem választható, mert az özönvíz utáni időszakokban az
állandó kapcsolat nemcsak a népcserében, hanem az anyagbeszerzésben
és kereskedelemben is megmutatkozik. Nem kell mást említenünk, csak
azt az egyetlen valóságot, hogy Eurázsia összes aranybányái között az
egyetlenek a Kárpát-medence erdélyi érclelő helyei, ahol tellurtartalmú
az aranyérc. Az a tény, hogy a Mezopotámiában eddig kiásott
aranytárgyak (az Ur városi királysírok anyaga) mindegyike ebből az
erdélyi aranyból készült, talán elegendő bizonyíték a két tér állandó
kapcsolatára. De Tutenkamon aranykincsének anyaga is ugyancsak
innen való, és amikor a II. évezredre fordul a mezopotámiai történelem,
és a feketefejű semiták rövid ideig uralomra jutnak (I. Sargon kora),
megszűnik az aranyszállítás. Sir Woolley szerint az ebből a korszakból
származó sírokban alig találni egy-egy rézgyűrűt vagy karperecet.
Aranyat soha.
Ez a Közel-keleti - mezopotámiai - “őshaza” azért is sorsdöntő
számunkra, mert ez biztosítja a hun-avar népekkel és az Álmos-Árpád-i
őseinkkel való népi homogenitásunkat és az eddig szétszabdalt
etnogenezisünket egybefoglalja. Ugyanis az özönvíz után a
Kárpát-medencéből érkezett és a szakirodalomban Jemdet Nasr népnek
nevezetteken kívül, a Káspi-térségben lévő Aratta állammal állnak
kapcsolatban és Prof. Kramer fejtette meg annak az ékiratos
agyagtáblának a szövegét, melyben az azonos Anyaistennőt tisztelő és a
sumér Inana kultuszt gyakorló Unug-Ki és Aratta uralkodói, termékeik
kicserélése érdekében, egymással, azonos nyelven és azonos írásban
leveleznek. (BJF) c. könyvemben ismertetem bőven ezt a témát és
bizonyítom, hogy Aratta királya is subar-szabir. Tehát a mezopotámiai
őshaza kutatása által megtudjuk azt, hogy a Káspi-Aral élettér is a
sapir-ok, a naparcúak birodalma és így nem csodálkozhatunk Sztrabo
közleményén, amikor Meotisz néven az Aral-tó déli területeit nevezi.
Éppen azt, ahonnét előkerültek a legcsodálatosabb szkíta aranykincsek.
.... A subar-subir-szabir földön alakult meg Nimrud-nak az országa is,
ami későbben As-Uru (Asszíria) néven került be a történelembe.
Ugyanitt azok a kassita-kusiták, akik megdöntik Hammurábi semita
uralmát, szintén Nimrud fiainak, azaz kusitáknak vannak identifikálva.
Tehát még a hivatalos biblikusok is elismerik a nimrudi hagyománnyal
élő mezopotámiai nép kus nevét.
Sajnos a hajdani Nimrud-ország - As-Uru, mint Asszíria - fél évezred
leforgása alatt teljesen átveszi a feketefejűek semita ideológiáját, és az
északon (a Kaukázus déli részénél) települt subar-szabirok pusztításával
foglalkozik legfőképpen.

49
Forrás: http://www.doksi.hu

Kr.e. Az Eridu-Ubaid műveltség az első egységes, egész Mezopotámiát és a NGY Mezopotámia

5000-380 környező területeket magába foglaló kultúra. Kisugárzásai keleten az 13.o.
0 Indusig, északkeleten Turkesztánig, nyugaton Egyiptomig
kimutathatók.
Kr.e. V. Götz László F. Schachermeyr összefoglaló sorait adja közre az GL
és IV. alábbiakban: I I .
évezred “Azt a tényt, hogy az egykori elő-ázsiai gyarmatosok hatalmas 821.o.-t
területeken szinte akadálytalanul szétáramolhattak, a nemzetközi ól
tudományosság is azzal magyarázza, amire magunk már ismételten ...
nyomatékkal rámutattunk: hogy ugyanis a kérdéses területek akkoriban
még halász-vadász fokon élő őslakossága csak elenyésző mennyiséget
képviselhetett.
... Úgy tűnik, hogy az Égeisz térsége, továbbá a Balkán, a Duna vidéke
egészen Ausztria határáig, az 5. és 4. évezredben az elő-ázsiai
kultúrfejlődés mellékhajtásaivá váltak. E folyamat csakis egy hosszú
évszázadokon keresztül tartó kultúráramlat formájában képzelhető el,
amelyet részben felderítők és kereskedők, legfőképpen azonban
termőföldeket kereső földművesek vándorlásai váltottak ki. Ezek -
eleinte bizonyára Hacilar és Catal Hüyük környékéről - először
Nyugat-Kisázsiáig, majd az Égeiszig jutottak. Felfedezték a termékeny
Thesszáliát s végül a Duna és Tisza vidékének löszterületeit is. Itáliát
szintén nyilván ezek a földművesek gyarmatosították ... A
földműveléssel a nagy termékenységi istennő vallása is eljutott
Európába. ... Ezzel az elő-ázsiai kultúráramlattal együtt
Kelet-Kisázsiából és Kilikiából az ott honos etnikum és annak nyelve is
eljutott is elterjedt az Égeisz térségében, a Duna vidékén és Itáliában.
Mivel ezen - Örményországtól Carnuntumig (Németújvár) - (egykori
kelta, majd római város az osztrák-magyar határ közelében: -
megjegyzés tőlünk) és az Eufrátesztől Szicíliáig terjedő - hatalmas
terület központjává az Égeisz vált, e nyelvcsaládot égeinek nevezhetjük.
Ezeknek az “Égei” földműves telepeknek az említett térségben
mindenütt “égei” helyneveik voltak.
Az elő-ázsiai mellett volt egy második kultúráramlat is. amely
Észak-Afrikából, elsősorban Egyiptomból indult ki...
... Mindkét áramlat esetében olyan mozgalmakkal állunk szemben,
amelyek mindig csak egy irányban zajlottak le, tehát nem zavarta meg
őket semmiféle ellentétes irányú mozgás. Ezért is beszélünk
“áramlat”-ról. A szétvándorlások ezen egyoldalúságát - egyirányúságát
- a közel-keleti kultúrpotenciál hatalmas fölénye magyarázza meg,
valamint az a tény, hogy a telepesek a szűzföldeken csupán kóborló
halász-vadász hordákat találtak. ...
Kr.e. További ősi települések Sam-Ar-Ra (Szemúr otthona), Mat-Ar-Ah (a BT Szíria
4500 hely ahol a Magyar Ős lakott), Ga-Ura (Kő Ura, vagyis székhely), 192.o.
Ar-Bela (Bál Úr, a termékenység istenének székhelye), továbbá Idi-Klat
(Keleti Ügy, folyó, a Tigris ősi neve, Bur-Utu (Bor-Útja) az Eufrátesz
ősi neve és Meso-Pot-Am-Ja (Mezőföldből álló ország)
Kr.e. A szolid, tudományos igényű nyelvhasonlításokban az adja meg az elvi GL Nyugat-Eurázs
4500-500 és módszertani alapot, hogy a szumér igen sok eurázsiai nyelvvel mutat I I . ia
több-kevesebb - már első pillantásra szembeszökő - egyezést, 884-886
párhuzamot, - főleg a szókincs terén, de többször a nyelvtanban is. Ez a .o.
tényállás olvasóink számára tanulmánysorozatunk eddigi eredményei
ismeretében nem jelenthet meglepetést, hiszen már tudjuk, hogy az ősi
elő-ázsiai primer művelődési körök túlszaporodott etnikumai
évezredeken keresztül folyamatosan és nagy számban vándoroltak szét
a környező közelebbi és távolabbi vidékekre, s szinte egész

50
Forrás: http://www.doksi.hu

Nyugat-Eurázsiában döntő jellegű kulturális és etnogenetikai hatásokat

fejtettek ki a művelődésben messze elmaradott területek gyér
alapnépességeire.
Ezen újabb őstörténeti felfedezések világánál természetesen nem
tekinthető véletlennek az sem, hogy szinte egész Európában és
Nyugat-Ázsiában messzemenően dominál ugyanaz az emberfajta, az
ún. kaukázusi-europid “nagyrassz”. E kétségtelen tény ugyanis a
régészeti bizonyítékokon túlmenően az embertan síkján még korunkban
is egyértelműen tanusítja, hogy e területek antropológiailag általában
szemlélve nagyjából viszonylag egységesnek mondható lakossága végső
fokon zömmel azonos eredetű, legnagyobbrészt az elő-ázsiai primer
neolitikus és korai fémkori műveltségek népességeiből származik,
illetve ismételt döntő többségű elő-ázsiai keveredések útján alakult ki
mai végső formájában.
Ezek után tehát szükségszerűen elvárható, hogy Nyugat-Eurázsia
legkülönbözőbb nyelveiben, a térség szinte bármely pontján a
régészetileg és több helyütt embertanilag is megállapítható tömeges
elő-ázsiai keveredésekkel szoros párhuzamban többé-kevésbé masszív
elő-ázsiai nyelvi hatások, felülrétegeződések és keveredések is
kimutathatók lesznek.
Mivel pedig a kőrézkori és korai bronzkori Elő-Ázsiában a szumér
igen nagy valószínűséggel mintegy 2500 éven át (kb. 4500-2000
között), de még minimálisan számolva is - kétségbevonhatatlanul és
bizonyíthatóan - majd két évezreden keresztül (kb. 3800-2000-ig)
minden tekintetben domináló élő kultúrnyelv volt, majd további 1500
évig Európa középkori latinjával mindenben azonos szerepet töltött be,
a bizonyosságot elérő valószínűséggel feltehető, hogy e távolabbi nyelvi
összefüggések esetében legelsősorban a szumér nyelv hatásaival kell
számolnunk. Ehhez járul az is, hogy a szumérok alakították ki Földünk
első valódi értelemben vett magaskultúráját, hosszú évszázadokon
keresztül messze vidékekre kiterjedő szervezett távolsági kereskedelmi
hálózatot tartottak fenn, vallási, mitológiai, kozmológiai képzeteik,
szimbólumaik, művészeti motívumkoncsük, életszemléletük, babonás
szokásaik, mondáik, meséik egész Elő-Ázsiában maradék nélkül
általánosan elterjedtek, sőt Nyugat-Eurázsia legnagyobb részében még
ma is tömegesen kimutathatók. Továbbá ők szervezték meg a legelső
államokat, majd Kr.e. 3200-tól kezdődően már egész Mezopotámiát
összefogó birodalmakat is, azaz a szumér a világtörténelem első olyan
nyelve, amely nagy területeken egységesen használatos birodalmi,
közigazgatási, kereskedelmi, kulturális és nem utolsósorban kultikus
nyelv volt.
Más szóval az elő-ázsiai szumér hegemónia korában valósultak meg az
emberiség történelmében legelőször azok az alapfeltételek, amelyek az
újabb paleolingvisztikai kutatások eredményei szerint elengedhetetlenül
szükségesek ahhoz, hogy nagyobb területekre kiható érvénnyel olyan
nagyfokú nyelvi kiegyenlítődés következhessék be, amely egy valóban
egységes közigazgatási, kereskedelmi, irodalmi, tudományos és kultikus
nyelv kialakulását lehetővé teszi.
Ezek a régészeti, etnogenetikai, művelődés- és nyelvtörténeti adatok
egyúttal értelemszerűen megmagyarázzák azt a - hazai nyelvészeink és
őstörténészeink által csak gúnyosan kommentált - tényt is, hogy a
szumért “szinte már a világ összes nyelvével összehasonlították már”: -
amint ezt mérvadó kutatóink zöme elrettentő példaként előszeretettel
hangsúlyozza, nem gondolva meg azonban azt, hogy e felületes ítélet
ismét csak az akadémikus irányzat megdöbbentő egyoldalúságáról
tanúskodik: arról, hogy a finnugor iskola az újabb régészeti és

51
Forrás: http://www.doksi.hu

őstörténeti felfedezéseket nemhogy megvizsgálná, de figyelembe sem

veszi.
E rendkívül jelentőségteljes ősnyelvi összefüggések bemutatása terén
ezúttal többre nem vállalkozhattunk, mert az elő-ázsiai nyelvi koiné
hatásainak részletes ismertetése mindazon hatalmas területeken,
ameddig az elő-ázsiai földművelő telepesek és az érckutató gyarmatosok
eljutottak, valósággal szétrobbantaná e kötet kereteit. Ennyi is elegendő
azonban annak érzékeltetésére, milyen elsőrendű fontosságú
módszertani követelmény lenne a paleolingvisztika számára, hogy
végre felfigyeljen a régészet által az utóbbi évtizedekben feltárt
széleskörű elő-ázsiai összefüggésekre Európa déli felében, de ugyanúgy
az Elő-Ázsiát környező egyéb területeken is, s a jövőben ne csupán
hipotetikus ősnyelvi formák visszakövetkeztetésének meddő feladatával
bajlódjék (e kísérletezések hiábavalóságát egyébként a modern
indogermanisztika már felismerte), hanem elsősorban a ma már
tízezerszámra rendelkezésre álló ősi szumér nyelvemlékekből induljon
ki nyelv-kialakulási és nyelvfejlődési vizsgálatainál. Ezáltal ugyanis
tetemesen konkrétabb alapokra kerülne a paleolingvisztika, s a kutatók
a felismert párhuzamok nyelvemlékes megtámaszthatósága révén
sokkal biztosabb következtetéseket vonhatnának le az egykori nyelvi
kapcsolatok mikéntjére, de éppúgy a mai nyelvek kialakulási
folyamataira és fejlődésére vonatkozóan is. GL II. 884-886.o.
(Két megjegyzés kívánkozik ide Götz László megállapításaihoz: meddig
juthatott volna el e nagyívű gondolatmenet Gosztonyinak a sumér
nyelvtani jellegzetességek egyezéseit is végigvizsgálva a különböző
nyelvekben és hogyan olvasnánk ugyanezt a szöveget, ha Badiny
érvelését követve a szumért egyszerűen a mahgar névvel
helyettesítenénk? A szerk.)
Kr.e. T-Ark-Han (Tó Urak Hona) a Fayum oázis körül, 80 kilométerrel a BT Egyiptom
4400, Delta alatt. Délebbre Bad-Ar-i (Botúri, Árpádi) telep. Meg nem 195.o.
4000 határozott még Hon (Napváros, Heliopolis) kora a Deltában.
Kr.e. A bibliai Özönvíz kora. Mezopotámia
4000 A mintegy másfél milliónyi agyagtáblának megfejtett 20 százaléka BJF
körül között találtak egyet Nippurban, melyen a Sumér Királyok Uralkodási I/26.o.
Rendje van feltüntetve. Ezt professzor Poebel megfejtésében a
Pennsylvániai Egyetem publikálta. Ezen a táblán vannak felsorolva az
özönvíz előtti uralkodók is és az özönvíz előtti városok is. A városokat a
kutatók meg is találták és így nevezik őket: Eridu, Bad-Tibirra, Larak,
Sippár és Surupak.
A tábla sorrendje úgy írja, hogy az özönvíz utáni uralmak Kis sumér
város királyságával kezdődnek. (Ami nagyon valószínű, hiszen a Sir
Woolley által megtalált özönvíz iszapréteg vastagsága szerint
kiszámított ún. bibliai özönvíz Kr.e. 4000 körül - a 700 x 150
kilométernyi kiterjedésében - Kis várost már nem öntötte el.
Utána következik az I. Uruk-i Királyság s majd ezt követi az I. Ur-i
Dinasztia.
Az I. Ur-i dinasztia bizonyítékait találta meg Sir Woolley a dr. Hall
által már 1919-ben végzett ásatások folytatásánál, 1924-ben, az egykor
Ur városhoz tartozó épületekben - amelyet a ma Al-Ubaid-nak nevezett
domb alól kapartak ki. ... A nevezett királylistán Mesanepadda az I.
Ur-i Királyság első uralkodója. Fia építette Ninhurságnak, a teremtés
istenanyjának ezt a gyönyörű templomot, melynek homlokzatán díszlett
az erejét visszaszerző Napistent ábrázoló rézszobor. Bobula szerint
Tur-Ullu-nak kell nevezni a Nap ezen formáját! (Tur-Ullu jelentése: új
fény, szó szerint Tur - fiatal, új, kisebb gyermek, Ullu - csillogás)

52
Forrás: http://www.doksi.hu

A téli napforduló - a sumér Gurusunu (vö. a magyar Karácsonnyal. A

szerk.) - mint vallási ünnep hosszú évezredeken át megtalálható Keleten
és Julius Caesar Kr. e. 56-ban iktatja be a római ünnepek közé a
babiloni kalendárium bevezetésekor. Az ünnep neve: A legyőzhetetlen
Isten Napja.
Az Ur-i Királyság igen fontos a sumér történelemben! - Már
rendelkezünk erre az uralkodásra vonatkozó archeológiai
bizonyítékokkal. Ugyanis innen kezdődik a sumér nép történelmileg
bizonyítható uralkodása Mezopotámiában a Kr. e. IV. évezred második
felének kezdetétől.
(Nimród) FK Bábel
Teljesen felesleges azon vitatkozni, hogy Nimród Noé melyik fiának 5.o.
utóda, hiszen Noé soha nem létezett máshol, mint azoknak az
akkád-sémi papoknak a fantáziájában, akik a több ezer évvel azelőtti
sumer agyagtáblákat másolva vízözöni hősünket Ziuszudrát először
Um-Napisti-nek, majd Noénak keresztelték el, a vízözön történetét
pedig kisajátították a forrásanyag megjelölése nélkül.
Nimród, a sumerek istenként tisztelt hadvezére vezette népe harcát a
környező sivatagi és hegyvidéki területről támadó barbár akkád-sémi
törzsek ellen. Korát az agyagtáblák és a királylistán szereplő első
uralkodók, Enmerkur, Lugalbanda és fia, Gilgames elé kell tennünk.
Nimródhoz fűződik a Bábel tornya néven ismert hatalmas ziggurat,
toronytemplom építése. Egyúttal Nimród és fiai, Hunor és Magyar a
hősei a legszebb mondánknak, a Csodaszarvasnak, amely híven fejezi
ki a Kárpát-medencébe való visszatérés apáról-fiúra örökített,
kiolthatatlan vágyát.
Nimród, aki fiatalságát a birodalom megvédésének szentelte, amikor
úgy érezte, hogy megfelelő utódnak adhatja át a feladatot, északra
költözött, Eviláth-ba, a mai Irán területére, hogy családot alapítson.
Tudta, hogy ő már nem érheti el az őshazát, de azért közeledett feléje,
hogy fiainak megkönnyítse a hazatérést, amelyet feladatul adott nekik.
Nimródban már jelen volt szakrális királyaink mágikus ereje, hogy a
hatalmas birodalmat, amelyet Badiny Jós Ferenc a Kárpát-medence, a
Káspi-Aral térség és Mezopotámia háromszöge által bezártan határoz
meg, együtt tartsa.
Kr.e. Fiatalabb neolitikus telepek Mughera (Magyar), Ug-Ar-i-Ta (Égi Úri BT Kánaán
4000 Ta, a napisten földje). A terjeszkedés a Taurus felé halad. 194.o. Kelet-Töröko.
Kr.e. IV. Az “Aratta”-ból Mezopotámiába bevándorlók ékiratain találjuk meg a BJ2 Aratta
évezred HUN nevet. Innen kezdve megmaradt ez a név, és fontosságát 320.o.
kezdete bizonyítja az, hogy égi csillagképeink kezdetét, a KOS-t sumer nyelven
a “HUN ember háza” néven ismerik. A hun név a belső-ázsiai Hun
Birodalomból jött Sumeriába, és innen tovább, a hivatástudat szerinti
nevek szerinti népcsoportokkal. Az arattaiak elnevezés alatt azokat a
hunokat értjük, kiknek birodalma Kína fölött már a Kr.e. IV.
évezredben létezett, és a Káspi-tengerig terjedt. A Kr.e.-i évezredek
hunjai “caucasoid embertani jellegűek voltak” azok, akik a Ordos, a
sémi-akkádok pusztításai elől visszatértek Hunniába és az Ordos-i Kínai Sárga-
központig jutottak. Pár évszázad alatt itt megerősödve, mint folyó menti
“lovastársadalmi hatalmak” visszaütnek, a sumériai sémitákat hun-magyar
elsöpörve. Erejüket mutatja, hogy Egyiptomot is uralják. PRST központ
(pa-ra-su-tu - paraszt) a nevük a régi egyiptomi írásokban. (Csak
Manetho nevezte el őket “hykszosz”-nak.) Palesztínában is
megtelepednek. Itt nevük PLST- pilistu - pilisi tevő (dolgozó). Nyelvük
azonos a Sumériát visszahódító Kassita-Kusiták nyelvével, akik - mint
az arattaiak utódai - ismerik az ékírást és igen sok sumer nyelvű ékirat

53
Forrás: http://www.doksi.hu

a hagyatékuk. A PLST-eket filiszteus - hunoknak is nevezik, és ők

Palesztína névadói is. Fővárosuk Bethsan volt, amit a görögök
Scythopolis - ként ismertek, mert ezeket a hódítókat ők szkítáknak
tartották. De a hun főerő és hatalom gyökere Ordosban maradt, ahol a
hatalmas hun király viselte azt a turulmadaras koronát, amely a Kr.e.
II. évezredből való. Hun alapítás “URU-SOLYMA” városa is
Palesztínában, - a sólyom városa, amit Napmadarunk, a sólyom-turulról
neveztek el, - ma a Jeruzsálem nevet viseli.
A Dunától Tordosig, Nippur-Adzsemig (Irán) a mi Hun-mah-gar
hatalmas és egynyelvű népünk települt, magas kultúrájú társadalmat
kialakítva. Egynyelvűségünkre vonatkozólag pedig tudomásul kell
venni azt, hogy miként a Tihanyi Apátság Alapítólevelével, 1000 évvel
előttünk írt magyar nyelv közelebb áll a ma sumernek nevezetthez, mint
a mai magyarhoz; úgy ma a turk, alán, avar, kazár, besenyő, csuvas,
baskír stb. néven megkülönböztetett és rendszerint töröknek minősített
nyelvek is ugyanannak a ma sumernek nevezett Mah-gar nyelvnek
hajdani nyelvjárásai lehetnek csupán, mert nincs más ősnyelv ezen a
hatalmas területen, amiből nyelvtörténetileg levezethetőek lennének.
Ezt így véve megoldódik (ős)történelmünk minden eddigi problémája és
a leletek azonossága érthető.
Kr.e. A PUNTi néptartalékokból a legnagyobb kivándorlás Dél-Egyiptomba BT Egyiptom
4000 - tartott. Megszálltak az első zuhatagnál MAHARA-KA országában, 209-210
3600 mások a zuhatagtól Thébáig, a galambokról híres (tuba) városig terjedő
területet foglalták el, még mások a Akabai-öböl, Szuezi-csatorna
környékét szállták meg hét úr HETH AR vezetése alatt. Istenük a Mén,
Bak, székhelyük Amén Hon, AMUN ON, másképp Théba. A Sinai
terület MONI-TA Méni Ta, Mén országa, a déli terület BAKHU Bak
Hona. Válaszfolyó a MAGARA.
Kr.e. Az írás feltalálásáról: BT Kaukázus
3800 1. Irott emlékek a Tigris és Eufrátesz alsó folyásánál. 3200 körül 98-99.o.
Egyiptom, majd az Indus-völgy táján készülnek az első okmányok.
Szerkezeti és formai azonosság.
2. Mindhárom helyen előzmény nélkül, hirtelen és kiforrott állapotban
jelenik meg.
Valószínű a Kaukázus, mint kialakulási hely.
Kr.e. IV. ... A magyar nyelvvel - bizonyos mértékig és különböző módon - BK Mezopotámia
évezred valóban rokonságban áll az ún. ugor, permi, volgai és balti finn, 42-43.o. Szubartu
közepe valamint más, mint például a lapp, a szamojéd népek nyelve. És nem
fordítva! Ez nagyon lényeges különbség, hiszen egészen mást jelent egy
“ősi, közös nyelvcsaládból” kiszakadni, kiválni, mint különböző
népeknek, csoportoknak - különböző időkben és különböző módokon -
eltanulni egy nagyobb nép nyelvét, akár mint érintkező nyelvet (lingua
franca), akár mint nyelvileg beolvadt népcsoportnak a nyelvcseréjét. A
magyarok őshazáját az elavult összehasonlító nyelvtudomány eddig
hirdetett tanai alapján valósan nem lehet meghatározni.
Mai ismereteink szerint a Dél-Mezopotámiában a Kr. e. IV. évezred
derekán megjelent a sumér (vagy sumér) nép, amely sem nyelvében
nem indoeurópai, sem embertani jellegében nem sémi, és nem is
autochton, azaz helyi eredetű, hanem erre a területre már a fémek
ismeretével bevándorolt, feltehetően a Kaukázus déli vidékéről, illetve a
Káspi-tó délkeleti tájairól. A Mezopotámiától északra eső területet már
Kr. e. 2700 táján Szubar-ki - nek, azaz szubar-földnek nevezte
Eannatum lagasi király, s ezt a magyarok szabir-szavárd neve miatt
semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni. A sémi akkádok,
elámiak és amorriták támadásai és sikerei miatt a kegyetlenül

54
Forrás: http://www.doksi.hu

elnyomott, irtott és rabszolgasorsra kényszerített sumérok a Kr. e. III.

évezred végétől tömegesen vándoroltak északkelet (Anatólia, Balkán,
Dél- és Közép-Európa), észak (Transzkaukázia) és északkelet (Káspi-tó
és az Aral-tó közötti Turkesztán, illetve attól délre) felé, magukkal vive
magas kultúrájukat, művészetüket, nyelvüket, írásukat. Szubar-ki vagy
Szubartu lakói feltehetően az ugyancsak nem indoeurópai hajlító
nyelvek egyikét beszélő hurrik-kal azonosíthatjuk, akik viszont alapját
képezték az árja hettiták birodalmának és az urartui államnak. Ez
magyarázza meg az anatóliai állatábrázoló művészet (Alaca Höyük), és
a kaukázusi állatábrázoló művészet (Kobán, Majkóp) igen erős
mezopotámiai rokonságát. Ugyanakkor az északkeleti ág déli
telepeseinek tulajdoníthatjuk az afanaszjevói műveltséget, sőt az
afganisztáni Tillia Tepe korai anyagát is a Kr. e. II. évezred második
felétől a Kr. e. VI. századig annak ellenére, hogy újabban e népességet
(is) indoiráninak tartják. A Szubartu kifejezés számunkra különösen
fontos, hiszen a subar-szabir-szavárd szókapcsolatokra utalhat s mint
köztudott a magyarság egyik neve régen a szavárd, a szabir volt. A déli
telepesek elérték a Kr. e. 2000 táján az Ural-vidéki ércbányákat is, és
feltevésünk szerint ez a néphullám hatott első ízben az ősmagyarok
dél-kaukázusi és közép-ázsiai csoportjaira, valamint az Ural vidékén az
ún. finnugor népek elődeire. Ezek a bevándorlók nem lehettek indoiráni
nyelvűek, hiszen az irániakat (a perzsákat) csak a Kr. e. IX. század
derekán említik meg először az asszír források.

Kr.e. A sumér irodalom nagy ismerője - prof. Kramer - könyvében azt írja, BJF Aratta
3500 hogy “egy másik sumér epikus poémában, amelyik ez ideig csak I/91.o.
körül részben lett publikálva, - ismét megtaláljuk Enmerkart, az Uruk-i Korezm
uralkodót az Aratta-i uralkodóval való keserű veszekedésben. Ez az
Aratta-i uralkodó azonban ebben ez esetben egy valódi sumér nevet
visel így: Enshukushiranna. ... A Kramer által leírt ékírásos kifejezés
helyes szövege sumérul így alakul: En-Subur Dumu An-na, ... magyarul
mondva: Subur uralkodó az Ég Fia. ... Azért fontos ez az adat, mert a
sumér irodalmi mű, melyben ez le van írva, a Kr. e. 3500. év körüli
történelmet tükrözi. Tehát ezzel van meghatározva, hogy nemcsak az
özönvíz utáni Al-Ubaid-i maradék volt subur, hanem Aratta népe is,
ahonnan az Uruk kultúra népe - tehát az özönvíz utáni első bevándorló
réteg - feltöltést kapott.
Miután Aratta népének subur volta így bizonyítást nyert és Aratta
városállamot a kutatók a Káspi-tenger körül jelzik - meg kell
állapítanom, hogy hol van az a hely a Káspi-tenger környékén, ahol a
sumér kultúra valamilyen termékét napvilágra hozták az ásatások.
Ugyanis csak ott lehet keresni Aratta-t.
Az Al-Ubaid-i kerámia hasonmását találták Susa, Tepe Giyan, Tepe
Sialk helyeken s innen mind a két irány a Káspi-tenger déli partján
fekvő Tepe Hissar-hoz vezet. Ez pedig a mai Kara-Kum sivatag
környéke, ahol a Tolsztov expedíció régészei tíz éven át ástak és
felkutatták a régi Chorezm területét is. Tolsztov könyvében beszámol az
érdekes leletekről. Ők is igen sok Al Ubaid-i stílusú kerámiát találtak,
de ezekben a kutatásokban az a legérdekesebb, hogy az orosz expedíció
nemcsak az özönvíz előtti Al Ubaid-inak elkeresztelt sumér népet
találta meg, hanem a subur népet is. Tehát a sumér nép jelenléte így, a
Kr. e. XIII. szd.-tól visszafelé a történelem előtti időkig biztosítást
nyert.
..Prof. Djakanov 1967. okt. 7-én kelt levelének két érdekes része a
következő:
1. Egyetért azzal, hogy Chorezm neve ékiratosan és babiloni nyelven:

55
Forrás: http://www.doksi.hu

KU-MA-AR-IZ-MA.
2. Levele végén így ír: ami a sumér-magyar rokonság kérdését illeti,
az én véleményem szerint lehetséges, de nem látok megfelelő módszert
a bizonyítására.
Munkatársam - dr. Novotny - így ír: “az orosz régészet az ásatásoknál
már komolyan számol - az ókori Belső-Ázsiában - a sumérok
jelenlétével. A Kara-Kum - sivatagi ásatásoknál mintegy 20 sumér és
proto-elámi ékjelet regisztráltak. Ha a további ásatások a IV. évezrednél
régebbi leleteket hoznak napvilágra, melyek ugyancsak sumér jellegűek,
úgy az kétségtelen bizonyítéka lesz annak, hogy a sumérok innen
kerültek Mezopotámiába, majd birodalmuk összeomlása után - a 2. Kr.
előtti évezredben - ugyanide tértek vissza”.
Látjuk, hogy minden kutatási eredmény a Varga Zsigmond által
megjelölt sumér őshazához vezet, hiszen ez azonos Chorezm
területével.
A legvalószínűbb az, hogy innen sugárzott ki a sumér kultúra a
Duna-medencébe is, a mezopotámiai deltavidékre is és a Gordon Childe
által megállapított “egy nagy nép” - “egy azonos nyelve” az ős-sumér
lehetett, melynek nyelvjárásbeli változatait beszélték a Visztulától - az
Égei tengeren át a Perzsa öbölig. ... Az biztos, hogy a Kr. e. 4000. évtől
visszafelé számított évezredek voltak a tanúi ennek az iszonyú nagy
vándorlásnak. Népek vándorlása hosszú idő alatt megy végbe.
Családok, törzsek alkotják a népet s ezek vándorlásának ősidőktől fogva
egyetlen biztos eszköze volt - az állattal húzott sátoros szekér. A sumér
nép vándorlásának is ez volt a titka.
.... Szekéren vitték a kultúrtermékeket, a festett agyagedényt és az
ötvösmunkát, hordták a gabonát és a téglát is. Az összeköttetés tehát
megvolt s hogy ennek nehézségei nem lehettek, azt az egynyelvűség
bizonyítja. Ugyanis csakis így érthető meg, hogy nemcsak azonos
régészeti leletek kerülnek elő ezen a nagy területen, s azok mind a
sumér kultúrához irányítják a kutatót, hanem a régi települések neve is
sumér nyelven van. Chorezm nevét prof. Djakanov hagyta jóvá a bábeli
nyelven így:
KU MA AR IZ MA - ez a sumér fonetika szerint így helyes: KU MAG
GAR RI ES MA - melynek értelme: Nagy Erős Nemzetségek Országa
és teljesen fedi a Chorenei Mózes által a Kr. u. V. szd.-ban írt
Kunmagyar-i földrajzi elnevezést. Ez a KU-MAG-GAR, vagyis NAGY
ERŐS NEMZET az alapja a sumer névnek, ahogyan azt Jules Oppert
levezette. Ugyanis a sumér KU ékjele HUN és SU értékkel is olvasható.
Igy lette a KU-MAG-GAR-ból SU-MUG-GAR, majd
hangzóváltoztatásokkal SU-ME-ER.
Ezt azonban egy kutató követte el. Fontos az, hogy Chorezm sumér
neve elismerést nyert.
Kb. Kr.e. ... a szumér a 4. évezred derekától kezdve kb. 2000-ig adatolhatóan GL Elő-Ázsia
3500 - egész Elő-Ázsia közlekedő nyelve volt. I I .
kb. 2000 859.o.
Kr.e. Mezopotámiába ettől kezdve dél felől is érkezik bevándorlás B T
3500 194.o.
Kr.e. Az afrikai érkezők partot érnek és városokat alapítanak. BT Mezopotámia
3500 Eri-Du(Uri-Tó), Úr, Uruk (Úri Kő, Árja föld), Lagas (Lakó Ház, 203.o.
Lakás), Larszam (Szem napisten neve), ez utóbbi három város
A-Sm-Ar, Sam-Arra, Madhar-Aya néven is ismert. További alapítások
S-Uru-PPak (az Iró Papok városa, íróiskolai székhely), Nippur (Nabur,
Napúr, a dél-mezopotámiai napvallás székhelye), az országot SzemÚr
(Sum-Er), Ari-Ki (Árja ország) és Ki-Engira (Hungária) néven ismerik.

56
Forrás: http://www.doksi.hu

Az Árpádok Idi-Klat folyója most lesz Tigris az eritreai Tigré

tartomány emlékeként, a hátrahagyott hon nevei - Arki-Ko, Arkai,
Szem - duplikálódnak. Az első királyuk neve EVECHOUS - Evezős.
Kr.e. Sumér kultúra a Kárpát-medencében, Erdélyi leletek. BJF Erdély
3500
Kr.e. Összefoglalva a Punti (Délkelet-Afrika) néprajok északra vonulását és BT Régi Kelet
3500 letelepedésüket Mezopotámiában, a Földközi-tenger partján és a Nílus 210.o.
völgyében megállapíthatjuk, hogy a Kr.e. 3500 táján már mindenütt
elérkeztek az Árpádi magyarok és államok közvetlen szomszédságába.
A Termékeny Félhold két lenyúló sarkában egymással farkasszemet
néző királyságok keletkeztek és közöttük a viszony egyre kényesebbé
vált. A Régi Kelet egyetemes történetében idegmegfeszítő pillanat volt
ez, mert rövidesen sor került az azonos fajú és azonos nyelvű két nép
egységének fegyveres erővel való kialakítására. A harcok során nem
győzött egyik fél sem. “Ez örökre mienk. Magyar ország áll 2 úrhonős
honából”. Országaikat egy közös birodalommá szervezték. Létrejött a 213.o.
hun-magyar testvériség. Az ősidőkben kötött örök barátság mindvégig a
magyarul beszélő népek állameszménye maradt.
Kr.e.3400 Az észak-egyiptomi hun dinasztia megalapítója Er-Pat (Árpád). A BT Egyiptom
- 3200 dinasztia utolsó tagja Ősúr, Osir, Osiris. Az Árpádok telepítéseinek 196.o.
körül eredménye Kelethon a Tigris mentén és Esthon a Nílus mentén.
Kr.e.3400 A nem-magyar történetírók is abban összegzik az egyiptomi történet BT Egyiptom
- 3200 megnyitó szakaszát, hogy ott a történeti idők hajnalán egymással 217.o.
körül vetélkedő két királyság alakult ki, északon az egyik, délen a másik, de
mindkettőben ugyanabból a fajtából eredő királyi család és előkelőség
kormányzott, akiket a hagyomány egyformán Horus, (KHERU, Király)
követőinek tartott. A hunok, akik északról hatoltak be a cső alakú
hosszú folyó völgyébe, annak a Deltától Théba környékéig terjedő
szakaszát vonták ellenőrzésük alá. A Delta neve Bothon volt, nyilván
Árpád hona, az alatta Thébáig nyúló rész Esthon, az északi király címe
ennek megfelelően “Bothon és Esthon ura”. A magyarok délről indulva,
a Fehér Nílus völgyében terjeszkedtek észak felé s amidőn fajtestvéreik
szomszédságába érkeztek, a Thébáig terjedő alsó szakasz urai voltak s
királyaik a HÉT ÚR és NAGY ÚR címet viselték.
Mind a két királyi ház, a hun és a magyar, egyforma céljának tekintette
az egész Nílus-völgy feletti uralom megszerzését. E cél megvalósítására
az újabb kutatások szerint előbb az északiak tettek kísérletet.
Próbálkozásuk azonban nem járt a kívánt eredménnyel, ellenben
felidézte a déliek haragját, akik hatalmas bosszúálló hadjáratot
szerveztek és annak keretében északot lerohanták. Igy a déli magyarok
lettek a két egyiptomi ősi királyság egyesítői, a világtörténeti
jelentőségű mű megalkotói. Az egyesítés idején Észak-Egyiptom királya
az Árpádok családjából származó Ősúr, Osiris vagy Hun Úrős, Onuris
volt, Dél-Egyiptomé pedig Ménes, A Mén vagy Mén Ős. L.A. Waddell
egyik szövege: LUGAL MINAS BARA MUSSIR MADAGET ABGE,
Előkelő Ménes fára (főúr) most úr, mind a két Habi Kő(ben), azaz a
Nílus két országában. Osirist kiherélték.
A kiegyezést Tudó, Toth, - az ókori Deák Ferenc, Ménes király hű
szolgálója, a Hét Magyarok nemzetségéből származó okos ember, Ősúr,
Osiris ápolója és megmentője s akit a hun király mérhetetlen
bizalommal tüntetett ki, valósággal édes gyermekének tekintett -
hosszadalmas alkudozások után hozta tető alá.
Ménes feleségül veszi Ősúr utolsó testvérét, a két király egyenlő lesz és
Észak- és Dél-Egyiptom magyarjai megbékülnek, összefognak közös
munkára. És megkezdődött a Nílus-völgyiek ragyogó világtörténeti

57
Forrás: http://www.doksi.hu

szerepe. “A honősöket a Tudó nemzetté összekötötte szent békében”

Hallgassuk meg a főszereplőt, Tudót magát is, aki az Egyiptomi Bibliában leírtak szerint nem titkolja saját
nagyságát a győző büszke öntudatával (BT. 226.o.):
- Én vagyok a Tudós, az urak írnoka, akinek kezei tiszták. Én vagyok a becsületes, aki kiirtja a gonoszságot, aki
magyar és utálja a bűnt. ... Én vagyok Napúrtársúr írótolla (titkára), a törvény őre, aki becsületességet és
megértést hirdet s akinek szavára két ország népe hallgat.
...
- Én vagyok a Tudó, én békítettem meg a Magyart (déli királyt) és csendesítettem le a két úri csatár időszaki
háborgását. Jöttem és megmosdottam az Úrőst és megnyugtattam a Viharzót.
- Én vagyok a Tudó, a magyar úr, a magyar királyok ítélőbírája, kinek szava győzedelmeskedik az erőszak felett.
Eloszlattam a sötétséget, elkergettem a forgószelet meg a vihart..... Elértem, hogy Ra (a déli király) úgy
székeljen, mint Osiris (az északi király) és Osiris úgy székeljen, mint Ra.
...Thotot (Tudót) kell tehát a Nílus völgyi egyesített kettős királyság első közös uralkodójának tekintenünk. Thot
neve a Manethot történetíró által készített királyjegyzéken ATHOTIS: A Tudós alakban, mint az egyesített
királyság fáraója szerepel közvetlenül Ménes után. Csakis Ő lehetett, mert Manethot megjegyzi, hogy tudós
király volt, aki egy orvostudományi munkát hagyott hátra. Az események sorozatából kiderül tehát, hogy a
magyar-hun egyezményben Ménes és Ősúr élettartamára átmeneti intézkedéseket hoztak létre s a két királyság
perszonális uniója a vetélkedők halála után lépett életbe.

Kr.e. A Vörös-tenger partvidékén élő magyar törzsek elindulnak meghódítani BT Egyiptom

3200 az észak-egyiptomi hun királyságot. Jelképeik a madár (összecseng a 67.o.
körül magyar névvel, a képírás időszakában is madarat használtak) és az
oroszlán (a Régi Keleten magaru volt a neve, ez is összecseng). Hetes
szervezetben élnek.
Kr.e. Kréta első lakói a Nílus deltájából származnak, akik Ménes király BT Kréta
3200 idejében a honegyesítő háborúk során menekültek el. Többségükben III/10.o
körül sötét arcú kusok, majd árják. Honalapítójuk Minos, (Ménes) egyiptomi
nevet viselt. Istenük AZ Ős, A Zős, Zeus (lásd ma bőség - beüség egyes
nyelvjárásokban), szerkezetében azonos az Ősúr, Osir, Osiris névvel.
Zeus ősatya volt Krétán, aki ETE O-CRETAI, Hét ó-krétai ura. III/12.o.
Ismerünk Zeus bálványt, amelynek feltűnő elemei a mag alakú gömbök
MAG, túlméretezett karok KAROK és emberi alak ÚR, egybeírva
MAKAROKURA, Magyarok Ura. Mellette egy más bevándorló csoport
vezére hettita, A Fő Ló, APOLLO. Mindkét ős sok apasági jelzővel
rendelkezett. Utóbbi jelvényei a líra, nyíl, tarsoly és felhő, mind a mai
napig az Amour-ábrázolás nemzetközi szimbólumai. Határozottan
állíthatjuk tehát, hogy Zeus és Apollo nem görög, hanem előkelő
magyar úr volt, akiket a görögök később kisajátítottak maguknak.
Knossos - KNS - Ka-N-oS, Kan Ős városa, aztán Kep-Hala, Kép Helye,
majd Ko-Ri-Ya Ta-Na, Királyi Tanya a király tartózkodási helyei. A
sziget közepén PAP-UR és a parton LÁTÓ nevű jóshely.
Az Égei szigetvilágban a Kr.e. III. évezredtől kezdve Régi Keletről I I I /
származó nagyobb magyar tömegek tartózkodnak és útban vannak 21.o.
Európa beljebb eső tájai felé. Egyúttal történelemkönyveinkben egy
fontos javítást eszközölhetünk: az első európaiak nem görögök, hanem
magyarok voltak.
Kr.e. Az első ósumér elvándorlási hullám. (Öt ilyen van, a dáh, avar, hun, úz PV Káspi-tenger,
3100-tól és a szabir.) Keleti irányban távoznak a dáhok (tahi, tiao, tchi, tavon, Aral-tó
tazue - keleten, dah, daha, dá, dac, taoch, tochár, táh, tahó, dák - környékéről
nyugaton a nevük, melynek jelentése: kétkezes balta, bárd. Meglehet, áramlanak szét
hogy a kelet-ázsiai turáni népek ősei is: mandzsuk, ajnuk, jakutok,
ősjapánok.
Második hullám - a földrajzi elhelyezkedés alapján - az avar. Nevük Baktria, Szir-
várépítőt jelent sumérul. A Kr.e. V. századtól sok adattal rendelkezünk. és Amu-Darja
Civilizációjuk a legmagasabb a Káspi-Mediterránumban.

58
Forrás: http://www.doksi.hu

Megalapították a Zarasz Birodalmat, - fővárosa Száraz-ba az Oxus és az

Araxes között, - más néven az ezer városú Baktriát. Nevük torzításai:
abar, abaortek, obares, ibar, obor, oborden, obernita, hobordanae, var, Káspi-tenger
aparni, parni, par, parthus. Jelentős kultúr-kisugárzású nép. melléke
Háborítatlanul élnek Kr.e. 900-ig. A finn-ugorok tőlük veszik át a
sumér elemeket a Kr.e. II. évezredben a Káspi-Volga- környéken.
Harmadik hullám a hun, jelentése farok, fényes. Őket a történelem
massagéta, chun, kun, unni, unut, hiungnu, khionit néven ismeri.
Kezdetben az előző két ősnép közé ékelődnek, majd a Kr.e. II. évezred
utáni asszír, hettita, arám és perzsa inváziók miatt kirajzik a
Káspi-tengertől északra, a Volga környékére és a Jajk vidékére, ahonnét
nyugat felé indul egy részük (ezek lesznek a szkíták), más részük Káspi-Kaukáz
Belső-Ázsia felé terjed. us -
Negyedik hullám az assza, a lovaglás feltalálója, az úz. Jelentése: ló. Fekete-tenger-
Nevük előfordulása rengeteg: assza, chasszu, chúsz, kuszán, kuszit, Földközi-tenge
kuszita, asszír, osz, asz, osszet, uzzi, hayasa, assyr ghuz, kosszár, kazár, r
kusdi, kos, kosa, asz, gúz, ogúz és úz. Ők találják fel a nyerget,
kengyelt, a lovas harcmodort. E találmányok teszik lehetővé a nagy
szárazföldek belakását egészen Kínáig. Asszíria történelmében jutnak
fontos szerephez a későbbiek során. Szállásterületük és rezervoárjuk az
Elámi hegyvidék, innét rajzanak ki különböző irányokba a különböző
korokban - és térnek is vissza, ha szükséges - és alapítanak lovas
társadalmakat. Oz-man néven Kis-Ázsiában a törökök ősei lesznek, a
Kaukázusban osszet és ghuz néven mai is élnek. Kaukázus
700-ig Az ötödik hullám nem igazi hullám, inkább tágulás térben. Szippar Észak-Káspi-
sumér város és környékének lakói a Kr.e. III. évezred folyamán régió
települnek meg Szubartu területén. Jön ide őshun, assza, ősszabir elem. Szubartu
Ezek alkotják a szabir népet. E Dél-Kaukázusban elterülő terület lesz a Szabiria
magyarság legrégibb őshazája. A Kr.e. XII. századig békében élnek.
a IV. és A két ősi gócból gyarmatosított területeken kiterjedt a magyar nyelv BT Kaukázustól
III. használata. 78.o. Szudánig és
évezred A sumér, egyiptomi, magyar, szkíta, hun, avar nyelv 6000 éve Indiától
fordulója folyamatosan egy és ugyanaz. Ebből alakultak tovább a balti és urali 96.o. Töröko.-ig
nyelvek is északi irányban való terjedéssel.
a IV. és Felvonulás a Földközi-tengerhez Puntból, Eritreából kis csoportokban, BT Kánaán,
III. folyamatosan hajóval az Akabai öbölig, Eiulath-ig. Két országot 206.o. Fönícia
évezred szerveztek: KÁNAÁN: Eiulath - Ain-Maghar városa irányában, RA-FA
fordulója a tengerpartján. Északon a Karmel hegy lábánál futó KIS-HONT
folyóig, a szárazföld felé GENESARET-tóig. Fölötte FÖNICIA a
Libanon-hegy lábáig terjed. Itt folyik a MAGORA folyó. A népek a
termékenységi vallást követik, Bál isten fiainak vallották magukat,
Kan-Honi, CANA-AN-I, Kánaáni néven. Az ideérkezőket nevezték
Punti, Puni, Pani, Phoenik, Fenni, Fenik, Feniki néven, ez később csak
a tengerparton letelepedettekre vonatkozott. A tengeriek hajós
életformát folytattak, a szárazföldiek földművelést űztek és országukat
tejjel-mézzel folyó országnak nevezték. Luxusos házakban laktak és
örvendtek jólétüknek.
a IV. és A IV. és III. évezred fordulóján magyar nyelvű népek egy nagyobb ága BT Kárpát-meden
III. a Balkán-félsziget északra vezető völgyein keresztül a Duna-medencébe III/99.o. ce
évezred érkezett és a történelmi Magyarország területén folytatta életét. Ezt az
fordulója időt megelőzően itt nem volt állandó lakosság, sőt nomád gyűjtögető
népessége sem. A csiszolt kőkori népesség a Régi Keleten forgalomban
volt tárgyakat hagyott maga után.
A magyarországi csiszolt kőkori telepek kezdetét általában Kr.e. 3300
tájára helyezik, bár egyes tudósok bizonyos helytálló meggondolások

59
Forrás: http://www.doksi.hu

alapján öt-hatszáz évvel korábbi időt javasolnak. A kultúra virágzását

Kr.e. 2500-ig számítják. Kétségtelen és nem vitatott tény, hogy a Kr.e.
3000 táján a Duna-medencében már igen bőséges földművelő lakosság
él, mely a Régi Keletről érkezett és három összefüggő nagyobb
települési tömböt alkot. A legnagyobb tömb az ország nyugati felében
helyezkedett el: a Dunántúl egész területén, a Dráva-Száva közti
Szerémségben, valamint a Pozsony-Budapest vonal felett elterülő
vidéken, a nagy hegyek lábáig. A nagyságra második földműves csoport
az ország keleti részében az Erdélyi-medencét és a Maros alsó völgyét
töltötte ki, hozzászámítva a vele szervesen össze nem függő Olt völgyét.
A harmadik csiszolt kőkori település a Tisza folyó Maros feletti
szakaszán, a folyó két partján alakult ki, körülbelül a mai Csapig.
Nemcsak megőrizték keleti hagyományaikat és tudásukat, de tovább is
fejlesztették azt. Feltalálták a mérsékelt égövön használatos öntözés
nélküli földművelést. Ez tette lehetővé a falvakba tömörülést is, minek
következtében a lakosság felszaporodott. E népesség adott nevet a
hazában folyónak, hegynek, emberi lakóhelynek egyaránt. Nézzük meg
őket közelebbről. BT III/99.o
Kr.e. IV. Az archaikus sumér írás kialakulása, mely az ékírásos forma elődje. BJF Mezopotámia
évezred Fejlődési fokozatban a képírás és az ékírás között áll és használata II/46.o. Sumer
vége ekkor kezdődött.
Fejtsük meg együtt az Al-Ubaid-i Szűzanya templom alapító kövét.
Ennek a templomnak a homlokzatán találta meg Dr. Hall az “erejét
visszaszerző Napistent” ábrázoló rézszobrot - a két szarvas között
lebegő oroszlánfejű sast. A megerősödő Nap - a téli napforduló után -
ezen formájának ősi neve: Turullu.
Al-Ubaid a neve annak a dombnak, ahol a Szűzanya temploma állt. Itt
ásták ki, de valamikor UR város tartozéka volt. Az 1924. évi
ásatásoknál Sir Woolley találta meg az alapító követ az írással és az
első ember, aki ezt elolvasta Prof. Gadd volt.
A közös megfejtés előtt azonban nyomatékosan fel akarom hívni a
figyelmet arra, hogy aki hozzányúl a sumérnak nevezett ősnyelvünkhöz,
az tegye azzal a tudattal, hogy ez a nyelv nemcsak nyelvtani
szabályossággal van felépítve - hanem az ősi mah-gar lelkiség ott van a
nyelv minden képződményében.
- Aannipadda (mennyei tudással és felelősséggel - jól uralkodni), Ur-i
király Mesaannipadda (hős mennyei tudással és felelősséggel - jól
uralkodni) Ur-i király fia Ninharság-nak (Isteni elérhetetlen magasság),
vagyis a Szűzanyának neki megépíté,- vagyis alapította az Al Ubaid-i
templomot, melynek homlokzatán az oroszlánfejű sas - a turulmadár
rézszobra áll két szarvas közt.
A magyar nép származástudata élt még erősen a Kr.u. XIII. szd.-ban
is, hiszen a már római hitre térített nép részére kötelezőnek hirdetett
római katolikus imádság I. András magyar királyt nem királynak,
hanem az ősi nyelv uralkodónak szánt szavával illeti éppúgy, miként itt
az Al Ubaid-i templom alapító kövén van: lugal. És itt igen
hangsúlyozni kell, hogy Kr.u. 1200-ban a sumér ékírásos táblák még
nem kerültek elő a homok alól (csak 1855-ben. A szerk.), nem volt sem
Deimel, sem Labat szótár. Az egyetlen - ami létezett - az a Káldeától
Ister-Gamig visszatérő ősi mah-gar nép tudáskincse, hagyománya és
nyelve - melyet sem az idő, sem a térítés és az erőszak nem tudott
elpusztítani.
Baráth Tibor írja:
Helynevek alatt azokat az elnevezéseket értjük, amelyekkel az emberek az országukban lévő hegyeket, vizeket
és emberi lakótelepeket, valamint azok részeit illetik. Ilyenek a hegységek, hegyek, csúcsok, hágók, völgyek,

60
Forrás: http://www.doksi.hu

szorosok, sziklahasadékok nevei, források, patakok, folyók, tavak, mocsarak nevei, tanyák, falvak, városok,
várak, erődítmények, sáncok, megyék, tartományok, nagyobb országrészek és egész királyságok nevei. A
helynevekből az első lakosság személyazonosságán és lakóterületén kívül megállapítható az a megelőző
lakóhely vagy ország is, ahonnan a nép az új tájra érkezett. Az ilyenfajta helynevek valóságos történeti
okmányok. A magyarázathoz latba kell vetnünk hangtörténeti ismereteinket, helytörténeti, földrajzi, néprajzi,
régészeti és mitológiai tudásunkat is.
A magyar helynévkutatóknak már régen feltűnt, hogy krónikáinkban - főleg Anonymus és Kézai krónikájában -
milyen sok magyarul hangzó, magyar értelmű és máig használatos név szerepel, amelyek már Árpád vezér és
harcosai beérkezése előtt forgalomban voltak. Vámbéry már határozottan felismerte és állította, hogy ha a
szóban forgó Árpád-előtti helynevek valóban magyar származásúak, az csak úgy lehetséges, ha magyarul
beszélő tekintélyes néprészek már Árpád bejövetele előtt is éltek a Duna-medencében. Sok más figyelmes olvasó
és tudós azt is észrevette, hogy Magyarországon számos olyan régi helynév van, amelynek pontos mása
megtalálható az ókori Föníciában, Szíriában, Kánaánban, Egyiptomban, sőt még Indiában is, ahol azok a Kr.e.
II. vagy III. évezredben, vagy még régibb időkben voltak forgalomban. Az ilyen ősrégi keleti neveket ismétlő
magyar helynevek a Duna-medencében különösen két tájon fordulnak elő nagyobb számban: Dunántúl és az
Erdélyi-medencében.
Hazai nyelvészeink a legutóbbi időkig abból a tévedésből indultak ki, hogy magyarul beszélő néprészek csak
Árpád vezérrel telepedtek be, következésképp Magyarországon a IX. szd. vége előtt magyar szókincsből nem
keletkezhetett helynév. Hiába hangzik magyarul, világos magyar értelme van, a név nem lehet magyar.
Ezenfelül még azt is hitték, hogy a Kárpát-medencében Árpád előtt csak szlávok és turkok laktak és mindent
ezektől akartak levezetni. Ha ez sem sikerült, akkor a “szlávok közvetítésével vettük át” formula következett.

Néhány példa:
Tihany- nem szláv TICHO, hanem TYHON, TIHON, TÓ-HON, vízi lakóhely, régen sziget volt, magyarul
érthető.
Veszprém (Beszprém, Bezpriem) - a Balaton vize fölötti peremszerű platón áll, Víz-Perem, Biz-Perem
Pest - nem szláv kályha, téglaégető, Pis-Ta, víz melletti lakóhely, viziváros. Vele szemben ma is van egy
Viziváros.
Pozsony - Pis-Hon - víz melletti hon, még a múlt században is Poson néven írták.
Baranya - Bor Hona
Piski - víz (Pis) melletti terület (Kő)
Borszék, Borsava, Talabor - vízzel kapcsolatos nevek a Régi Keletről
Orsova - Árpád előtt fejedelem székelt itt - Úr Szava, ld. Arzawa fejedelmi székhely Kis-Ázsiában
Munkács - Munkás, Kr.e. III. évezredből, Anonymus is így írta
Balaton - Bál Otthon - Bál (Nap)isten híveinek otthona
Nyulak szigete - Nu-Luk, Nő-Lak olvasattal és nem nyulakkal
Asszonylaka - Assun Luka, Arad megyében van
Asszuán - Asszony-Hon

Miért pont a Duna-medencében ne találnánk bronzkori magyar helyneveket, amikor az alapréteg egész
Európában megfigyelhető. Vegyük rendbeszedve és kicsit részletesebben:
Egyiptomban gyakoriak voltak a Mén (A Mén, Ménes) szóval képzett helynevek az országegyesítő első király,
majd isten neve nyomán. Memphis, eredetileg Men-Fru, Mén Fáraó, Mén Főúr városa. MÉNFŐ, MÁNYA és
Ménmarót fejedelem.
Egyiptom ÉGI-TA nevének Magyarországon az Ágota nevek felelnek meg: SÁR-SZENT-ÁGOTA,
KUN-ÁGOTA és a Sopron megyei EGYED, utóbbiban egyiptomi jelenetet ábrázoló vázát is találtak.
Egyiptomi királyi cím volt az akkor Pator -nak írt BÁTOR, több ilyen helynév van, és még Báthory fejedelmünk
is volt. A Szinai-félsziget déli része, a Bakon, Bak Hona Ménes király óta szerves része volt Egyiptomnak,
megvan ez nálunk is BAKONY változatban. Jól ismert egyiptomi határvidék volt északon a Zala vagy Szala,
mindkét formája ismert itthon is. Az első egyiptomi királyok TATA és PAPA neve érdekes módon ismétlődik
városaink nevében. Gyakori a Ramása, Ra(Úr, Napisten) Mása név Egyiptomban, de nekünk is van RAMOCSA
helynevünk. Az egyiptomi Est-An-Úr, Est-Hon-Ura királycímet öt királyunk viselte, ebből Están Úr, utóbb
István lett. Ahol a magyar királyok székeltek, azt a várost nem véletlenül nevezték el Est-Er-Gomnak, Est Úr
Honának, ESZTERGOMNAK.
Egyiptomi neveket duplikáló helyneveink mellett tucatszámra vannak olyanok is, amelyek Kis-Ázsia, Szíria,
Kánaán, és Palesztina területére utalnak, általában tehát a Földközi - tenger keleti partvidékére. Ezekben az

61
Forrás: http://www.doksi.hu

országokban állt egy ARAD, egy HALÁP, ma Aleppo, BARÁT, ma Beirut és egy ÁRPÁD, ma Erfat nevű
város, továbbá egy BÜKK-völgy és egy KISHONT nevű folyó. Megtaláljuk Magyarországon a Trója
helyneveket is, a Régi Kelet híres Turia városának duplikálóit TURJA, TÜRJE, TORJA alakban. Sok
településünk ismétli Fönicia helyneveit, amelynek lakosait az egykorú szövegek Panig, Panik alakban
emlegetik. Magyarországon ezt ismétli a PINKA, PANKOTA, PANKASZ, PANCSOVA, PANNON (Pan-Hon)
név, ez utóbbi Dunántúl országneve lett a római uralom idején. A Pan - név Bán alakját nagyobb területek,
főnökségek jelzésére szoktuk alkalmazni, különösen a Szék (Ság, Ség) helynévképző kíséretében, pl. Ozorai
BÁNSÁG, Sói BÁNSÁG, Macsói BÁNSÁG, SZERÉMSÉG. A Régi Keletről átvett helynevek sorában
szerepelnek a Hét szóval összetett nevek, aminők a Dunántúl HETÉS vidéke és a HÉT, HETE, HETÉS,
HETÉNY községnevek, amelyek a kis-ázsiai Hétország, Héti Ta nevét folytatják. Ugyanilyen a keleti Pilis - Ta,
Palesztina nevét folytató sok PILIS név, PILIS-vármegye, PILIS-hegység, valamint a Pilis szóval összetett több
helynevünk. A régi-keleti Pilista országot öt vezérből álló kormányzótanács vezette és ezt a tanácsot Szerén-nek
(Seren) nevezték, amelyet aztán országnévként is használtak a megfelelő értelemhatározóval. Amikor a
lakosság onnan eltávozott, jelentős részben Magyarországon talált új otthont és új lakóhelyét is Szerénnek
nevezte SZERÉM alakban. Akik közülük a Dráva-Száva közén telepedtek le, lakóterületüket SZERÉMSÉGnek
nevezték és valószínűleg ugyanők laktak Krassó-Szörény megyében is.
Az ókori istenneveket magába záró magyar helynevek meglehetősen nagy csoportot alkotnak. Az ilyen
helyneveket elég könnyű felismerni, mert bennük legtöbbször a Napisten Ra, Magúr, Égúr, Szemúr, Kerekúr
vagy Macska neve szerepel. E valósággal százszámra található Napnevek mellett gyakori az egyiptomi tudó és
isten-király Tóth (Tudó) neve, meg a szíriai-kánaáni főisten Bál neve. E szent nevek a Duna-medencében
mindenütt megtalálhatók, de legsűrűbben mégis Dunántúl, Erdélyben és a Felső-Tisza vidékén szerepelnek.
A Ra (Úr) név hegyek, folyók és emberi települések nevében egyaránt használatos. A régiek ugyanis úgy
tudták, hogy a hegyek és folyók az isten (IZ-TEN, sumérból BJF-től) legkedveltett tartózkodási helyei.
Lakóhelyeiket pedig azért nevezték így, mert azokat ezen a módon isten védnöksége alatt állónak nyilvánították
ki, vagy pedig azért, mert a lakóhelyen istenháza állott, tehát az Ra-Hona vagy Égúr-Széke (Egerszeg) lehetett.
Magyarországon a Napisten a következő hegyekben lakott: Ra-Dna (Ra-Tanya), Ru-Szka (Ra-Széke),
Re-Tyezát, Mát-Ra (szószerint Föld Ura), Fát-Ra, Tát-Ra (Tudó, Tóth isten, Ra-Tóth lakóhelye), Mag-Ura. A
Magura jól ismert csiszolt kőkori isten és a mi népünk (Magur hívei) neve, amelyet a Régi Keleten és a
Balkánon Makura, Magara, Megare, Magula alakban számtalanszor alkalmaztak. Van nálunk is Erdélyben és a
Felvidéken több helyen.
Ra Napisten neve folyók nevében: Ist-Er (Duna) a legrégibb időkből, Eger (Égúr) patak, továbbá Mu-Ra,
Nyit-Ra, Né-Ra, Rá-Ba, Ri-Ma, Ma-Ar-Is (Maros). Lakóhelynevek: Ra-Monya, Ra-Mocsa (Ra-Mása), Ra-Hó,
Ra-Kos vagy Rákos, Mak-Ra, Mah-Ar-Ta, Mozs-Or, Mecs-Er, Mak-Ar-Ja, és így is: Kis-Ar, Nagy-Ar,
Szacs-Ar, Asz-Ar, Nád-Or, Mod-Ra, Mod-Or. Az Égúr kifejezéssel alkotott nevek (Eger, Egres) tobzódnak
Dunántúl és az Erdélyi-medencében. Legismertebb formája az Ég-Úr-Széke, Egerszeg, amely hajdani
istenházáról vagy áldozati helyről tanúskodik. Az ilyen helynevek a keresztyénség alatt is gyakran fontos
kultuszhelyek maradtak, mint pl. Zágráb, Az Ég Úr Hab városa esetében látjuk, benne a pap (ab, hab) nevével.
A mai Eger patak nevét Anonymus még Ég-Úr alakban írta, a mai Ikervár régen szintén Ik-Ur-Vár volt, amely
a mai Egervárral együtt egyformán az Ég-Úr-Vára értelmet őrzi.
A Napisten ókori Szemúr neve (Szemes, Szem) szintén sok helynevünkben megmaradt, bár szókezdő hangja
néha már Cs, Z, Zs hangra változott. Szem-Es, Szom-Or (Szemúr), Szom-Or-Óc, Szem-Et, Szom-Od, Szem-Ely
(Szem-Hely), Csém (Szem), Csoma, Csom-Or, Csöm-Öd-Ér, Zom-Bor, Zsom-Bor, Süm-Eg, Som-Or-Ja,
Som-Ogy (Szem-Egy). Az összetett nevek második tagja néha világosan utal a hajdani áldozati helyre pl.
Som-Berek, Som-Ló, Som-Kerék. Külön kiemeljük a Szemistennek szentelt két folyónk, a Szamos (Szemes) és
Temes (Szemes) nevét, melyek mindegyike a lenyugvó Napistent idézi a Régi Kelet szóhasználata szerint.
A Napisten ókori Karika, Kerék neve a Nap tányér alakjára vonatkozik s helyneveinkben Kerek, Korong és Kör
változatban szerepel. Az ókorban a Kerék helyeken istenháza szokott állni, amire a másik összetevő szó néha
közvetlenül utal: Kerek-Egyháza, Kerekes-Kápolna, Magyaró-Kereke esetében. Ugyancsak a Napisten Kör neve
szerepel Kör-Mend, Kör-Ös megye nevében, és három folyónk - Körös, Kerka, Karassó - nevében. A Tudó
(Tóth isten-király) neve megmaradt nálunk a Rátót (Ra-Tóth), Tét, Tát, Tata, Déda nevekben, valamint a Tátra
(Tóth Ra) hegység nevében.
A napvallással kapcsolatos magyar helynevek közt kell említeni az Est és a Kel szóval képzett neveket,
Nap-este illetve Nap-kelte értelemben. Említettük már Ist-Er és Est-Er-Gom nevét, most hozzáfűzhetjük az
Ost-Or-Os patak nevét, továbbá az Est-Úr-Háza és Est-Er-Házy neveket. A Nap keltét jelző Kel, Kél, Kelő,
Kálló-val összetett nevekre sok a példa: Kol-Ta, Kalo-TA, Kalo-Csa és a Kálló-val összetett nevek. Kolozsvár
1480-ból származó pecsétjén a név így szerepel: Col-Us-War, Kelő-Ős-Úr az ókori napvallás fogalmi készlete

62
Forrás: http://www.doksi.hu

szerint, vagyis a Felkelő Napisten városa, röviden Keleti Város, - szemben a Nyugati Város értelmű
Esztergommal. Megerősíti e nyelvészeti és kultúrtörténeti felismerést az, hogy a város címerében gyakran
szerepel a sugarakkal ábrázolt felkelő Nap képe (KEL), továbbá a Hold (UD) és a nyolc ágú csillag (AN, UN,
ON), amely elemek a város nevét az ősi képírás módszerével szintén KEL-UD-ON-nak, azaz Kelet-Honnak
írják, a mezopotámiai Kaldea, az urartui Káldi és a britanniai Kaledónia mintájára. Nem kevésbé fontos további
mozzanat: Kolozsvár megvolt már a római korban, amikor Napoca-nak hívták. Ebben a római kori névben
szintén a Nap szavunkat látjuk, a Régi Keleten szokásos bezáró magánhangzóval (Nabo, Napo) és kibővítve az
ország értelmű Kő szóval. Tehát már a római kori városnév összetevő elemei is magyar szavak, az a név is a
Nap-város értelmet hordozza.
A magyarországi ókori helynevek harmadik nagy csoportját az jellemzi, hogy a nevekben a földrajzi mozzanat
régi, ma már nem használt szavakkal jut kifejezésre. A most tárgyalás alá kerülő neveket is könnyű felismerni,
mert az újabb keletű nevekben a földrajzi mozzanat a -háza, -földe, -telke, -mezeje, -erdeje és hasonló szavakkal
jut kifejezésre. A régi helynevekben ugyanilyen szerepben ókori szavainkat találjuk, aminők a föld jelentésű
MAT (Ma, Mat, Mad, Met, Mét), KŐ (Ka, Ke, Ki), TA (föld, talaj értelemmel Ta, Te, Da), a víz jelentésű BIZ
és BOR (Pis, Pisz, Pes, Bisz, Vis, Bor, Por), a lakóhely jelentésű (H)ON (On, Ony, Hon, Ana, Anya) és SZÉK
(Szeg, Ség, Sék) alakokban fordulnak elő. E régi szavaink, mint látható, az összetételben hangtanilag
illeszkednek a megelőző szóhoz, úgyhogy önálló jellegüket látszatra elvesztik és értelem nélküli képzőknek
tűnnek fel.
MAT-elemmel képzett: Doz-Mat, -Gyar-Mat, Kecske-Mét, Nyír-Mada, Nagy-Mad, Máta, Máté-Szalka.
KŐ elemmel képzett: Bács-Ka, Szabad-Ka, Barát-Ka, Raj-Ka, Rát-Ka, Pát-Ka, Dobo-Ka.
TA elemmel képzett: Ágo-TA, Bak-Ta, Bó-Ta, Bucsu-Ta, Bago-Ta, Galán-Ta, Csász-Ta, Har-Ta, Sá-Ta,
Ino-Ta, Kádár-Ta, Szalon-Ta, Szalán-Ta, Debré-Te, Bezé-Te, Kaján-Ta.
VIZ elemmel képzett: Pis-Kő (Víz-Kő), Dráva-Pis-Ki (Dráva vize mellett lévő föld), Pis-Kár-Kos, Pisz-Ke,
Püs-Ki, Pozs-Ony (Pis-Hon), Pozse-Ga (Pis-Kő), Pest (Pis-Ta), Pacsa, Pacs-Er, Bisse, Bize, Bes-Ence,
Vise-Grád, Vis-Ke, Vis-Onta. Folyók esetében: Kulpa - Cola-Pis, Duna - Danu-Bis, Tisza - Ti-Bis-Is.
BOR elemmel képzett (VIZ értelemmel): Boro-Ta, Bar-Anya (Bor-Hona), Bor-Szék, Bor-Sa, Bor-Sod,
Zom-Bor, Somo-Bor, Bél-Bor, Tala-Bor.
HON elemmel képzett: Mos-Ony, Pozs-Ony, Bor-Ony, Báb-Ony, Bak-Ony, Csernát-On, Pat-Ona, Batt-Onya,
Bar-Anya, Bez-Enye, Ra-Hon-Ca, Ro-Honc.
SZÉK elemmel képzett: Bor-Szék, Bükk-Szék, Magyar-Szék, Fehér-Szék, Báta-Szék, Három-Szék, Róna-Szék,
Ber-Zék, Szerém-Ség, Eger-Szeg, Szilágy-Szeg, Bakony-Szeg, Körös-Szeg, Bor-Szeg stb.
Mező és Erdő szavunk is jelen van sok helyen, ezeket nehéz az újabb keletűektől megkülönböztetni, mert e két
szó hangtani alakja évezredek alatt alig változott. Kivétel Erdély, hiszen latin megfelelői - Trans-Sylvania,
Ultra-Sylvania mindig jelezték, hogy “Erdőségen túli” területet értettek alatta. Különösen igaz ez, ha a
Kárpátok ívén kívülről nézzük a dolgot. Herodotos szerint Kr.e.1500 táján a kelet felől érkező szkíták is egy
nagy erdőség felől jöttek, ez volt Úr-Artu a Kaukázus alatt, de a Nyugat-Európába ment magyar népek is
használták e kifejezést, tőlük ered Franciaország egyik nagy erdős tájának neve, Ardennes, Erdő Hona.
Az a néprajzi kép, amely a Duna-medence helyneveinek elemzése alapján szemeink előtt kibontakozik, főleg az
egyiptomi kultúrkörből eredő népesség nagy szerepét tárja elénk. Úgy látszik, az ő túlsúlyuk és vezető szerepük
a Felvidéken és Erdélyben a bronzkor folyamán is fennmaradt, amíg a turáni néphullámok beözönlése az ország
keleti határain át el nem kezdődött, tehát kb. Kr.e. 500-ig. Egyebütt az országban, nevezetesen a Dunántúl, a
Dráva és Száva közén, valamint a Maros folyó vonalától délre és Bihar és Arad megyék területén a bronzkor
folyamán lényeges eltolódás keletkezett: ide a bronzkor második felében az a népesség telepedett be, amelyet ősi
lakóhelyéről, a Régi Keletről a szemiták űztek el a Kr.e. II. és I. évezred fordulójára eső századok folyamán.
Ezek az utóbb jött magyar honfoglaló néphullámok abban különböztek elődeiktől, hogy hitéletük fő formája
nem az égi vagy napvallás volt, hanem a termékenységi kultusz és istenüket nem Ra-nak, hanem Bál-nak
nevezték. Következőleg, ahol ők a Duna-medencében letelepedtek és új falvakat hoztak létre, azok nevébe
gyakran ezt a Bál (Béla) nevet foglalták bele, annak védnöksége alá helyezték életüket. Bál összetételű
helyneveink - Bál, Bél, Pál, Pél - különösen Zala, Somogy és Veszprém megyék területén, vagyis a Balaton
körül sokasodnak, amely tó a Bál-Otthon középpontját alkotta. A zalai Belatinc, a baranyai Bél, a somogyi
Bálványos (Bálvány - Bál Hona) és a soproni Beled a Balaton tó körüli hatalmas Bál-település nyúlványainak
tekinthetők. A második nagyobb összefüggő magyarországi Bál-terület Arad és Bihar megyékben alakult ki,
ahol több, mint harminc Bál nevet ismerünk, jórészben a hatalmas Bél-hegység vidékén. Heves megyében az
Eger felett emelkedő Bél-Kő fontos áldozati helyük lehetett. Külön is figyelemre méltó, hogy Bál isten nevét
négy Árpád-kori királyunk használta trónnévként Béla alakban, amely körülmény ez utóbb jött népesség nagy
lélekszámát, súlyát és befolyását tükrözi a turániakkal együtt kialakított végleges Magyarországon. Összesen

63
Forrás: http://www.doksi.hu

2052 ókori eredetű helynevet lehetett így feltalálni.

Kő- és bronzkori magyarul olvasott szövegek:
A kökénydombi Vénusz Kr.e. 3000 tájáról szülő nőt ábrázol, “beszélő” szobor: Ezeket a mamákat Úranyó a kis
széken segíti.
A zengővári Vénusz a rézkorból származik s a ménhír szobrok stílusában az is anyát ábrázol, aki gyermekét
szoptatja: Máter gyermekét szoptatja.
A budakalászi vörös agyagszekér: Magyarok Ura Őriz.
Bronzkori, 11 cm magas kétfüles korsó rovással: föníciai V és S, VIS alakban hangzósítva, VIZ.
Ma is használjuk, nem is keveset: Jó Ra (Nap) kelt, Jó reggelt.
Összegzésként: Új történeti tudatunkban ezért központi helyet kell biztosítanunk annak az igazságnak, hogy a
magyar nép Kr.e. 3300-tól, ha ugyan már nem régibb idő óta, folyamatosan lakik a Duna-medencében.

Kr.e. Uruk városa - Gilgames, Kiskamasz városa - összefogja Mezopotámiát, BT Mezopotámia

3000 majd Úr veszi át a vezetést, ezután az okos UKUS következett. Fia 213.o.
LUGAL ZAGGESI, az Előkelő, az Egyesítő. Az ötödik egyesítő
Sargon, SARGUNI SAR ALI, Az Úrhoni, az Iráni
Kb. Kr.e. Körülbelül Kr. e. 3000 tájától a Duna-medencei magyarság BT Duna-medence
3000-től népkibocsátóvá válik. Tekintélyes részei költöznek tovább a Duna két III/133.
partja mentén népességet adva a mai Ausztria és Dél-Németország o. Ausztria
területeinek. Egy másik nagyobb csoport észak felé fordult elhagyván a Dél-Németorsz
nyugati kaput és az Elba, Odera és Visztula folyók által öntözött sík ág
vidéken terült szét. A Visztulától keletre eső mai lengyel területnek első Észak-Németo
lakossága szintén a Duna-medencéből származott és lakóföldét rszág
Mazúriának, Mazurkának, azaz Magyar Kőnek és Magyar Földnek Lengyel-síkság
nevezték. Az újabb vizsgálatok szerint a Balti - tenger mentén kialakult Baltikum
Est-Hon (Esthonia, Észtország) is figyelemre méltó lakosságot kapott a
dunai népfeleslegből. Mindezek a tájak a magyar népességgel együtt
természetesen azt a tudást is megkapták, amit ma kő- és bronzkori
magas kultúra néven foglalunk össze.
Exportcikké válik a dunai típusú, öntözéstől független földművelés. A
Duna-medence európai vezető szerepét előmozdította az is, hogy
területén alakultak ki a kontinens első ércfejtő, ércolvasztó és
fémfeldolgozó üzemei, Európa első nagyipari bázisa és itt állt
rendelkezésre a begyakorolt személyzet: a bányászok, tűzmesterek,
kovácsok, és ötvösök tömege, egyszóval itt volt a technikai tudás
központja. Érthető, ha Európában akkoriban mindenki a magyaroktól
igyekezett tanulni. BT III/133.o
Kr.e. Kr. e. 3000-2500 körül Spanyolország és Franciaország területén új BT Nyugat-
3000-250 népesség jelenik meg. Sötétbőrű, de kaukázusi arcú lakosság elözönlötte III/42.o. Európa
0 e tájat és barlangjaikban Afrikában honos állatokat rajzolnak.
Jelenlétük később a Brit-szigeteken is észlelhető. Ők a piktek,
állattenyésztő nép. Pontosabban kusok, Fekete-Honi emberek és
magyarul beszéltek és pásztornépek voltak. (Picti, Pechty, Fekete - p=f
-, Picton, Fekete Hon). A kusok után árják is jöttek, akik ismerték a
hatalom összpontosításának formáit, így gyorsan fölébük kerekedtek. A
29 nevet feltüntető pikt királyjegyzéken minden második király neve
előtt az ÚR szó áll. BT III/42.o.
Kr.e. Zosir király (aZŐsúr) követeket küld a szudáni (Elefánthon) Madir BT Egyiptom
2815 (Magyar) királyhoz megtudakolandó, miért maradt el a Nílus áradása. 73.o.
Kr.e.2800 Kr. e. 2800-tól 1150-ig él államalkotó magyar nyelvű lakosság Kréta BT Kréta
-1150 szigetén. Irásuk különbözik a mezopotámiai ékírástól és az egyiptomi III/17.o.
képírástól, de azonos a Földközi-tenger környéki, a szíriai, kánaáni és
hétországi írásrendszerekkel. BT III/17.o.
Kr.e. III. Ugyancsak a III. évezred elejének eseménye, hogy a Balkán BT Balkán
évezred benépesítése három nagyobb hullámban délről történik. Az első III/22.o.

64
Forrás: http://www.doksi.hu

eleje egyiptomi eredetű és a Balkán déli részét éri. BT III/22.o.

Kr.e. III. A Kr. e. III. évezredben volt Kelet-Európa benépesülésének kezdete. BT Kelet-Európa
évezred Kiindulópontja a Kaukázus környéke, a kerek koponyájú népek III/75.o.
őshazája. A Dnyeper mentén vonultak azok, akik végállomása a
Baltikum lett, a Volga mentén azok, akik utódai a Káma és a
Felső-Volga vidékén élnek, vagy még feljebb a Pecsora völgyében és a
Jeges-tenger partvidékén. BT III/75.o.
Kr.e. Kr. e. 2750 táján városalapítások a Földközi-tenger mellett: TYR - BT Fönícia
2750 ZU-RU. Az Úr városa, SYD-ON, az afrikai Sütő napisten Hona, 208.o.
BERU-TA (Beirut) bor, azaz víz melletti terület, ARAD városa.
Kereskedtek a Baltikumig, telepeikből egy-egy nagyobb város is
fejlődött, mint pl. Karthágó. Nem ötletszerű felvetés a finnek PHINI,
FENNI, FENI és a dunavölgyi PANNON, Pan-Hon neveket a
föníciaiakkal összekapcsolni. Szíria
A Szíriában megtelepedetteket a Hét Fiai-nak nevezték, ami kétszeresen
is talál: Etiópiából (Hét-Jó-Fia) jöttek és hét törzsük volt, az Ószövetség
fel is sorolja őket (Jozsua III. 10.). A törzs - TES - neveinek nyelvtana
azonos és a magyar nyelv szabályait követi, betoldva egy melléknévi
képzőt: HIT-T-i-TES, PERIZ-i-TES, A-MOR-i-TES,
KAN-AAN-i-TES, GIRGAS-i-TES, JEBUS-i-TES és HIV-i-TES. A Hettita
Genezis (XV, 19-21.) 10 törzsről tud, de az első hat abban is benne van. Birodalom
Ezek a törzsek vonulnak fel a kisázsiai Halys kanyarulatához
valószínűleg és Héti Föld, HET-i-TA, HATTUS székhellyel a
szíriaiakkal együtt birodalmat alapítanak. Egyesítőjük az akkor már
huni néven szereplő anatóliai magyarok közül került ki. BT 208.o.
Kr.e. (A hunok) NGY Kína
XXVIII. Aki figyelmesen tanulmányozza az ujgur népről mondottakat, nem 51-52.o.
szd. lehet kétsége a Hunok és az Ujgurok azonossága felől és arról sem,
hogy a magyarság ősei is az ő nemzetségeik közül váltak ki.
A ... krónikák kivonatai állítják, hogy az ujgur nép (két részre
szakadva: az On-ujgurok és Tokuz-ujgurok) 120 vagy 122
nemzetségből állott. Ezek a nemzetségek nem választottak fejedelmet, a
kisebb-nagyobb törzsekben a nemzetségek önálló életet éltek.
Lényegileg ugyanezt mondja Baráthosi-Balogh Benedek is a hunokról.
A kínai forrásokban az ősidőből nem maradtak fenn személynevek,
csak törzsnevek szerepelnek. A legrégibb följegyzésekben Dzsong és
Tik a hunok neve. ... Az ujgurok őshazája Mongóliában volt a 10,
illetve 9 folyó mellett, ahol 3000 évig laktak.
Kína őstörténete a mesebeli ősidőkkel kezdődik. Ezekben a legrégibb
mesés történeti időkben is szerepelnek már a hunok. Egyes történészek
arra következtetnek, hogy Kína ősi népének nemzetté tömörítője a hun
volt. A hagyományokból teljes bizonyossággal megállapítható, hogy
már a történelem előtti időkben a hun és a kínai nép egymás
szomszédja volt. A kínai történészek szerint a Kr. e. XXIII. században a
hegyi dzsongoknak, a Hia dinasztia idejében (Kr. e. 2000 körül)
Hi-Un-Nu-nak, a Csó dinasztia idejében (Kr. e. 1000 körül)
Hien-Jun-nak, a Hanok idejében (Kr. születése körüli idő)
Hiung-Nó-nak nevezik a hunokat.
A kínai mondakör a Kr. e. XXVIII. században már félig történeti korrá
változik. Az öt császár korszakában Szün császárról említik a Kr. e.
XXIV-XXIII. században, hogy 5000 li hosszú területen keresztül
eljutott a meg nem művelt földekhez, s nyugaton meghódította a
dsongokat, szákákat, kuszukat, tikeket, kiangokat, északon pedig a
hegyi dsongokat. Jü császárról pedig az van feljegyezve, hogy előtte
meghódolnak a kienlien, száka, kuszu és nyugati dsongok. A Kr. e-i

65
Forrás: http://www.doksi.hu

XXIII. században a hun törzsek állandóan zavarják a Kínai birodalmat.

..... A kifejlődött több ezer éves viaskodás után - mialatt a
nemzetségek, törzsek százai pártoltak át, olvadtak be a kínai népbe - a
békés földművelők felülkerekedtek és Kína túlerőre tett szert, az
ujgur-hun birodalom hatalma pedig a testvérharcok következtében
összeomlott.
Kr.e.2560 Myker-In-Os (Magyar Honős), a IV. dinasztia királya megépítteti a BT Egyiptom
gizai piramist. PEREMES - PIRAMIS, akkoriban a piramis 73.o.
emeleteinek szegélye, pereme volt.
Kr.e. A Kr. e. 2500-1900-ig terjedő időszakot szemben Európa más részeivel BT Kárpát-meden
2500-tól a Duna-medence régészeti történetében ezt az időszakot rézkornak III/101. ce
1900-ig nevezik. A fémiparban dolgozók benépesítik a hegyvidékeket, ahol o.
felszínközeli vagy könnyen bányászható érctelepeket találtak. Ezek
Erdélyben, a Mátra és Bükk-hegységben, a Felvidéken és Dunántúl több
pontján voltak, mégpedig hatalmasak. Magyarországon ragyogó
fémkultúra keletkezett, amely művészi szempontból minden hasonlót
felülmúlt az egész Közép-Európában. A magyarországi remek kardok
és kettős bárdok, a rajtuk gyakran látható bonyolult spiráli művészi
díszítéssel az európai bronzmunkáknak talán a legszebb példányai és
mintául szolgáltak a hasonló típusú északi bronznak. Itteni találmány a
kalapos eszköz, a kalapács. Híres volt az itt készült kard, fokos, sarló,
szigony és tőr, továbbá az amulett és karkötő.
A mezőgazdasági tevékenységben foglalkozó társadalom számára az új
fémeszközök előnyt jelentettek, mert a porhanyós lösz talajokon kívül
használatba vehették az eddig elkerült kötött, de jobban termő zsírosabb
talajokat is. BT III/101.o.
Kr.e. Nyugat-Európa benépesülése Kr. e. 2500-tól jelentős fáziskésést mutat a BT Rajnától
2500-tól Duna-medence benépesüléséhez képest. A csiszolt kőkor érettebb III/36-3 nyugatra,
szakasza Kr.e. 2500-tól, a bronzkor csak Kr.e. 1500-tól és a korai 9.o. Ibériai
vaskor csak Kr.e. 500-tól kezdődött. A nyugat - európai tudósok félsziget,
felhagyva a romantikus történelemszemlélet káros gyakorlatával - Britannia
(tárgyilagosságra való törekvés jegyében csak a száraz adatokat
tartalmazó iratokat, okleveleket becsülte, viszont a visszaemlékezéseket
tartalmazó elbeszélő kútfőket aláértékelte, tehát éppen azt a
forráscsoportot vetette el, amely az ókor értelmezéséhez a legtöbb
gondolatot szolgáltatta. ... Mindezt dajkamesének nyilvánították,
kisöpörték a tudományból, minek következtében aztán a régi Európa
tárgyi bizonyítékai előtt teljesen értetlenül álltak. BT
III/36-39.o.) - megállapították, hogy e három művelődési forma Európa
nyugati részein nem belső fejlődés eredményeképpen állt elő, hanem a
bevándorló népek hozták magukkal. Azok honosították meg a
kenyérmagvak termelését, a szelídített állatok tenyésztését és vezették
be a letelepült életformát. A magas kultúrát hozó nép származására
először a művészettörténet mutatott rá. A dél-franciaországi román
stílusú építészet a Régi Kelet befolyását tükrözi, Szíria, Kis-Ázsia
példáit utánozza, amelyek viszont egyiptomi forrásokból táplálkoznak.
Rámutattak arra is, hogy a heraldika bizonyos elemei, elsősorban az
oroszlánok szerepeltetése a nemzetségi, családi címereken szintén a
Régi Keletről hozott szokás volt, hiszen ez az állat Európában nem
honos. Az antropológusok kerek koponyájú emberek megjelenését
regisztrálták. Megállapították azt is, hogy ez a népesség a
Földközi-tenger keleti medencéjéből, partvidékéről érkezett.
Etimológusaik rájöttek, hogy földrajzi elnevezéseik a jelenlegi román és
angol-szász nyelvekből nem magyarázhatók meg. E nevekben olyan
szavak, képzők, ragok és jelzők szerepelnek, amelyek egy egészen más

66
Forrás: http://www.doksi.hu

nyelv sajátságai. Adataikat térképre vetítve rájöttek, hogy ez az

ismeretlen nyelv egész Nyugat-Európát elborítja, vagyis az ókorban
mindenütt azonos nyelvet beszélő népesség lakott, bár fajilag talán nem
volt egységes.
Nyelvészeik kiderítették, hogy a helynevek alkotórészei megegyeznek a
Földközi-tenger keleti fele és az Égei szigetvilág neveinek
alkotórészeivel. Azonosították a sűrűn előforduló elemeket is - mező,
talaj, pala, csúcs, kő - de az ősnyelv ismerete hiányában nem tudták
megnevezni a keresett nyelvet. Arra nem is gondoltak, hogy
munkájukkal tulajdonképpen a magyar nyelv őskoráról hántják le az
évezredeket borító leplet s talán éppen a magyar nyelv segítségével
tudnak átütő eredményt elérni. Pedig arra is rájöttek, hogy a régi
népnevek - Lig-ÚR-i, Hét-RÚR-i, Tig-ÚR-i és mások - árja fajú népek
voltak. BT III/36-39.o.
III. A sumér társadalom eléri a folyami társadalmak fejlettségének csúcsát. PV Mezopotámia
évezred Kirajzások a mediterrán régiókba: a Földközi-tenger irányába
közepe (dél-kisázsiai kultúrák, kréta-minoszi kulturák, etruszkok), a
Fekete-tenger irányába Szubartu, a Kur és Araxes folyók felé (Szabiria)
és öt hullámban a Káspi-tenger, majd a környező területek irányába. Ez
utóbbiakat, a turáni népeket fogják később a görögök helytelenül
szkítáknak nevezni. Nyelvük az ósumér és ez ezeknél marad fenn a
legtisztább formájában.
A puli okán - A Kr.e. 7000 címnél említve - egy kis kitérő dr. Schedel BJF Mezopotámia
Andor: A puli útja Eridutól Bugacig címen BJF közlése nyomán is 203.o Sumer
közreadott kutatásaiból: (Megjelent a Kutya c. folyóirat 1969. június 6-i
számában.)
.... a legrégibb pulit ábrázoló adatok Mezopotámiából származnak, s a
múzeumokban számos oly több ezer éves dombormű és szobrocska
található, melyeken a puli minden kétséget kizáróan azonosítható.
Friedrich Müller és Martin Tellmann 1882-87 közt Eridu (Sumer)
városában végzett ásatásaiknál találták az iraki Nemzeti Múzeumban
őrzött 12,5 cm magas és 15 cm hosszú, pulit ábrázoló fehér szobrocskát.
Ezt egy állítólag Tar-mor-ur nevű sumér uralkodó - a feliratok szerint
Il-du, vagy Il-di nevű - 8-10 éves leányának sírjában találták. R. C.
Thompson Jarmo-i ásatásainál talált, egy jelenleg a bagdadi
múzeumban látható, sumér ékírásos, napon szárított agyagtáblát,
amelybe egy élethű puli-figura van bevésve. E leletek korát 4-5000
évesre becsülik.
Pusztán azt a tényt, hogy a magyarság körében ma is él egy kutyafajta,
mely 4-5000 évvel ezelőtt Mezopotámiában is honos volt, még nem
lehet bizonyítéknak elfogadni arra, hogy az a magyarokhoz a
sumérektől került volna. ... Ha pedig a puli élettere sumér szavainak
egy része is fellelhető a magyar nyelvben, úgy ez további
következtetésekre is tág lehetőségeket nyújt.
Igen érdekesen vezeti le dr. Schedel a három magyar kutya nevét a
sumér elnevezésből és ezt R. C. Thompson angol archeológus adataiból
veszi, amikor a kutyára vonatkozó sumér gyűjtőnevet is megtalálja.
Ugyanis a magyar kutya - sumérul kud-da, vagy kut-ta. A magyar
komondor sumérul Ku-mun-dur és a kuvasz sumérul Ku-assa. De
nézzük dr. Schedel szógyűjtését úgy, amint azt három csoportra osztja.
(folytatás alant)
BJF 205-210.o.:
Ezeknek a közléseknek a nagyszerűsége pedig abban rejlik, hogy a szavak származástani világossága
megsemmisíti Bárczi Géza Szófejtő Szótárában szereplő igen feltételes és nem bizonyított vonatkozásokat.

67
Forrás: http://www.doksi.hu

Magyar szó Bárczi Géza szófejtése Sumér Akkád Jelentése

I. A puli

ugat hangutánzó szó Ug-gu, ug-gatu düh, harag

harap talán finnugor tőből,
pl. cseremisz kar, enni Harapu vágni
kuss, kussol
kushad a német kusch! átvétele Ku-us nyugodni
uccu, uszítani ugatásra biztató indulatszó a kutya uu Ussu, Ussuru elereszteni
hangját utánozva szabadon engedni
terel fordul, megy, vitatott eredetű Tur, Uttaar Turru, Turu beterelni
1. valamely török nyelvből, visszatéríteni
pl. altáji tär, forog, fordul térni, fordulni
2. finnugor: pl. zürjén tyr, belefér, Tarasu téríteni
votyák tär, belefér stb.
puli Puli

II. A juhnyáj

szila (dunántúli tájnyelven) Szila bárány

bárány valamely szláv nyelvből: baranu meg- Udu barinna: fehérgyapjas bárány
felelői kos, birka, bárány jelentésben Ganan barinnima: egyéves világos prémű bárány
egyháziszláv nyelvekben.
birka, bürge valamely északi szláv nyelvből, pl. morva- Bargal Bargallu birka, bürge
cseh, tót birka, birkafajta,
megfelelői kisorosz és orosz nyelvekben

kos valamely török nyelvből a honfoglalás Gi-es(u) kos

előtt, pl. csagatáj qoc Kusarriku kos a csillagképben
(Baráth Tibortól tudjuk, hogy a kusok szent állata a kos már Kr.e. 3200-ban is. A szerk.)
szamár az olasz somaro - teherhordó állatra megy Imaru, Imeru szamár
vissza, valamely szláv nyelv közvetítésével, Sanu szamárcsikó
pl. szlovén somar ugyanaz
mező vitatott eredetű Meretu legelő
1. a mez igei tő származéka, s ez ugor eredetű,
pl. mäs, öltözik. Eredeti jelentése fűvel,
fával borított föld.
2. finnugor eredetű, pl. finn metsä, erdő
rét eredete ismeretlen Rét, Ritu rét, legelő

III. A juhász ruházata és felszerelése

ing, imeg, ümög eredete ismeretlen In - len, Ag - készíteni
In-ag lenből készült
gatya a szerb grace nőnemű többesének Ga-ad, Gada, Gadu lenvászon, lenruha
átvétele
guba a kuszáltságot, bozontosságot jelentő Gut ruházkodni
gub- tő származéka. Gubbu egy ruhafajta
suba európai vándorszó az arabból Subat eluti felsőruha
A magyarba valamely szláv nyelvből, Subatu ruha
pl. szlovén suba - bunda Sibatum suba kecskeprémből
daróc valószínűleg valamely szláv nyelvből, Darratu gyapjú kelmefajta
azonban a megfelelő szó - dirati - széttép
származása - bár joggal kikövetkeztethető,
de ki nem mutatható.
tüsző eredete ismeretlen Tuse Tuzu, Tunzu vászon általvető
gamó, gamósbot eredete ismeretlen Gam hajolni

68
Forrás: http://www.doksi.hu

Gamlum sarló
Gamlu gamósbot
ostor finnugor eredetű, pl. vogul oster - ostor, Usur ostor
cseremisz wostyr - vessző Istuhhu ostor

Én ezt a sok azonosságot csodálatosnak tartom és ismét csak arra a következtetésre jutok, hogy itt egy azonos
nyelvnek a két fejlődési állapotával állunk szemben. Ugyanis másképpen lehetetlen lenne 4-5000 év
távolságában megőrizni ezt a sok szót - szinte változatlan formában.
Az akkád szókincs nagy részének a magyar nyelvben való megléte pedig azt bizonyítja, hogy
1. Babilonban létezett egy úgynevezett bábeli nyelv, mely valójában a sumér és akkád - közösen
használt - szavak tárháza volt. Ezeket a sumér nép is és a semita akkádok is a saját nyelvtanuk szerint
használták a beszédben. Minthogy a szavak értelmét a sumérok is és az akkádok is jól ismerték, az egymás közti
érintkezés így megoldódott a sumér népnek nehézséget okozó akkád flektáló grammatika és az akkád nyelvnek
idegen sumér agglutináció elsajátítása nélkül is.
2. A honfoglaló magyarság uralkodó törzse - a Mah-gar - a tudást vivő kiválasztottak s a papi testület -
feltétlenül ott volt Babilonban és részt vett ennek a bábeli nyelvnek a kialakulásában. Ugyanis csak így
lehetséges az akkád szavaknak a sumér-magyar nyelvhez való klasszikus és tökéletes idomítása. Ennek a
nyelvnek a kialakulása előtt valóban létezhetett egy bábeli nyelvzavar, de ezt nem Bábel tornyának az építése
okozta, hanem az, hogy a subar-káld-sumérok és Hammurápi amurru-semita népe nem értette meg egymás
beszédét.
Aki Babilon történetével tüzetesen foglalkozik - az rájön arra, hogy az a Babilon, melyet a Nagy semita
Hammurapi alapításának hirdet a szakirodalom, tulajdonképpen egy örök tűzön izzó olvasztó katlan volt, mely
évszázadokon át minden népet, szokást és vallást egybeolvasztott a sumér hagyományokba. A forma más - de a
ragyogás a sumér tradíciók aranya.
Ez az egyetlen magyarázata annak, hogy a Kusiták annyi éven át uralták Babilont a Hammurápi dinasztia
legyőzése után, és annak is, hogy a 600 éves asszír uralom alatt nincs egyetlen bábeli kormányzó, aki fel nem
lázadt volna az asszír terror ellen. A szabadságért való küzdelemnek az oka pedig mindig a sumér-káld nép
hazaszeretete volt, amely nem tűrte az igát és szabadságot akart.

III. Kr. e. 2500 táján újabb néphullám borítja el Európa nyugati területeit. BT Szicília,
évezred Tengeri úton érkeznek, első megállójuk Szicília vagy Szardínia. III/44.o. Kalábria,
közepe Második megállójuk Franciaország és Spanyolország. Akik ott sem Ibériai-félszige
tudták megvetni lábukat, továbbhajóztak a Brit-szigetekre. Magukat t,
magyarnak nevezték (Magar, Makar, Mahar). Mivel azonban a Franciaország
nevükben lévő torokhang, a G, K, H a kiejtésben gyakran elhalkult, a Brit-szigetek,
Maúr, Maor, Mór forma állt elő. E körülményből arra kell
gondolnunk, hogy ezt a keletről jött néphullámot főleg a Kánaánban,
Szíriában és Föníciában letelepült magyar csoport szolgáltatta, amely
ott váltakozva Magyarnak és Maúrnak nevezte magát. Ezek a
maúri-magyar bevándorlók az apajogú társadalom első képviselői
lettek. Néhány példa:
Szicília: MEGARA - Magyar, SYRACUSA - Az Urak Háza,
CATANA - Katona, GELO - mint Erdélyben. Kelet-Szicíliában a
SIKELOI nép: S-Ike-Ló-i, Az Égi Ló, vagyis a Napisten hívei,
nyugaton a SICANI, S-Ic-An-i, az Égi Anya hívei éltek. KALÁBRIA,
Kő Láb Ura, azaz láb alakú föld ura egyik városa MATARA, Magyar,
még MANDURIA, URIA.
Ibériában: egy nagy terület ESTE-MADURA, Esti azaz nyugati
Magyar, MADRID, Magyari-TA, Magyar Föld.
Franciaország: Bretagne-félsziget neve AR-MORI-CA,
Mauri-Kő(ország). Bretagne három megyéjében 236 esetben fordul
elő a Magyar név: MAGOR, MOGER, MAGOAR, MOGUER-I-ON,
Magyari Hon, és AQUITANIA, Vízi Tanya stb.
Brit-szigetek: Cornwallban MAKAR, MAGOR, Skóciában Aberdeen
katedrálisának védőszentje ST. MACHAR, ST. MACKER, az ír
szigeten MAGHERA Derry megyében. BT III/44.o.

69
Forrás: http://www.doksi.hu

Kr.e. Kr. e. 2500 és 1500 között volt a megalitok kora Európában. BT Nyugat-Európa
2500 - Franciaországban 6840 db, Spanyolországban és Portugáliában III/47-5
1500 ugyanennyi, a Brit-szigeteken kevesebb, együttvéve több, mint 10000 2.o.
kőtömböt találtak. Típusai a merőleges oszlop 5-6 m magas, a
MÉNHÍR, a férfi Isten, teremtő Isten hírét, nevét hirdette, több kő kör
alakban elrendezve a KROMLEK, Köremlék és a tálcát formáló
dolmen, DOL-MÉN, Hál-Mén, a Napisten Óriás ágya, mint a
zikkuratok tetejére épített isteni hálószoba. A ménhíreket a
Brit-szigeteken AMBERIC, Emberek néven ismerték, ez egyúttal a
kelta főisten neve is. Franciaországi lelet a LICHAVEN, Lika van
(Lyukas), ez két merőleges kőre helyezett hatalmas kő asztallap. Bt
III/47-52.o.
Kr.e. Bronzkor a Kárpát - medencében. A leletek: hettita motívumok a KS Kárpát-medenc
2500-500 Maros-menti leleteken, kulacsok trójai stílusban, tőrök palesztinai e
azonosságot mutatnak, a sarlók mezopotámiaiak, fokosok trójai és
mezopotámiai minták szerint. Folyamatos bevándorlás a Régi Kelet
felől a Balkánon át a déli úton. A földrajzi helyeket e bevándorlók
nevezik el. A nyelvük magyar. Ezt követően csak keletről történik
bevándorlás, ezek a turáni népek.
Kr.e. Lugalzaggisi (Lugalzaggesi) 25 éves uralkodása alatt elérte Sumeria BJF, III. Mezopotámia
2375-235 egyesítését és az alsó tengertől a felső tengerig terjedt birodalma. 244.o. Sumer
0 (Vagyis a Perzsa-öböltől a Földközi-tengerig.)
Kr.e. Jao kínai patriárka említi a szkítákat a Sárga-folyó mellett, és mondja, BJ2 Kína
2357 hogy “fegyveres, harcos nép és az egyiptomiaknál is régebbiek”. 421.o.
Kr.e. Aggade uralma Sumer felett. BJF Mezopotámia
2350- Sargon sémi dinasztiájának ideje tehát 142 év..... (amely után): I I I . Sumer
2208 240.o.
... A kegyetlen terrorral uralkodó “sémi-akkádok” szörnyű végzetét 204.o.
abból az ékiratból tudjuk meg, amelyet a szakirodalom “Akkád
Lerombolása - É-KUR megbosszulva” címen ismer. Ugyanis ez
tudósít arról, hogy:
1. NARAMSIN - az utolsó sémi-akkád király - nem “vette fülébe”
Én-Lil isten szavát, őt nem tisztelte és törvényét nem tartotta be.
2. Templomát, az É-KUR-t, bronz baltákkal törette darabokra,
temetővé változtatva azt, Nippur városával együtt.
3. Leromboltatta mind a szép káld-subar (sumér) városokat.
4. Meggyalázta mind a “szent helyeket” . Letarolta Én-Lil ligetét. A
templomi szertartás arany kelyheit és szent ereklyéit mind ellopta és
azokat az ő saját, “AGGADE” nevű városába vitte, a sumér “istenkar”
(pantheon) tagjait ábrázoló szobrokkal együtt.

Én-Lil isten megelégelte az ártatlanok legyilkolását, földi szent

helyeinek meggyalázását és lerombolását. Ezért: megparancsolta az
“Élet-ősi-anyanépének ” - a lovastársadalmú GU-TI-UM népnek azt,
hogy:
ítéleteként AGGADE-n és feketefejű népén hajtsa végre ugyanazt,
mint amit ez a SAG-KUG-GA nép rombolásaival, pusztításaival és
gyilkolásaival elkövetett Én-Lil népe (a sumér nép) ellen.
És GU-TI-UM népe teljesítette Én-Lil parancsát. ...
... A GU-TI-UM néppel elérkezünk abba a korba, amit a történészek a
“SUMÉR ÚJJÁSZÜLETÉS” korszakának neveznek. Én bátorkodom -
tanulás, összehasonlítás és példakövetés szempontjából így nevezni:
205.o.
.... *Rendszerváltás Sumériában*,
mert itt valóban egy követnivaló, példás rendszerváltás történt, és

70
Forrás: http://www.doksi.hu

annak végrehajtói a következők voltak:

1. a GUTIUM nevű sumér lovastársadalom, akik Aggade elpusztítása
után Mezopotámia északi részén kb. 150 évig uralkodtak.
2. LAGAS (SIR-LA-BUR-KI) papkirálya - GUDEA -, aki GUTIUM
szövetségese volt, és maradt a rendszerváltásban és
3. UR város királya - UR-NAMMU -, aki GUTIUM-i herceg, vagy
vezető egyéniség volt, és a rendszerváltást irányította.
... UR-NAMMU-t kell bemutatnom itt, mert valóban ő volt a
valóságos államszervezeti rendszerváltás létrehozója, a régi bűnök és
bűnösök számonkérője, és az igazságos nemzeti
ALKOTMÁNYTÖRVÉNY megteremtője.
UR-NAMMU (2112-2094) - valószínűleg gyakorlati tapasztalatain
okulva, igen bölcsen rájött - az újjáépítés megkezdése előtt - arra,
hogy a régi és a korrupcióra támaszkodó rendszert alapjaiban kell
megváltoztatni. Látta, hogy annak fenntartásával, a bűnösök
felelősségre vonása nélkül, rendet, igazságot gyakorolni és
gyakoroltatni, mindent újjáépíteni nem lehet. - Szinte hihetetlen
államvezetői szilárdsággal és valószínűleg a sémita-akkád terrort
átélt, bölcs máguspapok segítségével, egy új alkotmányt szerkeszt a
népnek, és azt az egész országra kiterjeszti, a régi városállamok
örömteli segítségével és csatlakozásával.
Ez a leírt ÚJ ALKOTMÁNY két hatalmas részből áll, mint
I. A “TÖRVÉNY” és annak végrehajtási utasítása, és
II. A KATASZTERI újrarendezés, vagyis a földbirtok és
ingatlan-tulajdonjogok szabályozása.

I: A TÖRVÉNY
UR-NAMMU által hozott és írásba foglalt TÖRVÉNYE az emberiség
első - életet és társadalmat szabályozó - Törvénykönyve, mely által
megteremtődött egy egészséges, nemzeti társadalmat szolgáló jogrend,
mely rendezi 1. a magánjogot, 2. az igazságon alapuló büntetőjogot,
3. szabályozza a törvénykezés menetét és 4. felállít egy állandó bírói
és ügyészi testületet.
A “TÖRVÉNY ” hatalmas kőoszlopokra volt ékírással bevésve....
Ha megnézzük, az első meglepetés az, hogy a tábla homlokán a
“Fénybe öltözött” és a felkelő Holdon álló *hatágú* csillag látható. Ez
az “örökkévalóság rendjének” jelképe, az “égi és földi
Szentháromság” egybezárása által, ahol a hatalmas “középpont”, a
lemérhetetlen, megfoghatatlan, egyetlen “Mindenek Ura”
szimbóluma, akit a sumérok így neveztek: “Az” (egyetlen Isten).
A táblán olvasható törvényekből és az ásatásoknál előkerült és a
törvénykezési ítéleteket stb. tartalmazó ékiratokból pontosan
megállapítható a fent említett jogrend és joggyakorlat minden
részlete, de igen feltűnő az, hogy a “magánjogi” részben a család és a
családjoghoz tartozó ügyek kapják a legnagyobb támogatást és
védelmet. Ezt a szeretetre alapított családvédelmet főleg az e tárgyú
ítéletek és végzések tartalmazzák. ...
Ezek a rendelkezések biztosították a nemzeti munkaszövetséget és az
általános társadalmi jólétet. Megszüntették az akkádok által bevezetett
és fenntartott sumér nyomort. Ezért nevezi a szakirodalom
UR-NAMMU korát a PAX SUMERI-nek.
Most a “Kataszteri Újrarendezést” kellene ismertetnem. Előbb
azonban arra akarok hivatkozni, hogy az “Aggade”-i sémi uralom
előtt legalább “ezer” évvel, az I. URUK dinasztia EMMERKAR nevű
királyának idejéből, a Káspi-Aral térségben és azon túli területeken
élő, sumérul beszélő és író néppel, kereskedelmi és diplomáciai

71
Forrás: http://www.doksi.hu

kapcsolatokat bizonyító, sumér nyelvű ékirataink vannak. Így

valószínű, hogy az 1000 év után bekövetkezett “semita terror” elől ide
menekültek mahgar-subar népeink és ötvöseink. Ugyanis pontosan
ebből az időből származik a belső-ázsiai hunoknál megtalált arany
királyi korona, amelyet INANA szent madara, a TURUL-u ékesít. De
ugyanebben az időben erősödik meg CHATTI földön (Anatólia) a
KASSU lovastársadalom is. Így az aggadei, sémi birodalmat
elpusztító GUTIUM nép lovastársadalma csak nevében különbözik
ettől a - csaknem egy egész kontinenst betöltő - azonos néptől.
Ugyanis “lovastársadalmak” nem keletkeznek alkalomszerűen.
Kialakulásukhoz évszázados hagyományok szükségesek. A
történészek rögtönzött megállapításait a fejlődés logikája cáfolja. Mert
nézzük a tényeket: a 3-2. ezredfordulón Anatóliában városokat épít a
KASSU lovastársadalom és Mezopotámia északi részén URI-KI (Ur
ország)-ban a GUTIUM lovastársadalom söpri el a “hatalmas”
AGGADE birodalmat. Száz évre rá már HIKSZOSZ-nak nevezik
Egyiptom urait, és ez is lovastársadalom. Megint 100 év után, a
semita Hammurabi vásárol lovakat és harci szekereket a KASSITA,
Kusita-Nimrudi néptől, hogy aztán megint egy jó évszázad után 210.o.
ugyanez a “lovastársadalom” győzze le utódait és uralkodjon félezer
éven át Mezopotámiában.

II. KATASZTERI ÚJRARENDEZÉS

... vegyük sorba intézkedéseit:
1. A városállamokhoz tartozó területek határait pontosan
megállapította, főleg folyókat és csatornákat jelölve határvonalként. ...
2. Birodalmát 40 provinciára (megyére) osztotta és mindegyiknek az
élére egy PATESI (Ensi) volt kormányzónak kinevezve, akik felelősek
voltak tartományuk társadalmi, gazdasági és adminisztratív rendjéért.
3. A sumér birodalmon kívül lévő, elfoglalt területek élén a katonai
parancsnok (SAG-IN) tartott rendet és a polgári adminisztrációért is
felelős volt.
Nincs példa arra, hogy “egy” személy több feladatkört (állást) töltött
volna be. A “rend” alapja: mindenüvé felelős szakemberek
odahelyezése volt, akiknek számot kellett adni munkásságukról.
4. A hatalommal való visszaélésekért a “Törvény” a legsúlyosabb
büntetések kiszabását írta elő.
5. Nippur - a Tudás Központjaként volt elismerve, ahová a
városállamok felváltva szállították a szükséges ellátást állatokkal,
gabonával és minden más termékkel ellátva az ottani bölcs
máguspapokat.
6. A birodalom földjének két birtokosa volt:
a) a templom (egyház), mely földek megművelése biztosította az
egyházi szükségleteket.
b) a Kormányzat (állam) földjei és a rajtuk lévő intézmények, állami
épületek, minisztériumok és adminisztrációs épületek, ipari termelő
központok, gyárak, műhelyek, áruházak és az állami kincstár.
7. Az állam hivatalos nyelve az volt, amit ma sumér néven ismerünk,
de UR-NAMMU-nál így van írva: UNUG-URI, vagy KAL-DA nyelve.

Most nézzük meg azt - okulásként -, hogy milyen volt

UR-NAMMU ADMINISZTRÁCIÓJA

1. Állami építészet vagyis újraépítés, mely a feketefejűek rombolása

után megindult a városok, templomok, középületek, csatornák,

72
Forrás: http://www.doksi.hu

műhelyek, gyárak stb. tervszerű felépítésével.

2. Pénzügyi és gazdasági Számvevőség létesítése, ahol egy előírt
forma szerint történik a bevétel, kiadás, haszon és deficit feltüntetése,
az elszámolások leltárba vételével és címmel, számmal való ellátása.
3. Földmívelés: minden írásban rögzítve:
1. vetőmag szükséglet,
2. az aratási eredmény mennyisége és elosztása, malmok,
tejgazdaságok részére,
3. az állattenyésztés magszükséglete,
4. népellátási szükséglet és földtulajdonosok igényének a kielégítése,
5. tartalék a gabonaraktárakban.
4. Állattenyésztés: meghatározott állat-elosztóhelyek, ahol naponta
könyvelve van agyagtáblára írva a behajtott és a kiadott állatok fajtája
és mennyisége.
5. Szállítás: az összes hajók összeírása (személyzeti kimutatással) és a
négykerekű szállító kocsik.
6. Összeköttetés és hírszolgálat: lovas (szamaras) és gyalogos
postaszolgálattal, írott rendelkezések továbbítása, mérlegek
beszolgáltatása és azok nyugtázása.
7. Ipari termelésben a következő kimutatások találhatók az
ékiratokon:
1. Nyilvántartások: gyapjú, bőripar, tejipari termékek, sörgyárak
teljesítményei, kerámiaipar, fémöntödék, téglagyárak és előregyártott
házfalakról szóló, petróleumtermékek, desztilláló üzemeknek a
teljesítményei - számvevői kimutatásokkal.
2. A felsorolt termékek forgalomba hozataláról szóló ékiratok, a
mindenkori eladási árak feltüntetésével.
Kr.e. A fogalmak bővülésével - az írás tökéletesedik. A képírás átalakul BJF Mezopotámia
2200 ékírássá. Az ékírásos jel geometriai formájában és alakjában mindig II/46.o. Sumer
ott él a régi képírásos forma. Ku-Mah-Gar
Az ékírással a jelek értéke megint bővül. Sok ékjel már nem fogalmat
jelent, hanem szótagot s megjelenik a szótagírás, ahol már tökéletes
nyelvtani rendszert találunk - a nyelvtani szótagok használatával.
Az írásfejlődés jelei egyben meghatározzák az írás keletkezésének
időpontját. Ugyanis a klasszikus sumér ékírás Gudea idejében jelenik
meg. (Más kronológia szerint Kr.e. 2060)
Ismét változást hoz az ún. ős-babiloni korszak Gudea után
Hammurápi-ig Kr.e. 1760-ig, amikor is a semita befolyástól
mentesülni képtelen sumér uralmak sok ékjelnek új értelmet adnak.
Kr.e. A III. Úr-dinasztia a keleti magyar birodalom egyesítője, BT Mezopotámia
2000 UR-NAMMU Úr-Nembeli, más néven UR ENG-UR, Hungár Úr 213.o. Sumer
Kr.e. Dr. Érdi Miklós Naramsin korára feltételezi a sumírok BJ2 Mezopotámia
2000 visszavándorlását a Káspi-Aral-térségen túlra, ugyanis a vízözön után 489.o. Sumer
körül innen (Aratta-ból) mentek az Eufrátesz mellé, és a Hahót-i (Kína)
múzeumban lévő turul madaras Hun királyi koronát említve hun-nak
nevezi az ide érkezőket.
A sumír “reneszánsz” után megismétlődő semita terror (Hammurabi,
majd az évszázados asszír kegyetlenség) elől, a sumériai nép igen
nagy tömege kerül a Kaukázus fölé, akiket szkítának, sarmatának és
sok egyéb néven neveznek a különféle nemzetiségű történészek. Itt
azonban az érdekes, hogy minden nevük értelmet kap a sumír nyelv
által.
Igy az onogurnak nevezett Unug-Ur-i, (azaz a sumír Uruk városból
származók) a subar-sapír-szabir, hun, abár, hebdal, mahgár, magár,
úz, daha, gepida, bul-gár stb. nevűek mind-mind a

73
Forrás: http://www.doksi.hu

Káspi-Aral-Kaukázus-Azovi-Krím feletti térségben megtelepedett, de

a déli feláramlásból származó, azonos nyelvű népeink tartozékai.
Kr.e. Az éghajlati viszonyok megváltozása kialakítja a Gobi-sivatagot és BT Gobi-sivatag
2000-től elindul onnan az első kivándorlási hullám. Később a sivatagosodás III/135.
meggyorsult s újabb területeket tett életre alkalmatlanná. A o.
Gobi-sivatag kialakulása lenne tehát annak az évszázadokig tartó
hatalmas népvándorlásnak az elindítója, amelynek nyugatra tartó
hullámai a jelen időszámítás első századaiban Turki, Türki néven
lettek ismertté.
Kr.e. Második néphullám érkezik a Hettita Birodalomból Krétára. BT Kréta
2000-158 Bronzeszközeik nagy hasonlóságot mutatnak. A harmadik majd III/10.o.
0 föníciai, kánaáni és szíriai irányból érkezik jóval később.
Kr. e. Szabiria-Ómagyaroszág szubir-szabir-magyar népességgel lakott CSL Kaukázus,
1999-100 független terület. II. Ramszesz (Ra-Mása) idején (1290-24) Georgia, ÉK
0 hun-magyar népesség. Törökország.
Kr.e. A hun-magyar népág egyesülése a Földközi-tenger keleti öble körül is BT Törökország
1900 végbemegy. (UR) PIT KHANA, Árpád Hona és fia AN-I-TAS, Huni 214.o. Szíria
Törzs Ura első királyaik neve, északi (kaukázusi) magyarok.
Ugyanakkor a déli magyarok HET-TUS várát lerombolták.
Kr.e. A Balkán benépesítésének második hulláma Kis-Ázsiából történik. BT Balkán
1900-165 III/22.o.
0 A sok magyar értelmű és magyar eredetű helynév azt bizonyítja, hogy III/24.o.
a Kr. e. III. és II. évezred folyamán, a görögség kialakulása előtt,
szintén sűrű magyar nyelvű népesség létezett. Cserép József: Magyar
nyelvű nép a hellén őskorban című tanulmányában (Ethnographia,
1910.) a magyarság balkáni jelenlétére hívta fel a figyelmet, Aczél
József: Ősgörög eredetünk című munkájában (Veszprém, 1927)
háromezernél több magyar értelmű görög szóra hívta fel a figyelmet.
II. Ibi-Zuen (Ibi-Sin), Ur utolsó sumér királya alattvalóival fogságba GK Mezopotámia
évezred kerül és szétszóródik a méd, örmény hegyvidéken és iráni
szórványokban. Leszármazottaikból népek keletkeztek.
Kr.e. Babilonra száll a Keleti Birodalom fősége, HAM-UR-ABU, Hun BT Mezopotámia
XVIII. ÚrHab, Hammurábu királyra. 213.o.
szd.
Kr.e. II. A kasszuk (asszuk, úzok) az utolsó sumér hatalmi góc megdöntése PV Mezopotámia
évezred után Hammurápit támogatják lovas és harci kocsis alakulataikkal. Az
első új fegyvernemeknek nincs ellenszere. Hammurápi dinasztiájának
századai bukása után hat évszázadon át áll fenn Babilonia. A gyalogkort
felváltja a lovaskor.
Kr.e. Gandás, az első kasszu uralkodó, országukat Kur-ten-iz (Teniz PV Mezopotámia
1746-173 országának) hívják. A kasszu lovasság vérségi kötelékre épült
1 törzsekre, nemzetségekre tagolt társadalom volt. Központja a Zab
folyó partján épült Asszur (Ló-város sumér nyelven). További városok
közül Dabigu és Paripa neve ismert.
Kr.e. TABAR-NAS, Tábor Nagy (Kr.e. 1680-1650) a HET-TUS ura. BT Katti
1740 Trónneve HAT-TUS-IL, Hét Törzs Ura. Szíria felé terjeszkedve a 214.o. Birodalom
másik Hétországot is bekebelezi, közös neve KAT-TU, KAT-TI,
Kettő, Két Ta, Két ország, birodalmi jelvénye a kettős sas. A Katti név
mellett megmarad a Het-i-ta név is.
Kr.e. Egyiptom másfélezeréves nyugodt periódusa véget ér. A Híres Ajtónál BT Egyiptom
1700 (Sinai-félsziget), - Egyiptom bejárata - kelet felől hyksos néven egy 227-230
titokzatos nép tűnt fel., amely azon nyomban betört a Deltába, azután .o.
villámgyorsan lerohanta Esthont s a Théba vidéki területeket kivéve
az egész völgyet az uralma alá helyezte. Győzelmük oka egy új

74
Forrás: http://www.doksi.hu

fegyver, a kétkerekű, lófogatú harckocsi. Főhadiszállásukat a Delta

keleti részén állították fel egy 240.000 személyt befogadó katonai
táborban. Ez a katonatábor volt A-VARIS, A Város. Egyiptomi
uralmuk százötven évig, Kr.e. 1550-ig tartott és úgy viselkedtek,
mintha született egyiptomiak lettek volna.
Hyksos, AR-HIKU-SASU, Öreg Sas országából jöttek - Libanonon át
a Magyar, MEGARA völgy és a Bükk, BUKK lapályáról és
Lótanyáról, LO-TANU, - aki az Araxes völgyéből intézte
gyarmatosító politikáját. Tanulhattak a hettiták, mitannik, húrik
lovastudományából, Kánaáni uralkodásukra A-NK-UN-RA, Kánaán
neve utal. Bizonyára szerves része voltak a Kr.e. II. évezredben
lezajlott népmozgalomnak, amely az Árpádok Kaukázusi
gyarmataiból a Húri és Mitanni népágakat vetette nyugat felé.
Eszerint a magyar nyelvű népek hun ágához tartoztak, magyarul
beszéltek.
Visszapillantva az Őshaza néptörténetére, megállapíthatjuk, hogy árja
fajtánk vízözön idejében elkülönült két ága, a hun és a magyar,
hosszú külön út után 1. a Tigris és az Eufrátesz völgyében, 2. a nagy
Hétita Birodalomban és 3. a Nílus völgyében újra összetalálkozott. Az
összetalálkozott ágak egymással testvéresülve, virágzó nemzeteket
alkottak, mindenütt kettős királyságokat hoztak létre és kettős
hagyományt ápolva. Ez a “Katti” politikai képlet annyira sikeresnek
mutatkozott, hogy amikor Őshazájukat elhagyva máshova mentek
országot alapítani, ott is a bevált ősi szervezkedési formát
alkalmazták: a már korábban beérkezett néprészekkel az újonnan
érkezettek a teljes jogegyenlőség alapján örök barátságot -
vérszerződést - kötöttek, egymással összeházasodtak és mint szilárdan
megépített nemzet folytatták életüket.
Kr.e. Szabir magyar (szavárd magyar) haza. CSL Kaukázus,
XVII- IX. Georgia, ÉK
szd. Törökország.
Kr.e. A Balkán benépesítésének harmadik hulláma a krétai szigetvilágból BT Görögország
1650-115 származik. Thesszália, Thess-Ária, Tíz Árja törzs lakóhelye, több III/23.o.
0 Makar nevű város volt, Marathon forrásvizének neve Makar-On,
Magyar Hon.
Kr.e. A tatárlaki három agyagtábla készülte. 1961-ben N. Vlassa román BT Erdély
1640 régész találta meg. A táblák egy napvárta alkatrészei voltak és naptár III/
készítésére szolgáltak. Szövegük: Ez irány elé jön Isten négy órakor 127.o.
(hónap jele): Rák övön tíz telek után. Másik: A Nap (az Ég ura) itt
Rákkor jön A napsugár lyukába. A harmadik tábla a téli napfordulót
jelzi, ami akkoriban a Bak-csillagkép havában zajlott le, lyuk nincs
rajta, mert Magyarországon az égbolt decemberben általában borult.
Kr.e. A dáhok ettől kezdve Belső-Ázsia felől a Kaukázus felett nyugatnak PV
1600 kanyarodva a mai Dél-Oroszország és Közép-Európa irányában
terjednek el.
Kr.e. Katti hadjárat Babilonba. Mintha a katti királyok az Árpád által BT Katti
1600 gyarmatosított összes területeket egybe akarták volna foglalni. Katti a 215.o. Birodalom
magyar mesék Heted Hétországa.
Kr.e. Két kerek, egy kis lyukkal ellátott kőlapocska felirata Krétáról: BT Kréta
1568 “iT K.ER.ül aK-aR.I.Ka U.T-Já-Ba aS-Te.Nu uR 11-Szer. III/20.o.
AR-NYé-Ka eL-IK-RA eS-eS (= eS.ek). Mai helyesírásunk szerint: Itt
kerül a karika útjába Isten úr tizenegyszer. Árnyéka e likra esik. A
másik: iT K.ER.üL “a rák” T-I-Z Tá-Rá-Ba...”, azaz Itt kerül a Rák
(Csillag) tíz tárába.... E kövek egy napvárta legfontosabb alkatrészei
voltak, segítségükkel pontosan állapították meg a nyári napmegállás

75
Forrás: http://www.doksi.hu

(solstitium) idejét.
Kr.e. A hyksos néven érkezett hun tömegek beolvasztása után óriási BT Egyiptom
1550-110 harcikocsiparkot szerveztek Egyiptomban. Országuk biztonsága 230.o.
0 érdekében birtokba vették a Híres Ajtó előterét, majd benyomultak
Szíriába és az egész Eufráteszig, Habúrig terjedő vidéket ellenőrzésük
alá kívánták vonni, ami azonban már a hettiták érdekkörébe tartozott.
A nagy elgondolás érdekében Amén-Nem-Hét, A-Mén-Marat,
Amenemhet, - III. Tudó-Mása, Thutmosis, - A Tudós, Athotis és II.
Ramás, (Ra(Napisten)-Mása), Ramses királyok sűrűn vezettek
hadjáratokat az új területekre, amelyekről minden akkori kincs:
temérdek ló és rabszolga, arany, ezüst, vas és drágakő Egyiptomba
ömlött. A hagyomány szerint II. Ramás a Habúr folyón is átkelt és
messze északkeletre kalandozott el, egészen az Árpádok ősi fészkébe,
talán éppen a hyksosok megbosszulására.
Kr.e. Badiny Jós Ferenc írja a Hammurápi bukása után és a Kr. e. 1200 BJF. I.
1550-tól körüli időkről: 109.
... A Hammurápi dinasztia eltűnésével Babilon újra sumér lesz. A o. -tól
“Kassita” -nak nevezett nép újraéleszti a sumér tradíciókat. Nem igaz
a semitológusoknak az híresztelése, hogy Hammurápival “a sumér
nyelv eltűnt és megszűnt létezni” - hiszen annak az ékiratnak a
születési ideje, amelyen a “Teremtés Története” sumérul van leírva, a
kassita uralomba esik, nevezetesen Karduniás király uralkodása alatt,
a Kr. e. 1500. esztendő körül, miképpen azt Poebel megállapítja. ...
A kassiták hovatartozandóságát Speiser és Hicks akkor határozzák
meg, amikor a kassitákat (akkádul: KUSSU) “Kus fiától - Nimrudtól
származtatják”. A kassiták tehát kusiták, akik békésen élnek az
úgynevezett Mitani-ak mellett, akik “Hurrita” nyelvet beszélnek, mely
sem indoeurópai, sem semita” ... “hanem a kaukázusi nyelvek
valamelyike” és az egyik kultúrközpontjukat ma Nuzi-nak nevezik,
amelyik “subar település” . Viszont a Nuziban talált ékiratok nyelve
ugyanaz a sumér, mint a kassitáké.
Igy keveri meg a szakirodalom ezt az egybe tartozó etnikumot, hogy
a végén senki sem tudja melyik hova tartozik s a türelmes olvasó azt
hiszi, hogy itt megint valami másfajta népről van szó. Pedig a helyzet
az, hogy a kusiták - talán éppen rokonaik segítségére jönnek be
valahonnan keletről. Hammurápi Babilonjának bukása után tehát a
következő helyzet áll elő:
1. Hurrita-mitáni-subar uralom a Delta-vidék északi részén,
2. Káld-sumér-subar uralom a régi Subir-Ki területén és a Van - tó
környékén.
3. Kusita-kassita birodalom Babilon centrummal - kiterjesztve a
Zagrosz - hegység keleti oldalára is. Mind a három uralom sumér fajú
és sumér alapnyelvű - természetesen a fennálló nyelvmódosulásokkal.
A Kr. e. 1200-ban megszilárduló asszír uralom 400 éven át szélesíti a
területfoglalásaival az éket e három uralom között, és hatalmi fölényét
600 éven át a legnagyobb kegyetlenséggel terjeszti ki. Az asszír
birodalom megszilárdulásakor és a fenti királyságok likvidálásával a
mezopotámiai sumér származású nép helyzetét a következőképpen
látom:

a) ... Subarok-hurriták-mitánik-káldok: mindig feljebb húzódnak

észak felé a már tradicionálissá vált kitérési úton. Az asszíroknak
sikerül a Van-tóig feljutni - de az Urmia-tó környéke hatáskörükön
kívül esik és ugyancsak a kaukázusi vidék is. Az új letelepedések
helyei Ur-AR-TU, mat ma-da-a és mat ma-na-a, (Baráth Tibortól

76
Forrás: http://www.doksi.hu

tudjuk: a mat kifejezés földet, országot jelent. A szerk.) vagyis a

Káspi-tenger és a Fekete-tenger közti kaukázusi vidék. ...
b) Kusiták-Kassiták: átkelnek a Zagroson és behúzódnak a hegyek
közé, ahová az igen sok veszély miatt az asszírok nem nagyon törnek
be, de sok kellemetlenséget okoz nekik a krónikákban sokat
emlegetett kassu nép. Hogy itt laktak a Zagros - hegységben, s annak
keleti oldalán - tudjuk Sutruk Nahunte elámi király ékiratából, aki Kr.
e. 1130-ban a Zagrosig üldözi őket. Birodalmukat Luristán-nak
nevezik és ők az alkotói azoknak a remek lurisztáni bronzoknak,
melyek művésziességét ma is csodálja a világ. ... De erősek és élnek.
Macedón Sándor is harcolt ellenük. Hiszen Kr. e. 317-ben Antigonos
főtisztje Macedón Sándornak (de Kr. e. 306-301. között király).
Seleucidot - aki ebben az időben szintén még csak tábornok - Susában
hagyja és ő maga a kusita-kassiták ellen indul, hogy adófizetésre
kötelezze őket, de “iszonyú nehézségek után megtörten érkezik vissza
seregével és nem sikerült a “fanatikus hegyilakóktól" behajtani az
adót". No és ezek után azt is megkérdezhetjük, hogy mi lett a
mitánniakkal és a régi SUBUR-föld népével...? A szakirodalom erről
nem beszél, de megállapítja azt, hogy a Van-tó környékén létesül egy
“káld-királyság” és az Urmia-tó környékén (ahonnan Ziwiyéből
előkerültek a remek szkíta aranykincsek) - (amelyeket Bakay szintén
szkítának ismer fel, A szerk. BK 79.o.) - nagy népsűrűsödés észlelhető.
Valószínű tehát, hogy az asszír kegyetlenség elől a “nem semita
nyelvet” beszélő subar-babiloni és mitáni nép ide, észak felé
összpontosítja erőit.
Ezt a néptömeget azonosítja a szakirodalom azokkal a “médekkel” ,
akik Kr. e. 612-ben földig rombolják Ninivét és ezzel véget vetnek az
asszír uralomnak. Egyedül a médek voltak elég erősek ahhoz, hogy
legyőzzék az asszírokat?
Ugyanis egyáltalán nincsen tisztázva az, hogy kiket kell érteni a
British Museum B. M. 21901. sz. Káld Királyi Krónika ékiratában
feltüntetett “mat ma-da-a” és “mat ma-na-a” nevű népeken, akiknek
vezérük - a szintén nem tisztázott “Umman-manda”. (A tisztázást
segítheti egy újabb adat, a Kr.e. 673. cím (BK) alattiak áttekintése a
szkítákról. A felvetés annál is elképzelhetőbb, hiszen a szkítákról
tudjuk, Kr. e. 673-ban is a környéken csatáztak - akkor az asszírok
oldalán.)
Mindenesetre nem lehet elenyésző népecskéről beszélni, hiszen a
ninivei győzelmet, Asszíria bukásának döntő ütközetét, amelyről a
történelemírás úgy tudta, hogy a “babiloni csapatok győzelme” volt,
ezt a “mat ma-da-a” és “mat ma-na-a”-i nép egyedül nyerte meg.
Egyedül győzte le az asszírokat, mert Nabopolasszar bábeli serege
elkésve érkezett. A csata után jött meg és egyetlen tevékenysége az
volt, hogy a “mat ma-da-a” -iak becsületességével két részre osztott
zsákmánynak a felét átvegye, mint szövetséges. (Ugyanez történik
Kr.u. 627-ben Bizánc alatt az avar Baján-fi és a perzsák esetében is, -
mint olvashatjuk majd az említett évszám címe alatt.) Ma médeknek
nevezik őket - de szerintem ez a nép szoros kapcsolatban állt fajilag és
nyelvileg a mitáni-káld-subar szövetséggel és a szarmatákkal, hiszen
Plinius a szarmatákat a médektől származtatja és Herodotos
szkítáknak ismeri el őket. Itt nem az a fontos, hogy a népek eredeti
megnevezéseit találjuk meg, hanem az, hogy a Mezopotámiából
kivándorlottak útját követni tudjuk. (Hogy is van ez? A méd - mat
ma-da-a - szkíta fajilag és nyelvileg szoros kapcsolatban van a mitáni
- káld - subar - szarmata és méd - szarmata és szkíta népekkel?
Lehetséges, hogy ebben az önmaga körül forgó mű-ködben is

77
Forrás: http://www.doksi.hu

megleltünk egy újabb fonalat, és egy nép nevének szinonímáit

taglaljuk, nem először? A szerk.)
c) Babilon a maga reformált állapotában sumér marad, hiszen nincs
olyan asszír uralkodó, aki ellen Babilon fel nem lázad addig, míg
végre Nabopolasszar - csaknem 600 év után meg tudja szilárdítani az
évszázados bábeli forradalmak uralmát.
... A háborúknak is más az indítóokuk. Nem területi hódítás, hanem a
“kiválasztottság”, az isteni “küldetés” érvényesítése az, ami a
tömegeket megmozdítja. És ebben a nagy zűrzavarban egyedüli nép a
“subar”, mely a legrégibb tradíciók letéteményese és így tiszteletet kap
minden testvérnépétől, mert azok még tudják, hogy kik a subarok.

Kr.e. Babilonban II. Burnaburiás autonóm területnek kénytelen elismerni a PV Mezopotámia

1530 kasszu katonai parancsnokot, IV. Puzur-Asszurt.
Kr.e. A Santorin (Théra) vulkáni felrobbanása. A lakosság egy része észak BT Égei-tenger
1520 felé húzódik, az Égei világ súlypontja Mikénébe helyeződik át. III./5.o.
Kr.e. A Turáni Alföldön árják és kusok keveredéséből magyar nyelvű népek BT Közép-Ázsia
1500-tól alakulnak ki. Társadalmi és politikai szervezetük szkíta, hun és egyéb III/135.
neveken volt ismert. Gazdasági és politikai hatalmuk Nagy-Ázsia o.
értékesebb részeire is kiterjedt és jelentős turáni gyarmatok alakultak
ki több tájon, mint pl. az Altáj-hegység lábainál, ahol aranyat
bányászó szkíták éltek.
Kr.e. KOSA, KASSI uralkodók Babilon trónján. Szerepük 500 évig tart. BT Mezopotámia
XVI. szd. Ekkor kezdődik a magyar népek vezető szerepének meggyengülése. A 213.o.
sivatagból beszivárgó népek birtokba veszik a magyar alapítású Asszír
városállamot.
Kr.e. II. A boghazközi rovott írásleletek. PV Kis-Ázsia
évezred
vége
Kr.e. A Katti birodalom két további hun törzsszövetség bekebelezésével BT Közel-Kelet
XIV. szd. bővül. Az egyik a Tigris és Eufrátesz felső folyása közt kialakuló 214-216
HURI, Úri, Úr nép volt, a másik a tőlük nyugatabbra lakó MITANNI.
Nagyon keveset tudunk róluk. Mitanniból egy pecsétet olvasunk:
“Magyarok ezek Arméniából, Árpádok országából” A hurik a Van-tó
környékéről Kr.e. 2000 táján lassú mozgással indulnak el. Mindkét
nép szimbóluma a hegedű, az Égető kifejezésére szolgált s a napisten
egyik fajta megjelölése volt. Magukat a hegedű-nép részének,
húrjának képzelték, országuk HOR-i-TA, Úri föld, királyuk lakóhelye
ÚR-HOI, Úr helye, annak nagyobb környéke UR-HENA, Úr hona. Az
összes árja fajú népek magukat ARIYA fajtájúnak mondották.
Kilétüket a fenti pecsét felirata tisztázza.
A fentebb idézett eseményekkel párhuzamosan közbeiktatok egy
szemelvényt Roman Ghirshman : Az ókori Irán c. művéből (46-47.o.).
Ghirshman nagytudású, jeles régész, a Régi Keleten igen sokat ásott
és később publikált is. Elévülhetetlen érdemei vannak a ziwiyei szkíta
kincsek összegyűjtésében (BK) és a pártus történelem - bár
indoeurópai szemléletű - megőrzésében. A Kr. e. II. évezred
közepének főleg a hettitákkal kapcsolatos eseményeit ő egészen
másképpen látja. Könyvének szereplői indoirániak, indoeurópaiak,
indoárják, barbárok, nomádok és ismeretlen eredetű népek. A
szereposztás nyilvánvaló: indo-k az elképzelt felsőbbrendű nyugatiak
elképzelt keleti ősei, a “barbár-nomád-ismeretlen” pedig az ősi
kultúrát vivő őshonos népek, amilyenek mi is vagyunk. Aki nagyon
ismert, azt megnevezi. A primet nála mindig az indo-val kezdődő
előbbiek viszik, utóbbiak leginkább csak zavaró körülményként

78
Forrás: http://www.doksi.hu

jelennek meg a színen. Megnevezni nem tudja kedvenceit, mint ahogy

a “nomádokat, barbárokat” nem akarja. De egyik sem csoda, az
“indo”-k valóban ismeretlenek leginkább (számára), vagy úgy
szeretné őket látni, vagy nem indo-k, és akkor jobb, ha ismeretlenek is
maradnak. A barbárokat mi mind ismerjük: urartuiak, hettiták, szóval
sumeriai leszármazottak, rokonok. Igazi program-történelem kerül ki
kezei közül, az azóta letűnőben lévő indotörténelem. Néha mégis
elszólja magát, és az előző mondatban galádul beszivárgó egy-két
ismeretlen összeáll a régebbi ismeretlenekkel és hirtelen
magaskultúrájú birodalmat alapítanak az indo-k rovására. Ősi
rokonaink is gyakorta indo-vá magasztosulva alapítanak
királyságokat. Mivel ennek már nyoma van, nem kerülheti ki a
megemlítésüket. Meseszerű fordulatokkal tarkított elbeszélése is igen
figyelemreméltó, a néhány Kaukázuson átvonuló indo Mitanniban
véghezvitt karrierje egyenesen irigylésreméltó. A dolog csattanója az,
hogy mint kiderült a kutatások során, az indo-k elmélete feloszlott,
mert nem voltak indo-k, azokat csak a romantikus nyugati történetírás
találta ki.
Az pedig külön tragédia, hogy az említett művet az ókorral
foglalkozók alapműnek tekintik szerte a világban és itthon is.
Aminthogy azonban minden relatív, mondhatjuk azt is, hogy egy
nagytudású indopárti művét még mindig jobb olvasni, mint a Korai
Magyar Történeti Lexikont, mert az nem is ismeri pl. a pártusokat,
amint arra a figyelmet Bakay ráirányította. De ez a jelenség is csak az
indeurópai-finnugorista történetírás következménye, főszereplői a
tisztelve szidalmazott, kritizált indo kontra a tudatlanságot terjesztő
finnugorizmus.
Kr.e. II. Nyugat-Ázsia történelmét az i.e. 2. évezredben alapvetően R. Kisázsia
évezred meghatározta az az esemény, hogy indoeurópai eredetű népcsoportok Ghirsh- Mitanni
közepe tűntek fel az ókori világnak ezen a részén őslakóknak nevezhető man Irán
népek között. Ez a népmozgás Iránt sem kerülte el, bár a Felföldön az
újonnan jötteknek egyenlőre még csak viszonylag kisebb szerep jutott.
Az indoeurópaiakat, minden jel szerint, az általuk lakott területek
hátországában élő népek nyomása késztette arra, hogy elhagyják
hazájukat, a dél-oroszországi sztyeppeket, ahol a nagy vándorlást
közvetlenül megelőzően éltek, és ahonnan valószínűleg két ágra
szakadva keltek útra.
Egyik csoportjuk, a nyugati ág, a Fekete-tenger mentén haladt végig,
majd a Balkánon és a Boszporuszon átkelve behatolt Kisázsiába. (!)
Itt az új jövevények, az ezen a területen őslakosnak tartható aziánus
népességgel keveredve, hamarosan megszerezték a vezető szerepet, és
létrehozták a hettita szövetséget. (!) Birodalmuk a korszak nyugati
monarchiáinak sorában főszerepet játszott. Hódításaikat egyre
nagyobb területre kiterjesztve, még Babilónon is sikerült rajtaütniük,
elfoglalták és kifosztották a várost. De győzelmüket nem használták
ki, szinte azonnal visszavonultak, és a hódító korszakot hamarosan
hanyatlás követte. Az i.e. 2. évezred második felében azonban a
birodalom friss erőre kapva született újjá, bekebelezte a szomszédos
királyságok egész sorát, köztük a hurri birodalmat és Mitannit, és
szemtől szemben találta magát a szíriai és palesztinai területeken
terjeszkedő Egyiptommal.
Az indoiráninak nevezhető keleti ág a Káspi-tenger partjai mentén
indult kelet felé. Egyik, meglehetősen kis létszámú és valószínűleg
elsősorban harcosokból álló csoportja keresztülhaladt a Kaukázus
hegyláncain, és eljutott az Eufrátesz nagy kanyarulatáig. Itt rövid idő
elteltével összeolvadt az aziánus eredetű őslakossággal, (!) a

79
Forrás: http://www.doksi.hu

hurrikkal, létrehozták a Mitanni királyságot, uralmukat kiterjesztették

Észak-Mezopotámiára és Asszíriára is, sőt hatalmuk nagyságának
bizonyítékát adva, bekebelezték a Zagrosz északi völgyeit is, ahol a
gutik éltek. (!)
A királyság legfényesebb időszaka i.e. 1450 tájára tehető. Egyiptom
szövetségese lett, és a leghatalmasabb fáraók mitanni királyok
leányait vették feleségül. Ám a királyi család belső viszályai és
lázadások következtében meggyengült ország nem tudta a virágzása
teljében lévő hettita birodalommal szemben függetlenségét
megvédeni. Az i.e. 14. század végén Mitanni végleg eltűnt a
történelem színpadáról, de az utókorra hagyta fejlett civilizációja,
erőteljes és sajátos művészete számos emlékét, melynek gyökerei a
sumer művészetből táplálkoztak, és amelyet ugyanakkor egyiptomi és
égei hatások is gazdagítottak.
Valószínűnek tűnik, hogy a Mitanni királyság kialakulása idején a
hurri népesség már teljesen elnyelte az indoeurópai jövevényeket,
csupán vallásuk némely eleme és ősi panteonjuk néhány istenneve
emlékeztetett egykori jelenlétükre. Az egyik hettita király és az egyik
mitanni uralkodó között jött létre az a szerződés, melyben Mitra,
Varuna, Indra és a Nászatják neve szerepel, ugyanazok az istenek,
akiket a mitannik közeli rokonai, az ugyanebben a korban Indiában
letelepülő indoeurópaiak (tulajdonképpen az indoeurópai
nyelvcsaládhoz tartozó indoiráni ág indoárjáiról van szó) is ismertek.
Kr.e. Kialakul a Krétai Birodalom. BT Égei-medence
XIV. szd. III/8.o.
Kr.e. Assziria már létrejött de facto. Az ezidei főparancsnok önálló PV Mezopotámia
1360 külpolitikát folytat, a névleges király csak jegyzékekben tiltakozik.
Az asszírok hettita szövetségben felosztják Mitannit. A hatalmától és
katonai bázisától megfosztott kasszu uralkodót szemita forradalom
távolítja el.
Kr.e. A cimmerek országának önálló nemzeti léte. A Dontól a Kárpátokig BT Cimmeria
1300 - terjedő területet a Dnyeper osztotta ketté. A tudósok Mezopotámiában III/78.o.
750 és Iránban látják származási helyüket. A CimmErI, SzemÚrI nép,
Napistenhívő. E nevük mellett használták a Madai, Méda nevet,
amelynek magyar értelme Mat-i, földi, Honfi. Helyneveik:
Cimmerikum, Szam-Ta-Rovo, Szamas-Un (Szemes Hon). Nevet
adtak: Dnyeper, DANA-BER, Tanya Bora - később
BOR-YST-HEN-ES, Az Est-Hon Bora, tehát est-honi nép adta e
nevet. Másik két határfolyó a Duna, DANU-BIS, Tanya vize és a Don,
TANA-IS, Tanya vize.
Nemzeti létüknek a szkíták vetettek véget. Többségük észak felé ment
a Balti-tenger partjára, másik jelentős részük a Fekete-tenger déli
oldalán talált új lakóhelyet. Egy kisebb néptöredék, köztük a
fejedelem törzse a Kárpát-medencébe vonult. Baltikum
A Balti-tenger déli partjára költözöttek Est-Honi, ESTI, AESTI, észt
népek lettek. Ma csak az észtekre vonatkozik az elnevezés. A többi
esti törzs vérségi elaprózódást követve külön politikai keretbe
szervezkedett törzsnevén, amit legtöbbször a hon szóval bővítettek ki.
Ezek a Lethoni, Lithuani, Livoni, Kuroni, Inkeri (Hungari) és Mazuri
(Magyari).
Helynevek Lettországból: Kalota, Lippa, Tápió, Nova, stb.
Kr.e. A szkíta kérdéssel kapcsolatban külön kell foglalkoznunk Mészáros GL
1300-tól Gyula alapvető fontosságú felismeréseivel (Kelet-Európa néptörténete I. 242.o
600 II. - Chattiak és skythák), mert ezek is osztoznak a többi, nem
körülig kizárólagosan finnugor szemléletű kutatási eredmény közös sorsában:

80
Forrás: http://www.doksi.hu

finnugor eredetünk irányzatának jóvoltából a süllyesztőbe kerültek, s

a mai napig szisztematikusan ignorálják őket.
Mészáros alapos forrásvizsgálatokkal, névhasonlításokkal és
elmélyedt művészeti motívumelemzéssel olyan eminens jelentőségű
elő-ázsiai - szkíta összefüggéseket tárt fel - már a 30-as évek végén - ,
amelyeket a régészeti kutatások azóta legnagyobbrészt messzemenően
megerősítettek.
Kimutatta, hogy Kr.e. 1300-tól kezdődően délről északra irányuló
vándorlások indultak meg Kis-Ázsiából és Észak-Mezopotámiából a
Kaukázuson át a Kubán-Terek-Kobán vidékére. A csontmaradványok
ebből az időből mind a Kobánnál, mind a Kur-Araxes mellett, mind
pedig Kappadókiában ugyanazon hosszúfejű és rövidfejű népcsoport
szoros együttélését és keveredését bizonyítják. E vándorlások a Kr.e.
7-6. században érték el tetőpontjukat. Hatalmas elő-ázsiai tömegek
özönlötték el a Kubán-Don környékét és a Fekete-tenger északi
partvidékét. Kultúrájuk szervesen összetartozik, fő eleme a vas
általános használata. Egykorú források egyértelműen bizonyítják,
hogy e népek a szkíták voltak. A szkíták tehát a Kr.e. 7. századot
megelőzően a Kaukázustól délre laktak - állapítja meg Mészáros.
A fennmaradt szkíta helynevek sok esetben azonos hangalakban
megtalálhatók Kis-Ázsiában és Transzkaukáziában is, néha az
ékírásos hettita időkig visszamenőleg. Ugyancsak szemléltető
dokumentumokat találunk a szkíta vándorlás kiindulópontjának
meghatározására a szkíta személynevek párhuzamaiban. Azonos
szójelentéssel bíró azonos személynevek tűnnek fel mindkét területen,
amelyek Kis-Ázsiában túlnyomórészt a jellegzetes, hettiták előtti
ősnyelvi rétegből erednek. Többek között az első ismert szkíta
királyok nevei, “Partatua" és “Madyas" vitathatatlanul ősi kis-ázsiai
nevek. (V.ö. König: Die älteste Geschichte der Meder und Perser)
Majd nyomatékosan rámutat arra, hogy az antik forrásokban említett
négy szkíta társadalmi réteg pontosan megfelel a bábeli, asszír és a
hatti társadalmak tagozódásának. Megállapítja, hogy a hettita hely-,
folyó-, hegy- és tartománynevek legnagyobbrészt a hatti őslakosság
nyelvéből származnak. Ugyanígy a legtöbb személynév is, még a
hettita királyok nevei is. A hettita udvari ceremónia nyelvében, a
méltóságnevek között, a vallási kultusz szövegeiben, szintén nagyon
sok hatti szó található, sőt a legtöbb istennév is hatti eredetű.
Mindezek egyértelműen bizonyítják, hogy a hettita birodalom döntő
etnikai tényezője az őslakos hatti nép volt.
Az 1200 körüli katasztrófa, az ún. “tengeri népek" inváziója után
Kappadókiában, Észak-Szíriában még 500 évig több “késő-hettita",
azaz hatti állam létezett. Ezen országok onomasztikonja (névanyaga)
szintén túlnyomórészt hatti nyelvű. II. Sargon (helyesen Sarru-Kenu)
asszír király Kr.e. 717-ben foglalta el utolsó támaszpontjukat,
Karkemisz városát. Nem sokkal ezután az Urmia-tó környékén új nép
jelenik meg, az “asguzai" vagy “iskuzai", azaz a szkíták. Az európai
történetírás ezt a szkíta betörést egy Belső-Ázsiából kiinduló
népvándorlás részeként értelmezi. Erre azonban semmi bizonyíték
nincs. Ellenkezőleg, a szkíták nemzeti neve és személyneveik
elemeikben és szerkezetükben a hatti nyelv kétségtelen maradványait
őrzik. De a görög források tanúsága szerint is a szkíták Kis-Ázsiából,
Transzkaukáziából vándoroltak be Dél-Oroszországba. Eleinte az
Araxes körül laktak (Herodotosz, Diodoros Siculus), Plinius Szíriába
helyezi legrégibb hazájukat. A görögök szerint a szkíták találták fel a
vas megmunkálásának fortélyait, sőt a kovácsfújtatót, a rézöntést , a
horgonyt és a fazekaskorongot is (Euphoros, Kr.e. 4. sz.). Azóta

81
Forrás: http://www.doksi.hu

tudjuk, hogy a vasat először valóban a hettiták használták. Az antik

hagyomány - igen helyesen - átvitte az ősi kis-ázsiai kultúrnép tetteit
annak etnikai utódaira, a szkítákra. Emiatt írja például Justinus, hogy
a szkíták az egyiptomiak mellett a világ egyik legrégibb népe, s 1500
évig uralkodtak egész Ázsia felett. Uralmuknak az asszírok vetettek
véget. Mészáros nyomatékosan kiemeli, hogy ez a hagyomány szinte
teljesen megegyezik az utóbbi évtizedekben megismert ősi elő-ázsiai
történelemmel, nem lehet tehát véletlen, még kevésbé mese.
Bizonyítható például, hogy a koravaskori Kobán-kultúra
Kis-Ázsiából. a hettita kultúrkörből származik. A szkíta szimbolika is
részletekbe menően megegyezik a korábbi kis-ázsiaival. A szkíta
művészet vezérmotívuma, a szarvas, amely eredetileg napjelkép volt,
megtalálható a Kr.e. 2. évezredben Kappadókiában, Szíriában, a 3.
évezredben pedig Mezopotámiában. A kiterjesztett szárnyú sas is igen
gyakori a szkítáknál. Ez is napszimbólum. Előfordul már a 4.
évezredbeli Susa-kerámián, a 3. évezred 1. felében a szuméroknál
(Imdugud-relief - a szarvasokkal együtt!), a 2. évezred közepén és
végén Kappadókiában. A Kr.e. 1000 körüli Kobán-kultúrában jelenik
meg először a Kaukázustól északra. A horogkereszt már a samarrai,
susai kerámia kora óta (5-4. évezred) gyakori Elő-Ázsiában. A
Kaukázustól északra e motívum is a korai vaskorban tűnik fel először,
majd a szkítáknál általánosan elterjed. Ugyanígy a kőszáli kecske az
oroszlánfejű és a madárfejű griff, valamint a kardkultusz is
bizonyíthatóan elő-ázsiai örökség a szkítáknál.
A szkítákat az európai tudomány Zeuss és Müllenhoff óta iráni
fajúnak, nyelvüket iráni nyelvjárásnak tartja. Midőn azonban
1928-ban megjelent az Elbert-féle “Reallexikon der Vorgeschichte” ,
mindössze hat olyan szóalakot tudott felmutatni, amelynek iráni
eredete bizonyítottnak látszott. E hat szó közül azonban csak három
kétségtelenül iráni - jegyzi meg Mészáros -, s ezek közül is kettő
egyugyanazon személynév két része: “Ariapeithes” A szkíta
nyelvmaradványok legnagyobb és legbecsesebb részével, a bilinguis és
quasi-bilinguis emlékekkel viszont semmit sem tudtak kezdeni.
Csodálatosképpen nem jut eszébe senkinek, hogy az iráni teóriát talán
revideálni kellene.
Kr.e. Egyiptom és Hétország nagy szövetségkötése. A szerződő felek B T Egyiptom
1279 egymásnak békét és barátságot fogadtak és katonai segítséget ígértek II/94.o. Hettita
arra az esetre, ha valamelyiküket egy harmadik hatalom megtámadná, Birodalom
ami alatt az akkori viszonyok között csakis a szemitává lett Asszíriát
érthették.
Kr.e. Fenti szövetséget a két dinasztia házassággal is megerősítette: II. B T
1264 Ramás egyiptomi király feleségül vette a hetita ősúr, III. Hattusúr II/94.o.
csinos leányát, akinek hivatalos egyiptomi címe Ra nővére, Ra
Neferu, vagyis a király felesége lett.
Kr.e. I. Tikultu-Ninurta asszir király Babilon bevétele után Marduk isten PV Asszíria
1251 szobrát Asszurba viszi. A kultikus központ papsága a Van-tóhoz
körül költözik. Itt alakul ki a káld (chaldeus) civilizáció.
Kr.e. A szabirok (sumérral rokon) Szubartun át a Kaukázus vidékére CSL Kaukázus,
XIII. szd. költöznek. Két emberöltővel később tovább nő az itt lakók száma. Georgia, ÉK
Törökország.

Kr. e. 1200 -és 1000 között-től (GK, 359. o.)

A szkíták - nem tudni mikor, talán a Kr. e. 1200 és 1000 között (?) - érkeztek a szarmata síkságra, de
bizonyára a Kaukázus felől. (Közép-Ázsiából való jövetelük mondája egy hajdani masszagéta háború után (?)
Herodotosznál is csak merő találgatás.) Éppen Herodotosztól tudjuk, hogy a szkíták Elő-Ázsiát egyízben

82
Forrás: http://www.doksi.hu

maguknak követelték, és a VII. században, amikor szövetségül hívták őket, annak északi részét meg is szállották,
és egy emberöltőig meg is tartották. Justinustól a Kr. e. II. században úgy tudjuk, hogy a szkíták, vagyis őseik
voltak Elő-Ázsia első ismeretes urai. Hagyomány ez is, de az összes és főleg nyelvi adatok megerősítik ezt. A
szkíta nyelvmaradványok a szumér nyelv elemeinek felelnek meg és nem a török nyelveknek. Iráni megfelelések
igazában még aligha akadtak közöttük. Amit eziránt eddig felhoztak, többnyire helyt nem álló, jobb híján tág
erőltetés. Bár feltehető, hogy óiráni szótári egyezések kisebb mennyiségben csakugyan lappanghatnak közöttük.
Az adatok összevetéséből - amint azt más helyen kifejtettem - Mezopotámiából Médiába szakadt szuméroknak
irán népekkel való keveredését bízvást megállapíthatjuk.
Óiráni eredetű, a szanszkritban már meglevő nyelvtani formák, valamint lényeges szavak a magyar
nyelvben, melyek másfelől a szumér nyelvvel kapcsolatosak, jól ismertek. Az északi finnugor nyelvekben,
amelyeknek a mai határa a mai Oroszország közepéig nyúlt le, egy részük szintén megvan. A valóságban számos
összevetett adat alapján - az embertan és a történeti ember fölgrajz adatait is ideértve - az iráni adalék csak
közvetlenül Iránból eredő örökség lehet a magyar nyelvben. Hasonlóképpen feltehető ugyanaz, vagy ki is
következtethető a kihalt kazarban és társnyelveiben és a szkíta közvetítő nyelvben - az ezúton való alaki és
anyagi kölcsönzés pedig az északi finnugor nyelvekben.
Őskori, szibériai érintkezés az említett nyelvű népek részéről óirániakkal (!) igen-igen távoli, laza
feltevés csupán - régészeti vagy állat- és növényföldrajzi, változó szórványjelenségek korántsem bizonyítják -
még erőltetés árán sem azt, ami amúgy is valószínűtlen.

Kr.e. Az asszír király, I. Tukulti-Ninurta (1233-1197) már viselte a Nairi BK Urartu

XIII. szd. királya címet. Mi volt ez a Nairi és hol terült el? Az ékírásos táblákról 38.o.
vége kiderül, hogy Nairi azonos Uruatri-val vagy Uratri-val, azaz
Urartu-val. Az 5165 m magas Ararat nevében is ez rejtőzik. Urartu
első királya Aramu volt, akinek országa a mostani Örményország,
Törökország és Irak területén feküdt, a Kaukázus déli oldalán, ott,
ahol a Tigris, az Eufrátesz és az Araxész folyók erednek, ott, ahol a
három nagy tó terül el: Van, Urmia és a Szeván-tó. Noha a téli
időszak fél évig is eltart, a roppant kedvező éghajlat miatt 1.800 m
tengerszint feletti magasságban is kiválóan megterem a búza és virul
a szőlő. Urartu évszázadokon át Babilon legfontosabb borexportőre
volt! Kiváló hegyi legelőin pompás lovak tenyésztése folyt, Urartu
adta az ókor legjobb és legnemesebb lovait. (Sztrabon!) Ezen kívül
gazdag fémkincsekben: ezüst, réz és vasbányái nevezetesek. Noha már
a Kr. e. XII. században megemlítik, igazi virágzása ennek a
bámulatos országnak a Kr. e. IX-VI. század közé esik. (I. Szardúri, II.
Szardúri, I. és II. Rusza, I. Argisti, stb.) Bár évszázadok óta rabolják
és fosztogatják az urartui emlékeket, rendkívül jelentős a tárgyi és
írásos forrásanyaga. Voltak váraik, erősített városaik, templomaik és
csodálatosan megépített vízvezeték- és öntözőcsatorna-rendszerük. A
vizet a Van-tóból vezették pl. a fővárosba, Tuspa-ba
(Menua-csatorna), amely kőből épült, szélessége 4,5 m, mélysége 1,5
m, hossza pedig 50 km!. Vízhozama 1500 liter/sec volt. A
legjelentősebb régészeti feltárások Karmir-Bluron, Erebuniban,
Toprak-Kalában és Altin-tepe-n voltak. Karmir-Blur (Vörös-domb)
ősi neve Teisebai (régebben Teisebani-nak mondták), ahol 1939-ben
kezdték el az ásatásokat. Kiderült, hogy a II. Rusza király által a Kr.
e. VIII. században alapított 30 ha-os város (ebből csak 4 ha-t tártak
fel) 7 m magas és 3 m széles városfallal volt körülvéve. Mind a
városfal, mind az épületek kőből, 51 x 35 x 14 cm-es téglából és
nemes fából voltak megépítve. A palotában feltártak nyolc bortárolót
400.000 liter befogadóképességgel! A gabonatárolókban 750 tonna
gabonát tudtak elraktározni. De voltak külön olaj és sörtárolók is.
Erebuniban, amelyet ugyancsak a VIII. században alapított I. Argisti
fia, többek között kettős oszlopcsarnokos homlokzatú templomot
találtak (40 x 8 m, ezt szuszi-nak nevezték), döntően fából építva. A
faoszlopok bazaltoszlopokon álltak. Hogy a templomoknak milyen

83
Forrás: http://www.doksi.hu

gazdag belső díszítései voltak, arról a muszaszíri Haldi templomról

szóló asszír leírás tanúskodik. Az asszírok ugyanis Kr. e. 814-ben
elfoglalták ezt a templomot és felsorolták az arany és ezüst “pajzsok”
tömegét, amelyek oroszlánokat, sárkányokat, kutyákat, stb.
ábrázoltak. Az urartuiak azonban emeletes házakat is tudtak építeni,
ezt egy bronz ház-modell igazolja, amelyet Toprak-kaleban találtak. A
paloták (é-gal) belsejét gyönyörű freskókkal díszítették (Kef-Kalesi,
Tuspa, Teisebai). A temetkezési szokásaik is fontosak számunkra.
Sziklába vágott barlang-helyiségeket hoztak létre (Altin-tepe), s
ezekben helyezték el halottaikat vagy kő szarkofágokban vagy
hamvasztva, urnákban. Az urartui régészeti anyag zöme azonban nem
ásatásokból való, hanem - csakúgy, mint az ún. lurisztáni bronzok
esetében - rablásokból. A kirabolt lelőhelyek anyagaiból eddig már
három “világkiállítás” volt (München, Gent, Jeruzsálem). A szebbnél
szebb tárgyak szétszóródtak az egész világon. A kerámia jellegzetesen
festett (külön érdekesség az ún. csizma alakú edények), ismert
lelettípusok még: melldíszek, medallionok, csészék, fémveretes
vödrök (situlá-k), pajzsdudorok, sisakok, tegezdíszek, kocsidíszek.
Ezeken állatábrázolások (II. Szardur pajzsán például 7 oroszlán, 24
ökör), életfák, palmetták, szarvasok, gránátalmák láthatók. Külön
érdekesség az állatok hátán álló istenalakok és géniusok.
A sziklaépítményeken, a templomokban, az edényeken, agyag
bullákon számos felirat maradt meg. Az asszír ékírás átvétele ellenére
az urartuiak nyelve nem indoeurópai, hanem ragozó, mint a sumér és
pl. a magyar. Nyilvánvalóan hurri népről van szó, amely rendkívül
nagy hatást gyakorolt a szkítákra. Az urartui hatalom a Kr. e. VI.
században eltűnik, emléke azonban megmarad, hiszen I. Dareiosz
(522-486) nevezetes bisztuni (régebben: behisztuni) sziklafeliratán
(perzsa-elámi és akkád szöveg!) szerepel: Urastu=Armina=Arménia,
sőt egy urartui férfiú is: Haldita fia, Arahu.

Kr.e. Megindul a harmadik néphullám is Európa felé a Régi keletről a pikt BT

XIII-XII. (kus) és maúri (magyar) magyar nyelvű néprészei után. Évszázadokon III/53.o.
szd. át tart e folyamat. Az első jelentősebb rajok Asszíria nagyhatalommá
forduló-já válásával indulnak, I. Tiglathpilesar király (Kr.e. kb. 1116-1078)
tól uralkodása alatt. Ő hódította meg először Libanont, Kappadóciát,
Hétország nagy részét és tömeggyilkolási módszereivel halálfélelmet
keltett a lakosság körében.
Földművesekből áll e hullám főleg és megtelepszenek a már kevésbé
porhanyós földeken is az V. századtól kezdve. Mindez úgy volt
lehetséges, hogy a Duna-medencében feltalálták az öntözés nélküli
gazdálkodást.
Kr.e. XII. A Van-tótól keletre, az Urami-tó vidékén Uzzi (Hayasha, Kum-uzzu) PV Mezopotámia
szd. katonaállamok. Mitanni megdöntése után az ottani úz erők
szétszélednek, Kisázsia - negyven lovas nemzetség költözik a Hettita
birodalomba manda katonai kaszt néven -, az Urami-tó vidéke és
ősterületük, az Elámi hegyvidék mögötti síkra. Ez utóbbiban
megalakul a mada (méd) hatalom, szintén lovastársadalom.
1200 A hettiták birodalmát a Tengeri népek döntik meg, az úzok Szubartu
körül szívébe, Uzzuba költöznek nemzetségfőik, a kálok vezetésével.
Ugyanebben az időben szemita forradalom Babilonban az utolsó
kasszu uralkodó ellen, a kasszu lakosság a Van-tó környékére megy.
1171
Kr.e. XII. A Duna-medence összeköttetése a Régi Kelet nagy BT Kárpát-medenc
szd.-tól kultúrközpontjaival ettől kezdve fokozatosan nehezebbé válik és 750 III/103. e

84
Forrás: http://www.doksi.hu

táján egészen megszakad. Az érintkezést előbb a trójai háború és az o.

asszír hódítások korlátozták, aztán a Balkán politikai helyzetének
gyökeres megváltozása. Ez események után a Duna-medence további
bevándorlókat dél felől nem kapott, hanem keleti határain keresztül.
De ezek a néphullámok is a magyar népek nagy őshazájából indultak
ki, csakhogy annak India és Belső-Ázsia felé eső határvidékeiről s
bennük a turániak voltak többségben, főleg szkíták és hunok. A nem
magyar szerzők munkáiban teljes az egyetértés az eddigiekkel. Amire
nem találni ott választ, az e nép nyelve és nemzetisége.
Megválaszoljuk a kérdést most: magyar, mégpedig ízes.
Korezm-mel kapcsolatban Bakay Kornélt idézzük. (BK. 198-200.o.)

Szergej Pavlovics Tolsztov (1907-1976) ... 1929 és 1950 között feltárta a homoktenger alól az ókor egyik igen
jelentős civilizációját: Korezmet. Tolsztov Közép-Ázsia Egyiptomának nevezte el Korezmet, amely az
Amu-Darja, az ókori Oxus folyó egyik hatalmas és igen termékeny oázisán jött létre. Az ásatások 1937-ben
kezdődtek s az első eredményekről Tolsztov már 1948-ban beszámolt s ezt a könyvet csodálatos módon már
1950-ben magyarra is lefordították. A tudós szerző kutatásai beigazolták, hogy Korezmben az első kultúrák a
Kr. e. IV. évezredben létrejöttek s valószínűsíthető, hogy a mezopotámiai sumér városok népe talán éppen
erről a területről vándorolt le a Perzsa-öböl vidékére. Az mindenesetre aligha vonható kétségbe, hogy a két
terület között igen szoros volt a kapcsolat. Amint később látni fogjuk, rendkívül sok hasonlóság mutatható ki
például a sumér és török nyelvek között. (Erre Gosztonyira hivatkozva magunk is utalunk a bevezetőben. A
szerk.) Korezm története valójában a Kr. e. XIII. században indul, amikor is Abu Rajhán al-Biruni (a Kr. u.
X-XI. század fordulója táján élt korezmi történetíró) szerint a dinasztia-alapító isteni hős, Szijavus Korezmbe
érkezett. Ez a dinasztia Korezmben 2300 esztendőn át uralkodott, tehát a Kr. u. X. századig. Ennek ellenére
nálunk ritkán tekintik a magyar őstörténet részének, a mellőzés legkirívóbb példája, hogy a Korai Magyar
Történeti Lexikon fel sem vette a címszavai közé! Holott krónikáink határozottan tudnak korezmi
kapcsolatokról. Kézai Simon Szkítia leírásánál említi a korezmi népet (gens Corosmina), majd pedig
elmondja, hogy Ed-nek és Edemen-nek az anyja korezmi asszony volt. A korezmi szálakat a Pozsonyi Krónika
is ismeri. Abu Hámid al-Garnáti, aki Granadában 1080-ban született, 1131 és 1153 között beutazta
Közép-Ázsiát, Dél-Oroszországot és a magyar királyságot, ahol 1150-től három esztendőn át élt. Ő azt írja:
hogy Magyarországon a korezmiek “megszámlálhatatlanul sokan vannak”, a királyt szolgálják,
keresztényeknek tettetik magukat és titokban tartják, hogy muszlimok.
Korezmről kétségtelenül keveset tudunk, Tolsztov működéséig szinte semmit. Ennek egyik főoka
nyilvánvalóan az, hogy Kr. u. 712-ben Kutejba ibn-Muszlim arab hadvezér elégettette a korezmi archívumok
hatalmas írott anyagát, a tudósokat összeszedte és kivégeztette és mindenkit üldözött, aki a régi
hagyományokat ismerte és terjesztette. Hasonlóképpen jártunk mi is a római judeo-kereszténység erőszakos
terjesztése után.
Tolsztov expedíciós csapata 1938 után sorra tárta fel a homokba temetett ősi korezmi városokat, várakat és
erődítményeket, különösen nagy figyelmet fordítva az oázisok öntöző rendszereire s ezen keresztül a
letelepedett földműves népesség és az állattartó nomád népek közötti kapcsolatokra. Bebizonyosodott, hogy az
ókorban az Amu-Darja (oxus) vize valóban az Uzboj folyón keresztül a Káspi-tengerbe ömlött és csak a Kr. e.
II. évezredtől igyekszik az Aral-tóba. A Szír-Darja (Jaxartes) vidékén a Kr. e. VI-V. században a szkíta-szaka
törzsek éltek, ám ezek a népek egyáltalán nem voltak nomádok, hanem letelepült és földet művelő népek
voltak. Ebben az időben jelentős változások mentek végbe az Aral-tótól délre, Korezmben, amelyet
régészetileg is jól nyomon lehet követni. Megjelentek a nagyméretű háromlapú kovácsolt vas nyílhegyek és az
erős falakkal körülvett gorogyiscsék, félköríves lőréses bástyákkal, tégla alapozású védművekkel. A hadsereg
eddig is zömmel nehézfegyverzetű lovasságból állt, ám Nagy Sándor hadjáratai után, amikor is a makedón
phalanx szétverte a korezmi lovas sereget, átszervezték a haderőt. Megmaradt a nehézlovasság, de hatalmas
erejű nyílzápor után lendültek támadásba. Megerősítették a karavánutak védelmét, amelyek Korezmből az
Amu-Darja mentén dél felé vezettek: Khazaraszp - Szádvár - Dzsigerbent - Kaparasz - Elharasz. A makedón
hódítás után Khorezm maradt az egyetlen független állam, amely még növelte is a befolyását. A Kr. e. II.
században elfoglalta Baktriát, majd 170-ben Szogdiánát, Tocharisztánt és Fergánát.
E korszak, tehát a Kr. e. IV. század és a Kr. u. IV. század közötti időszak két legjelentősebb helye:
Koj-Krüglan-Kala, a vallási és asztrális központ, valamint a Toprak-Kala-i palota, amelyet Tolsztov 1946-ban
kezdett el kutatni s 1950-ig dolgozott itt. Ekkor vetette be először a repülőgépeket és a légifotókat. A 17.000
négyzetméteres erődített várost monumentális sáncok és antik téglából készített 25 m magas falak

85
Forrás: http://www.doksi.hu

oltalmazták, a palotát külön három 40 x 40 méteres bástyával megerősített falak. A falak szárított téglából és
vert agyagból készültek. (Emlékezzünk Stein Aurélra!) A pompás palota, amely az 500 x 350 m-es erődített
város északnyugati sarkában állt, díszes termeinek falát freskók és szekkók díszítették, valamint agyag
reliefszobrok, a korezmi királyok egész sorozata. Különösen díszes volt a második emeleti 5. sz. terem,
amelyben a mennyezetet négy faragott faoszlop tartotta. A fekete-sárga tónusú falakat szívalakok, rozetták,
akantuszlevelek és rombuszok sávjai díszítették. A figurális ábrázolások közül kiemelkedik a zenészek (hárfás
nő, dobos) és az artisták csoportja. Feltűnő a hasonlóság a kercsi szkíta-szarmata katakombák
falfestményeivel. A várpalotától délkeletre helyezkedett el a Nap és a Tűz temploma, innen indul dél felé egy
10 m széles főutca, amely a várost kettéosztotta. A Tűz templomától keletre helyezkedett el a 200 x 130 m-es
piactér. Az ebből kiágazó 5-7 m széles keresztutcák választották el egymástól a korezmi főváros hatalmas
háztömbjeit, amelyek mindegyike 10-12 szobából állt. Később, az 1960-as években Ju. A. Rapoport folytatta a
kutatásokat. A várfalak 7 m magasak voltak és fehér színben tündököltek. (Majd megemlítjük ezt a kazár
Szarkel esetében!) A palotában több, mint 100 helység volt három szintben. A palota központja a 300 nm-es
trónterem volt, közepén a királyi trónnal, mellette Nana-Anahita (Boldogasszony) szentéllyel. A palota
szobáiban töménytelen leletet találtak, így - többek között - sárgabarack, őszibarack, sárgadinnye, szőlő, árpa,
köles maradványait, valamint kecske, juh, disznó, marha, ló és teve csontjait, továbbá sok gyapjú, selyem és
bőrmaradványt, és 1946/47-ben itt került elő az első őskorezmi abc, amelyet fekete tussal egy falemezre írtak,
majd később megtalálták az egész levéltárat (116 db bőrre, papiruszra és falemezekre írt szöveget). Egyenlőre
csak annyit jegyzünk meg, hogy a korezmi írás az arameus írás változata. Az arameus írás az alapja a
szogdnak, a pehlevinek, a szaszanida pársznak, az ujgurnak, a mongolnak és a rovásírásnak is! A korezmi
nyelv egészen a XIV. századig (a magyar Anjou-korig!) fennmaradt. A toprak-kalai palota feltétlenül
mezopotámiai hagyományokat követ, így a kapcsolat megkérdőjelezhetetlen. Az utcákkal 10 negyedre osztott
városban igen sok palota és ház fából épült. ... A falfestmények és szobrok a kusán-gandahári művészet
termékei. A toprak-kalai erődítmény és palota, valamint a város kezdetei a pártus időkbe nyúlnak, a virágkora
azonban már a kusán-gandahári művészeti periódusra esik. Toprak-Kala Korezm fővárosa volt Kr. u. 305-ig.
Természetesen temetők is előkerültek. Sajátságos vonás a szabadba kitett holttest-maradványok urnába
helyezése! Az időrend, a keltezés legbiztosabb alapjait az érmék jelentik s Korezm esetében az I. századtól
csaknem ezer esztendőn át vertek saját pénzeket a korezmi uralkodók! A pénzérmék kora előtt más időrendi
fogódzók is használhatók, mint pl. a bronz és kovácsolt vas nyílhegyek Dingilidzse korezmi település
esetében, amely település a Kr. e. VI-V. századra keltezhető. Az első korezmi pénzérméket a görög-baktriai
tetradrachmák mintájára verték, ám a görög dioszkurok helyett az éremképen a korezmi lovas jelenik meg.
Kr.e. A hetita főváros egyetlen éjszaka elpusztul, a birodalom összeomlik, BT Szíria
1190 népe szertefut. A Szíriában élő másik hét törzs ezután visszavette 216.o.
körül hajdani függetlenségét és egy laza konföderáció keretében folytatta
életét hol az egyik, hol a másik törzs vezetésével. Kr.e. 740-ig állt
fenn. A birodalom léte biztosította a későbbi északra vonulás
lehetőségét. Kettős hun-magyar jellege mindvégig megmaradt.
HONT-IL-IS, Hon Úrős hun, MA-UR-S-AR, Magyar ŐsÚr és
AMMUN-AS, A MénŐs magyar királyaik trónneve.
Kr.e. Az Égei Katasztrófa időszaka. A Földközi-tengeri szigetvilágba és a BT Balkán
1150-800 Balkán déli területeire betörő szemita dór népesség a Régi Keletről I I I / 2 4
érkezik és kettévágja a vidéket. A magyar őslakosság a -26.o.
Ródosz-Théra-Melos-Korinthosi szoros vonaltól délre Egyiptomba és
Kánaánba menekül. Kánaánban egy keskeny parti sávon megalakítják
a PILIS-TA, Palesztina államot, öt törzs szövetségét. Mások
Egyiptomba mennének, de ott a fáraók felmorzsolják őket. Az említett
vonaltól északra élők a Vardar és Morava folyók völgyén keresztül a
Kárpát-medencébe mennek. Akiknek voltak hajóik (achaioi, a
hajósok) és nem akhájok!, Szicília, Szardínia, az Olasz -félsziget, a
Brit -szigetek felé és még tovább jutottak. E nyugat felé hajózó
csoportok vezérei Brutus, Partholon, Romulus, Remus és az etruszk
Tarquin. A dór támadás tehát a fenti vonalon keletről történt, ekkor
pusztul el a Hettita Birodalom is és Trója is. Ekkor zajlanak Asszíria
véres és hatalmas támadásai amivel saját népeit telepíti le itt.
A dór bevándorlás után a Balkáni félsziget nyugati felének nagyobbik

86
Forrás: http://www.doksi.hu

része (Epiros, Peloponnésos) dór vezetés alá került Spárta

főhatalommal az élen, keleti fele Athén vezetésével megmaradt
magyar nyelvűnek (Thessalia, Attika, Achaia, Megara, Árkádia)
Kr.e. A hellén kultúra formatív szakasza. Herodotos mondja: ... Az BT Athén
XII-VI. istennevek majdnem mind Egyiptomból származtak Görögországba. III/30.o.
szd. A görög írás a magyar rovásjeleket Kr.e. 776-tól használja
egyszerűsített változatában. A rövidítéseket és összevonásokat nem
vették át.
Kr.e. XII. Etrúria kialakulásával egyidőben földműves életformájú emberi BT Brit-szigetek
szd.-tól kötelékek érkeztek a Brit-szigetekre. Az utasok Társak, Barátok és III/59.o.
kb. a Pártolók néven utaznak. A BARÁT, rovással P-R-T, PRÁT, BRIT
VI. alakot vett fel. A BARÁTok országa, Barátok Hona, BARAT-ANA,
szd.-ig BRYTHON, BRITAIN országnévvé alakult. Lakosai Barát-honiak,
BRYTHONI, többes számban BRYTHONIC.
Ugyanezen időszak alatt benépesül Franciaország is. Általános néven, III/62.o.
mint szövetségesek, LIG-ÚR-I szerepeltek. (Liga néven ez átment a
latinba is szövetség értelemmel.) A nevet használták még a Duna jobb
partjának egy részén, a Pó folyótól délre és Spanyolország, Portugália
északi részén is. Nem alkottak központosított államokat hasonlóan az Liguria
etruszkokhoz és brithoniakhoz, hanem kiskirályaik vezetésével kisebb
egységekben éltek. Julius Caesar feljegyzése szerint neveik a
Szövetségekben (Civitas): CALETI - keleti, a Szajna alsó szakasza
felett az óceánra támaszkodva, BEL-LOVACI - Bál (isten) Lovasai,
EDUI - Héti, trójai eredetű, hetita-fajta nép volt, REMES - Ra-mása,
egyiptomi eredetűek, BITURIG - Bátrak, egyiptomi eredettel,
ARVERNI - Úr-vér-Hon-i, úr származásúak, SANTONES -
Szent-Honiak, több helyen a négyes szám szerepel a nevekben:
NAM-NETES, VE-NETES, CAR-NUTES, érthető a SALLASI -
szállásokban lakók neve, már Szíriából ismerjük az itt felbukkanó
RUTENI, VOLOQUE, rutének és vlachok neveket, később
Magyarországon is használják e neveket, de csak átruházott
minőségben, végül a svájci ÚRI szövetség, a későbbi konföderáció
egyik megalapítója.
Francia nyelvészek elemezték az ún. pre-latin földrajzi neveket.
Kiválogatták a leggyakoribb gyökszavakat, ezek: APA, ABA a HAB,
víz értelemmel, BOR, víz értelemmel, VIS, víz értelemmel, ÁR áradat
értelemmel. Talajjal kapcsolatos: PALA, réteges kőzet, pala, TALA,
talaj, CAMPUS, Hon-Fűs mező értelemmel, CARA kő értelemmel,
CUCC, csúcs értelemmel, aztán Bál, Szem (Samo, Sama), és Úr, Falu
(Plou), Pajta (Baita), Nem Ura, Namour és Szemúr, Saumur nevek.
Az eredmény szédületes. A helynevekben szereplő magyar szavak:
ÚR, LÓ, MÉN gyökök együttes előfordulása 2874, MAG, MAGAR
450, BÁL, BÉL 200, BOR 200, SZEM 200, FALU 75, BARÁT 50,
egyéb 200. A Hab, Bor, Víz, Ár, Pala, Csúcs, Talaj, Kő, Fű szavaink
hemzsegnek a folyó- és hegynevekben. Köszönet érte Dauzat
professzornak.
Kr.e. Brit források - Albanius a Kr.u. V. szd.-ban, Nennius 822, Geoffrey BT Brit-szigetek
1103 püspök krónikája 1140 - egybehangzóan szólnak Kis-Ázsiából, III/59.o.
Kánaánból, Föniciából és Hétország (Hettita Birodalom) területéről
érkező bevándorlókról. Igy ért partot a trójai származású Brutus
flottája is. Ő maga Ascianus (Őshoni Ős) unokája, aki Trójából
menekülve az itáliai Latiumban szállt meg. Neki is menekülnie
kellett, mert véletlenségből apját megölte. Híveivel a Loire
torkolatánál ért partot, ahol piktek uralkodtak még. Szabad helyet
nem találva megütközött velük és Tours-ig jutott, amely a krónikák

87
Forrás: http://www.doksi.hu

szerint az ő alapítása. Végleges helyet azonban nem tudott magának

szerezni, így Albionba ment. Itt is pikteket talált, de azok megijedtek
és elszaladtak a sziget beljebb eső tájaira, úgyhogy csak az “óriások”
leszármazói (maúri magyarok) álltak ellen. Brutusék
győzedelmeskedtek és az egész Albiont elfoglalták. A hont Britain,
magukat Brithoni névvel illették. Fővárosuk Új-Trója, a helyén ma
London áll.
Kr.e. Babilon Asszíria vazallusává süllyed, a szemita uralkodót elkergetik. PV Mezopotámia
1101 A politikai és katonai alap ugyanaz: az úz lovasság.
Asszíria, a brutális fosztogató terrorállam nagyhatalom lesz,
zsákmányéhsége kielégíthetetlen.
Asszír katonai rangokat jelentő szavak magyar megfelelőikkel:
khasánu-kusán, a kagán helyettese, szalat - solt, zsolt, zulta, fejedelem
(akkád sziltanu, etruszk zilath, török szultán), tartan - tarján,
kovácskirály (etruszk tarchun - Tarquinius), vizir - vezér (török
vezír), kudur - kádár, bíró (sumér kad, török kádi), kundu - kende,
kündü, magas katonai rang, zakhanu - zakanos, közigazgatási
főtisztviselő, Árpád a pajzsra emelésekor lett ez (kazár, avar, kök-türk
kagán), pekhu - bakó, a honfoglaláskor még nem hóhér volt (török
bég, avar beke, kazár beg), harku - horka, kisebbik király,
hadseregparancsnok, labattu - lebedu, határőrvidék a kazároknál
szlávul.
Kr.e. I.Tikulti-apal-asszir király a birodalomhoz csatolja Babilont és a PV Szubartu
1070 maradék Mitanniát is, a megmaradt manda nemzetségek szintén
Szubartuba költöznek a Van-tó partjára valószínűleg káld keretben.
Kr.e. Etrúria első bevándorlói Kr.e. 1000-től kb. a VI. századig bezárólag BT Etrúria
1000 - től érkeznek. A VIII. szd. folyamán országot alapítanak. Függetlenségét a III/54.o.
kb. a Kr.e. I. századig tudja megőrizni, ezután Róma tartománya lett és
VI. néhány évszázad elteltével eredeti egyéniségét elvesztette. A nép
szd.-ig TYRRHENI, Turs-Heni, Társ-Honi és ETRUSCANI, Hét Úrős Hona,
vezérük TYRRHENUS, Társhon Őse.
Az etruszk szövetséget 12 úr ill. hon alkotta TARCHON, Társhon
(ura) vezetésével. Minden szövetséges hon élén a LUKO-MON, Lak
Méne állt királyi jelvényekkel. Koronát viselt, jogart tartott a kezében.
Ha bírói minőségében működött, kísérete rőzsenyalábokat vitt
magával és e fa-székekre ültek. (Ugyanezt tették a kelták is, sőt
Magyarországon is, míg IV. Béla be nem tiltotta.) Faszék - fasces.
A nemzet- és államtudat gyengeségének tudható be - a vérségi
kötelékek előbbre tartása miatt, - hogy Róma egyenként tudta
meghódítani őket anélkül, akár egyszer is szembe találta volna magát
Etrúria egyesült erejével. 58.o.
Magyarul fejtett etruszk szöveg egy síremlékről, amely egy korsót
tartó leányt tart: A színe, a szeme fénye, a leányka ruhája elárulja, ki
a váza álmodója. Egy árja királyleány, övé a művészi váza. Az etruszk
nyelv a magyarnak annyira közeli dialektusa, hogy azonosnak
tekinthetjük. Amint a görög kultúra is, a római civilizáció is magyar
talajból nőtt ki. BT III/54-58.o.
... kétségtelennek tűnik, hogy az ősi anatóliai-égei nyelvközösség GL Etrúria
eredetileg azon Elő-Ázsiából - főleg a közép-anatóliai Hacilar - Catal I I .
Hüyük kultúrkör területéről, kisebb részben a szíriai - kelet-anatóliai - 858-859
kilikiai Halaf műveltség térségéből - első és második hullámként .o.
elvándorolt telepesek nyelveiből, nyelvjárásaiból ötvöződött össze,
akik a legelső görögországi (proto-Sesklo, Magulica), balkáni
(Starcevo, Karanovo), kárpát-medencei (Körös), és mediterrán
partmenti földművelő kultúrákat (cardium vagy impresszió kerámia

88
Forrás: http://www.doksi.hu

művelődési köre) kialakították. Erre az elsődleges ősanatóliai és

szíriai nyelvi alaprétegre rétegeződtek felül azután azok az előszumér,
majd később már kimondottan szumér nyelvi hatások, amelyeket a
késői Ubaid, az Uruk és a Jemdet Nasr időkben, valamint a 3.
évezredben (korai szumér dinasztiák, akkád kor, III. uri dinasztia)
Mezopotámiából és környékéről elvándorolt további néphullámok
vittek magukkal Anatóliába, az Égeisz térségébe, Délkelet-Európába
és a nyugati mediterrán vidékekre. Így tehát az I. könyvben és most
bemutatott szumér-görög szópárhuzamok nyilvánvalóan nem
közvetlen úton kerültek bele a csak jóval később kialakult ógörögbe,
hanem kétségkívül az anatóliai-égei nyelvközösség különféle
nyelvjárásainak közreműködésével. E tekintetben a minoszit, a
pelázgot, a nyugat-anatóliai lydet, kárt és lykiait éppúgy figyelembe
kell vennünk, mint a mykénei kultúrkör közlekedő nyelvét, amely
utóbbiból végül az aiol, ion és dór felülrétegezés hatására az ógörög
nyelv kialakult.
Láthatjuk, milyen bonyolult nép- és nyelvkeveredések,
felülrétege-ződések útján konszolidálódtak annak idején az egyes, már
konkrétan megfogható nyelvek, nyelvcsoportok, s hogy mennyire naív
módon képzelte el a 19. századi nyelvtudomány azok keletkezését,
mindezen komplikált paleolingvisztikai folyamatokat egyszerűen
egyenesvonalú nyelvcsaládi leszármazásra és szabályos hangfejlődésre
redukálva.
Nyugatabbra tekintve azonban kissé módosulnak az elő-ázsiai nyelvi
hatások összetevői. Így pl. az etruszkban sokkal több szumér
párhuzam található, mint az anatóliai-égei nyelvcsoport keletebbi
nyelveinek fennmaradt emlékeiben, holott Etrúria emezeknél jóval
távolabbra fekszik Elő-Ázsiától. Ez az első pillantásra meglepő
körülmény azonban egyszeriben érthetővé válik, ha meggondoljuk,
hogy az itáliai területeken - eltekintve a cardium kerámia elszórt parti
gócaitól - sokkal későbben kezdődött meg a földművelés, mint az
Égeisz térségében, az Itáliába érkezett elő-ázsiai gyarmatosok zöme
tehát már jórészt a késő Ubaid periódus kulturális és nyelvi koinéje
idején hagyta el hazáját, s így ezeknek tekintélyes mennyiségű nyelvi
elemet kellett magukkal vinniük e korszak immár ősszumér, ill.
előszumér közlekedő nyelvéből. Vagyis az Itáliában kialakult
elsődleges nyelvi alapréteg már nem egyedül az ősanatóliai-szíriai
neolitikus kultúrák nyelvéből származott, mint az anatóliai-égei
nyelvcsoport keletebbi területeinek primér szubsztrátuma, hanem
ezenkívül jelentős mértékben a késő Ubaid kori előszumérból is. Majd
a később keletről beérkezett csoportok nyilván szintén több-kevesebb
szumér elemet vittek magukkal a szumér nyelv fiatalabb fejlődési
fokozatainak nyelvi anyagából - még akkor is, ha nem közvetlenül a
szumér nyelvterületről származtak ...
Az etruszk műveltségről szólva nem kerülhetjük el, hogy röviden GL Etrúria
foglalkozzunk Róma alapításával és a római városállam I I .
keletkezésével is. Elsőrendű fontosságú kérdések ezek, mert csak a 861.o.-t
valóságos történelmi helyzet ismeretében mérhetjük fel teljes ól
nagyságában azt a döntő szerepet, amelyet az etruszkok a római
műveltség, államszervezet, a vallási kultuszok és a szociális
berendezkedés kialakításánál, valamint a latin nyelv
konszolidálódásánál játszottak.
A régészeti és őstörténeti kutatások már évtizedekkel ezelőtt Róma
egyértelműen kimutatták, hogy a Romulus-féle hagyomány, amely Ruma
Róma városának alapítását Kr.e. 753-ra helyezi, nem egyéb, mint
késői, a Kr.e. I. század elején tudatosan véghezvitt

89
Forrás: http://www.doksi.hu

történelemhamisítás, amellyel egy csapásra két legyet akartak ütni. A

legenda egyrészt azt volt hivatva bizonyítani, hogy az akkoriban már
világhatalmi szerepet játszó rómaiak a görögökkel egyenrangú
ősiséggel és műveltséggel rendelkeztek, másrészt pedig egyúttal arra
is kiválóan alkalmasnak mutatkozott, hogy a kb. 620 és 509 között
uralkodott etruszk származású római királyok (Tarquinius Priscus,
Servius Tullius és Tarquinius Superbus) elsőrangú szerepét Róma
kiépítésében és gazdasági, szociális, politikai, katonai szervezetének
kialakításában - amely dolgokat letagadni semmiképpen sem lehetett,
mert görög történészek is megemlékeztek róluk - úgy tüntessék fel,
mintha mindazok csupán egy már 150-200 éve fennálló és virágzó
városállam életének mintegy szükségszerű fejlődési fokozatait
tükröznék, amelyek akkor is bekövetkeztek volna, ha a kérdéses
három király nem etruszk lett volna. Ugyanakkor azonban a jó
rómaiaknak arra is volt gondjuk, hogy az említett etruszk királyok
uralkodása alatt bekövetkezett eminens fontosságú változások,
újítások tekintélyes részét arányosan felosszák az ezek elé beiktatott
négy fiktív római király között, hogy ezáltal is az évszázados normális
és fokozatos fejlődés képzetét keltsék. Így Romulusnak tulajdonították
az első állami berendezések létesítését, a szenátus megalapítását, a
nép kúriákba való beosztását és a hadsereg megszervezését. Utóda,
Numa Pompilius vezette volna be a vallási kultuszokat, a harmadik
királyra, Tullus Hostiliusra ruházták Alba Longa lerombolásának
dicsőségét, s ezzel Róma latiumi hegemóniájának megalapozását,
végül Ancus Martius a tengeri hatalom alapját rakta volna le Ostia
megépítésével (l. Propyläen Weltgeschichte IV. köt. 50. old.)
Láthatjuk, az etruszk királyoknak ezek után már nem sok tennivalójuk
akadt volna.
Mindezzel szemben azonban a régészeti kutatások bebizonyították,
hogy a 8-7. században a későbbi Róma területén városról még
egyáltalán nem beszélhetünk, ebből az időből csupán kezdetleges
falusias településeket találtak a római hét halom némelyikén, amelyek
néhány vesszőfonadékkal összetákolt, sárral tapasztott, a felszínre
alapozás nélkül épített nyomorúságos kunyhókból álltak, a halmok
közötti völgyekben pedig lakhatatlan mocsarak terültek el. Majd a
600-as évek végén - azaz Tarquinius Priscus uralkodása kezdetén -
egyenlőre ugyanilyen primitív épületek jelennek meg a Palatinus és a
Capitolium közti mélyedésben, a későbbi Fórum területén is, vagyis
akkor csapolták le a mocsarakat. Valamivel később, kb. 575 táján
azután ezek a kunyhók egyszerre eltűntek a völgyből, s gondosan
elegyengetett helyükön tudatos tervszerűséggel döngölt kaviccsal
kikövezett tágas szabad teret alakítottak ki: a Fórum elődjét, a már
valóban városias Róma központját. (l. pl. Bloch 1970, 17. old.)
Ugyanebben az időszakban tűnnek fel a már kőalapokra épített,
vályogtéglából készült szabályos négyszög alakú házak is. Magyarán a
régészeti leletek tanúsága szerint Rómát - mint várost - Tarquinius
Priscus etruszk király alapította Kr. e. 575 körül, s ennek
következtében ő volt Róma első királya is. Így tehát “...Rómában
egyetlen latin király sem uralkodott, hanem azok csupán a késői idők
kitalálásai " (l. Propyläen Weltgeschichte IV. köt. 52. old.).
Róma alapítása kétségkívül azzal függött össze, hogy mellette a
Tiberisen gázló volt, s e kényelmes és fontos átkelőhely megerősítése
az etruszkok számára szinte önmagától kínálkozott a campaniai
gyarmatvárosok felé vezető szárazföldi útvonal biztosítására. De
etruszk alapításról árulkodik maga a városnév is: Róma neve etruszk
szó, “Ruma" (l. Propyläen Weltgeschichte IV. köt. 52. old.).

90
Forrás: http://www.doksi.hu

Mindezen, a szakirodalomban már több évtizede közismert tényekkel

szöges ellentétben az iskolakönyvekben, ismeretterjesztő művekben,
de még a lexikonokban és az összefoglaló jellegű tudományos
munkákban is mind a mai napig világszerte a Romulus-féle
városalapítási mondát találjuk, a fiktív 753-as dátummal, sőt
többnyire még ezt is egy-két évszázaddal megtoldva, s a fentebb
említett nyomorúságos kunyhókat, amelyek pl. a Palatinus dombon a
9. századig visszakövethetők, úgy értelmezve, mintha azok
feltűnésével kezdődne Róma városának (!) története (vö. pl.
Brockhaus Enzyklopädie 1973, 16. köt. 61.old.).
Türelmes olvasóink számára ilyesmi már nem jelenthet meglepetést,
elvégre a rómaiak indogermánok voltak, az etruszkok pedig nem.
E kérdéssel kapcsolatban, s egyúttal az etruszkokra gyakorolt,
állítólag döntő jelentőségű görög kultúrhatások vetületében is -
amelyeket a fentebb már vázolt módszerek segítségével többnyire
definitív módon tételesen állítanak - igen tanulságos, hogy pl.
Tarquinius Superbus 520-510 táján olyan monumentális etruszk
stílusú templomot építtetett a Capitoliumon, amelyhez mérhetők
abban a korban Görögországban is alig akadtak. Egyedül az ephesosi
Artemis-templom múlta felül a maga 55,1 m-es hosszúságával a
capitoliumi templomot, amelynek hosszanti oldala 53,28 m volt. Ha
viszont egy jelentéktelen, 510 táján csupán 60-70 éves múlttal
rendelkező etruszk gyarmatvárosban ilyen hatalmas templom
adatolható, akkor kétségtelen, hogy az etruszk anyaország
évszázadokkal régebbi városaiban már sokkal korábban álltak hasonló
méretű templomok. Hogy eddigelé nem ismerünk ilyeneket, annak az
az egyszerű magyarázata, hogy mindezideig még egyetlenegy nagy
etruszk város területén sem végeztek rendszeres ásatásokat.
Szintén az európai tudományosság grekofil szemléletének
szükségszerű következménye az etruszkok Herodotos és számos más
antik szerző által ránk hagyományozott kis-ázsiai, közelebbről lydiai
vagy pelázg eredetének újabban egyre erőteljesebben jelentkező
elutasítása is. Míg ugyanis a korábbi kutatás szinte kivétel nélkül a
keleti származást fogadta el, addig ezek a törekvések éppen abban az
időben kezdtek nagyobb méreteket ölteni, amikor a szaporodó
régészeti leletekből mindinkább megmutatkozott, hogy a “hellaszi
csoda” - ként emlegetett viszonylag gyors görög kultúrfejlődés
legfőképpen a környező korábbi műveltségek (Kréta, Kis-Ázsia,
Fönícia, Szíria) domináns hatásaira vezethető vissza, azaz pontosan
azokra a forrásokra, amelyeken az etruszk kultúra is alapult. Ebben az
összefüggésben jellemző adat, hogy a legkorábbi monumentális görög
templom, az előbb említett ephesosi Artemision, Kroisos lyd király
bőkezű anyagi támogatásával (Kr.e.) 550 táján épült, amikor a
kis-ázsiai görög városok lyd fennhatóság alatt álltak: mégpedig nem
előzmények nélkül, hanem a kis-ázsiai Kybele istennő ősidők óta álló
szentélye helyén. - Ilyen körülmények között tehát a grekocentrikus
szemléletű kutatás számára nem marad más kiút, mint mindenáron
tagadni az etruszkok kis-ázsiai származását, mivel így legalább azzal
lehet érvelni, hogy az etruszkok műveltségében tagadhatatlanul
domináló keleti elemek nem közvetlenül jutottak el Etrúriába, hanem
csak görög kultúrkisugárzásként, a görögök ún. “orientalizáló"
stílusának szimpla átvétele útján.
II. és I. A Baltikumban letelepedett esthoni népek közül népesült be BT Finnország
évezred Finnország. Főleg a Szemi nevű kerületből, Mahur-Ana tartományból III/83.o.
fordulója és a Pirita folyó völgyéből. Első támaszpontjuk Turku, Ta-Úr-Kő, esti
népek istene védelme alá helyezett erősség értelemmel. A betelepített

91
Forrás: http://www.doksi.hu

vidéket Szemu-Maa, Napisten Országa névre keresztelték, falvaik

Szom-Er-Olla, Szemúr Helye, Szom-Er-Mieme, Szemúr Földje stb.
nevet kaptak, majd az egész országot Szuom-Mea, Szuom-En,
Szuomi, Szemhon néven nevezték. A nép másik neve a Fenni, Phinni,
csak a külföldiek használják. Jelentése vitatott, lehet a legkorábbi
föníciai hajósok és telepesek neve, akik a borostyánkövet (Gintaras,
Ginti, Gyanta) szállították és lehet, hogy az Esthonban (Észtország)
maradtak használták a Szemúri gyarmat neveként.
Nem feledkezhetünk meg a Permi népek kis népcsoportjairól sem. Ők
a Fehér-tenger partvidékén, Pera-Maa, Permi, Perem tágabb
körzetében élnek. Elemeik a Permiek, Szamojédok, Hantik (Ostiak,
Estiek) és Mansik (Vogulok). Előbbiek összesen hat és fél milliónyi
lelket számlálnak.
A Volga és Káma vidékén további néprészek élnek, szintén déli
irányból telepedtek be. Ma három milliós lélekszámú ez az ág. Neveik
beszédesek:
mordvinok - ezra, árja, márik, maúri származással - cseremisz,
S-C-RE-MEN-ESC-ANA, Az Égúr-Mén Ősök Hona, komi - zürjén,
Z-YR-I-AN-I, Az Úr Honi, és az udmurtok - vótiak. Mindannyian a
Volga nyugati oldalán élnek. A volgai néprészek nyelvük állapotából
ítélve igen korán, a Kr.e. III. évezredben eltávozhattak már a déli
őshazából.
II. és I. ... a számbavehető vonatkozó régészeti leleteket figyelembe véve és GL Mediterránum
évezred gondosan mérlegelve arra a következtetésre kell jutnunk, hogy azok az I I .
fordulója anatóliai-égei-tirrén nyelvcsoportba tartozó nyelvek, amelyeket a 879.o.
Kr.e. 2/1. évezred fordulója táján és utána már többé-kevésbé
megfoghatunk (pl. a minoszi, a mykénei, az etruszk, a ligur, az ibér),
az őseredeti anatóliai alaprétegen kívül már nagy mértékben telítve
voltak az elő-ázsiai nyelvi koiné, halafi, késő ubaidi (előszumér) és
szumér fokozatainak többszörösen felülrétegződött nyelvi elemeivel.
Más szóval az elő-ázsiai kultúráramlat során bekövetkezett,
régészetileg sokszorosan bizonyítható vándorlások és etnikai
keveredések kifogástalan magyarázatot nyújtanak az ógörögben, az
etruszkban és a latinban található tömeges szumér nyelvi
megfelelésekre.
Az Elő-Ázsiát keletről és északról körülvevő területek régi és mai
nyelveiben azonban éppoly masszív szumér párhuzamokat találunk,
amilyeneket fentebb Dél-Európában megismertünk. Emlékeztetünk
ezzel kapcsolatban a III. könyvünkben szemléltető példaként számos
szumér-magyar-finnugor, szumér-magyar-iráni és
szumér-magyar-altáji szómegfelelésre, valamint az azokból levonható
őstörténeti és paleolingvisztikai következtetésre. GL 879.o.
Kr.e. IX. A IX. század közepén a skótok véglegesen leigázzák a kus pikteket és BT Kaledonia
szd. beszüntetik a pikt név használatát. Ezután a Kaledoni (Kelet Honi) III/43.o. Skócia,
közepe elnevezést vezették be, de területükön, Kaledóniában ezután is a Brit szigetek
piktek maradtak a főnép. A skótok, akik a pikteket legyőzték, maguk
is Régi Keletről származó népcsoport lehettek a fehér magyarok
csoportjából, mert a hagyomány szerint ősük egyiptomi királylány
volt, Skota fejedelemasszony, aki nagy kísérettel érkezett új hazájába
és Skócia névadója lett. Következésképpen a kaledoni - kelethoni
kifejezés illett a skótokra és a piktekre egyaránt. BT III/43.o.
Kr.e. 835 (Baráth Tibor temérdek nyelvi fejtésének újraközlését nem BT Moabi
körül tekinthetem célomnak, ezt (BT) c. munkájában bárki elolvashatja I/114-1 Királyság
eredetiben. Hogy most egy fenicei (föniciai) eredetű szöveg magyar 16.o.
nyelvű olvasatát mégis miért hozom itt, azt azért teszem, mert több

92
Forrás: http://www.doksi.hu

legyet is üthetek egy csapásra - a feltáruló oldalszálak és

összefüggések kifejezetten izgalmasak.)
3. sz. fenicei felirat. - Ez a szöveg -Mesa moabi király- emlékoszlopán
szerepel, amit jelenleg a párizsi Louvreban őriznek. Az oszlopot
körülbelül Kr. e. 835-ben készítették és jobbról balra haladó 34 sor
írást véstek rá. A moabinak mondott királyságról csak annyit tudnak,
hogy “Beor fia Béla” alapította az időszámításunkat megelőző 13.
században. Az állam a Holt-tenger déli sarka és a Vörös-tenger északi
öble között terült el, meglehetősen kényes stratégiai helyzetben:
nemzetközi útvonalak metszőpontján, minden természetes védelem
nélkül. Nem akadtunk nyomára, hogy bárki is elolvasta volna ezt a
roppant nehéz szöveget és eredményét közzé is tette volna.
Tartalmáról mégis az a vélemény terjedt el, hogy abban a moabi
király eldicsekszik Izrael felett aratott győzelmével. A véleményt
nyilván az asszíriai uralkodók szokása alapján alkották, akik
győzelmükről dicsekvő feliratokat hagytak hátra, meg abból az egy
szóból (ISRAEL), ami az ötödik sor kezdetén könnyen olvasható. Ez a
nézet azonban sehogysem illik bele az egykorú eseményekbe, mert
éppen a fordítottja történt: Izrael pusztította el a kis moabi államot.
Figyelmünket a szövegre az államalapító király magyar neve, Bőr fia
Béla hívta fel, valamint az a körülmény, hogy az írás első vizsgálói a
jeleket hun-szkíta írásjelekhez közelállónak vélték. Mindegyik sor
jobbról balfelé halad. Az első négy sort és az ötödik sor elejét
kiböngésztük és végignéztük a hátralévő részt is, amennyire tudtuk.
Úgy találtuk, nincs abban szó a moabi király katonai győzelméről,
ellenben szó van több olyan szenzációs eseményről, amit a régi keleti
hírmondók borozgatás közben széltében-hosszában mesélgettek. A
közölt sorok, ha nem is mindig egészen tökéletes olvasásban, de
mégis ízelítőt adnak a feljegyzések természetéről és a szöveg magyar
voltát igazolják. Az írásjeleket ... szavakba tagolva ... és azokat
hangzósítva így írtuk át:
(A magyar nyelv - és ennek megfelelően - a rovásírás a
mássalhangzókba kódolt információkat hordozza. A hangzósítás
ennek megfelelően a rovás szabályait követve történik Baráth
szófejtéseiben. A szerk.)
1. (sor)
A-NY-iT Me-S-eL eB-eN, Ki Má(r) So-Se La-aT, eM-Lé-Ke Ma
eB-E-D.
2.
Jó Bo.R-Ná(l) J-I A Ba-J eM-Lé-Ke. ELE-áL, M-á(r) Be-SZ-éL:
Ne-SZ-To.R, aV-A-No-K eM-Lé-Ke,
3.
T.Ró-J-a Zá-Ra. A Ba-J-I-Vó A-ELE-S E(m)-Be.R-eM-eT Z-A-Ta, áL
Ki Mo-S(t) Bi-R-oQ-Ra aZ-E-IB-eM-eL,
4.
éS Ő Ki-Jő, E-S ELE-Ne Jő Me-Ke-Li E-S Le-Ke-Ne V-ET-I
E-R-A-N-I eB-eK ELE. Sa-Ná-Ja aJ-EL-eS-D,
5.
Jó eM-Lé-K I-S-RA-E-eL VÁ-JÓ Ne-Vű ....
Mai helyesírásunkkal: “Annyit mesél ebben, ki már sose lát, emléke
ma ebéd. Jó bornál jő a baj emléke. Előáll, már beszél: Nesztor, a
vánok (görögök) emléke, Trója zára. A bajvívó Achilles emberemet
csalta: állj ki most birokra énelibém (?) És ő kijő, ez ellene jő, megöli
és legénye veti iráni ebek elé. Sajnálja Achillest (Aki Jelest). Jó emlék
Izrael Vájó nevű.. ”
Talán majd akad olyan magyar írásszakértő, aki a szöveg mind a 34

93
Forrás: http://www.doksi.hu

sorát el tudja olvasni. Első kísérletképpen mégis bemutathattunk

ennyit, amiből kétségtelenül kiderül, hogy a szöveg magyarul van és a
híres trójai háború egyik megrázó eseményét, Achilles (Aki Jeles)
halálát meséli el benne a hírmondó. De ki lehetett az a mesemondó
vak ember, akinek tiszteletére ebédet rendeztek, aki az ebéd közben
előállt és mesélt, tehát személyesen jelen volt a magyarok között?
Erős a gyanúnk, hogy ez a mesemondó maga a titokzatos Homeros
lehetett, akinek kedvenc témája éppen a trójai háború, s akiről úgy
tudjuk, öregségére megvakult. Ez a feltevés azért sem tartozik a
lehetetlenségek közé, mert Homeros is a Kr. e. 9. században élt, a
Mese-kő felállításának idején és nem a görög félszigeten lakott,
hanem Kisázsiában, közelebb a Mese-kő színhelyéhez, a magyar
népek által lakott világrészben. Ezenfelül Homeros Odysseájában
valósággal hemzseg a görögre csavart, de a görögben soha meg nem
értett sok régi magyar szó, amelyek magyar voltát a Homeros által
hozzáfűzött jelzők és a környező magyarázó részek félreérthetetlenül
bizonyítják. Végül Homeros (Hon-Úr-Ős) munkáiban sok az obszcén
leírás, a perverz szójáték, amelyek mind magyar szavak
összecsengésére vannak felépítve, tehát magyar észjárással vannak
megfogalmazva, de a görögben érthetetlen dolgokká laposodnak.
Talán nem is Homeros írta a görög szöveget, hanem azt mások
fordították le utóbb erre a nyelvre a magyar eredetiből? Ezt a
véleményt sok adattal támogathatjuk és a megfelelő fejezetben
részletekbe is bocsátkozunk. Homeros szerintünk tudott magyarul,
méghozzá nagyon is jól és valószínűnek tartjuk, hogy a Mese-kőn
említett lakomának ő volt az előadója.
Kr.e. IX. A káld Van-tó-i terület királysággá szerveződik Urartu néven. A PV Urartu
szd. vége terület régi kasszu-mita és manda - chus-úz lakosságú. Első királyuk
Urami. Utódai Lutibir, I. Sardur (844-828), Iszpenik, Ménua, I.
Urgisztik, III. Sardur, I. Ruzsa, II. Urgisztik és II. Ruzsa. Az utolsó
királyok idején a asszírok megszállják és elpusztítják Urartut.
Kr.e. Avar küzdelmek a méd imperializmussal szemben. PV Káspi-Mediter
VIII-VI. ránum
szd.
Kr.e. Urartu I. Ruzsa idején még tartja függetlenségét. 717-714-ig PV Urartu
733-714 Sarru-kin asszír uralkodó felszámolja Urartu függetlenségét véres
háborúban. I. Ruzsa maroknyi csapatával öngyilkos lesz. Urartu
megmaradt lakossága a Kaukázus felé húzódik. Ez volt Assziria
utolsó hódítása. Sarru-kin utódának már szövetséges után kell néznie
védekező háborúiban - “északi barbárok” - ezeket fogja Herodotosz
szkítáknak nevezni háromszáz év múlva. Ezek pedig a Káspi-tenger
környékén élnek, Ispakai nevű királyuk Bartatu nevű utódával kötnek
677 szövetséget. Sarru-kin fia, Szin-aré-hib leányunokáját adja
Bartatuhoz. A szövetség a második generációban is folytatódik
Bartatu fia Madyes és Asszur-ban-apli között a mada birodalom ellen,
míg Madyes szövetségese ellen nem fordul és végigpusztítja Asszíriát.
A médek megölik Madyest. Özvegye borzalmas bosszút áll és 28 év
szereplés után e nép elvonul. Nem érdektelen, hogy az orosz
640 archeológia a Bajkál-Altáj-Aral vidéken egy emberöltővel később hun
kultúrát azonosít.
Kr.e. 700 Homérosz megírja az Odysseát. A Homérosz-kutatók rendre elakadtak BT Görögország
jelzőin, amelyek a neveket volnának hivatva körülírni és közelebbről III/32.o.
megmagyarázni. Hasonlatai is érthetetlenek. Ezek a helyzetek
magyarul gondolkodva megoldódnak és a dolgok értelmet nyernek.
Sirena - Síró nő, Skylla - Szikla, Kharybdis - Harapdos. Mint

94
Forrás: http://www.doksi.hu

magyarul elgondolt és bizonyára eredetileg magyarul előadott, de

utóbb görögül leírt munka pontosan illik abba a kétnyelvű, kétnépű,
meglehetősen laza erkölcsű világba, amely a dór bevándorlás után
kialakult.
Összefoglalva a görög vonatkozású adatokat megállapíthatjuk, hogy a
Régi Kelet magyar őshazájából Kr.e. 3000-től kezdve magyar nyelvű
népek igen tekintélyes, magas műveltséget hordozó részlegei az
Égei-térségbe költöztek. Ott Kr.e. 1150-ig államalkotó minőségben,
főleg földműves és hajós életformában éltek. E korszak végén szemita
néprészek vonultak be hazájukba, minek következtében részben azok
továbbvonultak Európa más tájaira. A helyben maradók elkeveredtek
az érkezőkkel. A hellén öntudat a Kr.e. V. szd. végére alakult ki a
perzsa háborúk és Spárta-Athén küzdelmeinek befejeztével.
Kr.e.VII. Második honvisszafoglalás. GKE Kárpát-medenc
szd. Szkíták. e
Kr.e.700- A székelyek szkíta néven elfoglalják a Kárpát-medencét, elsősorban BT Kárpát-medenc
510 az Alföldet, Atilla után Göcsejbe és a Vág völgyébe is kerülnek. A e
főváros ekkor Sicambria (Etzilburg). Ld. Szörényi Levente: Az eltűnt
Ősbuda nyomában). Árpád után kerülnek Erdőhelyre, Erdélybe
(Erdew Eli a krónikákban)
Kr.e. 673 Kr. e. 673 előtt a szkíta-szaka népek ősi földje jelen ismereteink BK Közép-Ázsia
előtt szerint Közép-Ázsiában volt, ahonnan nagy hadjárataikat is vezették, 74.o.
elsősorban délnyugati és déli irányban. Ugyanakkor a szkíta-szaka
népek még a Kr. e. VIII-VII. században elindultak északkelet felé is,
birtokba véve a Turáni felföldet, az Oxus és a Jaxartész vidékét,
Fergánát, az Altájt, a Tuvai-medencét, a Minuszinszki-medencét és a
Jenyiszej belső forrásvidékét, azaz Dél-Szibériát. A kutatók egy része
úgy vélekedik, hogy a közép-ázsiai szkíta kultúra megteremtői nyugat
felől, a Fekete-tenger északi partjáról, illetve a Kaukázus északi
oldaláról érkeztek ide, magam azonban ezt a nézetet nem tudom
elfogadni. Maga Hérodotosz is határozottan azt állítja, hogy “az
Ázsiában lakó nomád szkíták a masszagétáktól háborúra kényszerítve,
az Arax (helyesen: Oxus, azaz az Amu-Darja) folyamon átkeltek és
Kimméria földjére vándoroltak”. Hérodotosz hangsúlyozza, hogy a
Fekete-tenger partjain korábban kimmerek laktak, akiket a szkíták
üldöztek el. Mind a kimmereket, mind a szkítákat az Ószövetség
könyvei is említik, a kimmereket gimirri-gómer néven, a szkítákat
askenáz néven. A perzsák szakáknak nevezték, a bábeli szövegek
umman-manda néven szerepeltetik ezt a népet, de ismert a szkolot
név is. Bár egészen pontos írott forrásadatokkal nem rendelkezünk,
mégis biztos alapnak látszik, hogy a szkíták Kr. e. 673-ban az asszír
király, Asarhaddon (680-669) szövetségeseiként már Médiában
hadakoztak, vezérük Ispakai volt. Ismerjük egyik királyuk nevét is
(Prothotüész vagy Partatua vagy Barta-tua), akinek fiát Madüésznek
hívták. Hérodotosz erről a hadjáratról így számol be: “...egy szkíta
sereg jött, amelyet Prothotüész fia, Madüész szkíta király vezetett ... a
szkíták sokkal nagyobb úton kerültek ide, jobb oldalon hagyva a
Kaukázus hegyet. ” “A szkíták 28 évig uralkodtak Ázsiában. ”
Általában ezt a forrásadatot úgy értelmezik, hogy a szkíták már ekkor
a Kaukázus északi oldalán, a Kubán folyó mentén laktak, s onnan
indultak dél felé. Van azonban olyan régészeti bizonyíték, amely
lehetővé teszi annak feltételezését, hogy a szkíták Urartu területén
vagy attól délre már sokkal korábban megtelepedtek. BK I. 74.o.

Kr.e. 612 “Az úr (Asszúr) innen szétszórta őket (sumér-magyar nyelvű népek) Biblia Régi Kelet

95
Forrás: http://www.doksi.hu

más országokba mindenfelé, az egész föld kerekségére.” (Genezis 11.) B T

Az ősnyelv beszélői tehát elköltöztek, másutt alakítottak új hazákat és 91.o.
magukkal vitték magas kultúrájukat és ősi nyelvüket is.
Kr.e. 612 Asszíria végleges felbomlása - káld-uzzi és mada szövetség PV Szubartu
koncentrált támadása miatt - új korszakot nyit Szubartu történetében.
Ugyanez az úz erő hagyja cserben, sőt támadja hátba majd Perzsiát
Nagy Sándor idején, ugyanők fordulnak szembe Sándor
satrapautódaival, és ugyanők lesznek Aparda (Parthia) hatalmas
katonai ereje is. Parthia
Szubartu, mint új előázsiai nagyhatalom átrendeződik. A szabirok egy
része kimmer és örmény hullámok érkezése miatt keletre hátrál a
kiürített Káspi-környéki hun területekre. A szabir etnikum
kettészakad. Babilon függetlensége a káld Nabu-apal-asszur
uralmával helyreáll. A Van-tó környéki papság, a mada maradványok
550-es és a manda visszaszivárgás révén a szabir birodalom 80 évre
évek helyreáll. Királynőjük a legendás Tamár.
közepe A mada birodalom az obskurus eredetű Kurás perzsa vezetése alá
kerül. Ezzel a perzsa, macedón, örmény, római, újperzsa és bizánci
szakaszokra osztható újabb ezer évig tartó küzdelemre kényszerítik a
tér sumér örököseit, az avar, úz, hun és szabir népeket.
Kr.e.VI. A szarmata kérdésben Baráth Tibor meglehetősen egyedül áll BK A
szd.-tól véleményével. Tekintsük át a szarmatákról szóló összefoglalást Bakay 1 8 1 , Kárpát-medenc
Kornél előadásában: 184.o. étől
Priszkosz rhétor leírásában azt olvashattuk, hogy útban Atilla Elő-Ázsiáig
palotája és központja felé, eléggé sűrűn települt falvakon haladtak
keresztül. Ha a Kárpát-medencében ilyen jelentős népsűrűség
mutatható ki az írott források adatai révén, ennek valamiképpen
tükröződnie kell a régészeti anyagban is. A jellegzetes hun, vagy
hun-stílusú emlékanyag azonban kisszámú, a lelőhelyek száma a
tucatot is alig teszi ki. A fő kérdésünk tehát az: van-e olyan régészeti
emlékcsoport, amely térben és időben számba vehető, ugyanakkor
jelentős lélekszámú népesség hagyatéka? Igenlő válaszunkkal
eljutottunk a szarmatákhoz.
A szarmaták korán megjelennek a forrásokban. Hérodotosz is említi
őket szauromata néven és egy különös mesét kerekít köréjük. A
szauromatákról a következőket mesélik: a harcias amazonok a szkíták
földjére vetődtek és végigportyázták a szkíta földet, harcolva a
szkítákkal, akik nem ismerték e nők nyelvét. Lassan azonban
összebarátkoztak és a szkíta férfiak gyermekeket nemzettek az
amazonoknak. A szkíták nem tudták megtanulni az asszonyok
nyelvét, de azok elsajátították az ővékét. Később elvándoroltak a
Tanaistól keletre s a Meótisztól északra. A szauromaták szkíta
nyelven beszéltek, de nem őrizték meg ősi tisztaságában, mivel az
amazonok annak idején nem tudták megtanulni tisztességesen. Vajon
ugyanazt jelenti-é a szarmata és a szauromata? Vagy egyszerűen csak
a görög és a latin nyelvű auktorok sajátságos névhasználatáról van-e
szó? Jelent-e valamit maga a népnév? Egyesek (pl. Müllenhof és
Vasmer) szerint az aveszta saora (kardpenge) szóból volna
levezethető, s így a szauromata lényegében kardot viselőt jelentene.
Mások (pl. Andreas és M. A. Miller) szerint sau-rom azaz fekete hajú
volna a helyes kiindulópont. Nagy kérdés természetesen, hogy iráni
nép volt-e a szarmata? A Fekete-tenger - vidéki nagyszámú felirat
erre mutat, de a kérdés egyáltalán nincs lezárva. Plinius azt mondja,
hogy a szarmaták a médek leszármazottai. Az sem vitathatatlan, hogy
az alánok a szarmata népcsoportba tartoztak-e? Ammianus

96
Forrás: http://www.doksi.hu

Marcellinus mindenesetre az alánokat “nyúlánk termetű, szép külsejű,

közepesen szőke hajúak”-nak mondja (crinibus mediocriter flavis), s
amint később majd látni fogjuk, az alánoknak rendkívül jellegzetes
emlékanyaguk van s eredetüket illetően egészen biztosan
közép-ázsiaiak. Sz. P. Tolsztov, nézetem szerint sokkal helyénvalóbb
magyarázatot adott. Véleménye szerint a szarmata név a szanszkrit
svarga (Ég) és az iráni khwarr (Nap) szavakból keletkezett s így a
“Nap népe” volna a jelentése. (Ne tagadjuk, kissé bizarr az elképzelés,
még ha igaz is lehetne, hogy egy nép ne tudja magát a saját nyelvén
megnevezni, ráadásul rögtön két más nép szavaiból rakja össze azt.
Az óvatlan olvasót az ilyen sutának tűnő megoldások inkább Baráth
szófejtése felé terelhetik. Ugyanakkor mindenki által ismert az is,
hogy a szkítákat a görögök keresztelték el, de ők magukat hogyan
nevezték? Az ehhez hasonló kérdések ma még határozatlanná teszik a
kutatókat, ez nem csoda. Bizonyos területeken kontinensnyi méretű
mozgások, alapvető vonulatok és történések kristálytiszán állnak,
ugyanakkor gyakran mellékesnek tűnő apróságok ködbe vesznek.) Ez
a nézet nemcsak azért fontos, mert Korezm nevét is megmagyarázza,
ti. “a Nap országa”, - (vessük össze Badiny sumér fejtésével: Nagy
Hatalmas Nemzetség Földje, C-H-R-Z-M, KU-MA-AR-IZ-MA,
KU-MAH-GAR-RI-ES-MA a bábeli fonetika és a sumér hangzás
szerint. BJF, I./163.o.) hanem azért is, mert arra utal, hogy a
szarmaták is belső- és közép-ázsiai eredetűek. Erre vonatkozóan igen
erős érv a szkíta és a szarmata régészeti és embertani emlékanyag
csaknem teljes mértékű azonossága, legalább is a Kr. e. VI-III.
században. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy az Urál hegységtől
délkeletre, a Káspi-tengertől északkeletre és keletre élt dahák a
szarmaták és pártusok ősei is, a szarmata-kérdés nyomban különösen
izgalmassá válik. (A dahák nevét őrzi az uráli Jajk folyó eredeti Dajk
neve is.) Sztrábón azt írja, hogy a szkíták nagyobb részét a
Káspi-tengertől keletre daháknak nevezik, a tőlük még keletebbre
lakókat masszagétáknak és szakáknak. A dahák egy részét
apar-noszoknak (apar - avar?) nevezték. Korábban is gondoltak arra
(pl. Rosztovcev), hogy a dahák, a masszagéták és a szkíta-szakák
összefoglaló neve lett a szarmata, noha az írott kútfők általában
masszagéták alatt az alánokat értik. (Cassius Dio, Ammianus
Marcellinus: alánoknak nevezett masszagéták). Számunkra,
magyarok számára pedig az teszi kiemelkedően fontossá a
szarmatákat, hogy az embertani anyag vizsgálata során Tóth Tibor
előtt világossá vált, hogy az ún. finnugor népek morfológiai
sajátosságai nincsenek meg a honfoglaló magyarság embertani
anyagában, valamint a mongoloid komponens is jelentéktelen,
ellenben a Fekete-tenger vidéki és a nyugat-kazahsztáni szarmata
embertani anyag mutatja a legnagyobb hasonlóságot az
ősmagyarokkal. ...
... A szarmata név, minden bizonnyal, összefoglaló név is volt (amint
a szkíta és a hun is!), hiszen az írott forrásokból ismerjük a különböző
törzseket vagy népeket, így az aorszokat, a szirmatákat és a
szirákokat, akiknek döntő szerepe volt a szkíta hatalom
megdöntésében a Kr. e. III. században. Többen úgy vélik, hogy a
Hérodotosz által említett melanchlainoi nép a szarmata saudaratac
névvel azonos s ez osszétul (sau - fekete, dara - ruha, köpeny vagy
Abajev szerint dar - viselni) feketeköpenyeseket jelentene. Ez
lehetséges, mert a rómaiak gyakran említik, hogy a szarmaták fekete
köpenyt viselnek. ...
A szarmata népek szövetségébe a Kr. előtti századoktól beletartozott

97
Forrás: http://www.doksi.hu

még a jazig, a roxolán és az alán. Ez a hatalmas politikai és katonai

szövetség átfogta egész Eurázsiát a Dontól a Tobolig vagy az Oxusig,
s mielőtt legyőzték volna a szkítákat, nyilván velük együtt harcoltak s
eljutottak ők is Elő-Ázsiába, s megtelepedtek a Kaukázusban, sőt
Bucharában (Kr. e. 130 körül) is (Acsikulak, Bazsigan,
Agalükszkaja). A szkíták oldalán állottak Kr. e. 331-330-ban, amikor
Nagy Sándor Zopürion nevű hadvezére Szkítiára tört. A szkíták ekkor
még erősek, visszaverik nemcsak ezt, de a következő
Lüszimachosz-féle támadást is 292-ben. Diodorus közléséből tudjuk,
hogy a szarmata-szirákok Aripfamész királyuk vezetésével vettek
részt Kr. e. 310-ben a boszporuszi pártharcokban, tehát már a Kubán
vidékén laktak. Hogy milyen viszony volt közöttük és a krími szkíta
királyság között, egyenlőre nem tudjuk, noha Kr. e. 110 táján
Szkilurósz szkíta király fia, Palakósz szövetséget kötött a
szarmata-roxolánokkal, Mithridatész hadvezére, Diophantósz ellen.
Később a Kr. u. III-IV. századtól az egész Boszporusz szarmata-hun
hatalom alatt állt egészen Justinianus császár uralkodásáig (527-565).
A szauromaták és szarmaták nagyobb arányú mozgását, helyesebben
nyugatra költözését minden bizonnyal a Belső- és Közép-Ázsiában
végbement nagy változásokkal magyarázhatjuk, így mindenek előtt a
daha-szkíták pártus államának létrejöttével, Korezm megerősödésével
és a jüe-csi-tokhárok Szogdiana-jának kialakulásával. A Kr. e. II.
században (vagy valamivel korábban) a jazig-roxolán-aorsz szövetség
- amelyet Diodorus Siculus sauromatae-nek mond - legyőzte a
Fekete-tenger vidéki szkítákat, majd nemsokára ez a szövetséges had
Mithridates Eupator Róma-ellenes hadjáratában is részt vesz. Talán e
szövetségbe tartoztak a szai-k, a szaudorátok és a fiszmák is. A Kr. e.
II. század végén a szarmata-jazigok előrenyomulnak a Búg folyó
irányába, majd a Kárpát-medencébe. Sztrábón emlékezik meg először
a roxolánokról is (Kr. e. II. szd.), akik hamarosan a római impérium
legelszántabb ellenségei lesznek a jazigokkal együtt.
A római birodalom mindenesetre mind Moesia-ban, mind
Pannoniában, mind pedig később Dacia provinciában évszázados
küzdelmet vív a jazig, a roxolán, a szirák és más szarmata népekkel,
annak ellenére, hogy a jazigokat tulajdonképpen a rómaiak hívták be
az Alföldre. Az első biztos értesülésünk a jazigokról a
Kárpát-medencében Kr. u. 50-ből való, ekkor azonban már hosszabb
ideje itt éltek. Erről az írott kútfők egyértelműen szólnak, sokszor
rendkívüli katonai demonstrációkat kellett végrehajtani
megfékezésükre. 68/69-ben már támadnak a szarmata jazigok,
Traianus uralkodása idején pedig megjelennek a roxolánok. Erejükre
jellemző, hogy 89-ben a híres XXI Rapax legio-t teljesen
megsemmisítették. A jazigok és roxolánok összehangolták
hadműveleteiket s így lassan az egész Tiszántúlt birtokba vették. A II.
század végén a jazigok támadásai megélénkülnek. Kr. u. 174-ben
100.000 római hadifoglyot engedtek szabadon! A III-IV. században
például húsz év alatt hétszer kellett hadjáratot vezetni ellenük,
miközben hatalmas tömegeket (Orosius szerint 334-ben 300.000
embert!) telepítettek át római területekre. 322-ben Rausimodus
szarmata király támadta meg a birodalmat, majd a támadások
megismétlődtek 356-ban és 358-ban. Súlyos csapás volt a limigantes
(szolga-szarmaták) felkelése 334-ben. A gótok ellen ugyan támogatták
a légiók a szarmatákat, ám ez sem tudta megmenteni a szarmatákat
politikai súlyuk megtartását illetően. Egy rendkívül nagy lélekszámú
nép él tehát a Kárpát-medencében legalább 400 éven keresztül,
akiknek nagyszámú emlékük kellett maradjon. Maradt is! A Magyar

98
Forrás: http://www.doksi.hu

Alföld a későbbi Szerémségtől a Felső-Tisza-vidékéig zsúfolásig van

szarmata temetőkkel és leletekkel. Van azonban egy súlyos gond a
szarmaták régészeti emlékanyagával: annak ellenére, hogy hogy
hiteles forrásokból és ábrázolásokból pontosan tudjuk, hogy a
szarmata jazigok, roxolánok, szirákok stb. nehéz fegyverzetű,
rendkívül erős hadsereggel rendelkező népek voltak, a hazai sírokban
szinte alig fordul elő fegyver vagy értékesebb tárgy, többnyire
egyszerű gyöngyök, kések, gyűrűk, fibulák vannak csak a sírokban.
Miért van ez így? Igen fontos kérdés, de a feleletet egyenlőre nem
tudjuk megadni, holott nyilvánvalóan a hunkor településtörténete sem
írható meg a szarmaták nélkül. Annál kevésbé, mivel - nagy
valószínűséggel - egy népcsoportról van szó. Erre utalhat, hogy
Ptolemaiosz a basztarnák és a roxolánok között lakó népet mondja
hunnak. Volt a magyar kutatók között valaki, aki ezt a kérdést a
legfontosabb történeti kérdésnek tartotta, mégpedig Marjalaki Kiss
Lajos (1887-1972). Marjalaki Kiss Lajos elvetette a magyarság ázsiai
eredetét és Anonymusra támaszkodva azt vallotta, hogy a
szkíta-szarmata maradék népesség magyarul beszélt. Ezért van tele a
Kárpát-medence magyar helynevekkel. Nem lehetséges tehát, mondja
Kiss Lajos, hogy Árpáddal jött volna be a magyar nép zöme. Igy
összegezte mondanivalóját: “Úgy gondolom, hogy a mai tősgyökeres
magyarság zöme nem Árpáddal jött be, sőt már az avarok és a hunok
előtt is itt élt és magyarul beszélt. Felfogásom szerint ez a magyarul
beszélő pórnép nem más, mint az i. e. évezredeiben szkíta, később
szarmata gyűjtőnéven említett lovas-nomád néphullámok által
idesodródott ugor néptörzsek maradéka.” ...

Itt álljunk meg egy pillanatra.

Kiss Lajos fentebb idézett elgondolása nem véletlen és főleg nem alaptalan. Ahogy Baráth Tibor is, úgy ő is
az ősi magyar helynevek túlnyomó tömegének magyarázatát kereste a Kárpát-medencében. Kiss Lajos
magyarázata elégnek tűnhet itt, Magyarországon, míg Baráth továbblépett és egész Európa és a Régi Kelet
temérdek magyar földrajzi nevét is vizsgálat alá vonta. Csodálatosképp a francia nyelvészek, mit sem tudva a
magyar nevek létezéséről és minderről, maguk bizonyították be meggyőzően az elgondolás igazát
Nyugat-Európai viszonylatban, amelyről más helyen részletesen beszámolok. Ők a nyelvi ősgyökök kutatására
vállalkoztak, miután szembetűnő volt földrajzi neveikben a gyakori (tömeges) előfordulás. Most csak annyit
jegyzek meg, hogy e látványosan bizonyított tények márványkeménységű döntő érvek éppen a körülmények
folytán. Ha az indoeurópai történetírásnak lenne a kezében egy hasonló erejű érve - mint ahogy nincs, és nem
is lehetett, - talán már az első osztályban feladnák memoriterként minden kisiskolásnak a nemzeti büszkeséget
megalapozandó. E kemény érv azt bizonyítja, hogy egész Európa benépesülése pontosan úgy történt, ahogy a
zseniális Götz, Baráth és Badiny leírták, tehát szinte folyamatos hullámokban, és végrehajtója az a nép,
amelyet sumér-mahgarnak, előtte subar-suburnak nevezünk. Ha ezt így vesszük, Európa őstörténetének
kezdőmondatát írták meg ők. Az összes további folytatás ebből következik. Többek közt emiatt kell újraírni a
Világtörténelmet és Európa őstörténenét is, amint a bevezető elején, ott akkor még közelebbi magyarázat
nélkül már leírtam.
Kr.e. A Nagy Péter cár idejében, 1720 táján a szibériai Tobolszk BK Szibéria
VI-V. környékén előkerült aranykincsek nagy feltűnést keltettek a tudósok 119.o.
szd. táján körében.
... A legfőbb jellemzőjük ezeknek ezeknek a tárgyaknak az, hogy
párosak és öntöttek, mégpedig egy sajátságos eljárás segítségével
készítették őket. A fából kifaragott mintát viasszal vonták be, illetve
gyakran viaszból formázták meg a tárgyat, ezt követően agyagba
nyomták, majd kiégették. A minta belsejét durva szövettel vonták be,
majd agyagot hordtak fel rá. Az öntőminta kétoldalas volt, így a
szövetlenyomat csak a tárgyak hátoldalán maradt meg. A tárgyakon
növényi minták alig fordulnak elő, szinte egyetlen kivétel a lombos fa,

99
Forrás: http://www.doksi.hu

illetve az életfa. Számottevő az emberábrázolás, de a legfontosabbak

az állatfigurák: halak, kacsák, hattyúk, sólymok, sasok, a patás állatok
közül a szarvasok (bár sokkal alárendeltebben, mint a szíták
anyagában!), jávorszarvasok, hegyi kecskék, tarándszarvasok,
vaddisznók, a nagyragadozók közül farkasok, párducok, tigrisek,
oroszlánok és vadmacskák. A háziállatok közül a leggyakoribbak a
lovak, a birkák, a tevék és a kutyák. Igen jellemzőek az ún.
fantasztikus állatok is, mint a griffek, a sasfejű oroszlángriffek, stb.
Fontos szerepet töltöttek be a kígyók, az áttört, ún. rácsmintás
példányoknál gyakran kígyók szerepelnek.
A szibériai aranytárgyak időrendjét általában az amu-darjai kincshez
szokták igazítani, így a Kr. e. VI-V. századot jelölik meg
leggyakrabban korukként, ám a kérdés amint látni fogjuk, sokkal
bonyolultabb, s nemcsak azért, mert az amu-darjai kincs időrendje
önmagában is vitatott, hanem azért, mert ezek a tárgyak részben a
szkíta-korból, részben a szarmata-időszakból és részben már a
hun-korból származnak! S ez számunkra is nagyon fontos. De talán
még ennél is fontosabb az, hogy ezek a tárgyak eredetüket tekintve
feltétlen mezopotámiai hatásúak, és lényegében a szkíta kortól
megvannak tárgyi valóságukban a honfoglalás koráig,
szellemiségükben pedig a Kárpát-medencében a XV. századig!
Hogyan lehetséges ez?
Amikor az oroszországi régészeti leletek ismertté váltak Európában,
a magyar tudósoknak is felkeltette az érdeklődését az izgalmas anyag.
Rómer Flóris Ferenc 1874-ben, Hampel József 1886-ban utazott ki
Oroszországba tanulmányútra. Az orosz nyelvű szakirodalom
azonban komoly nehézséget okozott. A szibériai aranylemezekre is
csak 1913-ban figyeltek fel. A zseniális Nagy Géza csakhamar
észrevette, hogy van a szibériai aranylemezek között (helyesebben és
pontosabban az Ermitázs aranykincsei között, hiszen a gyűjteményben
minuszinszki és ordoszi darabok is voltak), néhány olyan példány,
amelyik pontosan megegyezik az ábrázolás tartalmát és formáját
illetően a magyar emlékek egy csoportjával. Nagy Géza így írt erről:
“az egyik műemléken két lováról leszállt lovas van ábrázolva. Az
egyik földre feküdt és fejét ülő, magas fejdíszű női alak ölében
nyugtatja. A nő szomorúfűz fajtához tartozó fa alatt ül. (E magyarázat
nem botanikusok számára készült. A szerk.) Ennek a fának egyik
ágára a lovas felakasztotta tegezét. Az ülő szolga kantáruknál fogva
tartja a két lovat. A lovak alacsonyak és nagyfejűek. Farkszőrük
befont, sörényük lenyírt. A nyeregről szíjak lógnak le.... Tárgya
nagyon jól ismert nálunk középkori templomaink falfestményei után.
A Szent László legenda végső jelenetét ábrázolja, amelyről hallgatnak
az írott emlékek, de megvan a falfestményeken az ország egyik
határszélétől a másikig, midőn ti. Szent László a kunnal való
viaskodás után lovát fához kötve, fejét a megmentett lány ölébe hajtva
megpihen. ... ”
Nagy Géza útmutatására felfigyelt Fettich Nándor, majd László
Gyula, aki aztán össze is gyűjtötte a teljes anyagot. Kiderült, hogy
Erdélyben Bögöz, Gelence, Maksa, Erdőfüle, Homoródszentmárton,
Sepsikilyén, Bibarcfalva, Székelyderzs, a felvidéki Szepességben
(Kakaslomnic, Zsigra, Vitfalva, Szepesmindszent), Zólyomban
(Pónik), Gömörben (Karaszkó, Rimabánya, Gömörrákos), Pozsony
megyében (Szentmihályfalva), a jelenlegi Magyarország területén
(Tereske, Ócsa, Bántornya, stb.) a legendában mind a küzdelmi
jelenetet, majd a megpihenési jelenetet általában ábrázolták.
Egyenlőre most nem foglalkozunk a Jó és a Rossz, a Világosság és a

100
Forrás: http://www.doksi.hu

Sötétség harcával, az ősi magyar hitvilág teljességével, figyelmünket

kizárólag az aranylemezekre fordítjuk. László Gyula már 55 évvel
ezelőtt arra gondolt, hogy a pihenési jelenet megfejtése megvan a
Molnár Anna balladában:

Gyere velem Molnár Anna

Rengetegbe, hosszú útra,
...Addig hítta, csalogatta.
Lóra kapta s elrabolta,
...Elértek egy burkus fához,
Leültek az árnyékába,
Molnár Anna, édes kincsem
Nézz egy kicsit a fejembe.

Van másfajta megfogalmazás is, ahol úgy mondja a hős: keress egyet
a fejembem, s talált egyet a fejében. Többen arra gondoltak, hogy itt
arról van szó: a lány tetvet keres a vitéz (Szent László) hajában, én
azonban ezt a magyarázatot egy késői ún. népi átértelmezésnek
tartom, az eredeti jelentés a testi szerelem megjelenítése lehetett,
amelyet délkeleten (pl. India) szabadon ábrázolhattak, másutt azonban
egyáltalán nem. ...
...Újabban egyre nagyobb számban tárnak fel szibériai típusú
övcsatokat és kapcsokat, részben az északnyugat-kínai Senszi
tartományban (Csanany), melynek kora Kr. e. III. század, részben
Ukrajnában (Zaporozsje), amelyet a Kr. u. II-III. századra lehet
keltezni, hasonlóan az ivolgai hun-kori 2. temető 100. sírjához,
amelyben in situ kerültek elő ezek az övlemezek. 1965-ben a középső
Tuvában is előkerült állatküzdelmi jelenetes övlemez egy sírból. Ez az
idő- és térbeli kapocs a magyar őstörténet számára is alapvető! A
csananyi övcsat-pároson két férfi birkózik, a lovuk mögöttük áll. A
birkózásban a két küzdő fegyvertelenül jelenik meg, egymás övét
akarják leszakítani, tehát nyilvánvalóan nem harci párbajt vívnak.
Különösen nevezetes a kockij-gorodoki ezüst kanál peremdíszítése,
amely már 1866-tól ismert. Szpicin türk sámánokat vélt látni a kanál
figuráiban, László Gyula viszont a birkózási jelenetet emelte ki. Nincs
fegyverük, mert nem is fogja őket a fegyver. Van azonban olyan
lemez is, ahol a lovak is küzdenek egymással, amint a Szent
László-legendák egyik-másikán is láthatjuk. Nem közönséges lovak
ezek, hanem igazi táltosparipák! Ime, az ősi magyar mondavilág
gyökerei rejlenek a szibériai lemezeken. Aki csodás erejű, mitikus
vitéz, annak a lova is az. Nyilván ilyen hagyomány alapján írta
Antonio Bonfini Szent László király lováról, hogy “... az ellenséget
harapással, rúgással szokta megtámadni, gazdáját soha nem hagyja el,
s a legnagyobb veszélyben is roppant ügyességet tanusít.” Számos
olyan lemez is van, ahol bikák figurája látható, vagy ahol a bikák
küzdenek egymással. Kinek ne jutna eszébe nyomban a magyar
népmesék és táltosmondák története, amikor a táltosfiú bikává
változik és így küzd meg ellenfelével.
Nyilvánvaló, hogy külföldi kutatók egyikét-másikát az elfogultság
vezeti-vezette, hogy egy ilyen “magasrendű” művészeti értéket a
“barbár magyarok” nem hozhattak létre, kivált nem teremthették meg.
(Bizonyára emlékeznek a tatárlakai táblák felbukkanása utáni
riadalomra, Baráth Tibor ott a nyugati történészek hasonló
viselkedésről számolt be. Ha ebben az ütemben teszik felfedezéseiket
a kutatók, e “katasztrófák” vélhetően egy ideig sűrűsödni fognak
még, majd a leközölt anyagok szaporodásával párhuzamosan

101
Forrás: http://www.doksi.hu

csendesen belesimulnak a világtörténelembe is, remélhetőleg helyére

téve a romantikában gyökerező történetírás alapos tévedéseit és
túlzásait is. A szerk..)
A Szent László - legendát is - általában - úgy magyarázzák, hogy egy
itáliai festő váradi templomfestményét utánozták a magyar falusi
kistemplomok pingálói. (Akik ilyet állítanak, nem ismerik Dúcz
Lászlót, a kerecsensólyom-turul tudósát, és azt sem tudják, hogy -
amint e gondolatát idézzük más helyen is - az ősi műveltséget a nép
lelkébe és magába zárva hozta el idáig, nem volt szüksége felszedett
motívumokra, mert az sajátja és örökölt, természetes kifejezésmódja
volt. A szerk.) A kétségtelenül fellelhető nyugati párhuzamok
(Roland-ének, Sámson és Delila, stb.) esetében, úgymond, gondolni
sem szabad fordított átvételre, tehát, hogy a magyaroktól (esetleg a
hunoktól, az avaroktól, hiszen tömbjeik maradtak Európa nyugati
részein!? A szerk.) került sok régi motívum Nyugat-Európába. Pedig
erre igenis gondolnunk kell. A későbbiekben látni fogjuk, hogy a
szkíta hagyományok töretlenül tovább élnek a hun és avar korban.
Minderről bizonyság a fentieken kívül a sasos-turulos veretek sora is.
Amikor tehát újra és újra elhangzik, hogy a magyarságnak nincs
közvetlen kapcsolata a szkíta - szarmata - hun - avar kultúrával,
inkább hallgassunk Nagy Géza, Fettich Nándor és László Gyula
intelmeire, hogy a “Szkíta-szarmata rokonságnak igenis van alapja. A
szkíták vagy szakák ugyanis turánok voltak. ”

Kr.e. VI. A kelták szerepe Európa történetében főbenjáró jelentőségű, mert a BT Európa
szd.-tól mai európai nemzetek legnagyobb részben a kelták leszármazóiból III/65-6
Kr.u. alakultak ki. Ez a kelta népesség itt alakult ki a már régen itt élő 8.o.
I.szd.-ig népekből. Tömeges észlelésük területe a Duna középső és felső
völgye, tehát a történelmi Magyarország és Dél-Németország területe
és Bohémia területe. Innét áradtak szét a Rajna-völgyébe, tovább
Franciaország területére, egy másik irányban az Elba, Odera, Visztula
mentén északnyugatra és a Dráva és a Száva felső völgyén át a Pó
vidékére. Legnagyobb kiterjedésüket Kr.e. III. szd.-ban érték el.
A régibb kutatók szerint a kelták külön emberfajta, magas termetű,
világos bőrű, árja fajú népesség volt. Ez a bronzkor óta otthonos
földműves törzsekre vonatkozik valószínűleg, amelyeket a Kelta nevet
hozó, illetve elterjesztő néphullám bekeretezett és rájuk is
kiterjesztette nevét. A kelta nevet eredetileg viselők sötétes arcú,
alacsonyabb termetű, kerek fejű, magyarul beszélő nép volt. Ezek
turáni származású nép, akik a Kaspi-Oxus térségében alakultak ki
árja és kus fajta elemek összeolvadásából, és akik első nagyobb
hulláma, a szkíták, éppen a Kelta-név elterjedése kezdetén, a Kr. e.
VI. szd.-ban érkeztek a Duna vidékére és a Kárpátok fölé, Dárius
perzsa király Kr.e. 512-ben lezajló támadása idején. Az első kelták
(szkíták) nyugatra vonulásakor nincs szó komoly háborúkról,
fegyveres összetűzésekről, a megelőző lakosság kiirtásáról vagy
elűzéséről, sem új politikai keretek felállításáról. Minden csendben
zajlott le, a szabály a meglévő keretekbe való beilleszkedés volt,
összevegyülés a régibb, de azonos nyelvű lakossággal, a Társakkal,
Barátokkal, Ligúrokkal, Hétúrokkal és Magyarokkal, akik
valamennyien közös nyelvet beszéltek és mindnyájan a Régi Keletről
eredtek.
Keleti: Kelti, Keltai, Keltoi, Caleti, Caledi, Caledoni (KeletHoni),
Galati, Galli. A kelta nép nem emberfajta, hanem e név alatt foglalták
össze azokat, akik valamennyien ugyanarról a földrajzi tájról, a Régi
Keletről eredtek és Európában egymással újra összefonódtak. A Kelta

102
Forrás: http://www.doksi.hu

név egyébként nem Európában keletkezett, ismert volt az őshazában

is, a Habúr folyótól keletre elterülő vidéket, egész Mezopotámiát
jelentette, az odavaló lakosokat hívták Caleti, Khalti, Káldi
embereknek. A Habúrtól nyugatra lakókat viszont Esti, Esthoni azaz
nyugati népeknek is nevezték. A Keleti név használata Európában
sem a Kr. e. I. évezred közepén kezdődött, forgalomban volt az már
ott is kezdettől fogva, a piktek idejétől szakadatlanul, csakhogy inkább
mint alkalmi elnevezés szerepelt.
Külön kelta nyelvet soha nem találtak, nem is találhattak, hiszen a
kelta népeket azok alkották, akik magyarul beszéltek. Az “európai
nyelvi egység” így a kelta irodalom egyik alapvető tétele. Camille
Julien francia ókori történész szerint ezt az egységes nyelvet
százmillió ember beszélte. Nyilván túlzás, de a lényeg helytálló: a
kelta időkben magyarul beszéltek. A mai nyugati és szláv nyelvek a
később betelepedő szemita népelemek hatására alakultak ki,
nagyszámú magyar szókincset építettek be.

Magyar Adorján és dr. Baráth Tibor nyomdokain halad dr. Timaru-Kast Sándor A kelta-magyar rokonság
nyelvünk tükrében (Ingelheim 1995.) c. munkájában. Tengernyi szófejtéséből itt egy érdekes szemelvényt veszek
át (27.o.), mely szellemességével meggyőző, hidat ver ő is nyelvek, korok között a szellem fegyverével. Általában
véve óvom az Olvasót attól, hogy e fejtéseken felbuzdulva mindenütt magyarokat lásson a világtörténelemben,
mindazonáltal a magyar-szabir ősnyelv terjedésének jó irányait mutatja. Ennyit biztosan és ez itt most elég. E
nyelvészeti témának egyre nő az irodalma, ez is mutatja az út járhatóságát. A Magyar Adorján által elvetett mag
termékeny talajba hullt. Akárhogy is van, a kelták etnogenezisének és nyelvüknek problémáját talán előbb
oldják meg a szakemberek a szerves és kulturális nyelvelemzés, a kulturális körülmények elemzésének
módszerével, mint más, itt eredményre nem vezető módszerrel.

László Gyula Árpád népe c. könyvében leírja a 9. századi magyar társadalom felosztását: “Nagyfejedelem és
kísérete (táltos, tárnok, tolmács stb.), ÚR-törzsfők, BŐ-nemzetségfők, nemzetségi előkelők” (ELŐKÁL = sumér
“LUGAL” - dr. Padányi Viktor: Dentu-Magyaria) és köznép kategóriákba. (László Gyula: Árpád népe, 61.old.).
Hasonló felépítést mutat az ír társadalom is. ”(....) a kora-ír társadalom druidákra, harcos nemesekre (flatha) és
szabadokra (Bó-airigh) való tagolódása, (...) megfelel annak, ahogy Caesar a gallokat druidákra (druides),
equites-re és plebs-re osztotta. ” (P. MacCana: Kelta mitológia, 60. old.).
Próbáljuk csak lefordítani azt, amit MacCana ismertet velünk. A harcos nemes “FLATHA” (flászá), Cézárnál az
“equites” (latin: lovas), nem lehet más, mint a “LOVAS”, azaz FöLÓS(a), a székely “LÓFŐ” (a “lugal” egy
másik értelmezése a “LÓFŐ” - Dr. Csihák György). A “BÓ-AIRIGH” (bó-árák) fogalmát még a
leghitetlenebbeknek sem kell lefordítani: “BŐ-URAK” (írül is többes számban van - még a kiejtése, a fonetikája
is azonos! / egyes számban “AIRE” (ár) a magyar ÚR). DRUIDA a táltos, a mágus - TORDA ugyanaz a
(hun-)magyaroknál! “ELŐKÁL” névvel is találkozunk a kelta mondavilágban, az ír “LUGH”, illetve a welsh
(Britanniai) “LUGAS” vezér nevében. Ő vezette az íreket (és briteket) a “fomori” (bu mari - sötét bőrű ma-urak,
akik indigókékkel festették testüket a harcba indulás előtt - a piktek, piketék, feketék, a kusok - lásd feljebb) nevű
nép ellen. Lugh harcolt Balor (Bál-isten híve?) nevű “egyszemű” szörnnyel is, hogy Partholon népét
felszabadítsa.

“A kelták településeiket DUN-nak nevezték (latinul: “oppida”), és értelme feltehetően “erőd”: DA-WN (daún),
(TA-NYA), az angol “TO-WN” elődje (TY (ta) = ház).
A településeket, ha kinőtték a “tanya” stádiumot, védelem céljából körülvették egy fából, nádból sárral
összeragasztott fallal. Ez lett tehát a “falas” - a FALU. “Fal” írül FALLA, “Falu” meg BAILE (egyformán
kialakított b=p=f), ugyanabba a fogalomkörbe tartozó, ugyanúgy alkalmazott szó!) Dublin - Írország fővárosa -
neve írül BAILA ÁTHA CLIATH ( báljá a(t)há kliát) - magyarul “Falu az átkelőnél (gázlónál) ”, vagyis FALU
(BAILA) ÁT(AL) (ÁTHA) (ÁT)KELŐ (CLIATH). A monda szerint Dublin ott keletkezett, ahol az “Ősatya”
átkelt a folyón / a gázlón (angol: ford) és “falu”-t alapított.
Ha már eleve a tanya (a “town”) - a későbbi település magva - is fallal védve volt, ez megmaradt mintegy “belső
vár” a falu közepén, ahol a “vezér” honolt. A “FALU” közepén állott tehát, a vezér “háza” (TA), ott ahol a
faluközösség fontos ügyeit is intézték: a “Falu-háza”, (kelta)magyarul a “FALU-TA”. Ugyanez (magyar)keltául
(írül) BAILE-TA (bájlá-ta) és bretonul PLU-TA (plú-ta) lenne - vagyis “PALOTA”

103
Forrás: http://www.doksi.hu

“PALOTA”, (azaz “Faluháza”) szavunk átkerült más nyelvekbe is, és latin közvetítéssel öröklődött a mai
“világ”nyelvekben (PALACE, PALAZZO, PALAST, stb.). “FALU” a megfelelője az ógörög POLIS, valamint a
latin VILLA-nak. A mai város és falu értelme későbbi keletű.
A kimondottan erőddé kiépített helyiségek nevében megjelenik (mint későbbi toldalék is) a GAR/KER szótag.
KARTHAGO, EGER, GYŐR, CAERDYDD (értelme: “Várad-hely”, angolul Cardiff - Wales fővárosa),
sumérban a GAR vagy KER várat jelent. A magyar VÁR megfelelője a kelta (welsh) CAER (ker) és (breton)
KER (ker). Hasonló a “kör” és “kerék” neve is: CAR (kár vagy ker). A várakat kezdetben mindig kör alakúra
építették, mert csak így nyújtottak valóban védelmet (“avar ring”). A város közepén áll(ott) a “vár-úr”, a KER +
URALU (= “Vár-uralója”), tehát KIR-ÁLY háza is. Így alakult ki a “váras” fogalma, azaz a magyar VÁROS és
a breton KER.
Bretonul “Városháza” TA KER (ta ker) - a mai magyar sorrendbe téve: KERTA. Ehhez hasonló, de más
szolgáltatású házak (TA) ma is élő fogalmak a magyar nyelvben: “csár-DA”, “szálló-DA”, “író-DA”, “óvó-DA”
stb. .....
... Nem lehet a “rokonság” felmérését befejezni anélkül, hogy a szavak mondatba helyezéséről, a midennapi
élőbeszédről ne essék szó.
A kelták is ragoznak, akárcsak mi magyarok, csak magyar szemmel nézve hibásan, “helytelenül”, azaz nem ott
ahol kéne - mint pl. - “Ar Bed Keltiek” fogalomban, ami, mint ismeretes, magyarul “A kelták földje”, szószerinti
fordításban “Az Fö(l)d keltáké”. A kelta nem azt mondja, hogy “a föld feje”, hanem azt, hogy “feje a föld”
(PENN AR BED). Ez az, ami sokunkat félrevezet, főleg azért, mivel többnyire ez mind egybe van írva, amolyan
suméros “szólánc”-ba. Így van ez “RUADH” (ÚRATYA), a Fennség - és nem “ADHAIR” (ATYAÚR). mert ez
apa lenne - esetében is. Micsoda különbség! “Nyelvcsaládok” választanak el - mondanám: csupán ezért.
Természetesen vannak különbségek. Elvégre több, mint ezer éve elszakadtunk egymástól.
A kelták elvesztették majdnem teljes anyanyelvüket.
A 19-20. századi nemzeti ébredés eredményeképpen megszületett az új-kelta. A már elveszett szavakat
indogermán nyelvekből kölcsönzöttekből helyettesítették (a brit szigetiek a franciából, a bretonok az angolból, ez
írek meg egyenesen az olaszból), a “jó” eredet bizonyítása végett, jó “hírnevük” megőrzésére. Ezért nincs miért
őket lenézni, vagy (ma már) esetleg kinevetni, akkoriban ez volt az egyetlen út a “kékvérűek” klubjába, na meg
akkoriban, mindenki az indogermán eredetet vall(hat)ta - és még sok helyen ma is - anélkül, hogy valaha ezt
valóban valaki leellenőriz(het)te, vagy legalábbis megkérdőjelez(het)te volna. Ki tud(ott) kérem keltául? ...
Írhattak a “nyelvgyártók” amit akartak - a fő az, hogy “indogermánul” jól hangzott. Így jöhetett a
“sajátkezüleg-csinált” nyelvrokonság is, és Európa összindogermánságán senki sem csúfított (csak mi magyarok,
mert mertük megpofozni a Habsburg sast.)
A mai “kelta” végre ébredezik Csipkerózsika álmából és keresi buzgóan rokonait, mivel ő is rájött, hogy valami
“nem stimmel”. Élni kéne a lehetőséggel. Ne beszéljünk ugyan “kelta módra” - ezt is agyon, mint sok minden
mást. A német gyerek a suliban azt tanulja, hogy hunok-avarok-magyarok (majdnem) ugyanaz, és közben, mi
belefáradunk és beleununk finn-ugorságainkba (mert azt sem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi az.)

De folytassuk tovább a nyelvórát (35.old.):

A magyar nem volt - jobban mondva nem lehetett egy együgyű, primitív halász-vadász népecske még úgy Kr. e.
2000-ben is, mikor kell jöjjön a török felmentő sereg, hogy megtanítson minket beszélni (addig még apánkat sem
voltunk képesek megnevezni ?). Majd jött a ragyogó szláv zsenialitás és megtanított minden “alapvető dologra”,
úgymond végre “kiemelt a suta sötétségből”. Hogy ezt magyar ún. tudósok állítják, szégyellem is leírni. Hogyan
is képzelhető el mindez egy népről, amely például olyan magas anatómiai ismeretekkel rendelkezett - sok más
kulturált nép előtt, - hogy belső szerveit működésük (!) alapján nevezte meg. Amolyan “Funkcionális anatómia”
pár ezer évvel Szentágothai előtt:
SZÍV SZÍVÓ, SZÍVNI, SZIVATTYÚ (egyébként sumérul SZAAB),
AGY az EGYéniség meghatározója,
ÉSZ sumér AS = EGY,
FEJ a “FŐ”, a “FENN” (kelta PENN), a “BŐL ” - a “BÖLcsesség helye”,
MÁJ szétMÁLJa a táplálékot, akárcsak a MAL-OM,
VESE a VÍZelet kiválasztója,
HERE (h)EREdetünk helye, (h)EREdet (latin öröklés is “HEREDITAS”,
TÜDŐ hangutánzó “DÜ-DÖ” a hangos (a mellkason keresztül hallott) szuszogás,
SZEGY a mai mellkas (SZE = TU / GY(E) = DU) ® SZÉGYen helye,
CSECSE a nő szegye (CSE = SZE / CSE = GYE), a CSECSEmő (kisDED) táplálója (ír “Chich”),

104
Forrás: http://www.doksi.hu

HAS az ŐS-ből, a hely ami az “ŐS”-sel összeköt (köldökzsinór),

NYELV NYELő, NYELés, NYÁL (nem beszéd!) > NYELŐcső, hasNYÁLmirigy stb.,
GÉGE (sumér GU), IGE (=SZÓ) a beszéd szerve (v.ö. GÜGYÖg, GAGYOg, GÁGOg, UGAt),
GERINC a “gerely”: alakjában “Életfa”, idegfonataival “kettős kereszt”, szelvényezettségében (vö. hindu
CSAKRA, ahol az energiahullámok összecsokrosodnak) pedig “táltos létrája”,
KOPONYA az “(É)G-AP(A) ”-hona (kupa, káprázat, kopjafa, a lélek kapuja), és egyben a GAP/GÉP-hona
(sumér GU > guba, gubálni = dolgozni), nagy tudású = nagy KÉPességű = nagy GÓBÉ /KÓPÉ
valaki, ha eszes,
LÉLEK a sumér LIL-ből: a LIL-t ki-LE(h)EL-jük mint Levegő, majd ismét beLÉLegezzük / aZ--liL
elSZÁL (szél) (vö. angol SOUL)
VÉR a BOR (gyógyvíz) nevéből, vérünk maga egy “gyógyvíz”.

Ez a kis kelta kitérő kicsit azt magyarázza meg, mit is keresett Atilla Nyugat-Európában.
Nyelvtanában mindenesetre egy romló állapotú nyelvet találunk a miénkhez képest, ez a tény már nagyobb
arányú népkeveredést mutat, egyes szógyökök nyomon követhetők világosan, de a csillogó ősi nyelvtani értelem
jelei halványulóban vannak. Ez a helyzet szinte kísértetiesen hasonlít az óperzsa nyelv megszületéséhez,
amelyről Baráth az alábbi - igen szemléletes - példát hozza elő (BT II/160.o.):

“ Jegyzet az óperzsa nyelvről

Perzsa tudósok szerint az ő nyelvük legősibb formája, az úgynevezett ó-perzsa nyelv ragozott nyelv volt.
Kétségtelenül a médákra történik itt az utalás, akik között a perzsák hosszú ideig éltek s akik az ő nyelvüket
elsajátították. ... A folyamatot a nyelvészek így képzelik el: a régi méda (magyar) szavak végéről fokozatosan
lekoptak a ragok és képzők, nem érvényesült többé a hangrend és hangilleszkedés szabálya és a hanganyagban
erős lágyulás állt be. Ezzel egy időben a lekopott és elhagyott ragok és képzők helyett viszonyszók jöttek
használatba s e folyamat végállomásán létrejött a mai analitikus perzsa nyelv.
A méd-perzsa együttélés utolsó szakaszából, Dárius király korából van egy híres perzsa nyelvemlék, a
behisztáni felirat, amely jól tükrözi az ó-perzsa nyelv akkori állapotát. A felirat elmondja Dárius palotája
építésének történetét és feljegyzést tartalmaz az építőanyagok földrajzi eredetéről. Az ékírással készített szöveg
37-40. sorait szokták bemutatni, mint a legjobban olvasott és megértett részletet. E sorok ábécés átírását a perzsa
nyelvészek így adják: KASAKA HYA KAPAUTAKA. UTA SINKABRUS, HYA IDA KRTA, HAUV HACA
SAGUDA ABARIY. KASAKA HYA AXSAINA, HAUV HACA HUVARAZMIYA ABARIY, HYA, IDA
KRTA. E mondatok nem szószerinti, hanem körülbelüli értelmét így állapították meg: “A kék kristálykövet és a
vöröset, amelyet itt munkáltak meg, Szogdiánából hozták. A sötétkék kristálykövet, melyet itt munkáltak meg,
Korazmiából hozták.” Az írást böngésző tudósok elmondják, hogy nem volt könnyű dolog e két mondatot
kisikeríteni és értelmét felfogni. A szövegben ugyanis sok az olyan szó, amit a perzsa nyelvészek már nem
ismernek. Egyik ilyen a mondatban fontos helyen álló KRTA, amely jelenthet kardot, lehet megmunkálta,
készítette, vagy talán valami egészen más valami, de aminek értelmezésén múlik végeredményben a négy sor
értelme.
A perzsa nyelvészek nem gondoltak arra, hogy az ó-perzsa időkből eredő szövegeik olvasásához a
magyar nyelvet kellene segítségül hívni, pedig a jelen esetben éppen az IDA KRTA kifejezés megvilágítására is
használhatták volna, ami nyilván “oda került”. Ez a magyar kifejezés logikailag jól beleillik a mondatba, a
szórend tekintetében is megfelelő helyen áll és hangtanilag is egyezik a kiírt mássalhangzókkal. Ha figyelembe
vesszük a lágyulást (K = H, P = B), meg hogy az átírást angolok számárs készítették, a behisztáni felirat idézett
négy sorát magyar helyesírással a következőképpen adhatjuk: “Házak kői kapottak. Utu (Napisten) színű kő
piros. Köje oda került, ahova hoz(t)ák Saguda (Szogdiana) e(m)berei. Házak kői égszínű(ek), ahova hoz(t)ák
Korazmia e(m)berei, kője oda került.” Ez az olvasás követi az ékjelek betűszerinti jelentését és jól érzékelteti az
akkori nyelvállapoto? romló hangtani formában, gyengülő nyelvtani szerkezetben, de még mindig magyarul
mondja a mesét. Pár évtizeddel a behisztáni felirat után adta ki Xerxes király vallási reformjáról szóló rendeletét,
amelynek szövege szintén fennmaradt. Abban azonban már nyelvészeti érzékkel is csak itt-ott deríthető ki
egy-egy magyar mozzanat, de már nem ismerünk rá nyelvünkre. A perzsa nyelv megszületett. ”

A fentebbi kelta emlékek tárgyalása további távlatokat nyit meg népeink történetében. Időközben kiderült
ugyanis, - kis túlzással - hogy az elmúlt 3000 év folyamán szinte csak az nem hajózott át Amerikába, aki nem
akart. Dr. Fürstner László szerint a forgalom élénk volt, szabályos tengeri kereskedelem zajlott Európa és
Amerika között, ezt Történelem és kultúra új megvilágításban c. könyvében gazdagon részletezi. A kelták ezek
között voltak, vélhetően Európából egyedüliként és rengeteg emléket hagytak maguk után kőbe vésve a mai

105
Forrás: http://www.doksi.hu

Egyesült Államok területén, fémeszközökben és tulajdonságokban is, amelyek idővel feloldódtak az indián
őslakosságban. Néhány példát felsorolok itt ezek közül újra hozzátéve és hangsúlyozva, hogy nem magyar
indiánokat keresek, csak a kultúraterjedés határtalanságát igazolhatom e földgolyón e módon is. Thor
Heyerdahl is ilyen módon gyűjtött bizonyítékokat ókori népek vándorlásaira meggyőzően. A kelták
észak-amerikai jelenlétéről csak néhány adatot veszek át az oldalakon keresztül sorolt elképesztő leletsorból
szemléltetés céljából.
Dr. Fürstner így ír a 41-42. oldalon:
“ ..... James Whitall régész volt az első, aki kimutatta a hasonlóságot és párhuzamot az ibér és az észak-amerikai
írások között. Portugáliában talált olyan vallási központot, melyhez hasonlót később Vermontban is felfedeztek.
Kelta előkelőségek sírjait látta Ibérföldön és ilyeneket találtak Vermontban egy szakrális helyen. Pálmaág és
rövid kard látszott itt kőre vésve, ami a háború és béke jelképe a keltáknál. ...
Nem írásos, de nagyon régi korból eredő lelet a kelta bronz tőr, amit 1900-ban C. A. Kershaw talált
Massachussets államban. Ugyanilyen tőrt találtak Spanyolországban El Algar közelében, már korábban. E
helyről kapta e kultúra a nevét. Ennek virágkora Kr. e. 1500-1200 között volt! ....
Meg kell említenem az ún. “Marhabőr-bronzokat”, melyek az Égeikumban i. e. II. évezredben terjedtek
el, s mint fizetési eszközt alkalmazták ezeket. Ilyen bronzöntvényeket találtak az Ohio-völgyében. Ezek alakja és
nagysága megegyezik a Knosszoszban talált hasonlókkal. Más államok moundjaiban is találtak hasonló
bronzönteteket Amerikában. ... Az amerikai leletek azt bizonyítják, hogy az i. e. I. évezredben a bronzlapok a
nemzetközi kereskedelem fizetőeszközei lehettek. Elsősorban tengerjáró hajókereskedők használták ezeket a
“marhabőröket”.
Ezek is igazolják Amerika korai látogatottságát, de még sok más is. Például kisebb kövekre felemelt
hatalmas monolitok láthatók Connecticut és New York államokban, s rajtuk ogam betűkkel a kelta napisten, Bel
nevével. Teljesen azonos típusú monolitokat látni Carrezdában, az Óvilágban, Portugáliában.
Kelta nagy fedett urnákat találtak Oyasco helységben, New York államban és ugyanilyeneket Barcelona
közelében. Megtalálható a korai kelta látogatások írásos nyoma egy karib-tengeri kis szigeten, Saint Vincenten
is! Ez a felírás az i. e. 8-9. századból ered, s ezt jelenti: “Mab felfedezte ezt a távoli, nyugati szigetet.” ...

Mystery - Hill felfedezése

1975 májusában New Hampshire-ben egy erdővel körülvett, dombos vidéken néhány régész és néhány
szimpatizáns jött össze tanulmányozni ezt a helyet, ahol ismeretlen eredetű épületromokat lehet látni. Ezt a
területet egykori gazdája Titokzatos-dombnak nevezte el találóan. ...
J. Whitall néhány éve már járt ezen a területen, s talált egy háromszögletű, lapos követ, melyen ibér-pun
írással ez állt: “Baalnak ajánlva a kánaánitáktól! ” Ebből beigazolódott, hogy a föniciaiak is jártak e területen
már korai időkben. ”

Általában véve e kelta vonatkozású adatok sokkal messzebb mutatnak, mint gondolnánk. A nyelvész -
dr. Timaru-Kast - kimutatta bizonyos szavak közös eredetét. Meg is nyugodhatnánk abban, hogy őseink
valamikor találkozhattak, szótárt cseréltek, majd tovább mentek saját fejlődésük útján. Pedig éppen ez az, ami
nem történhetett meg. A kelták fénykora Kr. e. VI.-III. századra esik, az ún. magyar honfoglalás előtt legalább
1200 évvel volt. A nemzetségek, törzsek vezetőinek megnevezése mégis azonos! Tehát nem találkozhattak,
elöljáróikat mégis ugyanúgy hívják. Harminc generációval később és kétezer kilométerrel odébb ugyanúgy
beszélnek. “Előkál” névvel illetik vezérüket, aki a keltáknál “Lugas”, további háromezer évvel korábban
Sumerben “Lugal”, de lugal Kr. u. 1046-ban Vata is Magyarországon. ( k = g, a magánhangzó nem számít
lényegesen). Nem érheti a keltákat sem az a vád, hogy Sumer 1855-ben kiásott agyagtábláit ismerték volna
kikölcsönözendő a szót. Körüljárhatnánk e dolgot még másképpen is, még alaposabb nyelvészeti elemzéssel
megtoldva, de nincsen rá szükség. Mindez csak úgy lehetséges, hogy a nép ugyanaz, őket látjuk mindvégig,
immáron évezredek óta. Újabb márványkeménységű bizonyítékot sikerült előadni ezzel is, Gordon Childe
egynyelvű Európájának további alátámasztásaként. Ettől kezdve fokozottabban kell olvasóimat az indoeurópai
történelemszemlélet fő irányaira figyelmeztetnem. Magyari népeink indoeurópaiként való feltüntetése,
elfelejtése, átprogramozása, és főleg barbárként és primitívként való említése, a pejoratív értelművé degradált
“nomád” szó ilyen használata nem folytatható tovább. Az átvett kultúrvívmányok okán utólag a szerző
minősítése több, mint különös.
Még a becsületesebb(nek tekinthető) indoeurópai történészek is megengednek maguknak olykor
egetverő sületlenségeket. Igen jó példa erre Grahame Clark. A világ őstörténete c. (Bp. 1975. Gondolat) ma is
ünnepelt munkájában azt mondja a föniciaiakról sommásan, bár kissé undorodva (158.o.) : “A föniciaiak
kereskedelmi buzgóságuk révén járultak hozzá legtöbbel a világtörténelemhez. Az üzleti feljegyzések világos

106
Forrás: http://www.doksi.hu

vezetésének igyekezete legalábbis keretet biztosított a betűírás kifejlesztéséhez, amely szabványosított formát
kapott az i. e. X. századra. Amikor Levante görög kereskedői kapcsolatba kerültek ezzel az írással, elég nagy
hatást tett rájuk ahhoz, hogy tovább tökéletesítsék a betűformák bevezetésével a magánhangzókra. A nyugati
világ írásbeliségének azóta is alapjául szolgáló ábécéért azonban mégis az esztétikailag egyáltalán nem vonzó
föniciai üzletembereknek tartozunk elsősorban hálával. A mükénéi örökségük átvételét követő másik nagy
teljesítményük a gyarmatok megalapítása volt kereskedelmi útvonalaik mentén”. Az idézet minősítése előtt
emlékeztetnem kell az olvasót arra, hogy a görögök a hetvennél több (kettőshangzókat is magába foglaló)
föniciai írásjelből csak negyvennégyet vettek át, a kettőshangzókkal nem tudtak mit kezdeni. Vagyis majdnem
teljes abc-jük átvétele után utólag minősítgetik a tudást bíró népet, és elég bátrak, hogy ezek után esztétikailag
nem vonzónak nevezzék azokat, akik a hatalmas Mükéné-i kultúra örökösei. Ez azonban itt már nem sokat
számít. A “primitívek” igyekezete emezeknek termi a babért a súlyos lesajnálás közepette. Más kérdés az, hogy
anyagias világukban fel sem tételezik, egy írás gazdasági szükségszerűségen kívüli okból is létrejöhetett, pl. az
Istenhez írt himnusz lejegyzését célozta volna meg. A tatárlakai korong mindenesetre dicsőítő szöveget
tartalmaz.
E néhány soros kitérő most az indoeurópai történetírás gyengéit vette célba annak oktalan hadakozásai
és mérhetetlen fennhéjázása miatt, és akkor még fel sem tettük az igazán kényes kérdést: ha ők valóban onnét
jöttek, ahonnét mi is, mi az, amit sajátjukként hoztak magukkal a Kelet műveltségéből? Hogyan lehetséges az
egy ún. ősrégi (indoeurópai) keleti népnél az, hogy Európában megjelenve annyi mindent elfelejtettek volna
Kelet és India örökségéből? A hunoktól kellett írni tanulniok, miközben más népek Indiában (is) milliószám
írták a régi tudást papírra, fára. Ha tehát ők undorodva vesznek át kész műveltségeket - pl. írást, mely alapvető! -
a Kelettől, az talán őket minősíti inkább undorukban, mint az alkotót, aki megszenvedte a találmányt.
Mindannyian tudjuk, hogy ez a lenézés súlyos következményekkel járt Európa történelmére, csúcspontja és
végkifejlete a “felsőbbrendűek” világháborúi voltak. Azt kell tehát mondjam, hogy a romantika délibábjaiból
alakult apokaliptikus hadak derekas termést takaríthattak be a felhevülés századik évfordulóján a lelkekben
vastagon elhintett mérgeikkel az élőkön. Az indoeurópai történetírás tételes cáfolata mindazonáltal nem e könyv
tárgya, már itt jeleznem kell azonban erős fenntartásaimat. A várható cáfolat biztosan nem csak a köztörténetben
fog bekövetkezni, hanem a mélyebb elemzések során, amelyek a nyelv, a tudás és műveltség eredményeit veszik
vizsgálat alá.

Kr.e. Az Ázsiai Hun Birodalom létezése. Eftalita (fehér) és Kök-Türk BJ4 Hun
560-tól (fekete) uralmak. 131.o. Birodalom
Kr.e. 559 A turáni Kök-türk birodalom kialakulása. Valószínűleg az ókorban PV Közép-Ázsia
elvándorolt dáh-hun-szabir leszármazottakról van szó.
Kr.e. 550 Az ősi avar birodalom perzsa uralom alá kerül 200 évre. PV
Kr.e.550 Szkíták a Maros-völgyben, Olt-völgyében, Mezőségben, Baja és KS Kárpát-medenc
- től Szeged környékén. Vág, Garam, Nyitra környéke és Dráva-Száva BT e
köze. Szkíta birodalmi központ.
500-300 között már a szkíták alkotják az ország harmadik BT
leghatalmasabb népcsoportját a Dunántúli Estiek, és az III/136.
Erdélyi-medencében csoportosuló Keletiek mellett. A magyar o.
régészek 1939-ig 85 nagyobb szkíta temetkezési helyet ismertek fel az
országban.
René Grousset, az eurázsiai steppevilág történetének francia kutatója
ama nézetének ad kifejezést, hogy az európai szkíták csak egy vékony
társadalmi réteg lehettek, akik a többséget alkotó, árja fajú cimmerek
(Szemurak) felett uralkodtak, akiket még Cimmeriában igáztak le. A
kus emberfajta, vagyis a turániak sötét arcú összetevő eleme csak kis
szerepet játszott. Ezen a módon érthető meg az is, hogy azok a
magyarországi folyónevek, amelyek szkíta települési területre estek,
szerkezetükben és szókincsükben cimmeri típusúak, vagyis a
Dana-Bor, Tana-Is, Danu-Bis mintájára készültek. Kus nevű fontos
helynevünk csak egy van, Kassa.
Azzal, hogy a cimmer-szkíták betelepedtek Erdélybe és a
Nagyalföldre, majd utóbb a Felvidékre és a Dráva-Száva mentére, ők
lettek az első turáni nép, amely a korábbi időkben érkezett úri (árja)

107
Forrás: http://www.doksi.hu

népelemekkel minden oldalról bensőséges érintkezésbe került.

Központi elhelyezkedésük, tömegük, gyors közlekedési eszközeik
(szekér, ló) és fegyverük (íj, nyíl) révén a kissé nehézkesen mozgó
földműves lakosság fölé kerekedtek és politikai befolyásukat az egész
medencében érvényesíteni tudták. Az ország régibb magyar
lakosságával létrejött szoros kapcsolataik révén megindult a sokféle
magyar nyelvű törzs egy nemzetté való összeolvadása.
A szkíták uralma alatt tehát nemcsak nem fogyott a Duna-medence
lakossága, hanem éppen gyarapodott és először bontakozott ki e tájon
főbb körvonalaiban a magyarul beszélő törzsek nemzeti egysége és a
mindnyájukat összefogó árja-turáni magyar állam képe.
A cimmer-szkíták nem mindnyájan vonultak át a Duna-medencébe és
telepedtek le az ott élő magyar törzsek közé. Jelentős részük a
Kárpátok északi íve felett haladt el, azután bekanyarodott a Visztula,
Odera és Elba völgyeibe s így eljutott a Mazúri, Tóthoni és Esthoni
magyar törzsek közé. Egy másik részük viszont, amely eredetileg a
Duna-medencében szállt meg, a keletről jövő újabb népektől való
félelmében elköltözött a Rajna, Szajna és Loire folyók lapályaira, ahol
szintén a korábban letelepedett úr törzsek tömbjeibe ütközött és velük
keveredett. Úgy látszik tehát, mindenütt ugyanaz a történet
ismétlődött meg. Mivel az egymással keveredő európai úr törzsek és
turániak egyformán keletről származtak és magyarul beszéltek,
valamennyiük közös neve a Keleti név lett, ami nyugati forrásokban
Kelti, Kelta alakot öltött. A Kr.e. V. és IV. szd.-ban már egész
Európában mindenütt Keletinek, Keltának nevezik magukat a magyar
ajkú népek.
Régészeink felfedeztek 590 kelta telephelyet is, amivel ez az ország
Közép-Európa legsűrűbben lakott területének tűnik fel. Különösen
sokan éltek a Kisalföldön, Pest megyében, Tolnában és a Dráva
mentén. Sikerült azt is megállapítani, miként hívták egyik-másik
törzsüket. A Kisalföldön megszállt törzsük AN-AR-TES, Hon úr Őse
nevet viselte, melynek tagjai a név értelme szerint egy helyi fejedelem
(Honúr) alattvalói voltak. Fejér megye területén az OS-ERIA-TES,
egy másik Ős árja törzs lakott, Tolnában a HER-CUNIA-TES, Úr
honi törzs, a mai Budapest táján viszont, a Duna vize mellett az
ERA-VIS-KI nevűek, akiknek nevében ismét megtaláljuk az Árja
részleget, Víz szavunkat és a lakóterület értelmű Kő szavunkat,
mintegy Víz mentén lévő föld urai értelemben. Ezek a vízmentiek
Kr.e. 70 körül a Duna-kanyarból felkerekedtek és Fejér megyébe
mentek lakni.
Kr.e. 536 Kurás perzsa király kiterjeszti uralmát Szabiriára, de a Káspi-vidék PV Szabiria
mozgékony törzseivel nem tud mit kezdeni. A keletre húzódó szabirok
adnak nevet Szibériának.
Kr.e. 512 Korezm a legrégibb időkben, amikor még csak a mezopotámiai NGY Korezm
bevándorlókkal kellett számolni, mint a szinte kimeríthetelen katonai 40-41.o.
erőt szolgáltató masszagéta (szkíta, szaka - A szerk.) törzsszövetség
vezetője szerepelt. E törzsszövetség hat tagból állott:
1. a korezmiek az apasziakákkal Korezm északi határai mentén
(mocsári masszagéták),
2. a szakaraukák Korezm déli határaitól a Nura-tau hegyeiig (a
hegyeken és síkságokon lakó masszagéták),
3. a derbikek az Amu-Darja középső folyásánál,
4. a tochárok vagy a Kuvan-darja melletti dahák (dákok),
5. az asziok (jatiok, asziánok, uszunok, jakszartok) a Szír-Darja
középső folyásánál,

108
Forrás: http://www.doksi.hu

6. az attasziok.
Korezmnek e szövetségben vitt vezető szerepe biztosította számára az
uralmat Belső-Ázsia északi és nyugati részei fölött.
Korezm nyugodt fejlődése mindaddig tartott, amíg a szintén
mezopotámiai gyökerű perzsa hatalom a porondra nem lépett. A
perzsa állam adminisztratív rendszerét az ókor egyik legnagyobb
uralkodója, Dareios Hystapsis (uralkodott Kr. e. 522-486) szervezte
meg: 20 szatrapiára osztotta az országát. Korezm Dareios XVI.
szatrapiájába került. Ebbe a szatrapiába még Szogdiána, Parthia és
Ariana tartozott. Korezm önként elismerte a perzsa király
fennhatóságát és vállalta az adófizetési kötelezettséget, minden
valószínűség szerint azért, hogy fenntarthassa uralmát déli birtokai
felett, amelyek közvetlenül ki voltak téve a Baktriában és
Margiánában lábukat megvető perzsa haderők háborgatásának.
Korezm elérte célját: megőrizte uralmát a XVI. szatrapia felett, amely
(legalábbis eleinte) önálló állam maradt, de adót fizetett az
Achaimenidáknak.
Kyrosz és Dareiosz három hadjárattal kísérelte meg a
szkíta-masszagéta steppe pacifikálását, mert ez komolyan
veszélyeztette a perzsa birodalom északkeleti közlekedési vonalait. A
gyakorlatilag szinte független Korezm a szaka-masszagéta törzsekhez
fűződő régi kapcsolatait (a masszagéta törzsszövetség leghatalmasabb
tagjaként elfoglalt helyzetét) arra használta fel, hogy formálisan
félreállva, minden lehetőt megtegyen régebbi pozícióinak
visszaszerzésére. Kyrosz balsikerű hadjárata Dareioszt új hadjárat
indítására késztette. A perzsa csapatok nemcsak átvonultak
Korezmen, hanem behatoltak a hátország északkeleti részébe, az
Oxus és a Jaxartes deltájába, az apasziakák lakta területre is. Ez a
masszagéta szövetség szívére mért csapás volt. Három szaka király:
Szakszafar, Omargész és Tamirisz ravasz tervet eszelt ki Dareiosz
megsemmisítésére, ami nem sikerült ugyan, de kudarcot vallott
Dareiosz hadjárata is.
Kr.e. 510 Athénból elűzik a királyt a dórok, az addig uralkodó törzseket BT Athén
feloszlatják, majd dór hagyományok szerint tíz csoportra osztják új III/30.o.
néven. Miután ezek közt osztották újra a földeket, a magyarság vezető
szerepe egy csapásra megszűnt.
Kr.e. V. Megsokasodik ettől kezdve a történeti adatolás a perzsa, görög, majd PV
szd. latin kútfőkben.
Próbálkozások a magyar -gy- hang átírására a történetírásban:
d dz dj dzs z t tz ts g gi gh ghi ch k x, ebből is látszik, hogy nem tudta
senki hűen intonálni.
Szabiriában a Pejbárt-Askhaleh-Erzerumi út mentén egy Macur nevű
falu fölött egy vár állott. Az arabok Kr.u. 739-ben Madar, a bizánciak Kaukázus
Kr.u. 625-ben Mazar, Xenophon a Kr.e. IV. szd. elején Makar néven
ismerik. Ma a Macur nevű falu megvan a Fekete-tenger déli partjától
130, a Kubán torkolatától 450, a Don-Azovi Meotisztól és
Dentu-Magyariától 700 Km-re.
Kr.e. V. A szarmaták magjelenése Európában. Herodotos szerint pusztai nép, BT Kelet-Európa
szd.-tól asszonyaik férfi módra öltöztek és ők is részt vettek a harcokban. III/89.
Nyelvük különbözött a szkítákétól s amikor azt eltanulták, akkor is
mindig hibásan beszélték. Asszíria bukása után (Kr.e. 612) a szemita
népesség szétszéled a szélrózsa minden irányába. Szarmata,
Sa-Úr-Mat-i, Homoki fejedelem földje értelemmel. Ellepik a Volga és
Ural folyók közét és a Kaspi-tó feletti füves pusztaságokat. Nem
alkottak államot. Tömegüket a mögöttük szervezkedő dinamikus turki

109
Forrás: http://www.doksi.hu

népek szorítják nyugatra, ők viszont a szkítákat tolják maguk előtt.

Kr.e. 490 Dárius Athént támadja. Az athéniek a Megara-iakkal a kivándorlást BT Athén
fontolgatják, de maradnak, sőt szembeszállnak a perzsával. Győztek, III/28.o.
mint tudjuk és vitézségüknek köszönhetően övék maradt a hon, ezért
a csata színhelyét azóta MARAT-HON-nak nevezik.
Kr.e. 480 Az athéniek ezúttal Salamisnál a tengeren verik meg Xerxest és BT Görög-tenger
nemcsak fegyvereikkel, de bátor szellemükkel is. Szellem is, Salamis. III/30.o.
Kr.e.IV. A Turáni gyarmatok a Kr.e. IV. és III. szd.-ban álltak fejlődésük BT Közép-Ázsia
és III. tetőpontján, de azután kínai, mongol, türk népek megújuló támadásai III/135.
szd. alatt fokozatosan összeomlottak. A gyarmati népesség visszafelé o.
özönlése a Kr.e. II. szd.-ban már nagyobb méreteket öltött s a Kr.u.
VI. szd.-ban a gyarmatok után maga a turáni törzsterület is elveszett.
Kr.e.IV. A görög-makedón hódítás után, a Kr. e. IV. és III. szd. mesgyéjén a NGY Turán,
és III. korezmi masszagéta konfederáció kelet felé, Kelet-Turkesztán 47.o. az Aral-vidék
szd. irányába is terjeszkedett egészen Mongólia határáig. A Kr.e. III. szd.
mezsgyéj második felében az “aszik” (úzok) vagy a “nagy jüe-csik”
e (masszagéták) a hunok nyugati szomszédai voltak (hunok - ujgurok).
Ekkor Mao-tun sennyő avagy Buka khán (Baráthosi-Balogh Benedek
szerint Bátor) katonai reformjával bevezette a nehézfegyverzetű
lovasságot, amelyet a pártusok alkalmaztak először a rómaiak ellen a
carrhaei csatában. Itt a szakarauka nehézlovasság játszotta a
főszerepet, mely mervi fegyverkovácsok készítette páncélt viselt.
Kr.e. 388 A szarmaták átlépik a Dont. BT Kelet-Európa
III/92.o.
Kr.e.III.s Hunok Belső-Mongóliában, Kínában. Központjuk Manton (ma GK Kína
zd eleje Wunan).

Kr.e. Nagy Sándor leveri a korrupt perzsa birodalmat, Baktriát kirabolja. PV Perzsa
334-341 Satrapái kezén Kr.e. 275-ig áll a macedón uralom. Birodalom
Kr.e. Nagy Sándorral szemben Korezm ... teljesen önálló pozíciót foglal el. NGY Korezm
329-328 329-328 telén Paraszmanész, a korezmiek királya felkínálja 41.o.
szövetségét egy, a Fekete-tenger mentén lakó kolchok és amazonok
ellen indítandó háborúra és elvállalja, hogy a vállalkozásnak vezére
lesz. Nagy Sándor elfogadta az ajánlatot, de a háborút India
meghódítása utánra halasztotta. A tervet korai halála meghiúsította.
Igy Korezm megmenekült Nagy Sándor betörésétől. Paraszmanész
csak addig látott szövetségest Nagy Sándorban, amíg a gyűlölt perzsa
uralom megsemmisítéséről volt szó. A Fekete-tenger menti népek
elleni hadjárat terve csak azt a célt szolgálta, hogy Nagy Sándor
figyelmét elterelje azokról az országokról, amelyek a belső-ázsiai
vezérek életterét képezték.
A következő évben, 328-ban Korezm szaka és masszagéta
csapatokkal támogatja Szpitamenész makedonellenes partizánjainak
harcát és menedéket nyújt magának Szpitamenésznek is, aki 328
őszén meghalt. A régi korezmi civilizáció virágkora a Kr. e. IV. - Kr.
u. I. szd. között volt. Ekkor Korezm hatalmas állam, amely lerázta az
Achaimenida igát és kimagasló helyet foglalt el Belső-Ázsia politikai
térképén.
Kr.e. 300 A szarmaták átlépik a Dnyepert, ahonnan a szkíták elvonulnak a BT Kelet-Európa
Duna-medencébe. III/92.o.
Kr.e. 300 Dák Birodalom Erdélyben és a Tiszántúlon, daha-hun, szkíta alapítás, CSL
szabirok a Dunántúlon.
Kr.e. 285 Van egy ma is létező bizonyítéka a hunok hajdani nagyságának és a BJ4 Kína
hajdankori hatalmas Hun Birodalom létezésének és ez a sok száz 123.o.

110
Forrás: http://www.doksi.hu

kilométeres kínai fal, melyet a kínaiak építettek a hunok állandó

támadásának védelmére.
A kínai krónikák megemlékeznek - igen bő szövegekben - róluk.
Innen tudjuk, hogy léteztek fekete és fehér hunok. Ez a
megkülönböztetés azonban nem a bőrük színére vonatkozik, hanem
keleten színekkel jelölték a világtájakat. A fekete szín jelentette az
északi és a fehér szín a déli világtájat. Igy a fekete hunok voltak az
északi részen, a fehér hunok pedig a déli részen lakók.
Amikor a kínai fal elkészült - ugyanebben az időben érte el a Hun
Birodalom lakosságának igen nagy felszaporodását és - mivel a kelet
felé való terjeszkedés lehetősége véglegesen lezárult - a már szintén
naggyá fejlődött Kínai Birodalom hadműveleti intézkedései és
berendezései miatt - nyugat felé kellett terjeszkedniök, és ez a szándék
hozta magával következményképpen az eddigi hatalmas Hun
Birodalom szétesését. Az eddig egységet alkotó fehér és fekete hunok
szétváltak és önállósították magukat. Közép-Ázsia déli részén - az
Aral-tó környékén és a beléje délről torkoló folyók mentén megalakult
a fehér hunok birodalma és az északi részen pedig a fekete hunoké.
Mind a két nép azonban birodalmát már TUR-KU néven jelölte.
Ugyanis az ősi nyelven TUR jelentése: a kisebbik, gyengébb, - KU
pedig: erő, fegyver.
Igy a tur-ku kifejezés - kisebb, gyengébb hatalmat jelent. Ebből a
tur-ku névből ered a turk, majd türk népelnevezés is. De a tur-ku
megjelölés, mint kisebbik uralom, már él akkor is, amikor a hatalmas
Hun birodalom csaknem egész Ázsia ura.
(Közép-Ázsia újabb régészeti szenzációi) BK Közép-Ázsia
A történeti földrajz rendkívül fontos része a históriának. 47.o.
Nyilvánvalóan legelőször pontosan meg kell határoznunk azt a
területet, amely vizsgálódásunk tárgya. Eddig is ezt tettük, most
azonban még nagyobb figyelemmel kell lennünk a földrajzi
környezetre, az egykori vízhálózatra, az egykori növénytakaróra és
állatvilágra, az egykori éghajlati jellemzőkre, a közlekedési
feltételekre, a hely- és földrajzi nevekre. Az ókori kelet világainak
még része Perzsia (Irán), ám már nem része Közép-Ázsia,
Belső-Ázsia és Észak-Ázsia (Szibéria). Ez utóbbi területek szoros
kapcsolatban álltak és állnak egymással, ám még inkább kötődnek
Kínához, Indiához, és Kelet-Ázsia országaihoz, Koreához és
Japánhoz. Kikerülhetetlen tehát a kitekintés, különösen Kínára.
A Káspi-tótól a Csendes-óceánig kell alaposan áttekintenünk a
kontinenst. Vegyük sorba a legfontosabb lelőhelyeket és városokat.
Dura Europos, Ziwiye, tőle délre Luristan, tőle keletre, a Kaspi-tó
délkeleti csücskénél Djam, ettől keletre Nisapúr, Mesed, Ashabád,
Merv. Északra az Aral-tó felé Toprak-Kala, Koi-Krylgan-kala,
továbbra is az Amu-Darja jobb partján, de délebbre: Varaksa,
Bukhara, Szamarkand, Afrasziáb, Pjendzsikent, északkeletre Kenkól,
Kokand, keletebbre Kasgar, délebbre Dusanbe, dél-keletebbre, az
Oxus folyótól délnyugatra Tillia-Tepe, alatta Balkh. Keletebbre a
Tárim-medence, ennek keleti felén Kocsó. Az Ob és az Irtis
egybefolyásától délre, az Irtis partján fekszik Tobolszk, ahol az ún.
szibériai aranyak zöme előkerült, az Altájban Tujekte, Basadar, Sibe,
Katanda, Pazyrik, a Bajkál-tó déli oldalán Nojon-Ul (Noin-Ula), tőle
délre: Kargali, Ulan Bátor és Isszik-kul. A Bajkál-tótól keletre folyik
az Amur folyó, délre a Hoang-Ho, amelynek déli “patkója” Ordos.
Nyilvánvaló, hogy a mai állapotok erősen eltérnek a múlt századiaktól
is, nemhogy az évezredekkel ezelőttiektől. Valahogyan mégis fényt
kellene deríteni arra a tájegységre, amely érdeklődésünk

111
Forrás: http://www.doksi.hu

középpontjába kerül. Különös, és meglehetősen nehezen érthető, hogy

a történettudomány képviselői alig vagy egyáltalán nem veszik
figyelembe a középkori és az újkori utazók útleírásait. Ezek pedig
nemcsak izgalmas olvasmányok, de valóságos kincsesbányák
számunkra. Különösen érdekessé teszi ezt az irodalmat az, hogy a
szerzők tekintélyes része magyar volt! Stein Aurél, Cholnoky Jenő,
Keöpe Vilmos, Ligeti Lajos, Magyar László, Teleki Samu, Almásy
György, Széchenyi Béla, Déchy Mór, Lóczy Lajos, Vámbéry Ármin,
Újfalvy Károly és Princz Gyula.

Kr.e. III. A kusán és pártus birodalom BK 207-212.o.

szd.-tól Korezm szerepét és jelentőségét természetesen nem szabad önmagában vizsgálni, hiszen a Kr. e.
I. évezred derekától az Aral-tótól délre fekvő területek szerves részei voltak nemcsak Közép- és
Belső-Ázsia történetének, de az egyetemes történelemnek is. ... Macedóniai Alexander (Nagy
Sándor) hódításai (329-327) után a stratégiai pontokra telepített hellén katonaság ereje nem volt
elégséges a birodalom egységének fenntartásához, ezért az utód Szeleukidák korában egyre több
szatrapia önállósította magát. Kr. e. 250 táján elsőként Diodótosz baktriai helytartó önállósította
magát (Baktria), majd Euthüdémosz Szogdiána (másként Margiana) függetlenségét kiáltotta ki.
A Káspi-tótól délkeletre, délre, az ókori Hyrcania szomszédságában volt Parthia tartomány
(jelenleg Türkménia), ahol ugyancsak jelentős felkelés robbant ki Arszak (Arsak-Tiridátész)
vezetésével. Tiridátész mindenesetre Kr. e. 247-ben Parthia királyává koronáztatta magát. ...
Mindezek az országok tehát szomszédai voltak Korezmnek, sőt bizonyos időszakokban függőségi
viszonyok is kialakultak. A gréko-baktriai királyság a II. század derekára jelentősen kiterjesztette
hatalmát dél, azaz India felé, ám jelentős befolyását, különösen a művészetek terén, megőrizte a
térségben. A hellénisztikus görög hatások elsősorban a szobrászatban és a festészetben éreztették
hatásukat. Az Irán nyelvű tokhár törzs területe a későbbi Tokharisztán. Amennyire Baktria
hatalmi csillaga a Kr. e. II. század végére hanyatlóban volt, annyira kezdett tündökölni az egyre
hatalmasabb pártus birodalom. Korezm azonban ellenállt, sőt jelentős hódításokat tett baktriai és
szogdiai területeken. Már a szkíta-szaka időszakban létrejött a Murgáb folyó alsó folyásvidékén a
később oly hatalmas ókori város: Merv, amelynek építészeti emlékei monumentálisak. A Krisztus
születése körüli időben a korábbi baktriai királyság területén a mindmáig rejtélyes nevű és eredetű
kusánok hatalmas birodalmat hoztak létre, új kevert írással (eleinte görög abc-vel írtak, majd
indiai abc-vel karósthi nyelven) önálló pénzveréssel, új vallással és királykultusszal. A kérdéskör
bonyolultságát jól jelzi, hogy az elmúlt évtizedekben három ízben is rendeztek nemzetközi
kusán-konferenciát (1960: London, 1968: Dusanbe, 1970: Kabul). A kínai források “nagy
jüe-csik”-nek nevezték őket. Kiválóan megszervezett államukhoz tartozott Észak-India és
Kelet-Turkesztán is. A mai ismereteink szerint a kusánok szkíta-szaka eredetű néptörzsből valók,
bár az érméiken görög feliratokat alkalmaztak, azonban a királyalakok nomád öltözéket viselnek.
Korezm területét is felügyeletük alá vonták, legalábbis egy időre. Az I. században mindenesetre
ellenőrzésük alatt tartották a Kína-India-Róma közötti nagy selyemutat, sőt 99-ben követséget is
küldtek Rómába. Őstörténetünk ugyancsak számos szállal kötődik a Kusán Birodalomhoz. Ennek
részletezése előtt azonban hangsúlyoznunk kell néhány igen fontos körülményt. A perzsa
birodalom idején (Kr. e. VI. századtól) a Zoroaszter (Zarathusztra) által alapított vallás hódított
tért (elsősorban Ahuramazda és Anahita tisztelete), ám Jézus születése után néhány évtizeddel (!)
a pártus birodalom nyugati, majd később a keleti területein - legendás adatok (pl. az ún.
Abgar-levél), valamint Szent Tamás apostol gnosztikus aktái szerint - keresztény hittérítők
jelentek meg. Ma úgy tudjuk, hogy a Pártus Birodalom népei között a zoroasztrizmus kisebb
szerepet játszott, ugyanakkor számos más vallás is szabadon virágozhatott, többek közt a zsidó
vallás is. Ennek igen fontos szerepe lesz később Kazária tárgyalása kapcsán, ugyanis a zsidó
közösségek elsősorban Korezmből költöztek át Itilbe és más kazár városokba, amikor a
mohamedán arabok Kr. u. 710-ben meghódították Korezmet. ...
Korezm esetében is helyénvaló visszatérni a régészeti forrásokhoz, hiszen például a temetkezési
szokások évszázadokon, sőt évezredeken át is szívósan tovább élhetnek. A padmalyos temetkezési
forma ..., osszáriumos temetkezési forma ..., a “hallgatás tornya”... a Nap és a Tűzisten kultusza,
valamint a halotti maszkok szokása tárgyszerűen bizonyítható. Toprak-Kalában a templomban

112
Forrás: http://www.doksi.hu

volt az örökké égő szent tűz kultuszának központja, amely később Iránban a Számánidáknál is
megmaradt (R. Ghirshman Sápurban ásott ki ilyen tűzőrző szentélyt). Vajon helyes-e az a
magyarázat, hogy I. Szent István királyunk törvényeiben azért szerepel kiemelten a tűz őrzése,
mert a korabeli embereknek nem voltak kellő számú tűzgerjesztő szerszámaik?! A
Koj-Krülgan-kala-i kerek templom asztrális központ volt, ugyanakkor a csontmaradványokat őrző
osszáriumok mauzóleuma is. A kerek templom típusa, a mai hivatalos állítások szerint,
nyugat-európai eredetű, ám akár Ravenna, akár Aachen esetében keleti templomtípusról van szó
(Kr. u. VIII. szd.), ahol Bizánc csak közvetített, mivel félezer évvel korábban létezett a kerek
templom Közép-Ázsiában. A korezmi asztrális ábrázolások számunkra nagyon figyelemre
méltóak, mivel jelképei Árpád-házi királyaink pecsétjein szinte szóról-szóra megismétlődnek! (pl.
II. András 1233. évi nagypecsétjén). De ugyanilyen döbbenetes egyezéseket találunk a
korezmi-iráni anyagban is, amikor a nagykirály állatfejes trónszéken ül nap- és holdjelképpel.
Ugyanezt láthatjuk Könyves Kálmán király 1096. évi nagypecsétjén. Éles szemmel vette észre
mindezt Andrássy Kurta János és Vasi Jenő, ugyancsak II. András bullája kapcsán. ...
Korezm népe embertanilag nagyobbrészt az ún. kászpi típushoz tartotik, de megtalálhatók a
dravida-ind típusok, kis mértékben pedig a mongoloid elem, elsősorban a heftaliták révén.
Korezm szerepe és hatása nem vitatható. Annál élesebb és keményebb vitákat váltott ki és vált ki
a magyar történelemtudományban a pártus-magyar kérdés. A Korai Magyar Történeti lexikon ez
esetben is a megszokott módszert választotta: címszóként sem vette fel a pártusokat. De nem
sokkal jobb a helyzet az ún. nemzeti irányzatok képviselőivel sem, mert például Kiszely István
éppen csak megemlíti a pártusokat és a kusánokat az ázsiai hunok kapcsán. Nemzeti
történetírásunk kezdeti időszakában, tehát a XVIII. szd. végén és a XIX szd. folyamán szinte
elterjedtnek mondható a pártus-magyar rokonság kérdésének taglalása. Az emigráns történetírás
jelesebb képviselői 1945 után általában foglalkoztak a pártus-kusán kérdéskörrel, igen éles és
durva elutasításban azonban csak egyesek részesültek, mindenekelőtt Badiny Jós Ferenc, aki már
húsz évvel ezelőtt felvetette a római kereszténység egyik legsúlyosabb és legdrámaibb
ellentmondását, hogy ti. ha Jézus és a szeplőtelenül fogant anyja, Mária zsidó származású volt,
akkor a judeo-kereszténység nem a mienk. ...
A pártusoknak már a nevével is gond van. Az általános vélemény szerint a szkíták családjához
tartozó dahák a Szeleukida birodalom Parthia nevű tartományáról kapták nevüket, ám először is
az írott források nem ezt mondják. Justinus a következőket jegyezte fel: “a pártusok a szkíták
száműzöttjei voltak. Ezt a nevük is nyilvánvalóvá teszi, mert szkíta nyelven a száműzötteket
pártusoknak mondják .... Szkítiából belső lázongások folytán űzték ki őket. ” A régiek, talán nem
is alaptalanul, ebből arra következtettek, hogy a pártus valójában a magyar pártos szóval rokon,
gondoljunk a pártütő és az elpártolt szavunkra. Másodszor: nem tudjuk, ők magukat hogyan
nevezték. Ammianus Marcellinus viszont azt írja, hogy “az országot Parthianak kezdték nevezni
az alacsony származású Arsacesről. ” Ezért a pártus elnevezést a Partia vagy Párthava tartomány
nevéből eredeztetni, több, mint kétséges. A dahákról Sztrábon is tud, őket aparnósz melléknévvel
illették - írja, (apar-avar?), a szkíták nagyobb részét a Káspi-tótól kezdve daháknak nevezik. A
pártus Arsak - Arszákot is szkítának mondja, aki betört Parthyaiába és elfoglalta. ... Az az
igazság, hogy a pártusok eredetéről még ma is keveset tudunk, ez azonban egyáltalán nem jelenti
azt, hogy meg sem szabad vizsgálnunk azokat az adatokat, amelyek az őstörténetünk
szempontjából igenis értékelhetők. A perzsák soha nem tekintették rokonaiknak, maguk közül
valóknak a pártusokat. Olvassuk tovább Justinust. A pártusok nyelve a szkíta és a méd nyelv
között foglal helyet, e kettőnek a keveréke. (Ez például lehet egy igen jó adat, ha tudjuk a médek
mat-ma-da-a, mada nevét a korábbi urartui történet tárgyalásából.) “A harc náluk abban áll,
hogy lovaikon előreszáguldanak, majd hátat fordítanak az ellenségnek, gyakran színlelik a
megfutamodást, hogy ezzel üldözőiket elővigyázatlanabbakká tegyék. Nekik is, meg lovaiknak is
pikkelyes vért szolgál védelemül, mely a lovat és lovasát egész testén befedi. ... Minden időben
lovon járnak: lovon mennek a csatába, lovon a lakomára, lovon hivatalos és magánügyeik
intézésére, lovon álldogálnak, kereskednek és beszélgetnek. ” A magyarok harcmodorával teljes
az egyezés. ... Cornelius Tacitus a pártus-római háború kapcsán elmondja, hogy “a pártus királyok
között szokás, hogy valahányszor szövetségre lépnek, összefonják jobbjukat s hüvelykujjukat
összekötözik s csomóval szorosra húzzák. majd amikor a vér az utolsó ízekbe áramlik, könnyű
karcolással kiserkentik és egymásét lenyalják: ezt titokzatos szövetségnek tartják, mint amit
egymás vére szentelt meg. ” Mi más ez, ha nem vérszerződés? Az írott források határozottan arról

113
Forrás: http://www.doksi.hu

beszélnek, hogy a pártusok is, miként a korezmieknél láttuk, a Napisten, az Ég és a Víz tisztelői
voltak (coelum et ignis Deus, qui in coelo est) és a termékenységet a Szűzanyától várták.
Szertartásaik közben állat (ló) áldozatot mutattak be. Érméiken megjelenik a Tűz-oltár, saját
pártus írással. Valójában ma sem tudjuk, a pártusok milyen nyelven beszéltek. Először a görög
betűket használták, majd átvették az arameus abc-t. Ebből fejlődött ki később a pahlavi írás. A
pártus királyok általában kitűnően beszéltek görögül, de hogy az anyanyelvük mi volt, sajnos még
ma sem tudjuk. Lehetséges, hogy Bartal Györgynek (1785-1865) igaza van és a pártusok nyelve
rokon a magyarral? Szerinte az Arszák név országot jelent, az ispán és megye szavunk is pártus
eredetű. Ezt az ősi nyelvet pártus-hun nyelvnek nevezte, amelyben “a magyar benne értetődik. ”
Niszában, amely a pártusok szent városa volt, temették el királyaikat, bár sajnos eddig egyetlenegy
királysír sem került napvilágra. Ellenben feltárult a niszai levéltár, több, mint kétezer
dokumentummal. Az örmény források határozottan azt állítják, hogy az Arszakidák a ázsiai hun
dinasztiából származnak. Ezt erősítené meg az az adat, hogy Artabán pártus király seregével
együtt éppen úgy köszöntötte a felkelő napot, mint a hun királyok. Sajátságos és számunkra
ugyancsak fontos, hogy a pártusoknak nem volt reguláris hadserege. Minden főúrnak voltak
vazallusai és a szabadok és a szolgák is katonáskodtak neki nehéz lovasként, vértezetben. A
kisnemesség viszont a könnyű lovasságot alkotta. A főnemesek (jobbágyok) döntő szerepe
megmutatkozott a királyválasztásban is, éppen úgy, mint Magyarországon. A pártusoknál sem
volt törvény, hogy a királyt feltétlen fia kövesse a trónon. A főnemesek, a hercegek nagy hatalmat
élveztek. Egy pártus herceg szobrát ismerjük. Sámiban került elő a Kr. születése körüli időből
származó pártus művészet egyik legcsodálatosabb emléke, egy közel két méter magas bronz
szobor, a vállszélesség 66 cm. A fej aránylag kicsiny, de rendkívül jellemző. Vastag szemöldök,
keskeny, egyenes orr, hosszú bajusz, szakál és igen gondosan cizellált hajviselet. A dús hajat fejék
szorítja le. Nyakában királyi nyakperec Tegyük mellé a mi Szent László hermánkat! Kinek nem
tűnik fel számos egyezés?
A Pártus Birodalomban, amelynek legfőbb tartományai voltak: Média, Arménia, Perszisz,
Elümaisz, Szkítia és Karakéné, négy fővárosa volt: Arszak, Hekatompülosz, Ktésziphon és
Ekbatana. Szent városaik voltak még: Asszur, Hatra, Darabgerd és Nisza, ahol a királyokat
temették el. ... Niszában királysírokat ugyan eddig nem találtak, megtalálták viszont a lepecsételt
királyi kincstárat a Mithridat-kert-nek nevezett palotában, töménytelen drágasággal, többek közt
negyven darab hatalmas méretű ivókürttel (elefántcsont és ezüst), amelynek állatábrázolásai
egyenes folytatása a szkíta művészetnek. A pártus művészetnek is szent állata volt a szarvas, s
feltűnő a hasonlóság ... az avar állatstílussal! Nippurban, Kakzében, Dura Europoszban sok síros
pártus temetőket tártak fel. A halottakat olyan terrakotta szarkofágokba helyezték, amelyeket
színes mázzal vontak be és Anahitát, a Szűzanyát mintázták meg a tetején. Anahita az életet adó
víz forrása, a termékenység istennője, aki megszenteli a nők méhét (“áldott legyen a te méhednek
gyümölcse”), s aki nyolc sugarú, száz csillaggal ékített arany koronát visel. A zoroaszter vallásban
a teremtő Isten, Ahura Mazda leánya.
Kr.e.III. A kusán nagykirályok kora BK Kusán
szd.-tól ... Meglehetősen általánosnak mondható, hogy a pártus és kusán 222-226 Birodalom
Kr.u. III. korszakot és a vonatkozó írott és tárgyi forrásokat egybemossák, vagy .o.
szd. legalábbis határozottan nem különítik el, nyilván abból kiindulva,
végéig hogy mind a pártusok, mind a kusánok szkíta fajú népek voltak.
Valójában nem is könnyű a szétválasztás ... Az időhatárok világosak.
A most tárgyalt korszak a Kr. e. III. századtól a Kr. u. II. század
végéig tart, tehát lényegében egy bő fél évezredet ölel fel. Ezen
időszakban Belső-Ázsiában a hunok hatalmas állama virágzott,
Kínában a Han-dinasztia uralkodott, Kis-Ázsiában és Iránban a Nagy
Sándort követő Szeleukidák tartották kezükben a hatalmat, a
Szir-Darján túl a szkíta-szakák éltek (Pazyrik is, Noinula is e
korabeli!), akiknek az etnikai és kulturális vezető szerepe
tagadhatatlan vagy legalábbis nehezen kétségbe vonható. Az egyik
alapkérdésünk éppen az, hogy a magyar őstörténet szempontjából is
döntő szkíta állatstílusnak mi az eredete időben és térben, illetve
etnikumban?
M. I. Rosztovcev állította fel azt a tételt, hogy a szkíták az iráni

114
Forrás: http://www.doksi.hu

földön az asszíroktól vették át az állatstílust és magukkal vitték

Szkítiába, ahol aztán erős görög befolyás alá került. A másik nézet
szerint a szkíta állatstílus Dél-Szibériában jött létre még a Kr. e. VIII.
században s innen terjedt el Közép- és Belső-Ázsiába. Amióta
ismertté vált a ziwiyei királysír (az ún. kincs), aligha kérdőjelezhető
meg, hogy az ún. szkíta állatábrázoló művészet eredete Mezopotámia,
illetve az onnan elvándorolt népek területén keresendő (elsősorban
Urartu említendő). Éppen ezért, a nagyon erős szkíta hatás miatt
tárgyaltuk ... az afganisztáni kusán királysírokat (Tillia Tepe),
amelyekre most csak visszautalunk. Tillia Tepében ugyanis az
ásatások során előkerült közel 20 ezer darab régészeti lelet, eredetét
tekintve, négy csoportba volt sorolható:
1. a gréko-baktriai készítmények,
2. kínai, római és india import tárgyak és érmék,
3. görög-római kultikus tárgyak (görög feliratos Aphrodité, Niké, stb.)
és végül
4. a legnagyobb csoport a szkíta-szarmata készítmények, amelyek
egészen sajátos vonásokkal bírnak.
A viselet, a kultuszok is nagyobbrészt szkíta jellegűek. A kusán
uralkodó réteg eltemetett tagjai mellett talált tárgyak készítési helye
elsősorban Baktria volt, ahol a készítő műhelyekben szinte
egybeötvözték, összeolvasztották a különböző hatásokat. Joggal
nevezhető ez baktriai szinkrétizmusnak. Világosan fellelhető ebben a
művészetben és kultuszban a sumér eredetű ősi hatás, a lurisztáni
bronzok szerepe, a szkíták állatábrázoló stílusa, de eggyé kovácsolva
és egészen egyedi jegyekkel megjelenítve. Ilyenek például a szárnyas
női istenek, mindenek előtt a kusáni Vénusz és Anahita. Az ősi
gyökér a sumér föld ugyanúgy, amint a vadállaton álló istenségek
esetében is. (Nana, Inana-Istár, a termékenység istennője, aki az
Újévkor szent házasságot köt: “Szívd magadba ölemből az édes
lényemet! ”), valamint az életfa (helyesebben Istenfa). Itt
Közép-Ázsiában, a “baktriai iskolában” jelenik meg a kiterjesztett
szárnyú sas (turul), a Nap és a Holdisten, a sárkány, a griff, a
kígyófejes szárnyas állat, kiegészítve a szkíták ősi szarvas, párduc, ló,
bika, sas stb. megjelenítéseit. A Nap és a Hold a királyok testvére volt.
Ezt pontosan tudjuk a szászánida perzsa uralkodók leveleiből, akik
viszont a kusánoktól vették át. II. Sápur például így kezdte a leveleit:
“Én, Sápur, a királyok királya, a csillagok társa, a Nap és Hold fivére
... ” S megint jusson eszünkbe a magyar királyok jelképtára! ...
A kínai Pan Hu (Fan Yeh), a korai dinasztia (24-221) történet
szerzője öt hatalmasságot nevez meg. Hsziu-mi, Suang-mi, Pa-tun,
Tu-mi és Kuei-sang s ez utóbbi név a kusán szónak az eredete. Végül
is a kusánok (talán egy hun nemzetség volt?) győzedelmeskedtek a
többiek felett és megszerezték a hatalmat Baktria, Szogdiana, Fergana
felett, sőt később kiterjesztették uralmukat Észak-Indiára és
északnyugat Kínára (Kelet-Turkesztánra: Szinkiangra). A kínai
források Da-Jüe-csi-nek, azaz Nagy-jüe-csi-nek nevezik a kusánokat,
akik kortársai voltak a pártusoknak. A kusánok embertanilag nem
mongoloidok, ezt a Tillia Tepe-i sírok is bizonyítják. ...
... A kusán királyok pénzt verettek, előbb görög, később prákrit
feliratokkal. Érméik azonban különböznek a pártus és korezmi
érméktől, főképpen abban, hogy szkíta ruhát viselnek, fejükön
boltozott (kamelaukion-típusú) koronát hordanak és feltüntetik a
Napisten szinbólumát, valamint az uralkodói gyűrű átvételét. ...
Minket leginkább az 1960 és 1963 között G. A. Pugacsenkova által
feltárt halcsajani épület emlékei érdekelnek. Halcsajan Dusanbe

115
Forrás: http://www.doksi.hu

közelében, a Szurhan-Darja folyó jobb partján elterülő oázis volt,

amelynek - mára - csak két nagy halom jelezte a helyét: Hanaka-tepe
és Karabag-tepe. Dózerek talaj egyengetése közben bukkantak rá a
munkások az épületmaradványokra, sajnos komoly károkat okozva
bennük! Az északi részen majorsági épületek, kertek és szántóföldek
voltak, ellenben a délin egy erőteljes falakkal védett erőd s mellette
két épületkomplexum (Hanaka-Tepe). Az ásató régésznő az egyiket
igazgatási központnak, a másikat kaszárnyának vélte. Odébb három
épület maradványai kerültek elő. Két épület óriási lakóház
maradványa volt, a 26 x 35 m-es harmadik azonban igen díszes
kultikus építménynek bizonyult. A homlokzatát hat, kőlapokra állított,
díszes faoszlop ékesítette. Igen érdekesek a mezopotámiai típusú
tetőpárkány-oromdíszek, palmetta és akantusz-levél díszítményekkel.
Ez is és az akantuszos-palmettás oszlopfejezetek is arra intenek
bennünket, hogy újragondoljuk építészeti hagyományaink eredetét. Ne
tartsunk mindent nyugat-európai (itáliai és frankföldi) hatásnak! A 17
x 6 m-es, nyitott porticus falán festmények voltak és a széles pannókat
festett reliefszobrok díszítették. A négy színű falfestményeken
emberalakokat ábrázoltak, sajnos nagyon töredékesek a maradványok.
A széles fríz agyagszobrai a trónuson ülő uralkodót, mellette a harci
díszbe öltözött Athénét, négy női alakot. a trónörököst és palotaőrőket
mutatnak, az északi oldalon viszont a királynét és leányait vagy
udvarhölgyeit láthatjuk. A díszes előcsarnokból három ajtó vezet a 6 x
7 m-es belső terembe, amelynek mennyezetét két faoszlop tartotta. Ez
a terem vagy szentély volt oltárral vagy trónterem. A falakat
szőnyegek és textíliák borították (nyomaik megmaradtak), de álltak a
teremben szobrok is. Itt is 3 m magasságban fríz húzódott, a falakra
feketealapon fehér és vörös színű rombuszok, körök és hegyes
borotyánlevél-minták, szőlőfürtök, szőlőlevelek. indák és virágok
voltak felfestve. A nyugati főfalon található egy 5,6 m széles és 75 cm
mély falmélyedés, a padlótól 3-4 m-rel magasabban, ebben látható a
140 cm magas szoboralakokból álló fő ábrázolás. Középen kő
trónuson ül a kusán nagykirály, jobb kezében jogar, balján ül a
királyné, holdsarlós diadémával a fején. Baloldalt egy másik trónuson
ül az alkirály (?) a feleségével, aki viszont a jobbján ül és jobb kezét
tenyerével kifelé fordítva felemeli. Köztük áll egy-egy pár, a baloldali
férfi “pártus kéztartással”, a jobboldali férfi a jobb kezét a szívére
teszi (esküforma). Az uralkodót istenek oltalmazzák: Pallas Athéné,
Heraklész és a lebegő Niké, valamint egy lóvontatta kétkerekű kocsin
álló pártás koronás istennő, akinek a felét hatalmas sugárkoszorú
veszi körül. Ez az ábrázolás egyértelműen a Fény Úrnője, a Nap
Asszony, a magyar Nagyboldogasszony. ... A szoborkompozíciók
kora: Kr. utáni évtizedek, vagy 70-es, 80-as évek!
A Kusán Királyság hatalmas birodalmában természetesen számos
népesség (etnikum) élt, ... a népesség döntően europid volt,
jelentéktelen mongoloid elemmel. Ez vonatkozik a helyi baktriai
lakosságra éppen úgy, mint a Kr. e. II. és I. században ideérkezett
keleti szkíta-hun népekre, akik közül a kusánok is valók. A kusánok
birodalma letűnik ugyan a Kr. u. III. század végén, ám “feltámadnak”
a heftalita (euthalita) - fehér hunok képében, majd a IV-V. században.
Nekünk mindkét korszakhoz közünk van.
Hans Wilhelm Haussig (többek közt ő lenne az egyik kutató, aki
német létére a magyarok helyett kutatja a múltat, A szerk.) - 45 évvel
ezelőtt igen határozottan felhívta a kutatók figyelmét arra a tényre,
hogy a korai magyar nevek között több is van, amely szorosan kötődik
a jüe-csik-hez, azaz a kusánokhoz, nem is szólva a hét törzsről, amely

116
Forrás: http://www.doksi.hu

szintén azonos (hephtalita). A nevek közül a legszembetűnőbb a

Kusán (Kuszán, Kurszán-Chussal, Cusa, Cusala, Curzan), a gyula és
a szabartoi, mert ezek megfelelői megtalálhatók a kusánoknál jaula és
szabarol formában. A magyar hivatalos történetírás azonban sem
Haussig munkájáról, sem magáról a tényről nem kíván tudomást
venni, hiába szerepelnek ezek az adatok a nyugati szakkönyvekben is.
Egyedül Götz László idézi Haussigot és Soós István a Saeculum
Weltgeschichte vonatkozó kötetét. De kiaknázatlan a Kanizsa
(Török-, Magyar- és Nagykanizsa) helynevünk is, amely kapcsolatot
mutat Kaniska kusán nagykirály nevével. (V.ö.: dr. Novotny Elemér
véleményével, (BJF. II. 263.o.): A II. Uri dinasztia egyik királya:
Lu-gal ki-in-is-e du-du (a lagasi En-temena kortársa). A Ki-in-is-e
nevet megtaláljuk: Kinizs, Kenese - Kenéz és Kanizsa (Nagykanizsa)
helynevekben. A szerk.)
A 60-as évek végén Tóth Tibor antropológus nagyobb tanulmányutat
tett Kazahsztánban és a kusztanáji területen egy madiar törzsra
bukkant. Üzbegisztán déli részében, az Amu-Darja (Oxus!) mentén
mandzsarokat talált, Szamarkandtól délre pedig a Kaska folyó partján
Madzsar Kislak nevű települést fedezett fel. Odébb a Huszár (!) folyó
mellett is magyarok laktak. S ezek a népek még emlékezetükben
tartották, hogy ők nagyon régen magyar nevűek voltak. Tóth Tibor
példamutató eredményeit azonban veszni hagytuk. Hogy véglegesen-e,
az a következő történésznemzedéken is múlik.
(Ennek a történésznemzedéknek egy másik kérdésre is meg kellene
találnia a választ. Az, hogy Tóth Tibor Közép-Ázsia eldugott pontjain
magyar szálakra bukkant, nem először fordul elő. Kutatóink közül
nem egy talált magyarokat a világ más helyein, - így pl.
Egyiptomban, sőt beljebb Afrikában is, de Svájcban is hun
maradványokat általában Madjar, Madzsar vagy hasonló nevű
településeken, nem beszélve az egész Szabiria-Ómagyarország
temérdek magyar nevéről. Miért találjuk a történelem során
leszakadókat - kétezer éves távlatban véve, és nem 100 éve! - magyar
nyelven meghatározható neveken, amikor hunról, avarról, pártusról
és minden másról beszélünk ma is, de nem magyarokról?
Feltételezhető-e egyáltalán, hogy egy kétezer éves falu, amelyet
bármilyen néven ismertek egy-két ezer éve más rokonnép neve alatt,
arra úgy bukkanjon rá a mai kutató, hogy magyar nevet, tudatot,
esetleg nyelvet őriznek? Ha ugyanis van olyan, aki a kérdésre igennel
tud felelni, az egyúttal azt jelenti, hogy ott és akkor és azóta
folyamatosan (akár kétezer éve) magyar tudatúak maradtak,
magyarul beszéltek és nem hunul, avarul, onogurul, pártusul, stb.,
azazhogy (további) márványkeménységű bizonyítékot szolgáltatna a
nyelvazonosságra és a népi folytonosságra. Ki kell zárni
természetesen a bármikor innét elhurcolt magyarok esetleges
településeit, mert ilyenek is lehetnek. Mint ahogy a svájci hun völgyet
is hunnak nevezik, mégis magyar nyelvemlékeik vannak. A kérdés
megfordítva is legalább ilyen izgalmas: ha egy várost bárhol Magyar,
Madjar stb. néven találunk az ókori világban, miért véljük szkítának,
szabirnak - ez még a jobbik eset - vagy meghatározhatatlannak és
lényegtelennek, vagy csak azért, hogy az így keltett zűrzavarban
eltűnjön a nyilvánvaló válasz lehetősége? Milyen töménységű
bizonyíték e téren az, ami elfogadható? Hányszorosa kell legyen a
finnugor dogmák híg bizonyítékainak? A szerk.)

Kr.e. 275 Az ókor legnagyobb szabadságharcával az avarok Arszák vezetésével PV Pártos

felszabadítják magukat. Aparda (Parda) néven új birodalom alakul. Birodalom

117
Forrás: http://www.doksi.hu

(Pártos Birodalom). Arszák fiai az avar, hun, perzsa és örmény

Arszakida dinasztiák megalapítói lesznek.
Kr.e. 260 Nagy Arszák, az Arszakida dinasztia alapítója a daha-hunok vagy CSL Pártos
szkíták aparna ágából. Birodalom
Al-Biruni az Arszák dinasztiát, a Pártos Birodalom királyait a BJ2
Chorezm királyi dinasztia családfájából vezeti le. Strabo pedig ezt 367.o.
mondja: ...a Pártos Birodalom Arszák dinasztiájának megalapítói
azok a dahák voltak, akik a Miótisz-tó (Aral-tó) mögött, az Oxus
folyásánál laktak.... Ezek szerint a dahák ott laktak, ahonnét az
Oxus-menti “szkíták kincsestárának” csodás aranytárgyai előkerültek.
Láthatjuk tehát, hogy a fehér-hunoknak (heftalitáknak), majd
dák-dahának és végül magyarnak is nevezett pártosok, a Pártos
Birodalom megalapítói, joggal nevezték magukat pártosnak, hiszen
elváltak, elkülönültek az anyanemzetségtől egy világpolitikai hatalom
formálásának érdekében, de a régi helyen maradottaknak éppúgy
uralkodói maradtak, mint a volt Perzsiában lakozóknak.
Igen fontos hangsúlyozni azt, hogy ez a politikai és katonai egység 369.o.
pontosan abban az időben jött létre, amikor egész Európát, egyiptomi
Afrikát és majdnem egész Anatóliát az erőszakra és a népek
elnyomására épült Római Birodalom uralja. És Róma Kelet felé
szándékozik birodalmának határait kiszélesíteni.
A pártos királyok.....felépítették az összes megrongálódott sumér
várost. A “Fénytisztelő, régi, mágus” vallást követték, melynek
“Vatikánjául”, vagyis a tudás központjául Sippar városát tették meg,
és valóban vallási és tudományos központtá fejlesztették azt, a már
sok ezer éves csillagvizsgálóval együtt. Egybefogták a nagy, hatalmas
magyari nemzetséget és 500 év alatt olyan kultúrát fejlesztettek ki,
hogy művészetük Bizánc művészetének forrása lett. A Pártos
Birodalom ötszáz éves létezésének rendszeres és igazságos
módszereinek segítségével alakult ki a magyari népekben egy oly
hatalmas nemzeti öntudat, mely a népi egybetartozás érzetében
valóban összeötvözte azokat a népeket, melyeket eddig szkíta néven
ismertünk. De a harcmodor, a hadvezetés intelligenciája is
beletartozott ebbe a hagyományba, és kérem az olvasót, hogy a
hadseregszervezés, stratégiai és taktikai hadvezetés tekintetében
ismerje el legalábbis egyenrangúnak a pártosokat, mert a történelmi
események azt bizonyítják, hogy Róma nem bír a Kelettel, mert
keleten az egyetlen hatalom a Pártos Birodalom.
Kr.e. 256 Sebeos írja a Heraclius történetei-ben: BJ2 Pártos
Antiochus országlásának tizennegyedik évében a pártosok lerázták a 364.o. Birodalom
macedónok igáját és az authaliták királyának fia lett királyuk, kinek
nemsokára Kelet- és Észak-Ázsia minden népei meghódoltak... Ezek a
pártusok fejedelmei, akik atyjuknak - Arszáknak - halála után
uralkodtak Báhlban a kusokon. Az első pártus királynak - Arszáknak -
négy fia volt, akik között felosztotta hatalmas birodalmát. Az elsőnek
adta az authaliták (hunok) országát, a másodiknak az indusokét,
harmadiknak a pártusokét-perzsákét, negyediknek az örményekét.
Arszák 130 évig élt, és uralkodott 56 éven át. Halála után a fia,
Arszák uralkodott a pártusokon a Kus ország Báhl fővárosában.
(Eszerint az Arszakidák euthalita/eftalita/fehér hunok voltak. A
szerk.)
A történelemírás igyekszik egy hatalmas birodalomnak feltüntetni
macedón Sándornak 13 évig tartó terroruralmát, és “nagy” jelzővel is
ellátják, de az 500 éven át békében és jólétben létező Pártos
Birodalom történetét egyszerűen kihagyják. Meg sem emlékeznek

118
Forrás: http://www.doksi.hu

róla. A kivételek egyike José Pijoan művészettörténész, aki így ír a

pártosokról:
Dárius és (Nagy) Sándor utódainak igen sok fáradságába és
erőlködésébe került Ázsiában az aqueménida (perzsa) királyok
hatalmát fenntartani. Antiochus és a Szeleucidák valamivel jobbak
voltak, de Antiochiában laktak és egyetlen ambíciójuk az volt, hogy
Szíria uralkodói maradhassanak. Baktriából indult el az önállóságra
való törekvés, a Káspi-tenger keleti oldaláról indult el a Pártos
Birodalom megalapítása, mert ők sohasem ismerték el a szíriai
uralkodókat és Kr.e. 256. évtől kezdődően, az Arsakidákkal, hatalmuk
minden gátlás nélkül növekedett. A Pártos Birodalom határául
Augustus római császár ismerte el az Eufráteszt, és ugyanő ajánlotta
utódainak, hogy ezt ne lépjék át. A klasszikus írók úgy emlékeznek
meg a Pártos Birodalomról, mint az egyetlen hatalomról, mely
Rómával szembe tud szállni, de emellett elismerik a pártosok
lovagiasságát is. Állandó hadseregük a királyi gárda volt. Lovasaik
félelmetes nyilazók. De amikor a római légiók előnyomultak, szembe
találták magukat egy ettől teljesen különböző lovassággal, ahol a
lovas is és a ló is páncélozva volt, a lovasok így kopjával és dárdával
felszerelve áttörhetetlen falként zárták el a római légiók
előnyomulását, míg hátul a könnyű lovasság nyílzápora lehetetlenné
tette a visszavonulást. Igy pusztították el a rómaiak seregeit. Öt
évszázadon keresztül a Pártos Birodalom nemcsak az Eufráteszig
terjedő területeket uralta, hanem a szíriai sivatagig kiterjesztették
hatalmukat a pártos királyok. Az ásatások sok városukat hozták
napvilágra. Erődített városuk volt pl. Hatra, de Kis, Babilon, Sippár,
Uruk pártos építkezéseit és palotáit is feltárták. Művészetükben egy
egészen új stílust hoztak be, mely alapját képezte a bizánci díszítő
művészetnek, és abból úgy emelkedik ki, mint egy elháríthatatlan lelki
megnyilatkozás.
Azért ismertetem így, nem magyar, hanem idegen forrásadattal a
Kr.e. 256-tól 500 éven át - mint Sebeos mondja - egész Kelet- és
Észak-Ázsiát uraló Pártos Birodalmat és annak történetét, mert a
magyari népeknek ez az 500 éves közel-keleti, ázsiai és - majd mint
látjuk - kárpát-medencei egyesített hatalma hozza létre - a még
nagyobb szorongattatások idején - az Álmos-Árpádi magyarság
összeötvöződését.
A Pártos Birodalom nyugati és keleti határait minden régi író
megjelöli, említve az Eufrátesz és Indus folyókat, de északi határait
senki sem tudta megmondani. Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy a
Fekete-tenger-Káspi-Aral-térségben és ettől északra települt és az
ellenségek által sarmata, szaka, baktriai, euthalita, hun, massagéta,
jazig, kimmer, pártos - gyűjtőnéven - szkítának nevezettek
mindnyájan alkották és hozták létre Róma egyetlen ellenfelét, a Pártos
Birodalmat.
A történelmi események azt mutatják, hogy amikor a perzsák (Dárius
és utódai) a tőlük északra lévő szkíták ellen harcoltak, akkor a
KU-MAH-GAR-RI-ES-MA (nagy, hatalmas nemzetség földje)
hatalmas nemzetséget három királyi központ irányította. A nagykirály
- a zöldhalompusztai aranyszarvas figyelmeztetése szerint - a
Kárpát-medencében székelhetett (C1), és a Pártos Birodalom
létrehozásával Baktria-Oxus Bál városába költözött (C3). A (C2) a
kaukázusi Magyarország volt.
A Larousse Memo 1993 magyar kiadása is megemlékezik a
pártusokról egy hevenyészett szócikkben. (212.o.)
...A szkítákkal rokon nomád pártusok az első évezred során

119
Forrás: http://www.doksi.hu

telepednek meg Irán északkeleti részén. Kr.e. 250 körül Arszakész

megalapítja az Arszakida uralkodóházat. A Kr.e. II. szd-ban a
pártusok, a rómaiak támadása következtében meggyöngült
Szeleukidák rovására kiterjesztik hatalmukat Iránra, valamint
Mezopotámiára. Kr.e. 53-ban az Orodész vezette pártusok a karrhai
(carrhaei) ütközetben győzelmet aratnak a római seregek fölött, és
Antiochiáig, ill. Jeruzsálemig nyomulnak előre. Noha a dinasztikus
belvillongások megosztják a birodalom erőit, a pártusok és Róma
közötti harcok tovább folytatódnak. Kr. u. 63-ban megegyezés
születik, melynek értelmében Armenia trónjára Arszakida uralkodó,
Róma vazallusa kerül. A II. szd-ban Traianus elfoglalja Armeniát,
Mezopotámiát és Asszíriát, de a Pártus birodalmat nem sikerül
leigáznia. 224-ben a Szászánida Ardasir legyőzi és megöli IV.
Artabanosz (Artabán) királyt, és ezzel véget vet a pártus dinasztia
iráni uralmának. ....

Ugyanez a mű közöl egy töredékes Arszakida királylistát görögös

átiratban általában vett görög és latin szerzőkre hivatkozva (259.o.),
Roman Ghirshmantól (RG) a késői Arszakidákra vonatkozó adatokat
vettem át, az utolsó oszlopban Bakay Kornél királylistája olvasható
(BK 208.o.):

(BK)
I. Arszakész Nagy Arszák Kr.e. 250 - kb. 214 250-248

(Fivére, Tridatész létezése tudományosan nem bizonyított)

I. Tiridatész 248-210
Görög átiratban Lehetséges eredeti név Uralkodás ideje
I. Artabanosz I. Artabán 214-191
II. Arsak Ország?, Úr Széke? 210-191
Phripatész 191-180 191-176
I. Phraatész I. Barát? kb. 178- kb. 171 176-171
I. Mithridatész I. Magyar Tudó? 171-138 171-137
II. Phraatész II. Barát? 138-127 137-128
II. Artabanosz II. Artabán 127-124
I. Artaban (BK) 128-123
II. Mithridatész kb. 123-88 123-88
I. Gotarzész I. Gorda? Gotár? 88-69
II. Artaban (BK) 88-77
I. Orodész I. Orda 88-69
Szanatruszész Szanatruk 88-69 77-70
III. Phraatész 69-57 70-57
III. Mithridatész 57-55 57-55
II. Orodész II. Orda 55-37 55-37
IV. Phraatész 37- Kr.u. 2 37-2
II. Tridatész 37- Kr.u. 2
V. Phraatész, vagyis Phraatakész (RG) 2-4 Kr.e. 2-Kr.u. 4.
III. Orodész III. Orda 4-6/7 4-6
I. Vononész (IV. Phraatész egyik fia) (RG) 7/8-11 8-12
III. Artabanosz III. Artabán 12- kb. 38 11-40
I. Vardanész és II. Gotarzész 40-51
I. Vologészész (RG), I. Vologazesz (BK) 51-55
II. Vardanész 55-58
I. Vologazesz 57-78
II. Gotarzész 50 körül (RG)

120
Forrás: http://www.doksi.hu

II. Pacorusz és II. Vologazesz 78-80

IV. Artaban 80-81
Oszróesz 106-148
IV. Mithridatész 130-147
III. Vologészész 148 - 192 (RG) 147-191
IV. Vologészész 191 - 207 (RG) 191-208
V. Vologészész (V. Vologazesz) (BK) 207-222
IV. Artabanosz IV. Artabán - 224
V. Artaban 213-227
Artavazdesz 227-228
Berozamad (BJF) 272-326?
Kamszár (Berozamad fia) lemond a trónról

Kr.e. 250 Azt a hatalmas arányú s világtörténeti következményeket maga után PV Szabiria,
vonó háromszáz éves küzdelmet, amit Kr. e. 50-től Kr. u. 250-ig a 28.o. Pártos
Káspi-Mediterránum akkor már 2000 éves “szkíta” világa folytat Birodalom
Kína és Róma keletről-nyugatról egyidőben fellépő nyomásával
szemben, a maga globális egészében, és nem külső, hanem belső
“turáni" szemléletben és előadásban még nem írta meg senki. Erről a
világról, amelyet a 2000 esztendős történet végén egy tíz emberöltőn
át folyó makacs küzdelemben kelet felől Kína, nyugat felől Róma
morzsol fel, nincs egységesen és centrálisan felépített kép, amely
kidomborítaná, hogy a macedóniai Nagy Sándor kérész-életű ázsiai
“világbirodalmának” széthullása és a macedóniai satrapák elkergetése
után Kr.e. 250-ben újraszervezkedő Káspi-mediterrán világ, a tenger
keleti régiójában ezidőben újraszervezkedő hun királyság, a tenger
déli-délnyugati régiójában ugyancsak ebben az időben
újraszervezkedő avar-úz királyság (“Parthia”), és a tenger nyugati
régiójában, a Dél-Kaukázus - Kur - Araxes vidékén újraszervezkedő
szabir királyság (az ún. “Scythia”) ugyanazon fajhoz tartozó és azonos
eredetű rokonnépek világa volt.
kb. Kr.e. A IV. szd. végén Belső-Ázsia déli és keleti része a görög-macedón NGY Korezm
250 birodalom, majd a Nagy Sándor által meghódított terület ázsiai részén 42.o.
kialakult Szeleukida állam része lett, de kb. Kr. e. 250-ben a
belső-ázsiai szatrapiák kisiklanak a Szeleukidák kezéből. A
dél-türkméniai pártus törzsek szabadságharca (amelynek élén a
pártus-dahák vezérei, Arsak és Tridatész, két testvér, állott) a pártus
birodalom megalakulására vezetett.
... Korezm továbbra is független maradt. Sőt, mi több, az Arszakida
monarchia kialakulásának korai szakaszában éppen Korezm áll annak
a mozgalomnak a háta mögött, amelyet a Dél-Türkménia pártus lakói
a perzsák ellen indítottak. Ugyanis az Arszakidák Choszrov legendás
fia, Ask (Arszak) révén családfájukat szintén Szijávus-ra vezették
vissza. Ez arra mutat, hogy az Arszakidák és a korezmi Szijávusidák
uralkodóháza között közvetett dinasztikus kapcsolatok álltak fenn.
Sztrabón szerint az Arszakida királyság megalapítói a daha parnok
voltak, akik Korezm mögött a Jaxartes alsó folyásánál laktak. Tehát
az Arszakida-államot megalapító két testvér személyében az Aral-tó
menti dahák vezéreit kell látnunk, akik Korezmtől kezdetben
bizonyos mértékig függésben voltak. A pártusok a Tedzsen
medencéjébe települtek át és felkelésüket a masszagéta szövetség
segítségére támaszkodva indították meg. Természetesen az Arszakida
hatalom gyors növekedése megváltoztatta a Korezmmel fennálló
kölcsönös kapcsolatuk jellegét, de ez nem kisebbíti azt a szerepet,
amelyet Korezm, mint a makedonellenes mozgalom központja

121
Forrás: http://www.doksi.hu

játszott.
Kr.e. 247 Pártus Birodalom alapítása. Indiától Palesztináig terjed. CSL Kaukázus,
Szkita-pártus-hun-avar etnikai folytonosság Georgia, ÉK
Törökország.
BJF I./116.o.
(A pártusok nyelve)
A pártusok uralma az az időszak, mely a sumér nyelvi és faji örökségre fényt vethetne s éppen ezért sem
származásuk, sem nyelvük eddig kiderítve nincs. A szakirodalom egyszerűen hellenizáltnak jelenti ki őket.
Azt a tényt azonban elfelejtik megírni, hogy innen válnak ki azok az avarok, akik a Dontól az Ennsig terjedő
területtel a Duna-medencét is uralják 300 éven át s akikről meg van állapítva, hogy azonos nyelvet beszéltek a
896-ban ide érkező úgynevezett honfoglaló magyarsággal.
De, ha az avarok nyelve azonos a magukat magyarnak nevezett honfoglalók nyelvével, akkor ennek a
“magyar”-nak nevezett nyelvnek a segítségével megtalálható:
1. az avarok előbbi hazájának - Pártus-Honnak a nyelve,
2. a pártus rovásírásos feliratok a hun-magyar-szkíta írásrend szerint olvasandók,
3. lévén ezen honfoglaló magyaroknak a szabir törzs az uralkodó ága - akkor a pártus-szabir nyelvnek is
egyeznie kell,
4. a szabirok azonosak a subur-subarokkal, akik sumérul beszéltek, tehát a magyar nyelvnek azonosnak kell
lenni a sumérral is.
Vizsgáljuk meg a királyi szkíta vonal bizonyítási lehetőségeit is.
Eusebius és Syncellus szerint Babilónia első 86 uralkodója káldeus és méd volt. Mivel ős-babilon-nyelve
sumér, tehát akkor ezek a káldok és médek szintén sumérul beszéltek, éppen úgy, mint a subar-szabirok is.
Mivel a sarmaták a médekből válnak ki, akkor az ő herodotosi sarmata-szkíta nyelvüknek azonosnak kell
lennie a méd-sumér nyelvvel is. A sarmaták viszont a királyi szkíták, hiszen az ő földjük az egész Európában
az egyetlen terület, amit királyinak neveznek. ... Babilon egykori uralkodó népe északra került és földjét
mat-ma-da-a - nak hívta. Ebből lett a méd elnevezés. - Ennek a népnek egy része a Kaukázus fölött telepedett
le és új hazájukat - régi hatalmasságukra való emlékezéssel - “királyi föld”-nek nevezték el (sar-mata). Annak
ellenére, hogy a görögök sarmata-nak, a rómaiak pedig rex-alan-nak nevezik őket - a nevek mögött valójában
az ős bábeli sumér nép él.

Orbán Dezső a Töprengés a székely múltról c. cikkében (Csernátoni Füzetek, 1996. december) fontos
adatokat hoz elő a szkítákról és Pártosországról:

... “Szkíták Parthiában

Strabon a XI. könyvének 8/1 és 8/2 bekezdésében írja: “Ha a Hyrkánai (Kaspi) tengertől kelet felé
haladunk az északi oldalt a Pamírig a szkíták és a nomádok népesítik be. A szkíták nagyobb részét a
Káspi-tengertől kezdve dáknak nevezik, a tőlük inkább keletre lakókat massagétáknak és szakáknak, a többieket
pedig közösen szkítáknak, bár mindegyiknek van saját neve is.
Herodotos azt írja, hogy a keleti szkítákat a perzsák szakáknak nevezik.
A massagétáknak két szálláshelyük volt, egy a Kaukázus északi felén s a másik az Aral-tótól keletre.
Az aparnoszok az avarok, kik a legközelebbi rokonai voltak a magyaroknak, s az avar birodelom
megalapítását a Duna-medencében a magyarok első honfoglalásának tekintik (Német Gyula).
A partki birodalom virágkorában magába foglalta Baktria egy részét, Iránt és több kisebb tartományt.
Strabon írja, hogy birodalmuk nagyságát illetően a rómaiak versenytársai lettek. Parthia nagyságát nemcsak a
szerencsének köszönhette, hanem a bölcs államszervezési koncepciónak, mellyel az Arszakida dinasztia az
ország társadalmát megszervezte.
A Arszakidák alatt béke volt a szkítákkal. Strabon megjegyzi (XI. k. 9/2.), hogy nagyságuknak oka az
életmódjuk és erkölcsi életük, amely barbár és szkíta elemeket tartalmaz, de még inkább olyanokat, amelyek az
uralkodás és a háború kedvező folytatása szempontjából hasznosak. Az Arszakidák hatalma kettős pilléren
nyugodott:
- A fejlett gazdaság, ipar, kereskedelem, földművelés, földművelés és bányászat;
- Mindezek virágzását nem zsoldos katonaság biztosította, hanem a szkíták katonasága és
haditechnikája. Parthián belül a szkíták megtartották önállóságukat, nomád állattenyésztésük békésen fejlődött s
ehhez járult a szállítmányozásból származó haszon, amelyet a Selyemúton lebonyolódó kereskedelem biztosított.
(XV. k. 2/8).

122
Forrás: http://www.doksi.hu

A pártusok tanácsa Poseidonios szerint két részből állt. A rokonokból és bölcsekből s a mágusokból. ....”

Kr.e. Mao-tun, a hun birodalom alapítója. GK Keleti Hun

207-174 Motun tanhu (császár, tenno) hun főkirály. PV Birodalom
Maotun, vagy Mode, illetőleg Modo ... összesen 26 királyságot tett NGY Kína
alattvalójává: birodalma Koreától Kipcsakig és a Káspi-tengerig,
északra pedig Közép-Szibériáig terjedt.
Az első hun fejedelem, akit névről is ismerünk, Thobán sennyő NGY
(tenno), aki hatalma alá hajtotta Belső-Ázsia hunságát. Thobán 53-54.o.
uralkodása után a hunok keleti nagy világbirodalmának felbomlásáig,
mindig ugyanazon családból kerülnek ki a hun uralkodók, sőt a
birodalom alkirályai is. Ez arra mutat, hogy ennek a családnak régi,
elismert jogú dinasztiának kellett lennie.
Thobán uralkodása végéről írják a kínai könyvek azt a családi
tragédiát, amely a hun fejedelmi udvarnál lejátszódott. A hunok
többnejűségben éltek. Az öregedő Thobán egyik fiatal felesége
megveszti a szívét s rábírja, hogy az elsőszülött trónörökös helyett az
ő fiát jelölje ki utódjának. A hivatalos trónörökös így útban áll, akit el
kell tenni láb alól. A kínai kútfők szerint a sennyő el akarta tenni az
elsőszülöttet láb alól, hogy a fiatalabb fiút tehesse trónörökössé. Ezért
Mó-Tun-t elküldötte Aszi királyához kezesként. Mialatt Mo-Tun ott
békekezes volt, Thobán hirtelen megtámadta Aszi-t. Ezek e miatt meg
akarták ölni a fiút, de ez elvette egy jó paripájukat és azon
hazamenekült. Thobán most elismerte derekasságát és több, mint
tízezer katonának vezetését bízta rá. De a mellőzött trónörökös nem
felejtett: egy vadászaton megölte apját, kivégeztette annak hűséges
minisztereit, megölte cselszövő mostoháját és ennek fiát is, valamint
azokat a minisztereket is, akik megtagadták neki az engedelmességet.
Aztán megtette magát sennyőnek.
Mao-tun (Bátor) a hun történelem legnagyobb alakja. Hozzá csak
Atillát hasonlíthatjuk. Úgy látszik, apja, Thobán teremtette meg a hun
egységet, de a hun nemzet világhatalmát Bátor alapítja meg. Az egész
hun állami berendezkedés, az egységes világbirodalom megteremtése,
s ennek politikai és katonai vezető szerepűvé tétele Mao-tun (Buka
khán) munkája.
A kínai források szerint a közép-ázsiai turáni medence teljes
egészében Bátor sennyő hun birodalmához tartozott. Nyugati határa
tehát valószínűleg a Káspi-tóig és az Uralig terjedt.
Bátor sennyő uralkodása utolsó idejében végleg fölhagy a délre való
terjeszkedéssel, s hódító hadait nyugatra küldi. Hadvezére Kiok nevű
fia. Először az Aszi-kat (nagy jüe-csiket) támadja meg, s annyira
megveri, hogy ezek elmenekülnek Kanszuból. Királyuk is elesik, s
Kiok levágott fejéből kelyhet csináltat. A menekülő aszik a szakák
országára rontottak, s ezeket a mai Dsungáriából a Tarim folyó
környékére nyomták. A sennyő udvarában csecsemő korától
fölnevelkedett oszuni királyfi a sennyő engedélyével a nagy aszikra
(jüe-csik, masszagéták) tört és ezek továbbmenekültek előle a tahák
országába. Az aszik tehát kergetik a szákokat, ezek pedig az
oszunokat. Az aszik a kínaiak által Tahá-nak nevezett Baktriát
foglalják el, s itt megalapítják a sok századig fennállott Indoskita
Birodalmat. Az oszunok pedig Dsungáriában alapítanak hatalmas
országot. Mindezek a népek hun (ujgur) fajtájúak, s így a
Káspi-tengertől és az Uraltól Indiáig, keleten pedig Koreáig minden
föld hun kézbe kerül. Ekkor kerül hun uralom alá az ujgur népnek az
az ága, melyet Hokut-nak hívnak. De Bátor sennyő nem sokáig
uralkodhatott az eggyé kovácsolt rokonnépek tömegén. Meghalt,

123
Forrás: http://www.doksi.hu

valószínűleg Kr. e. 174-ben. Ő volt az első, aki az összes turáni népet

egyetlen nagy egységbe tömörítette. Utóda: híres hadvezér fia, Kiok
lett, aki mint sennyő Lo-sang nevet viselt.
A zseniális hadvezér és szervező Bátor sennyő egy szempontot nem
vett figyelembe: nem szabályozta a trónöröklés kérdését. Ezért utódai
alatt birodalma bomlásnak indult, s a kínai politika magtalálta a
módját, hogy félelmetes ellenségét a politika módszereivel tegye
tönkre: belviszályokat szított és a testvérharcok felemésztették a
hunok erejét.
Kr.e. 176 A masszagéták keleti expanziójának egyik célja a független NGY Turán,
belső-ázsiai törzsek egységes frontjának megalkotása volt a 47.o. az Aral-vidék
görög-baktriai királyság ellen. E királyság legkimagaslóbb uralkodója
békét és szövetséget köt III. Nagy Antiochosz Szeleukida királlyal. A
kibékülés fő okául az “északi barbárok” részéről fenyegető közös
veszélyt hozza föl. Ugyanakkor Mao-tun hun (ujgur) királyfi, aki a
jüe-csiknél túszként tartózkodott, hazamenekül és háborúskodni kezd
a jüe-csik ellen. A hunok és a jüe-csik közti küzdelem második
szakasza Kr.e. 176-ra esik. Ez az időpont egybeesik a görög-baktriai
királyság legnagyobbfokú külpolitikai tevékenységének korával,
amikor e királyság határait a kínaiakig és a hunokig terjesztette ki.
Kr.e. 165 A hun - jüe-csi küzdelem harmadik, végső szakasza 165-re esik, NGY Turán,
amikor Las-Sang sennyő leveri a jüe-csiket és nyugatra a Tien-San 47.o. az Aral-vidék
mögé veti őket. Ezek az események a baktriai görögök hatalmának
utolsó fellendülésével esnek egybe.
A hunok (ujgurok) a további eseményekben már nem vesznek részt
közvetlenül. Két katonai szövetség került egymással szembe: az egyik
a masszagéta (jüe-csi) - pártus, a másik a baktriai-szeleukida
szövetség. Kr.e. 140-ben a baktriai görög királyok hatalma végleg
összeomlik. A Hindukustól északra fekvő összes birtokuk, később a
Hindukustól délre fekvő területek is, a pártosok által elfoglalt
Margiana kivételével (Murgáb medence), a masszagéták uralma alá
kerül. A támadásban valószínűleg központi szerepet játszottak a
Jaxartész melléki tichárok, akik elfoglalták Baktriát, az Oxus felső
folyásának medencéjét, amely később Tochárisztán nevet nyert.
Kr.e. 150 Arszakida uralom alatt Szabiria, Masszagéta-Hunország, CSL Ázsia
Örményország, Nyugat - India, a Pártus Birodalom, a közép-ázsiai
Hun Birodalom, a belső-ázsiai Hiungnu-Hun Birodalom és
valószínűleg a daha-szkíta Erdély.
Kr.e. 149 Valarsak, Örményország Arszakida királya szabir vezér lányát veszi CSL Kaukázus,
el. Az első dinasztiaegyesítő házasság az Arszakidák közt. Georgia, ÉK
Törökország.
Kr.e. 140 A görög-makedon hódítók baktriai állama a masszagéta törzsek NGY Korezm
mozgalma következtében kb. 140-ben megsemmisült. A kínai 43.o.
források szerint a baktriai királyságot megsemmisítő barbárok “nagy
jüe-csi” néven tűnnek fel.
Nem közös néven szerepelnek, hanem egyes törzsi neveken, mint
asziok, pasziánok (apasziakák), tochárok és szakaraulok
(szakaraukák), vagyis a kínai szerzők “nagy jüe-csi”- jei a
masszagéták főtörzsei.
A Pártus birodalomnak és utódállamainak meghatározó szerepe volt
Elő- és Közép-Ázsia valamint Kelet-Európa történelmi és kulturális
fejlődésében. Fontos tudnunk, hogy a perzsák a pártusokat sohasem
tekintették maguk közül valónak. A pártusok az összes egykorú forrás
egybehangzó értesítése szerint a szkítákból - közelebbről a szkíta-fajú
“daha” törzsekből - váltak ki. Tehát igaznak bizonyul az 1848 előtti

124
Forrás: http://www.doksi.hu

magyar történelmi kép: a szkítáktól a pártusokon, hunokon, avarokon,

szabirokon át töretlen, s ha nem is teljes, de kétségtelenül igen
lényeges és figyelemreméltó részleges történelmi és etnikai
kontinuitás vezet a magyarokig.
Kr.e. 140 A fehér hunok megkezdik dél felé irányuló terjeszkedésüket. BJ4 Fehér
131.o. (Euthalita)
Hun
Birodalom
Kr.e. 140-120 között folyt le a masszagéták dél felé történt vándorlása. E NGY Turán,
140-120 vándorlás nyugati, jobb szárnyát a szakaraukák és apasziakák 48.o. az Aral-vidék
alkották, akik benyomultak Ariánába és Szeisztánba, ahol korábbi
szövetségeseikkel, a pártosokkal találták magukat szemben magukat.
A szakák Tien-San környéki törzsei alkották a balszárnyat, amely a
Pamíron keresztülhaladva a Kabul völgyéig hatolt.
Kr.e. 129 A fehér (euthalita) hunok elfoglalják az indiai Kashmirt, Bengalát, BJ4 Fehér
Panjab-ot és az Indus folyóig terjeszkednek és ugyanezzel a mozgással 132.o. (Euthalita)
egyidőben a szarmatá-nak nevezett törzsek és a jászok megtelepednek Hun
a Kárpát-medencében. Birodalom
Kr.e. 126. (Korezm helyzete Turkesztánban) NGY Turkesztán
A kínai források többször említik a “Kang kü” birodalmat Turkesztán 48.o.
vidékén. Ez a birodalom a Kr. e. II-I. szd. folyamán a későbbi Kusán
birodalom északi határán terült el, mint írják, nagyjából Bochara,
Szamarkand és Taskent környékén. A kínai írók ismételten
megállapítják, hogy lakóik öltözete, szokásai, életmódja, kinézése
olyan, mint a hunoké, de nyelvük is igen közel áll egymáshoz.
Kölcsönösen megértik egymás nyelvét.
Kr.e. 126-ban Pu-Ti császár rendkívüli követségével hosszú és
fárasztó bolyongás után megérkezett Fergánába Csang K’ien kínai
teljhatalmú megbízott. Diplomáciai küldetésének célja az volt, hogy
szövetséget kössön a kínai birodalom a “nagy jüe-csikkel” a közös
ellenség, a hunok (ujgurok) birodalma ellen, amelynek központja a
mai Mongóliában volt. A hunok a jüe-csiknek Kelet-Turkesztánból
történt kiszorítása után a Tibettől északra elterülő egész
sztyeppevidéket ellenőrzésük alá vonták és Kínát fenyegették. Csang
K’ien küldetésének semmi eredménye sem lett. De neki köszönhetjük
a belső-ázsiai országokra vonatkozó első kínai leírást. Tőle szerzünk
tudomást először K’ang - Kiü hatalmas, belső-ázsiai birodalmáról. Ez
a birodalom kelet felé Fergánával volt határos, dél felé Parthiával és
Baktriával, nyugat felé pedig a korezmi és buchárai oázisok voltak a
határai. A későbbi kínai források szerint a birodalomba a Kaskadarja
melletti Kes-Sachriszebz, a Zeravsán melletti Kusánia, Taskent,
Buchárá és Urgencs tartozott Korezm területén kívül.
Csang K’ien közlése szerint K’ang Kiü “szokásaiban teljesen
megegyezik a jüe-csikkel, mintegy 90 000 főből álló hadserege van”. “
A korai Han-dinasztia története” a kang-kiüi hadsereg létszámát már
120000-re teszi.
Csang K’ien szavai szerint K’ang-kiü “gyengesége miatt délen
elismeri maga fölött a jüe-csik fennhatóságát, keleten pedig a
hunokét”. Ebben az időben a jüe-csi konfederáció központja valahol
az Oxus felső folyásától északra feküdt, valószínűleg Baktriának az
Oxus jobb partján fekvő területén, a mai Tádzsikisztánban, vagy
Üzbékisztán déli részén, esetleg azonban k’ang-kiüi területen, a
Zeravsán medencéjében. A Zeravsán melletti Kusánia később az egyik
befolyásos jüe-csi törzstől, a kusánoktól nyerte nevét.
Kr.e. (Roman Ghirshman (RG): Az ókori Irán c. könyvéből idézek RG Pártos

125
Forrás: http://www.doksi.hu

(129 és) elrettentésül az indo-európai történelemszemlélet bemutatására. E 222-223 Birodalom

könyvet még ma is alapműnek tekintik az ókorral foglalkozók.) .o.
Az i.e. 129. esztendő végzetes dátum a hellénizmus számára. Ezután
már nem tudott többé talpra állni, a még néhány évtizeden át
fennmaradó szeleukida birodalom kénytelen volt a győzedelmes Irán
(értsd: pártusok, éppen 120 éve uralkodnak az Arszakidák itt. A
szerk.)) előtt fejet hajtani. Európa végérvényesen az Eufráteszig
szorult vissza.
A pártusok azonban nem özönlötték el Szíriát, mert Irán keleti
határain rettenetes nomád támadással kellett szembenézniük. A
Kelet-Turkesztán távoli vidékeiről érkező szkíta eredetű népek
áradata érte el Iránt éppen akkor, amikor II. Phraatész VII.
Antiokhosz felett győzelmet aratott, s ezzel ragyogó kilátások nyíltak
meg egy új pártus terjeszkedés előtt. A nomád vándorlás első hulláma
124 már Mithridatészt is riadóztatta, aki sikerrel vette fel velük a harcot.
Phraatész, Mezopotámiát egy kormányzóra bízva, kelet felé indult,
hogy a betörő ellenséget megállítsa.
A nomád támadók, minden jel szerint, kétfelé válva haladtak előre.
Egyes csoportjaik egyenesen nyugat felé, Marv, Hekatompülosz és
Ekbatana irányába vették útjukat, a többiek pedig Marvtól déli
irányban vonultak Harát és a szintén gazdag Szisztán tartomány felé.
A görög foglyok, akiket Antiokhosz seregéből soroztak be a pártus
hadseregbe, az első összecsapásnál magára hagyták Phraatészt, aki
ennek következtében életét vesztette. Nem sokkal ezután nagybátyja
és utóda, II. Artabanosz is erre a sorsra jutott. A kormányzó, akit
123 Phraatész Babilonban hagyott, királlyá nyilvánította magát, és
Kharakané (néven) elszakadt a birodalomtól.
Nyugaton lázadás, keleten pedig a beözönlő nomádok - ez a súlyos
helyzet fogadta a trónra lépő II. Mithridatészt, a pártus dinasztia
legkiemelkedőbb alakját (i.e. 123 körül). Miután az új uralkodó
nyugaton a rendet helyreállította, királysága túlsó végébe vonult,
visszafoglalta Marvot, Harátot, és a határokat az Óxoszig (Oxus)
visszatolva, megállította a nomádok áradatát, és Szisztánt is
fennhatósága alá vonta. Győzelme óriási jelentőségű volt, mert
megmentette a nyugati világot a szakák fenyegető veszedelmétől. A
tegnap még nomád szkíták zárták el közeli rokonaik elől az utat, és
védelmezték a nyugat-ázsiai civilizációt, vállalva azt a szerepet,
melyet Irán hosszú történelme során mindig is játszott, és a
továbbiakban is játszani fog.
A közép-ázsiai nomádok támadása elsöpörte a (Nagy-Sándor-i)
gréko-baktriai királyságot, és az Óxosz középső folyásától északra és
délre elterülő síkság két nagy nomád törzsszövetség, nyugati részei a
szakaraukák, keleti részei pedig a jüe-csik vagy tokárok kezébe került.
E törzsek egy csoportja, mintegy előörsöt képezve, lassan haladt
egyrészt az északi úton Pandzsáb felé, másrészt a déli úton Szindh
felé. Az i.e. I. szd. elején ők hozták létre, az utolsó gréko-baktriai
uralkodók után visszamaradt romokon azokat a királyságokat,
melyeket politikai és kulturális téren egyaránt szoros kötelékek fűztek
a pártusokhoz. Annyi bizonyos, hogy az indiai királyságok a pártus
hatalomtól mindvégig függetlenek maradtak.
Kr.e. 115 II. Mithridatész Kr.e. 115 körül fogadta a kínai császár követeit, és RG Pártos
szerződést kötött velük. A szerződés kikötései nagymértékben 224.o. Birodalom
megkönnyítették a nemzetközi kereskedelmet, melyben Irán, mint
elsősorban közvetítő állam, igen fontos szerepet töltött be.
Kr.e. 101 Korezm a II. szd-ban is a Belső-Ázsia görög hódítóinak birtokai ellen NGY Korezm

126
Forrás: http://www.doksi.hu

intézett támadás vezetője és kezdeményezője. Korezm már 175 körül 49.o. (K’ang-kiü)
sikeresen harcol Eukratidész ellen és visszaszerzi régi hatalmát
Szogdiána és a Jaxartész középső folyása felett. De Korezmnek nem
sikerült megőriznie a masszagéta szövetségben viselt vezető szerepét.
Mint Szeisztánban a szakaraukák, ugyanúgy a tochárok és a baktriai
aszianok is önálló államot alkotnak, a baktriai masszagéták pedig
valószínűleg Korezm szogdiánai birtokai felett is uralkodnak. Korezm
azonban hatalmas állam marad: Kr. e. 101-ben beleavatkozik a
fergánai-kínai háborúba. A Fergánával szövetséges k’ang-kiüi
csapatok közeledése a kínaiakat arra kényszeríti, hogy a fergánai
főváros ostromát abbahagyják és hazavonuljanak. A Kr. e. I. szd-ban -
amelyet éppúgy, mint a Kr. u. I. szd. elejét is , a korezmi - k’ang-kiüi
állam virágkorának kell tekintenünk - K’ang-kiü nemzetközi helyzete
megváltozik. A baktriai masszagéták (jüe-csik) hódításai idején
alkotott politikai tömörülés alkotó elemeire bomlik szét. “A későbbi
Han - dinasztia történeté”- ben olvashatjuk: “Amikor a jüe-csik
uralkodóházát a hunok megsemmisítették, akkor az uralkodói ház
székhelyét Ta-hiá-ba (Baktria) tették át. A királyság öt fejedelemségre
szakadt”...
Kr.e. 100 A fehér hunok népei elfoglalják a mai Afganisztánt is és megalapítják BJ4 Kusán
a Kusán birodalmat. 132.o. Birodalom
Kr.e. 92 II. Mithridatész Armenia (Örményország) sorsa felett ítélkezhetett: RG Pártos
védencét, Tigranészt tette meg királyukká, új korszakot nyitva ezzel 224.o. Birodalom
az ország történetében, melynek sorsa szorosan Irán (értsd: Pártus Örményország
Birodalom) -hoz kötődött. Nem sokkal ezután Tigranész a pontoszi (Armenia)
Mithridatész Eupatórral szövetkezett, azzal az uralkodóval, akinek
hatalmas birodalma i.e. 112 és 93 között egész Kisázsiát, sőt még a
szárazföldi Görögország egy részét is magába foglalta, és aki hosszú
éveken át sikerrel állta el a római előrenyomulás útját.
Ezzel a szövetséggel és az erősödő Armeniával szemben II.
Mithridatész várakozó álláspontra helyezkedett, és egyensúlyozó
hatalmi politikát folytatott. A rómaiak i.e. 92-ben elérték az
Eufráteszt. Mithridatész követséget küldött hozzájuk, és szövetség
kötésére tett javaslatot. Sulla, aki a pártusok hatalmát és jelentőségét
nem ismerte fel, olyan kevés figyelmet szentelt a követnek, hogy a
megsértett nagykirály a két másik keleti uralkodóhoz kezdett
közeledni. Róma nagy árat fizetett később azért a politikájáért, hogy
lenézte a pártusokat, amikor első ízben szembe került velük.
Ha a pártus birodalom létrehozása során I. Mithridatésznak (a
perzsa) Kürosz szerepét tulajdonítjuk, akkor Dareiosz szerepét II.
Mithridatész töltötte be. Mert míg az előző uralkodónak a birodalom
területi felépítése köszönhető, megerősítése és belső szervezetének
kialakítása az utóbbinak érdeme, aki Iránt igazi világhatalommá tette.
Jelentőségét és a korabeli világ politikai és a gazdasági életében
betöltött szerepét világosan mutatták a nyugaton Rómával, keleten
pedig Kínával létesített kapcsolatai. Ezt kívánta az uralkodó is
hangsúlyozni a “Királyok Királya” cím felvételével.
Halála után Pártia teljes hanyatlásnak indult. Trónján harminc éven
át egymást követték az uralkodók. A belső harcok annyira
kimerítették a birodalmat, hogy az armeniai Tigranész, aki a
pártusoknak köszönhette koronáját, több tartományt elragadott tőlük,
és az országot fosztogatva egészen Ekbatanáig jutott el. Súlyosan
megsértette a birodalmat azzal, hogy felvette a “Királyok Királya”
címet.
Kr.e. “A megnyirbált, szétesőfélben lévő, minden ízében ingó pártus RG Pártos

127
Forrás: http://www.doksi.hu

69-57 monarchia átmenetileg szinte eltűnt Elő-Ázsia térképéről”, amikor az 225.o. Birodalom
utolsó szeleukida trónkövetelők közötti harcoktól kifáradt szíriaiak
kérésének eleget téve, Tigranész elfogadta a Szeleukidák koronáját. A
helyzet olyan volt, hogy kérdésessé vált, nem lesz-e maga a pártus
uralkodó is az ő vazallusa.
Róma azonban Pártia gyengesége ellenére is tárgyalásokba
bocsátkozott vele, s mivel Pontosszal és Arméniával harcban állt, a
pártus uralkodót semlegessége megőrzésére igyekezett rávenni. A
tárgyalások során azonban ez alkalommal sem tanúsítottak túl nagy
tiszteletet iránta. Lucullus egyezmény megkötését javasolta, sőt talán
követelte. Ezt III. Phraatész el is fogadta. Amikor Pontosszal és
Armeniával folytatott harcában Lucullusnak nehézségei támadtak,
Phraatész, adott szavát megtartva, egyetlen lépést sem tett azért, hogy
Szíriát elfoglalja. Még később is, amikor Mithridatész Eupatór
vereségeket szenvedett, és lehetőségeket keresett arra, hogy Pártiával
szövetséget kössön, Phraatész Pompieusszal felújította a régi
szerződést, és változatlanul a rómaiak érdekeit tartotta szem előtt. A
gőgős és nemtörődöm rómaiak azonban továbbra is csak igen kevés
figyelmet szenteltek ennek a kötelezettségeit lelkiismeretesen teljesítő
népnek. Nem sokkal ezután Pompeius megszegte a szerződést,
elfoglalta a Pártus Birodalom nyugati tartományait, intrikákba kezdett
Phraatész vazallus királyaival, sőt a tiltakozásaira küldött válaszában
magát Phraatészt is megsértette.
Róma képviselői Phraatész meggyilkolása után sem változtattak
magatartásukon. Gabinius jelentős pénzösszeg ellenében vállalta,
hogy I. Orodésszel szemben III. Mithridatészt segíti a pártus trónra.
De ígéretét nem váltotta valóra, mert az egyik, hasonló helyzetben
lévő egyiptomi trónkövetelő még magasabb összeget ígért
Gambiniusnak, s ő azt elfogadta.
A római vezérek kapzsisága akkor érte el a csúcspontot, amikor
Crassus lett Szíria proconsulja. A Senatus ugyan nem akart a
pártusokkal háborút kezdeni, Crassus azonban katonáival együtt úgy
vélte, hogy Irán (értsd: Pártos) fölött könnyű győzelmet arathat, s
elszántságukat csak fokozta, hogy a birodalomban felhalmozott
kincsek rendkívüli zsákmányt ígértek. De a pártusok nehéz- és
könnyűlovassága, melyet Surena, Irán legnagyobb arisztokrata
családjának feje vezetett, Carrhae mellett szétverte a rómaiakat.
Crassus seregének háromnegyedét megölték, illetve foglyul ejtették.
Maga Crassus is saját és fia életével fizetett szerencsétlen
vállalkozásáért (i.e. 53.) A győzelmet a nehézlovasokból és lovas
íjászokból álló pártus lovasság szerezte meg, mely fölényben volt a
lovas hadtestekkel nem rendelkező római hadsereggel szemben. A
carrhae-i csata után Róma kénytelen volt lovas hadtesteket felállítani,
éppúgy, mint ahogyan ezer évvel korábban, a Felföldre érkező legelső
iráni törzsek (értsd: úzok) hatására, az asszírok is kénytelenek voltak
megtenni ezt.
A hagyomány szerint a hírvivők éppen akkor érkeztek a szerencsétlen
triumvir fejével és egyik karjával I. Orodészhez, amikor udvartartása
körében, Arménia (Örményország) királyának társaságában éppen
Euripidész Bakkhánsnők című darabjának az előadásán vett részt. A
váratlan és megdöbbentő pártus győzelem a rómaiakat ráébresztette
arra, hogy a valóságban milyen nagy pártus hatalommal - elsősorban
ugyan nem támadó, hanem védekező erővel - kell számolniuk. ...
Róma végre megértette, hogy államfői és hadvezérei mekkora hibát
követtek el azzal, hogy Iránt félreismerték és megvetéssel kezelték. ...
Ettől kezdve az Eufrátesz nyújtotta határt több, mint egy évszázadon

128
Forrás: http://www.doksi.hu

át nem lépte át ellenség.

Kr.e. 59 A hunok öt, majd két részre szakadása. GK Kína
Kr.e. 55 Crassus megtámadja Parthiát. Surenas (Szörény) úz lovassága PV Pártos
megsemmisíti a római sereg négyötödét. Birodalom
Kr.e. 54 Caesar britanniai hódítását egy Cassi-Vellanus nevű kus - pikt BT Britannia
főember próbálja ellenállással megakadályozni. III/43.o.
Kr.e.54-3 Csitki hun tanhu veresége a kínai Han dinasztiától. Kiürítik a PV Mongólia
6 területet és nyugat felé indulnak. A tanhu császárt jelent.
Kr.e. 54 - Róma háborúi az avar birodalom ellen, amely elveszti végül PV Pártos
Kr.u. 250 Elő-Ázsia-i területeit. Az avarok az Aral tóhoz húzódnak vissza Birodalom
három évszázadra.
Kr.e. 53 A Pártos Birodalom és Róma BJ2 Pártos
Mielőtt az összecsapásra került volna a sor, mind a Római és mind a 371.o. Birodalom
Pártos Birodalomnak már évszázados múltja van. A rómaiaknál ezt az
időt az állandó háborúskodás, békétlenség, intrika és
császárgyilkosságok töltik be, mialatt a Pártos Birodalom népei
békében és jólétben élve, birodalmuk és népeik fejlesztésére fordítják
az éveket. Róma már hozzászokott ahhoz, hogy a kegyetlenséggel
vezetett háborúival igázza le a népeket, és a légiók útját keresztre
feszített hadifoglyok hörgése kísérte mindenütt. A római triumvirátus
irigykedve nézi a pártosok békéjét és jólétét, tehát elhatározták a
Pártos Birodalom megtámadását és Crassus hatalmas sereggel tört be
Parthiába, az Eufrátesz forrásvidékére, Pontusból Kr.e. 53.
esztendőben. Kelet-Töröko.
Carhae (a régi Harran) az ütközet színhelye, ahol a Pártos Birodalmi
hadsereg tönkreveri a római légiókat. A régi írók úgy mondják:
“44.000 római katonából állt Crassus cézár hadserege, és a
pártosoktól olyan vereséget szenvedett, hogy 33.000 római elesett
katonával együtt maga Crassus is ott maradt a csatatéren.”
E hatalmas római vereség után egész Szíria, Galilea és Szamaria is
pártos fennhatóság alá került, e két utóbbi a Pártos Birodalom
tartományaként ADIABENE nevet kapott, Adiabene pártos királyi
herceg kormányzója után. E tartomány főnökének hivatalos
elnevezése PA-KUR, vagyis a “hegyek ura” volt.
Róma nem volt hozzászokva a vereséghez, de a pártosok nagy
győzelme az eddig verhetetlen légiók felett nem vette el kedvét Kelet
meghódításától.
Altheim-Stiehl “Geschichte Mittelasiens im Altertum” című GL
könyvükben közlik, hogy Crassus legyőzője, a pártus “Suren”, I. 291.o.
Szakasztán kormányzója volt. Nos, a besenyőknek (“pasiani”,
“pasiak”?) is volt egy “sur” nevű törzsük (Bíborbanszületett
Konstantin szerint), másrészt pedig a későbbi Kusán Birodalom
magva - amelynek népei közé tartoztak a “pasiani” törzsek is - éppen
Baktria-Szakasztán vidékén volt. Az a sokat vitatott kérdés, hogy a
pártus “Suren” vagy “Surena” személynév vagy méltóságnév volt-e,
jelen összefüggésben nem mérvadó. Tény azonban, hogy a Suren
nemzetség a Pártus Birodalom egész fennállása alatt a leghatalmasabb
oligarchák közé tartozott - a Crassust legyőző Suren például 10.000
lovast állított ki -, sőt még az Arszakidák bukását is túlélte, s a
szaszanida Perzsiában is a vezető arisztokráciához tartozott.
Kr.e. 53 A kínai politika mesteri húzásokkal játszotta ki egymás ellen Bátor NGY Keleti Hun
(Mao-tun) utódait: ellensennyők állításával. A hatodik generációban 55.o. Birodalom
Hoansza és Csitki (Csi-csi) álltak egymással szemben. Az ország Kína
három részre szakadt. Csitki volna jogosabb a trónra, mint idősebb. A
nemzet java és többsége is mellé állott. Megütköztek, Hoansza futva

129
Forrás: http://www.doksi.hu

menekül a vesztett csatából és Kr. e. 53-ban elismerte Kína

fennhatóságát a hunok fölött.
Kr.e. 48 Csitki is törekedett a kínai császárral fenntartani az érintkezést, NGY Keleti Hun
amelyet Hoansza igyekezett megakadályozni. Egyébként Csitki 55.o. Birodalom
messze északon maradt, ahol megtartotta, sőt növelte hatalmát. Kína
Hoansza meghódolásakor ugyanis Ilibok alkirály elszakadt
Hoanszától, nem ment hódolni, hanem sennyővé kiáltotta ki magát.
Az összetűzéskor csatát vesztett, elesett, népe pedig Csitkihez
csatlakozott. Erre a hírre Kína Hoanszát óriási sereggel és élelemmel
támogatva Csitki ellen akarta küldeni, ki érezve gyengeségét, Kr. e.
48-ban elhagyta országát.
Csitkinek az lehetett a számítása, hogy a testvér Oszun népével
egyesülve erősíti meg birodalmát, Mint emlékszünk, Mao Tun
sennyőt Kiok nevű fia követte a trónon, ki ekkor felvette a Las Sang
nevet. Kis-oszun a Fergana-völgyben volt és lakói a Las Sang által
levert és elűzött “nagy jüe-csi” nép volt. Csitki követeket küldött
hozzájuk s fölhívta szövetkezésre Kis-oszun királyát, aki hatalma
megerősítését Kínának köszönhette, s a földönfutó Csitkivel nem
akart szövetkezni. Ezért követeit lefejezteti, fejeiket elküldi Kína
turkesztáni megbízottjának, s 8000 embert küld Csitki ellen, aki a
csapatot leveri, de az egyesülési tervet feladva északnak fordul. Az
Irtis felső folyásánál lakó ujgurokhoz (ogurokhoz) megy, legyőzi őket,
majd nyugatnak fordul a kin-hunok (kirgizek) ellen. Csitki hódolásra
kényszeríti őket. Azután északnak fordulva a tinglingeket is leveri. E
három ország egyesítéséből alapítja meg független hun birodalmát,
amely Turkesztán egész északi részét magában foglalta, nyugatra
pedig a Volga és a Káspi vidékéig terjedt. Fővárosa a mai
Szamarkand környékén volt.
Kr.e. 44 Csitki több támadást intéz az Oszun-ok ellen és követeli Kínától a NGY Keleti Hun
békekezesként ott tartott fiát. 44 végén a császár Ku-Ki nevű 56.o. Birodalom
táborszernagy kíséretében vissza is küldi. Nem tudjuk miért, Csitki a Kína
követeket kivégezteti.
Csitki Kína turkesztáni uralmát veszélyeztette: rövid idő alatt
félelmetes hatalommá nőtte ki magát. Azért gyűlölte annyira Oszunt,
mert annak lakói a Kiuszu-k, a “tusó ujgurok” leszármazottai útban
voltak a déli irányú terjeszkedése számára. Ekkor történt, hogy K’ang K’ang Kiü
Kiü királya segítséget kér és szövetséget ajánl Oszun ellen. (Korezm)
Ez az ország, K’ang Kiü (Khang Ki), a mai Taskent és Szamarkand
vidékén feküdt. Nem volt Kína alattvalója, de korábban Bátor
birodalmához tartozott. Oszuntól sokat szenvedett. (Nagy kár, hogy
ezen események leírása Kutejba - Korezm évszázadokkal későbbi arab
támadásának vezére és könyvtárának megsemmisítője (A szerk.), -
pusztítása következtében elveszett.) Csitki elfogadta K’ang Kiü
ajánlatát, megkötötték a szövetséget. Csitki hunjai és a K’ang Kiü-i
csapatok betörtek a Fergana-völgybe és nagy pusztítást vittek végbe.
Csitki megnövekedett hatalma veszedelmes volt Kína számára is:
turkesztáni uralma megingott, s nagy része Csitki fönnhatósága alá
került. Kína behálózta a Csitki által meghódított régi országok
uralkodóit, s titkos koalícióban egyesítette őket a meggyűlölt Csitki
ellen. A turkesztáni kínai hadsereghez még 15 ország királya
csatlakozott. Tervüket ügyes ravaszsággal hajtották végre, Csitkinek
fogalma sem volt arról. Várában legföllebb pár ezer embere lehetett,
amikor az egyesült csapatok meglepték: kelepcébe került. Elszánta
magát a végsőkre, állta a harcot, amely a hun történelem egyik
legnagyszerűbb tragikus küzdelme. A hunok kétségbeesetten

130
Forrás: http://www.doksi.hu

védekeznek, de az ostromlók felgyújtják a várost. A végén pár száz

férfi és nő élt már csak, akik a hárembe vonultak, s az ostromlók itt
sem bírtak velük addig velük, amíg ezt is föl nem gyújtották. Csitki
utolsó leheletéig védekezett. Sebektől borítva rohant szembe a
benyomuló ellenséggel, amely végre mégis megölte. Az utolsók közül
egyetlen ember vagy asszony sem maradt életben. A halott hős
sennyőnek egy kínai tiszt levágta a fejét. Igy halt meg a hunságnak
utolsó független nagy sennyője, aki saját hibájából bukik el, de
bukásában is nagy és tiszteletreméltó maradt. Hogy milyen kevesen
voltak a hunok, azt bizonyítja a kínai hivatalos hadijelentés, amely
1518 elesettről és 145 élve elfogottról számol be. Csitki fejét a
császári fővárosba vitték, és közszemlére függesztették ki.
.... Tehát nincs kétség: a hun zöm túlélte a tragédiát, de K’ang
Kiü-ben nem maradhattak. Ellenséges gyűrű vette körül őket. Egy út
maradt nyitva előttük, amely észak-északnyugatnak, a Baks-patakon
és a sztyeppén át volt nyitva. Csak erre menekülhettek, hogy a
körülvevő ellenség ollójából kikerüljenek, s valahol téli szállást
nyerjenek.
Kr.e. 36 Marcus Antoniust tönkreveri a pártus-avar-úz lovasság, ezúttal az úz PV Pártos
Pacenus (Becse) vezetésével. Orodes pártus király neve Orda lehetett. Birodalom
Latin átiratban néhány pártus király neve: Mithridates, Artabanus,
Phraates, Cabades, Cotarzes, Vologeses.
A csata Joppa mellett volt a palesztínai tengerparton. A pártos BJ2 Palesztina
győzelem egyik feltétele az volt, hogy a Galileaként is ismert terület 383.o
Adiabene néven a Pártos Birodalomhoz tartozott, tekintve, hogy
lakosai szintén “aram” - a magyarral azonos - nyelvűek és a
pártosokkal azonos szkíták voltak. Vallási központjukat Bit-sa-an
(Beth-san) - nak nevezték, de az idegenek Scythopolis néven
ismerték.
(Scythopolis vászonkészítőiről volt messze földön híres, kereskedők
hordták szét termékeit mindenfelé, innét származik a híres “torinói
lepel” is a hagyomány szerint. A szerk.)
Kr.e. I. Róma befejezi a Földközi-térség alávetését. BT Földközi-tenge
szd. vége III/140. r vidéke
o.
Kr.e. Julius Caesar Galliát 8 éves küzdelemben “pacifikálja”. Nationa Kelta Gallia
I.szd. 30 csatát vív, 800 várost foglal el és 1 millió 192 ezer embert (férfit, l
nőt és gyereket) gyilkol meg. Geo-gra
phic
A térképmelléklet az alábbi kelta törzseket sorolja fel Európában és 1 9 7 7 .
Kis-Ázsiában (latin átiratban): V.
Ankara környékén: Trocmi, Tectosages, Tolistobogii 607.o. Kelta Európa
Al-Duna-környékén: Dardani
Erdély (Dacia): Daci
Délvidék: Scordisci
Dalmácia: Delmatea
Illyria: Daesitiates
Dél-Baranya: Breuci
Duna-Tisza köze: Eravisci
Pannonia: Pannonii
Kárpátalja: Tevrisci
Felvidék: Cotini, Boii
Ausztria (Noricum): Tauriscii
Német-lengyel síkság: Volcae Tectosages
Cseh-medence: Marcomanni, Boii

131
Forrás: http://www.doksi.hu

Bajorország: Vindelici
Duna-Rajna köze: Decumates
Mosel forrásvidéke: Leuci
Svájc: Helvetii
Olasz Alpok: Insubres
Rajna-völgye: Nemetes, Treceri, Ubii
Reims környéke: Remi
Németalföld: Nervii, Atrebates
Belgium: Belgae, Bellovaci
Franciaország, Calais környéke: Caletes,
Szajna-vidéke: Parisii,
Marne-vidéke: Catalauni,
Sens vidéke: Senones,
Chartres (Carnutum) környéke: Carnutes
Dijon és attól északra, (Sequana) környéke: Sequani, Lingones
Lyon környéke: Ambarri, Allobroges
Alpok-környéke: Allobroges, Vocontii, Caturiges
Marseille (Massalia): Salluvii
Liguria: Ligures
Közép-Franciaország: Cadurci, Arverni,
Limoges környékén: Lemovices
Bourges vidékén (Avaricum): Biturgies
Tours vidékén: Turones
Normandiában (Armorica): Osismii, Rennes környékén: Redones,
Vannes környékén: Veneti
Nantes környékén: Namnetes, Pictones
Spanyolország, Galícia: Gallaeci
Olaszország, Pó-völgye: Boii
Ancona környéke, (Sena Gallica) : Senones
Skócia: Cornovii, Caledones, Epidii, Damnonii, Votadini, Selgovae
Anglia: Brigantes, Parisi, Coritani, Iceni, Regni, Cornovii, Atrebates,
Belgae, Dorutriges, Dumnonii
Wales: Ordovices, Silures

Kr.e. 35 Róma a Száva vonaláig tolja előre határait és katonai tábort állít fel a BT Száva -
Kulpa-Száva összefolyásánál lévő Sziszeken. III/140. környék
o.
Kr.e.35 Róma haditervet változtatott, és elfoglalta Moesiát, és onnan támadja BJ2 Moesia
Pannoniát és Transsylvániát (Erdélyt). A baktriai (C3) és Krím-i 372.o. Kárpát-medenc
pártos (C2) központok irányítják az ellentámadást, megerősítve az ei
Erdélyben települt “DÁK” (daha) hadakat. Pannoniát csak 44 éves Délvidék
háború útján tudja végleges birtokba venni Róma Kr.u. 9. évben.
Dácia viszont csaknem 100 évig ellenáll.
Az árja és turáni elemek Duna-medencében való teljes összeolvadását BT Kárpát-medenc
és egy magyar nyelvű egységes nemzet kialakulását a Római III/140. e
Birodalom akadályozta meg. A rómaiak ugyanis az itáliai és galliai o.
(etruszk és kelta) keretek szétzúzása és népi öntudatuk
megsemmisítése után betörtek a Duna-medencébe is, birtokba vették a
Dunántúlt és az Erdélyi-medencét, három részre tagolva ekként az
összefonódni készülő magyar társadalmat.
Kr.e. 30 Róma harapófogó-szerűen támadja a Pártos Birodalmat. Pannonia BJ2 Palesztína
után most a kisázsiai térből és hajóhaddal a partra szállított 374.o.
csapatokkal, a palesztínai parton, Joppa-nál (a mai Jaffa) szándékozik
visszafoglalni az elvesztett területeket. Ezúttal Antonius (Cleopátra
kedvese) a fővezér. De a római seregek sorsa ugyanaz lett, mint 25

132
Forrás: http://www.doksi.hu

évvel előbb Carhae-nál. A pártos haderő megsemmisíti Antonius

légióit, és ő is ott marad holtan a csatatéren. Ekkor látja Róma, hogy a
Pártos Birodalommal nem bír, és így északon, a Kárpát-medence felé
erősíti meg a támadásait. Csaknem minden erejét beveti itt Róma,
mégis, a pannoniai háború 44 évig és Dácia birtokbavétele majdnem
100 évig tart, és Rómának igen nagy áldozatba kerül. De Róma nem
takarékoskodik a vérrel, hiszen a leigázott népek zsoldosait veti be a
küzdelembe, és ezt így rendelik az “istenek” akik mint császárok már
beletartoznak a római “istenek” közé, és imádásuk kötelező.
Kr.e. 30 Harmadik honvisszafoglalás GKE Kárpát-medenc
Szarmaták e
Kr.e. Tiberius generális a Dunántúl meghódítására indul. Egykorú BT Pannonia
12-9 feljegyzések szerint évekig tartó kemény harcokra volt szükség, hogy III/
a rómaiak behatolhassanak a tájba. A helybeli lakosság azonban a 140.o.
változásba nem nyugodott bele.
I. szd. A Kr. u. I. szd-ban öt pártus rész-királyság fölött uralkodtak NGY Pártos és
Arszakidák. Ezek voltak: Pártia, Média, Örményország, Szkítia és 43.o. Kusán
Baktria. Birodalom
A Baktria-Indus vidéki pártus részkirályságból fejlődött ki a Kr. u.
2-3. évszázadban a Kusán birodalom. A szkítiai, azaz
Pontus-Kaukázus-Káspi vidéki korábbi pártus hűbéres királyság
trónján - Faustus Bizantinus szerint - a IV. szd. elején még Arszakida
király ült: Sanesan - “a maszkitok és a hunok” királya, - aki az
örmény király - szintén Arszakida - rokona volt.
6-9 Pannonia felkelést támaszt a rómaiak kiűzésére. E felkelést a rómaiakBT Pannonia
az ő “Pannon-háborújúknak” nevezték, a legnagyobbnak, amit III/
Hannibál óta viseltek. 140.o.
35-65 Sanatruk pártus király uralkodása. BJF Pártos
I/150.o. Birodalom
48 Hun polgárháború az északi és déli hunok közt. GK Kína
54 A Dunántúl tényleges birtokbavétele befejeződik. A rómaiak ekkor BT Pannonia
elérték a Duna vonalát északon és keleten és Dunántúl egész területe III/
felett megszerezték a katonai és politikai uralmat. A rómaiak 141.o.
dunántúli védőbástyájukat mintegy négyszáz évig birtokolták s csak a
hunok közeledtére adták fel 409 és 433 között.
89 Az északi hunok teljes katonai veresége. Indulás nyugat felé. GKE Mongólia
101 Szabiria keresztyén vallású. CSL Kaukázus,
Georgia, ÉK-
Törökország.
101-105 A rómaiak Pannonián kívül a Duna-medence keleti harmadát is BT Erdély
uralmuk alá vetették. E terület felett a spanyol származású Traján III/
császár (98-117) szerezte meg az uralmat, személyesen vezetett két 140.o.
hadjárata során (101 és 105), igen nehéz harcok árán. A római
uralom itt észak és nyugat felé a Szamos illetve a Tisza folyók
mocsárvilágáig ért, keletre a nagy hegyek lábáig. A tartomány neve
Dácia lett.
109 Csaknem 100 évi ellenállás után Róma bekebelezi Dáciát. A pártos BJ2 Erdély
hadvezetés a sarmata-jazig (jász) népünket és seregeit ékeli be 372.o. Nagyalföld
Pannonia és Dácia római provinciák közé, a Duna-Tisza közére, és
ezzel elvágja a két tartomány közvetlen összeköttetését és kapcsolatát,
Dácia elfoglalásának évében - Kr.u. 109-ben. A Kárpátok hegyeiből
szinte folytonosan le-lecsapó dák seregek 60 év alatt felőrlik a római
csapatokat és Marcus Aurelius “áttelepíti” Dáciát a Duna jobb partján
és Erdélytől délre eső Moesiába, mely ettől fogva “Dacia Aureliana”

133
Forrás: http://www.doksi.hu

nevet kap a Római Birodalomban. Erdély tehát felszabadul és a Pártos

Birodalom kiváló hadvezetése visszaszerezte kincseket ontó bányáit
népünk javára. A dák-daha néven ismert népeink a Pártos Birodalom
egyazonos népéhez tartozik, hiszen - miként Strabót idézem - ő
mondja a pártos dahákat a birodalom magalapítóinak.
Arra vonatkozólag, hogy az erdélyi dákok a Pártos Birodalom
hadvezetésébe tartoztak és Decebál dák király is a központi
hadvezetés intézkedései szerint vezette hadait, egy érdekes idézetet
közlök George Rawlinson: A hatodik keleti monarchia c. könyvéből:
“ A dákok, akik Domitian uralkodásának első évében betörtek
Moesiába, egy Callidrimus nevű görög foglyot ejtettek, aki
rabszolgálója volt egy Liberius Maximus nevű római tisztnek. Ezt a
foglyot Decebal elküldte Pacor pártos királynak, akinek szolgálatában
állt Decebál hosszú időn át.”
150 Szkíta és szarmata törzsekből alakulnak a kazárok, óbolgárok és az GK Volga-környék
avarok.
190-210 Örmény forrásban Szurhab-Venaszep hun király - a hunok visszaértek PV
Kína felől az örmények látókörébe. Ebben az időben primitív
finn-ugor és szláv elemek északon és nyugaton lelhetők fel.
Juluf 17 volgai nép felett uralkodik, aki a tanhu közvetlen alárendeltje
lehet. Ekkor alakulnak ki a városok kezdeményei: Itil a Volga
torkolatánál, Madzar a Kuma partján, Balangyar stb.
196 Septimus Severus felállítja a pannon légiókat, elfoglalja Rómát, majd Róma
császár 202-214-ig.
197 Ktésziphón Septimus Severus idején ismét a rómaiak kezére került, a RG Pártos
pártus fővárost harmadszor is kifosztották és felégették. De a feldúlt 232.o. Birodalom
országban a császári sereg olyan nehéz helyzetbe került, hogy el
kellett hagynia a várost. Visszavonulása során a császár, Traianus
útján haladva, kétszer is ostrom alá vette - sikertelenül - Hatrát, majd
visszavonult Szíriába. Caracalla idején, az V. Vologészész és IV.
Artabanosz között dúló polgárháború során, melyet Róma is bátorított,
a rómaiak ismét elözönlötték Mezopotámiát. A római császár
meggyilkolása azonban megváltoztatta a helyzetet. IV. Artabanosz két
ízben is győzelmet aratott Macrinus császár felett, és Rómával súlyos
hadisarcot fizettetett.
Ismét az Eufrátesz lett Irán határa, és úgy tűnt, csak idő kérdése,
hogy a pártusok mikor rohanják le Szíriát. Siralmasan végződtek
tehát Rómának azok a két és fél évszázadon át meg-megújuló
törekvései, hogy Iránt fennhatósága alá kényszerítse.
III. és IV. A Római Birodalom katonai súlypontja Pannoniában és Illyriában KS Pannonia
szd. van.
A Pártos Birodalom tanult, művelt és bölcs királyai nemcsak egy BJ2 Pannonia
legyőzhetetlen hadsereggel védték országukat, hanem egy 375.o.
intelligensen megszervezett kémszervezetük is volt, mely minden
római szándékot és hadititkot felderített és titkosan beépített ügynökei
által Róma legmagasabb köreit is befolyásolni tudta. Ennek a Pártiát
szolgáló szervezetnek munkahelye és könnyen elérhető központja
Pannonia volt, és így nem véletlen az a közismert történelmi tény,
hogy Pannoniából indultak ki a császárbuktatások. E sorok írójának
(BJF) kutatásai azt mutatják, hogy a Pártos Birodalmat kormányzó
szerveknek közvetlen kapcsolatuk volt a nekik dolgozó “pannoniai
zsoldosokkal” akik lassan kézbe vették Pannonia fejlesztését.
Településeket, városokat építettek római pénzzel, és a pártos
uralomnak kedvére való volt az országépítés, mert karizmatikus
tudattal hittek Pannonia visszaszerzésében. Ezért sohasem támadták

134
Forrás: http://www.doksi.hu

Pannoniát, hanem minden erejüket az erdélyi, dáciai bányák

visszaszerzésére fordították, ami 60 év alatt sikerült is.
200-350 A szarmaták (másik) nagy történelmi teljesítménye a germán és BT Európa
angolszász világ kialakításában játszott szerepük. (Az elsőt ld. a III/94.o.
szlávsággal kapcsolatban az V.-X. szd.-ban.) A germánok Gothi (Gót)
nevű ága, mint ismeretes, a szarmaták finnugorokkal való
keveredésből állt elő s szerepük 200-tól 350-ig tartott. Talán maga a
Germán-név is a szarmaták Sarmeni nevéből ered, az S-hang G-vé
lágyulása folytán. A szarmata néphullám az angolszász és a frank
területen is végighaladt a Krisztus utáni évezred első felében. Ezen a
területen az Aláni ág mellett, úgy látszik, izraeliek és zsidók nagyobb
tömegű jelenlétével is számolnunk kell.
A szarmaták szereplése a kelet-európai magyar népek szempontjából
igen nagy veszteséggel zárult, mert a Visztula, Dnyeper, Don és
Volga mentét egykor kitöltő ősnépet valósággal leradírozta a térképről
s helyükbe szláv népeket varázsolt. E veszteség következtében a
különvalóságuk tudatát még megőrzött magyar származású népek -
baltiak, volgaiak, kaukázusiak és turániak - egymástól elszigetelődtek.
A szláv népek kialakulása a magyar nyelvű népek második európai
tragédiája, mert megsemmisítette azok kialakulófélben lévő
kelet-európai birodalmát és arra kényszerítette déli csoportjukat, a
kaukázusi és turáni elemet, hogy a turkok szorongatásai elől nyugat
felé testvéreikhez menet, fegyverrel nyissanak maguknak utat.
III. szd. A perzsák orgyilkosokkal irtották ki az Arszák királyi család tagjait. BJ2 Pártos
forduló Megalakul a Sasanida-perzsa uralom a Pártos Birodalom helyén. 391.o. Birodalom
215 Mani születése BJ2 Pártos
450.o. Birodalom
224 Pártus birodalom bukása CSL Pártos
Birodalom
226 A szasszanida Ardashir vezetésével a perzsák megölik Artabán pártus BJF Pártos
királyt és a perzsa területeken átveszik az uralmat. Birodalom
III. szd. Az Aparna (Pártos) Birodalom bukása után az úzok zöme a PV
Káspi-tenger túloldalára költözik, a többi kisebb egységekben
szóródik szét: Kis-Ázsia, a Fekete-tengeri partvidék, Kubán-tér és a
Kaukázus vidéke.
248 A fehér hunok királyának követelését teljesíti a perzsa király, Ardasir BJ4 Pártos
fia - I. Sapur (241-272) és a csecsemőből már emberré lett 137.o. Birodalom
Berozamadot kinevezi a Sassaidák birodalmában létesített
“pártos-provincia” kormányzójává.
Berozamaddal újra megerősödik a Jézusi vallás és az Arszák királyi
vérből származó Mani lesz annak főpapja. Mani misszionárius útra
indul a hunok közé és hét püspökséget szervez a Közép-Ázsia-i hunok
és turkok között.
250 körül A kök-türkök fél évszázadra uralmuk alá vonják az Aral - menti avar PV Kusán
birodalmat. Ekkor válik ki az avar-kunok (várkunok, kunok) népe és Birodalom
indul Dél-Oroszországon át a Kárpát-medencébe, ahová 568-ban a
nép Baján kagán vezetésével meg is érkezik és birodalmat alapít.
A Kök-türk birodalom bukása után az avarok az úzokkal és
fehér-hunokkal megalapítják a Kusán Birodalmat, amelyet aztán majd
Dzsingisz kán semmisít meg néhány évtizeddel a tatárjárás előtt.
256 A Pártos Birodalom összeomlása után Perzsiában a BJ3 Pártos
Sasanida-dinasztia uralma nem tűrte a bábeli eredetű pártos 79.o. Birodalom
szimbólumokat. Csak a Kaukázuson átkelők tartották meg a
teokratikus uralkodó formát, és ahol megtelepedtek, ott tovább élt és
gyarapodott az Égkirálynő (Szűzanya) és a Nap tisztelete.

135
Forrás: http://www.doksi.hu

Természetes tehát, hogy ezek a népek megtartották az erre vonatkozó

szimbólumokat is, amelyeknek ékes bizonysága az ister-gami hét
páros oroszlán az uralkodói szentélyben. Csakis azok a népek tudták
megőrizni ezt a szép vallást és annak hagyományait, akik elhagyták a
most már perzsának nevezhető életteret. Ugyanis a perzsák mindent
megtettek, amit bírtak, hogy az anyaisten tiszteletével járó
szertartásokat és ennek szimbólumait elpusztítsák. Egyszerűen
kiirtották azokat, akiknek ez volt a vallásuk, és úgy harcoltak az ősi
mahgar-sumér hit ellen, hogy az ő saját perzsa templomaikba olyan
domborműveket helyeztek el, melyeken az ősi sumér-mahgar-bábeli
teokratikus istenszemlélet királyi állatát, az oroszlánt maga a perzsa
uralkodó öli meg. Követték nagy elődjüknek, Dáriusnak a hagyatékát.
Dárius ugyanis amikor a méd mágusokat legyilkoltatta, megindította
az ideológiai harcot is a mágus vallás ellen, és annak összes jelképét
összetörette. Természetes, hogy ebben a pusztításban első számú
közellensége az oroszlán volt, hiszen a magya(méd) mágus vallás és
teokratikus uralmi rend az égi oroszlánok törvénye szerint volt
elrendezve.
Fontos ennek az ideológiai pusztításnak észrevétele, hiszen nemcsak
a médeknél, hanem a szkítáknál is ugyanezt a vallást és uralmi rendet
találjuk, miképpen arról a Zivijében (ma Irán) kiásott anyag
tanúskodik. Egy szkítaföldi életfa-ábrázolás, ahol az “égig érő fa”
tetején, tehát fenn az égben, látható a páros oroszlán ékes
bizonylataként annak, hogy náluk is élt az a hagyomány, amelyet az
ister-gami páros oroszlánok jelképeznek.
III. szd. A III. szd. közepe egész Belső-Ázsiában a nagy politikai fordulatok NGY Keleti Hun
közepe kora. Nemcsak a Kusán Birodalom omlik össze. Ugyanekkor 61.o. Birodalom
hanyatlik a pártus Arszakidák uralma is. De azok a III. századi Kusán
politikai megrázkódtatások, amelyek két belső-ázsiai ókori birodalmat Birodalom
tettek tönkre, a korezmi államot nem döntik romba. Ellenkezőleg, a
korezmi állam a III. szd-ban kihasználva vetélytársai gyengeségét, Korezm
világhatalmi szerepre pályázik. 63.o.
Tolsztovot idézve: Korezm, felszabadulva a kusán fennhatóság alól,
hatalmas állammá lesz, amelynek világhatalmi igényeit tükrözi a
paikuli felirat is. Ezen a korezmsáhok a kusán királyok és a római
császárok között szerepelnek. A királyság nagyságával összhangban
kellett állnia az uralkodó kastélyának is.
Nureddin, Sukrallah, Dselázáde Szálih stb. munkái megmutatják,
hogy a magyaroknak csak úgy, mint az oszmánoknak (akiket ma
törököknek hívnak) eredete közös, őshazájuk, ahol nemzetté fejlődtek
- mint valamennyi turáni népé is - Belső - Ázsia volt.
Amiként az sem vitás: az unugurok (un-ujgurok) több hullámban
költöztek ki az őshazából, ugyanígy bizonyos, hogy Csitki népének a
székhelytől (Szamarkand) délre lakó része az Oxus és a Jaxartes
között, túlélte a tragédiákat. Ők voltak azok az “eftalita hunok”,
akikből a Tolsztov által említett “keleti magyar nemzet” lett. Kutejba
- mint azt al-Biruni megírta - megsemmisítette a korezmi irattárat, de
talán a Dun-huang-i könyvtár anyagának feldolgozásakor erre a
problémára - a keleti magyarok kilétére is fény derül. És többet
tudunk majd a Káspi-tó déli partján végbement szabir, onogur, avar
népek vándorlásáról is.
270 Dák-szkíta keresztyénséget találunk Dáciában. BJ2 Dacia
401.o. Erdély
271 Róma kiüríti Dáciát. Csapataikat visszavonják a Duna vonala mögé, a BT Erdély
Balkánra. Mivel a római uralom az Erdélyi-medencében csak rövid III/140.

136
Forrás: http://www.doksi.hu

ideig tartott, történetére távolról sem rendelkezünk annyi adattal, mint o.

Pannoniára. Annyit azonban mégis tudunk, hogy az ország utolsó
független királya Dece-Bál volt, neve szerint Bál isten társa (Társa
Bál), tehát szokásos keleti magyar uralkodói címet viselt. Értjük a
tartomány Dácia nevét is: Társ-ország. Azt is tudjuk, hogy ez az
ország a római uralom alatt is megmaradt “Napországnak”,
közigazgatási központja a Napisten nevét viselő Szamos (Szemes)
folyó mentén épült Napoca (Kolozsvár) volt, első szótagjában a Nap,
másodikban a Kő (ország) értelmű magyar szóval. Itt is a határok
őrzése volt a fő feladat és az őrhelyeket a mocsarak közti átjárók előtt
építették fel. Ezt a célt szolgálta például a legjobban ismert
Sár-Misegeth-Usa, azaz Sár-Mezőket-Őrző tábor is.
Az ókori Magyarország területéből a rómaiak sohasem tudták
uralmuk alá vetni a Kárpátok északi hegykoszorújába ágyazott
folyóvölgyeket, sem az azok előterében lévő sík vidéket, a
Nagyalföldet. Marcus Aurelius császár (161-180) ugyan foglalkozott e
tájak meghódításának gondolatával, de ilyen kockázatos
vállalkozásokra a birodalomnak akkoriban már nem volt elegendő
ereje. A magyar törzsek tehát a Dunántúl és az Erdélyi-medence
között tölcsérszerűen felnyúló területeken az egész római uralom alatt
függetlenségben éltek, a népi és kulturális folytonosság ezen a
területen sem szakadt meg. Mindent összevetve, a rómaiak uralma a
Duna-medencében nagyobb kár nélkül múlt el. Mindössze azt a
fájdalmas negatívumot hagyta maga után, hogy az ókori magyar
népességet ezen a tájon három részre tagolta és megakadályozta a
szkíta idők óta folyamatban lévő nemzetté alakulást, illetőleg félezer
évvel késleltette, nehezebb időkbe helyezve át megvalósítását. Az
ország területi egyesítése és a nemzetépítő munka folytatása így lett a
következő magyar néphullám világhírű vezérének, Attila királynak
feladata.
273 A pártos nép nemzeti (keresztyén) vallásának szervezetei remekül BJ2 Pártos
kialakultak az elmúlt két évszázad alatt, és az egyházfő - az Arszák 392.o. Birodalom
királyi házból származó Mani, - aki tisztában van azzal, hogy a
perzsák ismételten népünk ellen fordulnak.
A sasanida-perzsák Baktriát és Bahl fővárosát nem bírták elfoglalni,
és Mani - innen rendelkezve - 9 püspökséget szervez a hunok között,
látva a perzsák pusztítását volt Pártos Birodalomban, ahol az új perzsa
hatalom egyenként, családonként kezdi irtani a pártusokat.
Mani tehát bevezeti a törzsszövetséget. Megszünteti az
egyház-közösségeket (hiszen templomaikat - 360-at - a perzsák
lerombolták), és a családokat törzsekbe tömöríti. Senki sem él egyéni
életet, hanem a törzs védi az egyént. A bábeli zsidóság csak szítja a
perzsák gyűlöletét azzal, hogy a volt Pártos Birodalom
“szkíta-manicheusait” éppen olyan keresztyéneknek nevezi, mint
akiket Rómában az oroszlánok elé dobnak, mert ezek “minden más
vallás ellenségei”. Eredményes is volt ez az áskálódás, mert II. Shapur
sasanida uralkodó 273-ban kivégezteti Manit, akit a hagyomány BJ4
szerint elevenen megnyúzat. 138-139
Ázsiában azonban - ebben az időben - már megkezdődött a hunok .o.
egyesülése megint a Balam-Ber törzs vezetésével. (BER: jelentése
farkas, BALAM: hős, istentől küldött.) Berozamad (a Pártus
Birodalom bukásakor életben hagyott egyetlen Arszakida csecsemő. A
szerk.) a fehér hunok királyához fordul, akinek segítségével leveri a
perzsákat. I. Sapur is életét veszti és Berozamad visszaállítja Pártiát,
vagyis a Pártos Birodalmat is újra szervezi. A perzsáknak három
provinciát engedélyez, aholis I. Sapur utódai - Varahan, Ardasir és

137
Forrás: http://www.doksi.hu

Neres végzik a kormányzói teendőket.

A Pártos Birodalomnak ezt az újra-születését a nyugati
történelemírók egyszerűen “elfelejtik”. Pedig 272-től 326-ig létezett és
virult és nem ellenséges erő döntötte meg - hanem a judai-keresztyén
eszmék, a paulinizmus. Nem tudjuk, hogy az erős Berozamad meddig
uralkodott az újra született Pártos Birodalom felett.
De ez a Jézus-hit, mint a régi szkíta hitvilágnak összeforrása a jézusi tanítás eszmevilágával - mint
manicheizmus - betölti a lelkeket, és él, terjed, terebélyesedik a magyari népeknél. A IV. szd.-ra való
forduláskor pedig már olyan erős, hogy Epiphanius főművében, melyet Contra haereses címen hagyott az
utókorra, a manicheizmust nevezi a judai-keresztyénség legerősebb ellenfelének.
Ez természetes is, hiszen Mani is Chrestos apostola. Tanítása a legtisztább Jézus-hit, a törzsszövetségben
összeforrt nemzettestvéri szeretettel való élés, a nemzeti öntudat ébrentartása a hitben és imádkozásban, de
most épített templomok nélkül, a Természetben - az Isten napjának ege alatt. Nagy Konstantin uralkodása
alatt megindult egyházi viták talán azért nevezik ezt a minden zsidó szellemiségtől mentes manicheizmust
ismét szkítizmusnak, mert szertartásaikat a szabad ég alatt, a természetben tartják, ugyanúgy, mint a Kr. előtti
szkíta népekről is így tudták.
Talán érdekes itt megjegyezni, hogy népeink között voltak a régi Zoroaster tankövetők is, akik a testi, rossz
princípiumokat az Ármány (perzsa Ariman) emberfeletti erejéből valónak hitték. Ennek a hiedelemnek
elvetésére hirdette Mani azt, hogy ilyesmi Jézusra nem vonatkoztatható, mert Chrestos Jézus nem emberi
értelemben vett, hanem csak látszólagos testben élt, amit akkor vett fel és tett le, amikor akarta.
Azért volt nagyon fontos nagy, hatalmas népünk szellemvilágának felderítése és Istenhez való közeledését
szolgáló hiedelmének megismerése, mert pontosan ez az Istenhitben megtisztult és a Fény felé forduló, Jézust
a Földre érkezett Isten-Fiúnak elfogadó, atyádfia-nemzettestvért segítő Istenes nemzeti öntudat volt az a
hatalmas erő, mely népeinket és a manicheizmus törvénye szerinti törzseinket oly biztosan összeötvözte.
277 Egy hun hadsereg Mezopotámiában, Kte-Szip-Hon (Két Szép Hon) BT
környékén harcol. Folyton küzdtek a római és perzsa imperializmus 66.o.
ellen, amely őket hazájukból kiszorította.
200-as Csovanszur hun tanhu (Csobánc, Csobánc-ur) császár PV
évek vége
294 A Pártos Birodalom bukása után Róma a már “Sasanida-perzsa BJ2 Kis-Ázsia
birodalmat” is megtámadja. Valerius újra Carhae-nál ütközik meg. A 393.o. Pontus
csata megint római vereséggel végződik és a rómaiak történetéből
tudjuk meg, hogy valójában nem a perzsák, hanem a régi Pártos
Birodalom újjáéledésével, Berozamad, az Arsak nemzetség egyetlen
maradéka győzi le Valeriust. Igy a Pártos Birodalom - ha rövid időre
is, de - visszaállítódik a baktriai Bahl fővárossal, mert Berozamad
legyőzi a sasanida-perzsa I. Saport, és csak 326-ban tudják a perzsák
átvenni véglegesen az uralmat.
300 Berozamad valószínű halála és fiának - Kamszar-nak - a trónra BJ4 Pártos
körültől lépése. Kamszar uralkodott 326-ig. A századforduló nagy eseménye 139-141 Birodalom
326-ig az volt, hogy Örményország királya - aki szintén a pártus Arszák .o.
dinasztia leszármazottja volt - államvallássá tette a római központú,
paulinista judai-keresztyénséget. (Örményország római
érdekterületnek számított. A szerk.) Ennek a római,
judai-keresztyénségnek pedig Örményországban legfőbb apostola és
térítője - a római hitű pappá felszentelt Gregor, pártos vérű herceg
volt, aki a mai judai-keresztyénség Szent Györgye. Ez rávette
unokatestvérét - az erőskezű Berozamad gyenge fiát, Kamszart - arra,
hogy tegyen szegénységi fogadalmat, mondjon le a királyságról és
vegye fel a római vallást.
(326) Kamszar - pártos király - a Pártos Birodalom ura, lemond
királyságáról és nem törődve azzal, hogy népével mi lesz,
Gregoriushoz utazik Örményországba. ... Népe megmarad a
Jézus-hitben, Mani liturgiája szerint, de a perzsák ragadják magukhoz
a hatalmat. A népet Zoroaszter hitére erőszakosan áttérítik és az

138
Forrás: http://www.doksi.hu

Indiával szomszédos lakosság buddhista lesz. A Mani által szervezett

Jézus-hit központja áttevődik a közép-ázsiai hun területekre, ahol,
mint említettem, már “hét” manichean, hun püspökség működött.
Természetesen a pártos-hunok is menekülnek ide - a Hun -
Anyaországba - a perzsa terror elől. BJ4
... És most felelek arra a kérdésre, hogy “ milyen kapcsolata van a 142.o.
Pártos birodalom népének Atilla hunjaihoz...?”
A Hun-Anyaországba menekült pártosok nagy részét képezték
azoknak a hunoknak, akik Atilla elődjeivel telepedtek le a
Kárpát-medencében. Ezt bizonyítják a nyugati történészek írásai is.
Igy pl. a Modus Ottinc nevű és a Kr. u. X. szd-ból származó énekben
a magyarok ötször vannak “Parthus”-nak nevezve és csak egyetlen
egyszer “Ungarus”-nak.
De a Hun és Pártos birodalmak népei mind MAH-GAR-ok. Ugyanis a
mah-gar népelnevezés. A hun és pártos jelzők pedig politikai
jellegűek, amelyek azt vannak hivatva jelölni, hogy a KU-MAH-GAR
(nagy-hatalmas-nemzetség) tagjainak megalakított államformája hogy
viszonylik a KU-MAH-GAR-RI-ES-MA (nagy hatalmas, vagy nagy
magyarias ország) birodalmi állapotához.
Ugyanis a hun jelentése: első, hatalmas. Igy a pártos is - a szó
magyari értelme szerint - elpártoltat, különváltat jelent. A nép faji
különbözőségének bizonyítására egyik jelző sem alkalmazható. Csakis
így indokolható az a helyzet is, hogy a mai magyarok országát is
Hungary-nak, azaz Hunországnak nevezik az idegenek, de az őslakó -
magára vonatkozólag - most is úgy mondja, mint hajdan és mindég:
magyar.
A KHOREZM név vizsgálata és etimológiai fejlődésének
megállapítása érdekes eredményre vezetett. Tudjuk jól, hogy a
hun-nak nevezett népek Ázsia területének több, mint a felét foglalták
el. Miután ezen a vidéken minden tudás középpontja a Káspi-tenger
keleti oldalán lévő KHOREZM volt a Pártos Birodalom idejében (még
az arab csillagászatot is innen eredeztetik) igen fontos KHOREZM
nevének azon etimológiája, amellyel prof. Djekanov is egyetért:
K - H- R- Z- M
KU - MAH - AR - IZ - MA
KU - MAH - GAR - RIES - MA
Jelentése:
Nagy - Hatalmas - Nemzetség - Földje. (A második sor bábeli nyelven
és a harmadik sor paleo-magyar (sumér) nyelven van feltüntetve.)
KHOREZM elnevezés tehát annak a nagy, hatalmas nemzetségnek az
eredeti neve, amibe beletartozik a daha, saka, massagéta, kus,
euthalita, hun, sarmata, chorasimini, subar, magiar nép s mely nagy
nemzetséget a görögök egyszerűen csak szkítha-nak hívtak. Ennek a
nagy népnek azonos rovás-írása volt és azonos nyelve is, mely csak
dialektikus különbségekkel módosult.
301 Szabiriában államvallás a keresztyénség CSL Kaukázus,
Georgia, ÉK-
Törökország
313 Bizánc alapítása CSL Istambul
Örmény Arszakida bizánci császárok: BJF
Basilius, VI. Leo, (Bíborbanszületett) Constantinos Porphirogenitos,
II. Romanus, II. Basilius, VIII. Constantin
327 Ketrehon (Kedrehon) hun tanhu halála az örményekkel vívott PV
csatában. Az örmény király rokonaként siratja el. ( Arszakida volt
mindkettő. A szerk.)

139
Forrás: http://www.doksi.hu

344 A hun Szanesan eleste. Urnajra hun tanhu vagy gyula Atilla dédapja PV
370 Balambér, az ázsiai Hun birodalom királya kiterjeszti hatalmát a CSL
Fekete -tengerig. A szabir-magyar Nimród fia, Hunor (Arszakida)
feleségül veszi Balambér lányát. Létrejön a Hun-Szabir Birodalom,
szkíta-pártus és hun-szabir dinasztiaegyesítés.
Hunor leszármazottai: Kattar (Karaton, Charaton, Kedrehon,
Ketrehon, Kara tanhu?), Uptar, Ruga, Buda és Atilla
373 Negyedik (hun) honvisszafoglalás Kattar nagykirály, Hunor fia GKE Kárpát-medenc
vezetésével e
Hunor nem megy be az új hazába, Kattar a végrehajtó. CSL
374 A hunok 374 táján jöttek a Kárpát-medencébe. BJ4
A Duna bal partján elterülő vidék Ister-Gamtól a Pontusig 25.o. Kárpát-medenc
(Fekete-tenger) és aztán keletre Közép-Ázsiáig Hunnia néven volt e Hunnia
ismeretes.
A mai Dunántúl a Vág torkolatától a Dráváig húzott É-D irányú
egyenes vonal határig: Valeria, a Bécsi-medence - ettől a
határvonaltól számítva a Mura torkolatáig: Felső-Pannonia és a
Dráva-Száva köze: Alsó-Pannónia nevet viselt. Ettől nyugatra - a
Duna alatti területek (a mai Ausztria és Bajorország) volt Noricum.
Hunnián kívül eső - említett területek mind a Nyugat-római
Császárság provinciái voltak.
376 A hunok Balambér vezetése alatt legyőzték az ostrigótokat és B T Kaukázustól
elfoglalták szálláshelyüket. A vizigótok a Római Birodalomba 13.o. északra
menekülnek.
A legnagyobb gót király neve ER-MAN-AR-IK, Úr-Mén-Urak
királya, magyar eredetű név, írni a magyar népektől tanultak meg
rúna nevű rovásírással, szimbólumuk a kecske dél-mezopotámiai,
egyiptomi eredetű.
378 A hunok már megtelepedtek a Kárpát-medencében. BJ4 Kárpát-medenc
25.o. e
A hun királylista B J 2 .
Kádár 376-383 408.o.
az összes hunok királya kárpát-medencei székhellyel.
Az ő halála után külön-külön uralkodója van mind a három
központnak.
Ismerjük a kárpát-medencei és az Azóv-Krím-kaukázusi tér
uralkodóit:

Kárpát-medenceiek (C1):
Uldin 383-412
Ruga
Oktár Triumvirátus 412-433
Bendegúz
Atilla 433-453 uralkodik az összes hunok felett mind a három
területen, ahol a hun alkirályok hűséges alattvalói és támogatói.

Azóv-Krím-kaukázusi (C2):
Kadar 376-383
Otmar 383-387
Farkas 387-395
Bendekürt 395-412
Karaton 412-433
Bökény 433-
Irnik (Ernák) Atilla fia 453-
Vahan -457

140
Forrás: http://www.doksi.hu

Csanád 457-460
Ebdal (Budli) 460-464
Tar 464-473
Mike 473-482
Miske 482-491
Ompod 491-517
Gordás 517-528
Levente 528-546
Lél 546-553
Zámor - Zabargán - Istemi 553-572

Sajnos a baktriai-oxusi területen (C3) élő hun uralkodók egyikének

nevét sem tudjuk ebből az időből, hiszen minden rovásos emléket,
mely ezeket őrizte, elpusztítottak.
Az egyetlen Hebdal, aki után hebdalita-heftalita névvel különböztetik
meg a keleti-hunokat. De logikus következtetéssel azt kell
megállapítanunk, hogy itt valóban egy hatalmas, erős és
összeötvöződött nemzetségek tömegével állunk szemben, akik
legyőzték a velük ellenséges politikai és más nemzetiségű hatalmakat
és összefogva minden erejüket, a nemzeti vallás segítségével -
megmaradtak.
Az Izlám egyre erősödő térfoglalása az Azóv-Krím-kaukázusi
központ felé irányítja a délről, Észak-Mezopotámiából jövő
szabar-szabirokat és majd itt alakul meg rövidesen Dan-Tu-Magyaria,
hogy átmeneti színtere legyen a Kárpát-medencébe való hazatérés
utolsó felvonásának. Nagyon fontosnak tartom megint megismételni
azt, hogy: a Kárpát-medencébe visszatértek, Dantumagyaria
subar-szabir és unuguri népe, valamint a hebdali hunok azok, akik
nemzeti vallásukként őrzik meg a szkíta ősvallásunk Jézussal
tökéletesedett formáját és mentesek a judaizmus minden befolyásától
és a zoroastrianizmust lassan magába szívó buddhista szellemtől és
szokástól.

A Magyar Szent Korona kapcsán idézzük Csomor Lajost: CSL 199.o.

A szkíta-hun pártás és keresztyén koronák keresztyéniesülési folyamatának tanúja a művészettörténet, a
bizánci mondakör, de nem utolsósorban a hun-magyar mondakör is.
A szarvasagancs kereszttel való felcserélésére jó példa Szent Hubertus és Szent Eustáchius esete. Mindketten
pogány, sőt keresztyénüldöző római katonák voltak, akik Hunorhoz és Magorhoz hasonlóan szarvasvadászat
közben kaptak égi jelet. Szent Hubertus esetében az elejtendő szarvas agancsai között megjelent egy kereszt,
Szent Eustáchius esetében pedig éppen Jézus feje, mögötte kereszttel. A jelenés mindkét katonatisztet arra
ösztönözte, hogy ne ejtse el a szarvast, és ez után az eset után mindketten meg is tértek.
A Csodaszarvas-vadászat tehát nem csak a hun-magyar mondakör része, hanem a világ keresztyén hitre
történő térésében is egy igen fontos jelenéssorozat. Szent Hubertus és Szent Eustáchius szarvasjelenését
pontosan úgy kell értékelni, mint a Szent Pál megtérését eredményező jelenést vagy a modern korban a
Lourdes-i, fatimai, garabandáli és medjugoriei jelenéseket. Ezeknek is a keresztyén hit megerősítése
szempontjából van óriási jelentősége.
A fentieket figyelembe véve a Magyar Szent Koronát egy keresztyéniesült hun papkirályi koronának tartom. ...
A művészettörténet- és történetírásban mind a mai napig az az általános felfogás, hogy a keresztpántos korona
megegyezik a bizánciak boltozott koronájával, a kamelaukionnal. Ez nagy tévedés, mert a kamelaukionnak
elnevezett korona tulajdonképpen egy feldíszített textilsapka, mely a Constanzia-koronára és a keleti
keresztyén püspöksüvegekre emlékeztet leginkább.
A Római Birodalomban még a koronát - mint olyant - sem ismerték, és utódállamaiban is, Bizáncban és
Nyugat-Európában még csak felkenéssel avatták fel a keresztyén uralkodókat, amikor a keleti birodalmakban
és országokban már általános volt a pártás, az egy- a három- és a négypántos vagy éppen keresztpántos
koronák használata. A keresztpántos koronák használata egyértelműen a hunokhoz kötődik. Az “A Szent
Korona Attila öröksége?” című könyvében Endrey Antal a következőket írja a Kína Sinkiang (Xinkiang,

141
Forrás: http://www.doksi.hu

Hszincsiang, A szerk.) nevű észak-nyugati tartományában élő ujgurok ősi hagyományairól:

..Az ujgurokat már Körösi Csoma Sándor fel akarta keresni a magyarság őshazája kutatásában, de sem neki,
sem későbbi magyar tudósoknak sem sikerült, míg 1981-ben a Kanadában, Montreálban élő emigráns magyar
történészünk, dr. Nagy Gyula, végre el nem jutott oda egy társasutazás keretében. Az ujgurok testvérként
fogadták. A nyomdokaiban ellátogató dr. Érdy Miklós new-yorki emigráns történészünknek pedig azt is
elmondták, hogy a magyarság ősei egykor onnan mentek el. de egyesek közülük vissza is jöttek! Mindezek
nyomán ... dr. Kiszely István régész antropológus ... az ottani hun temetőkben a honfoglaló magyar sírokkal
teljesen azonos sírokat fedezett fel.
Az ujgurok annyira meg vannak győződve a magyarsággal való vérrokonságukról, hogy még az iskolákban is
ezt tanítják. (...) Ezért rendkívül fontos az ujgurok közlése, melyet először dr. Nagy Gyula tett közzé, hogy
nekik is volt Szent Koronájuk, amelyet a kínaiak a Kulturális Forradalom alatt elpusztítottak!

378. aug. Balambér (kisebbik király vagy horka) felszámolja a krimi gót államot, PV Meotisz
majd megsemmisíti Valens császár seregét.
381 Konstantinápolyi zsinat. CSL
Az itt elfogadott Szentháromság-tan elvei a Magyar Szent Koronán
testesülnek meg.
381-400 között elkészül a Magyar Szent Korona - mint a Hun-Szabir-Magyar CSL Kaukázus,
Birodalom keresztyén koronája - a hozzá tartozó fejedelmi ékszerekkel Georgia, ÉK
Szabiriában szabir-magyar ötvösműhelyben. Törökország.
395 A hun császári székhely a Pontusban, a horka főhadiszállása PV
Nándorfehérvár közelében van.
395 Az Edessa-i Krónika leírja, hogy amikor (395) a Római Birodalom BJ4 Kelet-római
kettészakadt úgy, hogy a nyugati fél székvárosa Ravenna lett és a keleti 14-17.o. Birodalom
Birodalomé Bizánc lett - a hunok azonnal megszállták a Kelet-római
Birodalom nyugat felé eső határait és nem engedték be a római vallás
papjait. Megszállták Antiochiát, Szíriát, Mezopotámiát, Cappadociát és
Armeniát. Ez a krónika “villámháborúnak” nevezi a hunoknak ezt a
hadműveletét.
Miután a hunok Jézus-hitű keresztyének voltak és a Hun Birodalomban
már a Kr. u. 326-ig létező Pártos Birodalomból küldött keresztyén
(manicheus) hittérítők püspökségeket is szerveztek, a keresztyén hunok
voltak a Péter apostol által - a Pártos Birodalomban - Babilónia vallási
központtal rendelkező ún. Keleti Keresztyén Egyház védelmezői. (A
Pártos Birodalom megszűnésével Antiochia lett a központ, majd
Bizánc.)
Miért kellett a Keleti Keresztyén Egyházat a Nyugatitól védelmezni? A
Kelet-római Birodalom azért szakadt el a Nyugat-rómaitól, mert megint
kiújultak a vallási nézeteltérések. Rómában Szent Pál által alapított
katolicizmus vert gyökeret, mely a zsidók thorájára (thora alatt a
keresztyén Ó-szövetség értendő) alapította a hitet és annak
folytatásaként Messiásnak, azaz politikai szabadítóként ismerte fel a
názáreti Jézust. A Péter apostol által alapított Keleti Keresztyén Egyház
pedig kizárólag a Jézus által tanított evangéliumokat ismerte el és
mentes volt minden judaiságtól. Ez a hit terjedt el egész Ázsiában a
hunok között és még a dákok is e vallás szerint követték Jézust.
Kr.u. 399-ben Szent Jeromos így ír levelében: “A hunok zsoltárokat
énekelnek és Szittyaország hidegét a hit melege tölti be”.
Orosius pedig Kr.u. 418-ban arról emlékezik meg, hogy “Hunok töltik
meg a nyugati és keleti templomokat”.
... A régi írók megnevezik azokat a keleti népeket is, akiknek
keresztyén templomaik voltak már ebben az időben, így: szkíták,
masszagéták, sarmaták, tibáriak, káspiak, indiaiak, gellónok, etiópok,
perzsiaiak és baktriaiak. (Raeder J.: Theodoreti Graecorum affectionum
curatio. Leipzig, 1914.)

142
Forrás: http://www.doksi.hu

... A különbség a Szent Páli doktrínák és (a keleti) Ario püspök, később

Nestor pátriárka nevével fémjelzett keresztyénség tanítása között Jézus
személyében van. Szent Pál azt állítja, hogy a “Fiú azonos az Atyával”
(homo-usio) és Ario azt mondja: “nem azonos vele, hanem hozzá
hasonló”. (homo -i- usio.)
A római vallást az “ariánus” keleti keresztyének “ortodoxiá”-nak
nevezték. A római katolicizmus viszont csak “eretnek” névvel utasította
vissza a keleti keresztyén hitet és tűzzel-vassal pusztított mindent, ami
a keleti keresztyén vallásból megmaradt. Az egyetlen emlék a keleti
keresztyén vallásból ma a “vasárnap” ünneplése.
Ugyanis az “ariánus” keleti keresztyénség az “ortodoxia” által - abban
az időben - szentesített “szombat tiszteletét nem követte, mert az a zsidó
“sabbath” hagyomány folytatása volt, hanem a hétnek a “hetedik”
napjául a “legyőzhetetlen Nap” (Sol invictus) ünneplését vezette be.
Ezért maradt meg pl. az angol nyelvben a “Sun-day” a mai napig. A
Szent Istváni térítés azonban nem engedte a “Napisten Napját” így
nevezni, hanem “vásárokat” rendeztek ezen a napon és így maradt máig
is a heti, keresztyén ünnepként - magyarul - a “vásár-nap”.
A magyarországi katolicizmus kénytelen volt még ünneprendjébe
beiktatni a keleti keresztyénség Boldogasszony tiszteletét, aholis a
Nagy-Boldog-Asszony (régen Bau-Dug-Asan) mellett még a “hét”
leányának ünnepléseit is meg kellett tartania az egyháznak.
...A magyar néphagyományban annyira meg volt gyökeresedve, hogy a
“pogány” - nak nevezett nép nem volt hajlandó elszakadni ettől a
“Szűzanya” tisztelettől, amiben Mária - Jézus Édesanyja - a legfiatalabb
lánya volt a Nagy-Boldogasszonynak”. Őt tisztelte a Nép
“Kisasszonynak”, vagy Kis-Boldogasszonynak és ünnepét ma is tartjuk
szeptember 8-án.
Boldogasszonyunkat a népművészet a tulipán virággal jelképezte és a
hímzéseken, faragásokon - szent kegyelettel - az ősi hit titkaként, e
hagyatékot a mai napig megőrizte.
De hogyan és miként lehetett az a nép “pogány”, - a jelző alatt nem azt
kell érteni, hogy “istentelen”, hanem azt, hogy nem római katolikus -
amelyik tisztelte a Boldogasszonyban az életet adó Isten-Anyát...? A
nép lelkét betöltő hiedelmet ma “mitológiának” nevezik ugyan, de
régen ez maga a “vallás” volt.
390-es Uldin ( esetleg Ulu tanhu vagy Ulud, Eleud-ölyvecske) a hun horka, PV
évek vége kisebbik király.
V.-X. A Kelet-Európában szétáradt különféle szarmati, (szarmata, puszta BT Kelet-Európa
szd. földi) törzsek és az őslakó úri és turáni földműves törzsek keveredéséből 93.o. Lengyel
szláv népek és szláv nyelvek keletkeztek. Ezért a mai tudomány a -síkság,
szarmatákban szívesen lát szláv ősöket, s őket - a végpontról
visszanézve - “ó-szlávoknak” vagy “ős-szlávoknak” nevezi. Helyes Felső-Volga
szóhasználattal a szarmatákat mindig szarmatáknak kell neveznünk és környéke
bennük a születendő szlávoknak csak egyik összetevőjét kell látnunk, Pripet
mert nem szabad megfeledkeznünk másik összetevőjükről, az úri és mocsarak
turáni emberfajtáról. A szlávok etnogenetikai formulája hasonlít a
görögségéhez, mindkettőben az eddig figyelmen kívül hagyott őslakos
magyarság volt az, amelyhez erjesztő kovászként egy szemita jellegű
népesség keveredett.
Az első “szláv” nyelvek éppen azokon a tájakon alakultak ki, - a felső
Volga és a Pripet mocsaraiban - ahol a keveredés a legbensőségesebb
lehetett. A szlávok születését jól érzékelteti az orosz nép kialakulása.
Amikor ezt a népet először észlelik, az őt körülvevő húsz nagyobb törzs
közül tizennégy még finnugor (azaz magyar) volt, amint ezt Nesztor

143
Forrás: http://www.doksi.hu

krónikájából megállapították. Az oroszok Rusi neve nem is szláv

eredetű, hanem a szokásos magyar elnevezés: azok, akik egy Úr-Ős
(fejedelem) alattvalói. A ma szlávnak mondott Szerb, Horvát, Lengyel
és Ukrán nép felépítése is hasonló: ezek is a magyar nyelvű őslakosság
és a szarmaták keveredéséből álltak elő, emiatt van nyelvükben olyan
sok magyarból eredő szó. Az újabb kutatók hangsúlyozzák is, hogy az
említett népek egyikének neve sem szláv eredetű, de azt még nem
tudják, hogy nevüket a magyar népektől kapták.
Padányi írja: Ha valamiképpen ki lehetne mutatni, hogy azoknak a
népeknek” amelyeket ma ukránnak, kozáknak, orosznak, lengyelnek,
románnak, bulgárnak, szerbnek, horvátnak, osztráknak, morvának,
szlováknak, bajornak neveznek, mekkora százaléka hun, avar, kun,
besenyő, szabir, onogur, nagyon meglepődnék a világ. E magyar és
szarmata keverékből származó népek összefoglaló közös “szláv” neve
nem történetileg használt név, hanem csak a XIX. szd.-ban jött
használatba, ugyanolyan téves elképzelés nyomán, mint a “Szemita”,
“Finnugor” és az “Indo-Európai” elnevezés, amelyek annyi galibát
okoztak és okoznak ma is a történet-, nyelv- és néptudományban.
A szerbeket még a középkorban is egy UROS, azaz Úr-Ős nevű
dinasztia kormányozta.
Helytálló tehát az a vélemény, amely szerint: “A szarmatáknak talán az
a legnagyobb történeti művük, hogy résztvettek a különféle szláv népek
kialakításában” - egyúttal természetesen a kelet-európai magyar népek
népi személyazonosságának elpusztításában.
V. szd. Míg az antik és kínai források a kusán kor előtti korszakra és a kusán NGY Eftalita -
korra vonatkozólag még hatalmas királyságokról tudnak, addig az 65.o. Fehér-hun
arabok Belső-Ázsiát egész sor, egymástól független kis államra tagolva Birodalom
találják. Egy-egy ilyen állam nem más, mint egy-egy város és környéke, Korezm
amelyet néha “hosszú falak” gyűrűje övez. Ezek a királyságok néha
kisebb, rövid életű szövetségekbe tömörültek, amelyek egy-egy nagyobb
központ körül alakultak ki.
Néhány fejedelemségnek ezekre az államszövetségekre emlékeztető
egyesülése volt Fergána is. Korezm e kori politikai tagozódásáról
nincsenek adataink. Valószínű, hogy Korezm egységes állam volt,
amely politikai tekintetben önálló helyet foglalt el. A kínai “T’ang
dinasztia történelme” - amely a korai arab forrásokkal egykorú írásos
emlék - említi K’ang országát, amely kilenc fejedelemséget foglalt
magába. Ezek: Szamarkand, Buchárá, Kabudán, Sás, Májmung,
Kusánia, Vardánia, Kes és Korezm. Korezm uralkodói (kilenc család)
egy dinasztiát alkotnak, amelyet a kínaiak Csao-Wu néven emlegetnek.
400 Uldin hun horka lefejezteti a bizánci hadsereg-főparancsnoki rangját PV Hunnia
dec.23 vesztett gót királyt, miután az betört hun területre.
400 Uldin megverte véres csatában a gótokat a konstantinápolyi “áruló” BJ4 Hunnia
fővezér csapataival együtt, aki a gótokkal tartott - annak ellenére, hogy 26-27.o.
a hunok szövetségben voltak a Kelet-római Birodalommal. Gainás volt
a neve ennek a kelet-római generálisnak és ő is elesett a hunok elleni
csatában.
Ebben az időben Illyria (a mai dalmát tengerparti vidék) a vizigótok
uralma alatt állt, akiknek törzsfőnökük Alarik nevet viselt. Ide jöttek
sokan a gótok közül és javarészük csatlakozott a Felső-Pannoniában
tanyázó ostro-gótokhoz, akiknek törzsfőnökük Radagasius volt.
401 A vizigótok Alarik vezetésével betörtek Itáliába és végigrabolták a BJ4 Itália
városokat. 27.o.
404 A hunok arról voltak híresek, hogy mindig betartották adott szavukat. BJ4 Balkán
Ez különösen állt Uldin hun királyra, aki megtartotta a kötött 30-31.o. Thrákia

144
Forrás: http://www.doksi.hu

szerződését a Kelet-római Birodalommal is - éppen a Stilichoval való

szerződéskötés előtti időben. A szerződés azért történt, mert Kr.u.
404-ben a Balkánon és főleg Thrákiában történtek lázadások és kiújult
egy vallásháború az “eretnek”-nek nevezett keleti keresztyének és az
“ortodox-hitű” - római vallású, judai-keresztyének között. Ezt a
vallásháborút az akkori alexandriai pátriárka - Theophilus (384-412) -
és Chrysostom János vetélkedése okozta. A két hívő sereg között a véres
küzdelem már 403 őszén megkezdődött és egyre nagyobb méreteket
öltött. Legvéresebb volt a 404. évben.
Arcadius kelet-római császár fordult a hunok királyához megint és
igen magas összegű adófizetést ajánlott fel Uldin hun királynak annak
fejében, hogy a Thrákiában garázdálkodó gótok ellen őt megsegítse.
(Pontosan beszámol mindenről az egyháztörténelemben igen ismert
Codex Theoddosianus.)
... Uldin a 404. év őszén hatalmas sereggel jelent meg Thrákiában,
404-405. évek telén rendet teremtett és védelmet adott a keleti
keresztyén hitet követő népnek. Az egyháztörténelem a thrákiai “első
hun invázió” - nak nevezi Uldin király eme hadműveletét, de inkább
politikai színezetűnek ismerteti ezt a hun “villámháborút”, mely kiverte
a gótokat Thrákiából és megszabadította a görögöket a műveletlen,
barbár gót hordától.
Uldin 405 tavaszán jött vissza seregeivel a Balkánról és ugyanebben az
évben a nyugat-római csapatok segítségére is ment.
A Nyugat-római Birodalom megsegítésének az volt a feltétele, hogy
elfoglalták az északi gótok által megszállt területeket. Vagyis a Valeria
és Felső-Pannonia nevű volt római tartományokat. Igy Hunország
nyugati határát kiterjesztette a mai Bajorországig.
405 ... az északi ostro-gótok is támadásba kezdtek és betörtek Észak-Itáliába BJ4 Itália
- az említett Radagasius vezetése alatt. Ebben a kétségbeesett 27.o.
helyzetben a római főparancsnok - Stilicho - a hunok királyához,
Uldinhoz fordult segítségért és így jött létre Hunország és a
Nyugat-római Birodalom közötti szövetségi szerződés.
406 Uldin katonai szövetséget köt a ravennai udvarral. A Ravennából a hun PV Nándor-fehérv
főhadiszállásra küldött kezesek közt van a 10-12 éves Aetius is. ár
406 Atilla - Mundzuk fia - születése. B J 4
35.o.
407 Uldin segít Stilicho nyugat-római főparancsnoknak Firenzénél a PV Firenze
vandálok szétverésében.
408 és A gótok betörtek a Római Birodalomba délen is és északon is Alarik gót BJ4 Itália
410 törzsfőnök vezetése alatt. 410-ben elfoglalják Rómát és a gyönyörű 33.o.
város nagy részét lerombolják, valóban vad hordaként és embertelen
kegyetlenséggel ölik a rómaiakat.
409-433 Róma feladja Pannoniát a hunoknak. BT Pannonia
A rómaiak pannoniai uralmából az érdekel bennünket, mi történt ott a III/141.
magyar ajkú népességgel. Ezzel kapcsolatban első észrevételünk az, o.
hogy a római hódítás katonai jellegű volt és az maradt mindvégig. A
római helytartók között szerencsére nem akadt olyan pusztító és népirtó
egyéniség, mint Julius Caesar volt Galliában, így a hódítással nem járt
együtt a helybeli lakosság tömeges lemészárlása, a vezető réteg kiirtása,
sem latin nyelvű idegen népesség betelepítése. A katonai telepektől és
hadi utaktól távolabb eső helyeken az idegenek jelenléte a II. szd-ig alig
volt észlelhető. Megmaradt a régi törzsi szervezet, meg az arra felépült
közigazgatás, mindössze a kulcsállásokba kerültek római parancsnokok.
De ez a szokás is hamarosan megszűnt és a közigazgatási vezetők újra a
törzsek előkelőiből kerültek ki. A Duna vonalát őrző légiók és

145
Forrás: http://www.doksi.hu

útbiztosító alakulatok javarészét szintén helybeli lakosság szolgáltatta,

ideértve a parancsnokokat is. Ami pedig a legfontosabb volt, a rómaiak
az ősi vallást, a nemzetiség akkori legfőbb biztosítékát nem szüntették
be. A római isteneknek Pannoniában nem jutott különösebb szerep,
úgyhogy kulturális téren is mindennek a folytonossága állapítható meg.
Ezeket a tényeket figyelembe véve, a római uralom néprajzi és
kulturális hatását a szakemberek szinte a semmivel veszik egyenlőnek.
Pannonia országnév nem latin eredetű név, hanem két magyar szó, a
Pan és a Hon összekapcsolódásából keletkezett. Pan Egyiptom
nyolcadik istene, a Régi Keleten sok helynév összetevője. Hazai
kutatóink megállapították, hogy Dunántúl népe Pán néven tisztelte az
Égben(Fenn)lakó istenét. Eszerint a Pannon, Panhon név jelentése
annyi, mint az Égben lakó Isten országa, a Napország egy újabb
változata.
A rómaiak Pannoniát utóbb kettéosztották és keleti feléből Valeria
néven külön tartományt szerveztek, bizonyára abból a meggondolásból,
hogy a két katonai főútvonal ne ugyanazon parancsnok hatáskörébe
tartozzék. Ez a Valéria név sem latin, hanem a Balaton környékén
sűrűn szereplő Bál isten (Bál úr) nevének lágyított alakja. A római kor
városnevei közül ismerjük a mai Győr Arrabona nevét, amelynek latin
részét (Bona) a középkorban a magyar Jó szóval írták, mert a város
neve akkoriban Ja-Uri-Nu(m) volt, a Jó Úri Nő, vagyis az árja (Ar-Jó)
istennő védelme alá helyezett város.
Egyes előkelő pannoniai magyarok magas állami hivatalok vezetői
lettek s akadt közöttük, akiből római császár lett. Pannoniai eredetű
császár volt Had-Ri-An-Us - Hadúr-Honős, Aur-Eli-An-Us -
Úrél-Honős, Sev-Er-Us - Nap(Szem)-Úrős. Utóbbi császár Savariától
kapta trónnevét, ott kiáltották ki császárrá. Valerianus, a
Bál-Úri-Honős, neve szerint kelet-pannoniai lehetett. Ezeken a magyar
nyomokon nem csodálkozhatunk, hiszen a Római Birodalom politikai
és katonai súlypontja a III. és IV. szd-ban már nem Rómában, hanem
Pannoniában és Illyriában volt, akkoriban ezek a tartományok, illetőleg
azok lakosai adták a tudást, a katonaságot, a kormányzókat és a
császárokat, meg a “római” virtust. A birodalom törzsterülete ekkor
már kimerült emberanyagában, lezüllött a közigazgatásában,
társadalmában pedig erkölcsi fertőbe zuhant. A dunántúli magyar
törzsek segítsége nélkül a Római Birodalom régen összeomlott volna,
mint ahogy össze is omlott Pannonia felszabadulásával.
409 Aetius - kezesként - megtanulta a hunok nyelvét. Megismerte BJ4 Itália
harcmodorukat és fegyvereiket és velük együtt élve igen megszerette 33.o.
őket. A hunok is szerették Aetiust és támogatták is, annyira, hogy
tekintélyes hun sereggel látták el, amikor a 409. évben az északról Itália
felé támadó gótok ellen indult. .. Stilicho ... áruló lett és Alarik gót
törzsfőnökkel állt össze. Igy a rómaiak ereje szétforgácsolódott.
Hadseregüket újra kellett szervezni és csak akkor tudtak valamiképpen
megerősödni, amikor Stilichot elfogták és kivégezték. A legnagyobb
bajuk azonban az volt, hogy a Kelet-római Császársággal is háborús
viszonyban voltak.
410 Uldin hun király halála. Utána a három fia - triumvirátusban - BJ4 Hunnia
uralkodott. Oktár és Ruga a Kárpát-medencei központból az európai 34.o.
hadszíntéren, Mundzuk pedig Ázsiában volt a vezető.
... Uldin halála után a Hun Birodalmat átszervezte a triumvirátus és
Aetius megsegítésén kívül a rómaiak dolgába nem avatkoztak bele.
... A nyugati írók éppen azért nem sokat írnak Aetius (gótok elleni)
hadjáratáról, mert azt a hunok segítségével végezte. A gótok

146
Forrás: http://www.doksi.hu

visszahúzódása azonban mutatja győzelmes eredményeit, mert Alarik

gót törzsfőnök elesett az egyik csatában a 410. évben. A gótok
kirabolják Dél- és Nyugat-Itáliát és a 411. évben észak felé húzódnak.
Törzsfőnökük Alarik fia - Athaulf - lett, aki törzseit a mai
Franciaország területére viszi és innen átkelnek a Pireneusokon és a
414-15. években a mai Spanyolországba érkeztek. Aetius visszatér a
hun király udvarába és a történetírók úgy mondják, hogy a Kr.u. 415.
évben a hun királynál van.
412-413 Olympiodoros római követ Pontusban Charaton udvarában. PV Pontus
415 v. Atilla születése. PV
416
Valaki mesélte nekem egyszer, hogy volt Mátyás királynak egy nagy BJF
könyve - melyben le volt írva a magyar királyok geneológiája Nimrudtól I/194.o.
kezdődően. Ez a Corvina - állítólag a Vatikánban van valahol.
Magyarországon híre-hamva sincs ennek a geneológiának. Úgy látszik
azonban Magyarországon kívül ismeretes, mert több munkában
megtalálható. Én Marcel Brion könyvéből veszem.
Atilla leszármazása:
Nimrud (Nimród)
Bor
Dama
Kelend
Keve
Keár
Beler
Rada
Otmár
Tarkán
Bendekürt
Bakony
Csanád
Rudli
Bezter
Mikó
Miske
Ompud
Külcse
Levente
Rél
Zamor
Zombor
Balog
Bulcsú
Zoltán
Berend
Kadisa
Opor
Thé
Csemen
Torda
Mundzuk
Atilla
Ebben a genealógiában nem az a fontos, hogy Nimrudtól Atilláig csak
32 leszármazott van feltüntetve, hanem az, hogy Atilla Nimrudtól való
származását elismerik a történészek. Tehát Nimrud Kus fia - így Atilla

147
Forrás: http://www.doksi.hu

is Kus fia. (ld. a Genezist. A szerk.)

420 A perzsák erősen sanyargatták a Pártos Birodalomból ott maradt hun B J 4 Perzsia
népeket és ezek ázsiai testvéreiktől kértek segítséget. Az ázsiai hunok 36.o. Thrákia
seregei - Mundzuk rendeletére - ... lerohanják Perzsiát és elfoglalják. A
perzsák II. Theodosiustól kérnek segítséget, akivel szövetségi
viszonyban voltak. Theodosius intézkedéseit azonban megelőzik a
422 kárpát-medencei hun birodalmi székhely uralkodói - Oktár és Ruga -
akiknek csapatai a 422. évben megszállják egész Thrákiát és
megteremtik a kapcsolatot a Perzsiát elfoglalt hun véreikkel.
420-424 Atilla a római császár ravennai udvarában, majd Bizáncban volt királyi B J 4 Ravenna
vendégként. Ott tanulta meg a latin és a görög nyelvet is. 35.o. Bizánc
425 A Nyugat-római Birodalom történetében minden történész elhallgatja BJ2 Róma
azt, hogy a gótok iszonyú pusztításokat végeztek ott, és a rómaiak 399.o.
legnagyobb ellenségei voltak.
Ruga hun király még Atilla uralkodása előtt Aetius római vezért kétszer Pannonia
is megsegítette, aki hun csapatok élén foglalta vissza a gótoktól Galliát
és Burgundiát. A segítség fejében azonban véglegesen bekebelezte a
Hun Birodalomba Pannoniát és Valeriát. Minderről egy Altheim nevű
német történész ezt mondja: A római birodalomban Aetius csinált
rendet, amikor 60.000 hun élén mindenütt győzött és olyan ügyes volt,
hogy a veszélyes vendégeket Itáliából úgy vezette ki, hogy azok semmi
kárt nem okoztak. Egy germán gáláns köszönete ez azoknak a
hunoknak, akik vérüket ontották a rómaiakért. Később elismeri: Aetius
római birodalmát a hun seregekkel szerezte és biztosította. Itt tudjuk
meg, hogy Aetius fiát, Carpiliót Atilla udvarába küldi 434-ben.
Atilla és Aetius között tehát egy szoros családi, szinte testvéri kapcsolat
állt fenn és ez nemcsak megkérdőjelezi az eddig nem bizonyított
catalaunumi csata megtörténtét, hanem annak elismerését is követeli,
hogy a hunok és Atilla segítsége nélkül nem tudta volna megtartani a
Római Birodalmat. Ugyanis ez, Aetius halála után a kegyetlen
germán-gótok és vandálok martaléka lett, akik Rómát éppen háromszor
felégették
427 A történelmi források nyomán még nem derült fény arra, hogy az NGY Belső-Ázsia
eftaliták mikor léptek a történelem színterére és hogy mikor hódították 66.o.
meg Transzoxánia városállamait. Kétségtelen azonban, hogy ez az
esemény kb. a IV. században folyt le és a Kusán Birodalom bomlásával,
valamint a Szászánidák Belső-Ázsiába való behatolásával áll
kapcsolatban. Ezek a körülmények a belső-ázsiai államokat arra
ösztönözték, hogy újból megkíséreljék egy államszövetség létrehozását
azoknak a sztyeppelakóknak a hegemóniája alatt, akik a kusáni
birodalom megalapítóinak közeli rokonai voltak, s akik az Aral-tó
menti településeiken őrizték a katonai, törzsi demokrácia
hagyományait.
Az eftaliták első betörése Chorászánba 427-re esik. Ellenük vívta
szívós harcát V. Barahrán (“Bahrám Gúr”, 420-438) és II. Jezdegerd
(438-457). V. Barahrán Merv mellett tönkreverte az eftalitákat, megölte
királyukat. II. Jezdegerd-nek még szintén sikerült feltartóztatnia az
eftaliták nyomását és megőrizte a kelet-chorászáni és tochárisztáni
birtokait. 457-ben bekövetkezett halála után azonban az eftaliták,
élükön Ashunvár nevű királyukkal meghódították Csagániját,
Badachsánt, Balchot, Tochárisztánt és Gardzsisztánt.
427 A ravennai udvarban kikiáltják Rómának Konstantinápolytól való BJ4 Ravenna
függetlenségét és egy magas rangú katonát választanak meg 36-37.o.
nyugat-római császárnak. Ennek a nevét a történetírók csak “János”-
nak mondják. A keleti császárság csapatai megtámadják Ravennát és

148
Forrás: http://www.doksi.hu

megint testvérharc van a rómaiak között. Ez a “János császár” Aetiustól

kér segítséget, aki meg is indul Ravennához 60.000 hun harcossal.
Azonban közben a kelet-római csapatok elfoglalták Ravennát és
kivégezték János császárt. Miután a gótok a mai Franciaország
területéről megint a római provinciák ellen indultak, Aetius ezzel a
nagy sereggel a gótok ellen fordult. Visszaverte támadásukat, melyet
Pannonia ellen intéztek és 427-ben tért vissza a hun sereggel
Hunországba. ... Ruga, a hunok királya és a ravennai központú,
Nyugat-római Császárság “magister militum” címet ad neki. Erre a
nyugat-római birodalmi határozatra két okból volt szüksége a ravennai
udvarnak: egyrészt, hogy ne kelljen nekik írásban elismerni a Hun
Királyságot, és másrészt, hogy a hun királynak fizetett hatalmas
összegű szövetségi, évi adónak a fizetésére valamilyen törvényes
jogcímük is legyen.
430 Oktár hun király halála. B T Hunnia
13.o.
432 Roga (Ruga), hogy jelenlétével nyomatékosítsa a (Pannonia-i) átadást, a FK Hunnia
Dunántúlra költözött, a mai Ozora területére. Szállásbirtoka 7.o.
diplomáciai központ lett, de nem csak innen, hanem gyakran
személyesen irányította hadjáratait. Roga anyanyelvén kívül - amely
anyanyelvet legszebben a székelyek őrizték meg - latinul és görögül is
beszélt. A hun birodalom Roga diplomáciai és hadvezéri
zsenialitásának köszönhetően ekkor éri el legnagyobb kiterjedését, az
Északi-tengerig nyúlik. ...
Mindaz tehát, amit népünk birodalomalapításban, államalapításban
elért, Roga alatt teljesedett ki. Ennek a kiteljesedésnek szimbóluma a
Szent Korona, amelyet hun ötvösök készítettek Roga számára, és ő
viselte először, valószínűleg 432-ben.
433 A ravennai udvar elmozdítja állásából Aetiust, mint legfőbb római B J 4 Hunnia
parancsnokot. Aetius Rugához menekül, aki hatalmas hun sereggel látja 37.o.
el és helyezi vissza méltóságába.
Ugyanebben az évben meghal Ruga is.
434 Ruga hun király halála. Ő és Oktár kiterjesztik a hun uralmat az Uralig, B T Hunnia
a birodalom központját a Tisza-Maros összefolyása táján építik ki. 13.o.
434 Charaton tanhu halála, utóda Ruga (Richa, Rika, Rok, Rua?) PV
Uldin horkát fia Bengyeg (Mundzsuk, Bendeg-uz?), majd ennek halála
után fiatalabbik fia, Uptar (Ubud, Udub-ur, Ubuld, Buda-ur), Atilla
apjának öccse, azaz nagybátyja követi ugyanazon évben, de nem a
horka posztján.
Viszont Rugát Buda (Bléda) követi a tanhu trónján.
434-445 Atilla hun horka. PV Szeged vagy
Atilla megfosztja trónjától és életétől Budát. (BJ4) szerint ez nem így Pest környéke,
volt. Ő lesz a tanhu, de helyben marad és nem megy Pontusba a tanhu esetleg máshol
székhelyére, hanem a horka fog odamenni. Súlypontcsere a a
Birodalomban. Kárpát-meden
BJ2 cében
A Pártus Birodalom bukása után az északra húzódott pártus-hun nép, 399.o.
egyesülve a Káspi-Aral tér testvérnépével, a C3 központ királyi
székhelyét áthelyezi a C1-be, vagyis a Kárpát-medencébe.
434 vagy A Margus-i szerződés Atilla és Bizánc között. B J 4
Délvidék,
435 56.o.
Nándorfehérvá
r környéke
436 Nesztor pátriárka száműzése egy egyiptomi oázisra. B J 4 Bizánc
57.o.
441-442 Buda és Atilla Thrákiai és Illíriai hadjárata válaszul a rómaiaknak BJ4 Balkán

149
Forrás: http://www.doksi.hu

kikötővárosaikat ért támadásukra. Buda halála a harcokban. 61.o.

441-447 Mindkét Római Birodalom Atilla vazallusa. B J 4 Hun
58.o. Birodalom
(Atilla) BJ4 41.o. - tól
Atilla nagyságát csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha megismerjük a keleti és nyugati római birodalmaknak
azon történéseit, amelyek az ő uralmának idejét megelőzték.
Aetius híven szolgálta a római érdekeket. Anyja római volt, de apja Pannóniában született, aki elvette egy
római patrícius család leányát. Aetius apjáról írják, hogy vagy gót vagy hun származású volt, de a római légiók
magas rangú tábornoka lett (maestro de militia) és “Afrika grófja” címet viselt. Galliában esett el és Aetius
örökölte apja magas rangját is. Mind a ketten híven szolgálták a Római Birodalom érdekeit és Aetius azért
támogatta a “trónbitorló János császárt”, mert az meg akarta szüntetni a kétfelé esett birodalom két lezüllött
császári udvarát és egyesíteni akarta a birodalmat.
Miután János trónbitorlót megölte az udvari intrika Aetius beérkezése előtt, - Aetius - a hun sereggel Galliába
megy, rendet teremt és visszatér Ruga udvarába. Innen - mint galliai győző, megjelenik a ravennai udvarban, de
ott nyíltan árulónak kezelik és nem adnak neki kellő tiszteletet. A nyugat-római császár III. Valentian volt, de
ennek anyja - Placidia - kormányozta a birodalmat az ő hűséges intrikusaival, akik összejátszottak a kelet-római
császárság fővárosában - Konstantinápolyban - székelő keleti udvar züllött udvaroncaival és eunuchjaival. Szét
akarták bomlasztani a Hun Birodalmat. ...
Ismerni kell a hunok társadalmi rendszerét. Ugyanis a törzsekből álló hun nép mindegyik törzsének,
nagycsaládjának megvolt a maga uralkodója, vezetője, aki elismerte a központi királyság felsőbbségét, de a
központi vezetés és szervezet tiszteletben tartása és engedelmes szolgálata mellett - teljes önállóságot élvezett.
Tehát szabadon kereskedhetett terményeivel és értékeivel - teljesen függetlenül a központi hatalomtól.
Ezt a különleges és a rómaiaknál ismeretlen társadalmi helyzetet akarták a bizánciak arra felhasználni, hogy a
hozzájuk közel eső hun törzseket fellázítsák a központi hatalom ellen. Gazdag ajándékokkal halmozták el a
kiszemelt hun törzsek vezetőit. Szövetségre hívták őket és bizony voltak olyanok, akik titokban megállapodtak a
bizánciakkal. De a keletiek ezt a bomlasztó munkát a ravennai udvar teljes jóváhagyása mellett végezték és így
a nyugat-római császárság is résztvevője, cinkosa és a fizetésben is társa volt a bizánci maffiának.
Mikor Ruga visszahelyezi Aetiust katonai méltóságába és a ravennai udvar kénytelen volt legfőbb katonai
parancsnokká kinevezni Aetiust, - Aetius leleplezi Ruga előtt ezt az egész összeesküvést a hun központi hatalom
ellen és így Ruga tudomására kerülnek azok a hun törzsek is, akik így a rómaiak oldalára szegődtek.
Miért leplezte le Aetius ezt a hunok ellen irányuló közös római összeesküvést? Aetius a hunok udvarában
nevelkedett és nemes származású volt. Valószínűleg apja hun vére is erős volt benne egyrészt, de másrészt
tisztán látta a Római Birodalom helyzetét. Tudta azt, hogy ha ebben a válságos pillanatban a hunok
megtámadják a Római Birodalmat, az menthetetlenül elpusztul.
Hogy miért volt Róma válságos pillanatban? A Kelet-római Birodalom körül volt véve ellenséges népekkel,
akik nagyobbrészt hunok voltak. A Nyugat-római Birodalom elnyomott népeinek mindegyike pedig
forradalomra készült. A burgundiak szervezkedtek az ellenállásra, a gretonok kikiáltották függetlenségüket, a
vizigótok ugyanígy tettek, az Ibériai-félsziget lakóit az ún. “suevok” szervezték a rómaiak ellen, Galliában nyílt
forradalom volt. Aetius tehát - leleplezve a hunok elleni összeesküvést - azonnal és gyorsfutár útján azt
tanácsolta Theodosius bizánci császárnak, hogy kezdje meg a béke-tárgyalásokat a háborúra készülő hun
királlyal.
Theodosius engedelmeskedett is és azonnal kinevezte béke-követének Plinthast és Epigeniót, akik azonnal útra
keltek a hun királyi udvar felé.
Ugyanekkor pedig Aetius biztosította hűségéről Rugát, a hunok királyát, akinek bizalmát megnyerte az
összeesküvés leleplezésével és így biztos volt afelől, hogy a hunok nem fognak támadni a Nyugat-római
Birodalom ellen. ...
A bizánci békekövetek útra keltek lóháton a hun király udvara felé. A Duna mentén haladtak felfelé és
valószínűleg a mai esztergomi Duna-kanyar utáni Pilis-i területekre igyekeztek. ... Nem kellett nekik odáig
menni, mert útközben már a hun határőrség vette kíséretébe őket és közölte velük, hogy: “a hunok királya
Margus-ban székel jelenleg és oda kell menniök. Margus a mai Belgrád közelében lévő Dubrovica helyén volt.
... A hunok királya azért ment oda, hogy elfoglalja a Száva és a Dráva között fekvő és akkoriban
“Alsó-Pannoniának”, vagy Pannonia Segunda”-nak nevezett római területet - az Aetiussal kötött megállapodás
szerint.
A bizánci békekövetek felkeresték a hunok királyát. A király ... lóháton fogadta őket és igen nagy volt a bizánci
békekövetek csodálkozása e fogadásnál. ... A meglepődésük és nem várt dolog küldetésükben az volt, hogy nem

150
Forrás: http://www.doksi.hu

Rugával találták szemben magukat. Ugyanis Ruga - röviddel azelőtt - meghalt és a bizánci követek előtt ott
jelent meg, lóháton, harcosként a hunok nagy királya: Atilla.
... A Békekövetek rögtön hangsúlyozni kezdték azt, hogy milyen gazdag és szép ajándékokat hoztak, de Atilla
egy kézlegyintéssel elnémította őket és nem engedte meg, hogy lovaikról leszálljanak, hanem félreérthetetlen
latin nyelven közölte velük feltételeit a következőképpen: (ezt a szöveget a Paniumi Priscus: Excerpta de
legationibus Romanorum ad gentes c. munkájából veszem át. Kiadója C. de Boor and Boissevain 1910.)
“ Rajtatok múlik, hogy háborút, vagy békét akartok. Én háborúra indultam, de a békét megkaphatjátok
feltételeim teljesítésével, melyek a következők:
1.) Mától kezdve nem adtok több segítséget sem a fellázadt hun törzseknek, sem a hunok ellenségeinek.
2.) Azonnal kiadtok minden hun lázadót és szökevényt, aki római területen van.
3.) Ugyanígy kiadtok minden római hadifoglyot, aki a lázadókkal hazatért, vagy megváltjátok őket fejenként 8
arany solidus fizetésével.
4.) Császárotok írásban és esküvel kötelezi magát, hogy többet nem ad semmiféle segítséget a Hun Birodalom
ellenségeinek.
5.) Elismeritek, hogy minden hun egyenjogú a rómaival.
6.) Császárotok eddig 25.200 arany solidus adót fizetett évente a hun királynak. Mától kezdve ennek dupláját,
vagyis 50.400 solidust fizettek évente”.
Atilla a Nyugat-római Birodalommal is szerződést kötött. Megállapodott Aetiussal, hogy az elődei által
elfoglalt régi római provinciák - Pannonia és Valeria - véglegesen a Hun Birodalomhoz tartoznak és a Hun
Birodalom kiegészül Alsó-Pannoniával és a Noricum Ripense nevű - volt római provinciával. (Forrásadatom:
De l’ unité a la division de l’ Empire romain. Paris, 1951, 381.old.)
Hogy Ruga halála után Atilla ily határozott eréllyel és teljesen kész haditervvel indította el Hunország új
politikáját, arra enged következtetni, hogy nagybátyja, Ruga mellett már be volt avatva az államügyekbe és
konkrét adatunk van arra, hogy Ruga alatt Atilla szervezte meg és indította be a Duna hajózásának
monopóliumát, és az akkor Pontusnak nevezett - mai fekete-tengeri kikötők, tárházak és gabonatárolók építését
is ő intézte. Ez a monopólium nagyon fontos volt, mert a Dunai népekhez - Noricumtól Pontusig a hun hajók
szállítottak mindent és Bizáncnak is fizetnie kellett ezért.
(Atilla) tisztában volt a Nyugat-római Birodalom nehéz helyzetével és Alsó-Pannónia, valamint Noricum
elfoglalására szóló római engedékenység megerősítette benne azt a tudatot, hogy Aetiusnak sok időre és nagy
hadseregre van szüksége ahhoz, hogy a Nyugat-római Birodalom lázongó népeit újra Róma igájába kényszerítse
és Galliától Afrikáig érvényesítse újra a római hegemóniát. Éppen ezért az államügyek vezetését testvérére,
Budára bízta és ő maga, nagy hun sereggel beszervezte Alsó-Pannoniát a Hun Birodalomba. Bizánccal
megkötötte a margusi szerződést és bevárta, míg a rómaiak átadják mindazokat a hunokat, akiket ő
“szökevénynek” és “árulónak” nevezett.
A nyugati történészek úgy írják, hogy Aetiust igen érintette a margusi szerződés e pontja, mert Atilla minden
hun visszaszolgáltatását követelte, azokét is, akik - mint zsoldosok - valamelyik római birodalom katonájaként
szolgáltak. Atilla megtiltotta minden hunnak, hogy idegen hatalom szolgálatában álljon. Ebből látta Aetius,
hogy Atilla valóságos terve az összes hunok egyesítése. ... A hunok képezték a római hadsereg gerincét és
vitézségükkel példát adtak és sarkallták harcra a római provinciákból toborzott hadsereg katonáit. Igy a rómaiak
hadseregének ütőképessége igen megcsökkent, viszont Atilla a visszatérőket seregébe szervezte, csak a két
királyi vérű “árulónak” - Mamás-nak és Ata-kán - nak - nem kegyelmezett. Kivégeztette őket azért, mert mint
hun királyi ivadékok a bizánci császár kiszolgálói lettek. ... Már Atillának az a rendelkezése és akarata, hogy a
hunok idegen hadseregben nem szolgálhattak, arra enged következtetni, hogy Atilla nem egy “törzsrendszerbe
gyöngített” birodalmat, hanem a hunok homogén és fegyelmezett hatalmát akarta létrehozni.
Nagyon jól tudta azt, hogy a hunokat a kínai faltól csaknem a Rajnáig történő szétterebélyesedésükben a közös
népi hagyománykincs, az azonos nyelv és az azonos etnikai alkat köti össze. Felfedezte ennek hatalmas értékét
és azt is meglátta, hogy ez Európa és Ázsia többi népeinél nincs meg.
A történelmi pillanat is itt volt, mert Bizánctól nem kellett félnie, hiszen az udvar korrupciója teljesen
legyengítette azt és a margusi szerződés biztos alapjai erről az oldalról minden veszélyt kizártak. A másik
oldalon pedig Aetius Nyugat-római Birodalmának újraszervezési problémái között számba sem jöhetett egy
hunellenes akció.
Népét is megnyugtatta azzal, hogy bátyjának - Budának - átadta a Duna-medencei királyságot, hiszen a hun
törvény szerint az idősebbet illette a trón.
Itt volt az alkalom a hun nép egyesítésére. Elindult tehát Atilla kelet felé - a hun néprészek uralkodóihoz - de
nem egyedül, hanem egy hatalmas sereggel. (A rómaiak) nem tudtak tenni ellene nyíltan. Igy titokban és ügyes
intrikával igyekeztek megelőzni Atilla politikai tevékenységét az eddig velük barátságban élő hun fejedelmek

151
Forrás: http://www.doksi.hu

udvarában.
A nyugati történetírás úgy rögzíti, hogy ezeknek a titkos akcióknak az irányítója Róma részéről maga Aetius
volt, aki - mint írják - úgy akarta szétválasztani a hunokat egymástól, hogy elsősorban Atilla egyetlen még élő
nagybátyjában szándékozott uralmi féltékenységet kelteni annak hangoztatásával, hogy a hun törvény szerint
nem Atillát, és nem Budát illeti Ruga trónjának öröklése, hanem a legidősebb élő hun királyfit, aki senki más,
mint Abars (görögül Aebarso) - Atilla nagybátyja.
Itt tudni kell előbb a hun társadalom azon szokását és törvényét, hogy - mialatt a népnél egynejűség volt
törvényes - a nép megkövetelte az uralkodójától, hogy több feleséget tartson, hogy a királyi karizma folytatódjon
minél több fiú utódban. Igy volt Uldin hun királynak három felesége. Az első feleségétől volt három királyfi
utód: Oktár, Ruga és Mundzuk, akinek fiai voltak Buda és Atilla. A második feleségétől lett: Abars (aki így
Atilla mostoha nagybátyja). A harmadik feleségtől születtek az előbb említett és árulóként kivégzett Mamás és
Atakán, akik így szintén Atilla mostoha nagybátyjai voltak, de valóban szégyent hoztak a hun királyi házra
azzal, hogy udvaroncnak mentek el - mint nyugati történészek írják - Theodosius császár által nekik juttatott
fizetésért - a bizánci udvarba.
Abars volt a kaukázusi hunok uralkodója és a sebesen beérkező római hírvivők annyira felmérgesítették a már
nem fiatal hun királyt, hogy hivatalos proklamációval kihirdette országa függetlenségét és autonómiáját.
..A bizánci udvar közreműködött az ázsiai hunoknak Atilla ellen való lázításában. Theodosius császár ügynökei
gazdag ajándékokkal keresték fel az akazir hunok fejedelmét a Don melletti nagy és erős országukban. Ez a hun
törzs közismert volt bátorságáról és erejéről. Itt tudni kell, hogy a délre eső hunok magukat fehér-hunoknak és
az északra esők magukat fekete-hunoknak nevezték. Ezekben az elnevezésekben a fehér szín a dél jelölője, a
fekete pedig északé. (tehát nem a bőr színét akarják jelölni így.) Az akazir törzs a fekete hunokhoz tartozott.
A bizánci udvarnak nagyon fontos volt az akazirok megnyerése és Atilla ellen való hangolása. Ezért küldött a
bizánci császár gazdag aranykincseket és értékes ajándékokat követeivel az akazirok fejedelmeinek. Ezek a
követek azonban nem ismerték sem a hun fejedelmi udvar szokásait, sem a vezető előkelőségek rangsorát és így
elkövették azt a nagy hibát, hogy a fejedelmi család legöregebb tagját, Kuridak-ot kihagyták az ajándékozásból.
Kuridak igen megharagudott ezért és legbizalmasabb emberét Atillához küldte, jelentve neki, hogy Bizánc mit
tervez ellene és kik azok, akik elfogadták a bizánci császár ajándékait.
Atilla felderítő és kémszervezete megtudta Abars cselekedeteit is és Aetius követeit is elfogta. Kuridak jelentése
csak kiegészítette azt az elhatározását, hogy sürgősen kell cselekednie. Meggyőződött arról is, hogy mindkét
római birodalom halálos ellensége. Hun írással írt királyi levélben értesíti Abarsot azon elhatározásáról, hogy
meglátogatja őt és ezt gyors futárokkal küldi a kaukázusi hun fejedelemnek.
Alig érkezett meg a királyi levél, már Atilla is ott van seregével Abarsnál. Az öreg hun fejedelem rokoni
szeretettel fogadja unokaöccsét, aki minden fenntartás nélkül elmondja tervét a Hun Nagy Nemzetség
egyesítésére és nemzeti egységének megteremtésére. A nagy Uldin fia megérti Atilla szavát. Nem beszél már
autonómiáról és függetlenségről, hanem hűségéről biztosítja Atillát, aki így felelt neki: “Biztosan tudtam, hogy
Rád számíthatok., hisz egy a vérünk”. Megszerezve így a kaukázusi hun testvérek szövetségét, tovább indult
Atilla az akazirok felé. ... Lévén a legszámosabb hun törzs, a Káspi-tengertől a Don és Volga mentén lakoztak,
egy igen hatalmas területen és nagyon sokan voltak. ... Bizánc mindig segítségül hívta őket és busásan
megfizette ezt a segítséget. Voltak olyan akazir-hun előkelőségek, akik bizánci titulust viseltek és állandó
fizetést vettek fel a bizánci udvartól. Atilla tudta ezt, és azt is biztosan tudta, hogy a hunok hűségesek adott
szavukhoz. Tehát számított azzal, hogy mindazok ,akik Bizánc zsoldjában állanak és elkötelezték magukat -
adott szavukkal - a bizánci császárnak, - ellen jönnek fegyverrel. Nem is számított arra, hogy jó szóval
meggyőzze őket. Meg volt győződve arról, hogy csak az erősebb előtt hajolnak meg. Atilla lovasai pótlást és
kiegészítést kaptak Abars nagybátyjától, aki szövetségét rögtön úgy bizonyította be, hogy sereggel segítette
unokaöccsét.
Az akazirok két részre szakadtak, amikor hírt vettek Atilla közeledéséről. Egyik részük - a bizánci
elkötelezettek - fegyvert fogtak és a csatára készülődtek. De ez volt a kisebbik rész. A jelentősebbek Kuridakhoz
csatlakoztak, aki - félve azok bosszújától, akiket Atilla előtt leleplezett - a hegyek közé menekült a hozzá
csatlakozó hun harcosokkal együtt. Atilla könnyűszerrel legyőzte az ellene lázadó akazirokat. Kivégeztette a
vezéreket, de megbocsátott az alattvalóknak és utána Kuridakot hivatta, hogy legyen a szövetségese. Kuridak
így felelt: (a hun legenda szerint) “ az én öreg szemeim már nem bírnak a napba nézni és a győzedelmes hun
király szemébe sem”. Atilla válasza az volt: “maradj békében ott, ahol vagy” ... és meggyőzte okos beszéddel
hun testvéreit. Azok is csatlakoztak hozzá és hazatérve királyukká tették legidősebb fiát, Ellákot, aki akkor kb.
18 éves lehetett.
... Atilla biztos volt már abban, hogy az összes hun törzs csatlakozott a Hun Birodalomhoz, (ezért) északnak
fordult és az ostrogótokat közelítette meg. Az volt az elhatározott szándéka, hogy ezeket szövetségeseivé teszi.

152
Forrás: http://www.doksi.hu

Igy közelített tehát hozzájuk és nem csalódott, mert a valóban műveletlen és barbár ostrogótok örömmel
csatlakoztak a Hun Birodalomhoz és vállaltak szövetséget.
Atilla kiváló hun vezetőket hagyott náluk, akik megszervezték a szerteszét csatangoló törzseket és a gót
törzseket is közösségre fegyelmezték. Megtanították őket különböző mesterségekre, harceszközök készítésére és
még a keleti - azaz a nesztoriánus - keresztyénséget is felvették ezek a valóban pogány gótok a hun
misszionáriusok segítségével.
Atillának ez a szervező útja kb. hat évig tartott és azért írja Nestor, volt konstantinápolyi pátriárka (428-431
években) így: “ a szkíták népe hatalmas volt. (A szkíták alatt ő a hunokat érti.) Egy királyi birodalmat
alapítottak, amelyik nagyon erős volt és túlszárnyalta hatalmával a rómaiak minden erőlködését. A 440.
esztendő végén ezek a barbárok (hunok) voltak az urak és a rómaiak a szolgák”. (megtalálható “Heracleides
Bazaar”-ja c. munkában a 366. és 368. oldalakon. Driver and Hodgan, London, 1925.)
... Ázsia (hun) népei mind beletartoztak a Hun Birodalomba, melyet Atilla szervezett meg (kivéve a kínaiakat).
Már mondtuk, hogy csak nyelvjárásbeli különbség volt beszédjük között és igen sok törzsbe tagozódtak, akiket
az azonos faji öntudat tartott egybe. E népek áradatában azonban mindig megmaradt egy vezető nép, melyet a
karizmatikus származástudat tartott egybe és a “tudást “ apáról fiúra adták tovább. Ahogyan ma is mondjuk pl.
Fő-város, Fő-rendező stb ... úgy e Nagy Népség tengerében - “Fő-nép”-nek nevezték a vezető és uralkodó
törzset. Ezt a “fő-népet” írják a nyugati krónikások “Királyi Szkíta” néven. A Nagy Nép nyelvén azonban a
nevük: SZAK-A. (Sumérul SZAK - fej, fő, SZAK-A ... A FŐ... népre vonatkoztatva - “Fő-Nép” ... azaz a
vezető, uralkodó törzs.
... Miért hívták őket mégis hunnak? Hun ... a régi ázsiai nyelvekben egyöntetüleg előforduló “gyakorlati szó”.
Olyan “terminus technicus” féleség, mely még a maya nyelvben is fellelhető és jelentése “Első, Legkiválóbb”. A
“szaka” uralkodó törzs által vezetett és irányított Birodalom népei a harcban mindenütt valóban a legkiválóbbak
és elsők voltak és így maradt rajtuk a hun név.
Atilla tehát hat évig távol volt szervező körúton és a Hun Birodalom központjában Buda a király. Ez a helyzet
vehető ki a nyugati krónikások írásaiból, akik tulajdonképpen semmi konkrét adatot nem akarnak rögzíteni
Atilla és a Hun Birodalom előnyére és csak mindenáron kisebbíteni akarják azt a valóságot, hogy a Kr.e.
441-447. évek között Atilla Hun birodalmának vazallusa volt úgy a Nyugati, mint a Kelet-római Császárság és
Atilla a “római jog” alapján követelte magának az uralmat. ... A nyugat-római császár, III. Valentián húga -
Honoria - levelet írt Atillának és abban - mint a császári udvar első dámája - feleségül ajánlkozott. Atilla
tisztességesen és keleti udvariassággal fogadta el az ajánlatot és feleségül vette a szép Honoriát, aki még szebb
fiat szült Atillának - Csaba királyfi személyében. Ahogy megtörtént a fényes nász, Atilla az asszony mellé a
“római jog” alapján követelte a Római Birodalom felét és meg is szerezte.
Atilla Hun Birodalma betartotta a szerződéseket és a rómaiak rendesen fizették a rájuk kivetett évi, hatalmas
aranyadót. A régi írásokból az vehető ki, hogy politikailag nyugalom állt be, csak a római vallás főpapjai
türelmetlenkedtek, mert sehogyan sem tetszett nekik az, hogy a hunok által uralt keleti területeken a régi, Péter
Apostol által alapított “keleti keresztyén egyház” tanításait hirdették és a “római-Saul-Páli teológiát” nem
ismerték el. Különösen az nem tetszett nekik, hogy a hunok - e keleti keresztyénségük mellett - még
megtartották és vallásos kegyelettel ápolták ősrégi hagyományaikat is. Minden erejükkel ellenségeskedtek és
pusztítottak is. Példának hozom fel a margusi püspök cselekedetét, amikoris “átkelve a folyón - kirabolta a hun
királysírokat”. Ugyanebben az időben II. Theodosius, bizánci császár rendeletére a rómaiak egyszerre
megtámadták a hunok dunai és tengert kikötőit, tárházait, hajóit.
Nagyon sok történelmi forrás írja (a Chronicon Paschalae is) azt, hogy “a hunok királyai - Atilla és Buda -
nagyon sok harcossal megszállták Illyricum-ot és Thrákiát. A hunoknak egyik igen nagy rosszakarója, rossz
hírük keltője - Otto J. Maenchen-Helfen - így írja könyvében (The World of the Huns. Univ. California Press,
Berkeley, 1973. - a 113. oldalon): “... a szkíták, akiket hunoknak is hívtak, elözönlötték Thrákiát. Emiatt
Theodosius békét kötött Geiserikkel és visszahívta seregét Szicíliából. Asbar fővezérsége alatt küldte csapatait
Atilla ellen, aki már elfoglalta a thrákiai nagy városokat (felsorolja mind), sok foglyot ejtett és nagy zsákmányra
tett szert. A csaták alkalmával a római generálisok nagy veszteségeket szenvedtek és Atilla a tengereket elérte -
mind a kettőt - Pontust és Propontist (Fekete-tenger és Boszporusz) Calipolis és Sestusnál..... A cherszoni csata
után a rómaiak, Anatolius követsége útján, békét értek el a hunokkal, melynek értelmében a szökevényeket
kiszolgáltatták a hunoknak, a rómaiak azonnal fizettek 6000 font aranyat és az évi adójuk nem 1000, hanem
2100 font arany”.
Buda, Atilla testvére is részt vett ebben a hadjáratban, mert ez a 441-442. években történt. ... Mikor azonban a
tengerek elfoglalását írják le, már csak Atillát említik és pontosan erre az időre, tehát a 442. évre teszik a
nyugati források Buda halálát. ... Azt a valóságot következtetem ki ebből, hogy a hunok hős királya - Buda - itt,
Illyricum és Thrákia területén vívott véres csaták valamelyikében esett el, mert logikátlan, rosszakaratú és

153
Forrás: http://www.doksi.hu

oktalan azt feltételezni, hogy a hunok e nagyon nehéz és háborús időszakában éppen Atilla - akiről még
legnagyobb rosszakarói is azt jegyezték fel, hogy “igazságos és nagyon bátor ember” volt, megölette volna
testvérét - éppen akkor - midőn legnagyobb szüksége volt megbízható, okos és vitéz vezetőkre.
Ezt csak a hálátlan utókor hazudta részére azért, hogy a keletiek által istenített Atilla emlékét bepiszkolják.
Buda tehát minden bizonnyal csatában esett el és valószínűleg Atilla azokba a királysírokba temette el jó
testvérét, amit Margus püspöke kirabolt. Ugyanis, ha háborút indított ősei sírjának megszentségtelenítése miatt,
úgy minden bizonnyal helyre is állíttatta azokat és az elrabolt kincseket visszahelyezte oda. Ha pedig Buda
éppen e szentségtelenítés megtorlására indított harcban esett el, akkor Atilla biztosan oda temette el testvérét.
El kell fogadnunk tehát - a sok hazugság cáfolata és jogos megtorlásaképpen - ezt a történelmi helyzetet, mert a
thrákiai háborúig Buda mindenütt említve van és emléke pontosan itt vész el. ... De követte volna-e
hagyománytisztelő, istenes és a hadifoglyokat kenyérrel ellátó és hazabocsátó, a vérszerződés szentségét tisztelő
hun nép Atillát - ha testvérgyilkos lett volna?... Ha ő testvérét megölte volna - minden bizonnyal nem lett volna
a hunok felmagasztalt, tisztelt és csaknem imádott nagy királya. ... Ugyanakkor az is hazugság, ... hogy Atilla
sajátkezűleg dobta volna meggyilkolt testvérét a Dunába. Természetes, hogy ezt a nyugatról jött térítés hirdetői
találták ki éppen úgy, miként Rafael festményén az égi szentek karddal támadnak Atillára. Hát - ha az “égi
szentek” is ellene voltak, akkor természetes, hogy mindent rá lehet kenni nagyságának és kiváló
személyiségének csorbítására.
Ugyanis - ezek a nyugati írók - rájöttek arra, hogy a Hun Birodalom egyesítését csak egy puritán, okos és
minden vonalon példát adó nagykirály - Atilla - éppen a saját személyi, emberi értékei útján tudta létrehozni.
Mert ahhoz, hogy a hun “lovas-harcos” tiszteljen valakit, annak elsősorban jó lovasnak kellett lenni és jó
harcosnak is. A hunokat nem lehetett “selyemágyról” harcra, győzelemre vezetni, miképpen a római császárok
igyekeztek seregeiket a csatába terelni. Atilla ott volt a csapatai élén, mint harcos és az udvarában, mint első
politikus, akinek sohasem volt szüksége tolmácsra, mert minden nyelvet beszélt. Nyugatit is - keletit is.
A nyugati pompához szokott és hozzá érkező “követeket” pompával és fényes udvarral fogadta. Arany, ezüst
tálakon tették elébük az ételt, italt, de ugyanakkor ő maga - a hunok hatalmas királya, - akinek a rómaiak tíz év
alatt 100.000 font aranyat fizettek a béke áráért - fatányérból evett, fapohárból ivott.
A nyugatiak azért igyekeznek Atilla nagyságát kisebbíteni, őt kegyetlennek, barbárnak - sőt testvérgyilkosnak
feltüntetni, mert még ma sem bírják elviselni azt a valóságot, hogy egyszer - a nyugati és keleti római
birodalmak Ura nem valamelyik római császár volt - a veszekedő és intrikus keleti és nyugati császárok közül -
hanem a hunok nagy királya - Atilla.

Atilla király, az egységes dunai állameszme megfogalmazója. BT III/144.o.

A hunok kilétéről, akik a Duna-medencében a római uralomnak véget vetettek és ott a magyar nyelvű népek
szabadságát és függetlenségét helyreállították, e munka (BT) első kötetében részletesen szóltunk. A második
kötetben pedig, a kusok tárgyalásakor, földrajzi és faji eredetüket közelebbről is megvilágítottuk. Tengernyi
adattal, köztük több írott okmánnyal igazoltuk, hogy ez a nép magyar ajkú volt és a Turáni Alföldről
származott. Mindezek ismétlésére tehát nincs szükség. De a hunok nevéhez, nevezetesen Attila királyhoz
fűződő politikai elgondolást itt kell megtárgyalnunk.
A hunok bejövetele idején Nyugat- és Közép-Európa új néprajzi helyzete nagy körvonalakban már kialakult, a
germán törzsek pedig már-már a Fekete-tengerbe ömlő Don-ig kezdtek terjeszkedni. Amíg nyugat felől a
latin-germán nyomás nehezedett a dunai magyar törzsekre, ugyanakkor megjelent a keleti veszély is, amelyet a
turk néven összefoglalt népek testesítettek meg, akik viszont a turáni magyarok ázsiai lakóhelyét fenyegették. A
hun vezetőség ezt a magyar népekre veszélyes új világpolitikai helyzetet csírájában felismerte és meghozta a
keserű elhatározást: feladta a katasztrófa előtt álló turáni hazáját és a nép jelentős részével nyugat felé útra kelt.
Tervük az lehetett, hogy a kisebbnek vélt latin-germán erőket Kelet-Európából visszaszorítják és egyesülnek a
Duna-medencébe már korábban betelepült magyar törzsekkel, egy erős, független dunai hun-magyar államot
alkotva. A hunok elgondolása egész Európa politikai felépítését érintette és kivitelezésében három ütem
észlelhető. Az első ütemben a hunok sikeresen visszanyomták a germán törzseket és elfoglalták a
Fekete-tengertől a Kárpátok ívéig terjedő földet. Ennek körülményeit s a gótok menekülését korábban már
előadtuk. A hun politikai elgondolás második ütemében a Duna-medence felszabadítása következett.
(341-től a juhászokkal (jazigok) kötött fegyverbarátság, majd az erdélyi szkíták maradványaival, később a
Karpodárokkal (Kárpát-urakkal) kötnek fegyverbarátságot, majd 409-ben Valériát, 433-ban Pannoniát a
rómaiaktól szerződéssel veszik. Úgy látszik, az ország maradék részeinek birtokba vétele is békés úton ment
végbe, harcokról sehol sem hallunk. Az őslakosság tehát az egész országban békében élt új ura alatt. A
Duna-medence területének egy országgá való összefogása és minden ott lakó törzsnek egységes uralom alatt

154
Forrás: http://www.doksi.hu

nemzetté egyesítése most lett valósággá a történelem folyamán először. Az egység intézményes megvalósítása
jórészben Attila király (432-453) nevéhez fűződik, ezért őt tekintjük a Duna-medence földrajzi egységének első
felismerőjének, az egységes dunai állameszme megfogalmazójának és gyakorlati kivitelezőjének. Olyan
politikai gondolat ez, amely azóta is irányítója a magyar nemzet politikai magatartásának. Éppen ezért Attila
királyban az európai magyar történet egyik legragyogóbb alakját tiszteljük.
Attila politikai elgondolásában harmadik lépésnek szánta a Kelet- Közép- és Nyugat-Európában élő
összes magyar származású törzsek felszabadítását a germán és római iga alól. Miként befejezte
Magyarország megalkotását az egész földrajzi táj politikai egyesítésével, akként remélte, befejezheti Európa - I.-
et is, az egész kontinens politikai egyesítésével. Uralmát keletre a Don-ig, északra a Balti-tengerig sikeresen
kiterjesztette s errefelé mindazt a területet egybefogta, amelyen a magyar nyelvű népek a korábbi évezredek
idején szétterültek. E helyzetnek megfelelően magát a “Pontiak, Ister-vidékiek, Uráliak és Tót urak urának”
címezte. Nyugat-Európában azonban az ő idejében eléggé megszilárdult a latin-germán-frank világ,
megváltozott öntudatú népekkel. Ilyen körülmények között az egyesítés nem volt úgy megoldható, mint a
Duna-medencében. Nyugati vonatkozásban fegyveres fellépésre, harcokra volt szükség. Attila fegyverei el is
jutottak az Atlanti-óceánig, gondolatokat ébresztett mindenfelé, de az egyesült római-germán hadak felett a
franciaországi Trója (Troyes) mellett Mauriacumnál nem tudott döntő győzelmet aratni. Ezért Attila király
Európa politikai egyesítését feladta. Gondolata azonban - az egységes Európa - mind a mai napig fennmaradt és
minden igazán messze néző európai államférfinek ideálja lett. Mi büszkén mutathatunk rá, hogy az európai
egység gondolata is egy magyar ember agyában született meg és az tett megvalósítására legelőször lépéseket.
Attila tehát nemcsak nagy magyar király volt, hanem egyúttal a legnagyobb európai királyok közt foglal helyet.
Emlékének gyalázása a nyugat-európai történettudomány legnagyobb szégyene, amely e messzetekintő
államférfiből, kiváló katonai géniuszból szörnyeteget faragott és ma is a barbár prototípusaként mutogatja.
A Duna-medencebeli első egységes magyar állam az egyesítő nagy király váratlan halála (453) után felbomlott.
Az enyészet okát a történelem búvárai abban látják, hogy a király, miután 445-ben egyeduralkodó lett, a
honősökből és honurakból (helybeli fejedelmekből) alakított Tanácsot mellőzte és háború és béke dolgában
egymaga határozott. Önkényes eljárása megzavarta a régibb országlakókkal fennálló jó viszonyát, a
szerződésekben lefektetett rendet és alkotmányt, s a mellőzöttek körében elégedetlenséget keltett. Miután a
vezető emberek jelentékeny része elhidegült tőle, a magyar törzsek elégedetlenkedését a germánok kihasználták
és intrikáikkal a király halála után polgárháborút idéztek fel. E belső összeütközések során Attila nemzetsége és
hun hívei elvesztették vezető szerepüket, mire az élve maradt Attila-fiúk népes kíséretükkel együtt odahagyták a
Duna-medencét és visszalovagoltak Don felé eső régibb hazájukba. Nem kell azonban azt gondolni, hogy a
hunok mind egy szálig elmentek volna. Tulajdonképpen csak a fejedelem nemzetsége távozott, de a közemberek
nagy tömege továbbra is helyben maradt. Nem távoztak el az országból azok a néprészek sem, amelyek oda még
a hunok előtt érkeztek, hiszen nekik semmi okuk sem volt a távozásra, ellenkezőleg, minden érdekük a helyben
maradást kívánta. Itt maradt az Attila-fiúk oldalán küzdő székelyek egyik köteléke is, a krimhildi csatából
megmenekült 3000 lovas és egy ismeretlen helyen fekvő mezőségre (Chigla Mezeje) vonult vissza, ott várta
Csaba királyfi visszatérését. Az azonban igaz, hogy a királyi család távozása és a központi hatalom megszűnése
után az ország minden régi törzscsoportja visszavette korábbi függetlenségét és így visszaesett a Duna-medence
az apró fejedelemségek korába, a helyzet minden veszélyes következményével együtt. Éppen ezért az éles látású
Csaba királyfi, Attila legkisebb fia, mihelyt megérkezett a Fekete-tenger közelében lévő régi hazába, azonnal
hírverésbe kezdett, hogy a fejedelmi hunok mindnyájan térjenek vissza Pannóniába és álljanak bosszút a
németeken. Halálos ágyán esküvel kötelezte népét, hogy mihelyt erőre kapnak, mindnyájan visszatérnek
Magyarországra és helyreállítják a régi államot. A “visszatérő hunokat” a magyar krónikák csak ezen a néven
ismerik és sohasem mondják őket Avari-nak, számukra nem volt új nép.
441 A római és nyugati történetírók csak azokkal a hadjáratokkal B J 4 Perzsia
foglalkoznak, amelyek az ő területükön zajlottak le, de pl. meg sem 67.o.
említik azt a hadjáratot, amit a hunok 441-ben indítottak Perzsia ellen,
és a keleti kútfők “első perzsiai” hadjáratnak neveznek. Atilla vezérkara
irányította, de ő személyesen nem volt ott, hanem az akazir és
kaukázusi hun seregekkel végeztette. A perzsiai hadjárat elindításának
oka: a Pártos Birodalom bukása után vagyunk kb. 150 esztendővel és a
pártosnak nevezett - de szintén hun nép - leszármazottai
visszamaradtak az ősi területen, mely most perzsa fennhatóság alatt
volt. Az Eufrátesztől keletre - a kis Persi provincia kivételével -
csaknem az Indusig hun eredetű nép szenvedte el - a nagyon sokszor

155
Forrás: http://www.doksi.hu

kegyetlen - perzsa uralom még kegyetlenebb rendelkezéseit, melyek

főleg vallási szempontból voltak elviselhetetlenek.
Ugyanis a Sasanida (perzsa) uralkodóház államvallássá tette a
zoroastrianizmust. A pártosok birodalmában keletkezett Péter-i
keresztyén egyház főpapját, Manit Kr.u. 275-ben a perzsák kivégzik. ...
Ettől az időtől kezdve a Perzsiában lakó hunvérű nép, mely a
Közép-Ázsiában működő hun püspökségektől várta a segítséget és azért
nem tért át zoroasteri hitre, mert a Péter-i Jézushit, nemzeti vallása,
állandóan háborgatva volt a perzsáktól. A népességi helyzet ugyanis az
abban az időben, hogy a nagyobb számú és nem perzsa lakosság
kénytelen volt elszenvedni a kisebb számú - de uralmon lévő - perzsa
nép és államhatalom üldözéseit, mely a másik fajú és másik vallású nép
pusztítására törekedett.
447 Atilla pontusi győzelme. B J 4 Cherszon
72.o. Bizánc
451 (A catalaunumi csata) B J 4
72.o.
(A catalaunumi csata körülményeit körbejárni fontos kötelességünk. Ugyanis Badiny alább közreadott cáfolata
előtérbe helyezi a kérdést: a nyugati történetírás e csata leírása körül kicsúcsosodó tudatos hazugsághegyei
sajnos a mai napig ható méreggel szövik át a világtörténelmet a magyarság rovására. Ezekből táplálkozik mind
a mai napig a hamis és tudatosan elferdített történelem, amelyre Európa - beleértve Magyarországot is -
történelemkönyvei épülnek. E megkövesedett mese széttörése történelmünk rendbetételének egyik fontos
mozzanata lesz. Köszönet érte Badiny professzornak. A szerk.)
... Pontosan erre az időszakra esik a vizigótok inváziója, akik 450-ben Afrika északi partjait is elfoglalták,
egész Spanyolországot és Galliába törtek.
Aetius ismét segítséget kér a hunoktól. (Ugyanebben az időben még mindig fennáll az Aetiussal kötött -
nyugati - szerződés, melynek értelmében Atilla Hun Birodalma nemcsak élelmezte a nyugat-rómaiakat, hanem
szövetségesként védte is.) Lehetett-e az oka annak, hogy Atilla nyugatra indul seregével? Minden bizonnyal, de
iszonyú zűrzavar uralkodik az erről szóló tudósításokban. Ugyanis a hun-ellenes írók azt állítják, hogy 1./ Atilla
451-ben csatát veszít Katalaunumnál és 2./ a vesztett csata után elfoglalja egész Észak-Itáliát 452-ben, ahol is
(egy meg nem nevezett helyen) Leo pápa járul elébe a békeajánlattal, amit Atilla elfogad.
Vegyük először az 1./ pont állításait bonckés alá. Az alábbiakat kell megállapítani:
a./ Katalaunum létezésére, egy ottani csata lefolyására semmiféle hiteles történelmi adat nincs. A nyugati
történetírás ezt egyszerűen kitalálta és bizonyítékként említi: - a Gesta Trevisorum-ot (Trieri Krónika), mely
szerint Atilla elfoglalta Triert ... és a hunok lerombolták Eucherius templomát - állítólag 450-ben. De lehet,
hogy előbb is és minden valószínűség szerint a templomot nem a keresztyén hunok, hanem a pogány gótok
rombolták le - de a nyugati írók - természetesen - Atillára és hunjaira fogják. - Másik “bizonyíték” az, hogy a
katalaunumi mező (igazi nevén Locus Mauriacus) közelében találtak valami “hun” leletet. Tehát kiástak a
földből “egyetlenegy” valamit, amit - állítólag a hunok hagytak ott. Jordanes szerint 200.000 hun harcost
temettek el itt és utánuk csak “egyetlenegy” emlék maradt a földben, pedig feltúrták az egész vidéket.
(Forrásadatként jelölöm: Takáts Z.: Catalaunische Hunnenfund und seine Ostasiatischen Verbindungen, Acta
Orientalia Hungarica 5. (1955. 143-173. old.)
b./ A csata időpontját is meghatározzák a nyugati történészek (persze legalább 100 év elmúltával) és azt 451. év
júliusának első hetére teszik - hivatkozva Leo pápa (440-461) leveleire, amit Marciannak, Anatoliusnak és Kios
püspökéhez intézett, melyben megindokolja, hogy: “miért nem tudta jóváhagyni a Chalcedoni Konzilium által
küldött fegyelmi kánont” ... de ebben egy szó sincs a hunokról. Milyen alapon veszik ezt bizonyítéknak még
korunk írói is, mint az említett Maenchen-Helfen (134. oldalon.) ...?
De éppen ennek a Chalcedoni Konziliumnak az Aktái bizonyítják azt, hogy 451-ben a hunok nem voltak
Galliában, hanem - a kelet-római új császár - Marcianus - szerződése be nem tartása miatt, ismét Illyricumba és
Thrákiába törnek. Ugyanis 450. július 2-án meghalt II. Theodosius és helyét Marcianus foglalta el, akinek az a
szándéka, hogy megszünteti a magas “hun-adó” fizetését. Igy Marcianus - kelet-római császár - kéri a 451. év
augusztusában Niceában összeült zsinat püspökeit, hogy imádkozzanak a hunok feletti győzelemért. Ha pedig a
hunok és Atilla 451-ben a kelet-római császár ellen hadakoztak, akkor ugyanebben az évben nem történhetett a
sokat emlegetett “Katalauni csata”.
De éppen a hun-ellenes Maenchen-Helfen mondja: “egy új lökést adok a Locus Mauriacus közelében lévő

156
Forrás: http://www.doksi.hu

csatatér kutatásában, mely eddig a helyi történészeknek és a nyugalomba vonult ezredeseknek a kedvenc
hobby-ja volt” ... és egymás után sorolja fel az egymásnak ellentmondó adatokat erre vonatkozóan, de mégis
erőlteti azt a hiedelmet, hogy ez a csata valamikor létezhetett és megtörténhetett. De a sok egymásnak
ellentmondó adat megsemmisíti ezt az erőlködést és világossá lesz az a tény, hogy katalauni csata egyáltalában
nem létezett, hanem minden a hun-ellenes utókor meséje.
... Már említettem, hogy a régészek feltúrták a Locus Mauriacus-nak nevezett mező minden
négyzetcentiméterét, ahol - állítólag - a katalauni csata volt: de egyetlen csontvázat, egyetlen fegyverdarabot,
vagy egyéb harci, vagy bármi tárgyat nem találtak. Különösen sok csontváznak kellene ott lenni, hisz Jordanes
azt állítja, hogy 165.000 harcos maradt a csatatéren s talán mondhatjuk azt is hozzá, hogy a harcosok felének a
lova is elesett. 165.000 embercsontváz és legalább 80.000 lócsontváz maradt a csatatéren, de a régészet egyetlen
egyet sem talált. Tehát valami hiba máris van itt és jogosan mondhatjuk azt, hogy itt csata nem lehetett, mert
bizonyítéka - maradványaiban nincs.
... A történelmi eseményeket csak és kizárólag nyugati történészek értékelték ki. Ezek mind Jordanes írására
alapozzák mondanivalójukat és a hunokat az emberiség “utolsó” népségének tartják - sajnos még ma is. Ebben
az álláspontjukban is a zsidó és gót származású itáliai püspök - Jordanes - befolyásolja őket, akik szerint a
hunokat “az Isten lebukott angyalaitól eredezteti, akik e fajtában megtestesült tisztátalan lelkek. ...És még
hozzáteszi, hogy a “keresztyének egyik legendája alapján” tudja és hiszi ezt.
De ennek tudatában most már érthető a nyugati íróknak a hunok felé megnyilatkozó állandó ellenszenve,
hiszen az ő hitük szerint “keresztyéni kötelességüket teljesítik akkor, amidőn a tisztátalan lelkekkel megtestesült
hunokról csak a legrosszabbat feltételezik és természetesen ennek következtében a legrosszabbakat írják. ....
Sehogy sem akarják beismerni, hogy felsorolt adatok kronológiailag ütik egymást. Ugyanis: Jordanes a
Katalauni csata időpontját a Kr.e. 451. esztendő nyarára teszi - Galliában - tehát a mai Franciaország területén
és az említett Maenchen-Helfen könyve a 131. oldalon a következőket írja: A chalcedoni zsinat jegyzőkönyvei
valami fényt vetnek a hunok balkáni betörésére a 451. évben. Marcianus kelet-római császár zsinatot hívott
össze Niceába, 451. szeptember elsejére. Minden reménye megvolt, hogy erre az időre ott legyen, hacsak valami
sürgős államügy nem tartja vissza a csatatéren. Hamarosan szembe találta magát a dunai határon lévő zavarral.
Ez éppen nyár folyamán történt. Augusztusban kéri a Niceában összegyűlő püspököket, hogy imádkozzanak az
ellenségen való győzelméért. Ő tehát Thrákiában volt, de a csata dúlt egész Illyricumban. Mivel sem a moesiai,
sem a Dacia ripensisi püspök nem vett részt a zsinaton, mely végül is Chalcedonban ült össze - feltehető, hogy
megint a hunok özönlötték el a két szerencsétlen provinciát.
A fogalmazásból érezhető, hogy a történész semmiképpen sem akarja kimondani azt az igazságot, hogy Atilla
hunjaival a Kelet-római Birodalomra tört, de azt kétségtelenül megállapítja, hogy mindez a 451. esztendő
nyarán történt. ... Ha Atilla akkora sereggel, mint amit Jordanes és társai leírnak, Észak-Franciaországba ment,
otthon Hunniában alig maradhatott katona és harcos a Duna-Tisza közén. Ha Marcianus császár olyan vitéz volt
és megtagadta a hun-adó fizetését és háborúba indult Atilla ellen, miért nem használta ki a kedvező alkalmat a
Hun Birodalom központjának megszállására akkor, amidőn Atilla csatát vesztett Katalaunnál, és mint írják,
iszonyú nagy veszteséggel igyekezett haza összetört és leromlott seregével...?
Csak egy a felelet erre. Nem volt ilyen kedvező alkalom, mert Atilla nem ment seregével sem Galliába, sem
Frank-honba. De miért is támadt volna a Frankok ellen, amikor azok a hunok rokonai. ... Csak fel kell lapozni a
Frank királyok Gestája c. könyvet, melyet a Kr. u. VIII. szd-ban írtak. Ez a hiteles történelmi adat ugyanis
azonosítja Szikambriát Atilla azon városával, amelyet Budá-nak neveztek. Ugyanezt mondja A frankok
történetének könyve is, melyet csaknem ugyanebben az időben írtak, Kr.u. 727-ben. De tulajdonképpen a
középkorban kerültek nyilvánosságra ezek a hagyományok. Igy Jean Lamaire (Kr.u. 1512) megírta nagy művét:
Gaul (Gallia) ismertetése és a Trójai különlegességek címen. Ebben a következőket mondja: a hunok vagy
magyarok szintén a trójaiak leszármazottai, testvérei a frankoknak, éppen úgy, mint a törökök. Azonban, míg a
törökök pogányok, a hun-magyarok keresztyének. A hun-magyar-török azonosítás onnan jön és azért van, mert
“Atilla annak a török clannak (törzsnek) a leszármazottja, amelyik a Turkus-tól ered és a trójai Troillus fia”.
Atilla idejében ez a frank-hun rokonság még ismertebb volt és minden bizonnyal ez az oka annak, hogy a hun
seregek sohasem törtek be Frank-honba.
Fogadjuk el tehát azt a valóságot, hogy Atilla nem vezette seregét Galliába, mert egész életében csak a római
birodalmakkal volt elfoglalva. Ezek adófizetői voltak, de védte is és élelmezte is őket. Atilla uralkodása alatt a
gótok messzire elkerülték a római területeket, de Atilla halála után még Rómát is elpusztították...
... A hiteles történelmi adatok szerint Atilla 451-ben Marcian kelet-római császárt fegyverrel kényszeríti a
szerződés betartására, melyben benne foglaltatik a Duna-hajózás monopóliuma, a manicheizmusnak, vagy
egyesek által nesztoriánizmusnak nevezett keresztyén Jézus-hit szabad gyakorlata és az évi adó megfizetése. Ezt
Atilla elérte megint a 451. év nyarán a Balkánra, vagyis a Kelet-római Birodalomba vezetett hadjáratával.

157
Forrás: http://www.doksi.hu

Tudjuk jól, hogy Marcián császár nem tudott megjelenni a 451. szeptember 1-re meghirdetett zsinaton, ... mert
a háborúval volt elfoglalva. Priszkosz rétor útja Atillához csak ezután, tehát 452-ben volt, miután Atilla már
visszatért Róma alól.
Ugyanis legyőzve Marcian kelet-római császárt, még az ősz beállta előtt átkelt a Júliai Alpokon, jobban
mondva a Száva folyásán haladva ... a tengerpartra. ...
... A (római) birodalom hadereje túlnyomó részben az ún. barbár zsoldosokból állt. A hunok, alánok, gótok,
frankok, gallok, sarmaták, dákok és Konstantin császár uralkodásáig (324-361) a keresztyének is, akik nem
voltak hajlandók tisztelni a rómaiak isteneit. Nos ezeket a barbárokat Atilla egy nagy szövetségben egyesítette.
A szövetség célja egyetlenegy volt: a rabszolgatartó és népeket leigázó Római Birodalom összeroppantása és a
“barbár” népek országalapítása.
Aetius tehát azért nem bírt sereggel Atilla ellen menni, mert 451. nyarán - amíg Atilla a kelet rómaiakkal
harcolt (A szerk.) - Galliában az egyesült gót-gall-frank seregek úgy szétverték a légióit, hogy ezek véglegesen
letűntek a történelem színpadáról. Aetius nagy vereségét főleg az idézte elő, hogy a légióiban zsoldosként
harcoló “barbárok” mind átálltak a saját népükhöz - cserbenhagyva zsoldadójukat. Tudták, hogy saját népük
ellen nem harcolhatnak.
A Római Birodalom megdöntésének egyik fejezete zárult itt le, amit a hun-gót szövetség gót része hajtott végre.
Itáliának Atilla által való megszállása pedig az a fejezet volt, amit a hunoknak kellett elvégezni. Nem is történt
volna semmi baj, ha Atilla is olyan lelkivilággal rendelkezett volna, mint a többi “barbárnak” nevezett
szövetséges uralkodók és törzsfőnökök. Azzal a tettével azonban, hogy megkegyelmezett Rómának, amikor
elébe járult az akkor paulinizmusi hitnek nevezett vallás főpapja - és a Jézus-hitű Atilla visszafordította lova
fejét a Tisza felé - saját kárát okozta, mert a germán-gót szövetségesei kimondták rá a halálos ítéletet, amit az
egyik germán uralkodó Ildikónak elnevezett leánya a fajtájához és nemzetével való hűséggel végre is hajtott.

Még van valami igen fontos közlendő Atilláról és a hunokról, ezt Meszlényi Róbert Imre: Az ó-európai nyelv
(Bázel, 1997) c. kéziratából veszem át:
A hun-szkíta azonosságot és a hunok európai küllemét az a szenzációs régészeti lelet igazolhatja
legjobban, amiről a Das Beste folyóiratból értesülhettünk (Das Beste 1995/március, 76-82). Victor Mair, a
pennsylvaniai egyetem sinológiai professzora 1987-ben egy diákcsoporttal meglátogatta Kínában Ürümqi
(Urumcsi) város múzeumát, ahol egy újonnan megnyílt kiállító teremben három múmiát pillantott meg. Az
európai küllemű, világos, hullámos hajú holttestek - hite szerint indogermánok - kitűnő állapotban
megmaradtak, “úgy néznek ki, mintha azokat tegnap temették volna el” - közli Mair professzor úr. Több, mint
100 mumifikálódott tetemet ástak ki a régészek Sinkiangban (Északnyugat-Kínában) a Tiensan hegység
terméketlen nyúlványa és a Takla-Makán kősivatag közti területen. A holttestek korát részben kb. i. e. 2000-re
teszik, azaz 4000 évesek! Az első múmiákat Wang Binghua régész 1978-ban Qizilchoqában (a Vörös Dombon)
ásta ki, melyek i. e. 1200-ban kuporodott helyzetben lettek eltemetve. A sírokban többek közt találtak lovagló
kellékeket, egy kocsikerék darabját, valamint bugyorban tartott gyógynövényeket, operáló szikével.
Mair professzor azért hiszi a múmiákat indogermánoknak, mert alapismeretei szerint a hunok
mongolok voltak és fel sem tételezi azok európaiságát.
A sinkiangi leletek bizony nagy fejtörést okoznak őstörténészeink körében, mert a kínai évkönyvek i. e.
1200 és i. e. 48 között nem indogermánokról, hanem hunokról szólnak. Sinkiangban a hun koronatanuk eddigi
őstörténeti szemléletünk (római fölényeskedő história) megváltoztatását követelik.
A hunok királyát, Atillát az őstörténetírás egy szörnyű kegyetlen embernyúzó ázsiainak mutatja be,
holott ő volt a leigázottak igazi védelmezője, a rabszolgák legdicsőségesebb felszabadítója, mivel hun
népcsoportjaival szétzúzta a rabszolgatartó rómaiak keleti és nyugati birodalmát. A fekete hunok a szlávokat
szabadították fel a görögök uralma alól, a fehér hunok pedig Nyugat-Európa lakosságát Róma uralma alól. Atilla
nem volt sem ázsiai, sem “barbár”, ahogy az aranykalitkájukat sajnáló rómaiak lefestették, hanem a Kárpátok
környékének szülötte, aki ifjúkorában nagybátyjánál az al-dunai Novaéban (a Duna jobb partján, a mai bulgáriai
Szvistov helyén) élt, 406-ban (11 éves korában) Rómába került, ahol katonai kiképzésben részesült, nem bódult
el a római fényűzéstől, sőt azt megvetette. Kiváló szervező, hadvezér és humán gondolkodású férfiú volt.
A birodalmak ellen folytatott háborúinak semmi köze sem lehetett az ún. népvándorláshoz, mivel a
hunok v. szkíták Herodotosz idejében is Kelet-Európában éltek (Herodot - Marg: übersetzt von W. Marg:
“Geschichten und Geschichte, Buch 1-4, Zürich 1993. IV. Buch), továbbá a dominósorhoz hasonlított
népvándorlás sem létezhetett (nem kergethette Atilla “mongoljaival” a népek sokaságát keletről, ha a Kárpátok
környékén született és Rómában tanult, a beindult “dominósornak” mindkét végén nem állhatott egyszerre). A
“népvándorlás teória” csak a rabszolgatartók pártján álló történészek bizonyíték nélküli szüleménye, amit nehéz
elképzelni, mert a megfutamodottak képtelenek másokat megtámadni. Az elmúlt években a televízió képernyőjén

158
Forrás: http://www.doksi.hu

mindenki láthatta a ruandai és a jugoszláviai menekülteket, kik mindannyiunkban csak szánalmat keltettek. Arra
senki sem gondolhat, hogy ilyen rendezetlen sorú szerencsétlen fejvesztett tömegek meg tudnának támadni
nagyhatalmakat. Egy józan gondolkodású ember a láncreakcióhoz hasonlított vagy dominóhatással elképzelt
népvándorlások magyarázatát nem fogadhatja el. Csak nem hisszük el azt, hogy pólyás babákkal, öreg
anyókákkal, beteg családtagokkal a halál torkából vágtáztak volna az emberáradatok, vagy vérszomjasan
üldözték volna egymást kiszorítva az amúgy is ritkán lakott területekről, miközben a dominósor utolsó
“szerencsétlen menekülő” tagjai a tehetetlenségi erő következtében beestek Európába, aztán kényszerből a világ
legszervezettebb birodalmát, a Római Birodalmat tönkreverték és megszüntették. Nem, az ún. “népvándorlás”
nem egy ázsiai expanzió eredménye. A sorozatos támadásokat a még szabadon élő európai népek indították el a
rabszolgatartó birodalmak terjeszkedései ellen! A “népvándorlás” résztvevői mindannyian európaiak voltak
(amit leszármazottaik is igazolnak) és nem egymást zavargálták a pusztákban, hanem közösen vívták meg végső
győzelmüket Aëtius római serege felett. Atilla büntető hadjáratára a római történetírók csak ráfogták a
lekicsinylő népvándorlási indítékot.
A hunok harcos népcsoportjait központi parancsra, politikai okokból helyezték át Kelet-Európából (akik
helyét a felszabadított szlávok töltötték fel) a legyőzött rómaiak közé. (Az áttelepítések okozták a hun nemzet
végleges bukását is, amit a vulgáris latin nyelvű népességre felügyelő alánok, frankok, gótok, longobárdok,
vandálok, stb. nyelvvesztése bizonyít; a germán nyelvek kreolizálását (paradigma - ragozás - és részleges
lexikális változását) nemcsak paleolingvisztikai tanulmányom szemlélteti, hanem a már korábban említett
genetikai és nyelvi származtatások összeegyeztethetetlensége is. Hibás lenne a szőke északiakat és a
pigmentszegény európaiakat délről származtatni vagy azt feltételezni, hogy addig csak makogtak, amíg a délről
terjeszkedő ind származású népek nem tanították meg őket beszélni. Az indogermán nyelvek erős kreol jellegét
az indogermanisztika jelentős tudósai igazolják (Zimmer: Ursprache, Urvolk und Indogermanisierung. Zur
Methode der Indogermanischen Altertumskunde, Innsbruck 1990. 24-37.)). A hunok háborúi már legalább i. e.
1200-ban megkezdődtek a kínai rabszolgatartók terjeszkedése ellen, aminek csak folytatása volt Atilla győzelme.
Atilla a Római Birodalmak várait kivétel nélkül mind lerombolta, Thesszáliától Galliáig vagy Aquileától
Rómáig, de védteleneket sosem bántott. A catalaunumi csata utáni évben (452-ben) már a rabló rómaiak
fővárosában volt, de Leo pápa kérésére Rómának megkegyelmezett.
Atilla nem Európát büntette, hisz ő maga is ízig-vérig európai volt, hanem Európa ind nyelvű
rabszolgatartóit. Atillát jogosan nevezhetjük Isten ostorának, mert a zsarnokokkal leszámolt. Felszabadította
Európa elindosodott rabszolgáit és a kárpát-medencei földművesek további elhurcolását is ő akadályozta meg. Mi
magyarok elsősorban neki köszönhetjük népi kultúránk és nyelvünk fönnmaradását.

453 Atilla halála. CSL Kárpát-meden

A hun birodalmi központ a Kaukázus-Volga-vidékre költözik. ce
Aladár (Ulud-ur) székely hagyomány szerint Atilla elsőszülött fia, a
gepida Ardarik “rex” felkelése alkalmával halt volna meg néhány
hónappal Atilla után.
455 “A politikai hatalom még mindig a hunok kezében van egyformán, BJ4 Pannonia
amikor 455-ben megkísérlik Pannonia visszaszerzését”. 162.o. Magyarország

A Duna-medence és Alsó-Pannonia kormányzását a dák-gepida király 182-183

veszi át. .o.
Miután a dák-hun testvérharcban elesett Ellák után a törzsszövetség
úgy határozott, hogy a hunok feletti - Atillához hasonló - abszolút
uralkodót nem választanak - az Atilla-fiak, Dengezik és Irnák (Csaba)
megszállják az erdélyi Kárpátok és a Duna közötti területeket. Ide
átteszik szállásterületüket és összekapcsolódnak a Duna-torkolatánál
lévő Pontus-i vidék Szkítiának nevezett hun erőivel.
Ez az áttelepülés megtörténik az Atilla halálát követő első három
évben. Ezt azért tették, mert a hunok kezében lévő Duna - Pontus-i
(Duna - Fekete-tengeri) hajózást és áruforgalmat, vagyis a folyami -
tengeri hajós kereskedelmet és a kikötőket akarták továbbra is
megtartani. Ugyanis Atilla halála után a bizánci hajóhad már
megkezdte működését a folyami és tengeri kikötők blokádjaival.
Ezeknek a bizánci intézkedéseknek a felszámolására indulnak meg a

159
Forrás: http://www.doksi.hu

hunok Bizánc ellen. Átkelnek a Dunán és elfoglalják Moesiát és Dacia

Ripensist és így biztosítják maguknak újra a Duna-Pontusi hajózást és
kereskedelmet. A hun invázió ideje: i.sz. 456.
456 “Legkésőbben 456-ban a Konstantinápolyi kormányzatnak tudomásul BJ4 Hun Pannonia
kell vennie azt a valóságot, hogy nincs hatalma a Dunától délre eső hun 162.o. Magyarország
területek visszaszerzésére. Békében élnek egymással, vagy másképpen
csendes fegyverszünet uralkodik - ahogyan a hunok is cselekedtek”.
457 “Hunnia elérhetetlen volt a rómaiak számára a 457. évben”. BJ4 Hun Pannonia
... Végtelenül sajnálatos az, hogy a jelenlegi magyar történészek úgy 162.o. Magyarország
írnak, mintha ellenségek lennének. ... Igy tehát az idézet: “Róma
433-ban Pannónia egy részét - ami valójában már nem is volt már
uralma alatt - szerződésileg átengedte a hunoknak. Igy a hun uralom
Keszthely környékére is kiterjedt, ezt két hunkori sír bizonyítja”.
(Megjegyzésünk: A Hun Birodalomba tartozott egész Dunántúl, amit
Felső-Pannoniának neveztek a rómaiak. A hunok már Atilla trónra
lépése előtt elfoglalták. Már Uldin vette birtokba. Atilla uralkodása
idején Alsó-Pannonia is ( a Dráva - Száva köze) a Hun Birodalom része
volt, hisz ezen keresztül ment a hun sereg Itáliába 451-ben.
Másik idézet: “Atilla halálát követően a Kárpát-medence germánjai
szövetkeztek a hun urak ellen és a 454. évi nedao-i csatában a germán
szövetség pontot tett a hunok itteni uralmának végére... Ezt a politikai
helyzetet használta ki Avitus nyugatrómai császár arra, hogy 455 őszén
Pannoniát újból birodalmához csatolja”. A magyar történészek és
régészek - László Gyula lektorálásával - eszerint már Atilla halála után
“egy” esztendővel “szétveretik” egy germán szövetséggel a Hun
Birodalmat ...? Kérdésem: hol van az említett “Nedao”, ahol a hunokat
megsemmisítő csata történt ...? Ha Hunnia “elérhetetlen volt a rómaiak
számára még a 457. évben” is, akkor még léteznie kellett és így a
“germán szövetség” nem verhette szét azt és “nem tehetett pontot” a
hunok uralmára a 454. évben.
Nedao - Jordanes (római történetíró) találmánya és eddig még senki
sem tudta megmondani, hogy hol található.
De nézzük meg, mit mond maga Jordanes:
“Mikor Ellák már meg volt gyilkolva, az ő megmaradt testvérei a
Pontus tenger partjai közelében harcoltak, azon a területen, melyről azt
mondtuk, hogy valaha a gótok lakták. A gepidák megszállták Dáciát és
a hun területeket - Atilla volt alattvalói, Marcian császártól kaptak
lakóhelyet a letelepedésre. Mikor a gótok látták, hogy a gepidák
maguktól (saját akaratukból) védik a hun területeket és a hunok
megmaradnak a régi szálláshelyeiken, jobbnak tartották azt, hogy a
Római Birodalomtól kérjenek országot, mint kitenni magukat annak a
veszélynek, ami más ország elfoglalásával jár. Igy kapták meg
Pannoniát”. (Itt Alsó-Pannoniáról van szó, a Dráva-Száva közéről.)
Tehát Jordanes maga bizonyítja, hogy a gótok nem támadták meg a
hunok által megszállt területeket, vagyis Hunniát, mint a fenti idézet
mondja, amit átvettünk az ő “Getica” c. munkájának 263. oldaláról.
... A Hun Birodalom nem eshetett szét, mert a hun nemzetségi
szervezet volt hatóereje. Ennek a birodalomnak Közép-Ázsiától a Bécsi
- medencéig terpeszkedő hatalmas területén léteztek a nemzetiségi és
törzsi intézkedő hatóságok és fórumok, melyek - közakarattal - emelték
maguk fölé és korlátlan hatalommal ruházták fel Atillát. Az ő halála
után is ezek a nemzetiségi és törzsi szervezetek határozták el
Hunország további sorsát. Főleg azért is volt ez így, mert Atillának
számos gyermeke volt s a nemzetiségi szervezet nem ismerte el a
nyugati szokású trónöröklési jogot, hanem a nemzetségfők közötti

160
Forrás: http://www.doksi.hu

hagyományos szokásjog alapján emeltek maguk fölé uralkodót.

Nincsen hiteles adatunk arra, hogy a nemzetségfők kit jelöltek Atilla
utódjául, hiszen fiai közül is csak néhány nevét tudjuk biztosan, mert
sok név nem történelmi, hanem “mondai” hagyomány.
A történelmi írásokban előforduló nevek szerint bizonyosan
mondhatjuk, hogy Atilla Kerka nevű feleségétől származott Ellák és
Dengezik. Réka asszonyától pedig: Emnezár, Uzendúr és Ernák. A
gepidák királyának leánytestvére is Atilla felesége volt és az ő ágán
származott unoka Mundo, későbbi bizánci generális. A mondákban
szerepel Atilla feleségeként Honoria, akitől született volna Csaba, és
Krimilda is, kinek fiául a mondai hagyomány Aladárt említi.
Atilla hirtelen halála iszonyú nagy csapás volt Hunniára. A bajt nem a
királyfiak meg nem értése okozta, mert nekik volt magukhoz való eszük
annak felismerésére, hogy mindnyájuk ellen, akik Atilla-ivadékok, az
eddig szövetséges gótok állnak szemben. Megerősítette ezt a
helyzetüket az Atyjuk ellen elkövetett merénylet felismerése is, melynek
kivitelezője éppen az egyik gót királyleány volt, akit apjuk feleségül vett
s akivel nászát ülte. ... A történelmi valóság az, hogy Atilla halála után
a hunok a gyilkosságot megszervező és Bizánccal lepaktált gótok ellen
fordultak és megtisztították Hunniát minden gót népségtől. Valami
igaza lehet tehát a mondának, hogy “gót vértől piros a Duna vize”.
(Gepidák) BJ4 Magyarország
Már az előbbiekben ismertettem, hogy a Hun Birodalom “szétveréséről” 170.o.-t Erdély
szó sem lehet. A “gepida” néven ismert nép hovatartozandóságát is ól
megismerjük rövidesen, amint követjük a történelmi eseményeket.
A váratlan bajt az okozta, hogy a gepidák királya - Ardarich - akart
Atilla örököse lenni és amikor a hunok ezt ellenezték - fegyveres
összecsapásra került sor a gepidák és a hunok között. Ardarich
támadását az Erdélyhez legközelebb fekvő hun szállásterület
kormányzója - Ellák hun királyfi állította meg - kemény küzdelem árán.
A gepida rohamban maga is hősi halált halt. Ardarich hatalmát
kiterjeszti csaknem a Tiszáig.
Kik is voltak a gepidák? ... A “hun-ellenes” történetírás “germánnak”
mondja őket és a köztudomásúan - szintén hun-ellenes - gót-zsidó
Jordanes Skandináviából eredezteti ezt a népet. Azonban a csontvázak
és a “gepida sírok” mást mondanak.
Igy pl. a kiszombori gepida temető csontvázanyaga egy “fajkeveredésű
népet mutat, melyben a mediterráni, turáni, mongoloid és paleo-ázsiai
elemek keveredve vannak az északi és kelet-európai elemekkel. Átlagos
testmagasságuk 168 cm”.
A hun-magyar folytonosság bizonyításának ellenségei ebből a népből is
“gótokat” akarnak formálni. Annak ellenére. hogy létezésük 90 %-át a
hunokkal és Hunországgal való szoros kapcsolatban találjuk, a
“hun-ellenes kutatók mindent-mindent, ami a gepidáknál
kultúrelemnek mondható - természetesen - germán, gót hatásnak
minősítenek.
Nagyon jól összehasonlíthatók a “gepida állatábrázolások” az ázsiai
szkíta állatmotívumokkal és - mondhatni - csaknem azonosak.
... Külön kell kapcsolni a gótokat a Kárpát-medencében lakó népektől.
A Kárpát-medencében volt Hun-ország (beleértve a Dunántúlt is a
Dráváig). Az itt lakó népek egymásra voltak utalva és Erdélyben
nemcsak a gepidák laktak, hanem a “daha” dákok is, hiszen Atilla
királyi titulusában az is benne van, hogy a “dákok királya”. Akkor
pedig a dákoknak létezniök kellett és ők biztosan Erdélyben ... azaz
Transylvaniában laktak, ahová a történelemszemlélet a gepidákat teszi
és a dákokat - a Hun Birodalomban - meg sem említi.

161
Forrás: http://www.doksi.hu

E sorok írójánál a “gepi-da” szó egy érdekes megoldást mutat. A ..

sumér grammatika szerint éppen olyan összetétel, mint pl. Kál-Da,
Mag-Da (ahonnan Mária Magdaléna való) és az utolsó hangzó
lekopásával Erős-D, Varas-D, Kál-D stb. Lévén így kimutatható a DA
utórag, mint helyhatározói nyelvtani elem - tehát így Kál-Da ... a
Kál-ok lakóhelye, Mag-Da a Mah-oké (tudósoké) és Erős-D ... az
erősöké. Csakis így értelmezhető a Gepi-Da is. Viszont a GEPI ... a
GYEPÜ hangtani változata. Igy a gepida nép nem más, mint a gyepük
népe ... vagyis ugyanaz, mint amit mondtunk a székelyekre, a “székely
határőrvidék” tagjaira. A “gepidák” nem lehetnek tehát “ismeretlen
eredetű”, vagy “skandináviai” nép sem, mert bizony a régi dákok
maradékai, akik a GYEPÜ-t, a határt védték.
... A magyarországi történészek azt állítják, hogy a gepidák germánok.
Ha ez igaz, akkor népnevük gyökerének is germánnak kell lenni.
Hogyan tudjuk a “gepida” szónak valamilyen ó-germán, vagy gót
nyelvű nyelvi gyökerét meglelni, vagy a nyelvészet szófejtő rendszere
szerint eredeti - germán - értelmét megtalálni...?
“Gepida” szó a gót-germán szókincsben nem fordul elő. A gót-germán
nyelv szókészletéhez nem tartozik és értelmi síkon sem magyarázható
semmiféle germán kifejezéssel. ... Hát akkor milyen úton tudjuk
jelentését és szószármaztatási vonatkozásait megtalálni...?
A már említett KU-MAH-GAR-RIES-MA (Hatalmas, tudós nemzetség
földje) területén található - eredetileg kusita népek - mint már
említettem - egynyelvűek voltak. Legrégibb nyelvemlékeik a sumérnak
nevezett, de helyesen “paleo-magyarnak” mondandó ékiratokon
maradtak fenn. Ha ennek a régi nyelvnek a szókincsében keressük a
“gepida” szót, úgy azt - minden szófejtés nélkül - azonnal megtaláljuk.
Ugyanis:
GE (Labat 480. sz ékjele) ... jelentése “egy”. (A GE - EG-nek is
olvasható.)
PI (L. 383.) ... jelentése “fül” és mint ige “hallani”.
GE-PI ... tehát “egy fül” vagy inkább “fülelő” ... és hozzátéve az
előbbiekben ismertetett “DA” helyhatározó ragot - a GE-PI-DA
összetétel a sumérnak nevezett paleo-magyar nyelven tökéletesen fedi a
“gyepü-nép” hivatását.
GE-PI-DA ... “letelepedett, fülelő - vagyis a határt védő nép” neve a mi
ősi nyelvünkön és valószínűnek tartom, hogy hagyományaink még
régebbiek a DAHA (dák) nép Erdélyben található kultúrájánál. Ugyanis
a Debrecen környékén előjött, “mesés lovon ülő férfiakat” ábrázoló
arany “brakteaták” rovásírása csaknem azonos a nagyszentmiklósi
aranykincs 8. sz. tálján is látható a “gepidának” mondott arany
érméken, mint ami az erdélyi “Tordos-Kultúra” jelanyagába tartozik.
A “gepidának” mondott állatábrázolásokat “Odoaker-kori”
szerkezetűnek és formájúnak mondják a hazai régészek. Tekintve, hogy
Odoaker - mint majd látni fogjuk - hun volt, művészeti stílusa nem
lehetett germán, hanem csak az, ami a sajátja - a hun-szkíta.
Csak így érthető meg a “gepidák” hunországi szerepe, valamint az is,
hogy Atilla oly fontosnak tartotta megerősítésüket és királyukat nagy
hatalommal ruházta fel. Ha a gepidák nem lettek volna a hunok
“testvérnépe” - Atilla bizonnyal nem bízott volna rájuk oly fontos
feladatot, hogy a dél felől jövő - esetleges bizánci támadások - felfogói
legyenek. Szenteljünk valami megbecsülést a hunok nagy királyának,
hiszen hadvezéri és államfői zsenialitását a világ összes komoly
történésze elismeri.
A GYEPÜK ura - Arderich - a dákok kormányzója így jogosan
követelte magának Atilla halála után a hunkirály trónját, hiszen ő maga

162
Forrás: http://www.doksi.hu

is a hun nemzetségből való volt.

Viszont Atilla fiai ezt nem akarták és testvérharcra került sor Arderich
és Ellák között. Tulajdonképpen ez a vérontás és testvérharc vezette rá
az Atilla-fiakat arra, hogy csak az összefogás mentheti meg őket a sok
ellenségtől. Bekövetkezett tehát a régi, ázsiai, hun uralkodó rendszer
szükségszerű alkalmazása azért, mert Atillához hasonló és abszolút
uralkodásra alkalmas egyén nem volt a trónörökösök között sem és a
törzsi vezetők sem feleltek meg ennek a követelménynek.
Tulajdonképpen nem történik más, mint az ázsiai hun kommunitás
alkotmánya lép érvénybe, a törzsszövetség, melyet majd az Árpádokig
folyamatosítva találunk meg.
Másszóval - a Hun Birodalom központi kormányzása szűnt meg és a
birodalmi “egyetlen” székhely helyett megalakulnak a törzsi központok.
A gepidáknak nevezett dákok lesznek a Duna-medence védői és
kormányzói és ebben a szisztematikus törzsi-uralmi felosztásban
Közép-Európa történelmét két hun dinasztia irányítja.
... Az egyik Atilla dinasztiája és a másik Edekon... azaz Edi-Hun -
Atilla unokatestvérének dinasztiája. A központi hatalom megosztása ez,
melyet Atilla halálával beállott helyzet követelt.
Ne felejtsük el azt, hogy a HUNOKRÓL VAN SZÓ. Arról a hatalmas
tömegű népről, amelyről a kíníai zarándok Sung-Yun, még i. sz.
519-ben is, mint ...” a világ négy égtájáig, egészen Khotanig, a
legszámosabb, leghatalmasabb nép” - ről emlékezik meg. (Altheim: Die
Geschichte der Hunnen, Berlin, 1959.)
Ebbe a hatalmas hun nemzetségbe tartoztak tehát az általunk
“gepidának” ismert “gyepüi hunok” is, akik átvették a Kárpát-medencei
uralmat és ilyen “hun” minőségben vettek részt abban a háborúban,
amit Jordanes “nedaoi csatának” nevez - a gót-hun háborúk lezajlása
után - több, mint 100 évvel. Abban a történetírásban, amit a nyugati
történészek elkövettek “A HUNOK TÖRTÉNETE” című munkáikban,
minden esemény a gótok javára lett kifordítva. A hunok azonban olyan
hatalmasak voltak és annyira uralták az európai helyzetet, hogy nem
lehet minden érdemüket letagadni. Igy ezekben a “hun-ellenes”
történelmi kiértékelésekben is megjelennek az ellentmondások és
“elszólások”, melyek aztán fényt derítenek az igazságra.
Ilyen “elszólás” pl. az említett ..könyvének 165. oldalán az a
megállapítás is, hogy: “Theodorik, az ostrogótok királya, visszafoglalja
Sirmiumot a gepidáktól....i.sz. 504. évben.”
Itt az ellentmondás. Ugyanis: ha a gepidák germán-gótok voltak, mint
ahogyan azt állandóan hangoztatják, akkor hogyan lehetséges az, hogy
Alsó-Pannónia fővárosát, a Dráva-Száva közén lévő Sirmiumot (mai
Belgrád) a “testvér” ostrogótoknak fegyverrel kell visszafoglalni..?
Aki tüzetesen végigtanulmányozza a hiteles történelmi eseményeket,
az a történelmi igazság vezeti rá annak a megállapítására, hogy
1.) Európában és a Római Birodalmakban a germán-gót törzsek (mint
vizi-gótok, ostro-gótok és vandálok) végezték a legnagyobb pusztítást és
ezekkel a rombolásokkal és népirtásokkal bizonyították azt, hogy egy
kultúra nélküli, rabló, “monstrouos” népség, akik még a vadállatoknál
is nagyobb pusztítást és kegyetlenséget gyakoroltak Európában. A
“germán” ízű történelemírás ezt a gót-germán szégyent akarja szépíteni
azzal, hogy mindazt a pusztítást, amit a gót-germán népek végeztek, a
hunokra akarják ráfogni.
2.) A gótok sohasem harcoltak egymás ellen, hanem “egyetértéssel”
végezték pusztításaikat.
(Két hun dinasztia - Atilla halála után) BJ4 Hunnia
... ez a két hun dinasztia, ... Atilla leszármazottainak dinasztiája a 180.o.-t

163
Forrás: http://www.doksi.hu

Kelet-római Birodalommal szomszédos területeken és EDI-HUN ól

(Edekon) és utódai a Nyugat-római Birodalomban (működött). ... A
hunok története szorosan egybekapcsolódik mindkét római birodalom
történetével, hiszen a hunok nagy királya - Atilla - mind a két római
birodalom ura volt.
Kezdjük a Nyugat-római Birodalom történetével.
Azt már tudjuk, hogy III. Valentián császárt i.sz. 455. évben
meggyilkolták és ezt az alkalmat használta ki a vandálok királya -
Gaiserik - Valentinán császár apóstársa, hogy Dél-Itáliát megszállja,
Rómát elpusztítsa és kirabolja.
Ebben az időben a Nyugat-római Birodalom már a végét járja.
Theoderik gót király és a vandálok elfoglalják csaknem az egész
birodalmat. Az Iber félszigettől északra Gallia közepéig - mondhatni a
Loire folyóig - minden terület a gótok kezében van.
II. Theodorik megállapodik a volt római kormányzóval, a frank, vagy
burgundi Avitus-szal és elismeri őt nyugat-római császárnak.
Avitus - császár i. sz. 455-től 456-ig.
(Ez a római császár csak 10 hónapig uralkodott és semmit, de semmit
nem tudott tenni a nyugat-római birodalomban pusztító gót hordák
ellen. A mai “magyar” történetírás mégis “hadjáratot vezettet vele
Pannonia visszafoglalására és a fenékpusztai (Keszthelytől délre, a
Zala-hídtól nem messze található, római nevén Valcum. A szerk.)
erődöt nevezi e hadjárat “utánpótlási” központjának a 455. évben.
Avitus sohasem vezetett hadjáratot Pannonia (a mai Dunántúl) ellen, de
nem is vezethetett, hiszen csak dél felől jöhetett volna és Alsó-Pannonia
és a Dunántúl is - mint az előbbiekből ismerjük - a gepidák birtokában
volt, akiktől a gótok csak 504-ben foglalták vissza Alsó-Pannoniát,
vagyis a Dráva-közt. ...
A frankok a mai Svájc északi részét is elfoglalják. Avitus, mint a
vizigótok szövetségese Itáliába jön. Kapcsolatba lép a déli birodalmi
sereg parancsnokával, a gót származású Ricimer-rel, aki -
természetesen - eddig nem sok eredményt tudott felmutatni a vandál
Gaiserik seregével szemben. A gót párti Ricimer megfosztja trónjától
Avitust és maga akar császár lenni.
A Kelet-római Birodalom története összekapcsolódik az Atilla-fiak,
vagyis az Atilla-dinasztia történetével.
458 Marcian kelet-római császár (450-457) meghal. Utóda I. Leo (457-474), BJ4 Duna-Pontusi
aki a bizánci csapatokat Athemiuszra - a meghalt Marcian császár 183.o. Hunország
vőjére bízza. Athemius békét köt a hunokkal és - Priscus írása szerint -
újra megvan a hun-bizánci szövetség, a 458-ban megállapodott
békeszerződés szerint.
Ezt a békét és bizánci-hun szövetséget három történelmi tény igazolja.
Az egyik: hogy Sirmiumból 458-ban viszik el Szent Anasztázia
holttestét Konstantinápolyba, és
a másik: hogy a hunok és gepidák azokat a hadifoglyokat, akiket
452-ben Aquilejából vittek el - szintén ebben az évben - 458-ban -
hazaengedik.
A harmadik tény említésével vissza kell ugranunk a Nyugat-római
Birodalomba. Ahogy a gót Racimier “elcsapta” Avitust, mint császárt -
a kelet-római új császár - I. Leo - “római patrícius” rangra emeli
Racimiert és hadsereg-főparancsnoknak kinevezi Majorianust. Teszi ezt
főként azért, mert nem bízik a germán-gót származású Racimierben és
Majorianus császárnak lesz kikiáltva ... i.sz. 457-ben. (Uralkodott:
457-461) ... a római légiók által, amihez - természetesen - I. Leo
hozzájárul, hiszen ő maga irányította Racimier leváltását.
A bizánci-hun béke és szövetség értelmében a hunok segítséget adnak

164
Forrás: http://www.doksi.hu

Majorianusnak, aki sikeresen küzd a vandálok ellen, miután -

megnyerte a “hunok ígéretét és kardját” .... miképpen azt Sidonius
írásában olvashatjuk. A hunok vezérének neve: Tuldila.
Atilla dinasztiájának Hun Birodalma ad tehát segítséget a
nyugat-római császárnak a vandálok elleni küzdelmében.
A nyugat-római haderők küzdenek a vandálok és a gótok ellen, akik
mindenütt győzedelmesen uralják a volt római területeket, csak
Ravennától északra eső itáliai vidék látszik bevehetetlennek. Ugyanis
ide telepedett le EDI-HUN (Edikon), az Atilla idejében Pannoniában
(mai Dunántúl) lévő hun szállásterületek csaknem összes hunjaival és -
nem esünk túlzásba, ha azt mondjuk, hogy - hun államot létesített a
Nyugat-római Birodalom szívében. Ők azonban csak saját védelmükre
rendezkedtek be és nem voltak hajlandók részt venni a galliai és
dél-itáliai csatározásokban és a római légióknak a gótok és a vandálok
elleni hosszú háborúiban.
...Ezalatt keleten - Bizánc és a hun területek urai között béke van. De
az Atilla-fiak folytatják apjuk szervező munkáját és szövetségi
kapcsolatot teremtenek ázsiai testvérnépeikkel, akiknél apjuk - Atilla -
tekintélye által elismerést és megbecsülést nyernek. Erre a legjobb
adatot Theophylactos írása szolgáltatja, aki szerint: “ a Don-Kubán
folyamköz és Pontus (Fekete-tenger) partjai közé települt “VAR” és
“KUN” szkíta törzsek szövetségben voltak Dengezik - Atilla fiának -
népével. ...
Ez a szövetség annyit jelent, hogy a Hun Birodalom nem omlott össze
Atilla halála után, hanem súlypontja a Duna-medencéből a Pontus
vidékére települt át.
Ezt a területet nyugodtan nevezhetjük a szkíta-hun nép újra-erősödési
tájának, mert innen települnek vissza - a nyugatiak által nevezett más
nevek alatt - megint a Kárpát-medencébe.
456 Szabirok a Kaukázus északi lejtőjén. Nevük Elő-Ázsiából ered. GK Kaukázus
463 Priszkosz rhaetor - aki nemcsak Atilla nyugati udvarában járt, hanem a PV
Káspi-környéki hun birodalom székhelyén is - említi a szabir nevet,
mint a hunok egy nagy csoportját.
468 Az V. század elejétől kezdve megindul a belső-ázsiai “fehér-hun”, vagy NGY Korezm
eftalita néven egyesült sztyeppelakó törzsek széles körű vándorlása. 65.o.
Az eftaliták kialakulásának színhelye kezdetben valószínűleg Korezm
északkeleti határvidéke volt, az a sík vidék, amelyet e korban az Oxus
és a Jaxartes régi, közös deltája alkotott. A korai középkorban ezt a
területet Kerder vagy Kurder névvel jelölték. Ebből származik a
“kidarita” elnevezés, amelyen vándorlásuk első időszakában a “fehér
hunok” szerepelnek. Az eftaliták személyében a masszagétáknak régi,
Aral-tó menti hazájában visszamaradt utódait kell látnunk. A kínai
“Északi Kapuk Története” szerint Jen C’al vagy Szute országa (amelyet
a kutatók az Aral-tó mentének északkeleti részére helyeznek), a IV.
század közepe táján a hunok uralma alá került.
Kungkhasz, a belső-ázsiai kidarita hunok királya, a bizánci források
szerint, 468-ban háborút indított a szászánidák ellen, s az iráni sahtól,
Péroz-tól vereséget szenvedett.
A “mocsári telepek” tanulmányozása révén megállapítható, hogy az
eftaliták jellegzetes komplex, állattenyésztő-, halász-, földművelő
gazdálkodást folytattak, s ebben az állattenyésztés játszotta a vezető
szerepet, nem volt nomád jellegű, hanem letelepült életmódot folytatott
és megerősített közösségi telepeken, “városokban” lakott a nép. (A
“nomád” és a “letelepedett” nép téves fogalmaival Padányi már
leszámolt. Lásd: Dentumagyaria 23-27.oldal) (PV)

165
Forrás: http://www.doksi.hu

469 Jelek (Jelech, Ulud-ur) elesik egy, az Anagastes kelet-római katonai PV

parancsnok elleni hadjárat alkalmával. Levágott fejét
Konstantinápolyba küldik.
469 Jelek, Atilla fiának halála. Dengezik (Ambazuk, Gyengizik) a hun CSL
király.
469 I. Leo kelet-római császárnak kell közbelépnie, hogy a nyugati BJ4 Nyugat-római
birodalom végre megszabaduljon a gót fenevadaktól. Marcián, hajdani 186-187 Birodalom
kelet-római császár vőjét, - Anthemiust - ülteti a nyugati birodalom .o.
trónjára és hatalmas keleti hadsereget küld vele. Anthemius (467-472)
100.000 katonával és 1100 hajóból álló hajóhaddal támad a vandálok
ellen. Az utána következő uralkodó - Nepos - Orestest, Atilla volt
titkárát veszi maga mellé hadügyminiszternek, aki Edikon segítségét is
megszerzi és így a Nyugat-római Birodalomnak, a vandálok és gótok
pusztításaitól való megszabadításában a hunok is részt vesznek.
Tulajdonképpen itt kezdődik az Edihun dinasztia működése. Edihun
(Edikon) és fia Odoaker már megtisztítják a gótoktól a Noricumot és
Rhétia területeit és közben a hun Orestes hun fia lesz a nyugat-római
császár 475-ben Romulus Augustulus (475-476) néven.
474 Keleten is császárváltozás van, mert I. Leo maghal 474-ben és követi BJ4 Kelet-római
Zénón (474-491), akivel megint bevonul a bizánci udvarba az aljasság 187.o. Birodalom
és az intrika.
Legelső intézkedése az új császárnak az, hogy felrúgja a hunokkal már
csaknem 10 éve fennálló hajózási szerződést és megszünteti a
szövetségi viszonyt. A hunok biztosítani akarják magukat. Megszállják
a pontusi partvidéket, Moesiában megerősítik állásaikat és Dengezik
csapataival megszállja Thrákiát. Irnák (Csaba) a mai Dobrudzsa Pontusi
vidékén marad, a Duna két partján lévő Hunországban. Hunország
Dengezik követeit a császár elutasította és - mivel a csaknem 10 évig
tartó hun-bizánci szövetséggel a kelet-római császár szolgálatában
nagyszerű “szkíta” lovasság is volt, ezeket küldi Dengezik ellen.
Ezeknek a “szkítáknak” az udvari intrika azt mondja, hogy a betört
gótok ellen kell támadniok. A szkíta lovasság támad és nem veszi -
vagy tán későn veszi észre - hogy a hun testvérnépet öli.
A bizánci aljasság győzött és a győzelemről így tudósít minket a
“Chronicon Paschale”: “Dengeziket, Atilla fiát Thrákia generálisa -
Anagastes - megölte. Dengezik fejét Konstantinápolyba hozták és egy
körmeneten vitték végig a város főutcáján, majd a cirkuszban állították
ki egy nagy faoszlopra tűzve. Az egész város odasereglett látására”.
Igy örült a “művelt” Bizánc a nagy hun király hős fia
meggyilkolásának.
A bizánciak azonban csak veszítettek azzal, hogy megtörték és
visszaéltek a hun szövetséggel, mert a hunok lovassága megszerezte az
összes dunai kikötők teljes ellenőrzését és Duna torkolatánál, a
Fekete-tenger partvidékén és a Krím-i félszigeten lévő kikötőket -
Cherszont, Sugdiát és a meotiszi Boszporoszt is csak a hunok
engedélyével látogathatta szállító gályáival Bizánc. Ne felejtsük azt,
hogy a hunok nemcsak jó lovasok, de jó hajósok is voltak, hiszen óriási
folyami és tengeri hajóhaduk volt.
479 A fehér hunok (heftaliták) királya - Asunvár - legyőzi a BJ2 Korezm
sassanida-perzsákat, akik évi hadisarcot fizetnek az őket legyőző fehér 415.o.
hunoknak. Száz évvel később a Kárpát-medence ura az ugyancsak
fehér-hun Baján nagykirályunk, akinek Bizánc fizet békeadót. Az
említett és később idealizált birodalmak a barbárnak és nem létezőnek
hirdetett fehér-hunok vazallusa és adófizetője. Elődeink az Aral-Oxus
térségben városokban laktak és kultúrájukból merítettek Európa népei

166
Forrás: http://www.doksi.hu

is.
479 Jezdegerd utódjának, Péroz-nak 479-ben, az eftaliták ellen viselt NGY Eftalita Hun
hadjárata kudarccal végződött. A ... lefolyt hadjárat idején az iráni 66.o. Birodalom
hadsereg döntő vereséget szenvedett. A eftaliták magát Pérozt is foglyul
ejtették a csatában és 484-ben megölték. Az iráni állam, hogy a
végleges pusztulását elkerülje, kénytelen volt sarcot fizetni a “fehér
hunok”-nak.
Az V. század a Közép-Keleten a rendkívül kiéleződött osztályellentétek
kora. A kiéleződő osztályharc a Szászánida birodalomban nyílt
polgárháború kirobbanásához vezetett, amely hozzájárult az eftalita
támadás sikeréhez és Belső-Ázsiában széles visszhangot keltett. A
történelemben Mazdakita mozgalom néven ismeretes a fölkelés.
Ideológiai tekintetben ez a mozgalom a dualista manicheus szekták
balszárnyát képezte. Ez a szektás mozgalom a néptömegeket
könyörtelen fegyveres harcra mozgósította a “világi rossz” ellen,
amelyet a nép szemében gyűlöletes földbirtokos arisztokrácia, valamint
az arisztokráciát támogató zoroaszteri papság jelentett.
484 Atilla halála után a súlypont Keleten, a heftalita hunoknál van. Ezek BJ2 C1 - C3
győzik le a Sassanida-Perzsiát 484-ben Peroz (459-484) királysága 402.o. központ
alatt. Az ő utódja Kavad I. (488-531), aki a heftalitáknál nevelkedett és
az ő segítségükkel került a trónra. Kavad a hun seregek támogatásával
támadja a rómaiakat.
Hát most csodálkozhat mindenki, akit úgy tanítottak a “magyar”
történelemre, hogy Atilla után eltűntek a hunok. Ki kell mondani és
tanítani kell azt, hogy nyugaton és keleten is ők uralkodtak. Most a
magasra dicsőített Sassanida-Perzsa Birodalom történetének
elemzésénél ugyanazt látjuk, mint a nyugat-rómaiaknál. Ott Aetius
csinál rendet a hun seregek élén, itt pedig Perzsiában az történik, amit a
keleti, ún. fehér hunok vagy heftaliták parancsolnak, és a végén a
perzsa uralkodó a hun seregek támogatásával támadja Rómát. Kavad I.
sassanida-perzsa uralkodó felesége Hebdal (talán Heftal), a fehér hunok
(heftaliták) királyának leánya. Talán az ő nevéből jön a heftalita
elnevezés, de ezek a heftaliták birodalmukat a saját nyelvükön Abar-sár
- nak nevezték, melynek határa a Bag-Ard (Oxus). Ennek a
határfolyónak pedig vigyázója egy szép fehér madárként megjelenő
tündér, akinek nevét így írták le a hunok nyelvét nem ismerők:
Kauicag. Én úgy gondolom, hogy ez a magyar kócsag.
Nem tudósít minket Altheim Mari-Amu naplójáról sem, aki leírja, hogy
a hunok országában manicheus püspökségek sok-sok misszionáriussal
szervezik a Chrestos-i vallást.
Ezekből a korabeli adatokból tehát megtudhatjuk azt, hogy ezeknek a
fehér-hunoknak vagy heftalitáknak a neve - az ő saját nyelvükön
mondva Abar (avar) és ezekkel van szövetségben a hun Hebdal és
Kavad I. fia, I. Cosroes Anosirvan (531-591.)
De nemcsak édesanyja népével, a hunoknak (heftalitáknak) nevezett
Abar-Sár - iakkal tartja a szövetséget ez a félig hun vérű
sassanida-perzsa uralkodó, Cosroes Anosirvan, hanem baráti szerződést
kötött a saját országában - Sassanida-Perzsiában - élő, volt pártus
birodalmi és nem perzsa, hanem hun származású leszármazottakkal,
akik törzsszövetségben élnek és saját magukat KAN-GAR népnek
nevezik. Fejedelmük nevét így írták le a perzsák: Zabargán. (Gondolom
talán Szabarkán). Ezeket a kangarokat összeötvöző és tűztisztelő
Jézus-hitet itt nesztoriánus keresztyénségnek nevezik a perzsák. Talán
azért, mert a perzsákat kellemetlen emlékek fűzik az általuk kivégzett
Mani nevéhez, és így lett itt a manicheus vallás nesztori

167
Forrás: http://www.doksi.hu

keresztyénséggé, pedig mind a két név alatt ugyanaz a minden judai

befolyástól mentes Krestos-hit él és ad erőt.
Ezt a kangar-perzsa szövetséget Pirangugnaspot néven ismerteti
Anosirvan király az önéletrajzában, ahol leírja, hogy: Zabargán
fejedelem vezetése alatt álló és 50.000 főt számláló három kangar törzs
önállóságát elismeri és nesztoriánus keresztyénségüket tiszteletben
tartja. A szerződés megkötése után Zabargán kéri Anosirvánt, hogy
püspökük legyen Mar-Grigor. Anosirvan azonban ezt megtagadja és
püspöknek kinevezi Mar-Aba-t és a nesztoriánus főpapot, Mar-Grigort
lefejezteti.
Ezért a tettéért felbőszül mind a három kangár nemzetség és Zabargán
vezetésével elköltöznek Perzsiából. Csatlakoznak a Don melletti és
Baján uralkodása alatt lévő ABAR (avar)-okhoz, aztán 558-ban Baján
népének részeivel együtt Pannoniába költöznek.
Götz Haussig-tól idézve az alábbiakat írja: GL
... az “igazi” ázsiai avarok, a korábban általánosan elterjedt I. 267.o.
véleménnyel ellentétben nem azonosíthatók a zsuan-zsuan néppel,
hanem Nyugat-Turkmenisztánban laktak, s a kínaiaknál “a-pa”, a
perzsáknál pedig “abar” volt a nevük. Kr.u. 310 körül a “hun” vagy
“qun” nép egyik ága elfoglalta Nyugat-Turkmenisztánt és magába
olvasztotta az eddig ott élő “var” (“abar”) nevű népet. Az európai
avarok két vezető törzsének viszont “var” és “chunni” volt, amiben
nyilvánvalóan ez a turkmenisztáni keveredés mutatkozik meg. Az ogúz,
onogur és szabir törzsek ezeket mind Ázsiában, mind pedig Európában
“avar”-nak vagy “apar”-nak nevezték, a perzsa források pedig az
avarokat egyenesen eftalitáknak írják. Ennek következtében tehát
Theophylaktos állítása, hogy az európai avarok csak felvették az “avar”
nevet, csupán annyiban igaz, hogy nem voltak tiszta “aparok” (v.
“abarok”), hanem a “hun” (v. “qun”) törzzsel erősen keveredtek. Ez az
“abar”, “apar” népnév pedig több mint valószínű ugyanaz, mint az
ógörögök “aparnoi” népe, azaz a pártusok. - Eddig Haussig.
Majd Götz így folytatja:
Ha ezeket az összefüggéseket magyar őstörténeti szempontból
vizsgáljuk, ismét rá kell jönnünk arra, hogy “Horvát Istvánék” az antik
források elmélyedt tanulmányozása útján sok olyan körülményt
világosan felismertek, amelyeket a modern magyar történelemtudomány
még ma sem vett észre. Tekintetbe véve, hogy a pártusok az összes
egykorú forrás egybehangzó értesítése szerint a szkítákból - közelebbről
a szkíta fajú “daha” törzsekből - váltak ki, s összevetve ezt Haussig fenti
eredményeivel, minden erőltetés és “délibábkergetés” nélkül,
önkéntelenül is kibontakozik szemeink előtt a “mesemondó” magyar
krónikák és 1848 előtti történettudósaink történelmi képe: a szkítáktól a
pártusokon, hunokon, avarokon, szabirokon át töretlen, s ha
természetesen nem is teljes, de kétségtelenül igen lényeges és
figyelemreméltó részleges történelmi és etnikai kontinuitás vezet a
magyarokig. Hangsúlyozzuk, ezt már 150 évvel ezelőtt számos magyar
kutató által képviselt történelmi szemléletet napjainkban az 1945 óta
lelkiismeretesen, tárgyilagos eszközökkel dolgozó indogermán
történettudósok kezdik mind nagyobb arányokban igazolni.
Ne csodálkozzunk tehát azon sem, hogy az utóbbi évtizedekben
elsősorban külföldön élő magyar kutatók indították meg a kizárólagos
finnugor származás tételén alapuló egyoldalú történelemszemlélet
kritikáját. Itt nem “emigrációs betegségről” van szó, amely jelszóval -
legtöbbször tudományos cáfolatok helyett - a finnugor irányzat
képviselői ezt a kritikát félre igyekeztek tolni, hanem egyszerűen arról,
hogy a külföldi magyar történészek, de az érdeklődő autodidakta

168
Forrás: http://www.doksi.hu

“dilettánsok” is, egyre inkább felismerik az indogermán

történelemkutatás 1945 előtti fonákjait. Szinte napról-napra tanúi
lehetnek, hogy egy-egy új tudományos munka megjelenésével száz év
óta meggyökeresedett álhiedelmek sorozatosan dőlnek meg.
Álmos-Árpádi népünk etnogenezisének megállapításában nagyon fontos a tudatosítása annak, hogy
- 1. a fehér hunok ázsiai fellépése a sassanidák ellen és Baján Bizánc-ellenessége tulajdonképpen első
láncszemeit képezik annak a széleskörű támadásnak, amelyet szabadnak született népeink indítanak el a
rabszolgatartó társadalmak ellen. Ez a hadjárat szintén a Kr.u. V. szd.-ban érte el tetőpontját, amikor a
rabszolgatartók birodalmának védelmi frontját áttörték Attila hunjai, akiket még a hun-ellenes történészek is az
eftaliták nyugati testvéreinek neveznek. Európában a “szabadság magvát” Attila hintette el.
- 2. Chorezm önállósága nem véletlen, hanem azt bizonyítja, hogy szükséges volt érintetlenségének fenntartása.
Az ásatások sok ékiratos lelete bizonyítja egyrészt az ősiségét, mely a Kr.e. III-IV. évezredig nyúlik vissza,
másrészt a Tigris-Eufrátesz közé települt Sumér birodalommal való kapcsolatát, és feltehetően ebben a
térségben keresendő a sumér nyelven beszélő és író Aratta város, melynek mágusaitól jövő igen értékes ékiratos
diplomáciai levelezést őriznek nyugati múzeumaink. A sumér élethalálharc idején ide tevődött át a Tudás
Központja... és itt is volt, mert az arab invázió korát tudósító régi írók felsorolják mindazt a tudáskincset, amit
az arabok itt találtak és átvettek. Igy pl. az ABC és a csillagászati adatok is. (A nyugati nyelvészek Khorezm
ABC-jét arám eredetűnek vallják. Már Sumériában vagyunk ezzel is.) Artamonov tudósít minket arról, hogy
Chorezm judaizálása idején - az arabul khabr szóval írt - mágusok települtek át Kazáriába és a kazáriai
talmudista államcsíny után fellázadt és szintén khbr-nak nevezettek csatlakoztak a magyarokhoz. (Mágusai a
napvallású magyar népeknek voltak).
- 3. A Kárpát-medence és az Aral-Oxus térség népei között közvetlen és állandó kapcsolatot kell felfedeznünk,
és nem lehet a kultúrazonosságot valami másnépi közvetítésnek tulajdonítani, mert pl. a bizánci kútfők is igen
nagy műveltségűnek írják becsületes, bátor és legyőzhetetlen nagy népünket, mely - mint említettük -
Khorezm-ben összpontosította az ősi tudáskincset. Ennek szellemi értékét és tartalmát a szent hiedelem
szimbólumaival aranyba és fémbe vert ötvösművészeti remekművek őrizték meg. Sok értelmes és magyar
identitású kutatónk észrevette már ezt, és a Kárpát-medencében talált és az Aral-Oxus térségi vagy közel-keleti
vonatkozásokat tükröző leletek alapján keresték a történelmi összefüggéseket. Az ötvöskincs szimbólumaiból
nemcsak az ősiség maga állapítható meg, hanem más hiedelmek forrása is. A nagyszentmiklósi aranykincs is és
a Magyar Szent Korona is átértékelendő a népi együvé tartozás valósága alapján, és az Ister-Gam-i oroszlánok
is megtalálják múltjuk hosszú vándorútját. BJ2 416.o
486 A szkir-hunok Pannoniában maradt törzs vezére Ruga nagykirály. CSL Dunántúl
Ennek fia Edikon, Atilla unokatestvére. Ennek fia Odoaker, a
császárság utáni Róma első királya. Egy hun Róma trónján 14 évig.
486 Edihun (Edikon) erős kezű és uralkodásra termett fia leváltja a hunvérű BJ4 Római
utolsó nyugat-római császárt - Romulus Augustulust - és Itália első 189.o. Birodalom,
királya lesz. Itáliai Hun
Ez Odoaker - Edihun király fia - Itália császára. Mit írnak Odoakerről Királyság
a nyugati történetírók? Majdnem semmit. Hallgatnak róla. Talán azért,
mert nem akarják az utókornak tudomására adni, hogy Itáliát a hunok
alapították és Itália első császára is hun volt.
Odoaker nevét a germanisták mindenféleképpen írják, mert
mindenáron gótnak akarják elkönyvelni. (Éppen úgy, mint ma már a
hunokat is “germánok”-nak minősítik.) Irják Odovacar, Odoaker,
Odokaer stb. formában. Nevének értelmezését, a hun-magyar nyelv
szerint, Odo-Aki-nak mondhatjuk. Van adat rá, hogy az ural-altáji
nyelvek alapján Odu-Aki eredeti formát vélnek nevéül, ami szerintük
“mindenütt jelenvalót” jelentene. (Gregoir H.: La Patrie de
Niebelungen. Bizantion 9. Vol. 1934.) Ugyancsak a germanisták
Edihun (Edikon) törzsét - és így fiáét is - “turci-lingi”-nek írják,
melyben benne van a “turk” szavunk s így germanizálni lehetetlen.
Odoaker Gallia kormányzója volt Napos császársága alatt, majd a
hunvérű - de utolsó - nyugat-római császár - Romulus Augustulus
segítőtársa lett. Látva azonban ennek korrupt voltát - letaszítja a trónról
és Itália királya címet veszi fel. Uralkodik 476-tól 495 március 15-ig.

169
Forrás: http://www.doksi.hu

Egyesíti a Duna-menti hun törzseket. Noricumban és Pannoniában is

jár személyesen.
Odoaker Edihun (Edikon) fiaként jó iskolát járt és Atilla udvarában
tanulta az uralkodás tudományát. Ez a hun dinasztia valóban nagyszerű
szervezésben indult. A tulajdonképpeni irányító az apa - Edihun volt.
A történelmi eseményekből az a következtetés szűrhető le, hogy
Edihun Atilla birodalmát akarta visszaállítani a két fia segítségével.
Ugyanis mialatt Odoaker - mint Itália királya - a hunokkal igen nagy
megértésben és szövetségben volt gall erőkkel igyekezett Itáliában
rendet teremteni és kiűzni a gótokat és vandálokat - ezalatt Edihun és
kisebbik fia - Hun-Ulfus - Atilla fiaival igyekszik kapcsolatot teremteni.
Tehát a hun sereggel átvágják magukat a Balkánon és Dobrudzsában
székelő Irnák (Csaba) törzseivel együtt megtámadják a Moesiában és
Illyricumban lévő gótokat. Itt a Boila menti csatában esik el Hunulfus
apja - Edihun 486-ban.
487 Odoaker ezalatt újraépíti Aquileját és elfoglalja Noricumot. BJ4 Noricum
Megtisztítja Itáliát a gótoktól. 191.o. Itália
487-ben a mai Krems (Ausztria) környékén létezett “Rugi-land”-ot Krems
elfoglalja, környéke
488 488-ban kiveri innen teljesen a longobárdokat (mai Alsó-Ausztria, a
Dunától északra).
489 489-ben Theodorik gót törzsfőnök, aki a Balkánon csatát vesztett a
hunok ellen, a Julián Alpokon átkel és Odoaker ellen indul.
Következő adatunk 493. év és csak annyi - amint a nyugati történészek
írják: “Nagy Theodorik orvul meggyilkoltatta Odoakert, Itália királyát”.
És egyik sem felejti el azután utána írni, hogy a “germán-gótok ettől
kezdve 70 évig uralták egész Itáliát”. ...
Nincs történelmi adat arra vonatkozólag, hogy valamit építettek volna.
Csak a germán-gót rombolásokról és pusztításokról beszélnek a régi
írások.
... Sok adat van a hunokról és Odoakerről Szent Szeverin - Noricum
Apostolának - életrajzában. ... A világi és egyházi történészek igen
keveset írnak Szent Szeverinről. Egyedül Fehér M. Jenő foglalkozott
vele, de igen szűkszavúan. Annyit mégis megtudunk munkájából, hogy
Szent Szeverin hunszármazású volt, hogy jó barátságban volt
Edihunnal és fiaival és ő jósolta meg Odoakernek, hogy Itália királya
lesz. (Fehér M. Jenő: Korai avar kagánok, Bs. As. 1972. 43.o.)
A pápák történetében azonban létezik egy Szeverin pápa és pontosan
Odoaker idejében. Tehát Odoaker meghálálta a hun Szeverin térítő
munkáját és római pápává segítette. Érdekes rendelkezése a sorsnak az,
hogy “a barbár” Atilla visszafordult a római pápa kérésére Rómától
(amit aztán a germán-gótok romboltak össze) - és - talán az égi hatalom
akarta, hogy Róma első felépítője - a hun Szeverin pápa legyen.
A jelenlegi magyarországi történészek elismerik Odoaker létezését, de
egy szóval sem említik, hogy a hun Edikon hun fia volt. Létezését és
tizenkilenc évig tartó uralkodását azonban jól felhasználják arra, hogy a
longobárdoknak ás az általuk germánnak vélt gepidáknak “saját”
művészetet és kultúrkört hirdessenek. ... Nagyszerűen megállapítható ez
a kiadott könyvekből. Bóna István: A középkor hajnala, Longobárdok
és Gepidák a Duna-medencében c. könyv (Corvina Kiadó, Bp., 1974.
Budapest), a 48-49. oldalon így ír: “Mind a longobárd, mind a gepida
művészet ... egyik központja és szétsugárzási területe az V. szd. utolsó
negyedében Odoaker Itáliája volt. Az Odoaker korszak magas művészi
színvonalú ékszerei a korabeli gepida területekre éppúgy eljutottak
(gávai, kiskunfélegyházi, aradi, bácsordasi leletek), mint a későbbi
longobárd Pannónia területére (domolospusztai, szőnyi, dombóvári,

170
Forrás: http://www.doksi.hu

répcelaki leletek).”
Most én kérdezek: lehet-e tizenkilenc év alatt a germán gótok és
vandálok által lerombolt, kirabolt és elpusztított Itáliában egy “új
művészi stílust kifejleszteni ...? Hiszen Odoakernek háborúznia kellett
ezekkel a pusztító és a fenevadaknál is kegyetlenebb germán népekkel
és minek is alakított volna ki egy új művészeti stílust, hiszen meg volt
neki is és népének is az ősi szkíta-hun műveltség minden hagyománya,
ötvöse, tudósa, az évszázadok s talán évezredek alatt kikristályosodott
fémművesség. Ennek ellenére Bóna István ... az Odoakernek
tulajdonított művészetet jellemző sajátosságokat “késő római
eredetűnek” ismeri fel. Talán a meghatározás alatt az előbb ismertetett
“Odoaker korszak magas művészetét” kell érteni, hiszen az a
“legkésőbb római”. Viszont ez nem római, hanem szkíta-hun -
különösen az állatábrázolásokban és a madárfejes fibulák “ékrovásos és
ékvéséses meanderminták díszítéseiben”. Ezt a magyarul író, de
longobárd szellemű szerző maga is jól tudja (hisz szakavatott régész).
Talán azért indokolja meglátásait a következő - érdekes - kiértékelésben
így:
“Bár e dekoratív és figuratív elemek többsége késő római eredetű,
ekkorra már ötvöződtek a hun korszak elemeivel...”
Még mindig a hun korszakban vagyunk, hisz a gepidák létezése a
“hun-korszakba” esik.
Nagyszerű példája a megnevezett könyv annak, hogy miképpen lehet a
hatalmas Hun Nemzetség kultúrkincsét eltulajdonítani az idegenek - s
talán úgy mondjuk - műveletlen és barbár idegenek javára. De a kitűnő
régész talán saját lelkiismeretének megnyugtatására írhatta le mégis
azt, hogy:
“A bökénymindszenti madárfejekkel díszített fibulák párhuzamait
Krímtől az Atlanti-óceánig megtaláljuk”. (Tehát pontosan azon az úton,
ahol a hunok jártak.) Ugyanígy a “sasfejes díszcsatok” is Krím-i
eredetűek és megtudjuk azt is, hogy a “gepida sasos csatok” első
feltűnését a szakemberek az “avar-kutrigur mozgalomhoz kötik”. (50.
oldalon) A “hegykői maszkos fibulák” és a “felpéci kardtok
szegélydísze” szintén “Odoaker stílusú alkotás”. (54.o.)
... Ezekkel az adatokkal két dolgot akarok bizonyítani. Egyik az, hogy
népünk magas műveltségéből táplálkozott egész Európa és a késői - mai
- utókor szégyene az, hogy nem saját nemzetünk dicsőségére és
történelemformáló szerepünk bizonyítására használja fel a régészet
igazságait. A másik pedig annak a valóságnak az ismételt megerősítése,
hogy a gepidák nem germánok, hanem hunok voltak.
Ugyanis a megnevezett munka így számol be a gepidák történetéről:
“A gepidák előtörténetéről nehéz írni. Egyetlen sornyi tárgyilagos
forrásadat sem említi őket. Ami keveset tudunk róluk, azt halálos
ellenségeik, a gótok és a longobárdok krónikáiból kell kihámozni”.
Tehát, ha halálos ellenségeik éppen a gótok és a többi germán népek
voltak, akkor ők nem lehettek germánok.
Van azonban egy érdekes - harmadik - bizonyítékom is. .. A gepidákra
vonatkozólag, ... de főként arra, hogy Atilla halála után a
Kápát-medence tovább is a Hun Birodalomhoz tartozott, hiszen -
miképpen Bóna István írja, “oknyomozó” történelmi kifejezést
használva:
“A gepidák a hun támadás hírére nem távoznak országukból, “lusták”
voltak ahhoz, hogy a vandálokhoz és vizigótokhoz hasonlóan
elmeneküljenek”. (14.o.) Nem inkább elfogadható az a tény, hogy azért
nem menekültek a hun invázió elől, mert maguk is hunok voltak?
És így nagyon jól érthető a régészeti kiértékelés, amit László Gyula -

171
Forrás: http://www.doksi.hu

éppen Bóna Istvánra hivatkozással közöl: “a bakodpusztai (Dunapataj)

fejedelemasszonyi ékszerek Edekon (Edihun) feleségének sírjából
valók, aki itt volt eltemetve. (László Gyula: A népvándorláskor
művészete Magyarországon, (Bp. 1971.) Odoaker édesanyjának sírja
tehát a Duna-medencében volt és az is feltételezhető, hogy amikor
Odoaker apja - Edihun - és öccse - Hunulfus - Atilla fiaival keresték a
csatlakozást és népükkel a Fekete-tenger - melléki Dobrudzsába
igyekeztek, az átvonuló hely a Duna-medence volt.
Az elmondottakkal tiszta kép alakult ki előttünk arról, hogy mi történt
Edihun dinasztiájával. De úgy tudjuk, neki is volt egy fia is. ... Annyit
tudunk róla, hogy a nyugati történészek Oklan - Teklan néven
emlegetik és feljegyezték róla, hogy ő alapította Tuln városát. Tuln
város azért ismeretes a nyugati történelemben, mert az volt a
választóvonal a hunok és az avarok szállásterületei között, mert úgy
jegyezték fel, hogy:
“a hunok laktak a tulni mezőkön és az avarok szállása a bécsi mezőkön
volt”.
Ez pedig azt bizonyítja, hogy az avarkorszakban is éltek hunok -
valószínűleg, mint az Odoaker-dinasztia népének leszármazottai - a
mai Ausztria területén és Dél-Németországban.
... Az érdekel bennünket, hogy találkozott-e Irnák (Csaba) népével
Edihun és Hunulfus? Nemcsak, hogy egyesültek, hanem kiverték a
gótokat a Duna-melléki területekről. Igy a Duna-hajózás biztosítva volt
a hun uralom kezében.
Már tudjuk, hogy Dengezik feje 474-ben vonul be Bizáncba és azt is,
hogy Odoaker 476-ban lesz Itália királya. A bizánci gyalázatos
cselekedet, amit a hős Dengezik - Atilla-fi - levágott fejével tettek, még
szorosabbra fűzi az ázsiai hun népeket és így Irnák megint megszervezi
a hunok törzsszövetségét és a Hun Birodalom központját az Al-Duna
vidékére helyezi. Ezt az Al-dunai Hun Birodalmat a történészek már
“bolgár” birodalomnak nevezik. Beletartozik azonban ebbe a Nagy Hun
Törzsszövetségbe az egész Krím-i vidék, a Káspi-tenger környéke és
maga Khorezm is (a Káspi-tenger és az Aral-tó között), mely akkor a
tudás központja volt. Hogy beletartozott, azt bizonyítják a Krónikáink
azon adatai, mely szerint Irnák (Irnik) felesége - a hun királyasszony -
Khorezm-i nő volt.
... Biztos adatok szolgálnak annak bizonyítására, hogy Atilla
dinasztiája fennmaradt még a magyar Árpád-ház tagjaiban is. ...
Rendelkezünk elegendő bizonyító anyaggal e csodálatos folytonosság és
karizmatikus uralkodás-lánc ismertetésére.
Irnik-Irnák-Csaba után az első uralkodó, akinek neve ismeretes a
forrásokban, a 488 körül megjelenő Busan hun király, akit Atillának
Irnik fiától származó dinasztiájába sorol a szakirodalom. (Dümmerth
Dezső: Az Árpádok nyomában, Panoráma Kiadó, Bp. 1977. 38.o.) Ez a
hun király már szövetséget kötött a bizánci császárral és a hun-bizánci
seregek együttesen harcolnak a mindenütt pusztító germán-gótok ellen.
Ennek a Meotisz - Al-Duna-vidéki Hun (bolgár) birodalomnak az élén
találjuk aztán Mundo-t is, aki Atillának fia, a gepidák királyának
lányától születve.
Dümmerth így írja le ennek a dinasztiának a történetét: “Busan és
Mundo után ugyanis a Szkítia vidéki hunok uralkodói között szerepel
534 körül egy testvérpár, görög írás szerint: Gordasz és Maugerisz. Ez
utóbbiról a kutatás már megállapította, hogy eredeti neve, ha a
görögösítő képzést elhagyjuk: Muager, Mager, illetve Moger. Moger
király tehát történelmi személy volt és együttesen szerepelt fivérével,
mint a magyar krónika csodaszarvas mondájának Magorja...

172
Forrás: http://www.doksi.hu

Atilla fia Irniknek ez a Moger nevű ivadéka egy később kiterebélyesedő

nemzetség, majd törzs őse lett és ezt a törzset az ő nevéről, Moger-nek
nevezték. A törzs talán nem volt más, mint a későbbi fejedelmi törzs:
Álmos törzse”.
491 Irnák (Irnik, Csaba, Kaba) hun király a Hun-Szabir Birodalom élén. CSL Kaukázus,
Fiai Gordás (Gorda-Ogurd, Geobicász) és Magyar Georgia, ÉK
Törökország.
V. szd. Tuman kagán kök-türk birodalmat alapít. Másfél évszázados fennállása PV Közép-Ázsia
vége alatt döntő változásokat idéz elő Európában. Előbb az avarokat mozdítja
meg, majd Irnik Onogur birodalmát vetik uralmuk alá fél évszázadra.
Ez a támadás az, amely az Észak-Káspi tér szabirjait újra a Kaukázus
mögé kényszeríti és ott a népesség felduzzad.
VI.-X. Kazár birodalom fennállása. Magyarok a Don-torkolatnál. GK Volga alsó
szd. környéke
VI. szd. Az úzokat a kök-türk invázió a Jajk folyó vidékére löki. PV
Isztemi (Dizabul) kök-türk kagán felveszi a tanhu címet. Nyelvüket az
Orkhon-vidéki feliratok őrizték meg, és ez nagyban egyezik a
boghazközi okmányok és a nagyszentmiklósi kincs feliratainak
nyelvével.
510 A kínai krónikák szerint az eftaliták birtokai kelet felé is messze NGY India
terjednek.... E krónikák adatai szerint idetartozott Kasmir, Gandhána, 68.o. Közép-Ázsia
Vachán, Szogdiána, Buchárá. Az eftaliták Kelet-Turkesztánból
kiszorították a Zsuan-zsuan-okat (avarokat) és államukhoz csatolták
Kásgart, Chotant és egy sor városállamot.
Az eftalita korszak a kusáni korszakkal az eftalita uralkodók által
követett kultúrpolitika és ideológia révén is rokon: a budhista vallás az
eftaliták birtokain új életre kelt és megszilárdult. Az eftalita korszakra
datálhatók a Buchárá közelében, Varachsában fekvő kastély romjai közt
található monumentális művészi emlékek. Valószínű, hogy Varachsa az
eftalita fővezérek egyik székvárosa volt. E művészet stílusbeli
sajátosságai, valamint az ábrázolások témaköre alapján e művészetet az
indiai budhista művészeti iskola késői hajtásának, a kusáni művészi
hagyományok újraéledésének tekinthetjük.
514 Irnik halála PV
514 Prokopiusz a szabirokat, mint a hunoktól különböző népeket említi, PV
amikor azok Balakh (Balog?) király vezetésével az egy évezreddel előbb
hátrahagyott szabir népmaradványok közt foglalnak helyet a
Kaukázus-Káspi-környéki terület déli részén.
514 Gordás uralomra jut. Keresztyén irányzatok harca a birodalomban. CSL Kaukázus,
Gordás bizánci térítőket hoz, de kísérlete balul üt ki. Ugyanis Georgia, ÉK
monophysitizmust hirdető térítőket hozott, de 518-ban Justinus került Törökország.
Bizánc trónjára, aki visszaállította az othodox keresztyén tanítást. Újabb
térítők érkeztek, marakodássá fajult a kétféle papság jelenléte. Gordás
elrendelte az előbbiek által terjesztett kis arany és ezüst házi
szobrocskák begyűjtését, erre kitört a lázadás.
525 Avar szállásterület a Káspi-tenger déli oldalán, szomszédos a keleti CSL
szabirokkal. Utrigur és kutrigur szabir-magyar törzsek csatlakozása az
avarokhoz. Az avar ugyanaz a nép, mint a pártus.
Uralkodóik Arszakidák.
528 Magyar lázadása, Gordás megölése. Gordás utódai 720-ig uralkodnak CSL Kaukázus,
Szabiria - Ómagyarországban Georgia, ÉK
Törökország.
Haussig már 1953-ban bizonyította, hogy az onogurok, szabirok, majd NGY
az avarok a Káspi-tó déli partja mentén vonulva vándoroltak Európába. 75.o.

173
Forrás: http://www.doksi.hu

Megállapította, hogy a szabirok és az avarok korábbi transzkaukáziai

lakhelyei Zakhariás rétor szíriai néplistájában, valamint perzsa,
örmény, görög, latin és később arab forrásokban is adatolva vannak.
Egyes perzsa kútfők még az avarok Kaukázuson keresztüli
vándorlásáról is tudnak.
És itt fel kell tennünk a kérdést: lehetséges-e, hogy a kivándorolt
hurrik tulajdonképpen az “eltévedt, bolyongó” szabirokkal azonosak?
A két irányból érkezett etnikum a Meotisz-Kubán-Don vidékén
találkozott. Az északi szárny a későbbi Lebédiának, a déli
Kunmagyariának adta a lakosságát. Lebédia az unugur, Dentumogyer
pedig a szabir többségből alakult. A századok folyamán keveredés,
összeolvadás történt a két rokon etnikum között, összeolvadás, amelyet
a tömegesen érkező korezmi menekültek - kimondottan hurri
leszármazottak - szabir jellegűvé lettek.
Priscus szerint az onogurokat a szabirok szorították ki lakhelyükről,
tehát ezek keleti szomszédaik voltak amazoknak, s ha az onoguroknak
előbb a kazárokat kellett legyőzniük, akik ekkor az alsó Volgától
nyugatra laktak, hogy új hazához jussanak, amelyből aztán követeket
küldtek Bizáncba, akkor semmi kétség sem férhet ahhoz, hogy a 457. év
tájáig, az onogurok, vagyis a magyarok hazájának a Káspi-tenger fölött,
a Volga és Ural folyó közén kellett lennie. Tehát ez volt az első európai
haza.
Az onogurok második hazája ettől az időtől fogva, az V. szd. második
felében és a VI. szd-ban a Meotisztól és a Fekete-tengertől keletre, a
Kubán folyó mellékén volt - , amint ezt az onogurokkal folyamatos
összeköttetésben álló bizánci görögök egykorú történetírói bizonyítják.
A korezmi központú Turkesztánból a Káspi-tó déli partján jött
eftalita-hun, kusán stb. töredékek és Csitki népe stb. itt találkozott az
Észak-Káspi, Volga-vidékről kiszorult on-ugurokkal.
536 Jézus evangéliuma a hunok írásával volt fára róva, és “aranyszájú szent BJ2
János” maga is a hunoknak prédikál, és Zakariás rétor - ez év körül - 552.o.
hun nyelvre fordítja le a “római szentírást”.
545 I. Kosru perzsa király döntő győzelme a szabir Boarich királynő - PV Szabiria
Balakh király özvegye - serege felett. Szétesik a keleti szabirság. Hogy
nem egy szabir terület volt, arra a “subartoi asphaloi” jelző mutat. A
maradékok újra visszavonulnak a Jajk - Volga vidékére és feloldódnak a
kök-türk és kazár etnikumban, más törzseket a bizánci határőr
körzetekbe telepítenek a Kur folyó déli vonala mentén. Utóbbiak
lesznek a kurdok ősei. Aki innét nem vándorol el észak felé, egy
évszázad múlva felszívódik az arab tengerben.
545 I. Kosru perzsa király leigázza a Keleti Szabir Királyságot BJF Georgia .
545 I. Kosru perzsa király hadjáratot vezetett az országától északra lakó NGY Szabiria
népek ellen és ez alkalommal a szabirok felett megsemmisítő győzelmet 76.o.
aratott. A szabir nép szétszóródott, törzsei a Kubán, Kuma és Terek
vidékére menekültek, kisebb töredékei pedig a Kur (Kyros) és Rion
folyó mentén húzódtak meg. A Kaukázus északi lejtőre települt szabir
törzsek szövetségre léptek az onogurokkal, s az így kialakult
törzsszövetség harminc törzset számlált (uturgur - harminc ogur). Ez a
példa más ogur törzseket is erőik egyesítésére késztetett. Igy az
öcsogurok (három ogur) és az altagírok (hat ogur) szintén feladták
önállóságukat és kuturgur (vagy tukurgur - kilenc ogur) néven
törzsszövetségbe tömörültek.
550-555 Avar átvonulás Szabirián. Zabargán (Szabir kán) Arszakida kagán a CSL Kaukázus,
vezér. Valószínű avar-szabir dinasztikus házasság a szabir királynő és Georgia, ÉK
Zabargán apja közt. A Magyar Szent Korona ekkor kerülhetett avar Törökország.

174
Forrás: http://www.doksi.hu

kézbe. Más esetben Kovrat vagy legkésőbb Kuber hozhatta még be a

Kárpát-medencébe.
552 A turki népek turániakkal való első nagy összeütközései e században BT Turkesztán
zajlottak le. 552-ben a turkok kicsavarták a keleti hunok kezéből a III/136.
hatalmat és Zungáriától keletre, a Bálkai-tó (Bál Földi tó) és az Orkhon o.
(Urak Hona) vidékét saját fennhatóságuk alá helyezték, megalkotva így
Orkhon székhellyel az első nagy Turkesztán államot.
552 A VI. század 60-as éveiben Belső-Ázsiában egy új, hatalmas birodalom NGY Belső-Ázsia
alakult ki, amelyet az Orchon-i türkök, a zsuan-zsuanok (avarok) 68.o.
korábbi adófizetői teremtettek meg. A VI. század elején került a törökök
élére Bumin kagán, aki 552-ben felszabadította népét az avar uralom
alól, megtörte az altájvidéki avar uralmat. Az avar kaganátus
megsemmisítése után a türkök kelet felé széles területre kiterjesztették
hatalmukat, felléptek a társadalmi és politikai válsággal küzdő Kína
ellen, nyugaton pedig Kelet-Turkesztánba és a Szemirejcsébe is
behatoltak. Ütött az eftalita birodalom utolsó órája: az ujguroktól
származó törökök a perzsa Choszrov Anusirvánnal és a szogd
arisztokráciával léptek szövetségre és megsemmisítették az eftalita
hatalmat.
552 A bizánci írók szerint egy kuturgur sereg Kimial vezérlete alatt a NGY Al-Duna
gepidák szövetségeseként az Al-Dunáig nyomult előre, hogy ott a 76.o. vidéke
longobárdokkal megütközzék. Azonban a gepida - longobárd ellentétek
elsimultak. Erre a bizánci birodalomra tört Kimial csorbítatlan
seregével. A császár sebtében szövetséget kötött Szandil uturgur
fejedelemmel. Az uturgurok a Don közelében találkoztak össze a
visszatérő kuturgur sereggel és fényes győzelmet arattak.
555 A türkök megdöntik a Hun-Szabir-Magyar Birodalmat. Magyar CSL Kaukázus,
uralkodásának vége. Szabiria továbbra is létezik. Georgia, ÉK
Magyar vagy utóda visszavonul a Dnyeper-vidékre a bolgárokhoz. Itt PV Törökország.
függetlenek maradnak, legalábbis széles autonómiát élveznek, hisz sok
bizánci adat van. Szibel (Sibyl, Ziebel) királynak 40000 lovasa van és a
század második felében önálló külpolitikát visznek. Szibel meglehet
Magyar fia vagy unokája, mert az óbolgár királylista az Atillától
származó “Dzsula”-ház tagjának tekinti.
555 A nyugati türkök, a kazárok, akiket a kínaiak “kosza”- nak mondanak, BK2 Nyugati Türk
a “kaz” török szó viszont “vándorolni”-t jelent. A kazárok először 27.o. Birodalom
555-ben szerepelnek írott forrásokban.
558 (Baján kagán avar-várkunjai) NGY Altáj
Az V. századtól kezdve másfélszáz éven át az avarok (vagy 79.o.
zsuán-zsuánok) az Altáj-hegység és a Balkas-tó vidékén alapozták meg Avaria
hatalmukat. Leigázott népeik közé tartoztak a türkök is, akik az
Altáj-hegység egyik szárnyában, az általuk Ötüken-nek nevezett
hegységben laktak. Ők voltak az avarok bányászai és leghíresebb
fegyverkovácsai. A VI. szd. elején kiváló férfiú került a türkök élére:
Bumin kagán. Ő 552-ben felszabadította népét az avar uralom alól.
Teljesen megdöntötte az altájvidéki avar uralmat és népét elűzte a
vidékről, egy részüket meghódolásra kényszerítette.
Az avar nép meg nem hódolt része nyugatra menekült. A Káspi-tó
partján, a korábbi szabir földön álltak meg. Ezeket az avarokat nevezték
a türkök varkhon-oknak. 558-ban a varkhonok követei Kandik
vezetésével megjelentek a bizánci udvarban: kérték, hogy adjon nekik a
császár földet, ahol megtelepedhetnek, annak ellenében felajánlották
népük fegyveres erejét a birodalom oltalmazására. A császár elfogadta a
felkínált szövetséget és a várkhonokat a kuturgurokra uszította. Baján
avar kagán nem tett eleget a kérésnek, seregét a rokon kuturgur nép

175
Forrás: http://www.doksi.hu

fejedelmének, Zabergánnak csapataival egyesítette. A nyugati irányú

előretörésüket a Fekete-tenger északi partján lakó onogurok serege
oldalba kapta. Összeütköztek, de a harcban az onogur-szabir hadak
alulmaradtak. Baján hadai megállás nélkül törtek előre nyugat felé,
570-ben Baján már egész Pannónia ura. Ez időben az avarokkal néhány
uturgur és kuturgur törzs is a Kárpát-medencébe sodródott.
558 Száz évvel Atilla után egy újabb “hazatérés” történik és az új Abar-Sár, BJ2 Avar
Baján kagán Avar Birodalma a Dontól az Ennsig terjed. 406.o. Birodalom
Justinus I. bizánci császár (537-575) is ennek az Avar Birodalomnak az
adófizetője, évi 80.000 bizánci arany-solidust fizet, ami 360 kg.
színaranyat jelent. Justinus II. (565-578) megtagadja az adófizetést és
Tiberius nevű fővezére a bizánci csapatokkal megtámadja az avarokat.
Baján seregei azonban legyőzik a bizánciakat, akik aztán az adót tovább
fizetik még a következő három császárjuk alatt is.
558 Zabargán fia, Baján kagán ( 558-604) (KS) az avarokkal elfoglalja a CSL Kárpát-meden
Kárpát-medencét. ce
558 A kuturgurok elégtételt akartak venni az - 552-ben elszenvedett - NGY Krím
vereségért. Zabergán fejedelmük vezetésével betörtek Tráciába és a 76-78.o.
krími gyarmatokra. A császár most Belizárt, a híres hadvezért küldte
ellenük. Míg ő Zabergán seregein fényes győzelmet aratott, Szandil
uturgur lovassága az otthonmaradt kuturgur lakosságra rontott és nagy
veszteségeket okozott. A császár szerette volna rávenni Szandilt a
kuturgurok teljes kiírtására, de erre az uturgur fejedelem - mivel
rokonnépről volt szó - nem volt hajlandó.
A VI. szd. második és a VII. szd. első felében a Fekete-tenger fölött
egy második, de az elsőnél kisebb hun birodalom állott fönn, mely
magában foglalta a bolgár, kuturgur és uturgur népeket, amelyek fölött
Atilla hunjai közül való, s a Duló nemzetségből származó fejedelmek
uralkodtak Mikor Atilla hunjai visszaköltöztek a Pontus fölé és a
Maeotis környékére, ott összetalálkoztak az onogurok-kal, akik éppen
457 tájban költöztek oda a Volga-Ural közéről, szomszédaikká lettek és
hosszabb időn keresztül egy egységes államban éltek, velük közös
fejedelmek kormányzása alatt.
A magyaroknak Meotisz-melléki hazájáról, ebben a bolgárokhoz való
viszonyáról és a Duló uralkodó családról, még Pannoniában is
emlékezett homályosan a nemzeti hagyomány, amely emlékezetet a már
kész forrásból dolgozó Kézai Simon olyan alakban tartotta fenn
számunkra, hogy a nemzet ősapái, Hunor és Mogor, Dula nevű alán
fejedelem lányait vette el és ezektől származott aztán a hunok és
magyarok népe. Ez ilyen alakban népmonda, de - mint a bolgár
fejedelmi lajstromból és Theophanéstől tudjuk - alapjában történelmi
tény.
Hogy meddig laktak az onogurok a most ismertetett második
hazájukban, nem határozza meg világosan a történelem. Tudjuk, hogy
Kurt fejedelem 670 tájban halt meg, a kazárok ebben az időtájban
kerültek nagyobb hatalomra az alsó Volga és a Maeotis között. Kurt
halálával felbomlott a bolgár hegemónia alatt álló szövetséges állam s
népei szétszóródtak. A bolgárok egy része felment a Volga középső
folyásához, másik része 679-ben átkelt a Dunán és megalapította a mai
Bulgáriát. Valószínű, hogy az unugurok ekkor költöztek át a Don
folyón a Maeotis északi részére.
565 A turkok elfoglalták a Tarim-medencét is, majd szövetkeztek a BT Nyugat-Turkes
Sasanida Perzsa Birodalommal, két tűz közé fogták az Oxus mentén III/136. ztán
visszamaradt hunokat, államukat lerombolták, országukat elfoglalták és o.
az Oxus vidékétől a Tarim-medencéig érő hatalmas tájból

176
Forrás: http://www.doksi.hu

Nyugat-Turkesztán néven egy második nagy türk államot alkottak. A

turáni haza ekkor végleg elveszett. Akik kellő időben nem menekültek
el a katasztrófa elől, azoknak turkizálás lett a sorsuk. Akik viszont kellő
időben eltávoztak, mint a nyugati szkíták és az európai hunok, azok az
ázsiai népek nyomása következtében Kelet-Európából mindinkább
nyugat felé sodródtak és rendszerint behatoltak a Duna-medencébe is.
567 A hunok őseik esküjéhez híven visszatértek az országba. Ezeket a BT Kárpát-meden
törzseket a források általában visszatérő hunoknak mondják, tehát III/149. ce
pontosan utalnak népi és történeti személyazonosságukra. Az egész o.
Duna-medencét birtokba vették a Bécsi-medencével együtt. Jövetelük
hírére a longobárdok tanácsosnak tartották a veszedelmes
szomszédságból elköltözni.
568 Ötödik (avar) honvisszafoglalás GKE Kárpát-meden
Zabargán nem megy be az új hazába. Baján kagán a végrehajtó. CSL ce
568 Az egységes Kárpát-medence új urai: az avarok BK2 Kárpát-meden
... Az avarok igen rövid idő alatt tönkreverték a gepidákat és 37-40.o. ce
benyomultak Erdélybe és a Tiszántúlra, majd a langobardok gyors Avaria
elvonulása után teljes egészében magszállták a Dunántúlt is! Ez
568-ban történt! Egy évtized sem telt bele és az avarok már hazájukként
éltek itt. Hogyan volt ez lehetséges? Mi lehet a magyarázata annak,
hogy az avarok nemcsak benyomultak ide, hanem három évszázadon
keresztül urai maradtak a Kárpátok koszorúzta vidéknek? Nagyszerűen
megszervezett hadseregük, félelmetes hadi taktikájuk önmagában nem
lett volna elégséges nyols-tíz nemzedék fennmaradásához. Az avarok,
akárcsak korábban Atilla hunjai, mindenkit legyőztek és hatalmas adók
megfizetésére kötelezték a világ urát, Bizáncot! Egyik legnagyobb
fejedelmük, Baján kagán, éppoly hatalmas volt, mint Atilla.
Az avarok már a VI. században benépesítették az egész
Kárpát-medencét, a VII. században pedig országuk földjévé vált a mai
Bécs, sőt Linz környéke is. A régészet 1600 lelőhelyről több, mint
hatvanezer sírt tárt fel eddig. Az avarok, amint korábban a szkíták, a
szarmaták, eltemették a megholt hátaslovát is, akárcsak később a
honfoglaló magyarok tették. A langobardok történetének megírója,
Paulus Diaconus világosan azt mondja: az avarok hunok, s
Theophylaktosz Szimokattesz hiába hord össze mindenfélét arról, hogy
az avarok nem is igazi avarok, csak a gyűlölet beszél belőle. Abban
azonban az egykori szerzőknek igaza lehet, hogy a “várkonyok”-nak
nagyon is sok köze volt más népekhez, így a Priszkosz által emlegetett
szabirokhoz, Jordanes hunugar-jaihoz. S mint annyiszor
megfigyelhettük már őstörténeti búvárkodásunk során, az avarok
esetében is gúzsba köt bennünket az a körülmény, hogy ismét és újra
nem ismerjük az avar nép nyelvét! A kutatók hat-hét (!) szóból
próbálnak meg ítélkezni: kagán, tudun, katun, tárkány, jugurus,
canizauci. Csaknem természetes, hogy jószerével semmire sem jutottak.
Itt élt egy nagy lélekszámú, hatalmas erejű nép a Kárpát-medencében
nyolc-tíz nemzedéken át, és - látszólag - az égvilágon semmi nyelvi
nyomuk, maradványuk nincs. Már-már a teljes lemondás lett úrrá sok
tudóson, amikor váratlanul, 1983-ban a Körösök vidékén, Szarvas város
határában egy avar sírból előkerült egy csont tűtartó, oldallapjain
hosszú rovásírásos szövegekkel. A szövegben húsz betű fordul elő, az
írás jobbról-balra halad. A rovásbetűk nagyrészt azonosak a
nagyszentmiklósi aranykincs betűivel. Kis rovásírásos szavak korábban
is ismertek voltak, sőt ezeket a türk rovásírás alapján el is olvasták. Úgy
látszott beigazolódik, hogy az avarok török nyelvűek voltak. Bizonyos,
hogy türk nyelvű csoportjaik is voltak, ám a szarvasi tűtartóra magyarul

177
Forrás: http://www.doksi.hu

írtak! Vékony Gábor olvasata szerint a tűtartón ez a szöveg áll:

Üngür démon ellen legyen itt ez a vas

E tű szúrja át a démont, tű, tű, aki a rosszat elvarrod
Aki elbontasz egybeöltögetsz
Üngür démon ne egyen meg engemet, űzd emészd el őt istenem!

(Harmatta János is a rovásszöveg egy részét magyarnak tartja és így

olvassa:
Ené tűi szőnyeg szőni
Karvaly apó készítém.
A szarvasi tűtartón tehát egy ősi magyar varázsszöveg olvasható.
Megvan az első magyar nyelvemlékünk a 600-as évekből. S megvan
talán a valós magyarázat arra is, hogyan lehetséges, hogy “eltűnt az
avarok nyelve”? Úgy hogy nem tűnt el, hanem nagyobbrészt ők is
magyarul beszéltek. A magyar nyelv nem a vogulból és az osztyákból
kiszakadt “finnugor nyelv”, hanem egy önálló “ősnyelv” ....

(Most kellene a két oldalról történő bizonyítás jelentőségéről szólni a

magyar nyelv okán. A szerkesztő számára eddig is igen logikus érvelés
adta ősnyelviségünk bizonyságát, foglaljuk össze vázlatosan a fontosabb
érveket: a mah-gar (sumer) és a magyar nyelv közel azonos nyelvtana,
temérdek gyökszavának azonossága, ősnyelvünk meglehetős
állandósága - az a bizonyos ezerévenkénti kb. csak 16 %-nyi változás az
alapszókincsben - és történelmi mélységekbe hatoló ábrázolóképessége,
lelkülete, mint legfontosabb tények. Ezt neveznén alulról történő
bizonyításnak, vagyis az idő előrehaladtát követő bizonyításnak. Ha
valakinek az előbbiek nem lettek volna kellően meggyőző, elfogadható
érvek, ez a Bakay által felhozott “felülről lefelé” jellegű, azaz időben
visszafelé haladó, fantasztikus avarmagyar okmány teljes bizonyosságot
kell jelentsen nyelvünk és leginkább népünk - népeink azonosságában.
Ugyanebben az avar időben laknak a kaukázusi szabirok Madzsar,
Magyar nevű városaikban. Jeretány király sírköve szintén magyarul
szól, a könyv végén olvashatjuk a szöveget is. És mióta élnek ekkor a
szabirok a Kaukázusban? Sokezer éve .... Akinek ennyi kevés a
meggyőzéshez, annak már eddig is kár volt a kezébe vennie e könyvet.
Ugyanis, ha végig akarjuk vezetni eme avarmagyar szöveg
következményeit, az a következő: akár az 568-as, akár a 670-es
avarokat (magyarokat? pártusokat?) tekintjük magyar nyelvűnek, ez
nem mást jelent, mint elszármazási helyük egynyelvűségét,
pontosabban azt, hogy a Káspi-mediterránumban, Korezmben,
Közép-Ázsiában jelentős tömegek beszélték e magyar nyelvet, sőt azok
is magyarul beszéltek, akikből az avarok kiváltak. Most kezdenek
komoly “gyanúba” keveredni a szkíták, pártusok, hunok - mint
ismeretes, az avarokat visszatérő hunoknak is nevezték - is,
természetesen a felülről lefelé történő bizonyítás elve alapján, de ezzel
várjunk még a pártus könyvtárak lefordításáig és a hun biblia
megtalálásáig, vagy más értékelhető anyagra. Vékony Gábor és
Harmatta János más oldalról bizonyították be Badiny mahgar tételeit, és
itt ez a csodálatos. Egy valamirevaló számtanórán ez a kétoldali
bizonyítás ötöst érdemel, a felfedezés által megnyitott történelmi távlat
pedig fontos tudósainkká emeli a munka részeseit.
A szarvasi tűtartónak, mint a Mahgar Nyelv istenként tisztelendő
emlékművének ezentúl a Magyar Szent Korona közvetlen közelében
van a helye. Szinte fel sem tudom fogni, miért nem volt ezzel a
korszakos felfedezéssel és márványkeménységű érvvel tele hetekig a

178
Forrás: http://www.doksi.hu

világsajtó, de legalábbis a hazai? Talán felesleges a bevezetőben

említett gondolatra visszautalni, miszerint a finnugor elméletet az
avar-magyar-(és hun) azonosság önmagában is cáfolja, mert mellesleg
ez is történt. Itt éppen ez történt, és igen jó kimondani, végre hazai
tudósok segítettek e kincs megtalálásához. A szerk.)

569 A longobárdok Itáliába költöznek, ahol lombardi néven élnek tovább.BT Kárpát-meden
III/149. ce
o.
570 A visszatérő hunok a hazában maradt régibb magyar nyelvű BT Kárpát-meden
lakossággal egyesülve helyreállították Attila birodalmát Bécstől a III/149. ce
Don-ig. o.
570-630 Az avarok 200 tonna aranyat halmoztak fel. CSL Kárpát-meden
ce
586 Az onogurok részt vesznek Maurikios bizánci császár szvaniai NGY
hadjáratában. 81.o.
597 A VI. szd. utolsó évtizedében a kök-türk birodalom hűbéres NGY Kök-Türk
fejedelmecskéi - erőteljes kínai ügynöki munka eredményeként is - 81.o. Birodalom
összefogtak és fellázadtak a központi főhatalom ellen. Ezt a kísérletet
597-ben még sikerült a kagánnak elfojtania, de azt már nem
akadályozhatta meg, hogy a következő évtizedben a keleti és a nyugati
türk törzsek között a teljes szakadás felé vezető bomlási folyamat meg
ne kezdődjék. A kazárok ekkor kezdik használni nevük perzsa
változatát. Egyenlőre még figyelembe vették a Türk Birodalom érdekeit,
így 589-ben, amikor Bizánc Perzsiára támadt - ugyanakkor a türkök,
mint a bizánciak szövetségese Khorásszánba törtek. A kazárok a
Kaukázus szorosain át nyomultak perzsa területre. Ez a látszólagos
egység a század első harmadában még megvolt, de amikor keleten a
türk törzsek kénytelenek voltak sorra meghódolni a kínai főhatalom
előtt, elérkezett a kazárok elszakadásának és függetlenségük
megteremtésének ideje is.
VI-VIII. Közép-Ázsia gazdag országa: Szogdia BK 259 - 265. o., részletek
szd. Már a türkök első szereplése a nyugati forrásokban összekapcsolódott a szogdokkal, hiszen ... az
567. évi bizánci követséget a szogd kereskedő, Maniach vezette, aki a nagy türk kán, Istemi kagán
legfőbb bizalmi embere volt. Szogdiánáról azonban szó esett Baktria, a pártus és a kusán birodalom
kapcsán is. Most alaposabban meg kell ismerkednünk, mivel a Kr. e. évszázadoktól a Kr. u. 751-ig,
tehát közel egy évezreden át ők tartották a kezükben a kelet-nyugati kereskedelmet, hatalmas
piacokat létesítettek, városaik pedig mind nagyságukkal, mind szépségükkel elkápráztatták az
utazókat. Számunkra még külön is sokat mond a szogdok városi kultúrája, mert ellensúlyozza és
kiegészíti azt a - kétségtelenül egyoldalú és ezért torz - képet, amelyet egyes források a türkök vad
nomadizmusáról rajzoltak, holott a szogdok földjét a türkök már a VI. század végétől
fennhatóságuk alatt tartották. Mindezek alapján igen különösnek lehet mondani, hogy a magyar
őstörténettel foglalkozó szakirodalom szinte egyáltalán nem foglalkozik Közép-Ázsiával. Annak
idején, 140 esztendővel ezelőtt, amikor Vámbéry Ármin útnak indult (1857. április), Körösi Csoma
Sándor nyomdokain kívánt járni, és tudatosan törekedett a türk-magyar rokonság feltárására,
mondván a magyar nyelvnek két-harmadrésze tisztán török. Ma már természetesen nemcsak a
nyelvi rokonság kapcsán vizsgáljuk Közép-Ázsia történetét, hanem a teljes szellemi és anyagi
kultúra vonatkozásában. Ezért felettébb különös, hogy Közép-Ázsia történeti és régészeti emlékei a
magyar szakmunkákban alig-alig szerepelnek. 1925-ben jelent meg Albert von Le Coq munkája
(Bilderatlas zur Kunst und Kulturgeschichte Mittel-Asiens, Berlin ) aki ugyan “igénytelen
képeskönyvnek” nevezi művét, de egyáltalán nem az, hiszen - a magyar Stein Aurél nyomdokain
járva - ő hívta fel először a figyelmet Közép-Ázsia rendkívül nagy szerepére. ... A Nyugat vagy
Kelet nagy kérdés fontosságát érzi, hangoztatva: “több keleti kultúrkincs vándorolt nyugatra, mint
fordítva. ”
Kik voltak hát a szogdok? Szogdiát már a szkíták korában említi az Aveszta Szugda vagy Szuhda

179
Forrás: http://www.doksi.hu

néven, a perzsa ékírások pedig Szuguda alakban. Hogy maga a szogd szó valójában mit jelent, ma
sem tudjuk. Többen a szug = égni igéből próbálják magyarázni s e szerint a szogd “tisztító tüzet”
jelentene. A szodgoknak saját folyóírásuk volt már Kr. születése táján (az arameus abc betűivel!) s
igen jelentős volt a pénzverésük is (több, mint 2500 érme került elő eddig!) így maga a használt
nyelv hovatartozása nem kétséges: az iráni nyelvcsaládba tartozott. Nagy jelentőségű felfedezés volt
1932-ben, amikor a Mug hegységben, egy barlangban kosárba rejtve rátalált egy pásztor 97 db
papírra és fára írt szogd, türk és kínai nyelvű dokumentumra, mely az arabok elől a hegyekbe
menekülő Devastics (708-722) szogd dikhán (dekhán: főnök, fejedelem, nagybirtokos) levéltára
volt. Már a III. századtól ismertek szogd nyelven írt manicheus, buddhista és keresztény szövegeket.
Érdekességként megemlítem, hogy amíg az arabok úgy kezdték leveleiket: “Allah nevében”, a
szogd királyok így: “Isten nevében”. Ugyanakkor az is tény, hogy a szogdból fejlődött ki az ujgur és
a mongol, sőt a mandzsu írás is. Szogdia Közép-Ázsia legjelentősebb és leghatalmasabb állama
volt, vezető rétege minden bizonnyal a kínaiak által jüe-csiknek nevezett kusánok (később:
heftaliták) közül kerültek ki az I-VI. században, majd amikor a türkök 563 és 567 között megverték
a heftalitákat, a türkök fennhatósága alá kerültek. Ez az állapot a VIII. század elejéig tartott,
amikor is a rendkívül harcias arabok hódításai szolgasorba süllyesztették Szogdia lakóit is.
Közép-Ázsia és egész őstörténetünk szempontjából alapvető volna az arab források megismerése,
amelyeknek lényegében semmiféle magyar fordítása nem létezik, sőt a forráskiadások tudományos
nagykönyvtárakban is alig hozzáférhetők. ... Az igazi főváros Szamarkand, az ókori Marakonda
volt, amely az ókori Afraszijáb területén állt. Afraszijáb szerepel Abulkaszin Manszúr Firdauszi
híres Sahnamé-jában (A királyok könyve), valójában azonban nemcsak Irán ősellenségének Turán
királyának neve volt Afraszijáb, hanem a Szijáb csatornának is, amely az éltető vizet adta
Szamarkandnak.
Szogdia négy legfontosabb városa, illetve erődítménye volt: Afraszijáb, Pendzsikent, Kafír-kala és
Varaksa. Ezen kívül természetesen számos vár, erősség és város létezett Közép-Ázsiában, azaz
Korezmben, Tokharisztánban, Fergánában, a Csú völgyében (Csács vagy Sás, azaz Taskend vagy
Taskent), Szogdiában és Baktriában (Merv, Khoszróv-kal, Berkut-kala, Kujuk-kala, Tok-kala,
Hajabad, Ak-Besim, Dzsangaltepa, Aultepa stb.)
Mind között a legnevezetesebb és a régészeti ásatásoknak köszönhetően a legjobban ismert:
Pendzsikent. Az ősi Pendzsikent négy részből állt: a fellegvár (a citadella, középen a toronyvárral
vagy lakótoronnyal / donzson és a palotával), a falakkal védett város (a sahrisztán, e kettő együttes
területe 15 hektár volt), az elővárosok és a nekropol. A szogd kézműiparosok világhírűek voltak
három dologban: az üveggyártásban (ők tanították meg 428-ban a kínaiakat is a különleges
technikával fújt üvegedények készítésére), a textilkészítésben és az ezüstmüvességben (jelentős
arany-, ezüst- és vasbányáik voltak). A szogd kereskedők elsősorban ezeket a termékeket árulták, de
nagyban űzték a ló- és a kínai selyemkereskedelmet is. Pendzsikent városában két templomot is
feltártak. Ezekben oltárok is voltak és gyönyörű falfestmények. Az egyik legnevezetesebb az ún.
királyt gyászolók képsora a II. templomból. Maga a fellegvár két részre tagolódott, egy belső ée egy
külső részre. A 2000 négyzetméteres belső részben állt a lakótorony (romos falai 10 m magasságig
megvannak). A palota igen súlyosan megrongálódott az arab ostrom utáni tűzvészben, így az
egykori igen gazdag falfestményekből, reliefekből és fafaragásokból csak töredékek maradtak. Maga
a városfal 2,2 m széles volt és alapozás nélkül épült! Ez az igen sajátságos építési mód megvan a
korai magyar építkezéseknél is, pl. Somogyváron. A legépebben a város lakóházai maradtak meg.
Összesen több. mint 50 helységet tártak fel. Ezekben találtak rá a legszebb falfestményekre is.
Ezekben a lakóházakban Kr. u. VI-VII. században 80-90 nm-es díszes termek voltak - gondoljunk
most arra, hogy a magyarok még, állítólag a XIII. században is zömmel földbe ásott 3-4 nm-es
putrikban éltek volna! - a falakon művészien festett valóságos galériákkal. Jogos arra gondolni,
hogy Szogdiában (is) festőiskolák működtek. Ugyanakkor rendkívül szépen faragott fa oszlopok és
falmeződíszek is megmaradtak hét helyiségben.
Atilla nyári palotája kapcsán már volt erről szó. Nem Rómától és Bizánctól tanulták a hunok és az
avarok ezt a művészetet, hanem Közép-Ázsiából hozták magukkal. A lakóházakban megmaradt
falfestmények és reliefek azt bizonyítják, hogy ennek az ábrázoló művészetnek az egyik gyökere
India volt (Pancsatantra). Különösen érdekesek a III. objektum ábrázolásai. Itt páncélos lovagok,
áldozati oltárok, könnyű lovasok figurái láthatók, istennők, démonok és egyéb lények között. A VI.
objektum 6,8 x 6,7 m-es fogadó termében lévő jelenetek különösen érdekesek. Hárfán játszó hölgy,
páncélos vitézek a déli falon, az északi falon viszont nap- és holdkoronás király, mellette baldachin

180
Forrás: http://www.doksi.hu

alatt lakomázó előkelőségek. Nem mindegyik jelenet értelme világos. A XXII. objektum 1. sz.
helyiségében a nyugati és az északi oldalon egy vár előtt lezajló harci jelenetet látunk, amely
párbajnak tűnik. A pendzsikenti ábrázolások szinte kimerízhetetlen forrásai a VI-VIII. századi
művelődés- és kultúrtörténetnek. ....
Szogdia emlékeit áttekintve láthatjuk, hogy - a korábban megismert korezmi, baktriai, kusán és
pártus anyagokkal együtt - egy hatalmas közép-ázsiai s részben innen kisugárzó belső-ázsiai kultúra
maradványairól van szó. A kapcsolatok mélyek és kölcsönösek. Pendzsikent és Afraszijáb esetében
tetten érhető, hogy egyazon művészeti iskola tagjai és mesterei dolgoztak itt és ott, ugyanakkor
számos részlet utal arra, jelentős szerepe volt az india művészetnek is, elsősorban a kusán
birodalmon keresztül. (Innen származnak az elefánton vadászó képtípusok is.) De elvitathatatlan,
hogy a hellenisztikus időszak görög hatásai is meghatározóak. A szászánida Irán igen jelentős
befolyásáról a későbbiekben lesz szó. Vizsgálat tárgya Tibet szerepe. Felmerül a kérdés:a magyar
őstörténet szempontjából mi az igazi jelentősége Közép-Ázsia rendkívül fejlett kultúrájának és
népességének? Nyilvánvalóan nem az, hogy az iráni nyelvű szogdok rokonaink volnának. Ám ha
abból indulunk ki, amint tettük ezt eddigi vizsgálódásaink során több ízben is is, hogy a magyarság
ősi szállásterülete a Kr. e. időktől a Kr. u. VII. század végéig a Káspi-tenger északi, keleti és
délkeleti területein volt, akkor nyomban rendkívül jelentőssé válik mindaz, amit Közép- és
Belső-Ázsia területének őstörténetéről eddig megismerhettünk. Szogdia története igen fontos
adatokat szogáltat arra nézve is, hogy mikor és miért hagyták el őseleink ezt a földet?
Az egyetemes köztörténetből ismert, hogy Kr. u. VII. században az arabok rendkívül nagy katonai
erővel hódították meg az ókori Kelet legnagyobb részét (Szíriát, Palesztínát, Perzsiát), így 630 táján
a hódító arabok csapatai betörtek Közép-Ázsiába is. 673-ban már ostrom alá vették Szamarkandot
és birtokukban tartották Khoraszánt. ....
O. I. Szmirnova jó negyedszázaddal ezelőtt közzétette a minket érdeklő adatok jelentős részét,
amelyekből kiderül milyen elképesztően hatalmas anyagi és emberáldozattal járt az arabok
inváziója.
Nisza városától az arabok hétmillió drachmát követeltek, Merv városától kétmillió drachmát,
valamint töménytelen búzát és zabot, teherhordó állatokat, szöveteket és meg nem nevezett számú
fiatal rabot és rabnőt. Buchara fejedelemasszonyával, a katunnal (!) 674-ben kötöttek békét az
arabok s ekkor Zájád fia Ubájdullah követelt: egymillió drachmát, kétezer begyakorolt, kíváló
bucharai íjászt, és foglyul ejtett még négyezer bucharait. Szamarkandban hétszázezer drachmát
kellett átadni, valamint a város előkelői közül számos túszt. Korezmben nészázezer drachmát
fizettek. Khoraszánban, ahová Muhallabb kíséretével betelepedett, húszmillió feletti (!) drachmát
követelt, valamint rabokat, lovakat, kikészített bőröket féláron, összesen ötvenmillió drachma
értékben! (1 drachma - 3 gr ezüstről számítva kb. 30 mai Forint, azaz másfélmilliárd Forint! A
szerk.) Még súlyosabbá vált a helyzet, amikor a VIII. század elején Kutejba ibn Muszlim vette át a
főparancsnokságot, aki a legkegyetlenebb és leggonoszabb arab vezér volt. Különösen fontos a
712-ben Szamarkandban kötött megállapodás, helyesebben békediktátum, amely fennmaradt az
eredeti arab nyelven és perzsa fordításban is. Eszerint Szogdia egyszeri alkalommal kétmillió
drachmát fizet azonnal, majd évente kétszázezer drachma adót. Egy ezüst drachma 3 gramm súlyú
volt, kétszázezer drachma tehát hat mázsa ezüstöt jelentett. Pajkand városában 705-706-ban annyi
arany és ezüst ékszert raboltak össze, hogy az összsúly meghaladta a 150000 miszkált, azaz 637,5
kg-ot. A tárgyak egyharmada arany istenszobor volt (212,5 kg súlyban). Kutejba Bucharától újabb
évi kétszázezer drachmát követelt a kalifa számára és évi tízezer drachmát a khoraszáni emír
számára. Ezen felül rengeteg takarmányt és tüzelőt. Évszázadokon keresztül kellett töménytelen
gabonát szállítani az araboknak. Korezm királyától, Csigántól Kutejba százezer rabot követelt és
ugyanennyi darab szövetet. Kes uralkodójától, Vajk-tól tízezer rabot kívánt. Az arabok követeléseit
teljesíteni kellett a vadállati kegyetlenkedéseik miatt. Kutejba egy ízben négyszázezer foglyot
mészároltatott le egy helyen! .....
Most fel kell tenni két kérdést. Az egyik: honnan volt ennyi vagyoni tartakékuk az ittenieknek? A
másik: honnan vettek ennyi rabot és rabnőt? Az első kérdésre választ ad a régészeti emlékanyag. A
másodikra is utalnak a források. Elsősorban a türköket adták át fogolyként és rabokként. Ibn
Kordádbeh említi, hogy a rabok gúzok(ogúzok) voltak. A Hudud al-Alam is türk rabokról szól. Az
arabok rendszeresen követeltek ifjú rabokat és szép rabnőket, valamint katonának való kemény
férfiakat. Az előbbiek zömmel Közép-Ázsiából kerültek ki, az utóbbiak elsősorban a Kaukázus
vidékéről. Álláspontom szerint őseink éppen az arab hódítások miatt (a rabság elkerülése végett)

181
Forrás: http://www.doksi.hu

hagyták el ősi földjüket a VII. század harmadik harmadában és vonultak egyrészt északnyugat felé,
a Volga vidékére, másrészt a Volga deltájához és a Kubán-völgyébe (Kazária), harmadrészt pedig a
Kaukázus vidékérs (szavárd magyarok). Nyilván voltak olyan népcsoportok is, akik az avarokkal
együtt már ekkor eljutottak a Kárpát-medencébe, hiszen a IX. század végéig - s ez éppen a magyar
honfoglalás ideje! - egységes területként kezelendő a keleti lovas népek birodalma a
Bécsi-medencétől Közép-Ázsiá-ig.

599 A kazár nagykagán, hét nemzet uralkodója és hét világtáj ura levelet GK Kazária
küld Maurikios bizánci császárnak, hogy uralma alá vetette a fehér
hunokat, az avarokat és az ogor népet.
Az ázsiai turkok khánja, Türk Sád levelet küldött Maurikiosz NGY Volga-mellék
császárhoz (uralkodott 582-602), melyben többek közt azt írta, hogy 36.o.
meghódította a nagy és népes ogor népet, amely a Fekete Til (-Volga)
mellékén lakik, s melyből egy rész, avar és khun nemzetség, Justinianus
császár idejében Európába költözött és avar néven szerepel.
(E két utóbbi jelentés látszólagos ellentmondását feloldandó,
keressünk támpontot szerzőinknél.. Most csak azzal a felvetéssel élek,
mi van, ha mindkettő híradás igaz, vagyis a kazárok azonosak a
turkokkal? A szerk.)
BJ2 436.o.-n találunk valamit a megoldásra: A türk birodalom
szétesése a kazároknál akkor kezdődött, mikor a türk dinasztia kezéből
a Talmudot tanult helyi kazár vezérekre támaszkodó fejedelem kivette a
hatalmat a vallás és isten nevében. ... Egy jó évszázad alatt Kazária
megszűnt a laza szövetségben élő hatalmas türk nomád népek szabad
országa lenni. A Talmud útmutatásai szerint egy aránylag kis csoport
titkos összeesküvéssel fokozatosan beépült az egyes törzsekbe. Mikor
Obadja a nyílt színre lépett, s meghirdette a mindenki számára kötelező
új hitet, tulajdonképpen tudva - nem tudva a kazár nép kiírtását kezdte
meg. ... Obadja a törzseket egymás ellen játszotta ki, buzgón sürgetve a
Talmud elismerését. Behívta az úz és besenyő seregeket. Zsoldosaivá
tette őket és Sarkel városában a véres háború végén már idegen
zsoldosok őrzik a kazárok nélküli Kazáriában a mintegy 200
elzsidósodott kazár vezető család hatalmát és vagyonát.
A magyarok a felkelők oldalára álltak. ... Ismét ősi gyakorlatuk szerint
jártak el: kitértek a rájuk zúdított seregek elől és az Etelközbe húzódtak.
Kr.u. (A bizánciak Atilla halála után) ... Bizakodtak a hatalmas erejű lovas BK2 Altáj -
V.szd. népek pusztulásában. Ám, már az V. szd. második felében megemlítik a 25-28.o. Kaukázus
források az új népeket, a türköket, azután a szabirokat, az onogurokat,
az ugorokat (urogokat), a szaragurokat és az avarokat. Ez számunkra
akár érdektelen is lehetne, ha nem tudnók, hogy a világon mindenütt
bennünket magyarokat mind a mai napig on-ogurok-nak (onogri, ungri,
hungri, Ungarn, Hungaria) neveznek. Ez több, mint meglepő! Ez
őstörténetünk egyik kulcskérdése!
A szabirok, akiket Rasid ad-Din szibireknek mond, adtak nevet egy
városnak, majd az pedig egész Szibériának. Priszkosz elmeséli, hogy az
Altáj vidékén az V. században megtámadták a szabirokat az avarok
(Abares), ők pedig elűzték az onogurokat. A szabirok - Prokópiósz,
Theophylaktosz és Jordanes szerint - hunok, akik éppen hogy nem
vesztek ki, hiszen a VI. században többször is szerepel Gorda nevű
királyuk, aki meg is keresztelkedett.
De kicsodák a türkök (turkok) és honnan származnak?
Eredetmondájuk szerint egy nőstényfarkastól származnak, a kínaiak
azonban feljegyezték, hogy a Szelenga folyótól északra, az Altáj
hegység vidékén éltek és elsősorban vasverő kovácsok voltak. Aligha
tévedünk, ha feltesszük,hogy a türkök a belső-ázsiai hunok (hiung-nuk)

182
Forrás: http://www.doksi.hu

leszármazottai, akiknek fejedelme, Bumin kagán 552-ben legyőzte a

zsuan-zsuanokat, majd a heftalitákat és a kirgizeket is.
A türk birodalom két részre oszlott, a keletire és a nyugatira. Az egyik
12, a másik 10 törzsből állt. Mindkettőt, de kivált a keletit szinte
szakadatlanul a kínaiak veszélyeztették.

VI. szd. Bizánc a latin kelet-római birodalomból görög bizánci császársággá PV

vége alakul és történelmi tényező lesz. Szemben a nyugat-római
birodalommal, ahol a beépülő germán elem szétrombolja a birodalmat,
a Bizáncba beépülő hun, trák, törk, úz és alán elemek asszimilálják azt.
Justiniánus azonban még nem végzett az építéssel, amikor I. Kosruval
az újperzsa imperializmus újra támad. Az egész régió meghatározó
turáni népei véreznek ki ebben az eszeveszett öldöklésben, ezáltal
megszűnik a népek állandó utánpótlása is. Az újperzsa birodalomnak
VII. szd. csak a vezetői árják, a tömegek turániak. A két kivérzett birodalom
első felett megjelenik egy újabb, fanatikus imperializmus, az arab. Aki eddig
harmada a perzsáktól félt, az mostantól kétszeresen kell féljen: erőszakos,
türelmetlen, tűzzel-vassal térítő, a legyőzötteket teljes belső
lényegükben fenyegető veszélyt hoznak. De ez csak az apáknak
keserves, a gyerekek már az új rendbe nőnek bele.
600 körül ....Itt emelem ki Hunyadi László ötvösművész egyik nagyon fontos CSL
kutatási eredményét, mely szerint a Hun királyi ékszerkészlet darabjai 188.o.
nemcsak az általam alkalmazott módszer segítségével azonosíthatók. A
Hun kincs legfontosabb darabjainak egyik fő jellemzője - úgy is
mondhatnám, hogy egységesítője, - hogy nagy méretű zafír kövek
díszítik őket. Ezek a zafír kövek egyetlen lelőhelyről származnak - egy
ceyloni bányából, - ásványtanilag teljesen azonosak, világoskék
selyemzafírok, csiszolási módjuk is teljesen azonos. Fontos tény, hogy a
lelőhely (bánya) a Kr.u. 600 körüli időkben kimerült. Hunyadi László
az általa megvizsgált kincseken már 173 darab zafír követ azonosított -
hangsúlyozom: mindegyik kő olyan ékszer díszítőeleme, amely az
aranyműves elemzés alapján is egy csoportba sorolható (Hunyadi László
szíves közléséből). Természetesen ilyen selyemzafírok díszítik a
Magyar Szent Koronát is.
VI.szd. ... Az orosz őskrónika, amelyet sokáig Nesztor-krónikának neveztek, BK Kárpát-meden
vége - úgy meséli, hogy a szlovének ősidőkben is a Duna mentén laktak s 41-42.o. ce és környéke
VII. szd. onnan szorították ki őket a “volochok” a Visztula vidékére. Az avarok
eleje hadakoztak a szlovénekkel és erőszakoskodtak a duljeb asszonyokkal,
mert utazásain minden avar öt-hat duljeb asszonyt fogott a taligája
(szekere) elé s így büszkélkedve húzatta magát..... Fredegar krónikája is
megerősíti a szlávok (vendek) kiszolgáltatottságát, akiknek nemcsak
együtt kellett harcolniuk a “hunokkal”, nemcsak adót kellett fizetniük,
de az avarok szabadon “használták” asszonyaikat és leányaikat is! Ez
váltotta ki ezután, hogy 623-624-ben a vendek fellázadtak és egy Samo
nevű frank kereskedő vezetésével többször is legyőzték az avarokat.
Samo 35 évig uralkodott, de a vend asszonyokat ő sem vetette meg,
mivel 12 feleségétől 22 fia és 15 leánya született.
A VII. század első harmadában, átmenetileg meggyengült avar
birodalom tette lehetővé, hogy a későbbi Galíciából, a horvátok és a
szerbek ősei levonuljanak a Száván túlra, a mai hazájukba. Samo,
akinek egykori székhelye Bécsben lehetett, örökségét utódai nem tudták
fenntartani, s amint Szent Virgil legendája hírül adja, nem sokkal Samo
halála után az avarok a karantánok lázadását leverték és ismét urai
lettek a Kárpát-medencének egészen az Enns folyóig.
602 Baján kagán halála. BJ2 Kárpát-meden

183
Forrás: http://www.doksi.hu

405.o. ce
602 Megépül az oroszlános szentély. BJ3 Esztergom
126-142
folytatás alant: .o.
BJ3 126-142.o.
.... a szentélyépület Kr. u. 602-ben épült. Ezt bizonyítják a benne lévő palmettás, indás és akantuszleveles
kőfaragványok és oszlopfők. Ugyanis ez nem nyugati hatás, hanem a Pártos Birodalomban (romokban ma is)
látható templomi díszítésekkel azonos, ahol szintén megtaláljuk a László Gyula által “indás” népnek nevezett
pártos-avarok hasonló “indás” díszítéseit.
Az esztergomi vár középkori állapotától el kell választani mindazokat az épületrészeket, amelyek a középkori
ráépítések előttiek. Ezeket a régiségeket az Árpád-kori lakótoronynak, várpalotának és várkápolnának nevezett
épületeken találhatjuk. Ha eltávolítunk minden keresztyén vallású igyekezetet a régi épületek
“egyháziasítására”, úgy a kövek összeillesztésénél, formájánál, ragasztóanyagánál, a boltozatok kialakításának
nyugaton jellemezett “szokatlanságában” nem a koragótikát, hanem a legtisztább pártos birodalmi építészeti
stílust találjuk, ami százára látható ma is a közel-keleti romtemplomoknál. Aki csak egy ilyen “pártiai”
templomot látott, annak nem idegen az esztergomi várkápolna építészeti stílusa, a rózsaablak keretelése, az
attikai lábazaton álló oszlopok saroklevél-díszítése, az akantuszleveles oszlopfők, az oszlopfők szögfejdíszítéses
abacusa, a két mellékkápolna kapuja felett húzódó cikkcakkos (asszír hatású?) díszítés. Ugyanúgy a várkápolna
északi - normann ívesnek nevezett - kapuja feletti nyolcágú csillagforma is tiszta mezopotámiai motívum
(Istár-csillag).
A “királyi ülőfülke” (iszonyú nevetséges elnevezés a régészeti szakirodalomban) belső ívén látható palmettás
díszítés is teljesen pártos-avar művészeti elem, ami még jobban megerősíti azon állításunkat, hogy a várat a
hun-avar időkben építették, mert hiszen ha a szentély díszítése ebből az időből ered, a kőfal, melyen a díszítés
van, nem származhat későbbi korból. Ugyanígy a szentély figurális díszítése, a palmettás korongba foglalt, jobb
első lábát emelő oroszlán a bábeli kozmológikus szemlélet vallási szimbóluma, mely bábeli ékírást és vallási
törvényeket jelentő jelképeket visz.
De megerősíti a bábeli-pártos művészet esztergomi jelenlétét az a két fej, amely a kápolna északi falának két
szélső oszlopfőjén található. .....
Ha valaki foglalkozik az iráni történelem pártos birodalmi művészetével és szobraival, akkor azonnal felismeri
a két arcot, és éppen ez az egyik fontos közlés, melyet itt bizonyítunk. Az az oszlopfő, melyet a “magyar
kőfaragó” fejének hirdetnek a kápolna műkincseinek leértékelői, senki más, mint a Pártos Birodalom
alapítójának, Nagy Arszáknak a feje.
Hasonlítsuk össze a pártos birodalmi hasonmásával, mely a Kr. e. 200 körüli évekből ered. Az azonosság
meglepő, és kétségteleníti megállapításunkat Nagy Arszák életnagyságú szobra, ahol ugyanez az arc látható. Az
esztergomi szentély tehát az ősi bábeli-pártos-hun-avar-magyar hagyományokat őrzi, .... mely tökéletes mása a
ladasi Gudea, Ur-Nin-Girsu papkirályok szoborfejeinek. Ezeknek fejdísze a sumér kultúrreneszánsz
félreérthetetlen és egyéni, sehol meg nem található sajátossága.
De a bábeli-pártos hagyatékot őrzi maga a királyi szentély is, melyet profánul “ülőfülkének” neveznek......
A várkápolna két mellékkápolnás alaprajza is pártos birodalmi hagyomány. Ugyanezek az alaprajzok jellemzik
a sumér-bábeli-pártos templomi szentélyeket, és az “ülőfülkének” nevezett helyiség az, ahol az esztergomi
mellékkápolnában a királyi trónig terjed az északról és délről jövő, egymással szembenéző 7-7 oroszlán sora - ez
a királyi hatalom legfelsőbb és legtitkosabb szentélye volt Esztergomban is és a pártos Babilonban is.
... a papkirályi szentélyben gyűlt össze a királyi hatalmat gyakorló testület, amelyik állt: tizennégy oroszlánból
és az előttük trónoló királyból, aki nyilvánvalóan az oroszlánok feje volt, s mint tizenötödik, vagyis a teljes, a
fénylő, a tiszta, az igazi, a tökéletes, a sok ezer éves teokratikus uralmi rend legmagasabb és Istentől kapott
hivatását gyakorolta - égi oroszláni minőségben. ... Itt most azt a fontos adatot kell megemlíteni, hogy az
emberiség ez ideig ismert “első” törvénykönyve a sumérföldi nagy uralkodónak, Ur-Nammu-nak a kódexe is
törvénybe iktatja a hónap tizenötödik napjára eső holdtöltét, amikor így rendelkezik: “ditil-la (ítélet) tizennégy
bíró döntésével csak a tizenötödik napon hozható.”
Ez az ősi törvény egyszeribe magyarázatot ad nekünk arra, hogy az esztergomi várkápolna nem “kápolna”,
hanem a királyság legfelsőbb székhelye, ahol a tizennégy oroszlán legfőbb bíróként ítél a tizenötödikkel, a
királlyal - aki a Nap fia - élet és halál felett.

Elsőnek vesszük a sumérnak nevezett mah-gar nyelv ditil-la szavát, mely a mai magyarban í-tél-let, vagyis
olyan bírói döntés, mely vagy felment, vagy halálra ítél. A magyar nyelv az ítélet szót régen csak akkor

184
Forrás: http://www.doksi.hu

használta, ha valóban az “életről” volt szó, és még az Árpád-házi királyok írásaiban is ez úgy van rögzítve,
hogy a legfelsőbb döntésüknek jogi formulája tartalmazta az “inter leones”, azaz az “oroszlánok között”
kifejezést. Most láthatjuk, micsoda lelkiismeretlenség kell ahhoz, hogy “ülőfülkének” nevezzük azt a szentélyt,
ahol az élet és halál urai, az oroszlánok jöttek össze a Nap fiával abban a tudatban, hogy az égi királyság földi
ügyeit intézik tisztán a fényben, és azon a napon, mikor az égen nincsen semmi árnyék, így az “oroszlánok
között” megtörtént a legfelsőbb intézkedés.
Ugyanis a tizenötödik napon teljes a fény.
A Nap Úr nappal önti életet adó erejét a földre, és amikor nyugovóra tér, a telihold helyettesíti minden erejével.
És ezen a napon a telihold is oroszlánná válik. Ezért találjuk Ur városában tömegével azokat a kultikus célokra
használt edényeket, amelyeken két bika és két oroszlán jelzi a holdtörvényt. Ugyanis a sorrend ez: “telihold
(oroszlán) - fogyó hold (bika) - újhold (bika) - telihold újra (oroszlán).” Az ítélet tehát valóban “inter leones”,
vagyis “oroszlánok közül” ered, mert a király szentélyben ül a tizennégy oroszlánnal, és ezen a napon a Nap Úr
mint oroszlán adja a fényt, a bölcsességet, az igazságot, hiszen tudjuk, hogy a Nap háza az Oroszlán
csillagképe, és ezen e napon az Ur-Mah (hatalmas úr) a neve ennek az égi oroszlánnak éppen azért, mert akkor
is erőben marad, amikor a Nap Úr alászállt. Az égen az oroszlán-telihold ragyog. Nincs sötétség. Nincs árnyék -
csak fény, fény, mely a bölcsesség a fejben és igazság a lélekben.
Ezért kell tehát az ister-gami oroszlánokat a magyar néphagyomány legdrágább kincsének és legnagyobb
szentélyének tisztelni és megbecsülni: Itt volt a világ közepe.
Ugyanis ez a királyi székhely volt a magyar népi öntudatban a világ közepe. A király pedig a négy világrész
ura. Ugyanazt a királyi címet viselte, amit jó ötezer évvel előttünk a Nap-Ur, Nib-Ur, Nimrud atyánk szent
városának ... főpapjai adományoztak.
VII.-IX.s A nagyszentmiklósi kincs keletkezése. Pataky László olvasta el a rajta PV Dél-Magyarors
zd. lévő 36 rovásírással leírt, valószínűen avar szót. (béla, kiskán, Gelse, zág
Csobánc, Tenyő, Senyő, Kenéz, Bessenyő stb.)
619 A türk hatalom megingásakor bekövetkezett átmeneti zavarokat az NGY Onogoria
onogurok - kiváló vezérrel az élen - a maguk előnyére kihasználták. A 82.o.
VII. szd. már bizonyos fokú önállóságban találta az onogurokat, amit az
is bizonyít, hogy a Ravennai Anonymus 680 után, de a korábbi források
nyomán készült művében is már azt írta, hogy a Meotisz mocsarainak
vidékén van egy Onogoriának nevezett ország. Itt laktak az onogur
törzsek ez időben. Élükön a Gyula nemzetségből származó fejedelmek
állottak. Ismerjük Orkán nevét, minthogy kedvelt személy volt a bizánci
udvarban. Unokaöccse, Kurt (vagy Kürt) túszként már fiatalon a
császári udvarba került, ott nevelkedett fel, 619-ben pedig a keresztyén
hitre tért - majd 630-635 körül Herakleiosz császárral megújítván a két
nép között eddig is meglévő szövetséget, visszatért hazájába.
Az onogurok Kurt felléptéig a türkök hűbéresei voltak és a főhatalmat
az Ermi nemzetség gyakorolta felettük. Kurt elűzte őket az országból és
a hatalmat a maga kezébe vette. Nevéhez fűződik a második, most már
eredményes onogóriai térítési kísérlet. Bizánci és örmény papok jöttek,
hogy az onogurokat Krisztus tanai számára megnyerjék. Munkájukkal
szép eredményt értek el, amit a “Notitia Episcopatuum” is bizonyít.
620-630 Szibel unokája, Kurt (Kovrat) a kök-türk birodalom hanyatlása idején PV Onogoria
visszafoglalja az egész Volga-teret és a Jajktól a Dnyeperig visszaállítja
Irnik Onogur birodalmát. Egy emberöltőt áll ki a birodalom.
622 A mekkai próféta futása. PV Arábia
Ötven év leforgása alatt Észak-Afrika arabbá lesz, a század utolsó
évtizedeiben megkezdődik Elő-Ázsia uralom alá vétele. Végveszélybe
kerül a sok ezer éves sumér örökség. Bizánc Kis-Ázsiára zsugorodik:
egy parazita város és paraszti sorba süllyesztett, katonai közigazgatás és
adózás alá vont vidék.
627 Baján avar kagán halála után egy nagyon érdekes eseten BJ2 Bizánc
csodálkozhatunk, mely bizonyítja azt, hogy a nemzeteket összeforrasztó 405.o.
erő mindig a nemzeti vallás. Ilyen nemzeti vallás volt a
sassanida-perzsa birodalomban a szent tüzet tisztelő zoroasztriánizmus

185
Forrás: http://www.doksi.hu

(Ahura-Mazda és Ariman), ahol megtaláljuk a “Fény -Szüze”-Anahit

istenanya kultuszát is a perzsáknak. A magyari népeknél pedig szintén
nemzeti vallás lett a minden zsidó befolyástól mentes igazi
Chrestos-hit, mely - mint láttuk - a történészek írásaiban szkítizmus,
manicheizmus, nesztori keresztyénség, majd végül az ortodoxia által
kiátkozottan, mint pogányság néven található. Itt is megvan a
“Fény-Szüze” nevű Istenanya kultusz, mely Jézus Anyjában - Máriában
- hiszi Anahita megtestülését és miután a Természetben érzi az Isten
jelenlétét, így a “szent-tűz”-nek a tisztelete is e kultusz tartozéka.
Ugyanebben az időben a bizánciak már judai-keresztyének, tehát a
zsidó Messiási ideológia követői és minden más vallást pogányságnak
és “eretnekségnek” tekintenek - éppen úgy, mint a zsidók is.
Ennek a zsidó gyökerű vallási felfogásnak gyakorlataként Heraklios
(610-641) bizánci császár elrendeli a “szent tűz” meggyalázását és saját
maga is beleköp.
Ezt megtorlandó Kosroes Anosirvan II. (591-628) sassanida-perzsa
uralkodó szövetséget köt a szent tüzet szintén tisztelő avarok
uralkodójával, Baján-fi-val, (akinek nevét nem jegyezte fel senki sem)
és büntető hadjáratként együttesen megtámadják Bizáncot. Az avarok a
perzsa szövetséges csapatok beérkezése előtt legyőzték a bizánciakat és
a bizánci kegyelmi követséget az avar Kagán Sabaraz nevű perzsa
fővezérhez utasítja, hogy ő szabja meg a békefeltételeket, és a Kagán
seregével együtt elhagyja Bizáncot 627. augusztus 7-én. Azóta vallási
ünnepe augusztus 7-e a görög szertartású - bizánci - egyháznak.
627 Bizánc utoljára fizet adót az avaroknak CSL
(Kollautz, Randa, Zöllner, Haussig) egybehangzóan megállapítják, GL Duna-medence
hogy a szlávok amorf tömegeit a steppei népek - először a hunok, majd I . gyepűi
az avarok, később pedig a bolgárok - szervezték meg és ők ismertették 226-227
meg velük mind a hadviselés, mind az államvezetés, mind pedig a .o.
műveltség alapvető elemeit is. Többen azt is leszögezik (pl. Haussig),
hogy a szláv nyelvek - különösen az orosz - tele vannak a steppei
törökös népektől átvett szavakkal.
Az avar telepítések hatalmas méreteinek tanújelei a többszörösen
kimutatható, párhuzamos - északi és déli - szláv törzsnevek:
1. északon, Krakkó környékén a “fehér” horvátok, Dalmáciában a
“vörös” horvátok,
2. az Odera-Elba vidékén a szorbok, a Balkánon a szerbek,
3. a mai Morvaországban a morvák, a balkáni Morava folyó mentén
Bíborbanszületett Konstantin császár “nagy Morávia” - jának morvái,
4. az északnyugati Kárpátokban a szlovákok, akiknek magyar neve tót,
a Dráva-Száva közén a szlavónok - magyarul szintén tótok (v.ö.
Szlavónia középkori “Tótország” nevével) -, nyugatabbra,
Karantánia-Krajna-Isztria vidékén pedig a szlovének (v.ö. Szlovákia
“Slovensko” nevével),
5. az Odera-Elba környékén élő vendek (szorbok egyik törzscsoportja)
és a Dráva menti vendek.
Ezek szerint tehát az avarok tudatos, jól átgondolt katonapolitikai
szempontok szerint végezték a szlávok széttelepítését. A népesebb,
erősebb törzseket, akiknek esetleges lázadásai komolyabb
bonyodalmakat okozhattak volna, egyszerűen kettévágták: egyik
részüket meghagyták északi telephelyeiken, a törzs másik fele lekerült
délre, a balkáni avar gyepűre.
E történelmi és művelődéstörténeti tények ismeretében
elengedhetetlenül szükséges lenne az eddig szláv eredetűnek tartott sok
száz magyar szó alapos felülvizsgálata is, mert igen valószínű, hogy

186
Forrás: http://www.doksi.hu

túlnyomórészt fordított kölcsönzésekről van szó.

630 Kovrat (Kürt) kagán újraalapítja az Onogur-Hun birodalmat. Fia CSL Onogoria
Bat-Baján a Kaukázustól északra lévő onogur törzsek uralkodója. E
törzsek a Kazár Birodalom nyugati határőrtörzsei lesznek, székhelyük
Lebédia. Vezértörzsük a Nyék, vezére Bat-Baján leszármazottja. Ennek
lányát veszi majd feleségül Álmos fejedelem Kijevben.
630 ...És itt kell megemlítenem a bolgár nevű népünket a Kárpátoktól BJ2 Azovi-tenger -
keletre és délre. Visszatérek Kovrat-hoz, aki 630-ban az Azovi-tenger - 490.o. Káspi-
Káspi - Volga - térségben szervezi meg a nagy Avar Birodalmat, és Volga-térség
nem tudjuk, hogy miért nevezik ezt “Bolgár Birodalomnak” amikor fia
Baján a Kárpát-medencében, Aszparik pedig a Don mellett uralkodik,
és Baján országa nem bolgár, hanem Avar néven ismeretes a
történelemben.
Ezt a titkot felfedi nekünk a sumír nyelv, ahol a BÚL vagy BAL
jelentése: királyi jelző, dinasztia, szembenálló és lázadó is. A helyes
tehát a BUL-GÁR, és láthatjuk, hogy a név valóban jellemzője a
népnek, mely - sajnos - nyelvében és vallásában elszlávosodott, de sok
nemes faji tulajdonságát megtartotta mégis.
630 Ismeretes, hogy Herakleiosz (bizánci) császár korára esik a Szaszanidák NGY Onogoria
utolsó, Bizánc megsemmisítésére irányuló erőfeszítése. Kezdeti sikerek 82-85.o.
után (magát a fővárost, Konstantinápolyt is ostromolták) Herakleiosz
császár Ninive mellett rendkívül véres csatában tönkreverte a perzsák
seregét. Ebben a hadjáratban az onogur-magyarok hathatósan segítették
a bizánciakat. Megemlítendő, hogy Nesztor orosz krónikája direkt
“ugrik”-ról beszél.
A perzsa hadjáratok befejezése után sem szakadt meg az értékesnek
bizonyult fegyverbarátság, mert arra szükség volt a veszedelmesen
terjeszkedő arabok miatt. Bár az arabok a Szaszanida hatalom
megdöntésében is részesek voltak, de erejük hovatovább félelmessé vált.
Ebben az időben két másik jelenség keltett figyelmet. Egyrészt az
avarok pannóniai uralma gyengült meg, másrészt a volgamenti kazárok
hatalma bontakozott ki veszedelmes arányokban. Herakleiosz, hogy
mindkét történeti tényező várható következményeit ellensúlyozza, a
szövetséges onogurokat igyekezett támogatni. Néhány évi kitartó
munkával sikerült a bolgár törzsek segítségével 630 táján Kurt
fejedelemnek megalapítania a maga onogur-bolgár birodalmát és abban
egyesíthette a Fekete-tenger északi partvidékén élő onogur, kuturgur és
saragur-barszil bolgárfajta törzseket.
Kurt fejedelem nem tudta visszaállítani Atilla egész birodalmát és
hatalma sem bizonyult tartósnak. Halála után az ország öt részre
szakadt. Ekkor érhette az onogur törzseket a besenyők támadása,
amelynek időpontja és körülményei ismeretlenek. Kurt-nak öt fia volt.
Mikor Kurt meghalt, mindegyik fiú önálló fejedelem akart lenni és
atyjuk intelme ellenére hamarosan szétváltak. Az elsőszülött Bat-Baján
a hozzá hű törzsekkel ott maradt az ősi szállásföldeken, a második fiú,
Kotrag, a kotrag törzsekkel a Don folyó nyugati oldalára költözött, a
harmadik, Iszperich, a bolgár törzsek nagy részével megtelepedvén a
Duna alsó folyásánál, megalapítója lett a dunai bolgár birodalomnak.
Nevét a híres bolgár fejedelmi lajstrom is említi. Végül az ötödik fiú a
ravennai Pentapoliszban táborozott le törzseivel és elismerte a rómaiak
főuralmát. Történeírásunk (Németh és Moravcsik) Bat-Baján onogurjait
a mai magyarság közvetlen őseinek tekinti.
642 Az arab támadások miatt megszűnik a Sassanida-Perzsa királyság. Az BJ2 Káspi-térség
uralkodóház tagjai Merv-be menekülnek. Az arabok észak felé való 411.o.
terjeszkedésének iránya a volt Hebdali-Hun Birodalom (heftalita), az

187
Forrás: http://www.doksi.hu

Aral-térség Chorezm-je és Trans-Oxania.

642 A szavárd (szabir) magyarok BK2 Dentumagyari
A hatalmas területű Etelközben, egyesek szerint, a magyarok 57-61.o. a
mindössze öt esztendőt töltöttek el, mások hosszabb időre gondolnak,
ám abban egységes a hivatalos álláspont, hogy őseink a Volga-Káma
vidékéről érkeztek Etelközbe. Rendelkezünk-e kellő számú és súlyú
bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy ez valóban így volt?
Bíborbanszületett Konsztantinosz bizánci császár a magyarokat
türköknek nevezi és ezt írta róluk: “a türkök népe régen Kazáriához
közel szerzett magának lakóhelyet, azon a helyen, melyet első vajdájuk
nevéről Lebediának neveznek... Ezen a helyen az imént említett
Lebédiában folyik a Khidmasz folyó, amelyet Khingilusnak is
neveznek. De abban az időben nem türköknek mondták őket, hanem
valamilyen okból szabartoi aszphaloi-nak (“rendíthetetlen szavárdok”)
nevezték... Amikor a türkök és az akkor kangarnak nevezett besenyők
között háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett és két
részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, s
ezeket a türkök régi nevén mostanáig (Kr.u. 950 tájáig!) szabartoi
aszfaloi-nak hívják, a másik rész pedig ...nyugatra ment lakni, az
Etelköz nevű helyekre... A türköknek az előbb említett népéhez, amely
kelet felé Perzsia vidékén telepedett le, ezek a nyugati vidéken lakó,
előbb említett türkök mostanáig küldenek ügynököket, és meglátogatják
őket, és gyakran hoznak választ ezeknek”. Mit jelent ez a leírás?
Először is azt, hogy a magyarokat szavárdnak, szabirnak is nevezték.
Másodjára pedig azt, hogy a szabir-magyarok szállásterülete, ősi földje,
bizony nem az Urál vidékén és Nyugat-Szibériában volt, hanem a
Fekete-tengerbe ömlő Kubán folyótól délre, tehát a Kaukázus vidékén!
Igazolja-e más forrás ezt? Igen. Al Bakri arab utazó is ugyanezt írja: “A
magyarok a besenyők országa és az eszkil bolgárok között laknak...
Másik határuknál, amely eléri a pusztát egy hegy van. Ez alatt a hegy
alatt a tengerparton egy nép van, amelyet ugunnak neveznek.
Keresztények és mohamedánok országával határosak, amely Tiflisz
(Tbiliszi) országához tartozik. Itt kezdődik az örmények földje! A
szabirokról először Priszkosz rétortól hallunk, aki elmondja, hogy a Kr.
u. 463-ban a szabirok elűzik az onogurokat. Általános vélemény szerint
ez az esemény Szibériában történt, ám ha kemény kritikával nézzük a
forrásokat, azt kell mondanunk: ez egyáltalán nem bizonyos. Az
onogurok, akiknek keleti szomszédai a szabirok (Theophülaktosz
Szimokattész és Menandrósz szerint) a VI. században is a kaukázusi
alánok mellett laktak. A szabirokat az avarok győzték le, az avarokat
viszont a türkök verték meg (558 ill. 552-ben). 576 után a türkök
meghódoltatták a szabirokat is. Ha a magyarok neve még a X.
században is szavárd-szabir volt, ősmagyarokat kell lássunk a szabirok
egy részében. A szabirok nyelvét nem ismerjük (ugyanígy volt a
szkítákkal, a szarmatákkal, a hunokkal és az avarokkal is!), egyesek
szerint talán (?) törökök, eredetüket azonban sűrű homály fedi. Mivel a
szaragurokkal együtt az V. század végén Georgiában (Grúzia) és
Arméniában (Örményország) harcolnak, s ugyancsak a Kaukázusban
volt Onogoria is, erősen feltehető, hogy a szabirok egy része a türkök
által legyőzött avarok szorongattatása következtében mozdult ki a
Kaukázus vidékéről. 576-ban a szabirokat meghódították a türkök s az
uralmuk mindaddig fennállt, amíg az onogur Kovrat létre nem hozta
országát Kr. u. 630 körül. A nekünk nevet adó onogurok (v.ö. ungar,
hungarus, venger) hunok lehettek, akikre később “ragadt” rá a
“keveréket” jelentő bolgár-török név. Egyik királyuk Gordasz (azaz:
Ogurda) már a VI. század elején megkeresztelkedett és hogy itt a korai

188
Forrás: http://www.doksi.hu

kereszténység nagyon erősen gyökeret vert, bizonyítja Ravennai

Geográfus adata, mely szerint a Kubán folyó vidéki Patria onogoria-ban
még a VII. század első felében is onogur püspökségek voltak! Ogurda
testvére Maugerisz (Muagerisz olvasat is van), azaz Mogyeri volt, a
Kaukázusban jelentős város volt Madzsar a Kuma folyó bal partján,
nem messze a Káspi-tótól. Ibn Battuta korában még Nagy-Magyar város
virágzott. 1829-ben a romjait felkereste Ógyallai Besse János (!). sőt az
Amu-Darja mentén is létezett (kazak és üzbég földön 1967-ben is
megvoltak!) négy Madzsar nevű falu. J. Malalasz Maugerisz-történetét
egészíti ki Prokopiusz, aki a bolgárokat úgyszintén hunoknak tartja. Az
onogur Kovrat halála (642) után öt fia már nem tudott ellenállni a
kazárok támadásainak, s így az onogurok és szavárdok (szabirok) több
részre szakadtak.

VII. szd. A kazár hatalom a VII. szd. derekán gyors iramban nyomul előre NGY Onogoria
dereka nyugati irányban. Kezdetben csak Itil (a mai Astrahán) volt kezükben, 85.o.
később elfoglalták a Derbenttől északra fekvő Szemendert és
Balandzsárt, majd elvették az onoguroktól Sarkelt (Fehérvár,
Bjelavéza), a Don alsó folyásánál épült hatalmas erődöt.
670 Újabb támadó kelet felől, a kazárok, akik már a kök-türk hódítás PV
kezdete óta a Jajk-Észak-Káspi térben élnek. 10 évig folyik a védekezés,
de mivel Kovrat (Kurt) meghal, fia Bat-Baján nem tudja megtartani a
birodalmat, az szétesik. Iszperik (Aszparuh) kiválik hat bolgár törzzsel
az élet-halál harcot vívó birodalomból és 678-ban az Al-Duna, majd a
Balkánra költözik, ahol megalapítja Bolgáriát.
670-680 Az úzok egy része kazár néven a Volga-Don-Kaukázus vidékre költözik PV
elfoglalva az Onogur birodalmat. Ők lesznek azok, akik úz és besenyő
néven 200 év múlva a Don-Dnyeper térbe nyomulnak.
Doni birodalmuk másfél évszázad után felbomlik, maradékuk
elszlávosodik és kozák néven él tovább harcias népként, kisebb
töredékeik a rokon Bolgárországban és Magyarországon telepednek le
és olvadnak be.
Kazária BK2
Őstörténetünk újabb rejtélyes fejezete fűződik a kazárokhoz. 85.o.
Bíborbanszületet Konstantin bizánci császár ugyanis hírneves
munkájában (De administrando imperio cap. 38.) azt írja, hogy a
magyarok (“a türkök népe”) régen Kazáriához közel szerzett magának
lakóhelyet, majd így folytatja: Együtt laktak a kazárokkal három
esztendeig s minden háborújukban együtt harcoltak a kazárokkal.
Kazária fejedelme, a kagán ... nemes kazár nőt adott feleségül a türkök
első vajdájának, Levedinek. Később a kazár kagán magához hívatta
Levedit, mondván neki: “engedelmeskedj a mi szavunknak és
parancsunknak”. A bizánci császár szerint tehát a magyarok a kazárok
alávetettjei voltak, ugyanakkor egyenrangúként “együtt harcoltak”.
Ámde kik voltak a kazárok? Valójában azt sem tudjuk mit jelent a
kazár szó? Van olyan vélemény, hogy az ujgur qasar szóból ered, mások
inkább hitelt adnak az arab Maszudinak, aki szerint ezt a népet csak a
perzsák nevezik kazároknak, valójában szabir törökül a nevük (s ez a
szó “bolyongót” jelentene). Általános vélekedés (és nem több!) szerint a
kazárok türk (török) nyelven beszéltek. Ibn Fadlan, aki talán maga is
járt Kazáriában 922/923-ben a következő meghökkentő jellemzést adja:
“A kazárok nyelve nem hasonlít sem a turk, sem a perzsa nyelvhez, sőt
a világ egyetlen nyelvéhez sem! A kazárok külsejükre nézve sem
hasonlítanak a turkokhoz s fekete hajúak. Kétféle kazár van: az egyik
kazár fajt kara kazárnak hívják, ezek annyira sötét barnák, hogy

189
Forrás: http://www.doksi.hu

majdnem oly feketék, mint az indiaiak, a másik kazár faj fehér és

szépsége s arányai által feltűnő”. Isztakhri és Ibn Haukál is megerősíti:
“ A kazár nyelv különbözik a török és a perzsa nyelvtől. ” Viszont: “a
bolgár nyelv a kazárhoz hasonlít. ” ...
...A zsidó vallású kazár kagán (József) azt állítja, hogy a kazárok Jáfet
fia Togarma ivadékai, Togarmának ugyanis tíz (!) fia volt s ezek
leszármazottai mind rokonok. A kazároknak tehát rokonaik az ujgurok,
a taurisziak (krímiek), az avarok, a hunok, a barszilok, a bulgárok és a
szavírok (szabirok). Van-e valamiféle nyelvemlékük a kazároknak?
Igen van, hiszen volt írásuk is. Az egyik az ún. türk rovásírás,
amelynek betűi, szavai megnűmaradtak a téglákon (Sarkel),
cserépkulacson (Novocserkaszk) s egyéb tárgyakon. Megfeltésük
azonban bizonytalan. ...
A zsidó történetírás (Jószippon) a kazárt és a magyart rokonnak
tekintette (Magyarország héber neve Hágár, Kazáriáé Meshekh). Ez azt
jelentené, hogy a kazár nyelvben “benne van” a magyar is? A feltevés
nem képtelenség, mivel a bolgár és a kazár nyelv hasonlóságára az
arabok is utalnak. Maurikiosz pedig azt mondja, hogy Bulgár és Kazár
két testvér volt. A kazárok először I. Justinianus császár idejében, a VI.
században tűnnek fel, ámbár az örmény források, mindenekelőtt
Chorennei Mózes a Kr. u. III. században tud róluk, de nem a
Fekete-tenger és a Volga vidékén, hanem a Káspi-tenger nyugati és
északi oldalán. A szabir-hunok és a kazárok szerepelnek Kavad és fia,
Koszrau Anusirván idejében. Kr. u. 555-567 között a türkök leigázták a
heftalita (fehér-hunok) Oxus-menti országát, majd a perzsákkal
hadakozva elfoglalták Derbentet. Ebben az időben jelentek meg
Bizáncban, majd a Kárpát-medencében az avarok. Minden történeti
utalás szerint a kazárok egyik összetevője valóban a türk volt s ezen
belül is a csuvas (onogur) bolgár-török. Kovrat onogur-bolgár
birodalma, halálával (640-es évek) felbomlott s fiai közül Bat-Baján és
népe része lett Kazáriának. Tulajdonképpen a VII. század dereka
Kazária valódi születési ideje.
A kazárok már 642-től kemény és hatalmas küzdelmet vívtak az iszlám
arabokkal, akik 737 táján le is győzték a kazárokat, elfoglalva
Derbentet, Szemendert, sőt a fővárost, Itilt is. Ezt követően terjedt el
Kazáriában a zsidó vallás, majd a IX. század második felében az iszlám
vallás is. Maszudi szerint a kazár birodalom uralkodó elemét a
moszlimok alkotják, bár sok köztük a pogány és a zsidó is.
Kazári fejlett és gazdag ország volt. Töménytelen szőlőskert,
gyümölcsös, rizsültetvény, termékeny szántóföldek jellemezték. Fejlett
volt az építészete (ezt a régészet nagyszerűen igazolta!), pompás
téglaépítmények között várak, mecsetek, templomok, fürdők, iskolák
sorakoztak. Mindez virágzott és fennállott mindaddig, amíg 965-969
között Szvjatoszláv orosz fejedelem el nem foglalta Sarkelt,
Szemendert, majd egész Kazáriát.
A Verhnye Szaltovó és Majackóje falukról elnevezett
szaltovó-majackójei kultúra igen gazdag régészeti anyagában ott
találjuk őseink emlékeit is. A magyarok részét alkották Kovrat onogur
birodalmának, majd Bat-Baján népével együtt Kazáriának is. Minden
jel szerint őseink egy része nem ellensége, hanem rokona és
szövetségese volt a kazároknak s - minden bizonnyal - valóban csak
három évig harcoltak együtt a kazárok minden háborújában. Azután
útjaik elváltak (820 körül) és csak a később Bíborbanszületett
Konstantin által “holmi kabaroknak” nevezett magyarok
(kazár-magyarok!) maradtak a kötelékeikben egy ideig. A kabarok tehát
- sejthetőleg - nem türk nyelvű kazárok, hanem három törzsnyi magyar

190
Forrás: http://www.doksi.hu

népesség, akik a hét törzshöz csatlakozva (7+3 = 10!) visszatértek

törzsökükhöz és kétnyelvűségük úgy is értendő, hogy tudták a türk
nyelvet is. A kabar (“lázadó”) szó is - feltehetően - félreértés
szüleménye, sokkal valószínűbb, hogy khorezmi szabir-magyarokról,
azaz cowarokról van szó. Erre utal, hogy 881-ben is így nevezik őket! A
türk nyelvű hun-bolgár-onogurok és a magyar nyelvű
szabir-hun-khorezmi-ek vérszerződése így értelmet nyer.
670 A folytonos arab támadások kezdete Chorezm ellen. BJ2 Chorezm
412.o.
670 Kovrat fia, Kuber (Kaba-Csaba) népével beköltözik az Avar CSL Kárpát-meden
Birodalomba. ce
670 Hatodik (Griffes-indások, avarok) honvisszafoglalás GKE Kárpát-meden
ce
670 Igen figyelemreméltó az is, amit László Gyula .. a ... rejtélyes “kangár NGY Onogoria
(besenyő)” támadással kapcsolatosan kifejt. Szerinte a Volga-menti 90.o.
szállásterületek központi törzsei, akiket közvetlenül ért a támadás,
nyugatra vonultak, s ezek lennének a hazánkban 670 körül megjelenő
“griffes-indás” későavarok vagy koramagyarok. Önkéntelenül is
felvetődik itt a kérdés, hogy mi a különbség ezen ominózus (sohasem
bizonyított - A szerk.) “kangár” támadás és a Kovrat (Kurt)-féle
onogur-bolgár birodalom felbomlásához vezető, végeredményben
szintén ismeretlen események között? Nem vethetjük el eleve azt a
meggondolandó lehetőséget, hogy ez a kangár támadás szorosan
összefügg az onogur-bolgár birodalom bukásával, népeinek
szétszóródásával. Ebben az esetben viszont Konstantin császár közlése
tulajdonképpen Kurt fiainak tragédiáját, népeik szétvándorlását
beszélné el, csupán nem onogur-bolgár, hanem “sabartoi asphaloi”
megnevezés alatt. E gondolat az eddigiekben bemutatott számos
hun-bolgár, hun-onogur-szabir és egyéb idevágó összefüggés
ismeretében szervesen beleillik a VII. szd. Délkelet-Európa történelmi
körülményeinek képébe.
673 Az arabok BK2 Korezm
A VII. század első harmadára az iráni szászánidák vereséget 81.o. Közép-Ázsia
szenvedtek (611-630 között) a keletrómai, azaz a bizánci birodalomtól.
Bizánc azonban nem sokáig örülhetett győzelmének, mivel néhány
eszendő múlva megjelent egy új, eddig soha nem tapasztalt kemény,
gyors és kegyetlen sereg és 634-ben térdre kényszerítették Bizáncot! Bizánc
Kik voltak ők? Mohamed próféta katonái, az arabok.
Mohamed(571-632) valóban csodálatos képességű és erejű férfiú volt,
aki ugyan sem írni, sem olvasni nem tudott, mégis vallásalapítóvá
válhatott különleges ereje és küldetéstudata következtében. Az általa
egyesített arab törzseket utódai hódítókká tették és már Omár kalifa
(634-644) eljutott félelmetes hadseregével Damaszkuszig, 637-ben Közel-Kelet
pedig a kádiszijjai csatában tönkre verve a perzsákat bevonulhattak a
fővárosukba, Ktésziphonba! Először Örményországot hódítják meg
(654), majd követve Mohamed próféta parancsát: “Harcoljatok azok
ellen, akik nem hisznek Allah-nak... és nem vallják az igaz vallást ”
(Korán, 9. szúra), a szent harc, a dzsihád lobogói alatt megindulnak
Bizánc, a Kaukázus-vidék és Közép-Ázsia ellen. Az Omajjáda-dinasztia
(661-750) seregei a VII. század harmadik harmadára (680 tájára) Mezopotámia
meghódítják Iránt, Irakot, Szíriát, kétszer megtámadják
Konstantinápolyt (Bizáncot) és csak a legendás görög-tűznek
köszönhették a keletrómaiak, hogy el nem esett városuk, majd
elfoglalták a kaukázusi országokat, Lázikát, Szvanétik, Kartlit (a
későbbi Georgiát-Grúziát). Korezm

191
Forrás: http://www.doksi.hu

673-ban sorra kerül az ősi hun, később magyar föld, az Oxus és

Jaxartes (Szír-Darja) vidéke, a VIII. század elejére pedig bevonultak a Szogdia
csodálatos városba, Szamarkandba, Szogdia fővárosába (712), ahol
pusztítva, rabolva százezer foglyot hurcolnak el. Az arabok óriási erejét Spanyolo.
mutatja, hogy Európában is (!) megjelennek és 712-ben megverik a Franciao.
gótokat, majd birtokukba veszik a Gibraltárt és a későbbi spanyol földet.
Ha Martell Károly 732-ben Poitiers-nél nem állítja meg az iszlám
sereget, minden bizonnyal másként alakul Európa VIII-IX. századi
történelme.
Lehet-e véletlen, hogy éppen a VII. század végén jelzik az írott Onogur
források ... a népmozgásokat? A Volga, a Kaukázus, a Fekete-tenger és Birodalom
a Don folyó közötti területen igen jelentős változások történtek. Kovrat
onogur-bolgár birodalma felbomlik, fiai közül az egyik a Duna vidékére Bolgárország
vonul (Aszparuh) és magalakítja a dunai Bolgárországot, a másik - a Kárpát-meden
korábban már a Kárpát-medencébe nyomult avarokhoz megy (Kuber), a ce
harmadik helyben marad (Baján) és része lesz a - különös módon éppen Kazária
ekkoriban létrejött Kazáriának, míg a negyedik a Volga középső Magna
folyásvidékére vándorol (Baskíria). És a magyar-türk törzsek? Nagyobb Hungaria
részük a Volga, a Don és a Kubán folyó közötti hatalmas térségbe Szabiria-Óma
telepszik át (együtt élve a kazárokkal!), a másik részük észak felé veszi gyarország
útját (a Julianus-féle Magna Hungaria), a harmadik rész pedig
benyomul a Kaukázus bércei közé. Ők a Konsztantinosz
Porphyrogenitosz (Bíborbanszületett Konstantin A szerk.) bizánci
császár által emlitett “szabartoi aszphaloi” nép, azaz a szabirok
(szavárd-magyarok). ...
A kazárok históriája adhatja meg a választ arra, hogy a magyarok
miért vonultak innen Etelközbe s onnan - Álmos vezetésével - tovább.
679 Kovrat harmadik fia Kotragos (Csaba) is kiválik az Onogur PV Avar
birodalomból és Erdélybe költözik. Birodalom
680 Bat-Baján, Kovrat első fia a kazár túlerő előtt leteszi a fegyvert. PV Kazária
Birodalmának közepét megszállják, az addig uralkodó onogur törzseket
a nyugati gyepükre telepítik. Valószínűleg a Don-kanyarhoz kerül
Bat-Baján törzse egy kazárok által kijelölt kormányzó alá.
Tekintsük most Padányi Viktor (PV 132-136.o.) általános helyzetértékelését:
... E sorok írója hosszú-hosszú éveken át sokszor feltette magának azt a kérdést, hogy milyen józan ok, vagy
tételes közlésadat zárja ki azt a lehetőséget, hogy a krónikáink és hagyományaink Dentu-Magyariája és Lebédia
két egyidejű, de k ü l ö n b ö z ő képlet volt?
Van-e hát bármi is a forrásokban, ami ezt a lehetőséget kizárja azon az egyetlen negatívumon kívül, hogy az
egykorú, kútfőként szolgáló innen-onnan összeszedett megjegyzések gazdái nem tudnak arról, hogy két
különböző de szomszédos képlet létezik? Az individuális népnevekkel amúgy sincsenek tisztában még a bizánci
források sem, az általánosan használt “türk” megjelölésbe sok minden belefér.
Viszont m i n d e n, szituáció és fejlődés és logika szinte türelmetlenül arra mutat, hogy két egyidejű, de
különböző képlet létezéséről van szó. Miért ne létezhetett volna Meotiszban egy kaukázus-turanid fajú
Dentu-Magyaria és tőle észak-északkeletre egy kelet-balti fajú “Lebedia” egy és ugyanazon időben? Ki az és hol
van az a tudós, aki ennek a lehetetlenégét vagy akárcsak valószínűtlenségét ki tudja mutatni? Lebedia közvetlen
é s z a k i szomszédságában pl. létezett egy akacir (barszil) politikai képlet is.
E sorok írója tucatnyi kifogástalan érvet tud felsorakoztatni arra, hogy Dentu-Magyaria és Lebedia egy és
ugyanabban a korban, egymás mellett létező két külön politikai, faji és nyelvi képlet volt, amelyek közül az
egyiknek, a meotiszi Dentu-Magyariának központi törzse a Megyer és a feje Álmos, a másiknak, a Donec-Don
közén elterülő kazár vazallus-tartománynak, pedig egy a kazár kormányzat által kinevezett tisztviselő, a kende
volt a 9. század második felében. Az egyik, Dentu-Magyaria s z a b i r volt, a másik, Lebedia, onogur.
A nagy magyar őstörténeti rejtélynek ez a megoldása, a két k ü l ö n politikai és faji képlet, egyszerre csodálatos
rendbe, értelembe és logikába állít minden eleddig egymással szembenálló, egymásnak ellentmondó
forrásanyagot.
Megmagyarázza a “vérszerződést”, amely e nélkül kissé naiv. Megmagyarázza perzsa kultúranyagunkat,

192
Forrás: http://www.doksi.hu

megmagyarázza Konstantinos Porphyrogenitos ellentmondó feljegyzéseit, megmagyarázza krónikáink

szövegeit. Megmagyarázza Evilathot és a kovarezmi feleséget és igazolja Bartucz antropológiai összesítését.
Megmagyarázza, hogy miért kellett a kazároknak az Alsó-Don Meotisszal szembeni vonalát 834-ben egy
erődrendszerrel megerősíteni. Megmagyarázza Vernadskynak azt az állítását, hogy Kievet Á l m o s építette
840-ben. Megvilágítja Dentu-Magyaria “Magyaria” nevét, megmagyarázza , hogy miért volt az, hogy őseink
egykoron “non Turcae, sed Sabartoeasphali dicebantur” és megmagyarázza, hogy a “magyar” elnevezés olyan
gyakran előfordul a Kaukázustól délre elterült egykori Szabiriában.
A nagy magyar őstörténeti rejtélynek e z a megoldása megmagyarázza az onogurokra vonatkozó (egyébként
igen sovány) értesüléseket is és mivel a s z a b i r (nem pedig onogur) Megyer törzsnek az onogurokhoz semmi
köze nem volt a vérszerződésig, nem kell holmiféle “mans-i”-kat valahonnan az urali őserdőkből előkaparnunk
a “magyar” népnév eredetéhez. A “magyar” szónak kazár anyagban halvány nyoma sincs.
Dentu-Magyaria a kazár birodalom nyugati határán t ú l fekszik, tehát északi része nyugatra esik a
határőrvidéket jelentő Lebediától, mely a Kazár birodalomnak egy tartománya. Dentu-Magyaria az Azov -
Alsó-Don - Donec - Alsó-Dnyeper által bezárt térben terül el s a Dnyeperre támaszkodva felnyúlik Kievig.
“Lebedia”, vagyis a kazár határőrvidék, ettől a hosszú, észak felé nyúló képződménytől keletre, a Donec-Don
közben fekszik, s ez a kanyar maga csaknem akkora, mint Csonka-Magyarország fele. És 1200 évvel ezelőtt
határok, határmegállapító bizottságok és fináncok - nincsenek. A két képletet nagyjából a Donec választja el
egymástól.
Dentu-Magyaria független szabir állam. Lebedia kazár főuralom alatt álló onogur határőrvidék. A két nép
fajilag is, nyelvileg is különbözik, csak egyben azonosok, mind a kettő turáni.
A határőrvidék Kr. u. 680 körül jön létre, mikor a győztes kazárok ide szorítják ki a legyőzőtt Batbaján
megtépázott törzseinek egy részét s ezt a határőrvidéket majd csak 100 évvel később kezdik Lebediának hívni, a
- szomszédok.
Dentu-Magyariát két emberöltővel k é s ő b b, az Abbaszida imperializmus arab nyomása elől ideszoruló
szabirok alapítják, mégpedig a kazároktól függetlenül és az alatt a másfél évszázad alatt, amíg fennáll, soha
kazár fennhatóság alatt nincs. Ellenkezőleg, a kazár birodalom hadilábon áll velük. Dentu-Magyaria hadereje
nem szolgál a kazár hadseregben. Dentu-Magyaria hadereje önálló háborúkat vív, 839-ben pl. az Aldunánál,
860-ban Krímben, 862-ben a Kárpát-medencében, amint erről Hinkmár érsek értesít.
Padányi Viktor ragyogó munkájában, a Dentumagyariá-ban keleti és NGY Dentumagyari
nyugati szabirokról beszél. A mű legfontosabb állítása: Lebédia és 86.o. a
Dentumagyaria (mint két különálló képlet) egyidejű létezése! ...
Altheim és Haussig tétele: az onogurok, bolgárok, szabirok, avarok
(legalább is részeik) a Káspi-tó déli partja mentén a Kaukázuson
keresztül jöttek Európába, tehát a Kubán és a Kuma forrásvidékétől
északra elterülő “Dentümogyer” logikus következmény és az is
természetes, hogy az onogur magyarság déli részei a besenyő
támadáskor a szabir testvérnép felé húzódtak. A Kaukázus északi
lejtőjén lakó magyar népről ad hírt Al Maszudi arab író két könyvében
is. Az elsőt, a “Muruj al Dhahab” - ot 943 és 947 között, tehát
Konstantinos “De administrando imperio” - jának keletkezésével
majdnem egy idővel foglalkozik, ami magyar viszonylatban Zsolt
korának felel meg. Ebben a könyvben a szerző a következőket írja:
közöljük, hogy Kazáriához és Alániához közel, ezektől nyugatra négy
türk nemzet fekszik. A nevüket Padányi a mai magyar nyelven a
következőképpen olvassa: besenyő, baskir, besenyők és Tolsztov
talányos “naukerde” népe, amely nem egyéb, mint az “onogur”. Tehát
elfogadhatjuk Padányi tételét: egy időben létezett Lebédia és
Dentumagyaria, de a nemzet két felét a történelem vihara örökre
elválasztotta egymástól
Kr.u. A nagyszentmiklósi kincs (BK 229-234.o.)
V-VIII. A történelemtudomány évszázados nagy kérdése így hangzik: Kelet vagy Nyugat? Mit jelent ez a
szd. kérdés? Azt, hogy a mai európai kultúránk a görög-római antik hagyományokon nyugszik avagy
jelentős szerepe volt Kelet örökségének is? A magyar nemzeti történetírás kezdetiidőszakában, a
XIX. szd. első felében az volt az általános vélemény, hogy a magyarság kultúrájának gyökerei
Közép-Ázsiába vezetnek. Példaként ragadjunk ki egy összefoglaló munkát, Fessler Ignác nevezetes

193
Forrás: http://www.doksi.hu

történelemkönyvét (Die Geschichten der Ungern und ihrer Landsassen. Erster Theil. Die Ungern
unter Herzogen und Königen aus Árpád¢ s Stamme. Erster Band. Leipzig, Gleditsch, 1815.) “ Igen
régi időkben volt már egy türk világ vagy egy türk néptörzs. Ez India nyugati félszigetének északi
részéből eredt. Azon a tágas földön, amelyet keleten a mai Kis-Tibet és az aranyban gazdag
Altáj-hegység, délen az Indiai hegyek, nyugaton Perzsia és a Káspi-tenger, északon pedig a Jaxartes
(Szir-Darja) határol, ott vert gyökeret (e nép) és részben saját, részben hozzá kapcsolódott ágaival,
kiterjedt az egész területre, amelyet a régiek Margiana-nak, Baktriának, Szogdiánának neveztek.
Újabban turk-Hindnak, Khorasszának, Bucharának és Turkesztánnak hívnak. Ennek a néptörzsnek
különböző ágairól beszél Ptolemaiosz (pártus, daha, kusán, stb.), Plinius (Chomar, Kuman, Daha,
Masszagéta), Abulféda, a görögök (indoszkíták), a bizánciak (eftaliták vagy heftalita - fehér hunok),
a perzsák (szakák és türkök). Amikor ezután a türk főtörzs (Türkische Hauptstamm) még a
hatalmas szomszédai előtt is rettegetté vált, már hét ágra szakadt: kazárok, bulgárok, heftaliták,
ogurok, magyarok, besenyők és úzok (kumánok). Ezeket a népeket a bizánciak általában és gyakran
türk névvel illették és az ázsiai hunokhoz való hasonlóságaik miatt hunoknak is hívták. A
magyaroknak e türk eredete (Türkische Herkunft) révén megmagyarázhatóvá válik, honnan van az
a sok indiai, pehlevi, perzsa és szanszkrit szó a nyelvünkben. ” Fessler részletesen tárgyalja a
felsorolt népeket és nem hagy kétséget aziránt, hogy a magyarok nem az északi finnugor népek
földjéről származnak. Ám egy évszázad múlva már általános a felzúdulás az ellen a tudós ellen, aki
Közép-Ázsiára és Indiára mer hivatkozni, hangsúlyozva Gréko-Baktria elsőrendű fontosságát.
Supka Géza először arra hívta fel a figyelmet, hogy a hunok, az avarok és a honfoglaló magyarok
temetőiben tapasztalható lóáldozatok nem feltétlen a pogány ún. sámánizmus bizonyságai, hiszen
először is lóáldozat a Védákból jól ismert bráhmánista szertartás, másodszor: a sámán szó is indiai
eredetű. A turkológia vezéralakja, Németh Gyula (1880-1976) azonban azért igyekezett a
tudományhoz nem igazán méltó eszközökkel lebunkózni és nevetségessé tenni Supkát (és Mészáros
Gyulát), mert a magyar őstörténet egyik legnagyobb értékű, legismertebb és legszebb
leletegyütteséről, a nagyszentmiklósi kincsről eltérő véleményt merészeltek mondani, azt állítva,
hogy e híres aranytárgyak egy részének készítési helye Északnyugat-India vidéke lehetett. Nézetem
szerint mind Joseph Strzigowski, mind Supka Géza jó nyomon volt, mert magam is úgy látom,
hogy a Bécsben őrzött világhírű nagyszentmiklósi kincs legjelentősebb darabjai nem a
Kárpát-medencében készültek és nem is a Kr. u. VIII. és X. században, hanem a pártus és kusán
érdekterülethez tartozó közép-ázsiai Gréko-baktriai királyi ötvösműhelyek egyikében. Tisztában
vagyok azzal, hogy e feltevésemmel ismét szembekerültem a hivatalos, ún. akadémiai vonallal, bár
nem feloldhatatlanok a különbségek. Általában a nagyszentmiklósi kincset a Kr. u. VII. és XI. szd.
közti, valójában hatalmas: közel 400 esztendős! időszakra szokták keltezni. Ezt olvashatjuk a Korai
Magyar Történeti Lexikonban is: “a nyelvészek nagyobbik tábora és a mai bolgár kutatás IX.
századi bolgárnak vallja. Ez a nemzetközileg elterjedt nézet. Az ehhez alapot szolgáltató érv - a 21.
csésze aláhúzott B betűjének 820 utánra keltezése - időközben elesett, mivel e jel már a VI. század
második felében is előfordul. “A magyar történészek és régészek egy csoportja X-XI. századi,
részben magyar készítménynek tartja. (A kincs jelenlegi őrzője, a bécsi Művészettörténeti Múzeum -
Das Kunsthistorische Museum in Wien - az alábbi ismertetőt fűzi az anyaghoz: Der einzigartige
frühmittelalterliche Schatzfund ist wahrscheinlich als Produkt der altbulgarischen Kunst im 9.
Jahrhundert nach Christi und vereinigt die verschiedensten stilistischen, kulturellen und religiösen
Einflüsse: zentralasiatische persisch-sassanidische Merkmale finden sich neben
hellenistisch-römischen und byzantinischen, heidnische Züge treten neben rein christliche. Ha ez a
vélemény a közmegegyezést mutatja a kincs ügyében, akkor valóban van még tennivaló az
elemzésben. Ugyanis, ha a kincs: “Az egyedülálló koraközépkori kincslelet valószínűleg, mint a Kr.
u. IX. századi óbolgár művészet terméke, egyesíti a legkülönbözőbb stílus-, kultúrális és vallási
hatásokat: közép-ázsiai perzsa-szászánida jegyek mellett találhatók hellenisztikus-római és bizánci,
továbbá pogány hatások tiszta keresztények mellett. ” Véleményem szerint e leírás is azt mutatja,
hogy gyakorlatilag ők sem tudják pontosan meghatározni, mi is ez. De ez nem csoda, a
nagyszentmiklósi kincs a miénk és magyar kutatók feladata leginkább a megoldás megfejtése, mint
ahogy újabb eredmények ezt alá is támasztják. És még valami e kincsről. Nagyszentmiklós néhány
kilométerre fekszik Makótól, Szegedtől a valamikori Torontál vármegye területén. Nagyon is közel
van ahhoz a helyhez, ahol sokan Atilla, az avarok és (Puszta)Szer okán a magyarok kezdeti
működésére utaló jeleket látnak. Az előbbiek közül valamelyik magával hozta e keleti - leginkább
Közép-Ázsia-i eredetű kincseit. És itt nem az a 10 kilogramm arany számít, amit a mérlegen nyom.

194
Forrás: http://www.doksi.hu

Szelleme Közép-Ázsián át Indiáig vezet, ez mindennél többet mond. Osztrák barátaink korrekt
felajánlásának tartanám, ha a kincs további őrzésére annak valódi szellemi örököseit, a
magyarokat kérnék fel, mindörökre. A szerk.)
Az általános vélemény erősen befolyásolja a kutatókat, mert nem nagyon szeretnek eltérni a
“közmegegyezéstől”. Nyilván ez az oka annak, hogy a keleti anyagok kiváló ismerője, Borisz
Marsak sem tér el a IX-X. századi keltezéstől, noha hangsúlyozza a közép-ázsiai - khorasszáni
hagyományokat. Az MTA Régészeti Intézetének igazgatója monográfiájában lényegében négy szűk
oldalt szentel csak e fontos leletegyüttesnek és mindössze néhány fontos észrevételt tesz. Az egyik:
a bulgár eredetnek nincs alapja, mivel a VIII-IX. századi bulgáriai leletanyagban egyetlen olyan
tárgy sincs, amely kapcsolatba volna hozható Nagyszentmiklóssal. A másik: a honfoglaló magyar
anyagban emberábrázolás nincs. És bár hangsúlyozza, nézetem szerint igen helyesen, a Tang-kori
és a szászánida-kori emlékekkel való szoros kapcsolatokat a VI-IX. század közötti időszakból,
valamint a szogd ötvösség meghatározó szerepét, mégis kitart a VIII-XI. század közötti keltezés
mellett. Azt ma már senki sem tagadja, hogy a nagyszentmiklósi 23 edény nem egykorú és nem egy
műhely terméke. Ennek ad hangot Falko Daim és Peter Stadler, akik három csoportot
különböztetnek meg:
1. VII. századi edények,
2. VII. század végi VIII. századi edények és
3. talán a VIII. század harmadik harmadából származó darabok. Úgy vélik avar fejedelmi
kincsekről van szó s az avar kagánok a kincstárukban egyes darabokat akár kétszáz esztendőn át is
megőrizhettek. Ez, mint korábban láthattuk, nagyon is lehetséges. Magam is úgy vélem, hogy az
aranyedények három csoportba sorolhatók, ám az első csoport készítési ideje az V. század vége - a
VI. század eleje, készítési helye pedig Közép-Ázsia, a második csoporté VII-VIII. század, s a
harmadik időszakban, a X. század végén pedig csak javításokat, módosításokat végeztek
egyik-másik edényen.
... Egyáltalán nem alaptalanul és nem kellő tudományos körültekintés nélkül mutatott rá Hampel
József arra, hogy a 2. és 7. számú korsón valójában pártus királyokat látunk, akik emberfejű
oroszlánon nyargalnak, valamint az égberagadási jelenetek is indiai eredetűek, nem pedig antik
megjelenítések. Azaz nem Ganümédész ábrázolásáról van szó, hanem a Garuda madárról, bár nem
pontosan a kígyótestű Naginit látjuk, hanem egy átdolgozott változatát. De ugyancsak
délkelet-ázsiai eredetű a gólyaidill is. Mindezek alapján először úgy vélte, a kincs edényeit a
Fekete-tenger északi partjának egyik görög városában készíthették a Kr. u. III. vagy IV. században.
Később változtatott ezen álláspontján, elsősorban azért, mert az edényeken olvasható írás jellege
későbbi. A nagyszentmiklósi arany edényeken ugyanis három fajta írás van: görög betűs görög
nyelvű, görög betűs török nyelvű és rovásírás. A rovásírásról sokáig azt állították, hogy erős
rokonságban van a türk rovásírással, türk rovásos emlékünk azonban a VIII. századnál korábbról
nem ismert. A türk rovásírás az arameusból fejlődhetett ki, de ezt pontosan ma sem tudjuk. A keleti
türk rovásírással kifogástalanul csak két igen egyszerű betű (az sz és az n) egyeztethető. Nagy Géza
majd Németh Gyula a türk rovásírással rokonítja a magyar-székely rovásírást. A székely és a türk
rovásírás azonban közvetlen kapcsolatban nem lehetett egymással, ezt már Ligeti Lajos
megállapította. De hát akkor milyen eredetű a nagyszentmiklósi kincs edényein olvasható rovásírás?
Vékony Gábor meggyőző érveléssel megállapította, hogy pártus eredetű! Ez a meghatározás valódi
bomba volt, hiszen a pártusok a Kr. u. III. századtól már nem szerepelnek. Ez a megállapítás
kihúzta a szőnyeget a késői, XI-XII. századi keltezések alól. Ugyanakkor lehetővé teszi, hogy igenis
komolyan vegyük az arany edények egy részének V-VI. századra keltezését. és a
pártus-kusán-indiai hatások érvényesülését. Ez sem előzmény nélküli, mivel Nagy Géza a Révai
Lexikonban a következőket állapította meg: “E kincs meglehetősen magában álló, hasonlót hiába
keresünk a római, a bizánci vagy a Sazászánida emlékek között, stílusa eltér a megszokott európai
stílusoktól ... (jelenetei) annyira elütnek az európai emlékektől, hogy az analógiákat Ázsiában kell
keresnünk. Az egyes jelenetek nagy rokonságban vannak a nemrégiben még alig ismert szibériai
szkíta-pártus-hun kultúra körébe tartozó figurális kompozíciókkal, úgyhogy itt kell keresni
Nagyszentmiklós eredetét, azzal a megjegyzéssel, hogy amaz durvább kivitelű, míg emitt az indiai
befolyásnak vannak nyomai.” (Cserdün: Indra számára egy sas elrabolja Szómát, a quedlinburgi
kusán textil képe, permi bronzok). Úgy látszik Supka Géza tévedett abban, hogy a türk rovásírás
bráhmi eredetű lett volna, abban viszont aligha tévedett, hogy a buddha-tanok érvényesültek mind a
korezmieknél, mind a kusánoknál, mind a hunoknál, mind később. A buddhizmusból származhat a

195
Forrás: http://www.doksi.hu

csodás csésze hite is, az arany csésze (tál, kehely) ugyanis az égi hatalom jelképe volt, ezért látjuk a
kusán és szászánida királyok kezében is az érméken és tálakon, amikor az oltár előtt áldozatot
mutatnak be. S ezt ábrázolhatta Aquila János 1378-ban a Vas megyei veleméri templom
falfestményén is. Baktriai műhelyek alkotásai között találkoztunk a vadállaton nyargaló
emberalakokkal, akiket a 7. sz. korsón viszontláthatunk. Az időtávolság persze nagy, ezért írja
László Gyula: “nem tudjuk körülhatárolni azt a területet, azt a népet, azt a műveltséget, amely
ennyi idő alatt megőrizte volna e mítoszokat és ábrázolásokat. Az avar időkben is egyszerre csak
felbukkannak hellenisztikus képek, de hogy hol lappangtak, nem tudjuk ... nem tudjuk, hol
vészelték át az évezredeket... ” Pedig tudhatnánk, ha feltételezzük, hogy Közép-Ázsiában: Korezm,
Baktria, Gandhara, Szogdia földjén virágzott egy hatalmas kultúra a VII. század derekáig-végéig,
amikor is a hódító arabok mindent megváltoztattak. Ezért sem lehetnek a nagyszentmiklósi kincs
korai edényei a VIII-IX. századiak, mivel egyetlen iszlám motívum sincs köztük. Valamint azért
sem, mert a lovasoknak nincs kengyelük. A kengyelt a hunok találták fel és csak általuk terjedt el, a
perzsák, pártusok, kusánok kengyel nélkül lovagoltak. ... (Itt kell megemlítenem azt, amit a kincs
tanulmányozása közben észrevételeztem: a nagyszentmiklósi kincs 2. sz. korsójának kengyel nélküli
vértes lovasa nem akármilyen lovon ül. Szügyhámját és farhámját lecsüngő levélalak díszíti, de
még a bóbita is ebből a levélből készült és a ló farka középen csokorba kötött. Bakay Kornél BK2
művében a 26. oldalon, majd megismétli a BK 269. oldalon - egy afraszijábi előkelőség, követség
vezetője cimmel, teljes díszben - aláírással közöl egy szogdiai lovas freskórajzot. A szogd ló díszei
megegyeznek azzal, amit a kincs kengyeltelen lova is visel! A szerk.) A bikafejes edények
kőberakásosak voltak és az Indiai-óceánban élő Nautilus-kagylót mintázzák! Sok szál dél felé
mutat, ám a kutatók tiltakoznak: ne a déli műveltségekben nézzünk szét! Miért ne? A sas -,
oroszlán- és bikafejes szárnyas griffeknek hol volt a hazája? ... A 21. sz. csészén ... felirat
olvasható: Buila zapan tagrui icsii teszi (“Bujla zsupán digetté teszi, Butaul zsupán öccsé teszi”).
Vékony Gábor olvasata azért izgalmas, mert a felirat félig magyarul van.
A kincses készlet tehát évszázadokon át megvolt a fejedelmi dinasztia kincstárában s éppen az a
rendkívüli a nagyszentmiklósi kincs anyagában, hogy megmaradtak a Közép-Ázsiában, a Káspi-tó
keleti-délkeleti oldalán: Korezmben vagy Baktriában készült darabok is. Sőt! Mindezt és nyilván
még sok más kincset magukkal tudtak hozni eleink a Kárpát-medencébe. De még ennél is többről
van szó azáltal, hogy az avar kagánok kincsei a magyar fejedelmek és királyok birtokába kerültek,
hiszen a rovásfeliratok és más átalakítások is bizonyosan már a IX-X. századi beavatkozásokról
tanuskodnak, valamint persze arról is, hogy igenis volt írásbeliségünk már a honfoglalás korában is.

A nagyszentmiklósi kincs rejtélye még a László Gyula által elindított Bakay Kornél alapos elemzése
után sem tárul fel igazán előttünk. Szűnni látszik a köd, de talán más oldalról is új megvilágítást igényel még.
Az aranyba vert ősi magyar kozmikus világkép kerekedik ki Pap Gábor fejtése nyomán. Előadásokon
elhangzottakat nem illik idézni, ezért nem is teszem, de várjuk meg mindannyian e tárgy bővebb kifejtését a
szerzőtől, talán nemsokára olvashatjuk is egy kötetben. Ha a bevezetőben Pap Gábor égig hatoló fejtéseit
felemlítettem, azt nagyon jól tettem, mert ez is ilyen. Ő fog bennünket újra megtanítani a szemmel látható
dolgok mögöttes, rejtett, magasabb értelmének felfedésére és megértésére. Őseinktől örökölt lelkünk újra
befogadja a szellem termését. És pontosan ezek a dolgok azok, amelyek azt bizonyítják, hogy a szellem
gyümölcsei nem hétvégi barkácstermékek, készen lopható dolgok. Évezredek besürített tudása kerül újra
napvilágra. Ezt nem lehet felszedni Finnugoria tájain sőt, nem lehet ellopni (ó)(ős)iráni akárkiktől, mert újabban
ez a divatos magyarázat, ha műveltségi elemek származásának kérdését kell megválaszolni a magyar kultúrában.
Fogadjuk el, hogy ha őseink megfogalmazták IZ-TEN létét, az élet keletkezésének problémáit vagy a
csillagokhoz fűződő viszonyuk kérdéseit, már könnyedén véshették, róhatták bármire, ami a kezük ügyébe akadt,
ez csak technikai ügy volt.

VIII. szd. Az Omajjidák kora az első száz év az arabok fergeteges történetében. A PV

tempó azonban túl gyors, technikai fejlődéssel nem bírja a birodalom a
növekedést, így osztódással fog szaporodni. Damaszkusz a központ. Az
osztódások közben Bizánc és a népek némi lélegzethez jutnak, de ez
csak délibáb. A függetlenségi mozgalmakra az asszir brutalitást idéző a
válasz, vagy még durvább: egyszerű emberirtás.
Az emberirtás méreteit növeli a hirtelen felduzzadt népesség is. A

196
Forrás: http://www.doksi.hu

hirtelen felduzzadás oka Közép-Ázsiában keresendő, mint korábban

láttuk a szabirok visszatelepülésével.
Az arab sorok rendezése után az Abbasszidák 1500 kilométeres
arcvonalat nyitnak szabir, örmény, hun, úz, görög, perzsa népek ellen.
A támadás brutális, a védekezés kétségbeesett. A Kaukázuson túlra
nincs út, ott a kazárok az urak. Harun al Rasid Bagdadja milliók
tönkretétele, kifosztása, megcsonkítása, rabszolgává tétele árán
csillogott.
712 Az arabok elfoglalják Chorezm államot. A hebdali hunok kelet felé BJ2 Chorezm
terjeszkednek, mint a kínai krónikák írják, és Kasmír, Gandara, 412.o.
Bukhara, Szogdiana, Kasgar és Chotan urai lesznek. Nagy népünknek
ez a része számunkra teljesen elveszett, mert felveszik a buddhizmust és
beolvadnak a helyi népekbe. Csak az a rész marad meg, mely még az
arab invázió előtt áttelepült a Don környéki síkságra és egyesült az ott
lévő testvéreivel.
735-743 A damaszkuszi kalifa megbízásából Marwan hadjáratot vezet Kazária PV Szabiria
ellen. Al-Lakz (arabul) környékén azonban szokatlanul nagy területen
nagyarányú felkelés alakul ki. Vezére a lakosság egykori urának
leszármazottja, arab kútfő szerint Upas ibn Madar. Marwan
megostromolja Opos várát, aki a vár helyzetének tarthatatlanná válása
után maroknyi csapatával kitör és a Meotiszhoz menekül. Upas nem, de
Opos a honfoglalás idejében jól ismert név. Ha ez így van, akkor Kézai
Simon “Chabá” - jának apját, Edemen nagyapját, Ügek dédapját és
Álmos ükapját találtuk meg.
736-739 Magyar nembeli Opos, - Álmos fejedelem egyik őse - arabellenes CSL Kaukázus,
felkelése Szabiriában. A felkelés központja Madar (Magyar) erődje Georgia, ÉK
Szabiriában. Törökország.
A kivonuló törzs a szabir Megyer.
Bár inkább egyesével, kis csoportokban szökdöstek át a Meotisz
környékére, ahol apránként újra magukhoz tértek. Kezdetben volt Alán PV
területen gyülekeznek, ekkor alánoknak vélik őket, de inkább turkokat
sejtenek bennük. Rövidesen gondokat okoznak a krimi görög püspökség
területén is, de az arab és kazár közigazgatást is foglalkoztatják.
739 A magyar lakosság Opos vezetésével elhagyja Szabiriát, a Meotisz CSL Szabiria
mocsarain keresztül a Kubán völgyébe és a Don és a Dnyeper közé Dentumagyari
költözik, amelyet Dentumagyariának neveznek el. Opos fia Csaba, a
Csaba fia Edömén, ennek fia Ügyek, aki feleségül veszi Őnedbélia (Ond
Béla) lányát, Emesét. Emese álmában jelent meg a Turul, a turáni
pártusok és hunok szent lélekmadara és címerállata. Levédia

Padányi igen elfogadhatóan illeszti be a subar-szabirokat a magyar BJF Szabiria,

történelem elérhető távlataiba s így én csak a következőkre akarom I. 114 Pártus
felhívni a figyelmet: Birodalom
1. Lukácsi Kristóf könyvében érdemes adatokat találunk Szabiriára
vonatkozólag, mely mint Örményország egy része - a legrégibb időktől
létezett. Ez az a rész, amit az asszírok Ur-AR-TU néven jelölnek meg.
Ugyancsak Bizánti Faust említi Szabiriát, mondva: “Valarsacesnek adá
nőül (Manuel fővezér) Sabir-föld urának leányát a Pakradita
nemzetségből”.
2. Herodotos (IV. könyv.) megemlékezik arról, hogy a “szkíták a
médek közt telepedtek le”. Akkor Ur-AR-TU területén kellett
átmenniök s így van biztosítva a “Cimmeriai” szkíták Kaukázuson túli
állandó kapcsolata.
3. Ezeket a szkítákat “királyi szkítáknak” nevezik és “sarmata” földön
laknak. (Bábeli nyelven sar-király és mata-ország, így jogos a királyi

197
Forrás: http://www.doksi.hu

föld lakói elnevezése.)

4. A Kaukázuson átkelő subar-szabir nép ezeknél talál menedéket és új
hazát.
5. V. Orbán és XI. Gergely római pápák, valamint Nicolas Mysticos
bizánci patriárka a magyarokat nevezi királyi szkítáknak.
6. “A sarmaták szkíta nyelvet beszéltek" mondja Herodotos (IV.) Ha a
magyarok királyi szkíták a Kr. u. 10. században és ezeket a Kr. előtti
századokban sarmatáknak hívták, akkor a magyarokban ezeknek benne
kell lenni nyelvileg és fajilag is.
7. Ezek a királyi szkíták a trans-oxinai és a Jaxartes melléki, a perzsák
által el nem ért Szkíta-föld uralkodói. Innen telepedtek át az Oxus bal
partjára a “Sogdinai, Saca, Daha és Massagéta" nevezetű szkíta törzsek.
Ezekből alakult ki a Pártus birodalom a Kr. e. 256. esztendőtől
kezdődően. Csaknem 500 évig uralták a pártusok az Eufrátesztől
Indiáig terjedő területet, mely magába foglalta a teljes régi Sumériát,
Babilont és a subarok régi országát is.

Éppen ezért a Pártus Birodalommal külön fejezetben foglalkozom

majd. A sumér utódok keresésében azonban annyit kell tudnunk róluk,
hogy a sumér hagyományokat tovább ápolták, és uralmuk alatt -
természetesen nyugodtan élt ott ahol volt, minden sumér utód.
A pártusok uralma az az időszak, mely a sumér nyelvi és faji örökségre
fényt vethetne s éppen ezért sem származásuk, sem nyelvük eddig
kiderítve nincs. A szakirodalom egyszerűen “hellenizáltnak” jelenti ki
őket. Azt a tényt azonban elfelejtik megírni, hogy innen válnak ki azok
az avarok, akik a Dontól az Ennsig terjedő területtel a Duna-medencét
is uralják 300 éven át s akikről meg van állapítva, hogy azonos nyelvet
beszéltek a 896-ban ide érkező úgynevezett “honfoglaló” magyarsággal.
De ha az avarok nyelve azonos a magukat magyarnak nevezett
honfoglalók nyelvével, akkor ennek a magyarnak nevezett nyelvnek a
segítségével megtalálható:
1. az avarok előbbi hazájának - Pártus-Honnak a nyelve,
2. a pártus rovásírásos feliratok a hun-magyar-szkíta írásrend szerint
olvasandók,
3. lévén ezen honfoglaló magyaroknak a szabir törzs az uralkodó ága -
akkor a pártus-szabir nyelvnek is egyeznie kell,
4. a szabirok azonosak a subur-szabirokkal, akik sumérul beszéltek,
tehát a magyar nyelvnek azonosnak kell lennie a sumérral is.
Vizsgáljuk meg a királyi szkíta vonal bizonyítási lehetőségeit is.
Eusebius és Syncellus szerint Babilónia első 86 uralkodója káldeus és
méd volt. Mivel ős-Babilon nyelve sumér, tehát akkor ezek a káldok és
médek szintén sumérul beszélnek éppen úgy, mint a subar-szabirok is.
mivel a sarmaták a médekből válnak ki, akkor az ő herodotoszi
sarmata-szkíta nyelvüknek azonosnak kell lennie a méd-sumér nyelvvel
is.
Igy alakul ki Gordon Childe hatalmas területének egynyelvű Nagy
Hatalmas Népe a KU-MAG-GAR, a legősibb tradíciók letéteményese és
alkotója.
Ne szálljunk át felületesen ezeknek a tradícióknak az említésén, hiszen
láthatjuk, hogy a teremtés, a vízözön, az ember teremtése és
származása, az égi rend, az Isten munkája és rendelkezései, a teremtés
folytatására vonatkozó törvények, az Isten dicséretének módja, a
templomok és azok építési rendje, a vallási kultusz és ceremóniák, a
papi rend - mind-mind megtalálható a sumér ékiratokon, mint ennek a
népnek a hagyománya, szellemi kincse. Ezek olyan nagy értéket
képviselnek, hogy azok, akiknek ez nem volt meg, megtanulták és -

198
Forrás: http://www.doksi.hu

mint Woolley mondja - “saját szükségletük szerint iktatták be vallási

kánonjukba”.
.... Babilon egykori uralkodó népe északra került és földjét
“mat-ma-da-a"-nak hívta. Ebből lett a méd elnevezés. Ennek a népnek
egy része a Kaukázus fölött telepedett le és új hazájukat - régi
hatalmasságukra való emlékezéssel - “királyi föld”-nek nevezték el
(sar-mata). Annak ellenére, hogy a görögök sarmatának, a rómaiak
pedig rex-alan-nak nevezik őket - a nevek mögött valójában az ős
bábeli sumér nép él.
Nem szabad tehát a sumér-subar-szabir népnek a Kaukázus feletti
letelepülését történelmi problémává alakítani, hiszen a szabirok elődeik
földjére mentek, amelyik a saját tulajdonuk volt.
... az én kutatói felelősségem csak arra szorítkozik, hogy kimutassam a
sumér-subar-szabir népen át a magyar nyelvben és népben a sumér
örökséget. A sumér örökségben a többi nép is osztozik. Ez a többi nép
pedig részben összetevője a honfoglaló magyarságnak a királyi szkíták
szabirjaiból lett Nyék törzse mellett.
739 Dentumagyaria - Don-tő-magyarok (Lebédia) KS Ukrajna
Városai: Zaporogye (Szabir-Ögyek) főváros, Tenyő, Karakán, Szalma,
Szaka, Gyana-Káta, Kiev és Győr, területe 400.000 km2. Lakosság
200.000 fő.
745 és A keleti türk birodalmat 745-ben a kínaiak támogatta ujgurok döntötték BK2 Keleti Türk
751 meg. A világhírű orkhoni türk rovásfeliratok Kül-tegin, Bilge kagán és 27.o. Birodalom
Tonjukuk dicső tetteit hirdetik 720/730 tájáról. 751-ben a Talasz-völgyi
nagy csatában az arabok, akiket a tibetiek is támogattak, legyőzték a
kínai Mennyei Birodalmat és ezzel megnyílt az út a türk befolyás
kiszélesedése előtt.
751 előtt Valószínű, hogy 751 előtt alakult egy hatalmas birodalom, amely a NGY Krím
Krímtől és az Azovi-tenger mellékétől egészen Korezmig terjedt. Ennek 70.o. Korezm
az egyesülésnek fontos dokumentuma az úgynevezett “Notitia
Episcopatuum”, amely a keresztyén püspökségek jegyzékét tartalmazza.
A kazár keresztyén egyház, amely ez idő tájt önálló metropoliát
alkotott, s központja a Krím félszigeten, Doroszban volt, hét
püspökséget foglalt magában. E jegyzéken harmadik helyen a krími és
itili püspökség után a chvaliszi, vagyis a korezmi püskökség
következik. A negyedik helyen a Kubán mellett az onogurok püspöke
szerepel. E tényre csakis Korezm és Kazária politikai egysége ad
magyarázatot.....
Kazária és Korezm politikai egysége továbbra is, egészen a VIII. szd.
60-as éveiig fennállt. ... Obadja .. nagyszabású politikai és vallási
reformot vezetett be. Obadja a zsidó talmudista papságra támaszkodott,
amely “Bagdádból, Chorászánból és görög földről” érkezett.
Erre az időre vonatkozik Bíborbanszületett Konstantin tudósítása a
kazáriai polgárháborúról. Ez a háború azzal végződött, hogy a
kaganátusból kiűzött egyik nép, akiket Konstantin kavarok néven említ,
nyugatra menekült, először a Fekete-tenger északi partjának mellékén
elterülő szteppékre, azután pedig Álmos népével szövetkezve a
Kárpát-medencébe.
Kavar, a chvar, chovar név nyugati kazár kiejtése nem más, mint a
korezmiek saját neve, alán kiejtés szerint chval, choval, chal. Ez utóbbi
kiejtés szerint, chalisz formában, a kavarok utódait a XI. szd-ban
Magyarországon külön népként jegyzik. A kavarok utódai még a XIII.
szd-ban is megőriztek egy mondát, amely korezmi eredetükre
vonatkozott. Kézai-nál fennmaradt egy monda Aba Sámuel király
(1041-1044) korezmi családfájáról. Aba Sámuel a kavar arisztokrácia

199
Forrás: http://www.doksi.hu

egyik leszármazottja volt. Nemzetségét az Ed és Edumer tervérpárra,

Atilla Csaba nevű fiának korezmi anyától származott fiaira vezeti
vissza. A monda szerint Edumer atyja és anyja nagyszámú
nemzetségével együtt visszatért Magyarországra.
... Korezmet a IX. szd-ban nem érték olyan nagyarányú külső
támadások, amelyek a komor látványt nyújtó elsivatagosodást
indokolnák. Osztályharcról tanúskodik a korezmiek tömeges
elvándorlása is, amely egészen a X. szd-ig tart. A korezmiek Kazáriába
emigrálnak. Itt a korezmi zsoldos testőrség lesz a kagán és a bég
hatalmának fő támasza. Kétségtelen, hogy ez a testőrség elsősorban a
tönkrement szabad kisparasztok soraiból toborzódott, akik számára csak
két lehetőség kínálkozott: vagy az, hogy a feudális urak “szolgái és
kediverjei” legyenek, vagy hogy kivándoroljanak.
Tolsztov ezen megállapítása tulajdonképpen pontot tesz a Subir-Ki-ből
Turkesztánba vándorolt Hurri nép korezmi történelmére.
751 A Dentu-Magyariai szabirok önálló kötelékekkel vesznek részt a PV Szabiria
kazár-arab háborúban. A belső nehézségekkel küzdő arabok ellen most
sikert érnek el, Mansur arab kormányzó elesik, utóda átáll a
kazárokhoz, akik névlegesen helyen hagyják a kormányzót. A közös cél
elérése után a szabirok felszabadítják Szabiriát.
755-756 Az arabok rendezik soraikat és támadásba lendülnek. Szabiria PV Szabiria
veszélyben, 50.000 menekülő hagyja el újra az országot. A terület
visszafoglalása után békét kötnek a kazárokkal.
758 Kazár-arab béke egy kazár hercegnő és az arab kormányzó között PV Kazária
megkötött házassággal megpecsételve.
759 Az ifjú hercegnő gyanús körülmények közt gyermekszülésben meghal, PV Kazária
Kazária újra háborúra szánja el magát. A meotiszi szabirság külön
katonai főparancsnokság alatti önálló hadsereggel vesz részt. Vezérük
Asztarchán (Úz-tarchán), de ez nem név, hanem katonai rang. (Arab
forrásokból származó adat.) Ez a személy Kézai Chaba nevű személye
lehet. A meotiszi szabirság ekkor már 100.000 fő, hadserege legalább
10.000 fő. Gyors győzelem, teljesen szétverik az arabokat, akik még a
börtönökből is kiengednek 7000 embert harcolni.
764-765 Az arabok újra elfoglalják Szabiriát, ezúttal végleg. Csaba a hadjáratból PV Szabiria
egy Kazáriában élő kovarezmi származású feleséggel tért haza, (Lásd
Kézai) aki az emigráció egyik tagja lehetett. Fia Edemen (Edömén). A
Csaba nem személynév, hanem a 3., legkisebb fiút jelenti. A kál
elsőszülöttet, elöljárót jelent. Eszerint egyébként Árpád kál
leszármazása így alakul: Árpád - Lád (Levente) - Bogát - Bulcsú -
Szerénd - Koppány
765 Megszűnik minden Dentumagyária-i és Don-Azov-i - Kaukázus-i BJ2
magyar kapcsolat Kazáriával. 472.o.
VIII. szd. Belső-Ázsiában a társadalmi, politikai válság növekedésének és NGY Korezm
vége elmélyülésének kora. E válság tünete volt a mazdakista mozgalom és 69.o.
ennek belső-ázsiai visszhangja Abruj lázadása. A türk kaganátus
nyugati és keleti kaganátusra való bomlása, majd mindkét rész politikai
hatalmának süllyedése (amelyet a polgárháború és belső villongások
idéztek elő), lehetővé tette Kína beavatkozását. Kína meghódította a
kaganátus megmaradt részeit és hatalmát a belső-ázsiai királyságokra is
ki akarta terjeszteni. De Korezm éppúgy, mint a türk korszakban, ekkor
is megőrzi szuverenitását.
A magyar őstörténetben három csaba van. Az első Atilla Irnik nevű fia PV
(453-514). A második Kurt (Kovrat) legkisebb fia, (660- ? fiatalon halt
meg seregével valamilyen balsikerű hadi vállalkozásban) aki a
székelyek csabája, Erdélyben telepszik le, a nevét sajnos nem tudjuk, a

200
Forrás: http://www.doksi.hu

harmadik csaba Opos harmadik fia (739 előtt születhetett). Ha

házasságának idejét helyesen tesszük a 759-765 évi háború után, akkor
Edemen 768-769-ben születhetett. Ekkor önállósul Dentu-Magyaria is.
Kis kitérő a “nomád” magyarok civilizáltságáról: ruházatuk a csizma, PV
csizmába tűrt nadrág, elöl gombolt ujjas kabát, mosható és cserélhető
fehérneműk, kucsma, öv, csatok, gombok, kesztyűk. Ezt hordja ma az
egész civilizált világ. Európa nyugati felén a XII. szd.-ban kezdenek az
udvarokban fehérneműt hordani.
Az ősi magyar ház, a kamlik tágas, 7-8 méter átmérőjű, világos,
fürdővel berendezett, jól fűthető, füstelvezetéssel megépített volt. Ezzel
szemben a nyugat-európai gazdagok hideg, fűtés nélküli kővárakban
éltek bedeszkázott ablakokkal, a nép földbe vájt lyukakban. Orosz
archeologiai leletek szerint a Kr.e.V. szd.-ban épített központi lég-
fűtéses, emeletes várkastélyokat ástak ki 1700 évvel az európai
civilizáció előttről.
A személyi higiénia terén ugyanez a helyzet. Rendszeresen fürdenek - a
török, japán fürdő, a finn szauna és a szkíta cserge mind turáni
találmány, borotválkoznak, késsel, kanállal esznek. Európában ez még
a XVII. szd.-ban sem mondható el egészen.
A népdalok, regék, mondák elképesztő mennyisége össze sem vethető
Európa teljesítményével.

(Primitív-e a nomád?) PV 20. o-tól

A nagy ókori és koraközépkori lovas-civilizációk szétesésének nem a turáni faj “alacsonyrendűsége” volt az oka,
hanem az emberiség dimenziójának növekedése.
Amikor a 19. század Európájának túlságosan magabiztos embere az emberi társadalmakat “nomádokra” és
“letelepedettekre” osztotta be és kimondta, hogy az előbbi alacsonyrendű, az utóbbi felsőbbrendű civilizációs
fok, szemmel láthatóan fogalma sem volt a távolságok tragikus problémájának roppant történetformáló és
társadalombénító súlyáról, de elkerülte a figyelmét az is, hogy a Kongó-vidéki néger falvak, vagy a balkáni
hegyilakók primitívnek maradt társadalmai éppúgy “letelepedett” társadalmak, mint pl. a koraközépkori avarok
“nomád” birodalmának déli, nyugati és északi peremére telepített szláv “puffernépek” politikailag és
társadalmilag egyaránt amorf, civilizálatlan, verem-lakás színvonalú, nyomorúságos mennyisége is, szemben az
avarok “nomád”, de birodalmakat fenntartó társadalmával. Miután pedig ugyanez a kor azt is kimondta, hogy
az “ázsiai” lovas-társadalmak “nomád” társadalmak voltak, az utolsó ókori évezred és a koraközépkor turáni
lovas-társadalmainak barbár voltáról és “alacsonyrendűségéről” meghozott tudományos ítélet úgyszólva
automatikus volt.
A 19. század részéről a turáni fajról kimondott és éppen annyira lesújtó, mint amennyire felületes ítélet
“tudományos" megállapításon alapult. A 19. század európai tudománya egy meglehetősen túlértékelt “európai”
vonás hiányát kérte a turáni lovas-civilizációk emberétől számon. Ezt a vonást a német tudomány úgy nevezte el
“Sesshaftigkeit” (letelepedettségre utaló kifejezés, A szerk.) és ennek a Sesshaftigkeitnek szemmel láthatóan
igen magas “civilizációs” értéket tulajdonít.
A 19. század német történelmi irodalma “megállapította - s a megállapítást átvette az egész nemzetközi
történettudomány - hogy a nomád magyarságot az augsburgi (lechmezei) “magyarmészárlás” (Ungarnschlacht)
szorította Sesshaftigkeitre. A megállapítás minden alapot nélkülöz, mert: (többek között) a külföldi katonai ...
akciókat nem a “nomád” magyarság egyeteme, hanem annak határbiztosító katonai szervezetei végezték, a déli
határőr-törzs, a Jenő (parancsnoka ez időben Botond), a nyugati határ déli szakaszán a Nyék (parancsnoka
ezidőben Vérbulcsú), északi szakaszán a Kéri (parancsnoka ezidőben Lehel). A 10. század két nagy magyar
hadjáratát kivéve (937, 954) minden megfélemlítő és zsákmányoló, vagy megtorló fegyveres akciót nyugaton
éppúgy, mint a Balkánon kizárólag ennek a három határbiztosító törzsnek kisebb-nagyobb egységei hajtanak
végre. A magyarság állattenyésztő, földművelő, halászó-vadászó, iparűző zöme e mögött a vonal mögött él. A
nyugati határ előterében folyó katonai akciók nem valaminő Sesshaftigkeit miatt maradtak 955 után abba (hisz
a magyarság a honfoglalás perce óta éppúgy sesshaftig volt, mint előbbi hazájában évszázadokon át), hanem
egyszerűen azért, mert a két nyugati határvédő törzs teljes offenzív erejét, cca. 5000 - 5000 embert a lechmezei
fegyverletétel után az utolsó emberig lemészárolták a németek... ... és a kiürült támadó keretek feltöltéséhez

201
Forrás: http://www.doksi.hu

mintegy 18 évre volt szükség, hisz a fiatal korosztályoknak rendre fel kellett nőniök.
A nomádnak klasszifikált turáni népek történelmi kérdésével egyébként kissé behatóbban kell e helyen
foglalkoznunk. A “nomád” és a “nomád nép” kifejezés, mint tudományos terminus technicus, magán viseli a
19. század “tudományos” stílusának minden jellemvonását. A “nomád” szó alkalmazása még a
szakirodalomban sem szabatos és egyértelmű, az általános szóhasználat meg éppen visszaél vele. Amennyiben a
“nomád életforma” kifejezés állandó és esetlegességektől függő barangolást, “roaming to and fro” jelent, az a
tudós, aki először használta a “nomád” népek kifejezést, nem tudta mit beszél. ...
Az ősidők óta katonailag szervezkedett turáni katonanépek esetében a “törzs” létszáma már az ókor vége felé is
meglehetősen egységes, körülbelül 50-60.000 fő. A turáni népeknél a “törzs” kritériuma katonai kritérium.
Törzs az, amely már Kr. e. 270 óta tízes számrendszer szerint felépített véderő szervezetekhez egy “tuman”-nal
(magyarban “tömény”, 10.000 fegyveres, mai kifejezéssel hadosztály) járul hozzá, márpedig 10.000 fegyveres
(20 %) körülbelül 50.000 lelket jelent. Ha egy törzs továbbszaporodik, kettéhasad, ha valami katasztrófa
következtében létszáma nagyarányú szökkenést szenved, más törzsbe olvad bele, de a törzs minimális létszáma
mindig ugyanaz. Amikor tehát mi “törzsről” beszélünk, mindig egy cca. 50.000 lelket kitevő szervezett
embermennyiségre gondolunk. Mivel pedig egy-egy “nép”, egy-egy turáni törzsszövetség legalább három törzs
kell, hogy legyen - három törzsnél kisebb törzsszövetségről nem tudunk - egy nép - turáni fogalmak szerint -
feltétlenül több, mint 100.000 lélek. A honfoglalást végrehajtó magyar nép létszáma mintegy 400.000 lélek.
Ha mármost kvantitatív meghatározási alapként elfogadjuk, hogy egy nép a koraközépkorban egy százezren
felüli mennyiség, egyszerre kiderül, hogy a “nomád nép” kifejezés, a jelenlegi általános szóhasználat
értelmében képtelenség. Százezer főtt étellel táplálkozó embernek évi sószükséglete a legnagyobb
takarékossággal is 2500 mázsára rúg, amiről gondoskodni k e l l, mint a vízről és levegőről, márpedig
barangoló életmóddal, itt-ott, úton-útfélen felszedni, összelopkodni, vagy összerabolni ennyit nem lehet. A
sószállításnak rendszeresnek kell lennie és ez, egy 100.000-es embertömeg esetében expressis verbis vagy
bányászatot vagy kereskedelmet involvál, s egy 400.000-es társadalom esetében még inkább. Egy 100.000-es,
vagy éppen 400.000-es tömegű társadalom háziiparilag elő nem állítható felszerelése (vas, fegyver, jármű)
akkora mennyiségű állandó szükséglet, amit barangolás közben előállítani nem lehet, hisz pl. 70.000 harcos évi
nyílhegyszükséglete még béke idején is kitesz másfélmillió nyílhegyet (évente és személyenként 20 nyílhegy
elvész, amit nem lehet megtalálni) és ez 500 mázsa színvas és 500.000 munkaóra, ami 250 kovácsműhely
állandó üzembentartását jelenti. Egy százezres mennyiség állandó, vagy évente többszöri helyváltoztatása olyan
feladat, amely tervszerűséget, felderítést, biztosítást, úti célt és központilag és állandóan működő irányítást és
fegyelmezést követel, hisz ha ilyen nincs a 100.000 ember bandákba tömörülve - különösen baj, veszély vagy
éhség esetén - egymásnak esik, rabol, mészárol és széthullik.
Barangolni csak kisebb hordák - mint pl. az 5. századi germán képletek - tudnak.
Egy százezres társadalom minden tagjának hihetetlenül szervezettnek, átlagon felül műveltnek, csodálatosan,
katonailag fegyelmezettnek kell lennie, hogy “nomád” lehessen. Néhány száz, vagy egy-két ezer főből álló
képlet nomadizálhat, de százezres nép nem. Ez fizikai és biológiai lehetetlenség. Százezer ember 13-14.000
fogamzóképes házaspár, ami mindennap 20 szülés, s ha a vonuló nép meg nem áll, 20 család mindennap
lemarad, vagy húsz anya és húsz csecsemő - meghal. Rázós ökrösszekereken, porban, millió léggyel, szúnyoggal
napokig vérző asszonyokat cipelni nem lehet.
Ha viszont a “nomád” szó mégsem állandó és esetlegesen alakuló barangolást, hanem pl. a legeltetési
követelmények szerinti, évente kétszeri, tavaszi és őszi, inga-szerű legelő-bejárást jelent egy és ugyanazon a
nagyobb területen, “országon” belül, ahol a 100.000-es, vagy 400.000-es társadalom százezres, vagy milliós
állat-tömege számára a legelő, más, ugyancsak legeltetni akaró társadalmakkal szemben, fegyverek erejével
biztosítva van, vagyis intézményes “honvédelem” van többé-kevésbé konkrét határvonalakon, a nomád kifejezés
még üresebb és még tartalmatlanabb. Egy i l y e n értelemben “nomád” százezres nép ugyanis, a maga
társadalmi egészében nem “legeltet” és nem “nomadizál”. Egy ekkora népi szervezetnek van irányítása, mert
irányítás nélkül nem élhet, ennélfogva van központja, sőt kiterjedt földrajzi képletről lévén szó, alközpontjai,
van kiépített önvédelme, fegyveres ereje, határőrvidéke és határbiztosítása, mert állatállományát és legelőit
védeni kell, vannak gazdagjai és szegényei, vannak vezetői, előkelői és átlagtömegei. Egy ekkora társadalomnak
van tekintélyes és á l l a n d ó ipari szükséglete, vannak szabályai és törvényei, tehát van igazságszolgáltatása,
van valamilyen vallása, tehát hitélete, van az állattenyésztést kiegészítő, a táplálkozást kiszélesítő földművelése,
vannak halászai és a folyókon át vannak révei, vannak fegyverkovácsai, nyílkovácsai, íjjártói, szíjjártói,
kerékjártói, nyergesmesterei, takácsai, kállói, csapói, ötvösei, fazekasai és mivel minden család mindent
előállítani nem tud, vannak kereskedői, sőt ha bányái és bányászai nincsenek, “külkereskedelme" is van, mert a
sót és vasat be kell valahonnan szerezni.
Mindazok, akik a felsorolt funkciókat végzik, nem legeltetnek és sem a határvédő, sem a kovács, sem az ötvös,

202
Forrás: http://www.doksi.hu

sem a halász, sem a révész, sem a fazekas, sem a kerékjártó nem nomád és nem lehet nomád. Százezres, vagy
négyszázezres tömegű “nomád” társadalom nincs és soha nem volt. Ekkora tömegnek, ha legfőbb bázisát az
állattenyésztés jelenti is, csak egy része, harmada, vagy fele, vagy kétharmada “nomád”, már természetesen, ha
az ingaszerű oda-vissza mozgás valóban “nomádság”, mint ahogyan n e m a z. Az állatállományra épült lovas
életforma civilizációs f o r m a, nem pedig civilizációs f o k.
790 Kercs és Szurozs szabir-magyar kézen, Edömén a kazároktól veszi el KS Krím
szabir-onogur-normann lovas ezredekkel.
790 Megindul Dentu-Magyaria terjeszkedése Edemen kagánnal. PV Dentumagyari
A gyors iparosodás korszaka, a kardgyártás Kievben kezdődik. A a
kovácsipar fénypontja a X.-XI.század.
790 A Dnyeper menti hat városunkban (Gyana-Káta, Szaka-Káta, BJ2 Dentumagyari
Szalma-Káta, Karakák-Káta, Tényő-Káta és Szabir-Ögyek - Zadorogye) 472.o. a
megindul az összes szükségletek gyártása és Kievben Csaba fia -
Edemen - megindítja a kardgyártást.
790 Az Avar Birodalmat - Baján nagykirályunk óta - nemcsak a BJ2 Avaria
Kárpát-medence alkotta, hanem az Inn folyó volt nyugati határa, és a 471.o.
mai Ausztriának csaknem egész területe Avariához tartozott. Nem
valószínű, hogy a frank Károly eljutott volna az egész Kárpát-medence
elfoglalásáig.
Négy hadsereggel támadja Avariát. A Duna jobb partján személyesen
vezeti hadait. A bal parton Teodorik gróf a vezér, a Dunán hatalmas
hajóhad úszik, és délről, Olaszország felől, fia - Pipin - támad. Ez az
első hadjárat, de utána jön még kettő, mert az avarok bizony nagyon
erősek. Miután “nagy Károly” által vezetett hadjáratot avarjaink jól
kivédték, elsüllyesztették a dunai hajóhadat is, a második támadást már
nem a császár, hanem Erich friauli herceg vezeti.
791 Az egykorú és a későbbi írott források - amint az írott anyagok BK2 Kárpát-meden
általában - bizony nem mindig az igazságot mondják el, őrzik meg 45-48.o. ce
számunkra. Nagy Károly király (később császár) történetíróinak az volt Avaria
a dolguk, hogy az uralkodót minél hatalmasabbnak, minél
dicsőségesebbnek láttassák. Ezért aztán nem átallottak nagyzolni,
nemegyszer gorombán füllenteni. Az avarok, akiket rendre hunoknak,
illetőleg ungaroknak neveznek: Huni, qui et Avares (Herimanus Aug.),
gens hunorum (Annal. Formosel), Avari, qui dicuntur Ungari (Annal.
Fulden.), regnum Hungarorum (Annal. Benigni), Avares, qui et Huni
sive Ungari (Vitterbói Gottfried), már a VIII. század első felében is
összeütközésbe kerültek a frankokkal (738, 744), a nagy háborúra
azonban a VIII. század végén került sor, miután Nagy Károly lebirkózta
a szászokat és “megszámlálhatatlan hadseregét megindította az avarok
nemes és büszke népe ellen” (Rex Carlus movit exercitum suum
innumerabilem multitudem, contra superbassimam gentem Avarorum).
A 791. évi hadjáratot mind Einhardus, mind más évkönyvírók úgy
állítják be, mintha az avarok már ekkor kapituláltak volna, hiszen “52
napon át pusztítottak, gyújtogattak, mértéktelen és megszámlálhatatlan
zsákmányt, valamint a fogoly férfiak, asszonyok és ifjak irtóztató
sokaságát hurcolták el onnan” (per dies 52 incendo et vastando terram
illam, sed et predas sine mensura vel numero, et captivos viros et
mulieres ét parvulos, innumerabilem multitudinem exinde ducebant.) A
frank sereg elfoglalta az avarok erősségeit és védműveit (fossas aut
aliquam formitatem), majd leöldöste és szétkergette az avar harcosokat
(occisi sunt aut per fuga dilapsi). A frank történetírók gőgös nagyzolása
szerint a korábban megkeresztelkedett avarok “mint a kutyák, amelyek
visszatérnek az okádásukhoz, úgy tértek vissza a pogánysághoz” (quasi
canis qui revertit ad vomitum suum, sic reversi sunt ad paganismum)!
Ezért kellett őket 792-ben ismét megleckéztetni. Igen ám, csakhogy a

203
Forrás: http://www.doksi.hu

nagy frank sereg, amely a Duna két partján vonult kelet felé, egyáltalán
nem találkozott az avarok fő seregével, mert “ők elhagyták megerősített
helyeiket” (dereliquerunt eorum loca munita firmitatesque), de a
frankok nem értették meg a keleti lovas hadak visszavonulós taktikáját,
és pöffeszkedve azt állították, hogy “nem lévén az avaroknak okosabb
ötletük, futásnak eredtek” (eorum vel machinationes dimiserunt, fuga
lapsi). Pedig valójában szó sem volt megfutamodásról és még kevésbé
legyőzetésükről. Ellenben a frank seregnek elfogyott minden élelme, az
utánpótlási vonalakat rendre megzavarták s oly nagy zűrzavar támadt
“a nagy döghalál miatt, hogy a katonák alig tizedrészének maradt lova”
(tanta equorum lues exorta est ut vix decima pars de tot milibus
equorum remansisse dicatur). Sikertelen volt a 793. évi hadjárat is.
Hogyan történhetett meg mégis, hogy Nagy Károly fia Pippin, Erik
friauli herceg, majd Gerold gróf, Nagy Károly sógora eljutott az avar
fejedelmek fővárosába, fő szálláshelyére, amelyet hring-nek neveztek
(hringum gentis Avarorum) és e seregek meg tudták fosztani őket a sok
évszázad alatt összegyűjtött régi királyi kincstártól, amelyet azután
Károly király aacheni palotájába küldtek (thesaurum priscorum regum
multa sarculorum prolixitate collectum domno Carolo regi ad Aquis
palacium misit). Úgy, hogy viszálykodás tört ki az avar kagán, a tudun
s a főemberek között. Krum bolgár kán fogságába került avarok
elmondták, azért veszett el az avar birodalom, mert civakodtak,
egymást bevádolták, hitvány lett az igazságszolgáltatás és elharapódzott
a mértéktelen borivás, a részegeskedés! Magyar átok! A tudunnak
nevezett avar főember áruló lett és behódolt Károly királynak, “aki
hazát adott neki” (patriam dedit). Igy vonulhatott be Pippin a seregével
Pannoniába, azaz Hunia-ba (Annal. Mosellani, Annal. Iuvav.), amelyet
egy másik forrás egyenesen Ungaria-nak mond! (Ungaris vel Hunnia:
Gervasius Ferreviensis).
796-ban, egy évvel a tudun árulása után, amikor is a főemberek
elmentek még Aachenbe is (tunc ad Aquis palatio de terra Avarorum
regulus quidam nomine Todanus ad domum regem veniens cum
comitibus suis), igen sok avar kincset vittek el (magnis thesauris
Avarorum), és a nép egy részével felvetették a kereszténységet. Bár a
források azt írják, hogy Pippin az avarokat a Tiszán túlra űzte (trans
Tizam), királyi székhelyüket pedig lerombolta, semmi sem bizonyítja
azt, hogy az avar-hun-ungar népet kiirtották volna. Ez csak egy
legenda, ez csak egy koraközépkori szóvirág! 801-ben, 802-ben még
kemény harcokról vannak híradások, és rosszul értelmezett a 805. évről
szóló adat is, mely szerint a “hunok kapkanja a császártól egy területet
kért Sabaria és Carnuntum között, mivel a szlávok háborgatása miatt a
régi szállásaikon nem maradhatnak” (capcanus, princeps Hunorum ...
postulans sibi locum dari ad habitandum inter Sabariam et Carnuntum,
quia propter infestationem Scjlavorum in pristinis sedibus esse non
poterat). Az avar kagán halála után “ősi szokás szerint választanak új
kagánt” (iuxta priscum eorum ritum), és bár nyilvánvalóan erősen
megszenvedték a frank hadjáratokat, aligha hihető, hogy egy hatalmas
nép beolvadt volna a legfeljebb száz-, százötvenezer fős szlávságba,
ahogyan némelyek vélik. A hun-avar-magyarok igenis megmaradtak,
ezt bizonyítja a magyar helynevek és elnevezések sokasága. és hallunk
róluk végig az egész IX. század folyamán (826, 840), sőt 833-tól már
ismét ungar néven is (833, 839, 862).
Ha e gondolatok fényében vizsgáljuk a Kárpát-medencei magyarság
őstörténetét, akkor úgy érezhetjük, megleltük a sok-sok talány
megfejtéséhez szolgáló bűvös kulcsot. Miért nem ismerjük a hunok és
az avarok nyelvét, hogyan lehetséges, hogy a székelyek a legősibb

204
Forrás: http://www.doksi.hu

magyar nyelvet beszélik, miért vallhatják magukat a moldvai csángók

őshonosnak, hogyan kerülhettek VII. századi glagolita (e és o),
valamint görög (f és h) betűk a rovásírásunkba?

795-804 Nagy Károly kifosztja az avarokat. Elviteti a Szent Koronát és seregnyi CSL Kárpát-meden
kincset. Harmadát Nagy Károly hű emberei kapják, a másik harmadot ce
végrendeletével osztja szét Károly, míg egyharmadot megtart az
uralkodócsalád. A kincsek a Frank és a Német-Római Birodalom 49 Frank
városába kerülnek. Birodalom
795 ...fel kell tennünk ezt a kérdést is: miképpen tudta ez a Nagy Károly BJ2
úgy kirabolni az erős avarokat, hogy a “művelt” nyugat egyházi 491.o.
kegytárgyainak csaknem mindegyike ezeknek a rabolt avar kincseknek
átalakításával és felhasználásával készült?
Sajnos ennek eredeti okát abban az áldatlan testvérharcban kell keresni,
mely hatalmas népeink egy-egy részének, az ősi hagyományok
elhagyása vagy felcserélése következtében cselekedeteit befolyásolta.
Igy volt ez a sziklamezei hunoknál, akiknek Tudunja népét vallásilag is
befolyásolta. Túrócban megalapítja a Szent Mária Egyházat, ahol
rovásfákról és nem könyvből olvassák fel Jézus tanítását. Tudun
kapcsolatot tart Nagy Károly püspökségeivel és 795-ben fegyveres
összeütközésbe viszi népét az avarokkal, akiket nem támogat Nagy
Károly támadásának idején. Ez volt az egyik oka annak, hogy a frankok
kirabolhatták az avarokat. A másik onnan eredeztethető, hogy ezt a
frank Nagy Károlyt avar anya szülte. Tehát anyai rokonságán keresztül
jó értesülései lehettek a hun-avar ellenségeskedésekről, és így - jó előre
- felderítette tervezett hadjáratának lehetőségeit. Igy aztán valóban
sikeresen kirabolta az avarokat.
Rudnay azt írja, hogy ennek a hun-avar meg nem értésnek oka az
lehetett, hogy Tudun népének első királya Atilla unokája, Edömér volt.
Ennek következtében Atilla földjét, Hunniát, és e felett való uralkodást
a tudunok saját maguk részére tartották jogosnak, mert az ide beérkezett
avarokat a hajdani Pártos Birodalomból, a sassanida-perzsák üldözése
miatt nyugatra kivándorolt uigur néven ismert népnek tartották, akik
Abarsár nevű királyuk után, ab-ár (avar) néven maradtak meg a perzsa
hagyományokban. (ab-ár - atya népe.)
De dr. László Gyula: A kettős honfoglalás c. könyvében már a
magyarokkal azonosítja ezeket az avarokat, amit megerősítenek a
nyugati kútfők is. Mindenképpen arra az eredményre jutunk, hogy
egyazonos a népi összetételünk a sokféle elnevezés ellenére is. Én úgy
látom, hogy a népi meg nem értés egyetlen oka: Atilla öröksége, vagyis
az a nemzetség követeli magának az uralkodás jogát, ahol Atilla
leszármazott a nemzetségfő, a nagykirály. Ezért lehetett viszály a
sziklamezei hunok és az avarok között, mert az avar kagánok maguk
urai akartak lenni. A Nagy Károly-i rablóhadjárat után rájöttek a
viszálykodó testvérnépek arra, hogy a Kárpát-medence uralmát csak az
egyakarat, a testvérnépek egysége és összefogása biztosíthatja.
Erre az egységben való törekvésben vették fel a kapcsolatot a Keleten
megalakult nagy Magyar Birodalommal, mely magába egyesítette a ma
különféle néven ismert nemzetségeinket. ....Történelmünknek ahhoz a
fejezetéhez érkeztünk, ahol a magyar egységre törekvő és valójában
nemzetpolitikai szándék elindul.... a Kárpát-medencéből. Az indíték
Nimrud büszke népének, a túr ivadékoknak, az atillai birodalmi
hagyomány alapján való egyesítése. Elindítója a sziklamezei Atilla
ivadék, Edemen, aki a Nagy-Károly-i frank támadást megelőző
hun-avar testvérharcot akarta a Keleti Magyar erők beavatkozása által

205
Forrás: http://www.doksi.hu

megszüntetni, és ezért a Bodrogközben lévő hun királyi központból

Dentumagyariába megy át.
795 Erich friauli herceg és Voynomir, a kagán krajnai helytartója CSL Avar
végrehajtják az első kincsrablást. Jugurrus főkagán meggyilkolása. Kajd Birodalom
kagán hatalomra kerül.
796 A második frank támadás Avaria ellen, Erich vezetésével. BJ2 Avar
472.o. Birodalom
796 Az avarok kifosztása forradalmasítja a Frank Birodalom CSL Nyugat-Európ
ötvösművészetét. a
799-803 A harmadik frank hadjárat Avaria ellen. Újra “nagy” Károly és fia BJ2 Avaria
Pipin vezetik. Négy év alatt sikerül nekik elfoglalni a bécsi medencét és 472.o.
a Mura melletti “gyűrűt” miután a Pozsony előtti gyűrű tudun-ja, aki
uralkodója volt a nyugati területeknek, behódolt a frank Károlynak.
(Valószínűleg “nagy Károly” avar származású édesanyjának rokona
volt.) Fel is vette a római keresztyénséget és 150 főnyi vezető társaival
Aachenbe érkezik, ahol Nagy Károly teljes udvari pompával fogadja
őket. A béke megpecsételődik azzal, hogy (a) Tudun római-keresztyén
lesz és a Kárpát-medencén kívüli, eddigi avar területeket átadja a
frankoknak. A római-keresztyénségben Teodor nevet kap, de megtartja
avar nagykán rangját és a Vág melletti, legészakibb győr-ben (avar
gyűrű) telepedik le. Nagy Károly tehát csak a Kárpát-medencén kívüli
Avaria területét veszi birtokba és a két nyugati győrt rabolja ki, de így is
éppen elég kincset visz magával, mert az avarok ötvösipara szüntelenül
és folyamatosan gyártotta a szebbnél szebb arany tárgyakat. Nagy
lehetett a zsákmány, mert a négy évig tartó és hosszú háborúban Nagy
Károly kirabolta a dunántúli avar településeket is.
Dantumagyarariából irányított és a Don-Azov-i térségben
elhelyezkedett és nemzeti vallásukban összeforrt népeink nagyon jól
tudják, hogy mi történik a Kárpát-medencében, hiszen az avar futárok
állandóan érkeznek és hozzák a segélykérés kiáltásait is.
Az egykorú források megörökítették Nagy Károly pénzéhségét, BT Kárpát-meden
feljegyezve róla: “Elszedte az összes pénzt és a hosszú idők folyamán III/150. ce
összegyűjtött kincseket. A frankok (németek) emberemlékezet óta nem o.
viseltek olyan háborút, amelyben ennyire meggazdagodtak és ennyi
kincset szereztek volna”. Ha igaz, hogy a németek szegények voltak és
az avarok fosztogatásából gazdagokká lettek, akkor ezek a visszatérő
hunok mégsem lehettek az a barbár nép, amelynek a német krónikások
és történetírók lefestik őket. Hiszen nekik, az állítólagos barbároknak
szekérszám állt rendelkezésükre az, ami a műveltnek tartott
nyugatiaknak nem volt.
Avar és hun alapítású magyar városok: PV
Miskolc, Kassa, Eger, Esztergom, Győr, Fehérvár, Csanád, Buda,
Veszprém, Gyulafehérvár, Szeged, Kikinda.
Honfoglalást követő alapítások: Solt, Kál, Szolnok, Tarján, Keve, Tur,
Nagyvárad, Tarcal, Abasár, Heves, Gyöngyös, Üllő, Jutas, Káta,
Doboka, Bonyhád, Kálló, Salgótarján, Megyer, stb.
IX. szd. Madjgarya magyar város a Kuma folyó partján közel a Káspi tengerhez. GK
800 Nagy Károly koronázása a Magyar Szent Koronával. CSL
810 Ügek a Kagán Dentu-Magyariában. Születése 784-789 közt valószínű, PV
uralkodásának megkezdése 810-815 közé tehető.
814. I. Nagy Károlyt a Magyar Szent Koronával együtt temetik el. CSL Aachen
28.
819 Álmos születése (819-893) PV
825 Harun-al-Rasid utóda, Mamun kalifa döntően megveri a kazárokat. PV

206
Forrás: http://www.doksi.hu

Kazaria védekező politikát folytat ezután.

825 .. a Kaukázustól a Donig elterülő Dentumagyaria hatalmas és vitéz nép BJ2 Dentumagyari
Bizáncnak és a talmudista államcsínnyel zsidó állammá változott 512.o. a
Kazáriának volt ellensége. Amikor aztán Harun al Rasid utóda -
Mamun kalifa - 825-ben megveri a kazárokat, valószínűleg már létezik
egy arab-szabir megegyezés a kazárok ellen, mert Álmos apja, Ügek,
még az arabok Kazária elleni támadása előtt elfoglalja a
Krím-félszigeten lévő Szuros-t a kazároktól és 834-ben a kazárok már
védelmi vonalat építenek ki az alsó-Donon a szabirok, azaz a
dentumagyari hatalom ellen. Ne felejtsük el azt, hogy a század eleje óta
Kievben hatalmas szabir kovácsipar létezik, ahol a mágikus kardokat
gyártják a szabir tarjánok (kovácsok). Ezt külön törzs, a tarchán (tarján)
végezte, és éppen ez a kardszállítás az alapja az arab-szabir baráti
viszonynak.
832 Kajd kagán avar kaganátusa Szombathely mellett KS Nyugat-Magya
rország
834 A kazárok bizánci hadimérnökökkel nagy erődrendszert építtetnek a PV
Don alsó szakaszán Sárkhel (magyarul Fehérvár) vámhelynél.
835 Bizánc újra birtokba veszi a 705 óta független Cherszont, kormányzóvá PV
a sarkheli építkezések vezetőjét, Petroniuszt nevezik ki. Valószínű
kereskedelmi preferenciák a kazároknak. Kazária ugyanakkor zaklatja a
kievi kovácsipart, amelyet az onogurokkal hajtat végre. Ügek válasza -
bár Bizánc nem fogadja kedvezően szövetségi ajánlatát - az onogurok
felé való közeledés. Az onogurok - az Onogur Birodalom maradványai -
ekkor már 150 éve élnek kazár uralom alatt.
835-840 Újabb dinasztikus házasság, Álmos (815-895) elvette az ugyancsak CSL
körül Irnáktól, így Atillától származó onogur Nyék vezérének lányát, vagyis
szabir-magyar és onogur-magyar szövetség alakult. Álmos fia Árpád,
ezé Fajsz, ezé Taksony, ezé pedig Géza fejedelem, ezé Szent István.
Ezek tehát mind vér szerinti leszármazottai és jogutódjai Atillának, így
a pártus Arszakida uralkodóháznak. (Atilla leszármazását is ide értve
egészen Nimródig él a leszármazás. A szerk.)
Árpád nagyapja Ügek fejedelem (Vgek, Gyuek, Divék) neve értelmére BT
még nem találtak helytálló magyarázatot. Ez a férfi az egykori III/163.
Szkítaföldön, valahol a Dnyepertől nyugatra tűnt fel először. Talán más o.
országból, a dunai magyar honok valamelyikéből jött ide, mert a
források kiemelik, hogy helybeli lányt vett feleségül. Nejét Emesének
nevezték, aki Anonymus szerint E-UN-EDU-BELI-AN-I dux lánya
volt. E hosszú szóban egy egész magyar mondatot látni: Egy hun
időbeli honi fejedelem lánya.
Emesének egy éjszaka csodás álma volt: madár (magyar) alakban
megjelent előtte Ast-Úr (a nyugati magyar fejedelem),
megtermékenyítette és megjósolta neki, hogy ágyékából dicső királyok
fognak származni, de nem (hun) ősei földjén szaporodnak el. Ez az
álom keretében elmondott történet a valóságot tükrözi: a nyugatról jött
leánykérő (Ügek) küldetését adja elő, aki a Duna-vidéki helyzet
megerősítése céljából a kelet-európai hun maradványok közé ment és
náluk az Attila - korabeli hun-magyar szövetség felújítását
szorgalmazta, azt, hogy a maradék hunok is bevonuljanak a
Duna-medencébe és ott közös erővel helyreállítsák Attila nagy országát.
Ügek és Emese véréből származott Álmos fejedelem, az ő fia Árpád lett.
A krónikák tehát a színigazságot mondják, amikor állítják, hogy “Attila
sarjából eredt Álmos fejedelem, Árpád atyja”. E magas hun rokonság
következtében Álmos a Szkítaföldön lakó hun maradványok
másodfejedelmévé lett. Ezt az Álmos névből következtethetjük, amit

207
Forrás: http://www.doksi.hu

nem az álom szóból magyarázhatjuk, - ki látta, hogy egy fejedelmet

álmos névre kereszteljenek? - hanem benne a keleti szóhasználat szerint
az Élő Mását, vagyis az “élő isten” (király) helyettesét látjuk. Ezért
övezte őt a szentség glóriája (Almus id est sanctus) és ezért volt Álmos
családja minden más törzs tagjánál “előkelőbb származású és nagyobb
katonai erejű”.
838 Követjárás Bizáncban. A szabirok kazárellenes szövetséget ajánlanak PV Bizánc
Bizáncnak. A követség nem jár eredménnyel, sőt a követeket a
frankokhoz küldik, ahol bebörtönzik őket.
838 A kardgyártás biztosítására Ügek Kievet erőddé alakítja át (egyesíti az BJ2 Kiev
eddigi Csák, Keve és Geréb nevű várakat), és megfelelő helyőrséggel 513.o.
látja el minden esetleges támadásnak kivédése ellen. Ez fontos is, mert
a kardgyártás hatalmas ütemben folyik.
839 A szabir-magyarok Ügek vezetése alatt bolgár szövetségben egy Bizánc PV Al-Duna
al-dunai telepei ellen vállalkozást vezetnek. Nem győznek, de Bizánc
kiüríti a területet.
839 Álmos megnősül. Felesége Nagy Sándor Kászon kinyilatkoztatása BJ2
szerint bizánci hercegnő, Mária. E sorok írójának véleménye az, hogy - 513.o.
szemben Padányi véleményével, miszerint Álmos valamelyik onogur
törzs uralkodójának a lányát vette feleségül és így biztosította a politikai
szövetséget - az onogur elnevezés önkényes, és az a nép azonos
Dentumagyaria szabirjaival. Nem onogurok, hanem unug-uri (azaz a
sumér Uruk városából valók), és itt nem volt szükség politikai
szövetségre.
839-850 Álmos Kievben. Dentumagyaria és a Kazár Birodalom közt három KS
gyepütörzs volt Lebédiában: Nyék, Kéri és Keszi onogur-hun törzsek.
Ezeket egy kök-türk határőrtörzs vigyázta kazár oldalról. Kagánjaik
Csobánc és Kenéz, ők is csatlakoztak a törzsszövetséghez.
Nyék jelentése: elővéd, előörs.
840 Kiev erődjének befejezése (Keö, - Keve - , Csák és Geréb hadnagyok PV Kiev
vezetése alatt.) Fentiek Kyj, Shchak és Khoriv néven mint ó-orosz
mondahősök kerülnek be a Kievi Krónikába.
840 Álmos 10 évig kievi parancsnok. Világkereskedelmi exportcikk a kievi PV Dentumagyari
kard, nagyipari termelés folyik. Európában csak a XIV. szd.- ban a
kezdődik ez el. A kievi kardok ősi szabir-magyar formára készülnek. 78
cm hosszú kétélű fegyverek ezek. A vasipar főnöke a tarchán (tarján) a
birodalom harmadik méltósága.
840?-907 Árpád PV
Az Árpád névnél hosszabban kell elidőznünk, mert így tudhatjuk meg, BT
milyen rendkívüli erkölcsi elkötelezettség nehezedett vállára. A Régi III/164.
Keleten az Árpád név igen régi korba nyúlik vissza, használatos volt o.
már a kő- és bronzkorban és mindig uralkodókat jelöltek vele. Az első
Árpád nevű királyokat a Kaukázus hegyláncai között, az Araxes
völgyében találtuk, ahol több írásos emlék beszél róluk a Kr.e. IV. és
III. évezred során. Onnan sokfelé rajzott ki a népesség s egy-egy rajt
gyakran Árpád nevű vezér vezetett a kiszemelt földre, az új hazába, s
aki annak szerencsés birtokba vétele után rendszerint dinasztiát
alapított. Árpádot tisztelnek dinasztia alapítójukként az egyiptomi
fáraók s a név sokszor szerepel az egyiptomi bibliában is, az ún.
Halottak Könyvében, ahol az azt kiadók ERPET alakban hangzósítják
és szintén Árpád volt az, aki az egyiptomi XI. dinasztiát megalapította,
miután a szétesett országot újra egyesítette és Thébában király lett.
Tudunk egy ősi “Árpád Királyságról” is, amely az Eufrátesz nagy
kanyarulatának külső vonalán virágzott Kr.e. 740-ig. E királyság
fővárosát is Árpádnak nevezték, s helyén ma egy Erfát nevű falu áll, az

208
Forrás: http://www.doksi.hu

eredeti P hangnak F-fé változása után. Találunk Árpádot a kis-ázsiai

Halys folyó kanyarjában és volt egy Árpád Kréta szigetén is.
Mivel az Árpád név ilyen feltűnő szerepet játszott a Régi Keleten,
különösképpen Egyiptomban, az angol kutatók nagy erőfeszítéseket
tettek, hogy kiderítsék eredeti értelmét. Gardiner és Budge professzorok
után: a legbővebb egyiptomi feljegyzésben AR-P-A-T, AR-P-A-D
írásjel, majd “föld, hant” értelemhatározó következik s befejezi a szót
az UR jel. Helyes olvasása Árpád föld ura. A nevet vizsgáló angol
tudósok figyelme ezután a PAT, PET, PAD részlegre összpontosult s
annak jelentését föld-ben állapították meg. Ezt a megoldást mi is
alátámaszthatjuk, mert a magyar nyelvtörténet alapján tudjuk, hogy a
Pad, Pod a szókezdő P elváltozása után lett a mai nyelvünkben Főd
(Föld) alakúvá, a torlódó L hang jelzése nélkül. A név tehát mai
hangokkal átírva: Ar-föld ura. Mi a jelentésa az Ar részlegnek, amely a
földfajtát határozza meg? A régi magyarban az Ár földrajzi
vonatkozásban nedvességet, vizes helyet jelentett, bőven termő földet,
aminő volt pl. a Nílus áradása által öntözött és megtermékenyített föld
is.
Bizonyosnak vehetjük, hogy a mi dunai Árpádunk neve nem török
eredetű, hanem magyar, és azok is magyar nyelvűek voltak, akik ezt az
előkelő nevet az ő számára kiválasztották.
850-890 Álmos uralkodása PV
Álmos BK2
... Kézai Simon is megemlíti Álmost, mint Árpád apját, 77-80.o.
fejedelemségéről azonban nem beszél. Hasonlóképpen tette Kálti Márk
is az ún. Képes Krónikában. A Zágrábi Krónika azonban világosan
megismétli: az első fejedelem Álmos volt (princeps Almus). Álmos
tehát biztosan jeles személyiség volt, akit nemcsak hogy nem
mellőzhetünk, hanem hatalmas érdemeit ismernünk kell. Ő tette a
magyarságot “igen vitéz és hadi viszontagságokban felette hatalmas
nemzetté”, és ő vezette népét az új haza felé! Anonymus szerint
884-ben a “hétmagyarnak” (Hetumoger) nevezett fejedelmi személy
“kijött Szkítia földjéről nyugat felé.” “Miután pedig az oroszok vidékét
(ad partes Rutenorum) elérték, minden ellenszegülés nélkül egészen
Kijev (civitas Kieu) városáig hatoltak. A kijevi fejedelem azonban hiába
hívta segítségül a “kunokat” (duces Cumanorum), a “sok fegyverest”
Álmos serege legyőzte és Kijevet ostromzár alá fogták. Mivel az
oroszok látták, hogy “nem bírnak ellenállni”, átadták a várost. A kijevi
magyar uralomnak kétségbevonhatatlan emlékei vannak. Egyrészt az
orosz évkönyvekben fennmaradt nevek formájában, másrészt régészeti
leletekben. Kijevben ugyanis később is “Magyar hegynek” nevezték azt
a vidéket, ahol a magyarok elvonultak és megemlékeznek “Olma
fejedelem” udvaráról és építkezéseiről. (Egyes kutatók Olma-t bojárnak
gondolják és így “érvelnek”: Álmosnak vélni Olma-t a történelmi
sci-finek a szférájába tartozik.) Mind Kijevben, mind például
Csernyigóvban, magyarokhoz köthető régészeti emlékek vannak (sírok,
ékszerek, fegyverek). Ilyen volt ... Csornija mogila is, amelyben magyar
vitézek nyugodhattak.
Álmos fejedelem tehát hódoltatta a kijevi orosz fejedelmet, alattvalóivá
tette a “kunokat” is, így egészítvén ki az ún. kabarokkal már egyébként
is erősen gyarapodott hét törzset. Mi következik mindebből? Legelőször
is az, hogy az egy évtizeddel ezelőtt megjelentetett marxista “új”
magyar történet állításaival szöges ellentétben, a magyarság nem egy “
maroknyi nép volt, amelynek fejveszett meneküléséről” tudósítanak
bennünket a források, hanem igenis egy igen jelentős lélekszámú és

209
Forrás: http://www.doksi.hu

komoly katonai erővel rendelkező nép volt, akikről az igazán

elfogulatlan arab írók is azt jegyezték fel, hogy “állandóan legyőzik
azokat a szlávokat, akik közel laknak hozzájuk. Súlyos
élelmiszeradókat vetnek ki rájuk, és úgy kezelik őket, mint foglyaikat.”
“Megrohanják az oroszokat”, ”állandóan portyára mennek a szlávok
ellen. ”
A sok vitára okot adó kazár-magyar viszony is új megvilágítást kíván!
Aligha éltek őseink háromszáz éven át a kazárok alattvalóiként, nagyon
is helyes lehet tehát Konstantin császár számadata, vagyis hogy “három
esztendeig laktak együtt a kazárokkal” s így vettek részt minden
háborújukban. Már azok a magyarok, akik a kazárokhoz mentek. (Itt
kell megjegyezni, hogy Konstantin valóban három évet írt, de a magyar
történészek ezt felülbírálták, háromszáz évnek tekintik és ebből
rengeteg új következtetésre jutnak A szerk.) Úgy vélem, a “kabaroknak”
nevezettek nem töröknyelvű népek voltak, hanem magyarok. Ők azok,
akik három évig együtt laktak a kazárokkal, majd kiváltak és
csatlakoztak a többiekhez. Ha túl tudnánk emelkedni azon a történetírói
közhelyen, hogy ti. a lovas népeknél mindig a legyőzött népek jártak a
seregek élén (mint a kabarokról is írják), megfelelő magyarázatot
nyernénk arra, miért lettek a kabar-magyarok az első törzsek rangjára
emelve. S ezért jártak a háborúkban is az élen, akárcsak a fejedelmek és
a királyok. ...
Anonymus tehát egyáltalán nem túlzott, amikor a magyarok hatalmas
és erős nemzetségéről írt (gens Hungarorum fortissima et ..
potentissima). (Vessük össze újra Badiny sumér fejtésével: Nagy
Hatalmas Nemzetség Földje, C-H-R-Z-M, KU-MA-AR-IZ-MA,
KU-MAH-GAR-RI-ES-MA a bábeli fonetika és a sumér hangzás szerint.
BJF, I./163.o., de ugyanígy a Kunmagyaria névvel is, amely a
kaukázusi Ómagyarországot takarja.)
A világhírű Atilla-szablya jellege alapján alapos okunk van feltenni,
hogy ez a - pengéjén sárkányokkal! - díszített ékes fegyver örökségként
Álmos fejedelemé (is) volt.
Álmos fejedelem haláláról Anonymus nem beszél, azt azonban
többször hangsúlyozza, hogy Álmos vezér Atilla király nemzetségéből
származik. A későbbi krónikák azonban ezt írják: “Álmost még az
erdőelvi hazában megölték (Almus in patria Erdelw occisus est),
“ugyanis nem jöhetett be Pannóniába” (non potuit Pannoniam introire).
Mi történhetett? Apagyilkosság Árpád részéről? Nyilvánvalóan
ugyanúgy szó sem lehetett erről, amint nem ölhette meg Atilla király a
testvérét, Blédát (Budát). Minkét esetben önmagukat feláldozó szent és
önkéntes cselekmény zajolhatott le annak érdekében, hogy a titokzatos
és isteni varázserő sértetlen maradjon.
858-860 Árpád megházasodása PV
859 Askold és Dir kievi ispánok PV
859 Egy adománylevél a regensburgi szerzeteseknek adja Tuln fiscalis BJ2 Felső-Pannoni
birtokát Pannoniában. Láthatjuk, hogy itt az osztrák Tuln van említve, 479.o.- a
aminek az a következménye, hogy Nagy Károly ideje alatt Pannonia (Ausztria)
elnevezést már átruházták a római volt Pannoniától nyugatra eső
osztrák-német területekre. Egy másik, 865-ből származó levél is erre
utal, mely szerint Lajos király Adelvin salzburgi érseknek ajándékozza
Pannoniában Labenza és Visitindort helyeket. Muchear nevű stájer író
nyomozta ki, hogy mind a két említett hely Stájerországban van.
Az altah-i kolostor történetét író krónikás azonban tiszta vizet önt a
pohárba, mert így írja: Nagy Károly az avarok vagy hunok földjét
nyolcévi folytonos háborúban elfoglalván, kiűzte az avarokat, és Avaria

210
Forrás: http://www.doksi.hu

magát, azaz Felső-Pannoniát, mely most Ausztria nevet viseli egészen

Bajorország egyházai közt osztotta fel.
A fenti adatokból megállapíthatjuk azt, hogy a római birodalom bukása
után, a hunok megjelenésével:
1. A mai Dunántúl helyén létezett római Pannonia a nagy Hun
Birodalom szerves része lett és a hunok nem nevezték többé
Pannoniának.
2. Az avarok léptek azután a hunok örökébe és így a régi római
Pannonia most Avariahoz tartozik, de Avaria a neve és nem Pannonia.
3. Az i. sz. 8-900-as évekből származó nyugati kútfők Felső-Pannonia
alatt a mai Ausztriát értik és Alsó-Pannonia nekik a
Dráva-Száva-közének a tenger felé eső része.
Ki volt Pribina?
Pribina és Koczl nevek alatt Arabo és Isanrich frank őrgrófokat kell
tekinteni, akik pogányok voltak és a már keresztyén Karlman herceggel
való viszálykodásuk miatt a morvákhoz menekültek, ahol a szintén
pogány hűbéres - Zwentibold - uralkodott. A két “menekültet” azután
Karlman testvére, Lajos visszafogadta, mert kívánsága szerint ezek
megkeresztelkedtek, és így Tuln-nál a morvák ellen őrgrófoknak
állította őket. Ez az Arabo a keresztyénségben Priin vagy Bryno nevet
kapott. Innen jön a Prii-Vina, melynek jelentése várúr-szolga, azaz
Pribina. Hűbéresi birtoka a Sana folyó körül van, amely Stájerországban
a Száva mellékfolyója. Bizonyos, hogy Privinának adott tartomány alig
lehetett más, mint az Alsó-Stíriához tartozó Cillei grófság, a régi Celeja
falaitól nem messze folyó Sana körül.
De “Morvaországot” is hazánkban alapítják meg ezek a kárunkra és
vesztünkre dolgozó történészek. Még Pozsony nevét is szlávul írjuk oda,
ékes oktatásként a mai agymosott ifjúságnak. Ugyanis, aki ránéz a
térképre, joggal kérdezheti: hát hova jöttek haza a magyarok, amikor az
egész Kárpát-medence vagy lakatlan, vagy idegenek uralják?
Morvaországot Nagy Károly hozta létre a mai Ausztria területén akkor,
amidőn onnan kiszorította az Inn folyóig országukat kiterjesztő
avarokat. Ezeket rabolta ki legelőször. De ezek a “morvák” Nagy
Károly által összeterelt ún. esclavusok, szolgák voltak, akik a germán
vezetők parancsai szerint harcoltak ott, ahová rendelték őket és ezek
sohasem tudtak nemzetet alkotni. Innen ered a slav elnevezés is.
Azután a szlávisták és Hunfalvi Zwentibold-ból Szvatoplukot csináltak
és mint szláv uralkodót, a sziklamezei hunokat meg sem említve,
egyszerűen a Felvidékünket telepítik be ezekkel a morvákkal.
Ki volt Szvatopluk, akinek állítólag birodalma volt a
Kárpát-medencében és ennek a hamisságnak az alapján léptek fel a
szlávok területi követelésekkel? Ugyanez a koholmány lett a trianoni
igényekbe is besorolva, mint “szláv őstörténeti valóság”. Hát ki is az a
Szvatopluk, akiről a szláv mese azt állítja, hogy honalapító Árpád
magyar király foglalta el a Kárpát-medencében lévő szláv országát?
Szvatopluk nevét a hiteles történelmi kútfők mindenütt Zwentibold-nak
írják, és csak az elszlávosított formája e névnek a Szvatopluk. Maharan,
tehát germán nemzetiségű volt. Igy írnak róla nyugati kútfők: “ a
morvai őrgrófság felett tanyázó Zwentibold és Rastiz a pannoniai német
birtokokat háborgatták” - tehát a mai ausztriai területekre törtek be, és
nem voltak soha Magyarországon, mert - mint fent ismertettük -
Pannoniának a mai Ausztriát nevezték abban az időben.
Fekete Zsigmond írja:
Ludewit halála után nyugalom volt Pannoniában egészen a 868. évig.
Ekkor kezdett mozgolódni Zwentibold maharán herceg és nagybátyja
Rastez. Egyidejűleg a sorabok, kik ekkor már a morva őrgrófság felett

211
Forrás: http://www.doksi.hu

tanyáztak, valószínűleg azokkal szövetségben a német birtokokat

háborgatták. Ezek ellen II. Lajos hasonnevű fiát küldi, amazok ellen
pedig maga megy másik két fiával. 870. évben az alkura lépett
Zwentibold maga elárulja nagybátyját, s II. Lajos őt, miután frankok,
bajorok és szlávokból alkotott törvényszékkel ítéletet tartatott fölötte,
megvakíttatja.
Hogy a maharán Zwentibold hazánkban a Duna partján Pannoniába
kiterjesztette volna hatalmát, annak a regesztákban semmi nyoma.
Ugyanis, ha a Kárpát-medencében lett volna birodalma, azzal a nyugati
történetírók ékesen dicsekednének.
Szvatoplukkal kapcsolatban azonban igen fontos leszögezni azt a
történelmi valóságot, hogy nem szláv, hanem germán. Hiszen éppen
azért szlávosították el nevét Szvatoplukká, hogy - a neve után kivilágló
- faji hovatartozását a szlávisták egyszer s mindenkorra eltörüljék. ...De
azt, hogy Honalapító Nagy Árpád tárgyalt volna egy Szvatoplukkal, akit
Zwentiboldnak hívtak, cáfolja az a történelmi adat, melyet a fentiekben
közöltünk, nevezetesen, hogy Zwentibold 870-ben - magvakítva -
eltűnik az európai történelem színpadáról. S ha eltűnt 870-ben, akkor
az Árpád-i Honfoglalás idejében 896-ban Árpádunk bizony
Szvatopluk-Zwentibolddal semmiképpen sem találkozhatott.
860 Álmos átveszi a Nyék törzs vezetését PV
BJ2 513.o.
... Azt hiszem meg kell változtatni a krími háború nevezetű esemény indokait. Erről azt tanítja
történelemtudományunk, hogy Bizánc és a szabirok között történt és a szabirok elfoglalták az egész
Krím-félszigetet. Itt valójában Bizánc remek politikája érvényesül, mellyel biztosítja Krím birtoklását és
megóvja attól, hogy azt az arabok elfoglalják. Bizánc tudja, hogy Dentumagyaria és a kalifák között békés
megegyezés van, és így a szabir birtokot képező Krím nem fog kapni arab támadást. Tekintve, hogy ez az
időpont (860) már Árpád nagykorúságára esik, ez valószínűsíti Árpádnak szoros kapcsolatát a bizánci
császársággal és érthetővé teszi az ún. honfoglalás megtörténtének körülményeiben a bizánci szövetséget...
Árpádra vonatkozóan ... azt a tényt kell vennünk, hogy édesanyja bizánci hercegnő, és így a császári házzal
rokonságba került idegen fejedelmeknek megvolt a helyük a bizánci udvar protokollja szerint létező ún.
uralkodók családjában. Ebben a méltóságban elfoglalt helyüket a császár részéről őket megillető megszólítások
különböző árnyalatai határozták meg. Valószínű az, hogy Árpád címe a bizánci császári házban dux volt, mert
a bizánciak ezt használták még az István által felnégyelt Koppányra is: dux Kopan.
De éppen itt kell egy összehasonlítást végeznünk a dentumagyariai magyarság hitvilági minősítése
tekintetében. Miképpen lehetséges az, hogy Bizánc, ahol a császár nemcsak a világi hatalom legfőbb birtokosa,
hanem bizánci felfogás szerint Krisztus földi helytartója is, aki a patriarcha és a klérus felett áll, kinevezi a
püspököket, zsinatot ő hív egybe ... sohasem nevezte Dentumagyaria lakóit pogánynak, és annak ellenére, hogy
Bizánc közös világi és egyházi feladata volt a térítés, Dentumagyaria “turk” népét sohasem nevezte pogánynak
és megtérítése érdekében semmiféle intézkedést nem tett?
... Igy érthető meg az, hogy Álmos (Ögyéd) és fia, Árpád, a bizánci császári családban keresztyén
uralkodókként kapták meg helyüket és az ezzel járó tiszteletet és támogatást is. ... VI. (Bölcs) Leó (886-912) is
fenntartotta ezt a kapcsolatot, és majd látni fogjuk, miként segíti a Kárpát-medencébe hazatérő népünket. (Mint
korábban láttuk, Leó és még néhány bizánci császár az Arsakidák leszármazottja. A szerk.) Az arabok bizonyos
féken tartása volt a dentumagyariak válasza Bizánc kedvességének viszonzására, és ez Álmos és Árpád politikai
éleslátásának és államférfiúi nagyságának bizonyítéka. Ebben viszont az araboknál garancia volt a kazár-szabir
ellenséges viszony is, hiszen egyrészt szabir fegyverekkel voltak a kalifák seregei felszerelve, másrészt a
szabir-magyarok nemcsak ellenségei voltak a kazároknak, hanem a kazár felkelőket, a talmudi törvények
bevezetése ellen fegyverrel tiltakozó szabadságharcosokat is támogatták. Igy addig, amíg Dentumagyaria
létezett, az arabok mérsékelték Bizánc elleni magatartásukat és az elzsidósodott Kazáriát háborgatták.
862 Az első magyar megjelenés Álmos irányításával, Árpád vezetésével CSL
Nyugat-Európában. A magyar “kalandozások” elvezettek minden olyan
városba, ahová került az avar kincsből.
Előkészítő hadjárat Pannoniába. KS
862 Történészeink mindazoknak a hadjáratoknak az elvégzésére, melyeket a BJ2 Avar

212
Forrás: http://www.doksi.hu

honba való visszatérésünk (Honfoglalás) előtt “magyar hadjáratnak” 494.o. Birodalom

nevezik a nyugati kútfők, Álmos és Árpád népét lovagoltatják minden
alkalommal a Dontól a morvákig és vissza. Igy az a bizonyos hadjárat
is, amit Árpáddal végeztet el a történelemtudományunk 862-ben, az
Annales Bertiniani szerint: “a Kárpát-medencében megtelepült
magyarok közbelépése nyugaton”. További említések hadjáratokról:
881, 888, 889, 890, 892-894. Ennyi hadműveletet lehetetlen Etelközből
irányítani, vagy onnan érkező és oda állandóan visszatérő seregekkel
végrehajtani. Tehát a Kárpát-medencében - az árpádi honvisszafoglalás
előtt - léteznie kellett egy erős magyar hadseregnek és egy vezéri
központban - vezérnek - ennyi győzedelmes hadművelet végrehajtására.
Annál is inkább feltételezhető ez, mert 892-ben Arnulf szövetséget köt
velük.
870 körül A bessenyők úz nyomásra átlépik a Volgát. Ettől kezdve PV
megszaporodnak a bessenyő beütések. Dentu-Magyaria kettészakad, a
Kubán-Kaukázus-Don torkolatvidékén élők egy része visszatér eredeti
hazájába, - a Gyarmat törzs egy része vezérével együtt, - a Dnyeper és
Donyec régiókban élők nyugat felé húzódnak a Dnyeperen túlra.
Utóbbiak a teljes Megyer, Tarján és Jenő és a csonka Gyarmat törzs,
akik Levéd kende ugyancsak csonkán maradt nem-onogur törzsével
egyesülnek Eleud vezérletével. Előbbi 4 törzshöz csatlakozik 3 lebédiai
törzs, Kéri, Keszi és a csonka Kürt. KV
Ekkor kerültek őseink első ízben érintkezésbe a besenyőkkel. Akkoriban
azoknak nyolc törzsük volt (Értem, Csur, Gyula, Kölpő, Karabő,
Talmad, Kap és Csap) és mintegy 80.000 lovast kitevő - felében támadó
- harcerejükkel ez időben erősebbek voltak, mint Dentu-Magyaria.
870 Zwentibold - Szvatopluk megvakítása. BJ2 Morvaföld
485.o.
880 A Doni magyarok nyugatra költöznek GK

884 Normann kalózok a Dnyeperen, Kiev elleni kalóztámadás. Vezetőjük PV Kiev

Oleg norvég vagy dán condottieri. Askoldot és Dirt megölik. Később
Oleg kievi ispán.
885 Hadjárat Zwentibold Moráviája ellen. KS Morvaország
Három avar törzs - Aba, Bors és Őrsúr - Pannoniában már szövetséges.
A Gyarmat törzs kiválik és visszamegy a Kur folyó vidékére a
Kaukáustól délre.
887 Arnulf ideiglenes kiegyezése Szvatoplukkal. Szvatopluk ezt követő PV
féktelen területszerző politikája az avarokat segélykérésre kényszeríti.
888 körül Don-Dnyeper köz kiürítése. Kiev megegyezés alapján a normannoké PV
marad.
888 vagy Avar küldöttség Kievben CSL
889 PV
888 Szvatopluk lázadása és támadása Arnulf és az avarok ellen. Arnulf PV
császári ambíciói miatt átmenetileg kiegyezik vele.
888 Vérszerződés CSL
888 Áttelepülés az Etelközbe 7 törzzsel. Álmos 70, Árpád 48 éves. KS
Pap Gábor gondolatai a magyarságról Hazatalálás című kötetéből: PG 120-128.o.
.... De nagy általánosságban is elmondhatjuk: nincs elég adatunk ahhoz, hogy olyan értelemben pontos,
illetve hiteles történelmi filmet készítsünk a “hazatalálásról”, mint ahogyan mondjuk a mohácsi vészről vagy az
1848-49-es szabadságharcról készíthetnénk. Aki olyasmit állít, hogy ő márpedig ezt meg tudja tenni, arról
nyugodtan elhihetjük, hogy hazudik. Nem rendelkezünk kellő mennyiségű adattal, mindenképpen ki kell
egészíteni a “hiteles” történelmi képet. Ezért mindig felelős is az, aki kiegészíti, hogy milyen irányban egészíti
ki. Ez azt jelenti, hogy egy általánosabb elképzelése kell hogy legyen, mégpedig nemcsak a magyarságról,

213
Forrás: http://www.doksi.hu

annak előzményeiről, illetve a rákövetkező időkről, az Árpád-kori Magyarország európai-eurázsiai szerepének

jellegéről, hanem a szó szoros értelmében az egész világ működéséről. Erre szoktam én azt mondani, hogy ahol
az oknyomozó történettudomány operációi befejeződnek vagy el sem kezdődnek, ott a mitikus történetnek kell
segítségül jönnie.
A magyarságnak nagyon szép, kerekded mitikus története van. Folyamatosan jelennek meg benne a mitikus
alakok, tehát föl lehet fedezni egyfajta folytonosságot, egészen az őstörténetnek a Nimróddal induló,
Hunor-Magyarban folytatódó, majd később az ún. hun történetben további konkrétumokkal bővülő szálig
visszamenőleg. Atillával kapcsolatban rengeteg ilyen mitikus hagyományt ismerünk, és azt azért nem árt
tudnunk, hogy Atillát a magyar hagyomány nem hun királynak mondja, hanem magyar királynak - bármennyire
is szokatlan is ez a mi fülünknek. A történeti forrásokban szkítaként is szerepel (Priszkosz rhétor), de a magyar
hagyomány számtalan megnyilatkozásában bizony magyar királyként. És királyként! Tehát amikor Szent
Királyról beszélünk, vagy első királyunkról, azon nem feltétlenül és csakis Szent Istvánt lehet érteni. És ezt
nagyon jó, ha újra és újra hangsúlyozzuk, mert itt egy olyan nemzeti önértékelésről van szó, amelyben nem
elhanyagolható mozzanat ugyan az árpádi honfoglalás, de nem is indító mozzanat!
Ha elég “kemény” tényanyagunk nincs is, amely oknyomozó történeti szempontból elégséges lenne arra, hogy a
“hazatalálás” folyamatát megrajzoljuk, azért vannak nekünk is tényeink, amelyek éppoly kemények, mint az
oklevelekben vagy egyéb írott forrásokban megmaradt adatok. Sőt, van egy olyan előnyük ez utóbbiakkal
szemben, hogy pártatlanok. A lejegyző mindenkori érdekeltségétől függetlenek, mert egy asztrálmítoszi
rendszernek az aktuális megnyilatkozásai, amiket nem lehet napi politikai igények szerint ide-oda módosítgatni.
Összesen öt ilyet szedtem össze. Fel is sorolom mind az ötöt, de mindjárt előrebocsátom, hogy kereteink
szűkössége folytán csak egyet tudok majd részletesen kifejteni közülük. Lássuk hát őket sorjában.
1. Az eurázsiai geopolitikai (történeti-földrajzi) térségben két, egymáshoz képest kiegészítőleges szerepű
működésrenddel találkozunk: az egyik mag-szerepű, alapvetően dinamikus (két pólus közt pulzáló) jellegű,
ennek hordozói hagyományosan a szkíta (-utód) népek, a másik héj-szerepű, alapvetően statikus jellegű, és
hordozója a kizárólagosság elve által vezérelt indo-európai - szemita - kínai nyelvi-etnikai közeg.
2. A szkíta (-utód) népek működésrendjének fő meghatározója az újjászületés (távozás-visszatérés) mítosza.
3. A mozgó népcsoportok jellegzetes szerveződési modellje a hétbolygó-rendszer.
Nos, ennél a pontnál meg kell állnunk egy pillanatra. Miben is áll hát ez a modellszerűség? Ha egy nép
testületileg - tehát apraja-nagyja, hadviselő része és a családok - egyszerre megmozdul, amennyiben hatékonyan
akarja ezt a mozgását lefolytatni, át kell szerveznie magát a hétbolygó-rendszer működésrendjébe. Ha ezt nem
teszi meg, akkor nem fogja tudni eredményesen végrehajtani az akcióját. Nem a magyar az egyetlen nép,
amelyik hét törzs szövetségét hozta létre ilyen célból. Ezt úgy általában tudomásul is veszi a történetírók nem
túlságosan mitikus szemléletű gárdája, csak nem nagyon akarja észrevenni a vállalkozás lényegét. Tehát, hogy
miért kell ezt megtenni. És éppen ezért azt sem érti, hogy amikor viszont megérkeznek, miért bomlik fel
azonnal ez a hetes rendszer.
Legalább két különböző - hazai, illetve bizánci - forrásból tudjuk, hogy ilyen hetes rendszerben érkeztek az
árpádi honfoglalók a Kárpát-medencébe. Ennek ellenére egyetlenegy ásatási kampány sem tudott olyan
honfoglalás kori régészeti anyagot produkálni, amelyben a hét törzs hagyatéka jellegzetesen különválna
egymástól. Csak azt lehet perdöntő hitellel megállapítani, hogy az illető harcos nem avar volt, vagy nem hun
volt, vagy nem germán volt. De hogy a magyar “honfoglaló” sírja melyik törzs harcosát rejti magában, azt
képtelenség. Még hozzávetőlegesen sem.
Ilyen esetben tehát a hetes rendszer a hétbolygó-rendszernek az analógiáját adják. Akár a vezér-névsorokat
nézzük, akár pedig a törzsek névsorát, egészen jól azonosíthatók a bolygótulajdonságokkal, sokkal jobban, mint
hinnénk.
Tudjuk, hogy kétféle vezér-névsor maradt fönn. Az egyiket Anonymus hagyta ránk, a másikat pedig a
krónikák, több krónika is. A két névsor nem ugyanaz. Egyetlen közös elemük van, ez pedig a középső vezérnév,
Kundé. Nota bene: éppen Kundot az oknyomozó történettudomány rendre kihagyja a “valós” személyek sorából,
és úgy kezeli, mintha csupán méltóságnévről lenne szó, nem pedig személynévről. Holott nagyon jól tudják ezek
a történészek, hogy az ekkortájt használt személynevek jó része méltóságnév eredetű. A Gyula éppen úgy
méltóságnév eredetileg, mint a Gyeycsa, amit ma Gézának ejtünk ki. Tehát itt nem arról van szó, hogy csak a
Kund név méltóságnév, hanem sok más is az, legföljebb nem mindegyiknek tudjuk a jelentését.
Az anonymusi vezér-névsor Álmossal kezd, utána jön Előd. És itt egy érdekes fordulat következik. Mi még úgy
tanultuk, hogy Ond jön előbb és utána jön Kund, Anonymusnál viszont fordítva áll. Holott jól vissza lehet
következtetni, hogy eredetileg az Ond, Kund volt a sorrend. Mindenesetre jelezzük magunknak, hogy itt egy
kérdőjel van: vajon miért cserél helyet e kettő? Utánuk Tas, azután Huba következik, és végül az a Tuhutum,
akit hol Töhötömnek, hol Téténynek ejtenek ki. Ez tehát Anonymus vezér-névsora.

214
Forrás: http://www.doksi.hu

A krónikák vezér-felsorolásában Álmos nem szerepel. Árpáddal indítanak, után Szabolcs jön, majd Gyula,
Kund (itt találkozik a két névsor!), azután Lél vagy Lehel, Bulcsú (amit néha Vérbulcsúnak vagy Berbulcsnak
írnak) és végül Örs. Ez hát a krónikás emlékek vezér-névsora, de nem ez a szereplőgárda jelenik meg a
milleneumi emlékművön Budapesten. Ott az Anonymus-féle vezér-névsor megnevezettjei szerepelnek, kivéve
Álmost, mert Álmos helyére Árpádot állították be.
Ugyanakkor van egy héttörzs-névsorunk is. Ezt viszont egy bizánci forrás hagyta ránk. Ez a bíborban született
Konstantinnak, Konsztantinosz Porfirogenitosz-nak A birodalom kormányzásáról című, lényegében
kompilációs műve, ami azt jelenti, hogy innen-onnan szedegette össze a megelőző forrásokból az adatokat. ...
Ebben a sorozatban a törzsek így követik egymást: Nyék, Megyer, Kürt-Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi.
Ezeket a törzsneveket a múlt század folyamán azonosították történészeink, jórészt helynevek segítségével. Tehát
a ma hivatalosnak tekinthető névváltozat úgy állt elő, hogy a törzsek görögös írású neveit megpróbálták hazai
település-, gázló- vagy puszta-elnevezésekben megtalálni, és akkor a leggyakoribb rokon hangzású neveket
mintegy átlagolták.
Ezeket a hetességeket aránylag jól lehet jellemezni a bolygó-tulajdonságokkal. Kezdjük az Anonymus-féle
vezér-névsorral! Álmos esetében olyan típusú vezéri tulajdonságot lehet észlelni, amelyik nem a szó hadászati
értelmében, hanem elsősorban szellemi értelemben vett vezérlést jelent. És ehhez azt kell tudni, hogy Keleten
ha egy néprész - nem feltétlenül egész nép, lehet szűkebb embercsoport is - fölkerekedik, hogy másik helyre
települjön át, akkor ez jobbára karaván keretében történik. Mármost a karaván nagyon érdekes szerkezetet
mutat. A Szaharában, mikor ott jártunk, 1981-ben, sikerült nemcsak látni, de fényképezni is a karavánkeretben
vonuló beduinokat. Azt várné az ember, hogy elöl megy a leghatalmasabb személyiség. De nem így van. Előre
egy eléggé jellegzetes figura kerül - ezek tevén mennek most, - de korántsem a leghatalmasabb. A
leghatalmasabb középütt halad, ő a jellegadó, és a második leghatalmasabb a legvégső a sorban, a sereghajtó.
Köztük pedig egy elasztikus rendszer bontakozik ki, amelyben nagyobb csoportok is elhelyezkedhetnek.
Az első, a karavánvezető férfiú után közvetlenül olyan valaki jön, aki a fegyveres védelmet biztosítja. Az előtte
járónak nem az a feladata, hogy harcoljon, hanem előreszalad, visszajön, előreszalad, visszajön, tehát előőrsnek
is lehetne nevezni, ez a fürkész. Ennek a krónikák vezér-névsorában Örs a képviselője. Anonymusnál viszont ez
az álmosi szerep. Ideális esetben ez azt jelenti, hogy szellemileg szalad előre. Magyarul a tájékozódást nem
pusztán hétköznapi eszközökkel végzi, hanem van egy olyan képessége, amelyikkel előre tud szaladni a múltba,
illetve a jövőbe. Ez nemcsak passzív adatszerzés, hanem azt is jelenti, hogy előreszaladok azért, hogy helyet
csináljak. Előkészítsem a népem helyét.
Ez az álmosi szerep, és végső soron itt egy merkúri szerepről van szó. Utána jön Előd. Ő a voltaképpeni
harcos, ő az előharcos. Ez jellegzetesen marsi szerepkör. Utána következne elvileg Ond. Ez nem egyetlen
személyt jelent, jelenthet egy egész csoportot is, ez a karavánnak a voltaképpeni népe, a “had”. Megnyúlhat
egészen nagyra is. Ez az Ondnak megfelelő pozíció, azaz a Holdé. A Hold az a “bolygó”, amelyik a tömegekkel
foglalkozik, a tömegeket emeli föl, akár vízről van szó, akár a Föld pályájának befolyásolásáról.
Utána jön a Nap, ez a középső hatalmasság: Kund. Azt tudjuk, hogy a Kund vezérnév a kündü, azaz a
Nap-típusú fejedelem névváltozata. A kündü kazár megfelelője előtt a Nap jelvényét vitték az ünnepi menetben,
mert ez a Napnak megfelelő szerepkör volt.
És most már feloldhatjuk az Ond-Kund helycserével kapcsolatos, korábban hangsúlyozott kérdőjelünket is. A
Nap (Kund) és a Hold (Ond) egyetlen “bolygó”-minőség két arcaként jelenik meg a klasszikus
tétbolygó-rendszer évkörre vetített “településrendjében”. Ez azt jelenti, hogy míg minden egyéb bolygónak
két-két otthona van a Zodiákusban, addig nekik kettőjüknek együttesen jut ugyanennyi. Úgy is lehet fogalmazni,
hogy ennek a zárt kettősségnek a nappali arca a Nap (Kund), az éjszakai pedig a Hold (Ond). Ha
bolygó-felsorolásban a Nap-dominanciát akarom hangsúlyozni, akkor a két arcot - és a hetességen belül csakis
ezt a két bolygó-képviseletet! - felcserélhetem. Nem az anonymusi “Kund, Ond” sorrend az egyetlen példa rá,
hogy ilyesmi megtörténhet. Egyebek között Csontváry Zarándoklás-képén is találkozunk ezzel a jelenséggel, a
horizonton vonuló apróbb figurák “napúti” szereposztása esetében, ahol a Rákot (Hold-otthon) az egyik
körbejárás során ugyanilyen logika szerint előzi meg az Oroszlán (Nap-otthon).
Kund után Tas jön az Anonymus-féle vezér-névsorban. Tasról azt kell tudni, hogy törökül a “tas” szó követ
jelent. A kő pedig a bolygótulajdonságok közül egyértelműen a Szaturnuszra, a megtartó erőre utal. Arra a
bolygóra, amelyik megtart, összefog, sőt vissza is tart. Utána következik Huba. Övé az egyetlen szerepkör,
amelyet közvetlenül a nevéből egyenlőre nem tudunk megmagyarázni. Az utolsó szerepet viszont eléggé
tűrhetően tudjuk magyarázni: ez a jupiteri szerepkör, tehát a második leghatalmasabb személyiség a
karavánunkban. Ez a szakrális vezető típusát jelenti. A Tétény név, amit Tuhutumnak ír le Anonymus,
tulajdonképpen az avar korból jól ismert méltóságnak, a tudunnak a névváltozata, amely a maga korában
ugyancsak szakrális vezetőt jelölt. Utóbb aztán ebből is személynév lett. A VIII-IX. század fordulóján élt Tudun

215
Forrás: http://www.doksi.hu

például közvetlen Atilla-származék volt, aki az avar kor végén külön birodalom-egységet hozott létre a
Felvidéken. A mai Szlovákia lényegében ennek a Tudunnak az egykori felségterületén jött létre.
Ha ezt a gondolatmenetet végig tudtuk követni, akkor egy olyan sorrendet kapunk, melyet a továbbiakban a hét
napjainak magyar elnevezéseivel is kapcsolatba lehet hozni.
Ha tudom, hogy a vezér-nap és a vasár-nap ugyanazokból a hangzó-kategóriákból épül fel, akkor látom, hogy
itt a vezérlés nem ugyanolyan értelmű szó, mint a mai hadvezető vezérlés. Tehát itt a vezér itt valóban szellemi
vezérlést hajt végre.
A második nap a hétfő, ez voltaképpen a hadfi szerepkörét jelenti, de lehet hadfő is, tehát a had vezetője. Ez az
Elődnek megfelelő szerepkör. Az ilyen típusú hadvezető sohasem azt mondja, hogy “előre, katonák!”, hanem
mindig azt, hogy “utánam!”. Tehát ez egy egészen más típusú vezető, mint ahogyan mi azt ma elképzeljük.
Egyáltalán, ez az egész működésrend teljesen más, mint amiben mi ma élünk.
Utána jön a Hold, a keddnek megfelelő megnyilatkozás-típus, ez pedig maga a had. Tehát itt jön a plebs.
Ha a törzsneveket nézzük, az első a Nyéknek felel meg, a második a Megyernek. A “nyék” a szakrális
vadászatok helyszíne. Amikor viszont hadra kelünk, akkor “hét magyar”-ról beszél Anonymus, tehát akkor
hadvezető szerepben van a magyarság. Magának a hadnak az Ond-szerep felel meg, törzsi vonatkozásban pedig
egyszerre Kürt és Gyarmat. Vagyis ezen a ponton eleve nem egy törzs tömörül, hanem kettő. És arra majd
emlékezzünk vissza: itt a kürt is szerepel! Ha tudjuk, hogy az árpádi (krónikás) névsort visszafelé kell olvasni,
akkor azt is észrevesszük, hogy ott Álmosnak Örs felel meg, Elődnek Bulcsú, Ondnak Lehel. Tehát ahol a
Kürt-Gyarmat törzs van, ott a kürthöz valóban Lehel kapcsolódik. Ez a szép összefüggés-rend pedig nem
egyetlen névsorból rajzolódik ki, hanem a háromféle névsorból együttvéve, amelyek - mint láttuk - három
különböző forrásból származnak. Mind a három adatcsoport egyértelműen ugyanabba az irányba sodor
bennünket. Fokról-fokra kirajzolódik a “honfoglalásnak”, helyesebben szólva a hazatalálásnak egy olyasfajta
kozmikus rendje, amely mindvégig kemény tényekből adódik. Hogy azután ez a “működés” az egyes konkrét
élethelyzetekben hogyan zajlott le, az külön kérdés. Ezt a működésrendet lehet költői fantázia alapján is
fölgazdagítani. De ha valaki a szerkezeti vázat nem ismeri, az csak halandzsázni tud vagy torzítani.
De haladjunk tovább. Kundnak a szerda felel meg. A szerdának a szer-hez, a szeretett-séghez és zárt-sághoz
van köze. Tehát ez a legzártabb egység, nagyon szigorúan őrzik. Ez a legfontosabb személy, és ezt tényleg
testőrség őrzi. A törzsnevek közül a Tarján tarozik ide, amely “tarchan” (tárkány) alakban eredetileg egyfajta
kovács-királyi méltóság megnevezésére szolgált. A “szer” mellett így a szerdához kapcsolódik, mint
hangalakilag vele rokon attribútum, a kovácsmesterség mellékterméke, a régi magyar nyelven “vas-szar”-nak
mondott salak is.
Tas a csütörtökhöz tartozik. Ez nálunk a csatlakozott népeknek, a csatoltak-nak a jelölője. Itt közvetlenül a
legfontosabb személy után, már nem a saját népünk jön, hanem azok, akik csatlakoztak hozzánk, illetve akiket
hozzánk csatoltak. Ezek azok, akiket a karaván fölvett, visz magával. A csatolt részek.
A pénteknek viszont a vendégek felelnek meg. Nem ugyanazt jelenti a csatolt népek és a vendég nép státusa! A
vendég népek egészen más státust élveznek. Azoknak a kapcsolódása a fő néphez inkább venerikus, azaz
vénuszi jellegű. Ez egyrészt azt jelenti, hogy érzéki típusú a kapcsolódás, másrészt pedig azt, hogy harmonikus,
tehát szereteten és kölcsönös megbecsülésen alapul. A kétféle kapcsolódás másságát szépen fejezik ki az ide
tartozó törzsnevek, ha igei jelentésben értelmezzük őket. Igy a Jenő-ség fő ismérve az lesz, hogy “jön”, a Kéré
pedig - vénuszi karakteréhez illően - az, hogy “kér”.
A csatlakozott népek kapcsolódása végül is mindig érdekhez kötött, vagyis szaturnikus jellegű. Elég nehéz is
tőlük megszabadulni, ezt is ki kell mondani. A szaturnikus vonások hordozója akkor is “jön”, sőt vadul
kapaszkodik belénk, amikor erre már se neki, se nekünk, nincs szükségünk. Nagyon nehéz neki
megmagyarázni, hogy attól én még szerethetem őt, ha most éppen a pokolba kívánom, mert már elegem van
belőle. Azonnal valamilyen eredendő antipátiát, esetleg éppen “faji gyűlölködést” tételez föl.
Végül a szombat a szabad szóval cseng össze. De nemcsak a héber szabbath, hanem a magyar “szabad” szóval
is, sőt elsősorban az utóbbival. Pontosan lehet tudni, hogy például Szabadka valaha a szombati vásárokról kapta
a nevét. Ahogy Szombathely is ugyanettől lett Szombathely: a héten belüli vásárnapnak volt ez a megnevezése.
Ugyan így volt Szerdahely, Csütörtökhely.... Tehát ez a szabad státus helye a karavánban. Ez a szabad
magyarok helye, ez Tudunhoz tartozik, és szellemi, elsősorban szakrális vezetést tételez föl. Az nem a Napnak a
feladata. A Nap: energiagóc. Övé az egész rendszert energiával feltöltő, központi szerep. (Ne felejtsük el: törzsi
alapon tarchánnak, azaz kovács-istenségnek minősül!) A Tuduné viszont az a pillanat, amikor az utolsókból
elsők lesznek. Tehát utolsó egy sorrendben, de első, hogyha szellemi típusú a vezérlés. A legfontosabb, a
kihagyhatatlan és pótolhatatlan. Egyetlen szóval: “kész” - ahogyan a Keszi törzsnév is sugallja.
Ha most a második vezérnévsort próbálom ezzel egyeztetni, akkor ide kerül Árpád. Utána a vendégekhez kerül
Szabolcs, és ezt azért jó tudni, mert Szabolcsban maradt fönn földvár, csakhogy ezt a földvárat két percig sem

216
Forrás: http://www.doksi.hu

lehet hadászatilag fönntartani. Ez nyilvánvalóan szakrális központ volt, mégpedig minden valószínűség szerint
venerikus, azaz vénuszi típusú szakralitásnak a központja. Az alakja is ilyen: háromszög alaprajzú, márpedig
erről az alakzatról igazán nem nehéz Vénuszra asszociálni.
A Gyula az erdélyi szerepkör reprezentánsa, s mint ilyen, az értékőrző szaturnikus tulajdonságok
letéteményese. Ez a Szaturnusz igazán magasrendű és fontos szerepe: az örökkévalóságnak szánt értékek
megőrzése. A Gyulák Erdélye a mai napig ezt teszi. A középső név itt is Kund, tehát lehet látni, hogy itt van a
tengelye a kétféle vezérnévsornak. Utána Ond helyére jön Lél-Lehel, oda, ahol törzsi vonatkozásban a Kürt volt,
vagyis a Hold otthonában. A kürt a Hold jele. Már az őskőkorban, például a Lauselle-i kő esetében, őt jelenítette
meg. Utána következik Vérbulcsú, most ő lett a hadvezető, marsi szerepkörben. És valóban: minden idők egyik
legnagyobb hadfője volt Vérbulcsú. Ebben a felsorolásban az utolsó a vezér szerepe: ez itt Őrsnek jutott.
Lássuk most már az összesített táblázatot:

Anonymus
vezér-névsora Álmos Előd Ond Kund Tas Huba Tuhutum
(korrigált változat)

Bolygók Merkúr Mars Hold Nap Szaturnusz Vénusz Jupiter

A hét napjai vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat

Szerep-lehetőségek vezér hadfi had zárt, szeretett csatoltak vendég szabad

A krónikák
vezér-névsora Örs Bulcsú Lehel Kund Gyula Szabolcs Árpád

A hét törzs Nyék Megyer Kürt-Gyarmat Tarján Jenő Kér Keszi

Ha megfeleléseket ennyiféleképpen és ennyire egyértelműen ki lehet mutatni, akkor ez azt jelent, hogy itt
valódi összefüggésekről van szó. Olyan nincs, hogy ennyiszer véletlenül rátapintok nyilvánvaló
szerep-egyezésekre, és véletlenül ezek a szerepkörök még rá is rímelnek a mai magyar névadásra, ahogyan a hét
napjait elnevezzük. Ugyanis ez a bolygó-sorrend szorosan összefügg a hét napjainak elnevezéseivel. Csakhogy
ez nem egyezik meg az indo-európai elnevezésekkel. Mert az indo-európai rendszerben az első nap, a vasárnap,
a Nap napja (Sonntag), a hétfő a Hold napja (Montag), utána következik náluk a Mars napja, a Merkúr napja, a
Jupiter napja, a Vénusz napja (ez az egyetlen pontja a rendszernek, amelyik megegyezik a miénkkel!), végül a
szombat a Szaturnusz napja.
Vegyük észre, hogy a kétféle rendszer, az indo-európai és a magyar egyetlen kulcsponton (péntek, Vénusz)
fordul át egymáson. Egyébként e bolygó-sorrend mindkettőben ugyanaz, csak a sorolás iránya fordított. Ha a
magyar hetet a Vénusz-ponton (a harmónia, a szeretet képviseletén) átfordítom, megkapom az indo-európait.
Azért jó tudni mindezt, mert azt mutatja, hogy van egy önálló kozmológiai rendszere a magyar művelődésnek,
ami a nyelvünkben tükröződik, és ami a hét napjainak jelenlegi elnevezéseiben sértetlenül megőrződött. ....
4. A kozmikus-üdvtörténeti nagyságrendben megélt egyéni, illetve nép-sors szükségképpen három világrétegen
át vezet: a felső világban szellemi, a középsőben lelki, az alsóban testi típusú megpróbáltatásokon kell úrrá
lennünk.
5. Az emberi test mikrokozmoszának térbeli csomópontjain alkalmazott kép-jelek (övcsat-, mellkorong-ábrák,
stb.) a szkíta (-utód) népeknél rendeltetésszerű használat esetén meditációs objektumok és ezáltal a
legáltalánosabb értelemben vett viselkedési mintázatok gyanánt szolgálnak, amelyeknek az üzenete a közösségi,
illetve egyéni életvitel időbeli csomópontjain sajátos, személyhez és alkalomhoz illő formában realizálódik.
A “kemény tények” közül is a legkeményebbek közé tartozik, hogy a 895-ös év eseménytörténetében mindezek
a tételek - méghozzá egymással szoros összefüggésben - döntő jelentőségű mozgatórugókként szerepeltek.
Ehhez képest részletkérdés, hogy a mag-szerepet ekkortájt definitív módon vállaló magyarság (magorok) melyik
héj-szerepű államalakulatokkal került közvetlen kapcsolatba. (Aachen-Róma-Bizánc-Itil). De ugyanígy
részletkérdésnek tekinthető, hogy a szkíta-hun-avar-magyar etnokulturális folyamatosságban ez idő tájt éppen
mi, magyarok váltunk jellegadókká. Vagy hogy a hétbolygó-rendszer kilencedik századra aktualizálódó
működésrendjében egy-egy bolygótulajdonságot melyik törzs, a “Hétmagyar” közül melyik vezéregyéniség
képviselte. Vagy - a 4. tételhez kapcsolódva - hogy a szellemvilágban (a Turul útja) esedékes próbákat a
tudatnak miféle konkrét befolyásolásai, a lelkiség szintjén (vásár) milyen típusú érzelmi-hangulati ráhatások, a
testiségen (az egér útja) milyen külsőségek között zajló brutalitás vár a beavatandó személyre. Végül hogy az

217
Forrás: http://www.doksi.hu

alapvetőnek számító Ló-Nő (állat-növény) kettősségből egy-egy konkrét élethelyzetben, mondjuk, a Nő-minőség
éppen pártás araként vagy fazék-sisakos bizánci tisztként tűnik elénk.
Nem minősíthető viszont részletkérdésnek, hogy a jelzett mitikus-történeti időszakban mind a három létszint
sajátosságrendszere szükségképpen lealjasul a testiség szintjére (általános materializálódás, a szó legalantasabb
értelmében), s az sem, hogy ennek a folyamatnak a generátora a lelkiség szintjén érhető tetten. Igy először a
mindenség eleven lüktetésére való direkt ráhangolódás képességét vesztegetjük el - az út a fény-szertartásba
ágyazott közösségi zenei élménytől az előadóra-közönségre hasadt mű-zenei szurrogátumon át a mindenfajta
mértéket negligáló diszkóőrületig vezet -: azután kerül sor a való világ tényeit koholt információkkal
leváltó-helyettesítő gátlástalan agymosásra, mígnem a folyamat végén az egyedeiben (is) arc nélkülivé
manipulált és az őrjöngésig fanatizált tömeg az isten-emberség utolsó maradékait is kiirtja a világból.
Ilyen összefüggésrendben válik érthetővé az árpádi (álmosi) tett, s válik ugyanakkor jelentéktelen
mellékkörülménnyé, hogy a besenyők zaklatták-e vagy éppenséggel támogatták őseinket emberség-mentő
küldetésük végrehajtása során.
Ha valaki mindezeket a “kemény tényeket” képes, illetve hajlandó méltányolni, ízelítőt kaphat a mitikus
történelem működési szabályzatából, és akkor nehézség nélkül magáévá teheti filmkölteményünk (A
Hazatalálás c. mű. A szerk.) - remélhetőleg nem csekély és nem jelentéktelen - tanulságait. Ha nem, jobb, ha
azonnal leteszi a könyvet, mert az folytonos botránkozások forrásává válik számára.
890-891 Kabar kiválás és vérszerződés, Árpád “zakanos” PV
890/891 A vérszerződés BK2 Dentumagyari
Anonymus a Gesta Hungarorum című krónikájában azt írja, hogy az 89.o-tól a
ősi földet, Szkítiát Dentumogernek nevezték, és bár ez a szittyaföld
nagy kiterjedésű, mégis helyszűke támadt és a hét fejedelmi személy,
akit Hétmagyarnak (hetumoger) mondanak, a helyszűkét nem tűrte
tovább és elhatározta, hogy elhagyja szülőföldjét. Anonymus
előadásából arra lehet következtetni, hogy a Thanais (Don) vidéki
Dentu-Magyaria fejedelme a IX. század elején Ügyek (Vgek) volt,
akinek felesége, Emese (Emesu) - isteni látomástól kísérve - hozta
világra gyermekét Álmost (Almus). Idő múltával a “hét fejedelmi
személy (VII principales persone) közös és igazi értelemmel belátta,
hogy a megkezdett útnak végére nem járhat, hacsak vezér és parancsoló
(dux ac preceptor) nem lesz felette. Tehát a hét férfiú szabad akarattal
és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt fiai
fiainak is a végső nemzedékig Álmost, Ügyek fiát, és azokat, akik az ő
nemzetségéből (de eius generatione) származnak... Akkor közakarattal
Álmos vezérnek ezt mondták: A mai naptól kezdve téged vezérünkké és
parancsolónkká választunk (eligimus), a ahová a szerencséd visz, oda
követünk téged. Majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért
- pogány szokás szerint (more paganismo) saját vérét egy edénybe
csorgatta s esküjét ezzel szentesítette (fusis propriis sanguinibus in
unum vas ratum fecerunt iuramentum) ”. “Az eskü első szakasza így
hangzott: Hogy ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig
Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük.
Az eskü második szakasza így hangzott: Hogy ami jószágot csak
fáradalmai árán szerezhetnek, mindegyiüknek része legyen abban. Az
eskü harmadik szakasza így hangzott: Hogy azok a fejedelmi
személyek, akik tulajdon szabad akaratukból választották Álmost
urukká (ut isti principales persone, qui sua libera voluntate Almum sibi
dominum elegerant), sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne
essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből (a consilio duci et
honore regni). Az eskü negyedik szakasza így hangzott: Hogyha valaki
utódaik közül hűtelen lenne (infidelis) a vezér személyéhez, vagy
egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között (discordiam faceret
inter ducem et cognatos suos), a bűnösnek vére omoljon (amint az ő
vérük omlott az esküben, amelyet Álmos vezérnek tettek.) Az eskü
ötödik szakasza így hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi

218
Forrás: http://www.doksi.hu

fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat

(statuta) meg akarná szegni, örök átok sújtsa (anathemati subiaceat in
perpetuum).”
A hét előkelő férfiú neve: Álmos, Előd (Eleud), Kend (Cundu), Ond
(Ound), Tas (Tosu), Huba (Huba), Tétény (Tuhutum). ...
A 890/891 táján végbement vérszerződés tehát nagyon fontos eseménye
a magyar őstörténetnek, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a
magyarságnak, mint népnek, az etelközi vérszerződés a születésnapja.
892 Árpád átveszi a Megyer törzs irányítását, a Nyék vezetése fiára, PV
Leventére száll. Levente horka, kisebbik király.
892 Árpád második házassága? PV
892 Vérszerződés KS
892 Ajánlat Bizáncnak a bolgárok megtámadására, de nem talál kedvező PV
fogadtatásra. Helyette Arnulffal közösen Szvatoplukot támadják meg.
893 Álmos halála BJ2 Bodrogköz
(folytatás alant) 504-507
.o.
A magyarság igaz történelme azt mutatja, hogy népeink egységét és jólétét mindenkor a karizmatikus
származásukat valló uralkodóink biztosították. Olyanok, akik hittek küldetésükben. Akik az Ég Fiai voltak hitük
szerint, és Isten kegyelméből nyert hatalmukat istenesen gyakorolták. Népeink ezt a karizmát a Nimrud-i
eredettel ismerték el uralkodóik Istentől nyert kiválasztásának, és ennek legnagyobb és a fél világot uraló
birtokosa éppen Attila volt. Igy válik érthetővé a Keleti Magyar Birodalomban és a Kárpát-medencében lefolyt
Attila-ivadékok elismerése és vetélkedése is. És pontosan itt van és ebben a vetélkedésben lelhető meg Álmos
igaz története is.
Nagyon nehéz ma már megállapítani az akkori események történelmi sorrendjét, mert - erre vonatkozólag -
csak a szájhagyomány és a földrajzi elnevezések őrzik azok emlékét.
Annyit biztosan tudunk, hogy a régi, sziklamezei hunok fejedelmi leszármazottai székhelyüket a Bodrog
környékén, Zemplénben és Ungváron erősítették meg, és itt, az Álmos idejében élő Ond - Atilla-ivadékként -
Álmossal egyenrangúnak tartotta magát. Nem ismerte el Álmost uralkodó királyának.
Álmos az Ister-Gam-i székhelyéről irányította az ország ügyeit és megteremtette az “egységes nemzetet”, de a
Bodrog-Zemplén-i hunok elkülönítették magukat ettől az egységtől. Álmos bölcsességének sikerült áthidalni
minden meg nem értést és minden igyekezete az volt, hogy végleges békességet teremtsen, hiszen egyre jobban
közeledett a régóta tervezett és Árpád által vezetett végleges hazatérés ideje. Éppen ezért személyesen akart
találkozni Ond fejedelemmel és vezértársaival. A zempléni és bodrogi nép szájhagyománya szerint: az árpádi
hazatérést váró és elébe induló nagykirályt - Álmost - Ond vezér tőrbecsalta. Erről a tőrbecsalásról
megemlékezik a XIV. szd.-ban írt Kálti Márk Krónikája, és a szintén ebben az időben készült Nestor Krónika is
említ egy Álmos elleni lázadást. A szájhagyomány szerint Ond találkozóra hívja Álmost Zemplénbe és
Ungvárra, de a Bodrogközben orvul megtámadja a nagykirályt. Álmost, és jelentős számú harcosokból álló
kíséretét.
A Bús-Mező őrzi ennek az orvtámadásnak emlékét a Bodrognál lévő Szomotor mellett. Álmos és kis serege
szembeszáll a nagyobb erejű orvtámadókkal, de Álmos itt leli hősi halálát karddal a kezében. Utána jövő vezéri
sereg - Bors vezérlete alatt - átkel a Bodrogon. Elfogják a lázadó Ondot és lefejezik. Álmos halotti torát a
Tor-hegyen tartották és Szomoron temették el. Ebből lett a néphagyományban Tor + Szomor: Szomotor.
Ne gyalázzuk meg tehát Álmos emlékét azzal, hogy őt saját népe áldozta fel, mert testvérharc hősi halottja ő, a
testvérharc áldozata.
Ezt a szomorú és a néphagyományban így fennmaradt történetet igazolja dr. Dienes András: “ II. Endre
királyunk 1213-ban meglátogatta Álmos sírját Szomotoron”. Anonymus szerint: “Árpád az Ung folyónál veszi
át a fejedelemséget Álmostól”. Ez valóban így lehetett, mert hazaérkezve itt tudta meg az Ungnál, hogy mi
történt, és apja sírjánál lett az új fejedelme a kárpát-medencei Magyar Birodalomnak, mint egyetlen
Atilla-ivadék.
Szeretném még azt az érdekességet itt említeni, hogy a Bodrog ötágú. Az Ond, Tapoly, Laborc, Latorc és Ung
folyócskákból tevődik össze. Olyan vezérhez illő nevek ezek, és - tekintve, hogy Ond volt a lázadók vezére -
talán ezek a nevek őrzik a testvérharc vezéreinek emlékét. Árpád hazatértével az országnak ez a része
valószínűleg szakrális területként lett tisztelve, mint Álmos utolsó küzdelmének és sírjának helye. Azért
rendelkezik oly gazdag sírleletekkel, miképpen azt az előbbiekben említettem. De nézzük meg azt is, hogy mit

219
Forrás: http://www.doksi.hu

mondanak korunk régészeti felfedezései és hogyan értékelték ki azokat a szintén valamely “érdek”
szolgálatában dolgozó “szakemberek”...?
Zemplén határában, a Szélmalom-dombon a szlovákok honfoglaláskori sírokat találtak 1964-ben. Egy lefejezett
fejedelem sírhelyét és hozzá közel egy tömegsírt ástak ki. A kiértékelésre meghívták a magyar régészeket is,
mert a fejedelmi sírt Álmos sírhelyének, a tömegsírt pedig szláv szolganépekének vélték. A magyar régészek
között Fettich Nándor is ott volt, akivel éppen amiatt szakadt meg minden kapcsolatunk, mert Fettich is úgy
vélte, hogy valóban Álmos sírhelyét találták meg.
Nem tudtuk megérteni Fettich állásfoglalását, mert abban a sírban ... egy lefejezett, tömzsi kicsi ember
csontváza volt. Levágott feje a lábánál, és kardja, markolatával a bal lába alatt, keresztben, távol a jobb kezétől
volt, de a ruházati díszítések maradványai valóban nemzetségfőt jellemeztek. ... Álmos nagykirályunk nem volt
tömzsi, kis termetű emberke, mint akinek maradványát a zempléni sírban megtalálták. Igy ez nem Álmos sírja,
hanem a lefejezett lázadó Ond vezéré, akiről a néphagyomány is megőrizte azt, hogy - mint becstelen lázadót -
lefejezték és a sírban a lábához tették a fejét.
893 Árpád utolsó fia, Zsolt születése PV
894 Hadjárat Zwentibold (Szvatopluk) ellen. KS
Követjárás Pannoniába és viszont, Arnulfhoz és Bizáncba Leóhoz
895 Szerződéses viszony a besenyőkkel. Árpád első leányát, Ágocskát KS Etelköz
Tevele vezér-kagánhoz adja. A besenyők a mai Nagykáta körül kaptak
szállásterületet. Az Etelközt a kint maradó besenyőknek adják.
895 Magyar nyelvű népcsoportok a Kárpát-medencében Árpád előtt KS Kárpát-meden
(Anonymus után): ce
Biharban Ménmarót, Nyitrán Zobor, az utolsó avar kagán törzse,
Marosvidéken Golád, Székelyföldön Gyalu, Ungvár környékén a hun
Laborc törzse, a Felvidéken Tudun fekete magyarjai, (és Aba, Bors,
Őrsúr) Titel környékén Zalán bolgár, alán és jazig törzsei,
Nagyalföldön a fehér magyarok, székelyek és a 670-es avarok
maradványai, valamint a Dunántúlon Avaria 5 nagy foltban.
A Duna-medencébe négy bevándorlás történt a Pártus Birodalommal BJF Pártus
kapcsolatos népekből: I. 170. Birodalom
1. A pártusok elődei - a szarmaták - “jazig” nevű leszármazottainak
letelepedése a Kr. u. 126-tól kezdődően.
2.A hunok európai birodalmának a Duna-medencében létesül a
központja - Atilla állandó tartózkodási helye. A hun birodalom kezdete
375.
3. A Hun Birodalom szétesése után - Kr. u. 453 - Kézai krónikája
szerint “Pannonia 100 évig király nélkül maradt”, tehát a magyar
krónikák a Baján alapította avar birodalmat Atilla hun uralma
folytatásának ismerték el éppen úgy, mint a 6. századtól a 13. századig
írt harminchét történelmi kútfő.
Tehát ezt az avarnak nevezett birodalmat hunnak ismerik el. Viszont
ezek a hun és avar uralmak népét a régi történészek a pártusok
anya-népéhez - a masszagétákhoz - vezetik vissza, miképpen azt
Padányi nagyszerűen leírja hivatkozásaiban.
4. A turknak nevezett magyarok letelepedése, akikben az uralkodó
törzse - mint említettem - subar-szabir volt. Miután Menander ezt a
turk népet a 6. században már azonosítja az ókori szaka néppel ... ... és
Theophanes - a 8. század jólértesült bizánci írója ugyanezeket a
turkokat a masszagétákhoz sorolja - ... teljesen érthető, hogy ezeket a
magyarokat is azonosítják a hunokkal és még ma is Hun-gar - nak
nevezik.
... A felsoroltak teljesen indokolttá teszik azon javaslatomat, melyet a
28. Nemzetközi Orientalista Kongresszus elé terjesztek, azt kérve, hogy
a Pártus Birodalom területéről (beleértve Baktriát is) előkerülő és eddig
“görögbetűs” szövegnek vélt írásokat a jövőben
a hun-magyar rovásírásrend szerint és

220
Forrás: http://www.doksi.hu

a magyar nyelv alkalmazásával

fejtsük meg.
Mi volt a tényleges (néprajzi) helyzet, amikor Árpád vezér övéivel együtt a történeti Magyarország területén
megjelent? (Idézzük a teljes szöveget a sok igen fontos adat miatt.) BT III/153.o
Anonymus szerint az ország keleti harmadában Ménmarót fejedelem uralkodott. Hatalmi központja Bihar vára
volt, népességének nagyobb része a Szamos lapályain élt. Ez a fejedelem Melich János vizsgálata szerint
született magyar ember volt. Szerintünk is az kellett legyen, amit nevének összetevő elemeiből is látunk. A név
első eleme ugyanis, a Mén szó értelmére nézve azonos Csődör szavunkkal, ami férfire vonatkoztatva erős hímet
jelent. Keleti szokás szerint háremet tartott udvarában. Várát, Bihar várát Byc-Or várnak, vagyis Bika-úr
várának nevezték, ami a Mén rokonkifejezése. Mi viszont tudjuk, hogy a Mén név ősrégi magyar trónnév,
amelynek használata visszanyúlik az egyiptomi időkbe. Ott ugyanis a thébai királyok mindig Mén-királyok
voltak, kezdve a két Egyiptomot egyesítő Mén-Őssel, ideértve Tutenkáment, Tudónk-a-Mént és más ismert
nagyságokat. Az Egyiptom-Kárpát-medence útvonalon is több helyen Mén királyok uralkodtak és Mén
helyneveket alkottak. Krétán Minotaurus, Mén Útúrős, Görögországban Orcho-Men-Os, Julius Cézár idejében
Galliában egyhelyütt Mén-Pik, Mén-Fiak laktak, s Anglia trónján még a keresztyén középkorban is Tudor,
Csődör nevű királyok ültek. Ménmarót nevében a Mén részleg hozzátartozik a névhez, nem mellőzhető, sőt
éppen nagy súllyal esik latba. A Ménmarót név második összetevő eleme - a Marót - állítólag szláv szó. A
szerbiai Morava folyóval hozzák kapcsolatba nyelvészek s e feltételezésből egy további feltételezéssel azt
állítják, hogy Ménmarót szláv eredetű, balkáni ember lehetett. Igy kerülnek aztán szlávok Erdélybe is,
aminthogy velük népesítették be a Balaton környékét Tihany nevének félremagyarázásával.
A valóság a Marót névvel kapcsolatban az, hogy esetében is régi-keleti kifejezéssel állunk szemben. E szó
szereplését láttuk az egyiptomi-hettita viszály idején, amikor egy hetita királyi pecséten azt olvastuk, hogy
“Marót tíz országban király maradt”. A név az Indus völgyében is ismert volt, ahol Marut, Maruttu az égi isten,
a Nap megjelölésére szolgált. Ezek szerint Mén-Marót címe nem szláv, hanem régi-keleti eredetű magyar cím s
értelme Napkirály. Ez a fejedelem maga is tisztában volt ősi származásával.
Ugyancsak az ország keleti harmadában, de Ménmarót királyságától délre, a Maros, Tisza és az Al-Duna
szögletében egy másik fejedelem uralkodott Árpád bejövetelekor: az Orsován székelő Gladu. E név eredeti
alakja, a lágy hangok keménnyé alakításával világosan “Keleti”. Ez is olyan név, mint a magyar népek
őshazájában sokszor és sokféle alakban szerepelt, Káldi, Caleti, Scoloti alakban, általában mindig a turáni
csoporttal kapcsolatban, szemben az úr törzsek által használt Est, Esti, Esthoni elnevezésével.
A Bihar-hegységtől délkeletre, a Maros, Küküllő és az Olt völgyében, nagyjából a mai Székelyföld területén
Árpád bejövetelekor egy Gelu nevű fejedelem, doux uralkodott. Ő is keleti származású lehetett, hiszen ugyanezt
a nevet (Gelu, Kelő) már Herodotosnál megtaláljuk, aki három ilyen nevű fejedelmet említ a Kr.e. V. szd.-ban
írt munkájában. Először egy Gelo nevű papot, aki az Égei - szigetvilágból hajózott át Sicaniába (Szicília), ahol a
Magari nép szomszédságában telepedett le s idővel a sziget hatalmas királya lett. Másodízben egy Gel-On-i
(Kel-Honi) törzsről van szó, amely a Fekete-tenger északi partjáról vándorolt a Don és a Volga környékénél élő
szkíták közé. Szántó-vető emberek voltak, akik kerteket műveltek, kenyeret ettek és szkíta nyelven (vagyis
magyarul) beszéltek. Herodotos harmadízben egy Gal-On-Os, Kel Honős nevű királyfiról emlékezik meg, aki
Erdély keleti sarkában szállt meg. Egyik fivére Agathyrsos, Hegyet Őrző volt, aki a Maros felső vidékére ment
lakni, másik pedig Skytaos, Szkíta Ős volt, de róla közelebbit nem tud. E három testvér apja Keletről vándorolt
új lakóhelyére, ami éppen a legfontosabb adat. E feljegyzés kétségtelenné teszi, hogy a szóban forgó nevekben
mindig a keleti származás emléke él. Azt kell tehát következtetnünk, hogy az a Gelo, Kelő nevű napkeleti
fejedelem, aki Árpád népe jövetelét megelőző időkben a Székelyföldön uralkodott, maga is turáni eredetű volt,
vagyis magyarul beszélő szkíta származék és ősi trónnevet viselt. A Székelyföld Kr. e. lakóinak utódai, a
székelyek, ma is ugyanazon a földön laknak és emlékeznek szkíta származásukra. Anonymus szerint Gelu
egyúttal a Dux Blacorum címet is viselte. Ez alatt Bál isten híveit, azokat a Bálokat kell értenünk, akik
Kánaánból, Szíriából, Föníciából érkeztek, mert ott volt Bál a főisten. A Bál név olyan, mint a Mén vagy a
Keleti, ti. mindazokon a területeken megtalálható, amelyeken a szóban forgó isten magyar hívei nagyobb
tömegben megtelepedtek. Megörökíti a nevet a Balkán félsziget, a Balaton vidéke, a Balti-tenger és Belgium
neve is, ahol Cézár idejében Bellovak (Bál emberek, Bál lovak) tartózkodtak. A név V-vel kezdődő változata
sem kizárólag a Duna-vidéki Vallachia nevében és a Vlach névben szerepel, hanem megvolt már Galliában,
ahol Cézár Volok -at és Velio-Kassi - kat említ. Nagyon is jól érthető Kézai Simon odavetett megjegyzése, hogy
ti. a székelyek az erdélyi hegyek közt lakó Bálokkal összevegyültek, vagyis a turániak keveredtek az árjákkal, és
azoktól tanulták meg a rovásírás betűit, ezeket a fönicei írásjeleket. Ez is igen fontos adat a honfoglaláskori
Bálok magyar volta mellett, hiszen a rovásírást, ezt a magyar nyelv szerkezetéhez igazított írást nem-magyar

221
Forrás: http://www.doksi.hu

nyelvű nép nem közvetíthette.

Áttérve az ország nyugati harmadának vizsgálatára, a Dunántúlra, a Kisalföldre és a nyugati Felvidékre, első
észrevételünk az, hogy Anonymus e tájról korántsem közöl annyi adatot, mint a keleti tájakról. Dunántúlról
lényegében csak azt mondja, hogy ott a “hon lakói” (habitatores terrae) Romani principes vezetése alatt éltek és
voltak közöttük Romani milites, valamint Blachi ac Romani pastores. Nyelvészeink az itt szereplő nevet a
“római” szóval fordítják magyarra, ami azt sugalmazza, mintha az illetők - fejedelmek, katonák, jószágőrök és
egyéb honi lakosok - latinul beszélő emberek lettek volna, a római hódítás négy és fél évszázaddal előbb lezárult
korának népi maradványai. Ezt az elképzelést keleti ismereteink birtokában nem oszthatjuk, mert “Ra-Méne”
alatt itt nem rómaiakat értettek, hanem a Napisten, Ra hitén élő fejedelmeket, akárcsak Egyiptomban, ahol
évezredekkel a rómaiak létezése előtt Ra-Mének kormányozták a királyságot. Ezt annál biztosabban
mondhatjuk, mert ugyanabban az időben ugyanott Bál isten követőiről is szó van. Helytelen dolog tehát az
Árpádi honegyesítéskor római maradványokat látni Dunántúl.
Valamivel többet tudunk a Kisalföld földrajzi helyzetéről. Itt húzódott meg az avarok egy jelentősebb részlege,
amely államuk szétrombolása (803) után nem vonult le a Dráva-Száva vidékére vagy még mélyebbre, a horvátok
dalmáciai területére. Az avarokról a Kisalföldön még a IX. szd. hetvenes éveiből is vannak híradásaink,
amelyek szerint nemcsak léteztek, hanem saját fejedelmük alatt éltek. Ha tehát Anonymus a Kisalföldön Árpád
bejövetelekor egy Zubur nevű kiskirályt említ, aki Nyitra várából kormányozta alattvalóit, ez a Zubur név
magyar kifejezés lehet, Az Avar jelentéssel, régies írásmóddal, a névelőt a szóhoz ragasztva. Kilétéről
Anonymus nem mond többet, bizonyára igazi trónnevét sem ismerte s ezért említi pusztán népi vonatkozásban.
De a turániakon kívül itt is számolnunk kell a régibb idő óta helyben lakó úr eredetű lakossággal, hiszen Nyitra,
Netra szintén egyiptomi királynév, a Ménes-féle honegyesítés idejéből, kinek nevét hieroglif írással keresztbe
helyezett nyilakkal írták.
A Vág és a Garam felső medencéjében, valamint a Túróc folyó völgyében, a magas hegyek között, Árpád
bejövetelekor “fekete magyarok” éltek s területüket Fekete Magyarországnak nevezték, ahol az emberek olyan
feketék, mint az etiópok. Etióp néven, tudjuk, a kusokat szokták érteni. Erről a Fekete Magyarországról hazai
krónikáink mélyen hallgatnak, de azt sem mondják, hogy annak területét Árpád meghódította volna. A valóság
- úgy látszik - az, hogy a Duna-medence e része Árpád honegyesítése után egy bizonyos ideig megtartotta még
különállását. Fekete Magyarország leghíresebb fejedelme Tudun volt, akiről 826-ban történik utoljára említés,
amidőn őt II. Jenő pápa templomok építésére kéri fel. Ennek a fejedelemnek trónneve is sokat mond, mert
elemeiből: Tud-Un, megtudhatjuk, hogy ő a Tót-Hon ura volt, vagyis az egyiptomi Tóth, Tudó isten-király nevét
viselte. Egyiptommal kapcsolatba hozása nem ötletszerű, hiszen szűkebb hazájában csupa egyiptomi nevet
viselő helynevek találhatók: Tátra: Tóth Ra, Fátra: Pat-Ra, meg a sok Magura. Vajon azért volt az országlakók
egy részének arcszíne sötétes, mert egyiptomiak voltak, vagy azért, mert a kus fajtához tartoztak? Valószínűleg
mind a két okból, mert egyiptomi kusok lehettek Théba vidékéről, ahonnan őket a fehér magyarok a magas
ókorban kiszorították. Thébai kerületből való eredetükre vall talán az is, hogy pontosan olyan fokost találtak
Túróc-megye területén, mint aminőt Thébában használtak: pásztorbot végére erősített kos-fejet. E fokos korát a
régészek Attila király idejére keltezik. Azt kell hinnünk, hogy a fekete magyarok hegyek által védett kis
országa, ez a forgalmas utaktól félre eső kiskirályság, minden időben menedékül szolgált a Duna-medencében
bajba jutott turáni törzseknek, szkítáknak, hunoknak és avaroknak egyaránt. A hegyek között kialakult
menhelyen a csiszolt kőkori bevándorlás óta megszakítás nélkül mindig magyar ajkú lakosság élt, nem pedig
türk vagy szláv.
A Nagyalföld a Duna-Tisza közén felnyúlik a Budapest-Miskolc vonalába eső hegysorig, kelet felé az
Arad-Nagyvárad-Szatmár vonalig, északkelet felé pedig a Tisza és mellékfolyói völgyében majdnem az ország
természetes határáig. E központi fekvésű táj fő jellemvonása az, hogy füves síkság és inkább állattenyésztő
népnek való, semmint földművelőnek. A történet folyamán valóban azt látjuk, hogy földműves törzsek a
Nagyalföldet csak gyéren népesítették be, viszont a turániak (szkíták, hunok, avarok) mindig ide helyezték népi
súlypontjukat és innen csak akkor széledtek el félrébb eső tájakra, amikor újabb turáni törzsek kiszorították
őket. A Nagyalföld középső részén az avaroknak főleg az a része lakott, amely 670 körül jött az országba, s
akiket az irodalomban késői avar néven szoktak emlegetni. Az orosz évkönyvek fehér magyaroknak mondják
őket, hozzátéve, hogy a délorosz pusztákon Herakles bizánci császár (610-641) idejében vonultak át. Ezek a VII.
szd.-ban érkezett fehér magyarok a legnagyobb valószínűség szerint azok lehettek, akik megelőzőleg a Kaspi-tó
déli oldalán laktak s az Új Perzsa Birodalom alattvalói voltak, de a birodalom bukásakor (651) a török és arab
invázió elől Európába menekültek. A bevándorlók létszáma a régészeti leletek tanúsága szerint jelentős lehetett
s hozzájuk útközben kaukázusi magyar törzsek csatlakoztak.
Anonymus feljegyzése szerint az Alföld északkeleti darabján, körülbelül a Miskolc-Szatmár között húzható
vonal felett, a felső Tisza és mellékfolyói völgyében egy Laborci nevű fejedelem uralkodott, aki Hungváron

222
Forrás: http://www.doksi.hu

(Hunok Várában, Ungvár) székelt és övé volt Zemplén vára is.

Szemlét tartva Magyarország minden nagyobb táján, a rendelkezésünkre álló adatokból mindig az derült ki,
hogy Árpád jövetelekor már nagy számú magyar népesség lakott a Duna-medencében s minden megtelepedésre
alkalmas tájat megszállt.

895 Folyamatos betelepülés a Kárpát-medencébe. CSL Kárpát-meden

ce
BT III. 170-171. o.
Az Árpáddal beérkezett közel egymilliónyi népesség bizonyára csak kisebbséget alkotott az országban, szemben
a már régebben ott lévő magyar népességgel. Kétségtelen azonban, hogy katonailag sokszorosan nagyobb erőt
képviselt, mint az őslakók valamennyi törzse együttvéve. Azonfelül, mint harcedzett, elszánt és céltudatos
csoportnak, neki volt a legnagyobb összetartozási érzéke, leghatékonyabb szervezete és világos politikai
öntudata. Ilyen körülmények között az ő mesterművüket - az ország egyesítését - a helybeliek nem tehették
kérdésessé, a sima együttműködést viszont a pusztaszeri szövetség vagy alkotmány szabályozta. A fekete
magyarok és a székelyföldi székelyek, úgy látszik Pusztaszernél nem voltak jelen, úgyhogy a magyar alkotmány
kidolgozásában a döntő szó, főleg az állami berendezések tekintetében a fehér magyarokat illette. Ennek
megfelelően az államfő címe az úr népeknél használt Király lett s nem a turániaknál észlelhető Kendős
(K.N.D.H., Kende). A királyt a földműves népek módján, széken ülve (trónon) képzelték el, nem pedig szittya
módra, lovon ülve. A király szimbolikus állata a fehérek oroszlánja lett, nem pedig a feketék párduca. Az ország
jelvényéül az egyiptomi eredetű kettős keresztet választották a hármas halommal, nem pedig a kos főben
végződő fokost. (Címerünk egyiptomi értelmű olvasása: a kettős kereszt NEFER, a három egyforma hullámú
halom az ország értelemhatározója SZÉK, együtt mai grafikával NAPORSZÁG. Ugyane jelek rovásírású
olvasása, a hármashalom középső ívének kiemelésével: a kettős kereszt eGY, a három csúcs közül a középső
kiemelkedő eS, a két szélső csúcs mindegyike szintén eS, de többesben eS.ek, együtt az egész eGY.eS.S.eK,
EGYEZSÉG. Ez utóbbi olvasás emlékeztetés Árpádnak a honban lévő törzsekkel kötött örök és szent frigyére, a
magyar nép összetartozására.) Árpád fejedelmi címere a hét (utóbb nyolc, vagy kilenc) sávval átszelt pajzs lett,
rajta lépő oroszlánokkal, mintegy a hét (nyolc vagy kilenc) Hon Ura értelemben. Az ország neve a tervezett
Hunország helyett Magyarország, a királyhelyettes címe az Árpádék családjában használatos Élő-Mása helyett a
helybeliek Nádora lett, ami azonos az egyiptomi NTR azaz Nagyúrral. A nádor jelvénye, a kifeszített zászló,
szintén egyiptomi eredetű, ahol ez a forma éppen az NTR (Nagyúr, Nádor) hieroglif ideogramja. Gyuláról,
Horkáról és Kádárról szintén nem lett szó.
Ha az Árpád-házi királyok trónneveit vizsgáljuk, hasonló eredményre jutunk. Az őslakosság hatalmának és
földrajzi eredetének bizonyságául itt is megtaláljuk az egyiptomi kultúrkörben használt címeket és kifejezéseket.
A leggyakoribb magyar trónnév az István lett, amit öt királyunk viselt, kezdve Szent Istvánnal (esetleg már ő
előtte is). Ez a név régi betűzéssel EST-UAN-UR, EST-AN-UR az egyiptomi királyok szokványos Est-Hon Úr
címe, amely azután a használatban István alakot öltött. Az sem véletlen, hogy első állandó jellegű királyi
székhelyünk neve EST-ER-GOM, Est Úr Hona volt. Az Estuan úr Egyiptomban azt is jelentette, hogy e trónnév
viselője egyúttal földi isten, vagyis egy személyben király és főpap. Szent István is ennek az ősi elgondolásnak
volt megtestesítője, de már keresztyén bekeretezésben, ezért isten helyett ő már csak a “szent" címet kapta, de
azt önmagától, a régi jogon, szentté avatási vizsgálat nélkül. A másik legsűrűbben használt Árpád-kori magyar
trónnév szintén a Régi Kelet hagyományából eredt, amely szerint az uralkodó Bál-isten helytartója: Bál, Bala,
Béla. Ezt a Bál, Béla trónnevet négy királyunk használta. Endre azaz Hon-Ra, Hon Ura nevű királyunk három
volt. Egy másik király trónnevéül a COLO-MAN, Kálmán nevet választotta, értelem szerint a felkelő Napisten
(COLO, Kelő) szolgálója, azaz papja (Méne) lett, akiről tudjuk, valóban papnak szánták. Volt még egy másik
Mén-királyunk is, a rossz emlékű SOLO-MON vagy Salamon, egy további pedig a Szemisten papja trónnevet
viselte, ez volt ABA SAMU EL, a Hab Szem Él, azaz Fő-Szem-Pap. Mindezek az adatok, noha eddig még
sohasem fordítottunk rájuk kellő figyelmet, hatalmas erővel és félreértést nem tűrő módon bizonyítják, hogy a
kő- és a bronzkorban betelepült magyar népesség leszármazói Árpád fejedelem idejében nemcsak éltek és
léteztek, hanem az állam kormányának és közigazgatásának kialakításában döntő befolyással bírtak. Szinte azt
mondhatjuk, hogy a politikailag és katonailag hódító Árpádékat az őslakosság kulturálisan meghódította és
magához hasonlította.

A magyar nép e tájon való őshonosságának kérdése és annak újbóli felvetése nem meglepő és nem újkeletű.
Magyar Adorján és Badiny Jós Ferenc is támogatja e nézetet. Baráth a Kr. e. 3000 táján történt délről folyt
magyari betelepedés teóriájáig jutott el, tovább nem ment e vonalon. Teljes elismerést és bizonyítást még nem

223
Forrás: http://www.doksi.hu

nyert a felvetés, de időről időre felmerül olyan lehetőségként, amely áthidalhatja az Árpád-i honfoglalás makacs
és megkerülhetetlen ellentmondásait. Ezek az ellentmondások mind a mai napig megkeserítik a kutatók életét, de
a finnugor kötöttségek nem engedik merész felvetések megtételét. Hazai kutatóink is körüljárták már e kérdést
többször is, bár nem teljes mélységében (Pl. László Gyula, Kristó Gyula, Éry Kinga, Csallány Dezső).
Legmesszebbre László Gyula jutott a kettős honfoglalás elméletével. Ő csak jó kétszáz éves hátralépést
engedélyezett magának (a 670-es betelepülők kérdésköre), ám ezzel is száműzték az Akadémia környékéről. A tét
igen nagy, de ezúttal már nem a finnugorizmus bukása a tét: ha sikerül a magyar nép őshonosságát a
Kárpát-medencében végérvényesen bizonyítani, az azt is jelentené, hogy összes kutakodásunk eddigi eredménye
Eurázsia és a Régi Kelet tájain a szkíta-turk jellegű, Árpáddal érkező szabir-szkíta-hun-onogur törzsszövetség
őstörténete lenne. Ebben a pillanatban rá fogunk döbbenni arra, hogy jószerével semmit sem tudunk e táj igazi
ősi népéről,- akik amúgy nem is említetnek a szakirodalomban, - és akik magukba olvaszthatták a rokon és talán
nem rokon betelepülőket évezredeken keresztül, hogy őket leginkább csak a magyar nyelv mélységeibe hatolva
ismerhetjük meg a feltárt régészeti anyagok újbóli elemzése mellett, de legalábbis felül kellene vizsgálni avar,
hun, szarmata, pannon stb. elméleteinket nemcsak itthon, de egész Európában. Végleges megoldásokkal ma sem
szolgálhatunk még, de az új és az eddigiekhez képest szokatlan felvetések valóban új pályára és új
megértenivaló felé irányítják a kutatást. Ugyanígy nyilvánvaló az is, hogy az egyébként könyvtárnyi
irodalommal rendelkező hun kérdéskör is új megoldást kíván. Meszlényi Róbert Imre: Az ó-európai nyelv c.
tanulmányában (Bázel, 1997., Kézirat) az alábbi megközelítést választotta az Árpád-i problémakör
tárgyalására: (21-23.o.)

“ A magyarországi őstörténészek “elhanyagolják” azt a fontos tényezőt, hogy minden nép két különböző
kultúrájú ethnoszból áll, a ki létszámú hódítókból és a nagytömegű meghódoltakból. E fontos tény
semmibevevéséből ered az a hiba, miszerint a földművelő őslakosok finnugor nyelvével próbálják rekonstruálni a
turk honfoglalók életét. A hun-szittya-turk haderők mindent elsöprő erejét, hadi technikáját és szervezettségét
igazolja a “honfoglalás” sikere. Az “avar koncon osztozkodó” három tiszavirág-életű európai birodalmat
legyőzték és a Kárpát-medence sanyargatóit elkergették. Az az elmélet, miszerint - az Ázsiából érkező
honfoglalók - török szavakkal ötvöződött finnugor - nyelve a fejlett szlávok, latinok és germánok
kölcsönszavaival bővült ki a mai magyar nyelvvé - teljes mértékben elvetendő, mert a “honfoglalók” magyar
nyelvére bizonyíték nincs, ezzel szemben még a “kettős honfoglalás” teóriája is a “honfoglalás” előtti
Kárpát-medence magyar nyelvét igazolja.
Kritika-okfejtés:
Minden nép hódítókból és meghódoltakból tevődik össze. Az 1100 évvel ezelőtti turk hódítást és beköltözést
magyar honfoglalásnak nevezte el az utókor. A turk nép a keleti források ismert szereplője, ezzel szemben a
honfoglalást megelőző időkben a magyar nevet egyetlen kútfő sem említi (Pauler-Szilágyi 1900). A magyar név a
korabeli forrásokból két okból hiányozhat:
- a név késői, honfoglalás utáni fejlemény, így 895 előtt az Orosz-alföldön sem ismerhették,
- a név a leigázott kárpát-medencei autochtonoké (őslakosoké) volt, akikről a a kereszténység felvétele után
István országát nevezték el.
Az első felvetés alaptalan, mert a magyar név korai kialakulását a szarvas-regék ősisége igazolja. A közel-keleti
jegyzők viszont a magyar nevet annak ellenére sem említik, hogy az eredetmondánkban szereplő nevek (Meotisz,
Nimród, alán, Belár stb.) a történetírók lakhelyéhez közel fekvő térségre utalnak. Az obskúrusra csak egy
magyarázat van: a név a Kárpát-medencéből származik, ahol az őslakosok és a jövevények mondája összeolvadt,
esetleg újraéledt. (Ne felejtsük el, Hunor és Magor Adzsemben (Irán) híreket gyűjt Pannoniáról és meghódítását
fontolgatja a Tárih-i Üngürüsz (8.o) szerint. Kattar, az öreg vezér erre azt mondja: “Ha akarjátok, hogy
menjünk és székhelyünkké tegyük az elfoglalandó (általatok javasolt) országot, akkor a tőle keletre és nyugatra
fekvő országokat is el kell foglalnunk, meghódítanunk, és sok tartományt kell legyőznünk és alattvalónkká
tennünk. Most azonban az a szükséges, hogy Pannonia tartománya ellen menjünk!” Nem ezt tették a hunok,
avarok és Árpád is hadakozván szinte mindenki ellen a környéken és azon túl!? Nem kapcsolható-e
valamelyikükhöz az a szkítákkal kapcsolatos, szinte már közhelyként emlegetett történet, hogy a szkíták idegen
asszonyokat vettek maguknak, kiknek nem értették a nyelvét, de az asszonyok hibásan tanulták meg az övékét?
Illik ez az Európát hódoltató hun és avar seregekre legalább. Más kérdés, hogy a két testvér ilyen hatalmas
távolságból miért vágyakozik Pannóniába, amelyet megfigyelés alatt tart!.- A szerk.)
A magyar név eredetét kereső nyelvészeti próbálkozások (pl. Reguly Antal: manjsji - magy(ar), mert
anjsjer - agyar) nem derítenek fényt arra, hogy a honfoglalók avagy a kárpát-medencei őslakosok nevezték
magukat magyarnak. Az észak-pontusi térségből hiányzó magyar népnév és a forrásokban írott turk név ténye
miatt a honfoglalókra magyar nevet használni olyan hibás, mint az ó-egyiptomiakra arabot, a rómaiakra olaszt

224
Forrás: http://www.doksi.hu

vagy az indiánokra jenkit. A honfoglalókra a szittya név is helyesebb, mint a magyar, mert Árpád népe az
észak-pontusi szkíták egy része, sőt a jelek szerint a szkíták vezető testülete volt.
A magyar névnél ne akadjunk el, mert jelen esetben úgyis az a fő fontosságú kérdés, hogy ma kinek a
nyelvét beszéljük és ezáltal nagyobb részben melyik néptömeg kultúrörökösei vagyunk - a honfoglalóké avagy az
autochtonoké.
Mielőtt folytatnánk az okfejtést, az idézett mű 3-4. oldaláról kell közbeiktassunk egy szemelvényt a logikai
követhetőség érdekében.
Az őstörténet-tudomány kizárólag a hódító uralkodók életét és sorsát tárgyalja, akik a legtöbb esetben
kisebb létszámú heterogén katonai érdekszövetségek voltak. (Pl. Árpád vezérlete alatt szövetkezett hét
honfoglaló törzs különbözőségét a vérszerződés is bizonyítja.) Az uralkodóházak krónikásai csak uraik
eredetmondáit és hőstetteit jegyezték fel, a különböző kútfők meg kizárólag a sikeres harcosok életéről szólnak.
Ezzel szemben a korabeli feljegyzésekben szó sem esik a “hallgatag” leigázott népről, legfeljebb csak Anonymus
óv az őslakosok eredetmondáitól a Gesta Hungarorumban, a “Márpedig a parasztoknak hamis meséitől, avagy a
regősöknek csacsogó énekétől becsapva vagy. ” (Anonymus - Oromszegi 1994, 4.)
A kultúra legjellemzőbb ismérve a nyelv. Nyelvünk szerint tartozunk egy nemzethez vagy egy
közösséghez, így a nyelv az identitás legfőbb mércéje. Egy régészeti lelet napvilágra kerültével a nagyközönséget
leginkább az érdekli, hogy kik voltak a lelethátrahagyók és milyen nyelven beszéltek, - ami legtöbbször
kideríthetetlen. Az ókori népek azonosítására az őstörténet-tudomány a nyelvészetet és az interdiszciplináris
tudományágakat együttesen hívja segítségül. Az együttműködés szinergiai hatását viszont csökkenti az a tény,
hogy a nyelv eredete csak ritkán azonos az etnikum eredetével. Az egymást támogató kutatások jobb hatásfoka
érdekében (mielőtt bármihez is kezdenénk) ildomos megállapítani azt, hogy a fenn említett két társadalmi réteg
közül melyik nyelve őrződött meg.
- Ha a hódítók nyelve maradt fenn, akkor a nyelvészet annak a sikeres etnikumnak a múltját segíti föltárni,
amelyről az annalesek szólnak,
- de ha az elnyomottak nyelve maradt fenn, akkor a nyelvtudomány konfliktusba kerül a krónikákkal és a
feljegyzésekkel, miáltal kontradikció keletkezik az együttműködésben.
Ezek után megérthetjük a “melyik népréteg nyelvét beszéljük?” kérdés fontosságát, melyre a válasz nem
nyilvánvaló. A nyelvek küzdelmében, a rabszolgatartó társadalmaknál általában az uralkodó nyelve került ki
győztesen, ellenben az autochtonokra rátelepedő elnyomók elvesztették nyelvüket. (Ez a megállapítás csak az
információs társadalmakat megelőző korszakokra érvényes!)
A magdalenit követő azilien korban, a jégkorszak vége felé, az európai népek egy része - a felmelegedés
miatt - a rangifereket kivéve északra húzódott. Ők voltak a mai finnugor, szamojéd, paleo-szibériai és tunguz
népek elődei, akik egy része ma is a rénszarvasokból él (Mirov 1945). Tudjuk, hogy a mostani helyükre került
népek vadászként követték legfontosabb élelemforrásukat és tették meg azt a nagy távolságot, ami ma már
elválaszt bennünket tőlük. Európa korai lakosságának másik része egyhelyben maradva a pákászkodás és a
sovány préda kiegészítéséül rákényszerült a kezdetleges élelmiszertermelésre. Ezekből a nem indogermán
ó-európai népekből a mérsékelt égövön csak a magyarok őrizték meg eredeti nyelvüket.
Azt az állítást, hogy a magyarság ma nem Árpád turk nyelvén, hanem a jégkorszaki Európa nyelveiből
kifejlődött változaton beszél, nehéz régészeti leletekkel vagy kútfőadatokkal bebizonyítani, mivel az archeológia
- a megfejtett írásos leleteket kivéve - közvetlen nyelvi bizonyítékokat nem hozhat. A régészet csak a történészek
által elnevezett, egyébként névtelen prehisztorikus népek életét tudja bemutatni, de nyelvüket nem. (Meid 1989,
5-6). A nyelvek törvényszerű változását vagy megmaradását azonban a történelem ismert szakaszai jól
szemléltethetik.
Egy megbízható elemzéshez leginkább az Újvilág története nyújthat valós adatokat, mivel az európaiak
500 éve elkezdődőtt honfoglalásáról írt feljegyzések hitelesek és a földrészen beszélt nyelvek módosulását jól
ismerjük.
Az észak- és dél-amerikai nyelvcserék analitikus rangsoros kiértékelése a következő eredményt mutatja:
Nyelvüket megtartják: azok az autochtonok, akik falvaikban, kultúrtalajukon maradnak
azok az allochtonok, akik gyéren lakott területre érkeznek,
azok az allochtonok, akik szervezett csoportokban maradnak.
Nyelvüket elvesztik: azok az autochtonok, akik falvaikat, kultúrtalajukat elhagyják
azok az allochtonok, akik sűrűn lakott területre érkeznek,
azok az allochtonok, akik nem maradnak szervezett csoportokban.
A kiértékelés eredménye szerint az amerikai kontinensen az angol, a spanyol, a portugál és a francia
nyelvek azért maradhattak fenn és hódíthattak tért, mert a honfoglalók gyéren lakott területekre érkeztek és
szervezett csoportokban maradtak. Az egyes indián nyelvek pedig mostanáig átvészelhették a túlerőt, mert az

225
Forrás: http://www.doksi.hu

őslakosok még ma is falvaikban, saját kultúrtalajukon szervezett csoportokban élnek. Az Afrikából elhurcolt
rabszolgák és a bevándorolt tarka néptömegek viszont elvesztették nyelvüket, mivel (a colluvies gentiumot alkotó
különböző etnikumú egyedek) nem maradtak eredeti kultúrtalajukon, így összekeveredve kommunikációs
célszerűségből a “pidgin” nyelvet választották.
A Kárpát-medence - jégkorszaktól számított - folyamatos magyar nyelvűsége azért feltételezhető, mert a
térség régészeti leletei nem tanúskodnak magas kultúrájú rabszolga-társadalomról, melyben mint az ókori
Görögországban (Herodot-Marg 1973) is a tömegeket gyakran átköltöztették. Nagyszabású telepítések nyomaira
kizárólag a Kárpátok vonulatában vagy azon kívül lehet bukkanni, így az őslakosok aránylag zavartalanul együtt
maradhattak, és helyben maradásuk biztosította nyelvük megőrződését.
A Kárpát-medencét csupán természeti adottsága védte meg attól, hogy teljes mértékben a Római
Birodalomhoz csatolják. A meghódított részek megtartását technikai nehézségek gátolták, mert a rabszolgák
begyűjtését és őrzését szolgáló városok és erődök építését az Alföld nyersanyaghiánya lehetetlenné tette.
Kőépítmények nélkül rabszolga-társadalmak pedig nem létezhettek (a kőépítmények szinte minden esetben
rabszolgaságról árulkodnak!). Ezzel szemben az Alföld termékeny síksága az autochtonok számára évezredek
óta ideális élettérnek bizonyult, mivel ők az előnytelen (rossz hőszigetelő) kőfalakat amúgy sem igényelték.
Az elmondottak után azt is megérthetjük, hogy a VI. - VII. században az avarok nem rabszolgatartóként
telepítették szláv vazallusaikat a Kárpátok vonulatába és a Balkánra maguk köré - ugyanis “szolgáik” a
kerítőfalak híján szétszéledhettek volna - , hanem a már levert, de továbbra is rettegett római rabszolgatartók
elleni együttes védelem okából. László Gyula régészprofesszor szavait idézem (László 1944, 101): “ A szláv
népek közép-európai feltűnése egybeesik az avar hódítás kezdetével. Ez az egybeesés nem véletlen, hanem az
avarok nagyszabású telepítési rendszerének következménye. A szláv népeket ugyanis gyűrűként telepítették
maguk köré, s hadjárataikban is előcsapatként vetették harcba. ”
A fentiekből következve az avar elnyomók megtanulhatták az autochtonok magyar nyelvét, de az avarok
rövid uralkodása miatt az áttelepített vazallusok nyelvét nem érhette már túl nagy befolyás. Térjünk itt most
vissza az előbb félbeszakított gondolatmenethez:
Az őslakosok nyelvi stabilitását már dolgozatom elején bebizonyítottam, de ezennel felhívom a
figyelmet arra, hogy az aránylag kis létszámú allochton legeltetők (rideg állattartók) - az elkülönült etnikai
tömbök ténye miatt (amit az ásatások már régóta igazolnak) - semmi esetre sem tudták nyelvüket rákényszeríteni
a nagy területen honos, népes ó-európai földművelőkre. Éry Kinga magyar embertan kutató a História 1996/2
száma 26. oldalán azt írja: “A 11-13. századi sorozatos vizsgálatok ugyanis azt mutatják, hogy a
Kárpát-medence egész területén túlnyomórészt egységes nép élt, akikre keskeny, hosszú koponya és tisztán
europid vonások jellemzők. Ez a népesség embertani szempontból különbözött a honfoglalók zömétől, legfeljebb
a dombvidéki honfoglalókkal mutatnak szórványos hasonlóságot.” Kristó Gyula megállapítása is Éry Kinga
kiértékelésére támaszkodik és a kárpát-medencei őslakosok számbeli fölényét igazolja. Szavait az említett
folyóirat 21. oldaláról idézem: “a 11-13. században a Kárpát-medence lakosságának legnépesebb csoportját a
már 895 előtt itt élt népek leszármazottai és nem a honfoglaló magyarok utódai alkották.” A honfoglalók -
egységük megőrzése végett - érthetően egymás közelébe telepedtek le, amit Éry Kinga a “Históriá”-ban is igazol:
“Nézetem szerint a Duna-Tisza közén, a Felső-Tisza-vidékén, valamint a Vág és a Nyitra közén megtelepült,
gazdag leletanyaggal, díszes öltözékben eltemetett honfoglalókban kereshetjük a hét magyar törzs népét.” Ha a
magyar történészek feltételezései szerint nem az őslakosok nyelvét, hanem az elegáns, kifinomult érzékű és
ízlésű honfoglaló turkok nyelvét beszélnénk, akkor azt kérdezhetnők: ki tanította meg a magyarokat egységesen
az egész Kárpát-medencében a magyar nyelvre, ha a honfoglalók csak az ország közepén telepedtek le. Egy jó
bizonyítékot hoz nyelvünk korai elterjedésére Csallány Dezső dolgozata (1967, 35-36), mely írás vezérötletét
László Gyula “A kettős honfoglalás” című könyvében bőségesen kidolgozta (László 1978), ám a tétel sem
Árpádék kilétét, hanem az őslakosok honfoglalás előtti magyar nyelvét igazolja.
A honfoglaló katonai szövetség egy jól védhető földrajzi egység területére költözött a kárpát-medencei
őslakosok felszabadítása után. A turkok a segélykérők ajánlatára telepedtek át a Kárpát-medencébe, amit az
alábbiakból is láthatunk.
A közismert Fehér ló mondája szövetségesek szerződését örökítette meg, az általában félreértett
hadüzenet helyett. A 13. század magyar krónikásai szerint a honfoglaláskori Kárpát-medence egyik vezető
egyénisége és a Fehér ló monda szereplője Marót volt (Kézai, Anonymus, stb., a Képes Krónikában és
Thuróczynál Szvatopluk), aki leányát feleségül adta Árpád vezér fiához, Zoltához (Anonymus-Pais 1977, 126).
Az uralkodó családok összeházasodása a szövetség szentesítését jelenti. A helyesen értelmezett Fehér ló mondája
szerint Árpád népe a felszabadításért, a védelemért és a kormányzásért cserébe lakhelyet és egy egész nemzet
szolgálatát kapta a segélykérőktől, de nem az ellenségtől, mivel a legyőzött ellenféllel senki sem kötött
szerződést. (az ellenséget “a rómaiakat Pannóniából elkergették” (Anonymus-Pais 1977, 125)). Árpádék fehér

226
Forrás: http://www.doksi.hu

lovat, aranyos nyerget, gyémántos kantárt adtak, amiért cserébe feketerögű földet, Duna-vizet és perjefüvet
kaptak. Marót herceg a szerződést később fel akarta bontani, az ajándékok megsemmisítésével; az említett
objektumok és történtek szimbolikus jelentései a következők: fehér ló = felszabadítás + védelem, nyereg + kantár
= országlás, főld + víz + fű = lakhely, Marót herceg szerződést bontó szándéka = a segélykérők (későbbi)
sérelmét és elégedetlenségét fejezi ki.
Bizonyosan állíthatjuk, hogy az 1100 évvel ezelőtti hadműveletet a turkok a finnugor nyelvű leigázott
kárpát-medencei földművelők, de elsősorban az avarok kérésére hajtották végre. Kútfőink szerint a turkok
szkíták voltak, Atilla népével azonosították magukat (Anonymus-Pais 1977) és hatalmas területeket birtokoltak;
Ibn Hordádzbeh (az arab földrajzi irodalom általunk ismert megteremtője) a honfoglalás előtti években tudósít a
turkok észak-pontusi országáról “keleti határuk: Kína, Tibet” (Kristó 1995, 19). A turk haderő fölényét
bizonyítja az, hogy az avar koncon osztozkodó három (!) tiszavirág-életű európai nagyhatalmat játszva
legyőzték. Katonai fensőbbségükről árulkodik az ún. kalandozások kora is, tudniillik a nyugat-európai népek
annyira rettegtek a hunoktól ((h)ungároktól), hogy nyilaik ellen istentől kértek segítséget (pl. a mindenszentek
litániájában). Az ún. kalandozások nem büntető és rabló jellegű portyázások, hanem az elrabolt avar koronázási
kincseket visszakövetelő hadjáratok voltak. (Az avar jogart kancsóvá alakították át és a Montreux közelében
fekvő Saint-Maurice-i (Svájc) kolostor kincstárában őrzik. A felbecsülhetetlen értékű ritkaságról Alföldi András
régészprofesszor bizonyította be, hogy eredetileg avar jogar volt. Az elrabolt Szent Koronát II. Szilveszter pápa
minden jel szerint a kereszténység újrafölvételéért adta vissza I. István királyunknak. Csomor Lajos aranyműves
megállapításai szerint (Csomor, 1996) a Szent Korona Kr. u. II-III. században készült a Kaukázus környékén.
Nagy Károly az avarok leverése után feltehetően ugyanúgy adományozta az elrabolt koronát a Vatikánnak, mint
ahogy a jogart St. Maurice kolostorának ajándékozta.) ...
A kritika beigazolta az Urál-környéki “őshazaelmélet” tarthatatlanságát. A hivatalos őstörténet-elmélet
számos ellentmondása, tévedése és elégtelen bizonyítása miatt komolytalannak hat.

Visszatérve a fenti Meszlényi - adatok előtt megkezdett gondolatmenethez, nézzünk utána a

Kárpát-medencei őslakosok kérdésének, mert az valóban főbenjáró jelentőségű lehet. Itt most nem az esedékes
nagy Árpád-i bevonulás részletezése következik, mint várható lenne, hanem igyekszem megtalálni magát a
magyar népet, azokat, akik valójában vagyunk. A bevonulás történetét már olvashattuk máshol is, legutóbb
Grandpierre K. Endre Anonymus-könyvében szembesülhettünk a régi-új valósággal: valódi örömünnep volt
Árpád népe számára a bevonulás és talán az itteniek számára is. Grandpierre Anonymust idézve közösen megült
örömünnepekről ír. Nagyon különös, hogy a ma törökös (turk) nyelvűnek tekintett hódító együtt örül a
helybéliekkel, akiket állítólag legyőzött. Annyira különös és hihetetlen, hogy nem is hihetjük el, minden rendben
lenne itt. Bizonyára van rá magyarázat.
Az őslakosok kérdését már sokan feltették maguknak a kutatószobák belsejében, de csak kevesen írták
le. A kérdés felvetése elképesztő távlatokat nyit meg hátrafelé az időben, és valóban abba az irányba mutat,
hogy az elmúlt sokezer évben a Kárpát-medencébe érkező hódítókat és betelepülőket olyan nagy létszámú és
nyelvében, műveltségében egységes nép várhatta itt, hogy a hódítók beolvadása mindig bekövetkezhetett. Ha ez
igaz lehet, akkor valóban elő kell venni újra a hazai régészet eredményeit és újragondolni, mert ez az őslakos
paraszti nép bizony mindenütt ott van (ott kell legyen) a temetőkben, ezrével is kellett őket napvilágra hozni,
csak eddig nem annak tekintették, ami. A rengeteg melléklet nélküli, kifejezetten szegényes szolgasírok népét és
maradványait kell tehát vallatóra fogni.
A kérdés az: kik azok, akik ezt a magyar nyelvet beszélik, miért és mióta teszik ezt? Meg kellene
tudnunk, amennyiben ez lehetséges, hogy honnét származnak azok a népek, akik a Kárpát-medencében éltek, és
azok, akik hódítóként idejöttek. A kérdés tisztázása alapvető jelentőségű lehet, mert amíg csak a középkori írott
források anyagát forgatjuk és a finnugor történetírásra hagyatkozunk, valóban nem látni mást, csak elferdített
nevek tömegében kavargó, kiismerhetetlen népmasszákat, amiből mindenki azt szűrhet ki, amit csak akar.
Egyetlen dolog látszik biztosnak, hogy ma itt magyarul beszélünk.

A régmúlt bizonyítási lehetőségei: feltevések és tények

Ha tehát már akár 8000, vagy ha a rénszarvasok ősi népére gondolunk akár 10-13000 évvel ezelőtt
képes lehetett e nép bárki beolvasztására, az egyúttal azt is jelenti, hogy már igen korán nagy létszámú néppé
válhatott. Mindez úgy lehetett volna lehetséges, hogy nagyon korán élelemtermelővé vált, ezért a népesség
szabadon szaporodhatott fel, sőt nagy számban kivándorlásra is jutott belőlük. Belakhatták szabadon akár az
egész földrészt, egész Eurázsiát. Ha visszalapozunk a könyv elejére, jó néhány adatot találhatunk, amely ezt a

227
Forrás: http://www.doksi.hu

kérdéskört igyekszik felvezetni, tehát az őskori települések, a rénszarvasok, a száraz - öntözés nélküli -
földművelés, a Kárpát-medence mindenkit megelőző fémkorai Európában, Tatárlaka sok ezer éves amulettje, az
erdélyi arany Tutenkámen maszkjában és Mezopotámiában és még a garmadával felmerülő adatok
tulajdonképpen egy irányba terelik a kérdést: kik is voltak ezek az emberek, lehet-e közünk hozzájuk?
Mint ahogy a bevezetőben leírtam már, nem látok ma olyan okot, ami miatt őstörténetünk összegzésekor
ne lehessen igaza mindenkinek, aki a teljes történet egy-egy fejezetét megírta. Igaza lehet Magyar Adorjánnak
az ősműveltség elméletével, Baráth Tibornak déli, délkeleti rokonságunkkal, Badiny Jós Ferencnek, a
mezopotámiai és Kárpát-medencei pulzáló történelmünkkel, Padányi Viktornak Dentumagyaria igazolásával,
Götz Lászlónak pengeélességűen megfogalmazott alapismereti összegzéseivel. Ha ma e kérdéskört boncolgatjuk,
Magyar Adorján ősökkel találkozó szellemét idézzük meg vele. Ő szilárdan hitt a Kárpát-medencei őshonos
magyar műveltség létezésében és igen fontos bizonyítékokat is adott hozzá. Nekünk, kései utódoknak azonban
még egyszer körbe kell járnunk e tájon saját magunk és a kételkedők meggyőzése miatt is. Ugyanígy
megbarátkozunk azzal a gondolattal is, hogy valóban a Kárpát-medencei ősnyelv forraszthatta egybe - de
nyelvüket nyelvjárásokban megőrizve - mindazokat akik itt éltek és azokat is, akik ide visszatértek. Hajlamosak
vagyunk a történelem fordulópontjait kissé romantikusan felfogni, sőt a gondolat időnként szárnyra kap és igen
régi időket emleget fel. Lehetséges, hogy most a ködbe vesző ősiséget valós időszakhoz köthetjük.
Gondolkodjunk kicsit hangosan a lehetőségekről röviden. Aki a ma rendelkezésre álló hatalmas keleti
régészeti anyaggal szemben akar ellentétes népmozgásokat bizonyítani, annak nehéz dolga van, de nem biztos,
hogy itt most bármit bizonyítani kellene e latolgatások közben. Inkább csak támaszkodókat keresek hátrafelé az
időben. E régészeti anyag Götz László: Keleten kél a nap című alapműve (Püski, Bp. 1994.) szerint a Kr. e. 9/8.
évezredtől kezdve jelentős, több hullámban zajló népmozgásokat ismer fel Anatóliából Dél-Európa és Erdély
irányában egészen a 4. évezredig bezárólag, amikor Anatólia elnéptelenedését regisztrálják. A Starcevo-Körös,
a Vinca-Tordos kultúrák anatóliai népességgel, - jellegzetes, folyamközi típusú fémezett kerámiáival együtt -
történő feltöltése már későbbi, az a Kr. e. 6-3. évezredi mozgások leírásával kapcsolatos. A tatárlakai tábla a
4/3. évezred fordulójának leleteként szerepel a régészetben, ez már a sumér fémbányászat Erdélyig érő
kiépítettségét mutatja. Ez a tény közvetlen sumér megjelenést mutat, amelyet hosszú időn át folytathattak és
Vlassa kolozsvári román régész, - a tatárlakai lelet kiásója - szerint: ezek a rokonsági kapcsolatok meghaladják
az egyszerű kulturális befolyást. A Kárpát-medence és Sumer között a kapcsolatok kétségtelenek, sokáig
folyamatosak, de nem feltétlenül bizonyítanak Sumer vagy más keleti irány felé történő népáramlást vagy
terjeszkedést. Ellenkezőleg (GL. 879.): ...ezek a gyarmatos csoportok, amelyek kb Kr. e. 3200 és 2000 között
szintén több hullámban jelentek meg Európában, mindenképpen már a sumér nyelvet vitték magukkal: vagy
mint anyanyelvüket, vagy pedig mint az akkori idők általánosan elterjedt elő-ázsiai kereskedelmi közlekedő
nyelvét, amelyet még akkor is kénytelenek voltak használni, ha nem közvetlenül a sumér nyelvterületről
származtak. ... A 739. oldalon így folytatja: ... R. Heine-Geldern már 1950-ben megállapította, hogy a Tordos
kultúra írásjelei egyértelműen sumér eredetűek, s feltűnésüket egy Észak-Mezopotámiából vagy
Kelet-Anatóliából a 4. évezred második felében kiinduló nagyméretű vándorlással magyarázta, amely szerinte a
sumérok az időbeli - Uruk kori (Kr. e. 3800-3200) - térhódításával is szoros kapcsolatban állott.... , eddig Götz.
Emellett az itteni fejlettségi szint mindig egy fokkal hátrébb marad a mezopotámiaitól, vagyis ha odamentek is,
nem hathattak az ottaniakra. Mindez egyben azt jelenti, hogy a Kárpát-medencei ősnyelv gondolata és a
Kárpát-medencéből induló kivándorlás feltételezése kelet felé csak abban az esetben vethető fel, ha valaki
bizonyítani tudja a szembeforgalmat nagy létszámban. Ha ez nem lenne lehetséges, úgy azt kellene bizonyítani,
hogy már a 9. évezred előtt olyan nagy népesség élt volna itt, amely felszívhatta és beolvaszthatta magába
építve az összes anatóliai és sumér bevándorló hullámot Erdélyben és a Körös mentén nyelvében is és
műveltségében is. A rénszarvasok népét ismerve biztatóbbnak tetszik az utóbbi lehetőség akkor, ha feltételezzük
ugyanakkor, hogy a Kárpát-medence-i keletre irányuló esetleges kiáramlás a Kaukázus és Korezm irányában, a
legelők és rénszarvasok keresése miatt indult meg a sztyeppeövet követve keletre. Elvi lehetősége van e
feltételezésnek, ha tudjuk, hogy a Kaukázusban találtak ragozó nyelveket, például a hurrit és a szabirt, sőt
éppen a szabirokban vélek felfedezni olyan turáni népi folyamatosságot, amely hazaért ide. Ennek a
kiáramlásnak azonban korán, feltehetően legkésőbb a Kr. e. 10/8. évezred folyamán meg kellett volna történnie
ahhoz, hogy Sumer elődeivé válhassanak a Kaukázus környékén, hogy onnét levonulva (a hurri, a szabir vagy
már valamilyen elő-sumér nyelvvel tarsolyukban) a Folyamközben felépítsék azt, amit ma Sumer néven
ismerünk, illetve megelőzzék a legalsó régészeti rétegek népeit Al-Ubaid és egész Mezopotámia területén, vagy
maguk legyenek azok. E sietségre még az is késztethette volna e népességet, mert Mezopotámiában, - Götz
adatait figyelembe véve - Kr. e. 6000-től Hassuna és Samarra Észak-Mezopotámiában, Tell Halaf Szíriában, Kr.
e. 5400-tól Eridu dél-mezopotámiai műveltségei minden expanziós tulajdonságukkal együtt sugározzák és ontják
másutt is megtermékenyítő kultúrájukat a Termékeny Félhold területére és még tovább. Fejlődése folyamatos,

228
Forrás: http://www.doksi.hu

ezért az esetleges későn jövők már alapjaiban talán nem tudják befolyásolni. Kr. e. 4500-tól csatlakozik
hozzájuk Eridu (másik rétege) és Al Ubaid, 4000-től Uruk Dél-Mezopotámiában. Bár a régészet csak az
Uruk-kortól tudja - meri? - megnevezni és kétségtelenül azonosítani a sumér műveltséget, ép ésszel nehéz
elképzelni, hogy az akkor már legalább kétezer éve folyamatosan szétsugárzó kultúra menetközben felcserélhette
volna az azt művelő népet. Mindez azt is felveti, hogy a “hirtelen jött magas kultúra” kifejezés inkább csak
történelmi fordulópontot jelző szóvirág és a késői kor tiszteletét rejti a nagyműveltségű elődök iránt, hiszen az
írás megjelenése előtt (Kr.e. 3500 körül) jó kétezerötszáz éves rohamos fejlődési időszakkal állunk szemben.
Szinte azt mondhatjuk, hogy mire Kr. e. 3500 táján elkezdtek írni, a történet javán már túl is voltak! Mi, kései
rejtvényfejtők a korábbi műveltség legalsó régészeti rétegeinek fazekait bámulva próbálunk rájönni arra, amire
már talán nem lehet.
Annál is inkább sietniük kellett volna Mezopotámia birtokba vételével, mert “a sumér művelődési és
nyelvi hegemónia magában Dél-Mezopotámiában teljes három évezreden keresztül, kb. 5000-től 2000-ig
szakadatlanul fennállt, 4500-zal kezdődően pedig Elő-Ázsia központi területein Kilikiától Szírián,
Délkelet-Anatólián át Nyugat- és Közép-Iránig, vagyis az északi Ubaid műveltség kulturális koinéja térségében
mélyreható művelődésbeli és nyelvi hatásokat fejtett ki.” (GL. II. 706.) Miután pedig Anatóliából folyamatos az
Európa irányába történő kiáramlás, és a mezopotámiai Samarra, a szíriai Tell Halaf kultúrák virágzása Kr. e.
5000-4500 közé tehető erős anatóliai irányú terjedéssel is, mezopotámiai nyelvi felülrétegződéssel kibővülve az
onnét az Európa, benne a Kárpát-medence felé továbbáramló népesség a sumér nyelvet (is) hozhatta magával
feltételezésem szerint a sumérokon kívül. Nem tekinthetünk el természetesen a ma ismert legkorábbi kultúrák, a
Kr. e. 10 000-től kezdődő palesztinai-szíriai kultúrák létezésétől sem.
Itt látszik ebben az ősi sztyeppe-övi vándorlás lehetőségében őstörténetünk kevéssé felderített
mozzanata. Elvileg elképzelhető, hogy az anatóliai származású nép a Kr. e. 9. évezredtől kezdődően itt
megtelepedve és elkeveredve, majd kiáramolva ezúttal északról közelíti meg a Folyamközt, de legalábbis a
Kaukázust, mintegy körforgalmat gerjesztve az említett három kultúrterület között, hiszen ismerünk
Mezopotámiából Anatólia felé irányuló mozgásokat is, sőt közvetlen Kaukázus - Anatólia közötti mozgásokat
későbben, pl. a szkítákét. Ha viszont az anatóliaiak hódították volna meg nyelvileg és kulturálisan a
Kárpát-medencét, akkor ott kellene a magyar nyelv eredetét kutatni. Elég csak a kelták elterjedésére hivatkozni,
ők Anatóliától a Brit szigetekig népesítették be Európát később a keleti végpontra támaszkodva, ennyiben nem
légből kapott a felvetés. Ugyanígy nem biztos, hogy egészen a fikciók közé kell sorolnunk azt a lehetőséget,
miszerint a Kaukázus környéke a rénszarvassal vándorló europidokból kapott népességfeltöltést 10-13000 évvel
ezelőtt, mert antropológiailag feltehető. Mindenesetre sokkal közelebb kerülhetnénk egy ennél kerekebb
feltételezéshez, ha ismernénk a Kr. e. 6-7000 táján használt és még korábbi anatóliai és kaukázusi nyelveket és
esetleges egymáshoz való viszonyukat. Annyit ma is tudunk, hogy mindkét helyen ragozó nyelveket beszéltek
(bár az indoeurópaiak ezt vitatni próbálják, legutóbb Colin Renfrew, aki az indoeurópai ősnyelvet Anatóliából
véli eredeztethetőnek, Götz azonban látványosan és tételesen cáfolja. (GL. 937-954.) A hangosan gondolkodás
végére is értem azzal az utolsó felvetéssel, hogy ha a Kárpát-medencei ősnyelv létezése valóságos lehet, az is
lehetségessé válhatna, hogy az ősi kultúrterületek innét népesedtek be. Erre már csak amiatt is kell gondolni,
mert azt már korábban is láthattuk, hogy ragozó nyelvek nagyon hosszú idő és még talán ma nem is ismert,
esetleg csak igen különleges feltételek között alakulhattak ki. Az szinte biztos, hogy olyan helyen kellett
valószínűleg megtörténjen, amelynek természeti adottságai igen hosszú időn keresztül állandó feltételeket
biztosított. A Kárpát-medence ilyen hely és elég nagy is hozzá, ilyen lehetne még a Kaukázus is és Anatólia is,
de jóval kedvezőtlenebb és főként kisebb méretben. Mezopotámia valószínűleg nem lehetett ilyen célra alkalmas
elsősorban nyitottsága miatt, de mezőgazdasági adottságai miatt sem, hisz az öntözéses műveléssel kizsarolt föld
és a kipusztított erdők után az csak sivatag maradt. Sőt, egy ragozó nyelv kialakulásának hallatlanul bonyolult
volta nem mutathat-e abba az irányba, hogy csak egy ilyen volt Eurázsia történetében, amely azután szétterjedt
elkülönült földrajzi egységekre és ezt követően történtek az elkeveredések új népek megjelenésével. E három,
inkább négy ősi kultúrterület - Anatólia, Mezopotámia és Kaukázus, Kárpát-medence - kölcsönös viszonyainak
és kapcsolatainak felderítése és megnyugtató feltárása jelentősen bővítené ismereteinket saját földünk régi
történetéről is. Ezzel most a történelemelőttibe vesző latolgatást befejezem. Ami a fantasztikus időtávlatok
említését illeti, hasznos volt abból a szempontból, hogy szembeállítsuk Mezopotámia már bizonyított, igen korai
és masszív népesség-kiáramlásával és kultúrkisugárzásával, és ennek alapján azokat mint ma nem reális és nem
bizonyítható lehetőségekként hagyjuk hátra. Anélkül, hogy további fejtegetésbe bocsátkoznánk, fentiek után
körvonalazható az a feltételezés, ha a Kárpát-medencében valóban (ős)magyarul beszéltek, azt már nagyon
korán, a Kr. e. 10-9. évezred táján, vagy még korábban kellett tegyék. Ha ez nem így lenne, az anatóliaiak
nyelvéről kellene sokkal többet tudjunk.

229
Forrás: http://www.doksi.hu

A Kárpát-medence benépesülése

Tudunk is, de csak sokkal későbbről, mint ahogy fentebb éppen az anatóliaiak sumérral erősen
felülrétegzett nyelvéről beszéltem Götzre támaszkodva Kr. e. 5000-ben. Szinte érthetetlen, hogy e rendszerező
zseni nem vette észre a Kárpát-medencei őstelepes paraszti nép kérdését - nyilván a nagyobb ívű népmozgások
kötötték le energiáit -, megelégedett a sumér nyelv kimutatásával a Kárpát-medencében, mert most válik
nyilvánvalóvá az, amit a Kárpát-medencei magyar földműves ősnép létének bizonyításában keresünk. Eszerint a
Kr. e. 6. évezred végétől kezdve bizonyíthatóan sumér nyelvű, de legalábbis erős sumér felülrétegződésű
anatóliai nyelvű a kisázsiai beáramlás a Kárpát-medencébe. Nem kevesebbet kell tehát itt leszögezni, mint azt a
ma nehezen elképzelhető tényt, hogy kb. 7-6000 évvel ezelőtt-től a Kárpát-medencei alapnyelv, - bármilyen is
volt: helyi, anatóliai vagy valami kevert - a fentebb említett nagy létszámú sumér nyelvű, de nagyrészt anatóliai
származású telepesekkel akár nyelvcserét is eredményezhetett, vagy legalábbis erős felülrétegződést. Más
szavakkal megfogalmazva ez annyit jelent, hogy e déli útvonalon nyelvében is megfogható népesség-beáramlást
kell rögzítsünk, mégpedig elegendően nagy számút ahhoz, hogy nyelvileg és műveltségében is fölénybe
kerülhetett Erdélyben legalább, majd később az egész Duna-medencében is, megalapozva egyúttal a későbbi
kelta Európa létrejöttét. Okkal feltételezhető, hogy a hódítók itt többen voltak annál, mintsem beolvadhassanak,
mert a Starcevo-Körös és Vinca-Tordos kultúrákon kívül Európa többi részébe is jutott belőlük nyelvükkel és
műveltségükkel egyetemben. Gordon Childe egynyelvű eurázsiai újkőkorának megtaláltuk a nyelvét és népét.
Nem alaptalan tehát azt feltételezni, hogy meghatározó részeivé lettek őstelepes földműves népünknek, és azt,
hogy az ő utódaik is nyugodtak az eddig másnak vélt szegényes sírokban. Amikor Badiny a déli bevándorlás
gondolata ellen küzd Csánk Verával, azt nyilván az indoeurópai történetírás téveszméivel vívja meg. Ez a déli
beáramlás azonban igazolja Csánk Verát is és a magyar-sumér ősnyelv itteni erős jelenlétét is, továbbá részben
megmagyarázza Európa nyelveinek sumér szavait is, - de csak szavait, - és egyben figyelmeztet arra is, hogy a
régészet tényei nem hagyhatók figyelmen kívül, legfeljebb a korábbi következtetéseket kell más hipotézisekkel
felváltani. Badiny Jós Ferenc pedig egy kis ütközetben marad alul, ugyanakkor a “sumér - magyar - mah-gar
háborút” ő egyedül nyeri meg. Tiszteljük meg a győztes generálist azzal, hogy e népet ezután egyéb helyett
egyszerűen mahgar-magyar ősnép-nek nevezzük. A lényeg végül is ez: ősnyelvnek kell tekintenünk mindaddig,
amíg a Kr. e. 9-13000 körüli rénszarvasok, az anatóliaiak és a kaukázusiak népének nyelvét nem ismerjük meg
és vetjük egybe a sumérral és a magyarral. Hogy ez egyáltalán lehetséges-e, az más kérdés. Egyúttal az
indoeurópai történetírás indoeurópainak hitt őseiről kiderül, hogy valóban műveltséget és nyelvet hoztak
magukkal Anatóliából, csak nem azt, amelyiket ők szerették volna, hanem a sumér nyelvet (GL 943-944.o.). Ez a
láncszem itt most elég és igen méltányos: hétezer év a földművesek nyelvében jó támasz a kezdeti
elismertetéshez. Igen jó támasz a névtelen, csendes, tűrő és Kr. u. 1848-ig lefokozott, szolgaságban tartott
magyari ősnép létrejöttéhez, és itt ez a legfontosabb. Igen jó támasz a népműveltség megalapozásához, Inana
istenanya tiszteletéhez, Csíksomlyó lelkületéhez.

Megoldódik a magyar helynevek kérdése szerte a világon

A rengeteg fentebbi felvetés között egy dolog biztos, az, hogy a Kárpát-medence helynevei túlnyomó
mértékben magyarul vannak elnevezve és ez igen valószínűen régi örökségünk. Nem hagyhatóak ki belőle
Baráth Tibor délkeletről, Egyiptom, Kis-Ázsia, Szíria és Palesztina felől bevándorló magyari népáramlatai sem.
A magyar helynevek tömeges előfordulásának gyökerei ugyanitt, a reális történések számbavételekor
keresendők. Nem a Kárpát-medenceiek csatangolták körbe a fél világot, hanem feltevésem szerint az újkőkor
sumér tágulásával szétáramló ősnép máshol is ugyanúgy a saját nyelvén adott nevet környezetének, mint a
Kárpát-medenceiek. Mivel ugyanúgy gondolkodtak, egyformán is cselekedtek, istenüket a hegyek, folyók
oltalmazóiként, lakóiként képzelték el, őseiket ugyanúgy tisztelték, ugyanarra az eredményre is jutottak.
Ugyanakkor nem zárja ki a délkeleti irányból történő bevándorlást sem, mert annak más oka volt: egyszerűen
felélték korábbi környezetüket és sivatagot hagytak maguk után Anatóliában, Egyiptomban és Mezopotámiában
is. Mindez izgalmas kutatási terület lehet még és mellesleg nem várt oldalról támogatja a sumér-magyar
azonosságot. Baráth Tibor gyűjtésében valóságos ókori szókészletet lehet készíteni: hab, úr, hon, ős, szem, Ra,
szék, ég, kel, bor, ma és mat (föld), ta (talaj), kő (ország), jó és folytathatnám még sokáig.

A nyelv megváltozásának lehetőségei

Át kell gondolnunk a nyelvek kialakulásának ügyét is Götz László után újra. Ha erről a földművelő
(magyar) ősnépről kiderül, hogy valóban benépesítette messzi környezetét, fel kell tételeznünk azt is, bárhová is

230
Forrás: http://www.doksi.hu

mentek, nagy valószínűséggel találkoztak olyan hódítókkal, akikkel elkeveredtek. A két fél számaránya döntően
kellett befolyásolja közös nyelvüket. Ha olyan arányok voltak, mint a Kárpát-medencében, a hódítókat ott is
beolvasztották, mint Árpádékat is. Innét nézve Sumeria és Egyiptom nagyon sokáig homogén tudott maradni,
tehát nyilván elegendően nagy létszámú letelepedés történt. Ha az létszámarányok kedvezőtlenebbek voltak a
földművesekre nézve, akkor bekövetkezhettek a nyelvkeveredések. Minél hátrébb szorultak a földművelők, annál
inkább torzult a nyelv is. Jó példa volt erre a kelták és a perzsák - tőlünk nézve nyelvromlásának - esete is,
amint azt korábban alapos példákkal szemléltettem. E felvetés is a jövő nyelvészeinek munkáját fogja
gyarapítani és könnyen meglehet, e munka nagyobbik része saját korábbi elképzeléseik felülvizsgálatával
kezdődik majd. Igazi eredménynek azonban az lesz tekinthető, ha például meg tudják nevezni egy nép nyelvének
összetevő arányait földművelő-hódító viszonylatban, a felülrétegződések és nyelvkiegyenlítődések következtében
kimutathatóvá válik az egyes elkeveredési arányok nyelvalakító hatása szókincsben, nyelvtanban, ősnyelvi
tudásban. Nem kevésbé izgalmas annak a kérdésnek a megválaszolása sem, hogy a hódítók műveltségi szintje
általában véve mely területen és milyen irányú változásokat és “romlásokat” idéz elő szókincsben, nyelvtanban?
Talán kicsit fellengzősen hangozhat oly sokszor műveltségre hivatkozni a nyelv okán, ezért egy példát veszek
Badiny Jós Ferenctől, aki ezt (BJF) c. művében részletesen is kifejti. Az esz(ik) - isz(ik) - asz(ik) igékbe a három
halmazállapotot rejtette el a magyar nyelv. Valahányszor nyelvészettel foglalkozó könyv kerül a kezembe, e
három szó mindig eszembe jut. Tömörsége, logikája és letisztultsága egyszerűen döbbenetes, méltó párja belső
szerveink - működési elvük alapján történő - megnevezéseinek.
Fentebbi fejtegetéseimnek és az abból következtethető feltételezéseimnek természetesen messzeható
eredményei lehetnek. A mahgar Európa mai nyelvei túlnyomórészt olyan területeken keletkeztek, ahol nagy
kiterjedésű sumér-magyar tömegek éltek, igen jelentős méretű befolyás alá kerültek és ez mind a mai napig
kimutatható nyelveikben. Nincs értelme talán nyelvfejlődésről beszélni, inkább nyelvalakulásról, mert az
ősnyelvhez képest ennek pontosan az ellenkezője következhetett be. Elvesztett nyelvtan, ellágyult mássalhangzók,
lekopott ragozások, nyelvtani nemek és viszonyszók közbeiktatása, ragok önállósulása jelzik a más nyelvű
hódítókkal való keveredések történeteit. A kelták feldarabolásával, kiirtásával és beolvasztásával, műveltségük
felszámolásával ért véget e nagyszerű magyari ősnép kora Európában, csak a Kárpát-medencében folytatódott.
Földművesek lévén nem tudtak védekezni Róma hódításai, a görögök gyarmatosításai és az új északi és keleti
népek türelmetlen terjeszkedései ellen. Ezek az új népek nem tehetnek arról, hogy nem élhettek igen hosszú ideig
más őshazáikban, ahol nyelvük megerősödhetett volna. A kelták beolvadtak az új tömegekbe, nyelvüket vesztve
tudásukat is részben elvesztették. A büszke kelta nép, amely 3-4000 éve kereskedelmi forgalmat és gyarmatokat
tartott fenn Amerikában, kevés kivétellel felszívódott. Szomorú dolog, hogy ezt az Amerikát majd úgy 3-4000 év
múlva tévedésből fedezték fel újra, de ez már egy másik történet lesz. Ezért jól meg kell becsüljük
Kárpát-medencei otthonunkat, mert itt sikerült megőriznünk az ősnyelvet és ősműveltséget.

A Kárpát-medence nyelve: a magyar

A kutakodást elsősorban a régészet és az antropológia által már rögzített tényekre alapozom, mert
olyan kemény és igen nehezen cáfolható tényanyagot rögzített már eddig is e két történelmi segédtudomány,
hogy eredményeik ellenében nem is lehet történelmet írni. E két tudományágnak megvan még az a további nagy
előnye is, hogy adatai alapján igen kevéssé lehet a valóságtól elrugaszkodni, egy bizonyos szűk határon túl nem
magyarázható valami másnak, mint ami, szemben például a nyelvészettel. (Hogy ez mennyire így van, arra maga
F. Schachermeyr(1979. 265-266.o., GL 847.o.) mutatott rá azon beismerésével, hogy például az indoeurópai
nyelvészet már annyira belecsavarodott saját elméleteibe, hogy bármiről bármit képes bebizonyítani. Szó
szerint: “Az indogermanisztika kis híján saját túltenyésztett rutinja áldozatává vált. Módszereivel úgyszólván
mindent bizonyítani lehet.” Sajnos nem vigasztal bennünket az, hogy ez nemcsak rájuk igaz, hanem nálunk is
megesik, csak itt nem ismerik be.) A fejtegetés igen körülményesnek hat, de nem tehetek másként, lehetőség
szerint minden olyan mozzanatot, amely alapvető körülményeket rögzít, fel kell sorolni. E tényanyagot Götz
László rendszerezte, távolról sem mostani vizsgálódásom alátámasztása, vagy bizonyítása okán, hanem az
eurázsiai sztyeppei népek kialakulásának általános körülményeit számba véve. Az ő célja a finnugor
elméletekkel szemben megalapozott áttekintés felállítása volt azok cáfolatának megalapozása, ezért e kérdést
magam sem tudom kikerülni. Ezzel együtt mégis azt kell mondanom, hogy a magyar őstelepes paraszti nép
keresése közben fentiek csak oldalszálként szerepelnek, de ez nem is csoda, a cáfolat önmagában még nem hoz
újat, azt a cáfolat után kell papírra vetni.
Tekintsük át tehát az őslakosok kérdéskörét belülről nézve, kicsit rendbe szedve és módszeresen Radics
Géza: Eredetünk és őshazánk (1993. saját kiadás) című munkájára támaszkodva, melyben a szerző szinte fél
kézzel semmisít meg alapvetőnek hitt tételeket, majd remekül tesz fel előrevivő kérdéseket.

231
Forrás: http://www.doksi.hu

“ ... László az 1978-ban kiadott A kettős honfoglalás (Magvető) című értékes tanulmányában a “kései avarokat” -
akiket “kora-magyaroknak” tart - helyezi vizsgálódása középpontjába, miközben figyelmen kívül hagyja az
őstelepes paraszti nép szerepét a Kárpát-medence népesedési történetében, holott helyenként ő is megemlíti e nép
jelenlétét. Nagyon fontos megállapításnak kell tartani, amikor László e népet “közös közép-európai viseletű”-nek
nevezi. Igaz ugyan, hogy ő is inkább szlávoknak és egyéb népelemeknek véli őket. Nem kellene e népet eldobni
még akkor sem, ha jelentős részük félig földbe vájt putriban lakott. A magyarság eredetének és őshazájának
talányát, az úgynevezett “honfoglalás” előtti időkben meghonosodott, vagyis a “honfoglalóktól” már a
Kárpát-medencében talált őstelepes köznép kilétének és történelmi szerepének tisztázása, kimutatása oldhatja
meg.
Mióta a természet törvényszerűsége zavarba hozta a vonalas történészeket - rendszerint a többség nyelve
olvasztja be a kisebbség nyelvét -, ők is kénytelenek tudomásul venni, hogy az eddig szlávnak mondott
halántékkarikás köznép (a nők halántékmagasságban fémkarikát viseltek) is magyar volt. Ellenkező esetben
Árpád apánk népe elszlávosodott volna, mint a bolgárok, mert ők képezték a kisebbséget a Kárpát-medence
népességének új arányaiban. Függetlenül attól, hogy Árpád népe milyen nyelvet beszélt, tudjuk, hogy e
nyelvkeveredésből - ha ilyen volt - a magyar nyelv került ki győztesen, és e nyelv nem lehetett más, mint az
őstelepes paraszti nép nyelve, mert ők képezték a többséget. Ha az őstelepes nép magyar volt, akkor föl kell adni
a tévtant, miszerint Árpád népe lett volna a Kárpát-medence első magyar nyelvű népe. A konzervatívok ezen úgy
kívánnak segíteni, hogy egyszerűen kimondják: a halánték-karikások is Árpád “honfoglalóival” költöztek
hazánk területére. Igen ám, de e köznép folytonossága kimutatható Kelet-Közép-Európa jelentős részében
évezredekre visszamenően.
Történelemtanításunknak vannak további tévtanai is, amelyek fölszámolása időszerű lenne. Több, mint
egy évszázada hirdetik, hogy a “honfoglalók” a besenyők elől menekülő, asszonyaikat, gyermekeiket elvesztett
férfihad volt. Miután a Duna-Tisza mentén letelepedtek, szláv asszonyokkal kezdték újra életüket. Ősapáink
másodszor is jó vásárt csináltak (az első a Fehér ló mondájában van leírva), mert “szláv” ősanyáink leírhatatlan
hálájukból magyar szóra és dalra tanították gyermekeiket. Tulajdonképpen e becsületes szláv asszonyoknak
köszönhetjük nyelvünk megmaradását, mert ha nem, akkor a magyar nem is anyanyelvünk, hanem apanyelvünk.
Ugye ez abszurdum? Különösen, ha tudjuk, hogy abban az időben a férfinép nagyon hosszú időket töltött távol a
családtól. Ha pedig a besenyő támadás mégis megtörtént, és az valóban olyan súlyos volt, mint ahogy azt
korábban állították - vagy állítják -, akkor az nagyon komoly bizonyítéka lenne annak, hogy Árpád népe
megérkezése idején az anyák magyar dallal altatták gyermekeiket a Duna-Tisza táján. ...(35-36. o.)
... László a “kettős honfoglalás” című tanulmánya 118. oldalán írja: ... De különben is vessünk számot
azzal, hogy egy-egy “griffes-indás” temetőben a “szabadok”, az “urak” száma, tehát azoké, akiknek az öv jelezte
rangját, vagy éppenséggel a fegyver, aránylag csekély, 10-30 százaléknyi. A többi szolganép volt a
“griffes-indások” alatt is, s az maradt a magyarok alatt is. ...
Az idézetből nem érthető világosan, hogy László meglátása kizárólag a “griffes-indásokra”, Árpád
népére, avagy a Kárpát-medence összlakosságára vonatkozik-e? Ezért e megállapításra alapozva több
magyarázat, következtetés is elképzelhető. Szabadoknak lehet érteni a “griffes-indások” és Árpád magyarjain
belüli uralkodó réteget, amely 10-30 százalékot tett ki. Lehet azonban úgy is értelmezni, hogy a “griffes-indások”
és a “honfoglalók” voltak a szabadok, akik meghódították, azaz szolgasorba vetették a helyben talált
őstelepeseket. De lehet, hogy csak Árpád népét kell “szabadnak” tekinteni. Ha az utóbbi lehetőség alapján vetünk
számot, akkor a következő eredményre juthatunk. Vegyünk egy középértéket: mondjuk 300.000 “honfoglalót”,
akik 20 százalékát tették ki az összlakosságnak. Ennek alapján a “szolganép”, tehát a helyben találtak
lélekszáma egymillió kétszázezerre tehető. A feltárt temetők viszont arról tanuskodnak, hogy az arányok még
ennél is kedvezőbbek a “szolganép” javára. Azt kell mondani, hogy e néptömbbe Árpád népe nyelvileg és
vérségileg csak beolvadhatott. (37-38.o.)
A régészeti leletek arról tanuskodnak - mondja László -, hogy a “griffes-indások” három, egymástól
nagy távolságra eső vidék népeiből tevődtek össze. A “griffesek” az iráni fennsík térségéből indultak el, de nem
egyenes úton érkeztek a Kárpát-medencébe, hanem a Magna Hungáriának nevezett hazában egyesültek az
“indásokkal”, s miután egy kaukázusi eredetű népesség vette át a vezetést, indultak el a magyarság “első”
honfoglalására. Írásos emlékek e honfoglalásról nincsenek, de az orosz krónikák egyik megjegyzése erre
vonatkoztatható, mondja László. Ezen észrevételeit főleg régészeti leletekre - a “múlt hiteles tanuira” - alapozza,
amelyeket nagyon komoly bizonyítékként kell számon tartani. Lehetséges azonban, hogy e “honfoglalás” nem
volt olyan népes, mint azt László látja.
Elgondolkodtató a “kései-avarok” népi összetétele is. Herodotosz, a történetírás atyja i. e. V. században
a Királyi Szkítáknál kitört lázadásról tesz említést, melynek következtében a lázadók kénytelenek voltak
elhagyni a Fekete-tengertől északra fekvő hazájukat. Herodotosz útleírását követve úgy mutatkozik, hogy a

232
Forrás: http://www.doksi.hu

menekülők az imént említett Magna Hungária vidékén telepedtek le. Nem lehetetlen tehát, hogy a “griffesek”
őseit bennük kell keresni, akik az “indások” szomszédságában vagy velük együtt éltek, mígnem elindultak arra a
bizonyos “honfoglalásra”. Az sem lehetetlen, hogy a magyarság szkíta (szittya) származástudatának ez a
történeti háttere. A szaktudomány a “griffet” és a szkíták művészetét iráni eredetűnek tartja - (a mi szerzőink
nem, hanem mezopotámiainak! A szerk.) - amely lehetséges, de a kapcsolatokat a korábbi időben kell keresni. A
kulcskérdés tulajdonképpen az: melyik réteg volt a magyar nyelvű? Milyen nyelvet beszéltek a kaukázusiak?
Ha ugyanis az iráni “griffesek”, a Volga menti “indások” és az “akantuszos” kaukázusiak mind azonos
nyelvűek voltak, azaz a magyar nyelvet beszélték, akkor azt kell mondani, hogy a magyar nyelvterület határai
olyan óriásiak voltak, amelyet föltételezni is csak félve lehet. (A későbbiekben láthatjuk majd, hogy félelem
nélkül feltételezhetjük! A szerk.) Ha pedig nem azonos nyelvet beszéltek és nyelveik ötvözetéből alakult ki a
magyar nyelv, akkor hogyan értett szót Julián barát a Volga mentiekkel több, mint 565 évvel később? (41-42. o.)
Folytassuk egy László idézettel a Kettős honfoglalásból, majd Radics értelmezésével:
... “ Berajzoltam a térképre a XI. századi királyi birtokokat, de nem találtam semmiféle határozott
kapcsolatokat a “griffes-indások” területei, Árpád magyarjainak területei és a királyi birtokok területei között.
Talán annyit állapíthatunk meg, hogy a “griffes-indások” nagyobb részt a királyi birtokokon kívül éltek, de
ugyanez mondható el Árpád magyarjairól is; semmiképpen nem lehetne jogosult olyan magyarázat, mintha a
királyi hatalom egyik vagy másik népre támaszkodott volna. ”
De hát akkor kire támaszkodott a királyi hatalom? A bajor zsoldosokra, mondhatnánk. Tény, hogy
ilyenek is voltak. Viszont az is tény, hogy a földrajzi és helynevek a királyi birtokok területén is magyar nevek
voltak, amelyeket - mondani se kell - nem örökölhettünk a bajor zsoldosoktól. S mert e területeken - kevés
kivétellel - nem laktak az avarok, sem Árpád népe, az következtethető: e nevek nem származhattak mástól, mint
a “közös közép-európai viseletű” őstelepes, földműves magyar nyelvű néptől. Ők voltak azon magyar nyelvű
szolganépek, akik nevei megtalálhatók a hiteles királyi okmányokban. Íme néhány női név: Aglény, Ajándék,
Balzsam, Hitvánd, Legyes, Liliom, Csibe, Csinos, Csáb, Csúnya, Emese, Féltő, Helyes, Legényes, Halálos, Emlő,
Mula, Mező, Szegény, Szemes, Szépe, Szerető, Szerelem, Szellő, Szomorú, Szombatka, Szentes, Tündér, Viola.
(Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története)
Ők éltek tehát a királyi birtokokon, akik neveinek ma is értelme van a magyar nyelvben, akiket a
történelemtudomány korábban szlávnak tartott, s akikről ma is csak kényszerből vesz tudomást, és igyekszik
félremagyarázni a Kárpát-medencében való megjelenésük idejét. Kár, mert vérük ereinkben csordogál, s a
magyarság kialakulásának története sem oldható meg az ő figyelembe vételük nélkül. Jelek szerint ők voltak a
magyar nyelv hordozói, akik mellőzésével a magyar őskutatás “vak sikátorban” mozog csupán. E tényt a jövőben
nem lehet figyelmen kívül hagyni. (50-51.o.)
A IX. században már számolni kell a “kései-avarok” és az őstelepesek jelentős, vagy teljes
összeolvadásával. Lehetséges, hogy a “griffes-indások” temetői ennek következtében lettek oly népesek, s nem
azért, mert a hatszázas években “milliós” számban özönlötték el a Kárpát-medencét. Azt is figyelembe kellene
venni, hogy e temetők több, mint 200 év temetkezéseit foglalják magukban, míg Árpád népéé száz évet. A mai
korszerű vizsgálatokkal ki lehetne mutatni, kik nyugszanak e temetőkben, s az eredményt fel lehetne használni a
bizonytalanság eloszlatásához. Pénz és jóindulat kellene hozzá. Ismereteink szerint úgy a “griffes-indások”, mint
Árpád népe hódítók voltak, s a jelek szerint egymással szövetségben álltak, így jogokat és kötelességeket
élveztek. Legalábbis erre lehet következtetni a két nép településtörténetéből. Meghódították viszont és
szolgasorba vetették az őstelepes köznépet függetlenül attól, hogy azok esetleg velük azonos nyelvűek és
fajtájúak voltak. Erre utal az egyik korábbi idézet is, miszerint az “eddig szlávnak mondott” temetők - amelyek
mindkét hódító nép szállásterületein megtalálhatók -, valójában a magyar köznép temetői. Ez tűnik ki az alábbi
megfigyelésből is: “Id. Fehér Géza ugyanis a klasszikus honfoglalás kori temetők népességének és az általa még
szlávnak tartott halántékkarikás temetők népességének egymásba olvadását négy szakaszon keresztül követte.
Először Árpád magyarjainak kis lélekszámú temetői és a több száz síros halántékkarikás temetők egymástól
távol, más helyen vannak. Azután közelebb kerülnek egymáshoz, és az összeházasodás jeleként mind egyikben,
mind pedig a másikban megjelennek a másik csoportra jellemző temetkezések. (A honfoglalókról, 38-39. oldal).
A hódítók és meghódítottak kezdetben tehát nem azonos temetőkben temetkeztek el és temetőik
egymásétól távol ugyan, de azonos vidéken voltak. Nem úgy, mint a “griffes-indások” és Árpád népének temetői,
akiknek szállásterületei nem fedik, hanem kiegészítik egymást, megyényi mozaikokra osztják fel a
Kárpát-medencét. Temetőik is e mozaikokon belül helyezkednek el. Ez nem is képzelhető el másképp. Hiszen a
meghódítottak végezték mindazon munkákat - a házi szolgálattól kezdve a földművelésen keresztül a
fakitermelésig és bányászatig -, amelyet a hódítók gazdasági, katonai és politikai társadalma megkívánt. László
szerint - Fehér megfigyelése nyomán - a harmadik fokozatban a két nép temetői már egy területen voltak, de
külön parcellákban temetkeztek, és végül bekövetkezett a teljes összeolvadás. Igy lehetett ez a

233
Forrás: http://www.doksi.hu

“griffes-indásokkal” is, jó kétszáz évvel korábban. Ebből arra lehet következtetni: sem a “griffes-indásoknak”,
sem Árpád népének nem kellett elnevezniök egyetlen dűlőt, egyetlen folyót vagy hegységet. Azoknak már
megérkezésük idején is jó magyar neveik voltak, s e nevek nem származhattak mástól, mint az egész
Kárpát-medencét kitöltő őstelepes magyar paraszti néptől. ... (52-53.o.)
... Amint már korábban is említettük, László művei nélkülözhetetlen adatokat tartalmaznak a köznépre
vonatkozóan. Nagyon fontos megállapítást közöl például a Vértesszőlőstől Pusztaszerig (Gondolat, 1974.) című
műve 103. oldalán: “Tömörebb szkíta lakosságot az erdélyi és mátraaljai csoportokban kereshetünk, a többi
területeken úgyszólván csak a fejedelmi leletek szkíta jellegűek, a temetők a földműves őslakosság temetői.” E
megállapítás az időszámítás előtti századokra vonatkozik. A “földműves őslakosság” tehát már e korból
kimutatható. Ekkor még nemhogy a rómaiak, de még a kelták sem érkeztek meg. Mai ismereteink állása szerint
nehéz lenne ezen őstelepes nép magyar voltát bizonyítani, de még nehezebb az ellenkezőjét.

A sztyeppéről érkező fejlett kultúrájú nomád turáni népek bejövetelei

... Most visszaveszem a szót rövid időre, talán előbbre jutunk a gondolatfűzésben. Vegyük sorba a
honfoglalás és a kelták előtti időszak közötti hozzávetőleg 1500 év történetét visszafelé: Radics tisztázta Árpád
népe és a “griffes-indások” beolvadását, az avarok és hunok (bennük a gepidákkal) a felvázolt “technológia”
okán feltehetően ugyanígy jártak, feltéve hogy nem magyarul beszéltek. A jászok közül, akik túlélték a
rómaiakkal vívott öldöklést, maradványaikban az Alföldön beolvadtak. A kelták törzsneveit Baráth Tibor
magyarul olvasta, - itt is idéztük megfelelő helyen -, nincs okunk feltételezni, hogy magyar nevek alatt más nép
lettek volna. A rómaiak Kárpát-medencei jelenlétét részletesen tárgyaltuk a megfelelő évszámok alatt, szintén
Baráth megállapítására hagyatkozva olvashattuk, hogy a római hódítás kulturális hatása majdnem a semmivel
volt egyenlő a Dunántúl 400 év alatt, ugyanez Erdélyben sokkal rövidebb idő alatt sem lehetett más. A szkíták
(beleértve a dák-dahákat) szerepe szintén körvonalazható épp a fenti idézettel, kérdésünk szempontjából nem
tűnik döntőnek, forrásaink szerint szintén csak a vezető réteg érkezett ide. A germán gótok és longobárdok rövid
tartózkodásának maradványai úgyszintén a semmivel egyenlők. Egyetlen olyan népcsoport maradt ebben az
időszakban, akik talán nagyobb figyelmet érdemelnek: a szarmaták. Bakay Kornél (BK) című könyvében
részletesen elemzi a szarmaták régészeti emlékeit, az itt tárgyalt ügyben áttételesen értelmezhető adatokra lelni.
“A Magyar Alföld a Szerémségtől a Felső-Tisza-vidékéig zsúfolásig tele van szarmata temetőkkel és leletekkel.”
- így szól az az utalás, amellyel kezdhetünk valamit. Ismerjük tehát a szarmaták által belakott területet, és bár ez
jelentős, a Kárpát-medence területéhez képest nem döntő méretű, 8-10 vármegyét érintő lehetett. Vagyis a
Kárpát-medence ötödén-hatodán, még akkor sem állhatott elő döntő néprajzi változás, ha az egész terület
szarmatává vált volna, aminek egyébként kevés a valószínűsége, hiszen Priszkosz rétor Atillához igyekezvén
feltűnően sűrű faluszerkezetet lát. Szarmata kérdésben Baráth valóban egyedül maradt véleményével, hisz nem
látni olyan jellegű nyelvi maradványokat, amelyeket ő feltételez. Tudjuk továbbá, hogy a szarmaták is a
rómaiakkal harcoltak és az őslakosság felszámolása nem történt meg valószínűsíthetően, hiszen a harcolók
ellátása részben éppen az őslakosoktól függhetett.

A turániak őstörténete

Általában véve, a kelták után keleti irányból a Kárpát-medencébe érkező népek mind hódítók, turániak,
nagyállattartó katonanépek voltak. E népek kialakulásának régészetre alapozott nyomon követésére Götz László
vállalkozott idézett munkájában Az eurázsiai steppeövezet kulturális, etnogenetikai és paleolingvisztikai
összefüggései Elő-Ázsiával című tanulmányában (GL 1040-1094), melyre alapozva érintőlegesen felvázolom e
lovasnépek kialakulását és útját a Kárpát-medencéig. A kérdés az, kik voltak a sztyeppe lovasnépei, akik közül
másfél évezred leforgása alatt több nép is a Kárpát-medencét választotta hazájául? Kérdés az is, miért éppen
ezek, és mint korábban is feltettem már a kérdést: miért éppen ide? A régészet nem beszél népekről, csak
leletekről, ezért most kell leszögezni, hogy a nyomozás Götz László segítségével a szkíták, szarmaták, jászok,
hunok, avarok, László Gyula késő-avarjai és Árpád magyarjai kialakulásának körülményei után folyik.
Gepidákról és gepida bevándorlásról nem hallhattunk, mert ők hunok voltak, mint Badinyra hivatkozva már
korábban tisztáztuk.
Őseik jelentős részben azok a mezopotámiai sumér menekültek, akik Sargon szemita hatalomátvétele
után Kr. e. 2300 tájától első lépcsőben a Kaukázusban és Észak-Iránban a Kaspi-tenger keleti oldalán -
Khorászán, Dél-Türkmenisztán környékén - új, utóbbiban oázisvárosokat alapítanak. Tudnunk kell, hogy a
régészet már a 6/5. évezred fordulója óta folyamatosan mutat ki észak felé irányuló mezopotámiai tágulást, e
területeket a 4. évezred kezdetén éri el és folyamatosan e hatás alatt állnak. Amikor a nagytömegű

234
Forrás: http://www.doksi.hu

kivándorlások megkezdődnek Kr. e. 2300 táján észak felé, az tehát nem előzmény nélküli e területeken. ... “Igy
például az észak-iráni Tepe Hissar ... lelőhelyén a település a III. periódus B. jelölésű rétege (kb. 2350 és 2150
között) hirtelen tetemesen terjeszkedett, városiassá vált, a lakosság száma jelentékenyen megnövekedett. ” (GL
1051. o.) ... Igen fontos az a tény, hogy zikkuratot is találtak e helyeken (Altin Tepe), ami azt jelenti, hogy teljes
városok meneküléséről lehet szó, vezetőkkel, mágusokkal együtt, vallási életük teljes folytatásával. Néhány száz
évnyi ott tartózkodás után azonban továbbvonulni kénytelenek, mert a föld nem képes eltartani a felszaporodott
népességet. ... “ ... Észak-Irán és Dél-Türkmenisztán nyilván csupán átmeneti állomások voltak a
Mezopotámiából időnként oda érkezett telepes csoportok számára: miután rövidesen felismerték, hogy tartós
megélhetésük ott nem biztosított, csakhamar még északabbra vándoroltak ... (GL 1054. o.). Ugyanebben az
időben a hurrik és szubarok lakta Kaukázusban is - amely a 4. évezred közepe óta a sumér műveltség tartozéka.
“ ... Kr. e. 2300 körül kezdődött a korai transzkaukáziai műveltség harmadik szakasza. Feltűnő ebben a
periódusban egyrészt a korábbi kulturális egység fellazulása, másrészt a fémipar ugrásszerű fellendülése. A
fegyverzet és az egyéb fémeszközök típusai teljesen megegyeznek az egykorú sumér készítményekkel. Ez a
jelenség egy újabb, az eddigieknél is erőteljesebb közvetlen mezopotámiai hatás következménye volt, amely
direkt impulzus ebben az időszakban a Kaukázustól északra, a Kubán vidéki majkopi és egyéb kurgános
temetkezésekben is ugyanilyen erősen jelentkezik. A 2400-2300 közé tartozó majkopi fejedelmi temetkezésben
pl. minden átmenet nélkül egészen hirtelenül lép fel a magas fejlettségű mezopotámiai sumér fémkultúra,
párosulva az anatóliai Alaca Hüyük gazdag sírjaiban talált bronz- és nemesfém-leletek típusaival, amelyek
viszont a maguk részéről végső fokon szintén mezopotámiai-sumér eredetűek. A kubáni-majkopi műveltség
ebben a korban a messzemenően legfejlettebb művelődési góc a Kaukázustól északra. Magasan felülmúlja a
környező területek kulturális fejlettségét. Ennek a kiemelkedő művelődési színvonalnak megfelelően hamarosan
megkezdődik a Kubán-Majkop műveltség régészetileg is jól kitapintható terjeszkedése észak- északkelet felé,
amelynek egyik következményeként magyarázza a kutatás az uráli ércbányászat megindulását már a Kr. e. 3.
évezred végén. (Childe, 1960 és Hancar, 1956 nyomán GL 1056.o.) Ugyanebben az időben Ukrajna és
Dél-Oroszország területén jóval fejletlenebb, hosszúfejű cro-magnoid paleoeuropid típusú népesség - a késői
gödörsíros kultúra népe - él, amelyet a délről érkező rövidfejű népesség részben asszimilál, részben észak felé
szorít.
A mezopotámiaiak később felhúzódnak az északi folyóvölgyekbe, új, fejlett műveltségeket hagynak
maguk után. ... “A kubáni-majkopi műveltség hirtelen megszakad alig 300 éves virágzás után Kr. e. 2000 táján.
... Bennük kereshetjük ... a Volga-Urál vidéki déli gyarmatosok első hullámát a 2. évezred legelején. Szorosan
ehhez az etnogenetikai kérdéshez kapcsolódik a késői gödörsíros és az afanaszjevói műveltség népességének
embertani azonossága is... ...ez a “plump-europid” embertani típus a 3. évezred második felében még csak
Dél-oroszországban (késői gödörsíros kultúra) és az Altáj vidékén (afanaszjevói műveltség) tűnt fel. de később az
andronovói műveltség Kr. e. 1800/1700 körüli kialakulása óta az egész eurázsiai sztyeppeövezet uralkodó
embertani típusát alkotta. Az antropológia ezt az emberfajt andronovói típusnak nevezi. Rendkívül figyelemre
méltó, hogy ez az andronovói embertípus lényeges szerepet játszott a honfoglaló magyarság embertani
összetételében, sőt még a mai magyar népesség között is viszonylag gyakran előfordul. Ennél még sokkalta
fontosabb az a körülmény, hogy az andronovói embertípus a turanid emberfajta alaptípusát alkotja (l. Henkey,
1986.), amely utóbbi emberfajta viszont a magyarság messzemenően leggyakrabban előforduló embertani típusa.
Ha most ezekhez az embertani adatokhoz még azt is hozzávesszük, hogy mind az afanaszjevói, mind a
késői görödsíros, mind pedig az andronovói műveltség leletanyagában igen nagy számban találhatók
mezopotámiai-sumér megfelelések, akkor nem sok kétségünk maradhat e kultúrák népességeinek végső eredetét
illetően: minden jel arra vall, hogy ez a jellegzetes andronovói embertípus az eurázsiai sztyeppékre felvándorolt
elő-ázsiai gyarmatosoktól származik. ... (Randa 1954, Childe 1960, Hancar 0956 nyomán GL 1063-1064.o.) E
korszak lezárása nem is végződhet másképp, mint: ... “ Végső következtetésként megállapíthatjuk tehát, hogy
már mai, egyenlőre még meglehetősen hiányos régészeti ismereteink birtokában is mind nyilvánvalóbbá válik az
elő-ázsiai, közelebbről a mezopotámiai sumér és a transzkaukáziai szubar-hurri kultúrkör, valamint a végső
fokon szintén mezopotámiai eredetű kubán-majkopi, dél-turkmenisztáni és észak-iráni földművelő-fémműves
műveltségek meghatározó kulturális szerepe, nemcsak a Volga-Urál térség, hanem az egész eurázsiai sztyeppe
újkőkori és korai fémkori művelődési fejlődésében.
Ennél még sokkal fontosabb azonban az a tény, hogy manapság már nem csupán közvetett és közvetlen
elő-ázsiai kulturális kisugárzásokat ismerünk a sztyeppén, hanem Transzkaukáziából, Dél-Turkmenisztánból és
Észak-Iránból kiindult ismételten bekövetkezett tömeges gyarmatosításokról is tudunk, amelyeknek etnikumai
között az előbb bemutatott régészeti jelenségek tanusága szerint tekintélyes számú mezopotámiai-sumér, avagy -
óvatosabban fogalmazva - “sumeroid” etnikai csoportok jelenlétével is a bizonyosságot megközelítő
valószínűséggel számolnunk kell.... (GL 1065-1066. o.) ... Legközelebb akkor hallani róluk, amikor e

235
Forrás: http://www.doksi.hu

lakhelyeiket is elhagyják és olyan magas fokra jut el e társadalmak műveltsége mind szellemi, mind anyagi
téren, hogy megint dél felé húzódhatnak, de egyúttal életmódot is váltanak: nomádokká lesznek. Tényként
szögezhetjük le, hogy a nomád életforma a kontinentális csúcstechnológiát jelentette akkor. Közbevethetné
bárki: hát Róma csillogása nem magasabb rendű-e, mint a sztyeppei kultúra? Erre az a válaszom, hogy a
nomádok majd hétszáz évvel megelőzték a latin Rómát (az etruszkokat nem számítva), de nem is ez a lényeg. A
kettő közötti különbség: százmillió, vagy ki tudja hány rabszolga. A nomád életmódról Padányi óta tudjuk, hogy
létrejöttéhez igen sok feltételnek kell teljesülnie: állattenyésztés, földművelés, fémek kiterjedt használata, magas
műveltség stb., Götztől - Bartha Antal finnugor anyagát cáfolva - képet kapunk e népek általános nyelvi
viszonyairól is. E nyelv mindenképpen egy széles, sumér alapokra épülő nyelv, amely több irányból is - többek
között későbbi, már akkáddal vegyített sumér nyelvű mezopotámiai elvándorlások miatt - bővült az idők
folyamán. Ezzel anélkül, hogy részletesen belemennék e nyelv(ek) elemzésébe, azt láthatjuk, hogy a szkítáktól
kezdve egy olyan jellegű nyelv érkezik a Kárpát-medencébe a turániak beáramlásakor igen sok hullámban,
amely legalább alaprétegét és gyökszavait, feltehetően nyelvtanát is tekintve, mindenképpen közeli rokonságban
kellett álljon a Kárpát-medencében élők nyelvével, amelyben szintén jelen volt a Kr. e. 2300 előtti és azt követő
állapotú sumér nyelv.
Annak a hatalmas területnek kiterjedt nyelvi rendszerét, amelyet fentebb az andronovói kultúra néven
említettem, többen próbálták meg egységes szemléletben feldolgozni. A három évezred nyelvi történetének
feldolgozandó anyagát mindenképpen be kell mutassam, már csak azért is, mert a honi finnugor és a modern
indogermán nyelvészet ún. areális nyelvkiegyenlítődési megállapításai is szóba kerülnek.
... Ha abból indulunk ki, ami az adott körülmények között a Kr. e. 2. évezred első felében a Volga - Urál
- Ob - Irtis vidékén egyedül elvárható volt, hogy ugyanis az igen gyér számú halász-vadász őslakos csoportok a
közéjük és közvetlen közelükbe telepedett, s velük többrendbeli rendszeres kapcsolatokban álló
összehasonlíthatatlanul magasabb műveltséggel rendelkező, tömegesen és több hullámban érkezett földművelő -
állattenyésztő és fémműves déli gyarmatosok nyelvének bizonyos elemeit óvatosan számolva félezer szót (kb.
ennyi biztosan igazolható magyar - finnugor szópárhuzamot ismerünk) és a legfontosabb nyelvtani
sajátosságokat átvették - természetesen nem változatlanul, hanem többé-kevésbé eltorzítva, pidginizálva, saját
nyelveik hangrendjéhez idomítva - és ez a pidginszerű nyelv azután a mindennapi érintkezések során széles
körben használt és általánosan megértett közlekedő nyelvvé, úgynevezett “linga francá”-vá vált a halász-vadász
őslakosok között, akkor nem kell a kérdéses gyarmatosokban “ősirániakat” gyanítanunk, nem kell csupán az
őslakosokra gyakorolt ködös “hatásaik”-ról beszélnünk, de arra sincs szükség, hogy olyan szemenszedett
képtelenségeket kelljen - mintegy “szükségszerűen” - feltételezni, hogy a gyér számú és igen kezdetleges
kultúrális fokon álló halász-vadász őslakosok rövid időn belül szinte teljesen asszimilálták volna a fél évezreden
keresztül tömegesen és több hullámban érkezett, s ráadásul még sokkalta magasabb műveltséggel is rendelkező
déli gyarmatosokat. - Gondoljuk csak meg jól: olyasmi ez, mintha valaki halálos komolysággal azt próbálná
bizonygatni, hogy a 18. és 19. századi európai gyarmatosítókat Észak-Amerikában az ottani őslakos indiánok
rövid időn belül teljesen asszimilálták volna.
László Gyula azután 1981-ben megjelent “Őstörténetünk” című könyvében lényegesen továbbfejlesztette
1961-es “nyelvlánc” elméletét. Újabb elképzelését így fogalmazta meg: .... “ Önkéntelenül felvetődik más
gondolat is. Nevezetesen az, hogy a sokfajta külön nyelvre, elszigetelt népességre rátelepszik egy nagyszámú
csoport, amely széthúzódva nagy területen beszélné a maga egységes nyelvét, s ennek a nyelvnek alapvető
elemeit vennék át külön-külön az őslakók, akik amellett megtartanák nyelvük hangrendszerének sajátosságait
(hozzá alkalmaznák az átvett életfontosságú elemeket), megtartanák szókincsük jelentős részét (ezek lennének “a
nyelvek külön életében” keletkezettnek vélt szavak). Magam ezt a megoldást látom valószínűnek, de még hozzá
is venném, hogy ez a nyelv feltehetően a ma is legnagyobb számú néptől - a magyartól - származhatnék” (László
1981. 43. o.)
Észrevehetjük, - s számos olvasónknak az idézet olvasásakor bizonyára azonnal fel is tűnt -, hogy a fenti
idézetben megmutatkozó nyelvrokonsági szemlélet minden egyes kis részletében, változtatás nélkül, szó szerint
átvihetjük és alkalmazhatjuk a Volga - Urál - Ob - Irtis térségében a Kr. e. 2. évezred első felében kialakult
paleolingvisztikai (ősnyelvészeti) helyzetre. ...
A paleolingvisztikai helyzet tehát ezek szerint pontosítva úgy alakul, hogy nyilvánvalóan az andronovói
műveltség közlekedő nyelvéből átvett elemek szolgáltak alapul a kultúrkör északi határa mentén élő erdőövi
halász-vadász csoportok nyelveinek kölcsönös kiegyenlítődéséhez, egy erdőövi “linga franca” kialakulásához.
Ebben a szemléletben - teljesen László Gyula felfogásának szellemében - a magyar nyelv, pontosabban mondva
az előmagyarok vagy protomagyarok nyelve természetesen nem sorolható be az erdőövi csoportok nyelvei, vagyis
a későbbi uráli-finnugor nyelvek közé, hanem nyelvünk közvetlen előzményei kétségkívül az andronovói
műveltség egykori közlekedő nyelvének körzetében keresendők.

236
Forrás: http://www.doksi.hu

Az ugor-magyar nyelvközösség elmélete

Az uráli-finnugor nyelvek rokonsági kapcsolatainak ezen areális (területi) nyelvkiegyenlítődési elmélete
azonban még sokkal globálisabb méretekben is kiválóan alkalmas az eurázsiai sztyeppeövezetben és annak
környékén beszélt különféle nyelvek egymás közötti kapcsolatai jellegének magyarázatára. Ha emlékezetünkbe
idézzük, amit a fentiekben az andronovói műveltség kialakulásának körülményeiről, és az ebben a formálódási
folyamatban szerepet játszott korábbi kultúrkörökről, illetőleg ezek közelebbi és távolabbi összefüggéseiről,
származásukról és etnikai összetételükről elmondottunk, akkor óhatatlanul arra a következtetésre jutunk, hogy az
utóbbi évtizedek ásatásainak eredményei gyakorlatilag a legkisebb részletekbe menően igazolták az elmúlt
századforduló néhány kitűnő és bámulatosan messzetekintő magyar kutatójának (Nagy Géza, Fiók Károly és
mások) úgynevezett “ugor-magyar nyelvközösségi elmélet”-ét, amelyet a magyar nép és nyelv kizárólagosan
finnugor eredetét hirdető Hunfalvy- és Budenz-féle iskola annak idején minden közelebbi vizsgálat nélkül
elvetett, és a “hivatalosított” finnugor irányzatú magyar tudományosság azóta is következetesen elhallgat, mert
szöges ellentétben áll “finnugor eredetünk” feltevésével. ... Nagy Gézáék tulajdonképpen a magyar, az uráli
finnugor és a török-mongol (altáji) nyelvek közös vonásait ezen ugor-magyar nyelvközösség areális
nyelvkiegyenlítődéseket előidéző nyelvi hatásaiként magyarázták - Trubetzkoyt és a modern indogermanisztikai
kutatást ezzel több, mint négy évtizeddel megelőzve. (GL 1068-1071. o.)

Első fokozat
A Kr. e. 3. évezred utolsó évszázadaiban Nagy Gézáék ugor-magyar nyelvközösségének még csak a
legkorábbi kezdeteit tapinthatjuk ki, mégpedig Kelet-Európában a transzkaukáziai eredetű kubáni-majkopi és
késői gödörsíros kultúrában, Ázsiában pedig a szintén elő-ázsiai, jórészt közvetlenül mezopotámiai eredetű
dél-turkmenisztáni műveltségekben és ezek Altáj-vidéki származékában, az afanaszjevói kultúrában, amely
művelődési komplexumok népességei - amint már tudjuk - embertanilag egységesek voltak (plump-europidok).
A most említett régészeti kultúrák mindegyikében feltehetőleg különböző közlekedő nyelvek voltak
használatban, amelyeknek azonban nyilvánvalóan meglehetősen közel kellett állniuk egymáshoz, hiszen a
kérdéses műveltségek népességeinek túlnyomó többsége elő-ázsiai eredetű gyarmatosokból tevődött össze, akik
kétségkívül magukkal vitték az elő-ázsiai nyelvi koiné az időbeli nyelvi fokozatának közlekedő nyelvét, amely
Elő-Ázsiából való elvándorlásuk idején használatos volt. Az itt tekintetbe jövő elő-ázsiai gyarmatosok pedig -
amint fentebb megmutattuk - kivétel nélkül mindannyian a sumér magaskultúra időszakában, a sumérok
elő-ázsiai kulturális, etnikai és nyelvi hegemóniája idején hagyták el Elő-Ázsiát, sőt - legalábbis a 3. évezredben
több hullámban Dél-Turkmenisztánban megjelent gyarmatosok - jórészt minden jel szerint közvetlenül
Mezopotámiából származtak. Ennek következtében tehát a körükben használatos közlekedő nyelveknek vitán
felül az elő-ázsiai nyelvi koiné sumér nyelvi fokozatán kellett alapulniuk.

Második fokozat
A Kr. e. 2. évezred első felében azután, egyfelől a Volga - Urál vidéki korai bronzkori kultúrák (Balanovó,
Abasevó stb.), legfőképpen pedig az embertanilag és kulturálisan is teljesen egységes andronovói műveltség
kialakulásával 1800/1700 táján, már konkrétan megfoghatóvá válik az ugor-magyar nyelvi közösség:
gyakorlatilag tekintve aligha férhet kétség ahhoz, hogy a hatalmas területeken teljesen egységes arculatú
andronovói művelődési körnek, amelynek - ismét hangsúlyozzuk, mert elsőrendű fontosságú követelmény - a
régészeti leletek tanúsága szerint jól kiépített távolsági kereskedelmi hálózata volt, és amely művészi színvonalú,
már exportra is termelő bronzművességgel rendelkezett, sőt fennállása idején minden valószínűség szerint
hatalmas kiterjedésű, az Altájtól a Volgáig terjeszkedő államszerű törzsszövetségi szervezetekkel is számolnunk
kell, feltétlenül közérthető közlekedő nyelve kellett legyen, amelyet a műveltség egész területén használtak. Ez a
zandronovói “linga franca” viszont minden jel szerint azonos volt Nagy Gézáék ugor-magyar nyelvi
közösségével. Ebben a közlekedő nyelvben kölcsönösen kiegyenlítődtek a transzkaukáziai, a kubán-majkopi, a
késői gödörsíros, a Volga-Urál vidéki, a dél-turkmenisztáni és az afanaszjevói műveltségek előbb már emlitett
különböző, de végső fokon egyaránt az elő-ázsiai nyelvi koiné későbbi - 4. és főleg a 3. évezredbeli, azaz már
vitathatatlanul sumér dominanciájú - nyelvi fokozataiból származó, tehát egymással meglehetősen közeli
rokonságban álló kisebb regionális “linga francá”-i.
Igy az andronovói közlekedő nyelvnek nyilvánvalóan az elő-ázsiai nyelvi koiné Uruk-Gaura kori, azaz
már egyértelműen sumér nyelvi fokozatához kellett közelebb állnia, hiszen az andronovói műveltségben Kr. e.
1800/1700 után ismét összetalálkozott és nyelvileg, valamint etnikailag is kiegyenlítődött (vö. a sztyeppén
egységesen uralkodó “plump-europid” andronovói embertani típussal) elő-ázsiai gyarmatosok - amint előbb már
említettük is - túlnyomórészt már az Uruk korszak kezdete után hagyták el Elő-Ázsiát, illetve Mezopotámiát.
Nyilvánvalóan ezen - az Altájtól Kelet-Európáig használatos - közlekedő nyelv konvergens nyelvi

237
Forrás: http://www.doksi.hu

hatásainak tudható be a számos magyar-finnugor és magyar-török (mongol) nyelvi párhuzam. Az andronovói

műveltség ugyanis mind a későbbi finnugorok, mind pedig a törökök (mongolok) elődeinek lakóhelyeivel
közvetlenül szomszédos volt, a sztyeppeövezet kimagaslóan fejlett vezető kulturális elemét alkotta, és
földművelő, állattenyésztő, sőt bronzműves gazdasági formája következményeképpen a kérdéses terület
népességének túlnyomó etnikai többségét is jelentette. Mindezen tények arra utalnak, hogy az andronovói
műveltség közlekedő nyelve vitathatatlanul elsőrangú szerepet játszott az említett szomszédos nyelvek közös
elemeinek kialakulásában.
Vagyis jórészt ezen andronovói idők - kb. 1800/1700 és 1200 között - valamint az időben csatlakozó
Karasuk kultúra első felének (kb. 1200-1000 között semmiféle kulturális vagy népességbeli változás nem
észlelhető a régészeti leletekben, s csupán Kr. e. 1000 után jelentkezik egy új etnikai csoport nyugati irányból, l.
Grjasnow, 1970.) emlékei lennének azok a magyar nyelvi megfelelések, amelyeket a finnugor nyelvészet egyrészt
“uráli-finnugor örökségként”, másrészt “török eredetű jövevényszavak” - ként tart számon magyarban (no és
természetesen azok a nyelvtani nyelvszerkezeti párhuzamok is a magyar és török nyelvek között, amelyeket már
előbb említettünk, de amelyekről a finnugrisztika nem szokott beszélni, mert igen nagy mértékben kétségessé
teszik egy külön “ uráli-finnugor nyelvcsalád” feltevésének jogosságát, tekintettel arra, hogy számos olyan
nyelvtani, nyelvszerkezeti sajátosság, amely a finnugrista nyelvészek szerint genuin “uráli-finnugor” nyelvi
jellegzetesség lenne, ugyanúgy megtalálható a török nyelvekben is).
Ugyanúgy szintén - nyilván az andronovói - korai Karasuk korszakból származnak azok a közös
magyar-finnugor-török nyelvi párhuzamok (szótári és nyelvtani megfelelések) is, amelyeket a finnugrisztika sem
hallgat el, és az úgynevezett “urál-altáji nyelvcsalád” ősrokonságának jeleiként szerepelnek a nyelvészeti
köztudatban. ...

Harmadik fokozat
Ha a sztyeppei vidékek Kr. e. 1. évezredbeli kimméri-szkíta-szarmata kultúráit nyelvi vonatkozásban meg
akarjuk vizsgálni - természetesen ezúttal is a régészeti kutatások konkrét leletösszefüggéseinek útmutatása
segítségével -, akkor abból kell kiindulnunk, hogy e korszak legelején, a 2/1. évezred fordulója táján döntő
jelentésőgű gazdasági és társadalmi változások következtek be az eurázsiai sztyeppék térségében, amelyek
természetesen igen messzemenő etnogenetikai és paleolingvisztikai következményeket is vontak maguk után.
Ezek a változások régészetileg is legkorábban a Kr. e. 1000 körül foghatók meg a leletegyüttesekben, s kezdetben
a nyílt sztyeppe népeinek az északabbi területektől (a ligetes sztyeppétől és az erdőöv legdélebbi sávjától) való jól
kitapintható elkülönülésében nyilvánulnak meg. Igy pl. a középső Volga és a Dél-Urál vidéki virágzó, fejlett
korabronzkori műveltségek (Balanovó, Abasevó) utódai teljesen jelentéktelenné válnak, a korábbi gazdag leletek
úgyszólván eltűnnek, s ugyanakkor a délebbi területeken erőteljes kulturális fellendülés jelei észlelhetők, tehát a
Kr. e. 2. évezredbeli északabbi műveltségek népességeinek kulturálisan aktív, illetőleg gazdaságilag tehetősebb
és a társadalmi összetételben vezető szerepet játszó részlegei nyilvánvalóan délebbre húzódtak. E migrációk okát
már meglehetősen jól ismerjük: a régészeti leletek egyértelműen arra mutatnak, hogy nagyjából a Kr. e. 2/1.
évezred fordulója idején alakult ki az eurázsiai sztyeppeövezetben a lovas-nomád gazdasági forma (pontosabban
mondva: ebben az időszakban érte el azt a fejlődési fokot, amikor az már a régészeti leletekben is kétségtelenül
megmutatkozik), amely az addig kihasználatlanul heverő - mert földművelésre az akkori kezdetleges
eszközökkel még nem alkalmas - óriási kiterjedésű kötött talajú füves pusztákat is gazdaságilag értékesíteni tudta
és így az ember számára lakhatóvá tette.
Megjegyzendő ehhez, hogy a Kr. e. 2. évezred folyamán az andronovói műveltség és a Volga - Dél-Urál
vidéki kultúrák területein földművelés csak az északabbi, ligetes sztyeppei vidékeken és a folyóvölgyekben volt
lehetséges, ahol lazább talajok már az akkori technikai felkészültséggel is lehetővé tették a megművelést.
Ennek következtében tehát a lazább talajú folyóvölgyekben, de legfőképpen a ligetes sztyeppe
irtásos-égetéses módszerrel eke alá vonható területein már a 2. évezred eleje óta földműveléssel és
állattenyésztéssel foglalkozó déli eredetű gyarmatosoknak (7-800 év alatt minimálisan a népesség számának
6-8-szoros megnövekedésével számolhatunk) - előbb-utóbb szükségszerűen újabb megélhetési módok után kellett
nézniük, ha nem akartak éhezni. Igy kétségkívül nekik tulajdonítható a sztyeppei lovasnomád gazdasági
rendszer és életforma megteremtése, mégpedig legfőképpen a következő ok miatt: csakis a
földművelő-állattenyésztő gyarmatosok utódainak voltak meg ugyanis - korábbi vegyes,
földművelő-állattenyésztő gazdasági formájuk és a bronzművesség következtében - a megfelelő gazdasági és
technikai előfeltételeik (már eredetileg is viszonylag nagy állatállomány, valamint járművek, szekerek,
fémeszközök, fegyverek stb.) ahhoz, hogy fokozatosan áttérhessenek a lovasnomád életformára. Ezzel
magyarázható tehát a legkézenfekvőbb módon az északabbi, ligetes sztyeppei területek művelődési köreinek
eljelentéktelenedése és a délebbi sztyeppei kultúrák egyidejű virágba szökkenése a Kr. e. 2/1. évezred fordulója

238
Forrás: http://www.doksi.hu

táján.
Ezen északról délre irányuló vándorlások után néhány évszázadig még bőven voltak szabad területek a
sztyeppén a lovasnomádok népszaporulatának levezetésére. A jelek szerint azonban már a Kr. e. 1. évezred
700-as, 600-as éveiben szűkülni kezdett a hely: ebben az időben indultak meg ugyanis egyfelől a kelet-nyugati
irányú vándorlások a sztyeppén (először a kimméri-szkíta népmozgalmak, majd később a szarmaták fokozatos
nyugati terjeszkedései), másfelől pedig a sztyeppei szkíta-szarmata kultúrák régészetileg is jól nyomon köbethető
északi irányú térhódításai is a ligetes sztyeppék és az erdőöv legdélebbi sávja területeire, amelyek pl. a sztyeppei
gyarmati kultúra jellegű középső Volga - Dél-Ural vidéki ananjinói műveltség és a vele közeli rokonságban álló
Ob-Irtis környéki, valamint felső-volgai igen hasonló felépítésű egyéb, összefoglaló néven úgynevezett
“gorodiscse-kultúrák” Kr. e. 600-500 körüli jelentkezésében fogható meg a régészeti leletekben. ....
Ezeket az újabb keletű, Kr. e. 1. évezredbeli közelebbi érintkezéseket a sztyeppei etnikumok és az
észak-erdőövi kelet-európai és nyugat-ázsiai népcsoportok között nyelvi vonatkozásban másodízigleni, ismételt
hatásokként kell értékelnünk, és nyilvánvalóan ezen későbbi nyelvi kapcsolatok számlájára írhatjuk azoknak a
szókincsbeli és nyelvtani egyezéseknek, párhuzamoknak tekintélyes részét, amelyeket a magyar, valamint az
egyes kisebb finnugor nyelvi csoportok (obi-ugorok, permiek, volgai-finnek, balti-finnek) között külön-külön
észlelhetünk, amelyek azonban a többi finnugor nyelvcsoportból hiányoznak. Ebben az időszakban ugyanis nagy
valószínűséggel számolhatunk azzal, hogy az andronovói időkben, kb. Kr. e. 1800/1700 és 1200 között kialakult
erdőövi közlekedő nyelv - más szóval a finnugor nyelvészet “finnugor alapnyelve” - kisebb-nagyobb vándorlások,
elsősorban keleti és nyugati irányú szétterjeszkedések, valamint az egymás közötti kapcsolatok ezekkel járó
meglazulása, megszakadása következtében már elvesztette általános közérthetőségét, és a közvetlenül egymás
szomszédságában lakó előbb említett kisebb etnikai csoportok nyelvei, magukra hagyatva, a külön-külön fejlődés
útjára léptek, s már - másodlagosan - lényegesen eltértek egymástól. Igy azután a sztyeppei etnikumoknak Kr. e.
1. évezred közepe táján bekövetkezett északi gyarmatosításai során az egyes erdőövi csoportok külön-külön
obi-ugor, permi, volgai-finn és balti-finn részleges közlekedő nyelvekre szétszakadozott nyelvi közösségeit a
sztyeppei gyarmatosokkal érkező újabb nyelvi befolyások is külön-külön érték el, attól függően, hogy milyen
számban érkeztek a “gorodiscse kultúrák”-at létrehozó sztyeppei gyarmatosok, és milyen intenzívekké váltak
végeredményben az őslakosok és a telepesek közötti gazdasági, kulturális, etnikai és természetesen nyelvi
kapcsolatok.

Negyedik fokozat
.... a Kr. u. 5-8. század közötti időszakban délről északra költözött onogurok, illetve hunugurok,
onogur-bolgárok és szabirok között minden joggal számolhatunk jelentős nagyságú magyarul beszélő
csoportokkal is, és ezek jelenléte a középső Volga - Dél-Urál vidékén ... kézenfekvő módon megmagyarázza az
obi-ugorok és a volgai-finnek (cseremiszek) nyelveiben található, különlegesen erős nyelvi kapcsolatokra valló
magyar párhuzamokat, amelyek a többi finnugor nyelvből hiányoznak. (GL 1083-1091. o.)

Mindezen kissé hosszadalmasnak tűnő Kárpát-medencei és a sztyeppei események ismertetésére azért

vállalkoztam, mert igen fontos tisztázni: ki olvadt össze kivel? A kérdés nem olyan közönséges, mint hinnénk,
hiszen a forgalomban lévő honfoglaláskori elméletek nem egységesek. Szó esik turk, sőt törökös nyelvű
honfoglalókról, szláv, bolgár, frank és ki tudja még milyen nyelvű hazaiakról és szélsőséges esetben turk-szláv
egyesülésből kellett volna magyarrá lennünk. A valósághoz közelebb álló minimális feltételezést kellett tehát
feltenni kiindulásként, magyarul, legalább az egyik fél magyar kellett legyen. Okfejtésemre alapozva az
itthoniakat tekinthetem csak biztosan magyarnak leginkább a Kárpátok nyugodt életet biztosító védőgyűrűje és a
magyar helynevek megléte miatt. Az indirekt levezetésben sem szűkölködő gondolatfűzés eredménye a vártnál
jobb helyzetre utal: két közös gyökerű népcsoportunk van, ám nem biztos, hogy ezzel együtt is megértették
egymást. Remélhetjük, hogy így lehetett, mert a fenti idézetben kétségtelenné válik a sztyeppére vándorolt
elő-ázsiaiak (sumérek és sumér dominanciájú csoportok) ottani folyamatos vezető szerepe, mindvégig
hangsúlyozottan nagy létszámuk, vagyis helyzetüknél fogva valószínűleg nem kerülhettek más nyelvek túlzott
befolyása alá, ezért nem is szenvedtek el súlyos nyelvtorzulásokat. A lényeg azonban számunkra most az, hogy a
fentiek alapján feltehető erős rokonsági fok az összeolvadásban a hódítók magasabb aránya esetén is sikerrel
kecsegtet.

A Kárpát-medenceiek és turániak nyelvei összeolvadásának lehetőségei

Nem állítható ma teljes bizonyossággal, hogy e két népcsoport megértette egymást, bár erre igen jó
esélyük lehetett, de semmi esetre sem álltak egymással szemben teljes idegenséggel, közös nyelvi elemekkel

239
Forrás: http://www.doksi.hu

feltétlenül találkozniuk kellett. (A másik énem azt mondja, hogy ezek bizony legalább olyan jól meg kellett értsék
egymást, mint egy vasi és egy székely ember manapság is, legfeljebb az egyik krumplinak, a másik pityókának
hívta a burgonyát.) Mindenesetre itt Baráth nézeteit komolyan támogatja a Kárpát-medence-i korábban
letelepült és a később oda igyekvő turáni népek nyelvének körülhatárolásában és megállapításában. Okkal
tételezhetjük fel, hogy a nyelvi kötelékeken kívül más, az összetartozást nyomatékosan erősítő kötődések is
voltak e népcsoportok között, mint például a hitvilág és a műveltségbeli azonosságok, hasonlóságok, vagy netán
közös gyökerek ápolása vagy tudata. Badiny e tárgykört (BJF) c. munkájában bőségesen kifejtette, csak
emékeztetem az olvasót a magyar katolicizmusba is átörökített Boldogasszony-kultuszra, Csíksomlyó Babba
Máriájára. Mindezzel most azt kívánom alátámasztani, hogy az a bizonyos turáni beolvadás a helyben élőkbe
sokkal kevesebb zökkenővel kellett megtörténjen, mint két teljesen idegen nép egybeolvadása. Ezért
feltételezhető, hogy a közeli nyelvi (és népi) rokonság megléte esetén akár az itt lentebb említett arányoknál
nagyobb számú bevonuló esetében is megtörtént a be-, helyesebben talán az összeolvadás. Nem szabad
természetesen figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a beköltözések (vagy hódítások) utáni beolvadást követően
egyre erősebb és erősebb, lélekszámában ily módon is növekvő néppel állunk szemben.
László a beolvadás mikéntjét tárgyalva 10-30 százaléknyi idegen ajkú felszívódását problémamentesnek
tekinti. Id Fehér megerősíti őt ebbéli véleményében azzal, hogy a negyedik generációval be is fejeződik a
folyamat, eszerint durván 80-100 év leforgása alatt. Radics ennél tovább megy, ugyancsak idegen ajkúakból
ugyanezt akár 50 százalék esetén is reálisnak tekinti, mondván, hogy a meghódítottak nyelvét mindenképpen
meg kell tanulnia a hódítóknak, hiszen különben nem tud parancsolni sem. A sztyeppék népeinek fentebb
tárgyalt kialakulását tekintve - úgy gondolom -, megalapozottan léphetek tovább a számarányok elvileg
korlátlan növelése irányában abból a megfontolásból, hogy semmiképpen sem idegen hódítók jelentek meg a
Kárpát-medencében. Az az igen masszív tény ugyanis, amely szerint Mezopotámia területéről kiindulva, a
sztyeppevidékre irányuló, évezredeken át tartó, folyamatos, nagy létszámú és egységes sumér kiáramlás feltölti
ezt a hatalmas területet, egyszerűen nem engedi meg feltételeznünk, hogy az eredetihez képest gyökeresen
különböző nyelveket használtak volna e területen. Mindezzel arra kívánok rámutatni, hogy joggal feltételezve
olyan esetben is megtörténhetett a hódítók beolvadása, ha számarányuk esetleg - egészen szélsőséges
lehetőségként említve - megegyezett az őslakosokéval, vagy netán meg is haladta volna. Hogy ez valóban
mennyire szélsőséges eset lett volna, számoljunk utána, felhasználva azokat a szakirodalomban unásig ismételt
adatokat, amelyek a föld eltartó képességét jelzik. Halász-vadász fokon 0,07-0,09 ember négyzetkilométerenként
a norma, ez kb. 26000 fő tart el az egész Kárpát-medencében. Tudjuk ugyanakkor, hogy ilyen népsűrűség mellett
nincs összekötő nyelv, nincs földművelés, csak vadászhordák véletlenszerű találkozásai. Ezért, hogy be tudjuk
határolni, mikortól számolhatunk kiterjedt földműveléssel a Kárpát-medencében, akkor újra elő kell vegyük
Götz már egyszer másutt is idézett alaptételeit, és újra rámutatni, hogy legkésőbb Kr. e. 5000 és 4000 között
mindenképpen kiterjedt földműveléssel kell számoljunk, legalább a terület egyharmadán. Azt is tudjuk Baráth
Tibortól (BT III/133.o.), hogy a Kárpát-medence a Kr. e. 3000 táján vált népkibocsátóvá, tehát úgy is
fogalmazhatunk, hogy megtelt és teljes kapacitással dolgozik. (A Kr.e. 6500 és 5500 cím alatt GL II. 877-879.,
majd Kr.e. 5400 cím alatt GL 818.o.-tól).
Mindez legalább 6-800 000 lélek jelenlétét mutatja, ami idegen nyelvű hódítás esetén is 3-400 000 fő
nagyságrendig beolvasztotta volna az érkezőket. A fejlett nomád típusú kultúrák megjelenése előtt azonban
ekkora nép szervezett mozgatása lehetetlen volt, nem voltak rá technikailag és szellemileg felkészülve. Padányi
bebizonyította már Dentumagyaria c. könyvében - amelyet idéztem máshol -, hogy egy teljes nép mozgatása
annak egyetemes erőkifejtését követeli meg, és határozottan rámutatott az ilyen akciók szervezési nehézségeire,
Pap Gábor pedig éppen a szellemi vezetés nélkülözhetetlen voltára mutatott rá az itt máshol szintén idézett
szemelvényében a Hazatalálás c. kötetéből. Mindebből az is következik, hogy csak horda méretű nagycsaládok
vagy ehhez hasonló alakulatok közlekedhettek a fejlett nomádok létezését megelőzően, ezekre kétségtelen
beolvadás várt a fogadó területen, feltéve, hogy nem vonultak tovább azonnal letelepedésre alkalmas föld híján,
hisz ne felejtsük el, a Kárpát-medence megtelt. Lakosait Kr. e. 3000 táján nagy vonalakban ismerjük: kis-ázsiai
elszármazású sumérral felülrétegzett nyelvűek, és sumérok többségükben, de van köztük égei elszármazású is.
Fentiek alapján nem valószínű olyan népmozgás, amely jelentősen befolyásolhatta e térség életét, hacsak az
nem, hogy a keletről elszármazott néprészek kelta név alatt ötvöződtek össze és belakták szinte egész Európát.
Az összeötvöződés kézzelfogható eredménnyel járt az egész kelták lakta vidéken, így a Kárpát-medencében is:
kialakult az Európát befedő egységes kelta nyelv. Baráth Tibor erről némileg másképp vélekedik, de az
eredmény ugyanaz, sőt, nevén nevezi a dolgot: ... “Külön kelta nyelvet soha nem találtak, nem is találhattak,
hiszen a kelta népeket azok alkották, akik magyarul beszéltek. Az “európai nyelvi egység” így a kelta irodalom
egyik alapvető tétele. Camille Julien francia ókori történész szerint ezt az egységes nyelvet százmillió ember
beszélte. Nyilván túlzás, de a lényeg helytálló: a kelta időkben magyarul beszéltek.” Mindez most annyiban érint

240
Forrás: http://www.doksi.hu

bennünket őstelepes paraszti népünk kutatása közben, hogy igen fontos útjelzőt verhetünk le Kr. e. 500 táján a
magyar nyelvű Kárpát-medence és Európa rögzítésével. Annál is inkább fontos ez útjelző, mert azt a népet,
amelyik egybeforrasztotta őket, azok maguk a szkíták voltak, akikkel egyúttal a sztyeppeiek nyugatra vonulása
megkezdődött. Megint a megszokott magyari történet zajlott le: ... “A kelta nevet eredetileg viselők sötétes arcú,
alacsonyabb termetű, kerek fejű, magyarul beszélő nép volt. Ezek turáni származású nép, akik a Kaspi-Oxus
térségében alakultak ki árja és kus fajta elemek összeolvadásából, és akik első nagyobb hulláma, a szkíták, éppen
a Kelta-név elterjedése kezdetén, a Kr. e. VI. szd.-ban érkeztek a Duna vidékére és a Kárpátok fölé, Dárius
perzsa király Kr.e. 512-ben lezajló támadása idején. Az első kelták (szkíták) nyugatra vonulásakor nincs szó
komoly háborúkról, fegyveres összetűzésekről, a megelőző lakosság kiirtásáról vagy elűzéséről, sem új politikai
keretek felállításáról. Minden csendben zajlott le, a szabály a meglévő keretekbe való beilleszkedés volt,
összevegyülés a régibb, de azonos nyelvű lakossággal, a Társakkal, Barátokkal, Ligúrokkal, Hétúrokkal és
Magyarokkal, akik valamennyien közös nyelvet beszéltek és mindnyájan a Régi Keletről eredtek.”
.... A szkíta hadi tudományra nagy szükség is volt a Kárpát-medence védelmében és őrzésében, illetve
visszaszerzésében. A kelták kontinensnyi méretű szereplése igen gyorsan és igen szomorú véget ért.
Kiteljesedésük pillanatától fogva feltűnnek a veszedelmes ellenségek: Róma, a görögök és a keleti sztyeppék és
később észak felől vonuló új népek, a germánok és a szlávok.
Mindezen meggondolandó tények figyelembe vételével külön kell választanom a fejlett kultúrájú
nomádok Kárpát-medencébe való beérkezését megelőző és az azt követő időszakokat. Ez a választóvonal a
kelták szereplése, mert hozzávetőleg ezen időtől - tekintsük ezt Kr. e. 500-nak - számolhatunk fejlett kultúrájú
nomád betelepüléssel, elsőként a szkítákkal. Most e fordulóponton kell egy mondat erejéig a Kr. e. 3000 előtti
helyzetre utalni.
Ha a Kárpát-medencében Kr. e. 3000 és 500 között a nyelvi összeötvöződés a magyar név alatt történt
meg, okkal feltételezhető, hogy az azt megelőző időkben történt bevándorlások nyelvei is olyanok voltak,
amelyekből csak ez alakulhatott ki. Ez itt most csak egy előzmény bizonyos fokú valószínűsítése, úgy gondolom
nem állak rendelkezésemre olyan adatok, amelyekre alapozva még korábbi történéseket tudjak leírni, vagy
azokkal kapcsolatos feltételezésekbe bocsátkozzam. Ugyanezen oknál fogva nem vizsgálhatom a helyben
kialakult ősnép teóriáját sem, bár nem kizárt, hogy később elegendő adat gyűlik fel vele kapcsolatban. Nem
látok jelenleg bizonyítási lehetőséget ezen rénszarvast elejtő helyi ősnépnek a Régi Kelet kultúrcentrumaiba
való szétáramlásának leírásával kapcsolatban sem. Ezek tehát azok a kérdések, amelyekre most nem keresek
választ. Keresek viszont egy magyarul beszélő őstelepes paraszti népet annál is inkább, mert velük kapcsolatban
viszont úgy gondolom, az ő nyomukba eredve használható feltételezéseket fogalmazhatok meg egészen kb. Kr. e.
3000-ig bezárólag.
Az árpádiak és a 670-esek példájából kiindulva feltehetjük, hogy a többi turáni bevándorlás létszáma is
közel hasonló lehetett, de legalábbis nem olyan nagy, hogy az őslakosság ne olvaszthatta volna őket magába.
Joggal tehető fel, hogy ez a bő 1500 igen mozgalmas év sem tudta nyelvi alapjaiban megrendíteni ezt az
általunk egyre nagyobb csodálattal szemlélt őstelepes földműves népet, legfeljebb belső arányain módosított
nem döntő mértékben. Visszahátráltunk tehát a Kr. e. 500 körüli kelta időkig. A kelta névvel foglalkoztunk e
könyv korábbi részében. Jelentése: keleti, kelti, kelta nép, mert e név alatt egyesült Európa minden, a már akkor
is évezredekkel korábban folyamatosan onnét, keletről elszármazó nép: sumér, anatóliai, hétországi, katti, pilisi,
kánaáni, palesztínai, egyiptomi, esthoni, bothoni. Nem kutatom most, hogy Kr. e. 500 táján az Uralnak melyik
oldalán kellett volna Árpád-i őseinknek éppen tartózkodniok, mert e szempontból ez már mindegy. A magyar
földműves őslakosság igen nagy valószínűséggel, szinte biztosan akkor is itt volt már a Kárpát-medencében és
ugyanazt tette, amit ma is: névtelenként a nemzetet tartotta fenn és ugyanezt a magyar nyelvet beszélte. Térjünk
még vissza Radics Géza egy további adatához:
“ ... Lázár István hazai író tollából, Kiált Patak vára (Szépirodalmi Kiadó, 1974.) című
társadalomtörténeti műve első fejezetében beszámol a Bodrogközben lévő karcsai templom melletti ősi temető
ásatásáról és annak meglepő eredményéről. Miután az előkerült emberi csontokon vérvizsgálatokat végeztek, az
antropológus - Karoson - arra a meglepő felfedezésre jutott, hogy: “Bodrogköz népessége - és ebben legalábbis
egyenlőre. egyedülálló táj- és népszigete ez hazánknak - nemhogy a honfoglalás óta, de sokkal régebbre
visszamenően: a neolitikumtól, azaz az újkőkortól folyamatos. Az élet itt megszakítatlan folyt, legalább ötezer
éven át.” Lázár a következő bekezdésben így folytatja: “ - felejthetetlen volt látni, hogy a honfoglalók sírját a
megszólalásig ugyanolyan emberek ásták ki, amilyenek a sírokban nyugodtak. Ugyanaz a csontozat, ugyanolyan
alakú koponyák. ...” Az antropológusnak higgyük el, hogy húsunk mögött élő csontot lát, a csontok köré pedig az
embert is el tudja képzelni. Köszönet e sok adatért Radics Gézának, ez utóbbiért főleg, mert ez is még tovább
enged bennünket hátrálnunk az időben, Kr. e. 3000 tájáig a paraszti őstelepes népünk folyamatos létezésének
feltételezésében és kutatásában. Tehetjük ezt annál is inkább, mert a sumér - magyar nyelvazonosság léte

241
Forrás: http://www.doksi.hu

egyben cáfolja azt az esetleges feltételezést, miszerint Kr. e. 3000-től máig lecserélődhetett volna nyelvünk.
Mivel ez nem történt meg egyik hódítás után sem, a fenti érv tovább erősíti meggyőződésemet a feltevés
helyességéről, azazhogy minden bejövő hódítót beolvasztott ősnépünk. Igy tehát nemcsak logikailag sikerül a
felvetést támogató érvhez jutni, de megtámasztja ezt a régészet is. A Bodrogköz természetesen nem egyedülálló a
korai letelepedések sorában. Ilyenek pl. a trója-jortani elszármazású Lengyel-kultúra a 4/3. ezredfordulón, a
Tisza-kultúra europid tiszapolgári, égei típusú bordogkeresztúri megjelenése, továbbá a baden-péceli, a Körös,
a bükki stb. kultúrák létezése.

Az őstelepes magyar paraszti nép legalább 5000 éves ősiségének hipotézise

Az eddig említett elemek összefoglalása, és egyáltalán használható feltételezés, vagy új irányban való
tájékozódásra szóló javaslat előtt mindenképpen le kell szögezni, hogy Magyarországon e tárgyban és e
kérdésre irányított módszeres és hivatalos indítású kutatás még sohasem folyt. A felhozott érvek azonban
elképzelésem szerint támogatják azt a véleményemet, hogy igenis érdemes megvizsgálni akár konkrét kutatási
terv alapján, akár más elképzelések alapján e valóban összetett kérdéskört. Nyilvánvaló ugyanakkor - és ez itt
különösen igaz -, ha e kérdést soha sem vetjük fel, válaszokat sem fogunk kapni rá. Ezért e kérdéskör tárgyalása
során csakis munkahipotézis szintjén beszélhetünk mindaddig, amíg elegendő számú alapos érv, adat fel nem
merül a hipotézist támogatandó avagy elvetendő.
Megvizsgálva egyrészt a Kárpát-medence-i nép és másrészt a fejlett kultúrájú sztyeppei nomádok
kilétét, származását és nyelvét, azt kell megállapítsam, hogy soha nem voltunk még ilyen közel ahhoz, -
mint most, e hosszúra nyúlt tanulmány vége táján, - hogy kimondhassuk igen nagy valószínűséggel
fogalmazva a végső feltételezést: a magyar földműves őstelepes paraszti nép Kr. e. 500 tájától szinte
biztosan, Kr. e. 3000 tájától igen jó, a bizonyosságot súroló valószínűséggel, Kr. e. 3000 előtt pedig -
hozzávetőleg Kr. e. 7-6000 tájától feltehetően, a Körös és Tordos kultúrák óta okkal feltételezhetően
folyamatosan lakja hazáját, a Kárpát-medencét és Európát. Ez kellett megtörténjen ahhoz, hogy a
Kárpát-medencei ősnyelv - amint a bevezetőben szintén okkal feltételeztem -, egy népeinket magába záró és
megtartó és összeforrasztó katlan közlekedő- és alapnyelve lehetett légyen. Ez a történelem a földműveseké, a
naparcú névtelenek, - akik mégis nevet adtak mindennek itt -, a kitartók, a hűségesek, a mah-gar “ár”
történelme - és a miénk. Igen jó megnyugodni abban, hogy itthon vagyunk.
Ne szégyelljünk gondolni arra, hogy a Kárpát-medence magyar földművesei és a belőlük származók
mindannyian a Világörökség élő részei kellene legyenek, egy legalább 5000 éves élő, tevékeny, alkotó ősnép
tagjai. Becsüljük meg őket nagyon, - különösen azok, akikre az ő sorsukat bízták -, sokkal jobban, mint eddig,
mert a Világörökségre fontos kötelességünk vigyázni, legalább ilyen gondoskodást kell mutatni magának a
magyar nyelv megbecsülésében is és minden áron való fenntartásához is, egyszerűen azért, mert valódi és
vitális, rengeteg tudást sűrítő ősnyelv. Oktatásához katedrát kell létesíteni minden egyetemen, kiegészítve a
sumerológiai tanszékekkel. A világkultúra e nélkülözhetetlen eleme, a magyar kultúra megismertetése, tanítása
a mai műveltségben való jártasság alapvető feltétele. Engedjük át magunkat a felfedezés örömének és
gondoljunk mindazokra, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak saját magunk megtalálásához. Ezt olvasva
holnap már valóban nem azok leszünk, akik eddig voltunk és valóban át kell írni az európai- és világtörténelem
fontos fejezeteit. Nemcsak azért, mert e földműves nép, amely egykor majd egész Európát lakta és ösvényeit
kitaposta, a Kárpát-medencén kívül más népek alkotóeleme lett, hanem azért is, mert az európai népeknek most
valóban meg kell keresniük saját magukban is ezt a népet, és kiigazítaniuk saját előtörténeti elképzeléseiket is.
Helyenként ez biztosan nehéz lesz és nemcsak másoknak, de saját magunknak is. A magyarságot, a néprajzot
kutatók élete szemernyit sem fog változni, legfeljebb új, kitágult idősávban dolgozhatnak. Régészeink és
őstörténészeink, műtörténészeink és antropológusaink életében ez talán még feldolgozható, nem túl nagy
változásokat hoz majd, de a nyelvészek valószínűen új módszereket kell keressenek. Götz László, Padányi Viktor,
Badiny Jós Ferenc, Pap Gábor, László Gyula és a többi kiváló szerző munkái talán átsegítik a kételkedőket a
nehézségeken. Ugyanígy új módszerek és új kiindulópontok után kell nézzenek az indoeurópai nyelvészek és
történészek is, mert Anatólia “elestével” állásaik gyengültek, tovább kell keressék valóságosnak tekinthető
őshazájukat.
Az örömbe sajnos üröm is vegyül. Az az ember, aki itthon oly sokat tett e gondolatért, nemrégen
hazament őseihez. Irigyelhetjük Őt - László Gyulát - ahogy a neki oly kedves tájakon most már örökké együtt
lehet az aranyszarvassal, Csaba királyfival, jó szkíta-székelyeivel, a tulipánnal, Szent Lászlóval és mindenkivel,
akikről oly nagy szeretettel és mély humanizmussal írt és tanított évtizedeken át. Béke Veled, Professzor Úr!

895 Al-Dunai hadjárat Levente és Tas vezetésével. Az eredmény: a bolgár PV

242
Forrás: http://www.doksi.hu

főerők még a bizánci árulás ellenére sem tudnak a Kárpát-medencébe

menni Zalánt felmentendő. Ez volt a cél, hogy a bolgár fősereg a
honfoglalókat ne akadályozhassa meg a letelepedésben. A célt nagy
veszteségek árán éri el Levente.
896 Hetedik honvisszafoglalás GKE Kárpát-meden
Álmos nem megy be az új hazába, Árpád a végrehajtó ce

Árpád történetének titokzatos fejezete az, hogy hogyan történt meg, hogy a hun származású, sötétes arcú férfi
végül mégis a fehér magyaroknak szerzett országot és Hunország visszaállítása helyett Magyarországot
alkotott? Ezt a kérdést csak éppen a legutóbbi időben vetették fel s reá a Kiev-i csata keretében és fekete
Magyarország szerepének körvonalazásával próbálnak feleletet adni. Ez újabb elgondolás szerint az Árpád alatt
bekövetkezett honegyesítést nagy diplomáciai tevékenység előzte meg, amelybe a Duna-medencében már
korábban letelepedett magyar nyelvű néprészek kezdeményező szerepet játszottak. Ezért hívták be az országba a
valahol Kiev körül tartózkodó hun maradványokat és a türk-arab előnyomulás következtében Kelet-Európába
szorított középázsiai magyar törzseket, hogy mindnyájan egy hatalmas hun-magyar szövetségbe tömörülve,
ellenállhassanak az őket nyugat felől szorongató németeknek, akik Arnulf királyuk (887-899) alatt újra
felelevenítették Nagy Károly korabeli expanziós törekvéseiket. Talán éppen a Duna-medencéből ment a hunok
közé Ügek azzal a feladattal, hogy keleteurópai rokonait, testvéreit, a hunokat és magyarokat tájékoztassa az új
helyzetről és azokat az Attila-korabeli “népek szövetségének” felújítására ösztönözze. Az új honfoglalás,
helyesebben szólva a sok kis hon újraegyesítése Kiev elfoglalásával és a dunai bolgárok megtámadásával
kezdődött, hogy a nagy vállalkozás idejére a hátukat biztosítsák és a Duna-medencében érdekelt bolgárok erejét
megtörjék. Úgy képzelték el, hogy Árpád és Álmos vezetésével majd bevonulnak a Duna-medencébe és ott
helyreállítják a Hun Birodalmat. A számításba ezen a ponton valami hiba csúszott.
A hunok főhatalmának a Duna-medencében való visszaállítása ugyanis eléggé kivihetetlen dolognak látszott,
hiszen ott az egész Dunántúl, az Erdélyi-medence és a Nagyalföld túlnyomó része a fehér magyarok - értsd:
egyiptomi és Földközi-tenger - környéki származású (A szerk.) - különféle törzseinek kezében volt, ők alkották a
nagy többséget, noha talán a nyugati Felvidéken szervezkedett fekete magyaroknak talán hatékonyabb politikai
és katonai szervezetük lehetett, ők láthatták legközelebbről a fenyegető veszélyt és talán éppen ők voltak a
kezdeményezők. A fehér és fekete magyarok erőviszonya hasonló lehetett a Kárpát-medencén kívül,
Kelet-Európában is. Ennek következtében, meg egyéb helytálló meggondolások (történelmi emlékezés) miatt a
fehérek nem akartak a tervezett új birodalomban megint másodsorban szerepelni, mint Attila idejében, hanem
magukat tekintették a főnépnek és maguknak követelték az elsőbbséget. Ekkor történt meg, hogy a feketék
Árpádja a nagy cél - a magyar nyelvű népek fennmaradása - érdekében átállt a fehérek oldalára. E pálfordulás
révén Árpád a honegyesítés előestéjén fehér sereg élén, a kievi csatában megverte a feketéket, azokat a fehérek
alattvalóivá tette s a honfoglalás magyar név alatt indult meg.
Talán éppen a sorsdöntő kievi csata emléke tükröződik a nagyszentmiklósi kincsek egyik arany korsóján,
amelyen szárnyas oroszlánt látunk (a magyarok szimbóluma), az oroszlánon íjat feszítő harcossal, aki hátrafelé
nyilaz a mögötte ágaskodó párducra (a fekete magyarok szimbóluma). Az értelem világos: a magyarok
megverték a hunokat.
A kievi csata messze kiható döntést eredményezett. Árpád a Duna-medencébe érve tartott is a fekete magyarok
bosszújától és legsürgősebb feladatként az északnyugati hegyvidéken fennálló fekete Magyarország felé eső
határait várak emelésével megerősítette. Fekete Magyarország meggyengítésére és fehér Magyarországba való
beolvasztására csak jóval később, Szent István korában került sor, aki az ország bekebelezése után a lakosság
egy részét onnan áttelepítette Erdélybe.
Hozzávetőleges becslések szerint Árpáddal a 896-tól kezdődő években mintegy 200.000 lovas érkezett az
országba. Az akkori európai viszonyok között óriási haderő volt ez, amely a családtagok és szolgák
beszámításával talán egy teljes millió lélek bejövetelét jelentette. Az újonnan érkezett népesség életformájának
megfelelően elsősorban a Nagyalföld füves térségein helyezkedett el: a Tisza két partján, a Felvidék lábainál és
a Dunántúl keleti részében. BT. III/166.o.
896- Az avarok “győr”-jei (gyűrűi) a hazatérő Álmos-Árpád-i nép települései BJ2 Magyarország
helyeiül szolgáltak, de a Bécsi-medencét is magába foglaló, hajdani 473.o.
Hunnia Abarica területét is visszafoglalták.
(PV) 439-440., majd 412.o.-tól:

(A besenyők és a honfoglalás technikája Padányi tollából)

243
Forrás: http://www.doksi.hu

A nagy úz nép egyik ága, a bessenyők egy nyolc törzsből álló katonanép a kiterjedt káspi-török
népcsalád egyik tagja, az avarok, hunok, úzok, szabirok, kazárok, onogurok közeli rokon voltak,
akik al Maszudi szerint “egy közös őstől származtak”. Figyelemreméltó Pataky László kiváló
paleográfusunknak az a felfedezése, hogy a bessenyők a magyarokkal azonos, vagy legalábbis igen
közeli rokon nyelvet beszéltek (v.ö. a Nagyszentmiklósi Kincs aranytárgyainak felirataival, pl.
“kiskán”, “Tenyő”, “Csobánc” stb. szavakkal).
Ez a nép két törzsszövetséget alkotott, a kisbessenyő és nagybessenyő törzsszövetségeket. Az első
kategória három törzsből, a második öt törzsből állt.
A Kisbessenyő, vagy Bessenyőke (al Maszudinál Bazsnák) törzsszövetség, amelynek tagjai
“kangi”-nak (vitéz, bátor) is nevezték magukat, a következő három törzsből tevődött össze:
1. az “Ertim”, vagy “Szabadertim” törzs, amelynek kánja Kr.u.940 körül Majcsán, vagy Majsa.
2. a “Csür”, vagy “Körcsecsür” törzs, amelynek kánja ugyanebben az időben “Köl”, vagy “Kál”, és
3. a “Csaba”, vagy Csabakengyel” törzs, amelynek kánja ebben az időben “Vata”, vagy “Bata”. Ez
utóbbi törzs “Kengyel” melléknevét valószínűleg a Donec folyótól vette, amelyet ebben az időben
“Kidmának”, vagy “Kengyelnek” neveztek. Előzőleg ez volt a határfolyó Dentu-Magyaria és
“Lebédia” között.
A Kisbessenyő törzsszövetség területe a Don és a Dnyeper közötti térben helyezkedett el.
A Nagybessenyő törzsszövetség (al Maszudinál Bazsna) az alábbi öt törzsből tevődött össze:
1. a “Kap”, vagy “Kapu” törzs, amelynek kánja a fent jelzett időben “Géza” (Konst.(Konstantin
császár. A szerk.) szerint “Giaze” az Alduna vonaltól északra, Konstantinos szerint “egy napi
járóföldre Bolgáriától” települt, Bukarest térségében.
2. a “Gyula” törzs, amelynek kánja a fenti időben “Karkatán”, vagy “Körkötöny” a mai
Moldvában, a Keleti Kárpátok túlsó oldalán, Konstantinos szerint “négy napi járóföldre
Magyarországtól”, tehát Erdély keleti szomszédságában települt,
3. a “Csarabój” törzs, amelynek kánja ezidőben Kaidüm, Konstantinos szerint a kievi tartománytól
egy napi járóföldre lakott,
4. a ..Kölpény” törzs, amelynek feje ezidőben Ipa kán s végül
5. a “Talmát” törzs, amelynek a kánja a fenti időben “Kostán”.
Számunkra különösen figyelemreméltó a “Gyula” törzs Erdéllyel szomszédos elhelyezkedése. A
honfoglaló magyar törzsek sorában ugyanis “Gyula” nevű törzs n i n c s, viszont a 10. szd. második
felében Erdélyben számos “Gyula”-vonatkozású helységnév jelenik meg, ami arra enged
következtetni, hogy ez a bessenyő törzs a 10. szd. közepe-táján részben, vagy egészben áthúzódott a
Kárpátokon s talán az ott letelepült Keszi törzzsel olvadt össze.

És most a “bessenyő támadás” nagyrafújt legendáját - amelynek “történettudományi” oka, vagy

inkább célja, még magyarázatra vár - elemezzük egy kicsit.
A bessenyők egy nyolc törzsből álló törzsszövetség, amely két 3-5 törzsből álló alcsoportra oszlik.
Ez a törzsszövetség a maga teljességében tehát nagyobb katonai erő, mint a magyar törzsszövetség,
mivel azonban ugyanúgy autonóm törzsekből áll, mint a magyar, teljes és egyetemes erőkifejtésre új
haza elfoglalásának életfontosságú feladatán kívül rendkívül nehezen és csak nagyon csábító kilátás
esetén összpontosítható. (A magyarság egyetemének teljes hadi potenciálját a honfoglaláson kívül
másfél évszázadon keresztül soha sem sikerül támadásra koncentrálni, még a Lech-mezei
katasztrófa után sem. A háromszor akkora területre szétszórt bessenyőség, belső kohéziója még
ilyen sincs. A két különböző bessenyő törzsszövetség között politikai összműködés alig van.) Az
adott időben ez a nyolc törzs a Volga és a Dnyeper közötti, mintegy 1500 km átmérőjű roppant
kiterjedésű, egy millió négyzetkmnyi térben van elhelyezkedve, területre tehát nincs szüksége s
valóban, a magyarok Kárpát-medencébe történt távozása után sem szállja meg azonnal az üresen
maradt Etelközt.
Az onogurok és szabirok hét évvel előbb önként engedték át nekik a Don és Dnyeper közét, azóta
sem támadták őket meg semminő formában, hisz a magyar törzsszövetség a jelek szerint talán
891-ben jött létre, komoly támadó potenciája tehát mindössze négy éve van. Zsákmányolni tőlük
állatállományon kívül alig lehet olyat, ami a bessenyőknek nincs, hiszen a bessenyők önálló
sóellátása az Azov-vidékről biztosítva van, márpedig szarvasmarha és lószerzésre “háborút” semmi
esetre sem indítanak, ilyen célra nyolc törzs egyetemes erejét mozgásba hozni lehetetlen. ...
... Bessenyő “hadjárat” nem volt, sőt nem is lehetett. Az ami volt és lehetett, a Kárpát-medencébe
költözést nem válthatta ki. A magyar törzsszövetség semmi esetre sem támadás következtében és

244
Forrás: http://www.doksi.hu

támadás a l a t t szállta meg a Kárpát-medencét, ilyesmi egyszerűen lehetetlen. Néhány száz vagy
néhány ezer bessenyő határőr improvizált támadása a nagy vállalkozás százezres arányaihoz képest
olyan jelentéktelen esemény, hogy középkori krónikáink 180 évvel később nem is emlékeznek rá.
Konstantinos császár is csak egy emberöltővel a honfoglalás után bessenyő dicsekvésből szerez róla
tudomást és Botond hadjáratainak nyomasztóan Bizáncra nehezedő árnyékában, sovány vigaszként,
jól esett neki feljegyeznie. A “bessenyő támadásnak” és a Kárpát-medencébe való “menekülésnek”,
mint történelmi elméletnek, ez a feljegyzés az egyetlen alapja. Történettudományunk Bach-korszak
óta ragyogó csillagai aztán kapva-kaptak rajta és elméletet építettek rá.
Ha az ember ennek a “bolgár vereségből”, “bessenyő támadásból” és “menekülésből” összeállított
elméletnek egy kissé alaposabban a mélyére néz, megdöbbentő konklúziókra kell jutnia.

A Dnyeper jobb parti régiója és a Kárpát-medence súlypontjainak egymástól való távolsága a 9.

században sem volt kevesebb, mint a 19-ikben, vagy a 20-ikban. Ennélfogva egy egyszerű térkép és
egy mérce és némi kombináló képesség birtokában már 30, vagy 50, vagy 90 évvel ezelőtt is
kiszámíthatta minden közepes intelligenciájú ember, hogy a távolság, amit a magyar törzseknek
meg kellett tenniök, átlagosan 1500 kilométert jelentett. (A távolság a törzsek elhelyezkedése
szerint különböző volt. A Kéri-törzsé mintegy 1200 km (Csernovic-Pozsony), a Megyer, Tarján,
Kürtgyarmat törzseké mintegy 1500 km (Kiev-Tiszavidék) a Jenő-törzsé és a Nyéké 1700-1900
km.)
Azt is kiszámíthatta bármelyik közepes intelligenciájú ember, akár történettudós volt, akár nem,
hogy egy teljes állatállományát is magábafoglaló háztartásával költözködő 400.000 főnyi tömegnek,
melynek legalább egy milliós állatállományát nem várják az útvonalon előre létesített
takarmányoztató depók, következésképp menetközben legeltetnie és útvonalát itatási lehetőségek
szerint beosztania kell, egy átlagosan 1500 kilométeres úthoz legalább 4 - 4 és fél hónapra van
szüksége. Az állatoknak ugyanis, akár van erre ú.n. “kútfőadat”, akár nincs, a 9. században is
enniök és inniuk kellett, különösen 1500 kilométeres menetteljesítmény mellett. Sőt, ha nem akarja,
hogy állatai takarmány híján százezerszámra rakásra dögöljenek a következő tél folyamán, az
utazást legkésőbb szeptember közepére be kell fejeznie. E szerint tehát május elején indulnia k e l l,
akár van erre “kútfőadat”, akár nincs, mert, ha május elején nem indul, olyan nemzeti
katasztrófának néz elébe, amely után annak a népnek nincs olyan tizenegy százados története
amilyen a mienk. A bolgár hadjáratra való felvonulást és a törzsek elindulása tehát egyszerre,
egyidőben történt, következésképpen ha ez a bessenyő támadás miatt van, a balkáni hadosztályok el
sem indulnak Bolgáriába.
907. A pozsonyi csata, nagy győzelem a németeken. KS 77-85.o.
július 3-7. Mivel e csata története kimaradt a gimnáziumi tankönyvekből, lássuk közelebbről, mi is történt:
896-tól kezdve honalapító őseink fokozatosan megszállták a Kárpát-medence akkoriban lakható
területeit. A törzsek végleges letelepedésével párhuzamosan Árpád gondosan megszervezte és
kiépítette az ismert “gyepürendszeren” alapuló, hézagmentes határvédelmi hálózatát is.
Nyugat féltékenyen figyelte ezt a céltudatos állami berendezkedést. A germánság jól látta, hogy a
keleti-délkeleti előterében micsoda fontossága van a Duna-Kárpát tájegységnek. Ha e térben egy
újabb, jelentős katonai erőt képviselő nép ver gyökeret, mint ahogyan ezt Árpád népe tette a szeme
előtt, az létében veszélyeztetheti, mert onnan nyugat felé nyitott kapu vezet a németség életterébe. A
hunok és avarok fojtogató évtizedeinek nem szabad megismétlődnie, - vélték Gyermek Lajos
tanácsadói. S ebben a helyzetmegítélésben úgy a felső klérus, mint a főnemesség egyetértett.
Tanácsadói egy megelőző háborút ajánlottak a királynak.
Lajos udvarában jól emlékeztek: az egykori Noricum - a későbbi Ausztria - területét, vagyis az
Enns-Salzach, ill. Fischa-Lajta vonaláig, illetve a Dunától a Dráváig délre fekvő országrészt még
863-ban is Pannoniának írták az uralkodó ajándékozó levelekben... Jól ismerték a lovasnomádok
szokásjogait, miszerint a legyőzött népek határterületét maguknak igényelték saját határvédő
berendezéseikhez. Miután még Ludwig der Deutsche is (805-876) az Ostmark területét minden
esetben Pannoniának, de sohasem Bajorországnak jelölte meg irataiban, határtalan aggodalomnak
várták, hogy mikor hivatkoznak Árpádék ezekre az örökölt területi jogaikra. Árpád lovas tumánjai -
a szemük láttára - szinte évente, de néha többször is egy ugyanazon esztendőben, már 9 hadjáratban
tágították érdekterületüket nyugati irányba (a 896-907 között tíz év alatt).
Azt sem tudták megakadályozni, hogy kegyencüket, Morvaországot 905-ben letöröljék Európa
térképéről és bekebelezzék birodalmukba. Ott azóta Árpád legkisebb fia, az alig 13 éves Zsolt a

245
Forrás: http://www.doksi.hu

kormányzó.
De bűnösnek tudták magukat azért az álnok tettükért is, amit a Fischa menti tárgyalásokra
meghívott Kurszán és kísérete fondorlatos legyilkolásával (“in dolo malo”) követtek el 902 nyarán.
Tudatában voltak, hogy Árpád megbosszulja Kurszán gyalázatos meggyilkolását. Amikor aztán
Árpád egyik lovashadteste már Szászországba is ellátogatott 906-ban, elhatározták, hogy elébe
vágnak a megtorló támadásnak. Evégből egy 100.000 fős hatalmas sereget toboroztak össze és
annak fővezéréül az addigi Markgrafot, a bajor Luitpoldot hercegi rangra emelte Lajos király.
Árpád - már több éve berendezett - nyugati gyepüi kitűnően ellátták szolgálatukat, s jó előre
jelezték ennek az óriási seregnek a gyülekezését. Igy Árpád idejekorán riadóztatni tudta tumánjait
(egy tumán 10.000 fő). A fővezérséget egyúttal saját maga vette át, míg három felnőtt fia: Tarhos
(43 éves), Üllő (41 éves), és Jutas (35 éves) egy-egy lovashadosztályt vezettek a csatába.
A magyar csapatok az ellenállást már messze nyugaton, Pozsony előterében felvették. Árpád terve
szerint, minden áron meg kell akadályozni, hogy a lényegében háromfelé tagolt ellenséges erők
egyesülten léphessenek fel a számszerűleg jóval gyöngébb magyar hadsereggel szemben. Ezt
biztosítandó, az első mozzanatban a folyóátkelést egyedül lehetővé tevő hajóhadat kellett
kikapcsolniok. Ezért a csata első napján, 907. július 3-án, taplós nyilazással fölgyújtották a német
hajókat, miközben legendás búváraik, a híres Kund irányításával megfúrták és elsüllyesztették a
legerősebb német hajókat. Sieghardt (a parancsnok) maga is, csak néhány hívével tudott nagy
nehezen elmenekülni, hogy sietve Ennsburgba menjen, ahol a király epedve várta a győzelmi
híreket.
A 2. mozzanatban Árpád minden erővel rázúdult a gyengébbik, déli ellenséges oszlopra, azt
körbezárta és 4-én és 5-én teljesen felőrölte. Diadalittas harcosait ismert bőrtömlős pontonjai
segítségével éjszaka átúsztatta az északi partra, ahol irtózatos, élet-halál harcra menő, kétnapos
küzdelemben sikerült neki Luitpold seregét is megsemmisíteni. A német hadsereg irtózatos csapást
szenvedett. Maga a fővezér is, de Ditmár érsek is, 2 püspök, 3 apát és 10 gróf vesztette életét a
csatában. A kisszámú menekültet a magyar könnyű lovasok könnyűszerrel utolérték és levágták.
Ennsburgig érve színlelten visszavonultak. De amint a vár őrsége üldözőbe vette őket,
villámgyorsan megfordultak és azokat is fölkoncolták. Erre a király sietve elmenekült és Passauig
meg sem állott.
Páratlan győzelmük után a magyar tumánok mélyen előretörtek nyugatra, az Ostmark-ba is. Az
egész terület német grófságait - hűséges uraikként - vazallusainak fogadták. Életükkel együtt
meghagyták nekik vagyonukat és rájuk bízták a területi közigazgatás szolgálatát is, de azért
hadisarcot kellett nekik a mindenkori magyar fejedelmeknek fizetni. 907 őszén az elesett Luitpold
helyére annak fiát, Arnulfot nevezték ki bajor Markgrafnak. Arnulf is megkapta a hercegi címet,
mint előbb apja és feleségül kapta Árpád kis unokáját, Üllő leányát, akit Scheyerben Ágnes névre
kereszteltek meg.
Ez a dicsőséges tény enyhíti azt az áldozatot, amibe az a sikere került: nemcsak Árpád mind
a három felnőtt fia vesztette életét az ötnapos öldöklésben, de Árpád maga is olyan súlyos
sebet kapott, hogy azokba belehalt. Az életét áldozta oda és Levente után most már - az
egyetlen Zsolt kivételével - valamennyi vezér-fiát is.

A magyar őstörténet itt véget ér. Néhány fontos esemény és gondolat ismertetése azonban még hátra van.

Álljanak itt Dúcz László gondolatai a kerecsensólyom Turulmadárról, a nép szent állatáról és arról amit ez
nekünk jelent. (DL 92-97.)
.... a nép nem Kézai krónikájának megtalálása után ismerte meg eredet-mítoszunkat, hanem az bennünk élt,
szájról-szájra, festésről-faragásra. Ezt bizonyítja a noszvaji templom két kazettája ... is.
Igy őrizték meg a Turul-legendát népművészeink, melynek lényegét nem tudták és tanulták, hanem érezték.
Ezért az nem a kultúrájuk, hanem belülről fakadó műveltségük lett, amely önkéntelenül és szüntelenül
irányította gondolataikat, cselekedeteiket, életvitelüket.
Ma már kevesen tudnák elmondani, hogy miért pont úgy festik az életfát, mégis mindenki érzi, hogy az csak

246
Forrás: http://www.doksi.hu

úgy él, úgy működik. Azt, hogy valóban van jelentése, még az is igazolja, hogy a (torinói) halotti lepel életfája -
s abban két kisebb - fordítva, fejjel lefelé áll, mert a túlvilágon minden ellenkezőleg van, mint amiben élünk.
Ha egy hímző asszonytól megkérdezzük, aki még az ősi törvény szerint dolgozik, hogy mit miért csinál, azt
válaszolja: “Azért, mert úgy kell!” Ezzel mindent elmondott a “törvényről” és arról, hogyan jutott ismereteihez
és hogyan használja fel azokat. Ezért is nehéz megfejteni a népművészeti motívumok jelentését és talán ezért is
gondolják sokan, hogy az primitív művészet, amit a pillanatnyi ötlet sugallatára primitív emberek készítettek.
A mai ember ezt az úgynevezett természetes műveltséget nehezen érti meg, de ez nem jelenti azt, hogy annak
művészete nem jelent és nem üzen az ő világukból semmit. ... Természetesen nem kell mindig minden esetben
jelentést keresnünk a népművészet képei között, hiszen azok igen gyakran csak szemet gyönyörködtető képek és
nem jelek, de lehet a kettő keveredése is. Általában azonban alaposabb tanulmányozás után eljuthatunk a
háttérben rejtőzködő jelölés értelmezéséig. A Turulmadár szinte mindenhonnan felbukkan, ahol ezek a jelek
alkotnak képet, hiszen Isten küldötte, aki az Úr akaratát továbbítja. De találkozunk vele egymagában is,
korábban (pl. honfoglalás kora) női ruhák díszítéseként, mert viselője az “áldott állapotot” várta, amit ma sajnos
terhességnek neveznek.
Ma viszont, amikor Emese álma már nem él a köztudatban elevenen, igen gyakran felbukkan a “szent akarat”
jelzése gyökértelenül, jelentés nélkül, csak díszítő szereppel.
Egykori, eredeti jelentése sehol másutt nem található a világon, csak azokban a műveltségekben, melyek
“rokonnak” számítanak, amelyeknek “leszármazottja” illetve folytatója a magyar műveltség, mint ahogy a mi
nyelvünkben találjuk az előbbi kifejezésmódot a gyermekvárásra. Vagyis a Turulmadár ebben a formájában
nálunk magyaroknál élt és él még ma is. Eljött, elvezetett ide bennünket a Kárpát-medencébe, Atilla földjére, a
mítoszbeli madár is nem csak mint élő és létező kerecsensólyom. Hogy velünk együtt vagy már jóval korábban
(a hunok idején) érkezett ide, itt bevárt bennünket, az már teljesen mindegy. A mondának mindenképpen van
alapja, amint az eddigiekből kitűnik. Tőlünk nyugatabbra sem a mítoszbeli Turulmadár, sem a létező
turulmadár nem él. Ott nem értik, mert a nyugati műveltség számára csupán totemállat, ős, amitől véleményük
szerint származtatjuk magunkat. Nálunk egy idő után összeolvadt a római keresztyén szellemmel, mégsem
veszítette el népét. A felfogás, ami szülte e madarat, benne maradt az emberekben, velünk együtt élt még akkor
is, amikor már csaknem elfeledtük nevét. Ez a “pogányból” katolikusba átültetett gondolkodásmód adhat
magyarázatot arra is, hogy Szent István miért Szűz Mária oltalmába ajánlotta az országot.
Népünk művészetében tehát jól nyomon követhető, mennyire más volt istenhitük, mint azt általában gondoljuk.
Nem kötődik személyhez, nem társították képzeletükben Istent egy nagyszakállú öregemberrel. Nem gondolták
Istenről, hogy “Tiéd az ország, a hatalom, a dicsőség”, mert emberi hívságok ezek, amikre Istennek semmi
szüksége nincs. Képeiken “primitív” módon nem ábrázolták Őt, hiszen abban a pillanatban emberivé válna,
hanem jelölték. Tudomásul vették, hogy van, hogy általa ad a föld életet s azt művelve, tehát az “Ő akarata”
szerint éltek és dolgoztak. Nagyon valószínű, ez is hozzájárult ahhoz, hogy nálunk oly sokáig fennállt a feudális
rendszer. Mégis sokan ezt a népréteget tartják elmaradottnak, pedig ők voltak azok, akik megőrizték számunkra
az ősi műveltséget.

Még egy mozzanat Dúcz László könyvéből.

... De emlékezzünk egy kicsit azokra, akiket jelölt ez a madár, hiszen e nélkül a Turul ismerete szinte felesleges
is.
Az, hogy a Turul származás milyen tekintélyt biztosított az Árpád-ház tagjai számára, azt a következőkben
kívánom érzékeltetni. ... Hogy e tisztelet a Turul-család iránt mekkora volt, azt talán Imre király és II. András
közötti “vita” példázza legjobban. Ezen vita csaknem háborúhoz vezetett. E testvérharc elkerülésében igen sok
szerepe volt annak a tiszteletnek, amit a főurak éreztek Álmos utódai iránt. Az egymással ellenségeskedő Imre -
a törvényes király - és öccse, a később trónra kerülő II. Endre, egymás ellen indult hadba. 1203-ban Varasd
közelében találkozott a két sereg, Endre “birodalmában”, hiszen ő volt már akkor Horvátország és Dalmácia
hercege. A két had egymással szemben állt, amikor Imre király letette fegyverét és egy szál pálcával a kezében,
seregét, testőreit hátrahagyva egyedül átlépett az ellenséghez, akiknek odakiáltott: meglátom ki az, ki kezet mer
emelni koronás királya ellen?! Majd Endrét megragadva kirángatta testőrei közül, csapatához vezette és
megbilincseltette.
Endre testőrei és csapatai moccanni sem mertek a hagyomány szerint, nemhogy megtámadták volna a felkent
királyt. Ez a király iránti tisztelet, s annak ebből eredő feltétlen hatalma ejtette úgy csodálatba Freisingi Ottót,
aki leírta, hogy a magyar király mily hatalmasan uralkodik hívei fölött.
Mindezeket azért írtam le, hogy érezhesse a kedves olvasó, mennyire más így látni a történelmet, megpróbálva
megérteni egykori “pogány” őseink gondolatait. Igy talán érthetővé válik, miért gondolom azt, hogy nem a

247
Forrás: http://www.doksi.hu

római katolikus vallás felvétele biztosította számunkra a létet, hanem igenis az ősi, a Turullal jelzett hit. Hiszen,
ha az új jelentette volna a menedéket, akkor maradhatott volna Velencei Péter uralkodó, de legalábbis mindegy,
hogy melyik keresztyén király marad az ország élén.

Epilógus

1000. III. Ottó német-római császár Aachenben felnyitja Nagy Károly sírját és CSL Aachen
IV.21. kiveszi a Magyar Szent Koronát a jogarral és sok más ugyanazon módon
készített kinccsel együtt. Ezek mind hun-szabir-avar-magyar kincsek. Ez
év október 2-án Rómába viszi a Magyar Szent Koronát II. Szilveszter
pápához, aki azt rövid idő múlva átadja a magyar küldöttségnek.
Itt kell megidézni Pap Gábor legújabb gondolatait és megállapításait a PG3
Magyar Szent Koronával kapcsolatban. 3.o.-tól
Mitől szent a magyar Szent Korona? Sajátosságai:
1. ... beavató korona. ... Egyetlen alkalommal lehet viselni, a koronázáskor.
Kifejezetten egyfajta direkt ráhatás kifejtése a feladata, és így a legjobb
analógiáit a sámánkoronák között találjuk meg.
2. A másik is szorosan összefügg ezzel, ez az, hogy lecserélhetetlen.
Ez a lecserélhetetlenség a magyar történelemben annyira egyedi, hogy
amikor az első, még hazai talajból sarjadt dinasztiánk, az Árpád-ház kihal,
akkor kisebb kavarodás támad korona-ügyben. Az akkori pápa jelöltje,
Károly Róbert, 1308-ra olyan helyzetbe kerül, hogy katonailag sikerül
uralma alá hajtani az országot. Egyetlen nagy gond van csupán: a magyar
Szent Korona nincs a birtokában. Az erdélyi vajdánál van, és ebben a
kényszerhelyzetben a pápai legátus, egy Gentilis nevezetű bíboros,
közvetlenül a pápa leiratát hozván, kihirdeti, hogy a magyar Szent
Koronától ebben a szükséghelyzetben elveszik szentségét és átruházzák egy
új koronára, amelyet éppen most készítenek Károly Róbert részére.
Valóban el is készült a korona, valóban meg is koronázták vele, de a
nemzet ezt az aktust nem fogadta el hitelesnek. ...
Végül is tárgyalások kezdődtek az erdélyi vajdával, és vissza kellett
szerezni tőle a magyar Szent Koronát. Európa ekkor tudta meg először
hivatalosan, hogy mit jelent, illetve hogyan “működik” a magyar Szent
Korona. És azért kell ezen csodálkoznunk, mert még ma is él a
közvéleményben - sőt időnként tudós berkekben is fölmerül - egy olyan
elképzelés a Korona idekerülésével kapcsolatban, hogy a pápa küldte. Ha
tényleg a pápa készíttette volna és küldte volna 1000 körül, akkor pontosan
tudta volna háromszáz év múlva is az akkori pápa, hogy mire jó és mire
nem jó. El kell, hogy gondolkoztasson bennünket, mert durván fogalmazva
annyit jelent, hogy 1308 és 1310 között rá kellett döbbennie a pápaságnak
arra, hogy nem diszponál a magyar Szent Korona fölött. ...
No most itt természetesen föl lehet tenni a kérdést, hogy ha nem a pápától
származik a Korona szentsége, s ha ő nem is tudja, mitől és miképpen
szent a magyar Szent Korona, akkor honnan adódik ez a szentség? És
akkor azt kell mondani - és ez tényleg kényszerítő következtetés! - , hogy
ezek szerint nem a római egyházon belül fogantatott ez a szentség, tehát
minden valószínűség szerint előbbi keletű, mint ahogy ez az egyház
kiterjesztette a hatáskörét a magyarságra.
3. ... A mi koronánk nem tárgynak tételeződik. ... A magyar Szent Korona
nem tárgy. A magyar Szent Korona személynek tételeződik. Élő
minőségnek. Él.
4. A magyar Szent Korona ábrázolhatatlan.
XI. szd. Úzok letelepítése a Délvidéken. Szörény törzsbeliek. PV Szerémség

248
Forrás: http://www.doksi.hu

E történeti folyam eddig sem szűkölködött számunkra meglepetésekben. Bendefy László kutatásai azonban
minden, eddig előadottakat megfejelik egy olyan, mélyről előásott döbbenetes történettel, amelynek közlése -
Nagy Gyula után újólag - nem lesz hiábavaló mindannyiunk okulására. Az eddig nem ismert adatok nem kevés
fejtörést okoznak majd, hogy beépítsük őket történelmi tudatunkba.

(Kunmagyaria története) NGY. 90. o.-tól

A nemzeti emigráció egy lapja, az “Amerikai Magyar Hang” 1955. július 25-i kezdettel folytatólagosan
beszámolt egy roppant jelentőségű tanulmányról, Bendefy László “Kunmagyaria” című munkájáról, amely sajnos,
úgy látszik feledésbe merült.
A Kunmagyaria a kaukázusi magyarság történelmét tárgyalja. Lehetetlen ezen kérdés fölött átsiklanunk, az ügyet
egyetlen kézlegyintéssel elintéznünk, hiszen őtőlük biztosan nem származunk. Bendefy - aki egy óriási anyagot
tanulmányozott át - úgy gondolta, hogy a magyar nemzet fele élhetett ott, a Kaukázus északi lejtőjén a XV. szd.
küszöbén. Hogy kerültek oda? Kapcsolatban voltak-e a Kárpát-medencével? Tudtak-e róluk a magyar királyi
udvarban? Ki tudott róluk egyáltalán? Miként merülhetett e kérdés feledésbe? Égető kérdések, amelyek választ
követelnek.
Láttuk, hogy a magyarság ősei két hazában éltek. Az egyik Onogoria, a másik Dentumagyaria nevet viselt.
Dentumagyariát a szabir eredetű összetevő képezte. Annak a bizonyos bessenyő támadásnak a következményeként
az onogur magyarság déli törzsei kelet felé, Perzsia irányába tértek ki, tehát Dentumagyaria irányába húzódtak.
Az ő utódaikról tudósít - mint fent láttuk - Al Maszudi “Muruj al-Dhahab” című munkájában. Tehát
Kunmagyaria népei zömmel szabirok, részben onogur eredetűek voltak.
Mindenesetre annyi bizonyos, hogy Konstantin császár szerint a nyugatra szakadt magyarság a Kaukázus
vidékén maradt kunmagyarokkal követek útján sokáig szoros érintkezésben volt, de ez a kapcsolat később
megszűnt. Bár a vezető szerepet játszó Megyeri törzs egy része a Kaukázusban maradt, nálunk egészen
elfeledkeztek a kumaiakról és csak annyit tudott a XII-XIII. századbeli hagyomány, hogy egyáltalán élnek keleten
is magyarok. Később, amikor az arab birodalom határa a Kaukázus gerincén húzódott, a kumaiak közeli
szomszédságba kerültek az arab kereskedővilággal. A jövő-menő kereskedő-karavánok megismerték a hegységen
túl élő magyar népet és beszámoltak róluk az arab és perzsa tudósoknak. Így szerzett tudomást a kumai
magyarokról Gardizi perzsa író (1050 körül) és Al Bakri (meghalt 1094-ben), spanyolországi arab nagyvezír. A
magyarokról Gardizi azt írja, hogy hadseregük 20 000 lovasból, azaz két töményből áll. Főkirályukat kündü-nek
nevezték, de a parancsokat közvetlenül a gyulák adták és a nép azt cselekedte, amit a gyula parancsolt. Az arab
írók magyar néven ismerik őket. Földműveléssel is foglalkoztak, öntözőberendezéseik is voltak. Egy 32 km
hosszú csatornájuk még ma is megvan.
Vallásukról Gardizi azt mondja egyhelyütt, hogy jézushitűek, Al Bakri ugyanott, hogy bálványimádók, alább
pedig Gardizi azt közli, hogy tűzimádók. Az arab írók szerint a magyarok megnyerő külsejűek, délcegek, erősek,
türkökre emlékeztető külsővel. Ruházatuk díszes, sőt az előkelőké pompázatos. Megjelenésük tiszteletet
parancsoló, az ellenségben félelmet gerjeszt. A nép tekintélyes és gazdag. Sok állatjuk, lovuk, birkájuk, marhájuk
volt.
1135 Kara kán hű népe a Bajkál-tótól keletre húzódott és ott néhány ezer év NGY Karakorum
alatt nagyon fölszaporodott. 1135 körül már a Kínai Birodalom északi 92.o. Mongol
tartományát háborgatták Budantszár hordái. Jisszudzsej mongol vezér a Birodalom
szomszédos tatár törzseket hajtotta uralma alá, elfogta Temudzsin nevű
főnöküket és az akkoriban született fiának mongol szokások szerint a
Temudzsin nevet adta, aki utóda is lett. A fiatal Temudzsin okos
politikával félelmes hatalomra tett szert. Hatalmi körébe vonzotta a
szomszéd törzseket, akik az összes mongol fejévé kiáltották ki és a
Dzsingisz kán címmel ruházták fel. A keletiek okossága jellemezte
politikáját. A legyőzött népeket és uralkodókat nem mint ellenségeit,
hanem mint szövetségeseit kezelte. Nem egy korábbi ellenséges

249
Forrás: http://www.doksi.hu

uralkodónak leányát feleségül vette, hadaikat pedig saját hadseregébe

osztotta. Miután így megsokszorozta erejét, Kínára támadt, de a hadjárat
vezetését Mukuli nevű hadvezérére bízta. Ő maga visszahúzódott az
Orkhon vidékén emelt fővárosába, Karakorumba.
1218 (Dzsingisz) Újabb hadjáratot kezdett: Nyugat ellen fordult. Csapatai NGY Karakorum
megkerülték a Tien-san hegységet s Bokhara, Taskent, Szamarkand sorra 92.o. Mongol
meghódolt a győztes mongolok előtt. Döntő győzelmet arattak a kazárok Birodalom
felett is, majd az Aral-tó környékét hódították meg. Feldúlták Balkhot,
végigseperték Perzsiát, majd Médiát.
1223 Betörés Indiába. NGY Mongol
A kalkamenti csatában tönkreverték a kunok seregét. 92.o. Birodalom
Királyuk, Kötöny, Magyarországon talált menedéket. India
Magyarország
XIII. szd. (A mongolok) A kaukázusi magyarság életét három évszázadon át semmi NGY Kaukázusi
eleje különösebb zavaró körülmény nem háborította. Annál jobban meglepte 92.o. Magyar ország
őket, amikor a XIII. szd. elején egy távoli rokon, de addig ismeretlen nép
hatalmas hadereje jelent meg támadóként Derbent (ősi szabir-magyar
város a Káspi-tó partján. A szerk.) falai előtt, hogy a szorosokon át a
Terek-Kubán síkságára rontson.
Amikor Jeretány fejedelem püspökség felállítását kérte a pápától,
akkoriban már javában dolgoztak a hittérítők a kumai magyarok földjén.
Az apostoli munka már a XIII. szd. legelején megindult. Szervezője a
ferencesrendi Assisii Éliás testvér, a rend első szentföldi és keleti
Minister provinciálisa.
1231-123 Juliánusz magyarjai BK2 Kunmagyaria
5 A magyarság Volga-Káma-Bjélája vidéki őshazájának egyik 63-66.o.
legnyomósabb, legsúlyosabb érve, hogy a XIII. századi utazók (térítő
papok és követek) ezen a vidéken találtak rá a keleti magyarokra, akiknek
országát Nagy-Magyarországnak (Magna Hungaria) hívják.
II. András magyar király 1231-ben négy domonkos szerzetest küldött
keletre, közöttük egy Ottó nevűt, “mivel annyit tudtak a régiek írásaiból,
hogy keleten laknak, de hogy hol vannak, nem is sejtették” (sciebant per
scripta antiquorum, quod ad orientem essent, ubi essent, penitus
ignorabant). Három évig keresték őket, míg Ottó “egy pogány országban
talált néhány azon a nyelven (ti. magyarul) beszélőt, akik révén
megbizonyosodott afelől, hogy mely vidéken laknak (in quodam regno
paganorum quosdam de lingua illa invenit), de a tartományukba nem
jutott el (set illorum provinciam non intravit), visszatért hát
Magyarországra, majd miután megkeresésük minden (!) útját-módját
elmagyarázta (cum omnem viam illos querendi exposuisset), meghalt
1234-ben. Az első nagy kérdés: hol járt Ottó barát? Melyik volt az a
pogány ország, ahol ráakadt néhány magyarra? Csaknem mindenki azt
tartja, hogy a Volga-Bjelája vidékén. Ez azonban nemcsak nem biztos,
hanem egyenesen valószínűtlen! Amikor 1235-ben Béla király útnak
indított másik négy dominikánus szerzetest, közöttük Julianust,
Gerhardust, ők Bulgárián át Konstantinápolyba jutottak, majd onnan 33
napi hajózás után Matrica, azaz Tamány városába érkeztek, azaz
Szikhiába, a cserkeszek földjére. Innen tovább mentek és 13 nap alatt
átkeltek a sivatagon, ahol sem házat, sem embert nem találtak (per
desertum ubi nec domos nec homines invenerunt), és így eljutottak
Alániába (ibique venerunt in terram, que Alania dicitur). Mármost miért
mentek volna Julianusék erre, ha Ottó barát, aki minden útvonalról
alaposan beszámolt, nem ezt ajánlotta volna, nem ezt írta volna le!
Nagyon is igaza lehet tehát Bendefy Lászlónak, hogy a Kaukázus-vidéki
“Kunmagyariába” érkeztek Ottóék, és ide jöttek Julianusék is. Volt tehát

250
Forrás: http://www.doksi.hu

egy Magyarország a Fekete-tengertől délkeletre, a Kubán-vidékén,

valahol a Kur, a Kuma és a Terek folyók vidékén. Erről szólhat a
Julianus-féle jelentés első mondata is: “a Magyarok Történetében azt
találták, hogy van egy másik, nagyobb Magyarország, ahonnan a hét
vezér népével kiköltözött... ” Itt a “keresztények és pogányok vegyesen
laknak”. Igy érthetővé válik, hol voltak Ottóék három esztendeig. Itt, a
Kaukázus-vidéki területen hallottak arról, hogy laknak még magyarok
északabbra is, a Volga (Itil) mentén, akik tiszta pogányok. Ide azonban
Ottó barát már nem jutott el. Ezt a Volga-menti területet nevezték el a
XIII. században (!) Magna Hungaria-nak, azaz Nagy-Magyarországnak.
Mi volt akkor a Kaukázus-vidéki országnak a neve? 1185 körül Viterboi
Gottfried azt írta: “Két magyar királyság van, egy régi, a Meotisz
mocsarainak vidékén, Ázsia és Európa határán (in confinio Azie et
Europe iuxta Meotidas paludes Antiqua Ungaria), és egy másik
Pannóniában. A meotiszi hazának tehát Ómagyarország volt a neve.
Ugyanezt Vincentius Bellovacensis (Beauvais-i Vince) a XIII. században
Pannonia Maior-nak nevezi. Nem véletlen tehát, hogy Julianusék is ide
utaztak először. “A legnagyobb szükségben hat hónapot (!) töltöttek el
itt”. Ez a félév sok változást hozott. Két barát visszatért innen
Magyarországra, ketten: Julianus és Gerhardus, tovább ment észak felé “a
puszta sivatagon harminchét napon át folyvást mentek”. “Átkelvén pedig
a minden út és ösvény nélküli sivatagon, a 37. napon elérkeztek a
mohamedánok földjére, melyet Vela-nak neveznek, Bunda(z) városába...
Innen egy másik városba mentek, ahol Gerhardus meghalt. Ezután
Julianus barát, mint egy mohamedán pap szolgája, Nagy-Bolgárországba
ment s ott egyik városában a barát egy magyar nőt talált, aki a keresett
földről erre a vidékre ment férjhez.... Ez az asszony elmondta
Julianusnak, hogy innen két napi járóföldre ... megtalálja a volgai
magyarokat. “Megtalálta pedig őket a nagy Ethyl folyó mellett. Bármit
mondott nekik a hitről, egyebekről a legfigyelmesebben hallgatták, mivel
teljesen magyar volt a nyelvük, megértették őt és ő is azokat”. ...
Nyilvánvaló, hogy a volgamenti magyarok nem szakadhattak el nagyon
régen a nyugatra vonult testvérektől, ha ennyire megértették egymást.
Sőt! “A régiek hagyományaiból tudják, hogy ezek a magyarok tőlük
származnak, de hogy hol vannak, nem volt tudomásuk róla”. ... Ismét a
nagy kérdés: kik ezek a volgai magyarok és mikor kerültek ide? Az arab
utazók és követek írásaiból egészen világos, hogy a volgai magyarok neve
madzsgar-badzsgar-baszdzsirt-baskir volt. Erről vall Abu Zeid Balkhi
(+934), aki elmondja valójában három (!) Magyarország volt: Baskíria
(Magna Hungaria), a “belső baskírok országa” (Antiqua Hungaria) és a
Meotisz-vidéki Magyarország. Ez persze még a honfoglalás előtti állapot!
A baskírok tehát eredetileg zömmel magyarok voltak, akik a bolgárokkal
együtt - feltehetően - Kr. u. VII. században vonultak fel a Kubán-vidéki
szállásaikról északra, a Volga-mentére. Ugyanezt mondja Ibn Haukal is
(978 körül): “A legtöbb baskír a besenyők szomszédságában lakik ...
határosak a rumi (bizánci) birodalommal”. Maszudi (+956) a pannóniai
magyarokat is baskíroknak mondja! 1245-ben Plano Carpini, IV. Ince
pápa követe, Baskíriát Nagy-Magyarországnak mondja (Pascatyr, quae
est Magna Hungaria), 1253-ban V. Rubruquis kijelenti, a baskírok és a
magyarok nyelve egy (idyoma Pascatur et Ungarorum idem est), ezt
erősíti meg 1271-ben Marco Polo (1254-1323) is. Van-e mindennek
régészeti és helynévi emléke? Igen, van! Az elmúlt évtizedekben számos
temetőt tártak fel s ezek egy része biztosan magyarok temetkezése.
Baskíriában megtalálhatók magyar helynevek: Varjas, Paréj (vö. Parajd),
Sokurova (vö. Sukoró), Almáz (vö. Almás), sőt a szavárd magyarok
emléke is a Sztároje Szabarszkoje falu nevében (Ószabar, vö. Zalaszabar).

251
Forrás: http://www.doksi.hu

A honfoglaláskori magyar törzsnevek közül a Jenő (Jenej) és a Gyarmat

(Jurmaty) megtalálható a Volga-menti Magna Hungariában.
1234 Dzsingisz kán halála után a mongol birodalomban a kán fiai lettek az NGY Karakorum
urak, de főuralkodónak, nagykánnak a csendes és megfontolt Ogotáj-t 93.o. Mongol
ismerték el. Az ő nevéhez fűződik a Kínai Birodalom végleges Birodalom
leveretésének és a karakorumi fényes, nagykáni udvar felépítésének
emléke. A kútfők szerint a Kaukázus és a Kun- (Fekete-) tenger között a
mongolok hét népet igáztak le. Igájukba hajtották a Fekete-tenger partján
lakó ahkázokat és cserkeszeket, a volgamenti jászokat, a Terek vidékén
élő alánokat, a kumamenti magyarokat s még számos más törzset és
népet. Ez a magyarázata annak, hogy a mongol seregben magyarok is
szerepeltek.
1237-42 Az európai mongol hadjárat története közismert: végiggázoltak NGY Aranyhorda
Oroszországon, Lengyelországon, seregük északi szárnya betört 93.o.
Németországba is, ahonnét visszakanyarodott hazánkba, hogy egyesüljön
a déli szárnnyal. Teljes egy esztendeig pusztítottak a Kárpát-medencében,
mígnem Ogotáj halálhíre meg nem állította őket. Erre a hírre vezérük,
Batu kán elrendelte a visszavonulást. Batunak megvolt a reménye, hogy
sikerül idejében hazaérkeznie és mint esélyes jelölt vehet részt a nagykán
utódját megválasztó kurultájon. De ez a remény nem vált be a nagy
távolság és egyéb okok miatt: a legyőzött népek fellázadtak a mongol
uralom ellen és a visszavonuló seregek ellen fordultak: újra kellett őket
hódoltatni. Batu ezekben a harcokban nem vett részt, a legrövidebb úton
a Karakorum felé igyekezett és még nem érte el a Volgát, amikor
megtudta, hogy a nagykán megválasztása megtörtént s az ránézve balul
végződött. Tábort ütött a Volga partján, majd Sztalingrád tájékán várost
épített s ez lett Szeráj néven az ő nyugati mongol helyhatóságának
fővárosa. Ez a helyhatóság egész birodalommal ért fel. Batu külön nevet
is adott neki: népét és hadseregét Arany Hordá-nak nevezte, birodalmát a
történelem Aranyhorda Birodalma, vagy másképpen Kipcsáki Mongol
Birodalom néven tartja számon. Ennek az évszázadokig fennállott
nyugati mongol birodalomnak lett hűbéres tartománya Kunmagyaria is.
Batu és utódai szakértelemmel fogtak a Birodalom politikai
megszervezéséhez. A birodalmat kerületekre osztották és minden kerület
élére helytartót neveztek ki. A helytartók részesedtek az
adójövedelmekből, ezért, ha a kánok helytartóvá nevezték ki valamelyik
kedvelt hívüket vagy rokonukat, az ajándékszámba ment. A falvakban és
városokban mongol bírókat és törvénybírókat (kelanter) állítottak a nép
élére. Megszervezték a kereskedelmet és megnyitották az utat a külföldi
kereskedő-karavánok számára is. A nagyobb helyhatósági székhelyeken
állami pénzverdéket állítottak fel.
A meghódolt népeket lehetőség szerint meghagyták addigi
életkörülményeik között, csak az évi adó behajtására ügyeltek szigorúan.
De azzal nem törődtek, hogy a hűbéres államok népe milyen politikai
szervezetben él. Választhattak fejedelmeket, akik vagy megnyerték a
mongolok tetszését, vagy ha nem, eltették őket láb alól.
A mongol hódítók a népek vallásával szemben is nagy türelmet
tanúsítottak: nem kényszerítették a meghódoltakat a mohamedán hit
felvételére, sőt még a keresztyénséget is megtűrték a birodalomban. Egyes
kútfők szerint némelyik helytartó egyenesen kedvezett a keresztyéneknek,
mert becsületesebbnek, hűségesebbnek ismerték meg őket a
mohamedánoknál. Ők maguk azonban nem szívesen változtatták
vallásukat.
A mongol birodalom óriási kiterjedése miatt az egyes részbirodalmak
közötti kapcsolat laza volt. A kipcsáki kán majdnem független úr volt a

252
Forrás: http://www.doksi.hu

maga portáján. Ismerünk olyan kipcsáki uralkodókat - ilyen volt pl.

Üzbég kán is - akinek hatalma a nagykánéval vetekedett. De hatalmukkal
ritkán éltek vissza. A kipcsáki birodalmat tökéletesen megszervezték,
erőszakoskodásra nem volt okuk, minél nagyobb rendet és jólétet akartak,
mert ezzel évi adójövedelmüket is emelhették. Ez volt előfeltétele
Jeretány fejedelem sikeres tevékenységének.
Róma nem nézte jó szemmel a magyar (magyarországi) kutatók keleti NGY
utazásait, mert attól tartott, hogy a magyarság egyesül a keleti 115.o.
testvérnéppel és fennáll a veszély, hogy “feladja a nyugatot védő bástya
szerepét”! Szép szavakba bújtatott ármányterv. Mennyivel védte volna
kevésbé a “nyugatot” az a bizonyos bástya, ha még önmagát is meg tudta
volna védeni, nemcsak keletről, de a nyugatról jövő támadások ellen is?
Az osztrák és a cseh “bástyá”-nak nem kellett a “nyugat”-ot védeni? A
magyarországi inkvizíció irányításának idegen kezekbe adásával a
magyar fajt Róma teljesen kiszolgáltatta lét-ellenségeinek.
Nagy csapás volt ránk a tatárjárás, de nem akkora, mint azt az egykorú
egyházi személyek lefestik. A hódító szándékú tatárok testvér-népnek
tekintettek bennünket, ezt bizonyítja az a bánásmód, ahogy a kumai
magyarokat kezelték: uralmuk alatt Jeretány kérhetett és kapott is a
pápától püspökséget.
Dzsingisz kán unokájának, Hulagu kánnak ajánlata IV. Bélának: “ a két
népet, a magyart és a tatárt közelebb kéne hozni az uralkodók közti
házassággal”, a tatárok baráti szándékát bizonyítja! Mi sem
természetesebb, mint az, hogy Őszentsége tüzet okádott e hír olvasásán.
P. Leiber Róbert S. J. XII. Pius pápa titkára és szóvivője mondta egyszer:
rólunk, magyarokról, hajdan “Európa” úgy vélekedett, hogy kárhozatra és
pusztulásra szánt pogány népség vagyunk. Mintha csak Fehér Mátyás
Jenő idézeteiből levont következtetést olvasnánk. Dékány István
állapította meg a magyar sorsérzés lényegét: útban vagyunk! Velünk
szemben nincs megkötő keresztyén morál. Az ősi Gestának örökre el
kellett tűnnie a királyi könyvtárból, mert ezt így kívánta az Árpád-ház
kezdettől vallott misztikus, isteni beavatkozással alapított dinasztikus
eredetlegendája Álmostól Atilláig, Atillától Noéig vezetve vissza őseit. A
biblikus családfa lehetett többek közt az inkvizíció szemében a botránykő,
ezt kellett lecsiszolniok és folytatni Anonymus kiértékelő műveletét, nem
keresztyén motívumokat “parasztok fecsegésének” tartva és a kritikus ész
józanságával mellőzve mindent, ami a keresztyén világelképzeléssel
ellenkezésben van.
Ezen érvek magyarázzák meg: miért kellett kiverni a magyar fejekből azt
a tudatot, hogy a nemzet egykor kettészakadt, miért kell kiölni belőlünk a
kelethez való tartozás érzését. ....
... Ha az Árpádkori katolikus egyháznak a magyar fajjal szemben
követett politikáját vizsgáljuk, feltűnő hasonlatosságot, sőt azonosságot
figyelhetünk meg a pannóniai és a Kuma-menti egyházzal történt
bánásmód között.
A magyarság “török vallása” ázsiai örökség volt. Mi nem tehetünk arról,
hogy István előtt nem volt (római-keresztyén A szerk.) papságunk, ma
nem tudjuk mennyiben voltunk manicheusok, mennyiben nesztoriánusok
és mennyiben bizánci keresztyének. Photius pátriárka kievi látogatása
csak Álmos vezér udvarának megfigyelését tette lehetővé, és azt is csak
felületesen.
A Kárpát-medencében történt megtelepedés egyben megnyugvást is
jelentett, amikor a szájhagyományokat le is írták, a mesékből írott
történetek születtek. Mi sem természetesebb, mint az, hogy rovás-írással
írtak, tehát az inkvizíció számára eleve eretnek lett a magyar könyv!
Az első klérus egy szálig idegen volt, az inkvizítorok - amint láttuk -

253
Forrás: http://www.doksi.hu

úgyszintén. A Kuma-menti magyarság helyzete sem volt rózsás: idegen

volt a magyari püspök és bizonyára idegenek voltak papjai is. Egyetlen
magyarnyelvű pap nevét se említi Bendefy! De láttuk, mennyire félt az
egyház a magyarság “keleti kapcsolatai”-tól. Itt nemcsak “vallás”-ról volt
szó, a behajtott adó, a papi tized is fontos volt és mi több, az egész
nemzet “útban volt”, földjére éhes szemmel tekintettek a szomszédok,
féltek erejétől.
Kunmagyariai véreink a pápai udvar szemében állandó fenyegetés
voltak: mi lesz, ha velünk egyesülnek? Talán egy új hun birodalom vagy
egy elháríthatatlan magyar támadás veszélyétől tartottak? Arra persze
senki sem gondolt, hogy a kalandozások hadműveleteit Gyermek Lajos
kalandja előzte meg. Mi csak egyszerűen útban voltunk.
1245 IX. Gergely pápától kezdve több pápa bullája is foglalkozott a keleti NGY Kaukázusi
hittérítés ügyével. IV. Ince pápának 1245-ben kelt bullájából tudjuk, hogy 95.o. Magyar ország
a hittérítők milyen távoli területen dolgoztak.
1253 IV. Ince egyik bullája ismét felsorolja azokat az országokat, ahol NGY Kaukázusi
erősütemű hittérítés folyik, köztük a tatárok által megszállt területeket is. 95.o. Magyar ország
Ebben a bullában van először szó a Kumai Magyarok földjéről is.
1258 IV. Sándor bullája megemlékezik a kaukázusi magyarságról. NGY Kaukázusi
95.o. Magyar ország
1288 IV. Miklós hasonló bullája. NGY Kaukázusi
95.o. Magyar ország
1291 IV. Miklós újabb hasonló bullája. NGY Kaukázusi
A XIV. szd. elején - a legrégibb ferences zárdajegyzék szerint - 95.o. Magyar ország
Kummagyariában (így nevezték az egykori kútfők a kumai magyarok
országát), két helyütt is van kolostoruk a ferenceseknek: Magyarban, a
fővárosban kettő, egy pedig az Albros (Elbrusz) hegycsúcs tövében, a
Nagy Szilindzsik forrásvidékén. Ez utóbbit Ügyek-nek nevezték.
A ferenceseknek nemcsak a síklakó magyar törzsek között helyezkedtek
el, hanem fészket raktak a hegyek között is, hogy a szintén tekintélyes
számú hegylakó magyarság között sikerrel dolgozhassanak. XXII. János
bullái között ismerünk három olyant, amelyeket a pápa az Albros hegység
keresztyéneihez intézett.
1328. Árpád megválasztásáig a magyar törzseknek közös vezérlő fejedelme NGY Kunmagyaria
okt. 3. nem volt. Honfoglalóinknak az új honszerzés feladata azt parancsolta, 94-95.o.
hogy hagyjanak fel törzsi különállásukkal és az erők kihasználására
egyesüljenek. A magyarság déli felét nem sürgette ilyen ok független
törzsi rendszerük feladására. De teljes bizonyossággal tudjuk, hogy
1329-ben a kumai magyar fejedelemség már megvolt, mert ebből az
időből a fejedelem nevét egy pápai bulla megőrizte. Ez a nevezetes
okmány XXII. János pápának Avignonban, 1328. október 3-án keltezett
bullája.
Azt a magyar fejedelmet, aki ebben az időben uralkodott, Jeretánynak
hívták. Jeretány magyar népének a Kuma partján, a Bujvola torkolatának
szögében feküdt szép fővárosa, Magyar. E város északi Kaukázia
kereskedelmi és művelődési központja volt. Jeretány szerette volna, ha
Avignon az ő fővárosában is katolikus püspökséget szervezne. Ebben az
ügyben szorgalmasan levelezett a pápával. 97.o.
A pápa Jeretány kérését nem hagyta sokáig elintézetlenül. Abban az
időben hat dominikánus szerzetest szentelt püspökké, hogy távol-keletre
helyezze őket. Az egyiket legátusként Magyarba küldte, hogy a püspökség
megszervezésének kérdését Jeretány fejedelemmel személyesen
megtárgyalja. Választása Mancasole Tamásra, Szamarkand új püspökére
esett.
1330 Tamás püspök megérkezett Magyarba és érintkezésbe lépett Jeretány NGY Kunmagyaria

254
Forrás: http://www.doksi.hu

július fejedelemmel. Tárgyalásait sikerrel végezte s nemsokára megjelent a 97.o.

kumai magyarok fővárosában az első katolikus püspök, Thaddeus
ferences szerzetes személyében. János pápa Tamás püspökkel küldte el
nevezetes bulláját Jeretány fejedelemhez. Szövegét elsőnek Raynoldus
ismertette.
“ ... Ezen felül mérhetetlen nagy örömet szerez nekünk az a tudat, hogy
Te, Jeretány fiúnk, Magyarország katolikus fejedelmeinek leszármazottja
vagy és hogy Te és más keresztyének, akik az említett világrészeken
tartózkodtok, telve vagytok a hit igazságával és szent tüzével s vágyódtok,
hogy katolikus tanítótok legyen, ki üdvös szavakkal a katolikus hitben
kioktasson benneteket ...“
... Ebből a bullából Jeretány személyére vonatkozóan több, igen fontos
körülmény bontakozik ki. Legelsősorban az, hogy a fejedelem vér szerinti
rokona a pannoniai magyar királyoknak, tehát ő is Árpád családjának,
illetve a Turul nemzetségnek egyik sarja. Másodsorban fontos az is, hogy
a bulla szerint Jeretány a legtekintélyesebb fejedelem a környező összes
ország fejedelmei között. Igaz ugyan, hogy hűbéres fejedelem volt,
miként a kisebb kaukázusi fejedelmek is, tehát a mongol főhatalom
képviselői is ebből a szempontból részesítették előnyben.
1363 ... biztosan tudjuk, hogy 1360 táján Nicolaus testvér volt Magyar NGY Kunmagyaria
püspöke, aki 1363-ban Kummagyariában, székhelyétől távol meghalt. 99.o.
Utódjául V. Orbán pápa fr. Johannes Speculi lengyelországi ferences
szerzetest nevezte ki. János püspök kinevezésével kapcsolatban érdekes
megvilágításokra nyílik alkalmunk.
Azt unalomig ismétlik történelemkönyveink, hogy mi mindent nyertünk
a “keresztyénség felvételével”. De, hogy mindezért elvesztettük legősibb,
pogány vonatkozású népi hagyományainkat, hősi eposzainkat,
regősdalaink legnagyobb részét, ősi vallásunknak majdnem minden
nyomát, sőt áldozatul kellett dobnunk azokat a testvéri kapcsolatokat is,
amelyek a Kuma mentén visszamaradt testvéreinkkel fűztek össze
bennünket, ezt nem említik.
A sorsnak csodálatos és szomorú játéka, hogy valami érthetetlen,
felfoghatatlan célzatú céltudatos rendelés lett volna, hogy a pannoniai
magyarság soha többé - a Bíborbanszületett Konstantinos által említett
követjárások elmaradása után - nem jutott közelebbi érintkezésbe Jeretány
magyar népével? Azt hihetnénk s természetesnek tartanánk, hogy II.
Endre keresztes hadjárata kedvező alkalom lehetett volna a két testvérnép
összetalálkozására. Ezzel szemben az egykorú okmányok és egyéb írott
emlékek a kumamenti magyarságról egyetlen szóval sem tesznek
említést. ...
A lengyel János püspök mindössze három évig állt a Kunmagyariai
egyház élén.
1366-137 (János) váratlan halála után a pápa az angol Fr. Nikolaus de Nuenburch NGY Kunmagyaria
7 személyében új püspököt küld Magyar városának. (Érdekes, hogy 100.o.
“magyart” sohase!) Ez a Miklós volt Magyar utolsó püspöke és egyben ő
viselte leghosszabb ideig ezt a tisztséget. Magyarból lübecki püspökké
nevezték ki. Távozása után nem került sor a püspöki széknek Magyar
városában való betöltésére: a megváltozott politikai- és vallásviszonyok
miatt a püspökségnek a városból menekülnie kellett. A katolicizmus
Elő-Ázsiában csak a XV. szd. elejéig tudta magát tartani. Szerencse a
szerencsétlenségben: a XIII. szd-tól kezdve a mongolok lettek Ázsia urai.
Az ő vallási türelmük két évszázadon át többé-kevésbé megtűrte, sőt nem
egyszer előnyben részesítette a keresztyén vallást az iszlámmal szemben.
1380 Ekkor kiáltatta ki magát Timurlenk a Csagatáj birodalom emírjévé. NGY Csagatáj
Ebben az időben a Kipcsák birodalom ura Toktamis kán volt, akinek 101.o. birodalom

255
Forrás: http://www.doksi.hu

ambíciói rövidesen háborúhoz vezettek a két mongol birodalom között.

Ez a hadjárat keresztülviharzott a Terek és a Kuma síkságán is. Tehát ha
előbb nem, 1395-ben feltétlenül menekülnie kellett volna a katolikus
püspökségnek Magyarból, de okmányaink szerint erre a lépésre már 1380
körül sor került. Hová menekülhettek, hová helyezték át a püspökséget
Magyarból? Önmagától kínálkozik a kérdésre a felelet: a nehezen
megközelíthető hegyekbe. A pápai bullák a kumai magyar püspököket
1380 után nem magyari, hanem kumai vagy Káspi hegyek püspökei-nek
nevezik. Félszázadon át az Elbrusz alján húzódtak meg a kummagyarok
püspökei.
1382 Timurlenk (vagy Timur Gurgán) egy tatár törzsfőnök fia volt, aki a NGY Oroszország
történelem legnagyobb hódítói közé tartozik. Hatalmas sereget gyűjtött és 102.o.
ügyes diplomáciával, bámulatos stratégiai érzékkel meghódította Ázsia
nagy részét. Bennünket életének az a tíz esztendeje érdekel, amely alatt
négy hadjáratban a Kipcsák birodalmat semmisítette meg. Toktamis kán,
a Kipcsák birodalom feje Timurlenknek köszönhette hatalmát. Timur
barátságára támaszkodva 1382-ben Oroszországra támadt, s bár Susdal és
Rjezsan fejedelmei igyekeztek őt feltartóztatni, mindent elpusztítva és
felégetve, Moszkva ellen vonult és a várost 1387. augusztus 26-án földig
hamvasztotta.
1388 A sikerén elbizakodott Toktamis elpártolt jótevőjétől, Timurtól, haddal NGY Kaukázus
ellene fordult, s Aszerbidzsánba rontott. Timur Tebrisz felé sietett, mert a 102.o.
támadó már odáig jutott. Timur fia, Mirza Miransah vezette azt a sereget,
amely - miután Toktamist a Kur folyón túlra szorította - Derbentig
üldözte a megvert kipcsáki hadat. Toktamis kénytelen volt békét kérni és
Timur hajlandónak is mutatkozott megbocsájtani.
De Toktamis nem törődött bele a függőségi viszonyba, amely
Timurlenkhez fűzte. 1388 végén hadat gyűjtött és Timur ellen vonult.
Toktamis egyike volt a történelemben ismert leghatalmasabb kipcsáki
kánoknak. A tatár törzshad mellett tekintélyes számú hűbéres, vagy
szövetséges nép fegyveres serege is támogatta vállalkozásában. A
leigázott orosz fejedelmek Toktamishoz csatlakozni kényszerültek. Az
oroszokon kívül Toktamist segítették a kaukázusi kisebb népeken kívül a
cserkeszek, alánok, a krími tatárok és a kumai magyarok is. Egészen
természetes, hogy a közös érdek Toktamis táborába szólította őket.
Toktamis a kipcsák, orosz, alán, cserkesz, magyar, nogáj, kumük, krimi
tatár, stb. lovasokból álló hadával Timur ellen vonult, de ekkor sem
került sor végérvényes leszámolásra.
1389 Miklós püspök utódja valószínűen Laurentius testvér volt, aki mint első NGY Kunmagyaria
ügyeki püspök 1389-ben halt meg. VII. Kelemen pápa rendeletére Valle 101.o. hegyvidéke
Aretza Jakab ferences testvér vette át az ügyeki püspökséget. Ő Ügyek városa
mindössze egy évig volt püspök, az utána következő, sorrendben a
harmadik ügyeki püspök, Russo Márton testvér pedig hét évig
(1389-1396) állott a hegyekbe visszavonult egyház élén. Timurlenk és
Toktamis kipcsáki kán ebben az időben vívta sorozatos háborúit egymás
ellen és a hegyek megteltek menekülőkkel.
1391. 1390-ben Timur újra Toktamis ellen hadba szállt: Khodzsenten át NGY Káma - Bjelája
július 18. Taskentbe érkezett, de súlyosan megbetegedett. Felgyógyulása után 102-103 torkolata
három kipcsáki herceg útmutatása mellett indult tovább. 1391. július .o.
18-án a Káma - Bjelája torkolatánál megütköztek és Toktamis vereséget
szenvedett. Mindamellett ez a győzelem sem volt Toktamisra
megsemmisítő hatással. Timur el is határozta a végérvényes leszámolást,
de előbb Perzsiát és Georgiát akarta leigázni. Ez a nagy hódítónak három
esztendei hadakozásába került.
1395. 1395 februárjában adta ki parancsát Timur a Bagdad közelében lévő NGY Kaukázus

256
Forrás: http://www.doksi.hu

április Szamara melletti gyülekezésre. Mihelyt együtt volt a sereg, megkezdődött 103.o. vidéke
17-20. az ötnegyedéves hadjárat, amely romba döntötte a Kaukázus vidékének
egész kultúráját. A sereg a Vaskapunak nevezett erődnél lépte át a régi
kaukázusi vonalat. Derbent előtt ezer kaiták harcos akarta feltartóztatni
Timur seregét, de ezeket mind egy szálig levágták. Igy nyitva volt előttük
az út észak, azaz a Kuma síksága felé. Rövidesen elesett Tarku, majd
Tarkhisz (Terki) is. Itt értesült Timur a vele szembenálló Toktamis
csapatainak helyzetéről. Április 15-én hajnalban Timur serege élén
megrohamozta a szekértáborba zárkózott kipcsáki sereget, amely nem bírt
ellenállni a rohamnak, hamarosan szétszóródott, így Timur hadainak az
üldözés jutott feladatul. Az üldözésben Timur megosztott seregének egy
részét Temir Kutluj Aghlen kán vezette. Pár nap alatt Magyarban voltak.
1395. április 17-20-a lehetett, amikor Timurlenk serege végigsöpörte
Magyar környékét.
1396 Timur úgy tervezte, hogy az 1395-96. évi telet a kumai magyarok földjén NGY Kunmagyaria
január tölti. Azonban Omar Taban nevű alvezére, Mahmudi magyar népbíró 103.o.
(kelanter) tudósítása alapján, olyan értesítést hagyott hátra számára a
város magyar lakosságának magatartására vonatkozóan, hogy addigi
szándékaitól elállva, parancsot adott Magyarnak földig való rombolására.
Ez a szörnyű parancs 1396. január elején hangzott el Magyarban a
kumamenti magyarok földjén, Jeretány fejedelem országában.
Kunmagyaria megsemmisült.
Mindazokat az utazókat, akik a XVIII. és XIX. szd. folyamán
megfordultak Magyar város romjai között, egyaránt foglalkoztatta az a
kérdés, hogy hová lett ennek az “egykori pompás nagyvárosnak” több
tízezer lelket számláló lakossága. Minket, mivel tudjuk, lakosai atyáink
testvérnépe voltak, fokozottabban érdekel a kérdés.
Gärber szerint (1726-27) Magyar lakói a cserkesz hegyekbe menekültek
és az ő idejében utódjaik lassanként visszatértek a romokhoz. Gmelin
viszont úgy tudja (1772), hogy az ingus nép tartja magát a magyarbeliek
utódjának. Karamsin orosz történetíró szerint a város lakói Perzsia felé
menekültek. Az ingus néptörzs az egykori Kunmagyaria
szomszédságában, a mai kis kabardok földjén lakik. Szálláshelyeik
felnyúlnak a jégborította hegyekig. Bálint Gábor, néhai kolozsvári
egyetemi tanár, helyszíni tanulmányai alapján, a kabardokban vélte
megtalálni a magyarok utódait. Az abkázok és az oszétek (alánok)
hagyományaiban egyaránt él az a tudat, hogy ők egykor Magyarban
laktak. Lehetséges, hogy néhány kummagyar nemzetség ezekhez a
szomszéd népekhez menekült.
Mindenesetre feltűnő, hogy a mai abkáz, oszét és kabard női díszruhák
hajszálra ugyanolyanok, mint amilyennek Ibn Batuta a magyarbeli
királynő ruháját 1333-ban leírta.
1396 Martino Russo bekövetkezett halála után kaffai Bernát, ferences szerzetes NGY Kunmagyaria
került az ügyeki püspökség élére. Három év múlva ő is távozott az élők 101.o. hegyvidéke
sorából. Utódja szintén Kaffából került ki, Fr. Joannes Gibiletus-nak, a Ügyek városa
helybeli ferences hittudományi főiskola professzorának személyében.
1421 A ferencesek a temérdek nehézség ellenére is tartották a hegyek között jól NGY Kunmagyaria
kiépített állásaikat. 1420 táján még szilárdan álltak a vártán. 1421-ben 101.o. hegyvidéke
még egyszer és utoljára került sor a kumai vagy Káspi hegységi püspök Ügyek városa
megnevezésére. Ezúttal a kaffai Fr. Ambrosius Scipio költözik be az
ügyeki püspöki hajlékba. Ambrus püspöknek azonban már csak a dolgok
felszámolásának szerepe jutott. Timurlenk és utódai a XV. szd. elején
ismételt és mind erőteljesebb támadásokat intéztek a kaukázusvidéki
hittérítői körzetek ellen. A szerzetesek utánpótlásáról szó sem lehetett.
Róma is belátta: a helyzet tarthatatlan. A század közepére már a

257
Forrás: http://www.doksi.hu

szonnamenti Kliszi és Magyar Ügyek tornyában is elnémultak a

harangok.
Árpád fejedelem sok néppel jött, de mégsem hozott el Kelet-Európából BT Krím
minden magyart. A nyugatra vonulás során itt is, ott is leszakadtak egyes I I I .
részek. Tudomásunk van egy nagyobb csoportról, amely a Kaukázus 169.o.
északi lejtőjén maradt hátra, a Kaspi-tóba ömlő Kuma és Terek folyók
vidékén, jobbára mocsaras helyen. Szépen megszervezték tágas
országukat s amíg a népek vihara elkerülte őket, körülbelül nyolcszáz
esztendeig, fenn tudták tartani népi személyazonosságukat. Országukat
Magyarországnak nevezték, élén király állott, akinek tudták és ismerték
vérbeli rokonságát a dunai hatalmas Magyarország királyával.
Telephelyeiket is gyakran a Magyar névvel illették: volt náluk
Nagy-Magyar, Kicsik-Magyar és Közép-Magyar város, fő folyójukat, a
Kumát szintén Mazsarnak nevezték s volt egy Magyar tavuk is.
Keresztyén hiten éltek, 1329-ben XXII. János pápa egy bullát intézett
hozzájuk, amelyben királyukat Jeretyánnak nevezi. Talán éppen ő volt az
utolsó kaukázusi magyar uralkodó, mert az országot nemsokára ezután,
1359-ben tatár hordák elpusztították. E nagy vihart átélt töredék ekkor a
Kaukázus hegyei közé vonult vissza, a róluk elnevezett Magyar-völgybe,
ahol aztán nyomuk veszett.
A királyi család talán az európai Magyarországra igyekezett, mert a
Krími félszigeten találtak egy sírkövet, amelynek felirata rovásbetűkkel a
következő:

Itten őrzik az örmény barátok

Jeretyán ős iráni úr, Don parti ősúr
egyházi kincsét, e két
öreg kannát. A Rának (= királynak)
ilyen nagy szentsége “Élő Ra" jele.

Ebből világos, hogy Jeretyán valóban létezett, király (Élő Ra) volt és
egyszemélyben katolikus főpap (a két miséző kanna ezt jelenti) s valóban
ő lehetett a Kaukázusban élő utolsó magyar uralkodó.
Valahol a Volga jobb partján szintén állt néhány évszázadon át egy
Magyarország, amelyről az ott látogatást tett Julián barát számol be a
Szentszékhez intézett jelentésében. Ezt az országot is a tatárok
pusztították el 1237-ben. Közelebb hozzánk, a Kárpátok keleti oldalán,
Moldovában is lemaradt egy magyar tömb, a csángók. Leszármazóik a
múlt század közepén még 70.000-nél többen voltak. A Kárpátok déli
oldalán hátramaradt egy harmadik néprészünkről már csak az általuk
egykor lakott helyek nevei beszélnek. Az egyik nagyobb, magyarok által
lakott táj a mai Ploesti vidéke lehetett, Bukaresttől északra, ahol ilyen
helynevek vannak: Magurele (Magyar Helye), Magureni (Magyar Hona),
Úrláti, Buda és mások. A lemaradt magyar néprészek sorsa azt
bizonyítja, hogy a népi és nemzeti fennmaradás egyetlen módja a szoros
összetartás, a széthúzó, külön útra térő forgácsokat az idő könnyen
elsöpri.

258
Forrás: http://www.doksi.hu

Utószó

E kronológia során sok más, történelmet támogató tudomány eredményeit nem említhettem
részletesen, csak nagyon keveset, hogy a történet szálai ne alakuljanak túlzott szövevénnyé. Itt, a történet végén
kell kiemelni a nagyszerű, széles kitekintéssel bíró és vaslogikával, szívósan haladó Bakay Kornél által
összegyűjtött régészeti eredményeket és az azokon alapuló következtetéseket. Nem elsősorban azért, mert
nagyban támogatják az eddig elmondottakat, hanem mert hazai szerzőként szélesíti azt az ösvényt, amelyet
országúttá építenek ma egyre többen az őstörténetben. Padányi Viktor méltó utódaként összegzi a magyar nép
kialakulásának utolsó évszázadait. Nagy érdeme annak kimondása, hogy török eredetű szavaink nem
szóátvételek, hanem közös nyelvkincs része, gyökerük az ősnyelvben van. Megtaláltuk volna annak a régi nyelvi
kérdésnek is a magyarázatát, hogyan lehetséges az, hogy ha nyelvünk mélyére ásunk két vagy több magyar
nyelvet láthatunk egymás mellett azonos erővel élni? De kimondja azt is újra igen nagy hangsúllyal, hogy
Dentumagyaria volt a színhelye a szabir-(hun)-magyar és onogur-(hun)-türk népek egyesülésének, amely a
vérszerződésben testesült meg.

259
Forrás: http://www.doksi.hu

É s most kell visszatekintsünk a történelem kezdeteihez, gondoljunk Aratta, Korezm és Szubar-ki

subur-subar népére, mely Sumeriában felépítette az első magas kultúrát, majd onnét szétáradva benépesítette és
kulturálisan meghódította Eurázsiát. Fennmaradt Kis-Ázsia és a Kaukázus - Urartu, Mitanni, Szabiria, Alánia,
Szkítia, Szabiria - kultúráiban hettitaként, szabarként, szabirként, szkítaként - visszahúzódva a hegyek közé
megőrizte az ősnyelvet teljes tisztaságában. Bíró Józseftől nemcsak a szabir őstörténet részleteit tudhatjuk meg,
hanem Körösi Csoma Sándor valódi kutatásainak irányát, színhelyeit is. Körösi Csoma székely-magyar géniusza
fedezte fel számunkra az ősi szabir tudás szanszkritba vésett bizonyságát a Kah Gyur és a Stan Gyur 325
kötetnyi buddhista szent magyarázataiban. Így válik érthetővé a bevezetőben is említett szabirság alapos okkal
feltételezhető kulcsszerepe az ősi kultúra hazahozatalában. Ha tudjuk Gosztonyi óta a sumer-magyar nyelvtan
gyakorlatilag azonosságát, igen nagy valószínűséggel megtaláltuk hozzá azt a népet, amely képes volt azt
megőrizni és hazahozni. Lehetett-e egyáltalán más nép rajtunk kívül az, amelyik idehozta (vissza)? Götz
Lászlótól és másoktól tudjuk azt is, hogy a sumer nyelv rengeteg más nyelvben kimutatható szavaiban, de azok
nem ismerik a nyelvtant hozzá, csak kevéssé. Ha ezt így vesszük, kézzelfoghatóvá válik a sok évezredes népi
folyamatosság, mint vezérfonal, amely a magyar nép őstörténetét végigkíséri.
A több ezer éves subar-szabir történelem középső, ma még egységesen nem tárgyalt időszaka a
Kaukázus környékéhez kapcsolódik. Ez a vidék nemcsak az odaveszett Kunmagyaria temetője, de a magyar
őstörténet középső szakaszának is őrzője nemcsak subar-szabir név alatt, de szkíta, roxolán, rex-alan, alán,
pártus, avar, masszagéta, szarmata, mada, méd stb. nevek alatt is. A fentebb említett népek mind megfordultak
ott évezredeken át, mégsem kutattuk át földje és szelleme mélyeit. Amíg azt a tenger munkát el nem végezzük,
ami a Kaukázus feltárásával jár, az ősi mah-gar népet beborító és feldaraboló ködöt fel nem számoljuk, nem
mondhatjuk, hogy mindent megtettünk a magyar őstörténet felkutatásában. Talán ez lehet a következő generáció
egyik nagy feladata, amelyet azonban már holnap meg kell kezdenünk, sőt be kell(ene) kapcsolódnunk a
Kaukázus teljes gőzzel folyó ásatásaiba is és nemcsak azért mert megint mások olvasnák el először a felhozott
iratokat, - esetleg rosszul olvasnák el ősi dokumentumainkat, - hanem azért is, mert mi magunk vagyunk a kulcs
saját történelmünk kérdéseinek megoldására.

N em állunk rosszul e történelmi kutakodás végén. Van egy élő ősanyanyelvünk, van hozzá népi
folytonosság is, tízezer év történelem és a sok évezredes művészeti, tárgyi hagyományaink eszmeisége szinte az
időtlenségbe nyúlik vissza, van vallás és hit, amely az aranyszarvas képében is évről évre megújulva szántja az
eget. És most, hogy főképpen magyar szerzőnknek is köszönhetően, de mások kutatásainak összegzéseként is
megtalálnunk látszik a folyamatosság subar-subur-szabir-szavárd fonalát, kezdhetünk neki a többi, az idők
folyamán velünk egyesült rokonnépek történetében visszafelé hátrálni az időben és térben. Egy ősnép hajtásai
találkoztak össze - a Padányi által szabiriai gyarmatként leírt, a vasérc kiaknázására létrejött ország -
Dentumagyaria keretei között is, ezért nem idegenek számunkra a besenyő, bulgár, kun, türk feliratok sem,
bármilyen kevés is van belőlük. Ők is hoztak sok színt és változatosságot, nyitott szellemet, mívességet, új
gondolatokat és hagyományokat a nép jelleméhez. Kihámozhatjuk az ő elszármazási helyeiket is a Kaukázus
vidékéről, Pártosországból, Szkítaországból, Korezmből, Kusánországból, Közép- és Belső-Ázsia, Kína, Szogdia,
Fergána azóta megváltozott téreiről, Kis-Ázsia, Kánaán, Egyiptom legkülönbözőbb részeiből. Eközben egyetlen
pillanatra se tévesszük szem elől a temérdek néven szereplő szkítákat, szarmatákat, hunokat, mert nélkülük soha
nem lesz leírható Eurázsia történelme. Szinte mindenütt találni valamit, amit ma is a magunkénak tudhatunk,
gondoljunk csak a szkíta aranyszarvasra, az aranyból öntött szkíta szibériai pihenőjelenetre - legutóbb Pap
Gábor: Hazatalálás c. művének borítóját díszítette, - amely Bakay Kornél összegzése szerint nem más, mint a
magyar középkori Szent László - legenda befejező képe, - példázva az évezredeken átívelő szellem pazar
alkotásait. Útjelző karóink nem magányosan állnak már, egyre több van belőlük és egyre többet mesélnek
őstörténetünkről a maiaknak.

S ikerült mozgásba hozni a felhalmozott adatok tömegét annak érdekében, hogy a magyar őstelepes
paraszti nép folyamatos, legalább ötezer éves helyben lakását és magyar nyelvűségét igazolhassam. Az ősiség
tényének reménye igen erős érv a további kutatás folytatásához. A föld alatt lappangó történelem tiszta
forrásként feltört, életre kelt és megtagadott elődeink megmaradt emlékeit újra vállalva új szempontok
alkalmazásával értékelhetjük újra. Néhány kérdésre választ kaptunk, amire korábban nem tudtuk a helyes
feleletet. Most már tudjuk, Anonymus honos és bevonuló magyarjai egymásnak örültek végeláthatatlanul sorjázó
ünnepléseik alkalmával. Közkinccsé kell legyen az a szellemi hagyaték is, ami a régi korokból még megmaradt.

260
Forrás: http://www.doksi.hu

Összegyűjtjük megmaradt regősénekeinket, elolvassuk az agyagtáblákat és a leveleket is a régmúlt időkből.

Apránként rájövünk majd arra, hogy mit is jelentenek e sokak által csak régi ócskaságnak tartott dolgok. A kincs
beszűrődik a kisiskolások könyveibe, onnan a fejekbe, kiszorítja onnét a szürkeséget, és lassan helyére tesszük
hagyományaink eredetét is. Egyetemeink megalapíthatják azokat a katedrákat, ahol méltóan oktathatják a jövő
mágusait és kihasználhatják azokat a szellemi kapacitásokat, amelyek e történelem bővebb kifejtését
megalapozzák. Végre eljuthatnak Körösi Csoma soha el nem ért céljaihoz, szkíta régészeink bátran kérhetnek
ásatási koncessziókat messze keleten, hogy múltunk előkerülő emlékeit mindannyian megcsodálhassuk. Kiássuk
mindazt, amit a bevezetőben megemlítettem, hogy még többet tudjunk meg a régiekről. Megkérjük Badiny
professzort, adjon régi-új nevet az andronovói kultúra néven ismert hatalmas mahgar sztyeppei országnak, mert
emlékei a miénk is. Magyari országokat rajzolunk a távoli múlt térképeire oda, ahol éltek az elődök. Ha elég
kitartóak leszünk, bízvást találhatunk még több rokon népet, mint amennyi most szóba került. Kiadhatunk olyan
könyveket is, amelyekben már nemcsak olvasni, de nézni való dolgok is lesznek. Mindezeket a dolgokat pedig
nem másért, mint a saját magunk és mások gyönyörűségére tesszük meg. Életre hívjuk azt az intézetet is, ahol a
régmúlt feltárásán dolgozhatnak kutatóink. Megtanítjuk másoknak is, ha érdeklődnek iránta. Nem dörgöljük
soha mások orra alá e kiásott régiségeket sem itthon sem máshol, nem piszkálunk vele bután más, szintén büszke
népeket, mert ezek a kincsek nem erre valók. Úgy írunk történelmet, ahogy egy királyi szkítához illik, magunkat
nem istenítve, másokat nem gyalázva. Nem akarjuk majd elfoglalni valamelyik dél-tengeri kis szigetet ködös
felsőbbrendűségre hivatkozva, mert nincsenek ilyen gondolataink. A történelmet arra fogjuk használni, amire
való. Saját megismerésünkre, és a múltra támaszkodva válaszoljuk meg a jövő kérdéseit. Ha ezt tesszük, jó
válaszokat kapunk.

L áthatóak már a kutatás további lendületvételére is biztató jelek, és éppen újra más nemzetbeliektől,
onnét, ahonnét a legkevésbé számíthattunk rá korábban. Dudás Rudolf amerikai sumerológus a Miskolci
Bölcsész Egyesület sumer tanszékének megnyitása alkalmából egy interjúban elmondja (Magyar Demokrata, 2.
évf. 2. sz.), hogy: “Los Angelesben élő és ott sumérul tanuló magyar barátaim győztek meg arról, hogy léteznie
kell magyar sumerológiának. Az írásos táblák száma egyre növekszik, újabb és újabb meglepetések érik a
tudományt. Amerikában most nagy hangsúlyt fektetnek a sumer nyelvre. Az egyetemeken többszáz (!) új
hallgatót állítottak a sumer kultúrára. Rájöttek, hogy a római és görög kultúra nem a legrégebbi, hanem ezek a
kultúrák a sumérból erednek. Az amerikai embert a civilizáció kezdete érdekli. Ők már nem olyan keresztényi
alapokon gondolkoznak, mint Nyugat-Európában, hiszen Európában a keresztény vallás vezette be a keresztény
világnézetet. Mindenki azt hitte, Ábrahám volt az első ember a Földön. Az amerikai ember ma már tudja, hogy
Ábrahám és Mózes előtt éltek más emberek is. Az amerikai már egy új világnézetet akar teremteni, és csak azt
veszi tekintetbe, ami valójában megtörtént, nem másolatokat akar, az eredetire kiváncsi. ... A sumer nyelv
újrafelfedezése nyomán kialakult modern nyelvészet világosan kimutatta, hogy az indogermán nyelvek
kifejlődése nem belső faji folyamat eredménye, hanem aránylag későn, Kr. e. a II. évezred fordulója körül
végbement nyelvkiegyenlítődés következménye, méghozzá sumer, finn, ugor, kaukázusi és szemita nyelvek
behatására formálódott, semleges területeken. A nyelvészeti darwinizmus letűntével párhuzamosan a finnugor
nyelvek kialakulásának az elmélete is hitelét vesztette. Nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar nyelv is
tulajdonképpen a sumer nyelvtani alapokra épült, ural-altáji nyelv. A sumer már a történelem előtti korokban az
eurázsiai szkíta-magyar népek közös nyelve volt. A sumer ékírás a Délkelet-Európában már előzőleg ismert
képírásjelekből fejlődött ki, - (pl. Erdély, Magyar Adorján és Badiny Jós Ferenc meghatározásai szerint. A
szerk.) és lett az ókori Kelet uralkodó írásrendszerévé.” Dudás Rudolf a régészet területén is izgalmas hírekről
tudósít: “Bebizonyítottnak látszik az a tény, hogy Borsod megye lakossága a kőkorszaktól eredően őslakos itt.”
Búcsúzásképpen egy óhajt fogalmaz meg: “Ott az Oceánon túl keserűséggel tapasztaljuk, hogy a Megyer törzs
lakhelyéről, mely Árpád törzsének dél-kaukázusi gyarmata, a Kelet Tigris földről, a Turul, a Tabán és a Kerka
folyók vidékéről a régészek ottani legújabb kutatásairól a magyar nép semmit sem tud. Ajánlatos lenne, ha az
itteni hivatalosságok elismernék az amerikai régészek legújabb eredményeit és tájékoztatnák a magyar népet,
mert ezek a kutatások előbb vagy utóbb úgyis kiderülnek. Lépést kell tartanunk a tudomány ezen fejlődésével is.”

K öszönet illeti meg mindazon tudósainkat, akik munkája lehetővé tette e könyv létrejöttét. Ugyanilyen
megelőlegezett köszönet illeti azokat is, akik ezután alkotnak majd maradandót a magyar őstörténelem és
szellem újbóli kibontásában. Köszönöm az Olvasó kitartását is és befejezésül egy kívánságomnak adok hangot. A
romantikus történetírás cáfolatain újjászülető magyar történetírás művelőit az átmenet “kétkezes” munkára
kényszerítette és kényszeríti még ma is. Legutoljára Kolozsvári Grandpierre Endrét, aki Anonymus igazságát

261
Forrás: http://www.doksi.hu

állította helyre, lehántva róla a hazugságok és elhallgatások lepleit. A “kétkezesek” egyik kezükkel az
indoeurópai és finnugor romokat kellett megsemmisítsék és eltakarítsák, másik kezükkel a régi-újat megírni.
Remélem, hogy ez elkövetkezőkben a magyar történész-szerzők már csak egy kézzel kell írjanak, megőrizve a
“kétkezes” lendületet.
Ez a lendület átterjedhet más területekre is, és nemcsak a kutatásban, hanem a múltnak a jövő felé való
átterjedésében is. Az Egyesült Európa jövője már körvonalaiban látható, de legalábbis sejthető. Története,
kulturális öröksége, nyelve az ősnyelvben gyökerezik. Abban az ősnyelvben, amelynek neve szabir-magyar.
Sokak szerint igazi európai alkotás, mert itt alakult ki a Duna-medencében. Igazi és eredeti európai találmány és
a szétterjedés okán már nemcsak a miénk. Ha Európa nagyot akar lépni előre, ezt múltjára, de még inkább közös
ősnyelvére és szellemére támaszkodva és onnét elrugaszkodva könnyebben megteheti. Nincs Európában nyelv,
melyben nem találtak volna százával közös szókincset a magyarral. Ez lesz (lehet) még egyszer, másodszor is
hozományunk Európa számára. Az a nép, amely saját nyelvén sok-sok ezer évvel ezelőtt képes volt
megfogalmazni az emberi ésszel ma is megfoghatatlan Isten fogalmát és lényegét néhány szóban tömörítve,
megtanítva rá a többieket, megérdemli, hogy ma is taníthassa őket egy valódi, közös Európaország (ÚrSzék)
régi-új nyelvére. Az a tény pedig, hogy az itt - bár csak oldalszálként - felvillantott európai vonatkozású
események erősen abba az irányba mutatnak, hogy nemcsak a nyelv volt közös valamikor, de Európa
emberanyaga is igen nagy hasonlóságokat mutat a neolitikumtól, ignorálni fogják Trianon mögöttes szándékait
is, magyarul nem is vagyunk mások, mint ők, csak ezt hitték. Ezenkívül még nagyon sok téveszme kell
hátramaradjon addig, míg a közösen, mindenki által elfogadható múlt kitisztul. A kitisztult európaországi
őstörténetben szerepelnie kell mindannak, amit ebben a könyvben olvasni lehet és egész Európaország
kisiskolásai csak egyféleképpen tanulhatják a történelmet, mégpedig úgy, ahogy az valójában történt. Véget ér az
önrontó téveszmék sulykolása és véget ér a romantika hőskeresése is. A megújított, büszke magyar történelem
elsősorban a miénk, de jut belőle bőven Európaországnak is.
Az új Európának új történelemre és új hitre van szüksége, ha komolyan gondolja az egyesülést. Az
pedig itt kezdődik velünk is, a magyarokkal, IZ-TENnel és a Boldogasszonnyal, közös ősökkel és közös jövővel.

Budapesten, 1998. június havában

262