Eötvös Loránd Tudományegyetem

Bölcsészettudományi Kar

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI

Baranyiné Kóczy Judit

A magyar népdal térszemantikai megközelítése

Nyelvtudományok Doktori Iskola

Vezető: Dr. Bárdosi Vilmos Csc, egyetemi tanár
Magyar Nyelvészet Doktori Program
Vezető: Prof. Dr. Tolcsvai Nagy Gábor CMHAS

A bíráló bizottság tagjai:

A bizottság elnöke:
Prof. Dr. Juhász Dezső DSc

Hivatalosan felkért bírálók:

Dr. Dér Csilla Ilona PhD
Dr. Benczes Réka PhD

A bizottság titkára:
Dr. Csontos Nóra PhD

A bizottság további tagjai:

Dr. Laczkó Krisztina PhD
Dr. habil Pethő József PhD
Dr. habil Tátrai Szilárd PhD

Témavezető:
Prof. Dr. Tolcsvai Nagy Gábor CMHAS

Budapest, 2013

1
 1. A dolgozat problémafelvetése

A magyar népdalok meghatározó részének összetevője az ún. természeti jelenet, amelyben a

természeti tárgyak jellemzően térben profilálódnak. A természeti jelenet, s a benne ábrázolódó
térbeli viszonyok általában metaforizálódnak, s egyben szerves alkotórészei a szövegben
kifejeződő lírai-érzelmi üzenetnek. Ez a szakirodalomban természeti kezdőképként ismertté
vált, elsősorban szövegszerkezeti szempontból hangsúlyozott jelenség régóta a folklór- és
szövegtani vizsgálatok tárgya, ám a népdalszövegek szemantikai elemzése továbbra is sok
nyitott kérdést rejt. A kognitív nyelvészeti megközelítés a szöveget szemantikai egységként
értelmezi (Tolcsvai Nagy 2001: 64), újszerű vizsgálati szempontrendszere számos olyan
kérdésre ad választ, amelyek egyfelől a szövegek értelmezését, másfelől a szövegtípushoz
fűződő jelenlegi ismereteinket bővítik. A disszertáció fő kérdése a következő: hogyan
bontakozik ki a természeti jelenetekben konstruálódó (többnyire metaforikus) térbeli
viszonyokban a szövegben kifejeződő személyes, érzelmi állapotot színre vivő
szemantikai tartalom?
Az alapvetően vizualitáson alapuló természeti reprezentáció elemi összetevője a
térbeli viszonyrendszer, amely a szövegvilág dinamikus konstruálásában bontakozik ki. A
térábrázolás metaforizációs lehetőségeinek vizsgálatára alkalmas keretet kínál a holisztikus
kognitív nyelvészet, amelyben a nyelvi jelenségek formai és funkcionális egységben, az egyes
nyelvi szintek közötti kontinuumelvnek megfelelően természetes környezetükben, támogató
mátrixukban mutathatók be. Szintén lényeges szempont a szövegvizsgálat módja, amelyben a
szerkezeti és műveleti jelleg (Eysenck−Keane 1990, Langacker 2000, Verschueren 1999)
egyaránt érvényesül. Ennek megfelelően a vizsgálat a konstruálás fogalmával kapcsolatos
kognitív műveletekre épül.
A népdalok térszemantikai elemzése olyan modell igényét veti fel, amely összetett
szempontrendszert és széles eszköztárat alkalmaz, és ez több szempontból indokolt. Elsőként:
a szövegtípus jellege azt igényli, hogy figyelembe vegyük a lírához kapcsolódó megértési
mechanizmusokat ugyanúgy, mint a szóbeliséggel és írásbeliséggel határos folklórirodalom
megkülönböztető jegyeit. Hiszen a folklórműfajokat átható népi konceptualizáció sajátos
hálóként vetül az egész magyar közösségi irodalomra. Ez a háló még sűrűbb a népdalokon
belül, amelyeket egységes fogalmi háló jellemez, továbbá a szövegek intertextuális
kapcsolódása erőteljes. Másodszor: a disszertáció módszertani irányelve hangsúlyozottan
empirikus jellegű. A felhasznált korpusz (Ortutay−Katona 1975) kifejezetten szövegkutatás
céljára készült, a magyar népdalkincsről reprezentatív képet adó gyűjtemény: a 47 tematikus
csoport mintegy 2438 szövege „egyben a történelmi, földrajzi, etnikai kapcsolatok teljességét
2
adja” (Ortutay 1975: 7). Az empirikus megközelítés azzal a következménnyel jár, hogy a
szövegtípusban felismert meghatározó nyelvi jelenségek és a hozzájuk kapcsolódó
jelentésalkotó eljárások közvetlenül alakítják azt a szempontrendszert illetve eszköztárat,
amely a mind teljesebb bemutatást segíti.
A disszertáció ennek megfelelően főként a Langacker nevéhez fűződő holisztikus
kognitív nyelvészet módszereit alkalmazza (1987, 1991), de éppúgy támaszkodik a kognitív
térszemantika (Talmy 2000, Zlatev 2007), a magyar kognitív nyelvészeti kutatások (Tolcsvai
Nagy 1999, 2006b, Laczkó 2008, Kövecses 2003, 2008, Szilágyi N. 1996), a pragmatika
(Levinson 1983, Verschueren 1999), a kognitív pszichológia, valamint a folklorisztika
(Bernáth 1986, 1987, Katona 1979, 1998, 2002, Küllős 1976, 1988, Lükő 1942/2001, Mona
1959, Ortutay 1975, Pócs 1983, Vargyas 1988, Voigt 1969) részeredményeire is. Az így
kialakult elemzési keret a konstruálás fogalma köré szerveződik, amelyet két irányból
célszerű megközelíteni. Egyfelől általános, a szemantikai egységet átfogó jelentésalkotó
műveleteken keresztül, amelyekben kiemelt szerepet kap a megnyilatkozói nézőpont (Bühler
1934, Sanders−Spooren 1997, Tolcsvai Nagy 2006a), és az általa kijelölt kiindulópontból való
reprezentáció (Tátrai 2011, Tomasello 2002, Varhagen 2007): a szövegvilág fogalmainak
lehorgonyzása (Langacker 1987, 2002a, 2002b) és a referenciapont-szerkezetekben való
kapcsolódása (Rosch 1975, Langacker 1999, van Hoek 2007, Tolcsvai Nagy 2005), tágabb
perspektívából pedig a mentális terek szerveződésének elemzése (Fauconnier 1985, 2007,
Fauconnier–Sweetser 1996). A másik megközelítési irány alulról építkező: a szövegtípust
átható közös fogalmi háló indokolja az egyes fogalmak aktuális profiljainak és azok
kapcsolódási hálózatának, valamint a közöttük létrejövő térbeli, főként erődinamikai
viszonyoknak (Talmy 1983, 2000) a jellemzését. A népdal térbeli viszonyaiban formálódó
értelmi egysége e két vizsgálati megközelítés szintézisében konstruálódik. A térszemantikai
elemzés szintén támaszkodik a tér- és időviszonyokban való tájékozódás hétköznapi
tapasztalataira, amelyet a kognitív pszichológia kutatásai ismertetnek (Evans 2004, Tversky
1993, 2003).
A disszertáció célja elsősorban a természeti jellegű népdalok térbeli
konstruálódásának elemzése a fent vázolt modell keretében, ahol a nyelvi jelenségek egy
szemantikai egység részeként jelennek meg. A dolgozat másik célja olyan szövegtipológiai
jegyek bemutatása, amelyek a szövegtípus fogalmának pontosítását irányozzák, ezáltal
indirekt módon járulnak hozzá a szöveg fogalmának árnyalásához (Kocsány 1989, 2002,
Tolcsvai Nagy 2001, 2006b).
A disszertáció fentiekben vázolt fő problémafelvetéséhez kapcsolódóan a következő
konkrét kérdéskörök fogalmazhatók meg:
3
• A főnevek térbeli lehorgonyzásának típusai, ezek dinamikája milyen érzelmi tartalomhoz
köthetők?
• Milyen nézőpontszerkezet jellemzi a népdalokat, hogyan érvényesül bennük a közösségi és
a személyes jelleg?
• Milyen mentális folyamatot képez le a referenciapont-szerkezetek által kirajzolt
figyelemirányítás térbeli vonala?
• Melyik mentális terek adnak keretet a megjelenítésnek, s ezek milyen érzelmi attitűdöt
jelenítenek meg?
• Mennyire jellemző a népdalok fogalmi entitásaira a térbeli profilálás, és az egyes profilok
milyen metaforikus tartalmat közvetítenek?
• Megfigyelhető-e rendszerszerűség a fogalmi hálózatban a fogalmak egyes profiljai,
szemantikai funkciói és bizonyos tematikus kontextusok együttállásában?
Előzetes általános hipotézisem az, hogy a népdalok szövegvilágában konstruálódó
térbeli reprezentáció metaforikusan a szöveg érzelmi tartalmához kapcsolódó mentális
folyamatokat jeleníti meg.
A problémafelvetés újszerűségét jelzi az, hogy idáig még nem készült olyan átfogó
kognitív nyelvészeti elemezés, amely a szövegtípus lényeges konstruálási műveleteit mutatta
volna be. A disszertáció olyan új értelmezési modellt javasol, amely a szövegtípust
specifikusan jellemző kognitív eljárások vizsgálatán keresztül nemcsak térszemantikai
elemzését teszi lehetővé, hanem fogalmi hálózatának rekonstrukcióját és ismert
szövegtipológiai jegyeinek bővítését eredményezi. A vizsgálat folyamatában számos
szövegtani és stilisztikai kérdés merült föl, többek között az elemzendő szövegegység
fogalmának definiálása, és a természeti jelenet, természeti jelleg értelmezése, amelyet a
változatos konstruálási formák jelenléte vet fel. A dolgozat ilyenformán szervesen illeszkedik
az empirikus kognitív nyelvészeti szövegkutatásokba, ezen belül pedig a még korai
stádiumban lévő, folklórszövegekre irányuló funkcionalista vizsgálatba (Szelid 2007, Takács
2006).

2. A disszertáció eredményei

A népdalt diskurzusként értelmezve elsőként olyan alapvető konstruálási műveleteket

vizsgáltam meg, amelyek a konceptualizálót kiindulópontnak tekintik: így a lehorgonyzást, a
nézőpont/perspektíva szerveződését, a referenciaszerkezetekben való építkezést, és a
mentális terek szerveződését.

4
 A lehorgonyzás művelete kapcsán a különböző fokozatú lehorgonyzás mind más és
más szemantikai relevanciával bír. A gyakran szövegkezdő deixis elterjedtebb, távolra
mutató fajtája egy olyan tárgyra irányítja a figyelmet, amely utána valamely fiktív jelenetet
nyit meg; a deixis ezáltal mentálisan eltávolítja a beszélőt a fiktív jelenettől, amelyben
valamely vágyott eseményt szemlél a folyamatosan fenntartott kiindulópontból. A közelre
mutató deixis hasonlóan, aktuális valóságként mentálisan közel hozza azt a tárgyat, amely az
érzelmi viszonyt leképezi. Mindkét esetben a perceptuális kapcsolat jelöli ki az aktuális
valóság – fiktív valóság határait. A főnevek vizsgálatában négy formai lehetőséget
vizsgáltam: a határozott névelős, a határozatlan névelős főnevet, a tulajdonnevet és névelő
nélkül önmagában álló főnevet. A népdalban a határozott főnév nem feltétlenül jelenít meg
az aktuális szövegvilágban könnyen hozzáférhető tárgyat: inkább a közösségi tapasztalatban
ismert, konvencionális entitást jelöl, amelynek alapja a könnyű azonosíthatóság, nem pedig az
egyediség. Az azonosíthatóság a tárgy sematikus jegyeit hívja elő. Ezzel szemben a
határozatlan főnév nehezebb térbeli vagy mentális hozzáférést, újszerűséget implikál. A
nominális szerkezetek a népdalokban gyakori, sajátos strófakezdő reprezentációk a
ismétlődő vagy felsoroló formában. Ez az atemporális, térben lehorgonyzatlan fogalmi
konstruálási mód úgy teremti meg a szövegvilág alapstruktúráját, hogy csupán a fogalom
sematikus jegyei határozzák meg a mentális tér jellegét. A figyelem előterébe kerülő tárgy
nagy szemantikai potenciállal bír, a szöveg további részében olyan funkciót tölt be, amely a
szöveg kezdetén nem anticipálható, így valódi jelentősége retrospektív olvasatban válik
nyilvánvalóvá.
(1) Ej-haj, gyöngyvirág,
Teljes szegfű, szarkaláb,
Bimbós majoránna!
Ha kertedbe mehetnék,
Piros rózsát szedhetnék,
Szívem megújulna. (Szerelmi dalok: 39/1)

A tulajdonnevek egyedisége korlátozottan érvényesül, így csak részben

horgonyoznak le: a jelölt helyek olyan referenciapontok, amelyeknek a funkciója egy
közösség életteréhez odatartozás jelölése.
A lehorgonyzással szorosan összefügg a nézőpont jelöltsége. A nézőpontvizsgálat a
lineáris és a retrospektív értelmezés közötti különbségre, ugyanannak a nyelvi kifejezésnek
közösségi és az egyéni nézőpontból való szemlélésének a lehetőségére irányítja a figyelmet.
A szövegkezdő természeti jelenetek két nézőpontból szemlélhetők attól függően, hogy a
tudatosság szubjektumát hová helyezi el a hallgató. A közösségi és a személyes nézőpont
együttesen is érvényes lehet, mivel a megnyilatkozó a közösség részeként jelenik meg. Ez

5
olyan nyelvi kifejezések által válik lehetségessé, mint például a több referenciapontot
implikáló melléknevek. A két nézőpont viszonya a konstruálásban a következő: lineárisan az
implicit, objektív, közösségi nézőpont, retrospektív értelmezésben pedig a személyes
nézőpont értelmezhető. A megnyilatkozó azáltal, hogy egy közösségi igazságtételre mutat rá,
majd párhuzamosan saját élethelyzetét mutatja meg, először a közösség részeként, majd attól
elkülönülve profilálódik. A kettős értelmezés temporális meghatározottsága az alábbi
észrevételekhez vezet: a konstruálás folyamán a megnyilatkozó szubjektum implicitből
explicitté válik; a nézőpont, ezen belül a tudatosság szubjektuma közösségiből egyénivé válik;
a közösségi nézőpontból szemlélt jelenet a szöveg egy későbbi pontján egyéni nézőpontból
újraértelmeződik, ami az objektív konstruálás szubjektív retrospektív újrakonstruálását jelenti;
a megnyilatkozó és az általa szemlélt referenciális jelenet távolsága fizikai és mentális
értelemben csökken. Az aposztrophé funkciója a szövegvilág egymástól távoli, gyakran
különböző mentális tereiben elhelyezkedő entitásait kapcsolatba hozni, amely a népdal
indirekt, távolságtartó jellegét hidalja át. Az aposztrophén túl más, közelítő stratégiák is
megfigyelhetők: az idézés, valamint a nézőpont részleges áthelyezése. A nézőponthoz
kapcsolódóan végül a perspektívák kölcsönhatásának lehetőségeit mutattam be. A két
perspektíva egymás mellé helyezését az a konceptuális kiindulópont jellemzi, hogy a
megnyilatkozó megkérdőjelezhetetlennek fogadja el a természeti folyamatokat, s ennek
alapján más folyamatok eredete és következménye megjósolható. A személyes várakozás és a
természeti törvényszerűségek konfliktusba kerülhetnek, amely a személyes sorssal szembeni
negatív attitűdöt jelzi.
A következő fejezetben azt a belátást fogalmazom meg, hogy népdalok egy
csoportjában a referenciapont-szerkezetekben történő építkezés alapvető szövegtipológiai
jegyként fogalmazható meg. A referenciapontok szerveződésében kiemelt szerep jut az énnek,
mely elsődleges referenciapontként funkcionál. A szöveg szemantikai szerkezetében egy
fogalomhoz több referenciapont is vezethet, s minél sűrűbb a hálózat, szemantikailag annál
prominensebb funkciót tölt be az adott tárgy. A hosszabb referenciapont-láncok valamely
elérhetetlen dologhoz (főként a szerelmi társhoz) vezető hosszadalmas és nehézkes utat
jelenítik meg a tér dimenziójában éppúgy, mint mentális síkon. A térben egymásra következő
tárgyak által kirajzolt ösvényt a nézőpont folyamatos áthelyeződésével a hallgató térben és
mentálisan követi végig.
(2) Az én galambomnak dombon van a háza;
Két keréken fordul csikorgós kapuja,
Az ablakja alatt két szép koronafa,
Kire a galambom neve van ráírva.

6
 Ha én madár volnék: oda fészket raknék,
Ott minden hajnalban szépen énekelnék;
Az én galambomnak elébe repülnék,
Piros orcájára egypár csókot vinnék. (Szerelmi dalok: 22)

1. ábra
A (2) népdal első két strófájának referenciapont-hálózata

én
domb kapu kerék
galamb ház
ablak alatt koronafa neve

erős konnektivitás; gyenge konnektivitás

A hosszabb láncok lánc−típusú kapcsolódása ezt az utat képezi le, míg más dalokban a
fészek−típusú kapcsolódás a prominens tárgyhoz való hozzáférést jeleníti meg. Ehhez
hasonlóan a referenciapont-szerkezetek kapcsolódásának hiánya a valóság koherens
részleteinek megszakadását ábrázolja. A referenciapontokban meghatározott
figyelemirányítás olyan, „fordított logikaként” nevezhető szövegstruktúrát is felfed, amely az
érzelmi helyzeteket meghatározó ok-okozati folyamatokat elsőként külső, természeti okban
láttatják, majd csak később fedik fel valós, belső okukat. Maga a természeti jelenet is
értelmezhető referenciapontként, mivel általában szövegkezdő helyzetű, megelőzi (ha van) a
nem természeti jellegű referenciális tartalmat; a kettő között szemantikai és asszociatív
kapcsolat van; fizikai percepción alapul, gyakran aktuális percepcióból indul ki, míg az
érzelmi dimenzió elvontabb megközelítést igényel; végül metaforikus jellegű, amely
önmagában referenciapont-szerkezetet implikál.
Részben az első fejezet eredményeire épül a mentális terek vizsgálata. A népdal
konstruálását az alábbi főbb mentálistér−típusokkal jellemezhetjük: a Perceptuális teret a
közvetlen valóság, elsősorban vizuális percepció és a természeti jelleg jellemzi; a Nem-
közvetlen tér aposztrofikus megszólítás keretében nyílik meg; a Vágy tér több episztemikus
térben konstruálódhat; az Univerzális tapasztalati tér természeti törvényszerűségeket jelenít
meg; a Személyes állapot tér korábbi tapasztalatokon alapuló, hosszan tartó állapotot jelenít
meg; végül elkülöníthető Természeti tér és Nem-természeti tér is. A mentális terek
definiálásában, hasonlóan a nézőpont meghatározásához, a szövegtípus jellegadó jegyeként
értelmezhető az ambiguitás. Az értelmezési ingadozás főként a Perceptuális tér − Nem-

7
közvetlen jelen tér, az Univerzális tapasztalati tér − Perceptuális tér, a Lehetséges tér −
Előrevetített jövő tér, vagy a Perceptuális tér − Vágy tér viszonyában jelentkezik. Arra a
kérdésre, hogy a különböző mentális tértípusok eseményei miért értelmezhetők közvetlen
tapasztalatként is, illetve a Perceptuális tér hogyan jeleníthet meg nem-közvetlen tapasztalati
eseményeket, több ok ad választ: ezek a lehorgonyzás gyakori bizonytalansága, a magyar
nyelvben a jelen idejű ige sokrétű funkcionális alkalmazhatósága, a nézőpontszerkezetben az
eseményeket “követő” közeli kiindulópont, valamint a dinamikus konstruálásban az egyes
terek közötti transzparens átmenet.
A mentális terek egymásba ágyazódásának jellegzetes formája az, amikor egy
Perceptuális térben konstruálódó esemény valamely meghatározó eleme újabb teret nyit meg
(leginkább Vágy teret). Az új tér egyben a kiindulóponttól való eltávolodást jelenti, de az
átmenet észrevétlen – transzparens – jellege mérsékeli ezt az eltávolodást. Ezzel párhuzamban
azonban azáltal, hogy egy perceptuálisan érzékelt tárgyból bontakozik ki az újabb mentális
tér, a vágyott jelenet “elérhetővé” válik, mentálisan közelebb kerül a diskurzus résztvevőihez.
Ahogyan a vágy aktuális tapasztalatból bontakozik ki, annak képzetét kelti, mintha a valóság
integrált része lenne.
A fenti kognitív műveletek köré szerveződő modell a térszemantikai elemzés vázának
tekinthető, amely a természeti jelenetek entitásait jellemző fogalmi konstruálás részletes
vizsgálatával válik teljessé. A disszertáció második fejezetében először négy, különböző
jellegű fogalmi entitás, az ERDŐ, FOLYÓ, SZÉL, és FELHŐ/BORULT ÉG jelentésszerkezetének
rekonstrukcióját végzem el a népdalszövegeken, majd a fogalmi entitások egymáshoz való
viszonyát elemzem az erődinamika keretében.
A statikus és dinamikus jellegű fogalmak nem nyújtanak teljes képet a népdalok
fogalmi hálójáról, de mintát adnak a térszemantikai elemzés lehetőségeire. A fogalmi
konstruálás kérdései a következők: egy fogalom mely profilja milyen értelemben aktiválódik
a szövegkonstruálás folyamán, ebben milyen egyéb tényezők (attribútumok) játszanak
szerepet, ezek mely kontextusokban kerülnek előtérbe. Összességében elmondható, hogy az
alkalmilag előtérbe kerülő szemantikai jegyek (profilok) olyan implicit konceptualizációt
feltételeznek a fogalmak mögött, amely egységes hálózatot alkot a népdalokban. A formai
jellemzők, attribútumok, és a szemantikai funkciók között következetes együttállások
érvényesülnek: a kerek jelző például az ERDŐhöz kapcsolódva általában HELYként

konceptualizálja az erdőt, a jelző pedig a zártságot profilálja. Metaforikus értelemben a zárt

tér mintegy elhatárol egy darabot a tér többi részéből, ezáltal külön funkciót tulajdonít neki:
így például a vágyott szerelmi találkozó színhelye lesz. Az ERDŐ főként HELYként,

8
SZERKEZETként és ÉLŐ SZERVEZETként konceptualizálódik, s egyes tartományai közös
halmazzal rendelkeznek.
A FOLYÓ szemantikai szerepével kapcsolatban általánosságban elmondható, hogy a
funkciók hol a folyó térbeli struktúrájához kapcsolódnak, hol leglényegibb elemével, a
folyóvízzel hozhatók összefüggésbe, hol pedig inkább egy folyóhoz kapcsolódó eseményen
keresztül közelíthetők meg. A FOLYÓ statikus és dinamikus jegyeiből fő metaforikus
tartományok A FOLYÁS ÉRZELMI VÁLTOZÁS, A FOLYÓVÍZIVÁS VÁGYÓDÁS, A FOLYÓ

ELVÁLASZTÓ, HATÁR, A FOLYÓPART PERIFÉRIKUS HELY. Ezek a tartományok tágan

értelmezendők, melyeken belül az egyes népdalszövegek specifikus jelentést hordoznak.
2. ábra
A FOLYÓ jelentéshálózatának rekonstrukciója

MEGTÖRTÉNT ESEMÉNY
ELFOLYÁS ELMÚLÓ SZERELEM
HŰTLENSÉG
SÍRÁS

SZABAD CSELEKVÉS
ÁRADÁS ÉRZELMI FÜGGETLENSÉG
SZABAD ÉRZELEM

A FOLYÁS ÉRZELMI BEFAGYÁS ÉRZELMI KIHŰLÉS

VÁLTOZÁS
NYUGALMI ÁLLAPOT

HARAG
ZAVAROS VÍZ ELUTASÍTÁS
-
VALÓSÁG/VÁGY
FOLYÓ
FÉRFI/NŐ
(MENTÁLIS) ÉLETSZAKASZ
ELVÁLASZTÓ, HATÁR
JÓLÉT

A FOLYÓVÍZIVÁS VÁGYÓDÁS SZERELMI VÁGY

VÁGYÓDÁS
EMLÉKEZÉS
ELVÁLÁS

VESZÉLYES HELY
A FOLYÓPART TILTOTT SZERELEM
PERIFÉRIKUS HELY ELVÁLÁS
KÉNYSZERŰ KATONASÁG

A FOLYÓ HATÁRként való funkcionálásának szemantikai jelentősége az átkelés

eseményében profilálódik: a folyón átkelő legény metaforikusan jeleníti meg a szerelmi

9
kapcsolat egy lényeges mérföldkövén való túljutást, az elköteleződés irányába való döntés
meghozását.

(3) Mély a Tiszának a széle,

De még mélyebb a közepe.
Barna legény kerülgeti,
Átal akar rajta menni.

Átal akar rajta menni

Tearózsát szakítani.
Tearózsa, ne illatozz!
Reám, babám, ne várakozz!
Mert ha reám várakozol,
Akkor meg nem házasodol.
Gyenge vagy a házasságra,
Nem illik a csók a szádra. (Szerelmi dalok: 406)
Az ÁTKELÉS magába foglalja mindazt az érzelmi kontextust, ami az élethelyzettel
kapcsolatos körülményeket jellemzi: félelem, kockázat, bátorság, lehetséges veszélyek
előrevetítése, pozitív kimenetel megjelenítése. Ez az esemény a FOLYÓ funkcióját térbeli,
időbeli és mentális határvonalként is kiemeli.
A SZÉL mint erőforrás mozgása révén profilálódik. Vizsgálatában azt mutattam meg,
hogy mozgásának iránya (vertikális vagy horizontális), valamint a tárgyakra gyakorolt hatása
(elmozdítás, mozgatás) jelentősen eltérő tematikai kontextust feltételeznek. Hasonlóan, a
FELHŐ/BORULT ÉG hasonlóságuk ellenére különböző dimezionális jegyeket és mozgásbeli
jellemzőket mutatnak, amelyek más és más szemantikai relevanciával bírnak. Végül a fogalmi
entitások egymás közötti kölcsönhatását elemeztem az erődinamika erő−ellenerő
viszonyában, amely mind a térbeli dinamikus viszonyok, mind pedig az érzelmek ebben a
kölcsönhatásban jeleníthetők meg. Megfigyelhető, hogy míg bizonyos entitások a
természetben jellemzően agonisták, addig mások antagonista szerepet töltenek be. Az egyik
gyakori helyzet, a SZERELMI AKADÁLY esetét vizsgálva látható, hogy a két fél mellett számos
erősítő és gyengítő komponens is részt vesz a konfigurációban.

3. Összegzés, kitekintés

A dolgozat célkitűzéseit tágabb perspektívából szemlélve a természet metaforizációját

a következő értelmezési keretben lehet elemezni. A természeti jelenet metaforikája abban
gyökerezik, hogy a szubjektum (konceptualizáló) kilép a mindennapi élet színteréből, s a
természetben éli meg az érzelmeket. A természetben megjelenő mentális folyamatok a
megnyilatkozó én és a természeti tárgyak viszonyában konstruálódnak. A természeti tárgyak

10
szerepe az én−természeti entitások kapcsolatában AKADÁLY, SEGÍTŐ, ritkán SZOLIDÁRIS TÁRS.
Több természeti tárgy erőforrás, amelyre az alkalmilag áthelyezett nézőpont a szubjektum
cselekvési lehetőségeinek kitágítását jelenti. A természeti jelenetek sokszor törvényszerű
folyamatokat jelenítenek meg, amelyek a személyes élethelyzet várható alakulásának vagy
éppen ellentétének metaforái; a szubjektum számára olyan referenciapontok, amelyek alapján
saját, személyes helyzetére következtetéseket vonhat le. Gyakori konceptualizációs helyzet a
kiindulópont áthelyezése valamely természeti tárgyra, ezáltal az én cselekvési lehetőségei
kitágulnak.
A dolgozat részeredményeit összegezve, a népdalban a tér metaforikus potenciáljára
összpontosítva több generikus jellemző vázolható fel, amelyek az egyes műveleteken
átívelnek. Ezek a következők:
• A fizikai tér strukturális és dinamikus jellemzői mentális folyamatokat jelenítenek
meg; ez jellemző mind a konceptualizáló és referenciális jelenet viszonyára, mind pedig
a fogalmi entitások térbeli konstruálódására: lokalizációs, dimenzionális, mozgási stb.
jellemzőikre, valamint más entitásokkal való viszonyokra.
• A térbeli reprezentáció, mint a szövegvilág konstruálásának alapvető összetevője,
gyakori szövegkezdő helyzetben, s ez a konstruálás egész folyamatát meghatározza.
• A térben megjelenített természeti tárgyak az egységes teret strukturálják: egyes
tárgyak elkülönítenek (erdő, domb, kert), határolnak (folyó, árok, hegy), vagy
összekötnek (út, palló, madár). Mind a fogalmi mátrixok, mind pedig a tárgyak közötti
erődinamikai kölcsönhatások azt mutatják, hogy az érzelmek megjelenítésében
rendszerszerűség figyelhető meg az egyes tárgyak szemantikai funkciójában (profilok és
agonista−antagonista szerep).
• A térben legfőbb dichotomikus viszonyként a KÖZEL−TÁVOL ellentét jelenik meg,
amely a konceptualizálóhoz mint referenciális központhoz viszonyul.
a) A KÖZEL aktuális valóságot, MENTÁLIS KÖZELSÉGet jelenít meg. Nyelvi eszközei a
közelre mutató deixis, egyes határozott főnevek, vagy a személyragos névmás. A
KÖZELben konstruálódó mentális tér a Perceptuális tér.
b) A TÁVOL legfőképpen VÁGYott, gyakran jövő vagy múlt idejű események színtere,
így a konceptualizáló MENTÁLIS TÁVOLSÁGa jellemzi. Nyelvi eszközei a
konceptualizálótól eltávolítanak: ilyenek a távolra mutató térdeixis, a
referenciapontok láncolata, a határozatlan főnevek és a lehorgonyzatlan nominális
szerkezetek. A TÁVOLban konstruálódó mentális terek fiktívek: ezek a Nem-
közvetlen tér, a Vágy tere, a Lehetséges jövő tere, és az Irrealitás tartománya.

11
 c) A távoli fiktív események főként vágyat képeznek le, s ezt a vonzódást a
konceptualizáló kapcsolatteremtő, közelítő szándéka is megjeleníti. A TÁVOL−KÖZEL
közötti fizikai kapcsolatot egy perceptuálisan érzékelhető fizikai tárgy biztosítja, így
a két tér átmenete transzparens; a konceptualizáló és a távoli (fiktív térbeli) tárgyak
kapcsolatának állandóságát biztosítja a deixis és az én mint állandó elsődleges vagy
másodlagos referenciapont. A közelítés funkcióját egyrészről a referenciapont-
szerkezeti láncok, másfelől az aposztrophé, a közvetítő entitás (pl. madár)
alkalmazása, az idézés, vagy a nézőpont ideiglenes áthelyezése tölti be.
A konstruálás folyamatát jellemző egyéb meglátások:
• A népdalok egy csoportjában jellemző az ambiguitás, ill. az értelmezési potenciál
erőteljessége, amely a szövegkezdő lehorgonyzás bizonytalanságából fakad, de a
nézőpontszerkezetben, a referenciapont-szerkezetekben, s a mentális terekben is
kimutatható.
• A szövegértelmezésben gyakori a lineáris szemantikai struktúra retrospektív
újraértelmezése, felülírása. Ez érvényesül a közösségi nézőpontból konstruált esemény
egyéniből való újraértelmezésében, de a ”fordított logikaként” nevezett konstruálási
módban is: egyes természeti folyamatok okaként először külső események, majd belső
folyamatok jelennek meg.
A dolgozatban bemutatott térszemantikai modell a népdalelemzés új perspektíváját nyitja
meg. A kognitív nyelvészet kerete olyan konstruálási jellemzők megismerését teszi lehetővé,
amelyek a szövegtípus leírásában eddig ismeretlen, ám meghatározó tényezőkként
állapíthatók meg. A vizsgálat eredményei összhangban vannak a népdal lírai jellegével,
úgymint közvetlenség, a procedurális megértési mód, valamint a népi sajátosságával, amelyet
a közösségi jelleg többszintű érvényesülése, az implicit fogalmi háló, vagy a sematikus
fogalmi konstruálás jellemez. Bár több kérdést sikerült megválaszolni, a kutatás kijelölt
iránya tovább folytatandó. Ilyen a dolgozat témájához szorosabban kapcsolódó TÉR−IDŐ

összefüggés részletesebb vizsgálata, a fogalmi konstruálás kiterjesztése más fogalmi

entitásokra, vagy a természeti jellegű népdalokon túl más népdalok, folklór- és lírai szövegek
kognitív térszemantikai leírása.
4. Hivatkozott irodalom
Bernáth Béla 1986. A szerelem titkos nyelvén. Gondolat Kiadó. Budapest.
Bernáth Béla 1987. A szerelem képes nyelvéről. A fakivágásról és a szerelemfákról. In:
Hoppál Mihály–Szepes Erika (szerk.): Erósz a folklórban. Erotikus jelképek a
néphagyományban. Szépirodalmi Kiadó. Budapest, 40−63.
Bühler, Karl 1934. Sprachtheorie. Die Darstellungsfunktion der Sprache. Fischer. Jena.

12
Evans, Vyvyan 2004. The Structure of Time. Language, Meaning and Temporal Cognition.
John Benjamins. Amsterdam, Philadelphia.
Eysenck, Michael W.–Keane, Mark T. 1990. Cognitive psychology: A student's handbook.
Psychology Press. New York.
Fauconnier, Gilles 1985. Mental spaces: Aspects of meaning construction in natural
language. MIT Press. Cambridge.
Fauconnier, Gilles–Sweetser, Eve (eds.) 1996. Spaces, worlds, and grammar. University of
Chicago Press. Chicago.
Fauconnier, Gilles 2007. Mental spaces. In: Geeraerts, D.–Cuyckens H. (eds.): Handbook of
Cognitive Linguistics. Oxford University Press. Oxford, 351–376.
Katona Imre 1979. Líra. In: Ortutay Gyula (szerk.): A magyar folklór. Tankönyvkiadó
Vállalat. Budapest.
Katona Imre 1998. Líra. In: Voigt Vilmos (szerk.): A magyar folklór. Egyetemi tankönyv.
Osiris Kiadó. Budapest, 356−399.
Katona Imre 2002. Szépen szóló madárka. Népdalaink szöveges üzenete. Masszi Kiadó.
Budapest.
Kocsány Piroska 1989. Szövegnyelvészet vagy szövegtípusok nyelvészete? Filológiai
Közlöny: 26−43.
Kocsány Piroska 2002. Szöveg, szövegtípus, jelentés: A mondás, mint szövegtípus.
Nyelvtudományi Értekezések 151. Akadémiai Kiadó. Budapest.
Kövecses Zoltán 2003. Metaphor and emotion. Language, culture, and body in human
feeling. Oxford University Press. Oxford.
Kövecses Zoltán 2008. Metaphor and emotion. In: Gibbs, Raymond W. (ed.): The Cambridge
Handbook of Metaphor and Thought. Cambridge University Press. New York,
380−396.
Küllős Imola 1976. Csángó népdalok kvantitatív stilisztikai elemzése. Ethnographia
LXXXVII: 510−520.
Küllős Imola 1988. A magyar népdalkutatás története. In: Vargyas Lajos (főszerk.): Magyar
néprajz V. Népköltészet. Akadémiai Kiadó. Budapest, 414−26.
Laczkó Krisztina 2008. A mutató névmási deixisről. In: Tolcsvai Nagy Gábor–Ladányi Mária
(szerk.): Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII. Tanulmányok a funkcionális
nyelvészet köréből. Akadémiai Kiadó. Budapest, 309–347.
Langacker, R. W. 1987. Foundations of Cognitive Grammar. Volume I. Mouton de Gruyter.
Stanford, California.
Langacker, R. W. 1991. Foundations of Cognitive Grammar. Volume II. Descriptive
Application. Stanford University Press. Stanford.
Langacker, R. W. 1999. Grammar and Conceptualization. Mouton de Gruyter. Berlin, New
York.
Langacker, R. W. 2000. A dynamic usage-based model. In: Barlow, Michael−Kemmer,
Suzanne (eds.): Usage-based models of language. CSLI Publications. Stanford,
California, 1−64.
Langacker, R. W. 2002a. Concept, image, and symbol. The cognitive basis of grammar.
Mouton de Gruyter. Berlin, New York.
Langacker, R. W. 2002b. Deixis and subjectivity. In: Brisard, F. (ed.): Grounding: the
epistemic footing of deixis and reference. Mouton de Gruyter. Berlin, 1–28.
Levinson, Stephen C. 1983. Pragmatics. Cambridge University Press. London.
Lükő Gábor 1942/2001. A magyar lélek formái. Táton. Budapest.
Mona Ilona 1959. Népdalszöveg rendszerezés és népdalszöveg tipológia. Ethnographia LXX:
563−78.
Ortutay Gyula 1975. A magyar népdal. In: Ortutay Gyula–Katona Imre (szerk.): Magyar
népdalok I–II. Szépirodalmi Kiadó. Budapest, 7–69.

13
Ortutay Gyula–Katona Imre (szerk.) 1975. Magyar népdalok I–II. Szépirodalmi Kiadó.
Budapest.
Pócs Éva 1983. Tér és idő a néphitben. Ethnographia XCIV: 177–206.
Rosch, Eleonor 1975. Cognitive reference points. Cognitive Psychology 7: 532–547.
Sanders, José–Spooren, Wilbert 1997. Perspective, subjectivity, and modality from a
cognitive linguistic point of view. In: Liebert, W. A.–Redeker, G.–Waugh, L. (eds.):
Discourse and perspective in cognitive linguistics. John Benjamins. Amsterdam, 85–
112.
Szelid Veronika 2007. Szerelem és erkölcs a moldvai déli csángó nyelvhasználatban.
Kognitív szemantikai elemzés. Doktori disszertáció.
Szilágyi N. Sándor 1996. Hogyan teremtsünk világot? Rávezetés a nyelvi világ vizsgálatára.
Erdélyi Tankönyvtanács. Kolozsvár.
Takács Szilvia 2006. Folklorisztikai szövegtipológia. In: Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.):
Szöveg és típus. Szövegtipológiai tanulmányok. Tinta Kiadó. Budapest, 182–208.
Talmy, Leonard 1983. How language structures space. In: Pick, Herbert L. Jr.−Acredolo,
Linda (eds.): Spatial orientation: Theory, research, and application. Plenum Press. New
York, 225–82.
Talmy, Leonard 2000. Toward a cognitive semantics. Vol. 1, Concept structuring systems.
MIT Press. Cambridge, MA.
Tátrai Szilárd 2011. Bevezetés a pragmatikába. (Funkcionális kognitív megközelítés). Tinta
Könyvkiadó. Budapest.
Tolcsvai Nagy Gábor 1999. Térjelölés a magyar nyelvben. Magyar Nyelv 95: 154–165.
Tolcsvai Nagy Gábor 2001. A magyar nyelv szövegtana. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest.
Tolcsvai Nagy Gábor 2005. A magyar birtokos szerkezet jelentéstana, kognitív keretben. In:
Kertész András–Pelyvás Péter (szerk.): Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXI.
Tanulmányok a kognitív szemantika köréből. Akadémiai Kiadó. Budapest, 43–70.
Tolcsvai Nagy Gábor 2006a. A nézőpont szerepe a mondatban. Magyar Tudományos
Akadémia. I. Osztály. Archívum, Doktori előadások. http://www.mta.hu/nytud/
Tolcsvai Nagy Gábor, 2006b. A szövegtipológia megalapozása kognitív nyelvészeti keretben.
In: Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.): Szöveg és típus. Szövegtipológiai tanulmányok. Tinta
Kiadó. Budapest.
Tomasello, Michael 2002. Gondolkodás és kultúra. Osiris. Budapest.
Tversky, Barbara 1993. Cognitive maps, cognitive collages and spatial mental models. In:
Frank, Andrew U.–Campari, Irene. (eds.): Spatial information theory: Theoretical basis
for GIS. Proceedings COSIT ’93. Lecture notes in computer science 716, Springer.
Berlin, 14–24.
Tversky, Barbara 2003. Structures of mental spaces: How people think about space.
Environment and Behavior 35(1): 66–80.
van Hoek, Karen 2007. Pronominal anaphora. In: Geeraerts, D.–Cuyckens, H. (eds.):
Handbook of Cognitive Linguistics. Oxford University Press. Oxford, 890–915.
Vargyas Lajos 1988. Lírai népköltészet. In: Vargyas Lajos (főszerk.): Magyar néprajz V.
Népköltészet. Akadémiai Kiadó. Budapest, 427−565.
Verhagen, Arie 2007. Construal and perspectivisation. In: Geeraerts, D.–Cuyckens, H. (eds.):
Handbook of Cognitive Linguistics. Oxford University Press. Oxford, 48–81.
Verschueren, Jef 1999. Understanding Pragmatics. Arnold. London, New York, Sydney,
Auckland.
Voigt Vilmos 1969. „A szerelem kertjében”. Szempontok lírai népdalszövegeink
kialakulásának és alkotásmódjának vizsgálatához. Ethnographia LXXX: 235−75.
Zlatev, Jordan 2007. Spatial semantics. In: Geeraerts, D.–Cuyckens, H. (eds.): Handbook of
Cognitive Linguistics. Oxford University Press. Oxford.

14
 5. Saját közlemények
Baranyiné Kóczy Judit 2008. Orientációs metaforák a magyar népdalok természeti
kezdőképeiben. Magyar Nyelvőr 132: 302–325.
Baranyiné Kóczy Judit 2010. A folklór szövegek kognitív megközelítésű vizsgálatának
tanulságai. In: Illés–Molnár Márta–Kaló Zsuzsa–Klein Laura–Parapatits Andrea
(szerk.): Félúton 5. ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola. Budapest, 5–14.
Baranyiné Kóczy Judit 2011. Az időjárás mint szemantikai összetevő a magyar népdalokban.
In: Parapatics Andrea (főszerk.): Félúton 6. A hatodik Félúton konferencia (2010)
kiadványa. URL: http://linguistics.elte.hu/studies/fuk/fuk10/
Baranyiné Kóczy Judit 2011. Szövegtípus és deixis: a térdeixis funkciója a magyar népdalban.
Magyar Nyelvőr 135: 36–47.
Baranyiné Kóczy Judit 2011. Az erdő konceptualizációja a magyar népdalokban. Magyar
Nyelv: 318–325, 398–406.
Baranyiné Kóczy Judit 2011. A tér szemantikája egy József Attila-versben (József Attila:
Szappanosvíz) Magyartanítás 52/5: 10–13.
Baranyiné Kóczy Judit 2012. Térdeixis a népdalban. In: Balázs Géza–Veszelszki Ágnes
(szerk.): Nyelv és kultúra – Kulturális nyelvészet. Inter Kultúra-, Nyelv- és Médiakutató
Központ Kht., Magyar Szemiotikai Társaság, PRAE.HU Kft., Palimpszeszt Kulturális
Alapítvány. Budapest, 131–135.
Baranyiné Kóczy Judit 2012. The methaphorical potential of space in Hungarian folksongs.
Megjelenés alatt.
Baranyiné Kóczy Judit 2012. A referenciapont-szerkezet műveletének térszemantikai
vonatkozásai. Megjelenés alatt.

15