KRITIKAI SZEMLE 1325

a kilincset, miközben a kirakatajtót bezárta; igy ismét belevont valami-

féle játékba."
Játéktechnikáját variációkon csiszolgatva a Kazár szótár ritka szép,
kristálytiszta élesség ű költđi képeket, képzeteket sorjáz, misztikuma mö-
gött egy bonyolult életbölcselet tágassága tárul föl, kifinomult intellek-
tualizmusa és barokk bőségű , bizarr fantasztikuma kimeríthetetlen.

CSÁNYI Erzsébet

A KAZAR sZOTAR
SZAZEZER MAGYAR SZAVAR бL

Milorad Pavi ć : Kazár szótár (fordította Brasnyó István). Forum Könyv-

kiadó, І:Јjvidék, 1987

A cím talányos, de feltétlenül igaz, s őt abba a rengeteg (labirintus-

ba?) is betekintést enged, ahova a fordító, Brasnyó István is elindult,
maga után csalogatva a magyar olvasót, köztük jómagamat isp egy
fordításkritika ürügyén.
Igaz ugyan, hogy magyar nyelvi értelemben szó , sincs szótárról, f ő-
leg kazár szótárról, hiszen ez a nép — akaciroknak is nevezték đket
— évezrede ellobbant, elporladta történelem pusztító lángjában, nyel-
vükbő l sem maradt fenn semmi. Nem is szótár ez a m ű, hanem lexi-
kon, vagy még inkább enciklopédia, s őt. igazából egy új regénym űfaj,
amelynek nevét még csak mostanában silabizálja az irodalmi termino-
lógia: szótárregény, lexikonregény. Küllemében a lexikont mintázza,
ami a magyar irodalomban sem ismeretlen Temesi Ferenc. Por cím ű re-
génye után; azt is, ezt is f ő és utolsó címszavak bonyolult utalásrendszere
szövi át, és hordoz kultúrára, írói alapállásra jellemz đ konnatáciбt.
És a kazárok? ... Az id ők mélyére süllyedt, a szerz đ által valóban
enciklopédikus buzgalommal megvilágított történelmük csakugyan ott
lüktet a hullámzó tengervízként elmozduló asszociációk rétegei, közege
alatt. Mire felérnek hozzánk tényei, s őt rafinált poétikai eljárással ki-
fundált áltényei, több bennük a sajátos, mint az eredeti információ.
Ami pedig a százezer szót illeti, azt is szerz őnk irts talán ködösit đ
manőverként a m ű címe alá. Aki képes őket megszámlálni, megérdemli
az örömet, hogy esetleg nem annyit talál.
Ebből a „százezres" tömegb ő l kellett egy magyar rengeteget Brasnyó
Istvánnak megteremtenie, egy másik világot, az eredeti mását, amely
az olvasó számára a befogadás els ő fázisában fantasztikus, öntörvény ű,
mítoszok, misztériumok kozmoszméret ű bolthajtásainak labirintusa, de
neki, a fordítónak értenie kell a szócikkekre és tin. könyvekre (vörös,
1326 H1D

zöld, sárga könyv) atomizálódott regény „m űködési elvét", hatásmecha -

nizmusát, arabeszkjeinek vonalvezetését, az epizódok ozmózissal egy-
másba szívódásának fizikai törvényeit. Értenie kell, vagy egy másik
világot beleértelmeznie, s ehhez fel kellett törnie a m ű sok-sok rétű
burkát, amely a nyelvi kritika számára is kemény diónak bizonyul.
Pedig a kritikus viszonylag könnyebb helyzetben van, minta m űfor-
dító, mert a m ű szövevényéb ől kiszűrheti, súlypontozhatja az đt ér-
deklđ tényeket, a fordító ,viszont minden elem és összefüggés repro-
dukálásáért felel ős.
A Kazár szótár egyik váza kétségtelenül a szócikkekre zilált, mind-
untalan a labirintus zsákutcáiba kanyarodó cselekmény, történet a ka-
zárok viselt dolgairól, a kazár hitvitáról, amely a kagán felkérésére,
Ateh hercegnő befolyásától nem egészen . függetlenül folyta keresztény
(görög), iszlámhivđ és zsidó hitvitázók (Cirill, Szangári és Ibn Kora)
közönt. Ezt és a kazárok kés đbbi felmorzsolódását, elt űnését — vagy ép-
pen a Duna mellé kerülését, vidékünkre szivárgását — három krónikás
rögzíti: a1-Bekri, Metód, Halévi. Majd , minden elt űnik, a kazárok is,
a krónikák is, újra kell mindent álmodni, rekonstruálni. Az újraalkotó-
kat irdatlan időpusztaságok választják el el đdeikt8l, és térségek is más
vallású szerz đtársaiktól: Koent, Maszudit, Avram Brankovi ćot, a szerz ő
egyéb műveiből is jól ismert Isajlo Sukot, , Muáviját, Schultz asszonyt.
Sorsuk és átkuk azonban ugyanaz, a halál, s đt haláluk egymásébбl kö-
vetkezik, és a regény felfogható gyilkosságokat, nyomozásokat sorjázó,
a fantasztikum közegében mozgó detektívtörténetnek is.
Mindezt és a szerteágazó rárétegez đdéseket egy szerkezeti váz fogja
össze, a lexikonformával ellentétes dinamikával: a vörös, zöld és a
sárga könyv címszavainak azonossága, hasonlósága, amelyet viszont a
szempontváltás, a fiktív alaptörténetek más-más mozzanatainak elmon-
dása variál és i ellenpontoz. Sajátos paradoxonként már ezeket is egy-
más fordításaiként lehet felfognunk.
Ez a cselekményváz korántsem mértani formájú és arányosan meg-
oszló. A pravoszláv hitvilágot, a,szerb történelmet, folklórt, hiedelemvi-
lágot idéz ő vörös könyv harsány, meleg színei mellett a másik két
könyv, szerkezeti egység motfvumai halványabbaknak , t űnnek. Cirill és
Metód, Avram Brankovi ć, Petkutin és Kalifa „címszavaiban" a görög-
keleti hagyományok, mítoszok, hiedelmek és szellemvilág illatozó, tö-
mény levegőjét lélegezzük be, ami az avatatlan magyar olvasónak kis-
sé szédft8 atmoszféra.
A Kazár szótár szöveganyagába tovább merülve azonban minden törté-
nés, minden felszíni valóság csak egy finomabb orgazmus csigaházának, csi-
gaházainak tűnik, amelynek nem a múlt, jelen és jöv ő, hanem a megis-
mќtelt, ismétlsd8 id đ és tér, a valóságnál valóságosabb, egymás felé tar-
tó emberi álmok képezik mozgáspályáját. A magyar olvasónak egy
pillanatra úgy , rémlik, mintha Babits Mihály Gólyakalifájának h őseit,
KRITIKAI SZEMLE 1327

Tábori Elemért és az asztalosinast tapintaná. Avram Brankovi ć nappal

alszik, éjjel dolgozik, mert az álomvadásztól tudja, hogy álma Samuel
Kohen .,,valósága", és hogy az álmok minden más álommal összefügge-
nek, összenyílnak valahogyan. Így aztán a három könyvet csakugyan
elölről hátrafelé, a végétől az eleje felé is olvashatjuk, mert a múlt,
jelen, jövő nem vonalszerű haladványban, hanem körpályán következik.
Az álombuborékok szüntelenül szétfoszló és újraképz ődő boltozataira
asszociálva akaratlanul is egy m űvészi vízió, művészeti látásmód kép-
ződik meg bennünk: a formák, a nyelv és stílus valami -neobarokkszer ű
burjánzása, eluralkodása és a Paviénál megszokott, görögkeleti ikon el ő-
képű térfilozófia.
Mindez a nyelvi-művészi metamorfózis, a műfordítás folyamatát nem
mindig és nem egyformán érinti. Meghökkent ő paradoxonok (a kazár
birodalmi főváros házainak árnyékai pusztulásuk után egy évvel is
látszottak), buja metaforafürtök, nietzschei filozófiai tételek áramlanak
át a magyar nyelv, szöveg közegébe minden ellenállás nélkül, majd Pe-
dig ugyanez a közeg a legváratlanabb pillanatokban egyszerre felizzik,
ellenálla szinte tudományos igénnyel dokumentáló, majd ezt fonákjára
fordító, a biblia, a korán ; a talmud motívumait a mesékkel, misztériu-
mokkal összeötvöz ő, de ezektől a hatásformáktól rögtön el is forduló,
filológiai, verbális játékokba, iróniába merül ő poétika és nyelvezet im-
pulzusainak.
Mindez semmiben sem zavarja az els ő, „élvezeti célzatú" olvasást, az
olvasmányélmény egzotikus ízeit. A fordítói küzdelemnek csak elmé-
lyültebb figyelem nyomán feslenek ki eredményei, apró kudarcai.
Az imént relőször a tudományos (ál)dokumentál б tényanyagról szól-
tunk. Régészet és történelem, levéltári búvárkodás és vallástörténet,
paleográfia és bizantol бgia, néprajz és botanika utalásai kavarognak a
könyv lapjain a kvázihitelesség ironikus fintoráért, valahogy úgy, mint
a magyar népmese szót szóra mondója, aki nem mondta meg, hogy va-
lóban kiégett-e a Duna, de azt mondta, sülthal-hegyek voltak a pia-
con, azaz Pavić adatai egymást igazolják, összenyíló tükrökként egy-
mást mutatják, de ez még a hiteles néven nevezést ől nem mentesít, és
döntésre kényszerít. Küzdelem nyomait viseli magán a régészeti lelet-
ként felbukkanó, majd Isajlo Suknak álmában a szájába kerül ő „kulcs
ezüst vagy arany háromágú iperpera fogantyúval". El tudja valaki
képzelni , ezt a szerkenty űt? Ráismer a perper pénzérmére, amely még
Bizáncban hiperpiron volt, háromszögletű, s ilyen formában odafor-
rasztható a kulcshoz. Talán elegánsabb lett volna ebben az esetben a
pénzérme fajtájába bele sem bocsátkozni.
Tűnődésre adhatott okot a fordítónak a különböz ő cserépedények
fajtája, és sajnos, mindegyikb ől csupor lett (amely igen kicsiny edényt
jelent), és még inkábba szerb hiedelemvilág szellemarzenálja, a morc,
tmorina, vukodlaka, vampir, és ki tudja, még mi minden, amelyek szin-
1328 HID

te skálaszerű egyeztetést kívánnak a boszorkánnyal, lidérccel (ez utób-

bit nagyon széles jelentéskörben használja a fordítáis), emberfarkassal
(amely meglehet ősen szokatlan kifejezés).
Már a bizánci, pravoszláv hagyománykörr ől is szóltunk. A fogai-
maival való vívódásnak olyan , nyomai vannak, mint a ktitorski portret-
nek megfeleltetett alapítói képmás, amelyet talán jobb leüt volna ter-
minusjellegéből kioldani: az adományozó képmása, vagy az örökös
birtok, amely hitbizomány. Néhány név is rejtélyes formájú, mint az
ál-Kallüszténosz elő tagja, ahol inkább maradhatott volna a pszeudo-
előtag, a Nikon Sevast, Skila Averkije mégsem foghatók ; fel szerbhor-
vát neveknek, hanem görögnek, koptnak, ahogy szerz đnk is írja, tehát
Szevaszt és Szkila lenne az igazi. Történelmileg az sem egészen mind-
egy, meddig használjuk a Konstantinápoly, és mikortól a Sztambul ne-
vet a Carigrad megfelelđjeként.
Ha mára neveknél tartunk, említsük meg Oszlopos Gergelyt is, azaz
Grgur Branković ot, akit oszlopra állítva nyilaztak agyon a törökök,
vértanú szentté avatva. Könyvünk szerint is ' az oszloposok olyan szen-
tek, akik oszlopra állva imádkoztak, meditáltak. Megnevezésüket ma-
gyarul is megtaláljuk például Jelky András hírneves világutazó é гlet-
rajzi regényében, úgy, hogy oszlopszent. Ily módon Gergely, az osz-
lopszent lett volna ajánlatos.
Érdekesek, teljes mélységükben, asszociációs összefüggéseikben nagyon
nehezen kiértékelhet đk a Kaza'r szótár magyar vonatkozásai, amelyeket
a magyar kiadásban közölt két, a magyar đshazát is tartalmazó térkép
még sajátosabb fénybe állít. A szerz đ egy helyen mintha a László Gyu-
la-féle kettő s honfoglalás koncepciójával replikázna; szó esik a kunok
nemzetségér ől (miért éppen nemzetség?); hogy a kazárok töredékét egy
magyar fejedelem Magyarországra hívta, hogy ki, abba a fordítónak
nem volt joga belebocsátkozni, mert akkor már elhagyta volna a szó-
tárregény sejtelmes kereng őit. A vörös könyv szerepl őinek egy része
magyar földrajzi nevekkel jelölt térségekben mozog,: Avram Branko-
vićék Erdélybe kerülnek, Lippára, Jen őre (nem tudni, miért szerepel a
magyar szövegben Jenopolje). A nagyon általános, sejtelmes utalások
tétovaságot okoznak a magyar fordításban is. Vajon Székes f ehérvár-e a
Stopi Beograd, Brankovićék a Székelyekkel keveredtek-e rokonságba, ami
így írva családnévként hat, vagy a székelyekkel, ami természetesen a
szerbhorvátban szintén nagy kezd őbetű. Gyulafehérvárról jött-e Bran-
ković egyik feleségé, hogy lidércként fiát halálra kínozza, ha az ere-
detiben Djula szerepel. Problematikus egyáltalán a Brankovi ć név is,
hiszen Brankovics György neve a magyar történelmi tudatnak is ré-
sze, de mit tegyünk rokonságának nevével?
Még harsányabbakká válnak ezek a vonatkozások a Történet a to-
jásról és a vonóról alcímszóban, amikor Isajlo Suk a magyar hang-
szerkereskedđvel beszélget, akinek hol paprikás-, hol cseresznyepálinka-,
KRITIKAI SZEMLE 1329

hol pedig egyéb szaga van, aki a szerbhorvát szavakhoz mindig értel-
metlen ,magyar szavakat csatol, aki csak magyarul tud számolni (az
más kérdés, hogy azt mindenki anyanyelvén tudja), pipáját pedig olyan
begyesen szívja, mintha már Pistit is telefüstölte volna vele.
Amilyen tartalmak viszont a fordítással átsodródnak, az megítélés
kérdése. Pavić pedig ezt maga is az olvasóra bízza. Az író úgy adja a
szavakat, mint az ikonfestđ a kék és piros pontokat, amelyiket néz đje
aztán lilának, ibolyaszínűnk lát. Máshol a már említett, ikonszer ű
ábrázolási technikái is megfogalmazza, hogy nem a valóság hatol a
gondolatba, hanem a gondolata valóságba, nem a szína szembe ha-
nem a szem a színekbe, valahogy úgy, ahogyan Pilinszky fogalmazta
meg versében: a szemünk vérét đl pirosa kardvirág csúcsa. Az olvasó
a kifordított vetület ű ikonok — nem ártott volna ezekből néhányat a
könyvbe illusztrációként beiktatni — szemlél őjéhez hasonlóan a szava-
kat maga állítja össze regénnyé, tehetjük tehát mi is.
A neobarokkos, elomló és mindig újraszület ő, labirintusos, nagy bol-
tozatos szövegvilágot f đleg a költői képek, nyelvi eszközök, fineszek
hordozzák. A fordító is ezekkel vivódhatott legtöbbet. Mert mit tehet
a nyelvi újrapalántálás mesteri az olyan okfeptéssel, hogy a szlávok a
cosri mintájára kecskepásztoroknak, kozaroknak nevezték a kazárokat,
amikor magának a műnek is hazarski rečnik a címe. Ez Pavi ć egyik
talánya a sok közül. Más esetben az arkangyal a f őneveket kihagyva
szól Nikon Szevaszthoz, szerbhorvátul a következ ő szörnyűséget mond-
ja: Preobidev potasta ozlobiti. Mi lehet erre fordítónk válasza, mint:
„Kísérletem verejtékezvén elkeseredett."
Derekas találékonyság kellett a kazár nyelv hét nyelvtani neméhez,
a héberes, középzárt a-hoz (nyilván a középzárt e mintájára), Olyan
összetételekhez, mint a madárbánatában, olyan részletekhez, mint a
következő : „Mire Isajlo Suk 'kilépett, mára délidei bomlás volt az úr.
Pestises világosság marta a nap fényét. A hétnek (a sedmica a szerb-
horvátban nőnemű főnév ugyebár) megjött a havibaja."
A bibliai fordulatoknak, archaizáló kifejezéseknek és egy bizonytalan
színezetű, áhiiatos él őszóbéliségnek nagy szerep jutott a könyvben, a
fordításban is. Egyrészt szólások, frázisszer űségek hordozzák, amelye-
ket Brasnyб kezdetben „komolyan" vett, nem Karinthy-féle parafrá-
zisoknak, amikor még Averkije Szkila száját békebeli, bácskai szólással
jellemzi: úgy állta szája, mint aki böngészni volt, de nem talált. Ké-
sőbb a magyar szövegben is megjelennek az álproverbiumok: ha ki-
pányvázod a tevét, fejd ki minden tejét; az éhes görög az égre is föl-
megy stb.
A barokkos képhalmozás, verbalizmus id őnként nehezen követhet ő az
eredetiben is, a fordításban is: „Sárral nem lehet vizet fakasztani";
„nagy reményeket fektetett bele"; „Elgondolását (de miért nem gondo-
1330 HÍD

latát) ki-ki úgy vezeti, akár pórázon a majmot"; „A tolmács elhullott

(nem meghalt)"; „a katonát lecsapták (nem lefejezték)".
Kérdéseket felvethetnénk még, például, hogy miért , közli a magyar
kiadás fordítói jegyzetben az egyik versbetét eredeti szövegét, és a
többiét miért nem. Azért, mert az i-z đ, dubrovniki tájszólással van
írva? Miért idősebb fivér, aki bátyja is lehet valakinek? De ezek apró-
ságok, amelyek eltűnnek egy jól kimunkált fordítói ars poetica vérte-
zete mögött.

PAPP György

PORLOD MÍTOSZA

Temesi Ferenc: Por I — II. Magvetđ Könyvkiadó, Budapest, 1986-87

Lexikonregény, szótárregény — ezek a m űfajjelölđ terminusok len-

gik körül Temesi Ferenc nem kis reklámmal (porveréssel?) beharan-
gozott, kétkötetes regényét. Az els đ kötet fülszövege „írói szótár for-
májú regényt" ígér az olvasónak. Lexikon, szótár, enciklopédia ... S
hogy e lexikográfiai jelleget hangsúlyozó meghatárzások ellenére regény-e
a Por? Igen.
Balassa Péter már a Por elsđ kötetének megjelernésekor új techniká-
ról beszéli (Könyvvilág, 1987. febr.) A magyar prózában mindenkép-
pen újdonságnak, új szerzđi eljárásnak számít, hogy a regényíró bet ű-
rendbe szedett címszavakhoz rendelt szócikkekb đl olvaszt össze egy
nagyregényt, a lexikonokban használatos el đre- és hátrautalásokkal él,
tilde jeleket alkalmaz, s hangsúlyozza: regénye lexikonokhoz, szótárak-
hoz hasonlóan „bárhol elkezdhet đ és bármikor abba is hagyható".
Temesi mindvégig nyílt kártyákkal játszik; az előszó címszó alatt
világosan felsorakoztatja írói Célkit űzéseit, szemlélteti poétikai
eljárását, utasításokat ad. Azonkívül, hogy az olvasót (Szótárforgatót)
maximálisan igyekszik bevinni művébe, „kutya kötelességének" tartja,
hogy regénye közérthet ő és szórakoztató legyen. Az előszn't Persze a
betűrendbe szedés ,törvényszer űségeinek megfelelđen, szöveg közben he-
lyezi el, s ez a mozzanat is egyike azon szerkezeti eltolódásoknak, ame-
lyek felszakítják a konvencionális regényszerkezetet.
A Por cselekménye (?) a Csömör megyei Porlódon játszódik 1833 és
1973 között, s mintegy hat generációt vonultat fel. F đhđse Szeles And-
rás, az elbeszélđ pedig magát Szótárírónak nevezi. A hol elsó, hol
harmadik személyben megszó lalб elbeszél đ révén azonban elmosódnak
:

a hđs és az elbeszél đ közötti határok: átfedések jönnek létre (1d.: „Több

mint kétséges, hogy Szótárivó [azonos] volt Szeles Andrással: való-