Változó Ruralitások

© www.kjnt.
ro/szovegtar
Változó ruralitások.
A vidékiség mai formái
KRIZA KÖNYVEK 45.
Sorozatszerkesztők
Ilyés Sándor
Jakab Albert Zsolt
Vajda András
© www.kjnt.ro/szovegtar
VÁLTOZÓ RURALITÁSOK
A vidékiség mai formái
Szerkesztette:
Jakab Albert Zsolt – Vajda András
Kriza János Néprajzi Társaság

Kolozsvár
2019
Lektorálta:
dr. Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, BBTE BTK, Magyar Néprajz és Antropológia
Intézet, Kolozsvár
dr. Szabó Á. Töhötöm adjunktus, BBTE BTK, Magyar Néprajz és Antropológia Intézet,
Kolozsvár
Támogatta:
A kötet a Párhuzamos ruralitások. A vidékiség mai (lét)formái négy erdélyi kisrégióban

című (K 120712) NKFIH-kutatás keretében valósult meg.
© Kriza János Néprajzi Társaság
Borítóterv:
Szentes Zágon
Számítógépes tördelés:
Sütő Ferenc
Készült a kolozsvári IDEA Nyomdában

Igazgató: Nagy Péter
Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României

Változó ruralitások : a vidékiség mai formái /
Szerkesztette: Jakab Albert Zsolt, Vajda András. -
Cluj-Napoca : „Kriza János” Néprajzi Társaság, 2019
Conţine bibliografie
ISBN 978-606-9015-04-9
I. Jakab, Albert Zsolt (ed.)

II. Vajda, András (ed.)
39
Tartalom

A vidék változó képe Erdélyben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7
Vajda András
Falusi közösségek, változó életterek, átalakuló lokalitások . . . . . . . . . . . 11
Balogh Balázs – Fülemile Ágnes

Jelenlét, kapcsolattartás és terepmunka módszerek
a változó Kalotaszegen . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31
Kovács Barna
Jegyzetek a megélt tér fogalmához . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61
Gagyi József
Deszakralizáció.
A földhöz való viszony megváltozásának új fordulata vidéken . . . . . . . . . 75
Peti Lehel
A falusi gazdálkodás változásai egy erdélyi településen . . . . . . . . . . . . . 85
Szilágyi Levente
Parasztok és mezőgazdasági vállalkozók.
Piacozási gyakorlatok egy szatmári faluban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 121
Simon Zoltán
Divergens társadalmi-gazdasági kapcsolatrendszerek
és identitásvetületek az Alsó-Nyárád mentén . . . . . . . . . . . . . . . . . .139
Nagy Ákos
Szocialista urbanizáció és ruralitás.
Kollektivizálási és városrendezési kísérletek . . . . . . . . . . . . . . . . . . .153
Sárosi-Blága Ágnes
A rurális elit identitásának vidékfejlesztési szerepe . . . . . . . . . . . . . . .167
Biró A. Zoltán
Szempontok innovatív agrárkezdeményezések
társadalmi beágyazottságának vizsgálatához . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 175
5
Bodó Julianna
A munkamigráció hatása a rurális közösségekre . . . . . . . . . . . . . . . . .185
Balatonyi Judit
A külföldi munkavállalás gyimesi értelmezései: problémák és a lehetséges
megoldások a mindennapi és nyilvános diskurzusok szintjén . . . . . . . . .193
Kotics József
Folytonosság vagy megtorpanás?
A zabolai cigány–magyar kapcsolatviszonyok
változásfolyamata 1998–2018 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 205
Bali János
Párhuzamos ruralitások Kárpát-medencei
református falusi közösségekben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 223
Kiss Dénes
Kastély a faluban. Kísérlet az épített örökség
és annak társadalmi környezete közötti viszony vizsgálatára . . . . . . . . . 237
Szabó Lilla
Kalotaszegi Magyar Napok –
hagyományteremtés vagy politikai játszma? . . . . . . . . . . . . . . . . . . 249
Szerzőink . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 263
6 © www.kjnt.ro/szovegtar
A vidék változó képe Erdélyben
Románia 2007-es EU-s csatlakozása nemcsak politikatörténet szempontjából szá-

mít korszakhatárnak, hanem a társadalmi élet szinte minden területére kihatott, a
vendégmunkások célország-választásaitól (migráció) kezdve az itthonmaradottak
gazdálkodási (pl. földhasználat) és életvezetési szokásaiig. Még a hagyományos kul-
túra használatának új formái (örökségalkotás, örökséghasználat) is az Uniós szabá-
lyozások és minták hatása/nyomása alatt alakulnak (vö. Jakab–Vajda 2018). Ahogy
Gagyi József találóan megfogalmazta, a mozgási tér kitágulása és az uniós pályá-
zati rendszer által nyújtott nagyobb mértékű pénzforrások elérhetővé válása révén
elindult/felgyorsult az infrastrukturális környezet átalakulása, új gazdálkodási és
életvezetési stratégiák honosodtak meg és állandósultak, új tárgyvilág épült fel, új
kapcsolatok jöttek létre, új vágyak és új interpretációk születtek (vö. Gagyi 2009a).
Kérdésként merül fel, hogy a falusi települések gyors infrastrukturális átalakulása,
a gazdálkodás és a jövedelemszerkezet változása és a társadalmi rétegződés, a megvál-
tozott gépi környezet (a gazdálkodás megváltozott gépei, a személyi gépjármű, vagy az
intim, családi környezetben a számítógép és a mobiltelefon), azok használata, funkciói
milyen hatással vannak a vidéki életmódra, a gazdasági stratégiákra és a tájhaszná-
latra, a közösségek kommunikatív és kulturális emlékezetére, biografikus narratívái-
ra, narratív viselkedésére, a tágan értelmezett hagyományokra. Ezek a kérdéseknek a
néprajzi vizsgálatára Erdély vonatkozásában ugyanis máig nem került sor.
Az erdélyi néprajzkutatás ugyan jelezte és rögzítette a hagyományos paraszti társada-
lom és a gazdálkodó falu átalakulásának tényét, de rendre elmaradt annak megválaszo-
lása, hogy mivé alakult az új, európai uniós csatlakozást követő, modernizációs hullám
nyomán születő vidék? Menyiben maradtak érvényben a hagyományos paraszti kultúra
esetében tapasztalható, a táji tagoltságból adódó különbségek? Vagy az egyes régiókra
jellemző mentalitások történeti beágyazottsága annyira erős, hogy képes ellenállni a fo-
gyasztásra berendezkedett globális folyamatok uniformizálásra törekvő hatásainak.
A 20 századi paraszti társadalom átalakulását vizsgáló néprajzi kutatások azt mu-
tatják, hogy a 20. század közepén, az úthálózat kiépülése és a közlekedés fejlődése,
intézményesülése (vasúthálózat, rendszeres buszjáratok) kihatott a falusi lakosság
mobilitására, sok esetben kétlaki életformák kialakulását eredményezte (vö. Gagyi
2009b). A 20. század végén lezajlott nagy társadalmi-gazdasági átalakulás pedig a
dekollektivizáció, a visszaparasztosodás és a demodernizáció, jegyében zajló folya-
matokat eredményezet, melyek régiónként eltérő forgatókönyvek mentén zajlottak.
A médiakutatók pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy az internet, a számítógép
és az okostelefon elterjedése a globalizáció helyi változatait a glokalitást teremtette
meg. Az viszont kérdés, hogy mindez mit is jelen a kultúra, a gazdasági szerkezet, az
egyéni és közösségi identitás és a mindennapi élet szervezése felől nézve?
Hermann Bausinger úgy érvel, hogy a „horizont elmozdulása” azzal a következ-
ménnyel jár, hogy a hagyomány, amire eddig úgy tekintettek, mint ami a világot
7
szervezi, elveszíti általános érvényességét (vö. Bausinger 1995: 81–83). A hagyomá-

nyos paraszti környezet megbomlása/eltűnése, a gazdasági szerkezet átalakulása, a
hagyományok és azok normatív erejének feloldódása a falu – mint önálló identitás-
sal rendelkező társadalmi szervezet – eltűnését eredményezte. Ehhez hasonló kö-
vetkeztetésre jutott Alexander V. Chayanov is, aki a Paraszti gazdálkodás elmélete
című könyvében a falu eltűnésének okát elsősorban a modernizációban látta. Meg-
közelítésében a harmadik világ elmaradottságát nem a modernizáció lassúságával,
hanem a modernizáció folyamata során létrejött függőségi viszonyokkal magyaráz-
hatóak (Chayanov 1986). Terry Marsden pedig a falusi települések átalakulásnak a
fent említett folyamatairól azt írja, hogy az önellátásra berendezkedett faluból fo-
gyasztásra berendezkedett vidék lett (Marsden 1999). Kovách Imre pedig a vidéki
társadalom átalakulásának 20. századi folyamatát összefoglaló munkájában azt írja,
hogy vidéknek nevezzük azt, ahol nincsenek parasztok, csak a parasztság emlékeze-
te, különböző formákban, intézményekben (Kovách 2012).
A kötet a 2018. szeptember 21-én Gernyeszegen, az MTA BTK Néprajztudományi
Intézetével és a Sapientia EMTE Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszékével
közösen szervezett, Párhuzamos ruralitások. A vidékiség formái Erdélyben – a
KJNT vándorkonferenciája című konferencia1 előadásaiból közöl válogatást. Szak-
mai fórumunk a Társaság vándorkonferenciáinak tematikáját folytatta. A kulturális
gyakorlatok és reprezentációk (Ilyés–Jakab szerk. 2013), a helyi örökség használatá-
nak és e megjelenítésének kérdése (Jakab–Vajda szerk. 2016), ezeknek a reprezen-
tációknak és hagyománykonstrukcióknak az őrzését, termelését és megjelenítését
egyaránt kiszolgáló és felügyelő archívumok (Jakab–Vajda szerk. 2017), a néprajzi
örökség paradigmáinak, társadalmi, kulturális valamint mediális kontextusainak
vizsgálata (Jakab–Vajda szerk. 2018) után a vidék fogalmának és a vidéki környezet
átalakulásának napjainkban zajló, tehát nagyonis időszerű kérdésköre kapcsán biz-
tosítottunk szakmai keretet a tapasztalatcserére.
A konferencia az erdélyi vidékkel és vidékiséggel kapcsolatos recens kutatásokat
kívánta bemutatni, az eddig elért eredményeket és tapasztalatokat összefogni. Az
elhangzott előadások az átalakult földhasználat, a megváltozó gazdasági és szociális
kapcsolatrendszerek, a népességmozgások, az új kapcsolatkeresési stratégiák, vala-
mint új – esetenként virtuális – közösségformák kérdéskörét vizsgálta. Azt kívántuk
megérteni, hogy az eltérő fejlődési ívet bejáró régiókban a közösségek a közelmúlt
változásait milyen dinamikák mentén élték meg és értelmezték, ezek a változások
milyen állapotokat – hasonlóságokat és különbségeket – eredményeztek mindenna-
pi kultúra, a társadalmi viszonyok és a gazdasági stratégiák területén.
Ennek megfelelően a konferencia előadásai a változó ruralitások három dimen-
ziójára kívántak fókuszálni: 1. kulturális dimenzió: identitás, hagyományőrzés ha-
gyománytalanítás, örökségesítés, globalizálódás; 2. társadalmi dimenzió: átalakult
1 A konferencia a Párhuzamos ruralitások. A vidékiség mai (lét)formái négy erdélyi kisrégióban

című (K 120712) NKFIH-kutatás keretében valósult meg, támogatói a Nemzeti Kulturális Alap és a
Bethlen Gábor Alap voltak.
A vidék változó képe Erdélyben
kapcsolatrendszerek, népességmozgások, új kapcsolatkeresési stratégiák, valamint

új – esetenként virtuális – közösségformák; 3. gazdasági dimenzió: vidéki gazdálko-
dás átalakulása, projektalapú fejlesztések, modernizáció, gazdasági migráció, egyéb
egyéni és közösségi stratégiák.
A kötetben elméleti igényű tanulmányok és esetelemzések egyaránt helyet kap-
tak. Vajda András a falusi közösségek és változó lokalitások néprajzi-antropológiai
megközelítéseit, a gazdálkodói stratégiákat, a változó és változatos, párhuzamos és
különidejű mentalitásokat elemzi. Balogh Balázs és Fülemile Ágnes a Kalotaszegen
folytatott több évtizedes terepmunkájuk tapasztalataira alapozva a többszínterű et-
nográfia (multi-sited ethnography) módszertani kérdéseit járják körül. Kovács Barna
a megélt tér fogalmának elméleti hagyományait mutatja be; a materiális és a mentális
tér elméleti feltevéseit egy Marosvásárhely agglomerációjához tartozó település urba-
nizációs/infrastrukturális fejlődésének elemzésével ellenőrzi. Gagyi József a földhöz
való viszony megváltozását írja le. A szerző a földhasználat kapcsán a föld szimbolikus
szerepének kiüresedését, deszakralizációját olyan fordulópontként értelmezi, melynek
következtében a vidéki lakosság legnagyobb része a földdel való szimbolikus kapcso-
latból végérvényesen kilépett, azt meg is tagadta. Peti Lehel egy mezőségi település
jelenleg követett gazdasági stratégiáit elemzi, kiemelt figyelmet fordítva a gazdaságok
jövedelem-szerkezetének bemutatására. Szilágyi Levente egy szatmári falu piacozási
gyakorlatait kutatta; három család gazdasági stratégiáinak és társadalmi attitűdjei-
nek elemzésén keresztül mutatja be az átmeneti, útkereső időszakot. Simon Zoltán
tanulmánya az Alsó-Nyárád mentén található települések magyar–cigány kapcsolat-
rendszerének és a közösségek aktuális társadalmi-gazdasági kapcsolatrendszerének
feltárására vállalkozik. Nagy Ákos a falu szocialista átalakításának két esetének vizsgá-
lata/bemutatása révén tulajdonképpen a hagyományos rurális közösségek felszámo-
lásának a kommunizmus időszakában elkezdődő, de hatásaiban máig tartó két típusát
mutatja be. Sárosi Blága-Ágnes a rurális elit vidékfejlesztési szerepét értelmezi, bemu-
tatva az elit identitásának és térhez való viszonyulásának összetevőit. Biró A. Zoltán
a székelyföldi térség innovatív agrárkezdeményezéseinek társadalmi beágyazottságát
vizsgálja a strukturális mintázatok, a gyakorlati eljárások és a narratív (diszkurzív)
formák alapján. Bodó Julianna a munkamigráció kérdéskörét kutatva vizsgálja annak
hatását a székelyföldi rurális közösségekre. Balatonyi Judit a külföldi munkavállalás
gyimesi értelmezéseit elemzi, a migrációt meghatározó helyi diskurzusok formáló-
dását, gazdasági, társadalmi és kulturális összefüggéseit mutatja be. Kotics József a
zabolai cigány–magyar kapcsolatrendszer kétévtizedes változásfolyamatát kutatja, a
kapcsolatviszonyok változásait a lokális együttélési modellek jellemzésén, az egymás-
ról formált kép változásain, a cigány csoportok belső tagoltságán, és a vallás integráci-
ós folyamatban betöltött szerepén keresztül ismerteti. Bali János a Kárpát-medencei
református falusi közösségekben végzett terepkutatás eredményeit ismerteti, a vallás
és az egyház közösségekre gyakorolt hatásaira, közösségszervező munkájára fókuszál-
va. Kiss Dénes egy Maros megyei kastély revitalizációjához kötődő diskurzusokat, a
helyi közösségnek a kastéllyal kapcsolatos attitűdjeit és vélekedéseit elemzi. Szabó Lil-
la pedig a Kalotaszegi Magyar Napok néven évente megrendezett (hagyományőrző)
9
fesztivált mutatja be. A szerző azt a folyamatot vizsgálja, melynek során a kalotasze-
giként azonosított, kalotaszeginek mondott (elsősorban népi) örökség egyrészt meg-
adott forgatókönyv mentén történő bemutatására (hagyományteremtés) másrészt po-
litikai célú kisajátítására sor kerül.
Szakirodalom
Bausinger, Hermann
1995 Népi kultúra a technika korszakában. Osiris–Századvég Kiadó, Budapest.
Chayanov, Alexander V.
1986 (1966) The Theory of Peasant Economy. University of Wisconsin Press, Madison.
Gagyi József
2009a Ankét a kisebbségkutatás helyzetéről. Regio 20. (3) 30–33.
2009b Modernizáció és motorizáció folyamata. Önjáró gép: önjáró életmód. In:
Gagyi József – Pletl Rita – Ungvári Zrínyi Ildikó – Ungvári Zrínyi Imre –
Varga Attila: A társadalmi változások kommunikációs univerzuma. Mentor
Könyvkiadó, Marosvásárhely, 21–45.
Ilyés Sándor – Jakab Albert Zsolt (szerk.)
2013 Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 21. Kulturális gyakorlat és repre-
zentáció. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár.
2018 Örökség: etnicitás, regionális identitás és territorialitás. In: Jakab Albert
Zsolt – Vajda András (szerk.): A néprajzi örökség új kontextusai. Funkció,
használat, értelmezés. (Kriza Könyvek, 43.) Kriza János Néprajzi Társaság,
Kolozsvár, 7–28.
Jakab Albert Zsolt – Vajda András (szerk.)
2016 Érték és közösség. A hagyomány és az örökség szerepe a változó lokális re-
giszterekben. (Kriza Könyvek, 39.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár.
2017 Örökség, archívum és reprezentáció. (Kriza Könyvek, 40.) Kriza János Nép-
rajzi Társaság, Kolozsvár.
2018 A néprajzi örökség új kontextusai. Funkció, használat, értelmezés. (Kriza
Könyvek, 43.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár.
Kovách Imre
2012 A vidék az ezredfordulón. A jelenkori magyar vidéki társadalom szerkezeti
és hatalmi változása. Argumentum Kiadó, Budapest.
Marsden, Terry
1999 Rural Futures: The Consumption Countryside and its Regulation. Sociologia
Ruralis 39. (4) 501–526.
Vajda András
Falusi közösségek, változó életterek,

átalakuló lokalitások
A falu átalakulásának néprajzi

és antropológiai megközelítése(i)
Ennek a kérdésnek a megválaszolása történhet a falu és a parasztság viszonyának

vizsgálata felől, mely azt a kérdést implikálja, hogy a parasztság eltűnése maga után
vonja-e a falu eltűnését is? De vizsgálható úgy is, hogy megnézzük, hogy milyen fo-
galmi apparátus mentén lehet megragadni és értelmezni ezt az átalakulást? Előadá-
somban a kérdéshez elsősorban a második felvetés felől közelítek.1
Kiindulópontok: az „elsüllyedt paraszti kontinens”
Egyed Ákos az erdélyi faluról, mint „életkeretről” írva a következő megállapítást te-
szi: „a falu az első világháború előtti korszakban lakóinak munkahelyi, települé-
sei, művelődési és közigazgatási közössége volt, szemben a mai faluval, amely leg-
több esetben csak lakóközösség” (kiemelés az eredetiben – V.A.) (Egyed 1981: 250).
Enyedi György szerint a 20. század végi falu két típusa azonosítható: ezek a dinami-
kus (ami a gazdasági növekedést és az életminőségek javulását jelenti) és a hanyatló
falu (Enyedi 1980: 152). A szerző a falu jövőjéről írt könyvében azt írja, hogy a falusi
településforma és a falu–város különbség továbbra is fennmarad, bár ez nem fog fel-
tétlenül eltérő fejlettségi szintet jelenteni. De különbség lesz a népességméret, a be-
építettség módja és az életmódban (elsősorban ami a szomszédsági kapcsolatok fon-
tosságát illeti). Mindez azt is jelenti, hogy a társadalom egy része számára a falusi
életmód felértékelődik, vonzóvá válik (Enyedi 1980: 151).
Gagyi József egy helyen a 20. századi falusi társadalmat az „elsüllyedt paraszti
kontinens” metaforájával írja le. Ez időben és térben igen kiterjedt világ, mely „még
mindig megvan, ha nem is ugyanazzal a természeti és társadalmi környezettel, ha
nem is ugyanazokkal az emberekkel, mint évszázadokkal ezelőtt, ha építészeti szem-
1 A tanulmány a Párhuzamos ruralitások. A vidékiség mai (lét)formái négy erdélyi kisrégióban

című (K 120712) NKFIH-kutatás keretében készült. Korábbi változata elhangzott a XII. Csíkfalvi
Csűrszemináriumok. Párhuzamos ruralitások – a falu változó valósága (Csíkfalva község, Tündér
Ilona völgy, 2018. június 25–28.) című konferencián.
11
Vajda András
pontból a »modernizációs hullámok« nyomait (el)viselve is, a helyszín: a falu” (Ga-

gyi szerk. 1999: 29). A falu mint kontextus, mint élettér átvészelte a 20. század fa-
luromboló törekvéseit is, de ennek az volt az ára, hogy miközben „a falu épült, civi-
lizálódott [...] visszafordíthatatlanul át is alakult (Gagyi 2007: 5). A kérdés csupán
az, hogy mi maradt (meg) az átalakulás során a faluból? Milyen társadalmi struktú-
ra, milyen életmodellek és milyen „új mikrokulturális feltételek termelődtek”? (vö:
Gagyi 2009a: 145). Ha az imént említett „elsüllyedt kontinens” metaforánál mara-
dunk, akkor azt mondhatjuk, hogy kisebb-nagyobb szigetek (zárványok),2 egyszóval
egy olyan struktúra, melyben a változás bizonyos szinteket/területeket gyökeresen
átalakított, míg másokat érintetlenül hagyott. Vagyis az átalakulás során „változatok
sokasága termelődik”, és „ezek az átmeneti formák igen szívósnak bizonyulnak” (Ga-
gyi 2009a: 145). Ugyanakkor az is kérdés, hogy a falusi társadalom esetében az át-
alakulás csupán a felszínen zajlott, a külső világot érintette, vagy a mélyrétegekre is
hatott, ott is okozott változásokat?
Felbomló horizontok
A horizont elmozdulása/felbomlása azzal a következménnyel járt, hogy a hagyo-

mány, amire eddig úgy tekintettek, mint ami a világot szervezi, elveszíti általános ér-
vényességét (Bausinger 1995: 81–83). A hagyományos paraszti környezet átalakulá-
sa, a hagyomány feloldódása a falu – mint önálló identitással rendelkező társadalmi
szervezet – eltűnését eredményezte.
A paraszti környezet mint természetes életvilág átalakulását Herman Bausinger
a tér, az idő és a társadalom meghódításaként írja le (Bausinger 1995). A tér meghó-
dítása eredményezte a szűkös horizont felbomlását, amely mögül nem lehetett kilát-
ni és hozta magával a javak hozzáférhetőségének átalakulását (Bausinger 1995: 61–
72), valamint az emberi viszonyok átalakulását. „A mai társadalomban a hierarchi-
kus, patriarchális viszonyok – írja a szerző – mindenütt leváltak a kooperatívaktól.”
A vertikális kapcsolatok és folyamatok helyére horizontális és individuális (azaz au-
tonóm) kapcsolatok lépnek (Bausinger 1995: 89). Ezzel szemben az idő meghódítá-
sa az akceleráció fogalmával írható le, ami azt jelenti, hogy a népi kultúra javainak
felhalmozódására már nem „a hosszú időt felölelő hagyományozódás a jellemző, ha-
nem a széles területeket átfogó kicserélődés és átvétel” (Bausinger 1995: 89). Ugyan-
akkor ez a felgyorsulás kihat a viselkedésminták alakulására is (Bausinger 1995: 90).
A társadalom meghódítása pedig az „egységes kultúra felé mutató tendenciák,” „a
tudás és a műveltség korlátlan, a népesség minden csoportjára egyformán kiterjedő
kínálatával” függ össze (Bausinger 1995: 126).
2 Ezeknek a szigeteknek egy része nagyon is valóságos: a modernizálódott/urbanizálódott falu test-

ében még ott láthatók a családi kisüzemek, a gazdálkodó falu és paraszti társadalom maradványai.
Másik részüket viszont csak a körültekintőbb vizsgálat tud azonosítani: olyan, az előző korszakok-
ból visszamaradt „mikrokulturális meghatározottságok” (Gagyi 2009a: 141), beidegződések, mint a
földtulajdon eladására vonatkozó közösségi „tilalmak”, melyet Gagyi József „földhöz kötött menta-
litásnak” nevez (lásd Gagyi 2007: 6).
Falusi közösségek, változó életterek, átalakuló lokalitások
A horizontok által határolt hagyományos értékrend és norma kereteinek, illet-

ve a hagyományos gazdasági stratégiák és társadalmi szerkezetek felbomlásának
erdélyi/székelyföldi folyamatainak néprajzi szempontú vizsgálatát Pozsony Ferenc
végezte el. Tanulmányaiban elsősorban az orbaiszéki hagyományos társadalom át-
alakulásának hosszú folyamatait elemezte (lásd Pozsony 2010, 2011a, 2011b, 2011c
és 2012). A szerző úgy látja, hogy a paraszttársadalom átalakulását a magyar nyelv-
területen, és ezen belül Székelyföldön az 1848-as jobbágyfelszabadítást kísérő tár-
sadalmi folyamatok idéztek elő, melyek egyben jelentős demográfiai gyarapodást is
eredményeztek. Ez „csakhamar összekapcsolódott a 19. század végén kibontakozó
ígéretes vasútépítéssel és iparosodással is. Ugyanakkor a polgárosodással járó in-
dividualizmus, család- és életminták a 20. század elejétől kezdődően jelentős mér-
tékben átrendezték az itt élő magyar családok szerkezetét, majd a második világhá-
borút követő kommunista berendezkedés és az 1989 után kibontakozó globalizá-
ció már gyökeresebb változásokat is eredményezett a térség belső és külső kapcso-
latrendszerében, valamint demográfiai struktúráiban és viselkedésében” (Pozsony
2010: 535).
Paraszti polgárosodás
Kósa László definíciója szerint „a paraszti polgárosulás társadalmi és kulturális fo-

lyamat, melynek során a parasztság megszabadul feudális jogi és életmódbeli kö-
töttségeitől és jellemzőitől; a tőkés társadalomnak önálló, munkaerejével és terme-
lőeszközeivel rendelkező, vállalkozóképes és vállalkozó szellemű tagja lesz. A hang-
súly az időben és térben szélesen kiterjedt, igen bonyolult történeti alakzatokból álló
folyamaton van. A paraszti polgárosulás mint történés kizárja az állandóságot, te-
hát szüntelen mozgást, változást feltételez” (lásd Kósa 1990: 57–58, 2003). A szerző
szerint a polgárosulás ez a folyamata egyszerre több szinten: politikai, jogi, gazda-
sági és kulturális (civilizációs) megy végbe (Kósa 1994: 226). Ebben az elméleti ke-
retben a polgári a gazdasági folyamatok átalakulását, a piac felé orientálódást, míg a
paraszti előtag azt jelzi. hogy a gazdasági változásokhoz képest az életmódbeli és ér-
tékrendbeli változások fáziskésésben voltak/maradtak. A paraszttársadalomnak ezt
az előre lépni képtelen gondolkodását Hofer Tamás a parasztélet csődjének nevezi
(lásd Molnár 2005: 194–195).
Kovách Imre pedig polgárosodóknak csak azokat az egyéneket tekinti, akiknek a
mezőgazdasági kistermelése vállalkozás jellegűvé alakult át. Szerinte a magyar tár-
sadalomban a polgárosulás folyamata nem zajlott le (és ez már nem is fog) hiányta-
lanul, aminek az a következménye, hogy egy parasztpolgári állapot stabilizálódik.
Ennek okát abban kell látni, „hogy az individualizáció felett győznek az erős közös-
ségi kontroll normái, és a középrétegesedő csoportok megmerevednek. Újraterme-
lődik a háztartás és a család funkciója, s mindezek megnehezítik, hogy a kistermelő
gazdaság vállalkozássá alakuljon át” (Molnár 2005: 198).
13
Vajda András
Hagyomány és modernizáció
A falusi tér és a paraszti társadalom átalakulásának folyamata(i) legáltalánosabban a

modernizáció fogalmával írhatók le, ragadhatók meg (lásd Csepeli 2007, Fejős 1998,
Hofer 2009, Hoppál 2007, Lajos 2013, Niedermüller–Horváth–Oblath–Zombory
szerk. 2008, Ratkó 1998, Szijártó 2007). Ezért is furcsa, hogy a Magyar Néprajzi
Lexikon a modernizáció fogalmát nem tartja számon (Fejős 1998: 7). Ez annak a tár-
sadalomtudományos munkamegosztásnak tudható be, mely „a hagyomány és a mo-
dernizáció empirikus vizsgálatát két, nagyjából eltérő mederbe terelte” ahol a nép-
rajzi vizsgálatok elsősorban a hagyományhoz kötődtek (Fejős 1998: 7).
Lajos Veronika mutat rá arra, hogy a modernizáció fogalmának értelmezése a
modernizációs folyamatokkal összefüggésben bontakozik ki az 1940–1950-es évek-
ben. Ekkor a modernizáció mint folyamat és intellektuális probléma állt az antro-
pológiai kutatások középpontjában, amit elsősorban a hagyományokat leromboló
és szétdúló változásnak tekintettek (lásd Lajos 2013: 44).3 A hagyomány és a mo-
dernizáció tehát a néprajzi kutatásokban egy bináris, oppozíciós rendszerként téte-
leződik, melyben a modernizáció „a hagyományos paraszti kultúra létét veszélyezte-
tő jelenségfolyamatként értelmezett”, ahol „a paraszti életforma átalakulása felszá-
molja a hagyományos gyakorlatokat és a felhalmozott »paraszti tudást«” (lásd La-
jos 2013: 44).
A szerző szerint a modernizációnak egy merőben eltérő olvasatát adja az a szemlé-
let, mely a „modernizálódó paraszttársadalmat” az „alkalmazkodásra képes paraszt
társadalom”-ként írja le. „Ez – írja a szerző – nem vitatja el a klasszikus parasztság-
tól a modernizációs készséget és a rugalmas viszonyulás lehetőségét a makroszintű
változásokhoz, hanem épp ellenkezőleg, a kulturális alkalmazkodás típusait tárgyal-
ja. Az adaptáció mikéntjének vizsgálatakor szembetűnik, hogy a klasszikus paraszt-
társadalom tagjai először általában nem akarnak, de igenis képesek alkalmazkodni
a modern paradigmatikus kihívásaihoz. Ezen kívül rendelkeznek olyan szociokultu-
rális eszköztárral, amellyel képesek enyhíteni, illetve feloldani a gyökeres kulturális
másságot, a modernizációs konfliktusokat.” (Lajos 2013: 45.) A modernizáció tehát
nem csupán az infrastruktúra átalakulását és új használati eszközöket jelent, hanem
új használati és termelői habitusok kialakulását is.
Az 1970-es évektől pedig a kutatás figyelme „a késő-modern társadalomban mű-
ködő intézmények, gyakorlatok és viszonyok megfigyelésére és értelmezésére irá-
nyult, például a fogyasztásra. A modernitás tehát az etnográfi a tárgyává vált – egya-
ránt képezve a tudományos munka keretét és témáját.” (Lajos 2013: 45.)
A modernizáció tehát legáltalánosabban a társadalmi változások egy formája.
Ennek során a különböző agrártársadalmak ipari társadalmakká alakultak át, majd
a 20. század végén a posztindusztriálissá váltak (lásd Fejős 1998: 9). Fejős Zoltán
3 Ennek szemléltetésére a szerző Hoppál Mihályt idézi: „A modernizációban mint társadalmi folya-
matban nem az a baj, hogy valamit létre akar hozni, hanem legtöbbször az új megteremtését a régi
lerombolásával akarja elősegíteni. Sok esetben a modernség, a reformok kiindulópontja éppen va-
laminek a lerombolását jelenti” (Hoppál 2007: 4).
Wilbert E. Moore-t idézi, aki úgy véli, hogy a modernizáció kiváltotta változásokat
legjobban a racionalizációban határozhatjuk meg (Fejős 1998: 9). Ehhez hasonló vé-
leményen van Csepeli György is, aki szerint „a modernizáció az a folyamat, melynek
során a »Gemeinschaft« szerkezeteket kiszorítják a »Gesellschaft« szerkezetek. Ez
a folyamat, amely kiszabadít, felszabadít, átalakít bennünket. Max Weber írta le ezt
a folyamatot s azt mondta, hogy ez a varázstalanodás. Három összetevője van. Ra-
cionalizáció, szekularizáció, individualizáció. Mindhárom lebont valami fixnek és
véglegesnek hitt elgondolást, melyet felbont és az analitikus ítélet kritikája alá he-
lyez ennek minden előnyével és hátrányával.” (Kiemelés az eredetiben – V. A.) (Cse-
peli 2007: 60.)
Anthony Giddens szerint a modernizációt akkor érthetjük meg, ha az iparoso-
dott világgal azonosítjuk. Szerint a premodern világgal összehasonlítva szembeöt-
lő különbség a javak felhalmozása, a gépesítés, az árutermelés, a munkaerő áruvá
válása, az intézményi hatalom és kontroll megerősödése. Mindezt a társadalmi vi-
szonyok és a társadalomszervezeti formák változása követi. A szerző a modern tár-
sadalom dinamizmusát három momentumban véli megragadni: a tér és az idő szét-
válása (mely során a társadalmi kapcsolatok lokális kötöttségektől függetlenül szer-
veződnek), a kötöttségektől/beágyazottságtól való megszabadulás és az intézményi
reflexivitás (mely a társadalmi élet helyzeteit övező tudás szabályozott és ellenőrzött
használatát jelöli (lásd Fejős 1998: 10).
A szocialista modernizáció
A modernizáció egy sajátosan kelet-európai (erdélyi) változata a szocialista moder-

nizáció, melyet leginkább pszeudómodernizációnak nevezhetnénk abban az érte-
lemben, hogy az iparosítás és urbanizáció mennyiségi eredményeit beárnyékolja az
ezen eredmények elérését kísérő romboló, pusztító tevékenység (lásd Róth 2002: 7).
A szocialista modernizáció másik ismérve pedig, hogy a társadalom nem volt kez-
deményező. „A tervgazdaság alapját a racionalizált, kiszámítható, szabványosított
munka, ár–fizetés, termelés–fogyasztás, képzés–életút képezte” (lásd Gagyi 2006).
Sőt a társadalmi élet mindennapi folyamatait is a hatalom tervezte, szervezte.4 Ezt a
modernizációt vidéken az „elmaradottság” és a „megkésettség” jellemezte, mely „an-
nak a gyakorlatnak és elvnek a továbbtartó érvényességét jelenti, amely igen röviden
így fogalmazható meg: a társadalom nagyobb része számára a legfontosabb tulajdon
a föld volt és maradt” még akkor is, ha ezt nem birtokolta, csak művelte, mint az egy-
kori jobbágyok (Gagyi 2005a: 80).5
Alexander Chayanov a Paraszti gazdálkodás elmélete című könyvében (1966)
a parasztság eltűnését Kelet-Európában szintén a modernizációval magyarázza, de
a nyugati szemlélettől merőben eltérő érvek mentén. Megközelítésében a harma-
4 A romániai (erdélyi) szocialista modernizációról lásd még: Gagyi 2004, 2005b, 2006, 2009a. Az
állam és a társadalom viszonyáról pedig Oláh 2008.
5 A kollektivizálás folyamatának, a termelőszervezetek, az erőforrások (újra)elosztásának és a túlélé-
sért folytatott harc elemzéséhez lásd még Oláh 2001, Bodó 2004.
15
Vajda András
dik világ elmaradottságát nem a modernizáció lassúságával, hanem a modernizáció

folyamata során létrejött függőségi viszonyokkal magyarázták. Ennek eredménye a
paraszti gazdálkodás fennmaradása. A szerző szerint a paraszti gazdálkodást az kü-
lönbözteti meg a kapitalista gazdálkodástól, hogy annak vezérelve: a megélhetés egy
adott szintjének a hosszú távú fenntartása. A modernizáció pedig szétverte a parasz-
ti gazdálkodás eme kereteit (vö: paraszttalanítás). Vagy, ahogy Terry Marsden írja,
az önellátásra berendezkedett faluból fogyasztásra berendezkedett vidék lett (Mars-
den 1999).
Paraszttalanítás és utóparasztosodás
A szerzők egy része a magyar paraszti társadalom eltűnésének/átalakulásának folya-

matát ezzel szemben az angolszász irodalom hatására (lásd Vaddiraju 2013: 9–12) a
paraszttalanítás fogalmával ragadja meg, mely nem a paraszti vonások elhalványodá-
sára utal, hanem a parasztságnak, mint társadalmi kategóriának az eltűnésére, melyet
felülről és kívülről ható erők okozták (lásd Molnár 2005: 192).6 Kovách Imre, a foga-
lom meghonosítója szerint a paraszttalanítás a szocialista korszakban zajlott le. A fo-
lyamat három szintet – társadalmi, strukturális és kulturális szintet – érintett, mely-
nek során megszűntek a paraszti lét történelmi kereteit. Ekkor következik be az a vál-
tás, melynek következtében a falusi lakosság már nem a gazdaság bővítésére, hanem
fogyasztásra termelt: házait modernizálta és használati cikkeket kezdett felhalmozni,
ami a paraszti értékrend és hagyományok megszűnését is maga után vonta. A szerző
úgy érvel, hogy ezeknek a folyamatoknak a szövődményeként a történelmi parasztság
eltűnt ugyan, de a falusi társadalom jelentősége megmaradt (Kovách 2003).
A szerző a vidéki társadalom átalakulásának huszadik századi legfontosabb fo-
lyamatát összefoglaló munkájában azt írja: vidéknek nevezzük azt, ahol nincsenek
parasztok, csak a parasztság emlékezete, különböző formákban, intézményekben
(Kovách 2012).
Ugyanakkor falu szocialista átalakításának van egy másik olvasata is, mely sze-
rint a földtulajdon felszámolása (kollektivizálás) és az indusztrializáció által érintett,
de helyben maradt paraszti társadalom (ingázó munkás) egy sajátos életmódot és a
földhasználat egy sajátos formáját igyekezett kialakítani oly módon, hogy a mező-
gazdasági és ipari munka közötti ide-oda ingadozás tartóssá válása figyelhető meg.
Ezt a tendenciát leginkább az utóparasztosodásnak (Márkus 1996: 117–118)7 nevez-
hetnénk. Balogh Balázs viszont az utóparasztosodás kérdését vizsgálva azt hangsú-
lyozza, hogy a szűkebben „gazdaságiként” felfogható jelenségekben, struktúrákban
és gazdasági magatartásban olyan mögöttes szándékok mutatkoznak meg, mint az
értékorientáció, társadalmi rang és presztízs kifejezésének lehetőségei és stratégiái
(Balogh 2002; kapcsolódóan: Schwarcz szerk. 2014).
6 A fogalom születéséről és értelmezéséről lásd még: Harcsa 2003, Kovách I. 2003a és 2003b.
7 A szerző a rendszerváltást követő tanyasi gazdálkodásban már csupán a munkanélküliség elkerü-
lése érdekében végzett, védekezési stratégiát pedig „másodlagos utóparaszti létformaként”, majd-
nem-paraszti létformába való visszalépésként definiálja (lásd Lovas 2006: 11).
Dekollektivizáció és visszaparasztosodás
A romániai dekollektivizáció folyamatát az amerikai antropológus, Katherine Ver-

dery elemezte. Elemzésében arra mutatott rá, hogy a restitúciós törvény következ-
tében a föld valósággal életre kelt: területe hol megnőtt, hol pedig összezsugorodott,
ide-oda költözött, s birtoklásáért a különböző intézmények és csoportok emlékezete
versenyre kelt. Ezért nevezi a szerző a föld rugalmasságának, illetve elmosódott tu-
lajdonnak (lásd Verdery 1994, 1996, 1998, és 1999). A román szociológus Maria Fu-
lea pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a szövetkezeti tulajdon megszűnése, a föld-
törvény valamint a gazdaság liberalizálása a falusi népesség foglalkozás-szerkeze-
tének megváltozását eredményezte. E változás legfőbb eredménye, hogy a szerző a
szövetkezeti parasztság magángazdálkodóvá vált (lásd Kiss 2004: 110).
A dekollektivizáció székelyföldi folyamatait pedig Gagyi József (2007) elemez-
te. A szerző arra mutat rá, hogy a dekollektivizáció nyomán a „földéhség” minde-
nütt felbukkanó jelenséggé vált, melynek nyomán „megváltozott a tájhoz, a térbe-
liséghez való viszonyuk is, hiszen a kollektív gazdaság érzelmileg semleges földjé-
nek felosztása nyomán parcellák sorát tudták újból magukénak” (Gagyi 2007: 5).
Mindez a falusi társadalom újbóli átrétegződésével, a „földhöz kötött mentalitás”
feléledésével járt (Gagyi 2007: 6). Ugyanakkor romániai viszonylatban tömegmé-
retű paraszttársadalmat alakított ki. Ezért nevezi a dekollektivizációt a szakiro-
dalom visszaparasztosodásnak.8 Mindez a paraszttalanítás folyamatát részben
megállította, részben késleltette (lásd Gagyi 2007: 16–19), s számos tekintetben
demodernizációs folyamatokat indított el. Mindennek Vintilă Mihăilescu szerint
az az oka, hogy az agrárreformot célzó törvény agrártörvény helyett csak földtör-
vény lett, s nem nyújtott gazdálkodási modellt, a felelősséget és a kezdeménye-
zést áthárítva az intézményekről az egyénekre. Előidézte a termelőeszközök és
a föld fragmentálódását de nem nyújt segítséget ezek újjászerveződésében (lásd
Kiss 2004: 102).
Ebben a helyzetben az alapvető kérdés az, hogy képes-e kiépülni a magán-
tulajdonra alapozó hatékony termelői, gazdasági, társadalmi szerkezet? A szer-
ző válasza pedig: az önellátásra berendezkedő társadalom fölé kiépült egy a hasz-
not valójában élvezők nagyon vékony rétege (Gagyi 2007: 14). Ám az átmeneti
időszaknak a földhasználatát leginkább a válságtünet és a kényszer fogalmával
lehet megragadni (Peti–Szabó 2006: 7). Ezt hangsúlyozza Kotics József is, ami-
kor arra mutat rá, hogy az 1990-es évektől a rurális települések társadalma drá-
mai gyorsasággal alakult át, s ennek az átalakulásnak egyik legszembeötlőbb sa-
játossága „a rurális szegénység tömeges, új formáinak megjelenése volt”. Szerinte
a rendszerváltás után megjelent családi üzemek nagyrésze kényszervállalkozás
(Kotics 2011: 169).
8 Veres Enikő nyomán Kiss Dénes ezt új-parasztosodásnak nevezi (Kiss 2004: 112).
17
Vajda András
Kulturális mintázatok
Szinkronitás és különidejűség
Hermann Bausinger a párhuzamos különidejűség fogalmával vezette be az eltérő,

különböző történeti erőtényezők által meghatározott elemek egyidejűségét. A pár-
huzamos különidejűség tehát valójában egyidejűséget takar (Bausinger 1989). Ez
nemcsak azt jelenti, hogy a jelenkori falusi társadalomban egyszerre vannak jelen
hagyományos (azaz a múltból származó) és hagyományossal szakító (azaz a jelenből
táplálkozó) életvezetési stratégiák, erkölcsöket és értékrendet működtető világké-
pek. A különböző korszakok eltérő gazdasági-társadalmi örökségből táplálkozó mik-
rokulturális mintázatok és viszonyulási módokkal kapcsolatban a szinkronitás és a
különidejűség egyaránt megfigyelhető. Sőt, egy település mikrovilágán belül is az
egyes gazdaságok, társadalmi csoportok a modernizáció és a társadalmi-gazdasá-
gi átalakulás különböző fázisában vannak, s ezekből a fáziseltolódásokból adódóan
a kulturális tarkaság, mozaikosság jellemző. Egyes csoportokra a gyors átalakulás,
míg másokra a mozdulatlanság jellemző. Ez utóbbiak a különböző rendszerváltáso-
kat, nagy ideológiai, gazdasági és társadalmi változásokat, a motorizáció és a moder-
nizáció vívmányait eltűrik, tudomásul veszik, de kizárják mindennapi életükből. Vi-
lágképükbe nem építik be, gazdasági stratégiáik kialakítása során nem élnek ezek-
kel/ezek szerint.
Mindennek ugyanakkor van egy generációs olvasata is. Szabó Árpád Töhötöm
írja, hogy „terepmunkáim idején tapasztaltam, hogy az idős emberek egész más-
ként élik meg a körülöttük zajló, gyors változásokat, és mivel nem tudnak semmi-
lyen értelemben felzárkózni a gyorsan technicizálódó világhoz, a családszerkezet, a
tulajdonformák, a munkakultúra változásai következtében pedig a falusi, hagyomá-
nyos munkaterekből és reprezentációs helyszínekből is kiszorulnak, frusztrációikat
a múlt emlékezetben történő építésével ellensúlyozzák. [...] A régi világ esetükben
egyetlen élhető mintaként létezik” (Szabó 2009: 50).
Akkulturáció és/vagy adaptáció
A vidéki tér, a gazdaság és a társadalom szerkezetének átalakulását, és az ezt követő

életmódváltást és a kulturális mintázatok kicserélődését a néprajzi szakirodalom el-
sősorban akkulturációs folyamatként azonosította. A fogalmat Bodrogi Tibor a Ma-
gyar Néprajzi Lexikon első kötetében a következő képen értelmezi: „a kultúra vál-
tozásának az a formája, amikor a fejlődés alacsonyabb szintjén álló társadalom egy
magasabb szintű társadalomhoz kulturálisan hasonul” (Bodrogi 1977: 55). Voigt Vil-
mos meghatározása szerint pedig „olyan kultúraváltás (cultural change), amely kí-
vülről jött és az egész hagyományos kultúra kicserélődését jelenti” (lásd Voigt 1978:
604). Az akkulturáció tehát egy kiegyenlítetlen kulturális érintkezést/találkozást je-
lent, ahol az aszimmetrikus kapcsolatfelvétel gyakran kulturális asszimilációt ered-
ményez. Az asszimilációs folyamaton kívül rekedt személykel/csoportokkal szemben
pedig a kirekesztés technikái, szegregációs folyamatok lépnek fel. Az akkulturáció te-

hát sok esetben szélsőséges érzelmektől telített kultúraátvételt jelent, melynek kö-
vetkeztében a régivel történő szakítás végleges és vehemens indulatok mentén zajlik.
Az általános (zsurnalisztikai toposzokból táplálkozó) vélemény, a felületes meg-
figyelésekre alapozó nézetek szerint az akkulturációt elsősorban a szocialista moder-
nizáció eredményeként/szövődményeként kell értelmeznünk, melynek során nem-
csak a falu foglalkozásszerkezete, hanem a kulturális élete is átalakult. Ekkor kezd-
ték el ugyanis a szocialista állami propagandát és kultúráját vidéken meghonosíta-
ni és intézményrendszerét (kultúrházak) kiépíteni (lásd Gagyi 2009a: 111), ezen ke-
resztül szervezte és szabályozta a hatalom a kultúraváltást (Gagyi 2009a: 115). Ga-
gyi József a romániai vidék kulturális átalakulásának a második világháborút követő
időszakban a következő dimenzióit azonosította: (1) az analfabetizmus felszámolá-
sa; (2) a szocialista közművelődési fesztiválok rendszerének kiépítése; (3) a „média
mint tájékoztató és hatalmi szerkezet kiépítése; (4) a népi írásbeliség és a folkloriz-
mus megjelenése (Gagyi 2009a: 106–115).
Voigt Vilmos pedig tanulmányában azt az álláspontot fejti ki, hogy a magyar pa-
rasztság akkulturációja voltaképpen az 1867-es kiegyezéssel kezdődött, s történeti-
politikai keretek változása a folyamatnak csupán az egyik dimenzióját képezik (Voigt
1978: 604). Legalább ennyire fontosak a demográfiai dimenziói, az urbanizálódás,
valamint a társadalmi-kulturális dimenziója is: az iskoláztatás elterjedése és az al-
fabetizáció, a tömegkommunikációs eszközök (könyv, könyvtár, napilap, rádió tévé
stb.) elterjedése, a szabadidő megjelenése és a szórakozás struktúrájának és helyszí-
neinek/intézményeinek átalakulása is (lásd Voigt 1978: 604–631).
Gagyi József azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy már korábban is „folya-
matosan létezett a falvak, a vidék társadalmában az új felé fordulás, a városihoz,
a paraszti világon kívülihez való viszonyulásban a »szép« és »modern« átvételével
az újításhoz való igazodás” (Gagyi 2010: 129). Ezt az „újításhoz való igazodást” pe-
dig leginkább adaptációként értelmezhetjük, azaz olyan „kulturális folyamat[ként],
amelyben valamely közösség a megismert, idegen kulturális javakat válogatva, meg-
szűrve fogadja be. Az átadás–átvétel korábban uralkodó mechanisztikus felfogásá-
val szemben a kulturális adaptáció fogalom alkalmazása azt a nézetet fejezi ki, hogy
a kulturális javak befogadása komplex jelenség; a befogadás bekövetkezését nem
csupán az határozza meg, hogy az adott kulturális kincs önmagában véve értékes-e
vagy sem, megtalálható-e az érintett közösség kultúrájában vagy sem, hanem az is,
hogy az illető közösség milyen magatartást tanúsít az új jelenséggel szemben.” (Sár-
kány 1980: 347.) Az adaptáció során módosulás áll be ugyan az átvevő életmódját és
életvezetési stratégiáit illetően, de ez nem jelent invazív beavatkozást, hanem sok-
kal inkább produktív módosulás. Az új elem úgy épül be, hogy alkalmazkodik/oda-
simul azokhoz a kulturális mintázatokhoz, melyek a közösséget jellemzik. Vagyis a
közösségben működő habitusok és rutinok szabályai mentén kerülnek használatba.
A kérdésre tehát, hogy „miként igazodnak az egyes gazdaságok a külső világhoz
és a változó viszonyokhoz” (Szabó 2009: 9) a következő válasz adható: asszimiláló-
dik vagy adaptálódnak hozzá.
19
Vajda András
Gazdálkodói stratégiák
A vidéki/paraszti gazdálkodás néprajzi leírását már sokan elvégezték.9 Ezek egyik

egybehangzó megállapítása, hogy „a paraszti gazdaságnak és háztartásnak termé-
szetéhez szorosan hozzátartozik az önellátásra való törekvés” (lásd Paládi-Kovács
2001: 202), a piac által nem érintett gazdálkodási magatartásforma jellemző (Lovas
2006: 69). Ez a magatartásforma a 20. század végéig észlelhető volt a falusi környe-
zetben, ami elsősorban a gazdaság hiányos felszereltségével és a hagyományos men-
talitásokhoz való görcsös ragaszkodással magyarázható. Ezeket a gazdálkodói min-
tákat, termelési- és eszköztechnikához fűződő tudáskészleteket a szakirodalom az
agrárörökség fogalmával foglalja össze (lásd Peti–Szabó 2006: 8).
Ugyanakkor nemcsak a társadalmi kapcsolatokra, hanem a munkavégzésre is a
reciprocitás és a különböző kooperációs formák alkalmazása jellemző. Ezért nevez-
hetjük a falusi társadalmat kooperáló közösségnek (lásd Szabó 2009).
A magyar néprajzi kutatások a hagyományos parasztüzemek öt típusát különböz-
tetik meg, ezek a következők: (1) saját tulajdonban levő mezőgazdasági üzem, amely-
ben rendszeresen idegen munkaerőt foglalkoztatnak. Ebbe a kategóriába tartozott a
gazdaságok körülbelül 6%-a; (2) saját tulajdonban levő gazdaság, amelyben gyakran
vesznek igénybe idegen, külső munkaerőt; (3) családi munkaerővel működő gaz-
daság. Ebbe a csoportba tartozott a gazdaságok mintegy 20%-a; (4) saját tulajdon-
ban levő törpebirtokra alapozott gazdaság, melyben egy vagy több családtag alkalmi
külső munkavállalásra és jövedelemszerzésre kényszerült és (5) rendszeresen külső
munkát vállalók gazdasága (Paládi-Kovács 2001: 204).
A romániai 1990 utáni korszakban kialakult gazdasági stratégiákat Vintilă Mi-
hăilescu két domináns típusba sorolta: a diffúz/vegyes és az egyéni gazdaság típu-
sát. Az előbbi reproduktív, az utóbbi pedig produktív jellegű, az előbbi a termelési
folyamatba a nagycsaládot, a városra költözött rokonokat is bevonja, az utóbbi pedig
a nukleáris család erejére támaszkodik (lásd Kiss 2004: 106–107).
Gagyi József az 1989-es változásokat követő időszakban az erdélyi falusi életvi-
lágokat alakulásának folyamata a gazdasági szerkezetet felforgató/ átalakító aukto-
rok, a földosztók, a helyi vállalkozók (gyarapodók) és az önellátók hármas szerkeze-
te mentén írja le (lásd Gagyi 2007). Sebastian Lăzăroiu pedig a falusi elitet vizsgáló
tanulmányában a vállalkozók négy típusáról beszél: régi-új vállalkozó (aki már 1989
előtt is vállalkozó volt), hálózati vállalkozó (aki 1989 előtt valamilyen vezető pozíci-
ót töltött be s erre a múltjára alapozva indított vállalkozást), kereskedő (kisléptékű
vállalkozás, mely az áru felvásárlásából és annak lokális szintű eladásából áll) és me-
zőgazdasági vállalkozó (lásd Kiss 2004: 113).
Szabó Á. Töhötöm a Kis-Küküllő menti posztszocialista gazdálkodási stratégiák
kulturális mintázatainak három szintjét különíti el. Ezek az önellátás szintje (családi
9 A teljesség igénye nélkül: Paládi-Kovács A. 1982, 2009; Fél–Hofer 1997; Balogh 2002; Kovács 2010;
Viga 2013; erdélyi vonatkozásban pedig: Biró–Gagyi–Oláh 1994; Bodó–Oláh szerk. 1997; Peti–Szabó
szerk. 2006; Szabó 2009, 2013.
integráció), a részleges piaci integráció szintje és a domináns piaci integráció szint-

je (lásd Szabó 2013). Ehhez hasonló a Lovas Kiss Antal által használt tipológia. Ő a
piac által nem érintett, piacérintett és piacorientált illetve piacra szerveződő gazda-
sági magatartásokról beszél (lásd Lovas 2006).
Paál Zsuzsánna az urbanizálódó olasz falusi élet kulturális mintázatainak elem-
zése alapján a családok gazdálkodói stratégiákat öt csoportba sorolta, ezek a követ-
kezők: (1) felhalmozás, (2) továbbélés, fennmaradás, (3) megélhetés, (4) a ház lak-
helyként való megőrzése, (5) jövedelemszerzés (lásd Paál 2003).
Kotics József pedig amellett érvel, hogy a „magyar társadalom és gazdaság szer-
kezetének sokkal több a hosszú időtartamú kontinuus eleme, mint azt a társadalom
elemzői évtizedeken keresztül feltételezték. […] A felhasznált erőforrások sokszínű-
sége, a mezőgazdasági családi üzemek gyakran nagyon vegyes termékszerkezete, a
falusi háztartások pluriaktív jövedelemszerzése a hagyományos rurális tevékenység-
struktúra újraéledésére és folytonosságára utalnak” (Kotics 2011: 170).
A szerző a mai viszonyokat a következő kulcsszavak mentén tartja leírhatónak:
„(1) Gyengült a falvak gazdasági funkciója. (2) A falusi társadalom sokkal nagyobb
mértékben függ az állami forrásoktól, mint a városi. (3) A paraszti polgárosodás he-
lyett a bérmunkás mentalitás terjed. (4) A régi, a falut öntevékenyen fejlesztő men-
talitás eltűnt. (5) A nem paraszti mentalitás erősödött. (6) A falusi közösséghez való
tartozás vonzereje csökkent. (7) A hagyományos faluközösség felbomlott. (8) A régi
paraszti életforma, a családi munka közösségszervező ereje, a hagyományos tekinté-
lyek megszűntek. (9) Az átalakulás felszámolta a régi viszonyokat, de nem alakult ki
egy elfogadott új élet- és közösségi forma. Nem szilárdult meg új presztízsrendszer”
(Kotics 2011: 170).
E rövid áttekintésből is jól érzékelhető, hogy a posztszocialista, majd az Európai
Uniós struktúrákhoz való csatlakozás után/következtében a rurális térségekben le-
zajlott folyamatok nagyon vegyes/bizonytalan szerkezeteket eredményeztek, s ez a
bizonytalanság a az egyes társadalomtudományokon belül végzett vizsgálatok és ér-
telmezések megállapításaira is hatással volt. Bár konszenzus van abban, hogy a mai
folyamatok leginkább átmenetiként írhatók le, ennek okát hol a régi szerkezetekhez
való görcsös ragaszkodásban, hol pedig az idegen minták kontrollálatlan (s ezért ke-
vésbé sikeres) átvételében láttatják.
Talán az a legcélravezetőbb, ha a változó ruralitásokat e két folyamat együttes és
egyszerre ható eredményeként értékeljük.
Hosszú és rövid folyamatok
Ahhoz, hogy a mai folyamatok átmeneti jellegét megértsük, az tűnik a legcélrave-

zetőbbnek, ha az elemzés során a Braudel-féle időtartam-felosztást (lásd Braudel
1972) tartjuk szem előtt. A szerző a rövid időtartamot mintegy a hosszú időtar-
tam ellentétpárjaként alkotta meg, és a szerző ez utóbbit tartja a történetírói mun-
ka szempontjából fontosabbnak. Értelmezésében a hosszú időtartam nem az időszak
21
Vajda András
hosszúságának, hanem a fejlődés ütemének a mértékét jelenti, és a nyugodtság jel-

lemzi. A minket körülvevő táj/természeti környezet és az ember kapcsolatát tárja fel,
mely az évszázadok alatt csak igen lassan változott. Ezzel szemben a rövid időtartam
a „kavargó felszín,” az események ideje, melyet gyorsaság, változékonyság és lükte-
tés jellemez. A rövid időtartam az egyénekkel, az egyének által átélt élményekkel fog-
lalkozik, nemcsak rövid (idő)léptéket jelent, hanem az idő (történelem/hagyomány)
szétforgácsolódását, ahol nagy szerepe van a pillanat hevében hozott döntéseknek,
a véletleneknek is. Értelmezésünkben ebből adódik az, hogy a kortárs/szinkron fo-
lyamatokat átmenetiként, esetlegesként érzékeljük. Ugyanakkor, mivel mindez a fel-
színhez közeli rétegben játszódik le, a legtöbb esetben el is rejti szemünk elől mind-
azt, ami a múltból észrevétlenül és változatlanul átöröklődik, ami a kultúrát legin-
kább jellemzi, egyszóval mindazt, ami a mélyrétegben (struktúra) játszódik le.
Változó ruralitások. Összegzés
Románia 2007-es Európai Uniós csatlakozása a falu átalakulása terén is újabb fo-
lyamatokat indított el a vendégmunkások célország-választásaitól (migráció) kezd-
ve az itthonmaradottak gazdálkodási (pl. földhasználati) és életvezetési szokásaiig.
Még a hagyományos kulturális elemek használatának új formái (lásd: örökségalko-
tás, örökséghasználat) is az Uniós szabályozások és minták hatása/nyomása alatt
alakult.10 A mozgási tér és a nagyobb mértékű forrásokhoz (pl. EU-projektek) jutás
megnövekedésével új tárgyvilág épült fel, új kapcsolatok jöttek létre, új interpretáci-
ók születtek. Nemcsak az Erdély, de az erdélyi falu is egyszerre „sokszínű és tarka”, a
„mozaikosság” jellemzi (Gagyi 2009b: 33).
Kérdésként merül fel, hogy a lokalitások gyors infrastrukturális átalakulása, a
gazdálkodás és a jövedelemszerkezet változása és a társadalmi rétegződés, a megvál-
tozott gépi környezet (a gazdálkodás gépei, a személyi gépjármű, vagy az intim, csa-
ládi környezetben a számítógép és a mobiltelefon), azok használata, funkciói milyen
hatással vannak a vidéki életmódra, a gazdasági stratégiákra és a tájhasználatra, a
közösségek kommunikatív és kulturális emlékezetére, biografikus narratíváira, nar-
ratív viselkedésére, egyszóval a tágan értelmezett hagyományokra. Mit jelent mind-
ez a gazdasági szerkezet, az identitás és a mindennapi élet szervezése felől nézve?
Ezeknek a kérdéseknek az alapos és rendszeres néprajzi vizsgálatára Erdély vonat-
kozásában ugyanis máig nem került sor.
Az erdélyi néprajzkutatás ugyan jelezte és rögzítette a hagyományos paraszti tár-
sadalom és a gazdálkodó falu átalakulásának/megszűnésének tényét, de vizsgálaton
kívül rekedt annak megválaszolása, hogy mivé alakult az új, európai uniós csatlako-
zást követő, modernizációs hullám nyomán kialakult vidék? Menyiben maradtak ér-
10 A hagyománytalanítás és az örökségesítés a kortárs vidéki közösségek egyik leginkább megragad-

ható ambivalenciája. (Az első terminus a közösségi autoritás és a hagyomány egyfajta megkérdője-
lezését fedi, a második ennek ellenkezőjét, a hagyomány közösségbeli újraértelmezését, megszilár-
dulását és továbbélését jelenti – vö: Morris 1996, Heelas–Lash–Morris eds. 1996.)
vényben a hagyományos paraszti kultúra esetében tapasztalható, a táji tagoltságból

adódó különbségek? Vagy az egyes régiókra jellemző mentalitások történeti beágya-
zottsága annyira erős, hogy képes ellenállni a fogyasztásra berendezkedett globális
folyamatok uniformizálásra törekvő hatásainak (lásd: Gagyi 2009b).
Kovách Imre szerint a magyarországi – és általában kelet-közép-európai – vi-
déket, és a vidéki társadalmat az ezredforduló környékén, és az azt követő években
olyan alapvető és átfogó változások érték, melyek a vidék teljes átrendeződését ered-
ményezték, és merőben új folyamatokat indítottak el. Ennek eredményeként egy „új
vidék” születik, ahol az új – mondja Kovách – „nem normatív fogalom [...], csupán
annak jelölésére szolgál, hogy a vidéki struktúrák minden lényeges dimenziójában
jelentősek a változások. Az újratermelési, gazdasági és hatalmi rendszerek sokféle-
sége, a szereplők és érdekeik, hálózataik különbözősége, értékeik és cselekvéseik irá-
nyai széttöredezett társadalmi szerkezetet hoztak létre. A széttöredezett, fragmen-
tált szerkezeten az egymáshoz nem feltétlenül kötődő jelenségek egymás mellettisé-
gét értem.” (Kovách 2012: 203.) A szerző szerint ennek az új vidéknek egyik legfőbb
jellemvonása „a társadalom és a gazdaság hibrid jellege”, ahol „a hibriditás struktu-
rális állapot, és nem az átmenetiség szinonimája” (Kovách 2012: 203). Gagyi József
pedig – Kovách Imre kutatásainak eredményeire támaszkodva – ezt az új vidéket
„sajátos, elsősorban nem gazdasági vagy társadalmi, hanem kulturális adottságok és
történelmileg kialakult, kulturális jellemzők konstrukciójaként” értelmezi.11
A változó és változatos ruralitások terében/keretei között ugyanakkor egyszer-
re több eltérő, ha úgy tetszik, párhuzamos és ugyanakkor különidejű mentalitások
és törekvések érvényesülnek, melyek hol kiegészítik, hol pedig kioltják egymást. Hol
békésen megférnek, hol pedig tartós konfliktusban állnak egymással.
Szakirodalom
Balogh Balázs
2002 Gazdák és zsellérek. Gazdálkodási stratégiák Tápon. Akadémiai Kiadó, Bu-
dapest.
Bausinger, Hermann
1989 Párhuzamos különidejűség. A néprajztól az empirikus kultúratudományig.
Ethnographia C. (1–4) 24–37.
1995 Népi kultúra a technika korszakában. Osiris–Századvég Kiadó, Budapest.
Biró A. Zoltán – Gagyi József – Oláh Sándor
1994 Gazdálkodási gyakorlat a Székelyföldön. A paraszti mentalitás működése a
gazdálkodásban és korlátozó szerepe a piacgazdaság átalakulásában. Antro-
pológiai Műhely 4. (1) 7–39.
11 Erre a kutatásom szempontjából kulcsfontosságú problémára Gagyi József az elmúlt három év alatt
folytatott beszélgetések során hívta fel ismételten a figyelmemet, melyért ezúton mondok köszönetet.
23
Vajda András
Bodó Julianna
2004 „Így kollektivizáltak minket…” Kulturális antropológiai elemzés két székely-
földi településen. (Helyzet Könyvek.) KAM – Regionális és Antropológiai Ku-
tatások Központja – Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda.
Bodó Julianna – Oláh Sándor (szerk.)
1997 Így élünk. Elszegényedési folyamatok a Székelyföldön. (Helyzet Könyvek.)
KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja – Pro-Print Könyv-
kiadó, Csíkszereda.
Bodrogi Tibor
1977 akkulturáció címszó. In: Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon.
1. A–E. Akadémiai Kiadó, Budapest, 55–56.
Braudel, Fernand
1972 A történelem és a társadalomtudományok: a hosszú időtartam. Századok
CVI. (4–5) 988–1012.
Chayanov, Alexander V.
1986 (1966) The Theory of Peasant Economy. University of Wisconsin Press, Madison.
Csepeli György
2007 Modernitás és szociális atomizáció. In: Török József (szerk.): Hagyomány és mo-
dernitás. IX. Közművelődési Nyári Egyetem Szeged, 2007. július 2–6. Csongrád
Megyei Közművelődési, Pedagógiai és Sportintézmény, Szeged, 59–66.
Egyed Ákos
1981 Falu, város, civilizáció. Tanulmányok a jobbágyfelszabadítás és a kapitaliz-
mus történetéből Erdélyben, 1848–1914. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.
Enyedi György
1980 Falvaink sorsa. (Gyorsuló idő.) Magvető Kiadó, Budapest.
Fejős Zoltán
1998 Modernizáció és néprajz. In: Szűcs Alexandra (szerk.): Hagyomány és mo-
dernizáció a kultúrában és a néprajzban. Néprajzi Múzeum, Budapest, 7–19.
Fél Edit – Hofer Tamás
1997 Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Balassi Kiadó, Budapest.
Gagyi József
2004 Hatalom, szakértelem, átalakulás A szocialista modernizáció kezdetei Románia
egy elmaradott régiójában. Korall. Társadalomtörténeti folyóirat. (18) 135–154.
2005a Kötelesség és igazság – a mai vidéki élet kulturális, erkölcsi dimenzióiról.
Magyar Kisebbség IX. (3–4) 78–93.
2005b A szocialista modernizáció kezdetei Románia egy elmaradott régiójában.
Hatalom, szakértelem, átalakulás. In: Bárdi Nándor (szerk.): Autonóm ma-
gyarok? Székelyföld változása az ,,ötvenes” években. Pro-Print Könyvkiadó,
Csíkszereda, 445–476.
2006 Szocialista modernizáció Romániában, az ötvenes-hatvanas években. Korunk

XVII. (2) 79–85.
2007 Földosztók, önellátók, gyarapodók. A dekollektivizáció emberei. Mentor
Könyvkiadó, Marosvásárhely.
2009a Fejezetek Románia 20. századi társadalomtörténetéhez. Mentor Könyvki-
adó, Marosvásárhely.
2009b Ankét a kisebbségkutatás helyzetéről. Regio 20. (3) 30–33.
2010 ,,csináltunk prototipokat...” Fazakas András lakatos és kapukészítő. Avagy:
örökségünk a vaskapu? In: Visy Zsolt (szerk.): Mesterségek a székely közös-
ségekben. (Molnár István Múzeum Kiadványai, 2.) Molnár István Múzeum,
Székelykeresztúr, 129–138.
Gagyi József (szerk.)
1999 Ismerős terepen. Válogatás csíkszeredai antropológiai írásokból. KAM –
Regionális és Antropológiai Kutatások Központja – Pro-Print Könyvkiadó,
Csíkszereda.
Harcsa István
2003 Paraszttalanítás: egy fogalom születése. Századvég 8. (3) 77–85.
Heelas, Paul – Lash, Scott – Morris, Paul (eds.)
1996 Detraditionalization. Critical Reflections on Authority and Identity. Centre
for the Study of Cultural Values at Lancaster Univeristy, Cambridge.
Hofer Tamás
2009 Modernizáció és a „népi kultúra” modelljei. In: Uő: Antropológia és/vagy
néprajz. Tanulmányok két kutatási terület vitatott határvidékéről. MTA
Néprajzi Kutató Intézet – PTE Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszék –
L’Harmattan, Budapest, 223–235.
Hoppál Mihály
2007 Hagyomány és modernitás között. In: Török József (szerk.): Hagyomány és
modernitás. IX. Közművelődési Nyári Egyetem Szeged, 2007. július 2–6.
Csongrád Megyei Közművelődési, Pedagógiai és Sportintézmény, Szeged, 3–9.
Kiss Dénes
2004 A román faluszociológia a posztszocialista korszakban. Szociológiai Szemle.
(1) 94–122.
Kósa László
1990 Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon
(1880–1920). Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszék, Debrecen.
1994 A parasztság polgárosulása Magyarországon. In: Szilágyi Ágnes – Kövér
György – Palojtay Mária – Kovács I. Gábor (szerk.): Magyarország társada-
lomtörténete I./2. ELTE Szociológiai Intézet Történeti Szociológiai Tanszék
– Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 226–239.
2003 Nemesek, polgárok, parasztok. Osiris Könyvkiadó, Budapest.
25
Vajda András
Kotics József
2011 Újjáéledő paraszti mentalitás? A reprivatizáció hatása a gazdálkodói straté-
giákra és habitusokra. In: Vargyas Gábor (szerk.): Párbeszéd a hagyomán�-
nyal. A néprajzi kutatás múltja és jelene. (Studia Ethnologica Hungarica, 13.)
L’Harmattan Kiadó – PTE BTK Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszék,
Pécs, 167–181.
Kovách Imre
2003a A magyar társadalom „paraszttalanítása” – európai összehasonlításban. Szá-
zadvég 8. (2) 41–65.
2003b Paraszttalanítás: kérdőjelek és válaszok. Válasz Harcsa Istvánnak, Laki Lász-
lónak, Gyáni Gábornak és Benda Gyulának. Századvég 8. (4) 105–108.
és hatalmi változása. Argumentum Kiadó, Budapest.
Kovács Teréz
2010 A paraszti gazdálkodás és társadalom átalakulása. L’Harmattan Kiadó, Bu-
dapest.
Lajos Veronika
2013 A modernitás eleganciája. A kritikai szembenézés társadalomtudományi gya-
korlatának néhány aspektusa. Kultúra és közösség IV. (4) 43–54.
Lovas Kiss Antal
2006 A rendszerváltozás utáni gazdálkodói magatartásformák és üzemszerveze-
tek néprajzi vizsgálata. (Nemzeti, vallási és hagyományos gazdálkodási terek
szellemi öröksége, 3.) Bölcsész Konzorcium, Debrecen.
Márkus István
1996 Polgárosodó parasztság a magyar társadalomfejlődés egy faluszociológus
szemével. (Magyarország felfedezése.) Dinasztia Kiadó, Budapest.
Marsden, Terry
1999 Rural Futures: The Consumption Countryside and its Regulation. Sociologia
Ruralis 39. (4) 501–526.
Molnár Ágnes
2005 Alkalmazkodó polgárosodás: a paraszti társadalom átalakulásának egy le-
hetséges útja a 20. század folyamán. Korall. Társadalomtörténeti folyóirat.
(19–20) 190–217.
Morris, Paul
1996 Community Beyond Tradition. In: Heelas, Paul – Lash, Scott – Morris, Paul
(eds.): Detraditionalization. Critical Reflections on Authority and Identity.
Centre for the Study of Cultural Values at Lancaster Univeristy, Cambridge,
223–249.
Niedermüller Péter – Horváth Kata – Oblath Márton – Zombory Máté (szerk.)

2008 Sokféle modernitás. A modernizáció stratégiái és modelljei a globális világ-
ban. L’Harmattan, Budapest.
Oláh Sándor
2001 Csendes csatatér. Kollektivizálás és túlélési stratégiák a két Homoród men-
tén (1949–1962). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda.
2008 Kivizsgálás. Írások az állam és a társadalom viszonyáról. Pro-Print Könyv-
kiadó, Csíkszereda.
Paál Zsuzsanna
2003 Urbanizálódó parasztok? A falusi élet mintái Padova környékén a 20. szá-
zadban. Budapest. (Elérhetőség: http://mek.oszk.hu/06500/06535/06535.
htm; letöltve: 2016. aug. 12.)
Paládi-Kovács Attila
1982 A Barkóság és népe. (Borsodi Kismonográfiák, 15.) Hermann Ottó Múzeum,
Miskolc.
2001 Parasztgazdaság, paraszti üzem. In: Uő (főszerk.): Magyar néprajz II. Gaz-
dálkodás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 195–207
2009 Földművelő gazdálkodás. In: Uő (főszerk.): Magyar néprajz I/1. Akadémiai
Kiadó, Budapest, 67–87.
Peti Lehel – Szabó Á. Töhötöm
2006 Az átmenet válságtünetei: individuális és közösségi társadalmak. In: Uők
(szerk.): Agrárörökség és specializáció a Kis-Küküllő mentén. (Kriza Mun-
kák.) Nis Kiadó, Kolozsvár, 7–16.
Peti Lehel – Szabó Á. Töhötöm (szerk.)
2006 Agrárörökség és specializáció a Kis-Küküllő mentén. (Kriza Munkák.) Nis
Kiadó, Kolozsvár.
Pozsony Ferenc
2010 Orbaiszéki települések társadalmának változása. Acta Siculica. 535–564.
2011a Páva társadalomtörténete (1567–2010). In: Jakab Albert Zsolt – Pozsony Fe-
renc (szerk.): Páva. Tanulmányok egy orbaiszéki faluról. Kriza János Nép-
rajzi Társaság – Csángó Néprajzi Múzeum, Kolozsvár–Zabola, 9–56.
2011b Társadalmi változások Orbaiszék településein (1850–2010). In: Kinda István
(szerk.): Beavatás. Tanulmányok a zabolai Fiatal Néprajzkutatók Szeminá-
riumainak anyagából (2008–2011). Kriza János Néprajzi Társaság – Csán-
gó Néprajzi Múzeum, Kolozsvár–Zabola, 11–56.
2011c Család- és háztartásszerkezet Páván (2010). Acta Siculica. 615–622.
2012 Zabola. Egy polgárosult orbaiszéki falu kulturális öröksége. Háromszék
Vármegye Kiadó, Sepsiszentgyörgy.
27
Vajda András
Ratkó Lujza
1998 Tradíció és modernitás a néprajztudomány fényében. In: Szűcs Alexandra
(szerk.): Hagyomány és modernizáció a kultúrában és a néprajzban. Nép-
rajzi Múzeum, Budapest, 35–40.
Róth Endre
2002 Modernitate și modernizare socială. Editura Polirom, Iași.
Sárkány Mihály
1980 kulturális adaptáció címszó. In: Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi
Lexikon. 3. K–Né. Akadémiai Kiadó, Budapest, 347.
Schwarcz Gyöngyi (szerk.)
2014 Átány – a megtalált hagyomány és az önfenntartás. (Kárpát-haza Szemle, 2.)
NSKI, Budapest.
Szabó Á. Töhötöm
2009 Kooperáló közösségek. Munkavégzés és kapcsolatok a falusi gazdálkodás-
ban. Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely.
2013 Gazdasági adaptáció és etnicitás. Gazdaság, vidékiség és integráció egy er-
délyi térségben. Kriza János Néprajzi Társaság – Nemzeti Kisebbségkutató
Intézet, Kolozsvár.
Szijártó Zsolt
2007 A hagyomány és modernitás dichotómiája. In: Török József (szerk.): Hagyo-
mány és modernitás. IX. Közművelődési Nyári Egyetem Szeged, 2007. jú-
lius 2–6. Csongrád Megyei Közművelődési, Pedagógiai és Sportintézmény,
Szeged, 26–36
Vaddiraju, Anil Kumar
2013 Peasantry, Capitalism and State: The Political Economy of Agrarian Socie-
ties. Cambridge Scholars Publishing, Newcastle.
Verdery Katherine
1994 The Elasticity of Land: Problems of Property Restitution in Transilvania. Sla-
vic Review 53. (4) 1071–1109.
1996 The Elasticity of Land: Problems of Property Restitution in Transilvania In:
Uő: What Was Socialism, and What Comes Next? (Princeton Studies in Cul-
ture/Power/History.) Princeton University Press, Princeton, 133–167.
1998 Property and power in Transylvania’s decollectivization In: Hann, C. M.
(ed.): Property Relations: Renewing the Anthropological Tradition. Camb-
ridge University Press, Cambridge, 160–180.
1999 Fuzzy property: rights, power and identity in Transylvania’s decollectivizati-
on. In: Burawoy, Michael – Verdery, Katherine (eds.): Uncertain Transition:
Ethnographies of Change in the Postsocialist World. Rowman & Littlefield
Publishers, Lanham–Boulder–New York–Oxford, 53–81.
Viga Gyula
2013 A tájak közötti gazdasági kapcsolatok néprajza. A Felföld népeinek gazda-
sági kapcsolatai a 18–20. században. Egyetemi Kiadó, Miskolc.
Voigt Vilmos
1978 Szempontok a magyar folklór akkulturációvizsgálatához. Ethnographia
LXXXIX. (4) 604–631.
Comunități rurale, medii de viață schimbătoare, localități în transformare
Studiul de față propune un demers în privința problematicii referitoare la aparatul de noțiuni

prin care se poate descrie și interpreta schimbările survenite în satul transilvănean și în ruralul
transilvănean în ultimul sfert de secol. Întrebarea centrală ar fi: ce a rămas, ce a supraviețuit din
sat după schimbările amintite? Respectiv, dacă această schimbare s-a petrecut doar la suprafață
sau a avut un impact și asupra substraturilor? Studiul argumentează că ar fi vorba despre o
structură în care s-au schimbat în mod radical unele straturi, lăsând totuși neatinse altele dintre
ele. Drept urmare s-au produs o sumedenie de modele de viață, iar acestea se dovedesc a fi foar-
te rezistente. Totodată în spațiul ruralităților schimbătoare și variate se manifestă simultan mai
multe mentalități și aspirații diferite, paralele unele cu altele, dar totodată cu temporalitate dife-
rită, care ori se completează, ori se elimină reciproc. Câteodată conviețuiesc în mod pașnic, altă
dată sunt în conflict permanent.
Rural Communities, Changing Life Spaces, Transforming Localities
The present study proposes the analysis of the question on the conceptual apparatus which could
allow the description and interpretation of the changes that occurred in the Transylvanian vil-
lage and rurality in the last quarter of a century. The central question is: what has remained from
the village after the mentioned changes? Respectively, this change has taken place only on the
surface, or it has affected the deeper strata as well? The study argues that we are talking about a
structure in which some strata have been radically transformed, nevertheless other have remai-
ned untouched. This resulted also in the production of numerous life model variants, and the-
se have proved to be quite resistant. Anyway in the space of changing and diversifying ruralities
there are several simultaneous mentalities and tendencies, parallel to each other and in the same
time with different temporalities, which are either completing or eliminating each other. Someti-
mes these are peacefully coexisting, sometimes they are in permanent conflicts with each other.
29
Jelenlét, kapcsolattartás
és terepmunka módszerek
a változó Kalotaszegen
E tanulmány íróit mintegy két és fél évtizedes tereptapasztalat fűzi Kalotaszeg vidé-
kéhez. A szerzőknek a régióhoz fűződő viszonyáról, a terepmunka módszereiről és
kérdésfelvetéseiről érdemes néhány szót ejteni. Jelen tanulmányukban1 azt a kér-
dést próbálják meg körüljárni, hogy több mint három évtizedes Kárpát-medencei
terepmunka tapasztalattal rendelkező kutatóként miként látják a fentiekben vázolt
„hazai pálya” előnyeit és hátrányait, illetve a több színterű, vissza-visszatérő jellegű,
tartós terepjelenlétnek milyen visszahatása van az adott közösségekben? Milyen in-
terakciók alakulnak ki a vizsgált települések lakói és a kutatók között?
A „saját kultúrájában kutató etnográfus” terepmunka

kihívásának módszertani kérdései
A kultúrát és társadalmat kutató terepmunkás pozícióját és személyes viszonyát ku-

tatásai tárgyához számosan elemezték. Az 1960-as évek közepe óta kiemelt figyelem
kíséri az angolszász típusú antropológia és a nyugat-európai és észak-amerikai mű-
helyeken kívüli „nemzeti” etnográfiák terepmunka módszerei közötti különbségeket.
Ez a kétoldalúnak csak ritkán nevezhető diskurzus kitermelt bizonyos szentencia-
szerű értékítéleteket a „saját kultúrájában kutató” etnográfiai gyakorlatról, amely-
nek szellemében antropológus generációk sora nevelkedett.
Amerikában csak az 1950-es évek végén és Alfred Kroebernek (Kroeber 1959:
399) köszönhetően kezdték felhelyezni a térképre az európai típusú etnográfiai kuta-
tást („the folk ethnography of peasantry in civilized countries”) mint az ember tudo-
mányának, az antropológiának egy ágát. S csak az 1960-as évek közepétől kezdenek
írni, mint a kutatás egy új lehetséges irányáról, az európai parasztság vizsgálatáról, s
arról hogy elindult egy tudományos diskurzus olyan nemzeti értelmiségiekkel, akik

című (K 120712) NKFIH-kutatás keretében készült.
31
a saját kultúrájukat kutatják (Anderson 1965). Ezenközben ugyanebben az időszak-

ban skandináv és európai néprajzkutatók az egyes európai országok kutatási között
meglévő diszciplináris és terminológiai eltéréseket próbálták közelíteni.2
A magyarországi kutatói közegben először Fél Edit3 és Hofer Tamás reflektált
erre a nemzetközi diskurzusra. Amikor Fél Edit az 1950-es évek végétől az Átány-ku-
tatás megkezdésétől, Hofer Tamás az 1967-es chicagói egyéves tanulmányútja kap-
csán, majd az Átány első kötetének amerikai megjelenésekor (Fél–Hofer 1969) el-
kezdték összehasonlítani az amerikai antropológia és a közép-európai, jelesebben
magyar néprajz szemléletmódjának, kérdésfelvetéseinek, tudományos tradíciójának
különbségeit, akkor nem mozogtak légüres térben, nem voltak visszhangtalanok.
Hofer Tamásnak 1969-ben a Current Anthropology folyóiratban jelent meg egy ta-
nulmánya (Hofer 1968) Anthropologists and Native Ethnographers in Central Eu-
ropean Villages: Comparative Notes on the Professional Personality of Two Dis-
ciplines címmel, amelyben árnyaltan fogalmazta meg, hogy a tudománytörténeti és
társadalomtörténeti kontextusok eltéréseiből fakadóan milyen problémalátás, mód-
szertan és írásmód jellemzi egyik és másik megközelítést és mik ezeknek a kétség-
telen pozitívumai és negatívumai. 1970-ben szintén a Current Anthropology adott
helyet egy vitának, amelyben Hofer Tamás is megszólalt (Hofer 1970: 11) és Máday
Bélával polemizálva a magyarországi antropológiai kutatásokról értekezett. Fél Edit
1982 novemberében a párizsi Musée de l’Homme-ban Jean Guiart által szervezett
A maga kultúráját vizsgáló kutató: tapasztalatok és módszerek címmel rendezett
konferencián adott elő, immáron egy az 1930-as évektől ívelő félévszázados alkotói
tapasztalat tükrében (Fél 1983, 1991a).
Hofer Tamás és Fél Edit főbb gondolatait röviden felidézni sincs elég hely, csak
néhány szempontot érdemes kiemelni. Az egyik az, hogy az európai nemzetállami
keretben a 19. századi romantikus nemzeti ébredés folyományaként létrejövő nem-
zeti tudományok, így a néprajz esetében is, viszonylag magas azoknak a helyi ér-
telmiségieknek, amatőröknek, önkéntes gyűjtőknek a száma, akik nemcsak a nép-
rajzi adatok összegyűjtésében érdekeltek, hanem a már a tudománytól függetlene-
dő folklorizációs folyamatoknak is fogaskerekei. Tehát a „tradíció” felgyűjtése, meg-
2 Hofer Tamás Åke Hultkrantz munkája alapján hivatkozik az 1955-os arnhemi nemzetközi konfe-
renciának a jelentőségére, ahol az etnográfusok („folk ethnographers”) arra törekedtek, hogy egy-
ségesítsék a terminológiát és elfogadták a „regional ethnology”, vagy „national ethnology” kifeje-
zést, mint egy nemzetközileg javasolt elnevezést a tudományszakra, amely az európai népi kultúrát
(„European folk culture”), vagy bizonyos nemzeti népi kultúrákat („certain national folk culture in
Europe”) kutat. (Hultkrantz 1960: 202–203, idézi Hofer 1968: 311.)
3 Fél Editet egész pályája során friss módszertani szemlélet és a korának nemzetközi kutatási trend-
jeivel való intenzív lépéstartás jellemezte. Angol, francia és német nyelven tartott kapcsolatot, le-
velezett korának nagy egyéniségeivel: Claude Lévi-Strauss, Marcel Mauss, Sol Tax, Haberlandt,
Geramb, Richard Weiss, Kroeber, Den Hollander, René König szerepeltek levelezőtársai, személyes
barátai között, akik figyelmet szenteltek munkájának, s akikkel meg tudta tárgyalni módszertani
kérdésfelvetéseit. Nem véletlen, hogy nemcsak a társadalomkutatás terén hozott Fél Edit szemlélete
áttörést, hanem a terepmunka kiteljesítése terén is, illetve pont a holisztikusabb terepmunka szem-
léletének volt gyümölcse az a kifinomultabb muzeológiai koncepció is, ami visszahatott a múzeumi
gyűjtemény gyarapítására.
Jelenlét, kapcsolattartás terepmunka módszerek a változó Kalotaszegen
konstruálása, bizonyos elemek kiemelése, újraértelmezése, vagy kitalálása a nemzeti

kultúra megalkotásának folyamatában, azaz a néphagyomány egyes elemeinek má-
sodlagos felhasználása, különböző célokra történő alkalmazása, manipulálása és de-
valválása is része a folyamatnak. Ahogy Fél Edit fogalmaz az 1982-es előadásában:
„a nemzeti etnológusok mellett ezekkel a témákkal mindig foglalkoznak művészek,
amatőrök, politikusok is, és a tudományos álláspont mellett a társadalomban kerin-
genek romantikus, nacionalista nézetek is, illetve az ezek által kiváltott erősen kriti-
kus nézetek” (Fél 1991a: 2).
A „maga kultúráját kutató etnográfus” pozíciójában axiómaszerű, hogy az ugyan-
abba a komplex társadalomba való beleszületettség azt jelentheti, hogy egy nyelvi,
nemzeti államközösségbe szocializálódik mind a kutató, mind a kutatott (adatköz-
lő), amelynek főbb történeti és modern intézményei (az egyház, az iskola, a katona-
ság, az igazságszolgáltatás stb.) egy olyan általános közismereti munícióval látja el a
tagjait, amely megrajzolja a főbb kereteket. A közkultúra és a mindennapi állampol-
gári lét bizonyos közös tudásszintje megkönnyítheti tehát a kutató helyzetét.
Ugyanakkor a gyűjtő és az adatközlő közötti közös „hazai” kontextus vélelmezé-
se már egy árnyaltabb társadalom felfogás felől közelítve tovább finomítható – vagy
akár megkérdőjelezhető –, és ez különösen érvényes Fél Editék generációjának ese-
tében. A két világháború között „a városból jött kutató csak nagyon nehezen jutha-
tott el oda, hogy a más osztálybelivel szembeni respektus és zárkózottság feloldá-
sával bizonyos személyes, intim szférákba betekintést nyerhessen”. „A gyűjtő saját
társadalmi pozíciója és a vizsgált parasztok társadalmi pozíciója közé az össztársa-
dalom mechanizmusai már eleve kitűznek bizonyos távolságot, a kapcsolatok bizo-
nyos elismert lehetőségeit — függetlenül attól, hogy a kutató személyében mennyire
igyekszik vagy tud ezeken az előre formált kapcsolattípusokon túllépni.” (Fél 1991a:
2.) Fél Edit ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy „a régi etnológiának a tárgyakra, szö-
vegekre, formalizált ismeretekre való beállítottsága viszont nem is kívánta meg az
ezekbe a személyes szférákba való behatolást. Azt lehet mondani, hogy a régi néprajz
ismeretanyaga ekképpen visszatükrözte a parasztok és a városi értelmiségiek közti
konvencionális viszonyt is.” (Fél 1991a: 4.)4
A fenti tétel – az ugyanabba a kultúrába való belenevelődés axiómája –, még in-
kább megkérdőjelezhető a jelen írás szerzőinek kalotaszegi kutatása esetében, ami-
kor magyarországi kutatóként ugyan magyar nemzeti kisebbségi szituációkat vizs-
4 Ugyanakkor pont az Átány-kutatás bizonyítja, hogy Fél Editnek és Hofer Tamásnak a távolságok
leküzdése, a mély emberi kapcsolatok, barátságok kialakítása sikerült. Ezért volt nehéz Fél Editnek
„elengednie” a sajnos befejezetlenül maradt utolsó részét az Átány-sorozatnak, az emberi életek és
lélek legmélyebb bugyraiba betekintő kötetet. A suttogva négyszemközt mesélt titkok és bűnök már
nem kibeszélhetőek, a rábízott élettörténetek őrzésének etikai súlya ránehezedett a gyűjtőre. Aho-
gyan Tóth Zoltán fogalmaz: Fél Edit elképzelése egy olyan, „paradigmatikus”, fogalmilag akkoriban
korszerűen elrendezett szerkezet volt, amelyben a kutatási szintek, vagy lépcsőfokok az élő értelmes
emberig hitelesek voltak… Fél Edit kutatási menete és stílusa is, annak megfelelően, ahogy önmagát
besorolta, elsősorban etnológiai, mégpedig abban a modern etnológiai értelemben, ahogy a kutatót
kutatott „törzse” „be is avatja”, s végül el is hallgattathatja. Fél Edit családtagként vett részt szeretett
házigazdája Orbán Ferenc siratásán, amit azonban nem tartott leírhatónak.” (Tóth 2002: 226.)
33
gálnak egy másik állam területén, jelesen Romániában, s ez esetben a kontextusnak

már csak kisebb cikkelye közös a gyűjtő és az adatközlő között, tehát a terep egyszer-
re „hazai” és „nem hazai”, „etnográfiai”, illetve „etnológiai” jellegű.
Fél Edit az átányi és a mezőkövesdi (Gari Margit világképét fókuszba helyező)
gyűjtésében tökélyre vitt terepmunka módszerének ars poeticáját így foglalta ös�-
sze egy a hagyatékában kéziratban maradt írásának A terepmunka néhány új lehe-
tősége című alfejezetében: „[A társadalom intézményeinek, kapcsolatrendszereinek,
működésének leírása a terepmunkában új módszereket, a vizsgált társadalomban
újfajta beilleszkedést, az »adatközlőkkel« a korábbinál sokkal meghittebb kölcsö-
nös bizalmon alapuló kapcsolatot kívánt.] [...] Szemben az indulásom idején általá-
nos és még ma is élő ama felfogással, mely »kulturális elemek«, »szokások«, »hie-
delmek«, »szövegek« stb. meglétét, hiányát kívánta dokumentálni, már pályám ko-
rai szakaszán tudatosan törekedtem az egyszeri, esetleges, személyes mozzanatok
pontos rögzítésére [...]. Nem az »egyéniség vizsgálata« vezette ezt a törekvést, ha-
nem a valóság konkrét változatosságának a személyes gyűjtés keretében megvaló-
sítható érzékeltetése [...]. Az egyszeri, egyedi, konkrét vonások fontosságának fölis-
merésétől természetesen vezetett az út olyan kísérletekhez, amelyek egy-egy ember
gondolatvilágát, élettapasztalatait, a világról alkotott elképzeléseit kívánják elemez-
ni.” (Fél 1991b: 175–177.)
Visszatérve a „saját kultúrájában kutató etnográfus” problematikájára, az ame-
rikai antropológiában az 1970-80-as évektől bekövetkező posztmodern paradigma-
fordulat megkérdőjelezte a szerzői autoritásba vetett hitet, a tudományos objekti-
vitás lehetőségét. Az etnográfiai leírás, mint a valóság megragadásának csak egy le-
hetséges interpretációs narratívája, nem mentes elfogultságoktól és befolyásoltság-
tól. Felizzottak a viták a kutató pozícióját és visszahatását illetően a fragmentált va-
lóságról, a reflexivitásról, az önreflexivitásról („I-wittnessing” – Geertz 1988), sőt a
kutató önmaga vált a kutatás tárgyává.5 A vizsgált kutató személye egyben a terepen
történt interakciók részeként jelent meg, s ez fókuszba állította a kutató és adatköz-
lő közötti viszony elemzését is, a „távolságtartás” és „involváltság” viszonyát („in-
volvement and detachment” – Powdermaker 1966: 295) a malinowski-i értelemben
vett résztvevő megfigyelő terepmunka esetén („participant observation”)6, egészen a
társszerzőség kérdésének felvetéséig („collaborative ethnography” – Lassiter 2005).
Az 1990-es évektől megsokasodtak azok a metodológiai művek, amelyek magára a
terepmunka újraértelmezésére koncentráltak („observation of participation” – Ted-
lock 1991). A terepmunka modelljévé egyre inkább az empátia alapú közelítés, a he-
lyiekkel való érzelmi azonosulás („rapport”), a belső nézőpont megértése vált. „Az
5 Lásd Deborah Reed-Danahay összefoglalását a terepmunka módszerekről szóló diskurzusokról

(Reed-Danahay 2016).
6 Ugyanakkor nem kis fejtörést okoz a gyűjtőnek az, hogy résztvevő megfigyelés esetén a bennfentes-
ség, hogyan egyeztethető össze a kutatói objektivitással. „A résztvevés érzelmi involváltsággal jár
együtt. Az viszont feszültséget okoz, hogy hogyan lehet egyidőben arra törekedni, hogy szimpatizál-
junk másokkal, miközben a tudományos objektivitás kívánalmának meg kell feleljünk.” (Paul 1953:
441, idézi Tedlock 1991: 69.)
antropológiai tudás létrehozásának a fő módja ez a szimultán empatikus, ugyanak-

kor mégis távolságtartó metodológia, amelyet az etnográfusok többsége célravezető-
nek tart ahhoz, hogy olyan adatokhoz jussanak, amik a vizsgáltak saját belső néző-
pontját is tükrözi.” (Stocking 1983: 74.) Ugyanakkor a Malinowski által bevezett „the
native point of view” fogalmával szemben, a gyűjtő és a vizsgált adatközlő/közösség
közötti empátia kritikájaként – különösen Clifford Geertz (1974) és Pierre Bourdieu
(„participation objectivation”, „gaze from afar” – Bourdieu 2003: 282) megfogal-
mazták –, hogy illuzórikus és nem feladata a gyűjtőnek, hogy az együvétartozás érzé-
sét létrehozza („fellow-feeling”) maga és a vizsgált közösség között, hanem arra kell
törekednie, hogy megértse, hogy a helyiek hogyan látják és prezentálják magukat és
a számukra fontos jelentéseket, szimbólumok használatának segítségével (Reed-Da-
nahay 2016: 60).
A terepmunka reflexivitásának kérdését különösen a saját kultúráját vizsgáló
„native anthropologist” esetében kezdték taglalni. Hiszen az érzelmi involváltság és
elfogultságok, s az ebből fakadó tévedések veszélye, ha lehet még nagyobb a saját
kultúra, mint a távoli terepek esetében.
Ugyanakkor a terep az amerikai antropológusok számára is változik.7 Nem egy
antropológus visszaemlékezésében olvasható, hogy az Amerikán kívüli antropológi-
ai terepre való iskolázottsággal, másodlagosan fordultak hazai terepre.8 Tehát vagy
a lehetőségek beszűkülése, de sokkal inkább a globalizálódó világban, az egzotikus
színterek átalakulásával kezdik felfedezni az otthoni terepben rejlő lehetőségeket,
egyre jobban megnövekszik a „native anthropologist” munka jelentősége, akár nyu-
gati, akár keleti kutatási terepekről van szó.
Az 1990-es évek irodalmában már azokat a kérdéseket feszegették, hogy lehet-
e egyáltalán arról beszélni, hogy valaki a saját kultúráját vizsgáló „native” antro-
pológus (Narayan 1993, Cerroni-Long 1995), hiszen az identitásstruktúrája minden
egyes egyénnek sokszorosan rétegzett, a társadalmi osztály, az iskolázottság, az etni-
kum, a faj, a vallás, a nyelv, a nemi hovatartozás, stb. meghatározza a lojalitásainkat
és preferenciáinkat. Ha egyik identitás összetevőben osztozunk is, azért még számos
más összetevőben meg nem, tehát „native”-nek lenni elméleti konstrukció.
7 Az az állapot, amit Hofer Tamás a fent idézett cikkében (1968) vázolt föl, bőven igaz volt még
az 1990-es években is (Fülemile Ágnes első Fulbrightos ösztöndíja idején, amit a UC Berkeley
antropológia tanszékén és New York-ban a Metropolitan Museum kosztümintézetében töltött).
Az amerikai antropológiai képzéshez nem tartozott hozzá a saját társadalom vizsgálata, azt intéz-
ményileg diszciplinárisan leválasztva kezelték. Mind az oktatásban, mind a muzeológiában külön
életet élt a Native American Studies, etnikus és emigráns csoportokat inkább szociológusok, vagy
helytörténet iránt érdeklődő történészek vizsgáltak, az „American Folk Art” tárgyai nem kerültek
etnológiai gyűjteményekbe. Amíg a Natural History Museum etnológiai (!) kiállításán alig szere-
pelt amerikai anyag, addig a pennsylvaniai németek tárgyait a Metropolitan Museum állította ki a
18–19. századi vidéki Amerikát bemutató kiállításrészben. Az etnomuzikológia tanszékek – amik
mondjuk appalache-i dulcimer vagy louisiana-i francia cajun zenével foglalkoznak – vagy a folk-
lór tanszékek is külön életet éltek az antropológia tanszékektől.
8 Pl. Barbara Myerhoff, aki Észak-Mexikó után az idős kaliforniai zsidó asszonyok életstratégiáit ta-
nulmányozta (Myerhoff 1978), vagy Carol J. Colfer és Michael A. Colfer, akik Washington állam
egyik erdőkiéléssel foglalkozó kisvárosában kutattak (Colfer–Colfer 1978).
35
Ugyanakkor a saját kultúra vizsgálata egy posztmodern és globalizálódó világban

számos új jellegű dilemmát vet fel, különösen, ha valaki kisebbségi, vagy margina-
lizált csoportokkal foglalkozik. Etikai dilemmák sora vetődhet föl, különösen olyan
alkalmazott antropológiai vizsgálatok esetében, amikor mondjuk egy szervezet, vagy
vállalat alkalmaz egy antropológust közösségvizsgálat elvégzésére, bizonyos hatás-
mechanizmusok, vezetési vagy market stratégiák kidolgozására. Nagy kérdés, hogy
a kutató érzelmileg mennyire involválódjon, kívülálló maradjon-e, eljusson-e adott
esetben az „akció-antropológiáig”, vagy akár szószólójává váljon-e a kutatott cso-
portnak („advocacy”). Más jellegű dilemma, amely a kutatás módszertanát befolyá-
solja, hogy izolált lokalitások már nincsenek, egyre nagyobb struktúrákban, erőte-
rekben, egyre kiterjedtebb interakciók hálózatában kell vizsgálódni. A hagyományos
gyűjtési módszerekkel megszerezhető ismeretek megbízhatóságának kérdését vet-
heti fel az is, hogy manapság – nem úgy, mint a 19. században, vagy 50 éve –, már
más az információáramlás dinamikája. Sokan felismerik a néprajzi kutatás jelentő-
ségét, s ennek köszönhetően – vagy akár direkt néprajzi munkák ismeretében –, egy
„adatközlő” prezentálhat úgy egy adatot a gyűjtőnek, amit esetleg irodalomból olva-
sott, mintha a sajátja lenne. (Ez főleg helyi értelmiségiek magyarázataikor meglévő
eshetőség.) Az etnográfiai tudás piaci értékkel kezd bírni egy globalizálódó gazdasá-
gi és kommunikációs térben és megindul a versengés a használatáért, kisajátításáért
a kultúrát eredetileg hordozó csoport és az üzleti felhasználók között. Akár verseng-
hetnek az etnográfus figyelméért, esetleg manipulálhatják is, azért, hogy az autenti-
citás kérdésében azt a hitelesítést, szentesítést megkapják, ami a helyiek egyes cso-
portjainak érdekeit szolgálhatja (helyi vállalkozások, turizmus, örökségesítés, stb.)
A szerzők konkrét kalotaszegi tereptapasztalata
A fenti tudománytörténeti, módszertani vázlat után térjünk rá a szerzők mintegy

két és fél évtizedes kalotaszegi tereptapasztalatának a bemutatására. A szerzőknek
a tereppel történő megismerkedése egy jó évtizeddel korábbra nyúlik vissza, mint a
módszeres kutatás megkezdésének az időpontja.
Fülemile Ágnes az 1980-as évek elejétől rendszeresen járt Erdély szerte azon ma-
gyar falusi közösségekben, ahol abban az időben a „hagyományos” paraszti kultúra
és társadalom még nem bomlott fel, nem alakult át a modernizáció során teljes egé-
szében és résztvevő megfigyeléssel a helyi kultúra működése megtapasztalható volt
a maga rendszerszerűségében. Ágnes ekkoriban aktívan részt vett a néptáncmozga-
lomban.9 A táncházmozgalom10 lelkes fiataljai közvetve, vagy közvetlenül felfedezték
a korszakban egy kései akkultúrálódási folyamaton áteső, de a hagyományos kultúrá-
9 Mintegy 10 éven keresztül táncolt az amatőr néptánc-, és táncházmozgalom húzó erejének számító,
Tímár Sándor koreográfus vezette Bartók Béla táncegyüttesben, majd a szintén Tímár vezette Stú-
dió kamara táncegyüttesben.
10 A táncházmozgalomról mint ellenkultúráról bővebben lásd Balogh–Fülemile 2008b.
jának még a végleges szétesés előtti utolsó korszakát élő magyar és nem-magyar11 pa-
raszti közösségeket, s azok kiemelkedő táncos, zenész, kézműves egyéniségeit, a he-
lyi „tradíciók” utolsó hírmondóit. A paraszti kultúrának az eredeti közegében történő
megtapasztalása néhány magyarországi és erdélyi vidék egyes kiemelkedő közössége
iránt különösen nagy érdeklődést keltett. Így járt gyakorta Ágnes is számos erdélyi fa-
luban és Kalotaszegen is,12 ahol hagyományos eseményeken, lakodalmak, táncmulat-
ságok, keresztelők, juhmérések, katonabúcsúztatások, vásárok alkalmával volt lehe-
tősége megtapasztalni a viselet, zene-, tánc-, és közösségi élet akkori gazdag tárházát.
Balogh Balázs családi kapcsolatai révén szintén az 1980-as években kezdett Erdély-
be látogatni. Számos első vonalbeli erdélyi értelmiségit és művészt ismerhetett meg
személyesen a családja révén.13 Balázs édesapja sebészorvosként számtalan esetben
operált erdélyi magyarokat, akik a Ceaușescu-éra alatt nem jutottak megfelelő orvosi
ellátáshoz Romániában. Egy-egy beteg családjával ápolt szorosabb kapcsolat is tovább
mélyítette az 1980-as évek erdélyi magyar kisebbségi létének megtapasztalását.
A Ceaușescu-féle személyi kultuszt és a diktatúrát elsöprő 1989-es romániai po-
litikai fordulatot követően, a titkosrendőrségi rendszer széthullásával a határátkelés
korábban embert próbáló folyamata (20 órán felüli sorban állások, motozások, ható-
sági önkényeskedések) és a romániai tartózkodás (rokonsági fok felmutatása, rend-
őrségi bejelentés, ellenőrzések és büntetések rendszere) könnyebbé válásával körvo-
nalazódott a lehetősége egy módszeres néprajzi terepmunka megkezdésének. Ugyan-
akkor a felelősség érzése is felerősödött, hogy a korábbi tapasztalatszerző és emberi
kapcsolatok kialakításának élményét adó személyes utazások mellett egy kutató tar-
tozik is a közösségnek és tágabb közéleti közegének azzal, hogy módszeresebb szak-
mai érdeklődést tanúsítson, ne csak „kapjon”, hanem „adjon” is az őt szeretettel be-
fogadó emberi közösségeknek. Az elkötelezettebb terepmunka elmélyülése a szak-
mai kihívásokon túlmutatóan az emberi kapcsolatok dimenzióit is felerősíti, ami az
érzelmi kötődések intenzívebbé válását és az oda-visszaható interakciók sorát ered-
ményezi.
A Fülemile Ágnes által 1991-től módszeresen megkezdett kalotaszegi gyűjtőutak-
ba Balogh Balázs 1994-től kapcsolódott be, s attól kezdve a mai napig immár kö-
zel negyedszázada együtt, rendszeresen végez a szerzőpáros terepmunkát. A kuta-
tás kezdetekor elsősorban a jelenkori folyamatokat próbálták megragadni. Kivált az
érdekelte őket, hogy a vidék lakossága hogyan reagált az 1989-es politikai fordula-
tot közvetlenül követő időszak társadalmi, gazdasági kihívásaira. Milyen válaszadási
módok alakultak ki megközelítően azonos feltételek között az egyes kis régiók, loká-
lis közösségek, azokon belül is a falusi társadalom egyes csoportjai, generációi, csa-
11 A szerb, horvát, görög, bolgár, dél-alföldi és erdélyi román, szlovák, gorál, cigány táncanyag fel-
fedezése ugyanúgy része volt az 1970-es, 80-as évek néptánc szcénájának, mint a magyarországi,
erdélyi, délvidéki és felvidéki magyar tánctípusok megismerése.
12 Nemegyszer a Kolozsvárt élő, a romániai magyar kisebbségi közösségben és az erdélyi táncházmoz-
galomban fontos közéleti szerepet betöltő folklórgyűjtő és kutató Kallós Zoltán személyes útmuta-
tásával kísérve.
13 A közvetlen családi baráti körbe tartozott az addigra már Magyarországra áttelepült Szervátiusz
Tibor szobrász, vagy Lászlóffy Aladár költő.
37
ládok és egyének számára.14 A kutatás Kalotaszeg kistájainak mentalitása, stratégiá-

ja közötti különbségeket próbálta megragadni a térség 19–20. századi múltjában és
az 1989 óta eltelt időszakban.
Kalotaszeg „felfedezettsége”, ismertségének turisztikai kihasználtsága, virágzó
folklorizmus jelenségei inkább fokozták kutatói érdeklődésüket mintsem, hogy el-
riasztották volna őket. Munkájuk előrehaladásával egyre inkább érzékelték: Kalota-
szeg nem hogy „túlkutatott” néprajzi táj lenne, hanem a jelenkori folyamatok sokré-
tűsége alig ismert.
A későbbiekben történeti és etnikus kérdések kezdték foglalkoztatni őket. A tör-
téneti események emléke, a magyar–román együttélés kérdései, a lokális történe-
ti élményanyag, az ahhoz fűződő értékelések, az emlékezés lehetőségei és szerepe
identitásuk megformálásban érdekelték őket egy a nagy történelem sorsfordító ka-
taklizmáinak különösen élesen kitett többnemzetiségű kontakt-táj esetében. Aztán
el kezdték vizsgálni az alulról szerveződő társadalom struktúráját, az emberi kapcso-
latok szálainak időben és térben változó rendszerét, szintjeit, a régió finomabb bel-
ső tagolódását. Érdekelte őket, hogy a helyi önazonosság-tudaton túl, az egyes fal-
vak lakói, milyen tágabb összefüggésrendszerbe helyezik magukat. A területi egység
külső és belső határainak, horizontális és vertikális zonális struktúrájának megraj-
zolásához figyelembe vették az ott élők vélekedését, azt, ahogyan tudati szinten leké-
pezik a közvetlen társadalmi kommunikáción alapuló emberi kapcsolatok viszony-
rendszerét. Igyekezték felvázolni azokat a viszonyrendszereket, amelyek alapján egy
tágabb vagy szűkebb körben kikre, hogyan mutatnak rá, miként rangsorolnak, kik-
hez mérik magukat, ha összehasonlításról van szó. Érzékelni akarták azt a belső né-
zőpontot, ami szerint egyes falvak nemcsak önmagukat helyezik bele egy kapcsolat-
rendszerbe, hanem másokat kívül, vagy belül állónak minősítenek, tehát hogy a be-
sorolás-önbesorolás, minősítés-megítélés mechanizmusa hogyan működik, s mind-
ez hogyan hat vissza a regionális identitásra. Összességében Kalotaszegen belül és a
tágabb környezetében mintegy száz településen végeztek kutatást.15
A kutatópáros a terepmunka során különböző gyűjtési technikákkal él, ami segíti
a szisztematikus, intenzív és mélyreható adatnyerést (résztvevő megfigyelés, leírás,
kapcsolatháló feltárása, strukturált és strukturálatlan interjú, élettörténet-kutatás,
kérdőíves gyűjtések, a térhasználat, a mobilitás különböző aspektusainak feltérké-
pezése, statisztikai, levéltári és irodalmi adatok összegyűjtése és elemzése, fotózás,
filmezés, családi fotók és dokumentumok elemzése, stb.).
Jelenlétük a terepen különböző hosszúságú volt és különböző „szerepeket” pró-
báltak ki. Voltak rövidebb néhány napos tájékozódó útjaik, amikor egy több telepü-
14 Mit eredményezett a változás korszaka jövőképükben, aspirációikban, értékrendjükben, a foglal-

kozásszerkezetben, a helyi társadalom presztízs hierarchiájában. Hogyan szerveződött át a lokális
politikai élet, milyen szerepek osztódtak szét. Hogyan indult újra a családi gazdálkodás. A csalá-
di munkamegosztásban, a nemek szerepében, az egyes generációk egymáshoz való viszonyában, a
mindennapi életszervezésben milyen szétesési és újrastruktúrálodási folyamatok indultak el.
15 A szerzők válogatott publikációit lásd az irodalomjegyzékben: Fülemile 1996; Balogh 2003; Balo-
gh–Fülemile 1998, 2001, 2004, 2005, 2006, 2008a, 2012, 2017.
lésből álló régió falvainak karakterét mérték fel a terepbejárás, benyomások, impres�-
sziók szintjén, kezdeményeztek kapcsolatokat, alakították ki a későbbi visszatérő, el-
mélyültebb gyűjtés lehetőségét, választottak ki kutatandó településeket, családokat.
Voltak sűrűbb, alkalomszerű, de vissza-visszatérő látogatásaik a valamely szempont-
ból kiválasztott, mintaértékűnek, modellszerűnek tartott, „kulcspozícióban” lévő te-
lepüléseken, ahova rendszeresen hosszú időn át, 25 éven keresztül évente akár 8-10
alkalommal is visszatértek hosszabb, rövidebb időre. Ezeken a helyeken személyes
barátságokat alakítottak ki, s jobban „beépültek” a lokalitás emberi kapcsolathálójá-
ba. A rendszeres visszatérés megengedte, hogy különböző évszakokban, eseménye-
ken, helyzetekben részt véve sokoldalú tapasztalatokat szerezzenek, s a távolból, ott-
honról is tartva a kapcsolatot a működő barátságok kölcsönös gesztusainak, egymás
segítésének íratlan társadalmi szabályainak megfelelően igyekeztek ők is a saját éle-
tükbe betekintést adni legjobb barátaiknak. Terepmunkájuknak voltak hosszabb, in-
tenzívebb időszakai is. A 2000-es évek elején pl. több nyáron át is 6-8-10 hetes hos�-
szú gyűjtő utakat szerveztek. Tették ezt akkor is, amikor gyermekeik megszülettek,
csecsemők voltak. (Nem hallgatandó el, hogy a szerzőpáros 1996 óta férj és feleség,
akik kapcsolatának alakulási színtere is volt egyben a kalotaszegi „terep”, így ottani
ismerőseik családi életük eseményeinek alakulását is figyelemmel kísérhették.) De
ezeken túl is eljutottak lényegében az aktív, tevékeny akció-antropológiáig is.
Saját gyűjtői helyzetüket elemezve, mint fentebb említésre került, van néhány
közösség, ahol a több mint 20 éves, elmélyült kapcsolatok és a gyakori és rendszeres
visszatérés lehetővé teszi, hogy nem kell mindig elölről kezdeni a kapcsolatépítés és
a bizalom elnyerésének folyamatát, hanem könnyű felvenni a szálat, s nem esnek ki
az események sodrából. Nagyon könnyű a friss információkat „felcsipegetni” és be-
emelni a meglévő tudásbázisukba, s ez a bizalmasabb jellegű, személyesebb, vagy ké-
nyesebb természetű információkra is vonatkozik. A terepre való visszatérésnek nem-
csak az a jelentősége, hogy felfrissítik, aktualizálják a tudásukat, ugyanannyira fon-
tos, hogy az emberi kapcsolatokat is felfrissítik, ápolják. A családi történések figye-
lemmel kísérése, a jóízű beszélgetések élménye, a kölcsönös gesztusok, az odafigye-
lés, a szeretet, tisztelet és megbecsülés kifejezése, növelik a bizalomtőkét. A rendsze-
resen együtt átélt események erősítik a barátság, az összetartozás érzését. A felidéz-
hető együtt átélt történetek élménye (akár vidám, vagy szomorú családi eseményhez,
akár közösségi alkalmakhoz, vagy egyszeri szituációkhoz kötődik), amelynek az em-
léke a jövőben is visszaidézhető, nemcsak a jelennek, hanem a jövő kapcsolattartá-
sának is tápanyagot szolgáltat.16
16 Különösen igaz ez egy olyan posztparaszti társadalomban, ahol egyrészt az emlékezés és a beszél-
getések tárgya „anekdotális”. Mi is értendő ezen? Mindazok, akik paraszti közegben mozognak, is-
merik a történetmesélésnek, adomázásnak azt a technikáját, amikor egy a saját közegéből kilépő
ember, az új szituáció – pl. egy utazás, városba látogatás – mindennapi apró, jelentéktelen részleteit
éles megfigyelőkészséggel, hajszálpontosan jegyzi meg és meséli el, idézi fel vicces történetként újra
meg újra társaságban. Az ismételt elbeszélések folytán, ezek a banális események, később az egyén
élettörténetének „nagy, kalandos eseményei” közé emelődnek. A memória és a beszélgetésszituáci-
ók ilyen jellegű logikája mellett, az apró közös élmények felidézése egymás között és mások előtt is,
a kapcsolat megerősítésének verbális „ceremóniái” közé tartoznak.
39
Ugyan egy vizsgált közösségben, mindenki a vizsgálat közvetett, vagy közvetlen

tárgya és adatközlőként az információszerzés forrása, de közismert a kulcsfontos-
ságú, fő adatközlők fontos közvetítő szerepe a gyűjtő és a közösség között. Ő az, aki
befogadja a gyűjtőt saját kapcsolatrendszerébe, segíti, nemegyszer irányítja a kap-
csolatteremtést a közösség többi tagjával, akinek kapcsolatrendszere mentén épül
a gyűjtő saját kapcsolathálója. Akinek a közösségben betöltött presztízse rávetül a
gyűjtőre, pozícionálja őt a közösségben. S akinek tudása, érdeklődése, s azon sajátos
motiváció, hogy az ismereteit (különböző indíttatásból) megossza a gyűjtővel, befo-
lyásolja a gyűjtő tudásanyagát is. Az elfogadás, befogadás etikai következményekkel
is jár. A kutatónak az emberi kapcsolatok íratlan törvénye szerint a szállásadó há-
zigazdához lojálisnak és hűségesnek kell lennie. Nem lehet „átváltani” másik csa-
ládhoz, a terepmunka során átköltözni egy másik házhoz, mert az kényelmetlen ér-
zést keltene, megbántaná a házigazdát („most már nem felel meg neki, amit adni tu-
dunk”), szégyent hozna rá a falu előtt, felesleges pletykákat, rivalizálást szülne, gyen-
gítené a bizalmat.
Axióma, hogy a jó terepmunkán alapuló etnográfia (abban a módszertani érte-
lemben, hogy az etnográfia jelentése mint a terepélmény analitikus leírása) egyrészt
a terepmunkát végző kutató belehelyezkedő képességén, empatikus látásmódján
alapszik (émikus), másrészt, hogy képes-e tudományterületének szemszögéből, éti-
kus perspektívából elvonatkoztatni, olyan mélyebb mozgatórugókat, rendszerszerű
képleteket, struktúrákat, összefüggéseket felismerni, amelynek az adott vizsgált kul-
túra hordozója esetleg nincs is tudatában.
A résztvevő megfigyelés lehetőséget ad arra, hogy az adatközlőink által magukról
és környezetükről a saját értelmezésük és narratívájuk által adott képet „teszteljük”.
Megértsük a pozíciójukat egy más szemszögből tekintve. Megvan a lélektani, tár-
sadalomlélektani oka annak, hogy valaki akarva vagy akaratlanul, kedvező színben
szeretne feltűnni egy kívülről jövő előtt, különösen, ha az más és általa „felsőbbnek”
ítélt társadalmi rétegbe tartozik. Valós és vágyott rang és pozíciók, elhallgatott csa-
ládi bélyegek és konfliktusok, komplexusok és kompenzációs reflexek komplex erő-
terében kell értékelni a kutatónak, a feléje, mint gyűjtő felé előadott kommunikáció,
bemutatott „színjáték” validitását, meglátni a mögöttes mozgatórugókat.
A szerzők az 1994-től együtt végzett gyűjtő útjaik során megtapasztalták az elő-
nyeit annak, amit más gyűjtőpárosok is elmondhatnak – így Fülemile Ágnes meste-
re, mentora, a tanulmányait életének utolsó öt évében magántanárként irányító Fél
Edit és szerzőtársa Hofer Tamás átányi kutatásai is bizonyítottak –, miszerint egy
férfi és nő együttes munkája a terepen komoly előnyökkel jár.17 Egy „hagyományos”
társadalomban (mint amilyenek a közép-európai vidéki szituációk a 20. század má-
sodik felében) a nemi szerepek, a női és férfi munkamegosztás, tulajdonformák, be-
17 A tanulmány első felében már utaltunk rá, hogy Fél Edit az 1950-es években dolgozta ki az Átány-
kutatás nagyívű koncepcióját, amikor nyilvánvalóvá vált a számára paraszti világ biztosan elkövet-
kező gyors átalakulása. A kutatásba bevonta egyik tehetséges tanítványát, az 1948-ban az ELTE
Néprajzi tanszékén tartott „etnoszociológiai” kurzusát hallgató Hofer Tamást is, mert jól látta, hogy
a társadalom elkülönülő férfi és női szférának kutatásához nem lesz egymaga elegendő.
vételi források, a domináns döntési és tevékenységi szférák, hatáskörök részben,

vagy egészben elkülönülnek. Ezáltal egy helyi társadalom mindennapi élethelyze-
teinek más és más szegmense tárulkozhat föl egy női vagy egy férfi kutató számára.
Könnyebb megnyerni a bizalmat, elmerülni társalgási témákba, megnyitni a kom-
munikáció mélyebb szintjeit, ha egy női gyűjtő a nőktől elvárt viselkedési minták-
hoz lehetőség szerint alkalmazkodva a női témákat, míg egy férfi a férfiak társasá-
gi közegében, szocializációjának és habitusának megfelelően a férfias témákat jár-
ja körül.
Nemcsak a férfi–női nemi szerepek segítették a gyűjtést, hanem az is például,
amikor babakocsit tolva érkeztek egy faluba. Az a természetesen kedves rányílás,
rácsodálkozás a kisgyermekre, a szeretetteljes segítőkész odafordulás, amit férfiak
és asszonyok részéről egyaránt megtapasztaltak, új dimenziókat nyitott terepélmé-
nyeikben. Az sem volt elhanyagolható, ahogy ezek a szituációk a higiénia, a gyerek-
gondozás, etetés, gyógyítás helyi gyakorlatainak olyan mélyebb, kevésbé nyilvánvaló
hagyományos kulturális praxisait, beidegződéseit tárták föl, amit korábban kevésbé
volt lehetőségük megtapasztalni.
Tapasztalataikból nem maradt el a tartós „terepen-levés”, együttélés a helyiek-
kel, az antropológiai értelemben vett állomásozó terepmunka sem. Terepmunkájuk
különleges időszaka volt az a félév, amikor családként költöztek ki állomásozó terep-
munkára egy kislélekszámú zsákfaluba. A hely és a házigazda család kiválasztását
gondos előtanulmányok előzték meg. Alapos tájékozódás és mérlegelés után, a fel-
szegi Nyárszóra esett a választás. Egy falu magyar–román vegyes lakosságú emberi
kapcsolathálója egészének megismerése a gyermekektől az öregekig, az a lehetőség,
amikor gyakorlatilag minden házba van bejárása a gyűjtőnek, különleges intenzív te-
reptapasztalatot jelentett.
Mindezek együttesének eredményeként a „beépültség” mélysége, a helyiek álta-
li befogadás szimbolikus gesztusaival kísérve „kétlaki” beágyazottságot eredménye-
zett. Megteremtődött az otthonlét aurája, az, amikor azóta is úgy köszöntenek a he-
lyiek, hogy „de jó, hogy hazajöttél”.
Ez az intenzív terepkapcsolat ki is emelte őket az egyszeri kutató kényelmesebb
és háttérből figyelő pozíciójából és az aktív, tevékeny „akció-antropológia” megta-
pasztalására sarkallta őket.
Abban az értelemben nevezhető a tevékenységük az akcióantropológia körébe
tartozónak, hogy az akcióantropológia során a gyűjtő befogadottságát a közösség-
be egy bensőségesebb, kommunikatívabb szint jellemzi, amikor csökken a távolság a
helyiek és a „kívülről jövő” „nagy ember” között, s a gyűjtő, minden kezdeményező,
vagy szervező szerepe mellett is, a közösség vezetőivel és tagjaival együtt „társként”
tud cselekedni. Jó célok esetén, amit a közösség magáévá tesz, a feladat megoldása
büszkeséggel tölti el az embereket, évek multán is jóleső érzéssel idézik fel az együtt-
dolgozás és közösségi együttlét élményét, sikerként könyvelik el az eredményt és ér-
tékelik azt. (Haraszti 2005: 223–224.) Tehát szerencsés esetben az eredmény tar-
tósan fenntartható. (Projektről projektre különbségek tapasztalhatók abban, hogy
egy adott eredmény, ami ideig-óráig hasznosnak tűnhet, a körülmények változásá-
41
val, egy-egy generáció felnövekedésével, vajon hosszú távon funkcióját, értékét meg
tudja-e őrizni?)
Ennek a más minőségű „alkalmazott” terepkapcsolatnak már voltak előzményei.
Fülemile Ágnes az 1990-es évek elejétől két amerikai egyetem Budapestre kihelye-
zett külföldi oktatási programján tanított interdiszciplináris regionális kurzusokat
a tavaszi és őszi szemeszterben. Kurzusának része volt, hogy szemeszterenként 4-5
napos tanulmányi kirándulásra vitte a hallgatókat Erdélybe. A busznyi hallgatóság-
nak szállást, étkezést, programot kellett szervezni, ami a helyi közösségekben meg-
lévő kapcsolatrendszer mentén történt. A hallgatók családoknál laktak, hogy mi-
nél inkább lehetőségük legyen megtapasztalni a valós helyi viszonyokat, s maguk is
kapcsolatokat tudjanak kialakítani házigazdáikkal. Az 1990-es évek elején a koráb-
bi rendszer, a szolgáltatások, a kereskedelem összeomlása utáni hiánygazdaság ál-
lapotában másképp aligha is lehetett volna ennyi embert ellátni. Ez viszont azt is je-
lentette, hogy akkor, amikor a helyi turizmus még egy nem létező fogalom volt, vagy
csak éppen csírájában lévő kezdeményezések történtek a beindítására, akkor lényeg-
ében néhány faluban ők voltak az „első turisták”. A buszuk megérkezése „látványos-
ság” volt, amire összefutottak az emberek, s az odavitt jövedelem, mint a szolgáltatás
ellenértéke sem volt akkoriban elhanyagolható tényező.
A szituáció kölcsönös kulturális tanulási folyamatot is jelentett. (A házigazdák-
nak nem ment elsőre, hogy megtanulják, hogy a vegetáriánus étel nemcsak azt je-
lenti, hogy a bablevesbe nem teszi bele a háziasszony a tálaláskor a csülköt, ami a
lében főtt. Párkapcsolatban élő homoszexuális párral is életükben először az ame-
rikai hallgatók révén találkoztak, mindenesetre a helyiek jelesre vizsgáztak elfo-
gadó diszkrét rugalmasságból.) A házigazdák vendégszeretete a hallgatók számá-
ra is különleges élményt jelentett, s nemcsak a töltött káposzta, padlizsánkrém,
lekváros fánk vagy kürtöskalács íze miatt. Az 1990-es évek változásokkal teli idő-
szaka rendkívül izgalmas korszak volt, a kommunizmus évtizedei utáni útkere-
sés megtapasztalásának „testközeli” hiteles élményét adta. Az életmódban, gazda-
sági színvonalban tapasztalható kontraszt a magyarországihoz képest is, nem be-
szélve az amerikaihoz hasonlítva, szembeötlő volt. Az, hogy udvari árnyékszéket
kellett használni, vagy hogy a vízhengeres kályhában melegített fürdő víz véges és
gondolni kell a többiekre is, hogy mindenkinek jusson meleg víz, csak egyik olda-
la volt a tapasztalatszerzésnek. Akkoriban a látogatott közösségekben még a he-
lyi paraszti kultúra bizonyos továbbélő kifejezései bárki számára nyilvánvalóak és
megtapasztalhatóak voltak. Egyszeri különleges élmény volt számukra a vasárnapi
templomozásra népviseletbe öltözött falubeliek látványa, a szombat esti táncra fel-
fogadott tradicionális zenét játszó cigányzenekar hangzása. Nagy hatást tett rájuk
a helyi páros tánc lépéseinek csetlő-botló követése a viseletben táncoló helyiek ál-
tal felvert porban és kigőzölgött párában az olajos padlójú kocsmateremben. Nem
egyszer előfordult, hogy az akkori útviszonyok közepette elakadt, lerobbant a busz,
és egy-egy sáros, aszfaltnélküli úton, s traktor húzta utánfutón tették meg az utat
a következő faluig, hogy aztán az éjszakát egy lakodalomban töltsék, az utcára fel-
állított 400 embert befogadó lakodalmi sátorban, amíg másnap a megjavított busz
értük nem jött. Az 1990-es évek első felének képlékeny valláspolitikai viszonyai
között az is előfordult, hogy sietve kellett buszba szállni, mert feldühödött ortodox
hívők jöttek a velük beszélgető, ikongyűjteményét megmutató görögkatolikus ro-
mán papot kérdőre vonni, de vettek részt ortodox román húsvét éjszakai templo-
mot kerülő körmenetén is, a hívők kitüntető vendégszeretetével kísérve. Lényeg-
ében néhány évig az 1990-es években és a 2000-es évek elején a régi, soknemzeti-
ségű és sokvallású hagyományos Erdély képe még ha elhalványulóan is, de fel-fel-
sejlett és eloszlatta az amerikaiak pop-kultúrából hozott hamis obligát képzelgését
Erdélyről, mint Drakula hazájáról.
A szokványostól eltérő kutatói terepélménynek nemcsak ez volt az egyetlen
rendhagyóbb módja. Tartós állomásozó terepmunkájuk idején 2005-ben kisgyer-
mekes családként nem egyszer megtapasztalták, hogy a gyermekeik óvodai, iskolai
közege milyen új kapcsolatrendszert és társadalmi tapasztalatokat hozhat egy ku-
tató életébe. Csakúgy, mint bármely más szülő, aktívan részt vettek a helyi óvoda
eseményeiben és átélhették, hogy milyen a rákészülés módja, a jelentősége egy-egy
kalendáris és nemzeti ünnep, anyák napja, évzáró, ballagás megünneplésének az
ottani családok és intézmények életében. Gyakorló szülőként fogalmazódott meg
bennük a gondolat, látva a nyárszai gyerekeket az egyutcás falu főutcáján rohan-
gálni, vagy a félrehúzott mezőgazdasági gépekre felkapaszkodva játszani, hogy egy
biztonságosabb játszóhelyet és valamiféle nyári nyaralás élményt lenne jó nyúj-
tani a helyi gyerekeknek. A 170 lakosú Nyárszó és a 200 lelket számláló Sárvásár
közös eklézsiát fenntartó ikerközösségében, Kalotaszeg más, „egykéző” közössé-
geivel ellentétben meglepően sok volt akkor a kisgyerek, nyaranta mintegy 60 va-
kációzó gyermek volt otthon a szülőknél, vagy tért haza a közeli Bánffyhunyadról
a nagyszülőkhöz. Őrájuk gondolva kezdeményezték, majd hat egymást követő év-
ben szervezték meg azt az egy-egy hetes nyári népművészeti gyermektábort, ame-
lyen mintegy 60 gyermek vett részt. A helyi családok önkéntes munkával segítették
nemcsak a gyermektábort, de azt az építőművészeti projektet is, amit a falu számá-
ra kaláka munkában az egyhetes tábor alatt a kutatók szerveztek. A tábor megren-
dezéséhez pályázati forrásokat szereztek és a környékbeli vállalkozókat is végigjár-
ták, akik szívesen felajánlották a segítségüket. Akinek kenyérsütödéje volt, az ke-
nyeret adott, aki toalettpapír gyárat üzemeltetett, az azzal látta el a tábort, a vas-
bolt festéket és vasárut adott, a fuvaros homokot, sódert szállított, a helyi asztalo-
sok és lakatos a műhelyüket és szakmunkájukat ajánlották fel. A családok össze-
dobták a krumplit, hagymát, szalonnát, az asszonyok felváltva főztek és terítettek,
míg a férfiak társadalmi munkában az éppen aktuális építő projekten dolgoztak.
A kutatóknak sikerült nemcsak a zenében-táncban-énekben-kézművességben jár-
tas barátaikat otthonról vagy a térségből odacsábítani, hogy foglalkozásokat tart-
sanak a gyerekeknek, hanem a Kertészeti Egyetem Tájépítész hallgatóinak Fekete
Albert vezette Kalotaszeg kutató táborát is több alkalommal áthívták a szokásos
sztánai állomáshelyükről Nyárszóra, hogy velük együtt dolgozzanak. A Nyárszón
és Sárvásáron 2006–2011-ben hat alkalommal NKA támogatással megvalósult ka-
láka és népművészeti gyerektáborokban tájépítészek, néprajzkutatók, mérnökök és
43
önkéntesek a helyi mesterekkel és közösségekkel együtt végezték táj- és település-

formáló tevékenységüket.18
A táborok nem lettek volna kivitelezhetőek a helyi lelkészpár19 áldozatos és ön-
zetlen szervezőmunkája nélkül. Nemegyszer a lelkészi lak kertjében zajlott az egész
napi táborozás, a lelkészasszony szaladt, szervezett, irányította az asszonyokat, a
gyülekezet pénzén pedig disznót, vagy bivalyborjút vágtak, hogy legyen mivel etetni
az építőcsapatot és a gyerekeket. A tábor építőkalákájának eredményeként 2006 és
2011 között évente épült egy-egy új falukép meghatározó objektum. Első évben egy
játszóteret építettek az egyház által felajánlott területen, az egykori kántori lak kert-
jében. (Fontos szempont volt, hogy ne közterületen álljon a játszótér, hogy ne üt-
közzenek adminisztratív akadályokba, s ez Románia 2007. évi EU-csatlakozása után
még relevánsabb kérdéssé vált.) A játszóvár a helyi kalotaszegi népi építészet forma-
kincséből merítkezett.20 A vállalkozás léptékére jellemző volt, hogy kilenc, a népmű-
vészeti motívumkincs tudásának birtokában levő fafaragó, asztalos és két bútorfestő
mester dolgozott a részleteken.21 A játszókertet jelképesen Cibóka-kertnek nevezték
el, mert a nyelvészek szerint a mókus helyi elnevezése a ’cibóka’ szó, az egy olyan jel-
legzetes helyi táji kifejezés, amely kijelöli Kalotaszeg határait. Az avató ünnepségen a
táborlakók, a két falu népe, a körösfői elöljáróság, az őket segítő bánffyhunyadi veze-
tő értelmiségi és vállalkozói réteg jelen volt, s helyi cigánymuzsikusok és Kalotaszeg
távolabbi vidékéről, Mérából érkező fiatal táncegyüttes közreműködésével éjszakába
nyúlóan ünnepeltek. Balogh Balázs ekkor a nagyközség polgármesterétől megkapta
a „Körösfő díszpolgára” kitüntető címet. (Ennek nem mellékesen az volt a legfonto-
sabb gyakorlati hozadéka, hogy innentől hivatalosan is nevezhetett a nyárszai foci-
csapat tagjaként a területi labdarugó bajnokságokon). Következő évben az összeom-
lás szélén álló, egyébként népművészeti értékkel bíró kántori lak épületét újították
meg, az alaptól a tetőszerkezetig stabilizálva az épület állapotát. A homlokzat is új
áttört, fűrészelt, faragott deszkaoromzatot kapott. Ekkor, hogy a hagyományőrzés-
ben is példát állítsanak, a falu legöregebb (1890 körüli) faragott kiskapuját az enyé-
szettől megmentve, egy hátsó udvarról a tüzelőnek szánt fa közül elkérték, felújítot-
ták és felállították a kántori lak portáján.22 Harmadik évben a tábor átköltözött a főút
mentén fekvő ikerközség, Sárvásár iskolaépületébe. Természetes igény volt, hogy a
projekt keretében nekik is épüljön valamilyen reprezentatív népművészeti értékkel
bíró épület, ne csak a szomszédos nyárszaiaknak. Ekkor készült el az a harangto-
18 A teljesség igénye nélkül a legfontosabb résztvevők: Balogh Balázs, Fülemile Ágnes, MTA Népraj-
zi Kutatóintézet; Eplényi Anna, Fekete Albert, Kabai Róbert, Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar;
Herpai Sándor, Magyar Vár Alapítvány; Szakács Barnabás, Lépték-Terv.
19 Az azóta a kalotaszegi esperes egyházi vezetői tisztjét betöltő lelkész, Vincze Minya István és felesé-
ge Melinda.
20 Tervezője Szakács Barnabás, Lépték-Terv.
21 A mesterek Nyárszón kívül, Sárvásárról, Bánffyhunyadról, Méráról, Zsobokról, Mákóról, Mező-
bándról és Budapestről érkeztek.
22 A 2000-es évek elején egymás után kerültek tűzre a faragott kiskapuk, pedig egy fél évszázaddal
korábban Nyárszó egyik fő néprajzi nevezetességeként tartották számon a faragott kiskapukat (lásd
Csete 1990).
ronyra emlékeztető pavilon, ami a sárvásári középkori műemléktemplom kertjében

áll és esténként díszkivilágítást kap az alája kiállított, felújított öreg tűzoltókocsival
együtt. Az az évi népmese tematikájú tábor végére a gyerekekkel emlékezetes báb-
színházi előadást állítottak össze. Negyedik évben Nyárszó központjába épült egy a
kalotaszegi templomok négy fiatornyos tornyát idéző uzsonnázó pavilon, padokkal
asztallal, amit a helyiek azóta is szívesen használnak. Mindamellett a gyerekek és
férfiak körében is talán a legnagyobb örömet az a két éven át tartó projekt váltotta
ki, amikor a falu fölötti domboldal platóján egy kiegyenlített talajú füves, népművé-
szeti elemekkel díszített kerítésű focipályát hoztak létre, amely a falu társasági életé-
ben új lehetőségeket nyitott.
Ez az intenzív „akciójelenlét” számos olyan helyzetet teremtett, amely új dimen-
zióit mutatta meg az emberi kapcsolatoknak, az együttdolgozás, a közös alkotás min-
den örömével és ritkább esetekben, konfliktusával együtt.23 Mindamellett inkább az
ellenkezője volt az általános tapasztalat, a pozitív élmény, a közös cél és munka „ös�-
szehozta” az embereket. Egy fárasztó nap végén, az elköltött vacsora és pohár pálin-
ka után a közösségi kohéziót erősítette a tűz melletti éneklés a bánffyhunyadi prí-
más, Varga István Bodó, Kiscsipás játékával kísérve.
Ritkán van lehetősége egy kutatónak arra, hogy gyakorlatilag minden gyereket
ismerjen egy faluban. A tábornak köszönhetően a gyerekek is éveken át rájuk kö-
szöntek az utcán, várakozóan kérdeztek rá a következő táborra.24 A két falu fiatal-
ságát a táborokon keresztül megismerve lehetőség nyílt arra, hogy az iskola, a kon-
firmáció, a pálya- és párválasztás útjait, vagy pl. a mai közösségi média használatuk
módját is szemmel követhessék. Tehát a gyerekes családokon, fiatalokon keresztül a
helyi társadalom teljes korosztályi spektrumát is látják, nemcsak a hagyományos et-
nográfiai kutatások adatközlőit, a nagy tudású, jó beszédű öregeket.
Terepmunkájuk során, a kalotaszegi roma közösségek közül a váralmási magyar
cigány zenész családokkal kerültek a legközvetlenebb kapcsolatba, akiknek felme-
női már a Hermann Antal féle „jegenyefürdői etnográfus telep” látogatóinak is mu-
zsikáltak a 19. század végén. A váralmási cigánytelep a főúttal párhuzamosan folyó
Almás patak partján helyezkedik el, mintegy 2-300 méterre a település központ-
jától. A szerzők egyik látogatása nem sokkal az Almás patak áradása után történt.
Jöttükre ezúttal is összecsődültek a telepről, főleg a gyerekek és az asszonyok, mert
a gyerekeknek általában apróságokat szoktak hozni.25 Ekkor mondta az egyik fia-
talasszony, hogy hajléktalanná vált, elvitte a víz áradása a viskóját, amely a part-
23 Pl. előfordult, hogy valaki rossz néven vette, amikor megkérték, hogy a játszókerthez közeli, a gaz-
ban fedetlen lyukként tátongó rossz kútját takarja be, nehogy egy arra tévedő gyermek beleessen. A
megfeszített szervezés és munka idegi terhét sem bírta mindenki egyenlőképpen. A lelkész közmun-
kára hívó, kisbíró által kidoboltatott felhívására sem reagált mindenki egyforma lelkesedéssel.
24 A kutatók gyerekeinek is a nyarak során át tartó nyári bandázások élménye a kertekben, szénás-
csűrökben, határban, a jószág közelében, olyan a régi letűnt világok gyermekkorára emlékeztető
szabadságélményt adott, amit a mai gyerekek, főleg városi környezetben nem tapasztalhatnak meg.
25 A holland és német református egyházi kapcsolatokon keresztül érkező segélycsomagokból is nem
egyszer juttatott a nyárszai lelkész adományt általuk.
45
hoz a legközelebb állt az épületek közül. Az asszony egyedül nevelte 11 éves lányát,
és egy újabb kapcsolatából származó 10 hónapos kisfiát. Kérte, hogy nézzék meg,
hogy hogyan „lakik” most. Elvezette őket egy nagyobb bokorhoz, amelyre rá volt
aggatva egy szakadozott nylon fólia. Döbbenten konstatálták, hogy a sárba letéve
egy agyonázott, rohadó matracon hált az asszony a két gyermekével. Mellette pár
nylon zsákban a gyerekruhák, és egy 5-6 téglával körbekerített tűzrakóhely jelen-
tette az otthont számára. Leült a penészes matracra szoptatni a csecsemőt. A nép-
rajzkutató ilyen helyzetben érezheti leginkább, hogy tereptapasztalatai közvetlenül
hatnak az érzelmeire is, hogy tudományága nem csak elméleti jellegű tapasztala-
tokhoz juttatja. Közvetlenül találkozik olyan emberi tragédiákkal, reménytelen sor-
sokkal, amelyek már messze túlmutatnak a terepmunka tudományos értelemben
vett szakmai horizontján. Azt érzi, hogy a kutató nem függetlenítheti magát az ál-
tala vizsgált közösség, vagy egyén helyzetétől, hogy felelősséggel tartozik nekik. Az
objektivitásra törekvő (résztvevő) megfigyelőből, egyidejűleg segíteni kész, cselek-
vésre sarkallt embertársává válik az adatközlőjének. Nyilvánvaló volt, hogy vala-
milyen módon segíteniük kell a fiatalasszonyt. „Akcióantropológiájuk” stratégiá-
ja pár nap tépelődés után, a helyi (magyar származású) polgármester bevonásával
alakult ki. Tervük az volt, hogy egy kis egyosztatú téglaházat építtessenek a három-
tagú családnak. Pénzgyűjtésbe fogtak, amely az egész családi és baráti kapcsolat-
hálójukat megmozgatta.26 Általában kéthetente jártak le Váralmásra ettől kezdve,
és az addig összegyűlt pénzt ilyen időközönként adták át a polgármesternek. Ő egy-
szerre mindig csak egy mestert fogadott (a házépítés fázisainak megfelelően kőmű-
vest, ácsot, asztalost, burkolót stb.), és a helyi roma férfiakat hívta be közmunkára
culágernek, segédmunkásnak. Senki se tudta a faluból, a megsegített fiatalasszony
se, hogy a pénzt a kutatók gyűjtötték, áldozva a saját fizetésükből is. (Természete-
sen nem is vágytak arra, hogy ez kiderüljön, hiszen nem ezt tartották lényegesnek
ebben a helyzetben.) A polgármesterrel egyetértettek abban, hogy szerencsésebb
nem elárulni, hogy tőlük van a pénz.27 A gyakori lelátogatásuk során egyre köze-
lebbi kapcsolatba kerültek a fiatalasszonnyal és családjával. A rokonszenvet fokoz-
ta, hogy legkisebb gyermekük hónapra egyidős volt a fiatalasszony 10 hónapos kis-
fiával. Kérte, hogy legyenek a keresztszülei a kisfiának, amit ők örömmel vállaltak
is. Végül pár hónap leforgása alatt felépült a kis ház. Egyszobás, egyetlen helyiség-
ből álló, mintegy 20 négyzetméteres épület lett, de téglából felhúzva, és betonalap-
pal, szilárd burkolattal, jó minőségű nyílászárókkal, cseréptetővel, födémmel ellát-
va, kéményes füstelvezetésű tüzelővel készült el. Sajnos éppen mire felépült a házi-
kó, addigra a fiatalasszonyt bűnsegédlet miatt börtönbe zárták. A számára felépí-
tett házba a leánya költözött be az édesapjával, aki a fiatalasszony korábbi élettár-
26 Az esetet pontosan leírták, és körbeküldték a barátaik, ismerőseik körében e-mailen. Budapest-

től Amerikáig kezdtek el adakozni az ismerősök, és az ismerősök ismerősei, tehát ismeretlenek is.
Zömmel kisebb összegeket küldtek, 500–5000 Ft között, de gyűlögetni kezdett a jótékonyságra
felajánlott pénz.
27 A polgármester véleménye szerint: „Minden cigány család még aznap felgyújtaná a putriját, hogy a
vályogfalú viskója helyébe téglaházat kapjon.”
sa volt. A 10 hónapos csecsemőt elvették tőle és állami gondozásba vették Zilahon.28

A kutatók megkeresték a megyei RMDSZ vezetőjét is, hogy tudna-e segíteni abban,
hogy a gyermek az édesanyja mellett lehessen a börtönben, de a politikus igyeke-
zete ellenére sem találtak megoldást arra, hogy a csecsemő az édesanyja mellett le-
hessen. Az eset egyértelművé tette, hogy mennyire nehéz egy mélyszegénységben
élő család életén egyéni eszközökkel könnyíteni, nemhogy magán a nyomorban élő
közösségen segíteni. Érezhették, hogy a terep hatott rájuk, ők visszahatottak a te-
repre, de a végeredmény ambivalens lett. És ezzel vége is lett ennek a történetnek,
zsákutcába futottak.
A Kalotaszegen több, mint két évtized alatt kialakított emberi kapcsolathálóik
működésének számos más alkalommal volt rendhagyó hozadéka. Ezekben a helyze-
tekben szintén kiléptek a kutatói „komfortzónából” és más kultúraszervezői, kuráto-
ri, kultúrdiplomáciai feladatköröket is magukra vállaltak. Ezekről az eseményekről
a vázlatos ismertetés is jelzi, hogy a terepismeret milyen sokrétűen hathat egy kuta-
tó tevékenységére, illetve megfordítva, a kutató hogyan tud visszahatni a terepre, az
őt befogadó szűkebb, vagy tágabb közösségre.
2005-ben lakóhelyükön, a pomázi Magyar Vár Alapítvány Kárpátmedence Ha-
tárok nélkül című, néprajzi szimpóziummal párosított népművészeti táborában az
azévi fő tematikának Kalotaszeget választották. A tábor, amelynek szervezésébe
2003-tól kapcsolódtak be, minden évben más és más kárpátmedencei néprajzi tájat
állít a fókuszába, amely köré az előadásokat, zene és táncoktatást, esti programokat,
kézműves foglalkozásokat szervezik. A megismerendő vidékről adatközlőket, zené-
szeket, vezető értelmiségieket és táncegyütteseket hívnak meg, hogy hitelesen mu-
tassák be pátriájuk kultúráját, beszéljenek a helyi társadalomról, a táj múltjáról és
jelenkori problémáiról. A Kalotaszeg táborban többek között 2 híres prímás muzsi-
kált és az a fiatal, akkor még suhanc korú mérai táncos csapat vett részt, akik 2017-
ben megnyerték a Fölszállott a páva televíziós vetélkedőt. A mérai fiatalok éveken
keresztül visszajártak, rendszeresen szerepeltek a Magyar Vár Táborban, de legelső
meghívásaik között volt pl. a kutatópáros által szervezett nyárszai játszókert-avatá-
si ünnepség is, és más későbbi kaláka táborok, ahol a táncoktatásba is be-bekapcso-
lódtak. A tánccsoport bevallottan úgy emlékszik vissza ezekre az alkalmakra, mint
ami katalizátora volt a későbbi táncos pályafutásuknak. Az azóta felnőtt, egyetemet
végzett, beérett táncos csapat indította el 6 évvel ezelőtt a Kalotaszegi Ifjúsági Ván-
dor Néptánctábort, amelyet évente, váltakozó helyszínen, hol Nyárszón, hol Mérán
(egyszer Magyargyerőmonostoron) rendeztek meg. Nyárszó kiválasztása, nem volt
véletlen, a fent említett korábbi alkalmak alapozták meg az ő nyárszai kapcsolat-
rendszerüket is. A táborba legfőképpen a régióban, vagy Kolozsvárt élő kalotaszegi
gyerekek és fiatalok jönnek, számuk mára már több százra tehető, akik a kalotasze-
gi zenével és tánccal alaposabban a tábor révén ismerkednek meg. Jelenleg ez a ki-
válóan szervezett tábor meghatározó módon alakítja a kalotaszegi fiatalok regionális
identitását, és regionális kapcsolathálóját. Jelentőségét nem lehet eléggé túlbecsül-
28 Váralmás Szilágy megyéhez tartozik.
47
ni.29 A szerzőknek is megnyugvást jelentett, hogy a táborszervezés stafétáját át tud-

ták adni egy dinamikus fiatal generációnak. Hat eredményes kaláka tábor megszer-
vezése után úgy érezték, hogy már kinőttek a szerepből, hogy már nem az ő felada-
tuk ez a „kultúrmisszió”.
Ugyancsak részben a meglévő kalotaszegi kapcsolatrendszerüket kamatoztatták
a 2013. évi washingtoni Smithsonian Folklife Festival adatközlői utazó csapatának
összeállításakor.30 A National Mallon két hétig zajló nagy sikerű fesztiválprogram
1,2 millió látogatót vonzott. A magyar program fesztiválfalujának épületeinek ter-
vezésekor a Makovecz-tanítvány és munkatárs (Siklósi József) közös konzultációik
eredménye alapján, a kalotaszegi népi építészet motívumait használta ihlető forrás-
ként. A program logó és design arculatának tervezésekor, a szerzők néprajzi felvéte-
leit használva, a designer31 a kalotaszegi pávás házoromzatok motívumát használ-
ta fel. Az adatközlő táncosok, zenészek, kézművesek egy része is Kalotaszegről ér-
kezett Washingtonba. Ez így történt a 2018. évi Műcsarnokban megrendezett Kéz-
Mű-Remek Népművészeti Nemzeti Szalon kalotaszegi anyagának összegyűjtésekor
is, amelynek szakmai és művészeti kurátora szintén Fülemile Ágnes volt. A kiállí-
tás építését megelőzően külön gyűjtőút alkalmával, a terepre utazva szólította meg
a kiállításon bemutatott kézműves mestereket.32 A Műcsarnok 2. terme a híres nép-
rajzi tájaink továbbélő hagyományával foglalkozott. A terem egyik felében a ma-
gyarországi, a másikban az erdélyi tájak néhány kiemelt példája jelent meg. A leg-
alaposabban bemutatott kiemelt példák Kalotaszeg és Mezőkövesd volt. A terembe
így két egymással szembenéző imitált parasztház installáció került egy-egy hat mé-
ter széles kalotaszegi és matyó faragott oromzattal.33 A két részre osztott kalotasze-
gi „házban” az Alszeg-Felszeg és Nádasmente mutatkozott be. A kapcsolatrendsze-
rük működtetésére jellemző, hogy az egyik nemrégiben elhunyt nyárszai varróas�-
szony hagyatékából származó vagdalásos textileket a fia családja Bécsből juttatta el
a kiállításra.
Összességében megállapítható, hogy a tartós terepmunka során a kutató és az
adatközlők, illetve a vizsgált közösség közötti interakció része, hogy számtalan és a
legkülönfélébb esetben a kutató akarva, vagy akaratlanul, elhatározott, tudatos cél-
lal, vagy önkéntelenül, de segít, vagy segíteni próbál az adatközlők egyéni problé-
29 Az 1991-től minden évben megtartott, nemzetközileg is ismert Kalotaszentkirályi népzene és nép-

tánc tábor az idők folyamán egyre inkább a kalotaszegi zenei- és tánckultúra iránt érdeklődő „nagy-
közönség” rendezvényévé vált, míg a Kalotaszegi Ifjúsági Vándor Néptánctábort elsősorban a helyi,
kalotaszegi fiatalok rendezik meg.
30 Fülemile Ágnes 2012–2013-ban a New York-i Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ igazgató-
jaként magyar főkurátora volt a 2013. évi Smithsonian Folklife Festival Hungarian Heritage, Roots
to Revival magyar programjának. Az igazgatói feladatot főként azért vállalta el, hogy a fesztivál
szervezés irányítását néprajzkutatóként elláthassa, s így a szakmai szempontok megfelelően érvé-
nyesülhessenek ennél a fontos kultúrdiplomáciai feladatnál.
31 Kaszta Dénes.
32 Az erdélyi anyag összeszedésében és berendezésében Tötszegi Tekla, a kolozsvári Néprajzi Múzeum
kurátora és férje, Tötszegi András volt a segítségünkre.
33 A belsőépítészeti installációt Jakab Csaba építész tervezte, a deszkaoromzatokat Kiss Mátyás mező-
kövesdi fafaragó készítette.
máinak megoldásában. Apróbb, vagy nagyobb szívességet tesz, tanácsot ad, kap-
csolatrendszerén keresztül elintéz dolgokat, más esetben a közösség népművésze-
ti vonatkozású rendezvényeinek megvalósításában nyújt szakmai segítséget. Előfor-
dul, hogy országos, vagy nemzetközi jelentőségű programba, fesztiválba, kiállításba
„emeli be” a helyi népművészeti értékeket. Ezáltal kétségtelenül beleavatkozik éle-
tük alakulásába, ami visszahat a vizsgált közösségre, befolyásolja gondolkodásukat,
alakítja az önmagukról alkotott képet.
Szakirodalom
Anderson, Robert T.
1965 Studies in Peasant Life. Biennial Review of Anthropology. 176–210.
Balogh Balázs
2003 Local Village Tourism in “Kalotaszeg” Region after 1990. The Example of Vil-
lage of Kalotaszentkirály (Sancraiu, Romania). In: Cseri, Miklós – Fejős, Zol-
tán – Szarvas, Zsuzsa (eds.): Touristic Construction and Consumption of
Cultures. 8th Finnish-Hungarian Ethnological Symposium. Hungarian Eth-
nographical Society – Hungarian Open-Air Museum – Museum of Ethnog-
raphy, Budapest–Szentendre, 175–182.
1998 Vázlat Kalotaszeg jelenkori társadalmáról. Limes 4. (1) 135–158.
2001 Adatok Kalotaszentkirály és Zentelke téeszesítés előtti paraszti gazdálkodá-
sához. In: Hála József – Szarvas Zsuzsa – Szilágyi Miklós (szerk.): Számadó.
Tanulmányok Paládi-Kovács Attila tiszteletére. MTA Néprajzi Kutatóinté-
zet, Budapest, 145–156.
2004 Társadalom, tájszerkezet, identitás Kalotaszegen. Fejezetek a regionális
csoportképzés történeti folyamatairól. (Néprajzi Tanulmányok.) Akadémiai
Kiadó, Budapest.
2005 Kalotaszegi adatok a romániai rendszerváltozás utáni egyéni gazdálkodásról.
In: Schwarcz Gyöngyi – Szarvas Zsuzsa – Szilágyi Miklós (szerk.): Utópa-
raszti hagyományok és modernizációs törekvések a magyar vidéken. MTA
Néprajzi Kutatóintézet – MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, 219–
228.
2006 Turning Inward or Forging New Ties – Social Strategies in Diaspora Com-
munities on the Periphery of Historical Hungarian Region of Kalotaszeg
(Zona Calatei) in Transylvania. In: Balogh, Balázs – Ilyés, Zoltán (eds): Pers-
pectives of Diaspora Existence: Hungarian Diasporas in the Carpathian
Basin - Historical and Current Contexts of a Specific Diaspora Interpreta-
tion and Its Aspects of Ethnic Minority Protection. Akadémiai Kiadó, Buda-
pest, 187–226.
49
2008a ...az utókor is borzadjon meg olvasásán! A Kalotaszegi Egyházmegye Espere-

si Hivatala 20. századi iratanyagának társadalomtörténeti tanulságai. In: Fü-
lemile Ágnes – Kiss Réka (szerk.): Történeti forrás – néprajzi olvasat. Gaz-
daság-, társadalom- és egyháztörténeti források néprajzi értelmezésének
lehetőségei. (Documentatio Ethnographica, 23.) L’Harmattan Kiadó – MTA
Néprajzi Kutatóintézet, Budapest, 361–393.
2008b Cultural Alternatives, Youth and Grassroots Resistance in Socialist Hunga-
ry – The Folk Dance and Music Revival. Hungarian Studies 22. (1–2) 43–62.
2012 Mapping Regional Structures as Outlined and Produced by a System of Mar-
riage Ties. Acta Ethnographica Hungarica 57. (1) 91–126.
2017 Adatok Kalotaszeg szórványosodásához a református iratanyagok tükrében.
(Magyargyerőmonostor a két világháború között.) In: Jakab Albert Zsolt –
Vajda András (szerk.): Aranyhíd. Tanulmányok Keszeg Vilmos tiszteletére.
Kriza János Néprajzi Társaság – BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Inté-
zet – Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 295–303.
Bourdieu, Pierre
2003 Participant Objectivation. Journal of the Royal Anthropological Institute 9.
281–294.
Bökönyi, Sándor – Hofer, Tamás – Kiszely, István – Szépe, György – Máday, Béla C.
1970 On Hungarian Anthropology. Current Anthropology 11. (1) 61–65.
Cerroni-Long, E. L.
1995 Introduction: Insider or Native Anthropology? Annals of Anthropological
Practice 16. (1) Special Issue: Insider Anthropology. 1–16.
Colfer, Carol J. – Colfer, Michael A.
1978 Inside Bushler Bay: Lifeways in Counterpoint. Rural Sociology 42. (2) 204–
220.
Csete Balázs
1990 Kalotaszegi fafaragások. (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti kiadvány-
sorozata, 3.) Néprajzi Múzeum, Budapest.
Fél Edit
1983 A maga kultúráját vizsgáló kutató: tapasztalatok és módszerek. Szimpozion a
Musée de l’Homme-ban. Párizs. 1982. november 12–14. Ethnographia XCIV.
(3) 477–478.
1991a A saját kultúrájában kutató etnológus. Ethnographia 102. (1–2) 1–8.
1991b Összegező visszatekintés a paraszti társadalom kutatására (3 képpel). [Ha-
gyatékban maradt kézirat Hofer Tamás szerkesztésében.] Ethnographia 102.
(1–2) 168–180.

1969 Proper Peasants – Traditional Life in a Hungarian Village. (Viking Fund
Publications in Anthropology, 46.) Wenner Gren Foundation for Anthropo-
logical Research Inc., Budapest.
Fülemile Ágnes
1996 Történeti idő és emlékezés egy kétnemzetiségű kalotaszegi közösségben.
Kalotaszentkirály-Zentelke ikerközség. Regio 7. (1) 64–87.
Geertz, Clifford
1974 From the Native’s Point of View: On the Nature of Anthropological Unders-
tanding. Bulletin of the American Academy of Arts and Sciences 28. (1) 26–45.
1988 Works and Lives: The Anthropologist as Author. Stanford University Press,
Stanford.
Haraszti Anna
2005 Alkalmazott és akcióantropológia. Elméleti és etikai alapkérdések. Világos-
ság. (7–8) 215–232.
Hofer Tamás
1968 Anthropologists and Native Ethnographers in Central European Villages:
Comparative Notes on the Professional Personality of Two Disciplines.
Current Anthropology 9. (4) 311–315.
Hultkrantz, Åke
1960 General Ethnological Concepts. International Dictionary of Regional Eu-
ropean Ethnology and Folklore. Rosenkilde and Bagger, Copenhagen.
Kroeber, Alfred L.
1959 The History of the Personality of Anthropology. American Anthropologist 61.
398–404.
Lassiter, Luke Eric
2005 The Chicago Guide to Collaborative Ethnography. University of Chicago
Press, Chicago.
Myerhoff, Barbara
1978 Number our Days. Touchstone, New York.
Narayan, Kirin
1993 How Native Is a “Native” Anthropologist? American Anthropologist 95. (3)
671–686.
Paul, Benjamin D.
1953 Interview Techniques and Field Relationships. In: Kroeber, Alfred L. (ed.):
Anthropology Today. University of Chicago Press, Chicago, 430–451.
51
Powdermaker, Hortense
1966 Stranger and Friend: The Way of an Anthropologist. W. W. Norton and
Company, New York.
Reed-Danahay, Deborah
2016 Participating, Observing, Witnessing. In: Coleman, Simon – Hyatt, Susan B.
– Kingsolver, Ann (eds.): The Routledge Companion to Contemporary Anth-
ropology. Taylor & Francis Ltd., United Kingdom, 57–71.
Stocking, George W. Jr.
1983 The Ethnographer’s Magic: Fieldwork in British Anthropology from Tylor to
Malinowski. In: Uő (ed.): Observers and Observed: Essays on Ethnographic
Fieldwork. University of Wisconsin Press, Madison, 70–120.
Tedlock, Barbara
1991 From Participant Observation to the Observation of Participation: The Em-
ergence of Narrative Ethnography. Journal of Anthropological Research 47.
(1) 69–94.
Tóth Zoltán
2002 „Korrekt parasztok” emigrációban: Régi falusi társadalmak. Fél Edit népraj-
zi tanulmányai. Hofer Tamás (szerk.) Pozsony, 2001. (Recenzió.) Korall. (10)
223–229.
Prezență, legături și metode în munca de teren în zona schimbătoare a Călatei
Autorii studiului de față au efectuat cercetări pe teren în zona Călatei de mai bine de două decenii
și jumătate. În prima parte a studiului aceștia abordează probleme de istoria cercetării etnografi-
ce, de teorie și de metodologie, apoi prezintă relația lor personală și profesională față de regiune,
dar oferă și reflexii despre experiența lor legată de munca de teren, ceea ce inevitabil ridică și
întrebări de metodologie. Între altele încearcă să relateze despre multitudinea de interacțiuni
care se ivesc în cadrul unor asemenea cercetări complexe de lungă durată între localnici și cer-
cetători. Dar și despre posibilele aspecte aplicative ale prezenței cercetătorilor pe teren, respectiv
despre influențele, relațiile complicate reciproce, având efecte atât asupra terenului, cât și asup-
ra cercetătorilor.
Presence, Contacts, and Fieldwork Methods in the Changing Kalotaszeg Region
The authors have over two and a half decades of field experience in Kalotaszeg region (Transyl
vania, Romania). In the first part of their present study, they address certain questions of
ethnographic fieldwork in the backdrop of history of discipline and theoretical, and methodo
logical issues. Then present their personal encounters and research relations in the region, as
well as their fieldwork experiences that themselves have raised methodological questions. Among
other things, they look at what interactions between the residents of the studied settlements and
the researchers emerge during their recurrent, multi-site fieldwork. What applied aspects their
field presence and activity might have, and what could be the complex impact of the researchers
on the terrain and vice versa.
Képek
1. Készül a Cibóka-vár (tervező: Szakács Barnabás, Lépték-Terv Tájépítész Iroda)

az első játszótérépítő kaláka tábor idején a helyi férfiak, lövétei székely ácsmesterek,
a pomázi Magyar Vár Alapítvány és a tájépítészkar önkénteseinek a segítségével.
(2006, Nyárszó, F. Á. felvétele)
2. A gyerekek birtokba vették az újonnan elkészült mászókát a Cibóka kertben.

A játszótér civil adakozásból és az NKA támogatásával épült meg.
53
3. A táborozó gyerekek a nyárszai festett bútor mintáit rajzolják Adorján Istvánné

Dicsi Katalin varróasszony házában a játszótérépítő kaláka tábor idején.
4. A nyárszai és sárvásári gyerekeknek a játszótérépítő kaláka tábor idején

készített munkáiból rögtönzött kiállítás a kántori lakban.
5. Megújul a nyárszai református kántori lak a nyárszai férfiak, kalotaszegi

fafaragók, székely ácsok, a pomázi Magyar Vár Alapítvány és a tájépítészkar
önkénteseinek a segítségével a második népművészeti kaláka tábor idején.
6. Felújított kiskapu felállítása a Cibóka kertben, a kántori lak előtt

a nyárszai férfiak segítségével.
55
7. Készül Nyárszó központjában a Herpai Sándor (Magyar Vár Alapítvány)

által tervezett és részben az NKA támogatásával megvalósult kalotaszegi stílusú
pavilon az ötödik népművészeti kaláka tábor idején.
8. Helyi nyárszai és bánffyhunyadi fafaragók és asztalosok készítik a Nyárszó főterén

felállított pavilon elemeit. A faragott elemek Ady Endre nyárszai dédanyjának a téren
állt és azóta elbontott házának a fafaragásait vették mintául.
9. Nyárszai gyerekcsapat látogatja meg az ötödik népművészeti kaláka tábor

idején készülő focipálya helyszínét.
10. Magyarországi önkéntesek és helyi férfiak emelik fel a sárvásári templom

kertjében felállított díszpavilon tetőzetét, amely részben az
NKA támogatásával valósult meg.
(2008, Sárvásár, F. Á. felvétele)
57
11. Készül a civil adományokból és közmunkával épített egyosztatú ház

az Almás patak menti cigánytelepen az árvízkárosult kétgyerekes édesanyának.
(2003, Váralmás, B. B. felvétele)
12. A 2013. évi Smithsonian Folklife Festival Hungarian Heritage – Roots to Revival
programjának egyik emblematikus épülete a National Mallon, háttérben a Capitolium
épülete. A magyar program épületeit Siklósi József tervezte.
(2013. július, Washington D.C., Paula White felvétele)
13. A 2013. évi Smithsonian Folklife Festival Hungarian Heritage – Roots to Revival
magyar programjának logója, amelyet kalotaszegi néprajzi fotók alapján
Kaszta Dénes tervezett.
(2013. július, Washington D.C., Tari János felvétele)
14. A Kéz-Mű-Remek Népművészeti Nemzeti Szalon kiállításának

a Nádasmentét reprezentáló részlete a Műcsarnokban.
Budapest, 2018. április 21. – augusztus 20.
(F. Á. felvétele)
59
15. A kalotaszegi „ház” a Kéz-Mű-Remek Népművészeti Nemzeti Szalon kiállításán

a Műcsarnokban (belsőépítész: Jakab Csaba, fafaragó: Kiss Mátyás).
Budapest, 2018. április 21. – augusztus 20.
(F. Á. felvétele)
Kovács Barna
Jegyzetek a megélt tér fogalmához
A teret eleve felosztjuk. Amikor térről vagy területről beszélünk, akkor számolnunk
kell a jelentésrétegekkel. Elsődlegesen, földrajzi, fizikai térre gondolunk, de akár a
tudományterületre is vonatkoztathatunk. Most, amikor bevezetem és körülírom az
általam elemezni kívánt fogalmat, akkor mindenekelőtt a körülhatárolás aktusát
hajtom végre. Vagyis meghatározom milyen jelentés területre utalok és mit zárok ki.
Meghatározom, hol vagyok és hova akarok eljutni. Tájékozódok, hogy milyen lehető-
ségeim vannak, milyen megközelítési módok közül választhatok. A tér ennek megfe-
lelően eleve töredezett. Miközben a helyem keresem, jelen esetben egy jelentésadó,
értelmező tevékenység elkezdéséhez, már eleve valamilyen helyet foglalok el, ami
meghatározza a megközelítési módomat.1
Hasonló probléma jelenik meg, mint az idő kérdésének firtatásakor. Miközben
az időt próbálom leírni, már eleve időben vagyok. A jelen pillanatot akarom megra-
gadni, ami éppen kiszaladt az ujjaim közül. Miközben a tér kérdésére figyelek, már
eleve térben vagyok. Nem tudok úgy vonatkoztatni a térre, mint valami teljesen kül-
sődleges formára vagy entitásra. A helyzetem leírása azonban nem annyira illékony,
mint amikor kizárólag a múló pillanatra figyelek, hanem egy kiterjedést ad, ami ál-
tal az időbeliség megértése is egy új fordulatot vesz. Az itt és most megértése, együtt
lehetséges. Az itt egy időbeli kiterjedéssel bír. A most egy térbeli helyzetet is magá-
ban foglal.
A tér fogalmának, csakúgy, mint az időnek a jelentés rétegei mindenre kiterjed-
nek vagy kiterjeszthetőek. Nem lehetséges egyszerre kimerítő módon számot adni a
geometriai, fizikai, filozófiai, pszichológiai, antropológiai, irodalomtudományi, szo-
ciológiai, geográfiai stb. vetületekről.
Végül, a megfogalmazásmódokra visszatekintve, a nyelvezet is azt sugallja, hogy
nehéz eltekinteni a térbeliség (akárcsak az időbeliség) képzetétől. Például a körülha-
tárolás és a jelentésterület olyan kifejezésnek tekinthető, amely valamilyen térbeli-
séget feltételez. Ezek alapján azt állíthatjuk, hogy a tapasztalat, az adódási mód és
a nyelvezet is azt sugallja, hogy a térbeliség (akár az időbeliség) keretet ad, illetve a
szemléletünket formálja.

61
Kovács Barna
Az elemzés célja a megélt tér „használati módjainak” a felvázolása a teljesség igé-

nye nélkül, majd az időtapasztalatra vonatkozó elemzések analógiája alapján egy fel-
tevés megfogalmazása. A klasszikus térelméletek rövid felvázolása után, három pél-
dát elemzek a megélt tér értelmezésével kapcsolatosan. A megélt tér (espace vécu,
lived space) szóösszetételben a megélés fogalma termékenyen hatott számos meg-
közelítésre. A felsorolt elméletek között nincs folytonosság, egymásra épülés, ha-
nem a különálló szeletek, értelmezési, alkalmazási lehetőségeit mutatják be ugyan-
azon fogalomnak.
Általánosnak tekinthető az abszolút és a relatív tér megkülönböztetése (vö. Ber-
ger 2018, Berki, 2015). A filozófiai és a fizikai megalapozás szerint az előbbi Descar-
tes és Newton, az utóbbi Leibniz nevével fémjelezhető. Az abszolút tér elmélete sze-
rint a tér egy üres tartályként, dobozként határozható meg, amely független a benne
elhelyezkedő anyagtól. A test (az anyag) és a tér kiterjedése háromdimenziós (hos�-
szúság, szélesség, mélység) leírást tesz lehetővé és végtelenként gondolható el. Az
abszolút tér teljesen absztrakt formát ölt, amely Newton elgondolása szerint, tartal-
maz minden mozgást és anyagi léttel bíró testet, de független tőle. A relatív tér elmé-
lete elsődlegesnek tekinti a tárgyak között képződő viszonyt, amelyet a távolság és
az irány határoz meg. E viszonyrendszernek az eredménye a tér, amely önmagában
nem észlelhető, csak e viszonyok által. Ilyen értelemben a tér nem választható el a
testektől, mivel nem más, mint e testek közötti viszonyok struktúrája. Fontos meg-
említeni, hogy a tér és a hely fogalma kölcsönösen meghatározza egymást. A hely le-
írásához elégséges a viszonyok és a viszony változásainak a szabályszerűségeit meg-
ismerni. A különböző helyek együttese képezi a teret.
Világosan látszik, hogy két merőben ellentétes feltevés, illetve értelmezési-ma-
gyarázási stratégia találkozik. Csakúgy, mint az empirizmus és a racionalizmus vitá-
jában, a relatív és az abszolút tér feszültségének a feloldásában is Kant elemzéseire
támaszkodhatunk. Az értelem és az érzékelés feszültségének a feloldása a híres jel-
mondatban ragadható meg, miszerint „a gondolatok tartalom nélkül üresek, a szem-
léletek fogalmak nélkül vakok”. A szemlélet transzcendentális esztétikája a tér és az
idő elemzésével kezdődik. A tér mint tiszta szemlélet se nem abszolút, se nem rela-
tív, hanem minden észleletet megelőző, a priori rendezőelv, mely az észlelést egyál-
talán lehetővé teszi, az egymásmellettiség formájában. Tehát a tér (és az idő) az ész-
lelés lehetőségfeltételét képezi, az egymásmellettiség és az egymásutániság kerete
révén. Ilyen értelemben az abszolút tér – relatív tér szembehelyezése egy meddő vi-
tának tekinthető és ennek egy transzcendentális feloldását Kantnál olvashatjuk. Bár
e vitát ily módon lezártnak tekinthetjük, néhány fogalom (mélység, irány, távolság)
vissza fog térni a következőkben.
A megélt tér fogalmával egy sajátos fordulatot vesz az elemzésünk. Láttuk, hogy
a tér fogalma, mint háromdimenziós kiterjedés vagy mint a helyek összessége, gyűj-
tője került meghatározásra. Kantnál lényegi váltás jelenik meg, annak az egyszerű
ténynek a kiemelésével, hogy tér (és idő) tudattal, percepcióval, fogalommal csak
az ember rendelkezik. Megfordítva, minden ember valamilyen egyedi tért képez le,
mint ahogy egyedi világnézettel, látásmóddal rendelkezik.
A tér fogalmát tovább göngyölítve, olyan jelentéshalmazhoz érkezünk, amelyben

a jelentéshatárok szigorú kezelésére nincs módunk. Leibniz-t követve azt mondhat-
juk, hogy a helyek (amelyet dolgok viszonyai képeznek le) alkotják a teret. De hogyan
haladhatunk tovább a terület, a régió, a táj, az itt, az ott, az ehejt, az ahajt, a környe-
zet, a közeg, a természet fogalmai fele? És mit jelentenek e fogalmak a tapasztaló
szubjektum szempontjából? Ez utóbbi kérdés kifejtését tekintve alapvetőnek a meg-
élés fogalma kulcsfontosságú. A megélés egy jelentés tartalomra utal. A teret, a he-
lyet, a helyzetet (akár az időt) megéljük, belakjuk, betöltjük tehát egy értelemkereső
és jelentésadási folyamat zajlik le bennünk.
A megélt tér fogalma egyértelműen elhatárolható a bemutatott térkoncepcióktól.
Az abszolút tér fogalma, mintegy elvonatkoztatás révén létrehozott végtelen doboz,
teljes mértékben különbözik a megtapasztalt tértől. A relatív tér, mint viszonyrend-
szer jóval közelebb áll a megélt térhez, ugyanakkor e viszonylagosság feloldja a ta-
pasztalati tartalom „abszolút” adottságát. Tehát a megélt teret nem tekinthetem for-
malizáltnak és elvontnak, mint az abszolút tér esetében, a relatív térrel szemben pe-
dig az emelhető ki, hogy a viszonyrendszerben nem mutatkozik meg, a szubjektivitás
„abszolút” felcserélhetetlen helye, itt-pontja. A relatív tér és az abszolút tér esetében
nincs kiindulópont, mintegy felülnézetből tekintünk a térre és nem vagyunk eleve a
térben. A helyek, helyzetek és a szereplők felcserélhetőek az elvonatkoztatás révén,
amely a tapasztalat szintjén nem valósul meg. Mondhatom, hogy szívesen lennék a
te helyedben, vagy bárcsak lennél az én helyemben, ez nem egy valós, betöltött itt és
most-ra fog utalni. A kanti megközelítéssel, bár a szubjektivitás kérdése előtérbe ke-
rül, szintén a formaiság szegezhető szembe. A priori elvként a tapasztalat feltételét
képezi, míg itt magáról a tapasztalatról és annak sokféleségéről is szó van. Ugyanak-
kor, kiemelhető, hogy e fogalmak kiépítése során lezajló elvonatkoztatások, a hasz-
nálhatóság kedvéért polarizáltak, azonban mindegyik koncepciónak vannak meg-
fontolandó és alkalmazható formái, amelyek bizonyos összefüggésekben akár önma-
gukban, akár egymással ötvözve használhatóak.
A tér fogalmával kapcsolatosan, a francia társadalomtudományokban egy fokozott
érzékenység lelhető fel, az „espace vécu”, mintha a bűvkörébe vonná a kutatókat.
Armand Frémont, földrajztudós a hetvenes években írta La région, espace vécu
(1976) című könyvét, amelyben a régió tematizálásának a fontosságát emelte ki.
Hogyan tapasztaljuk azt a környezetet, amiben élünk? Jóval később a Normandie
sensible (2009) című művében szintén reflektál a környezet észlelése, értelmezé-
se problémakörre. A szerző hangsúlyozza, hogy nem elméleti okfejtésre törekedett
a kutatásai során.
Frémont felfogásában a helyek a legegyszerűbb és legbanálisabb, ugyanakkor a
legalapvetőbb összetevői a térnek. Első megközelítésben, a La région, espace vécu
elemzéseiben a helyek osztályozásának kísérleteként, funkciójuk szerint a lakóhe-
lyet, a munkahelyet, a találkozóhelyet, a „haszontalan” helyet különböztette meg. A
helynek a megélés szintjén azonban adhat egy másik felosztást is. Így, a Normandie
sensible oldalain megkülönbözteti a mély emlékezet helyeit, amely nem más, mint
a gyerekkor színtere, amely a család történeteként jelenik meg, a szülők elbeszélés-
63
Kovács Barna
ében, gyakran homályos, mitizált. Az életterek, azokra a helyekre vonatkoznak, ame-

lyekben valóságosan élünk rövidebb vagy hosszabb ideig, így megkülönböztethető
az időszakos, valamint az állandó lakhely. A ritkán látogatott helyek, olyan pontokra
vonatkoznak, amelyeket családi, szakmai vagy baráti okokból véletlenszerűen meg-
látogatunk. Végül a kiemelt, központi helyek azáltal válnak elkülöníthetővé, hogy jól
ismertek (pl. a turisták által látogatottak) vagy éppen ellenkezőleg a személyes éle-
temben játszanak fontos szerepet (pl. titkos zug).
Frémont megközelítése az érzékelés és a reprezentáció földrajzát képezi, ezen ke-
resztül a megélt tér sokszínűségéről árulkodik. Bár e tudomány (az általános közvé-
lemény szerint) a hosszúsági és szélességi fokok méréséről, valamint pontos térké-
pek létrehozásáról szól, felmerül az a kérdés is, hogy miként tapasztaljuk a környeze-
tet. Ebben a körben pedig túlzás volna a tér általánosságáról beszélni, de jól érzékel-
hető, hogy a térben való eligazodásunk nem egyenletes. Vannak kiemelkedő pontok,
kitörlődött pontok, ütközési pontok és saját, mondhatni megoszthatatlan pontok.
Nem a térről beszélünk, ilyen értelemben, hanem valamelyik alegységről, a helyről
vagy a régióról, amely személyes életünkben vagy egy közösség életében meghatáro-
zó szerepet játszik és a tért emberi léptékűvé változtatja.
Átfogóbb és spekulatívabb elméletet találunk a megélt térről Henri Lefebvre
műveiben. Ahogyan Edward Soja kiemeli, Lefebvre a térbeli fordulat egyik meg-
határozó alakja, előfutára és elméleti kidolgozója. Ennek ellenére nem kapunk egy
kiforrott, kész elméletet nála sem. A társadalmi tér fogalma arra mutat rá, hogy a
tér nem külsődleges adottság, egy semleges tartály, amit bármivel is töltünk meg,
azonos eredményt kapunk, hanem egy társadalmi konstrukció. A társadalmi tér
egy második természet, amely a társadalom termelői folyamatainak az eredménye,
ugyanakkor konstitutív módon hozzájárul a társadalmi viszonyok újra termelésé-
hez. E tér, a leibniz-ihoz hasonlóan, a testek közötti viszonyként írható le. Ez azt je-
lenti, hogy a társadalmi tér magában foglalja az emberek által termelt termékeket, a
köztük lévő viszonyokat és a cselekvések történetiségét. Eleve a társadalmi terek so-
kaságáról kell beszélnünk, amelyek érintkeznek egymással, egymásra tevődnek, a
termékek közötti bonyolult viszonyrendszer alapján. Lefebvre térelméletében meg-
különbözteti a fizikai teret, amelyet érzékelünk (espace perçu) és amely az anyagi,
feltérképezhető világot jelenti. Ez euklideszi természetű, mérhető, egzakt módon le-
írható tér, amely minden szemlélő számára ugyanolyan. A mentális tér az elgondolt
teret jelenti (espace conçu), egy mentális mezőt, amely „a fejünkben van”, egy kép,
egy elrendeződés a világról. Absztrakció az anyagitól, különféle fogalmak, elméle-
tek létrehozását jelenti, amely nem ugyanolyan mindannyiunk számára, egyénen-
ként és csoportonként változó tartalmat hordozhat. Végül a társadalmi tér a meg-
élt teret jelenti (espace vécu), amelyből lényegében eredeztethető az előző kettő,
mivel az érzékelés és a gondolkodás, a szubjektivitás székhelye ide tehető. A meg-
élt tér fontos jellemzője, hogy ez tekinthető a szubjektum terének, amelyben a testi-
ség, a nem látható helyek, az érzéki élmény, a szexualitás helyet kap ilyen értelem-
ben a produktivitás és a kreativitás alapjává válik. (Berger 2018: 138.) A társadalmi
tér a materiális és a mentális teret is koncipiálja az érzékelés és az elgondolás révén.
Ugyanakkor a megélés szintén kiemelkedővé teszi e mezőt, mivel a kreativitás sza-

badsága itt tételezhető.
Lefebvre-nél a megélt tér több szempontból is központi jelentőségűvé válik. Egy-
részt ez a szubjektum társadalmilag konstruált tere, ahonnan az érzékelés és az el-
gondolás aktusa is származik. Másrészt, ez lehet a forrása az újnak, ahol a társadal-
mi determináltságból kiválhatunk és alkotó módon viszonyulhatunk a környezethez,
önmagunkhoz.
A megélt térnek a filozófiai-fenomenológiai kidolgozását Maurice Merleau-Ponty
művében találjuk. Berger áttekintéséből jól látszik a társadalomtudományokban mi-
lyen kontextusban zajlott le a térbeli fordulat (Berger 2018: 25–39). Hasonlóképpen
a filozófiáról is elmondható, hogy a német idealizmustól kezdődően kiemelt fontos-
ságot kapott az idő, amelyhez csatlósként vagy akár veszélyforrásként volt hozzáren-
delve a tér (Vető 2008: 407–408). Francia nyelvterületen maradva, a filozófiában le-
zajlott térbeli fordulat nemcsak Maurice Merleau-Ponty, hanem Michel Foucault és
Gilles Deleuze, Felix Guattari művében is helyet kap. Emellett gyűjteményes kötetek
jelentek meg, amelyek a téma aktualitását mutatják (pl. Benoist–Merlini éd. 2001;
Younès–Paquot éd. 2009, 2014). A „megélt tér” fogalmára fókuszálva kétségkívül
Merleau-Ponty elemzéseit kell megvizsgálnunk.
A térbeliség filozófiája Merleau-Ponty esetében a saját test (corps propre, chair)
leírására van alapozva és az észlelés elméletének szerves részét képezi. Vető elemzé-
sének gondolatmenetét követve elsősorban a geometriai és az észlelési tér különbsé-
gét kell aláhúznunk (Vető 2008). Geometriai térnek számít a descartes-i abszolút tér
és a leibniz-i relatív tér, de Kant a priori szubjektív tere is, mivel ez sem teszi lehe-
tővé a térbeli tapasztalat sokféleségének leírását. A transzcendentális tér alapvető-
en egységes, folytonos és homogén, így nem képes számot adni, az olyan eltéréseket
felmutató tapasztalatokról, amely a gyerekek, a betegek, a festők észlelését jellem-
zi. A geometriai tér, a hagyományos értelemben vett euklideszi teret jelenti, amely
egyetemesnek van tételezve, amiben minden külső koordináták alapján lokalizálha-
tó, mérhető. Ehhez adott a hosszúság, szélesség, mélység, az irányultság, a távolság
meghatározása. A geometriai tér és az észlelési tér kölcsönösen feltételezi egymást.
De honnan származik és hogyan zajlik le egy ilyen tapasztalati folyamat bennünk?
Milyen tapasztalat képezi az alapját e „mértékeknek”?
A tér általánosságban véve, vagyis a tér eredeti tapasztalata, a szubjektivitásban
zajlik le, amely anonim módon megelőz minden gondolati kategóriát és ami a saját
test hatáskörébe írható. A saját test (Leib) és a test (Körper) között éles különbség
van. A test egy fizikai tárgyra utal, a saját testre pedig annak a megélésével utalunk.
Vagyis ahogyan érezzük magunkat a „bőrünkben” és az érzékelés folyamata, aho-
gyan észlelünk és az észlelés folyamata, ahogyan látunk és a látás folyamata, a moz-
gás, a vágyakozás és a szenvedés folyamata egyaránt jelen van a saját test megélésé-
ben. Vagyis a saját testünk nem egy test a többi között, hanem az, amit közvetlenül
megélünk, ami által közvetlenül a világban vagyunk. E fogalom lehetővé teszi a szub-
jektum–objektum dichotómia feloldását, hiszen a saját testünk egyszerre látható és
látó. A test beírható a geometriai térbe, a saját test belakja a teret, de nem objekti-
65
Kovács Barna
válható. A saját test az észlelés terének a szubjektívitását képezi. A testek bizonyos

irányból, perspektívából láthatóak, bizonyos távolságra helyezkednek el egymástól.
A saját test képezi azt a középpontot, ahonnan az irány és a távolság meghatározó-
dik. Röviden, az emberi tér a saját test révén konstituálódik és közvetett módon ez
képezi az euklideszi, objektív tér alapját is. Merleau-Ponty végső soron úgy határoz-
za meg a saját testet, mint „a térbeliség nulla foka” vagy Husserl szavaival az itt és
most, a világ összes dimenziójának a „Nullpunkt”-ja (Vető 2008: 416). Tehát, a saját
testem sohasem tárgyiasítható, ugyanakkor egy kitüntetett szerepet tölt be, ami által
észleljük a teret és a tárgyakat.
Az abszolút térnek az absztrakciója könnyen észlelhető, hiszen a formára, a ke-
retre figyelve szem elől veszti a tárgyak adottságát. A relatív tér koncepciója, csábí-
tóbb hiszen közelebb hozza a teret a tapasztalathoz, de itt is tetten érhető egy abszt-
rakció, amikor a tárgyak közötti viszonyban nem veszi figyelembe a nézőpontot.
Ugyanakkor a viszonyra összpontosítva, minden felcserélhető. Márpedig a tapaszta-
latunk azt mutatja, hogy nem mindegy hol állunk, milyen szempontból tekintünk va-
lamire, mi a perspektívánk. Ezek az „itt-pontok”, amiben éppen vagyunk egyáltalán
nem felcserélhetőek, hanem a viszonyítási alap abszolút pontját képezik.
Vető elemzésében megkülönbözteti a térbeli intencionális tárgyakat és a térbe-
li kategóriákat. Az előző a kicsi–nagy, közel–távol fogalompárokra utal, amelyek a
geometriai térben kvantitatív alapon vannak megragadva, Merleau-Ponty azonban
hangsúlyozza a közvetlen adódásban jelenlévő abszolút formát. A „megélt távol-
ság” nem fejezhető ki a mérések, topográfiák használatával. A geometriai térben, ha
ugyanazon tárgy száz lépésre van vagy tíz lépésre, önmagában a tárgyban ez semmi-
lyen különbséget sem feltételez. A megélés szerint, amikor egy tárgy karnyújtásnyira
van, de mégis elérhetetlen, mivel nem vagyok képes mozdítani a kezem, egészen más
jelentésösszefüggés bomlik ki. Amikor a gyerek azt mondja, hogy ő már nagy, vagy
azt, hogy a kistestvére egészen pici (a mutatóujj és a hüvelykujj összeszorításából lát-
szik, hogy csak egy csipetnyi), akkor a nagy és a kicsi milyen euklideszi térben írható
le? Amikor a gyerek azt kérdi, hogy „ott vagyunk már”, akkor a távolságnak és a kö-
zelségnek milyen fogalma kerül előtérbe? Amikor a felnőtt ember azt mondja, hogy
másképpen dobban a szívem, amikor a szülőföldem (szimbolikus) határán átlépek,
akkor a közelségnek milyen formája mutatkozik meg? Nyilván metaforikusan is ér-
telmezhetőek ezek a kijelentések, de alapvetően a megélt tér (és idő) jelzős szószerke-
zetének a konkretizálódását mutatják, amit majd lehet absztrahálni és objektív foga-
lommá tenni. Merleau-Ponty megközelítését így is érthetjük, mint a helynek egy el-
sődleges, közvetlen, pre-reflexív jelenét, amiből származnak a teret leíró fogalmaink.
A térbeli kategóriák az irány és a dimenziók leírására vonatkoznak. Az irány a tá-
jékozódást segíti elő. A fenn és a lenn, a bal és a jobb a saját testünkből származó tá-
jékozódási irányokat jelenti. Merleau-Ponty szerint még ennél is többről van szó. A
létezés térbeli, „a lét szinonim a szituált-léttel” (Merleau-Ponty 2012: 277). Hozzá-
szoktunk az irányoknak egy rendjéhez. Egy jól ismert táj képét vagy akár egy arcké-
pet, ha fejjel lefele tekintünk, nem, vagy csak alig ismerünk fel. A bal és a jobb ugyan-
úgy gesztusok szintjén befolyásolja az orientációnkat, az eszközökkel való foglalatos-
kodást. A dimenziók kérdése bonyolultabb és egy központi fogalom bevezetését te-

szi lehetővé. Merleau-Ponty egy kocka térbeli rajzát hozza fel példaként. A szélesség
és a magasság, a két dimenzióban való szemlélet nem jelent problémát, csakhogy a
kocka látásához ez nem elegendő. A mélység látását, a szélesség analógiájára szokás
elgondolni, annyi különbséggel, hogy megváltozik az irány. Merleau-Ponty szerint
egy eredeti fenoménről van szó, ami „az észlelési hit egy pillanatát képezi”, nem a
szemlélet konstrukciója, és ezáltal megmutatkozik valaminek a szingularitása. Ami-
kor egy úton haladok, előre tekintve, ha az út a horizont felé tart, a végtelenbe sza-
ladónak látom, de az út vonalai nem egyszerűen párhuzamosak, hanem „párhuza-
mosak a mélységben” (Merleau-Ponty 2012: 286). A mélység, a felszínes tekintetnek
nem adódik, hanem mögé rejtőzködik, amit ugyanakkor a legnagyobb természetes-
séggel feltételezünk. Igencsak furcsa volna egy kétdimenziós világ, amelyben „szín-
falak” vennének körbe. A mélység fogalmának a fenomenológiai leírásán kívül, egy
óriási metafizikai hozadéka is van. Hogyan tudom megmagyarázni, bizonyos terek-
hez való feltétlen ragaszkodásom? A gyerekkor néhány mitikus helyszíne a felszín
mögött olyan emlékeket, megéléseket takar, ami által a tér „sűrítettségéről”, réteg-
zettségéről beszélhetünk. A mélység nemcsak három egymásra merőleges egyenes
által képződik, hanem a jelentések rétegzettségéből is. E mélység ugyanakkor nem
az egymásmellettiség szokásos térbeli leírásában ragadható meg, hanem az egymás
mögöttiség, egymás előttiség, vagy fölöttiség, alattiság formájában.
Merleau-Ponty elemzései a tér eidetikus leírását nyújtják, nagyon tág társada-
lomtudományos értelemben véve a tér megragadási módjainak az ideáltípusait. Ez
a tér lehetővé teszi a szubjektivitást, ugyanakkor abszolút viszonyítási pontot ad,
amely nem a tér és az idő, vagy a fénysebesség, hanem ami, a legközvetlenebbül adó-
dik számunkra, a saját test. A szubjektivitás a megélési módok sokféleségének lehe-
tőségét jelenti, ami arra vonatkozik, hogy bár mindig a geometriai térre vonatkozta-
tunk, az elgondolásaink, a viszonyulási módjaink, a tájékozódási módjaink, az ottho-
nosság érzetünk stb. merőben különbözik.
A megélt tér elemzését a földrajzi környezet bemutatásával kezdtük, ahol a kör-
nyezetünk észlelési leírása került előtérbe. Lefebvre segítségével a társadalmi tér
konstrukciójára figyeltünk fel. Végül, Merleau-Ponty a megélt tér közvetlen észle-
lésének leírását tárta elénk. A megélt tér fogalma, mindhárom szerzőnél jelen volt,
viszont jól elkülöníthető értelemben használták, a fókuszpontjaiknak megfelelően.
A megélt tér jelzős szószerkezetben a megélés fogalma tág mozgás területet kínál.
Csakúgy, mint a megélt idő, Ricoeur elemzéseiben, ami később elbeszélt idő lesz, egy
átmenetet képez a „kibékíthetetlen”, de ugyanakkor csak a tiszta elméletekben létező
ellenpontok között. A megélt idő és az elbeszélt idő, az idő emberi léptékűvé tételét
jelenti, amely magában foglalja az arisztotelészi kozmikus (fizikai) időt és az ágosto-
ni belső (pszichikai) időt (Ricoeur 1985). Számot ad, tudatosít egy lefolyt időtartam-
ról vagy akár egy várt, jövő időről. A ricoeuri elemzésnek ugyanakkor hiányossága-
ként róható fel a térbeliség kifejtésének az elmaradása. Bár a történetnek és a törté-
netmondásnak a variációit bőségesen elemzi, az időfolyamon túl nem mutat rá arra,
hogy valahol lezajlik az esemény.
67
Kovács Barna
A térnek a megéléssel való összefűzését, hasonlóképpen az áthidalhatatlan elmé-

leti ellenpontok összeegyeztetésének az indoka hatja át. Abszolút és relatív térnek
neveztük, hagyományos meghatározása szerint, de nevezhetnénk objektív és szub-
jektív térnek is. A megélt tér Lefebvre esetében egyértelműen az érzékelt (fizikai)
és az elgondolt (pszichikai) tér szintézisét képezte. Merleau-Ponty esetében hason-
ló kérdés merül fel. Vajon dolgokat észlelünk a térben vagy adott a tér oszthatat-
lan rendszere? Az előbbi vonatkozhat a relatív, az utóbbi az abszolút térre. Mi van,
ha egészen másféle szintézis zajlik le? Erre a kérdésre a válasz a kocka leírásában
található, amely a mélység dimenziójának a kiemelésével felrúgja a hallgatólagos
paktumot az egymásmelletti elrendeződésről és megnyitja a lehetőséget egy sokkal
komplexebb tértapasztalat fele, amely radikálisan a szubjektum abszolút itt pontjá-
ból ered, amely a saját test észlelésének a módja. E folyamatnak az itt pontja és a sa-
ját testre való utalása, a megélés módozataként gondolható el.
Befejezésként azt kell kiemelnünk, hogy a megélt tér és a megélt idő bár önma-
gában is felfogható, csak egymással összefűzve képes precíz leírást adni a tapasztala-
tunknak. Ez azonban egy tér-idő szintézist követel meg, amely éppolyan nehéz, mint
az anyag és a forma egyként tekintése. A tér időbeliesítése könnyen észrevehető a
kocka észlelésének a leírásakor. A körüljárás folyamata időt igényel, csak e pillana-
tok egymásra tevődéséből jutunk el a mélység konstituálásához. A megélt tér kifej-
tése időt igényel. Az egymásmellettiségen kívül a tér tapasztalata egymásutániság is,
a rétegzettség, a mélység feltárása. Az idő térbeliesítése arra a folyamatra utal, ami-
kor nemcsak egy vonal mentén értjük a jelen pillanatok folyamatát, hanem sűrűsé-
get vagy akár mélységet is tulajdonítunk e pillanatoknak. A legkönnyebben az olyan
megfogalmazások, mint az „emlékezet tág terei” vezetnek ebbe az irányba, ahol az
idő helyhez is van kötve.
Antropológiai összefüggésben tekintve a tér és az idő mellett, a viszonyok leírá-
sa teszi lehetővé a conditio humana teljes megragadását. A viszony, viszonyrendszer
mint térbeli elrendeződés szerepelt is a gondolatmenetünkben. Ez esetben azonban
a valaki valaki(k)vel valahol valamikor megél valamit összefüggésének a kérdése
adódik. Ebből különös tekintettel a megél valahol kérdésére figyeltünk, arra követ-
keztetve, hogy a valamikor kérdése mellőzhetetlen.
Ha a teret eleve felosztjuk, akkor a megélt teret eleve egységben ragadjuk meg.
A (geometriai) térrel műveleteket végzünk, a megélt tér a műveletek előtti sza-
kaszhoz tartozik. Ez a pre-reflexív, primitív vonás bűvkörébe vonja a figyelmünket.
A közvetlenül adódó, távoli messzeségnek tűnik.
Ex kurzus – Marosszentgyörgy:
az urbanizáció jelei és következményei
Marosszentgyörgy község rövid elemzésével megkísérlem alkalmazni, az általunk

tárgyalt tér fogalmakat. Alapvetően Lefebvre felosztását követjük a materiális tér,
anyagi tér és a mentális, elgondolt tér elemzése révén, amely lehetőséget ad a meg-
élt térre következtetni. Bár a megélt tér a primordiális, az elemzés során mégis csak
közvetett módon adódik. A „sajátról” lévén szó, nem feltételezhetjük azt, hogy belép-
hetünk egy személy vagy egy közösség életterébe, de következtetéseket vonhatunk le
a megnyilvánulási formákról.
Mit tudhatunk a materiális térről? A község Maros megyében helyezkedik el, Ma-
rosvásárhely közvetlen szomszédságában, északkeleti irányba, a Maros bal partján,
a DN 15-ös út mellett. Természeti adottságai közül kiemelendő a sós fürdő, amely-
nek a legmagasabb a jód tartalma Erdélyben.
Történetileg kiemelendő, hogy határában a bronzkorból származó leleteket talál-
tak, először 1332-ben említik Sancto Georgio alakban, amikor különálló egyházkö-
zség lett. Római-katolikus temploma a 13. század második felében épült, félkör ala-
kú szentélye és a szentélyben lévő románkori ablaka ezt bizonyítja. A 16. században
református hitre tért, majd 1700 körül Petki Dávid visszafoglalta és újból katolikus
templommá tette.
Jelenleg hozzátartozik Tófalva és Csejd, Maros megye legnagyobb községe, mint-
egy 10000 lakost számlál. A lakosság száma dinamikusan fejlődött az elmúlt 150 év-
ben (Varga 2002, 2011). Az 1850-es adatok 1551 személyt tartanak számon. A ro-
mán–magyar etnikai megoszlás az 1930-as évekig körülbelül fele-fele arányt mu-
tatnak, majd a kilencvenes évekig az 1/3 román, 2/3 magyar nemzetiség a jellemző.
Ez az arány változni látszik a 2000-es évektől. 2011-ben 9304 személyt számolnak,
amiből 3435 román, 4681 magyar, 739 cigány etnikumúnak vallja magát. Több de-
mográfiai ugrás is mutatkozik. Az első a hetvenes évek elején, amikor megkétszere-
ződik az 1950-es évek lakossága, majd a 2000-es évek, amikor eléri a 10000 lakost.
Az első korszak az iparosodás és a város környékére való költözéssel magyarázha-
tó. A második korszak a városról való kiköltözéssel és a „kertvárosiasodással” írható
le. Etnikai szempontból a román és a magyar közösség mellett fontos megemlíteni a
roma közösséget, köznyelven a települést gyakran Cigányszentgyörgyként említet-
ték. A statisztika által mutatott 739 lakos, alábecsült értéknek tekinthető, ami azzal
magyarázható, hogy a cigányok egy jelentős része magyar vagy román nemzetiségű-
nek vallja magát (a saját közösségükön belül meglévő különbségek nyomán).
A település a város közelsége miatt jelentős urbanizációs folyamatot élt meg. Az
1970-es években tömbháznegyedet építenek. A lakosság jelentős része a városban
lévő gyárakban és üzemekben dolgozik. Helyi szinten mezőgazdasági tevékenység
folyik. A 2000-es évek környékén megváltozik a foglalkoztatásnak az iránya. Szá-
mos cég létesül, amely akár a városból is alkalmaz embereket. A megyei kórház kö-
zelsége, amely Marosszentgyörgy és Marosvásárhely határán van, az egészségügyi
dolgozókat jelentős számban csábítja ide. Míg az 1990-es évekig a háztartások jelen-
tős hányada tartott haszonállatot, ezeknek a száma jelentősen megcsappan, aminek
számos oka van. Megemlíthető a gazdasági helyzet megváltozása. Míg az alapvető
élelmiszer előállítása a nyolcvanas-kilencvenes évek táján fontos kiegészítője volt a
családok megélhetésének, ez a 2000-es évektől megváltozik. Olyan munkaprogram-
ban dolgoznak az emberek, amely megnehezíti ezt a jellegű munkát. Az idősebb ge-
neráció kiöregedik. Van megfelelő jövedelem, ami lehetővé teszi az alapélelmisze-
69
Kovács Barna
rek megvásárlását. Ugyanakkor a különféle szabályozások ellehetetlenítik az állat-

tartást. Nincs elegendő tér az állatállománynak, a közlekedési viszonyok megváltoz-
nak, mivel a főutat, országos útként nem használhatják a lovasszekerek és a trakto-
rok, más mezőgazdasági utak nincsenek, illetve az országos út által kettészelt tele-
pülésen lehetetlen elkerülni a „törvénnyel való szembeütközést”. A mezőgazdasági
tevékenység visszaszorulása mellett, a gazdasági tevékenység bővüléséről beszélhe-
tünk, összesen 493 cég van bejegyezve marosszentgyörgyi címen.
A település a demográfiai fejlődés mellett egy infrastrukturális fejlődésen is át-
ment, illetve átmegy. A lakosság bővülését a hetvenes években a tömbháznegyed se-
gíti. A 2000-es években azonban „kertvárosiasodásról” beszélhetünk, amikor új ut-
cák, új „negyedek” jelennek meg, új lakóházakkal. Mindezt követi a víz és csator-
nahálózat bővítése, amely a kétezres évektől talál megfelelő alapokat a fejlesztésre.
Kiemelt fontosságú az utóbbi években a közlekedés kérdése. Az imént már emlí-
tettük a mezőgazdasági jellegű tevékenység nehézségeit. A településen szintén prob-
lémát jelent a közszállítás kérdése. Bár van állandó járat, amely a marosvásárhelyi
buszvállalathoz tartozik, a lakosság részéről számos panasz érkezik, mivel nem ve-
szik tekintetbe az utazók igényeit. A reggeli és a délutáni csúcsidőben tumultus ke-
letkezik a buszmegállókban, amit az autóbusz járatok rendszeressége nem tud meg-
oldani. Ezt több évtizedes problémának lehet tekinteni. A lakosság száma nagy, az
emberek jelentős hányada a városban dolgozik vagy odajár iskolába, így óhatatlanul
adódnak ezek a problémák.
Szintén a közlekedés kérdéséhez tartozik a már említett DN15 országút, amely
kettészeli a községet. Egy központi (bukaresti) rendelet értelmében a négysávos utat
80 cm magas betonfallal választották el, biztonsági okokra és európai normákra hi-
vatkozva. E döntés megvalósítása számos ellenérzést váltott ki, mivel a település mé-
rete, dinamikája az itt lakók számára megnehezítette a mindennapi közlekedést és
gyakorlatilag egy gyorsforgalmi úttal szelte át a települést.
A közszállítás, illetve a betonfal problémája segít átvezetni a materiális tér fogal-
mától a mentális, elgondolt tér fogalmához.
Amennyiben az elgondolt terepet egy megtervezett térnek tekintjük, akkor a két
kiemelt problémát (közszállítás és a fal problémája) ide sorolhatjuk. A közszállítás
esetében létezik egy autóbusz menetrend, amely az emberek mozgását lehetővé te-
szi, megkönnyíti. Ez a program megfelel egy adott vállalat (amely kvázi monopóli-
ummal rendelkezik a városi közszállításban) lehetőségeinek és érdekeinek. Viszony-
lag objektív adottságokra hivatkozhat pl. hány autóbusszal rendelkezik, hány alkal-
mazottja van, mennyire zsúfolt a közlekedés stb.
Ha a megélt tér szempontjából szemléljük a jelenséget, akkor arra a kérdésre fi-
gyelhetünk, hogy az emberek elvárásait, szükségleteit mennyire fedezi az adott „me-
netrend”. Viszonylag szubjektív értelmezést is kaphat a szükséglet fogalma, ugyan-
akkor általánosan elfogadott tény, hogy reggel, illetve a déli órákban magasabb az
igény az autóbuszokra. Szubjektív elégedetlenségről beszélhetünk, amely azonban
általánossá is válhat, amennyiben az emberek egy kritikus többsége hasonlóan gon-
dolkodik. Vagyis feszültség alakulhat ki a közszállítási vállalat által nyújtott szolgál-
tatás és a buszbérletet, buszjegyet megvásárló fogyasztók között. Ennek számos pél-

dáját látjuk Marosszengyörgyön, gyakorlatilag évente megismétlődik egy kérvény,
petíció hadjárat, amely arra törekszik, hogy az emberek jobb szolgáltatást kapjanak.
Ugyanakkor hathatós változásról nem igazán beszélhetünk. Ez az állapot és ez a hu-
zavona a kilencvenes évektől létezik (az 1989-et megelőző időszakban nem merült
fel a kérdés, csak a probléma létezett), hatékony megoldás nélkül. Ebből is szárma-
zik egy másik probléma, a saját autóval való közlekedés problémája, amely szintén
nem zökkenőmentes.
A második kérdés tekintetében, az utat elválasztó fal tervezése során, arra hivat-
koznak a hatóságok, hogy romániai és európai uniós irányelveket követnek, amely-
nek a feladata a biztonságos közlekedés megteremtése. A központi irányításnak az a
hátránya, hogy nem vesz, nem képes figyelembe venni helyi adottságokat. A gyors-
forgalmi utakra is jellemző 80 cm magas fal, gyorsforgalmi út képzetét kelti, amely
nem a balesetek számának a csökkenéséhez, hanem azok növekedéséhez járult hoz-
zá. A megélt teret ebben az esetben a bizonytalanság, a kockázati faktor növekedé-
se teszi feszültségtelivé. Az út nem összeköt, hanem látványos módon elválaszt. Va-
lószínű ez a megoldás működhet olyan településeken, ahol nagy a tranzit forgalom,
de amelynek a lakossága nagyon alacsony. Marosszentgyörgy esetében azonban egy
kisvárosnak megfelelő lakosságszámról beszélhetünk, amelynél ez a megoldás nem
célra vezető. Az emberek megélt tér tapasztalata erre vonatkozik és ez esetben is szá-
mos tiltakozó akció volt szervezve, amelyeket a polgármesteri hivatal és a civil szfé-
ra kezdeményezett.
E két probléma a község köztes állapotát mutatja. A közszállítás a városi rend-
szer részét képezi, a városi buszokhoz hasonló számozással bír, viszont nem képes
fedezni a célközönség igényeit. Önmagában a célközönség kérdése is vitatható, mivel
nem távolsági busz és így a városon belüli közszállítást is ellátja, nemcsak a távolsá-
gi buszok megállóját használja. A gyorsforgalmi út képzete szintén ezt a meghason-
lottságot mutatja. Amennyiben kisvárosról vagy városnegyedről beszélhetnénk, ak-
kor sugárútnak kellene nevezzük a „főutat”. Így azonban a „gyorsforgalmi út” kate-
góriájába kerül.
Mindkét esetben a megélt tér és az elgondolt tér kapcsolata feszültségteli. A meg-
élt térről azt mondtuk, hogy ez az eredője a tér tapasztalatnak, a világban létnek, ez
az eredője, a fizikai tér reprezentációjának és az elgondolt térnek is. Jelen esetben a
bürokratikus, adminisztratív, gazdasági megfontolások alapján elgondolt tér háttér-
be szorítja az emberek közvetlen tapasztalati terének a megélését, amelyben a prob-
léma meghatározási és megoldási javaslatai radikálisan különböznek.
Marosszentgyörgy összefüggésében azt mondhatjuk, hogy a rurális tér átalakuló-
ban van, egyre több jegyét viseli magán az urbanizált térnek. Ugyanakkor ez az átme-
net nem feszültségmentes, állandó konfliktus források terepeként jellemezhető. Az ál-
talunk bemutatott esetekben a közlekedéssel, a mobilitással kapcsolatos kérdések me-
rültek fel. A közlekedés, az „elválasztó fal” jelentőségét másképpen fogja fel egy átuta-
zó, akinek külső szempontból megfelel az út. Viszont az autóbalesetek áldozatai, az el-
ütött gyalogos emberek helyi lakosok. Konfliktusos kapcsolatban állnak a mezőgazda-
71
Kovács Barna
sági termeléssel, állattenyésztéssel foglalkozó emberek a szomszédsággal, az újonnan

épült házak tulajdonosaival. A kitelepülő „kertvárosban” lakó emberek gazdaságilag
jobb helyzetben vannak a község más lakóival szemben, így egy gazdasági jellegű konf-
liktus is tételezhető. Nemzetiségi szempontból a román, a magyar és a cigány közösség
különíthető el, amelyek szintén konfliktusok forrását képezhetik.
Ilyen értelemben azt mondhatjuk, hogy a falusi világra jellemző kölcsönös egy-
másra figyelés, egymás ismerete, a közvetlenség eltűnt. Ehelyett pedig megjelent egy
amalgám közösség, amelyben a szerves kapcsolódási pontok nem működnek zökke-
nő mentesen. Tehát az urbanizációs folyamat, a nagyvárosnak az árnyéka, nemcsak
jótékony hatással van, hanem káros következményekkel is jár, amely a feszültség
források azonosítását, és a probléma megoldások felvázolásának a szükségességét
követeli meg. Elemzésünk alapján azt állíthatjuk, hogy a megélt, az elgondolt és az
adott fizikai tér között létrejövő egyensúly a feltétele e konfliktusok megoldásának.
Szakirodalom
Benoist, Jocelyn – Merlini Fabio (éd.)

2001 Historicité et spatialité. Le problème de l’espace dans la pensée contempo-
raine. Vrin, Paris.
Berger, Viktor
2018 Térré szőtt társadalmiság. A tér kategóriája a szociológiaelméletekben.
L’Harmattan–Könyvpont, Budapest.
Berki Márton
2015 A térbeliség trialektikája. Tér és Társadalom 29. (2) 3–18.
Frémont, Armand
1974 Recherches sur l’espace vécu. Espace géographique 3. (3) 231–238.
1976 La Région, espace vécu. Flammarion, Paris.
2009 Normandie sensible. Éditions Cercle d’art, Paris.
2010 À propos de l’espace vécu. Communications 87. Autour du lieu. 161–169.
Lefebvre, Henry
1974 The Production of Space. Blackwell, Oxford.
Merleau-Ponty, Maurice
2012 Az észlelés fenomenológiája. L`Harmattan Kiadó – Magyar Fenomenológiai
Egyesület, Budapest.
Ricoeur, Paul
1985 Temps et récit 3. Le temps raconté. Éditions du Seuil, Paris.
Soja, Edward
1996 Thirdspace. Journeys to Los Angeles and Other Real-and-Imagined Places.
Blackwell, Oxford.
Varga E. Árpád
2002 Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján 1852–
2011. (Elérhetőség: http://nepszamlalas.adatbank.ro/?pg=etnikai&id=1097;
megtekintve: 2018. okt. 23.)
Vető, Miklós
2008 L’eidétique de l’espace chez Merleau-Ponty. Archives de Philosophie 71. (3)
407–438.
Younès, Chris – Paquot, Thierry (éd.)
2009 Le territoire des philosophes. Lieu et espace dans la pensée au XXe siècle. La
Découverte, Paris.
2014 Espace et lieu dans la pensée occidentale. De Platon à Nietzsche. La Décou-
verte, Paris.
Notițe despre conceptul spațiul trăit
Abordarea clasică a spațiului se referă la spațiul relativ și spațiul absolut. În fizică și în filosofie
ne referim la teoria lui Leibniz sau la teoria lui Newton. Conceptul spațiului trăit schimbă punc-
tul de referire deoarece experiența subiectivă transformă forma în conținut. Această schimba-
re de paradigmă se reflectă în discursul științific. Armand Frémont analizează din perspectiva
geografiei spațiul sensibil și creează o clasificare mai apropriată condiției umane în descrierea
mediului înconjurător. În opera lui Henri Lefebvre spațiul trăit apare împreună cu spațiul con-
ceput și spațiul perceput. În lucrarea de față autorul a argumentat importanța noțiunii în ope-
ra lui Maurice Merleau-Ponty, unde regăsim o fondare fenomenologică a acesteia în relație cu
corpul propriu. Noțiunile teoretice sunt aplicate la o situație concretă analizând spațiul trăit din
punct de vedere al transportului comun în Sângeorgiu de Mureș, comună limitrofă cu munici-
piul Târgu-Mureș.
Annotations on the Notion of Lived Space
The notion of space is divided into a relative and an absolute conception. These notions have the-
ir scientific and philosophic foundations in the theories of Leibniz and Newton. The notion of li-
ved space changes the main paradigm because the form becomes content. The change of para-
digm alternates the scientific discourse. Armand Frémont makes an analysis from the point of
view of geography about the lived space and the result is a more appropriate description of hu-
man conditions. In Henri Lefebvre’s oeuvre appears the trialectic of lived space, perceived spa-
ce, and conceived space. The author argues that the notion of lived space gains his phenomeno-
logical foundation in the works of Maurice Merleau-Ponty. He applies the theoretical notions to
a concrete situation with an analysis of lived experience in Sângeorgiu de Mureș.
73
Gagyi József
Deszakralizáció.
A földhöz való viszony megváltozásának
új fordulata vidéken
Egy nemrég megjelent könyvben (Gagyi 2018) a huszadik század hatvanas éveinek
elején megalakult kollektív gazdaságokból történő lopás jelenségét vizsgáltam.1 Azt
a történelmi helyzetet vettem szemügyre, amikor a frissiben „dolgozó kollektivista
parasztoknak” minőstett falusiak „rá voltak utalva”, hogy lopjanak, és így volt ez
a kollektívben, aki tudta remorkával, másik autóval, másik szekérrel, másik vitte
szatyorban vagy egy kézikosárban, vagy ahogy tudta. Vagy egy zsákban vala-
mennyit. (Balogh Pál lényeglátó megjegyzése, lásd: Gagyi 2012: 57.)
A totalitárius állam a kollektivizálás folyamatában megmutatta igazi jellegét.
Ebben a grandiózus társadalomalakító menetelésben a bürokrácia különböző köz-
ponti és regionális csoportjai esetenként ellentétesen értelmezték a helyzetet, hibát
hibára halmozva, jelentős politikai, gazdasági károkat okozva cselekedtek. A falusi
közösségek megosztása morális zülléshez, a lopás, a törvénytelen felhalmozás fel-
erősödéséhez, a deklarált közösségiség mögött megerősödő individualizmushoz ve-
zetett. A kollektivizálást után sorozatban következő élelmiszerválságok megmutat-
ták, hogy nem a szerkezetek elgondolásával és megépítésével van igazán probléma,
hanem a menetközben e folyamatba beépült torzulásokkal, hazugságokkal, abszur-
ditásokkal. A genezisben bennefoglalt torzulásokon túl pedig a működtető szak-
értelem és morál hiányosságai, a kevésbé hatékony működtetés jelentették a nagy
gondot. Éppen ezért vidéki környezetben állandósult állam és egyének konfrontáci-
ója. Ez egyidős a szocialista állami beavatkozás kezdetével, és általánosan érvényes,
gyökeres életmódváltást, értékváltozást, erkölcsi átalakulást eredményezett. Ebben
a folyamatban az egyének, családok meg közösségek autonómia-köreinek újrameg-
vonásaként, társadalmi ellenállásként definiálható társadalmi viselkedésmód „ a
kollektivizálás első kampányában fokozódott, majd miután a kollektivizálással az
állam nagymértékben előretört, részben visszaszorult a háztáji termelésbe. Részben
viszont beépült a nagy gazdasági szervezetekbe, akárcsak a többi foglalkozási cso-

75
Gagyi József
port esetében, és a munkafegyelem lazaságában, lopásban jut kifejezésre.” (Hunya

1990: 92.) Román kutatók is megállapították, hogy „a magántulajdon megszűnése
egy olyan jelenséget hozott létre, amellyel előzőleg a kormányzati tényezők nem
számoltak: a lopást. A falusi lakosság elszegényedésének (pauperizációjának) és az
állandósuló bizonytalanságnak köszönhetően ez általánossá vált az 1962–1989 kö-
zötti időszakban.” (Dobrincu 2001: 197.)2
Álláspontom szerint a kollektivista faluban általánosan elterjedt lopás azért is
lett a társadalom által általánosan elfogadott és gyakorolt valóság, mert volt egy legi-
timáló, szakrálisnak nevezhető alapja. Ezt a fajta lopást a falusi közösségekben nem
tekintették bűnnek, hanem, esetenként dicséretes, közösség előtt vállalt cselekedet
volt, és aki elkövette, az annyira-mennyire titkolta ugyan, hiszen hatályos törvé-
nyekbe ütköző, államilag üldözendő volt a tette, de nem szégyellte és alkalmanként
és folyamatosan azzal nyugtatta magát, hogy „mindenki ezt teszi, én is csak olyan
vagyok, mint a többi”.
A cselekedet ugyanakkor ellenállás is volt, persze, része az „alkalmazkodó ellen-
állásnak” (Kovács 2011: 5), de minden cselekedetet keretezett az az elképzelés, az a
hit, minden meggondolás mögött ott volt az a transzcendens vonatkoztatási pont,
hogy ha minden visszatérne a régi kerékvágásba, ha felbomlana a kollektív, vagyis
„ha újra a saját földjükön gazdálkodhatnának, akkor”. Akkor visszatérne a tulajdo-
nuk adta biztoságuk, autonómiájuk, szabadságuk, gazdálkodói identitásuk. Akkor
megint ugyanaz a szolidáris és egységes közösség lenne, mint azelőtt. Akkor újra
érvényesülne az „nem vett, inkább vitt” törvénye: vagyis újra lennének „rendes csa-
ládok”, amelyekben „van minden”. Ugyanis „rendes családok”-nak Balogh Pál véle-
ménye szerint azokat nevezték, a paraszti önellátásra és függetlenségre való törekvés
sikerét az mutatta, hogy ez a család úgy élt, hogy „nem vett, inkább vitt”. Arról van
szó, hogy mennyire, miben szorult rá egy háztartás (amely reciprocitási rendszer-
ben létezett más háztartásokkal) a rendelkezésre álló saját és a lokális közösségének
erőforrásaihoz képest külsőnek mondható erőforrásokra: A falusi életben úgy van
tudja, hogy amelyik rendes család volt, annak idején, minden volt a családban.
Megkezdve dinnyétől, körte, alma, minden, minden volt na. Aki rendezte, az arra
törekedett, hogy minden legyen, mert akkor nem szorult az üzletekre, inkább vitt
a piacra. (Balogh Pál) Újra érvényesülne a „gereblye törvénye” is: a legbecsesebb,
mert a rituális alkalmak italát adó terméket, a szőlőt megvédendő, augusztus köze-
pén átadják a szőlőst a csőszöknek, és attól kezdve aki a szőlőbe megy, az gereblyét
visz magával. Egyrészt azért, hogy a nyomait elgereblyélje, hogy a csősz láthassa, ha
illetéktelen, azaz tolvaj járt a szőlősbe, másrészt azért is, hogy a csősz, meg bárki más
számára már messziről világos legyen, hogy a rendet ismerve és betartva, tisztessé-
ges szándékkal, csak vizsgálódni jön.
2 „Dispariţia proprietăţii private a condus şi la un efect neluat în calcul de guvernanţi: furtul. Acesta
s-a generalizat în perioada 1962–1989 în condiţiile pauperizării populaţiei rurale şi a nesiguranţei
permanente.” (Dobrincu 2001: 197.)
Deszakralizáció. A földhöz való viszony megváltozása
És nem utolsó sorban: akkor újra lennének az ismerős-kedves tájjá visszaválto-

zó határban fütyörésző-danolászó boldog emberek, újra visszaállna a Rend. Akkor,
végre, akkor újra egy lenne a kettéhasadt erkölcs, megszűnne a lopás is, hiszen akkor
újra maguk uraiként gazdálkodnának, és már nem is lennének erre ráutalva. A Rend
vállalt/elfogadott kristályszerkezeteiben visszaállna a világuk megnyugtató, időtlen,
kozmikus biztonsága: szakralitása.
Évtizedekig ebben a hitben cselekedtek, éltek, reméltek a kollektivizált falu em-
berei. Nem mindenki, és a hatvanas évektől szocializálódó, ingázó fiatal nemzedékek
bizonyosan nem így élték meg a helyzeteket, hiszen nekik nem voltak emlékeik az
„azelőttről”, a kollektív emlékezet történetei nem kapcsolódtak általuk is megélt ese-
ményekhez. De az biztonsággal állítható, hogy az idősebb nemzedék úgy gondolta,
hogy az idő kereke – mivel mindaz, ami megtörtént, mélységesen erkölcstelen – vis�-
szaforgatható, sőt szükségszerű, hogy visszaforduljon, csak ki kell várni a megfelelő
pillanatot. A múlt emlékeinek ébren tartásával, várakozással és készenléttel telt el
mintegy negyven év az egyre korosodó generáció életéből.
Eljött végül 1989, eljött a szocialistának mondott rendszer bukás és úgy tűnt,
nem volt hiábavaló a várakozás, itt a megfelelő pillanat. Eljött a dekollektivizáció,
eljött az az idő, amikor újra gazdálkodni kezdtek – és joggal gondolták úgy ezek az
emberek, hogy ezzel eljött az igazság, vagyis az erőszakos tulajdonváltás nyomán
elvesztett, a kényszerből feladott önmagukhoz való visszatalálás pillanata is.
A dekollektivizáció jellemző vonása volt, hogy megnyílt a tér a falusi társadalmon
belül a társadalmi státusok újradefiniálására, és ebben az öndefiníciós folyamatban
az egykori magángazdák, majd kollektivisták szembetalálkoztak más emlékekkel
rendelkező, más érdekeket megjelenítő társadalmi rétegekkel. A föld birtokbavéte-
lekor különböző elképzelések és remények találkoztak, csaptak össze. Az állam gaz-
daság- és társadalomalakító eszközrendszere megváltozott, egyértelműen csökkent
az egyéni egzisztenciák közvetlen befolyásolhatósága. Amit sokat emlegettek akko-
riban, azaz: „magára marad a falusi társadalom” – annyiban megfelelt a valóságnak,
hogy több eszköze volt önmagában dönteni, ugyanakkor az új gazdasági-társadalmi
helyzetben inkább befolyásolta őt a „múlt”, azaz hagyományos mentalitásának, alul-
informáltságának és piaci gyengeségének minden következménye. Ez volt az első
jelentős csapás, amely a formálódó új helyzetben alapjaiban kérdőjelezte meg a föld
szakralitását.
A falvakon kibontakozó és állandósuló konfliktusok mögött ott húzódott a
kötelességre és igazságra vonatkozó elképzeléseknek, az ezek meghatározta vi-
selkedésmódoknak és a másképp szerveződő realitásoknak a szembeállása, egy-
másnak feszülése. Kötelessége az egykori gazdák leszármazottainak törekednie a
Rend visszaállítására, és ennek első stádiumaként újra tulajdonba venni az egykori
birtokot – és pontosan ugyanazt. Az érvek a legkülönbözőbbek, leggyakrabbak a
nemzeti-családi szenvedéstörténetre visszavezethetőek voltak. Vér hullt a földért,
egykor, a háborúban megszenvedtek azért, hogy megvédjék a földet, vagy győztes-
ként földet kapjanak. Nehéz éveket szolgáltak idegenben, hogy megvehessék a föl-
deket. A hátukon hordták a kis terményt a városi piacra, hogy kuporgatva aprán-
77
Gagyi József
ként megvásárolhassák a földet. A visszafoglalás természetesen ritualizált, ünnepi

helyzetek sorozatából állt: az utódnak mindig tudni kellett azt is, hogy pontosan
melyik, hol fekvő, és a semleges tájból milyen személyes emlékekkel körbekerített
és kiemelt földparcellára kell újra rátegye – hogy megvethesse – a lábát.
De kötelesség azért is, hogy a család egység ne sérüljön, a közös juss tovább lé-
tezzen: mit mondanának az ősök, ha látnák, hogy nem kérik, nem veszik vissza a bir-
tokot? „Forognának a sírjukban, ha megtudnák, hogy…” Kötelesség, hogy a jelentős
gazda (az ötvenes években, az osztályharc idején: kulák) utódja is arra törekedjen,
hogy az – emlékek szerinti – státust visszaszerezze, tovább örökítse. Kötelessége az
egyéneken túl az egész helyi társadalomnak, hogy a földtulajdont védő, a használatot
szabályozó és a rendelkezést lehetővé tevő rendet, akárcsak őseik, kialakítsa, meg-
tartsa, tovább örökítse.
Kötelessége az államnak, hogy ezt a kötelességteljesítési törekvést támogassa.
Ha nem valósul meg a restitúció, akkor igazából nem is változott semmi, ez sem
jogállam, hanem egy rabló-állam. Ezzel szemben megengedett a szembeszegülés, el-
lenállás. Leginkább természetes az eddig bevált módszerek alkalmazása: adócsalás,
lopás. Alapvetően pedig a minden újabb politikai, gazdasági döntést övező általános
bizalmatlanság.
Adott helyzetekben pedig aki a kötelességnek nem tesz eleget, azt kívülállóként
kezelik, annak idegen sorba állítás a része. El kell viselnie a szégyent. De ez már
nem volt nem egységesen érvényes elv. A fiatal generáció mássága nagyon nehezen
kezelhető helyzeteket eredményezett: Aki a faluban van, az nem adja el a földet.
Inkább azok, akik városra, Magyarországra költöztek, de aki a faluban maradt,
annak szégyen eladni a földet, amiért megszenvedtek, hogy megszerezték, aztán
megszenvedték, hogy elvették, s most megszenvedték azt, hogy visszaadták. A fia-
talok már másképp gondolkodnak, van olyan, aki azt mondja, nem jövedelmezett?
Ha nem megy, adom oda.
De hogy lehet Rend, ha alapvető a viszálykodás és békétlenség? Ugyanis aki elé-
gedetlen a földosztó bizottságok döntésével, a kialakuló föld-szomszédok viselke-
désével (elszántás, „elutalás”, azaz ideiglenes út vágása a földjén keresztül), vagy a
rokoni körben kialakult tulajdon-rendezéssel, az újra és újra próbálkozott: kereste
az igazságát. Agresszív módon, tettlegesen, vagy a mindennapi kapcsolatok hosszú
távú újraszabályozásával (harag), vagy a helyi hatóságokkal egyezkedve (azokat lefi-
zetve), vagy bírósági úton. Kevesen tehették meg azt, hogy közvetlenül, a helyi hatal-
mi szerkezetekben való részvétellel és a döntéshozatalra való befolyással (tanácstag,
földosztó bizottság tagja) megteremthessék a földtulajdonuk megszilárdítását (meg
még azelőtt: megnövelését).
Mivel sokan voltak városra költözött, távolra elszármazott rokonok, igen széles
hálózatok megmozgatásával történt az igazság keresése. Az otthon maradottak lehet-
tek a távoliak földjeinek használói. Ezért érdemes úgy viselkedni, hogy az önzetlen-
nek és „igazi rokoni ragaszkodásnak” tűnjék, holott valójában nem az. A közvetlen
hasznokat alig hozó tulajdon- és rendelkezési jogot visszaszerezték a rokonoknak,
ezzel pedig megerősítették státusukat, a használati jogot fenntartották maguknak. A
bizonyíték erre a viselkedésmódra: sokan már azonnal, vagy idővel meg is vásárolták
a rokonok számára visszaszerzett földeket. Tehát ez a tényleges birtokgyarapításnak
egy proto-formája volt.
És ott voltak a faluban az újonnan érkezettek: akik máshonnan, vagy a társa-
dalom lenti részéből jöttek, és most akartak birtokhoz jutni, azok is az igazságra
hivatkoztak: megtelepedtek, beilleszkedtek, dolgoztak ebben a közösségben, az
nem lehet, hogy most kifosszák őket. Azzal érveltek, hogy a magatehetetlen, idős
embereknek hiába adnák vissza a földeket, nem tudnának mit kezdeni vele, míg ők
munkaerejük teljében tudnának értéket termelni. Legalább a használatban ezután
is részt kell vegyenek, a használatban termelt javakból részt kell kapjanak. Nemcsak
a kialakuló vagyoni különbségek, hanem még ezek előtt az igazságosság-érvek és
érvrendszerek, erkölcsi állásfoglalások mentén tagolódtak újra a szabadság első év-
tizede alatt a helyi társadalmak.
Egyszerre elkeserítő és kijózanító volt, hogy a nyílt eltulajdonítás, a lopás is fenn-
maradt – különöse azokban a közösségekben terjedt el, ahol a betelepedettek vagy a
hagyományosan gyűjtögető életmódot folytató közösségekhez tartozók száma meg-
szaporodott, valamint meggyengültek a védelmet biztosító intézmények. Ezekben
a közösségekben a gazdálkodóknak egyre komolyabban számot kell vetniük a ve-
tésszerkezet kialakításánál azzal is, hogy hol őrizhető meg valamennyire a termés:
a terménybetakarítást nemcsak a vadak, hanem egyes falusfelek is veszélyeztetik.
Vége hossza nincs a mezei lopásokról szóló történeteknek: A csobán s a cigán el-
lenségek, ott legeltetnek ahol akarnak, akitől nem félnek állnak belé a here vagy a
lucernaföldekbe, nem foglalkozik senki velük se rendőrség se senki. Ha megvered
meg tudnak büntetni, azt mondják magadnak törvényt nem szabhatsz, ők pedig
ellopják azt, ami a tiéd lenne…; Neköm odafel van másfél hektár here s lucerna,
mindjár-mindjár megfogom valamelyiköt benne, s azt mondják engöm agyon kell
ütni, mert ilyen hitvány embör senki sincs mind én! Azt mondják, hogy az isten
nem neköm teremtötte a földet! Hát mondom adok másfél hektárt nektök és vessé-
tök be... Ők nem vetik el mert nekik nincs pénzük...
Az egyéni mellett a köztulajdon is kereste új formáit. Az állami rendelkezéssel
szemben az alávetettek szövetkezésre kényszerültek – az új helyzetben a kiemelkedő
érdekcsoportokkal szemben kellett kialakuljanak az új érdekvédelmek. A közlegelők
Garrett Hardin által megfogalmazott tragédiája reális tapasztalattá vált: a visszaka-
pott közbirtokossági vagyonok hasznát egyesek igyekeznek kisajátítani.
A teljes termőhatár újra az egyes földbirtokok mozaikjaiból állt – a társadalom
is a helyét újra kereső családi-egyéni mozaikokból kellett hogy építkezzen. Egyelőre
azonban jobbára „klasszikus” módszerekkel folyt az építkezés: az egyének, csoportok
bűnbakot kerestek, arról vitatkoztak, hogy ki is a hibás azért, mert nincs az óhajtott
szilárd tulajdonviszony, erkölcsi rend és gazdasági biztonság. Előbb a mezőgazda-
sági szakembereket, majd az államot, a helyi elöljárókat és elit tagjait (földosztókat,
hivatalnokokat, meg vállalkozókat) célozták a támadások – és feltűnt az EU is a cél-
keresztben. Arról szólt az igen általánosan példálózó közbeszéd, hogy régebb – a
nagyapák idején, vagy akár a szocializmusban is – jobb volt.
79
Gagyi József
Alulról történő, következetes közösségépítéshez nem jött létre tudás, tapasztalat,

anyagi alapok. A falusi társadalmak a Székelyföldön alapvetően és minden értelem-
ben szövetkezet-deficiteseknek bizonyultak. Az „egyént tulajdonjogában korlátozók
köre, azaz a tulajdon reális közössége” (lásd Tóth 1985: 59; legyenek ezek személyek,
csoportok vagy intézmények) vagy nem működik, vagy ha igen, akkor csak korlá-
tozottan, az egyének „demokráciára”3 hivatkozó ellenszegülését kiváltva. Szövetke-
zéshez pedig alku, alkuképes felek, bizalom, az alkuszegést szankcionáló működő
szerkezetek szükségesek.
Lassan, majd két évtized alatt, lett restitúció, lett EU-csatlakozás – de egyre
megrendültebben tapasztalták az egykor türelemmel várakozók, hogy nem az lett,
távolról sem lett az a Rend, mint amire vártak. Nem lett újra ugyanolyan társadalmi
szolidaritás, béke, közjó, mint amit elvesztettek, amit olyan sokáig vártak-reméltek,
mint ami (társadalmilag szerveződő emlékeikben, vagyis szimbolikus valóságukban)
a klasszikus korszakban volt.
Időlegesen sem?
Nem is lehetett. De az ehhez a felismeréshez vezető út, ennek a szomorú való-
ságnak a beismerése, ez a megvilágosodás megszüntetett minden mitikus viszonyte-
remtést, szakrális keretezést.
Már nem kellett ellenállni, lázadni, de nem lehetett tovább reménykedni, önma-
gukat hitegetni sem. Új világ új gondjaitól súlyosan és a visszakapott földhöz ragad-
tan jutottak el a felismeréshez: újra gazdálkodnak, de most más van, nincs „akkor”.
Loptak, mert rá voltak szorulva, túlélték, de nem lettek hősök, nem lettek győztesek,
csak azzal a csupasz, profán ténnyel kellett az új helyzetben szembesüljenek, hogy az
ő Rendjük, reményeik végleg szétfoszlottak, az idő/a változások visszafordíthatatla-
nok. Még esetleg a rituális lopásoknak, vagyis azoknak az emlékezetes lopás-csele-
kedeteknek, amit közösen vittek véghez, és még meg is ünnepelték a sikeres lopást,
ma is van tere, közössége. Akárcsak a világháborús katonatörténeteknek, ezeknek is
előkelő, szép helye van az egyéni, meg a kollektív emlékezetben. Bár leginkább csak
egymás között beszélnek ezekről – a fiatal generációt már más történetek foglalkoz-
tatják.
A kollektívból való lopásra úgy tekinthetünk, mint egy intézményesült társa-
dalmi viselkedésre. Mary Douglas szerint a (formális vagy informális) társadalmi
intézmények fennmaradásának, működésének két összetevője van: tranzakcionális
és kognitív. Természetes módon az egyének közötti tranzakciókban a javak meg-
szerzésére, nyereségre, és mindebben legalább a befektetett és megnyert erőforrások
egyensúlyára kell törekedni. Legalább ilyen fontos azonban a kognitív oldal: mivel
igazolhatóak mindazok a tevékenységek, amelyeket az intézményben végeznek, ho-
gyan vezetnek a kidolgozott magyarázatok a társadalmi rend és koherencia kialakí-
tásához, a biztonság fenntartásához, végső soron egy szakrális valóságnak való alá-
rendelődéshez (Douglas 2002: 37). A kollektívből való lopás tranzakcionális jellege
3 Igen leegyszerűsítve: demokrácia, azaz nem diktatúra, azaz amikor szabadság van és mások kárára
és a saját hasznára mindent lehet.
világos, a lopás valóságát feltáró Balogh Pál is erről beszél, „rá voltak utalva”, és
ha vitatható is, hogy a fizikai túlélés érdekében loptak, az bizonyos, hogy a vidéki
(de nemcsak) társadalom tagjainak igazodni, lopni és titkolni kellett, mert máshogy
nem tudtak hozzájutni bizonyos erőforrásokhoz. Fontos azonban a kognitív oldal
is, amiről Balogh Pál nem beszél, ami csak a történetek ismeretében, a valóság re-
konstrukciójával fejthető meg: a magyarázat arra vonatkozóan, hogy mégis, miért
maradhattak „erkölcsösek” és „tiszták” annak ellenére, hogy loptak? Úgy gondolom,
hogy egyrészt azért, mert az elkövetők szerint nem is lopás volt ez, hanem, ha jól ér-
tem: „eredeti szerzés”. A fogalmat Tárkány-Szücs Ernő használja: arra a népi joggya-
korlatra utal, amikor erdő-mező gazdátlan javait (pl. vadalmafa gyümölcse) az, aki
leszedte, tehát munkát fordított a megszerzésére, az ennek a cselekedetnek köszön-
hetően tulajdonosává vált a javaknak. ,,Úgyis kárrá válik, inkább vigyük mi haza”
– volt az általános vélemény a kollektívben megtermelt javakról. Másrészt pedig az
Állam volt az, amelyik kezdeményezőként lépett fel, és akcióival „erkölcstelenné” és
„szennyesé” tette magát, szétzúzta a „rendes családok” és a parasztfalu társadalmi
közösségeit, beavatkozott a világ szakrális rendjébe, amelyet vissza kell, és vissza
lehet majd állítani, ha ez az Állam/beavatkozás megszűnik. Erre kell majd törekedni
az állam – meg az állam által épített, működtetett modernizációs intézmények, a ki-
épülő új helyzetek megszűnése után, az állam és az intézményi működés ellenében.
Ezért fontos a lopásnak, mint a kollektivizálás után kialakuló társadalmi intéz-
ménynek a valóságát a dekollektivizáció felől kiindulva, visszamenőleg szemlélni,
feldolgozni, értelmezni. Ugyanis megértük azt, hogy mi is változott, amikor meg-
szűnt a beavatkozás, legalábbis azok a formák, amelyeket a megfosztottak nemzedé-
ke elszenvedett, amelyeket annyira kárhoztattak. A föld, igaz, hogy késleltetésekkel,
„rossz törvények” eredményeként, de visszakerült magántulajdonba. Az azonban,
amit annyira vártak és reméltek az idős generáció tagjai, nem alakult ki, nem kö-
vetkezett be. A várakozásnak nem az lett az eredménye, amire annyira számítottak.
Nem állt vissza sem a világ (világuk) mindennapi Rendje, sem a szakrális Teljessége.
Újra saját földjük, birtokuk lett, de nem lettek újra saját földjükön állva saját vissza-
épülő univerzumuk középpontjában visszaálló parasztok. Nem állt vissza például a
család rendje – hiszen a fiatalok elmentek, az unokák pedig már csak online voltak
elérhetőek.
Voltak az elmúlt időszakban az illúziót fenntartó felemelő pillanatok, de azok
hamar elmúltak: egy kisbaconi, idős és beteg parasztember arra a kérdésre, hogy
miért kéri vissza a saját földjét, azt válaszolta: kiviszek egy kicsiszéket, leülök az én
földemre, és akkor úgy érzem majd, hogy a földem fölött az ég is az enyém. De hát
ezek pillanatok voltak csak, hiszen ő is, generációjának a tagja is rövidesen, a földjét
és egét is hátrahagyva, a temető sötétjében lelte meg az öröklétet.
A dekollektivizáció folyamatában utoljára és véglegesen megkérdőjeleződött a
várakozásuknak, beletörődésüknek, alkalmazkodásuknak, alkuiknak és időleges
győzelmeiknek (életük dele hosszú évtizedeinek) értéke, értelme. Oda jutott ez a
generáció, hogy számukra is értelmetlenné, abszurddá vált a világ, amelyben, mint
most kiderült, már a közelmúltban is nemcsak nem lehetett, mert korlátozták és til-
81
Gagyi József
tották – de nem is volt érdemes önmagukra parasztként gondolni, és reménykedni,

a saját földre és ehhez a „földhöz kötött identitásra” alapozva elképzelni létezésüket.
Szívében ezzel a keserű érzéssel, kulturális vákuumban és a kiüresedett, deszakra-
lizálódott jelennel és jövővel szembenézve készülnek az idős generáció ma még élő
tagjai az eltávozásra.
A deszakralizáció ténye, ennek társadalmi szinten való felismerése és az erre
való reagálás legfontosabb eleme: a föld szimbolikus szerepének kiüresedése min-
denképpen megfontolandó, mint a parasztság eltűnésének, a paraszttalanítás (Ko-
vách 2003, 2012) „sikeres” befejezésének egyik magyarázata. Napjainkban – és
ezen elsősorban az EU-s csatlakozás utáni tíz évet értem – az „erkölcsös, maga ura,
saját földjén gazdálkodó, egyéni szabadsággal és a földhöz kötődő erős identitással
rendelkező” falusi emberének helyébe a vidék sokféle mesterséget űző, és a földdel
való szimbolikus kapcsolatból nemcsak kilépő, hanem azt megtagadó nemzedéke
lépett.
Szakirodalom
Dobrincu, Dorin
2001 Încheierea colectivizării în Romănia. Ultimul asalt împotriva ţărănimii.
In: Rusan, Romulus (red.): Anii 1961–1972. Țările Europei de Est, între
speranţele reformei şi realitatea stagnării. (Analele Sighet, 9.) Fundaţia
Academică Civică, Bucureşti, 191–197.
Douglas, Mary
2002 Cum gândesc instituțiile. Polirom, Iași.
Gagyi József
2012 Ha akartam fütyültem, ha akartam dudolászgattam. Beszélgetések Balogh
Pállal. Mentor Kiadó, Marosvásárhely.
2018 Aki tudta, vitte. Lopás, közösség, társadalom. Pro-Print Könyvkiadó, Csík-
szereda.
Hunya Gábor
1990 Az élelmezési válság okai. In: Uő (szerk.): Románia 1944–1990. Gazdaság és
politikatörténet. Atlantisz–Medvetánc, Budapest, 58–68.
Kovách Imre
2003 A magyar társadalom „paraszttalanítása” – európai összehasonlításban. Szá-
zadvég 2. (28) 41–67
és hatalmi változása. Argumentum – MTA Társadalomtudományi Központ
(Szociológiai Intézet), Budapest.
Kovács József, Ö.
2011 A vidéki Magyarország politikai társadalomtörténete 1945–1965. A dikta-
túra társadalomtörténete és a kollektivizálás magyar–német összehasonlí-
tásban. MTA doktori értekezés. (Elérhetőség: http://real-d.mtak.hu/423/4/
dc_104_10_doktori_mu.pdf)
Tóth Zoltán
1985 A család, a magántulajdon és a helyi társadalom szerkezete (társadalomtörté-
neti esszé) In: Böhm Antal – Pál László (összeáll., szerk.): Helyi társadalom.
Strukturális viszonyok a helyi társadalomban. MSZMP KB Társadalomtu-
dományi Intézete, Budapest, 57–98.
Desacralizare. O nouă întorsătură în schimbarea relației

față de pământ în zona rurală
Lucrarea pornește de la supoziția că în spatele răspândirii furtunoase a furtului de după forma-

rea cooperativelor agricole a existat un concept bine articulat: oamenii au considerat că fapta
lor nu ar fi un păcat, căci păcătos fusese statul socialist, care i-a privat de proprietățile lor. Dacă
acest lucru nu s-ar fi întâmplat, atunci ei ar fi rămas agricultori independenți, oameni cu drepturi
existențiale depline, iar după ce v-a lua sfârșit dominarea acestei forme de stat, ei vor redeveni
ce au fost odinioară. Acest concept a luminat speranțele, așteptările oamenilor ca o aură sacră.
După 1989 aceste speranțe au fost realizate parțial și temporar, dar a devenit cert faptul că nu
s-a reîntors acea ordine țărănească, considerată o totalitate existențială, iar după aderarea la
UE această generație, care s-a socializat posedând și lucrând propria parcelă de pământ, apoi
așteptând și sperând ca un agricultor al cooperativei, a fost nevoită să realizeze faptul că a greșit:
ceea ce a urmat, a adus cu sine lipsuri și frustrații, deziluzii, iar lumea lor s-a desacralizat.
Desacralization. New Turn in the Change of the Relation

towards the Land in the Rural Area
The paper is built on the supposition that behind the rapidly spreading stealing after the forma-
tion of cooperatives there was a well-articulated concept: people considered that what they were
doing was not a sin, as the socialist state itself was the sinner, because it deprived them of their
land possessions. If this would not have happened, they would have remained their own masters,
existentially complete people, and after this state will disappear, they will become once again
what they used to be. This concept was like a sacred aura illuminating and feeding hopes and ex-
pectations. After 1989 these hopes were fulfilled partially and temporarily, but it turned out that
the once existing agricultural order, regarded as an existential fulfilment, was not coming back,
so after the accession to the EU this generation, which was socialized having and working their
own lands, and later on was waiting, hoping as a socialist, cooperative farmer, had to realize, that
he was wrong: whatever came, it brought hiatus, frustrations and disappointments, thus their
world underwent desacralization.
83
Peti Lehel
A falusi gazdálkodás változásai

egy erdélyi településen
Elemzésemben egy mezőségi település, Sárdok (álnév) falusi gazdálkodásának vál-

tozásait vizsgálom.1 Az elemzés középpontjában a jelenleg követett gazdasági straté-
giák bemutatása áll, különös tekintettel a gazdaságok jövedelem-szerkezetére. Kér-
désfelvetéseim egyrészt a családi gazdaságok által követetett gazdasági stratégiákat
a pluriaktivitás és diverzifikáció jelensége mentén megközelítő elemzések (például
Blad 2010, Walford 2003, Gidarakou–Kazakopoulos–Koutsouris 2004) probléma-
felvetéséből, másrészt a gazdálkodást a nem ipari jellegű, önellátó élelmiszerterme-
lést (food selfprovisioning) a jövedelemszerkezetben játszott jelentősége felől meg-
közelítő elemzésekből (Smith–Jehlička 2013), valamint a Petr Jehlička és szerző-
társai által (Jehlička–Kostelecký–Smith 2008) a Jens Alber és Ulrich Kohler az in-
formális élelmiszertermelés az Európai Uniós országokban játszott szerepéről szóló
elemzésükkel (Alber–Kohler 2008) folytatott vitából inspirálódtak. Ezek a követke-
zők: Milyen kulturális előképek befolyásolják a falusi gazdaságok stratégiakövetését
és milyen változásokat eredményeztek az EU-csatlakozást követően kialakuló agrár-
támogatások? Mi a jelentőségük az agráriumhoz kötődő, valamint az attól független
jövedelmeknek a háztartások működésében? Az agrártevékenységből származó és a
nem mezőgazdasági jellegű jövedelmek kombinációjára épülő gazdasági stratégiák
hogyan hatnak vissza a gazdaságok anyagi stabilitására és milyen szerepet játszanak
a gazdaságok kríziskezelésében és fejlődési lehetőségeiben? Léteznek-e nem mező-
gazdasági jellegű, de a falusi életvilághoz kötődő gazdasági aktivitások, diverzifiká-
cióra építő gazdasági stratégiák?
A tanulmány első felében röviden felvázolom azokat az elméleti fogalmakat
(pluriaktivitás, diverzifikáció, önellátó élelmiszertermelés) és az ezeket konceptu-
alizáló szakirodalmat, amelyek segítségével etnográfiai anyagomat értelmezni fo-
gom. Ezt követően a településen zajló gazdálkodás gazdasági és társadalmi kereteit
ismertetem, a település gazdasági-társadalmi kontextusának megrajzolására téve
kísérletet. Megkísérlem bemutatni, hogy a közelmúlt legfontosabb társadalomtörté-
neti fordulópontjai (kollektivizálás, városra történő ingázás és migráció, rendszer-
1 A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült. Magyar nyelven történő első
publikálása: Peti 2014a. Angol és román fordításban megjelent: Peti 2014b.
85
Peti Lehel
váltás, reprivatizáció/dekollektivizáció) milyen hatással voltak a lokális gazdálko-

dás átalakulására, nagyobb hangsúlyt a rendszerváltás utáni folyamatokra fektet-
ve. A tanulmány második felében a sárdoki gazdatársadalom gazdasági stratégiáit
mutatom be, kísérletet téve a gazdasági stratégiák szerinti legfontosabb típusok be-
mutatására.
Pluriaktivitás és diverzifikáció
A szakirodalomban a pluriaktivitás és a diverzifikáció fogalmainak jelentéstar-

talmai között némi átfedés van, a következőkben a jelen elemzés szempontjából
is kulcsfontosságú két terminus néhány szakirodalmi konceptualizálását ismer-
tetem.
Nigel Walford szerint a farmok diverzifikációjának első formális tipológiáját Bri-
an W. Ilbery alkotta meg (Ilbery 1991) „megkülönböztetve annak mezőgazdasági és
strukturális formáit, a különbségtétel alapját az képezve, hogy az illető tevékeny-
ség hagyományos agrárszerepének kiterjesztése, vagy egy különböző ipari szektort
képvisel” (Walford 2003: 52). Brian W. Ilbery a diverzifikáció fogalma alatt „a far-
mok nem tradicionális vállalkozásait” érti, amelyek ugyanakkor „olyan túlnyomó-
részt agárjellegű egységekben zajlanak, amelyek [...] elsődlegesen nem élelmiszer
és gabonatermesztésre alapoznak (Ilbery 1991: 208).2 A szerző szerint a diverzifi-
kációba a farmok által beindított újszerű termelési ágazatok is beleférnek (a szerző
többek között a csigafeldolgozást és a különféle gyógynövények termesztését nevezi
meg ezek között), vagy olyan esetek, „amikor a tradicionális termékekhez új értéket
adnak hozzá farmon történő feldolgozással/közvetlen marketing formájában,3 vagy
olyan nem élelmiszertermeléssel foglalkozó új vállalkozások, mint szállás és rekreá-
ciós lehetőség a farmon” (Ilbery 1991: 208). Brian W. Ilbery a diverzifikáció külön-
böző formáit táblázatában összegezte:4
2 A diverzifikáció fogalmának hasonló értelemben vett használatához lásd: Knickel et. al. 2003, idézi
Blad 2010: 156.
3 A közvetlen marketing alatt a szerző a közvetlenül a farmon történő értékesítést, farmon mű-
ködő üzleteket, a vevőkhöz való kiszállítás stratégiáját érti, míg a farmon történő feldolgozás
alatt különféle házi termékek (például sajt, joghurt, dzsem, bor stb.) előállítását (lásd Ilbery
1991: 210).
4 A táblázatot leegyszerűsítve, a kulcsfogalmakkal közlöm, szelektált példákkal.
A falusi gazdálkodás változásai egy erdélyi településen
1. táblázat. A farmdiverzifikáció lehetőségeinek tipológiája

(A typology of farm diversification options – Ilbery 1991: 210)
Strukturális diverzifikáció Mezőgazdasági diverzifikáció
1. Turizmus 1. Nem konvencionális vállalkozások

(i) Szállás (i) Termény5
(ii) Rekreáció (ii) Állati termékek6
(iii) Kombinált (iii) Biogazdálkodás
2. Hozzáadott érték növelése 2. Erdei farm
(i) Közvetlen marketing 3. Mezőgazdasági jellegű szerződéskötés
(ii) Feldolgozással
(iii) Bőr/prém és gyapjúeladás
3. Passzív diverzifikáció
Terület bérbeadása
Épületek bérbeadása
Nigel Walford ismertetve Brian W. Ilbery tipológiájának lényegét, felhívja a figyel-

met annak néhány következetlenségére. Walford szerint az Ilbery által strukturális-
nak nevezett diverzifikáció néhány formája elhibázott (amelyeket, mint láttuk Ilbery
a tradicionális agrártevékenységtől eltérőeknek, új értékhozzáadásuk révén a vállal-
kozói habitus irányába történő elmozdulást eredményezőnek tartott), mivel a tejter-
mékek házi feldolgozása a farmokon történeti viszonylatban is gyakori volt (lásd Wal-
ford 2003: 53). N. Walford szerint ezért „szükséges figyelembe venni a diverzifikációs
tipológiák történeti specifikumait és megvizsgálni az előzményeit a farmok szintjén a
pluriaktivitásnak/diverzifikációs vállalkozásoknak” (Walford 2003: 53).
Marta Blad szerint a „diverzifikáció alatt olyan jövedelmező tevékenységek ér-
tendők, amelyek nem a farmmal kapcsolatosak, de közvetlenül a birtokhoz kötőd-
nek, például annak erőforrásait használják, és gazdaságilag visszahatnak arra” (Blad
2010: 158). Anne Moxnes Jervell norvégiai gazdaságokat kutatva arra a következte-
tésre jutott, hogy „a diverizifikáció és az intenzifikáció7 elsősorban a nagyobb farmok
sajátja, míg a farmon kívüli pluriaktivitás, és a fiatalabb generáció a farm körzetéből
történő hosszabb időre történő migrációja sokkal gyakoribb a kisebb farmok eseté-
ben” (Jervell 1999: 109).
A plurikativitás fogalmának Anthony M. Fuller általi konceptualizálása lefedi a
Brian W. Ilbery által definiált értelemben a diverzifikáció néhány aspektusát. Ant-
hony M. Fuller szerint a pluriaktivitás „azokat a farmokat jellemzi, amelyek a mező-
gazdaság mellett egyéb aktivitást is folytatnak”, mint például: „munkavállalás más
farmokon (például bérmunka); „kvázi-mezőgazdasági tevékenység, mint élelmiszer-
5 A szerző többek között a malomipari termékeket, valamint a “nem szokványos” növénytermesztést

(gyógynövények, ipari növények és szőlő) sorolja ide.
6 Brian W. Ilbery felsorolásában hal, szarvas, ló szerepel.
7 A termelésvolumen növelése – P. L.
87
Peti Lehel
feldolgozás (például közvetlen eladásra történő borkészítés); egyéb, a farmon zajló

nem agrárjellegű aktivitás (például szállásnyújtás turisták számára, bútorkészítés);
farmon kívüli aktivitás (bérmunka)” (Fuller 1990: 367). Fuller ugyanakkor arra is
felhívja a figyelmet, hogy a legtöbb háztartás jövedelemszerkezete kombinált jelle-
gű, a mezőgazdasági aktivitásból származó bevételek mellett számos külső jövede-
lem is becsatornázódik (például szociális juttatások, nyugdíj stb.), ezért a pluriakti-
vitás szerinte „egy multidimenzionális földbirtok-egységet jellemez, amelyen a gaz-
dálkodás mellett egyéb farmhoz kötődő vagy azon kívüli aktivitásra kerül sor, ame-
lyért különböző díjazás jár (fizetés, természetbeni jövedelmek, átutalások)” (Fuller
1990: 367).
Guy Durand és Guido van Huylenbroeck szerint a plurikativitás „a gazda vagy a
gazdaság tagjai által végzett mezőgazdasági és nem mezőgazdasági jellegű aktivitá-
sok kombinációjából áll” (Durand–Huylenbroeck 2003, idézi Blad 2010: 156). Anne
Moxnes Jervell norvégiai családi gazdaságok pluriaktivitását vizsgálva megerősítet-
te, néhány korábbi vizsgálat eredményét, amelyek „rámutattak arra, hogy a gazdasá-
gok szintjén megnövekedett pluriaktivitás nagy része a (főként női) házastárs mun-
kaerőpiacon való részvételének tudható be” (Jervell 1999: 100). Ugyanezen szerző
szerint a háztartások és kisméretű gazdaságok jövedelmének különböző forrásokból
történő kombinációja a fejletlen élelmiszerpiaci körülményekhez történő adaptációs
stratégia része a világ különböző részein (lásd Jervell 1999: 106).
Az idézett szerzők nyomán a pluriaktivitás alatt a gazdaság tagjainak gazdasá-
gon kívüli egyéb olyan jövedelmeit és jövedelemszerző tevékenységeit értem, ame-
lyek nem a gazdaság által megtermelt termékek értékesítéséből származnak (pl. fi-
zetés, a szolgáltatás, nyugdíj, szociális támogatás stb.), de amelyek nem feltétlenül
függetlenek a gazdaság lététől (pl. európai uniós és állami támogatások). A diverzi-
fikáció alatt – elsősorban Brian W. Ilbery tipológiája (Ilbery 1991) és Nigel Walford
ehhez fűzött kritikai észrevételei nyomán (Walford 2003: 52–53) – azokat a jöve-
delemszerző stratégiákat értem, amelyek valamely gazdaság fő profiljától némileg/
vagy teljesen eltérőek és a gazdaság bevételei számára új lehetőséget nyitnak meg.
Ezekbe beleértem azokat a házi tejtermék-előállító technikákat is, amelyeket ugyan
a gazdaságok többsége tradicionális módon gyakorol, de amelyekkel egyes gazdasá-
gok a termék értékesítésének új konjunktúráját nyitják meg.
Önellátó, házi/háztáji élelmiszertermelés
A pluriaktivitás és a diverzifikáció koncepciója, egyáltalán a többes jövedelmek sze-

repe a farmok fenntarthatóságában az 1980-as években az agráripar terjeszkedése
következtében kialakuló rurális krízis idején alakult ki (lásd Walford 2003: 52, Ful-
ler 1990: 362, 367), mely időszakban a kutatókat és a döntéshozókat a vidéki né-
pesség megélhetési gondjai és a tömeges rurális munkanélküliség problémái foglal-
koztatták (lásd Fuller 1990: 367, 368). Ezt megelőzően „a részidős gazdálkodást és
a pluriaktivitást az elégtelen farmjövedelmek szimptómájának tartották, amelyek a
mezőgazdasági produktivitást fenyegetik” (Jervell 1999: 102), s amelyek ugyanakkor

a gazdálkodással való felhagyás, az abból való kivezetés útját nyitják meg (lásd Jer-
vell 1999: 102, 110; Nrydan et. al. 1993, idézi Gidarakou–Kazakopoulos–Koutsouris
2004: 153).
A kelet-európai posztszocialista országokban történő önellátó élelmiszerterme-
lés jelenségét problematizáló szakirodalom egyik iránya e jelenséget elsősorban nem
gazdasági tényezőkkel magyarázza. Ahogy azt Joe Smith és Petr Jehlička csehországi
és lengyelországi példákon bemutatták, a házi/háztáji élelmiszertermelésnek (dom-
estic/household production, FSP – food self-provisioning) piaci vonatkozásai mel-
lett legalább annyira fontos összetevője a személyes kapcsolatok fenntartása (az éle-
lem elajándékozása), amelybe belejátszanak az élelem minőségével kapcsolatos ima-
ginációk is, valamint a saját maguk által termelt élelmiszer egészséges voltának fel-
értékelése, amely motivációk a pénzügyi megtakarítást is megelőzték (lásd Smith–
Jehlička 2013: 13, 25, 29). A kelet-európai országokban zajló önellátó élelmiszerter-
melés legfontosabb aspektusának a „csendes fenntarthatóságot” (quiet sustainabi-
lity) tartják, amely a jelenség társadalmi és környezetkímélő hasznosságát lényege-
sebbnek tartja gazdasági aspektusainál: „a csendes fenntarthatóság olyan gyakorla-
tokként definiálható, amelyek jótékony környezeti és társadalmi hatásúak, amelyek
nem kapcsolódnak közvetlenül vagy indirekt módon piaci tranzakciókhoz, és ame-
lyeket gyakorlóik nem úgy prezentálnak, mint amelyek kifejezetten környezeti vagy
fenntarthatósági célúak lennének” (Smith–Jehlička 2013: 28).
A posztszocialista országokban zajló önellátó élelmiszertermelést Smith és Jeh-
lička nem tartja elhelyezhetőnek a nyugati államokban lévő alternatív élelmiszer-
hálózatokat elemző paradigmában8 a jelenséget fenntartó motivációs tényezőket il-
letően annak elsősorban nem gazdasági aspektusaira világítva rá. Petr Jehlička és
szerzőtársai egy korábbi tanulmányban elutasítják a Jens Alber és Ulrich Kohler (Al-
ber–Kohler 2008) által képviselt azon felfogást, amely a jelenség működésének hát-
terében a posztszocialista országokban lévő szegénységet, valamint a szocializmus-
kori akadozó élelmiszerellátás miatt kialakuló habitusokat feltételezik (lásd Jehlič-
ka–Kostelecký–Smith 2008: 2). Jens Alber és Ulrich Kohler eredményeinek meg-
cáfolására szentelt tanulmányukban azonban ők is kivételként kezelik Romániát. A
szerzők kvantitatív adatai szerint az európai országok közül Romániában kiemelke-
dően magas az „informális élelmiszertermelés” – ahogy ők nevezik – aránya,9 amely
nem magyarázható kizárólag a Petr Jehlička és szerzőtársai által kihangsúlyozott
kulturális motivációk, szabadidős vonatkozások, vagy az élelemhez tapadó „alterna-
tív” ideológiák szerepével,10 legalább ilyen fontosnak tűnik (ha nem lényegesebbnek)
8 „A kelet-európai országokban zajló házi/háztáji élelmiszertermelés nem egyszerűen az alternatív

élelmiszerhálózatok egyik változata, abban az értelemben, hogy a jelenlegi agráripari élelmiszer-
rendszerre adott választ képeznének” (Smith–Jehlička 2013: 31). [A kiemelés is tőlük – P. L.]
9 Egyik grafikonjuk szerint Európában Romániában termeli meg a legtöbb lakos az élelmiszer-szük-
ségletének több mint 50%-át (egy 0-tól 3-ig terjedő skálán a 2-est meghaladó mezőben helyezkedve
el) (Alber–Kohler 2008: 114).
10 Ahogy azt már korábban részletesebben ismertettem.
89
Peti Lehel
Alber és Kohler az élelmiszertermelést a szocialista hiánygazdasággal, a munkanél-

küliséggel és a szegénységgel kapcsolatba hozó magyarázatai.
Michael Sofer és Florica Bordanc az 1990-es közepén két, romániai hegyvidéken
fekvő (Vâlcea megyei) településen végzett vizsgálatuk nyomán az önellátó élelmi-
szertermelést és a pluriaktivitást az extenzív mezőgazdasági termelést és élelmiszer-
piaci kompetitivitást akadályozó, önellátásra korlátozó kényszerstratégiának tartják
(lásd Sofer–Bordanc 1998: 294–295). A szerzők szerint a vidékfejlesztés belső (lo-
kális, mentális) és külső (makró, országos gazdasági) problémái miatt11 a termelők
nem tudnak megvalósítani egy kompetitív piaci integrációt, a mezőgazdasági terme-
lékenység alacsony fokon marad, a munkaerő pedig megoszlik az agrárium és a kül-
ső jövedelemforrások között (lásd Sofer–Bordanc 1998: 295).
Sárdok • Sárdok (álnév) a Mezőségként ismert néprajzi tájegységhez tartozó, Ko-

lozsvártól keletre, 35 km-re fekvő település.12 A 2002-es Hivatalos Népszámlálási
Statisztika szerint összlakossága 1451 volt, etnikai megoszlása következőképpen ala-
kult: magyar: 902 (62,16%), román: 430 (29,63%), 119 cigány (8,2%).13 Ugyanezen
népszámlálás adati szerint felekezeti összetétele a következő volt: 288 ortodox, 157
görögkatolikus, 510 unitárius, 401 református, 56 adventista, 10 pünkösdista, 21
baptista, 4 római katolikus, 91 egyéb (Varga 2007). Sárdok a román közigazgatási
struktúrában községközpont státussal rendelkezik, amelynek értelmében a közigaz-
gatási egység intézményei e településen működnek: a polgármesteri hivatal, a rend-
őrség, községi orvosi rendelő, állatorvosi rendelő, posta, községi iskola.
Sárdok község azon kevés Kolozs megyei települések közé tartozik, ahol a ma-
gyarok község szintű aránya meghaladja a románokét, amelynek következtében az
1989-es rendszerváltás óta töretlenül RMDSZ-es polgármestere és RMDSZ-es több-
ségű tanácsa van. Ennek a helyzetnek a következménye, hogy a település az RMDSZ
megyei vezetésének kiemelt figyelmét és támogatását élvezheti. Ennek egyik meg-
nyilvánulása volt egy fiatal gazdáknak szóló EU-s pályázat megírásához nyújtott tá-
11 Előbbire a szerzők példaként hozzák fel a helyieknek az intenzív termelés ellenében ható azon rizi-
kócsökkentő stratégiáját, amely különböző mikroklimatikus viszonyok között lévő parcellákon való
gazdálkodásból áll, míg a külső problémák között egyebek mellett az önellátásra való berendezke-
dést és a nem kereskedelmi agrártermelésre ösztönző mentalitást, a helyi piacok szervezetlenségét,
a központoktól való távolsággal járó infrastrukturális lemaradást, a termesztés input oldalán lévő
költségek magas árát és hogy a fejlett input-tőkével a kormány rendelkezik, az állami támogatások
hiányát stb. sorolják fel) (lásd Sofer–Bordanc 1998: 294–295).
12 Ezen elemzés alapjául szolgáló terepmunka 2009 nyarára nyúlik vissza, amelynek során Kiss Dé-
nessel, Szabó Á. Töhötömmel és a kolozsvári Szociológia Tanszék néhány diákjával vizsgáltuk a me-
zőgazdaság helyzetét ezen a településen. A terepmunka 6 napja során több informális beszélgetést,
valamint 5 rögzített interjút készítettünk. Akkori megfigyeléseinkből egy kutatási beszámoló készült
Kiss Dénes összegzésével (Kiss D. 2009) A jelen elemzés szolgáló kutatás nem zárult le, a terep-
munka elmélyítésére a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (2012–2014) keretében került sor, amely-
nek keretében e településen 14, 1 és 3 óra közötti félig strukturált interjút készítettem, amelyből 2
interjúalany Kolozsvárra beköltözött sárdoki volt, valamint több rövidebb, informális beszélgetést
folytattam.
13 Nemzeti Kisebbségkutató Intézet: Etnikai térképek, 2013. (Forrás: http://www.ispmn.gov.ro/maps/
county/59657_cj_etnii_maghiar; letöltve: 2013. máj. 21.)
mogatás, amelyet a településen többen megnyertek és amelynek jelentőségét a ké-

sőbbiekben bővebben is tárgyalom.
A 2002-es és a 2011-es Hivatalos Népszámlálás végleges adatai azt mutatják,
hogy az előző népszámláláshoz képest a magyarok és románok község szintű aránya
egyaránt csökkent (előbbiek 2,62%-kal, utóbbiak 3,48%-kal), míg a cigány lakosság
aránya 3,32%-kal nőtt.14
A településen jelentős számú cigány lakosság is él. A polgármesteri hivatal szo-
ciális munkásának becslése szerint kb. 200 cigány család él a településen, nagyjából
400 szavazati joggal rendelkező személy.
A kollektivizálást követően a falu munkaképes lakossága a közeli nagyváros ipar-
telepein vállalt munkát, amely az 1960-as és 1970-es években ingázó életforma kere-
tében történt. Egy egykori ingázó közlése szerint a sárdoki munkaképes lakosság kb.
fele, 300-400 ember közötti ingázó volt ezekben az években, férfiak, nők vegyesen
(könnyűipar, nehézgépgyár, építkezések stb.) Az ingázók száma az 1970-es évek vé-
gén csökkent le, amikor a sárdokiak is éltek annak a rendelkezésnek a lehetőségével,
amely szerint nagyvárostól több mint 30 km fekvő falvak munkásai kedvezményes
lakásvásárlásban részesültek.
A népszámlálási statisztikák szerint míg 1966-ban Sárdok lakossága 2676 fő volt,
1977-ben már 226 személlyel, míg 1992-ben 1047-el kevesebb személyt regisztráltak
az 1977-es népszámláláshoz képest (Varga 2007: 145).
Az 1970-es években a városba történő beköltözések következtében a település la-
kosságának létszámcsökkenése mellett mára a település korszerkezetében túlnyomó
többséget az idősek alkotnak. Az 1990-es évek legelején néhányan visszaköltöztek a
faluba, főként a legkorábban megszűnő építkezési vállalatok munkásai, valamint az
1990-es évek elején nyugdíjba ment sárdokiak közül, amely azonban jelentős mér-
tékben nem gyarapította a lakosság létszámát és a korszerkezetet sem javította.
A földek kiosztását a reprivatizációt lehetővé tevő 1991/18-as törvény megho-
zását követően Románia-szerte rengeteg probléma nehezítette, ahogy arra a szak-
irodalomban többen felhívták a figyelmet. A földprivatizáció a romániai falvakban
máig nem lezárt folyamat. Sok településen máig konfliktusteremtő feszültségforrást
képez. Különösen Románia 2007-es EU-csatlakozását követően, amikor az EU-alap-
ból finanszírozott földszubvenciók következtében a 2000-es évek közepére jelentős
mértékben elértéktelenedett15 földek újra felértékelődtek.
Az első két évben ki nem osztott földeket az 1992 őszéig még működő SZMT dol-
gozta. A kiosztott 50 ár nagyságú földeket a SZMT traktoristái saját kontóra dolgoz-
ták meg, oly módon, hogy a traktorokat, gépeket használhatták, amelynek fejében
az elhasznált üzemanyag árának háromszorosát befizették a SZMT-nek. A földek ki-
14 2011-es Hivatalos Népszámlálás, valamint a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet adatai (Etnikai térké-
pek, 2013. Népességfogyás 2002–2011, magyar kisebbség, Kolozs megye. Forrás: http://www.ispmn.
gov.ro/maps/county/59657_cj_grad-de-suprapunere-2011_maghiar; letöltve: 2013. máj. 21.)
15 A Katherine Verdery által használt „vanishing hectare” metafora egyik jelentése éppen a föld koráb-
bi felértékelt funkciójának megváltozását, elértéktelenedését fejezi ki (lásd Verdery 2003: 360).
91
Peti Lehel
osztása 1992-ben történt meg, amelynek nyomán nagyvonalakban a kollektivizálás

előtti birtokszerkezet restaurálódott.
A falu lakói nagy részének van saját erdő-része, a nagyobb gazdák a visszaszol-
gáltatott területek mellett további részeket is vásároltak, így akár 1-3 ha erdővel is
rendelkeznek. A fának a fűtésen, főzésen túlmenően a gazdaságok épületekkel való
ellátottságában is nagy szerepe van. A gazdasági épületek többnyire saját építésű,
improvizált jellegű épületek, amelyek építőanyaga a saját tulajdonú erdőből kerül ki.
Társas • A SZMT működésképtelenné válását és reprivatizációját követően 1992-

ben 30 gazda egy társas gazdaságot hozott létre. Nem volt hivatalosan bejegyezve,
informálisan, szóbeli egyezség alapján működött. A társas gazdaság tulajdonképpen
két, barátságban lévő gazda irányítása alatt jött létre. A gazdaságok a tulajdonukban
lévő földterület nagysága szerint meghatározott pénzösszeggel járultak hozzá a me-
zőgazdasági műveléshez szükséges traktorok, gépek megvásárlásához, amely a tár-
sas közös vagyonát képezte. A gépeket az ez évben privatizált SZMT-ből vásárolták.
A társast irányító két gazda köteles volt megdolgozni az ehhez tartozó gazdaságok
földjeit. Az első években a gazdák csak az üzemanyag árát fizették ki, később a falu-
ban egy adott munkafázis áránál jelentősen olcsóbb szolgáltatáshoz jutottak a társas
révén. A közös tulajdonban lévő gépekkel kb. 150 ha területet dolgozott meg a gépe-
ket kezelő két gazda. A társas a helyi SZMT-ből vásárolt gépek mellett két traktort a
részvénytársasággá alakult megyei Agromectől bérelt.
A társas csak a közösen összeadott pénzből összevásárolt gépparkot illetően mű-
ködött vagyonközösségként. A nem gépesített munkafázisok elvégzéséről a gazdák
gondoskodtak. A földeken megtermelt termény teljes egészében a földet birtokló
gazdáké maradt. A társas ilyetén való működése a gazdák a föld saját tulajdonban
való tudásának igényét fejezte ki, amely magában hordozta a saját földhöz való érzel-
mi viszonyulásokat és szimbolikus tartalmakat, amelyekre a szakirodalomban töb-
ben is felhívták a figyelmet (például Oláh 2004a: 18). Társult vót, de a fődet mük
dógoztuk meg.16
A társas működését rengeteg probléma akadályozta. Először is nem voltak for-
málisan lefektetett szabályai, teljesen esetlegesen és kaotikusan zajlott az, hogy az
egyes munkafázisok elvégzése esetében, egy-egy gazda mikor került sorra. Az embe-
rek gyanakvóak, türelmetlenek voltak, egymást megelőzve igyekeztek mielőbb sorra
kerülni a művelésre váró területeikkel. Az említett okok miatt ez a gazda kilépett a
társasból, saját gépeket vásárolt és önállóan kezdett gazdálkodni. A társas irányítá-
sát egy másik gazda vette át.
A társas kis mértékben gépi szolgáltatást nyújtott a társashoz nem tartozó gaz-
dáknak is. Mivel a településen a traktorok és a hozzájuk tartozó legszükségesebb gé-
pek beszerzése lényegében csak az 1990-es évek közepére történik meg, ezekben az
években a lóval, bivallyal, tehénnel történő földmegmunkálásnak is nagy jelentősé-
ge volt.
16 Férfi, 80 év fölötti, 2013. április 24.
Mivel a konfliktusoktól, nézeteltérésektől recsegő-ropogó társas gépparkjának

felújítására, új gépek vásárlására egyáltalán nem fordítottak pénzt az amúgy is
használt, folyamatos felújításra szolgáló gépekkel egyre nehezebben lehetett a tár-
sas tagjainak földterületeit megdolgozni. A tagoknak nyújtott kedvezményes árú
gépi szolgáltatás mértéke egyre csökkent, az 1990-es évek végére már csak 10% kö-
rüli volt a kihasználása faluban az egyes munkafázisokért fizetett teljes árú gépi
szolgáltatáshoz képest. A társas jelentőségének a csökkenése ugyanakkor egybe-
esett az 1990-es évek közepétől egyre jobb gépi felszereltségre szert tevő gazda-
ságok önállósodásával, akik jobb gépekkel, sokkal rövidebb várakozási idő alatt,
szinte azonos áron nyújtottak gépi szolgáltatást a traktorokkal nem rendelkező gaz-
dáknak. A megnevezett okok miatt a gazdák nagy része, főleg a nagyobb földte-
rületekkel rendelkezők kiszálltak a társasból, visszakövetelve a gépek vásárlásába
fordított pénzük egy részét, amelyet készpénz vagy gépi szolgáltatásnyújtás formá-
jában kaptak meg a társas két vezetőjétől. A társas gépállománya két vezetőjének
tulajdonában maradt, akik időközben saját gépparkjukat újabb traktorokkal és a
hozzájuk tartozó mezőgazdasági gépekkel is felújították. Az egyes gazdaságoknak
a társas gépállományában való résztulajdonának értékmeghatározását nézeteltéré-
sek kísérték, amelyek máig fenntartó feszültséget eredményeznek a társas irányítói
és az egykori/jelenlegi tagok között.
Még most is harcolnak. Követelik a részeket. [...] Mondtam neki, ne izéljetek,
mert ha kitátom a számat, mentek. De aztán rokon is vagyok vele, szomszéd is va-
gyok vele [...]. A nagyanyáink testvérek voltak, úgyhogy... Én azt mondtam neki,
hogy „legyen a tiéd ember, de ne halljam azt, hogy rikótazzatok [kiabáljatok]”.17
Ily módon a társas a 2000-es évek elejéig lényegében funkciótlanná vált, bár né-
hány, kevés földterületet (1-2 ha-t) művelő gazdaság egy-két munkafázist – a társas
gépállományában való közös részükre hivatkozva – továbbra is a társas „vezetőivel”
végeztetnek el.
A társast tehát a rendszerváltás utáni években a mezőgazdasági gépek hiányá-
nak problémája hívta életre. Hosszú távú stratégiával nem rendelkezett, bukása tu-
lajdonképpen szükségszerű volt. A használtan vett traktorokat és gépeket nem cse-
rélték újakra, amelyben a társas iránti bizalom megrendülése is kifejeződött. A tár-
sashoz nem tartozó, az 1990-es évek közepén előremutató gazdasági építkezésekbe
kezdett gazdák sikerei (saját géppark létrehozása, tehéntartásra való specializáló-
dás) a társas gazdasági forma ellen hatottak, az önálló gazdálkodásra való törekvést
ösztönözték.
Caritas • A kollektív és a SZMT privatizációján, valamint a földosztás nagyján túl-

lévő faluban az 1993-as év kiemelt jelentőségűvé vált a gazdaságok gépi felszerelését
illetően, amelyben nagy szerepet kaptak a Kolozsváron működő Caritas piramisjá-
ték nyereményei.18 A mára legsikeresebb, legkorábban gazdaságépítésbe fogó gaz-
17 Férfi, 80 év feletti. 2013.április 24.

18 A Caritas antropológiai vizsgálatához lásd: Verdery 1995.
93
Peti Lehel
dák közül többen említették a Caritason általuk vagy szüleik által nyert összegek je-
lentőségét. Többek számára az első traktor és a hozzá tartozó legalapvetőbb gépek
megvásárlása a Caritason nyert pénz révén vált lehetővé.
A Caritason nyert összegekből néhányan Kolozsváron blokklakást vásároltak,
amelynek bérbeadása viszonylagos stabilitása mellett ezen családok készpénzfel-
használásában máig fontos szerepet játszik. A Caritas paradox módon az átmenet
időszakában lévő Románia a mezőgazdasági fejlődést akadályozó kedvezőtlen poli-
tikai, gazdasági folyamatai közepette a sárdoki gazdaságok önállósodására való tö-
rekvésében az egyik legjelentősebb eszközt jelentette.
Tejfeldolgozó üzem • Az 1990-es évek végén a 2000-es évek elején egy Sárdok-
ról származó, Kolozsváron élő vállalkozó tejfeldolgozó üzemet létesített a faluban. A
néhány helybélit foglalkoztató tejfeldolgozó üzem eddigi információim szerint kb. 3
évet működött. Az üzem felvásárolta az egész falu tehéntejtermelését, tejfölt, sajtot,
telemeát készített, amelyet kolozsvári üzletekben hozott forgalomba. A faluban volt,
aki azt mondta, hogy a vállalkozás sikertelen volt, tulajdonosa ezért számolta fel. Az
üzem egyik dolgozója szerint, aki három évig volt az üzem alkalmazottja, a vállalko-
zó válását követő vagyonmegosztás áldozata lett az üzem. Felszámolásához vélemé-
nye szerint a falusiak gondatlansága, rövid távon való gondolkozása is hozzájárult,
mivel sokan rossz minőségű tejet adtak be az üzembe, amely az üzem termékeinek
minőségét is csökkentette.
Tejfelvásárló cégek, csarnokok • A településen jelenleg hat tejfelvevő csarnok

van. Ezek közül öt foglalkozik a faluban megtermelt tej begyűjtésével. Az öt csarno-
kot három cég működteti. Mindhárom országos jelentőségű, tejfeldolgozással fog-
lalkozó óriáscég (Bonas, Napolact, Covalact).19 Két cég csarnokai a nagyobb tehénál-
lománnyal rendelkező gazdaságoknál vannak elhelyezve, a falu különböző pontjain,
az egyik cég nem gazdaságoknál, hanem különálló épületekben (egy esetben egykori
szövetkezeti tulajdonba tartozó „régi csarnok” épületében) működteti a tejbegyűjtő
csarnokait. A csarnokok felszerelése a cég tulajdonát képezi.
Azokban a gazdaságokban, ahol tejcsarnok működik, a gazdaság egy-két tagja
napi néhány órás munkaidővel a cég hivatalos alkalmazásában áll. Általában a csar-
nok működésével kapcsolatos adminisztráció, minőség-ellenőrzés, nyilvántartás, de
csarnok tisztántartása, a tejhordó kondérok mosása stb. is a feladatkörei közé tarto-
zik. Bár a fizetés minimális, a jövedelem állandósága, előre kalkulálhatósága, a cég
által az alkalmazott után fizetett nyugdíjalap és egészségügyi biztosítás rendkívül
fontos az olyan gazdaságokban, ahol a készpénzhez jutás nem havonta történik, ha-
nem a különféle eladások, szubvenciók kifizetésének sokszor bizonytalan ideig kito-
lódó ciklusaihoz kötődik.
19 Két cég, a Napolact és a Covalact egy internetes portál piackutatásra alapozó osztályozása szerint a
20 legerősebb romániai brand közé sorolható. (50 cele mai puternice branduri românești în 2012.
Elérhetőség: http://www.revistabiz.ro/50-cele-mai-puternice-branduri-romanesti-in-2012-668.html;
letöltve: 2013. jún. 3.)
A csarnokok általában 1-3 részmunkaidős alkalmazottal rendelkeznek. Az admi-

nisztratív, ellenőrző és higiéniát biztosító személyeken kívül a csarnokok (azaz az
ezeket működtető cégek) a tejet begyűjtő személyeket is alkalmaznak. Ezek általá-
ban lovas szekérrel rendelkeznek, a fejésekhez igazított időpontokban, tejes kondé-
rokban rendszeresen begyűjtik és a csarnokba szállítják a tehenes gazdaságokból a
tejet. A kutatás idején az egyik csarnok tejösszegyűjtőjét napi 4 óra munkaidőre al-
kalmazta a cég, havi 300 lejért (kb. 67 euró).
A tejet begyűjtő személyek közül nincs mindenki hivatalosan alkalmazva („nin-
csenek papírjaik”). Az egyes csarnokokból évszaktól függően 1-3 napi rendszeresség-
gel szállítják el a cégek a csarnokokból a tejet feldolgozó üzemeikbe.
A tejfelvásárló cégek közös stratégiája, hogy a tej árát a megtermelt mennyiség
alapján (ha meghatározott minőségi feltételeknek eleget tesz: például megfelelő zsír-
tartalommal rendelkezik) különböző áron fizetik. Minél nagyobb mennyiséget állí-
tanak elő egy gazdaságban, annál magasabb árat fizetnek egy liter tejért. A nagyobb
mennyiséget általában 50 literes egységekben mérik. Az egyik cég a kutatás idején
napi 1–50 l tejért 50 banit fizetett literenként. És csupán a napi 500 liter tejet meg-
haladó gazdaságoknak fizetett 1,5 lejt 1 liter tejért.
A tej literenkénti áráért 1,5 lejt kapó gazda kevés van, lévén, hogy ekkora tej-
termelést csak a legnagyobb állatállománnyal rendelkező gazdák tudnak megvaló-
sítani. Még a tej literenkénti áráért 1 lejt kapó gazdák is kevesen vannak, beszéltem
olyan gazdával is, aki naponta általában 120-130 l tejet adott be a csarnokba, mégis
ritkán érte el azt, hogy a tej literenkénti áráért legalább 1 lejt kapjon.20 A magasabb
tejhozam elérése lényegében a piaci feltételek alakításának egyetlen lehetősége a he-
lyiek részéről. E rendszeren belül az árak alig különböznek az egyes cégek között.
Az egyik csarnokban csupán egyetlen gazdaságban megtermelt tehéntej szállítás
előtti tárolása történik. Ennek a gazdaságnak a tehénállománya a faluban a legna-
gyobbak közé tartozik. Ez a gazdaság egy regionális lefedettségű értékesítő szövetke-
zet (Cooperativa „Somes–Arieş”) részvényese. A tejet a cégek a falvakba kihelyezett
csarnokaiba leadó kisgazdaságokkal ellentétben a szövetkezet tárgyalóképes félként
lép fel a tejfelvásárló cégekkel szemben. Mivel a régióból sok, viszonylag nagy men�-
nyiségű tejet termelő gazdaság tartozik hozzá, a szövetkezet a tejfelvásárló cégek ál-
tal nem elhanyagolható piaci szereplőt képez. A falusi gazdaságokhoz képest a szö-
vetkezet lényegesen magasabb áron adja el a tejet az egyik, a faluban két csarnokkal
is rendelkező tejfeldolgozó cégnek.
A szövetkezet tehát az egyetlen, a gazdák piaci érdekeit az óriáscégekkel szem-
ben képviselni tudó érdekérvényesítő forma. A szövetkezethez tartozásnak – mint
azt a későbbiekben részletesebben is fogom tárgyalni – a magasabb áron eladható
tej mellett más előnyei is vannak. Ezek között a legfontosabb a gazdaság piaci input-
szükségleteihez alacsonyabb áron való hozzájutás lehetősége. A szövetkezethez tar-
tozás nyilvánvaló előnyei mellett Sárdokról mégis csupán egyetlen gazdaság tagja
ennek a szervezetnek.
20 A kutatás idején a kolozsvári szupermarketekben 1 liter tej ára 4 és 6 lej között volt.
95
Peti Lehel
Pályázatok • A mezőgazdasági tevékenység korszerűsítésére, fellendítésére kiírt

pályázatokkal a településen csupán néhány személy élt. Ennek okai között találjuk
a gazdaságok formális alapokon történő szervezésével szembeni bizalmatlanságot, a
gazdák magas fokú bizalmatlanságát a gazdaságok hivatalos alapokra való helyezé-
sével, általában mindennemű formális kötődéssel szemben. A bizalmatlanság egyik
forrása az adminisztrációban való járatlanság, a bürokrácia kiismerhetetlensége, de
az ellenőrző hatóságok visszaéléseitől való félelem is, amelyekről a faluban több tör-
ténetet is hallottam, és amelyek az adminisztratív kötődések elkerülésének magya-
rázatául hoztak fel. A gazdaságok formális megalapozásától való ódzkodás még ab-
ban az esetben is indokolt volt, amikor a rendőrség például büntetéseket szabott ki
az alkalmanként traktoros szolgáltatást nyújtó gazdáknak, a szolgáltatások jogtalan-
ságára, adócsalásra hivatkozva. A gazdák szó nélkül kifizették a büntetéseket, de ezt
követően sem nyitottak hivatalosan bejegyzett, a gazdasági tevékenységet jogi kere-
tek között lehetővé tevő ún. PFA-kat.21
A jogi személyiséggel rendelkező gazdaságok működtetésének számos hátránya
van a gazdaságok szempontjából, amelynek csak egyik okát képezi az adminisztráci-
óban való járatlanság. Az egyik oka, hogy a PFA-nyitáshoz a földek hivatalosan an-
nak a nevén kell legyenek, aki a PFA-t nyitja. Ezzel szemben egy gazdaság földállo-
mánya a gazdaság különböző tagjainak a nevén van, nem is szólva a rokonságon be-
lül történő kiegyezésekről, a földhasználatot illetően. Egy közösen gazdálkodó ház-
tartásban általában a föld egy része az idősebb generáció tulajdonát képezi, amely
főként visszaigénylés útján került a tulajdonukba. A közösen művelt föld másik ré-
szét a háztartáshoz tartozó leszármazottak a földosztástól eltelt időszakban vásárolt
földjei képezik, amelyeknek jelentős hányada nem hivatalos adás-vétel útján került
birtokukba. A fiatal családok a vásárolt földeket a közös művelés ellenére saját tu-
lajdonukként tartják számon. Az idősebb generáció halálát követően ezek a földek
értelemszerűen nem fogják osztozkodás tárgyát képezni. A tulajdonviszonyok jogi
rendezetlensége a gazdáknak szóló mezőgazdasági fejlesztésére kiírt pályázatokra
jelentkezés egyik legjelentősebb akadályát képezik. A gazdáknak rendkívül kis moz-
gásterük van arra, hogy az éppen aktuális pályázati feltételeknek megfelelően papír-
forma szerint tudják hivatalosítani birtokaikat. Nem is beszélve arról, hogy a hivata-
losítás rendkívül időigényes és nem kevés pénzbe kerül. A legtöbb pályázat ugyanak-
kor a már említett PFA-bejegyzést alapfeltételként szabja meg. A legtöbbjük számá-
ra nem világosak a PFA-nyitás jogi következményei, adózási feltételei sem. Attól fél-
nek, hogy PFA-k bejegyzésével az állam aránytalan mértékben megadóztatja őket az
egyes területeiken termelt termény esedékes piaci ára alapján, még akkor is, hogy-
ha ők nem adják el a terményt, közvetlen jövedelmük tehát nem származik belőle.
Az általános tendencia az, hogy a gazdák többsége a mezőgazdasági termelés hatás-
fokát segítő, birtokfejlesztésre, mezőgazdasági gépek vásárlására stb. kiírt pályáza-
tok túlnyomó többségébe a gazdaságuk valós jellemzőivel (például a földtulajdon
21 PFA – persoană fizică autorizată – gazdasági tevékenység végzésére engedélyezett természetes

személy, magánvállalkozó. A Transindex hírportál Román–Magyar banki szótárának fordításában.
mérete, állatállomány nagyságát, gépi felszereltséget stb. tekintve) probléma nélkül

beleférnének, a hivatalosan felmutatható gazdaságuk paraméterei alapján azonban
nem. Például a birtokméreteik alapján, egy adott korhatárt meg nem haladó gazda
gazdasága a pályázatok többségének feltételrendszere szerint vagy „túl kicsi” vagy
„túl nagy”.
2. táblázat. A sárdoki társadalom gazdasági stratégiák szerinti rétegződése
Profitorientáltan Az agrártevékenységben Önállóan nem

gazdálkodó csoportok elsősorban házi élelmiszer- gazdálkodó
termeléssel (FSP) résztvevő és FSP-t
csoportok nem folytató
csoportok
nagy közepes kisgazdaságok kertgazdaságok
gazdaságok gazdaságok
helyi adminisztratív és nyugdíjasok kolozsváriak városról ingázó

kulturális elit adminisztratív
és kulturális elit
tehéntartásra specializálódott
és kombinált gazdaságok
ingázók, szolgák
kereskedők,
kisiparosok
juhos méhészek cigány
gazdaságok piacozók háztartások
(kertészkedők/
gabona- tehéntartók)
termesztő
gazdaság
A település lokális csoportjai – kivéve a nem a településen lakó, a faluban mun-

kahellyel rendelkező adminisztratív, és kulturális elit néhány tagját (leszámítva a
helyben élő papokat) – a házi élelmiszer-előállítás révén mindannyian kötődnek az
agráriumhoz. A főként önellátásra vagy (legfőképpen) városon élő gyermekeik/ro-
konaik élelmezését szolgáló élelmiszer-előállítás volumene a néhány háziszárnyastól
és a ház körüli kertek zöldségeseitől a néhány disznóig, egy-két tehénig és a néhány
hektáron történő földművelésig jelentősen változik az egyes háztartások esetében.
A helyben élő adminisztratív elit tagjai és a gazdák csoportja között jelentős átfe-
dés van. A polgármester, az alpolgármester (a felesége a szociális munkás), a sürgős-
ségi beavatkozásokért felelős hivatalnok, aki egyben a helyi RMDSZ vezetője (a fe-
lesége a Szarvasmarhatartó Egyesület titkárnője) mindannyian gazdálkodnak. Csu-
pán kertgazdasággal rendelkezik, vagy mezőgazdasági jellegű tevékenységben csu-
pán jövedelem-kiegészítésként (önellátó élelmiszertermelés, méhészkedés) érintet-
97
Peti Lehel
tek a helyben élő papok – ortodox (felesége a könyvtáros), görögkatolikus, unitárius,

református.
A legintenzívebb, profitorientált mezőgazdasági tevékenységet folytató legtöbb
gazdaságban a tehéntartásnak, ennél kisebb mértékben a juhtartásnak van kiemelt
jelentősége. Az állattartással foglalkozó gazdák mindegyike foglalkozik gabona- és
takarmánynövény-termesztéssel is, amelyet főként az állatok takarmányozására
használnak fel. A gazdák többsége tejfelvásároló cégeknek adja el a gazdaságban
megtermelt tehéntejet, egy kisebb csoportjuk a közeli nagyvárosban értékesíti ma-
gánlakásoknál vagy a városi piacokon. A juhtartással foglalkozó gazdák saját felvá-
sárló körrel rendelkeznek a juhsajt, gyapjú stb. értékesítéséhez, de a városi piacon
történő értékesítésre is van példa. A tehéntejet városon értékesítő háztartások né-
melyike fóliázással (virág- és zöldségtermesztéssel) is foglalkozik. A kisebb gazdasá-
gok némelyikében az önellátó élelmiszertermelést profitorientáltabb méhészkedés-
sel kombinálják. E domináns ágazatok mellett akadnak kivételek is, például az ex-
tenzív, profitorientált gabonatermesztést folytató gazda, aki állattartással egyáltalán
nem foglalkozik. Vagy a magányosan, csupán számtalan kutyája társaságában élő,
nyugdíjas éveire a faluba beköltöző értelmiségi nő, akit a faluban kissé különcnek
tartanak és aki szüleitől örökölt jelentős birtokon gazdálkodik úgy, hogy gépparkkal
nem rendelkezik és minden egyes mezőgazdasági művelethez traktoros gazdák szol-
gáltatásait veszi igénybe.
Az 1990-es években a kiemelt jelentősége a disznótartásnak volt. Nem volt ritka
az olyan gazdaság ahol 50 feletti állományt tartottak. Mára a disznótartás jelentő-
sége nagy mértékben lecsökkent, a gazdák főként a háztartás szükségletére tartanak
sertést.22 A vágóhidak hiányában a disznók nehezen adhatók el, az eladásra disznót
tartó gazdák egyetlen piaca a faluba érkező kereskedőkből áll. A kereskedők érke-
zése kiszámíthatatlan, az általuk megszabott árak kevés teret engedtek az alkudo-
zásnak. Az alkalmi eladásokból származó készpénz fontos kiegészítő jövedelmet ké-
pez a kisebb gazdaságok esetében, de a tehén és juhtartásra való specializálódáshoz
hasonló stabilitást a korábban megnevezett okok miatt nem nyújt, ezért mára már
egyetlen gazdaság sem specializálódott disznótartásra. Mindezek ellenére a kereske-
dőknek történő eladásokból származó jövedelemnek máig van jelentősége a gazda-
ságok készpénzhasználatában, bár ez a jövedelem a gazdaságok éves jövedelemszer-
kezetében inkább csak kiegészítő jellegű, és az eladások bizonytalansága miatt gyak-
ran nem is kalkulálnak előre vele. Ha nem sikerül eladni, levágják, „a ház számára
elprédálják”, ahogy az egyik gazda mondta. A néhány, maximum 10-15 állományú
disznótartás általában az extenzív földművelést/tehéntartást folytató gazdaságok-
ban van, ahol a disznók által elfogyasztott gabona rendelkezésre áll, és amúgy sem
adnák el, ezért tartásuk költségeit sem számolják.
A következőkben a mezőgazdasági aktivitásból származó jövedelem fontossága
alapján a helyi társadalom három nagy csoportjáról, a profitorientáltan gazdálko-
dókról, a házi élelmiszer-termeléssel (FSP) foglalkozók csoportjáról, valamint ön-
22 Férfi, 80 év feletti. 2013.április 24.
állóan nem gazdálkodó és önellátó élelmiszer-termelést nem folytató csoportok-

ról beszélek. A profitorientáltan gazdálkodók, valamin a házi élelmiszer-termeléssel
foglalkozó csoportoknak az általuk követetett gazdasági stratégiák, valamint a gaz-
daságok mérete alapján további alkategóriáit különböztetem meg.
Önállóan nem gazdálkodó és FSP-t nem folytató csoportok
A városról ingázó adminisztratív és kulturális elit • E csoport kivételes hely-

zetet képez: a helyben élő adminisztratív és kulturális elittől eltérően ők nem folytat-
nak önálló gazdálkodást, a helyi közösséghez való tartozásuk kérdéses, bár egyesek
közülük már hosszú ideje dolgoznak a faluban, mindenki által ismertek és beágyazó-
dottak a helyi kapcsolatrendszerekbe.
A településen adminisztratív, oktatási és kulturális téren dolgozó elit jelentős ré-
sze Kolozsvárról, vagy a környékbeli falvakból ingázik. Nem a településen él a tanerő
egy része, a körzeti orvos, az állatorvos, a Polgármesteri Hivatalban dolgozó, mező-
gazdasági adatokat nyilvántartó hivatalnok („agent agricol”, agrárreferens), a pénz-
tárosnő, könyvelőnő, valamint egy teleház jellegű kezdeményezés (PAPI) két infor-
matikusa. A nagyobb gazdaságok alkalmazásában álló szolgák csoportjával együtt
ők az önállóan nem gazdálkodók és önellátó élelmiszer-előállítással nem foglalkozók
kategóriáját alkotják.
Szolgák • A szolgák az elsősorban extenzív állattartással foglalkozó gazdaságok ál-

landó munkaerőt jelentő alkalmazottai. Általában a falu legnagyobb a 20-30 tehenet
meghaladó, vagy több száz juhval rendelkező tehenes és juhos gazdaságai foglalkoz-
tatják őket. Egy-egy ilyen gazdaságban általában 1-2 szolga dolgozik. Legfontosabb
szerepük az állatok gondozása, de a nagyobb gazdaságok a mezőgazdasági idény-
munkák fontosabb munkafázisai során is használják őket, az alkalmilag felfogadott
napszámosok mellett. A szolgák általában nem a helyi társadalom lakói közül kerül-
nek ki, hanem a megye különböző településeiről vagy más megyékből származnak.
A falu egyik legnagyobb gazdaságában 3 szolga dolgozik. Utóbbi gazdaságnak a
gazdasszonya arról számolt be, hogy a szolgákra úgy tettek szert, hogy azok munkát
kerestek, „ajánlkoztak”. Előre kialkudott havi fizetést kapnak és teljes ellátást, bele-
értve valamennyi italt és cigarettát, emellett mosnak is rájuk. Az említett gazdaság-
ban a gazdasági épületek közelében épített külön épületben volt a szálláshelyük (az
egyik szolgának a családja is ott lakott), a tanyás legeltetések esetében éjjel-nappal
kint vannak az állatokkal.
Egy szolga bére az említett gazdaságban havi 700 lej, amihez még hozzáadódik
a cigaretta havi költsége (a gazdasszony becslése szerint kb. 3 millió), de egy szolga
értéke még egy gazdaságon belül is más és más lehet, attól függően, hogy ő, vagy a
szülei milyen alkut tudnak kötni a gazdával. Vannak olyan alkuk is, például a már
említett gazdaságban, amelyek a pénzbeli fizetség mellett a szolga családjának adott
terményt, vagy disznót is magukban foglalnak. A szolgák általában nem cigányok,
99
Peti Lehel
bár cigány szolgával is találkoztam a településen. Ennek oka, hogy a szolgaság intéz-
ménye gyakran szoros életközelséget jelent a gazda családja és a szolga között, a gaz-
dák kevésbé bíznak a cigányokban. A szolga gyakran együtt étkezik a gazda családjá-
val, együtt dolgozik a háztartás tagjaival. Általánosan hangoztatott vélemény, hogy a
szolgák csak a gazdák állandó felügyelete alatt dolgoznak, egyébként „a szolga nem
csinál gazdaságot”.
Az agrártevékenységben elsősorban
házi élelmiszer-termeléssel (FSP) résztvevő csoportok
Kisgazdaságok
Nyugdíjasok • A nyugdíjasok a helyi társadalom legnépesebb csoportját képezik.

Általában egy-két ha földet műveltetnek meg, a nyugdíj/betegnyugdíj a mezőgaz-
dasági munkálatokra való fordításából. A falu szociális munkásának közlése szerint
a faluban kb. 80-an részesülnek különböző mértékű fogyatékossági támogatásból.
Az idősek közül szinte mindenkinek van nyugdíja, legtöbbjük ún. kollektívnyugdíjat
kap. Fennmaradó területeiket bérbe adják a faluban extenzívebb földművelést foly-
tató gazdáknak. A földek után járó állami támogatást a bérbe adott („árenda”) terü-
leteik esetében is visszatartják, amelyet szintén a művelt területek költségeinek fe-
dezésére fordítanak. A bér fejében a föld minősége szerint általában bizonyos men�-
nyiségű terményt kapnak, de gyakran a földhasználat fejében a gépekkel rendelke-
ző gazda teljes gépi művelést biztosít a bérbe adó gazda saját művelésében lévő te-
rületein. A kapott terménnyel, ill. a saját művelésű földek hozamából néhány disz-
nót, 1-3 tehenet, szárnyasokat tartanak, amelyek saját, ill. városon élő gyermeke-
ik családjának élelmezésének kiegészítését célozza meg. Gyermekeik családja időn-
ként besegít a gazdaság munkaszükségletébe, ám ez a munkaerő a mezőgazdasági
munkafázisok szempontjából egyenlőtlen megoszlású, sokszor kiszámíthatatlan. E
csoport esetében a gazdálkodói tevékenység motivációi között meghatározó szere-
pet foglal el a földhöz és a gazdálkodáshoz szimbolikus tartalmakkal telített attitűd-
del való viszonyulás (a föld és a gazdálkodás szubjektív felértékeltsége), amelyet a
szakirodalom a paraszti gazdálkodás jellemzőjeként tart számon (például Fél–Ho-
fer 1997: 19–20, Gagyi 1995, Kiss A. 2002, Kotics 2001, Szilágyi 2002).23 Anne Mox-
nes Jervell az általa kutatott esetben, a mezőgazdasági jövedelmek visszaforgatását
a mezőgazdaságba, azaz pluriaktivitás működtetésének egyik motivációját a földhöz
való hagyományos ragaszkodásban látta, amelyre tulajdonosai ugyanakkor a csalá-
di narratívum-hagyomány által alátámasztott esetleges „nehéz időkkel” való dacolás
„biztosítási stratégiájaként”24 is tekintettek (lásd Jervell 1999: 111).
23 Az „agrártevékenység identitásformáló tényezői”-hez (a hivatkozott szerző fogalmai) részletesebben

lásd még: Szabó 2009: 67.
24 A szerző fogalmai – P. L.
A nyugdíjasok pár hektár földön, valamin a háztájin történő gazdálkodása a ter-

meléshatékonyságot illetően messzemenően alulmarad a specializáltabb, profitori-
entált gazdaságokétól. Ezeknek a gazdaságoknak a gépi felszereltsége alacsony szin-
tű, legfennebb szekérrel, ló által húzott ekével, boronával stb. rendelkeznek, de gyak-
ran a lóval végzett munkavégzésért is fizetnek. (Igen gyakran igénybe vett szolgálta-
tás például pityókaszedéskor a lótartó cigányokkal végeztetett „sorkihúzás” (gyakor-
latilag a pityóka speciális kiszántása.)
Ingázók, kereskedők, kisiparosok • A főként Kolozsváron dolgozó ingázók cso-

portja, kb. 40-50 személy. A férfiak főként építkezéseken gépkezelőkként, sofőrök-
ként, kapusokként,25 a fiatalabb asszonyok egy csoportja takarítónőként, szakácsnő-
ként stb. dolgozik. Az ingázók egy része a munkaidejükhöz igazított mikrobusz-já-
ratot veszik igénybe, de sokan személyautóval ingáznak, csoportosan, költségkímélő
módon.
Az ingázók kiterjedtebb gazdasággal nem rendelkeznek, háztáji gazdaságot azon-
ban fenntartanak, a házak kertjeiben saját fogyasztásra zöldségeket termesztenek,
egy-két disznó, néhány szárnyas ezekben a háztartásokban is van. Ritkábban egy-két
tehenet is tartanak ezekben a gazdaságokban, főként azok, akik munkaideje rugal-
masabb (több portás is van közöttük) vagy munkahelyükön fizikailag kevésbé meg-
erőltető munkát végeznek.
A faluban üzletet, kocsmát működtető kereskedők, valamint a néhány kisiparos
(asztalosok, kőművesek) vállalkozásuk, valamint vállalt munkáik után élnek, azon-
ban egy kis méretű gazdaságot maguk is fenntartanak. A többi, elsősorban nem pro-
fitorientáltan gazdálkodó csoporthoz hasonlóan mezőgazdasági jellegű tevékenysé-
gük célja elsősorban a házilag termesztett élelem biztosítása: zöldségek, krumpli,
kukoricaliszt, fehérliszt stb. formájában, valamint a háziszárnyasok, 1-3 disznó, pár
darab juh számára szükséges gabona és szálastakarmány előállítása.
Ez a fajta gazdálkodói habitus nem zárja ki a megtermelt fölösleg alkalmankén-
ti eladását, vagy olyan terményre való elcserélését, amelyből a gazdaságban hiányt
szenvednek. Az állatok tartásához szükséges gabona vagy szálastakarmány vásárlá-
sára ritkán kerül sor, gyakoribb, hogy a hiányzó terményt falus társaiktól valamely
általuk nyújtott szolgáltatás (fizikai vagy szakképesítést igénylő speciálisabb munka)
ellenértékeként számítják fel.
Méhészek • Kb. 7 gazdaságról van szó, románokról és magyarokról vegyesen. E

gazdaságok fejlődése szempontjából fontos szerepe van egy három évvel kiírt pályá-
zat megnyerésének, amelynek célja a méhészetek fokozatos bővítése, fejlesztése. A
pályázat öt évre szól, amely évente 1500 eurós vissza nem térítendő támogatást je-
lent fiatal méhészek számára. E háztartások nem kizárólagos megélhetését jelenti
a méhészet képezte jövedelem. A kulturális elithez hárman is tartoznak a méhész-
25 Hát ez a kapusság, egy kicsi gazdaságot fenn tud tartani, s még van egy fizetése. Tehát nem olyan
nagy, de ugye ottan kipiheni magát. Férfi, 60 év körüli, 2013. április 11.
101
Peti Lehel
kedéssel foglalkozók közül, a korábbi és a jelenlegi református lelkész, valamint az

óvónő családja. A többiek – egy nyugdíjas gazdát leszámítva, aki csak méhészkedés-
sel foglalkozik – kis méretű gazdálkodást is folytatnak a méhészetek működtetése
mellett.
A méhészetek jelentősebb profittermelést eredményezhető méret alatt vannak.
A méhészetek jelenlegi méretüket tekintve kicsiknek számítanak, átlagban 20-25
méhcsaláddal rendelkeznek. A legtöbb méhcsaláddal rendelkező méhésznek sincs
legalább 50 méhcsaládja. A méhészetek jelenleg a fejlesztés fázisában vannak, amely
csupán alkalmai, kis mennyiségű eladást teszt számukra lehetővé. Többségüktől egy
nagykerekedő vásárolja fel a mézet a faluban.
Kertgazdaságok
A kolozsváriak • Olyan sárdoki származásúak, akik az 1970-es években költöztek

be a városba és a földosztáskor földterülethez jutottak. Az 1990-es évek elején, kb.
2000-ig az otthonmaradt idős szülők segítségével a városi munkahelyből, nyugdíj-
ból származó jövedelem a mezőgazdaságba való befektetésével megművelték földje-
iket. Hétvégenként fizetett helyi munkaerővel (főként cigány napszámosokkal), Ko-
lozsvárról vitt barátokkal hétvégi gazdálkodás keretében művelték gazdaságukat.
Ezáltal a család és felnőtt gyermekeik családjának alapélelmiszer szükségletét tud-
ták biztosítani (főként lisztet, tejet, disznóhúst, napraforgóolajat). A fölösleget (leg-
többször terményt, gabonát és kukoricát, egy-két disznót, tejet) szüleik többnyire
helyben értékesítették.
A 2000-es évekre kiöregedtek, meghaltak a mai ötvenes, hatvanas éveiben járó
generáció szülei, akik a gazdaság szervezésében és napi működtetésében a kulcs�-
szerepet játszották. Ezek a gazdaságok fokozatosan kezdtek leépülni a helyben ma-
radt szülők, nagyszülők munkaképtelenné válását követő munkaerőhiány, a gépi fel-
szerelés, a magas árú gépi szolgáltatások következtében. Ezek a gazdaságok 2000-
ig rendre eladták a nagyobb területeiket, mára el nem adott földjeiket bérbe adják.
Nagyrészük fenntartja a lakatlanná vált szülői házat, amelynek kertjében zöldsége-
ket termesztenek hétvégi művelés keretében. E házak egy része esetében megfigyel-
hető, hogy tulajdonosaik (és szintén városon élő felnőtt gyermekeik) hétvégi pihe-
nőházakká alakították, amelyet a begyepesített udvar, a partizáshoz kiépített fedett
pihenőhelyek, a ház körül kialakított gyümölcsösök is jeleznek.
Jelen van a saját maguk által megtermelt termény minőségi másságának a gon-
dolata: „más az íze”, „nem permetezzük, csak amennyit éppen kell”.26 A pluriaktivi-
tás az ő esetükben kielégíti a jelenség Marta Blad által leírt azon aspektusát, hogy az
ezt működtető gazdaságok a vidéki élet előnyeit és az állandó munkahely biztonsá-
gát együtt élvezhetik (lásd Blad 2010: 163).
26 Férfi, 60 év feletti. Kolozsvár, 2013. március 5.
Cigány háztartások • A házaik melletti kis kerteket a legtöbb cigány család meg-
dolgozza. Saját ellátásra zöldséget, egy-két disznót a legtöbb háztartásban tartanak.
A reprivatizációs törvény értelmében a földosztáskor azoknak a cigány családoknak
mértek 50 ár földet, amelyek már a szocializmus idején is a településen éltek és dol-
goztak a helyi termelőszövetkezetben. A cigány családok jelentős része a földosztás-
kor mért földet eladta, legtöbbjüktől egy tehéntartásra specializálódott cigány gaz-
da vásárolta fel a földeket, aki ma már az egyik legnagyobb gazdasággal rendelkezik
a faluban. Azok a cigány családok, akik nem adták el a földosztás során kapott par-
cellájukat, a háztáji élelmiszertermelés kiegészítő részeként művelik meg, főként az
egy-két disznó, pár háziszárnyas élelmezése szempontjából elengedhetetlen kukori-
cát termesztik meg rajta. A lovat tartó cigány családok számára az egy-két ló élelme-
zésében is kiemelt fontossággal rendelkeznek ezek a területek.
Profitorientáltan gazdálkodó csoportok27
Közepes gazdaságok
Tehéntartásra specializálódott és kombinált gazdaságok • A helyi társada-

lom legszámottevőbb olyan csoportja, amely a vegetálást meghaladó, extenzívebb
gazdálkodást folytat és jövedelmének legfontosabb forrása az agráriumból származik.
Legjelentősebb csoportjukat a csak tehéntartásra specializálódott gazdaságok
képezik, kb. 15 gazdaság. Egy kisebb csoportjuk a tehéntartást juhtartással kombi-
nálja. A kombinált (juh és tehéntartásra specializálódott) gazdaságok esetében álta-
lában 7-10 tehenet és 100-300 db. juhot tartanak. A csak tehéntartásra specializáló-
dott gazdaságok általában nagyobb tehénállománnyal rendelkeznek (10-25 közötti
állat), mint a kombinált gazdaságok.
Általában 10-15 ha földterületen gazdálkodnak, a gazdaságok jelentős mértékben
gépesítettek, rendelkeznek a földműveléshez szükséges legfontosabb mezőgazdasági
gépekkel. A gazdaságukból legfennebb egy-egy speciálisabb, nagyobb értékű gép hi-
ányzik, mint például aratógép vagy kukorica. E speciálisabb jellegű gépi szolgáltatá-
sokat meg szokták fizetni az ezekkel rendelkező gazdáknak.
Általában fiatalabb, 40-es éveikben járó gazdák képezik ezt a csoportot, ahol a
mezőgazdasági munkákba a család minden tagja besegít. Külső munkaerőhöz csak
ritkán szoktak folyamodni a mezőgazdasági idénymunkák során. E gazdaságok elin-
dulásában fontos szerepet játszott a szülőktől kapott földörökség, valamint épületek,
27 E csoport fontosabb jellemzőinek szakirodalmi párhuzamaihoz – a teljesség igénye nélkül – lásd

Esther Golibrzuch a „piacorientált mezőgazdaság” (market-oriented agriculture) fogalma alá be-
sorolt háztartásokat (Golibruzch 2002: 163–164), Dumitru Sandu által vállalkozói magatartással
jellemzett gazdaság-típust (Sandu 1999), az Oláh Sándor által „árutermelő gazdálkodási módnak”
nevezett gazdálkodói gyakorlatokat (Oláh 2004b: 31–32); a Borsos Endre és György István által
„nagygazdákként”, valamint „több lábon állókként” jellemzett „stratégia-csoportokkal” (a szerzők
fogalmai – P. L.) egyaránt mutatnak közös vonásokat (Borsos–György 1999: 80–81). E gazdaságtí-
pusok egyik legfontosabb közös jellemzője a többé-kevésbé specializált, piacra való termelés.
103
Peti Lehel
a rendszerváltást követő években a szülők munkájának becsatornázása a gazdaság-

ba szintén kiemelt jelentőségű volt.28 Bár ezekben a gazdaságokban is meghatározó
szerepe volt a szülőktől örökölt földeknek, gépeknek, gazdasági épületeknek vagy
éppen pénzmegtakarításnak, a gazdaságok mára többnyire önállósodtak. A gaz-
daságok mai szintre való fejlesztése már e fiatalabb gazdák alatt történt az elmúlt
10–15 évben.
E gazdaságok mára többségükben önállósodtak. A gazdaságok gépi felszerelés-
ében, ahogy a többi gazdaság esetében is, nagy szerepet játszott a Caritas pilótajátékon
nyert pénz, amelynek segítségével traktort és a mezőgazdasági termeléshez szükséges
legfontosabb gépeket vették meg. Az örökölt, saját tulajdonú 2-5 ha földet folyamatos
vásárlással mára már megduplázták. A saját tulajdonú földek mellett 2-5 ha földet bé-
relnek. Terményt egyáltalán nem adnak el, a megtermelt gabonát állataikkal etetik fel.
Kb. 10 gazdaságról van szó, amelyben általában 10-25 tehenet tartanak. A gazdaságok
legfontosabb jövedelemforrása a tej, amelyet a településen tejösszegyűjtő csarnokot
működtető cégek valamelyikének adnak el. A tejfelvásárló cégek az előállított tejmen�-
nyiség függvényében alakuló árszerkezetében kb. „középen” helyezkednek el.
E csoport tagjai a helyi hatalmi szerkezetnek is meghatározó, de nem a legfon-
tosabb szereplői. E csoport néhány tagja és az adminisztratív elit között jelentős át-
fedés van, az alpolgármester (felesége a hivatal szociális munkása), a Polgármesteri
Hivatal egyik részlegének alkalmazottja (aki egyben az RMDSZ helyi szervezetének
a vezetője is, felesége az Aranykúti és Sárdoki Szarvasmarhatartók Egyesületének a
titkárnője) valamint több tanácsost is e csoport tagjai között találunk.
E gazdaságok egy része (kb. 5 gazdaság) az utóbbi években kibővült (a 2009-es
terepmunkánkhoz képest is) egy EU-s pályázatnak köszönhetően. A méhészekhez
hasonlóan e gazdaságok is a gazdaság méretének növelésére, a pályázat időtartamá-
nak 3. évétől pedig 20%-os profitnövekedésére kaptak 7000 euró vissza nem téríten-
dő támogatást. Az általam megkérdezett gazdák ezt az összeget az állatszám növelé-
sére, istálló felújításra valamint a gazdaságuk gépfelszereléséből még hiányzó mező-
gazdasági gépvásárlásra fordították. Ennek elsősorban az említett pályázatról való
tudomásszerzés, a pályázat megírásához, a későbbiekben pedig adminisztrálásához
szükséges hivatali tapasztalatnak, valamint az ehhez szükséges megfelelő külső kap-
csolatok mozgósítása szempontjából van jelentősége. A pályázatról való legfőbb in-
formáció ugyanis az RMDSZ megyei szervezetén keresztül érkezett. Az összes pályá-
zatot az RMDSZ Kolozs megyei területi szervezete elnökének a fia, a Kolozs megyei
ifjúsági szervezet alelnöke írta, aki sárdoki lánynak udvarol.
E gazdaságokat irányító fiatalabb gazdák egy része jelentős segítséget kap szüle-
iktől, akik főként a munkájukat csatornázzák be a gazdaságba. Az egyik gazda arról
számolt be, hogy amikor sürgősen készpénzre van szüksége a gyakran kiszámítha-
tatlan időpontban kifizetésre kerülő mezőgazdasági állami támogatások vagy éppen
28 Ahogy arról Terry K. Marsden és szerzőtársai beszámolnak, Angliában az 1980-as években azokban
a családi gazdaságokban, ahol a gazdasági tevékenység családi hagyomány volt, a felhalmozódott
tőke a gazdasági kihívásokra történő rugalmas válaszadást tett lehetővé banki kölcsönök felvétele
nélkül (Marsden–Munton– Whatmore–Little 1989: 6).
a késve kifizetésre kerülő tejpénz miatt időnként kölcsön szokott kérni nyugdíjas
szüleitől, akik a nyugdíjpénzt külön kezelik, de teljes munkaerejüket a fiúk által ve-
zetett gazdaságba csatornázzák be. A családtagok munkájának a gazdaságon belüli
hasznosulása nemcsak a szűkebb család (a gazda felesége, gyermekei) és a szülei vi-
szonylatában valósul meg. Egy gazdaság esetében egy testvérpár (közülük egyik csa-
ládos) közös gazdaságot működtetett.
E gazdaságok közös stratégiája, hogy a terményt (szemesgabona) és a takar-
mányt nem adják el, hanem teljes mértékben feletetik az állataikkal. Ily módon az
állatoknak nem vásárolnak takarmányt, hanem maguknak termelik meg. A mező-
gazdasági termeléshez szükséges műtrágyát, gyomirtószereket viszont vásárolják,
általában a közeli Mócson, de vannak, akik ezeket a kolozsvári piacokról szerzik be.
Legfőbb jövedelmük a tejfelvásároló cégeknek helyben eladott tejből származik,
a nagyobb létszámú juhot tartó gazdák esetében ehhez hozzáadódik a bárányok el-
adásából származó jövedelem. A gazdaság anyagi stabilitásának fontos összetevője a
saját tulajdonú földek, valamint az állatok után kapott EU-s támogatás, a szubven-
ció. Több gazda is arról számolt be, hogy a tejpénzt szinte teljes egészében a gazda-
ság működési költségeire forgatják, a gazdaság fenntartásából származó éves pro-
fitot tulajdonképpen a saját tulajdonú földek és az állatlétszám után kapott állami
támogatás képezi. Három ilyen közepes méretű gazdaságban kalapácsmalom is mű-
ködik, amelyet tulajdonosaik a mezőgazdasági termelés mellett kiegészítő szolgálta-
tásként működtetnek.
Piacozók • Kb. 8 gazdaság tartozik ebbe a típusba. Míg az előbbi típusba tarto-
zó gazdaságok a legfőbb értékesítendő terméküket a tehéntejet a faluban csarnokot
működtető cégeknek adják el, a piacozók közvetlenül a fogyasztónak adják el a ter-
méküket. Az értékesítés a kb. kétnapi rendszerességgel a tehéntej Kolozsvárra törté-
nő beszállításából áll, amely magába foglalja felvásárló lakására történő kiszállítást
is. Átlagban kb. 100-150 liter tejet szállítanak alkalmanként eladásra a városba. A
felvásárlók lakásánál történő eladások mellett időnként asztalt bérelnek a kolozsvári
piacokon, bár a piacon inkább egyéb termékeket árusítanak, csak kivételes esetben
árusítanak tejet.
Minden piacozó gazda rendelkezik egy több év alatt kialakult felvásárló hálózat-
tal, akik a falusi tehéntejnek tulajdonított jobb minőség mellett a szupermarketek-
ben kapható tejnél olcsóbban jutnak hozzá a termékhez. A piacozó gazdák a helyben
kapott ár kb. másfél-, kétszeresét is megkapják ily módon. A tej blokkoknál történő
értékesítése emellett rendkívül idő és energiaigényes foglalkozás. A legtöbb olyan
gazda, aki helyben, olcsóbban adja el a tejet, kérdésemre, hogy ő maga miért nem
választotta az értékesítésnek ezt a módját leggyakrabban a „piacozás” emberpró-
báló aspektusaira hivatkozott. A piacozással foglalkozó gazdák ugyanis ugyanúgy
növénytermesztéssel, földműveléssel is foglalkoznak, mint a nem piacozó társaik,
amely az állatok élelmezése, takarmányozása miatt a rendszer fontos elemét képezi.
A növénytermesztés mellett a gazdaságok működtetése, az állatok gondozása, fejé-
se mellett a tej rendszere beszállítása a nagyvárosba, a vásárlók lakóhelyükön való
105
Peti Lehel
felkeresése legtöbbször önkizsákmányoló módon történik. E gazdaságok esetében a

háztartás több tagja is fő foglalkozásaként dolgozik a gazdaságban.
A többi piacozó gazdaság esetében a városi lakásoknál történő tej eladása egyéb
termékekkel egészül ki. Leggyakrabban a tehén és juhtej házi feldolgozásából szár-
mazó tejtermékeket (sajt, túró, telemea,29 vaj, tejföl) adnak el, de a vásárlók igénye
szerint egyéb „falun termelt, házi terméket” is árusítanak (leggyakrabban szalonnát
és egyéb „disznóságokat”, szárnyas húst stb.). Ezek a termékek is többnyire az illető
gazdaságból kerülnek ki, de nem ritka az sem, hogy ezek a gazdák helyben megvásá-
rolják ezeket a termékeket, majd a „piacozás” során továbbadják őket. E gazdaságok
általában 7-10 körüli fejőstehén-állománnyal rendelkeznek.
E gazdaságok számára elengedhetetlen a személygépkocsival való rendelkezés, e
háztartások egy részében a nők is rendelkeznek vezetői engedéllyel. Gyakran férjü-
ket/fiukat felváltva, vagy kizárólag maguk foglalkoznak a tej beszállításával és érté-
kesítésével.
A fentiekben ismertetett gazdálkodótípustól a piacozók nem csak a termék eladá-
sának stratégiáját illetően különböznek, de a gazdaság input oldalán is számos lénye-
ges különbség figyelhető meg. Elmondásuk szerint a piacozó gazdaságok a többi gaz-
daságtól eltérően gyakrabban vásárolnak a termés/tej hozam növelését eredményező
termékeket: vetőmagokat, műtrágyákat, gyomirtószereket, tápot. Ennek következté-
ben általában kisebb területen és kevesebb állatállománnyal ugyanakkora termékho-
zamot elő tudnak állítani, mint a nem piacozó társaik. Az, hogy a gazdaság működte-
tésének input oldalán jelentősebb befektetéseket eszközölnek nem piacozó társaiknál,
e gazdaságok számára folyamatosan kéznél lévő készpénzzel magyarázható. A nem pi-
acozó gazdáktól eltérően e gazdaságok készpénzhez való jutása sokkal tagoltabb, a be-
fektetés sokkal gyorsabban megtérül, mint a többi gazdaságtípus esetében, tehát az ál-
taluk követett diverzifikációs stratégiák előnye ily módon is megnyilvánul. Ritkábban
történik meg az, amely a korábban említett gazdaságoknál egy állandóan felmerülő
probléma, hogy a legnagyobb befektetéseket igényelő időszakokban gyakran nem áll
rendelkezésükre nagyobb pénzösszeg, mivel legfontosabb jövedelemforrásuk, a földek
és állatok után kapott támogatások valamint a tejpénz kifizetése nem mindig esik egy-
be a tavaszi és őszi előkészítő munkálatok inputigényes időszakával.
A tejet helyben eladó társaikhoz képest több és gyakoribb „input”-ráfordításuk,
extra költségük is van (szállítás, hűtés, a zöldség- és virágtermesztéssel járó költsé-
gek, piaci engedélyek, asztalbérlés, autóvásárlás és annak fenntartása stb.).
A piacozó gazdaságok a pénzügyi kalkuláltság, valamint a formális vs. informális
viszonyában is eltérnek a nem piacozó gazdaságoktól. Míg a nem piacozó gazdasá-
gok esetében a gazdaságok működése általában a legkevésbé sem működik formális
alapokon (nincs jogilag bejegyzett formájuk, nem adóznak stb.), addig a piacozó gaz-
daságok többsége jogi személyként bejegyzett formális háttérrel rendelkezik, adóz-
nak és egészségügyi biztosításuk van. A piacozó gazdaságok pénzügyileg lényegesen
kalkuláltabbak, könyvelést vezetnek, ugyanakkor nagyobb adminisztratív tapaszta-
29 Sós vízbe áztatott sajtféleség.
lattal rendelkeznek a nem piacozó gazdaságoknál. Utóbbival magyarázható a pályá-

zatok iránti nagyobb fokú bizalmuk is, a piacozó gazdaságok közül ugyanis többen
nyertes pályázattal rendelkeznek.
A piacozó gazdaságok egy része a termékspecializáltság szempontjából is külön-
bözik a többi gazdaságtól. Néhány gazdaság a tej és tejtermékek előállítása mellett
fóliázással is foglalkozik, zöldséget és virágot is termesztenek eladásra.
Két háztartás a „piacozást” kizárólag tehéntartásra történő specializáltsággal
műveli, ők kizárólag tehéntejet adnak el. Ők a többi piacozónál nagyobb állatállo-
mánnyal (kb. 20 körüli fejőstehén) rendelkeznek.
Nagygazdaságok
Tehéntartásra specializálódott és kombinált gazdaságok • A nagygazdasá-

gok közül három gazdaság tehéntartásra specializálódott, stratégiakövetésüket ille-
tően nincsenek lényeges különbségek a közepes gazdaságoknál bemutatott, hasonló
specializációjú gazdaságoknál. Az előbbi gazdaságoktól az állatállomány és a meg-
művelt földterület a többi gazdasághoz viszonyított nagysága, a gazdaság gépi fel-
szereltségének magasabb foka alapján különböztethetjük meg azoktól. Szarvasmar-
ha állományuk 30–80 db. között van, minimálisan 50 ha körüli földterületet dolgoz-
nak meg, amelynek jelentős része saját tulajdonban van. Az állattartásra való speci-
alizálódás mellett, amely a gazdaság legfontosabb beviteli forrását képezi, a termés
függvényében időnként gabonát is eladnak. Az egyik ilyen gazdaságban, amelynek
fő profilja szintén tehéntartásból áll, kiterjedt területen napraforgót is termesztenek,
amelyet egy nagykárolyi és egy aranyosgyéresi gyárnak ad el előre rögzített szerző-
déses feltételek mellett. Egy gazdaság – a többitől eltérő módon – kizárólag gabona-
termesztésre specializálódott.
Az elmúlt évek során jelentős befektetéseik voltak, nagy értékű és kapacitású me-
zőgazdasági gépeket és kiterjedt földterületeket vásároltak.30 Saját tulajdonban lévő
földjeik mellett jelentős mértékű területet bérelnek, főként egykori földbirtokosok
leszármazottaitól (akik a földrestituciós törvényt követően jutottak e területekhez),
valamint egyházaktól. E kategóriába a jelenlegi polgármestert, egy cigány gazdát, va-
lamint az egykori, román nemzetiségű erdészt soroltam. A többi gazdasághoz hason-
lóan egy portán több generáció munkaereje is koncentrálódik, a gazdálkodás tehát
tulajdonképpen nagycsaládi keretek között történik. E gazdaságok a többinél sike-
resebb birtokkoncentrációjában és vagyonfelhalmozásában korai indulásuk is szere-
pet játszott, a gazdaság vezetője mindenik esetben az idősebb generációhoz tartozik.
A gazdaság fejének a szocializmus idején a lokális társadalomban betöltött kulcsfon-
tosságú pozíciója az átlagosnál kiterjedtebb kapcsolati tőke felhalmozását eredmé-
nyezte (a mezőgazdasági géppark vezetője, erdész, sofőr).
T. B. és fiai esete. A nagygazdaságokba soroltak közül egy gazdaságban a tehén-
tartást juhtartással kombinálják, bár a gazdaság fő profilja ebben az esetben is a
30 A kutatás idején 1 ha jobb minőségű föld ára a 2000 eurót (kb. 9000 lejt) is elérhette.
107
Peti Lehel
nagy létszámú fejőstehén tartása képezi. A gazdaságot három család működteti, a

szülők és két családos gyermekük. A szülők és fiaik, valamint az egyik meny teljes
munkaidejüket a gazdaság működtetésével kapcsolatos munkákra fordítják, a gaz-
daságon kívüli fizetéssel csak az egyik meny rendelkezik, aki elárusító az egyik bolt-
ban, jelenleg gyermeknevelési szabadságon van. A gazdaságban három szolga dol-
gozik, ők a gazdasági épületekben számukra külön berendezett szobákban laknak,
egyikük családjával. A mezőgazdasági idénymunkák idején a szolgák munkaerején
kívül időnként napszámosokat is fel szoktak fogadni.
A körülbelül 80 darab szarvasmarha mellett körülbelül ugyanennyi juhot is tar-
tanak. A gazdasághoz 3 nagy értékű és kapacitású traktor, egy performáns kom-
bájn, illetve további, különböző értékű mezőgazdasági gép tartozik, amelyet egy
nagy értékű mezőgazdasági gépek vásárlására kiírt pályázat segítségével vásárol-
tak meg. A faluban egyedülálló módon tagjai a korábban már említett regionális je-
lentőségű értékesítő szövetkezetnek.
A szülők két-három tehenet a szocializmus idején is tartottak. A gazdaság méret-
beli megsokszorozódása az 1990-es évek elején történt, amikor a városban lakó, ott
dolgozó fiaik elvesztették munkahelyeiket annál a vállalatnál, ahol sofőrként dolgoz-
tak és visszaköltöztek a szülői házba.
Ahogy a többi, a tehéntartást juhtartással kombináló gazdaság esetében is, a leg-
fontosabb jövedelemforrásuk a tehéntej eladásából származik. Emellett éves bevé-
teleik között jelentős szerepet játszik az állatok (szarvasmarhák és juhok) után ka-
pott EU-s és állami támogatások, valamint a saját tulajdonú földterületeik után járó
szubvenciók. További fontos jövedelemként jön számításba a bárányok eladásából
származó jövedelem. A juhtejet nem adják el, a juhok száma alapján járó éves sajt-
mennyiség fontos élelmiszerként van jelen a család és a munkások (szolgák, napszá-
mosok) étkeztetésében.
A megtermelt élelem ugyanakkor a nem pénz alapú tranzakciókban fontos szere-
pet játszik. A szolgák bérének egy része, valamint a földek bérlésének jelentős része
nem pénzért, hanem élelemért történik, amelyben a nevelt disznó, vagy disznóhús,
borjú, szárnyasok, tej, juhsajt, tojás, gabona, krumpli stb. úgy hasznosítók a gazda-
ság befektetései között, hogy nem kel pénzzé tenni őket.
A nagyobb létszámú háztartások esetében, mint ahogy a vizsgált esetben is, ahol
1-3 szolga, valami a külső munkaerőt igénylő mezőgazdasági munkafázisok során
felfogadott napszámosok élelmezése is a háztartáson belül történik a disznótartás-
nak is kiemelt jelentősége van, dacára annak, hogy disznók pénzbeli értékesítése
mára elvesztette fontosságát. A földbérlések esetében játszott költségcsökkentő sze-
repe mellett (amikor a bérelt területekért nem pénzzel hanem a gazdaságban előállí-
tott élelemmel „fizetnek”) a disznótartásnak emellett szolgaság intézménye esetében
további jelentősége is van: a szolga béréhez gyakran hozzátartozik a gazdaságban
évente nevelt disznó.
A három család a termelőeszközöket, a földet és az állatokat közösen birtokolja.
A fiúk időnként gépi szolgáltatást nyújtanak a falu lakóinak. Az ilyen „külön mun-
kákból” származó jövedelmet ki-ki magának tartja meg. A jelentősebb horderejű
döntéseket többnyire közösen hozzák meg, a végső szót azonban a gazdaság feje, az
apa hozza meg.
A többiektől eltérő módon a gazdaságban megtermelt tej több napi tárolására
alkalmas hűtőberendezéssel rendelkeznek, amely a gazdaság saját tulajdonát képe-
zi. A hűtőberendezésnek egy speciális helyiség ad otthont, amely rendelkezik a leg-
alapvetőbb higiéniai és infrastrukturális felszereltséggel (víz, villany, csempézés).
Ugyancsak a gazdaság saját tulajdonát képezi a tej tárolására, hűtésére szolgáló me-
dence („bazin”) és tartozékai. A csarnok felszerelését, berendezéseit ez a gazdaság a
szövetkezet segítségével vásárolta meg. Mivel a szövetkezet e speciális berendezése-
ket nagyobb tételben vásárolta meg a hozzá tartozó gazdaságoknak, lényegesen ala-
csonyabb áron jutott hozzájuk és adta tovább tagjainak, mintha azok önállóan kez-
deményezték volna ezeknek a berendezéseknek a megvásárlását. A tejet, mint azt
korábban említettem, a szövetkezet által kialkudott magasabb áron az egyik, hely-
ben egyébként saját tulajdonú gyűjtőcsarnokkal rendelkező cégnek adják el.
A gazdaság működtetéséhez szükséges input-forrásokat szinte kizárólag a szö-
vetkezet segítségével szerzik be, amely nagyvásárlóként kedvezőbb áron jut hozzá a
különböző vegyipari termékekhez, vetőmagokhoz, termelőeszközökhöz stb. A szö-
vetkezet emellett hitelkeretet is biztosít részvényesei számára oly módon, hogy a vá-
sárolt javakat a gazdaságnak nem kell azonnal kifizetnie, azt a szövetkezet a tejpénz
visszatartásából vonja le. A gazdaság számára ez különösen a nagymértékű befekte-
tést igénylő tavaszi és őszi mezőgazdasági idénymunkálatok idején előnyös, amikor
a gazdaságok többsége a már említett okok miatt pénzhiánnyal küszködnek.
A gazdaság gépparkjának helyi viszonylatban performáns gépekkel való felsze-
reltsége mellett az állatok gondozásával kapcsolatos néhány jónéhány műveletben a
legelavultabb módszerekkel és eszközökkel dolgoznak. A gazdaságban ezért a nagy
teljesítményű mezőgazdasági gépek mellett a lovat, sőt szamarat is tartanak. A gaz-
dasági épületek, istállók, gépszínek, magtárak, mint a faluban csupán egy-két kivé-
tellel, saját készítésűek, hevenyészettek és túlterheltek. A gazdaság további növeke-
désének legnagyobb akadálya az istállók hiánya. A meglévő istállóhelyiségek példá-
ul úgy készültek, hogy a régi istállóépületet kibővítették néhány újabb helyiséggel,
amelyekbe kényszerűségből összezsúfolták állataikat. A vizet távolról szállítják, az
állatok takarítása emberi erővel történik.
A gazdaság az átlagosnál sikeresebbé válásához az a körülmény is közrejátszott,
hogy a falu végén lévő szülői ház körül nagy kiterjedésű, feldarabolatlan területtel
rendelkeznek, amely lehetővé tette a gazdaság térbeli kiterjesztését (színek, gará-
zsok, istállók építését).A tehenek a gazdaság közelében való legeltetése és őrzése,
a legelők közelségéből kifolyólag költségkímélő javítása/karbantartása (például ga-
nézhatóság a költsége műtrágyavásárlás helyett) a gazdaság számára ugyancsak po-
zicionális előnyt képez a többi gazdasággal szemben. A porta körüli legelőket sza-
kaszosan legeltetik (villanypásztor segítségével), megóvva ily módon a legelőiket a
túllegeltetéstől.
A földeken megtermelt terményt, mint ahogy a többi gazdaság többségében is,
feletetik az állatokkal. A nagyszámú állatállományuk miatt időnként vásárolni is
109
Peti Lehel
kényszerülnek terményt (főként kukoricát, lisztet, korpát, napraforgómag alapú tá-

pot). A terményt nem más helybéli gazdától, hanem a szövetkezettől vásárolják meg.
Kb. 10 ha saját tulajdonú legelővel rendelkeznek, amelyből 7 hold a porta közelé-
ben fekszik. További kb. 30 ha saját szántójuk van. Emellett különböző személyek-
től további kb. 30 ha szántót bérelnek. Elmondásuk szerint az évi profitot a gazdaság
fejlesztésére fordítják, általában valamely hiányzó gépet vásárolnak belőle.
Juhos gazdaságok • A településen három juhtartásra specializálódott gazdaság

is van, amelyek állományában 500 és 1000 közötti juha van. A juhtartás állami tá-
mogatásának mértéke magasan kiemelkedik a más mezőgazdasági tevékenységekre
jutó állami támogatások közül. E gazdaságok a tehéntartásra specializálódott gaz-
daságokhoz hasonlóan szintén foglalkoznak földműveléssel is. Bár az általuk meg-
termelt takarmány legtöbbször nem elég az állatok takarmányozására és vásárolni
is kényszerülnek, az általuk megtermelt termény költséghatékony megoldást jelent
a gazdaság éves befektetési között. Ezzel magyarázható, hogy legelők bérlése mel-
lett szántóföldeket is bérelnek, a többi, jelentősebb gazdasági tevékenységet folytató
gazdához hasonlóan rendelkeznek a mezőgazdasági műveléshez való legfontosabb
gépekkel. Legfontosabb jövedelmük az állatok után járó szubvenció, a bárányok, va-
lamint juhtej-termékek eladása. A két legnagyobb gazda apa és fia, akik azonban kü-
lön juhsereget tartanak fent és külön is gazdálkodnak. A fiatalabb gazda felesége ál-
landó asztalt tart fen a városi központi piacon, ahol maga árulja juhtejből készített
termékeiket. Az idősebb gazdától egy kereskedő vásárolja fel a sajt nagyrészét, alkal-
manként sárdokiak vagy a szomszédos falvak lakói is szoktak sajtot vásárolni tőlük,
főként a faluban hétfőként tartott hetipiac alkalmával.
A faluban zajló intenzív mezőgazdasági aktivitás miatt (főként a tehéntartó gaz-
dák legelőigénye miatt) kevés juhlegelő van a sárdoki határban. A legelők hiánya kö-
vetkeztében az egyik juhász a szomszédos település juhlegelőinek jelentős részét is
kibérelte. Mindhárom juhos gazda tart szolgákat.
Gabonatermesztésre specializálódott, „külön utas” gazdaság – András31

esete • A faluban az egyetlen gazdaság, amelynek legfőbb jövedelme a gabonater-
mesztésből származik, gazdasági orientáltságának sajátos volta mellett számos más
aspektusból is egyedinek számít a falu többi gazdasága között. A következőkben e
gazdaság létrehozásának történetét és gazdasági stratégiáit ismertetem.
András 42 éves (2014). 1993-ban vált munkanélkülivé, amikor a városi szabó-
ság, ahol dolgozott, már csak alig valamivel több fizetést nyújtott, mint amit a napi
ingázásra költött. Otthon folytatta a szabómesterséget, időnként napszámba ment.
1994-ben a Caritason nyert pénzen a helyi SZMT privatizálása során vásárolt egy
kis kapacitású, működésképtelen traktort. Ekkor még nem gondolt a gazdálkodás-
ra, a traktorral a gépek iránti hobbiját töltötte ki. Két évig szerelte, jelentős gépésze-
ti változtatásokat, fejlesztéseket hajtott végre rajta, minekután a rendbetett, számos
31 Álnév.
extrával felszerelt traktort (amely a rápakolt innovációk miatt a média és az eredeti

gyártó figyelmét is felkeltette) vásárlási árának többszöröséért eladta.
1999-ben a feljavított traktorért kapott pénzért egy újsághirdetés alapján egy
nagyobb kapacitású traktort és a hozzá való tárcsát és ekét vásárolt és gépi szolgál-
tatást kezdett nyújtani az azt igénylőknek, valamint megdolgozta néhány ár saját
földjét is. Az első 2-3 ha saját művelést 2004-ben kezdte el. A gépi szolgáltatásnyúj-
tással, valamint az alkalmi, feketén művelt szabósággal szerzett pénzen fokozato-
san további gépek, valamint föld vásárlásába fogott. Gazdaságának jelentékenyebb
fejlődését leginkább a földhiány akadályozta, nem tudott egyszerre jelentősebb te-
rületet vásárolta, mivel ritkán van eladó fold a faluban, és azért is jelentős konku-
rencia van.
Mára már 6 traktorral rendelkezik, ebből 4 működőképes, kettő nagyobb érté-
kű (tízezer euró fölötti), egy aratógéppel, hat ekével, tárcsákkal, gyomirtózó gép-
pel, műtrágyaszóróval, utánfutóval. A traktorokat használtan vette, maga javította
fel őket (kettőt Svédországból hozatott). Gépparkjának két legnagyobb értékű gépe
a kukoricaszedő, kórószecskázó kombinált rendszerű gépek, amelyek közül az egyik
ipari teljesítményű munkavégzésre is alkalmas, és amelyek együttes értéke több
mint 40 000 euró (újan vette őket), amely a teljes géppark általa becsült értékének
40%-a. (Becslése szerint gépeinek jelenlegi értéke kb. 100000 euró.) A gépek vásár-
lásához semmilyen támogatást nem használt fel és banki kölcsönhöz sem fordult. Az
ipari kapacitású kukorica szedő gépének vásárlásakor az összeg 70%-át fizette ki, a
fennmaradó 30%-ot havi 1500 eurós részletekben törleszti kamatmentesen, szigorú
szerződéses feltételek mellett: havi három hónapi törlesztő részlettel való elmaradá-
sa esetén a cég jogosult bírósági tárgyalás nélkül elszállítani a gépet.
Évek óta csupán alkalomszerűen dolgozik gépeivel más gazdáknak, amely a ke-
reslet csökkenésével magyarázható: az extenzív gazdálkodást folytató gazdaságok
mindenike rendelkezik mára a legalapvetőbb gépekkel, a szolgáltatásért folyamo-
dó, kis léptékben gazdálkodók által képezett kereslet megoszlik a többi, jól felszerelt
gépparkkal rendelkező gazdaság között.
András jelenleg közel 20 ha földet dolgoz, amelyből 12 ha saját tulajdonát képezi,
a többit bérli. A földjein gabonaféléket termeszt. 2012-ben eladásra volt kb. 80000
kg szemes gabonája, ezen felül további 20000 kg-ot a felesége által gondozott 12
disznó éves tartására hagyott meg. A szemes gabonát kg-ént 1,3 lejért, a csöves ku-
koricát 1 lejért árulta. Saját számításai szerint egy ha föld megdolgozása teljes gépi
művelés (beleértve az intenzív gyomirtózást és műtrágyázást, és a vetőmagok vásár-
lását is) esetén kb. 2000, maximum 2500 lejbe kerül, amennyiben a saját munkáját,
a föld bérleti díját, valamint a gépkopást nem számolja.
2011-ben egy ha területen 6500 kg csöves kukoricája termett, amelyet a legros�-
szabb árfekvés esetén is 1 lej/kg-ért tud eladni. (2012 tavaszán, amikor nála jártam,
még kb. 25-30 tonna eladó gabonája volt még.) Számításai szerint így a 20 ha föld-
jén egy év alatt kb. 80 000 lej körüli tiszta jövedelme lesz (kb. 18 000 euró). 2012-
ben növelte a megművelt területei méretét, reményei szerint átlagos termés esetén
2013-ban kb. 100 000 kg termésre tudja feltornászni éves hozamát. Profitként ma-
111
Peti Lehel
rad meg emellett a saját tulajdonban lévő földjei után kapott földalapú támogatás,
évente kb. 2000 euró.
Földet 10 különböző tulajdonostól bérel. A bérelt földek költségét azért nem szá-
molta, mivel nem pénzzel, hanem terménnyel fizet a tulajdonosoknak: 1 ha föld évi
használatáért 300 kg gabonát. Egyetlen alkalmat említett, amikor pénzzel fizette a
bért, akkor 200 lejt fizetett egy hold föld 1 évi használatáért. A bérleményként adott
gabona értékét eladásként könyveli el. A gazdasága számára ugyancsak költségha-
tékony megoldást jelent, hogy a gépek karbantartásában alkalmanként plusz kezet
nyújtó falubeli munkájáért nem pénzzel fizet, hanem kölcsönadja gépeit, hogy meg-
művelhesse vele földjeit.
Felvásárlói a település és a régió legnagyobb gazdaságai, főként juhászok, akik
az állatok téli takarmányozásának kiegészítésére vásárolnak nagy tételben gabonát
tőle. Néhányszor megpróbálta a régió különböző falvaiban lévő heti piacokon is ér-
tékesíteni, de az eladása jóval alulmaradt várakozásainál, alkalmanként csupán 5-6
zsákkal tudott eladni. Mint mondta, nincs is nagy szüksége rá, ahogy ipari méretű
felvásárlókkal kötött szerződésekre sem, mivel a megtermelt gabonáját így is el tud-
ja adni.
Kb. három éve legnagyobb mértékben kukoricát termeszt, eladásainak legna-
gyobb része ennek eladásából származik. Nagy tételű (tonnás) eladás esetén a gabo-
nát kérésre meg is őröli egy nagy kapacitású, traktor által hajtott malommal (amely
szemes gabonát és csöveset egyaránt képes megőrölni) és a település 30-40 km-es
körzetében házhoz is szállítja. Ennek árát külön nem számítja fel, de input költség-
ként számolt vele a hektáronkénti ráfordítás költségeinek kiszámolásakor. Szolgál-
tatásszerűen, pénzért nem szokott másoknak őrölni, csupán akkor, ha valaki gabo-
nát vásárol. Eladásainak fokozása érdekében nyújtott extra szolgáltatásokat a Bri-
an W. Ilbery által definiált strukturális diverzifikációs stratégiák körébe sorolhatjuk,
olyan „marketingfogás” lévén, amely új értéket ad hozzá a vállalkozáshoz (lásd Ilbery
1991: 210). A nagy tételű vásárlásokkor történő kiszállítás mellett a házától is szok-
tak gabonát vásárolni. (Ott jártamkor éppen érkezett egy vevője, aki vetőmagnak vá-
sárolt néhány zsák gabonát.)
Helyi viszonylatban az átlagosnál felszereltebb gépparkja ellenére gépeit nem
tudja megfelelő módon kihasználni. Annyi földet nem tud vásárolni vagy bérelni,
hogy a jelenleginél jelentősebben nagyobb volumenű termesztést végezhessen, szol-
gáltatásra pedig, mint már említettem, csak elvétve van igény. Számításai szerint
gépparkjának jelenlegi felszereltsége mellett kb. 100 ha föld megdolgozásával, 2-3
alkalmazottal tudná kihasználni a gépeket.
A megfelelő kihasználtság alatt lévő, bizonyos tekintetben „túlfelszerelt” gép-
parkja mellett másrészt a hatékonyabb termelés megvalósítását akadályozó egyéb
infrastrukturális hiányokkal küzd, amelyek beszerzése több tízezer eurós azonnali
inputráfordítást jelentene, amelyre azonban jelen körülmények között nincs lehe-
tősége. Egyik legnagyobb problémája, hogy a nagy mennyiségű termesztett gabona
tárolására csupán improvizált raktárai vannak, amely miatt a termény huzamosabb
ideig történő raktározása csak annak fokozatos minőségi romlása miatt lehetséges.
Az épületek hiánya a gépek megőrzése, javítása esetében is nagy problémát jelent,

jelenleg kényszerűségből az udvarán, a ház körül, az út szélén tartja őket. Számításai
szerint egy korszerű raktár építése kb. 30000 euróba kerülne, míg a célnak minimá-
lisan eleget tevő beruházás is belekerülne 10000 euróba. Ugyancsak nagy problémát
jelent, hogy a gabonáját csupán improvizált módon, egy személygépkocsival vonta-
tott túlterhelt utánfutóval tudja vevőinek kiszállítani. Elmondása szerint egy megfe-
lelő teherjármű beszerzése, amellyel távolabbi helyekre is el tudná nagy mennyiség-
ben szállítani a gabonáját újabb 10000 euróba kerülne.
A közeljövőben kénytelen lesz egy újabb aratógépet vásárolnia (kb. 30000 euró),
mivel a jelenlegi meglehetősen elavult, 15 éve vásárolta már akkor is használtan.
Gazdasága termelékenységének jelentősebb növeléséhez tehát kb. 50-70 000 euró-
ra lenne szüksége.
A gazdaság input oldalán jelen lévő forráshiány mellett András a mindennapi
életvezetés terén is jelentős kiadással kell számolnia: házat kell építenie. Néhány év-
vel ezelőtt vásárolt ugyan egy régi építésű, kis méretű, alacsony mennyezetű paraszt-
házat telekkel, amely azonban meglehetősen szerény lakhatási körülményeket bizto-
sít, már a vásárlás pillanatában is csupán átmeneti megoldásnak tervezte. Egy új ház
építéséhez kb. 50000 euróra lenne szüksége.
A gazdaságok nagy részéhez hasonlóan őt is jellemzi a formális kötődésektől való
ódzkodás (szerződéskötés ipari szereplőkkel, pályázatok, a gazdaság formális ala-
pokra való helyezése, bankkölcsön). Ezen attitűd kialakulásának legitim voltát élet-
történetében számos epizóddal támasztotta alá. Például amikor az 1990-es évek vé-
gén egy gépvásárlásra kiírt államilag támogatott kölcsönt csak úgy kaphatott volna
meg, ha a traktorjával vállal garanciát, amelyet azonban reális értékének töredéké-
re értékelt volna fel a hitelt nyújtó intézet. Egy másik története szerint a piacozás-
sal foglalkozó testvérével közösen vásároltak egy autót, a kedvezőbb adózási feltéte-
lek miatt a testvére PFA-t nyitott, amelyet aztán csak nagy nehézségek árán, jelen-
tős ráfizetéssel tudtak megszüntetni. Ehhez hasonló tapasztalatai miatt még akkor
sem akarta gazdaságát formális alapokra helyezni, amikor az1990-es évek végén a
rendőrség határozottan fellépett a faluban azért, hogy a gépi szolgáltatást végző gaz-
dák jövedelmük alapján adózzanak. Inkább vállalta a büntetést, majd a helyi rendőr
megvesztegetését. Az 1990-es évek elején a faluban bankkölcsönből épített disznó-
hizlalda tulajdonosának bukása, valamint egy másik gazda kudarca, aki tehenészet-
ébe bukott bele szintén bankkölcsönből ugyancsak azt az elhatározást erősítette meg
benne, hogy semmilyen körülmények között nem megy bele adósságba.
A gazdaság input-tényezőink beszerzése során csupán rövid lejáratú hiteleteket
szokott vállalni, azokat is csak olyan formában, hogy az összeg 70–80%-át előre ki-
fizeti, a fennmaradó összeget pedig eladásai után származó készpénzhez jutás során
törleszti.
András gazdaságát csak úgy tudta a jelenlegi szintre emelni, hogy egyéb igénye-
it a minimálisra szorította. Bár sárdoki viszonylatban jelentős megvalósítást tudhat
a háta mögött, az általa bejárt út számos pontos eltér a faluban nagygazdáknak szá-
mító gazdaságok létrejöttének több közös elemet tartalmazó mintájától. A kései in-
113
Peti Lehel
dulás (a többihez képest kb. tíz éves késéssel alapította meg a gazdaságát), a jelen-
tősebb szülői örökség hiánya (földek, lakóház, erdő32, termelőeszközök) a gazdaság
fejlesztésének akadályait képezik. Az állattartásra specializálódó gazdaságoktól tel-
jesen eltérő stratégiát folytat, amely egy korábban betöltetlen piaci szegmens (niché)
betöltését tette lehetővé számára. A személyes kompetencia (hobbiból kifejlődő gé-
pészeti jártasság és innováció), a többi gazdaságnál kalkuláltabb mentalitás (infor-
mális könyvelést végez), a marketing-elem jelenléte a gazdaság output oldalán, a fo-
lyamatos önképzés (gépészeti és mezőgazdasági szakkönyvek beszerzése) gazdasága
sikeressé válását eredményezte. Számos újítása mellett András esetében is tovább
él a több paraszti hierarchiarendszer mentális berögzöttsége, amely a falu társadal-
mában a személy helyét családjának több generációra visszamenő gazdasági sikerei
alapján jelölte ki. Én például mondhatni, hogy egy csóró ember vagyok a faluban.
[...] Nem vagyok az első gazdák közt, hanem a másodrendű gazdák közt vagyok.
– válaszolta arra a kérésemre, hogy helyezze el magát a falu vagyoni és presztízshi-
erarchiájában.
Összegzés
Csák László és Kiss Dénes kvantitatív módszerrel végzett vizsgálatának eredmé-

nyei a Hargita megyei falusi gazdálkodás változásairól és jelenlegi helyzetéről szá-
mos kapcsolódási ponttal rendelkeznek az általam vizsgált jelenségekkel való össze-
hasonlításhoz (lásd Csák–Kiss 2013). Eredményeik közül hármat emelnék ki, ame-
lyek a sárdoki gazdálkodói magatartást és agrártermelési formákat is jellemzik: 1. a
Hargita megyei gazdaságok szinte kivétel nélküli „agrárérintettsége”; 2. az elmúlt
időszakban egy lassú birtokkoncentráció következett be a gazdasági specializálódást
végrehajtó gazdaságokban; 3. a plurikativitás magas foka (az általuk vizsgált Hargita
megyei falvakban a gazdálkodók csupán 14%-nak jövedelme származott kizárólagos
módon az agráriumból, míg a többieké a pluriaktivitás jelenségébe sorolt egyéb jöve-
delmekből származik, vagy egészül ki azokkal) (lásd Csák–Kiss 2013). Bár kvantita-
tív méréseket nem végeztem és csupán megfigyelésekre hagyatkozhatok, úgy tűnik,
hogy e tendenciák Sárdok esetében is jelen vannak.
Bizonyos mennyiségű saját használatra történő élelmiszer előállításban a telepü-
lésen élők mindannyian részt vesznek (értelemszerűen a faluba naponta ingázó ad-
minisztratív és kulturális elit nem). A nem élelmiszertermeléssel foglalkozó, a me-
zőgazdasági termelés újabb formáival a településen csak elvétve lehet találkozni (a
piacozó gazdaságok virágkertészete és zöldséges fóliája, az egyik tehéntartó nagy-
gazdaság szerződéses keretek között történő napraforgó-termesztése). Ilyen érte-
lemben a Brian W. Ilbery által definiált mezőgazdasági diverzifikáció nem tartozik
a domináns gazdasági stratégiák közé. Gyakoribbak viszont a strukturális diverzi-
fikáció Brian W. Ilbery által értelemben vett formái (Ilbery 1991): az új értékhozzá-
32 Mivel erdőt sem örökölt, kénytelen volt másfél hektár erdőt is vásárolni.
adás a megtermelt élelmiszer házi feldolgozásával és piacra juttatásával (a piaco-

zó gazdaságok esetében, a gabonatermesztő gazdaság „extra” szolgáltatásai a ter-
mény megőrlésével és házhoz szállításával).33 Bár a piacozó gazdaságok egy gazda-
ságilag aktívabb, pénzorientáltabb gazdasági aktivitást folytatnak, amelyben számos
újítás, „modernizálódás” is megfigyelhető, a rendszer valójában egy hagyományos
mintára épül rá. A szocializmus idején, de még a rendszerváltás után sem volt ritka,
hogy busszal utazó öreg emberek átalvetőjükben néhány liter tejet vittek eladásra a
városba.
A sárdoki gazdálkodói stratégiákban szintén a pluriaktivitás a domináns gazdál-
kodói magatartás. Ahogy azt Marta Blad kimutatta, e jelenség az Európai Unió más
országaiban is növekvő tendenciát mutat, amelyben az európai uniós támogatások
nem kis szerepet játszanak és amelyekről azt állítja, hogy elsősorban „nem a fejlő-
dést segítik elő, hanem a fogyasztást támogatják és a jelenlegi előnytelen agrárstruk-
túrát tartják fenn” (Blad 2010: 164).
A pluriaktivitást egymástól némileg eltérő motivációk működtetik a különböző
típusokként bemutatott gazdaságok esetében. A nyugdíjas gazdák esetében a nyug-
díj, betegnyugdíj, szociális támogatása és a földalapú európai uniós támogatás be-
forgatása a gazdaság költségeibe, a géppel végzendő tevékenység ilyenképpen való
finanszírozására a földhöz való ragaszkodásra, a gazdálkodásra való mentális beállí-
tódásra utal. E gazdálkodói habitus elsősorban nem profitorientált (bár a fölös ter-
mék alkalmi eladása nem kivételszerű), hanem önellátó élelmiszertermelésre kon-
centrál. Az ily módon megtermelt élelmiszer elajándékozása – többnyire, de nem ki-
zárólagosan városon élő, családos gyermekeiknek – fontos szociális funkciókat tölt
be, hasonlóan a Joe Smith és Petr Jehlička csehországi és lengyelországi kutatási
eredményeihez: „ezek a gyakorlatok családi és baráti hálózatokon keresztül működ-
nek, nagyvárosokban ugyanúgy, mint rurális vidékeken, meghaladva a rurális/urbá-
nus elkülönülést (Smith–Jehlička 2013: 25). Az élelem fejében az idős szülők alkal-
manként hétvégi látogatások formájában gyermekeik, unokáik látogatására és mun-
kájára számíthatnak. A továbbadott élelem ugyanakkor gyermekeik háztartási költ-
ségeit nem elhanyagolható módon csökkenti. A gazdálkodásra való képesség minde-
mellett identitás-funkcióval is rendelkezik az idős emberek számára.34
I. Gidarakou és szerzőtársai a görögországi a kisméretű családi gazdaságokat
elemző tanulmányukban fogalmazzák meg azt a dilemmájukat, hogy „a plurikati-
vitás a családi gazdaságok túlélési és kontinuitási stratégiáként való jelentősége mi-
att áll fenn, vagy annak a ténynek köszönhetően, hogy a gazdálkodó népesség foko-
zatos csökkenése során mindig van egy csoport, amelyik lemond a gazdálkodásról
33 Kérdéses, hogy az egyik juhos nagygazdaság sajtelőállítását ide sorolhatjuk-e, mivel a hagyományos
juhászathoz mindig is hozzátartozott a juhtej feldolgozása, diverzifikációról ezért ez esetben legfen-
nebb a termékek közvetlenül a városi piacra való eljuttatása miatt beszélhetünk, mint a termékérté-
kesítés új konjunkturális helyzetet teremtő formájáról.
34 Hasonlóan ahhoz, amit Mohay Tamás a csíksomlyói búcsújáró helyen a meredek keresztutat több-
ször is végigjáró idős emberek életerőt, önállóságot kifejező identitás-funkciójáról ír (lásd Mohay
2005: 182–183).
115
Peti Lehel
a pluriaktivitásban való részvétele révén?” (Gidarakou–Kazakopoulos–Koutsouris

2004: 152). A szerzők a plurikativitás és az agrártevékenység öröklés közötti össze-
függéseket vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy „miközben a plurikativitás
a törékeny agrárstruktúrák keretében nem támogatja az öröklést, nem bizonyított,
hogy az exodus irányába vezető lépés lenne” (Gidarakou–Kazakopoulos–Koutsouris
2004: 158). A sárdoki gazdákkal készített interjúkból az derül ki, hogy a pluriaktivi-
tás jelensége nem a gazdálkodás fokozatos felhagyásának állomását jelenti, amely-
nek lehetősége a korábban idézett görög vizsgálat esetében felmerült. A munkahely-
ről, nyugdíjból, szociális támogatásból származó jövedelem mezőgazdasági befekte-
tésekre való felhasználása a gazdaságok működtetésének a Joe Smith és Petr Jehlič-
ka által jelzett „csendes fenntarthatóság” (Smith–Jehlička 2013) aspektusára utal.
Ez különösen a közepes gazdaságokként leírt típusra igaz, amelyek az elmúlt évek-
ben jelentős fejlődésen, növekedésen mentek keresztül. A munkahelyről származó
jövedelmeknek a mezőgazdasági tevékenységre való fordítása a gazdaságok működ-
tetésének és fejlesztésének legfontosabb forrása e gazdaságtípus esetében.
A sárdoki gazdaságok esetében a rendszerváltást követően a mezőgazdaságilag
hasznosítható területek esetében fokozatos birtokkoncentráció következett be. E fo-
lyamat a rendszerváltást követő években föld eladások-vételek formájában nyilvá-
nult meg, az ország EU-integrációját követően főként a föld informális bérbeadá-
sa formájában. A faluban földdel rendelkező csoportok közül legtöbben az elörege-
dő, nyugdíjas családok valamint a Kolozsvárra beköltözöttek közül csökkentették le
megművelt területeik nagyságát. Az aktív agrártevékenységet folytató sárdoki gaz-
daságok jelenleg egyik legnagyobb problémája a földhiány (a jelentősebb fejleszté-
seket akadályozó forráshiány mellett).
A megművelt földterület méretének csökkentése a földek eladása vagy bérbeadá-
sa ellenére saját használatra vagy elajándékozásra, cserélésre történő élelmiszer elő-
állítással a kolozsváriakként említett csoport is foglalkozik a házak kertjében lévő né-
hány ár területen. Ugyanúgy, ahogy a nyugdíjasok csoportja is a saját művelésre meg-
hagyott 1-2 hektárnyi helyen, vagy a házak kertjeiben. A szakirodalomból ismerünk
olyan példákat, ahol a sárdokihoz strukturálisan hasonló helyzetben, a vidéktől nem
túl távoli urbánus centrumban élő földtulajdonosok pluriaktivitás formájában rész-
idős gazdálkodást folytatnak (lásd Gidarakou–Kazakopoulos–Koutsouris 2004: 158).
A sárdoki családok ugyanakkor a gazdaságok fejlesztéséhez a legritkább esetben
sem fordulnak banki kölcsönhöz, a fejlesztések forrása ezért a gazdaságból származó
jövedelmek visszaforgatása a gazdaságba, illetve plurikativitásból származik.
A ma aktív gazdálkodást folytató fiatalabb gazdák közül a gazdálkodást elkötele-
ződésből választók mellett természetesen vannak olyanok is, akik az 1990-es évek-
ben megszűnő vagy rosszul fizető városi munkahelyek következtében kényszerstra-
tégiaként választották. A középfokú szintű iskolai végzettséggel nem rendelkező,
mesterséggel nem rendelkező, otthonmaradt gazdák számára a gazdálkodás szintén
alternatíva nélküli kényszerpálya volt.
Úgy tűnik, hogy Romániában a többi posztszocialista ország többségétől elté-
rően a rurális vidékeken zajló házi élelmiszer-előállításnak sokkal több köze van a
költségkerülő, önellátásra koncentráló magatartásnak, mint a Jehlička és Kostelec-

ký által vizsgált cseh esetben (Jehlička–Kostelecký 2008), bár az szintén kérdéses,
hogy ez csak a szegények stratégiája lenne, ahogy azt Alber és Kohler állítják (Al-
ber–Kohler 2008).35 A termény és élelmiszer-felhasználásra vonatkozó kérdéseimre
adott válaszokban csupán a városon lakó, a településen háztáji gazdálkodást folytató
„kolozsváriak” esetében fordult elő az agrártevékenység motiválása között a hobby-
jelleg, valamint az élelmiszer egészséges, csak a legszükségesebb vegyszerezésének
„kvázi-bio” gondolata. Bár a házi élelmiszer-előállítás általuk leírt egyéb aspektusai
mellett a kolozsváriak pluriaktív stratégiájának elsődleges motivációja a házi élel-
miszer-előállítás költséghatékonysága. A házi élelmiszer-termelés főként Joe Smith
és Petr Jehlička által említett egyéb kulturális motivációi, például altruizmus, meg-
osztás, csere (lásd Smith–Jehlička 2013: 28–30) az elsősorban nem profitorientált
nyugdíjas gazdálkodók esetében is fontos motivációs tényezőt képez.36
Szakirodalom
Alber, Jens – Kohler, Ulrich

2008 Informal Food Production in the Enlarged European Union. Social Indica-
tors Research 89. (1) 113–127.
Borsos Endre – György István
1999 Gencs: egy erdélyi falu a parasztosodás útján. In: Borsos Endre – Csite And-
rás –Letenyei László: Rendszerváltozás után. Falusi sorsfordulók a Kárpát-
medencében. MTA Politikai Tudományok Intézete – SZÁMALK Kiadó, Buda-
pest, 51–90.
Blad, Marta
2010 Pluriactivity of Farming Families – Old Phenomenon in New Times. In: Fi-
eldsend, Andrew (ed.): Linking Competitiveness with Equity and Sustai-
nability: New Ideas for the Socio-Economic Development of Rural Areas.
(Rural Areas and Development, 7.) European Rural Development Network –
University of Debrecen, Warsaw, 155–165.
Csák László – Kiss Dénes
2013 A mezőgazdasági tevékenység és a területhasználat dinamikája Hargita
megyében. Kézirat.
35 Egy Kis-Küküllő menti településen párhuzamosan végzett kutatásom tapasztalata szerint a faluban
éppen a legszegényebb cigányok maradnak ki a házi élelmiszer-előállítás lehetőségéből azáltal, hogy
nem rendelkeznek termőterülettel és a földműveléshez szükséges eszközökkel.
36 Köszönettel tartozom Kiss Dénesnek a tanulmányhoz fűzött megjegyzéseiért.
117
Peti Lehel
Fuller, Anthony M.
1990 From Part-time Farming to Pluriactivity: a Decade of Change in Rural Europe.
Journal of Rural Studies 6. (4) 361–373.
Gagyi József
1995 „Földhöz kötött” mentalitás. In: Túros Endre (szerk.): Változásban? Elemzé-
sek a romániai magyar társadalomról. (Helyzet Könyvek.) KAM – Regioná-
lis és Antropológiai Kutatások Központja, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda,
214–222.
Gidarakou, I. – Kazakopoulos, L. – Koutsouris, A.
2004 Pluriactivity and Succession in Small Family Farms: The Case of Two Less
Favoured Areas in Greece. In: Cristóvão, Artur (coord.): Farming and Rural
Systems Research and Extension. European Farming and Society in Search
of a New Social Contract – Learning to Manage Change. (Pre)Proceedings
of the 6th European IFSA Symposium. Serviços de Reprografia da UTAD, Vila
Real, Portuga, 151–160.
Golibrzuch, Esther
2002 Informal Activities in Rural Areas: Family Situations in Farming and Day La-
bouring. In: Neef, Rainer – Stănculescu, Manuela (eds.): The Social Impact
of Informal Economies in Eastern Europe. Ashgate, Burlington, 149–168.
Ilbery, Brian W.
1991 Farm Diversification as an Adjusment Strategy on the Urban Fringe of the
West Midlands. Journal of Rural Studies 7. (3) 207–218.
Jehlička, Petr – Kostelecký, Tomás – Smith, Joe
2008 Food Self-Provisioning in Czehia: Beyond Coping Strategy of the Poor: A Res-
ponse to Alber and Kohler’s Informal Food Production in the Enlarged Eu-
ropean Union’ (2008). Social Indicators Research 111. (1) 219–234 [1–39].
Jervell, Anne Moxnes
1999 Changing Patterns of Family Farming and Pluriactivity. Sociologia Ruralis
39. (1) 100–116.
Kiss Antal
2002 Magánvállalkozók és a hagyományos értékrend. In: Szilágyi Miklós (szerk.):
Utak és útvesztők a kisüzemi agrárgazdaságban 1990–1999. MTA Társada-
lomkutató Központ, Budapest, 89–107.
Kiss Dénes
2009 A tejtermelők piacra lépési technikái. Esettanulmány egy Romániai faluról.
(Elérhetőség: http://ruralstudies.ro/kutatasok/6.html.)
Kotics József
2001 Gazdálkodói mentalitás és paraszti polgárosodás. Egy régióvizsgálat tanulsá-
gai. In: Uő: Mások tekintetében. Tanulmánykötet. Kulturális és Vizuális Ant-
ropológiai Tanszék, Miskolc, 109–153.
Marsden, Terry K. – Munton, Richard J. C. – Whatmore, Sarah J. – Little, Jo K.

1989 Strategies of Coping in Capitalist Agriculture: An Examination of the Respon-
ses of Farm Families in British Agriculture. Geoforum 20. (1) 1–14.
Mohay Tamás
2005 Moldvai magyarok pünkösdkor Csíksomlyón. In: Molnár Ádám (szerk.): Cso-
daszarvas. Őstörténet, vallás és néphagyomány. I. Molnár Kiadó, Budapest,
173–186.
Oláh Sándor
2004a Ember és föld a Székelyföldön. In: Uő: Falusi látleletek (1991–2003). Pro-
Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 18–24.
2004b Gazdálkodásmód és életvitel. In: Uő: Falusi látleletek (1991–2003). Pro-
Peti Lehel
2014a A falusi gazdálkodás változásai egy erdélyi településen. Magyar Kisebbség
XIX. (3–4/73–74) 32–75.
2014b The Changes of Rural farming in a Transylvanian Settlement. / Schimbări
în agricultură rurală într-o localitate din Transilvania. (Working Papers in
Romanian Minority Studies / Studii de atelier, 56.) Institutul pentru Studie-
rea Problemelor Minorităţilor Naţionale, Cluj-Napoca.
Sandu, Dumitru
1999 Cine sunt antreprenorii din agricultura de tranziție? Sociologie Românească
I. (1) 33–52.
Sofer, Michael – Bordanc, Florica
1998 Opportunities, Constraints and Pluriactivity in Rural Romania During the
Transition Period; Preliminary Observations. GeoJournal 44. (4) 238–296.
Smith, Joe – Jehlička, Petr
2013 Quiet Sustainability: Fertile Lessons from Europe’s Productive Gardeners.
Journal of Rural Studies 32. 148–157.
2009 Kooperáló közösségek. Munkavégzés és kapcsolatok a falusi gazdálkodás-
ban. Mentor Kiadó, Marosvásárhely.
Szilágyi Miklós
2002 Mai kisüzemi agrárgazdaságok néprajzi kutatásának lehetőségei. In: Uő
(szerk.): Utak és útvesztők a kisüzemi agrárgazdaságban 1990–1999. MTA
Társadalomkutató Központ, Budapest, 7–19.
Varga E. Árpád
2007 Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. Népszámlálási adatok 1850–2002
között. (Elérhetőség: http://www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002.htm.)
119
Peti Lehel
Verdery, Katherine
1995 Faith, Hope, and Caritas in the Land of the Pyramids, Romania 1991–1994.
Comparative Studies in Society and History 37. (4) 625–699.
2003 The Vanishing Hectare. Property and Value in Postsocialist Transylvania.
Cornell University, USA.
Walford, Nigel
2003 A Past and a Future for Diversification on Farms? Some Evidence from Large
Scale, Commercial Farms in South East England. Human Geography 85. (1)
51–62.
Schimbările economiei rurale într-o localitate din Transilvania
Studiul de față analizează schimbările survenite în economia rurală a unei localități din Tran-
silvania. Prima parte a studiului oferă o prezentare a cadrelor și contextelor economice și socia-
le a economiei localității. Partea centrală a analizei se constituie în jurul noțiunilor teoretice ale
pluriactivității, diversificării și autoaprovizionării, iar cu ajutorul literaturii de specialitate con-
ceptualizatoare realizează analiza strategiilor economice a unei localități din România, încer-
când o prezentare a celor mai importante tipuri. Autorul ajunge la concluzia că deși atitudinea
economică dominantă din localitate ar fi pluriactivitatea, sunt prezente și unele forme mai li-
mitate ale strategiilor de diversificare, care reprezintă un pas înspre o economie mai specializată
și mai orientată spre profit. Pe lângă aceste strategii apare și agricultura autoaprovizionatoare,
dar și unele ideologii și semnificații cunoscute din structura motivațională a rețelelor alternative
de alimente din Europa de vest.
Changes in Rural Farming in a Transylvanian Village
The article analyses the changes occurred in a Transylvanian village’s farming. The first part of
the paper focuses on the economic and social frameworks and context of the rural farming. The
main part of the analysis based on the theoretical concepts of pluriactivity, diversification and
food self-provisioning and the conceptualization of the special literature analyses the economic
strategies of a Romanian village, seeking to present a typology based on the nature of economic
strategies. The author argues that the main strategy is pluriactivity, however the limited forms of
diversification are also present in the farming patterns of the village, which mark a shift toward
a more specialized, profit oriented farming. Besides these strategies the food self-provisioning
is also present, furthermore there have appeared new ideologies and meanings regarding food,
very well known mostly from the western countries’ alternative food networks.
Szilágyi Levente
Parasztok és mezőgazdasági vállalkozók.

Piacozási gyakorlatok egy szatmári faluban
A tanulmány egy folyamatban lévő, több erdélyi helyszínen egyszerre zajló kutatás-
ban1 végzett – egy szatmári falu lakóinak piacozási2 gyakorlatait vizsgáló – munkám
részeredményeit kívánja ismertetni. Kutatásunk négy erdélyi kisrégió mélyfúrás jel-
legű gazdasági, társadalmi és kulturális dimenzióinak vizsgálatával az erdélyi vidéki
életvilágoknak rendszerváltást követő változásait illetve mai állapotát kívánja feltár-
ni és összevetni. A három dimenzió külön-külön vizsgálható, de a folyamatok meg-
értése csak együttes értelmezésükkel lehetséges. Ennek értelmében jelen szöveg sem
kizárólag a piacozás különböző formáinak bemutatásáról szól, hanem részben társa-
dalomtörténet is, minthogy a bemutatott piacozási gyakorlatok mögött meghúzódó
mentalitásformákat is az elemzés tárgyává teszi.
Minden alapkutatásnak kihagyhatatlan része, a vizsgálat tárgyának, esetünkben
a vizsgált településnek, minél alaposabb megismerése. Gazdasági kutatásról (is) lé-
vén szó, meg kell ismernünk a lokális gazdaságszerkezet működését, a szereplőket, a
szereplők közötti dinamikát és az általuk alkalmazott stratégiákat is.
A falusi gazdasági gyakorlatok vizsgálatában a magyar néprajzi szakirodalom
több lehetséges módszertani alternatívát is kínál. Minthogy a piacozók társadalmi
hátterére is kitér az elemzés, nem tekinthetek el paraszti gazdálkodás, paraszti men-
talitás nyomainak vizsgálatától. Ma már szinte tudományos közhelynek számít az
a megállapítás, hogy a rendszerváltást követő újraparasztosodás, útóparasztosodás
terminusokkal megragadott, a tradicionális gazdálkodási mintákhoz való visszaté-
résben konkretizáló folyamatok mozgatórugója a kényszer volt (Benda 2003; Biró–
Gagyi–Oláh 1994; Cartwright 2001; Kiss 2002; Kotics 2006, 2011) nem pedig a töb-
bek, és főként a kutatottak által sokat emlegetett nosztalgia. Szilágyi Miklós az Utak
és útvesztők a kisüzemi agrárgazdaságban 1990–1999 című kötet bevezetőjében
rendkívül alaposan vázolta, hogy miért nem tekinthető parasztinak a rendszervál-

2 A tanulmányban a piac fogalmat annak legkonkrétabb jelentésében használom: az áruk értékesíté-
sének konkrét helyszíne. A piacozáson a piacra való utazást és az áruk helyszínen való értékesítését
értem.
121
Szilágyi Levente
tást követő falusi mezőgazdálkodással foglalkozó családok, családi üzemek, agrár-

vállalkozók tevékenysége (Szilágyi 2002: 7–9).
A vidéki lakosság még mindig átmeneti állapotban van, még mindig nem alakult
ki a paraszti értékrendet hitelesen felváltó, elfogadott közösségi normarendszer, és
nem mellesleg a gazdasági helyzete sem stabilizálódott. Számos kutató a vidéki la-
kosságnak a rendszerváltás által generált gazdasági-politikai változásokra alkalma-
zott adaptációs technikáinak vizsgálatával, a sikeresség és sikertelenség dichotómia
által meghatározott keretekben látta a vidéki gazdasági és társadalmi folyamatok ér-
telmezési lehetőségét (Szabó 2013: 133, Oláh 2004b, Miklós 2006: 87).
A vidéket mások a polgárosodás és modernizáció felől közelítik meg. Benda Gyu-
la éppen a gazdasághoz való falusi viszonyulás megváltozását, a parasztgazdából far-
merré válást tekinti a polgárosodás első lépcsőjének (Benda 1991: 172). A polgáro-
sodást természetesen nem csak a gazdasági dimenzióban mérik, hanem politikai és
kulturális szinten is (Kósa 1990: 65). Egy másik megközelítés kilép a paraszti, pol-
gári, modernizáció lineáris történelemszemléletből fakadó fogalmi körből, és a lo-
kalitást teszi meg terepévé, vizsgálandóként pedig a lokális és külső tényezők kap-
csolatának helyi vetületeit nevezi meg (Csite 1999: 143). Vidékiség kutatásunk elmé-
leti kereteit is ez a szemlélet adja. A 21. század társadalma az informacionalizmus
eredményeként információs és hálózattársadalommá vált, bizonyos információkhoz
mindenki ugyanabban a pillanatban férhet hozzá, függetlenül attól, hogy a világ me-
lyik pontján él. A társadalomtudományos kérdést így az jelenti, hogy a globális tör-
ténéseknek milyen reflexiói valósulnak meg lokálisan, a vizsgálatok tárgyává a glo-
kalitások megértése válik.
Több mint huszonöt év telt el a rendszerváltozás óta, bármennyire is hosszú volt
az átmeneti, útkereső időszak, a mai rurális gazdasági folyamatokat talán már nem
érthetjük meg, ha azokat továbbra is a szocialista–kapitalista átmenet szemszögéből
vizsgáljuk. Óvári esetében ez igencsak rossz kiindulópont lenne, ugyanis – és ez a te-
repmunka során szerzett tudás egyik legfontosabb következtetése – ma csak az olya-
nok tevékenykednek az agráriumban, akik tudatos és önként vállalt döntés alapján
akarják ezt csinálni. Tevékenységüket mégsem tekinthetjük valós specializációnak,
és a „sikeresség” fogalmát sem társíthatjuk megnyugtatóan hozzájuk. Ennek kifejté-
sére a későbbiekben, a piacozók bemutatása során térek ki.
A romániai Szatmárt célzó gazdasági-néprajzi elemzések száma sajnálatosan
alacsony, annak ellenére, hogy a rendszerváltást követően kialakuló falusi gazda-
ságok egyik legelső erdélyi tipológiája éppen egy szatmári faluban (Gencs) vég-
zett kutatás során született meg (Borsos–György 1999). Míg más erdélyi vidékek-
ről már rendszerváltást követően rendszeresen jelentek meg tanulmányok, tanul-
mánykötetek (Peti–Szabó szerk. 2006, Oláh 2004a), monográfiák (Szabó 2013),
addig a fentebb említett kivételtől eltekintve a szatmári folyamatokról alig vannak
ismereteink. Az ismeretek egyenlőtlen területi megoszlására jelen tanulmánykö-
tet is ékes példa. Részben saját felelősségemnek is tartom e különbségek kiegyen-
lítését. Ennek jegyében a szükségesnél talán részletesebben fogom bemutatni a
települést.
Parasztok és mezőgazdasági vállalkozók
Óvári
Óvári (Oar) Szatmárnémetitől 12 km-re, a Szamos folyó bal partján, a magyar–ro-

mán határ közvetlen szomszédságában található település. 1600 lakosa, két templo-
ma – egy református és egy ortodox – van. Nem önálló közigazgatási egység, Vetés
községközponthoz tartozik.
Az óváriak egy emberöltő alatt egy szocialista és egy kapitalista iparosítási folya-
matnak is részesei voltak. Közismert, hogy a vidéki népességet ugyanúgy érintette az
erőszakos iparosítás, mint a városit. A nagyváros közelsége, a szocialista iparosítás –
annak ellenére, hogy romániai viszonylatban Szatmárnémeti nem számított iparvá-
rosnak – a vidéki, jellemzően férfi lakosság jelentős részét felszippantotta. Óváriból, ép-
pen közelsége miatt, csak kevesen költöztek be a városba, a legtöbben ingáztak. Pon-
tos adat nincs az óvári gyári munkások számáról, a megkérdezettek válaszai alapján, a
munkaképes férfiak 30-50 százaléka dolgozott Szatmárnémeti ipari egységeiben.
A rendszerváltást követően a nem költséghatékony nehézipari termelési egysé-
gek nehéz helyzetbe kerültek. A gyárak bezárásáig a leépítések fokozatosan, de gyor-
san lezajlottak, elsőként az ingázók veszítették el állásukat. A gyárbezárások során
munkanélkülivé váló városi lakosság egy része „visszamenekült” vidékre, ahol a kol-
lektív gazdaságok felszámolását követően leginkább az újraparasztosodási folya-
matok határozták meg a mindennapi életüket és gazdasági tevékenységeik irányát.
Kénytelenek voltak a mezőgazdasági vállalkozóként még, parasztiként pedig már
nem tekinthető életmódot felvállalni. A piacgazdasági környezet itt sem kedvezett
a gépesítés teljes vagy részleges hiányában rendkívül alacsony hatásfokon termelő
gazdálkodóknak. A téesz társulás formában való átörökítésére kísérletet sem tettek,
a vagyonát – a számos ismertetett erdélyi példához hasonlóan –a téesz vezetői által
alkotott szűk elit saját tulajdonába játszotta át (Peti 2006: 40). A lakosság nagyobb
része kényszerből részleges önellátásra illetve a nagyváros közelsége miatt piacozás-
ra rendezkedett be. Rengetegen piacoztak, egyik adatközlőm szavaival: …akkor még
ugye jobban jártak a piacra, mint most. Ölték egymást megfele a helyekért (ti. a
buszon), mert nem vót más semmi egyéb…
Amikor az óváriak a piacozást választották, nem valami számukra ismeretlen do-
logba vágtak bele. Miként az egyik ismertetett példából is látni fogjuk, már a kollekti-
vizálást megelőzően is többen vitték mezőgazdaságból származó áruikat a szatmári pi-
acra. Arról is van, igaz csak szóbeli, adat, hogy a két világháborút megelőző időszakban
is alkalmazott gyakorlat volt a piacozás. A folytonosság mellett egy másik fontos ténye-
ző is szerepet játszott abban, hogy olyan nagy számban piacoztak. A kollektív gazdaság
nem az egyetlen szereplője volt a szocialista agrárüzemeknek, Óváriban volt a Szatmár
Megyei Zöldség- és Gyümölcs Előállító és Feldolgozó Vállalat egyik kísérleti és min-
takertészete, amelyben főként zöldségtermesztés folyt.3 A kertészetben főként a helyi
3 A legfontosabb termékek listáját a visszaemlékezésekből részben össze lehet állítani: szabadföldi és

melegházas paradicsom, paprikák, padlizsán, gyökérzöldségek, uborka, káposzta, stb. A visszaem-
lékezésekből az is kiderült, hogy a nagyüzemi termelés mellett fajta- és technológiai kísérleteket is
folytattak.
123
Szilágyi Levente
asszonyok dolgoztak, és ők az itt megszerzett tudást a háztájiban kamatoztatni tudták.

A kutatás jelen stádiumában nem áll rendelkezésre elegendő információ ahhoz, hogy
ennek a tudásnak a piacozásban való felhasználásának mérték pontosan meg lehes-
sen becsülni, de a vizsgált piacozók egyike bizonyosan részben erre a tudásra alapoz-
va vált „sikeressé”. Az óvári nők technológiai tudása a rendszerváltást követő legnehe-
zebb időszakban a legszorosabb értelemben vett túlélést jelentette. Nagyon sok család
számára a piacozásból származó jövedelem volt egyetlen pénzforrás. A munkanélküli-
vé vált férfiak és az eltartóvá váló nők között sejlő társadalmi konfliktus, a nemi szere-
pek lokális átalakulásának és következményeinek vizsgálata is fontos kérdése kutatá-
sunknak, és önálló témája egy tervezett tanulmánynak.
A kilencvenes évek közepét, egészen pontosan 1995-öt nevezte meg több erdélyi ku-
tató is, mint a rendszerváltást követő legrosszabb időszakot az agrártelepülések életé-
ben (Peti 2006: 39). Az Óváriban készített interjúkból nem rajzolódik ki egy ilyen erős
cezúra képe, de azt itt is kiemelték, hogy eddigre felélték tartalékaikat, és belefáradtak
a kiútkeresés érdekében elkövetett, és hiábavalónak bizonyuló próbálkozásokba. Az ál-
latállomány jelentős növekedése, majd összeomlása az Erdély-szerte megismert forga-
tókönyv szerint zajlott itt is, igaz talán később, mint más helyszíneken. 1997 áprilisá-
ban ugyanis a községközpont Vetésen vágóhidat4 építettek, mely kezdetben igyekezett
beszállítói kapcsolatokat kiépíteni a helyi gazdákkal. Vágóállatok tartása kecsegtető al-
ternatívának tűnt, és rövid időre újra megnőtt az állatállomány és az állattartással fog-
lalkozók száma. Azért csak rövid időre, mert a vágóhíd rohamtempóban bővült, a kör-
nyékbeli gazdák nem tudták kielégíteni a folyamatosan növekvő igényeket, így a cég
képviselői az egyéni termelők helyett nagybani – a későbbiekben már több esetben kül-
földi – beszállítók bevonását választották, illetve saját állatfarmokat is létesítettek. A
húsüzem fejlődése mindamellett, hogy nem váltotta be az óvári gazdák reményeit, elin-
dított egy másik folyamatot, amely a kétezres években teljesedett ki, és amelynek követ-
kezménye az óvári gazdálkodók ipari munkássá való (vissza)alakulása volt.
A település gazdaságtörténetét meghatározó makrogazdasági változásokat az
indusztrializáció–deindusztrializáció–reindusztrializáció folyamatával is leírhat-
juk. Ennek lokális tükörfolyamata a paraszttalanítás–újraparasztosodás–polgáro-
sodás(?) lehetne. Az ilyen jellegű sémáknak a legnagyobb hátránya, hogy állapoto-
kat merevítenek ki, holott – véleményem szerint – éppenséggel az átmenetek, azaz a
változások folyamatossága és esetlegessége a döntő a rurális (és nem csak) társadal-
makban. A 2000-es években „ipari park” létesült a település határában. Azért az idé-
zőjel, mert a községközpontban található korábbi sertéstelep épületeibe beköltöző
kisebb nagyobb vállalkozások5 csoportját csupán a helyi szóhasználat illette ezzel az
4 Az Unicarm vágóhídként kezdő vállalkozás már 2005-ben Románia egyik legnagyobb kizárólag ha-
zai tulajdonú kiskereskedelmi cégcsoportja lett. 1997-ben 25 emberrel, napi 500 kg feldolgozott
húsmennyiséggel indított. Később a termékpaletta bővítésével – saját tejfeldolgozót, péküzemet
csatoltak a húsüzemmé alakított eredeti egység mellé – az alkalmazottak számának növelésén túl
(több mint 2000 alkalmazott), országos bolthálózatot is létrehoztak. 2018-ban 78 Unicarm szuper-
market üzemelt, főként Erdély északi részén és Moldvában.
5 24 cég műkött 2017 végén az ipari parkban, a több ezer főt foglalkoztató gyáraktól a néhány fős
mikrovállakozásokig.
igen megtisztelő névvel. Azt a helyiek védelmében azért el kell mondani, hogy meg-
tévesztő hatása lehetett annak az „igazi” gyárnak6, mely ugyancsak ide települt a két-
ezres évek közepén. Méreteiben kisebb, jelentősége viszont majdnem ugyanakkora a
szintén itt felépült bútorgyárnak7. 2017-ben újabb befektetők odacsábításának szán-
dékával kezdeményezték az ipari park titulus hivatalossá tételét. Ma a falu munka-
vállalási korú lakosságának döntő többsége ezekben az ipari egységekben dolgozik.
Nem sokkal fentebb az ipari munkássá válást (vissza)alakulásként fogalmaztam
meg. Ez kizárólag ugyanannak a közösségi logikának mentén értelmezhető, amely a
paraszti-utóparaszti folytonosságot feltételezi. Nem csak hogy mindkét esetben kü-
lönböző generációk voltak érintettek, de ebben az új, kapitalista iparosodásban, a
korábbi kommunista, férfiközpontú gyakorlattal szemben, a nők szerepe vált hang-
súlyosabbá. Az itteni könnyűipari gyárak, és a húsüzem bizonyos részlegeinek mun-
kaerő igényének a nők sokkal inkább megfelelnek.
Néhány mondatban szeretném összefoglalni a fentebb ismertetett reindusztriali-
záció közvetlen és közvetett következményeit:
• Új munkahelyek váltak elérhetővé, ezek elfoglalásával stabilizálódott a la-
kosság pénzügyi helyzete.
• Az agrártevékenység visszaszorult. A földterületek tulajdonviszonyában mi-
ként Erdély-szerte itt is a tőkekoncentráció volt az uralkodó trend. A meg-
művelhető területek legnagyobb része nagyvállalkozói tulajdonba vagy bér-
leménybe került.
• A részleges önellátást túlfogyasztás váltotta fel.
• A helyi adóknak köszönhetően a községnek8 önerőből nyílt lehetősége
olyan infrastrukturális beruházások megvalósítására, amelyekre koráb-
ban nem volt szándék vagy lehetőség, és amelyek többsége a környező te-
lepülések számára továbbra is elérhetetlenek9, mint például a víz és csator-
nahálózat kiépítése, a községi utak leaszfaltozása, óvoda építése, szelektív
hulladékgyűjtés megszervezése, sportpályák létesítése, élő, pénzügyileg is
támogatott kulturális központ alapítása.10 A településen a közműhálózat
6 A Schlemmer Gmbh gépjármű-elektronikai kábeleket gyártó könnyűipari üzeme.

7 Bardi Industry Solid Wood Furniture.
8 Vetést Szatmár megye leggazdagabb községeként tartják számon. Gazdagságát az iparűzési adók-
nak köszönheti. A már bemutatott gyárak mellett a román adózási rendszer egy kiskapuját kihasz-
náló, Vetésen bejegyzett, de a városban üzemelő cégek (2018-ban 117) a befizetők.
9 Amikor az erdélyi életmód-vizsgálatok a vidéki életilágokat a bausingeri párhuzamos különidejű-
ség (Bausinger 1989) fogalmával írják le, azt elsősorban az anakronisztikus gyakorlatok, jelenségek
továbbélésének, a huszonegyedik századi technológiákkal való egyidejű jelenléte okán teszik. A ló
vontatta szekér, ha különös kontrasztban is, de megfér a több száz lóerős modern traktorok mellett.
A hagyományos tudáson alapuló gazdálkodás, az ipari agrártechnológiák és az új biogazdálkodási
formák egyszerre vannak jelen.
10 A beruházások nagyobb részben azt követően valósultak meg, hogy a Szatmárnémetit polgármes-
terként nyolc évig irányító személy került a község élére a legutóbbi, 2016-os, választások alkal-
mával. Általánosnak mondható a helyiek alulreprezentáltsága a jelenlegi elitet alkotó csoportban.
Óvári politikai és kulturális életét is betelepültek irányítják. A helyi színjátszó és táncegyesületet
sem helyi ember vezeti. Rendkívül alacsony a továbbtanulók száma.
125
Szilágyi Levente
kiépítése napjainkban is zajlik, a rendszerváltásig kizárólag az áramot ve-

zették be a faluba, a vezetékes víz- és csatornahálózat (nem teljes) kiépíté-
sére 2018-ban került sor. Ezekkel a beruházásokkal felgyorsult a szocialista
román állam, de a rendszerváltást követő demokratikus kormányok által is
elhanyagolt falu polgárosodása. Persze mindezek a beruházások az elmúlt
években történtek. Hosszú távú hatásairól lehetetlenség most még beszá-
molni, de éppen ez adja érdekességét a hosszú távra tervezett kutatásom-
nak, hiszen a különböző modernizációs folyamatok így megragadható idő-
keretben zajlanak.
A háztáji és a konyhakert,
mint a modernizációs folyamatok fokmérője
A paraszti mentalitást, a földhöz való viszonyt a kollektivizálás és a szocialista in-

dusztrializáció csak részben tudta felszámolni. Az önfenntartásra épülő gazdálko-
dási hagyomány továbbélt a háztájiban. A kommunista ideológiának sikerült elér-
nie, hogy a kollektív gazdaságokban végzett mezőgazdasági munka a gyári munká-
sok szemében alacsony presztízsűnek számítson, de a háztáji gazdálkodást ez az elő-
ítélet nem érintette, olyannyira nem, hogy a gyári munka csak, mint szükséges ros�-
sz, a gyár pedig sokszor, mint a háztáji számára szükséges nyersanyagok forrása je-
lent meg.
Míg például Magyarországon a háztáji gazdálkodás a piaci nyitás eszköze volt ad-
dig a román hiánygazdaságban a háztájiban kellett megtermelni a család számára a
más forrásból nem beszerezhető élelmiszert, húst, zöldséget, gyümölcsöt, stb. Sőt
sokszor nem csak a nukleáris család szükségleteit, hanem a városba beköltözött ro-
konok igényeit is ebből kellett kielégíteni.
Óvári már a két világháború közötti időszakban is Szatmárnémeti ellátójaként
volt ismert, rengetegen foglalkoztak piacozással. A piacra vitt áruk pedig a háztá-
jiból kerültek ki. Amit a szocialista gazdaságszerkezet nem tudott felszámolni több
évtized alatt sem, azt az új iparosodás és a globális fogyasztói tendenciák együtte-
se másfél évtized alatt elvégezte. A fogyasztóvá vált falusi ipari munkás réteg olyan
mértékben távolodott el a földtől, hogy már kivételesnek számít az, ha még művelik
a háztáji parcellát, vagy esetleg konyhakertet tartanak. A három műszakban végzett
munka nehézsége a leggyakrabban elhangzó érv, amellyel a kertművelés felhagyását
indokolják. De emellett a racionálisan is értelmezhető érv mellett ott rejlik egy leg-
alább olyan fontos, a korábbi tőkehiányos korszakra való reakcióként kialakult túl-
fogyasztói attitűd, amely a „megveszem, mert (végre) megengedhetem magamnak”
gondolatban csúcsosodik. A fogyasztói magatartást egyrészről a presztízstárgyak vá-
sárlásával és birtoklásával szokták jellemezni (Mohácsek–Vitos 2003: 105), Óvári-
ban a javak beszerzésének módja és helye is presztízs értékűvé vált. A gazdálkodók
és munkások között akár fenntartható üzleti kapcsolat is kialakulhatna, az előbbiek
által megtermelt árukat a munkások megvehetnék, de erre a közöttük húzódó rejtett
konfliktusok miatt nem nagyon van példa, illetve a jelenlegi fogyasztói mentalitásba
még nem szivárgott be a helyi/bio termékek értékét felismerő és promováló globális
trend. A szatmárnémeti bevásárlóközpontok egyelőre még vonzóbbak a helyi termé-
keknél. A városi bevásárlást, a kertes házak lakásként való használatát sajátos urba-
nizációs jelenségként értelmezem.
A piacozók
A következőkben olyan piacozással foglalkozó családi üzemeket, mutatok be, ame-

lyek, ha nem is fedik le egészében a piacozással foglalkozók teljes skáláját, de átte-
kintés adnak a piacozás mögött álló különböző gazdasági motivációkról és különféle
gyakorlatokról. Noha úgy tűnhet (és némileg joggal), hogy a bemutatni kívánt piaco-
zók kiválasztásában vállalkozó típusok, vagy kategóriák szerinti csoportosítás szán-
déka vezetett, a piacozással foglalkozók kis száma miatt ennek nem lenne túl sok ér-
telme. Úgy gondoltam, hogy a piacozók megismerésén keresztül közelebb juthatok a
vidékiség helyi változatainak megismerésében.
Három családi üzemet írok le, az első példa kivételével a családtagokon kívül
bérmunkások is részt vesznek a termelésben, értékesítésben, esetleg mindkettőben.
Rajtuk kívül mások is piacoznak, de nem napi/heti rendszerességgel, illetve csak az
ő esetükben jelenti a piacozásból származó jövedelem a legfontosabb bevételi for-
rást. A kiválasztásban nem a szerzett jövedelem mennyisége, hanem a családi gazda-
ságok jövedelmének külső-belső aránya döntött.
Valamennyi vizsgált szereplőben közös, hogy mezőgazdaságból származó jöve-
delmük legkisebb részét sem fordítják társadalombiztosításra vagy nyugdíjbiztosí-
tásra. Katalinék kisnyugdíjasok (téesznyugdíjasok), József rokkantnyugdíjas, ház-
tartásbeli felesége után sem fizet járulékokat, bízik a felhalmozott tartalékokban,
Szabolcs pedig a „fiatalok vagyunk, biztosan gondolni kellene erre is, de bízunk ab-
ban, hogy még pár évig nem ér baj minket” kockázatos elvet követve kizárólag a füg-
getlenségre és tőkefelhalmozásra koncentrál.
Katalin (1940) és Lajos (1940)
A vizsgált esetekből csak Katalinék dolgoztak korábban is kizárólag az agráriumban,

először még paraszti rend szerint, majd a kollektív gazdaságban, később pedig kvázi-
vállalkozóként.
Katalin 79 éves, Óváriban született kisparaszti családban. A helyi kollektív gaz-
daságban dolgozott annak fennállásáig, más munkahelye nem volt. Egy lánygyerme-
kük van, akik szintén Óváriban él, egy szatmárnémeti áruház húspultjában kiszolgá-
lóként dolgozik. A családi üzemben folytatott tevékenységekben nem, vagy csak na-
gyon kis mértékben vesz részt, leginkább csak haszonélvezője szülei munkájának.
Húst – a kedvezményes vásárlás lehetősége ellenére is – csak a legritkább esetben
vásárol a munkahelyről, a szülők által megtermelt hazait részesíti előnyben.
127
Szilágyi Levente
Katalin 16 éves korától rendszeresen, heti egy alkalommal, keddenként beutazik

Szatmárnémetibe piacozni. A piacozást a beszolgáltatások során kialakult likviditá-
si gondok miatt kezdte el.
Muszáj vót, há valamibűl pénzt kelletett csinálni, tetszik érteni? Akkor nem
tudtuk eladni a terményt, mert elvitték, be kellett adni, akkor azt ami a kert-
be…, egy kis majorságot, meg disznót, amit lehetett jobban bevinni eladni.
Hát mostan már el se lehet adni, csak ha jön valaki. De akkor be kellett adni
a disznóhúst is. És akkor nem vót mit tenni, nem vót mibűl pénzt csinálni.
Rákényszerültünk arra, hogy tizenhat évesen… a hátamon vót, de olyan sár
vót télen. Egy bácsi járt még a piacra, hátamon vót a tarisznya, elöl a kosár,
és akkor mentünk a belső piacra, ami az Eötvös utcán vót.
[Akkor még nem sokan jártak?]
Hát aki bírt menni az járt. És akkor szegény édesanyámék mondták,
hogy gyermekem, nehogy költsd el a pénzt, mer ha hazajössz kell az adóra.
Nem mertünk egy lejt elkölteni magunkra, mert kellett vinni az adóra, mert
ha nem jöttek vittek amit tanáltak.
A későbbiekben is a család készpénzszükségletének kiegészítése volt a fő moti-

váció, de nem az egyetlen. A beszélgetésekből kiderült, hogy a piacozás nem csak
gazdasági tevékenységet jelentett számára, hanem szórakozást11 is. A szatmárnémeti
utazások szocializációs események is voltak, hiszen az utóbbi tíz évtől eltekintve más
falubeli asszonyokkal együtt utazott és árult, a piacon pedig a városi hírekről, törté-
nésekről mindig első kézből származó információkhoz jutott.
Négy hektáron gazdálkodnak férjével (jövőre már csak két hektárt terveznek
megművelni), de a piacra bevitt áru nagyobbik része a háztájiból kerül ki. A piac-
ra – ahol asztalt bérel – főként hüvelyeseket (többféle babot, borsót), hagymát (új,
lila, vörös), gyökérzöldséget (sárgarépa, petrezselyem), zellert, karalábét visz. Ko-
rábban, míg tehenet tartottak, tejet, tejfölt, túrót is vitt eladásra. A tejtermékeket
csak „pult alól” árulhatta, kizárólag megrendelésre szállította, a tejet szatmári kon-
tósainak házhoz is vitte.
A szántón megtermelt gabonát és kukoricát háztól értékesítik, de nem nagyke-
reskedőknek, hanem kis tételekben ismerősöknek, régi kuncsaftoknak.
Gazdasági üzemük termelési oldalának legfontosabb jellemzője a gépesítés, és mo-
torizáltság teljes hiánya. Korábban volt ugyan lovuk, azzal végezték a szántást, tárcsá-
zást. Az elmúlt huszonöt évben azonban már fizettek a szántóföldi gépmunkákért. A
magas költségek miatt a szántóföldi munkákban is igyekeznek csökkenteni a kiadáso-
kat, csak a legszükségesebbeket – szántás, vetés, búza esetében az aratást – végeztetik
mással, a gyomtalanítást,12 kukorica esetében az aratást saját maguk végzik kézi erő-
11 Több nyugdíjas asszonnyal is beszéltem, akik bevallottan azért járnak piacolni, mert ebben szórako-
zási lehetőséget látnak.
12 A búzát „bigecseléssel” gyomtalanítják. A „bigecselő ” hosszú nyelű bökő eszköz, amellyel a gyom gyöke-
rét elvágják, az ösztöke helyi névváltozata (bővebben: ösztöke címszó a Magyar Néprajzi Lexikonban).
vel. Az értékesítési oldalon a „minden eladó, amire van vevő” elv érvényesül a tuda-
tos árukészletre való törekvés helyett. Sokszor fordult elő, hogy olyasmit is igényeltek
a rendszeres vevők, aminek az eladására korábban nem is gondoltak: szilvalekvár, ka-
por. A piacra csak annyi árut visz Katalin, amennyit ő maga elbír, főként tömegközle-
kedést használ, időnként szomszédok, ismerősök viszik és/vagy hozzák autóval.
A termelésben kerülik a vegyszerek használatát, az indokláskor nem anyagi, minő-
ségi és egészségügyi szempontokat emelnek ki. A „bio” kifejezést ugyan nem használják
áruik jellemzésekor, de fontos szempontként emelik ki a vegyszermentes termelést. A
vegyszermentesség és egészséges termék közötti összefüggést leginkább más gazdálko-
dók termelési gyakorlatáról, általában kritikus hangon való beszámolóban említik.
Mindenki jerbicsidál.13 Még azt a kicsit is ami a kertben van, mert nem akar
kapálni. Meg mérgezik magukat. Pl. itt a faluba, a túlsó oldalon minden
háznál jó ivóvíz vót, viszont ott arra, ahun vót a pikét, ott olyan víz vót, hogy
felséges víz, olyan jó víz. Utójára, mikor kevés katona vót itt, most amikor a
demokrácia bejött, a faluból vittek vizet, mert nem tudtak hunnan inni, úgy
elromlott. Ez mind a jerbicsid. Nekem ez a málé nem látott jerbicsidet mind
kapálva vót. Paszulyt vetettünk bele, ezt s futó paszulyt, de most ezek a fia-
talok, akik most gazdáélkodnak, annyira vergődnek a gazdálkodással. Ha
nem vóna jerbicsid, azok megdöglenének éhen. (L)
De tetszik tudni, azok a nagyobb termelők, akiknek sok a fődjök, azok
egész nyáron jerbicsidálnak, ami van vetve azt egész nyáron. (K)
Régen a búzát kibigecseltük. Vót benne az a bigecs, azt kiszurkáltuk bi-
gecselővel. (L)
Olyan szúrókás az, oszt megnő magasra. (K)
Most meg nyomják rá a jerbicsidet, aztán nyomják rá a levéltrágyát… (L)
Nem minőségre mennek, hanem mennyiségre.
A beszélgetések során többször elhangzott, hogy ők magukat parasztnak, élet-

módjukat pedig parasztinak tartják. Azt hogy magas koruk ellenére is tovább folytat-
ják gazdasági tevékenységüket, ugyancsak a paraszti mentalitásukkal magyarázzák.
Szilágyi Miklós a munkát a paraszti erkölcs és létértelmezés fundamentális kategó-
riájaként nevezi meg, amelyben a „munkavégzés a munkáért ön magáért” elv érvé-
nyesül (Szilágyi 2005: 12). A munkát nem a befektetett energia és a várható eredmé-
nyek, hanem a szorgalmas és lusta ellentétpárok felől értékelik.
…Nagyon sokba kerül minden. De a férjem is ebbe nőtt fel, és ezt nem akar-
ja, míg bír abbahagyni. Mer ebbe nőttünk fel. Ugye aki fiatal az elmegy
dolgozni, vagy gazdálkodik, mán nagyobb területeken. Mán van ez a ked-
vezmény, amit adnak, amit lehet mán igényelni, ezt mi mán nem értjük, és
azoknak mán van több fődjök, és kapnak több pénzt.
13 A román erbicid (=gyomirtó) fonetikus átírása.
129
Szilágyi Levente
Van aki azt mondja, tetszik tudni, hogy én szegény vagyok, de van olyan
fiatalasszony, lány, hogy kertje van, nincs egy zöldsége a kertbe, nincs egy
paszulya a kertbe, mindent a bótba vesznek, de ha van két leje, de dógozni
nem szeretnek, van két leje az már akkor nap kimegy a zsebiből. De így nem
lehet megélni. Hanem tudom én aztat, hogy máma, hónap is pénz kell. És azt
be kell osztani, hogy meglegyen. Ha jön egy probléma az embernek az életi-
be, azt ki kell fizetni. Egy kis tartalék legyen…
Sikeresek-e Katalinék? Van-e egyáltalán értelme sikerességről beszélni az ő ese-

tükben? Vállalkozói szempontból bizonyosan nem, a piacozásból szerzett jövedelem
ugyanis végig rendkívül alacsony volt. Egy sikeres piacnap 200-250 lej jövedelmet
jelent Katalinnak, és ezt a bevételi szintet kizárólag a zsengebab idején érte el. Havi
összesítésben is nagyon kevés pénzt, de nyugdíjukhoz mérten még így jelentős ös�-
szeget jelent. Sikerességük fokmérője az elégedettség, amit többször is hangsúlyoztak.
József (1957) és Erzsébet (1959)
A szakirodalomban az alábbiakban bemutatásra kerülő családi üzemet vezető Jó-

zsefet a „munkás-paraszt” (Hann 1982: 37) és a „sikeres kényszervállalkozó” kate-
góriába kellene sorolnom. Óváriban született nagygazda családban. Kortársai több-
ségéhez hasonlóan ő is az iparban kereste boldogulását. A szatmárnémeti Unió Ne-
hézgépgyárban dolgozott 1987-ig, egy baleset következtében roncsolódott a kézfeje,
a gyári munkát nem tudta tovább végezni. A rendszerváltásig a helyi kollektív gaz-
daság építész brigádjában dolgozott, a rendszerváltást követően kérvényezte beteg-
nyugdíjazását, és a családi gazdaság fejlesztésébe kezdett. Eleinte állattartással is
foglalkozott, de a már ismertetett okok miatt hamar felhagyott vele.
Amikor a terepmunka során, sikeres mezőgazdasági vállalkozók után érdeklőd-
tem, az ő neve mindig felmerült, mint olyan, aki önerőből vált „nagygazdává”. Volt
már szó az óvári asszonyok rendszerváltozást követő gazdasági szerepének fontossá-
gáról, József felesége, Erzsébet példáján keresztül alkalom nyílik ennek bővebb be-
mutatására. Erzsébet a rendszerváltásig a már említett kertészetben dolgozott, azt
követően már nem volt munkahelye, háztartásbeliként vett részt a családi gazdaság
munkáiban. A kertészetben megszerzett tudást már a kommunista időszakban is ka-
matoztatta, palántákat neveltek, és ezeket vitte a szatmári piacra. A palántanevelés
és értékesítés végül a családi üzem egyik fő ága lett. A termelésben Erzsébet, az ér-
tékesítésben József szerepe volt a nagyobb. A palántázásból14 származó jövedelem-
ből alapozták meg gépparkjukat,15 vásároltak földterületeket és emeltek raktározás-
ra alkalmas épületeket. Az előbbi feltételek megléte kevés emberi erőt igénylő, ezál-
14 Palántázásnak ebben az esetben a palánták készítését és eladását nevezem, nem pedig az agrártech-
nológiai módszert.
15 A gépparkot három traktor, a burgonyatermesztés kiegészítő eszközei, permetező és egy kisbusz al-
kotják, melyet áruszállításra használnak. Minden gépmunkát József végez. Kizárólag saját magának
dolgozik, másnak pénzért sem végez gépmunkát.
tal nyereséges burgonyatermesztést tett lehetővé, mely a családi üzem legfontosabb

jövedelemforrása (volt).16
Rendszerváltást követően rögtön áttértem a krumplira. Először 30 ár, az-

tán 3 hektár. Megvettem a kollektív krumplivetőjét, krumpliszedőjét. Vót
hogy 13 hektár krumplim vót. Nagyon jövedelmező vót. Használtunk egy 5
hektáros földet, és az ott termett krumpliból vettünk egy 25000 eurós trak-
tort. A piacon adtuk el a nagyját, a nagykereskedők fél áron vették át, vagy
azon alul, de szerencsére van hol tartanom, egész télen nem fagy meg. Volt,
hogy egy hektáron 400 mázsa krumpli termett.
Tizenöt hektáron gazdálkodnak, a háztáji 34 ár,17 amelyből 9 ár fóliasátor, itt zaj-

lik a palántázás. A fóliázásnak közismerten nagy az emberi erőforrás igénye. József
és Erzsébet, korukból adódóan sem képesek valamennyi munkafázis elvégzésére,
napszámosokat alkalmaznak, hármat a termelésben, kettőt a piacon eladóként. Az
eladók naponta váltják egymást, mivel minden nap piacnap, a hét minden napján
kinn van az árujuk a piacon. A piac, amelyen árulnak Szatmárnémeti egyik lakótele-
pének közepén található. A közvetlen közelében garázst bérelnek, melyet raktárként
használnak. Egyetlen lányuk középiskolás, ő csak a nyári szünetben segít be.
Már a rendszerváltás előtt is csipegettük (a palántázást), de most jobban,

először vettünk egy kis Daciát, utána egy Logant, utána egy nagyobb ótót,
amivel 35-40 mázsát lehet szállítani. Van 3 traktor. Az egyiket a kollektívá-
búl vettük meg.
Mások is foglalkoznak palántázással, de sem mennyiségben, sem változatosság-

ban nem közelítik Józsefék gyakorlatát. A palánták készítése meglehetősen bonyo-
lult, munka- és költségigényes feladat, viszont a megtérülése is sokszoros. Az elmúlt
három évtized alatt Józseféknek egyrészről sikerült egy rendkívül költséghatékony
és mégis minőségi termelést lehetővé tévő rendszert kiépíteniük, másrészről pedig,
az állandó piaci jelenlétnek köszönhetően fenntartó törzsvásárlói kört is ki tudtak
alakítani.
Ha az ember nem hazudik, azt ad, amit kérnek, akkor visszamennek jövőre...
Há mondom hogy három hónap vagy négy hónap alatt, de nem kell,
jó három hónap hogy négyszázötven milliót árultunk a palántbúl, de még
most is árulunk, mondom. Abból, ha csak azt mondom háromszáz millió az
tiszta. Az mán egy kis fizetés, nem? Egy évre megvan, nem?
16 Az interjú készítésének évében döntött úgy, hogy felhagy a burgonyatermesztéssel, földjeit kiadja
bérbe, a továbbiakban kizárólag palántázással foglalkoznak.
17 1 ár = 100 m2
131
Szilágyi Levente
Józsefék vállalkozók, sem a paraszti származás, sem a paraszti munkaszervezet

hagyatéka nem játszott lényeges szerepet agrártevékenységükben. Újítónak ugyan
nem nevezhetők, hiszen se új technológiákat, se új árukat nem honosítottak meg,
de a megfelelő időben a specializálódást választva kezdeményezőként léptek fel, és
a – kizárólag lokális – lehetőségeket hatékonyan kihasználva, működő termelési-el-
adási struktúrát teremtve, profitra szert téve tudták családi gazdaságukat üzemel-
tetni. Koruknál fogva ők már nem válhattak részeseivé az új ipari térhódításnak, de
erre nem is volt szükségük. Az új gyárakban dolgozó munkásokról azonban van vé-
leményük, és ebben a véleményben a Katalinék példájában már ismertetett parasz-
ti munka felfogás köszön vissza: a gyári munkásokat, saját példájukat állítva ellen-
pontként, lustának tartják. A lustaság fokmérőjét a kertek és háztáji parcellák elha-
nyagoltságában látják.
Szabolcs (1976) és Edit (1980)
Amiként a korábbi két családi üzemet el lehetett helyezni egy kategóriarendszerben,

úgy a következő példát is megfeleltethetjük egy jól ismert, és egyre többet tanulmá-
nyozott kategóriának: Szabolcsék innovatív agrárvállalkozók.18 Az innovációt az elő-
állított termékek, a bio szemlélet, illetve a folyamatos fejlesztés és tanulás jelenti.
Szabolcs nem helybéli, csak házasságkötése óta él Óváriban. Edittel Budapes-
ten ismerkedett meg, ő ekkor már több mint tíz éve dolgozott erdélyi vendégmun-
kásként az építőiparban. Házasságkötésüket követően költöztek Óváriba. Itt először
besegített az apósa által hagyományos módon vezetett, piacozást is magában fogla-
ló gazdaságban. Később önállóan is elkezdett gazdálkodni, apósa halála óta pedig ő
irányítja a családi üzemet. Mintegy három hektáron gazdálkodnak, szántóföldi gaz-
dálkodást egyáltalán nem folytatnak, csak kertészkedéssel foglalkoznak. Az egyre
növekvő fóliával fedett területek mellett fontos szerep jut a szabadtéri technoló-
giáknak is.
Kívülállóként nem találta helyét sem a faluban, sem az agráriumban. Habitusa,
életvezetése és üzemszervezete eltér attól, amit az óváriak elismert normának tarta-
nak, ennek eredményeként sikerességét leginkább csak irigyelik, nem pedig követen-
dő példának tartják. A lokális társadalom elutasítására hasonló módon válaszol, vá-
sárlói köréből a helyieket elvből kizárja, csak a szatmári piacon értékesíti termékeit.
Termékpalettáját úgy állítja össze, hogy egyrészről a fogyasztói oldalon utóbbi
években megjelent különlegességek iránti igény által okozott vákuumot kitöltse, pa-
radicsomból például kizárólag fekete és lila fajtákat termel. Másrészről olyan piaci
réseket keresett és talált meg, amelyekkel nagyon rövid idő alatt stabil vevőkört tu-
dott kialakítani magának. A fogyasztói igényekhez való alkalmazkodás, az eladható-
ság kulcskérdés az árutermelésben. Szabolcs a vásárlói reflexiókat maximálisan fi-
gyelembe véve, aprólékosan előre megtervezi az éves termékpalettát. Olyan – Óvá-
18 Innovatív agrárvállalkozónak a térségi gyakorlattól teljesen eltérő agrártevékenységet kezdeménye-

ző vagy tartósan végző személyeket tekintem (Biró 2015: 27).
riban korábban ismeretlen – szempontokat is mérlegel, mint az ünnepi kalendáriu-

mok. Csak a húsvéti ünnepkör hagyományos ételeihez szükséges primőr áruk – új-
hagyma, levélpetrezselyem, friss kapor, stb. – értékesítéséből, Szabolcs számításai
szerint, bevételük megközelíti egy gyári munkás éves jövedelmét. A családi üzemben
kettőjükön kívül, alkalmanként anyósa és egy állandó segítő dolgozik. Az értékesí-
tést Szabolcs, az áru előkészítését Edit végzi.
Az Óvári „brand”
A sikeresség kapcsán valamennyi vizsgált résztvevő kiemelte a minőséget a termelés-

ben és a vásárlói bizalmat az értékesítésben. A két tényező együttesen egy a szereplők
által nem nevesített, de a piacozási gyakorlatban használt márka létezését sejteti. Az
olyan kijelentésekben, mint: „az óvári krumplit keresik” (József), vagy „ha megtudják,
hogy Óváriból való a tök, akkor szívesebben veszik” rejtetten legalább annyira benne
van a brandhasználat, mint az egyéni sikerek említése. Az Óvári brand tehát nem való-
di brand, mindenki „hivatkozik rá”, de nincs mögötte tudatos szervezetépítés, közös-
ségi önszerveződés, feladat- és/vagy termelésegyeztetés. Azért is nehéz és talán fölös-
leges elkülöníteni a kettőt egymástól, mert egyre kevesebb olyan szereplője van az óvá-
ri agráriumnak, aki a piaci érdekérvényesítésben háttérként használhatná a brandet.
Az hogy ez rövid és középtávon hogyan alakul majd, jelenleg nem megjósolni. Az ipa-
rosodás, amely jelenleg uralja az óvári gazdaságszerkezetet egyáltalán nem áll megin-
gathatatlan alapokon. És sokan az óváriak közül is tisztában is vannak jelenlegi hely-
zetük törékenységével. Annak a híre, hogy az egyik Nagykárolyban működő, az itteni-
hez hasonló profilú gyárban a globális trendek miatt nagyarányú leépítések várhatók
azonnal beszéd tárgyává vált. A bizonytalan makrogazdasági környezet, a gyors válto-
zások állandósulása illetve az információáramlás azonnalisága az óvári glokalitásban
egyfajta örök készenléti állapotot eredményezett, amelynek egyik leginkább szembe-
tűnőbb eredménye a nagyfokú mobilitás. Ez csak kisebbik részben jelent külföldi ven-
dégmunkát, leginkább az éppen elérhető munkahelyek közötti nagyfokú migrációban
jelentkezik. Legfőbb mozgatója az egész Európára jellemző munkaerőhiány. Mindezek
fényében az agrárvállalkozók számának elmúlt években való csökkenése, ha nem is a
közeljövőben, de akár megfordulhat.
Záró gondolatok
A fentebb bemutatott családi gazdaságok legalább annyi közös tulajdonsággal ren-

delkeznek, mint amennyiben különböznek. Egyikük sem él pályázati lehetőségekkel,
Katalinék túl idősek hozzá, Józsefék nem akarnak már túllépni a kialakított üzleti
modellükön, Szabolcsék pontosan ismerik a pályázati lehetőségeket, az hogy még-
sem pályáznak nagyon is tudatos döntés eredménye, mely rávilágít arra, hogy a kü-
lönböző vidékfejlesztési és vállalkozói pályázatok az agráriumban tevékenykedő sze-
133
Szilágyi Levente
replők szűk rétege számára jelentenek valós alternatívát. A leginkább kiszolgáltatott

családi gazdaságoknak és egyéb mikrogazdasági egységeknek túlságosan nagy anya-
gi kockázatot jelentenek a pályázatok. Ugyanakkor a pályázati keretek legtöbbször
nagyon merevek, és fordított logika mentén működnek. Nem a pályázatok igazod-
nak a gazdálkodók valós lehetőségeihez és igényeihez, a pénzek eléréséhez a gazdák
kényszerülnek – már amennyiben vállalják – számukra idegen, és legtöbbször nem
fenntartható tevékenység végzésére.
Innovatív mezőgazdasági vállalkozók, akik vállalkozásukat immáron nem a szo-
cialista modernizáció eredményeinek bázisán, hanem teljesen új szemlélet és tech-
nikák mentén szervezik és vezetik, vannak ugyan, de nagyon kevesen és nem várha-
tó, hogy számuk a jelenlegi gazdasági-politikai miliőben növekedne.
Szakirodalom
Bausinger, Hermann
1989 Párhuzamos különidejűség. A néprajztól az empirikus kultúratudományig.
Ethnographia 100. (1–4) 24–37.
Benda Gyula
1991 A polgárosodás fogalmának történeti értelmezhetősége. Századvég. (2–3)
169–176.
2003 Hosszú távú folyamatok és rövid távú ingadozások, társadalomstatisztikai
vizsgálatok és lokális kutatások. Hozzászólás Kovách Imre és Valuch Tibor
tanulmányához. Századvég 30. (4) 99–102.
Biró A. Zoltán
2015 A biogazdálkodás, mint innovációs folyamat térségi szereplőiről. In: Biró A.
Zoltán – Magyar Ferenc (szerk.): Az innováció vonzásában. Biogazdálkodás
a székelyföldi térségben. Státus Kiadó, Csíkszereda, 53–60.
1994 Gazdálkodási gyakorlat a Székelyföldön. (A paraszti mentalitás működése a
gazdálkodásban és korlátozó szerepe a piacgazdasági átalakulásban). Antro-
Borsos Endre – György István
1999 Gencs: egy erdélyi falu a parasztosodás útján. In: Borsos Endre – Csite And-
rás – Letenyei László (szerk.): Rendszerváltozás után. Falusi sorsfordulók
a Kárpát-medencében. MTA Politikatudományok Intézete – Számalk Kiadó,
Budapest, 51–90.
Cartwright, Andrew
2001 The Return of the Peasant. Land Reform in Post-Communist Romania. Ash-
gate, Aldershot.
Csite András
1999 A paraszti közösségtől a ruralitásig: A nemzetközi vidékkutatások utóbbi har-
minc évének néhány kulcsproblémája. Szociológiai Szemle. (3) 134–154.
Hann, Chris
1982 Kisüzemi gazdálkodás Tázláron a hetvenes években. Ethnographia 93. (1)
33–72.
Kiss Antal
2002 Magánvállalkozók és hagyományos értékrend. In: Szilágyi Miklós (szerk.):
Utak és útvesztők a kisüzemi agrárgazdaságban 1990–1999. MTA Néprajzi
Kutatóintézet – MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, 89–107.
Kósa László
1990 Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon
(1880–1920). Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszék, Debre-
cen.
Kotics József
2006 Gazdasági stratégiák és magatartások. A tradicionális gazdálkodói maga-
tartás továbbélése mai gazdálkodási formákban. Ethnica, Debrecen.
2011 Újjáéledő paraszti mentalitás? A reprivatizáció hatása a gazdálkodói stratégi-
ákra és habitusokra. In: Vargyas Gábor (szerk.): Párbeszéd a hagyománnyal.
A néprajzi kutatás múltja és jelene. Tudományos konferencia a PTE Néprajz
– Kulturális Antropológia Tanszék jubiláló professzorai: Andrásfalvy Berta-
lan, Filep Antal, Kisbán Eszter és Pócs Éva tiszteletére. L’Harmattan, PTE
Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék, Budapest, 167–181.
Miklós Zoltán
2006 „Romániában nem lehet egy lábon megélni.” Önállósodás és vállalkozói ma-
gatartás megjelenése. In: Peti Lehel – Szabó Á. Töhötöm (szerk.): Agrárörök-
ség és specializáció a Kik-Küküllő mentén. Nis Kiadó, Kolozsvár, 62–100.
Mohácsek Magdolna – Vitos Katalin
2003 Fogyasztói szokások a magyarfalusi vendégmunkások köreiben. Erdélyi Tár-
sadalom 1. (2) 101–112.
Oláh Sándor
2004a Falusi látleletek (1991–2003). Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda.
2004b A székelyföldi agrártermelés társadalmi feltételei 1989 után. In: Uő: Falusi
látleletek. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 128–139.
Peti Lehel
2006 Rendszerváltozás utáni agrárszerkezeti és társadalmi változások Héderfáján.
In: Peti Lehel – Szabó Á. Töhötöm (szerk.): Agrárörökség és specializáció a
Kis-Küküllő mentén. Nis Kiadó, Kolozsvár, 17–61.
135
Szilágyi Levente
Peti Lehel – Szabó Á. Töhötöm (szerk.)

2006 Agrárörökség és specializáció a Kis-Küküllő mentén. Nis Kiadó, Kolozsvár.
2013 Gazdasági adaptáció és etnicitás. Gazdaság, vidékiség és integráció egy
erdélyi térségben. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Kriza János Néprajzi
Társaság, Kolozsvár.
Szilágyi Miklós
2002 Mai kisüzemi agrárgazdaságok néprajzi kutatásának lehetőségei. In: Uő
(szerk.): Utak és útvesztők a kisüzemi agrárgazdaságban 1990–1999. MTA
Néprajzi Kutatóintézet – MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, 7–15.
2005 Bevezetésként: az utóparaszti hagyományokról. In: Schwarz Gyöngyi – Szar-
vas Zsuzsa – Szilágyi Miklós (szerk.) Utóparaszti hagyományok és moder-
nizációs törekvések a magyar vidéken. MTA Néprajzi Kutatóintézet – MTA
Țărani și antreprenori agrari.

Practici legate de comercializarea în piețe într-un sat din județul Satu Mare
Studiul, prin analiza strategiilor economice și atitudinilor sociale a trei întreprinderi familiale
care comercializează producția obținută în propria fermă sau gospodărie pe piețele agro-alimen-
tare din Satu Mare, încearcă prezentarea stării de astăzi a structurii economice a unui sat săt-
mărean. Cu 25 de ani după schimbarea regimului, analiza proceselor economice rurale din pers-
pectiva tranziției de la economia socialistă la cea de piață pare ușor depășită. În cazul localității
cercetate această tranziție cu siguranță ar servi ca punct de plecare greșită, deoarece – în urma
cercetărilor de teren se poate raporta ca – actorii din sistemul agrar local nu din constrângere, ci
dimpotrivă, în mod deliberat și-au ales agricultura ca ocupație.
Peasants and Agricultural Entrepreneurs.

Market Practices in a Village from Satu Mare County
The present paper aims to offer an image of the present conditions of the economic structure
of a village from Satu Mare region through the analysis of the economic strategies and social
attitudes of three families, which are into selling their own products on the markets of the city.
The system change was twenty five years ago, and however long this period of transition was, we
probably cannot understand any more the processes of rural economy of today if we continue to
analyse these from the perspective of socialist–capitalist transition. In the case of the settlement
in question this would be a completely wrong starting point, because – and this would be the
major conclusion of the fieldwork – today we have only those actors of local agriculture, who
have chosen this commitment deliberately and by their own will.
Képek
1. Katalin és Lajos. (Sz. L. felvétele)
2. Szabolcs. (Sz. L. felvétele)
137
Szilágyi Levente
3. József. (Sz. L. felvétele)
Simon Zoltán
Divergens társadalmi-gazdasági
kapcsolatrendszerek és identitásvetületek
az Alsó-Nyárád mentén
Bevezetés
Az Alsó-Nyárád mentét, mint rurális teret annak a diskurzusnak a keretén belül ke-
zelem, amelyet Kiss Dénes vitaindító írása, az Erdélyi falvak a 21. században címmel
indított meg. A vitaindítóra válaszul érkező vidékiséggel, falupolitikával, agrárszerke-
zeti változásokkal és egyáltalán a falu problematikájával foglalkozó írásokat is fontos
vonatkozási pontként kezelem. A falu problematikáját érintő erdélyi társadalomtudo-
mányi kutatások felvetéseihez kapcsolódva dolgozatomban az említett írások megál-
lapításait megfeleltetem az Alsó-Nyárád menti közösségben végzett kutatásaim ered-
ményeivel. Konceptualizálva kutatói álláspontomat, tanulmányomban nem haszná-
lom a Kovács Éva és kutatótársai által alkalmazott közösségtanulmány fogalmát (Ko-
vács 2013), inkább a falukutatás fogalmának jóval kiterjesztettebb formában történő
meghatározását követem, miszerint a falukutatásba minden olyan vonatkozást bele-
értünk, „...amely igényei szerint egy lokális életvilág komplex szemléletű feldolgozását
célozza. [...] A társadalmi valóság tanulmányozásában ezért a falu lesz a kiindulópont.
[...] Ilyenkor az empirikus kutatások a minél szűkebb, körülhatároltabb társadalmi
egységek vizsgálatára törekednek. A valóság integrált és részletes megismerésének a
legkisebb társadalmi egységből, mint egészből kell kiindulnia. Így válik a vizsgálatok
alapjává a kicsi, áttekinthető és egészében megragadható falu.” (Kotics 2007: 24–25.).
Ugyanakkor figyelemre méltónak tartom Szabó Á. Töhötöm azon gondolatát, misze-
rint „...akkor sem tévedünk, ha feltesszük a kérdést, a szocialista egységesítő törekvé-
sek ellenére létezik-e ma ilyen kategória, hogy erdélyi falu – vagy falvak vannak, a ma-
guk régiónként és esetenként igencsak különböző problémáival” (Szabó 2005: 123).
Az Alsó-Nyárád mente, mint rurális tér

viszonya a városhoz (Marosvásárhely)
Az Alsó-Nyárád menti falvak Marosvásárhely vonzáskörzetében, annak gazdasági-

társadalmi hálójában léteztek és léteznek napjainkban is. Kapcsolódva az ezredfor-
139
Simon Zoltán
duló utáni vidékszociológia felfogásához a vidéket és a várost egymástól elválasztha-

tatlan kategóriáknak tekintem, ekként az Alsó-Nyárád menti falvak gazdasági-tár-
sadalmi rendszerét a városhoz, Marosvásárhelyhez való viszonyában (is) elemzem.
Munkámban a Megyesi Boldizsár vidékszociológiai felfogására alapozó kutatásokat
tekintem irányadónak (vö: Lajos–Ujhelyi 2016: 136). Az Alsó-Nyárád menti embe-
rek életét, munkáját, egzisztenciális értelemben nehéz elhatárolni Marosvásárhely-
től, helyi szóhasználattal élve a „város”-tól. A „város” a helyiek tudatában, térben
ugyan elkülönül a falutól, de sohasem áll szemben vele. A szóhasználat is erre utal: a
„városba megyek dolgozni”, a „városból jövök”. Marosvásárhely, a város természete-
sen kiegészítette/kiegészíti a vizsgált közösségek falusi létét, gazdasági és társadal-
mi kapcsolatrendszerét.
A szocialista iparosítás az Alsó-Nyárád mente esetében is szinte teljes egészében
beszippantotta a falusi népesség munkaerejét a városba. Az ingázás1 itt is nagyará-
nyú volt, és ez meghatározta évtizedeken át a helyeik mindennapjait. A kollektivizá-
lás mértéke és ereje az alsó-nyárád menti falvakban hasonló volt más erdélyi, illetve
székelyföldi régiókéhoz.
A rendszerváltás után a marosvásárhelyi ipari munkalehetőségek nagymérték-
ben csökkentek, s ezzel párhuzamosan a mezőgazdasági tevékenységhez való vis�-
szatérés arányait tekintve jelentős volt. Itt is megfigyelhető, hogy visszarendeződik
a kollektivizálás előtti tagosítatlan birtokstruktúra. A helyiek mind a mai napig ra-
gaszkodnak földtulajdonuk visszavételéhez, (napjainkban sem tisztázott minden
esetben, hogy eredetileg kinek, hol volt pontosan a földterülete, a birtokviszonyok
az emlékezetén alapulnak, nem egy esetben konfliktusokat generálva a földtulajdon-
lásban). A visszakapott földterületeken – Kiss Dénes kifejezésével élve – „kényszer-
gazdaságok” működtek és működnek, amelyek lényegében „minimális befektetést
igénylő önellátó, naturális gazdálkodást folytató paraszti gazdaságok” (Kiss 2005:
69, vö: Kotics 2006: 22–35). Egyes családok számára e kényszergazdasági formák
(a különböző típusú és összegű nyugdíjak mellett) a túlélés alapját képezik. Az Al-
só-Nyárád mente, a Nyárád kiváló öntéstalajának köszönhetően mindig is kiváló le-
hetőséget kínált a hagyományos zöldségtermesztésnek és állattenyésztésnek. Ezért a
rendszerváltást követően itt gyorsan kialakultak a családi gazdaságok. A különböző
méretű gazdaságok egy részére jellemző, hogy üzemeltetőjük főállásban foglalkozik
mezőgazdasággal, illetve létrejöttek nagy számban a részidős gazdaságok is, ame-
lyekben a mezőgazdasági jövedelmet más jövedelmekkel egészítik ki (vö: Kiss 2005:
71). Ezen gazdasági formák meghatározásánál figyelnünk kell, Peti Lehel Kis-Kükül-
lő menti tereptapasztalataira, annak okán is, ahogyan megkülönbözteti a kisüzemi
gazdaságokat a mezőgazdasági vállalkozásoktól és felállítja a „kettős munkasziszté-
ma” fogalmát, illetve a részidős gazdasági formáknak is eltérő jövedelemszerző po-
tenciált határoz meg (Peti 2005: 112).
Az Alsó-Nyárád menti falusi lakosság körében (mindenekelőtt a fiatalabb gene-
ráció estében), az elmúlt években megfigyelhető a városba történő „visszaingázási”
1 Kiss Dénes ingázással kapcsolatos felvetéseihez kapcsolódva lásd Kiss 2005: 64–67.
Divergens társadalmi-gazdasági kapcsolatrendszerek és identitásvetületek
folyamat. Ez azt jelenti, hogy a főleg magyar tulajdonú vállalkozások, magán cégek
által kínált munkalehetőséggel élnek a mobilisabb, fiatalabb korosztály tagjai. A Ma-
rosvásárhelyre Hagymásbodonon keresztül vezető nemrég megépült új műút, még
közelebb hozta a várost, az Alsó-Nyárád mentiekhez. A városi munkahelyekről szár-
mazó jövedelem egy része gyakran beépül a család idősebb tagjai által életben tar-
tott mezőgazdasági üzemekbe. Sok esetben éppen ez kínál lehetőséget az önellátá-
son alapuló mezőgazdasági üzemek bővítésére. Nem beszélve arról, hogy az említett
műúton keresztül, gyorsabban elérhetők a hét minden napján a városi piacok, illetve
azon városi (általában jobb módú) háztartások, akikhez naponta szállítják be a he-
lyiek a friss tejet, zöldséget, tojást, stb.
A vizsgált falvak esetében napjainkban olyan szerteágazó gazdasági formák él-
nek, amelyek bemutatása túlmutat a jelen írás keretein. Peti Lehel kutatásaira tá-
maszkodva megállapítható, hogy az Alsó-Nyárád menti falvak gazdasági tevékeny-
ségformáiban a stratégiai választások legfőbb célja és motivációja a családok jólé-
tének biztosítása. A családi gazdaságokban leginkább olyan stratégia kerül kialakí-
tásra, amely a helyi „életvilág tágabb szimbolikus környezetébe” (Peti 2005: 113)
való adaptációként tételeződik. Ennél fogva az Alsó-Nyárád mentének, mint rurális
térnek gazdasági-társadalmi rendjében, napjainkban eltérő érték- és normaköveté-
si stratégiák mutatkoznak. A lokális közösségek belső és külső viszonyaiban a diver-
gencia okai nem azonosak, a gazdasági-társadalmi-kulturális rendszereket részben
hasonló, részben különböző hatások alakítják.
Eltérések az Alsó-Nyárád mente rendszerváltás utáni

gazdasági-társadalmi kapcsolataiban
A. Gergely András a mikroszintű közösségek újra-felismerésének folyamatában a

megértésnek és az értelmezésnek tulajdonít kiemelt jelentőséget. Meglátása szerint
annak a kutatónak, aki faluról, közösségről, szomszédságról, kollektivitásról, lokali-
tásról beszél, nem szükségképpen kell ragaszkodnia a meta-társadalmi helyzetek le-
írásához, a formalizált intézményi struktúrák állapotrajzához. Annál inkább az egyé-
nek és sorsok, határok és határátlépések mélyebb dimenzióinak feltárására, ezek ’in-
tézményeinek’ felismerésére kell vállalkoznia (Gergely 2012: 19).
Oláh Sándor is úgy véli, hogy a falvak problémáinak tematizálásakor érdemes
mikrotársadalmi viszonyokról beszélni, a sok időt és energiát követelő életminősé-
get és közérzetet meghatározó jelenségeket kutatni. A falvak ugyanis sajátos helyi
társadalmak, helyi mikrokozmoszok, ahol a társadalmi viszonyulások, gazdasági fel-
tételrendszerek különbözőek lehetnek, azaz sok változata lehet a helyi életvilágok-
nak (Oláh 2005: 94–95).
Oláh felfogásához kapcsolódva, miszerint a makroszint helyett a mikroszintet kell
vizsgálni a falu, illetve a vidékkutatásban, tanulmányom további részében kutatási
eredményeim bemutatását két településre szűkítem. A két település gazdasági-társa-
dalmi kapcsolatrendszerében a divergencia jelei és azok lefolyása két időszakra bont-
141
Simon Zoltán
ható. Az első időszak a rendszerváltástól nagyjából a 2000-es évek elejéig tart, a má-
sodik periódus pedig 2000-es évektől napjainkig. Az első időszakban a kutatás hely-
színe Nyárádkarácsonfalvára szűkül – amely egyben Nyárádkarácson község (comu-
na) központját is adja –, s ebben a cigány–magyar gazdasági-társadalmi kapcsolatok
változását elemzem. A 2000-es évek elejétől napjainkig tartó időszak tárgyalása so-
rán, Nyárdkarácsonfalvával párhuzamosan mutatom be a Folyfalván lezajlott etnici-
zálódási folyamatot és a gazdasági-társadalmi kapcsolatrendszer jellegének ellenté-
tes irányba fordulását. Fontos itt megjegyezni, hogy Folyfalvát településszerkezetileg
csak a helyiek különítenek el Nyárádkarácsonfalvától, ráadásul a két település egy egy-
házközösséget is alkot. Folyfalva a Nyárádkarácsonfalván végbement magyar–cigány
együttélési viszonyok és identitásvetületek új helyszínévé kezd válni.
Berta Péter, a nyárádkarácsonfalvi gáborok presztízsgazdaságáról, a társadalmi
nemek közötti státuskülönbségekről monográfiai szintű írást tett közzé a közelmúlt-
ban (Berta 2014: 712). A helyi cigányközösség narratíváján keresztül Berta több-
ször utal Nyárádkarácsonfalvára úgy, mint „Nagy falu” (Baro gav), vagy a „Centrum”
(Čentro), kifejezve a cigány közösség lokális identitástudatát, illetve azt, ahogy a ci-
gány közösség tagjai Nyárádkarácsonfalvát a kisrégió más falvai fölé helyezik.
A cigány–magyar kapcsolatrendszer alakulása

Nyárádkarácsonfalván a rendszerváltástól napjainkig
A lokális közösség vizsgálata során természetszerűleg merül fel a makro- és mikro-

perspektíva alkalmazásának kérdésköre, pontosabban fogalmazva az, hogy az ant-
ropológiában a makro- és mikroperspektíva kifejezésekkel különválasztott elméleti
mező, szemlélet és beállítódás, hogyan léteznek egymás mellett, hogyan egészítik ki
egymást (Biczó 2012: 23). Az egymás mellett élés etnikus folyamatainak tanulmányo-
zásakor, a magyar–cigány kapcsolatok megváltozott előjelű cigány–magyar szociokul-
turális változásfolyamatának elemzésénél néhány ponton az antropológiai elméletben
bevett makro- és mikroperspektíva párhuzamos megjelenítésére is törekszem.
Napjainkban Nyárádkarácsonfalván a helyi gábor cigányoknak a Románián be-
lüli és a kiterjedtebb nemzetközi (házaló) kereskedelmi kapcsolatai jelentik a legfon-
tosabb gazdasági tényezőt a település szociokulturális viszonyaiban. A cigányság je-
lenleg a falu társadalmán belül már számbeli többségben van. Közvetlenül a rend-
szerváltás után zajlott le gyors házvásárlási akciójuk. Ekkor elsősorban a falu cent-
rális részeiben vásároltak házakat, s ezzel megvalósították gazdasági erejük olyan
külső reprezentációját, amely teljesen átalakította a falu korábbi társadalmi – etni-
kai tereit, annak (tér)szimbólumait. Ez a folyamat nagyjából egy évtizedet ölelt fel. A
cigány közösség gazdasági erőforrását a háztulajdonos magyarok hamar felismerik,
mi több ki is használják, abban a formában, hogy házaikat többszörös áron adják el
a legnagyobb gazdasági tőkével rendelkező cigány családoknak. A legtehetősebb ci-
gány családok, egymás között felosztva a falut, sorra felvásárolják (utcánként) a hoz-
zájuk, vagy valamelyik rokonukhoz közel eső magyar házakat. Ebben az időszakban
a cigánytelepről faluba beköltöző családok etnikai alapon teljesen átformálják a falu

képét. A falu külső megjelenése, arculata pedig a látványos építkezések és a házfel-
újítások révén megy át jelentős átalakuláson. Ennek következtében egyértelműen ki-
rajzolódik a centrum, cigánytelep, cigányutca tagolódás. A cigány közösségen belül
létrejön az új (polgárosultabb) cigány elit, birtokba véve a főutca mentén elhelyezke-
dő házakat és a falu központi tereit.
Románia Európai Uniós csatlakozását követően a helyi cigány közösség egyre in-
kább kezd kilépni Magyarország, Törökország, Szerbia kereskedelmi övezetéből, és
indul el nyugatabbra. A nemzetközi kereskedelmi hálózat révén szerzett jövedelem
szerepe érvényre jut a falu szociokulturális viszonyaiban és egyben felerősíti az új ci-
gány elit gazdasági erejét. Napjainkban az új cigány elit domináns gazdasági pozí-
ciója – rokoni szálakon szerveződő, egész Európára kiterjedő kereskedelmi kapcso-
latok révén – úgy tűnik, hogy térben végelegesen pozícionálja a cigány–magyar, ci-
gány–cigány viszonyt. A cigány–cigány kapcsolatok alakulása szempontjából fontos
megemlíteni, hogy az éppen most kialakuló faluterek esetében, az elit immár nem a
magyaroktól vásárolja fel a házakat (mivel a központi, felértékelt terekben nincse-
nek, illetve csak szétszórtan vannak már magyarok lakta házak), hanem az elszegé-
nyedett, eladósodott cigány családoktól.
A nyárádkarácsonfalvi cigány közösség gazdasági státusa jelenleg a nemzetközi
kereskedelmi lehetőségeknek megfelelően alakul. A legtöbb gábor cigány család ezt
a nemzetközi kereskedelmi tevékenységét csak úgy tudja folytatni, ha a férfiak (egyes
esetekben az egész család) több hónapon keresztül távol vannak a falutól. Az idősza-
kos távollétek ellenére a gazdaságilag megerősödött gábor cigány családok egy szű-
kebb csoportja, az új elithez tartozók formálják a helyi társadalmi, szociokulturális
viszonyokat. Az elit kicserélődésének, az új elit kialakulásának több összetevője van,
befolyásolja ezt egyrészt a nemzetközi kereskedelmi hálózatokban rejlő lehetőségek
kihasználása, másrészt az a mód, ahogyan a családok, nemzetségi körök ezekben a
kereskedelmi hálózatokban fenntartják és megsegítik egymást. Berta Péter a presz-
tízstárgyak vándorlásának kulturális gyakorlatán keresztül vezeti le a fentiekben fel-
vázolt gazdasági erők, családi státusok eltolódását. Berta jelencentrikusnak, jelen-
központúnak minősíti az új elitnek azt a fajta társadalmi narratíváját, amely során
előszeretettel hangsúlyozzák, hogy nem a múltorientáltság számít napjaink cigány–
cigány kapcsolataiban, nem az apai ági identitás, hanem a most és itt elért társadal-
mi presztízs (Berta 2014: 202–203).
A patrónus–kliens viszony alakulása napjainkban
Nemcsak a cigány–cigány, hanem a magyar–cigány kapcsolatokban is tetten érhe-

tő a társadalmi, szociokulturális kapcsolatok jelentős megváltozása. A rendszervál-
tás utáni időszakban a cigányok társadalmi tőkéjének konvertálása a házfelvásárlá-
sok gyakorlatában merült ki. Jelenleg a legfontosabb gazdasági kapcsolódást a ma-
gyar–cigány viszonyban az jelenti, hogy a magyarok a cigány háztartásokba „bedol-
143
Simon Zoltán
goznak”, néha vállalják annak vezetését. Kialakul egy új patrónus-kliens viszony,

amelynek keretében sok magyar nő mos, főz, takarít, ünnepekkor kenyeret és süte-
ményt süt, és levezeti a különböző családi eseményeket (keresztelés, temetés). Ez a
tevékenység lehet egyetlen jövedelemszerzési stratégia, vagy kereset és nyugdíj ki-
egészítés is. Napjainkra jellemzővé vált, hogy a jó háziasszony hírében álló magyar
nők rendszeresen átvállalják a háztartási munkákat egyes jómódú cigány családok-
nál. A férfiak ugyanígy sofőrnek szegődnek el hosszabb–rövidebb időre a belföldön
és külföldön kereskedő cigány családokhoz, illetve a házkörüli munkákban segíte-
nek. A polgárosultabb és jó hírnévnek örvendő adventista cigány családoknál „be-
dolgozni” a magyar közösség tagjai számára egyáltalán nem degradáló. Az anyagi
ráutaltság önmagában nem feltétlenül indokolja a gazdasági értelemben vett függő
viszonyt, ehhez hozzájárul a karácsonfalvi cigányság társadalmi, kulturális képének
megváltozása, illetve az, ahogyan a cigányság egy része önképét kifejezi, közvetíti a
magyar közösség felé.
Kovács Éva írja Arjun Appaduraira hivatkozva, hogy falusi lokalitásról olyankor
beszélünk, amikor „...a vizsgált formaszerkezetekben felismerjük a tagok cselekvő-
erejét, társulási hajlamát és közösségreprodukciós képességét. A lokalitás logiká-
ja szerint ténylegesen megképződő társadalmi formát a későbbiekben – Appadurai
nyomán – szomszédságnak nevezzük” (Kovács 2013: 8).
A magyar–cigány együttélési viszony korábbi rendjének felborulása, a gazdasági
alapú kapcsolatok részleges felcserélődése, a társadalmi formulák, gesztusok és iden-
titásvetületek tudatos megváltoztatása révén jött létre, mindkét részről és legtöbbször
(bár nem törvényszerűen) szomszédsági relációkban szerveződik. A falun belüli, ci-
gány–magyar szomszédsági hálót tekintve, a magyar családok, személyek patrónus-
kliens viszonyt leggyakrabban az új elithez tartozó adventista családokkal alakítanak
ki, és csak elvétve a más gábor nemzetségből valókkal. Néhány esetben a szomszé-
dos falvakból is érkeznek magyar asszonyok háztartást vezetni nyárádkarácsonfalvi
cigány családokhoz, leginkább olyan özvegy vagy elvált nők, akik helyzetüknél fogva
kirekesztődnek a gazdasági kapcsolatok szélesebb mátrixából. A jobb módú cigány
családoknál munkát vállalva, nőkként kilépnek a hagyományos paraszti munkameg-
osztás által diktált szerepből, alá-fölérendeltségen alapuló közösségi vagy nagycsalá-
di kapcsolatokból, önálló egzisztenciát teremtve (lásd bővebben Kotics 2001: 324).
Ezekben az esetekben az individuumok szintjén és relációjában megy végbe a társa-
dalmi státuszok és szerepek felcserélődése, integrálódása, ugyanakkor mindezt nem
ismerik el a szomszéd falvakban élő magyarok (vö: Kovács 2012: 39).
Nyárádkarácsonfalván, vagyis a „Nagy faluban” a cigány–magyar együttélési stra
tégiákban, kölcsönösségi viszonyrendszerekben nem pusztán nyelvi, kulturális köl-
csönhatások mutatkoznak, hanem értékbeli, mentalitásbeli átfedések is. Appadurai
számára a lokalitás elsősorban a kapcsolatokat és kontextusokat jelenti és nem fo-
kozatokat vagy térbeliséget. A lokalitás átmeneti jelleget ölt, amennyiben azt a ta-
gok kemény és rendszeres munkával a maga anyagi valójában nem tartják fent, nem
teremtik újjá. A helyi tudás lokalitása nem a rendíthetetlen itt és most tudásba való
beágyazottságot jelenti, hanem annak ismeretét, hogy hogyan lehet létrehozni olyan
lokális szomszédságokat, amelyekben a szubjektumok felismerhetőkké és szervez-

hetőkké válnak (Appadurai 2001: 4–6). Ennél fogva Nyárádkarácsonfalván állan-
dóan felmerülő, (de ki nem mondott) kérdés, hogy a gazdasági-társadalmi „előny”
kinél van, kinél marad? A cigányság immár több mint két évtizede, olyan szimboli-
kus cselekvési formákat követ, amelynek célja „hogy a magyarok fejében alakítson ki
másfajta reprezentációkat a cigányokról, amely stratégia szeretné kikényszeríteni a
társadalmi világ új szemléletét és új felosztását” (Oláh 2002: 221).
Folyfalva: a nyárádkarácsonfalvi cigány–cigány,

cigány–magyar kapcsolatok térbeli kivetülése
Nyárádkarácsonfalván közel húsz éve végzek résztvevő megfigyelésen alapuló antro-

pológiai terepmunkát. Kutatásom középpontjában hosszú ideig a lokális cigány–ci-
gány, illetve magyar–cigány kapcsolati hálóban tetten érhető határfenntartási gya-
korlatok, etnikus határkijelölő technikák elemzése állt. A fentiekben részletezett
Berta féle „nagyfalusi” gábor cigány identitástudat kategóriának szálait tovább bont-
va szükséges nyomatékosítani, hogy ez a fajta öndefiníciós kísérlet rurális térben
megy végbe, és napjainkban kívülről (is) termelődik. A nyárádkarácsonfalvi cigány
közösség egyfelől beszédével, viselkedésével kitermeli, mentális–szimbolikus szin-
ten kivetíti identitását és ezáltal kiemelt státust biztosít magának a környék más te-
lepülésein élő cigányokhoz képest. Másfelől, a nyárádkarácsonfalvi és a szomszédos
falvak magyar közössége ezen öndefiníciós mechanizmusokat, amelyek a cigány la-
kosság számszerű növekedésével, térbeli kiterjeszkedésével járnak együtt nehezen
tudja értelmezni és elfogadni (vö: Biró–Bodó 2017: 11).
A környékbeli magyar falvak lakói a kialakult helyzetre ehhez hasonló megnyilat-
kozásokkal reflektálnak: „…Karácsonfala a cigányoké lett, ott már mindjá nincs ma-
gyar”, „…mi nem engedhetjük meg azt a cigányoknak, amit a Karácsonfali magyarak
megengedtek”. Ezek a vélemények kívülről érkeznek, s e kijelentések tartalmi és for-
mai elemeiknek ismétlődésével a szomszédos falvak magyar lakóinál a kognitív dis�-
szonancia állapotát fejezik ki.
A cigány–magyar, együttélést vizsgáló kutatónak folyamatosan figyelni kell a fel-
színi információk számbavétele mellett, hogy a megnyilatkozók számára, a tény-
leges találkozási események, interetnikus viszonyok verbalizálása, hogyan teremti
meg egy (vagy több) esemény(ek) kontextusát, éppen milyen gesztusok és vélemé-
nyek társulnak hozzá. Fontos, hogy éppen akkor és ott, kik a jelenlévők, a közössé-
gi tudás egy vagy több szeletéről van szó, a kijelentésnek van-e társadalmi funkció-
ja, akik megteszik a kijelentést, részesei-e a kijelentést tartalmazó eseménynek stb.
(vö: Biró–Bodó 2017: 12–13.).
Néhány Nyárádkarácsonfalvával szomszédos faluban (Csibán, Káposztásszent-
miklóson), a cigányság szintén megkezdte többsíkú térfoglalási gyakorlatát, amelyet
a magyar lakosság egyre markánsabban kérdőjelez meg, metalingvisztikai elemek
segítségével utasítja el („…nem szabad a cigányoknak eladni a házunkat, me úgy já-
145
Simon Zoltán
runk, mint Karácsonfalán”). E kijelentések olyan helyi tudást jelölnek a cigány–ma-

gyar kapcsolatokra vonatkozóan, amelyek Nyárádkarácsonfalva lokális léptékű inte-
retnikus viszonyainak megváltozására utalnak, nem feltétlen konfliktusgerjesztők és
egyelőre nem is vezetnek a hétköznapi pragmatikus kapcsolatok megváltoztatásához
(vö: Biró–Bodó 2017: 11).
Nyárádkarácsonfalván néhány gábor cigány család, nemzetség körében a gaz-
dasági viszonyok kiegyenlítődése figyelhető meg az utóbbi időben (gondolok itt el-
sősorban csurárokra, bőrősökre, akik egyre szerteágazóbb nemzetközi kereskedel-
mi hálózatot tartanak fent). Mind ez azt mutatja, hogy az elit által elfoglalt területek
kezdenek decentralizálódni. Az eddig szimbolikusan felértékelt területek szélesed-
nek, gazdasági és szervezeti rendszerük tekintetében átalakulnak.
A gábor cigány közösség egy közepes vagyonnal rendelkező rétege vagyonosságá-
nak a helyi társadalom felé való megjelenítésére a falu keleti részén talált terepet. Ez
a falurész a szomszédos településsel Folyfalvával határos (a Folyfalva és Nyárádkará-
csonfalva közötti „fizikai határt” igazából csak a helybéliek tartják számon), és mint
ilyen sokáig szimbolikusan felértékelt területnek számított. Egyes gábor családok a
Folyfalva „Centrumának” ítélt területen vásároltak házat maguknak. A folyfalvi ci-
gány közösség, akik számbelileg, illetve gazdasági erejüket tekintve is alatta maradnak
a karácsonfalvi közösségnek, gazdasági potenciáljukhoz mérten igyekszik válaszolni a
helyzetre, azaz olyan házakat kezdenek építeni, mint a nyárádkarácsoni cigányok, vál-
lalva a kifelé mutatkozás kényszerét és annak etnikus jellegzetességeit (kovácsolt vas-
kerítés, egyfajta portikusz - dór vagy ión típusú oszloprendszer utánzata a főbejáratnál,
a beton és márvány hangsúlyos használata). Folyfalva területének felosztási gyakorlata
(cigány–cigány viszonylatban) Nyárádkarácsonfalvához hasonlóan magán viseli a va-
gyoni-társadalmi státus külső reprezentációs jegyeit. Napjainkban Folyfalva esetében
sem mindegy, hogy melyik „gábor család”, hol és mekkora házzal rendelkezik.
A ma zajló folyamat fő jellemzője, hogy a nyárádkarácsonfalvi gábor közösség
társadalmi interakcióinak határai kitolódnak. Kérdés, hogy a nyárádkarácsonfalvi
gábor közösség társadalmi modelljét érvényesíteni tudja-e egy másik közösségben,
vagy csak egyszerűen mintaként szolgál?
Összegzés
A magyar közösség, a cigányok új szociális önképét, identitásmintáit a hétköznapi

együttélés során általános értelemben elfogadja, illetve alkalmazkodik hozzá, néhány
esetben semlegesen kezeli. Ez azt jelenti, hogy olyan új kulturális transzferről, inte-
retnikus kapcsolatról beszélhetünk, amely egyszerre gazdasági–társadalmi–vallási2 as-
pektusú, etnikumközi hagyományrendszerbe épül be és mikrotársadalmi szinten szer-
veződik. A kérdés az, hogy ezek után a korábbi cigány–magyar aszimmetrikus viszony
2 A nyárádkarácsonfalvi cigányság Hetedik Napot Ünneplő Adventista Egyházon belüli vallásgyakor-

latát, a felekezeti hovatartozás mentén szerveződő gábor cigány etnikai identitásépítési mechaniz-
musok leírását lásd: Simon 2006, 2009.
felszámolódik-e a közeljövőben? Biró A. Zoltán írja, hogy az aszimmetrikus alapviszo-

nyoknak nincs akkora jelentőségük, mint azt a korábbi kutatások feltételezték (Biró
1996: 255–260). Jóval inkább a mindennapi találkozásokon van a hangsúly, amelyek
más és más alapviszonyok keretében nyerik el társadalmi értéküket (Biró 1996: 255–260).
További kutatás alapját képezi, annak behatóbb vizsgálata, hogy Nyárádkará-
csonfalván, illetve Folyfalván (és hova tovább a többi szomszédos településeken) el-
tűnik-e a cigány–magyar relációban alapvetően jelenlevő mentális fent és lent vi-
szony? Például a gábor cigányok adventista felekezetisége, hitéletének fizikai határa-
it kitágította, hiszen olyan transzetnikus közösséget hozott létre (jelenleg az adven-
tista egyházhoz áttért magyar személyek száma is növekedő tendenciát mutat, első-
sorban a szomszédos településekről érkeznek a gyülekezetbe), amely megszűntette a
vallás és etnikum kizárólagos összekapcsolódását.
Napjainkban a patrónus–kliens kapcsolatokban a szabályozott viselkedési nor-
mák, meghatározott találkozási lehetőségek hol kitágulnak, hol felszámolódnak (vö:
Bakó 2017). A folyamat nem egyenletes, annak ellenére, hogy a társadalmi, gazda-
sági, vallási relációkban kialakult egy transzetnikus – vallási ideológia, gazdasági
aspektusú fent és lent viszony (vö: Bakó 2017), a mentális/szimbolikus síkon vég-
bemenő távolságtartás még mindig előítéletes (vö: Kotics 1999a). A magyar közös-
ség időnként a hátrányos etnikai alapú megkülönböztetés és a negatív megítélésű
szektaként emlegetett kisegyházi tagság a „szombatosság” összeegyeztetésével még
mindig stigmatizálja a gábor cigány közösséget. Kereskedelmi tevékenységük látha-
tatlan gazdaságként jelentkezik a magyarok előtt, azaz rejtett, ennél fogva felerősí-
ti a magyar közösségben a mentális/szimbolikus szféra strukturáló erejét, a két kö-
zösség tagjait egymástól távol, a maguk helyén tartja (vö: Kotics 2013: 109)3 A helyi
magyar közösség tagjai a gábor cigányok „szombatosságát” csupán álcának tartják,
amely a „szemfényvesztést” szolgálja.
Vincze Enikő Berger és Luckman társadalmi konstruktivizmus elméletéből kiin-
dulva azt írja, hogy az emberek közötti különbségek, nem természettől fogva adottak,
hanem a különbségeket társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális mechanizmusok
formálják és hierarchizálják, és ezek a társadalmi-emberi kapcsolatok során nyernek
értelmet, teret engedve az egyenlőtlenségeknek (Vincze 2012: 72). A cigány közösség
kilépési gyakorlata a nemzetközi kereskedelmi piacra, az Európai Unió gazdasági ren-
delkezéseinek keretében is biztosított, így nem valószínűsíthető a közösség látványos
gazdasági erejének visszaesése (ez a tendencia figyelhető meg, más erdélyi nem gábor
cigányközösségek gazdasági rendszerében is (lásd bővebben: Kinda 2011). A legtöbb
kutató az erdélyi cigány–magyar egymás mellett élést aszimmetrikus viszonyként írja
3 A nyárádkarácsonfalvi magyar–cigány együttélés hétköznapi mintáiban, a szokás és erkölcs tekin-

tetében is létrejönnek komplementer viszonyok, hasonlóan ahhoz, amit Kotics József is megfogal-
maz a társadalmi kontroll szimbolikus formáiról, annak erkölcsi alapjairól írt tanulmányában (lásd
bővebben Kotics 1999b). Hasonló jelentéssel bír a nyárádkarácsonfalvi cigány közösségen belüli
„hitre menés” rítusa, amely lényegében egy nyilvános eskütétel, önátok. Házasságtörés esetében,
vagy magyar lakostól kölcsön kért pénz vissza nemfizetése esetében, ez a rítus kilép/kiléphet a ci-
gány–cigány erkölcsi kapcsolatok köréből és találkozik a magyar közösség erkölcsrendjével.
147
Simon Zoltán
le, amelynek során a (többségi) magyarság a saját csoportról alkotott kép és azonos-
ságtudata alapján, a cigány etnikum fölé helyezi saját csoportját, a kialakult etnikai jel-
legű kapcsolatokban és szituációkban a cigányságot rutinszerűen leértékeli. Az aszim-
metria ekként merev szembenállásra és átjárhatatlanságra utal (Oláh 2017: 59). Nyá-
rádkarácsonfalván az etnikai kapcsolatrendszerekben, a kooperációs gyakorlatokban
a magyar–cigány merev szembenállás, az esetleges diszkrimináció A patrónus–kliens
viszony alakulása napjainkban fejezetben leírt konkrét esetek szintjén olykor eltűnik,
de nem szűnik meg teljesen. A cigány–magyar kapcsolatok általános szintjén a koo-
perációban a csoport hovatartozás szerinti viszonyulások dominálnak. Vagyis azt az
egyént, vagy családot, aki rendszeres kapcsolatot tart fenn a cigányokkal, rákényszerül
a cigányok segítségére, ’szociális szennyezettség’ övezi (Oláh 2017: 59).
A nyárádkarácsonfalvi cigány–magyar gazdasági-társadalmi kapcsolatrendszer
mérlegének nyelve olyan eseti és konkrét viszonyulási és kölcsönösségi feltételek
mentén billen ide vagy oda, amelyek a megosztott kulturális jelentések mentén ala-
kulnak ki (vö: Biró–Sárosi-Blága 2017: 129), szituációfüggőek és a mindennapi tevé-
kenység keretében ragadhatjuk meg őket.
Az Alsó-Nyárád mentén a cigány és a magyar közösség gazdasági-társadalmi-
kulturális kapcsolatrendszere, társadalmi entitása folyamatos változáson megy ke-
resztül, ennek vizsgálata így további feladatot jelent a kutató számára.
Szakirodalom
Appadurai, Arjun
2001 A lokalitás teremtése. Regio 12. (3) 3–32.
Bakó Boglárka
2017 „Metanoia” A karizmatikus mozgalom hatása egy dél – erdélyi falu etnikai
viszonyaira. (Elérhetőség: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyar-
orszagi_nemzetisegek/romak/etnicitas_kulonbsegteremto_tarsadalom/pa-
ges/020_metanoia_a_karizmatikus.htm; letöltve: 2017. jún. 12.)
Berta Péter
2014 Fogyasztás, hírnév, politika Az erdélyi gábor romák presztízsgazdasága. MTA
Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet, Budapest.
Biczó Gábor
2012 Szempontok az etnikai együttélés egyensúlyi helyzeteinek elméletéhez. Kul-
túra és Közösség 3. (3–4) 23–35.
Biró A. Zoltán
1996 A megmutatkozás kényszere és módszertana. In: Gagyi József (szerk.): Egy
más mellett élés. A magyar–román, magyar–cigány kapcsolatokról. (Hely-
zet Könyvek.) KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja –
Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 247–283.
Biró A. Zoltán – Bodó Julianna

2017 Öndefiníciós kísérletek a helyi környezetben. In: Biró Z. Zoltán – Jakab Judit
(szerk.): Tegnap és ma. Romakutatások a székelyföldi térségben. Státus Ki-
adó, Csíkszereda, 11–32.
Biró A. Zoltán – Sárosi- Blága Ágnes
2017 Scriptek szerepe a rurális elitek roma népességhez való viszonyulásában
(szerk.): Biró Z. Zoltán – Jakab Judit (szerk.): Tegnap és ma. Romakutatá-
sok a székelyföldi térségben. Státus Kiadó, Csíkszereda, 126–141.
Gagyi József
2002 A kicsi cigány és társai. In: Bodó Julianna (szerk.): Helykeresők. Roma lakos-
ság a Székelyföldön. (Helyzet Könyvek.) KAM – Regionális és Antropológiai
Kutatások Központja –Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 49–67.
Gergely András, A.
2012 Faluantropológiáról – másképpen szólva. Kultúra és Közösség 3. (3–4) 7–21.
Kinda István
2011 Téglavetők. Életmód, rétegződés és identitás Nagyborosnyó cigány lakos-
sága körében. In: Uő: Hagyományok béklyójában Tanulmányok a falusi
életmódok és kényszerstratégiák témaköréből. Székely Nemzeti Múzeum –
Kriza János Néprajzi Társaság Sepsiszentgyörgy–Kolozsvár, 105–151.
Kiss Dénes
2005 Erdélyi falvak a 21. században. Magyar Kisebbség 9. (3–4/ 36–37) 60–77.
Kotics József
1999a Integrare sau segregare? In: Pozsony, Ferenc – Anghel, Remus Gabriel (ed.)
Modele de convieţuire în Ardeal: Zăbala. Asociația Etnografică Kriza János,
Cluj, 122–136.
1999b A társadalmi kontroll szimbolikus formáiról: Egy rítus jelentései In: Zsig-
mond Győző (szerk.): Szokás és erkölcs – Obiceiuri şi moravuri. Magyar
Köztársaság Kulturális Központja, Bukarest, 8–21.
2001 A nő szerepének változása polgárosodó parasztközösségekben. Válások a
Tiszazugban. Néprajzi Látóhatár X. (1–4) 323–333.
2006 Gazdasági stratégiák és magatartások. A tradicionális gazdálkodói menta-
litás továbbélése mai gazdálkodási formákban. Ethnica Kiadó, Debrecen.
2007 A magyar közösségkutatások XX. századi története. In: Kovács Éva (szerk.)
Közösségtanulmány: Módszertani jegyzet. (Régio Könyvek) Néprajzi Múze-
um – PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Pécs, 23–43.
2013 Határeltolódások. Újonnan keletkező törésvonalak a cigány–magyar együtt-
élésben. In: Szuhay Péter (szerk.): Távolodó világain. A cigány–magyar
együttélés változatai. Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, 101–120.
Kovács Éva
2012 Falusi szomszédságok – közösség- reprodukciós eljárások. Kultúra és Közös-
ség 3. (3–4) 37–55.
149
Simon Zoltán
2013 Bevezető. In: Kovács Éva – Vidra Zsuzsanna – Virág Tünde: Kint és bent. Lo-
kalitás és etnicitás a peremvidéken. L’Harmattan, Budapest, 7–20.
Lajos Veronika – Ujhelyi Nelli
2016 Vidék és város: kölcsönösen összetartozó színterek? Térbeélési gyakorlatok a
21. század elején – egy szatmári példa. Erdélyi Társadalom XIV. (1) 133–161.
Oláh Sándor
1996 Gazdasági kapcsolatok cigányok és magyarok között In: Gagyi József (szerk.):
Egy más mellett élés. A magyar–román, magyar–cigány kapcsolatokról.
(Helyzet Könyvek.) KAM–Regionális és Antropológiai Kutatások Központja
– Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 225–247.
2002 Szimbolikus elhatárolódás egy település cigány lakói között. Bodó Julianna
(szerk.): Helykeresők. Roma lakosság a Székelyföldön. (Helyzet Könyvek.)
KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja –Pro-Print Könyv-
kiadó, Csíkszereda, 202–228.
2005 Hozzászólás Kiss Dénes erdélyi látleleteihez. Magyar Kisebbség 9. (3–4/ 36–37)
94–107.
2017 Cigány–magyar kapcsolatok (a többségi magyarság cigány-képének vizsgála-
ta egy székely faluban). In: Biró Z. Zoltán – Jakab Judit (szerk.): Tegnap és
ma. Romakutatások a székelyföldi térségben. Státus Kiadó, Csíkszereda, 57–67.
Peti Lehel
2005 Agrárszerkezeti változások az erdélyi falvakban. Hozzászólás Kiss Dénes Er-
délyi falvak a 21. században című dolgozatához. Magyar Kisebbség 9. (3–4/
36–37) 108–116.
Simon Zoltán
2006 „Szappan és víz” A karácsonfalvi cigányság vallásos életének vizsgálata a He-
tedik Napot Ünneplő Adventista Egyház térnyerésének vonzatában. In: Dani-
el Heinz – Fazekas Csaba – Rajki Zoltán (szerk.): Ünnepi tanulmányok Szige-
ti Jenő 70. születésnapjára. Bíbor, Miskolc, 278–299.
2009 „Karácsonfalvi Gáborok”: recens társadalmi-szociális határok, etnikus sztereo
típiák egy erdélyi gábor közösségben. Néprajzi Látóhatár XVIII. (3) 38–66.
2005 Megismerés és tapasztalat: az erdélyi falu problematikája. Magyar Kisebbség
9. (3–4/ 36–37) 117–137.
Vincze Enikő
2012 Társadalmi kirekesztés és interszekcionalitás. Kultúra és Közösség 3. (3–4)
71–85.
Sisteme de relații socio-economice și proiecții identitare divergente

în microregiunea Nirajul de Jos
În lucrarea de față autorul studiază microzona Nirajul de Jos ca și spațiu rural în concordanță
cu cercetările de științe umaniste transilvănene referitoare la problematica satului. În analiza
schimbărilor sistemelor de interacționare economico-sociale a focusat pe două localități. În sist-
emele de interacționare maghiaro–rome și romo–maghiare au intervenit noi schimbări, relațiile
socio-culturale s-au inversat. În cadrul localității Crăciuneşti autorul a studiat evoluția relației
patron–client, pentru că ordinea anterioară a conviețuirii maghiaro–rome s-a dereglat, relațiile
pe bază economică s-au inversat parțial, și se realizează prin legături interetnice.
Divergent Social and Economic Relations and Identity Projections

in the Lower Area of the Niraj Valley
The present paper investigates the lower area of the Niraj Valley as a rural space, drawing on so-
ciological research conducted in Transylvania on the problematics of villages. The analysis of
changes in economic and social relations focuses on two settlements. As a result of recent chan-
ges in relations between the Romani and Hungarians, socio-cultural relationships have been re-
versed. In Crăciuneşti the author examined the development of patron–client relationships, as
the former system of cohabitation of the Romani and Hungarians has been upset, economy-ba-
sed relation have partially inverted, and transformed into interethnic relationships.
151
Nagy Ákos
Szocialista urbanizáció és ruralitás.

Kollektivizálási és városrendezési kísérletek
Bevezetés
A 20. század során a romániai rurális közösségekben gyökeres változások mentek vég-
be, ami a világháborúknak, a határok módosulásának, a politikai rendszerek változá-
sának és nem utolsó sorban a kommunista hatalom berendezkedésének tudható be.
Tanulmányomban két különböző példával érzékeltetem a kommunista hatalom azon
törekvését, hogy átalakítsa vagy éppen felszámolja a hagyományos rurális közössége-
ket. A kolozsvári hóstátiak életterének megsemmisítésénél, illetve a jobbágytelki kol-
lektivizálási kísérletnél a hatalmi beavatkozás hatásai a mai napig is megfigyelhetőek és
az akkori események az adott közösségek identitásának meghatározó elemévé váltak.
A második világháború után a kommunista hatalom a gazdaság és a társada-
lom teljes átalakítását tűzte ki célul. Alapvető gazdasági feladatként jelölték meg a
szocialista iparosítást. Jelentős beruházások kezdődtek, ami szükségessé tette az
iparban foglalkoztatottak számának növelését. Az erőszakos kollektivizálás eredmé-
nyeképpen az ipari munkaerőigényt a falvakról városra özönlő tömegek elégítették
ki. (Csucsuja–Báthory–Máthé–Nagy 2011: 107–109.) Az új társadalmi-gazdasági
korszakban a fejlődésre rányomták bélyegüket a politikai korlátok és a hatalom tár-
sadalmi-gazdasági folyamatokat befolyásoló szerepe. Az ország gyorsütemű fejlődé-
se mellett fontos szerep jutott a kevésbé fejlett térségek felzárkóztatásának, illetve
a gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásának is. Azonban a korabeli
ipartelepítés sok esetben figyelmen kívül hagyta a helyi társadalmi és környezeti vi-
szonyokat, így a létesített üzemek gyakran nem illettek bele a helyi gazdasági-társa-
dalmi életbe és nem annak szerves fejlődéséből jöttek létre. A központilag irányított
településhálózat-fejlesztés egyik hozadéka volt, hogy az 1960-as évektől az intenzív
iparosítás mellett megerősödtek a korabeli urbanizációs folyamatok, ami elsősorban
a lakótelepek létesítésében nyilvánult meg. Az iparosítás egyik hozadéka a migrációs
folyamatok növekedése volt, főleg a faluról városra, illetve a kevésbé iparosított vi-
dékekről a fejlődő ipari központokba való vándorlás erősödött fel. Az 1980-as évekre
központosító és a társadalmat homogenizáló törekvések intenzitása is nőtt. A rend-
szerváltozás előtt az ország népessége 46%-kal, a városi népesség pedig 240%-kal
növekedett (Elekes 2008:185–186).
153
Nagy Ákos
Az iparosítást mellett a mezőgazdaság szocialista átalakítása – a többi szovjet

befolyás alatt levő államhoz hasonlóan1 – Románia számára is prioritás volt. A kü-
lönböző gazdasági ágazatok államosítása után már csak a mezőgazdaságban maradt
meg egy olyan, a kommunista államtól független termelői réteg, melynek függet-
lenségét a magántulajdonban maradt termőföld és termelési eszközök biztosították.
Tehát a paraszti réteg gazdasági-társadalmi autonómiájának felszámolása és átala-
kítása megkerülhetetlen volt a társadalom homogenizációjának előkészítése szem-
pontjából. Az első lépésként megvalósították az úgynevezett agrárforradalmat:
előbb földreformra került sor, amikor a földnélküli paraszti rétegek mezőgazdasági
területekhez jutottak (Oláh 2001: 12–14), majd hozzáláttak a kollektív gazdaságok
megszervezéséhez, a magántulajdon megszűntetéséhez, a kuláknak és gazdagpa-
rasztnak tartott réteg felszámolásához, a szegény rétegek felemeléséhez, illetve az
ellenállás megszűntetéséhez (Bárdi–László 2008: 234–235). A 20. században a tár-
sadalom egyfajta paraszttalanítása ment végbe, amely a szocializmusban csúcsoso-
dott ki, amikor a keleti blokk – köztük Romániai és Erdély – történelmi parasztsága,
is gyökeresen átalakult. Ekkor a politikai ideológiában az ipar és a munkásosztály
játszott főszerepet, és az iparosítás (a vidék esetében a szövetkezetesítés) érdekében
a kulturális életre is rátelepedett a kommunista hatalom imázsteremtése. Minden
fellelhető eszközt bevetettek, hogy a vidéki életet átalakítsák. A rurális imázst pedig
nem a helyiek, hanem egy centralizált hatalom alkotta és alakította, a lokális valóság
és tér nem kapott politikai reprezentációt (Kovách 2012: 33–34).
A romániai kollektivizálás 1949 és 1962 között, több szakaszban, változó és eltérő
intenzitással, eredménnyel és több erőszakhullámmal tarkítva zajlott le.2 A folyamat
eredményeképp 1962-re az ország a mezőgazdasági területeinek 94%-a a kollek-
tív- illetve az állami gazdaságok tulajdonába került (Bárdi–László 2008: 235–236).
Ebbe a történelmi környezetbe illeszkedik a tanulmányban tárgyalt két eset is.
A kolozsvári hóstátok felszámolása
A kolozsvári hóstátok egykoron hagyományaikat megtartó, saját intézményekkel

rendelkező, zárt közösségeket alkottak a városon belül. A 20. század nagy történel-
mi eseményei azonban visszafordíthatatlan változásokat hoztak a korábban főként
zöldségtermesztésből élő hóstáti gazdák életében.
A kolozsvári hóstátiak eredete a mai napig tudományos vita tárgyát képezi,
K. Kovács László már 1944-ben megállapította, hogy „a hóstát lakossága nem egy
régi magból a századok folyamán önmagában kifejlődött társadalom, hanem az idők
haladtán folyton-folyvást keveredett, egyre ötvöződött, ma is alakuló népesség”
(Kovács 1944: 6). Egyes feltevések szerint a Bocskai István erdélyi fejedelem tele-
1 A keleti blokk mezőgazdaságainak átalakításáról bővebben: Constantin Iordachi–Bauerkämper

eds. 2014.
2 A kollektivizálásról részletesen lásd: Bottoni 2008; Gagyi 2004; László 2005b, 2009.
Szocialista urbanizáció és ruralitás
píttette hajdúk leszármazottairól van szó, de ennek írásos emléke nem maradt fenn
(Kovács 1944: 5–6). Más elméletek szerint I. Rákóczi György, esetleg Báthory Gábor
nevéhez köthető a városban való megjelenésük. Ami biztos, hogy a 17. századi tö-
rök-tatár pusztítás után elnéptelenedett, egykor magyarok és szászok lakta külvárosi
telkekre nagyrészt partiumi, de Erdély más vidékeiről származó telepesek érkeztek
(Kiss 2005: 68–71).
A középkori Kolozsvár várfalain kívül a Hídelvén, Kétvízközén, a Kül-Magyar és
a Kül-Közép utca környékén és a Monostoron is kertvárosok terültek el. Az első négy
körzetben kisebb megszakításokkal folyamatosan jelen volt egy egységessé formá-
lódó, azonos életmódot és foglalkozást folytató, állattenyésztéssel és konyhakerti
növények termesztéséből élő réteg, akiket ma hóstátinak nevezünk, a közösség neve
pedig a német hofstadt (kertváros) kifejezésből eredeztethető (Egri 1987, Szabó T.
A. 1946: 58). Fontos szerepet töltöttek be az egyre terjeszkedő város gazdasági életé-
ben, mivel a város zöldséggel, gyümölccsel való ellátását biztosították (Pillich–Veté-
si–Vincze 1984: 54). A város kiterjedt határral rendelkezett, melyet a városi polgárok
önerőből nem tudtak megművelni, ezért volt szükség erre a csoportra (Pillich 2001:
338). Az idő múltával minőségi terményeiknek és szakértelmüknek köszönhetően a
hóstátiak megbecsülésre, hírnévre tettek szert a város polgárai és a környék lakosai
körében. Ezek a fokozatosan fejlődő külvárosi közösségek kialakították saját szerve-
zeteiket, intézményrendszerüket, melyek külön vagyonnal és jogkörrel rendelkez-
tek, és nagy szerepet játszottak a hóstáti identitás kialakulásában, fenntartásában.
A 18. század végére a városfalakon kívül eső területek külső körzetekké, tizedekké
váltak, lakói pedig elnyerték a polgárjogot. A 19. század második felében a tizedek
betagolódtak a városi fertályok sorába (Pillich 2001: 339–340). Ez az utcánként,
negyedenként való szerveződés adta többek között a közösség megtartó erejét. A 20.
század végére a hóstátiak váltak a 19. század végi magyar polgári világ hagyománya-
inak megőrzői a magyar jellegét fokozatosan elveszítő nagyvárosban. Ugyanakkor
kapocsként is működtek a környékbeli magyar falvak, illetve az azokból betelepü-
lők és a város polgári értékei között (Pillich 2001: 341), de ezekkel a betelepülőkkel
szemben mégis viszonylag zárt közösséget alkottak, hagyományaikat megtartották,
a régi polgári és egyházi hagyományok fenntartását komolyan vették, intézmény-
rendszerük pedig meghatározta sajátos élet- és szokásrendjüket (Sipos 2006: 7–8).
Az első világháborút lezáró békeszerződések értelmében az erdélyi magyarság
és azon belül a kolozsvári hóstátiak közössége is nemzeti kisebbséggé vált. Azonban
földjeik, termelési eszközeik, jószágaik továbbra is saját tulajdonukban maradtak,
így folytathatták a földész életmódot.3 Ezzel szemben a második világégést követő-
en bevezetett szocialista-típusú gazdasági rendszer megszűntette, illetve minimális
szintre csökkentette a magántulajdont. Így a gazdák már nem művelhették hagyo-
mányos módon földjeiket. Bár a hóstáti gazdák kezdetben ellenálltak, az erősödő
nyomás hatására végül 1962-ben kénytelenek voltak belépni az akkor megalakuló
3 A földész kifejezés olyan nyelvújítási szó, amely csak a hóstátiakra vonatkozik, csak ők használják
Kolozsváron és környékén.
155
Nagy Ákos
Înfrăţirea (Testvériség) termelőszövetkezetbe, ami törést jelentett eddigi életvite-

lükben. (Nagy 2013: 116, Diószegi 2001: 189–191.) Hagyományos intézményeik is
betagolódtak a szocialista állam keretei közé, vagy éppen megszűntek. Megkezdő-
dött a közösség és a földész életforma átalakulása, amelynek az 1970-es évek végén
kezdődő városrendezésben csúcsosodott ki. A ma élő hóstátiak ezt szűkebb, illetve
tágabb közösségük egyik jelentős, sorsfordító eseményének tartják. Visszaemléke-
zéseikben ez egyfajta időszámítási pontként van jelen, hóstáti identitásuk megalko-
tásában is nagy szerepet játszik. Éppen ezért a város történelmi változásai közül a
kommunista időszak érintette a legérzékenyebben őket.
A város fejlődése a századok során folyamatos, viszonylag kiszámítható és termé-
szetes ütemű volt. Ez leglátványosabban akkor változott meg, amikor a 20. század
közepén berendezkedő kommunista hatalom hozzálátott az ország erőltetett iparosí-
tásához. A politikai vezetés céljai érdekében akarva-akaratlanul rákényszerült arra,
hogy a városokban jelentkező munkaerőhiányt betelepítésekkel pótolja. Az ország
különböző vidékeiről Kolozsvárra érkezett munkaerőt újonnan létesített negyedek
tömbházaiban helyezték el, melyeket a hóstátiak által lakott és megművelt egykori
peremterületeken építettek fel.
A bontások története 1967 októberéig nyúlik vissza, amikor a Román Kommu-
nista Párt Központi Bizottsága elfogadta a terület- és településrendezési programot,
ismertebb nevén a szisztematizációs tervet. Az RKP 1972 júliusában megtartott or-
szágos értekezletén a pártfőtitkár, Nicolae Ceauşescu előterjesztette a területrendezé-
si irányelvek tervezetét, amely az infrastrukturális költségek csökkentése érdekében
előírta a települések koncentrálását és beépítettségének növelését. Ennek a társadal-
mi-politikai mozgósítással járó gazdaságfejlesztési programnak része volt a társadal-
mi, gazdasági és etnikai „homogenizálás” is. Az 58/1974. sz. területrendezési törvény
szellemében 300-350 új várost szándékoztak létrehozni, és a városok köré néhány
községet csoportosítani. A fejlesztések első lépése volt az elmaradottabb megyékben
40 település várossá nyilvánítása, de az akció elakadása miatt a következő években a
meglevő megyeszékhelyek fejlesztésére fordítottak nagyobb figyelmet. Az 1984. no-
vemberi pártkongresszuson újra előtérbe került a program, és megfogalmazták, hogy
a következő ötéves terv végére a városi lakosság aránya el kell érje az 57-58 %-ot. 1986-
ban kidolgozták a program részleteit, majd a következő évi pártkonferencián az ezred-
fordulót jelölték ki megvalósítási határidőnek. A kevésbé átgondolt és körültekintés
nélkül végrehajtott terv érdekében elkezdődött a falvak felszámolása, nagyvárosi lakó-
negyedek kialakítása, történelmi városrészek lerombolása, átalakítása A program ke-
retében a 2000-es évekig 558 városi jellegű agráripari központ kialakítását tervezték.
Míg Gheorghe Gheorghiu-Dej idejében a gyors iparosítás miatt, addig a Ceauşescu-
diktatúra alatt a városok számának növekedése, illetve a falvak és városok homoge-
nizációja miatt volt szükség az urbanizációra. A hatalom szemében ez egyet jelentett
a modernizációval, és ennek szellemében az urbanizációt minden áron végre akarta
hajtani. A hivatalos adatok szerint a szisztematizálás új mezőgazdasági földterülete-
ket és hatékonyabb gazdálkodást jelentett volna az országnak. A tervezett változások
értelmében a földműveléssel foglalkozók emeletes házakba kényszerültek volna és lét-
fenntartásuk legalapvetőbb eszközétől, a ház körüli kerttől és az állattartás lehetősé-

gétől, viszonylagos személyi autonómiájuktól is meg lettek volna fosztva (Süle 1990:
31–35). Részben ennek lehetünk tanúi a kolozsvári hóstátiak esetében is, hiszen a
szisztematizációnak köszönhetően került többségük tömbházba, amivel hagyományos
életmódjuk (és az ezzel járó önállóságuk) szűnt meg. Az erőszakos áttelepítések ered-
ményeként megfigyelhető a korábban kialakult emberi kapcsolatok szétszakítása, és a
történelmi hagyományok, emlékek megsemmisítése is. Az új lakónegyedekbe vidékről
és a Kárpátokon túli elmaradott területekről érkeztek (első sorban román) munkások,
akik az új lakásokat, a fejlődő infrastruktúrát, modernizációt pozitívumként élték meg.
A politikai hatalom így kívánta megszüntetni a történelmi és civilizációs sokféleséget,
és a falusi lakosság panelházakba költöztetésével, erőszakos, modernizációnak beállí-
tott városiasításával a szorosabb emberi kapcsolatok és a mi-tudattal rendelkező kis
közösségek felszámolódtak. Bár az új lakónegyedek panelházaiba költöztetett román
paraszt kiszakadt hagyományos közegéből, elveszítve anyagi és kulturális értékeit,
nyelve és nemzeti hovatartozása megmaradt. Ezzel szemben a kissebségek életteré-
nek felszámolása, megcsonkítása jelentősen hozzájárult a közösségek meggyengülésé-
hez és sok esetben a beolvadáshoz is. A hóstáti gazdák házaik, gazdasági udvaraik és
termőföldjeik elveszítése által egykori kultúrájuk, történelmi örökségük ápolása vált
lehetetlenné. Kolozsváron az 1979 után kezdődő bontásokkal és a szisztematizálással
olyan utcák kerültek megsemmisítésre, amelyek kompakt élettereket alkottak (Pillich
2001: 343). Így fizikailag is megsemmisült a kolozsvári magyarság egyik legössze-
tartóbb közössége, helyére pedig az újonnan beköltöző, nagyrészt román munkások
érkeztek. A városrendezésnek ugyanakkor más régi, sajátos hangulattal, társadalmi
csoportokkal rendelkező negyedek is áldozatul estek. Az 1979 után bekövetkezett
bontások a hóstátiak által legsűrűbben lakott körzeteket, utcákat, a kompakt magyar
élettereket érintették elsősorban. A korábbi modell, miszerint a fiatal hóstáti családok
külsőbb telkekre, kerületekbe költöznek, a diktatúra éveiben már nem volt érvényes,
vagy csak nagyon keveseknek sikerült, mivel azokat a területeket az újonnan létesült
külvárosok gyárai, állami gazdaságai és lakónegyedei foglalták el. A 300000 lakosúra
duzzasztott, elrománosított városban a hatalom csak tömbházlakásokkal kárpótolta a
földönfutóvá tett hóstátiakat. A városrendezés zászlaja alatt a hatalom visszafordítha-
tatlanul megváltoztatta Kolozsvár etnikai és társadalmi összetételét, holott a román
lakosság már a bontások előtt, az 1960-as években többségbe került. A magyarok ará-
nya 1966-ban 41,4%-ra csökkent, míg a román lakosság száma egyre dinamikusabban
nőtt: az 1956-os 74 ezerről 105 ezer főre. A helyi román hatóságoknak így lehetőségük
nyílt, hogy a zárt város státusú Kolozsváron adminisztratív eszközökkel akadályozzák
és lassítsák a nem román nemzetiségűek letelepedését. Így már 1964-ben, a Ceauşes-
cu-korszak előtt szimbolikusan is véget ér a magyarnak titulált korszak, ugyanis köz-
ponti utasításra egy éjszaka leforgása alatt átnevezték a magyar utcákat és a kétnyelvű
feliratokat is eltávolították (Bottoni 2005: 130). Az etnikai arányok is ekkor változtak
meg végérvényesen a román etnikum javára (Varga 2007). A földjeik nagy részét a
kollektivizálás során már elveszítő hóstáti gazdákat egyik napról a másikra fosztották
meg a megmaradt kertjeiktől, házaiktól. A hatalom az újonnan épülő lakónegyedek-
157
Nagy Ákos
ben jelölt ki számukra lakásokat, így szétszórva a korábban egy tömbben élő hóstáti-
akat. Ezzel megfosztotta a közösséget az egyik legfontosabb összetartó kötelékétől, a
közös élettértől. Az akár több tucat családnak is helyet adó tömbházakban kisebbségbe
kerültek, a szomszédsági kapcsolatok megváltoztak, magyar identitásuk ápolása egyre
nehezebbé vált, ezekhez a helyekhez már nem kötődtek úgy, mint az egykori hóstátok-
hoz. A bontások mindenek előtt az idős korosztályt érintette érzékenyen, ugyanis az
ifjabbak számára a földeken való munka a kollektív gazdasággal mindinkább háttérbe
szorult. Sokan a továbbtanulást vagy az ipari munkákat választották. A hóstáti gazdák
közül többen nem bírták elviselni, hogy élet munkája válik a buldózerek martalékává,
és önkezükkel vetettek véget életüknek, mások pedig belebetegedtek a kényszerű köl-
tözésbe. A panelházakba való költözést elkerülendő több hóstáti család inkább házat
vásárolt a város külső területein, ahol tovább művelhette a kertet.
Ma már csak néhány, a panelrengeteg közé szorított utca, egy-két épen megma-
radt házsor utal mementóként az egykori hóstáti közösség városrészeire, az ott zajló
élénk gazdasági, társadalmi és kulturális életre, amely Kolozsvár egyik üde színfoltja
volt. A városrendezés visszafordíthatatlanul megváltoztatta a földészek többségének
életét. akik ugyan felhagytak egykori életmódjukkal, és szétszóródtak a városban és a
nagyvilágban. Bár a hóstátiak identitása, önmagukról alkotott és forgalmazott képe
is átalakult az idők során, illetve az életmódváltozással és az életmódváltással a kü-
lönböző hóstáti generációk (egyes részleteiben) eltérő narratívumokat alkotnak és
forgalmaznak, azonban múltidézéseikben ma is ápolják a bontások előtti kolozsvári
külvárosok, a hóstátok emlékét (Nagy 2013: 125–126).
A jobbágytelki kollektivizálási kísérlet
Jobbágytelke Maros megyében, a Marosvásárhely, Szászrégen és Szováta határol-

ta terület középpontjában, a Felső-Nyárád mentén fekszik. Közigazgatásilag a nála
kisebb Székelyhodos községhez tartozik. A népesség szinte teljes egészében római
katolikus magyarokból áll, főbb megélhetési forrásuk a növénytermesztés és állat-
tartás, illetve mellékes jövedelemként a szalmafonás és a faluturizmus is szerepet
játszik. Az először 1567-ben említett település neve lakóinak egykori várjobbágyi
szolgálatából ered, miután a falu szabad székelyei János Zsigmond idején a széke-
lyek szabadságjogának megsértését követően kitört lázongások megtorlásaként so-
kan kegyvesztettek lettek (Orbán 1870, 2006: 131; Demény 2001: 204–207). Későb-
bi dokumentumokban már primorok, lófők, gyalogpuskások és szabad jogállásuk is
szerepeltek (Bogdándi–Gálfi közzéteszi 2006: 107, Szabó K. szerk. 1895: 68–71). A
jobbágyfelszabadítás előtt, Marosszék többi székely településéhez hasonlóan Job-
bágytelkét is többnyire saját tulajdonban levő földön gazdálkodó szabad székelyek
lakták. A szántóföldeket és a kaszálókat magántulajdonként, a legelőket és az erdő-
ket pedig köztulajdonként használták. Mentesültek a feudális jellegű szolgáltatások-
tól, telkükért csak az államnak, az egyháznak és a községének adóztak. Ennek a ré-
tegnek a belső szerkezetét a vagyoni viszonyok határozták meg, nem pedig a feudális
jog (Egyed 2010: 16). Ebben a korban más marosszéki településekhez képest Job-
bágytelkén igen alacsony volt a jobbágyok és a zsellérek száma (Egyed 1981: 111). Az
1764-ben felállított határőr katonai rendszer nem érintette Udvarhely- és Maros�-
széket, így az utóbbihoz tartozó Jobbágytelke is a katonailag szerveződő székek tele-
püléseitől eltérő társadalmi fejlődést mutatott. Orbán Balázs idején a falu házainak
száma 181 volt, határa 2535 holdat tett ki, amiből 971 holdat szántóként használtak
(Orbán 1870). A 19. század óta a szalmafonás és a kalapkötés a falu egyik jellegzetes
tevékenységének számít, ami a szűkös megélhetést biztosító mezőgazdaság mellett
egy kiegészítő kereseti forrás volt a helyieknek (Szabó E. 1998: 34). Az igen kiterjedt
gazdasági kapcsolathálóval rendelkező falu nem csak a környéket látta el a szükséges
fejfedőkkel, hanem nagyobb vásárokra (Nyárádszereda, Marosvásárhely, Beszterce,
Kolozsvár) is eljutottak a termékek (Orbán 1870, Kós 1976: 364). A kalapok mellett
nagy szerepe volt (és van napjainkban) a szalmából készült különféle tárgyaknak is,
amelyeket a kommunizmus évei alatt egy segesvári gyár számára állítottak elő, és így
külföldi piacokra is eljutottak. Az első világháború és a trianoni békediktátum utáni
évekre a lassú gyarapodás volt jellemző (Nagy 2017: 52).
A kollektívek szervezésének idején helyi szinten (így Jobbágytelkén is) a községi
néptanács számított a legfontosabb állami intézménynek, melynek felügyelete alá
a tanügyi, egészségügyi és kulturális intézmények is tartoztak. A néptanácsoknak
az adminisztratív funkció mellett a gazdasági elvonás és az osztálypolitika érvé-
nyesítése is feladatuk volt: ezek szervezték meg és bonyolították le helyi szinten a
megtermelt javak állami beszolgáltatását, illetve propagálták az új ideológiákat és
társadalomképet. Ugyanakkor a tanács kategorizálta a falubeliek társadalmi hely-
zetét, politikai nézeteit és a rendszerrel szembeni viszonyulásukat is (Oláh 2008:
291–292). Az országos folyamatok helyi szinten is lezajlottak, így a kollektivizálás
meghirdetése után Jobbágytelkén is működésbe lépett a propagandagépezet: sze-
gény- és középparasztokat toboroztak az újonnan alakítandó gazdaságokba. Emel-
lett rendszeres volt a helyi tanács tagjainak, a tanügyi káderek és a kiküldött agitáto-
rok meggyőző tevékenysége, a helyi szervezetek gyűlésein is folyamatosan napirendi
pont volt a termelőszövetkezetek és kollektív gazdaságok témája. Fontos szerep ju-
tott az infrastrukturális fejlesztéseknek (falu villamosítása, szövetkezeti bolt, autó-
buszjárat, új művelődési ház, ideiglenes jegyzőség), melyekkel a mezőgazdaság szo-
cialista átalakulását is elő kívánták segíteni. Az agitáló propagandában pedig részt
vettek az országos szervezetek helyi tagszervezetei is (Magyar Népi Szövetség, Ro-
mániai Demokrata Nők Szövetsége, Ifjúmunkás Szövetség, Román–Szovjet Baráti
Társaság, Békeharc-bizottság stb.) (Nagy 2015, 2017: 53–54). A helyi szerveknek
egy kuláklistát is össze kellett állítaniuk. Mivel a kulák kategória nem volt kellőkép-
pen definiálva, ezért sok helyen a visszaélésekre adott lehetőséget a helyi vezetők-
nek (Oláh 2008: 298). A hatalom követelményeinek eleget téve Jobbágytelkén is
többeket kulákká nyilvánítottak, ami ellen a gazdák úgy védekeztek, hogy földjeiket
szétosztották a kevesebb területtel rendelkező családtagok és rokonok között. A ro-
mániai kollektivizálás sok esetben erőszaktól sem mentes volta kapcsán azonban
meg kell említeni, hogy Jobbágytelkén nem voltak olyan véres események, mint a
159
Nagy Ákos
közeli Vadadon, ahol egy kuláknak nyilvánított gazdát a falu határában agyonlőt-
tek. Ennek hatására az addig vonakodó falubeliek beléptek a kollektív gazdaságba
(László 2005a: 175–198). Bár az eset híre természetesen Jobbágytelkére is eljutott,
azonban a kollektivizálás ügyében nem hozott előrelépést. Ki kell emelni azonban
Lokodi Gáspár, helyi plébános esetét, aki ebben az időben többször is a kommunista
rendszer és a kollektivizálás ellen prédikált, és ezért 1960-ban letartóztatták, majd
börtönbüntetésre ítélték (Nagy 2017: 54).
Azonban az intenzív propaganda, a különböző fejlesztések és a bevezetett szankci-
ók nem vezettek eredményre, mert a falubeliek elsöprő többsége nem volt hajlandó a
kollektív keretei között folytatni a mezőgazdasági termelést. A pártvezetés előbb kény-
szerből egy társas gazdaságot alapított, majd igyekezett a falu teljes kollektivizálását
megvalósítani. A gazdasági társulás pedig nem úgy működött, ahogyan kellett volna. A
tagok nem vették komolyan a hagyományos paraszti gazdálkodástól eltérő és felülről
szerveződő munkát. Végül a hosszas huzavona után a falubeli földek rossz minősé-
gére, a dimbes-dombos határ összevont, gépesített művelésre alkalmatlan mivoltára
hivatkozva a falu elöljárói elérték, hogy Jobbágytelkét elkerülte a kollektivizálás. A
magántulajdonban maradt földeken a megszokott módón folytatódott a gazdálkodás,
és a falubeliek különböző kiegészítő jövedelmekkel viszonylagos anyagi jólétre tettek
szeret a környező kollektivizált falvak lakóihoz képest. A továbbra is magántulajdon-
ban maradt földeknek köszönhetően a fiatal munkaerőre továbbra is szükség volt a
mezőgazdaságban, ezért 1989-ig nem hagyták el akkora arányban a települést, mint
tették azt más, a kollektivizálás miatt kevés munkalehetőséget nyújtó falvakban.
A kollektivizálás elkerülésében fontos szerep jutott az akkori helyi vezetőség-
nek, mindenek előtt Balla Antal tanácstitkárnak. Az elöljáró jobbágytelki lakos lévén
ugyancsak a kiútkeresésben volt érdekelt, és az akkori törvényekben, az adminisztrá-
cióban való jártasságából kifolyólag tudomást szerzett egy jogi kiskapuról, miszerint a
hasonló domb- és hegyvidéken elterülő települések esetében nem kötelező a kollektív
gazdaság megalakítása. Az ilyen vidékeken a határ összevont, gépesített művelése ne-
hezebb, és a földek minősége is gyengébb volt az ártéri és síksági területekhez képest.
A rossz földminőségre és a tagosítás nehézségeire, a dombos határra hivatkozva a helyi
elöljáróknak sikerült elérni a felsőbb vezetésnél, hogy a kollektivizálás 1962-es befeje-
zéséig a faluban ne alakuljon termelőszövetkezet. Emellett a szalmafonásra használt
búza termesztésének is fontos szerep jutott, mivel azt nem lehetett a helyi mezőgaz-
daság igényeket figyelmen kívül hagyó felsőbb utasítások, tervek szerint termeszteni.
Ráadásul az ebből a szalmából készült dísztárgyak és kalapok a felsőbb pártvezetéshez
is eljutottak, illetve nemzetközi kiállításokon is szerepeltek.
Több történet is taglalja a korszakot, a kollektivizálást, illetve a kiváltságos hely-
zet kialakulását. Mivel ezekről hivatalos dokumentumok nem maradtak fenn, ezek
megmaradtak a legenda szintjén. Egyes elbeszélések szerint az illegális pálinkafő-
zésnek, a felsőbb pártvezetés pálinkával való megvesztegetésének is nagy szerepe
lehetett abban, hogy a falu nem kényszerült rá a kollektivizálásra. Ugyanilyen sze-
repet tulajdonítanak a szalmából fonott tárgyaknak is, melyeket állítólag Gheorghe
Gherorghiu-Dej-nek ajándékoztak. Az adatközlők elbeszélése szerint az első titkár-
nak annyira megtetszettek ezek a dísztárgyak, hogy személyesen járt közben Job-
bágytelke érdekében. A kutatás során nem került elő az ajándékozásról szóló írott
dokumentum, de egy 1955-ös, a szalmafonással foglalkozó kérvény valóban létezik,
melyet a falubeliek az ország első emberének címeztek. Ebben az érintett személyek
engedélyt kérnek a szalmából készült termékek más rajonokban való értékesítésére.
Az 1962-ben hivatalosan is lezárult kollektivizálási folyamat után végül magántu-
lajdonban maradtak a jobbágytelki földek, és nem alakult meg a kollektív gazdaság
sem. Ez a hagyományos gazdálkodás folytatásának lehetőségét jelentette. Kiegészítő
jövedelemként pedig megmaradt a szalmafonás és a szalmakalap-készítés, illetve az
illegális pálinkafőzés. A szalmafonás azonban intézményi keretet is kapott, ugyanis
a megfont szalma egy részét egy segesvári gyár felvásárolta, majd különböző áru-
cikkeket gyártott belőle. A jobbágytelkiek azonban a kész kalapokkal környékbeli
városok piacain és vásárokban kereskedtek. Többen állattartásra rendezkedtek be,
és a felnevelt állatokat az állami húsfeldolgozó-vállalatoknak adták el. Egy 1989-es
statisztika szerint a magángazdaságok kevesebb, mint 10%-át birtokolták az ország
területének, de az állatállomány 34%-át, illetve egyes termékek esetében majdnem
a felét biztosították az országos termelésnek. Ekkor az egyéni gazdák tulajdonában
600000 domb- és hegyvidéken működő gazdaság volt. Ez az agrárterületek mintegy
9,6%-át tette ki, mégis az ország állatállomány egyharmadát, a tej és hús több mint
felét, a burgonya több mint 40%-át biztosították (Neményi 1997: 10–11).
A hagyományos népi gazdálkodásban az egyén évszázadok tapasztalatai alap-
ján ismerte, hogy családja milyen készletekkel, szükségletekkel rendelkezik, milyen
döntéseket kell meghoznia, milyen szabályokat kell betartania ahhoz, hogy anyagi
jólétre tegyenek szert, gazdaságilag előrelépjenek (Fél–Hofer 1997: 456–476). Ezzel
ellentétes volt a felülről, sok esetben hozzá nem értő személyek által irányított terv-
gazdálkodás, amely a család igényei elé helyezte az állam érdekeit és szükségleteit.
A hatalmi döntések gyakran nem vették figyelembe a természeti, gazdasági és kul-
turális tényezőket sem. Az egyéni gazdaságok fennmaradása viszonylagos anyagi jó-
létet eredményezett Jobbágytelkén. A környező, kollektivizált falvakban nem hiába
tartotta magát az a mondás, hogy Jobbágytelke „kicsi Amerika” volt a kommunista
rendszer idején. (Ennek egyik látványos bizonyítéka az állatállományra, illetve a ga-
bona- és növénytermesztésre vonatkozó adatok összehasonlítása, melyből kiderül a
kutatott település gazdasági fölénye.) A szomszédos, hasonló földrajzi adottságokkal
rendelkező, de mégis kollektivizált falvakban és Jobbágytelkén eltérő folyamatok
zajlottak le gazdasági, társadalmi és kulturális téren. Mivel a kollektív gazdaságokat
gépesítették, csak kevés munkaerőre volt szükség. A felszabadult, főleg fiatal mun-
kaerő kénytelen volt ipari központokba ingázni, illetve többen végleg elköltöztek a
falvakból. Ezzel szemben Jobbágytelkén a magánkézben maradt földeken a gazdák
tovább folytathatták a hagyományos, csak alig gépesített gazdálkodást. A hagyomá-
nyos eszközökkel és módszerekkel végzett földművelés esetében minden munkaerő-
re szükség volt, ezért Jobbágytelke esetében sokkal kisebb volt az ingázók és elköl-
tözők száma. Ez csak az 1989 után változott meg, amikor a munkaképes lakosság
innen is nagyobb számban ment magyarországi vendégmunkára. Sokan pedig végleg
161
Nagy Ákos
letelepedtek a határon túl. A kollektivizált falvak társadalmában gyökeres változás

állt be, ugyanis a helyi tulajdoni- és társadalmi viszonyok átrendeződésével a lokális
társadalom belső viszonyaiban is feszültségek gerjedtek (Oláh 2008: 297). Ezek a
közösségek fokozatosan elöregedtek, ami a helyi társadalom szerkezetére és kulturá-
lis életére is hatással volt. Jobbágytelkén azonban a belső viszonyok alig alakultak át,
és tovább éltek a helyi hagyományok is. Helyi fiatalokból és középkorúakból megala-
kult a Jobbágytelki Népi Együttes, amely énekes-táncos kultúrműsoraival az ország
számos pontjára, illetve Magyarországra is eljuthatott. A faluban szervezett tánc- és
színjátszó-csoportok rendszeresen eljártak Marosvásárhely és Kolozsvár színházai-
ba, illetve vendégelőadókat is fogadtak. A tanácstitkár kultúraszervező tevékenysége
egyfajta gesztusként értékelhető a hatalom irányába: kollektív gazdaság ugyan nem
alakult a faluban, de a szervezett előadások megfeleltek a kulturális életre vonatkozó
szocialista követelményeknek is. (Nagy 2017: 55–56.)
Az 1989 után a nagyobb mértékű elvándorlás, a nehéz általános gazdasági hely-
zet ellenére a falu élénk kulturális élete továbbra is megmaradt. A tánccsoport to-
vábbra is működött, és 1999-ben megrendezésre került az első Marosszéki népze-
ne- és néptánctábor, amely minden évben a település legjelentősebb kulturális és
turisztikai eseményének számít. A törést nem szenvedő kulturális életnek köszönhe-
tően sokáig fennmaradt a helyi népviselet, illetve a farsangolás, az aratókaláka és a
szüreti bálozás szokása is.4
A jelenlegi gazdasági helyzetről elmondható, hogy Jobbágytelke hasonló gon-
dokkal küzd, mint más erdélyi falvak. Az elöregedés, a szükséges korszerű gazdasági
eszközök hiánya, a nem kifizetődő termelés miatt egyre inkább teret veszítenek a
családi gazdaságok. Helyüket pedig egy szűk réteg, a mezőgazdasági vállalkozók ve-
szik át. Sokan parlagon hagyják földjeiket, mivel eszközök és erő hiányában képte-
lenek a megművelésre. A még mezőgazdasággal foglalkozók igyekeznek az állami és
uniós támogatásokat igénybe venni. A 21. századi modernizáció hatásai is éreztetik
hatásukat, a közelmúltban többek között ravatalozó és műfüves labdarúgó-pálya is
készült a faluban, illetve az újonnan épült lakóházak esetében is megfigyelhető a
hagyományos és egységes képet mutató építkezés megszűnése, a modern formák
térnyerése is. Ezek ellenére, a vidék lakói szerint ez a falu jobb gazdasági és szociális
helyzetben van, mint az egykoron kollektivizált szomszédos települések.
A történelem viharaiban Jobbágytelke egészen napjainkig szinte teljes egészében
meg tudta őrizni jellegzetes felekezeti és etnikai szerkezetét, illetve agrárjellegét, ami
elszigetelt fekvésének, egykori jellegzetes rendi társadalomszerkezetének volt köszön-
hető. A falu homogén etnikai és vallási szerkezete azt eredményezte, hogy a település
lakói viszonylag egységesen viszonyultak a 20. század második felében bekövetkezett
erőszakos, illetve mesterséges makrofolyamatokhoz, mindenek előtt a kollektivizálás
kihívásaihoz. A társadalmi és kulturális élet csak az 1989 után változott meg jelentő-
sen, és más erdélyi településekhez hasonlóan a 21. század eleji Jobbágytelke is olyan
4 Bár az aratókaláka intézménye a falvakban felszámolódott, egyes nem az állam által szervezett
munkák esetében a közösség összefogott és kalákában végezték el azt. Például a házépítések a ro-
konság és a szomszédok segítségével zajlottak le. (Lásd Szabó Á. T. 2014: 463–466.).
gondokkal küzd, mint az elöregedés, az elvándorlás vagy vidéki gazdálkodás nehézsé-

gei. A kollektivizálás elkerülésének köszönhetően a környékbeli falvakhoz viszonyítva
mégis a viszonylagos gazdasági fölény, a továbbra is élénk kulturális élet jellemezi a
települést, ami a helyiek pozitívabb jövőképében is megnyilvánul.
Összegzés
A romániai kommunista rendszer idején történt intenzív iparosítás és az urbanizá-

ció, illetve a kollektivizálás érzékenyen érintette a vidéki közösségeket, azonban ezek
a folyamatok eltérő módon zajlottak le és különböző eredményeket hoztak egy-egy
közösség esetében. Látható, hogy a felülről jövő, a helyi rurális viszonyokkal nem tö-
rődő és átgondolatlan hatalmi beavatkozás sok esetben nem érte el célját vagy vissza-
fordíthatatlan károkat okozott. A mezőgazdaság szocialista átalakítása Jobbágytelke
esetében sikertelennek bizonyult, és a kommunizmus éveit sokkal jobb gazdasági
és társadalmi körülmények között vészelték át a falu lakói. Ezzel szemben a hóstá-
tiak gazdaságainak kollektivizálását, majd az erőltetett urbanizáció során életterük
felszámolását, átalakítását sikeresen megvalósította a kommunista hatalom, ami a
közösség (és Kolozsvár magyarsága) szempontjából tragikus kimenetelű lett.
Szakirodalom
Bárdi Nándor – László Márton

2008 A kollektivizálás és a falu átalakítása. In: Bárdi Nándor – Fedinec Csilla –
Szarka László (szerk.): Kisebbségi magyar közösségek a 20. században.
Gondolat Kiadó – MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 234–241.
Bogdándi Zsolt – Gálfi Emőke (közzéteszi)
2006 Az erdélyi káptalan jegyzőkönyvei. I. (Erdélyi Történelmi Adatok, VIII.) Er-
délyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár.
Bottoni, Stefano
2005 Az elveszett centrum. Kolozsvár a második világháború után. Rubicon. (2–3)
127–130.
2008 Az ötvenes évek a kelet-közép-európai kommunista államokban. A pártállami
nemzetiségi politika alakváltozatai. In: Bárdi Nándor – Fedinec Csilla – Szarka
László (szerk.): Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Gondolat
Kiadó – MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 230–233.
Csucsuja István – Báthory Lajos – Máthé András – Nagy Róbert
2011 A Románia területén végbement gazdasági fejlődés a 20. században. In: Benedek
József (szerk.): Románia. Tér, gazdaság, társadalom. Nemzeti Kisebbségku-
tató Intézet – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 79–126.
163
Nagy Ákos
Demény Lajos
2001 Székely szabadság, katonáskodás és fejedelmi politika (1562–1648). In:
Egyed Ákos – Magyari András (szerk.): A székelység története a 17–19. szá-
zadban. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 197–236.
Diószegi Anna
2001 Életem története. Emlékek a kolozsvári Hóstátról. Erdélyi Gondolat Könyv-
kiadó, Székelyudvarhely.
Egri László
1987 Kik a Hóstátiak? In: Bálint István János (szerk.): Kincses Kolozsvár I. Kolozs-
vár régi napjai és lakói. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 425–430.
Egyed Ákos
1981 Falu, város, civilizáció. Tanulmányok a jobbágyfelszabadítás és a kapitaliz-
mus történetéből Erdélyben 1848–1914. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.
2010 Erdély 1848–1849. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda.
Elekes Tibor
2008 Demográfiai, gazdasági-társadalmi folyamatok Románia városaiban 1948-tól
napjainkig. Tér és Társadalom XXII. (2) 185–201.
Gagyi József
2004 A krízis éve a Székelyföldön. 1949. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda.
Iordachi, Constantin – Bauerkämper, Arnd (eds.)
2014 The Collectivization of Agriculture in Communist Eastern Europe Comparison
and Entanglements. Central European University Press, Budapest–New York.
Kiss András
2005 Bocskai és a kolozsvári hóstátiak. Legenda vagy történelmi tény? Rubicon.
(2–3) 68–71.
Kós Károly
1976 A nyárádszeredai nagyvásárok. In: Uő: Tájak, falvak, hagyományok. Kriterion
Könyvkiadó, Bukarest, 362–365.
Kovách Imre
2012 A vidék az ezredfordulón. A jelenkori magyar vidéki társadalom szerveze-
ti és hatalmi változásai. Argumentum Kiadó – MTA Társadalomtudományi
Kutatóközpont (Szociológiai Intézet), Budapest. (Elérhetőség: http://mek.
niif.hu/12700/12727/12727.pdf; letöltve: 2018. nov. 10.)
Kovács László, K.
2004 A kolozsvári hóstátiak temetkezése (1944). Gondolat Kiadó – Európai Folklór
Intézet, Budapest.
László Márton
2005a Kulák-névjegyzékek a Maros megyei Marosvásárhely rajonban, 1949–1952.
In: Bárdi Nándor (szerk.): Autonóm magyarok? Székelyföld változása az
„ötvenes” években. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 175–198.
2005b Kollektív gazdaság-ellenes akciók Maros tartományban 1950–1951. In: Bár-
di Nándor (szerk.): Autonóm magyarok? Székelyföld változása az „ötvenes”
években. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 199–272.
2009 A kollektivizálás menetrendje és modelljei a Székelyföldön. Korall. (36) 56–85
Nagy Ákos
2013 Életstratégia-váltás és folytonosság egy hóstáti családban. Néprajzi Látóha-
tár XXII. (4) 104–128.
2015 A jobbágytelki kollektivizálási kísérlet időszaka. In: Kerti József – Keszeg Vil-
mos (szerk.): Szövegek, folyamatok, események. A kolozsvári Hungarológi-
ai Tudományok Doktori Iskola tanulmányai. (Egyetemi füzetek, 27.) Egye-
temi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság, Kolozsvár, 185–206.
2017 A jobbágytelki kollektivizálás története. Korunk XXVIII. (1) 50–58.
Neményi Ágnes
1997 Erdélyi falvak – gazdasági, szociális struktúrák és folyamatok. Alsand Ki-
adó, Kolozsvár.
Oláh Sándor
2001 Csendes csatatér. Kollektivizálás és túlélési stratégiák a két Homoród men-
tén (1949–1962). TLA Közép-Európa Intézet – Pro-Print Könyvkiadó, Csík-
szereda.
2008 Kivizsgálás. Írások az állam és a társadalom viszonyáról a Székelyföldön.
Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda.
Orbán Balázs
1870 XIV. A Nagy-Nyárád völgye. In: Uő: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti,
természetrajzi s népismei szempontból. IV. kötet. Ráth Mór Kiadása, Pest, 87.
2006 Kiegészítések a Székelyföld leírásához II. Csíkszék, Marosszék, Aranyosszék.
Charta Kft., Sepsiszentgyörgy.
Pillich László
2001 Kolozsvári hóstátok – kolozsvári hóstátiak. In: Dáné Tibor Kálmán – Egyed
Ákos – Sipos Gábor – Wolf Rudolf (szerk.): Kolozsvár 1000 éve. A 2000.
október 13–14-én rendezett konferencia előadásai. Erdélyi Múzeum-
Egyesület – Magyar Közművelődési Egyesület, Kolozsvár, 335–345.
Pillich László – Vetési László – Vincze Zoltán
1984 A kolozsvári magyar hóstáti közösség népesedési és szerkezeti alakulása
(1899–1980). In: Egyed Péter (szerk.): Változó valóság – 1984. Városkuta-
tás. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 54–113.
165
Nagy Ákos
Sipos Gábor
2006 A Dalkör története. In: Uő (szerk.): A Kolozsvári Református Bethlen Gábor
Földész Dalkör 120 éve. Kolozsvári Református Bethlen Gábor Földész Dal-
kör, Kolozsvár, 7–30.
Süle Andrea, R.
1990 Terület- és településrendezési tervek Romániában. Regio 1. (1) 31–43.
Szabó T. Attila
1946 Kolozsvár települése a XIX. század végéig. Erdélyi Tudományos Intézet, Ko-
lozsvár.
Szabó Árpád Töhötöm
2014 Economic Regimes, Local Worlds and the Changing Meanings of Work in
Rural Transylvania. Südosteuropa 62. (4) 457–478.
Szabó Enikő
1998 Kalapkötés Jobbágytelkén. Néprajzi Látóhatár VII. (3–4) 32–49.
Szabó Károly (szerk.)
1895 Székely oklevéltár. IV. kötet, 1264–1707. Székely történelmi pályadíj-alap fel-
ügyelő bizottsága, Kolozsvár.
Varga E. Árpád
2007 Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. Népszámlálási adatok 1850–2002
között. (Elérhetőség: http://www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002.htm; le-
töltve: 2018. nov. 10.)
Urbanizare socialistă și ruralitate. Tentative de colectivizare și sistematizare
Acest studiu prezintă două exemple dintre tentativele puterii comuniste din România care aveau
ca scop transformarea sau lichidarea comunităților tradiționale rurale. În cazul distrugerii
spațiilor de viață a hoștezenilor clujeni și a tentativei de colectivizare în satul Sâmbriaș (județul
Mureș) efectele intervenției puterii se pot simți până-n prezent, iar evenimentele de odinioară
au devenit elementele de bază ale identității în aceste comunități.
Socialist Urbanization and Rurality. Collectivization and Urban Planning Attempts
In the present paper the author undertakes the task to present two different examples of
transforming and liquidation attempts of rural communities by the Romanian socialist-
communist power. With destroying the living space of the so-called Hóstát community in Cluj-
Napoca and the collectivization attempt in Jobbágytelke (Sâmbriaș, Mureș County) the impact
of the intervention of the authorities can be seen in our present as well, and the events of those
times have become a major element in the identity of these Hungarian minority communities.
A rurális elit identitásának

vidékfejlesztési szerepe
Bevezető gondolatok
A vidékfejlesztés és a területi alapú fejlesztés új szakirodalmi megközelítései alapján

a lokális identitás fontos szerepet játszik a vidékfejlesztési folyamatokban. Ebben az
új paradigmában ugyanis fölértékelődnek a regionális és lokális kezdeményezések,
belső erőforrások, valamint az ezek hasznosításához szorosan kapcsolódó szereplők
(például van der Ploeg et alii 2015, Woods 2007, Almstedt et alii 2014). Mindez
szoros összefüggésben van a folyamatokat irányítani tudó szereplők lokális identitá-
sával. Ebben a megközelítésben egy új, lehetséges vidékfejlesztési irányt jelenthet az
egységes identitás kialakításának ösztönzése szimbólumokkal, termékekkel, a látha-
tóság növelésével és így tovább (Ray 1998, Lee et alii 2005: 274).
A gazdasági és a minőségi tényezőkre egyaránt alapozó fejlesztési projekteket
az Európai Unió is szorgalmazza, ugyanis az inkluzív fejlesztési modellben ezek a
tényezők versenyképességet és fenntarthatóságot eredményezhetnek (Lengyel–Fe-
nyővári 2010, Capello 2007). Mivel a sikeres pályázati részvétel révén történő fej-
lesztés nagymértékben hozzájárul a vidék fejlődéséhez, értelemszerűen terelődik a
figyelem projektekben érvényesülő tudás birtokosaira (Kovách–Kristóf 2007).
Amennyiben a lokális identitásra fejlesztési potenciálként tekintünk, egy elem-
zett vidéki terület sajátosságaitól függően, fontos kérdéssé válik, hogy az ott élő rurá-
lis elit lokális identitása milyen dimenziók által épül fel, illetve válik értelmezhetővé.
A 2014–2017 között végzett doktori kutatásom során fontos cél volt ennek a kérdés-
nek az elemzése a székelyföldi Felcsík kistérségben. A jelzett kutatás során 32 interjú
készült a fejlesztési folyamatok kulcsszereplőivel: helyi közintézmények és civil szer-
vezetek vezetői, alkalmazottjai, valamint közvéleményhordozók. A kutatás terepe a
2000-ben létrejött Felcsík Kistérségi Társulás nyolc vidéki települése: Csíkcsicsó,
Madéfalva, Csíkrákos, Csíkmadaras, Csíkdánfalva, Csíkkarcfalva, Csíkszenttamás
valamint Csíkszentdomokos.
Az interjúalanyok narratíváinak elemzésében a releváns szakirodalmi anyagok, a
témában végzett térségi kutatások és a saját tereptapasztalatok jelentettek kiinduló-
pontot. Az interjúalanyok térhez való viszonyulásában öt elemzési dimenziót (iden-
titás komponenst) határoztam meg: (1) épített örökség és az identitás szimbolikus
167
tárgyai, (2) az identitást erősítő események, (3) a lokális identitás szempontjából

jelentős konfliktusok, (4) a fejlesztési kulcsszereplők közösségi és munkahelyi sze-
repe, (5) idősíkok. Tanulmányomban a jelzett identitáskomponensek mentén teszek
kísérletet a célcsoport lokális identitásszerkezetének elemzésére.
Vidékfejlesztés és identitás összefüggései a szakirodalomban
A vidékfejlesztés és az identitás összefüggéseit a szakirodalomban több szerző, és

sokféle megközelítésben tárgyalja. A tanulmányban azokat a megközelítéseket eme-
lem ki, amelyek a vidéki térségek fejlődésében a szereplők és a szereplőközi együtt-
működések fontosságát hangsúlyozzák.
Terry Marsden fenntartható fejlődéssel és az azokban fontos szerepet játszó sze-
replőhálózatokkal kapcsolatos meglátásai (Marsden 2006) több olyan kutatás elvég-
zését inspirálták, amelyek a helymarketing révén határozzák meg a lokális identitás
vidékfejlesztési jelentőségét (pl. Mettepenningen et alii 2012, San Eugenio-Vela–
Barniol-Carcasona 2015).
A régiók kialakulásával foglalkozó szakmai megközelítések alapján a lokális
identitás kialakítása és erősítése kölcsönös összefüggésben van a települések közötti
együttműködésekkel, és ezáltal a régiók fejlesztésében alkalmazható stratégiákkal
(pl. Messely–Dessein–Lauwers 2015, Nelles 2009, Székely 2016).
Angelo Turco az identitást a térképződés meghatározó, strukturáló elemeként
tárgyalja, amely a kollektív cselekvésekben nyilvánul meg (Turco 1998; Turco 2010,
idézi Pollice 2008: 108). Jo Lee és társai (2005), illetve Hussein és társai (2015) az
identitást olyan társadalmi tényezőnek tekintik, amely támogatja a sikeres fejleszté-
si folyamatot.
A fentiekben röviden fölvázolt szakirodalmi megközelítések a helyi vagy regioná-
lis identitásszerkezetek elemzésének fontosságára hívják fel a figyelmet, különösen
a posztszocialista országok vidéki térségeiben, ahol eddig többnyire a centralizált
fejlesztési programok domináltak és jelen pillanatban kezdetleges az endogén fej-
lesztési paradigmában rejlő lehetőségek felismerése és hasznosítása. Románia vi-
déki térségei közül ilyen a kisebb-nagyobb tájegységekből álló székelyföldi térség,
ahol bár többször megfogalmazódik a településközi együttműködés fontossága, il-
letve van példa együttműködésen alapuló fejlesztésre, ezek a programok nem társul-
nak regionális identitásépítési folyamatokkal, nem alapozódnak regionális identitás
komponensekre (Biró 2006, Biró szerk. 2008).
A lokális identitások kialakításával kapcsolatos szakmai ismeretek és gyakorla-
tok bővítése szempontjából jelen tanulmány célja a rurális elit identitásszerkezeté-
nek elemzése. A rurális elit identitása, gondolkodásmódja hatással van a szereplők
aktivitására, a településközi együttműködésekre, ami az új vidékfejlesztési para-
digma értelmében az endogén erőforrások hasznosításának alapja. Az identitás
egy időben jelent erőforrást és eszközt, így a témával való foglalkozás kiemelten
fontos.
A rurális elit identitásának vidékfejlesztési szerepe
Az elvégzett kutatás eredményei
A tanulmány további részében a rurális elit térhez való viszonyulásában meghatáro-

zott dimenziók (identitás komponensek) bemutatására kerül sor. Fontosnak tartom
megjegyezni, hogy az identitás komponensek bemutatási sorrendje véletlenszerű.
Épített örökség és az identitás szimbolikus tárgyai • A lokális identitáskom-

ponensek elemzése kapcsán fontos dimenziót jelölnek az épített örökség és az iden-
titás szimbolikus tárgyai:
• egyházi épületek és más, vallásos helyek;
• emlékhelyek (szobrok, emlékművek);
• állami intézmények épületei (iskola, helyi önkormányzat épülete, kultúr-
ház);
• a természetben található helyek, a térség természeti értékei (pl. Hargita,
erdő, hegyek patakok);
• szimbolikus tárgyak (hagyományok, történelem).
A narratívaelemzés során feltérképezett identitáselemek „térben megjelenő ob-
jektumok tárházát” alkotják, amelyből az interjúalanyok kontextustól, saját meggyő-
ződéstől, illetve a közösségi tudástól függően választanak. Ebben a folyamatban az
interjúalanyok térhez való viszonyulásmódját a választás, illetve a viszonyítási alap
határozza meg.
Az identitást erősítő események • A tér sajátos beélését és ezáltal az interjúala-

nyok térhez való viszonyulásmódját jelölik az interjúalanyok narratíváiban szereplő
események, esemény-típusok:
• a hagyományos, kulturális, vallási vagy történelmi események (pl. szüreti
bál, falunapok, búcsú́ ünnep, egyházi szertartások);
• a települések határain túlmutató, közös vallási és kulturális események
(pl. Ezer Székely Leány Találkozója, csíksomlyói búcsú, felcsíki néptánc
találkozó, tantárgyversenyek);
• egyedi események/rendezvények (pl. Siculicidium ünnep vagy a Hagyma
fesztivál Madéfalván, Márton Áron-konferencia vagy Lovasnap Csíkszent
domokoson, szentgyörgynapi állatkiállítás Csíkdánfalván, Gálnapi káposz
tavágás Csíkcsicsóban).
Az általam elemzett térségben a vallási, humán, kulturális és történelmi kom-
ponensek mentén értelmezhetők az identitást erősítő események. A narratívákban
kiemelt szerepük van a saját-idegen, belső–külső oppozícióknak, amelyek egyfajta
rendezőelvként is működnek az eseményekkel kapcsolatos közösségi tudás diszkur-
zív konstrukcióiban.
A lokális identitás szempontjából jellemző konfliktusok • Az elemzett nar-

ratívákban a térhez való viszonyulásmód fontos jelzői a térséget sajátosan meghatá-
rozó, általános nehézségek:
169
• a földtulajdonhoz kapcsolódó jogok tisztázatlansága, mint a közösségi

fejlődést akadályozó tényező;
• az infrastrukturális hiányosságok, fenntarthatósági problémák;
• gazdasági nehézségek, vagyis a munkanélküliséggel, nem jó minőségű
termőföldekkel, nehéz megélhetéssel, elvándorlással, elöregedéssel kap-
csolatos aggodalmak kifejezése;
• tudáshiány, amely összegzi az oktatási rendszer és a kulturális élet
hiányosságaival, az értelmiségiek elvándorlásával, utánpótlás neveléssel,
mentalitással kapcsolatos aggodalmak körvonalazódását a narratívákban;
Ezek az identitáselemek többnyire olyan konfliktusokhoz kapcsolódnak, amelye-
ket az interjúalanyok a település fejlődése és működése szempontjából nehézségként
határoznak meg. Ebben az elemzési dimenzióban meghatározó az interjúalany mun-
kahelyi/közösségi szerepe, vagyis az érdeklődési területe és az ehhez kapcsolódó te-
vékenységtípusok.
A fejlesztési kulcsszereplők közösségi és munkahelyi szerepe • A lokális

identitáskomponensek negyedik elemzési dimenziója a fejlesztési kulcsszereplők
közösségi és munkahelyi szerepe, amely összefüggésben van a térséget meghatáro-
zó fejlesztési tevékenységekkel. Ez az identitáskomponens önmagában, és a többi
identitáskomponenssel összefüggésben is jelentéssel bír. Ilyen szempontból lénye-
ges kérdés, hogy az adott interjúalany milyen tevékenységeket végez, illetve tart fon-
tosnak, mennyire integrálódott a közösségbe, önmagát a közösség tagjaként, vagy
kívülállóként határozza meg, egyes számban vagy többes számban beszél, a telepü-
lésen született vagy néhány éve költözött a településre, a település sikereit minek
tulajdonítja be, illetve ebben milyennek ítéli meg a saját és munkatársai szerepét.
A megjelölt elemzési szempontok alapján az általam vizsgált térség rurális elitje
körében három szereplőtípust azonosítottam be:
• intézményvezetők, akik esetében a magánélet és a munkahelyi szerep ös�-
szemosódása figyelhető meg (polgármesterek, alpolgármesterek, iskola
igazgatók, kultúrigazgatók);
• civil szervezetek munkatársai és vezetői, akiknek fontos szerepük van a
forrásbevonásban és a közösségszervezésben;
• önkormányzati alkalmazottak, akik intézményvezetők utánpótlásaként
jellemezhetők.
Idősíkok: a múlthoz, jelenhez, jövőhöz kapcsolódó narratíva elemek • A

téralapú identitás szempontjából az interjúalanyok narratíváiban információértékkel
bírnak az idősíkok, vagyis az, hogy a múlt, jelen és a jövő milyen mértékben jelenik
meg a narratívákban. Továbbá meghatározó szempont az interjúalanyok életkora.
Ebben az elemzési dimenzióban az alábbi identitáskomponenseket emeltem ki:
• a múlthoz kapcsolódó narratíva elemek, amelyeknek fontos szerepük
van a jelenben (pl. az 1989-es rendszerváltás, 2004-ben, a települések
adminisztratív önállósodása, valamint az EU-hoz való csatlakozás);
• a jelenhez kapcsolódó narratíva elemek (a sok és nehéz munkával kapcso-

latos narratívák);
• a jövőhöz kapcsolódó narratíva elemek (optimista és pesszimista narratívák).
Összegzés
A tanulmányban bemutatott elemzési dimenziók a lokális identitások komplexi-

tására, valamint meghatározó fejlesztéspolitikai szerepére hívják fel a figyelmet.
Ebben a megközelítésben a lokális identitás endogén erőforrásként értelmezhető,
amennyiben a benne rejlő lehetőségekkel és korlátokkal egyaránt foglalkozunk. A
röviden bemutatott, székelyföldi Felcsík kistérségre vonatkozó kutatási eredmények
kiindulópontot képeznek a lokális identitások kialakításával foglalkozó szakmai és
fejlesztéspolitikai munkához, amire eddig kevés figyelem irányult ebben a térség-
ben. Fejlesztéspolitikai szempontból fontos kérdés, hogy az identitáskomponensek
mentén milyen identitástípusok körvonalazódnak, és azok milyen tudásformákkal
társulnak, melyek azok a közös identitáselemek, amelyek kooperációra való
nyitottságot eredményeznek egy adott területen belül.
Szakirodalom
Almstedt, Åsa – Brouder, Patrick – Karlsson, Svante – Lundmark, Linda

2014 Beyond Post-Productivism: From Rural Policy Discourse to Rural Diversity.
European Countryside 6. (4) 297–306.
Biró A. Zoltán
2006 Vidéki térségek: illúzió vagy esély? (Térség Könyvek.) Pro-Print Könyvkiadó,
Csíkszereda.
Biró A. Zoltán (szerk.)
2008 Székelyföldi jövőképek – térségi fejlesztéspolitika. Alutus Kiadó, Csíkszereda.
Capello, Roberta
2007 A Forecasting Territorial Model of Regional Growth: The MASST Model. The
Annals of Regional Science 41. (4) 753–787.
Hussein F. Zeaiter – Raed El Khalil – Khods Fakih
2015 Economic Development and Sub-Regional Identities. Journal of Developing
Areas 49. (1) 157–176.
Kovách Imre – Kristóf Luca
2007 Közvetítő szereplők a vidéki javak és szolgáltatások piacán. In: Kovách Imre
(szerk.): Vidékiek és városiak: A tudás- és imázshasználat hatásai a vidéki
Magyarországon. L’Harmattan – MTA Politikai Tudományok Intézete, Bu-
dapest, 105–119.
171
Lee, Jo – Árnason, Arnar – Nightingale, Andrea – Shucksmith, Mark

2005 Networking: Social Capital and Identities in Europe Rural Development. So-
ciologia Ruralis 45. (4) 269–283.
Lengyel Imre – Fenyővári Zsolt
2010 Az Észak-magyarországi és Dél-alföldi régiók versenyképességének főbb mu-
tatói. Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek 7. (1) 3–18.
Marsden, Terry
2006 The Road Towards Sustainable Rural Development: Issues of Theory, Policy and
Practice in an European Context. In: Cloke, Paul – Marsden, Terry – Mooney,
Patrick H. (eds.): Handbook of Rural Studies. Sage, London, 201–212.
Messeley, Lies – Dessein, Joost – Lauwers, Ludwig
2015 Regional Identity in Rural Development: Three Case Studies of Regional
Branding. In: Applied Studies in Agribusiness and Commerce – APSTRACT.
Agroinform Publishing House, Budapest, 19–24.
Mettepenningen, Evy – Vandermeulen, Valerie – Van Huylenbroeck, Guido –
Schuermans, Nick – Van Hecke, Etienne – Messely, Lies – Dessein, Joost
– Bourgeois, Marie
2012 Exploring Synergies between Place Branding and Agricultural Landscape Mana-
gement as a Rural Development Practice. Sociologia Ruralis 52. (4) 432–452.
Nelles, Jennifer
2009 Civic Capital and the Dynamics of Intermunicipal Cooperation for Regional
Economic Development. PhD Thesis. The University of Toronto, Department
of Political Science, Toronto.
van der Ploeg, Jan Douwe – Ye, Jingzhong – Schneider, Sergio
2015 Rural Development: Actors and Practices. In: Research in Rural Sociology
and Development 22. 17–30.
Pollice, Fabio
2003 The Role of Territorial Identity in Local Development Processes. In: Claval,
Paul (ed.): Proceedings of the Conference The Cultural Turn in Geography,
18-20th of September 2003, Gorizia Campus. Edizioni Università di Trieste,
Trieste, 107–117.
Ray, Christopher
1998 Culture Economies: A perspective on Local Rural Development in Europe.
Centre for Rural Economy, Newcastle.
Székely Kinga Katalin
2016 A csíki-medence településeinek típusai és azok marketing szempontú vizs-
gálata. Doktori disszertáció. Szent István Egyetem, Gödöllő. (Elérhetőség:
https://szie.hu//file/tti/archivum/Szekely_Kinga_Katalin_ertekezes.pdf;
letöltve: 2016. nov. 5.)
San Eugenio-Vela, Jordi de – Barniol-Carcasona, Montse

2015 The Relationship between Rural Branding and Local Development. A Case
Study in the Catalonia’s Countryside: Territoris Serens (El Lluçanès). Jour-
nal of Rural Studies 37. 108–119.
Turco, Angelo
1998 Configurazioni della territorialità. Franco Angeli, Milano.
Woods, Michael
2007 Engaging the Global Countryside: Globalization, Hybridity and the Recons-
titution of Rural Place. Progress in Human Geography 31. (4) 485–507.
Rolul de dezvoltare rurală a identității elitei rurale
Studiul susține că noile provocări din zonele rurale fac necesară efectuarea unor cercetări care vi-
zează analiza structurilor de identitate locale sau regionale. Luarea în considerare a priorităților
noii paradigme de dezvoltare rurală este deosebit de importantă în zonele rurale ale țărilor post-
socialiste, unde istoria dezvoltării este definită prin programe centralizate. Scopul lucrării este
de a prezenta dimensiunile majore ale structurii de identitate într-o microregiune a Secuimii: (1)
patrimoniul construit și obiectele simbolice ale identității, (2) evenimentele care întăresc iden-
titatea, (3) conflictele relevante pentru identitatea locală, (4) rolul jucătorilor cheie, (5) timpul.
Analiza se bazează pe interviurile realizate în rândul elitei din mediul rural.
The Rural Development Role of the Rural Elite’s Identity
The study argues that the new challenges of rural areas make it necessary to carry out a lot of re-
searches aimed at analysing local or regional identity structures. Considering the priorities of the
new rural development paradigm is particularly important in the rural areas of the post-socialist
countries, where development history is defined by centralized programs. The aim of the paper
is to present the major dimensions of the place-based identity structure in a micro-region of
Szeklerland: (1) built heritage and symbolic objects of identity, (2) events that enhance identity,
(3) conflicts relevant to local identity, (4) the role of development key players in the community
and workplace, (5) time. The analysis is based on rural elite interviews.
173
Biró A. Zoltán
Szempontok innovatív
agrárkezdeményezések társadalmi
beágyazottságának vizsgálatához
A vidéki térségek fölértékelődésének folyamata (lásd: OECD 2006, van der Ploeg
2000, Woods 2007) több olyan társadalmi jelenséget hozott előtérbe, amelyek a fej-
lesztéspolitikai gyakorlatban korábban nem kaptak jelentősebb figyelmet. Ezek közé
sorolható többek között a helyi értékek előtérbe kerülése, a lokalitások fölértéke-
lődése, az endogén adottságokra alapozó fejlesztéspolitikai gyakorlat, az identitás
szerkezetek gazdasági jelentősége, a bottom-up típusú fejlesztés és hasonlók1. Maga
a fölértékelődési folyamat részben globális jellegű hatások, részben endogén kezde-
ményezések eredménye. Szemléletesen fogalmazza meg ezt a folyamatot Cristopher
Ray, akinek álláspontja szerint a globalizációs folyamatok térnyerésével párhuza-
mosan a lokális és regionális terekhez való kapcsolódás is fölerősödik. A szerző sze-
rint az emberek tradíciókat keresnek és találnak, nem utolsó sorban pedig cselek-
vési lehetőségeket olyan vidéki terekben, amelyekhez érzelmek és érdekek alapján
szorosan kötődnek (Ray 1998). Az ezzel a jelenségkörrel kapcsolatos szakmai meg-
közelítések olyan új fogalmakat hoztak előtérbe, mint például az új vidékfejlesztési
paradigma (OECD 2006), endogénfejlesztés, neo-endogén paradigm (Shucksmith
2010), poszt-produktivizmus (Almstedt–Brouder–Karlsson–Lundmark 2014) kre-
atív osztály rurális térségben (Herslund 2012) és mások. Az új fogalmi megközelíté-
sekhez értelemszerűen újabb elemzési eljárások és újabb fejlesztéspolitikai gyakor-
latok is kapcsolódnak.
A fentiekben jelzett szemléleti és módszertani fordulat az olyan félperiferikus
helyzetű térségekben is éreztetni a hatását, mint amilyen az általunk vizsgált szé-
kelyföldi térség. A vidék és a vidékiség fölértékelődésével kapcsolatos jelenségek eb-
ben a térségben többnyire nem programszerű tudástranszfer vagy fejlesztéspolitikai
elképzelések eredményeiként jelennek meg (bár ezek az újszerű fogalmak már meg-
jelennek a fejlesztéspolitikai anyagokban, a képzési tartalmakban vagy a szakpoliti-
kai szövegekben is), hanem a térségi szereplők olyan újszerű kezdeményezései for-
májában, melyek mögött elsősorban térségen kívüli személyes tapasztalatok vagy
1 A fejlesztéspolitikai szemléletváltás összefoglalást lásd Fekete 2008.
175
Biró A. Zoltán
ösztönzések állnak. Ezért a változás jelei elsősorban bottom-up típusú és efemer jel-
legű egyéni vagy lokális léptékű kezdeményezésekben érthetők tetten. Az ilyen kez-
deményezések száma ma már ebben a térségben jelentős, skálájuk széles. Ide sorol-
hatók többek között a lokális identitás építését célzó kezdeményezések, az endogén
adottságok hasznosítására is nyilvános tematizációjára irányuló programok, a kö-
zösségfejlesztés új formális és informális keretei, az innovatív agrárkezdeményezé-
sek, a helyi termékek előállítása és fogyasztása, az elitek lakhelyváltása (városról fa-
lura), a környezetvédelemmel és az egészséges táplálkozással kapcsolatos kezdemé-
nyezések és mások.
A fentiekben vázolt kontextusban egyre nagyobb szerepet kapnak az olyan új-
szerű agrárkezdeményezések, amelyek az erre a térségre általánosan jellemző ön-
fenntartó jellegű családi gazdaságok és az üzemszerűen működő farmok közti tér-
ben jelentek meg. Az újszerű agrárjellegű kezdeményezésekre általában jellemző,
hogy térségen kívüli tapasztalatokra, ösztönzésekre alapozódnak, valamilyen helyi
érték/adottság hasznosítását célozzák meg, méreteiket tekintve kisléptékűek, tevé-
kenységük menetébe – a folyamatos tanulás és adaptációs igyekezet mellett – beépí-
tik az üzleti és a marketing szempontokat is, a településhez vagy a térséghez való kö-
tődésüket és a helyi fejlesztést célzó szerepvállalási igényüket explicit módon meg-
fogalmazzák, egyértelműen elkötelezik magukat a környezetvédelem, az egészséges
életforma követése mellett, nem a növekedést hanem a fenntarthatóságot hangsú-
lyozzák, a kézműves jelleg megtartására törekednek, nagy szerepet adnak a kapcso-
latmenedzsmentnek2. Tevékenységük tartalma nagyon széles skálát fog át, a málna-
termesztéstől a csigatenyésztésig, a rózsa termesztéstől a kisállattartásig, a giliszta-
farmtól a házi termékek előállításáig és a gyógynövénytermesztésig majdnem min-
denre van példa. Tevékenységük tartama, formája és „ideológiája” lényeges mérték-
ben eltér a térségben domináns önfenntartó családi gazdálkodás modelljétől, illetve
az üzemszerűen működő nagyobb farmok (ezekből a térségben kevés van) gyakor-
latától. Fontos hangsúlyozni azt, hogy ezek az újszerű kezdeményezések a számuk-
ra adott térségi/lokális kontextushoz képest nevezhetők innovatívoknak. Ebben az
értelemben nem műszaki vagy gazdasági innovációról beszélünk, hanem társadalmi
innovációról (Neumeier 2012). Az újszerűséget a közvetlen környezethez viszonyí-
tott újszerű működési és személyes magatartási modell hordozza. Az újszerű kezde-
ményezéseket folytató térségi szereplőknek egyelőre nincsen egységes szakmai vagy
közéleti megjelölése. Az olyan hivatalos vagy informális megjelölések, mint „fiatal
gazda”, „biogazda”, „helyi termelő” stb. takarhat innovatív kezdeményezőt és hagyo-
mányos módon gazdálkodót egyaránt.
Az innovatív agrárjellegű kezdeményezések térségi térnyerése a székelyföldi tér-
ségben a rurális folyamatok olyan új formáját alakította ki, amelynek gazdasági, tár-
sadalmi és kulturális vonzatai egyaránt vannak. A kezdeményezések számának nö-
vekedése, illetve a tevékenységek skálájának bővülése a folyamat erősödését mu-
tatja. Társadalmi és szakpolitikai szempontból egyaránt fontos a jelenség kutatása.
2 A térségi innovatív agrárszereplők részletesebb jellemzését lásd: Biró 2017.
Szempontok innovatív agrárkezdeményezések társadalmi beágyazottságának vizsgálatához
A csíkszeredai székhelyű Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány (PAHRU)

a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjával együttműködésben
2013-ban indított kutatási programsorozatot a fentiekben jelzett újszerű kezdemé-
nyezések székelyföldi léptékű elemzésére. A program keretében eddig mintegy100
újszerű kezdeményezésről készült részletesebb adatfelvétel interjú és terepmunka
révén3. Az újszerű kezdeményezők csoportjának megjelölésére az „innovatív agrár-
kezdeményezések” megnevezést használtuk. Bár számuk gyarapszik, Everett Rogers
(2003) innovációs modellje alapján egyelőre az „újítók” csoportjáról beszélhetünk,
nem mondhatjuk azt, hogy a „korai adaptálók” csoportja kialakult volna.
Az innovatív kezdeményezések megjelenése és folyamatos számbeli gyarapodá-
sa elemzési és fejlesztéspolitikai kérdések egész sorát hozza előtérbe. Eltekintve az
utóbbiaktól, fontos elemzési feladat többek között az innovatív kezdeményezések
térségi kontextusának elemzése, az olyan sajátos tevékenységi csoport kutatása mint
amilyen a biogazdálkodóké, a külső hatások és az innovatív kezdeményezések közti
kapcsolat kutatása, a folyamat alakulására hatást gyakorló térségi endogén korlátok
elemzése, az ebben a folyamatban is tetten érhető generációváltás, nem utolsó sor-
ban pedig annak kutatása, hogy milyen paraméterek mentén, miként alakult és ala-
kul az innovatív kezdeményezések társadalmi beágyazódása.4
A gazdasági vállalkozások társadalmi beágyazódásnak problémaköre régóta a
szakmai érdeklődés előterében van (Polányi 2001/1944, Granowetter 1985), a vidé-
kiség előtérbe kerülésével a rurális környezetben zajló beágyazódási folyamatok is
kutatás tárgyává váltak, illetve megjelentek az olyan elemzések is, amelyek kimon-
dottan az innovatív agrárkezdeményezések beágyazódását vizsgálják (Hinrics 2000)
. Ezek a megközelítések előtérbe hoztak korábban kevéssé alkalmazott elemzési el-
járásokat is, többek között a scriptek elemzést (Vanclay–Enticott 2011), az agrár-
vállalkozók „stílusainak” leírását (van der Ploeg 1994), vagy pedig az olyan elem-
zéseket, amelyek ideáltípusokat igyekeznek azonosítani az agrárszereplők magatar-
tásaiban (Soliva 2007). Ezek a megközelítések fontos szerepet szánnak a grounded
theory szemléletén alapuló adatgyűjtésnek, illetve a feldolgozás során a narratívák
elemzésének. Kutatási programunk keretében a félstrukturált interjúkészítést és a
személyes megfigyelést alkalmaztuk az adatgyűjtési fázis során. Az interjús adat-
gyűjtés mellett szólt az a tény, hogy a vizsgált újszerű kezdeményezések szereplői
(innovációs ágensek) gyakorlatilag folyamatosan késztetést éreznek arra, hogy ér-
telmezzék a közvetlen környezethez való viszonyukat, értelmezzék és építsék saját
szerepüket, megmagyarázzák maguknak, hogy amit tesznek az a lokális kontextus-
ban miként értelmezhető, mi az értelme, célja, haszna. A folyamatos interpretációs
beállítódás narratívákat termel és tart életben, amelyek – az innovatív szereplő és a
lokális kontextus közti viszony változó jellegéből adódóan – standardizálódott ös�-
3 A kutatási program anyagából eddig hat kiadvány jelent meg , ezek anyaga a PAHRU honlapján
(www.pahru.ro ) a Kiadványok menüpont alatt olvashatók.
4 A téma részletesebb elemzésével a PAHRU kutatás sorozatát bemutató kötet tanulmányai foglal-
koznak: Biró–Sárosi-Blága 2018, Sárosi-Blága 2018, Kovács 2018.
177
Biró A. Zoltán
szetevőket (elvek, tézisek, nyelvi fordulatok,, metaforák, gesztusok stb.) és változó

elemeket egyaránt tartalmaznak. Az „én-ről szóló narratívák (Gergen–Gergen 2001)
előtérbe kerülése lehetőséget kínál arra, hogy az agrárszereplőkkel készített interjúk
révén az innovációs folyamatok társadalmi beágyazottságáról, illetve az ezzel kap-
csolatos kezdeményezésekről is hasznos információkat szerezzünk. Az interjúk ké-
szítésében ilyen esetben célszerű a grounded theory módszertanát követni (Glas-
ser–Strauss 1967), mindaddig folytatni az interjúalanyok megkeresését, amíg a nar-
ratívákban új összetevők jelennek meg, a tereptapasztalatok függvényében bővítve,
igazítva az adatgyűjtés tematikáját. Tekintettel arra, hogy az általunk vizsgált tér-
ségben a társadalomtörténeti előzmények a lokális szerkezetek és a lokális szereplők
vonatkozásában nagymértékű a strukturális egybeesés, egy-egy célcsoport esetén vi-
szonylag kevés számú adatközlő révén eljuthatunk a kutatott tárgykörrel kapcsola-
tos témák és attitűdök vélhetően teljes köréhez. Jelen tanulmány a biogazdálkodás-
sal foglalkozók vagy a biogazdálkodás iránt komolyan érdeklődő agrárszereplők kö-
rével foglalkozik, ebből a csoportból 19 interjú elemzése kapcsán fogalmazzuk meg
elemzési eredményeinket.
Az innovatív agárkezdeményezések társadalmi beágyazódásának kutatása kap-
csán ebben a tanulmányban három lokális mintázatot mutatunk be röviden. A szak-
irodalomban többféle tipológia került ki dolgozásra (ezek áttekintését lásd Dudek
2016), ezek mindenike tesztelhető olyan térségekben, mint az általunk vizsgált félpe-
riferikus vidék. Bármelyik tipológia alkalmazására teszünk is kísérletet hasznosnak
mutatkozik Zahra megjegyzése (Zahra 2007), miszerint a beágyazódási folyamatok
összetettek és dinamikus jellegűek, ezért érdemes olyan komplex fejlődési folyamat-
ként kezelni a beágyazódást, amelyben a hitelesség, a tudás, a kölcsönösség alaku-
lását alapvetően az adott társadalmi tér alakítja. Ez utóbbi szempont érvényesítése
érdekében a lokális léptékű elemzést választottuk. A tereptapasztalatok és a szakiro-
dalmi tipológiák ismeretében három elemzési témakör mutatkozott célravezetőnek:
• annak elemzése, hogy az új kezdeményezések strukturális szinten men�-
nyire, miként illeszkednek bele a lokális társadalmi szerkezetbe;
• miként, milyen cselekvések, események révén zajlik a beilleszkedés a min-
dennapi gyakorlat síkján;
• miként jelenik meg a beágyazódási folyamat az innovatív szereplők disz-
kurzusában.
Ez az elemzési eljárás az innovatív szereplők pozíciójából (a velük készített in-
terjúk, a működésük megfigyelése révén szerzett információk) tekint a beágyazódá-
si folyamatra. Az elemzési eljárások sora kibővíthető több más szemponttal, többek
között a befogadó közeg vizsgálatával.
A stukturális beágyazódás fontosabb mintázatai • A lokális léptékű struk-

turális beágyazódás azzal kapcsolatos, hogy az újszerű kezdeményesek és a lokális
léptékben domináns hagyományos családi gazdálkodási modell között milyen szer-
kezeti jellegű azonosságok, hasonlóságok vagy együttműködési felületek vannak, le-
gyenek azok akár a társadalomtörténeti előzmények eredményei vagy tudatos igazo-
dások. Amennyiben ilyenek vannak, vagy menet közben kialakulnak, akkor a struk-
turális egybeesések csökkenthetik az újszerű kezdeményezés idegenszerűségét.
Jellemző példák:
• Az innovatív szereplőkre jellemző az öndefiníció előtérbe helyezése,
amelynek révén magukat, tevékenységüket, termékeiket a helyi közösség
számára pozícionálják. Az öndefiníciós tevékenységnek több olyan elem is
előfordul, amelyek arra utalnak, vagy azt hangsúlyozzák explicit módon,
hogy ők is a helyi társadalomhoz tartoznak. Így például azt hangsúlyozzák,
hogy ezen a településen élő szüleik, nagyszüleik tevékenységét folytatják,
a település érdekében dolgoznak, ők is családi léptékű gazdálkodást mű-
ködtetnek, tevékenységüket a helyi adottságok hasznosítására alapozzák,
termékeik az adott helyhez kapcsolódnak.
• Hangsúlyozzák azt is, hogy amit ők tesznek az az egész település számára
követendő és követhető minta.
• Egyértelműen fontos számukra a közvetlen környezet figyelme, értékelése.
• Az élelmiszer előállítás kapcsán pedig azt emelik ki, hogy a „régiek” gaz-
dálkodási hagyományát folytatják, csak a technológia változott.
A lokális szerkezetbe való beágyazottságot érzékeltető magatartások, beállítódá-
sok azt az üzenetet próbálják közvetíteni a helyi közösség számára, hogy az innovatív
kezdeményezők is a helyi társadalom részei, nem lényegesen mások.
Gyakorlati jellegű beágyazódási eljárások • Az innovatív agrárszereplők gyak-

ran kezdeményeznek olyan együttműködési formákat vagy helyi szerepvállalási mó-
dokat, amelyek a napi gyakorlat szintjén teremtenek kapcsolatot a helyi közösséggel
vagy annak egyes tagjaival. A tereptapasztalat szerint az ilyen kezdeményezések sok-
félék, személyenként nagyon különbözőek, és kevés kivételtől eltekintve az innovatív
vállalkozók saját erőforrásaira alapozódnak.
Jellemző példák:
• termelési együttműködési formák kezdeményezése helyi családokkal;
• idényjellegű vagy rendszeres munkaalkalom biztosítása helyiek számára;
• termelési, technológiai tanácsadói (problémamegoldói) szerep alkalmi
vagy rendszeres működtetése helyi léptékben;
• szakmai ismeretek átadása rendszeresített formában vagy alkalmi jelleggel;
• a termeléshez kapcsolódó technológiai szolgáltatás fölvállalása;
• a saját terméknek a település nevével való összekapcsolása, a település-
marketing támogatása.
A beágyazódás diszkurzív formái • Ebbe a csoportba olyan szövegek, állásfog-

lalások tartoznak, amelyek az innovatív agrárszereplő és a helyi társadalom közti
jelenlegi viszony értelmezésével foglalkoznak (a viszony miért olyan amilyen), illet-
ve ennek a viszonynak a várható alakulásával. Ezek a szövegek egyértelműen jel-
zik, hogy a helyi társadalommal való kapcsolatban ágens szereplők az innovatív kez-
deményezőknek van (illetve lehet), a helyi közösség ennek a viszonynak az alakí-
179
Biró A. Zoltán
tásban nem aktív. Egyelőre a térségben nincsen példa arra, hogy külső intézményi
vagy szakmai szereplő foglalkozna ennek a viszonynak a menedzselésével, ezért je-
len helyzetben az innovatív agrárszereplők és a helyi társadalom közti viszony alaku-
lása kizárólag az előbbiek döntésétől, szerepvállalási hajlandóságától függ.
• A kutatás eredményei alapján azt mondhatjuk, hogy az innovátorok tu-
datosítják a maguk számára a lokális léptékű ágens szerepet és ez explicit
módon is megfogalmazódik.
• Arra a kérdésre, hogy az agrárinnováció helyi térnyerése érdekében haj-
landók lennének-e szerepvállalásra egyértelműen igenlő és gyakorlati jel-
legű válaszokat adtak.
• Kiemelik az általuk birtokolt tudás újszerűségét és helyi hasznosítási le-
hetőségeit.
*
A bemutatott beágyazódási mintázatok (strukturális, gyakorlati, diszkurzív) azt
jelzik, hogy maga a beágyazódási folyamat egyelőre diffúz és efemer jellegű, inkább
kísérletek halmazára emlékezetet mintsem erősödő, határozott irányt mutató trend-
re. Maga az innovációs folyamat is „mozgásban van”, a szerepek még alakulóban
vannak, ezért a lokális léptékű beágyazódás kezdeményezések, sikeres és kevésbé si-
keres próbálkozások sorozatát mutatja. A kívülről érkező vagy kívülről hozott tudá-
sok, technológiák, minták helyi társadalomba való illeszkedésének megértése nem
csupán egy adott innovatív vállalkozás keretein belül érdekes a szakmai elemző szá-
mára, hanem az innovatív szereplő és a helyi társadalom közti viszony vonatkozá-
sában is. A beágyazódás ma tapasztalható formái azt jelzik, hogy az innovatív sze-
replők inkább strukturális értelemben részei a helyi társadalomnak, funkcionális ér-
telemben kevésbé. A lokális léptékű agrárinnováció, mint a ruralitás új dimenziója
jelen van a térségben, és hasznos elemzési terepet kínál mindazok számára, akik a
ruralitás mai működési mintázatait, a vidékiség napjainkban alakuló formáit a glo-
bális hatások és a lokális struktúrák találkozási felületein próbálják megragadni.
Szakirodalom
Almstedt, Åsa – Brouder, Patrick – Karlsson, Svante – Lundmark, Linda

2014 Beyond Post-Productivism: From Rural Policy Discourse to Rural Diversity.
European Countryside 6. (4) 297–306.
Biró A. Zoltán
2017 Új elitszerepek rurális környezetben. In: Biró A. Zoltán – Magyar Ferenc
(szerk.): A generációváltás esélyei. Agrárvállalkozók innovatív szerepe a
székelyföldi térségben. Státus Kiadó, Csíkszereda, 13–39.
Biró A. Zoltán – Sárosi-Blága Ágnes

2018 Beágyazódás vagy marginalizálódás? Szempontok a székelyföldi innovatív ag-
rárvállalkozások vizsgálatához. In: Biró A. Zoltán – Magyar Ferenc (szerk.):
Kísérlet vagy modell? Az agrárinnováció mint székelyföldi fejlesztési para-
digma. Státus Kiadó, Csíkszereda, 56–96.
Dudek, Michał
2016 Economic Activity in Agriculture in the Perspective of Embeddednes Theory:
The Case of Poland. Economics of Agriculture. (1) 205–215.
Fekete Éva, G.
2008 A fejlődés és a versenyképesség értelmezése kevésbé fejlett térségekben. In:
Lengyel Imre – Lukovich Miklós (szerk.): Kérdőjelek a régiók gazdasági fej-
lődésében. JATEPress, Szeged, 130–152.
Gergen, Kenneth J. – Gergen, Mary M.
2001 A narratívumok és az én mint viszonyrendszer. In: László J. – Thomka B. (szerk.):
Narratívák 5. Narratív pszichológia. Kijárat Kiadó, Budapest, 77–120.
Glasser, Barney G. – Strauss, Anselm L.
1967 The Discovery og Grounded Theory: Strategies of Qualitative Research.
Aldine, Chicago.
Granovetter, Mark
1985 Economic Action and Social Structure: The Problem of Embeddedness. The
American Journal of Sociology 91. (3) 481–510.
Herslund, Lise
2012 The Rural Creative Class: Counterurbanisations and Entrepreneurship in the
Danish Countryside. Sociologia Ruralis 52. (2) 235–255.
Hinrics, C. C.
2000 Embeddedness and Local Food Systems: Notes on Two Types of Direct Agri-
cultural Market. Journal of Rural Studies 16. (3) 295–303
Kovács Judit
2018 A társadalmi beágyazódást alakító tényezők vizsgálata Székelyföldön. In: Biró
A. Zoltán – Magyar Ferenc (szerk.): Kísérlet vagy modell? Az agrárinnová-
ció, mint székelyföldi fejlesztési paradigma. Státus Kiadó, Csíkszereda, 97–117.
Neumeier, Stefan
2012 Why do Social Innovations in Rural Development Matter and Should They be
Considered More Seriously in Rural Development Research? – Proposal for a
Stronger Focus on Social Innovations in Rural Development Research. Socio-
logia Ruralis 52. (1) 48–69.
OECD
2006 The New Rural Paradigm: Policies and Governance. OECD publications,
Paris.
181
Biró A. Zoltán
van der Ploeg, Jan Douwe et. al.

2000 Rural Development: From Practices and Policies towards Theory. Sociologia
Ruralis 40. (4) 391–408.
van der Ploeg, Jan Douwe
1994 Styles of Farming. An Introductory Note on Concepts and Methodology. In:
van der Ploeg, Jan Douwe – Long, Ann (eds.): Born from within. Practices
and Perspectives of Endogeonus Rural Develompent. Van Gorcum, Assen,
7–30.
Polanyi, Karl
2001 [1944]) The Great Transformation: The Political and Economic Origins of
our Time. With a foreword from Joseph E. Stiglitz and introduction from
Fred Block. Beacon Press, Boston MA.
Ray, Cristopher
1998 Culture Economies: A Perspective on Local Rural Development in Europe.
Centre for Rural Economy, Newcastle.
Rogers, Everett M.
2003 Diffision of Innovations. Fifth Edition. Free Press, New York.
2018 Szakirodalmi szempontok a társadalmi beágyazódás elemzéséhez. In: Biró A.
Zoltán – Magyar Ferenc (szerk.): Kísérlet vagy modell? Az agrárinnováció,
mint székelyföldi fejlesztési paradigma. Státus Kiadó, Csíkszereda, 40–55.
Shucksmith, Mark
2010 Disintegrated Rural Development? Neo-endogenous Rural Development,
Planning and Place-Shaping in Diffused Power Contexts. Sociologia Ruralis
50. (1) 1–14.
Soliva, Reto
2007 Landscape Stories: Using Ideal Type Narratives as a Heuristic Devices in
Rural Studies. Journal of Rural Studies 32. (1) 62–74.
Vanclay, Frank – Enticott, Gareth
2011 The Role and Functioning of Cultural Scripts in Farming and Agriculture. So-
ciologia Ruralis 51. (3) 256–271.
Woods, Michael
2007 Engaging the Global Countryside: Globalization, Hybridity and the Recons-
titution of Rural Place. Progress in Human Geography 31. (4) 485–507.
Zahra, Shaker A.
2007 Contextualizing Theory Building in Entrepreneurship Research. Journal of
Business Venturing 22. (3) 433–452.
Puncte de vedere pentru analiza încorporării sociale

a inițiativelor agrare inovative
Studiul analizează modelele de încorporare a actorilor inovativi în rândul fermierilor ecologici

din Ținutul Secuiesc. Pe baza interviurilor cu fermierii, încorporarea poate fi examinată la trei
niveluri: la nivel structural, la nivelul practicii cotidiene și la nivelul narativ. Rezultatele analizei
indică faptul că procesul de încorporare este difuz și efemer, și nu indică o direcție sau o tendință
definitivă. Formele actuale de încorporare sugerează că actorii inovatori din această regiune fac
parte din societatea locală în sens structural, și nu în sensul funcțional.
Viewpoints to the Analysis of Social Embeddedness

of Innovative Farming Initiatives
The study examines the patterns of innovative actors’ embeddedness among organic farmers in
Szeklerland. Based on interviews with farmers, the embeddedness could be examined at three le-
vels: at structural level, at the level of everyday practice and the narrative level. The results of the
analysis indicate that the process of embeddedness is diffuse and ephemeral, and does not in-
dicate a definite direction or trend. The present forms of embeddedness suggest that innovative
actors in this region are the part of local society in structural sense, and not in a functional sense.
183
Bodó Julianna
A munkamigráció hatása
a rurális közösségekre
A székelyföldi munkamigrációról
A külföldre irányuló munkamigráció társadalmi jelensége komplex folyamat, amely

a kibocsátó és a befogadó közegre egyaránt hatást gyakorol. A két hely – a migrán-
sok otthoni környezete és az általuk megcélzott idegen környezet – mindegyikére be-
folyással van a munkamigráció: a munkaerőpiacra, a szocio-kulturális környezetre, a
kibocsátók és a befogadók mindennapi életére, az eltávozás és a visszatérés által ge-
nerált beilleszkedési és „visszailleszkedési” mechanizmusokra, a régiók, a lokalitások
fejlődésére, a családok életvezetésére és gazdasági helyzetére. Hatást gyakorol a köz-
életi-politikai diskurzusokra, olyan megideologizált vélekedéseket generál, amelyek a
migrációról alkotott képet a mindennapi beszédalkalmakban is alakítják, ugyanakkor
az aktuálpolitikai helyzeteknek megfelelően a nyilvános szférában megjelenő migráci-
ós diskurzusokat is építik – mind a befogadó, mind a kibocsátó közeg esetében. Ezek a
diskurzusok sokféleképpen tematizálják a munkamigrációt, ezen tematizációk között
visszatérő motívumként jelenik meg a migráció és a fejlődés kapcsolata.
Jelen írásomban a Székelyföldről külföldre irányuló munkamigrációnak azt a
szegmensét vázolom fel, amely a migrációt a fejlődés összefüggésében mutatja meg.
A székelyföldi munkamigráció a rendszerváltás óta folyamatosan jelenlévő tár-
sadalmi jelenség. A térség lakói az 1989-es változások után igen hamar reagáltak a
külföldre utazás és munkavállalás hirtelen megnyíló lehetőségeire, és ezzel egy olyan
folyamat indult el, amely azóta is töretlen dinamikát és intenzitást mutat. Ha a je-
lenség társadalomtörténeti gyökereit keressük, akkor azzal a ténnyel szembesülünk,
hogy ennek a rurális térségnek a lakói az otthontól távoli, hosszabb-rövidebb ide-
ig tartó munkavállalást egy olyan lehetőségnek tekintették és tekintik ma is, amely
– a térség kulturális gyakorlatának részeként – a mindennapi életvezetés gondjai-
nak megoldása céljából alkalmazható, az épp adott társadalmi-politikai helyzetnek
megfelelően. Az adott helyzet határozza meg a munkamigráció irányát, időtartamát,
gyakoriságát, az elvégzendő munkák típusát. Az1989 utáni tömeges külföldi munka-
vállalás esetében azt látjuk, hogy egyik közvetlen célja a rendszerváltás előtt felhal-
mozott hiányok gyors pótlása volt. Az azóta eltelt több mint két és fél évtizedes idő-
szakban változó trendek mutatkoztak meg a jelenség lefolyásában: módosultak az
185
Bodó Julianna
okok és a célok, színesedett a célországok palettája, egyre több társadalmi réteg és

korosztály jelent meg a munkamigráció aktorai között, növekedett a nők aránya, so-
kat változott a kibocsátó és a befogadó közeg közti viszony magatartásbeli és mentá-
lis megélése a migránsok részéről.
A térségi munkamigráció rendszerváltás utáni dinamikája igen hamar kiváltotta a
társadalomkutatók érdeklődését. A csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai
Kutatások Központja 1995–1996-ban végezte el a témával kapcsolatos első kutatást
(Bodó szerk. 1996), ezt követően több, a kutatóintézet térséggel foglalkozó kutatása
érintette a migrációval kapcsolatos kérdéseket. A 2000-esévek közepétől a Sapien-
tia – EMTE Társadalomtudományi Tanszékén megalakult migrációkutató munka-
csoport is bekapcsolódott a munkamigráció kutatásába. Vizsgálódásaink elsősorban
a kulturális antropológia szemléletét és módszereit követik, kiegészülve szociológiai
adatfelvételek ide vonatkozó eredményeivel. Az évek során több száz beszélgetés ké-
szült a térségből külföldre vándorló munkamigránsokkal, ezek elemzése során arra
törekedtünk, hogy az érintettek migrációs tapasztalatait belehelyezzük a térség tár-
sadalmi-kulturális kontextusába. Olyan képet igyekeztünk felvázolni a jelenségről,
amely egyrészt napjaink térségi migrációjának legfontosabb jellemzőit mutatja meg,
másrészt feltárja azokat a trendszerű változásokat, amelyek mentén a már több mint
két és fél évtizedes folyamat korszakolása is kirajzolódik (Bodó 2008, Biró–Bodó
2009). A jelenség összefüggést mutat a nemzetközi migrációs trendekkel, ugyanak-
kor továbbra is magában hordozza a helyi kulturális mintáknak megfelelő jegyeket.
Ha röviden vázolni szeretnénk az elemzett korszak (az elmúlt két és fél évtized)
trendszerű változásai mentén megmutatkozó székelyföldi migrációs gyakorlatokat,
akkor két egymástól elkülönülő korszakra figyelhetünk fel, ugyanakkor megfigyel-
hetők már azok a legújabb vonások is, amelyek egy harmadik korszakot jeleznek. A
rendszerváltás utáni tíz év migrációs gyakorlatát az jellemezte, hogy a munkavállaló
az otthoni hiányok gyors betöltésének céljából vállalta a külföldi munkát: rövidebb
kint-tartózkodás, gyors pénzkereset, ezzel együtt távolságtartás a befogadó környe-
zettől – ezek voltak legfontosabb jellemzői ennek a korszaknak. A kétezres évek ele-
jén már megjelenik az a tendencia, amely a székelyföldi munkamigráció transzna-
cionalizálódását mutatja: a külföldi munkavállaló már nem zárkózik el az idegen vi-
lágtól, nem a pénzkeresetet tekinti kizárólagos motivációnak és migránséletformá-
nak, hanem az idegen világ megismerését, viszonylagos beélését is fontosnak tart-
ja. Az utóbbi években bekövetkezett trendszerű változások által pedig egy új kor-
szak látszik körvonalazódni. A változás olyan migráns-magatartásokban érhető tet-
ten, amelyek a jelenség automatizálódását mutatják (az emberek akkor is elmennek
külföldre dolgozni, amikor az otthoni lehetőségek már nem annyira kényszerítőek,
nemcsak a taszítás elve érvényesül tehát, hanem nagy szerepet kap a vonzás ténye-
zője is): a külföldi munka időtartama egyre hosszabbra nyúlik, a migráns által el-
érendő célok sem olyan természetűek, amelyek az időbeliséget meghatároznák. Elő-
térbe kerül a projektszemlélet, amely nem a hosszú távú tervezésre, hanem a gyors
és előre nem mindig látható váltásokra, az azokra adható gyors reagálásokra alapoz
(Bodó 2016a, 2016b).
A munkamigráció hatása a rurális közösségekre
Migráció és fejlődés
A migrációhoz kapcsolódó vizsgálatok körében gyakran foglalkoznak a migráció és

a fejlődés kapcsolatával. Az általunk vizsgált térség esetében is kiemelt jelentősége
van ennek a tematizációnak, hisz egy olyan térségről van szó, amely egyrészt a kevés-
bé fejlett térségekhez tartozik, másrészt hagyományosan kibocsátó közegnek számít
(Bodó 2016b). Kérdésként tevődik fel tehát, hogy a hosszú ideje tartó, intenzív mig-
rációs folyamat tekinthető-e a rurális, periférikus, elmaradott térség fejlődésének
előmozdítójaként, vagy inkább annak akadályozójaként kell értelmeznünk.
A térség életképességének, fejlődésének, jövőjének taglalása a munkamigráció
kontextusában gyakran ideologikus megközelítésben vázol fel negatív forgatóköny-
veket, amelyek a népességfogyást, a térség kiürülését, a munkaerő elvándorlását,
az agyelszívást, a fiatalok végleges kilépését tekintik a rurális térségekre leselkedő
legnagyobb veszélynek – ebben pedig a külföldi munkamigrációt a legfőbb kiváltó
okként tüntetik fel. Mindezekkel szemben megjelennek ugyanakkor azok a véleke-
dések is, amelyek a munkamigrációnak a rurális térségekre gyakorolt jótékony ha-
tását feltételezik. A pozitív hatást elsősorban az olyan, az egyéni-családi életvitelben
megmutatkozó változásokban látják, amelyek a lokalitások számára is hasznos hoza-
dékkal bírnak/bírhatnak: kisvállalkozások elindítása, munkahelyteremtés, az egyé-
ni-családi megélhetés javuló tendenciái, a jólét növekedése, munkaerőpiaci sikerek,
tanulás, tapasztalatszerzés).
A migráció és a fejlődés kapcsolatával foglalkozó szakmai munkákban a pozi-
tív és negatív megítélések váltakoznak egymással. Ezeket a továbbiakban de Haas
(2010) és Taylor (1999) munkái nyomán vázolom fel röviden, jelezve a paradigma-
váltások legfontosabb pontjait. A migráció – mint a fejlődés előmozdítója – az op-
timista forgatókönyvekben (funkcionalista-modernizációs paradigma) jelenik meg.
Ezek úgy tekintenek a migránsokra, mint akik a helyi fejlődés előmozdítói lesznek,
akik kulcsszerepet játszanak abban, hogy enyhítsék a fejlett és fejletlen térségek köz-
ti különbségeket. Ezen elképzelés szerint a migránsok a folyamat egyéni szereplői-
nek tekinthetők, akik ugyan a személyes haszon elérése céljából választják a külföl-
di munkát, de ezzel együtt a társadalmi innováció hordozóivá válnak/válhatnak. A
munkájukból származó anyagi haszon a kibocsátó közegbe tér vissza, azoknak a ta-
pasztalatoknak a hasznosulása is otthon megy végbe, amelyeket otthonuktól távol
szereznek. Az optimista forgatókönyv szerint ezek az egyéni hasznok összeadódnak,
és akár a makroszintű fejlődési folyamatok előmozdítóivá is válhatnak.
A pesszimista forgatókönyv meglátásai a fentiekkel szemben negatív megítélése-
ket tartalmaznak. Ezek három szinten fogalmazódnak meg: mikro-, makro- és me-
zoszinten. Az egyéni élet (mikroszint) terén azt látják, hogy a migránsok nem pro-
duktív formában hasznosítják a külföldi munka során szerzett pénzt: elpazarolják,
presztízsfogyasztásra fordítják, mértéken felüli lakásépítésre költik. A társadalom
makro szintjét tekintve pedig azokra a veszélyekre hívják fel a figyelmet, amelyek
szintén kedvezőtlenül befolyásolják a kibocsátó közeg fejlődését: az agyelszívás, a
munkaerő elvándorlása lesz ezen megközelítések szerint a munkamigráció negatív
187
Bodó Julianna
következménye. Ugyancsak a negatív hatásokra mutatnak rá a mezoszinten (regio-

nális vagy lokális) készült elemzések, amelyek azt jelzik, hogy a migráció nem egyen-
líti ki, mégcsak nem is csökkenti a kibocsátó és a befogadó régiók közti fejlődési kü-
lönbségeket, hanem inkább tovább növeli azokat. Az egyenlőtlenségek növekedésé-
vel erősödik a függőségi helyzet is. Mivel az egyenlőtlenségek tovább növekednek, a
migránsok végleges kilépése is nagyobb eséllyel van jelen.
A migráció és a fejlődés kapcsolatának született egy árnyaltabb megközelítése is,
amely a migráció transznacionlizálódásához, illetve a jelenség antropológiai szemlé-
letű megközelítéséhez is kapcsolódik. Ez az irányzat a munkamigráció meghatározó
egységének a családot, a háztartást tekinti, és azokat az életvezetési stratégiákat vizs-
gálja, amelyek családi léptékűek. Ilyen megközelítésben a mikro szinten megmutat-
kozó migrációs magatartások nemcsak az aktuális családi szükségletek kielégítését
célozzák meg, hanem mindazoknak a társadalmi feltételeknek a karbantartását is,
amelyek a család jónak tartott működéséhez szükségesek. Ez pedig már nem pusz-
tán gazdasági tényezőket jelent, hanem a migránsok szocio-kulturális helyzetét is
figyelembe veszi. Ennek értelmében a családi jólét növelése együtt jár a fejlődéssel,
hiszen olyan kiadásokat takar, amelyek a családtagok tanulására, az egészség meg-
őrzésére, a lakhatási körülmények javítására, a rekreációs tevékenységek fedezésére
szolgálnak.
Ez az árnyaltabb megközelítés a helyi fejlődés gondolatát a családok megélhetési
lehetőségeinek javítási szándékához kapcsolja. A migránsok egyéni törekvései tehát
az egyéni és a térségi/lokális (rurális) fejlődés elemeivé válhatnak.
Székelyföldi munkamigráció és fejlődés
Ha egy gyors áttekintésben kívánjuk számbavenni a jelenben zajló székelyföldi mun-

kamigráció és a fejlődés kapcsolatát, szerencsésnek mutatkozik a fenti forgatóköny-
vek közül az árnyaltabb megközelítési szempontokat hívni segítségül. Annál is in-
kább alkalmazhatónak látszik ez a megközelítés, mert – mint az előbbiekben már
említettem – saját kutatásaink már jó ideje jelzik, hogy ebben a térségben is előtérbe
került a migráció transznacionális jellege. A kilencvenes évek migrációs gyakorlatá-
hoz képest ez következő változásra utal: a migránsok már nem húznak éles határvo-
nalat a két közeg, a kibocsátó és a befogadó világ közé. Mindennapi migrációs pra-
xisaik nem a két világ határvonalainak éles meghúzására törekednek, hanem inkább
a közelítésre: a munkavégzés terén túl az idegen világ egyre több pontjával érintkez-
nek, idejüket már nem csak munkavégzésre fordítják, hanem olyan tevékenységekre
is, amelyek a másik világ megismerését, beélését célozzák. Az utazási, a határátlépé-
si lehetőségek is megváltoztak, leegyszerűsödtek, az otthoniakkal való kapcsolattar-
tás módozatai is átalakultak (gyakori kapcsolattarás, akár napi szinten is), a külföldi
munkavállalás formalizálódott, legalizálódott. Mindezek a tényezők hozzájárultak
ahhoz, hogy a székelyföldi munkavállalók számára a két világ közti kapcsolat termé-
szetessé vált, a kettő szimultán megélése lehetséges lett. Első ide vonatkozó munká-
inkban úgy fogalmaztuk ezt meg, hogy a külföldi munkavállalás nem a Nagy Kilépés
többé, hanem a mindennapi életvezetés egyik vállalható gyakorlata. Ugyancsak az
árnyaltabb megközelítés használhatóságát jelzi számunkra az a tényező, amely ezen
megközelítésekben kiemelt szerepet kap: a kibocsátó közeg természete, annak szo-
cio-kulturális adottságai. A kilépő ember magatartását ugyanis ebben a közegben ér-
demes kontextualizálni, ha érvényes kijelentéseket akarunk tenni a térség lakóinak
migrációs magatartásáról. Ez feltételezi az antropológiai szemléletmód érvényesíté-
sét, amelynek középpontjában a migráló ember áll a maga kulturális meghatározott-
ságaival. Ilyenformán az otthoni közegben megjelenő migrációs hatás, jelen esetben
a migrációhoz kapcsolható fejlődés/fejlesztés természetéről is árnyaltabb képet kap-
hatunk. Ugyancsak termékenynek mutatkozik az árnyaltabb megközelítés azon té-
tele, amely a munkamigráció alapvető egységének a családi háztartást tekinti, lévén
szó esetünkben egy olyan régióról, ahol a család szerepe a mindennapi élet megszer-
vezés, a felmerülő problémák megoldása terén igen fontosnak mutatkozik.
A következőkben csupán jelzésszerűen utalok néhány olyan kutatási tapaszta-
latra, amely a jelenben folyó székelyföldi munkamigráció és a fejlődés kapcsolatára
vonatkozik.
Megfigyeléseink az mutatják, hogy a munkamigráció anyagi hasznosulása első-
sorban a család, a családi gazdaságok szintjén mutatkozik meg. Egybehangzóan a
nemzetközi vagy a romániai hasonló vizsgálatok tapasztalataival, az általunk vizs-
gált térségben is kevesebb a külföldön keresett pénz produktív felhasználása (pl.
vállalkozás beindítása), mint az egyéni jólét növelésére fordított befektetés. Leg�-
gyakoribb a házépítés, a lakásvásárlás, a lakófelület bővítése, feljavítása vagy a gép-
kocsi vásárlás. Ha tisztán közgazdasági dimenzióban szemléljük ezt a tényt, ezek
valóban improduktív felhasználási módok, és ilyen értelemben a fent vázolt nega-
tív forgatókönyv megállapításait erősítik. Ha viszont az árnyaltabb szempont meg-
közelítési szempontjai szerint tekintünk ezekre a tényezőkre, azt kell mondanunk,
hogy ezek a befektetések megfelelnek a munkamigránsok kibocsátó közegének szo-
cio-kulturális körülményeinek. Ha a társadalmi közeget nézzük: napjainkban a szé-
lesebb társadalom nem nyújtja az egyén/a család számára azt a szociális védőhálót,
amelyben szükség esetén megbízhat, amelyhez folyamodhat. Ilyenformán egy, eset-
leg a szükségleteket meghaladó lakás felépítése olyan családi biztosítéknak tekinthe-
tő, amely sokkal nagyobb biztonságot jelent, mint a hiányos, rosszul működő társa-
dalmi struktúrák. Ha pedig a helyi táradalom kulturális szabályai felől vesszük sze-
mügyre a jelenséget, a mértéken felüli építkezés vagy akár a családi ünnepekbe tör-
ténő befektetés a helyi társadalomban elfoglalt hely megerősítését is szolgálja. Nem
elhanyagolható szempont az sem, hogy az egyén, a család, amennyiben saját erejéből
(nem bízva a kiszámíthatatlanul működő intézményekben – pl. a pénzintézmények
hitelfolyósítási gyakorlatában) éri el azt, hogy a saját igényei szerinti lakóhelyet biz-
tosítson magának, megteremti azt a „jóllétet”, amely napjaink társadalmában egyre
kiemeltebb szerephez jut. Ugyancsak ide sorolhatjuk a rekreációs tevékenységekre
(utazások, nyaralások) fordított anyagi forrásokat sem, amely tényező a változó ér-
tékvilág (a materiális értékek felől a posztmateriális értékek felé történő elmozdulás)
189
Bodó Julianna
jelzéseikén értelmezhető. Itt utalnék a munkamigráció új gazdaságtanának elméle-

tére, amely a migráns magatartást szélesebb társadalmi kontextusban vizsgálja, és
nemcsak a jövedelem növekedését tartja a fejlődés mércéjének, hanem azt is, hogy
az emberek milyen lehetőségeket tudnak felhasználni annak érdekében, hogy egy ál-
taluk jónak tartott életforma szerint éljenek.
Ugyancsak itt említem meg a munkamigráció azon hozadékát, amely nehezen
mérhető anyagiakban, de a fejlődés tényezőjeként ragadható meg. A tacit tudásról,
a tacit befektetésről van szó. A székelyföldi munkamigránsokkal folytatott beszélge-
téseink során számos olyan példával találkoztunk, amikor beszélgetőpartnereink a
külföldi munka terén szerzett tapasztalatokról számoltak be. A tudás egyrészt szak-
mai tudást jelent, de jelenti azt az újszerű tudást is, ami a rugalmasságra, a vállalko-
zó szellemre, a munkaerőpiacon indirekt módon kamatoztatható tudásra utal. A ta-
pasztalatszerzés sem csupán a munka terén szerzett új ismeretekre vonatkozik (azok
is nagyon fontosak), hanem az életvezetés, a családi élet megszervezése, a család-
tagok közti viszony működtetése terén szerzet új ismeretekre, amelyeket a külföldi
munkavállalók mérlegelés tárgyává tesznek itthoni életük megszervezésekor. A tacit
tudás gyakran az önérvényesítés új lehetőségeinek megismerését is jelenti. Mindez
a helyi tudáskészletbe beépíthető fejlődési tényezőként is értékelhető, mint a humán
tőke fejlesztésének egyik módja.
Említésre méltó a külföldi munkának az a hozadéka, amely a tanulásba történő
befektetést jelenti. Nagyon sok olyan esettel találkoztunk, amikor a középkorú mun-
kavállaló gyermekei taníttatásának költségeit kívánja megkeresni a külföldi mun-
kával. Emellett egyre elterjedtebb az a gyakorlat, amikor a fiatal munkavállaló saját
tanulmányai fedezése érdekében vállal külföldi munkát. Ebben az esetben nem el-
hanyagolható tényező az individualizációs törekvés is, ami egyre gyakoribb a fiatal
munkavállalók körében. Itt említhető a kimondottan tanulási célú migráció, amely
új, de egyre inkább dinamizálódó jelenség: a tanulmányaikat vagy azok egy részét
külföldön végző fiatalok esete. Ezek nem munkavégzés céljából történő kilépések, de
mivel egy felívelő jelenségről van szó, hozadéka pedig jelentős fejlesztési potenciált
hordoz, beható vizsgálata célszerű lenne.
A munkamigráció szerepe a térségi fejlesztéspolitikában
Írásomat néhány fejlesztéspolitikai szempont vázolásával zárom. A székelyföldi tér-

ségben végzett migrációs kutatásaink azt jelzik, hogy a migráció jelensége napjaink-
ban térségi modernizációs tényezőként is értelmezhető. A külföldi munkavállalók a
kibocsátó közegbe visszatérve az anyagiak mellett tudással, tapasztalatokkal, tech-
nológiai ismeretekkel gazdagodnak. A megkeresett pénz, az új eszközök, a munka-
tapasztalatok mellett új életvezetési modelleket is hoznak magukkal. A munkamig-
ráció nem csupán anyagi hasznot hoz az egyén vagy a család számára. A befogadó
közegben a munkavállaló olyan ismeretekkel találkozik, olyan képességeket szerez,
amelyek itthoni hasznosítása modernizációs folyamatokat indíthat el. Nem túlzás
azt állítani, hogy különösen a fiatalok esetében – akik munkamigrációs szerepe egy-
re jelentősebb, számuk egyre nagyobb – egyfajta tanulási, szocializációs folyamatról
van szó.
Természetesen számolni kell azzal, hogy a munkamigráció célországai általában
olyan paraméterekkel jellemezhetők, amelyek a székelyföldi szereplők számára kö-
vetendőnek, megszerzendőnek, használhatónak, megtanulandónak minősülnek, vi-
szont az itthoni környezet nem minden tekintetben fogadóképes ezen megszerzett
ismeretek itthoni hasznosítására. A munkamigráció korábbi szakaszában (a kilenc-
venes években) elsősorban a pénz, valamint az új eszközök és technológiák jelen-
tették a munkamigráció általi fejlődés tényezőit, de mára ez kibővült egy sor más
elemmel. Ma már egyre gyakoribb, hogy a munkamigrációs szereplők számára az
értékek, az életvezetési és családszervezési minták, a kapcsolatmenedzselési és szer-
vezési módok, az egyéni karrier alakításának módozatai lesznek a külföldön szerzett,
pénzben nem mérhető legfontosabb javak. Mindez olyan fejlesztéspolitikai tényező-
nek tekinthető, amely bár nem annyira látványos, mint az anyagi befektetések, a he-
lyi fejlődés előmozdítója lehet.
Szakirodalom
Bodó Julianna
2008 Diskurzusok és életutak a migráció tükrében. Scientia Humana, Budapest.
2016a Határátlépések, térbeélések. Migránsok a transznacionális térben. Iskolakul-
túra 26. (1) 20–30.
2016b Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán –
Bodó Julianna (szerk.): Helyzetek és változások. Székelyföldi társadalomtu-
dományi kutatások a DOMUS program támogatásával. Státus Kiadó, Csík-
szereda, 36–54.
Bodó Julianna (szerk.)
1996 Elvándorlók? Vendégmunka és életforma a Székelyföldön. (Helyzet Köny-
vek.) Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda.
Bodó Julianna – Biró A. Zoltán
2009 Értékek a transznacionális térben. Székelyföldi munkamigránsok értékorien-
tációi. Antropológiai Műhely. (15) 7–36.
de Haas, Hein
2010 Migration and Development: a Theoretical Perspective. International Mig-
ration Review 44. (1) 1–38.
Taylor, J. Edward
1999 The New Economics of Labour Migration and the Role of Remittances in the
Migration Process. International Migration 37. (1) 63–88.
191
Bodó Julianna
Efectele migraţiei de muncă asupra regiunilor rurale
Articolul tratează unele aspecte ale migrației forței de muncă în Secuimea de după 1989. Stu-
diul se bazează pe experiențele de cercetare ale Grupului de Antropologie Comunicaţională și
ale Universității „Sapientia”, Facultatea de Ştiinţe Economice, Socio-umane şi Inginereşti din
Miercurea Ciuc. Prima parte a studiului prezintă paradigmele teoretice care analizează relația
dintre migrația forței de muncă și dezvoltarea. Următoarea secțiune prezintă două segmente ale
migrației forței de muncă în Ținutul Secuiesc și impactul acesteia asupra mediului de emisie:
impactul migrației asupra fermelor familiale, schimbările în valori și dezvoltarea cunoștințelor
tacite, a investițiilor tacite și a capitalului uman. Studiul se încheie cu creionarea unor aspecte
ale politicii de dezvoltare.
The Effects of Labour Migration on Rural Settings
The present article deals with some aspects of the labour migration in Szeklerland after 1989.
The study is based on research experiences of WAC – Center for Regional and Anthropological
Research and Sapientia Hungarian University of Transylvania, Miercurea Ciuc. The first part of
the study presents the theoretical paradigms analysing the relationship between labour migrati-
on and development. The following section presents two segments of labour migration in Szek-
lerland and its effects on the sending medium: the effects of migration on family farms, the chan-
ges in values, and the development of tacit knowledge, tacit investment and human capital. The
study ends with some aspects of development policy.
Balatonyi Judit
A külföldi munkavállalás gyimesi értelmezései:

problémák és a lehetséges megoldások a
mindennapi és nyilvános diskurzusok szintjén
5 éve, nem tudom, kérdeztek egy kulturális esemény kapcsán, hogy és nála-
tok Gyimesben is ugyanez a probléma, mint Kárpát-medencében? A fiata-
lok elvándorolnak? Néztem, hova vándorolnak? Megállította a mikrofont.
Elmagyarázta megint ezt a kérdést. Hogy hát arról van szó, hogy a fiatalok
szedik magukat és elmennek külföldre. Mondom, én hallottam a moldvai-
aktól, hogy mennek, s úgy a román részről, de több nem. Most ez tényleg
aktuális lett. [...] de sok diákjaink vannak, akik tényleg itt végeznek a 12
osztállyal most, körülbelül több mint a fele, tehát a háromnegyed része azt
mondták, kérdeztem mi lesz, hogyan lesz tovább. Olyan is van, hogy nem
érettségizik, mert már megvan a munkahelye, alig várta, hogy megkapja
azt a papírt, hogy ő elvégezte a 12 osztályt. A Facebookon már láttam a ké-
pét, hogy szedi a spárgát valahol.
E fenti szavakkal idézte fel még 2016-ban a Marosvásárhelyi Rádiónak adott

interjúját egy gyimesfelsőloki tanár. A beszélgetésből is kitűnik, 2010 előtt más ro-
mániai, erdélyi településekkel, például a Pulay Gergő és Bondár Anita által vizsgált
Székkel (vö: Bondár 2005, Pulay 2005, Hesz 2012: 32) összevetve, ahol a gazda-
sági migráció hol kisebb, hol nagyobb mértékben már évszázadok óta részese volt
a helyi társadalmi-gazdasági folyamatoknak (Péter 2011), Gyimesben mindez nem
volt igazán meghatározó. Az elmúlt években azonban robbanásszerűen megnőtt a
külföldi munkára jelentkezők száma. A gazdasági migráció Gyimesben is totális tár-
sadalmi ténnyé vált. A helyi társadalom valamennyi rétegét érinti: középkorúak, s
többségében a még nem házas fiatalok, férfiak és kisebb arányban nők indulnak sze-
rencsét próbálni, pénzt keresni a nagyvilágba, elsősorban Németországba, Angliába,
észak-európai országokba (Norvégiába, Dániába), Olaszországba, s egyre ritkábban
Magyarországra. Míg Dániában és Norvégiában elsősorban a gyimesközéplokiak,
addig Svájcban csak a gyimesfelsőlokiak dolgoznak, valamint Magyarországon nem
dolgoznak gyimesbükkiek. A külföldi munkavállalók nagy része fizikai szakmunkát
végez, ezt követi az agrárszektorban elhelyezkedők aránya, illetve az irodai alkal-
mazottak és az önálló vállalkozók – ők töltik a legtöbb időt, évi 7 hónapnál is többet
193
Balatonyi Judit
külföldön (lásd Bodor 2017: 37). Gyimesben egyébként a kortárs székelyföldi gya-
korlatokhoz hasonlatosan a külföldi munkavállalás oka elsősorban a helyi munka-
helyek hiánya, a tőkeszerzés, a tudásszerzés és a továbbtanulás vágya (a pénz nagy
részét a kint dolgozók hazaküldik, illetve otthon költik el). Itt is döntően társadalmi
hálózatokon keresztül szerveződik a gazdasági migráció, ez magyarázza a korábban
említett célország-preferenciákat is; és ezt hangsúlyozzák a nemzetközi migrációku-
tatás viszonylatában az újabb pluralista hálózatelméleti munkák szerzői, így például
Douglas Massey, Dumitru Sandu és John Salt is (lásd Salt 2001; Massey et al. 2001,
2003; Sandu 2007). Míg az idősebbek és a középkorúak inkább a családi kapcsola-
tok által létrehozott hálózatokat, a fiatalok a baráti kapcsolatokat kedvelik.
Úgy látom továbbá, hogy a gyimesi migrációs kultúrát, illetve annak helyi voná-
sait (a fentebb tárgyalt Székelyföldre és alapvetően Romániára is érvényes regio-
nális, illetve globálisabb strukturális faktorok mellett) jelentősen meghatározzák a
kivándorlással, és külföldi munkavállalással kapcsolatos helyi diskurzusok is, illetve
általuk a helyi ágensek. A pletyka és a különféle nyilvános hírek szerepét, „erejét”
egyébként már Durst Judit is kiemelte egy közelmúltban elhangzott konferencia-
előadásában, amikor is a magyarországi romák kanadai migrációval kapcsolatos
döntéseit vizsgálta.1 Előadásomban arra vállalkozom, hogy felvázoljam, melyek is
azok a külföldi munkavállalással kapcsolatos helyi diskurzusok, amelyek uralják a
gyimesi közbeszédet. Bemutatom, hogyan vélekednek az elvándorlás és a külföl-
di munkavállalás kérdéséről a helyi társadalom mikro- és mezoszintjein, és azt is
számba veszem, hogy mindezek a diskurzusok, hogyan is hatnak a helyi migrációs
folyamatokra, illetve magára a helyi társadalomra. Úgy látom ugyanis, hogy a jelen-
ség helyi értelmezései hasonló nagyságrendű folyamatokat indítottak el Gyimesben,
mint amelyeket a térségbe irányuló turizmus váltott ki az 1990-es évektől kezdve
egészen napjainkig.
A külföldi munkavállalás mezoszintű értelmezéseire két példát fogok hozni.
Szemléltetem majd a helyi egyház állásfoglalását. Egy gyimesfelsőloki pap 2016 és
2018 közötti prédikációit és médiának adott különféle nyilatkozatait veszem rövi-
den górcső alá, ugyanis a lelki atya a különféle megszólalásaiba gyakran belefoglalta,
beleszőtte a fiatalok elvándorlásának a kérdését. A másik példa egy 2016-os gyimes-
középloki, hidegségi elvándorlás, külföldi munkavállalás témájú kerekasztal-beszél-
getés lesz. Arra fogok törekedni, hogy a gyimesi gazdasági migrációs gyakorlatot ne
egy eleve adott, objektív aspektusokkal leírható társadalmi-gazdasági problémaként
kezeljem, hanem a konstruktivista problémaszemléletet követve inkább a kérdés
interpretatív és szubjektív dimenzióira irányítom a figyelmet (lásd még Holstein–
Miller 1993, Best–Harris 2013). A migrációt meghatározó és értelmező helyi diskur-
zusok formálódásáról, gazdasági, társadalmi és kulturális összefüggéseiről lesz tehát
1 The role of gossip and rumour publics in migration decision-making among Hungarian Roma
című előadása 2018. májusában hangzott el a MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Ki-
sebbségkutató Intézete által szervezett Workshop on Gossip, Reputation, and Honesty című kon-
ferencián.
A külföldi munkavállalás gyimesi értelmezései
szó. Elsőként a mindennapi, személyes beszélgetésekből kirajzolódó főbb csapásirá-

nyokról, majd a helyi tudáselit különféle elképzeléseiről beszélek.
Gazdasági migrációval kapcsolatos mindennapi diskurzusok
2011 és 2016 közötti gyimesi terepmunkáim alatt számos olyan helyzetet figyelhet-
tem meg, amelyek valamilyen módon kapcsolatban álltak a térség egyre fokozódó
gazdasági migrációs gyakorlataival. Egyre szebb és nagyobb házak készültek el és
külföldi rendszámú nyugati autók jelentek meg a gyimesi utakon (1. kép); „a kül-
földi munkából telik rá” – suttogták a szomszédok. Újonnan kivitelezett fürdőszo-
bákkal dicsekedtek el a boldog tulajdonosaik, és olyan leparkettázott szobákkal is,
amelyeknek a költségét külföldön kereste meg a szorgalmas édesapa. Sok esetben a
családi gazdaságok stabilizálásába, illetve fejlesztésébe, gyarapításába fektették be
az ily módon befolyt pénzt, új mezőgazdasági gépeket vásároltak, növelték az állatál-
lományt. Szerelmi kapcsolatok és házasságok mentek tönkre, vagy éppen teljesedtek
ki, erősödtek meg azok alatt a hosszú hónapok, esetleg évek alatt, amíg a társ külföl-
dön tartózkodott. Nyaranta mezőgazdasági idénymunkákra: spárga-, eper-, málna-
szedésre; építkezésekre, és hosszabb távú gyári munkákra toboroztak külföldi cégek
helyi összekötői munkaerőt, illetve a gyimesiek is hosszasan böngészték a különféle
Facebook-csoportokba feltöltött vagy éppen az otthonaik kerítésére papíron felfüg-
gesztett külföldi álláshirdetéseket. Segítettem már önéletrajzot írni egy magasabb
végzettséghez kötött külföldi munkára jelentkező fiatalnak, s ültem már olyan 17-18
évesek társaságában is, akik egymás szavába vágva tervezgették izgatottan a külföl-
di útjukat röviddel az érettségi után. A külföldi munkavégzéssel kapcsolatos helyi
ismereteikből kiindulva, elsősorban közösen, csapatosan szerettek volna útra kelni.
Beszélgettem aggódó és nagyon büszke szülőkkel is. Egy alkalommal (2014 nyarán)
és ez egy különösen drámai, megrázó szituáció volt, egy idős roma férfi kérlelt hos�-
szasan, már-már rimánkodva, hogy segítsek kiszabadítani egy németországi eper-
földön rabszolgaként sínylődő fiát. Számos olyan lakodalomban vettem részt, ahol a
vendégek közül többek külföldről tértek haza egy kis időre. Úgy próbálták ütemezni
a szabadságukat, hogy a nyári lakodalmak és az egyéb ünnepek beleférjenek. Megint
máskor maguk az ünnepeltek siettek haza saját lakodalmukat vagy éppen kortársta-
lálkozójukat otthon, a szülőfalujukban ünnepelni.
Tapasztalataim szerint tehát a migrációval kapcsolatos mindennapi beszélgeté-
sek Gyimesben alapvetően pozitív színezetűek. Egyelőre, inkább a külföldi munka-
végzés előnyeit hangsúlyozzák. Mert bár sorra előkerülnek olyan külföldi munka-
végzéssel kapcsolatos kudarctörténetek is, amelyek például, azt beszélik el, hogy a
magányos útra indulók az otthoni társadalmi kapcsolataikat nélkülözve az egyedül-
léttől szenvednek. Arról is sokszor hallani, hogy a meggazdagodás reményében kül-
földre igyekvő naiv munkavállalókat, hogyan verték át, használták ki, vagy dolgoztat-
tak rabszolgaként. Ugyanakkor azt is gyakran hangsúlyozzák, s ezért az ilyen negatív
kicsengésű történetek egyben tanmeseként, jó tanácsként is szolgálnak, hogyha jó
195
Balatonyi Judit
barát, ismerős segít a külföldi álláshoz jutásban, vagy ha csoportosan, barátaik kör-
ében kelnek útra a fiatalok, elkerülhető a kudarc, a kiégés, és az idegenben végzett
munka biztonsága, és a gazdasági sikeresség garantálható. Fontos megjegyezni azt
is, hogy az elvándorlással kapcsolatos mindennapi diskurzusok sokszor valamilyen
formában érintik a helyi társadalom általánosabb érvényű (érték)válságának kér-
dését is. Erre mutatott rá a spanyolországi Alcalában élő és dolgozó románok mig-
rációs gyakorlatait elemezve Christian Moreh is (Moreh 2014). Mindez alapvetően
a generációs különbségeket, a változásokat, illetve a változások igényét is tükrözi.
Tudniillik arról van szó, hogy míg az idősebbek ragaszkodnak a hagyományos érté-
kekhez: a mezőgazdasági munkához, a nagyállattartáshoz. Mentalitásuknak, gyime-
si identitásuknak része a helyben maradás, a gürcölés, a kemény munkával megter-
melt, megszerzett javak értékként való feltüntetése, ahogy azt a Kallós Zoltán által
a 1970-es években gyűjtött Idegen földre ne siess című gyimesi keserves szövege is
hirdeti. „Ne menj messze földre lakni / Míg hazádba’ meg tudsz élni” – erre az idé-
zetre még visszatérek. A fiatalok és középkorúak inkább más jellegű, például irodai,
vagy éppen kereskedői, vállalkozói munkára vágynak, illetve jól, jobban szeretnének
keresni – és a helyi lehetőségek híján vállalkoznak a külföldi munkára. S mindezt
az idegenbe való elcsángálást valamelyest belsővé is, gyimesi identitásuk részévé
is teszik. Ezt, vagyis a migrációs narratívák identitáserősítő funkcióját már Váradi
Mónika is kiemelte a vajdaságiak tanulmányi célú migrációs gyakorlatait elemezve
(Váradi 2013).
Mindezzel összefüggésben a helyi fejlesztések fontosságát is hangsúlyozzák, azt,
hogyha több lenne helyben a lehetőség, maradnának. Gyakran előkerül a „tisztes-
séges” munka, illetve a társadalmi bizalmatlanság kérdése is. A külföldi munka, a
helyi turisztika, a vendéglátás, vagy éppen a gazdálkodás kerül ilyenkor összevetés-
re. Ebben a relációban jelenik meg sokszor az újgazdagok (újgazdagék) társadalmi
megítélése, elitélése vagy éppen piedesztálra emelése is. Az offline diskurzusok mel-
lett ez utóbbinak kedveznek az online színterek, így a Facebook felületén a külföldön
dolgozó gyimesi felhasználók naponta osztanak meg fényképeket pompás vacsorák-
ról, utazásokról, európai álomnyaralásokról, közös szórakozásokról, illetve a meg-
szerzett luxuscikkeikről, s ahogy azt korábban hallottuk, magáról a munkavégzésről,
akár a spárgaszedésről is. Ezzel is inspirálják, motiválják a barátaikat, ismerőseiket
az elindulásra. A helyzet tehát a mindennapi diskurzusok szintjén nem fekete vagy
fehér, de egyelőre az uralkodó narratíva a külföldi migráció pozitív előjele, amely
potenciális sikerrel kecsegtető gazdasági stratégiaként tűnik fel.
Gazdasági migrációval kapcsolatos nyilvános diskurzusok
Ha áttérünk a nyilvános, mezoszintű diskurzusok vizsgálatára, akkor azt láthatjuk,

hogy a helyi tudáselit egyelőre elsősorban értelmezni, meghatározni próbálja a je-
lenséget, illetve már nagyjából kirajzolódott néhány olyan csapásirány is, amelyek
mentén a döntéshozók kezelni, uralni kívánják a migráció okozta újabb helyzetet.
Arról beszélgetnek és vitáznak több fórumon is, hogy a kivándorlás, a külföldi mun-
kavégzés egyáltalán problémát jelent-e, káros-e a helyi közösségre, a kivándorlókra,
a településre nézve, s amennyiben igen, hogyan lehetne a problémát orvosolni.
Elöljáróban megjegyzem, hogy mind a helyi egyház, s mind a világi, politikai-
gazdasági és kulturális elit jellemzően a saját elfoglalt pozíció és a képviselt értékek
felől közelítenek a témához, továbbá építenek a helyiek saját tapasztalataira (tehát
a mikroszintű narratívákra), a mindenkori hazai és anyaországi uralkodó politikai
diskurzusok vonatkozó motívumaira is.
Elsőként a helyi egyház, s kiemelten egy idősebb gyimesfelsőloki plébános migrá-
ciós-narratíváiról beszélek. A gyimesfelsőloki pap szerint a fiatalok a helyi lehetősé-
gek híján mennek el külföldre. Megérti, érteni véli a döntésüket, ugyanakkor sajnálja
azt, hogy a boldogulásuk érdekében elhagyták, elhagyják a szülőföldjüket, és nélkü-
lözniük kell a családjukat, barátaikat, a helyi közösséget. Prédikációiban, és média-
megnyilatkozásaiban gyakran idéz olyan helyi fiataloktól hallott migrációs története-
ket, amelyeknek szereplői magányosak voltak külföldön. Vagy éppen, s ezt egy évek
óta Németországban élő és dolgozó pár 2016-os esküvőjén hallottam, arról beszélt a
prédikáció során, hogy még a külföldi papok is azért imádkoznak, hogy az ott, ide-
genben dolgozók egyszer hazatérhessenek, és a családjukkal lehessenek. Illetve ha ezt
nem tehetik, szerinte a gyimesiek az idegenben felkeresett katolikus templomban is
otthon lehetnek, hiszen az egyház, a szentmise biztosítja számukra az otthonosságot.
Egyik asszonyka elmondta, hogy elmentek egy csoporttal Németországba

dolgozni. Elég nehéz a munka, de elég jól megfizetik és egy kicsi végtartalé-
kot tudnak maguknak szerezni. De vasárnaponként valamit csináltak, mert
mindig mentek a templomba, nem sokat értettek a szentmiséből, a prédiká-
cióból, de jól érezték magukat. Mert ott voltak a misén. És egyik alkalommal
az a német plébános odament hozzá. Megköszönte nekik, hogy vasárnapon-
ként látta, hogy egy csoportban ott voltak a templomban. És azt mondotta,
hogy ezt a vasárnapi szentmisét, bármennyire nem értik egymást, értük vé-
gezte. Azért végezte, volt tolmács, fordított, hogy egészségesek maradjanak
a nehéz munka közben, aztán tudjanak visszatérni a szeretteikhez, vigyék
haza a keresetüket, és hogyha. Ezért imádkozott a szentmisében a német
pap magyar testvéreiért. Vegyétek észre testvéreim, hogy a katolikus temp-
lomban mindenütt otthon vagytok. (2016)
A visszatérés gondolata szinte minden megszólalásakor előkerült – az, hogy ha

elmennek is szerencsét próbálni, a szívük mégis visszahúzza őket. (2017) Mindezt,
a visszatérést, olyan etnikus-kulturális-vallási specifikumnak tekinti, amely alapve-
tően pozitív színezetet ad a társadalmi-gazdasági látleletként jelentkező helyi migrá-
ciós gyakorlatoknak. Szerinte mindebben kiemelt szerepe van az egyháznak: hiszen
a helyi papok a vallásos ünnepek, a néphagyományok, és a népviselet felülről irányí-
tott koordinálásával próbálják megerősíteni a helyiek vallásos-kulturális identitásait
(gyimesi identitásait), vagyis erősítik a gyimesiek „szívét”.
197
Balatonyi Judit
Most térjünk át röviden a 2016-os gyimesközéploki, hidegségi migráció témá-

jú kerekasztal-beszélgetés tanulságaira. A rendezvényt egy a helyi hagyományőr-
zés szálait is részben irányító gyimesi tanár hívta életre. Az eseménynek, amely
az önmagában is beszédes, a már idézett gyimesi keserves kezdősorát, az Idegen
földre ne siess címet viselte, egy kisebb templombúcsúra, a hidegségi Sarlós Bol-
dogasszony búcsúra rászervezett zene és táncfesztivál adott keretet, annak egy
zártkörű programja volt (2. kép). A beszélgetésen Gyimesközéplok, Gyimesfelsőlok
polgármesterei, megyetanácsosok, a fesztivál helyi és magyarországi szervezői, il-
letve jászberényi és vajdasági hagyományőrző zenészek, táncosok, énekesek vettek
részt. A meghívottak a saját térségükben tapasztalt kulturális változásokról, a ha-
gyományőrzés szerepéről, a helyi munkalehetőségek hiányáról beszéltek hasonló
tónusokkal. Első körben egy olyan „glokális” (Meyrowitz 2005: 29–30) jelenség-
ként interpretálták a gazdasági migrációt, amely valamely formában szinte minden
európai közösséget érint, és amely, minden szórványban, diaszpórában élő közös-
séget, így a vajdasági és gyimesi közösségeket is a népességfogyás okán jobban, ége-
tőbben érint.
De amíg a vajdasági és a jászsági, illetve budapesti résztvevők elsősorban negatív,
megfordíthatatlan, megállíthatatlan folyamatként tekintettek a külföldi munkavál-
lalásra, a gyimesiek állásfoglalása már nem volt ilyen egyértelmű. S bár a probléma-
konstrukció, a probléma meghatározása során a gyimesi küldöttek is követni próbál-
ták azokat az elhangzott főbb állításokat – amelyek a migrációval kapcsolatos hazai,
magyarországi nyilvános politikai diskurzusokhoz igazodtak, és az elnéptelenedés,
kultúravesztés, értékválság témáit is érintették.
Amint belekezdtek a probléma helyi szintű tárgyalásába, a felvázolt kérdéseket
Gyimes kontextusába helyezték és a saját tudásukkal és tapasztalataikkal egyeztet-
ték (így például, helyiektől hallott migrációs történeteket idéztek fel), kissé eltávo-
lodtak a negatív retorikától. A gyimesközéploki és gyimesfelsőloki polgármesterek,
és a megyetanácsosok amellett érveltek, hogy Gyimesben nem is csökken igazán a
lakosság száma, hiszen a fiatalok, ha elmennek is, előbb-vagy utóbb hazajönnek.
De azért van egy olyan remény bennem is, hogyha elmennek a fiataljaink,
úgyis nagyrészt hazajönnek. Aki meg itt marad, az meg csinálja a gyereket,
hogy már most jön az ötödik. (2016)
Egyébként a statisztikai adatokat áttekintve elmondható, hogy a térség természe-

tes szaporulata csekély mértékben ugyan, de negatív irányba halad, kivéve Gyimes-
középlok esetét, ahol 2006 után jelentős mértékű növekedés is észlelhető (vö: www.
insse.ro). A gyimesi résztvevők egyetértettek abban is, hogy a külföldi munkaválla-
lók a helyi társadalmi kapcsolataik erőssége miatt térnek haza:
Valaki aki otthonról olyat kapott, baráti társaságokról van szó, az biztos,
hogy hazajön. ha meg nem, az is jó, aki ott marad, mert van olyan példa is,
hogy egy olyan iskolát végez el, amivel itthon nem tudja kamatoztatni ezt
a tudását. De viszont olyan helyen tudja segíteni ezt a közösséget, hogy az

nekünk a javunkra válik. (2016)
A visszatérés mellett, további pozitívumként említették a külföldön felhalmozott,

majd itthon kamatoztatott gazdasági és társadalmi tőkepotenciált:
De láttam, hogy az itteni fiatalok között is sokat láttam, hogy megkeresik

a pénzt, az autóját itt kell megmutassa, hogy milyet tudott venni. Ott nem
nézi meg senki, itt érzi jól magát. [...] Mert épülnek szép házak, elég itt a
faluúton végig menni, mert ezeknek a szép házaknak a nagy része ezekből a
pénzekből épül.
A migrációs-folyamat mérséklésén, és a visszatérő, és itthon maradó fiatalok

helyzetbe hozásáról is hosszasan gondolkoztak. Két egymással ellentétesnek tűnő,
mégis több szálon összefüggő stratégia bontakozott ki: az egyik a helyi kultúra, ha-
gyományőrzés eddigi jó gyakorlatait méltatta, és a további örökségesítő törekvéseket
hangsúlyozta: „tényleg a hagyomány az, annak megtartó ereje van”; „a lelket melen-
geti, de megélni belőle nem lehet.” A másik elgondolás, a gazdasági, turisztikai fej-
lesztéseket, beruházásokat sürgette: „Amúgy még munkahelyet is biztosítani. […]”
Az újabb gazdasági fejlesztések kapcsán elsősorban a hagyományos gazdálkodás
korlátait, nehézségeit, és a mezőgazdasági-, hús- és tejtermékek helyi értékesítésé-
nek, s az erre épülő kisvállalatok (vágóhidak, tejfeldolgozók) létrehozásának szük-
ségességét hangoztatták. A turisztikai fejlesztések kapcsán a helyi örökségek újabb
funkcióiról is beszéltek: kiemelték, hogy azon túl, hogy azok erősítik a közösségi ös�-
szetartást, mint turisztikai termékek el is adhatók, piacra vihetők. Így például sze-
rintük a gazdasági modernizációt hátráltató hagyományos gazdálkodási technikák
a turizmus, a vendéglátás kötelékeiben eladhatóvá, gazdasági-kulturális értékekké
válhatnak.
Összegző gondolatok
Azt láthattuk tehát, míg a mikroszintű diskurzusok elsősorban az egyéni boldogulást

támogatják, addig a helyi tudáselit a gyimesi társadalom, a helyi közösség, a helyi
kultúra, a helyi települések további sorsáról gondolkodnak közösen. Ugyanakkor
szeretném hangsúlyozni azt is, hogy a hivatalos narratívák, és a személyes történetek
igazából nem válnak el élesen egymástól, nem párhuzamosan vannak jelen a helyi
társadalomban, hanem folytonosan találkoznak, konfrontálódnak, és befolyásolják
is egymást. Külön-külön, s együttesen is számos kulturális választ idéznek elő.
Láthattuk, hogy a migrációs-diskurzusok, s azok által lényegében maguk a gyi-
mesiek befolyásolják, irányítják a külföldi munkaszervezés, tervezés különféle fázi-
sait; értelmezik és keretezik az elutazás, az ottlét, az ideiglenes illetve a végleges vis�-
szatérések átmeneti rítusait, az integrációt és a reintegrációt; segítik az otthonosság
199
Balatonyi Judit
kialakítását (itt is, ott is). Befolyásolják a migrációs kedvet, serkentik akár a kiván-
dorlást, de be is húzzák-húzatják a vészféket, amint valamiféle társadalmi-közösségi
krízis, trauma jelentkezik, illetve ha az beazonosításra kerül – nagy szerepük van
tehát a reziliencia, a rugalmas alkalmazkodóképesség kialakításában.
A gyimesi közösség a migráció-témájú diskurzusok segítségével tematizálja to-
vábbá a társadalmi-kulturális változások különböző irányú folyamatait. Az elmúlt
években több olyan gazdasági beruházás, fejlesztés, illetve hagyományőrző tevé-
kenység indult el Gyimesben, ahol fontos hivatkozási alap volt a migráció. A kö-
zösség összetartása, szórakoztatása végett különféle újabb táncalkalmakat, zenés
esteket és ünnepeket szerveznek. Itt említem meg pl. a hamarosan beüzemelésre
kerülő gyimesközéploki szövetkezeti tejfeldolgozót – amelynek költségeit egyrészt
az Országos Vidékfejlesztési Program pályázata fedezi, másrészt az alaptőkéhez az
önkormányzat is jelentősen hozzájárult az önkormányzati legelők után kapott álla-
mi támogatások visszaforgatásával. Pontosan két éve kezdődött a kivitelezés – a fő
mottó a térség élhetőbbé tétele és az elvándorlás megállítása volt.2 Hasonló okok
miatt épült fel Gyimesfelsőlokon egy körülbelül ezerháromszáz méter hosszú, egész
évben használható sínes bobpálya is, amelynek ötletét Németországból hozta haza
egy fiatal gyimesi beruházó.3 Elmondható tehát, hogy a különböző migrációs nar-
ratívák egyúttal hatással lehetnek a helyi modernizációs folyamatokra, ugyanakkor
a modernizációval ellentétesen, illetve azzal párhuzamosan elindíthatják a hagyo-
mányőrzés, örökségesítés, közösségépítés/erősítés újabb hullámait: Jan Assmann
kifejezésével élve, „bekapcsolják”, „bekapcsoltatják” a helyi társadalom különféle
fűtő- és hűtőberendezéseit (vö: Assmann 1999) is.
Szakirodalom
Assmann, Jan
1999 A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magas-
kultúrákban. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest.
Best, Joel – Harris, Scott R. (eds.)
2013 Making Sense of Social Problems. New Images, New Issues. Lynne Rienner
Publishers, Boulder, CO.
Bodor Erika-Mária
2017 Migrációs potenciál a Gyimesekben. Szakdolgozat. Babeş–Bolyai Tudo-
mányegyetem, Földrajz Kar, Kolozsvár. (Elérhetőség: http://hargitamegye-
ert.ro/hu/wp-content/uploads/2017/09/Szk.-Migr%C3%A1ci%C3%B3s-
potenci%C3%A1l-a-Gyimesekben.pdf; letöltve: 2018. okt. 14.)
2 Forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/gyimeskozeploki-tejfeldolgozo-n-rovidesen-megjelennek-
az-elso-termekeik; letöltve: 2018. okt. 14.
3 Forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/az-orszag-leghosszabb-bobpalyaja-epul-gyimesfelsolokon;
letöltve: 2018. okt. 14.
Bondár Anita
2005 Női migráció és változó nemi szerepek. Széki asszonyok Budapesten. In: Fe-
ischmidt Margit (szerk.): Erdély (de) konstrukciók. Tanulmányok. (Tabula
Könyvek, 7). Néprajzi Múzeum – PTI Kommunikáció- és Médiatudományi
Tanszék, Budapest–Pécs, 163–183.
Hesz Ágnes
2012 Élők, holtak és adósságok. (Kultúrák keresztútján, 16). L’Harmattan – PTE
Néprajz–Kulturális Antropológia Tanszék, Budapest.
Holstein, James A. – Miller, Gale
1993 Social Constructionism and Social Problems Work. In: Uők (eds.): Reconsi-
dering Social Constructionism. Debates in Social Problems Theory. Aldine
de Gruyter, New York, 151–172.
Massey, Douglas S. et al.
2001 A nemzetközi migráció elméletei: éttekintés és értékelés. In: Sik Endre
(szerk.): A migráció szociológiája. Szociális és Családügyi Minisztérium, Bu-
dapest, 17–21.
2003 Patterns and Processes of International Migration in the 21st Century. (Kéz-
irat, konferencia előadás, elhangzott az African Migration in Comparative
Perspective című konferencián, Johannesburg, június 4–7.) (Elérhetőség:
http://citeseerx.ist.psu.edu/viewdoc/download?doi=10.1.1.473.925&rep=re
p1&type=pdf; letöltve: 2018. okt. 23.)
Meyrowitz, Joshua
2005 A glokalitás hajnala. A hely és önazonosság új élménye a globális faluban.
Világosság XXXXVI. (6) 29–36.
Moreh, Christian
2014 Alcalái románok. Migráció és társadalmi differenciálódás. L’Harmattan,
Budapest.
Péter Emőke Katalin
2011 Külföldi munkavállalás társadalmi-gazdasági jellemzői Hargita megyében.
Doktori disszertáció. Szent István Egyetem, Gazdálkodás és Szervezéstudo-
mányok Doktori Iskola, Gödöllő. (Elérhetőség: https://szie.hu/file/tti/archi-
vum/Peter_Emoke_Katalin_ertekezes.pdf; letöltve: 2018. okt. 14.)
Pulay Gergő
2005 A vendégmunka mint életforma. Széki építőmunkások Budapesten. In: Fe-
ischmidt Margit (szerk.): Erdély (de) konstrukciók. Tanulmányok. (Tabula
Könyvek, 7). Néprajzi Múzeum – PTI Kommunikáció- és Médiatudományi
Tanszék, Budapest–Pécs, 143–161.
201
Balatonyi Judit
Salt, John
2001 A nemzetközi tendenciák és típusok összehasonlító áttekintése, 1950–1980.
In: Sik Endre (szerk.): A migráció szociológiája. Szociális és Családügyi Mi-
nisztérium, Budapest, 59–68.
Sandu, Dimitru
2007 Community Selectivity of Temporary Emigration from Romania. Romanian
Journal of Population Studies. (1–2) 11–45.
Váradi Mónika Mária
2013 Migrációs történetek, döntések és narratív identitás. A tanulmányi célú mig-
rációról – másként. Tér és Társadalom 27. (2) 96–117.
Interpretările muncii în străinătate în regiunea Ghimeș: probleme și soluții posi-

bile în discursurile cotidiene și cele publice
În studiul de față autoarea analizează discursurile locale referitoare la munca în străinătate, un

subiect dominant în discursul public din regiunea Ghimeș. Ea nu abordează practica economică
migrantă ca o problemă social-economică ab ovo, care poate fi descrisă prin aspecte obiective,
ci – urmând o abordare constructivistă – mai degrabă face referire la dimensiunile ei interpreta-
tive și subiective. Ea focusează pe formarea, respectiv relațiile economice, sociale și culturale ale
discursurilor locale, ce determină și totodată interpretează procesul migrației. Autoarea prezintă
care este opinia localnicilor despre migrația cu scop economic, ce se vehiculează prin discursuri
cotidiene și publice, dar face referire și la modul în care toate aceste discursuri afectează proce-
sele de migrare locale, respectiv societatea locală în sine.
Local Interpretations of Economic Migration in Ghimeş: Problems and Problem-

Solving Attempts in Everyday and Public Discourses
In the present paper the author analyzes the dominant local discourses on economic migration
in the Ghimeş region of Romania. Instead of representing the objective social-economic aspects,
she rather applies a social constructionist approach and examines the subjective and personal
interpretative dimensions of the issue, focusing on how local discourses affect and interpret mig-
ration practices within the socio-economic and cultural context of the region. The author also
examines how Ghimeş people perceive and talk about economic migration on the levels of the
everyday and public discourses, and how these discourses affect actual migration processes and
also the local society.
Képek
1. kép. Német rendszámú lakodalmas autó egy Németországban dolgozó

gyimesi pár lakodalmán. (2016, Gyimesközéplok)
2. kép. II. TatrospArt Feszt meghívója. (2016)
203
Kotics József

A zabolai cigány–magyar kapcsolatviszonyok
változásfolyamata 1998–2018
Bevezetés
2001-ben jelent meg Andrew Cartwright könyve The Return of the Peasant. Land
Reform in Post-Communist Romania címmel (Cartwright 2001). A szerző a romá-
niai átalakulási folyamatot egyértelműen a kommunista rezsim előtti időszakhoz
való visszatérésként, a paraszti világ újjáéledéseként jellemzi. A későbbi kutatások
megerősítik ezt a vélekedést s egyre árnyaltabban mutatják be a kontinuitás meglé-
tét a paraszti világ korábbi formáival. A kutatók éles szemmel veszik észre, hogy a
tradicionális gazdálkodási minták újjáéledése egyáltalán nem valamiféle nosztalgi-
kus vágyódásként interpretálható, hanem olyan kényszerként, amely jelen pillanat-
ban az egyetlen fennmaradási esély az ott élők számára (Biró–Gagyi–Oláh 1994).
Az egyéni szereplők által feleleveníthető egyetlen gazdálkodási modell pedig a kol-
lektivizálás előtti kis- és középparaszti gazdálkodás volt.
Magyarországra vonatkozóan a néprajzkutatók, szociológusok, társadalom-
történészek, ha eltérő vonatkozásait is vizsgálják ugyanannak a dolognak, sajá-
tos módszertani eszköztáruk segítségével egy valamiben egyetértenek: a mai vi-
szonyok jellemzésére nem alkalmazható a parasztság fogalma (Juhász 1986–1987,
2005; Valuch 2003; Szilágyi 2005; Harcsa 1994). A történeti parasztságnak vagy
tradicionális paraszti kultúrának nevezett társadalmi képződmény ma nem bír töb-
bé relevanciával. Abban azonban közel sincs egyetértés, hogyan is nevezzék meg azt
az entitást, ami ma megragadható, de leggyakrabban vidéki társadalomról, rurális
térről, falusi társadalomról vagy vidéki térről írnak.
Bár határozottan állítottuk, hogy a paraszti kultúra elvesztette relevanciáját,
nem kerülhetjük meg azt a kérdést, hogy mely vonatkozásokban ragadható meg fo-
lyamatosság a mai viszonyokkal.
Az 1989-et követő évek sokak számára bizonyíthatták, hogy a magyar tár-
sadalom és gazdaság szerkezetének sokkal több a hosszú időtartamú konti
nuus eleme, mint azt a társadalom elemzői évtizedeken keresztül feltételezték
(Kovách1997: 22).
205
Kotics József
A felhasznált erőforrások sokszínűsége, a mezőgazdasági családi üzemek gyak-

ran nagyon vegyes termékszerkezete, a falusi háztartások pluriaktív jövedelemszer-
zése a hagyományos rurális tevékenységstruktúra újraéledésére és folytonosságá-
ra utalnak. A mezőgazdasági családi üzemek többsége nem specializált termelésű.
A gazdasági pluriaktivitás, legalábbis magyarországi változatainak jelentős része,
jellegzetesen a paraszti gazdasági- és viselkedéskultúra eleme. A kétségtelen piac-
gazdasági kezdetek a rurális településeken, a kényszerek és vonzások kölcsönhatása
miatt, a legnagyobb csoportoknál inkább a parasztosodás, mint a polgárosodás irá-
nyába mutatnak. (Kovách 1997: 35.)
„A vidékszociológusok a hetvenes évek közepétől vizsgálati terepüket, a vidéki
társadalmat egyre inkább úgy szemlélték, mint értelmezési rendszereket, s a fő ku-
tatási kérdéssé az vált, hogy az egyes vidékértelmezési és – fejlesztési paradigmák-
nak mik a jellemzői és milyen tényezők járulnak hozzá a paradigmaváltásokhoz.”
(Csite 1999: 137.) A vidékkutatásokban a paradigma-központú megközelítések a ko-
rábbi lineáris történelemszemlélettel való szakítást jelezték, hisz mind a modernizá-
ciós elmélet, mind a parasztkutatások, mind az új agrárszociológia a vidéket egy, a
modernitás kora előttről eredeztethető társadalomszerveződési típussal hozta össze-
függésbe. (Csite 1999: 137.)
A jelenkori vidékkutatások kedvelt terepévé a lokalitás vált. Általános kutatói vé-
lekedés szerint a kutatási hangsúlyt azokra a kérdésekre kell helyezni, hogy milyen
intézményi viszonyok irányítják a térbeli struktúrák reprodukcióját, s mi jellemzi a
lokális társadalmi cselekvés és a helyi társadalmon kívülről eredő akciók kapcsola-
tát (Csite 1999: 143).
A mai vidékkutatók többsége a társadalmi konstruktivista megközelítést vallja
magáénak. Noha maga a konstruktivista tradíció is rendkívül szerteágazó, a pers-
pektíva emberszemlélete, a jelentéskonstruáló és a világot folyamatosan újradefini-
áló társadalmi cselekvő közös nevezőre hozza a különböző témákkal foglalkozó ku-
tatókat. (Csite 1999: 144.) Marc Mormont-nál (1987) jelent meg a diskurzus és a rep-
rezentáció fogalma mint elemzési eszköz, s ő alkalmazta először a ruralitás fogalmát,
mint egy új, a vidék értelmezésében bekövetkezett fordulat terminusát. „Míg koráb-
ban azért beszéltünk a vidéki világról, hogy egy különálló univerzumot definiáljunk
(vagyis egy sajátos népesség, sajátos – a városiétól eltérő – szabályok szerint él, s
ahol más tevékenységek, más emberek, más életstílusok találhatók); manapság egy
másik reprezentáció irányába mozdultunk el, mely a vidékiként jellemzett dolgokat
nem úgy tekinti, mint egy másik önálló társadalmi világot, hanem mint a társadalmi
kapcsolatok különböző, sajátos módját.” (Mormont 1987: 17, idézi Csite 1999: 144.)
A hagyományos paraszti kultúra, mint makrostrukturális entitás tértől és időtől
függetlenül állandó tartalommal rendelkezett. Bár a kutatók tisztában voltak vele,
hogy társadalmi, vallási etnikai stb. dimenziók mentén erősen tagolt ez a társadal-
mi formáció, azonban mindenhol érvényes közös tartalmakat, jellemzőket rendeltek
hozzá. Ebből a szemléletből következett, hogy a terepmunka folyamatában a lokális
térben (faluban) empirikusan megragadott paraszti kultúra a makrostrukturális tar-
talmak derivátumaként tételeződött. Ebben az értelemben a mai vidéki tér kultúrája
se nem hagyományos, se nem paraszti. Az életformák diverzifikáltak és erősen dif-

fúzak, az értékrendszerek plurálisak. Az elemzés szempontjából ennek komoly mód-
szertani következményei vannak. A lokalitás és makrostruktúra viszonyrendszere
átalakul. Ma nem tételezhetünk (vagy még nem ismerünk) olyan lokalitások felett
megragadható entitást, amely a lokális életvilág mindegyikében megtalálható jel-
legzetességeket mutat. A lokális térben megragadható életformák nem azonosítható
leképeződései egy általánosabb vonatkozásnak. A néprajzi kutatásokban korábban
a mikro-, mezo- és makrostruktúra fogalmi keretét alkotó falu (mezőváros), etnikai
csoport, tradicionális paraszti kultúra tagolódás a mai körülmények között érvényét
veszítette. Ez a fogalmi keret nem alkalmas a recens jelenségek elemzésére. A kérdés
persze ennél sokkal bonyolultabb. Ha a jelentős átalakulási folyamat eredményeként
azt is állapítjuk meg, hogy a történeti parasztság, amely fogalommal a társadalom-
történészek a tradicionális paraszti kultúra fogalmát illetik, megszűnt, az nem jelen-
ti azt, hogy ami ma van (még ha nem is tudjuk egyelőre, minek nevezzük), ne lenne
vizsgálható a korábbi formációra kialakított fogalmi rendszerekkel.
Mindezek ellenére indokoltnak tűnik az eddig alkalmazott kutatási perspektíva
megváltoztatása, s a jelenre irányuló megközelítés alkalmazása. Ami nem jelenti a
múlt szerepének figyelmen kívül hagyását. De azt igen, hogy a jelen viszonyait nem
az egykori múlt folyományaként fogjuk fel. A jelent önmagában értelmezzük, s csak
azután keressük a múlthoz való kötődését.
Ha a mai viszonyok egy döntően eltérő entitást takarnak, módszertanilag tartha-
tó-e az a megközelítés, amely a korábbi állapotok reliktumait keresi benne? Persze
legyünk óvatosak a sarkos kijelentésekkel. A mai falusi társadalmak működésében
sok vonatkozásban találunk kapcsolódást a korábbi paraszti életformához. Ennek
alábecsülése hiba lenne. Kijelenthető, hogy a mai magyarországi helyzetre egyálta-
lán nem érvényes még a nemzetközi vidékkutatásnak az a tétele, hogy mára meg-
szűnt a különbség a falu és a város között.
Meglátásom szerint a vidéki társadalommal kapcsolatos megválaszolandó kér-
déseket a jelen állapotából kiindulva kellene konceptualizálni, s az eddigi gyakor-
lattól eltérően ennek nem a paraszti kultúra jelenségei változásának nyomon köve-
tése az elsődleges feladata. Nem tagadható, hogy a paraszti múlt bizonyos elemei a
mai életformákban is kitapinthatóak, azonban a retrospektív szemlélet és az egykori
életformával kapcsolatba hozható kontinuitás hangsúlyozott feltételezése a proble-
matika érdemi megismerésének gátjává válik. A jelenre koncentráló, lokális színté-
ren végzett, szinkron szemléletű állapotrögzítés és értelmezés egyértelmű előnye a
kiterjesztett folytonosságra irányuló megközelítéssel szemben egy szisztematikus és
teljesebb kép kialakítása. (Vö: Kotics 2011.)
Az antropológia szemléletű romakutatások1 alapvető jellemzője, hogy nem be-
szélnek általában a roma–magyar együttélés kérdéséről, hanem azt a helyi társa-
1 A kiterjedt vizsgálatokból csak néhány fontosabb munkára utalok: Bakó 2006; Berta 2014; Biczó
2015; Biró A. 1996; Biró Z.–Jakab szerk. 2017; Biró–Oláh 2002; Borbély 2016; Durst 2001, 2010;
Fosztó 2003; Kinda 2011a, 2011b; Kovács–Vidra–Virág 2013; Lőrinczi 2011, 2013; Oláh 1996, 1997;
Peti 2007; Simon 2004, 2006, 2009, 2011; Toma 2011; Török 2011; Túros 1996; Virág 2008, 2010.
207
Kotics József
dalomtörténeti kontextusban, az etnikumok közötti kapcsolatviszonyok lokális be-

ágyazottságában, folyamatosan alakuló, változó jelenségként értelmezik, tehát a
kapcsolati viszonyok performativitására, dinamikus kölcsönhatására és funkcionális
szerepére helyezik a hangsúlyt. A legújabb etnicitás vizsgálatok annak társadalmilag
konstruált voltát, relációs és szituatív vonatkozásait tekintik hangsúlyosnak, amely
az elhatárolódás és a különbségtétel társadalmi praxisaiban realizálódik (Feischm-
idt 2010: 7–8). „Az etnicitást a »kultúrához hasonlónak vett változó» helyett sokkal
inkább érdemes olyan relációs változónak tekinteni, amely nemcsak több tényező
(társadalmi státusz-jellemzők valamint kulturális gyakorlatok) együttes hatásának
eredőjeként alakul, hanem ugyanakkor erősen bele is ágyazódik abba a társadalmi
kontextusba, amely meghatározza a vizsgált etnikai csoport helyét az őt magába öle-
lő társadalom interetnikus viszonyainak szövetében. Másképpen fogalmazva: a ci-
gány kategória önmagában csupán egy üres kategória, amely tartalmát csak a nem
cigányokkal való kapcsolat révén nyeri el.” (Durst 2010: 190.)
Tanulmányom a 20 évvel ezelőtt (1997) végzett kutatás (vö: Kotics 1999a, 1999b;
Mirk 1998; Harbula 1999; Szabó 2003) óta eltelt időszakban vizsgálja a cigány–ma-
gyar kapcsolatviszonyok átalakulási folyamatát. A megismételt vizsgálat kitűnő le-
hetőséget kínál arra, hogy az együttélési gyakorlat dinamikájára vonatkozóan nyer-
jünk információkat. Írásom annak bemutatására vállalkozik, hogy az elmúlt húsz év
változásai hogyan érintették az együttélési folyamat alakulását.
A lokális együttélési modellek jellemzése
Jóllehet tanulmányunk csupán arra vállalkozik, hogy a cigány–magyar együttélés

változásának folyamatát jellemezze, röviden szükségesnek mutatkozik a helyi együtt
élési modellek bemutatása. Ezt elsődlegesen az indokolja, hogy Zabola egy olyan
multietnikus együttélési közösség, ahol az eltérő etnikumok több mint kétszáz éve
formálják együttélési gyakorlatukat (Pozsony 2003: 112).
A lokális társadalmak együttélési gyakorlatának milyenségét több tényező befo-
lyásolja. A vizsgált településen négy összetevőnek van kulcsfontossága. Az első a ki-
sebbség–többség reláció problematikája. A probléma értelmezhetősége szempont-
jából döntő jelentőségű, hogy a vizsgált helyi társadalomban az államalkotó több-
séghez tartozó románok markáns kisebbségi közösséget alkotnak. Miután a helyi
társadalom részközösségei etnikai alapon szerveződnek, az együttélési gyakorlatot
alapvetően határozza meg, hogy a magyar lakosok milyen arányban vannak jelen a
helyi társadalomban. Jóllehet a magyar lakosság térvesztése a több mint két évszá-
zados együttélés során az utóbbi évszázadban jellegzetes tendencia (Pozsony 2003:
112–113), a magyarok ma is több mint hatvan százalékát alkotják a közösségnek, míg
a román lakosság aránya nem éri el a harminc százalékot.2 Emellett fontos annak
hangsúlyozása, hogy az együtt élő etnikumok térbeli szegregációja máig meghatáro-
2 Forrás: http://varga.adatbank.transindex.ro/?pg=3&action=etnik&id=201 (letöltve: 2018. okt. 28.)
zó tényező, bár kialakulnak etnikailag vegyes területek, ahol a szomszédsági viszony

a román, magyar és cigány családok között gyakori, az eltérő etnikumok térbeli el-
különülése mai is markánsan meghatározó. A harmadik lényeges összetevő, hogy a
település több mint 90%-át kitevő magyar és román etnikum esetében az eltérő val-
lásfelekezethez tartozás egyértelműen etnikai kötődést jelöl, amennyiben a románok
minden esetben ortodox vallásúak, míg a magyarok reformátusok és katolikusok. A
cigányok a magyarok nyelvét és az általuk gyakorolt vallásokat követik. Míg a ma-
gyarok közössége alapvetően a vallási felekezet által tagolt és a társadalmi státusz
ezt kevésbé befolyásolja, addig a cigány részközösség esetében a vallásnak nincs a
belső tagoltságra semmiféle ráhatása, azt kizárólag a gazdasági erőviszonyok alapoz-
zák meg. A negyedik meghatározó tényező, hogy a lokális társadalomban autochton
együttélési közösségeket találunk, akik hosszú idő óta élnek egy helyi társadalom-
ban. Ez döntő jelentőséggel bír az együttélő közösségek kapcsolatviszonyát illetően.
Fontos kiemelnünk, hogy a multietnikus együttélési gyakorlat magyar–román
viszonylatban teljesen eltérő módon működik, mint cigány–magyar, cigány–román
relációban.
Az eltérő etnikai csoportok közötti határok fenntartásának fontos eleme a másik
etnikumról formált kép sztereotípiáinak kialakítása és működtetése. Ezek a sztere-
otípiák Zabolán a cigány–magyar együttélési helyzetekben egyértelműen és kizáró-
lagosan a dichotomizáció jegyében születnek. Lényeges jellemzőjük az aszimmet-
rikus viszonyok alapelvként való elfogadása, a másikat kirekesztő, lenéző, negatív
vonások jelenléte, a sztereotípiarendszer kimunkáltsága. Harald Eidheim az eltérő
etnikumok kölcsönös elhatárolódási folyamatát nevezi „dichotomizációnak”, amely
alapvetően egy mi–ők típusú kapcsolatot fejez ki és egy kölcsönös elhatárolódási
folyamatot jelent (Eidheim 1969). A cigány–magyar, cigány–román viszonylatban
Zabolán egyértelműen ez a modell érvényesül. Az etnikumok közötti interakcióknak
egy ezzel ellentétes formája Eidheim kategorizációjában az ún. komplementarizáció,
amely nem a szembenállásra épül. Ebben az esetben a kulturális különbségek az et-
nicitáson keresztül kommunikálódnak, létezésüket tényként és gyakran előnyként
kezelik. A komplementarizáció egy mi és ti típusú folyamatként írható le (Eidheim
1969, Eriksen 2008: 46–48). A magyar–román helyi együttélési modell egyértelmű-
en ebbe a típusba sorolható.
Az egymásról formált kép változásai
A másik etnikai csoportról létrehozott kép a kategórizáción keresztül formálódik,

s ezek a kategóriák és a hozzá rendelt jelentéstartalmak döntően határozzák meg
az etnikumok közötti viszonyulásokat és interakciókat. A lokális szereplők kategori-
zációinak eltérései az adott cigány csoporttal fenntartott kapcsolatviszonyok és in-
terakciók intenzitásának eltérő voltával hozhatók összefüggésbe (vö: Szabó 2003).
A vizsgálat során elsődlegesen a helyi szereplők émikus (belső) kategóriáinak
feltárása törekedtünk. Húsz évvel ezelőtt azt tapasztaltuk, hogy a helyi magyar kö-
209
Kotics József
zösség a cigányokat annak ellenére tekintette egységes etnikai-kulturális tömbnek,

hogy azok belső tagoltsága a kutatói tekintet számára azonnal felismerhető volt.
A kutatás során alkalmazott cigány részközösségre kialakított étikus (külső)
kategóriarendszer (dombi cigányok, hegyaljai cigányok, faluban élő cigányok) tel-
jesen eltérő volt a helyi magyar közösség által kialakítottól, amely egységesen a ci-
gány kategóriájába sorolta az egymástól térben elkülönülő, értékrendszerben és
gondolkodásmódban is eltérő csoportokat.
Az elmúlt 20 évben a faluba költözött cigány családok száma jelentékeny mér-
tékben megnövekedett. Az 1990-es évek végén 4-5 család élt a magyarok által la-
kott központi részén a településnek. Mára 25-30 családra tehető a számuk. Ez a
változás lényegi módosulást eredményezett a helyi magyarok kategorizációjában.
Ma már a faluban élő cigányokat a magyar részközösség tagjai megkülönböztetik
a falu más részein élő társaiktól. A ma alkalmazott émikus kategóriák a rendes ci-
gány (falusi cigány) és problematikus cigány (nem a központi részen élő cigány) kö-
zött tesznek különbséget. Az elkülönített csoportok életformáit tehát a térben élés
egy meghatározott típusához rendelik.
Miután a hegyaljai cigányok a románok által lakott térben élnek őket is a dom-
biakkal egy kategóriába sorolják. S ezt így ítéli meg a falu a magyar elitje is. A beso-
rolás alapja a központban élő cigánycsaládoktól eltérő integrációs helyzet. Ez a ka-
tegorizáció alapvetően az óvodai neveléshez és az iskoláztatáshoz kapcsolódó szü-
lői beállítódásokon és viszonyulásokon alapszik.3 A kutatás során nem találtunk
ilyen egyértelmű megfeleltethetőséget a dombi és hegyaljai cigányok nevelési in-
tézményekhez való viszonyulásában. A dombon élők között is találunk olyan csalá-
dot, aki rendszeresen járatja gyermekeit óvodába és iskolába. A hegyaljaik körében
pedig az iskoláztatással kapcsolatos beállítódás jelentékeny átalakuláson ment át.
A szülők felismerik ennek fontosságát, s amikor tehetik, legtöbb esetben járatják
is gyermekeiket a köznevelési intézményekbe. A hiányzások oka egyértelműen a
megélhetési stratégiákkal, a jövedelemszerző tevékenységekkel hozható összefüg-
gésbe. Míg ezzel kapcsolatban a faluban élő külföldi munkavállalásból élő cigány
családok esetében a hiányzásokat megértéssel fogadják és elnézik, addig a hegyal-
jaiak esetében ezt az értékrendjük és életmódjuk dombiakkal való azonosságaként
értelmezik. Ez arra utal, hogy a helyi elitnek nincs teljes körű rálátása a hegyaljai
cigányok integrációs attitűdjeire és törekvéseire, hiszen ők helyzetükből követke-
zően a románokkal építenek ki munkakapcsolatokat és szomszédsági viszonyokat,
ennek ellenére magyar és cigány identitással egyszerre rendelkeznek. A hegyaljai
cigány családok határozott törekvése a dombiaktól eltérő értékrendjük és életmód-
juk felmutatására nem lehet sikeres, hiszen az a falu központjában nem látható és
nem érzékelhető. A kutatás során kiderült, hogy az utóbbi évtizedben faluba költö-
zött családok között is találunk olyanokat, akik hasonló körülmények között élnek
és azonos megélhetési stratégiákat folytatnak, mint a hegyaljai családok nagy ré-
sze. Ők ennek ellenére más megítélés alá esnek a faluban élő magyarok szemében,
3 Korábban jellemző jegye volt ennek a falusi cigányok vallási életben való aktív részvétele is.
mert életformájuk transzparens, így a közvetlenül szerzett tapasztalatok alapján

ítélik meg őket. Az adott térben éléshez rendelt többségi kategorizáció ezekről az
azonosságokról nem hajlandó tudomást venni. Ugyanakkor az is megfigyelhető,
hogy az egyes cigány csoportok tagjai a másik két cigány csoportról ugyancsak az
eltérő térben élés alapján alakítanak ki egységes képet.
A kutatói kategorizációban a faluban élő hegyaljai és a falu középpontjában élő
cigány családok morfológiailag egy csoportba tartoznak, miután életformájukban
teljesen szemben állnak a dombi cigányokkal (Kinda 2011a: 278). A falubeli la-
kóház gyökeres életforma változásra utal és szimbolikus felértékelődést is jelez.
Ebben az esetben a lakóház a háztartás önálló gazdasági-társadalmi egységeként
funkcionál. A kolóniákban az életvitel a kollektivitáson alapul, és egyben nagycsa-
ládi integrációs formát is feltételez. Ezzel szemben bármilyen faluban található,
kerítéssel körülvett parasztház a család individuális élettereként szolgál (Kinda
2011a: 278).
Miután a nem közelükben élő csoportokról a szűk érintkezés, a találkozási al-
kalmak igen ritka volta miatt a faluban lakó magyarok nem rendelkeznek informá-
ciókról, azok számukra láthatatlannak minősülnek. A nem a központban élő cigá-
nyokat csak az egyének szintjén szerzett tapasztalataik alapján ítélik meg. Amen�-
nyiben ezek pozitív tapasztalatok, azt a konkrét személyhez kötik, ellenkező eset-
ben hajlamosak a falun kívül élő roma részközösség általános jellemzőjének tekin-
teni a negatív megítélést kiváltó viselkedést. Ennek kapcsán érdemes Harold Eid-
heim kategóriára visszautalva egy lényeges változásra felhívni a figyelmet a húsz
évvel ezelőtti állapotokhoz képest. A faluban élő cigányok megítélése és a velük ki-
alakított viszony, (alapvetően pozitív megítélésük alapján) ma már a magyar rész-
közösség tagjai által a cigányokkal kialakított interakciók a komplementarizáció
és nem a szembenállást kifejező dichotomizációra épülnek. Ebben az esetben is
felismerésre kerülnek a kulturális különbségek, de azok már nem a lenézést és a
kirekesztést fejezik ki. A faluban élő cigányokkal szemben a románokkal szemben
kialakított gyakorlatot érvényesítik, amely a konfliktusmentes együttélésre irá-
nyul úgy, hogy az etnikus és kulturális határok fenntartására szigorúan vigyáz-
nak. Azonban a másik két cigány csoport esetében továbbra is a szembenállást és
az aszimmetrikus viszonyokat kifejező negatív megítélést tartják érvényben. Az ál-
taluk megtestesített cigánynak tekintett értékrendet és életformát a magyarok sa-
ját életviláguk negatív ellenpontjaként tételezik, amelyben fenyegetettséget látnak.
Az 1997-es kutatás során azt tapasztaltuk, hogy a falu középpontjában élő ma-
gyarok az életviláguk veszélyeztetettségként élték meg a cigány családok közéjük
költözését. Ma már ezt nem így élik meg, az évtizedek óta fennálló gyakorlat elfo-
gadottá vált körükben. A falusi cigányok esetében a magyar részközösség tagjai
érzékelik és értékelik az életformában bekövetkezett közeledést, de ez mégsem ve-
zet a teljes elfogadásukhoz. Velük szemben már nem a kirekesztő, diszkriminatív
viselkedés a meghatározó, hanem a distanciateremtés. Velük szemben egyáltalán
nem forgalmazzák a dombi cigányokkal kapcsolatban ismert sztereotípiákat: lus-
ták, koszosak, megbízhatatlanok stb. A különbségtétel ebben az esetben is etnikai
211
Kotics József
kategóriákban körülírt. A faluban élő cigány családok által továbbra is fenntartott,

a magyarok számára furcsa és több esetben elfogadhatatlan etnikus szokáshagyo-
mányra való utalás révén történik a különbségtétel. (Virrasztó, temetés, kereszte-
lő, esküvő.) Az erről forgalmazott narratívák két vonatkozást emelnek ki: a temeté-
sen való hangoskodást, a sírnál való alkoholfogyasztást, a halott sírjára való alko-
hol öntését alapvetően lenézően, elítélően mutatják be, míg a keresztelőhöz, eskü-
vőhöz kapcsolódó reprezentációs formákat (limuzin igénybe vétele a keresztelő és
az esküvő során, fogyasztási szokások) valamint fényűző lakberendezési szokásai-
kat, értékrendjükből következően túlzónak, hivalkodónak érzik.
Az eltérő etnikumokhoz tartozó részközösségek másik csoportról formált ké-
pét nem befolyásolja saját közösségében elfoglalt helyzete. A hierarchikus rend-
szer bármely pontjáról azonosnak látják a másik csoporthoz tartozókat. Jellegében
tér el a cigányoknak a magyarokról kialakított képe. A zabolai cigányok mindig a
konkrét helyzet, a személyes pozíció szempontjából mondanak ítéletet a „parasz-
tokról”. A megítélés attól függően pozitív vagy negatív, hogy az adott szereplő vele
kapcsolatban milyen viszonyulást alakít ki, milyen viselkedést tanúsít. A magya-
rokról forgalmazott kollektív véleményformálás csak néhány közös jellemzőjüket
emeli ki.
A cigány csoportok belső tagoltsága
A kutatás mai állapotában is a 20 éve megismert alapszerkezetét találta a cigá-

nyok belső tagoltságának. A helyi cigánytársadalom hierarchikus szerveződésű, a
társadalmi mezőben a státusokat, szerepeket elválasztó határvonalak ma is élén-
ken működnek. Az egyes cigány csoportok elkülönültsége a gazdasági státusz és az
életforma eltérésén alapult s ez ma is így van. Fő jellegzetessége volt a korábbi ál-
lapotnak, hogy ezek a csoportok térben határozottan elkülönültek egymástól. Ez a
térbeli elkülönülése ma is fennáll. Az egykor minden faluban élő cigánycsaládnak
lakóhelyet jelentő dombi kolónia máig fennmaradt. Ott ma 18 családban 83 fő él
(Pajkos 2018: 16). A dombon lévő házak száma, ha nem is jelentékeny módon, de
csökkent. Ez arra utal, hogy a régi román templom környékén található utcákba
költözés több család számára az elmúlt húsz esztendőben is lehetővé vált. Ebben az
időszakban egyetlen család sem költözött a Dombról közvetlenül a falu középpont-
jába, hanem csak a hegyaljai részen tudott magának házat venni.
A három cigány csoport közötti szigorú elkülönülésre és a határok átjárhatat-
lanságára utal, hogy az utóbbi 20 évben egyetlen esetben sem került sor házasság-
kötésre a falu központi részében élő cigányok és a másik két csoport tagjai között.
De ugyancsak kerülik a házasságkötést egymással a dombi és hegyaljai cigányok.
A faluban élő cigány családok számára egy ilyen házasság alapvetően veszélyeztet-
né integrációs eredményeiket, magyarok általi elfogadottságukat. Bár az erről való
beszélés során erősen hangsúlyozzák a cigányok a románokkal és magyarokkal kö-
tött vegyes házasságok gyakoriságát és annak minden érintett közösség általi elfo-
gadottságát, a ténylegesen létrejött cigány–román, cigány–magyar vegyes házas-

ságok ma is nagyon ritkák.
Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy ezek a csoportokat elválasztó határok
elsősorban szimbolikus jellegűek és bár ezt nem hangsúlyozzák, sok esetben át-
járhatóak. A mindennapok szintjén elsődlegesen a rokoni kapcsolatok ápolása és a
rituális eseményeken való részvétel miatt az egyes csoportok között jóval nagyobb
az átjárás, mint ezt a szimbolikus elhatárolódást hangsúlyozó narratívákból kiraj-
zolódik. Ma is gyakori, hogy a hegyaljaiak átlépik a dombi határt és ott rokonaik-
kal találkoznak, vagy más célból lépnek kapcsolatba az ottaniakkal. A hegyaljai ci-
gány család magától értetődően intenzív kapcsolatot ápol faluban élő testvérével,
miközben ő maga is hangsúlyozza, hogy a falusi cigányok lenézik őket és semmifé-
le kapcsolatot nem tart velük. A másik csoporthoz tartozó temetésén való részvétel
a cigány csoportoknál attól függetlenül kötelező erejű elvárás, hogy a hétköznapi
életben nincs közöttük interakció. Az a norma, hogy a falusi cigány család házába
nem lép dombi vagy hegyaljai cigány ember ekkor ideiglenesen felfüggesztődik,
miután a temetés a cigány családok esetében még mindig háztól történik. S ugyan-
így dombi rokonának temetésén megjelenik a faluban élő gazdag cigány család is.
Az azonban mindenki számára nyilvánvaló, hogy ezek a határátlépések eseti jel-
legűek.
Bár a falusi cigányok számára döntő elfogadottságuk megteremtése és annak
folyamatos fenntartása, de esetükben semmiképpen nem beszélhetünk asszimi-
lációs törekvésekről. Hiszen jövedelemszerző tevékenységeikben alapvetően fenn-
tartják elkülönülésüket a magyaroktól és a románoktól egyaránt. Miután földte-
rülettel nem rendelkeznek 4 és az ezzel kapcsolatos munkakultúra ismeretlen és
idegen számukra nem a földművelő tevékenységre kívánják a későbbiekben sem
megélhetésüket alapozni. Az életmódjuk anyagi bázisát létrehozó gazdasági be-
állítódásuk alapvető eltérést mutat a magyarokétól és románokétól, akiket a „pa-
raszt” megnevezéssel illetnek. Számukra a mezőgazdaságból élés túlzottan kötött
tevékenységnek minősül és mobilitásuknak kevés teret biztosít. A máshol megfi-
gyelt, a cigányok utóparasztosodásának nevezett jelenség erre az alkalmazkodási
folyamatra nem vonatkoztatható. A ruralitásnak ebben az életformában nincs sze-
repe. Az integrációs folyamat az alapvető életvezetési normákra érvényes csupán,
amely az együttélés konfliktusmentes megvalósulásának alapvető feltétele és a ci-
gány családok polgárosulásának következménye. Ezen túl a faluba költözött cigány
családok ragaszkodnak etnikus identitásukhoz és hagyományaikhoz, ízlésviláguk
különbözőségét nem kívánják az integrációs folyamat során feladni. Jellemző mó-
don a többségi magyarok pozitívan szemlélik ezt a folyamatot, de cigány szomszé-
daik megítélése során mindig hozzáteszik, hogy azért hangosabbak, mint ők és
régi cigány szokásaik is kifejezetten furcsák nekik.
4 A romániai földosztás az 1962-es állapotokat vette alapul, amikor a cigány családok nem rendelkez-
tek földterülettel, így teljesen kizárta a romákat a földhöz jutásból.
213
Kotics József
A vallás szerepe az integrációs folyamatban
A korábbi kutatás azt találta, hogy különösen a faluba költözött cigány családok ese-
tében a falu vallási életében való részvétel segíti integrációs törekvéseiket és elfo-
gadottságukat. A templomba járás kiemelt szerepet töltött be az integrálódni kívá-
nó faluban élő cigányságnál. A templom itt azt a közösségi teret jelentette, ahol a
beköltözött cigányok a leginkább reprezentálhatták életformaváltásukat a helyi tár-
sadalom közvéleménye előtt. Bizonyos értelemben a hegyaljai cigányok is töreked-
tek szorosabb viszonyt kialakítani a református és katolikus gyülekezetekkel. Ezt a
törekvésüket a református lelkész és katolikus pap kifejezetten támogatta. A kuta-
tás időszakában egyre több cigánygyerek lett elsőáldozó és bérmálkozó, vagy konfir-
mált a református gyülekezetben. Két törekvés talált egymásra az akkori történések-
ben. Egyre több cigány család anyagi helyzetében olyan változás állt be, ami korábbi
életformájuktól eltávolította őket. A faluba és annak központi magyarok által lakott
részébe való költözésük egyértelmű integrációs szándékot jelentett. Ezt a törekvést
felismerték az akkor egyházi vezetők és támogatták azt. Pontosan felmérve a zabo-
lai magyar részközösségben jellemző demográfiai magatartást tisztában voltak vele,
hogy a magyar identitással is bíró cigány családok döntő szerepet játszhatnak ab-
ban, hogy gyülekezeteik évtizedek múlva is rendelkezzenek magyar ajkú hívekkel.
Az elöregedés és a fiatal generáció faluból történő elvándorlása olyan népességfo-
gyást eredményezett, amely már középtávon alapvetően fenyegette egyházközössé-
geik tartós fennmaradását. Ennek elkerülését célozta a cigány családok tudatos, sok
energiát és törődést igénylő római katolikus pasztorizációja és a reformátusok ci-
gánymissziós tevékenysége.
A megismételt kutatás során egyértelműen azt tapasztaltuk, hogy ez az egyházi
integrációs folyamat a történeti egyházak esetében megtorpant, sőt kifejezetten el-
akadt. Ennek okai többrétűek. Nyilvánvalóan döntő szerepet játszik ebben az akko-
ri egyházi vezetők személyében bekövetkezett változás. A katolikus lelkész elhelye-
zésre került, míg a református tiszteletes nyugállományba vonult. Utódaik a meg-
kezdett integrációs folyamatot nem tudták fenntartani. Ennek eredményeként, ma
sem a református sem a katolikus gyülekezetben nem találunk aktív gyülekezeti te-
vékenységet folytató cigány hívőt. A 2000-es évek elején rendszeresek voltak a két
gyülekezetben az esküvők és keresztelések. Ma már ezekre egyáltalában nem kerül
sor. A minden cigány család által igénybe vett szolgáltatás a temetés, a keresztelőt
csak a módosabb családok igénylik. A cigány családok megítélése szerint a katoliku-
sok esetében az új pap személyének kulcsszerepe van a változásban. Részéről egyál-
talán nem tapasztalták azt a pozitív hozzáállást és támogatást, ami a korábbi papot
jellemezte. Az a néhány hívő, aki ennek ellenére kitartott vallási meggyőződése mel-
lett egyre gyakrabban tapasztalta, hogy a templomban nem látják szívesen, kerülték,
szinte kiközösítették a többségi magyar hívők. Ugyanilyen elutasító magatartást ta-
pasztaltak több esetben a református gyülekezetbe járók is. A kizáró-eltávolító ma-
gatartás tanúsítása a cigány híveket fokozatosan eltávolította a történeti egyházak
vallási közösségeitől (vö: Kinda 2011a: 255). Az új református tiszteletes törekszik
arra, hogy a cigány híveit visszaszerezze, de ez nem jár látható eredménnyel. Minden
évben meglátogatja az egyházközösségbe tartozó tagokat, de fogadtatása egyáltalán
nem szívélyes. Magyar híveivel elfogadtatta, hogy a cigányok is vehessenek úrva-
csorát egy részükre külön fenntartott kehelyből. Rugalmassága és kompromisszum-
készsége a cigány hívők által is elismert, ez azonban nem vezet a gyülekezeti életben
való aktívabb részvételhez. Az új tiszteletes temetés alkalmával megfelel a cigány ha-
gyományokból származó és a családtagok által megfogalmazott elvárásáinak. Így a
búcsúztató beszéd magyar gyülekezetben nem ismert módját alkalmazza (az elhunyt
rokonainak ragadványnevén való felolvasása), vagy egyes egyházi tevékenységével
nehezen összeegyeztethető kéréseket is teljesít (a temetési menet megáll az elhunyt
által kedvelt kocsma előtt, a temetést követően eléneklik az elhunyt kedvelt nótáját,
alkoholt öntenek a sírra stb.).
Az 1997-es kutatás során a már faluban vagy a közeli településeken jelen lévő ne-
oprotestáns gyülekezetekben nem találtunk cigány hívőt. Mára a helyzet alapvetően
megváltozott. Ez arra utal, hogy a cigányok körében továbbra is van igény a vallási
közösségekhez való tartozásra. Ma a legtöbb zabolai cigány hívő a Jehova tanúi gyü-
lekezetébe jár. Fontos kiemelnünk, hogy ezek a családok alapvetően a faluba költö-
zött, jómódú, integrálódott családok köréből kerülnek ki. A hegyaljaiak körében je-
lenlétük még szórványos, bár a gyülekezet több család esetében aktív tevékenységet
folytat annak érdekében, hogy bevonja őket is a gyülekezeti tevékenységbe. A mély-
szegénységben élő dombi családok sem a történeti egyházak felekezeteinek, sem a
neoprotestáns gyülekezetek tevékenységében nem vesznek részt. Számukra a vallás
nem kínál integrációs lehetőséget.
A vallási integrációs folyamatot tekintve megállapítható, hogy abban alapvető
fordulat állt be. A református és katolikus egyház húsz évvel ezelőtti kísérlete, hogy
integrálja közösségeibe a faluba költözött cigány családokat kezdeti sikerek után tel-
jesen elhalt. Helyüket a vallási integrációban a neoprotestáns gyülekezetek igyekez-
nek betölteni. A Jehova tanúi gyülekezet ebben már komoly eredményeket ért el, a
Baptista gyülekezet esetében azonban csak minimális a cigányok részvétele. A cigá-
nyok számára az elfogadó és befogadó vallási közeg nagy vonzerővel bír, s várható-
an ezek a gyülekezetek tartósan tudnak közösségi keretet nyújtani a cigány lakosok
vallási igényei kielégítésének.
Az integrációs folyamat mai helyzete
Nézzük meg, hogyan áll, miben változott az integrációs folyamat a húsz évvel ezelőt-
tihez képest.
Az intézményes integrációs folyamat mai állapota felemás helyzetet mutat. Míg
a közoktatásban folyó integrációs tevékenység komoly eredményeket mutat és a jö-
vőt illetően is adhat okot bizakodásra, addig a zabolai történeti egyházak húsz évvel
ezelőtti próbálkozása a cigányok vallási közösségeikbe történő integrálásra teljesen
sikertelen maradt.
215
Kotics József
A vallási integrációs folyamatot tekintve megállapítható, hogy abban alapvető

fordulat és irányváltás állt be. A református és katolikus egyház húsz évvel ezelőtti
kísérlete, hogy integrálja közösségeibe a faluba költözött cigány családokat kezdeti
sikerek után teljesen elhalt. Helyüket a vallási integrációban a neoprotestáns gyü-
lekezetek igyekeznek betölteni. A Jehova tanúi gyülekezet ebben már komoly ered-
ményeket ért el, a Baptista gyülekezet esetében azonban csak minimális a cigányok
részvétele. A cigányok számára az elfogadó és befogadó vallási közeg nagy vonzerő-
vel bír, s várhatóan ezek a gyülekezetek tartósan tudnak közösségi keretet nyújtani a
cigány lakosok vallási igényei kielégítésének.
Az iskolai integrációs folyamatban nem találunk ilyen törést. Az elmúlt húsz év
próbálkozásai komoly eredményeket mutatnak a cigány gyermekek iskoláztatásával
kapcsolatban. Döntő jelentőségűnek tartjuk, hogy a húsz évvel ezelőtti próbálkozást,
hogy a cigány gyerekeket szegregált keretek között oktassák nagyon gyorsan elvetet-
ték. A zabolai magyar szülők körében nem indult el az a csak magyarok és cigányok
lakott településeken is gyakori jelenség, hogy a cigány gyermekek számának megnö-
vekedését követően azokat más települések iskoláiba íratják. Így tehát adva van az
integrált oktatás lehetősége. Ami ma a köznevelési intézmények számára alapvető
gondot jelent, hogy a cigány gyerekek szociokulturális helyzetből adódó hátránya-
it megfelelő szakmai kompetenciák nélkül nehezen tudják kompenzálni. Azonban
vannak állami támogatással törekvések arra, hogy a pedagógusokat ilyen ismere-
tekkel és készségekkel lássák el a sikeres hátránykompenzáció megvalósítása érde-
kében.
A cigányok nem intézményi keretek között megvalósuló integrációjának hangsú-
lyos vonatkozása a helyi magyar közösség általi elfogadottságuk. Ez a folyamat mai
állapotában lényegesen nem különbözik a húsz évvel ezelőttitől, bár történtek el-
mozdulások. Egyfelől arra kell utalnunk, hogy a cigány családok faluba költözése az
elmúlt húsz évben is folytatódott. Arányuk a korábbi állapothoz képest megötszörö-
ződött. Azonban arra is utalnunk kell, hogy ezek a beköltözések már nem a falu ad-
minisztratív központjához tartozó és ez által jelentékenyen felértékelt térbe történik,
hanem a magyarok lakta rész mellékutcáiba költöznek a cigány családok. Másfelől
egyre több olyan cigány család él a faluban, akik gazdasági helyzete nem mérhető a
húsz évvel ezelőtt beköltözött cigány családokéhoz, több esetben a hegyaljai családo-
kénál is kedvezőtlenebb helyzetben vannak. Azonban azáltal, hogy a magyarok által
szimbolikusan felértékelt térben élnek a többi cigány részközösségtől eltérő megíté-
lésben részesülnek, ami segíti elfogadottságukat és előreviszi integrációjukat.
Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a faluban élő cigányokat is érintik a magyar
közösségben máig meglévő eltávolító gyakorlatok. A cigányok számára a temető pe-
rifériális terében való temetkezés ma is megkérdőjelezhetetlen, míg a magyarok val-
lási hovatartozás szerint különülnek el a temetőben, addig a cigány lakosok etnikai
hovatartozásuk alapján. A néhány éve épült ravatalozót a cigányok arra hivatkozva
nem vehetik igénybe, hogy a kulturális hagyományaikhoz elválaszthatatlanul hozzá-
tartozó virrasztás során alkoholt fogyasztanak és hangoskodnak, amely megbotrán-
kozást kelt a magyarok körében. Ha ez utóbbit sérelmezik is, tudomásul kell venni-
ük, hogy a helyi társadalom etnikusnak tekintett viselkedésük okán zárja ki őket egy
szolgáltatás igénybevételéből.
A cigányok helyi társadalomba való integrálódásának folyamata – a húsz év eltel-
tével megismételt kutatás eredményei alapján – rendkívül lassú és megtorpanások-
kal kísért, azonban mégis mutat előrehaladást.
Szakirodalom
Bakó Boglárka
2006 Cigány módra – magyar módra. Együttélési viszonyok egy mikroközösség
sztereotípiatörténetein át. In: Bakó Boglárka – Papp Richárd – Szarka László
(szerk.): Mindennapi előítéletek. Társadalmi távolságok és etnikai sztereo-
típiák. Balassi Kiadó, Budapest, 36–64.
Berta Péter
2014 Az erdélyi gábor romák presztízsgazdasága. MTA Bölcsészettudományi
Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet, Budapest.
Biczó Gábor
2015 Alkalmazott társadalomtudományi kutatások és a roma kisebbségi közössé-
gek integrációja – kortárs kihívások. In: Bocsi Veronika (szerk.): Peremhely-
zetben. Didakt Kft., Debrecen, 11−30.
Biró A. Zoltán
1996 A megmutatkozás kényszere és módszertana. In: Gagyi József (szerk.): Egy
más mellett élés. A magyar–román, magyar–cigány kapcsolatokról. KAM
– Regionális és Antropológiai Kutatások Központja – Pro-Print Könyvkiadó,
Csíkszereda, 247−277.
1994 Gazdálkodási gyakorlat a Székelyföldön. (A paraszti mentalitás működése a
gazdálkodásban és korlátozó szerepe a piacgazdasági átalakulásban) Antro-
Biró A. Zoltán – Oláh Sándor
2002 Helykeresők. Roma népesség székelyföldi településeken. In: Bodó Julianna
(szerk.): Helykeresők? Roma lakosság a Székelyföldön. KAM – Regionális
és Antropológiai Kutatások Központja – Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda,
13–48.
Biró Z. Zoltán – Jakab Judit (szerk.)
2017 Átmenetek. Tegnap és ma. Romakutatások a székelyföldi térségben. KAM–
Regionális és Antropológiai Kutatások Központja, Csíkszereda.
217
Kotics József
Borbély Sándor
2016 Kompenzációs mechanizmusok és egyensúlyteremtő stratégiák egy vegyes
(magyar–roma) etnikai összetételű határvidéki településen. Erdélyi Társa-
dalom XIV. (1) 191–214.
Cartwright, Andrew L.
2001 The Return of the Peasant. Land Reform in Post-Communist Romania.
Ashgate Publishing, Aldershot, UK.
Csite András
1999 A paraszti közösségtől a ruralitásig: A nemzetközi vidékkutatások utóbbi har-
minc évének néhány kulcsproblémája. Szociológiai Szemle. (3) 134–154.
Durst Judit
2001 „Nekem ez az élet, a gyerekek.” Gyermekvállalási szokások változása egy kis-
falusi cigány közösségben. Századvég 6. (22) 71–92.
2010 „Gondolom, hogy cigányok... ennyi gyerekkel...” Etnicitás és reprodukció két
észak-magyarországi romungro közösség példáján. In: Feischmidt Margit
(szerk.): Etnicitás. Különbségtermelő társadalom. Gondolat – MTA Kisebb-
ségkutató Intézet, Budapest, 173–194.
Eidheim, Harold
1969 When Ethnic Identity is a Social Stigma. In: Barth, Fredrik (ed.): Ethnic
Groups and Boundaries. Universitetsforlaget, Oslo, 39–57.
Eriksen, Thomas Hylland
2008 Etnicitás és nacionalizmus. Antropológiai perspektívák. Gondolat Kiadó –
Pécsi Tudományegyetem, Budapest–Pécs.
Feischmidt Margit
2010 Megismerés és elismerés: elméletek, módszerek, politikák az etnicitás kuta-
tásában. In: Uő: (szerk.): Etnicitás. Különbségtermelő társadalom. Gondolat
– MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 7–29.
Fosztó László
2003 Szorongás és megbélyegzés: a cigány–magyar kapcsolat gazdasági, demográ-
fiai és szociokulturális dimenziói In: Bakó Boglárka – Glatz Ferenc – Péterfi
András (szerk.): Lokális világok. Együttélés a Kárpát-medencében. MTA
Harbula Hajnalka
1999 Cigányok, parasztok, dilemmák. Korunk X. (9) 83–91.
Harcsa István
1994 Paraszti gazdaságok, mezőgazdasági vállalkozók. (Társadalomstatisztikai
füzetek, 3.) Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.
Juhász Pál
1986–1987 Mai képünk a parasztságról és a falusi társadalom néhány jellegzetessé-
géről. Medvetánc 6–7. (4–1) 5–17.
2005 Falusi társadalom. In: Bognár László – Csizmady Adrienne – Tamás Pál –
Tibori Tímea (szerk.): Nemzetfelfogások – Falupolitikák. Új Mandátum
Könyvkiadó – MTA SZKI, Budapest, 42–51.
Kinda István
2011a Egyház vagy szekta? Kizáró és befogadó vallási közösségek. In: Uő: Hagyomá-
nyok béklyójában. Tanulmányok a falusi életmódok és kényszerstratégiák
köréből. Székely Nemzeti Múzeum – Kriza János Néprajzi Társaság, Sepsi-
szentgyörgy–Kolozsvár, 253–270.
2011b Élettér és lakáskultúra. A háromszéki cigányok lakókörnyezetének főbb sajá-
tosságai In: Uő: Hagyományok béklyójában. Tanulmányok a falusi életmó-
dok és kényszerstratégiák köréből. Székely Nemzeti Múzeum – Kriza János
Néprajzi Társaság, Sepsiszentgyörgy–Kolozsvár, 271–286.
Kotics József
1999a Integráció vagy szegregáció? Cigányok a háromszéki Zabolán. Korunk X. (9)
75–83.
1999b Integrare sau segregare? In: Pozsony, Ferenc – Anghel, Remus Gabriel (ed.):
Modele de convieţuire în Ardeal. Zăbala. Asociația Etnografică Kriza János,
Cluj, 122–136.
2011 Újjáéledő paraszti mentalitás? A reprivatizáció hatása a gazdálkodói stratégi-
ákra és habitusokra. In: Vargyas Gábor (szerk.): Párbeszéd a hagyománnyal.
A néprajzi kutatás múltja és jelene. L’Harmattan – PTE Néprajz-Kulturális
Antropológia Tanszék, Budapest, 167–183.
Kovách Imre
1997 Posztszocializmus és polgárosodás. Szociológiai Szemle. (4) 19–47.
Kovács Éva – Vidra Zsuzsa – Virág Tünde
2013 Az etnicitás reprezentációi és mindennapi gyakorlatai. In: Uők (szerk.): Kint
és bent. Lokalitás és etnicitás a peremvidékeken. L’Harmattan, Budapest,
78–111.
Lőrinczi Tünde
2011 Egyház? Szekta? Mozgalom? Vallásos jellegű kisközösségek kutatásának el-
méleti hátterei. Erdélyi Múzeum LXXIII. (1) 167–176.
2013 Egy adventista gábor cigány közösség önmegjelenítő stratégiai. Az átalakult
önkép reprezentációs gyakorlatai. In: Farkas Judit – Keszeg Vilmos (szerk.):
Kolozsvártól Pécsig, a Yaoitól a juhászatig. Néprajz – kulturális antropoló-
giai tanulmányok két doktori iskolából. L’Harmattan, Budapest, 169–185.
219
Kotics József
Mirk Szidónia
1997 Magyar–román vegyes házasságok Zabolán. In: Keményfi Róbert – Szabó
László (szerk.): Varia Ethnographica et Folkloristica. Ujváry Zoltán 65. szü-
letésnapjára. Ethnica, Debrecen, 264–272.
Mormont, Marc
1987 Rural Nature and Urban Natures. Sociologia Ruralis 27. (1) 3–20.
Oláh Sándor
1996 Szimbolikus elhatárolódás egy település cigány lakói között. In: Gagyi József
(szerk.): Egy más mellett élés. A magyar–román, magyar–cigány kapcso-
latokról. KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja – Pro-
1997 Cigányok és magyarok egy székely faluban. Magyar Tudomány 42. (6) 741–
749.
Pajkos Fruzsina
2018 A dombi cigányok élet és lakáskörülményei. In: Kocsis Péter Csaba – Kotics
József (szerk.): Cigány–magyar együttélés Zabolán. Didakt Kft., Debrecen,
15–26.
Peti Lehel
2007 Adaptálódás és szegregáció. A kulturális különbségek kommunikálása a
cigány-magyar együttélésben egy Kis-Küküllő menti településen. In: Ilyés
Sándor − Pozsony Ferenc (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve
15. Lokalitások, határok, találkozások. Tanulmányok erdélyi cigány közös-
ségekről. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 27 – 54.
Pozsony Ferenc
2003 Magyarok, románok és cigányok a háromszéki Zabolán. In: Bakó Boglárka
(szerk.): Lokális világok Együttélés a Kárpát-medencében. MTA Társada-
lomkutató Központ, Budapest, 109–138.
2012 Zabola. Egy polgárosult falu kulturális öröksége. Háromszék Vármegye
Kiadó, Sepsiszentgyörgy.
Simon Zoltán
2004 Objektív vizsgálat a nyárádkarácsonfalvi cigányság gazdasági élethelyzetének
függvényében, és az ebből adódó elhatárolódási aspektusok a cigány–magyar
együttélésben. In: Deák István – Kabai Lóránt – Mizser Attila (szerk.): Kul-
túrák között. Az I. és II. Interkulturális Diákkonferencia válogatott előadá-
sai. Interkulturális Hallgatói Öntevékeny Csoport – ME-BTK Modern Ma-
gyar Irodalomtörténeti Tanszék, Miskolc, 70–83.
2006 „Szappan és víz.” A karácsonfalvi cigányság vallásos életének vizsgálata a He-
tedik Napot Ünneplő Adventista Egyház térnyerésének vonzatában. In: Dani-
el Heinz – Fazekas Csaba – Rajki Zoltán (szerk.): Ünnepi tanulmányok Szi-
geti Jenő 70. születésnapjára. Bíbor, Miskolc, 278–299.
2009 „Karácsonfalvi Gáborok”: recens társadalmi-szociális határok, etnikus sztere-

otípiák egy erdélyi gábor közösségben. Néprajzi Látóhatár 18. (3) 38–65.
2011 Kalapos gáborok: vagyoni reprezentációk és térátalakulási folyamatok
Nyárádkarácsonfalván. Tabula 14. (1–2) 95–105.
2003 Határképzés – egy multietnikus falu térszerkezete. In: Dimény Attila – Szabó
Á. Töhötöm (szerk.): Népi kultúra, társadalom Háromszéken. (Kriza Köny-
vek, 17.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 120–129.
Szilágyi Miklós
2005 Bevezetésként: az utóparaszti hagyományokról. In: Schwartz Gyöngyi –
Szarvas Zsuzsa – Szilágyi Miklós (szerk.): Utóparaszti hagyományok és mo-
dernizációs törekvések a magyar vidéken. BMTA Néprajzi Kutatóintézet –
MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, 9–16.
Toma Stefánia
2011 A túlcsordult teli pohár és az etnikai konfliktusok esete Romániában. Pro
Minoritate. (Ősz) 123–143.
Török Zsuzsanna
2011 Határeset: Tanulmány egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kistelepülés etni-
kai viszonyairól és identitásáról. Le Monde Diplomatique. Mi Ti Ők Itthon.
(1) 64–94.
Túros Endre
1996 Magyarok, románok, cigányok: ki van a középpontban? In: Gagyi József
(szerk.): Egy más mellett élés. A magyar–román, magyar–cigány kapcso-
latokról. KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja – Pro-
Valuch Tibor
2003 A történeti parasztság változásai az 1960-as években. Századvég 8. (27) 3–29.
Virág Tünde
2008 Változó gazdasági-társadalmi kapcsolatok egy cigányok lakta faluban. Szo-
ciológiai Szemle. (1) 60–77.
2010 Az „átengedett” munka. Megélhetés és munkavállalás két, cigányok lakta fa-
luban. In: Feischmidt Margit (szerk.): Etnicitás. Különbségtermelő társada-
lom. Gondolat – MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 254–265.
221
Kotics József
Continuitate sau stagnare? Procesul schimbării relațiilor dintre romi și maghiari

în Zăbala, 1998–2018
Lucrarea de față analizează procesul de schimbare a relațiilor dintre romi și maghiari din Zăbala
din perioada de după ultima cercetare antropologică (1997). Cercetarea a fost repetată după 20
de ani și oferă o posibilitate excelentă pentru a culege informații referitoare la dinamica practici-
lor de conviețuire. Lucrarea oferă o prezentare referitoare la formarea, modificarea proceselor de
conviețuire ca urmare a schimbărilor survenite în ultimii douăzeci de ani. Schimbările relațiilor
interetnice sunt prezentate prin caracterizarea modelelor locale de conviețuire, prin schimbările
imaginii despre celălalt, prin fragmentarea internă a grupurilor de romi, respectiv prin rolul re-
ligiei în procesul de integrare.
Continuity or Interruption? The Process of Change of the Gypsy–Hungarian

Relations in Zăbala between 1998 and 2018
The present study examines the process of transformation of Gypsy–Hungarian relations that
has taken place in in Zăbala, Romania since the last anthropological research was carried out in
1997. The repeated research offered an excellent opportunity to gain some information about
the dynamics of coexistence in practice. The paper describes how the changes of the last twenty
years have affected the process of coexistence. In his paper the author demonstrates this process
of transformation through the characterization of local coexistence models, with the mutually
formed images of the local people, with the internal fragmentation of Roma groups in the region,
and with the role of religion in the integration process.
Bali János
Párhuzamos ruralitások
Kárpát-medencei református
falusi közösségekben
Bevezető
A párhuzamos ruralitások témájához, ha nem is kerestem direkt módon az ezzel

kapcsolatos tapasztalatokat, falusi közösségekben végzett terepkutatásaim alkal-
mával számtalan módon kapcsolódtam. Különösen a lakókörnyezet (lakóudvar
és a lakóház) változásairól és a különböző, együtt élő mintáiról írott tanulmá-
nyaimban érintettem a kérdést. (Mindenekelőtt: Bali 2015.) Az anyagi kultúrát
tanulmányozva sokkal szembetűnőbbek a párhuzamos ruralitás jelei, mint a tár-
sadalmi vagy a szellemi műveltség területén. Tanulmányom a vidéki közösségek
vallásosságának témáján keresztül próbálja meg röviden körüljárni a kérdést.
Az elmúlt évben, 2017–2018-ban elsősorban a vallásosság és a felekezeti vallás-
gyakorlat kutatása céljából jutottam el a Kárpát-medence különböző rurális tér-
ségeibe.1
A döntően református felekezetű településeken ugyanaz a feladat hárult a
kutatóra: egyrészt feltárni a vallásosság szintjeit (ismeret, értékrend, gyakor-
lat), másrészt választ keresni arra a kérdésre, hogy a vallásosság mértéke milyen
módon hat a közösség állapotára, a települések jövőképére, akár a gyermekválla-
lásra, akár pedig a szülőföldön maradás és boldogulásra gondolunk. Felvethető
a kérdés, milyen képet mutatnak napjaink Kárpát-medencei falusi közösségei a
vallásosságot vizsgálva? Alkalmazható-e a jelen állapotára a párhuzamos rurali-
tások meghatározás?
1 A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2017-ben és 2018-ban is megrendezte a Kós Károly Honismereti

és Szülőföldkutató táborát a székelyföldi Zeteváralja központtal, melynek célja az udvarhelyszéki
falvak vallásossága és annak a vizsgálata volt, előbb interjús, majd 2018-ban kérdőíves módszer-
rel (utóbb a Károli Gáspár Református Egyetem közreműködésével). Átányra és a horvátországi
református magyar közösségekbe az EFOP-5.2.2-17-2017-00037 („Vallás és kultúra a családokért
– Nemzetközi kutatás a vallás és nemzeti identitás relációjának feltérképezésére, a közösség fej-
lesztésére”) pályázat keretében mint önkéntes kutató jutottam el.
223
Bali János
A 2017–2018-ban végzett Kárpát-medencei falusi terepkutatások színterei

(szerk.: Körmöczi Gábor)
A vallás kutatásnak társadalmi környezete
A Kárpát-medence vidéki közösségeinek vallásosságára vonatkozó kutatások is ré-

szei egy társadalmi diskurzusnak, amelynek olyan tényezőkre van hatása, mint a
kutatások megrendelése és finanszírozása, a kutatási kérdések meghatározása és
pozícionálása, a kutatás által szerzett adatok és tanulságok társadalmi hasznosít-
hatósága. Az említett diskurzust nem csupán a szűken vett tudományos közösség
(MTA, egyetemi és közgyűjteményi kutatóhelyek), hanem a tudománypolitika és
olykor a szélesebb társadalmi nyilvánosság is alakítja. Úgy is fogalmazhatunk, hogy
a vallás kutatásának létezik egy akadémikus, az alapkutatások céljait, hipotéziseit és
módszereit meghatározó diskurzus és létezik egy azon túl értelmezhető, a vallásku-
tatás társadalmi hasznosságára vonatkozó, az alkalmazott kutatás lehetőségei köré
szerveződő diskurzus. E két diskurzus hol lazábban, hol szorosabban kapcsolódik
egymáshoz. Nézzük tehát, hogy miben lehet összefoglalni a két diskurzust!
1. Az akadémikus tudományosság szintjén a vallás a társadalom és a kultúra egy
olyan területe, amelynek kutatása módszertani szempontból nagy kihívást je-
lent. Ha el is tekintünk a szociológiában megfogalmazott dilemmáktól (Tomka
Párhuzamos ruralitások Kárpát-medencei református falusi közösségekben
1996), s csupán a néprajzi – antropológiai szaktudományra fordítjuk figyel-

münket, a kutatásmódszertani kételyek száma jelentős, elég, ha csak néhány
alapművet a kezünkbe veszünk (Bartha 1992; Boglár 1995; Frida 2005; Geertz
1994; Papp 2003; Voigt 2004 és 2006). Talán a két legfontosabb kérdés: mi-
lyen legyen az émikus és az étikus megközelítés aránya,2 illetve hogyan, milyen
területeken mérhető az egyén vagy a közösség vallásosságának „mélysége”, in-
tenzitása. A különböző társadalom- és kultúratudományokban az elmúlt évek-
ben viták zajlottak arról, hogy lehet-e a szaktudományos megközelítést (kuta-
tást) keresztény alapokra helyezni?3
2. A
szélesebb társadalmi nyilvánosság előtt vagy annak bevonásával zajló esz-
mecserék egymástól jól elkülöníthető szinteken és témákra bontva folynak.
Most csak utalás szintjén foglalkozom e kérdésekkel.
a) Alapkérdésnek tekinthető, hogy mi a vallás helye a történelemben. Az evo-
lucionista társadalom- és kultúratörténet képviselői, Tylortól, Frazertől és
a marxista gondolkodóktól kezdve, úgy tartották, hogy a vallás az emberi
történelemben a mágiából (mágikus világképből) fejlődött ki úgy, hogy azt
több szakaszban (politeizmus, majd monoteizmus) váltotta fel. Vélemé-
nyük szerint, azt követően, az emberi fejlődés későbbi szakaszán, a val-
lást, mint világmagyarázó rendszert szükségszerűen fel kell, hogy váltsa
a tudomány, a tudományos világmagyarázat, melyre nagyjából a raciona-
lizmus és a felvilágosodás korától került sor. A modern nemzetek és a na-
cionalizmus kialakulásának olyan jeles, konstruktivista képviselői is, mint
Ernest Gellner vagy Benedict Anderson, osztják az elképzelést (Anderson
2006 és Gellner 2004). Nézőpontjukból, a feudális szent monarchiákat
felváltó modern ipari társadalmak legfontosabb kohéziós és szolidaritást
alakító ideológiája a nacionalizmus, mely a vallás bizonyos funkcióinak
továbbélését is biztosította. Mások, hivatkozva a vallási revitalizációs
mozgalmakra, a vallás szerepének társadalmanként és időszakonként ta-
pasztalható megerősödésére, illetve a fogyasztás-központú életmód válsá-
gára, a korábbiakkal szemben egyfajta szükségszerű paradigmaváltást, a
vallásosság és a szakrális világkép előretörését vizionálják. A tudományos
és a vallásos világkép összeegyeztethetősége melletti érvelés fontos mér-
földköve volt II. János Pál pápa Üzenet a Pápai Tudományos Akadémia
teljes üléséhez címmel 1996. október 22-én keltezett levele.4
b) A modern, komplex társadalmakban, az állami (nemzeti) emlékezet jellem-
zően a történelmi események kerek évfordulói köré szerveződik, melyekre
2 Papp Richárd az 1990-es években ezzel kapcsolatban fogalmazta meg – részben Rudolf Otto mun-
kásságából kiindulva – az „intuitív antropológia” gondolatát, miszerint csak akkor lehet sikeresen
kutatni egy vallási közösségben, ha annak rítusaiban ugyanolyan formában vesz részt és ugyanazo-
kat a lelki tartalmakat éli át az antropológus, mint a kutatottak (Papp 1999).
3 A Magyar Néprajzi Társaság 2013. október 10-ei vitaülésén Szulovszky János tartott előadást a ke-
resztény alapú (szellemi) néprajz létjogosultságáról, amely tanulmány formájában az Ethnographiá
ban is megjelent (Szulovszky 2014).
4 Forrás: https://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=312 (letöltve: 2018. nov. 13.).
225
Bali János
pályázatok, programok, kiadványok és megerősödő média-reprezentáció

biztosítanak hátteret. 2017-ben a reformáció 500 éves évfordulója, illetve
2018-ban az erdélyi vallásbéke (tordai országgyűlés) 450 éves évfordulója
a kereszténységen belül a protestáns felekezetek emlékezetpolitikájában
számítottak kitüntetett alkalmaknak.
c) Az euroatlanti térségben 2001. szeptember 11-től a szélsőséges iszlám fun-
damentalista merényletek, majd 2015-től a tömeges méretben láthatóvá
vált, és a politikai közbeszédben is hangsúlyosan teret nyerő illegális mig-
ráció kérdése felelevenítette Samuel Huntington 1996-ban megjelentetett
könyvében5 foglalt félelmeket, melyek a civilizációk összecsapásának és
a világrend átalakulásának jövőbeli forgatókönyvéről szólnak. Magyaror-
szágon, legalábbis a politikai közbeszéd szintjén újra megfogalmazódott a
Magyarország mint a keresztény Európa „védőbástyája” toposz.
d) Magyarországon, a 2010-től kormányzati pozíciót betöltő FIDESZ–KDNP
pártszövetség saját kormányzati politikájának és államszervezési modell-
jének jellemzésére a „keresztény demokrata” jelzős szerkezetet használja,
az európai és a magyarországi ellenzékre használt „liberális demokrata”
kifejezéssel szemben. A magyar(országi) nemzetpolitikában 2010 óta
hangsúlyos elem a külhoni nemzeti közösségek szülőföldön boldogulá-
sának és gyarapodásának elősegítése, melyben az egyházaknak is fontos
szerepet szánnak a döntéshozók.6
Az itt bemutatott néhány eszmecsere azt kívánta hangsúlyozni, hogy a vallást,
vallásosságot kutató néprajzos nem „légüres térben” vizsgálódik, hanem arra még
akkor is hatással van a tudományos és a szélesebb társadalmi közélet, gondolkodás-
mód, ha akadémikus jellegű alapkutatást folytat.
7
Mit tapasztaltam a református falvakban?
Bikafalva • A bikafalviak közel 70%-a református, 20%-a katolikus, a többi lakos

unitárius, illetve egyéb vallású. A vallás iránti fogékonyság a településen csökkent a
rendszerváltozás óta, mióta a vallásgyakorlás szabaddá vált. A lelkész szerint a di-
gitális kultúra hatására csökken leginkább a fiatalok vallási érdeklődése. Az előző
lelkipásztor, aki 35 évet szolgált a gyülekezetben, már nem igazán tudott a fiatalok
nyelvén szólni, volt, hogy csak ketten voltak a vasárnapi istentiszteleten. Nemrégi-
ben azonban egy fiatal lelkész házaspár érkezett a faluba, aminek köszönhetően a
5 Legújabb magyar kiadása: Huntington 2018.

6 A Kárpát-medencei Képviselők Fóruma, szórvány-diaszpóra munkacsoportjának ülésén, 2018. no-
vember 14-én, a budapesti Országházban, Kovács István a Magyar Unitárius Egyház közügyigaz-
gatója Az egyházak nemzetmegtartó szerepe a szórványban és a diaszpórában címmel tartott
előadást.
7 Az udvarhelyszéki falvak jellemzésének alapját az NSKI 2017-ben szervezett Kós Károly Honis-
mereti és Szülőföldkutató Tábora keretében elkészült településportrék jelentik (lásd: Bali–Molnár
szerk. 2018).
rendezvényekre, önkéntes munkákra is szívesebben járnak a fiatalok, a templomból

azonban továbbra is hiányoznak. Kivételt jelent az a néhány református fiatal, akik
rendszeresen járnak templomba, és elmondásuk szerint naponta kétszer Bibliát is
olvasnak. A vasárnapi istentisztelet mellett vallásórákon való részvételre is adott a
lehetőség a fiatalok számára. Karácsonyt megelőzően kántálnak, illetve megszerve-
zik a „lányok táborát”. Református Nőszövetség, valamint 14 tagot számláló gyüle-
kezeti kórus is működik a településen. 2017-ben a gyülekezet ifjú tagjai részt vettek a
magyarországi Csillagpont (református ifjúsági találkozó) eseményen. A középkorú-
ak a fiataloknál rendszeresebben járnak templomba, ám előfordul, hogy vasárnapi-
ünnepnapi munkavégzés esetén ők sem vesznek részt az istentiszteleten. A kb. 250
fős református közösség mintegy 15-20 %-a jár rendszeresen templomba. A község
30%-a katolikus, akiknek azonban nincs templomuk, hanem egy alapítványi épület-
ben alakítottak ki számukra kápolnát. Nincs helyi plébános, az egyházi ünnepeket
általában közösen ünnepeli a két felekezet. Példa erre a Szent Lukács-napi búcsú (a
falu régi neve Lukácsfalva, innen az ünnep eredete).
Bögöz • A településen a reformátusok a lakosság kb. háromnegyedét teszik ki, míg a

katolikusok részaránya kb. 17%. Az iskolában van hitoktatás, ezen túl a plébános és a
református lelkész is rendszeresen tart hittanórákat. A plébános szerint sajnos a mai
fiatalok nem vallásosak, pedig az imádságot és a szentmisét tartom a legfontosabb
értékrendnek – nyilatkozta a katolikus lelki vezető. A katolikusok mintegy harmada,
40-50 fő vesz részt a vasárnapi szentmisén, közöttük sok a fiatal, a ministránsok
száma körülbelül 15. A katolikusok a vallásgyakorlat jeles alkalmai között emlege-
tik a nagyheti keresztúti ájtatosságot és az októberi rózsafüzér áhítatot. Fontos ese-
mény a búcsú Keresztelő Szent János emléknapján, júniusban, illetve részt vesznek
a csíksomlyói búcsún is. A református lelkész elmondása alapján a gyülekezet 600
főt számlál, s ennek 9-10%-a van jelen rendszeresen a vasárnapi istentiszteleten.
Ezen kívül még a gyülekezeti vallásóra, a konfirmációra felkészítő alkalom, az ifjú-
sági bibliaóra, a jegyesoktatás, a hittantábor és a gyerekhét mozgatja meg leginkább
a híveket. A katolikusok által szervezett búcsún általában a reformátusok is részt
vesznek, és karácsony estéjén a kálvinista kórus szolgál az ünnepi szentmisén. Jó a
kapcsolat a két felekezet vezetősége között. Közös rendezvényeik még a nemzeti ün-
nepek, a kortárstalálkozók és a falunap is. A református gyülekezetben öt-tíz gyere-
ket keresztelnek meg évente, a katolikusban pedig körülbelül hatot, akik fele felnőtt
keresztelkedő. A faluban élő cigány közösség javarészt katolikusnak vallja magát. Az
istentiszteleteken gyakran esik szó a gyerekvállalás fontosságáról, de nincs olyan
nagy hatása, mivel a szertartáson keresztül a reformátusoknak csak 10%-át érjük
el – mondta a kálvinista lelkész.
Nagygalambfalva • Nagygalambfalván egy református és egy ortodox templom,

illetve egy katolikus imaház található. Ezen felül adventisták és Jehova Tanúi is él-
nek a faluban. A vallásóra keretében a fiatalok megismerkednek a hit alapjaival. Az
általunk megkérdezett felnőttek szerint fontos a vallás a fiatalok életében, azonban
227
Bali János
nem járnak rendszeresen templomba. Interjúalanyaink között volt, aki így véleke-
dett: …csak kötelességből járnak templomba. A nyugalmazott református lelkész
pontosabb adatokkal szolgált: A templomlátogatás a lakosság 20%-ára jellemző.
Fontos az egyház szerepe a településen. …téli hónapokban bibliaórákat tartunk,
működik egy körülbelül ötven fős kórus. Az anyanyelv egyik őrzőjének nevezte a
tiszteletes az egyházat, s hozzátette, hogy mindenki igényli a különböző egyházi
szolgáltatásokat: a keresztelőt, az esküvőt és a temetést. A jelenlegi lelkészről a kö-
vetkezőképpen vallott az egyik lakos: Sok mindent felvállal, a kulturális élet egyik
motorja. Példaként kezeli a kivándorolt, sikeres életű személyeket. Testvérgyüleke-
zeti kapcsolatokat is fenntart. Tehát a helyi tiszteletes nagy hangsúlyt fektet a fiata-
lok hitoktatására, ezt bizonyítja a nyári Sátortábor megszervezése, valamint a 15-20
fős IKE (Ifjúsági Keresztény Egyesület) működtetése. A Sátortábort kezdetben 30-
40 fő látogatta, idén már 230 fő vett részt rajta – erősítették meg a helyiek. Az IKE
tagjai 14–18 év közötti tanulók, akik a fiatalabb korosztálynak követendő példákkal
szolgálnak. Egy nyugdíjas tanár a következőket tapasztalta Nagygalambfalván: 18
év felett nem marad meg a vallásosság. Főleg ünnepek alkalmával járnak csak
templomba. Míg egy nagygalambfalvi fiatal így vélekedett a vallásról: A vallás nem
jó dolog, ellentéteket szül, a kereszténység a jó. A kapcsolat a fiatalok és a tiszteletes
között jó, ami a vallásvezető közvetlenségének köszönhető. A vallás gyakorlásának
a legfőbb tere a református templom, illetve a katolikus imaház. A legtöbb katolikus
látogatja a református templomot is, hiszen a faluban a kálvini tanokat követő sze-
mélyek vannak többségben. A nagygalambfalvi katolikusok és reformátusok baráti
kapcsolatát jelképezi az útszéli kereszt, melyre a „Békesség Istentől” felirat került.
A református lelkész mesélt erről a nem mindennapi kapcsolatról: Jó a kapcsolat a
katolikusokkal, segítenek a Sátortábor megvalósításában. Ezt mások is megerősí-
tették: A két vallás között nincs ellentét. Családi hangulatot alakítanak ki egymás
között a katolikusokkal. A csíksomlyói búcsún való részvétel azonban nem jellem-
ző. Egy diák a vallási vezetőről pozitívan nyilatkozott: Összetartja a közösséget, ő a
helyi események alapembere. Mások pedig megerősítették azt, hogy a prédikációk
során többször szóba jön a család, a házasság és a gyerekvállalás fontossága.
Felsőboldogfalva • A még mindig református többségű Felsőboldogfalva esetében

a gyülekezet helyzetének jellemzésével kell kezdenünk. A lelkész becslése szerint a
gyülekezet számon tartott tagsága mintegy 280 fő, amely a közösségi vallási élet
aktivitását tekintve három csoportra osztható. Körülbelül 15-20%-ra lehet becsül-
ni a legaktívabb réteg arányát, amelynek tagjai igyekeznek minden istentiszteletre
eljutni, és aktívan részt vesznek a hitélet egyéb közösségi alkalmain is. Hozzávető-
leg 40-50%-uk alkalmi templomba járó, elsősorban az egyházi nagyünnepeken és
az emberélet fordulóinak vallással kapcsolatos alkalmain (keresztelő, konfirmáció,
esküvő, temetés) vesznek részt. A hívek maradéka (30-40%-a) passzívnak tekinthe-
tő az egyház szemében. Ők elsősorban a szabadidő hiányával vagy a munkájukból
fakadó leterheltségükkel indokolják rendszeres távolmaradásukat. A hitélet vonat-
kozásában viszont kedvező a település, s így a gyülekezet korfája, mivel sok a fiatal.
Épp ezért a lelkész különös figyelmet fordít arra, hogy a fiatalokat gyakorló hitre és
közösségi aktivitásra nevelje, amiről a híveknek is általában jó a véleményük. Va-
káció alatt biciklitúrát, nyáron tábort, református imahetet, augusztus 20-a alkal-
mával közösségi programot szervezett a fiataloknak. 2015-től, a Marosvásárhelyről
származó lelkész szolgálatának első teljes évétől évi 4-7 konfirmációra kerül sor. A
fiatalokra fókuszálást mutatja, hogy míg az egyház az idős- és beteggondozásra –
igény hiányára hivatkozva – nem fordít jelentős figyelmet, helyette a családlátoga-
tást részesíti előnyben. A református pap a legfontosabb feladatának az igehirdetést
tekinti, s ugyan igyekszik az aktuális kérdésekre is kitérni az igehirdetések során,
de az elvándorlás vagy az abortusz kérdése nem jelenik meg nála direktben, hanem
általában az élet védelméről szokott sokat beszélni. A református gyülekezet egy
csoportja még Csíksomlyóra is elzarándokolt, amelyben a lelkipásztor nem annyira
a katolikus egyházi ünnepet, hanem inkább egyfajta nemzeti zarándokhelyet lát.
Formális hittanoktatás működik az iskolában és a parókián is. A gyülekezet, de
mondhatni az egész falu egyik leginkább várt beruházása a protestantizmus 500.
évfordulójára tervezett Reformáció Emlékpark, melyet a főút mellett, a Polgármes-
teri Hivatallal szemben, a templomkert szomszédságában alakítottak ki. A lelkész
és a református gyülekezet szempontjából a legnagyobb probléma egyrészt az, hogy
a település felekezeti képe, a reformátusok és a katolikusok közötti arány kezd ki-
egyenlítődni, a katolikus közösség összetartóbbnak is hat. Másrészt az egyre nö-
vekvő számban jelenlévő vegyes házasságok esetén a katolikus egyház kiköveteli a
reverzálist, a majdan születő gyermekek katolikus hitben történő felnevelésére tett
ígéretet, amelyet a lelkész problémásnak tart. Felsőboldogfalva református gyüle-
kezetének össz- és jövőképe, bár nem kedvezőtlen, de a jelenlegi tendenciák alapján
arra lehet számítani, hogy egy-két évtizeden belül a katolikus felekezet számbeli
fölényt szerez a faluban.
Farcád • A három éve szolgálatot teljesítő református lelkész a megkérdezettek sze-

rint alapvetően jólelkű, a fiatalokkal könnyen szót értő és összetartó ember. Az eltelt
években bővültek a vallási programok, amelyek nemcsak típusukban különböznek
egymástól, hanem a korosztályonkénti részvétel tekintetében is. Az ősztől tavaszig
tartó időszak intenzív egyházi életet jelent a hetente ismétlődő programokkal: biblia-
órák (nyugdíjasok, fiatalok és házaspárok számára), ifi hittanórák, vallásórák, kórus,
zeneoktatás (gitár). A nyári időszakban a gyerektáboron van a hangsúly, azonban
az imahét, mint több napos rendezvény is részét képezi a programoknak. A lelkész
elmondása szerint az eseményeken mindig részt vesznek a farcádiak. Az állítását a
megkérdezettek válaszai is beigazolták, a fiatalok is hozzátették, hogy jelen vannak
a számukra megszervezett programokon. A faluban történő beszélgetéseink, baran-
golásaink során kiderült, hogy az előző lelkész nem tudott kellő kommunikációt és
lelkesítést fenntartani a fiatalokkal, így azok kevésbé vettek részt az egyház életében.
A farcádiak azt tartják ugyan, hogy a helyiek többsége eljár templomba, azonban az
általános tendencia mást mutat. A lelkész elmondása szerint pedig inkább az idő-
sek tekinthetők rendszeres templomba járónak. A statisztika szerint az emberek
229
Bali János
vallásosak és ragaszkodnak az Árpád-kori templomukhoz. A késő gótikus stílusban

épült szentélyt Szent István törvényének megfelelően eredetileg több szomszédos
falu is használta. A katolikus templom idővel, a lakosság református hitre térése
következtében református templommá alakult állt, a helyiek büszkén tartják pro-
testáns hitüket. A vasárnapi templomlátogatást befolyásolja az a tény is, miszerint
Farcádon nagy szerepe van a futballnak, amelynek meccseire vasárnap, a délelőtti
órákban kerül sor minden második héten. Így megoszlik a templomba járók és a
futballmeccsre járok aránya. A falu lakói gyakran választják a munkát a vasárnapi
istentisztelet helyett. A fiatalok jellemzően tartják a főbb vallási ünnepeket. A tanító,
aki ugyan szintén református, ám kevésbé számít gyakorló vallásosnak, hatással van
a fiatalok vallásosságára. A tanító elmondása szerint ő mindig mondja a diákoknak,
hogy menjenek templomba, mert nem mennek rossz helyre, de különösebben nem
is bíztatja őket. Figyelembe véve, hogy a diákok szinte csak e tanítóval találkoznak
a farcádi iskola falain belül, ennek szerepe lehet abban, hogy a fiatalok elfordulnak
a vallástól. A vallásórákat vallástanár tartja, ám személye az eltelt évben több alka-
lommal cserélődött, így a gyerekeknek folyton újabb és újabb személyeket és vallási
megközelítéseket kellett megszokniuk. Az abortuszról, a gyermekvállalásról vagy a
szülőföldön maradásról sem a templomban, sem a vallásórákon nem esik konkrét
említés.
Sükő • A Felsőboldogfalvához tartozó református falunak 300 év alatt nem keve-

sebb, mint ötször kellett új templomot építenie magának, ami példa nélküli Udvar-
helyszéken. Az első még az 1673-as önállósodáskor épült fából, de 20 évvel később,
egy földcsuszamlás miatt tönkrement. A második szintén fából készült, de alig két
év után villám sújtotta. A harmadik már kőből épült, nem éppen könnyen: az egy-
ház elszegényedése miatt pénzt kellett gyűjteni befejezéséhez. Utólag kiderült, hogy
rossz helyen, rosszul építették fel, ezért örökösen javítani kellett. Amikor már ve-
szélyessé vált, a sükőiek elhatározták, hogy építenek egy újat a falu felső részén. Ez
26 évig épült, 1841-ben szentelték fel. Többször is javítani kellett, végül a 1970-es
években földcsuszamlás miatt a hajót le kellett bontani, csak a tornya maradt meg,
amit ma „sükői ferde toronyként” ismerünk. 1983-ban (amikor az országban tom-
bolt az egyházellenes kommunizmus) új helyszínen épült az ötödik templom. A fa-
luban főként az idősebbek vallásosak, megtartják az ünnepeket, minden vasárnap
elmennek az istentiszteletre. Ifjúsági hittan legközelebb csak Farcádon van, viszont
imahetet és kisebb összejöveteleket itt is szervez a mindkét faluban szolgálatot tel-
jesítő vallási vezető. A falu tiszteleteséről általában jó véleménnyel vannak. A prédi-
kációi világosak, mondanivalójuk mély, és ami a legfontosabb, egyszerű szavakkal
prédikál, s így az idősebbek is megértik. Az imaheteket szervező tiszteletesnek is
köszönhetően néhány fiatal életére hatással van a vallás, amely elősegíti a szülőföl-
dön maradásukat. A fiatalok többségét azonban nem érdekli a vallás, templomba
szinte kizárólag az idősek járnak, egyes vallási vezetők magánéletét érintő pletykák
sem kedveznek a református felekezet felé fordulásuknak. Hittanóra is csak Farcá-
don van.
Rugonfalva • Jóval többen fizetik az egyházi adót, mint amennyien az istentisz-

teleteket látogatják. A templomba nem járók viszont szívesen bekapcsolódnak az
egyházi kalákába és a Szenteste alkalmával, immár hagyománnyá vált kántálásba.
A környező falvakhoz képes itt mégis magasabb a templomba járók aránya. Kon-
firmálás előtt rendszeresen járnak a fiatalok istentiszteletre, de később a részvételi
arányuk csökken. Általában 40 fő körüli a résztvevők száma egy-egy istentiszteleten,
mely vegyes korosztályú személyeket jelent. Van egy közösségi ház, melyet az egyház
használ programjai megvalósításának színhelyeként, gyermek- és ifjúsági foglalko-
zásokat, táborokat is szerveznek ott. Megalakult a nőszövetség is, a közösség tag-
jai összejárnak métázni, összetartóak, számíthatnak egymásra. A lelkész személye
meghatározó a közösség életében, a fiatalabb generáció szerint jó beszélgetőtárs, jól
prédikál, példamutató. Az „életről” szólnak az istentiszteletek, ahol az emberek a
„jót tanulják”. Az ifjúsági vallásóra témái között szerepel az elvándorlás és a család-
alapítás kérdése is. Alapvetően nem tartják befolyásoló hatásúnak a vallást sem a
gyermekvállalás kérdéseire, sem életvezetési szempontból, ám van, aki ennek épp
az ellenkezőjét fogalmazta meg. A felekezetek közötti viszonyra a kölcsönös együtt-
működés jellemző, mutatja ezt a reformáció emlékünnepén való közös faültetés a
határban. A református közösség évente találkozik a monori testvérközösségükkel,
az évek során baráti kapcsolatok alakultak ki.
Átány • A református gyülekezet erejét és a vallásosság állapotát több szempont-

ból is érdemes jellemezni. A törzsökös reformátusság máig jelentős identitáseleme
az átányiaknak. Ez a dél-hevesi katolikus falvak közötti sziget-létből éppúgy leve-
zethető, mint Fél Edit és Hofer Tamás tudományos munkásságának visszahatásá-
ból. A református gyülekezet presbitereit manapság is kitüntetett tisztelet övezi.
Ezt jól mutatja, hogy jelentős az átfedés a helyi elit (gazdálkodók, vállalkozók,
iskolaigazgató, önkormányzati képviselő) és a presbitérium között. Ugyanakkor
az istentiszteletekre nagyon kevesen járnak, néhány presbiteren kívül, jellemzően
egy-két idős asszony. A fiatalok szinte teljesen hiányoznak ezekről az alkalmak-
ról. Van olyan presbiter, aki, ha rosszalkodik a gyermeke, azzal „fenyegeti”, hogy
vasárnap el kell mennie a templomba. Az otthoni vallásgyakorlat sem mondható
kiterjednek, alig van olyan gyülekezeti tag, aki naponta imádkozva vagy olvasná
a bibliát. Az egyházközség legnagyobb érdeklődésre számot tartó programjai – a
nagyünnepeket leszámítva – a magyar történelmi emlékezet kiemelt napjaihoz kö-
tődnek. Ezek közül is kiemelhető az évente, június 4-e apropóján, a nemzeti össze-
tartozás napja köré szervezett emlékünnepség, melynek helyszíne a templomkert,
a trianoni emlékmű. A gyülekezet meghatározó tagjai a hivatalos rendezvényeken
túl, szoros és informális kapcsolathálóba szerveződnek. Eljárnak egymás szüle-
tésnapjára, munkakapcsolataikat is a reciprocitásra alapozzák. A református val-
lási élet fontos intézménye az egyház fenntartásában üzemelő művészeti általános
iskola, ahova jellemzően a tehetségesebb, jobb anyagi körülmények között élő, a
református egyházzal formális kapcsolatban lévő vagy kerülő gyermekek járnak,
szemben az „állami” iskolával, amelyben a cigány-magyar gyermekek felülrepre-
231
Bali János
zentáltak. Összességében megállapítható, hogy a mai 40-50-es éveiben járó kö-

zépgeneráció a maga módján még kötődik az egyházhoz, gyermekeik viszont már
ilyen módon sem valószínű, hogy a gyülekezet aktív tagjai közé tartozzanak majd.
Haraszti, Kórógy, Várdaróc, Kopács (az Eszék környéki református

községek) • A települések református életét nagymértékben meghatározza, hogy
a felekezeti kötődés egyben etnikai is, hisz az itt élő magyarok római katolikus
reformátusokkal osztoznak a vidéken. (Ennek ellenére vannak református hor-
vátok, így a vallási vezetőnek a horvát nyelvet is használnia kell lelkészi munkája
során.) A kisebbségi létben a felekezeti és a nemzeti-etnikai identitás elvileg egy-
mást erősítő tényezők. Dél-Baranya és Szlavónia magyar reformátusai azonban
szervezetileg tagoltak, hiszen két püspökség is szervezi a hitéletüket, az „egyház-
szakadás” mögött személyügyi, értékrendi és hitéleti konfliktusok állnak. Egy-
részt ez a tény, másrészt mert a horvátok és a magyarok együttélése konfliktus-
mentesnek mondható, a gyülekezetek nem tudják betölteni azt a szerepet, amely
hasonló kisebbségi környezetben megvalósul. Az istentiszteletek látogatottsága
alacsony, ugyanakkor az egyéb közösségi programok, például közös kirándulások
vagy a gyülekezet gyermekei részére szervezett tengerparti vakáció népszerűek,
gyakori a túljelentkezés.
Párhuzamos ruralitások: a vallásosság töredezettsége a falusi

közösségekben. Összefoglaló megállapítások
A személyes megfigyelések mellett az interjúk és a kérdőívek feldolgozás alatt álló

adatai alapján a következő megállapítások tehetők.
1. A
vallásgyakorlat „állapotára” vonatkozóan, azon túl, hogy szerepe a generá-
ciókra vetítve általában csökkenő az életvezetésben (idősebbek–fiatalabbak
összevetésében), a legfontosabb megállapítás, hogy szinte véglegesen elvált a
közösségi (templomi) és az egyéni (otthoni) színtér. Más szóval, nagyon keve-
sek azok, akik számára a templomba járás, az istentiszteleteken való részvétel
elválaszthatatlan az otthoni, intenzív vallásgyakorlattól, ami alatt a rendsze-
res imádkozást és bibliaolvasást értem. A megkérdezettek saját vallásosságuk
jellemzésénél vagy a közösségi alkalmakon való részvétel gyakoriságát, vagy
pedig az egyéni vallásgyakorlat elemeit hangsúlyozták. Sokakat lehet ebbe
a „köztes” csoportba sorolni, akiknek a „templomba járók” vagy az „otthon
imádkozók” csoportnevet adhatjuk.
2. A vallásgyakorlat háttere, a vallásosság lényegi meghatározója a hit, melyet
tovább lehet bontani a tudásra, az értékekre és az érzelmekre. A hit széttörede-
zettségére utalnak a kutatások tapasztalatai. A hívők világképére, értékrend-
jére erős hatást gyakorol a tömegmédia, azon belül is a különféle neopogány
és New Wave-es mozgalmak. Az is megállapítható, hogy a válaszok nagy része
egy általános keresztény hit- és értékrendszer előretörését mutatják, amelyben
a felekezeti (mindenekelőtt a református–katolikus) különbség elhalványodó-

ban van. Ezt igazolják a kérdőív „értékrend és vélemény” csoportba tartozó
kérdéseire8 adott válaszok. Jelentős különbségek mutatkoztak még a hasonló
vallásgyakorlatot folytató válaszadók között is. Megállapítható, hogy az egyes
felekezetek (esetünkben a református egyház) nem képesek hittételeiket egy-
séges módon átültetni a hívekbe.
3. J
elentős generációs különbségeket mutatnak a vallással kapcsolatos háttéris-
meretek. A kérdőív egyik nyílt kérdésére (Nevezzen meg hármat, a magyar
reformátusság legkiemelkedőbb személyei közül!) a nyugdíjas korú válasz-
adók alig tudtak valakit megnevezni. Sokan senkit vagy csak Kálvin Jánost
említették meg a magyar reformáció jeles alakjai sorában! Velük szemben, a
jelenleg is tanuló reformátusoknak nem okozott gondot három, ide vonatkozó
személy megadása.
4. Á
ltalában megállapítható, hogy a hívek igénylik, sőt elvárják az egyháztól, hogy
tevékenysége ne csupán a szorosan vett hitélet szervezésére korlátozódjon, ha-
nem változatos közösségi programokat szervezzen. Ezek a rendezvények még
azok számára is vonzóak, akik nem látogatják rendszeresen az istentisztelete-
ket, így őket ezekkel a programokkal tudja leginkább aktivizálni a református
egyház. Elvárás továbbá, hogy a lelkész minél érdekesebben hirdesse az igét.
Nem csupán a mit, hanem a hogyan is legalább olyan fontos az igehirdetés
megítélésében. Többen a pap karizmája hiányával magyarázzák, hogy miért
nem járnak templomba.
Ha a mindenkori politikai kurzus felismeri, hogy az egyházak, a vallási közössé-
gek és gyülekezetek anyagi és erkölcsi támogatása hosszabb távon a társadalmi jóllét
megerősítését szolgálja, akkor lehetnek fontosak azok a tapasztalatok, amelyeket a
kutatók dokumentálnak. Ezek a tapasztalatok pedig a vallás(osság) markáns átala-
kulásának folyamatát, az egyházak megváltozott szerepét tanúsítják, melyhez szük-
ségszerű a nemzetstratégiai eszközöket igazítani!
8 Két, Likert-skála mintájára összeállított zárt kérdés és alkérdései:

I. Az alábbi tevékenységeket Ön mennyire ítéli el? (5-ös skála): rendszeres, nagymértékű alkoholfo-
gyasztás; kábítószer-fogyasztás; abortusz – művi terhesség-megszakítás; homoszexualitás; sze-
rencsejáték-szenvedély; lopás; félrelépés, házasságtörés; válás; állatkínzás; házastárssal szem-
beni erőszakos viselkedés; gyermekkel szembeni rendszeres testi fenyítés; gyermek rendszeres
érzelmi vagy lelki bántalmazása; bliccelés; káromkodás; pletykálás; újszülöttről való lemondás;
prostitúció; megvesztegetés; közpénz eltulajdonítása, korrupció; adócsalás; halálbüntetés.
II. Most egy felsorolás fog következni, kérem, mondja, hogy hisz-e Ön a következőkben? (4-es
skála): horoszkóp; szeplőtelen fogantatás; lélekvándorlás; UFO (földönkívüliek); ördög; turul-
madár; pokol; Szentháromság; agykontroll; feltámadás; táltos, sámán; csodák; halál utáni élet;
jóslás; mennyország; telepátia; kabala, talizmán; Isten.
233
Bali János
Epilógus
Hofer Tamás átányi terepmunkája kezdetén, miután csatlakozott a mintegy három

éve már a helyszínen kutató Fél Edithez, 1954 februárjában jelentős mennyiségű
fényképet készített a településről és lakóiról. Ezek között ott találjuk az istentisz-
teleten, a karzatról készített képeit is,9 melyek aktív, kiterjedt, közösségi vallásgya-
korlatról tanúskodtak. Valószínűleg, már akkor sem volt egységesnek mondható a
közösség a vallásosság és a vallásgyakorlat tekintetében. De bizton állítható, hogy
ilyen fokú töredezettség, ilyen sok párhuzamos ruralitás nem volt még jellemző. Kér-
dés, hogy az egyházak megtalálják-e azt a szerepet, amellyel – túl a szorosan vett
hitélet gondozásán – olyan nemzetstratégiai célok elősegítésében vehetnek részt,
mint a szülőföldön maradás és boldogulás vagy a minél több gyermek vállalása. Az
is kérdés, ha meg is fogalmazható ez a szerep, milyen eszközök állnak rendelkezésre
ebben a töredezett, párhuzamosan létező Kárpát-medencei ruralitásokban?
Szakirodalom
Anderson, Benedict
2006 Elképzelt közösségek. Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedésé-
ről. L’Harmattan Kiadó, Budapest.
Bali János
2015 A „Kentaur-ház”. A falusi lakóház atipikus változata Magyarországon, a
20. század második felében. In: Bereczki Ibolya – Cseri Miklós – Sári Zsolt
(szerk.): Ház és Ember 27. Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre, 179–
202.
Bali János – Molnár Gergely (szerk.)
2018 Székelyföld még él és élni akar! A vallás szerepe udvarhelyszéki falvak kö-
zösségeinek megmaradásában. Kutatási jelentés. Nemzetstratégiai Kutató-
intézet, Budapest.
Bartha Elek
1992 Vallásökológia. Ethnica, Debrecen.
Boglár Lajos
1995 Vallás és antropológia. Bevezetés. (Szimbiózis kötetek, 1.) Szimbiózis Alapít-
vány, Budapest.
Frida Balázs
2005 A vallás és a szupernaturális. Valláskutatás és antropológia: meghatározások
és alapfogalmak. Világosság 46. (7–8) 195–214.
9 A képek elérhetőek a Néprajzi Múzeum honlapjáról: http://gyujtemeny.neprajz.hu/neprajz.06.10.

php?is=10501&bm=1&l=500.
Geertz, Clifford
1994 A vallás mint kulturális rendszer. In: Uő: Az értelmezés hatalma. Antropológiai
írások. Századvég, Budapest, 63–105.
Gellner, Ernest
2004 A nacionalizmus kialakulása – a nemzet és az osztály mítoszai. In: Kántor
Zoltán (szerk.): Nacionalizmuselméletek. Szöveggyűjtemény. Rejtjel Kiadó,
Budapest, 45–78.
Huntington, Samuel
2018 A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa Könyvkiadó,
Budapest.
Papp Richárd
1999 Intuitív antropológia. In: Kézdi Nagy Géza (szerk.): Menyeruwa. Tanulmá-
nyok Boglár Lajos 70. születésnapjára. (Szimbiózis kötetek, 8.) ELTE BTK
Kulturális Antropológia Szakcsoport, Budapest, 250–262.
2003 „Úgy a földön is.” Zsidó és keresztény kultúrák vallásantropológiai néző-
pontból. Egyetemi jegyzet. (Szimbiózis kötetek, 9.) ELTE BTK Kulturális
Antropológia Szakcsoport, Budapest.
Szulovszky János
2014 Lehet-e a szellemi néprajznak keresztény tudományos megközelítése? Ethno
graphia 125. (2) 161–183.
Tomka Miklós
1996 A vallás fogalma a szociológiában. In Várnai Jakab (szerk.): A vallás a funda-
mentális teológia szempontjából. Jegyzet a Szegedi Hittudományi Főiskola
hallgatói számára. [s.n.], Szeged, 72–79.
Voigt Vilmos
2004 A vallási élmény története. TIMP Kiadó, Budapest.
2006 A vallás megnyilvánulásai. Bevezetés a vallástudományba. TIMP Kiadó,
Budapest.
Ruralități paralele în comunitățile rurale reformate din Bazinul Carpatic
Cercetările legate de religiozitatea comunităților rurale din Bazinul Carpatic fac parte dintr-un
discurs social expus pe mai multe nivele, care generează impact asupra unor factori cum ar fi
solicitarea și finanțarea cercetărilor, determinarea și poziționarea întrebărilor, utilizarea socială
a datelor și concluziilor cercetării. Analizele efectuate de către autor caută în mod indirect răs-
punsul la întrebarea: în ce măsură este capabilă religia și biserica să susțină rămânerea pe mele-
agurile natale, fericirea și dezvoltarea comunităților locale rurale maghiare din Bazinul Carpatic.
Pe baza analizei interdisciplinare a religiei și a religiozității autorul a constatat că comunitățile
sunt deosebit de fragmentate, atât la nivelul valorilor și cunoștințelor, cât și a practicii, deci pot
fi expuse numeroase ruralități paralele. Devin însă mai valoroase activitățile de organizare a
comunității a bisericilor, ceea ce se exprimă și înafara clădirii bisericii, și care ne arată o posibilă
cale de reconstruire a comunităților locale.
235
Bali János
Parallel Ruralities in the Calvinistic Village Communities of the Carpathian Basin
Research on the religiosity of the rural communities of the Carpathian Basin is part of a multi-
level social discourse that influences factors such as ordering and funding research, defining and
positioning research questions, and social utilization of data and lessons learned from research.
The author’s research is indirectly seeking to find out how religion and the Church can support
the survival, prosperity and prosperity of the native land in the Hungarian rural communities of
the Carpathian Basin. In several ways of studying religion and religiousness, the author found
out that communities are strongly fragmented at both the values and the knowledge as way as
the practice, and many ruralities can be demonstrated in parallel. But the values of churches,
beyond the temple, have been appreciated, which are one of the possible directions of commu-
nity rebuilding.
Kiss Dénes
Kastély a faluban.
Kísérlet az épített örökség
és annak társadalmi környezete
közötti viszony vizsgálatára
Az épített örökség, ezen belül a kastélyok, kúriák sorsa, úgy tűnik, az erdélyi magyar
közvéleményt egyre intenzívebben foglalkoztató kérdéssé válik. A témával foglalko-
zó nyilvános rendezvények, konferenciák sora mellett erre utalnak a témával kap-
csolatos kiadványok sikerei, és az ezek sorsával foglalkozó szakpolitikai kiadványok
megjelenése is.
A kulturális örökség e társadalmi-politikai felértékelődésével párhuzamosan
természetesen az ez irányú társadalomtudományi érdeklődés is egyre erőtelje-
sebb. A társadalomkutatókat elsősorban a kulturális örökség e politikailag is fel-
értékelődött formájának és a társadalmi egyenlőtlenségnek a kapcsolata foglal-
koztatta, a társadalmi inklúzió különböző vetületeinek kérdése – az örökségesí-
tendő kulturális objektumok körének szűkebb (elitista) vagy tágabb, alsó osztá-
lyokhoz kapcsolódó épített örökséget is magába foglaló definíciója; a turisztikai
jellegű hozzáférés által megvalósítható inklúzió (Pendlebury–Townshend–Gilroy
2004); valamint a közvetlenül érintett társadalmi környezetnek (szomszédságok-
nak vagy helyi közösségeknek) az épített örökség fenntartásába történő közvet-
len bevonásának kérdése (Pendlebury–Townshend–Gilroy 2004, Chirikure–Pwiti
2008, Yung–Chan 2011).
Ez utóbbi szempont vezérelte annak a 2016 nyarán lezajlott kutatótábornak a
szervezőit is, melynek keretében egy Maros megyei kastély revitalizációs alternatí-
váinak kidolgozására építész, történész, tájépítész és közgazdász szakemberek mel-
lett egy szociológus-antropológus csoportot is meghívtak, a társadalomkutatóknak
azt a feladatot szánva, hogy a szóban forgó kastély és a helyi közösség viszonyát
vizsgálja, arra keresve a választ, hogy milyen módon lehetne bevonni a kastély éle-
tébe a helybelieket. A csoport egyik irányítójaként a továbbiakban e kutatómunka
tanulságainak rövid összefoglalására teszek kísérletet. Mivel a témában készített
interjúk alaposabb feldolgozása még hátra van, az itt olvasható beszámoló mindös�-
sze egyfajta kutatási előzetesnek tekinthető, melynek állításai további alátámasz-
tást igényelnek.
237
Kiss Dénes
A helyszín
A falu Marosvásárhely közelében fekvő, ingázó életformára kiválóan alkalmas, gazdasági-

lag meglehetősen fejlett település, melyben mezőgazdaságnak már alig van nyoma, e he-
lyett a porták többségének arculatát inkább a nyírt gyep és a virágágyások határozzák meg.
A 2000 fős település lakosainak 70 százaléka magyar, 20 százaléka román, 10 százaléka
roma. A falu kilenc településből álló község adminisztratív központja, itt található a pol-
gármesteri hivatal, a polgármestert azonban a fő riválisnak számító szomszédos falu adja.
A település központjában fekvő barokk kastély helyzete kivételesnek számít, a kom-
munista éra évtizedeiben, majd a rendszerváltást követően egészen az örökösök általi át-
vételéig tüdőtébécé-preventóriumnak adott otthont, aminek köszönhetően jelenleg meg-
lehetősen jó állapotban van, és tulajdonjogi helyzete is tiszta. Két örökös viseli gondját,
egyikük, egy nyugaton élő gróf, évente néhány hónapot a kastélyban tölt, ugyancsak nyu-
gaton élő nővére hasonlóképpen. Itt tartózkodásuk alatt a kastély egyik szárnyát használ-
ják lakosztályul. A kastélyban állandó jelleggel él egy gondnoki feladatokkal megbízott
család, így a kastély gyakorlatilag egész évben látogatható, a kastélyban való tartózko-
dásuk alatt az örökösök idegenvezetést is nyújtanak a látogatóknak. E mellett a kastély
leginkább esküvők helyszínéül szolgál (e célból egy vásárhelyi programszervező céggel
van szerződésük), évente egyszer egy „Kastélynapnak” valamint egy „bálnak” ad otthont.
Bár a falu erdélyi viszonyok között életerősnek tekinthető, „brandjére” – és minden
bizonnyal a közösség identitására is – teljesen rányomja bélyegét a kastély, a faluról in-
terneten elérhető anyagok szinte kivétel nélkül a kastélyról szólnak, vagy legalábbis a
kastély fotóit használják illusztrációként. Így igencsak meglepődtünk, amikor a tulaj-
donos a szociológus csoport számára kutatási kérdésként a következőt javasolta: „Mi-
ért nem teszik be a lábukat a falubeliek a kastélyba?” Bár utólag ez a kérdés kissé túlzó-
nak bizonyult, az beigazolódott, hogy a helyi közösség viszonya a kastéllyal tényleg nem
problémamentes.
Mivel a kastély teljesen magántulajdonban van, a közösségnek tulajdonképpen nem
sok köze van hozzá. Ettől azonban még viszonyulnak hozzá, pozitívan vagy negatívan,
meg hát persze lehetnek passzívak is vele szemben. Ahhoz azonban, hogy a kastély a jö-
vőben bármilyen módon is a helyi közösségi élet részévé váljon, fontos, hogy a kastél�-
lyal szembeni domináns attitűd pozitívvá váljon. Ebből a megfontolásból úgy gondoltuk,
hogy mindenekelőtt a kastéllyal kapcsolatos helyi diskurzusokat vizsgáljuk, az azzal kap-
csolatos történeteket, kliséket, toposzokat. Emellett pedig azt is ki szerettük volna derí-
teni, hogy az esetleg elkülöníthető beszédmódok mögött milyen helyi társadalmi csopor-
tok azonosíthatók be, kik azok akik a különböző beszédmódokat termelik és fenntartják.
A „kastély”
A kastéllyal kapcsolatos diskurzusok vizsgálata során mindenekelőtt azt kellett tu-

domásul vennünk, hogy a helyi közösség szempontjából az korántsem csak egy mű-
emléképület, hanem egy ingatlan-komplexum, egy hozzá tartozó család, valamint az
Kastély a faluban
ezekhez kapcsolódó társadalmi-gazdasági tevékenységek együttese. A barokk kastély-

hoz ugyanis gazdasági épületek is tartoznak, néhány kisebb a kastély-kertben, egy egy-
kori magtár viszont – ma házakkal körülvéve – lakóépületként szolgál néhány szegény
család számára. A kastélyhoz hozzátartozik a már említett park, de emellett a család
legelőket és erdőt is igényelt és kapott vissza. A tulajdonos család a helyi közösség szá-
mára szintén tágabb fogalom, mint a kastély kapcsán leggyakrabban emlegetett gróf
és felesége, valójában az összes örököst jelenti, aki a fentiekben felsorolt ingatlanok
bármelyikének ügyeiben implikált. Az így értett „kastélyhoz” hozzátartoznak annak
valós és potenciális gazdasági vetületei is, a mezőgazdasági területek használatának
módja, a kastély és a park által nyújtott munkalehetőségek (adminisztráló család, al-
kalmi karbantartási munkák, fűnyírás, stb.) és nem utolsó sorban a kastély vendég-
látó-ipari funkciói (étkeztetés, rendezvényszervezés, potenciálisan szállásnyújtás), és
végül annak társadalmi vetülete is, mindenekelőtt a grófi család tagjainak a helyi kö-
zösségen belül kialakult státusza és társadalmi kapcsolatai. Amikor tehát a kastéllyal
kapcsolatos beszédmódokat kerestük, e teljes komplexumot érintő véleményeket vizs-
gáltuk, és a továbbiakban elemzésünkben is a „kastély” kifejezés alatt ezt a tág kastély-
fogalmat értjük.
Kastély-diskurzusok
A kastélyról való beszédmódok vizsgálatát megnehezítette, hogy az erdélyi kasté-

lyokkal kapcsolatosan léteznek a településtől független, általános, elsősorban a mé-
dia által forgalmazott diskurzusok is, melyeket a továbbiakban nagydiskurzusoknak
nevezek. Így létezik egy erdélyi magyar nagydiskurzus, amelyben a magyar arisz-
tokrácia kastélyai és kúriái a magyar történelmi múlt részeiként jelennek meg, így
identitáspolitikai vonzatuk van, restitúciójuk a magyar jövő szempontjából kiemel-
ten fontos. Visszaigénylésükkel az arisztokrácia tagjai nemzeti ügyet szolgálnak, e
törekvésük tehát tiszteletreméltó, melyről kritikusan beszélni nem ildomos. Bár a
diskurzus fő forrása a média, fenntartásához nagymértékben hozzájárulnak történé-
szek, műemlékvédők és építészek, azaz a „szakértők” is. A magyar nagydiskurzushoz
hasonlóan létezik egy román nagydiskurzus is, amely az előbbi tükörképe, e szerint
a kastélyok visszaszolgáltatása a román nemzeti múlt meggyalázása, az állam ez-
zel felelőtlenséget követ el, a magyar arisztokrácia leszármazottai ezáltal elszakít-
ják Erdélyt Romániától, az egész Magyarország titkos terve Erdély visszavételére.
A két nagydiskurzus közti fontos különbség, hogy a román szakértői diskurzus elvá-
lik a nemzetitől, azzal ellentétben alapvetően pozitívan viszonyul a restitúciós folya-
mathoz, de nem része a nagydiskurzusnak.
E nagydiskurzusok erősen normatívak, egy felületesebb véleménynyilvánítás so-
rán szinte megkerülhetetlenek, akárcsak a médianyilvánosság előtt is. Magáról a
szóban forgó kastélyról is több riport és film készült, amelyekben a megkérdezettek
ezeken nem lépnek túl, kritikát nem fogalmaznak meg. Ezek az általános nagydis-
kurzusok a kastélyról való beszédmódok egészére nézve meghatározóak, a szocioló-
239
Kiss Dénes
giai interjúk névtelensége viszont lehetővé teszi kritikusabb, a helyi nyilvánosságon

kívül felvállalhatatlan gondolatok megfogalmazását is.
A lokális diskurzuson belül két összetevő, egy pozitív, illetve egy negatív lokális
diskurzus különböztethető meg. A pozitív diskurzus a műemléképület fontosságáról,
kulturális értékéről, a faluközösség szempontjából benne rejlő gazdasági potenciál-
ról szól, valamint a grófi család tagjairól, elsősorban annak a még többek által is sze-
mélyesen ismert felmenőiről.
Én is voltam a Kastélynapokon, nagyon szép volt, a falubeliek fele el szokott

menni. Ez nagyon fontos, hogy megszervezik a Kastélynapokat, mert az em-
berek kíváncsiak, szeretnék látni, hogy mi van odabent. Érdemes lenne re-
noválni, mert a kastély a turizmust is elősegíti a községben... (nő, 55 éves)
Mindenki nagyon örült, hogy a gróf visszakapta a kastélyt. Én úgy hallot-

tam, hogy jó viszonyban van az emberekkel… hogy szokott sétálni a falu-
ban, és hogy nagyon barátságos. Van még pár épület ami az övé, amelyik-
ben emberek laknak, de senkit sem tett ki, továbbra is ott laknak. (nő, 55
éves)
A negatív diskurzus ezzel szemben kizárólag a család jelenlegi tagjaival, elsősor-

ban a család „frontemberének” tekintett gróffal kapcsolatosak. Ennek főbb toposzai
a következők:
A gróf távolságtartó:
Az én véleményem szerint a gróf kicsit távolságtartó a helybeliekkel szem-

ben, ez az oka annak, hogy nem nagyon akarnak részt venni semmiben. Pél-
dául az is, hogy külön padja van a templomban, sokakat zavar a faluban.
(nő, 60 éves)
Mikor a kastélyt visszakapta, a gróf meghívta a falubelieket, látogassák

meg a kastélyt, de senki sem ment el. Biztos az ő hidegebb természete is az
oka, hogy távolságtartóbb… nálunk például az a szokás, hogy az idegen kö-
szön elsőként, míg ő várja, hogy köszönjenek neki. Hát ilyesmit nem csi-
nálsz, ha közelebb akarsz kerülni az emberekhez. (nő, 63 éves)
A kastélyt elzárja a helybeliektől:
Régebben a kastély nyitottabb volt, még a preventórium idején is...
Még ha vannak is rendezvények, a kastély a helybeliek számára zárva van.

Egyszer-egyszer jönnek szervezett csoportok Magyarországról, Bukarest-
ből… de csak nekik van nyitva. (férfi, 50 éves)
Kastély a faluban
A kastélyt magántulajdonként kezeli, haszonelvűen:
Hát tudja meg, hogy zavar az a tábla, amelyiken azt írja, hogy magánte-
rület… Tudjuk mi jól, hogy magánterület, nem kell ki is írni. (férfi, 55 éves)
Most ugye szervezik ezt a Kastélynapokat, amelyen bárki részt vehet, ha

akar... de azt hiszem ezt is inkább azért szervezik, hogy pénzt gyűjtsenek.
(férfi, 55 éves)
Fontos kiemelni, hogy jellemző módon sem a pozitív, sem a negatív lokális dis-
kurzus nem személyes tapasztalatokból építkezik, a kritikákat megfogalmazó ala-
nyok többsége saját bevallása szerint a grófot személyesen nem ismeri. Ezek tehát
csakis egy diskurzus toposzaiként, helyi klisékként értelmezhetők, amelyek a he-
lyi közösségen belüli „kastélyról” való beszélgetések során elhangzanak, és tovább-
adódnak.
Lokális diskurzusok és a helyi közösség kapcsolata
Az, hogy valaki negatívan vagy pozitívan beszél a „kastélyról”, természetesen nem
véletlenszerű. A különböző diskurzusok mögött álló beszélők jellemzőit úgy próbál-
tuk beazonosítani, hogy azokat a helyi társadalom szerkezetében, az azt alkotó tár-
sadalmi csoportok és az ezek közötti viszonyok rendszerében próbáltuk elhelyezni.
A helyi közösség szerkezete. Alkotóelemek és viszonyrendszerek
A helyi közösséget szerkezetileg különböző lakossági csoportok valamint a helyi in-

tézmények alkotják. Témánk szempontjából releváns csoportokként a helyi elitet
(azon belül a vállalkozók és politizálók összefonódó alcsoportját, illetve az értelmi-
ségiek alcsoportját) illetve a „jobb családok” alkotta középréteget, a kevésbé „tisz-
teletreméltó” családok alkotta alsó réteget, valamint a „jövevényekből”, romákból,
legszegényebbekből álló marginális csoportokat különböztethetünk meg. E lakossá-
gi csoportok mellett ugyancsak fontos alkotóelemei a helyi társadalomnak a legfon-
tosabb helyi intézmények, a polgármesteri hivatal, a település lakosságának többsé-
gét integráló református egyházközség, az 5-8 osztályos iskola, valamint a különböző
helyben működő vagy helyi érdekeltségű cégek.
A helyi közösség szerkezetét alkotó társadalmi csoportok és intézmények mellett
az azokat átszövő gazdasági és hatalmi/politikai viszonyrendszereket kell még ki-
emelnünk. A felsorolt alkotóelemeket összekötő gazdasági viszonyrendszer cégtulaj-
donosok és alkalmazottak közötti viszonyokból, a cégek tulajdonosai közötti együtt-
működési és rivalizálási viszonyokból tevődnek össze, a mezőgazdasági vállalkozó-
kat is beleértve. A helyi politikai viszonyrendszert a kiemelkedő státuszú személyek,
a fontosabb helyi intézmények és községet alkotó falvak közötti hatalmi viszonyok
241
Kiss Dénes
összessége alkotja, melynek fontos eleme, hogy a község két legnagyobb települése,
a kastélynak otthont adó és a polgármestert adó falvak között nagy múltra visszate-
kintő rivalizálási viszony áll fenn. Az például, hogy a polgármester szomszédfalusi, a
helyiek szerint falujuk fejlesztésének elhanyagolását eredményezi.
A Kastély tulajdonjogának és rendeltetésének a megváltozása mind a helyi gaz-
dasági, mind a politikai „rend” szempontjából új helyzetet teremt, a korábbi hatal-
mi viszonyrendszert megzavarja, átrendezi. A Kastéllyal szembeni attitűdök meg-
értése szempontjából az bizonyult meghatározónak, hogy ezek a változások hogyan
érintették a helyi szereplők gazdasági-hatalmi pozícióit. Az egyik ilyen gazdasági
átrendeződés a kastély korábbi rendeltetésének felszámolásával, azaz a preventóri-
um bezárásával kapcsolatos: a jelentős számú helyi lakosnak munkahelyet adó in-
tézmény felszámolásával ezek a munkahelyek megszűntek, az érintettek vagy mun-
kanélküliekké váltak, vagy valamelyik közeli városban kényszerültek új, ingázással
elérhető munkahelyet keresni. A kastély új gazdasági funkciója, az esküvők szer-
vezése, valamint a vendéglátással kapcsolatban szőtt jövőtervek révén a kastély a
már működő, hasonló profilú cégek számára konkurenciaként jelenik meg. A vis�-
szaigényelt mezőgazdasági területek korábbi használói számára a restitúció gaz-
dasági veszteségként értelmeződik, míg az új bérlők számára korábban nem létező
gazdasági lehetőséget képez. A faluban található gazdasági melléképület lakói szá-
mára a korábban állami tulajdonban levő szociális lakásuk, melynek lakhatóvá te-
vésébe egyes családok jelentős összeget is fektettek, hirtelen magántulajdonná vált,
melynek új tulajdonosa egyelőre ugyan nem kér lakbért és nem is lakoltatta ki őket,
de bármikor tehet ilyen irányú lépéseket (valójában előbb-utóbb kénytelen lesz a
kilakoltatáshoz folyamodni, mivel az épület a folyamatos degradációja miatt egyre
inkább életveszélyessé válik).
A faluba visszatérő gróf hatalmi-politikai ambíciókat nem nyilvánított ki, így a
helyi politikai viszonyrendszert a kastély restitúciója ténylegesen egyelőre nem érin-
tette. Azonban a helyi közösségen belüli kimagasló, sajátos státusza ezt a lehetőséget
magában hordozza. A kastélyban szervezett közéleti események, egy kastélyt szolgá-
ló egyesület létrehozása, a gyakori médiaszereplés, a kiterjedt nemzeti és nemzetkö-
zi szintű kapcsolatháló mind olyan tényezők, amelyek a grófot egy falusi közösség
szempontjából szokatlanul nagy szimbolikus tőkével ruházzák fel (ilyen volt például
a grófi család néhány elhunyt tagjának újratemetése a falu határában található csa-
ládi kriptában, melyről a magyar média széles körben tudósított, vagy Magyarország
köztársasági elnökének a kastélyban tett látogatása 2015-ben). A gróf helyi közössé-
gen belüli státuszával kapcsolatos érzékenységet jól jelzi a helyi református gyüleke-
zetbeli helyzete. A grófi családnak, mint az egyházközség egykor legfontosabb támo-
gatójának, a templomban külön padja van, melybe a család 1945-ös kilakoltatása óta
senki sem ült. A visszatérő leszármazott természetesen ezt a családi padot használ-
ja, a pad újra használatba kerülése azonban rögtön élénk beszédtémává vált a falu-
beliek között, míg egyesek ezt természetesnek tartják, mások a helyiekkel szembeni
hatalmi gesztusértéket tulajdonítanak neki. Látható tehát, hogy a gróf olyan szim-
bolikus és társadalmi tőkével rendelkezik, amely a helyi közösség számára igencsak
Kastély a faluban
szokatlan. Így nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a helyi elöljárók egy része
nem lelkesedik a gróf tevékenységéért, és a kastély életre keltésével kapcsolatos tö-
rekvésekről is fenntartásokkal beszél.
Az, hogy a kastély új funkciója milyen módon zavarja meg a helyi közösség rend-
jét, különösen jól kiviláglik, ha a helyi közösség legfontosabb közösségi eseményei-
nek körébe való betagolódását nézzük. A faluban ugyanis viszonylag élénk közösségi
élet zajlik. A református egyház kórusának fellépései, valamint a fiatalok, főleg is-
koláskorúak által betanult színdarabok nyilvános előadásai e közösségi programok
hagyományosabb eseteit képezik. A bálok ugyan gyakorlatilag megszűntek, ám új
rendezvények is megjelentek, így a nemrég meghonosodott kortárstalálkozók, vagy
a református nőszövetség által szervezett gasztronómiai programok, és ugyancsak
újnak számítanak a falunapok. Míg az egyházi kötődésű események főszervezője a
református lelkész és fő helyszínük a falu gótikus temploma, az iskolához kapcsoló-
dó programokban a helyi pedagógusok a főszereplők és főleg az iskolában kerülnek
megszervezésre. Elterjedt szokássá vált azonban, hogy e programok egy része a helyi
vendéglőben zárul, több program esetében pedig a vendéglő egyenesen ezek fő hely-
színévé vált. Így például a kortárstalálkozók alkalmával a szimbolikus nyitórendez-
vény után az idő nagy részét a vendéglőben töltik, a nőszövetség gasztro-versenyei-
nek pedig szintén ez a fő helyszíne. A kisebb horderejű családi rendezvényeknek pe-
dig (lakodalmak, keresztelők) szinte kivétel nélkül a vendéglő ad otthont. Úgy tűnik
tehát, hogy a vendéglő a közösségi élet legfontosabb centrumává vált, átvéve a ko-
rábban a művelődési otthon által betöltött e funkciót. A kastély ebben a kontextus-
ban is meglehetősen zavaró tényezőként jelenik meg. A gróf több említett esemény
számára is helyszínként felajánlotta a kastélyt, a legtöbb esetben azonban ennek be-
építését a közösségi programok kialakult forgatókönyvébe a szervezők nem tartot-
ták kívánatosnak, indokoltnak. Így a falu viszonylag élénk közösségi élete korábban
kialakult medrében zajlik, azokból a kastély mint helyszín és a grófi család mint sze-
replők kimaradnak, mi több, a Kastélynak a közösségi életbe való beépítésében a kö-
zösségi események főszereplői valójában ellenérdekeltek, és ez a vendéglőhöz fűző-
dő gazdasági érdekek szempontjából sem kívánatos. Így a Kastély a maga rendezvé-
nyeivel a helyieket alig tudja megszólítani, azok résztvevői jellemzően zömmel nem
helybeliek, és a kastély zárt terében kerülnek megrendezésre. Egyedül a falunapok
szervezői részéről mutatkozott nyitottság a kastély felhasználása iránt, ez a rendez-
vény viszont a Kastély számára nem kívánatos, sem a résztvevők, sem a programok
jellege szempontjából. Azt, hogy a helyi társadalom legalsó rétegeit megszólító, a
miccs- és sörfogyasztás köré szerveződő esemény nem egy barokk kastélyba való,
még a helyi társadalom részéről is konszenzus övezi.
Diskurzusok és szereplők
A fentiek alapján összefoglalható, hogy a helyi közösség mely szereplői állnak a kas-
téllyal kapcsolatos különböző beszédmódok mögött, kik azok akik termelik illetve
újratermelik azokat.
243
Kiss Dénes
A pozitív kastély-diskurzust termelő szereplők között kiemelkedő helyen talál-

ható a református egyház elöljárói csoportja, a pap és a presbitériumi tagok egy ré-
sze. Esetükben komolyabb ellenérdekeltségről nem beszélhetünk, ellenkezőleg, a
kastély tulajdonjogának rendezése során a grófi család és a református lelkész között
szoros együttműködésre került sor. A helyi intézmények közül a kastélynak jelen-
leg is a református egyházzal a legszorosabb a viszonya, mindenekelőtt azért, mert
a kastély és a gótikus templom a falu két legfontosabb idegenforgalmi látványossá-
ga, és így a látogató csoportoknak gyakran mindkettőt bemutatják, függetlenül attól,
hogy a csoport kinek is a vendége. Ugyancsak a pozitív diskurzust erősíti a kulturális
elit nagy része is, azaz a kastély kulturális értékét nagyra becsülő, és annak restitúci-
ójában és revitalizációjában nem ellenérdekelt felsőfokú végzettségűek – pedagógu-
sok, orvos, állatorvos, egyetemista fiatalok és mások.
A pozitív diskurzus hátterében álló másik csoportot képeznek a kastély gazdasági
vonatkozásaiban közvetlenül, egzisztenciálisan érdekelt szereplők – a grófi legelőket
bérlők, az alkalmazottak és az alkalmilag bedolgozók. És végül ugyancsak a pozitív dis-
kurzust erősítik azok a családok, amelyeknek idős tagjai a grófi család egykori tagjaival
kapcsolatban állva azokról pozitív személyes emlékeket, élményeket őriznek.
A negatív kastély-diskurzust termelő szereplők közül kiemelkedik két sajátos
helyzetű, a kastély restitúciójában egzisztenciálisan ellenérdekelt csoport: a preven-
tórium megszűntével a munkájukat elveszítők csoportja és általában ezek családtag-
jai, valamint a gazdasági épület lakói. Kisebb számban találhatók olyan családok is,
amelyeknek idős tagjai az egykori grófi családdal kapcsolatban valamilyen negatív
érzelmi emléket őriznek. És végül ezt a diskurzust erősítik a helyi politikai-gazdasági
elitnek a kastély revitalizációjában ellenérdekelt tagjai – hatalmi pozíciójukat féltő
politizálók és „piacukat” féltő vállalkozók.
Arányaikat tekintve a pozitív diskurzust felvállalók, úgy tűnik, többen vannak mint
a negatív diskurzust termelők, de a két csoport együtt is a helyi közösség kisebbségét
képezi, a többség pedig a kastéllyal szemben inkább közömbös. Adott beszédhelyzetek-
ben előnyben részesíthetik egyik vagy másik diskurzus kliséit, de egyéni kastély-diskur-
zusukban nem feltétlenül koherensek. Egyes vélemények szerint a „jó családok” alkotta
középréteg és a fiatalok, különösen az egyetemisták csoportja inkább a pozitív, míg az
alsó és különösen a marginális réteg inkább a negatív diskurzus fele hajlik – adataink
azonban ennek a véleménynek az alátámasztását nem teszik lehetővé. Az a vélemény
azonban igencsak hihetőnek tűnik, hogy a közömbös többséget alkotók a kastélytól,
annak rendezvényeitől alapvetően csak az individualizálódó életforma miatt maradnak
távol, úgy, ahogy más közösségi eseményektől is általában távol maradnak.
A kastély-diskurzus és a helyi közösség viszonyának

egy lehetséges általános modellje
Amennyiben a fentiekben tárgyalt konkrét érdekcsoportokat általánosabb társadal-

mi kategóriák eseteinek tekintjük, felvázolható a kastély-diskurzus különböző ös�-
szetevői és az azok mögött álló szereplők közötti kapcsolatok egy általános, és remé-
Kastély a faluban
nyeink szerint más helyzetekre is alkalmazható modellje. Az alábbi ábrán ezt pró-
báltuk vizualizálni. E szerint tehát a pozitív diskurzust forgalmazók három típusa
különböztethető meg, melyek mögött eltérő motivációk állnak. Beszélhetünk a kas-
tély fennállásában egzisztenciálisan érdekelt csoportokról (akikkel a kastély tulaj-
donosai gazdasági együttműködésben állnak), ideológiai motivációjú csoportokról,
amelyek a „nagy-diskurzussal” azonosulva tartják fontosnak a kastély létét és fenn-
állását, valamint érzelmi motivációjú csoportokról, amelyek a család egykori vagy
jelenlegi tagjaival ápolt érzelmi viszonyuknak köszönhetően kastély-pártiak. A má-
sik oldalon, a Kastélyhoz negatívan viszonyulók körében elvileg ugyanilyen, csak el-
lentétes előjelű motivációjú csoportok találhatók. Bár esetünkben elsősorban a kas-
tély restitúciójában egzisztenciálisan ellenérdekelt csoportokat találtunk (munkáju-
kat elvesztők, kilakoltatás által fenyegetettek, gazdasági-hatalmi ellenérdekeltek), il-
letve egyetlen negatív affektív megnyilvánulást, elképzelhető, hogy más esetekben a
kastély-ellenes nagydiskurzus is nagyobb jelentőséggel bír (például egy etnikailag
megosztottabb közösségben).
Egzisztenciálisan Egzisztenciálisan
érdekelt csoportok ellenérdekelt csoportok
Ideológiailag Kastély- Negatív ideológiai

motivált csoportok diskurzus motivációjú csoportok
Érzelmileg motivált Negatív érzelmi
csoportok motivációjú csoportok
KÖZÖMBÖS TÖBBSÉG
Következtetések
Elemzésünk fő mondanivalója tehát az, hogy a helyi közösségeknek a kastélyokkal

szembeni viszonyulását, és ennek köszönhetően azok sorsával kapcsolatos segítő
vagy gátló magatartását meghatározza két, tőlük függetlenül létrejött, általános dis-
kurzus, melyek közül az egyik pozitívan, a másik negatívan viszonyul a kastélyok res-
titúciójának és revitalizációjának folyamatához. Ezek az erős, normatív diskurzusok
meghatározzák a kastélyokkal kapcsolatban levő helyi közösségek kastéllyal kap-
csolatos beszédmódjait is, ám ezek mellett a kastélyoknak és azok tulajdonosainak
konkrét viszonya a helyi közösséget alkotó társadalmi csoportokkal és intézmények-
kel szintén befolyásolják a velük szembeni attitűdöt, esetenként pedig felül is írják a
245
Kiss Dénes
nagydiskurzusok nyújtotta viszonyulási mintákat. Így megkülönböztethetők a Kas-

tély által egzisztenciálisan, ideológiailag vagy érzelmileg pozitívan érintett csopor-
tok, amelyek a közvéleményt a Kastéllyal szemben kedvező irányba befolyásolják, il-
letve a másik oldalon ugyanilyen jellegű, de ellentétes irányú motivációjú csoportok,
amelyek a közömbös többségben a Kastéllyal szemben ellenséges viszonyulást kelte-
nek és erősítenek. A kastéllyal kapcsolatos bármilyen revitalizációs terv szempontjá-
ból érdemes tehát ezeket a csoportokat konkrétan beazonosítani, és velük szemben
sajátos stratégiákat alkalmazni. Bár az, hogy esetenként mi lenne a megfelelő sajátos
stratégia, természetesen a fentiek mellett is nehezen megmondható.
És végül érdemes visszatérnünk elemzésünk és modellünk általánosíthatósá-
gának kérdéséhez. Nyilvánvaló, hogy e modell legfeljebb az itt elemzetthez nagy-
mértékben hasonló helyzetekre alkalmazható, azaz olyan esetekre, amelyekben vi-
szonylag jó állapotban levő, azaz használható műemléképületeket a leszármazottak/
örökösök visszaigényeltek, a magántulajdonba került épületbe a tulajdonos család i
visszatért vagy legalábbis huzamosabb ideig benne tartózkodik, és amelyekhez kap-
csolódóan valamilyen gazdasági tevékenység is folyik. Az erdélyi kastélyok és kúriák
nagy számához viszonyítva azonban az ilyen helyzetek meglehetősen ritkák. Degra-
dáltságuk foka, tulajdonjogi helyzetük és az őket körülvevő helyi közösségek jellege
szerint az épített örökség esetei olyannyira változatosak, hogy megőrzésük társadal-
mi feltételeinek megértéséhez további kutatások sora volna szükséges.
Szakirodalom
Ájgel Ágnes et al.

2016 Kastély Erdélyben – Stratégia 2016–2025. Pont Csoport, Kolozsvár. (elérhe-
tőség: http://www.kastelyerdelyben.ro/pdf/kastely%20strategia%202016-
10-26.pdf.)
Chirikure, Shadreck – Pwiti, Gilbert
2008 Community Involvement in Archaeology and Cultural Heritage Management.
Current Anthropology 49. (3) 467–485.
Csinta Samu
2015 Erdély újranemesítői – arisztokraták honfoglalása. Heti Válasz Kiadó, Buda-
pest.
Pendlebury, John – Townshend, Tim – Gilroy, Rose
2004 The Conservation of English Cultural Built Heritage: A Force for Social
Inclusion? International Journal of Heritage Studies 10. (1) 11–31.
Yung, Esther H. K. – Chan, Edwin H. W.
2011 Problem Issues of Public Participation in Built-Heritage Conservation: Two
Controversial Cases in Hong Kong. Habitat International 35. 457–466.
Kastély a faluban
Satul și castelul. O încercare de a analiza relația dintre

patrimoniul construit și mediul său social
În studiul de față autorul analizează modul în care cazuri excepționale ale patrimoniului const-
ruit – cum ar fi un castel baroc – sunt percepute de mediul lor social, și anume de o comunita-
te rurală. A analizat această relație identificând toposurile discursurilor pozitive și negative le-
gate de castel, și a încercat să identifice grupurile sociale locale din spatele diferitelor discursu-
ri. A ajuns la concluzia că pentru comunitatea locală castelul nu reprezintă doar o clădire, ci o
combinație complexă a construcției în sine, a proprietarilor și a tranzacțiilor sociale și economi-
ce conexe. Datorită acestor aspecte ale patrimoniului construit percepția lor este determinată
de motivații diverse: în afară de recunoașterea valorii arhitecturale a acestei clădiri, atitudini-
le emoționale față de proprietarii acesteia, precum și interesele și contrainteresele localnicilor
în demersurile (reale sau presupuse) ale proprietarilor de a obține un statut de lider în cadrul
comunității, cât și de interesele și contrainteresele privind activitățile economice legate de clădi-
re. Datele folosite in analiză au fost colectate cu metode calitative.
Castle in the Village. An Attempt to Analyse

the Relationship between Built Heritage and its Social Environment
In the present study the author analyses the way in which such exceptional cases of built heri-
tage as a baroque castle are perceived by their social environment, i.e. a village community. He
analysed this relationship by identifying the topics of positive and negative discourses related to
the castle, then he tried to identify the local social groups behind the different discourses. He has
come to the conclusion that the castle does not only represent a building for the local commu-
nity, but a combination of the building itself, of its owners and the related social and economic
transactions. Due to these aspects of built heritage, their perception are determined by different
motivations: besides recognising the architectural value of this building, emotional attitudes
toward its owners, as well as interest/opposing interests in the (real or suspected) status ende-
avours of its owners within the community and in economic activities related to the building.
Qualitative methods were used for data collection.
247
Szabó Lilla
Kalotaszegi Magyar Napok –

hagyományteremtés vagy politikai játszma?
Az 1989-es változások teljesen új helyzetet teremtettek a romániai és egyben az erdé-

lyi politikum számára: zavaros időszak következett, amikor ki kellett találni azokat
a politikai és társadalmi hagyományokat, amelyek a vezető szerepet vállaló politi-
kum hatalmát és képviseleti jogát voltak hivatottak alátámasztani, legitimizálni. A
közösségek számára olyan társadalminak álcázott hagyományokat kellett bevezetni,
amelyek mögöttes politikai szándéka rejtve maradt, de a közösség identitáserősí-
tő jellege hangsúlyosan megjelent segítve ezek elterjedését, megmaradását. Az új
helyzetben a leglátványosabb és legszélesebb rétegeket megszólító új hagyományok
egyike a város- és falunapok, a tömegeket vonzó rendezvények, fesztiválok megszer-
vezése volt.
A város- és falunapok tömegvonzását az adott településen működő kultúrcso-
portok, iskolák színjátszó és/vagy hagyományőrző csoportjainak fellépése, a vásár,
a koncertek, valamint a gasztronómia látványos elemeinek felsorakoztatása biztosí-
totta. A rendezvények időpontját általában úgy választották meg a szervezők, hogy
azok a település védőszentjének vagy a templom búcsújának a napja körül, ritkább
esetben a település történetében jelentőséggel bíró esemény évfordulójának környé-
kére essenek. Változó világunkban ezek a rendezvények az egykori paraszti életfor-
ma társas összejöveteleinek a helyét vették át, teljesen más nagyságrendekben mér-
ve ezek közösségi hatásait, összetartó erejét. A globalizáció, a piac liberalizációjának
és a határok átjárhatóságának hatására ezek a rendezvények alternatívát kínálnak a
közösségi együttlétre, a (minőségi) szórakozásra, a kikapcsolódásra, sok esetben a
hagyomány köntösébe öltöztetve.
Hogyan határozhatjuk meg a hagyományt, milyen módozatai vannak a hagyo-
mányteremtésnek, és ezek hogyan kapcsolódnak a 21. század tömegrendezvényeihez?
A kitalált hagyomány (Hobsbawm 1987) vagy hagyományteremtés (Hofer–
Niedermüller szerk. 1987) a társadalomban végbemenő gyors és mély változásokra
adott válaszokat tükrözi, amely elsődleges célja a társadalmi összetartozás érzésé-
nek kifejezése, identitás kifejezése és a társadalmi kapcsolatok strukturálása (Hobs-
bawm 1987: 127). A tömeges hagyományteremtés két nagy csoportját különíti el a
szerző: a politikait és a társadalmit. Míg az előbbi kitalálása tudatos, jól felépített,
végrehajtásában a politikai struktúra intézményei játszanak szerepet, addig az utób-
249
Szabó Lilla
bi nem rendelkezik sajátos célkitűzéssel, bár lehet politikai funkciója (Hobsbawm

1987: 127–128).
A folklorizmus során a népi kultúra elemei eredeti környezetükből, használatuk-
ból kiragadva jelennek meg teljesen új környezetben, összefüggésekben. A jelenség
elterjedése a globalizáció hatásának, a szórakoztatóipar és a turizmus fejlődésének
eredményeképp a népi kultúra a tömegkultúra részévé válik, elveszítve eredeti sze-
repét a népi élet szabályozásában (Vajda 2016).
Az örökség a közösségnek az a tudatosan kezelt hagyománya, amely felülemelke-
dik a mindennapokon, jól meghatározott ideológiai és politikai célokat szolgál a gaz-
dasági tényezők mellett, felhasználásában pedig a turizmus játszik jelentős szerepet
(vö: Jakab–Vajda 2016, Vajda 2016). Az örökségalkotás folyamatában a hagyomány
fesztivalizációja is nyomon követhető (Jakab–Vajda 2018), jó példa erre a csíksom-
lyói búcsú vagy a Nemzet kenyere, amelyek erős ideológiai háttérrel rendelkező ese-
mények (vö: Jakab–Vajda szerk. 2018).
A város- és falunapok túlnyomó többsége a helyi, számtalan esetben az országos
politikai elit kitalált hagyományaiként jelentek meg. Számuk növekedése jelzi, hogy
a tömegnek szüksége van a szórakozásra, fogyasztóként viszonyul a kultúra külön-
böző elemeihez, a technikai újításokhoz, a médiához, de saját örökségéhez is, és fo-
lyamatos ingerre van szüksége, hogy fogyasztói éhségét csillapíthassa.
Fesztiválokról általában
Az 1990-es években robbanásszerűen jelentkező város- és falunapok, a tömegszó-

rakoztatás egyik módozataként az ókorban gyökerező vallási-kultikus jellegű ünne-
pekig nyúlnak vissza. Ezek az ünnepségek, fesztiválok jelentős változáson mentek
keresztül a századok folyamán, azonban néhány jól körülhatárolható jellegzetessé-
get megtartottak. Elsősorban közösségi élményt nyújtanak, résztvevői tudják, hogy a
közönség többi tagjával összeköti őket valami (hasonló életvitel és értékrend, kultú-
ra, nyelv stb.), mely alapján közösséget vállalhatnak. A közös életérzés megszűnteti a
társadalmi különbségeket, az insider–outsider szerepeket, mindenki egyformán fo-
gyasztóvá válik. Identitáserősítő szerepük mellett a lokális értékeket is hangsúlyoz-
zák elkülönítve magukat a globális világ hatásaitól (Hunyadi–Inkei–Szabó 2006).
A 21. századi ünnepségek, fesztiválok politikai és társadalmi szerepe mellett
hangsúlyos kulturális és gazdasági szerepet is betöltenek, ami jelentős mértékben
meghatározza társadalmi beágyazottságukat. A felsorolt jellegzetességek mellett a
sikeres fesztiválok járulékos hatása lehet a környezeti fejlődés és a gazdasági fellen-
dülés is (Hunyadi–Inkei–Szabó 2006).
Erdélyben a magyar közösségek életében megjelenő város- és falunapok vizsgá-
lata során azt tapasztaljuk, hogy a szervező intézmény vagy szervezet látványosan
meghatározza az adott rendezvény jellegét. A tömbmagyar településeken a polgár-
mesteri hivatal és a helyi önkormányzat szervezi a rendezvényeket, illetve az általuk
megbízott vagy hozzájuk tartozó kulturális rendezvények szervezéséért felelős osz-
Kalotaszegi Magyar Napok – hagyományteremtés vagy politikai játszma?
tály (Bodó–Szabó–Széman szerk. 2016). A szórványban élő magyar közösségek a

2000-es évek első évtizedétől kezdték megszervezni saját ünnepnapjaikat, 2010-től
pedig megjelentek az ún. magyar napok típusú1 rendezvények a Kolozsvári Magyar
Napok2 mintáját követve. A román többségű városokban a magyar közösségekben
civil kezdeményezésre jöttek ezek létre, főszervezői – egy-két település kivételével
– a civil szervezetek. A rendezvények kibontakozásához nagyban hozzájárult az a
hiányosság, hogy az adott településeken szervezett városnapokon elszórva vagy tel-
jesen alulreprezentálva jelent meg a magyar közösség a programok tekintetében.
Más esetekben a településen szervezett magyar közösségnek szóló rendezvények ki-
üresedtek, érdektelenné váltak a közönség számára (pl. Nagyvárad, Temesvár).
Kalotaszegi Magyar Napok
Kalotaszeg történeti-néprajzi régió központjában, Bánffyhunyadon, 2013-ban szer-

vezték meg először a Kalotaszegi Magyar Napokat. Az azóta eltelt időszakban ös�-
szesen négy alkalommal volt megrendezve, egymástól teljesen eltérő szervezőcsapat
munkájának eredményeként. Ez a jelenség merőben eltér az Erdély-szerte szervezett
Magyar Napok gyakorlatától, hiszen a kezdeményező testület és a jogi háttérként
működő civil szervezet mindenhol igyekszik évről évre létrehozni az általa kitalált
rendezvényt.
A közel negyven részben vagy teljesen magyarlakta települést magába foglaló ré-
gió túlnyomó része falu, amelyek egy város, Bánffyhunyad köré rendeződnek (Kós
1993: 156). Az itt szervezett kulturális rendezvénysorozat célközönsége egy erősen
rurális közösség, amely a globalizáció hatására sok tekintetben eltávolodott a hagyo-
mányos életmódtól.
A Kalotaszegi Magyar Napok egy olyan rendezvény, amely a régió lakóit, első-
sorban a Bánffyhunyad környéki települések lakóit tudja érdemben megszólítani és
közös ünneplésre összegyűjteni. Kihívást jelenthet a mindenkori szervezőknek a kö-
zönség bevonzása, hiszen minden településnek megvannak a maga falunapjai, így a
nyári időszak majdnem minden hétvégéjén szerveznek falunapot Kalotaszegen, sok
esetben több helyen is szervezkednek ugyanabban az időpontban. Ezeken a rendez-
vényeken most már neves, lassan a szakmából kiöregedő magyarországi előadók is
1 Az első Magyar Nap megszervezése 1941. május 25-én, egy vasárnapon történt a második bécsi
döntést követően. A nagyszabású rendezvényt az Erdélyi Párt kolozsvári alakuló nagygyűlését meg-
előzően tartották meg. Az ötletet az erdélyi szászok május 1-jén, éves rendszerességgel szervezett
Szász Napja adta. A széles körű mozgósításnak köszönhetően Nyírő József pártelnök, a rendezvény
főszónoka 25 ezer ember előtt beszélt a Főtéren. (Bővebben: Murádin 2018.)
2 A Kolozsvári Magyar Napok létrejötte nem kötődik 1941-es elődjéhez, céljaik azonban nagyon sok
pontos hasonlóságot mutatnak. A KMN létrejötte széles körű civil és politikai konzultációhoz kötött,
megvalósításában mellőzte a politikai hagyományokat annak ellenére, hogy főszervezői és ötletgaz-
dája az akkori Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei szervezetének tagjai voltak. A rendez-
vény a kolozsvári magyar közösség számára egy többszörösen terhelt időszak lejártával jött létre, civil
összefogással valós közösségi élményt nyújtva a résztvevőknek Kolozsvár közterein (is). (Bővebben:
Szabó 2016.)
251
Szabó Lilla
fellépnek a szervezők megfontolt közönségvonzó szándékát erősítendő: kulturális

rendezvényeken általában a koncertek a legnagyobb számú közönséget vonzó prog-
rampontok.
A rendezvények szervezői, helyszínei
A rendezvény története atipikus az erdélyi rendezvények között: az eltelt 6 év során

három különböző csapat szervezte meg a négy kiadását a Kalotaszegi Magyar Na-
poknak, és mindhárom magyar politikai alakulatnak köze volt valamelyik rendez-
vényhez.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére jött létre a Kalotaszegi
Magyar Napok 2013-ban, társszervezők voltak a Reconstructio Egyesület és a Kalo-
taszeg Klub. A rendezvény partnere az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári
Párt bánffyhunyadi szervezete volt. A nyitógálának a helyi kultúrotthon adott helyet,
a háromnapos rendezvény központi helyszíne a Barcsay-kert volt, kiállítás nyílt a
Ravasz László Emlékházban és a református templomban is szerveztek egy klasszi-
kus koncertet.
A következő alkalommal, 2015-ben már Kalotaszegi Napok névvel szervezte
meg a Vigyázó Egyesület, melynek társszervezői az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs
megyei szervezete, a Mezőségi Gazdák Egyesülete és a Kolozsi Kaláris Egyesület
voltak. A kezdeményező EMNT és az MPP bánffyhunyadi szervezete nem jelentek
meg a szervezők között, bár az MPP korábbi helyi vezetője a rendezvény egyik fő-
szervezője volt. A szervezők körében történt változás miatt maradhatott ki az elne-
vezésből a magyar jelző. Az első alkalomhoz hasonlóan, a helyi kultúrotthonban
szervezték meg a nyitógálát, majd a Barcsay-kertben zajlott le a háromnapos ren-
dezvény.
2017-ben újabb fordulat történt: a rendezvény szervezője a Kós Károly Kultu-
rális Egyesület és az RMDSZ bánffyhunyadi szervezete volt, partnereik a Suhanc
Néptánccsoport és a Bánffyhunyadi Református Egyházközség. A népviselet ün-
nepe jelmondattal szervezett rendezvény mozgatórugója Bánffyhunyad RMDSZ-
es alpolgármestere, aki már a 2015-ös rendezvényen is szerepelt meghívottként.
Az egynapos rendezvény a Ravasz-házban kezdődött, innen vonultak fel a kü-
lönböző kalotaszegi falvakat képviselő, népviseletbe öltözött fiatalok a kultúr
otthonba.
A 2018-as rendezvény megvalósítói ugyancsak a Kós Károly Kulturális Egyesület
és az RMDSZ bánffyhunyadi szervezete, partnereik a Suhanc Néptánccsoport és a
Bánffyhunyadi Református Egyházközség. Az előző évben használt, A népviselet ün-
nepe jelmondattal szervezett rendezvény kétnaposra bővült, fő helyszíne a Barcsay-
kert volt, a Kalotaszegről szóló képzőművészeti kiállításnak azonban a Ravasz-ház
adott helyet. A vasárnapi népviseleti felvonulás útvonala a kultúrotthontól, rövid
megállóval a református templomnál, a Barcsay-kertig tartott, ahol ünnepi műsorral
ért véget.
Programkínálat: hagyományos és populáris felhozatal
A 2013-as programkínálat a Kolozsvári Magyar Napok programstruktúráját követ-

te átméretezve, helyi jellegzetességekkel kiegészítve: kalotaszegi termékek vására,
irodalmi programok és beszélgetések helyben élő vagy innen elszármazott írókkal,
költőkkel, Kalotaszegről szóló képzőművészeti és fotókiállítás, kalotaszegi néptánc
bemutatók és táncház, gyermekfoglalkozások és bábszínház, focimérkőzések/foci-
bajnokságok, főzőverseny, koncertek, mulatságok.
A 2015-ös rendezvény szintén a megszokott helyi jellegzetességekre épít: helyi
kézműves termékek vására és mezőgazdasági kiállítás, gyermekfoglalkozások körös-
fői mesterekkel, bábszínház, előadások és kerekasztal beszélgetések helyi, erdélyi
és magyarországi politikusokkal és előadókkal, néptánc előadások, focibajnokság és
gyerekfoci-bemutató, új elemként került be a lovasíjászbemutató, ami a szervezők
történelmi múlt iránti nosztalgiáját tükrözi.
A 2017-es rendezvény délutáni áhítattal kezdődött a Ravasz-házban, amit irodal-
mi előadás, majd kiállításmegnyitó követett. A népviseleti felvonulás3 a Ravasz-ház-
tól a kultúrotthonig tartott, ahová első alkalommal 10 kalotaszegi települést sikerült
bevonni. A rendezvényt ünnepi műsor zárta a kultúrotthonban.
2018-ban a rendezvény kiegészül a hagyományos mesterségek bemutatójával,
minifoci-bajnoksággal, íróasszony-találkozóval, könyvbemutatóval, bábszínház-
zal, kerekasztal-beszélgetéssel és judo-bemutatóval a Kalotaszeget bemutató kiál-
lítás megnyitója mellett. A népviseleti felvonulás és mustra ez alkalommal a kul-
túrotthontól indult a Barcsay-kertbe, ahol ünnepi műsorral zárult – többek között
a környékbeli református egyházi kórusok ünnepi bemutatkozásával. Kalotaszeg
falvainak magyar lakossága, kivétel a Kolozsvár közelében fekvő néhány község és
Jegenye, református vallású (Kós 1993: 156–157). A helyi református egyházközség
jelenléte a rendezvény szervezői között indokolja a református egyházi kórusok fellé-
pését a Kalotaszegi Magyar Napokon. A néptánccsoportok előadása után koncerttel
zárult a rendezvény. A bővülő programfelhozatal azt mutatja, hogy a szervezők meg-
próbálják minél szélesebb körben bevonni a kalotaszegi települések lakóit politikai,
egyházi és civil vonalon egyaránt.
Mindegyik rendezvény igyekezett a hozzá közel álló politikusokat felvonultatni,
saját, helyi és megyei képviselőiken túl helyenként magyarországi meghívottakat is
bemutatva – ez kötelező járuléka minden rendezvénynek, hiszen a támogatóknak te-
ret kell adni a „közönségfürdőzéshez”. (A nyitó ünnepségeken és a népviseleti felvo-
nulásokon megjelennek a politikai pártok helyi és megyei vezetői; 2015-ben Hoppál
Péter magyar államtitkár vett részt kerekasztal-beszélgetésen; 2018-ban Hegedüs
Csilla RMDSZ-politikus moderált, szakmai meghívottként Fülemile Ágnes és Balogh
3 A népviseleti felvonulás ötletét valószínűleg a Szent István-napi Nemzetközi Néptánctalálkozó au-

gusztus 20-i népviseleti felvonulása és tánckavalkádja szolgáltatta, ami egy látványos, táncokkal és
játékkal tűzdelt ünnepi eseményt jelent Kolozsvár utcáin. A bánffyhunyadi példa ennek egy leegy-
szerűsített változata, ami a román népviseleti felvonulások, a Parada portului popular-t is feleleve-
níti a szemlélőben.
253
Szabó Lilla
Balázs magyarországi néprajzkutatók kapcsolódnak be a Kalotaszeg jövőjét körbejá-

ró kerekasztal-beszélgetésbe.)
A programok túlnyomó többsége minden alkalommal a helyi értékekre összpon-
tosít, azok bemutatására, felelevenítésére, megismertetésére. Az egyes programpon-
tok meghívottjai is nagyrészt helyi értelmiségiek, művészek, alkotók, lelkészek, rit-
kán vonva be magyarországi szakembereket (ők nemcsak kutatták a vidéket, hanem
oda is költöztek hosszabb időszakra, így „hazahívták” őket) is a témák megvitatására.
Állandó programeleme mind a négy rendezvénynek a Magyarbikali Gyermekze-
nekar, a Kalotaszeg Néptáncegyüttes és a Suhanc Néptánccsoport. Mindhárom cso-
portosulás Bánffyhunyad és környékének fiatal tehetségeit gyűjti egybe, kiemelkedő
népszerűségnek örvendve a fiatalok körében.
A legnépszerűbbek az esti koncertek maradtak. A fellépők nagyrészt helyi együt-
tesek, esténként egy-egy nevesebb magyarországi előadó gazdagította a felhozatalt.
Vonzó programpontnak számít a sport, a megszervezett focibajnokságok. Ezek
minden évben népes közönség előtt zajlottak, minden korosztály képviselte magát
a szurkolók és a nézők között. A kalotaszegi hagyományőrző közösség nem kivétel
a labdarúgás elterjedésében, Bánffyhunyad focicsapata széleskörű népszerűségnek
örvend. A proletár tömegkultúra megjelenésével a labdarúgás elsősorban a mun-
kásosztályt vonzotta, az elvárosiasodási folyamat során azonban vidéken is elter-
jedt (Hobsbawm 1987: 159–161). A labdarúgás népes tábort tud összekovácsolni, ezt
bizonyították mind a négy rendezvényen megszervezett öregfiú mérkőzések, baráti
megmérettetések és a focibajnokságok.
A fesztiválok lazulós övezetének hangulatát a sörsátrak teremtették meg, ezek
alatt gyűltek össze a közönség tagjai ismerősökkel, barátokkal beszélgetni. A sör és a
grillételek társaságában jókedvű csoportok alakultak ki, akik déltől késő estig részt-
vevői voltak a rendezvényeknek.
2018-ban Kalotaszegi Magyar Napok programkínálata visszatért az első két ren-
dezvény szerkezeti elemeihez, ezt mutatja a Barcsay-kert térhasználata és a prog-
ramstruktúra is. A helyi értékek hangsúlyos megjelenítése, a különböző csoportok
bevonása a szervezők elkötelezettségét jelzi a régió összefogása, népszerűsítése irá-
nyába.
Arculat
Az arculat a legfeltűnőbb eleme a rendezvényeknek, ahol nyomon követhető a há-

rom különböző szervezőcsapat munkája, elképzelése. Míg a rendezvények szintjén,
valamint a térhasználatban nagyrészt az első rendezvény elképzeléseit használták,
az arculatot mindegyik csapat saját elképzelése szerint alkotta újra.
A 2013-as arculatban stilizált kapu és kerítés jelenik meg, tetején a piros ka-
kassal, mintegy jelezve a népi építészet, a háztáji gazdálkodás kapcsolatát a hagyo-
mányos életmóddal. A nyitott kapu a vendégszeretet, a vendégvárást jeleníti meg.
A sarkantyús kiskakas a rendezvény kabalája, akárcsak a Kolozsvári Magyar Napok
Oszkárja (csókája). (1. kép)
A 2015-ös arculatban egy stilizált kapudíszt láthatunk fölötte toronnyal, ami

ugyancsak a hagyományos életmódra, a népi vallásosság megnyilvánulási he-
lyére utal, a kalotaszegi népi építészetre jellemző elemek eszköztárából merítve.
(2. kép)
A 2017-es arculatban a stilizált rózsa tűnt fel, a kalotaszegi faragványok díszítő-
eleme (3. kép). A 2018-as rendezvényen különböző színekben ugyanez a logó jelent
meg, mintegy jelezve a folytonosságot is (4. kép).
Hagyományteremtés?
Visszatérve a címben feltett kérdés első elemére, nézzük meg, hogyan próbálnak ha-
gyományt teremteni ezek a rendezvények, és egyáltalán beszélhetünk-e hagyomány-
teremtésről?
A hagyomány, a traditum Shils-i értelemben egy olyan produktum, amit egyik
generáció a másiknak átad (Shils 1987). Milyen produktumról beszélhetünk egy ren-
dezvény kapcsán, ami az emberi cselekvés, gondolkodás vagy képzelet terméke? Ha
a bemutatott rendezvényeket végigpásztázzuk, megtaláljuk bennük azokat a közös
elemeket, amelyek a hat esztendő során állandóak maradtak vagy nagyon keveset
változtak: a népművészeti termékek, a népviselet, a népzene és a néptánc. A kalo-
taszegi színek, formák, életérzések megjelenítése a rendezvény elnevezéséhez való
igazodást is mutatja, hiszen egy történelmi-néprajzi régió ünnepnapjai kívánnak
lenni. Ennek elérése érdekében olyan környezetet kell teremteni, ahol a látogató, a
közönség otthonosan érzi magát, régen látott ismerősökkel találkozhat, barátokkal,
szomszédokkal, iskolatársakkal és könnyen belakja a teret miközben a felsorakozta-
tott programokon is részt vesz.
Miért szükséges a néphagyományra építve fesztivált szervezni? Miben tud újat
hozni a rendezvény? Mi indokolja létjogosultságát, fennmaradását? A hagyomány
önmagában is létezik, annak megmutatása, közösségi térbe való felvonultatása nem
változtat annak helyzetén. Az a tény azonban, hogy létezik egy olyan rendezvény,
ahol minden település bemutathatja örökségét, elbüszkélkedhet kincseivel, össze-
hozza az embereket az alapvető emberi kíváncsiságnak köszönhetően. Ezen túlme-
nően, a rendezvények mögött létező eszme is a fennmaradás irányába mutat: olyan
találkozási hely legyen, ahol a régió minden településéről származó kalotaszegi
együtt ünnepelhessen a különböző kalotaszegi tájegységek képviselőivel. A népvise-
leti felvonulás és mustra kitűnő alkalmat szolgáltat erre, amennyire az egyes közös-
ségek tagjai is a magukénak érzik és önként képviseltetik magukat. Ez természetesen
csak akkor életképes, ha ennek résztvevői önkéntes alapon jelennek meg. A belső
igény hatására létrejövő részvétel valós találkozási igényre utal, ami megteremtheti
a regionális összefogásnak, közös ünneplésnek a stabil alapjait. Ezt az eszmét tudják
továbbadni a szervezők és a résztvevők is a következő generációknak, mint azt az
értelmes dolgot, amit csinálni érdemes (Shils 1987: 32). Amennyiben nem sikerül
továbbadni, a hagyomány eltűnik.
255
Szabó Lilla
Fenn tud-e maradni a politikum létrehozta rendezvény a változó időkben? A ren-

dezvény szokatlan története arra enged következtetni, hogy ez a rendezvény minden
politikai változást képes túlélni. Az utolsó két alkalom a rendszeresség irányába mu-
tat, az egyház bevonásával a helyi beágyazódást is elérheti.
Mikor beszélhetünk hagyományról egy rendezvény esetében? A hagyomány
fennmaradásának idejét Edward Shils legalább három rövid vagy hosszú generáción
keresztülhaladó hagyományban jelöli meg (Shils 1987: 35). Rendezvények esetében
nagyon ritka, hogy több generáción keresztül fennmaradjon egy ünnepségsorozat,
egyetlen erdélyi példája talán a Csángó Fesztivál, amely az 1970-es évek óta létezik.
Ilyen tekintetben, véleményem szerint, egy rendezvényt akkor tekinthetünk hagyo-
mánynak, ha egymást követő években három-négy alkalommal létrejön ugyanazt az
eszmét követve, ugyanabban a szervezői felállásban. Jelen esetben még nem jelent-
hetjük ki, hogy a Kalotaszegi Magyar Napok hagyományt teremtett, azonban jó úton
halad a fennmaradás irányába.
Politikai játszma?
A címben feltett kérdés második eleméhez visszatérve járjuk körbe, hogy mennyire
tekinthető politikai játszma eredményének maga a rendezvény.
2013-ban két választás között találták ki a Kalotaszegi Magyar Napokat. Fő po-
litikai célja az Erdélyi Magyar Néppárt népszerűsítése, a bánffyhunyadi szervezet
megerősítése volt. Az első rendezvény alkalmával az EMNP és az RMDSZ között
nem sikerült kompromisszumos megoldást találni, párhuzamos rendezvények zaj-
lottak – a Kalotaszegi Magyar Napok idején (2013. május 31–június 2.) az RMDSZ
külön gyermeknapi ünnepséget szervezett.
2015-ben, 2 év kihagyással, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei szervezete folytat-
ja a 2013-as rendezvényt, azonban Kalotaszegi Napok névvel hirdeti meg, mintegy
jelezve, hogy másik szervezőcsapat munkájának az eredménye. Választások előtti év,
kampányidőszak, a helyi szervezet erősítését is láthatjuk a rendezvény szervezése
mögött. A nyitógála felszólalói között megjelenik a leendő magyar alpolgármester
asszony is, aki az RMDSZ-t képviseli a bánffyhunyadi helyi tanácsban. Kinek kam-
pányol a rendezvény?
2017-ben, újabb 2 év kihagyás után, az RMDSZ bánffyhunyadi szervezete, immár
Kalotaszegi Magyar Nap névvel szervezi meg az egynapos rendezvényt a megválasz-
tott alpolgármester asszonynak köszönhetően. 2018-ban ugyanazt a csapatot látjuk
a már kétnaposra bővült rendezvény élén. A szervezésben részt vett az RMDSZ me-
gyei szervezetének ifjúsági szárnya is, ami fiatalos lendületet adott a Kalotaszegi Ma-
gyar Napok 4. kiadásának.
A fentebb ismertetett helyzet a kitalált hagyományok Eric Hobsbawm általi tipo-
logizálásában a hagyományteremtésnek a státusokat és hatalmi viszonyokat meg-
erősítő és legitimizáló voltára mutat. Hobsbawm szerint a kitalált hagyományok
kizárólag társadalmi és politikai funkciójuk miatt jelennek meg és léteznek. A ma-
nipulatív jelleg létrejöttüktől fogva biztosított, hiszen ez az elsődleges céljuk (Hobs-

bawm 1987: 181–182). A Kalotaszegi Magyar Napok fejlődéstörténetét végigpásztáz-
va nyilvánvaló a politikai érdek. Ami emögött van, a szemlélőnek láthatatlan marad.
Kitekintés
A Kalotaszegi Magyar Napok társadalmi-kulturális hatásai vitathatatlanok, hiszen

szórakozási, kikapcsolódási és élményszerzési lehetőséget biztosítanak a helyi la-
kosságnak, az együvé tartozás érzésének megélésével hozzájárulnak a kalotaszegi
identitás erősítéséhez. Gazdasági hatásai között említhetjük a helyi vállalkozások
részvételét, bevételeinek pozitív alakulását a rendezvény ideje alatt. A helyi hagyo-
mányok és a kultúra közvetítőjeként a rendezvény a kulturális turizmus fejlesztését
is lehetővé teszi (Kundi 2012).
Politikai játszma, manipuláció vagy a szervezők valóban elkötelezett képviselői a
közösségnek? Valószínűleg a hagyományteremtés folyamatában eldől.
Szakirodalom
Bodó Barna – Szabó Lilla – Széman Emese Rózsa (szerk.)

2016 Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015. Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szö-
vetsége, Kolozsvár.
Hobsbawm, Eric
1987 Tömeges hagyomány-termelés: Európa 1870–1914. In: Hofer Tamás –
Niedermüller Péter (szerk.): Hagyomány és hagyományalkotás. Tanul-
mánygyűjtemény. (Kultúraelmélet és nemzeti kultúrák, 1.) MTA Néprajzi
Kutató Csoport, Budapest, 127–197.
Hofer Tamás – Niedermüller Péter (szerk.)
1987 Hagyomány és hagyományalkotás. Tanulmánygyűjtemény. (Kultúraelmé-
let és nemzeti kultúrák, 1.) MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest.
Hunyadi Zsuzsa – Inkei Péter – Szabó János Zoltán
2006 Fesztivál-világ. (NKA kutatások, 3.) Kelet-Közép-Európai Kulturális Obszer-
vatórium Alapítvány, Budapest.
2016 Előszó. In: Uők (szerk.): Érték és közösség. A hagyomány és az örökség szere-
pe a változó lokális regiszterekben. (Kriza Könyvek, 39.) Kriza János Néprajzi
Társaság, Kolozsvár, 7–9.
2018 Örökség: etnicitás, regionális identitás és territorialitás. In: Uők (szerk.):
A néprajzi örökség új kontextusai. Funkció, használat, értelmezés. (Kriza
Könyvek, 43.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 7–28.
257
Szabó Lilla
Jakab Albert Zsolt – Vajda András (szerk.)

2016 Érték és közösség. A hagyomány és az örökség szerepe a változó lokális regisz-
terekben. (Kriza Könyvek, 39.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár.
2018 A néprajzi örökség új kontextusai. Funkció, használat, értelmezés. (Kriza
Könyvek, 43.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár.
Kós Károly
1993 Kalotaszeg. (Szemelvények az azonos című kötetből.) In: Uő: Hármaskönyv.
Reprint kiadás. Budapest, 156–174. (Az első kiadás: Irodalmi Könyvkiadó,
Bukarest, 1969.)
Kundi Viktória
2012 Fesztiválok társadalmi és kulturális hatásainak mérése: módszertani áttekin-
tés. E-CONOM Online tudományos folyóirat I. (2) 115–129.
Murádin János Kristóf
2018 „A Magyar Napról jelentjük...” Az első kolozsvári Magyar Napok és közösségépítő
jelentőségük az 1940-es években. In: H. Szabó Gyula (szerk.): Kincses Kolozsvár
Kalendáriuma 2018–2019. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 364–373.
Shils, Edward
1987 A hagyomány. Bevezetés. In: Hofer Tamás – Niedermüller Péter (szerk.): Ha-
gyomány és hagyományalkotás. Tanulmánygyűjtemény. (Kultúraelmélet
és nemzeti kultúrák, 1.) MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest, 15–66.
Szabó Lilla
2016 Kolozsvári Magyar Napok. In: Bodó Barna – Szabó Lilla – Széman Emese
Rózsa (szerk.): Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015. Magyar Civil Szerveze-
tek Erdélyi Szövetsége, Kolozsvár, 134–151.
Vajda András
2016 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextu-
sai. In: Jakab Albert Zsolt – Vajda András (szerk.): Érték és közösség. A ha-
gyomány és az örökség szerepe a változó lokális regiszterekben. (Kriza Köny-
vek, 39.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 21–58.
Zilele Culturale Maghiare din Zona Călatei –

crearea unei tradiții sau un joc politic?
Lucrarea prezintă un festival organizat într-una dintre cele mai tradiționale regiuni ale Transil-
vaniei, denumită Zona Călatei. În prima parte studiul prezintă definițiile folosite pentru a descrie
procesul de a crea o tradiție: tradiția inventată (Hobsbawm), folclorismul și moștenirea. Ca și
rezultatul acestor procese, desigur datorat și schimbărilor politice petrecute în România, în ulti-
mii 25 de ani au apărut sute de festivaluri în Transilvania, și nu numai. Studiul analizează în ce
măsură aceste festivaluri pot fi considerate o tradiție sau inventarea unei tradiții. Apoi prezintă
cele patru ediții a Zilelor Culturale Maghiare din Zona Călatei prin studierea organizatorilor, a
locului de desfășurare și amenajarea acestuia, structurii de programe și designului folosit. Studi-
ul se încheie prin analizarea întrebării formulate în titlu.
Hungarian Days of Kalotaszeg Region –

Establishing a Tradition or Playing Political Games?
The paper aims to present a festival organized in one of the most tradition keeping regions of
Transylvania. First the author takes a look at the definitions used to define the process of estab-
lishing a tradition, namely the ’invented tradition’ (Hobsbawm), the folklorism and the heritage.
As a result of these processes, and due to political changes, there have appeared hundreds of fes-
tivals throughout Romania and Transylvania in the last 25 years. The paper will shortly analyse
to what extent can these festivals be regarded as a tradition or an invented tradition. Then it will
present the four editions of the Hungarian Days of Kalotaszeg Region by studying the organizers,
the location, the programme structure and the design used with each of the editions organized so
far. Then it will conclude by returning to the main question stated in the title.
259
Szabó Lilla
Képek
1. A Kalotaszegi Magyar Napok logója (2013)
2. A Kalotaszegi Napok logója (2015)
3. A Kalotaszegi Magyar Nap logója (2017)
4. A Kalotaszegi Magyar Napok logója (2018)
261
Szerzőink
Balatonyi Judit – MTA BTK, Néprajztudományi Intézet, Kelet–Nyugat Kutatócsoport,

Budapest, tudományos kutató́
balatonyi.judit@gmail.com
Bali János – Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Kutatási, Stratégiai és Koordinációs

Igazgatóság, Budapest, Budapest, igazgató
janos.bali@nski.gov.hu
Balogh Balázs – MTA BTK, Néprajztudományi Intézet, Budapest, igazgató

balogh.balazs@btk.mta.hu
Biró A. Zoltán – KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja; Sapientia

EMTE, Társadalomtudományi Tanszék, Csíkszereda, egyetemi tanár
biroa_zoltan@yahoo.com
Bodó Julianna – KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja; Sapien-

tia EMTE, Társadalomtudományi Tanszék, Csíkszereda, egyetemi tanár
bodojulianna@yahoo.com
Fülemile Ágnes – MTA BTK, Néprajztudományi Intézet, Budapest, tudományos

főmunkatárs, osztályvezető
fulemile.agnes@btk.mta.hu
Gagyi József – Sapientia EMTE, Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék,

Marosvásárhely, egyetemi tanár
gagyijozsef@yahoo.com
Jakab Albert Zsolt – a KJNT elnöke; Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár,

tudományos kutató
jalbertzsolt@yahoo.com
Kiss Dénes – BBTE, Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet, Kolozsvár,

adjunktus
kissdenes2000@yahoo.com
Kotics József – ME, Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszék, Miskolc, tanszék-

vezető
kotics.j@gmail.com
263
Szabó Lilla
Kovács Barna – Sapientia EMTE, Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék,

Marosvásárhely, adjunktus
barnakovacs@yahoo.com
Nagy Ákos – BBTE, Hungarológiai Doktori Iskola, doktorandusz – Kriza János Nép-
rajzi Társaság, Kolozsvár, kutató
fradiforever@yahoo.de
Peti Lehel – a KJNT alelnöke; Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, tudo-

mányos kutató
petilehel@yahoo.com
Sárosi-Blága Ágnes – KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja,

Csíkszereda, kutató
agnesblaga@gmail.com
Simon Zoltán – ME, Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszék, Miskolc, adjunktus

nyarad@gmail.com
Szabó Lilla – Sapientia EMTE, Kolozsvár, oktató

szalilla@gmail.com
Szilágyi Levente – MTA BTK, Néprajztudományi Intézet, Budapest, tudományos

kutató
szilagyi.levente@btk.mta.hu
Vajda András – a KJNT alelnöke; Sapientia EMTE, Alkalmazott Társadalomtudo-

mányok Tanszék, Marosvásárhely, adjunktus
vajdandras@yahoo.com

Változó Ruralitások

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Változó Ruralitások

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

© www.kjnt.

A vidékiség mai formái

Kriza János Néprajzi Társaság

A kötet a Párhuzamos ruralitások. A vidékiség mai (lét)formái négy erdélyi kisrégióban

© Kriza János Néprajzi Társaság

Készült a kolozsvári IDEA Nyomdában

Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României

I. Jakab, Albert Zsolt (ed.)

Jakab Albert Zsolt – Vajda András

Balogh Balázs – Fülemile Ágnes

A vidék változó képe Erdélyben

Románia 2007-es EU-s csatlakozása nemcsak politikatörténet szempontjából szá-

szervezi, elveszíti általános érvényességét (vö. Bausinger 1995: 81–83). A hagyomá-

1 A konferencia a Párhuzamos ruralitások. A vidékiség mai (lét)formái négy erdélyi kisrégióban

kapcsolatrendszerek, népességmozgások, új kapcsolatkeresési stratégiák, valamint

Jakab Albert Zsolt – Vajda András

Falusi közösségek, változó életterek,

A falu átalakulásának néprajzi

Ennek a kérdésnek a megválaszolása történhet a falu és a parasztság viszonyának

Kiindulópontok: az „elsüllyedt paraszti kontinens”

1 A tanulmány a Párhuzamos ruralitások. A vidékiség mai (lét)formái négy erdélyi kisrégióban

pontból a »modernizációs hullámok« nyomait (el)viselve is, a helyszín: a falu” (Ga-

A horizont elmozdulása/felbomlása azzal a következménnyel járt, hogy a hagyo-

2 Ezeknek a szigeteknek egy része nagyon is valóságos: a modernizálódott/urbanizálódott falu test-

A horizontok által határolt hagyományos értékrend és norma kereteinek, illet-

Kósa László definíciója szerint „a paraszti polgárosulás társadalmi és kulturális fo-

A falusi tér és a paraszti társadalom átalakulásának folyamata(i) legáltalánosabban a

A modernizáció egy sajátosan kelet-európai (erdélyi) változata a szocialista moder-

dik világ elmaradottságát nem a modernizáció lassúságával, hanem a modernizáció

A szerzők egy része a magyar paraszti társadalom eltűnésének/átalakulásának folya-

A romániai dekollektivizáció folyamatát az amerikai antropológus, Katherine Ver-

Hermann Bausinger a párhuzamos különidejűség fogalmával vezette be az eltérő,

Akkulturáció és/vagy adaptáció

A vidéki tér, a gazdaság és a társadalom szerkezetének átalakulását, és az ezt követő

pedig a kirekesztés technikái, szegregációs folyamatok lépnek fel. Az akkulturáció te-

A vidéki/paraszti gazdálkodás néprajzi leírását már sokan elvégezték.9 Ezek egyik

integráció), a részleges piaci integráció szintje és a domináns piaci integráció szint-

Hosszú és rövid folyamatok

Ahhoz, hogy a mai folyamatok átmeneti jellegét megértsük, az tűnik a legcélrave-

hosszúságának, hanem a fejlődés ütemének a mértékét jelenti, és a nyugodtság jel-

Változó ruralitások. Összegzés

10 A hagyománytalanítás és az örökségesítés a kortárs vidéki közösségek egyik leginkább megragad-

vényben a hagyományos paraszti kultúra esetében tapasztalható, a táji tagoltságból

2006 Szocialista modernizáció Romániában, az ötvenes-hatvanas években. Korunk

Niedermüller Péter – Horváth Kata – Oblath Márton – Zombory Máté (szerk.)

Comunități rurale, medii de viață schimbătoare, localități în transformare

Studiul de față propune un demers în privința problematicii referitoare la aparatul de noțiuni

Rural Communities, Changing Life Spaces, Transforming Localities

Balogh Balázs – Fülemile Ágnes

A „saját kultúrájában kutató etnográfus” terepmunka

A kultúrát és társadalmat kutató terepmunkás pozícióját és személyes viszonyát ku-

1 A tanulmány a Párhuzamos ruralitások. A vidékiség mai (lét)formái négy erdélyi kisrégióban

a saját kultúrájukat kutatják (Anderson 1965). Ezenközben ugyanebben az időszak-

konstruálása, bizonyos elemek kiemelése, újraértelmezése, vagy kitalálása a nemzeti

gálnak egy másik állam területén, jelesen Romániában, s ez esetben a kontextusnak

5 Lásd Deborah Reed-Danahay összefoglalását a terepmunka módszerekről szóló diskurzusokról

antropológiai tudás létrehozásának a fő módja ez a szimultán empatikus, ugyanak-

Ugyanakkor a saját kultúra vizsgálata egy posztmodern és globalizálódó világban

A szerzők konkrét kalotaszegi tereptapasztalata

A fenti tudománytörténeti, módszertani vázlat után térjünk rá a szerzők mintegy

ládok és egyének számára.14 A kutatás Kalotaszeg kistájainak mentalitása, stratégiá-

14 Mit eredményezett a változás korszaka jövőképükben, aspirációikban, értékrendjükben, a foglal-

Ugyan egy vizsgált közösségben, mindenki a vizsgálat közvetett, vagy közvetlen