#napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– I. évfolyam, 3. szám, 2019. 08. 11. –

Custom for a Fiery Spirit by Inigo Jones (Ben Johnson: Oberon the Faery Prince, 1606)
http://jeannedepompadour.blogspot.com/2012/04/costumes-by-inigo-jones-and-bernardo.html

„IMLH”, 2019
 #napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– I. évfolyam, 3. szám, 2019. 08. 11. –

Szerkesztette:
Horváth Lajos

„IMLH”, BP14, 2019

 Lektorálta:
Hódító Anomália
(Hatévnyi Szuszával)

Fordította:
Horváth Lajos „Magyartalan”

Szerkesztette:
Horváth Lajos „Olvashatatlan”

Hibajegyzék Hiányában,
Hovatovább Hamiskás Hanghordozásához Hűen,
Hangzói Hangjátékaink Hihetetlen Helyesírását

V
Haladéktalanul Helyreigazítgatta:
Hajós Lothár

Minden jog fenntartva.

© Horváth Lajos, 2019

ISSN 978-96-3wtf-vhl-x
ISBN 978-615-00-4231-2

Készült 3 ív (nagyjából A/5 méretűre, avagy nyolcadrét hajtott) terjedelemben.

A kéziratnak megfelelő másolatok közül 13 példány mindmáig hozzáférhető.
Eredeti ára 1s azaz egy brit shilling.
 S O N N E T S.
S nem rémít beteg félsszel napra nap.
De arcvonásoddal megejtve sejt,
Ha majd létfontos hiányom betelt.

F Viszlát! Számomra így túl drága vagy,

Jogodként becsült értéked levéd:
Szabadságleveled javadra hagy,
Kötelmem is határozott feléd.
Csak úgy öleljelek, ha engeded?
Olyan gazdagságra van érdemem?
E szép ajándék hiányzik veled,
S kiváltságom eltérít szüntelen.
Nekem magadat önként adtad át,
Nem tudtad, s nem sejtettem, mennyit érsz,
Nőtt nagy becsed, tévedésként tehát,
S jobb döntést bír, ha haza visszatérsz.
Úgy kaptalak, mint kecsegtető álmot,
S dolgára fel se kelt alvó Királyod.

VV Ha szégyenbe szándékosan hozol,

Míg gúnyos, lefitymáló szem lesüt,
Melletted állok: ellenemre szól
Hamis becsszó, mi erényedbe fűt.
Melletted állván mesévé szövöm,
Saját gyengém végett, mi népszerű,
S ha elvesztesz, megvált dicső öröm;
Titkolt hibám kirótt törvénybetű:
E végzéssel nyerészkedő leszek,
Hozzád simítom mind szerelmemet,
Mi önvádló sérelmemként nyeszeg:
Csinálunk helyzeti előnyt neked.
Ahogy szerelmem is, tiéd vagyok,
Érted: lebír a csúnya, rossz dolog.

S Mondjuk, hogy elhagytál, hibák miatt:

Minden bűnre lesz magyarázatom,
F3 The
 S H A K E–S P E A R E S
Ha sántítok, rád egyenest kihat,
Észérved helytáll bírált lábakon.
Nem hozhatsz (szerelmem) szégyenbe sem,
Ha rossz vágyképmás változatba szed,
Szégyenkezem; vágyad bár ismerem,
Furcsállt fogásom idegen lehet:
Hiányos léptékedtől már e nyelv
Édes szeretett néven nem nevez,
Semhogy (túl pogánymód) rontson le elv,
Mi véletlenül minket helyre tesz.
Érted, magammal szemben, így vitázz:
Sosem szerethetem, kit épp utálsz.

T Ha ez minden vágyad, nos hát utálj,

Amíg a világ is keresztbe tesz,
Balsorssal együtt nyomj csak el, muszáj,
Ne hátrálj ki, mert késő veszte lesz:
Csak azt ne, jaj ha szívem megszakad,
Jöjj hát meghódított jajok mögé,
Ne vess szelet, mert még vihart arat,
S késleltetés a célt megdöntené.
Ha elhagynál, ne is végtére hagyj,
Bár más kisebb kár úgy felingerel,
Előre ízleljem meg már a nagy
Balsors bajos csapását, mint ver el.
Látszólag bár másfajta fájdalom,
Nem vált veszteségeddé mind, mi nyom.

S Van, kit rang, vagy van, akit ismeret,

Van, kit testi erő, s van, kit vagyon,
Van, kit csak új-keletű öltözet,
Mást Ölyv, Eb, Ló tesz büszkévé nagyon:
Ízlésfüggő mindig a kedvtelés,
Mi bár édesded és vidám öröm,
E sok szeszély csupán nekem kevés,
Mindezt főként egy csomóvá kötöm;
Thy
 S O N N E T S.
Szerelmed rangnál fanyarabb nekem,
Drágább holmi rongynál, s bőségre több,
Ölyvnél vagy Lónál jobban kedvelem,
Mindenki viselt büszkesége csöpp:
Csak ez silány, mit végleg elveszel,
Volnék nyavalyás, mindezt vetve el.

B Csináld csak, akkor játszd meg önmagad,

Hagyj bennem életre szóló nyomot,
Szerelmed életképtelen marad,
Míg szívélyességed másként hat ott.
Minek félemlítsen szörnyű iszony,
Ha egynehány hibám már végzetes,
Jobb helyzetemhez fűz csupán viszony,
Ízlésed függvénye tetszőleges.
Nem zaklat fel többé elmés szeszély,
Ha lázadásod cselfogásba tör,
Minő boldogság címzetes veszély ,
Terhes szerelmed halálos gyönyör!
Túl áldott szépséget még folt se nyom,
Szabad színlelned, úgyse tudhatom.

S Úgy éljek, hűséges vagy, képzelem,

Mint megcsalt férj s minő szerelmes arc:
Szerelmem átváltozásképp terem,
Rám nézve vagy velem, s szívből zavarsz.
Utálattal sem élhet így szemed,
Nem ismertethet színeváltozás,
Hamis szív, míg csúfol tekintetet,
Árulkodó hány ráncolt arcvonás.
De téged ekképp teremtett az ég,
Szerelmed édes orcádként örök,
Bármit gondolj, érezz, kis semmiség
Pillantásoddal bájosan gügyög.
Hogy nő bájad Éva almájaként,
Édes válaszra sem méltatsz erényt.
 S H A K E–S P E A R E S

T Ki bánthat, majd inkább semmit se tesz,

Úgy tesz, hogy csak tesz rá, mit nem csinál.
Megindító, míg kővé dermedez,
S merev lesz, majd nehézkesen szekál:
Üdvök mennyei örökébe lép,
Megkímélvén természet kincseit,
Tulajdon arcra is Nagyúr ekképp,
Lerendez úgy másokat rendre itt:
Nyár édessége nyaraló virág,
Bár öntelt kábulatba hullva él,
Tömény illattól betegként berág,
Míg bűzlő gaz fűszerével cserél:
Édes dolog megkeserítve nyom,
Távolról bűzlik rothadt liliom.

H A szégyen édes és bájos veled?

Mi féregként, míg Rózsád illatoz,
Rajtad foltot ejt? Bimbózó neved
Édessége hány bűnt felszínre hoz!
A nyelv napjaidat beszéli el,
(Míg szórakozol, s kéjvágyón kiszól)
Nem becsmérel, csak méltányolva nyel,
Rossz színbe hoz, névvel illetve jól.
Bűnöknek minő kéjszállás kijár,
Mit megválasztanak lakóhelyül,
Szégyen leple fátyolos bájra vár,
Sőt mindent megszépít, míg szembe sül.
Kiváltságoddal törődj (drága szív),
Tőrnek bántó, ha már megtörve vív.

S Azért hibáztatnak, mert ifjú vagy,

Más mégis méltat ifjúságodért,
Erény és vétek élvezetre hagy:
Bocsánatos hibád senkit se sért.
Akár Királynő ujján, Ékszerek
The
 S O N N E T S.
Közt is, mint legegyszerűbb kő, becses:
Akképp hány látványos hibád remek,
Helyénvaló, kívánatos, s jeles.
Farkas hány Bárányt csábíthatna el,
Ha Birkamód vetné tekintetét?
Így rangod hatalmát használva fel
Hány bámulódat megtévesztenéd?
De mégse tedd, hisz úgy szeretlek én,
Ahogy vagy, mert jó híred így enyém.

H Akár a Tél, távollétem során,

Elszállt, mint röpke év, a kéj veled?
Minő fagy, s hány sötét nap ért csupán,
Hogy vén December levetkőztetett?
Miközben bár tovatűnt múlt nyaram,
Mit öntelt Ősz bőven naggyá növelt,
Tavasz ledér terhén hordott hozam
Urától özvegy ölben volt viselt:
Szememben rég túlzás e származék,
Árvult remény, légből kapott gyümölcs;
Rád várt Nyár és gyönyörűség, de rég
Némult madártól távol, mit se költs:
Unalmas füttye így, ha felriaszt,
Téltől sápadt levél se nyújt vigaszt.

F Tőled tartott távol pompás tavasz

Forrása, mígnem büszke Április
Tett rá, mint kedvcsináló kis pimasz:
S bohón vidult már mord Szaturnusz is.
Ám fészkes madárfütty és illatár,
Mi színre-szagra virágzón virul,
Tőlem nyári mesét hiába vár:
Szakajtsak bár büszke ölből, s alul:
Nem is csoda, ha Liliom fehér,
S nem méltatom, ha Rózsa mélyvörös,
Mintájuk bár képmásodhoz sem ér,
G Drawne
 S H A K E–S P E A R E S.
Édes vonás miattad ismerős.
Árnyaltan téli csendélet fedett:
S kiéltem játszi távollétedet.

T Korán nyílt ibolyán szidtam hibát,

Édes tolvaj, szagod szerelmemé,
Belélilulván megloptad, tehát
Erőtlen arcszíned lehelt fölé?
Túl durván festett vérbősége rád,
Feddtem Liliomot kezed nyerőn,
S majoránnabimbót hajad miatt,
S Rózsák szörnyült pírját tüskés tövön,
Mi szégyenünkre sápadtan riadt:
Harmadszor nem is piros, sem fehér,
Büszkén bitorolta lehelleted,
S bőséges rablásért bosszús fekély
Halálos kínján felemésztetett.
Volt több virág is, bár nem látszanak,
Lopván hord gallérján a szín, a szag.

T Hol vagy Múzsa, lám, megfeledkezel,

Arról, mondjuk, hogy rangodról beszélj?
Dühöd pár hitvány dalra költöd el,
Míg elsötétít világos beszély?
Térj meg, hanyag Múzsa, úgy válts hamar
Gyengéd számokká tékozló időt!
Dalolj, s fészkelj fülelve, mint pazar,
Tollas tehetség s vonzó téma, sőt!
Kelj fel, rest Múzsa, nézd szerelmemet!
Idő, ha ráncot vés arcára majd,
Szatíra legyél hanyatlás helyett:
Vessék meg rontását, bármerre hajt.
Méltasd szerelmemet, védd hírnevét,
S csorbítsd csak idő pengéjét, ha vét!

O Csavargó Múzsa, hűtlen mentesít,

For
 S O N N E T S.
Ha festett szépség hanyagolt igaz?
Szép és igaz szerelmemben kimért:
Te is miatta így méltán vagy az:
Nem mondanád, válaszolj, boldogan:
Mi hű igaz, nem szépít rajta már
Se szín, se báj, mi tollasan fogan,
S legjobb, ha nincs összekeverve bár.
Mert nem kell dicsérni, elhallgatod?
Nem ment fel némaság, hamis való,
Díszes színaranysírt túlél legott:
S lőn áldott korral magasztalható.
Tedd dolgodat, majd megtanítalak,
Mint tessék-lássék a vágyott alak.

M Erősödött szerelmem, bár alig

Mutatkozik, látszólag gyengülőn,
Minő szerelem érték s árucikk,
Tulajdonnyelven közkincs lesz külön.
Szerelmünk új volt, majdan jött tavasz,
S lám fészkelvén csalogattam nyarat,
Dalos Csalogányként; sovány vigasz:
Eláll füttye, ha bő termést arat;
Nem lett a nyár kevésbé kellemes:
Gyászhimnuszától bár csitult az éj,
Ágált muzsika terhe sem repes,
Mint édes, közönséges, drága kéj.
Így féken tartom néha nyelvemet,
Dalom letojva unalmas neked.

A Mit Múzsám előidéz, szörnyüség,

Hatáskörére büszkén rámutat,
Mindennél több a puszta érve rég,
S dicséretem csak ráadás marad.
Ne szidj, ha többet már nem írhatok!
Tükrödbe nézz, min egy arc áttekint,
S felülmúlt leleményemen kifog,
S megszégyenít, butítva szószerint.
G Were
 S H A K E–S P E A R E S.
Ne volna bűn, hogy átjavíttatott,
Mi jó volt még, kútfőként rontva el,
Nem szolgált versem más irányzatot,
S kegyelmességed se árulja el.
Sokkalta többről szól versem neked:
Saját tükröd feltárja mindened.

T Szememben nem vagy, szép barát, öreg,

Maradsz milyennek egyből láttalak,
Bájos bizony: Három Téltelt hideg
Három nyár rengetegét rázta csak.
Három szép tavasz sárgult Őszbe vált,
Háromszor is, csak évszakok szerint
Pirult illatos Április, kivált
Izzadt Júniust, s már zöldült megint.
Bájad, ha Órák hosszán lopva jár,
Nem látszik, ahogy lépésben halad:
Ábrázatod édes látványa bár,
Már mozdulatlan mozgatóm marad.
Félek, nem ért meg éretlen korod,
Éretted csak bájos nyár távozott.

L Szerelmem nem bálványimádat és

Szerelmem sincsen bálványozva, bár
Imám, dalom egyforma kedvtelés,
Egytől egyig, sőt örökké akár.
Szerelmem kedves, hol-mikor milyen,
Mert változatlanul csodálatos,
Éppúgy változatlan versem, hiszen
Mind egyről szól, s szintúgy kívánatos.
Szép, kedves és igaz, érvem csak ez,
Szép, kedves és igaz, más szóval is,
S hány változat leleményemre lesz,
Három hittétel: váltig sem hamis.
Páratlan volt szép, kedves és igaz,
S már mindhárom egy, s ugyanúgy csak az.
When
 S O N N E T S.

W Ha legszebbekre is szót veszteget

A Krónika, mi pazar kort leír,
S gyönyörrel költ bájos vén verseket,
S holt Hölgyért, Lovagért lót árva hír,
Édes báj legjavának címerén,
Míg kéz, láb, ajak, szem, s homlok csodás,
Antik Tollukra nézve látom én,
Miképp idézi bájad annyi más.
Dicső próféciájuk írva, épp
A máról szól, s előképük te vagy,
Csak látnok szemük jövendölt elébb,
Nem volt daluk, szavuk se rád, avagy:
Mindez most szintén feltűnő, de mást
Szó nélkül dicsérünk szemlátomást.

N Se félszem, se prófétalelkület,
Mi nagyvilággal álmodik jövőt,
Meg nem vezetheti szerelmemet,
Mint képzelt váltság vesztegzár előtt.
Halandó Hold, míg megfogyatkozik,
S ha Jósok vetnek önhitt jóslatot,
Bizonytalant bír, bizonyos fokig,
Békült, örökös Olajága ott.
Mostan, s e legbalgább kor cseppjein,
Szerelmem élénk, sőt végjegyzetem
Úgy éltet, vele szemben, mint e rím
Űz csúfot életunt, szótlan nemen.
És ebben leled emlékművedet,
Míg kényúrcímer bronz sírt veszteget.

VV A Tinta minő alakként betűz,

Minek nem mintája hű szellemem?
Mi újat mondhat, mit jegyezve fűz
Szerelmem, s nyíltan érdemed milyen?
Édes fiam, csak téged istenít:
G3 I must
 S H A K E–S P E A R E S.
Ismét el kell mindennap mondanom,
Enyém te, én tiéd nem vénül itt,
Felszentelt szép neved se ó dalon.
Akár örök szerelem újul, ám
Porral s majd korral éppúgy súlytalan,
Akár szóra se méltó ránc, csupán
Antik lapján örök vonása van.
Eszményi rég a szerelem, holott
Idő előtt, sőt látszólag halott.

O Hogy szívből hamis voltam, azt ne mondd,

Hiány, ha lehangolta lángomat,
Hogy hátra hagyjam magam, úgyse gond,
Lelkem kebledre hajtva látogat:
Szerelmi otthonom se más kaland,
Közismert utazóként visszatér,
Időm kiváltsága érted fogant,
Magam tisztázom majd, ha szégyen ér;
Természetemnél fogva, azt ne hidd,
Hogy lépre csalnak vérmérsékletek,
Mi túl nevetségesen fest le itt,
Míg mindenedtől semmiért veszek.
E tág Világ, míg semmiség nekem,
Mentsen Rózsám: benne vagy mindenem.

A Hogy itt-ott leledzettem, úgy igaz,

Bolonddá tettem magamat, bizony,
Lett drága sérelmem olcsó vigasz,
S vonzó vén viszonyt váltott új iszony;
Való igaz, hogy igazság szerint,
Gyanús és furcsa voltam szóbeszéd:
Viszolygó szívem fiatal megint,
S maradt csapnivalóságom tiéd.
Ez kész, tessék, habár így vége sincs,
Nem őröl kedvemre immár a vágy,
Újabban vénebb barát is bilincs
Szerelmi istenként, ne úgy imádj.
Then
 S O N N E T S.
Fogadj még, mennyem melletted legyen,
S legeslegszeretőbb, szűz kebleden.

O Kívánod kedvemért, hogy káröröm,

Sok vétkem bűnös istennőjeként,
Bánt volna el inkább velem külön,
Sőt vetne közszemlére, mint szegényt.
Nevem majd arról koldul védjegyet,
Hogy természetem attól lesz szelíd,
Ha megnyomorít minden élvezet,
S bár sajnálsz, kívánd, újhodjak meg itt,
Sőt vágyott betegként vágyván igyam
A bájitalt, fertőm ellenszerét,
Míg megváltást keserűség fogan,
S páros vezeklés rontást romlásra vét.
Sajnálj csak, drága barát, nyilvánvaló,
Hogy sajnálatod, számomra, gyógyító.

Y Szerelmed, sajnálatod címerez,

Mint botrányos, bélyegző arcvonás,
Névjegyforrásom, jól-rosszul, ha lesz,
Csak jót akarsz, s rossznak ne lássa más?
Egész világ, míg te vagy énnekem,
Nyelvedre ölt, szégyen és üdv, mi ért,
Másnak nincs, másé sincs számomra sem:
A céljelem, ha jó s ha rossz, kimért;
Mit mások hangoztatnak, marhaság,
Hogy meg ne vessem Mély értelmüket,
Bírálók, hízelgők szavába vág:
Hanyag lazaságom rájuk süket.
E költeményem eltökélt legott,
S egész világ szerint vagy csak halott.

SHogy elhagytalak, észnél van szemem,

Igazgat is, miképpen járjak el,
Részint osztja vak szerepét, de nem
Seemes
 S H A K E–S P E A R E S.
Hatásos látszólag, vagy nem figyel:
Szívhez szóló alakítást se nyújt,
S hiányát képezik mintázatok,
Madár, virág, s más is divatjamúlt,
Sajátos észlelése mit se fog:
Elnézi, mi látványra kellemes,
Mi durva, vagy mi ízléses, mi torz,
Hegy, tenger, nap vagy éj, hogysmint repes
Varjú, Galamb: hisz éppúgy vándorolsz.
Bősége képtelen betelt veled,
S szemlátomást mást észre sem vehet.

O Hízelgőn veled koronáz eszem,

S kényúr vesztére részegül csurig?
Szemem bánja, ha úgy igaz, hiszen
Szerelmed Aranycsinálón folyik?
Szörnyek, sőt tévképzetek közt olyan
Kerub hasonló hozzád, édesem,
Minek minden rossz legjavára van,
Míg tárgyszerűség kész tökélyt terem:
Számomra hízelgő, mit láthatok,
Királymód észnél tart, s eszembe jut,
Szemem forrása kéjt kupára fog,
S főkóstolója felkészül, ha tud.
Ha mérgezett, úgy kisebb bűn emez,
Szemem szereti, s bánja is, mi lesz.

T Korábban írt sok sorom mind hazug,

Mik mondogatták, szeretnek, sután,
Nem ítéltem meg, mit számít okuk,
S készséges lángom tisztán ég csupán.
Ítéletidő millió hibát
Eskükbe tör, s levált Királyokat,
Szentséges báj jogát tiporja hát,
S határozott észre kábítva hat:
De jaj, ne félj, az idő elnyomó,
Might
 S O N N E T S.
S mert téged szeretlek legjobban én,
Bizonytalanságom bizton való,
Jelent jutalmaz, s mást se hisz, de tény:
Kisded Szerelem bár szavamra szép,
Hogy nőne fel, mi még növekszik épp.

L Nászát ne hátráltassam szószerint

Hű kedveseknek: szerelem sosem
Változna meg, míg változást tekint,
S távol még távolodva sem terem.
Nem hát, az örök, állandó dolog
Nem ingatag, bár viharokra néz;
Bolygó bárkák csillagaként ragyog:
Értéke eszmei, s mértékre kész.
Sarlós Időnek sem bolondja, sőt,
Ha rózsás arcon eltájolva hajt,
Hetekben, órákban se mér időt,
Míg végzetével végsőkig kitart:
Ha biztosan csak tévedésem ez,
Szerelmem, általam, mást sem jegyez.

A Rám olvasható, szűkszavú vagyok,

Mert nem hiánytalan nagy érdemed,
Mikor szerelmed feledésre fog,
Leköt, mi kötelességem lehet.
Gyakorta, ismeretlen fők között,
Időt saját drága jogodra nyert,
S vitorlát vontam mind a szél előtt,
Mi tőled távolítva elterelt.
Könyveld el hibás világvágyamat,
Gyanítsd való igaz feltételét,
Hozass elő rosszallásod miatt,
S ne vess ki, ha utálat szállt beléd:
Érted küzd bennem minden vonzerőm,
S szerelmed örök erényt nyer dicsőn.
H I18
 S H A K E–S P E A R E S

L Vágyunk miképp élénkebbé tehet,

Mohón serkentjük ízlésünk szerint,
Minden bajunk megelőzött lehet,
S betegségünk megtisztulásra int.
Míg édességeddel telít csömör,
Tápláló keserű szert alkotok,
Káros forrást lelvén, illő gyönyör,
Szükségképp, kórossá váltó dolog.
Szerelmi előrelátás okán,
El nem fajul hány hibás, régi kór,
Gyógyszer kivált egészséget korán,
S kigyógyít mindent jobbulásakor.
Példám igaz, leckéje is remek,
Mérgektől kábult miattad beteg.

W Szirén-könnyekből minő bájitalt

Ittam, hogy lombikcsepp poklába nyelt,
Reménnyel félsz félvén remélve tart,
S magam vesztére győzelmembe rejt?
Minő hitvány hibákat véthetett
Szívem, hogy nem volt boldogabb soha?
Szemem bánja a bolygó Égövet,
Mi őrjítő lázára jópofa?
Előny e baj, számomra úgy igaz,
Jobb is lehet rossz gonddal egyre jobb,
Rontott szerelmen épül új vigasz,
Szebb lesz mint volt, s még erősebb, nagyobb.
S leróva tartozásom visszatér,
Mi vesztemre háromszor többet ér.

Mert undok voltál egyszer, pártfogolj,

T Tedd helyre bennem azt a bánatot,
Súlyos vétségem kellőképp komoly,
S acélidegzetem sincs, láthatod.
Hogy undokságom megrázott talán,
 S O N N E T S.
Mint engem is, pokollá vált Időd,
Kényúrként úgy sincs nyugtom már, az ám,
Nyomaszt bűntetted, mint elszenvedőt.
Bús éjszakánk emléke megmarad,
Kemény s igaz bánattal mélyre sújt,
Számunkra is majd megváltást mutat,
S gyógyírja enyhet sebzett szívre nyújt!
Vétked csak mostanra lett büntetés,
S váltságdíjunk bánja: kivált kevés.

T Inkább hitvány, mint hitványként kezelt

Legyen csak ez, s szégyentelen marad,
Igaz vágy veszte jobb, mit nincs, ki sejt,
Csak érzelmeink, míg más szem kutat.
Miért hamisít meg más úgy, ha lát,
Megváltanák játékos véremet?
Vétkezvén kémlelnék gyengém okát;
Javam számít, s világi rossz lehet?
Nem, én vagyok, mi én vagyok, s azok,
Kik így maguk számára rontanak,
Ferdítsenek bár, egyenes vagyok,
Mi tény, s csúfnak se látható, hacsak
Bálványuk közönséges főgonosz,
S rossz minden ember, s rosszat így okoz.

T Észben tartom becses tablóidat:

Emlékük maradandón jellemez,
Míg naplopó sorában fennmarad,
Időntúli, mindörök léte lesz.
Vagy legkevésbé, mint a szív, s az ész,
Mi természettől fogva létező,
Míg földbe döngölt feledésbe vész,
Tárlatoddal sem vált köddé idő:
Pór késleltetése bár visszatart,
Szerelmed drága, s jegyzékszámra vár,
Merészen adom át e hangzavart
H2 -
 S H A K E–S P E A R E S
Táblácskákat, téged tisztelve már,
Helyettünk őrzik az emlékedet,
S hanyagságomban csak engem feled.

N Ne! Csak ne zengd Idő, hogy változom,

Ahány piramisod új volt, s dicső,
Számomra vén, s nem furcsa kőhalom,
Avítt göncként sem épp előkelő:
Naptári napjaink rövid csodák,
Becsempészed újból, mi ósdi rég,
S vágyunkra születvén, az óvilág
A már hallottakat megmondja még:
Vágyom rád és bejegyzésedre is,
Nem csodálkoztat sem jelen, se múlt,
Hazug fektében emléked hamis,
Többé-kevésbé sebtiben fajult:
Sarlód helyett vágyam örök legyen,
Világos: úgy igaz leszek, s te nem.

Y Gyermekként drága szerelmem csupán

Vaksors fattya volna apátlanul,
S idők szerelme vagy utáltja, lám,
Gyom és virág közt, gyűjtvén párosul.
Nem éppen véletlen épült fel ő,
Mosolygó pompát sem szenvedhet el,
Míglen divatunkként hívná idő,
Múltán se szolgamód panaszra kel;
Eretnek vezérelvet úgyse fél,
Számos rövid órahosszán se túl,
Kitartása merő furfanggal él,
Mi nem hőre nő, s nem záporba fúl.
Tanúsítom, idő-bolondja mind,
Ki bűnben élt, majd meghalt jószerint.

H Kellett nekem vontatott égvilág,

Míg külcsínemmel külsőség becsül?
Or
 S O N N E T S.
Alapjaim talán örök csodák,
S inkább kevés, mintsem rommá feszül?
Rendjén és módján vesztvén hány lakót
Láttam, bérleményre költőn sokat,
Ínyencfalattól nem tartózkodott
Virágzón vett, szánalmas bámulat.
Vagy hadd legyek szívedre szolgakész,
Vedd áldozatomat, bár pór: szabad,
Nem pillanatnyi művészetbe vész,
Érted csupán engem váltón megad.
Lehetsz Feljelentő, s törvényszerű,
Tőled függetlenül helytáll, ki hű.

O Bájos Fiam, mert hatalmadban áll,

Kitarts, míg ingatag Idő kaszál:
Fent sarlójával vált, s fogytán mutat,
S édesded szeretteidként dagad.
Hogy Természet (végzet úrnőjeként)
Habár tovatűnsz, visszatartva félt:
Készséggel óv téged, s míg úgy ölel,
Percenként hasztalan időt öl el.
Tartsd távol, Ó üdve kéjence, te,
Ha kincsként véd, sem maradhatsz vele,
Próbája (bár késő) válaszra vár,
Átadva téged vált Nyugtája már.
( )
( )

I Ébenszín szépnek rég nem számított,

Sőt még bájos név sem illette meg:
Manapság bár bájos leszármazott,
S szégyenfoltja Báj fattya némileg,
Természetest hamis kéz nem becsül,
Bár álcázva szépít bolondokat,
Az ártatlan szépség megsemmisül:
Ha nem gyalázzák, szégyenben marad.
H3 Therefore
 S H A K E–S P E A R E S.
Úrnőm ében Hollószínű szeme,
Illendőn gyászolja, ki nélkülöz
Minden bájt, mi nem született vele,
S Teremtésében hamissága győz,
Saját bánatuk gyásza lesz, s ekképp
Felszólítják, nézzen ki így a szép.

H Míg dallamoddal játszott dallamom,

Billentett hangadás-áldotta fán,
Gyengéden hajtva, édes ujjadon,
Fülembe csengő húrösszhang után,
Hány billentyűre voltam már irigy,
Virgonc csókjukért ellágyult kezed,
Sikert aratna pór ajkam, de így
Arcátlan fáktól pirulsz csak, lehet.
Csiklandozásukért kiváltanak
Olyan táncos csipkelődéseket,
Hogy ujjazott gátjuk addig kacag,
Míg botcsináltan hull az élvezet,
Több szaftos tuskó csókkal boldogít,
Tedd számmá ajkad, s álljuk ujjaid.

T A Szellemi termék szégyenbe vész

Kéjvágyra csábító hatás miatt,
Gyilkos, mocskos esküszegésre kész,
Megbízhatatlan, ádáz, durva, vad,
Élvezhetetlen, s menten megvetett,
Ész nélkül űzött, s menten úgy utált,
Ész nélkül, mint benyelt csalit követ,
Megtébolyítva tervszerű fogást.
Hajszára termett, megszállott csupán,
Túlzásképp szélsőségeset keres,
Öntelt üdvre lelvén már jajra szán,
S korán megálmodott örömre les,
Mindez tudott, s világ jól mit se tud,
Nem tér ki menny elől, s pokolra jut.
My
 S O N N E T S.

M Úrnőm szeme nem olyan, mint a Nap,

Ajakpírja se épp korallpiros.
Keblén barnás a hófehér alap:
Kócos haja fekete és csomós.
Fehér, piros Rózsát, s damaszkuszit,
Orcáján Rózsállása nem mutat,
Illatszerektől több gyönyör telít:
Úrnőm lehelete bűzös fuvat.
Beszéljen csak, szeretem, s jól tudom,
Hangzása nem zenélő s dallamos:
Léptéke istennővel sem rokon,
Úrnőm, sétálva is, földön tapos.
Szerelmem párját ritkítja s csodás,
Hol lódítást leplez hamis vonás.

T Éppúgy vagy önkényes, miképp te vagy,

Akár azok, kiknek rontás a báj;
Szívem drága s minő forrásra hagy:
Magadra legszebb Ékszerként találj!
Ahány jóhiszemű tekintet ér,
Orcád nem bír mást szerelmedre sem,
Habár saját magam számára kér,
Hogy tévednek, már meg sem említem.
Arcod tényleg nem hamis, esküszöm,
Elképzelvén, ezerszer felnyögök,
Fej-fej mellett, szemlátomást bejön
Nekem sötétséged, mi szép s örök.
Ében színed nem ment fel semmiért,
S e rossznyelvű rágalom ennyit ért.

T Imádom, mikor megsajnál szemed,

S szívből lenézel, míg kínom gyötör,
Ében gyászszín szeretőmméh temet,
S csinos részvéted megvetőn letör.
And
 S H A K E–S P E A R E S
Valóban nem kivirradt égi Nap,
Inkább a gyászos orcájú Kelet,
Nem is telt Csillag, mit Estére kap,
S józan Nyugat felében sem nevet,
Mint virradó szempár az arcodon:
Látszódjék majd szíved forrásaként,
Értem gyászold kegyedet gyászolón:
Minden egyes rész szánalmadra mért.
Világos esküm is, sötét a báj,
Színed híján más hitványsága fáj.

B A szívemet gyötrő szív átkozott,

Barátomon s bennem ejt mély sebet,
Elég volna, ha engem kínoz ott,
Ám édes barátom is rabja lett.
Engem kegyetlen szemed elragadt,
Másodmagam már nehezen tiéd,
Miatta, mint magam, s magad miatt,
Egy háromszor hármas kereszt pecsét:
Fogd át szívem, s acélkebledbe zárd,
Barátom szívét váltsa pór bajom,
Ki megtart, szívem óvja őt, nem árt
Nekem szigorod, míg zárkámba nyom.
Világi tettel toloncolsz csupán,
Tiéd mindenem, kényszerűen ám.

S Így most elismertem, hogy ő tiéd,

S magam vagyok világi zálogod,
Magam bírsága bánja, ám övét
Világosan megváltottam legott:
S ha még a világért se lesz szabad,
Hát úgy vigyázz rá, hogy jótettel él,
Jótállást értem szépírása ad,
Kezes kötelme magáért beszél.
Világra szóló bájaddal nyered
Erődbe uzsorádat hasztalan,
And
 Megjelent kis példányszámú szövegkönyvekként,
illetőleg az újmagyar neobarokk stíl jegyében,
továbbá a #napishakespeare (saját fordítás):
The Hungarian Daily SHAKE-SPEARES „IMLH”, 2019
alkalmi kiadó gondozásában.
Nehezen, de ezennel, ezen e-folyóiratként közzétette „Vétlen” Hajós Lothár,
a The Hungarian Daily SHAKE-SPEARES külön kérésre is bejegyzett hasábjain,
ami elérhetővé vált „Vétlen” Hajós Lothár személyes arckönyvi oldalán,
mint a Facebook, Inc. ® felület egyik oktatási célokra felhasználható terméke.
A tiszavirág-életű alkalmi folyóirat díjmentesen vált hozzáférhetővé.
A nyilvános időszaki kiadvány letölthetővé vált 2019. július első és augusztus utolsó napja között.
A tervezett vasárnapi lapszámok megjelenésétől számolva,
az első szám 2019. 07. 14. napjával, a második szám 2019. 07. 28. napjával,
a harmadik szám 2019. 08. 11. napjával, a negyedik szám 2019. 08. 25. napjával,
mint afféle egynyári kaland, külön-külön is elérhetővé vált a végeláthatatlan világhálón,
#napishakespeare (saját fordítás) világhálós folyóiratának
The Hungarian Daily SHAKE-SPEARES műfordítás-sorozataként,
S O N N E T S. Neuer before Imprinted. alcímmel ellátva,
az „IMLH” magánkiadó 2019. évi kiadásában,
a Magyar ISSN Nemzeti Központ felelős munkatársai által mindmáig meg nem állapított,
nem létező és úgymond ismeretlen ISSN 978-96-3wtf-vhl-x számon.
*

Jelen kiadás világhálós változata szintén közhírré tétettetik

V. Hajós Lothár saját nyilvános arckönyvi oldalán, 2019. szeptember 16. napjával,
az eredeti művel megegyező munkacímű e-könyv pdf-formátumában,
a korábban már kiutalt ISBN 978-615-00-4232-9 számon.
*

Kiadta a #napishakespeare (saját fordítás): The Hungarian Daily SHAKES-PEARES „IMLH”,

2019 alkalmi kiadó, Budapest, 2019. Első kiadás. Oldalszám 96. Felelős kiadó idősebb
Horváth Lajos. Borítóterv „Vétlen” Hajós Lothár. Felelős szerkesztő ifjabb Horváth Lajos.
Nyomdai előkészítés utóbbi Horváth Lajos, BP14. Nyomta Hódító Anomália, BP13. A kötet
megjelenését Tolvay Tökéj mellett G. Eld és T. T., továbbá William Aspley és William
Shake-speare egyaránt határozottan támogatta.
 #FYIO

Shakespeare's Sonnets
A Facsimile of the Chalmers-Bridgewater Copy (Aspley Imprint) of the 1609 Quarto, in the Huntington Library.
Converted into Digital Format by R.G. Siemens, U of Alberta, 1998.

https://extra.shu.ac.uk/emls/Sonnets/Sonnets.html

A1r A2r B1r

K1r K1v L2v

 #napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– I. évfolyam, 1–4. szám, 2019. 07. 14., 2019. 07. 28., 2019. 08. 11., 2019. 08. 25. –

Custom for Oberon by Inigo Jones (Ben Johnson: Oberon the Faery Prince, 1606)
http://jeannedepompadour.blogspot.com/2012/04/costumes-by-inigo-jones-and-bernardo.html

„IMLH”, 2019