You are on page 1of 12

Kozma Szilárd

A fájdalom hiba-jelző funkciója és metafizikai értelme

I.

Az emberiség legnagyobb nyomorúsága az, hogy nem érti a fájdalomnak a lelki-szellemi


hibára- és vétekre-figyelmeztető jellegét (A téves irányba haladásra való figyelmeztető és intő
jellegét). Vagyis, nem ismeri a fájdalomnak az egészség és az igazi boldogság irányába: a
megváltás irányába terelő – irányító, kényszerítő fontos jellegét, vagyis: nem érti a fájdalom
szakrális funkcióját! Amennyiben nem közömbösen viselnénk, sőt: a legtöbb esetben
elfojtanánk a fájdalmainkat, vagyis a testünk és a lelkünk fájdalom-jelzéseit, hanem
megtanulnánk azt, hogy melyik testrészünkben, vagy szervünkben érzett intenzív fájdalomnak
mi az igazi figyelmeztető jelentése (a fájdalomcsillapítás bevett ostoba szokásának az
automatikus gyakorlása helyett, a szimbolikus értelmezést gyakorolnánk), nem csak, hogy
egészségesebben élnénk, de boldogak is tudnánk lenni, anélkül, hogy elérnénk a halálos
betegségek mérhetetlen szenvedéseit, és szomorúan, az értelmetlenségbe bele nyugodva
halnánk meg.

Sajnos ebben, a fájdalom-jelzéseknek a szimbolikus – spirituális értelmezésében, nem csak az


orvostudomány és a testrészekben és a szervekben érzett fájdalmaknak a kauzális szimbolikáját
teljesen ignoráló pszichológia gátolja meg a mai embert, de főként a szekularizált keresztény-
teológia, amely az Evangéliumok szövegeiben található megfelelő jézusi tanításoknak a
meghamisításával, azt tanítja, hogy nem azért szenvedünk bizonyos örökletes betegségekben,
mert a szüleink és a nagyszüleink (főként az anyai ági női felmenőink!) vétkeztek. Merthogy a
kauzális (karmikus) asztrológiai vizsgálatok, teljességgel és egyértelműen kimutatták azt is,
hogy az öröklődő betegségek és testi málformációk igen is annak a következményei, hogy az
anyai ági női őseink, de főként az anyáink, a fogantatásunkat megelőző időszakban, hosszasan
és huzamosan ignorálta a testének és a lelkének a fájdalom jelzéseit és olyan jellegű negatív
lelki és szellemi élményekbe élte bele magát intenzíven, amely negatív élmények analogikus
kapcsolatban állnak azokkal a szervekkel és testrészekkel, amely szervekkel és testrészekkel
„károsítva” (hibásan) érkeznek a világra a szellemi-lelki vétkeiket intenzíven és huzamosan
átélő anyáktól született gyermekek.

Az anyagi világban a Föld az a központi hely, ahol az ember és a többi


élőlény által, a szellemi teremtőerők, a teremtő ősprincípiumok úgy
ölthetnek határozott, anyagi alakot, hogy az ember személyi tudatán
keresztül, folytonos kapcsolatban maradnak a teremtés ősforrásával: az
abszolútummal. Ezek a spirituális teremtőerők a földi élőlényeken keresztül,
de főképp az ember individuális öntudatán és összetett érzékelő
képességén keresztül a Teremtés összességében nyilvánulnak meg és
képeződnek le határozott formákban a fizikai - biológiai természet
(számunkra észlelhető és érzékelhető) világában. Az asztrológiában a
kereszt a rendeltetésünk szerinti életfeladatok végrehajtását és a
tapasztalást, illetve a feladatok végrehajtását segítő érzékelést és az
észlelést, és így a fájdalmat is jelképezi. Ezért a tapasztalás-szenvedés nem
valami heroikus és szentimentális szenvelgési jelenségként ismeretes az
asztrológiában, hanem mint olyan információszerzési lehetőség, amely a
személyes tudat- tágulást hivatott szolgálni. Ebben az értelemben tehát a
fájdalom, a visszatartó – visszafogó, mondhatni: tiltó ereje és jellege
mellett, a spirituális harmónia és egészség megvalósulását, valamint a
helyes életútnak a benső - személyes tudatosítását szolgálja az emberben.
A fájdalom tehát, az ember által megtestesült belső Teremtő és a külső
Teremtés (természet) közötti harmonikus kapcsolat megvalósulását, a
személyes és az örök kiegyenlítődési folyamatokat hivatott lehetővé tenni,
azokat szolgálni. A fájdalom tehát, és annak figyelmen kívül hagyása
következtében fellépő szenvedés, majd a betegség, kimondottan a
Szaturnuszi őselvet, és végső soron a Plútó által megtestesített
Megváltódási szellemét hivatott szolgálni.

Hamis az európai eredetű, keresztény-ellenes koncepció, miszerint az


ember azáltal tanul és fejlődik spirituálisan, hogy az agytevékenysége
segítségével megfigyel és memorizál valamit, vagy azáltal, hogy logikailag
sikeresen levon bizonyos kővetkeztetéseket a természetben észlelhető
tőrvényszerűségekből és azokat a maga hasznára próbálván fordítani,
bizonyos intellektuális műveleteket végez a kikövetkeztetett és memorizált
információkkal. Ahhoz, hogy valamit lényegeset ténylegesen megtanuljunk,
egészen közeli kapcsolatba kell kerülnünk az illető jelenséggel, folyamattal,
vagy lételemmel (Személlyel) nem csak az agytevékenységünk és észlelő
képességünk (intellektusunk) által, hanem a lelkünk és fizikai testünk által
is. Mivel mindannyian bizonyos létjelenségekkel és lételemekkel szembeni,
tudattalan és önkéntelen negatív és ellenséges késztetéseket kiváltó
karmával születünk és élünk amíg a karmánkat nem oldottuk fel, minden,
ezekkel a számunkra vörös-posztóként megjelenő jelenségekkel és
elemekkel való közeli (közvetlen, illetve személyes) kapcsolat létesítés, a
legtöbb esetben félelemmel, szorongással, vagy egyenesen fizikai
fájdalommal és lelki szenvedéssel jár. Ugyanis, egyrészt nem minden
esetben lehet harmonikus a találkozás, mert a határozott (fizikai)
helyzetünk (és állapotunk) miatt az információ-csere nem minden esetben
történik meg bizonyos karmikus, vagy belénk nevelt, családunk által
megszoktatott lelki falak felbomlása és leomlása nélkül, illetve, néha,
ezeket a lelki falakat megtestesítő betokosodott testi merevség, vagy
feszültség, ugyancsak fájdalommal járó kioldódása, feloldódása, nélkül.
Vagyis: a kényelemhez való ragaszkodásunk és a kellemetlenségekkel és
kényelmetlenséggel szembeni ellenséges lelki magatartásunk miatt,
semmilyen karmikus találkozás nem történhet meg lelki, vagy fizikai
nehézségek nélkül és teljesen zavar- vagy feszültségmentesen mentesen.
Másrészt viszont ezek a közvetlen találkozások, tapasztalások és
kapcsolatfelvételek meg kell hogy történjenek, mert különben nem tudjuk
feloldani és meghaladni a karmánkat, nem tudjuk teljesíthetjük be, sem az
általános emberi, sem a (horoszkópjainkból egészen pontosan és konkrétan
kiolvasható) személyes életfeladatainkat.
A karma meghaladás tehát és az életfeladat-beváltás, majd a teljes
teremtői tudatosodás, rengeteg kellemetlennek képzelt tapasztalatot,
tudatos, vagy önkéntelen spirituális információszerzési „kalandot” és
önfegyelmet igénylő erőfeszítést kíván és azért, hogy ebben ne tévedjünk
el, a téves irányban tett erőfeszítéseink fájdalommal (kényszerit-
jelzésekkel) járnak. A fájdalomnak, vagy a kellemes érzésnek a foka az, ami
jelzi tudatunk számára azt, hogy a kapcsolat a személyünk által intenzíven
megtestesített lételvek között és azon lételvek kőzött, amit képvisel és
megtestesít az illető jelenség, vagy az a személy, vagy az a tárgy, amivel
személyesen kapcsolatba kerültünk, mennyire harmonikus vagy
diszharmonikus. A fájdalom, és a szenvedés, illetve a kellemes érzés tehát
az a misztikus információ-forrás, ami arra figyelmeztet, hogy nem jó irányba
haladunk, hogy valami mást kell tennünk, mint amit addig tettünk, illetve,
hogy mentalitás béli irányt kell változtatnunk az őserőkkel való
kapcsolataink helyreállítása és a harmonikus (zavarmentes) élet folytatás
érdekében.

Márpedig a vak ambíciókkal telített modern és posztmodern ember,


mindenek fölé helyezvén az észbeli képességeit és a találékonyságát, a
legtöbbször pontosan az ellenkezőjére használja, mint amiért az eredetileg
kifejlődött. Vagyis, ahelyett, hogy azon törné a fejét, hogy megfejtse a
fájdalom-jelzéseinek a szellemi jelentését, arra használja az intellektusát és
a rendkívüli értelme által létrehozott tudományát, hogy ezt a
felbecsülhetetlenül értékes információ-forrást (mármint a fájdalmat) az
életéből kiküszöbölje, vagyis arra, hogy magát az általa követett életcéljai
helyessége felől abszolút félrevezesse! Holott még a lelki fájdalmaink is, a
lelkiismeret furdalásunk által irányított kellemetlenségi érzéseink is azt,
jelzik, hogy valamit nem teszünk helyesen, nem jól kezelünk, vagy nem jó
irányba haladunk. (Természetesen, van olyan helyzet is, amikor a karmikus
találkozások alkalmával, a reflex szerű elutasítási, elhárítási vágy kelt
bennünk kellemetlen lelki érzéseket, és éppen azért van szükségünk a
karmánk jellegének és szimbólumrendszerének a sorsképletünk kauzális
feltárása segítségével történő, pontos megismerésére, hogy ezeket
felismerjük és ezeknek a kellemetlenségi érzéseknek a visszatartó –
visszafogó impulzusainak ne engedjünk, tegyünk meg mindent annak
érdekében, hogy ezeket legyőzzük. Pl. a víziszonyt a víz-elem ellenes
karmásoknak, a tériszonyt a föld-karmásoknak, a tűztől való félelmet a
személyiségi –tűz-karmásoknak, a magasság-iszonyt a levegő-karmásoknak.
Vagy a Skorpió- pók és kígyó-iszonyt a Skorpió-karmásoknak.)

Ahelyett tehát, hogy az ember megkeresné és arra törekedne, hogy


szellemileg helyesen értelmezze (megfejtse) a fájdalmainak a tényleges
jelentését, és a megfejtés segítségével fel venné a helyes szellemi irányát
(mentalitását), illetve kipróbálná, hogy melyik számára a helyes cselekvés
és szellemi – lelki útirány, arra használja fel értelmét, hogy elfojtsa a
fájdalom-tünetek rendszerét különböző eljárásokkal, terápiás módszerekkel,
receptekkel, technikai eszközökkel, vagy éppenséggel misztikus
gyakorlatokkal és mágikus praktikákkal. Mindezt ahelyett tehát, hogy
odafigyelne: mire is akarja figyelmeztetni őt a felettes Énje (lelkiismerete,
egyetemes felelősségérzete), a fizikai testén keresztül a fájdalom jelző
rendszere segítségével.

E sok fájdalom- kiküszöbölési harcnak, fájdalom elfojtási törekvésnek,


tünet elfojtási és tünet kiirtási trükknek, a tüneti „kezelésnek” és az
elkenésnek, természetesen még több betegség-tünet, vagy balesetnek
nevezett, durva fizikai ütközés és sérülés, vagy rombolódás, rongálódás jön
létre, és persze, személyi konfliktus jellegű, fájdalmas „találkozás"! Vagyis,
fizikai, érzelmi és mentális test szintjén elviselt elemi károsodás lesz a
következménye a fájdalomelfojtási és lezsibbasztási, fejfájások és mentális
betegségek esetében: a lebutítási eljárásoknak a következménye. És ha a
betegséget sikerül is valamennyire kiküszöbölni különböző tudományos
módszerek (és az úgynevezett gyógyszerek, vagyis a hamis anyagi
információ), valamint a modernizált ókori és középkori mágikus eljárások
segítségével, az ember (a személy), a Karma, valamint a többi egyetemes
tőrvény összesített hatásának a következtében, egyre bonyolultabb és
nehezebben értelmezhető konfliktusos élethelyzetekben találja magát, ami
nem engedi őt szabadnak (boldognak és egészségesnek lenni) mindaddig,
amíg a karmáját fel nem oldja, az eredeti életfeladatát meg nem oldotta,
vagyis a saját keresztjét fel nem vette.

A kereszténynek nevezett egyházi intézmények és azoknak papjai,


képviselői, valamikor talán tudatosan, de ma már többnyire ártatlanul és
tájékozatlanságból eredő jóindulattal - a materialista koncepciók
tudományos rögeszméitől és a szenvelgő humanizmus korrupt moráljától
immár ők is végképp megzavarodottan - félrevezetik híveiket, amikor nem
értelmezik a konkrét személyre vonatkoztatva Jézusnak az idevonatkozó,
metafizikai kinyilatkoztatását, miszerint: „Az én terhem könnyű és az én
igám gyönyörűséges". Már ők sem értik azt az egyszerű igazságot, miszerint
a tudatosan felvállalt életfeladatok megoldása valójában könnyű és végső
soron a legtöbb örömet és gyönyört okozza az embernek. (A Rák karmám
hatására én is sokat kerülgettem a családalapítást, és főként azt, hogy
szülővé, apává váljak, és most nagyon boldog ember vagyok, hogy a
második házasságomból született három nagyobb kislányomat
gondozhatom és nevelhetem, még akkor is, ha a második feleségem, a
többszörös családon kívüli szerelmesedései következtében, végül elhagyott.
És ugyanígy: a Mérleg karmám miatt, én is, mint sokan mások, a nappali
éber tudatom elől nagyon mélyen elrejtve, szorongtam az egyértelmű
párkapcsolati elköteleződéstől, és ma, a gyermekekkel való együttlét
mellett, el nem tudok képzelni annál nagyobb boldogságot, mint azt, hogy
végre egy igazából elkötelezett, szerelmes élettársi viszonyban élhetek!) Ez
-és csakis ez a feladat teljesítés- okozhat gyönyört minden egyes
személynek, mivel ez a Teremtés ős-oka és értelme. Erre vagyunk ős-
eredetünk szerint, vagyis nem csak antropológiailag, de ontológiailag is(!)
„beprogramozva”.

Ezért a keresztény papok sem értvén azt, hogy tényleges jelentése


szerint, miről is van szó e Jézusi kinyilatkoztatásban, teljesen irreális,
szenvelgő és drámai pateizmussal, ráfogják a megváltás aktusát Jézus
különleges és rendkívüli személyére, (holott semmiféle rendkívüliségről
nincs szó, hanem éppen fordítva: Jézusnak sikerült az egyetemes rendet
megvalósítani emberi személyében), aminek következtében az emberiség
azon része, amely magát kereszténynek nevezi, valósággal rejtőzködik és
rohangál mind az általános-emberi, mind a személyi életfeladatai
felvállalása elől egész életében. Ezért persze, minden felszíni és
mesterséges fénnyel keltett csillogó – villogó látszat ellenére, a mai ember,
még többet szenved, mintha nyugton maradna és szemellenzős boldogság
szerzési és életmegnyerési mániájától indíttatva, nem tömné le magát,
tehát nem zsibbasztaná el a testét és nem butítaná el az eszét a
fájdalomcsillapítókkal és a kábulatkeltő gyógyszerekkel és így, nem
nyüzsögne, nem zaklatná betegre egyik- a mást, és persze: önmagát sem,
és nem a szennyezését – És többek között a gyógyszer-szennyezését egyre
kevésbé feldolgozni és semlegesíteni képes, tehát e rengeteg belé ürített
emberi szenny által már megújhodni, megtisztulni képtelen - tehetetlen
természetet. És arra az ugyancsak tudományos tényre, hogy a természet
már képtelen „befogadni” és feldolgozni több ember által termelt szennyet,
azért lenne szüksége különösen, mert a külső – természeti - szennyeződés
mindössze csak a szennyes jéghegynek a csúcsát képezi, mivel az
elenyésző azzal a lelki és spirituális szennyeződéshez képest, amit a
fájdalomcsillapítókkal és elme-butító gyógyszerekkel önmagát a valóság
jelzései felől félrevezető, és így „zavartalanul” tovább nyüzsgő - szennyező
ember a belsejében nap-mint nap cipel.

A humánussá (polgárivá) szelídített és ezáltal a keresztény embert egyetemesen felelőtlenné:


természet-kizsákmányolóvá tevő, globális vallástudomány és a nyugati-keresztény teológia
abból a rejtett szellemi koncepcióból indul ki, hogy boldogsága (élvezete és kényelme)
érdekében az embernek a természet jelenségeivel és folyamataival szemben védekezni kell (sőt:
amint látni fogjuk, végső soron a vallás és a tudomány volt annak a szellemi koncepciónak a
melegágya, hogy boldogsága, kényelme megszerzése és ezek védelme érdekében, az embernek
a természetet ki kell zsákmányolnia). És, hogy ezen szempontok szerint az embernek a
természetből kivont, kibányászott elemek (anyagok) segítségével, valamint az anyag
átalakításával létrehozott munkaeszközök segítségével a természettől hermetikusan elkülönülve,
azzal szemben védekezve (vagyis: civilizáltan!) kell élnie. És ez még mind semmi ahhoz a
hallgatólagos barbár közmegegyezéshez képest, hogy az élvezet- és kényelembiztosító
civilizáció létrehozása és fenntartása érdekében az embernek jogában van a természetből kivont
– kitermelt – un. anyagok és ezen anyagokból gyártott eszközök segítségével kifosztani,
legyőzni és beszennyezni, tehát összezavarni (genetikai alapjában is szennyezni), a természetet.
Ennek az alapkoncepciónak csak rész-következménye az állatoknak a természeti életterükből
való egyre nagyobb mértékű kiszorítása, az élettér beszennyezése, az állatok fölösleges
gyilkolása (Ma már nem csak hétköznapi – valóságos tény, de tudományos elméletek szintjén is
elfogadott, hogy hús nélkül is pontosan úgy, sőt: még egészségesebben lehet élni, mint hússal
táplálkozva. És, hogy a húsipar nagyobb mértékű, káros víz-szennyezést és fölösleges víz-
fogyasztást okoz, mint a vegyipar.), az állatoknak az üzemi „gyártása”: szaporítása, keltetése,
növesztése és “fogyasztásra való feldolgozása”, valamint/és az erdők kipusztítása.

A (szintén húsfogyasztó!) keresztény papok rendszeresen elmulasztják felemlegetni ama


kellemetlen (élvező- védekező civilizáció-ellenes) bibliabeli figyelmeztetést, hogy “Az én utam
nem a te utad, mondja a seregek ura.” (Lásd: az egyetemes törvények megismerése és betartása
árán elérhető megváltódás útja, nem a sors-könnyítéseknek, a kényelemnek és az élvezetek-
növesztésének, valamint mindezek biztosításának a humanista útja), valamint Jézusnak azt a
figyelmeztetését, hogy “Hamarabb át megy a teve a tű fokán, mint hogy a gazdag bejusson a
mennyek országába” (... mint hogy a vagyonát féltő személy elérje a legfőbb spirituális éberség
fokát) és: azt, hogy “Nem lehetsz egyszerre két úrnak szolgája, nem szolgálhatod egyszerre az
Istent és a Mammont.” (A lét-rendeltetés szerinti életet szabályozó egyetemes törvényeket
és/vagy az öncélú élvezeti- és biztosítási koncepciók szerinti életvezetés ideológiáját.) Ezek, az
(zárójelben felvillantott kinyilatkoztatások) eredeti metafizikai értelmüktől elszakítva, nagyon
meghatóan és hatásosan (patetikusan) hangzó mondatok nagyon hasznosnak bizonyultak,
amikor az egyház autonóm személyi tudat nélküli hívek tömegeire építette létét és hatalmát. A
mai piackutató „menedzseri” társadalmakban viszont, nem csak ízléstelen tett, de a hívek
számának a sorvadását is okozó taktikai hiba lenne ezeknek, a metafizikailag (egyetemes lét-
logika szerint) amúgy is teljesen tájékozatlan papok által a lényegük szerint meg sem értett, a
személyi korrupció ellenes, tényleges keresztényi magatartást jelölő mondatoknak a felidézése.

Persze, Jézus jól tudta azt is, hogy a fejlődés törvényével összhangban álló, értelmes emberi
tevékenység következtében létrejött, arányos mértékű gazdagság önmagában még nem negatív
léterő, hanem az anyagnak mindössze egy új állapota és formája és ez az új tárgyi (vagoni)
állapot önmagában nem ártalmas, mivel kauzális szempontból semleges megnyilvánulási forma,
ami végső soron az emberi kreatív leleményességnek a következménye és ami, bizonyos
esetekben a szellemi - spirituális fejlődést szolgálhatja. Ez az új anyagi állapot tehát,
önmagában, se nem bűnös se nem bűntelen és csak akkor árt ha öncélúan halmozom -
növesztem a más életfeladataim felvállalása és elvégzése rovására és ha egyedül magamnak,
vagy a családtagjaim számára akarom (minden áron!) megtartani.

Nem a termelt gazdasággal van tehát baj, hanem túltermeléssel, vagyis, az öncélú - és ezért
szűkkeblűen hitetlen, képzelet-ellenes: „Atya-ellenes”, illetve áldás ellenes, túlméretezett
gazdasági-szükségletekben való gondolkozással aminek a hátterében mindig ott lappang a
spirituális fejlődést gátló, fölösleges „termék” szaporítás. A baj az öncélú termék és vagyon
halmozással és az ugyancsak öncélú birtokszerzéssel, az egyéni, vagy családi szükségleteken
jóval túlméretezett gazdasági tevékenységgel egyoldalúan elfoglalt és azt folytonosan és
öncélúan tovább növeszteni vágyó, pénzét kuporgató, vagy azt befektető - „forgató”, a vagyon
elvesztésének a gondolatától félő, az elvesztéssel szemben védekező (gazda-tudatában
automatikusan ellenségképekkel élő: mentálisan támadó) tulajdonosnak az életképzeletével van:
a rejtett agresszivitást és a spirituális zavartságot kiváltó gazdasági aggodalommal. A hatás
visszahatás törvénye miatt ugyanis az, aki valami ellen, vagy valaki ellen védekezik,
kikerülhetetlenül támadni fog valakit (a vagyonát károsító képzeletbeli rablót, tolvajt,
szélhámos bankárt, figyelmetlen hivatalnokot, stb.) mentálisan és képzeletben. Aki viszont a
képzeletben és a gondolatban (tehát ideális szinten és rejtve) támad, a rezonancia törvénye miatt
, előbb utóbb megtámadják a természetben is és aki fél, hogy valamit elveszít, az ha nem is
veszíti el pontosan azt, aminek az elvesztésétől fél, a veszteségtől való félelme: tudattalan
szorongása közben elveszít valamit, ami számára a hamis biztonság-érzetet adó vagyonánál
sokkal fontosabb és lényegesebb (pl. a nyugalmát és ezzel együtt az egészségét, szerelmét, vagy
épp a gyermekét.). Carl Gustav Jung mindössze a rezonancia (magyarán: zsák megtalálja a
foltját), a kiegyenlítődés és a hatás - visszahatás törvényének az összhatását fogalmazta meg
abban a híressé vált tételében, miszerint az áldozat mindig kihívja maga ellen a gyilkost. Azok a
tizenhét éves Philadelphiai fiatalok, akik katonásdit játszva, fegyveresen és tetőtől talpig
elmaszkírozva magukat, becserkésztek egy amerikai buddhista missziót, de amikor megijedve
attól, hogy a szerzetesek valamelyike felismerheti és feljelentheti őket, lelőtték mind a kilenc
szerzetest, mindössze eszközök voltak egy olyan spirituális sors-játszmában, amelyet valójában
a Buddha szobrocskák belsejében a misszió anyagi bázisa erősítése érdekében ópiumot
csempésző és azt aranyért értékesítő, maguknak és híveiknek „jót akaró” szerzetesek indítottak
el. Az agresszív karmikus képzelettel rendelkező és élettapasztalat nélküli, tehát felelősség-
tudat nélküli kiskorú fiúkat ártatlan játékosokból hirtelen tömeggyilkosokká tevő szerzetesek
mindössze a buddhizmus terjedése érdekében és a templom pompájának az emelése érdekében
vágtak bele az ópium csempészetbe, amivel azt érték el, hogy egyre magasabb (vallásos)
szinten kezdtek el rettegni a „jó űgy érdekében elkövetett bocsánatos bűnnek” képzelt eljárásuk
lelepleződésétől, amit a rendőrség valamiért elmulasztott végrehajtani.

Aki gazdaságilag akarja biztosítottnak tudni az életét, az lényegileg spirituális szempontból - a


lehető legbizonytalanabbá teszi. Lásd Jézusnak a homokra és a sziklára építkező emberről szóló
példázatát. Jézus nem a gazdaságot tekinti ab ovo negatív természetűnek és egyáltalán nem a
gazdag embereket jellemzi gonosznak és erkölcstelennek, hanem ismervén a mágia (teremtés)
törvénye mellett, a polaritás és a kiegyenlítődés törvényét is, a gazdaság-központú (szűk keblű,
áldás - ellenes) gondolkozásnak az egyoldalú, illetve a zavart jellegére és annak a
következményeire: a zavart képzeletre és a negatív és zavart képzetek (ellenség képek és
veszteség képzetek) által működtetett egyéni képzelet által beidézett lehetséges betegségekre és
más szerencsétlenségekre figyelmeztet: “Aki meg akarja nyerni életét, elveszti azt és aki
feláldozza életét megnyeri azt.” - Aki be akarja biztosítani magának a tehetsége és a
leleményessége (tudománya, tehetsége, stb.) segítségével megszerezhető élvezetes és a
kényelmes (a természet megnyilvánulásaitól elszakadt, erőfeszítés-mentes) életet, elveszti azt,
és aki ezt a törekvést feladja annak érdekében, hogy az életét sokkal mélyebb és reálisabb
értékek szerint folytassa, eléri azt, hogy az ébersége segítségével élete minden részletét és
vetületét a maga teljességében (egészében: egészségében - egészségesen) átélhesse. A
keresztény papok és teológusok, ahelyett hogy rendesen végeznék a dolgukat és az Evangélium
metafizikai értelmezésével (“Azért jöttem, hogy felfedjem azt, ami a teremtés óta rejtve van”) a
képzelet zavarnak (a bűnbe esésnek: az éberség elvesztésének) a gazdaságivá fejlődött eredeti
okára rámutatnának és ezáltal feloldanák az általuk ápolt közösségekben az őskorrupció
következményét: az öncélú élvezetkereséssel egybekapcsolt kényelem-keresésből és ezek
biztosításából eredő zavart személyi képzeletek által létrehozott valóságnak a következményeit,
“arctalan” és “kegyetlen időkről” sopánkodnak és misztikus, vagy humanista ködökbe
süllyesztik a tudományos (akadémiai!) rangra emelt létrontás tényét, holott Jézus ezzel a
mentalitással nyíltan szembefordult: “Jaj nektek írástudók, jaj nektek törvénytudók és jaj nektek
farizeusok. Nem mertek belépni a mennyek országába és bűnös képmutatásotokkal lehetetlenné
teszitek a belépést azoknak akik be akarnak lépni.” De a keresztény farizeusok nem jajgatnak,
hanem az ókori zsidó elődeikhez hasonlatosan, vállukat vonogatják és az égre mutogatnak az
üzemileg gyártott csirkék és disznók elfogyasztása után: “Mindannyian az ő kezében
vagyunk....” – Szól a hipokrita mentegetőzés. Az így felvilágosított - lelkiismeret furdalásaitól
felmentett: felelősségtudatától megfosztott - hívő pedig tovább hiszi, hogy joga van a saját
személye és a családja, valamint a közössége boldogsága és biztonsága, illetve az öncélú
kényelme és élvezete (haszna) érdekében kizsákmányolni, összezavarni és eltiporni a természeti
környezetét és végső soron összezavarni saját biológiai természetét. Mindezt “jó
keresztényként” megteheti, csak éppen a vallásos eszmerendszer által meghirdetett erkölcsi
rendszabályok és az adott eszmerendszer hirdetői, alapítói vagy fővezérei által körülírt,
megnevezett és meghatározott külső (személyen kívüli, objektív) Isten, vagy eszmekör ellen ne
kövessen el úgynevezett vétkeket.
Egyetlen misztikus iskola, vallásos, vagy polgár-filozófiai eszmerendszer sem fejti ki
érthetően, hogy mi a fájdalomnak és a szenvedésnek a metafizikai funkciója. Azt, hogy az
anyagi (fizikai) világ és ezen belül a természet, illetve a biológiai élet, nem más mint a
Teremtés határállapota, határléte és az embernek mint “Isten Első Ideájának” (Adam Kadmon),
illetve, mint az Istennek a földi megtestesülésének, az a legfőbb dolga, hogy a fájdalom jelzései
segítségével, a karmáját feloldja és a mind a kábulattól, mind a kábulat által létrehozott
agresszivitásától megszabaduljon és ez által a megváltást magában végrehajtsa. Vagyis, hogy a
karmától (Lilithtől) megszabadult öntudata segítségével az egyetemes léttudatot elérve, a teljes
egészségi és boldogsági állapotát megvalósítsa, mind fizikai, mind lelki – szellemi szinten. Az
tehát, hogy a saját lényén (személyén) keresztül, saját természeti testével (idegzetével,
érzékelési képességével), az által, közvetlenül megtapasztalja a teremtés különböző természeti
megnyilvánulásait, és hogy ez által megértse (belássa) és a benne levő: az ő személyi tudata
által szellemileg is megnyilvánult Teremtővel: az általa érzékelt és észlelt természeti
létformákat és jelenségeket regisztráló - ellenőrző Teremtő- Megváltó ősszellemmel összekösse,
mindazt amit érzékel, érez és észlel. Az ember ősidea - princípiumának és ezáltal minden egyes
ember személyének elemi, de ugyanakkor szellemi összekötő - értelmező rendeltetése van
létezésben, ami azt jelenti, hogy személyén át minden egyes ember, akár önkéntelenül és
öntudatlanul is, de összeköti a Teremtés ősforrását (az Abszolútumot) a Teremtés
határállapotával (természettel). Nincs ettől az elsődleges és egyetemes funkciótól
különválasztható szerepe és célja egyetlen (egyéni) emberi életnek, vagy ha úgy tetszik,
egyetlen emberi léleknek sem!

Ennek, a személyi tudatunkon keresztül történő spirituális egybekapcsolásnak az elemi és


elsődleges feltétele a fizikai létnek a fizikai benyomások (impressziók) által történő közvetlen
és folytonos megtapasztalása. Ezzel szemben a mai ember egész értelmével és képességével
azon munkálkodik, hogy ettől a közvetlen tapasztalástól megfossza magát és gyermekeit és
hogy ezekkel a kellemetlen, erőfeszítést és figyelmet igénylő és néha fájdalmakat okozó
tapasztalatokkal szemben bebiztosítsa magát és szeretteit (gyermekeit). A bűnbeesésnek és az
őskorrupciónak csak annyi köze van mondjuk a szexuális erkölcstelenkedés néven ismert
jelenséghez, vagy a szociális korrupcióhoz, illetve a szexuális erkölcstelenkedésnek és a
politikai - gazdasági korrupciónak annyi köze van a bűnbeeséshez, hogy végső soron mindkettő
az öncélú élvezetkeresés, illetve a mesterséges boldogsági (kiegyenlítettség) állapot elérését
szolgáló cselekvés-rendszer. A természetet tragikus katasztrófába és nyomorba sodró
önkényeskedés és a kába agresszivitás is csak a bűnbeesés, illetve a létkorrupció logikája
szerinti primitíven civilizált életrendnek egy- egy parányi része és következménye. Az
immunrendszernek a magas fokú megbomlását előidéző gyógyszerhasználathoz, valamint a
rákkeltő ipari szenny mértéktelen előállításához: a szellemi tisztánlátás elvesztéséhez, illetve a
természettől és az Istentől való elszakadáshoz vezető bűnbeesést elsősorban a természetből
kivonható anyagokból minél nagyobb mennyiség ű élvezeti eszközök gyártására és a
természeti jelenségekkel szembeni védekezésre irányuló „keresztény” törekvéseink idézték elő
és azok idézik elő ma is.

Az immunrendszeri betegségek elszaporodásához vezető létrontást (Hamvas) elsősorban a


személy elemi jelzőrendszerének: a fájdalomnak a lebénítására (kikapcsolására), illetve a
fájdalom megszűntetésére, a fájdalmat okozó lehetőségek kiiktatására és a természettel való
közvetlen kapcsolatból eredő kellemetlenségek (nehézségek) elhárítására való “humanista”
(gyógyítói) törekvések, vagyis a természetes tapasztalatokkal szembeni védekező törekvéseink
halmazai képezik és nem a metafizikailag többnyire tájékozatlan papok által felállított
bűnlajstromok elleni vétkek.
A Teremtésnek a célja nem más mint a Lilith által keltett zavar következtében létrejövő
kaotikus létállapotoknak a meghaladása, megszüntetése, vagyis az egyetemes kiegyenlítődés
általi egyetemes egység-állapot elérése, és ezért ugyanaz a metafizikai célja és rendeltetése van
mind a teremtésnek, mind az individuális emberi életnek is. Hiszen a rész létezésének és
életének, nem lehet más célja és rendeltetése, mint az egésznek! A Teremtés személytelen ős-
oka, az abszolútumnak a másságra, más állapotra való ős-sóvárgása, az abszolút létezésen kívüli
állapotra: más-állapotra való őssóvárgás (Lilith jelenség), arra készteti az Abszolútumot, hogy
önmagából „megszülje” a teremtő képzeletet. A Lilith jelenség tehát az a zavaró - romboló
abszolút őserő, amelynek a hatásait meg kell magunkban szüntetnünk, mivel örvénylő káosszá
változtatja az abszolútum egy részét, és ez által arra készteti, hogy magából kiáradván ketté
váljon és ez által megsokszorozódjon, hogy Fénnyé és Szeretetté alakuljon és egyre csökkenő
(alacsonyabb és alacsonyabb frekvenciájú) rezgési állapotokban (kauzális, ideális, szellemi,
gondolati, érzelmi, éteri és végül anyagi létformákban) megnyilvánuljon. A más létre, a más
állapotra, az újdonságra való sóvárgás következtében megnyilvánult létnek: a Teremtőnek és a
Teremtésnek a határhelyzete és határállapota, a legalacsonyabb rezgési fokon létező anyagi lét,
amelyben a fájdalom a leg intenzívebb lehet és ezért ennek a segítségével a Lilith hatásai
kiszűrhetők és kiküszöbölhetők.

Az anyagi állapotnak (alacsony rezgési állapotba került energetikai struktúráknak) a teremtési


ősminták alapján történő, határozott szervesülésével jöttek létre a világűrben a primitív
sejtalakzatok, amelyek egy része (nem véletlenül!) a földre kerülvén, tovább szerveződött és
létrehozta a földi természetet, előbb a primitív létformákkal, majd a növényekkel és az
állatokkal, amelyek egyre bonyolultabb szervezete addig fejlődött, amíg egy olyan lény ki nem
válhatott belőlük, amely az individuális képességeiben magában hordozta nem csak az
egyetemes teremtő erők mintáit, hanem a teremtő képzelet és az abszolút léttudat
kialakulásának a lehetőségét is. Így az ember közvetlenül, a természet viszont az ember
öntudatán keresztül (az ember által közvetítetten) vissza kapcsolódhatott - és folyamatosan
visszakapcsolódik - az Abszolút Teremtőhöz. (“Én az Atyától jövök és az Atya bennem van és
én az Atyában vagyok.” És: “Ti bennem vagytok és Én bennetek vagyok.”)

A bűnbeesés második motívuma tehát, hogy a hibás kapcsolatoknak az érzékelési


lehetőségét biztosító fájdalom jelzéseket - amely kellemetlen jelzések észlelése tehát az
„összekötői”- észlelői funkciónk betöltésének és a teremtői képességeink gyakorlásának az
előfeltétele, mivel a rossz kötődés-kapcsolás és a teremtést veszélyeztető (rombolást okozó)
képzetek, gondolatok, érzések és cselekedetek felől tájékoztatják az embert - semmibe véve,
vagy a fájdalmat különböző eszközökkel elfojtva (fájdalomcsillapítók, gyógyszerek, zsibbasztó
szerek, védő öltözetek) a személyi spirituális struktúránkban rejlő öncélú élvezetre és más
állapotra (kábulatra) való elemi sóvárgás hatására tovább hajhásszuk a kalandokat, a kábult
állapotokat, illetve az öncélú élvezeteket és építjük azoknak a biztosítási - védelmi rendszerét,
miközben egyre nagyobb anyagi alapokat kell biztosítani a kábítószerezés rohamos
elterjedésének a visszaszorítása érdekében. Csak azt nem vesszük észre, hogy azok az eszközök
és anyagi alapok, amelyek a kábítószerezés elleni küzdelmet lehetővé teszi, az alapkábulat: a
természetszennyezést is előidéző fölösleges termelés révén lehet előállítani, ami végül is, nem
működne az alapkábulat üzemeltetését szolgáló húsipar, valamint a szesz- vagy a dohányipar
nélkül.

II.
A múlt századi tudományos felfedezések szerint az anyagi (fizikai) világ végülis olyan atomi
részecskéknek nevezett energia kvantumokból tevődik össze, amelyeknek a 99,9 százaléka
anyag nélküli térből áll és az ezen a téren belül, az atommag körül mérhetetlen nagy
sebességgel forgó energianyalábok képezik az atomnak az "anyagát". Ezek az ún. szubatomi
anyagi részecskék végső soron alacsony rezgési állapotban sűrűsödött energianyalábok,
amelyek sűrűsödött információt, illetve egyedi kódokat tartalmaznak.
Végülis ezeknek az egymástól függetlenül és folytonos sebességgel egy egy szilárdan
meghatározott, de üres térbeli pont körül keringő energianyaláboknak a pontosan strukturált
atommagok ( a hálózati pontok körül pergő kvantum nyalábok "seregei") képezik azt a
számunkra szilárdnak tűnő létezési állapotot, amit anyagnak nevezünk. Ez, a számunkra
szilárd anyagi lét-látszat maga a fizikai és a természeti létforma. Ez a határállapotban álló
információs-energetikai nyalábokból rendezett struktúrák által alakított természeti életforma
az organikus biológiai élet is. És mindez együtt, vagyis a természet, nem más mint maga a
Teremtés leg felsőbbrendűen szerveződő határállapota, a Teremtői határ-tudatnak az általunk
fizikainak és természetinek nevezett megnyilvánulása. Ebben a határozott, végső és határozott
teremtői megnyilvánulásban, ennek a teremtői határtudatnak és határállapotnak a határtalan
teremtői tudattal rendelkező és a leg magasabb szinten szerveződött struktúrával:
önreflexióval: individuális és univerzális tudattal rendelkező lényként létezik az ember, mint
Adam Kadmon, mint a Teremtőnek a Teremtésre vonatkozó első látomásának a
megtestesülése.

Az embernek mint "Isten Első Ideájának" (Adam Kadmon), illetve mint Isten határállapotába
került első ősideájának az a rendeltetése, hogy saját szellemi-lelki és fizikai (biológiai) lényén
(személyén) keresztül, saját természeti részével és az által, közvetlenül megtapasztalja,
megértse és a benne levő, általa tudatosan a fizikai létben (is) megnyilvánuló Teremtővel
összekösse, egybekapcsolja a tudattalan lét (fizikai) határállapotait.

Az ember ősideájának tehát, és ezáltal minden egyes ember személyének, összekötő, a


Teremtés ősforrását a Teremtés határállapotával (természettel) egybekapcsoló szerepe van a
létezésben. Nincs ettől az egyetemes funkciótól különválasztható rendeltetése és célja
egyetlen (egyéni) emberi életnek, vagy ha úgy tetszik, egyetlen emberi léleknek sem! Ennek
az eredeti rendeltetésnek való megfelelés, illetve a spirituális összeköttetésnek a
megvalósítása és folytonos működtetése a fizikai lét közvetlen megtapasztalásától függ.
Annak következtében viszont, hogy a Polaritás törvénye miatt, ez a közvetlen tapasztalás nem
jár mindig kellemes érzésekkel és az anyagi formákkal való konfrontáció kényelmetlen, a mai
ember egész értelmével és képességével azon munkálkodik, hogy ettől a közvetlen
tapasztalástól megkímélje és, hogy a közvetlen tapasztalatokkal szemben bebiztosítsa magát.

Az emberiséget katasztrófába és nyomorba sodró, politikai és gazdasági ambíció, illetve az


önkényeskedés és a rejtett agresszivitás, jelentéktelen ehhez a természet-ellenes általános
törekvésünkhöz képest. Az egészségünk megbomlását előidéző lét-képzeleti tisztánlátás
elvesztéséhez, illetve a természettől és az Istentől való elszakadáshoz vezető téves alapállást
elsősorban a Polaritás törvényének a hatásaival szembeni védekezési törekvéseink hozták
létre és ennek a téves alapállásból eredő tudományos-politikai törekvéseknek a fenntartása és
a fokozódása sodorja ma a katasztrófa felé az emberiséget. A mai civilizációs katasztrófa-
helyzetnek az első és legfontosabb okát nem a gazdasági kapzsiság és nem a hatalmi
törekvések képezik. A katasztrófa-helyzetet a fájdalom megszűntetésére, a természetes
fájdalmakat és a természetes nehézségeket okozó összes lehetőségeknek a kiiktatására való
tudományos-technikai törekvéseknek (a természettel való közvetlen kapcsolatból eredő
kellemetlenségek, nehézségek elhárítására való "humanista" törekvések, vagyis a Polaritás
Törvényének a természetes tapasztalatok általi átélésével szembeni védekező törekvéseknek)
az együttese hozta létre.

A Teremtés ősoka a Lilith gyűjtő néven ismert őssóvárgás, ami arra készteti az Abszolútumot,
hogy megnyilvánuljon, hogy Teremtővé és Teremtéssé váljon, hogy fényként (eszencia) és
szeretetként (szubsztancia) megnyilvánuljon. A más állapotra, a más létre való sóvárgás
következtében megnyilvánult Teremtés és a Teremtő határhelyzete, illetve határállapota, a
legalacsonyabb rezgési fokon létező anyagi világ. Ennek része a természet és az ember. Az
ember és a természet viszont közvetlenül, illetve közvetve visszakötődik a Teremtőbe. ("Én az
Atyától jövök és az Atya bennem van és én az Atyában vagyok." És "Ti bennem vagytok és
Én bennetek vagyok.") A bűnbeesés első motívuma az, hogy a fájdalom jelzéseit semmibe
véve, vagy azt különböző eszközökkel elfojtva (fájdalomcsillapítók, gyógyszerek, kábító- és
zsibbasztószerek, védőöltözetek) a személyi struktúránk legmélyebb rétegeiben rejtőző
őssóvárgás hatására öncélú élvezeteket, kalandokat és kábult állapotokat hajhászunk.

A határállapotba került Teremtésben, illetve az anyagi világban a Föld az a központi hely,


ahol az ember és a többi élőlény által, a szellemi teremtőerők, a teremtő ősprincípiumok úgy
ölthetnek határozott, anyagi alakot, hogy az ember személyi tudatán keresztül, folytonos
kapcsolatban maradnak a teremtés ősforrásával: az abszolútummal. Ezek a spirituális
teremtőerők a földi élőlényeken keresztül, de főképp az ember individuális öntudatán és
összetett érzékelő képességén keresztül a Teremtés összességében nyilvánulnak meg és
képeződnek le határozott formákban a fizikai-biológiai természet (számunkra észlelhető és
érzékelhető) világában. Az asztrológiában a kereszt a rendeltetésünk szerinti életfeladatok
végrehajtását és a tapasztalást, illetve a feladatok végrehajtását segítő érzékelést és az
észlelést, és így a fájdalmat is jelképezi. Ezért a tapasztalás-szenvedés nem valami heroikus és
szentimentális szenvelgési jelenségként ismeretes az asztrológiában, hanem mint olyan
információszerzési lehetőség, amely a személyes tudattágulást hivatott szolgálni. Ebben az
értelemben tehát a fájdalom a spirituális (örök) és személyes tudatosodást: az emberben, az
ember által megtestesült Teremtő és a Teremtés (természet) közötti kiegyenlítődési
folyamatot hivatott szolgálni.

Hamis az az európai eredetű, keresztényellenes koncepció, miszerint az ember azáltal tanul és


fejlődik spirituálisan, hogy az agytevékenysége segítségével megfigyel és memorizál valamit,
vagy azáltal, hogy logikailag sikeresen levon bizonyos következtetéseket a természetben
észlelhető törvényszerűségekből és azokat a maga hasznára próbálván fordítani, bizonyos
intellektuális műveleteket végez a kikövetkeztetett és memorizált információkkal. Ahhoz,
hogy valami lényegeset megtanuljunk, egészen közeli kapcsolatba kell kerülnünk az illető
jelenséggel, nem csak agytevékenységünk és észlelő képességünk (intellektusunk) által,
hanem a lelkünk és fizikai testünk által is. A közeli (közvetlen, illetve személyes) kapcsolat-
létesítés, a legtöbb esetben szenvedéssel jár, hiszen nem minden esetben lehet harmonikus a
találkozás, mert a határozott (fizikai) helyzetünk (és állapotunk) miatt az információcsere nem
minden esetben történik anyag-bomlás, illetve nehézségek nélkül és zavarmentesen.

A teremtői tudatosodás, a spirituális információszerzés, erőfeszítést kíván és a téves irányban


tett erőfeszítéseink fájdalommal (kényszerítő-jelzésekkel) járnak. A fájdalomnak, vagy a
kellemes érzésnek a foka az, ami jelzi tudatunk számára azt, hogy a kapcsolat a személyünk
által intenzíven megtestesített lételvek és azon lételvek között, amit képvisel az a jelenség,
vagy az a tárgy, amivel személyesen kapcsolatba kerültünk, mennyire harmonikus vagy
diszharmonikus. A fájdalom és a szenvedés, illetve a kellemes érzés, tehát az a misztikus
információforrás, ami arra figyelmeztet, hogy valami mást kell tennünk, mint amit addig
tettünk, illetve mentális (mentalitásbeli) irányt kell változtatnunk az őserőkkel való
kapcsolataink helyreállítása és harmonikus (zavarmentes) folytatása érdekében. Márpedig az
ember a legtöbbször pontosan ennek ellenkezőjére, vagyis arra használja az intellektusát,
hogy ezt az információforrást (mármint a fájdalmat) az életéből kiküszöbölje. Ahelyett, hogy
megkeresné a helyes szellemi irányt, illetve kipróbálná, hogy melyik a helyes cselekvés, arra
használja fel értelmét, hogy elfojtsa a fájdalomtünetek rendszerét különböző eljárásokkal,
terápiás módszerekkel, receptekkel, technikai eszközökkel, vagy éppenséggel misztikus
gyakorlatokkal és mágikus praktikákkal. Mindezt ahelyett tehát, hogy odafigyelne: mire is
akarja figyelmeztetni őt a felettes Énje (lelkiismerete, egyetemes felelősségérzete), a fizikai
testén keresztül a fájdalomjelző rendszere segítségével.

E sok fájdalom-kiküszöbölési harcnak, fájdalom-elfojtási törekvésnek, tünetelfojtási és


tünetkiirtási trükknek, a "kezelésnek" és az elkenésnek természetesen még több betegségtünet,
vagy balesetnek nevezett, sokkal durvább fizikai jellegű, fájdalmas "találkozás", vagyis a
fizikai test szintjén elviselt elemi károsodás lesz a következménye. És ha a betegséget sikerül
is valamennyire kiküszöbölni különböző tudományos módszerek (és az úgynevezett
gyógyszerek, vagyis a hamis anyagi információ), valamint a modernizált ókori és középkori
mágikus eljárások segítségével, az ember (a személy) a Karma, valamint a többi egyetemes
törvény összesített hatásának a következtében, egyre bonyolultabb és nehezebben
értelmezhető konfliktuális élethelyzetekben találja magát, ami nem engedi öt szabadnak
(boldognak) lenni mindaddig, amíg az eredeti életfeladatát meg nem oldotta, vagyis a saját
keresztjét fel nem vette.

A kereszténynek nevezett egyházi intézmények és azoknak papjai, képviselői, valamikor talán


tudatosan, de ma már többnyire ártatlanul és tájékozatlanságból eredő jóindulattal " a
materialista koncepciók tudományos rögeszméitől és a szenvelgő humanizmus korrupt
moráljától immár ők is végképp megzavarodottan " félrevezetik híveiket, amikor nem
értelmezik a konkrét személyre vonatkoztatva Jézusnak a másik idevonatkozó, metafizikai
kinyilatkoztatását, miszerint: "Az én terhem könnyű és az én igám gyönyörűséges". Már ők
sem értik azt az egyszerű igazságot, miszerint a tudatosan felvállalt életfeladatok megoldása
valójában könnyű és végsősoron a legtöbb örömet és gyönyört okozza. Ez " és csakis ez a
feladat-teljesítés " okozhat gyönyört minden egyes személynek, mivel ez a Teremtés ősoka és
értelme. Ezért a keresztény papok sem értvén azt, hogy igazából miről is van szó e
kinyilatkoztatásban, teljesen irreális, szenvelgő és drámai patetizmussal ráfogják a megváltás
aktusát Jézus különleges és rendkívüli személyére (holott semmiféle rendkívüliségről nincs
szó, hanem éppen fordítva: Jézusnak sikerült az egyetemes rendet megvalósítani emberi
személyében), aminek következtében az emberiség azon része, amely magát kereszténynek
nevezi, valósággal rejtőzködik és rohangál a személyi életfeladatai elől egész életében. Ezért
persze, még többet szenved, mint ha nyugton maradna és szemellenzős boldogságnyerési
mániájától indíttatva, nem zaklatná betegre sem önmagát, sem a tehetetlen természetet.

A Teremtés nem tudományos, nem szentimentális és nem pragmatikus (racionális), hanem


kauzális. A Neptun princípiumához kapcsolódó kábaság e téveszméből ered: a kollektív
szentimentalizmusunkat és a tudatalattink zugaiba rejtett hatalmi ambícióinkat, veszteség-
érzésből eredő félelmeinket összekeverjük az egyetemes együttérzésünkkel és az önkéntelen
egységesülési késztetéseinkkel. Fantáziánkat összetévesztjük az imagináció aktusával és
ennek következtében fantáziavilágunkat (fantazmagóriánkat) a metafizikai realitással.

You might also like