Japán mitológia

Japán ősi hiedelemvilág alapvető rokonságot mutat Ázsia és a csendes-óceániai szigetvilág sámánisztikus
hagyományaival és kultuszaival. A magyar nyelvű szakirodalom a következőket mondja: „Japán nemzeti
vallása. A japánok legősibb vallása minden bizonnyal a családi védőszellemek, védőistenek, az ősök
szellemeinek és a természet szellemeinek tiszteletében állott, amelyet átszőtt a mágikus szokások és a
fétisek használatának szokása is.”
A sintoizmus (vagy kami vallás) képezi a japán mitológia alapjait. Nincs körvonalazott tanítása és
erkölcsi parancsrendszere, csupán mitológiája, kultikus és szokásrendszere. Az ősi Japán hitvilágának
alapja, mitológiává bővülő természetkultusz volt, amely az ötödik századtól kapta az "Istenek Útja"
(Sinto) nevet.A sintó a kínai nyelvből átvett szó, jelentése: az „istenek útja”.
Kezdetben Japán népi vallásosságának a középpontjában az ősök és a különféle szellemek kultusza állt. E
hagyományokra épült az i. e. évszázadokban a Kína felől érkező termékenységkultusz, és az a mitológiai
rendszer, amely a későbbi Sinto felfogás gerincét alkotta. E szerint a Világot Uraló, Legfőbb Lény, a Kami,
egyfajta személytelen, ábrázolhatatlan és kultikus tiszteletben részesített világelv. A kami (isten, szellem)
kifejezés eredeti jelentése felső, legfelső. E meghatározás minden felsőbb lény megjelölésére szolgál.
Eredetileg a sintoizmus nem volt egyéb a természeti erők imádásánál. Mint a legfőbb lényt az istenséggel
azonosított eget tisztelték az ősi sintoisták. Tisztelet tárgyai voltak még az isteni lény részeit alkotó
égitestek, köztük első helyen a Nap. Később idegen kínai befolyás alatt egy új mitológia fejlődött ki, mely
nagyszámú istennek adott helyet a sintoista panteonban. A Kodzsiki, a japánok egyik szent könyve
nyolcmillió istent, egy másik forrás csak nyolcvanezret számít. Erkölcstana olyan, mint a többi vallásoké: a
jók amennyországba, a gonoszok a pokolba mennek haláluk után. Az ősök tisztelete is lényeges tana a
sintoizmusnak.
A sintoizmus fejlődését és szerepét Japánban nem érthetjük meg teljesen, ha nem vizsgáljuk, milyen hatást
gyakorolt rá a buddhizmus – és viszont. A Buddhizmus elterjedését követően, a Sinto vallás is átalakult.
Isteneit, Buddhista istenek megtestesülésének minősítették, s a két vallás hit- és szokásvilága szorosan
összefonódott.
A sinto kamik és a papok mind a mai napig az ország földjének és mindannak oltalmazói, ami csak erre a
földre épült. Az építkezések mindig a sinto dzsicsinszai, az alap kiásásának ünnepi szertartásával
kezdődnek: ezzel engesztelik a kámit, másrészt így kérik a segítségét az építkezés biztonságos
befejezéséhez és az épület fennmaradásához.
Az állam nemzeti kultusszá tette a korábbi rítusokat. Az udvar szabályozta a szertartási rendet és
rangsorolta a szentélyeket. A császári család vallási funkciója megnövekedett, gyakorlatilag nemzeti
kamivá vált.
A japánok nagy többsége azóta is gyakorolja e vallás szokásait, párhuzamosan azonban a Buddhista
szentélyeket is látogatják, és tartják magukat a Buddhizmus, vallási és kultikus előírásaihoz, erkölcsi
normáihoz, mitikus tradícióihoz.