Professional Documents
Culture Documents
Aradi Va A Fehr Hunok Vallsa Indiai Forrsok Alapjn
Aradi Va A Fehr Hunok Vallsa Indiai Forrsok Alapjn
Aradi Éva
Lábjegyzetek:
1/ Upendra Thakur: „The Hunas in India”, Chowkhamba Sanskrit Series Office publ. 1967,
Varanasi, p. 5.
2/ Idézett mű, p. 296.
3/ Stein Aurél: „Ázsia halott szívében” Helikon, 1985, Budapest, 442 old.
4/ McGovern, W.M.: „The Early Empires of Central Asia” New York 1939, p.409.
5/ Modi, J.J.: „The Early History of the Hunas and their inroads in India”, Journal of Bombay
BRAS, XXIV /1917/, p.567.
6/ Stein Aurél: „Ázsia halott szivében” Helikon, 1985, Budapest. 381 old.
7/ Idézett mű 380 old.
8/ Szász Béla: „A hunok története, Attila nagykirály”, Bartha M. Társaság kiadása, 1943
Budapest, 470 old.
9/ Idézett mű 469 old.
10/ Upendranáth Thakur: „The Hunas in India” Chowkhamba Sanskrit Series Publication,
1967 Varanasi, p. 260.
11/ Zajti Ferenc: „Magyar évezredek”, Bp. 1939, utánnyomás, 405 old.
12/ Stein Aurél: „Ázsia halott szivében” Helikon, 1985, Budapest. 372 old.
13/ Szász Béla: „A hunok története, Attila nagykirály”, Bartha M. Társaság kiadása, 1943
Budapest, 470 old.
14/ Upendranáth Thakur: „The Hunas in India” Chowkhamba Sanskrit Series Publ. 1967,
Varanasi, p. 210.
15/ Metclfe: „The Rajput Tribes” /On the base of the Agni Purana/ Vol. 1. Cosmo
Publications, New Delhi, 1822 /reprint/, pp.80-81.
16/ Stein Aurél: „Ázsia halott szivében” Helikon, 1985, Budapest. 442 old.
IRODALOM:
1/ Mc Govern, W:M.: „The Early Empires of Central Asia” New York, 1939.
2/ Modi, J.J. „The Early History of the Hunas and their inroads in India”, Journal of Bombay
BRAS, XXIV /1917/.
3/ Stein Aurél: Ázsia halott szivében”, Helikon, 1985. Budapest.
4/ Szász Béla: „A hunok története, Attila nagykirály”, Bartha Miklós Társaság Kiadása, 1943.
Budapest
5/ Upendranáth Thakur: The Hunas in India”, Chowkhamba Sanskrit Series Publ. 1967.
Varanasi
6/ Zajti Ferenc: „Magyar évezredek” Budapest, 1939 /utánnyomás/
7/ Metclfe: „The Rajput Tribes” Vol.1. Cosmo Publications, New Delhi, 1822 /reprint/
Megjegyzések:
1/ A neves indiai történész, a már említett Upendranáth Thakur könyvének /”The Hunas in
India= „A hunok Indiában” magyarul/ 38-ik oldalán a magyarokat is említi, igaz, hogy
röviden ír róluk, a következőkben:
„Kb. Krisztus előtt 300-ban a hunokon kívül más Türk-Ugor népek, mint pl. az argippák - a
mai magyarok - délnyugat felé húzódtak s elfoglalták a mai Kirgíz sztyeppét, majd az Ural és
az Altáj hegységek közötti területeket, főképpen a turáni síkságot.”
Ugyanezen az oldalon még egy megjegyzés:
„A turáni síkságon telepedtek le a turáni népek, mint a hunok, a bolgárok és a magyarok.”
2/ Meg szeretném említeni, hogy - az általam ismert - ázsiai népek milyen nyelveken említik a
magyarokat, illetve Magyarországot:
Észak-Indiában, Kásmírban, Pakisztánban és Iránban: „Magyarisztán” /Afganisztánban
szintén/ /Sztán hindosztáni és urdu-perzsa nyelven országot, helyet jelent/, a nép pedig
„magar”, vagy „magyar”,
Törökországban: „hunkár” = magyar /a régi törököknél ez egyben egy magas rangot jelentett,
olyasmit, mint a herceg/,
Örményországban: „hungár” = magyar.
KIEGÉSZÍTÉS:
Bár a vezető réteg felvette előbb a párszi /perzsa/ hitet, majd - elsősorban Mihirakula
és utódai - a hinduizmus „SHIVA” irányzatát, a harcosok és a pásztorok maguk között - sőt
még a hadvezérek is maguk között - a régi, Belső-Ázsiából hozott vallásnál maradtak. Mi
bizonyítja ezt? Elsősorban a hunok leszármazottjainak, a rádzsputoknak és gurdzsároknak a
mai hite. Indiai fő központjuknak számító MALVA, majd annak valamivel kisebb mai
területén Mewárban, annak fővárosában Udaipurban és a környező név szerint is hun
falvakban /Hunavászi, Hunaganv, stb/ fennmaradt, sok esetben több, mint ezeréves
kőtemplomak, palotáik szobrai, díszítései, valamint lakosainak mai vallási szokásai,
hitviláguk.
HITÜK: Legfőbb istenük a Napisten, valójában az egyetlen, tehát egyisten hívők, s ez
ősi templomaikban, később akárkinek is szentelték azt a hinduk, ott látható. Igy van ez
Udaipurban, s a régi mewári fővárosban: Csittorban, s a legszebb, legjobban fennmaradt
Napisten templomegyüttesben: Moderában /dél-Mewár/. A hinduk később hozzáépítették
saját isten-szobraikat, másképpen nevezték el a templomokat, de egyértelműen valamelyik
oltárnál ott látható a Napisten, sugaras fejdíszel, homlokán legtöbbször borostyánból, vagy
narancsszínű achátból a napkorong látható /maga a szobor rendszerint márvány/, előtte szekér,
melyet hét ló húz, hiszen hitük szerint a ló a Napisten szent állata /másik szent állata az
oroszlán/. Jobbkezében a „sors kereke”, körülötte kisebb alakok /ezek mind a régi heftalita,
mind a hindu vallás szerint úgynevezett dévák, azaz félistenek, valójában túlvilági segítők,
mint pl. az angyalok/. Sokszor látható mindkét oldalán hullámvonal, ez a víz jelképe, s ez az
életet adó elem a Napisten ajándéka. Náluk is a következő négy fő elem szakrális, s ezeknek
jelképe van:
a/ tűz - vagy a fény, ez az élet maga, s a szellemi erő, jelképe a Nap,
b/ föld - az anya, a termékenység, jelképei a növények, virágok, elsősorban a
szentnek tartott bazsalikom, azaz hindi nyelven tulszi,
c/ víz - a férfi, a megtermékenyítő erő, jelképe a hal, a kígyó, vagy egyszerűen
hullámvonal,
d/ levegő - éltető erő, a lélek, jelképe mindig madár /indusoknál a „Garuda” - sas,
nálunk a turul, de a kereszténységben a galamb/.
A Napisten imádattal majdnem egyenrangú az anyát megtestesítő Matadzsí - szó
szerint Úrasszony, Nagyasszony. A mi Nagyasszonyunk megfelelője. Mewárban a
Matadzsínek még több ünnepe van, mint nálunk Máriának. Két legfontosabb megjelenési
formája: a 1/ Váná-Matadzsí, az erdők, a fák istennője, ünnepe a tavasz kezdetén van, s
hitvilágukban kb. olyasmit jelent, mint nálunk a Gyümölcsoltó Boldogasszony. Ábrázolása:
egyik kezében nyíl, másikban íj, körülötte fák és bokrok. A harcosok védő-istennője, de a
vadászoké is. 2/ Annapurna-Matadzsí, azaz a termékenység istennője, ünnepe az aratáskor,
nyáron, a monszun előtt van, ő pedig tevékenységében a mi Sarlós Boldogasszonyunknak
felel meg. Egyik kezében a Holdat tartja /ez minden istennő ábrázoláson megtalálható,
ugyanis a Matadzsí jelképe a Hold, mint ahogy Máriáé is. Másik kezében virágfüzér van, mint
említettem a virág a termékenység jelképe.
A Váná Matadzsí, tehát az erdők anyja elsősorban a harcos bhil nemzetség fő
védelmezője. A bhilek a multban is és a mai napig is a maharánák leghűségesebb alattvalói
és szövetségesei /ezek emelték trónra az első Guhil királyt - tehát Mihira-Gula leszármazottját
- 1400 évvel ezelőtt. Ő vadász és harcos volt, ksatrija, tehát második kasztbeli.
Vérszerződéssel történt a királyválasztás - úgy, hogy a bhilek vezére megvágta
jobbhüvelykújját, s vérével a felszentelendő király homlokát jelölte meg, ez az úgynevezett
„tilak”. Ez mai napig így történik, a Guhil család mai uralkodóját: Mahendra Szinghet is így
szentelték 20 évvel ezelőtt. A trónra lépés ceremóniája ezután úgy történik, hogy a palota
keleti kapuján elindulnak a kb. 50 km-re levő Éklingdzsí templomába, ez a királyok
felszentelő temploma, 1100 éves /valójában sok épületből álló templomegyüttes/. Ma - hindu
hatásra - Síva templom, de megtalálhatók több helyen a Napisten szobrai Minden szobron, sőt
a hívek márvány hálatábláin megtalálható bevésve jobb oldalon a Napkorong, baloldalon a
Holdsarló. A Nap maga a Napisten, vagy a Fény istene, a Hold az istenanya, azaz a
Matadzsí. Érdemes megemlíteni, hogy a mi Szent Koronánk felső - a pántos rész zárólemezén
- ahol a Pantokrátor látható, mellette két életfa, melyek nagyon hasonlítanak a keleten
ábrázolt stilizált bazsalikom bokorra, feje mellett pedig ott Napkorong és a Holdsarló. Az
előző Jézust, a másik Máriát jelképezi. S még érdekesebb az, hogy a Napkorong belső sugarai
úgy helyezkednek el, mint egy szekér küllői, ami pedig egy az egyben megtalálható Indiában,
hiszen még a címerük is ez: az ú.n. Ashoka kerék, vagy napkorong. S mindez Buddha óta
szerepel az indiai, s így természetesen a mawári jelkép-rendszerben. Az köztudott, hogy
Buddha nem árja, nem ind származású volt, anyja: Májá, nepáli szkíta /saka/ hercegnő.
Visszatérve a Szent Koronára: a felső kis képen Jézus nem kerek, hanem négyszögletes
aranylemezen van tűzzománccal ábrázolva. Ez nálunk is a világ jelképe /említhetném itt a
népmesében előforduló „négyszögletes kerek erdő” kifejezést/, de Indiában úgyszintén, s
ennek neve a mandala, máig szinte minden templomuk menyezetén vagy festve,
vagy kőbe vésve megtalálható, s azért a menyezeten, mert a templom szakrális hely, s a
legmagasabb része az, ahol ég és föld összeér.Ez is Buddha óta található meg az indiai, s így
természetesen a mewári templomokban. A mandala nagyon hasonlít a mi kazettás menyezetű
templomaink kazettáira, elgondolkodtató ez a párhuzam. Még egy motívumot említenék: a
páva ábrázolás: az a tűzzománcos, színösszetételében: kék és türkisz pávaminta három
helyen található: Mewárban /azaz Rádzsasztánban/, Belső Ázsiában és a Kárpát medencében.
A Szent Koronán az úgynevezett „párta-lemezeken” látható /félköríves minták/, de az
udaipuri maharána palota szobáiban, folyosóin a pávák szárnyain ugyanaz a minta, a szinek
és a tűzzománc technika.
Indiában egyedül Mewárban látható a Napisten ábrázolása bajuszos férfi-arcként.
Ráadásul ez több helyen, s ez az arc egyáltalán nem indiai vonásokkal bír. Közép-ázsiai arc
ez, kerek, nagy-szemű, nem mandulavágású, mint az árjáké. S itt láttam egyedül, szintén a
palotában /ez a része ma Múzeum/ azt, hogy a bajuszos isten fölött, két szárnyas angyal
található, mellette pedig nőalakok hatalmas harsonát fújnak. Ez a majdnem európai angyal
ábrázolás az indiai tudósok szerint perzsa eredetű, s onnan terjedt el Bizáncon keresztül a
keresztény Európában.
Szertartásaik, akár a születéskor, akár a halott búcsuztatásánál mindig kelet és észak
felé történik. Fiú születésekor a tehetősebbek leölnek egy bárányt, s annak vérével kenik be
házuk fehér falának egy részét, ezzel tudatva az örömhírt a falu népének. Lány születésekor
csak közlik az eseményt. A csecsemőket 10 napos korukban viszik ki először, a Nap irányában
meghajlítják a fejét, majd, ha van nekik 1-2 percre lóra ültetik. Emlékezés a régi harcos
voltukra, hiszen a harcosok kasztjához tartoznak ma is. A vizet is Kelet felé öntik ki,
mantrát /himnuszt/ mormolva. Halottaikat égetik, mint a többi indiai, de míg azok kelet
irányában fektetik a máglyán a halottat, a mewáriak mindig arccal észak felé, azaz az ősök
irányában, hiszen észak felől jöttek. Nagy az ősök tisztelete, kis házi oltáraik vannak.
Papjaik, a mi valamikori táltosainkra emlékeztető csélák. Ezek nemcsak a
szertartásokat végzik, hanem gyógyító emberek is. Legtöbbször az indiai vadkender szárított
leveléből főzött enyhe kábítószert, szanszkrít nyelven bhángot isznak, ettől révületbe esnek, s
az ekkor mormolt varázsigékkel varázsolják a kezükben korsóban tartott vizet, ami azután
gyógyító hatású lesz, hitük szerint. Ilyen révült állapotban kapcsolatot teremtenek a
tehetségesebb csélák az ősök szellemével, akiktől tanácsot, üzenetet kapnak. Ma már csak a
falvakban találhatók ezek a táltosokhoz hasonlítható csélák, s kevés az utánpótlás. Így a
kutatás szempontjából ennek a Mewárban még létező ősi hitnek, szokásoknak a
tanulmányozása a 24-ik órában van.
http://www.magtudin.org/draradieva.htm