You are on page 1of 2

A Brassói Református Egyházmegye ifjúsági tábort szervezett július 8–

12. között Szentegyházán, a Napsugár Panzióban.


Az egyházmegye 8 gyülekezetéből (Alsórákos, Nagymoha, Kőhalom,
Erzsébetváros, Brassó III. Reménység Háza, Négyfalu, Zernyest-
Feketehalom szórvány) és Segesvárról összesen 75 táborozó gyűlt össze
egymást és Istent jobban megismerni, együtt tanulmányozni a Bibliát,
Istent dicsőíteni, játszani, strandolni és szórakozni.
A tábor főszervezője a Brassói Református Egyházmegye esperese,
Miklósi Mátyás Csaba erzsébetvárosi lelkész volt, a változatos programért
Márk László Gyula négyfalusi lelkész felelt, és minden szervezői
teendőbe besegítettek az egyházmegye teológusai – Gegő Csenge
harmadéves teológiai hallgató, Ambrus Mózes negyedéves teológiai
hallgató –, valamint Biró Alpár, a segesvári református gyülekezet
segédlelkésze és Moisza Arnold, a Reménység Háza segédlelkésze. A
táborról hangulatos napi beszámolókat és képválogatásokat töltött fel az
online közösségi térbe Miklósi Zsófia Villő.
A nyitó áhitatot Csákány Antal, a Brassói Református Egyházmegye
ifjúsági előadója tartotta.
Jó hangulattal, énekkel, ismerkedő játékokkal telt az első nap.
Az esti dicsőítő alkalmat Márk László Gyula négyfalusi lelkész vezette.
Második nap a reggeli torna és reggeli után Ambrus Mózes teológus
tartott bibliaórát, a felvetett kérdéseket kiscsoportban beszélték meg a
fiatalok. Akadálypálya és ügyességi feladatok tették izgalmassá a
délelőttöt, finom ebéd után pedig fürdés, méta, sakk és egyéb játékok
kerültek sorra. Az esti előadás meghívottja Veress Zsombor
gyógyszerész volt, aki nepáli utazásáról tartott képes bemutatót.
Világutazóként, hegymászóként és íróként is megismerhették őt a
táborlakók. Táncmaratonnal zárult az este, csapatmunka és kreatív
előadásmód fokozta a hangulatot.
A harmadik napon ifjúsági énekektől zengett a táborhely, közös
énekléssel dicsérték Istent vendégeikkel, az alsórákosi ifjúsági zenekarral
és Vetési Nándorral. A nap kezdő bibliaóráját Gegő Csenge teológus
tartotta, szemléltető játékkal felkeltve a fiatalok érdeklődését.
Csoportos feladatok, kisebb előadások tették színessé és tartalmassá a
nap programját, az este zenei élménye pedig megvidámította a táborozók
szívét.
Negyedik nap délelőtt Moisza Arnold segédlelkész tartotta a tábori
bibliaórát, majd kiscsoportokban kerestük a válaszokat a felmerülő
kérdésekre.
Délután Biró Alpár beosztott lelkész kiadós focimeccset szervezett, majd
játékok, éneklés, végül filmnézés töltötte ki a nap esős részét.
Pénteken véget ért a tábor, záró igeolvasással és énekkel búcsúztak el
az egyházmegye fiataljai egymástól. A szervezők megköszönték, hogy a
résztvevők fiatalos szívükkel és lelkükkel vettek részt egész héten minden
programban, a táborozók pedig köszönetet mondtak a táborvezetőknek,
a közreműködő segédlelkészeknek és a teológusoknak a szervezésért.
Köszönet illeti a támogatókat is, amiért anyagilag hozzájárultak a tábor
megvalósításához: BGA Zrt., Bukarest-Plojest református
társegyházközség, Brassói Református Egyházmegye, résztvevő
egyházközségek gyülekezetei.

„Tápláljátok az újan kötött barátságokat, keressétek az egyházmegyei és


gyülekezeti IKE-alkalmakat, keressétek Istent a hétköznapjaitokban is!
Jövőre veletek ugyanitt! ♡” Ezzel az útravalóval bocsátották útjukra a
fiatalokat, és a tábort közös énekléssel zárták le: „A szeretet nem fogy el
sosem,/ A szeretet átvisz az életen./ Mindent elhisz és remél, A szeretet
mindennél többet ér.”

You might also like