#napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– I. évfolyam, 2. szám, 2019. 07. 28. –

Custom for a Fiery Spirit by Inigo Jones (Ben Johnson: Oberon the Faery Prince, 1606)
http://jeannedepompadour.blogspot.com/2012/04/costumes-by-inigo-jones-and-bernardo.html

„IMLH”, 2019
 #napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– I. évfolyam, 2. szám, 2019. 07. 28. –

Szerkesztette:
Horváth Lajos

„IMLH”, BP14, 2019

 Lektorálta:
Hódító Anomália
(Hatévnyi Szuszával)

Fordította:
Horváth Lajos „Magyartalan”

Szerkesztette:
Horváth Lajos „Olvashatatlan”

Hibajegyzék Hiányában,
Hovatovább Hamiskás Hanghordozásához Hűen,
Hangzói Hangjátékaink Hihetetlen Helyesírását

V
Haladéktalanul Helyreigazítgatta:
Hajós Lothár

Minden jog fenntartva.

© Horváth Lajos, 2019

ISSN 978-96-3wtf-vhl-x
ISBN 978-615-00-4231-2

Készült 3 ív (nagyjából A/5 méretűre, avagy nyolcadrét hajtott) terjedelemben.

A kéziratnak megfelelő másolatok közül 13 példány mindmáig hozzáférhető.
Eredeti ára 1s azaz egy brit shilling.
 S O N N E T S.
Mi fenntart, s örök számokkal kivált;
Halvány Múzsám ma is kedvünkre tesz,
Enyém a kín, s tiéd a hála lesz.

O Minő manírral méltasson dalom,

Mikor mindenem javarészt te vagy?
Saját dicséretem önáltatón
Használ nekem, míg áldásodra hagy;
Éljünk ezzel együtt inkább külön,
S névleg drága szerelmünk egy legyen,
A sok közül, szétválván, elköszön,
Így járt, egyedül veled, kedvesem:
Minő kínzással mérhet rád hiány,
Szabad keserved édesen hagy el,
Bár szórakoztat szerelmes nyitány,
Idővel, ötlettel rászed, ha kell;
Tanulj belőle egy s mást hogy csinál,
Mi háládra vált itt, bár távol áll.

T Szerelmem, vedd csak el szerelmeim,

Tiéd, mi volt, majd annál több lehet?
Igaz szerelmet más szerelmein
Nem nyersz, tiéd volt mindenem, veled:
Szerelmet, míg fogadsz szerelmemért,
Nem vádollak, hogy kihasználsz csupán,
Mert megcsalod, világos, ennyit ért
Magadtól tagadta kéjvágy buján;
Gyengéd tolvajként megrabolsz, sebaj,
Szükségletem magadnak lopkodod:
Szerelmet nagy bánattal bír a jaj,
Utált sérelme úgysem átkozott.
Kegyes kéj, kinek kár, ó, jól mutat,
Nincs ellenünkre csalt rosszindulat.

T Szabadságra vallanak szép hibák,

Miközben szívedtől távol vagyok,
D Thy
 S H A K E–S P E A R E S
Bájad, korod forrástelt cifraság,
Téged követ hány csábító dolog.
Gyengéd vagy, csakhogy elnyerjék kegyed,
Bájos vagy, ígyhát elcsábítanak,
S ha nő jajong, minőt fiú tehet,
Villámkeservtől búcsúzón hanyag.
Hagyd rám, ám helyzetemet nézd csak el,
Tévelygő ifjúság és báj hibád,
Zavarba ejtenek veled, ha kell,
S kettős hűség tör kényszerülve rád:
Bájad magadhoz csábítón övé,
S tiéd, övével, hamisságoméh.

T Hogy ő tiéd, nem az minden bajom,

És mégis, mondjuk, szerettem sután,
A fő jajom, míg övé vagy nagyon,
S szerelmi kár, mi megérint csupán.
Hány tettest szeretsz, elnézem neked,
S mert én is szeretem, szeresd csak őt,
Majd kedvemért még megront, meglehet,
Értem szenved barátom érte, sőt
Ha elveszítelek, káromra nyer,
S veszítve őt, barátom megleli,
Káromra egy s másuk kettős teher,
S érettem kettősük keresztteli;
Minő öröm, barátom-énem egy:
Édes hízelgés, s már szerelme kegy.

W Nem bánja, hogy hunyorítok, szemem,

Jól lát egész nap tiszteletlenül,
S míg álmomban is rád néz szüntelen,
Sötétben fényre ragyogás vetül.
Árnyaddal árnyékokra fényt derít?
Miképp árnyképed mind, s derűre űz,
Napnál világosabb színeddel itt,
Hogy árnyad elvakult szemekbe tűz?
 S O N N E T S.
Áldását (így) szemem se bánja majd,
Míg felnéz rád élő nappal során?
Ha holt éjjel szépséghibákra hajt,
Úgy vaksi szemben mély álomra szán?
Nap mind csak éj, mi szín, míg más se lát,
Sőt éj les fényt, ha rád lel, s úgy ad át.

I Volnék húsvér lényegre gondolat,

Nem lenne útonállóm messzeség:
Megtérülésem eltérőn tagad,
Nem volna távolság, köztünk se még,
Nem számítana talpalatnyi föld,
Mi távol tart, míg tőled távol áll,
Szökellő gondolat tájolva költ:
Helyénvalót gondol, s helyébe száll,
De jaj, mi gond, gondolat nem vagyok,
Tengerrel, parttal, föld és víz övez,
Eltűntetnek mérföldes távlatok,
Szolgálatom idők kedvére tesz.
S mihaszna alkotórészként minő
Könnyekre csal minket jajunk elő.

T Könnyed lég s tisztító tűz van veled,

Mindkettő elkísér, bárhol vagyok,
Vágyammá s gondolatommá lehet:
Jelen hiányuk hajszolásba fog;
E két kis gyors elemi rész, amint
Szerelmi Követként járult eléd,
Éltem, négy elemből, kettőnk szerint,
Halálba hull, majd mélabúba vét;
S hogy életművé ír felépülés,
Két fürge hírnök tőled visszatér,
Egészségedről számol jól be, és
Mindkettejükhez így kétség se fér:
Örvendek, ámbár boldog sem leszek,
Viszontválaszként, s írva búm szepeg.
D2 Mine
 S H A K E–S P E A R E S.

M Szívem s szemem bánja a háborút,

S látványoddal uralkodón megoszt:
Mindkettejük mintája válaszút,
Szemem bánja, hogy szívemből kifoszt,
S szívem szerint nyugszol, ha zughelyén
(Kamráját se látták kristályszemek)
Vádlottja csak tagadva szól henyén:
Szépséged benne hazug műremek.
Esküdt oldallal érted szembe száll,
S szíves haszonra alapot keres,
Mi drága szívvel s tiszta szemben áll,
Míg döntő ítéletük végleges.
Szemem bánja csak szíves küllemed,
S szívem joga, legbelül mint szeret.

B Közben szemem s szívem szövetkezett,

Javukra vált már a jó fordulat,
Szemem csak pillantásra éhezett,
S szívem szerelme sóhajtón dagad;
Szerelmem képmásán dőzsöl szemem,
S szívemnek festett lakomát javall,
S szemem, vendégül látván, szívesen,
Közös részvéttel, szerelmükre vall.
Másoddal vagy szerelmemmel tehát
Jelen vagy velem, mint a távlatod,
S e gondolat távol se tart, ha rád
Lelünk emígy, míg veled vannak ott.
Míg nyugtuk van, képmásod, úgy tűnik,
Örömmel kelt szívből, s szemközt mi víg.

H Miért voltam elővigyázatos,

Míg elzártam a csekélységeket?
Mihasznamód gyámolítson jogos,
Csalárd kezesség s biztos őrizet?
Mert melletted minden érték csekély,
Moſt
 S O N N E T S.
Míg egyszerre vagy bánat és öröm,
Kiszolgáltat annyi tolvaj veszély:
Egyetlen kincsem, érted küszködöm;
Nem is holmi kamrába zártalak,
Mert bárhol vagy, biztonságban vagy ott,
Hol szívem szelíd zárkájába rak,
S megóv, s kedvedre látogathatod,
És mégis félek, ellopnak: te túl
Értékes vagy, s igazság ejt rabul.

A Idővel szemben (majd, ha jő netán),

Mikor rosszallnád már hibáimat,
S szerelmed, míg száműzetésre szán,
S felülvizsgált, tisztes tanácsot ad;
Idővel szemben, ha eltávozol,
S majd Napszemed bajosan üdvözöl,
S mikor megtért szerelem sincs sehol,
S alapja súlyos érvelésbe dől;
Idővel szemben rendezvén sorom
Saját tudását bánja érdemem,
S kezes magammal szemben mérvadón,
Részedről bíró, jogos védelem,
Hadd járjak pórul törvényed szerint,
Nincs rá okom, minőn szeress megint.
o

H Milyen nehéz az utazás nekem,

Mikor lesem (hogy utam véget ér),
Hol kényelem s nyugalom fesztelen
Barátodtól mért földdel messze tér:
Bestémnek terhére van bánatom,
Bágyadtan baktat, bírja súlyomat,
Míg ösztönösen belassul nagyon,
Ha tőled lovasa mentén lohad:
A sarkantyú se izgatná fel őt,
Leszúrja néha s irhájába bök,
Hogy válaszul felnyög kínomra, sőt
D3 More
 S H A K E–S P E A R E S
Hiába döfködöm, csak bőg a dög.
Hasonló nyögvenyelős lecke ez,
Elém hány bú s mögém hány kegy helyez.

T Szerelmem elnéz lassú lépteket:

Lehangolt párám lovallt tőled el,
Ahol vagy, onnan minek is siet,
Míg visszatértem mihasznán se kell;
Mi felmentést vár pórul járt dögöm,
Ha gyorslábúan lassan vánszorog,
Sarkalljam bár lovallva, úgyse jön
Szélsebesség szárnyán, bárhogy mozog:
Ha meggebed is, villámgyors a vágy,
Mi óhajt (mint szerelemkész tökély),
Tüzes fajtája balgán bőg „imádj”,
S menten menti szerelmi szenvedély;
Elhagyva téged, lassú volt s konok,
S hamar megy el, ha már feléd futok.

S Én úgy vagyok, mint a gazdag, kinek

Feltárja kulcsa édes kincseit,
Világért sem óránként nézi meg:
Tompul, ha kéjes áldására nyit.
Megannyi alkalmi ünnep komoly,
S hosszú éven át készült ritkaság,
S hány drágakő leplezetten fogoly,
Akár lánctól függő ékszercsodák:
Téged ládámként éppúgy véd idő,
Mint szekrény őriz ünneplőruhát,
Külön vigyáz különlegesre ő,
S újonnan leleplezve ad csak át;
Áldásos vagy, sőt érdemed szerint
Dicsmámor vár, s hiány reményre int.

VV Miképp lettél és mi a lényeged,

Hogy árnyak milliója rád figyel?
 S O N N E T S.
Míg minden egyes árnyból egy lehet,
Te vagy csak egy, s tucatnyi árny visel:
Adóniszt írd le és utánzata
Hozzád képest pórias másolat,
Hellén arcon minden báj kész csoda,
S Görög dísz festi újjá másodat.
Mondhatni, hogy tavasz s bőséges év
Bájad látványának árnyéka csak;
Nagylelkűséged szereplői név,
S rád ismer úgy minden áldott alak:
Részedről színlelt kegyed grácia,
S nincs más szívhez szóló szerep soha.

O Miképpen lesz még bájosabb a báj,

Mit édes dísze hűen visszaad,
A Rózsa szép, s számunkra szebb a táj,
Ha édes illatával él, s szabad:
A Vadrózsa mély színében hal el,
Mint Rózsák árnyalatnyi illata,
Tüskékkel lóg, s kéjjel játszik, ha kell,
Álcás bimbókba zárt nyárpárlata;
De látszatuk az erényük csupán,
Éltük jaj nélkül végleg elfakul,
S magukba hullnak .Édes Rózsa ám
Holtában édeni ízekre hull.
S bájos, szerelmes ifjú, hervadón,
Valósághű párád versekbe von.

N Díszes márványemlékmű, Hercegé

Sem éli túl e hatalmas rimát,
Aranynál ragyogóbb fényed, s mögé
Sem ér a kő, mi rongy időt imád;
Amíg pazarló harc dúl Szobrokat,
Sőt kőfalat gyökerestül kidönt:
Mars kardjával vagy tűzparancs miatt
Élő emlékednek nem árt a föld;
Gainſt
 S H A K E–S P E A R E S.
Mindent felejtő háború s halál
Elé járul helytálló szózatod,
Viselt világi végzet bár kaszál,
Utókor szemében sem győz le ott:
Míg fel nem kelt végső ítéleted,
Szerelmes szemben nyersz itt életet.

S Újulj meg édes szerelmem, ne nyers

Erővel tompítsák étvágyadat,
Mit máig táplál, s csillapít a vers,
Más napra éle erőtlen marad.
Legyél szerelmem önmagad, ma még
Éhes szemmel falj fel tekintetet,
Ne vesd el a Szerelmet, lásd, a vég
Más napra nézvén elvakult veled:
E bús Átmenet Óceán legyen,
Hol part szakaszt is, újból párba von,
Naponta jöjj el, szerelmes lesen:
Lássák, ki megtért, révbe ért vakon.
Hívhatják Télnek, óvva int, mi vár:
Vagy háromszor kívánt, s ritkább a Nyár.

B A szolgálódként én mi mást tegyek,

Ha órahosszat, mit kívánsz, lesem?
Értékes perceim úgy sincsenek,
Teendőm se, csak rendelkezz velem.
Világvégéért sem bánnám, amíg
Időt mérek (felség) órákon át,
Nem is kesergek kedvtelen, s alig
Köszöntél el, szolgád dolgára lát.
Nem kérdezgetem féltékenykedőn,
Hogy hol lehetsz, vagy dolgod merre van,
Bús szolgaként várlak, felmentve hőn,
Hogy másokat vidítasz boldogan.
Igaz bolond a szerelem, habár
(A kár mit tégy) nem lesz Vágyad szamár.
58
 S O N N E T S.

T Mit Isten tiltott, úgy lettem tiéd,

Elvben kedvedre szolgádként teszek,
Ha órabér kezességedre tét,
Hűbérem köt szabad hasznodra meg.
Hadd szenvedjek csak (intésed szerint),
Szabadságoddal börtönöz hiány,
Mindkét orcán tűrt türelemre int,
S nem vádol téged, bárminő silány.
Legyél ahol vagy, hiteled szilárd,
Időd saját magánelőjogod,
Óhajts bármit, világi vagy s kivált
Önvétkességként megbocsáttatott.
Amúgy is várok, várjon bár pokol,
Járj jól vagy rosszul, vád sosem kohol.

I Ha semmi új nincs méh, csak az, mi van,

S már régen is volt, agyunk hogy ver át,
Hibát visel, mi leleményt fogan,
Mi régvolt gyermek, s új teher tehát?
Lejegyzettekkel visszanézve bár,
Érvén, úgymond, ötszáz Napfordulót,
Képmásoddal, míg antik könyvbe zár,
Észlelvén írásjelben kész nyomod:
Beláthatom, mit mondhat ó világ,
Csak vázlatod e csodás szerzemény,
Vagy bennünk vannak, vagy bennük hibák,
S ha forradalmi, ugyanúgy szerény;
Ó régi idők bölcse mind, tudom,
Csak rosszabbakat dicsértek nagyon.
o

L Mint hullámok a köves part felé,

Csapódnak perceink be végükig,
Utánpótlásukkal, egymás mögé,
Hull ám felváltva, élre mindegyik;
E fényárban a születés csodás,
E Crawls
 S H A K E–S P E A R E S
Érettség koronázza is dicsőn,
S támadja bár hajlott fogyatkozás,
Megütközést kelt a rámért időn;
Idő szakaszt virágzó ifjakat,
S mély árkokat vájkál báj homlokán,
S páratlan kincseket mohón arat,
S pengéje minden mást átvág csupán:
Versem mégis időállón eped,
S kaszás kéztől sem csorbul érdemed.

I Vágysz rá, hogy képmásoddal nyitva tartsad

Nehéz pilláim fáradt éjszakán?
Vagy összetörsz, ha könnyű álom altat,
Míg látomásos árnyak gúnya szán?
Megkísért, ha megszállsz szellemeddel
Kíváncsian kikelvén önmagadból,
Mert tétlen órán szégyenszemre vet fel,
Hogy féltékenység látszatokba hajszol?
Ugyan, dehogy! Szerelmed nem nyomaszt:
Szerelmem tart ébren, mint éji láz;
Szívem nyugtalan nem lelhet vigaszt,
S rád alvajáró őrszemként vigyáz:
Téged figyellek, mígnem felkelsz máshol,
Másokkal együtt, messze, s tőlem távol.

S Saját szerelme megszállottja lett

Szemem, lelkem, sőt minden porcikám,
E bűnre ellenszer sincs, módfelett
Feneklett meg szívem mély zátonyán.
Hitemre, nincs nemesebb arcvonás,
Alkat se derekasabb, mint enyém;
Sőt méltán méltat az önvallomás,
Felülmúlok mindent e földtekén.
Tükröm viszont mégis másképp mutat:
Ütött-kopott, mint régesrégi rom,
S már önteltségem visszássága hat,
Selfe
 S O N N E T S.
Romlottá tesz saját imádatom:
Értem, s érted, érdemem kortalan,
Bájos napjaiddal festvén magam.

A Szerelmemmel szemben ilyen vagyok,

Idő előtt levert és megkopott:
Ha órák vérét vették, sőt konok
Ráncokba szedték homlokát, s legott
Hajnalhasadta éji útra tért,
És mind a báj, minek királya bár,
Eltűnik vagy eltűnt, sok kincseként
Tavaszt meglopva tőle, s messze jár:
Idő ellen ekképp fegyverkezem,
Mi átkozott kor kardélére tűz,
S szerelmem éltére tör, s már sosem
Árthat emlékének, mit összefűz;
Báját betűzve sorjában, megint
Éltében elzöldül, ki itt tekint.

VV Ha arcátlanul becsap, lám, Idő,

Míg bőkezű gőg elnyomást temet,
Ha rézágyú öntelt toronyra lő,
Szolgálva bosszúszomjas végzetet;
Ha kóstolgat a mohó óceán,
Míg szárazföldből partszakaszt harap,
S szilárd talaj csattan csak fogsorán,
Mit járulékos veszteségbe kap;
Ha minden hatalom leváltható,
Mi önmagában káros és hamis,
Elrontott számomra a csattanó:
Idő ragadja el szerelmem is.
Hogy hull a könny, ez ötlet is halott,
Hiába sírja: vesztes fél amott.

S Se érc, se kő, se föld, se tengerár

Nem ingatag, mint halandó világ:
E How
 S H A K E–S P E A R E S
E tébolyon mit nyer a báj, ha már
Gyöngéd hatása szakasztott virág?
A nyár mézleheletével kitart
Bús, megromlott napoknak ostromán?
A Vaskapu Időt kiáll, mi majd
Porrá zúz erős sziklát is netán?
Félelmetes gondolat! Merre lel
Időtlen rejtekhelyre drága kincs?
Gyors lábát visszatartja kéz? Mivel
Tiltott, hogy megrontson, a báj bilincs?
Időállóbbak e csodás sorok:
Szerelmem ében tusán átragyog.

T Mindez már fáraszt, hagyj meghalni hát,

Hitvány szülötteké az érdem itt,
S mert koldus Semmiség ölt díszruhát,
S mert ünneplőn lemond a tiszta hit,
S mert szégyenfolt becsületként ragyog,
S mert szűzi érték ócska szajha lesz,
S mert kész tökélyt jól meggyaláz a jog,
S mert sánta törvényszegés rendbe tesz,
S mert művésznyelvet hatalom kötöz,
S mert Balga (Doktorként) tudást ügyel,
S mert Színigaz’t Együgyűség legyőz,
S mert szolga-jó beteg Vezért kegyel.
Mindez már fáraszt, annyi gond temet,
Mégsem hagynám veszni szerelmemet.

A Miért éljen e fertőben? Minek

Is üdvözüljön kegyelettelen?
A bűnt majd áldozata váltja meg,
Feszíttetvén hogy rendjévé legyen?
Hamissá festett holt utánzatán
Élethű képmás lopott színezet?
Szegényes báj koszorúzzon netán
Árnyalt rózsát feltámadás helyett?
Why
 S O N N E T S.
Miért éljen? Bukott Természetét
Pirítsák élénk erek koldulón?
Érette járjon kincstárvert letét?
Jussát felélve, áldás több vagyon?
Kiárusítva mutogatja, hogy
Jómódú volt, s már nincstelen lerogy.

T Elmúlt napok térképe arca így,

Mikor virágkorával élt a báj:
Nem árválkodott homlokán mirigy,
Szépséghibájaként se, mint ragály;
Mígnem holtteste arany fürtjeit
Lenyesve elhordták a sír elől,
Másodpercnyi léte újfent avítt,
Nyirbált gyapjaként lett bohó gyönyör.
Szentséges antik órákat mutat,
Minden dísz nélkül, hű valót betölt,
Más zöldellőkből sem csinál nyarat,
Vén bájt kifosztva, új ruhát sem ölt.
Természet hamis műként adja el,
Mit hajdanvolt szépségeként ölel.

T Világ szemében részletekben élsz,

Óhajtott szívből jövő semmiség:
Tiéd (lélekhangok) nyelvén a vég,
Megszólt csupasz való rajtad Derék.
Külsőséged imádva méltatott,
Köznyelvi bókkal, mi csak visszaad,
De más nyelvjárás megzavarhat ott,
Hol szembetűnő távlatként mutat.
Elméd bájába lesve mind, a vélt
Érdem tiéd, s magához mér eget,
Szűkmarkú gonddal (bár szemközt alélt)
Bujább szagú szép virágként vetet,
S míg illatod sincs átlátszó helyen,
E termőföld tár közönségesen.
E That
 S H A K E–S P E A R E S

T Habár hibáztatnak, nem vagy hibás,

Rágalmazó nyelv ajz elbűvölőt;
Báj csúcsdísze a gyanúsítgatás,
Varjúként károg édes lég előtt.
Légy jó, ha rágalom túlzásba visz,
Idővel még nagyobb lesz érdemed;
Édes bimbózás férgesén komisz,
Jelentésed színtiszta élvezet.
Elhagytad ifjú napok rejtekét,
Nem támadtak, győztes sem ostromolt,
Téged dicséret így sosem dicsért,
Irigykedvén hány nyelvelő felold;
Beteg gyanú álarca, bár takar,
Döntőn szívkirályságot nyersz hamar.

N Ha hulla vagyok, ne jajgass Tovább,

Bár bőszen búgva bőg a vészharang,
Bömbölj, hogy elmentem, s kukacnyi báb
Közé hányt aljamód néhány bitang.
E sort, ha olvasod, ne úgy idézd
Kezét, mivel leírt: nagyon szeret,
Felejts el, mert míg édes bú emészt,
Ha rám gondolsz, nedves lesz mindened.
Ó (mondom)! Nézz inkább e versre fel,
Szegény nevem: szádra ne vedd, mikor
Engem (talán) már porhüvely hagy el,
Szerelmed hanyatlásomért e sor;
Ne lássa, hogy sikongsz a bölcs világ,
Mert még majd miatta más gúnya hág.

O Ó, rád ne bízza majd végül világ,

Hogy szóvá tedd szeretett érdemem,
Holtommal (drágám) mindez zagyvaság,
Belénk se szorult semmi értelem.
Fektess le kegyes hazugságokat,
To
 S O N N E T S.
Nekem már azzal is többet teszel,
Ha hullámon több áldás fennakad,
Semhogy fukar igazság rejtsen el.
Ó, hű szerelmed ebben bár hamis,
Csalárd vágyamról jól árulkodik,
Nevem hantolják el testemmel is,
Ne éljen többé szégyenünk se; míg
Szégyent szül számunkra, megrontalak:
Mert kis semmiségek csábítanak.

T Bennem láthatod azt az évszakot,

Mikor már nincs több elsárgult levél,
S ha csüggne is vagy ága átfagyott,
Sivár karzat csak: madárdalt sem ér.
Bennem, látod, olyan nap alkonyul,
Mi naplementében nyugatra hajt,
Mit elvisz a sötét éj, míg fakul,
S nyugtára nyomja halál párja majd,
Bennem, látod, csak olyan tűz hevül,
Mi izzó ifjúságán hamvad el,
Halálos ágyaként, ahol kihűl,
Saját táptalaja emészti fel,
Erősödik szerelmed, látva ezt,
Mit elhagysz, forrásodként jól szeresd.

B Nyugodt lehetsz, amint elfog bukás,

Majd elvezetnek végérvényesen,
Önérdekem e soron nem vitás,
Némult emlékműként átengedem.
Ha átlátsz mindezen, nézz rajta át,
Hisz föld nyeli, mi földből vétetett:
Neked szenteltem, ím, a legjavát,
S mint szellemem, jobb felem is tied.
Ha elvesztetted mindened velem,
S hullám kukacok martaléka lesz,
Hitvány döféssel gyáva győzelem
To
 S H A K E–S P E A R E S
Alávalón bár, benned, helyre tesz;
Értékelj hát méltó tartalmakat:
Mert mindez, mindenestül, rád marad.

S Ahogy vagy, úgy kívánlak, életem,

Mint édesítő záport nyers talaj;
Maréknyi megnyugvás még íziben
Bőséggel morzsol, mint sóhert a baj:
Bár büszke, szemen szedett élvezet
Már kincsre éhes tolvaj kort gyanít;
Még legjobb volna egyedül veled,
Míg ránk szemet vet a világ emitt.
Hány teljes perc kész látványos fogás,
S egy szem pillantásra is éhesen,
Nincs több mentség, hajsza, nyálcsorgatás,
Midet muszáj, magamévá teszem.
Emészt és émelyít a vonzalom,
Mindjárt, ha mindenedet felfalom!

VV Újabb dísztelen versem túl csupasz?

Nincs benne fordulat, se változás?
Miért nem térít végre észhez az
Új eljárás? Furcsállt alapra más?
Miért írom örökké, egyre azt?
Miért is megjegyzése közröhej?
A névjegyem felszólítást szalaszt?
Elárulna a származási hely?
Ó, hogyne, rólad szól ez, édesem,
Te és a szerelem vagy egy lapon,
Használt szavakkal élek csendesen,
S ismét kivált a beváltott vagyon.
Hány régi-új Nap idéz így, amíg
Szerelmem csak rólam árulkodik.

T Képmásod végképp bájosnak mutat,

Számlálón múlnak drága perceid,
The
 S O N N E T S.
Míg új lenyomat elbocsát, s szabad
Leírásod vall ízlésedre itt.
Tükrödbe gyűrt ráncos vonásokon
Szájtátott emlékként sír véseted,
Beárnyékolt órád lopván oson,
Időrablásképp örökké temet.
Nézd meg magad, fel nem tartóztatod
Találó fekete sorok mögött,
Mi gyermeteg agyszüleményt hozott,
S új elmés szerzeményként rád ütött.
Míg őrszemed így szemrevételez,
Elkönyvel gazdagon, mi haszna lesz.

S Múzsámnak túl gyakran idéztelek,

S versembe ront szép kis segélyeződ,
Más toll mind Idegen, s nem ússza meg:
Hasznom húzzák, lalázva létezőt;
Szemed láttán a néma is dalol,
De még a súlyos tuskó is repül,
Tudós szárnyára pihéket csatol,
S kettőzött Fenség kegyben egy belül.
Legyél csak büszke, összehányok így
Sok bolygó hatást, tőled származót:
Látón hálál hány igazán irigy,
Művész kegye kegyed kegyén a mód.
Művem művelvén, más fülelve lát,
Hallatlan ismeretemért: imád.

W Magamtól fordultam segélyedért,

S versemre szállt minden nemes kegyed,
Bájos számmal mind hanyatlásra tért,
Beteg Múzsám szavatolt más helyet.
Bízvást (édesem), kedves tárgyköröd
Becsesb tollbamondást is érdemel,
Költőd mégis, mit rímelésbe köt,
Kicsalja tőled, s így rád költi el.
F He
 S H A K E–S P E A R E S
Erényed véve, lopott szóra bír;
Téged visel, sőt még majd bájt is ad,
Mi orcádon talál: hálás a pír,
Mi tőled van és rád ekképp kihat.
Mondandójáért nem jár hála sem,
Rendezd hát tartozását rendesen.

O Míg rólad írok, beleájulok,

Névleg használ csupán jobb szellemem,
Hű hódolattal hallgatásba fog,
Hogy hírbe hozzon kötött nyelvemen.
Hisz érdemed (tág, mint az Óceán)
Emel vitorlást, bárkát és hajót,
S szaftos (hányaveti) gályám netán
Nyílt öblödbe szán, hol letorkolod.
Sekély segélybe fojtod vágyamat,
Míg hangtalan mélyedbe más merül,
Még (összetört roncs) nyomom sem marad,
Más büszkesége bár méltán becsül.
Ha másnak jól áll, mi így számkivet,
Bukottan süllyesztem szerelmemet.

O Vagy Sírfeliratod lesz éltetőm,

Vagy túléled, hogy földben rothadok,
Halál se bír emlékeddel, midőn
Részemről sincs, csak felejtett dolog.
Éltessen neved halhatatlanul,
Bár (eltűnvén) világnak holt leszek,
A föld engem, míg tömegsírba dúl,
Veled támadjanak emberszemek.
Emlékműved nemes versem legyen,
Szemlátomást olvasott alkotás,
Létezz a szemléletes nyelveken,
S ha nincs más, csak világi pusztulás,
Örökkön élsz (Tollam erénye ez),
Hol száján át az ember lélegez.
I grant
 S O N N E T S.

I Elismerem, Múzsám nem hitvesed,

Nem vádolható, hogy meg sem tekint
Ajánlást, mi szépen tárgyalt eset,
S könyvnek áldás, írói szó szerint.
Ám szépséged szintúgy vásárra visz
Bölcsességed és színpompád jogán,
Dicséretem túl elvont szóra bíz,
S újabb pecséttel boldog napra szán.
Sőt úgy szeret, hogy felhasználja még
Más szónok mesterkélt fogásait:
Szépséged érti, ki részvéttel ég
Irántad, esküdt szóval, hűen itt.
S bár nagyszabású festményt ér e nász,
Téged vérszegény arc csak meggyaláz.

I Sosem láttam, hogy festék kell neked,

Szépségednek csak árt festői máz,
Költőket is felülmúlsz (meglehet):
Ajánlásuk meddő, üres fohász;
Ekképp aludtam jelentéseden,
Hogy élethűen megálmodjalak,
Bár korszerű penna értéktelen,
Mit így benned növel, elég vacak;
Felróttad vétkes hallgatásomat,
Mégis dicsőségem a némaság,
Nem rontom el a bájt, szótlan marad,
Más életet adva csak sírba vág.
Mert fél szemedbe több élet szorult,
Míg költői szempár divatjamúlt.

W Ki tart többre annál, mi többet ér

E bóknál, hogy te egyedül te vagy,
Kinek korlátolt zártságába fér,
Ha szóvá tett példaként hátrahagy,
Szegényes tolla gyengeségbe von,
F 2 That
 S H A K E–S P E A R E S
Míg tárgyához üdvöt se kölcsönöz,
Csak megjegyzést utal hivatkozón,
Miképp te vagy te, s méltányolva győz.
Mi másolata, benned írva áll,
S nem ronthat el tiszta természetet,
Hozzák alakmásával hírbe bár,
Kit stíljéért csodálnak szerfelett.
Míg büszkeségként ront, ha rossz a bók,
Bájadra áldás átkozott dolog.

M Kötött-nyelvű Múzsám csendéletét

Bőséggel kiéneklik bókjaid,
Szerepkörük arany pennás beszéd,
Múzsák karának szólamára nyit.
Jókat gondolok, míg más jókat ír,
Írástudatlan sírom: „Úgy legyen”,
Míg Himnuszokra lelkek üdve bír,
Finom toll tisztázott alakba ken.
Áldásom hallat: „úgy van, úgy igaz”,
Legszebb imáidért hálát adok,
Bár gondolatban, szerelmem (mi gaz
Szavakba önt csak) rangsorába fog.
Míg más hangsúlyozottan tetszeleg,
Én némán, hatásosan verselek.

VV Nagy versének kész kisiklása volt,

Mi (főképp drága) díjadhoz kötött,
Mit elmém magvas gondolatba olt,
Sírként tesz majd méhévé szerfölött?
Vagy szelleme volt, s megkísértve írt,
Míg halandó pályán halálba mért?
Se őt, se éji társait ne hívd
Segélyül, elképesztő versemért.
Se ő, se nyájas szellem-ismerős,
Mi esténként tudásával becsap,
Nem győz le, nem bír hallgatásra hős,
I was
 Megjelent kis példányszámú szövegkönyvekként,
illetőleg az újmagyar neobarokk stíl jegyében,
továbbá a #napishakespeare (saját fordítás):
The Hungarian Daily SHAKE-SPEARES „IMLH”, 2019
alkalmi kiadó gondozásában.
Nehezen, de ezennel, ezen e-folyóiratként közzétette „Vétlen” Hajós Lothár,
a The Hungarian Daily SHAKE-SPEARES külön kérésre is bejegyzett hasábjain,
ami elérhetővé vált „Vétlen” Hajós Lothár személyes arckönyvi oldalán,
mint a Facebook, Inc. ® felület egyik oktatási célokra felhasználható terméke.
A tiszavirág-életű alkalmi folyóirat díjmentesen vált hozzáférhetővé.
A nyilvános időszaki kiadvány letölthetővé vált 2019. július első és augusztus utolsó napja között.
A tervezett vasárnapi lapszámok megjelenésétől számolva,
az első szám 2019. 07. 14. napjával, a második szám 2019. 07. 28. napjával,
a harmadik szám 2019. 08. 11. napjával, a negyedik szám 2019. 08. 25. napjával,
mint afféle egynyári kaland, külön-külön is elérhetővé vált a végeláthatatlan világhálón,
#napishakespeare (saját fordítás) világhálós folyóiratának
The Hungarian Daily SHAKE-SPEARES műfordítás-sorozataként,
S O N N E T S. Neuer before Imprinted. alcímmel ellátva,
az „IMLH” magánkiadó 2019. évi kiadásában,
a Magyar ISSN Nemzeti Központ felelős munkatársai által mindmáig meg nem állapított,
nem létező és úgymond ismeretlen ISSN 978-96-3wtf-vhl-x számon.

Jelen kiadás világhálós változata szintén közhírré tétettetik

V. Hajós Lothár saját nyilvános arckönyvi oldalán, 2019. szeptember 16. napjával,
az eredeti művel megegyező munkacímű e-könyv pdf-formátumában,
a korábban már kiutalt ISBN 978-615-00-4232-9 számon.
*

Kiadta a #napishakespeare (saját fordítás): The Hungarian Daily SHAKES-PEARES „IMLH”,

2019 alkalmi kiadó, Budapest, 2019. Első kiadás. Oldalszám 96. Felelős kiadó idősebb
Horváth Lajos. Borítóterv „Vétlen” Hajós Lothár. Felelős szerkesztő ifjabb Horváth Lajos.
Nyomdai előkészítés utóbbi Horváth Lajos, BP14. Nyomta Hódító Anomália, BP13. A kötet
megjelenését Tolvay Tökéj mellett G. Eld és T. T., továbbá William Aspley és William
Shake-speare egyaránt határozottan támogatta.
 #FYIO

Shakespeare's Sonnets
A Facsimile of the Chalmers-Bridgewater Copy (Aspley Imprint) of the 1609 Quarto, in the Huntington Library.
Converted into Digital Format by R.G. Siemens, U of Alberta, 1998.

https://extra.shu.ac.uk/emls/Sonnets/Sonnets.html

A1r A2r B1r

K1r K1v L2v

 #napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– I. évfolyam, 1–4. szám, 2019. 07. 14., 2019. 07. 28., 2019. 08. 11., 2019. 08. 25. –

Custom for Oberon by Inigo Jones (Ben Johnson: Oberon the Faery Prince, 1606)
http://jeannedepompadour.blogspot.com/2012/04/costumes-by-inigo-jones-and-bernardo.html

„IMLH”, 2019