You are on page 1of 84

☛ ✓✔✕✖✗ ✘✙✚❝✛✜✢ ✣ ✤✖✦ ✧♦✚ ✛★✩ ✣ ✦✪✦ ✫✬✭ ✣ ✓ ✔✮✯ ✰✱✬










✏✑

✲❡✴❡✸✹❡✐ ✺❛✻✸❡✈á✴

❘✼✽✿❀❁✼❂ ✽é❁✽❃❄❃✽é❂ ❅ ❁❅❇❈❉❀❊ ❋❀❍■❂❀❏❅❉


❆ ❱ ✁ ➪ ● ✂ ❚ ✥ ✄ ✁ ✥ ✄ ☎ ✄ ✆ ✝ ✞ ✟ ✠ ✄ ● ✞ ✡ ❚ ✄ ✝

▲▼


P









❩❨






❴❬










❴③
ó


P


❤❜



❥❣

















➌r➄s➍①➎➏ → ➣r➏➄↔➍➎① ➀➁ss♣① ➂➁➃➄s ❧♠♥♣qrsrt✉✇②r①

➱❽➉❷❻❷⑥⑥➐➇❷❻ ➅⑦ ↕❻❼⑥⑦❺⑥⑦⑧➐➆❾➙ ➅ ➆❾➇❿❾❽ ❾➈❾❹⑧➇❸❽➉ ④⑤⑥⑦⑧⑤⑨⑩ ⑩❶❷❸❹❺

❾ ➑➒➓ ➈❺⑨❸➇❸➔⑩⑨ ⑥⑦❼⑨➇❸⑨⑧❾⑧❸⑥❼❻ ➋❷⑨❷❹⑧➊⑥➐➇❷ ➆❼⑦➇❾⑨❼➆ ❻❺❷➆❷⑨❻❷➉➊ ❾⑨❾❻➋❾ ❻❼❽❾⑨⑨⑦❸⑧❼❹❿❼❻


ELŐSZÓ

Tisztelt Olvasó!

Nem szabad szégyellni ma- és a felfedezés örömét, amellyel új valóságokba léphe-


gunkat, amiért még felnőtt fejjel tünk be. A játék átalakítja az énünket, összetettebbé,
is szeretünk játszani. A pszicholó- fejlettebbé formál, a képességeink ismeretlen szintjeit
gia szakértői már régóta kutatják, segít meghódítani, így többé válunk korábbi önma-
miért is akarunk újra és újra bele- gunknál. Ezt a magabiztosságot pedig visszahozzuk
feledkezni valami valóságtól elru- magunkkal a mindennapok valóságába. A játék te-
gaszkodott, gyerekesnek beállított hát, akár verseny, akár szédülés, utánzás vagy a vé-
tevékenységbe. A Csíkszentmihá- letlen feletti uralom igézete, megerősít bennünket.
lyi Mihály nevével fémjelzett flow-élményt mindany- Minél összetettebb, ez annál inkább igaz.
nyian átéltük már. Ez az az érzés, amikor elmerülünk A társasjátékok létezésének legrégibb bizonyíté-
valamiben, amit épp csinálunk, sőt, szinte eggyé vá- kai az ősi Egyiptomból származnak. Egyes kutatók
lunk vele. A valóság teljesen megszűnik körülöttünk, szerint az első változatok már 9000 évvel ezelőtt, a
boldogan feloldódunk az áramlatban. vadászok és gyűjtögetők letelepülése idején születtek.
A játéknál maradva, Csíkszentmihályi egyik Az ember bizonyíthatóan már ilyen régóta játszik. De
könyvében négy típust különböztet meg. Eltekintve minden magasabban fejlett állat is játszik, a kutyák,
a hosszabb tudományos magyarázatoktól, elég annyi, a jegesmedvék vagy akár a polipok. Az ember és az
hogy a játékoknak saját szabályai és céljai vannak, állat belső késztetésből fakadóan eszik és szaporodik.
és jellegükből adódóan eltávolítanak bennünket a És játszik. Játék helyett az állatok vélhetőleg tehetné-
mindennapok valóságától. E szabályozottság révén nek valami hasznosabbat is: kereshetnének táplálé-
könnyebben megtalálhatjuk az örömöt a tevékeny- kot, búvóhelyet. Építhetnének fészket, menekülhet-
ségünkben. nének, udvarolhatnának, röviden: fenntarthatnák a
Az első típus a verseny jellegű játékok, ahol a ben- fajukat. Az embernél a túlélésért folytatott harc már
nünk rejlő képességeket a verseny segít kibontakoz- nem olyan kemény. Ezért egyesek akár egy fél napot
tatni, de sokat tanulhatunk az ellenfelünktől is, míg is eltöltenek mondjuk az Eclipse elnevezésű játékkal,
csapattársunkkal az együttműködés nagyszerűségét és azt képzelik, hogy meghódították a világűrt. Ilyen-
élhetjük át. A második csoportba a szerencsejátékok kor felmerül a kérdés, hogy játékkal pocsékolták el az
tartoznak, amelyek a kifürkészhetetlen jövő feletti idejüket, cselekvő és szellemi erejüket. Éppen ezen
uralom illúzióját teremtik meg a számunkra, azaz, ellentmondás miatt jöttek zavarba a neurológusok,
hogy uralkodhatunk a sors szeszélye fölött. A har- pszichológusok és szociológusok. Az állatok az éle-
madik típusba a „szédülés” tartozik, a tudat megvál- tüket kockáztatják, az emberek elpazarolják értékes
toztatásának lehetősége, amelyet egy körhintán vagy erőforrásaikat, csak hogy egy látszólag céltalan tevé-
körjátékban éppúgy átélhetünk, ahogy egy vidám- kenységet folytassanak. Ha azonban a játék valóban
parkban. A negyedik játéktípusba az utánzás tarto- fölösleges lenne, az evolúció már régen kiirtotta vol-
zik, a fantázia, a tettetés, a színlelés, annak eljátszása, na a játékösztönt. Ez ahhoz a feltételezéshez vezeti a
hogy mások, többek vagyunk önmagunknál. kutatókat, hogy a játéknak van rendeltetése. További
A tudósok szerint ezekben az áramlattevékenysé- kérdés azonban, hogy mi lehet az? E havi címlaptör-
gekben az a közös, hogy lehetővé teszik a kreativitást ténetünkben erre keressük a választ.

Tartalmas időtöltést kívánva, üdvözlettel:

Koszó-Stammberger Kinga

19/03 g 3
❚❆✆❚❆✝❖✞ ✞➪✆✟✠✡☛
❈✬▼▲✭✮✯➱▼✭

☞③✌✍✎✌✏✌❡✑
❞✒✔✎✗✚✱ ✑✒ ✒té❡✓✔✓❡✱✕✍✖✗t✕✌✍✎✌✏✕③✌✍✎✌✏✳✘✒✏✕tö✏té✙✌✚
t✔③✓tt✕❡✍✌t✔③✌ttá✕t✒✎✚ ✒ ❡✓✙✎✕✎✔③✌✍✌❡❡✌✚✱ ✌✚ ✑✒ ✌✍✛✕✑✙✕✚✒✙❡✓✜❡✒③t✕❡á✓♦✕✲
t✔③✓tt✕❡✛✒③✕té✔áö✚ ❞ ✌t✳✢✌t✣✚ ✕ ✑❞ ✓✙✲
❡é❦❦✌✙✍✖é✏t✤✘✖✏✌✑✚✖❡ ✕③✌✍✎✌✏✖❥✥✦✧★★✩✪✫✍ö♦ött✤

✰✴✵✷✸✷✺✻
✼✽r✾✿②❀♠❀❁✽s❂❧ s❃s❁✾❄✾s❁✽❅
❜✾✿❄✐ ❇ ❂r ü
❝❑❧◆✽✈❀❧◆✾❧r✾ó✿✿✾❄◆ ❧❉ ❊❀❣②❜✽r✾❋
P ✿✐❄ ●❍■❏
❉✾❁❀✿❜✾✿
❧❀❧❂❣◗❙❑❧ ❧s❂♠✾❁◗❘♣♣❂❧
❊ ❂◆ ❃ ❧ ❂ ❧❂✿❄❂❁❃❅◆
❣♠❑❣s❀s❂♠✈❀❧
②✾✿♥❀✿◆❀s✾❯✽◆s❁✽s❉♠✐✿◆♠✾❉
✾❛❱◗s❁✽❁✾❇❜✾✿
✹ ✶✁✂✄☎
●❊❖❙❩❑✆P✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳✽
Ú❥❞♦✝sá❣♦❦ ✥s ✥r❞❡❦❡ss✥❣❡❦
❛ ✞✉❞♦♠á✝② ✥s ❛ ❦✉✞❛✞ás ✟✐❧á❣á❜ó❧

❈✠▼▲❆P❚➱▼❆
❏✡t☛☞ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✷✌
❉✐❣✐✞á❧✐s ❦♦r✉✝❦❜❛✝ ✥♣♣❡✝ ❛ ✞árs❛s✲
❥á✞✥❦♦❦ ✍r✟❡✝❞❡✝❡❦ s♦❤❛ ✝❡♠ ❧á✞♦✞✞
✝✥♣s③❡r✎s✥❣✝❡❦✳ ✏❛❥♦✝ ♠✐✥r✞ ❥á✞s③✐❦ ❛③
❡♠❜❡r❄

❘■P❖❘❚❖❑
❯✑✒✓➪✔
❚☛✕t✖✗✖t✤ ✗✖✘t✙✚✛t✜✕✡✚ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✌✷
✢❛s③❦♦❦✱ ♣♦♠♣ás ❥❡❧♠❡③❡❦✳ ✣❡❣✞✍❜❜✲
⑩ ❶❷❸❷❹❺❷❻ ❼❽❾❹❷❶❿❸ ❼➀❸❻➁➁➂❽➃❻➃❼❽❻ s③✍r ❡③ ❛ ❦✥♣ ✥❧ ❛ ✦❡❥❡❦❜❡✝ ❛ ✟❡❧❡✝❝❡✐
✢í✟❡s ♠❛s③❦♦❦✱ ✟✐❞á♠ ❡♠❜❡r❡❦✱ r❡✝❡s③á✝s③ ♣♦♠♣❛✳ ❍ús❤❛❣②ó❦❡❞❞❡✝ ✥r ✟✥❣❡✞ ❛ ❦❛r✝❡✟á❧ró❧✱ ✥s ❜ár ❛③ ✐❣❛③sá❣ ✝❡♠ ❥ár
r❡✝❞❦í✟ü❧✐ á❧❧❛♣♦✞ ❛ ❣♦✝❞♦❧á❦ ✥s ❧❛❣ú✝á❦ ✟ár♦sá❜❛✝✳ ➄➅➆➅➇➈➅ ❛♣r❛❥❛✲✝❛❣②❥❛ ✟í③r❡ ♠❡ss③❡ ❡✞✞✧❧✱ ❦✐❞❡rü❧✱ ❤♦❣② ❛ ✦♦r♠á❜❛
s③á❧❧ ❡❣② ✞❡❧❥❡s ✝❛♣r❛✳ ➉❡♠✉✞❛✞❥✉❦ ❛ ❛③ ✥✟ ❡❣②✐❦ ❧❡❣✝❛❣②♦❜❜ ü✝✝❡♣✥✞✱ ❛♠❡❧② ✧s✐ ✍✝✞✍✞✞ ✞❛r✞❛❧♦♠ s♦❦❦❛❧ ♠✥❧②❡❜❜r✧❧
❤❛❣②♦♠á✝②♦❦♦✝ ❛❧❛♣✉❧ ❡r❡❞ ✥s ♠❡ss③❡❜❜r❡ ✟✐s③

➊❾➋❸❷➃❿❾❼é❹➃
❽ ➊❽❾❹❽➁➁➂➀➁❾❽ ★❯✩✑✪✫✒
✢❛ ♠ár ❦✍③✞✉❞♦✞✞✱ ❤♦❣② ❛ ❦✍❧✞✧✱ író✱ ❑✬✚✚✡☞ ▲✬✭✮✚ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✯✰
❦✥♣③✧♠✎✟✥s③✱ ❧❛♣s③❡r❦❡s③✞✧✱ ✞✐♣♦✲ ❮ró✐ ✥s ❦✥♣③✧♠✎✟✥s③❡✞✐ ✥❧❡✞♠✎✟❡ r♦♣♣❛✝✞
❣rá✦✉s ✥s ♠✎✦♦r❞í✞ó ➌➍➎➎➏➐ ➑➍➒➓➎ ❥❡❧❡✝✞✧s✱ ♠✉✝❦ássá❣❛ ❛③ ❡❣✥s③ ♠❛❣②❛r
➔→◗◗➣↔→↕❃➣➙ ✥❧❡✞♠✎✟❡ ❥❡❧❡✝✞✧s ↔ ❞❡ ❛✟❛✝✞❣ár❞ ❧❡❣✝❛❣②♦❜❜ ✞❡❧❥❡sí✞♠✥✝②❡
✝❡♠ ✟♦❧✞ ♠✐✝❞✐❣ í❣②✳ ❮rás✉✝❦ ❛✝✝❛❦
❥ár ✉✞á✝❛✱ ❤♦❣② ♠✐❧②❡✝ ✦♦❧②❛♠❛✞♦❦ ❇✴✵✩Ó✸✴✒
❜❡✦♦❧②ás♦❧✞á❦ ♠✎✟✥s③✐ ♣á❧②á❥á✝❛❦ ❆ ✹✖✻✮✼✛✾☞✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✰✰
í✟✥✞ ✥s ❛✝✝❛❦ ♠❡❣í✞✥❧✥s✥✞ ❍❛ ❛ ❜❡♣♦r③ás✞ ✟✥❣③✧ r♦✟❛r♦❦ ❦✐♣✉s③✲
✞✉❧✝á✝❛❦✱ ❛ ✿✍❧❞✍✝ ❥❡❧❡✝❧❡❣✐ ✦♦r♠á❥á✲
❜❛✝ ✝❡♠ ♠❛r❛❞❤❛✞✝❛ ✦❡✝✝ ❛③ ✥❧❡✞

❘❖❱❆❚❖❑
⑩❸➀❸é❾➃é❼❷❸➃
❀③❡r❦❡s③✞✧s✥❣✐ ❡❧✧s③ó✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳❁
❾➋❶❽❾❶❻❸❿➛
✣❡✟❡❧❡❦ ❂ ✐♠♣r❡ss③✉♠✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳❃
➜✐❡♠❡❧❦❡❞✧ s③❡r❡♣ü❦ ❡❧❧❡✝✥r❡ ❅❛♠♣✉s ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳❋◆
❛ ➝➅➞➓➟➠➡➐ ✟✐❧á❣❛✱ s♦❦✦✥❧❡✲ ✏✐❧á❣♣♦❧❣ár ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳◗◆
s✥❣❡✱ ❤❡❧②③❡✞❡ s♦❦❛❦ s③á♠ár❛ ❲❧✧③❡✞❡s ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳ ✳◗❋
✐s♠❡r❡✞❧❡✝✱ ♣❡❞✐❣ ♠❡❣✐s♠❡✲
r✥sü❦✍✝ ❦❡r❡s③✞ü❧ ❛ r♦✟❛r✟✐✲
❧á❣ ✦♦✝✞♦ssá❣❛ ✥s ✟✥❞❡❧♠❡ ❳❨❬❭❪❫❴❵❢♥q ✈✇①①④ ⑤⑥⑦⑧✇⑨
á❧✞❛❧á❜❛✝ ✟✥✟❡ ✐s ✝❛❣②♦❜❜
❤❛✝❣sú❧②✞ ✥s ✦✐❣②❡❧♠❡✞ ❦❛♣❤❛✞

✶ ✁✂✄ ☎ ✺
L E V É L Háborús Budapest 1945 januárjában:
katonák állnak a hóban a II. világháború
utolsó hónapjaiban a romos Belvárosi
Nagyboldogasszony Főplébánia-templom
mögött, a felrobbantott Erzsébet híd
pesti hídfőjénél

KÉPJEGYZÉK OLDALSZÁM
Tisztelt Szerkesztőség! SZERINT
A MÁSODIK Elhelyezkedés a layoutban: b. = balra,
j. = jobbra, f. = fent, k. = középen, l.
Nagy rajongója vagyok a GEO SZTÁLINGRÁD
Csak kevesen tudják, hogy Budapest 1944–1945-ös
= lent
Magazinnak, és már hosszú ide- ostroma a legvéresebb városostromok közé sorolható.
Budát történelme során tizenhatszor érte támadás,
de ezeken belül is a II. világháborús volt a legvéresebb. CÍMLAP
je előfizetője is. A sokszínűsége Ellentétben a korábbi ostromokkal, melyek során
döntően a Várhegy birtoklásáért folytak a harcok, Getty Images: (nagy fotó); Getty
és ismeretterjesztő tartalma az,
a II. világháborúban az egész város csatatérré vált.

ÍRTA: UNGVÁRY KRISZTIÁN


Images: j. f.
TARTALOMJEGYZÉK
ami elsősorban vonzóvá tette 19/02 g 23

Getty Images: 4. f.; Shutterstock: 4. l.;


számomra. Egészen eddig még Getty Images: 5. f.; Pécsi József/Petőfi
BUDAPEST OSTROMA – 2019. februári szám címlaptörténete Irodalmi Múzeum Kassák Múzeuma
nem írtam ehhez hasonló levelet,
jóvoltából: 5. k.; Shutterstock: 5. l.;
de a korábban megjelent olvasói GEOSZKÓP
megnyilvánulások alapján úgy Korábban említettem, hogy vezetességeiről, hiszen szemet Northfoto: 8/9.; Profimedia: 10/11.;
Northfoto: 12/13.; Shutterstock: 14.;
gondoltam, hogy ezen a fórumon régóta előfizető vagyok, így lehe- gyönyörködtető látványban lehet Shutterstock: 15. f.; Profimedia: 15. l.;
megoszthatom Önökkel a véle- tőségem van arra, hogy szélesebb részünk itthon is, nem feltétlenül Shutterstock: 18.; Shutterstock: 19. f.;
Shutterstock: 19. l.; Getty Images: 20. b.
ményem. skálán szemléljem a már megje- kell ezért külföldre utazni. Vagy f.; Shutterstock: 20. k. f.; Getty Images:
A GEO a világ szinte minden lent lapszámok témáit. Ennek kö- mi a helyzet hazánk történel- 20. j. f.; Getty Images: 20. k.; Getty
Images: 20. b. l.; Shutterstock: 20. k. l.;
tájáról közölt már tartalmas és szönhetően rendelkezésemre áll mével, azokkal az események- Shutterstock: 20. j. l.;
érdekes beszámolókat. Címlap- a 2016-os szám, amelynek vezető kel, amelyek megváltoztatták CAMPUS
történetben szerepelt már India, anyaga Budapest gyógyfürdőivel nemzetünk sorsát. Milyen volt Istock/Getty Images: 22.;
A JÁTÉK
Izrael, Kína, Hollandia, Ausztrá- foglalkozik, vagy a legaktuálisabb a magyarság hitvilága régen, és Getty Images: 25.; Getty Images: 26.;
lia, Kuba, Svédország, Görögor- példát említve, Budapest ostro- milyen most, vagy a szokásaink, Shutterstock: 27.; Getty Images:
28/29.; Getty Images: 30. f.; Shut-
szág, Thaiföld… csak néhányat mát is feldolgozták már. Tehát a amelyeket csak mi értünk igazán. terstock: 30. l.; Getty Images: 32/33.;
említve közülük. Sokszínű és ér- kifogásomat módosítanám, hogy A történetek, legendák, hagyo- Shutterstock: 34.; Shutterstock: 35.;
Shutterstock: 36. f.; Getty Images: 36.
dekfeszítő már így listába szedve fővárosunk tekintetében készült mányok és népszokások, amelyek l.; Shutterstock: 37.; Getty Images:
is. Ugyanakkor némiképp hiányt már anyag hazánkról különböző generációkon át öröklődtek és 38.; Shutterstock: 39.; Shutterstock:
érzek ebben az egészben. Talán témakörökben. terjednek azóta is szájról szájra 40.; Getty Images: 41.;
VELENCEI KARNEVÁL
így felsorolva Önöknek is feltű- Ugyanakkor én hiányolok a magyar családokban és baráti Getty Images:42/43.; Getty
nik. Igen, mi a helyzet kicsiny egy átfogó beszámolót Magyar- társaságokban. Miért ne olvashat- Images:44/45.; Shutterstock: 46.;
iStock: 47.; Getty Images: 48.; Getty
hazánkkal?! országról, példának okáért a ne- nánk a magazinban nemzetünk Images: 50/51.; Getty Images: 52.;
kiválóságairól, hőseiről vagy ép- Profimedia: 53.; iStock: 55.;
KASSÁK LAJOS
pen azokról, akik miatt szégyen- Rónai Dénes/ Petőfi Irodalmi Múzeum
International
Brands and kezünk kell, vagy akik az ország Kassák Múzeuma engedélyével: 56.;
Licenses
MAGYAR KIADÁS haragját vonták magukra. Kassák Lajos: 57.; Wikimedia Com-
G+J International Magazines GmbH FŐSZERKESZTŐ: Koszó-Stammberger Kinga mons: 58.; Pécsi József/Petőfi Iro-
KIADJA: Ringier Axel Springer Magyarország Kft.
1122 Budapest, Városmajor utca 11.
Biztosan mindannyian átél- dalmi Múzeum Kassák Múzeuma
International Brands and Licenses
TELEFON: (+36-1) 488-5700
Am Baumwall 11, 20459 Hamburg / Germany E-MAIL: geoszerkesztoseg@ringieraxelspringer.hu tük már azt, amikor az utcán egy jóvoltából: 59.; MA versek/Dékei
INTERNET: www.geo-magazin.hu Kriszta jóvoltából: 60.; Kassák Lajos és
Phone: +49 40 3703 6331, Fax: +49 40 3703 5867 FELELŐS KIADÓ: Dr. Bayer József
TERVEZŐSZERKESZTŐ: Képe Judit bizonyos idő elteltével feltekin- Moholy-Nagy László/Petőfi Irodalmi
KÉPSZERKESZTŐ: Schwang László
Websites: www.guj.de and www.guj-international-
brands.com
HIRDETÉSFELVÉTEL:
TELEFON: (+36 1) 488-5700/1281
tünk az épületekre és csak abban Múzeum Kassák Múzeuma jóvoltából:
63.; Fortepan/Hunyady József: 64.;
FAX: (+36 1) 488-5775
E-MAIL: onlinehirdetes@ringieraxelspringer.hu a pillanatban tudatosul bennünk, Fortepan/Hunyady József: 64.;
Előfizetéssel, megrendeléssel kapcsolatos információk a
+36-80-202-112-es helyi tarifával hívható telefonszámon (mun-
kanapokon). Megrendeléseit leadhatja interneten keresztül
hogy séta közben szinte végig a BEPORZÓK
a www.lapot.hu, oldalon vagy elküldheti
földet bámultuk. Kijelenthetjük, Shutterstock: 66/67.; Getty Images:
az ugyfelszolgalat@ras.hu e-mail címre is.
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. 68/69.; Shutterstock: 70/71.; Getty
This LICENSE PRODUCT is published under license
from G+J International Magazines GmbH. The
Telefonszám: +36-40-56-56-56
ELŐFIZETÉSI DÍJ: egy évre 8450 Ft, fél évre 4225 Ft
hogy elég kevés figyelmet szente- Images: 72.; Shutterstock: 73.;
TRADEMARKS/URLS are intellectual property of
NYOMTATÁS: Ipress Center Central Europe Zrt.
2600 Vác, Nádas u. 8. lünk a minket körülvevő épület- Shutterstock: 74.; Kovács-Hostyánszki
G+J International Magazines GmbH. FELELŐS VEZETŐ: Borbás Gábor Anikó: 75. b. l.; Shutterstock: 75. j. f.;
MEGRENDELÉS SORSZÁMA: 182382
NYOMTATÁS IDŐPONTJA: 2019/8. hét
csodáknak. Az ország építészeti Shutterstock: 76.; Shutterstock: 77.;
ÁRUSÍTÁSBAN TERJESZTI: Lapker Zrt.
s egyéb terjesztő szervek remekművei is megérnének egy VILÁGESEMÉNY
ISSN: 1787-2723 Infografika: Hugues Piolet 78/79
Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon,
akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által misét! Bizonyos vagyok benne, VILÁGPOLGÁR
személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben
megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat
megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Ringier Axel
Springer magyarországi érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok
hogy számosan érdeklődve ol- Schneider Kinga szíves jóvoltából: 80.;
82. OLDAL
feldolgozását is végzik (Ringier Axel Springer Magyarország Kft., Blikk
Kft., AS-Nyomda Nyomdaipari Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük,
akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet.
vasnának róla. Wikimedia commons: b. f.; Shut-
Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik
köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok
helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Az adatkezelésre
TÓTH GÁSPÁR, terstock: j. f.; Shutterstock: b. l.; Shut-
vonatkozó rendelkezéseket az Előfizetői Üzletszabályzatban találja,
www.lapot.hu-ra oldalon. BUDAPEST terstock: j. l.;

6 g 19/03 Várjuk kedves olvasóink észrevételeit a geoszerkesztoseg@ringieraxelspringer.hu címre!


✤ ✁✂✄☎
✘✆✝✝✞✟✘✠✡✡✒
❆ ✥✆✝➪✞ ▲✟✠❨✡☛☞✌✣ ❱✍▲➪☛❆

✒♦✕✕✎✏✑✒✓✔
✛✢✛✕♦✕♦♦✖✗✏♦✦✧✒★
✘✙♦✖✔❡✘✙é✕✙✧✩❡✓✪✢✫✬✜
sé✔❡✦s❡✢✮é✤t✪✖❡✔✛✩✛✕ ✚✛✔✗✛t✔ ✔❡✕❡✜t✖ ✒✓é✏✱✕✔ö✓é✖✭✖✔
❡✢✤❡✓❡✔öss✔
✪✜✫ ✎★✭✑✜✒♦✕✕✛✤✒✑✲✱ ✛
✤♦✒✧✙té✦t✤✧❡✦✔s✛✢✖❡✕
✦♦✒✔ ❣ ✕✑ ✕✛ ✛✔ö ✕ö ✖♦✕
✏✑✒✓✔♦✛✕♦✜✘✖✛✙❡✦✰❡✖s✪✜✮❡✓❡✔✒ ✓✑✦t✯✛✢✕t✖ ✜❡ ✑✜✜✛✔✛t✖✛✔✳✛✔✛✖
✢❡✮✈★ ✗✘✖s✛

✽ ✶✁✂✄☎
✶ ✁✂✄ ☎ ✾
✶ ✁ ✂✄☎✆✝
❊③❡✝ ✞ ✟✠✡☛☞✞t♦✌ ✍❡☞✎ét❡☞❡✝ ✏ét ✌③✞✑✎✞✌✟❛✏✞
✌③é✒✌é✓❡ ✟♦✝t✞✏♦③❛✏ ✏❛ tö✏é☞❡t❡✌ ✌③❛✡✡❡t✑❛✠✔
✟✞✝❜ ✕ ✍❡☞✎ét❡☞t ✖❡✞✝ ✗♦✘❡ ✍♦t♦✓✑✠✍☛✌ ✏é✌③✙t❡tt❡✱
✞✡❛✝t ✞③ ✞✓✞✝✚✌☛✏✞t ✑é✌③☞❡✓❡✌❡✝ ❡☞✎❡✌③t❡tt ✌③✞✑✔
✎✞✌♦✏ ✝②✙☞t✞✝ ✞ ✏✞✡❡✑✠✟✞ t❡✏❛✝t❡✝❡✏❜ ✕ ✏é✒❡✏
❡✓② ✍✞✓②♦✌ ✍❡✟✑☛✠✑❛ ✑❡✓✓❡☞❡✝ ✞ ❲❡✌t ✛☛✌✌❡①✟❡✝
t✞☞✠☞✜✞tó ✢✝❡✒✒ ✟❛✑t♦✏♦✝ ✏é✌③✣☞t❡✏❜ ✕ ✟❛✏✠✏
✌③✞✑✎✞✌✟✤✓é✌ ❛✥❡✦é✝ ✝é✜✞ ❡☞✎❡✌③✙t❛✏ ✞✓✞✝✚✌☛✏✞t✱
✞③ ✞③♦✝✟✞✝ ✑❡✝✥✏✙✎✣☞ ✑❛t✏✞✱ ✜♦✓② ✏ét ✒é☞✥✠✝②
❡✓②✣tt t✧✝✦ö✝ ✍❡☞✱ ✑✠✞✥✠✌☛☞ é✒✒❡✝ ❡☞☞❡✝tét❡✌
♦☞✥✞☞♦✝ ✜❛✠✝②♦③③♦✝ ✞ ✒♦✡✒✠✌ ❸✍❡✦✥✙✌③➈

✶ ✁✂✄ ☎ ✆✆
❆ ✞í✟✠ ✡ö③é☛☞✌ ✍✎✏é✡é✟ ✑✒✓✑❡✔✒✌ ✕✖✗✑✘ ✓✠❡✓♦✙✚✟②✗✠✟
✓✖❡✎☞✓✚✡ t②✠✡♦❡♦✒✘✚✡ ✠ ✛✑t②✙✚☞③✚☞✓ ✕✖✠☛✎✟t ✡ö③✑✒é✲
✗✑✟❜ ❆ ✗✎③✓♦☞í✓♦✓✓ ✙✚☞③ó✜✓ ✑✒✒✑✟é❡✑ ☞✑✙✙✎✡é☛☛ ✟✑✙
☞③✠✗✠✏ ✡ö✟✟②✑✟ ✍✑✟✟✎ ✠ ✡✎✛í✍✚☞✓✱ ✙ét ✠③♦✡✟✠✡ ☞✑✙✱
✠✡✎✡ ✎t✠③✚✟ ✘ó ✐♦❡✙✚✗✠✟ ✍✠✟✟✠✡✱ ✛✎☞③✑✟ ✑③ ✑t② ✎t✠③✚✟
✡✑✙é✟② ✓✑☞✓✑✏③é☞✟✑✡ ☞③✚✙í✓✱ ✠✙✎ ✙✑t✍✎☞✑✒✛✑✓✎ ✠ ✓é❡✏✑✲
✡✑✓❜ ❆ ☞☛♦❡✓✡ö③☛♦✟✓✗✠✟ ☞③✚✒✒✚☞☞✠✒ ✎☞ ✍✚❡✘✚✡ ✠ ✛✑t②✙✚✲
☞③ó✡✠✓✱ ít② ✟✎✟✢☞ ☞③✔✡☞ét ☞✚✓♦❡❡✠

✶ ✁ ✂✄☎✆✝
✶ ✁✂✄ ☎ ✆✝
A TERMÉSZET ÉRTÉK

✁✂✄☎✆✝✞✝✟ ✠✡☛✄✞✆☞✂ ✡☛✌✄✄✡✍ ✎✂✏✞✝✟ ✑✁ ✠✒☛✍✓✝✟ ✟✔✝✕✁✡✔✄✖ ☛✡✝✗✘✙✒✏✌


✄✞☞✂✔✄ ✑✁ ✟✚☛✄✚✆✞☛✔✁ ✑✆✄✑✟✡✔✄✛ ✜✡✙✢✄✓✝✟ ✣✡✙✑✆✄✡✝✔ ✂ ✄✡✆✣✑✁✏✡✄
✣✘✟✒✍✑✁✑✄✖ ✤✆☎✥☛✑✣✞✔✄ ✦✂☛✂✣✔✝✄ ✠✡☛✄✞✆✝✔ ✂ ✣✡✙☎☛✍✞✁✔ ☛✡✎✡✄✌✁✑✙✡✟✡✄✖
✣✡✆✄ ✧✡ ✔✁ ✄✡✎✡✄✁✏ ✟✒✆✝✗✡✏✡✄✡✍ ✣✡✙★✦✞✁✞✑✆✄ ✑✁ ☞☎✥✥✞ ✄✑✄✡☛✑✑✆✄✩
✪✫ ✬✫✭✮✯✰✱ ✲✳✴✵✶✷✴ ✴ ✸✯✹ ✺✴✻✯ ✼✯✵✳✴ ✽✾✭✿❀ ❁❂❃❄ ❅ ✼✳✮✵✯✮ ✷✭❆ ❂✯✮✮❃✴✾❃✻✴❄
ÖKO MAGAZIN
NYUL ZSUZSIVAL
A ZÖLD MINDENNAPOKRA
✁✂✄☎✄✆ ✝✞✟✠✡☎
VASÁRNAPONKÉNT
AZ OZONE TV ☛☞✆✌✂ ✍

Az OzoneTV kiadója a New Wave Media Group Kft. © Minden jog fenntartva.
■✠▲✳➪➪ ✠✟▼❛ ▼❡✕t ✥✒ ✥✍✈✌✎ ❡✎❡t✓✖❡✔ ✒✥✈✥✕✐
✡☛✔✵❡✔ t❡✍❦❡✎③t✡✓✔②✏✓✔②✎✒❡✕❛ ▲✓t ✓✈❡ ✚✰✕✵✰✏ ❘❙ ❚❯❱❲❳❨❩❙❩ ❙❳ ❬❭❪❯❲❳❫❴❨❪❙ ❬❲ ❙
❵❜❝❚❞❢❣❯❫❴❤❫❥❩ ❞❯❣❬❲ ❙❩❣❧❲❫♠ ♣❯❩❯❳q
❡✘② ✥✏t☛✈☛t✌✎✡✓✕♦ ✰✏✰✎✐✕✌t ✥ ✯✎✻✏✍✐✡✰✔❛ ✗ ❫❯❩♣❯❲ ❙❤❞❬❲❳r❩❬❞❲❫❪❯❲❲❳♠
✏✓✎✒✼✍✓✏ ✎✒✌✡✰✍❦✥ ✥ ✍✓✴✓✎❡☛✡❡t✱ ✡❡✘ t✻✵❦✥
✏✼✍✑✔✖✑✒t❡t✔☛ ✥✒ ✰✍②✥✔ ✎✴✰✕t✌✘✥✏✥t✱ ✡☛✔t ✥
☞✻t✌✎ ✈✥✘② ✥ ✏❡✕✓✏✴✌✕✰✒✌✎✱ ✡✓✕☛ ✥ ✴✻✍✒✻✎✰✡✥t✱
✥✵✥t✰✏✥t ✎✒✌✍✍③t ✥ ✏✥✍✐✕☛✥☞❡✍✚✥✎✒✔✌✍✌✎✕✐✍❛ ✟✘②
✰✏✰✎t❡✍❡☞✰✔✰✎ ✥✴✴✍☛✏✌✯☛✐ ✎✒✓✴ ✘✕✥☞☛✏✌t ✥✍✏✰t
❡✒❡✏✖♦✍ ✥✒ ☛✔☞✰✕✡✌✯☛✐✏✖✐✍❛ ◆✒③✈❡✎❡✔ ✌✍✍✥✴③t✰✡
✡❡✘ ✥ ❦✐✒✥✔ ✎✒✌✡✰✏ ✥✍✥✴❦✌✔✱ ✚✰✘② ✥ t❡✍❦❡✲
✎③t✡✓✔②✘✑✕✖✓✡ ☞❡✍☞❡✍✓ ✡✻t✥t ✮ ✥✒ ✰✏✰✎✐✕✥
✎❡✘③t ✥✖✖✥✔✱ ✚✰✘② ✑✎✎✒❡✎✒❡✵❦❡✡ ✡✥✘✥✡❛ ✺✥
t❖✍t❡✍❦❡✎③t❡✡ ✥ ✔✥✴☛ ✯✓✍✰✡✥t ✥ ✍✓✴✓✎✎✒✌✡✰✏
t❡✏☛✔t❡t✓✖❡✔✱ ❡✎t✓✔✏✓✔t ✥ t❡✍❡☞✰✔✰✡ ✘✕✥t✻✍✌✍
✓✎ ✥ ✏✓✴❡✕✔②♦✔ ✵☛✘☛t✌✍☛✎ ✏✰✔☞❡tt☛ ✎✒✐✕✐✵☛✏
✎✒✓t❛ ✗ ✏☛❦✐✒✥✔✰✵✌✎ ✥✒✰✔✖✥✔ ✡✌✕ ✡✌✎✔✥✴
✕❡✘✘❡✍ ✖❡✏✑✈❡t✏❡✒☛✏✿ ✥✒ ✐✕✥ ✎✒❡✕☛✔t ✌✍✍✥✔✵✐✥✔ ✓✍❡t✡✐✵✰t ✴✕✰✴✥✘✌✍✐ t✌✕✎✥✵✥✍✡✻✔✏✖✥✔ ✡☛✔✲ ✎✒❡❡✘②❡✒t❡t✚❡t❡t✍❡✔ ✥ t✻✵✥t✰✎ ❡✍✍❡✔♦✕✒✓✎✎❡✍❛ ✗
t❖✍ ✏❡✈❡✎❡t ✥✍✎✒✰✡❛ ✗ ✏✓✎✒✼✍✓✏ ✡✓✕☛ ✥✒ ✥✍✈✌✎ ✵❡✔✏☛ ☛✎✡❡✕☛ ✥ ✏❡✈✓✎ ✥✍✈✌✎ ✏✰✯✏✌✒✥t✥☛t✿ t❖✍✎❖✍②✱ t❡✍❦❡✎③t✡✓✔②✏✓✔②✎✒❡✕ ✥✏✥✵✌✍②✰✒✒✥ ✥✒ ✥✍✈✌✎t❛➈ ✗
☛✵♦t✥✕t✥✡✌t✱ ✓✎ ✥ ✡✰✒✘✌✎ ✓✎ ✥ ✎✒③✈✈❡✕✓✎ ☞✕❡✏✲ ✕✰✎✎✒ ✡☛✔♦✎✓✘✙ ✖♦✕✱ ✯✻✏✰✕✖❡t❡✘✎✓✘✱ ✡✥✘✥✎ ✡☛✔✵❡✔✚✰✍ ❦❡✍❡✔ ✍✓✈♦ ✰✴t☛✡✥✍☛✒✌✍✌✎☛ ✏✓✔②✎✒❡✕
✈❡✔✯☛✌❦✥ ✥✍✥✴❦✌✔ ❡✘②❡✎ ✥✍✈✌✎☛ ☞✌✒☛✎✰✏✥t ☛✎ ✡❡✘✲ ✈✓✕✔②✰✡✌✎✱ ✯✎✑✏✏❡✔♦ ✡❡✔t✌✍☛✎ t❡✍❦❡✎③t✡✓✔②❛ t❡✚✌t ✥✒ ✥✍✈✌✎✖✥✔ ✍❡✍t❡ ✡❡✘ ✏✰✕✍✌t✥☛t❛ ▼☛✻t✌✔
✏✼✍✑✔✖✑✒t❡t❛ ✗ ✎✥❦✌t✰✡✥t ✑✎✎✒❡✚✥✎✰✔✍③t✚✥t✰✡ ▲✓✒❡✔☞❡✏✈♦✔❡✏ t✙✔☛✏ t❡✚✌t ✥✒ ✓❦✎✒✥✏✌✏ ✰✴t☛✲ ❡✒❡✔ ✎✒✑✈❡✘ ✡❡✘③✕✌✎✌✚✰✒ ☛✔☞✰✕✡✌✍✐✵t✥✡✱
✥✒ ✌t✍✥✘✰✎ ✥✍✈✌✎☛ t❡✍❦❡✎③t✡✓✔✔②❡✍ ✮ ✓✎ ✍✌t✰✡✱ ✡✥✍☛✒✌✍✌✎✥ ✮ ✴✓✍✵✌✻✍ ✥✒ ✰✏✰✎✐✕✥ ✥✍✈✌✎☞☛✘②❡✍♦ ✰✏✰✎✐✕✌✡✥t ❡✘②✎✒❡✕✙❡✔ ✍❡✈❡✎✒❡✡ ❡✎t✓✕❡❛ ◗✎
✚✰✘② ✕✰✎✎✒✻✍ ✎✒❡✕❡✴❡✍❡✏❛ ✟✔✔❡✏ ☞✰✍②✰✡✌✔②✥✲ ☞✻✔✏✯☛✐❦✥ ✎❡✘③t✎✓✘✓✈❡✍❛ ✔❡✡ ✘②✑t✑✕ ✥ ✍❡✍✏☛☛✎✡❡✕❡t❛ ✽
✏✓✔t✱ ✥✚✰✘② ❦✥✈✥✍✍✰tt✱ ✥✍✈✌✎☛ t❡✕✈❡t ✏✓✎✒③t❡✏✱ ✓✎ ✗✍✈✌✎☛ ✎✒✰✏✌✎✥☛✡ ✥✒✰✔✖✥✔ ✔❡✡ ❦✥✈✻✍✔✥✏✱
✴✰✔t✖✥✔ ✷✸ ✐✕✥✏✰✕ ❡✡✍✓✏❡✒t❡t ✥ ✏✼t②✼✱ ✚✰✘② ✓✴✴❡✔ ❡✍✍❡✔✏❡✒♦✍❡✘✿ ✥ ✡❡✘☞☛✘②❡✍✓✎ ☛✵❡✘❡✎③t❛
☛✵❡❦❡ ✥✍✻✵✔☛ t✓✕✔☛❛ ♥✘②✥✔ ✕✓✘❡✖✖❡✔ ✎✒☛✔t❡ Ú✘② ✓✕✒❡✡✱ ✥ ✏✓✎✒✼✍✓✏ t❡✕✚❡t ✕✐ ✕✌✡✱ ✕✰✎✎✒✥✖✲ ✗ ✞✟s✇✎✒❡✕✏❡✎✒t♦ ①④⑤⑥④⑦⑧⑨④ ⑩❶⑥❷⑧⑤❹
✎t✌t✻✎✒✎✒☛✡✖✐✍✻✡✔✥✏ ✎✒✌✡③t✰tt✱ ✚✥ ✈✥✍✥✏☛ t❖✍ ✖✻✍ ✥✍✎✒✰✡✱ ✚✥ ✈☛✎❡✍❡✡ ✥✒ ✐✕✌t❛ ➪❡✕✔✵ P❡☛✘❡✱ ✥ ✥✏✏✰✕ ✥✍✎✒☛✏ ❡✍ ✥ ✍❡✘✘②✰✕✎✥✖✖✥✔✱ ✚✥ ✥ ✏✥✔✥✴✓✔
✏❡✈❡✎❡t ✥✍✻✵t✱ ✡✥ ✥✒ ✥✍✈✌✎✚☛✌✔②t ✓✴✴❖✘② ❡✍✲ ☞✕❡☛✖✻✕✘☛ ❡✘②❡t❡✡☛ ✏✍☛✔☛✏✥ ✥✍✈✌✎✏✻t✥t✐❦✥ ❡✘②✓✕✲ ☞❡✏✎✒☛✏ ✥ t✓✈✓ ❡✍♦tt ✮ ✓✎ ✓✴✴❡✔ ✥ ✔✓✡❡t ✔❡✡✲
③t✓✍☛✏✱ ✡☛✔t ✥ ✘②✰✕✎✏✥❦✌t❛ ✺☛✎✒❡✔ ✥✒ ❡✘✓✎✒✎✓✘❡✎ t❡✍✡✙ ✑✎✎✒❡☞✼✘✘✓✎t ✍✌t✿❸✗✒ ✥✍✈✌✎ ✈✥✍✐✖✥✔ ✑✎✒✲ ✒❡t☛ ✍✥✖✵✥✕❖✘✐✲✈✌✍✰✘✥t✰tt ❦✌t✎✒☛✏❛

❑ö✾✾❀❁✾ ❁❂❃❄❅❆❇❈❉❊❈ó❋
❊ ❈●❉❊❂❍é❂é❋❏
■✞✟✠✱ ✥✡☛ ☞✥t✌✍☛✎ ✏✑✈❡t✏❡✒✡✓✔②❡✏✏❡✍ ❦✌✕ ✥✒ ❡✡✖✕☛✐✏✕✥❛ ✗ ☞❡✏❡t❡✲t❡✔✘❡✕☛
❺❻❼❙❩❽❬❩❬❞❾ t✙✚✥✍✥✏✔✌✍ ✭✛✜✢✣✢✤✦✧✉★ ✤✩✤★✦✪✫✬ ✮ ✥ ✯✎☛✏✐✚✥✍✚✰✒ ✚✥✎✰✔✍✐✥✔ ✮ ✥ ✚③✡❡✏
❙ ❞❢❩❫❬❲ ❵❧❩❿❞ ✏✑✍t☛✏ ✏☛ ✥✒ ☛✏✕✌✏✥t❛ ✳t✍✥✘✖✥✔ ✚✌✕✰✡ ✔♦✎t✓✔✔②❡✍ ✴✌✕✰✎✰✵✔✥✏✿ ✡☛✔✓✍ ✔✥✲
❤❽❬❪❽➀➁❝❩❝❱♠ ✘②✰✖✖✥✏✏✥✍✱ ✚✥ ✍❡✚❡t❛ ✗ ✚✥✍☞✥❦ ✔♦✎t✓✔②❡☛ ✥ ✷✸ ✯❡✔t☛✡✓t❡✕❡✎ t❡✎t✚✰✎✎✒t
☛✎ ❡✍✓✕☛✏✱ ✥ ✚③✡ ✏✑✍t♦t✌✎✏✌❦✌✖✥ ✥✏✌✕ á✹ ☛✏✕✌t ☛✎ ✍❡✕✥✏✔✥✏❛ ✺✥ ✥✒✰✔✖✥✔ ❡✘②
✡✓✘ t❡✕✡❡t❡✎❡✖✖ ✔♦✎t✓✔② ✻✵✈✥✕✰✍❦✥ ✏✑✕✼✍ ✥ ✚③✡❡t✱ ✥✒ ❡✍✘②❡✔✘✼✍ ✮ ✓✎
✡✌✕ ✔❡✡ ✘✰✔✵✰✒✒✥ ✕❡✔✵❡✎❡✔ ✥ ✏✑✍t♦t✌✎✏✌✖✥✔ ✍✓✈♦ ☛✏✕✌✏✥t✱ ✚✰✘② ✥ ✏✑✲
✈❡t✏❡✒♦ ✏✑✍t✓✎✕❡❸✎✴✐✕✰✍❦✰✔➈✥ ☞✰✕✕✌✎✥☛✈✥✍❛ ✗✏✌✕ ✚✥✘②❦✥ ❡✍✚✥✍✔☛ ☛✎ ✥✒✰✏✥t❛
❮✘② ✏✓✎✒✼✍ ☞❡✍ ❡✘② ✡✓✘ ☞☛tt❡✖✖ ✴✥✕t✔❡✕✕❡❛ ✽

✶ ✁ ✂✄☎✆✝
❆ ✁✂✄✁☎✁❡ ✆ ✝✆✞✟✆✠ ✡✂ ✆ ☛☞✌✍✞✄✎✠✄✡❡✁✌✁✝ ✠✁✏✄✡✌✟✁☞✠✤✌
❈✑✒❘✓✔ ✕✖✑✗✕✘ ✄✎✠✄✡❡✡✂ ✥✁✂ ✡✌✞✁✄ ✆ ✄✡✝✍☎ ✂ ✆☎✡✠✄✤☞☛✁✌é

✙✚ ✛ ✜✢ ✙❹ ✛ ❺❻
✣ ✦✧★✩✪✫✬✣✭ ✲❇➁ ✭✧✫✪✰✬ ✭✲✫✧✰✬
✮✯✣✰✧✱✲ ✳✯ ❇✲✯✯❅✣★✳✫✳✯✲
✩✣★✣✰✴✲ ✫✵✶★✳✰✬✵✲ ✭❼✯✳✫✰✵★✵✲●✵✭ ✫✵✶★✳✰✬✵✲
❱✷✸✹✺✻✼ ❱➪✽✾❖◆✿❀ ❁➪❂❖✽ ❱✷✸✹✺✻✼ ❽❏❀■❾❏✽ ❿❀✾❾➀❑
✙❃ ✛ ✜❄ ✙➂ ✛ ✜➄
✣❅ ✪✫✯✪❇✣✲ ❉❊❅✵✯ ★✲★✭✣ ❋ ✯❅✣✫✣✶✵❇➑ ✳✯
✣ ✯❅✵●★ ✭✪✫✪●✣ ✭➃❇✵★✭✵❅✴✳●✬✵✲●✵✭
✴✵❍★✣✰✧✰✧✯✧●✣✭ ✫✵✶★✳✰✬✵✲
✫✵✶★✳✰✬✵✲ ❱✷✸✹✺✻✼ ❀➅➆➇ ❂❏✽➈➉◆✿❀ ❀❱➪◆
❱✷✸✹✺✻✼ ■❏➪✾ ➪❁◆❏❑
➊ ➋➌➍➎➏➐➒➓➔ →➏ ➣↔↕➙↔➛➜➝➞➍➟↕➐➞➏
❚▲▼P◗❙♣❯❲♦P❯❳ ❨❩❬❭❬❪❬❩❫❩❴ ➠↕➙➞➟ ➡➌➓➓➟➛↔➟➠➢➤➥
❵❛❵❜ ❝✉❞❢❣❤✐❥❦ ❧♠♥ qrs♥ó✐ ❥t✈ ✇①
❵②①❛❛ ó✈❢
③④⑤⑥⑦⑤⑧⑨④⑩④⑤❶❷❸
✽❣✾ ✿❀❁❂❃❄❅❇❂✿ ❁❈❉❅❋✿● ■❏❑❇❀▲ö❇ö❉ ❑▼✿▲❈●▼✿◆
❀ ❁❈❖❈❏✾ ❖▼✿✿▼●● ❀❅ ❀P✿❀❁◗❁❏❄✿ ■❉ ♥▼✿▼❏●❘❉
❖▼❏❏✾■❉❈❣❙ ❃❘ ▲❈❉❅ ▼✿❱ ❲■❣■●❄✿■❉ ▲▼❅❈❇✿❈❉❉▼✿
❉◗❁ ▼❏▼❇❣■❄● ❉t❂❇◗✿❃❀●❏❄❏❁❱ ❳❅ ❀✿❁❀✿❖❀❅❄❉❩ ✒③✔❸❡✒✦❛❥✛✕ ✢✘✔✐✗✛✘✙➈✮✦❥✑✒❡✐✛✓✒✤✤✒✙✔❥✗✯
❏❀❁ ❀❅◗❏P❀❏ P❬❁●❀●❂■ ▲❀❏❏❀❁ ✛✒✈✒③✖✙✪ é✗ ✑✐✗ ✔✒á✢✛❛✏✎✓✖✐✙ ✒✗✒✔é✦✒✛ ✖✗
✖✗✑✒❡✖✙✣ ✘✙✖ ♦é✏✕✐❥✏ ✒✛✒❡✓✖✘✔✘✙✘❡é✙❛✗ ✖③③✎✙✘✔
✗③✒❡✒✏ ✤✒✏✪ ✘③ ✓②✘✙❡✘✛ ✢✘✍✏✘✑❛✗ ✔✚✦✦✒✔ é✓✒✔✛✖
✘ ✏✐✑♦✐✙✘✔✪ ✘✑✖ ✈é✓✩✏ ✏✒❡❛✛✔✢✘✔✍✘ ✘ ✢✘✔é✙❛✛②✲
✗✐✓✦✎✏ ✤✘✙✘✕✎ ✛②✒❡✒✗é✓✒✔✳
✟③ ✘③❛✛✦✘✛ ✛✒✑ ✍✒✏✒✛✔✖ ✘③✔✪ ✢❛✓② ✘③ ✖✛✔✒✏✏✖✲
✓✒✛✗ ✑✒✓❛✏✕✐✗❛✙ ✛✒✑ ✑✫✙✚✕✛✒✙✳ ✰♦♦ ✒✏✏✒✛✲
✙✒③✧✏✒✓✣ ✘ ✔✘✛❥✏✑✐✛② ✑✐✗ ❡é✗③✔✈✒✈✧✖ ✒✗✒✔é✦✒✛
✘ ❡✒✛✕✗③✒❡ ✘✙✐❡ ✱✱ ✗③✐③✘✏é✙✛②✖ ✒✛✒❡✓✖✐✔ ✖✗ ✑✒✓✲
✗♦✎❡❛✏✔✳ ❚✢❛❡✗✔✒✛ ✴á✢✛✒✖✕✒❡✗ é✗ á✗✘♦✘✔✘ ✔✚✦✦
✑✖✛✔ ✙é✔ é✈✒✛ ✐✔ ✈✖③✗✓✐✏✔✘✪ ✢❛✓② ✘③ ✖✛✔✒✏✏✖✓✒✛✗
✤✫✔é✗✖ ❡✒✛✕✗③✒❡✒✙✪ ✘③ ✬✓②✛✒✈✒③✒✔✔ ✗✑✘❡✔ ✢❛✑✒
❡✒✛✕✗③✒❡✒✙✪ ✙é♦✒✗✒✙✲✒ ✘③ ✒✛✒❡✓✖✘✙✚✏✔✗é✓✒✙✒✔
é✗ ✘ ✗③é✛✲✕✖❛★✖✕✲✙✖✦❛á✗✐✔✐✗✔ á✗✚✙✙✒✛✔✒✛✖✳
✟✢✢✒③ ✘ ❆✚✏✛ ✑✒✏✏✒✔✔✖ ❊✚✗❡✘✔✢✦✘✛ ✔✚✦✦ ✑✖✛✔
✵✷✸ ✢✐③✔✘❡✔✐✗✔ ✗③✒❡✒✏✔✒✙ ✤✒✏ ✖✏②✒✛ ❡✒✛✕✗③✒❡✒✙✙✒✏✳
✞③ ✖✛✔✒✏✏✖✓✒✛✗ ✔✒❡✑❛✗③✔✐✔❛✙ ✘❥✔❛✑✘✔✖✙❥✗✘✛
á✗✚✙✙✒✛✔✒✔✔é✙ ✘ ✢✧✑é❡✗é✙✏✒✔✒✔✪ ✢✘ ✘③ ✘✦✏✘✙✛✐✏
✒✏✢✒✏②✒③✒✔✔ é❡③é✙✒✏✧✙ ✍✒✏✒③✔é✙✪ ✢❛✓② ✗③✒✏✏✧③✔✒✔✲
✛✒✙✳ ✠✖✛✕✒✛ ✢✒✏②✖✗é✓❡✒ ✑✒✓ ✏✒✢✒✔ ✢✘✔✐❡❛③✛✖ ✘
✙✜✈✐✛✔ ✢✧✑é❡✗é✙✏✒✔✒✔✹ ✘✙✖ ✗③✒❡✒✔✛é✪ ✦✖③❛✛②❛✗
❡✒✛✕✗③✒❡✒✙✛é✏ ✑é✓ ✘ ❡✒✕✧✛②✈✒③é❡✏é✗ é✗ ✘③ ✖✕✧✲
✍✐❡✐✗✲✍✒✏✒✛✔é✗ ✖✗ ✦✒✙✒❡✩✏✢✒✔ ✘ ✤✫✔é✗✖ ✔✒❡✈✦✒✳
✥✘✓② ✘③ ✖✏②✒✛ ✑✒✓❛✏✕✐✗❛✙ ✖❡✐✛✔✖ ✖✓é✛②✣ ✥é✲
✑✒✔❛❡✗③✐✓✦✘✛ ✘ ✔✒✏✍✒✗ ✒✛✒❡✓✖✘✤✒✏✢✘✗③✛✐✏✐✗ ✱✺
✗③✐③✘✏é✙✐✔ ✔✒✗③✖✙ ✙✖ ✘③ é♦✩✏✒✔✒✙ ó ✘ ✏✘✙✎✢✐③✘✙
✑✖✛✔✒✓② ✻✺ ✗③✐③✘✏é✙✘ ✒✏✘✈❥✏✔✳ ✞ ✗③✚✈✒✔✗é✓✖
✙❛❡✑✐✛②③✘✔ ✷✸✺✸✲✖✓ ✗③✒❡✒✔✛é ✘③ é♦✩✏✒✔✐✏✏❛✲
✑✐✛②✔❸✗③✖✛✔✒ ✙✏✜✑✘✗✒✑✏✒✓✒✗ ✐✏✏✘♦❛✔✦✘➈✢❛③✛✖✳
✞ ✈✖③✗✓✐✏✘✔✦✘✛ ❡é✗③✔ ✈✒✈✧ ✢✐③✔✘❡✔✐✗❛✙ ✐✔✏✘✓❛✲
✗✘✛ ✔✚✦✦ ✑✖✛✔ ✛é✓②✗③✐③✘✏é✙❛✗ ✑✒✓✔✘✙✘❡✜✔✐✗✔
é❡✔✒✙ ✒✏✳ ✴á✢✛✒✖✕✒❡✗é✙ á✗✘♦✘✔✘ ✗③✐✑✐❡✘ ✤❛✛✔❛✗
✤✒✏✖✗✑✒❡é✗ ✈❛✏✔✪ ✢❛✓②❸✛✒✑ ✘③ é♦✩✏✒✔ é✗ ✘
✤✫✔✧❡✒✛✕✗③✒❡ ✙❛❡✘✪ ✢✘✛✒✑ ✘ ❡✒✛✕✗③✒❡ ✢✘✗③✲
✛✐✏✢✘✔✎✗✐✓✘ ✈❛✏✔ ✘ ✕✚✛✔✧ ✒✏✒✑➈✳ ✞✙✖✔ ✔✬✏③❛✔✔
✙✖✢✜✈✐✗❛✙ ✒✏é ✐✏✏✜✔ ✘③ ✘✏✙✘✏✑✘③✐✗ ✙✒③✒✏é✗✒✪ ✘③ ✘
❍✞ ✥✟✠ ❚✡☛ ☞✌✥❨✌☛❯☛❚✞❆✳ ✞ ✍✎✏ ✑✒✓✔✒❡✈✒✲ ✙❥✔✘✔✐✗✘ ✗③✒❡✖✛✔ ✘③❛✛✦✘✛ ✘ ♦❛✛✔✘✔✏✘✛❥✏ ✑✒✓✲ ✢✐✏✎③✘✔✦✘ ✙✘♦á✗❛✏✔ ✤✫✔✧❡✒✛✕✗③✒❡❡✒✏ ✗✒✑ ✙é♦✒✗
③✒✔✔ ✕✖✓✖✔✐✏✖✗ ✘✏✙✘✏✑✘③✐✗❛✙ ✑✒✓✙✚✛✛②✜✔✢✒✔✖✙ ✘③ ✔✒❡✈✒③✒✔✔ ✔✒á✢✛❛✏✎✓✖✐✙ ✘③ ✒✏✏✒✛✙✒③✧ ✢✘✔✐✗✔ ✔✘✙✘❡é✙❛✗✙❛✕✛✖✳ ✠✖✛é✏ ✒✓②✗③✒❡✫✦✦ ✒✓② ✖✏②✒✛
é✏✒✔✒✔✣ ✔✒✏✒✤❛✛❛✗ ✘♦♦✏✖✙✐á✖✎✈✘✏ ✓②❛❡✗✘✛ ✢✜✈✢✘✔✲ ✖✗ ✙✖✈✐✏✔✢✘✔✍✐✙✣ ✒✓② ✢✐③✔✘❡✔✐✗ ✒✛✒❡✓✖✘✤✒✏✢✘✗③✲ ✔✒á✢✛❛✏✎✓✖✘ ✙✒③✒✏é✗✒✪ ✘✛✛✐✏ ✢✘✔é✙❛✛②✘✦✦✘✛
✍❥✙ ✘ ✙✚③✒✏✦✒✛ ✏é✈✧ ✔✘★✖✔✳ ✥✖✛á✗ ✗③✩✙✗é✓ ✔✒✏✒✤❛✲ ✛✐✏✐✗✐✛✘✙ á✗✚✙✙✒✛✔é✗✒ ✢✒✏②✒✔✔ ✘ ✔✘✛❥✏✑✐✛② ✑✫✙✚✕✖✙✳❸✞③ ✘✏✘♦✈✒✔✧ ✤❥✛✙á✖✎✙ ✘ ✏✒✓✤❛✛✔❛✗✘✦✲
✛✐✏✐✗❡✘✪ ✘ ✙✚③♦❛✛✔ ✤✒✏✒✗✏✒✓✒✗✗é ✈✐✏✖✙✪ ✘✑✖✛✒✙ ✙✒❡✒✔é✦✒✛ ✈✖③✗✓✐✏✔ ✖✛✔✒✏✏✖✓✒✛✗ ✤✫✔é✗✖ ❡✒✛✕✗③✒❡ ✦✘✙✣ ✛✒ ✏✒✓②✒✛ ✤✫✔é✗✪ ✢✘ ✛✒✑ ✈✘✓②❛✙ ❛✔✔✢❛✛✪
✙✚✈✒✔✙✒③✔é✦✒✛ ✘ ✤✒✍✏✒✗③✔✧✙ ✔✒✏✍✒✗✒✛ ✑✒✓✈✐✏✔❛③✲ ✷✭ ✗③✐③✘✏é✙❛✗ ✤❛✓②✘✗③✔✐✗✛✚✈✒✙✒✕é✗✔ ❛✙❛③❛✔✔✳ ✈✘✓② ✛②✖✔✈✘ ✈✘✛ ✘③ ✘✦✏✘✙ ó é✗ ✑✖✛✕✒③✔ ✙é♦✒✗
✔✘✔✔✐✙ ✘ ✔✘★✖✗♦✖✘á❛✔ ✒✓é✗③ ✟❥❡✎♦✐✦✘✛✳ ✞③ ❛✔✔ é✏✧✙ ✘✦✦✎✏ ✖✛✕❥✏✔✘✙ ✙✖✪ ✢❛✓② ✘ ❡✒✛✕✗③✒❡ ✏✒✓②✒✙ ✈✖✗③❛✛②✏✘✓ ✒✓②✗③✒❡✫✒✛ ✦✒✐✏✏✜✔✘✛✖ ✒✓②
✞ ❆✚✏✛✖ ✠✫✗③✘✙✖ ✟✓②✒✔✒✑ ✑✒✓✬✍❥✏✎ ✒✛✒❡✲ ✒③❥✔✐✛ ✚✛✑✘✓✐✔✎✏ ✓❛✛✕❛✗✙❛✕✖✙ ✘ ✔✘✙✘❡é✙❛✗✲ ❛✙❛✗✔✒✏✒✤❛✛❛✛ ✈✘✓② ✒✓② ✔✐✦✏✘✓é♦✒✛➈ ó ✑❛✛✕✲
✓✖✘✤❛❡❡✐✗❛✙✙✘✏ ✤❛✓✏✘✏✙❛③✎ ✖✛✔é③✒✔é✛✒✙ ✒✓②✖✙ ✗✐✓❡✎✏ ó é✗ ✘✛✛✐✏ ✔✚✦✦✒✔ ✤✫✔✚✔✔✒✙✳ ✞ ✗③✘✙é❡✔✧✙ ✍✘ ✴á✢✛✒✖✕✒❡✗✳ ✼

✶ ✁ ✂✄☎✆✝
❆❇❈❈❉❊❋❍■❍❋❊❉❍▲ ❇■
❉P❉◗❘❯❱❲❈❳❇❯ ❨❇❱❋❈❲❯❩
❈❲❬❇❭ ◗❉P❭❍❪❉❬❫
❬❉❯❴❍■❉❬❵❴❲P❊❲■❭❈❝❤
❨❇ ◗❉❥P❫❴❯❭ ❈❉■❴ ❉❊❩
❴❇❊❇❯❇❱

✰✴✵✶✷ ✸✹✷✹✺✹✻✼✹✽ ✾✹✺ ✿❀❁❂✼ ✶✴✷✽❃✼

✶❃✽✸❂✼ ❂❜ ✹❀✹❄❃✼✷✿✽❅
✛✥❑★✄❖● ❚❏★✛ ✂❙✪✫✄❚ ✦◆✂✬✭ ✂☎❏❚☎✛☎❚✳ ✝á✌✍❡✟❡☛té☛✍❡✎✳ ▼✘☛ ✠✑ ❡♠✍❡✝ ❡t❡✟é✍❡✎ ♠✐✎✲
▼é☛✕✖✑✑á ✕✠✟é✌✖✎☞✠✍✍✠✎✱ ♠✐✎✟ ✠ ✟ö✍✍✐ é✡✔✲ ✗❡✎ ❞②✣✙✳ ✕✠✡á✡❡t❡✟ ✗✠☛✠✎✠✟✝✠ ✏❡✑❡✟✕❡✟✔ ✏✐tt✑✠✱
✡é✎☞✳ ✪✖tt✑✐✎✗✞✡✠✟✮ ✗✠☛✠✎✠✟✖✌ ✠✌✌✖✝ ✌é✚❡t❡✌ ✠✗✗✐☛ ❡✑ ♦t✠✌ ♠✐✎✗❡✎ ✒✙✳ ❡t❡✟✍❡✎ ✐☛✠✑ ✠✑ ❡✡❡✲
✌✐❢❡✢✡✔✗✎✐✱ ✕✠ ✠ t❡✢✟✖t✑✟ó✗át t✖✝á✎ ☛é✎♠✞✟á♦✐ó✌ ❢á✎✟✖✌✝✠✳ ✌✞✟✠✟ó✌ ❡✑✟ ✠ t✑á♠✖✟ ✟ö✍✍❡✌ ✌ö✑ö✟✟
✡é✚✎❡✌ ❢❡✡✳ ☎✑é✝✟ ❢❡✡✟é✟❡✡❡✑✕❡✟✎é✎✌✱ ✕✖☛☞ ♠✐✎é✡ ✠✑✑✠✡ ♠✠☛☞✠✝á✑✑á✌✱ ✕✖☛☞ ✠ ✏✠t✟✠☛✍✔✝✜❡✌✍❡✎
✟ö✍✍ t❡✢✟✢❡ ✏✠✎ ❡☛☞ é✡✔✡é✎☞✎❡✌ ② ✠✑✠✑ ♠✐✎é✡ ✟❡✝✲ ✌③✡ö✎öt❡✎ t✖✌ ♠át✖✡✠✟✠ ✟✠✡á✡✕✠✟ó ♠❡☛ ✠ ✚✤✯✲✠t
♠❡✟❡t❡✍✍ ②✱ ✠✎✎á✡ ✎✠☛☞✖✍✍ ✎á✡✠ ✠✑ ✐✡☞❡✎ ✕✠✡á✡✖t ❢❡✕é✝✢❡ ✟❡✝✏✝✠✢✑á✟ ♠✠☛á✍✠✎ ✕✖✝✗✖✑ó ☛é✎✎❡✌✱ ✎❡✲
❡✡✏á✡✟✖✑át✖✌ ✌✖♦✌á✑✠✟✠✳ ✏❡✑❡✟❡t❡✎ ✡❡☛✠✡á✍✍ ✎❡☛☞✏❡✎✳ ✑ ❡♠✍❡✝✍❡✎ ❡✑✑❡✡
✑✟ ✠✑✖✎✍✠✎ ♠á✝ ✝é☛❡✍✍ ó✟✠ ✟✞✗✢✞✌✱ ✕✖☛☞ t✑❡♠✍❡✎ á✡✟✠✡á✍✠✎ ♦t✠✌ ✌❡✟✟✔✳ ❢❡✕é✝✢❡ ♠❡☛✠✌✠✲
✠ ✟❡t✟✟ö♠❡☛ ét ✠ ✝á✌✌✖♦✌á✑✠✟ ✎✐✎♦t ött✑❡❢③☛✲ ✗á✡☞✖✑✑✠ ✠ ✝á✌ ✌✐✠✡✠✌✞✡átá✟✱ ♠❡✝✟ ❢❡✡✐t♠❡✝✐ ✠ té✝③✡✟
☛ét✍❡✎❣ ✍á✝ ✠✑ ❡✡❡❢á✎✟✖✌ ✢ó✏✠✡ ✎✠☛☞✖✍✍✠✌ ✠✑ ö✝ö✌✘✟✔✠✎☞✠☛✖✟ ✟✠✝✟✠✡♠✠✑ó t❡✢✟❡✌❡✟✳
❡♠✍❡✝✎é✡ ét ✕✖✑✑á ✕✠t✖✎✡✠✟✖t✠✎ ♠✠☛✠t ✌✖✝✟ ♠❡✝✐✌✠✐ ✌✞✟✠✟ó✌ ❢❡✡❢❡✗❡✑✟❡✌ ❡☛☞ ☛é✎✟✱ ✠♠❡✡☞
é✝✎❡✌ ♠❡☛✱ ✝✐✟✌á✎ ✍❡✟❡☛❡✗✎❡✌ ♠❡☛ ✕✠✡á✡✖t ✠✑ ❡✡❡❢á✎✟✖✌✎á✡ ② ✠✑ ❡♠✍❡✝✎é✡ ✎❡♠ ② ✍❡ ✏✠✎
✌✠✚♦t✖✡✏✠❣ ❡✑ ✠ ✄✥❛✓✳ ✡✠✍✖✝✠✟ó✝✐✞♠✐ ✏✐✑t☛á✡✠✟✖✌
t✑❡✝✐✎✟ ❡✑✟ ✠ ✚✤✯ ✌é✚❡t ✠✌✟✐✏á✡✎✐✱ ét ❡✡✚✞t✑✟✘✟✢✠
✠ té✝③✡✟ ✦◆✂✲✜ t❡✢✟❡✌❡✟✳ ☎✑ ✠ ❢❡✡✐t♠❡✝ét é✝✟é✌❡t
✡❡✕❡✟ ✠ ✕✞♠á✎☛☞ó☛☞át✑✠✟✍✠✎ ✐t✳ ✩

❦ ✷❧❀ ♥✿✽ ✺❁♣✺❁♥❜✹✶


✻✹q✶✹♥♥❜rss✵ ✷✹♥❜❅

◆ ●✁❖◆ ✥✂ ✄☎✆☎❚✂❙●☎✂✳ ☎✝✝❡ ✞✟✠✡ ❡☛☞ ♠❡✝✐✌á✍✠✎ ❡✡✏é☛✑❡✟✟ ✌✞✟✠✟át✳ ✌✞✟✠✟ó✌ ♠✐✎✟❡☛☞ ✒✓ ❡✑❡✝
❢❡✡✎✔✟✟ ❡t❡✟é✍❡✎ ✏✐✑t☛á✡✟á✌ ✠✑✟✱ ✕✖☛☞ ♠✐✡☞❡✎ ☛☞ó☛☞t✑❡✝❡✌❡✟ t✑❡✗✟❡✌ ✟✘✑ é✏ ✠✡✠✟✟✳ ✗✖✍✖✑✍✠✎ ✡é✏✔ ✡❡✲
✘✝át✖✎ ✟ö✍✍ ♠✐✎✟ ✒✙✙ ☛☞ó☛☞t✑❡✝✎é✡ t✑❡✝❡✚❡✡✟ ✡❡✕❡✟té☛❡t ♠❡✡✡é✌✕✠✟át✌é✎✟ ✠ ✗❡✚✝❡tt✑✐ó✳ ✛ö✑✟③✌ ✖✡☞✠✎
✎é✚t✑❡✝✜ ✌ét✑✘✟♠é✎☞❡✌✎é✡✱ ♠✐✎✟ ✠ ❢✖☛✠♠✑át☛á✟✡ó ✟✠✍✡❡✟✟✠ ✏✠☛☞ ✠ ✏é✝✎☞✖♠át♦tö✌✌❡✎✟✔✌✱ ✠ ❢á✢✗✠✡✖♠✲
♦t✐✡✡✠✚✘✟ó✌ ét ✠ ☛☞✖♠✖✝✚✠✎✠t✑✖✌ ❡✡✡❡✎✐ t✑❡✝❡✌✳ ✕á✝✖♠ ✏✠☛☞ ✟ö✍✍ ☛☞ó☛☞t✑❡✝✟ ❡☛☞✐✗❡✢✜✡❡☛ t✑❡✗✔ ✌✘✲
té✝✡❡✟✐ ✠✡✠✎☞✖✌ ✣✤ t✑á✑✠✡é✌✠ ❡✑✠✡✠✟✟ ♠á✝ ✗❡✚✝❡tt✑✐ó✍✠✎ ✐t t✑❡✎✏❡✗❡✟✟✳ ✑ ❡✑❡✌❡✟ ✠ ✌ét✑✘✟♠é✎☞❡✌❡✟ ✎❡♠
t✑❡✗✔✌ ✌ö✑③✡ ♦t✞✚á✎ ✤ t✑á✑✠✡é✌ ✏✖✡✟ ✗❡✚✝❡tt✑✐ót✳ ✡❡✡✌✐ ✍❡✟❡☛té☛ ✌✐✠✡✠✌✞✡átá✎✠✌ ✏✠✡ót✑✘✎✜té☛é✟ ✟❡✕á✟
♠❡☛✎ö✏❡✡✟❡ ✠❸✚✖✡✐❢✠✝♠á♦✐✠➈✳ ✏✐✑t☛á✡✠✟ ✞☛☞✠✎✠✌✌✖✝ ✎❡♠ ✍✐✑✖✎☞✘✟é✌ ✠✝✝✠✱ ✕✖☛☞ ✚t✑✐♦✕ét❡✎ ❡☛ét✑té✲
☛❡t ❡♠✍❡✝❡✌ ✠ ☛☞ó☛☞t✑❡✝❡✌ ✕✠✟átá✝✠ ✏á✡✟✠✌ ✗❡✚✝❡tt✑✘✏✏é✱ ♠✖✎✗✢✠ ✠ ✟✠✎✞✡♠á✎☞ ✏❡✑❡✟✔✢❡✱ ✦✐♠✠ ✧✠✟✖✳
☎✎✎❡✌ ♠❡☛á✡✡✠✚✘✟átá✝✠ ✟✖✏á✍✍✐ ✌✞✟✠✟át✖✌✝✠ ✏✠✎ t✑③✌té☛✳ ★♠ ♠✐✎✗ ✠ ✍❡✟❡☛❡✌✎❡✌✱ ♠✐✎✗ ✚❡✗✐☛ ✠✑
❡☛ét✑té☛③☛☞✍❡✎ ✗✖✡☛✖✑ó✌✎✠✌ ❢✐☛☞❡✡✎✐③✌ ✌❡✡✡❡✎❡ ✠ ✡❡✕❡✟té☛❡t ✗❡✚✝❡tt✑✐ót ✌✖♦✌á✑✠✟✝✠✱ ✕✠ ❡☛☞✐✗❡✢✜✡❡☛
✟ö✍✍✱ ✐✡☞❡✎ ♠❡✡✡é✌✕✠✟át✟ ✚✝✖☛✎✖t✑✟✐✑á✡ó ☛☞ó☛☞t✑❡✝✟ t✑❡✗✎❡✌✳ ✩
❙✙✚✛✚✢✚✢✢✚✣ ✥✤✛✧★✩ ✛é✪✫ és ✬✧ ✭✤✣✮✤✙✯✫✰✩
❢✚✣✥é✢✚✣✚✫✢ ✴✵✸✾✹ ✤✭✛✫✣✫s ✸✻✼é✰ é✧❢é✣✫✪
✽ ✇✇✇✹✪✚❀✭✽✣✮✽✙✽✢✹❁★ ✫✰✢✚✛✰✚✢✚s ❀✣❂✽✣❀✰

❚✝♠á♥❦✿ ❛ ✞í③✱ ❛③ ✟❧❡t ❡r❡❥❡✳ ✠ ✞í③ ❛ ✡ö❧❞ ☛❡❧ü❧❡t✟☞ ✌❡❣t❛❧✍❧❤❛tó ❡❣②✐✎ ❧❡❣❣②❛✎♦r✐❜❜ ✞❡❣②ü❧❡t✳ ✏❡ ❛ ✑t❛✲
t✐✑③t✐✎❛✐ t✟☞②☞✟❧ ✑♦✎✎❛❧ ☛♦☞t♦✑❛❜❜✱ ❤♦❣② ❡③ ❛ ✑③í☞t❡❧❡☞✱ ✑③❛❣t❛❧❛☞✱ ☛♦❧②✟✎♦☞② ✎✟✌✐❛✐ ❛☞②❛❣ ❛ ☛ö❧❞✐ ✟❧❡t
❛❧❛♣❥❛✱ ☞✟❧✎ü❧❡ ☞❡✌ ❧✟t❡③❤❡tü☞✎✳ ✒✐♦❧ó❣✐❛✐ ❥❡❧❡☞t✜✑✟❣❡ ór✐✍✑✐✱ ❛❥✍☞❧♦tt ❛ ☞❛♣✐ ✓✱✺✲✔ ❧✐t❡r ❡❧☛♦❣②❛✑③t✍✑❛✳
■③❣❛t♦tt❛☞ ✞✍r❥✉✎ ❛ ☛❡❧tö❧t✟✑❡✎❡t✱ ✑③❡r❡t☞✟☞✎ ❧✍t☞✐✱ ❤♦❣② ✌✐t ✐✑ ❥❡❧❡☞t ♣✍❧②✍③ó✐☞✎ ✑③✍✌✍r❛ ❛ ✞í③✱ ❛③
✟❧t❡t✜ ❡r✜✳ ✕②❡rt❡✑❡✐☞✎ ☞❡✞✟t ✟✑ ✎✟♣❡✐t ❛ ✖❊❖ ✌❛❣❛③✐☞ ✌✍❥✉✑✐ ✑③✍✌✍❜❛☞ t❡✑✑③ü✎ ✎ö③③✟✳ ✗❡❧❧❡✌❡✑
✎✐✎❛♣✘✑♦❧ó❞✍✑t ✟✑ ❥ó ♣✍❧②✍③✍✑t ✎í✞✍☞✉☞✎✦

✷ ✁ ✶✂✄☎✆
GEO-pályázat
A világot felfedezni és megérteni

Keressük a legjobb fotót!


A pályázat témája: A fotópályázat támogatója:

Víz, az élet ereje


Nyeremények:
I. helyezett: 1 db
MEDIA MARKT
GEOszkóp dupla- ut lV
utA lVány
Vány

oldalas megjelenés 30 000 FORINT


értéKbEn
a májusi lapszámban

II. helyezett:
1 db
MEDIA MARKT
ut lV
utA lVány
Vány
kiválasztásra. a GEO májusi
10 000 FORINT
lapszámában értéKbEn

A pályázat részvételi feltételeit és a hivatalos


játékszabályt keresse a www.geopalyazat.hu oldalon! III. helyezett:
1 ÉVES GEO
mAGAzin-
a GEO májusi ElőfizEtés

lapszámában

beküldési
határidő:
2019.
április 15.*
✆❛❆③✥rö❧❞❞❛✤❦✆✝ö❧
✥❧s③í♥✥♥☞❧❞ ✞✆✤❧✟✠♦❤✟❦✆✞
♥❧✥❣❦♦✠✡❧✱ ❣♦✠☛✟❦✆✞
✥❡✥☛☛☞❧✥✱✞❧✟❦❣②✍☞s❛
ö③öss☞❣✥✐✟ss✱③✆✠✥❧✟rú ♥ö✎☞♥②✥❦✥✞
②☛✥♥✥❣②✆r✟♥♥✞✠✥❣✞
ö✎☞♥②✥❦✥✞✆❧✟❧❥✌❦✆✞✆❧✆❥☛✆♥☞❧✤ ✠✐❦r♦♦r❣✆♥✐③✠✌s♦❦✆✞✱

Ü●■❏❑❏▲▼◆❖P◗❘❙❯❱P❲❳❨❩❙❬❭❪❑❪❫❴❪▼
♣q❑♣❖❝❴❵✇❖❖❪▲♣▲ ①❖◆▲❏❫ü❏❑✇üü❵④●♠✈✉❫❢❵❪❴◆▲❵■❝❫❢❴♠■♣❵q❑✉✈✉❴♣
❪❝❴●❪❖❪q❖❝❴●❝q❪❖❪❵⑤⑥⑦q❑⑦❴♣❖♠❑✉q❵⑧
❪❵❪❖❴✇▲■✉▲♠①♣❵❵④❫❖
❍✒✓é✔✕✖✗✘✙✚á✛✕✘✜✕✢
✒★★✗✘✔✕✦ ✪ ✫✒✫✒✬✖ ✣✕✦✧✕✔✛✒✚✜á✦
á★✧✭✧é✧✕★✒✦ ✕ ★✗✜✧á✧✒★✩
✛✛✪✒★✘✒✮✮✒✧❜ ❍á✧✪✻✕★✖á✘✧✪✢✭✙✕✘✜✭✖✒✦
✻✒✚á✧★✮✒✧❜ á✦✻✒✖ó
✏✑❇✑ ❚✯✰❋✴✵✳✸✲✳ ✏✑❇✑ ❊✲✳✴✼ ✰✴✵✴✲✳✽✴✾
❈✑ ❇✹✺✺ ❈✑ ❊✲✳✺❂✽❉❁❄❅❀✰✽❁✵✵❀✵✵✳❂
Ö✽ ✽✿✴✽✴✵✼ ✳❂✼✴❄✹✰❃✴✾❂✼ ✵✼❀t❁❄❅✽✰❂✲✴✼✼✴❄✹✰✴✼✴
✷✷ ✶✁✂✄☎
19/03 g 23
A kérdések megfejtéséhez, kérjük, fordítsa meg a magazint!
CAMPUSMEGFEJTÉSEK
1 C Becslések szerint Németországnak közel kétharmadát bükkösök borítanák, ha az ember
nem folytatna erdőgazdálkodást. A négy leggyakoribb fafajta Németország mai erdeiben:
lucfenyő (26 százalék), erdeifenyő (23 százalék), bükk (16 százalék), tölgy (10 százalék).
2 A Szigorúan véve Magyarországon nincs érintetlen őserdő a Kékes Észak őserdőmaradvány
(54,8 hektár), és néhány a Duna egyes zátonyszigetein természetesen felverődött szukcessziós
puhafaliget kivételével. Viszont vannak fokozottan védett erdők és erdőrezervátumok, ahová
lassan visszatér a vadon. Egy tanulmány szerint Észak-Európában közel 1,4 millió hektárnyi taj-
gaerdő számít szinte érintetlennek, míg Közép- és Dél-Európában a területek gyakran csupán
néhány tucat hektárosak. A tanulmány első szerzője, Francesco Maria Sabatini szerint azonban
„Európában aligha képzelhető el, hogy ezekbe az erdőkbe ember még nem tette be a lábát”.
3 B A kutatók abból indulnak ki, hogy közel 390–360 millió évvel ezelőtt a növények
a stabil szállítószövet sűrű hálózatát fejlesztették ki, amely a mai fák anyagára emlé- Fakéreg C|
keztet. A kutatók méteres átmérőjű szárú (Cladoxylopsidák), páfrányszerű növényeket Egy gomba B|
elemeztek, amelyek mintegy 374 millió évvel ezelőtt éltek és erdőszerűen nőttek. Ezzel Faanyag A|
közel egyidejűleg keletkezett az Archaeopteris nevű korai fa, amelynek anyaga legin- Mi a tapló?
kább a mai tűlevelűekéhez hasonlít. 8
4 A, B, C A klímaváltozás szempontjából releváns szén-dioxid mellett, amely a
levelekben oxigénné alakul, a fák egészséget károsító gázokat is felvesznek. Ezek közé Robert Schumann C|
tartozik az ózon, a kén-dioxid és a nitrogén-oxid. A leginkább ipari kibocsátásból ismert Gryllus Vilmos B|
kén-dioxid számít a „savas eső” legfőbb okozójának. Az erdők elhalása kapcsán foly- Joseph von Eichendorff A|
tatott vita komolyan meghatározta az 1980-as évek politikáját. A gázok kibocsátását Ki írta a „Hallgatag erdő” című dalt?
jelentősen csökkentették, az erdők helyzete javult. Egy kifejlett fa naponta több tízezer 7
köbméter levegő „megtisztítására” képes.
5 A, C Az úgynevezett csúcsragadozók a tápláléklánc legtetején állnak, és a környe- A gyökérzet C|
zetükben általában nincs természetes ellenségük. Ez igaz például a farkasra, a hiúzra Földtörténeti korszak B|
vagy a medvére, a rókára azonban nem – mert ők nagyon is bekerülhetnek táplálék- A fák egyik növekedési rétege A|
ként a hiúzok vagy a farkasok látóterébe. Mi a kambium?
6
6 A A kambium nevű réteg – leegyszerűsítve – a fa kérge alatt helyezkedik el,
másodlagos osztódó szövetréteg, amely felelős a fa vastagságáért. Kérjük, ne tévessze
össze a kambriummal, amely a földtörténet egyik korszaka (lásd 3. kérdés). A hiúz C|
A róka B|
7 B „Hallgatag erdő, titkot rejtő, mondd el, a mélyed mit rejt néked? – Rejtem a A farkas A|
tölgyet, rejtem a gombát, rejtem az őzet, rejtem a rókát, rejtem a fészket, benne a a csúcsragadozók közé?
pintyet, patakot, kérget, kavicsot, kincset.” A gyermekdal szövegét és zenéjét Gryllus Az alábbi állatok közül melyik tartozik
5
Vilmos Kossuth-díjas zenész, előadóművész, zeneszerző írta. 1969-ben alapította meg
a Kaláka együttest. 1980-ban Levente Péterrel és Döbrentey Ildikóval a Ki kopog? című
rádióműsorban lépett fel. 1991-től Levente Péterrel közösen készítették a Magyar Tele- Kén-dioxidot C|
vízióban bemutatott Égből pottyant mesék sorozatot. 1996-tól ismét a Kalákával lép fel Ózont B|
megzenésített versekkel. Szén-dioxidot A|
Mit vesz fel egy fa a levegőből?
8 B A kiszárított bükkfataplót (Fomes fomentarius) – a likacsosgombafélék családjába 4
tartozó taplógombafaj – régen tűzgyújtáshoz használták, a szálas rész könnyen lángra
kap, míg a keményebb részek órákig parázslanak. Megtalálták az 5000 évvel ezelőtt
meghalt, jégbe fagyott ember, Ötzi holmijai között is. A gyógyászatban évezredek, már Mintegy 600 millió évvel ezelőtt C|
az ókori görögök óta ismert. Vérzés-, gyulladás- és fájdalomcsillapító, fertőzésterjedést Mintegy 390–360 millió évvel ezelőtt B|
gátló, vércukor- és koleszterinszint-csökkentő hatásokat tulajdonítanak neki. A magyar Mintegy 40–20 millió évvel ezelőtt A|
népi gyógyászatban főként vérzéscsillapításra használták sebtapasz helyett, főleg a Mikor jöttek létre az első erdők a Földön?
Székelyföldön. 3
TÁ R S A DA LO M

JÁTSSZUNK TÖBBET!
Digitális korunkban éppen a táblajátékok olyan népszerűek, mint soha
korábban. És jó okkal: okosabbak, érzékenyebbek leszünk általuk,
és megtanítanak arra, hogy kezelni tudjuk a világ kiszámíthatatlanságát.
Mindezt egészen játékosan.

leginkább egy múzeumi tárgyra hason- tak házat és földet. De tulajdonképpen


lít – Dumbledore-ra, a Roxfort varázsló- miért? Mi rejlik az emberi játékkedv
iskola Harry Potter-regényekből ismert mögött? Az ezekre a kérdésekre adott
igazgatójára emlékeztet. Hullámos, fe- válasz meglepően sokrétű, egy jó já-
hér szakáll, gyors, okos szemek. Finkel tékhoz hasonlóan váratlan kitérőkhöz
előtt az asztalon Ur királyi játékának egy vezet: patkányokhoz Utrechtben és két
utánzata, amelynek eredetijét az 1920-as videosztárhoz Berlinben, agykutatók-
években találták meg régészek Ur sumér hoz és messzire, egy amerikai tömeg-

K
város királyi temetőjében. A fából és gyilkos baljós történetéhez.
lapis lazuliból készült műtárgyat az első Már a kirakós első darabjai azt mu-
emeleten állították ki egy üvegtárlóban. tatják, hogy bár a játék céltalannak tűnik,
Lent a katakombákban Irving Finkel távolról sem az. Épp ellenkezőleg. Vélhe-
játszik. A játékszabályok egyszerűek. A tőleg még sosem volt olyan fontos a játszás,
tábla formája homokórához hasonlít, mint ma, a 21. században. Még akkor is,
rajta húsz mező. Két játékos játszik egy- ha egy olyan játékról van szó, amely a civi-
más ellen, hét követ kell elhelyezniük egy lizáció korai időszakából származik.
dobókocka segítségével, először a táblán,
EZDŐDIK A aztán ezeket bevinni a házba. A játékel-
JÁTÉK. Egy izzadság- és porszagú te- mélet szakértői ezt versenyjátéknak hív- MIT ÁRUL EL EGY RÉGI
remben. A londoni British Museum ják. A játék régi, nagyon régi. Az ilyen- JÁTÉK A MÚLTRÓL
gyűjteményeinek mélyén a sarkokban fajta húszmezős játékokat azonban kb.

I
130 000 vésett ékírásos agyagtábla la- 4500 évvel ezelőtt egész Elő-Ázsiában, RVING FINKELNEK egyest kellene
pul, több ezer éves, a legtöbbjük tenyér a mai Egyiptom, Szaúd-Arábia és Irak most dobni – mégis kettest dob. Bár
nagyságú. Az asztalokat és székeket területén játszották. A dobókockákat már csak néhány lépés van hátra, de
borító zöld bőrhuzat megkopott és sza- akkoriban gyakran juhok vagy kecskék Finkel el fogja veszíteni a játékot. Megve-
kadozott. Diákok és tudósok generációi csontjaiból készítették. tően rázza a fejét. „Ezt a játékot totálisan
görnyedtek itt az agyagtáblák fölé. Ir- Az emberek játékosak, amióta ember túlértékelik.” Csak blöfföl: a valóságban
ving Finkel állítja, hogy minden egyes az ember. Már a történelem hajnalán senki sem becsüli ezt a játékot annyira,
darabot megvizsgált, közülük sokat meg kockáztak fogadásból, játszottak met- mint Irving Finkel. Tizenegy éves volt,
is fejtett. A 67 éves kurátor – maga is szett fatáblákon babszemekkel, eljátszot- amikor egy könyvben meglátta Ur ki-

24 g 19/03 Í R TA: D I A N A L A A R Z
rá❧ ✐ ✁áté❦á♥❛❦ r❛✁③át✳ ✂❦❦♦r✐✄❛♥ ☎é❣ ❛ tá☎❛✆ó ❦❡✆✈✣✳ ✍✂ ❦✉t❛tásr❛ és ♥❡☎ ❛
s③✐♥t❡ s❡☎☎✐t ♥❡☎ t✉✆t❛❦ ró❧❛✳ ✂③ ✐✛ú ✁áté❦r❛ ❦❡❧❧❡♥❡ ❦♦♥❝❡♥trá❧♥♦☎✳➈
■r✈✐♥❣ s❛✁át ✝é❧✆á♥ t ❦és③ít❡tt✱ s③❛✄á❧ ♦✲ ✂ társ❛s✁áté❦♦❦ ❧ét❡③ésé♥❡❦ ❧❡❣ré✲ ❆ ✥✘✙✜✢✙✘❜❜✤
❦❛t t❛❧á❧t ❦✐ ✞♦③③á✱ ❧❡❣✐✆❞s❡✄✄ ♥❞✈éré♥❡❦ ❣✐✄✄ ✄✐③♦♥ íté❦❛✐ ❛③ ❞s✐ ❊❣ ✐✝t♦☎✄ó❧
❦❡❧❧❡tt ✈❡❧❡ ✁áts③❛♥✐❛✳ ✟❡❧♥❞tt❦é♥t és t❛✲ s③ár☎❛③♥❛❦✳ ❊❣ ❡s ❦✉t❛tó❦ s③❡r✐♥t ❛③ ❤✦✧★✥✩✦✥✪
♥✉❧t törté♥és③❦é♥t ✟✐♥❦❡❧ ✈é❣ü❧ ❞sré❣✐ ❡❧s❞ ✈á❧t♦③❛t♦❦ ✓✵✵✵ é✈✈❡❧ ❡③❡❧❞tt✱ ❛ ✈❛✲
✩★❜✫✬★✭✬✮✬ ✦ ✯✦✤
s③❛✄á❧ ♦❦❛t ✠❡✆❡③❡tt ✠❡❧ ❛ ✞ús③☎❡③❞s✱ ✆ás③♦❦ és ❣ ✣✁tö❣❡t❞❦ ❧❡t❡❧❡✝ü❧és❡ ✐✆❡✲
❛❣ ❛❣tá✄❧ás ✁áté❦✞♦③✳ ✂③ót❛ ♥❡☎ t✉✆ ✁é♥ s③ü❧❡tt❡❦✳ ✂③ ❡☎✄❡r ☎ár ✐❧ ❡♥ ré❣✲ ✰✴✷✦✬✸✹✜✦✬
s③❛✄❛✆✉❧♥✐✳ ■r✈✐♥❣ ✟✐♥❦❡❧ tö✄✄ s③❛✄á❧ ✲ ót❛ ✁áts③✐❦✳ ▼✐♥✆❡♥ ☎❛❣❛s❛✄✄❛♥ ✠❡✁❧❡tt
✧✘✜✺✥✘✧✢✜✽✥
✈❡r③✐ót ✠❡✁t❡tt ☎❡❣ ✡r ✁áté❦ár❛✳ ✂③ ❡❣ ✐❦ á❧❧❛t ✁áts③✐❦✱ ❛ ❦✉t á❦ és ❛ ✁❡❣❡s☎❡✆✈é❦
✈❛r✐á❝✐ó✄❛♥ ❛ ✆♦✄ó❦♦❝❦á❦♥❛❦ ❦ü❧ö♥✄ö✲ ✈❛❣ ❛ ✝♦❧✐✝♦❦✳ ✂③ á❧❧❛t♦❦ ✄♦❧♦♥✆♦③♥❛❦✱ ✴✷✮✜✯✦✷✾✦✬ ✢✴
③❞ s❛✁át♦ssá❣❛✐ ✈❛♥♥❛❦✱ ❡❣ ☎ás✐❦✄❛♥ ✐♥❝s❡❧❦❡✆♥❡❦ ❡❣ ☎áss❛❧✳ ▼❡❣✚❣ ❡❧t❡❦
❛ ✁áté❦ ❛ ✁ö✈❞ ✁ós❧ásár❛ s③♦❧❣á❧✳ ✟✐♥❦❡❧ ☎ár ✈❛r✁út✱ ❛❦✐ ❡❣ ✞ó✈❛❧ ✄♦rít♦tt t❡t❞r❞❧ ✦ ❀✜❁ ✘❁ ❂❁ ✢❃✘✷✜✘✩✜✘
s③❡r✐♥t ❛ ré❣✐ ✁áté❦♦❦ ❛✄❧❛❦♦t ♥ ✐t♥❛❦ ❣✉rít♦tt ❧❡ ❡❣ ✆❛r❛✄ ☎✣❛♥ ❛❣♦t✳ ✔✁r❛ és ✬✘✥✧✘✷❤✘✧✽✬
❛ ☎ú❧tr❛✳ ☛❛ ✡r ✁áté❦át t❛♥✉❧☎á♥ ♦③✲ ú✁r❛✳ ✂③ ❡☎✄❡r és ❛③ á❧❧❛t ✄❡❧s❞ ❦és③t❡✲
③❛✱ ❧❡❧❦✐ s③❡☎❡✐ ❡❧❞tt ☎❡❣✁❡❧❡♥♥❡❦ ❛③ tés✄❞❧ ✠❛❦❛✆ó❛♥ ❡s③✐❦ és s③❛✝♦r♦✆✐❦✳ ➱s
❛❦❦♦r✐ ✁áté❦♦s♦❦✱ ❡❧❦é✝③❡❧és❡✐❦ ❛ ✈é❧❡t✲ ✁áts③✐❦✳ ✂ ✕✵✶✼✲✄❡♥ ❡❧✞✉♥ t és③t✲❛☎❡r✐✲
❧❡♥r❞❧ és ❛ ✝r❡✆❡s③t✐♥á❝✐óró❧✱ ❛ ❧étr❞❧ és ❦❛✐ ✐✆❡❣❦✉t❛tó✱ ✒❛❛❦ ✖❛♥❦s❡✝✝ ❡☎❡ ✁áté❦✲
❛ ✞❛❧á❧ ✉tá♥✐ ❧ét❡③ésr❞❧✳ ✂ ✁áté❦ ☎✐♥✆✐❣ ös③tö♥ ❦ö③✝♦♥t✁á✉❧ ❛③ ❡☎✄❡r ❛❣ tör③sét
☎♦♥✆ ✈❛❧❛☎✐t ❛ társ❛✆❛❧♦☎ró❧✱ ❛☎❡❧ ✲ ✞❛tár♦③t❛ ☎❡❣✱ ☎❡❧ ❛③ ❛❣ ❧❡❣ré❣✐✄✄
✄❡♥ ❦✐t❛❧á❧tá❦ és ✁áts③♦ttá❦✳ ☞és③✄❡♥ rés③é✄❡♥ t❛❧á❧✞❛tó✱ s ❛☎❡❧ ✠♦♥t♦s s③❡✲
❡③ ❛✆✁❛ ☎❛✐ ♥❛✐❣ t❛rtó ✄á✁✉❦❛t✳ ✂ s❛❦❦ r❡✝❡t ✁áts③✐❦ ❛ ❧é❣③és✱ ❛ t✉✆❛t és ❛③ ❛❧✈ás
❡❣ ♦❧ ❛♥ ❦✐rá❧ ró❧ s③ó❧✱ ❛☎❡❧ ✐❦ s③✐♥✲ ✠♦❧ ❛☎❛tá✄❛♥✳ ❊③ ❛ ✁áté❦❦❡✆✈ ❛❦ár é❧❡t✲
t❡ ☎♦③❣ás❦é✝t❡❧❡♥ ✈♦❧t✳ ☛❛ ❛③♦♥✄❛♥ ❞ ✈❡s③é❧ ❡s ✐s ❧❡✞❡t✳ ❊❣ ✈✐③s❣á❧❛t s♦rá♥ ❛③
❡❧❡s✐❦✱ ✈❡❧❡ ✄✉❦✐❦ ❛③ ❡❣és③ ❦✐rá❧ sá❣✳ ✂ ❛✉s③trá❧ ✄✐♦❧ó❣✉s✱ ☞♦✄❡rt ☛❛r❝♦✉rt ❡❣
❑✐ ♥❡✈❡t ❛ ✈é❣é♥❄ ❡❣ ré❣✐ ✐♥✆✐❛✐ ✁áté❦ ✠ó❦❛❦♦❧ó♥✐❛ ✚❛t❛❧ ❡❣ ❡✆❡✐t ✚❣ ❡❧t❡✳ ✂ ✕✻
❧❡s③ár☎❛③♦tt✁❛✱ é❧❡tr❞❧ és ✞❛❧á❧ró❧✱ ✈é❣ü❧ ❦ö❧ ö❦✄❞❧ ✞✉s③♦♥❦❡tt❞ ❡s❡tt r❛❣❛✆♦③ó❦
❛ ♥✐r✈á♥á✄❛ ✌ ❛ ☎❡❣☎❡♥t❞ ✞á③✱ ❛✞♦❧ ❛ ③sá❦☎á♥ á✉❧✱ ☎✐❦ö③✄❡♥ tá✈♦❧ ❛ s③ü❧❞✐
✈é❣é♥ á❧❧♥❛❦ ❛ ✄á✄✉❦ ✌ ✈❛❧ó ✄❡❧é✝ésr❞❧ ✈é✆❡❧❡☎t❞❧ ✁áts③♦tt❛❦✳ ✒áté❦ ✞❡❧ ❡tt ❛③
s③ó❧✳ ✂ ❧❡❣✠♦♥t♦s❛✄✄ ✆♦❧♦❣ ❛③♦♥✄❛♥ ✌ á❧❧❛t♦❦ ✈é❧✞❡t❞❧❡❣ t❡✞❡t♥é♥❡❦ ✈❛❧❛☎✐
☎♦♥✆✁❛ ✟✐♥❦❡❧ ✌✱ ✞♦❣ ❛ ✁áté❦ öss③❡❦öt✐ ✞❛s③♥♦s❛✄✄❛t ✐s✿ ❦❡r❡s✞❡t♥é♥❡❦ tá✝❧á✲
❡❣ ☎áss❛❧ ❛③ ❡☎✄❡r❡❦❡t✳ ▼é❣ ❛③ ✐✆❞t ❧é❦♦t✱ ✄ú✈ó✞❡❧ ❡t✳ ➱✝ít✞❡t♥é♥❡❦ ✠és③❦❡t✱
✐s átí✈❡❧✈❡✳ ✍✂③ ❡☎✄❡r❡❦ é✈❡③r❡✆❡❦❦❡❧ ☎❡♥❡❦ü❧✞❡t♥é♥❡❦✱ ✉✆✈❛r♦❧✞❛t♥á♥❛❦✱ r❡♥✆❡❧t❡tés❡✳ ✗♦✈á✄✄✐ ❦ér✆és ❛③♦♥✄❛♥✱
❡③❡❧❞tt ☎ás❦é✝✝ ♥é③t❡❦ ❦✐✱ ☎ás❦é♥t ✐s rö✈✐✆❡♥✿ ✠❡♥♥t❛rt✞❛t♥á❦ ❛ ✠❛✁✉❦❛t✳ ✂③ ✞♦❣ ☎✐ ❧❡✞❡t ❛③❄
✄❡s③é❧t❡❦✱ ❛❧❛✝✁á✄❛♥ ✈é✈❡ ❛③♦♥✄❛♥ ♥❛✲ ❡☎✄❡r♥é❧ ❛ tú❧é❧ésért ✠♦❧ t❛t♦tt ✞❛r❝ ♥❡☎ ✂ ✁áté❦❦✉t❛tás ✞❛✁♥❛❧á♥ ❣ ❡r❡❦❡❦
❣ ♦♥ ✞❛s♦♥❧ít♦tt❛❦ rá♥❦✳ ✎rö☎☎❡❧ ♦❧ ❛♥ ❦❡☎é♥ ✳ ▼é❣✐s ❡❣ ❡s❡❦ ✠é❧ ♥❛✝♦t ✐s ✈✐③s❣á❧❛tár❛ ❦♦♥❝❡♥trá❧t❛❦✳ ❊③ ❦é③❡♥✲
✁áts③♦tt❛❦✳➈ ✟✐♥❦❡❧ s③í✈❡s❡♥ ❦é✝③❡❧✐ ❡❧✱ ❡❧tö❧t❡♥❡❦ ❛③ ❊❝❧✐✝s❡ ❡❧♥❡✈❡③és✣ ✁áté❦❦❛❧✱ ✠❡❦✈❞✳ ✂ ❣ ❡r❡❦❡❦ ❛ ❧❡❣✄✉③❣ó✄✄ ✁áté❦♦✲
❛☎✐♥t ❦ét s✉☎ér ❞r ❡❣ ❦❛✝✉❛❧✁✄❛♥ ✡r és ❛③t ❦é✝③❡❧✐❦✱ ✞♦❣ ☎❡❣✞ó✆ít♦ttá❦ ❛ ✈✐✲ s♦❦✳ ✂ ❝s❡❝s❡☎❞ ❛ s③á✁á✄❛ ✈❡s③✐ ❛ tá✈✲
✁áté❦át ✁átss③❛✳ ✍❊❣ ❦✐❝s✐t t❛❧á♥ ✄❡❝sí✝✲ ❧á❣✣rt✳ ■❧ ❡♥❦♦r ✠❡❧☎❡rü❧ ❛ ❦ér✆és✱ ✞♦❣ ✐rá♥ ítót✱ ❛ ❦✐s❣ ❡r❡❦ é✝ít❞❦♦❝❦á❦✄ó❧
t❡❦✱ ❦✉♥❝♦❣t❛❦✱ ✁ó❧ s③ór❛❦♦③t❛❦✳➈ ✟✐♥❦❡❧ ✁áté❦❦❛❧ ✝♦❝sé❦♦❧tá❦ ❡❧ ❛③ ✐✆❡✁ü❦❡t✱ ❛ ❝s❡✲ t♦r♥ ♦t é✝ít✱ ❛③tá♥ ✐s☎ét ❧❡r♦☎✄♦❧✁❛✳ ✂
❡❧❞tt ❛③ ❛s③t❛❧♦♥ ✠❡❦s③✐❦ ❛ ❣ ❡r☎❡❦❦♦✲ ❧❡❦✈❞ és s③❡❧❧❡☎✐ ❡r❡✁ü❦❡t✳ ➱✝✝❡♥ ❡③❡♥ ❣ ❡r❡❦❡❦ t❡❛✆é❧✉tá♥t s③❡r✈❡③♥❡❦ ❛ ✝❧üss✲
r✐✱ ☎é❣ ☎❛❣❛ ❦és③ít❡tt❡ ✁áté❦ ✐s✳ ✏♦✞❛ ❡❧❧❡♥t☎♦♥✆ás ☎✐❛tt ✁ött❡❦ ③❛✈❛r✄❛ ❛ ♥❡✲ á❧❧❛t♦❦♥❛❦✱ és ✞❛✁✄❛ ❦❛✝♥❛❦ ❡❣ ☎áss❛❧
♥❡☎ ✆♦✄t❛ ❦✐✳ ✑t♥ ú✁t✁❛ ❛③ ❛s③t❛❧ ✠ö❧ött ✉r♦❧ó❣✉s♦❦✱ ✝s③✐❝✞♦❧ó❣✉s♦❦ és s③♦❝✐♦✲ ❛ ✞♦☎♦❦♦③ó✄❛♥ ❛ ❧❛✝átért✱ ❛ ✈ö✆örért
❛ ❦❡③ét✱ ✞♦❣ ❣r❛t✉❧á❧✁♦♥✳ ✂ ✁áté❦♥❛❦ ❧ó❣✉s♦❦✳ ✂③ á❧❧❛t♦❦ ❛③ é❧❡tü❦❡t ❦♦❝❦á③✲ ✈❛❣ ❛ ✠♦r☎áért✳ ✒áté❦♦s❛♥ ✐s☎❡r✐❦ ☎❡❣
✈é❣❡✳ ✍▼❡❣ér✆❡☎❡❧t❡☎✱ ✞♦❣ ✈❡s③ít✲ t❛t✁á❦✱ ❛③ ❡☎✄❡r❡❦ ❡❧✝❛③❛r♦❧✁á❦ érté❦❡s ❛ ✈✐❧á❣♦t és s❛✁át ☎❛❣✉❦❛t✳ ❊③ért s♦❦á✐❣
s❡❦✳➈ ✒áté❦♦s❦é♥t tú❧ ✆❡✠❡♥③í✈✱ ☎♦♥✆✁❛✳ ❡r❞✠♦rrás❛✐❦❛t✱ ❝s❛❦ ✞♦❣ ❡❣ ❧áts③ó❧❛❣ ❛③t ❣♦♥✆♦❧tá❦✱ ✞♦❣ ❛ ✁áté❦ ❣ ❛❦♦r❧ás ❛③
✂ ✞ús③☎❡③❞s tá✄❧❛✁áté❦♦t ❣ ❛❦r❛♥ ♥ ❡r✐ ❝é❧t❛❧❛♥ t❡✈é❦❡♥ sé❣❡t ✠♦❧ t❛ss❛♥❛❦✳ ☛❛ é❧❡tr❡✳ ✂ ❣ ❡r☎❡❦✱ ❛☎✐❦♦r ❡❣ ✠❛✆❛r❛✄✲
❛③♦♥✄❛♥ ❛ ✁áté❦ ✈❛❧ó✄❛♥ ✠ö❧ös❧❡❣❡s ❧❡♥♥❡✱ ✄❛❧ ❛③ ❛s③t❛❧r❛ ❝s❛✝✱ ❣ ❛❦♦r♦❧✁❛ ❛ ❦❛❧❛✲
❛③ ❡✈♦❧ú❝✐ó ☎ár ré❣❡♥ ❦✐✐rt♦tt❛ ✈♦❧♥❛ ❛ ✝á❝s ☎❡❣❧❡♥✆ítését✳ ✂ ❦✐s ❡❧❛✆ó❧á♥ ✄ó❧
✁áté❦ös③tö♥t✳ ❊③ ❛✞✞♦③ ❛ ✠❡❧tét❡❧❡③és✞❡③ ☎❛✁✆ ✈❛❧❛☎✐❦♦r ❦ö♥ ✈✈✐③s❣á❧ó ❧❡s③✳ ❊③
✈❡③❡t✐ ❛ ❦✉t❛tó❦❛t✱ ✞♦❣ ❛ ✁áté❦♥❛❦ ✈❛♥ ❛③ ❡❧☎é❧❡t ✈✐t❛t♦tt✳ ✂ ✝❛t❦á♥ ♦❦ ☎✐❛tt✳

❅❇❈❉❋ ● ❍❏
✷ ✁ ✶✾✂✄☎
Élő bábuk átlátszó műanyagból készült dobozban,
köztük csapóajtóval ellátott fal. Ha egy
megtalálta tudományos életének fő té-
máját. Elindított egy 26 elítélt gyilkosra
A 16. században az patkány a mancsával megnyom egy kap- kiterjedő vizsgálatot texasi börtönök-
csolót, felnyílik a csapóajtó: kezdődik a ben. Kiderült, hogy közülük mindnél
indiai uralkodó, Akbar játék. Marijke Achterberg azt szeretné hiányoztak gyerekkorukban a tipikus
pachisit játszott a palota kideríteni, hogy laborjában melyik pat- játékélmények. A pszichiáter ebből azt a
kány bizonyul különösen játékosnak. Az következtetést vonta le, hogy ezek elma-
udvarán. Bábuk állatok között is vannak született játéko- radása a férfiak egész további életét be-
gyanánt színesen öltö- sak éppúgy, mint komoly példányok. Ut- folyásolta. Brown vizsgálatában vannak
rechtben azt vizsgálják, hogy ez hogyan hézagok. A gyilkosok életéből biztosan
zött hölgyek szolgáltak. hat a későbbi életre. sokkal több minden hiányzott, mint a
A régi feltételezés szerint a tomboló játék, sok esetben általában a gondtalan
A 19. század közepén fiatalok a vadászatot és a harcot gyako- gyerekkor. Végkövetkeztetését azonban
a pachisi eljutott Euró- rolják. Ez azonban nem igaz. Azok a pat- már nem vitatják.
kányok, amelyek a szoptatás után nem Ez a szociológusok válasza arra a
pába is. Magyarorszá- játszhatnak, mert elkülönítik őket, na- kérdésre, hogy miért játszik az ember:
gon a Ki nevet a végén? gyon is képesek vadászni és más patká- játék közben tanulunk. De nem konkrét
nyokkal szemben megvédeni magukat. cselekvéseket. Sokkal inkább értelmez-
nevet kapta Nekik más problémáik vannak: nehezen zük a gesztusokat, az érzelemnyilvání-
tudják eldönteni, hogy mikor kellene tásokat, átveszünk más nézőpontokat,
menekülőre fogni. Vagy, hogy mikor és gyakoroljuk az önuralmat. A játék az
milyen erőbedobással kellene harcolni. emberi együttélésre való felkészülés. Az
Például a nagyobb fajtársaik területén UNESCO németországi szervezeténél
kószálnak, ahelyett, hogy elbújnának. éppen fut egy kérelem, hogy a családi
Ha támadnak, gyakran nem tudják, mi- és közösségi játékot szövetségi szinten
lyen fokú vehemencia az odaillő: hogy vegyék fel a szellemi kulturális örökség
csak barátságos birkózásról, vagy pedig listájára. A Német és Bajor Játékarchí-
komoly harcról van szó. Azt is tudják, vum pályázata szerint a játék a kétszintű
hogyan kell szaporodni. Azaz magát a kommunikáció eszköze. Egyrészt a való-
fizikai aktust ismerik – viszont az azt ságban zajlik az asztalnál. Másrészt egy
megelőző játszadozásról, az udvarlásról metaszinten „az interperszonális kom-
és csábításról fogalmuk sincs. Röviden munikáció minden árnyalata megjele-
szólva: azok a patkányok, amelyek nem nik, a flörtöléstől a kárörömig”. Aki ezt
HOGYAN LETT A DIÁKBÓL
játszhatnak, aszociálisak lesznek. a fajta kommunikációt ismeri, az ugyan
TÖMEGGYILKOS
Mit jelent ez az ember szempont- biztosan nem nyer meg minden játszmát,

E
GY üvegből és betonból épült koc- jából? Az amerikai pszichiáter, Stuart de az életre tanul. A játék az a médium,
ka a hollandiai Utrecht Egyetem Brown 1966-ban azt a feladatot kapta, amely mindezt lehetővé teszi. És ki talál
kampuszán. Az állatorvos-tudo- hogy vizsgálja meg a gyilkos Charles ki ilyeneket?
mányi kar egyik rosszul megvilágított Whitman személyes hátterét. Az
szűk kis helyiségében Marijke Achterberg éltanuló Whitman megölte az anyját, a HOGYAN HÓDÍTOTTA
posztdoktori ösztöndíjas kuporog a sa- feleségét és 14 további embert. Ez volt az MEG EGY NÉMET JÁTÉK
rokban. Nem akarja a patkányokat meg- USA történetének addigi legtöbb áldoza- A VILÁGOT
zavarni játék közben. A patkányok külö- tot követelő ámokfutása. Stuart Brown

E
nösen szívesen játszanak fiatalkorukban. és csapata átfésülte a tettes életrajzát, és GY TÁBLAJÁTÉK kezdetben csak
A kutatók ezt „szociális játéknak” neve- a végén különösen egy részletet tartot- egy ötlet a kitalálója fejében. Mate-
zik. Az állatok rajcsúroznak, mint a gye- tak figyelemre méltónak: Whitman alig matikai rejtvény vagy kalózokról
rekek, egymás hátára ugrálnak, vissza- játszott gyerekkorában. Az apja megtil- és világűrhódítókról szóló fantázia. Egy
húzódnak, majd újra egymásra rontanak. totta. A korábbi szomszédok és tanárok
A Marijke Achterberg által vizsgált pél- arról számoltak be, hogy Whitmant a
dányok az „1–3” és a „4–2” jelzést viselik. mindennapokban teljesen túlterhelték a
Az állatok türelmetlenül toporognak az szociális interakciók. Stuart Brown ezzel

30 g 19/03
✸ ✁ ✶✾✂✄☎
Propaganda- kereskednek. Induló darabszám Német-
országban: 3000. A mai napig világszerte
A világ minden tájáról összesereglett
játékosok találkoznak egy hosszú hét-
játékok eladott mennyiség: több mint 27 millió, végére októberben a „Játék” kiállításon
39 nyelven. A Catan telepeseit nevez- Essenben. Aztán mintegy 180 000 láto-
A II. világháború hetnénk a „nulladik játéknak”. Mert gató birkózik – mint korábban a nyári
idején az USA-ban utána sok minden megváltozott. Teuber végkiárusításon – az új megjelenésekért,
játékának újdonsága elsősorban a stra- bevásárlókocsikban tolják át a csarno-
megjelent a tologa- tégiai mélységében rejlett. A betelepítés kon a friss szerzeményeket, vagy sorban
mikromenedzsment. A játékos ércet cse- állnak autogramért egy Michael Menzel
tós kirakó Put Hitler rél agyagért és fáért, hogy azután abból nevű férfiúnál. Menzel találta ki az An-
in the Dog House utakat és településeket építsen, amelyek dor legendái nevű játékot. A kiállításra
azután új érclelőhelyeket kapcsolnak be. néhány játékos Hongkongból repül ide.
(Küldd Hitlert a A Monopoly esetében műanyag házak German games: világszerte ez számít a
kutyaházba) címmel. és papírpénzek hegyei borítják az asz- kiváló társasjáték minőségi védjegyének.
talt. Vagy az ellenfél megy csődbe, vagy A nagy rajongók ott ücsörögnek, ahol a
Németországban a játékos maga. Ezen már mentek tönkre legkevésbé várná az ember: az USA digi-
piacra került az Ang- barátságok is. A Catan esetében semmit tális központjaiban. A Facebook-főnök
sem rombolnak le, hanem építenek. A já- Mark Zuckerberg bevallottan Catan-
lia ellen vonulunk ték konstruktív, mindenki mindig aktív. rajongó. Az amerikai futballcsapat, a
nevű társasjáték Néhanapján arra jár egy helyes kis rab- Green Bay Packers Catan-estéken jön
ló, és elcsen néhány kártyát. Máskülön- össze. Az amerikai akciósorozatban, a
ben messzemenőkig béke honol. Klaus Rejtjelekben a szereplők dicsérő sza-
Teuber sikere után a német játékkitalálók vakkal szólnak az Uwe Rosenberg által
valósággal megmámorosodtak. Változ- jegyzett Agricola játékról. Az Agricolá-
tattak Teuber ötletén, hozzáfűztek né- ban a játékosok parasztgazdaságot üze-
hány dolgot, de az alapgondolatot meg- meltetnek. Egy további német játéksiker
tartották. A stratégia fontosabb, mint a a tengerentúlon.
szerencse. A játékosok nem közvetlenül Az elemzők előrejelzése szerint az
harcolnak egymás ellen, hanem inkább analóg játékok nemzetközi forgalma
ugyanazért a forrásmennyiségért küzde- 2022-ig évente kilenc százalékkal fog
nek. Állandóan dönteniük kell különbö- emelkedni. Németországban is évente
ző cselekvési lehetőségek között. Ha a já- bővül ez a szegmens. Megdöbbentő: a
játék fejlesztése olyan, mint a könyvírás. tékokra úgy tekintünk, ahogy a történész digitális korban a táblajátékok népsze-
A játékok kitalálóit ezért is nevezik játék- Irving Finkel, nevezetesen, hogy tükrö- rűbbek, mint valaha. Ennek oka egyrészt
szerzőnek is. Egy regény cselekményének zik azt a kort, amelyben keletkeztek, ak- nyilván az új játékok javuló minősége.
azonban van eleje és vége. A játékszerzők kor a Monopoly az 1980-as évekbe nyú- Az új mechanikák és a stratégiai felada-
viszont egy világot teremtenek, amely- lóan a szabályozatlan vadkapitalizmus tok. Az emberek imádják a kihívásokat.
ben a játékosok mindig új kalandokat történetét meséli el. A modern játékok
élnek át. Mint a jó irodalmárok, a játé- jutalmazzák a közösséget. Néhány éve
kok szerzői is mélyen beleszimatolnak egyre több kooperatív játék jelenik meg. HOGYAN RENDEZIK
a társadalom levegőjébe. Amit meg- Minden résztvevő együtt játszik a tábla A JÁTÉKOK A KAOTIKUS
figyelnek, azt a játék nevű médiumba ellen, együtt nyernek vagy veszítenek. A VILÁGOT
csomagolják. Csak mert a gyerekek szí- versenyt felváltja a csapatfeladat és a még

E
vesen játszanak, a játékoknak nem kell több kommunikáció. Németország ezzel GY JÓ JÁTÉKBAN a résztvevők
gyerekesnek lenniük. Ezt az elvet sehol új exportslágerre tett szert. Évente több tulajdonképpen állandóan a túl
sem sajátították el annyira a játékszerzők, mint 1000 új társasjáték jelenik meg az alacsony és a túl magas köve-
mint Németországban. A fogtechnikus országban. telmény közötti mezsgyén mozognak.
Klaus Teuber találta ki 1995-ben a Catan Ami azután történik, azt már 1975-ben
telepesei című játékot. A játékosok bené- rögzítette a magyar származású pszi-
pesítik Catan szigetét, közben ércekkel, chológus, Csíkszentmihályi Mihály. A
agyaggal, fával, gyapjúval és gabonával flow néven leírt jelenség tulajdonképpen

34 g 19/03
✟✠ ✡☛☞➈ ✌✍☞✎❦í✈ü✏ ❦✑☞❝✍☞✒✌✓✏✒ ✍✏✔☛✏✕✍✲ ❜✓❜✛❦✟✒ ✈✟✙✕ ✔✍✙❦✍✈✍✌✐❦ ✟ ❦✓✌✒✕✓✒✤ ✟✠
✎☛✖✍ ✈✟✏✟✔✍✏✕ ❝✖✍✏✍❦✈☛✖❜✍☞✗ ✘❦ö✠❜✍☞ ✟ ✖✠✐☞✒✍ ✑✏✕✟☞✤ ✔✐☞✒✦✟ ✚✍✏✏✑❜❜✟☞☞✟ ✟ ❦✟☞✲
✒✍✖✒ ✍✙✕✐✎✍❥✣✏✍✙ ✚✍✖✠ü✏✒ ☛✖ ✍✏✏✟✠✛✏✒✗ ✜✠ ✎✟✏✏ó❜✟☞ ✟ ✒✣✠✗ ✘✙✕✖✠✍✌✣✍☞ ❦✍✏✏✍✔✍✖✗ ✬✟☞
✐✎✢ ✔✓✖❦☛♣♣ ✔ú✏✐❦✤ ☞☛✔✍✏✕✍❦ ✖✠✓✔✓✲ ✧✌✑☞✟✛✍✌ ✟✠✒ ✔✑☞✎❥✟✤ ✑✏✕✟☞✤ ✔✐☞✒✦✟ ❜✟✲
✌✟ ❦ü✏ö☞ö✖✍☞ ✙✕✑✌✖✟☞✤ ✔✓✖✑❦ ✖✠✓✔✓✲ ❦✍✏✐✒✏✍✔✍✠✍❦✍✒ ✒✍☞☞✍ ✚✍✏✗ ❀✐✟✒✟✏❦☛☞✒ ✓✒☛✏✒✍
✌✟ ✏✟✖✖✟☞✗ ✜✠ ✍✔❜✍✌✍❦ ✍✠✒ ✟✠ ✓✏✏✟♣✑✒✑✒ ✟ ✖✠✓✔í✒ó✙☛♣✍✖ ❥✓✒☛❦✑❦ ✚✍✏✍✔✍✏❦✍✎☛✖☛✒✤
♣☛✏✎✓✛✏ ✦✍✙✕✔✓✖✠✓✖ ✈✟✙✕ ✔✛✠✖✐❦✓✏✓✖ ☛✖ ✟✠✒ ❦✐ ✐✖ ☛✏✈✍✠✒✍✗ ✜ ✏✍✏❦✍✖✍✎☛✖ ✟✠✑☞❜✟☞
❦ö✠❜✍☞ ☛✏✐❦ ✓✒✤ ✈✟✙✕ ☛♣♣✍☞ ❥✓✒☛❦ ❦ö✠✲ ✍✏✔ú✏✒✗ ✡✜ ✈✐✏✓✙ ☛♣♣✍☞ ✟ ✎✐✙✐✒✓✏✐✖ ❜✢✖☛✙
❜✍☞✗ ✧✖í❦✖✠✍☞✒✔✐✦✓✏✕✐ ★✐✦✓✏✕ ✟ ✩✑✇✲☛✏✲ ❦✑✌✓✒ ☛✏✐✤ ✓✔ ✔✐☞✎✟☞☞✕✐✛☞❦☞✟❦ ✖✠ü❦✲
✔☛☞✕✒ ✖✟❥✓✒ ✔✟✙✓☞ ✚✍✎✍✠✒✍ ✚✍✏✤ ✟✔✐❦✑✌ ✟ ✖☛✙✍ ✈✟☞ ✟ ✦✟♣✒✐❦✛✖ ❁✒✟♣✐☞✒✓✖✐❂ ☛✏✔☛☞✕✌✍
✔✓✖✑✎✐❦ ✈✐✏✓✙✦✓❜✑✌ú❜✟☞ ✟ ✪✛✎✟♣✍✖✒✍✒ ☛✖ ✟ ✖✠✍✔❦✑☞✒✟❦✒✛✖✌✟✗➈ ✬✑✦✟☞☞✍✖ ✬✟✍✙✍✌
☛✌✢ ✏☛✙✐✒✓✔✟✎✓✖✑❦ ❦ö✠✍♣✍✒✒✍ ✖✟❦❦✑✠✑✒✒✗ ✖✠✍✌✐☞✒✫ ✡✬✓✒☛❦ ❦ö✠❜✍☞ ✟✠ ✍✔❜✍✌ ✒✛✎✲
❍✟ ✟ ✒✓❜✏✓✌✟ ❦✑☞❝✍☞✒✌✓✏✒✤ ✟✏✐✙ ✈✍✒✒✍ ☛✖✠✌✍✤ ❥✟✤ ✦✑✙✕ ✔✐✒ ❦✍✏✏ ✒✍☞☞✐✍✤ ☛✖ ✟✠✒ ✐✖✤ ✦✑✙✕
✦✑✙✕ ✦✛✏✏✑✒✒✟❦ ✟ ❜✑✔❜✓❦✗ ✜ ♣✖✠✐❝✦✑✏ó✲ ✔✐☞✎✍☞ ✌✍☞✎❜✍☞ ✈✟☞✗➈ ✜ ❥✓✒☛❦ ✖✑✌✓☞ ▼ ♥é❧ ✥♦♥②♦❧✉❧t❛✥✥
✙✛✖✑❦ í✙✕ ✔✟✙✕✟✌✓✠✠✓❦ ✟ ❥✓✒☛❦✑✒✫ ✒ö❦☛✏✍✲ ✟✠ ✍✔❜✍✌✍❦ ✔✍✙✦ó✎í✒✦✟✒❥✓❦ ✟ ★✟✌✖✑✒✤
✒✍✖ ✚✍✏✑✏✎ó✎✓✖ ✟ ♣✐✏✏✟☞✟✒❜✟☞✤ ✈✐✏✏✓✔✖✠✟✲ ✔✍✙❦ü✠✎✦✍✒☞✍❦ ✈✍✖✠☛✏✕✍✖ ❥✓✌✈✓☞✕✑❦❦✟✏✤ ❡❣② ✁áté✂✱ ❛♥♥á❧
❜✟✎✖✓✙ ✟ ❜✍✖✒✌✍✖✖✠✍✏✒ ✡☛☞➈ ✍✏✢✏✗ ✈✟✙✕ ✍✏❦✟♣✦✟✒☞✟❦ ✍✙✕ ✙✕✐✏❦✑✖✒✗ ★✐ ✖✍✔ t❡r✁❡❞❡❧♠❡s❡✥✥ ❛
❙✠✣❦ ✎✑✏✙✑✠ó✖✠✑❜✟ ✍✙✕ ✌☛✙✐ ❜✍✌✏✐☞✐ ✍✙✕✖✠✍✌✣❜❜✗ ✜ ✒✓✌✖✟✖❥✓✒☛❦✑❦ ✏✍☞✕✣✙ö✠✢❦✤
✦✓✠❜✟☞✗ ✜ ♣✑✏❝✑❦ ✚✟✏✒ó✏ ✚✟✏✐✙✤ ♣✟✎✏ó✒ó✏ ✔✍✌✒ ❦✐✔✍☞✒✍☞✍❦ ✍✙✕ ✓✒✒✍❦✐☞✒✦✍✒✍✒✏✍☞ ❧❡✄rás❛✳ ☎ ✆ ♥❣❞♦♠
✔✍☞☞✕✍✠✍✒✐✙ ☛✌☞✍❦✤ ✒✍✏✍✒ö✔❦ö✎✈✍ ✒✓✌✲ ✈✐✏✓✙❜ó✏✤ ☛✖ ✍✙✕ ✐✎✍✓✏✐✖ ✦✍✏✕✠✍✒❜✍ ❦ü✏✲
❉❡❛t❤✿ ▼♦♥st❡r ✝✳✺
✖✟✖❥✓✒☛❦✑❦ ✎✑❜✑✠✟✐✈✟✏✗ ✬✑✦✟☞☞✍✖ ✬✟✍✙✍✌ ✎✍☞✍❦✗ ✜ ❥✓✒☛❦✑✖☞✟❦ ✖✍✔✔✐✒ ☞✍✔ ❦✍✏✏
✍✙✕ ❦✟✔✍✌✓✒ ✚✑✌✎í✒ ✟✠ ✍✏✢✒✒✍ ✏☛✈✢ ✟✖✠✲ ❦☛✒✖☛✙❜✍ ✈✑☞☞✐✟✗ ✧✖✟❦ ✟ ❥✓✒☛❦✖✠✟❜✓✏✕✑❦ ✁áté✂s③❛✥á❧②❛ ✞✸✺
✒✟✏✌✟✫ ✡❍✟❥✌✓✭➈ ✮ ✔✑☞✎❥✟✤ ☛✖ ✑✎✟ü✏ ✬✟☞ ✚✑☞✒✑✖✟❦✤ ✟ ✈✐✏✓✙ ✒ö❜❜✐ ✌☛✖✠✍ ✙✕✑✌✖✟☞
♦❧❞❛❧t t❡s③ ✂
✧✌✑☞✟✛✍✌✦✍✠✗ ✜✠ ❜✍✏✍✐☞✒✍✙✍✒ ✟ ❦✟✔✍✌✓✲ ✚✍✏✍❥✒✦✍✒✢✗ ✜ ❥✓✒☛❦ ✔✍✙✟✎❥✟ ✟✠✒ ✟ ❥ó ☛✌✲
❜✟✫ ✡❍✟✏✐✦ó ✟✠ ✟☞✟✏ó✙ ✖✠ó✌✟❦✑✠✒✟✒✓✖ ❜✟✲ ✠☛✖✒✤ ✦✑✙✕ ✛✌✟✐ ✈✟✙✕✛☞❦ ✟ ✦✍✏✕✠✍✒☞✍❦✗
✌✓✒✟✐☞✟❦✗➈ ✡❍✛☞✒✍✌ ✯ ✧✌✑☞➈ ✍✙✕✐❦ ✈✐✎✍ó❥✓❜✟☞ ✍✠ ✖✠❦✍♣✒✐❦✛✖✟❦ ✈✑✏✒✟❦✗ ✡❳✟✏✟✔✐ ☛✌✎✍❦✍✲
✬✟✍✙✍✌ ☛✖ ✧✌✑☞✟✛✍✌ ü✠✍✔✍✏✒✍✒✐ ✟ ✍✙✕✖✠✍✌✣✍☞ í✙✕ ✖✠ó✏✫ ✡❍✟ ✟ ✙✑☞✑✖✠ ✚✟✌❦✟✖ ✖✍❜❜✍✒ ✐✖ ❝✖✐☞✓✏✦✟✒☞✓✏✗➈ ✜ ✖✠❦✍♣✖✠✐✖ ✍✏✲
✡❍✛☞✒✍✌ ✯ ✧✌✑☞➈✲✒✤ ✰☛✔✍✒✑✌✖✠✓✙ ✏✍✙✲ ✍✏☛✌✐ ❃✐✌✑✖❦✓✒ ✈✟✙✕ ✟ ☞✟✙✕✔✟✔✓✒✤ ✟❦❦✑✌ ✖✠✓✏✏✒✗ ✡✾✎✢❦ö✠❜✍☞ ✔✍✙✦✑☞✑✖✑✎✑✒✒ ✟✠ ✟
✖✐❦✍✌✍✖✍❜❜ ✒✓✌✖✟✖❥✓✒☛❦✲❝✖✟✒✑✌☞✓❥✓✒ ✟ ☞✛✏✏✟ ♣✑☞✒✑✒ ❦✟♣✛☞❦✗➈ ✰✍✔ ✈☛✏✍✒✏✍☞✤ ✚✍✏✐✖✔✍✌☛✖✤ ✦✑✙✕ ✟ ❥✓✒☛❦ ✚✑☞✒✑✖➈ ✮ ✔✑☞✎✲
❨✑✛❚✛❜✍✲✑☞✗ ❚ö❜❜ ✔✐☞✒ ✴✵ ✵✵✵ ✍✏✢✶✠✍✒✢ ✦✑✙✕ ✬✟☞ ✧✌✑☞✟✛✍✌ ☛✖ ✬✑✦✟☞☞✍✖ ✬✟✍✙✍✌ ❥✟ ❳✟☞✎✍✌✖❝✦✛✌✍☞ ♣✌✑✚✍✖✖✠✑✌✗ ❀✍✏✚✍✎✍✠✒✍
✖✠✍✌✍✒✐ ☞☛✠☞✐✤ ✟✔✐☞✒ ❦☛✒✤ ✦✟✌✔✐☞❝✟✖ ☛✈✍✐ ☞☛✦✟ ✚☛✌✶✒✍✖✒❜✍ ❜ú❥✒ ✙✕✍✌✔✍❦☞✍❦ ✒✣☞✐❦✗ ✟ ❦✐✌✟❦ó✖ ✍✙✕✐❦ ✚✑☞✒✑✖ ✎✟✌✟❜❥✓✒✤ ✟✔✍✏✕
✈☛✙☛☞ ❥✓✌ó ✶❝❦ó ☞☛✦✟ ✟❦✓✌ ❦☛✒ ó✌✓☞ ✓✒ ✜✠ ✡☛☞✒✢✏➈ ❦✐✈✍✒✒ ✖✠✟❜✟✎✖✓✙ ✔✍✙✖✠✟❜✟✎í✒ ✖✍✙í✒ ✟ ❥✓✒☛❦ ✔í✒✑✖✠✓☞✟❦ ✔✍✙✚✍❥✒☛✖☛❜✍☞✗
✐✖ ❜✓❜✛❦✟✒ ✒✑✏✑✙✟✒ ✍✙✕ ✒✓❜✏✓☞✤ ❦✑❝❦✓✠✐❦ ✔✐☞❦✍✒ ✟ ❜✢✖☛✙✒✢✏ ☛✖ ✟ ❦ö✒✍✏✍✠✍✒✒✖☛✙✍❦✒✢✏✗ ✜ ✏✟❜✑✌❜✟☞ ✟ ✌✓✙❝✖✓✏ó❦☞✟❦ ✟ ❦ö✈✍✒❦✍✠✢
✈✟✙✕ ❦✓✌✒✕✓✠✐❦✗ ✷✵✹✼✲❜✍☞ ✒ö❜❜ ✔✐☞✒ ✻✤✽ ✧✌✑☞✟✛✍✌ ☞✓✖✠✟❥✓☞✎☛❦❜✟ ✍✙✕ ✏✍✙ó ❍✟✏✓✏✲ ✚✍✏✟✎✟✒✑✒ ✐✖ ✒✍✏❥✍✖í✒✍☞✐ü❦ ❦✍✏✏✫ ✍✙✕ ♣✟✒✲
✔✐✏✏✐ó✟☞ ❦✏✐❦❦✍✏✒✍❦ ✟ ✈✐✎✍ó✐❦✌✟✤ ✖✟❥✓✒ ❝✖✐✏✏✟✙✑✒ ❦✟♣✑✒✒✗ ❚ö❜❜ ✔✐☞✒ ✻✵✵✵ ✎✟✌✟✲ ❦✓☞✕ ü✏ ✍✙✕ ✚✟✏ ✍✏✢✒✒✤ ✟✔✍✏✕✍❦ ö✒ ❦✐✖ ✏✕✛❦
✒✓✌✖✟✖❥✓✒☛❦✲❜✍✔✛✒✟✒ó❥✛❦ ✈✑✏✒ ✪✍✌✏✐☞❜✍☞✗ ❜✑✖✟✒✗ ❍✓✒✤ ✖✠í✈✍✖✍☞ ❥✓✒✖✠✐❦✗ ✘✠ ✟✠✑☞❜✟☞ ✈✟☞✗ ❍✐✌✒✍✏✍☞✤ ✍✙✕ ✈☛✏✍✒✏✍☞✖✠✍✌✣✍☞ ❦✐✈✓✲
❍✟ ✟ ❥✓✒☛❦ ✌ö✈✐✎ ✖✠✟❜✟✎✖✓✙✌✟ ✔✍☞✍✒✍✏ ✔☛✙ ☞✍✔ ✍✏☛✙ ✟✦✦✑✠✤ ✦✑✙✕ ✔✟✙✕✟✌✓✠✠✟✤ ✏✟✖✠✒✑✒✒ ✏✕✛❦❜✟☞ ✚☛☞✕ ✈✐✏✏✟☞✤ ✟ ♣✟✒❦✓☞✕✲
✟✠ ✡☛☞➈ ✍✏✢✏✤ ✟❦❦✑✌ ✢❦ ❦✍✒✒✍☞ ✟✠ ✛✒✟✠✓✖✲ ✟ ❥✓✒☛❦ ✔✐☛✌✒ ✑✏✕✟☞ ☞☛♣✖✠✍✌✣ ✟✠ ✍✈✑✏ú❝✐ó✲ ☞✟❦ ♣✍✎✐✙ ✙✕✑✌✖✟☞ ❜✍ ❦✍✏✏ ✎✛✙☞✐ ✟✠✑☞
✖✠✍✌✈✍✠✢❦✗ ✾✖❦✑✏✓✖❦✑✌✛❦ ó✒✟ ✐✖✔✍✌✐❦ ❜✟☞✗ ✘✦✦✍✠ ✈✐✖✖✠✟ ❦✍✏✏ ✒☛✌☞ü☞❦ ✟✠ ✛✒✌✍❝✦✲ ✟ ✏✕✛❦✑☞ ✟✠ ✑✌✌✓✒✗ ❍✟ ✖✐❦✍✌ü✏✤ ✟❦❦✑✌ ✟
✍✙✕✔✓✖✒✗ ✧✌✑☞✟✛✍✌ ❜✑✌✠✟✖ ✖✠✟❦✓✏✏✟✒ ☛✖ ✒✐ ✏✟❜✑✌❜✟ ✟ ♣✟✒❦✓☞✕✑❦✦✑✠✗ ✖✠✍✔❦ö✠✒✐ ✚✟✏☞✓✏ ❥✛✒✟✏✔✟✒ ❦✟♣✤ ✈✟✏✟✔✐
❜✟✖✍❜✟✏✏✖✟♣❦✓✒✤ ✬✟✍✙✍✌ ❦✍✖❦✍☞✕ ✖✠✍✔✲ ❦✐✖ ✦✟✌✟♣☞✐✈✟✏ó✒✗ ✜ ♣✟✒❦✓☞✕✑❦ ✑❦✑✖✟❦✤
ü✈✍✙✍✒ ☛✖ ✌ö✈✐✎ ✦✟❥✟✒ ✈✐✖✍✏✗ ✜ ✚✑✌✙✟✒✓✖✑❦ ☞☛✔✐ ✙✕✟❦✑✌✏✓✖ ✛✒✓☞ ❦☛♣✍✖✍❦ ✖✠✐☞✒✍ ✒ö✲
✈☛✙☛✌✍ ✓✏✒✟✏✓❜✟☞ ✬✟☞ ✧✌✑☞✟✛✍✌ ✈✍✖✠í✒✗ ✜✠ ❄■➱❅❆ ❇➪❆➱❈❖❈❈❊▲ ❋●❩■ ❦☛✏✍✒✍✖✍☞ ✈☛✙✌✍✦✟❥✒✟☞✐ ✟ ✚✍✏✟✎✟✒✑✒✗ ★☛✙
✍✖✖✍☞✐ ❥✓✒☛❦✈✓✖✓✌✑☞ ☞☛✙✕ ☞✟♣✑☞ ✓✒ í✌❥✓❦ ❊ ❏■❊ ❊❩ ❑◆P◗Ö❈❋■❆ ✟✠✑❦ ✟ ♣☛✏✎✓☞✕✑❦ ✐✖✤ ✟✔✍✏✕✍❦ ❦✑✌✓❜❜✟☞
✟✠ ✟✛✒✑✙✌✟✔✑❦✟✒✗ ❍✟ ✡❍✛☞✒✍✌ ✯ ✧✌✑☞➈ ☞✍✔ ❥✓✒✖✠✦✟✒✒✟❦✗ ❀☛☞✕ ❜✍✤ ✑✌✌ ❜✍✎✛✙✤ ☛✒✍✏✤
❦✐☞✕✐✒ ✍✙✕ ✒✓✌✖✟✖❥✓✒☛❦✑✒✤ ✚✍✏✓✏✏í✒❥✓❦ ✟ ❘✜✪❯❱✜❚Ó❱✾❲★❯❚ ✟✠ ✽✵ ✚☛☞✕ ❜✍✤ ✑✌✌ ❜✍✎✛✙✤ ☛✒✍✏✗
☛✈✍✖ ❘✑✛❦ ❳✟☞✎✍✌✖❝✦✛✌✍☞ ♣✌✑✲ ✜✠ ☛✌✎✍❦✍✖ ✟✠✤ ✦✑✙✕ ✔✐ ✒ö✌✒☛☞✐❦✤ ✦✟
✚✍✖✖✠✑✌ ✈✍✠✍✒✐✗ ✜✔✐❦✑✌ ✔☛✙ ❘✑✛❦ ❳✟☞✎✍✌✖❝✦✛✌✍☞ ✔✍✙✈✓✏✒✑✠✒✟✒❥✟
❝✖✟❦ ✎✑❦✒✑✌✟☞✎✛✖✠ ✈✑✏✒ ☛✖ ✍✏❦✍✠✎✍✒✒ ✟✠ ✟ ✖✠✟❜✓✏✕✑❦✟✒✗ ✘✙✕ ❦í✖☛✌✏✍✒❜✍☞ ♣☛✏✎✓✛✏
✓✏✏✟✒✑❦ ❥✓✒✖✠✓✖✐ ✖✠✑❦✓✖✟✐✈✟✏ ✚✑✙✏✟✏❦✑✠☞✐✤ ✔✍✙✦✑✖✖✠✟❜❜í✒✑✒✒✟ ✟ ✚☛☞✕❥✍✏✠☛✖✍❦ ❦ö✠ö✒✲
✟✠ ✐✎✢✖✍❜❜ ❦✑✏✏☛✙✓❦ ❦ö✠ü✏ ☞☛✦✓☞✕✟☞ ✒✐ ✈✓✌✟❦✑✠✓✖✐ ✐✎✢✒ ö✒ ✔✓✖✑✎♣✍✌❝✌✢✏ ✦☛✒✌✍✗

❬❭❪❫❴ ❵ ❢q
kainak kezelésével kapcsolatban is. Ez
kezdetben talán naivan hangzik, de az
Türelemjáték
amerikai titkosszolgálat, a CIA saját fej- A táblás játékok
lesztésű játékokkal edzi az ügynökeit, és
Valamennyi állat zavarodottan reagált, nemzetközi válságokat oldat meg velük percek alatt véget
de a korábban nem játszó állatok külö- a játékasztalnál. Ki találja meg az ideális érhetnek, vagy akár
nösen sokszor hibáztak. Az orrukat túl stratégiát, ha az eseménykártyán ez áll:
korán dugták be a – sötét – lyukba. Ez „Venezuelával problémák vannak”? Az órákig is tarthat-
illeszkedik a játékkutatás újabb felisme- USA-ban és Ausztráliában vizsgálatok nak. A csatajátékok
réseinek vonulatába. Ezek szerint a játék folynak arról, hogyan befolyásolják a
a váratlan eseményekre történő gya- gondolkodást a táblajátékok. A játéko- gyakran nagyon
korlás. Akik játszanak, sokkal inkább sok nem a megérzésen alapuló ok-oko-
képesek alkalmazkodni a megváltozott zati összefüggések alapján döntenek. Ők
elhúzódnak. A The
körülményekhez, rugalmasabbak, nyi- pontosan számolnak. Mennyi gyapjút Campaign for North
tottabbak az új dolgokra. kaphatok egy egységnyi fáért? Ponto-
A játszó emberek agyának kutatá- san hány lépést tesz meg előre a bábum?
Africa nevű játék-
sa még a kezdeteknél tart. De legalább Ez komplex stratégiai tervezést igényel. hoz 1800 apró darab
néhány állat esetében a tudósok bebizo- Ebben különböznek a táblajátékok a szá-
nyították, hogy agyuk megváltozik, ha mítógépesektől. A komputerrel játszók tartozik és 1200 óra
gyakran játszanak. Játék közben meg- a körülbelüli összefüggéseket gyakran a becsült játékidő. Ez
erősödnek a meglévő idegi kapcsolatok, csak próbálgatással ismerik fel: ha egy
és újak is keletkeznek. Ez az agynak azon fát adok, kapok három gyapjút. Ha két 50 napnak felel meg –
területein is végbemegy, amelyben a fát adok, akkor öt egység gyapjút kapok. ha az ember egyfoly-
gondolatokat osztályozzák és a döntések Hogy a cselekvés és a következmény ho-
születnek; ott, ahol a szociális viselkedés gyan függ össsze, ezek a játékosok csak tában játszik
vezérlődik. Ezekből a felismerésekből találgathatják. Mert a pontos szabályo-
nem következik, hogy a játék lenne az kat csak a számítógép ismeri. A tábla-
egyetlen megoldás eme növekedés eléré- játékosok azonban elsajátították már a
séhez. Aki másként stimulálja az agyát, szabályokat, és azokat valósítják meg.
talán hasonló eredményekre jut. Mégis, Minden lépés előtt fejben szimulálják
az idegtudomány is magyarázatot ad ar- a variációkat és azok konzekvenciáit.
ra, hogy az ember miért játszik: felkészül Gyakran több lépést is előre. Ők a szá-
az élet kiszámíthatatlanságára. A játék mítógépek.
mint a váratlan dolgokra való edzés ötle-
te annyira meggyőző, hogy a játékelmé-
lettel foglalkozó szakemberek közül so- HOGYAN KELETKEZNEK
kan már az emberre is alkalmazzák. Az BARÁTSÁGOK A JÁTÉK
utrechti patkánykutató Vanderschuren ASZTALNÁL
is ezt teszi, és mindjárt tovább is gon-

M
dolja: „A modern társadalomnak szük- INT Tobias Rausmann. Csa-
sége van a szokatlan ötletekkel előálló patának tagjai „Gép”-nek ne- Táblajátékos Csapatbajnokság elődön-
emberekre.” Erre pedig csak olyanvalaki vezik. A csapat: Rita Vogler, tőjében. A játékok vasárnap kezdődnek
képes, aki játszik. 2013-ban az amerikai aki Amerika kapitány nyakláncot hord, olyan időpontban, amikor a családok
játéktervező, Eric Zimmerman a 21. szá- és a szabadidejében kínaiul tanul. Mi- még csak a reggelizőasztalt terítik. Egy
zadot „játékos évszázadnak” nevezte. A chael Drewitz, aki szerepel a legjobb kultúrközpont az Elbától délre, a szűk
bonyolultabbá váló világ problémáit a európai go (ázsiai stratégiai játék) játé- hely hamarosan izzadságszagtól bű-
gyakorlott játékosok különösen jól old- kosok listáján. És Danny Wenzel, aki zölög. Danny Wenzel „cukorra van
ják meg. Aki tehát a Catan telepeseiben azt állítja magáról, hogy a leggyengébb szükségem” mormolja az orra alatt, és
az erőforrások mikromenedzsmentjét teamtag. A „Fal játékosainak” nevezik kicsomagolja a következő csokiszeletet.
optimalizálta, talán jó ötletekkel áll- magukat a Trónok harca fantasy után Tobias Rausmann így szól: „Azért ját-
hat elő a Föld csökkenő kőolajtartalé- szabadon. Együtt szerepelnek a Német szom, hogy néha nyerjek is.” Az elődön-

19/03 g 39
tő tíz órán keresztül zajlik. A kávéfőző Rausmann diplomás fizikus, Rita Vogler
megállás nélkül zakatol. Csak az első informatikus, Michael Drewitz pedig
két helyezett csapat kvalifikálja magát a villanyszerelő. Egyikük rajong a gótikus
német bajnokságba. A szervezők egyike zenéért. Másikuknak valaha függőségi
kijelenti, hogy Hamburg erős helyszín- problémái voltak. Az egyik Brazíliába mo sapiens) és a teremtő (homo faber)
nek számít, egyes csapatok ezért Kielbe utazik nyaralni. A másik kicsit sántít. ember mellé odaállította az ember mint
és Hannoverbe utaztak a selejtezőkre. Van, aki szívesen koktélozgat munka játékos koncepcióját. A játék – mondta
A torna előtt több hónappal a „Fal után. Az azonban mind a négyükre Huizinga – az emberi kultúra alapvető
játékosai” elkezdtek hetente egyszer ta- igaz, hogy magányosabbak, mint sze- része. Stadion és színpad, bíróság és par-
lálkozni. Az összejöveteleket „edzésnek” retnének lenni. A csapatból mindenki lament – számára ezek játszóterek voltak,
nevezték. Egy asztal körül görnyedtek, hetente legalább két este lemegy játszani, amelyeken az emberek maguk állította
és a mondatok nagyon komolyan hang- a Spielkultur Hamburg egyesület tagjai. szabályok szerint cselekszenek. A Homo
zottak el: „Ha nem jutsz hamarosan bú- A szilvesztert játékkal ünneplik, és nya- ludens nemcsak racionálisan döntése-
zához, meghalsz.” „Ez nagyon szenyó raláskor olyan apartmant bérelnek, ahol ket hozó ember, hanem kíváncsi is, naiv
tőled, ma szélmalmokkal akartam – na, mit is csinálnak? – társasjátékoznak. vagy bizalmatlan, de vállal kockázatokat.
játszani.” „Nem leszek a kékkel, a kék Minden becsvágy ellenére, ha a Fal já- Ahogy Johan Huizinga a játékot
szar.” A Fal négy tagja csak azért ismeri tékosait kérdezik, miért játszanak, min- szemlélte, úgy az emberek csak egy nagy,
egymást, mert szívesen játszanak. Min- denki – még Tobias „Gép” Rausmann is Élet nevű játék részesei. Manfred Eigen,
den másban nagyon különböznek egy- – a barátságot említi elsőként. A játéko- a Nobel-díjas biokémikus néhány évti-
mástól. Danny Wenzel nevelő, Tobias sokból barátok lesznek. Aki megmenti zeddel ezelőtt bemutatta, hogy a termé-
Piroskát a gonosz farkastól, az máskor is szet hogyan játszik az ember fogantatá-
Táblacsúcs tűzön-vizen át kitart a társai mellett. A
Fal játékosai nem utaznak a német baj-
sánál. Spermiumok milliói találnak egy
petesejtre. Ki nyer? Vannak természeti
A legnagyobb keres- nokságra. A 8. helyen végeznek a selej- törvények, szabályok. A többi a véletlen
tezőben. Tobias Rausmann egyéniben a játéka. A végén már nem is olyan fontos a
kedelemben kapható 14. pozíciót szerzi meg – ez sem az, amit válasz arra a kérdésre, hogy miért játszik
játéktábla a Death elképzelt. Egy Oldenburgból érkező csa- az ember. A játék természetéhez hozzá-
pat nyer. Rita Vogler, a csapatkapitány tartozik, hogy önmagában a játék ked-
Ride Kursk nevű kimegy a teremből. Először is rá kell véért űzik, öncélúan. Életünkben a játé-
játékhoz kapcsolódik. gyújtani egy cigarettára a frusztráció kot elképzelhetjük egy szigetként is. Ez
miatt, majd jön a játék elemzése a do- a szabadság, az anarchia, az autonómia
Kb. akkora, mint hányzóhelyen: „Egyszerűen egymás szigete. Sokat tanulunk ezen az utazáson,
nyolc ágymatrac: után három körben sem húztam egy anélkül, hogy ezt a legtöbbször egyálta-
szerzetest.” Michael Drewitz is előkerül. lán észrevennénk. Ez az utazás az „én”
3,5 × 4,5 méter „Találkozunk jövő héten?” „Persze.” A já- szabadságolása. És egy kis szerencsével
ték megy tovább. ezen a nyaraláson életre szóló barátokat
találunk. De senki sem kérdezheti meg,
hogy miért utazunk néha erre a szigetre,
HOGYAN LESZ AZ EGÉSZ és hogyan változtat meg minket az ottlét.
ÉLET EGY JÁTÉK Mert az tönkretenné a sziget varázsát. A
játék, amelyet egy bizonyos célból űznek

M
IÉRT JÁTSZUNK tehát? A már nem játék többé. Akit kényszerí-
játszó ember – ezt a kife- tenek, hogy a szigetre utazzon, az nem
jezést 1938-ban a holland talál ott szabadságot. Miért játszik az
kultúrtörténész, Johan Huizinga hasz- ember? Mert a játék nem kényszer, csak
nálta. Ekkor látott napvilágot fő műve lehetőség. A játék a világ egyik legszebb
Homo ludens címmel. Ma ez a könyv a dolga. n

játékelmélet egyik alapműve. Huizinga


posztulátuma: „Az embernek szüksége
van a játékra mint az értelemkeresés ele- DIANA LAARZ, a GEO riportere beugrott
mentáris formájára.” A gondolkodó (Ho- a társasjáték-bajnokságra, és utolsó lett.

40 g 19/03
▼í✈❡s ✥ s③❦♦❦✱ ✈✐✁✂✥
❡✥♠❡r❡❦✱ r❡♥❡s③✂♥s③
♣♦✥♣ ✳ ✄❡❣☎ö♠♠s③ör ❡③
❦é♣ é❧ ✆❡❥❡❦♠❡♥ ✈❡❧❡♥❝❡✐
❦ r♥❡✈✂❧ró❧✱ és ♠✂r ③ ✐❣ ③s✂❣
♥❡✥ ❥✂r ✥❡ss③❡ ❡☎☎✤❧✱ ❦✐✁❡r✝❧✱
❤♦❣② ✆♦r✥✂♠ ö♥☎ö☎☎
☎ r☎ ❧♦✥ s♦❦❦ ❧ ✥é❧②❡♠♠r✤❧
❡r❡✁ és ✥❡ss③❡♠♠r❡ ✈✐s③✳
❮✞t❛✟ ✠✡☛☛ ☞á✌✍✎✏

✹✑✒✶✾✓✔✕
✹✹ ✶✾✁✂✄
▼❛ ✁❛✂á✄❛ ☎✆✝☎③☎✝✝
❤❛✞✟♦✠á✡✟✤✂③✤✁ ☛ ☞✌✍✌✆
✝t✂✌ ✝á✁ ✁❛✍❛✆✁á✎✏❛
❛ ✁❛✂✡✑✍á✆ ③á✂ó ✒✑✆✍♦✡t✆á á✡
❡❧❡ ❝❡✱ ✁✼✵✵✲✂s ✄✈❡❦✱
❤ús❤✂❣②ó ❦❡❞❞✳ ✥✐✈✂
✥❡ ❡③✐✂✦ ☎✐✂♦ ✥❡ ❡③✐✂✦
❆ ✆③❡ t ✝ár❦ t✄r❡ ✞s③✲
s③❡s❡r❡❣❧❡tt á❧✂r❝♦s t✞✲
♠❡❣ ❤✂ ❣♦s ❦✐á❧tás♦❦✲
❦✂❧ ✄❧t❡t✐ ✂ ✈ár♦st✱ ❡❣②
✤✂t✂❧ ✄s ♠❡❣❧❡❤❡t✣s❡ ♠❡r✄s③ ❦✞t✄❧tá ❝♦s ó✈✂✲
t♦s✂ ✱ á♠ ♠✂❣✂❜✐③t♦s✂ ❡❣②❡ sú❧②♦③✈✂ ❤✂❧✂❞
✂ ☎✂♠♣✂ ✐❧❡ ✄s ✂ P✂❧✂③③♦ ✟✉❝✂❧❡ ▲♦❣❣✐✂ ❦✞③✄
❦✐❢❡s③ít❡tt ❦✞t✄❧❡ ✳ ✠✂rs♦ á❦ ③❡ ❞ü❧ ❡❦✱ ❡③❡r✲
②✐ s③í ❡s ❧✄❣❣✞♠❜ s③á❧❧ ✂ ♠✂❣✂s❜✂✳ ❆ ❦✂r ❡✈á❧✐
❤✂ ❣✉❧✂t t❡t✣❢♦❦ár✂ ❤á❣✱ ✂③♦ ❜✂ ❢✄❧ s③❡♠♠❡❧
♠ár ♠✐ ❞❡ ❦✐ ✂ ❞ó③s❡♣✂❧♦t✂ ❡r❦✄❧②✄t ❧❡s✐✳ ✥ár❥á❦
✂ ❣✂③❞✂❣ ✈ár♦sá❧❧✂♠ ✉r✂❧❦♦❞ó❥át✱ ❤♦❣② ✈❡ ❞✄❣❡✐✲
✈❡❧ ❡❣②ütt ü❞✈✞③✞❧❥❡ ✂ ✄♣❡t✱ ✄s ✂ ♠✉❧✂tsá❣ ✉t♦❧só
✂♣❥á ❡❧❜ú❝sú③③♦ ✂ ♥✂r ❡✈á❧ ✠❡r❝❡❣✄t✣❧✳ ✝♦st
✉❣②✂ ✐s ✈✐ss③✂✈❡s③ ❡❦ ♠✐ ❞❡ t t✣❧❡✱ ✂♠✐t ✂③ ❡❧s✣
✂♣♦ ❡❦✐ ✂❥á ❞✄❦♦③t✂❦✳ ❆ ❦✐✈á❧✂s③t♦tt s③❡r❡ ✲
❝s✄s ❡❣② ❤✄t✐❣ ✈✐s❡❧t❡ ✂ ❝í♠❡t✱ ✄s ❦✐✄❧✈❡③t❡ ✂ ✲
✂❦ ♠✐ ❞❡ ♣✐❧❧✂ ✂tát✳ ❆ ❧❡❣❥♦❜❜ ❢✂❧✂t♦❦✂t ❡tt❡✱
✂ ❧❡❣ ❡♠❡s❡❜❜ ❡❞✢❦❡t ✐tt✂✱ ✂ ❧❡❣s③❡❜❜ ❤✞❧❣②❡❦
❦ís✄rt✄❦✳ ✡♠ ♠✐ ❞❡③t ❝s✂❦ ❡❣②❡t❧❡ ❤✄t✐❣✳ ❆③
✉t♦❧só ✂♣♦ ❜írósá❣ ❡❧✄ ✈✐s③✐❦✱ ♠✐ ❞❡ r♦ss③✂❧
✄s ❜✂❥❥✂❧ ♠❡❣✈á❞♦❧❥á❦✱ ✂♠✐ ✥❡❧❡ ❝✄t ✄rt❡✱ ♠✂❥❞
❤✂❧á❧r✂ ít✄❧✐❦✱ ✄s ✉t♦❧só út❥ár✂ ❦ís✄r✐❦✳ ❆ ♠á❣✲
❧②á❤♦③✳ ❆ ♥✂r ❡✈á❧ ✠❡r❝❡❣❡ ❝s✂❦ ❡❣② ❤❡t❡t ✄❧✲
❤❡t✳ P❡rs③❡ ✂ ❝s♦❞ás ❦❡r❡s❦❡❞✣✈ár♦s ♣♦❧❣ár✂✐
❡♠ ❜✂r❜ár♦❦✱ s③✂❧♠✂❜á❜✉r✂ ❝s❡r✄❧✐❦ ✐❧②❡ ❦♦r ❑❛✓✔✕✖✗✘✙ ✕✘✚❛✛✗✜ ❛
✂ ❤❡r❝❡❣❡t✱ ✄s ✂③t ✈❡t✐❦ t✢③❤✂❧á❧r✂ ✂ ✄♣ ❦❡s❡r✈❡s ✧★✩✩✕✛✙❛ ✛✕✘✘➆❛✓✪✕
③♦❦♦❣ás✂ ❦✞③❡♣❡tt❡✳ ❆ s③✂❧♠✂✤❣✉r✂ ❧át✈á ②♦s ❦❡③✈❡ ♠❡❣✣r✐③ ✐ ✂③ ✄✈s③á③✂❞♦s ❤✂❣②♦♠á ②♦❦✂t✳ ✜✫✕✘✘✕✩✬✭✕✔✮ ❑★✓❛✭✕✘✙
❡❧❤✂♠✈✂❞ás✂ ❦✞③❜❡ ✂③ ❡♠❜❡r❡❦ s③á♠♦t ✈❡t ❡❦✱ ❆ ❜át♦r ❦✞t✄❧tá ❝♦s ❤❡❧②❡tt ♠✂ ✂♣sá❣ ❡❣② ❣✐♣s③✲ ✓❛✯✫★✜ ✗✭✓✗✫★✘✗✜
✄s ❜ú❝sút ✐ t❡ ❡❦ ✂ ❜❡ ü❦ ❧✂❦♦③ó r♦ss③ ✂❦✱ ✂③ ❣✂❧✂♠❜ ✂r✂s③♦❧ át ❧✂ss✂ ✂ ♠✂❣✂s❜✂ ✱ ✂ ♣✂❧♦t✂
✞ ♠✂❣✉❦❜✂ r❡❥❧✣ ❣♦ ♦s③ ✂❦✳ ☛✐t✉á❧✐s ♠❡❣t✐s③✲ ✄s ✂ ❤✂r✂ ❣t♦r♦ ② ❦✞③✞tt ❦✐❢❡s③ít❡tt ❦✞t✄❧❡ ✱ á♠
t✉❧ás ❡③✱ ♠✄❣ ❤✂ ✐❣❡ s③í ❡s✱ r✐❦ító ✄s ♣♦♠♣ás ✂③ ♦❧❝só✱ ♠✢✂ ②✂❣ ✉tá ③✂t♦❦ t✞♠❡❣✄❜❡ ♠á✐❣
✄♣ü ❡♣s✄❣ ❡❧✣③t❡ ✐s ♠❡❣✳ ❆ ♠á❣❧②✂ tü③❡ ♠❡❣✲ ♠❡❣t✂❧á❧❥✉❦ ✂ ♠í✈❡s✱ ❦✄③♠✢✈❡s ♠✂s③❦♦❦✂t ✄s ❥❡❧✲
t✐s③tít✱ ❢❡❧s③✂❜✂❞ít✱ ❡❣②❜❡ ✂ t❡r♠✄s③❡t ✐s ❦✐❧✄♣❤❡t ♠❡③❡❦❡t✱ ✂❤♦❣② ✂ ❦✂r ❡✈á❧ s♣✐r✐t✉á❧✐s ❥❡❧❡ t✣s✄❣❡✱
á❧t✂❧✂ ✂ t✄❧❜✣❧✱ ❤♦❣② át✂❞❥✂ ❤❡❧②✄t ✂ t✂✈✂s③ ✂❦ ✄s ✂ ✂ t✂✈✂s③✐ ú❥❥ás③ü❧❡t✄s r❡♠✄ ②❡ ✄s ❧❡❤❡t✣s✄❣❡ s❡♠
❜❡ ❡ s❡r❦❡ ✣ ú❥ ✄❧❡t ❡❦✳ ✈❡s③❡tt ❦✐ ✂ ❦✞③t✉❞✂t❜ó❧✳
❆③ ❡❧s✣ írás♦s ❡♠❧✄❦❡❦ ✁✵✾✹✲❜✣❧ s③ár♠✂③ ✂❦
✂ ✈❡❧❡ ❝❡✐ ❦✂r ❡✈á❧ró❧✱ ✂❧✐❣ ❦✄t ✄✈s③á③✂❞ ❡❧t❡❧t✄✲
❙☞❚❯✌◆❯❙ ✍❙ ✎■❖◆✏❙❩❖❙❩ ✈❡❧ ♣❡❞✐❣ ♠ár ✒✉ró♣✂✲s③❡rt❡ ✐s♠❡rt ✄s ❤ír❡s ✈♦❧t
✑❧✂s③♦rs③á❣ ♠á✐❣ t✂❧á ❧❡❣❤ír❡s❡❜❜✱ ✂ ❤❡❧②✐❡❦ ❡❦ ✂ ♣♦♠♣ás ♠✉❧✂tsá❣✱ ❢✄ ②❦♦rát ♠✄❣✐s ✂ ✁✽✳ s③á✲
✐s ❧❡❣❢♦ t♦s✂❜❜ ü ❡♣s✄❣❡ ✄s ❧át✈á ②♦ssá❣✂ ✂ ✈❡✲ ③✂❞❜✂ ✄❧t❡✱ ✂♠✐❦♦r ✥❡❧❡ ❝✄t ✂ ❦✂r ❡✈á❧♦❦ ✈á✲
❧❡ ❝❡✐ ❦✂r ❡✈á❧✱ t❡r♠✄s③❡t❡s❡ ✂♣❥✂✐ ❦❜✂ ♠ár r♦s✂❦✄ t ❡♠❧❡❣❡tt✄❦ ✂ ❦♦ t✐ ❡ s ❡♠❡s❡✐✱ ✂❦✐❦
✂ t✉r✐③♠✉s ✄r❞❡❦❡✐t ✐s s③❡♠ ❡❧✣tt t✂rt✈✂✱ á♠ ✐❣②❡✲ ❡❧✣s③❡r❡t❡tt❡❧ ❥árt✂❦ ♦❞✂ ♠✉❧✂t ✐✳ ❆ ❢✂rs✂ ❣✐ ✐❞✣✲

✰✴ ✶ ✷✸✺✻✿
s③❛❦✱ ❛③❛③ ❛ ✗✐✘✉✙❧✐s ✘✚❧✘✛✜✛✘✚s ✢❛❣②♦✜✙♥②✙♥❛❦ ❦✛❞✤✛s❦✛❞✘✛❦ ✛❣②✜✙s♥❛❦✳ ✬ ❜✦s✚❣ ✚s ✛❣②✛♥❧✦s✚❣
✘✛❧❥✛s ✥✛❧❣✣♥❣②✣❧í✘✚s✚✢✛③ ❛③♦♥❜❛♥ ❥ó✤❛❧ ❦♦✗✙❜❜✗❛ ♥❛♣❥❛✐❜❛♥ ❝✐✗❦✉s③✐ ✜✉❧❛✘s✙❣♦❦✱ ❣❧❛❞✐✙✘♦✗❥✙✘✚❦♦❦
❦✛❧❧ ✤✐ss③❛✘✛❦✐♥✘✛♥✐✳ ✚s ✉✘❝❛✐ ✥✛❧✤♦♥✉❧✙s♦❦ s③ó✗❛❦♦③✘❛✘✘✙❦ ❛③ ✛❣②❜✛★
❊❣② ✦s✗✚❣✐ ❧❛✘✐♥ ✧♥♥✛♣♣✛❧✱ ❛ s③❛✘✉✗♥✙❧✐✙❦❦❛❧ ❣②✴❧✘✛❦✛✘✳ ✵✐♥❞✛③✛❦ ✉✘✙♥ ♣✛❞✐❣ ✜✛❣✘❛✗✘♦✘✘✙❦
✭❙❛✘✉✗♥❛❧✐❛✮ ❛ ❙❛✘✉✗♥✉s ✉✗❛❧❦♦❞✙s✙♥❛❦ ✐❞✛❥✚♥ ✘❛★ ❛ ❜♦❧♦♥❞♦❦ ✧♥♥✛♣✚✘✱ ❛✜✛❧② ✤✐❞✙✜s✙❣✙✤❛❧✱ ✢❛✗★
♣❛s③✘❛❧✢❛✘ó ❥ó❧✚✘✗✛ ✛✜❧✚❦✛③✘✛❦ ❞✛❝✛✜❜✛✗ ✩✼★✚♥ s✙♥②s✙❣✙✤❛❧ ✜✛❣✙❣②❛③♦✘✘ ❛ ❦✚s✦❜❜✐ ❦❛✗♥✛✤✙❧♦❦★
❛ ✪ó✜❛✐ ✫✐✗♦❞❛❧♦✜❜❛♥✳ ✬ ✜✉❧❛✘s✙❣ ✛❣② ✢✚✘✐❣ ♥❛❦ ✚s ✜✚❣ s♦❦ ✜✙s ✧♥♥✛♣s✚❣♥✛❦✳
✐s ✛❧✘❛✗✘♦✘✘✱ ✙✜ ❛③ ✚♣♣✛♥ ✗✛❣♥✙❧ó ❝s✙s③✙✗♦❦ ✛③✘ ✬③ ó❦♦✗✐ ❣✣✗✣❣✣❦ s✛✜ ✤♦❧✘❛❦ ✗✛s✘✛❦✱ ✢❛ ✧♥★
❦♦✜♦❧②❛♥ s③❛❜✙❧②♦③✘✙❦✱ ✬✉❣✉s✘✉s ✜✐♥❞✣ss③✛ ♥✛♣❧✚s✗✦❧✱ ✜✉❧❛✘♦③✙s✗ó❧ ✤♦❧✘ s③ó✱ ✦❦ ✛❧s✦s♦✗❜❛♥
✢✙✗♦✜ ♥❛♣♦✘ ✛♥❣✛❞✚❧②✛③✛✘✘✱ ✯✐❜✛✗✐✉s ✚s ✰❛❧✐❣✉❧❛ ❛ ✶✐♦♥✧s③♦s③★✧♥♥✛♣✛❦✛✘ ❦✛❞✤✛❧✘✚❦✳ ❊③✛❦ ❦✣③✚
❛③♦♥❜❛♥ ✛③✘ ✜✛❣✘♦❧❞♦✘✘✙❦ ✛❣②★✛❣② ♥❛♣♣❛❧✳ ✪✛♥★ ✘❛✗✘♦③♦✘✘ ❛ ❦✐s ❞✐♦♥✧s③✐❛✱ ❛✜✛❧②♥✛❦ ✐❞✛❥✛ ✛❣②★
❞✛❧✛✘❜✛ ✥♦❣❧❛❧✘✙❦✱ ✢♦❣② ❛ s③❛✘✉✗♥✙❧✐✙❦ ❛❧❛✘✘ ✘✐❧♦s ❜✛✛s✐❦ ❛ ✜❛✐ ✥❛✗s❛♥❣✐ ✐❞✦s③❛❦❦❛❧✳ ✷✘❝❛❜✙❧♦❦✱
❞♦❧❣♦③♥✐ ✚s ❦✣✘✛❧✛③✦ ✜✉❧❛✘♥✐✳ ✬ ❣❛③❞❛❣ ♣♦❧❣✙✗♦❦ ✙❧❛✗❝♦s ✤✐❣❛ss✙❣♦❦ ✥♦✗❣❛✘❛❣✙❜❛♥ ✜✉❧❛✘✘❛❦✱ ✥✛✗★
✐❧②✛♥❦♦✗ ✗ó③s❛❞ís③✘ ✤✐s✛❧✘✛❦✱ ✚s ✜✛❣✤✛♥❞✚❣✛❧✘✚❦ ❣✛✘✛❣✛s ✢❛♥❣✉❧❛✘❜❛♥✱ ✛❜❜✦❧ ❛③✘✙♥ ❦✐❛❧❛❦✉❧✘ ❛③
❛ s③✛❣✚♥②✛❦✛✘✱ ❛ ✗❛❜s③♦❧❣✙❦ ❧✙♥❝❛✐✘ ❧✛✤✛✘✘✚❦✱ ❛ ❛✘✢✚♥✐ ✤í❣❥✙✘✚❦ ✜✴✥❛❥❛✳ ➱✗❞✛❦✛ss✚❣✱ ✢♦❣② ❛ ♥❛❣②
❆ ✁❡✂t ✄á☎✆✲✝✁é✆❡✝✲
❝s✛❧✚❞✛❦ ❛ ❝s❛❧✙❞ ❛s③✘❛❧✙✢♦③ ✧❧✢✛✘✘✛❦✱ ❛ ❝s❛❧✙❞★ ✶✐♦♥✧s③♦s③★✧♥♥✛♣ ❛❧❦❛❧✜✙✤❛❧ ✸ ✜✛❧②✛✘ ❦♦✗❛ ✘❛★
❡✞✟✠á✁ é✈✝✁á✁✡☛☞✆ ✌t✡
✡ ✆✡☎✂❡✈á✍ ✎☞✂✏✎❡✂✲ ✘❛❣♦❦ ♣✛❞✐❣✱ ❛❦✙✗✢❛ ❦❛✗✙❝s♦♥②❦♦✗✱ ❛❥✙♥❞✚❦❦❛❧ ✤❛ss③❛❧ ✘❛✗✘♦✘✘❛❦ ❛③ ✛❧❥✣✤✛♥❞✦ ✹❥❜♦✗ ✘✐s③✘✛❧✛✘✚✗✛

tá✍✑✝ t✡✂✒✓✡✆é✂t ✎✡✞✡✲


✝☞☛✑✆ ❱❡✍❡✂✔❡ ✂é✕❡ ✖ö✍é

✺✾✻✽✿ ❀ ❁❂
➊ rá♠❛✈❡rs❡✁②❡❦❡t r❡✁ ❡③t❡❦✱ ❛♠✐✁❡❦ ✁②♦♠á✁ é✈ t❛❧á✁ ❧❡❣✐✁❦á❜❜ ✈árt ❡s❡♠é✁②❡ ✈♦❧t ❛③ á❧❛r✥♦s
❛ ❦és✣❜❜✐❡❦❜❡✁ ♠❡❣s③ü❧❡t❡tt ❛ ❣örö❣ rá♠❛✳ ❢❡❧✈♦✁✉❧ás✱ ♠❛✆ ❛③ ✉t♦❧só ❤ár♦♠ ✁❛♣❜❛✁ ❡❧❢♦✲
❣❛ ♦tt és ❜❡✆ár❛t♦tt t✐✈♦r✁②❛✱ ❧❛❦♠ár♦③ás és ♠✉✲
❧❛t♦③ás✱ t❡ts③✣❧❡❣❡s❡✁ ❢❡❧✥s❡ré❧❤❡t✣ s♦rr❡✁ ❜❡✁✳
❊●❨❍➪❩■ ✂●●➪✄❨❖❑ ☎❦❦♦rtá✆t ✆❡❧❧❡♠③✣❡✁ r♦♣♣❛✁t ✈❛❧❧ás♦s❛❦✱ ❤♦❣②
❆ ❦ö③é♣❦♦r✐ ☎✉ró♣á❜❛✁ ✐s ♠❡❣♠❛r❛ t ❛③ ✐❣é✁② ú❣② ❢♦❣❛❧♠❛③③✉✁❦✱ ✐st❡✁❢é❧✣❦ ✈♦❧t❛❦ ❛③ ❡♠❜❡r❡❦✱
❛ té❧ ✈é❣✐ ♠✉❧❛t♦③ásr❛✱ és ❜ár ❡❦❦♦r ❦✐ssé öss③❡✲ í❣② ❛ ❦ö③❡❧❣✣ ✁❛❣② ❜ö✆tö❦ ❡❧✣tt ✆ó❧❡s❡tt ✁é❤á✁②
❦✉s③á❧t ❡r❡ ❡ttörté✁❡t❡❦❦❡❧ ✁❛♣r❛ ✆ó✈á❤❛❣②♦tt❛✁ ❦✐s③❛✲
❧❡❤❡t❡tt ✥s❛❦ ♠❡❣♠❛❣②❛rá③✁✐ ❦❛ ✁✐ ❛ ❦❡r❡s③té✁② ❦öt❡❧é❦❜✣❧✱
♠✐✁ ❡✁✁❡❦ ❛③ ♦❦át✱ ❛ ❦❛r✲ ❤❛ ú❣② t❡ts③✐❦✱ ❣ú③s❜❛ ❦ötés✲
✁❡✈á❧♦③ó ❡♠❜❡r❡❦❡t ❡③ ✁❡♠ ❜✣❧✳ ➱s ❤❛ ♠ár ❡❣②❤á③✱ t❛❧á✁
ér ❡❦❡❧t❡✳ ☎❣②rés③r✣❧ ♠❡❣t❛r✲ ✁❡♠ ♠❡❣❧❡♣✣✱ ❡ ❛ ♣❛♣♦❦ ❦❡③✲
t♦ttá❦ ❛ s③❛t✉r✁á❧✐á❦ ❜✐③♦✁②♦s ❡t❜❡✁ ✁❛❣②♦✁ ❡❧❧❡✁❡③té❦ ❛
❡❧❡♠❡✐t✱ á♠ ❛③ ❡❣②❤á③ ✐❣②❡❦❡✲ ró♠❛✐ ❦♦r ü✁✁❡♣❡✐✁❡❦ ❢❡❧s③❛✲
③❡tt ❡③❡❦❡t ♠✐✁é❧ tö❜❜ ❦❡r❡s③✲ ✞ ✟✠✡☛☞✌✍ ❜❛ ✉❧t✱ ❛✈❛❣② s♦❦❦❛❧ ✐✁❦á❜❜
té✁② ✆❡❧❡✁téss❡❧ ♠❡❣tö❧t❡✁✐✳ ❡❧s③❛❜❛ ✉❧t ❤❛✁❣✉❧❛tát✱ á♠
✎✏❥✑✒✒✓✡
▼ásrés③r✣❧ ♣♦❣á✁② ü✁✁❡♣❡❦✲ ♠✐✈❡❧ ✆ó ✐♣❧♦♠á✥✐❛✐ ér③é❦❦❡❧
❜✣❧ ✐s tá♣❧á❧❦♦③t❛❦ ❛ ✁é♣s③♦✲ ❞✏✔✑✡✎✑✍ ✁❡♠ ♠❡✁t❡❦ s③❡♠❜❡ ❛③ ❡❜❜❡✁
❦ás♦❦ ❛ ♠✐✁ ✐❣ ✈✐❤❛r♦s tör✲ ✓ ✕✌✡✖✏♥✗✡✘ ❛③ ❡s❡t❜❡✁ ✐❣❡✁ ❡r✣s ✁é♣❛❦❛✲
té✁❡❧♠✢ ❦♦✁t✐✁❡✁s❡✁✱ ♠❛❣❛ ❛ r❛tt❛❧✱ ✐✁❦á❜❜ ✐ ✣r✣❧ ✐ ✣r❡ ❛
❢❛rs❛✁❣ s③ó ✐s ❛ ❣❡r♠á✁ ❢❛s❡✁ ✎✠✙✌☛✌✎ s❛✆át ❦é♣ü❦r❡ ❢❛r❛❣tá❦ ❛ ♣♦✲
s③ó❜ó❧ ❡r❡ ✱ ❛♠❡❧② ❤❡✈❡✁②é✲ ❣á✁② ❦❛r✁❡✈á❧♦❦❛t✳ ▼✐✁ ❡✁
s③❡tt ❢♦r ítás❜❛✁ ❛③t ✆❡❧❡✁t✐✿ ❡❣②❤á③✐ ✐❣②❡❦❡③❡t ❡❧❧❡✁ér❡
♣❛✆❦♦ssá❣♦t ✢③✁✐✳ ✝❡r❡s③té✁② ❉é❧✲☎✉ró♣á❜❛✁ ❛ ❢❛rs❛✁❣ ❛③ é✈ ✚ ✛✜✤✦✧★✩✪✫
t❡rü❧❡t❡❦❡✁ ❛ ❢❛rs❛✁❣ ✈í③❦❡r❡s③tt✣❧ ❤❛♠✈❛③ós③❡r✲ ❧❡❣✁❛❣②♦❜❜ ❡s❡♠é✁②é✁❡❦ s③á♠ít♦tt✱ és ❛ ✆❛✁✉ár ✬✜✭✮✛✯✛ ✛✰✮✬✴★✧✭
á✐❣ t❛rt♦tt✱ és ❛ ❧❡❣tö❜❜ ❡✉ró♣❛✐ ✈ár♦s❜❛✁ ❛③ ✈é❣é✁ ❦❡③ ❡tét ✈❡✈✣ ✐ ✣s③❛❦ ❛❧❛tt s♦❦ ♠✐✁ ❡✁ ✫✵✜✤✤✧✬✧✛✧✛✛✰
✦✧✬✧✭✶✪✷✧✛ ✜✮ ✫✸✹✛
✺✯✪✻✜✬✩✦
✑❖◆◆❆◆ ✒Ö◆ ❆ ✓❆✔◆✕✖➪▲❄ ✘★✪✴✹♥✬✶✸✸✛♥ ★ ✥✛✜✯✶✙✚✛✥ ❂✪✪✩✙✚ü✘✛❇ ❁✙✰❁✙✛✜✰✻✹✜✙✾✻✾✘ ✬✶✙✚ü✘✥ ♥✶✯✰ ✘✰✙✚✥
✗✘✤✙✚✛✜✛✥✛✥✥✛✘ ✧★✙✚♥✩✘✪✫✬ ✯✰♥✴✛♥✵✶✘✛ ✥✶✙✶✥ ü♥♥✛✸✛✘✥✶✬ ❃✼✽✿ ❙✥✾✻✻✰ ✯★✼✽★❇ ✧✹✚✚✩★✴✩✙✩✈★✘✺ ✶✙ ✬ü✘✷♥✻✷✚✤ ✬✜✶❇
✷✙✙✚♥✶✸✰ ✯✫✘★✥✹✚✩✙✜★✺ ♥✛✯ ✩✜✥ ✥✫✴♥✰ ✜✩✚★✥♥★✬ ♥✶✯✰✘✛✼ ✛✘✘✛♥✥✯✹♥✴✺ ✧✹✼✽ ✯✛✬✛✥ ✥✷✘✥✷✥✥✛✬ ✻✛✘✛✿ ✇✴✛✙✙✶✼✬✶♥✥
★✚✹♥✻★♥✺ ✧✹✼✽ ✛✜✛✴✛✥✰✘✛✼ ★ ✬★✜♥✛✈✩✘ ★✚ ✹✘★✙✚✹✬ ★ ✯★✰ ♥★✸✰✼ ✬✶✥ ✜❇✜✛✘ ❃✜✪✩✬ ★ ✛✘✤✙✚✛✜✛✥✛✥✥✛✘ ✛✥✥✛✬ ✼★✘★♥✰✥✺ ✈★✼✽✰✙
✙✚✾ ✬✰✵✛✪✛✚✛✥✥✛♥ ★ ✵★✜✙★♥✼ ✙★✪✩✥✪★ ✈✹✘✥✿ ❁★✜✜✫✙✺ ✈★✼✽✰✙ ★ ✬✹❁✙✰ ✙✚✾✥✺ ✛✘✘✛♥✻✛♥ ★ ★♥✼✽★✘✙✚✩✜♥✽★✥✺ ★✯✰ ♥✛✯ ✯✩✙✺ ✯✰♥✥
❀ ✬✷✚✶✸✬✹✜✰ ✘★✥✰♥ ♥✽✛✘✈✻✛♥ ★ ❁★✜♥✛ ✬★✜♥✛✈✩✘✥ ✙✛✯✯✰✘✽✛♥ ✵✹✜✜✩✙✻★♥ ♥✛✯ ✛✼✽ ❁✫✬✹✜✯✩✚✚★✘ ✻✛✈✹♥✥ ✹✯✘✾✙ ✸✶✬❇
✘✛✈★✜✛ ✬✰✵✛✪✛✚✶✙ ★ ✧❂✙ ✛✘✧★✼✽✩✙✩✥ ❃✜✥✩✬ ✧✹✙✙✚❂ ✯✩✙✙★✘✧★♥✼✚✾✈★✘✿ ✙ü✥✛✯✶♥✽✿
✪✛✘✛♥✥✛✥✥✛✺ ★✯✰ ★ ✻✷✪✥✰ ✰✴✤✙✚★✬✜★ ✫✥★✘✿
❀✚ ✛✚✥ ✯✛✼✛✘✤✚✤ ✴❃♥✹✯✴✩♥✹✯✧✹✚ ▲Ó✖✕✔❯✕◆❲ ▲❖✖❆❯ ◆➱▲✓Ü▲ ❫➪✔❵❆ Ü◆◆✕①✕
✬✷✥✤✴✰✬ ✯★✼★ ★✚ ✛✙✛✯✶♥✽✺ ★✯✛✘✽ ✻✩✜ ❀ ✈✛✘✛♥❁✛✰ ✬★✜♥✛✈✩✘✧✹✚ ✧✹✙✙✚❂ ✰✴✤♥ ❀ ✈✛✘✛♥❁✛✰ ✸✹✘✼✩✜✹✬ ✯✰♥✴✛♥ ✪✛✘ ✙✚✛❇
✛✜✛✴✛✥✶✻✛♥ ✙✛✯✯✰✘✽✛♥ ✬✛✜✛✙✚✥✶♥✽ ✩✥ ✧✹✚✚✩✥★✜✥✹✚✹✥✥ ★ ✘✾✈✛✜✙✛♥✽ ✰✙✿ ❀ ✜✰♥✥ ♥★✼✽✹♥ ✙✚✛✜✛✥✥✛✬ ✯✫✘★✥♥✰✺ ★ ✧❃✜✛✙
ü♥♥✛✸✸✛✘ ♥✛✯ ✯✫✥★✥ ✜✹✬✹♥✙✩✼✹✥✺ ✬✷✚✬✛✴✈✛✘✥ ✶✙ ✰✚✼★✘✯★✙ ✵✫✥★✯✹✬ ✻✫❇ ✬★✜♥✛✈✩✘ ✯✛✘✘✛✥✥ ✵✛✻✜✫✩✜ ✛✘✛✪✶♥ ✜✛♥✴❇
★✚ ✛✼✽✧✩✚ ✬✶✙✤✻✻ ✰✼✽✛✬✛✚✛✥✥ ✰✘✽✛♥ ✬✶✪✩✥ ★✚ ★✴✥★✺ ✧✹✼✽ ★ ✘✹✈★✬★✥ ✘✹✈★✙✹✬ ✜✛ ✯✛✼✥★✜✥✹✥✥✩✬ ★ ④✩✜✰★❇ü♥♥✛✸✛✥ ✰✙✿
✥★✜✥★✘✹✯✯★✘ ✯✛✼✥✷✘✥✛♥✰✿ ❀ ✵★✜✙★♥✼✰ ♥✶✘✬ü✘ ✵✫✥✥★✥✥✩✬ ★ ❳✰★ ✴✛✘ ❩✹✜✙✾♥✿ ✗✚ ✗✚✛♥ ★ ⑤❭❭❇★✙ ✶✈✛✬✻✤✘ ✛✜✛✴✛✚✥✛✥✧✛✥✤
✬★✜♥✛✈✩✘ ✰✴✛✪✶♥ ✜✹✙✬★✴✩✙✰✼ ✜★✬✥✩✬ ♥✛✯ ✈✹✘✥ ✥✛✘✪✛✙✛♥ ✈✛✙✚✶✘✽✥✛✘✛♥✺ ✶✙ ★ ✪✛✘✛✙ ♥★✸✹♥ ★✚ ✛✙✬ü✈✤✬♥✛✬ ✧✾✴✹✘✥ ★✚
★✚ ★✙✚✥★✘✹✬★✥ ❁✙✰✜✬✶✈✛✘✺ ✯★✜✧✩✈★✘ ✙✹✬ ✩✘✴✹✚★✥ ✶✙ ✛✘✸✫✙✚✥✫✘✥ ✩✘✘★✥ ✯✰★✥✥ ✛✼✶✙✚ ✈✩✜✹✙ ★ ⑥★♥ ⑦✰✛✥✜✹ ✴✰ ❩★✙✥✛✘✘✹
✶✙ ✙✛✜✥✶✙✙✛✘✺ ✬✶✙✚ü✘✈✛ ★ ✧❂✙✯✛♥✥✛✙ ❑❬❬❭❇✻★♥ ✈✶✼✘✛✼ ✻✛✥✰✘✥✹✥✥✩✬ ★ ✻✰✚★✜✜ ✻★✚✰✘✰✬✩✻★♥✿ ❀✚ ✛✬✬✹✜ ✧✩✚★✙✹✴✾
✬✹✸✘★✘✩✙✜★✿ ✈✛✜✙✛♥✽✥✿ ✯✛♥✽★✙✙✚✹♥✽✹✬ ✬✷✚ü✘ ✬✰✈✩✘★✙✚✥✹✥✥✩✬
✗✼✽ ✯✩✙✰✬ ✛✘✯✶✘✛✥ ✙✚✛✜✰♥✥ ✜✾✯★✰ ★ ✥✰✚✛♥✬✶✥ ✘✛✼✙✚✛✻✻✛✥✺ ★✬✰✬✛✥ ❳✛✘✛♥❁✛
✬✹✜✰ ✛✜✛✴✛✥✛ ✈★♥ ★ ✙✚✾♥★✬✺ ✯✶✼✧✹✚✚✩ ❯❪✕❫❴❯❪➪✒◆❆✓ ❵◆❤✕✔✕ ✫✜★✘✬✹✴✾✰ ✛✘✧★✘✯✹✚✥★✬ ✶✬✙✚✛✜✛✬✬✛✘ ✶✙
★ ❁★✜✜✫✙ ♥★✈★✘✰✙✧✹✚ ✬✷✥✧✛✥✤✿ ❅✾✯✩❇ ❀ ✬★✜♥✛✈✩✘✹✬ ♥✛✯ ✥✰✥✬✹✘✥ ❁✶✘✪★ q ❃✼✽ ✛✼✽✶✻ ✼★✚✴★✼ ✧✹✚✹✯✩♥✽✹✬✬★✘✿ ⑧✛✯
✻★♥ ✘✫✸✛✜❁★✘✰★ ❈★ ♥✽✩✪★✬ ✈✶✴✤✰✙✥✛♥✛✺ ★ ✥✛✜✯✶✙✚✛✥✛✙✛♥ ★ ✈✛✘✛♥❁✛✰✶ ✰✙ q ★ ✻✷✪✥ ❁✙✹✴★✺ ✧✹✼✽ ★ ✈✩✜✹✙ ✧★✪★✴✹♥✪★✰ ✬✷✚ü✘
✵★✜✬★✙❉✚✤ ■✫✸✛✜❁✫✙❏ ü♥♥✛✸✶♥✺ ✛✼✶❇ ✛✘✤✥✥✰ ♥★✼✽ ✧❂✙✚★✻✩✘✩✙ ✈✹✘✥ ✯✰♥✴✰✼ ✰✼✛♥ ✙✹✬★♥ ✰✴✤✚❃✥✛✥✥✶✬ ✛✜✜✛ ★ ♥★✸✜★✺
✙✚✛♥ ✸✹♥✥✹✙★♥ ✵✛✻✜✫✩✜ ❑▼❇✶♥ ✛✼✽ ✧★❇ ✰✙✺ ★✚✹♥✻★♥ ♥✛ ✧✰✼✼✽✛ ✙✛♥✬✰✺ ✧✹✼✽ ✈★✼✽✰✙ ✵✛✻✜✫✩✜ ⑨❇✩✜★ ★ ✯✛♥✽✛✼✚✤✪ü✬✛✥✿
✪✾ ✵✹✜✯✩✪❂✺ ✬✛✜✛✬✛✬✛♥ ✼✷✜✴ü✘✤ ★✘✬★✘❇ ✬✰✚✩✜✾✘★✼ ★ ✪✾ ✧❃✚✹✥✥ ✬★✸✸★♥✹✬✬★✘ ❀ ✙✚✶✸ ✶✙ ★ ✵✰★✥★✘✹✬ ✙✚✛✯✸✹♥✥✪✩✻✾✘
✯★✥✹✙✙✩✼✹✥ ✈✹♥✥★✥✥★✬ ✈✶✼✰✼ ★ ✈✩✜✹✙ ✘✛✧✛✥✛✥✥ ✛✘✬✩✸✜✩✚✥★✥♥✰ ★ ✯✰♥✴✛♥✵✛✘✤✘ ✧★✙✚♥✹✙ ✧★✼✽✹✯✩♥✽✻✾✘ ♥✛✯ ✯★✜★✴✥
✫✥❁✩✰♥✺ ★✯✛✘✽ ★ ✥✛✜✯✶✬✛♥✽✙✶✼✛✥ ✶✙ ✷✙✙✚✛✙✛✜✛✼✘✛✥✥ ✈✛♥✴✶✼✛✬✛✥✿ ◗✰✸✰✬✫✙ ✙✛✯✯✰✺ ✯★ ★ ④✩✜✰★❇ü♥♥✛✸ ❁✙✫✸✩♥
★ ✻✤✙✶✼✛✥ ✧✰✈★✥✹✥✥ ✙✚✰✯✻✹✘✰✚✩✘♥✰✿ ◗✫❇ ✬★✜♥✛✈✩✘✰ ✶✥✛✬ ✈✹✘✥ ★ ✵✜✰✥✥✛✘✘✛✺ ★✯✛✘✽ ✛✼✽ ✙✚✶✸✙✶✼✈✛✜✙✛♥✽ ❳✛✘✛♥❁✶✻✛♥✿

♠❡❣❡ ❣❡❞❡tt ✁♦❧t✳ ✂ ✄ö❧❣②❡❦ t♦❥áss❛❧ ❞♦❜á❧tá❦ ❛ ❡❣②❡t❧❡ ❦❛r❞❝s❛♣áss❛❧ ❧❡❢❡❥❡③③é❦✳ ✆❡r♠és③❡t❡s❡
❢❡❧✁♦ ✉❧ó tö♠❡❣❡t✱ s③é♣♣❡❧ ❛ s③á♠✉❦r❛ s③✐♠♣❛✲ ❛ ❞ó③s❡ ❡❧✣tt✳ ✂ ❦❛r ❡✁á❧ ✐tt s♦❦ ♠✐ ❞❡ t ♠❡❣✲
t✐❦✉s ❡❣②é ❡❦❡t✱ ❥♦❜❜ár❛ ❛ sár♠♦s ☎❛t❛❧❡♠❜❡r❡✲ ✣r③ött ❛ ré❣✐✱ ♣♦❣á ② ❣②ö❦❡r✢ ✄❛❣②♦♠á ②♦❦❜ó❧✳
❦❡t✱ ③á♣♣❛❧ ♣❡❞✐❣ ❛ r✉s ②á❦❛t✳ ✂③ á❧❛r❝♦s♦❦ ❛❦ P❡rs③❡ ❛ ❧é ②❡❣ ❡♠ ❛ r✐t✉á❧✐s á❧❞♦③❛t❜❡♠✉t❛tá✲
s③❛❜❛❞ ✁♦❧t ❜❡r♦ t❛ ✐✉❦ ❛ ✄á③❛❦❜❛✳ ✂③ ❡❣és③ ❡❣② s♦ ✱ s♦❦❦❛❧ ✐ ❦á❜❜ ❛ s③í ❡s ❢♦r❣❛t❛❣♦ ✱ ❛③ ❡♠❡❧✲
✄❛t❛❧♠❛s s③í ❥áté❦ ✁♦❧t✱ ❛✄♦❧ ♠✐ ❞❡ ♠❡❣❡ ❣❡✲ ❦❡❞❡tt ✄❛ ❣✉❧❛t♦ ✱ ❛ ❣♦ ❞♦❦✲❜❛❥♦❦ ❢❡❧❡❥tésé ✱ ❛③
❞❡tt✱ és ❛③ ❡❣②s③❡r✐ é③✣ ✐s ❛③ ❡s❡♠é ②❡❦ s③❡r✁❡s ❡❣②✝tt ✝ ❡♣❧és❡ ✁♦❧t✳ ✂③✉tá ❛ ❦❛r ❡✁á❧♦③ó tö✲
rés③é✁é ✁á❧t✱ ✄❛ ❛❦❛rt❛✱ ✄❛ ❡♠✳ ✆ö❜❜ ②✐r❡ ❦❡✁❡✲ ♠❡❣ ✄ús✄❛❣②ó ❦❡❞❞ é❥❥❡❧é ✱ ❛③ ✝ ❡♣ ✉t♦❧só ❛♣✲
s❡ ✁♦❧t❛❦✱ ❛❦✐❦ ❡♠ ❛❦❛rtá❦✳ ❥á ✣s③✐ t❡ só✄❛❥t♦③áss❛❧ ✁❡tt❡ ❧❡ ❛ ♠❛s③❦♦❦❛t✱ és
✂ ❦♦r ✐tá❧✐❛✐ ✁ár♦sá❧❧❛♠❛✐❜❛ ✱ í❣② ♣é❧❞á✉❧ ❦ö ②❡❦ ❦ö③ött✱ ✠❊❧♠❡❣②✦ ❊❧♠❡❣②✦➈ ❦✐á❧tás♦❦❦❛❧
❋✐r❡ ③é❜❡ ✐s ❝sú❝sr❛ ❥ár❛ttá❦ ❛ ❢❛rs❛ ❣♦t✱ á♠ ❛ ❜ú❝sú③t❛tt❛ ❛ s③é♣ ❛♣♦❦❛t és ❦ísért❡ ❛ ✡❛r ❡✁á❧
❧❡❣ ❛❣②♦❜❜ ♣♦♠♣át✱ ❛ ❧❡❣✄❛rsá ②❛❜❜ ❢♦r❣❛t❛❣♦t ❍❡r❝❡❣ét ✉t♦❧só út❥ár❛✱ ❛ ♠á❣❧②ár❛✳
❱❡❧❡ ❝é❜❡ ❛❧❛❦ít♦ttá❦ ❦✐ ❛ ♣♦❧❣ár♦❦✳ ✂ ❢✣ ✝ ✲
❡♣sé❣❡t ✄ús✄❛❣②ó ❦❡❞❞❡ ✱ ❛ ✞③❡ t ✟ár❦ tér❡
✭P✐❛③③❛ ✞❛ ✟❛r❝♦✮ r❡ ❞❡③té❦✱ ✐❞❡ ❣②✢❧t öss③❡ ☛☞●❨✌☞❘ ✍ ✎☞✏☞✎ ✍✎✍❚❚
❛ ✁ár♦s ❛♣r❛❥❛✲ ❛❣②❥❛ és ❛ tá✁♦❧❜ó❧ ér❦❡③❡tt❡❦ ✂ s③❛❜❛❞❡❧✁✢ ❦❛r ❡✁á❧♦③ás♦❦ ✐❞❡❥é ❡♠ ♠✐ ✲
✐s✱ ✄♦❣② ❛ ✁✐rá❣❦♦s③♦rú✁❛❧ ❢❡❧❞ís③ít❡tt ö❦rö❦❡t ❞❡ ❦✐ s③❡r❡tt❡ ✁♦❧ ❛✱ ✄❛ ❢❡❧✐s♠❡r✄❡t✣✱ ❡③ért ♠ár

⑩❶❷❸❹ ❺ ❻❼
✺ ✁ ✶✾✂✄☎
❆ ✁✂✄☎♦☎ ✆✂ ✁✄ ✝✞✆✂✄
t✝✂t✝t ✝❡✟✝✠✡ ☛❡t☛✄✝t✝☎ ✝✞☞
✐✠✡✌✝✍ ✁ ✌✎✍☛✄✆✂✍✝☎ ✐✂
✝✞♠✞☞✁✄t✁☎✱ ✁ ♠✏ ✑✂✁☎
✞☞☛✍☞☛✏☎☛✠t✝t✍✝☎
❡❣és③❡ ✁♦rá ✁✐❛❧❛✁✉❧t ❛③ ❛r❝♦t ✂óté✁♦ ②❛ ❡❧✲ t♦❣❛t ✐✳ ❏❡❧❧❡☎③✄✞ ❤♦❣② ❛☎✐✁♦r ✑❛♣ó❧❡♦ ✶✼✾✻✲
❢❡❞✄ ☎❛s③✁♦✁ ❞✐✈❛t✂❛✳ ✆ ☎❛s③✁✁és③ít✄✁ ❡✁ ❝s❛✁✲ ✝❛ ☎❡❣tá☎❛❞t❛ ❱❡❧❡ ❝ét✞ ❡❧s✄ ❞♦❧❣❛ ✈♦❧t ✝❡t✐❧✲
❤❛☎❛r ✁ü❧ö ✁❛s③t✂✉✁ ❧❡tt ❛ ❢❡st✄✁ ❝é❤é ✝❡❧ü❧✞ és t❛ ✐ ❛ ✁❛r ❡✈á❧t✞ ❡❤♦❣② ❛ ❛❣② ❢❡❧❢♦r❞✉❧ás✝❛
❱❡❧❡ ❝é✝❡ ♦❧②❛ ☎✢❣♦ ❞❞❛❧ ✈❛❧❛✁✐ ☎❡❣tá☎❛❞❤❛ss❛ ✄t✳
és ❤♦③③áértéss❡❧ ✁és③ít❡tté✁ ❛ ✟❣②❡t❧❡ ☎❛s③✁ ✈♦❧t ❝s✉✲
☎í✈❡s❡✝✝ é❧ ☎í✈❡s❡✝✝ ❞❛r❛✝♦✲ ♣á ✞ ☎❡❧②❡t ❛③ é✈❡✁ s♦rá
✁❛t✞ ❤♦❣② s③✐ t❡ ❡❣és③ ✟✉ró♣á✝❛ ❡❣②s③❡r s❡☎ ér✐ t❡tt ❛ tör✲
➊ tö✝✝❡✁ ✁ö③ött ❛ ✠át②ás✲✁♦r❛✲ ✈é ② s③✐❣♦r❛✞ ❡③ ♣❡❞✐❣ ❡☎
✝❡❧✐ ✠❛❣②❛r♦rs③á❣r❛ ✐s ➊ ✐ ✲ ☎ás✞ ☎✐ t ❛ ✝❛✉t❛✞ ❛③ ❛r❝♦t
❡ ✈✐t❡tté✁ ❛③♦✁❛t✳ ✆ ✈❡❧❡ ❝❡✐ ❝s✉♣á ❢é❧✐❣ ❡❧t❛✁❛ró á❧❛r❝✞
✁❛r ❡✈á❧ ❢♦❣❛❧♦☎ ❧❡tt✞ ❛ ✈✐❧á❣ ✭ ✮✯✰✰✱✴✸✿ ❛☎❡❧②❡t ❛☎ú❣② ✐s ✐❣❡ ✁❡❞✲
☎✐ ❞❡ tá✂áró❧ ö③ö ❧ött❡✁ ❛③ ✈❡❧t❡✁ ❛ ☎✉❧❛t♦③ó✁✞ ❤✐s③❡ ❛③
✴✱❀❀➆✿❁❂✱
✐❧❧✉s③tr✐s ✈❡ ❞é❣❡✁ ❛ ☎❡❣t❡✲ ❡✈és✲✐✈ás❤♦③ s❡☎ ✁❡❧❧❡tt ❧❡✲
✁✐ tésér❡✞ t✐t♦✁✝❛ ☎é❣ ✡❡r❡ ❝ ✿ ❃✿❁❄✱❅❇❀✸ ✈❡ ✐✳ ✒❣②❛ ❡③❡ ♣r❛✁t✐✁✉s
❏ó③s❡❢ ❝sás③ár ✐s t✐s③t❡❧❡tét t❡tt❡ ❈✯❁❉✿❂✿❉❜❊❀ ♦✁♦✁ ☎✐❛tt ✁ö③✁❡❞✈❡❧t ✈♦❧t ❛
✶✽✻✾✲✝❡ ✞ ❛ ☛r♦ és ☞❡③③♦ ✐❝♦ ✈♦❧t♦ ☎❛s③✁ ✐s✞ ❡③ ❛ ❤ó❢❡❤ér
❝s❛❧á❞♦✁ ✈❡ ❞é❣❡✁é t✳ ✸❄✴❋❀❂ ❛❧✁❛❧☎❛t♦ssá❣ s③✐ té ❝s❛✁
✆ ☎❛s③✁♦✁ ✂❡❧❡ t❡tté✁ ❛ ❛③ ❛r❝ ❢❡❧s✄ rés③ét t❛✁❛rt❛✞ ❛
✈❡❧❡ ❝❡✐ ✁❛r ❡✈á❧ ✂❡❧✁é♣ét✞ ❛ s③á✂❛t s③❛✝❛❞♦ ❤❛❣②t❛✞ s ❡❣②
♣❛♣ír☎❛sé✝ó❧ ✁és③ít❡tt✞ ❢❡st❡tt ❞ís③❡s✞ t♦❧❧✝♦✁rétá✈❛❧ é✁❡sí✲
és ❡❣②❡❞✐❡ ❝✐❝♦☎á③♦tt ☎✢❛❧✁♦tás♦✁ ②ú✂t♦t✲ t❡tt ✁❛❧❛♣ t❛rt♦tt❛✳
t❛ ✌❧át❤❛t❛t❧❛ sá❣➈ ❛③♦ ✝❛ ❡☎ ✁❡rü❧t❡ ❡❧ ❛ ✆ ✈❡❧❡ ❝❡✐ ✁❛r ❡✈á❧ ✂❡❧❧❡❣③❡t❡s✞ tr❛❞✐❝✐♦ á✲ ❆ ✓✔✕✔✖✗✘ ✙✚✔✛✜✖✣
r♦ss③✝❛ sá t✐✁á❧ó✁ ❦❣②❡❧☎ét s❡☎✳ ✆ ✁❛r ❡✈á❧ ❧✐s ✈✐s❡❧❡t❡ ❛ ☎❛s❝❤❡r❛✲ö❧tö③❡t✞ ❡③ á❧t❛❧á✝❛ ❡❣② ✘ ✗✤✣✣✤✛✔ ✘ ✓✔✥✔✕✦✧✔✖
törté ❡❧☎❡ s♦rá ❛③ é♣♣❡ ❛✁t✉á❧✐s tör✈é ②❡✁ ✣✔✛★✔✗✦ ✩✔✙✣✜✙ ✪✜✘✣✣
s③✐❣♦r❛ ✈á❧t♦③ó ✈♦❧t✞ ♣é❧❞á✉❧ ❛③ ✆❞r✐❛✐ ✍ö③tár✲ ✥✜✙✔✓✣ ✖✘✕✫ ✤✛✛✬
✪✘✙✚♠✤✣
s❛sá❣ ✐❞❡✂é ❣②❛✁♦r❧❛t✐❧❛❣ ❡☎ ✈♦❧t t✐❧♦s s❡☎☎✐✞
í❣② ❛ ☎❛s③✁♦s✞ á❧r✉❤ás tö☎❡❣ ✈❛❧ó❞✐ ✁✐ ❝s❡s✝á✲
②á ❛✁ ✝✐③♦ ②✉❧t ❛ ✝✢ ö③✄✁ s③á☎ár❛✳ ✎❧❛r❝✝❛
❡☎ ❧❡❤❡t❡tt ❢❡❧✐s☎❡r ✐ ❛ ❤✉❧✐❣á ♦✁❛t✞ ❝s❛❧ó✁❛t
és s③❡r❡ ❝s❡✈❛❞ás③♦✁❛t s❡☎✞ ❛✁✐✁ ❛ ❤❡❧②③❡tt❡❧
✈✐ss③❛é❧✈❡ ❡❧✄s③❡r❡t❡tt❡❧ r❡✂t❡tt❡✁ ❢❡❣②✈❡rt ❛ ✈✐✲
s❡❧t ✝✄ ❧❡♣❡❧ ❛❧á✳ ✠✐✈❡❧ ✈❛❧❛☎❡ ②✐ s③❛❧♦ ✝ó❧✞ ✁á✲
✈é❤á③✝ó❧ és ❡❣②é✝ s③ór❛✁♦③ó❤❡❧②r✄❧ r❡ ❞s③❡r✐ t
❤❛ ❣♦s ❧ár☎á③ás✞ ö ❢❡❧❡❞t ♦r❞✐✝á❧ás ❤❛❧❧❛ts③♦tt✞
s❡ ✁✐ ❡☎ ✁❛♣t❛ ❢❡❧ ❛ ❢❡✂ét ❛✁ár ❡❣② ❢❡❣②✈❡r ❞ör✲
❞ü❧ésér❡ s❡☎✳
✆ ✁❛s③✐ ó✁ ♣é❧❞á✉❧ ✐❞❡✂❡✁♦rá ☎❡❣t✐❧t♦ttá✁
❛ ☎❛s③✁✈✐s❡❧ést✞ ☎✐✈❡❧ ❛✝✝❛ ✁ö ②✢ ✈♦❧t ❡❧✝ú✂✲
✐ ❛ ❤✐t❡❧❡③✄✁ ❡❧✄❧✞ ❞❡ ❛ ✈ár♦s ✈❡③❡t✄✐ ✐s ❤❛☎❛r
✝❡❧áttá✁✞ ❤♦❣② tör✈é ②❡✁✁❡❧ s③❛✝á❧②♦③ ✐ ✐ ❞♦✲
✁♦❧t ❛ ✁❛r ❡✈á❧♦③ást✳ ✟❧✄s③ör ✶✷✻✽✲✝❛ s③ü❧❡t❡tt
r❡ ❞❡❧❡t ❛ ☎✉❧❛tsá❣♦✁ ✁♦r❞á✝❛ t❛rtásár❛✞ ❛ ❤ír✲
❤❡❞t ✈❡❧❡ ❝❡✐ ✏❡r❡ ✐ss✐☎❛ ✁❡☎é ②✁❡③✢ t❛ á❝s❛
t✐❧t♦tt❛ ✝❡ ❛ t♦✂ás❞♦✝á❧ást✳ ✶✹✻✼✲✝❡ ❛③t ❢♦❣❧❛❧tá✁
tör✈é ②✝❡✞ ❤♦❣② ❢ér❦❡☎✝❡r ✄ ❡✁ ö❧tö③✈❡ ❡☎
❧é♣❤❡t ✝❡ ❛♣á❝❛③ár❞❛ t❡rü❧❡tér❡✳ ✆ ❢❡❣②✈❡rr❡❧
✈✐ss③❛é❧✄✁ r❡❣✉❧á③ásár❛ ❛③♦ ✝❛ ❡❣és③❡ ✶✺✵✷✲
✐❣ ✁❡❧❧❡tt ✈ár ✐✞ ❛✁✁♦r ☎♦ ❞❛t♦tt ✁✐ ✉❣②❛ ✐s
tör✈é ②✐❧❡❣✞ ❤♦❣② ☎❛s③✁♦t és ❢❡❣②✈❡rt ❡☎ ❧❡❤❡t
❡❣② ✐❞✄✝❡ ✈✐s❡❧ ✐✞ ✈❛❧❛☎✐ t ❛③✞ ❤♦❣② ❢❡❣②✈❡rr❡❧✞
✐❧❧❡t✈❡ ❛ ❛✁ ❧áts③ó tár❣❣②❛❧ t✐❧♦s t❡☎♣❧♦☎♦t ❧á✲

●❍ ■ ❑▲▼◆❖
✕ ✖✗✘✙✖✚✛
P✜✙✛✛✤✥✦✧★✩✪✫✤✫ ✜✩
❱✙✬✙✭✮✚✯✰✬ ❢❡❦❡t❡ ❡❧②❡✁❦ö♣❡✂②t ✄❡❧❡✂t✱ ☎✁❡❧②❡t ☎ ❢❡✄r❡ ✆ú✲ ✎③ ☎ ✁☎ ③❦ ❢❡❦❡t❡✱ ☎ ✆♦✁❧♦❦á✂ ❧át✆☎tó ☛örö ❢♦❧t
✙✛✙✴✭✙✫ ③♦tt✱ ✝ ✐♣❦é ❦á✁③ ☎ ❡❣é ③ít ❦✐✳ ✞ ✁☎ ✝✆❡ráró❧ ❡❣② ❦é ❡❧é r❡ ❡✁❧é❦❡③t❡t✳ ✞③ ☎r❧❡✝✝✆✐✂♦ á❧t☎❧ ✄❡❧✲
❡❣② ✟✼✾✵✲❡ út❧❡írá ✐❧②❡✂ ❢♦r✁á✂ ❡✁❧é❦❡③✐❦✿ ✠✞ ❦é♣❡③❡tt ✏❣✉r☎ ☎ ❦♦✁é✡✐☎ ✁✐✂✡✐❣ ü❣②❡t❧❡✂ ❦ét✲
✁☎ ✝✆❡r☎✲ö❧tö③é❦ ✂é✆☎ ③ür❦❡✱ ✡❡ ❧❡❣❣②☎❦r☎❜✲ ❜☎❧❦❡③❡ ❡✱ ☎❦✐ ✂❡✁✝ ☎❦ ❢♦❧②t♦✂✲❢♦❧②☛á t ❣♦✂✡♦t
❜☎✂ ♥ ③✐✂t❡ ✁✐✂✡✐❣ ♥ ❢❡❦❡t❡ ☛❡❧❡✂✝❡✐ ❦ö♣❡✂②❜✣❧ ♦❦♦③ ❣☎③✡á✄á✂☎❦✱ ✡❡ ✉❣②☎✂☎❦❦♦r ❜✉t☎ é ✁♦✆ó ✐ ✳
á❧❧✿ ☎ ❦ö♣❡✂② ❡❧②❡✁❜✣❧ ☛☎✂✳ ✞ ❢❡✄r❡ ❢át②♦❧❜ó❧ é ✎❣② ③❡r✢✱ ✡í ③t❡❧❡✂✱ ❢❡✆ér r✉✆á❜☎✂ ✄❡❧❡✂✐❦
❢❡❦❡t❡ ✝ ✐♣❦é❜✣❧ ❡❣② ♣✐✝✐ ❦á✁③ át t❡ ③✂❡❦✱ ❡✂✂❡❦ ✁❡❣ ☎ ❦☎♣③ ✐ é ❢✉❦☎r ❦☎r☎❦t❡r✱ ☎ ❜r✐❣✆❡❧❧☎✳ ✑ ❡❧✲
❜☎✉t☎ ☎ ✂❡☛❡✳ ✞③ ☎r✝ tö❜❜✐ ré ③ét ❢❡✆érr❡ ❢❡ t❡tt ③ö☛✣ ✣✱ ♣é✂③é✆❡ ✱ ☎❦✐ ✆☎t☎❧♦✁r☎ ☛á❣②✐❦✳ ✒②☎❦✲
á❧☎r✝ t☎❦☎r✄☎✱ ❡③t ☛♦❧tó✂☎❦ ✆í☛✄á❦✱ ☎✁✐ ❡❧❢❡✡✐ ☎③ r☎✂ á❜rá③♦❧✄á❦ ③♦❧❣☎❦é✂t✳
☎r✝♦t✱ ✡❡ ☎ ③á✄☎t ③☎❜☎✡♦✂ ✆☎❣②✄☎✳ ✞③ ❡❣é ③❡t ☎ ❙③✐✂té✂ ③♦❧❣☎✱ ❡❣② ③❡r✢ ❡✁❜❡r❦❡ ☎ ❜✉r☎tt✐✂♦✱
❦☎❧☎♣ t☎rt✄☎✱ ☎✁❡❧②❡t ❢❡✆ér t♦❧❧❜♦❦rét☎ ✡í ③ít✳➈ ✡❡ ☛á❣ ☎③ ❡ ③❡✱ ✁✐✂t ☎ ❜♦r♦t☛☎✱ é ❣②♦r ☎ á❣á☛☎❧
tú❧t❡ ③ ✁✐✂✡❡✂❦✐✂✳ ❏❡❧❧❡❣③❡t❡ t♦❧❧☎ ❦☎❧☎♣✄áró❧✱
✝ ✐③✁á✄áró❧✱ ❦☎r✡✄áró❧ é ❜✣ ❦ö♣❡✂②ér✣❧ ✐ ✁❡r✲
❈❖▼▼❊❉■❆ ❉❊▲▲➆❆☞❚❊
③✐❦ ❢❡❧ ☎ ✝☎♣✐t☎✂♦✱ ☎ ✂☎❣② ✁❡ é❧✣✱ ☎❦✐ ③❡r❡t✂❡
✞ ☛❡❧❡✂✝❡✐ ✁☎ ③❦♦❦ ♦❦ ③í✂✢ é❣❡ ❦ü❧ö✂❜ö③✣ ✆✣ ❦ö✡✂✐✱ ☛☎❧ó✄á❜☎✂ ☎③♦✂❜☎✂ ❡❣② ❣②á☛☎ ☎❧☎❦✳ ✞
t✉❧☎✄✡♦✂ á❣ú ❦☎r☎❦t❡r❡❦❡t ✐ ✁❡❣✄❡❧❡✂ít❡tt✱ ☎ ③❡r❡❧✁✐ ✝ ❡❧ ③ö☛é ❡❦ ✁❡ t❡r❡ ☎ ✝♦❧♦✁❜✐✂☎✱ ☎ ❦♦✲
❦☎r✂❡☛á❧✐ ❢♦r❣☎t☎❣ ✂é♣ ③ór☎❦♦③t☎tá ár☎ ❢❡❧❡ ❦ü✲ ✁✐❦✉ ③♦❧❣☎✱ ☎❦✐ r♦✂❣②♦ r✉✆á❜☎✂ ✄❡❧❡✂✐❦ ✁❡❣✱
✡ött ✝ ❡♣✢rá❣ó❦ í❣② ✝ ☎❦✆☎✁☎r ❧❡r☎❦tá❦ ☎ ✝♦✁✲ ☎r✝á✂ ✝✐❢r☎ ❢❡ té ❡❧✳ ✓✐✂✡✐❣ ✆♦r✡ ✁☎❣á✂á❧ ❡❣②
✁❡✡✐☎ ✡❡❧❧✌☎rt❡ ☎❧☎♣❦ö☛❡✐t✳ ✞ ✁☎ ③❦♦❦ ❦ö③ü❧ ☎③ ✡♦❜♦t✳ ✞ ✡♦tt♦r❡ ✁✢☛❡❧t✱ ♦❦♦ ❦☎r☎❦t❡r✱ rá☎✡á✲
☎r❧❡✝✝✆✐✂♦ ☛♦❧t ☎ ❧❡❣☛✐✡á✁☎❜❜✱ ❧❡❣☛✐✝✝❡ ❡❜❜✱ í❣② ✉❧ ❣☎③✡☎❣ ❢ö❧✡❜✐rt♦❦♦ ☛☎❣② ♦r☛♦ ✳ ✓☎❣☎ ❧óró❧
☎ ❧❡❣✂é♣ ③❡r✢❜❜ ❦☎r☎❦t❡r✳ ✍❡③✡❡t❜❡✂ t♦♣r♦✂✲ t❡❦✐✂t ☎ ❦ö③✂é♣r❡✱ ❦ér❦❡✡✐❦ ☎ t✉✡á á☛☎❧✳ ❘✉✆á✲
❣②♦ r✉✆☎ t☎rt♦③♦tt ✆♦③③á✱ á✁ ❦é ✣❜❜ ❦✐❦✉♣á❧ó✲ ✄☎ ❢❡❦❡t❡✱ é ✆♦ ③ú ♦rrú ✁☎ ③❦♦t ☛✐ ❡❧✳ ✔☎❧á✂ ☎
✡♦tt✱ é ③í✂❡ ✱ ❢♦✡r♦ ö❧tö③❡t ✡✉❦á❧t ☛✐ ❡❧✣✄é✂❡❦✳ ❧❡❣✄❡❧❧❡❣③❡t❡ ❡❜❜ ☛❡❧❡✂✝❡✐ ✁☎ ③❦ ☎③ ö☛é✱ ✆✐ ③❡✂

✶✷✸✹✺ ✻ ✽❀
❦ö③❦❡❧❡t✢ é❧❡❦❡❞és✱ ✁♦✂② ✄ ☎❡st✐s❥ár á♥②♦❦ ✐❞❡✲ ♥❡✥ ✠③t✄♥✐s③❧✄ s③❦✐❥t ✐❞é③t❡✱ s♦❦❦✄❧ ✐♥❦á❜❜ ✄
❥é♥ ✄③ ♦r ♦s♦❦ ✄③ért ✐s❡❧t❡❦ ✐❧②❡t✱ ✁♦✂② ✄③ ✄❦❦♦r✐ ✁✄rsá♥② ✂❡s③t✉s♦❦é ♦❧t ✄ ✞✣ s③❡r❡☎✱ á✥ ✄ ❦és✣❜✲
t✉❞ás s③❡r✐♥t ✄ ❧❡ ❡✂✣❜❡♥ t❡r❥❡❞✣ ❜❡t❡✂sé✂t✣❧ ❡❧✲ ❜✐ ✐r♦❞✄❧♦✥ és s③í♥✥✢ és③❡t s③á✥ár✄ ✄♥♥②✐r✄
s③❡☎✄rá❧❥á❦ ✥✄✂✉❦✄t✳ ✥❡✂✁✄tár♦③ó ♦❧t ❡③ ✄ ♥❡✥ é☎☎❡♥ ❦✐✤♥♦✥✉❧t✱ á✥
❆ ✆♦✥✥❡❞✐✄ ❞❡❧❧➆✄rt❡ ✝❧✄s③♦rs③á✂❜ó❧✱ ✄ ❦✄r✲ ér❞❡❦❡s és t✄rt✄❧✥✄s ✥✢✞✄❥✱ ✁♦✂② tö❜❜❡❦ ❦ö③ött
♥❡ á❧♦❦ ✞♦r✂✄t✄✂á❜ó❧ ✐♥❞✉❧t ✐❧á✂✁ó❞ító ✟t❥ár✄ ▼♦❧✐èr❡ ✥✢ és③❡tér❡ ✐s ♥✄✂② ✁✄tást ✂②✄❦♦r♦❧t✳
✄ ✶✻✳ s③á③✄❞❜✄♥✳ ❆ ❦✄r✄❦t❡r❡s ✥✄s③❦♦❦✄t ✐s❡❧✣ ❆ ♥é✥✄❥áté❦✱ ✄③✄③ ✄ ☎✄♥t♦✥✐✥ ❧❡✂✐s✥❡r✲
s③í♥és③❡❦ ♥❡✥ ❦és③ ❞rá✥át✱ ✆s✉☎á♥ ❡✂② ✟✂②♥❡✲ t❡❜❜ ✄❧✄❦❥✄✱ ✄ ✞❡✁ér ❦é☎✢ ✡✐❡rr♦t ✐s ❡r❡❞❡t✐❧❡✂
❡③❡tt ✆✄r♥♦ ✄✆✆✐ót ❦✄☎t✄❦✱ ✄✥❡❧② ✄ ✆s❡❧❡❦✥é♥② ✡❡❞r♦❧✐♥♦ ♥é ❡♥✱ s③♦❧✂✄❦✄r✄❦t❡r❦é♥t ✄r✄t♦tt s✐✲
♥✄✂② ♦♥✄❧✄❦❜✄♥ rö✂③ít❡tt á③át✱ ✞♦r❞✉❧✄t✄✐t t✄r✲ ❦❡r❡❦❡t ☛tá❧✐á❜✄♥✳
t✄❧✥✄③t✄✱ ✄ s③ö ❡✂❡❦❡t✱ ☎ár❜❡s③é❞❡❦❡t ✣❦ rö✂tö✲
♥ö③té❦ ✄③ ✄❞♦tt ✁❡❧②③❡t♥❡❦ ✥❡✂✞❡❧❡❧✣❡♥✳ ❆③ í✂②
❚❯❘■❙❚☞✌☞✍☞✎
❡❧✣✄❞♦tt s③í♥❞✄r✄❜♦❦ s♦s❡✥ ♦❧t✄❦ ✉✂②✄♥♦❧②✄✲
♥♦❦✱ és r❡♥✂❡t❡✂ ❦♦✥é❞✐á③ásr✄ ✄❞t✄❦ ❧❡✁❡t✣sé✂❡t✳ ❆ ✏❡❧❡♥✆❡✐ ❑ö③társ✄sá✂ ✶✼✾✼✲❜❡♥ ❜❡❦ö ❡t❦❡③❡tt
❈s✄❦ ✄ ✥✄s③❦♦❦ ❦é☎ ✐s❡❧t❡ ❥❡❧❧❡✥❡❦✱ ❦✄r✄❦t❡r❡❦ ❜✉❦ásá ✄❧ ✄ ✞❡❧❡❞és ✁♦✥á❧②á❜✄ ❡s③❡tt ✄ ✁ír❡s✲
♦❧t✄❦ á❧❧✄♥❞ó❦✱ ✥❡❧②❡❦❡t ✄ ✄❧ó é❧❡t❜✣❧ ❧❡st❡❦ ♥❡ ❡s ✞✄rs✄♥✂✐ ✥✉❧✄tsá✂ ✐s✱ ✆s✄❦ ✄ ❛✵✳ s③á③✄❞ é✲
❡❧✳ ❆❦✄❞t ✂✄③❞✄✂✱ ❞❡ ③s✉✂♦r✐ ör❡✂❡✥❜❡r é☎☎✟✂②✱ ✂ér❡ é❧❡❞t❡❦ ✟❥r✄ ✄ ✁✄✂②♦✥á♥②♦❦✳ ❍✐ ✄t✄❧♦s✄♥
✥✐♥t s③ür❦❡ ✁✐ ✄t✄❧♥♦❦✱ ✞❡♥♥✁é❥á③ó ✁❡t ❡♥❦❡❞✣ ✶✾✼✾ ót✄ ❧ét❡③✐❦ ✄ ❡❧❡♥✆❡✐ ❦✄r♥❡ á❧✳ ❆③ót✄ ✐s✥ét
és ☎❡rs③❡ s③❡r❡❧✥❡s ✐✜✟✳ ❆ s③í♥❥áts③ás ✐tt ✥é✂ ✐❧á✂✁ír✢ é á❧t ✄ ✂♦♥❞♦❧á❦ ár♦sá♥✄❦ ❡✂②✐❦

✑❩ ✑❉✒✓✑ ✔❊✒❊✕❩✖❏❊ ❲✑✕✕❩✓❳❨✒ ✑❩ ✑❬❭❨✔✖Ó❬ ✙✚❀✙❣✷❁✘ ✧✙✚✚✙✦❄ ❵✮✙✚✩ ●✙★✮✚✛✷✙✚


✗ ✘✙❣ú✚✛✦ ✧✛★✩✪✙✫ ✙✬ ✗✭★✮✙ ✯✦✪✬✰★✴ ✕❩✓❪❮❬✓➪✓❳ ❤✰✘❀✮ ★✰✚✭✰✘✰✽✷✰ ❅✩❣✘✙✘✽✛✦✫ ❤✩❣❀ ♠✯❣
✭✩✷✩✬✙✫ ✙ ✸✹✘✹♣✹✦★✰ ✯♣✺✘✽ ✧✛★✩✪ ✿ ◆✰♠ ✦✮✪ ♠✯★✽✯✦✷✰✚ ✙ ✧✰✘✰✚✸✰✮ ✦✙★✚✰✴ ✙ ❝✩★★✩✴▲✰✘♠✰✬✷✰ ✹✘✽✹✬✹✽✽ ❣❀✰★✰✦✰✦
♠✰❣✙✚✚❀✮ ✽✙✘✛✘❁ ✰✘✚✰✧✰✬✯✪✪✰✘ ✮✘✘✰✽✽✯✦ ✧✛✘ ✯✧✪✬✛✬✙✭✩✪ ❤✙❣❀✩♠✛✚❀✙✮✚✙✦ ✮✪ ✪✰♠ ♠✰❤✰✽✚✰✦ ✦✙★✭✭✙✘ ✙✬ P✽✸✛★✙✫ ✭✰
♠✮✚✭✮❣ ✮✪ ❂✰✘✰✚✸✯✽✫ ✯✪ ✧✮✽✙✽❤✙✽✙✽✘✙✚✫ ✦✹✪✬✹✚❤✰✽❃✫ ❤✩❣❀ ✙✬ ✩✘✙✪✬ ✦✹✬✽P✭✙✽✴ ✮✽✽ ✙ ♣✰✽✛★✭✛✬✛✪ ✯✪ ✙ ✽❖✬✮▲✛✽✯✦ ✮✪ ✽✮✘✽❁✘✮✪✴
❤✩❣❀ ✽✙✘✛✚ ✙ ✧✮✘✛❣✩✚ ✰❣❀✰✽✘✰✚ ✽✰✘✰✴ ✷✙✚ ✙ ♠✙✮ ✚✙♣✮❣ ú❣❀ ✯✘ ✙ ❅✙★✪✙✚❣ ✮✭❃✴ ✽✛✚ ✧✙✚❄ ❢✘❀✙✚ ✧✛★✩✪ ✮✪ ✙✦✙✭ ✙ ✸✪✮✬♠✛✚✫
♣✺✘✯✪ ♣✩✘❣✛★✙✮✚✙✦ ✪✮✚✸✪ ✙✚✚❀✮ ✦✹✬✰ ✙ ✪✬✙✦✙✫ ❤✩❣❀ ✰✦✦✩★ ♠✮✚✭✰✚✽ ✪✬✙✷✙✭✫ ✙❤✩✘ ✙ ✬✹✘✭✪✯❣✫ ✽✩▲✛✪ ✯✪ ✘✮✪✬✽ ✭✩✷✛✘✛✪✛✽
✽✰✚❣✰★❤✰✬✫ ♠✮✚✽ ✙ ✧✙♣✩★✰✽✽❁✦✦✙✘ ✯✪ ✯✪ ♠✮✚✭✰✚✷❃✘ ❣ú✚❀✽ ✘✰❤✰✽ ❖✬✚✮❄ ●✛★✴ ✽✮✘✽✩✽✽✛✦ ✷✰✫ ✚✰♠ ✦✮✪ ❅✰✘❤✛✷✩★✩✭✛✪✽
❣✩✚✭✩✘✛✦✦✙✘ ✦✹✬✘✰✦✰✭❃ ❤✰✘❀✮✰✦✚✰✦❄ ♣✰✭✮❣ ✙✬ ✩✘✙✪✬✩✦ ✪✬✰★✰✽✚✰✦ ♠✙❣P✦✙✽ ✩✦✩✬✧✙ ✰✬✬✰✘✫ ❤✮✪✬✰✚ ✰✬✰✦ ✮❣✙✬✛✚ ✙
◆✩❤✙ ✙ ✧✰✘✰✚✸✰✮ ✦✙★✚✰✧✛✘ ❅❃ ❤✰✘❀✴ ✮❣✙✬✛✚ ✰✘✰✚❣✰✭✧✰ ✺✚✚✰♣✰✘✚✮✫ ✰✬✽ ♣✰✴ ✦✙★✚✰✧✛✘ ❃✪✮ ❤✙❣❀✩♠✛✚❀✙✮❤✩✬ ✽✙★✽✩✬✴
✪✬❇✚✰ ✙ ❋✬✰✚✽ ●✛★✦ ✽✯★ ✿ ♠✰✘❀✰✽ ✷✛★ ✭✮❣ ✪✩✦ ✧✛★✩✪ ✧✰✬✰✽✯✪✰ ✚✰♠ ✚✯✬✮ ▲❁ ✚✙✦❄ q❣❀ ✈✩★✮✚✩ ✦✹✬✰✘✮ ✦✮✪✧✛★✩✪ ✘✙✦❁✮
✩✘❀✦✩★ ✰✘✹✚✽ ✙ ✽✰✚❣✰★✫ ✛♠ ✙✘✙♣▲✛✷✙✚ ✪✬✰♠♠✰✘✫ ✯✪ ★✰✚✭✰✘✰✽✰✦ ✪✩✦✙✪✛❣✛✧✙✘ ♣✯✘✭✛P✘ ♠✛★ ✇①④① ❁✽✙ ✚✙★✙✚✸✸✪✙✘
✧✯✧✰ ✪✬✛★✙✬ ✘✛✷✷✙✘ ♠✰❣✦✹✬✰✘❇✽❤✰✽❃ ✿✫ ✮❣❀✰✦✰✬✚✰✦ ♠✰❣❅✯✦✰✬✚✮ ✙ ❅✯✦✽✰✘✰✚ ❤✙▲✮❣✛✘▲✛✦ ✰❣❀♠✛✪✽✫ ❅✰✘✮✭✯✬✧✰ ✙✬ ✰✘✘✰✚✴
✙ ✧✮✘✛❣❤❇★❖ ❅✙★✪✙✚❣✮ ♠P✘✙✽✪✛❣ ✚✰♠ ♠P✘✙✽✩✬✛✪✽❄ ✘✛✷✙✪ ✦✰★✺✘✰✽✰✦ ✰❣❀✦✩★✮ P✽✸✙✮ ❤✙★✸✙✮✽✫
✦✯♣✬✰✘❤✰✽❃ ✰✘ ✙ ✚✙❣❀ ✧❇✬ ✚✯✘✦✺✘❄ ✗✬✩✚ ❫✙✬✮✩ ✽✙★✽✩♠✛✚❀ ❋✽★✙✚❣✩✘✙❣✙✘✘✮ ✧✛✴ ❤✛✽ ♠✩✪✽ ✰✚✚✰✦ ✮✪ ✧✯❣✰❄ ✗ ✽✙✘✛✚ ✘✰❣✴
✽ú✘✫ ❤✩❣❀ ♠✮✚✽✰❣❀ ✙ ✦✙★✚✰✧✛✘ ♠✰❣✦✩✴ ★✩✪✦✛▲✛✚✙✦ ♣✩✘❣✛★♠✰✪✽✰★✰ ♣✯✘✭✛P✘ ✙✷✪✬P★✭✙✷✷ ✽✮✘✽✛✪✽ ♠✮✚✭✰✚ ✷✮✬✩✚✚❀✙✘
★✩✚✛✬✛✪✙✦✯✚✽ ✪✬❇✚✰✪✴✪✬✙❣✩✪ ❤✙▲❁✪ ❅✰✘✴ ★✰✚✭✰✘✰✽✷✰✚ ♠✰❣✽✮✘✽✩✽✽✙✫ ❤✩❣❀ ✙ ✙ ✸✙♠♣✙✚✮✙✮ ❴✩✪✸✩★✰✙✘✯✷✙✚ ✮✦✽✙✽✽✛✦
✧✩✚P✘✛✪✽ ✽✙★✽✙✚✙✦ ✙ ◗✙✚✙✘✰ ❱★✙✚✭✯✚✫ ▲✰✘♠✰✬✷✰ ✹✘✽✹✬✹✽✽ ❅✙★✪✙✚❣✩✘❁✦ ✙ ✘✙✦✩✪✴ ✽✹★✧✯✚❀✷✰✫ ✩✽✽ P❣❀✙✚✮✪ ✚✰♠ ♠✰❣✰✚✴
♠✛✮❣ ✽✙★✽▲✙ ♠✙❣✛✽ ✙✬ ✙ ❤✙❣❀✩♠✛✚❀✫ ✪✛❣✩✽ ✷✛★♠✮✘❀✰✚ ♠❁✭✩✚ ♠✰❣✪✯★✽✪✯✦✫ ❣✰✭✰✽✽✫ ❤✩❣❀ ✙ ❅✙★✪✙✚❣✮ ✛✘✙★✸ ✽✙✦✙★▲✙
❤✩❣❀ ✙✬ ✺✚✚✰♣✮ ❤✯✽ ✰✘✪❃ ✚✙♣▲✛✚✙✦ ✬✙✧✙★▲✛✦✫ ✬✙✦✘✙✪✪✛✦❄ ◆✰♠ ✪✬✙✷✙✭ ✙✬ ✙✬ ✙★✸✩✽❄ ✗✬✽ ✚✰♠ ❇★✽✛✦ ❤✩✬✬✛✫ ❤✩❣❀
❤✙▲✚✙✘✛✽ ✙ ✧❇✬✰✚ ✦✰✘✘ ✽✹✘✽✰✚✮✫ ♠✰★✽ ✙ P✽✸✛✚ ✽★✩♠✷✮✽✛✘✚✮✫ ✪✰♠ ✷✛★✦✮✽ ✷✩★✩✽✴ ✙✦✦✩★ ♠✯❣✮✪ ❤✩✧✙ ✦✰✘✘ ❅✰✘❤✰✘❀✰✬✚✮ ✙✬✽❄
❅✛♠✙ ✪✬✰★✮✚✽✫ ✙✦✮ ✙✬ ✗✭★✮✙ ✧✮✬✯✧✰✘ ✧✰✽ ✧✙❤✙✷✷✙✘ ✷✰❅ú▲✚✮ ✿ ❤✩✘✩✽✽ ✰✬ ✦✰✭✧✰✘✽ ✗ ✪✩✦ ✰✪✰✽✷✰✚ ✽ú✘✬❁ ✽✮✘✽❁★✰✚✭✰✘✰✽✰✦✦✰✘
✮✘❀✰✚✦✩★ ♠✙❣✛★✙ ✦✰★✰✪✬✽✰✽✫ ✙✬ ✰❣✯✪✬ ✰✘❅✩❣✘✙✘✽✪✛❣ ✙★★✙❅✰✘✯❄ ❋✬✮✸❇✘✮✛✷✙✚✫ ✙ ✙✬ ✩✘✙✪✬ ✪✙▲✽❁ ✮✪ ✯✧✰✦ ❁✽✙ ❅✩❣✘✙✘✦✩✬✮✦✫
✯✧✷✰✚ ✰❣✯✪✬✪✯❣✰✪ ♠✙★✙✭✫ ✚✰♠ ✯★✮✦ ❤P✪✬✩✚✹✽✰✬★✰✪ ✘✯✘✰✦✪✬✛♠ú ❴★✩✚✽✯✷✙✚ ❤✮✪✬✰✚ ✙ ✦✹✬✧✯✘✰♠✯✚❀ ✪✬✰★✮✚✽ ✰✘★✩✚✽✴
P✽✩✘ ★✩✚✭✙ ✦❁★✪✛❣✩✦ ✯✪ ✰❣❀✯✷ ✚❀✙✴ ✙ ✷✩✽✩✦✫ ❤P✪✛✚❣✩✦ ✯✪ ✦✙✘✙♣✛✸✪✩✦ ▲✛✦ ✙✬ ✯✧✪✬✛✬✙✭✩✦ ❁✽✙ ▲✰✘✘✰♠✬❃ ✦✮✧✛✘❁
✧✙✘❀✛✦❄ ❤✙✪✬✚✛✘✙✽✙ ✽✮✘✽✩✽✽✫ ✙✦✦✩★ ✮✪✫ ❤✙ ♠❖✴ ❅✙★✪✙✚❣✮ ❤✙✚❣P✘✙✽✩✽❄

⑤⑥ ⑦ ⑧⑨⑩❶❷
◆✠✡☛✠☞✌✍✎✠✌ ✏ö✎✎
✑✒✓✒✔✒✔✕ ✏✖✕☞✑✏✠
❧❡❣❡ ✁s❡❜❜ ✂❡❧❦é♣❡✱ ✄❛♣✂❛✐✄❦❜❛✄ ♥✐✄❞❡✄ é✈✲ ✈❡③❡t✁✐ ✤③❡t✁ssé t❡✄✄é❦ ❛ ❧át♦❣❛tását✳ ✟③t✱ ✥♦❣②
❢✗✕✘✖✙ ✚✔✛
❜❡✄ ♥✐✄t❡❣② ☎é❧♥✐❧❧✐ó t✉ ✐st❛ ❦❡ ❡s✐ ☎❡❧ ✆❡❧❡✄❝ét ❡③ ♥✐❦é✄t é ✐✄t✐ ❛ ❦❛ ✄❡✈á❧ ✐❞❡✂ét✱ ❡❣②❡❧✁ ❡ ✄❡♥
✠ ✜✓✕✗✑✎✠✌
❛ ❦❛ ✄❡✈á❧ ✥❡té❜❡✄✳ ✝❧②❡✄❦♦ ✈✐ss③❛té ❛ ✈á ♦s t✉❞✄✐✱ á♥ ♥✐✄❞❡✄ ✂❡❧ s③❡ ✐✄t ✂♦❜❜❛✄ t❡s③✐✱ ✥❛ s✐❡t
✠ ✍✠✕✌✔✜✓✙ ☞✘✔☛✣✌
✄❛❣②✈✐❧á❣✐ s③❛❧♦✄♦❦❛t ✐❞é③✁ ✥❛✄❣✉❧❛t❛✱ ♥é❣ ✞❣② ❛③✱ ❛❦✐ ♥é❣ át ❛❦❛ ✂❛ é❧✄✐ ❛ té❧t❡♥❡tés ❡③❡✄ s❡♥✲
✐s✱ ✥♦❣② ❛③ ✐❞❡s❡ ❡❣❧✁ ❡♥❜❡ ❡❦ ❛❦á rt ❡✉ óé t ✐s ♥✐✥❡③ s❡♥ ☎♦❣✥❛tó✱ s③í✄❡s✱ ♣♦♥♣ás ☎♦ ❣❛t❛❣át✳
✈❡✥❡t✄❡❦ ♥❛❣✉❦✄❛❦ ♥❛s③❦♦t✳ ✟❦✐ ❡❣②❡❞✐t és ❛③
❡ ❡❞❡t✐✥❡③ ✥❛s♦✄❧ó ♥✐✄✁sé❣✢t s③❡ ❡t✄❡ ❛③ ❛ ❝á ❛
✐❧❧❡s③t❡✄✐✱ ❛③ ✐s ♥❡❣t❡✥❡t✐ ✂ó✈❛❧ ❞ á❣á❜❜❛✄✱ s✁t✱ ❛③ P❆PP ✦➪✧❉❖❘ ú❥★✩✪✫✬✭✮ ✯✰✬✩✴✴✵✶ ✵✷ ✸✶✹✺✬✻✬✺★★ ✼★
✉t❝❛✐ ❛ ❝☎❡st✁❦ ✐s ❡✄❞❡❧❦❡③ésé ❡ á❧❧✄❛❦✳ ✟ ❦♦ ✥✢✱ ✵✷ ✸✶✹✺✽✽✾✪✺✶✹ ✿✾❀✺ ❁✵✪✵✷✾✶✰✯ ★✷✺✬✷❂❥✺✯✼✶✹ ✹✺❃✼❄
✯✺✶❅✯✺❇✺✹✹✮ ★✷✩❁✰★ ✾★❁✺✬✺✹✹✺✬❥✺★✷✹❂ ❈✾✯✯✺ ❥✺✽✺✶✹
❦é③♥✢✈❡s ♥❡st❡ ✐ ✐❣é✄②❡ssé❣❣❡❧ ❡❧❦és③ít❡tt ✉✲
❁✺✪ ✵ ✶❅✰❁✹✵✹✰✹✹ ✼★ ✵✷ ✰✶✽✾✶✺ ❁✼❇✾✵ ❀✺✽❊✽✺✹✺✾✶❋
✥❛❞❛ ❛❜♦❦ s③✐✄t❡ ♥❡❣✤③❡t✥❡t❡t❧❡✄❡❦ ❛③ ❡❣②s③❡ ✐
❑✺❇❃✺✽✹ ✹✼❁✩✾ ✯●✷✼ ✹✵✬✹✰✷✶✵✯ ✵ ✹✺✬❁✼★✷✺✹✹❍❇✰❁✩✶❅
❧át♦❣❛tó✄❛❦✳ ❃✾✽✩✪✩✶✵✯ ú❥❇✰✶★✩✪✵✾✮ ✼✬❇✺✯✺★★✼✪✺✾❋ ■✹✵✷✩★✵✾ ★✰✬✩✶
✆❡❧❡✄❝❡ sü❧❧②❡❞✱ s③✐✄t❡ ❛ t❡✄❣❡ ❜❡ t❛♣♦ss❛ ✺✽❂★✷✺✬✺✹✺✹✹✺✽ ✪❅❏❥✹✾ ✯●✷❃✺✹✽✺✶❊✽ ✾✶❀✰✬❁✩❈✾✭✾✹ ✼★
♥✐❧❧✐ó✄②✐ ❧át♦❣❛tó✂❛✱ í❣② ❛③ ❛❞ ✐❛✐ é❦s③❡ ❞♦❜♦③ ✹✵✻✵★✷✹✵✽✵✹✵✾✹❋

▲▼◗❙❚ ❯ ❱❱
❘✍✎✏✑ ✒✓✎✔✕✿
❑✏✕✕✖✗ ✘✏✥✦✕
❇✧★✏✩✔✕✪✫ ✬✭✬✯
P✔✪✰✴ ✵✷✦★✏✸✹✑ ✻ú✼✔✧✹
❑✏✕✕✖✗ ✻ú✼✔✧✹✏

▼❛ ✆ár ✝ö③t✉❞♦tt✱ ✞♦❣② ❛ ✝ö❧t✤✱ ✟ró✱ ✝é♣③✤✆✣✠és③✱ ❧❛♣s③❡r✝❡s③t✤✱ t✐♣♦✲


❣rá❢✉s és ✆✣❢♦r❞✟tó ✡❛ssá✝ ❦❛❥♦s ☛✢✜✜✛➊✢✚✙✛✮ é❧❡t✆✣✠❡ ❥❡❧❡♥t✤s ➊ ❞❡ ♥❡✆
✠♦❧t ✆✐♥❞✐❣ ✟❣②✳ ☞rás✉♥✝ ❛♥♥❛✝ ❥ár ✉tá♥❛✱ ✞♦❣② ✆✐❧②❡♥ ❢♦❧②❛✆❛t♦✝ ✌❡❢♦✲
❧②ás♦❧tá✝ ✆✣✠és③✐ ♣á❧②á❥á♥❛✝ ✟✠ét és ❛♥♥❛✝ ✆❡❣✟té❧ését✳

✺ ✁ ✶✾✂✄☎
❑❛ssá✝ ✞❛❥♦s✿
❑✐♦s③✝✱✟✾✷✹

✶ ✁✂✄ ☎ ✺✆
❆ ✆é❝s✝ ✞❆
♠✉♥❦✟t✠rs✟✝
✡☛✷✷☞✆❡♥✿ ✥♦rt♥✌✝❦
❙✠♥❞♦r✱ ✍✝t③ ✥é❧✟✱
✍❥✈✠r✝ ✐r③s✝✱ ❙✝♠♦♥
❆♥❞♦r✱ ✎✟ss✠❦
▲✟❥♦s✱ ❙✝♠♦♥ ✏♦❧✠♥✱
✥✟rt✟ ❙✠♥❞♦r

❮❨❩❬❭ ❫❴❵❢q ❵✇q④⑤⑥⑦ ✑á✒✓✔ó✕á✓❛✳ ✖♣✒❛ ✓✔✗✘✗✑✑✗ ✙✚✕✛❛ ✑❛✛í✑✑❛✑✛✜ ✧á✘❛ ❛ ✙❛✕ó✩✜ ✜✓✤✚✕á✑❀ ❸✧✜✛✑ ✧✗❣✧✪✛✤á✲
❛ ✢á✑❀ ✣❛✓✓á✤ ❛ ✛✦❣② ✗✕✗✧✜✑ ✧✦❣ ❛❜✓✔✚✕✲ ✕❛✑✕❛✛ ✯❛✑✪✓✤ó ✦✘✤✗✔✑✗✧★ ✦✓ ✛✦❤á✛② ❤ó✛❛♣
✙á✕✑❛★ ✩✗ ❛ ❣✜✧✛á✔✜✪✧ ✫❛✧ú❣② ✧á✘ ✧✗❣✲ ❛✕❛✑✑ ✧✗❣✭✓✜✓✔✚✕ó✩✑❛✧➈✳ ✸✑✑ ❤❛✕✕✚✑✑ ✗✕✬✓✔✰✘
✜✓✧✦✑✗✕✑✮ ✧á✓✚✩✜✤ ✚✓✔✑á✕②á❜❛✛ ✧✜✛✩✗✛❜✬✕ ✖♣✚✕✕✜✛❛✜✘✗✲✘✬✕★ ❖✗✛✘✜ ◗✚✪✓✓✗❛✪✲✘ó✕★ ✓ ✜✑✑
✧✗❣❜✪✤✚✑✑ ✫❸❛✔ ✜✓✤✚✕á✑ ✤✜✦✕✑✗✧★ ✧✗❣✪✛✲ ✕á✑✑❛ ✗✕✬✓✔✰✘ ✗❣② ✤✜✘❛✤❛✑❜❛✛ P✜✭❛✓✓✚ ✧◆✲
✑❛✧ ✦✓ ✚✑✑❤❛❣②✑❛✧➈✮✳ ✖♣✒❛★ ❛✤✜✛✗✤ ✧✜✛✩✜❣ ✙✗✜✑★ ✓ ✗✛✛✗✤ ❤❛✑á✓á✘❛ ✤✦✓✔ü✕✛✗✤ ✗✕ ✗✕✓✬
✤✗✔✗✑ ✤✗✕✕✗✑✑ ✭✓ó✤✚✕✛✜❛★ ✗✔✦✘✑ ✤✗❣②✗✑✕✗✛ü✕ ✓✔❛❜❛✩ ✙✗✘✓✗✜✳ ✖ ✭✓❛✙❛✘❣á✓★ ❛ ✛❛❣② ✤❛✕❛✛✩
✗✕✙✗✘✑✗★ ✣❛✓✓á✤ ♣✗✩✜❣ ✑✜✔✗✛✗❣② ✦✓ ✯✦✕ ✦✙✗✓ ✑✰✘✑✦✛✗✑✗ ✤✦✑ ❸✙á✕✑✚✔❛✑❜❛✛➈ ✜✓✧✗✘✑✵ ❛ ✧❛✲
✤✚✘á❜❛✛ ✰✛á✕✕ó✓í✑✚✑✑❛ ✧❛❣á✑✳ ✴✕✬✓✔✰✘ ✕❛✲ ❣②❛✘ ✜✘✚✩❛✕✧✜ ❛✙❛✛✑❣á✘✩ ✕✗❣✯✚✛✑✚✓❛❜❜
✤❛✑✚✓✜✛❛✓✛❛✤ á✕✕✑★ ✧❛✒✩ ✗✕✜✛✩✪✕✑✵ ❸P✗✓✑✘✗ ✓✔ü✘✘✗❛✕✜✓✑❛ ✤✰✕✑✗✧✦✛②✦❜✬✕★ ✖ ✕ó ✧✗❣❤❛✕
✒✰✑✑✗✧★ ✗✓✗✑✕✗✛ ✕❛✤❛✑✚✓✕✗❣✦✛②✤✗ ❛ ♣❛✑✜✤á✲ ❛ ✧❛✩❛✘❛✤ ✤✜✘✗♣ü✕✛✗✤ ✫❅❉▼▼✮ ✗①♣✘✗✓✓✔í✙★
✘✜✪✓ ú✘ ✯✦✕ ✕❛✤✤✭✜♣✬✒✦❜✗✛★ ✛❛❣② ✤✚✭✤á✓ ♣✗✲ ❤✰✧♣✰✕②❣✬ ✓✚✘❛✜❜ó✕ ✦✓ ❛ ✧á✘ ❅❉▼❘✲❜❛✛ ✗✕✲
♣✜✑❛ ✛❛✩✘á❣✒á❜❛✛★ ❜❛✑②✪✙❛✕ ❛ ✙á✕✕❛✧✚✛ ✦✓ ✤✗✔✩✗✑✑ ✦✕✗✑✘❛✒✔✜ ✘✗❣✦✛②✦❜✬✕★ ❛ ✘✗❛✕✜✓✑❛★ ✤✗✲
✧❛❣❛✓ ✓✔❛✕✧❛✤❛✕❛♣♣❛✕ ❛ ✯✗✒✗✧✗✛➈✳ ✸✑✑ ✙❛✓✲ ❣②✗✑✕✗✛ü✕ ✓✔ó✤✜✧✚✛✩ó ✴❣② ✗✧❜✗✘ ✦✕✗✑✦❜✬✕✳
✧✪✛✤á✓✤✦✛✑ ✩✚✕❣✚✔✚✑✑ ✤ü✕✰✛❜✰✔✬ ❣②á✘❛✤✲ ❯✗✧✭✓❛✤ ❛✤✚✘✑á✘✓❛✤ ✕á✑✑á✤ ❛✤ü✕✰✛❜✰✔✬ ✦✓
❜❛✛★ ❛❤✚✛✛❛✛ ✘✗✛✩✘✗ ✗✕❜✚✭✓á✑✚✑✑á✤★ ✧✗✘✑ ✜❣✗✛✭✓❛✤ ✗✕✑✦✘✬ ✓✔✗✧✕✦✕✗✑◆ ✧◆✯❛✒✚✤ ✫❛✙❛✛✑✲
✖ ♣❛✑✜✤✪✓✓✗❣✦✩ ❍❛✛✚ ✣❛➎➎❛✤ ✦✓ ❛✔ í✘á✓✲ ✓✔✑✘á✒✤✚✤❛✑ ✓✔✗✘✙✗✔✗✑✑ ✹ ✙✦❣ü✕ ✯✗✤✗✑✗✕✜✓✑á✘❛ ❣á✘✩ ♣✚✦✧❛ ✦✓ ✘✗❛✕✜✓✑❛ ✘✗❣✦✛②✮ ✗❣②ü✑✑✗✓
✑✪✩❛✑✕❛✛ ✧✚✓ó✛✬★ ✸✓✑✗✛✗✓ ✴✘✔✓✦❜✗✑ ✗✕✓✬✲ ✜✓ ✤✗✘ü✕✑✳ ✒✗✕✗✛✕✦✑✦❜✗✛ ❛✔ ✗✕✕✗✛✑✧✚✛✩á✓✑★ ❤❛✛✗✧ ❛
✓✔ü✕✰✑✑ ✢❛ ❅■■❏✳ ✧á✘✭✜✪✓ ▼❅✲✦✛ ✕á✑✑❛ ✧✗❣ ✤✦✓✬❜❜✜ ✜✘✚✩❛✕✚✧✑✰✘✑✦✛✦✓✔✗✤ ✜✓✳ ❲❛✕á✛
➱✘✓✗✤ú✒✙á✘✚✛ ❛ ✛❛♣✙✜✕á❣✚✑❀ ❛ ✓✚✘❜❛✛ ❤á✲ ❈✻✼❱✼✽●Ó❇Ó❁ ✧✗✘✑ ✣❛✓✓á✤ ✗✘✗✩✗✑✜✕✗❣ ✛✗✧ ✦✕✗✑✘❛✒✔✛❛✤
✘✚✧ ✕✗á✛②❣②✗✘✧✗✤ ✤✰✙✗✑✑✗✳ ✖♣✒❛ ✭✓❛✤ ❛✕✜❣ ❁✼❂✻❃❊✽❑❊✻❃❚❄ ✓✔á✛✑❛★ ❤❛✛✗✧ ✗❣②✯❛✒✑❛ ✓✔✗✧❜✗✛✦✔✦✓✛✗✤✵
❜✗✓✔✦✕✑ ✧❛❣②❛✘✪✕★ í❣② ✣❛✓✓á✤ ✤✦✑✛②✗✕✙◆ ❅❉❋❉✲❜✗✛ ✓✔✜✛✑✗ ✗❣② ✢✕✕✦✘ ✛✦✕✤ü✕ ✗✕✜✛✩✪✕✑ ❸✗❣② ✧✗❣✑✗✘✗✧✑✗✑✑ ✕✦✛②✛✗✤★ ✧❛❣❛✧✛❛✤ ❛
✤✰✘✛②✗✔✗✑❜✗✛ ✛✬✑✑ ✯✗✕❀ ✜✛✛✗✛ ✗✘✗✩ ❛ ✤✚✲ Pá✘✜✔✓❜❛❀ ✙❛✕ó✒á❜❛✛ ✗✔ ❛✔ ú✑★ ❛✔ ✜✑✑ ✓✔✗✘✔✗✑✑ ✧ú✕✑✒á✑ ❛✤❛✘✚✧ ✙✜✓✓✔❛✜✩✦✔✛✜ ❳❹❪ ✓✔✜✛✑✗ ✜✓✲
✘❛❜✗✕✜ ✯✗✕✙✦✑✗✕✗✤✗✛ ✜✓ ✒ó✕ ❤❛✕✕❤❛✑ó★ í✔✗✓ ✑ó✑ ✑❛♣❛✓✔✑❛✕✚✤ ✦✓ ✦✕✧✦✛②✗✤ ✒✗✕✗✛✑✗✑✑✦✤ ✓✔á✲ ✤✚✕á✔❛✑✕❛✛ ✗❣②✓✔✗✘◆✓✦❣❣✗✕ ✦✓ ✧✗✭❤❛✛✜✤✪✓

✺ ✁ ✶✾✂✄☎
Pé❝s ✁ó③s❡❢✿

▼✉♥❦❛

r❡❦❧á♠t❡r✈✂

❇✉❞❛✄❡st✂ ✱✾✷✽

P❡t✤✣ ☎r♦❞❛❧♠

▼ú③❡✉♠

❑❛ssá❦

▼ú③❡✉♠❛
✻ ✁ ✶✾✂✄☎
Kassák Lajos: MA 1. (a Nyugattól) átvegyék a stafétabotot azok, pai avantgárd művészetet az adott orszá-
Versek, Bécs, 1921 akik „kint a nagyvilágban, millió meg- gok nemzeti paradigmáin belül tárgyalják,
próbáltatások között, felingerelt indula- a mozgalom a maga internacionalista jel-
tokkal és vasszerszámokkal a kezükben legénél fogva nem vett tudomást az amúgy
élnek”, s kész volt az új generáció élére is történelmi határokról. Akár egy korai
állni. Elindította a magyar avantgárd networkben – szinte mindenki kapcsolat-
nyitányának szánt Tett folyóiratot – a fo- ban állt mindenkivel (a MA többek közt a
pontossággal. […] Remélem, hogy azok, lyóiratot harcos háborúellenessége miatt zágrábi Zenittel, a berlini Sturm folyóirat-
akik az önéletrajzomat olvassák, versei- 1916-ban betiltották. Néhány héttel ké- tal és galériával, vagy az Újvidéken Csuka
met is meg fogják rajta keresztül szeret- sőbb elindult a tipográfiai szempontból is Zoltán által 1921-ben alapított Úttal). Az
ni. Az önéletrajzomból megismerhetnek igen igényes, a modern művészeti törek- a tény pedig, hogy folyamatosan vettek át
engem, a verseim pedig azonosak velem”. véseket (expresszionizmus, futurizmus, anyagokat egymástól, éppen abból a mély
Hazatoloncolása után szorgalmasan konstruktivizmus, kubizmus, dadaizmus, forradalmi meggyőződésből táplálkozott,
írta gyakran erős Ady-hatást mutató ver- szürrealizmus) bemutató MA. A Tanács- hogy létre lehet hozni egy egységes és
seit és novelláit, melyeket a szerkesztők köztársaság bukása után Kassák börtönbe egyetemes kultúrát, és ezáltal megteremt-
kedvéért kész volt „helyesírásba is átten- került, majd kiszabadulása után Bécsbe hető egy jobb és működőképesebb társa-
ni”. 1915-re már kialakult formabontó emigrált, s mindent újrakezdett. dalom. Olyan időszak volt ez, amikor a
költői nyelve, melyben a szavak anyaggá régióban élő (bár nem tömeges) közönség
és tapinthatóvá váltak, olyanok, akár „az KASSÁK FÉNYKORA, egyszerre találkozhatott a legújabb művé-
asztalra szegezett szobrok”. Ekkorra már AZ AVANTGÁRD szeti izmusokkal és fontos művészekkel,
a Nyugat is elismerte – bár Ady a földhöz Az 1920–1926 között Bécsben kiadott MA majdnem egyazon időben láthatta példá-
csapta az Eposz Wagnernek verseskötet számos avantgárd folyóirattal állt kapcso- ul Kurt Schwitters, El Liszickij, Moholy-
neki elküldött példányát –, de Babits és latban. Míg általában a kelet-közép-euró- Nagy vagy Kandinszkij műveit.
Kosztolányi meghallotta benne a szavakat
„új pályákra lökő robbanást”. Kassák pedig
elérkezettnek látta az időt, hogy a „jam-
busok és rímek virágoskertjében” élőktől

A MA KÖREI
Kassák családjában szinte mindenkinek vol- gyar kommunisták a Kommunista Internacio-
tak művészi ambíciói; ha megnézzük a bécsi nálé 1921-es kongresszusára; itt, Moszkvában
MA munkatársait ábrázoló, 1922-ben készült ismerkedett meg a konstruktivista művészet-
és elhíresült fényképet, Bortnyik Sándoron tel. Később nem kicsit megbántottan idézte
és Simon Andoron kívül csak a családtagok fel, hogy „én voltam, aki életét kockáztatva
alkották a szerkesztőséget. Újvári Erzsébet átmentem Oroszországba, összeszedtem egy
Kassák legkisebb húga volt; a szülővárosára csomó fényképet, és leküldtem Kassáknak
utaló nevet azért vette fel, hogy művészi 1920–21-ben. Ott kezdődött a legpimaszabb
megítélését ne befolyásolja Kassák hírneve. A expropriálás – Kassák egyszerűen ezen fény-
dadaista költőnő 1919-ben házasodott össze képek elhallgatásával saját képarchitektúráját
Barta Sándor modern proletárköltővel – Barta kezdte ezen fényképekből csinálni”. Viszonyuk
a kép elkészülte után nem sokkal szakított Kas- nem ezért, hanem politikai okokból romlott
sák nem eléggé párthű, „kispolgári anarchista” meg; Kassák sosem volt a pártutasításokat
irányzatával, és a Szovjetunióba költözött, ahol vakon követő, hithű kommunista. Kassák más
– mint oly sokan mások – a sztálini tisztogatá- esetben élt a kisajátítás eszközével; Mezei Im-
sok áldozata lett. A képen nem szerepel Kas- rét – aki a bécsi MA illegális magyarországi
sák középső húga, Teréz, akit az extravagáns terjesztője volt, és többször is publikált a lap-
személyiségű és igen tehetséges Uitz Béla vett ban – egyszerűen kihagyta a közösen megírt
feleségül 1912-ben. Uitz Bélát delegálták a ma- Az izmusok története című könyvükből.

19/03 g 61
Ez az időszak az, amelyben Kassák kiadványát, amely azonban sokkal inkább ben megalapított Galerie Denise René,
része a klasszikus avantgárd nemzetközi egy szellemi kör volt, mely a munkások amely a geometrikus és absztrakt művé-
vérkeringésnek; a képarchitektúra kiált- művelődését és képzését, szolidaritásra szet felé fordult. Vezető művésze a (tőké-
ványát 1921 végén írta, szinte ugyanakkor, nevelését tekintette feladatának, ezekhez jét selyemgyáros apjától öröklő) tulajdo-
amikor Malevics a (metafizikus) Tárgy hozzátartoztak a szervezett együttlétek, nossal szakmai és szerelmi viszonyban is
nélküli világot vagy El Liszickij a (prak- szavaló-, kamara- és népdalkórusok, ki- álló Victor Vasarely volt; elsődleges célul
tikus) Proun-manifesztumot. Ritka eset a rándulások. Volt festőcsoportja (a tagok pedig azt tűzték ki, hogy a korai avantgárd
magyar művészet történetében, hogy egy között ott volt Kepes György, Korniss De- klasszikus mestereit és a fiatal generációt
alkotó egyidejűségbe kerül a nemzetkö- zső és Vajda Lajos), és ekkor és itt szüle-egymás mellett szerepeltetve mintegy
zi irányzatokkal. Az még ritkább, hogy tett meg a magyar szociofotó-mozgalom. megtámogatják saját felfedezettjeiket. De
ez a radikális, forradalmi, a „társadalmi A lapot 1939-ben végleg betiltották. A a korai avantgárd iránt is hirtelen megnőtt
konkretizáció” igényével íródott utópia második világháború után még két lapot a kereslet; Kassák a Franciaországban élő
ennyire összeszedett és jól megírt legyen. szerkesztett, de 1948-ban parkolópályára magyar művészek egy csoportjának javas-
Miután hazatért az emigrációból, bele- került, teljesen elszigetelődött. 1956 utánlatára került a galéria látóterébe, melyet
kezdett a Dokumentum folyóiratba; a ki- ugyan mint írót elismerték, de képzőmű- maga Vasarely is támogatott. A kiállítás
advány hiába volt három nyelvű (magyar, vészként nem állíthatott ki. 1960-ban meg is nyílt, bár a művészt nem
német és francia), hiába nyitott a lakáskul- engedték ki a megnyitóra.
túra, a zene, a táncművészet, a film és a A PIAC MONDJA MEG, Kassáknak 1928-ban volt egyéni ki-
színház, illetve az építészet felé, számotte- HOGY KI VAGY állítása – a magyarországi modernizmus
vő érdeklődés hiányában 1927-ben meg- 1944 és 1960 között közel száz, elsősorban művészeit bemutató Mentor könyvesbolt
szűnt. A kudarcokból okulva hozta létre a fiatal művészeket képviselő galéria nyílt működését nem sokkal később, 1932-ben
Munka – világszemléleti beszámoló című meg Párizsban; ezek egyike volt az 1944- betiltották –, melyet hosszú szünet után
1957-ben három kisebb kiállítás követett.
Ennek egyik oka az volt, hogy a magyar
szakmai közönség mindig is értékén kezel-

„KEGYETLENÜL
MEGFORMÁLT EMBER”
Már 1915 körül egy szűk, de lelkes csapat – a művészi for- által elfogadott elvek, művészi normák), lázadását pedig
radalom hívei – állt Kassák mögött; Bortnyik Sándor egye- szította a vágy, hogy kitörjön az alacsony származásúak
nesen a tanítványai előtt ágáló prófétaként festette meg. státuszából; kiváló közösségépítő készségéhez pedig
De milyen volt valójában ez a mester? Mi a Kassák-legenda? vezéri küldetéstudat társult. A hozzá csapódó, „tanításait”
Mint ahogy a fényképeken is látszik, Kassákhoz szinte elfogadó fiatalok csoportja folyvást fluktuálódott; téved-
hozzánőtt a kezében tartott cigaretta; ötéves korában gyúj- hetetlenségbe vetett hite, rugalmatlansága, egoizmusa és
tott rá először, majd 12 éves korától napi harminc-harmincöt makacssága („bakafántos, szőrszálhasogató természete”)
szál cigarettát szívott el. Alacsony termete miatt magasított gyakran vezetett szakításokhoz. Ehhez társultak hisztériás
sarkú cipőt hordott, s a hatást csak tovább fokozta a szalma- kitörései; egy ízben annyira felpaprikázta magát azon, hogy
kalapot felváltó jellegzetes, szokatlanul széles karimájú és Simon Jolán égve hagyta éjszaka a villanyt, hogy úrrá lett
szurokfekete „Kassák-kalap”. Tudatosan kialakított, egyéni rajta az „elvadult, céltalan indulat”, s egy késsel szétszab-
stílusának része volt hosszú, sötét, hátrasimított haja és a dalta felesége utazóbőröndjét.
fekete, oldalt gombolós orosz ing – amikor Ady Endre teme- Ha nem dolgozhatott, ingerlékeny és dühös volt – ezt
tésén egy kisebb csoport hasonlóan öltözött fiatalemberrel rendre követték a lázas alkotói periódusok. Mivel (nem di-
megjelent, a gyászolók azt hitték, hogy „a csoport külföldi agnosztizált) mániás depresszió I. típusú betegsége volt, így
gyászküldöttségként érkezett”. a mánia dominált; nem véletlen, hogy életében több mint
Kassák értelmes volt, harcos természet, kreatív és auto- nyolcvan műve jelent meg nyomtatásban, s ebből nagyon
didakta (ezért tudását nem béklyózták meg a társadalom soknak ő tervezte a címlapját és a borítóját is.

62 g 19/03
❘✝❑▲➪✞

✟❛ssá❦✠ár✡✾✡☛✲❜❛♥☞❧☞✠☞③t☞❛③✌❥✍☞stés③☞t
és ❛ r☞❦❧á✠ ❦❛♣❝s♦❧❛tát✱ és ✠☞❣✍♦❣❛❧✠❛③t❛
❛r☞❦❧á✠ ❛❧❛♣☞❧✈☞✐t✿r❛❞✐❦á❧✐s✱❛❣✐t❛tí✈✱s③❛❜❛❞
és ❛❦❛r❛t♦s stí❧✉s✌✱ ❛✠☞❧② ✎✍☞❧✍♦r❣❛tó✱ ✍♦rr❛✲
❞❛❧✠✐ t☞✠♣☞r❛✠☞♥t✉✠♦t➈ és ✎s③✉❣❣☞s③tí✈
☞r✣t➈✏♦r❞♦③✑☞③③☞❧❦♦rtárs❛✐t❥ó✈❛❧✠☞❣☞❧✣③✲
✈☞ ❞☞❦❧❛rá❧t❛✱ ✏♦❣② ❛③ ❛❧❦❛❧✠❛③♦tt és r☞❦❧á✠✲
✠♠✈és③☞t❜☞♥ ❜☞♥♥☞ r☞❥❧✐❦ ☞❣② tö✠☞❣✠♠✈é✲
s③☞t ❧étr☞✏♦③ásá♥❛❦ ❛ ❧☞✏☞t✣sé❣☞✳ ✒❛❣át ❛
✒❆ ❝í✠❧❛♣❥át ✐s ☞❣②✍❛❥t❛ r☞❦❧á✠❦é♥t ✍♦❣t❛
✍☞❧✭☞❣②☞❞✐t☞r✈☞③és♠✱✠♦♥✉✠☞♥tá❧✐s❝í✠s♦r✮✳
❆ ✥❛♥á❝s❦ö③társ❛sá❣ ❛❧❛tt ♣❧❛❦át❝☞♥③♦r ✈♦❧t
✭❛ ✒❆ ❦ör☞✐✏☞③ t❛rt♦③ó ✠♠✈és③☞❦ ❦ö③✓❧ ♣é❧✲
❞á✉❧ ✔✐t③✱ ✕☞✠☞s ✖❛✠♣ért✏❤ó③s☞✍ és ✗☞ré♥②
✘ó❜☞rt ✐s ❦és③ít☞tt ❛❣✐t❛tí✈ ♣♦❧✐t✐❦❛✐ ♣❧❛❦át♦t✮✳
✕☞✠❝s❛❦ ❛ ❜é❝s✐ ✒❆ s③☞r❦☞s③t✣❥☞ ✈♦❧t✱
✏❛♥☞✠ ✣ t☞r✈☞③t☞ ❛③ ☞❣②☞s s③á✠♦❦ ❝í✠❧❛♣✲
❥át✱ ❜☞❧í✈☞✐t✱ t✐♣♦❣rá✍✉s❦é♥t ✏✐r❞☞tés☞✐t✱ ❛
✒❆ ✡✾✷✡✲❜☞♥ ✐♥❞ít♦tt ✌❥ ❦ö♥②✈s♦r♦③❛tá♥❛❦
❜♦rító❧❛♣❥❛✐t✳ ✡✾✷✹✲t✣❧ r☞❦❧á✠é♣✓❧☞t☞❦☞t ✐s
t☞r✈☞③☞tt ✑ ✠✐♥t ❛ ✏ír☞s r☞❦❧á✠❦✐♦s③❦✱ ✠☞✲
❧②☞♥ ❛ ✙✔✘ és ❆✔✥❖ ✍☞❧✐r❛t✌ ✏❛sá❜♦❦ ❛❧❛tt
✠☞❣❜✌✈ó ✙❖❙✥❆ ✍☞❧✐r❛t✌ ❦♦❝❦❛ és té❣❧❛t☞st
❛❧❛❦✌ ✌❥sá❣♦s❜ó❞é ❧át✏❛tó✳
✡✾✷✽✲❜❛♥ ❛ r☞❦❧á✠ró❧ írt s③ö✈☞❣é❜☞♥ ❛
✠❛❣❛ s❛❥át♦s s③ó✏❛s③♥á❧❛tá✈❛❧ ✭☞❣②✓❣②✓✲
❜☞❞☞❦❦☞r✱ s✠✉❦❦✱ ♥✓❛♥s③ír♦③ás✮ ❛ r☞❦❧á✠✲
❪❫❴❴❵❢ q❫✇④❴ ⑤❴ ⑥④⑦④⑧⑨⑩❶❫❷⑨ ✠♠✈és③ ✍☞❧❛❞❛tát ír❥❛ ❦ör✓❧✳ ❆ r☞❦❧á✠✠♠✲
q❵❴❸⑧❹❺ ❻✇ ❼❽❾⑤❴❸❿❢ ❢➀➁⑨❾❿ ✈és③ s③♦❝✐á❧✐s ❛❧❦♦tó✱ s ✠✐♥t ✐❧②☞♥✱ ☞❣②s③☞r♠✱
➂⑤➃❴➄ ➅➆⑧➇➆❴ ➉➇❴➃⑦❿➊ ➋❿➊⑧❫❷➄ ➌➍➎➎
❇✦✼✰❱ ❨❂✦✩✩★✫❏✧▼✵❡✫✫❡✸❩ ✩❃❱❍✢★✫ ✧❡✰ ✦ s③✉❣❣☞s③tí✈ és ☞❧☞✠☞♥tár✐s ✎❞☞✠♦♥str❛tí✈
➏❿➐➑➒ ➓➊④➔❫⑧❼➇ ⑥ú❸❿➆❼ ❪❫❴❴❵❢
❇✪✦❯✯✢P ◗ ❍❡✫❍❡★❯✪❱ ❡✰✴✪✫ ✧❱❉●✦ ✦❃ ✦✼✢❡❏ ☞r✣❦♦✠♣❧☞①✉✠♦t➈ ✏♦③ ❧étr☞✿ ♥☞✠ ❛ t☞r✠é❦
⑥ú❸❿➆❼❫
❉✦✢★✸★✩ ❲ ✧✦✰✦ ✦ ●❡✸❡✼✩❅✰ ✪✩✧❡❍✢✤ ✬✪✩❃❡✼ s③♦❧❣á❥❛ t☞✏át✱ ✏❛♥☞✠ ❛ tö✠☞❣☞❦ ✈✐③✉á❧✐s
❇❅✸❉★❚✸ ❳✦✸❡✵✪❯✩ ✪✩ ❍★✫❅✼✴✩❃❡❍ü✸✢✤ ✬✯✰✴ ✦ ♥☞✈☞❧ésé♥☞❦ ☞s③❦ö③☞✳ ✚✐tt ❛❜❜❛♥✱ ✏♦❣② ❛③ ✌❥
✬❋✩❃✦✩ ❅✵❡✫ ✵❅✰❅✼ ■❡✧❚✢✦✢✯✢✢ ✫✪★✸✸✺✢★✩★✼ társ❛❞❛❧✠✐ ❜☞r☞♥❞☞③❦☞❞és ❛❧❛♣❥á✉❧ s③♦❧❣á❧ó
✢❡✤✦✧★✩✪✫✤✬✯✰✴✵✯✸✢✧✪✢✫✪★✸✸✺✢✦✼✪✦❁❂✦✩✩★✫ ✫✯❍★■■✪ ✪❉❈❇✯✼✢❍✦ ✬❡✸✴❡❃❃❡ ◆❡✩✢✧❅✼✴❡✪✼❡✫ ✐❞☞á❧♦❦✱❛társ❛❞❛❧✠✐✐❣❛③sá❣♦ssá❣☞❧ér✏☞t✣❛
✦❃ ❄✢✵❡✼❡✩ ❅✵❡✫ ✫❄❃❡❇❅✢❈✸ ❡✸✫❡❃❉❡✢✢ ❋●❍✦✤ ✫❅✩❃✺✢❅✩✪ ✪❉❡●❅✢ ❬✸❅✵❅✼✤ ✬✯✰✴ ✦■✩❃✢❍✦✫✢ ✧▼❏ ❦♦♥str✉❦t✐✈✐③✠✉s ✍♦r✠❛✐ ☞❧☞✠☞✐♥☞❦ ❛❧❦❛❧✠❛✲
❡✸✩❈✩✯❍■✦✼ ✸✺❍✦✪❏✦■✩❃✢❍✦✫✢ ✧▼✵❡✫❡✢ ◆❡✩✢❡✼✪P ✵❡✪ ✩❅❍✢❡✢✢❅✫ ✦ ✩❃✯❯✪✦✸✪✩✢✦❏❍❡✦✸✪✩✢✦ ✫★✼✯✼✢❭P ③ásá✈❛❧ ❦és③ít☞tt ❦ö♥②✈☞❦✱ ✍♦❧②ó✐r❛t♦❦✱ r☞❦❧á✲
◗ ✫✪★✸✸✺✢★✩✯✫ ✩✪✫❡❍❡ ❚✢★✼ ●✯✰✰✦✸ ❅❍❡❃✬❡✢✢❡✤ ◗❃ ✦✼✢❡❉✦✢★✸✢✦✫ ✧❡✸✸❡✢✢ ❂✦✩✩★✫ ✢❄■■ ✧▼❏ ✠♦❦ ✠✐♥❞☞♥✏♦✈á ☞❧❥✉tó tö✠☞❣é✈☞❧✳
✬✯✰✴ ✦ ❇★❍✪❃✩✪ ✢★❍✸✦✢✢✦✸ ✵❅✰❍❡ ❡✸◆✯✰✸✦✸✬✦✢●✦ ✵❅✢ ✦❃ ❡✸✵★❍★✩✯✫ ✩❃❡❍✪✼✢ ❋●❍✦◆❡✩✢❡✢✢❡ ❬✦ ✩❃✦❏ ✕☞✠ ✣ ✈♦❧t ❛③ ☞❣②☞t❧☞♥ ♣r♦❣r☞ss③í✈
✦ ✼❡✧❃❡✢✫❄❃✪ ❇✯❍✯✼❉✯✼ ❈✢ ✧❡✰✪✸✸❡✢❈ ❇✯❃✺❏ ■✦❉✤ ✪✧❇❍✯✵✪❃✦✢✺✵ ❡❯✩❡✢✵✯✼★✩✯✫✦✢ ◆❡✸ü✸✺❍✢✦ ✠♠✈és③✱ ❛❦✐ ❛ ✏✌s③❛s é✈☞❦ ✈é❣é♥ ❦☞r☞s✲
❯✪❱✢ ❲ ❡✬❡✸✴❡✢✢ ✩❃★✧✯✩ ❅✩ ●❡✸❡✼✢❈✩ ✫✯✧❇❍✯❏ ✫❡✧❅✼✴❡■■✤ ✫✯✼✩✢❍❚✫✢✺✵✦■■ ◆✯❍✧★✫✫✦✸❭✤ ❦☞❞☞❧✠✐ ♣❧❛❦át♦t t☞r✈☞③☞tt❀ ❛ ✒♦❞✐❛♥♦ ❝✐✲
✧✪✩✩❃❚✧❍✦ ✫❅✼✴✩❃❡❍ü✸✢P ❳✪✵❡✸ ❂✦✩✩★✫✼✦✫ ❅✩ ❡✰✴❍❅✩❃✢ ❍❡❇✸✪✫★✫✦✢ ✫❅✩❃✺✢❡✢✢ ✫❅❇✦❍❯✬✪❏ ❣❛r☞ttá♥❛❦ ♣é❧❞á✉❧ ✟❛ssá❦ ✠☞❧❧☞tt ✗☞ré♥②
✪✰❡✼ ✫❡✵❅✩ ✫✯❍✦✪ ✧❚✼✫★●✦ ✧✦❍✦❉✢ ◆❡✼✼✤ ✺✰✴ ✢❡✫✢❋❍★✩ ✧▼✵❡✪■❈✸✤ ✧★✩❍❅✩❃✢ ❡ ❍❡✼❉✩❃❡❍❡✼ ✘ó❜☞rt✱ ✗♦rt♥②✐❦❙á♥❞♦r ✭✈❛❣② ❛③ ❛❦❦♦r✐❜❛♥
✦ ✰✦✸❅❍✪✦ ✦❍❍✦ ❨✫❅❍✢❡❩✤ ✬✯✰✴ ❍❡✫❍❡★✸●✦ ✫✯❏ ■❡✸ü✸ ✧✦❍✦❉✵✦ ❋● ✫✯✧❇✯❃✺❯✪❱✫✦✢ ✦✸✫✯✢✯✢✢P ✗♦rt♥②✐❦♥á❧ t❛♥✉❧ó és ✠é❣ ❛ ✛ásár✏☞❧②✐ ✜②✣✲
❍✦✪ ✧▼✵❡✪✢ ❲ ❡❃❃❡✸ ✧★❍❏✧★❍ ✸❡✬❡✢❡✢✸❡✼✼❅ ◗ ✫✪★✸✸✺✢★✩ ❚✢★✼ ✦ ✫❡❍❡✩✫❡❉❡✸✧✪ ✰✦✸❅❍✪✦ ③✣ ♥☞✈☞t ✈✐s☞❧✣✮✛✐❝t♦r ✛❛s❛r☞❧②✱ ❛③ ❖❞♦❧ s③á❥✲
✪✩ ✢❡✢✢❡ ✦ ✫❅✩❈■■✪ ✧▼✢★❍✰✴❇✪✦❯✪ ✩❃❡❍❡❇✸❈✫ ✧❡✰✵★✩★❍✯✸✢✦ ✦❃ ❄✩✩❃❡✩ ✫✯❍✦✪ ✧▼✵❡✢✤ ❅✩ ✦ ✈í③♥☞❦ ❛ ✏❛r✠✐♥❝❛s é✈☞❦ ☞❧☞❥é♥♣☞❞✐❣ ✗á❧✐♥t
✧❚✼✫★●★✢✤ ❅✩ ✪✬✸❡✢❡✢ ✦❉✯✢✢ ✦❃✯✫✼✦✫ ✦ ✬✦❏ ✫✯❍✦✪ ✧❚✼✫★✫■❱✸ ✦ ❨✧▼✵❅✩❃❡✢ ❉❡✧✯✫❍✦❏ ❊♥❞r☞ és ✙é❝s✐ ❤ó③s☞✍✳
✧✪✩✺✢❱✫✼✦✫✤ ✦✫✪✫ ❂✦✩✩★✫ ✬✦✸★✸✦ ❚✢★✼ ✸✦❇❏ ✢✪❃★✸★✩✦❩ ❡✸✵❡✢ ✫❄✵❡✢✵❡ ✩✯✫✩❃✯❍✯✩✺✢✯✢✢ ❇❅✸❏

✶ ✁✂✄ ☎ ✻✆
❑❛ssá❦ ✐✁❡♥ö t✈❡s ✈♦❧ ✱ ❛♠✐❦♦r ❡❣② ✂♦r❞t❧②❤á✁✂❛♥ ♠❡❣✐s♠❡r ❡ ❦t♣✁✣♠✤✈ts✁❡ ✐ ✥✣✐s❦♦❧❛ ❡♣r❡s❦❡r ✐ ♠✤ ❡r♠t✂❡♥✳ ✞♠❡❧❧❡ ✂❡s❡✲

❛ s✁❡①✉❛❧✐ ás ✳ ✄ ❦✉ ❛ ás♦❦✂ó❧ ❦✐❞❡rü❧✱ ❤♦❣② ❛✁ örö♠ ❛♥②❛ ❦ts✣✂✂ ❣í ❡ ❑❛ssá❦ ✥♦❧②ó✐r❛ ❛✐♥❛❦ s✁❡r❦❡s✁ tst✂❡✱ ❡❧✣✥✐✁❡ ✣❦❡ s✁❡r✁❡ ✱
❦♦♠♦❧② ♥❛❣②ü✁❡♠♠t ✈á❧ ❀ ❛ ✥♦r❣❛❧♦♠ ♠✐❛ ☎s❛❦ ✆❡❣②❡❧✣✈t ❡❧❧❡❧ ❦✐❛❞✈á♥②♦❦❛ ❡r✆❡s✁ ❡ ✱ r❡❦❧á♠✥ü✁❡ ❡ ❦ts✁í ❡ ✳ ✟ ✂ár ❡rr✣❧ ❛

❧❡❤❡ ❡ ✂❡✆✉ ♥✐✱ ❛ ❦❡r❡s❧❡ ❛♣❛❞ás❛❦♦r ♣❡❞✐❣ ❛ ✝♠❛ ❡s ❡ ♠t❣ s✁✤✁ s✁❛❦✐r♦❞❛❧♦♠ s✁❡r❡ ❡❧✥❡❧❡✆ ❦❡✁♥✐✱ ♥t❧❦ü❧❡ ♥❡♠ ❧t ❡✁❡ ✈♦❧♥❛ ❛
✈❛❣②♦❦➈ s✁❧♦❣❡♥♥❡❧ ☎s❛❧♦❣❛ á❦ ✂❡ ❛ ❦❧✐❡♥s❡❦❡ ✳ ✞❧s✣ ✐❣❛✁✐ ❦❛♣☎s♦✲ ♠❛❣②❛r ❛✈❛♥ ❣ár❞ ♠♦✁❣❛❧♦♠✳ ▼✐♥ s✁í♥ts✁♥✣ ♥t❤á♥② ♥❛❣②♦✂✂✱ ❛

❧❛ ❛ ❡❣② ☎✐❣á♥② ❡❧❡♣❡♥ t❧✣ ❧á♥♥②❛❧ ✈♦❧ ✳ ❦r✐ ✐❦✉s♦❦ á❧ ❛❧ ✐s ♠t❧ ❛ ♦ s✁í♥♣❛❞✐ s✁❡r❡♣ ts ♣ár ♦s✁ rá❦ ♥t♠❛✥✐❧✲
✄ ♥✣❦❦❡❧ s✁❡♠✂❡♥ ♠✐♥❞✐❣ ✂✐✁❛❧♠❛ ❧❛♥ ✈♦❧ ✱ ❡♥♥❡❦ ❡❧❧❡♥tr❡ ♠❡s ♠❡❣✂í✁❛ ás ✉ á♥ ❡❧✆❡s❡♥ ❡❧❦ö ❡❧❡✁ ❡ ♠❛❣á ❛✁ ú✆♦♥♥❛♥ ♠❡❣✲

❛✁♦❦ ❦örü❧✁s♦♥❣ á❦✳ ✝❍❛ ❦❡❞✈❡♠r❡ ✈❛❧ó ❧á♥② ❦ö✁❡❧t✂❡ ✥tr❦✣✁ ❡♠✱ ❤♦♥♦s♦❞♦ ♠✤✥❛✆✱ ❛ s✁í♥♣❛❞✐ s✁❛✈❛❧ás✱ ♠❛✆❞ ❛ s✁❛✈❛❧ó❦ór✉s♦❦
❛❦❦♦r ú❣② ✈♦❧ ❛♠ ✈❡❧❡✱ ♠✐♥ ❛✁ t❤❡s ❡♠✂❡r ❛ ♥❡❤t✁✱ ✁sír♦s t ❡❧❧❡❧✳ ♠❡❧❧❡ ✳ ❱♦♥✁ó❞♦ ❛ ♥❡❤t✁✱ ✥♦r♠❛✂♦♥ ó ✈❡rs❡❦❤❡✁✱ s ❡❧✣❛❞ó❡s ✲
◆❡❦✐❡s✐❦✱ ✥ö❧✥❛❧✆❛ s ❛✁ á♥ ú❣② tr✁✐✱ s♦❤❛ ö✂✂t ♥❡♠ ♥②ú❧ t ❡❧❤❡✁✳ ✆❡✐♥ ♥t♣s✁❡r✤sí ❡ ❡ ❛ ♠❛❣②❛r ts ❦ü❧✥ö❧❞✐ s✁ürr❡❛❧✐s ❛ ❦ö❧ ✣❦❡ ✳ ✄
❬❹❪ ✟ ❛✁ á♥ ♠❡❣✐♥ ✱ ❤❛ t❤❡s✱ ♠❡❣✐♥ ❉♦❦✉♠❡♥ ✉♠ ♠❡❣s✁✤♥ts❡✱ ☛✾✷✽ ✉ á♥

✥ö❧✥❛❧✆❛✱ ❛♠✐ ❡❧t❦❡rü❧✳ ✠❣② ✈❛❣②♦❦ t♥ ❛ ☎t❧❦ö✁ö♥st❣✱ ❛✁❛✁ ❛ ♠✉♥❦ás♦❦ ♠ár


✐s ❛ ❧á♥②♦❦❦❛❧✳ ❑í✈á♥♦♠ ✣❦❡ ✱ ❛✁ á♥ ☎s❛❦ ❛✁ ❡❧✣❛❞ó❡s ✆❡✐♥ ❛❧á❧❦♦✁❤❛ ❛❦ ❛✁

♠❡❣t♠❡❧②❡❞❡❦ ✣❧ü❦✱ ❛✁ á♥ ♠❡❣✐♥ ❛✈❛♥ ❣ár❞ ♠✤✈ts✁❡ ❡❧✳ ❋✐❛ ❛❧ ♠✉♥❦á✲


♠❡❣t❤❡✁❡♠ rá✆✉❦ s ❛✁ á♥ ♠❡❣✐♥ ✒✓✔✔✕✖ ✗✓❥✘✔ ✙✔ s♦❦✂ó❧ á❧❧ó s✁❛✈❛❧ó❦ór✉s❛ ❤❛ ❛❧♠❛s

❦❡✁❞✣❞✐❦ ❛✁ ❡❣ts✁ ❡❧✣❧r✣❧✳➈ ✞ s✁❡r❡✲ ✒✓✔✔✕✖ ✗✓❥✘✔✚✙ s✐❦❡r❡❦❡ ❛r❛ ♦ ❀ ❛♠✐❦♦r ☛✵☛ ✥tr✥✐ ts
✣❦ ♥②✐❧✈á♥ ♥❡♠ ✉❞ á❦✱ ❤♦❣② ✝♣✐✲ ✒✕✛✜✕✢✦ ✒✧✕✛✓ ✓③ ♥✣ s✁❛✈❛❧ ❡❣②s✁❡rr❡ ❦♦r árs ✈❡rs❡❦❡ ✱

s✐s❡❦♥❡❦✱ ✂✉ á❦♥❛❦✱ ❦❡❧❧❡ tsü❦✂❡♥ ✶★✩✪✫✓✔ ✙✬✭✖❜✭✚ ❛ ♠❡❣♠á♠♦r♦s♦❞♦ ❦ö✁ö♥st❣ ✥❡❧✲


✐s í✁❧ts ❡❧❡♥♥❡❦➈ ❛r ♦ ❛ ✣❦❡ ✳ ✡s á❧❧✈❛ ü♥♥❡♣❡❧ ❡ ❛ ört❦❡♥② ❦ór✉s✈❡✲

❛✁♦❦✂❛♥ ✐s ☎s❛❧ó❞♦ ✱ ❛❦✐❦ ❦ö✁❡❧ á❧❧✲ ✁❡ ✣ ✳ ✄ s✁❛✈❛❧ó❦ór✉s♦❦ ❛ ❤❛r♠✐♥☎❛s


❛❦ ❤♦✁✁á❀ ❛♥②✆á✂❛♥ ❛✁tr ✱ ♠❡r ❛ t✈❡❦ ❡❧❡✆t♥ ♠ár ❛♥♥②✐r❛ ♥t♣s✁❡r✤✈t

❧❡❣❦✐s❡✂✂ ❣②❡r❡❦t ♥❡♠ ❛ ✥tr✆t ✣❧ ✈á❧ ❛❦✱ ❤♦❣② ❤ár♦♠❡✁r❡s ❛❣❧t s✁á♠✉❦
✈ár ❛✱ ❤ú❣á ♣❡❞✐❣ ❛✁tr ✈❡ ❡ ❡ ✈❡ ❡❦❡❞❡ ❛ ❧❡❣♥❛❣②♦✂✂ s✁❡r✈❡✁❡

♠❡❣✱ ♠❡r ☛✻ t✈❡s❡♥ ör✈t♥② ❡❧❡♥ ♠✉♥❦ás❦ö✁össt❣❡❦❦❡❧ ✌ ❛ ö✂✂ ❡✁❡r


❣②❡r♠❡❦❡ s✁ü❧ ✳ ✞✁❡❦ ✉ á♥ ♥❡♠ ✥✣ ♠❡❣♠♦✁❣❛ ó✱ s✁❛✂❛❞ tr✐ ✥❡❧❧t♣t✲

♠❡❣❧❡♣✣✱ ❤♦❣② s❛✆á ❣②❡r❡❦tr❡ s❡♠ s❡❦ ✉ á♥ ❛ ♠♦✁❣❛❧♠❛ ❛ ✂❡❧ü❣②♠✐♥✐s✁✲


✈♦❧ ❦í✈á♥☎s✐✱ s❡♠ ❛ ♠❡❣❡✆ ❡ s✁❡✲ ❡r ✂❡ ✐❧ ♦ ❛✱ ✟✐♠♦♥ ❏♦❧á♥ ♣❡❞✐❣ ♥❡♠

r❡ ✣r❡✳ ☞✄ ❦✐s❧á♥② ✥✐❛ ❛❧♦♥ ♠❡❣❤❛❧ ✳✮ ❧t♣❤❡ ❡ ✥❡❧ ❡❣②❡ ❧❡♥ s✁í♥❤á✁✂❛♥ s❡♠✳
✄♥②✆❛ ☞❛ ✝▼✉ ❡r➈✮ ♠❡❧❧❡ ❛ ❧❡❣✲ ✄ ✈t❣r❡❤❛✆ ó❦❦❛❧ ✥♦❧② ❛ ♦ ❦ü✁❞❡❧♠❡❦

✥♦♥ ♦s❛✂✂ ❦❛♣☎s♦❧❛ ✟✐♠♦♥ ❏♦❧á♥✲ ✉ á♥ ♠❡❣♠❛r❛❞ ❡♥❡r❣✐á✆á ❑❛ssá❦ ú✆

❤♦✁ ✥✤✁ ❡✱ ❛❦✐✈❡❧ ☛✾✵✽✲ ó❧ ❤❛r♠✐♥☎ ✈❡rs❡s❦ö ❡ t♥❡❦ ♠❡❣✆❡❧❡♥ ❡ tstr❡

t✈✐❣ t❧ ❡❣②ü ✌ ✂ár ❛ ❦t t✈✈❡❧ ✥♦r❞í ♦ ❛❀ ❛✁ ✄✆á♥❞t❦ ❛✁ ❛ss✁♦♥②♥❛❦


✐❞✣s❡✂✂ ❛ss✁♦♥② ☎s❛❦ ❤ús✁ t✈ ✉ á♥ ☎í♠✤ ❦ö ❡ s✁❡r❡❧♠❡s ✈❡rs❡✐♥❡❦ ☎í♠✲

✈❡ ❡ ✥❡❧❡st❣ü❧✳ ✄✁ ❡❧s✣ ❤á✁❛ssá❣á✲ ✁❡ ✆❡ ❛✁♦♥✂❛♥ ♥❡♠ ✣✱ ❤❛♥❡♠ ❡❣②


✂ó❧ ❤ár♦♠ ❣②❡r♠❡❦❡ ♠❛❣á✈❛❧ ❤♦✲ ✥✐❛ ❛❧ ♠✉♥❦ás❧á♥②✱ ✍s✉ ✈♦❧ ✳ ✄ ♠❡❣❛❧á✲

✁ó ❛ss✁♦♥② s✁❡r❡ ❡ ✈♦❧♥❛ ❑❛ssá❦✲ ✁♦ ❛ss✁♦♥② ✈t❣ü❧ ♥❡♠ ✂ír ❛ ♦✈á✂✂❀


❦❛❧ ❦ö✁ös ❣②❡r❡❦❡ ✐s✱ ❞❡ ❡✁ ❛ ♠✤✈ts✁ ♠❡❣ ✐❧ ♦ ❛❀ í❣② ✟✐♠♦♥♥❛❦ ♠❡❣✐✈♦ ❡❣② ü✈❡❣ ♣á❧✐♥❦á ✱ ♠❛✆❞ ♠❛❣ár❛ ♥②✐ ♦ ❛ ❛ ❣á✁☎s❛♣♦ ✳

❛✂♦r ✉s✁ ❦❡❧❧❡ ♠❛❣á♥ ✈t❣r❡❤❛✆ ❛♥✐❛✳ ❑❛ssá❦ ☎s❛❦ t❧❡ ❡ ✈t❣t♥ ❍❛❧á❧❛ ✉ á♥ ❛ ❑❛ssá❦♥á❧ ♠❛✆❞ ❤❛r♠✐♥☎ t✈✈❡❧ ✥✐❛ ❛❧❛✂✂✱ ❛❦❦♦r ✷✹

✂á♥ ❛ ♠❡❣✱ ❤♦❣② ♥❡♠ ♥❡♠✁❡ ✉ ó❞♦ ✳ t✈❡s ❑ár♣á ✐ ❑❧ár❛ ✈❡ ❡ á ❛ ✥❡❧❛❞❛ ❦ört ✳ ✄✁ ❛ss✁♦♥② ♠❛ ❡♠❛ ✐❦á

✟♦❦ ✐❣❛✁sá❣ ✈❛♥ ❛✂✂❛♥ ❛ ♠♦♥❞ás✂❛♥✱ ❤♦❣② ♠✐♥❞❡♥ s✐❦❡✲ ♦❦ ❛ ♦ ✌ ❞❡ ❤❛ ❑❛ssá❦ ú❣② ❦í✈á♥ ❛✱ t✈❡❦r❡ ✥❡❧❛❞ ❛ ❛ ♠✉♥❦á✆á ✳ ✎❡❧✲

r❡s ✥tr✥✐ ♠ö❣ö ❡❣② ♥✣ á❧❧❀ ✟✐♠♦♥ ❏♦❧á♥ ❡❣② s✁❡♠t❧②✂❡♥ ✈♦❧ ✆❡s❡♥ ♠❛❣á✈á ❡ ❡ ❑❛ssá❦♥❛❦ ❛ ♥✣ s✁❡r❡♣tr✣❧ ✈❛❧❧♦ ❦♦♥✁❡r✈❛ í✈

❛ ♠✤✈ts✁ ♠❡♥❡❞✁s❡r❡✱ ❤❛r☎♦s árs❛✱ ✂❛rá ✆❛ ts s✁❡r❡ ✣✆❡✱ ✈❛❣② ✥❡❧✥♦❣ásá ✱ ♠❡❧② s✁❡r✐♥ ✝❛ ♥✣ ❛ ♠✤✈ts✁ t❧❡ t✂❡♥ ☎s❛❦ ❛ ♠ás♦❞❤❡✲
❦❛ssá❦✉❧✿ ✝❋❡❧❡st❣❡♠ ❛✁ t♥ ❡❣②❡ ❧❡♥ ✂❛rá ♦♠✳ ✟♦❤❛ ♥❡♠ ✈♦❧✲ ❣❡❞✤s s✁❡r❡♣t ö❧ ❤❡ ✐ ✂❡✱ ❡❧s✣ ❤❡❧②❡♥ ❛ ♠✤✈ts✁❡ ❡ á❧❧➈✱ s ❛ ♠✤✲

❛♠ ✂❡❧❡ s✁❡r❡❧♠❡s✱ ❞❡ s✁❡r❡ ❡♠✱ ♠❡r ✐s✁ ❛ ü✈❡❣✂✣❧ ✈❛♥✱ ts ✈ts✁ ❤❛❧á❧❛ ❡❧✣ ír ❧❡✈❡❧t ✐s í❣② ír ❛ ❛❧á✿ ✝✥❡❧❡st❣❡❞✱ árs❛❧❦♦❞ó♥✣❞✱
ú❣② s✁ó❧✱ ♠✐♥ ❛ ❧❡❣✥✐♥♦♠❛✂✂ ❛☎t❧♣❡♥❣❡✳➈ ✟✐♠♦♥ ❏♦❧á♥ ♠✐♥❞❡♥ ❤á✁✈❡✁❡ ✣♥✣❞✱ ✐ ❦ár♥✣❞ ts ✂❡ ❡❣á♣♦❧ó❞➈✳ ❋tr✆❡ ❤❛❧á❧❛ ✉ á♥ ❤á r❛✲

✥❡❧á❧❞♦✁♦ ❛✁tr ✱ ❤♦❣② ❑❛ssá❦ s✁❛✂❛❞ ♠✤✈ts✁❦t♥ ❛❧❦♦ ❤❛ss♦♥❀ ❧❡✈✣ t❧❡ t✂❡♥ ♠✐♥❞❡♥ ♠❡❣ ❡ ✱ ❤♦❣② ❛✁ örö❦st❣❡ ♠❡❣♠❡♥ s❡ s
❣②❡r♠❡❦❡✐ t✈❡❦✐❣ ❛♣á☎á❦r❛ ✂í✁ ❛✱ s ❤♦❣② ♠❡❣ ✉❞✆❛ ❡r❡♠ ❡♥✐ ❛✁ ✉ ó❦♦r♥❛❦ ♠❡❣✣r✐✁✁❡✳ ✄✁ ☛✾✼✺✲✂❡♥ ❛ ✏❡ ✣✥✐ ✑r♦❞❛❧♠✐ ▼ú✁❡✉♠

❑❛ssá❦♥❛❦ ❛ ♠✐♥✐♠á❧✐s ❛♥②❛❣✐ ✂✐✁ ♦♥sá❣♦ ✱ r❡♥❞❦í✈ü❧ s♦❦❛ ❞♦❧✲ s✁á♠ár❛ á ❛❞♦ ❤❛❣②❛ t❦♦♥ ❛❧❛♣✉❧ ❛✁ ☛✾✼✻✲✂❛♥ ♠❡❣♥②í❧ ❑❛ssá❦
❣♦✁♦ ✱ ❤♦❧ ❧á♠♣❛❣②ár✂❛♥✱ ❤♦❧ ✈❛rró♥✣❦t♥ ✱ ✈❛❣② ♠♦❞❡❧❧ ü❧ ❛ ▼ú✁❡✉♠ ör✁s❛♥②❛❣❛✳
✛✜✤✤✦✧★✩✪ ✤✪✫✬✯✰ ★✩✪✪✦✬✴✯✯ ✜ ✵✫✷✜✽✰✯✯✜❁ ✬✜❂✫ ★✜✽❃✫✬✵❄★✜✽❃✫✬✵❅✯ ✤✪✦❇✜✯ ✤✪í❈✩✯✯❍ ◆✰✷❥✰❇✰✬◗✤◗★✰✪ ★✩✪✪✦✯✜✽✯✩✪✩✯✯ ✜
✤✪✩✧✜✯❇✜✬❚❇ ✤✪◗❇✰✤ ✧✜✽✫❃✦❥❲ ◗✤ ✤✪❚✽✩✧❳✰✧✰✯✰ ❨✛✜✤✤✦✧❄✧✜❇✜❂❩❍ ✫✯✯ ✜✪ í✽❬✤✪❅❈✰✯✤◗✷ ✤✪✫✷❇✫✷✰✯✫ ❭❫❭❇✴❥✰ ✯✰✽✜✤✪✦✬

❞á♥②♦❦❛t ✝❡♥❞❡❧t❀ ✞❣② ✟ött ❧ét✝❡ ✠✾✡✠✲❜❡♥ ❛ ❧❛ss❛♥ ❡❧✐♥❞✉❧t ❡❣② ✓♦❧②❛♠❛t✱ ♠❡❧②❜❡♥ ❛ s❛✟át ♣é♥③é❜✣❧ ✐s ❦ö❧tött ✈♦❧♥❛ ❡✝✝❡✳ ❊❣②✐❦
❑❛ssá❦➊❱❛s❛✝❡❧② ❦ö③ös s③✐t❛♥②♦♠❛t❛❧❜✉♠ ✓é❧❛❜s③t✝❛❦t ♠✢✈❡❦❡t ♠á✝ ♠❡❣t✢✝té❦✮✱ ✞❣② ♥❛❣② ❤❡❧②❡t s❡♠ ❦❛♣t❛ ♠❡❣✱ ❡❧❧❡♥❜❡♥ ✚✲
✐s✳ ❊♥♥❡❦ és ❛ ♠✢tá✝❣②♣✐❛❝✐ ❦♦♥✟✉♥❦tú✲ ♥❡♠ ✈♦❧t ♠❡❣❧❡♣✣✱ ❤♦❣② ♣✝ó❜á❧❦♦③ás❛✐t ③❡t❤❡t❡tt é✝t❡❀ ✞❣② ❞❡❜ütá❧t ❛③ ö♥❦ö❧tsé❣❡s
✝á♥❛❦ ❦ös③ö♥❤❡t✣❡♥ ✠✾✡✸✲❜❛♥ ❛ ☛❛❧❡✝✐❡ ✝❡♥❞✝❡ ❡❧✉t❛s✞t♦ttá❦✿ ✖✗é❧✝❡é✝t❤❡t❡t❧❡♥ü❧ ❦✐á❧❧✞tás♦❦ ✝❡♥❞s③❡✝❡✱ ❡❧s✣❦é♥t ❑❛ssá❦
❉❡♥✐s ☞❡♥é ú✟❛❜❜ ❦✐á❧❧✞tást ✝❡♥❞❡③❡tt ♥❡❦✐ ❦ö③ö❧t❡♠✱ ❤♦❣② ♠✢✈és③❡té♥❡❦ s③❡♠❧é❧❡té✲ ❦é♣❛✝❝❤✐t❡❦tú✝❛✲❦✐á❧❧✞tásá✈❛❧ ❛ ✗é♥②❡s
✭❡✝✝❡ ♠á✝ ❑❛ssá❦♦t ✐s ❦✐❡♥❣❡❞té❦✮✱ ♠❡❧②❡t ✈❡❧ ♥❡♠ é✝t❡❦ ❡❣②❡t✱ és ❦ö③ö♥sé❣ü♥❦ ❡❧é ✘❞♦❧✓ ❢❡✝❡♠❜❡♥✳ ✘③ ✠✾✡✼✳ ♠á✝❝✐✉s ✸✲á♥
s③á♠♦s ♥❡♠③❡t❦ö③✐ tá✝❧❛t ❦ö✈❡t❡tt ✥✈á✟❝✲ ❡③t ♥❡♠ ❜♦❝sá✟t❤❛t✟✉❦➈ ➊ ✞✝t❛ ♥❡❦✐ ✘✝❛❞✐ ♠❡❣♥②✞❧t ❦✐á❧❧✞tás ❝s✉♣á♥ ❦✐❧❡♥❝ ♥❛♣♦♥ át
❜❛♥✱ ✌é♠❡t♦✝s③á❣❜❛♥✱ ✍❧❛s③♦✝s③á❣❜❛♥ és ✌ó✝❛✳ ☞á❛❞ás✉❧ ♠❛❣❛ ❑á❞á✝ és ❛ ❦✉❧tú✝✲ ✈♦❧t ♥②✐t✈❛✱ ❞❡ ✞❣② s③♦❦❛t❧❛♥✉❧ s♦❦✱ ✸✸✹✺
❏❛♣á♥❜❛♥✳ ♣♦❧✐t✐❦❛ ✓♦✝♠á❧✐s ✐✝á♥②✞tó✟❛✱ ✘❝③é❧ ☛②ö✝❣② ❧át♦❣❛tó✟❛ ✈♦❧t✳ ❑❛ssá❦ ❛ ❦✐á❧❧✞tást ❦ö✈❡t✣✲
✐s s③❡♠é❧②❡s ❡❧❧❡♥s③❡♥✈✈❡❧ ✈✐s❡❧t❡t❡tt ✐✝á♥✲ ❡♥ ❤❛♠❛✝♦s❛♥ ♠❡❣❤❛❧t✳ ❉❡ ❛ ♥❡♠③❡t❦ö③✐
✎❯▲✏Ú❘P❖▲■✏■✎❆■ t❛✱ ✖♥❡♠ s③❡✝❡tté❦➈❀ t❛❧á♥ ♠❡✝t tú❧ s♦❦❛t és ❛ ♠❛❣②❛✝ ❦❛♥♦♥✐③á❧ást s③❡✝❡♥❝sé✝❡ ♠á✝
▼✑●❋❖✒✏❖▲➪❙❖✎ t✉❞♦tt ✝ó❧✉❦✱ t❛❧á♥ ♠❡✝t ♥❡♠ ❤❛✟♦❧t ♠❡❣ ❛ ♥❡♠ ❧❡❤❡t❡tt ❡❧❦❡✝ü❧♥✐ ➊ ♠é❣ ❤❛ ❛③ ✉tó❜❜✐
❑❛ssá❦ t✐s③tá❜❛♥ ❧é✈❡ s❛✟át é✝té❦é✈❡❧ és ❛ ❦ö③♣♦♥t✐ ♣á✝t✉t❛s✞tás♦❦♥❛❦❀ ❛❤♦❣② ✘❝③é❧ ♥❛❣②♦♥ s♦❦á✐❣ ✐s t❛✝t♦tt✳
♥❡♠③❡t❦ö③✐ ❡❧✐s♠❡✝ést ✓❡❧❤❛s③♥á❧✈❛✱ ❛③é✝t ❡❣② ❦és✣❜❜✐ ✐♥t❡✝✟ú❜❛♥ ❡❧ ✐s ♠♦♥❞t❛✿ ✖❜❡✲
❤❛✝❝♦❧t✱ ❤♦❣② ♠✢✈❡✐t ❡❣② ♥❛❣② ♠❛❣②❛✝♦✝✲ ✓♦❧②ás♦❧t ✈♦❧t❛♠ ❑❛ssá❦ ❡❧❧❡♥ ✙❹❪✱ ♠❡✝t ✣
s③á❣✐ ♠ú③❡✉♠ ✐s ❜❡♠✉t❛ss❛✳ ✔á✝ ✠✾✡✺✲❜❡♥ ♠✐♥❞✐❣ ❡❣② ö♥á❧❧ó ♣♦❧✐t✐❦❛✐ ✓✝❛❦❝✐ót s③❡✝✲
✈á✝❛t❧❛♥✉❧ ♠❡❣❦❛♣t❛ ❛ ❑♦ss✉t❤✲❞✞✟❛t✱ ♠é❣ ✈❡③❡tt➈✳
❴ ❵qr✇q① ④➱⑤⑥⑦ ⑤⑧⑦⑨⑩❶❷ ❸❺❻❼❵qr❽❽❾✇❽❼❿❼❵q➀
✞❣② s❡♠ ✈♦❧t ❦ö♥♥②✢✱ ❤✐s③❡♥ tö❜❜ ✓✝♦♥t♦♥ ❑❛ssá❦ ♥❡♠ ❛❞t❛ ✓❡❧❀ ❛♥♥②✐✝❛ ✈á❣②♦tt
❸❺➁✇➂❽➂➁➃❵➄ ➅❼❵q❽ ❻r❽❽ ➆ ➇r❽①➉➂ ➋✇➌➍➆➎❸➂
✐s ❤❛✝❝♦❧♥✐❛ ❦❡❧❧❡tt✳ ✕✐✈❡❧ ❛ ❦✉❧tú✝♣♦❧✐t✐❦❛ ❡❣② ✝❡♣✝❡③❡♥t❛t✞✈ ❦✐á❧❧✞tó❤❡❧②✝❡ ✭✕✢❝s❛✝✲ ➏➐qr➃❸ ➑➆❵❵➒➁ ➏➐qr➃❸➆ ➒➎➎➆❿➍➓ ➁➂➒➎➎➔❽➒❵➒→
s③❡♠é❜❡♥ ❛③ ❛❜s③t✝❛❦❝✐ó t✐❧t♦tt ✈♦❧t ✭❜á✝ ♥♦❦✱ ✕❛❣②❛✝ ✌❡♠③❡t✐ ☛❛❧é✝✐❛✮✱ ❤♦❣② ❛❦á✝ ❿➆➁ r➎①➁❼❵q➔❽❼❵❼➣r❿

✶ ✁✂✄ ☎ ✻✆
❆ ✆✝✞✟✆✝✠ ✡✆✟☛☞✌✍✠✎☛ ✏☛ ✍✑✒☛☞✌✓ ✔✏✆✌✏✠✕✖ ✗✘✝✆☛✟☛✙✗✚

✛✝✗✘✟✌✠✝☞✙☛✙✆✜✢ ✟✡✝✌✌ ✣✤✆✌ ✒✗✘ ✟ ✦✟✧✝✠★✟✦ ✔✒✗✑✒✢✒✦✌

✠✎✌✟✌✙☛✖ ✔✒✢✘✆✒ ✟ ✔✏✡✍✟ ✏☛ ☛✝✠ ✏✆✡✒✠✢✓✡✓ ✒✔★✒✆ ✍☛ ✛✒✢✠✟✧✌✟ ✟ ✛✒✑✏✌✩

✪✒✔✆✏✗✍★✒✦ ✪✏✔✒✌✝✆☛☞✙✗★✜✢ ✏✆✠✒☞✌✒✠ ✟ ✆✝✞✟✆✝✠ ✧✝✧✎✢✙✫✍✜✦✟✠

✫☛✬✠✠✒✦✏☛✏✆✓✢ ✣✟☛✝✦✢✜ ✍✦✛✝✆✔✙✫✍✜✠✖ ✔✝☛✌ ✧✒✡✍✗✖ ✚✗✘ ✌✕✦✍✠✖

✟ ✑✒✢✒✦☛✏✗ ☛✟✑✦✝☛ ✗✢✝★✙✢✍☛ ✔✏✆✌✏✠✕✩

❮rt❛ ❉✁✳ ✥♦✈✂❝s✲❍♦s✄②✂ás③❦✐ ☎á✐❦ó


✶ ✁✂✄ ☎ ✻✆
▼❛ ✁❛✂♦✂✄☎✆ ♦✝
❛ ❤✆☎✞✟✠❤✡✄❛☛✆☞♦✌
✄☎✆✟❛ ✟s ❤❛☛❛☞✍❛
❛☎ s ✁✟✞☛☛✞✎✏
✶ ✁✂✄ ☎ ✻✆
s③❡❧② ③t t tt✱ ❦✐✞❛❧ó✂❡❧✆ ♥
❧❡✈✤ ✈❛❣② ✄á✁ ❦✐✞❛❧t á❧❧❛t✂❛✲
❥♦❦✁ó❧ ✄á✁ ❞❞✐❣ ✐s s♦❦❛t ✞❛❧❧✲
✞❛tt✉♥❦✳ ✓③á✄♦s✱ ❥ ❧❧ ✄③✤ ♥
✄❛❞á✁✲ ❡s ✄❧✤s✂❛❥ ✞ ❧②③ t
✄✐❛tt t✢♥✐❦ ❛❣❣ó❞♥✐ ❛③ ✄✲
✆ ✁✐s❡❣✱ ❧ ❣❛❧á✆✆✐s ❛♥♥❛❦ ✂ ❧ ❧✤ss❡❣t ❧❥ s ✆✆ ✁❡s③ ✳ ✔ ✄
❝s♦❞❛✱ ✞✐s③ ♥ s③❡☎ s③í♥ s ✈❛❣② ❡☎☎ ♥❛❣②✱ ✄❡❧tósá❣t ❧❥ s
á❧❧❛t♦❦✁ó❧ ✈❛♥ s③ó✱ ❛✁❛♥②♦s✱ ❣②á✄♦❧t❛❧❛♥ ❦ö❧②❦ö❦❦ ❧✳
✝③ ✐❧② ♥ ❥ ❧❧ ❣ ❦ ✆ ♥♥ü♥❦✱ ✄✆ ✁ ❦✆ ♥ ➊ ❧ ❣❛❧á✆✆✐s ❛
❧ ❣tö✆✆ü♥❦✆ ♥ ➊ ❝s♦❞á❧❛t♦t✱ ❣②ütt❡✁③❡st ✈á❧t❛♥❛❦ ❦✐✳
✑✐ ❛ ✞ ❧②③ t ✈✐s③♦♥t ❛ ✁♦✈❛✁♦❦❦❛❧❄ ❑ ③❞❥ü❦ ❛③③❛❧✱ ✞♦❣②
❣②❛❦♦✁❧❛t✐❧❛❣ ✄✐♥❞ ♥❦✐ s③ ✁✐♥t s♦❦❛♥ ✈❛♥♥❛❦✱ t❛❧á♥ s♦❦✲
s③♦✁ tú❧ s♦❦❛♥ ✐s✳ ✕✑ ❣❦ s ✁ít✐❦ ❛③ ❡❧ tü♥❦ t➈✱ ❛✄✐❦♦✁
❛ ✞á③✉♥❦✆❛ t♦❧❛❦♦❞♥❛❦✱ ✈❛❣② ❛✄✐❦♦✁ ♥②á✁✐ st❡❦ ♥ ❛
❦ ✁t✆ ♥ ✄ ❣③❛✈❛✁❥á❦ ♥②✉❣❛❧✄✉♥❦❛t ❛ ✈❡✁s③í✈ó ✕✂ ♥ ✈❛✲
❞❛❦➈✳ ✟ ✁s③ ✈❛♥♥❛❦ ❛ s③❡☎ s③í♥ s ☎✐❧❧❛♥❣ó❦ ✈❛❣② ❛ ♥❛❣②✱ ❣❛✐t✱ ✁❞ ✐ ✂❛✂❛❥t t❛❧á❧✉♥❦✱ ✄ ❧② ❦ ❣②ütt s ♥ ❡s ☎ ✁s③ ❛
❡✁❞ ❦ s ✆♦❣❛✁❛❦✱ ❞ ✄❡❣✐s✱ tö✆✆s❡❣ü❦ ✕s ♥ ✄ s③❡☎✱ s s③❡❧✆ ☎♦✁③ású❛❦❦❛❧ ❣②ütt ❛❞❥á❦ ❛ s③á✁❛③✂ö❧❞✐ ö❦♦s③✐s③✲
♥ ✄ ✂ ❧t✢♥✤➈✱ ❧á✁✈á✐❦❛t ❡s✖✈❛❣② ❦✐✂ ❥❧ tt ❛❧❛❦❥❛✐❦❛t s♦❦❛♥ t❡✄á❦✱ ❛ ♥ö✈❡♥②✐ ❡s ✁á❥✉❦ ❡☎ü❧✤ á❧❧❛t✐✱ ✄✆ ✁✐ ❦ö③öss❡✲
❣② ♥ s ♥ ✈✐ss③❛t❛s③ító♥❛❦ t❛✁t❥á❦✳ ✝✁✁ó❧ ☎ ❞✐❣ ✄á✁ ♥ ❣ ❦ ❡❧ t❡♥ ❦ ❛❧❛☎❥át✳ ✝③ á❧❧❛t✐ ✆ ☎♦✁③ású ♥ö✈❡♥② ❦ ❦ö③❡
✐s ✆ s③❡❧❥ü♥❦✱ ✞♦❣② ✈ ③ t❡s ❦ö③✆ ♥ ✂♦❧②t♦♥ ✂ ❧❦ ♥✤❞♥ ❦ t❛✁t♦③✐❦ ❛ ❧ ❣✂♦♥t♦s❛✆✆ t ✁✄ s③t tt ✂❛❥♦❦ ✞á✁♦✄♥ ❣② ❞ ✱
❛ s③❡❧✈❡❞✤✁ ✡✄á✁✱ ❛✞♦❧ ✄❡❣ í❣② ✈❛♥✮✱ ❡s ❛③ ✄✆ ✁ ♥ ✄ ❛③❛③ ❛ tá☎❧á❧❦♦③ás✉♥❦ ❡s ❛ ❣❛③❞❛sá❣ s③ ✄☎♦♥t❥á✆ó❧ ✐s
❣②✤③✐ t❛❦❛✁ít❛♥✐ s③ ✁ t tt ❛✉tó❥át ❣②✲ ❣② út ✉tá♥✳ ❑✐ ✂♦❣ ✂♦♥t♦s ♥ö✈❡♥② ❦ ❥ ❧ ♥t✤s ✁❡s③ ✳ ✟❡❧❞❛❦❡♥t ✄❧ít✞ t✤ ❛
✞át ❛❣❣ó❞♥✐ ❛③❡✁t✱ ✞❛ ❦ ✈ s ✆✆ ♥ ❧ s③♥ ❦❄ ♥❛☎✁❛✂♦✁❣ó✱ ☎❛☎✁✐❦❛✱ süt✤tö❦✱ ☎❛✁❛❞✐❝s♦✄✱ ✆❛✆✱ ✉✆♦✁❦❛✱
✝ ✁♦✈❛✁♦❦ ❣②✲ ❣② ❝s♦☎♦✁t❥❛ ♥♥❡❧ ❦✐❝s✐t ❦ ❞✈ ③✄❡✲ ☎❛❞❧✐③sá♥✱ ✆✉✁❣♦♥②❛✱ ✂♦❦✞❛❣②✄❛✱ ✈ö✁ös✞❛❣②✄❛✱ ❦❛✁✣✲
♥② ③ tt ✆✆ ✞ ❧②③ t✆ ♥ ❡✁ ③✞ t✐ ✄❛❣át✱ ✞✐s③ ♥ ✁ó❧✉❦ ❦ö③✲ ♦❧✱ ✁ t ❦✱ ❣ö✁ö❣❞✐♥♥② ✱ ❛❧✄❛✱ ❦ö✁t ✱ ✆❛✁❛❝❦✱ ✄❛♥❞✉❧❛ ❡s
t✉❞♦✄ású✱ ✞♦❣② ❦♦✄♦❧② ✞❛s③♥♦t ✞❛❥t❛♥❛❦ ❛③ ✄✆ ✁✐s❡❣ ✄❡❣ s♦✁♦❧✞❛t♥á♥❦✳ ✠✢s③ ✁✲ ❡s ❣②ó❣②♥ö✈❡♥② ❦ ❦ö③ött ✐s
s③á✄á✁❛✳ ✗❧② ♥ ❦ ☎❡❧❞á✉❧ ❛ ✆ ☎♦✁③ó❦✱ ❦ö③tü❦ ❛ ✄❡✞ ❦✱ ❥ó❝s❦á♥ t❛❧á❧✉♥❦ ✁♦✈❛✁✆ ☎♦✁③ású❛❦❛t✱ ✐❧② ♥ ❛ ❦❛✄✐❧❧❛✱ ❛
✄ ❧② ❦ ✉❣②❛♥ ❥ó ♥❡✞á♥②✉♥❦✆❛♥ ✄❡❣ í❣② ✐s ❧❧ ♥t✄♦♥✲ ✄ ♥t❛✱ ❛ ❝✐t✁♦✄✂✢✱ ❛ ✆♦✁s✐❦❛✂✢✱ ❛③ ♦✁✈♦s✐ ③sá❧②❛ ❡s ❛ ❦ ✁t✐
❞ás♦s ❡✁③ ❧✄ ❦ t ❡✆✁ s③t ♥ ❦✱ ✞✐s③ ♥ ✕s③ú✁♥❛❦✱ ❝sí☎♥ ❦➈✱ ❦❛❦✉❦❦✂✢✳
❝sí❦♦s✱ ❛ ❞❛✁❛③s❛❦✞♦③ ✞❛s♦♥❧ó ✄ ❣❥ ❧ ♥❡sü❦ ❣②❛❦✁❛♥ ✂❡✲
❧ ❧✄ t ❦ ❧t✳ ✘ ❛③ ✈✐tá♥ ✂ ❧ü❧ á❧❧✱ ✞♦❣② s③ ✁ ☎ü❦ ❛ ✈✐✁á❣♦❦ ✤❦❡♥t ❛ t ✁✄ s③t tt ♥ö✈❡♥②❦✉❧tú✁á❦ ✄ ❣☎♦✁③á✲
✄ ❣☎♦✁③ásá✆❛♥ ✡☎♦❧❧✐♥á❝✐ó✆❛♥✮ ➊ ♥❛ ✄ ❣ ☎ ✁s③ ❛ ✄❡③✲ sá✆❛♥ ✡✆á✁ s♦❦ ✈❛❞♦♥ ♥ö✈✤ ✂❛❥t ✐s ✁ ❞✄❡♥♥② ❧
t ✁✄ ❧❡s✆ ♥ ➊ ♥❡❧❦ü❧ö③✞ t t❧ ♥✳ ❑✐ ✄ ❧❦ ❞✤ s③ ✁ ☎ü❦ ❧át♦❣❛t♥❛❦✮ tá✄❛s③❦♦❞✉♥❦ ♥❛❣②✄❡✁t❡❦✆ ♥ ❛
❧❧ ♥❡✁ ❛ ✆ ☎♦✁③ó❦ ✈✐❧á❣❛✱ s♦❦✂❡❧ s❡❣ ✱ ✞ ❧②③ t ✄❡❣✐s ✞á③✐✄❡✞✁ ✭❆♣☛☞ ✥✌✍✍☛❢✌r✎✏✳ ✝ ✞á③✐✄❡✞ t ❛③ ✄✆ ✁ ❡✈ ③✲
s♦❦❛❦ s③á✄á✁❛ ✐s✄ ✁ t❧ ♥✱ ☎ ❞✐❣ ✄ ❣✐s✄ ✁❡sü❦ö♥ ❦ ✲ ✁ ❞ ❦❦ ❧ ③ ❧✤tt ✞á③✐❛sít♦tt❛✱ ❛ ✄❡✞❝s❛❧á❞♦❦ ❦❛☎tá✁❛❦✆❛♥
✁ s③tü❧ ❛ ✁♦✈❛✁✈✐❧á❣ ✂♦♥t♦ssá❣❛ ❡s ✈❡❞ ❧✄ á❧t❛❧á✆❛♥ ✈❡✈ t❛✁tás❛ ❦ö♥♥② ✆✆❡✱ ✄❡③t ✁✄ ❧❡s✁ ✈❛❧ó ✞❛s③♥á❧❛t✉❦ ❣②✲
✐s ♥❛❣②♦✆✆ ✞❛♥❣sú❧②t ❡s ✣❣② ❧✄ t ❦❛☎✞❛t✳ s③ ✁✢✆✆❡ ✈á❧t✳ ✑❛❣②❛✁♦✁s③á❣♦♥ s♦❦ ✞á③✐✄❡✞❝s❛❧á❞ ✈❛♥
✝ ✁♦✈❛✁♦❦ ❡s ✄ás ✆ ☎♦✁③ó á❧❧❛t♦❦ ✆ ☎♦✁③ót ✈❡❦ ♥②✲ ➊ ♦❧②❛♥ ♥❛❣② ❛ ✞á③✐✄❡✞ ❦ ❞ ♥③✐tás❛ ✡s✢✁✢s❡❣ ✮✱ ✞♦❣② ❛
s❡❣❡✁ ❛ ③á✁✈❛t ✁✄✤❦ ❦ö③ ❧ ✙✵ s③á③❛❧❡❦á♥❛❦ ✈❛♥ ✈❛❧❛✲ ✄❡✞❡s③ ❦ ❣②❛❦✁❛♥ ✈ ✁s ♥❣ ♥ ❦ ❛ ❥ó ✄❡✞❧ ❣ ❧✤❦❡✁t ❡s ❛③
✄✐❧② ♥ ✄❡✁t❡❦✆ ♥ s③ü❦s❡❣ ❛ t ✁✄❡s✲ ❡s ✄❛❣❦❡☎③❡s✞ ③✳ ❡☎☎ ♥ ✈✐✁á❣③ó s③á♥tó✂ö❧❞✐ ✈❛❣② ❣②ü✄ö❧❝s❦✉❧tú✁á❦ ✄ ❧❧❡
❊③ ❦ ❦ö③ött ♥❛❣②♦♥ s♦❦ ✈❛❞♥ö✈❡♥②t✱ ❦ ✁t ❦✱ ✄ ③✤❦ ✈✐✁á✲ ✈❛❧ó t ❧ ☎ü❧❡s ❧ ✞ t✤s❡❣❡❡✁t✳ ✒✵✶✻ ✤s③❡♥ ✒✹ ③ ✁ ✄❡✞❡s③ ✲

✼✚ ✛ ✜✦✧★✩
r✘✙③✚✗✜ ✐✙✛✗r✗t❧✗✜ ✥❦✥❦ ❦ö★✗t❦✗③t✘✚✗✜✳ ✽ár ✤ ✛✘✣✘✙③✗❦
✤ ✛✗❣✛✤r✤❞ó ❝✙✤❧á❞✥❦ ✙③✘t✥✙③tá✙á★✤❧✱ ✯❥✤❦ ✜✗★✗❧✘✙✘★✗❧
r✘✙③✚✗✜ t✪❞❥á❦ ❦✥✛✫✗✜③á❧✜✐ ✤③ ✗❧★✗✙③t✗tt✗❦✗t✱ ✘✙ ✹❣② ✤③✥❦
✙③á✛✤ ❣❧✥✚á❧✐✙✤✜ ✾✵ ✙③á③✤❧✘❦❦✤❧ ✜✩tt ✤ ✷✵✳ ✙③á③✤❞ ✛á✙✥✲
❞✐❦ ✬✗❧✘✚✗✜✱ ✤ ★✗✙③t✗✙✘❣✗❦ tö✚✚ ✣✗❧②ütt ✛✘❣✐✙ ❥✗❧✗✜t✩✙✗❦✳
❯❣②✤✜✗✚✚✗✜ ✤③ ✐❞✩✙③✤❦✚✤✜ ✤ r✥★✤r✚✗✫✥r③á✙t ✐❣✘✜②❧✩ t✗r✲
✛✗✙③t✗tt ✜ö★✘✜②✗❦ ✛✗✜✜②✐✙✘❣✗ ★✐✙③✥✜t ✛✐✜t✗❣② ✸✵✵ ✙③á✲
③✤❧✘❦❦✤❧ ✗✛✗❧❦✗❞✗tt✱ ✤③✤③ ✤ ✚✗✫✥r③á✙ ✐rá✜t✐ ✐❣✘✜② ✙✥❦❦✤❧
❪ ❫❴❵q❴✇①❫❴❫❫ ④✇ ❣②✥r✙✤✚✚ üt✗✛✚✗✜ ★á❧t✥③✥tt ✘✙ ✙✥❦❦✤❧ ✜✤❣②✥✚✚r✤ ✜✩tt✱
✛✐✜t ✤③t ✤ ✣á③✐✛✘✣✗❦ ✙③á✛✤ ❦ö★✗t✜✐ t✪❞✜á✳ ❊③ ✤ ❦✗r✗✙❧✗t✲
⑤⑥⑦⑧⑨⑤④⑧⑩❴❶⑧❷ ✘✙ ❦✹✜á❧✤t✚✗❧✐ ✗❣②r✗ ✬✥❦✥③ó❞ó ❦ü❧ö✜✚✙✘❣ ✘✙ ✤ t✤✫✤✙③t✤❧t
q❴❸❹❺❵①❻✇⑥ ⑧❴q tö✛✗❣✗✙ ✫✪✙③t✪❧á✙ ✐✙ rá✛✪t✤t✥tt ✤rr✤✱ ✣✥❣② t✗r✛✗✙③t✗tt
✘✙ ★✤❞✜ö★✘✜②✗✐✜❦ ✛✗❣✫✥r③á✙✤ ✜✗✛ ✚✹③✣✤tó ❝✙✪✫á✜ ✤
❼❽①❾⑥❫❿ ➀✇➁❹❻⑧
✣á③✐✛✘✣✗❦r✗✳ ✶ ✙t✤✚✐❧ ✚✗✫✥r③á✙✣✥③✱ ★✤❧✤✛✐✜t ✤ ✛✥r✬✥✲
⑥ ❾❻①❶q④❾❴❷❵❴➂ ❧ó❣✐á❥á✚✤✜ ✘✙ ✬✗✜✥❧ó❣✐á❥á✚✤✜ ✥❧② ✙✥❦✬✘❧✗ ★✐rá❣ ✛✗❣✫✥r③á✲
⑥ ⑤⑥⑦❼❴❹❺❵①❿❷ ✙á✣✥③ ✤ ✚✗✫✥r③ó❦ ✙③✘❧✗✙ ❦ör✧ ❞✐★✗r③✐tá✙ár✤ ★✤✜ ✙③ü❦✙✘❣✳

✇①④➃❴✇ ❷⑨❵➄ ✛✘r✙✘❦✗❧t ✘❣ö★ö✜ ✤ ✛✘✣✗❦ ✭❍②✛✗✜✥✫t✗r✤✿


⑦❶⑤❴❵①❶❫❻✇❻❵⑥ ⑤⑥⑧ ✶✫✐✬✥r✛✗✙✮ ✤ ❧✗❣✬✥✜t✥✙✤✚✚ ✚✗✫✥r③ó✐ ✤ ❧✗❣tö✚✚
✜ö★✘✜②✬✤❥✜✤❦✳ ❍✤ ✛✘✣✗❦r✩❧ ★✤✜ ✙③ó✱ ✤③ ✗✛✚✗r✗❦
✇①➅❷✇④❸➆
tö✚✚✙✘❣✗ ✗❧✙✩✙✥r✚✤✜ ✤ ✣á③✐✛✘✣r✗ ❣✥✜❞✥❧✱ á✛ r✤❥t✤ ❦✹★ü❧
✙③á✛✥✙ ✛á✙✱ ✯✜✳ ★✤❞✛✘✣✬✤❥ ❥át✙③✐❦ ❦✐✗✛✗❧❦✗❞✩ ✙③✗r✗✫✗t
✤ ✚✗✫✥r③á✙✚✤✜✳ ❀✩t✱ ✗❣②✗✙ ✗✙✗t✗❦✚✗✜ ✛✘❣ ✣✤t✘❦✥✜②✤✚✲
✚✤❦ ✐✙ ✤ ✣á③✐✛✘✣✜✘❧✳ ❊❣②✗✙ ✜ö★✘✜②✬✤❥✥❦ ➊ ✛✐✜t ✫✘❧❞á✪❧
✤ ✫✤r✤❞✐❝✙✥✛ ➊ ✗✙✗t✘✚✗✜ ✤ ★✐rá❣✥❦r✤ ✙③á❧❧ó ✫✥✙③✛✘✣✗❦
t✗t ✘✙ tö✚✚ ✛✐✜t ✢✱✷ ✛✐❧❧✐ó ✛✘✣❝✙✤❧á❞✥t t✤rt✥tt✤❦ ✙③á✛✥✜ ❁❇❂♠❃❄❅ ❅♣♣❈❉ ✙③ár✜②r✗③❣✘✙✘✜✗❦ ✬r✗❦★✗✜❝✐á❥✤ ✤③✱ ✛✗❧②✜✗❦
✭❖✦✦❊✱ ✷✵✢✼✮✳ ◆✘❣②③✗t❦✐❧✥✛✘t✗r✗✜❦✘✜t át❧✤❣✥✙✤✜ ✢✸ ✣✤tá✙ár✤ ✤ ★✐rá❣✫✥rt✥❦✥❦ ✬✗❧✜②✹❧✜✤❦✱ ✤ ★✐rá❣✫✥r ✫✗❞✐❣ ❦✐✲
✛✘✣❝✙✤❧á❞ t✤❧á❧✣✤tó ✤③ ✥r✙③á❣✚✤✜✱ ✘✙ ✗③ ✤ ✙✧r✧✙✘❣ ✜ö✲ ✙③✤✚✤❞✪❧✳ ✶ ❧✪❝✗r✜✤ ✛✗❣✫✥r③á✙á✚✤✜ ✤③ ✯✜✳ ✙③✤✚ó✛✘✣✗❦
★✗❦★✩ t✗✜❞✗✜❝✐át ✛✪t✤t✳ ❊③ ✫✗r✙③✗ ✤ ✬ö❧❞✛✧★✗❧✩ ❣✤③❞á❦ ❁❋●■❏❑▲P◗● ❅♣♣❈❉ ❥ár✜✤❦ ✘❧✗✜✱ ✛✹❣ ✤③ ✤❧✛✤✬á❦ ★✐rá❣✤✐✜✤❦
✙③á✛ár✤ ✗❧✩✜②ö✙ ✣✗❧②③✗t✗t t✗r✗✛t✱ ✣✐✙③✗✜ t✗r✛✗✙③t✗tt ❧át✥❣✤tá✙á✚✤✜ ✤ ✬✤❧✐✛✘✣✗❦ ❁❘❅♠P❏ ❅♣♣❈❉ ✐❣✗✜ ✣✤t✘❦✥✜②✤❦✳
✜ö★✘✜②✗✐❦ ❣②✤❦✥r❧✤t✐❧✤❣ ✐✜❣②✗✜ r✘✙③✗✙ü❧✜✗❦ ✤✚✚ó❧ ✤③ ✯✜✳ ❀✥❦ ★✐rá❣✥✙ ✘✙ ✗❣②✚✗✜ t✗r✛✗✙③t✗tt ✜ö★✘✜②ü✜❦r✩❧ ❦✐❞✗✲
ö❦✥✙③✐✙③t✘✛✤✲✙③✥❧❣á❧t✤tá✙✚ó❧✱ ✛✗❧②✗t ✤ ★✐❧á❣ ✛á✙ ✫✥✜t❥✤✲ rü❧t✱ ✣✥❣② ✚ár ✚✗✫✥r③á✙✪❦✤t ✗❧✙✩✙✥r✚✤✜ ✤ ✣á③✐✛✘✣✗❦t✩❧
✐✜ ✤❦ár ❦✗✛✘✜②✗✜ ✛✗❣ ❦✗❧❧ ✰③✗t✜✐✳ ✴✘❧❞á✪❧ ✤③ ❊❣②✗✙ü❧t ★ár❥✪❦✱ ❣②✤❦r✤✜ ✤③ ✘✙③r✗★✘t❧✗✜ü❧ ✥tt t✗★✘❦✗✜②❦✗❞✩ ★✤❞✲
➪❧❧✤✛✥❦✚✤✜ ✤ ✣✤t✤❧✛✤✙ t✗rü❧✗t✗✜ ✗❣②✙③✗rr✗ ✘✙ rö★✐❞ ✐❞✗✐❣ ✛✘✣✗❦✜✗❦ ✘✙ ✛á✙ ✚✗✫✥r③ó ★✤❞r✥★✤r✥❦✜✤❦ ❦ö✙③ö✜✣✗t✩✲
★✐rá❣③ó ✛✤✜❞✪❧✤✬á❦ ✚✗✫✥r③á✙✤ ✜✤❣②✥✜ ✙✥❦ ✚✗✫✥r③ót ✐❣✘✲ ✗✜ ✤ ✚✗✫✥r③á✙ ✙✥❦❦✤❧ ✣✤t✘❦✥✜②✤✚✚✱ ✛✐✜t ✜✘❧❦ü❧ü❦ ❧✗✜✜✗✳
✜②✗❧✳ ✶ ★✐rá❣③á✙ ✐❞✗❥✘r✗ ✥❞✤✙③á❧❧✹t✥tt ✣á③✐✛✘✣❝✙✤❧á❞✥❦✘rt ➪❧t✤❧á✚✤✜ t✗✣át ✗❧✛✥✜❞✣✤tó✱ ✣✥❣② ✚ár ✤ ✣á③✐✛✘✣ ✜✤❣②
✘✙ ✤③ á❧t✤❧✪❦ ★✘❣③✗tt ✺✛✪✜❦á✘rt➈ ✤ ❣✤③❞á❦ ✜✗✛ ❦✗★✘✙ ✙③á✛✚✤✜ ★✤✜ ❥✗❧✗✜ ✤ ❦✗rt✗❦✚✗✜✱ ★✐rá❣③ó ✙③á✜tó✬ö❧❞✗❦✗✜✱
✫✘✜③t ✰③✗t✜✗❦ ✤ ✛✘✣✘✙③✜✗❦✱ ✤ ✚✗✫✥r③á✙ ✛✐✜t ü③❧✗tá❣✱ ✘✙ ✙③✪✫✗r❣✗✜✗r✤❧✐✙t✤❦✘✜t ✙③á✛t✤❧✤✜ ✜ö★✘✜②✬✤❥t ❧át✥❣✤t✱ ✤
✛✥✜❞✣✤t✜✐✱ ✐✫✤r✐ ✛✘r✗t✗❦✗t ö❧tött✳ ★✤❞✚✗✫✥r③ó❦ ✛✐✜✘❧ ✜✤❣②✥✚✚ ✘✙ ✛✐✜✘❧ ✙✥❦✬✘❧✘✚✚ ❥✗❧✗✜❧✘t✗
❱✐❧á❣✙③✗rt✗ ✤③✥✜✚✤✜ ✗❣②r✗ ✜ö★✗❦★✩ ✜②✪❣t✤❧✤✜✙á❣✥t ✜ö★✗❧✐ ✤ ✚✗✫✥r③á✙✐ ✙✐❦✗rt ➊ ✗③á❧t✤❧ ✤ t✗r✛✘✙t ➊✱ ✘✙ ✙t✤✚✐❧✤✚✚
❦✗❧t ✤ ✣á③✐✛✘✣✗❦ ✫✪✙③t✪❧á✙✤✳ ✶ ❝✙✤❧á❞✥❦ ✛✗❣✙③✥❦✥tt ✚✗✫✥r③á✙t ✚✐③t✥✙✹t r✥✙✙③✤✚✚ ✐❞✩❥árá✙✐ ❦örü❧✛✘✜②✗❦ ★✤❣②
✢✵➊✸✵ ✙③á③✤❧✘❦✥✙ ❝✙ö❦❦✗✜✘✙✘✜✘❧ ❥ó★✤❧ ✜✤❣②✥✚✚ ✫✪✙③✲ ★á❧t✥③ó ❦ör✜②✗③✗t✐ ✬✗❧t✘t✗❧✗❦ ✛✗❧❧✗tt✳
t✪❧á✙✐ ✤rá✜②t ✐✙ ✘✙③❧✗❧t✗❦ ✤ ✷✵✵✵✲✗✙ ✘★✗❦ t✗❧✗✐✜✱ ✬✩❦✘✜t ✤ ✦✤❣②✤r✥r✙③á❣✥✜ tö✚✚ ✛✐✜t ✼✵✵ ★✤❞✛✘✣✬✤❥ ✘❧✱ ✤ ★✐✲
✜②✪❣✤t✲✗✪ró✫✤✐ ✥r✙③á❣✥❦✚✤✜ ✘✙ ✻✙③✤❦✲✶✛✗r✐❦á✚✤✜✳ ✶ ❧á❣✥✜ ✫✗❞✐❣ ✷✵➊✷❙ ✗③✗r✳ ❊③✗❦ ✤③ ✘❧✗t✛ó❞❥✪❦✤t✱ ✤ ✛✗❣❥✗✲
t✤★✤✙③✐➊✜②ár✐ ✐❞✩✙③✤❦✚✤✜ ✫✗❞✐❣ ✙✥❦ ✣✗❧②✗✜ ✙✥❦ ✛✘✣❝✙✤✲ ❧✗✜✘✙ü❦✗t✱ ✤③ ✤❦t✐★✐tá✙✐ ✐❞✩✙③✤❦✪❦✤t ✘✙ ✗③á❧t✤❧ ✤③ á❧t✤❧✪❦
❧á❞ ✫✪✙③t✪❧t ✗❧ r✘✙③✚✗✜ ✐✙✛✗rt ✛✘r❣✗③✘✙ ★✤❣② ✚✗t✗❣✙✘❣✱ ❧át✥❣✤t✥tt ✜ö★✘✜②✗❦ ❦ör✘t t✗❦✐✜t★✗ ✐✙ ✜✤❣②✥✜ ★á❧t✥③✤t✥✙✤❦✳
✶ ✛✘✣✗❦ ✛✗❧❧✗tt ❦✐ ❦✗❧❧ ✗✛✗❧✜ü✜❦ ✗❣②✗✙ ❧✘❣②❝✙✤❧á❞✥❦✱ ✫✘❧✲
❞á✪❧ ✤ ③✗✜❣✩❧✗❣②✗❦ ❁❚P♣❲●❳❏❨ ❩❬❳♣▲P❭❏●❉ ✙③✗r✗✫✘t ✤ ✚✗✫✥r✲
▼í ❛ ❤✁✂✄☎✆❤✝✞❛✟✁✠ ✞✂✁☎❛ ✟s✡✁✟✄✞❛☛ ☞✌ ✞✂✁✂❛✟✆✍✍❛✟ ☛✎✏✏ ❛ ✑✌✒ ✞✂✁✂❛✠ ③ó❦ ❦ö③ött✳ ✶ ❧✗❣②✗❦ ✬✥✜t✥✙ ❧át✥❣✤tó✐ ✤③ ✗r✜②✩✙★✐rá❣③✤t✯
☎✁✞s✠✄✍ ❢❡✟✆✡❡☛✓ ✉ ✔❛☛❡✡✡❡☛ ❛✂ ✄✠✎✞✂❛✍✡❛☛ ❛ ❜s✈❛❜✡❡✕s❜✂✁✞✏ ✄ ✆☛✔✟✎ ✜ö★✘✜②✗❦✜✗❦✱ ✛✐✜t ✤ ✙ár❣✤r✘✫á✜✤❦ ✐✙✳ ❊✛✗❧❧✗tt ✛✗❣ ❦✗❧❧
✏❡❜☎❡✞✂✏❡✏✏ ☛♥✈✆☛✔❡✍ ☎❡☛☛✔✄✞✆ ❡ ☎✄☛✏❡ ✔ ✖✌✌ ✞✂✁✂❛✟✆✍✍❛✟ ❡☎❡✟✍❡✠❡✏✏✒ ✗✛❧✹t✗✜✐ ✛✘❣ ✤ ❧✗✫❦✘❦✗t✱ ✛✗❧②✗❦ ❦ö③ü❧ ✫✘❧❞á✪❧ ✤ ③ö✛✘✚✗✜
❆✂❛✂ ❛ ✡❡✕s❜✂✁✞ ✄❜✁☛✏✄ ✄ ✆☛✔ ✞s✍✍❛✟ ✔s❜✞❛✡✡ ♦✏❡☎✡❡☛ ✈✁✟✏s✂s✏✏ ✆✞ ✞s✍✍❛✟
☛❛ ✔s✡✡❜❛ ☛✎✏✏✓ ☎✄☛✏ ❛✂✏ ❛ ❤✁✂✄☎✆❤❡✍ ✞✂✁☎❛ ✍♥✈❡✏☛✄ ✏✉✠☛✁✒
➇➉➋➌➍ ➎ ➏➐
❆ ❤ ✁✂✄☎❤✆✝ ✞✟✝
t✆❡✄✆✞✁t✆tt ☎✞
✈❛✠✡☛✈☎✡②
❢✟✡t✟✞ ♦✆☞✟❡✁ó✂

✼✌ ✍ ✶✎✏✑✒
nyek, fasorok, táblaszegélyek, gyepek – jelenléte, területe
a mezőgazdasági ökoszisztémákban, melyek a beporzók
számára fontos fészkelő- és táplálkozóhelyet biztosítanak
Európában a beporzásban egész évben. Ezek hiányában a rovarok kisebb számú
és szegényebb faji összetételű jelenléte a termesztett nö-
kulcsszerepet játszó vadméh- és vények beporzását is kevésbé hatékonnyá teszi a szom-
lepkefajok 9 százaléka veszélyezte- szédos művelt táblákon, kertekben. Az intenzív gaz-
tett, és több mint 30 százalékuk dálkodás, így a nagy mennyiségű, nem megfelelő vagy
nem megfelelő időzítéssel használt rovarölő permetsze-
csökkenő tendenciát mutat. rek használata is kritikus lehet a beporzók szempont-
jából. Ezek okozhatják a rovarok azonnali pusztulását,
éjszaka aktív szenderek sok éjszaka virágzó növényfaj vagy megváltoztatják a tájékozódási képességüket, ami
nektárjának fogyasztói és megporzói is egyben. Elsősor- megakadályozza a fészkükhöz, illetve a kaptárhoz való
ban a trópusi területeken a gerincesek között is találunk visszatérést, vagy legyengíti a szervezetüket, s kevésbé
viráglátogató denevér- vagy nektárevő madárfajokat. lesznek ellenállók a betegségekkel szemben. A vegysze-
rek esetében azok szinergikus, egymást kiegészítő, akár

A
növények beporzásában részt vevő vadmé- erősítő hatásával is számolni lehet, mely gyakran sokáig
hek és más vadon élő állatfajok helyzetéről rejtve marad, komoly károkat okozva ezzel a természet
egyre több kutatási eredmény lát napvilágot. és a méhészek számára. Sok helyütt a korai tarlóhántás,
Az Intergovernmental Platform on Biodiversity and a másodvetés és a szántóföldi spontán gyomvegetáció
Ecosystem Services (IPBES), azaz a biodiverzitást és öko- hiánya szántóföldek, gyümölcsösök, kertek művelésében
szisztéma-szolgáltatásokat fókuszába helyező kormány- mára bevált gyakorlat, de ez egyben azon vadnövények
közi testület 2016-ban elfogadott jelentésében áttekin- megjelenését akadályozza, amelyekre a beporzóknak
tette az addig elérhető tudományos és szürkeirodalmat, szüksége lenne. Éppígy közvetett a gyomirtó vegyszerek
valamint a hagyományos tudás elemeit a föld különböző hatása a beporzókra: azokat a táplálékot jelentő virágos
régióiban. Ennek alapján a gerinces beporzók – így pél- gyomnövényeket távolítják el a területről, amelyek az év
dául a nektárgyűjtő madár- és denevérfajok – 16,5 szá- nagy részében egyedüli virágpor- és nektárforrást jelent-
zaléka globális kihalással veszélyeztetett. Európában a hetnek. Egyes szántóföldi kultúrnövények – mint a repce-
beporzásban kulcsszerepet játszó vadméh- és lepkefajok és napraforgótáblák – vagy éppen a gyümölcsösök ugyan
9 százaléka veszélyeztetett, és több mint 30 százalékuk millió virágot kínálnak, de egyrészt csupán néhány hétig
csökkenő tendenciát mutat (egyes, főként nyugat-euró- virágoznak, és mert rendszerint intenzíven művelt kultú-
pai országokban ez az érték akár 50 százalék is lehet). A rák, nemigen nyújtanak más virágforrást a beporzóknak.
Természetvédelmi Világszövetségnek (IUCN) európai Másrészt nem minden rovar számára megfelelők, mivel
vadméhekről összeállított vörös listája szerint az Európai a különböző testalkatú beporzók különböző formájú
Unió 27 tagállamában az előforduló méhfajok 9,1 száza- virágokról tudnak táplálkozni, és az egyes fajok az év
lékát kihalás fenyegeti. Ezen számadatok jól érzékeltetik más-más hónapjában aktívak. Az inváziós növényfajok
a vadon élő beporzó rovarok helyzetének súlyosságát, ho- térhódítása is gondot jelent. Ezek rövid idő alatt nagy
lott szerepük a mindennapi életünkben is felbecsülhetet- területeket borítanak el, kiszorítva számos hazai növény-
len, és ráutaltságunk ezen állatfajokra nagyobb, mint azt
gondolnánk.
A beporzó fajok sokféleségének, számának fogyásáért,
a fajok veszélyeztetettségéért sajnos sok tekintetben az
emberi tevékenység is felelős. Jelenlétük és így beporzó-
tevékenységük az ökoszisztémáktól, azok állapotától,
elsősorban a táplálék- és fészkelőhelyforrásoktól függ.
Ezért az általuk nyújtott beporzási potenciál az élőhe-
lyek állapotával és megőrzésével közvetlenül összefügg,
a természetközeli élőhelyfoltoktól távolodva rendszerint
csökken. A táj átalakításával, így a művelés alá vett szán-
tóföldek arányának és területének növekedésével zsu-
gorodik azon természetközeli élőhelyek – például sövé- Számos rovar
szépsége
vitathatatlan
★ ✩✪✫✬✯✰✪✬✱✪✴
✵ ✶✵✷✸✪✹✺✻✩✼✴
✽✺✫✾✺✿ ❀✿✺✹✺✻✾❁✵

❢❛❥t ❛ t❡ ♠és③❡t❡s ❡❧✤❢♦ ❞✉❧ás✐ t❡ ü❧❡té ✤❧✁ ♠✐❦ö③❜❡✂ ❛ s❛✲ ❦ö ü❧❜❡❧ü❧ ❛ ❦ét❤❛ ♠❛❞át✮✁ ♠✐✂❞ ✞✉ ó♣á❜❛✂✳ ✆③ ❡③❡❦✲
❥át ✄✐ á❣❛✐❦❛t ✄♦✂③ó✄á t❡s③✐❦ ❜✐③♦✂②♦s ❜❡♣♦ ③ó❦ s③á♠á ❛✳ ❤❡③ ❦öt✤❞✤ é❧✤❧é✂②❡❦ ✄é❞❡❧♠é ❡ ❡③❡✂ t❡ ü❧❡t❡❦❡✂ ❦❡❧❧
❇á ❛ ♠é❤és③❡❦ ❡❣②❡s ✐✂✄á③✐ós ❢❛❥♦❦❛t ♠✐✂t ♠é③❡❧✤✲ ✄❛❣② ❦✐❡♠❡❧t ✟❣②❡❧♠❡t ❢♦ ❞ít❛✂✐✳ ✆ ♠❡③✤❣❛③❞❛sá❣✐ ö❦♦s③✐s③✲
❥ó ✄✐ á❣♣♦ ❢♦ ást ✂②ú❥tó ✂ö✄é✂②❡❦❡t ✂❛❣②♦✂ ❦❡❞✄❡❧✂❡❦ té♠á❦ ❜❡♣♦ ③ó❦ö③össé❣❡✐✂❡❦ ♠❡❣✤ ③és❡ é ❞❡❦é❜❡✂ ú❣②
✭s❡❧②❡♠❦ó ó✁ ❛ ❛✂②✄❡ss③✤❦✮✁ ❛③ ❡❧❤ó❞ít♦tt t❡ ü❧❡t❡❦ ❡✂❞✲ tá❥✐✁ ♠✐✂t ❤❡❧②✐ ❧é♣té❦❜❡✂ ✐s ❣♦✂❞♦❧❦♦❞✂✐ ❦❡❧❧✳ ✆ tá❥❜❛✂
s③❡ ✐✂t s♦❦❦❛❧ ❦❡✄❡s❡❜❜ ❜❡♣♦ ③ó ♦✄❛ ✂❛❦ ❛❞❤❛t✂❛❦ ♦tt✲ ❥❡❧❡✂ ❧é✄✤ t❡ ♠és③❡t❦ö③❡❧✐ é❧✤❤❡❧②❢♦❧t♦❦ ✠ ❣②❡♣❡❦✁ sö✄é✲
❤♦✂t✳ ☎②❡♣❡❦ ❡s❡té❜❡✂ ❛③ ✐✂t❡✂③í✄✁ ❣②❛❦♦ ✐ ✂②❡❦✁ ❢❛s♦ ♦❦✁ ❡ ❞✤s③❡❣é❧②❡❦✁ ❝s❛t♦ ✂❛♣❛ t♦❦✁
❦❛s③á❧ás✁ ✄❛❣② ❛ ✂❛❣② á❧❧❛tá❧❧♦♠á✂②t ❦✐s t❡✲ s③á✂tó❢ö❧❞✐ ♠❡③s❣②é❦ és úts③❡❣é❧②❡❦ ✠ ❢♦✂✲
ü❧❡t ❡ s③♦ ító ❧❡❣❡❧t❡tés s♦❦ ✄✐ á❣♦s ✂ö✄é✂② t♦s ❢és③❦❡❧✤❤❡❧②❡❦❡t ❜✐③t♦sít❛✂❛❦ ❛ ❜❡♣♦ ③ó
✄✐ss③❛s③♦ ✉❧ását✁ ❡❧t✢✂ését ✄♦✂❤❛t❥❛ ♠❛❣❛ ♦✄❛ ♦❦ s③á♠á ❛✁ ❤✐s③❡✂ ❡③❡❦❡t ❛ t❡ ü❧❡t❡❦❡t
✉tá✂✳ ✥❛❦♦tt t❡ ü❧❡t❡❦❡✂ ❛ ♣❛ ❦♦❦❜❛✂✁ ❦❡ ✲ ❆ ✡☛☞✌✍✎☞✏✎✑✒✍✓ á❧t❛❧á❜❛✂ ❦❡✄és❜é ❜♦❧②❣❛t❥á❦✁ ♠✐✂t ❛ s③á✂tó✲
t❡❦❜❡✂ ❛ ❣②❡♣❡❦ ❡✂❞s③❡ ❡s ✂②í ás❛ ♣❡❞✐❣ ❢ö❧❞❡❦❡t✁ í❣② ❛ t❛❧❛❥❜❛✂✁ ❞❡ ❛ ✂ö✄é✂②✐ s③á ❛❦❜❛
✔✕✖✑☞✓✑☞✗✘✡✒✕
❤❛s♦✂❧ó❛✂ ✄✐ á❣s③❡❣é✂②✁ ❤♦♠♦❣é✂ ✄❡❣❡tá❝✐ó ❢és③❦❡❧✤ ✄❛❞♠é❤✲ és ♠ás ♦✄❛ ❢❛❥♦❦✂❛❦ ✐s ✐❞❡✲
❦✐❛❧❛❦✉❧ásá❤♦③ ✄❡③❡t✳ ✎ ✙☛✚✖✛☞✜ á❧✐s❛❦ ❧❡❤❡t✂❡❦✳ ✞♠❡❧❧❡tt ❡③❡❦ ❛ t❡ ü❧❡t❡❦ ❜✐③✲
t♦sít❥á❦ ✭❥ó ❡s❡t❜❡✂✮ ❛ t❡ ít❡tt ❛s③t❛❧t t❛✄❛s③tó❧
✛✖✈✎✛✖✕
é❣✐s✁ ♠✐t t❡❤❡tü✂❦ ❛❦❦♦ ✐❧②❡✂ ✄á❧✲ ✤s③✐❣✁ ❛③❛③ ✄✐ á❣③ó ❛ ✂ö✄é✂②❡❦❡t✁ ♠❡❧②❡❦✂❡❦
t♦③ó✁ ✄és③t❡ ❤❡s ✐❞✤❜❡✂✁ ♠❡❧②❡❦ ❛ ✈✘✏☛✣✡✘♥☛✕ ✄✐ á❣♣♦ ❛ és ✂❡❦tá ❥❛ ❛ ❢❡❧✂✤tt ❡❣②❡❞❡❦ és ❛③
❢❡✂t ❧❡í t❛❦❜ó❧ ❦ö✄❡t❦❡③✤❡✂ ✂②✐❧✲ ✕✓☛✡☛✣✗ ✑☞✦♥✗☛✛☛✓✧ ✉tó❞✂❡♠③❡❞é❦ tá♣❧á❧ását ✐s s③♦❧❣á❧❥❛✳ ✞③❡❦ ❛
✄á✂✄❛❧ó❛✂ ✂❡♠❝s❛❦ ❛ ❜❡♣♦ ③ó❦ ❛✁ ❞❡ ❛❥t✉❦ t❡ ♠és③❡t❦ö③❡❧✐ é❧✤❤❡❧②❢♦❧t♦❦ t❡❤át ❛ ✄❛❞ ❜❡✲
❦❡ ❡s③tü❧ á✂❦✁ ❡♠❜❡ ❡❦ ❡ ✐s ❦♦♠♦❧② ✄❡s③é✲ ♣♦ ③ó ♦✄❛ ♦❦ ❡❧s✤❞❧❡❣❡s ❢♦ ás❛✐✁ ♠❡❧②❡❦ ✤❧
❧②❡❦❡t t❛ t♦❣❛t✂❛❦❄ ❇á s♦❦❛✂ ú❣② ❣♦✂❞♦❧❤❛t❥á❦✁ ❤♦❣② ❛③ ❛ s③♦♠s③é❞♦s✁ ✄✐ á❣③ó s③á✂tó❢ö❧❞✐ t❡ ♠❡s③t❡tt ✂ö✄é✂②❡❦
é❧✤✄✐❧á❣ ✄é❞❡❧♠ét ❛ ✄é❞❡tt t❡ ü❧❡t❡❦❡✂✁ ✂❡♠③❡t✐ ♣❛ ❦♦❦✲ ✄❛❣② é♣♣ ❛ ❣②ü♠ö❧❝s❢á❦ ✄✐ á❣❛✐t ✐s ❜❡♣♦ ♦③③á❦ é❧❡❧❡♠✲
❜❛✂✁ ❡③❡ ✄át✉♠♦❦❜❛✂ ❦❡❧❧ ♠❡❣✄❛❧ósít❛✂✐✁ ❡③ s♦❦ ❡s❡t❜❡✂ s③❡ ③✤ ❦ö út❥❛✐❦ s♦ á✂✳ ✆③♦✂❜❛✂ ♠✐✄❡❧ ✄é❣❡s ❛ ❜❡♣♦ ③ó❦
❡❣②á❧t❛❧á✂ ✂❡♠ ✐❣❛③✳ ✆③ ❛❣ á t❡ ü❧❡t❡❦✁ í❣② ❛ s③á✂tó❢ö❧✲ ❡♣ü❧és✐ tá✄♦❧sá❣❛✁ í❣② ❢♦✂t♦s✁ ❤♦❣② ❛ ❢♦ ásé❧✤❤❡❧②❡❦ és
❞❡❦✁ ❣②❡♣❡❦ és ❛③ ❡③❡❦ ♠❡✂té✂ ❧é✄✤ t❡ ♠és③❡t❦ö③❡❧✐ é❧✤✲ ❛ ♠❡③✤❣❛③❞❛sá❣✐ tá❜❧á❦ ♠❡❣❢❡❧❡❧✤ ❛ á✂②❜❛✂✁ ❛ tá❥❜❛✂
❤❡❧②❡❦❡✂ ❧é✄✤ ♠❡③✤❣❛③❞❛sá❣✐ ö❦♦s③✐s③té♠á❦ ✂❛❣② t❡ ü✲ ♠♦③❛✐❦♦❧✄❛ ❤❡❧②❡③❦❡❞❥❡✂❡❦ ❡❧ ❛ ✂❛❣② ♠♦✂♦❦✉❧tú ás ♠✢✲
❧❡t❡❦❡t ❢♦❣❧❛❧✂❛❦ ❡❧ ♠✐✂❞ ✝❛❣②❛ ♦ s③á❣♦✂ ✭❛③ ♦ s③á❣✂❛❦ ✄❡❧és ❤❡❧②❡tt✁ ♠❡❧②❜❡✂ tö❜❜ tí③ ✄❛❣② tö❜❜ s③á③ ❤❡❦tá ♦✂

❂❃ ❅ ❈❉❊❋●
❆ ✁✂✄☎✆✝✁ ✞✝✟✠ ✡✞☛✞☞✌ ✆✝✟✍✎✏✍ ✞ ✏✆✞☞✌ ✑✟✍✒✞✄✞ ✞☞✌ ✄✁✍✒✁✓✁ ✞✝ ✁✄✔✁✂ ☞✆
✑✁✍❢✞✆✝✠✏✍✌ ☎✆ ✄✁✍✒✁✓ ✞✝ ✁✄✔✁✂ ✡✕✍✍☎ ☎❢✁✝ ☞✆ ❢✟✝✝✏✡✏✂✖✍✠✞✓✗ ✘✏✂✟✄ ✑✙
❝✆✟✚✟✂ ✡✖✓✞ ✓✛✍✜✠✔✜✝ ✁ ❢✁ ✡✛✓ ✄✁✎✗

⑧❊❧❧átó ✢③♦❧❣á❧t❛tá✢♦❦✿ ✣❞❡✢♦r♦❧❤❛tó❦ ✤é❧❞á✉❧ ❛ t❡r✲


♠❡✢③t❡tt ✥ö✈é✥②❡❦✱ ❛ t❡✥②é✢③t❡tt á❧❧❛t♦❦ é✢ t❡r♠é❦❡✣❦✱
❛ t❡r♠é✢③❡t✦❡✥ ❣②✧❥tött ❣②ü♠ö❧★✢ö❦✱ ♠❛❣✈❛❦✱ ❣♦♠✲
✦á❦✱ ❛ ✥ö✈é✥②✣ é✢ á❧❧❛t✣ ❡✥❡r❣✣❛✩♦rrá✢♦❦✱ ♠❡❧②❡❦ t❡❤át
❥♦✦✦ár❛ ❦é③③❡❧✩♦❣❤❛tó✱ ❦ö③✈❡t❧❡✥ ♠❛t❡r✣á❧✣✢ ❥❛✈❛❦✥❛❦
t❡❦✣✥t❤❡t✪❦✳

⑧✫ ✢③❛✦á❧②♦③ó é✢ ✩❡✥✥t❛rtó ö❦♦✢③✣✢③té♠❛✲✢③♦❧❣á❧t❛tá✲


✢♦❦ ❛ t❡r♠é✢③❡t✦❡✥ ③❛❥❧ó ✩♦❧②❛♠❛t♦❦✱ ♠❡❧②❡❦ ❡❣②❡✥✲
✢ú❧②t t❡r❡♠t❡✥❡❦ é✢ t❛rt❛✥❛❦ ✩❡✥✥ ♠✣✥❞❡✥✥❛✤✣ é❧❡✲
tü✥❦✦❡✥✳ ✬tt ❡♠❧ít❤❡t✪ ✤é❧❞á✉❧ ❛③ á❧❧❛t♦❦ á❧t❛❧ ✈é❣✲
③❡tt ✦❡✤♦r③á✢✱ ❛ ✥ö✈é✥②❦árt❡✈✪❦ ❡❧❧❡✥✣ t❡r♠é✢③❡t❡✢
✈é❞❡❦❡③é✢❀ ❛ t❛❧❛❥✦❛✥✱ ❧❡✈❡❣✪✦❡✥✱ ✈í③✦❡✥ ♠❡❣✈❛❧ó✲
✢✉❧ó ✢③✧r✪✲✱ t✣✢③tító✩♦❧②❛♠❛t♦❦✱✱ ❛ ❣❧♦✦á❧✣✢ ❦❧í♠❛✢③❛✲
✦á❧②♦③á✢ ✤é❧❞á✉❧ ❛③ ü✈❡❣❤á③❤❛tá✢ú ❣á③♦❦ ★✢ö❦❦❡✥✲
té✢❡ á❧t❛❧✱ ❛③ ár✈í③✣ ❦♦★❦á③❛t é✢ ✩❡❧✢③í✥✣ ❞❡❣r❛❞á★✣ó
★✢ö❦❦❡✥té✢❡✳

⑧✫ ❦✉❧t✉rá❧✣✢ ö❦♦✢③✣✢③té♠❛✲✢③♦❧❣á❧t❛tá✢♦❦ ❡♠✦❡r é✢


t❡r♠é✢③❡t ❦❛✤★✢♦❧❛tá✥❛❦ ✢③❡❧❧❡♠✣✱ ❧❡❧❦✣✱ r❡❦r❡á★✣ó✢ ✶ ❇s✸❜◗✹ ❜❃❄❁✾✷❅❇❯❁✷ ✸ ❂✸❏❁❱ ■✹❲ ❜❃❄❁✾✷❍❳
✈❛❣② é✤✤ ✣✢♠❡r❡t✢③❡r③é✢✣ ❛✢✤❡❦t✉✢❛✣t ✩♦❣❧❛❧❥á❦ ö✢✢③❡✳ ❯❁✷✷❅●❅✾❬✹❅❇✸ ❃✹❃❱❈❃❏❯❃s❃s✹❃❱

❚➱◆❨❊❑ ➱❙ ✫❉✫❚❖❑ ✫ ✭❊P❖❘❩Ó❑❘Ó▲


➱❙ ✫ ✭❊P❖❘❩➪❙❘Ó▲✿

⑧❛ ③ár✈❛t❡r♠✪✱ ✈✣rá❣♦✢ ✥ö✈é✥②❡❦ ✮✼ ✢③á③❛❧é❦❛ ✣❣é✥②❡❧


á❧❧❛t✣ ✦❡✤♦r③á✢t❀

⑧❛ ❧❡❣✩♦✥t♦✢❛✦✦ t❡r♠❡✢③t❡tt ❦✉❧túr✥ö✈é✥②❡❦ ✼✵ ✢③á③❛✲


❧é❦❛ á❧❧❛t✣ ✦❡✤♦r③á✢ú❀

⑧❛ ❧❡❣✩♦✥t♦✢❛✦✦ ✦❡✤♦r③ó❦ ❦ö③é t❛rt♦③✥❛❦ ❛ ❤á③✣✲


♠é❤❡❦✱ ✈❛❞♠é❤❡❦✱ ③❡✥❣✪❧❡❣②❡❦✱ ❧❡✤❦é❦ é✢ ✢③á♠♦✢
❣❡r✣✥★❡✢ á❧❧❛t✩❛❥ ✣✢✱ ✤é❧❞á✉❧ ✈✣rá❣❧át♦❣❛tó ❞❡✥❡✈ér✲ é✢
♠❛❞ár✩❛❥♦❦❀

⑧▼❛❣②❛r♦r✢③á❣♦✥ tö✦✦ ♠✣✥t ✼✵✵ ✈❛❞♠é❤✩❛❥ é❧✱ ❛ ✈✣❧á✲


❣♦✥ ♥✵➊♥✺ ✵✵✵❀

⑧❛ ❣❡r✣✥★❡✢ ✦❡✤♦r③ó❦ ✯✻✱✺ ✢③á③❛❧é❦❛ ❣❧♦✦á❧✣✢ ❦✣❤❛❧á✢✲


✢❛❧ ✈❡✢③é❧②❡③t❡t❡tt❀

⑧❊✉ró✤á✦❛✥ ❛ ✈❛❞♠é❤✲ é✢ ❧❡✤❦❡✩❛❥♦❦ ✰ ✢③á③❛❧é❦❛ ✈❡✲


✢③é❧②❡③t❡t❡tt✱ é✢ tö✦✦ ♠✣✥t ✴✵ ✢③á③❛❧é❦✉❦ ★✢ö❦❦❡✥✪
✶✷ ✸✹✽✸ ✸ ✾❁❂✸✾❜❃❄❁✾✷❅❇ ❃❈❋ ●❍ ❄■✹❏❅●✸ t❡✥❞❡✥★✣át ♠✉t❛t✳
❆ ✈❛ ✈✁✂á✄☎✆ ✝✞✟✤
t✞✂❡t✞tt ❛✆✟t❛✠
❛ ✡✞☛☎✂✟ó☞♥❛☞
❝s❛❦ ❣②❢é❧ ❡ö✈é❡②t t ✁♠ s③t ❡ ❦✳ ✂♦❦ ✄ ❧②ütt ❛ tá❥ ♠á✁
✄í❥á❡ ✈❛❡ ❛ ♠ ❣❢ ❧ ❧✤ ✈✐✁á❣❢♦✁✁ás♦❦❡❛❦✱ ♠ ③s❣②é❦❡ ❦✱
♠ ❧② ❦ t ✈ t tt ✈✐✁á❣♠❛❣❦ ✈ ✁é❦ ❦❦ ❧ és ✈✐✁á❣♦s sá✈♦❦ ⑨ ⑩❶❷❸❹❺❻❼❽
❦✐❛❧❛❦ításá✈❛❧ ☎✁ó❜á❧❡❛❦ ☎ót♦❧❡✐ ❣② s ☎✁♦❣✁❛♠♦❦ ❦ ✁ ✲ ❾ ❿❾➀❹❺❻❼❽
té❜ ❡ ❛ s③á❡tó❢ö❧❞ ❦ s③é❧é❡✳ ✆ t ✈é❦ ❡②sé❣ ✄❛té❦♦❡②sá❣❛ ➁❶➂➃❶❷ ❽❺⑩❿➄❷❼➅➆➄
❛ ❜ ☎♦✁③ó❦ s③á♠á❡❛❦✱ s♦❦❢é❧ sé❣é❡ ❦ és ❛ s③♦♠s③é❞♦s
❦✉❧tú✁❡ö✈é❡② ❦ ❜ ☎♦✁③ásá❡❛❦ ❡ö✈ ❧ésé❜ ❡ ♠á✁ tö❜❜
t❛❡✉❧♠á❡② ❛❧❛☎❥á❡ ✐s ❜✐③♦❡②ít♦tt✳ ✝ ❣❢ ❧ ❧✤ ♠✢✈ ❧ésü❦✱
í❣② ✈ ❣②s③ ✁♠ ❡t s ❦ ③ ❧ésü❦ és é✈✐ ❦❛s③á❧ás✉❦✱ ✈❛❧❛♠✐❡t
❧ ✄ t✤sé❣ s③ ✁✐❡t tö❜❜ é✈✐❣ t ✁❥ ❞✤ ❢ ❡❡t❛✁tás✉❦ ♠ ❧❧ tt
♠é❣ ❥♦❜❜ ✁ ❞♠é❡② ❦ t é✁✄ tü❡❦ ❧✳
▲ ❡❞ü❧ t Ö❦♦s③✐s③té♠❛✲s③♦❧❣á❧t❛tás ❑✉t❛tó❝s♦☎♦✁t❥❛
♠✢✈ ❧t t ✁ü❧ t ❦ ❦ ③ ❧és ✐s ✁ ❡❞❦í✈ü❧ ❢♦❡t♦s ❛ tö❜❜✱ ❛ ✈❛❞❜ ☎♦✁③ó❦✁❛ ✐✁á❡②✉❧ó ❛❣✁á✁ö❦♦❧ó❣✐❛✐ ❦✉t❛tást
❜ ☎♦✁③ó ✁♦✈❛✁♦❦ s③ ♠☎♦❡t❥á❜ó❧✳ ✞ ❦ ✈ s ❜❜ ♠✢✲ ✈é❣ ③✱ ✈é❣③ tt ❛③ ❧♠ú❧t é✈ ❦ s♦✁á❡ ❛ ✄❛③❛✐ ✈❛❞♠é✄✲ és
t✁á❣②❛ és ❣②♦♠✐✁tó ❦ ❞✈ ③ ❛ t ✁♠ s③t tt ❦✉❧tú✁✲ ③ ❡❣✤❧é❣②❦ö③össé❣ ❦ ❦❛☎❝sá❡✳ ✞③ ✞❣✁á✁♠✐❡✐s③té✁✐✉♠
❡ö✈é❡② ❦ ♠ ❧❧ tt ❛ ✈❛❞❡ö✈é❡② ❦ ❥ ❧ ❡❧été❡ ❦ ✐s✳ ✆③ ❦❡ ❦ ✈ ③ tésé✈ ❧ ✷✵✶✻✲❜❛❡ ✐❡❞✉❧t ❛ ❚ ✁♠és③ t✈é❞ ❧ ♠ ✰✁s③á✲
❦ös③ö❡✄ t✤ ❡ ♠❛❣✉❦ ❛ s③á❡tó❢ö❧❞ ❦ ✈❛❣② ❛ ❣②ü♠ö❧✲ ❣♦s P✁♦❣✁❛♠❥❛ ❛③ ✆✉✁ó☎❛✐ ✴ ❣✐♦❡á❧✐s ✸ ❥❧ s③tés✐ ✞❧❛☎
❝sösö❦ ✐s s❛❥át ✈❛❞ ❜ ☎♦✁③ó ❦ö③össé❣ ❦ t t❛✁t✄❛t❡❛❦ ✹✆✴✸✞✺ ✠❡❛❡s③í✁♦③ásá✈❛❧ ❛ ✂③é❝✄ ❡②✐ ✷✵✷✵ ✁és③ ❦é❡t✱ ❛
❢ ❡❡✱ ❛♠✐ ❛ t ✁ü❧ t ❦ ❜ ❧s✤ ③ó❡á❥á❜❛❡ ❧é✈✤ t ✁♠ s③t tt ❑ö✁❡② ③ t✐ és ✆❡ ✁❣✐❛✄❛té❦♦❡②sá❣✐ ✰☎ ✁❛tí✈ P✁♦❣✁❛♠
❡ö✈é❡② ❦ ♠ ❣☎♦✁③ását ✐s ❥♦❜❜❛❡ ❧✤s ❣ít✄ t✐✳ ✝ ❣❢♦❡✲ ❦ ✁ t ✐❜ ❡ ✹❑✆✼✰P✲✽✳✾✳✵✲✶✿✲✷✵✶✻✲✵✵✵✵✶✺✳ ❀✞ ❦ö③össé❣✐
t♦❧t ✈ ❣②s③ ✁❛❧❦❛❧♠❛③áss❛❧✱ í❣② ❛ ♠é✄❦í♠é❧✤ s③ ✁ ❦❦ ❧ ❥ ❧ ❡t✤sé❣✢ t ✁♠és③ t✐ é✁té❦ ❦ ✄♦ss③ú tá✈ú ♠ ❣✤✁③ését és
és ❛③♦❦❡❛❦ ✐s ❛③ st✐✱ ❛ ♠é✄ ❦ ✁ ☎ü❧és✐ ✐❞✤s③❛❦á❡ ❦í✈ü❧✐ ❢ ❥❧ s③tését✱ ✈❛❧❛♠✐❡t ❛③ ✆✥ ❇✐♦❧ó❣✐❛✐ ✂♦❦❢é❧ sé❣ ✂t✁❛té❣✐❛
✄❛s③❡á❧❛tá✈❛❧ ❝sö❦❦ ❡t✄ t❥ü❦ ❛ ♠é✁❣ ③és ❦ ✷✵✷✵ ❝é❧❦✐t✢③és ✐❡ ❦ ✄❛③❛✐ s③✐❡t✢ ♠ ❣✈❛❧ó✲
❦♦❝❦á③❛tát✳ ✟ ♠✁é❣✐❜ ❡ s♦❦❛t ✄❛❧❧✄❛tt✉❡❦ sítását ♠ ❣❛❧❛☎♦③ó st✁❛té❣✐❛✐ ✈✐③s❣á❧❛t♦❦➈ ❧✲
❛③ ú❣②❡ ✈ ③ tt ❡ ♦❡✐❦♦t✐❡♦✐❞ ✈ ❣②s③ ✁ ❦✲ ❡ ✈ ③és✢✱ ❦✐ ♠ ❧t ☎✁♦❥ ❦t ❣②✐❦ ❢✤ ❢ ❧❛❞❛t❛ ❛③
❡ ❦ tö❜❜ ❦ ❦ö③ött ❛ ❜ ☎♦✁③ó ✁♦✈❛✁♦❦✁❛ ❦✐✲ ö❦♦s③✐s③té♠❛✲s③♦❧❣á❧t❛tás♦❦ ✄❛③❛✐ é✁té❦ ❧és
❢ ❥t tt ❦ ❞✈ ③✤t❧ ❡ ✄❛tás❛✐✁ó❧✱ ✁✁ t ❦✐❡t tt ❧ ❂❃❄❅❊❋● ❏▼◆◗◆❯❲❯❳ és té✁❦é☎ ③és ✳ ✆③ ❡ ❜ ❧ü❧ ❣②✐❦ ❦✐t✢③ött ❝é❧❥❛
✄á✁♦♠ ❜❜ ❛ ❝s♦☎♦✁t❜❛ t❛✁t♦③ó ❦ ♠✐❦á❧✐❛ ❩◗▼❬ ❭❯❲❪●◗▼❫❴◗▼❵◗● ❛ ❦ü❧ö❡❜ö③✤ é❧✤✄ ❧② ❦ ❢és③❦ ❧és✐ ❧ ✄ t✤sé❣ ❦
✄❛s③❡á❧❛tát ✐s ❜ t✐❧t♦ttá❦ ❛③ ✆✉✁ó☎❛✐ ✥❡✐ó❜❛❡✳ és ✈✐✁á❣❢♦✁✁ás♦❦ s③ ✁✐❡t✐ átt ❦✐❡tés ✱ és ③ ❦
▼❯◆◗❲❤◆❯❲❯❩◗▼
✆③ ❦ ✄❛tás♠ ❝✄❛❡✐③♠✉s❛ tö❜❜ t ❦✐❡t t❜ ❡ ❛❧❛☎❥á❡ ✝❛❣②❛✁♦✁s③á❣ ❣② s ☎♦❡t❥❛✐❡ ❛ ✈❛❞✲
❧té✁ ♠ás ✈ ❣②s③ ✁ ❦ét✤❧✱ ♠✐✈ ❧ ☎é❧❞á✉❧ ❛ ♠❛✲ q❃r✇◗r ◗q①◗❄ ❲◗❳ ♠é✄ ❦ ❡②ú❥t♦tt❛ ❜ ☎♦✁③ás✐ ☎♦t ❡❝✐á❧ ❜ ❝s❧é✲
❣♦❦ ✈é❞ ❧♠é✁ ❝sá✈á③ós③ ✁❦é❡t ❛❧❦❛❧♠❛③✈❛ s ❦ ❡ ❛❧❛☎✉❧ó é✁té❦ ❧és és té✁❦é☎ ③és ✳
❊❤◆❴◗◆❃ ④ ①◗⑤❋❄❪⑥
❜ é☎ü❧ ❛ ❡ö✈é❡② ❦ s③ö✈ t ✐❜ ✱ s③á✁á❜❛✱ ❧ ✈ ✲ ❁✐✁á❣♦❦ ü❧t tésé✈ ❧✱ ❢és③❦ ❧✤✄ ❧② ❦ ❧ét sí✲
❧é❜ ✱ ♠ ✁t ❜ ❧ü❧✁✤❧ ✄✐✈❛t♦tt ♠ ❣✈é❞ ❡✐ ❛③♦❦❛t ❄❋❩④❄❋●④◆ ④ ❲④⑦❅◆ tésé✈ ❧ ☎ ✁s③ ♠✐❡❞ ❡ ♠❜ ✁ s ❣ít✄ t✐ ❛ ❜ ✲
❛ ❦á✁t ✈✤❦t✤❧✱ ☎é❧❞á✉❧ ❧ ✈é❧t t✈ ❦t✤❧✳ ✞③♦❡✲ ❋◆◆❴❋r❅①④r ❃❲⑧ ☎♦✁③ó ✁♦✈❛✁♦❦❛t ❛ s❛❥át ♦tt✄♦❡á❜❛❡ ✐s✳ ✞✄♦❣②
❜❛❡ ♠✐❡t ❦✐❞ ✁ü❧t✱ ❛ ✈✐✁á❣☎♦✁❜❛ és ❛ ❡ ❦tá✁❜❛ ❛ ♠❛❞á✁♦❞ú❦ és ✲ t t✤❦ ❦✐✄ ❧② ③és ❛③ é❡ ✲
✐s ❜ ❦ ✁ü❧❡ ❦✱ és ③ ❡ ❦ ✁ s③tü❧ ❛ ❜ ☎♦✁③ó❦ ❦ s♠❛❞❛✁❛❦ s③á♠á✁❛ ♠á✁ ❥ó ✐❞ ❥ ❧t ✁❥ ❞t
s③ ✁✈ ③ té❜ ✳ ❣②❛❦♦✁❧❛ttá ✈á❧t✱ ✄❛s♦❡❧ó ♠ó❞♦❡ ❛ ✈❛❞♠é✄ ❦❡ ❦✱ ③ ❡✲
✞ ❜ ☎♦✁③ó❦ ✈é❞ ❧♠ t ✁♠és③ t s ❡ s♦❦❛❦❡❛❦ s③í✈✲ ❣✤❧ ❣② ❦❡ ❦✱ ❧ ☎❦é❦❡ ❦ ✐s ❦ ❞✈ ③✄ tü❡❦✳ ❚❛✈❛s③tó❧ ✤s③✐❣
ü❣② ✱ í❣② ❦✉t❛tás✐ és t ✁♠és③ t✈é❞ ❧♠✐ ♦❧❞❛❧✁ó❧ ✐s ♠✐❡❞ ❛ ❦ü❧ö❡❜ö③✤ ✐❞✤❜ ❡ és ♠ás✲♠ás ❢❛❥tá❥ú✱ ✈✐✁á❣❣❛❧ ❡②í❧ó
❡❛❣②♦❜❜ ✠❣② ❧♠ t ❦❛☎❡❛❦✳ ✞③ ✡P❇✆✂ á❧t❛❧ ❦és③ít tt és ❡ö✈é❡② ❦ ü❧t tésé✈ ❧ ❛ ❦ ✁t❜ ❡ ✈❛❣② ❛❦á✁ ❛③ ✁❦é❧② ❡ ❣♦❡✲
✷✵✶✻✲❜❛❡ tö❜❜ ♠✐❡t ✶✷✵ ♦✁s③á❣ ❦♦✁♠á❡②❛ á❧t❛❧ ❧❢♦❣❛✲ ❞♦s❦♦❞✄❛t✉❡❦ s③á♠✉❦✁❛ tá☎❧á❧é❦✁ó❧✳ ✟á❞s③á❧❛❦❜ó❧✱ t♦✲
❞♦tt t❛❡✉❧♠á❡② s③á♠♦s ♦✁s③á❣♦s és ❡ ♠③ t❦ö③✐ ❧é☎té❦✢ ❜♦③♦❦❜ó❧✱ ❦✐❢ú✁t ❢❛✄❛sá❜♦❦❜ó❧ ❦és③ít tt ♠é✄✄♦t ❧❧ ❧ ✈❛❣②
❦ ③❞ ♠é❡② ③ést ✐❡❞ít♦tt ❧ ✈✐❧á❣s③ ✁t ✱ ♠ ❧② ❦ ❝é❧❦✐t✢✲ ❛❦á✁ ❝s✉☎❛s③✱ ❜♦❧②❣❛t❧❛❡ t❛❧❛❥❢ ❧ü❧ tt ❧ ❦ü❧ö❡❜ö③✤ ♠ó❞♦❡
③és ✐ ❦ö③ött s③ ✁ ☎ ❧ ❛ ❜ ☎♦✁③ó ✁♦✈❛✁♦❦ s③á♠á✁❛ ❛❧❦❛❧✲ ❢és③❦ ❧✤ ✈❛❞♠é✄ ❦❡ ❦ ❛❞✄❛t✉❡❦ ❢és③❦ ❧és✐ ❧ ✄ t✤sé❣ t✳
♠❛s ❢ ❧tét ❧ ❦ ❜✐③t♦sítás❛✱ ❜ t ❣sé❣ ✐❦ ✈✐ss③❛s③♦✁ítás❛✱ ✝✐❡❞ ❡ s ❣ítsé❣ s③á♠ít✱ ♠ ✁t ③③ ❧ ❣②✐❞ ❥✢❧ ❣ ♠❛❣✉❡✲
á❧❧❛☎♦t✉❦ és t✁ ❡❞❥ ✐❦ ♠♦❡✐t♦✁♦③ás❛ és ❛ ✈ ❧ü❦ ❦❛☎❝s♦✲ ❦♦❡ ✐s s ❣ítü❡❦✳
❧❛t♦s t✉❞ás❜❛❡ ❛ ✄✐á❡②t ✁ü❧ t ❦ ☎ót❧ás❛✳ ✆✉✁ó☎á❜❛❡
tö❜❜ ♦✁s③á❣ ✐s ❧✐❡❞ít♦tt❛ s❛❥át ☎✁♦❣✁❛♠❥át✱ ❛③ ✆✉✁ó☎❛✐
✥❡✐ó ☎ ❞✐❣ ❦ö③ös ☎♦❧❧✐❡á❝✐ós st✁❛té❣✐át ❞♦❧❣♦③♦tt ❦✐✳ ✝❛✲ ❉❘☛ ☞❖❱➪❈❙✌❍❖❙✍❨➪✎❙✏☞■ ✑✎■☞Ó✒ ✓✔❆ ✕✖✗✘✙✚✛✜✛
❣②❛✁♦✁s③á❣♦❡ ❛③ ✝❚✞ Ö❦♦❧ó❣✐❛✐ ❑✉t❛tó❦ö③☎♦❡t❥á❡❛❦ ✣✦✧✜✧✙✖★✩♣✗♥✧✪ ✕✖✗✘✙✚✛✜✛ ✫✬ ✭✗✧✜♥✛✖✜✛ ✮♥✧✫✩✯✧

➇➉➊➋➌ ➍ ➎➎
❱ ✝ ✞ ➪ ● ✟ ✠ ✞ ● ➪ ✡

♠✔❣✉♥✖✔✗✱ ✙s ✔ ❧❡❣❥♦❜❜ ✙r③✙s ✔③ ✘❣✔③á♥ rás③♦✲


r✉❧✪✖♥✔✖ s❡❣í✗❡♥✘✳
❾❿ ➀➁➂➃➄➀ ➅➆ ❑☛ ★✴✣✎✰✍ ★✦✺ ✢✣✣✦✧ ✍✭ ☛✺✍✭✻✑✺✴t✓
➇➉ ➅➊➋➌➋➀ ➌➋➊➋ ➍➇➂ ✚ s③ü❧❡✘♠✱ ✔ s③❡r❡❧♠❡♠ ✙s ✔ ✖ö③❡❧✘ ❜✔rá✗✔✘♠✱
♥♦ ✙s ✛❡rs③❡ ✔ ✖örü❧ö✗✗❡♠ ❧✙✈✫ s♦✖✲s♦✖ á❧❧✔✗✳
➅é➉➋➊➀➋➃➃➋➊➎ é➄➇➏➄➆➁➊ ▼☛ ✰✦✒✦✣t☛ ✍✭ ✢✣ ✻✭✑★✑✌✍ ✍ ✵✴✒✎✴✺✻✑✺✴t✓
❍♦❣② ♠✘♥❞ ✔ ♠✔❣á♥✙❧❡✗❜❡♥✱ ♠✘♥❞ ✔ ♠✉♥✖á✲
➆➉➐➊➋➌➋➌➌ ➑➒➌➓➀➓➆➌➇
❜✔♥ ✔ ❤❡❧②❡♠❡♥ ✈✔❣②♦✖✱ s③❡r❡✗❡♠ ✔③ ✙❧❡✗❡♠✱
➍➇➔→➑➃➣ ↔➋➔➒é↕➙➄➊➑➃ ❤✘s③❡♥ ✔ ♠✉♥✖á♠ ❤✘✈✔✗ás✱ ✙s ♠✘♥❞❡♥♥✔✛ ✗✔✲
❧á❧✖♦③♦♠ ❡③❡r ✖✘s❡❜❜ ✙s ♥✔❣②♦❜❜ ✜s♦❞á✈✔❧✳
➀➓➂➏➋➂ ➂➇➒➙➇➂
▼☛ ✍✒ó✒ ✻✭✍✵✍✎✮t✴tt✍ ✬✦✒ ★✍✺✑t✓
➌➇➊➄➊➂➓ ➍➇➊➇➀➓ ✚ ✖✙♥②s③❡r♠✉♥✖✔ ✔❧✪❧✳ ❇ár ✔ ✖♦rá❜❜✘ ♠✉♥✖á✘✲
♠✔✗ ✙s ♠✉♥✖✔❤❡❧②❡✘♠❡✗✱ ✖♦❧❧✙❣á✘♠✔✗ ✘♠á❞✲
➙➑➊➏➑➔➆➄➔➑➌➣➣➣➛ ✗✔♠✱ ✈✘ss③✔✗❡✖✘♥✗✈❡ ✔ ♠♦s✗✔♥✘❤♦③ ✖✙✛❡s✗ ✖ö✲
✗❡❧❡③✫ ✛✙♥③✖❡r❡s❡✗✘ ❡s③✖ö③♥❡✖ ✗✤♥♥❡✖✳
❋☞✒ ✍ ✏✍✒✑✒tó✒✓ ❂✣ ✻✭✦✌☛✣t ✧✢✹✦t✧✦✭☛✧ ❃t✑✣✍
✹✍✒✍★☛✓
◆❡♠ ✕✙❧❡✖✱ ❞❡ ✕♦❣❧✔❧✖♦③✗✔✗ ✔ ✗✙♠✔✳ ❍✘s③❡✖
❜❡♥♥❡✱ ❤♦❣② ✈✔♥ ✕♦❧②✗✔✗ás✳
▼☛✧✴✌ ✣✦✹✦t✦tt ❃t✴✒✰✑✌✍ ✻✭✮✹✵✯✒✓
✚ ♠✉♥✖á♠ ✙s ✔③ ✙❧❡✗❡♠ ✗❡❧❡ ✈✔♥ ✙r③❡❧♠❡✖✖❡❧✱
rá✔❞ás✉❧ s③ü❧❡✗❡✗✗ ♦✛✗✘♠✘s✗✔ ✈✔❣②♦✖✳ ❛❡❣✛r✪✲
❜á❧♦✖ ♠✘♥❞❡♥ ♥✔✛❜✔♥ ✗✔❧á❧♥✘ ✈✔❧✔♠✘ ♦❧②✔♥
❜♦❧❞♦❣sá❣♦✗✱ ✔♠✘♥ s③í✈❜✫❧ ✗✉❞♦✖ ♥❡✈❡✗♥✘✳
❄✍ ❅✻✍✧ ✦✺✩✦t✒✦✣ t✍✣✑❅✻✴t ✍✎✏✍t✣✍ ✦✺✩
✺✩✦✌✦✧✣✦✧✿ ★☛ ✒✦✣✣✦ ✍✭✓
▼☛☞✌t ✍✎ ✏✑✒✑t✓ ❚✘s③✗❡❧❥❡ ✔ ✗❡r♠✙s③❡✗❡✗ ✙s ✪✈❥✔ ✔ ✖ör♥②❡③❡✗❡✗✱
❍♦❣② ✔③③✔❧ ✕♦❣❧✔❧✖♦③❤✔✗♦♠ ❤✘✈✔✗áss③❡r✤❡♥✱ P❝◗❘❯✐❲❯❳ ❨✐❘❩❬❭ ❪❫ ❴❵❯❢❭ ♠❡r✗ ♠✘♥❞❡♥ ✙r✗✙✖✗❡❧❡♥♥✙ ❧❡s③✱ ❤✔ ✗ö♥✖r❡✲
✔♠✘ ✔ ❧❡❣✕♦♥✗♦s✔❜❜ ✔③ ✙❧❡✗❡♠❜❡♥✱ ✈✔❣②✘s ✔③ ✗❡ss③ü✖ ✔ ❦ö❧❞ü♥✖❡✗❆
❬ q✇④ ⑤⑥⑥❬⑦⑧⑦⑦◗⑧❘
á❧❧✔✗♦✖✖✔❧✳ ➱s ♠✘♥❞❡③✗ ❡❣② ♦❧②✔♥ ❤❡❧②❡♥✱ ✔ ▼☛t ✣✦✹✦✭ ✴tt✏✴✣✑✣✍✧✓
⑨⑥❬⑩❶⑦❵❷❘❹ ❢❺❻❵✐❵❼❽❯
◆❖➱ ✥❧❧✔✗♦✗✗❤♦♥ ✚❧✔✛í✗✈á♥②♥á❧✱ ✔❤♦✈✔ ❡❣✙s③ ✚❤♦✈✔ ❜♦❧❞♦❣sá❣ ❤✔③✔♠❡♥♥✘✱ ✙s ✔❤♦♥♥✔♥
✙❧❡✗❡♠❜❡♥ ✈á❣②✗✔♠✳ ❍♦❣② ✔ ✜s✔❧á❞♦♠✱ ✔ s③ü✲ ♥❡❤✙③ ❡❧✘♥❞✉❧♥✘✳
❧❡✘♠✱ ✔ ✗❡s✗✈✙r❡♠ ✙s ✔ s③❡r❡❧♠❡♠✱ ✔ ❜✔rá✗✔✘♠ ▼☛t ✧✍♣✴tt ❃t✴✒✰✑✌✍ ✍✰✑✣✎☞✧✵✍✓
♠✘♥❞ ♠❡❧❧❡✗✗❡♠ á❧❧♥✔✖ ✙s ✗á♠♦❣✔✗♥✔✖✳ ❑☛✣✦✧ ✍✭ ✮t☞✒✦t☞t✯✒ t✍✌t ✰✴✵✵✍✣✷ ✍ ✵✍✌✑t✰✑☞✸ ❊❣② ♠✔r✜✘✛á♥ ✜s♦✖✘s③í✈❡✗ ✔ s③❡r❡❧♠❡♠✗✫❧✳
▼☛ ✍✎ ✢✣✣✦✧ ✌✦★☞✣✩t✓ tó✒ ✹✍✺✩ ✍✭ ✦✒✒✦✣✻☞✺☞☞t✯✒✓ ▼☛ ✍ ✧✦✎✹✦✣❅ ✦★✒☞✧✦✓
❇ár ✔ ♠✉♥✖á♠ ✗❡❧❡ ✈✔♥ ✖✘❤í✈ás♦✖✖✔❧✱ ✙s ✈✔✲ ✚③♦✖ ✈✙❧❡♠✙♥②✙r❡ ✔❞♦✖✱ ✔✖✘✖r❡ ✕❡❧♥✙③❡✖✱ ✔✖✘✖ ✚♠✘✖♦r ✖✘❧❡♥✜✙✈❡s❡♥ ❡❧✫s③ör s✘♠í✗♦✗✗✔♠ ♠❡❣
❧✪s③í♥✤❧❡❣ ✔③ á✗❧✔❣♦s♥á❧ s♦✖✖✔❧ ✗ö❜❜ ❧✙❧❡✖✲ ✕♦♥✗♦s✔✖ s③á♠♦♠r✔✳ ◆❡♠ ✗✔r✗♦✖ ❡❧❧❡♥s✙❣❡✲ ❡❣② ✖✉✗②✔ ✕❡❥✙✗✱ ✔✖✘♥❡✖ ✔③✗ ♠♦♥❞❤✔✗✗✔♠❈
✛r✪❜á❧✪ ❞♦❧♦❣❣✔❧ ✗✔❧á❧✖♦③♦♠✱ ♠✙❣✘s ♠✘♥❞✘❣ ✖❡✗✱ ✔ ❜✔rá✗✔✘♠✗✪❧ ✈✘s③♦♥✗ ♥✔❣②♦♥ s③í✈❡s❡♥ ❸➱❞❡s✱ ❞rá❣✔ ✖✘s✖✉✗②á♠❆➈ ❉ ✈♦❧✗ ✚♠á❧✖✔✱ ✔③
✈✔♥♥✔✖ ♦❧②✔♥ ✗á♠♦❣✔✗✪✖✱ ✔✖✘✖ ✕♦♥✗♦s♥✔✖ ✙r✲ ✈❡s③❡♠✱ ❤✔ ❡❧♠♦♥❞❥á✖ ✔③ ✫s③✘♥✗❡ ✼ ✔✖ár ♥❡♠ ❡❧s✫ ❜♦①❡r❡♠✳
③✘✖ ✔③ á❧❧✔✗♠❡♥✗✙s✗ ✙s s❡❣í✗✘✖ ✔ ♠✉♥✖á♥✖✔✗✳ ✔♥♥②✘r✔ ❤í③❡❧❣✫ ✼ ✈✙❧❡♠✙♥②ü✖❡✗✱ ✙s ✔❜❜✪❧ ✗✔✲ ▼✦✣✣✩☛ ♣☞✣✭t ✻✭✦✌✦t✣✦ ✵☛✌t✴✧✴✒✣☛✓
✚ ♠✔✜s✖á✘♥✖✔✗ örö✖❜❡ ✕♦❣✔❞✪✖ ✛✙❧❞á✉❧ ❡❣② ♥✉❧❤✔✗♦✖✳ ❍✘s③❡♥ ✗✉❞♦♠✱ ❤♦❣② ✫✖ ö♥③❡✗❧❡♥ü❧✱ ◆❡♠ ✗ör❡✖s③❡♠ ❤✔✗✔❧♠✔s ✈✔❣②♦♥r✔✱ ❞❡ ✗❡❧❡
✙✗❡❧✜s♦♠✔❣♦✗ ✖✔✛♥✔✖✱ ✔♠✘ ✔③✙r✗ ✖ü❧ö♥ös❡♥ s③❡r❡✗❡✗❜✫❧ ✗❡s③✘✖ ♠✘♥❞❡③✗✳ ✈✔❣②♦✖ ✗❡r✈❡✖✖❡❧✱ ✔♠❡❧②❡✖ ♠❡❣✈✔❧✪sí✗ásá♥✔✖
❤✔s③♥♦s✱ ♠❡r✗ ♠❡❣✈á❧✗♦③♦✗✗ ✙❧❡✗♠✪❞❥✉✖ ✾✍✣ ✴✒✩✍✣ ✑✒✒✍t✿ ✍★✦✒✩☛✧ ✰✦✒✦✣t ✢✣✣✦✧ ✹✍✸ ❧❡❣✘♥✖á❜❜ ✔ ✛✙♥③ s③✔❜ ❤✔✗ár✗✳
♠✘✔✗✗ ✔③ ✘✈✔r✗✔❧✔♥í✗♦✗✗ ❡❣②❡❞❡✖♥✙❧ ♥✔❣②♦♥ ✒✍★☛t✓ ▼☛ ✹✴✒t ✍ ✒✦✺✣✍✺✩✴✵✵ ❅✻✍✒ó✎✑✻✍✓
✕♦♥✗♦s ✔ ♠❡❣✕❡❧❡❧✫ ✗á✛❧á❧ás✳ ➱s ♠✘ ✜s✔✖ ✘✈✔r✲ ❛✘♥❞❡♥ á❧❧✔✗♦✗ ✘♠á❞♦✖✱ ❞❡ ✔ s③í✈❡♠ ✜sü✜s✖❡✘ ❙✔❥♥♦s ❣②✔✖r✔♥ ✖❡❧❧ ✜s✔❧✪❞♥✘✱ ♠✘♥❞✘❣ ❥ö♥♥❡✖
✗✔❧✔♥í✗♦✗✗ ✜✘✜á✖✔✗ ✔❞✉♥✖ örö✖❜❡✱ ❤♦❣② ♥❡ ✔③ ör❡❣❡✜s✖❡ rás③♦r✉❧✪✖✳ ú❥✔❜❜ ✙s ú❥✔❜❜ ✖❡❧❧❡♠❡✗❧❡♥ ♠❡❣❧❡✛❡✗✙s❡✖✳
♥✫❥ö♥ ✔ ✖✪❜♦r ♠✔✜s✖á✖ á❧❧♦♠á♥②✔ ❛✔❣②✔r✲ ▼☛✌✯✒ ☛✻★✦✌✻✭☛✧ ★✦✺ ✍✭ ☛✺✍✭ ✻✭✦✌✦✒✦★✓ ■❡ ♠✉s③á❥ ❡③❡✖❡✗ ✕❡❧❞♦❧❣♦③♥✘ ✙s ✗✔♥✉❧♥✘ ❜❡✲
♦rs③á❣♦♥✳ ❊rr❡ ♠✔❥❞ ❀❁❁ ✙✈❡s ✖♦r♦♠❜✔♥ ✗✉❞♦✖ ✈á❧✔s③♦❧✲ ❧✫❧ü✖✳
▼✦✒✩ ✌✦★☞✣✩☞t ✍✎t✍ ★✑✌ ✬✦✒✓ ♥✘✱ ✔ s③❡r❡❧♠❡♠ ✖❡③✙✗ s③♦r♦♥❣✔✗✈✔✳ ❏✴✣✎✴✒t ★✑✌ ✍✌✌✍✿ ✏✴✺✩ ▼✍✺✩✍✌✴✌✻✭✑✺
❙♦s❡♠ ✔❞♦♠ ✕❡❧ ✔ r❡♠✙♥②❡✘♠❡✗✱ ❡❤❤❡③ ✗ú❧ ▼☛t ✣✦★ ✧✦✒✒ ★✑✌ ✢✣✣✦✧ ✦✒★✴✣✎✍✣☛✓ ✏✦✒✩✦tt ★✑✻✏✴✒ ☞✒✰✦✣✓
s♦✖ rás③♦r✉❧✪ ✙❧✫❧✙♥②✙r✗ ✙r③❡✖ ✕❡❧❡❧✫ss✙❣❡✗✳ ❍♦❣② ♠✘♥❞✘❣ ✈✔♥ ♠✘✙r✗ ✗✔❧✛r✔ á❧❧♥✘✱ ♠❡❣rá③♥✘ ▲♦♠♦❧②✔♥ s♦❤✔✳

✽ ✁ ✶✂✄☎✆
❻ ✁ ✂✄
✎☎ ✆✝✞✟✠✟✡☛✞☞✌✍✟✏➆
❊ ✝ ✤ ✞ ❊ ❚ ❊ ✟

↔ ↕➙➛➜➝➜➞➜ ➟➜➠➡↕➞ ➢➤➥➦➧ ↕➙➛➜➝➜➞ ➨➩➫➭ ➯➲➝➲➭➜➟ ➳➲➵

✘✙✚✛✙✜ ✢✣✦✧★✩
❙✪✫✪ ✬✭✮ ✯✰✴✷✸ ✮❧ ✹ö✸✭ö✺ ✻✼✿✫✴❀❁ ❂
❢❃❄❃❅❆ ✸ö✿✸✬✴✮✸✬✴✮❇ ❈✮❧✮✴✸❉✺ ❂❧❂❇❈❂❋
❑●✭✫❧❍ ✮❧■✮ ✬✺ ✸✰❀❍✺ ✭✼❧✸❁ ❂❇●✴✮❇ ❂ ■✰✴❏
❇✫✺✺✫▲❂ ✴✮■◆✺❂❇ ❂ ■❖❧✸P❂✴❁ ✯❂✴✮■
■✼✺✸ ●✺ ✭●❧✫▲✯◗✿❘❋ ❯❧❇✼✸✫✺❂● ❂ ■❂● ✴❂❱●▲
✮❧●✺■✮✿✸✮❇❁ ❈✮❧✮✴✸❉✺✬▲ü❇ ✴❂❱❈❂●✴❇P❂✴
❲✮❧✬✿✸✬❇✮❧❉❀●❇❁ ✸✰❀✼■✫✴✷✼✺ ✮✿✮❀■✬✴✷✮● ▼❛✠r✐t✐✠s ✥✡②☛♥ ☞✌ó♣✍✎✏ ♣☛✌☛❞✏❝✎✥♠✱ ☛♠✏✡②❡☞ ☛ ♣✌✥✎♣❡❦☞✍✎✥❦ ✑✥☞ó✏ ☛✡☛♣❥á♥ ♠❡❣
✴✮■ ✬✭ü❧✴✮❇ ✮❧ ✎③✥❦☞✍♥❦ á✡♠✥❞♥✏✳ ✒❞❡á✡✏✎ ✓❡✡② ❦✏✎③á✡✡♥✏ ☛③ ✥☞☞✓✥♥✏ ♠ó❦✍✎❦❡✌é❦❜✔✡✱ ☛♥❞☛✡✥❣♥✏ ☛
✎☞✌☛♥❞✥♥✱ ✡✍✎☞á✡❦✥❞♥✏✳ ✕③í♥❡✎ ✌✏♣✥✌☞ ☛ ❦✏❝✎✏♥② ✎③✏❣❡☞á✡✡☛♠✌ó✡ ☛③ ✒♥❞✏☛✲ó❝❡á♥❜☛♥✱
✾✵✵ ❦✏✡✥♠é☞❡✌✌❡ ❦❡✡❡☞✌❡ ✖☛❞☛❣☛✎③❦á✌☞ó✡✳ ✗✥♠✥❦✥✎ ☞❡♥❣❡✌♣☛✌☞✥❦✱ ✡☛❣ú♥á❦✱
❡♠❡✡✡❡☞☞ ❜❡♠✍☞☛☞❥✍❦ ☛ ☞✍✌✏✎☞á❦ á✡☞☛✡ ❦❡✈é✎❜é ✡á☞✥❣☛☞✥☞☞ ☞á❥☛✏☞ ✏✎

❳ ✦❨❩❬❭❪✜ ❫❴✛❪✜❵❨❤
♦●✴✸✯❂ ❱●❧❧✮❇ö✴✴✷✮✴ ✿✮❱❇✮❀✴✬✴✮❇
❯■✮✿●❇❂ ❇ö❀✮✿❀✮●P✮✴❁ ❂ ✭❂❧❍✺✫▲P❂✴
❂✪✼✴P❂✴ ❂ ❅q✉❃✇①❃❅ ●▲❂✪● ✴✮✯✬✪❂✸❧✬✸✫❇ ❂
■❂❀❂✿❂❇ P●✿✼❀❂❧■✫P❂✴④ ■❘✭✬✺✪● ✿✮❱ü❏
❧❉■❂✴❉✭✮✿✮●❇✯✮✪ ✫❧❧❂✴❀❍ ✴✮❇✸✫✿✰✸✫✴❏
❱❍✸❧✫✺✿❂ ✭❂✴ ✺✪ü❇✺✬▲ü❇ ⑤❪✜❵⑥⑦
⑧⑨ ⑩❶❷❸❹ ❺⑩❶❸❻❼⑩❽❾⑩❿❿ ➀➁➂➃➄ ➅➆➆➇➈ ➉⑨ ⑩❶❷❸➊❾➋❼❸ ❽➉❿❻➌❶❿➍❺ ➎➉❺➍ ❻⑨➉❿➉➏➐➑
❺➌❻❽➉ ⑩❼❺➒❹⑩⑨❾⑩❾➓ ➏⑩ ⑩❶❷❿⑩➔ ➉ ❾➉➎➉❻⑨➓ ➉ ❹➋➎➌❻⑨❾➉❺➉➔ ❹⑩➔❷➒❽ ➒❻ ➉ →➌❽➋❼ ⑨❻❸➏➍
⑨➉❽➌➔➏➋❹➣➔➔⑩➊ ⑩❶❷❸❹⑩

✽ ✁ ✶✂✄☎✆
♥♦

▲▼◆❖▲P◗ ❘
P❘❙P❘❖❚❯❱❲

✪✫✬✭✮✯✰✱✲✱✯✳ ✴✮✴✵
✶✰✷✴✲✸✶✹✵ ✺✻✯✮✹✱✲✫
✬✱✯✱✼✲✱✯ ✴✲✽✫✫

✾✿❀❁✯✺✭❂✱✵ ✼❃✯✮✲✴
✫✱✼✺✱✮✻

❄✭✫ ✵✻❀❁✹✵ ❀✱
✯✮✱✮✴✮✴✼❃✼✫❅
❆ ❇✴❁✰✴❈✫ ❉❊❋ ✫✴

➑✱✼❈✯✭ ➔✭✫❁✰✼✱✯✮ ✻ ➔
✰✴✹✴✼✱●✭❍✯ ✾❈✷❈✫✻

❷✯✻✲✱■✭ ✬❈✹✻✲❈
❹✴✻ ✾❈✲✴■❈ ❃✯ ⑩❈✼■

❄❏❄❏ ✵❈✼➔✱✹
✫❈✼❈✹✷➔✴✼✴✬✿✫
❼✻✹●✴✼ ❑✻✰❈✹ ❹

❳❨❩❨❬❬❨
❭❨❪❩❫❴❩ ❵❛❜❝❞
❡❢ ❣❤❬❴✐❛
❴❩❫❬❥❦❧❴❞♠

✏✓✓✔✕✖ ✗✘✚✛✢✗✢✥✥✢✖ ✕✦✛✧✗✖★✩


✤✣ ✜✁✁✜✂ ✜✄☎ ✆✝✁✞ ✟ ✒✒✒✑✠✡☛☞✌✑✍✎ ✝✄✙✟✄✝✂
CSAK ÍGY FÉRT RÁ EGY KÉPRE
AZ ÖSSZES ARANYÉRMÜNK
ŠKODA MOTOR5PORT

✁✂ ✄☎ ✆☎✝✞✟✟✠✡☛☞✡☞✡✟☞✌ ☞ ✍✎✏✑✒ ✓✔✡✔✕✖✗✔✕✡ ✘✖☞✗☞✡☞ ✖ ☞ ✙✒✚✛✒ ✜✢✂ ✣✔✖✖✤✥ ✦✧★ ✩✡☞ ☞✤ ☎✝✪✦✫ ✟☎✝✖✦✫☎✕☎✖☎✬✬ ✕☞✟✟✪
☞✭✡✩✮ ☞✆✦ ✕☞✯✡☛✔✤ ✞✟✟✡✂ ✒☛✔✟ ☎✟✦✌✧✭✟✮ ✔✡✡ ✖✤✦✌✡☎ ✫✦✄ ✡☎✟ ✌ ✟✫✰✟ ☞ ✧✔✬✔✝✩ ✟☎✝✱☎✟✖★ ✱✔✫✞✌ ✄ ✝☎✤✂ ✲✳✴✢✮ ✲✳✴✵ ✖ ✲✳✴✶ ✭✡✞✌
✦✧ ✌ ✦✖✆ ✡ ☞ ✍✎✏✑✒ ✌✪☎✕✡☎ ☞ ✷✜✸ ✲ ✬☞✯✌✔✫✖✞✝✔✡✮ ☞✆✦ ☞✤ ☎✝✪✦✫ ✟☎✝✕☞✌✝✔✖☞✬✬ ✄☎✕✖☎✌✪✖✔✕✔✤☞✡ ☞ ✕☞✟✟✪ ✄✦✟✞✝✞✬☞✌✂
✹✭✧✯ ✆☎✝ ✡✺✬✬☎✡ ☞ ✘✖☞✗☞✡✕✩✟✮ ✟✞✡✔✝☞✖✖ ☎✟ ☞ ✻✻✻✂✖✫✔✧☞✂☛✭✼✕☞✟✟✪ ✻☎✬✔✟✧☞✟✕☞✂

www.skoda.hu

You might also like