NÉHÁNY SZÓ ELOLJÁRÓBAN

Döbbenetes írás, ha nem tudnánk keletkezésének idejét, azt gondolnánk, hogy ma íródott.
Meglepődünk, hogy a természet rombolása milyen régi időkre nyúlik vissza.
Ez a fordítás nem profi munka, csupán azért készült, mert magyarul nem találtam ehhez
fogható írást az interneten. Ebből következik, hogy valószínűleg nem hibátlan, ezzel
kapcsolatos minden visszajelzésért hálás vagyok.
 VIKTOR SCHAUBERGER
ÉRTELMETLEN MUNKÁNK

„Aki 100 évvel a kora előtt jár, azt a jelen nem lepi meg.”

Amikor ezt a mondatot olvassuk, akkor rögtön azt gondolhatnánk, Viktor Schauberger, aki
1885-ben született, letisztult, sőt fatalisztikus megfigyelő volt. Olyasvalaki, aki ráébredt arra,
hogy Földünk, jobban mondva az őt uralni próbáló emberiség, pusztulásra van ítélve.

Viktor Schauberger azonban nem akarja elfogadni, hogy már túl késő. Ifjú korában lehetősége
nyílt megtapasztalni az akkoriban még szinte végtelennek tűnő cseh erdőségeket, és érintetlen
természetet. Későbbi hivatása során, mint erdész, elkezdi feljegyezni a természetben tett
megfigyeléseit, vizsgálni a jelenségeket, és kísérleteket végez. Eközben nem keresi a
szakemberek tanácsát. Az egyetlen tanító, akit elfogad, maga a természet.

A holisztikus természet megfigyeléseinek eredménye: jónéhány sajátos berendezés és

szabadalom. Ezek elvi alapja szöges ellentétben áll az uralkodó tanokkal. Az ily módon
„fordítva” gondolkodónak fő célja az lesz, hogy olyan gépeket tervezzen, melyek
hajtóanyagukat (főleg vizet és/vagy levegőt) nem semmisítik meg – és így nem teszik tönkre a
természetet, sőt a hajtóanyag inkább feljavított minőségben hagyja el a gépet. Ehhez azonban
meg kell fejteni a természet titkait, és azokat értelemszerűen kell megvalósítani, alkalmazni.

A minden élet számára szükséges alapvető anyaggal, a vízzel kapcsolatban Viktor

Schaubergernek sikerült olyan lenyűgöző jelenségeket felfedeznie, mint senki másnak a
kortársai közül.

Felismerései ámulatba és zavarba ejtették a szakvilágot. Ezek jelentőségét csak manapság

sikerül lépésről lépésre megismerni, és csak mostanában kapják meg a nekik járó
megbecsülést. Ezt azonban előre sejtette Schauberger – lásd a fenti idézetet.

Ebből a nézőpontból javasoljuk olvasni ezt a könyvet. Olyan figyelmeztető írásként, ami
először 1933-ban jelent meg, és ami a messzeható, megdöbbentő világosságával, valamint
aktualitásával méltán vetekszik a modern publikációkkal. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a
megfigyelések, vádak – de egyben megoldási javaslatok is – ilyen összeállításban sehol
máshol nem léteznek. Annyira egyediek az elvek, melyekből Viktor Schauberger kiindul, és
annyira egyértelműek kutatásainak eredményei, melyeknek nyomatékot próbál adni.

Ez egy kissé rövidített változata az eredeti kétkötetes műnek, és azok a fotók sem szerepelnek
benne, melyeket nem sikerült kielégítő minőségben beszerezni, illetve helyenként sikerült
azokat velük egyenértékűvel helyettesíteni.

A függelékben továbbá két korabeli iránymutató szabadalom található, valamint néhány olyan
fogalom magyarázata, amit Schauberger használt. Felsorolunk ezen kívül még néhány ma is
beszerezhető publikációt, melyek eredeti szövegeket és életrajzi leírásokat tartalmaznak
Viktor Schaubergerrel kapcsolatban.
1. rész
Bevezetés

Csekély hőmérsékletkülönbségek segítségével sikerült különféle anyagokat (elemeket és azok

kapcsolódásait, molekulákat, ásványokat, fémeket stb.) azok alapelemeire lebontanom, és
ezeket átcsoportosítanom. Ily módon lehetőség van rá, hogy tetszőleges energiákat állítsunk
elő a vízben és a vízből.

Ennek a felfedezésnek gyakorlati kiértékelési lehetősége egyenlőre még nem átlátható, de

kétségtelenül teljes átállást jelent a tudomány és a technika minden területe számára.

A megtalált törvényszerűségeket felhasználva építettem már nagyobb létesítményeket a

faúsztatás és a folyószabályzás területén, melyek, ahogy az ismeretes, már egy évtizede
hibátlanul üzemelnek, az adott szakcsoportoknak pedig mind a mai napig megoldhatatlan
rejtvényt jelentenek.

A jelenleg szokásos intézkedések az erdő-, mező-, víz- és energiagazdálkodásban, valamint a

fizika, kémia, botanika és geológia számos tantétele alapvető változást fog megtapasztalni.
Ezek a felfedezések még az orvostudományt sem fogják érintetlenül hagyni.

Lehetséges továbbá vízfolyások szabályzása tetszőleges szakaszon bármiféle parti építmény

nélkül, fa és egyéb más, akár víznél nagyobb fajsúlyú anyagok, mint például ércek, kövek stb.
sodorvonalban történő szállítása, talajvíz megemelése egész vidékeken, és olyan anyagok
hozzáadása a talajvízhez, melyek a vegetáció számára szükségesek.

Végül ily módon sikerül fát és egyéb anyagokat éghetetlenné és penésszel szemben ellenállóvá
tenni, tetszőleges összetételű és hatású ivó- és gyógyvizet mesterségesen előállítani ember,
állat és talaj számára, de ugyanolyan módon, mint ahogyan az a természetben is történik,
vizet csővezetékekben függőlegesen feljuttatni mindenféle szivattyú berendezés nélkül,
tetszőleges erősségű elektromos és sugárzó energiát csaknem költségmentesen előállítani,
talajértékeket növelni, rákot, tuberkulózist és idegbetegségeket gyógyítani.

Bizonyos határok között természetesen kész vagyok megfelelő kísérletekkel mindebbe

betekintést nyújtani egyes meghatározó személyeknek, hogy meggyőződhessenek az előbb
említettek helytállóságáról.

Olyan szilárd jellemű, és nagyvonalúan gondolkodó embereket keresek, akik segítenek nekem
a megtalált törvényszerűségeket faji hovatartozástól és vallási nézetektől függetlenül az egész
emberiség számára rendelkezésre bocsátani. A kutatási eredményeket azonban semmilyen
körülmények között nem szabad kizárólag személyes előnyszerzésre felhasználni, azoknak a
teljes emberiség jólétét, békéjét, és újra egészségessé válását kell szolgálniuk.

Felszólítom a vezetőinket és hatóságainkat, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy a

következőkben felsorakoztatott fontos kérdések tisztázásra kerüljenek.

Ne viselkedjenek ellenségesen olyasvalamivel szemben, ami az emberiség megmentést hozza

el. Túl nehéz és komoly időket élünk ahhoz, hogy dacos ellenállás miatt további értékes időt
veszítsünk. Még akkor is, ha érthető módon nem szívesen adjuk fel azt az istent, akit eddig
imádtunk.
A megzavart körforgás – a válság oka

Egyre inkább észrevehetővé válik manapság a vágyakozás a természet iránt.

Ez a törekvés az erős, nyugodt és egészséges természet felé szükségszerű következménye a

mai időknek, ellensúlya egy olyan anorganikus civilizációnak, amit mi téves módon
kultúrának nevezünk.

Ez a civilizáció olyan ember műve, aki önkényesen, a természet tényleges történéseire való
tekintet nélkül, értelmet és alapot nélkülöző világot épített fel, ami őt, aki valójában uralni
hivatott ezt, most megsemmisüléssel fenyegeti, mert a cselekedeteivel és munkájával
megzavarta a természetben uralkodó egység elvét.

Ha ma tanácstalanul állunk a teremtményeink előtt, és egyre inkább kénytelenek vagyunk

felismerni, hogy az úgynevezett munkánk az összes gondjával együtt csak az önpusztítást
szolgálja, semmilyen irányban sem mutatja a javulásnak még csak nyomát sem, és
reménytelenül sodródunk a sötét jövő felé, akkor az is érthetővé válik, hogy egyre több az
olyan ember, aki megundorodva ettől a tevékenységtől és hajszától az anyatermészethez
visszavezető utat keresi.

Az ember a természet által, annak törvényei szerint teremtetett, és így tőle függő lény.

Műve, az általa létrehozott ál-kultúra1 idővel értelem és összefüggés nélküli képtelenséggé

vált, és a technikai segédeszközök által akkora gigantikus monstrummá nőtt, hogy már szinte
felér a természeti erőinkkel, vagy legalábbis már képes zavaróan beavatkozni a természet
nagy életfolyamataiba.

Az ember, aki a nagy természet-életben mégiscsak egy kis szikrácska, egy mikroorganizmus,
a rövidéletű látszólagos sikereken felbuzdulva olyan tevékenységet bontakoztatott ki, ami
elkezdte megzavarni a nagy együttélést, és úgy tűnik, véget vet a nagy makroorganizmusunk,
a földünk minőségi termelésének.

Ha tehát az ember körül a mennyiségi halmozás ellenére gazdasági bomlás terjed, és számos
termelőágazat minőségi értelemben hátráló mozgást mutat, sőt gyakran már mindenütt
felbukkanó bomlási gócok kezdenek kialakulni, melyek már magát az embert is elérik, ha a
sok keresés ellenére sem sikerül olyan megfelelő szert találni, ami megvédené az embert az
elevenen szétbomlástól, ez akkor is csupán a saját cselekedeteinek törvényszerű
következménye.

Ez a természetben uralkodó, nagyságában és egységében egyedülálló törvényszerűség, ami

minden egyes élő szervezetben megnyilvánul, az örök körforgás törvénye, ami minden
szervezetben bizonyos időtartamhoz és bizonyos sebességhez kötött.

Ha ezt a körforgást, melynek során minden egyes történés a múlt hatása alatt áll, bármilyen
beavatkozó erő sebességében gyorsítja vagy lassítja, vagy akár teljesen megállítja, akkor az
már nem szolgálhatja törvényszerű küldetését, melynek minden természet által teremtettel

1
Itt ne a filozófiai értelemben vett kultúrára gondoljunk, hanem talán inkább a civilizáció erőire (mindig
kulturális alapon), melyek a világban és a gazdaságban megjelentek. Akkor jutunk a legközelebb a kultúra
fogalmához, abban az értelemben, ahogyan azt ő használja, ha azt a természettel mint lénnyel és hatással
helyezzük szembe.
együtt alá van vetve. Az így befolyásolt szervezet visszamarad, eltér a nagy áramlat
irányától, és az összes olyan szervezet, ami életre halálra szorosan hozzá kapcsolódik, a halál
áldozataivá válik, ami végezetül azt a kezet is elrothasztja, ami értelmetlenül beavatkozott, és
ami mindezt okozta.

Az okozó erő az értelmünk2 és az általa teremtett lélektelen technika, valamint a törvényt

nélkülöző és érzékeket zavaró technikai kultúra, ami mind megzavarja a föld víz- és
vérkeringését.

Ha tehát mindaz, amit ez az anorganikus civilizáció teremtett, a kibontakozás ütemében megy

tönkre, akkor ez a romlás semmi esetre sem átmeneti krízis, hanem a szédítő magasságokba
épített kultúra alap nélküli építményének magától értetődő összeomlása, miközben ez a
romlás azt is magával rántja, ami még megvolt az igazi kultúrából.

2
Azáltal, hogy a jelenségek mezején mozog, semmit sem képes a lényegének megfelelően szemlélni (a dolgot
mint önmagát), ahogy Kant mondja, tehát kategóriáktól függő marad.
A természet megvédi önmagát

Hatékony védelemet jelent a természet számára az ember, valamint cselekedeteinek és

műveinek esendősége, melyek hatásai őt magát előbb vagy utóbb szükségszerűen
megsemmisítik, mivel cselekedeteinek nagy része manapság teljesen a természet elvei ellen
irányul. Emiatt kezdettől fogva csupán cselekedetei hatékonyságán múlik, és mindig csupán
egy bizonyos kulturális magasság elérésének kérdése, hogy mikor kezdődik el a visszafelé
haladó mozgás, és mikor fog mindaz összeomlani, amit az ember nagy gonddal, a saját
verejtékével épített.

Ahogy eléri az ember ezt a fokozatot, a természet teljesen önműködően az ő legnagyobb

ellenségévé válik, és újult erővel fogja mindazt felépíteni, amit az ember a munkájával
lerombolt.

Ha tehát emiatt manapság egyre több az olyan ember, aki ellenszegül ennek a szörnyű
ténykedésnek, akkor ez legtöbbször kevésbé a természet iránti szeretetből fakad, sokkal
inkább az önfenntartás ösztönéből, ami mint természeti erő még megmaradt az emberben.

A folyamatos fáradozásai azoknak, akik széles látókörükkel képesek a jövőbe tekinteni, és a

munkánk igazi arcát, annak értelmetlenségét felismerni, mert még nem veszítették el
kapcsolatukat a természettel, nagyon komoly, de sajnos csak alig megszívlelt
figyelmeztetések lehetnének a környezetükben élőknek, vagyis az olyan embereknek, akiket
az idő magával sodort, és a túlspecializálódás miatt téves ismeretekkel rendelkeznek, és akik
már képtelenek felismerni azokat a részleteket, melyekből szervesen, tehát szívdobbanásról
szívdobbanásra épül fel, és tartja fenn magát az élet a természetben.

Ezek a figyelmeztetések, hogy végre térjünk már észhez, sajnos csak kiáltások a pusztába.
A természet csak a közvetett utakat ismeri

– Akkor hogyan csináljuk másként? – hangzik fel újra és újra a kérdés. A válasz egyszerű:
homlokegyenest ellenkezőleg, mint ahogyan az most történik.

Egészen egyszerű gondolatmenetre van szükség annak felismeréséhez, hogy a természet

állandóan közvetett utakon jár. Csupán mi önfejű emberek találjuk fontosnak, hogy közvetlen
utakat válasszunk. Így aztán nem is szabad panaszkodnunk azért, ha így viszályba keveredünk
a mindenható természettel.

Tényleg nem lenne semmi más dolgunk, mint okosan alkalmazkodni a természet
törvényszerűségeihez, belátni, hogy értelmetlen és céltalan szembeszállni ezekkel az erőkkel,
és aztán minden más magától adódna ebből. A javulás, melyre oly hőn áhítozunk, szintén
teljesen magától bekövetkezne.

Hiszen a természet állandóan számos jellel mutatja nekünk a helyes utakat. Ezek az utak
azonban éppen az ellenkező irányba haladnak, mint amerre mi tartunk. Nem is várhatunk el
mást, hiszen a mostani irány romlásba vezetett minket.

Az elkövetkező sorok álljanak mindazok szolgálatára, akik komolyan kívánnak ezeken az

utakon járni.
A víz lénye

A víz3 a hordozója annak a körforgásnak, ami minden életet fenntartója. Minden egyes
vízcseppben egy istenség lakozik, akit mindannyian amúgyis szolgálunk, benne lakik az élet,
az első „szubsztancia” lelke – a víz – melynek öble és partja a kapillárisok, melyek vezetnek
minket, és melyekben az kering.

Minden vízfolyás, ami akaratból és ellenállásból tevődik össze, felemelő munkát jelent, és
arra figyelmeztet minket, hogy ápoljuk az ereket, az első és legfontosabb testi formákat,
melyekben egy kettős hatalom terméke, az élet dobog.

Minden egyes szívdobbanás egy-egy ere ennek az életnek, mely a medrét és hídjait maga előtt
építi, hogy a földben keletkező életet értelemszerűen szétossza, és olyan magasságokba vigye,
ahol az fénnyé, széppé és szabaddá válhat.

Mi emberek, akik ennek a felépítménynek legmagasabb fokán állunk, és akik mindezt messze
túlszárnyalva, értelemmel és okossággal is meg vagyunk áldva, az elképzelhető legbutább
dolgot tesszük azzal, hogy a vízfolyásokat a partjukról igyekszünk szabályozni, tehát
mechanikusan befolyásolni, ahelyett, hogy a vizet mint lényt vennénk figyelembe.

Hogy mennyire értelmetlen ez a ténykedés, már csak abból a puszta megfontolásból is

kiderül, hogy a part csupán másodlagos eredmény, az elsődleges azonban a lény, vagyis a víz.

A vizet a partról szabályozni valójában azt jelenti, hogy az ok hatásai ellen küzdeni.

Amilyen kevésbé jutna eszébe egy orvosnak, hogy törékeny, vagy keresztmetszetükben
változó kapillárisokat az emberi testben tűvel és cérnával foltozzon be, ennyire kevésbé
szabadna a gondolkodó technikusnak eszébe jutnia, hogy egy vízfolyás omladozó partját
cölöpökkel és gallyakkal erősítse meg, vagy hogy a repedéseket értelmetlen módon betonnal
borítsa be.

Megdöbbentő módon azonban mégis ez történik. Hogy hová vezettek ezek az intézkedések a
gyakorlatban, azt minden folyómedrünk mutatja.

Egyetlen ilyen esetben sem sikerült a kívánt célt, a normál profilt elérni, ellenkezőleg, minden
ilyen jellegű folyószabályzás utólagos károsodásokat vont maga után, melyek messze
felülmúlták a helyi, és legtöbbször nagyon rövid életű előnyöket.

Az olyan nagy folyamok, mint a Duna, a Rajna, a Tagliamento, az Etsch, a Garonne, a

Missisipi stb. tanújelét adják annak, mennyire helytelenek a hatalmas költségekkel és
szorgalommal végrehajtott szabályzási munkák.

Teljesen eltekintve azoktól az óriási károktól, amit az ilyen csupán mechanikus szabályozási
munkák okoztak ezeknek a folyóknak az alsó folyásnál, ezek a folyamok a mostanában
3
A jón természetfilozófus, Thalesz (kb. ie. 625 – 545) alaptanítása – miszerint minden a vízből jött létre – mély
értelmet, valamint teljes jelentést rejt magában, és semmiképpen nem szabad céltalan játszadozásnak tekinteni.
Görögként rendelkezett azzal az intuícióval, „ami a benső emberből induló kinyilatkoztatás”, ahogyan azt
Goethe mondja. Az intuíció szellemi látás, nem tapasztalatok vagy értelemből fakadó gondolatmenetekből nyert
belátás; Spinoza szerint ez a felismerés legmagasabb fajtája, mert tisztán csak a természet elvei hatnak, az
emberi értelem kategorisztikus szemléletmódja pedig - mely képtelen a világot teljes egységében megismerni,
tehát szükségszerűen csak felettébb elégtelen képet alkot - háttérbe szorul.
szokásos beavatkozások miatt éppen a legfontosabbat, hatalmas természettani értéküket
voltak kénytelenek elveszíteni.

Az a ma piszkosszürke iszaplé, amit kék Dunának hívnak, melynek fenekén egykor folyami
arany csillogott, a Rajna, ami a német erő szimbóluma, melyben egykor a Rajna kincse
fénylett, szomorú tanúi ezeknek a helytelen intézkedéseknek. A Niebelungok aranya az
éjszaka tovagördülő hordalék volt, vagyis amit az eközben egymáshoz dörzsölődő kavicsok
okoztak. A víz hőmérsékletének csökkenésekor ugyanis növekszik hordereje, miáltal a
hordalék mozgásba jön. (Ha két kavicsot egymáshoz dörzsölünk a víz alatt, akkor aranyszínű
fény jelenik meg. Erről a sárgásvörös tűzfényről gondolhatták egykor, hogy az nem más, mint
a folyó fenekén heverő arany.)

Ez a folyami „arany” ma óriási kavicskupacokba felhalmozódva hever, melyek a felette

tovahömpölygő lusta és szennyezett víztömegek élő ereje által néha-néha odébb mozdulnak
ugyan, de már nem adnak a víznek „energiát” és „lelket” úgy, ahogyan egykor, csupán abban
segédkeznek, hogy a lelketlen testet, a „vizet” kiszorítsák a rosszul szabályzott útjából.

A tiszta, hideg hegyi patakjaink vadvizekké váltak, azok az élettel teli társaink, melyek, míg
az ember be nem avatkozott, virágzó vegetációval voltak körülvéve, és minden egyes fűszállal
incselkedve játszottak, de mára már még méteres vastagságú betonfalakkal sem
megszelidíthetőek.

Bárhová is nézünk, mindenhol az élet ezen hídjainak, a kapillárisoknak, és az általuk felépülő

testnek a szörnyű pusztulása látható, amit az ember mechanikus és értelmetlen munkája
váltott ki, ami elvette a föld vérének, a víznek a lelkét.

Így aztán szükségszerűen be kellett következnie annak, hogy minél nagyobbá és

költségesebbé váltak a szabályzóművek, annál nagyobb méreteket öltöttek a károk is.

Csaknem egymillió hektár értékes szántó veszett kárba a Duna alsó folyása mentén a folyó
felső folyásánál végrehajtott szabályzási munkák miatt. Ugyanezek a körülmények
érvényesek az összes többi nagy folyóra is.

Minél inkább azon fáradozik a technikus, hogy a vizet – melynek mind a mai napig nem
ismeri értelmét és lényét – egyenes, és lehetőleg minél rövidebb úton vezesse a tengerbe,
annál inkább kanyarogni fog a vízfolyás, annál hosszabbá válik az útja, és annál rosszabbá
válik vizének minősége.

A lejtőn lefelé áradó víz nagy, belső törvénynek van alárendelve, melynek hatalmát a vízügyi
szakembereink még csak elképzelni sem képesek.

Enélkül a törvényszerűség nélkül minden egyes vízfolyásnak egyre jobban fel kellene
gyorsulnia, végül a súrlódástól felhevülve gőzzé kellene változnia.

A tudomány azt állítja, hogy a víz belső és külső súrlódás által fékeződik le. A súrlódás
azonban köztudott módon hőfejlődéssel jár együtt.

A víz esetében azonban azt látjuk, hogy a gyorsabban folyó víz hőmérséklete csökken,
miközben nő a sodró ereje és belső súrlódása.
Ennek az egyszerű gondolatmenetnek alapján a ma tanított hidromechanika elméleti
felépítményének lényeges pontjai érvényüket veszítik.

Miben rejlik vajon a lefolyó víz állandóságának valódi titka?

Az az erő, ami a lejtőn lefolyó vizet fékezi, nem más, mint az ennek a földi nehézségi erőnek
ellenszegülő energetikai ellenállás, a folyásiránnyal szemben ható energia körforgás, ami
azokban az anyagcsere folyamatokban is részt vesz, melyek a víznek jellemet és egyben lelket
kölcsönöznek. Ezt a fontos folyamatot pedig a mai vízszabályzási módokkal megszakítjuk.
Ennek logikus következménye a belső fékező erő elvesztése. A víz lélek-, tehát jellem
nélkülivé, és így rosszindulatúvá is válik.
A szervezetek rákos pusztulása

Minél nagyobb méreteket öltenek ezek, a víz belső törvényszerűségeit zavaró munkák, annál
nagyobbá válik a veszély a part és a környezet számára; a „jellemtelenné váló víz”
szétrombolja a medrét, mert szeszélyessé válva utolsó erejével még a lelkét keresi. A
víztömegek letérnek a helyes pályájukról, a víz által szállított számtalan energiatest lerakódik
a fáradttá vált vízben, ami mostanra útjukba állt, és ezeket az energiatesteket lelküktől
megfosztja. Ezek a lelküktől megfosztott energiatestek aztán elkezdenek rothadni. Mikroélet
keletkezik, és megindul a rákos pusztulás.

A talajba hatoló víz ezután megfertőzi a talajvizet. A talaj kapillárisaiban és a vegetációban

felemelkedő víz, a föld vére, tovaszállítja a csíráit ennek a szörnyű betegségnek a vegetáció
különböző formáiba. Ennek eredményeként bekövetkezik az érintett vegetáció a minőségi
romlása, első sorban az erdő fáinak pusztulása, és további következményként mindannak a
minőségi hanyatlása, amiben ez a víz kering.

Végezetül lassan, de biztosan, félelmetesen kitartó folytonossággal működő törvényszerűség

következtében, mi is sorra kerülünk.

Az összes betegség legszörnyűbbje, a rák terjedése is szükségszerű következménye ezeknek a

természetellenes szabályozási munkáknak.
Az erdő

Az ilyen szakcsoportok közé tartozik első sorban a modern erdőgazdálkodásunk, amely már
egy évszázada hiába fáradozik azon, hogy az erdőt, a legmagasabb növényi szervezetet
fatermelő üzemmé alakítsa. A fákat rendezett sorokba ültetik, szándékosan megváltoztatják a
szaporodási és összetételi viszonyokat. Senkinek sincs fogalma arról, hogy mi zajlik a fa
belsejében, és hogyan képes a fában a víz felemelkedni a benne oldott anyagokkal együtt,
fittyet hányva az összes mechanikai törvénynek. Egyesek ozmotikus nyomásról beszélnek,
mások a gyökérzet ingerléséről; mindannyian tisztában vannak azzal, hogy végülis a nap
okozza ezt. Mindegyikük számára csupán egyvalami nem világos: hogyan?

Ismét a kívánság marad a gondolat apja. Ezt a kutatási munkát is mechanikusan végzik, és
értelmetlenül; mert először is minden szivattyúműnek szüksége van egy motorra, másodszor
nem elegendő a fákat a lábujjuk hegyénél megcsiklandozni, harmadszor a fák közismert
módon ágakkal burkolják magukat, ami annak a jele, hogy a nap, és annak közvetlen hőhatása
elől akarják védeni magukat, mert az a jótékony hatását csak közvetett utakon képes kifejteni.

De mit is törődik az erdészünk mindezzel? Az árnyékot igénylő csemetéket egyszerűen kiteszi

a fényre, és lám, a fák ettől gyorsabban nőnek!

Sajnos azonban ez a varázs is csak rövid ideig tart. Az ily módon kezelt fák belső szerkezete
lazábbá, puhábbá válik, és végül itt is megindul az a folyamat, ami az egyre szennyezettebb
vízereinkben is mutatkozik.

Először elszíneződött foltok jelennek meg a fa keresztmetszetében, aztán megindulnak a

rothadási folyamatok középről kifelé terjedve, és a fa belsejében a legkülönfélébb formájú és
alakú, a fő szervezettől lényegileg idegen élet keletkezik – a rák – melynek a
makroorganizmus, a fa, idővel áldozatul esik.

A szakemberek serényen gyűjteni kezdik a különféle mikrobákat, melyeknek latin neveket

adnak, és sokan kifizetődő tevékenységet találnak maguknak a sokféle betegség
feljegyzésével, melyek a fának, mint szervezetnek csupán egyetlen egészségét évről évre
egyre nagyobb számban körülveszik. Egyikük sem veszi észre, hogy ennek az új életnek a
megtalálni kívánt kórokozója nem más, mint az erdész értelmetlen munkája.
A mezőgazdaság

Erdészeinkkel kéz a kézben dolgoznak a mezőgazdászaink. A föld vére egyre értéktelenebbé

válik, a talaj veszít a termőképességéből, a trágyázás szükségszerűsége „szerencsésen”
megjelenik. Ekkor megjelenik a vegyész, és kiszórja a sóit. Sajnos azonban ennek a
jóembernek sincs fogalma arról, miért és hogyan oldódnak ezek a sók, és milyen módon
keletkeznek azok az energiák, melyekre a növényeknek szükségük van a növekedéshez és
gyarapodáshoz.

Csak néhány évig mutatkozik a siker, mert már rövid idő elteltével elsalakosodnak a
műtrágyával kezelt talajok. Az ember ismét a természet ellen dolgozott, és szerencsésen
eltömte az utolsó táplálékforrást, a talaj kapillárisait. A földműves pedig tanácstalanul áll a
szántója előtt, ami átmenetileg meglehetősen nagy mennyiségeket biztosított számára,
miközben már rövid idő elteltével megsínylette ezt a föld gyümölcseinek minősége, melyeket
azelőtt bár csekélyebb mennyiségben, de időben korlátlanul tudta betakarítani.

Ösztönösen keresve a tápanyagokat a földben, nekilát a mélyszántásnak, és tönkreteszi a talaj

kapillárisait. És ekkor bekövetkezik a mezőgazdaságban is ugyanaz, mint az erdeinkben.
Kifelé minden virágzani és gyarapodni látszik. De ezek csak látszatvirágok, melyek, a rothadó
belső által táplálva, most már igazán életre keltik a pusztulás gyümölcsét, a rákot.

A gabona veszít a keményítő tartalmából, a rétek elmohásodnak, a szántók elgazosodnak –

egyre több lesz a munka és a költségek. Ennek vége pedig rögvesztés és a haza elvesztése.
Az energiagazdaság

A körtáncot ebben a bolondokházában mégis az energiatechnikus zárja. A szén, a föld

kenyere, és, ahol még elegendő mennyiségben jelen van, ott a víz, a föld vére gondoskodik
energia kinyerésről.

Hatalmas mennyiségű energiákat, különösen elektromos energiát állítunk elő, de egyetlen

ember sem tudja mind a mai napig, valójában mi is az elektromosság.

Az elektromosság alkalmazási lehetőségei rendkívül nagyok, ismeretlenek azonban

keletkezésének okai, és a mai kinyerési módjainak hatásai és következményei.

Még csak néhány évtizede turkál az ember ebben a véletlenül megtalált gazdagságban. Egyre
kevesebb, és rosszabb minőségű lesz létesítményeink üzemvize, egyre hatalmasabbak lesznek
a katasztrófák a földön, mert az ember kilopta belőle a szén-anyagokat = a kenyerét, a vizet =
a vérét, a lelkét = az energiákat.

Az ember mégis töretlenül dolgozik tovább, és egyre nő a nyomorúsága.

A kezdődő kétely

Az egzakt tudomány – az emberi munkamódszerek alapja – egyre inkább inogni kezd, egyre
növekszik az emberek belé vetett bizalma. A földben egyre lejjebb süllyed a talajvíz, egyre
inkább romlanak az éghajlati viszonyok, egyre kilátástalanabbá válik a jövőnk, egyre
jellemtelenebbé válnak az emberek. Csupán a baj lesz egyre nagyobb. Az anyák elkezdik
szeretetüket és lelküket apránként eladni az utcán, az apák koldulnak, lopáson és gyilkosságon
törik a fejüket, és egyre nyugtalanabbá válnak a politikai viszonyok. Egyre nagyobb lesz
ennek az értelem és cél nélküli gazdaságnak a bűze, egyre fakóbbakká válnak az arcok, és
egyre rikítóbbá válik a mesterséges piros.

Egyre szörnyűbbek lesznek a harci fegyverek, egyre erősödik az ember félelme az embertől.

Minden statisztika beszámol a legújabb és legveszélyesebb betegség, a rák növekvő

gyakoriságáról.

Tehetetlenül és tanácstalanul állnak az orvosok ezzel a gátlástalan fejlődéssel szemben.

Megszámlálhatatlanul sok ennek a betegségnek az áldozata, vakon tombol a szike,
fájdalomtól gyötörve rothadnak el az emberek a kórházakban. Senki sem ismeri fel a szörnyű
járvány létrejöttének okát; mindenki csak tényeket rögzít, rendezget, ártatlan kísérleti
állatokat kínoz, és keresi a legveszélyesebb ellenségünk kórokozóját. Ezt azonban így soha
nem fogják megtalálni, mert az maga a munkánk.
A tudományhoz intézett kérdések

És mindenekfelett áll kezdetektől fogva a nap, és jeges hallgatással szemléli az embereknek

ezt az őrült ténykedését és garázdálkodását, akik azt gondolják róla, hogy az egy tűzgolyó –
de hát hogyan is lehetne ez másként a közvetlen gondolkodásmódjuk miatt!

Minél inkább közeledünk ehhez a meleget és fényt adó naphoz, annál hidegebbé és sötétebbé
válik annak arca. Minél közelebb kerülünk hozzá, annál világosabbá válnak a csillagok, és a
nap egyre fogyatkozó fényével együtt egyre csökken a meleg, ritkul a légkör, a víz és az élet.

Mi hasznunk lenne a napból, a fény és meleg hordozójából, ha a tudósaink nézete szerint a

világűr légüres?

A trópusokon miért szórtabb a fény és a meleg, ha ugyanakkor a pólusokon intenzívebb a

fény, és csekélyebb a meleghatása?

A pólusokon miért melegebb a víz a fenéken?

Miért van jeges hideg a napsütötte felszínen?

Miért nem emelkedik fel a tenger meleg, könnyű fenékvize?

Az egyenlítő környékén miért olyan meleg a vízhőmérséklet a felszínen?

Miért hűl le egyre jobban a mélybe haladva, és a 4 ºC-os határréteg alatt miért válik ismét
egyre melegebbé, és miért kezdődik ott el ismét az élet?

Miért futnak a mágneses erővonalak Délről Észak felé, és miért forog a föld Nyugatról
Keletre?

Miért áll továbbra is egyenesen a pörgettyű, ha oldalról meglökik?

A sivatagban a meleg ellenére vajon miért olyan kihalt minden?

Miért képes a meleg Golf áramlat kiszorítani a hideg tengervizet, és kilométerek ezreit
megtenni a hőmérsékletlejtővel szemben, mechanikus lejtő hiányában hegyen és völgyön
keresztül?

A házak falában miért emelkedik a talajvíz olyan magasan a földfelszín fölé?

Miért nem korhadnak el a fa cölöpök a víz alatt, és miért korhadnak el mindig a víz felett?

A nedves cseréptetők miért száradnak mindig az eresztől a tetőgerinc irányába?

Miért fúrja át még a legkeményebb követ is a felfelé emelkedő hideg víz?

Miért nem emelkedik fel a föld meleg levegője?

Miért van olyan hideg a hegytetőkön, vagyis a naphoz közelebb?

A lakásainkban miért van meleg a mennyezetnél, és hűvös a padlónál, ha valamilyen
mesterséges hőforrással meleget állítunk elő?

A gázok miért húzódnak össze a hőmérséklet csökkenésével, és miért nem szóródnak szét a
nap feltehetően 6000 ºC-os izzó gázai a világűrbe?

Miért tágul ki a márvány meleg hatására, és miért nem húzódik ismét össze ez a kőzet, ha
hideg hatása alá kerül?

Miért termékenyítik meg a Nyugat-Keleti irányú vízfolyások a partjukat?

Miért olyan kopár a partja a Kelet-Nyugati irányú vízfolyásoknak?

Miért termékenyítik meg csupán az egyik partoldalt a Dél-Északi irányú vízfolyások?

Miért vándorolnak odébb oldalirányban az északi irányba, a hideg tengerbe áramló

vízfolyások?

Miért eltérő a tengerek sótartalma?

Miért vándorolnak a heringek télen Észak felé?

Miért világítanak a mélytengeri halak?

Miért hordoznak magukban a hidegvérűek lázat okozó mérget?

Miért jön létre a trópusokon a hideg láz?

Miért alakul ki megfázás esetén a meleg láz?

Mi a láz egyáltalán?

Mi a hőmérséklet?

Mi a meleg?

Mi a hideg?

Mi az energia?

Miért ver a szív a mellkasunkban?

Ki diktálja ezeknek az izmoknak a mozgásuk ritmusát?

Hol található ennek a szivattyúnak a motorja?

Miért kering a vér az ereinkben?

Miért lélegzünk éjjel-nappal, alvás közben, és még tudatvesztés esetén is?

Miért keringenek a tyúktojás nedvei szív nélkül, és miért fullad meg a csíra, ha elvágjuk a
levegőellátását?

Miért vastag a kérge a fényt kedvelő fáknak, és miért van csupán vékony kérge az árnyékot
kedvelő növényeknek?

Hogyan állhat a pisztráng egy helyben a rohanó vizű patakban úgy, mintha csak valamilyen
varázslat tartaná ott?

Miért lebeg a Föld?

Azért ver a szív, mert lélegzünk, vagy azért lélegzünk, mert ver a szívünk?

Hol van a szív a növényben?

Miért lüktet és lélegzik a víz?

Miért áll meg a talajvíz a hegyi lejtőkön, és miért törekszik hidegebbé és nehezebbé válva
felfelé?

Miért fakad forrás gyakran a legmagasabb hegycsúcsokon?

Miért alakul ki a delta- és a sekély lagúnaöböl?

Mi az elpárolgás és mi az elgőzölgés?

Mi az oldat, és mi a kötés, mi az abszorpció, és milyen hatások képezik az alapját ezeknek a

jelenségeknek?

Miért hűl le a testünk, ha felmegyünk a hegyre, és miért melegszik fel a testünk, ha

lemegyünk a hegyről?
A civilizáció tévedése

Tényleg olyan nagy a különbség az omladozó folyópartok és a szétrepedő vérereink között?

Tényleg elevenen kell elrothadnia az utolsó embernek is, mielőtt észhez térnénk és belátnánk,
hogy mindannyian tévedtünk? Miért nem akarjuk felismerni, hogy az értelmetlen munkánk
az, ami tönkretesz minket? Vajon jogunk van-e ahhoz, hogy a gyermekeinkbe ennyire minden
alapot nélkülöző tudást sulykoljunk, miközben minket pont ez tudomány sodort a szakadék
legszélére?
Hol kezdődik a tudásunk, és hol ér véget?

Tényleg van még bárkinek is mersze kultúráról beszélni? Tényleg nincs igaza a
gyerekeinknek akkor, ha nem fogadnak szót a tanáraiknak, szüleiknek, és a saját útjukat
járják? Tényleg vannak, akik még komolyan hisznek abban, hogy politikai szólamokkal és
szuronyokkal éhséget lehet csillapítani? Tényleg vannak még olyan emberek, akik a
kényszermunkától javulást remélnek annak ellenére, hogy az önként végzett munka képes volt
már kimondhatatlan boldogságot okozni?

Ha így van, akkor csak hadd tegye a dolgát a természet továbbra is, mert akkor nagy és nemes
munkát végez. A természet hatásaiban egyszerűbb, ösztöneiben pedig sokkal bonyolultabb
annál, mint ahogyan azt a kategorizált tudásunkkal feltételeznénk.
Kísérlet

Ez a csekély, önmagában jelentéktelen kísérlet nagy törvényt tár elénk.

Vegyünk egy edényt, töltsük meg homokkal, szigeteljük le az oldalát és az alját a külső
hőhatások ellen.

Az edény aljához helyezett jéggel mesterségesen +4 ºC-os hőmérsékletet hozunk létre, vagyis
olyan viszonyokat termetünk, mint amit a fölben is találunk.

Az ily módon előkészített edénybe dugjunk egy U alakban meghajlított üvegcsövet, amibe
némi tiszta kvarchomokon kívül, ami tehát vegyileg csaknem semleges, töltsünk jó,
abszorbeált és oldott szénanyagoktól mentes vizet, amit előzőleg nem ért napfény.

Az U cső végeire olyan két üvegkupakot húzunk, melyek közül az egyikre kettő, a másikra
pedig négy nyitott végű kapillárist olvasztottak.

Ha mindezt megtettük, akkor tegyük ki napsugárzásnak a homokágyat. Amikor az U csőbe

töltött víz elérte a homokágy aljába helyezett jégréteg hatására a +4 ºC-os anomália pontot, az
edény felszíne pedig a rá sütő nap hatására a nagyjából +20 ºC-ot, akkor köztudott módon +4
ºC-nál a legnagyobb sűrűségét és súlyát elérő víz elkezdi elveszíteni az egyensúlyát, és
felemelkedik valamelyik csőben, ha az U cső mindkét szárát megfelelő módon szűkítettük le.

Ha mindkét oldalon nyílásokat helyezünk el – ugyanúgy, ahogyan az például a földbe fúrt

kútjainknál, vagy más mélyfúrásoknál is történik – akkor az egyik csőben megemelkedett
vízoszlop visszasüllyed, és a két csőszárban a közlekedő edények elvén kiegyenlítődik a
vízszint.

Miért süllyed a vízszint, ha a behatoló légkörrel érintkezésbe kerül?

Ha a két nyílást ismét elzárjuk a légköri befolyás elől, és megint hat a hideg környezeti
hőmérséklet, akkor a víz kis idő elmúltával ismét lassan elkezd emelkedni.

Éjjel megfordul ez a folyamat, vagyis azokban a kapillárisokban, melyekben fény és hő

hatására a víz felemelkedik, nyugalom áll be, miközben most a többi kapillárisban emelkedik
fel a víz. A kölcsönös kiegyenlítő folyamatok felemelkedő terméke pontosan annak a
különbségnek felel meg, ami a nappal és az éjszaka között uralkodik.

Ez az egyszerű kísérlet megmutatja nekünk, hogy miért emelkednek fel más és más anyagok
éjjel és nappal a növényekben, és miért kering eltérő vér az ereinkben. Megmutat viszont
egyet s mást az élet és annak keletkezésének titkából is, amit csak az ellentétek, a meleg és a
hideg hoznak létre.

Ugyanakkor ez a kísérlet megmutatja a tisztán mechanikus és egyoldalú cselekedeteink

értelmetlenségét is, amit munkaként végzünk el anélkül, hogy ismernénk a belső
törvényszerűségeket és azoknak folyamatait.

Túl messzire vezetne elmagyarázni ennek a kísérletnek a sikeréhez szükséges minden

részletet és feltételt.
Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy az élet bármilyen fejlődése, és az azzal együtt járó
testépítés, nem csupán meleg-, mint ahogyan azt az emberek feltételezik, hanem hideg
folyamat is; mert csak az ellentétek képesek az életet megszülni.

Ehelyütt nem lehetséges azoknak a finom különbségeknek bemutatása, melyek minden egyes
bomlási és átalakulási folyamatnál, pl. növekedéskor fennállnak, és azoknak a feltételeknek az
elmagyarázása sem lehetséges, melyek pl. az olyan energiatestek, mint a szén, a fémek,
ásványok, elemek és azok kötéseinek átalakításához szükséges.

Az is túl messzire vezetne, ha kimerítően el szeretnénk magyarázni, hogyan tudunk lebontott

energiatesteket gyűjteni, és azokat bizonyos mértékig anyagtalanul ismét megtestesíteni.

Egyvalamit azonban elárulhatunk: a tudósaink nyugodtan felhagyhatnak az atomok erőszakos

eszközökkel történő szétrombolásával a célból, hogy anyagi energiából felszabaduló
energiaformákat kapjanak. Az ilyen célú kísérletek értelmetlenek és hasztalanok.

A természet minden egyes fűszálával megmutatja, hogyan lehet mindezt egyszerűbben és

okosabban csinálni.
Az ebben a fejezetben említett kísérlet leírása, és a fenti kép megtalálható a „tau”
folyóiratban, 1936 június, 146. szám.
Út az ingyen energiához

Minden csepp jó forrásvízben több erő rejlik, mint amennyit egy jelenlegi közepes erőmű
képes előállítani.

Ezek az energiák fáradság nélkül, csaknem költségmentesen kinyerhetők, ha azokon az

utakon járunk melyeket a természet folyamatosan mutat nekünk, és elhagyjuk azokat a
tévutakat, melyeket a mai technika követ.

A boldogság és az egészség ugyanúgy mint a korlátlan mennyiségű energia, csaknem

költségmentesen rendelkezésünkre áll, ha egyszer felismerjük, hogy a vízben, a föld vérében
akarat és annak ellenállása, az élet lakozik, amiért manapság olyan keményen küzdünk, mert
ezt a minden élet hordozóját a cselekedeteinkkel állandóan megfosztjuk a legnemesebb
részétől: a lelkétől.

A természet akarata az egészet szolgálóé, az atombontás és atomátalakítás útján történő építés.

Az ellenállása a mi önfejű, atomromboló munkánk, a természet egoista kifosztása.

A tisztán értelem által alkotott kategóriákon alapuló gondolkodásmódunk – melyet már

gyerekként ránk kényszerítenek az iskolában – egyetlen lehetséges következménye az alkotó
teremtés elvesztése. Az ember elveszíti individualitását, azt a képességét, hogy a dolgokat
önmagukban, és ezzel együtt a természet összefüggéseit szemlélje. Közeledik ahhoz a
természetben lehetetlen egyensúlyi állapothoz, ami mindenképpen összgazdasági
hanyatláshoz vezet, mert nincsen kiegyensúlyozó rendszer. Emiatt azok a törvények is
helytelenek, melyek a cselekedeteink alapját képezik. Mert olyan határok között mozognak,
melyek nem léteznek.

Az általunk végzett munka a megtestesült akaratunk. A munka lelke annak hatása.

Boldogságot hoz, ha ezt a munkát helyesen végeztük el, és teljes bizonyossággal
nyomorúságot okoz, ha helytelenül.

Ember! Megtörténni csak a te akaratod tud, mert te vagy a természet ura, ha követed őt. Ne
panaszkodj, ha szolgájává válsz.

Bécs, 1933. május

 II. rész

Kétség kívül egészséges, nem degenerált emberségről tanúskodik, ha a fiataljaink minden

erejükkel a már ma mindenhol fellépő romlási folyamatok ellen lázadnak, és visszautasítják, hogy
bárgyún tovább baktassanak azon a hadiúton, ami kulturális és gazdasági zsákutcába vezetett
minket. Akárhogy is filozofálnak, akármennyire is hivatkoznak üres szólamaikkal a deduktív
módszerekkel megszerezett tudásukra, csak nyugodtan dühöngjenek az ilyen jellegű fejlemények
miatt, ifjainknak végeredményben mégis csak igazuk van, ha megvonják bizalmukat az öregjeik
ilyen gyümölcsöket hozó tudásától, és megtagadják a továbbhaladást ezen az tévúton, melyen a
szellemi vezetőink nyomorba vezettek minket.
Csupán a lázadással azonban még nem oldanak meg semmit. Ifjaink ellentörekvései azonban addig
nem fognak gyakorlati hasznot hozni, amíg fel nem ismerik az okokat, meg nem találják az előző
generáció által elkövetett hibákat, azét a generációét, amely ténylegesen a szerencsétlenség
világába taszított egy teljes világot.
A bajok okainak megtalálásával azonban még csak egészen kis lépést teszünk előre, mert a bajok
módszeres felszámolásának útjába fog állni az úgynevezett szakértők serege, akik az eddigi irányt
képviselik, és ezt továbbra is jóvá kell hagyniuk, hiszen ebből élnek, és halálukig ragaszkodni
fognak a megélhetésükhöz. Azonban még ezt az akadályt is könnyű lenne áthidalni, ha az
elkövetett hibák legalább csak egy bizonyos gazdasági ágra korlátozódnának.
A gyakran már évszázadok óta elkövetett súlyos hibák vizsgálatakor és felderítésekor azonban
kiderül, hogy olyan hatalmas a kiterjedtsége és szerteágazósága a hibás tanácsok és helytelen
munkamódszerek által kialakult betegségnek, és olyan súlyosak a kulturális, technikai és gazdasági
mulasztások, hogy egyetlen gazdasági ág sem marad ezektől érintetlenül, és egyetlen szakértő sem
vonhatja ki magát ennek felelőssége alól, akárhol dolgozik is, még akkor sem, ha részben nem volt
ennek tudatában.
Miután tisztáztuk, hogy az adott körülmények között szinte mindegyik szakértő egzisztenciális
biztonsága érintett, teljesen értelmetlen lenne ezeknek a köröknek a támogatására számítani, és
eleve hatalmas ellenállásra kell számítani, ami azonban szükséges is, és sokban hozzá fog járulni a
tisztázáshoz. De ez az akadály sem szabad hogy elriasszon minket, mert itt nem egyesek
létkérdéséről, hanem, mint ahogyan az itt következőkből világosan ki fog derülni, a tévútra
vezetett emberiség létéről vagy nem létéről, vagyis az egészről van szó.
Ebből a csoportból pedig mindazoknak az embereknek, akik felismerik az elkövetett hibák
horderejét, szent kötelessége kell legyen, hogy töretlenül és még a saját érdekek háttérbe szorítása
mellett is fellépjenek a sok tévedés végső rendbehozatala érdekében. De ugyanez a felelősség
hárul mindazokra is, kiknek belső megérzése a tévedésnek akár csak a lehetőségét is valósként
tünteti fel.
A leghatékonyabb módszer, ha felhívjuk a széles nyilvánosség figyelmét a helytelen útmutatásból
fakadó hatalmas veszélyekre, és az eddigi célok követésének értelmetlenségére. Kételynek és
jogos bizalmatlanságnak kell úrrá lennie szegényen és gazdagon, alacsony és magas rangún, ami,
egyre tovább gyűrűzve végül feléleszti majd a széles tömegek védekező ösztönét, mely pedig
felébredvén addig nem nyugodhat, míg nép- és egyben istenítéletté nem válik, és belülről indulva
el nem kezd hatni és segíteni. Az itt következő eszmefuttatásnak pedig pont az a célja, hogy
felélessze ezt a védekező ösztönt a széles tömegekben.
Ha pedig végre sikerül a minden emberben ott szunnyadó gyanakvást és a fenyegető hatalmas
veszély ösztönös megérzését feléleszteni, akkor már sem a presztízskérdések, sem pedig a
kenyerüket jogosan féltők jól megfizetett hadának egzisztenciális gondjai nem lehetnek már többé
említéstre méltó akadályai az emberi önpusztítás végső orvoslásának.
Az alábbiakban súlyosan támadott szakértők és tudósok vizsgáljanak meg mindent objektíven, és
cáfoljanak meg minden itt leírt javaslatot.
Ha azonban a vízzel foglalkozó szakembereink nem képesek értelemszerűen cáfolni az itt
elmondottakat, akkor a nyilvánosság ne viszonyuljon többé már olyan közömbösen a naponta
egyre növekvő veszélyhez, hanem szívlelje meg az itt leírt fejtegetéseket, melyek ha nem
cáfolhatók, akkor valószínűleg helytelenek sem lehetnek.
Hogy mindez jó szándékkal íródott, azt legjobban a mindenhol földjükért küzdő parasztok tudják
megítélni. Akik hivatásuktól kényszerítve nagyvárosokban kénytelenek kenyerüket megkeresni,
szintén komolyam gondolkodjanak el azon, minek kell majd szükségszerűen bekövetkeznie, ha az
egyre kevesebb, egyre drágább és egyre silányabb minőségű kenyér mellett a víz is kezd eltűnni.
Még félelmetesebbé válik ez a veszély azáltal, hogy a fennmaradó vízkészletek egy szörnyű
betegségnek, a ráknak kiapadhatatlan forrásaivá válnak, mely betegség pedig egyre inkább terjed,
és ha már előrehaladott állapotban van, akkor jelenleg nem létezik ellene valóban hatásos segítség.
Tehát mindazok, akik nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy vizüket közvetlenül
egészséges forrásól nyerjék, gondolják végig, honnan is érkezik az, milyen vezetékeken keresztül
jut el hozzájuk, és milyen mesterséges adalékokkal teszik azt fogyaszthatóvá.
De azok az emberek is, akik kénytelenek állandóan sterilizált vizet inni, gondolkodjanak már el
végre azon, vajon milyen hatást fejthet ki a szervezetben az olyan víz, melyet puszta
vegyszerekkel az élet létrehozására való természetadta képességétől erőszakosan megfosztottak.
A sterilizált és fizikailag tönkretett víz pedig törvényszerűen nem csak testi, hanem szellemi
leépülést is okoz, vagyis az ember és a többi élőlény szisztematikus degenerációját. Természetesen
ugyanez érvényes az összes többi vegetációs életformára, és a természetben az élet más egyéb
feltételeire is.
Hogy az emberek miért is tévesztik össze a gazdasági és kulturális összeomlást egy átmeneti
válsághelyzettel, és miért fáradoznak állandóan mindhiába azon, hogy felülkerekedjenek ezen az
egyre nagyobb méreteket öltő megnyomorodáson, annak oka az emberiség szellemi leépülésében
van, mely törvényszerűen követ – illetve megelőz – mindennemű testi leépülést.
A tudomány a vérünket alkotó, és a jellemet befolyásoló ősorganizmust, a „vizet” vegyületnek
tekinti, és emberek millióit látja el az ilyen szempontok szerint előkészített folyadékkal, ami
minden más, csak nem egészséges víz. Eleve értelmetlen minden olyan próbálkozás, ami a
tudományt az általa elkövetett súlyos hibák bevallására indítaná, hiszen egy ilyen beismeréssel
saját magát végezné ki.
Emiatt kénytelen kitartani a mai doktrinái mellett. Minden más embernek azonban, akibe még
szorult némi egészséges józan paraszti ész, kategorikusan vissza kell utasítania az így kezelt víz
további fogyasztását, mert az ilyen ivóvíz folyamatos fogyasztásával rákos beteg, szellemileg és
testileg leépült, tehát fizikailag és erkölcsileg csökkent értékű egyedekké lennének kénytelenek
degenerálódni.

A XX. század vívmányai

Már meglehetősen hozzászoktunk ahhoz a tényhez, hogy manapság immár emberek milliói
képtelenek a mindennapi kenyerüket tisztességes munkával megkeresni, és alapvető
szükségleteiket az élethez, részben már mint az állatok, kénytelenek a szeméből előkaparni,
koldulással, lopással, csalással, vagy akár gyilkolással kell megszerezniük, hogy gyermekeink már
nem bíznak az ilyen munkamódszerekben, a tanulást pedig már csak értelem és cél nélküli
elfoglaltságnak tekintik, csoportokba verődnek, és készek fegyverrel meghódítani a hazájukban
nekik járó helyet. Az is érthető és igaz, hogy az ilyen feltételek mellett kórházaink,
hajléktalanszállóink túlzsúfoltak, börtöneink és elmegyógyintézeteink szívesen látogtott
ellátóhelyekké válnak, az öngyilkosságok száma növekszik, egyetlen értelmesen gondolkodó
ember sem hisz már vezetőink üres ígéreteiben, és már mindenki tisztában van azzal, hogy ha nem
következik be valamiféle radikális változás az eddigi gazdasági intézkedésekben, akkor már csak a
feleslegessé vált embertömegek erőszakos megtizedelése, egy jól megszervezett tömeggyilkosság,
vagy finomabban kifejezve egy modern háború lenne talán már csak képes kioldani ezt a gordiuszi
csomót.
A különös ebben a dologban az, hogy sem a látszólag elkerülhetetlen fegyveres összecsapás
felbujtói, akik javadalmaikért vagy megélhetésükért aggódnak, sem pedig gyermekeink, kik
elhatározták, hogy jövő nélküli, emiatt értelmetlen életüket kockára teszik, nem veszik észre, hogy
ez a jól előkészített mások életének feláldozása, illetve a saját élet önkéntes odaadása, egy szóval a
kétségbeesett embertömegek mérgező gázzal, vagy más egyéb fegyverekkel történő borzasztó
önmegsemmisítése már egyáltalán nem szükséges.
Mindkét fél figyelmét elkerüli ugyanis, hogy mindezek a kulturális fejlődéssel teljesen
összeegyeztethetetlen események csupán teljesen magától értetődő kísérő jelenségei egy sokkal
magasabb hatalom beavatkozásának, melynek teljesen más eszközök állnak a rendelkezésére,
olyan eszközök, melyek sokkal alaposabban, és ami a lényeg, sokkal mélyrehatóbban dolgoznak,
mint az összes emberi elme által kieszelt háborús fegyver együttvéve, melyektől, ha egyszer már
teljesen őszinték vagyunk magunkhoz, mindenki a kiutat reméli ebből a káoszból.
A természetben uralkodó törvényszerűségek, és azoknak kiegyenlítő igazságszolgáltatása az, ami
el fogja hozni ennek az eszetlen emberek által létrehozott kultúrának a megérdemelt végét, ha az
emberiség nem tér időben észhez, és nem látja be, hogy szellemi vezetői rosszul vezetik, és rossz
tanácsokkal látják el őt.
A civilizált emberiség a vélt magas, technikai kultúrája ellenére olyan etikai mélypontot ért el, ami
miatt már nem képes felismerni, hogy ez a fizikai és morális leépülés nem más, mint egy
folyamatosan zajló kulturális bomlás, mely más kinövései mellett azt is eredményezi, hogy a
látszólag leghumánusabb segítő intézkedések látszatát keltve eltereli a szellemileg vakká vált
emberiség figyelmét a megrögzült tévedések tényéről.
Az ember legszentebb tulajdonát, a szubjektív cselekvésben, érzésben és gondolkodásban való
szabadságát szó szerint lábbal tapossák olyan személyek, akik sohasem voltak képesek valóban
segítő módon beavatkozni. Itt teljesen közömbös, hogy ezek a vezetők ilyen vagy olyan zászló
alatt vitorláznak; mindenütt ugyanaz az erőszakos hajlam lakozik, mert mindenütt hiányzik a
valódi okok belső felismerése, és így a tényleges segítség lehetősége is.
Ehhez jön még, hogy hatalmasságaink, képtelenek lévén saját maguk megítélni a dolgokat,
kénytelenek folyamatosan az úgynevezett szakértők tanácsaira hagyatkozni, akik maguk is az
általános félreképzés áldozataivá válva szintén nem képesek felismerni, hogy pont az ő tanácsaik
és az azokból eredő cselekvések azok, melyek ezt a földet - mely paradicsom lehetne -
szükségszerűen pokollá változtatják.

Sajnos mindig előbb valamilyen szörnyű katasztrófának, vagy botrányos lelepleződésnek kell
bekövetkeznie ahhoz, hogy az emberek belássák, csupán csak saját hibáik azok, melyek őket
nyomorba vezetik. Az ilyesmit aztán azért olyan nehéz már jóvátenni, mert ezeket legtöbbször
olyan szaktekintélyek követik el, akik nem törnek pálcát saját maguk felett, hanem saját érdekeik
védelmében inkább hagynak milliókat tönkremenni, mintsem beismernék az általuk elkövetett
hibákat.
Még ha nagyon hálátlan feladat is, a nyilvánosságot olyan közelgő veszélyekre figyelmeztetni,
melyeket nem lát, vagy nem akar meglátni, és lehet, hogy hiábavaló fáradozást jelent a felette
lebegő Damoklész kardját megmutatni, mégis próbáljuk meg. Tudják meg legalább a kórházakban
tehetelenül elpusztuló emberek és a gyerekeink, hogy áldozatai lettek az elmúlt, és az abból
létrejött jelen kultúrának.
Ha a saját életünket - melyet folyamatosan fenyeget más életek felélénkülése - a kívánt irányba
akarjuk befolyásolni, és meg akarjuk védeni a leépüléstől, akkor vagy hagynunk kell, hogy a
természet tegye a dolgát, vagy ha már be akarunk avatkozni, akkor már legalább a legegyszerűbb
életelvekkel legyünk tisztában.
Nem feladata ennek az általánoság szintján tartott magyarázatnak, hogy részletesen tárgyaljon
minden olyan útmutatást, amit az évezredes világnézetek kínálnak nekünk. Ha röviden utalunk is
rájuk, akkor ez csak azért történik, mert ezek gyakran nagyon mély értelműek, és helyes
megértésük szükséges ahhoz, hogy átlássuk az egészet. Természetesen itt is sokmindennek vesznie
kell, mert ha az emberek egyszer felismerik a csodálatos törvényszerűséget és a természetben
működő egységességet, akkor etikájuk erősödik, és ezáltal le fognak mondani a külső látszatról.
Ahogyan minden egyes élőlény végeredményben egy híd a teljesség felépítése felé, ugyanígy
képviselnek a különféle vallások és világnézetek csupán szellemi hidakat, melyeknek gyakran
primitív felépítésük miatt aztán át kell adni helyüket valamilyen jobbnak, ha az emberiség etikai
fellendülése már túlhaladta azokat.
Minden létező leghatalmasabb hídját a fejlődéshez kétségkívül a víz mint lény jelenti. Csak
intuitív képességekkel rendelkező emberek mélyrehetó vizsgálódása képes az élő szubsztanciának,
a „víznek” legbenső lényét tanulmányozni. Csak a víznek, ennek az anyagi ősszubsztanciának a
fáradhatatlan megismerésével válik majd lehetővé a szellemileg és testileg leépülő emberiségnek
megmutatni azokat az utakat, melyek ismét felfelé vezetik őt.

A mélytengeri víz

Ha tudósaink alaposabban megvizsgálnák a mélytengeri vizet, akkor felismernék, hogy nagy

mélységben a víz által abszorbált levegő anyagi összetételét illetően mind minőségileg, mind
mennyiségileg lényegesen eltér a kifejezetten felszíni vizekben levő levegőtől.
Ennek a ténynek a számlájára írható az a különös jelenség is, hogy a mélytengeri halak
világítanak, illetve képesek áramütésekre is.
A mélytengeri víz által abszorbált levegő összetétele alapvetően hasonló ahhoz, amilyent
helyenként még fellelhetünk a magaslati forrásokban. Alapvetően a fizikailag oldott magas
szénanyagtartalom, az oxigén hiánya és ezzel egyidőben a fénytől való elzártság azok, melyek
sajátságos jelleget kölcsönöznek neki.
Ott, ahol nagyobb mélységekben a tengervízbe sem diffúzió, sem hőáramlás által nem jutnak
gázok, és az oxigént még az élő szervezetek is elhasználják, helyileg akár teljes mértékben is
hiányozhat a tengervízből, és emiatt az ilyen tengervíz édes is lehet.
Abból a tényből kiindulva, hogy a légkör szénsavtartalma a tengerek felett csekélyebb, mint a
szárazföldek felett, arra a következtetésre juthatunk, hogy a tengerek felszíne közvetlenül is
abszorbálja a szénsavat. (lásd Dr. M. P. Rudzki "Physik der Erde" A Föld fizikája.)
A mélytengerek élőlényei, összehasonlítva őket a sekély tengerekben élő rokonaikkal, méretükkel,
sajátságos felépítésű szemükkel, eltérő szilárdságú testükkel és főleg különösen eredeti
testformájukkal tűnnek ki.
A külső környezet sajátságainak bélyegét minden egyedre rányomja, ezért mindenütt bizonyos
ellentmondásokra lelünk, melyek csak akkor lesznek megmagyarázhatók, ha megértjük annak a
víznek a lényét, melyben ezek szervezetek élnek.
Azt gondolnánk, hogy a mélytengerekben élő szervezetnek a rá nehezedő víztömegek miatt ennek
megfelelően erős testfelépítéssel kellene rendelkezniük. Ellentétben a hullámveréses helyeken élő
robosztus vázfelépítésű és erős izomzatú halakkal, a mélytengeri halaknak rendkívül lágy papírlap
vékonyságú, csaknem súlytalan csontszerkezetük van. Ennek a kürülménynek a számlájára írják
azt is, hogy ezek az állatok széjjelszakadnak, amikor a felszínre hozzák őket. Ez a pusztán
mechanisztikus érvelés is súlyos tévedés.
Ahogyan a mélytengerből felhozott élőlények szinte felrobbannak, ugyanez a helyzet az ilyen
mélységből felszínre hozott vízzel is, ami megfelelő mennyiségű oxigén, és alacsonyan szervezett
szénanyagok, mint például olaj stb., hozzáadásakor viszonylag gyorsan felmelegszik, ill.
tartályának lezárása esetén széjjelrobbantja azt.
Jónéhány, a mélytengerekben lejátszódó természeti jelenséget könnyűszerrel meg lehetne
magyarázni, ha a szakemberek ismernék a mélytengeri víz belső lényét és jellegét. Ez különösen
érvényes az ár-apály jelenségére, melynek valódi okát egy későbbi fejezetben írjuk le.
Energiatechnikusaink ugyanígy felhagynának azzal, hogy a manapság szokásos módokon
nyerjenek elektromos energiát, ha tudnák, hogy ezt rendkívül egyszerű berendezésekkel a
mélytengerekből is ki lehet nyerni.
Ezek a világot alapjaiban megmozgató berendezések és eszközök azonban hamar elavultan
múzeumokba kerülnének, mert az embernek egyáltalán nem kell ilyen messzire mennie ahhoz,
hogy fényhez, meleghez és egyéb más energiaformákhoz jusson tetszőleges mennyiségben
fáradtság nélkül és csaknem ingyen.

A víz mennyiségi és minőséi fogyása

Nagyjából egy évtizede számos vidéken olyan gyorsan süllyed a talajvíz, hogy az ujjainkon
megszámolhatjuk, mennyi idő múlva kényszerülnek majd az emberek a magasabban elhelyezkedő
településeik és lakhelyeik elhagyására, mert a szükséges vizet már nem, vagy csak nagy
költségekkel tudják megszerezni.
A talajvíz süllyedésével elapadnak a források, kiszáradnak a vízfolyások, és kiszárad a termőföld
is, melynek a mindennapi kenyerünket lenne hivatott megteremni. Más helyeken ezzel szemben a
víz kiemelkedik a földből, folyók lépnek ki a medrükből, és elmocsarasítják a vidékeket.
A vízháztartásnak ehhez a már önmagában is félelmetes mennyiségi eltolódásához a földben, a
földön és a föld felett hozzájön még egy még ennél is nagyobb veszély, nevezetesen a megmaradt
és már amúgy is szűkössé vált víz minőségi hanyatlása, melynek következtében az ivóvíz,
valamint a mosásra és fürdésre használt víz is egészségkárosítóvá válik.
Hogy ez utóbbi veszély már mennyire előrehaladott, világosan mutatja egy, a Daily Mail 1933.
augusztus 23-diki számában megjelent írás a sajtó által a londoni kádfürdőkben és uszodákban
szervezett vízvizsgálatokról. A vizsgálatok során a nyilvános fürdőintézmények vizében
köbcentiméterenként egymillió baktériumot mutattak ki. Ezt olyan helyeken is, ahol emberek ezrei
keresnek pihenést, ezzel szemben azonban súlyos fertőző betegségeknek teszik ki magukat.
Ha ez a veszély már a folyamatosan felügyelet alatt álló intézményekben is fennáll, akkor azokon
a helyeken, ahol nincs ilyen felügyelet, ezt a veszélyt sokkal nagyobbnak kell feltételeznünk.
Ezen a tényen túlmenően ezek a vizsgálatok egy további meglepetéssel is szolgáltak, mégpedig
annak a megállapításával, hogy ott, ahol megpróbálták ezt a veszélyt megfelelő klórozással
megelőzni, veszélyes gyulladásos tünetek léptek fel a fürdőzők szemén és orrnyálkahártyáján.

A víz sterilizálása

Az ivóvíz kezelésénél és előkészítésénél a legnehezebb feladatok közé tartozik az amúgy

egészségkárosító, ivás céljára alkalmatlan felszíni víz, vagy éretlen talajvíz sterilizálása. Az ilyen
vizet rendszerint folyókból, tavakból és víztározókból nyerik, vagy ahol ilyen nincs, mélykutakból
szivattyúzzák a felszínre, és vegyi adalékanyagokkal teszik ihatóvá.
A mechanikusan szűrt, mikroorganikus anyagoktól meg nem szabadított és klór
hozzáadagolásával, illetve besugárzással vagy más egyéb sterilizáló adalékokkal mesterségesen
elrontott víz rossz ízét ki ne ismerné, aki kénytelen városokban élni, ahol a vizet kémiai
adalékokkal vagy egyéb más eljárásokkal csírátlanítják.
Nem ismeretesek azonban az ebből adódó következmények, melyeket mindjárt röviden tárgyalni
fogunk.
Ha már az iskolában félreképzett technikusok számára nem válik nyilvánvalóvá, szükségszerűen
milyen szörnyű következményekkel jár a sterilizált víz hosszú távú fogyasztása, akkor legalább az
orvosokat nem hagyhatjuk szemrehányás nélkül, amiért nem ismerik fel a fejét mindenütt felütő
hanyatlásnak, pusztulásnak. Ez annál is súlyosabb hiba, mert éppen ők hivatottak arra, hogy
folyamatosan figyeljék és tanulmányozzák a test szerves felépítését és fejlődési stádiumait.
Ha már a mai orvosoknak is bizonyos technikai elősismereteket és kémiai, fizikai alapfogalmakat
– melyek azonban sokkal inkább megfosztják őt a kapcsolatától a valósággal – kell elsajátítaniuk,
akkor már legalább a gyakorlati életben dolgozó orvos számára kellene végre világossá válnia
annak, milyen hatással is van az emberi szervezetre a csak sterilizált víz állandó fogyasztása,
illetve hogy szabad-e egyáltalán tartósan alkalmazni a sterilizálásnak ezt a módját.
Különösen azoknak az orvosoknak, akik gyakran egész életüket a rákkutatásnak szentelik, és ebből
a célból anyagilag is jócskán kapnak támogatást, elő kellene egyszer már venniük azt a kérdést,
hogyan jöhet létre a bakteriális élet valamely szervesen felépülő testben. Mindenesetre nem
elegendő a meglevő tényeket csak feljegyezni, és a már meglévő, nem kívánt élet
megsemmisítéaével fáradozni.
Már annak a példának is, hogy a napsütésnek kitett, sokáig álló, vagy lassan folyó vízben, vagy a
rosszul lezárt és fénynek kitett kutakban kedvezővé válnak a feltételek a bakteriális élet számára,
rá kellene mutatnia arra, hogy itt bizonyos összefüggésekről van szó, melyeket kutatni kellene
ahhoz, hogy a megállítsuk a betegségek ezzel összefüggő kialakulásának a veszélyét.
Ha eddig még senki nem lépett erre az útra, annak is csak az az oka, hogy még a gyakorló
orvosaink is sokszorosan elveszítették már a kapcsolatot a természettel.
Minden olyan, a víz csírátlanítására irányuló próbálkozásnak végeredményben az a célja, hogy a
vízben bizonyos feltételek között létrejövő bakteriális életnek kedvezőtlen, vagy lehetelen
életfeltételeket teremtsünk a vízben, és ezáltal az ilyen életet megsemmisítsük.
Ha aztán sikerült a vizet ily módon „higiéniailag kifogástalanná” tenni, akkor rendszerint teljesen
elégedettek vagyunk vele, és azt hisszük, hogy ezzel eleget tettünk. Senki nem gondol azonban
arra, hogy sterilizált víz, sterilizált tej, illetve egyéb más sterilizátl élelmiszerek tartós
fogyasztásával – eltekintve az egyéb ezzel kapcsolatos veszélyektől, mint amilyenek például a mai
sterilizáló eljárások során el nem távolított mikroorganikus anyagok, melyeket teljes joggal
nevezhetünk „előbaktériumoknak” – az ember nem kap meg bizonyos anyagi energiákat, melynek
következtében csökken az ember szellemi és szexuális potenciája, és a legyengült testben
szükségszerűen éppen annak a veszélynek a kockázata nő meg, melyet leküzdeni kívántunk.

A víz klórozása és annak következményei

Miközben manapság egyre nehezebbé válik a városok és települések ivó- és használati vízzel
történő ellátása, nem csak annak szilárdanyag tartalmának szentelnek túl kevés figyelmet, hanem a
vízben lezajló fizikai folyamatokat és a víz jellemét is teljesen elhanyagolják. Rendszerint az
ember megelégszik a csíramentes, tiszta és átlátszó vízzel.
Alig van olyan nagyobb város, ahol nem csírátlanítják, vagyis sterilizálják a vizet klór
hozzáadásával, UV besugárzással vagy olyan adalékokkal, mint az ezüst stb.
Mindezekkel az eljárásokkal egyfajta status nascendi oxigént, vagy a szokásos oxigénnek egy
allotróp formáját hozzák létre, melynek következtében minden élőlénynek el kell pusztulnia. Ha
állandóan ily módon kezelt vizet iszunk, akkor a testünkön belül is minden bizonnyal ugyanezek a
folyamatok fognak lejátszódni, mint amelyek a víz sterilizálása során kívánatosak.
Mivel azonban nem elegendő erre a tényre csupán általánosságban utalni, ezért az alábbiakban
leírjuk azokat a folyamatokat, melyek olyan testben játszódnak le, amely állandóan klórozott, vagy
más, manapság szokásos víztisztítási eljárással vizet vesz fel.
Hogy milyen végzetes következményei lehetnek az ilyen víz állandó fogyasztásának, melynél csak
a fenti szempontokat vettük figyelembe, azt legjobban mutatja azoknak a betegségtüneteknek
burjánzó terjedése, melyeket ma rák néven foglalunk össze. (Bécsben 1920-ban 2400 ember halt
meg rákban; 1926-ban 3700 halálos rákesetet számoltak össze; 1931-ben 4900 emberélet esett
áldozatul ennek a borzasztó kórnak. A felsorolt számok jól szemléltetik ennek a betegségnek az
elharapódzását).
Ez a szörnyűséges ragály, melyet orvosi kutatóintézeteink minden eddigi fáradozása és
próbálkozása ellenére sem megismerni, sem hatékonyan leküzdeni nem sikerül, és amelynek
terjedése egyre több áldozatot követel, mindenekelőtt az egészségtelen vagy helytelen módon
elvezetett víznek az eredménye, ami nem csak az összes táplálék és a vérünk felépítésében vesz
részt, hanem a belső szerveket közvetlenül kdörülvevő levegőkeveréket is meghatározza. Egy
pillantás a statisztikai kimutatásokba máris világosan megmutatja nekünk, hogy a rák azokon a
területeken terjed leginkább, ahol nem áll rendelkezésre jó minőségű magaslati forrásvíz.
De ott is, ahol a víz a forrásnál még jó és egészséges, minősége leromlik, amíg a gyakran száz
kilométeres vezetékeken keresztül végül eljut a fogyasztókhoz, így a rák terjedésének képe
megadja annak a vízvezetéknek hosszát, melyben az ivó- és használati víz eljut a felhasználás
helyére4.

Természetesen rögtön azt a választ kapjuk erre, hogy a vizet minden létező vizsgálatnak alávetik,
és pontosan nyilvántartják a mindenkori oldott és abszorbált anyagtartalmát.
Ha tehát csupán sterilizált vizet iszunk, akkor számolnunk kell annak hatásaival is, melyek ennek
következtében mindenképpen fellépnek. Emiatt tehát annak sincs értelme, hogy az ezzel
szükségszerűen együttjáró testi és szellemi hanyatlásnak ellenszegülünk.

4
Csak nemrég kezdték meg egy újabb, 427 km hosszú vízvezeték építését Dél-Kaliforniában, hogy
ellássák vele Los Angelest.
Ha azonban nem akarunk önként szellemileg és testileg lassan tönkre menni, akkor más utakat kell
keresnünk ill. más módszerekre kell törekednünk, mintsem hogy a mai ivóvízben lakozó ördögöt
továbbra is Belzebubbal kergessük ki.

A víz szubsztancia

Ha a helyes úton járunk, akkor az magától visszavisz minket a természethez, ezzel együtt pedig az
élet forrásához, az egészséges vízhez, amely, belső erők által felemelve, minél magasabban, annál
egészségesebben tör fel az anyaföldből, ha már erre megérett, vagyis megvan már a megfelelő
fizikai összetétele, és már el kell hagynia a föld belsejét.
Az ilyen vízben az abszorbált levegőtartalomnak nagyjából 96 %-a gáz formájú, fizikailag oldott
szén anyagok, így tehát a víz „pszichéjét”, illetve jellemét nagyon magasan állónak nevezhetjük.
Vannak olyan források, melyeknek annyira magas a széndioxid tartalma, hogy a kisebb állatok,
melyek az ilyen forrás körüli levegőt belélegzik, szinte azonnal elpusztulnak (a kutyaforrás
Nápolyban).
De az ember számára is veszélyessé válik az ilyen víz, ha azt szájával közvetlenül a forrásból
szívja magába, és a közben kiáramló gázokat belélegzi. A hegyiek az ilyen forrásokat „mérges
víznek” nevezik. Még ma is találhatók olyan források, melyeket az emberek kerülik, a legelő
állatok elől pedig kerítéssel választják el, mert ezekben a forrásokban, ahogyan a népnyelv
mondja, benne lakik a vízféreg, ami, ha azt valaki a vízzel együtt lenyeli, akkor napokon belül
menthetetlenül halált hoz.
Ha az ilyen vizet valamilyen fém edényben levegőre tesszük ki, akkor az szokatlanul gyorsan
melegedni kezd, felszínén pedig enyhe pezsgés mutatkozik. Ezt a jelenséget egyébként néha kutak
fúrásánál is megfigyelhetjük. Ahol fellépnek ezek a folyamatok, ott a feltárt víz gyorsan lesüllyed,
és a kút hamarosan kiszárad.
Ha az ilyen vizet kitesszük a szabad levegőre, rövid időn belül gazdag bakteriális élet kialakulását
figyelhetjük meg benne, ami, minél melegebb lesz a víz, annál alacsonyabb szerveződésű lesz.
Ha az ilyen vízbe felmelegített esővizet öntünk, hozzáadunk néhány csepp olajat, és az egészet
lezárjuk, akkor rövid idő múlva felrobban az edény tartalma.
Vajon mi történt itt?
A magas értékű forrásvízben levő negatív atmoszféra, psziché, oxidálódik, vagyis kiegyenlítődik
az erősen oxigéntartalmú meleg, ezért túlnyomórészt pozitív töltésű levegővel, és szétzúzza az
edényt, ha ennek a kiegyenlítődésnek akadályt állítunk, és közben jelen van valamilyen alacsony
szerveződésű szén anyag, mint amilyen az olaj is.
Ha az ilyen természetű vizet valaki felhevült testtel gyorsan issza, akkor annak testében
természetesen ugyanez a jelenség mutatkozik. Az illető ilyenkor szúrást érez a tüdejében, és
napokon belül meghal.
A hegyi emberek ezeket a gyorsan fellépő pusztító tüneteket heveny tüdővésznek nevezik. Ha ezek
a korábban gyakran előforduló esetek manapság már ritkák, annak csupán az az oka, hogy az ilyen
magas minőségű víz már nagyon ritka lett.
Az előbb leírt kiegyenlítő folyamatok által, melyek során a „víz” szubsztancia az ehhez feltétlen
szükséges ellennállást fejti ki, energiák szabadulnak fel, vagy kerülnek megkötésre.
Itt lényeges körülémény a légkör és az évszak által meghatározott, a mindenkori napállás miatt
eltérően ható fényhatás.
Minél hosszabb ideig tesszük ki a vizet a fény hatásának, miközben folyó vagy mechanikus
mozgás (keverés stb.) által érintkezik a levegővel, annál többet veszít az eredeti földlégköréből , és
annál melegebbé és állottabbá válik.
Minél éretlenebbül tör a víz a felszinre a szivárgó forrásokból stb., vagy mesterségesen felszinre
hozzák azt, és minél kisebbek voltak az eredetileg fennálló ellentétek, annál gyengébbek lesznek a
kiegyenlitő folyamatok, annál alacsonyabbrendűek lesznek az energiatermékek, és annál
alacsonyabb szerveződésűek azok a mikroorganizmusok, melyek az ilyen feltételek mellett ki
tudnak fejlődni. Minden, ilyen alacsony értékű vízzel élő szervezet szellemi és testi hanyatlása
pedig szükségszerű következmény.
Ha egyik oldalon az életfontosságú oxidációs folyamatok már nem tudnak lezajlani megfelelően
magasértékű formában az olyan vízben, amelyből a föld mélyéből magával hozott légkör túlzott
szellőztetés vagy túlságosan erős napoztatás következtében eltávozott, akkor a másik oldalon nem
várhatunk el magas értékű tulajdonságokat és folyamatokat az olyan víztől sem, amelyik még nem
érte el a belső érettséget, vagy már elveszítette az eredetileg magas minőségű tulajdonságait. Ilyen
esetben aztán azon sem szabad csodálkoznunk, hogy ilyen vízben alacsony szerveződésű
mikroorganizmusok jönnek létre, melyek végül az magára az emberre is veszélyessé válnak.
Itt kezdődik ilyenkor a tudós és szakértő munkája, akiknek egyoldalú gondolkodásmódjáról szó
lesz a következőkben.
Ha az egyik oldalon szükséges volt az oxigénellátás az élőlények kialakulásához és fejlődéséhez,
akkor a másik oldalon a túlzott oxigéndúsítás vagy az alacsony szerveződésű oxigén túlzott
bevitele már veszélyezteti azok létét.
Ebben a vonatkozásban valami hasonlót találunk mi magunknál is. Ha meg akarjuk látogatni az
oxigén szféráját, a sztratoszférát, akkor olyan tulajdonságú oxigént kell magunkkal vinnünk,
amilyen a saját szféránkban is található. Ugyanez érvényes az édesvízellátásra tengeri utak
alkalmával.
Ha a vízbe túlzott mennyiségű oxigént injektálunk, akkor azt hosszú távon sem baktérium, sem
ember nem bírja ki. Az előbbi, mivel nincs más lehetősége légzésre, azonnal elpusztul, míg az
ember, aki mellete még azért egészséges levegőt is tud magába szívni, idővel szintén tönkremegy
tőle.
Mivel a szerves átalakító folyamatok a testen belül függenek a vízben található alapanyagok, a
szénanyag és oxigénanyag csoportok bizonyos összetételétől, ezért a magas értékű vegetáció
kialakulása, mindegy hogy hol történik, attól a bizonyos aránytól függ, hogy milyen
mennyiségekben és minőségekben vannak jelen ezek az anyagok az alap építőanyagban, a
„vízben”.
A kölcsönös oxidációs folyamatok eredményeként a szervezeten belül ezek a mennyiségek és
minőségek, melyeket a szervezet légzéssel, táplálkozással vagy közvetlenül a víz bevitele által
vesz fel, az adott szervezetre jellemző belső hőmérsékleteket hoznak létre.
Egy adott belső hőmérséklet egy bizonyos testformát hoz létre, ez pedig egy bizonyos immateriális
energiát, mely többé kevésbé magasan szervezett formában számunkra jellemként nyilvánul meg.
Innen származik a régi mondás: "mens sana in corpore sano" (ép testben ép lélek).
Ha az alapanyagok összetételét megváltoztatjuk, akkor ezáltal szükségszerűen nem csak a test
további építő folyamatainak alapját képező anyagcserének, hanem ezzel együtt a szellemi fel- és
továbbépítésnek is változnia kell.
Röviden összefoglalva: egészséges levegő, egészséges élelmiszer és egészséges víz nem csak
egészséges testet, de jó jellemtulajdonságokat is eredményez.

Az eddigi víztisztító eljárások következményei

A jelenlegi, fény behatása mellett történő víztisztító eljárásokkal az oxigéntartalom mind

mennyiségi, mind minőségi tekintetben lényegesen változik. Ennek közvetlen következményei a
különféle anyagcserezavarok, ennek következtébenedig az oxigén felhalmozódása, amit az ezzel
telített víz a testen belül nem képes feldolgozni.
Első betegségtünetként nyomásjelenségek, duzzanatok és a szövetek daganatszerű
megnagyobbodásai jelennek meg, melyek különösen jól felismerhetőek azoknál az úgynevezett
árnyékkedvelő fafajtáknál, melyek a meleg, és emiatt magas oxigéntartalmú talajokban
közvetlenül ki vannak téve a napsugárzásnak.
A megnagyobbodott sejtekben megjelenő oxigénfelesleg erős savképződéshez vezet, és ennek
további következményeként gyulladások lépnek fel. Ezek a gyulladások viszont megint csak
magasabb hőmérsékleteket, vagyis lázat hoznak létre, ami által az oxigén egyre agresszívabbá
válik, és további szénanyag szubsztanciák hiányában végül még a szövetanyagokkal is
kiegyenlítődési folyamatokat indít el. Ennek következménye az alacsony szerveződésű mikrobák
keletkezése, melyek megfelelő feltételek meglélte esetén elkezdik élettevékenységüket, és más
táplálék hiányában szabályszerűen felzabálják a makroszervezetet, a testet. A kórokozó tehát a
helytelen kiegyenlítő folymatok közvetett terméke.
Az ilyen „étkezést” a tudomány ráknak nevezi.
Ennek egyedüli, mindeddig rendelkezésre álló gyógyeszközei a kés és a sugárkezelés. Ha viszont
rájönnének az orvosaink arra, miért van az, hogy a test felnyitásakor a rákdaganatok szinte
felfújódnak, vagy ha megértenék azokat az égési sérüléseket, melyek túlzott besugárzás
következtében keletkeznek, akkor többé nem alkalmaznák ezeket a segédeszközöket.
Figyelemreméltó tény, hogy a desztillált víz a környezetéből mohón magához ragadja a gáz
halmazállapotú anyagokat, így aztán hamarosan felismerhetővé válnak benne az őt körülvevő
anyagok szagjai. Azt a tényt, hogy az ily módon sterilizált víz a környezetéből elvonja a szilárd és
gáz halmazállapotú szénanyagokat, a gyógyászatban is kihasználják az emberi vér
salaktalanítására. Az ilyen víz fogyasztása az általános közérzetnek csak rövid ideig tartó javulását
idézi elő, és legjobb esetben csak élénkítő, felkorbácsoló hatása van. Végezetül azonban az ilyen
víz szükségszerűen romboló hatással van a szervezetre, mivel abból is kivonja a szénanyagokat,
melyek ilyenkor már nem salakanyagok, hanem rendkívül fontos építőelemei annak.
A teljesen sterilizált víz hatása tehát csak nagyon rövid lehet, mert szükségszerűen kivonja az őt
körülvevő közegből, a testből a fontos anyagokat, melyek aztán új mikroálet táptalajául fgonak
szolgálni.
Ha a sterilizálást ráadásul klórozással próbáljuk meg elérni, akkor az agresszív oxigén
csírátlanítása után is marad még olyan, ami megfelelő szénanyag részecskékkel találkozva még
intenzívebb mikroélet kialakulást fog eredményezni.
A szén anyagokat a vízben negatív, az oxigén anyagokat pedig pozitív elektrnoknak tekinthetjük,
melyek hőmérséklet befolyására egymással fordított törvényszerű kapcsolatban állnak.
Ha jó élelmiszert, jó levegőt és egészséges, vagyis érett vizet fogyasztunk, akkor magasan
szervezett baktériumok keletkeznek, melyek az esetleg kialakuló, alacsonyabb szerveződésű
élőlényeket elfogyasztják. Ha rossz alapanyagokat veszünk magunkhoz, teljesen mindegy, hogy
alacsony értékű élelmiszereból, vagy szénanyagokban szegény vízből, akkor nem képesek magas
minőségű baktériumok létrejönni, és az alacsony szerveződésű anyagokból felépülő élőlények
megeszik a valamikor magas értékű baktériumok által benépesített testet.
Nagy jelentőséggel bír az ilyen átalakító folyamatok függvényében kialakuló helyes vagy
helytelen vérösszetétel és az abban fellépő energiák.
Tehát hogy testünkben ragadozókat vagy haszonállatokat nevelünk-e, ez teljesen a mi kezünkben
van, illetve a mezőgazdaság, erdészet és vízgazdálkodás területén dolgozó szakértők kezében és
agyában.
A természetben bizonyos egységesség uralkodik, ezért ezek a tünetek, mint ahogyan azt a többi
más vegetációfajta is mutatja, mindenhol ugyanúgy jelentkeznek.
Az elkövetett hibák tehát szükségszerűen mindenütt ugyanolyan hatást, vagyis általános leépülést
váltanak ki. A víz belső anyagtartalma azonban a talajvíz szintjére is hatással van.
Mint ahogyan azt a függőlegesen feltörő hegyi források is mutatják, az érett vízben annyira
megnövekednek a belső energiák, hogy képesek legyőzni a víztömeg önsúlyát, ha az azt vezető
„erek” megfelelő felépítésűek, és nem túl nagy a keresztmetszetük.
Ahogyan az első részben található fényképfelvétel mutatja, ezt kísérletileg könnyen
bebizonyíthatjuk.5
A talajvíz-szint lesüllyedése mindenekelőtt a talajvíz anyagcsere zavarának a következménye.
Ennek analógiájára jelentkeznek a keringési zavarok is a testünkben, és természetesen a nedvek
áramlása is ennek megfelelően zajlik a növényekben.

A mikroéletről

Az alábbiakban néhány példa rávilágít a baktériumok eddig ismeretlen fejlődési lehetőségeire.

Korábban a padlót olyan puha faanyagból készítették, mint pl. az luc- vagy jegenyefenyő. Az ilyen
padlókat gyakran mosták, mégis évtizedekig megmaradtak a padló alatti töltésanyagba behatoló
víz ellenére. A lakáskultúra fejlődésével az emberek áttértek a keményfából készült padlókra, amit
köztudottan puhafából készült vakpadlóra fektettek le. Ha ezt a padlót aztán gyakran felmossák,

5
Ezt a felvételt sajnos már nem lehetett reprodukálni (megjegyzés a kiadótól).
akkor olyan nagy számban alakulnak ki mikroorganizmusok, hogy az ilyen padló néhány évtized
alatt elkorhad.
Szakértőink ilyen esetekben azon a véleményen vannak, hogy a felhasznált faanyag fertőzött volt.
A valós tényállás ettől azonban teljesen eltér.
A nemes keményfa felépítésében magasabb értékű, mint az alacsonyabb szerveződésű puhafa. A
nemes fának magasabb értékű fehérjéi vannak, melyek normál oxigénmennyiség mellett csak
lassan alakulnak át.
Ha a vakpadló és parkettapadló között megfelelő fugák alakulnak ki, melyek lehetővé teszik, hogy
az anyagában egymástól különböző két fapadló nem tud zárt köztes rétegeket kialakítani, akkor az
ilyen fapadlók megfelelő faminőség mellett évtizedekig kitatrtanak. Ha azonban a felső padlóréteg
nedvességet kap, az ettől megdagadó fa pedig elzárja a réseket, akkor a két padló között nedves,
meleg réteg alakul ki, ami hiányos szigetelés esetén a levegő és oxigénellátását a falazatban
felemelkedő, napsugárzást nem kapott talajvízből kapja. A napsugárzást nem kapott talajvízzel
felemelkedő koncentrált oxigén az előbb leírt nedves meleg rétegben kitágul, ezáltal pedig
agresszívvé válik. Ez a viszonylag már magas szerveződésű és a meleg miatt agresszívvé váló
oxigén először a vakpadló alacsonyabb szerveződésű fehérjéivel lép kiegyenlítődésre. Az eközben
felszabaduló energiák hatására kifejlődnek bizonyos mikroorganizmusok, melyek a nekik kedvező
környezeti hőmérsékletben elkezdik élettevékenységüket, és a parkettapadlót alulról felfelé
megeszik.
Az eltérő fajtájú tápanyag és a különböző fajtájú mikroklíma ilyenkor ennek a mikroéletnek
különböző fajtáit hozza létre, amely végül, miután létrejöttének fészke elpusztult, környezetét is
megfertőzi. Az aztán már magától értetődő, hogy az erdőben álló, beteges fák, különösen az
erdőgazdaság által fényre kitett, ezért magas oxigéntartalmú folyadékokat tartalmazó, valamint
laza struktúrát felmutató árnyékkedvelő fafajták megfertőződnek. Ezek a jelenségek azonban csak
másodlagos és alárendelt következménytünetei a nagyjából már száz éve zajló tarvágásos
gazdálkodásnak. Az emiatt elsődlegesen keletkező súlyos károk miatt egy későbbi fejezetben meg
fogjuk tárgyalni az „erdőgazdaságot” is. Amíg a vizet csupán élettelen anyagként kezelték, és nem
vették figyelembe a vízben zajló belső anyagcsere folyamatokat, addig nem lehetett a
mikrobavilág kialakulásának, és az ahhoz szükséges feltétekenek kérdését megválaszolni.
Mindig a víz az, illetve az abban folyamatosan zajló átalakító tevékenység, amely bizonyos életet
hoz létre, ami aztán, mindegy, hogy az ember számára hasznos vagy káros, legvégül a teljes egész
felépítését szolgálja.
Egy további tanulságos példát kínál az úgynevezett barlangi gőte életfeltétleleinek kérdése.
Ha megvizsgáljuk a földalatti tavakban levő, minden fénybehatástól elzárt vizet, akkor az ilyen
vízben nagyon különös légkört és semmilyen mikroéletet nem találunk. Kivéve az ilyen vizekben
nagy számban előforduló gőtéket, itt nincs semmilyen élet.
Miből él akkor a gőte?
Az ilyen víz erősen koncentrált oxigéntartalmának csak csekély hőmérsékletemelkedésre és
agresszivitásának csekély növekedésére van szükség ahhoz, hogy az ott meglévő magasan
szervezett szénanyagok még magasabb szerveződésűvé alakuljanak át, amiket aztán a gőte
szervezete az ebben a vízben jelenlevő atmoszférával együtt felveszi.
A légzés folyamata és az állat testmelege következtében élénk oxidációs jelenségek jönnek létre,
ezzel együtt pedig megnövekszik a hőtermelés, ami elég ahhoz, hogy az említett magas
szerveződésű szénanyagok az állat testében olyan táplálékká alakuljanak, melyekre a gőtének
szüksége van a létfenntartáshoz.
Ha a gőte fényre, és az ennek megfelelő oxigéntartományba kerül, akkor testfelszíne elkezd
elszíneződni, a teste elhal.
Ha például a gőtét anélkül, hogy kivinnénk a fényre, azon a helyen, ahol kifogtuk, beletesszük egy
edénybe, és ebbe felmelegített esővizet öntünk, akkor ugyanezek az előbb leírt tünetek
jelentkeznek.
Megint csak ugyanazzal a képpel találjuk magunkat szembe, ami például megmagyarázza nekünk,
miért képes a hegyi pisztráng erős sodrású vízben nyugodtan egy helyben maradni. Ezt a
különösen érdekes jelenséget majd az „Energiagazdaság” című fejezetben fogjuk tárgyalni.
Az előbb leírt példák azonban még mindig nem elegendőek ahhoz, hogy leírjuk a manapság
elutasított, a középkorban azonban elismert ősnemzés jelenségét.
Egy egyszerű, de annál tanulságosabb példa még szemléletesebb:
Azok a helyek, ahol a földalatti hegyi tavakból gyakran sötéten fénylő víz folyik elő, nem
véletlenül a halak ívó helyei. Ha megvizsgáljuk ezt a vizet a fény határán, vagyis azon a helyen,
ahol a ráeső fény először éri, akkor a vízben levő anyagok különös változását, és a bakteriális élet
kezdetét tapasztalhatjuk. Minél tovább folyik a víz a fényben, annál alacsonyabb szerveződésűvé
válik.
Ha megfigyeljük az ott található halakat, akkor ugyanazt a képet láthatjuk. Minél közelebb állt a
hal a forráshoz, annál ízletesebb. Minden halász tudja, hogy a források közelében élő, erős
sebespisztráng minden csalit visszautasít. További furcsaság, hogy ezek a halak hónapokig
képesek barlangban élni, ahová a forró nyári hónapokban a víz apadásakor levándorolnak.
Ezeknek a félig napfényen, félig sötétben élő halaknak teljesen más a táplálkozásmódja, mint folyó
alsó folyásában élő halaké, és hasonlít a gőték életmódjára. Az ilyen halak elfogyasztása magas
szexuális potenciát eredményez, mely tényt a magas hegyekben élő emberek jól ismerik.
Nagyon érdekes jelenséget figyelhetünk meg a lisztkukacok kialakulásakor is.
Ha száraz, meleg helyre teszünk egy olyan edényt, amelyben csak liszt van, akkor csak kevés,
vagy egyetlen kukac sem fejlődik ki. Nagyobb mennyiségű és jobb minőségű kukac eléréséhez
régi gyapjúszövet darabot, vagy egy darab csontot helyezünk, és lezárjuk az edényt. Annak oka,
hogy most elérjük a kívánt hatást, a hozzáadott harmadik szénanyag, a gyapjúszövet vagy csont
jelenléte, ami a lisztnél magasabb szerveződésű életformából származik.
Mellékesen felvázolunk még néhány más, érdekes kísérleti elrendezést.
Ha nedves zselatinrétegre krómsavas kálium-, vas- vagy rézszulfátot öntünk, akkor csodálatos
folyásképek jönnek létre, melyek a nagyító alatt erősen szerteágazó, finom rendszert mutatnak.
Ha a kocsonyás táptalaj elkészítéséhez folyóvizet használunk, és a kísérleti elrendezésünket egy
pozitív és egy negatív hőmérsékletlejtő metszéspontjánál helyezzül el, akkor egy idő után a
mikroszkóp alatt különféle gombák, algák, mohák stb. lesznek láthatók. Ha azonban édesvíz
helyett friss tengervizet használunk, akkor ennek a mikrobavilágnak eltérő faunája és flórája alakul
ki, melyet sokkal inkább féregszerű, kígyózó szervezetek jellemeznek. Ez a mikrobavilág a
megfelelő feltétlek megteremtése mellett ugyanúgy viselkedik, mint a testvéreik a makrovilágban,
mindent elfogyaszt maga körül, élet-halál harcot vív egymással, a már használhatalant kibocsátja
magából, és félelmetesen gyorsan szaporodik.
Különösen világos kísérleti eredmények érhetők el, ha megfelelő, ezúttal mesterségesen
létrehozott hőmérsélketlejtő elérése érdekében egy jól lezárt, kifelé irányuló energiakiáramlás ellen
szigetelt üvegedényben hajtjuk végre a kísérletet.
Mindig érvényes, hogy a kívánt mikroorganizmusok vagy férgek kialakulásához megfelelő
atmoszféra mellett szükség van még egy harmadik, magasabb szerveződésű anyagra, hogy energiát
szabadítsanak fel, és olyan feltételeket teremtsenek, mint amilyent például megfelelő összetételű
vízben egy csepp olaj jelentlétében tudunk létrehozni.
Az már teljesen közömbös, hogy ezeknek a mikroorganizmusok létrejötte testük saját energiája,
vagy valamilyen megfelelő, mesterségesen létrehozott hőmérsékletlejtő hatására megy-e végbe.
Lényeg mindenhol az oda tartozó, olyan periodikusan váltakozó klíma, melynél az egyes
klimatikus zónák átfedési tartományban, tehát két egymással kölcsönhatásban levő
hőmérsékletlejtő metszéspontjában az életet létrehozó energia felszabadul. Ehhez megintcsak
előfeltétel az alapanyagok, vagyis a vízben levő szén- és oxigénanyag csoportok megfelelő aránya,
a megfelelő elzártság és az ahhoz tartozó testforma, melyben a mindenkori teremtmény számára
kedvező, és ezért élettevékenyégéhez szükséges belső klíma kialakaulhat és fennmaradhat
Megragadva az alkalmat, említsünkmeg egy olyan természeti jelenséget, melyet a tudomány eddig
még nem tudott tisztázni, aminek azonban könnyedén a mélyére hatolhatunk, ha megfigyeljük
azokat az összefüggéseket, melyek megléte esetén ezek a különös jelenségeket elő lehet idézni.
Ilyen a lappföldbéli féregeső, amely néha tavasszal előfordul. Nem állta meg a helyét az a
magyarázat, hogy ezek az éjféli nap vöröslő fényében az égből aláhulló férgek valahol a szél által
a levegőbe repítve féregfelhővé gyűlnek össze, végül pedig egy bizonyos helyen ezrével hullanak
vissza ismét a földre.
Hasonlóan különös jelenség az úgynevezett rothadási időszak, ami július végén jelentkezik
Lappföldön. Ez a rothadási időszak nagyjából négy hétig tart. Ebben az időszakban nem szabad
egyetlen fát sem kivágni, mert már néhány nap után olyan mennyiségben jelenik meg rajta a
penészgomba, hogy a munka kárba veszne. Ilyenkor még az erősen besózott amerikai szalonna is
elkezd mindenféle színben játszani. A test bármilyen sérülése rendkívül veszélyes ebben az
időszakban; a legkisebb seb is elgennyesedik, és csak akkor képes begyógyulni, ha már vége a
rothadási időszaknak. Mindez az állatokra is érvényes, mert ebben az ídőszakban náluk is
gyógyíthatatlanok a sérülések. A rothadásnak ebben az időszakában világra jött állatkölykök
legtöbbször nyomorékok. A rothadási időszak végén kezdődik a szúnyogok és más kellemetlen
rovarok tömeges pusztulása.
Azt, hogy egy bizonyos, évszaktól függő klíma, vagy bizonyos fénybehatás kedvezően
befolyásolja bizonyos mikroorganizmusok tömeges létrejöttét, bizonyítják az adott feltételek
mellett rendszeresen fellépő járványok, melyeket köztudott módon baktériumok okoznak, és
melyek valójában a természet leghatékonyabb önvédelme, amikor az „ember” eszetlenül
beleavatkozik abba az életfolyamba, amit mi természetnek nevezünk.
Tudjuk, hogy az egyes évszakokban váltakozó, eltérő napfény intenzitás nagy szerepet játszik a
növekedésben.
Ha például egy bizonyos módon színezett ablaktáblán keresztül engedjük be a fényt egy
helységbe, akkor a legyek elkezdenek pusztulni, ha viszont megváltoztatjuk az ablaktábla színét,
akkor ismét felélénkülnek.
Az sem véletlen, hogy a tuberkulózis azóta visszahúzódott, mióta rádióhullámok terjednek az
éteren át. Így az is magyarázatra lelt, hogy az emberek az ezáltal a vizekben és a levegőben
okozott egyoldalú oxigénfeldúsulás miatt felgyorsult életűvé, sietősebbé és főleg kevésbé okossá
váltak.
A földsugárzások megfigyelése és az azzal gyakran összefüggésbe hozható rákszerű pusztulási
jelenségek előfordulása szintén visszavezethető a helyileg nem megfelelő, az alapanyagcsoportok
eltolódása által rossz irányba befolyásolt, föld belsejében zajló kiegyenlítő folyamatokra, melyek
során a talajvíz közvetítő szerepet játszik, és azok emiatt a kapillárisokon keresztül az élet
teljességéhez eljutnak.
Az összes ilyen, a tudomány számára rejtélyes jelenséget könnyedén leutánozhatjuk, vagy
megakadályozhatjuk, ha minden élet alapanyagának lényét, a víz lényét megértjük.

A víz vezetése

Ha szemügyre vesszük a régi Rómaiak vízvezetékeit, akkor a kiásott leleteken láthatjuk, hogy a
városok megalapításakor kezdetben azon fáradoztak, hogy fából készült csövekben és terméskő
vezetékekben juttasák el a szükséges ivóvizet a fogyasztás helyéhez.
Csak később, amikor a városok növekedésével egyre nőtt a vízigény is, jutott eszükbe az a
szerencsétlen gondolat, hogy az ivó és fürdővizet fém csatornákban juttassák el a fogyasztókhoz. A
vezetékek anyagának kiválasztásánál, ahol nem állt rendelkezésre fa, megfigyelték a kulturális
okokból a forrásba dobált fémérméket, és amelyik leginkább ellenállt az évekig tartó
behatásoknak, annak a fémanyagát választották.
A víz fajtájától függően van olyan fém, amit idővel mintegy kéregréteg von be, míg mások szinte
teljesen feloldódnak a vízben.
Ha a vizet hosszú vascsövekben vezetjük, akkor adott esetben aggasztó anyagi átalakító
folyamatok zajlanak le benne, melyeket a mai műszereinkkel ugyan nem lehet kimutatni, de a víz
jelleme, illetve a víz pszichéje számára döntö jelentőségűek.
Köztudott, hogy rozsda képződésekor elekrolitikus, tehát energetikai folyamatok működnek közre,
melyek megfelelő hőmérsékletváltozásnál és oxigén jelenléténél a felszabaduló szénsavnak a cső
belső falára kifejtett hatása által stb. lépnek fel. A kölcsönös hőhatásokra felszabaduló szénsav
vaskarbonátok képződése közben vasat old ki a vezetékből. Ha aztán a víz túlzott szellőztetése
miatt még egy bizonyos részarányú oxigén is hozzá társul, akkor az elektrolitikus folyamatok
megjelenése mellett a vaskarbonát vashidroxiddá alakul, ami vasokkerként kiválik a vízből, és
keresztmetszet szűkülést idéz elő.
Itt vegyük figyelembe, hogy a vasból több mint tízszeres mennyiségű nedves vasrozsda keletkezet.
Ezeknek a folyamatoknak a hatására először is a szén-dioxid egy része – ami a víz psziché
megtestesülésének jelentős részeként benne volt – kivonódott a vízből, és így a víz pszichéje
leromlott.
A bizonyos hőmérsékleteknél fellépő átalakító folyamatoknak, melyek végterméke a vasokker,
kiindulási terméke a már mesterségesen előkezelt vas. Ezt az olvasztási folyamatok és a különféle
adalékanyagok hozzáadása már csaknem teljesen megfosztotta minden olyan természetes
jellemtől, amivel még a föld mélyén nyugvó, kapillárisokkal rendelkező érc rendelkezik. Ha most
aztán a vas-hidroxid keletkezésekor a szilárd részek lerakódnak a csővezeték belső falán, akkor
negatív hőmérsékletlejtő megléte esetén ezzel egyidőben olyan átalakító folyamatok és további
következményként olyan visszaalakító folyamatok zajlanak le, melyek egy új, alacsonyabb rendű
psziché kialakulásához vezetnek, mely úgy tűnik, bizonyos mértékben a vasokkerhez kötődik.
A víz tehát a vascsövekben történő továbbítása során nem csak értékes pszichéjét vesztette el,
hanem ezen kívül egy rossz pszichét is magába fogadott.
Különösen nagy veszélyt jelent a vasból készült vízvezetékek belső felületének gyakran kátránnyal
történő bevonása a rozsdásodás megakadályozása céljából. A gyógyászatban ismert tény, hogy a
nehezen illékony kőszén desztillációs termékek az emberi szervezetben rákot okoznak, emiatt
egyes vízművek már be is tiltották a kátránnyal bevont csövek használatát.
Ha az ily módon szállított vizet még turbinán is keresztülhajtjuk, és azt olyankor a turbinalapátok a
magas forgási sebességük miatt fizikailag még szét is rombolják, és a turbinából kiömlő vizet
esetleg még más vízzel is összekeverik, akkor az ezt fogyasztó élő szervezetekben is, és a
környező talajban is szükségszerűen súlyos károk keletkeznek. A föld vérének ilyen kezelési
módját nagyjából úgy képzelhetjük el, mintha vértranszfúzió közben a lecsapolt vért először
turmixgéppel jól felkevernénk, majd válogatás nélkül más, idegen vérrel vegyítenénk, végül a
testbe injektálnánk. Az így kezelt ember szükségszerűen nagyon megbetegedne, végül pedig
megtébolyodna. Ugyanennek kell bekövetkeznie az olyan víz állandó, hosszabb időn keresztül
történő fogyasztásakor is, amit a fent bemutatott módon kezeltek, mert az a vért módszeresen
tönkre teszi. Az olyan ember fizikai és morális leromlása, aki kénytelen állandóan ilyen vizet inni,
éppen eléggé bizonyítja az előbb elmondottak helyességét. A nemi betegségek terjedése is első
sorban a vér messze előrehaladott gyenge állapotára vezethető vissza.
Az alábbiakban most bemutatjuk, hogyan kell a vizet kezelni és csőben vezetni. Az ideális
vízvezetés példaképének a kapillárist választhatjuk, amit annak anyaga és az ahhoz kapcsolódó
funkciók tekintetében röviden leírunk.

Ha el akarjuk kerülni az előbb tárgyalt áldatlan állapotokat a víz pszichéjének leromlását illetően,
akkor a cső anyagául mindenekelőtt rossz hővezető anyagot kell választani, olyant, ami szervesen
helyes felépítésű. Erre a legmegfelelőbb a jó, egészséges fa. A műkő csaknem annyira alkalmatlan
erre, mint a fém. Ennek oka abban az előbb említett tényben rejlik, hogy a föld vérének
továbbítására csak természetesnek meghagyott anyagokat szabad használni.
Ha valaki azzal a kifogással jönne, hogy a fa már csak a rövid élettartama miatt sem alkalmas egy
nagyváros csőhálózatához, akkor ellenvetésül elmondhatjuk, hogy a jó és megfelelően kezelt
faanyag ebben az esetben még ellenállóbb is lehet, mint a vas.
Ahhoz, hogy a talajba fektetett csöveket romboló behatásokat lehetőség szerint kiküszöböljük, az
ilyen csöveket, eltekintve a speciális kezelési eljárásoktól, homokos, lehetőleg humuszmentes
talajanyaggal kell körülvenni.
A fa csőfalak rossz hővezető képessége megakadályozza a vízben zajló belső anyagcsere
folyamatok kedvezőtlen befolyásolását, melynek következtében a negatív hőmérsékletlejtő
megléte esetén fellépő lehasadásokat a vízben messzemenőkig le lehet csökkenteni, és a folyóvíz
minősége megmarad.
A fadonga csövek hidraulikus teljesítőképessége ráadásul nagyobb, mint a vas vagy betoncsöveké.
Azt a lényeges körülményt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a fa csövek előállítási
költségei kisebbek. Azonban, ahogyan azt itt hangsúlyoznunk kell, a modern fagazdaság által
manapság termesztett faanyagok erre a célra gyakorlatilag teljesen használhatatlanok, mert a mai
műerdők csaknem kivétel nélkül olyan fákat adnak, melyek sem azokkal a tulajdonságokkal, sem
azzal az ellenálló képességgel nem rendelkeznek, mint a természetes állapotában meghagyott
faanyag.
Ha már az olyan erdők is ritkává váltak mára, melyekbe az ember erdészként még nem avatkozott
be zavaró módon, még mindig van elegendő félreeső erdős terület, ahol még nem avatkozott be a
mai erdészet, ezért ezek még olyan értékes erdőségek, melyekre rendkívül nagy figyelmet kell
fordítani, ha az emberekhez ismét jó, egészséges vizet akarunk eljuttatni.
A helyes fa kiválasztása esetén olyan megfelelő csöveket lehet elkészíteni, melyek messzemenőkig
megfelenek a szükséges követelményeknek.
Ha egyes államok, mint az USA és Norvégia a fa csövek nagyban történő használata mellett
döntött, annak az oka főleg az ehhez szükséges faanyagok ott még meglevő minőségében van.
A víz azonban csak akkor képes a csővezetékét konzerválni, ha számolunk a víz belső
törvényszerűségeivel, vagyis ha az abból kivált, a megmaradást és felépítést szolgáló anyagokat
célirányosan rendeltetésükhöz eljuttatjuk.
Azt pedig, hogy a víz általános leromlásának szükségszerű következménye a többi élelmiszer
minőségi romlása is, az előbb elmondottak alapján valószínűleg nem kell külön hangsúlyozni.
Hogy milyen károkat okozott a víz tengerekbe történő gyors levezetése, azt másutt fogjuk majd
tárgyalni.
Az állati vagy növényi test kapillárisai egyrészt a vér illetve a nedvek szállítására szolgálnak,
másrészt pedig maguknak a kapillárisoknak ezzel egyidejű, folyamatos felépítésére, valamint
fenntrtására.
Emiatt az ivóvíz vezetéke ennek megfelelő kialakítású kell legyen, mert különben nem megfelelő
folyamatok jádszódnak le benne, melyek egyrészt a csővezeték falának kapillárisait tönkreteszik,
másrészt rossz anyagcsere folyamatokat eredményez magában a vízben. Ezek aztán az emberi
szervezetben, vagy más élő testben nagyon kedvezőtlen hatást váltanak ki.
Valami hasonlóval találkozunk az összes folyóban. A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a
vízfolyások, melyek belső törvényszerűségeit nem zavartuk meg, kevésbé rombolják a partjukat.
Másrészt pedig nem létezik olyan partszabályzó módszer, ami képes lenne tartósan ellenállni a
természetes folyásában megakadályozott víz romboló erejének. Ennek oka a mai helytelen
módszerekben rejlik, melyek nem magát a vizet befolyásolják, ami fontos lenne, hanem a partot
szabályozzák.
Vízvezeték csöveink belső falának kialakítása mindenek előtt a bennük szállított anyag
tulajdonságainak kell megfeleljen, mert különben először is a vízvezetékek tönkre mennek,
másodszor pedig károsodik az érrendszer, melynek következtében mindenhol anyagcsere zavarok
lépnek fel, amivel összefügg a rákos megbetegedések számának növekedése.
Ha a megcsapolt források messze távol vannak a felhasználás helyétől, akkor csak nagyon
különleges módszerekkel, és még akkor is csak részben sikerül megőrizni a víz karakterét.
Semmiképpen nem érhetjük ezt el a víz elvezetésének manapság alkalmazott módszereivel, amit a
csupán külsőleg és felületesen szemlélt gazdaságosság indokai diktálnak. Csupán azoknak a
gyógyforrásoknak a vízelvezetésénél, melyek kisugárzása csaknem szemet szúr, választják ki
valamivel óvatosabban a csővezeték anyagát.
Ehhez jön még, hogy a szükséges vízmennyiség elérése érdekében a forrásvízhez sokszor még
éretlen talajvizet kevernek, ami még nem rendelkezik a megfelelő nemes szénanyagokkal.
Ha aztán ilyenkor a víz a manapság legtöbbször jó hővezető képességű csövekben megtett hosszú
útja során felmelegszik, akkor benne levő szénanyagok, és ugyanúgy az oxigén is agresszívebbé
válik. Hogy aztán ezek a jelenségek milyen hatásokat képesek kiváltani, azt többek között
láthatjuk a turbinalapátok jellegzetes korróziós jelenségein. Az oxigéntartalom aztán a vízben levő
baktériumvárományos szerves anyagokból igazi baktériumok kifejlődését teszi lehetővé.
Ugyanezek a folyamatok, melyek magában a vízben játszódnak le, szükségszerűen akkor is
végbemennek, ha az ilyen szén anyagokban szegény és oxigénben gazdag víz a testünkbe jut, és
ott szintén a neki kedvező anyagokkal megfelelő hőmérsékletek mellett olyan átalakító
folyamatokat vált ki, melyek ebben az esetben nem építő, hanem romboló jellegűek. Ilyen
feltételek mellett ennek a víznek a fogyasztása az egyik fő okozójává válik a 20. század pestisének,
a ráknak.

(t24)
A pusztán mechanikus ivóvíz kinyerés következényeiről

Az ivóvíz kinyerés pusztán mechanikus módszerei számos tenger közeli területen okoznak
kellemetlen meglepetéseket.
Az édes talajvíz és sós sós tengervíz közötti egyensúlyviszonyokat von Badon Ghijbens, később
pedig Herzberg alaposan tanulmányozta. Esetünkben két, egymással keverhető, egymástól eltérő
fajsúlyú folyadék hidrosztatikus egyensúlyi feladatáról van szó.
Wintgens a következő módon ír erről a ”Beitrag zur Hydrologie von Nordholland” (Adalék Észak-
Hollandia hidrológiájához) című írásában 1911-ben:
Az 1-es és 2-es számú folyadék specifikus egyensúlya legyen G 1és G2, a két folyadékszint
különbsége az egyensúlyi állapot elérését követően pedig legyen Hm; ebben az esetben a két
folyadék határfelülete
G2
h1 - --------- = Hm
G1 - G2
mélyen lesz a folyadék szintje alatt.
Ez a képlet az édesvíz = 1, tengervíz = 1,024 feltételezett falysúlyánál h 1 = 42 Hm maximális
talajvíz mélységet eredményez.
A Keilhack által leírt Norderney-i példában az édesvíz szintje nagyjából 1 – 1,5 m-rel magasabban
van a tengervíz szintjénél. Ennek az 1,5 m-es H értéknek a számítás szerint 42 x 1,5 m = 63 m
felel meg. A valóságban megállapított talajvíz mélysége mintegy 50 – 60 m volt.
Ha a talajvíz nagy szivattyúkkal történő mértéktelen fogyasztásával lesüllyesztjük az édesvíz
szintjét, tehát csökkentjük H értékét, akkor az édesvíz és tengervíz közötti határréteg feljebb fog
kerülni, míg végül ez a határterület el nem éri a szivattyú szívófejét, minek következtében az
ivóvíz sótartalmának, illetve klórtartalmának növekedése végül ihatalanná teszi a vizet.
A mechanikai-fizikai folyamatokat támogatják még az édes- és sós víz közötti anyagcsere
folyamatok. Minden újabb talajba nyúló szivattyúlyuk megkönnyíti a levegő oxigénjének bejutását
a két vízfajta közötti határtartományba. A hőmérsékletlejtő viszonyok az édesvíz felszíne és a lenti
határfelület között szintén megváltoznak. Ennek a két tényezőnek a hatására végül a víz belső
emelő erői, melyek azt egy bizonyos horizonton tartanák, szintén lecsökkennek.
Megragadva az alkalmat említsük meg számos hegyi tó sóssá válását, amit végeredményben a víz-
és energiatechnikus itézkedései okoztak. Először is az értelmetlen erdőirtással megfosztottuk
folyóinkat a nap és hőség elleni védelemtől, amit a fák levelei nyújtottak. Később hozzátársult
ehhez még a pusztán mechanikusan végrehajtott folyószabályzás. Ez a két körülmény magas
oxigénfeldúsulást okozott a vízben, ami aztán a mederfalból megkereste a hozzá tartozó durva és
finom szénanyagokat, és azokat kiragadta részben a mederfalból, részben pedig kioldotta a
talajból. Amikor aztán ez a folyóvíz bejut a mélyebb hűvösebb tavakba, ahol az eddig agresszív
oxigén koncentrálódik, és a víz nem képes az ilyenkor szétoszló szén anyagokat megtartani, így só
leülepedés megy végbe – az édesvízből tengervíz lesz. Fordított folyamat zajlik le a tengerekben
nagy mélységben, ahol erős telítettségek lépnek fel magasan szervezett szénanyagokkal, és a víz
nem csak édessé, de erősen negatív töltöttségűvé is válik, melynek következtében bizonyos
körülmények között igazi zivatarok alakulhatnak ki a mélytengerekben.

A föld vérének szállítása – vérszállítás

Mielőtt áttérnénk a vízvezeték helyes kialakításának leírására, mutassunk még egy példát, ami
szemléletesen bemutatja a helyes vízvezetés elvét.
Ha megvizsgáljuk egy csiga vérereit, akkor látjuk, hogy ez az állat kétféle, egymástól eltérő színű
érrendszerrel rendelkezik, ahol a külső érrendszerek világosabb, a belső érrendszerek pedig
sötétebb vért szállítanak.
A külső érrendszer vérösszetételét magasabb oxéntartalom jellemzi, és lényegesen eltér a belső
érrendszer vérének tulajdonságaitól, amire magasabb szén anyag tartalom a jellemző. A
vizsgálatok kimutatták továbbá, hogy a kapilláris keresztmetszetében a lebegő nyagok középen, az
oldott anyagok ezzel szemben inkább a periférián helyezkednek el. Az egyenesre vetített
képzeletbeli mozgási sebesség a peremzónában kisebb, mint középen. Itt azonban figyelembe kell
venni, hogy ez a sebességkülönbség csak látszólagos, mivel a belső folyadékrészecskék mozgási
sebessége csupán azért tűnik nagyobbnak, mint a külső vérrészecskéké, mert ez utóbbiaknak olyan
pályát kell leírniuk, ami nagyjából egy csavaron belüli csavarnak felel meg, míg a belső
vérrészecskék szinte csak egyszeres csavarmozgást végeznek.
A belső érrendszerek vérrészecskéi által dupla csavarvonal azért nem érzékelhető, mert az csak
egy olyan energiaút, amit a szem már nem képes érzékelni. Ennek a ténynek azonban sokkal
nagyobb az értéke, mert itt pszichikai felértékelő folyamatokról van szó, melyek befolyásolják a
vér „jellemét”, a további építő folyamatok során pedig magát a jellemet, illetve az adott élőlény
pszichéjét.
Csak lassan tör utat magának a különböző kutatási ágakban az a meggyőződés, hogy eltérően az
eddigi vizsgálatoktól, minden feladatot a legkisebb dolog figyelembevételének szempontja szerint
részproblémákra kell bontani.
Az eddigi fejtegetések során gyakran tárgyalt „anyagi átalakulásokat a vízben” kifelé a víznek
úgynevezett „lüktetése” jellemzi. Erről csak annyit tud a hidraulika, hogy ez a sebesség
növekedésével csökken, ezzel szemben annál intenzívebbé válik, minél durvább a csővezeték
belső falának felülete.
A víz tehát egy bizonyos belső vitalitást nyer, és amikor kapillárisokon emelkedik fel, a szükséges
építőanyagok bejuttatásánál döntő szerepet kap.
Különböző helyeken utaltam már rá, hogy a fák nedveinek felemelkedését nem lehet
megmagyarázni csupán az olyan, eddig találónak tartott fizikai nyomóerőkkel, mint a külső levegő
nyomása stb., és hogy ennek magyarázatát a fa minden egyes sejtjében lezajló anyagcsere
folyamatok állandó pulzálásában kell keresnünk, tehát ez a kapilláris fasejtek élettevékenyégének
következménye. A berlini Kurt Bergel professzor az állati lények szív- és vértevékenyégeivel
kapcsolatban hasonló következtetésekre jutott. Elutasítja azt az eddigi nézetet, miszerint a „szív”
motor pumpálja a vért a test minden részébe. Ezt a munkát sokkal inkább a magasan aktív
kapillárisok végzik, melyek az egész testet mindenfelé behálózzák.
Ez a kapilláris erő azonban csak egy bizonyos magasságig lenne képes emelni. Emiatt külső
segítségre van szükség. Bergel ezt egy egyszerű kísérlettel mutatja be. Egy hajszálcső köteg alsó
végét vízbe meríti, miközben a másik végére egyenletes, enyhe ütéseket mér, mellyel azt éri el,
hogy a víz a kapillárisok felső végén folyamatosan túlfolyik.
A betegség és az egészség az ő értelmezése szerint első sorban a kapillárisok tökéletes illetve
zavart működésétől függ. Ennek egyértelmű bizonyítékát Bergel professzor egy madártojáson
mutatta be. Azon a tojáson, melyen rövid ideig kotlott a madár, megjelenik egy kicsi, piros pont,
amiről alaposabb vizsgálódás után kiderül, hogy vércsepp. Ha a tojás költése tovább folytatódik,
akkor a tojássárgája hártyáján már kivehetővé válik az érhálózat. Még röviddel a kihűlés előtt is
ritmikus lüktetést lehet rajta észlelni.

Duplaörvénycső

A duplaörvénycső kereszt- és hosszmetszetében is teljesíti azokat az előfeltételeket, melyekkel egy

vízvezeték csőnek rendelkeznie kell, amennyiben egészséges vizet akarunk eljuttatni vele a
fogyasztási helyhez.
A duplaörvénycsőben vezetett víztömegeket a cső belső falára erősített nemesfém lapátrendszer
mozgatja oly módon, melynél az egyes vízfonalak periférián leírt pályája csavaron belüli
csavarmozgást eredményez.

Ennek a kialakításnak köszönhetően a cső keresztmetszetében centrifugális és ezzel egyidőben

centripetális erők lépnek fel, melyek a víznél nagyobb fajsúlyú szilárdtesteket középen vezetik, az
olyan szilárdtesteket viszont, melyek a víznél könnyebb fajsújúak, a perifériára szorítják.
Az így vezetett víztömegeket a lapátok felületén fellépő mechanikus súrlódási erők gyengén
felmelegítik, melynek következtében a cső keresztmetszetének belsejében oxigén lehasadás megy
végbe, ennek következményeként pedig feldúsul az oxigén a cső perifériáján.

A szétszórt oxigénnel egyidőben az összes baktérium is a cső perifériájára vándorol, mivel a cső
keresztmetszetének közepén nem találnak megfelelő életfeltételeket. A baktériumokkal együtt a
szennyező részecskék is a cső perifériájára sodródnak, melynek következtében a víz egyidejűleg
könnyedén megtisztul a lebegő részecskéktől.
Amikor a baktériumok az oxigénszükségletüknek megfelelően a szélső zónákba húzódtak, akkor
bizonyos áramlási idő elteltével a külső befolyásoktól elzárt vízben egy bizonyos
oxigénkoncentráció lepi meg őket. Ezáltal nekünk kedvező módon az oxigénbőségre érzékeny
patogén baktériumok megsemmisülnek, míg a nem patogén baktériumok, melyek tehát az emberi
egészségre ártalmatlanok, hanem sokkal inkább támogatják azt, részben megmaradnak.
A vízben levő abszorbeált oxigénnek az úgyszintén minden vízben jelen levő szén anyagokról
történő lehasadásával egyidőben a belső mag, ami csak egyszeres csavaarmozgást végez, elkezd
előre sietni, mert azáltal, hogy az oxigén lehasad a szén anyag részecskékről, a víz „fizikailag
feszültségmentessé válik”.
A fizikai feszültségmentessé válás következtében mechanikai gyorsulás következik be és ezzel
együtt öntisztulás, a középen haladó víztömegek pedig energiával töltődnek fel. Ez az energetikai
feltöltődés másrészt viszont ismét kiegyenlítődési folyamatokat eredményez a középen haladó
nehéz testek és az energiával telített víz között, melynek következtében az ezzel egyidejű lehűlés
mellett bekövetkezik a nehéz testek szétválasztása, melyek aztán szintén a perifériára jutnak. Ott
kiegyenlítődnek az oxigénnel, és energiák formájában ismét egyesülnek a középen előresiető
vízzel.
Azok az anyagi részecskék, melyek már nem találták meg a középre vezető utat, a csőben uralkodó
mechanikai nyomás hatására a cső falához préselődnek, ott az alapanyagokkal, melyek annak
idején a fát felépítették, kiegyenlítődésre lépnek, és eltömítik a fa pórusait, ami ily módon
ellenállóbbá válik például a vasnál is.
Ismét természetes folyamatról van szó, amit ennek az elvnek megfelelően minden kapilláris
létrejöttekor megtalálunk, hiszen azok nem csak felépítik magukat, hanem védik is magukat a
káros befolyások ellen.
A duplaörvénycsőben a teljes víztömegek különös felgyorsulása következtében egyrészt nagyobb
víztömegek szállítása lehetséges, mint a közönséges, sima falú csőben, másrészt az oxigén hatására
a víz messzemenő öntisztulása és öncsírátlanítása zajlik, miközben az energiafeltöltődés
folyamatossága által a víz útközben minőségileg egyre jobbá válik.
Ennek oka a következő:
A gyorsulással egyidejűleg a középen vezetett víztömegek lehűlnek, melynek következtében a
legalacsonyabb hőmérsékletekkel rendelkező víztengelyben bekövetkezik a szén anyag gázok
koncentrációja, ami a cső perifériája felé haladva egyre csökken. Másrészt a cső perifériáján
koncentrálódik az oxigén, melynek legmagasabb agresszivitása a felmelegedett csőfalnál lép fel,
melynek következtében szélről a cső belseje irányában kölcsönhatások lépnek fel, ezzel pedig az
előbb már említett vizet, és ezzel együtt a fát is értékesebbé tevő kiegyenlítődési folyamatok
mennek végbe.
Idővel végül a csőben folyó víz középső térbeli eloszlási viszonyai is, és csőfalaknál zajló
kiegyenlítődési folyamatok is elérnek egy bizonyos egyensúlyi állapotot, ezzel pedig befejeződnek
ezek a folyamatok, vagyis a víz megérett, és szinte teljesen ellenállóvá vált a külső befolyásokkal
szemben.
Ezzel egyidőben a fa is immunissá válik a külső befolyásokkal szemben.
Ha tehát egyrészt az oxigén a cső peremtartományában van, akkor másrészt szükségszerűen a
szabad szénsavrészecskéknek az ott uralkodó vízhőmérséklet miatt a belső vízmag peremterületén
kell elhelyezkedniük. A kötött formában tartalmazott szénanyagoknak a víz tengelyében kell
felgyülemleniük, ami, ahogyan azt az előbb leírtuk, szénanyagokkal a leginkább telített.
A beépített, speciális alakú lapátformák különleges elrendezése miatt a határfelületen található
agresszív oxigénrészecskék, vagyis melyek a belső vízmag külső szélén találhatók, az
agresszívebb szénsavval folyamatos, közvetlen érintkezésbe lépnek. Ennek következtében
folyamatosan energia fejlődik, melyet a cső tengelye felé egyre csökkenő hőmérsékletek
következtében a középtengely mentén áramlő víztömegekhez kerülnek elvezetésre.
A cső keresztmetszetében tehát két körfolyamat alakul ki: a) a víz mechanikai körforgása és
azoknak az energiáknak az ezzel ellentétes irányú áramlása, melyek az agresszív oxigérészecskék
és a szabad szénsav összetalálkozásakor szabadulnak fel.
Ez az energiakörforgás egy folyamatos, elektrodinamikus folyamat formájában nyilvánul meg, ami
ebben az esetben azonban nem a cső falánál, hanem a belső vízmag határrétegén lép fel, így aztán
nem a csőfal megy tönkre, hanem a víz válik nemesebbé.
Ezek az örvénycsövek a víznél nagyobb falysúlyú testeket is középen szállítják, és ezzel egyidőbel
nemesebbé teszik a szállított anyagot, így például az alacsony értékű olajok az örvénycsőben
feljavulnak. Az ily módon szállított vasércből a kohót magasabb minőségű vas hagyja el, mert a
szállítás során az érben található oxigén új szén anyagok létrehozásához lett elhasználva, melyek
aztán hozzájárulnak a „vas” szénanyag szubsztancia anyagilag magasabb felépítéséhez.
A víz lüktetése

Az élet három szférában játszódik le.

1. A szénszférában,
2. az atmoszférában,
3. a sztratoszférában.
Ezek között a szférák között a víz teremt kapcsolatot. Másrészről a víz külöböző halmazállapotai
képezik a hidat a víz által szállított alapanyagok felépítéséhez és átalakításához, melyek a
sztratoszférából a föld belsejébe, és fordítva, a föld belsejéből a sztratoszférába jutnak.
A „víz” testforma mechanikus körforgásával ellentétes irányú az úgynevezett energiakörforgás. A
szén anyagok felemelkedése hordozójukkal, a vízzel együtt szemben áll az oxigén
leereszkedésével. Ezeknek az egymáshoz képest ellentétes irányú áramlások útjának
metszéspontjában energia szabadul fel.
A nappalok és éjszakák állandó váltakozásának következtében az energia kiegyenlítődési
folyamatok soha nem eredményeznek egyensúlyi állapotot, tehát szükségszerűen az egyes
mikroklimatikus viszonyok állandó eltolódásának kell bekövetkeznie, ezáltal pedig állandóan
eltolódik az alapanyagok minősége és mennyisége.
Az állandó kölcsönhatások következménye egyrészt az egyes zónákban található vízfajták
átalakítása, másrészt a vegetációs formák folyamatos átalakítása, melyekben a víz, ezáltal a belső
erőjáték által folyamatosan mozgatva, halad.
A belső erőkiegyenlítődéssel csak a víz súlyának hatása áll szemben. Az erőkomponensek
nagyságának váltakozása következtében a vízrészecskék szükségszerűen folyamatosan
felemelkednek és lesüllyednek, vagyis létrejön a víz lüktetése.
Minden új létrejötte és minden építő folyamat levezethető a legkisebb kezdetekből. Az első
stádiumokban a fejlődés csak a helyesen lejátszódó körfolyamatok közben, a föld belsejében képes
lezajlani. Minden magasabb vegetációs forma törvényszerűen az őt megelőző alacsonyabb
vegetációs formára épül. Az anyagok hordozója és az életfolyamatok közvetítője az úgynevezett
gyökérzónában a talajvíz. Ez a mozgásához szükséges impulzust a hőmérsékletesés által kapja,
melyet a maga részéről az ehhez döntő jelentőségű alapanyagcsoportok belső
anyagcserefolyamatai okoznak. A víz mozgásához szükséges impulzus ezért a vízben levő
ellentétek közötti kiegyenlítő folyamatok eredménye, melyek magában a vízben megfelelő
ellenállásra találnak. Az ellenállás következtében, melyet a víz a szénanyagok és az oxigén közötti
kiegyenlítő folyamatokra fejt ki, ismételten folyamatos hőmérséklet ingadozások jönnek létre,
ezzel együtt pedig újra és újra megjelenik az impulzus a mozgáshoz, a víz lüktetéséhez, mely útja
során hol sókat old ki, hol sókat rak le, szállít, energiákat hoz létre és alakít át. Ezeknek az örökké
tartó átalakító folyamatoknak az értelme és célja a különböző vegetációs és testformák felépítése
és életben tartása, melyek aztán a maguk részéről megintcsak hidakat képeznek az energiák
létrehozásához és megtartásához.
A külső és belső hőmérséklet között folyamatosan fennálló feszültségkülönbségek nem mások,
mint erőformák, melyek zárják a víz körforgását, és ugyanakkor ismét újraindítják azt.
A fejlődési formák tehát: 1. anyagi (testi), 2. nem anyagi (lelki) természetűek.
Minden létező, legyen az kő, növény, állat, ember, egy bolygó vagy nap, szervezetet alkot,
melynek tehát teste és lelke van.
Minden egyes fény- és hősugárnak szüksége van testformára, melyben kialakulhat és
szerveződhet.
Minden testnek szüksége van belső energiára, ami azt felépíti és átalakítja. Ha a test szétesik,
akkor ismét felszabadulnak azok az energiák, melyek azt kialakították. Soha nem vesznek el; mert
ha test lebomlásával eleveszítik az otthonukat, akkor a föld felett örökké keringő víz készségesen
magába fogadja, és tovább viszi azokat egy újabb élethez.
Bárhová is tekintünk tehát, az élet örökké születik és átalakul. Ha a látszólag ürességbe tekintünk,
akkor onnan tengernyi lélekélet, elmúlt és eljövedő generációk tekintenek ránk. A szféra minden
egyes változása megváltoztatja a külső és belső összviszonyokat, megváltoztatja a „víz”
testanyagnak súlyát és sugárzási intenzitását, ezzel együtt pedig az élet hordozójának
mozgásirányát.
A külső és belső törvényszerűségek zavarai a teljes életfelépítés kialakulásának zavarát
eredményezi.
A víz eltűnése, illetve szubsztanciális átalakulása nagyon komoly figyelmeztető jel, mert a belső
összetétel megváltozásával a víz jelleme, és ezzel együtt az összes életforma jelleme, beleértve az
emberét is, megváltozik.
Vegetációs formáink minőségi leépülése, élen a legmagasabb növényszerveződés, az erdő
minőségi pusztulásával és az emberiség fizikai és morális pusztulásával, csupán megfelelő okozati
jelensége annak, hogy a víz fizikai összetétele és a geoszféra zavart szenvedett, ami a föld
szervezetét feltúró emberi tevékenységéből fakad.
A kínaiak vallása megtilt minden behatolást a földbe. Még a vasutak építése is nagy, vallási
természetű ellenállásba ütközött. Az eddig megtárgyaltak alapján felismerhető, hogy a kínaiak
kultúrája, mely túlélte az összes népet, nem véletlen, hanem oka abban van, hogy a szénszféra
sokáig érintetlen maradt. Kína pusztulása szükségszerűen megindult abban a pillanatban, amikor
átvették a nyugati világ szemléletét, szokásait, és technikai vívmányait.
Szörnyű példát képvisel az oroszországi fejlődés is, ami 15 év alatt bepótolta azt, amit a többi
állam csaknem száz év alatt ért el – az éhezést.
Amit tehát most tapsztalunk, az nem válság, hanem az egész elhalása, a vízháztartás zavara által a
természetben bekövetkező, minden organizmus minőségi testi pusztulása.
Ezzel kéz a kézben halad az emberiség erkölcsi, lelki és szellemi összeomlása, ami már annyira
előrehaldt, hogy az emberek minden figyelmeztető jel ellenére sem képesek a helyzet komolyságát
felismerni, és még durvábban, mint az állatok, a végső megmenekülésüket az embertömegek
fegyverrel történő megtizedelésében látják, amire ráadásul a papjaink, mindazon zászlókat is
beleszámítva, melyek alatt gyerekeinknek majd el kell vérezniük, még áldásukat is adják.
Annak eldöntése, hogy ezt az utat járjuk-e, vagy az utolsó órában meg tudjuk-e óvni magunkat
saját húsunk széttépésétől, ez csak rajtunk múlik, illetve a tudomány és állam férfijain, akik
éppenséggel szörnyű felelősséget vesznek magukra, ha önző érdekekből, anélkül, hogy figyelembe
vennék a helyzet komolyságát, és igazi segítséget tudnának nyújtani, továbbra is rargaszkodnak a
nézőpontjukhoz.

Gyógyvíz embernek, állatnak és talajnak

Amíg az ember meg nem zavarta a szerves összefüggéseket, és az anyaföld a vérét, a vizet a
vegetációs életnek még egészséges állapotban tudta odaajándékozni, még nem volt ok
elgondolkodni azon, hogyan állítsunk elő egészséges vizet mesterségesen, úgy, ahogyan azt a föld
is létrehozza.
Ma azonban, amikor csaknem minden egészséges forrás vagy elapad, vagy vizét már eredeténél
befogják, és helytelen módon megépített csővezetékekben juttatják el a településekre, amikor a
talaj és a teljes állatvilág elhasznált, állott, emiatt egészségtelen vízre van utalva, sőt, ráadásul az
emberi használatra még éretlen, alacsony szerveződésű anyagrészeket tartalmazó vizet is
kiragadják a föld öléből, vagy egészségkárosító, vegyi adalékokkal sterilizált felszíni vizekkel
kénytelenek ellátni a lakóhelyeket, éppen itt az ideje, megtalálni a megfelelő módját, eszközeit
annak, hogyan védjük meg az embert, állatot és a talajt a pusztulástól, aminek törvényszerűen be
kell következnie, ha a föld szomjanhal a víz belső bomlási folyamatának következtében, amit a
mai gazdasági intézkedések idéznek elő.
Csak a természet lehet a mi nagy tanítómesterünk. Ha a szellemet és testet ismét egészségessé
akarjuk tenni, akkor nem támaszkodhatunk kizárólag mechanikus vagy hidraulikus
mellékjelenségekre, hanem első sorban igyekeznünk kell megismerni a nagy törvényszerű
folyamatokat, hogyan és milyen módon állítja elő az anyaföld a vérét, a vizet, és hogyan vezeti azt
el a felhasználás helyére.
Ha már felfedtük ezt a titkot, és hűen leutánozzuk mindazt, ami az évmilliók során ki lett próbálva,
akkor válunk tévedhetetlenné, és csak akkor tudunk majd értelmesen beavatkozni a természet nagy
életművébe, és bőséggel tudjuk majd betakarítani a legjobb és legnemesebb gyümölcsöket,
melyeket a földanya számtalan változatban hoz létre és tart meg az egészséges vére segítségével.
Ahhoz, hogy kifürkészhessük minden élet eredetének nagy misztériumát, fáradoznunk kell azon,
hogy ne csak azt a teret tanulmányozzuk, melyben élünk, hanem érdeklődéssel kell fordulnunk a
„lent és fent” felé, melyben a víz, hatalmas törvénynek engedelmeskedve, az örök körforgását
járja.
Ha pedig lehetlen is számunkra szabadszemmel meglátni a csodálatos folyamatokat a kristálytiszta
vízben, és az is lehetetlen, hogy a vizet elkísérjük a föld feletti és alatti titokzatos útjára, mégis
nyitva marad a közvetett, induktív út ahhoz, hogy kutassuk, amit nem vagyunk képesek látni, de
amit mindenképpen tudnunk kell, ha egészségesek akarunk maradni, és ezzel szolgálni akarjuk az
élet célját, a folyamatos építést, növekedést.
Az ember az anyafölddel szemben mindeddig csak bűntetteket követett el, és ezzel nem csak saját
magának, hanem a környeznek is súlyos károkat okozott. Ő pedig egy ideig határtalan türelemmel
hagyta megtörténni a kapzsiság, birtokvágy és értetlenség által vezérelt beavatkozásainkat. Mivel
azonban a föld folyamatos feltúrása és átlevegőztetése következtében vére bomlásnak indult,
melynek következtében aztán a minket tápláló anyagok is pusztulásnak indultak, mert az ember
nem csak a víz belső körfolyamataira teszi rá a szivattyúműveit, és szakítja ki a vizet a föld öléből,
hanem a felszíneken folyó vizek útját is tönkre teszi, a földanyát megfosztja az erdőktől vagy
organikusan tönkreteszi azokat, és végül maga az ember is ráfázik.
Ennek a pillanatnak el kellett érkeznie, hogy az embert végre észhez térítse, és ráébressze arra,
semmi nem marad büntetlen a földön és minden értelmetlen beavatkozás a csodálatos élő
„szerkezetbe”, a természetbe végül az magán emberen bosszulja meg magát.
Az egykori paradicsom története nem csupán üres tévhit. Még ha elődeinknek küzdenie is kellett
mindig az élet nehézségeivel, a mai időkhöz viszonyítva mégis gondtalanul teltek napjaik. Hogy
fest vajon az élet majd egy emberöltő múlva, ha továbbra is abban a tempóban haladunk lefelé a
lejtőn, ahogyan azt eddig is tettük? Milyen jövővel néznek szembe a gyerekeink, ha nem találja
meg senki ennek a szörnyű pusztulásnak az ellenszerét?
Már ma olyan jelenségekkel állunk szembe, melyek minden komolyan gondolkodó embert
feltétlenül mélyen megráznak. Mi értelme van továbbra is becsapni saját magunkat, vagy
értelmetlenül átadni magunkat annak a reménynek, hogy majd valahogy magától rendbe fog jönni
minden?
Ha ismét széppé és kívánatossá szeretnénk tenni az életünket, akkor ott kell elkezdenünk, ahol az
élet kezdődik. Az élet eredete, az ősi szubsztancia, a víz, ami minden keletkezés titkát magában
hordozza. Erről a titokról csak akkor leszünk képesek lerántani a leplet, ha megtanuljuk megérteni
a víz legbenső lényét.
Ahogyan az érett alma leesik a fáról, a víz is éppen úgy magától felbugyog a földből, amikor
megérik, vagyis amikor belül annyira átalakult, hogy a saját testsúlyát leküzdve el kell hagynia, és
el is képes hagyni a földanyát.
Ha itt nem is tudunk részletekbe bocsátkozni a források megfelelő körbeépítéséről, mégis említsük
meg a régiek művészetét, ami, mint sok más is, elveszett, vagy át kellett adnia a helyét valami
másnak, rosszabnak. A rómaiak tudatosan (tunlichst) úgy építették be (die Fassung bewerkstelligt )
a forrásokat, hogy a forrás szája felett egy bizonyos magasságban az oldalt gondosan
elegyengetett, kiálló sziklára fedélként erős falú kőlapot fektettek, az oldalt ékekkel teljesen
eltömített kőlapba pedig egy lyukat fúrtak, melybe a kivezető csöveket úgy dugták be, hogy a
levegő semmiképpen ne juthasson be.
Ezeknek az akkori forrásfoglalat-rendszereknek minden fajtája az egyszerűsége ellenére sokkal
jobban figyelembe vette a víz természetét, mint a mai forrásfoglalat-redszerek, melyek, eltekintve
az egyéb súlyos hibáktól, legtöbbször a túlzásba vitt építőmunkák és a forrás környékének
megzavarása által, miközben mész, cement vagy fém forrásfoglalat rendszereket használnak, a
vízcirkuláció és anyagcsereviszonyokat a forrás és környezete között sokszorosan tönkreteszik.
Az anyag kiválasztását illetően, ahol nem fát használtak, ott a kulturális okokból forrásba dobált
pénzérméket figyelték meg, és annak anyagát választották a vízvezetékhez, amelyik az éveken át
tartó behatásoknak a legjobban ellenállt. A víz fajtájától függően a feláldozott fém köré valóságos
kérget borított, tehát úgymond ezt az istenség nem fogadta el, míg ellenben más fémek csaknem
teljesen feloldódtak, ami annak a jele, hogy a víz könnyedén feloldja azokat a fémeket, melyekre a
testnek szüksége van a felépítéséhez, és hogy minden kultusznak van egy mélyebb jelentése.
Amit a következőkben elmondunk, azne legyen és nem is lehet recept az egészséges víz
előállításához. Itt csupán arra akarunk rámutatni, hogy a gondolkodó ember e téren is jóvá teheti az
apák bűneit, és képes ismét jó és egészséges vizet előállítani úgy, ahogyan azt a föld is létrehozza.
Ahogyan magától értetődő számunkra, hogy a földbe ültetett egészséges magból végül hatalmas fa
növekedhet, ugyanígy egyértelművé kell válnia annak is, hogy csak az érett és egészséges víz érlel
egészséges gyümölcsöket.
Ahogyan a nedves földbe helyezett magnak a további fejlődéséhez melegre és hidegre, fényre és
árnyékra, valamint az ezekhez kapcsolódó energiákra van szüksége, ugyanígy van ez a vízzel is,
melynek szintén szüksége van ezekre az ellentétekre ahhoz, hogy belül átalakuljon és felépüljön.
Ahhoz, hogy megkapja ezeket a szükséges ellentéteket, hosszú utat jár be az univerzumban.
Minden egyes csepp jó vízben lehetőségek világa rejlik. Amit istenként képzelünk el, az is otthon
van minden cseppben. Ha tönkretesszük a vizet, akkor megfosztjuk őt a bölcsőjétől, az erdőtől, így
értelmetlenül megfosztjuk magunkat az élet legnagyobb kincseitől, az egészségtől, és ezzel együtt
elveszítjük termtő munkánk helyét, a hazát. Aztán nyughatatlanul, ahogyan a lelkétől megfosztott
víz is, mi is szedhetjük a sátorfánkat. Ahová pedig eljutunk, ott megindul a bomlás, a
nyughatatlanság, a romlás, kezdetét veszi a szükség és a nyomor.
Ha nem akarjuk, hogy munkánk átokká váljon, hanem azt szeretnénk, hogy áldást hozzon, akkor
meg kell elégednünk azzal, hogy az éppen esedékes tőketermékek kamataiból, de soha nem
közvetlenül a föld szubsztanciából élünk.
Ezt a kamatot a víz olyan értékes formában kínálja, hogy nyugodtan lemondhatunk minden másról,
ha megértjük a föld háztartását, és csak a feleslegéből élünk, és csak azt vesszük el, ami megérett.
Még nem túl késő, még van vizünk. Ápoljuk már végre ezt az életadót, és akkor minden magától
ismét jó lesz!
A jó magaslati forrás belső anyagtartalmában különbözik az atmoszférikus víztől (esővíztől). A
magaslati forrás az oldott sókon kívül viszonylag magas arányban tartalmaz szabad és kötött
gázokat is (szénsav). A jó magaslati forrás által abszorbált gázok 96%-ban szénanyag csoportokból
állnak. Szénanyagok alatt értjük itt a vegyészek összes szénanyagát, az összes elemet és azok
kötéseit, az összes fémet és ásványt, egyszóval minden anyagot, kivéve az oxigént és a hidrogént.
Az atmoszférikus víz (esővíz, desztillált víz, kondenzvíz vagy a csatornákban erős szellőztetésnek
és intenzív fényhatásnak kitett víz), tehát felszíni víz ehhez képest magas oxigéntartalommal,
csaknem semmilyen vagy csak alacsony szerveződésű sófajtákkal, semmilyen vagy csak kevés
szabad és kevés kötött szénsavval és a levegőből abszorbeált gáztartalommal rendelkezik, ami
főleg fizikai formában oldott oxigénből áll.
Fizikai oldat alatt a különböző anyagcsoportok magasabb szintű oldatát (kapcsolódását) értjük
annál, mint ami a csupán vegyi oldatoknál létrejön. A fizikai oldási formánál már energetikai
folyamatok is együtthatnak.
Eszerint megkülönböztetünk olyan vizet, ami magas százalékban tartalmaz szénanyag energiákat,
és olyan vizet, ami magas százalékban tartalmaz oxigánenergiákat. Az előbbit nevezzük katód-, az
utóbbit nevezzük anódvíznek. A katódvíz negatív, az anódvíz pedig pozitív energiaformákkal
rendelkezik.
Ezek az energiaformák jellemzik azt, amit mi a víz szférájának, pszichéjének vagy jellemének
nevezünk.
A földből feltörő magaslati forrásvíz ezek szerint túlnyomó mértékben szénszférával, negatív
energiaformákkal illetve negatív jellemmel rendelkezik, az atmoszférából jövő esővíz főleg
oxigénszférával, pozitív energiaformákkal illetve pozitív jellemmel rendelkezik.
Az atmoszférából a földbe lesüllyedő víznek a belső átalakulásához bizonyos átalakító anyagok
felvételének lehetőségén és a szükséges fénytől és levegőtől való elzártságon kívül bizonyos
úthosszra és időtartamra is szüksége van ahhoz, hogy megfelelően végbe mehessen az átalakító
folyamat, vagyis hogy belül éretté váljon.
A víz akkor érett, ha az általa abszorbált levegő legalább 96%-ban szénanyagszférával és az ehhez
a szférához tartozó szilárd szénanyag résszel rendelkezik. Ettől a belső érettségtől függ a víz
jósága és belső emelkedő ereje.
Minél hosszabb a megtett út, annál magasabb szerveződésűvé és minőségileg annál magasabb
értékűvé válik a belső energiája, a jelleme, persze csak megfelelő átalakító anyagok megléte
mellett. Minél közelebb van a Föld középpontjához, annál magasabb szerveződésűvé és
agresszívabbá válnak a vízzel együütt lesüllyedő oxigéncsoportok.
Ha atmoszférikus víz süllyed a földbe, akkor a +4 Celsius fokos geotermikus mélységi fokozathoz
közeledve koncentrálódik az oxigéntartalma, míg az összes, efölött a határréteg felett meglévő
szénanyag, melyek ehhez a réteghez közeledve az oxigénrészecskékkel kiegyenlítődnek,
átalakulnak, és részben mint nitrogénanyagok felemelkednek, részben sókristályokként
visszamaradnak.
Az oxigénnel feltöltött víz ezért nem képes a már felemelt szénanyagokat a +4 Celsius fokos
határréteg alá vinni, hanem a fordított folyamat által korábban a föld belsejéből felhozott
szénanyagokat hátra kell hagynia a vegetációs rétegben. Ez a vegetációs réteg bizonyos mértékig
mintegy kicsi raktár működik, ami ezek által az átalakító folyamatok által fentről és lentről
folyamatosan el van látva oxigénnel ill. szén anyagokkal, lefelé pedig a +4 fokos geotermikus
nullréteg határolja be.
A határréteg felett tovább süllyedő víz csak azokkal a felesleges vagy alacsony szerveződésű
oxigénrészekkel képes mélyre hatolni, melyek a megfelelő szerveződésű szénanyagok hiányában
nem voltak képesek semmilyen kiegyenlítő vagy átalakító (oxidációk) folyamatokban részt venni.
A földben a mélység növekedésével növekvő hőmérsékletek miatt, melyek maguk is már ezeknek
az átalakító folyamatoknak köveztkeztében jöttek létre, a vízzel együtt lesüllyedő oxigénanyagok
egyre agresszívebbé válnak, melynek következtében lehetővé válik ezeknek az
oxigéncsoportoknak a kiegyenlítődése és átalakulása a mélység növekedésével egyre magasabb
szerveződésű szén anyagokkal, és végül még a szilárd halmazállapotú szenet is szétbontja és
átalakítja, ha az agresszív oxigén az ezáltal ugyanakkor kialakuló magas nyomás alatt közvetlenül
érintkezik az szénnel. Valami hasonlót találunk egyébként a tápanyag átalakításakor a testünkben
is, ami köztudott módon víz és levegő felvételekor különböző módokon zajlik le, és működteti
azokat az átépítő folyamatokat, melyektől az élet függ.
Minél magasabra emelkednek a földfelszín irányába az átalakított és feljavított szén
anyagcsoportok, annál alacsonyabbá válnak a környező hőmérsékletek a +4 fokos határréteghez
közeledve. Ezzel összefüggésben a talajvíz oxigénrésze ismét egyre kevésbé lesz agresszív.
Minél magasabb értékűek a szén anyagok, annál alacsonyabb szerveződésűek lehetnek az
oxigénanyag csoportok, és fordítva.
A napkeltével és napnyugtával, valamint az évszakokkal változó talajhőmérséklet következtében a
+4 Celsius fokos határréteg is megváltoztatja a mindenkori helyzetét, vagyis nappal általában
mélyebben van, éjszaka pedig magasabban.
A talajvíz szint ingadozás okainak megítélésénél szükségessé válik a már ismert „telítettség
deficit” foglmának bevezetése, ami megadja az összefüggést az atmoszféra hőmérséklete és
vízgőztartalma között.
Közép-Európa éghajlati viszonya mérsékelt kontinentális, és jellemzően nyáron éri el a
csapadékmennyiség a maximumát. Ezzel szemben áll azonban, a magasabb hőmérsékletnek
megfelelően, a magasabb párolgás is, vagyis a telítettség deficit növekszik.
Hann klimatológiájából következik, hogy Közép-Európában az éves csapadékeloszlás a nyári
hónapokban 9 – 10 százalék, a téli hónapokban pedig 4 – 6 százalék. A csapadékeloszlásnak
ezekkel az értékeivel szemben áll, Mayers vizsgálatai szerint (Meteorologische Zeitung 1887), a
nyári 3 – 7 mm és a téli 0,3 – 1 mm telítettségdeficit.
Keilhack tankönyvének táblázataiból kiderül, hogy a levegő víztartalma, ugyanilyen mértékben a
relatív páratartalom, a -10 fokról +30 fokra történő felmelegedéskor több mint 15-szörösére
növekedhet. Csak a csapadékmennyiségek és a telítettségdeficit megadása által juthatunk el a
talajvíz szint ingadozásának törvényszerűségeihez. Mivel ez a két meteorológiai komponens
általában sem közvetlenül nem összeadható egymással, sem nem oltják ki egymást kölcsönösen,
ezért a talajvíz szint ingadozásainak mindenekelőtt a két érték kölcsönös viszonyától kell függenie.
Az itt uralkodó törvényszerűségeknek gyakorlati alkalmazási lehetőségei a sivatagokban mélyre
süllyedt talajvíz szintjének fáradtság- és csaknem teljesen költségmentes felemelésében
jelentkezhetnek, mely problémát egy későbbi értekezésben még részletesebben meg fogjuk
tárgyalni, és maradéktalanul tisztázni fogjuk.
A talajvíz szint emelkedésénél és süllyedésénél közrejátszó mechanikus erőjátékkal szemben áll a
fizikai kiegyenlítődés, a szénanyagok abszorpciója, a gáz halmazállapotú szénanyagok megkötése,
melyek megfelelő hőmérséklet mellett fény és külső levegő behatására szétszóródnak
(diszpergálnak).
Az ilyen körülmények között kialakuló oxigénkoncentrációval helyileg mindig a szénanyagok
legmagasabb diszperziója áll szemben, vagyis a víz be tudja fejezni az átalakulását és belsőleg
éretté tud válni.
A határréteg feletti víz tovább töltődik a föld vegetációs terében található szénanyagokkal, végül
egyre többet használ el az oxigénjéből, és amikor elért egy bizonyos telítettségi fokot, akkor a
felszínhez közeledve nyáron az egyre növekvő talajhőmérsékletek miatt szénsavat kénytelen
kibocsátani, ami buborékok formájában gyöngyözve emelkedik fel, és a kapillárisokban
mechanikusan is segíti emelkedni.
Ezzel az erőjátékkal ismét szembenáll egy fizikai energiaforma, a legnemesebb szénanyagokkal
túltelített víz oxigénéhsége, melynek következtében vákuum jön létre, ami szintén egyik oka a víz
emelkedésének.
A jó magaslati források nem a mechanikus túlnyomás miatt bugyognak, mint ahogyan azt eddig
feltételezték, hanem az anyagi átalakulási folyamatok következtében végül kialakuló
vákuumjelenségek miatt.
Ily módon megmagyarázható a hegytetőkön, vagy legalábbis nagy magasságban fakadó magaslati
források jelensége is, melyeket fizikai ellentétek hatása késztet felemelkedésre.
Ha a felemlkedéssel egyre jobbá váló szén anyagok végül közeledni kezdenek a magas levegő
tartományok tartalmazta oxigénkoncentrációhoz, akkor az utolsó kísérővíz az ott uralkodó mély
hőmérsékletek hatására finom jégként kikristályosodik, és az oxigénnel együtt lesüllyed. A tovább
emelkedő, immár hordozó nélkülivé vált szénanyag részecskék elérik végül a legmagasabb
oxigénkoncentrációt, a Napot, és hozzájárulnak a naprendszer szerves építő folyamatához.
Fordított eset játszódik le a föld mélyén, ahol a már tömör, túlnyomás alatt álló koncentrált
szénanyag csoportok, a szén, a legagresszívebb oxigén befolyására széthullanak.
A magas régiókban a legmagasabb szerveződésű szénanyag csoportok és az alacsony szerveződésű
oxigéntömegek között létrejövő energiák sugárzás útján ismét visszatéenek a földre, és fordítva, a
föld mélyében felszabaduló sugárzó energiák felfelé haladnak.
Az ellenállás következtében, melyet a földhöz minél inkább közeledve egyre sűrűbbé váló gáz
halmazállapotú hidrogén képez a kiegyenlítő folyamatokkal szemben, ezek az energiák fénnyé
illetve hősugárzássá alakulnak át, ebben a formában pedig ismét visszatérnek a földre, és
hozzájárulnak a vegetációs formák szerves felépítéséhez. A föld mélyében lejátszódó folyamatok
természetük szerint ellenkező irányúak. A sugárzás, a fény és a meleg tehát ellentétei bizonyos, a
földfelszínen fellépő energiaformáknak.
A vegetáció, az anyagi testek, szintén a folyamatosan zajló átalakító folyamatok eredménye, amin
mindenhol végigvonul a víz, melynek segítségével lejátszódnak a szükséges kiegyenlítő
folyamatok. A vegetációs formák bármilyen változása emiatt szükségszerűen megváltoztatja a
belső átalakulást és felépítést, a klimatikus viszonyokat és ezzel együtt a világ vérének, a víznek
belső jellemét. A világ vérének tulajdonságai, illetve jelleme olyan körülmények összességétől
függ, melyeket szakembereink közül csak nagyon kevesen vettek eddig figyelembe.
Bizonyos, a vízben levő anyagok, mint a klór, ammónium, mangán, vas, kénssav stb. előnyös vagy
előnytelen hatásaira most nem térünk ki, mert a szakirodalomban bőven találhatók ezzel
kapcsolatos leírások.
A mi szempontukból mindenek előtt a szénsav érdekes, a kölönféle kötött formáiban, sóival és az
oxigéntartalommal együtt. Lassacskán kiviláglik már a különféle cikkekből, hogy azokra a vízben
levő vegyületekre kapcsolódásokra is figyelmet fordítanak immár, melyek bizonyos mértékig
labilis állapotformában lépnek fel.
Nagy hőmérséklet változások, levegő és fény hatása ezeket az érzékeny kötésformákat, melyek
egyébként meghatározóak, rövid idő alatt tönkre tudják tenni. Az utóbbi fejtegetések a szokásos
ivóvíznél mindenekelőtt a félig kötött szénsavra vonatkoznak, ahogyan azokat a duplaszénsavas
sók tartalmazzák. Azonban az úgynevezett szabad szénsavnak is nagy a jelentősége, mivel
egyrészt egyik lényeges okozója a jó magaslati forrásvíz frissítő ízének, másrészt mint úgynevezett
hozzá tartozó szénsav szükségszerűen hozzájárul a duplaszénsavas sók oldatban tartásához. Az ezt
meghaladó szabad szénsav tartalom agresszív tuladonságokat kölcsönöz a víznek, és ez különösen
az oxigén egyidejű jelenlétekor hátrányos hatással van a fémfelületekre.
A levegő hozzáadása illetve a levegőtől elzártság jelentősége abból a tényből is látszik, hogy a pirit
a talajvízben levegőtől való elzártság esetén nem bomlik le. Abban a pillanatban, amikor emberkéz
hatására oxigén is hozzájön, a piritből kénsav képződik.
Közismert, hogy bizonyos gyógyvizeket hatásuk megtartása mellett máig nem vagyunk képesek
szállítani. Azoknál a vizeknél, melyek bizonyos labilis vas kötéseket tartalmaznak, melyektől
éppen a hatás egy része függ, máris ki lehetett mutatni bomlási jelenségeket, melyek levegő és
fény hatására lépnek fel, jóllehet kezdetben úgy tűnt, mintha minőségileg és mennyiségileg is
minden változatlan maradt volna a vízben. A forrás torkolátából való kilépés utáni hosszabb idő
elteltével sokat veszítenek hatásukból a radioaktív vizek is, melyeknek sugárzása kezdetben a
legerősebb, amit csővezetékekben történő szállításkor csak különleges óvintézkedések mellett
lehet megőrizni. Ugyanez érvényes természetesen egyéb más vizekre is.
Professzor Dittels véleménye szerint a radioktív gáz mechanikusan keveredik hozzá a
gyógyvízhez, és négy nap alatt aktivitásának már a felét elveszíti.
A víz oxigéntartalma hőmérséklettől függően L. Winkler szerint 6 – 8 köbcentiméter a víz
literjeként. Ez a mennyiség nagyon csekély az egy liter vízben oldható szénsavmennyiséghez
viszonyítva, ami hőmérséklettől függően 4 foktól 15 fokig 1500 – 1000 köbcentiméter lehet.
Általában nagyon kell ügyelni arra, hogy a hidrogénion koncentráció nem menjen 0,2*10 = 7 alá 6,
mivel az oxigén agresszivitása a csővezeték károsodásához vezet.
A vízben oldott karbonátok is aztán lebomlanak az oxigén hatásának befolyása alatt.
Azok a kísérletek, melyeket a víz hőmérséklete és a csak mechanikai külső körülmények közötti
összefüggések vizsgálatára végeztek, nem hoztak kielégítő eredményt. Kerner megpróbált olyan
képleteket felállítani, melyek megadják a forráshőmérsékletet, mint a hegy kőzettani
tulajdonságainak és a tengerszint feletti magasságának függvényét. Így például a dolomitos
felszíni morénák lábánál eredő forrásoknak a következő képletet adja meg:
t = 8,00 - 0,31 h, úgyhogy tehát a tengerszint feletti magasság nagyjából 200 – 300 méteres
növekedésével a víz hőmérséklete 1 fokkal csökkenne. Ellenben J. Stiny is felhívja a figyelmet
arra, hogy a tengerszint feletti magasság és a vízhőmérséklet közöti funkcionális összefüggést nem
szabad túl szigorúan venni, mivel még sok más körülmény, többek között a „levegőátjárhatóság”
(luftwegigkeit) stb. hatással van erre.
Keilhack azokra a hőhatásokra mutat rá, melyek az oxidációs és hidrátképződési folyamatokban
hatnak magában a vízben, miközben ezek a hőmennyiségek meglehetősen nagy a jelentőséggel
bírnak. Ott, ahol a szén anyagok koncentrált formában mint kő- vagy barnaszén vannak jelen, az a
hőhatás is hozzájön ehhez, ami a széntelepek föld mélyében végbemenő oxidációs illetve égési
jelenségei által keletkezik.
Helyenként megfigyelhető olyan jelenség is, hogy a forrás nyáron hűvösebb vizet ad, és
magasabbra emelkedik, mint télen. Nyáron pozitív a hőmérsékletlejtő az atmoszférából a
litoszférába. Ilyenkor a hideg, egykor ersősen oxigéntartalmú hóolvadék vize kerül napvilágra.
Télen negatív a hőmérsékletlejtő az atmoszférából a litoszféra irányába, és a fagyott talaj
megakadályozza a felszíni víz talajba jutását, úgyhogy tehát a nyáron leszivárgott, viszonylag
kevésbé oxigéndús víz tör elő a mélyből. Mindkét esetben hosszú ideig lehetősége volt a víznek
arra, hogy szénanyagokkal feltöltődjön, és hogy megfelelő hőmérsékletlejtő hatására megfelelően
átalakuljon és megnemesedjen, így tehát az ilyen források is kiváló vizet adnak. Ezért tehát azon
az időtartamon kívül, ami a víznek rendelkezésére áll a föld belsejében a nemesítő folyamatok
számára, még a kiindulási víz oxigéntartalma is mérvadó, mert oxigénben dúsabb víznél az
átalakulási folyamatok hevesebben zajlanak le, ha a víz mélyebb rétegeket is el tud érni. Mivel
ugye a hűvös talajrétegekbe mélyen lesüllyedő olvadékvíz magasabb oxigéntartalommal
redelkezik, mint a közönséges csapadékvíz, ezért emiatt a nyáron előtörő hűvösebb víz
minőségileg szükségszerűen magasabb értékű lesz.
Ráadásul néhány csupán mechanikus és szinte egyáltalán nem fizikai szemléletű hidraulikus
felismerés az eddig említett fizikai pillanatoknál egészen más végkövetkeztetésekhez vezet. Ennek
a fizikai és nem csupán mechanikus szemléletmódnak elvi álláspontja azt is eredményezi, hogy a
6
Meglévő kéziratból átvéve, Viktor Schauberger itt minden bizonnyal a pH értékre hivatkozik, melynek értéke
tiszta víznél 7, a 7-nél kisebb érték pedig savasságot jelent.
felismeréseim soha nem lesznek besorolhatók a mai hidraulikus nézetrendszerbe, és mindaddig
nem fognak megérteni engem, míg ragaszkodnak a csupán egyoldalú szemléletmódokhoz.
A fent elmondottak természetesen érvényesek a jelenlegi mederszabályozáskra is, és különösen a
víz jellemének belső tönkretételére is, amikor a vizet gépek meghajtására stb. használják. Majd
külön fejezetben fogjuk tárgyalni, hogy a modern erdőgazdálkodásban milyen pusztító
következményei vannak az erdőritkításnak és tarvágásnak, valamint az emiatt változó
talajhőmérsékleteknek.
A természetben folyamatosan lejátszódó átalakító folyamatokat az egészséges érett víz eléréséhez
minden további nélkül le tudjuk utánozni, ha kialakítjuk a megfelelő testformákat, melyekben
végbe tudnak menni az átalakító folyamatok.
A vegyészet is eljutott az utóbbi években arra a felismerésre, hogy egyáltalán nem elég valamely
vizet, illetve gyógyvizet a mennyiségileg és minőségileg megadott só tartalmak alapján jellemezni.
A fagy- és forráspont megváltozása, ami bizonyos vizeknél tapasztalható volt, arra a felismerésre
vezetett, hogy a vizes oldat fagypontja azoknak a molekuláknak a számától függ, melyeket egy
liter víz tartalmaz. Csak az elektrokémia jutott el a megközelítően helyes megoldáshoz, amikor
elkezdte kimutatni, mi is itt a lényeg valójában. Míg számos szerves anyag (szerves a mai kémia
értelmében) oldata csak gyengén vagy egyáltalá nem vezeti az elektromos áramot, addig éppen a
vizekben található anyagok (szén anyagok) tartoznak az elektrolitok közé.
A vizekre és gyógyvizekre jellemző szén anyagcsoportok helyesen végrehajtott beoldásakor
gyenge áram bevezetése nélkül is létre jön ionizáció. Mivel sikerült elektromos áramot úgy
keresztülvezetni vizes oldaton, miközben természetesen fellép a sóoldatok ionizációja, hogy
közben nem keletkezett elektromos energia veszteség, ezért így adott a fenti axióma bizonyítéka.
Ez a jelenség még érthetőbbé válik, és gyakorlati jelelentőségre is szert tesz, ha a tisztelt olvasó
megismerkedik az elektromosság valódi lényegének magyarázatával, melyet más helyütt adok
meg.
Ezért a vizeknek azt a leírási módját, ahol a sókat disszociált alakjukban adják meg, nagyon kis
előrelépésnek lehet nevezni, és ezzel még korántsem merítik ki a többi, vízben lejátszódó
energetikai folyamatot, és melyekről eddig csak mintegy utalásként beszéltem.
Ezeknek a folyamatoknak a megfelelő tisztázása az úgynevezett elektromosságról alkotott mai
nézeteket, és annak gyakorlati felhasználásának lehetőségeit alapjaiban fogja megváltoztatni, és
eddig nem is sejtett fejlődési lehetőségek elé fogják állítani az emberiséget.
Ha most még, csupán szabadalomjogi okok miatt, nincs is lehetőség arra, hogy pontosabban
leírjuk az egészséges ivóvíz előállítására szolgáló berendezéseket, annak a módja valószínűleg
máris láthatóvá válik, hogyan lehetséges az egészséges víz előállításán kívül az összes többi
energiaforma kinyerése is mechanikus fizikai módon közvetlenül a vízből.
Ha a tudósaink az egyre önfejűbb célok követése helyett a természetet fogadnák el
tanítómesterüknek, akkor kétség kívül megszűnne a mai nyomorúság. Objektív ítélőképességgel
rendelkező szakértők és megfelelően gondolkodó tudósok be fogják majd látni, éppen itt az ideje
annak, hogy a sok, eddig elkövetett hibát és tévedést, melyeket részben csak az utóbbi időkben
követtek el, részben pedig a régi időkből vettek át, az ellenségessé vált tömeg érdekében a lehető
leggyorsabban kijavítsák, és majd el fogják azt is ismerni, hogy nincs lehetőség feleslegesen időt
vesztegetni ezekkel a változtatásokkal, és megvárni, míg esetleg a nehézkes tudományos gépezet
nagy kínok között végre alkalmazkodik az új irányelvekhez.
Évtizedekig tartó tanulás és alapos megfigyelések nem csak a szükséges rálátást, hanem az ehhez
szükséges gyakorlati segítséget is megérlelték, így tehát a nyilvánosságot ma már gyakorlati
tények elé lehet állítani, és jól megépített eszközökkel be is lehet bizonyítani neki az előbb
elmondottakat.
 142032 számú osztrák szabadalom
Forrásvízhez hasonló ivóvíz előállításának módja
Berendezés a forrásvízhez hasonló ivóvíz előállítására
A 142032 számú szabadalom gyakorlati megvalósítása
A víz a kultúrában, az életben és a gyógyászatban

A következő fejezetet a víz jelentőségének szenteljük, mellyel őseink életében és kultúrájában

rendelkezett, ehhez pedig a szimbólumtörténeti vizsgálódáshoz részben Martin Nick, Weinhold,
Norden és mások értekezéseiből is kölcsönöztünk.
A modern ember, akinek már csak kevés, vagy semmi ideje sincs a belső összeszedettségre,
koncentrációra és fejlődéstörténeti elmélkedésekre, a vízben már csupán csak azt vegyi anyagot
látja, mely mint ivó- és ipari víz éppen jó testi szükségleteihez, és erőművei meghajtásához.
Teljesen más volt eleink hozzáállása a vízhez, akik benne az élet forrását látták.
A különböző népek számos hagyománya és ránk maradt mitológiája sokkal mélyebb értelmet rejt
magában annál, mint amit a folyamatosan józanodó, de kevésbé mélyen gondolkodó utódvilág
elismerni hajlandó.
Az fejtegetéseimben képviselt álláspont, miszerint a vizet tekintsük a föld vérének, őseink
kultúrájának néhány pontjában párhuzamokra lel. Különböző mondák és ábrázolások utalnak
mindannyiunk földanyjának anyavérére, anyatejére, anyakönnyeire. Még az újkor nyelvészete is
elárul nekünk ezt-azt a régi idők szimbolikájából. Így például nem véletlen, hogy a „Quelle”
(német forrás) szónak nőnemű a névelője (die Quelle).
A víz istennők alakja, a nimfák, állandóan szerelmi történetekhez kapcsolódik. A nimfák bármikor
készek szülni, ahogyan azt Goethe is mondja a „Faust”-ban a forrásról:
”Da sich ein Quell gedrängter Lieder ununterbrochen neu gebar." (magyarul: „s bennem folyvást
vers-újszülöttek bő csermelye buzgott-dalolt”; forrás:
https://mek.oszk.hu/00300/00389/00389.htm#3)
Wuttke-Meyer a következő régi német szokást is összefüggésbe hozza a forrás termékenységével.
Minden várandós nőnek, aki először megy a forráshoz, be kell „ezüstöznie” azt azáltal, hogy egy
pénzérmét dob bele, mert különben elapadna a forrás.
A forrásokon kívül a folyók és tavak is nagy tekintéllyel bírtak a régiek kultúrájában. Még ma is
megtaláljuk az allegorikus ábrázolásokban egy adott ország fő folyójának védőisteneit, akik
egyben az ország jelképei. Aszerint, hogy a víz nyugodt-e vagy mozgásban van-e, női vagy férfi
termékenységi potenciát képzelnek hozzá. A Chant de la Sauss' vallási történetben azt találjuk,
hogy az egyiptomi felfogás szerint „NUN”, az ősvíz dupla potenciát hordoz magával.
In den Sprüchen "Gott, Gemüt und Welt" sagt Goethe:
"Da wo das Wasser sich entzweit, wird zuerst Lebendiges befreit. Und wird das Wasser sich
entfalten, sogleich wird sich's lebendig gestalten. Da wälzen sich Tiere, sie trocknen zum Flor und
Pflanzengezweige sie dringen hervor."
A „Faustban” pedig ugyanez a német költőfejedelem azt mondja: "Ihr Quellen alles Lebens, an
denen Himmel und Erde hängt, ihr quellt, ihr tränkt!" (magyarul: „Minden élet forrása, amelyen
csügg a föld és a menny … - itatsz, buzogsz”; forrás:
https://mek.oszk.hu/00300/00389/00389.htm#3)
A víznek a gyógyászatban betöltött jelentőségéről legjobb, ha magát a még természettel
kapcsolatban levő orvost hagyjuk beszélni.
Dr. Schew azt írja: a víz a természet legnagyobb erőforrása, a leginkább élénkítő, az összes
erősítőszer közül a legtöbb erőt adó. Ebben a vonatkozásban nincs semmi hozzá fogható a világon.
F. E. Bilz pedig a természetgyógyászati módszerekről szóló könyvében a költőt szólaltatja meg,
aki azt mondja: Ez a hatalmas vízfelület, az óceán, Isten besűrűsödött lélegzete, nélküle pedig
minden csupán száraz és hideg sziklatömeg lenne – egy olyan lélegzet, ami a földnek
termékenységet, szépséget és életet kölcsönzött.
Hogy a víz milyen szerepet játszik az emberi szervezet háztartásában, már abból a tényből is
kiderül, hogy emez 80 százalékban vízből áll. Az is köztudott, hogy az ember és az állatok sokkal
tovább képesek nélkülözni az ételt, mint a vizet. Az átlagember, ha egyáltalán nem fogyaszt sem
ételt, sem vizet, nagyjából csak 3 hétig maradna életben. Ha azonban iszik olyan vizet, ami
bizonyos mértékig tartalmaz tápanyagokat szubsztanciális és energetikai formában, akkor
lényegesen tovább bírja. Dr. Mc.Naughton beszámol egy őrültről, aki képes volt 53 napig csak
vízzel élni.
A modern kultúrember manapság javarészt rossz vizet iszik, emiatt sokszorosan leszokott a
vízivásról, és így súlyos károkat okoz a testének.
Dr. Munde azt írja: Genth, Becquerel és mások legújabb vizsgálatai azt mutatják, hogy a fokozott
vízbevitel a testünkbe fokozott Muserstoff kiürítést eredményez, míg a víz csökkent bevitele ennek
magasabb koncentrációját okozza, a vizeletben pedig nagyobb mennyiségű hugysav gyülemlik fel,
mely utóbbi tényre mindenek előtt a köszvényeseknek kell ügyelniük. Mint ahogyan azt a
különböző orvosi kísérletekből láthatjuk, minden ember számára megvan az az optimális
vízmennyiség, ami egészen jelentősen megnöveli a szilárd anyagok arányát a vizeletben.
Végezetül említsük meg azt a tényt, hogy azok az emberek, akik sok jó és egészséges vizet isznak,
állandóan jó étvágyúak, és emiatt kétségkívül egészségesek.

Zárás

Ha az eddigi fejtegetéseket bizonyos éles hangnemben tartottuk, az csak a többség érdekében

történt, mert a mai módszerek folytatása mellett minden egyes nappal olyan mértékben növekszik
a veszély, hogy ha nem avatkozunk be gyorsan és energikusan, akkor rövid időn belül
szükségszerűen kaotikus állapotok fognak fellépni. Nincs tehát már több vesztegetni való időnk.
Valamennyire érthető, hogy a vízügyi szakembereink mindettől, bizonyos mértékű
tapintatlansággal felfedett áldatlan állapotoktól nincsenek elragadtatva, de nem változtat a fennálló
tényen. Az arra irányuló összes, az utóbbi időben sokszorosan elkövetett próbálkozás, hogy a
számos tőlem származó felvilágosítást elrejtsék a nyilvánosság elől a megfelelő cikkek
könyvekből, folyiratokból stb. való eltávolítása által, gyerekes, mivel így csak még inkább arról
gondoskodnak, hogy ez a felvilágosítás eljusson a tömegekhez. Az ilyen próbálkozások csupán
bizonyos gyengeséget jelentenek, és mindenképpen a fent elmondottak megcáfolhatatlanságát
bizonyítják. Az a sokszor emlegetett érv sem bizonyít semmit, hogy az eddig alkalmazott
módszereket az egész világon használják, és ezért nem lehetnek hibásak, hacsak azt nem, hogy
miért néz ki az egész világ ilyen szörnyen.
Ebben az esetben a legjobb hárítás csak a kíméletlen támadás lehet, ahol mindenkinek joga van
védekezni, és cáfolni.
Bárki is jobban tudja csinálni ezt a gyakorlatban, vagy képes az itt elmondottakat megcáfolni, az
jelentkezzen. Sok ember lesz képes arra, hogy tapasztalatai alapján tevékenyen segítsen. Ők is
jelentkezzenek, mert mindenkinek kötelessége ezekben a komoly időkben tudásával és tevőlegesen
is segíteni.
Mindazok, akik egzisztenciájukat féltve ragaszkodni akarnak az eddigiekhez, gondolják végig,
hogy a rossz alapokra felépített egzisztencia, még ha az egy állami hivatalnoki munkaviszony
miatt biztosnak is tűnik, hosszú távon nem fenntartható, mert az elszegényedett nép nem fizet
adókat, és emiatt nem tud költséges hivatalnoki aparátust fenntartani.
Mindazok pedig, akik továbbra is azon a véleményen vannak, hogy a víz élettelen anyag, melyet
egyedül matematikai képletekkel lehet uralni. Ha megbetegszenek, akkor hívjanak csak
számolóművészt orvos helyett a betegágyukhoz, hogy mieleőbb megszabadulhasson a világ az
ilyen beállítódású gondolkodóktól.
A sematizmus jelszavára, ami ma olyannyira uralja a munkamódszereinket, sajnos az úgynevezett
gondolkodók is jobban hallgatnak a kelleténél. A „logikus gondolkodás” vagy „matematikailag
képzett gondolkodás” megnevezés mögött manapság legtöbbször csupán hiányzó gondolkodó erő
vagy a gondolkodásra való lustaság rejlik. Az összes találmány és felfedezés legnagyobb
százalékát azonban az esetek többségében a tudomány által követett, megszokott utakon kívül
tették, és legtöbbször ámulatba ejtették, vagy akár még rémületbe is ejtették azt.
Ahogyan a világ összfejlődését végeredményben bizonyos mértékig az elégedetlenség okozta, és
aminek jellemző fázisai mindig a forradalmak vagy háborúk, ugyanígy szellemi területen a
legnagyobb előrelépéseket a forradalmian gondolkodók idézték elő.
Az emprikus módszerekben, amiket a vízzel kísérletező intézeteinknél is alkalmaznak, bizonyos
mértékű rövidlátóság ütötte fel a fejét. Még mindig csupán a jelenség külső képébe kapaszkodnak
görcsösen, közben pedig elmulasztják tanulmányozni a belső folyamatok sokkal fontosabb
lényegét. Persze vannak ezen a területen a felelősök között olyanok is, akik már felismerték ennek
a csupán felületes szemléletmódnak a csekély értékét, de mivel féltik egzisztenciájuk biztonságát,
ezért hagynak mindent a régiben.
A sok kapzsi, csak a saját jólétével törődő ember, aki úgy gondolja, hogy a föld vérét, a vizet,
továbbá az olajakat, a szenet és minden más egyéb értékes kincset büntetlenül szakíthatják ki a
föld mélyéből, és nem csak az élelmiszerekkel, hanem a szegény és gazdag számára rendeltetett
vízzel is piszkos módon üzérkedhetnek, jobb ha megtudják, hogy a nagy tömegek kétségbeesése
hamarabb véget fog vetni ezeknek az önző céloknak, mint ahogyan azt gondolnák.
Mindenki más pedig, és különösen azok, akiknek már nincs veszítenivalójuk, tehát első sorban a
fiatalság, segítsen mindenek előtt az egykori erdeik hazájának, és ezzel együtt a földnek ismét
egészséges vizet adni, mert csak akkor fogunk mindnyájan élni és létezni tudni.
Idén emlékeztek meg a találmányával milliomossá vált felfedező, Nobel századik születésnapjáról,
aki néhány évvel a halála előtt felismerte és kétségkívül jóvá is akarta tenni alapítványával
mindazt, ami szörnyű szerencsétlenséget okozott a felfedezésével. Ennek a szürnyű romboló- és
hadieszköznek azóta már milliók estek áldozatul.
További milliók, sőt akár egész népek lesznek még megfosztva az életültől, az egzisztenciájuktól,
ha az emberiség továbbra is csak olyen találmnyokat állít szolgálatába, melyek a tiszta véletlennek
köszönhetőek, és a természet erőinek mindig csak egy-egy titkát fedik fel. A nagy összefüggések
ismerete nélkül szükségszerűen továbbra is évszázadok fognak eltelni, míg a kezdetben áldásnak
tekintett felfedezések igazi arca felismerhetően megmutatkozik.
Annak a példája, hogy az embereknek gyakran számukra végzetes kerülőutakat kell megtenniük,
míg felismerik az orruk előtt levő tényállásokat, egyáltalán nem egyedi.
Ha az 1933 október 15-én a „Deutsche Zeitung” 242. számában megjelent, Gilbhart által írt cikket
tanulmányozzuk, akkor látjuk, hogy a német kormány nekiállt egy súlyos hibát jóvátenni, melyet
szintén nagyjából már egy évszázada folyamatosan elkövettek, és ami még ma is talán nagyobb
károkat okozott, mint a modern harci eszközök használata. A cikknek a címe „Új
erdőgazdálkodás”. Ha a tudomány is már rég felismerte, hogy mindaz, amit a modern
erdőgazdálkodásban gyakorolnak, az nincs rendben, és a múlt század közepe óta bevezetett elvek
alapján mindenütt gyakorolt erdőgazdálodási módszerek hatására erdeink minőségileg pusztulnak,
akkor valószínűleg a szükséges bátorság hiányzik ahhoz, hogy az egykor elkövetett hibákat
férfiasan beismerjék. A tarvágás betiltásával bizonyosan sikerült sokat tenni, de ez még nem
minden. Itt is csupán időt akarnak nyerni, hogy megmentsék az egzisztenciájukat, vagy legalábbis
az öregségi ellátásukat a köz kárára. Ez azonban nem fog sikerülni, mert külön ezt a fejezetet
fogjuk későbbi fejtegetésekben olyan kimerítően tárgyalni, hogy minden iskolásgyerek is lássa,
miről is van szó itt, és milyen szörnyű bajt szabadított az egész emberiségre a tények ismeretének
hiányában az úgynevezett modern erdőgazdálkodás. Ugyanez igaz a modern mezőgazdaságra, és
az úgynevezett modern vívmányokra is.
Ami pedig a fegyverkezést és a háborús készülődést illeti, itt csak röviden említsük meg, hogy
ezen a területen is fennál annak a lehetősége, hogy rendkívül egyszerű intézkedésekkel minden
bombázó és gázrepülőgépet, sőt még a méreg- és robbanóanyagokkal töltött gránátokat is
könnyedén ártalmatlaníthatjuk. Az összes többi háborús fegyver is csak játékszernek fog tűnni, ha
az emberiség egyszer tisztába jön azokkal az erőkkel, melyek a vízben szunnyadnak.
Arról pedig szintén gondoskodni fogunk, hogy mindenki megtanulja ezeknek az erőknek az
alkalmazását is. Mert ha az emberiség erőszakkal akarja tönkretenni magát, akkor kapja is meg a
megfelelő eszközöket ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban eleget tehessen ennek a kívánságának.
Ez előzőekben elmondottak valószínűleg vegyes érzelmeket ébresztenek az olvasóban. Többek
között az a benyomásunk is támadhat, hogy a számos, és kétségtelenül helyes megfigyelés, és
emiatt értékes útmutatás fényében teljesen felesleges lenne a tudományt és az egész technikát
olyan hevesen támadni, ahogyan ez itt történt.
Sajnos azonban erre mindenképpen szükség van, mert teljesen értelmetlen lenne ebben az irányban
kapcsolódást keresni.
Szolgájanak a további fejtegetések, melyeket később még nagyon részletesen fogunk tárgyalni,
annak a bizonyítására, hogy mennyire lehetetlen a kompromisszum, vagy mindannak az itt csak
megemlített, később azonban részletesen tárgyalt felfedezésnek beillesztése a tudomány eddigi
felépítményébe, mert a mai tudomány tévedése, és a mai technika által okozott kár túlságosan
nagy.
A jelenlegi éves kétmilliárd tonna szénfogyasztás mellett annak az időpontja is aggasztó
közelségbe került, amikor ezek a fontos energiaforrások ki fognak apadni.
Néhány évszázadon belül, ahogyan azt maga a tudomány is kiszámolta, az utolsó olajtartalékokat
is felhozzuk majd a föld mélyéről, úgyhogy ha továbbra is ugyanígy gazdlálkodunk, új
energiaforrások után kell néznünk, mert ezeknek az energiáknak a kimerülése a mai civilizáció
megsemmisülését jelentené.
A tudomány teljes komolysággal új energiák felfedezésén fáradozik, és azt hiszi, hogy ezt a
kozmikus energiák tanulmányozásával éri el. Ez a terv azonban nem csak éppenséggel határtalan
egyoldalúságról tanúskodik, hanem egyben cáfolhatatlan bizonyítékát is adja az eddigi
tudományos törekvések és célok tarthatatlanságnak, amit, hogy ne használjunk túl erős szót rá,
csak az utópia fogalmával illethetünk.
Egy olyan tudományt, melynek ilyen céljai vannak, lehetetlen komolyan venni, és semmiképpen
nem tarthat igényt arra a jogra, hogy vezető módon beavatkozhasson az emberiség sorsába.
Még ha minden bizonnyal nem is lesz az egyetlen helyes az előzőekben bemutatott irány, de az
mégis megközelíti azt az igazságot, ami mint olyan mindig is csak a viszonylag legahasználhatóbb
tévedés lehet, mert a legtisztább igazság kiderítése elérhetetlen cél az emberiség számára, és
valószínűleg az is fog maradni.
Már annak a csupasz gondolata is, hogy csak az összes szén, olaj vagy faállomány elhasználása
után fogunk másfajta pót energiaanyagokat használni, annyira abszurd, hogy ezzel máris kivégezte
magát a teljes tudomány.
A föld belsejében uralkodó hőmérsékletek azoknak a kiegyenlítő folyamatoknak az eredménye,
melyek a földben levő szén anyagok és a vízzel a földbe jutó oxigén anyagok között játszódnak le.
Ha valamikor sikerülne minden magas szerveződésű szén anyagot a földből kiszakítani, akkor már
nem mehetnének végbe ezek a kiegyenlítő folyamatok, és a föld szükségszerűen kihűlne. Mivel
azonban gyakorlatilag lehetetlen valóban az összes szénanyagot eltávolítani a földből, így ez csak
olyan mértékben léphet fel, mint amennyire a szénanyagok kivétele által, illetve a föld
átszellőztetésének következtében a belső összefüggésekben okozott zavarok kihatnak.
A mai technikai és gazdasági beavatkozásoknak a „Föld” szervezetébe ezért törvényszerűleg a
következőket kell eredményeznie:
Ha a különböző külső befolyások, mint a fúrások, föld feltárásai mélykutakkal, aknákkal stb., a
szén, a fémek stb. túlzott kitermelésével megszakadnak a kiegyenlítő folyamatok, és ezáltal
bekövetkezik a földkéreg lehűlése, akkor ennek további folyományaként az atmoszféra
lehűlésének is be kell következnie. Ugyanazok az okok, melyek az atmoszférában túlzott
oxigénfeldúsulást okoznak, magukkal kell hogy vonják az oxigén koncentrációját a hideg
befolyásának következtében. Idővel a normál esetben vákuum alatt álló légrétegek a felfelé áramló
szénanyag csoportok hiányában nehezebbé válnak, lesüllyednek, és túltelítik oxigénnel a gőz
halmazállapotú és folyékony hidroszférát is.
Ha ekkor az oxigénnel túltelített, és emiatt nehéz víz bejut a geoszféra mély rétegeibe, például a
szénszférába, akkor a vízben lejuttatott oxigén magas hőmérsékletek mellett élénk oxidációs
jelenségeket vált ki, melyek összeadódva helyi robbanásokhoz, illetve kitörésekhez vezetnek.
További következményként a földkéreg szétrepedezik, és ezzel együtt hirtelen a magasba
áramlanak a gáz halmazállapotú szén anyag csoportok. Ezek a viszonylag alacsony szerveződésű
anyagok csak nagy magasságokban fognak kiegyenlítődésre lépni a levegő oxigénjével, és
regionálisan különböző meleg zónákra felosztódást fognak eredményezni, miáltal ismét többé-
kevésbé erős légáramlatok és hirtelen hidegbetörések keletkeznek.
Az egyenlítői vidékeken a szén anyagok felemelkedését erősebb hőreflex jelenségek támogatják.
Az ezáltal kialakuló kölcsönhatások bizonyos körülmények között olyan kiterjedtté és
agresszívakká válhatnak, hogy a kiegyenlítődési tartomány a mélyebb zónákban tölcsér alakban
kitágul, így általánosan úgynevezett forgószelek és hatalmas tornádók alakulnak ki, melyek az
egyenlítői vidékeken régóta ismertek.
Ezek miatt a heves kiegyenlítődési folyamatok miatt helyileg a vízpára is kényszerűen
felgyülemlik, aminek következményeként súlyos viharok alakulnak ki, és felhőszakadások lépnek
fel.
Erős kitörések esetén a nagy mennyiségű szén anyagok mellett bőséges mennyiségű vízgőz is
kibocsátásra kerül, ami növeli a napból érkező energiasugarakkal szembeni ellenállást, és ezáltal
hőmérséklet növekedést okoz. Ennek a jelenségnek a következménye a rövid ideig tartó vegetáció
burjánzás, tehát látszólagos mezőgazdasági siker, minek következtében azonban ismét csak
növekszik a gáz halmazállapotú szén anyagok fogyasztása, melynek aztán már nincs meg a
szükséges és egyenletes mértékű utánpótlása a föld mélyéből. Ez viszont a vegetációs formák
minőségi leépülését, és a naptól visszasugárzott energia tehát végeredményben szisztematikus
lehűléshez vezet, vagyis egy új jégkorszak kezdetét
Ezeket a fejleményeket jelenleg az ember pusztító tevékenysége okozza az erdő-, mező-, víz- és
energiagazdaság területén, mert ezek az uralkodó egyoldalú nézetek miatt megszakad a víz
körforgás egyenletessége, és ezzel együtt az energiakörforgás, a szén anyagok felfelé áramlása.
Ahogy említettük, az emberek manapság elterjedt értelmetlen munkamódszerei miatt bekövetkezik
a nap által visszasugárzott energiaanyagok minőségi romlása, végeredményben pedig az
atmoszférában az oxidációs folyamatok megszakadása miatt lecsökken a hőképződés, így aztán
joggal állíthatjuk, hogy a következő jégkorszakot pont a tudomány és a technika úgymond a
hajánál fogva vonszolja ide.
Ebből az okból kifolyólag a technika előrehaladtával az egész világon közismert gazdasági
hanyatlás jelenségei következtek be, melyek ugyanabban a tempóban fognak növekedni, mint
ahogyan az energiahordozókat fogják kitermelni a föld mélyéből. Minél nagyobb előrelépéseket
érünk el tehát, annál mélyebbre kell süllyednünk, és fogunk is süllyedni, gazdaságilag és
kulturálisan. De mindez még nem elég! A földben feltétlenül fontos oxidációs folyamatok
csökkenésével együtt szükségszerűen hatalmas víz felgyülemlések fognak előfordulni először
az atmoszférában, később pedig magában a földben is, mert a víz sem itt, sem ott nem tud
feldolgozódni, illetve átalakulni.
A földbe behatoló, vagy az atmoszférába feláramló, ismét elpárolgó, oxigénnel erősen túltelített és
szénanyagokban szegény víznek, társai, a szén anyagok hiányában, el fog tolódni a fagyáspontja,
mellyel együtt további szükségszerű következményként alapvetően meg kell változnia az általános
klimatikus viszonyoknak. Továbbá az egypólusúan töltött talajvíznek, ha feszültségmentesítődött a
szénanyag hiány miatt, olyan mélységekbe kell lesüllyednie, ahol esetleg vannak még szén
anyagok, ott el kell tolódnia a forráspontjának, idő előtt oxidálódnia kell, és hatalmas kitöréseket
kell majd előidéznie.
A víz lesüllyedésével együtt a vegetáció ugyanúgy el fog tűnni, mint ahogyan egykor jött, és
hatalmas katasztrófák után, melyek felhőszakadások, földrengések, tornádók stb. alakjában fognak
lezajlani, a vegetációs zóna törvényszerűen, lassan de biztosan, el fog jegesedni.
A manapság már mindenütt növekvő vízkatasztrófák, melyeknek Kínában például becslések
szerint 20 millió emberélet fog áldozatul esni, egyenlőre még nagyon ártalmatlan események a
következő időkben várható katasztrófákhoz viszonyítva, melyeknek szükségszerűen be kell
következniük, ha az emberek továbbra is vezetni hagyják magukat a mai tudomány által.
Így például a csapadékképződés jelenlegi magyarázata annyira hiányos, hogy nem lehet eléggé
csodálkozni azon, hogyan is maradhatott fenn évszázadokon keresztül egy ilyen hipotézis.
A tudomány az eső keletkezését a levegőben levő vízpára hideg hatására történő kicsapódásával
magyarázza, mely magyarázat bővebb értelemben értelmezve minden bizonnyal megközelíti a
valóságot, de végül mégis csupán mellékes kísérő jelenség, mivel, ahogyan azt a legegyszerűbb
kísérletek is bizonyítják, az eső keletkezése is első soban az előzőekben leírt kiegyenlítődési
folyamatokra vezethető vissza, melyek csak a felfelé áramló szén anyagok és a finom jéggel
leereszkedő oxigéncsoportok kereszteződésekor jöhetnek létre.
Ha a tudomány nézete helyes lenne, akkor a magassabb rétegekben télen esőnek kéne esnie,
nyáron pedig havazni kellene, mivel, ahogyan az köztudott, levegő hőmérsékletek, valamint a föld
hőmérsékletei az évszakok váltakozásával ellentétes irányban változnak.
Az itt csak futólag, utalásként megemlített következmény jelenségeket szem előtt tartva, melyek a
mai tudományos nézetek követése mellett tisztán törvényszerűen, emiatt pedig minden bizonnyal
be fognak következni, csak egyetlen járható út marad, ez pedig nem más, mint az emberek
felébresztése, mert csak így lehetséges a tényleg fennálló elképzelhetetlenül nagy veszélyt, ami
minket, félrevezetett embereket ma, fajtától és nemzeti hovatartozástól függetlenül gyakorlatilag
fenyeget, az utosló órában talán még elhárítani. Mivel azokon az embereken kívül, akik
mindannyiunkat ebbe a szürnyű zsákutcába vezettek, és akik majdhogynem tudatlanul káoszba is
vezetnének minket, nagy valószínűséggel mégiscsak vannak olyanok, akik legalább annyi
emberséges érzést megőriztek magukban, hogy legalább a gyerekeinket ne vigyék tudatosan bele
ilyen szörnyű katasztrófákba, így még van legalább lehetőség leszakítani a szemkötőt az
értelmesen gondolkodók szeméről, hogy ezen kevesek segítségével belevágjunk a mentés
kísérletébe, melyet ifjaink kétség kívül támogatni fognak, mert hiszen mégis csak a saját
jövőjükről van szó.
Köztudott, hogy a butaságra nincs gyógyír, és a tudatlanul tévelygőket aligha lehet felelősségre
vonni. De ha már egyszer felismertük a mindenütt mutatkozó pusztulási jelenségek okait, akkor
ezeknek a biztosan romlásba vezető munkamódszereknek bármilyen folytatása kétség kívül
bűntényt jelentene.
A jelenlegi technikai és gazdasági intiézkedések miatt törvényszerűen és ezért biztosan be kellett
következnie a vízháztartás szisztematikus zavarának, és ezzel együtt a természetben minden
életnek feltételét jelentő kiegyenlítő folyamatok messzemenő elfojtásának.
Az építő alapanyagok és a zajlódó oxidáxiós folyamatok megszakításának logikus következménye
az egyre terjedő elsivatagosodás, és a mindent tápláló vegetációs zóna lehűlése.
A mai munkaelvek folytatása mellett ezért, eltekintve az egyre nagyobb méreteket öltő pusztulási
és betegség jelenségektől, kényszerűen be kell következnie egy világméretű éhínségnek is.
Az itt álló fejtegetésekből nyert felismeréseknek szükségszerűen a következő döntés elé kell
állítania minket:
Vagy lemondunk a súlyos károkat okozó mai tudományos és technikai vívmányokról, és hidegre
tesszük a manapság mérvadó szellemi vezetőket – vagy hagyjuk, hogy fokozatosan ők tegyenek
minket hidegre, vagy a művészet összes szabálya szerint hagyjuk magunkat a szó szoros
értlemében jégre vinni (a szó szerint fordított „aufs Eis führen” német kifejezés jelentése
becsapni, tévútra vezetni, így ez itt eredetileg kétértelmű szójáték), hogy legalább ebben a
szigorúan tudományos formában mint egy elmúlt „kultúra” figyelmeztető végtermékeként
lehetőleg minél tovább megmaradjunk.

Bécs, 1933. november

Kiadva 1934. júliusában