Füzes Miklós

Valami Magyarországon maradt

Etwas blieb daheim in Ungarn
Valami Magyarországon maradt
Etwas blieb daheim in Ungarn

A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban

Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen i n Deutschland

Füzes Miklós

Pécs, 1999
 A kiadvány megjelentetését támogatták
Baranya Megye Önkormányzata Kisebbségi Bizottsága
Pécs V á r o s Német Önkormányzata
Oktatási Minisztérium

Magyar nyelvű szövegellenőrzés

Györki Judit

Német fordítás
Vágyi Vata

N é m e t nyelvű szöveg ellenőrzése

Manfred Glauninger

Borítóterv
Mezey Erzsébet

Kiadó
Baranya Megyei Levéltár Pécs
Felelős k i a d ó
dr. Odor Imre levéltárigazgató

ISBN 963 8100 41 9

Nyomdai m u n k á k
Tördelés: F M
Nyomtatás: Mecsek Color Kft., P é c s - 1 9 9 9 .
 Tartalomjegyzék / Innhaltverzeichniss

Bevezetés 5

I. Altalános kép a menekültek befogadásáról és

beilleszkedéséről 9

Újra az őshazában 9
A z új hazában letelepedettek száma 10
Spontán segítség 11
Intézményes segítségnyújtás 12

I I . Beilleszkedés Báden-Württembergben 19

A menekültek befogadásának elvei 20

A fogadtatás 22
A Magyarországból kiutasítottak általános jellemzése 33
A visszatérés lehetősége Magyarországra 34
Irreális hazatérési elképzelések 36
Kései áttelepülők 38
A menekültkérdés Gerlingen község képviselő testületének
tevékenységében 40
Waiblingen város tanácsa és a menekültkérdés 44
Adatok a karitász egyesületek tevékenységéről 45
A Magyarországi Németek Báden-Württembergi Hazafias
Egyesületének szervezete és tevékenységének alapelvei 48

I I I . Személyes átélés 52

A Németországba érkezés módjai 52

Kezdeti lépések németföldön 59
A biztonságos anyagi egzisztencia megteremtése 65
Érzelmi kötődések 73
Sértő megkülönböztetés 73
A z összetartozás érzete 75
A honvágy 76
Az első magyarországi látogatások 78
Kapcsolat Magyarországgal 80
Nemzeti hovatartozás 83
Einleitung 85

I. Die allgemeinen Rahmenbedingungen zur Aufnahme und E i n -

gliederung der Vertriebenen 90

Wieder in der Urheimat 90

Anzahl der in der neuen Heimat Angesiedelten 91
Spontane Hilfeleistung 92
Organisierte Hilfeleistungen 93

I I . Die Eingliederung in Baden - Württemberg 101

Prinzipien der Aufnahme der Flüchtlinge 102

Der Empfang 104
Allgemeine Charakteristik der Vertriebenen aus Ungarn 117
Die Möglichkeit der Rückkehr nach Ungarn 117
Irreale Vorstellungen von der Heimkehr 120
Spätumsiedlcr 123
Die Flüchtlingsfrage in der Tätigkeit des Gemeinderates Gerlingen 125
Der Stadtrat Waiblingen und die Flüchtlingsfrage 128
Angaben zur Tätigkeit der Caritas verbände 131
Die Integration und die Grundsätze der Tätigkeit der
Ungarndeutschen Landsmannschaften in Baden - Württemberg 135

I I I . Persönliche Erlebnisse 139

Ankunft in Deutschland 139

Anfängliche Schritte auf deutschem Boden 14g
Die Schaffung der sicheren materiellen Existenz 155
Emotionale Bindungen 164
Beleidigende Diskriminierung 166
Das Gefühl der Zusammengehörigkeit 167
Das Heimweh 168
Die ersten Besuche in Ungarn 171
Beziehungen zu Ungarn 173
Nationale Zugehörigkeit 176
Interjúk / Interviews 179
Jegyzetek / Anmerkungen ISO
Függelék / Anhang 183
 Bevezetés
A második világháború utolsó szakaszában, 1944 szeptemberétől spontán módon
megkezdődött a náci Németország által megszállt kelet-európai területekről a német
állampolgároknak és a népi németeknek a birodalom belsejébe történő menekülése.
Még a Potsdami Konferencia összehívása előtt Lengyelország és Csehszlovákia kor­
mánya nyilvánosságra hozta országuk német lakossága nagy részének a kiutasítására
vonatkozó elképzelését. Ehhez járult m é g a balti területekről, Danzingból, Ausztri­
ából, Jugoszláviából és Magyarországról várható kiutasítás is, melyekkel együtt
mintegy tizenkétmillió német sorsa pecsételődött meg. Sztálin m á r a Jaltai Konfe­
rencián 1945 februárjában elismerte, hogy ahová csapataik bevonulnak, onnan a né­
metek elmenekülnek.
A Potsdami Konferencia idején, 1945 augusztusában már arról nyilatkozhatott,
hogy Lengyelországból milliókat űztek el, és habár m é g másfél milliónyian az
országban maradtak, ottlétük csak ideiglenes lehet. A kiűzetés Csehországban,
2

Morvaországban és Jugoszláviában is elkezdődött.

A kelet- és a középkelet-európai államok új kormányai a kitelepítés támogatásával
és a német kisebbség életébe történt j o g i beavatkozással létrehozták azokat a ténye­
ket, amelyekkel a szövetségesek politikai képviselőit nyomás alá kívánták helyezni.
Sztálin a „Három Nagy" 11. ülésén mondta: „Tény hogy a lengyel, a csehszlovák és
a magyar kormány hivatalnokai átvehették azt a viselkedési formát, amely a néme­
teket távozásra ösztönzi. Olyan körülményeket teremtettek, melyek között a németek
maradása lehetetlen lenne." Ezzel szemben az amerikai külügyminiszter Byrnes meg­
jegyezte: „ H a ezek a kormányok nem utasítanának k i németeket, akkor a javasolt
intézkedések természetesen hatástalanok lennének. Azonban ha az érintett kor­
mányok beleegyeztek volna a németek kiutasításába, a „Három Nagy" megegyezése
talán ösztönözhette volna őket arra, hogy a lakosság-áttelepítést rendezett módon
végezzék."
A kiűző államok elvárása egykori n é m e t állampolgárai további sorsát illetően a
konferencia határozatában m e s s z e m e n ő e n érvényesült. A szövetséges hatalmak
egyetértettek a visszamaradt német lakosság Németországba történő telepítésével.
A gyakorlati végrehajtást illetően azonban a konferencia már nem volt kategorikus.
Azt az érintett államok kormányaira bízta.
A kérdés lezárását a Potsdami Értekezlet az érintett kormányoktól törvényes úton
várta el: „A három kormány a kérdést minden szempontból megtárgyalta és elismeri,
hogy a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon maradt német lakos­
ságnak illetve annak részeinek áttelepítése Németországba meg kell hogy történjen.
Egyetértenek abban, hogy bármely sorra kerülő áttelepítésnek rendezett és humánus
formában kell megtörténnie. Mivel a németek nagyarányú beáramlása Németországba
megnövelné azon terheket, melyek már amúgy is a megszálló hatóságok vállán
nyugszanak, kívánatosnak tartják, hogy a németországi Szövetséges Ellenőrző Ta­
nács a kérdést ezen németeknek az egyes megszállási övezetekre való igazságos
elosztására való különös tekintettel vizsgálja meg. Megbízzák ennek megfelelően az
Ellenőrző Tanácsban m ű k ö d ő képviselőiket, számoljanak be mihamarabb kormá­
nyaiknak a Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyarországról m á r megérke­
zett ilyetén személyek számáról, s nyújtsák be arra vonatkozó becslésüket, mely idő­
pontban, milyen számban kerülhet sor a következő áttelepítésekre, tekintettel a jelen­
legi németországi helyzetre. A Csehszlovák Kormányt, a Lengyel Ideiglenes Kor­
mányt és a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottságot a fentiekről tájékoztat­
juk és felkérjük, hogy időközben szüneteltessék a német lakosság további kiutasít­
ását, míg az érintett kormányok megvizsgálták képviselőiknek az Ellenőrző Bizott-
4

sághoz benyújtott beszámolóit."

A Németország területén működő Szövetséges Ellenőrző Bizottság tervet készített a
kiutasított németek fogadására, ami 1945 novemberében lépett életbe. E szerint a Szov­
jet zónában 2750000 főt Lengyelországból és Csehszlovákiából, az Amerikai zónában
2250000 főt Csehszlovákiából és Magyarországról, a Brit zónában 1500000 főt
Lengyelországból, a Francia zónában pedig 150000 főt szándékoztak fogadni. A
6650000 német áttelepítését 1945 decembere és 1946 júliusa között gondolták lebony­
olítani, ami azonban gazdasági, technikai és nem utolsó sorban politikai okok miatt nem
sikerülhetett. A kiűzetést végül is csak 1948 őszére tudták megvalósítani. A z egysége­
sen menekülteknek nevezett evakuáltak, menekültek, hadifoglyok, kiűzöttek, kite­
lepítettek, Szovjet zónából menekültek száma az

Amerikai Zónában 3370000 fő,

Szovjet Zónában 4060000 fő,
Francia Zónában 150000 fő,
Brit Zónában 3950000 fő,
6
Összesen: 11530000 fő.

A négy megszállási övezetben és Berlinben, a későbbi Német Szövetségi Köztár­

saságban az 1946. október 29-én végrehajtott népszámlálás alkalmával még kilenc
millió feletti menekültet találtak. Közülük 5,65 milliónak a szülőföldje az egykori
német birodalom keleti területein volt. Ugyanebben az időpontban főleg Csehszlová­
kiából és Jugoszláviából több mint 400000 kiűzött Ausztriában tartózkodott. T ö b b
7

mint 160000 Dániában lágerekben élt, és mintegy 40-50000 a tengeren túlra távozott.
A majdani Német Szövetségi Köztársaság területén a német keleti területekről
(Deutsche Ostgebiete), Csehszlovákiából, Közép- és Kelet-Európából származók
1946-ban, az összes népesség 13,0%-át, 1950-ben 16,1%-át, 1970-ben 16,5%-át tet-
g

ték k i . A menekültek befogadásával- a Német Szövetségi Köztársaság a háborús

veszteség pótlásán túlmenően népességgyarapodáshoz is jutott, ami a „német csoda"
létrejöttének egyik alappillére lett. A népességgyarapodás mértéke például az ame­
rikai és angol megszállási zónák területén 1949. j a n u á r l-jén a tíz évvel korábbi n é -
9

pességhez viszonyítottan 23,1%-os volt.

A megszálló hatalmak Németország politikai egységét nem állították helyre. A
katonai közigazgatást egymás közt megosztva, úgynevezett megszállási zónákat létre­
hozva, alakították k i . A polgári közigazgatás működését a zónákon belül az önkor­
mányzatoknak engedélyezték. Legmagasabb szinten, bizonyos korlátozott jogkörben
a tartományok közigazgatása működhetett. Feladatukat többek között a katonai hatósá­
gokkal történő együttműködés, a menekültek fogadása és gondozása képezte.
A német lakosság eltávolítását szorgalmazó kormányok, a három fent említetteken
túlmenőket is ideértve, kitelepítő gyakorlata egymástól lényegesen különbözött. Cseh­
szlovákiából és Lengyelországból a németek nagy részét fegyveres erőre támaszkodva,
még a háborús eseményekkel összefüggésben kiűzték, vagy a németek onnan már előbb
elmenekültek. A visszamaradottakat is igen hamar, de most már a törvényesség látsza­
tával, eltávolították. Jugoszláviában a német lakosságot munkatáborokba gyűjtötték, ott
dolgoztatták, miközben több tízezren népirtás áldozatai lettek. Az életben maradottak
túlnyomó része csak évek múlva, szökve hagyhatta el az országot, vagy a jugoszláv
hatóságok egyszerűen áttették őket a magyar, vagy az osztrák határon. Magyaror­
szágon törvényhozási aktus előzte meg a kitelepítési eljárás végrehajtását. A k i ­
telepítés itt sem volt vagyoni és politikai visszaélésektől mentes, itt is az elfogad­
hatatlan kollektív felelősségre vonást alkalmazták, de a magyarországi gyakorlatot a
szomszéd államokéval mégsem lehet egy fogalom alatt említeni. Indokolt ezért, hogy a
magyar gyakorlatot ne a német szakirodalomban egységesen használt kiűzetés (Vertrei­
bung), hanem a Potsdami Értekezlet határozatában is megkívánt humánusabb végrehaj­
tás miatt, amennyiben egy ilyen akció egyáltalán humánus lehet, a kényszer-kitelepítés
fogalom jelentéskörébe utaljuk. Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a dolog lényegét
tekintve különbséget már alig lehet találni, különösen Németországból vizsgálva a
kérdést, ezért az ottani szakirodalom egységes kategóriáját tiszteletben tarjuk. Annál is
inkább, mert a kiűzés ott különleges elvi, gazdasági, politikai jelentőséget is kapott.
Mindenfajta menekült azonos bánásmód részese lett és ugyanazokat a jogokat és
lehetőségeket élvezte, mint amit az őslakos német állampolgárok. Ugyanakkor azt is el
kell ismerni, hogy a magyarországi kényszer-kitelepítés már nem a katonai események
függvényében, hanem békés körülmények között, a béketárgyalások idején, majd annak
aláírását követően következett be. A z események idejére mind a magyar, mind a mag­
yarországi német közvélemény viszonylag már nyugodt volt, így a történtek meglepe­
tést, és fokozott lelki megrázkódtatást eredményeztek a magyarországi németség köré­
ben, magukat ők is-véleményünk szerint jogosan-kiűzötteknek érzik.
A német hatóságok előtt az egyenjogúság elve azt jelentette, hogy döntéseiket nem
motiválta az, hogy a menekültek honnan érkeztek. A befogadó területeken az
érkezettek észrevétlenül olvadtak be a helyi őslakosok, illetve a hasonló sorsú
menekültek közé. Ez az egyik oka annak, hogy a Németországba érkezett egykori
magyarországi németek a szülőföldjükről történt kitelepítésük utáni sorsa, az újonnan
alakuló német társadalomba történő beilleszkedésük csaknem teljesen feltáratlan.
A másik oka az, hogy a kitelepítettek történész garnitúrája a kérdéssel akkor sem tu­
dott foglalkozni, ha azt célul tűzte maga elé. Egyszerűen nem tudták a kitelepítés
megrázkódtatását magukban feldolgozni. Ha ehhez a ponthoz értek, hangjuk érthető
módon elcsuklott, és csak a sérelmeket, illetőleg a magyarországi közelmúlt esemé­
nyeit járták többnyire körül. A magyarországi németek viszonylag kis létszáma és
szétszórtsága is nehezítette a helyzetet. így fordulhatott elő, hogy az egyéb keleti
német népcsoportok gazdag irodalmával ellentétben az egykori magyarországi néme­
tek az új hazájukban történt beilleszkedésükről tulajdonképpen nem tudnak történeti
feldolgozást felmutatni. Pedig fontos lenne, mert a kitelepítéskor a szülők generáció­
jába tartozókból ma már csak hírmondók maradtak, gyermekeik most vannak nagy­
szülő korban, az unokák pedig az eseményekről vajmi keveset tudnak. A németorszá­
gi beilleszkedésről a magyarországi közvéleménynek sincsenek hiteles információi.
Külsőségekből, a mai helyzetet visszavetítve ítélik meg az eseményeket, így a tragé­
dia előttük is rejtve maradt. Itt az ideje tehát, hogy az egykori magyarországi néme­
tek sorsa alakulásának felkutatását megkezdjük, és az elért eredményeket további tu­
dományos feldolgozásra rendelkezésre bocsássuk, illetőleg a remélhetően széles köz­
vélemény elé tárjuk. Módszerül a n é m e t szakirodalom feltárását, elsősorban a ma­
gyarországi németekre is vonatkozó anyagának a bemutatását, a meglehetősen gyéren
előforduló, speciálisan a magyarországi németekre vonatkozó levéltári források fel­
tárását, valamint az eseményeket átéltekkel készített életút interjúknak a feldolgozá­
sát, az egyes sorsoknak az általánossal történő összevetését választottuk. E módszer­
hez az a meggyőződés fűződik, hogy a történteket, ha nem is általánosítva, maguk az
átélők mondhatják el a leghitelesebben. Ezen túlmenően pedig képet kaphatunk az
általános eseményekről és az egyéni sorsokról is. A z általánost így az egyes, az egyest
pedig az általános erősíti. A meghallgatottak személyét úgy választottuk k i , hogy
lehetőleg Magyarország valamennyi németek lakta területe képviselve legyen. Jelen­
legi lakóhelyük Baden-Württemberg és Bajorország. Foglalkozásra nézve háziasz-
szonyok, földművesek, munkások, alkalmazottak, pedagógusok, tisztviselők, vállal­
kozók. Iskolai végzettségre nézve Magyarországon hat elemit végzettektől, az iparis­
kolát, középiskolát, egyetemet végzettekig minden réteg szerepel. A meghallgatottak
zöme a „középső" generációhoz tartozik. Azok, akik a kitelepítés idején serdülők,
vagy fiatal felnőttek voltak. Olyanok, akiknek a szülőföldről élénk emlékeik marad­
tak. Gyakorlati szervező munkájuk, önfeláldozó hozzáállásuk és nem utolsó sorban
megszólalásuk nélkül a most közrebocsátott kötet nem valósulhatott volna meg.
A szerző hálával és szeretettel e m l é k e z i k ezért rájuk, akik a g y ű j t ő m u n k a során
élete egyik legnagyobb élményében részesítették.
 I. Altalános kép a menekültek befogadásáról
és beilleszkedéséről

Újra az őshazában

A Magyarországról 1946 január végén elindított szerelvények az amerikai zó­

nában lévő határmenti lágerekbe érkeztek. Ezek a földrajzi elhelyezkedésre tekintet­
tel Bajorországban voltak. Hat ilyen tábor működött. A Magyarországról kitelepítet­
tek előtt a legismertebb Piding volt, Salzburg mellett, háromezer fős befogadó képes­
séggel. A további határmenti láger Schaldingban Passzaunál, Furth i m Waldban, Wie-
suban Eger határátkelő mellett, Hofban és Neu-Ulmban működött. Összes befogadó
képességük 13900 fő volt. A szerelvényeket ellenőrzésük, majd az amerikai összekö­
tő tisztnek történt átadásuk után engedték a fogadóállomásokra, ahol az átmeneti
táborok személyzete fogadta őket. Ekkor kezdődött el a határbiztosság munkája. Han­
gosbemondón keresztül röviden üdvözölték az érkezetteket, majd felszólították őket,
hogy a kocsikból szálljanak ki és ott várakozzanak, amíg a rendezők orvosi ellen­
őrzésre kísérik őket. A z irányítás egységes és egyszerű szövegekkel történt, tudva,
hogy a szerelvényekkel érkezők nem szokták meg, hogy őket németül szólítsák meg.
Ezt követően a szerelvényt hátulról kezdve kipakolták, az érkezetteket pedig DDT-vel
történő tetvetlenítésre (a DDT volt 1946-ban az új általános gyógyszer, amivel külön­
böző betegségek elterjedését akadályozták meg), orvosi ellenőrzésre és lajstromozás­
ra vezették el. A lajstromozási helyeken kiállított egészségügyi bizonyítványokkal
ellátva mehettek a kiűzőitek a számukra felállított mosdóhelyiségekbe. A szerelvény
elején eközben élelmet osztottak számukra. Úti élelmet csak azok a transzportok kap­
tak, amelyeket az amerikai zóna Bajorországon kívüli területeire, Württemberg-
-Badenba és Großhessenbe irányítottak. A szerelvények fogadása és ellátása ilyen
módon 2-2,5 óra leforgása alatt megtörtént.
Bajorországban 1946 októberében összesen 1381 szűrőtábor működött 151113
bentlakóval. Számuk 1947 januárjára 1098-ra, illetve 109053-ra csökkent. Jelezve a
szállítások felfüggesztését, illetőleg a táborokból történt kihelyezéseket. A határmen­
ti lágerekből a kiűzettek német tehervagonokban utaztak tovább a célpályaudvarokra,
amelyeket a müncheni állami kormánybiztosság szállítási osztálya jelölt k i . A Baden-
-Würtembergben és a Hessenben lévő célpályaudvarokat ezek állami, illetve országos
menekültügyi biztosai adták meg. A szerelvényekben általában 1200 kitelepülő uta­
zott. A „kormánytáborokban" három csoportba osztották az embereket. Az egyes kor­
mánybiztosokra 400 főnek még az 1946/1947-es tél beállta előtti elhelyezését bízták.
Feladatuk „igazságos" ellátása nem volt könnyű feladat. Lakóhelyeket vehettek ugyan
igénybe, az érintett őslakók általában megértők is voltak a menekültügyi hivatal
kényszerhelyzete, valamint a menekültek szükséghelyzete iránt, de a helyi hatóságok
és a lakosság is tisztában volt avval, hogy nem átmeneti beszállásolásról van szó. Az
egész akcióra a szervezetlenség, a kapkodás volt a jellemző.Mindehhez járult a csalá­
dok gyakori szétszakítottsága. A családfenntartó vagy hadifogoly, vagy eltűnt, vagy
elesett volt. H a együtt is volt a család, mindenekelőtt munkahelyet kellett keresni.
A parasztok, kézművesek, ipari munkások, kereskedők és értelmiségiek előtt a tel­
jes kilátástalanság állott. További bizonytalanságot jelentett, hogy a j ö v ő b e n rendel­
keznek-e majd az önálló egzisztencia kialakításának lehetőségével.
A későbbi N S Z K területén a lakóhelyiségeknek csaknem egynegyede, a termelési
és közlekedési eszközök nagyrésze megsemmisült, a megmaradtakat pedig jóvátétel
céljára a győztesek igénybe vették. A Birodalmi Márka (Reichsmark) vásárlóereje
semmivé vált, az élelmiszerek a fekete piacra vándoroltak. A z alapvető ellátást vá-
! 14

sárlási jegyek kibocsátásával igyekeztek biztosítani.

A szovjet zónában 1945-ben 348 láger működött. A z itteni táborokba elhelyezett
127 ezer fő ellátása meglehetősen rossz volt. Sokan közülük 1945/1946 telén tífuszt,
flekktífuszt, és más ragályos betegségeket kaptak. A lágerlakók nagyrésze ezért,
köztük bizonyára a front elől elmenekült és itt tartózkodó magyarországi németek is,
elhagyták a táborokat és élelmet keresve elköltöztek. A Magyarországról kiűzött
németek e zónába 1947-1948-ban érkeztek. A z átvevő pályaudvar és az átmenő tá­
bor legtöbbjük esetében Pirna volt. Innen kerültek aztán a zóna belsejébe, elsősor­
ban nagyipari és bányaipari központokba, illetőleg azok környékére, (pl. Zwickauba)
A menekültek befogadásának és beilleszkedésének gazdasági nehézsége abból követ­
kezett, hogy a zóna egyszerre volt befogadó és átbocsátó terület. 1945 és 1948 között
15

itt még a többi megszállási zónáénál is nehezebbek voltak a körülmények.

Az új hazában letelepedettek száma

6
A legfrissebb németországi feldolgozás szerint' az 1946. október 29-én végrehaj­
tott népszámlálás alkalmával a nyugati megszállási övezetben 147 ezer, 1950. szep­
tember 13-án az NSZK területén 178 ezer egykori magyarországi német élt. Számuk
1970. május 27-re a természetes szaporodással és további kitelepülésekkel 196 ezerre,
egy 1985-ös becslés szerint 215 ezerre emelkedett. További 1950-es adatok szerint az
NDK-ban 10 ezer, Ausztriában 20 ezer, egyéb európai és tengerentúli államokban
5 ezer egykori magyarországi német élt. A Szovjet megszállási zónában az 1946-os
népszámláláskor 12 ezer Magyarországról származó németet találtak, akiknek a
száma az 1948-ban kitelepítettekkel további mintegy 50 ezer fővel emelkedett.
A Szovjet megszállási övezetből, illetve az NDK-ból azonban nagyon sokan a nyugati
19 20

megszállási övezetbe menekültek, vagy visszatértek Magyarországra. Utóbbiak

száma természetesen ismeretlen, a szovjet zónában visszamaradtak alacsony aránya
azonban önmagáért beszél. Belső vándorlás indult meg az amerikai zónán belül, illet-
ve a nyugati zónák között is, a jobb egzisztenciális lehetőségek megteremtése
érdekében. Ennek eredményeként az egykori magyarországi németek többsége már nem
Bajorországban, hanem az akkori Württemberg-Badenban (Land Württemberg-Baden)
élt 1950. január l-jén. Württembergben (Landesbezirk Württemberg) 74950 fő, az
ott élő összes menekültek 15,4%-a, Badenban (Landesbezirk Baden) 35410 fő, a
menekültek 15,5%-a. Együttesen 110360 fő, 15,5%. A magyarországi németek
egymásközti arányát tekintve Bajorország a második helyre került, amit a Hessenben
22

élők aránya követ. A fentebb használt forrás szerint 1950. szeptember 13-án a megosz­
lásuk a következő:

Baden-Württemberg 98000 55,1%

Bajorország 49000 27,5%
Hessen 26000 14,6%
Niedersachsen 2000 1,1%
Nordreihn-Westfalen 2000 1,1%
Rheinland-Pfal 1000 0,6%
Összesen: 178000 100,0%

A vallásszerinti megoszlásról nincsenek adatok. A z empirikus tapasztalatok azon­

ban arra utalnak, hogy az evangélikusok nagyrésze Bajorországba, a római katoliku­
sok pedig túlnyomórészt Baden-Württembergbe és Hessenbe kerültek.

Spontán segítség

A háború utáni első időkben az egyre nagyobb számú menekülteket és kiutasította-

kat gyakran improvizálva helyezték el. Ideiglenes szállásul szolgáló lakásokban, szük­
séghajlékokban, vagy lágerekben. Szociális ellátásukról a különböző közösségek gon­
doskodtak. Ezt a munkát a jóléti egyesületek, az egyházak és segítőkész magán­
személyek végezték. Közéjük tartozott a Munkássegély, melyet az 1933-as megszün­
tetését követően 1945-ben újraindítottak. Újraszervezték a Német Vöröskeresztet
(Deutsche Rote Kreuz) is, ami az első nagy segítséget nyújtotta a határállomásokon a
menekültek átvételénél. Önkénteseinek ezrei keresték fel gyalogosan vagy kerékpáro­
kon a menekülteklakta területeket és személyes szolgálatokat végeztek. Szanatóri­
umokat, óvodákat kerestek fel. A Karitász-egyesület (Caritas-Verband) anyagi jellegű
gondoskodást végzett többek között a menekültek számára is. Népkonyhákat, átmeneti
szállásokat üzemeltetett, és egy sor intézményt gyerekek és öregek számára. Egyik
alapvető célja volt a családi élet megerősítése. E célból napközi otthonokat, ifjúsági ott­
honokat, képzőket, öregek otthonait hozta létre. A z Evangélikus Segélyszervezet (Evan­
gelische Hilfswerk) a tanintézetek feletti gondoskodáson át a községek tevékenységének
a segítésén keresztül foglalkozott a menekültekkel. A szervezet sok barakklágert vett át,
hogy azokban gazdasági vállalkozásokat hozzon létre a menekültek számára.
Bajorországban egy kifejezetten magyarországi németek számára létrehozott egy­
esület is működött a 15 evangélikus segélyezési bizottság között.
24

Elnevezése: „Hilfskomitee für die Deutschen Evangelischen aus Ungarn" volt. A

külföldi jóléti segélyszervezetek, akik a segélyszállítmányokat 1945 nyarától 1949
szeptemberéig küldték CRALOG (Verband der Hilforganisationen mit Lizenz für die
Arbeit in Deutschland) elnevezés alatt foglalhatók össze. Három amerikai szervezet,
a AFSC-Komitee (Quäker), das Komitee der Brüdergemeinden, és a Zentralkomitee
der Mennoniten küldeményeik egy részét maguk szállították. A z UNICEF (In-
ternatinale Kinder-Notfonds der Vereinten Nationen) csukamáj olaj at, gyapjú és bőr­
ruházatot adott át mind a négy zónában élő gyermekek számára. A világszervezetek
közül jelentős segítséget nyújtott m é g az amerikai zónában élők számára a Schweizer
Europahilfe, és a Schweizer Rote Kreuz.

Intézményes segítségnyújtás

A legsürgősebb feladatot a megszállt Németországban a polgári közigazgatás

megteremtése jelentette. A z amerikai zónában lévő tartományokban tartományi
tanácsokat (Länderrat) hoztak létre, melyeknek menekültügyi hatóságai is magala­
kultak még 1945 novemberében. Elsőként Bajorországban alakult meg a menekültek
állami biztossága (Staatskommissars für Flüchtlinge), majd a többi tartományban
(Regierungsbezirk) és tartományi kerületben (Landkreis). A menekültügyi program
jelentőségére tekintettel az állambiztosságot, államtitkársággá (Staatssekretär) alakí­
tották át. A z N S Z K 1949 szeptemberében megalakult kormányában a menekültügyet
egy önálló minisztériumra, a Kiűzöttek, Menekültek és Háborús Károsultak Minisz­
tériumára (Bundesministerium fur Vertriebene, Flüchtlinge und Kriegsgeschädigte)
25

bízták. A tartományi tanácsok 1946-ban megalkottak egy egységes menekültügyi

törvényt, ami a nyugat övezetben 1947 elején hatályba is lépett. Ezeknek a hatósá­
goknak, illetve a menekültügyi törvénynek a létrehozása volt a feltétele a Cseh­
szlovákiából, Jugoszláviából és Magyarországról kitelepítettek elhelyezésének is.
Az első menekültügyi törvényt is - amely egy óriási előrelépést jelentett a menekült­
ügy ben-Bajorországban hozták létre, ami aztán például szolgált a többi tartomány ok-
26

nak az időközben Bi-Zone-vá alakult amerikai és britt megszállási területeken. A bajor

59.számú törvény (Gesetz Nr.59) keretet szolgáltatott minden menekült, és minden álta­
la érintett személy, vagy szervezet tevékenysége számára. Legnagyobb erénye, hogy
félreérthetetlenné tette, a menekültek, minden tekintetben egyenlők az őslakosokkal, és
jogaik is azonosak. Mindenütt képviselve legyenek, ahol érdekeik felmerülnek.
 A bajor törvény a teljes egyenjogúság kimondása mellett részletesen meghatároz­
ta a menekültek körébe tartozókat: Mindazon német állampolgárságú és népi hova-
tartozású személy, akiknek állandó lakhelye 1945.január l-jén a N é m e t Birodalom
határain kívül volt az 1938. március 1-i állapotok szerint s onnan elmenekültek, k i ­
utasíttattak vagy hadifogságból elbocsáttattak, hazájukba vissza nem térhetnek és Ba­
jorországban állandó lakhelyet létesítettek ( 1 . § I . I . ) . Mindazon német állampolgárságú
személyek, akik 1945.január l-jén a N é m e t Keleti Tartományokban, az Oderától és
Görlitzi Neiße-töl keletre laktak (1939.9.1. területi viszonyok szerint), s onnan elme­
nekültek, kiutasíttattak vagy hadifogságból elbocsáttattak, hazájukba vissza nem­
érhetnek és Bajorországban állandó lakhelyet létesítettek (I.2.). Azon személyek,
akikre-anélkül, hogy a fenti csoportokhoz tartoznának-az illetékes minisztérium a
törvényt egészben vagy részben alkalmazhatónak nyilvánítja (1.3.) A jelen törvény
rendelkezései nem érintik az evakuált személyeket. Evakuáltnak minősültek azon
személyek, akik 1939.9.l-jétől a háborús események következtében hatósági intéz­
kedésre vagy önként Bajorországban létesítettek állandó lakhelyet ( I I ) . A bajor me­
nekült-törvény rendelkezett még az őslakos németek közé történő beilleszkedés
elveiről az állampolgárság kérdéséről, a menekültek részére igazolványok kiadá­
sáról, szociális kérdésekről és a menekültek szervezeteiről.
A menekültek mélyen átérezték tragikus helyzetüket és a nagylelkű fogadtatást,
melyben jövőjük egyetlen lehetősége rejlett, és az új haza mellett az elűzöttek „Magna
Chartájában" (Die Magna Charta der vertriebenen Deutschen) hűségesküt tettek:

„Isten és az emberek előtti felelősségük tudatában, a keresztény nyugati kultúr­

körhöz való tartozásuk tudatában, német népiségük tudatában, és felismerve minden
európai nép közös feladatát a több millió hazájából elűzött választott képviselői alapos
mérlegelés valamint lelkiismeretük vizsgálata után elhatározták, hogy a német népek
a világ nyilvánossága előtt ünnepélyes nyilatkozatot tesznek, mely rögzíti azon köte­
lességeket és jogokat, melyeket a hazájukból elűzött németek alaptörvényükként és a
szabad és egyesült Európa megteremtésének alapfeltételeiként ismernek el. M i , ha­
zánkból elűzöttek, lemondunk a bosszúról és megtorlásról. Ezen elhatározásunk ko­
moly és szent, emlékezve arra a végtelen szenvedésre, melyet különösen az utolsó
évtized okozott az emberiségnek. Minden erőnkkel támogatni fogunk minden kezde­
ményezést, amely az egyesült Európa megteremtését célozza, melyben a népek féle­
lem és kényszer nélkül élhetnek. Kemény és fáradhatatlan munkával fogunk résztven­
ni Németország és Európa újrafelépítésében. Hazánkat elvesztettük. A hontalanok ide­
genek ezen a földön. Isten az embereket hazájukba teremtette. Az ember kényszerrel
való megfosztása hazájától az ember lelkének megölését jelenti. M i megéltük és
elszenvedtük ezt a sorsot. Ezért úgy érezzük, hivatottak vagyunk azt kívánni, hogy a
hazához való jog mint az emberiségnek Isten által adatott alapjoga ismertessék el és
valósíttassék meg. Ameddig ezen jog számunkra nem valósult meg, nem akarunk tét-
lenségre ítélve félreállni, hanem a megértő és testvéri együttélés átértelmezett keretei
között kívánunk népünk minden tagjával közösen dolgozni és tevékenykedni. Ezért az
alábbiakat követeljük és kívánjuk meg ma ugyanúgy, mint a múltban is

I.
Egyenlő állampolgári jogot, nem csak a törvény előtt, hanem a mindennapok valósá­
gában is.
II.
A legutóbbi háború terheinek igazságos és értelmes elosztását az egész német népre,
s ezen alapelv becsületes végrehajtását.

III.
A hazájukból elűzöttek minden foglalkozás szerinti csoportjának értelmes beépítését
a német n é p életébe.
IV.
A hazájukból elűzött németek tevékeny bekapcsolását Európa újrafelépítésébe. A v i ­
lág népei érezzék a hazájukból elűzötteknek, mint a jelen időket legjobban megszen-
vedőknek a sorsában való felelősségüket. A népek úgy cselekedjenek, ahogy az ke­
resztényi kötelességüknek és lelkiismeretüknek megfelel. A népek ismerjék fel, hogy
a hazájukból elűzött németek sorsa világméretű probléma, melynek megoldása erköl­
csi felelősséget és hatalmas teljesítményre való elkötelezettséget kíván meg. Fel­
hívjuk a népeket és a jóakaratú embereket, vállaljanak részt a munkában, hogy mind­
annyian megtaláljuk a bűnből, szerencsétlenségből, szenvedésből, szegénységből és
nyomorúságból a jobb j ö v ő felé vezető utat."

A gazdasági beilleszkedés első lépcsőjét a megszálló hatóságok által 1948. július­

ában bevezetett pénzreform jelentette. A német hatóságok a háború befejezése óta
szerették volna ezt adóreformmal összekötni, ezzel pedig a teherviselés kigyenlítését
megoldani. A háborús nyerészkedők, a veszteségnélküli személyek teherviselését kí­
vánták a háborús események során veszteséget szenvedettekkel, így a menekültekkel
szemben is igazságosan megosztani. A megszálló hatóságok azonban úgy döntöttek,
hogy a teherviselés kiegyenlítése teljes egészében német ügy legyen. A német hatósá­
gok azonban e nehéz feladat megvalósítását a majdan megalakuló központi kormány­
zásra bízták. A pénzreform ettől függetlenül is rendkívüli hatásúvá vált. Felszámolta a
feketepiacot, megteremtette a munka értékét és értelmét, a megélhetési biztonságot.
A központi kormányzás létrejöttéig, illetőleg a teherviselés kiegyenlítésének szabá­
lyozásáig, a német hatóságok egy Gyorssegély Program létrehozásában állapodtak
meg. A z erről szóló úgynevezett Gyorssegély Törvény (Soforthilfegesetz) 1949.
augusztus 18-án lépett hatályba, amely feladatának a szükségelhárítást (Notstand­
27
beseitigung) és a beilleszkedés elősegítését tekintette.
 A Gyorssegély Törvény a következő célokra nyújtott támogatást: Eltartási se­
gélyt a keresőképtelenek számára; segítséget az egzisztencia felépítésére az iparba
történő beilleszkedéshez, a szabadfoglalkozáshoz, a mezőgazdasághoz, a háztar­
táshoz és a tanuláshoz. Ide tartozott még a közsegély is. A z 1952 augusztus 31-ig
terjedő kiadások 5,1 milliárd DM-et tettek k i .
A teherkiegyenlítési törvény (Das Gesetz über den Lastenausgleich L A G ) több
mint három évi előkészítés után 1952. augusztus 14-én jelent meg, és szeptember l-jén
28

lépett hatályba. Alapgondolata a Gyorssegély Törvény továbbfejlesztése volt. A

kényszerhelyzetek megszüntetése és a beilleszkedés elősegítése mellett a törvény to­
vábbi feladatát a gazdasági károkért való kárpótlás képezte. Feltételezte ugyanakkor
a károk megállapíthatóságát. A teherkiegyenlítés finanszírozásáról egy különleges, a
szövetségi á l l a m költségvetésétől függetlenül működő „Kiegyenlítési Alapot"
(Ausgleichsfonds) hoztak létre. A z alapot egyharmad részben a szövetségi állam-, két­
harmad részben a tartományi kormányok hozzájárulásából finanszírozták. A végre­
hajtás alapelve az volt, hogy az N S Z K területén a feladatot egységesen, egységes irá­
nyítás mellett hajtsák végre, illetve, hogy a feladatok közül sokat a tartományok és az
egyes települések oldjanak meg. Utóbbiak köre a szociális és a gazdasági támogatás­
ra terjedt k i . A Kiegyenlítési Törvény az igazgatási feladatok irányításával a Bad-
Homborgi Kiegyenlítési Hivatal elnökét bízta meg. Feladatát képezte az alap mun­
kájának az irányítása, a végrehajtáshoz szükséges rendeletek meghozatala, és a felü­
gyelet ellátása. Munkáját egy tanácsadó testület segítette, amelynek tagjai a kárval­
lottak képviselői, a szociális és társadalmi szövetségek képviselői, és egyéb szak­
értők voltak. Fontos döntéseihez, így különösen az éves gazdasági és pénzügyi terv
elkészítéséhez az ellenőrző bizottságnak is h o z z á kellett járulnia. Az ellenőrző bizott­
ság tagjai a szövetségi és a tartományi parlament tagjaiból kerültek ki. Országos szin­
ten a kiegyenlítést a tartományi minisztériumok képviselőiből kialakított tartomá­
nyi kiegyenlítési hivatalok, illetve a városi és a járási képviseletek valósították
meg. Az igazgatás egy részét a szülőföldi véleményezésére feljogosított informá­
ciós helyek és olyan információs helyek végezték, amelyek adatot szolgáltattak az
elvett birtokok értékéről.
A z egyes kérvények eldöntésére alapvetően a helyi kiegyenlítési hivatalok voltak jo­
gosultak. Határozatuk ellen a kárvallottak és a kiegyenlítési alap képviselői a panasz­
bizottságokhoz fordulhattak. A további fellebbezésre a tartományi közigazgatási bíró­
ságnál (Verwaltungsgericht), felülvizsgálatra pedig a Szövetségi Közigazgatási Bíróság­
nál kerülhetett sor (Bundesverwaltungsgericht). A Kiegyenlítési Törvényben három
vele összefüggő adónemet is kialakítottak, így a törvény megvalósításában a pénz­
ügyi igazgatási szervek is részt vettek. A törvényhozó a Kiegyenlítési Alap számára
az alábbi forrásokat biztosította:
- Kiegyenlítési kötelezettség
- A hivatalos költségvetés hozzájárulása
 - A Kiegyenlítési Alapnak adott külön-pénzek
- Visszaáramló kölcsönök
- Hiteleszközök
A kiegyenlítéshez szükséges anyagi eszközöket elsősorban a kiegyenlítési kötelezett­
ségből, a háborúban és az azt követően átmentett vagyonok megterheléséből nyerték.
További eszközöket jelentettek a pénzreform során keletkezett nyereségek lefölözé­
sei. A kiegyenlítési alap bevételeinek százalékos megoszlása az 1981 december 31-es
állapot szerint a következő volt: Vagyondézsma 35,3%; jelzálognyereség 7,3%;
kamatnyereség 1,5%; v a g y o n a d ó 19,2%; tartási segélyek 13,9%; különböző költ­
ségvetési segélyek 1,2%; térítések 11,6%; kamatok 9,2%; e g y é b bevételek 0,8%.
A Kiegyenlítési Törvény és más, a háború után hozott törvények olyan kiegyenlí­
tést terveztek, amelyek a szükségállapotok megszüntetése, illetve a beilleszkedési
célok szolgálata mellett az elszenvedett vagyonkárok enyhítésére is alkalmasak.
Utóbbiak feltételezték a károk nagyságának a megállapítását. A z egységes elbírálás
érdekében a kármegállapítási törvény kimondta, hogy az elveszett, vagy kárt szenve­
dett birtok értékét a korabeli adóalap szerint kell meghatározni. Az értéksemleges
eljárással azt is igyekeztek megállapítani, hogy milyen eszközök szükségesek a kár­
talanítás megvalósítására. A kiegyenlítési munkának éppen a kármegállapítási része
volt a legnehezebb. Több millió ügyben, többnyire hiányos adatok alapján kellett
megállapítani a kár értékét. Első lépésként a Kármegállapítási Törvény fő kárként az
elűzöttek kárait, a háborús károkat, majd a viszonylag kicsi helyi károkat rendelte
megállapítani. A z elűzöttek kárainak megállapításához szükséges dokumentumok
nagyon hiányosan álltak rendelkezésre. A kármegállapítás így nagyon hosszú időt
vett igénybe, 198l-re azonban nagyrészt már befejeződött. A kártérítési kérelmeket
1970 végéig lehetett benyújtani. Azt követően csak az új jogi esemény bekövetkeztét
követő három éven belül. 1981 végére 7 373 092 kérvényt nyújtottak be. Ennek 75,%-át
jogosnak találták, 23,7%-át elutasították. A hiányzó 1%-ról nem született döntés.
A kártérítést szociális fokozatok alapján degresszíve állapították meg. Összege a
növekvő kárösszegnél abszolút értelemben ugyan emelkedett, százalékos aránya
azonban csökkent. A később többször megemelt alapösszeg 5000 R M volt, amihez
100%-os kártérítés járult. A bejelentett károk zöme ebbe a kategóriába esett. Maga­
sabb kárértéknél az arányok a következőképpen alakultak:

10000 RM-nál 80%

50000 RM-nál 40%
100000 RM-nál 25%

1-5 millió R M közötti összegnél a százalékos arány 11,4-ről 8,l-re csökkent. A z

alapösszeg sok esetben a 10%-os Gyökértelenségi Hozzájárulással emelkedett, amit
az elűzöttek és a szovjet zónából menekültek, valamint a hasonló státusban lévők
kaptak. A Kiegyenlítési Alapból 1981. december 31-ig a károsultak különböző cso­
portjainak 98,9 milliárd D M - t fizettek k i . A z elüzötteknek 67,9%-ot, a háborús ká­
rosultaknak 15,9%-ot, a takarékbetéteseknek 8,9%-ot, a szovjet zónából menekül­
teknek 6,8%-ot, egyebeknek 0,6%-ot. A kifizetés jogcímei szerint, az adósságszol­
gálatot is ideértve 118,9 milliárd DM-át.
A fontosabb tételek: Járadékokra 37,4%-ot, „főkárokra" 21,6%-ot, háztartási
berendezések káraira 9,1 %-ot, takarékbetéti kárra 4,7%-ot, mezőgazdasági beillesz­
kedésre 2,1%-ot, ipari beilleszkedésre pedig 2,3%-ot,
A kártalanítási kérdések mellett kulcsfontosságú szerepe volt a lakáskérdés megol­
dásának. 1945-ben a nyugati megszállási övezetben lévő 12,5 millió lakásból 2,7 mil­
lió teljesen megsemmisült. További 3 millió háborús károkat szenvedett, emiatt csak
szükséglakásnak volt használható. A lakosság 45,5%-a táborokban, barakkokban, tö­
megszállásokon, vagy albérlőként mások lakásában elhelyezve élt. A kiűzőitek és a
szovjet zónából érkezettek a helyzetet m é g tovább rontották, így 1950-ben minimá­
lisan 5 millió lakás hiányát állapították meg. Ilyen helyzetben a megalakult NSZK
kormánya m é g 1949. szeptember 20-án, többek között, azt is kijelentette, hogy a
lakáskérdés megoldását az elűzöttek beilleszkedése feltételének tekinti. A feladat
megoldására létrehozták a Lakásépítések Minisztériumát. (Ministerium für den Woh­
nungsbau) A z 1950-ben és 1956-ban létrehozott lakásépítési törvények is kiemelten
kezelték az elűzöttek lakásépítésének támogatását. A megfelelő anyagi háttér bizto­
sítására kedvező kamatú hiteleket biztosítottak, melyeket alkalmanként a munkaadók,
illetőleg a hatóságok bocsátották rendelkezésre. Az átmeneti időben azonban a lakás­
építések támogatása nem volt lehetséges. Változást e téren is a pénzügyi reform
hozott. 1949 és 1981 között 16,8 millió lakást építettek fel, melyek nagysága és értéke
a későbbiekben egyre jobban növekedett. A tartományok és a települések az állami
gondoskodáson felül több millió D M értékű támogatást biztosítottak kölcsönök, adó­
kedvezmények, az építési költségek csökkentésére vonatkozó prémiumok formájá­
ban. Kezdetben a hangsúly a bérlakások építésén volt. A segítséget a bérlőknek elein­
te központi keretből biztosították.
A Kiegyenlítési Törvény életbeléptével a programot Lakásépítési Segítség néven
folytatták. A z e címen adott segítség évről évre csökkent, majd 1960-ban meg is
szűnt. A leghatásosabb eszköznek-a kigyenlítési törvény keretein b e l ü l - a z Építési
Kölcsön bizonyult. A kölcsönöket a kárvallottaknak egyéni kérelmeikre bérlakás épí­
tésére adták, így a pályázó könnyebben kaphatott kölcsönt, és hosszabb időn át bér­
fizetési kedvezményt élvezhetett. A kölcsön mindenekelőtt a saját, illetve a család
lakásának a biztosításához járult hozzá. A kölcsön kamatmentes volt. Évi 2%-al,
később 4%-al lehetett törleszteni. E célra 1981. végéig több mint 7 milliárd DM-et
fizettek k i . A kölcsönök kerek 80%-át hivatalosan támogatott lakásépítésekre hasz­
nálták fel. A támogatott 1,7 millió lakás 52%-a családi ház, illetve saját lakás volt, a
többi pedig bérlakás. A Teherkiegyenlítési Alap ugyanazon időpontig több mint 13 m i l ­
liárd D M támogatást adott a lakásépítésekhez. A z általa támogatott lakások száma
azonban nem mutatható k i . A számuk becslések alapján több mint 2,5 millió lehet.
A z új lakásoknak a 67%-át az elűzöttek, 29%-át a háborús kárt szenvedettek, 4%-át
a szovjet zónából menekültek építették.
A központi lakásépítési támogatás mellett léteztek külön programok is. Ezek a há­
borús kárt szenvedettekre, a menekültek táborainak a kiürítésére, stb-re vonatkoztak.
A számos, m é g létező tábor feloszlatásához további lakásprogramokra volt szükség.
Egy 1955-ös felmérés szerint 390 ezer személy, elsősorban elűzött, élt még mintegy
háromezer táborban. Az első láger-kiürítési építési programok 1953-ban indultak, a
többit 1958-ig számolták fel. Mintegy 40 ezer lakás felépítésének finanszírozásához az
állami költségvetés több mint 73 millió DM-et, a Kiegyenlítési Alap pedig több mint
130 millió DM-et biztosított. Ezáltal mintegy 140 ezer lágerlakó jutott lakáshoz.
A z úgynevezett régi elűzöttek táborainak tartományok 220 millió D M , a Kiegyen­
lítési Alap 70 millió D M kölcsönt biztosított. A z utolsó lágert is sikerült így 1971-ben
kiüríteni.
 II. Beilleszkedés Báden-Württembergben

A Németország nyugati megszállási zónáiba különféle m ó d o n érkezett, de egy­

ségesen menekülteknek nevezett jövevényeknek, elsősorban a korábban népi német­
nek nevezetteknek egységes elvek alapján történt letelepítéséből és ügyeiknek hason­
ló m ó d o n történt intézéséből egyenesen következik, hogy a legtöbb esetben szárma­
zási helyük szerinti csoportosításban levéltári források sem maradtak fenn. Az egy­
kori magyarországi németek beilleszkedésének történetét így túlnyomó részt a témá­
ra vonatkozó általános, illetőleg az egyes személyek ügyeit tartalmazó iratokban ke­
reshetjük. A legalapvetőbb kérdéseket 1949-ig a tartományi tanácsokban és a tarto­
mányok minisztertanácsában, majd a szövetségi tanácsban és a szövetségi miniszter­
tanácsban intézték. A végrehajtás az egyes szövetségi és tartományi minisztériumok­
ra, kormányhivatalokra, belügyminisztériumokra, kultusz-, pénzügyi-, gazdasági-,
mezőgazdasági-, közellátási-, munkaügyi-, szociális és egészségügyi-, és nem utolsó
sorban a kiutasítottak, menekültek és háborús kárt szenvedettek minisztériumára ma­
radt. A z egyes emberekhez egyre közelebb kerültek a kerületek, illetőleg a községek
és városok. Ezek testületei és hivatali szervei egyaránt foglalkoztak e kérdéssel, előb­
biek mégis inkább elvi-, utóbbiak pedig egyedi ügyekben, hatáskörük és illetékessé­
gük keretei között hoztak döntéseket. Külön meg kell említeni a menekültek beil­
leszkedésével foglalkozó speciális szervezetek: Gyorssegély, Teherkiegyenlítés, vala­
mint az egyesületek: Karitász egyesület, Evangélikus Segélyszervezet, Német Vörös­
kereszt, Jóléti Egyesületek Ligája stb. tevékenységét.
A beilleszkedést elősegítő állami és társadalmi szervek, intézmények, egyesületek
iratait a megfelelő szintű állami és városi levéltárak őrzik. Az iratokba történő bete­
kintést általában nem, csak a személyiségi jogok védelme érdekében korlátozzák.
A Magyarországról származottakra vonatkozó, a származási helyre is utaló iratok
csak kivételként, és csak a korai évekre vonatkozóan fordulnak elő. A beilleszkedés
kérdését többnyire ezek is érintőlegesen tárgyalják. Magyar ügyként kezelték, és tar­
tották nyilván az 1956-os menekültek befogadásának kérdését, így róluk részletes
adatokkal szolgál valamennyi levéltár.
Kifejezetten a Magyarországról elszármazottak ügyeit tartalmazza Baden-Würt­
tembergben a stuttgarti Állami Főlevéltárban a Belügyminisztérium országos rendőr­
főkapitányságának iratai közül az 1956-os menekültekkel, és a magyarországi néme­
tek 1946-1966 közötti áttelepítésével, a háború alatt Németországba menekült ma­
gyar állampolgárok repatriálásával foglalkozó, württemberg-bádeni kormánybiztos
iratai közül a Magyarországra történő visszavándorlást tárgyaló iratcsomó.
A ludwigsburgi állami levéltárban a Malmsheimbe küldött menekülttranszportok
névjegyzékei, a karlsruhei Badeni Főlevéltárban az 1956-os menekültek befoga­
dásáról és gondozásáról, a heilbroni városi levéltárban a magyar menekültekről, a
schiesheimi városi levéltárban a Magyarországról kiutasítottakról, a sinsheimi városi
levéltárban személyi kartotékok, a schwäbisch-halli kerületi levéltárban a magyar
menekültek gondozásáról, a Karitasz egyesület tevékenységéről és a repatriálásról
vannak adatok.
A vaihingeni városi levéltárban a menekültek befogadásával foglalkozó iratok
találhatóak, többek között névjegyzékek a Magyarországról származó újpolgárok-
29

ról (Neubürger).

A menekültek befogadásának elvei

A kerületek küldötteinek 67. ülésén 1948 júliusában tárgyalt, a Németország gazda­

sági egyesítését elhatározó potsdami megállapodás megvalósítását célzó javaslat beve­
zetőjéből kitűnik, hogy az 1945 novemberében ugyancsak Potsdamban elfogadott kiu-
tasítási terv alapelve - a német kiüzöttek Németországban történő asszimilációja - meg­
valósíthatatlan.
1945-ben a három nyugati zónában m é g csak 3,85 millió külföldi német befoga­
dásával számoltak. A valóságban a három nyugati z ó n á b a 6,5 millió kiűzött német
érkezett. Ezen kívül Németország három nyugati zónájában élt m é g 900 ezer
külföldi is, akik kényszerből jöttek ide, és csak egy kis részük akart továbbra is itt
élni. Az 1948-as németországi állapot egy elégtelen, és veszélyekkel teli részmeg­
oldás, vélték a kerületek küldöttei. Ennek ellenére az előterjesztés az emberi méltó­
ságnak megfelelő egzisztencia megteremtésének a szükségszerűségével számolt,
amit a többi európai államok segítsége nélkül azonban lehetetlen megvalósítani.
Európa újjáépítésének kérdését a német újjáépítés függvényeként fogták fel.
A kiutasításra kijelölt területeken szerintük még 750 ezer német élt. Remélték, hogy
ezek lakhelyükön maradnak, mert Németországba történő befogadásukra és ellátásuk­
ra nincs lehetőség. Kérést fogalmaztak meg a szövetséges hatalmaknak címzetten arra
vonatkozóan, hogy a kisebbségi jogokat részükre a kiutasító országban garantálják.
Nem érintette ez a kérés a szovjet zónából és más államokból érkezett politikai mene­
kültek kérdését. Azok befogadását kötelességszerűen teljesíteni szándékoztak.
A magyarországi kiutasított németek többségét befogadó Württemberg-Báden
menekültügyi helyzetét 1945 őszén a kérdéssel foglalkozó szakemberek tapasztala­
tai alapján, meglehetősen tragikusnak írták le, melynek megoldása sürgős intézke­
déseket igényelt.
A légitámadások miatt evakuáltak korábbi lakóhelyükre igyekeztek vissza. Elvileg
arra törekedtek a hatóságok, hogy a m á s területekről Württembergbe evakuáltak visz-
szajuthassanak korábbi lakóhelyükre. A k i k nem juthattak vissza, például a Rajna­
vidék városainak lakossága, azoknak visszaáramlása egy korábbi lakóhelyükre
történt. Württemberg községeiben így az általuk elfoglalt lakóhelyiségek, különösen
az egyágyas szobák, felszabadultak. Becslések szerint a Rajna-vidékről Württem-
bergbe evakuáltaknak mintegy fele már eltávozott.
A helyzetleírás idején, 1945. szeptember 3-án, még nem ismerték pontosan a
Württembergbe elhelyezni szándékolt menekültek számát. Elsősorban arról rendel­
keztek hírekkel, hogy szudéta-németek, és Ausztriából kiűzött birodalmi németek
fognak majd érkezni. Velük egyidőben jön egy menekültáradat is a korábbi német,
most lengyel területekről és a szovjet megszállási zónából. M i v e l a szovjet zónahatár,
ellentétben a többi zónáéval zárt volt, ezért nagy és ellenőrizhetetlen tömegek úgy
szivárogtak át a határon. Stuttgartban avval számoltak, hogy Württembergben mint­
egy egymillió menekültet kell befogadni. A z evakuáltak Württembergből történő el­
távozása megteremti a menekültek elhelyezésének lehetőségét, amit azonban a felve­
v ő terület kerületeivel egyetértve, a szálláshelyek felmérésével kell elvégezni, tartal­
mazza a javaslat. Mindez a württembergi belügyi hatóságokat nagy feladat elé állí­
tották, amelyet a következő szempontok szerint kívántak megoldani: a.l A menekül­
tek összegyűjtése a tartomány határán és szabályozott irányításuk a felvevő terüle­
tekre, b.l A menekültek áramlásának eltérítése, elsősorban Stuttgarttól, ahol egyálta­
lán nincs elhelyezési és élelmezési lehetőség, cl A kerületek és a polgármesterek egy­
értelmű gyakorlatát-az evakuáltaknak az ő területükről, településükről történő eltávo­
lítása, a menekülteknek viszont be nem fogadása-meg kell változtatni. Elfogad­
hatatlan álláspontnak tartották ugyanis, hogy a légi-háborúval nem találkozott és élel­
miszerrel is rendelkező községek beköltözési tilalmat bocsátanak k i . A menekültek
elhelyezését hasonló módon kívánták megoldani, mint ahogy azt a háború alatt az
evakuáltak esetében is tették, d.l A rendelkezésre álló területeken minden menekült
egyforma elhelyezésre jogosult. Elsősorban azonban a Württembergből származó,
vagy oda egyéb kapcsolatokkal rendelkező menekülteket helyezik el, az előzetes
elképzelés szerint.
A menekültek elhelyezését két fázisban kívánták megoldani: 1./ A tél idejére történő
elhelyezés a felvevőterületeken, 2.1 Tervszerű telepítés tavasszal, a munkale­
hetőségeknek megfelelően, melynek során figyelembe vennék a származási helyeket és
a felekezeti viszonyokat. Tudomásul kell venni-jelenti ki a városi közigazgatás szak­
emberének (Dr. Arnulf Klett) a problémát összefoglaló, a tartományi belügyi köz­
igazgatási szervnek címzett írása-hogy a menekültek a számukra helyet adó családoknál
tartósan ott fognak maradni.
A tartományi belügyminiszter a kerületeknek, és a kerületi központokkal nem
rendelkező városok főpolgármestereinek (Stuttgart, Heilbronn, Ulm) címzett korira-
32

tában sok mindenben értékesítette Württemberg város közigazgatási szakemberei­

nek véleményét.
Württemberg-Badenben amerikai katonai parancsnokságától szerzett értesülésre
hivatkozva adott tájékoztatást 1945. október 23-án arról, hogy Észak-Württembergben és
Észak-Bádenben az elkövetkező öt hónapban 500000 német menekültet kell befogadni.
 Észak-Württembergre ebből 300000 fő esik. A tartományi kormány az evakuál­
tak által elhagyott helyekre szándékozott őket elhelyezni úgy, hogy a rendelkezésre
álló lágerek, barakkok, laktanyák, kastélyok és hasonló lehetőségek mellett a magán­
lakásokat is igénybe veszi. A belügyminiszter azonnali vizsgálatot rendelt el a közös­
ségi elhelyezés lehetőségeinek a felderítésére. Rögtön meg is állapítja, hogy utóbbiak
az igényeket távolról sem elégítik k i , ezért a magánlakások nagy részét is igénybe kell
venni. A menekültek elhelyezését a helyben lakó népesség arányában határozta meg.
A z 1939-es népszámlálás adataihoz viszonyítottan minimálisan 150-1000 főben
jelölte meg azon menekültek számát, akiket az elkövetkező öt hónap alatt egy-egy
településnek be kell fogadnia.
A belügyminiszter már most felhívta a figyelmet arra, hogy a munkaképes mene­
kültek munkára vezénylésére, különösen az építőipari- és mezőgazdasági munkára,
a munkaügyi hivatallal kell együttműködni. Különösen nehéz feladat várt az egész­
ségügyi hivatalokra, mert a menekültek egészségi állapotát meg kellett vizsgálniuk és
mielőtt szálláshelyüket elfoglalták volna, a féregtelenítést is végre kellett hajtaniuk.
A z érkező menekültek elhelyezésének végrehajtásában felhívta a miniszter a kerüle­
tek figyelmét az egészségügyi-, a munkaügyi hivatalokkal, a polgármesterekkel, és a
szociális gondozást végző egyesületekkel történő együttműködésre.

A fogadtatás

A tartományi gyűlés menekültgondozási bizottsága 1945. december 11-én hozta

létre a menekültügyek vitelére Bajorországban, Hessenben és Württemberg-Baden­
ben a belügyminisztériumok keretei között működő kormánybiztosi intézményt. A
kinevezett tartományi kormánybiztos viszont felhatalmazásával élve Észak-Würt­
temberg és Észak-Báden kerületeiben m ű k ö d ő menekültügyi biztosok kinevezése
iránt intézkedett. A biztosok, akik a kerületi-, illetve a városi közigazgatásba épül­
tek be, tulajdonképpen kettős irányítás alatt dolgoztak. Illetékességi területükön
irányították a kormánybiztos által meghatározott keretek között az érkező szerelvé­
nyek fogadtatását, a menekülteknek lágerekben történő ideiglenes elhelyezését, ille­
tőleg a felvevő helyekre történő indítását, és mindehhez megszerezték a kerületek és
a városok erkölcsi és anyagi támogatását.
A kiűzőitek fogadására lágerhálózatot hoztak létre. Alapvetően kétféle láger mű­
ködött: UNRA-láger, az idegen állampolgárok elhelyezésére, és menekült-láger a
kiűzőitek ideiglenes fogadtatására. Utóbbiak többfélék voltak. Fenntartóik szerint
államiak és önkormányzatiak. Jellegük szerint átmenő-lágerek, lakó-lágerek, középü­
letekbe elhelyezett ideiglenes lágerek. A z osztályozást rugalmasan kellett kezelni,
mert a lágerek időközben fenntartót és jelleget is cserélhettek. Stuttgart város például
négy U N R A - l á g e r t 1945 novemberében a kiűzöttek elhelyezésére átvett. A Zuffen-
hausenban és a Bergkaserne-ben jugoszláviai, Möhringenben romániai, Waldheim
Sillenbuchban pedig 210 magyar menekült lakott romániaiak társaságában, akikről a
későbbiekben m é g szó esik. A z átmenő- és ideiglenes lágerek nagyrésze idővel lakó­
lágerekké alakult át, ahol a kiüzöttek évekig éltek.
A menekült-lágerek 1946. augusztus 5-én Württemberg-Badenban a következők
34 . . . . .

voltak: Aalen, Backnang, Bietigheim, Esslingen, Gerlachsheim, Göppingen, Heidel­

berg, Heidenheim, Hockenheim, Malmsheim, Karlsruhe, Kirchsheim/Teck, Neckar­
zimmer, Schwebischi-Gmünd, U l m , Unterjettingen és Waiblingen. Egy-egy telepü­
lésen néha kettő-három láger is volt.
UNRA-lágerek Backnangban, Bad Mergentheimban, Bissingenben, Böblingenben,
Ditzingenben, Dornstadtban, El Iwangenben, Esslingenben, Ettlingenben, Feislingen-
ben, Gerlingenben, Heidelbergben, Heidenheimben, Heilbronnban, Herrenbergben,
Karlsruheban, Kirchheim Teckben, Komtalban, Leonbergben, Ludwigsburgban, Mann­
heimben, Münchingenben, Neuffenben, Nürtingenben, Oberbeihingenben, Pforzheim­
ben, Renningenben, Schorndorfban, Schwäbisch Hallban, Sindelfingenben, Stutt­
gartban, Ulmban, Unterleinningenben, Waiblingenben, Wasseralfingenben, Weinsberg­
ben, Weilheim/Teckben, Wolfsschlugenben voltak.
A Malmsheimben (Leonberg kerület) működött, túlnyomórészt Magyarországról
érkezett szállítmányokat befogadó lágert a korábbi légi-támaszponton hozták létre. Az
amerikai katonai hatóság a létesítmény alkalmassá tétele érdekében többféle észrevé­
telt tett. Végül is csak ezer fő befogadására találták alkalmasnak.
A szervezési terv szerint a menekültügy helyi legfelsőbb irányítását a Leonbergi
kerület közigazgatási vezetője látta el, akinek a felügyelete alatt működött a menekült­
ügyi biztos. Vele mellérendeltségi viszonyban a kerületi gondnokság és a kerületi gaz­
dasági hivatal. Mindhármuk alárendeltségében végezte tevékenységét a menekült­
láger, amely egészségügyi, igazgatási, gazdasági, őrzési és gondozási feladatokat
ellátó egységekre tagolódott.
A kerületi-, illetve városi biztosok jelentései alapján a kormánybiztos összeállította
az 1945 október és 1946. október 31 között Württemberg-Bádenba érkezett transz­
portokjegyzékét. A jegyzékből kitűnik, hogy az első kilenc transzport 1945 októberé­
ben Ausztriából jött. Novemberben és decemberben nem volt szállítás.
1946. január közepén először csehszlovákiai szállítmányok érkeztek, de csakhamar
követték őket a magyarországi szerelvények, melyek sora júniusban véget ért. Ezt
követően csak augusztusban jött egy újabb szerelvény.
A Magyarországról érkezett transzportok adatait a következők szerint jegyezték fel: