#napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– I. évfolyam, 4. szám, 2019. 08. 25. –

Custom for a Fiery Spirit by Inigo Jones (Ben Johnson: Oberon the Faery Prince, 1606)
http://jeannedepompadour.blogspot.com/2012/04/costumes-by-inigo-jones-and-bernardo.html

„IMLH”, 2019
 #napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– I. évfolyam, 4. szám, 2019. 08. 25. –

Szerkesztette:
Horváth Lajos

„IMLH”, BP14, 2019

 Lektorálta:
Hódító Anomália
(Hatévnyi Szuszával)

Fordította:
Horváth Lajos „Magyartalan”

Szerkesztette:
Horváth Lajos „Olvashatatlan”

Hibajegyzék Hiányában,
Hovatovább Hamiskás Hanghordozásához Hűen,
Hangzói Hangjátékaink Hihetetlen Helyesírását

V
Haladéktalanul Helyreigazítgatta:
Hajós Lothár

Minden jog fenntartva.

© Horváth Lajos, 2019

ISSN 978-96-3wtf-vhl-x
ISBN 978-615-00-4231-2

Készült 3 ív (nagyjából A/5 méretűre, avagy nyolcadrét hajtott) terjedelemben.

A kéziratnak megfelelő másolatok közül 13 példány mindmáig hozzáférhető.
Eredeti ára 1s azaz egy brit shilling.
 S O N N E T S.
Barátra rósz kárt, s tartozom neked,
Veszítvén őt, míg meggyaláz magam.
Mindkettőnk rád maradt, elvesztve őt,
Mégsem vagyok szabad, s őt érte csőd.

W Hogy bárki kíván, Will mint vágy tiéd,

Will ám többlet, s Will ám a tartalék,
Felingerel, s végtelenszámra vét,
S villantásod vágyálmaként elég.
Hatalmas nagy vágyad világa tág,
Vágyadba csak vágyamat rejteném,
Színtiszta vágyam az egész világ,
Világos, hogy e bájos vágy enyém:
A tenger csupa víz, s úgy ázik el,
Duzzasztja a bőséges áradás,
Gazdag Will lóg neked, s Will vágyra kel,
Vágyam, mi nő, s nagy Will ma ráadás.
Ne mondj nemet szép nemre nemtelen,
Egyet gondolj, s már Will ám ott terem.

I Ha lelked számba vesz, lelkedre mondd,

Vakbuzgón, hogy Will ám a feltüzelt,
Vágyálmod vallomást belátva ont,
Míg édes szerelmi álcám megejt.
Will ám a vágy, kincsem, szerelmedet,
Vágyam betölti, végül is fogom,
Nagy dolgunk könnyelműséghez vezet,
Egy is kevés számos után nagyon.
Vagy hadd legyek szám szerint számtalan,
Bár nyugtád számláján volnék csak egy,
Tartalmasan neked adom magam,
Édesded semmiségem cseppje kegy.
Névleg tégy szerelmeddé, úgy imádj,
Neves Will ám szeretődként a vágy.

T Szememmel szerelmem, te vak bolond,

I That
 S H A K E–S P E A R E S
Mit tettél, hogy néz, s mégse lát, ha lát:
Ismervén bájt, legrosszabbul leront,
Ha legjobbnak látja hazug zugát.
Míg részrehajló szemmel eltekint,
Horgonyt vetvén, emberi révbe ér;
Szemen szedett horgod megcsalt megint,
Szívem, zátonyra futván, merre tér?
Miért csapja be számos fordulat,
Széles világi közhely, s cselszövés?
Ekképp látszat szóvá tett gondolat,
S álarcos szép igaz gaz csínytevés,
Jóban hű szívem s szemem tévedett,
S mostan átszállítván ál-vészt hitet.

W Szerelmem, mikor hűséget fogad,

Hiszek neki, bár tudom, hogy hazug,
Ártatlan ifjúnak vél, kit szabad
Világi hamisság se ront, ha zúg.
Hogy ifjúnak hihet, hiún hiszem,
Jócskán elmúltak, tudja, napjaim,
Hamis nyelve így hiteles, hiszen
Elhallgatjuk az igazságot, ím:
Miért nem mondja el, hogy hazudik?
S miért ne mondjam, hogy öreg vagyok?
Színlelvén igazság legjobb, amíg
A kor szintúgy, hogy minden év titok.
Egymással csaljuk egymást, én meg ő,
S csalárd hibánk ekképp kecsegtető.

O Hibák felett én nem ítélkezem,

Mert durvaságod szívemen hever,
Inkább sebezz nyelvelvén, s szemtelen,
Művészet nem, de erőszak lever,
Más-hol szeretsz, szemem láttára, mondd,
Vélt oldalt, drága szív, ne nézz le itt,
Vagy hát leleményed sebezve ront
Is
 S O N N E T S.
Imígy védelmemre, s túlzásba szít?
Legyél felmenve: szerelmem szemét,
Ha forrásképp számomra szemben áll,
Arcom se bánja, s ellenem se véd,
Támadva más-hol nyilall, s másba száll;
De mégse, végem van, közel vagyok,
Szemből szúrj le, s gyötrelmem szűnni fog.

B Legyél bölcs, mint kegyetlen vagy, s ne vess

Kötött-nyelvű türelmemért se meg:
Adott szót, s kifejezést búm keres,
Tanult manír sajnált kínként remeg.
Inkább elmésséged viseljen el,
Tudasd, hogy nem szeretsz, s mondd meg nekem,
Akár mord beteg halálhoz közel,
Nincs más hír csak Orvosló értelem.
Férjen hozzám kétség és őrület,
A rád nyelvet öltő rút tébolyom,
Nos, így, e rossz világ csúfos lehet,
Míg rágalom sértett fülekbe nyom.
Bár nem fekszik a hazugság nekünk,
Vess rám szemet, ha szíved messze csüng.

I Szívből szeretlek, szemem bánja bár,

Hogy így ezer hibát felró neked,
Szemet, ha szúrsz, szívem szerelme vár,
Szemellenzést bolondulón szeret.
Fülem is bánja nyelved hangzatát,
Nem érint meg alapvető fogás,
Se ízre, szagra nem kíván tehát
Érzéki dőzsölést rád nézve más:
Ötfélén érzékelvén sem tudom,
Bolondos szív mint ne szolgálna ki,
Míg emberszámba véve rendhagyón,
Magát szolgalelkűn alád veti.
Csupán vesztemre számít, mit nyerek:
Minő kínomban, s hogy ront vétke meg.
I2 Loue
 S H A K E–S P E A R E S

L Szerelmem bűnöm és utálatod

Erényed drága: gyűlölt, mert szeret,
Enyémet és tiédet, mint adott,
Vesd össze, s már érdemesnek leled,
Ha rosszallásuk ajkadról való,
Mi skarlát díszének szentségtörés,
S hamis kötésű szerelmekre ró,
Rabolni mások ágyait kevés.
Törvény szerint szeretlek, mint te mást,
Szemezz velük mint zaklatód vagyok,
Vess szánalmat szívedbe, s nőve lásd
Szánalmas vágy méh sajnálatra fog.
Míg azt kutatod, mit rejtesz csupán,
Magad tagad saját példád során.

L Mint gondos háziasszony futva kap

Egyik szárnyas szökevényén, no lám,
Letéve kisbabáját, összecsap
Dolgában újra, s futtában netán:
Már elhanyagolt gyermeket figyel,
Ki rajta kapva sír, míg gondja nagy,
Követvén arcánál, mi szálldos el:
Pór kisdedet csak panaszára hagy;
Úgy kapsz utána, mi elszáll veled,
Míg kisbabádként utánad futok,
S amint megfogtad már reményedet:
Játssz jó anyát, legyen mamás a csók.
Imám világos így, Will ám tiéd,
S fordíts hátat, ha zúg sírós beszéd.

T Két szeretőm, mint kétely és vigasz,

Két lélekként igéz, ha jó, ha rossz,
Jó angyalom férfias, szép, igaz,
Rossz szellemem színültig nő s gonosz.
Pokolba kíván női ördögöm,
Tempteth
 S O N N E T S.
Ezért angyalomat csábítja el,
Szentemre rontana e káröröm:
Csalárd gőgjének tisztasága kell.
Habár angyalom megszállottja lesz,
Gyaníthatom, de nyilván még titok,
Hogy köztünk szólva, barátság övez,
S egy más poklában volnánk angyalok.
Míg ezt se tudhatom, kétségbe ejt:
Jóságomért rossz angyalom tüzelt.

T Ajkát késztette Szerelem,

Hogy hangoztassa mint utál,
Kedvére tettem kedvtelen:
Sirámom láttán áll a bál,
S szívéhez szólt az irgalom,
Mi édes nyelvet szid, habár
Feddése gyengéd és finom:
De újólag nyelvelte már:
Utálom, mondta végül is,
Mint gyengéd nap, ha éjt követ,
Mennyből zuhant pokolba kis
Megszállottja, a rémület.
Utálatát kibökte hát,
S mentségemre szólt, nem magát.

P Pór lélek központ bűnös földemen,

Bűnös földemen lázadón rendezel,
Miért emészt e kínhalál, s milyen
Bohó külső falfestéked lep el?
Túl röpke bérleményért túl nagy ár
Megéri, ha kúriád elfakul?
Férgekre hagynád többletként e kár,
Felfalják testedet?ha végbe hull?
Élj hát szolgáid veszteségein,
Eméssze lelked készletét e súly,
Elévülő ócskás órákra, ím:
I3 Within
 S H A K E–S P E A R E S
Lakj jól tehát, s ne gazdagodva hullj,
Falj fel inkább emberfaló halált,
S halál, ha holt, többé halál sem árt.

M Szerelmem vágyakozó lázban ég,

Tartósan ápolja tovább a kórt,
Védőn táplálja betegét, mi még
Bizonytalan étket bágyadva hord:
Szerelmem Orvoslója indokom,
Előírása nincs betartva, ám
Hogy elhagyott, lesújt a fájdalom,
A vágy halott, mi Orvosságra szán.
Kúrám után, mostan Indok mi kár,
Holdkóros lázálmától nem pihen,
Elmém háborodottan mit se vár,
Elszállt igazságát hiún hiszem.
Szépnek, s lángelméjűnek hittelek,
Ében poklú vagy, s éjsötét beteg.

O Jaj, kútfőmre minő szemet vetett

A kis szerelem, nincs hű látszata,
Ha volna is, elszállt ítéletet
Tévesszek rám nézvén, mi nem csoda?
Szép láttán elvakult hamis szemem
Jelentse, hogy a világért sem az?
Jelölje majd a szerelem, mi nem
Hű szemre, embernek ámbár igaz:
Miképp lehet? Szerelem szemre hű,
Mi szemlélvén, s könnyezve is dühös?
Bár nem csoda, tévednem egyszerű,
A nap se lát tisztán, míg menny ködös.
Dörzsölt szerelem, könnyed vaksiság,
Szemek forrásán lelnek rút hibák.

C Kegyetlenül mondanád, nem szeretsz,

S magammal szemben résztvevő vagyok:
Doe
 S O N N E T S.
Magamról megfeledkezem, s megedz,
Érted, gondolatban, kényúri ok?
Barátom téged tényleg úgy utál,
Hogy rosszallod mikor magasztalom,
Ha korholsz engem, jajom rám talál,
Magam bosszulván meg jutalmazón?
Minő érdemmel becsülném magam,
Ha gőgösen lenézném érdemed,
Áldom hibád javamra kártalan,
Szemed parancsol helyre, meglehet.
Utálj szerelmem, tudom bár okát,
Én vak vagyok, s te szereted, ki lát.

O Minő erő adta hatalmadat,

Önkénye szívemen uralkodik,
Igaz valómra hazugság marad,
Sőt nappal fénye sem áldás? Alig
Hatott rád mind e megrontó dolog,
Mit tettél, több mint elmarasztaló?
Van ott erő, jótállás, mit tudok
Javadra váltani, kár volna jó?
Eléred, hogy jobban szeresselek,
Mivel hallom, s látom, utálatos
Eset, más gyűlölete bár remek,
Mással se légy velem alattomos.
Míg gyarlóságod szerelmemre sújt,
Viszontszerelmed méltán rám szorult.

L A túl ifjú Szerelem mit se tud,

Bár köztudott, hogy szerelemszülött,
Gyengéd csaló, hibám eszedbe jut:
Hagyd hátra majd édes magad mögött.
Amint elárulsz, úgy elárulom
Nemes felem nagy fa-szómmal szegőn,
Lelkemre mondva, testiségbe von
Szerelmi mámor, s húsvért sem köszön:
But
 S H A K E–S P E A R E S
Emelkedik csak neved hallatán,
S győztes díjára, méltán büszke rá,
Helytálló pór rabszolgádként, talán,
Melléd bukna viszonnyal úgy alá.
Nem tartja vissza füttyszavam sem ok,
Szerelmétől ágaskodok, s bukok.

I Szerelmedet megtagadtam, tudod,

S kétszer szegtél szerelmi esküvést,
Megtört ágy-esküd, s új hit izgatott,
Becsszó váltott utálatos törést;
Miért vádollak hűtlenségedért:
Kétszer csalsz, s hússzor hűtlenebb vagyok?
Minden fogadalmam károdra sért,
Mert nem bízom benned, s szívem sajog.
Szívélyes esküm szólt mélyről jövőn:
Szerelmed valódi volt és igaz,
Szemfényvesztésre fény derült külön,
S mind elvakult a látványtól, mi gaz.
Hogy esküdtem, szép vagy: szemen szedett
Hazugság, úgy igaz, sértő lehet.

C Kupid álmában hevert, s védjegyét

Diána hajadonja lelte meg,
E vágy-gyújtó tűz ellen mit se vét,
Hűs völgy-forrásba mártón incseleg:
Kölcsönt nyújt tüzes szerelem, hiszen
Mint élénk hév, mindmáig is kitart,
Gyógyfürdőként halandó írt terem,
Mi kúrál mindenféle furcsa bajt.
De úrnőm szemében újonnan ég,
Miképp fiús láz mellkasomra vár,
S már vágyfokozó fürdőkből elég,
Lehangolt vendégként kedvem sivár.
Gyógyírt se lelt dagállyal árad itt,
S újfent úrnőm szemébe tűz Kupid.
I 54
 S O N N E T S.

T A kis Szerelem-Isten úgy aludt,

Szívtipró tűznyalábja oldalán,
Hogy sok szűz Nimfát arra vitt az út,
S immár a legszebbecske szolgalány
Ragadta meg azt az izzó tüzet,
Mi fűtötte hű szívek nagy hadát,
S kéjvágy Tábornokát így, szerfelett,
Lefegyverezte egy Szűz kéz tehát.
Hűs Forrásba oltotta védjegyét,
Mit úgy hevített a szerelmi tűz,
Hogy fürdővé nőtt: s bár gyógyír se véd,
Míg Úrnőm rabjaként kórságba fűz
A kúrálás, már bizonyos, hogy itt
Tüzes szerelmet víz se csillapít.

V É G C É L.

K Egy
 Egy Szeretői panasz.
HANGSZERELTE
WILLIAM SHAKE–SPEARE.

L Eérve egy hegy oldalán, a visszhang,

Mi lelkesít, hogy bánatán tünődj,
Megihletett; csakúgy sodort e bús hang,
S ledőltem ott, ahol mesélt a völgy;
Hamar, csodáltam, ím, egy csalfa hölgy
Lapot szakítva sírt, mint vad vihar,
S letörte gyűrűit a bús zavar.

F ején a szalmaszálból szőtt kalap,

Mi lánytekintetet vigyázva véd,
Arcát takarta; nem láthatta nap
Az elhalt báj felhasznált végzetét,
Ifjú báját Idő se tépte szét;
Hiába volt dühös, szépsége mind
Kikandikált gyűrött arcán megint.

Zuhogva ömlött kendőjén a könny,

Zilált lapjain több öntelt alak
Áztatta selymes ábráját külön,
Elárasztotta viharzó harag,
Amíg betűzte, hogy mit mondanak,
Sikoltva ráözönlött annyi baj,
Hogy elmélyült és feltört a moraj.

Bősz pillantása, mint lovas szekér

Az égövekre támadt lázadón,
Utána, mint megtört, levert tüzér,
A földre hullt a feldúlt ártalom,
Tekintetén letört a fájdalom,
To
 PANASZ
Mindenfelé lövellt bizonytalan,
Észbontó volt a feltűnő roham.

Szabályosan font haja kusza volt,

Jelezték milyen gondatlan keze,
Pár fürt kalapja szálaként hatott,
Mi sóvárgó arcán sápadt vele,
Néhány a szalaggal függött le, de
Fogságukhoz hűen tűrték soruk,
Habár nyeglén lazították maguk.

Míg vízbe fúlt a parttalan kamat,

Sok ékkövét vetette el szegény,
Egyenként nyelte mind az áradat,
Felkavarta a süppedő merény,
Törlesztett, nem maradt egy csepp remény,
Akár a jótékony fejedelem,
Ha mindenéből nincs már semmi sem.

Sok gyűrött jegyzete is volt elég,

Sóhajtva tépte, majd áztatta ár,
Hány díszes aranygyűrűt tört, de rég
Lesüppedt síremlékük lett a sár;
De több levelet rejtett a kosár:
Volt benne vérrel írt selyemvonás,
Ügyes, titokzatos, hatásvadász.

Azokkal fürdette a vízözön,

Tépázva hullt a könnye, mint a csók,
„Csaló vér!” sírt, „hány hamisság köszön
Minden szavadból! Elcsúfít a bók,
A tinta is csak átkozódva fog!”
Ahogy kimondja, őrjítő harag
Dühíti, annyi szó hazug, hanyag.

Miközben így sírt, egy nagy csorda épp

K2 Some
 EGY SZERETŐI
Felé haladt, végül egy agg csuhás,
Ki hetvenkedett néha, ám a szép
Órái elhagyták, mint annyi más –
Elérte, vonzotta ily szép csapás,
Megértőn kérte, panaszolja el,
Mi bántja, hallgat addig és figyel.

Pásztorbotjára támaszkodva már

Illő távolba ült türelmesen,
Megint kérlelte hát, epedve vár,
Csak ossza meg a bánatát, hiszen
Vigaszt nyújt mindenre az értelem:
Lecsillapul az elragadtatás,
Ha megnyugtatja jótékony tudás.

„Atyám” szólt, „számodra tán feltűnő,

Ha megsebzett pár átkos óra rég,
De mégse hidd, hogy elnyűtt az idő,
Szívem se vén, csak bánatomban ég:
Nyíló virág lehetnék én ma még!
Üdén virulnék, ha úgy szeretem
Saját magam, mint senki mást sosem!

De jaj nekem! Mert megnyert túl korán

Egy ifjú vágy – üdvöm ellen való –,
Ilyen természetes szépség talán
Megannyi lányszemnek kápráztató;
A szerelem akár egy új lakó,
Amint a szépségébe költözött,
Már istenítve bálványozta őt!

Bronz hajtincsei göndör fürtökön

Libbentek ajkához, ha fújt a szél,
Mit jó megtenni, édesebb öröm,
Ha eltalálja hajlamunk a cél:
Ki látta, tőle elbájolva él;
For
 PANASZ
Parányi pompája is sejteti
Az Éden végtelen kegyét neki.

Arca még nem volt olyan férfias.

Álla épphogy kezdett pelyhedzeni.
És bársonyos bőre ifjú, csupasz
Szépségében volt oly gyönyörteli:
A borostáját úgy emelte ki;
Kedves kétségek táncoltak vele,
Úgy szebb, ahogy van, vagy jó nélküle.

Jelleme szép volt, mint az alkata,

Lánynyelven szólt, és attól volt szabad,
De férfidüh dúlt benne, mintha a
Tavasz záporozna az ég alatt,
Mint üde szél, mi rendetlen marad.
Indulata és ifjúsága is
Szépítette, mi benne oly hamis.

Jól lovagolt, gyakran mondták: „Lova

Azért olyan szilaj, mert rajta ül.
De büszkén, szépen vágtáznak tova!
Hogy ugrat, fordul, száguld, és kerül!”
A kérdés is derék, vitán felül:
Vajon miatta oly csodás a ló,
Vagy ő szerény, és paripája jó.

Ítéletük egyhangú lett hamar:

Valóban élete az éltető,
Miatta éled annyi dísz, pazar
Tökély, mi benne kész, más mind merő
Segédlet: helyénvaló, megnyerő,
De épp csak toldalék; kívül-belül
Nem alkotják, mind tőle üdvözül.

Így féken tartott nyelvén mennyi mély

K3 All
 PANASZ
Kérdés vagy érv vitathatatlanul,
Vagy hány nyomós ok, ismételt szeszély
Javára vált előnyösen: ki túl
Vidám, csak könnyezik, ki sír, vidul,
Ha hallja őt, és érti is a szót –
Mindenkit meggyőzött és meghatott.

Övé volt annyi ifjú, vén kebel,

Legyőzte mindkét nemet ily hatás,
Szolgálatuk se volt ekképp teher,
Rajongtak érte, ez se volt vitás:
Uralta őket ily csodás varázs;
Követték óhaját, bármit szeret,
Sajátja lett minden vágy, élvezet.

Volt, aki róla képet is kapott,

Szemgyönyörködtetőt, elméset is:
A sok bolond már képzetekbe holt,
Ha jobbnak ítéltek mindent komisz
Szülőföldjükön túl, habár hamis:
Jutalmakért eseng az élvezet,
De nem, ha köszvényes nagyúr fizet.

Övé lett minden, mit keze sem ért,

Remélték, hogy mindig velük marad,
Én szerencsétlen! Boldogságomért,
Hiába voltam ártatlan, szabad,
Miatta lettem önként áldozat:
Ifjúi báját méltattam midőn
Virágaim szakítgatta dicsőn.

De semmit sem kértem tőle soha,

Mint sok korábbi, nem gyötört szeszély;
Tiltott tisztességem védtem, hogy a
Biztos távolban ne érjen veszély;
Tapasztalásom sem volt épp erély:
Of
 P A N A S Z.
Újravérző bizonyíték maradt
E sok hamis kő, prédái miatt.

De, ah, ha az, ki rossz példát kerül,

A szánandó kárt mért becsülje meg?
Erőltetik, habár ellenszegül,
Az elkerült vészt, amitől remeg?
Mi még megáll, utóbb elténfereg;
Dühünkben eltompít a sok tanács,
De edz, hogy bölcsebb belátásra válts.

A vérünket nem csillapítja le,

Ha megfogadjuk azt, mit más javall,
Mi jónak látszik, ki nem él vele,
Mit illem tilt, megárt, ha vágyba csal?
Ó, étvágy! Hited ellenére vall,
Ha ízlésfüggő már a kóstoló,
De sír az indok: „ez az utolsó”.

Annyit még mondtam róla, hogy „csaló”:

Ismertem, hódít azzal is, ha int,
Hallottam hírét, hogy hol hált, vagy, ó,
Láttam hány lódítást leplez, legyint;
Esküdött: tudtam, hazudik megint;
Hogy minden szóképe műalkotás,
De szíve is csak csalfa megszokás.

De mindez ellenére védtem én,

Hiszen csak ostromolt, hogy: „Drága lány,
Szánd meg fájó ifjúságom! Szerény
Eskümtől ne félj, szavam sem silány,
Nem esketett még sosem ily talány!
Távolról láttam, mi a szerelem,
Ha te nem vagy, én meg sem ismerem!

Vérem vitt vétkeimre esztelen,

K4 Are
 EGY SZERETŐI
Minden hibám, mit rajtam látsz, csekély,
Emészt az önvád és a gyötrelem,
Nem volt az szerelem csak kerge kéj,
De szenvedés lett minden szenvedély;
Habár elmúlt a szégyenérzetem,
Csak szárnyalás volt minden szerelem.

A sok közül, kiket látott szemem,

Nem akadt, akiért lángolt a szív,
De vonzalmam se volt fikarcnyi sem,
Se kellem, ami kényelemre hív:
De lelkifurdalás bennem se vív,
Mert dísztárgy volt csupán mindjük szíve,
Szívem nem birtokolta senki se!

Sok sebző vágyam átlátszó hitel,

Hány halvány gyöngy és vérvörös rubint;
De kínos a pompás életvitel,
Pirít, mikor váltságuk rám tekint,
Ha holtsápadt kedv bíbor színbe hint;
Szelídség ez, rettegés hatása,
Bent tábort üt, de kívül küzd csatázva.

Nézd! Fürtjeiket adták zálogul,

Kis hajcsatra fűzték szerelmesen,
Több apróságot is kaptam, ha túl
Érzékenyen játszottam szerepem.
Kedves ékszert is adtam, és igen
Eszes szonettekkel növeltem az
Értéküket, hogy legyen mind igaz.

A gyémánt gyönyörű szép és szilárd,

De hát miért átlátszó mindene?
A sötétzöld smaragd ugyan mit árt,
Nem ragyogó, ha nincs egy fénye se?
A zafírt zenitje árnyalja be?
With
 P A N A S Z.
Opál olvasztja el? Megírtam én,
Csodás kincsük milyen mesés erény.

De nézd, hány forró vágy és mennyi zsákmány!

Szelíden legyőzték a gyöngeséget…
Beteltem, mégse ártott semmi ármány,
E kölcsönökkel így adózom érted:
Te vagy nekem a kezdet és a végzet;
Tiéd a sok szükséges áldozat,
Oltáruk voltam, védnököm te vagy!

Ó! Eszményítse mind fehér kezed,

Miért a dics megáld az égin át;
Fogadd el, tiéd minden élvezet,
Megannyi sóhaj kérlel és imád;
Követként lesem óhajod tehát,
Neked szolgálok, és a sok darab
Egyetlenegy lesz veled s boldogabb.

E rajzot egy apáca küldte el,

Egy álszent nővér. Ez egy szent ima…
Csuháját csak dísznek öltötte fel,
Virágzott is pompás tulajdona;
A gazdag lelkek keresték, noha
Hűvös távolságot tartott, na de
Örök szerelem volt az élete.

De édesem! Szenvedés volna, ha

Felélnénk azt, mi még miénk se volt,
Megjátszanánk, mit nem láttunk soha,
A bűnhődés, ha színlelik, felold?
Mert dicsőséges híre mégse zord:
Ha égbe juttatják sebhelyei,
Kihágása hősiessé teszi.

Ó, nézd el nekem, hogy nem kérkedek:

L The
 EGY SZERETŐI
A véletlen vetett elébe csak,
Erejét a pillanat törte meg,
Ma zárdában kereng s látszatra vak,
Hithű szemén át szerelem kacag.
Hogy el ne csábuljon, elzártan él,
De csábítóbb, hogy szabad és ledér.

De fenséges vagy! Mondd, mit ér a szó?

A széttört szívek – miket védtem én –
Forrásvizének kutam lett a tó,
Óceánodba öntöm, mi enyém,
Így, én is, neked leszek nyeremény,
Erőd betöltve hódít, győzve bír:
Meghűlt kebledre szerelmünk az ír.

Apácacsábításra vitt a vágy,

Kinek fenyítve üdve lett a kegy,
Szemének hittem, ha támadva lágy,
Akkor minden hitszegés egyre megy:
Ó, erős szerelmem! Veled nem egy
A bonyodalom, téged eskü véd,
Minden te vagy, és minden más tiéd.

Ha lenyűgözöl, mit tanít a sok

Elcsépelt példa? Lángol bár az arc,
Hány akadály hűvösen visszafog,
Vagyon, félelem, törvény, sors! A harc
Is béke veled, nem érhet kudarc,
És édesít, hiába fáj a kín,
Hogy nem gyötörheti már semmi szín.

Sok szív, mi tőlem függ, most megszakad,

Megtörten érez, vérzőn nyög, eped;
És könyörög, hogy szívedbe fogadd,
Ne küzdj az ellen, ki téged szeret,
Hiszen negédes esküm is tied,
And
 P A N A S Z.
Mint megbízható erős kötelék,
Mi szentesítve becsülettel ég!”

Ezt mondta, könnyes szeme, mint a tűz

Hevített, most is orcámon pirul;
Arca forrása oly mederbe űz,
Ahol meggátolt áradása dúl:
Ó, üdv az árnak, ha mederbe fúl!
Kristályba zárt izzó rózsa csoda,
Mert fénylő lángja víztükör-sima.

Ó, atyám! Hány hazugság pokla fér

Egyetlen parányi könnycseppbe, jaj!
De, hogyha könnyek áradása kér,
Mily sziklaszívet nem enyhít a baj?
Hevül kihűlt kebel, mi oly szilaj?
Ó, csúf csalás! Hűs hit, forró harag
Fellángol, és máris halálra fagy!

Lám, fortélya is művészi tökély,

De meghatottan sírtam, én bolond!
Hagytam, hogy erkölcsöm lopja a kéj,
Könnyen lerázta gátlásom a gond;
Hasonlóságunk ekképp összevont:
Megenyhültünk, egymást siratva, sőt
Ő mérgezett, én gyógyítottam őt.

Megannyi végtelen finom fogás

Övezte, hány trükköt alkalmazott!
Perzselő pír, zaklató zokogás,
Ájult sápadtság is; eltűnt, holott
Hiába rabolt, nem játszott csalót:
Pirulva bókolt, megszeppent, ha bú
Gyötörte: falfehér lett s szomorú.

Nem kerülhette egy érző kebel

L2 Could
 A SZERETŐI
Sem el ledér gyalázatát sose;
Szép jellemet szelídítőn teper,
De leplezetten úgy bénítja le,
Kit nyer, hogy ellenzi, mi érdeke:
S ha hőn áhított fényűzésbe ér,
Szűzi nőről és erkölcsről beszél!

Minderről üdvösségbe bújva szól,

Így rejtve el a csupasz ördögöt;
Az ártatlant csábítja ott, ahol
Felettük még a kerub őrködött.
Ifjú és egyszerű az üldözött;
Ah, én! Elbuktam, de kétség gyötör,
Hogy érhet újra hasonló gyönyör.

Ó szemfénye szennyezett áradás,

Ó arca pírja szalmalángnyi tűz :
Ó szívverése villámló csapás,
Ó zokszava rossz leheletnyi bűz,
Ó mindene hamis látszatba fűz,
Elárulja, kit elárult a tett,
Újfent megrontván, kit Megbékített.

V É G Z E T.
 Megjelent kis példányszámú szövegkönyvekként,
illetőleg az újmagyar neobarokk stíl jegyében,
továbbá a #napishakespeare (saját fordítás):
The Hungarian Daily SHAKE-SPEARES „IMLH”, 2019
alkalmi kiadó gondozásában.
Nehezen, de ezennel, ezen e-folyóiratként közzétette „Vétlen” Hajós Lothár,
a The Hungarian Daily SHAKE-SPEARES külön kérésre is bejegyzett hasábjain,
ami elérhetővé vált „Vétlen” Hajós Lothár személyes arckönyvi oldalán,
mint a Facebook, Inc. ® felület egyik oktatási célokra felhasználható terméke.
A tiszavirág-életű alkalmi folyóirat díjmentesen vált hozzáférhetővé.
A nyilvános időszaki kiadvány letölthetővé vált 2019. július első és augusztus utolsó napja között.
A tervezett vasárnapi lapszámok megjelenésétől számolva,
az első szám 2019. 07. 14. napjával, a második szám 2019. 07. 28. napjával,
a harmadik szám 2019. 08. 11. napjával, a negyedik szám 2019. 08. 25. napjával,
mint afféle egynyári kaland, külön-külön is elérhetővé vált a végeláthatatlan világhálón,
#napishakespeare (saját fordítás) világhálós folyóiratának
The Hungarian Daily SHAKE-SPEARES műfordítás-sorozataként,
S O N N E T S. Neuer before Imprinted. alcímmel ellátva,
az „IMLH” magánkiadó 2019. évi kiadásában,
a Magyar ISSN Nemzeti Központ felelős munkatársai által mindmáig meg nem állapított,
nem létező és úgymond ismeretlen ISSN 978-96-3wtf-vhl-x számon.

Jelen kiadás világhálós változata szintén közhírré tétettetik

V. Hajós Lothár saját nyilvános arckönyvi oldalán, 2019. szeptember 16. napjával,
az eredeti művel megegyező munkacímű e-könyv pdf-formátumában,
a korábban már kiutalt ISBN 978-615-00-4232-9 számon.
*

Kiadta a #napishakespeare (saját fordítás): The Hungarian Daily SHAKES-PEARES „IMLH”,

2019 alkalmi kiadó, Budapest, 2019. Első kiadás. Oldalszám 96. Felelős kiadó idősebb
Horváth Lajos. Borítóterv „Vétlen” Hajós Lothár. Felelős szerkesztő ifjabb Horváth Lajos.
Nyomdai előkészítés utóbbi Horváth Lajos, BP14. Nyomta Hódító Anomália, BP13. A kötet
megjelenését Tolvay Tökéj mellett G. Eld és T. T., továbbá William Aspley és William
Shake-speare egyaránt határozottan támogatta.
 #FYIO

Shakespeare's Sonnets
A Facsimile of the Chalmers-Bridgewater Copy (Aspley Imprint) of the 1609 Quarto, in the Huntington Library.
Converted into Digital Format by R.G. Siemens, U of Alberta, 1998.

https://extra.shu.ac.uk/emls/Sonnets/Sonnets.html

A1r A2r B1r

K1r K1v L2v

 #napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– I. évfolyam, 1–4. szám, 2019. 07. 14., 2019. 07. 28., 2019. 08. 11., 2019. 08. 25. –

Custom for Oberon by Inigo Jones (Ben Johnson: Oberon the Faery Prince, 1606)
http://jeannedepompadour.blogspot.com/2012/04/costumes-by-inigo-jones-and-bernardo.html

„IMLH”, 2019