Brumaire 18–19-i államcsíny[bevezető

szerkesztése]

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A brumaire 18–19-i államcsíny (1799. november 9–10.) Bonaparte Napóleon tábornok sikeres
államcsínye, amellyel Franciaországban megdöntötte a direktóriumi kormányzási rendszert és a
saját egyeduralmát biztosító konzulátusi rendszert állította helyébe. Ezt az eseményt a francia
forradalom tulajdonképpeni lezárásának szokták tekinteni.

Tartalomjegyzék

• 1 Az előkészületek

• 2 Az államcsíny

• 3 Következményei

• 4 Források

• 5 Kapcsolódó szócikkek

Az előkészületek[szerkesztés]
Bonaparte tábornok segítségével végrehajtandó államcsíny tervét
a Direktórium működésének utolsó napjaiban Sieyès
abbé és Talleyrand dolgozták ki. Bonaparte tábornok a balsikerű egyiptomi
hadjáratból érkezett vissza Franciaországba, ahol mégis győztesként fogadták
és ünnepelték.
A puccs első felvonásaként a direktórium öt tagjából három (Emmanuel Joseph
Sieyès, Roger Ducos és Paul Barras) lemondott, így a fennmaradó – egyébként
dühösen tiltakozó - két jakobinus taggal (Louis-Jérôme Gohier és Jean-François-
Auguste Moulin) döntésképtelenné vált.

Párizsban VIII. év brumair 18-án (1799. november 9.) Sieyès abbé, a

Direktórium vezető személyisége a törvényhozás felsőházát, a Vének Tanácsát,
illetve Lucien Bonaparte (Napóleon öccse) az alsóházat, vagyis az ötszázak
tanácsát (mint ennek elnöke) meggyőzte, hogy a biztonság érdekében (a
készülődő „jakobinus összeesküvéssel” szemben) vonuljanak ki Párizs egyik
külső kerületébe, és másnap a Saint-Cloud-i palotában tartsanak együttes
ülést. Az összeesküvők valódi célja az volt, hogy a két Tanácsot eltávolítsák a
fővárosból egy nekik megfelelő helyszínre, ahol a védelmükkel megbízott
Napóleon Bonaparte tábornok csapatai sarokba szoríthatják őket,
kikényszerítve az államcsínyt.

Az államcsíny[szerkesztés]

Napóleon az Ötszázak Tanácsában

Másnap, brumaire 19-én (1799. november 10.), amikor a két tanács

összeült Saint-Cloud-ban, Bonaparte néhány gránátosával az ülésező Vének
Tanácsát kereste fel, ahol rögtönzött beszédet tartott. Kijelentette, hogy „a
Köztársaságnak nincs kormánya”, és – erről a beszámolók ellentmondásosak –
valószínűleg azt is, hogy „a forradalomnak vége”. Egy tanácsnok hangosan
megkérdezte, hogy „Na, és az alkotmány?”, mire Napóleon válasza, hivatkozva
a korábbi puccsokra: „Az Alkotmány?! Ti magatok számoltátok fel.
Megsértettétek Fructidor 18-án; megsértettétek Floreal 22-én; megsértettétek
Prairial 30-án. Már senki sem tiszteli.”

A tábornokot később viharos ellenszenvvel fogadták az ötszázak tanácsában is,

akik már hallották a híreszteléseket, és látták az összegyűlt katonaságot.
Ennek alapján kezdték felfogni, hogy valójában összeesküvésről van szó.
Bonaparte tábornokot a képviselők lökdösni kezdték, végül a sápadt tábornokot
katonái menekítették ki a teremből. A képviselők javaslatot nyújtottak be, hogy
helyezzék Napóleont törvényen kívül. A Tanács elnöke, Napóleon öccse, Lucien
Bonaparte távozott a teremből. A katonákhoz lépett, kijelentette, hogy a
teremben egy erőszakos kisebbség terrorizálja a képviselők többségét, majd
egy színpadias gesztussal elvette az egyik katona kardját, azzal a még mindig
sápadt Napóleonra mutatott, és kijelentette, hogy amennyiben bátyja elárulná
a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméit, ő maga döfné át karddal a
szívét. Ezt követően, megparancsolta a gránátosoknak, hogy távolítsák el az
erőszakos képviselőket a teremből. A katonák, Joachim Murat tábornok
vezetésével rövid időn belül szétzavarták az Ötszázak Tanácsát. A
továbbiakban a puccsisták a Vének Tanácsát arra kényszerítették, hogy
rendeletben függessze fel a törvényhozás munkáját három hónapra, és az
ideiglenes időszakra nevezze ki Bonaparte tábornokot és két másik embert
(Sieyès abbét és Roger Ducost) konzulnak. 1799. november 14-én Bonaparte
Napóleont, a Francia Köztársaság Első Konzulját a párizsi Luxembourg-
palotában beiktatták új hivatalába.

Következményei[szerkesztés]
A konzulok vezetésével a törvényhozás két korábbi házából 25-25 taggal
megalakítottak két bizottságot, amelynek szerepe az volt, hogy fenntartsa a
törvényesség látszatát, és kidolgozza az új alkotmányt. A két bizottság aztán
kidolgozta a VIII. évi alkotmányt (amelyből, most először a forradalom kitörése
óta, az Emberi és polgári jogok nyilatkozata kimaradt), amely a legfelső
végrehajtó hatalmat Napóleon, mint első konzul, és két konzul kezébe tette. A
törvényhozói hatalmat ezt követően az első konzulnak engedelmes Konzervatív
Szenátus (nyolcvan 40 évnél idősebb férfi taggal), és az általa kinevezett
Tribunátus (100 férfi tag) és a Törvényhozó Testület (300 férfi tag) gyakorolta.

Az államcsínyre a párizsi utca nem reagált, az emberek már belefáradtak a

forradalomba, rendet és stabilitást kívántak. Néhány jakobinus tisztségviselő és
vidéki vezető kiiktatása nem jelentett problémát.

Az új alkotmányról 1799 decemberében népszavazást tartottak, és az

elfogadást támogató elsöprő többségről a
frissen belügyminiszterré kinevezett Lucien Bonaparte az eredmények
manipulálásával gondoskodott. Franciaországban ezzel lezárult a polgári
forradalom nyolc éven át tartó időszaka.

U
g
r
á
s

nk
ea
rv
ei
sg
éá
sc
hi
eó
zh
o
z