A fauvizmus az 1905-ben a párizsi Salon d’Automne kiállításán bemutatkozott festőcsoport, a Fauves

(’Vadak’) képviselte festészeti irányzat. Az Henri Matisse köré csoportosuló művészek a modern
francia festészet kolorista irányzatát teremtették meg, de 1908-at követően csoportjuk feloszlott.
durva, széles, lineáris ecsetvonásokkal jellemezhető Vincent van Goghot szokás említeni. Egyes
vélemények szerint ők voltak az első olyan művészcsoport, akikre az afrikai és óceániai természeti
népek nyers keménysége is hatott. Arra törekedtek, hogy a színek ne keveredjenek, hogy
mindegyiknek maradjon intenzitása és önállósága. Habár a fauvista festészet figuratív, tárgyakat
ábrázol, a tárgyakat a szín eltorzítja, így a keverés nélkül használt tiszta szín lett a művészeti kifejezés
célja.

A pointillizmus az impresszionizmusból kialakult festészeti irányzat. Elnevezését arról kapta, hogy

képviselői az impresszionizmus oldottságát fokozva a képet apró, pontszerű ecsetvonásokból
építették fel. A művészek a korabeli optikai tanokra épít, egymás mellé helyezett színpöttyökből
alakul ki a kép, mint a TV.

Az expresszionizmus fogalma: expresszívnek nevezünk minden olyan művészi megnyilvánulást, mely

az alkotó szubjektív reflexióinak kifejezésére helyezi a hangsúlyt, expresszionizmusnak pedig azt a
művészi irányt, mely a 20. század elejétől a polgári társadalom elleni tiltakozása jeléül céljának
tekintette, hogy a valóság látszatának puszta ábrázolása helyett a valóságról képzett érzéseit,
gondolatait fejezze ki, lehetőleg közvetlenül, minden fegyelmezően közbeiktatott megkötöttség
nélkül. Az expresszionizmus a belső, pszichikai formákat ábrázolja, a szubjektív "valóságot",
érzelmeket vetíti rá a külső, tárgyi (objektív) világra. (Ellentétben az impresszionizmussal, amely a
pillanatnyi külső benyomások, hangulatok hatásait, reflexióit igyekszik ábrázolni.) Jelen van más
korokban is, de modern művészeti irányzatként Németországban keletkezett 1905–1913-ban[1] Die
Brücke (A híd) művészeti csoport keretében. modern ember beteges állapotait, szorongásait,
félelmeit, elidegenedését fejezték ki. A természetet és környezetüket sokszor ellenségesnek és
embertelennek érezték, ezért képeik színei gyakran súlyosak, nyersek és az emberi sorsot
szimbolizálják.

A konstruktivizmus az orosz művészetben 1912-ben jelentkező absztrakt irányzat, amely különböző

anyagok (fa, üveg, vas, cement stb.) alkalmazásával a tömegek és formák viszonyát jeleníti meg, a
geometrikus formákat helyezi előtérbe. Konstruktivista művészek azok, akik a tárgyak ábrázolásában
erőteljesen hangsúlyozzák a szerkezeti összetevőket, a tereket és a síkokat. Funkcionalizmus jellemzi,
a modern ipari formatervezés kezdeményezője.

Az absztrakt művészet a valóság- és természetábrázoló jellegét háttérbe helyezik. Az absztrakt

művész a formákat és színeket önmagukért ábrázolja, és főképp ezek (elvont) összefüggései, hatásai
(a szemlélőben kiváltott ösztönös érzések) és kölcsönhatásai (harmónia/diszharmónia) érdekli, nem
pedig az, hogy egy „fizikai” tárgyat, illetve egy társadalmi jelenséget ábrázoljon.

Chagall nem sorolható be a századeleji avantgárd egyik irányzatába sem. Ugyanakkor hatása
kétségtelenül nagy volt mind a szürrealistákra, mind az expresszionistákra. meseszerű fantáziavilágot,
és nem a látható valóságot ábrázolta. Műveiben a szereplő emberek, állatok, tárgyak szimbolikus
értelműek. Az 1930-as évektől pedig jelképei (szárnyas óra, gyertyatartó, szerelmespár, kecske, hal,
…) minden formai kötöttség nélküli szabadsággal, ugyanakkor lelki viharokkal telve kerülnek a képre.
A szürrealizmus a két világháború közti periódus egyik legismertebb művészeti mozgalma volt az
irodalomban és a képzőművészetben. Fiatal művészek vágyát fejezte ki, hogy a valóságnál is valóbb
dolgokat alkossanak. A szürrealisták kijelentették, hogy éber állapotban nem lehet valódi alkotásokat
létrehozni, olyan lelkiállapot után sóvárogtak, amelyben felszínre kerülnek lelkünk mélyebb, tudat
alatti rétegei. Két irányzata különböztethető meg: a figuratív, olykor a realitás elemeit fényképészeti
pontossággal megjelenített víziók festészete, ennek képviselője Salvador Dalí, némely munkájával
Max Ernst – a másik a mitikus jelképek, a tudat alól feltörő ősi formák inkább nonfigurativ festészete:
képviselői Joan Miró, Paul Klee, Yves Tanguy, André Masson.

A kubizmus egy avantgárd művészeti mozgalom volt a 20. század elején. Picasso és Braque képeivel
kezdődött 1907-ben és lényegében az első világháború kitörésével, 1914-ben merült ki. Rövid
időszaka ellenére látásmódja máig hat a művészetre. A kubizmus új plasztikai nyelvet próbált
teremteni, s szakított a reneszánsz óta uralkodó empirikus látványszerűséggel. A klasszikus
térszemlélet, perspektíva és képszerkesztés helyébe új megoldást próbál állítani, mégpedig olyat,
amely megfelel a természettudomány modern forradalma következtében módosult természet-
értelmezésnek, a relativitás tér és idő koncepciójának is. Végsőkig fokozta a szerkezetet, a tárgyakat
és a téri viszonylatokat meghatározó geometriai szükségszerűségeket. A kubisták általában közismert
motívumokat vettek például gitárt, palackot, gyümölcsöstálat, emberi alakot.

Alex Katz az amerikai kortárs művészet legjelentősebb művészei közé tartozik. Elsősorbanx figurtív
műveiről híres. Katz festményei szinte egyenlően oszlanak meg a portrék és a táj műfajai között.
Legfontosabb inspiráció a Kitagawa Utamaro japán művész által készített fametszet

Richtert ugyanis a kortárs német festészet kaméleonjaként tartják nyilván, nem azért, mert annyira
észrevehetetlen, amit csinál, hanem, mert annyira sokszínű és kiszámíthatatlan.