#napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– I. évfolyam, 1. szám, 2019. 07. 14. –

Custom for a Fiery Spirit by Inigo Jones (Ben Johnson: Oberon the Faery Prince, 1606)
http://jeannedepompadour.blogspot.com/2012/04/costumes-by-inigo-jones-and-bernardo.html

„IMLH”, 2019
 #napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– I. évfolyam, 1. szám, 2019. 07. 14. –

Szerkesztette:
Horváth Lajos

„IMLH”, BP14, 2019

 SHAKE-SPEARES
S O N N E T S.
Neuer before Imprinted.

Shakespeare Szonettjei: Horváth Lajos „Magyartalan" fordításában, mint

ÉGÖV-RÁZÓ HANGZATKÁK, avagy DÁRDAREMEGTETŐ NAPFI-HÁLÓZATOK.
Újabb azelőtti Nyomtatványának Soha korábbi Lenyomatában.*

KÉSZÜLT AZ 1609. ÉVBEN A LONDONI

. G. Eld kiadványaként T. T. nyomdájában,
hogy áruba bocsátassa William Aspley.
 Lektorálta:
Hódító Anomália
(Hatévnyi Szuszával)

Fordította:
Horváth Lajos „Magyartalan”

Szerkesztette:
Horváth Lajos „Olvashatatlan”

Hibajegyzék Hiányában,
Hovatovább Hamiskás Hanghordozásához Hűen,
Hangzói Hangjátékaink Hihetetlen Helyesírását

V
Haladéktalanul Helyreigazítgatta:
Hajós Lothár

Minden jog fenntartva.

© Horváth Lajos, 2019

ISSN 978-96-3wtf-vhl-x
ISBN 978-615-00-4231-2

Készült 3 ív (nagyjából A/5 méretűre, avagy nyolcadrét hajtott) terjedelemben.

A kéziratnak megfelelő másolatok közül 13 példány mindmáig hozzáférhető.
Eredeti ára 1s azaz egy brit shilling.
ANNAK. AZ. EGYETLEN. ELŐIDÉZŐNEK. AKI.
MINDEZEN. EREDETI. HANGZATKÁKAT.
W. H. ÚR. MINDEN. BOLDOGSÁGAKÉNT.
ÉS. AZOK. ÖRÖKKÉVALÓSÁGÁÉRT.
MEGÍGÉRTE.
MINT.
SZÁMUNKRA. ÖRÖKKÉ-ÉLŐ. KÖLTŐNK.
KÍVÁNALMÁT.
A. JÓ-KÍVÁNSÁG. AVAGY. KÚTBA-VÁGYÁS.
KALANDORÁVAL. EGYÜTTVÉVE.
ELSZÁMOLÁSKÉPPEN. AVAGY.
TÉTELES. ÁTIRATÁBAN.
ELŐRE. ELRENDEZVE.

T. T.
Külön köszönet illeti így a díjmentes és önzetlen hírverést is! ;)

 VHL, 2019
S H A K E ˜ S P E A R E S,
SONNETS.

F A legszebb lények gyarapítsanak,

Bájos Rózsállás sose hagyjon el,
Ha érett termésként lehull a mag,
Lágy hajtást vágyván, emlékként ölel:
S hiába hunyorogsz, szemed ragyog,
Hogy lángod ellátva, forrás maradj,
Fogyatkozás szemközt bőségre fog,
Magaddal édes ellenedre vagy:
Mostan világ újdonsült díszeként,
Lám hetykén, cifra tavaszt hirdetőn,
Bimbódba bújtatsz lágy, hunyász veszélyt,
S mi bujtat, pazar fukarságba töm:
Világi jussát elragadva: jó,
S nemhogy fejfára, hozzád sem való.

VV Ha arcodon majd negyven Tél tüzel,

S mély árkot ás szépséged harcterén,
S csodált öltözék már viselt teher,
Vagy rád aggatott rongy, s mihaszna, vén:
Majd kérdőre von bájad, hol henyél,
Hová lett mindened, mi kincs vagyon;
Míg szemlesütve, szégyened beszél,
Pocsékba ment mohóság vétke nyom.
Hasznodra válna bájad úgy, ha majd
Választ adhatna bájos gyermeked:
Mentségemre volt, s számadásra hajt,
Bizonnyal bája öröklőd lehet.
B This
 S H A K E– S P E A R E S
Újjászülethet vénségedre ez:
Véred forrása hűlt helyén jegyez.

L Tükrödbe nézz: mit látsz, arcodba mondd,

Időszerűvé vált egy új alak,
Ha nyersen most ki nem javíttatott,
Csalárd világ áldatlan álanyag:
Hol van, ki megvet felszántatlanul,
S nem gazdaságoddal művelne ki?
Öntelt volnál, vagy ki csak sírba hull
Magától, mint örökös nélküli?
Tükörkép, anyai, s édes, te vagy,
Benned tavasza Áprilist idéz;
Aranykorod ablakán át maradj
Hű hozzá, ki ráncolva szembenéz.
Ha élsz, majd emléked lesz semmivé:
Úgy hull a képmásod magad mögé.

V Pazarló szívélyesség, bájadat

Miért csak magadra fecséreled?
A természet csupán hitelre ad,
Becsszóra költ, ki szabadon vehet:
Bájos fukar, minek gyalázod a
Nagyságot bőkezűn, mit kapsz, hogy adj?
Haszontalan kamatod haszna ma,
Összességében, nemhogy élni hagy?
Miközben így üzérkedsz, csalhatod
Saját magad, édes, önző egyén,
Amint természet elbocsáttatott,
Mi ment fel majd a Számadás helyén?
Kihasználatlan báj vet sír elé,
Bár használtan végtisztesség övé.

T Hah, Órák, gyengéd műgondalkotók,

Csodálatos bámulatkésztetők,
Villámvágyuk kényúrjátéka fog,
And
 S O N N E T S.
Gazságuk úgy igazán szembe bök:
Vagy inkább az idő sosem pihen,
Hajt szörnyű télbe nyarat átkozón,
Levél, ha fagy, búcsúzik sebtiben,
Pusztán hófödte bájt csupaszt vadon.
Ne hullna szolgasorba bár a nyár,
Mint jégcsap foglya tükörfal mögött,
Bájos hatás a bájtól fosztva száll,
Emléke semmisévé megkötött.
Viszont a csöpp virág, ha télre lel,
Pompás színt édes párlattá lehel.

T Nehogy csúffá tegyen később a tél,

Rongyos keze, nyaraddal, elragad:
Ments édes ízt, drágaságod segél,
Ajándékozd hát, bájos kincs, magad;
Nincs tiltva kész haszon használata,
Villámnyi kölcsön is csak boldogít;
Hozamként lehetsz önmagad joga,
Legyél egyből megtízszerezve itt,
Míg tenmagad öröme tízszeres,
Százszor széppé lesz egyetlen valód,
Mit számít a halál, ha felkeres,
Míg éltet annyi élethű utód?
Ne légy önmagad vadvirága sem,
Halál nyer úgy örökül, s férgesen.

L Míg Napkelet kegyes fényárba gyúl,

Emelt fővel tűz mindenek szeme,
Mély áhítat jelenésén vakul,
S szentül szolgálják fenségét vele,
Mikorra drága égi völgybe ér,
Mint érett ifjú, már középkorán,
Derűs, halandó pillantásba tér,
Dicső zarándoklat áldás csupán:
S amint a csúcsra ér, gyarlócska kor
B2 Like
 S H A K E– S P E A R E S
Fáradt szekérrel gyengül, szédeleg,
Hány (hűséges) szem támolygásakor
Megtér, míg tőle eltekintenek;
Így jársz, kiélvén deleden magad:
Elmész csak szenvtelen, ha nincs fiad.

M Miért bánthat meghallgatott zene,

Gyönyör nem küzd gyönyörrel, üdv vigad:
Szerethetőbb, ha megkapó nesze?
Örömtelibb, ha boldoggá sirat?
Ha felcsendülnek lelkes szólamok,
De összhangzásuk fülsértő neked,
S e játékuk édesdeden nyafog,
Magányos dallamban részed lehet:
Figyeld meg, egyik húr másiknak úr,
Sorjában egymásra üt mindegyik,
Hasonszőrű papás-mamás bravúr,
Együttes dalkörüket élvezik:
Sok szótlan szóló, úgy fest, egyre megy,
Szólamra bír villámcsapást: „Eredj!”.

I Félsz, hogy könnyekre csalsz özvegyszemet,

Ezért fecsérled egyedül magad?
Utód nélkül léted halálra vet,
S fel nem csinált nődként, világ sirat;
Villányos özvegyedként egyre nyög:
Nem hagytad hátra alakmásodat,
Sajátos emlék jóformán örök,
Férj özvegy- s gyermekszembe gondolat!
Világi költemény pocsékba megy,
Világnyi élvezet helyet cserél,
Bájos pazarlás világvégi jegy,
S ha nincs, ki használja, vesztének él:
Keblében sincs szeretet más iránt,
Ki szégyenszemre önmagának árt.
I o.
 S O N N E T S.

F Szégyelld magad, nem szeretsz mást se, ha

Magadra sem vigyázol, bár sokan
Szeretnek, ám te semmit és soha
Nyilván nem is szerettél, biztosan:
Kényszerképzeted gyilkos gyűlölet,
Önpusztításod megszállottja vagy,
Házadra törsz, szép lenne védened!
S végromlása legfőbb vágyadra hagy:
Térj észhez, még meggondolom magam!
Jobb az, ki nem szeret, s inkább utál?
Nemes jelenléted bájos hozam,
Hozzád méltó szívélyesség dukál,
Csinálj magadnak mást a kedvemért,
Éltesd a bájadat, vagy mit sem ért!

A Ha hervadsz is, szárba szökkensz megint,

Egyik csemetédben, ha távozol,
A pezsgő vér ifjonti hévbe hint,
Saját megváltásodként ér a kor.
Bölcsesség, báj, gyarapodás, mi más
Éltet, s itt balgaság, romlás se fog;
Zavart, ha kelt időszerű csapás,
Vagy emberöltőn világvégi sokk:
Hagyd rá a természetre mind, kiket
Lényegtelennek, s durvának talál,
A legjava is csak azé lehet,
Kit elhalmoz, becsben tart és csodál.
Pecsétjének metszett mintája közt,
Ne hagyd elhalni mását, többszörözd!

VV Ha óraműre kimérvén időt,

Csak hős napot nyel el borzalmas éj,
S verőfényes ibolyaszín mögött,
Mélybarna hullám már ezüstfehér;
Ha lombja hullt fa, ím, ágrólszakadt,
Bár enyhét lelte hűlt helyén a nyáj,
B3 And
 S H A K E– S P E A R E S
S nyár zöldje fordul őszülőn hanyatt,
Mint máglyára hordott fehér szakáll;
Megejtő szépséged kérdőre von:
Időpazarlás míglen elterel,
Magát kárhoztatja a báj vakon,
S más láttán sújtja halálos teher.
Átvágva, semmiszerrel, védtelen,
Csöpp sóhajtást ments, majd hősként vigyen.

O Bár önmagad volnál, de nem lehetsz

Többé magad, más éned éled itt,
Mindjárt elmész, véged, készülj, megedz,
Csekély édességed másért taszít.
Nagy becsben tartott bájad nem talál
Erényt, hogysmint megint magad legyél,
Hacsak téged nem bírhat rá halál,
S viselt másodként is példányod él.
Ki hagyná házát tönkremenni úgy,
Hogy téli nap viharja dúlja szét,
Míg pusztító hideg halál lesújt,
Bevégezvén örökre érdemét?
Ne légy tékozló senki, volt Atyád,
Fiadra hagyd: szintúgy mondhassa hát.

N Csillagjóslásra nem hagyatkozom,

A Csillagászat mégis megsegít,
Jót nem jelent vagy rosszat egy lapon
Számomra gyönyör és gyötrés sem itt;
Jövendölés sem percre pontosan,
Eső, vihar, szél mikor, mit jelez,
Vagy Hercegekkel, mondjuk, mint fogan,
Mi így mennyei számításba vesz.
Csupán szemébe nézvén ismerem,
És állócsillagukból olvasom,
Igazság és báj együtt van jelen,
Magának megváltás magán a nyom:
Or
 S O N N E T S.
Vagy máskülönben jóslatom se víg,
Vesztére Báj, s Igazság távozik.

W Ha meggondolom, minden más, mi nő,

Csak pillanatnyi percre kész tökély:
Parádézik e nagy színen, s minő
Rejtett hatást kelt Csillagkép-szeszély;
Ha látom, az ember, miképp növény,
Kedélyt, veszélyt megér az ég alatt:
Fogyatkozik csekély ifjonti kény,
Míglen hőstette emlék sem marad;
Eszembe jut e kétes állapot,
Ifjú s gazdag színed látom belé,
Pazarló idővel, míg elbukott,
Ifjú napod vált szennyes éjjelé.
Szerelmedért minden más harcban áll,
S Időt, mi nyer, új szemzésembe száll. ;)

B Miért is nem hatalmasabb a harc

E hitvány kényúr, az Idő felett?
Bukásoddal szemben erőd kudarc?
Jelent imád meddő rimád helyett?
Ha most boldog órák élére állsz,
Lám, hány szűzi kertet hagysz parlagon,
Vígan vágyott virágiddal vigyázz,
Festett látszatvalód hamis vagyon:
Ekképp javítson az életvonal,
Min (szemceruzám, sem Időecset),
Belső értéket, s külcsínt nem sokall,
S újjáéleszt, szemlélvén életed.
Hogy átadd magad, visszatart, mi véd,
S kellő csendéletedbe von tiéd.

VV Hogy lesz versem világos, lenne hát

Hű vágyaiddal leginkább valós?
B4 Though
 S H A K E– S P E A R E S
Ég tudja, bárhogy is, sírod saját
Rejtekhelyed lévén csak vázlatos:
Ha írhatnám, szemed milyen csodás,
S számról számra, számba vett bája, mind
Hazug lódítás volna, nem vitás;
Földi orcátlanságra menny legyint!
Gúny tárgyaként (korukkal sárgulón)
Minden lapom, mint üres szószedet,
Költői szenvedéllyé vált, tudom,
S elnyújtva, sorra, antik dal temet:
||: Bár élne gyermeked, s verselve ez,
Kit éltet, hogy léted kettőse lesz! :||

S Hasonlítsalak Nyári naphoz, én?

Sokkalta inkább vagy bájos, s szelíd:
Széllelbélelt Május becses rügyén
A Nyár idénye fogytán túl rövid:
Az ég szeme is, amint túlhevül,
Aranyló színétől halványul el,
Szépségéből szépség ki úgy merül,
Hogy sors, természet másra sem figyel:
Mégsem fakíthat el örök nyarad,
Nem vesztegethet szépszerére más,
Halál hát térben homályos marad,
Időtlenné teremt örök vonás;
E szem, míg ellát, s ember lélegez,
Mindaddig éljen és éltessen ez.

D Mohó Idő! Oroszlánkarmokat

Morzsolj, csak falja falkáját a föld,
Zúzz szét tigrispofát, vesszék a vad,
Vén főnixet tűzz, sült vérébe öld,
Válts víg és bús idényt, szárnyalva bár,
Tedd meg, mit kíván gyorslábú korod,
Míg égvilágon sincs neked határ,
Tiltott a legszörnyűbb bűn: átkozott
O
 S O N N E T S.
Óráiddal szerelmem homlokát
Ne sújtsad, antik tolladdal se mérd,
Maradjon útján romlatlan komád,
Mintázzák szépség díszpéldányaként.
Hiába ront meg agg Idősen ez,
Szerelmem versem örök ifja lesz.

A Nőarcmássá festette természet

Vagy vágyam Úri Hölgye, önkezűn,
Kerengés vált gyengéd lányszívvé, véled,
S nem csábít hamis fortély, csalfa bűn,
Szemed fénylőbb, még tánca sem csalárd:
Tárgyát bearanyozza, mit kinéz,
Színültig férfijellemben szilárd,
Úrnői lelke úri szemre kész,
Bár elsőre egy nőnek alkotott,
A természet, kovácsmód, vágyra szánt,
Legyőzött engem, mit hozzád adott,
S adott dolgával még másképp se bánt:
Hogy érted, így, női kéj ösztökélt,
Szerelmed használ kincsesbányaként.

B Velem nem úgy van az a Múzsa csak,

Megszépít versének festette báj --
Mint mennyiség, szép menny is ég: vacak,
Való igaz, vásárra vitt muszáj;
Hasonlatokkal büszkén párba von
Napot, Holdat, föld s tenger kincseit,
Virágzó Áprilissal halmozón,
Mi mennyei körforgásféle itt.
Hagy írjam le hűen szerelmemet!
Higgyék el világszépemről, olyan,
Mint bárki anyaszülten, s menny lehet
Arany gyertyákkal tűzdelt fényhozam:
Hadd mondják, többet ér, jól nyelvelőn,
S világosan se árulom külön.
C 22
 S H A K E– S P E A R E S

M Tükröm ne győzzön meg, hogy vén vagyok,

Ifjúság és magad vagy kortalan,
Magadban majdan idők ránca fog,
S halált megvetvén végnapom fogan.
Minden dísztárgyad szívemből való,
Mi úgy illik hozzád, hogy elviseld,
Keblünkből éltető, bájos lakó,
Rám nézvén, szép koroddal megviselt?
Magaddal szerelmem bízvást vigyázz,
Helyettem úgy, mint világodra én,
Szívedre lesvén hord világi láz,
Gyengéden dajkált kisdedként, üdén,
Ne is gyanítsd, mikor szívem szakad,
Tiédként, mit adtál, enyém marad.

A Mint színpadon a pácakész szinész,

Kit elvakít a rettegett szerep,
Vagy holmi hév lám haragjába vész,
Szívből erőlködik, hogy meg se lep;
Bizalmasan féltem, nem mondom el,
Mi kész tökély a szerelem jogán,
Hisz látszólag szerelmem megvisel,
S tehertétel számomra ostobán:
Várj, hadd legyen tekintetem szavam,
Némult előszó, míg keblem beszél,
Szerelmi díjul kárpótlást fogan,
Hiszen locsogó nyelvnél többet ér.
Olvasd, mit írt szerelmed csendesen,
Mi szép belátás szemfüles lesen.

M Bányászszemem festőn acélozott,

Szívmetszetemből tárta bájadat,
Keretnyi testem legjobb távlatod,
Festők remekműveként fennmarad.
Festő szemével lásd vonásait:
To
 S O N N E T S.
Hasonmásoddal Leld: hű látszat, ám
Keblem műhelyén, csendben függ emitt,
Szemed simult kirakatablakán:
Hogy láss jóra fordult szemet szemért,
Szemem rajzolta alkatod minő
Nyílt ablak keblemhez, hol lesve mért
Szemfényvesztő Nap, érted ébredő
Szívvel szemenszedett, s habár kegyes
Látványt fényez, váltván hiába les.

L Hagyjuk, kiket kegyes csillagzat áld,

Ki rendre, rangra, címre mind nemes,
Számomra, míg jövendő dics kizárt,
Nem várt öröm leginkább érdemes;
Szép hódítás nagy Hercegek kegye,
Aranyvirág, mi Nap szemébe tűz,
Önteltségük magukban is henye,
Rossz pillantás gőgös dicsfényt elűz.
Hírhedt harcosnak dicsőség a harc,
Ezerszer győz, míg egyszer elbukik,
Emlékét törli becstelen kudarc,
Hiába küzdött ítéletnapig:
Öröm, hogy szerelmem viszontszeret,
Hol el nem tüntet ki nem tüntetett.

L Uram szerelmem, hűbérem tiéd,

Kötélnek álltam érdemed szerint;
Ez írott követ járul, ím, eléd,
Nem is kötözködöm, kötelmem int.
Nagy kötelességhez képest, enyém,
Szavak híján, nos, szegényes és csupasz;
Hogy leleményed lelkesült helyén
Vágyott hitelt lel (hisz leplezetlen) az:
Akármi csillag vezérel csupán,
Míglen mutatós bájával kegyel,
Szakadtan is felöltöztet netán,
C 2 To
 S H A K E– S P E A R E S
Méltóképp édes erényt tárva fel:
Úgy nagyzolnék, hogy szeretlek, s mennyire,
S még észre nem vett főmet ne lásd bele.

W Fáraszt a nyűg, ágyam vesztembe dönt,

Vajúdva nyuvaszt drága fekhelyem,
Fejemben menten újabb út köszönt,
Elmém művel, míg testem megpihen.
Majd szellemem (távol tartózkodom),
Buzgó zarándoklatra küld feléd,
Bandzsítván fátyolos szemmel nagyon,
Edzett pillámra csábít vaksötét.
Elővarázsolt árnyad látszata
Lelkembe ment, mint képzeletbelit,
Mint cifra függőt (rémes éjszaka),
Mi ében éjt bájos arcán virít.
Elmés láblógatást, estemre nap,
Érted, meg értem, (qxy!!!) nyughatatlanabb.

H Miképp térnék meg jegyben boldogan,

Ha számomra a nyugalom kizárt?
Nyomott nappal éj enyhe sem fogan,
Éjjel-nappal éjt-nap alá csak árt,
Sőt (mind a ketten ellenségesek)
Kezet ráznak, s mindkettejük gyötör,
Fáradság és rimánkodás remeg:
Távol tart tőled, s még messzebb söpör;
Napomra mondom, tiszta fény maga,
Hiába felhőfoltos fenn az ég,
Behízelgek, a csillagok hada
Aranybarna éjjel szikrázva ég:
De napra nap lesz hosszabb bánatom,
S csak éjről éjre nő a fájdalom.

VV Ha szégyenszemre megvet már a Sors,

Kegyvesztett ranggal siratom valóm,
And
 S O N N E T S.
Süket mennyre hányva, hiába, gyors
Panaszdalt, balsorsomat átkozón.
Kívánnék menten új vagyont, s reményt,
Lennék ilyen meg olyan pártfogolt,
Vágynám, ki érzékeny hatályt megélt,
Vitán felül, mi élvezetbe fojt,
Végtére hátha lenézett leszek,
Így rád gondolván, megbecsül valóm,
(Pacsirtaként, mi napfényben lebeg)
S bukott földi himnusszal Mennybe von;
Gazdag emlékű szerelmed dicsér,
Hisz rangom Királyi címert sem ér.

VV Amint eszményi Csendülés idéz,

Emlékeimre visszagondolok,
Fáj sok dolog hiánya, míg nehéz
Ó jajra új panaszdalom zokog:
Miképp csaljak szemembe könnyeket
Időtlen éjbe hullt barátokért,
Sirám szerelmi bú hogyan lehet,
Vesztemre (hogyha lám) zokszót sem ért.
Mint bánkódjak előrebánt bajon,
Miként bajlódjak búról búra mind
Siralmas fájdalommal számadón,
Fizetségképpen, fizetvén megint.
Míglen rád gondolok (kedves barát),
S minden kár rendezi végül magát.

T Minden szív megkedvelte kebledet,

Miről, úgy véltem, hiányzik, s halott,
Hódító Szerelem szívből szeret
Hány holtnak hitt kebelbarátot ott;
És hány kegyelettelt, alázatos
Könnyet csalt szememből imádatuk,
Adózván emléküknek, most valós
Zegzugrejtekén hűlt helyük, ha zug:
C 3 To
 S H A K E– S P E A R E S
Magad vagy sírjuk, hol hamvában él,
Úgy szívszerelem, mint szeretteim,
Helyettük mindenünk helyet cserél,
S részemről tégy immár kedvükre, ím:
Szeretteim mását látván beléd,
Magadban (bennük) mindenem tiéd.

I Ha túléled megboldogult napom,

S fukar halál hantol, s porral lep el,
Míg holt Szeretőd, pórul járt soron,
Kárbecslő vakszerencsének felel:
Vesd össze, mint a korszak legjavát,
Bár mindazt túlszárnyalja annyi toll,
Szerelmemet önverselés saját
Boldogságcsúcsán sem érnék utol;
Méltányolj csak cseppnyi szerelmemért,
Múzsájuk, nővén muszájból velük,
Drágább szülöttével itt visszatért,
S díszszemlézvén, sorjában, rangja nyűg:
Mert stílre Költő jobban teljesít,
Mióta elment, s szerelmére nyit.

F Túl sokszor láttam pompás reggelek

Aranylázát sok csókos zöld mezőn,
Derűsen bár hegycsúcsnak hízeleg,
Napszítta ér aranyos fényözön;
Míg sebtében hány rút felhős fogat
Árnya csúfolja ronda látszatát,
Szégyentelen világot dúl a had
Tüntető tolvaj távlatába át:
Napom szintúgy kivirult jókorán,
Tündöklése megkapta homlokom,
Lopott órányit vakított csupán,
S már felhős táj álcázta, borzalom;
Ettől még szerelmem se szégyen és
Mindenkit megkaphat a napsütés.
 S O N N E T S.

VV Miért ígértél gyönyörű napot,

Hisz leplezetlen megviselt a rút
Felhős fogat, mi csak rajtam kapott,
S pompádat rejtvén, füstbe ment az út.
Felhőkön át hasadtan mit sem ér,
Hogy felszárítsd vihardúlt arcomat,
Olyan gyógyírról ember nem beszél,
Mi sebre forr és szégyenfolt marad:
Nem orvosság bajomra szégyened,
Hiába sajnálod, a kár enyém,
Vétkes megbánás könnyebbség lehet,
Több mint terhelő veszteség helyén.
Kicsalt könnyeid, igaz, gyöngyszemek,
S gazdag váltságdíjért rí gaz beteg.

N Ne bánkódj már, méh mit tettél, azon,

Tüskés a rózsa, s tiszta sár a kút,
Holdat, s Napot felhőfolt árnya nyom,
S rút féreg rág édes bimbón odút;
Hibázik minden ember, én is itt,
Hasonlattal illetvén vétkedet,
Magam rontom, hibád felmentve, mit
Más tett, az sokkal súlyosabb eset:
Érzéki botlásoddal érvelek,
Az ellenoldali fél Ügyvivőd,
Magammal szemben joggal szólva meg,
Szerelmem gyűlölettel küszködött,
S bűnrészessé vált a szükség, mikor
Az édes tolvaj keserűn rabol.

L Hadd valljam, mi ketten váljunk külön,

Habár szerelmünk oszthatatlan egy:
Enyém marad a szégyen, esküszöm,
Rám nézvén lesz terhes pecsétnyi jegy;
Kettőnk szerelme tiszteletre bír,
Though
 S H A K E– S P E A R E S
Habár szétválasztja rosszindulat,
Szerelmünk örökén nem árt a hír,
Ha lopva vált édes légyottokat;
Többé talán sosem fogadlak el,
Panaszlott bűnöm benned hagy nyomot,
Engem veled közjó sem érdemel,
Viseld csak azt a hírt nevedben ott;
S ne vesd el úgy: szeretlek, kis hamis,
Enyém vagy kincsem, bányaszámra is.

A Mint agg atyát izgága gyermeke,

Gyönyörködtet ifjonti csínytevés,
A Kárörömtől sántítok, s ugye,
Veled ragadtat el a kedvtelés.
Mindegy, hogy báj, vagy származás, vagyon,
Vagy bármelyik, vagy mind, mi több, akár
Öröklött részlet, koronás haszon,
Szerelmemet csinálva, ez kijár;
Majd rosszban sántikáló sem leszek,
Míg úgy csak árnyal itt, mi lényeges,
Kedvemre tesz, mi rajtad tömkeleg,
S mi részre hajlón is tekintetes;
A legjobb dolgot kívánom neked,
Mim van: kívánd, s tízszer boldog lehet.

H Hogyan kívánna Múzsám tárgyszerűt,

Pór versem lélegezvén visszafojt,
Saját édes érved ér gyöngybetűt,
Hány ócska lap tart számon, s vált mosolyt:
Adj hálát majd magadnak, hogy velem
Dicsérhet holmi méltó olvasat,
Vagy ihletett lesz írni képtelen,
Amíg leleményre fényt adsz magad?
Legyél a tizedik, és több leszel
Kilenc aggnál, kikért költő kiált,
És ő, ki téged hív, hadd hozza el
 Megjelent kis példányszámú szövegkönyvekként,
illetőleg az újmagyar neobarokk stíl jegyében,
továbbá a #napishakespeare (saját fordítás):
The Hungarian Daily SHAKE-SPEARES „IMLH”, 2019
alkalmi kiadó gondozásában.
Nehezen, de ezennel, ezen e-folyóiratként közzétette „Vétlen” Hajós Lothár,
a The Hungarian Daily SHAKE-SPEARES külön kérésre is bejegyzett hasábjain,
ami elérhetővé vált „Vétlen” Hajós Lothár személyes arckönyvi oldalán,
mint a Facebook, Inc. ® felület egyik oktatási célokra felhasználható terméke.
A tiszavirág-életű alkalmi folyóirat díjmentesen vált hozzáférhetővé.
A nyilvános időszaki kiadvány letölthetővé vált 2019. július első és augusztus utolsó napja között.
A tervezett vasárnapi lapszámok megjelenésétől számolva,
az első szám 2019. 07. 14. napjával, a második szám 2019. 07. 28. napjával,
a harmadik szám 2019. 08. 11. napjával, a negyedik szám 2019. 08. 25. napjával,
mint afféle egynyári kaland, külön-külön is elérhetővé vált a végeláthatatlan világhálón,
#napishakespeare (saját fordítás) világhálós folyóiratának
The Hungarian Daily SHAKE-SPEARES műfordítás-sorozataként,
S O N N E T S. Neuer before Imprinted. alcímmel ellátva,
az „IMLH” magánkiadó 2019. évi kiadásában,
a Magyar ISSN Nemzeti Központ felelős munkatársai által mindmáig meg nem állapított,
nem létező és úgymond ismeretlen ISSN 978-96-3wtf-vhl-x számon.

Jelen kiadás világhálós változata szintén közhírré tétettetik

V. Hajós Lothár saját nyilvános arckönyvi oldalán, 2019. szeptember 16. napjával,
az eredeti művel megegyező munkacímű e-könyv pdf-formátumában,
a korábban már kiutalt ISBN 978-615-00-4232-9 számon.
*

Kiadta a #napishakespeare (saját fordítás): The Hungarian Daily SHAKES-PEARES „IMLH”,

2019 alkalmi kiadó, Budapest, 2019. Első kiadás. Oldalszám 96. Felelős kiadó idősebb
Horváth Lajos. Borítóterv „Vétlen” Hajós Lothár. Felelős szerkesztő ifjabb Horváth Lajos.
Nyomdai előkészítés utóbbi Horváth Lajos, BP14. Nyomta Hódító Anomália, BP13. A kötet
megjelenését Tolvay Tökéj mellett G. Eld és T. T., továbbá William Aspley és William
Shake-speare egyaránt határozottan támogatta.
Külön köszönet jár már az olvasásért is! :P

 VHL, 2019
 #FYIO

Shakespeare's Sonnets
A Facsimile of the Chalmers-Bridgewater Copy (Aspley Imprint) of the 1609 Quarto, in the Huntington Library.
Converted into Digital Format by R.G. Siemens, U of Alberta, 1998.

https://extra.shu.ac.uk/emls/Sonnets/Sonnets.html

A1r A2r B1r

K1r K1v L2v

 #napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– I. évfolyam, 1–4. szám, 2019. 07. 14., 2019. 07. 28., 2019. 08. 11., 2019. 08. 25. –

Custom for Oberon by Inigo Jones (Ben Johnson: Oberon the Faery Prince, 1606)
http://jeannedepompadour.blogspot.com/2012/04/costumes-by-inigo-jones-and-bernardo.html

„IMLH”, 2019