Az állítmány és az alany

Állítmány fajtái:
- Igei állítmány:
- Névszói állítmány:
- Névszói-igei állítmány:

A névszói állítmány a magyar nyelvben azonosító vagy minősítő szerepet tölt be,
kifejezhetjük főnévvel vagy melléknévvel.
Alany fajtái:
Az alany általában főnévi természetű szó.
 Határozott:
 Határozatlan:
 Általános:
A határozott alany általános kifejezőeszköze a főnév. A határozott alanyt az egyes ill. többes
szám l. és 2. személyben az állítmány igei személyragja fejezi ki. Ha hiányzik a mondatból a
3. személyű határozott alany, akkor hiányos szerkezetű lesz a mondat. A határozatlan alanyt
határozott névmással vagy többes szám 3. személyű igealakkal fejezzük ki. Az általános
alanyt általános jelentésű főnévvel, általános névmással és az ige egyes szám 2. ill. többes
szám 1., 2., 3. személyű alakjával.
Alkotunk alanytalan mondatokat is pl.: Pirkad. Hajnalodik. Havazik.

Tárgy fajtái:
 Iránytárgy: valakire, valamire irányul a cselekmény. Pl.: könyvet olvas.
 Eredménytárgy: eredménye van a cselekedetnek. Pl.: könyvet ír.
 13. TÉTEL

Az alárendelő összetett mondatok (főmondat és mellékmondat grammatikai

viszonyai)

Az összetett mondatok tagmondatai között lehet szerves és szervetlen kapcsolat. Két

tagolatlan tagmondat vagy egy tagolatlan és egy tagolt szerkezetű tagmondat között mindig
szervetlen a kapcsolat. Két tagolt mondatot szerves viszony fűz egymáshoz: alárendelő vagy
mellérendelő kapcsolat.
Az alárendelő összetett mondatok
Az alárendelő összetett mondatok tagmondatai nem egyenrangúak, a mellékmondat a
főmondat valamelyik mondatrészét fejti ki. A főmondatban a mutató névmással kifejezett
utalószó mondatrészi szerepe jelzi, hogy milyen típusú a mellékmondat. Így
megkülönböztetünk alanyi, állítmányi,tárgyi, határozói és jelzős mellékmondatokat.
Típusai:
 Alanyi:
 Állítmányi:
 Tárgyi:
 Határozói:
 Jelzői:
A főmondatot és a mellékmondatot a mellékmondat élén álló hogy, mint, mert kötőszó vagy
vonatkozó névmás (aki, ami, ahol stb…) fűzik össze. De alkotunk utalószó nélküli és kötőszó
nélküli alárendelő összetett mondatokat is.
Szerkezetének ábrázolása: Amilyen az élete, olyan a beszéde.

Az alárendelő összetett mondatok között vannak olyan mondatok, amelyek mellékmondatai

nemcsak a főmondat valamely mondatrészét fejtik ki, hanem még valamilyen sajátos
jelentéstartalmat: hasonlítást, feltételességet, következményt és megengedést is kifejeznek.

A sajátos jelentéstartalmú mellékmondatok fajtái:

 Hasonlító: mint, akár.
 Feltételes: ha.
 Következményes: hogy, úgyhogy.
Megengedő: habár, noha.
 16. TÉTEL

A retorika mint a meggyőzés művelete a gondolatközlésben

A retorikát magyarul szónoklattannak vagy ékesszólásnak szokás nevezni.

Hagyományosan a szónoki beszéden egy szónok által ünnepi körülmények között, nagy
nyilvánosság előtt mondott beszédet értenek. A retorika minden olyan szóbeli nyilatkozás,
amely a nyilvánosság előtt tartott beszéd.
A kommunikáció célja:
A szónoklatban is fontos szerepük van a kommunikációs funkcióknak. A nyilvános beszéd
egyik fő célja a meggyőzés. A felhívás jellemző rá. Az ünnepi beszédeknek az
érzelemkifejezés a céljuk, de vannak olyan nyilvános beszédek is, melyeknek az
ismeretközlés a céljuk. A beszéd elején kapcsolatteremtő, közben kapcsolattartó és a végén
záró funkciója van. Kiemelt figyelmet kap a kommunikációban az esztétikai szerep.
A kommunikáció formája:
A nyilvánosság előtti beszéd általában közvetlen, egyirányú kommunikációs forma. A mai
felfogás szerint ebbe a témakörbe tartozik a vita is, amely azonban kétirányú kommunikáció.
A kommunikáció tényezői:
Fontos, hogy a beszélő tekintettel legyen a hallgatóság összetételére, a szöveg témájára.
Szónoki beszéd fajtái:
 Tanácsadó beszéd: a politikai beszédben a szónok valamilyen ügynek a hasznos vagy
káros voltát kívánja bizonyítani.
 Törvényszéki beszéd: a jogi beszédekben a bírák döntését kívánja befolyásolni a védő
és a vádló, vagy maga a bíró fejti ki álláspontját.
 Alkalmi beszéd: valamilyen magasztalásra méltó dolgot, eseményt vagy személyt
dicsőítenek. Ilyen beszédeket szoktak tartani különféle ünnepi alkalmakkor, pl.:
tanévnyitó.
A nyilvános beszéd műfajai közé tartozik az előadás, a kiselőadás, a felszólítás, a
hozzászólás, az értekezés, az ismertetés, és a nyilvános vita is.
A szónok tulajdonságai:
1) Tisztesség. A nyilvánosság vállalása felelősséggel jár. Csak az erkölcsileg hiteles
ember szavai lehetnek meggyőzőek.
2) Találékonyság. Két szempontból is szükség van rá. Egyrészt, hogy megtaláljuk a
beszédhez a legmegfelelőbb anyagot, a jó érveket, bizonyítékokat. Kell
alkalmazkodnunk a hallgatók ismereteihez, véleményéhez, hangulatához.
3) Szerkesztőkészség. Ahhoz szükséges, hogy a beszélő megfelelően tudja elrendezni az
összegyűjtött anyagot, logikusan tagolja és építse föl.
4) Stílusérzék. Képes legyen a témának, a hallgatóságnak és a beszédhelyzetnek
leginkább megfelelő stílust és hangnemet megtalálni.
5) Emlékezőtehetség. Segítségével rögzítjük a tényeket, a tételmondatokat, a fontosabb
érveket és példákat, a beszéd fölépítését.
6) Előadókészség. Hatásosan tudjuk megszólaltatni az előre megtervezett szöveget.
 18. TÉTEL
A képszerűség stíluseszközei: szóképek, alakzatok

A szöveget úgy alakítjuk ki, hogy a kommunikációs céloknak minél jobban megfeleljen.
Ezeknek a szövegátalakító eljárásoknak eredményeképpen születnek az alakzatok. Az
átalakítás vonatkozhat hangsorra, szóalakzatokra, mondatalakzatokra, gondolatalakzatokra.

Az alakzatok fajtái:
Ismétlés – A hangalak megkettőzése. Pl.: „Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom…”.
Nemcsak szavakat, hanem szókapcsolatokat, sőt egész mondatokat is megismételhetünk.
Refrén – A gondolatok kifejezőerejét erősíti, játékosságot kölcsönös a szövegeknek, gyakran
állandóságot érzékeltet. Pl.: „Mily édes az élet! Mily szép a világ!”
Tőismétlés (figura etimologoca) – A szavak, szószerkezetek módosított alakú ismétlése
állandóságot és változást éreztet egyszerre. Pl.: „…Kértem kérve.”
Párhuzamos szerkezet (paralelizmus) – Hasonló felépítettségű szerkezeteket állítunk egymás
mellé. PL.: „Hervadt az a rózsa, Kinek párja nincsen, Bágyadt az a madár, Kinek társa
nincsen.”
Ellentét (antithesis) – Értelmi és érzelmi nyomatékosítás kedvéért ellentétes jelentésű
szavakat, kifejezéseket, tagmondatokat, mondatokat, szövegrészeket állítunk szembe
egymással. Pl.: „Felmentem a hegyre, lenéztem a völgybe…”
Paradoxon – Látszólagos vagy álellentét, ami hatásos stíluseszközzé válhat. Pl.: „… nem lelé
Honját a hazában.”
Felsorolás – A mondandó erősítését, sokoldalú megvilágítását szolgálja. Pl.: „
„Az emberöltő kel, nő, zajg, bomol, Küzd, hömpölyög, él s éltet szűntelen. „
Részletezés – A mondanivaló aprólékos kibontása, újabb fogalmi jegyek megnevezése, mely
segíti a fogalomtisztázást. Pl.: „Tavaszodik, lágy az idő, Kihajt a fű, kövéren nő.”
Halmozás – Azonos szófajú és mondatrészi szerepű, gyakran rokon értelmű szavak,
kifejezések együttes megnevezése. Pl.: „ Sírjatok, szemeim, Hulljatok, könnyeim, Gyakran
áztassátok Elhervadt orcáim!”
Fokozás – Olyan alakzat, amelyben egy tartalmi és hangulati skála sorrendjében soroljuk fel a
rokon értelmű szavakat, kifejezéseket. Pl.: Hej, ne búsulj s ne bánkódj, Ne is siránkozzál!”
Túlzás – Az érzelmi hatás kedvéért felnagyítja vagy lekicsinyíti a jelenségeket.
Pl.: „Tenger virág nyílik tarkán körülötte.”
Irónia – A látszólagos magasztalás mögött elítélés, elmarasztalás bújik meg.
„..Gyönyörű mulatságocska lesz,..”
Gúny – A képtelenségig felnagyítja egy jelenség negatív vonásait. Pl..
„Sehallselát Dömötör buta volt, mint hat ökör.”

A képek csak a szövegkörnyezetben értelmezhetők képnek. A képi ábrázolás érzékletessége

megsokszorozza a gondolatsor erejét. A szóképeknek (trópusok) egy része névátvitellel, más
részük névcserével keletkezik.

A névátvitelre épülő szóképek fajtái:

Metafora - Két fogalmat kapcsol össze valamilyen szemléletbeli vagy szerepbeli hasonlóság
alapján. Két fajtája létezik: csonka (egytagú, csak az azonosító elemet tartalmazza), teljes (az
azonosítottat is tartalmazza). Pl.: „… felhő repedt, hosszúhajú zápor esett…”
 - 18.tétel folyt.-

Megszemélyesítés – Élettelen dolgokat élőként mutat be. Pl.: „…súg a végtelenség.”

Szinesztézia – Érzetcsere. Különféle érzéki benyomásokat kapcsol össze egy képben.
Pl. : „…lila dalra kelt egy nyakkendő.”
Szimbólum – Jelkép. Egymástól távol levő dolgokat kapcsol össze. Pl.:
„…magyar Ugar.”

A névcserére épülő szóképek:

Metonímia – Két dolog között ok-okozati, térbeli, időbeli, egyéb érintkezés van.
Pl.: „…szeméből a bánat ered.”
Szinekdoché – Együttérzés, veleérzés. Több fajtája létezik: a rész megnevezése jelöli az egész
fogalmát, a tágabb körű nemfogalom és a szűkebb körű fajfogalom felcserélődik, egyes
számú szót használunk többes számú szó helyett. Pl.: „Itthon vagyunk;pata és küllő…”

Egyéb stíluseszközök:
Hasonlat – Képszerűségével szemléltetni, érzékeltetni kíván: közös tulajdonságuk alapján
kapcsol össze, állít párhuzamba két dolgot. Pl.: Olyan fehér, mint a hó.
Körülírás – A fogalom közvetlen megnevezése helyett valamilyen jellemző jegyét emeli ki.
Pl.: „…szemem árja megindult.”
Szépítő kifejezések (eufemizmusok) - Tapintatból, szeméremből vagy illendőségből nem
mondunk ki egy szót. Pl.: eltávozott az örök vadászmezőkre=meghalt.
Ha a szóképek és az alakzatok egymásba kapcsolódnak a szövegben, akkor összetett képek
(komplex képek) keletkeznek.
 3.TÉTEL
Kommunikációs folyamat tényezői és funkciói, összefüggései a kifejezésmóddal

Kommunikációnak nevezzük azt, mikor egyik ember a másiknak valamilyen információt ad

át. Fontos tényezők a résztvevők, azaz a feladó és a címzett.
Feladó: az a személy, aki különböző jelek segítségével üzenetet küld a címzettnek. Címzett:
ezt az üzenetet elfogadja, értelmezi, ha módja van rá, akkor válaszol. A kommunikációban
részt vehet két vagy több személy is. Az üzenetet kifejező összefüggő jeleket kódnak
nevezzük. Nyelvi és nem nyelvi kódokat használunk. A nyelvi kódok írott, vagy beszélt
formában fordulnak elő. A kommunikáció akkor lesz sikeres, ha a résztvevők közös nyelvet
beszélnek. A közösnyelvűség a partnerek azonos gondolkodásmódját, nyelvi stílusát,
magatartását jelenti. Csatorna: ezen keresztül jut el az üzenet a címzetthez.
Lehet: Ez hallgató, látható, érezhető, vagy többféle is.
Közös valóság: mind a két félnek ismernie kell, hogy kommunikálni tudjanak.
Közös előzmények: megkönnyítik a kommunikációt. A felek már „fél szavakból” is értenek.
Beszédhelyzet: mindig ebben hangzik el a szöveg és a közlemény. Benne foglaltatik a
kapcsolat. Az elhangzó üzenetet akkor és ott kell értelmezni, mert más helyzetben más
jelentése lehet.
Jelek: ezek azok a tényezők, melyek a kommunikációs folyamatot megzavarják, torzítják az
üzenetet.
Kommunikáció célja: - Tájékoztató szerep: a feladó közölni akar valamit.
Főleg kijelentő mondatok.
- Kifejező szerep: a feladó az érzelmeit, hangulatát akarja közölni. Gyakran felkiáltó,
óhajtó mondatokat.
- Felhívó szerep: elsődlegesen a felszólításokat, felhívásokat tartalmazó üzenetekben
érvényesül.
- Kapcsolatteremtő: az a személy, aki megnyitja a kommunikációt.
- Kapcsolatfenntartó: beszélgetés közben megkérdezzük a partnert, figyel-e, ért-e,
amit mondunk.
- Kapcsolatzáró: az a személy, aki lezárja a beszélgetést.
- Esztétikai szerep: a közlés mellett a gyönyörködtetés is a cél.
Kommunikáció típusai:
- Egyirányú: a folyamaton belül, a hallgató nem töltheti be a beszélő szerepét. Mikor
előadást tartunk, tv-ben híreket mondanak.
- Kétirányú: akkor, ha a beszélő és a hallgató állandóan szerepet cserél. Beszélgetés,
telefonálás.
- Közvetlen: feladó és címzett egyszerre vesz részt a kommunikációban, egy helyen,
egy időben.
- Közvetett: a kommunikáció nem egy térben, vagy időben zajlik.
 4.TÉTEL
Az emberi kommunikáció nem nyelvi elemei

A kommunikáció a latin eredetű communicatio főnévből származik, hogy közzététel,

teljesítés , megadás, illetve gondolatok közlése a hallgatókkal jelentéssel azonos. A
kommunikáció tehát tájékoztatás, információk cseréje, közlése valamilyen erre szolgáló
eszköz, jelrendszer segítségével.
Kommunikáció létrejöhet emberek és gépek, gépek és gépek, emberek és emberek, illetve
különböző élőlények között.
A kommunikációs folyamatban nyelvi és nem nyelvi elemek vesznek rész. A
kommunikációs folyamat nyelvi elemei: a szavak (lexémák) , szókapcsolatok (szintagmák),
a mondatok és a szöveg. A szavak szóelemekből épülnek fel; a morfémákból, melyek
lehetnek tőmorfémák (szótő) és toldalékmorfémák (képzők, jelek, ragok). A szintagmák
összefüggő szavak kapcsolatai pl.: könyvet olvas. A szintagmák lehetnek alárendelők,
hozzárendelők és mellérendelők. A mondatok lexémákból és szintagmákból állnak. A szöveg
pedig az összefüggő mondatok láncolata.
A kommunikáció nem nyelvi elemei: a gesztusok, a mimika, a taglejtések, a
térközszabályozás, a hajviselet, az öltözködés és még sok minden más, amit a nyelvi jeleken
kívül felhasználunk a kommunikáció során.
A gesztusok a beszédet kísérő vagy helyettesítő képmozdulatok . A mimika a nonverbális
kommunikáció leggyakoribb eleme, az arcon megjelenő érzelmek kifejeződése a
kommunikáció során. A legnagyobb szerepe a szemnek, a szemöldöknek és a szájnak van. A
taglejtések a beszéd közbeni testmozgások összessége, tehát beletartozik a mimika vagy a
gesztusok is. A térközszabályozás: a beszéd közbeni távolság a kommunikáló felek között.
Ismeretlen embereknél ez körülbelül 1 méter, de ezt a távolságot sok összetevő alakíthatja; az
ismeretség vagy a kultúra függvénye is lehet. A hajviselet, az öltözködés és sok más külső jel
fontos még a számunkra, mikor valakivel beszélgetünk.
Jelek fajtái:
- term.: a természet által alkotott jelek összessége. Pl.: villámlás.
- Mest.: közmegegyezésen alapuló jelek csoportja. Pl:stoptábla
Szimbólum: jelkép, valamely gondolati tartalom érzéki jele. Pl: galamb=béke szimbóluma.
Ikon:

Index:
 1.TÉTEL
A nyelv, mint jelrendszer

Életünk során nagyon sokféle jellel találkozunk, melyek tájékoztatnak és eligazítanak minket
a világban. A jel olyan érzékelő vagyis látható, hallható, tapintható jelenség, mely önmagán
kívül mást is jelent.
A jelek eredetük szerint lehetnek természetesek vagy mesterségesek:
- Természetes jel: nem közmegegyezésen alapul pl.: villámlás
- Mesterséges jel: közmegegyezésen alapulnak pl.: közlekedési táblák
A jel a felhasználók oldaláról kétfélék lehetnek:
- minden felhasználó számára azonos jelentéssel bírnak pl.: természeti jelek
- kulturánként változik pl.: gyász színe, fejbólintás
A nyelvi jel összetevői:
Jelentés
jel ________________________ jeltárgy

Jelölő jelölt valóság

Fenyőfa karácsonyi jelkép itt nyilvánul meg
(hangsor) (jelentés)

A nyelv is jelekből épül fel. A legkisebb nyelvi jel a szóelem vagy morféma.
Morféma: a szavak olyan alkotóelemei, amelyek jelentéssel bírnak.
Morfémák fajtái:
- tőmorfémák (szótő)
- toldalékmorfémák (jelek, ragok)
Nyelvi jeleknek tekintjük a szavakat vagy idegen szóval a lexémákat. Morfémákból épülnek
fel. A morfémák és a lexémák alkotják a szintagmákat (szószerkezet). A szintagmákból
lesznek a mondatok, melyek tágabb értelemben szintén nyelvi jelek (az ún. fonémákat
/hangokat/ jelelemeknek hívjuk, mert nem bírnak jelentéssel).
A jelölő és a jelölt viszonya alapján csoportosítjuk a jeleket:
- ikon: ha a jelölő és a jelölt között valamilyen hasonlóság van pl.: fénykép, térkép
- index: olyan jele, amelyek nem hasonlítanak a jelölt dolgokra, de van közöttük valamilyen
valóságos kapcsolat pl.: ok-okozati, térbeli, időbeli, logikai kapcsolat pl.: haladási irányt jelző
táblák.
- szimbólum: a jelölő és a jelölt között nincs semmiféle kapcsolat, csupán megegyezésen vagy
hagyományon alapul pl.: nemzeti színű lobogók, matematikai jelek.
A hangok és jelek viszonya alapján csoportosíthatók:
- egy jelentésű szavak: egy hangalakhoz egy jelentés társul pl.: asztal
- több jelentésű szavak: egy hangalakhoz több jelentés társul és ezek a jelentések valamilyen
kapcsolatba hozhatók egymással pl.: formájuk, színük, rajzolatuk pl.: körte, zebra
- azonos alakú szavak: egy hangalakhoz több jelentés társul, de ezek nem kapcsolódnak össze
pl.: vár, csap
- rokon értelmű szavak: több hangalakhoz egy közel azonos jelentés társul pl.: megy , sétál
- ellentétes jelentésű szavak: két külön álló hangalak van, két külön álló jelentéssel, ami
egymás ellentéte pl.: fekete-fehér
- hangutánzó szavak: gépek, állatok, tárgyak hangját utánozza pl.: koppan, csattan
- hangulatfestő szavak: különböző érzelmeket, hangulatokat mutatnak be ezek a szavak pl.:
bandukol.
 7.TÉTEL
A magyar nyelv társadalmi és területi nyelvváltozatai

Anyanyelvünk egymástól kisebb-nagyobb mértékben eltérő nyelvváltozatokban él. Ezeknek a

nyelvváltozatoknak az összessége a nemzeti nyelv. A köznyelv területileg nem tagolt,
viszonylag egységes nyelvváltozat, amit minden magyar anyanyelvű ember ismer és ért. Az
irodalmi nyelv a köznyelv igényesebb, írásos változata. A más-más vidékeken élő emberek
nyelvhasználata eltéréseket mutat. A nyelv területi tagozódása szerint megkülönböztetjük a
nyelvjárásokat. A nyelvjárások és a köznyelv egymásra hatásának eredményeképpen jön létre
a regionális köznyelv. A regionális nyelv kialakulását társadalmi és gazdasági tényezők
befolyásolják.
A nyelv társadalmi tagolódását figyelembe véve megkülönböztetünk csoportnyelveket. A
csoportnyelvek általában szókincsükben eltérnek a köznyelvi változattól. A csoportnyelvek
közé soroljuk az egyes szakmák, mesterségek nyelvét, a szaknyelvet. Annyi szaknyelv létezik,
ahány szakma. A hobbinyelveket a különböző szabadidős tevékenységek jellemző
nyelvhasználata alkotja. A különböző életkorokban használt nyelvváltozatok a rétegnyelvek.
Ide tartozik például a gyermeknyelv, a diáknyelv, az ifjúsági nyelv, a katonanyelv stb.
A sokféle nyelvváltozat hatására minden embernek kialakul a saját, csak rá jellemző egyéni
nyelvhasználata. Egy-egy kisebb közösség is rendelkezik sajátos nyelvhasználattal, ami csak
erre a közösségre jellemző. Ezt hívjuk családi (familiáris) nyelvváltozatnak. A fiataloknak
mindig megvolt arra az igényük, hogy másoktól különbözzenek, s ezt nyelvhasználatukban is
igyekeztek megmutatni. Így alakult ki sajátos nyelvhasználatuk: az ifjúsági nyelv. Ez a
nyelvváltozat használt olyan elemeket, amelyek folyamatosan a köznyelv részévé váltak.
Ezek voltak a neologizmusok (új szóalakok), mint például: a doga. Vannak csoportok, akik
szándékosan használnak olyan nyelvváltozatokat, melyek a beavatottakon kívül más nem ért.
Ennek célja csoporthoz való tartozás kifejezése. Így alakult ki a tolvajnyelv, idegen szóval
argó. Argó szó pl.: a caplizik = ’izgul, fél’. A szleng az argó számos elemét letompítva,
szalonképesebbé téve alkalmazza. Alacsonyabb igényességű nyelvi stílusban mutatkozik meg,
de terjed a beszélt köznyelv bizalmas használatában is.
Például: ciki = ’kellemetlen’. Szókészlete gyorsan változik.
A nyelv földrajzi területenként nyelvjárásokra tagolódik. A magyar nyelvjárások és a
köznyelv között nincs akkora különbség, hogy az zavarná a kommunikációt. A magyar
nyelvjárások főleg hangtanukban különböznek; szókészletükben és mondattanukban kevésbé
térnek el a köznyelvtől. A nyelvjárási szavaknak a köznyelvi megfelelőjüktől való eltérések
alapján több változatuk létezik. Alaki tájszók, melyek csak kiejtésükben térnek el a köznyelvi
alaktól. Például: csalán~csollán. A valódi tájszók a köznyelvben levő dolgot, fogalmat a
népnyelvben más, egyedi hangsorral jelölik. Például: burgonya~pityóka.
A nyelvjárások osztályozásával sok magyar tudós foglalkozott. 1971-ben jelent
meg Imre Samu A mai magyar nyelvjárások rendszere című munkája. A magyar nyelvjárások
atlasza című könyv (Imre Samu és Deme László szerkesztésében)
18 tiszta és 10 keverék nyelvjárást különít el.
7.tétel folyt.

A nyolc legfontosabb nyelvjárás a következő:

Nyugati nyelvjárás: Legjellemzőbb alcsoportjai az őrségi, a hetési, a göcseji, a felsőőri és a
Mura vidéki. Hangtanára jellemző a zárt e használata, a nyitódó
Diftongusok (kettőshangzók), az ó, ő, é helyett (pl.: lü,ki). Rövid i, u, ü-t ejtenek sokszor
(pl.: tiz, husz). A főnévi igenév képzőjét –nyi alakban használják (pl.: sietnyi).
A dunántúli nyelvjárás: Van zárt e hangjuk. Ma ritkábban ejtik a hosszú í, ű, ú- -t röviden.
A főnévi igenév képzője itt a –nyi, -nya. Nincs kettőshangzójuk.
A déli nyelvjárás: A nyelvjárási területet a Duna két részre osztja. Somogyban a v tövű igék
lűn, hín; Duna-Tisza közén lű, híl. Az egész terület legfőbb ismertetőjele az ö-zés (pl.:szedök).
A tiszai nyelvjárás: Használja a zárt e-t. Az ő,ó,é hangok helyén záródó
Diftongusokat ejtenek (pl: jou, lőü). Erősen í-znek (pl.: felesíg). A t végű igéknek két formáját
használják (pl.: sütöttem~süttem).
A palóc nyelvjárás: Nagy területen helyezkedik el, ezért megszokták különböztetni a
nyugati, a keleti és a déli palócot. A nyugati palóc í-ző. Mindegyikre jellemző az
ajakkerekítés nélküli a ejtése. A köznyelvi á ejtése. A köznyelvi á helyett rövid a hangot
ejtenek. A nyelvjárás középső részén az ly hangot lágyított l-lel ejtik. Gyakran ü helyett i
hangot ejtenek (pl.: kilső, siket); ö helyett zárt e-t (pl.: csepp, veder). A t végű igék alakját
használják múlt időben (pl.: nyittam, süttem). A –val, -vel rag nem hasonul az előtte álló
mássalhangzóval (pl.: házval, képvel).
Az északkeleti nyelvjárás: Csak a köznyelvi e-t ismerik. Záródó diftongusai vannak (pl.:
vaut~vout). Gyakran megrövidítik az í, ú, ű hangokat (pl.: víz, út, szür). Kijelentő mód E/3.
személy általános ragozásban megjelenik az –n rag (pl.: leszen, veszen). Egyes vidékeken az
udvarias megszólításban ikes személyragot használnak (pl.: ne mennyík el!).
A mezőségi nyelvjárás: Az o helyett a-t ejtenek (pl.: bagár, malam). Az í-zés és a
Kettőshangzók nyugaton jellemzőek. Hosszú magánhangzók helyett rövidet ejtenek
(pl: házbol, mellöl). Sok archaikus (régies vonás) kifejezést használnak
(pl.: mene, jövék – elbeszélő múlt használata).
A székely és a csángó nyelvjárás: Az udvarszékiek ö-ző kiejtéssel élnek. A nyugati
székelyek az o helyett a-t ejtenek (pl.: karsó). Az a-zás a moldvai csángóknál jellemző.
Mind a székely, mind a csángó nyelvjárásban van elbeszélő múlt (pl.: mene, kére) és régmúlt
(pl.: ment vala, kért vala).
 17. TÉTEL
A beszéd felépítése, a szövegszerkesztés felépítései az anyaggyűjtéstől a megszólalásig

A szónok feladatai:
Az első lépések: a szöveg témáját kell végiggondolni, ha szükséges, címet választunk. A
témaválasztással és címadással egy időben történhet a témának megfelelő szövegtípus
kiválasztása. Gyakrabban adunk témajelölő címet, mint reklámcímet. Végigondoljuk a beszéd
kommunikációs körülményeit is, kiknek, milyen céllal, milyen helyzetben mondjuk. Az
anyaggyűjtés előtt hasznos egy elővázlatot írni.
 Anyaggyűjtés: Az elővázlat segítségével gyűjtjük össze a beszédhez szükséges
adatokat, tényeket, gondolatokat. Különféle forrásai lehetnek: mások tapasztalatai,
ismeretei; könyvek, folyóiratok, filmek, internetről. Beszédünk akkor hiteles, ha a
témával kapcsolatban saját ismereteink is vannak. Ezeket a megfigyeléseket,
kísérlettel, szmélyes kapcsolataink segítségével szerezhetjük meg.
 Elrendezés: Az elrendezéskor alakul ki a beszéd váza, ilyenkor csoportosítjuk az
összegyűjtött ismereteket, adatokat, és a beszéd nagyobb egységeihez kapcsoljuk őket.
Ekkor kell kiválasztani az anyagból a fontosabb gondolatokat, ezek lesznek a beszéd
tételmondatai. A tételmondatok köré rendezzük a kevésbé fontos dolgokat. A
tételmondatból épül fel a szöveg végleges váza. A vázlatban nem csak tételmondatok
szerepelnek, hanem fontosabb nevek, kulcsszavak is.
 Szöveg kidolgozása: a műveletek legfontosabb része a szöveg kidolgozása. Ekkor
fogalmazzuk meg a végleges mondatokat, kicsiszoljuk, színezzük a szöveget. Ehhez a
legalkalmasabb stíluseszközöket választjuk ki. Ügyelünk a nyelvhelyességre és a
helyesírásra is. Hozzá tartozik az előadásmód megtervezése is, hogy milyen nem
nyelvi eszközöket fogunk alkalmazni beszéd közben.
 Az emlékezetbe vésés és az előadás: A tapasztal előadóknak is hasznos az előadás
főbb tételeit, érveket, néhány idézetet az emlékezetükbe vésni. Az előadás szövegét
megtanulják, majd próbabeszédet tartanak, így csökkentik a lámpalázat. Előadás
közben nem szabad ragaszkodni az előre megírt mondatokhoz, szavakhoz, törekedjünk
inkább a spontánnak tűnő, természetes, szabad beszédre. Ezek után nyugodtan
vállalkozhatunk az előadásra, a nyilvános fellépésre.
Az érvelő szöveg felépítése:
 Bevezetés: általában az érzelmekre hat. Meg kell nyerni a hallgatóság
jóindulatát, a megszólításukkal, dicséretükkel. A témaválasztás indokoltását,
fontosságát, megközelítésének újszerűségét. A beszéd megértéséhez
elengedhetetlen, hogy az előadó megnevezze az előadás témáját, a fontosabb
adatokat, helyszíneket, szereplőket és az anyaggyűjtés forrásait. Megadja a
kifejtés menetét, előzetes vázlatot ad, kapcsolatot teremt a bevezetés és a
beszéd fő részei között.
 Elbeszélés: a beszéd fő gondolatának rövid ismertetése, a téma megjelölését
jelenti. Ekkor fogalmazzuk meg azt a tételt, melyet később részletezni, majd
bizonyítani fogunk. Az elbeszélés legyen rövid, tömör, világos, tárgyszerű.
Tartalmazhat egyetlen tételt vagy több tételmondatot is.
 Részletezés: A megfogalmazott tételt fejtjük ki bővebben. Meghatározzuk a
tételben szereplő fogalmakat, példákkal szemléltejük. Kitérőt is tehetünk egy
történet vagy személyes élmény elmesélésével.
 Bizonyítás: az érvelő szöveg legfontosabb része, mert ekkor kerül sor az
álláspontunk igazságának a bizonyítására, érvekkel való alátámasztására. A
bizonyítékokat egyrészt csak összegyűjtjük és alkalmazzuk, másrészt mi
magunk teremtjük, retorika segítségével a jelekből, tényekből, példákból
érveket alkotunk.
 Cáfolás: a meggyőzéshez hozzá tartozik, hogy a velünk ellentétes véleményt
vallók nézeteit megcáfoljuk.
 Befejezés: többféle feladata lehet. Kapcsolatot teremt a beszéd többi részével,
mert megismétli a fő gondolatokat, összegzi a beszédben elmondottakat, rövid
jövőre vonatkozó kitekintéssel. A hatásos befejezésben a hallgatók érzelmeire
hatunk. Ennek eszköze, egy hatásos érv, mely személyes vallomásra épül.
 19.TÉTEL

Az egyes stílusrétegek megkülönböztetésének alapján a szövegek osztályozása adja.

A kommunikáció színterek szerint megkülönböztetünk: magánéleti, közélet, hivatalos,
tudományos, publicisztikai és szépirodalmi stílusréteget.

A hivatalos stílusú szövegeket általában a különféle intézmények használják egymás között,

valamint az emberekkel való érintkezés során. A hivatalos stílusrétegbe tartozó szövegek
közé tartozik a kérvény, a pályázat, a rendelet, a jegyzőkönyv stb. Legfontosabb
kommunikációs funkciójuk a tájékoztatás, ritkábban a felhívás. Nem feltétlenül törekszenek a
világos, szemléletes mondatszerkesztésre, a közérthetőségre. Gyakran találunk bennük
terjedelmes, többszörösen összetett mondatokat, és kedvelik a sablonszerű formákat is.
Szókincsük egy része a jogi szaknyelvből származik. A hivatalosság megmutatkozik a
kötőszók és az idegen szavak használatában is. Hangnemük személytelen, ami különösen az
igehasználatban mutatkozik meg.
Nyelvhasználatukra nem mindig jellemző az igényesség, előfordulnak bennük
nyelvhelyességi, szövegszerkesztési hibák is.

A tudományos stílusrétegbe tartozó szövegek legfontosabb típusa az előadás, a felszólalás, az

ismertetés, a cikk, az értekezés, a tanulmány, a monográfia.
Elsődleges kommunikációs céljuk a tájékoztatás. Szókincsükben gyakran fordulnak elő
szakkifejezések. Szóhasználatukra az igényesség és a pontosság jellemző.
Sokszor szerepel bennük hivatkozás más személyek munkáira. Más stílusú szövegekhez
képest a tudományos szövegek tartalmazzák a legtöbb idegen szót. Mondatszerkesztésük
általában világos. Törekszenek az áttekinthető, világos szórendre. Gyakran alkalmaznak
alárendelt összetett mondatokat. Nagy hangsúlyt helyeznek a szövegkapcsolatokat jelző
utalószók, kötőszók használatára. Általában hiányoznak belőlük a képszerűség stíluseszközei
és a festői elemek. Jellemzően kijelentő mondatokkal élnek. Logikai rendre épülő lineáris
szerkezettípusúak, de kedvelik a párhuzamos vagy ellentétező szerkesztésmódot is.
20. TÉTEL

A közéleti szövegek közé soroljuk például a szónoki beszédet, az előadást, a felszólalást, a

hozzászólást. Ezeknek a szövegeknek közös sajátossága, hogy a legfontosabb kommunikációs
funkciójuk a felhívás és a meggyőző érvelés. A szónoki beszéd elsődleges célja a meggyőzés.
A felhívó, tájékoztató szerepen kívül fontos az érzelemkifejező szerepe. A szöveg egészére
jellemző a hatásosságra való törekvés, melynek érdekében különféle stíluseszközöket
használnak fel. Az érvelés alátámasztására szívesen alkalmazzák a szónokok a szóképeket és
az alakzatokat. Kedvelik a költői kérdéseket, felszólításokat, felkiáltásokat. Kihasználják a
hangzó szöveg zenei eszközeit. Szóhasználatukat az igényesség, választékosság jellemzi.
Szövegük nyelvezete világos, szemléletes; a közérthetőségre törekednek. A szöveg felépítése
áttekinthető, a szónoki beszéd egyes részei jól felismerhetők benne.

A szépirodalmi szövegek stílusa sokban eltér más stílusrétegek sajátosságaitól.

Minden műalkotás egyedi, így magán viseli alkotója stílusjegyeit. Ettől válnak
Egyedivé, sokszínűvé. Elsődleges kommunikációs céljuk az esztétikai hatáskeltés. Stílusuk
nemcsak alkotójuktól, hanem műnemüktől és műfajuktól is függ. Minden szépirodalmi műben
fontos a szavak konnotációja, vagyis a szövegkörnyezet által kapott többletjelentés. A szöveg
üzenetének megfejtésében nagyon fontos szerepe jut az olvasónak, hiszen a szöveg
megértését befolyásolják az ő élettapasztalatai, előismeretei, a világról szerzett tudása.