SHAKE-SPEARES

S O N N E T S.
Neuer before Imprinted.

Shakespeare Szonettjei: Horváth Lajos „Magyartalan" fordításában, mint

ÉGÖV-RÁZÓ HANGZATKÁK, avagy DÁRDAREMEGTETŐ NAPFI-HÁLÓZATOK.
Újabb azelőtti Nyomtatványának Soha korábbi Lenyomatában.*

KÉSZÜLT AZ 1609. ÉVBEN A LONDONI

. G. Eld kiadványaként T. T. nyomdájában,
hogy áruba bocsátassa William Aspley.

* Vö. Sajtó alá rendezve újfent a világhálón is hozzáférhető és az eredetileg nyolcadrét hajtott első kiadás
alapján. Korábban mindez még részletekben is közkinccsé tétetett egyaránt a világhálón és úgyszintén
néhány folyóiratban. Mindez a viszonylag szerencsés körülmények közepette megvalósulhatott,
gyakorlatilag az egykori lehetőségekhez képest, a 2013. év és a 2019. év között végigdolgozott, doktori
iskolás időszak alatt. Utóbbival egyetemben, az önkéntes vállalkozást teljes mértékben újragondolta
végül a tiszavirágnyi életében feltüzelt V. Hajós Lothár uraság, békés otthoni kemencéjének és családi
tűzhelyének köszönhetően, illetőleg a sokszor igen nagy túlzásokba eső fiatalember szalmaláng
természetű lelkesedése szerint szikrázó tekintete alapján. Kalózpéldányonként terjesztve Budapesten a
2019. évben, Hódító Anomália jóvoltából, hovatovább Tolvay Tökéj kizárólagos közreműködésének
köszönhetően, avagy ahogy tetszik (illetőleg a fordítónak fenntartva, minden joggal, családja és barátai
legeslegnagyobb örömére, hogy ismerőseik ismételten irigykedhessenek egyet a fordítóval együtt,
amiért számukra sem adatott meg mindaz, ami mások számára viszont igen; lássék haszna végre). HLO
 Lektorálta: Dávidházi Péter, Ferencz Győző, Géher István, Hetényi Zsuzsa,
Imreh András, Nádasdy Ádám, Ruttkay Veronika, & Hódító Anomália

Fordította: Horváth Lajos „Magyartalan”

Szerkesztette: Horváth Lajos „Olvashatatlan”

Hibajegyzék Hiányában,
Hovatovább Hamiskás Hanghordozásához Hűen,
Hangzói Hangjátékaink Hihetetlen Helyesírását

V Haladéktalanul Helyreigazítgatta:
Hajós Lothár

T. T. Tettlegességig Tördelt Tématípusai:

Book Antiqua fontkészlet, 14-es betűméret
Adobe Arabic fontkészlet, 20-as betűméret

(A „szövegkönyv”* tartalmát)
Teljes Terjedelmében
Félkövérré Formázta:
G. Eld, a herélő, mint geld
William Aspley, a szamárjátékra vágyó, mint will + I + am + as[sic!] + play
Tolvaly Tökéj, az Idők tökéletes tolvaja, mint Times theeuiʃh truth
T. T., ahogy tetszik, avagy amit csak a „szünet-teli” szabadidődért cserébe kívántál,
mint Time’s thee wish, illetőleg Times’ Thee W. [wee-wee] I [eye] S [as] H. [age]

© Horváth Lajos, 2019

ISBN 978-615-00-4232-9

* Készült 3 ív terjedelemben (nagyjából A/5 méretűre, avagy nyolcadrét hajtott füzetekként). A kis
példányszámban napvilágot látott szonettkötet többsége tűzvészben tűnt el. A kéziratnak megfelelő
eredeti másolatok manapság is hozzáférhetők. Fenti forráspéldányok fellelhetők az adott
kutatóközponti könyvtárak külön állománygyűjteményében. A máig fennmaradt másolatok közül,
szám szerint csupán 13 darab, viszonylag használható példány létezik. Fentiek talán szintén
kézzelfogható bizonyítékul szolgálhatnak (még napjainkban is). Utóbbi viszont (minden
bizonnyal), kérdésessé vált újfent. Eredeti ára 1s azaz egyetlenegy Jakab-kori brit shilling volt. A
Jakab-kori 1s ezüstérmék értéknyi súlya hozzávetőlegesen 5, 41 grammot nyomott.
ANNAK. AZ. EGYETLEN. ELŐIDÉZŐNEK. AKI.
MINDEZEN. EREDETI. HANGZATKÁKAT.
W. H. ÚR. MINDEN. BOLDOGSÁGAKÉNT.
ÉS. AZOK. ÖRÖKKÉVALÓSÁGÁÉRT.
MEGÍGÉRTE.
MINT.
SZÁMUNKRA. ÖRÖKKÉ-ÉLŐ. KÖLTŐNK.
KÍVÁNALMÁT.
A. JÓ-KÍVÁNSÁG. AVAGY. KÚTBA-VÁGYÁS.
KALANDORÁVAL. EGYÜTTVÉVE.
ELSZÁMOLÁSKÉPPEN. AVAGY.
TÉTELES. ÁTIRATÁBAN.
ELŐRE. ELRENDEZVE.

T. T.
I. M. L. H.
 AJÁNLÁS.

Kállay Géza

Szegedy-Maszák Mihály
emlékére.
Szigeti Lajos Sándor

Szitár Katalin

„Azért, kiket Isten egybe szerketett, ember meg ne válaszja.”

(„Quod ergo Deus coniunxit, homo non separet.”);
Máté evangéliuma, KAPITULUM XIX:6.
Müncheni Kódex, 1466.
S H A K E ˜ S P E A R E S,
SONNETS.

F A legszebb lények gyarapítsanak,

Bájos Rózsállás sose hagyjon el,
Ha érett termésként lehull a mag,
Lágy hajtást vágyván, emlékként ölel:
Hiába hunyorogsz, szemed ragyog,
Hogy lángod ellátva, forrás maradj,
Fogyatkozás szemközt bőségre fog,
S magaddal édes ellenedre vagy:
Mostan világ újdonsült díszeként,
Lám hetykén, cifra tavaszt hirdetőn,
Bimbódba bújtatsz lágy, hunyász veszélyt,
S mi bujtat, pazar fukarságba töm:
Világi jussát véled felfaló,
Nemhogy fejfára, hozzád sem való.

VV Ha arcodon majd negyven Tél tüzel,

S mély árkot ás szépséged harcterén,
S csodált öltözék már viselt teher,
Vagy rád aggatott rongy, s mihaszna, vén,
Majd kérdőre von bájad, hol henyél,
Hová lett mindened, mi kincs vagyon:
S míg szemlesütve, szégyened beszél,
Pocsékba ment mohóság vétke nyom.
Hasznodra válna bájad úgy, ha majd
Választ adhatna bájos gyermeked:
Mentségemre volt, s számadásra hajt;
S bizonnyal bája öröklőd lehet.
B This
 S H A K E– S P E A R E S
S újjászülethet vénségedre ez:
Véred forrása hűlt helyén jegyez.

L Tükrödbe nézz: mit látsz, arcodba mondd,

Időszerűvé vált egy új alak,
S ha nyersen most ki nem javíttatott,
Csalárd világ áldatlan álanyag.
Hol van, ki megvet felszántatlanul,
S nem gazdaságoddal művelne ki?
Öntelt volnál, vagy ki csak sírba hull
Magától, mint örökös nélküli?
Te édesanyád tükörképe vagy,
S benned tavasza Áprilist idéz:
Aranykorod ablakán át maradj
Hű hozzá, ki ráncolva szembenéz.
Ha élsz, majd emléked lesz semmivé,
Úgy hull a képmásod magad mögé.

V Pazarló szívélyesség, bájadat

Miért csak magadra fecséreled?
A természet csupán hitelre ad,
Becsszóra költ, ki szabadon vehet:
Bájos fukar, minek gyalázod a
Nagyságot bőkezűn, mit kapsz, hogy adj?
Haszontalan kamatod haszna ma,
Összességében, nemhogy élni hagy?
Miközben így üzérkedsz, csalhatod
Saját magad’, édes, önző egyén:
Amint természet elbocsáttatott,
Mi ment fel majd a Számadás helyén?
Kihasználatlan báj vet sír elé,
Bár használtan végtisztesség övé.

T Hah, Órák, gyengéd műgondalkotók,

Csodálatos bámulatkésztetők,
Villámvágyuk kényúrjátéka fog,
And
 S O N N E T S.
S gazságuk úgy igazán szembe bök:
Vagy inkább az idő sosem pihen,
Hajt szörnyű télbe nyarat átkozón,
Levél, ha fagy, búcsúzik sebtiben,
S pusztán hófödte bájt csupaszt vadon.
Ne hullna szolgasorba bár a nyár,
Mint jégcsap foglya tükörfal mögött,
Bájos hatás a bájtól fosztva száll,
S emléke semmisévé megkötött.
Viszont a csöpp virág, ha télre lel,
Pompás színt édes párlattá lehel.

T Nehogy csúffá tegyen később a tél,

Rongyos keze nyaraddal elragad,
Ments édes ízt, drágaságod segél:
Ajándékozd hát, bájos kincs, magad;
Nincs tiltva kész haszon használata,
Villámnyi kölcsön is csak boldogít;
Hozamként lehetsz önmagad joga,
Legyél egyből megtízszerezve itt,
Míg tenmagad öröme tízszeres,
Százszor széppé vált egyetlen valód,
S mit számít a halál, ha felkeres,
Míg éltet annyi élethű utód?
Ne légy önmagad vadvirága sem,
Halál nyer úgy örökül, s férgesen.

L Míg Napkelet kegyes fényárba gyúl,

Emelt fővel tűz mindenek szeme,
S mély áhítat jelenésén vakul,
S szentül szolgálják fenségét vele,
S mikorra drága égi völgybe ér,
Mint érett ifjú, már középkorán,
Derűs, halandó pillantásba tér,
S dicső zarándoklat áldás csupán;
S amint a csúcsra ér, gyarlócska kor
B2 Like
 S H A K E– S P E A R E S
Fáradt szekérrel gyengül s szédeleg:
Hány (hűséges) szem támolygásakor
Megtér, míg tőle eltekintenek.
Így jársz, kiélvén deleden magad’:
Elmész csak szenvtelen, ha nincs fiad.

M Miért bánthat meghallgatott zene,

Gyönyör nem küzd gyönyörrel, üdv vigad:
Szerethetőbb, ha megkapó nesze?
S örömtelibb, ha boldoggá sirat?
Ha felcsendülnek lelkes szólamok,
De összhangzásuk fülsértő neked,
S e játékuk édesdeden nyafog,
Magányos dallamban részed lehet:
Figyeld meg, egyik húr másiknak úr,
Sorjában egymásra üt mindegyik,
Hasonszőrű papás-mamás bravúr,
Együttes dalkörüket élvezik:
Sok szótlan szóló, úgy fest, egyre megy,
S szólamra bír villámcsapást: „Eredj!”.

I Félsz, hogy könnyekre csalsz özvegyszemet,

Ezért fecsérled egyedül magad’?
Utód nélkül léted halálra vet,
S fel nem csinált nődként világ sirat:
Villányos özvegyedként egyre nyög:
Nem hagytad hátra alakmásodat,
Sajátos emlék jóformán örök,
Férj özvegy- s gyermekszembe gondolat!
Világi költemény pocsékba megy,
S világnyi élvezet helyet cserél,
Bájos pazarlás világvégi jegy,
S ha nincs, ki használja, vesztének él:
Keblében sincs szeretet más iránt,
Ki szégyenszemre önmagának árt.
I o.
 S O N N E T S.

F Szégyelld magad’, nem szeretsz mást se, ha

Magadra sem vigyázol: bár sokan
Szeretnek, ám te semmit és soha
Nyilván nem is szerettél, biztosan;
Kényszerképzeted gyilkos gyűlölet,
Önpusztításod megszállottja vagy,
Házadra törsz, szép lenne védened!
S végromlása legfőbb vágyadra hagy:
Térj észhez, még meggondolom magam!
Jobb az, ki nem szeret, s inkább utál?
Nemes jelenléted bájos hozam,
Hozzád méltó szívélyesség dukál,
Csinálj magadnak mást a kedvemért,
Éltesd a bájadat, vagy mit sem ért!

A Ha hervadsz is, szárba szökkensz megint,

Egyik csemetédben, s ha távozol,
A pezsgő vér ifjonti hévbe hint:
Saját megváltásodként ér a kor.
Bölcsesség, s báj, gyarapodás, mi más
Éltet: s itt balgaság, romlás se fog;
Zavart, ha kelt időszerű csapás,
Vagy emberöltőn világvégi sokk:
Hagyd rá a természetre mind, kiket
Lényegtelennek s durvának talál,
A legjava is csak azé lehet,
Kit elhalmoz, becsben tart és csodál.
Pecsétjének metszett mintája közt,
Ne hagyd elhalni mását, többszörözd!

VV Ha óraműn számítok mért időt,

S csak hős napot nyel el borzalmas éj,
S verőfényes ibolyaszín mögött
Mélybarna hullám már ezüstfehér:
Ha lám, lombja hullt fa ágrólszakadt,
Bár enyhét lelte hűlt helyén a nyáj,
B3 And
 S H A K E– S P E A R E S
S nyár zöldje fordul őszülőn hanyatt,
Mint máglyára hordott fehér szakáll:
Megejtő szépséged kérdőre von,
Miképp időpazarlás elterel,
Magát kárhoztatja a báj vakon,
S más láttán sújtja halálos teher.
S átvágva semmiszerrel védtelen
Csöpp sóhajtást ments, majd hősként vigyen.

O Bár önmagad volnál, de nem lehetsz

Többé magad, más éned éled itt,
Mindjárt elmész, s véged, készülj, megedz,
Csekély édességed másért taszít.
Nagy becsben tartott bájad nem talál
Erényt, hogysmint megint magad legyél,
Hacsak téged nem bírhat rá halál,
S viselt másodként is példányod él.
Ki hagyná házát tönkremenni úgy,
Hogy téli nap viharja dúlja szét,
Míg pusztító hideg halál lesújt,
Bevégezvén örökre érdemét?
Ne légy tékozló senki, volt Atyád,
S Fiadra hagyd: szintúgy mondhassa hát.

N Csillagjóslásra nem hagyatkozom,

S a Csillagászat mégis megsegít,
Jót nem jelent vagy rosszat egy lapon
Számomra gyönyör és gyötrés sem itt;
Jövendölés sem percre pontosan,
Eső, vihar, szél mikor, mit jelez,
Vagy Hercegekkel, mondjuk, mint fogan,
Mi így mennyei számításba vesz.
Csupán szemébe nézvén ismerem,
És állócsillagukból olvasom,
Igazság és báj együtt van jelen,
Magának megváltás magán a nyom:
Or
 S O N N E T S.
Vagy máskülönben jóslatom se víg,
Vesztére Báj, s Igazság távozik.

W Ha meggondolom, minden más, mi nő,

Csak pillanatnyi percre kész tökély.
S e nagy színen parádézik, s minő
Rejtett hatást kelt Csillagkép-szeszély.
Ha látom, hány ember, miképp növény,
Kedélyt s veszélyt megér az ég alatt:
S fogyatkozik csekély ifjonti kény,
Míglen hány hőstett emlék sem marad.
S eszembe jut e kétes állapot,
Ifjú, gazdag színed’ látom belé
Pazarló idővel, míg elbukott,
Ifjú napod vált szennyes éjjelé;
Szerelmedért minden más harcban áll,
S Időt, mi nyer, új szemzésembe száll. ;)

B Miért is nem hatalmasabb a harc

E hitvány kényúr, az Idő felett?
Bukásoddal szemben erőd kudarc?
Jelent imád meddő rimád helyett?
Ha most boldog órák élére állsz,
Lám, hány szűzi kertet hagysz parlagon,
Vígan vágyott virágiddal vigyázz,
Festett látszatvalód hamis vagyon:
Ekképp javítson az életvonal,
Min (szemceruzám, sem Időecset),
Belső értéket, s külcsínt nem sokall,
S újjáéleszt, szemlélvén, életed.
Hogy átadd magad’, visszatart, mi véd,
S kellő csendéletedbe von tiéd.

VV Hogy lesz versem világos, lenne hát

Hű vágyaiddal leginkább valós?
B4 Though
 S H A K E– S P E A R E S
Ég tudja, bárhogy is, sírod saját
Rejtekhelyed lévén csak vázlatos:
Ha írhatnám, szemed milyen csodás,
S számról számra, számba vett bája, mind
Hazug lódítás volna, nem vitás,
Földi orcátlanságra menny legyint!
Gúny tárgyaként (korukkal sárgulón)
Minden lapom, mint üres szószedet,
Költői szenvedéllyé vált, tudom,
S elnyújtva, sorra, antik dal temet:
||: Bár élne gyermeked, s verselve ez,
Kit éltet, hogy léted kettőse lesz! :||

S Hasonlítsalak Nyári naphoz? Én?

Sokkalta inkább vagy bájos, s szelíd:
Széllelbélelt Május becses rügyén,
S fogytán a Nyár idénye túl rövid:
Az ég szeme is, amint túlhevül,
Aranyló színétől halványul el,
Mi szép, szépszerén hanyatlik belül,
Mert sors,természet másra sem figyel:
Mégsem fakíthat el örök nyarad,
S ne vesztegessen szépszerére más,
Halál hát térben homályos marad,
S időtlenné teremt örök vonás:
E szem, míg ellát, s ember lélegez,
Mindaddig éljen,és éltessen ez,

D Mohó Idő! Oroszlánkarmokat

Morzsolj csak s falja falkáját a föld,
Zúzz szét tigrispofát, vesszék a vad,
S tűzz vén főnixet, sült vérébe öld;
Válts víg és bús idényt, szárnyalva bár,
Tedd meg, mit kíván gyorslábú korod,
S míg égvilágon sincs neked határ,
Tiltott a legszörnyűbb bűn: átkozott
O
 S O N N E T S.
Óráiddal szerelmem homlokát
Ne sújtsad, antik tolladdal se mérd;
Engedd hát pályádon romlatlan át,
Mintázzák majd báj díszpéldányaként.
S hiába ront meg agg Idősen ez,
Szerelmem versem örök ifja lesz.

A Nőarcmássá festette természet

Vagy vágyam Úri Hölgye s kész tökély,
Lányszív, mi gyengéd, s csaknem ismertté tett,
Fortélyt vált, mint hamis nőket szeszély,
Szemed fénylőbb, s már tánca sem csalárd:
Bearanyozza tárgyát, mit kinéz,
Színültig férfijellemben szilárd,
Úrnői lelke úri szemre kész,
S bár elsőre egy nőnek alkotott,
A természet kovácsmód vágyra szánt,
S legyőzött engem, mit hozzád adott,
S adott dolgával még másképp se bánt.
Hogy érted így női kéj ösztökélt,
Szerelmed használ kincsesbányaként.

B Velem nem úgy van az a Múzsa csak,

Megszépít versének festette báj,
Mint mennyiség, szép menny is ég; vacak,
Való igaz, vásárra vitt muszáj,
Hasonlatokkal büszkén párba von
Napot, Holdat, föld s tenger kincseit:
Virágzó Áprilissal halmozón,
Mi mennyei körforgásféle itt,
Hadd írjam le hűen szerelmemet,
Higgyék el világszépemről, olyan,
Mint bárki anyaszülten, s menny lehet
Arany gyertyákkal tűzdelt fényhozam:
Hadd mondják többet ér jól nyelvelőn,
S világért se árulom el külön.
C 22
 S H A K E– S P E A R E S

M Tükröm ne győzzön meg, hogy vén vagyok,

Míg ifjúság és te vagy egyidős,
Lám, rád nézvén, ha idők ránca fog,
Halált megvetvén, végnapom legyőz.
Minden dísztárgyad szívemből való,
Mi úgy illik hozzád, hogy elviseld,
Keblünkből éltető, bájos lakó,
Rám nézvén, szép koroddal megviselt?
Magaddal szerelmem bízvást vigyázz,
Helyettem úgy, mint világodra én,
Szívedre lesvén hord világi láz,
Gyengéden dajkált kisdedként üdén,
Ne várj szívedre, ha enyém szakad,
Átadtad, s újra vissza már nem ad.

A Mint színpadon a pácakész színész,

Kit elvakít a rettegett szerep,
Vagy holmi hév, lám, haragjába vész,
S szívből erőlködik, hogy meg se lep;
Bizalmasan féltem, nem mondom el,
Mi kész tökély a szerelem jogán,
Hisz látszólag szerelmem megvisel,
S tehertétel számomra ostobán:
Legyen hát szövegkönyvem cifra nyelv,
S szótlan előszó, mit keblem beszél,
S szerelmet vár, s már kárpótlása elv,
Mi több kifejezésnél többet ér.
Olvasd, mit írt szerelmed csendesen,
S hallj szép belátást szemfüles lesen.

M Bányászszemem festőn acélozott,

Szívmetszetemből tárta bájadat,
Keretnyi testem legjobb távlatod,
Festők remekműveként fennmarad.
Festő szemével lásd vonásait:
To
 S O N N E T S.
Hasonmásoddal Leld: hű látszat, ám
Keblem műhelyén, csendben függ emitt,
Szemed simult kirakatablakán:
Hogy láss jóra fordult szemet szemért,
Szemem rajzolta alkatod minő
Nyílt ablak keblemhez, hol lesve mért
Szemfényvesztő Nap, érted ébredő
Szívvel szemenszedett, s habár kegyes
Látványt fényez, váltván hiába les.

L Hagyjuk, kiket kegyes csillagzat áld,

Ki rendre, rangra, s címre mind nemes,
Számomra, míg jövendő dics kizárt,
Nem várt öröm leginkább érdemes;
Szép hódítás nagy Hercegek kegye,
Aranyvirág, mi Nap szemébe tűz:
Önteltségükben gőgjük is henye,
S rosszalló lenézés dicsfényt elűz.
Hírhedt harcosnak dicsőség a harc,
Ezerszer győz, mígnem egyszer bukik,
S emlékét törli becstelen kudarc,
Hiába küzdött ítéletnapig:
S öröm, hogy szerelmem viszontszeret,
Hol el nem tüntet ki nem tüntetett.

L Uram-szerelmem, hűbérem kötött

Hozzád s kötelmem, érdemed szerint;
Ez írott követ követ szerfölött,
S nem is kötözködöm: kötelmem int.
Nagyságos kötelesség, bár enyém
Úgy pórul járván, s szavak híján csupasz;
Hogy leleményed lelkesült helyén
Vágyott hitelt lel (hisz leplezetlen) az:
Akármi csillag vezérel csupán,
Míglen mutatós bájával kegyel,
Szakadtan is felöltöztet netán,
C 2 To
 S H A K E– S P E A R E S
Méltóképp édes erényt tárva fel,
Úgy nagyzolnék, szeretlek, de mennyire,
S még észre nem vett főmet ne lásd bele.

W Fáraszt a nyűg, ágyam vesztembe dönt,

Vajúdva nyuvaszt drága fekhelyem,
S fejemben menten újabb út köszönt,
Míg elmém művel, s testem megpihen.
Majd szellemem (távol tartózkodom),
Buzgó zarándoklatra küld feléd,
S bandzsítván fátyolos szemmel nagyon,
Edzett pillámra csábít vaksötét.
Elővarázsolt árnyad látszata
Lelkembe ment, mint képzeletbelit,
S mint cifra függőt (rémes éjszaka),
Mi ében éjt bájos arcán virít.
Elmés láblógatást, estemre nap,
Érted, meg értem, (qxy!!!) nyughatatlanabb.

H Miképp térnék meg jegyben boldogan,

Ha számomra a nyugalom kizárt?
Nyomott nappal éj enyhe sem fogan,
S éjjel-nappal, éjt-nap alá, csak árt.
Sőt (mind a ketten ellenségesek)
Kezet ráznak, s mindkettejük gyötör,
S fáradság és rimánkodás remeg:
Távol tart tőled, s még messzebb söpör.
Napomra mondom, tiszta fény maga,
Hiába felhőfoltos fenn az ég,
S behízelgek, a csillagok hada
Aranybarna éjjel szikrázva ég.
De napra nap lesz hosszabb bánatom,
S csak éjről éjre nő a fájdalom.

VV Ha szégyenszemre megvet már a Sors,

Kegyvesztett ranggal siratom valóm,
And
 S O N N E T S.
Süket mennyre hányva, hiába, gyors
Panaszdalt, balsorsomat átkozón.
Kívánnék menten új vagyont, s reményt,
S lennék ilyen meg olyan pártfogolt,
S vágynám, ki érzékeny hatályt megélt,
Vitán felül, mi élvezetbe fojt:
Végtére hátha lenézett leszek,
S így rád gondolván, megbecsül valóm,
(Pacsirtaként, mi napfényben lebeg)
S bukott földi himnusszal Mennybe von,
S gazdag emlékű szerelmed dicsér,
Hisz rangom Királyi címert sem ér.

VV Amint eszményi Csendülés idéz,

Emlékeimre visszagondolok,
Fáj sok dolog hiánya, míg nehéz
Ó jajra új panaszdalom zokog:
Miképp csaljak szemembe könnyeket
Időtlen éjbe hullt barátokért?
Sirám szerelmi bú hogyan lehet?
Vesztemre (hogyha lám) zokszót sem ért.
Mint bánkódjak előrebánt bajon,
S miként bajlódjak búról búra mind
Siralmas fájdalommal számadón?
Fizetségképpen, fizetvén megint.
Míglen rád gondolok (kedves barát),
S minden kár rendezi végül magát.

T Minden szív megkedvelte kebledet,

Mi, úgy véltem, hiányzik, mert halott,
S hódító Szerelem szívből szeret
Hány holtnak hitt kebelbarátot ott.
De hány kegyelettelt, s alázatos
Könnyet csalt szememből imádatuk,
S adózván emléküknek, most valós
Zegzugrejtekén hűlt helyük, ha zug!
C 3 To
 S H A K E– S P E A R E S
Magad vagy sírjuk, hol hamvában él,
Úgy szívszerelem, mint szeretteim,
Helyettük mindenünk helyet cserél,
S részemről tégy immár kedvükre, ím:
Szeretteim mását látván beléd,
Magadban (bennük) mindenem tiéd.

I Ha túléled megboldogult napom,

S fukar halál hantolt porral lep el,
Míg holt Szeretőd pórul járt soron
Kárbecslő vakszerencsének felel:
Vesd össze, mint a korszak legjavát,
S bár mindazt túlszárnyalja annyi toll,
Szerelmemet önverselés saját
Boldogságcsúcsán sem érnék utol.
Méltányolj csak cseppnyi szerelmemért,
Múzsájuk nővén, muszájból velük,
Drágább szülöttével itt visszatért,
S díszszemlézvén, sorjában rangja nyűg:
Mert stílre Költő jobban teljesít,
Mióta elment, s szerelmére nyit.

F Túl sokszor láttam pompás reggelek

Aranylázát sok csókos zöld mezőn,
Derűsen bár hegycsúcsnak hízeleg;
Napszítta ér aranyló fényözön:
Míg sebtében hány rút felhős fogat
Árnya csúfolja ronda látszatát,
S szégyentelen világot dúl a had,
Tüntetvén tolvaj távlatába át:
Napom szintúgy kivirult jókorán,
S tündöklése megkapta homlokom:
Lopott órányit vakított csupán,
S már felhős táj álcázta, borzalom…
Ettől még szerelmem se szégyen és
Mindenkit megkaphat a napsütés.
 S O N N E T S.

VV Miért ígértél gyönyörű napot,

Hisz leplezetlen megviselt a rút
Felhős fogat, mi csak rajtam kapott,
S pompádat rejtvén, füstbe ment az út.
Felhőkön át hasadtan mit sem ér,
Hogy felszárítsd vihardúlt arcomat,
Olyan gyógyírról ember nem beszél,
Mi sebre forr és szégyenfolt marad:
Nem orvosság bajomra szégyened,
Hiába sajnálod, a kár enyém,
Vétkes megbánás könnyebbség lehet,
Több mint terhelő veszteség helyén.
Kicsalt könnyeid, igaz, gyöngyszemek,
Gazdag váltságdíjért rí gaz beteg.

N Ne bánkódj már, méh mit tettél, azon,

A rózsa tüskés s tiszta sár a kút,
Holdat s Napot felhőfolt árnya nyom,
S rút féreg rág édes bimbón odút.
Hibázik minden ember, én is itt,
Hasonlattal illetvén vétkedet,
Magam rontom hibád’ felmentve: mit
Más tett, az sokkal súlyosabb eset;
Érzéki botlásoddal érvelek,
Az ellenoldali fél Ügyvivőd,
S magammal szemben joggal szólva meg:
Szerelmem gyűlölettel küszködött,
S bűnrészessé vált a szükség, mikor
Az édes tolvaj keserűn rabol.

L Hadd valljam, váljunk szét ketten, s külön,

Habár szerelmünk oszthatatlan egy:
Enyém marad a szégyen, esküszöm,
S rám nézvén lesz terhes pecsétnyi jegy.
Kettőnk szerelme tiszteletre bír,
Though
 S H A K E– S P E A R E S
S habár szétválasztja rosszindulat,
Szerelmünk örökén nem árt a hír,
Hogy lopva vált édes légyottokat.
Többé talán sosem fogadlak el,
S panaszlott bűnöm benned hagy nyomot,
Engem veled közjó sem érdemel,
Viseld csak azt a hírt nevedben ott:
S ne vesd el úgy, szeretlek, kis hamis,
Enyém vagy kincsem, bányaszámra is.

A Mint agg atyát izgága gyermeke,

Gyönyörködtet ifjonti csínytevés,
A Kárörömtől sántítok, s ugye,
Veled ragadtat el a kedvtelés.
Mindegy, hogy báj, vagy származás, vagyon,
Vagy bármelyik, vagy mind, mi több, akár
Öröklött részlet, koronás haszon,
Szerelmemet csinálva, ez kijár:
Még rosszban sántikáló sem leszek,
Míg úgy csak árnyal itt, mi lényeges,
Kedvemre van, mi benned tömkeleg,
S mi részre hajlón is tekintetes.
Nézd legjobb dolgom,megkívánt remek:
Kívánd, mim van, s tízszer boldog leszek!

H Hogyan kívánna Múzsám tárgyszerűt?

Pór versem lélegezvén visszafojt:
Saját édes érved ér gyöngybetűt,
S hány ócska lap tart számon s vált mosolyt.
Adj hálát majd magadnak, hogy velem
Dicsérhet holmi méltó olvasat:
Vagy ihletett lesz írni képtelen,
Amíg leleményre fényt adsz magad?
Legyél a tizedik s már több leszel
Kilenc aggnál, kikért költő kiált,
S majd ő, ki téged hív, hadd hozza el
 S O N N E T S.
Mi fenntart, s örök számokkal kivált:
Halvány Múzsám ma is kedvünkre tesz;
Enyém a kín, s tiéd a hála lesz.

O Minő manírral méltasson dalom,

Mikor mindenem javarészt te vagy?
Saját dicséretem önáltatón
Használ nekem, míg áldásodra hagy;
Éljünk inkább ezzel együtt külön,
S névleg drága szerelmünk egy legyen:
A sok közül, szétválván, elköszön,
S így járt, egyedül veled, kedvesem.
Minő kínzással mérne rád hiány?
Szabad keserved édesen hagy el,
S bár szórakoztat szerelmes nyitány,
Idővel, ötlettel rászed, ha kell.
Tanulj belőle egy s mást hogy csinál,
Mi háládra vált itt, bár távol áll.

T Szerelmem, vedd csak el szerelmeim’,

Tiéd, mi volt, majd annál több lehet?
Igaz szerelmet más szerelmein
Nem nyersz: tiéd volt mindenem, veled.
Szerelmet, míg fogadsz, szerelmemért
Nem vádollak, s hogy kihasználsz csupán,
Hisz megcsalod, világos: ennyit ért
Magadtól tagadta kéjvágy buján.
Gyengéd tolvajként megrabolsz, sebaj,
Szükségletem magadnak lopkodod;
Szerelmet nagy bánattal bír a jaj,
S utált sérelme úgysem átkozott.
Kegyes kéj, kinek kár, ó, jól mutat,
Nincs ellenünkre csalt rosszindulat.

T Szabadságra vallanak szép hibák,

Miközben szívedtől távol vagyok,
D Thy
 S H A K E– S P E A R E S
Bájad, korod forrástelt cifraság,
S téged követ hány csábító dolog.
Gyengéd vagy, csakhogy elnyerjék kegyed,
S bájos vagy, ígyhát elcsábítanak.
Ha nő jajong, minőt fiú tehet,
Villámkeservtől búcsúzón hanyag.
Hagyd rám, ám helyzetemet nézd csak el,
Tévelygő ifjúság és báj hibád,
Zavarba ejtenek veled, ha kell,
S kettős hűség tör kényszerülve rád:
Bájad magadhoz csábítón övé,
S tiéd, övével, hamisságoméh.

T Hogy ő tiéd, nem az minden bajom,

S mondhatni, mégis szerettem sután,
Míg fő jajomra övé vagy nagyon,
Szerelmi kár, mi megérint csupán.
Hány tettest szeretsz, elnézem neked,
S mert én is szeretem, szeresd csak őt,
Bár kedvemért még megront, meglehet,
Értem szenved barátom érte, sőt
Ha elveszítelek, káromra nyer,
S veszítve őt, barátom megleli:
Káromra egy s másuk kettős teher,
S érettem kettősük keresztteli.
S minő öröm, barátom-énem egy:
Édes hízelgés, s már szerelme kegy.

W Nem bánja, hogy hunyorítok, szemem,

Jól lát egész nap tiszteletlenül,
S míg álmomban is rád néz szüntelen,
Sötétben fényre ragyogás vetül.
S árnyaddal árnyékokra fényt derít,
Miképp árnyképed mind derűre űz,
Napnál világosabb színeddel itt,
S árnyadtól elvakult szemekbe tűz?
 S O N N E T S.
Áldását (így) szemem se bánja majd,
Míg felnéz rád élő nappal során?
S ha holt éjjel szépséghibákra hajt,
Úgy vaksi szemben mély álomra szán?
Nap mind csak éj, mi szín, míg más se lát,
Sőt éj les fényt, ha rád lel, s úgy ad át.

I Volnék húsvér lényegre gondolat,

Nem lenne útonállóm messzeség,
Mi nemhogy elterel, de visszaad,
S nem tart távolságot, köztünk se még,
S nem számítana talpalatnyi föld,
Mi távol tart, bár tőled távol áll;
Szökellő gondolat tájolva költ:
Helyénvalót gondol, s helyébe száll.
De jaj, mi gond, gondolat nem vagyok,
Tengernyi terhű föld és víz övez,
Eltűntetnek mérföldes távlatok,
S szolgálatom idők kedvére tesz.
S mihaszna alkotórészként minő
Könnyekre csal minket jajunk elő.

T Könnyed lég s tisztító tűz tart veled,

S mindkettő elkísér, bárhol vagyok,
Vágyamként, s gondolatomként, lehet,
Jelen hiányuk hajszolásba fog.
E két kis gyors elemi rész, amint
Szerelmi Követként járult eléd,
S éltem négy elemből, kettőnk szerint,
Halálba hull, majd mélabúba vét.
Míg életművé ír felépülés,
Tőled két fürge hírnök visszatér,
S egészségedről jól beszámol, és
Mindkettejükhez így kétség se fér.
Örvendek, ámbár boldog sem leszek,
Viszontválaszként s írva búm szepeg.
D2 Mine
 S H A K E–S P E A R E S.

M Szívem s szemem bánja a háborút,

S látványoddal uralkodón megoszt;
Mindkettejük mintája válaszút:
Szemem bánja, hogy szívemből kifoszt,
S szívem szerint nyugszol, ha zughelyén
(Kamráját se látták kristályszemek)
Vádlottja csak tagadva szól henyén:
Szépséged benne hazug műremek.
Esküdt oldallal érted szembe száll,
S szíves haszonra alapot keres,
Mi drága szívvel s tiszta szemben áll,
Míg döntő ítéletük végleges.
Szemem bánja csak szíves küllemed’,
S szívem joga, legbelül mint szeret.

B Közben szemem s szívem szövetkezett,

Javukra vált már a jó fordulat;
Szemem csak pillantásra éhezett,
S szívem szerelme sóhajtón dagad:
Szerelmem képmásán dőzsöl szemem,
S szívemnek festett lakomát javall,
S szemem, vendégül látván, szívesen,
Közös részvéttel szerelmükre vall.
Másoddal vagy szerelmemmel tehát
Jelen vagy velem, mint a távlatod,
S e gondolat távol se tart, ha rád
Lelünk emígy, míg veled vannak ott.
S ha nyugtuk van, képmásod kelt emitt,
Míg szívet s szemet szívemből derít.

H Miért voltam elővigyázatos,

Míg elzártam a csekélységeket?
Mihasznamód gyámolítson jogos,
Csalárd kezesség s biztos őrizet?
Mert melletted minden érték csekély,
Moſt
 S O N N E T S.
Míg egyszerre vagy bánat és öröm:
Kiszolgáltat annyi tolvaj veszély,
Egyetlen kincsem, érted küszködöm.
Nem is holmi kamrába zártalak,
Mert bárhol vagy, biztonságban vagy ott,
Hol szívem szelíd zárkájába rak,
Megóv s kedvedre látogathatod,
És mégis félek, ellopnak: te túl
Értékes vagy s igazság ejt rabul.

A Idővel szemben (majd, ha jő netán),

Mikor rosszallnád már hibáimat,
S szerelmed, ha száműzetésre szán,
S felülvizsgál, s tisztes tanácsot ad,
Idővel szemben, ha eltávozol,
Majd Napszemed bajosan üdvözöl,
S megtért szerelem elmúlásakor,
Kész tény fajsúlyos érvelésbe tör.
Idővel szemben rendezvén sorom’,
Saját tudását bánja érdemem,
S magammal szemben kezes mérvadón,
Részedről bíró, jogos védelem:
Hadd járjak pórul törvényed szerint,
Nincs rá okom, minőn szeress megint.
o

H Milyen nehéz az utazás nekem,

Mikor lesem (hogy utam véget ér),
Hol kényelem s nyugalom fesztelen
Barátodtól mért földdel messze tér:
Bestémnek terhére van bánatom,
Bágyadtan baktat, s bírja súlyomat,
Bár ösztönösen belassul nagyon,
Ha tőled lovasa mentén lohad;
S a sarkantyú se izgatná fel őt,
Mi szúrja néha, s irhájába bök,
Míg válaszul felnyög kínomra, sőt
D3 More
 S H A K E– S P E A R E S
Hiába döfködöm, csak bőg a dög.
Hasonló nyögvenyelős lecke ez,
Elém hány bú s mögém hány kegy helyez.

T Nézz el szerelmem lassú lépteket,

Lehangolt párám lovallt tőled el,
S ahol vagy, onnan bármiképp siet,
Míg visszatértem mihasznán se kell.
Mi felmentést vár pórul járt dögöm,
Ha gyorslábúan lassan vánszorog,
Sarkalljam bár lovallva, úgyse jön
Szélsebesség szárnyán, bárhogy mozog.
Ha meggebed is, villámgyors a vágy,
Mi óhajt (mint szerelemkész tökély):
Tüzes fajtája balgán bőg, „imádj”,
S menten menti szerelmi szenvedély;
Elhagyva téged lassú volt s konok,
S elmegy hamar, ha már feléd futok.

S Én úgy vagyok, mint a gazdag, kinek

Feltárja kulcsa édes kincseit:
Világért sem óránként nézi meg,
S tompul, ha kéjes áldására nyit.
Megannyi alkalmi ünnep komoly,
S hosszú éven át készült ritkaság,
S hány drágakő leplezetten fogoly,
Akár a láncfüggő ékszercsodák.
Ládámként téged éppúgy véd idő,
Mint szekrény őriz ünneplőruhát,
Külön vigyáz különlegesre ő,
S újonnan leleplezve ad csak át:
Áldásos vagy, sőt érdemed szerint
Dicsmámor vár, s hiány reményre int.

VV Miképp lettél és mi a lényeged,

Hogy árnyak milliója rád figyel?
 S O N N E T S.
Míg minden egyes árnyból egy lehet,
Te vagy csak egy, s tucatnyi árny visel:
Adóniszt írd le és utánzata
Hozzád képest pórias másolat,
Hellén arcon minden báj kész csoda,
S újjáfesti Görög dísz másodat.
Mondhatni, hogy tavasz s bőséges év
Bájad látványának árnyéka csak,
Nagylelkűséged szereplői név,
S rád ismer úgy minden áldott alak.
Részedről színlelt kegyed grácia,
S nincs más szívhez szóló szerep soha.

O Miképpen lesz még bájosabb a báj,

Mit édes dísze hűen visszaad,
A Rózsa szép, s számunkra szebb a táj,
Ha édes illatával él, s szabad:
S mély színében Vadrózsa úgy hal el,
Mint Rózsák árnyalatnyi illata,
Tüskékkel lóg s kéjjel játszik, ha kell,
S bimbókba zárt álca nyárpárlata:
De látszatuk az erényük csupán,
Éltük, jaj nélkül, végleg elfakul,
S magukba hullnak .Édes Rózsa ám
Holtában édeni ízekre hull.
S bájos,szerelmes ifjú,hervadón,
Valósághű párád versekbe von.

N Díszes márványemlékmű, Hercegé

Sem éli túl e hatalmas rimát,
Aranynál fényed ragyogóbb, s mögé
Sem ér a kő, mi rongy időt imád;
S amíg pazarló harc dúl Szobrokat,
Sőt kőfalat gyökerestül kidönt:
Mars kardjával vagy tűzparancs miatt
Élő emlékednek nem árt a föld.
Gainſt
 S H A K E–S P E A R E S.
Mindent felejtő háború s halál
Elé járul helytálló szózatod,
Viselt világi végzet bár kaszál,
Utókor szemében se győz le ott:
S míg fel nem kelt végső ítéleted,
Szerelmes szemben nyersz itt életet.

S Újulj meg édes szerelmem, ne nyers

Erővel tompítsák étvágyadat,
Mit máig táplál s csillapít a vers,
Más napra éle erőtlen marad.
Legyél szerelmem önmagad, s ma még
Éhes szemmel falj fel tekintetet,
Ne vesd el a Szerelmet, s lásd, a vég
Más napra nézvén, elvakult veled:
E bús Átmenet Óceán legyen,
S hol part szakaszt is, újból párba von,
Naponta jöjj el, szerelmes lesen,
S lássák: ki megtért, révbe ért vakon.
Hívhatják Télnek, óvva int, mi vár:
Vagy háromszor kívánt, s ritkább a Nyár.

B Szolgálódként várok, s mi mást tegyek,

Mint órahosszat, mit kívánsz, lesem?
Értékes perceim úgy sincsenek,
S teendőm se, csak rendelkezz velem.
Világvégéért sem bánnám, amíg
Időt mérek (felség) órákon át,
Nem is kesergek kedvtelen, s alig
Köszöntél el: szolgád dolgára lát.
Nem kérdezgetem féltékenykedőn,
Hogy hol lehetsz, vagy dolgod merre van,
Bús szolgaként várlak, felmentve hőn,
Míg másokat vidítasz boldogan.
Igaz bolond a szerelem, habár
(A kár mit tégy) nem lesz Vágyad szamár.
58
 S O N N E T S.

T Mit Isten tiltott, úgy lettem tiéd,

S elvben kedvedre szolgádként teszek,
S ha órabér kezességedre tét,
Hűbérem köt szabad hasznodra meg.
Hadd szenvedjek csak (intésed szerint),
Szabadságoddal börtönöz hiány:
Mindkét orcán tűrt türelemre int,
S nem vádol téged, bárminő silány.
Legyél ahol vagy, hiteled szilárd,
Időd saját magánelőjogod,
Óhajts bármit, világi vagy, s kivált
Önvétkességben megbocsáttatott.
Amúgy is várok, várjon bár pokol,
S járj jól vagy rosszul, vád sosem kohol.

I Ha semmi új nincs méh, csak az, mi van,

S már régen is volt, agyunk hogy ver át,
Hibát visel, mi leleményt fogan,
Mi régvolt gyermek s új teher tehát?
Lejegyzettekkel visszanézve bár,
Érvén, úgymond, ötszáz Napfordulót,
Képmásoddal, míg antik könyvbe zár,
Észlelvén írásjelben kész nyomod’:
Beláthatom, mit mondhat ó világ,
Csak vázlatod e csodás szerzemény,
Vagy bennük vannak, vagy bennünk hibák,
Mi forradalmi, s ugyanúgy szerény;
Ó régi idők bölcse mind, tudom,
Rosszabbakat dicsértek úgy agyon.
o

L Mint hullámok a köves part felé,

Csapódnak be perceink végükig,
S utánpótlásukkal egymás mögé,
Felváltva hull ám élre mindegyik.
S e fényárban a születés csodás,
E Crawls
 S H A K E– S P E A R E S
Érettség koronázza is dicsőn,
S támadja bár hajlott fogyatkozás,
Megütközést kelt a rámért időn.
Idő szakaszt virágzó ifjakat,
S mély árkokat vájkál báj homlokán,
Páratlan kincseket mohón arat,
S pengéje minden mást átvág csupán.
S versem támaszt,időállón eped,
S kaszás kéztől sem csorbul érdemed.

I Vágysz rá, hogy képmásoddal nyitva tartsad

Nehéz pilláim’ fáradt éjszakán?
Vagy összetörsz, ha könnyű álom altat,
Míg látomásos árnyak gúnya szán?
Megkísért, ha megszállsz szellemeddel
Kíváncsian kikelvén önmagadból,
Mert tétlen órán szégyenszemre vet fel,
Hogy féltékenység látszatokba hajszol?
Ugyan, dehogy, szerelmed nem nyomaszt,
Szerelmem tart ébren, mint éji láz,
Szívem nyugtalan nem lelhet vigaszt,
Rád alvajáró őrszemként vigyáz.
Téged figyellek, mígnem felkelsz máshol,
Másokhoz túl közel , csak tőlem távol.

S Saját szerelme megszállottja lett

Szemem, lelkem, sőt minden porcikám,
S e bűnre ellenszer sincs: módfelett
Megfeneklett szívem mély zátonyán.
Hitemre, nincs nemesebb arcvonás,
Alkat se derekasabb, mint enyém,
Sőt méltán méltat az önvallomás,
Felülmúlok mindent e földtekén.
Tükröm viszont mégis másképp mutat:
Ütött-kopott, mint régesrégi rom,
Saját szerelmem Saját olvasat,
Selfe
 S O N N E T S.
S méltánytalan saját imádatom,
S érted (s értem) érdemem kortalan,
Bájos napjaiddal festvén magam.

A Szerelmemmel szemben ilyen vagyok,

Idő előtt levert és megkopott;
Ha órák vérét vették, sőt konok
Ráncokba szedték homlokát, s legott
Hajnalhasadtán Korszakéjbe tért,
S már mind a báj, minek Királya bár,
Eltűnik vagy eltűnt, sok kincseként
Meglopva tőle Tavaszt, s messze jár:
Most oly idő ellen fegyverkezem,
Mi átkozott Kor kardélére tűz,
S édes szerelmem emlékét sosem
Vághatja át,bájához élte fűz.
Báját betűzzék sorjában s megint
Éltében elzöldül, ki itt tekint.

VV Ha arcátlanul nagyképű idő

Lesújt kezével s gőgös kort temet,
Ha rézágyú öntelt toronyra lő,
S kiszolgál bosszúszomjas végzetet,
Ha kóstolgat a mohó Óceán,
Míg Királyságból partszakaszt harap,
S szilárd talaj csattan csak fogsorán,
Mit járulékos veszteségbe kap,
Ha minden hatalom leváltható,
Mi önmagában káros és hamis,
Elrontott számomra a csattanó:
Idő ragadja el szerelmem’ is.
S hogy hull a könny,ez ötlet is halott,
Hiába sírja: vesztes fél amott.

S Se érc, se kő, se föld, se tengerár

Nem ingatag, mint halandó világ:
E How
 S H A K E–S P E A R E S
S a báj e tébolyon mit nyer, ha már
Gyöngéd hatása szakasztott virág?
Mézédes nyári lehelet kitart
Bús, megromlott napoknak ostromán,
Ha vaskapu, sőt szikla sincs, mi majd
Időn múlna csak vaskosabbra tán?
S félelmetes gondolat, merre lel
Időtlen rejtekhelyre drága kincs?
Gyors lábát visszatartja kéz, s mivel
Tiltott, hogy megrontson, a báj bilincs?
Időállóbbak e csodás sorok:
Szerelmem ében tusán átragyog.

T Mindez már fáraszt, hagyj meghalni hát,

Hitvány szülötteké az érdem itt,
S mert koldus Semmiség ölt díszruhát,
S mert ünneplőn lemond a tiszta hit,
S mert szégyenfolt becsületként ragyog,
S mert szűzi érték ócska szajha lesz,
S mert kész tökélyt jól meggyaláz a jog,
S mert sánta törvényszegés rendbe tesz,
S mert művésznyelvet hatalom kötöz,
S mert Balga (Doktorként) tudást ügyel,
S mert szín-Igaz’t Együgyűség legyőz,
S mert szolga-jó beteg Vezért kegyel.
Mindez már fáraszt, annyi gond temet,
Mégsem hagynám veszni szerelmemet.

A Miért éljen e fertőben, minek

Is üdvözüljön kegyelettelen?
A bűnt majd áldozata váltja meg,
Feszíttetvén, hogy rendjévé legyen?
Hamissá festett holt utánzatán
Élethű képmás lopott színezet?
Szegényes báj koszorúzzon netán
Árnyalt rózsát feltámadás helyett?
Why
 S O N N E T S.
Miért éljen? Bukott Természetét
Pirítsák élénk erek koldulón?
Érette járjon kincstárvert letét?
S jussát felélve, áldás több vagyon?
Kiárusítva mutogatja, hogy
Jómódú volt, s már nincstelen lerogy.

T Elmúlt napok térképe arca így,

Mikor virágkorával élt a báj,
S nem árválkodott homlokán mirigy,
Szépséghibájaként se, mint ragály:
Mígnem holtteste arany fürtjeit
Lenyesvén, elhordták a sír elől,
S másodpercnyi léte újfent avítt,
Nyirbált gyapjaként lett bohó gyönyör:
Szentséges antik órákat mutat,
Minden dísz nélkül, hű valót betölt,
S más zöldellőkből sem csinál nyarat,
S vén bájt kifosztva, új ruhát sem ölt.
Természet hamis Műként adja el,
Mit hajdanvolt szépségeként ölel.

T Világ szemében részletekben élsz,

Óhajtott szívből jövő semmiség:
Tiéd (lélekhangok) nyelvén a vég,
S megszólt csupasz való rajtad Derék.
Külsőséged imádva méltatott,
Köznyelvi bókkal, mi csak visszaad,
De más nyelvjárás megzavarhat ott,
Hol szembetűnő távlatként mutat.
Elméd bájába lesvén, mind a vélt
Érdem tiéd, s magához mér eget,
Szűkmarkú gonddal (bár szemközt alélt)
Bujább szagú szép virágként vetet,
S míg illatod sincs átlátszó helyen,
E termő föld tár közönségesen.
E That
 S H A K E–S P E A R E S

T Habár hibáztatnak, nem vagy hibás,

Rágalmazó nyelv ajz elbűvölőt:
Báj csúcsdísze a gyanúsítgatás,
S Varjúként károg édes lég előtt.
Légy jó,s ha rágalom túlzásba visz,
Idővel még nagyobb lesz érdemed:
Édes bimbózás Férgesén komisz
Jelentésed színtiszta élvezet.
Elhagytad ifjú napok rejtekét,
Nem támadtak, s győztes sem ostromolt,
Téged dicséret így sosem dicsért,
Irigykedvén hány nyelvelő felold:
Beteg gyanú álarca, bár takar,
Döntőn szívkirályságot nyersz hamar.

N Ha hulla vagyok, ne jajgass Tovább,

Bár bőszen búgva bőg a vészharang,
Bömbölj, hogy elmentem s kukacnyi báb
Közé hányt aljamód néhány bitang:
E sort, ha olvasod, ne úgy idézd
Kezét, mivel leírt, nagyon szeret,
Felejts el, mert míg édes bú emészt,
Ha rám gondolsz, nedves lesz mindened.
Ó (mondom) nézz inkább e versre fel,
Szegény nevem’ szádra ne vedd, mikor
Engem (talán) már porhüvely hagy el;
Szerelmed hanyatlásomért e sor.
Ne lássa hogy sikongsz a bölcs világ,
Mert még majd miatta más gúnya hág.

O Ó rád ne bízza Legvégül világ,

Hogy szóvá tedd szeretett érdemem’,
Holtammal (drágám) mindez zagyvaság:
Belénk se szorult semmi értelem.
Fektess le kegyes hazugságokat,
To
 S O N N E T S.
Érettem már azzal többet teszel,
Ha hullámon több áldás fennakad,
Semhogy fukar igazság rejtsen el:
Ó hű szerelmed ebben bár hamis,
Csalárd vágyamról jól árulkodik,
Nevem’ hantolják el testemmel is,
S ne éljen többé szégyenünk se,míg
Szégyent szül számunkra, megrontalak,
Mert kis semmiségek csábítanak.

T Vedd észre bennem azt az évszakot,

Mikor már nincs több elsárgult levél,
S ha csüggne is,vagy ága átfagyott,
Sivár karzat csak,madárdalt sem ér.
Bennem, látod, olyan nap alkonyul,
Mi naplementében nyugatra hajt,
Mit elvisz a sötét éj, míg fakul,
S halál párja nyugtával zárja majd,
Bennem, látod, csak olyan tűz hevül,
Mi izzó ifjúságán hamvad el,
S halálos ágyaként, ahol kihűl,
Saját táptalaja emészti fel.
Szerelmed erőltet,észlelve ezt,
Mit elhagysz,forrásodként jól szeresd.

B Nyugodt lehetsz, ha úgy fog el bukás,

Csak elvezetnek végérvényesen,
Önérdekem e soron nem vitás,
Emlékműként némán átengedem.
S ha átlátsz mindezen,nézz rajta át,
Hisz föld nyeli, mi földből vétetett,
Neked szenteltem ím,a legjavát,
S mint jobb felem,szellemem is tied.
Ha elvesztetted mindened’ velem,
S hullám kukacok martaléka lesz,
Hitvány döféssel gyáva győzelem
To
 S H A K E–S P E A R E S
Alávalón bár,benned, helyre tesz:
Értékelj hát méltó tartalmakat,
Mert mindez, mindenestül, rád marad.

S Ahogy vagy, úgy kívánlak, életem,

Mint édesítő záport nyers talaj;
Maréknyi megnyugvás még íziben
Bőséggel morzsol, mint sóhert a baj.
Bár büszke,szemen szedett élvezet
Már kincsre éhes tolvaj kort gyanít,
Még legjobb volna egyedül veled,
Míg ránk szemet vet a világ,emitt
Hány teljes perc kész látványos fogás,
S egy szem pillantásra is éhesen,
Nincs több mentség,hajsza, nyálcsorgatás,
Midet muszáj,magamévá teszem.
Emészt és émelyít a vonzalom,
Mindjárt,ha mindenedet felfalom,

VV Újabb dísztelen versem túl csupasz?

Nincs benne fordulat, se változás?
Miért nem térít végre észhez az
Új eljárás,furcsállt alapra más?
Miért írom örökké,egyre azt,
S miért tart megjegyzésképp közröhej,
A névjegyem felszólítást szalaszt,
Árulkodó a származási hely?
Ó hogyne, rólad szól ez, édesem,
Te és a szerelem vagy egy lapon:
Használt szavakkal élek csendesen,
S ismét kivált a beváltott vagyon:
Hány régi-új Nap idéz így, amíg
Szerelmem csak rólam árulkodik,

T Képmásod végképp bájosnak mutat,

S számlálón múlnak drága perceid,
The
 S O N N E T S.
S míg új lenyomat elbocsát, szabad
Leírásod vall ízlésedre itt:
Tükrödbe gyűrt ráncos vonásokon
Szájtátott emlékként sír véseted,
Beárnyékolt órád lopván oson,
S időrablásképp örökké temet.
Nézd meg magad, fel nem tartóztatod
Találó fekete sorok mögött,
Mi gyermeteg agyszüleményt hozott,
S új elmés szerzeményként rád ütött.
S míg őrszemed így szemrevételez,
Elkönyvel gazdagon,mi haszna lesz.

S Múzsámnak túl gyakran idéztelek,

Versembe ront szép kis segélyeződ,
Más toll mind Idegen, s nem ússza meg:
Hasznom’ húzzák,lalázva létezőt.
Szemed láttán a néma is dalol,
De még a súlyos tuskó is repül,
Tudós szárnyára pihéket csatol,
S kettőzött Fenség kegyben egy belül.
Legyél csak büszke, összehányok így
Sok bolygó hatást,tőled származót:
Látón hálál hány igazán irigy,
S Művész kegye kegyed kegyén a mód.
Művem’ művelvén,más fülelve lát,
Hallatlan ismeretemért: imád.

W Magamtól fordultam segélyedért,

S versemre szállt minden nemes kegyed,
Bájos számmal mind hanyatlásra tért,
S beteg Múzsám szavatolt más helyet.
Bízvást (édesem), kedves tárgyköröd
Becsesb tollbamondást is érdemel,
Költőd mégis, mit rímelésbe köt,
Kicsalja tőled így s rád költi el.
F He
 S H A K E–S P E A R E S
Erényed’ véve,lopott szóra bír,
S viselkedésedért még bájt is ad,
Mi orcádon talál: hálás a pír,
Mi tőled van,sőt rád ekképp kihat.
Mondandójáért nem jár hála sem,
Rendezd csak tartozását rendesen.

O Míg rólad írok, beleájulok,

Névleg használ csupán jobb szellemem,
S hű hódolattal hallgatásba fog,
Hogy hírbe hozzon kötött nyelvemen.
Hisz érdemed (tág, mint az Óceán)
Emel vitorlást, bárkát és hajót,
S szaftos (hányaveti) gályám netán
Nyílt öblödbe szán, hol letorkolod.
Sekély segélybe fojtod vágyamat,
Míg hangtalan mélyedbe más merül,
Még (összetört roncs) nyomom sem marad,
Más büszkesége bár méltán becsül.
Ha másnak jól áll, mi így számkivet,
Bukottan süllyesztem szerelmemet.

O Vagy Sírfeliratod lesz éltetőm,

Vagy túléled, ha földben rothadok,
Halál se bír emlékeddel, midőn
Részemről sincs csak felejtett dolog.
Éltessen neved halhatatlanul,
Bár (eltűnvén) világnak holt leszek,
A föld engem, míg tömegsírba dúl,
Veled támadjanak emberszemek.
Emlékműved nemes versem legyen,
Szemlátomást olvasott alkotás,
Létezz a szemléletes nyelveken,
S ha nincs más,csak világi pusztulás,
Örökkön élsz (Tollam erénye ez),
Hol száján át az ember lélegez.
I grant
 S O N N E T S.

I Elismerem, Múzsám nem hitvesed,

S nem vádolható, hogy meg sem tekint
Ajánlást, mi szépen tárgyalt eset,
S könyvnek áldás,írói szó szerint.
Ám szépséged szintúgy vásárra visz
Bölcsességed és színpompád jogán,
S dicséretem túl elvont szóra bíz,
S újabb pecséttel boldog napra szán.
Sőt úgy szeret, hogy felhasználja még
Más szónok mesterkélt fogásait,
Szépséged’ érti, ki részvéttel ég
Irántad, esküdt szóval s hűen itt.
S bár nagyszabású festményt ér e nász,
Téged vérszegény arc csak meggyaláz.

I Sosem láttam, hogy festék kell neked:

Szépségednek csak árt festői máz,
Költőket is felülmúlsz (meglehet),
Ajánlásuk meddő, üres fohász;
Ekképp aludtam jelentéseden,
Hogy élethűen megálmodjalak,
S bár korszerű penna értéktelen,
Mit így benned növel, elég vacak.
Felróttad vétkes hallgatásomat,
Dicsőségem mégis a némaság:
Nem rontom el a bájt, szótlan marad,
Sőt más életet adva,sírba vág.
Mert fél szemedbe több élet szorult,
Míg költői szempár divatjamúlt.

W Ki tart többre annál, mi többet ér

E bóknál, hogy te egyedül te vagy,
Kinek korlátolt zártságába fér,
Ha szóvá tett példaként hátrahagy:
Szegényes tolla gyengeségbe von,
F 2 That
 S H A K E–S P E A R E S
Míg tárgyához üdvöt se kölcsönöz,
Csak megjegyzést utal hivatkozón,
Miképp te vagy te, s méltányolva győz.
S mi másolata benned írva áll,
Nem ronthat el tiszta természetet,
Hozzák alakmásával hírbe bár,
Kit stíljéért csodálnak szerfelett.
Míg büszkeségként ront,ha rossz a bók,
Bájadra áldás átkozott dolog.

M Kötött-nyelvű Múzsám csendéletét

Bőséggel kiéneklik bókjaid,
Szerepkörük arany pennás beszéd,
Múzsák karának szólamára nyit.
Jókat gondolok, míg más jókat ír,
S írástudatlan sírom: „Úgy legyen”,
S míg Himnuszokra lelkek üdve bír,
Finom toll tisztázott alakba ken.
Áldásom hallat: „úgy van, úgy igaz”,
S legszebb imáidért hálát adok,
Bár gondolatban szerelmem (mi gaz
Szavakba önt csak) rangsorába fog.
Más,míg szóvá tett hangért tetszeleg,
Szótlan, úgymond hatásképp verselek.

VV Nagy versének kész kisiklása volt,

Mi (főképp drága) díjadhoz kötött,
S mit elmém magvas gondolatba olt,
Majd sírként tesz méhévé szerfölött?
Vagy szelleme volt, s megkísértve írt,
Míg halandó pályán halálba mért?
Se őt, se éji társait ne hívd
Segélyül, elképesztő versemért.
Se ő, se nyájas szellem-ismerős,
Mi esténként tudásával becsap,
Nem győz le, s nem bír hallgatásra hős,
I was
 S O N N E T S.
S nem rémít beteg félsszel napra nap.
De arcvonásoddal megejtve sejt,
Ha létfontos hiányom, lám, betelt.

F Viszlát, számomra így túl drága vagy,

Jogodként becsült értéked levéd,
Szabadságleveled javadra hagy:
Kötelmem is határozott feléd.
Csak úgy öleljelek, ha engeded,
Olyan gazdagságra van érdemem?
E szép ajándék hiányzik veled,
S kiváltságom eltérít szüntelen.
Nekem magadat önként adtad át,
Nem tudtad s nem sejtettem, mennyit érsz,
Nőtt nagy becsed,tévedésként tehát,
S jobb döntést bír,ha haza visszatérsz.
Úgy kaptalak,mint kecsegtető álmot,
S dolgára fel sem kelt alvó Királyod.

VV Ha szégyenbe szándékosan hozol,

Míg gúnyos, lefitymáló szem lesüt,
Melletted állok,ellenemre szól
Hamis becsszó,mi erényedbe fűt.
Melletted állván, mesévé szövöm,
Saját gyengém végett, mi népszerű,
S ha elvesztesz, megvált dicső öröm:
Titkolt hibám kirótt törvénybetű:
E végzéssel nyerészkedő leszek,
S hozzád simítom mind szerelmemet,
Mi önvádló sérelmemként nyeszeg,
Csinálunk helyzeti előnyt neked.
Ahogy szerelmem is,tiéd vagyok,
Érted: lebír a csúnya,rossz dolog.

S Világos, elhagytál hibák miatt,

Minden bűnre lesz magyarázatom,
F3 The
 S H A K E–S P E A R E S
Ha sántítok, s rád villantón kihat,
Észérved helytáll bírált lábakon.
Nem hozhatsz (szerelmem) szégyenbe sem,
Ha rossz vágyképmás változatba szed,
Szégyenkezem: vágyad’ bár ismerem,
Furcsállt fogásom idegen lehet:
Hiányos léptékedtől már e nyelv
Édes szeretett néven nem nevez,
Semhogy (túl pogánymód) rontson le elv,
Mi véletlenül minket helyre tesz.
Érted, magammal szemben, így vitázz:
Sosem szerethetem, kit épp utálsz.

T Ha ez minden vágyad, nos,hát utálj,

Amíg a világ is keresztbe tesz,
Balsorssal együtt nyomj csak el,muszáj,
Ne hátrálj ki, mert késő veszte lesz:
Csak azt ne,jaj ha szívem megszakad,
Jöjj hát meghódított jajok mögé,
Ne vess szelet, mert még vihart arat,
S a célt késleltetés megdöntené.
Ha elhagynál, ne is végtére hagyj,
Bár más kisebb kár úgy felingerel,
Előre ízleljem meg már a nagy
Balsors bajos csapását mint ver el.
Látszólag más világi fájdalom,
Nem vált veszteségeddé sem,mi nyom.

S Van, kit rang,vagy van, akit ismeret,

Van, kit testi erő,s van, kit vagyon,
Van, kit csak új-keletű öltözet,
Mást Ölyv,s Eb, Ló tesz büszkévé nagyon.
Ízlésfüggő mindig a kedvtelés,
Mi bár édesded és vidám öröm,
E sok szeszély csupán nekem kevés,
Mindezt főként egy csomóvá kötöm.
Thy
 S O N N E T S.
Szerelmed rangnál fanyarabb nekem,
Drágább holmi rongynál,s bőségre több,
Ölyvnél vagy Lónál jobban kedvelem,
S mindenki viselt büszkesége csöpp:
Csak ez silány,mit végleg elveszel,
Volnék nyavalyás,mindezt vetve el.

B Csináld csak, akkor játszd meg önmagad’,

Hagyj bennem életre szóló nyomot,
Szerelmed életképtelen marad,
Míg szívélyességed másként hat ott.
Minek félemlítsen szörnyű iszony,
Ha egynehány hibám már végzetes,
Jobb helyzetemhez fűz csupán viszony,
Ízlésed függvénye tetszőleges.
Nem zaklat fel többé elmés szeszély,
Ha lázadásod cselfogásba tör,
Minő boldogság címzetes veszély ,
Terhes szerelmed halálos gyönyör!
Túl áldott szépséget még folt se nyom,
Szabad színlelned, úgyse tudhatom.

S Úgy éljek,hűséges vagy, képzelem,

Mint megcsalt férj minő szerelmes arc,
Szerelmem átváltozásképp terem:
Rám nézvén vagy velem,s szívből zavarsz.
Utálattal sem élhet így szemed,
S nem ismertethet színeváltozás,
Hamis szív,míg csúfol tekintetet,
Árulkodó hány ráncolt arcvonás.
De téged ekképp teremtett az ég,
S szerelmed édes orcádként örök,
Bármit gondolj,érezz,kis semmiség
Pillantásoddal bájosan gügyög.
Hogy nő bájad Éva almájaként,
Édes válaszra sem méltatsz erényt.
 S H A K E–S P E A R E S

T Ki bánthat,s világért semmit se tesz,

Úgy tesz, hogy csak tesz rá,mit nem csinál.
S megindító,míg kővé dermedez,
S merev lesz,majd nehézkesen szekál:
Üdvök mennyei örökébe lép,
Megkímélvén természet kincseit,
S tulajdon arcra is Nagyúr ekképp,
Lerendez úgy másokat rendre itt:
Nyár édessége nyaraló virág,
Bár öntelt kábulatba hullva él,
Tömény illattól betegként berág,
Míg bűzlő gaz fűszerével cserél;
Édes dolog megkeserítve nyom:
Távolról bűzlik rothadt liliom.

H A szégyen édes és bájos veled,

Mi mint Rózsa, féregként illatoz,
S ejt foltot rajtad? Bimbózó neved
Édessége hány bűnt felszínre hoz!
A nyelv napjaidat beszéli el,
(Míg szórakozol, s kéjvágyón kiszól)
Nem becsmérel,csak méltányolva nyel,
Rossz színbe hoz, névleg illetve jól.
Bűnöknek minő kéj szállása jár,
Mit megválasztanak lakóhelyül,
Szégyen leple fátyolos bájra vár,
Sőt mindent megszépít,míg szembe sül.
Kiváltságoddal törődj(drága szív),
Tőrnek bántó, ha már megtörve vív.

S Azért hibáztatnak,mert ifjú vagy,

Más mégis méltat ifjúságodért,
Erény és vétek élvezetre hagy:
Bocsánatos hibád senkit se sért.
Akár Királynő ujján Ékszerek
The
 S O N N E T S.
Között is legegyszerűbb kő becses:
Akképp hány látványos hibád remek,
Helyénvaló s kívánatos,jeles.
S Farkas hány Bárányt csábíthatna el,
Ha Birkamód vetné tekintetét.
Így rangod hatalmát használva fel,
Hány bámulódat megtévesztenéd?
De mégse tedd,hisz úgy szeretlek én,
Ahogy vagy,mert jó híred így enyém.

H Akár a Tél, távollétem során,

Elszállt, mint röpke év,a kéj veled?
Minő fagy,s hány sötét nap ért csupán,
Hogy vén December levetkőztetett?
Miközben bár tovatűnt múlt nyaram,
Mit öntelt Ősz bőven naggyá növelt,
Tavasz ledér terhén hordott hozam
Urától özvegy ölben volt viselt:
Szememben rég túlzás e származék,
Árvult remény,s légből kapott gyümölcs,
Rád várt a Nyár s gyönyörűség, de rég
Némult madártól távol,mit se költs.
Unalmas füttye így,ha felriaszt,
Téltől sápadt levél se nyújt vigaszt.

F Tőled tartott távol pompás tavasz

Forrása, mígnem büszke Április
Tett rá,mint kedvcsináló kis pimasz:
S bohón vidult már mord Szaturnusz is.
De fészkes madárfütty és illatár,
Mi színre-szagra virágzón virul,
Tőlem nyári mesét hiába vár:
Szakajtsak bár büszke ölből s alul:
Nem is csoda,ha Liliom fehér,
S nem méltatom,ha Rózsa mélyvörös,
Mintájuk bár képmásodhoz sem ér:
G Drawne
 S H A K E–S P E A R E S.
Édes vonás miattad ismerős.
Kiéltem játszi távollétedet,
S árnyaltan téli csendélet fedett.

T Korán nyílt ibolyán szidtam hibát,

Édes tolvaj,szagod szerelmemé,
Belélilulván megloptad,tehát
Erőtlen arcszíned lehelt fölé?
Túl durván festett vérbősége rád,
Feddtem Liliomot kezed’ nyerőn,
S majoránnabimbót hajad miatt,
S Rózsák szörnyült pírját tüskés tövön,
Mi szégyenünkre sápadtan riadt:
S harmadszor nem is piros,sem fehér,
Büszkén bitorolta lehelleted’,
S bőséges rablásért bosszús fekély
Halálos kínján felemésztetett.
Volt több virág is,bár nem látszanak,
Lopván hord gallérján a szín,a szag.

T Lám, hol vagy Múzsa, megfeledkezel,

Arról, mondjuk, hogy rangodról beszélj?
Dühöd pár hitvány dalra költöd el,
Míg elsötétít világos beszély,
Térj meg, hanyag Múzsa,úgy válts hamar
Gyengéd számokká tékozló időt,
Dalolj s fészkelj fülelvén, mint pazar
Tollas tehetség s vonzó téma, sőt!
Kelj fel, rest Múzsa,nézd szerelmemet,
Ha ráncot vés idő arcára majd,
Legyél Szatíra hanyatlás helyett,
S vessék meg rontását, bármerre hajt,
Méltasd szerelmemet, védd hírnevét,
S csorbítsd csak idő pengéjét,ha vét!

O Csavargó Múzsa, hűtlen mentesít,

For
 S O N N E T S.
Ha festett szépség hanyagolt igaz?
Szép és igaz szerelmemben kimért:
Te is miatta így méltán vagy az:
Ne mondanád,s válaszold boldogan,
Mi hű igaz, nem szépít rajta már
Se szín,se báj, mi tollasan fogan,
Legjobb,ha nincs összekeverve bár.
Mert nem kell dicsérni,elhallgatod?
Nem ment fel némaság,hamis való,
Díszes színaranysírt túlél legott:
S lőn áldott korral magasztalható.
Tedd dolgodat,majd megtanítalak,
Mint tessék-lássék a vágyott alak.

M Erősödött szerelmem,bár alig

Mutatkozik,látszólag gyengülőn,
Minő szerelem érték s árucikk,
Tulajdonnyelven közkincs lesz külön.
Szerelmünk új volt,majdan jött tavasz,
S lám fészkelvén csalogattam nyarat,
Dalos Csalogányként,sovány vigasz:
Eláll füttye, ha bő termést arat:
Nem lett a nyár kevésbé kellemes,
Gyászhimnuszától bár csitult az éj,
Ágált muzsika terhe sem repes,
Mint édes,közönséges drága kéj.
Így féken tartom néha nyelvemet:
Dalom letojva unalmas neked.

A Mit Múzsám előidéz, szörnyüség,

S hatáskörére büszkén rámutat,
Mindennél több a puszta érve rég,
S dicséretem csak ráadás marad.
Ne szidj, ha többet már nem írhatok!
Tükrödbe nézz, min egy arc áttekint,
Felülmúlt leleményemen kifog,
S megszégyenít, butítva szó szerint.
G Were
 S H A K E–S P E A R E S.
Ne volna bűn, hogy átjavíttatott,
Mi jó volt még,kútfőként rontva el,
Nem szolgált versem más irányzatot,
S kegyelmességed sem árulja el.
Sokkalta többről szól versem neked,
S feltár,saját tükrödképp,mindened.

T Nem vagy szememben szép barát öreg,

Maradsz milyennek egyből láttalak,
Bájos bizony:Három Téltelt hideg
Három nyár rengetegét rázta csak,
Három szép tavasz sárgult Őszbe vált,
Háromszor is az évszakok szerint
Pirult illatos Április, kivált
Izzadt Júniust, s már zöldült megint.
Bájad, ha Órák hosszán lopva jár,
Nem látszik,ahogy lépésben halad,
Ábrázatod édes látványa bár
Már mozdulatlan mozgatóm marad.
Félek,nem ért meg éretlen korod,
Hisz báj nyara éretted távozott.

L Szerelmem nem bálványimádat és

Szerelmem sincsen bálványozva, bár
Imám,dalom egyforma kedvtelés,
Egytől egyig,sőt örökké akár.
Szerelmem kedves,hol-mikor milyen,
S mert változatlanul csodálatos,
Éppúgy változatlan versem,hiszen
Mind egyről szól,s szintúgy kívánatos.
Szép,kedves és igaz,érvem csak ez,
Szép,kedves és igaz,más szóval is,
Hány változat leleményemre lesz,
Három hittétel,váltig sem hamis.
Páratlan volt szép,kedves és igaz,
S már mindhárom egy,s ugyanúgy csak az.
When
 S O N N E T S.

W Ha legszebbekre is szót veszteget

A Krónika,mi pazar kort leír,
S gyönyörrel költ bájos vén verseket,
S holt Hölgyért,Lovagért lót árva hír,
Édes báj legjavának címerén,
Míg kéz,láb,ajak,szem,s homlok csodás,
Antik Tollukra nézvén látom én,
Miképp idézi bájad’ annyi más.
Dicső próféciájuk írva, épp
A máról szól, előképük te vagy,
S csak látnok szemük jövendölt elébb,
Nem volt daluk,szavuk se rád, avagy:
Mindez most szintén feltűnő,de mást
Szó nélkül dicsérünk szemlátomást.

N Se félszem,se prófétalelkület,
Mi nagyvilággal álmodik jövőt,
Meg nem vezetheti szerelmemet,
Mint képzelt váltság vesztegzár előtt.
Halandó Hold, míg megfogyatkozik,
S ha Jósok vetnek önhitt jóslatot,
Bizonytalant bír bizonyos fokig
Békült, örökös Olajága ott.
Mostan s e legbalgább kor cseppjein,
Szerelmem élénk,sőt végjegyzetem
Úgy éltet vele szemben, mint e rím
Űz csúfot életunt, szótlan nemen.
Leld hát meg ebben emlékművedet,
Ha kényúrcímer bronz sírt veszteget.

VV A Tinta minő alakként betűz ,

Minek nem mintája hű szellemem,
Mi újat mondhat,mit jegyezve fűz
Szerelmem,nyíltan érdemed milyen?
Édes fiam,csak téged istenít,
G3 I must
 S H A K E–S P E A R E S.
S el kell mindennap ismét mondanom,
Enyém vagy,én tiéd,s nem vénül itt
Felszentelt szép neved se ó dalon.
Miképp örök szerelem újul, ám
Porral s korral éppúgy lesz súlytalan,
Akár szóra se méltó ránc, s csupán
Antik lapján örök vonása van.
Eszményi rég a szerelem, holott
Idő előtt vagy látszólag halott.

O Lám, hamis voltam szívből, azt ne mondd,

Hiány hát lehangolta lángomat,
Hisz hátra hagynom magam’ úgyse gond:
Lelkem kebledre hajtva látogat;
Szerelmi otthonom se más kaland;
Közismert utazóként visszatér
Időm kiváltsága,s érted fogant
Magam tisztázom majd,ha szégyen ér,
Természetemnél fogva, azt ne hidd,
Hogy lépre csalnak vérmérsékletek,
Mi túl nevetségesen fest le itt,
Míg mindenedtől semmiért veszek :
Mert semmiség e tág Világ nekem,
Mentsen Rózsám,benne vagy mindenem.

A Hogy itt-ott leledzettem, úgy igaz,

Lóvá tettem bolond magam’, bizony,
Lett drága sérelmem olcsó vigasz:
Vonzó vén viszonyt váltott új iszony.
Való igaz, hogy igazság szerint,
Voltam gyanús és furcsa szóbeszéd,
Viszolygást szívem fiatal megint,
Holott csapnivalóságom tiéd.
Habár ez kész,tessék,s még vége sincs,
Vagy nem őröl kedvemre már a vágy:
Vénebb barát újabban is bilincs,
Váltig szerelmi istenként imádj.
Then
 S O N N E T S.
Vendégelj,s mennyem melletted legyen:
Legeslegszeretőbb szűzkebleden.

O Kívánod kedvemért, hogy káröröm,

Sok vétkem bűnös istennőjeként,
Inkább bánt volna el velem külön,
Míg közszemlére vetne, mint szegényt.
Nevem majd arról koldul védjegyet,
Sőt természetem attól lesz szelíd,
Ha Festőkézre szárít élvezet:
Bár sajnálsz,kívánd,újhodjak meg itt,
S világi betegként vágyván igyam
A Bájitalt, fertőm ellenszerét,
Keserve világfájdalmamra van,
S pár csepp vezeklés rontást rontva vét.
Lám, sajnálj drága barát,nyilvánvaló,
Hogy sajnálatod, számomra, gyógyító.

Y Sajnálatod s szerelmed címerez,

Mint botrányos, bélyegző arcvonás:
Névjegyforrásom jól s rosszul, ha lesz,
Mert jót akarsz, rossznak ne lássa más?
Te míg Egész világ vagy énnekem,
S nyelvedre ölt szégyen és üdv,mi ért,
Másnak nincs s másé sincs számomra sem,
Míg céljelem, ha jó,s ha rossz, kimért.
Mit mások hangoztatnak, marhaság,
Csak meg ne vessem Mély értelmüket,
Bírálók s hízelgők szavába vág:
Hanyag lazaságom rájuk süket.
E költeményem eltökélt legott,
S egész világ szerint vagy csak halott.

SHogy elhagytalak, észnél van szemem,

Igazgat is, miképpen járjak el,
Részint osztja vak szerepét, de nem
Seemes
 S H A K E–S P E A R E S.
Hatásos látszólag,vagy nem figyel:
Szívhez szóló alakítást se nyújt,
Hiányát képezik mintázatok,
Madár,virág,más is divatjamúlt,
Sajátos észlelése mit se fog:
Elnézi, mi látványra kellemes,
Mi durva, vagy mi ízléses, mi torz,
Hegy,tenger,nap vagy éj,hogysmint repes
Varjú,Galamb: hisz éppúgy vándorolsz.
Bősége képtelen betelt veled,
Szemlátomást mást észre sem vehet.

O Veled koronáz hízelgést eszem,

S kényúr vesztére részegül csurig?
Szemem bánja, ha úgy igaz, hiszen
Szerelmed Aranycsinálón folyik?
Szörnyek,sőt tévképzetek közt olyan
Kerub hasonló hozzád, édesem,
Minek minden rossz legjavára van,
Míg tárgyszerűség kész tökélyt terem:
Számomra hízelgő,mit láthatok,
Királymód észnél tart s eszembe jut,
Szemem forrása kéjt kupára fog,
S főkóstolója felkészül, ha tud.
Ha mérgezett, úgy kisebb bűn emez,
Szemem szereti s bánja is,mi lesz.

T Korábban írt sok sorom mind hazug,

Mik mondogatták, szeretlek, sután,
Nem ítéltem meg,mit számít okuk,
Készséges lángom tisztán ég csupán.
Idős elszámolás miljom hibát
Eskükbe tör, levált Királyokat,
Jogtiprón szentséges bájt ver csak át,
S határozott észre kábítva hat:
De jaj, ne féld az elnyomó időt,
Might
 S O N N E T S.
Míg téged szeretlek legjobban én,
Bizonytalanságom bizton se blőd,
S jelen jutalma mást se hisz,de tény:
Szavamra , a Szerelem Kisded és
Ha nő is még kész felnőttnek kevés.

L Ne hátráltassam nászát szó szerint

Hű kedveseknek: szerelem sosem
Változtat át, míg változást tekint,
S távol még távolodva sem terem.
Nem hát, az örök,állandó dolog
Nem ingatag,s bár viharokra néz,
Bolygó bárkák csillagaként ragyog;
Értéke eszmei,s mértékre kész.
Sarlós Időnek sem bolondja,sőt
Ha rózsás arcon eltájolva hajt,
Hetekben, órákban se mér időt,
Hisz végzetével végsőkig kitart:
Ha biztosan csak tévedésem ez,
Szerelmem általam,mást sem jegyez.

A Olvassák rám,hogy szűkszavú vagyok,

Míg nem hiánytalan nagy érdemed,
Szerelmed drága feledségbe fog,
S leköt, mi kötelességem lehet.
Gyakorta ismeretlen fők között,
Saját drága jogod időt,ha nyert,
Szélnek ereszt,s bár vitorlám lökött,
Távol tart tőled,hogysmint elterelt.
Könyveld el hibás világvágyamat,
S gyanítsd való igaz feltételét,
Hozass elő rosszallásod miatt,
S ne vess ki,míg utálat szállt beléd:
Érted küzd bennem minden vonzerőm,
S szerelmed örök erényt nyer dicsőn.
H I18
 S H A K E– S P E A R E S

L Vágyunk miképp élénkebbé tehet,

Mohón serkentjük ízlésünk szerint,
Minden bajunk megelőzött lehet,
S betegségünk megtisztulásra int.
Míg édességeddel telít csömör,
Tápláló keserű szert alkotok,
Káros forrást lelvén,illő gyönyör
Szükségképp-kórossá váltó dolog.
Szerelmi előrelátás okán
El nem fajul hány hibás,régi kór,
Kivált egészséget gyógyszer korán
S kikúrál majdan jobbulásakor.
Példám igaz,leckéje is remek,
Mérgektől kábult miattad beteg.

W Szirénkönnyekből minő bájitalt

Ittam,mi Lombikszenny poklába nyelt,
Remény a félsz,s félvén,remélve tart,
Mi vesztemre majd győzelmembe rejt?
Minő hitvány hibákat vétetett
Szívem,hogy nem volt boldogabb soha?
Szemem bánja a bolygó Égövet,
Mi őrjítő lázára jópofa?
Előny e baj,számomra úgy igaz,
Jobb is lehet rossz gonddal egyre jobb,
S rontott szerelmen épül új vigasz,
Szebb lesz mint volt s még erősebb,nagyobb.
Leróttan tartozásom visszatér,
Hisz vesztemre háromszor többet ér.

T Mert undok voltál egyszer , pártfogolj,

Tedd helyre bennem azt a bánatot,
Súlyos vétségem kellőképp komoly,
S Acélidegzetem sincs, láthatod.
Ha undokságom megrázott talán,
 S O N N E T S.
Mint engem is , pokollá vált Időd,
Kényúrként úgy sincs nyugtom már, az ám,
Bűntetted nyomaszt, mint elszenvedőt.
Bús éjszakánk emléke megmarad,
Kemény,igaz bánattal mélyre sújt,
S számunkra is majd megváltást mutat,
Gyógyírja enyhet sebzett szívre nyújt!
Vétked bánja,mostanra büntetés,
Váltságdíjunkként is,kivált kevés.

T Hitvány inkább,mint hitványként kezelt

Legyen csak ez,s szégyentelen marad,
Veszvén,igaz vágy jobb, mit nincs ki sejt,
Csak érzelmeink,míg más szem kutat.
Miért hamisít meg más úgy, ha lát,
Megváltanák játékos véremet,
S törékenységem’ kémlelőn, okát?
Javam számít,s világi rossz lehet?
Nem,én vagyok,mi én vagyok, s azok,
Kik így maguk számára rontanak,
Ferdítsenek bár,egyenes vagyok,
Mi tény,s csúfnak se látható, hacsak
Bálványuk közönséges főgonosz,
Rossz minden ember,s rosszat így okoz.

T Észben tartom becses tablóidat,

Emlékük maradandón jellemez,
Míg naplopó sorában fennmarad,
Időntúli,s mindörök léte lesz.
Vagy legkevésbé,mint a szív,az ész,
Mi természettől fogva létező,
Már földbe döngölt feledésbe vész,
S tárlatoddal köddé se vált idő:
Pór késleltetése bár visszatart,
Szerelmed drága,jegyzékszámra vár:
Merészen adom át e hangzavart
H2 -
 S H A K E– S P E A R E S
Táblácskákat,,téged tisztelve már,
Helyettünk őrzik hű emlékedet,
Lám,hanyagságomban engem feled.

N Ne ! Csak ne zengd Idő,hogy változom,

Ahány piramisod új volt s dicső,
Számomra vén,s nem furcsállt kőhalom,
Avítt göncként sem épp előkelő:
Naptári napjaink rövid csodák,
Becsempészed újból,mi ósdi rég,
Vágyunkra születvén, az óvilág
A már hallottakat megmondja még:
Vágyom rád és bejegyzésedre is,
Nem is csodálkoztat jelen,se múlt,
Hazug fektében emléked hamis,
Többé-kevésbé sebtiben fajult:
Sarlód helyett vágyam örök legyen,
Igaz leszek úgy én, vili? s te nem.

Y Gyermekként drága szerelmem csupán

Vaksors fattya volna apátlanul,
Idők szerelme vagy utáltja, lám,
Gyom és virág közt gyűjtvén párosul.
Nem éppen véletlen épült fel ő,
S mosolygó pompát sem szenvedhet el,
Míglen divatunkként hívná idő,
Panaszra múltán szolgamód se kel;
Eretnek vezérelvet úgyse fél
Számos rövid órahosszán se túl,
Kitartása merő furfanggal él,
Mi hőre sem nő s nem záporba fúl.
Tanúsítom, idő-bolondja mind,
Ki bűnben élt,majd meghalt jószerint.

H Hát kell nekem vontatott égvilág,

Ha külcsínemmel külsőség becsül,
Or
 S O N N E T S.
S alapjaim talán örök csodák,
Vagy többé-kevésbé rommá feszül?
Hogy rendjén s módján vesztvén hány lakót
Láttam,bérleményre költőn sokat,
Ínyencfalattól nem Tartózkodott,
Virágzón vett szánalmas bámulat.
Vagy hadd legyek szívedre szolgakész,
Vedd áldozatomat, bár pór,szabad,
Nem pillanatnyi művészetbe vész,
S érted csupán engem váltón megad.
LehetszF eljelentő,s törvényszerű,
Helytáll tőled függetlenül,ki hű.

O Bájos Fiam,mert hatalmadban áll,

Tarts ki,míg ingatag Idő kaszál,
Fent sarlójával vált,s fogytán mutat:
Édesded szeretteidként dagad.
Hogy Természet(végzet úrnőjeként)
Habár tovatűnsz,visszatartva félt,
Készséggel óv téged,s míg úgy ölel,
Percenként hasztalan időt öl el.
Tartsd távol Ó üdve kéjence,te,
Ha kincsként véd,sem maradhatsz vele,
Próbája(bár késő)válaszra vár,
Átadva téged vált Nyugtája már.
( )
( )

I Ébenszín szépnek rég nem számított,

Sőt még bájos név sem illette meg:
Manapság bár bájos leszármazott,
Szégyenfoltja Báj fattya némileg,
Természetest hamis kéz nem becsül,
Bár álcázva szépít bolondokat,
Az ártatlan szépség megsemmisül,
S ha nem gyalázzák, szégyenben marad.
H3 Therefore
 S H A K E–S P E A R E S.
Így Úrnőm Hollószín ébenszeme
Illendőn gyászolja, ki nélkülöz
Minden bájt, mi nem született vele,
S Teremtésében hamissága győz,
Saját bánatuk gyásza lesz,s ekképp
Felszólítják: nézzen ki így a szép!

H Míg dallamoddal játszott dallamom,

Billentett hangadás-áldotta fán,
Gyengéden hajtva,édes ujjadon,
Fülembe csengő húrösszhang után,
Hány billentyűre voltam ám irigy,
Virgonc csókjukért ellágyult kezed,
Sikert aratna pór ajkam, de így
Csak arcátlan fáktól pirulsz, lehet.
Csiklandozásukért kiváltanak
Olyan táncos csipkelődéseket,
Hogy ujjazott gátjuk addig kacag,
Míg botcsináltan hull az élvezet,
S több szaftos tuskó csókkal boldogít,
Tedd számmá ajkad’ s álljuk ujjaid.

T A Szellemi termék szégyenbe vész

Kéjvágyra csábító hatás miatt,
S gyilkos,mocskos esküszegésre kész,
S megbízhatatlan,ádáz,durva,vad,
Élvezhetetlen s menten megvetett,
Ész nélkül űzött s menten úgy utált,
Ész nélkül,mint benyelt csalit, követ
Megtébolyítva tervszerű fogást.
Hajszára termett megszállott csupán,
Túlzásképp szélsőségeset keres,
Öntelt üdvre lelvén,bár jajra szán,
Korán megálmodott örömre les,
Világ jól ismer forrást s mást se tud,
Kitérvén menny elől,poklába jut.
My
 S O N N E T S.

M Úrnőm szeme nem olyan,mint a Nap,

Ajakpírja sem épp korallpiros,
Keblén barnás a hófehér alap:
Kócos haja fekete és csomós:
Fehér,piros Rózsát s damaszkuszit,
Orcáján Rózsállása nem mutat;
Illatszerekkel több gyönyör telít:
Úrnőm lehelete bűzös fuvat.
Beszéljen csak,szeretem s jól tudom,
Hangzása nem zenélő s dallamos;
Léptékre istennővel sem rokon:
Úrnőm,ha eljár is, föl d ön t apos.
Párját ritkítja szerelmem csodás,
Hol lódítást leplez hamis vonás.

T Éppúgy vagy önkényes,miképp te vagy,

Akár azok, kiknek rontás a báj;
Szívem drága s minő forrásra hagy,
Magadra legszebb Ékszerként találj!
Ahány jóhiszemű tekintet ér,
Orcád nem bír mást szerelmedre sem,
Habár saját magam számára kér,
Hogy tévednek,már meg se említem.
S arcod tényleg nem hamis, esküszöm,
Elképzelvén, ezerszer felnyögök,
Fej-fej mellett, szemlátomást bejön
Nekem sötétséged, mi szép s örök.
Ébenszíned nem ment fel semmiért,
S e rossznyelvű rágalom ennyit ért.

T Imádom,mikor megsajnál szemed,

S szívből lenézel,míg kínom gyötör,
Ében gyászszín szeretőmméh temet,
S csinos részvéted megvetőn letör.
And
 S H A K E–S P E A R E S
S valóban nem kivirradt égi Nap,
Inkább csak gyászos orcájú Kelet,
Nem is telt Csillag, mit Estére kap,
Józan Nyugat felében sem nevet,
Mint virradó szempár az arcodon:
Látszódjék majd szíved forrásaként,
S értem gyászold kegyedet gyászolón:
Minden egyes rész szánalmadra mért.
Világos esküm is, sötét a báj,
S színed híján más hitványsága fáj.

B A szívemet gyötrő szív átkozott,

Barátomon s bennem ejt mély sebet,
Elég volna, ha engem kínoz ott,
Ám édes barátom is rabja lett.
Engem kegyetlen szemed elragadt,
S másodmagam már nehezen tiéd,
Miatta,mint magam,s magad miatt,
Háromszor hármas kereszt egy pecsét:
Fogd át szívem s acélkebledbe zárd:
Barátom szívét váltsa pór bajom,
Ki megtart,szívem óvja őt, nem árt
Nekem szigorod,míg zárkámba nyom.
Világi tettel toloncolsz csupán:
Tiéd mindenem kényszerűen ám.

S Így most elismertem,hogy ő tiéd,

S magam vagyok világi zálogod,
Magam bírsága bánja,ám övét
Világosan megváltottam legott:
S ha még a világért sem lesz szabad,
Hát úgy vigyázz rá,hogy jótettel él,
Jótállást értem szépírása ad,
S kezes kötelme magáért beszél.
Világra szóló bájaddal nyered
Erődbe uzsorádat hasztalan,
And
 S O N N E T S.
Barátra rósz kárt s tartozom neked,
Veszítvén őt,csak meggyaláz magam.
Mindkettőnk rád maradt,elvesztve őt,
Mégsem vagyok szabad,s őt érte csőd.

W Hogy bárki kíván, Will mint vágy tiéd,

S Will ám többlet,s Will ám a tartalék,
Felingerel s végtelenszámra vét,
S villantásod vágyálmaként elég.
Hatalmas nagy vágyad világa tág,
Vágyadba csak vágyamat rejteném,
Színtiszta vágyam az egész világ,
Világos,hogy e bájos vágy enyém:
A tenger csupa víz,úgy ázik el,
Duzzasztja a bőséges áradás,
Gazdag Will lóg neked s Will vágyra kel,
Vágyam,mi nő,s nagy Will ma ráadás.
Ne mondj nemet szép nemre nemtelen,
Egyet gondolj,s már Will ám ott terem.

I Ha lelked számba vesz, lelkedre mondd,

Vakbuzgón, hogy Will ám a feltüzelt,
Vágyálmod vallomást belátva ont,
Míg édes szerelmi álcám megejt.
Will ám a vágy, kincsem, szerelmedet,
Vágyam betölti,s végül is fogom,
Nagy dolgunk könnyelműséghez vezet:
Egy is kevés számos után nagyon.
Vagy hadd legyek szám szerint számtalan,
Bár nyugtád számláján volnék csak egy;
Tartalmasan neked adom magam:
Édesded semmiségem cseppje kegy.
Névleg tégy szerelmeddé,s úgy imádj:
Neves Will ám szeretődként a vágy.

T Szememmel szerelmem,te vak bolond,

I That
 S H A K E–S P E A R E S
Mit tettél, hogy néz, s mégse lát, ha lát:
Ismervén bájt,legrosszabbul leront,
Ha legjobbnak látja hazug zugát.
Míg részrehajló szemmel eltekint,
Horgonyt vetvén ,emberi révbe ér;
Szemen szedett horgod megcsalt megint:
Szívem, zátonyra futván, merre tér ?
Miért csapja be számos fordulat,
Széles világi közhely,s cselszövés?
Látszat csupán szóvá tett gondolat,
S álarcos szép igaz gaz csínytevés,
Jóban hű szívem s szemem tévedett,
S mostan átszállítván ál-vészt hitet.

W Mikor szerelmem hűséget fogad,

Hiszek neki, habár tudom, hazug,
S ártatlan ifjúnak vél, kit szabad
Világi hamisság se ront, ha zúg.
S hogy ifjúnak hihet, hiún hiszem,
Jócskán elmúltak, tudja, napjaim,
S hamis nyelve így hiteles, hiszen
Elhallgatjuk az igazságot, ím :
Vagy m’ért nem mondja, hogy hazug s hamis ?
Hát m’ért ne mondjam, hogy öreg vagyok ?
Legjobb az igazság színlelve is,
Szintúgy a kor,ha minden év titok.
Egymással csaljuk egymást,én meg ő,
S csalárd hibánk ekképp kecsegtető.

O Ne engem hívj, hogy kizárjak hibást,

Míg nyerseséged szívemen hever,
Sebezz csak nyelvelvén,s ne vetve lásd,
Művészet mit sem árt,s erőd lever:
Más-hol szeretsz;de csak szemembe mondd,
Villants hát,drága szív,oldalra itt,
Vagy hát leleményed sebezve ront
Is
 S O N N E T S.
Imígy védelmemre s túlzásba szít?
Legyél felmentvén, szerelmem szemét,
Ha forrásképp számomra szemben áll,
Arcom se bánja,s ellenem se véd,
Támadva más-hol nyilall s másba száll;
De mégse,végem van,közel vagyok,
Szemből szúrj le,s gyötrelmem szűnni fog.

B Legyél bölcs mint kegyetlen vagy,s ne vess

Kötött-nyelvű türelmemért se meg:
Adott szót s kifejezést búm keres,
Tanult manír sajnált kínként remeg.
Inkább elmésséged viseljen el,
Tudasd,hogy nem szeretsz s mondd meg nekem,
Akár mord beteg halálhoz közel,
Nincs más hír csak Orvosló értelem.
Férjen hozzám kétség és őrület,
A rád nyelvet öltő rút tébolyom,
Nos, így e rossz világ csúfos lehet,
Míg rágalom sértett fülekbe nyom.
S már nem fekszik hazugság sem nekünk,
Vess rám szemet , bár szíved messze csüng.

I Szívből szeretlek s szemem bánja bár,

Hogy így ezer hibát felró neked,
S szemet, ha szúrsz, szívem szerelme vár,
Szemellenzést bolondulón szeret.
Fülem bánja is nyelved hangzatát,
Nem érint meg alapvető fogás,
Se ízre-szagra nem kíván tehát
Érzéki dőzsölést rád nézve más :
Ötfélén érzékelvén sem tudom,
Bolondos szív mint ne szolgálna ki,
Míg emberszámba véve rendhagyón,
Magát szolgalelkűn alád veti:
Csupán vesztemre számít,mit nyerek,
Minő,s kínomban hogy ront vétke meg.
I2 Loue
 S H A K E–S P E A R E S

L Szerelmem bűnöm és utálatod,

Erényed drága,s gyűlölt, mert szeret,
Enyémet és tiédet, mint adott,
Vesd össze,s már érdemesnek leled,
S ha rosszallásuk ajkadról való,
Mi skarlát díszének szentségtörés,
S hamis kötésű szerelmekre ró,
Rabolván mások ágyát is kevés.
Törvény szerint szeretlek, mint te mást,
S szemezz velük,bár zaklatód vagyok,
Vess szánalmat szívedbe,s nőve lásd
Szánalmas vágy méh sajnálatra fog.
Míg azt kutatod,mit rejtesz csupán,
Magad tagad saját példád során.

L Mint gondos háziasszony futva kap

Egyik szárnyas szökevényén,s no lám,
Letéve kisbabáját, összecsap
Dolgában újra,s futtában netán:
S már elhanyagolt gyermeket figyel,
Ki rajta kapva sír,míg gondja nagy,
Követvén, arcánál mi szálldos el:
Pór kisdedet csak panaszára hagy ;
Úgy kapsz utána, mi elszáll veled,
Míg kisbabádként utánad futok;
Amint megfogtad már reményedet:
Játssz jó anyát s legyen ma,mása csók.
Imám világos, így Will ám tiéd,
S fordíts hátat, ha zúg sírós beszéd.

T Két szeretőm mint kétely és vigasz,

Két lélekként igéz, ha jó s ha rossz,
Jó angyalom férfias szép s igaz,
Rossz szellemem színültig nő s gonosz.
Pokolba kíván női ördögöm,
Tempteth
 S O N N E T S.
Ezért angyalomat csábítja el,
S szentemre rontana e káröröm:
Csalárd gőgjének tisztasága kell.
S habár angyalom megszállottja lesz,
Gyaníthatom, de nyilván még titok,
Hogy köztünk szólva, barátság övez,
Volnánk egy más poklában angyalok.
Bár ezt se tudhatom, kétségbe ejt:
Rossz angyalom jóságomért tüzelt.

T Ajkát késztette Szerelem,

Hogy hangoztassa mint utál,
S kedvére tettem kedvtelen:
Sirámom láttán áll a bál;
S szívéhez szólt az irgalom,
Mi édes nyelvet szid, habár
Feddése gyengéd,és finom:
Ám újólag nyelvelte már:
Utálom, mondta, végül is,
Mint gyengéd nap, ha éjt követ,
S mennyből zuhant pokolba kis
Megszállottja, a rémület.
Utálatát kibökte hát,
S mentségemre szólt: nem magát.

P Pór lélek központ bűnös földemen,

Bűnös földemen lázadón rendezel,
Miért emészt e kínhalál s milyen
Bohó külső falfestéked lep el?
Túl röpke bérleményért túl nagy ár,
Megéri, ha kúriád elfakul?
Férgekre hagyjon többletként e kár,
S felfalják testedet?ha végbe hull?
Élj hát szolgáid veszteségein,
Eméssze lelked készletét e súly,
Elévülő ócskás órákra, ím:
I3 Within
 S H A K E–S P E A R E S
Lakj jól tehát s ne gazdagodva hullj,
Inkább falj fel emberfaló halált,
S halál,ha holt,többé halál sem árt.

M Szerelmem vágyakozó lázban ég:

Tartósan ápolja tovább a kórt;
Védőn táplálja betegét, mi még
Bizonytalan étket bágyadva hord:
Szerelmem Orvoslója indokom,
Előírása nincs betartva, ám
Hogy elhagyott, lesújt a fájdalom,
Halott a vágy,mi Orvosságra szán.
Kúrám után,mostan Indok mi kár,
Holdkóros lázálmától nem pihen,
Elmém háborodottan mit se vár,
Elszállt igazságát hiún hiszem.
Szépnek,s lángelméjűnek hittelek,
Ében poklú vagy éjsötét beteg.

O Ó ! kútfőmre minő szemet vetett

A kis szerelem, nincs hű látszata,
S ha volna is, elszállt ítéletet
Tévesszek rám nézvén,mi nem csoda?
Szép láttán elvakult hamis szemem
Jelentse, hogy a világért sem az?
Jelölje majd a szerelem, mi nem
Hű szemre, embernek ámbár igaz:
Miképp lehet ? Szerelem szemre hű,
Mi szemlélvén s könnyezve is dühös?
Bár nem csoda, tévednem egyszerű,
A nap se lát tisztán, míg menny ködös.
Dörzsölt szerelem,könnyed vaksiság,
Szemek forrásán lelnek rút hibák.

C Kegyetlenül mondanád,nem szeretsz,

S magammal szemben résztvevő vagyok :
Doe
 S O N N E T S.
Magamról megfeledkezem s megedz,
Érted, gondolatban, kényúri ok?
Barátom téged tényleg úgy utál,
Hogy rosszallod mikor magasztalom,
S ha engem korholsz, jajom rám talál,
Magam bosszulván meg jutalmazón?
Minő érdemmel becsülném magam’,
Ha gőgösen lenézném érdemed’,
Áldom hibád’ javamra kártalan,
S szemed parancsol helyre, meglehet.
Utálj szerelmem, tudom bár okát,
Én vak vagyok s te szereted,ki lát.

O Minő erő adta hatalmadat:

Önkénye szívemen uralkodik,
Igaz valómra hazugság marad,
Sőt nappal fénye sem áldás? Alig
Hatott rád mind e megrontó dolog,
S mit tettél,több mint elmarasztaló?
Van ott erő, jótállás,mit tudok
Javadra váltani, kár volna jó?
Eléred, hogy jobban szeresselek,
Mivel hallom s látom, utálatos
Eset, más gyűlölete bár remek,
Mással se légy velem alattomos.
Míg gyarlóságod szerelmemre sújt,
Viszontszerelmed méltán rám szorult.

L Túl ifjú Szerelem mit sem gyanít,

Bár köztudott, hogy szerelemszülött,
Gyengéd csaló,hibám ne nyomjon itt,
Hagyd hátra majd édes magad mögött.
Amint elárulsz, úgy elárulom
Nemes felem’ csalfa szómmal szegőn,
S lelkemre mondva, testiségbe von
Szerelmi mámor,s húsvért sem köszön,
But
 S H A K E–S P E A R E S
S emelkedik csak neved hallatán,
Győztes díjáért,s méltán büszke rá,
S helytálló pór rabszolgádként talán
Viszonnyal melléd bukna úgy alá.
S gyanítható,mi füttyszavamra fog:
Szerelmétől ágaskodok s bukok.

I Szerelmedet megtagadtam, tudod,

S kétszer szegtél szerelmi esküvést,
Megtört ágy-esküd s új hit izgatott,
S becsszó váltott utálatos törést :
Miért vádollak hűtlenségedért,
Kétszer csalsz s hússzor hűtlenebb vagyok?
Minden fogadalmam károdra sért:
Mert nem bízom benned,szívem sajog.
Szívélyes esküm szólt mélyről jövőn:
Szerelmed valódi volt és igaz,
Szemfényvesztésre fény derült külön;
Mind elvakult a látványtól, mi gaz.
Lám, esküdtem, szép vagy: szemen szedett
Hazugság, úgy igaz, sértő lehet.

C Kupid álmában hevert s védjegyét

Diána hajadonja lelte meg,
S e vágy-gyújtó tűz ellen mit se vét,
Hűs völgy-forrásba mártón incseleg:
Kölcsönt nyújt tüzes szerelem, hiszen
Mint élénk hév, mindmáig is kitart,
S gyógyfürdőként halandó írt terem,
Mi kúrál mindenféle furcsa bajt:
De úrnőm szemében újonnan ég,
Miképp fiús láz mellkasomra vár,
S már vágyfokozó fürdőkből elég,
Lehangolt vendégként kedvem sivár.
Gyógyírt se lelt dagállyal árad itt,
S újfent úrnőm szemébe tűz Kupid.
I 54
 S O N N E T S.

T A kis Szerelem-Isten úgy aludt,

Szívtipró tűznyalábja oldalán,
Hogy sok szűz Nimfát arra vitt az út,
S immár a legszebbecske szolgalány
Ragadta meg azt az izzó tüzet,
Mi fűtötte hű szívek nagy hadát,
S kéjvágy Tábornokát így szerfelett
Lefegyverezte egy Szűz kéz tehát.
Hűs Forrásba oltotta védjegyét,
Mit úgy hevített a szerelmi tűz,
Hogy fürdővé nőtt s bár gyógyír se véd,
Míg Úrnőm rabjaként kórságba fűz
A kúrálás: már bizonyos, hogy itt
Tüzes szerelmet víz se csillapít.

V É G C É L.

K Egy
 Egy Szeretői panasz.
HANGSZERELTE
WILLIAM SHAKE–SPEARE.

L Eérve egy hegy oldalán, a visszhang,

Mi lelkesít, hogy bánatán tünődj,
Megihletett; csakúgy sodort e bús hang,
S ledőltem ott, ahol mesélt a völgy;
Hamar, csodáltam, ím, egy csalfa hölgy
Lapot szakítva sírt, mint vad vihar,
S letörte gyűrűit a bús zavar.

F ején a szalmaszálból szőtt kalap,

Mi lánytekintetet vigyázva véd,
Arcát takarta; nem láthatta nap
Az elhalt báj felhasznált végzetét,
Ifjú báját Idő se tépte szét;
Hiába volt dühös,szépsége mind
Kikandikált gyűrött arcán megint.

Zuhogva ömlött Kendőjén a könny,

Zilált lapjain több öntelt alak
Áztatta selymes ábráját külön,
Elárasztotta viharzó harag,
Amíg betűzte, hogy mit mondanak,
Sikoltva ráözönlött annyi baj,
Hogy elmélyült és feltört a moraj.

Bősz pillantása mint lovas szekér

Az égövekre támadt lázadón,
Utána, mint megtört,levert tüzér,
A földre hullt a feldúlt ártalom,
Tekintetén letört a fájdalom,
To
 PANASZ
Mindenfelé lövellt bizonytalan,
Észbontó volt a feltűnő roham.

Szabályosan font haja kusza volt,

Jelezték milyen gondatlan keze,
Pár fürt kalapja szálaként hatott,
Mi sóvárgó arcán sápadt vele,
Néhány a szalaggal függött le, de
Fogságukhoz hűen tűrték soruk’,
Habár nyeglén lazították maguk.

Míg vízbe fúlt a parttalan kamat,

Sok ékkövét vetette el szegény,
Egyenként nyelte mind’ az áradat,
Felkavarta a süppedő merény,
Törlesztett, nem maradt egy csepp remény,
Akár a jótékony fejedelem,
Ha mindenéből nincs már semmi sem.

Sok gyűrött jegyzete is volt elég,

Sóhajtva tépte, majd áztatta ár,
Hány díszes aranygyűrűt tört, de rég
Lesüppedt síremlékük lett a sár;
De több levelet rejtett a kosár:
Volt benne vérrel írt selyemvonás,
Ügyes, titokzatos, hatásvadász.

Azokkal fürdette a vízözön,

Tépázva hullt a könnye, mint a csók,
„Csaló vér!” sírt, „hány hamisság köszön
Minden szavadból! Elcsúfít a bók,
A tinta is csak átkozódva fog!”
Ahogy kimondja, őrjítő harag
Dühíti, annyi szó hazug, hanyag.

Miközben így sírt, egy nagy csorda épp

K2 Some
 EGY SZERETŐI
Felé haladt, végül egy agg csuhás,
Ki hetvenkedett néha, ám a szép
Órái elhagyták, mint annyi más –
Elérte, vonzotta ily szép csapás,
Megértőn kérte, panaszolja el,
Mi bántja, hallgat addig és figyel.

Pásztorbotjára támaszkodva már

Illő távolba ült türelmesen,
Megint kérlelte hát, epedve vár,
Csak ossza meg a bánatát, hiszen
Vigaszt nyújt mindenre az értelem:
Lecsillapul az elragadtatás,
Ha megnyugtatja jótékony tudás.

„Atyám” szólt, „számodra tán feltűnő,

Ha megsebzett pár átkos óra rég,
De mégse hidd, hogy elnyűtt az idő,
Szívem se vén, csak bánatomban ég:
Nyíló virág lehetnék én ma még!
Üdén virulnék, ha úgy szeretem
Saját magam, mint senki mást sosem!

De jaj nekem! Mert megnyert túl korán

Egy ifjú vágy – üdvöm ellen való –,
Ilyen természetes szépség talán
Megannyi lányszemnek kápráztató;
A szerelem akár egy új lakó,
Amint a szépségébe költözött,
Már istenítve bálványozta őt!

Bronz hajtincsei göndör fürtökön

Libbentek ajkához, ha fújt a szél,
Mit jó megtenni, édesebb öröm,
Ha eltalálja hajlamunk a cél:
Ki látta, tőle elbájolva él;
For
 PANASZ
Parányi pompája is sejteti
Az Éden végtelen kegyét neki.

Arca még nem volt olyan férfias.

Álla épphogy kezdett pelyhedzeni.
És bársonyos bőre ifjú, csupasz
Szépségében volt oly gyönyörteli:
A borostáját úgy emelte ki;
Kedves kétségek táncoltak vele,
Úgy szebb, ahogy van, vagy jó nélküle.

Jelleme szép volt, mint az alkata,

Lánynyelven szólt, és attól volt szabad,
De férfidüh dúlt benne, mintha a
Tavasz záporozna az ég alatt,
Mint üde szél, mi rendetlen marad.
Indulata és ifjúsága is
Szépítette, mi benne oly hamis.

Jól lovagolt, gyakran mondták: „Lova

Azért olyan szilaj, mert rajta ül.
De büszkén, szépen vágtáznak tova!
Hogy ugrat, fordul, száguld, és kerül!”
A kérdés is derék, vitán felül:
Vajon miatta oly csodás a ló,
Vagy ő szerény, és paripája jó.

Ítéletük egyhangú lett hamar:

Valóban élete az éltető,
Miatta éled annyi dísz, pazar
Tökély, mi benne kész, más mind merő
Segédlet: helyénvaló, megnyerő,
De épp csak toldalék; kívül-belül
Nem alkotják, mind tőle üdvözül.

Így féken tartott nyelvén mennyi mély

K3 All
 PANASZ
Kérdés vagy érv vitathatatlanul,
Vagy hány nyomós ok, ismételt szeszély
Javára vált előnyösen: ki túl
Vidám, csak könnyezik, ki sír, vidul,
Ha hallja őt, és érti is a szót –
Lám, mindenkit meggyőzött,s meghatott.

Övé volt annyi ifjú, vén kebel,

Legyőzte mindkét nemet ily hatás,
Szolgálatuk se volt ekképp teher,
Rajongtak érte, ez se volt vitás:
Uralta őket ily csodás varázs;
Követték óhaját, bármit szeret,
Sajátja lett minden vágy, élvezet.

Volt, aki róla képet is kapott,

Szemgyönyörködtetőt, elméset is:
A sok bolond már képzetekbe holt,
Ha jobbnak ítéltek mindent komisz
Szülőföldjükön túl, habár hamis:
Jutalmakért eseng az élvezet,
De nem, ha köszvényes nagyúr fizet.

Övé lett minden, mit keze sem ért,

Remélték, hogy mindig velük marad,
Én szerencsétlen! Boldogságomért,
Hiába voltam ártatlan, szabad,
Miatta lettem önként áldozat:
Ifjúi báját méltattam midőn
Virágaim szakítgatta dicsőn.

De semmit sem kértem tőle soha,

Mint sok korábbi, nem gyötört szeszély;
Tiltott tisztességem védtem, hogy a
Biztos távolban ne érjen veszély;
Tapasztalásom sem volt épp erély:
Of
 P A N A S Z.
Újravérző bizonyíték maradt
E sok hamis kő, prédái miatt.

De, ah, ha az, ki rossz példát kerül,

A szánandó kárt mért becsülje meg?
Erőltetik, habár ellenszegül,
Az elkerült vészt, amitől remeg?
Mi még megáll, utóbb elténfereg;
Dühünkben eltompít a sok tanács,
De edz, hogy bölcsebb belátásra válts.

A vérünket nem csillapítja le,

Ha megfogadjuk azt, mit más javall,
Mi jónak látszik, ki nem él vele,
Mit illem tilt, megárt, ha vágyba csal?
Ó, étvágy! Hited ellenére vall,
Ha ízlésfüggő már a kóstoló,
De sír az indok: „ez az utolsó”.

Annyit még mondtam róla, hogy „csaló”:

Ismertem, hódít azzal is, ha int,
Hallottam hírét, hogy hol hált, vagy, ó,
Láttam hány lódítást leplez, legyint;
Esküdött: tudtam, hazudik megint;
Hogy minden szóképe műalkotás,
De szíve is csak csalfa megszokás.

De mindez ellenére védtem én,

Hiszen csak ostromolt, hogy: „Drága lány,
Szánd meg fájó ifjúságom’! Szerény
Eskümtől ne félj, szavam sem silány,
Nem esketett még sosem ily talány!
Távolról láttam, mi a szerelem,
Ha nem te vagy, én meg nem ismerem…

Vérem vitt vétkeimre esztelen,

K4 Are
 EGY SZERETŐI
Minden hibám, mit rajtam látsz, csekély,
Emészt az önvád és a gyötrelem,
Nem volt az szerelem csak kerge kéj,
De szenvedés lett minden szenvedély;
Habár elmúlt a szégyenérzetem,
Csak szárnyalás volt minden szerelem.

A sok közül, kiket látott szemem,

Nem akadt, akiért lángolt a szív,
De vonzalmam se volt fikarcnyi sem,
Se kellem, ami kényelemre hív:
De lelkifurdalás bennem se vív,
Mert dísztárgy volt csupán mindjük szíve,
Szívem’ nem birtokolta senki se!

Sok sebző vágyam átlátszó hitel,

Hány halvány gyöngy és vérvörös rubint;
De kínos a pompás életvitel,
Pirít, mikor váltságuk rám tekint,
Ha holtsápadt kedv bíbor színbe hint;
Szelídség ez, rettegés hatása,
Bent tábort üt, de kívül küzd csatázva.

Nézd! Fürtjeiket adták zálogul,

Kis hajcsatra fűzték szerelmesen,
Több apróságot is kaptam, ha túl
Érzékenyen játszottam szerepem’.
Kedves ékszert is adtam, és igen
Eszes szonettekkel növeltem az
Értéküket, hogy legyen mind igaz.

A gyémánt gyönyörű szép és szilárd,

De hát miért átlátszó mindene?
A sötétzöld smaragd ugyan mit árt,
Nem ragyogó, ha nincs egy fénye se?
A zafírt zenitje árnyalja be?
With
 P A N A S Z.
Opál olvasztja el? Megírtam én,
Csodás kincsük milyen mesés erény.

De nézd, hány forró vágy és mennyi zsákmány!

Szelíden legyőzték a gyöngeséget…
Beteltem, mégse ártott semmi ármány,
E kölcsönökkel így adózom érted:
Te vagy nekem a kezdet és a végzet;
Tiéd a sok szükséges áldozat,
Oltáruk voltam, védnököm te vagy!

Ó! Eszményítse mind fehér kezed’,

Miért a dics megáld az égin át;
Fogadd el, tiéd minden élvezet,
Megannyi sóhaj kérlel és imád;
Követként lesem óhajod’ tehát,
Neked szolgálok, és a sok darab
Egyetlenegy lesz veled s boldogabb.

E rajzot egy apáca küldte el,

Egy álszent nővér. Ez egy szent ima…
Csuháját csak dísznek öltötte fel,
Virágzott is pompás tulajdona;
A gazdag lelkek keresték, noha
Hűvös távolságot tartott, na de
Örök szerelem volt az élete.

De édesem! Szenvedés volna, ha

Felélnénk azt, mi még miénk se volt,
Megjátszanánk, mit nem láttunk soha,
A bűnhődés, ha színlelik, felold?
Mert dicsőséges híre mégse zord:
Ha égbe juttatják sebhelyei,
Kihágása hősiessé teszi.

Ó, nézd el nekem, hogy nem kérkedek:

L The
 EGY SZERETŐI
A véletlen vetett elébe csak,
Erejét a pillanat törte meg,
Ma zárdában kereng s látszatra vak,
Hithű szemén át szerelem kacag.
Hogy el ne csábuljon, elzártan él,
De csábítóbb, hogy szabad és ledér.

De fenséges vagy! Mondd, mit ér a szó?

A széttört szívek – miket védtem én –
Forrásvizének kutam lett a tó,
Óceánodba öntöm, mi enyém,
Így, én is, neked leszek nyeremény,
Erőd betöltve hódít, győzve bír:
Meghűlt kebledre szerelmünk az ír.

Apácacsábításra vitt a vágy,

Kinek fenyítve üdve lett a kegy,
Szemének hittem, ha támadva lágy,
Akkor minden hitszegés egyre megy:
Ó, erős szerelmem! Veled nem egy
A bonyodalom, téged eskü véd,
Minden te vagy, és minden más tiéd.

Ha lenyűgözöl, mit tanít a sok

Elcsépelt példa? Lángol bár az arc,
Hány akadály hűvösen visszafog,
Vagyon, félelem, törvény, sors! A harc
Is béke veled, nem érhet kudarc,
És édesít, hiába fáj a kín,
Hogy nem gyötörheti már semmi szín.

Sok szív, mi tőlem függ, most megszakad,

Megtörten érez, vérzőn nyög, eped;
És könyörög, hogy szívedbe fogadd,
Ne küzdj az ellen, ki téged szeret,
Hiszen negédes esküm is tied,
And
 P A N A S Z.
Mint megbízható erős kötelék,
Mi szentesítve becsülettel ég!”

Ezt mondta, könnyes szeme, mint a tűz

Hevített, most is orcámon pirul;
Arca forrása oly mederbe űz,
Ahol meggátolt áradása dúl:
Ó, üdv az árnak, ha mederbe fúl!
Kristályba zárt Rózsaizzás csoda:
Vízben fénylő lángja tükörsima.

Ó, atyám! Hány hazugság pokla fér

Egyetlen parányi könnycseppbe, jaj!
De, hogyha könnyek áradása kér,
Mily sziklaszívet nem enyhít a baj?
Hevül kihűlt kebel, mi oly szilaj?
Ó, csúf csalás! Hűs hit, forró harag
Fellángol, és máris halálra fagy!

Lám, fortélya is művészi tökély,

De meghatottan sírtam, én bolond!
Hagytam, hogy erkölcsöm’ lopja a kéj,
Könnyen lerázta gátlásom’ a gond;
Hasonlóságunk ekképp összevont:
Megenyhültünk, egymást siratva, sőt
Ő mérgezett,s én gyógyítottam őt.

Megannyi végtelen finom fogás

Övezte, hány trükköt alkalmazott!
Perzselő pír, zaklató zokogás,
Ájult sápadtság is; eltűnt, holott
Hiába rabolt, nem játszott csalót:
Pirulva bókolt, megszeppent, ha bú
Gyötörte: falfehér lett s szomorú.

Nem kerülhette egy érző kebel

L2 Could
 A SZERETŐI
Sem el ledér gyalázatát sose;
Szép jellemet szelídítőn teper,
De leplezetten úgy bénítja le,
Kit nyer, hogy ellenzi, mi érdeke:
S ha hőn áhított fényűzésbe ér,
Szűzi nőről és erkölcsről beszél!

Minderről díszmentébe bújva szól,

Míg elrejtvén a csupasz ördögöt,
Az ártatlant csábítja ott, ahol
Felettük még a kerub őrködött.
Ifjú és egyszerű az üldözött;
Ah, én! Elbuktam, de kétség gyötör,
Hogy érhet újra hasonló gyönyör.

Ó szemét fertőző cseppáradás,

Ó álarcpírja orcáján, ha tűz :
Ó szíve üt, mint villámló csapás,
Ó bús lehelete rosszmájú bűz,
Ó minden hamis látszat-írja szűz,
Elárulja, kit elárult a tett,
S új megrontottja Megbékéltetett.

V É G Z E T.
 #FYIO

Shakespeare's Sonnets
A Facsimile of the Chalmers-Bridgewater Copy (Aspley Imprint) of the 1609 Quarto, in the Huntington Library.
Converted into Digital Format by R.G. Siemens, U of Alberta, 1998.

https://extra.shu.ac.uk/emls/Sonnets/Sonnets.html

A1r A2r B1r

K1r K1v L2v

© VHL, 2019
 Megjelent kis példányszámú szövegkönyvekként.
Illetőleg a füzetszerűvé tűzdelt újmagyar neobarokk stíl jegyében.
Lényegében a #napishakespeare (saját fordítás): The
Hungarian Daily SHAKE-SPEARES „IMLH”, 2019 alkalmi kiadó gondozásában…

Nehezen, de ezennel, ezen e-folyóiratként közzétette „Vétlen” Hajós Lothár,

a The Hungarian Daily SHAKE-SPEARES külön kérésre is bejegyzett hasábjain,
ami elérhetővé vált „Vétlen” Hajós Lothár személyes arckönyvi oldalán,
mint a Facebook, Inc. ® felület egyik oktatási célokra felhasználható terméke.
A tiszavirág-életű alkalmi folyóirat díjmentesen is hozzáférhető volt.
A nyilvános időszaki kiadvány letölthetővé vált 2019. július első és augusztus utolsó napja között.
A tervezett vasárnapi lapszámok megjelenésétől számolva,
az első szám 2019. 07. 14. napjával, a második szám 2019. 07. 28. napjával,
a harmadik szám 2019. 08. 11. napjával, a negyedik szám 2019. 08. 25. napjával,
mint afféle egynyári kaland, külön-külön is elérhető volt a végeláthatatlan világhálón,
#napishakespeare (saját fordítás) világhálós folyóiratának
The Hungarian Daily SHAKE-SPEARES műfordítás-sorozataként,
S O N N E T S. Neuer before Imprinted. alcímmel ellátva,
az „IMLH” magánkiadó 2019. évi kiadásában,
a Magyar ISSN Nemzeti Központ felelős munkatársai által mindmáig meg nem állapított,
nem létező és úgymond ismeretlen ISSN 978-96-3wtf-vhl-x számon.

Jelen kiadás nyomtatott szövegkiadása szintén közhírré tétettetett

az IMLH magánkiadó jóvoltából, 2019. szeptember 11. napjával,
az eredeti művel megegyező világhálós fordításváltozat hasonmáspéldányaként,
a korábban már kiutalt ISBN 978-615-00-4231-2 számon.

TOVÁBBI TERVEZETT KIADÁSOK:

Jelenleg is készenlétben várakozik a tervezett kiadványok

úgyszintén hiánypótló megjelenése előtt álló, nyomtatott kottafüzete,
az Egetverő Hangzavarnak Hallhatatlan Zsebpartitúrája munkacímmel ellátva,
belátható időn belül, a korábban szintén kiutalt ISMN 979-0-801670-67-0 számon.

Jelenleg is készenlétben várakozik a tervezett kiadványok

hasonlóképpen legeslegújabb megjelenéseit követő, hangoskönyv változata is,
a Légbekiáltó Hangzavarnak Hallatlan Lármázása munkacímmel ellátva,
szintúgy belátható időn belül, a korábban kiutalt ISBN 978-615-00-4233-6 számon.

Kiadta a #napishakespeare (saját fordítás): The Hungarian Daily SHAKES-PEARES „IMLH”, 2019
alkalmi kiadó. Első kiadás. Oldalszám 96. Felelős kiadó idősebb Horváth Lajos. Borítóterv „Vétlen”
Hajós Lothár. Felelős szerkesztő ifjabb Horváth Lajos. Nyomdai előkészítés utóbbi Horváth Lajos,
BP14. Nyomta Hódító Anomália, BP13. A kötet megjelenését Tolvay Tökéj mellett G. Eld és T. T.,
továbbá William Aspley és William Shake-speare egyaránt határozottan támogatta.
 *
HOLTABB.EHA
//
DIS
**

DÍSZKIADÁS
[Tiszteletpéldány]

[DOKTORI ISKOLÁS STÍLUSGYAKORLATOK]

[Horváth Lajos]

**
HALLGATO.NEPTUN.ELTE.HU
//
XBK7IZ
//
2117-DISSZ
//
Általános bejegyzés
//
2018.09.14. 0:00:00
*
____________________________________

* BP14, 2019. 09. 11. VHL1

1 Örökkévaló hála jár HL doktori védési bizottságának, avagy név szerint Dávidházi Péter, É. Kiss
Katalin, Hargitai Márta, Hódosy Annamária, Józsa György Zoltán, Kiss Attila, Mezei Gábor, Rácz
István, Smid Róbert, Szalay Krisztina, Szele Bálint és Zsadányi Edit több mint megtisztelő
közreműködéséért. Külön köszönet illeti mindazt a megértő együttműködést, amit a fokozatszerzési
eljárás során tanúsított Eisemann György, Hetényi Zsuzsa, Kenyeres János, Kulcsár-Szabó Zoltán,
Szőnyi György Endre, Vásári Melinda és Tóth-Czifra Júlia, úgy HL műhelyvédése és doktori szigorlata
alatt, ahogy HL addigi doktori iskolás munkáival szemben. További köszönet jár még Almási Zsolt,
Bakonyi Gergely, Bársony Márton, Bengi László, Bodnár Krisztina, Bodó Bence, Bojti Zsolt, Bollobás
Enikő, Bonácz Ágnes, Bucsics Katalin, Dávid Gergő, Dobos István, Fabiny Tibor, Fazekas Sándor, Fehér
Réka, Ferencz Győző, Gaál Xénia, Géher István, Gellért Marcell, Hevő Péter, Horváth Géza, Imreh
András, Józan Ildikó, Kállay Géza, Kincsi Katalin, Konkoly Dániel, Kovács Gábor, Kovács Árpád,
Ladányi István, Lukács István, Megyesi Antónia, Nádasdy Ádám, Nagy Beáta, Panka Dániel, Pataky
Adrienn, Petrák Fanni, Pikli Natália, Ruttkay Veronika, Sütő Csaba András, Szabó T. Anna, Száz Pál,
Szegedy-Maszák Mihály, Szigeti Lajos Sándor, Szilágyi Zsófia, Szitár Katalin, Tóbiás Krisztián, Varga
Kinga, Varró Dániel, Vörös Péter és Zoltán Dominika alkalomszerű iránymutatásáért illetőleg az ELTE
BTK „Early Modern English Research Group” Kutatói Műhely, az ELTE BTK Műfordítói Műhely, az
ELTE BTK „Testi, kapcsolati és narratív alanyiság az irodalomban és a kultúrában” Kutatói Műhely, a
Magyar Shakespeare Bizottság, az MTA-ELTE-DE Hálózati Kritikai Szövegkiadás Kutatócsoport,
továbbá az ICLA/AILC Nemzetközi Összehasonlító Irodalomtudományi Társaság Magyar Nemzeti
Bizottságának és az ESSE – HUSSE Európai Anglisztikai Társaság egyesületi Magyar Anglisztikai
Társaságának teljes tagsága részére is, HL doktori iskolás tanulmányainak érdemi támogatásában. HL
 #napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– megjelent az IMLH® gondozásában –

Custom for a Fiery Spirit by Inigo Jones (Ben Johnson: Oberon the Faery Prince, 1606)
http://jeannedepompadour.blogspot.com/2012/04/costumes-by-inigo-jones-and-bernardo.html

„IMLH”, 2019
 #napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– alkalmi kalandjaink egynyári gyümölcsének világhálós folyóiratában –

Szerkesztette:
Horváth Lajos

„IMLH”, BP14, 2019

 További doktori iskolás stílusgyakorlatok

Egyéb Shakespeare-fordítások
Ahogy tetszik; II/7: Amiens dala (Fújj, fújj, te téli szél…)
Rómeó és Júlia; I/1: Madrigálkórus szonettnyitánya (Két háznép, rangra két egyforma kör…)
Rómeó és Júlia; I/5: Rómeó és Júlia szonettversenye (Ha meggyalázna méltatlan kezem…)
Rómeó és Júlia; II/1: Madrigálkórus búcsúszonettje (Most régi vágy halálos ágyba hull…)
Vízkereszt, vagy amit akartok; Epilógus: Bohóc dala (Voltam is én hisz egy kicsike fiú…)

Jonathan Swift:

ELÉGIA AZ ALMANACH-KÉSZÍTŐ MR. PARTRIDGE FELTÉTELEZETT HALÁLÁRÓL

Nos, mit Bickerstaff vélt, való, Nem vonzotta Partridge szemét

Bár nekünk csak tréfára jó:
Partridge hát abba halt bele,
Hogy nem cáfolt rá senkire.
Minő csoda, hogy érte még
Ott fenn mécsesnyi jel sem ég;
De hogy egy pajtás csillaga
Se adózzon érte soha?
Se üstökös, fogyatkozás?
Hullócsillag, fénylő csapás?
Partridge, ha fűbe is harap:
Csak felkel és lemegy a Nap?
Nem leplezi Hold fátyola?
Nincs délben gyászos éjszaka?
Körül se néz, ha a Koson,
Arcátlanul csak átoson?
Sőt pályáján sincs más, midőn
Átgázol az Egyenlítőn?
Csillagjóslás és foltozás
Közt nincs talán közös vonás?
Cipőtalpmentes égi lét?
Cipész, mit homlokára köt,
Hajpánt gyanánt a szem fölött,
Egyszerű fűző, meglehet,
A fejdísz is abból ered:
Koronákat szépít ma már
Arany csillag és fénysugár.
Érthető, szoros kötelék
Van talpak, bolygók közt elég.
Boőtész, az Ökörhajcsár
Rendes neve rejtély volt, bár
Partridge, befejezvén vitát,
Csizmás bódésnak hívta hát.
Sőt a holdkaréj római
Lábbeli minta volt, mai
Cipőkanalaknál alap;
Vagyis világos, mint a Nap,
A talpalás művészete
Az égbolttal függ össze. De
 Fűzött pergamen se semmi,
Mi az időjárást jelzi,
Mint a csillagok, előre;
Nos, a pergamen nem bőrke?
Bőrt csillagjós is hasznosít,
Évkönyvre vagy cipőre itt.
Partridge, ésszel-lábbal, persze,
Mind a két szakmát művelte:
Mint jós bagoly, vagy inkább a
Bőregér, mert bőr a szárnya,
Rejtekéből, lopva, éjjel
Körköröz a gyertyafénnyel;
Tanult Partridge úgy volt képes
Bőréből kibújni: fényes
Csillag nyomába messze szállt,
Hogy leste csak, ne is csodáld.
Zavarba ejtett égövet,
Ha bolygókat elrendezett:
Szakértőjük volt ő, kivált,
Ha Vénusszal Mars szemben állt;
Mikor Merkúrba költözött,
Kúrálta, ki Vénuszt nyögött.
Lukánusz írta, szép halál,
Mikor görög Fülöp király
Holttestéből kiszállt, ugye,
A lelke és a szelleme;
Ez csillaggá vált, az pedig
A pokolban kontárkodik.
Partridge ennek tudója volt,
Lett jóslat és cipőre folt;
Úgy ragyogott, mint a fényár,
Villant, mint bármelyik Cézár.
Dicső csillag! Szánd meg, nohát,
Itt lent a cipészek hadát,
Kikre a gazfickó, ha kell,
Csak fénysugarakat vizel,
Vagy elszellentve gázokat,
Szakértő szervet fojtogat.
Kövesd, fennkölt övedben ott
Nyugodtan, mi elszólított.
Főbusz Bikája szül neked
Majd száraz barna fekhelyet.
Vakarja az Argó-sereg
A hátsóját veled, te meg
Ariadnétól elfogadd
Fonatát, hogy felkösd magad.
A Nyilas nyílvesszőhegye
Váljon tűvé, te is vele,
És Vulkánusz mérje terád
A ménköves izzó vasát.
A Szűz mellett döngessen el,
Úgy hágjon hát az égre fel,
Hogy veled együtt, kegyesen,
Tizenhárom égjel legyen.
A SÍRFELIRAT
Itt nyugszik egy (volt hajdanán)
Cipész, csillagjós, sarlatán;
Ki csillagokra idekint
Még mindig hitvallón tekint.
Sirassa mindegyik vevő,
Nincs több gyógyszer, évkönyv, cipő;
Mégis, ha jövőd érdekel,
Sírját keresd hetente fel;
E föld, mi hantjait fedi,
Megannyi értékkel teli,
Mindenkit hallatlan, becsap
Szintúgy, ha bármi fontosabb
- Lopott holmi vagy szerelem -,
Akárcsak ő, még idefenn.
 EGY BÁJOS IFJÚ NIMFA ÁGYBA MEGY
- a „szebbik nem” dicsőségére -

„Pars minima est ipsa Puella sui.”

(Ovidius: Remedia Amoris, I.334)

Corinna Drury Lane virága, Gyengéden, krémet kenve fed

Egy juhász se sír utána;
Nem volt még Covent Garden-en
Útszéli utcalány ilyen;
Nincs részeges, ki felszedi,
Nincs ivókban hitel neki;
Éjfélre fordul, hazatér;
Négy szintre hág, zugába ér;
Háromlábú székén, nohát,
Csak leveti a műhaját:
Kikapja az üvegszemét,
Megtörli, félrerakja, két
Kis egérszőr szemöldöke,
Csoda, hogy ráragadt, na de
Lerántja, hajtja is simán,
Könyvbe nyomva, egymásután.
Majd száját tátva húzza ki,
Mi beesett arcát tömi.
Ínyén drótot csavar, külön
Egy teljes műfogsor kijön.
Míg rongyokat kiemel, le-
Süpped mindkét szottyadt melle.
A csodás istennő tehát
Kifűzi acél-derekát;
Mi kinövést is összenyom,
Hézagokat kitölt, bizony,
Benyúl keze, lenyomja kis
Párnáit csípőjéről is.
Kelést, fekélyt, gennyes sebet,
Hány csapás maradványa mind;
Betapasztja, amit tapint.
Ledörzsöl még, ágyba menet,
Fehér-piros mázréteget;
Homlokán ráncokat simít,
Mit zsírpapírral elszorít.
Altatót szed, borzong, amíg
Két lepel közt hunyászkodik.
Szerelme fáj, zaklatva hál;
Vagy ha szemet hunyhatna már,
A börtönökről álmodik,
Ütik-vágják, sikong; pedig
Bántalmazónak rég teher,
Kocsmában zálogként hever;
Úgy viszik Jamaikába,
Senkinek se kell a bája;
Nyirkos csatornaparton áll,
Százféle bűz között riszál,
Késői órán kapva kap,
Holmi jöttmentre is lecsap;
Leshet, ha rettegés leli,
Mi újabb csapással teli,
Hol sújtja behajtó vagy őr;
Véletlen se vallási kör;
Kedvükben jár, biztos lehet,
Hiszen természetben fizet.
 Corinna kel. Riasztja így,
Hogy látja éje romjait!
Félig kinyalva, lopva dugta
Krémjét egy patkány a lyukba.
Üvegszeme sincs meg; röhej!
Arctömőjén kandúr vizel.
Tapaszát csóka bökte át;
Bolhák cibálták műhaját.

A nimfa, bárha roncs, a fő,

Hogy reggelig felépül ő.
Lényege felvázolható?
Szétszórt rész összegyűjtve jó?
Hogy lesz megint a kín saját,
Ha összeszedi önmagát?
A Múzsa szégyellné is menten,
Hogy akképpen megjelenjen.
Corinna reggel cifra egy nő,
Színe, bűze hányingerkeltő.

SOROK NEM TUDOM, MIRŐL

Végső hódolatom’ vegyed,

Lezárja gyűjteményedet.
Hírül adlak méltó alak,
Vagy dicsérjenek, szidjanak:
Igaz, ha az egész marad,
Megérdemled nyugalmadat.
Legyen jövőnek elégtétel,
Ha majd lebecsülni se szégyell.
 William Wordsworth:

MAGAMBAN BANDUKOLTAM ÉPP…

Magamban bandukoltam épp, A hullámok tánca felett

Mint felhő, mi lomhán lebeg,
Majd magával ragadt odébb
Egy aranyló nárcisz sereg:
A tó mellett, a fák alatt,
Táncuk a szellővel szaladt.
Túltündökölték a tavat;
Költő csakis vidám lehet,
Ha ilyen csapattal vigad;
Bámultam, nem sejthettem ott,
Pompás látványuk mit hozott:

Csak úgy ragyogtak szüntelen, Imígy kidőlvén, ágyamon,

Mint Tejúton a csillagok,
Tovalibbentek végtelen
Vonalban, hol a part tocsog:
Tízezret is láthattam én,
Míg táncukat járták üdén.
Míg teljesen üres vagyok,
Lelki szemembe villanón,
Ha áldott magány rám ragyog:
Ép öröm áraszt el, hiszen
Nárciszokkal táncol szívem.

BEVEZETŐ SZONETT

Nővér nem bán zárdában szűk szobát,

S remetének elég, ha zugba tér,
S diáknak tornyocska is belefér,
S vidáman ül rokkához lány, nohát,
S szövőszékhez takács; s úgy röppen át
Magas hegyet a méh, hogy csúcsra ér,
S gyűszűvirágban hosszan döngicsél.
Valójában, ha a börtön saját
Választásunk, már nem börtön; de tény:
Engem sokféle hangulat között
Szonettbe gyér tenyérnyi tér kötött:
Remélem, más is (mert lesz rá igény),
Kit túl sok szabadság terhel, szerény
Vigaszt talál ott, hol én azelőtt… –
 NE NÉZD LE A SZONETTET…

Ne nézd le a szonettet! Bár alant

Gúnyoltad, méltatást megérdemel:
Shakespeare szívét e kulccsal tárta fel,
S Petrarca sebén enyhített e lant;
Tasso e sípon fújt ezernyi dalt,
Száműzött Camőest nyugtatgatta sok;
Míg vidám mirtuszt hintett ciprusok
Közt Dante látnok homlokán s fakadt
Koronájaként; s szentjánosbogár
Lámpása volt szelíd Spenser előtt,
Majd örömforrás Tündérhon után;
Milton kezében kürtként működött,
S lélekpezsdítő szózatként epedt
Ködszitált ösvényén, s nem eleget… –

A DUDDON-FOLYÓ SZONETTJEI: UTÓ-GONDOLAT

Itt gondoltam rád, társam, vezetőm,

Mint távozottra. – Részvétem hiú.
Lesújt Duddont követvén vén gyanú;
Ha lesem, mi maradt s marad, merőn:
Mindig sodródik a sodrás, midőn
Itt Forma s Funkció örök tanú,
Lehet, mint ember, bölcs s dicső korú,
Hős ifjakként hány elemmel külön
Megküzdünk, mígnem eltűnünk. – Legyen!
Itt épp elég, mi kezünkből fakad,
Hisz rászolgál, hogy később fennmarad:
Lám, míg nekünk csak néma sír terem,
Hitet, szerelmet, reményt majd az ad,
Lásd, többet érünk, mint a sejtelem… –
 Rudyard Kipling:

ÚT AZ ERDŐN ÁT

Zárva az erdőn át az út
Úgy hetven éve már.
Dúlta idő, betemette eső,
És nincs, aki tudja tán,
Hol volt az erdőn át egy út,
Mit már pagony borít.
Ma rajta virít sok hanga, csalit,
Gyér szellőrózsa-híd.
Csak az őr látja, itt,
Hogy gerle meglapult,
Sőt borz szedi lépteit,
Hol volt az erdőn át egy út.

Mégis, ki erre jut

Nyári késődélután,
Míg éj szele bujt pisztrángtó-odút,
Hogy csak füttyent a vidrapár
(Emberről nincs, ki tud,
Alig jár erre más),
Már hallja is épp, egy ló hova lép,
Libben harmatos alj-suhogás,
Szüntelen masírozás
Ködös magányba fut,
Bár, mikor köztudomás
Az a vén elveszett út...
Ám az erdőn át nincsen út.
 HA…

Ha észnél vagy, mikor már megzavartan

Neked mindenki más fejvesztve ront,
Ha egyedül te bízol önmagadban,
De kétségeiket elfogadod;
Ha vársz, és nem fáraszt, hogy várni kell még,
És hazudtoltan hazugság se vonz,
És nem gyűlölködsz, ha utálnak is rég,
S nem tűnsz túl jónak, s túl bölcsen se szólsz:

Ha álmodsz – és az álom mégse ámít;

Ha gondolkodsz – de nem célod a szó;
Ha Diadallal, Sorscsapással állsz itt,
És mind a kettő ugyanúgy csaló,
Ha mondandód az értelmétől eltér,
Sőt csibész azzal ostobát hitet,
Vagy látod, hogy megtört, amiért éltél,
S ha belegörnyedsz is, felépíted:

Ha mindent felhalmoztál s mégse kérdés,

Pénzfeldobásra vetsz kockázatot,
És vesztesz, és elölről kezded így, és
Veszteségedet szó nélkül hagyod;
Ha szíved, ínad képes vagy tüzelni,
Ha rég elhagytak is, maradsz makacs,
És kitartasz, ha már benned sincs semmi,
Csupán végső Parancsszavuk: „Kitarts!”

Ha érdemed a tömegeken áthat,

Sőt királyok közt is – közkincs marad,
Ha már ellenfél és barát sem árthat,
Ha számolnak veled, bár nem sokat;
Ha kitölt a kibírhatatlan percig
Hatvan másodperc-hossznyi távfutam,
Tiéd a Föld és mind, mi benne rejlik,
Sőt – annál is több – Ember leszel, fiam!
 WILLIAM FAULKNER:
NYÁRFA
Mért dideregsz amott
A fehér folyó s az út között?
Nem fázhatsz, ha
A nap fénye rólad álmodik;
És mégis simulékony karod az égbe tárul
Felhőkért rimánkodsz, hogy karcsúságodat
rejtsd.
Fiatal lány vagy,
Elragadtatott szerénységben reszketsz,
Fehér pártatlan lány vagy:
Elvették erőszakkal nemrég a ruhádat.
ÖTVEN ÉV UTÁN
A háza néptelen s a szíve agg,
Visszhang és árny se csap be mást, csak őt,
Vaksi és görbe ujjain, ha köt:
Hálókat, melyek mit se tartanak.
De mennyi férfikar dicsérte, csak
Lebegtek érte, mint fehér madár:
Több koronát is fonhatott haján,
Karjai, mint Boszorka Aranyak.
Tükre mind tudja hány tanúja volt,
Mert tőlük álmokból álmokba kelt,
S meglágyult előttük, míg fürtöket
Font. Ifjak szívét behálózta ott,
Vakon követték, mint csepp illatot,
Mi csapdaként ölelte létüket.
SZAPPHÓI
Íme hát: nem száll a szememre álom.
Reszkető hajjal s a fehér kezével
Eltaszít, és melle is, ajka is vas,
Rám is ekképp néz.
És ha már álom nem igéz, leszáll egy
Látomás a nyugvó homlokomra,
Hófehér szép Aphrodité kibontott
Szűzi hajával.
Vonja őt gerlék lila csőre szépen,
Vágy se búg, s mind dúdol, amíg suhannak
Leszboszig, szárnyas tipegő Szerelmek
Érte szipognak.
Hátra nem néz ő, oda, hol dicséri
Még kilenc hű múzsa Apolló báját,
Mint kilenc korinthoszi oszlop: ódák
Esti időkben.
Nem figyel, hány leszboszi csók becézi
Gyönge ajkukat, dalolón az ittas
Énektől, míg Ókeanída láb sok
Csillan a fényben.
Zúg előtte bús zokogása meddő
Nőknek és sok szárnysuhanás dörög fenn,
Míg elűzött léthei nők homálya
Alkonyatot mos.
 L'APRÈS-MIDI D'UN FAUNE
Követem zengő fákon át
Álomvert arcát, fürtjeit,
S buja térdeit, mint csodált
Csillogó vízfolyást, vagy mint
Szerelem-terhes levegőn
Mélán özönlő ősz avart,
Megáll: és máris gyászba tör,
Lerázva bomló, dúlt hajat
Arcát fedné és nem szemét - -
Gyorsan szikrát szór, úgy tekint,
Vagy vadméhként, ha szárnyra kélt
Édesen, és túlzásba szít
Csókolva ajkam és nyakam.
Sodródva táncol fákon át
Ingó karjával, untalan
Árny tarkítja, szél is honát
Kerek mellén találja. Majd
Kéz a kézben járok vele,
Zöld éjszakán, ezüst nyugat
Csillagain, szellem-keze
Ringat halványan, s megpihen
És csöndes mezőn szunnyad el - -
Csillagok álmán álmodik.
Van egy névtelen vágyam: bár
Megnyugtatná éjféli dél,
Hol suttog a magányos ár
A holdhomok fehér színén,
Forognak szőke táncosok
A fáradt hold fényei közt
Sóhajtó fákon át, s ragyog
Hajuk, mit harmat gyöngyözött.
Karjaikat, homlokukat
Szirmaikat úsztatja szél,
Megannyi gally az ár alatt;
És egyszerre új hang beszél
Tompán, mint pár ősz mélyharang
Zúg, táncolnak meztelen - -
A föld szíve reped, de csak
Hogy új forrás, tavasz legyen.
 #napishakespeare (saját fordítás):

The Hungarian Daily

SHAKE-SPEARES

S O N N E T S. Neuer before Imprinted.

– I. évfolyam, 1–4. szám, 2019. 07. 14., 2019. 07. 28., 2019. 08. 11., 2019. 08. 25. –

Custom for Oberon by Inigo Jones (Ben Johnson: Oberon the Faery Prince, 1606)
http://jeannedepompadour.blogspot.com/2012/04/costumes-by-inigo-jones-and-bernardo.html

„IMLH”, 2019