Niels Kaj Jerne

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Niels K. Jerne

Niels Jerne 1950-ben

Született 1911. december 23.
London
Elhunyt 1994. október 7.
(82 évesen)
Castillon-du-Gard
Állampolgársága dán
Nemzetisége dán
Foglalkozása immunológus
Iskolái Koppenhágai Egyetem
Kitüntetései Orvostudományi Nobel-díj (1984)

A Wikimédia Commons tartalmaz Niels K. Jerne témájú médiaállományokat.

Niels Kaj Jerne (London, 1911. december 23. – Castillon-du-Gard, 1994. október 7.) dán
immunológus. 1984-ben Georges J. F. Köhlerrel és César Milsteinnel megosztva elnyerte az
orvostudományi Nobel-díjat "az immunrendszer változatosságának kifejlődését és szabályozását
illető elméleteiért".
Tartalomjegyzék
• 1 Tanulmányai
• 2 Tudományos munkássága
• 2.1 Az immunrendszer szelekciós elmélete
• 2.2 Visszatérése a kutatáshoz
• 3 Kései évei
• 4 Díjai, elismerései
• 5 Személyisége
• 6 Források

Tanulmányai
Niels Jerne 1911. december 23-án született Londonban, Hans Jessen Jerne (1877-1950) gyáriparos
és feltaláló, valamint felesége, Else Marie Lindberg (1874-1956) öt gyermeke közül a
negyedikként. Szülei dánok voltak, de 1910-ben Londonba költöztek, hogy ott beindítsanak egy
celluloidgyárat. Az első világháború kitörése után a semleges Hollandiában telepedtek meg, ahol
apja Rotterdamban vásárolt egy hűtőházat és idővel meglehetős vagyont gyűjtött. Jerne később azt
mondta magáról, hogy nem annyira valamelyik nemzet, hanem az Északi-tenger polgárának érzi
magát: gyökerei Dániához kötötték, leginkább hollandul beszélt, de kulturális és politikai
eszményei angolok voltak. Egész életében brit és dán kettős állampolgár maradt.
Rotterdamban végezte a középiskolát és 1928-ban érettségizett, meglehetősen közepes
eredménnyel. Ezután az Elders & Fyffes banánkereskedő társaságnál talált ügyintézői munkát. Nem
volt konkrét elképzelése a jövőjéről, érdekelte Kierkegaard és Nietzsche filozófiája, de apja
tanácsára 1931-ben a leideni egyetem kémia szakára iratkozott be. Két év után kibukott az
egyetemről.
1934-ben apja nyomására újabb próbát tett a diploma megszerzésére: ezúttal a Koppenhágai
Egyetem orvosi szakán. Nem sokkal Dániába érkezése után találkozott Ilse Wahl (1910–1945) cseh
festőnővel, akit feleségül vett és 1936-ban született egy fiuk. Ismét félbehagyta az egyetemet és apja
(aki ekkor a szalonna pácolásának új bakteriológiai módszereivel kísérletezett) cégénél dolgozott.
1939-ben visszatért tanulmányaihoz, amit a következő évtől a második világháború és a német
megszállás megnehezített. További hátráltatást jelentett a felesége művészbarátaival töltött bohém,
éjszakázó életstílus.
1941-ben újabb fiuk született és családja eltartása érdekében Jerne 1943-ban titkári másodállást
vállalt a szabványügyi hivatal oltóanyag-intézetében. Az intézményt még a Népszövetség
egészségügyi bizottsága alapította az 1920-as években és célja a oltóanyagok nemzetközi
szabványosítása volt. Jerne rájött, hogy jó érzéke van a statisztikához és a biometriához és
belevetette magát az antigének és antiszérumok analízisébe.
1945-ben felesége megtudta, hogy Jerne megcsalja a legjobb barátnőjével, Adda Sundsig-Hansennel
(1914–1993). Ilse nem akart elválni, Jerne viszont ragaszkodott a váláshoz, emiatt a felesége 1945
őszén gázzal öngyilkos lett.
Tudományos munkássága
1947-ben megszerezte orvosi diplomáját és a klinikai gyakorlat és Addával való házassága után úgy
döntött, hogy orvosi kutatással fog foglalkozni. A szabványügyi hivatal vezetője, Ole Maaløe (aki
később a dán molekuláris biológia úttörője lett) javaslatára a diftériatoxin és a toxin elleni szérum
kötődésének kinetikáját (a kötőerőt, ún. "aviditást") vizsgálta; ebből írta 1951-ben doktori
disszertációját is.

Az immunrendszer szelekciós elmélete

Ole Maaløe laboratóriuma 1950-ben. Jobbra hátul Niels Jerne, jobbra elöl James Watson
Kísérleteinek egyik váratlan megfigyelése volt, hogy az aviditás az immunizáció során egyre
növekszik, vagyis minél később veszik a szérummintát, annál erősebben kötnek az antitestek a
toxinhoz (vagy más antigénhez). Jerne ezután - annak hatására, hogy Maaløe fágkutatással kezdett
foglalkozni és laboratóriumában néhány hónapot James Watson is eltöltött - kidolgozott egy
érzékenyebb bakteriofág-fágellenanyag rendszert az aviditás növekedésének ellenőrzésére.
Kísérleteit egy időre fel kellett függesztenie, mert a WHO megbízásából az ázsiai
szérumszabványosító laboratóriumait ellenőrizte. 1954-ben bebizonyította, hogy a vérben már
azelőtt léteznek specifikus antitestek, hogy a szervezet a velük kapcsolódó antigénnel találkozhatott
volna. Jerne kidolgozott egy elméletet, hogy a vérszérumban az összes létező antitest megtalálható,
de amikor egy bizonyos antigénnel kapcsolatba kerülnek, akkor a hozzákötődő antitestet a szervezet
elkezdi felszaporítani. Minél erősebben köt, annál erősebb a szaporítás. Ezzel az elmélettel
magyarázni tudta a kötőerő növekedését is: a fertőzés elején még csak a nagyjából kötő
ellenanyagok szaporodnak fel, később pedig a ritka, speciális antitesteknek is lehetőségük nyílik az
immunreakcióra.
A korabeli immunológusok lehetetlennek ítélték, hogy a sokmillió-féle antigén-molekula
mindegyike ellen kész ellenanyag legyen a szervezetben és úgy vélték, hogy azok az immunreakció
folyamán jönnek létre. Ennek az elméletnek egyik prominense Linus Pauling volt, aki úgy gondolta,
hogy az immunglobulinok valamiképpen az antigén köré tekeredve hozzák létre struktúrájukat,
amivel felismerik a többi antigén-molekulát.
Jerne 1954-55-ben kutatói ösztöndíjjal a California Institute of Technology-ban dolgozott és
eközben részletesen kimunkálta "darwini" (a természetes szelekción alapuló) immunológiai
elméletét. A molekuláris biológusoknak tetszett a molekuláris evolúció koncepciója, de az
immunológusok elvetették. A csalódott Jerne hazatérése után felhagyott a kutatással és elfogadott
egy adminisztratív állást a WHO genfi központjában. Itt az oltóanyagok előállításának irányelveit,
követelményeit állította össze, képzési programokat szervezett - főleg a fejlődő országokban - és a
szervezet megbecsült munkatársává vált.
Visszatérése a kutatáshoz
Időközben az immunitás szelekciós elmélete egyre népszerűbbé vált a tudományos
közvéleményben, különösen miután Frank Macfarlane Burnet (aki immunológiai kutatásaiért 1959-
ben Nobel-díjat kapott) átdolgozta úgy, hogy a szelekció nem az antitesteket, hanem az őket termelő
sejteket érintette. Az 1960-as évek elejére az elmélet általánosan elfogadottá vált, Jerne pedig
közismert lett. 1962-ben a Pittsburghi Egyetem felajánlotta neki a mikrobiológiai professzori állást,
ő pedig elfogadta. Néhány hónappal később Albert Nordinnal közösen kidolgozott egy módszert az
antitesttermelő sejtek mennyiségének mérésére. A teszt azon alapult, hogy az antitestek hatására a
vörösvérsejtek szétestek; könnyű volt végrehajtani és értékelni. A módszer a immunológiai
sejtkutatás kedvenc metódusává vált és Jerne 1963-as cikke, amelyben leírta a tesztet, az 1960-80-
as évek egyik legtöbbet idézett orvostudományi közleménye volt. 1966-ban visszatért Európába és
elvállalta a frankfurti Paul Ehrlich Intézet vezetését (és a vele járó professzori katedrát). Szeretett
volna amerikai mintára - és annak konkurenseként - egy erős európai kutatóközpontot létrehozni,
egyik fő szervezője volt az Európai Molekuláris Biológiai Szervezetnek; azonban hamarosan
belefáradt a bürokráciával való hadakozásba és 1968-ban elvállalta a Hoffmann-La Roche
gyógyszercég bázeli immunológiai kutatóközpontjának vezetését. A multinacionális vállalat nagy
összegeket áldozott az intézmény létrehozására és működtetésére, amely 1971-es megnyitásakor a
világ legnagyobb immunológiai kutatóintézete volt és a későbbiekben olyan Nobel-díjas tudósok
dolgoztak benne, mint Tonegava Szuszumu vagy Georges Köhler.
Jernét az 1960-as évek végén és a 70-es években az érdekelte, hogy honnan származik az antitestek
szinte végtelen változatossága: eleve benne van a genomban, vagy utólag jön léte az egyedfejlődés
során. 1969-ben előállt egy elmélettel, miszerint az ellenanyag-változatosság és az, hogy az
immunrendszer felismeri a szervezet saját molekuláit egy folyamatból fakad: az embrionális
fejlődés folyamán számtalan, különböző antitestet képző fehérvérsejtklón keletkezik, de amelyik
ekkor reagál a saját sejtekkel, az elpusztul. Az elméletet Tonegava a 70-es években részben igazolta
(1987-ben Nobel-díjat kapott a rekombinációs mechanizmus felfedezéséért amely viszonylag kis
számú génből óriási mennyiségű kombinációt produkál).
1973-ban közzétette harmadik jelentős elméletét az immunrendszer szabályozásáról: eszerint az
ellenanyagokon felismerőhelyek vannak, amiket más ellenanyagok képesek felismerni, azokat
újabbak stb. és így az egész immunrendszer egyetlen hatalmas önszabályozó hálózatban egyesül. Az
elképzelés igen népszerű volt kb. 1980-ig.

Kései évei
Jerne 1980-ban nyugdíjba vonult. 1981-82-ben még a párizsi Pasteur Intézet tanácsadójaként
dolgozott, de ezután 1964-ben elvett harmadik feleségével, Ursula Kohllal visszavonult a
Languedocban, Castillon-du-Gard faluban vett vidéki házába. Itt tovább folytatta elméletei
kidolgozását, például a nyelvészet (ebben Noam Chomsky volt fő hivatkozási pontja) és
immunológia analógiáiról. Teóriai egyre inkább filozofikus jellegűvé váltak, az immunrendszert
egyfajta felismerőrendszerként fogta fel és megkérdőjelezte a kísérletek mindenekfölöttiségét. A
biokémián és molekuláris biológián felnőtt új immunológusgeneráció már nem igazán tudott mit
kezdeni nézeteivel.
Bár intellektuális befolyása a 80-as évek elején elhalványult, 1984-ben, amikor a Nobel-díj
Bizottság Georges Köhlernek és César Milsteinnek, a monoklonális antitestek kifejlesztőinek adta
az orvostudományi Nobel-díjat, egyúttal a terület nagy teoretikusát is bevonta a jutalmazottak
körébe.

Díjai, elismerései
• a Gairdner Alapítvány díja (1970)
• Waterford orvostudományi díj (1978)
• Marcel Benoist-díj (1978)
• Paul Ehrlich-díj (1982)
• Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj (1984)
Díszdoktorává avatta a Chicagói (1972), a Columbia (1978), a Koppenhágai (1979), a Bázeli (1981)
és a Rotterdami Erasmus Egyetem. Tagja volt az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémiának
(1967), a Dán Királyi Tudományos Akadémiának (1969), az amerikai Nemzeti Tudományos
Akadémiának (1975), a brit Royal Societynek (1980) és a Francia Tudományos Akadémiának
(1981).

Személyisége
Jerne nem annyira laboratóriumi kísérletezőnek, hanem inkább kifinomult európai entellektüelnek
tartotta magát. Mindig körbelengte egyfajta elitista, elzárkózó szellem és igyekezett a többiektől
eltérő, más lenni. Szívesebben olvasott Proustot és Shakespeare-t, mint a Journal of Immunologyt,
inkább beszélgetett politikáról és filozófiáról egy pohár bor mellett a barátaival, mint hogy
pipettázzon a laboratóriumban. Immunológus körökben számos történetet meséltek képzelőerejéről,
vad elméleteiről és munkabírásáról. Ugyanakkor "félresikerültnek" nevezte magát, amiért igyekszik
elkerülni a saját élete és a hozzá közel állók iránti felelősséget. Feleségeit többször megcsalta, mert
bár nem volt jóképűnek mondható, intellektusával levette a nőket a lábukról. Első feleségétől
született két fián kívül (Ivar és Donald) 1971-ben házasságon kívül született még egy fia (Andreas)
Gertrud Wettsteintől.
Niels Kaj Jerne 1994. október 7-én halt meg franciaországi otthonában, 82 évesen.

Források
• Jerne, Niels Kaj Encyclopedia.com
• Niels K. Jerne - Biographical Nobelprize.org
• Niels Kaj Jerne, M.D. (1911–1994) The American Association of Immunologists

• m
• v
• sz

Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjasok

Nemzetközi katalógusok • WorldCat
• VIAF: 39537715
 • LCCN: n86820333
• ISNI: 0000 0000 8118 6732
• GND: 118557424
• LIBRIS: 191625
• SUDOC: 050468340
• NKCS: xx0104443
• BNF: cb13531298d
• KKT: 01125496

Orvostudományi portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

•

Kategória:
• Immunológusok
• Orvosi-fiziológiai Nobel-díjasok
• Dán tudósok
• 1911-ben született személyek
• 1994-ben elhunyt személyek
• Dán Nobel-díjasok
• A Francia Természettudományi Akadémia tagjai

Navigációs menü

• Nem vagy bejelentkezve

• Vitalap
• Közreműködések
• Fiók létrehozása
• Bejelentkezés

• Szócikk
• Vitalap

• Olvasás
• Szerkesztés
• Laptörténet
 • Kezdőlap
• Tartalom
• Kiemelt szócikkek
• Friss változtatások
• Lap találomra
• Tudakozó

Részvétel
• Kezdőknek
• Segítség
• Közösségi portál
• Kapcsolatfelvétel
• Adományok

Társlapok
• Wikimédia Commons

Nyomtatás/exportálás
• Könyv készítése
• Letöltés PDF-ként
• Nyomtatható változat

Eszközök
• Mi hivatkozik erre?
• Kapcsolódó változtatások
• Speciális lapok
• Hivatkozás erre a változatra
• Lapinformációk
• Wikidata-adatlap
• Hogyan hivatkozz erre a lapra?

Más nyelveken
• English
• Deutsch
• Español
• Français
• Hrvatski
• Română
• Slovenščina
• ‫اردو‬
• 中文
Hivatkozások szerkesztése
• A lap utolsó módosítása: 2019. február 26., 07:46
• A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes
esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.