André Kostolany

Mesterfokon a pénzről
 André Kostolany

Mesterfokon
a pénzről

V
perfekt
 A kötet az alábbi kiadás alapján készüli:
Tartalom
André Kostolany
Die Kunst über G e l d nachzudenken
Előszó 9

© by Ullstein B u c h v e r l a g e G m b H , Berlin. A pénz bűvölete 15

F i r s t published in 2 0 0 0 by E c o n Verlag
Pénz és erkölcs 15
A pénz - a szabad világ értékmérője 16
Mennyi pénz szükséges a milliomossághoz? 19
Fordította: Hogyan viszonyuljunk helyesen a pénzhez? 20
© Svéda D ó r a , Budapest, 2 0 0 8 . Rövid időn belül milliomos 22
Művészet, nem pedig tudomány 23
Spekuláns vagyok, és az is maradok 24

A tőzsde állatkertje 27
A spekuláció egyidős az emberiséggel „ . 27
ISBN 978-963-394-736-4
Spekuláljunk, vagy ne? 30
A bróker - csak a forgalom számít 32
A money-manager: milliárdok ura 33
A pénzember: az igazi pénzcsináló 22
A kiadvány szerzői jogi védelem alatt áll, arról másolat készítése
Az arbitrázsügynök: a kihalóban lévő faj 34
a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos. A tőzsdejátékos: a tőzsde hazardőre 35
A kiadvány másolása és jogosulatlan felhasználása bűncselekmény! A befektető: a tőzsde maratoni futója 39
A spekuláns: a hosszú távú stratéga 40

Spekuláljunk, de mivel? 45
Kiadta a Perfekt Gazdasági Tanácsadó, O k t a t ó és Kiadó Az esélyek és kockázatok kérdése 45
Zártkörűen M ű k ö d ő Részvénytársaság
A kötvény: sokkal fontosabb, mint gondolnánk 46
A kiadásért felelős Szepessy Hajnalka vezérigazgató
A deviza: régebben érdekesebb volt, mint ma 49
Kiadóigazgató Csuka T ü n d e Nyersanyag: spekuláns a spekuláns ellen 56
Felelős szerkesztő Szmodits Anikó Vagyontárgy: gyűjtő vagy spekuláns 59
Borítófotó M T I F o t ó
Ingatlan: kizárólag haladó spekulánsoknak 60
Borítóterv W O W Graphic Kft.
Műszaki szerkeszti! K i s s T a m á s
Részvény: a nagybetűs spekuláció 62
Terjedelem 18,07 (A/5) ív
A tőzsde - a piacgazdaság idegrendszere? 63
i
A születés pillanata 63
Készült a Gyomai Kner Nyomda Zrt.-ben
a nyomda alapításának 126. esztendejé ben A kapitalizmus idegrendszere 68
Felelős vezető Papp Lajos vezérigazgató Tőzsdésck találkozóhelye 70
Tel.: 66/887-400
http://www gyomaikner.hu
e-mail: knernyomda@gyumaikner.hu
5
MESTERFOKON A PÉNZRŐL TARTALOM

A világtörténelem tükre 71 Az információk dzsungelében 159

A gazdaság barométere? 71 Az információ: a spekuláns kéziszerszáma 159
A fait accompli-jelenség 160
Ami az árfolyamokat mozgatja 73 Az információs társadalom 167
A tőzsde logikája 73 Tippek, javaslatok és híresztelések 168
A kereslet és kínálat alapigazsága 74 Tőzsdeguruk: a csodarabbitól a matematikusig 170
Bennfentes információk 175
A hosszú távú befolyásoló tényezők 77
Moll vagy dúr? 77 A portfolió összeállítása 179
A béke fontossága 77 A részvénytőzsdétől a részvények tőzsdéjéig 179
A gazdaság alakulása hosszú távon 79 Növekvő ágazatok: a meggazdagodás esélye 180
A részvény tisztességes ára 181
A középtávú befolyásoló tényezők 89 Turnaround-részvények: hamvaiból feltámadó főnix 182
Pénz plusz pszichológia egyenlő tendencia 89 Az elemzők érthetetlen szókincse 183
A konjunktúra: nem fontos a középtávú tőzsdei tendenciák Grafikonok: nyerni lehet, veszíteni muszáj 185
szempontjából 91
Infláció: csak az a harc káros, amelyet ellene folytatunk . . . . 93 A pénzkezelők 189
Defláció: a tőzsdét fenyegető legnagyobb katasztrófa 95 Idegen számlára spekulálók 189
Jegybankok: a kamat diktátorai 96 A befektetési alap: a befektetők autóbusza 190
Kötvény: a részvény konkurense 101 Hedge-aíapok: már maga az elnevezés is csalás 192
Deviza: és mi van a dollárral? . 103 Befektetési tanácsadó: akkor nevet, amikor az ügyfél sír . . . 194
A tömegek pszichológiája . 105 Vagyonkezelő: úriszabó a pénzkezelők között 195

A tőzsde pszichológiája 107 Mindenkinek, aki meg akarja kockáztatni 197

Nyámnyila vagy dörzsölt? - ez itt a kérdés 107 A vereség természetes 197
Pénz 108 Nem idő kérdése 199
Gondolatok 110 A dicsőség átka 199
Türelem 113 Tőzsde és szerelem, és a tőzsde iránti szerelem 200
Szerencse 114
A Kostolany-féle tojás 115
Fellendülés és összeomlás: az elválaszthatatlan páros 128
A XVII. század tulipánbotránya 128
Franciaország nyakát szegte a matematikán 131
1929: a tőzsdekrach szimbóluma 134
„Anticiklikus" - a siker receptje 141
Az erős jellem kérdése 144
Hossz- vagy besszjátékos? - ez nem elvi kérdés 146

6 7
Előszó

Amikor 1999 februárjában André Kostolany és én elkezdtünk dol­

gozni ezen a könyvön, mindketten tudtuk, hogy ez lesz az utolsó
könyve. Azt viszont nem sejtettem, hogy az általam írt előszó egy­
ben nekrológ is lesz.
André Kostolany szeptember 14-én hunyt el Párizsban, életének
kilencvenharmadik évében. A lábtörése után föllépett szövődmé­
nyekkel legyöngült szervezete már nem tudott megbirkózni.
Műveiben azonban tovább él. A kezükben tartott munkával
együtt összesen tizenhárom könyvet írt. Világszerte mintegy há­
rommillió példány kelt el belőlük. 4 1 4 alkalommal hozták le a rova­
tát a Capital című folyóiratban, az első cikke az 1965-ös márciusi
kiadásban jelent meg Egy spekuláns vallomásai címmel, az utolsó
pedig az 1999. évfolyam októberi számában. Az volt a leghőbb vá­
gya, hogy írhasson még a 2000. évi januári kiadásba is. „A Capital
garantálta nekem, de ki garantálja a Capitalnak?" - kérdezte a rá
oly jellemző humorral.
1964 és 1998 között számtalanszor tartott előadást és lépett fel a
tévében. Mindegy, hogy hol jelent meg, akár a davosi Világgazdasá­
gi Fórumon vagy egy szászországi kisváros takarékszövetkezetében,
akár a Telebörse című pénzügyi adásban vagy a Harald Schmidt
Show című beszélgetős műsorban, mindig a megszokott humorral,
szellemességgel és harciassággal szállt síkra a tisztességes kapitaliz­
musért.
A tőzsde igazi nagy öregje volt. Aki azonban Kostolanytól, a tőzs­
degurutól kecsegtető tippeket remélt, annak csalódnia kellett. „Ne
várjanak tippeket tőlem" - így fogott bele minden egyes előadásába.
Azt állította, tippek nem léteznek, csak egy-egy bank vagy más ér­
dekcsoport próbálkozik valamilyen részvényt rásózni a publikum­
ra. Ellenben harmincöt éves újságírói ténykedése alatt rengeteg ta­
nácsot adott. A leghíresebb talán az volt, amikor azt javasolta, hogy
menjünk el a gyógyszertárba altatót venni, majd szerezzünk be egy
pár jól megválogatott nemzetközi papírt, aztán térjünk aludni né­
hány évre. Aki megszívlelte ezt a tanácsot, annak része is lehetett a
Kostolany jövendölte kellemes meglepetésben.
Legbölcsebb tanácsát az ifjú szülőknek ajánlotta: „Invesztáljanak

9
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
gyermekeik taníttatásába!" Ami más szájából patetikus közhelyként
hangzott volna, annak Kostolany saját tapasztalata adott súlyt. Szü­
lei tizennyolc éves korában elküldték tanulni egy ismerős párizsi
brókerhez. Ezeknek a tanulóéveknek köszönhetően tudott nekik
később legkisebb fiuk, André - miután a háború és a kommunizmus
miatt mindenüket elveszítették - kellemes nyugdíjaséveket biztosí­
tani Svájcban.
„Élvezzék az életet!" - hangzott az a tanács, melyet Budapesten
furikázva A8-as Audijából adott közönségének. Ezt az elvet ő maga
is megszívlelte és (szinte) élete végéig ennek jegyében élt. André
Kostolany élvezte az életet annak teljes valójában. Szerette a klasszi­
kus zenét. Száznál is többször látta Wagner Nürnbergi mesterdal­
nokok és Strauss Rózsalovag című művét, Strausst, legnagyobb örö­
mére, még személyesen is megismerhette. A klasszikus zene hallga­
tása, egy jó szivar élvezete és a tőzsdéről való elmélkedés szerezte
számára a legnagyobb örömet. A szivarozásról azonban később már
egészségügyi okok miatt le kellett mondania.
Kosto, ahogy mi, a barátai neveztük, nem csupán az élet kellemes
oldalát élvezte, hanem a „munkáját" is. Ahogy közönségének szük­
sége volt őrá, neki is ugyanúgy szüksége volt a közönségére. Meg­
erősítést kapott tőlük és fiatalon tartották. "Agytorna" - válaszolta
az interjúkon és a vitaesteken a vitalitását firtató kérdésekre. De
tudta, hogy a kor előrehaladtával sem a zenehallgatás, sem pedig az
elmélkedés nem elegendő a szenilitás elleni harcban. Ő nem adta
meg magát, 1998-ban még több mint harminc előadást tartott, kü­
lönféle tévéműsorokban lépett fel, és számos interjút adott. Bár a
repülővel, vonattal vagy autóval megtett út és a színpadra vezető,
utolsó, gyalogos lépések is egyre inkább nehezére estek, a rendez­
vény szervezői által rendelkezésére bocsátott kényelmes karosszé­
ket Kostolany „úr" soha nem vette igénybe. Ha keményen megmar­
kolhatta a szónoki emelvény pultját, kivirult, és kezdetét vette
egy-másfél órás magával ragadó, érdekfeszítő és mulatságos elő­
adása. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy a közönség a végén állva
tapsolta meg.
André Kostolany Németországban két tőzsdei generáción keresz­
tül kultikus figurának számított. Mégis távol álltak tőle a sztárallű­
rök. Amikor fiatalok autogramot kértek tőle, szinte nem akart hinni
10
ELŐSZÓ
a fülének: „De hát nem vagyok én rocksztár", mondta nekik, de az­
tán persze teljesítette a kérésüket és ráírta a nevét egy-egy belépő­
jegyre, bankóra vagy pólóra.
Ha épp nem a világot járta a tőzsde vándorprédikátoraként,
ahogy önmagát nevezte, akkor feleségénél élt Párizsban, vagy máso­
dik hazájában, Münchenben. A városba érkezve útja delente a
Hypobank passzázsában található kedvenc kávéházába vezetett. Es­
ténként a törzshelyének számító olasz éttermet, a Romát kereste fel,
vagy az Austernkellert. A véleménye szerint legjobb konyhát azon­
ban - hogy is lehetett volna másképp - Párizsban találta meg. Min­
den délben a Chez André-ban a Rue Marboef-ben. Állítása szerint
ebben a bisztróban készítették a város legkitűnőbb osztrigáját.
Desszertként pedig a csokoládétortát meg a millefeuille-t, a kré­
mest. Ebéd után útja a Champs-Élysées-n található Fouquet's kávé­
házba vezetett, ahol - a háború éveit kivéve - 1924-től törzsvendég­
nek számított. Délután általában sziesztázott, mielőtt este felkereste
volna a város valamelyik híres sörfőzdéjét. Különösen szerette a
Montparnasse-on a La Coupole nevű helyet, melynek híres fényko­
rát a harmincas években maga is megtapasztalhatta.
André Kostolany 1917 óta szüntelenül a pénzzel és a tőzsdével
foglalkozott, mégsem volt materialista. Nem a spekulációk révén
besöpört pénz szerzett neki örömet, hanem az, ha elképzelései be­
igazolódtak. Öntudatosan spekulánsnak nevezte magát. Az ő sze­
mében a spekuláció intellektuális kihívásnak számított. Egészséges
távolságtartással viszonyult a pénzhez, ami szerinte alapfeltétele
annak, hogy valaki sikeres spekulánssá váljon. Kosto nem volt sem
zsugori, sem pazarló, és nem kérkedett a pénzével. A pénz számára
céljait szolgáló eszköz volt. Segítséget jelentett abban a szükség­
helyzetben, amikor a nácik elől menekülni kényszerült Párizsból, a
pénz biztosította számára a legjobb orvosi ellátást, amelyet külö­
nösen utolsó hónapjaiban értékelt nagyra, és általában is a kényel­
mes élet lehetőségét. Ha a zenebolond Kostolanyt különösen von­
zotta egy opera vagy valamilyen koncert, akkor akár egyetlen esté­
re is elrepült Milánóba, hogy elmehessen a Scalába. Ha viszont
különösebb erőfeszítés nélkül pénzt lehetett megtakarítani, akkor
abban is mindig benne volt. Így például rendszeresen becserélte a
rendezvényszervezők által részére küldött első osztályú repülője-
11

MESTERFOKON A PÉNZRŐL
gyeket két turistaosztályra szólóra (amikor még minden járaton
volt első osztály), így biztosítva magának egy magáncélú repülést.
Úgyis olyan sovány, hogy úgysem tudja kitölteni azokat a széles
üléseket, mondogatta.
A világpolgár Kostolany azonban elsősorban a pénz biztosította
anyagi függetlenséget élvezte. Az egészség után ez volt számára a
legfontosabb érték és a legnagyobb luxus: a függetlenség, hogy
(szinte) bármit megtehessen és mondhasson, amit csak akar, és sem­
mit se kelljen tennie és mondania, amit nem akar. Kostolany főleg
újságíróként értékelte függetlenségét - az IOS csaló befektetési
alapjai elleni küzdelemben a hetvenes években, az aranylobbi elleni
harcban a nyolcvanas években és a német jegybank, valamint a
Neuer Markt 1 , az új piacnak nevezett techbörze ellenében a kilenc­
venes években. Bármi ellen is harcolt, azt mindig „meggyőződésből
követte el". Helytelen volt az a feltevés, melynek néhány kritikusa
adott hangot, hogy azért fest szándékosan ellenségképet, hogy azzal
saját népszerűségét növelje. Aki hozzám hasonlóan személyesen is
ismerte őt, tudja, hogy négyszemközt is ugyanolyan vehemenciával
állt ki saját meggyőződése mellett, mint cikkeiben és előadásaiban.
Amikor egy újságírónő azt kérdezte tőle, vajon szeretne-e ismét
húszéves lenni, így felelt: „Húsz? Ugye csak tréfál? Nyolcvanéves
szeretnék lenni, mert akkor lenne még tíz év előttem, hogy harcol­
hassak a jegybank ellen."
Kostolany már jóval Oskar Lafontaine előtt vallotta: „A szívem a
bal oldalon dobog." Ám ő folytatta is a mondatot: „...de az eszem a
jobb oldalra húz, a pénztárcám pedig már régen Amerikában van."
Évtizedes tőzsdei tapasztalata megtanította, hogy a gazdasági élet­
ben az elmélet és a gyakorlat igen messze esik egymástól.
A Mesterfokon a pénzről André Kostolany hagyatékának utolsó
darabja. Az 1999-es év elejétől egészen haláláig ennek a könyvnek a
munkálatai álltak alkotótevékenysége középpontjában. Párizsi laká­
sához kötve minden erejével erre a projektre koncentrált. Az olva­
sónak csak az előszóval maradt adósa, melyet minden szerző, fur­
csamód, utoljára szokott megírni.
1 Az amerikai Nasdaqra adott német válaszként 1 9 9 7 márciusában elindult, a technológiai
vállalatok részvényeinek kereskedésére szakosodott, elektronikus börze (a ford.).
12
ELŐSZÓ
Főképp a Deutsche Telekom tőzsdei bevezetésével feltörekvő, új
tőzsdés generáció sorsát viselte a szívén. Annak kifejezetten örült,
hogy Németországban is egyre elfogadottabbá válik a részvénybe-
fektetés, ugyanakkor aggasztotta az elhatalmasodó játékszenvedély.
Ezzel a könyvvel azt akarta népszerűsíteni, amit ő értett befekteté­
sen és spekuláción, amely számára nem merült ki a daytradingben, a
realtime-ban vagy a stop-lossban.
Mérlegen a jövő című könyvének bevezetésében bevallotta, hogy
néhány éve már nem jár a tőzsdére, mert attól tart, hogy a Teremtő
felfedezheti, és még azt gondolja: „Micsoda, a jó öreg Kosto még
mindig odalent van? Jöjjön csak fel, itt fent is jó hasznát vesszük!
Régi kollégái már várják, még szabad a helye a törzsasztalnál." Ha
azonban az Úr egyszer majd mégis magához szólítja, boldogsággal
töltené el - írta -, ha hallaná, hogy barátai, tanítványai és olvasói azt
mondják: „Kostónak mégis igaza lett!"
Kedves André, remélem, már elfoglaltad méltó helyed, és néha
azért vetsz egy-egy pillantást a tőzsdékre. Akkor ugyanis azt látod,
hogy azok a pesszimistákkal dacolva továbbra is a te optimizmuso­
dat igazolják.
Bréma, 1999. december
Stefan RiBe
Stefan RiBe André Kostolany közeli barátja és gyakori kísérője volt.
Szabadúszó pénzügyi újságíró, saját rovata van a Die Telebörse című
magazinnál.
13
 A pénz bűvölete

Pénz és erkölcs

Arisztotelésztől Assisi Szent Ferencen, a szegénység apostolán és

Marxon keresztül II. János Pál pápáig a nagy gondolkodók mindig
is szenvedélyesen taglalták a kérdést: Erkölcsileg vállalható és iga­
zolható-e a pénz iránti vágy? Persze soha nem jutottak közös neve­
zőre, de a pénz és annak hatása mindegyiküket egyformán lenyű­
gözte. Némelyeket taszított, másokat vonzott. Szophoklész a pénz­
ben a gonosz megtestesülését látta, míg Émile Zola az általam
olyannyira kedvelt, A pénz című regényében azt kérdezi: „Miért
lenne hibás a pénz mindazon tisztátalanságok miatt, melyek belőle
fakadnak?" Tárgyilagos véleményt alkotni nem lehet és soha nem is
lesz lehetséges. Az egyén véleménye filozófiai beállítottságától vala­
mint anyagi helyzetétől is függ. Mert az a motiváció, hogy a pénz
utáni vágyat erkölcstelennek nyilvánítsák, sokaknál irigységből és
nem az igazság kereséséből táplálkozik.
A kérdés megválaszolásától függetlenül azonban egyvalami vitat­
hatatlan: a pénz utáni vágy a gazdasági fejlődés mozgatórugója.
A pénzhez jutás reménye minden ember esetében serkenti a kreati­
vitást, a szorgalmat és a kockázatvállaló kedvet. A filozófus felteheti
a kérdést, hogy a pénz és mindaz, amit általa elérhetünk, vajon tény­
leg boldogabbá tesz-e bennünket. Számítógép, tévé, autó stb. birto­
kában valóban boldogabbak vagyunk-e, mint az ötszáz évvel előt-

15
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
tünk élt emberek, akik mindezzel nem rendelkeztek? Talán nem,
mert az ember nem hiányolja azt, amit nem is ismer. Egy dolog
azonban bizonyos: az orvostudomány előrelépéséért is felelős gaz­
dasági fejlődés nélkül most magam sem ülnék itt, és 93 évesen nem
írnám a tizenharmadik könyvem, amely körülmény engem rendkí­
vül boldoggá tesz.
Nem akarom azt állítani, hogy a kapitalista gazdasági berendez­
kedés, amely a pénz iránti vágyra épül, igazságos. Nem, inkább
csalás, de valljuk be - átkozottul ügyes csalás. A kapitalizmus és a
szocializmus közötti különbség egyszerűen megmagyarázható:
van egy nagy torta, amelyet igazságtalanul, illetve van egy kis tor­
ta, amelyet igazságosan osztanak fel; azzal a végeredménnyel,
hogy a kis torta igazságos szeletei sokkal kisebbek, mint a nagy tor­
ta legvékonyabb szeletei. Mindenki maga döntse el, hogy melyik
rendszer jobb. A világ egyelőre a nagy torta mellett döntött. Való­
színűleg azért, mert a kapitalista gazdasági rendszer sokkal köze­
lebb áll az emberi természethez. Ugyanis a szocializmus sem volt
képes leküzdeni a pénz iránti vágyat. Még emlékszem, amikor
1946-ban, a háború után hazautaztam Budapestre. Amerikában
túlfűtött, felfokozott kapitalizmus uralkodott. A partikon minden
egyetlen téma, a pénz körül forgott. Nem az számított, hogy ki ki­
csoda, hanem hogy ki mennyit keres, és kinek mekkora a vagyona.
Budapesten ennek szöges ellentétét tapasztaltam. Ott csak arról
beszéltek, hogy mivel foglalkoznak az emberek, és mekkora siker­
rel. Az egyik sikeres zeneszerző volt, a másik írt egy jó könyvet.
A harmadik elismert tudósként tevékenykedett, és így tovább. Ez a
légkör sokkal jobban tetszett, de egyik barátom felvilágosított:
„Na igen, senki nem beszél a pénzről, de mindenki arra gondol."
Mivel azonban az áhított vagyon megszerzése csekély reménnyel
kecsegtetett, inkább nem beszéltek róla.
A pénz - a szabad világ értékmérője
Természetesen különbség van a pénz birtoklásának és megkeresésé­
nek vágya között. A pénz birtoklása a legkülönfélébb örömökhöz
vezethet. Vannak olyanok, akiket a pénz már pusztán önmagában is
16
A PÉNZ BŰVÖLETE
boldoggá tesz. Ismertem egy embert, akinek az volt a kedvenc idő­
töltése, hogy a számlakivonatain összeadogatta a számokat. Aztán
itt vannak azok, akik sok szép és drága dolgot megszerezhetnének,
de nem teszik, mert beérik azzal a gondolattal, hogy ezt bármikor
megtehetik. Érzik a pénz kisugárzását - és ez már önmagában elég a
boldogságukhoz. Volt egy barátom, aki ha kiejtette a pénz szót, a
zakóján keresztül megsimogatta a tárcáját, azzal a tudattal, hogy az
élet minden szépsége a csekkfüzetében összpontosul. Egy másik el­
mesélte, hogy mindahányszor, ha számadást csinált, és az egyenleg
nagyon is pozitív volt, szinte nemi vágyat érzett.
Szerencsére akadnak olyan emberek is, akik nemcsak mérlegelik,
hogy mit is vehetnének a pénzükből, hanem meg is veszik. Élvezni
szeretnék az életet. Nem érik be az étlap tanulmányozásával, enni is
akarnak. Ha nem létezne ez a faj, ki kellene találni, mert különben
örökös deflációban élnénk. Tipikus képviselőjük volt Kiss József, a
költő, igazi értelmiségi, aki számomra maga volt a magyar Heinrich
Heine. Az alábbi anekdotát mesélték róla:
Úton a bank felé, ahol az apanázsát szokta megkapni, Kiss az
egyik előkelő élelmiszerüzlet kirakatában megpillantott egy csodá­
latos ananászt.
„Mennyibe kerül?" - kérdezi habozva.
„Száz forint, poéta úr."
Ezt nem engedhetem meg magamnak, gondolja Kiss, és megy to­
vább, a bankba.
Visszafelé ismét elhalad az üzlet mellett, de ezúttal enged a csábí­
tásnak és megveszi az ananászt. Lánczy Leó titkos tanácsos, a bank
vezérigazgatója is kinézte magának aznap délelőtt az ananászt. Dél­
után bemegy az üzletbe és meg akarja venni.
„Már nincs meg, Kiss űr itt járt és megvette."
„Szóval így állunk!" - gondolja a vezérigazgató, és elmegy.
Legközelebb, amikor Kiss ismét felkeresi a bankot, hogy átvegye
apanázsát, a titkos tanácsos rámordul: „Mondja csak, poéta úr, ki­
kunyerál tőlünk száz forintot, majd elmegy, és ananászra költi?"
„De vezérigazgató úr - feleli Kiss -, ha nincs száz forintom, nem
vehetek ananászt. Ha pedig van száz forintom, akkor nem szabad
rajta ananászt vennem. Akkor mikor ehetek végre ananászt?"
Ugyanezt a kérdést szegeztem neki azoknak a német politikusok-
17
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
nak is, akik szemrehányást Tesznek az amerikaiaknak, hogy pezsgőt
isznak Coca-Cola helyett.
Sokak számára a pénz hatalmat és státusszimbólumot is jelent:
vonzza a barátokat, a hízelgőket, az irigyeket, a bókokat és az élős­
ködőket. A pénz bűvöletében élnek, mert tudják, hogy másokat is
elbűvöl. A pénz azonban kárpótolhat hiányosságainkért is, például
a fizikai fogyatékosságért, a csúnyaságért, és így tovább. Vagy je­
lenthet vigaszt, ha valaki társasági ambíciókat dédelget, de szerény
származása akadályt gördít fölemelkedése elé. A pénz pótolhatja az
ősöket. Elsa Maxwell az amerikai fellendülés virágzása alatt ragyo­
gó karriert csinált azzal, hogy az ír származású, újdonsült amerikai
milliomosokat, akiket a szuperelőkelő „Mayflower"-amerikaiak2
nem fogadtak be, elszegényedett angol arisztokratákkal boronálta
Össze. Az új milliomosok a grófok és hercegek között forgolódva
hirtelen egyenrangúnak érezték magukat a merev amerikai pénz-
arisztokratákkal, a vagyonát vesztett nemességet pedig ugyanakkor
igencsak vonzották az újgazdagok milliói.
Másoknak a pénz orvosi ellátást, egészséget és hosszabb életet je­
lent. A kor előrehaladtával egyre inkább tudom értékelni a pénznek
ezt az előnyét. A pénz azonban mindenekelőtt függetlenséget jelent,
amely számomra az egészség mellett a legnagyobb kiváltság.
Akinek nincs pénze, annak azt bizony meg kell keresnie. A legtöbb
ember azért keres pénzt, hogy biztosítsa a napi betevőre valót, mások
azért, hogy vagyont szerezzenek, vagy a meglévőt gyarapítsák. Scho­
penhauer egyszer azt mondta: „A pénz olyan, mint a tengervíz, minél
többet iszunk belőle, annál szomjasabbak leszünk."
Sokak számára azonban nem a vagyon birtoklása, hanem a pénz
megkeresése jelenti az igazi vonzerőt. Ha bejön egy üzlet, akkor el­
sősorban nem a bezsebelt haszonnak örülök, hanem annak a tény­
nek, hogy a többiek véleményével szemben az én ötletem igazoló­
dott be. A rulettjátékos is élvezi, ha nyer. Második legnagyobb örö­
me azonban az, ha veszít, mert nem a pénz a bizsergető, hanem
maga a szórakozás.
2 Mayflower volt annak a hajónak a neve, amellyel az első, „honfoglaló" telepesek érkeztek
Amerikába (a ford.).
18
A PÉNZ BŰVÖLETE
Az értelmiségiek és a művészek számára a pénzkereset a gyakorla­
ti előnyök mellett teljesítményük elismerését is jelenti. Akad olyan
festő, író és zenész, aki gazdagnak született. Mégis megpróbálja ké­
péért, könyvéért vagy zeneművéért a maximális összeget kiharcol­
ni. Ezt én magam is tapasztaltam. Ha kelendőek a könyveim, kevés­
bé a tízszázalékos szerzői honorárium szerez örömet, sokkal inkább
az, hogy az olvasók annak tízszeresét voltak hajlandók kifizetni a
könyvemért.
Egyik régi barátom strómanokon keresztül vásárolta fel a felesé­
ge festményeit, hogy neje festőként megkapja azt a hivatalos elis­
mertséget, amely férje szerint megillette. Még a leggazdagabb szép
nő is vagyonokat fog a róla készült fotókért követelni, hiszen ez bi­
zonyítja, mennyire kívánatos valójában. Soha nem felejtem el, amit
egyszer az általam személyesen is jól ismert nagy Max Rein-
hardt-színésznő, Darvas Lili mondott nekem: „Nos, kedves André,
most csábítóan felöltözöm, lemegyek és végigsétálok az utcán, hogy
lássam, mennyit adnának értem. Mert amíg nem kell érte pénzt
adni, addig minden nő szép!"
A többséggel ellentétben én nem tartom elítélendőnek, ha egy nő
a pénze miatt szeret bele egy férfiba. A pénz a férfi sikerének ékes
bizonyítéka, és a nőt ez bűvöli el.
Mennyi pénz szükséges a milliomossághoz?
Paradox kérdés, gondolhatják sokan. Attól függ, mit értünk „mil­
liomos" alatt. „Dúsgazdag milliomos" - tartották egykor a bécsiek,
ha valakinek volt százezer gulden a zsebében. Számukra nem az volt
a milliomos, aki legalább egymillióval rendelkezett, hanem a gazdag
ember, akinek kijár a tisztelet.
Ha pusztán a számokat nézzük, akkor manapság is teljesen mást
jelent milliomosnak lenni Németországban, mint Olaszországban.
Míg Olaszországban az egyszeres milliomos szegény ember, Német­
országban már gazdagnak számít. Az amerikai milliomos majdnem
kétszer olyan gazdag, mint német kollégája, az euró teljes körű be­
vezetése után pedig Európában a legtöbb milliomos ismét el fog
tűnni. Mégis továbbra is így fogják nevezni őket, mert a fogalom
19
MESTERi:OKON A PENZROJ.
manapság a hajdanvolt Bécshez hasonlóan egyet jelent a krőzussal,
aki aztán tényleg mindent megengedhet magának.
Az én definícióm szerint az a milliomos, aki tőkéjének köszönhető­
en igényeit senkitől nem függve tudja kielégíteni. Nem kell dolgoznia
és sem a főnök, sem az ügyfél előtt hajbókolnia. Élvezheti azt a lu­
xust, hogy bárkinek, aki nem tetszik neki, idézhet Goethe Götz von
Berlichingen című művéből3. Az az igazi milliomos, aki így él. Van,
akinek ehhez ötszázezer, másnak ötmillió dollárra van szüksége.
Mindez az egyéni igényektől és kötelezettségektől függ. Akinek a
zene a szenvedélye, annak kevesebb pénzre van szüksége, mint az ér­
tékes veteránautók gyűjtőjének. Egyedülálló valaki, vagy népes csa­
ládról kell gondoskodnia? Mennyire igényes a felesége? Az egyszerű
ruhákat kedveli, vagy a bundákat és az ékszereket? Ha a nő a bank­
számlába szeretett bele, akkor férjéből az én meglátásom szerint soha
nem lesz milliomos. Bundákban, autókban és ékszerekben határt le­
het szabni, egyszer csak fellép a telítettség érzése. A bankszámlánál vi­
szont nem, az olyan, mint a Danaidák feneketlen hordója.
Hogyan viszonyuljunk helyesen a pénzhez?
A pénz ahhoz igyekszik, aki szenvedélyesen sóvárog utána. Akit úgy
lenyűgöz a pénz, mint a kígyót a kígyóbűvölő. Ugyanakkor meg kell
tartani a megfelelő távolságot is. Egy mondatba sűrítve: forrón állít­
suk a pénzt, de hűvösen bánjunk vele. Vagy ahogy Onassis mondta,
ne fussunk a pénz után, inkább menjünk elébe. Ez különösen érvé­
nyes a tőzsdére, ahol nem szabad a növekvő árfolyamok után futni,
inkább az árfolyamcsökkenésnek kell elébe menni.
A pénz iránti szenvedély beteges kapzsiságot vagy kóros pazarlást
is előidézhet. Az egyik ember megszállottan egyre több pénzt dob ki
az ablakon, a másik pedig megszállottan egyre többet akar megka­
parintani. Különösen a kapzsiság képes néha egész bolond vadhajtá­
sokat hozni. Paul Getty, a többszörös milliárdos, aki a maga idejé­
ben Amerika leggazdagabb emberének számított, arról volt híres,
hogy vendégeit a telefonfülkébe küldte, ha telefonálni akartak.
3 Az idézett dráma 3. felvonásában a főhős a „Kinyalhatja a seggemet" fordulatot hasinálja, s
erre utal euemisztikusan a német köznyelv, ha a Götz-idézetet emlegeti (a ford.).
20
A PÉNZ BŰVÖLETE
Kávéházi törzsasztalunknál egy alkalommal arról folyt a vita, hogy
vajon ki a legzsugoribb ember Budapesten: Herzog báró, a Balkán do­
hánykereskedőinek királya, vagy Ernst Lajos, a műgyűjtő és galériatu­
lajdonos, természetesen mindketten dúsgazdag többszörös milliomo­
sok voltak. Még fogadást is kötöttünk, majd mindannyian vártuk a
kedvező alkalmat, hogy egyszer s mindenkorra tisztázhassuk a kérdést.
El is érkezett a megfelelő alkalom: gyűjtést rendeztek a Vöröskereszt
javára. Az egyik gyűjtést végző önkéntes véletlenül akkor találkozott ve­
lük, amikor épp együtt voltak. Először Herzog bárónak nyújtotta a per­
selyt, aki pénztárcájából körülményesen előkotorta a létező legkisebb
pénzérmét, majd hanyag mozdulattal bedobta a perselybe.
Ekkor érkezett el a döntő pillanat: mennyivel többet vagy keve­
sebbet ad Ernst Lajos? Ernst csak fél másodpercig gondolkodott,
majd mintegy magától értetődően közölte: „Együtt vagyunk. A ba­
rátom mindkettőnk nevében adott."
Még cinikusabban viselkedett Marcel Fischer, a gazdag tőzsdés,
egyik osztálytársam édesapja. Egy nap apró irodájában üldögélve
hallja, hogy cégvezetője izgatottan kiabál:
„Nem, nem, nincs pénzünk, nincs pénzünk, kifelé innen!"
Fischer kiront az irodájából és megkérdezi: „Miért kiabál, cégve­
zető úr?"
„Az ingyenélő Grün volt itt, és pénzt kunyerált tőlünk."
„És mit tett vele?"
„Kidobtam, és közöltem, hogy nincs pénzünk."
„Szaladjon utána gyorsan, és hozza vissza!" - mondja Fischer, a
milliomos.
Grün még a lépcsőházban van, amikor visszahívja a cégvezető, és
igencsak örvendezik, hogy a főnök látni akarja. Talán csak csur­
ran-cseppen valami.
Grün belép az irodába, Fischer kitárja a páncélszekrény ajtaját és
így szól: „Látja a tömött fiókokat, Grün úr? Mit mondott a cégveze­
tőm? Hogy nincs pénzünk? Ez nem igaz. Látja, hogy van pénzünk,
mégpedig rengeteg! De nem adunk belőle semennyit!"
Blau úr története is nagyon kedves, aki a kávéházban így sóhajto­
zik barátainak: „A feleségem egyre csak pénzt követel tőlem."
Hogy véget vessen a panaszkodásnak, egyik cimborája megkér­
dezi: „És mihez kezd az asszony azzal a rengeteg pénzzel?"
21
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
„Nem tudom, hiszen nem adok neki" - feleli Blau.
A fenti történetek szereplői a számok alapján ugyan mindannyian
milliomosok, de szilárd meggyőződésem, hogy túlzott kapzsisággal
nem lehet milliomossá válni, sem anyagi, sem intellektuális értelem­
ben. Aki túlságosan ragaszkodik a pénzéhez, nem is fekteti be, mert
kerül minden kockázatot, nehogy elveszítse. Tulajdonképpen ez a
németek problémája is, hogy istenítik a szent márkájukat, ezért mil­
liárdokat hagynak takarékbetétben heverni. A jegybank pedig igen
zsugori pénzpolitikájával eddig megakadályozta, hogy bekövetkez­
zék a második német gazdasági csoda.
Milliomosnak lenni egyet jelent a függetlenséggel. Az abszolút
fösvény ember soha nem lesz független, mert Örökké saját spórolási
szenvedélyének rabja marad. Nem is veszi meg a drága autót, de
még örülni sem tud annak, hogy bármikor megvehetné. Már a pénz
költésének puszta gondolatát is megtiltja magának.
És a beteges pazarló? Minden ízében élvezi az életet, mindent
megvesz és elfogyaszt, amit akar, de ő sem független. Mivel tömén­
telen pénzt költ, folyamatosan arra kényszerül, hogy pótolja a hi­
ányt. Így tehát függ a főnökétől vagy az ügyfeleitől, mert ők a tulaj­
donképpeni pénzforrásai.
A megfelelő hozzáállás valahol a két véglet között van. De önma­
gában ez még senkit sem tesz milliomossá.
Rövid időn belül milliomos
Véleményem szerint három lehetőség létezik a gyors meggazdago­
dásra:
1. előnyös házasságkötés,
2. szerencsét hozó üzleti ötlet,
3. tőzsdei spekuláció.
Természetesen örökség vagy lottónyeremény révén is gyorsan
milliomossá lehet válni, de ez az előző hárommal ellentétben nem
irányítható tudatosan.
Számtalan no, de számtalan férfi is házasságkötés révén lett mil­
liomossá, százával tudnám a példákat sorolni.
Ha manapság azt halljuk, hogy valaki egy szerencsésnek bizonyu-
22
A PÉNZ BŰVÖLETE
ló üzleti ötlet révén gazdagodott meg, akkor nem is asszociálunk
másra, mint Bill Gatesre. Egy Ötlet és jó megérzés segítségével elér­
te, hogy három évtized alatt Amerika leggazdagabb emberévé vál­
jon. De gondoljunk a Wal Mart áruházlánc atyjára, Sam Waltonra,
vagy a McDonald's alapítójára! Honfitársam, Rubik Ernő, a zseniá­
lis mérnök, mintegy húsz éve a bűvös kocka feltalálása révén lett a
keleti blokk első milliomosa. Önmagában egy ötlet azért nem elég, a
találékonyságnak megfelelő üzleti érzékkel kell még párosulnia.
A Coca-Cola receptúráját kifejlesztő gyógyszerésznek például csak
pár dollárt hozott a világ jelenleg legismertebb márkája.
Aligha mondhatok többet arról, hogyan lehet egy bomba Ötlet
segítségével meggazdagodni, mert az én területem mindig is a
gyorsan milliomossá válás harmadik és utolsó lehetősége volt - a
spekuláció.
Művészet, nem pedig tudomány
Már mindenfajta értékpapírban, pénznemben és nyersanyagban
spekuláltam, készpénzes és határidős ügylet keretében, a Wall
Streeten, Párizsban, Frankfurtban, Zürichben, Tokióban, London­
ban, Buenos Airesben, Johannesburgban és Sanghajban. Spekulál­
tam részvényben, államkötvényben, még a kommunista országokéi­
ban is, váltóban, valutaárfolyamban - mindegy, hogy stabil volt-e
vagy lebegő -, bőrben, melyből a cipőtalpam készült, szójababban
és az összes gabonafajtában, gyapjúban és pamutban, a gumiban,
amelyből az autóm kerekét gyártották, tojásban és a reggelihez való
szalonnában, kávéban és kakaóban, amelyet annyira szeretek, whis-
kyben, a selyemben, amelyből a csokornyakkendőmet varrták és
mindenfajta fémben, nemesben és nem nemesben egyaránt.
De nem voltam árfelhajtó, mivel nemcsak arra spekuláltam, hogy
az árak emelkednek, hanem ugyanúgy arra is, hogy majd esnek. Rö­
viden szólva, már mindenben spekuláltam, aszerint, hogy hogyan
fújt a szél, vagy hogyan kívánta a gazdaság és a politikai helyzet,
konjunktúrában és válságban, infláció és defláció idején, fel- és leér­
tékelés során - és mindent túléltem. 1924 óta nem volt olyan éjsza­
ka, amikor nem tőzsdéztem.
23
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Spekuláns vagyok, és az is maradok
Sok újságíró tőzsdegurunak nevez, de ezzel a jelzővel soha nem ér­
tettem egyet. Egy guru tévedhetetlen, én pedig egész biztosan nem
vagyok az. Csak egy nagyon öreg, tapasztalt profi tőzsdés. Én sem
tudom, hogy mit hoz a holnap, csak azt, hogy mi történt tegnap és
ma. Ez pedig egész sok, mert pályatársaim közül sokan még ezt sem
tudják. És nyolcvanéves tőzsdés múltam egy dologra mindenképp
megtanított: a spekuláció nem tudomány, hanem művészet. Miként
a festészetben, úgy a tőzsdén is szükséges némi érzék a szürrealiz­
mus iránt. Akkor is, ha a világot fejtetőre állítva ábrázolja. És az
impresszionistákhoz hasonlóan a körvonalak itt sem mindig felis­
merhetők. Ahogy a híres amerikai pénzember, államférfi és négy
amerikai elnök személyes pénzügyi tanácsadója, Bernard Baruch,
ugyanúgy én is Öntudatosan „spekulánsnak" nevezem magam. Ezt a
minősítést a szó nemes értelmében használom. Számomra a speku­
láns az az intellektuális, megfontoltan cselekvő tőzsdés, aki helye­
sen prognosztizálja a gazdaság, a politika és a társadalom alakulását,
és megpróbál ebből profitálni.
Hogyan lesz valakiből spekuláns? Körülbelül úgy, ahogy az ártat­
lan kisleány kóstolgatja a világ legősibb foglalkozását. Először kí­
váncsiságot érez, majd élvezi, végül már csak a pénzért csinálja.
Csodálatos hivatás a spekulánsé, főleg, ha az ember hozzám hason­
lóan még csak a második fázisban van. Elismerem, nem tartozik a
polgári foglalkozások közé, biztos sikerrel pedig egyáltalán nem ke­
csegtet, de minden nappal új intellektuális kihívást hoz, és állandó
agytornát jelent, amelyre az én koromban már igazán szükség van.
Sajnos ebből a fajból egyre kevesebb élő példányt találni. A leg­
több tőzsdés vadul és minden megfontolást nélkülözve, összevissza
kockáztat. Sok tőzsdéből már régen játékkaszinót csináltak. Egyik
régebbi könyvemben megvallottam:
Pénzügyminiszter - nem lehetek.
Bankár - nem akarok lenni.
Spekuláns és tőzsdés - az vagyok én!
Az amerikai pénzügyminiszteri poszthoz egyébként sokkal köze­
lebb jártam, mintsem azt akkoriban gondoltam volna. A negyvenes
évek elején New Yorkban éltem. Párizsból menekültem oda jómódú
24
A PÉNZ BŰVÖLETE
ifjú tőzsdésként a német csapatok elől. Miután azonban megnéztem
magamnak az országot, unatkozni kezdtem. Nem elégített ki, hogy
mindig csak olvassak, zenét hallgassak és színházba járjak. Így aztán
elhatároztam, hogy munkahelyet keresek. Akár fizetés nélkülit is,
mivel a tőkém kamataiból jól meg tudtam élni.
Azt tartottam a legjobb ötletnek, ha bekerülök a Goldmann, Sachs
& Co. vállalathoz. A cég ma már százharminc éves és a Wall Street
leggazdagabb vállalata. Walter Sachs, egy elbűvölő, idősebb úr foga­
dott igen barátságosan. Azonnal bemutatott a személyzeti vezető­
nek. Előadtam nekik jövetelem okát. Hitler elől menekültem Euró­
pából, viszonylag jelentős tőkével rendelkezem, legalábbis zsenge ko­
romhoz viszonyítva. Nincs szükségem anyagi segítségre, de szívesen
kerülnék kapcsolatba a nemzetközi pénzügyi piacokkal egy olyan ne­
ves cég révén, mint a Goldmann, Sachs & Co. Ezzel a kijelentéssel
megpecsételtem a sorsom. Néhány nappal később megérkezett a vá­
lasz: NEM! Nem tudnak mit kezdeni olyan fiatalokkal, akik már va­
gyonosak. Csak olyan ifjú embereket alkalmaznak, akik minden áron
fölfelé igyekszenek. Ha szegény, gyámoltalan menekült lettem volna,
akkor bizonyára fölvesznek. Mint ahogy, nem sokkal ezután föl is
vettek egy másik fiatalembert, aki később partner lett a Goldmann,
Sachs & Co.-nál. Robert Rubin volt a neve, ma pedig az Egyesült Ál­
lamok sikeres pénzügyminisztere, évtizedek óta az első, aki osztogat­
hat a költségvetés aktívumából.
A történetről a gazdag Grün jut eszembe. Amikor még szegény
volt, jelentkezett egy hirdetésre, melyben templomszolgát kerestek
Bécsben. De abban a korban még a templomszolgának is tudnia kel­
lett írni és olvasni. Mivel Grün analfabéta volt, nem kapta meg az
állást. Bánatában az odautazásért kapott kis kárpótlást arra használ­
ta fel, hogy kivándoroljon Amerikába. Chicagóban üzletelni kez­
dett. Első megtakarított pénzéből céget alapított, amely idővel egy­
re nagyobb és nagyobb lett. Egy hatalmas konszern felvásárolta a
vállalatát, majd a szerződés aláírásakor következett a meglepetés:
kiderült, Grün nem tud írni. „Istenem - szólalt meg a vevő jogtaná­
csosa-, mi lett volna önből, ha tud írni és olvasni?"
„A válasz nagyon egyszerű - felelte Grün -, templomszolga!"
Én tudtam írni és olvasni, és mégis spekuláns maradtam. De soha
nem bántam meg.
25
 A tőzsde állatkertje

A spekuláció egyidős az emberiséggel

Spekuláció már jóval a tőzsde létrejötte előtt is létezett. Az egyes szoci­

alisták által vallott nézet, hogy a kapitalista gazdasági rendszer csinált
az emberből spekulánst, óriási tévedés. Már a Biblia is cáfolja.
Az első, a történetírásban is megörökített spekuláció az egyipto­
mi József nevéhez fűződik, aki igencsak nyaktörő spekulációkba bo­
csátkozott. A fáraó amilyen tehetséges, olyan éleslátó pénzügyi ta­
nácsadója urának a hét kövér és hét sovány tehénről szóló álmából a
megfelelő következtetéseket vonta le. A hét bőséges esztendő alatt
hatalmas gabonakészleteket halmozott fel, melyet aztán a hét szűk
esztendőben jó áron sikerült eladnia. Igaz, azt ma sem tudjuk, hogy
Őt tarthatjuk-e a tervgazdálkodás négyezer éves atyjának, aki azért
tartalékolt, hogy a későbbi gabonahiányt fedezni tudja, vagy pedig
csak egészen egyszerűen - honni sok qui mal y pense4 - a történe­
lem első spekulánsa volt, aki abból a célból vásárolt fel készleteket,
hogy később drágán adjon túl rajtuk.
Az ókori Athénban pénzérmékkel spekuláltak. A bankárokat
„trapezites"-nek hívták, vagyis asztaltartóknak, mert kis trapéz for­
májú asztal mögött ültek, és azon állították ki a pénzérméiket. Akár­
csak manapság. A névben akár szimbólumot is láthatunk. A pénz-

4 Franciából', „Szégyen arra, aki rosszra gondol!" fa ford.)

27
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
ügyi akrobaták talán nem igazi trapézművészek? Az egyik ókori
pénzügyi akrobata merész üzelmei anyagi katasztrófák és árzuha­
nások sorozatát indították el. Phormion neve ugyan nem vált halha­
tatlanná, de ó' adott az ókor legnagyobb szónokának, a jogtudós
Démoszthenésznek alkalmat arra, hogy - minden bizonnyal ezúttal
a nyelve alatt tartott, híres kavicsok nélkül - megtarthassa szenve­
délyes védőbeszédét, a legelsőt a spekuláció védelmében.
Az ókori Rómában, a Földközi-tenger térségének pénzügyi köz­
pontjában is virágzott a spekuláció. Nagyban folytatták a gabona-
és áruspekulációt. A Karthágót elpusztító Cato szenvedélyes poli­
tikája sok keserűséget okozott a kor spekulánsainak. Karthágó
volt az akkori világ éléskamrája, és amikor a hadvezér Scipio kato­
nái bevonultak az elpusztított városba, kifosztották a raktárháza­
kat és hombárokat. A rómaiak több ezer tonnányi gabonához ju­
tottak a saját termésükön felül. Az árak azonnal elkezdtek lefelé
csúszni, végül szinte függőlegesen a mélybe zuhantak. Sok speku­
láns veszítette el ekkor a vagyonát. Azt rebesgették, hogy a Forum
Romanum számos törzsvendége fizetési nehézségekkel küzd. (Ké­
zenfekvő az összehasonlítás az 1981/82-es évekkel. Az amerikai
kamatsrófolás politikája óriási krachot okozott az összes nyers­
anyag piacán, vállalatok százai váltak volna fizetésképtelenné, ha
nem támogatta volna meg őket a kormány meg néhány mamut­
cég.) A Forumon a gazdag polgárok a Janus-templom környékén
gyülekeztek, hogy megvitassák üzleti tranzakcióikat. Dr. Cicero, a
kor legkiválóbb ügyvédje itt csipegette fel a tippeket különböző te­
lek-, pénz- és áruspekulációihoz.
Néhány pénzügyi kaland után sikerült tekintélyes jövedelmet
gyűjtenie. Hírneve és személyisége hozzájárult ahhoz, hogy felvirá­
gozzék Rómában a spekuláció. Már akkor megmondta, hogy a pénz
a köztársaság idegszála, és meg volt győződve arról, hogy a spekulá­
ció a vagyongyarapítás motorja, és eszerint is cselekedett. Naponta
találkozott a római Forumon a pénzügyi elittel és az átutazó keres­
kedőkkel. Telekkel, építőipari beruházással és adóbérletben való
résztulajdonnal spekulált, ez utóbbi akkoriban igen kedvelt befekte­
tésnek számított. Szenátorként könnyedén juthatott bennfentes in­
formációkhoz a római várostervezéssel kapcsolatban, ami üzelmei
szempontjából meglehetősen hasznosnak bizonyult.
28
A TŐZSDE ALLATKERTJE
Ám a spekulánsok családjába még sok más híres történelmi sze­
mélyiség tartozik. Sir Isaac Newton, a gravitációs törvények halha­
tatlan felfedezője is próbálkozott tőzsdei spekulációval, ami oly­
annyira kudarccal végződött, hogy állítólag végül még azt is megtil­
totta, hogy kiejtsék a tőzsde szót előtte. Voltaire pedig órákig
társalgott barátnőjével értékpapírokról és pénzről. Gabona- és te­
lekspekulációval is foglalkozott. Végül aztán spekulatív devizaüzér-
ként is híressé vált. Az örökösödési háború alatt ugyanis Szászor­
szágban bankot alapítottak, azzal a céllal, hogy bankjegykibocsátás
révén finanszírozzák a háborút. A háború után ezek a bankjegyek el­
veszítették névértékük negyven százalékát. Nagy Frigyes viszont azt
követelte, hogy ezüsttallérban száz százalékon váltsák be az összes
porosz tulajdonban lévő bankjegyet. Voltaire Drezdában felvásárol­
tatta, majd bőröndökben Poroszországba csempésztette a bankje­
gyeket (manapság az a német polgár, aki takarékoskodik, Luxem­
burgba vagy Svájcba viszi a bőröndjét), hogy ott strómanokon ke­
resztül ezüsttallért követeljen Drezdától.
Beaumarchais, Casanova, Balzac, mindannyian szenvedélyes
tőzsdézők voltak. Balzacnak igen sok pénzre volt szüksége az
életviteléhez. Ezért regényt, novellát, esszét, egyszóval bármit
írt, ami csak pénzt hozott. És így lett belőle aztán spekuláns is,
aki gyakran vendégeskedett Rothschild bárónál, hogy elkapjon
egy-egy tippet. Spinoza, a filozófus és David Ricardo, a közgaz­
daságtan tudósa tudományos tevékenységük mellett lelkes spe­
kulánsnak is számítottak.
És hogyan is hagyhatnám ki a sorból Lord Keynest, századunk
legnagyobb közgazdászát, akinek portréja alá a brit kormány az
alábbi feliratot helyeztette: „John Maynard Lord Keynes, akinek
munka nélkül sikerült vagyont szereznie." 1932-ben, a legendás
29-es tőzsdekrach utáni nagy gazdasági világválság mélypontján
nagyban vásárolt amerikai részvényeket. Az ezután bekövetkező
fellendülésnek köszönhetően igen vagyonos ember lett. Azon ke­
vés közgazdászok közé tartozik, akiknek sikerült a tőzsdén pénzt
csinálniuk.
Amíg csak ember él a Földön, mindig lesz spekuláció, és mindig
lesznek spekulánsok is, ez a múltra ugyanúgy igaz, mint a jövőre.
Ha egy mondatban szeretném a spekuláció történetét összefoglalni,
29

MESTERFOKON A PÉNZRŐL
azt kellene mondanom: A „homo ludens" megszületett, játszott,
nyert vagy vesztett, és már soha nem fog kihalni.
Ezért vallom azt a meggyőződést, hogy minden tőzsdei de­
presszió után, amelynek során az embereket elfogja az undor min­
dennemű részvénytől és magától a tőzsdétől is, olyan időszak követ­
kezik, amikor a múlt összes sebe begyógyul, és a tőzsde, mint fény a
pilléket, az embereket újra vonzani kezdi. S ha nem fordulnának
maguktól újra a tőzsde felé, akkor a csúcsfejlettségű tőzsdeipar gon­
doskodik róla, hogy ez bekövetkezzék, de mindenekfelett a csal­
étek: a pénz.
A spekulánst az alkoholistához tudnám hasonlítani, aki súlyos ká­
bulatból ébredve a következő napon a másnaposságtól kínozva el­
határozza, hogy soha többé nem vesz poharat a kezébe. Késő dél­
után már lehajt egy koktélt, majd még egyet és még egyet, és éjfélre
már ugyanolyan részeg, mint előző este.
Spekuláljunk, vagy ne?
Sorakozzunk-e fel a hírességekhez, és magunk is váljunk-e speku­
lánssá?
Ez lényegében két dologtól függ: az anyagi viszonyoktól és a jel­
lemtől. Az első feltételhez kiötlöttem egy mottót:
Akinek sok pénze van, az nyugodtan spekulálhat,
akinek kevés a pénze, az semmi esetre se tegye,
és akinek egyáltalán nincs pénze, annak spekulációba kell fognia.
Az utolsó mondat természetesen nem egészen helytálló. Bizonyos
összegre azért mindig szükség van ahhoz, hogy tőzsdézni kezdhes­
sünk. Ám nem kell túl sok. A részvénybefektetés népszerűsége előtt
Németországban széles körben elterjedt az a nézet, hogy a tőzsde a
gazdagok gyülekezőhelye. Ez teljességgel valótlan. Akinek van vala­
mi jó ötlete, az viszonylag alacsony összeggel is jelentős nyereségre
tehet szert. Az „egyáltalán nincs pénze" alatt tehát olyan summát ér­
tek, amely annyira alacsony, hogy úgysem tudnánk belőle otthont
teremteni vagy nyugdíjaséveinkről gondoskodni.
Akinek azonban tényleg nincs semmi pénze, annak először azért
30
A TŐZSDE ÁLLATKERTJE
dolgoznia kell egy keveset, a szó polgári értelmében. Balul sikerült
tőzsdei kalandjaim után én is néhányszor annyira tönkrementem,
sőt el is adósodtam, hogy arra kényszerültem, ismét jutalékos bró­
kerként vagy tanácsadóként keressek pénzt azért, hogy kikecmereg­
hessek szorult helyzetemből.
Sok pénze szerintem annak van, aki előre gondoskodott magáról
és - amennyiben van - a családjáról is. Ezalatt a gyerekek taníttatá­
sát, a nyugdíjat és lehetőség szerint a saját otthont értem. Aki ebben
a szerencsés helyzetben van, már nyugodtan szentelheti magát a
spekuláció szellemi kalandjának, hogy tovább növelhesse vagyonát.
Csak tőzsdefüggővé válni nem szabad. Semmilyen vagyon nem elég
nagy ahhoz, hogy ne lehessen elveszíteni a tőzsdén. Emlékezzünk
csak Nick Leesonra, akinek sikerült néhány napon belül tönkreten­
nie a jó nevű Baring Bankot, vagy André Citroenre, aki Monte-
Carlóban szerencsejátékon veszítette el autógyárát.
Annak a családapának azonban, akinek jövedelme éppen csak
fedezi a házvásárlást és a gyerekek taníttatását, nem szabad speku­
lációba bocsátkoznia. Befektetheti a pénzét akár első osztályú
részvényekbe is, ha hosszú távon nincs szüksége a pénzére, de a
spekuláció tabu.
A másik anyagi természetű feltétel, melyet a spekulánsnak teljesí­
tenie kell, az, hogy tőkéje időben korlátlanul álljon rendelkezésre.
Nem lehet úgy tőzsdézni, hogy az ember azt mondja, az elkövetke­
zendő három évben spekulálni fogok, aztán veszek egy házat, alapí­
tok egy céget stb. A tőzsdén soha nem úgy alakulnak a dolgok,
ahogy az ember elképzeli. Ha megvan a megfelelő ötlet, az egy nap
majd kifizetődik, de hogy mikor, azt senki nem tudja. Azt se képzel­
jük, hogy a spekulációval rendszeres jövedelemre lehet szert tenni.
Lehet nyerni a tőzsdén, mégpedig sokat, meg is lehet gazdagodni,
veszíteni is lehet, mégpedig sokat, tönkre is lehet menni, de pénzke­
resetre a tőzsde nem alkalmas.
Mindazonáltal csak a németek olyan komolyak, hogy a „pénz ki-
érdemléséről beszélnek" (Geld verdienen). A franciák „nyerik" a
pénzt (gagner l'argent), az angolok „aratják" (to earn money), az
amerikaiak „csinálják" (to make money), mi, magyarok pedig - mi
„keressük" a pénzt.
Aki teljesíti az anyagi előfeltételeket, annak már csak a speku-
31

MESTERFOKON A PÉNZRŐL
láns jellegzetes tulajdonságait kell még felmutatnia. Egy biztos, an­
nak, aki a tőzsdeparkettra merészkedik, bizonyos mértékű kocká­
zatvállaló készséggel rendelkeznie kell. Garantált tőzsdei nyereség
nem létezik. Ha lenne, akkor nyilván senki nem kelne fel öt óra­
kor, hogy egy órával később a hajnali műszakot kezdje a futószalag
mellett.
Az olvasó megtudhatja ebből a könyvből, hogy milyen tulajdon­
ságokkal kell még rendelkeznie egy spekulánsnak. Először azonban
tisztáznom kell, ki az, aki az én definícióm alapján kiérdemli a
spekulánsi címet. Mert messze nem minden tőzsdézőről lehet el­
mondani, hogy spekuláns is egyben.
A bróker - csak a forgalom számít
Ez a megállapítás elsősorban a tőzsdeügynökökre, az alkuszokra és
a brókerekre igaz. Amikor az n-tv német hírcsatorna élőben közve­
tít a frankfurti vagy a New York-i tőzsdéről, azt látjuk, hogy az ügy­
nökök és az alkuszok kiabálva ide-oda rohangálnak. Sajnos manap­
ság többségük már csak némán gubbaszt a számítógép előtt, és egy­
szer majd eltűnik a jó öreg tőzsdeparkett is, a maga jellegzetes
atmoszférájával. A brókerek irodájukban ülve tartják a kapcsolatot
az ügyféllel, tanácsokkal szolgálnak neki, és továbbítják megbízásait
az ügynököknek, de főleg azon igyekeznek, hogy rávegyék, fektes­
sen be mind több pénzt.
Az ügynökök és a brókerek nem az árfolyam-különbözeten ke­
resnek, hanem a jutalékon, amelyet minden tranzakcióra felszá­
molnak az ügyfélnek. Ha a brókerek beszélgetnek, először a for­
galomról esik szó, és csak utána a tendenciáról. Közszájon forog
erről is egy történet: Az ügyfél felkeresi brókerét, hogy tanácsot
kérjen tőle. A bróker nagy vehemenciával győzködi, hogy vegyen
még IBM-részvényeket. Amikor befejezi a mondanivalóját, az
ügyfél megjegyzi, hogy ő tulajdonképpen el akarja adni az
IBM-papírjait. „Vagy úgy - mondja a bróker. - Eladni..., hát az
sem rossz ötlet!"
Annak ellenére vagy pedig éppen azért, mert fiatalkoromban én
is bróker voltam, nem sokra becsülöm őket. Legtöbbjük ostoba. De
32
A TŐZSDE ALLATKERTJE
szükség van rájuk a tőzsde működéséhez. Összehozzák a vevőt meg
az eladót, és a kereslet és kínálat alapján megállapítják az árfolya­
mot. A hozzájuk való viszonyt azzal lehetne jellemezni, amit az ame­
rikaiak a nőkről állítanak: „Se velük, se nélkülük."
A money-manager: milliárdok ura
A hivatásos tőzsdések második csoportját képezik a vagyonkezelők.
Ebbe a csoportba a nagy befektetési társaságok alapkezelői és a va­
gyonkezelők tartoznak. Milliárdokat mozgatnak meg, de a bróker­
hez hasonlóan nem a saját pénzükkel dolgoznak, hanem az ügyfele­
kével. Seregnyi elemzőt fizetnek azért, hogy azok a kezük alá dol­
gozzanak és kimazsolázzák a sikerrel kecsegtető részvényeket,
kötvényeket és árukat. Összességében nézve meglehetősen sikerte­
lenek, mert csak kevesek képesek közülük hosszú távon a viszonyí­
tási alapként szolgáló indexnél jobb eredményt elérni.
A pénzember: az igazi pénzcsináló
Ám nem minden, saját pénzzel üzletelő tőzsdés számít egyben spe­
kulánsnak is.
Ott vannak például a grandiózus pénzemberek, akik többmilliós
és milliárdos tranzakciókat bonyolítanak le. Az igazi pénzember a
feje búbjáig benne van az általa kezdeményezett üzletekben, többsé­
gi tulajdont szerez, fúziót és cégvásárlást tervezget. Ha sikerül tulaj­
donhoz jutnia egy vállalatban, akkor tevékenyen próbál hatni a me­
nedzsmentre, akár ki is rúgja a vezetést, ha nem tetszik neki. Az örö­
kös aktivitás miatt igen zaklatott életet él. Ha céget alapít, a
tőzsdéhez fordul, hogy összeszedje a szükséges tőkét. Az irányítani
kívánt vállalatok feletti kontrollt is a tőzsde révén szerzi meg. Cél­
ként mindig egy bizonyos tranzakcióra koncentrál, vásárlásai és el­
adásai jelentős mozgásokat indítanak be, amelyek kihatnak az egész
tőzsdére.
33
MESTERI-OKON A PÉNZRŐL
Az arbitrázsügynök: a kihalóban lévő faj
Az arbitrázs tulajdonképpen spekuláció a térben. Az időbeli speku­
láció azt jelenti, hogy ma megveszünk valamit, amit majd egy későb­
bi időpontban drágábban adunk el, vagy fordítva, ma adunk el vala­
mit, hogy később olcsóbban vásároljuk vissza (fedezetlen ügylet).
Ezzel ellentétben a térbeli spekuláció azt jelenti, hogy ugyanabban
az időpontban megveszünk valamit az egyik helyen, és eladjuk a
másikon. Mindeközben az arbitrázsügynöknek ahhoz, hogy nyerjen
az ügyleten, olyan árfolyamnyereséget kell elérnie, amely megha­
ladja a tranzakció költségeit. A klasszikus spekulánssal szemben az
az előnye, hogy semmiféle kockázata nincs. Ugyanis csak akkor ad
megbízást az ügynöknek, ha számára kifizetődő az árfolyam-külön­
bözet a két tőzsde között. Előre tudja, hogy mekkora lesz a nyere­
ség. Viszont be kell érnie kisebb haszonnal is, és folyamatosan fi­
gyelnie kell az árfolyamokat. Az arbitrázsügynök fajtája manapság
azonban szinte teljesen kihalt. A modern kommunikációs eszközök
korában Tokióban, Londonban, Frankfurtban és New Yorkban, va­
lamint az internet révén az otthonunkban szinte minden információ
és adat egyidejűleg rendelkezésre áll. Az árfolyam-különbözet mini­
mális, és másodpercek leforgása alatt kiegyenlítődik. Az ügynöknek
legfeljebb arra van lehetősége, hogy kihasználja a csekély, 0,1 száza­
lékos eltéréseket, mert a tőzsdei illetéken kívül nem kell semmilyen
díjat fizetnie. A mai kor független spekulánsa nem fog olyan árfo­
lyam-különbözetet találni két tőzsde között, amely akár csak a költ­
ségei felét is fedezné.
Amikor még magam is aktív ügynökként tevékenykedtem, más
volt a helyzet. Akkoriban élénken folyt az arbitrázskereskedés Lon­
don és Párizs között. Értékpapírok százait jegyezték mindkét pia­
con, mindenekelőtt dél-afrikai aranybányarészvényeket és nemzet­
közi olajpapírokat. Az arbitrázs sikerének szempontjából a gyors te­
lefonkapcsolat akkoriban döntő szerepet játszott. Akinek elsőként
sikerült elérnie a londoni, vagy, fordítva, a párizsi brókert, ki tudta
használni vagy ki tudta egyenlíteni a két tőzsde közötti differenciát.
Mivel a közvetlen tárcsázást még nem találták fel, néhány arbitrázs­
ügynök megvesztegette a telefonközpontban dolgozó telefonos kis­
asszonyokat. Csokoládét, bonbont vagy parfümöt ajándékoztak ne-
34
A TŐZSDE ÁLLATKERTJE
kik. Néha még vacsorameghívásra is sor került, de akár még szerel­
mi románc is szövődött. Így köttetett meg néhány házasság is
spekulánsok és telefonos kisasszonyok között. Még egy dal is szüle­
tett ezzel kapcsolatban. A refrénre talán emlékszem is: „Halló édes
telefontündér, mondd el, hogy a dollár mennyit ér."
Azok a kollégák, akik erre az ügylettípusra szakosodtak, még iga­
zi arbitrázsügynökök voltak. Ellenben teljesen helytelen a megneve­
zés annak a bennfentes csoportnak a tagjaira vonatkozóan, akik
Ivan Boesky körül szerveződtek és 1986-ban lebuktak (Boeskyről
mintázták valószínűleg a Wall Street című film főhősét, Gordon
Gekkót). Hiába fordították előnyükre a megszerzett belső informá­
ciókat, akkor is csak időbeli, és nem térbeli spekulánsok maradtak.
A manapság legnépszerűbb és legismertebb arbitrázs a Wall
Street és a Chicago Board of Trade között zajlik. A New York-i tőzs­
de piaci jelentésében szinte nap mint nap olvashatunk arbitrázst bo­
nyolító vételi és eladási szoftverekről. A dolog úgy működik, hogy a
nagy brókerházak kereskedéssel foglalkozó osztályain óriási számí­
tógépek figyelik egyrészt a Standard & Poors-indexben lévő határ­
idős kötések árfolyamait, másrészt pedig az indexben szereplő öt­
száz részvény jegyzését. Ha érdemleges a különbözet a határidős kö­
tés és a készpénzárfolyam között, a számítógép automatikusan
megbízást ad a kontraktusok vásárlására és a részvények eladására,
vagy éppen fordítva. Az indexarbitrázs úgy köti össze a New York-i
részvénypiacot a chicagói határidős piaccal, mint két közlekedő­
edény. Erre a körülményre vezethető vissza az 1987. október 19-i
árfolyamkilengések hevessége.
A tőzsdejátékos: a tőzsde hazardőre
Olyan csoport, mely soha nem hal ki, és legnagyobb sajnálatomra, in­
kább egyre növekszik is még: ők az úgynevezett tőzsdejátékosok. Azért
kereszteltem el őket így, mert szerintem nem érdemlik meg a speku­
láns elnevezést, még ha a köznyelv és az újságírók így is nevezik őket.
A tőzsdejátékos már a legcsekélyebb árfolyammozgást is megpróbálja
kihasználni. Megvesz egy papírt 101-en, hogy 103-on már el is adja.
A következőt 90-en veszi, hogy 91,5-en adja el, és így tovább.
35
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Tegyük fel, hogy ez a görbe az árfolyam alakulását mutatja, meg­
határozott intervallumon belül. A tőzsdésnek, aki rövid távra hajt,
akrobatikus mutatványokat kell végeznie, hogy X és Y között ha­
szonra tehessen szert. Rövid távon sikeres is lehet. Ha csak növekvő
árfolyamra spekulál, és a részvénypiac éppen hosszfázisban van, ak­
kor az esély ennek megfelelően nagyobb arra, hogy elcsípje a növek­
vő árfolyamot. Azonban igen ritkán fordul elő, hogy az X és Y kö­
zötti ingadozást épp a megfelelő pillanatban kapjuk el. Hosszú tá­
von a játékos legkésőbb akkor fog nagyot bukni, ha az árfolyam
oldalra vagy lefelé mozdul. Ő pusztán hazárdjátékos, akit nem vezé­
rel semmilyen megfontolás vagy stratégia. Úgy viselkedik, mint az a
rulettjátékos, aki az egyik asztaltól a másikig rohangál. Tudom,
hogy ebben minden tőzsdejátékos ellentmondana nekem. Persze
vannak nekik grafikonjaik és szoftvereik, amelyek megmutatják,
hogy mikor kell venniük és eladniuk. De minden számítógép csak
annyira okos, mint az, aki a programot írja. Mindenesetre majdnem
nyolcvanéves tőzsdei pályafutásom alatt egyetlen tőzsdejátékost
sem ismertem, aki hosszú távon sikeres lett volna.
A bankok és a brókerek mindent elkövetnek, hogy ügyfeleikből
tőzsdejátékost faragjanak. Arcátlanul és minden szégyenkezés nélkül
népszerűsítik discount-brokerage ügyfeleik között az úgynevezett
daytradinget, azaz a napon belüli árfolyammozgásokból hasznot
hozó ügyletet. Az interneten keresztül minden magánspekulánsnak
megvan a lehetősége a valós idejű vagy az „intraday"-kereskedésre.
Sok tapasztalatlan magánbefektetőt buzdítanak tőzsdejátékra, akiket
a Telekom-kibocsátás révén sikerült megnyerni részvénybefektető-
36
A TŐZSDE ÁLLATKERTJE
nek. Ezt felelőtlenségnek és erkölcsileg megkérdőjelezhetőnek tar­
tom. A Handelsblattban olvastam, hogy időközben az Egyesült Álla­
mokban olyan brókerirodákat hoztak létre, ahol az ilyen daytraderek
kibérelhetnek maguknak egy íróasztalt. Az újságban idéztek egy fod-
rásznőt, aki feladta a szakmáját, mert úgy vélte, ezzel jobban keres­
het, mint eredeti hivatásával. Ahogy Móricka azt elképzeli, szokták
mondani a bécsiek.
Ezek a naiv befektetők azt hiszik, hogy ugyanolyan esélyekkel in­
dulnak az örökös adok-veszek gyors tempójú bizniszében, mint
azok a jelentős intézmények, akik a tőzsdét régóta játékkaszinóvá
tették - nemcsak a részvénypiacot, hanem a deviza-, az áru- és a köt­
vénypiacot is. Óriási fizetéssel kecsegtetve megszerzik a Harvard, a
St. Gallen és a London School of Economics végzőseit, hogy dollár­
milliók százaival hazardírozzanak kötvényben, részvényben vagy
devizában. Főleg a devizapiacon öltött beteges méreteket ez a játék.
Több mint egybillió dollárt mozgatnak meg huszonnégy óra lefor­
gása alatt a világ körül. Ennek a forgalomnak legfeljebb három szá­
zaléka szolgálja az import- és exportügyletek lebonyolítását vagy fe­
dezését. A többi csak játék. Néhány éve az International Herald
Tribune lehozott egy interjút a két legsikeresebb New York-i deviza­
kereskedővel. Minden köntörfalazás nélkül bevallották, hogy nem
egyórás időtartamra, hanem két percre spekulálnak. Azok a pénzin­
tézetek, melyeknél alkalmazásban álltak, ezt a hazárdjátékot még
dicséretesnek is tartották. 1986-ban Brémában előadást tartottam
devizakereskedőknek. Előadásom után beszélgetni kezdtem egy fia­
tal devizakereskedő hölggyel, aki meg is erősítette, hogy egy nap le­
forgása alatt dollármilliókat tologat ide-oda. Megkérdeztem tőle:
„Mekkora az az árrés, amelyet el szeretne érni?" - „A tizedesvessző
utáni negyedik helyre spekulálok" - hangzott a válasz. Hát ez iga­
zán nagyszerű! Az ember feltesz egymilliót, hogy keressen száz már­
kát. Ha ez naponta többször megismétlődik, akkor összejön esetleg
pár ezer. A kereskedők és munkaadóik valószínűleg ugyanúgy gon­
dolkoznak, mint az a csavargó a régi Magyarországon, akit gyilkos­
ság vádjával bíróság elé állítottak. „Nem szégyelled magad, hogy
rongyos két forintért megöltél egy embert?" A legőszintébb meg­
győződéssel hangzik a válasz: „De, kegyelmes bíró úr, két forint itt,
két forint ott, aztán csak összegyűlik lassacskán."
37
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Amikor a brémai devizakereskedő hölgyet megkérdeztem, hogy
az adott pillanatban milyen alapon dönt az eladás vagy a vétel mel­
lett, sokatmondó választ adott: „Ugyanazt csinálom, amit a többi­
ek." És ezért kell a világ legdrágább egyetemein magolni? Hogy úgy
spekuláljunk két percre, ahogy a csorda diktálja? Egy vezető német
bank devizaosztályának igazgatóját egyszer arról kérdeztem, hogy
tudják-e egyáltalán a kereskedői, mi is egy valuta tulajdonképpen.
„Azt hiszem, nem - vélekedett de ez nem is fontos, elég, ha tud­
ják, hogy áll a dollár tíz perc múlva." Arra a kérdésemre, hogyan le­
het megakadályozni, hogy két kereskedő azonos időpontban egy­
millió dollárral bessz- és hosszügyletet kössön, elmagyarázta, hogy
ez nem jelent problémát. Csak az a fontos, hogy mindegyik kereske­
dő jó üzletet csináljon. Nem tudom bizonyítani, de biztos vagyok
benne, hogy ezeknek az aranyifjaknak a legtöbb melléfogását diszk­
réten elhallgatják.
Végül azért mégis a tőzsdejátékosok mellett kell lándzsát törnöm.
Akármennyire is megvetem őket, nagy szükségem van rájuk. A tőzs­
de működésében létfontosságú szerepet játszanak. Ha nem lenné­
nek, ki kellene őket találni. Minél több játékos nyüzsög, annál na­
gyobb és likvidebb a piac, és annál könnyebb mind hossz-, mind pe­
dig besszidőszakban megfékezni és tompítani a piac válságát.
Minden törtrésznyi árfolyamesésnél újabb és újabb vásárlók buk­
kannak fel, megmentve ezzel a piacot a drámai összeomlástól. Min­
den törtrésznyi árfolyam-emelkedésnél újabb és újabb eladók je­
lentkeznek, megfékezve ezzel a felfelé ívelő árakat. Olyanok, mint a
henger a motorban, minél több van belőlük, annál zökkenőmen­
tesebben jár a motor. Csak a tőzsdejátékosok garantálják, hogy
adott tőzsdenapon anélkül zárhatjuk le pozícióinkat, hogy lenyom­
nánk az árakat. A milliónyi tőzsdejátékosnak megvan tehát a létjo­
gosultsága, mert ha csak olyan befektetők léteznének, akik azért
vesznek részvényt, hogy évtizedekig rajta üljenek, akkor a piac telje­
sen beállna.
38
A TŐZSDE ALLATKERTJE
A befektető: a tőzsde maratoni futója
A befektető a játékos ellentéte. Megveszi a részvényt, és évtizedekig
ücsörög rajta, hogy majd abból gondoskodjon nyugdíjaséveiről
vagy stafírozza ki gyerekeit, illetve az unokáit. Meg sem nézi az ár­
folyamot. Nem érdekli. A súlyosabb válságokat is kiböjtöli. Az a
töke, amelyet hosszú távon részvényekben akar tudni, részvényben
is marad. Nem is próbálja csökkenteni rosszabb időszakokban be­
fektetéseinek részvényhányadát.
A befektető ragaszkodik az első osztályú részvények széles ská­
lájához, mindenfajta ágazatból és országból vásárol. Nem kísérle­
tezik azzal, hogy ígéretes jövővel kecsegtető ágazatokat kaparint­
son meg, és azokból tartalékoljon többet. Sok befektető a papírok
kiválasztásánál saját országának vagy több országnak a részvényin­
dexétveszi alapul. Ennélfogva egyre népszerűbbé válnak az index­
alapok, melyek az utóbbi években több milliárd dollárt halmoztak
fel. A befektető számára az a legkényelmesebb megoldás, ha nem­
zetközi papírok összeválogatott csokrába, az úgynevezett
blue-chipekbe fektet be.
Napjainkban a legnagyobb befektetők az amerikai és angol nyug­
díjpénztárak. Az általuk kezelt összegek olyan hatalmasak, hogy
kénytelenek a papírokat sokáig tartani, mivel nem zárhatják le pozí­
cióikat anélkül, hogy ne tennék ki nyomásnak az árfolyamokat. Ez
óriási szerencse a nyugdíjasok számára. Ha az alapkezelők átstruk­
turálhatnák a pénzeket, hozamteljesítményük bizonyára nem lenne
olyan jó.
A befektető más szempontból is szöges ellentéte a tőzsdejátékos­
nak. Míg a játékos hosszú távon csak veszít, a befektető, függetlenül
attól, hogy mikor száll be, hosszú távon a nyertesek közé tartozik.
Legalábbis ez a múltban mindig így volt, mert a részvények összes­
ségükben minden krach után újra rekordárfolyamot értek el.
Elismerem, hogy a befektető kis összeggel nem lesz egyhamar
milliomos. Hosszú távon azonban jelentős vagyonra tehet szert.
Warren Buffett, minden bizonnyal a világ leghíresebb befektetője,
befektetés révén vált Amerika második leggazdagabb emberévé.
A legtöbb tőzsdés mégis azt hiszi, hogy csak akkor lehet nagy pénzt
csinálni, ha az ember állandóan ad-vesz.
39
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Néhány éve én is a befektetők táborába tartozom. Ma már túl
üregnek érzem magam a spekuláláshoz. Ráadásul állandóan úton is
voltam, egyik előadás a másik után, és annyira elfoglalt az újságírás
meg a könyveim, hogy nem maradt időm arra, hogy a papírjaimmal
foglalkozzam. Jelenleg több mint ötszáz különböző részvény van a
birtokomban, melyek közül évek óta egyetlenegyet sem adtam el.
Inkább még vásárolok.
Ha őszinte akarok lenni, minden olvasónak azt tanácsolnám,
hogy csatlakozzon a befektetők táborához. A tőzsdézők közül átla­
gosan ők érik el a legjobb hozamot, mert a spekulánsoknak csak kis
hányada tartozik a nyerők közé. Ha szavam olyan tekintélyt élvez­
ne, hogy olvasóim vakon engedelmeskednének (egyébként nem rin­
gatom magam ebbe az illúzióba), akkor könyvem itt véget is érhet­
ne. De túl erős bennünk játékos énünk. És ki érthetné meg nálam
jobban a spekuláció vonzerejét?! Hetven éven keresztül vérbeli spe­
kulánsként tevékenykedtem a világ áru-, deviza- és értékpapírtőzs­
déin. Mindeközben az anyagi haszonnál nagyobb örömmel töltött
el, ha jól elemeztem a helyzetet, és az általános vélekedéssel szem­
ben bebizonyosodott az igazam. Ezért akarom elmesélni, mitől lesz
valaki vérbeli spekuláns, és miben különbözik a pénzembertől, a be­
fektetőtől és a tőzsdejátékostól.
A spekuláns: a hosszú távú stratéga
Mondhatjuk, hogy a spekuláns valahol a játékos és a befektető kö­
zött van. A határok természetesen elmosódnak. A befektetővel el­
lentétben a spekulánst minden hír érdekli, ami nem jelenti azt,
hogy a játékoshoz hasonlóan minden hírre reagál is. Ha a speku­
láns az árfolyamok növekedésére spekulál, azok meg bármilyen
okból kifolyólag átmenetileg esnek - például az Egyesült Államok
elnöke szívinfarktust kap (lásd Eisenhower elnök szívrohama
1955-ben), vagy földrengés tombol Dél-Amerikában-, akkor nem
dobja sutba azonnal spekulációs elképzeléseit. Csak akkor másítja
meg döntését, ha az adott hír annyira meghatározó, hogy alapjai­
ban ingatja meg a spekuláns által felállított prognózist, és ellent­
mond minden előzetes elvárásnak. A spekuláns az X és Y pont kö-
40
A TŐZSDE ÁLLATKERTJE
zötti, enyhe árfolyam-ingadozásokat (lásd az 36. oldal ábráját fi­
gyelmen kívül hagyja. Csak a tendenciát követi: az A pontból B
pontba futó egyenest. A spekuláns hosszú távon különböző alap­
vető tényezőket figyel: a pénz- és hitelpolitikát, a kamatlábat, a
gazdasági terjeszkedést, a nemzetközi helyzetet, a kereskedelmi
mérlegeket, az éves jelentéseket, és így tovább, a másodlagos napi
hírek nem befolyásolják. Egy intellektuális konstrukciót és straté­
giát épít föl, melyeket összehangol a napi eseményekkel. Össze­
foglalva, ötletei vannak, jók vagy rosszak, de ötletek. Ez a döntő
különbség közte és a játékos között.
A pénzemberrel ellentétben, aki kétségtelenül szintén stratégiát
követ és ötletei is vannak, a spekuláns passzív résztvevő marad.
Nem indikál árfolyam-ingadozást, csak megpróbál profitálni belő­
le. Nem cseréli le a cég vezetését, csak kidobja a vállalatot a papír­
jai közül. Mily fejedelmi foglalkozás! Úgy gondolkozik, ahogy
Horatius: „Boldog, aki távol áll a mindennapok ügyeitől." Távol a
közönségtől, anélkül, hogy „alacsonyrendű" munkával be kellene
szennyeznie a kezét, távol az áruhalmoktól és poros raktáraktól, fü­
tyülve a kereskedőkkel és üzletemberekkel folytatott mindennapos
vitákra, teljes elmélyültségben elmélkedhet. Szivarfüstbe burkolóz­
va ücsörög a hintaszékében, és töpreng, távol a világtól és annak
hétköznapi zajától. A spekuláns meglepően szerény fegyvertára
mindig kéznél van: telefon, tévé, és manapság már minden bi­
zonnyal internetcsatlakozás is, valamint néhány újság. De megvan a
maga titka is: művészien tud a sorok között olvasni. Nincsenek al­
kalmazottai, nincs főnöke, nem kell barátságosan ide-oda köszön­
getnie. A bankárokkal vagy brókerekkel ellentétben nem kell inge­
rült ügyfeleket elviselnie. Senkire nem kell semmit rásóznia, úriem­
ber, aki szabadon rendelkezik magamagával és az idejével. Nem
csoda, hogy sokan irigylik.
Mégis veszélyes életet él, és hozzá kell szoknia, hogy nyitott
szemmel aludjon, mint a krokodil. A spekuláció olyan, mint egy ve­
szélyes tengeri hajóút a vagyon és a csőd között. Szükség van egy
tengerbíró hajóra és egy ügyes kormányosra. Mit értek tengerbíró
hajó alatt? - Pénzt, türelmet és erős idegeket. És ki az ügyes kormá­
nyos? -Aki tapasztalt és szuverén módon gondolkodik. Balzac azt írta Az elegán

MESTERFOKON A PÉNZRŐL
bertípus létezik: az az ember, aki dolgozik, az, aki gondolkodik, és
az, aki nem csinál semmit. Az igazi spekuláns az, aki gondolkodik.
Bár sokan azt hiszik, hogy az, aki nem csinál semmit.
A tőzsdei spekuláns foglalkozása, már amennyiben egyáltalán
foglalkozásról beszélhetünk, egyrészt az újságírói, másrészt az orvo­
si hivatásra hasonlít. Ahogy az újságíró, a spekuláns is a hírekből él,
követi és gyűjti őket. Az újságíró leírja és kommentálja, a spekuláns
elemzi a híreket, aztán viszont azt teszi, ami az orvos fő feladata: fel­
állítja a diagnózist. A diagnózis a legfontosabb, anélkül az orvos
nem rendelheti el a megfelelő terápiát. Ahogy az orvos először min­
denfajta vizsgálatokkal átvilágítja a beteget, úgy kell a tőzsdésnek is
átvilágítania a világgazdaság, a pénzügyek, a kamat- és adópolitika
stb. helyzetét, kialakítania az Összképet és megállapítania a diagnó­
zist. Ezt követően már tudja is, hogyan bonyolítsa kötéseit. Ha az­
tán a dolgok másképp alakulnak, mint ahogy diagnosztizálta, vagy
az orvostudomány szavaival élve, a terápia nem válik be, akkor új
diagnózist kell felállítania.
Hármójuk közül csak az újságíró tévedhet úgy, hogy mégis újság­
író marad. Ha az orvos túl gyakran téved, akkor egyszer csak nem
lesz már betege, a spekuláns pedig egyszerűen csődbe megy. Mégis
igen nagyra becsülöm az újságírókat. Annyira lenyűgöz a foglalko­
zásuk, hogy időskoromra magam is belekóstoltam. Azért nem két­
séges, hogy az újságíró által vállalt kockázat nem azonos a tőzsdés
kockázatával, mivel utóbbi sorsa inkább a kötéltáncoséhoz hasonlít.
Egyvalami azonban mindkét hivatásban közös: bár tudják, hogy
„parvum omnibus ex toto nihil" 5 , mégis mindkettőjüknek szüksége
van éleslátásra, általános műveltségre, élettapasztalatra és megke­
rülhetetlenül a hivatás iránti szenvedélyre. Spekulánsnak, orvosnak
vagy újságírónak születni kell, ahogy filozófusnak is - akkor is, ha
csak mezei filozófusról van szó.
Egy dologban azonban különbözik a spekulánsi pálya az újságíró­
étól, de főleg az orvosétól. Abban, hogy nem lehet iskolapadban el­
sajátítani. Eszköztára a tapasztalat, a tapasztalat és harmadszor is a
tapasztalat. Nyolcvanévnyi tapasztalatom nem cserélném el annyi
5 Latinból: „Mindenből csak egy kicsit, az egészből semmit." (a ford.)
42
A TŐZSDE ÁUATKERTjE
aranyra sem, amennyit a mérlegen nyomok, bár ez az én esetemben
amúgy sem lenne valami sok.
Ugyanakkor a legtöbb tapasztalatot a veszteséges ügyleteken nyer­
tem. Ezért is szoktam mondani, hogy az a tőzsdei spekuláns, aki éle­
tében legalább kétszer nem ment tönkre, meg sem érdemli ezt az el­
nevezést. A tőzsde olyan, mint egy sötét szoba, de biztos, hogy aki
már évtizedek óta ebben a helyiségben tartózkodik, sokkal jobban ki­
ismeri magát benne, mint az, aki épphogy belépett az ajtón.
A veszteség és a nyereség elválaszthatatlan páros, amely egy éle­
ten át elkíséri a tőzsdést. A spekuláns száz esetből ötvenegyszer
nyer, negyvenkilenc alkalommal pedig veszít. A különbözetből kell
megélnie. Az arány talán kissé túlzás, de remekül érzékelteti, mire is
gondolok. Minden egyes tőzsdei bukás ugyanakkor tapasztalatszer­
zés is. Ez pedig a jövőben talán többet ér, mint amit épp elveszítet­
tünk. A kudarcokból viszont csak akkor profitálhatunk, ha alapos
elemzésnek vetjük alá őket. Elemzésre pedig kevésbé alkalmasak a
nyereséges spekulációk, mint a veszteségesek. Ez a dolog természe­
te. Ha nyerünk a tőzsdén, megerősítést kapunk és a fellegekben já­
runk. Nincs olyan érzésünk, hogy van még mit tanulnunk. Csak a
fájdalmas veszteség hoz vissza minket a realitások talajára. És akkor
kell diagnosztizálni, hol követtünk el hibát.
Ez az egyetlen útja annak, hogy sikeres spekulánssá válhassunk, a
közgazdasági tanulmányok egész biztos, nem segítenek hozzá. Sőt,
még továbbmerészkedem! Aki közgazdaságtant tanult és tőzsdézni
akar, az azon nyomban radikálisan felejtsen el mindent, amit a
korábbi évek során bemagolt. Csak terhére van. A közgazdászok
már akkor csődöt mondanak, amikor a gazdaság alakulását kell
megjósolniuk, hogy akarnak hát tőzsdei prognózist felállítani? Ezt
mindig, minden egyes előadásomban elmondtam, amelyet az elmúlt
huszonöt évben egyetemistáknak tartottam. Az előadótermet ter­
mészetesen nyolcvan százalékban üzemgazdászok és közgazdászok
töltötték meg. Az egyetemisták humorral fogadták kijelentésemet,
csak néhány professzor nézett mérgesen. Majd folytattam: „Tu­
dom, hogy a professzorok sarlatánnak tartanak. De inkább legyek
jó sarlatán, mint rossz professzor."
A közgazdászok csak számolnak, de nem gondolkodnak. Statisz­
tikai számításaik nemcsak helytelenek, de még azt sem látják, mi rej-
43
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
lik a háttérben. Mindent tudnak, ami könyvekből bemagolható, de
az összefüggések elkerülik figyelmüket. Elméleteik már az én időm­
ben is érvényüket vesztették, nemhogy manapság. Ha beszédbe ele­
gyedem egy tőzsdés kollégával, két mondat után észreveszem, hogy
közgazdaságtant tanult. Erveit és elemzéseit merev szabályok kötik
gúzsba, melyektől nem tud megszabadulni.
Nem én vagyok az egyetlen, aki ezt a véleményt képviseli. A pári­
zsi tőzsde második legnagyobb brókercége azonnal elutasítja a gaz­
dasági diplomával rendelkező pályázókat. Az indoklás: szemellen­
zőjük akadályozza őket a globális gondolkodásban, ráadásul még
okoskodók is. A legtöbb bank és brókercég még nem jött erre rá.
Ezért aztán ne is csodálkozzanak, ha csupán átlagos teljesítményt
érnek el. Azoknak a közgazdászoknak, akik alapkezelőként, keres­
kedőként vagy elemzőként már találtak állást, azt tanácsolom, te­
gyenek úgy, mint atyai barátom, Albert Hahn, a közgazdaságtan
professzora. Mintegy negyvenmillió dolláros vagyont hagyott hát­
ra, és sikeres tőzsdei spekulációiról így nyilatkozott röviden, de
őszintén: „Nem adok semmit azokra az ostobaságaimra, amelyeket
professzorként hirdetek!"
44
Spekuláljunk, de mivel?
Az esélyek és kockázatok kérdése
Ha tőzsdéről vagy spekulációról esik szó, először mindenki a rész­
vénytőzsdére és a részvényspekulációra gondol. A részvény testesíti
meg a spekulációt, valamint a tőzsdét, és fordítva. Én is folyamato­
san a tőzsdéről és a spekulációról beszélek meg írok, magától érte­
tődően a részvénytőzsdét és a részvényspekulációt értve alattuk. De
nyolcvanévnyi „tőzsdés karrierem" során messze nem csak részvé­
nyekkel spekuláltam. Jelentős profitra tettem szert kötvények ré­
vén, de működtem a deviza- és az árutőzsdén is. És az értéktárgyak
piacán is sikerült tapasztalatot gyűjtenem.
A kozmopolita spekuláns nemcsak a hazai részvénypiacot
elemzi és figyeli, hanem az egész világ eseményeit, a világpoliti­
kát, a jelentős pénzmozgásokat, a nagy ipari országok bel- és kül­
politikáját, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap határozatait,
a Párizsi Klub tárgyalásait az adósokkal, az új technológiai fej­
lesztéseket, a palesztin konfliktust, sőt, olykor még a brazil vagy
a kínai időjárást is.
Ahányszor adódik valami lehetőség, ha némi eltérés keletkezik
egy áru, valuta, kötvény vagy részvény és annak valós értéke között,
a spekuláns azonnal bedobja magát, és lesi, hogy a piac valamikor
kiegyenlítse a különbözetet. Az igazán nagy esély nem hever min­
dennap a lábunk előtt, így aztán érdemes nem csak a részvényt szá-
45

MESTERFOKON A PÉNZRŐL
mításba venni, ha spekulálni akarunk. Például én magam is a leglát­
ványosabb sikereimet a kötvénybizniszben értem el.
A kötvény: sokkal fontosabb, mint gondolnánk
A kötvényt, amelyet fix kamatozású értékpapírnak is neveznek, a
legtöbb befektető biztonságos befektetésnek tartja. Természetesen
az is. Aki megbízható adós kötvényeit vásárolja, például állami köt­
vényeket, és kivárja a futamidő' végét, egyáltalán nem kockáztatja,
hogy elveszíti a pénzét. A papírokat végül névértéken kifizetik, és a
tulajdonos biztos lehet benne, hogy megkapja a vételnél kalkulált
kamatot is. Időközben, a futamidő alatt viszont sok minden történ­
het. Sok kötvény tíz-, néhányuk akár harmincéves futamidőre is
szólhat. A futamidő alatt a hosszú lejáratú kötvények kamata időn­
ként jelentősen ingadozik. Főként a hetvenes és nyolcvanas évek
hoztak nagy mozgást a pénzpiacokon. A hetvenes években előfor­
dult, hogy néhány papír negyven százalékkal is esett, a nyolcvanas
években pedig a duplájára nőtt. Mivel a kötvény - illetve ahogy
Amerikában nevezik: bond - szabadon eladható, az árfolyam igazo­
dik az aktuális kamathelyzethez. Ha a pénzpiaci kamatok például
tízről hét százalékra esnek, a tízszázalékos kamatszelvénnyel ellátott
kötvény addig emelkedik, amíg - a többi új kibocsátású papírhoz
hasonlóan - a vevőnek hét százalékot hoz.
Erre a kamatváltozásra milliárdos nagyságrendben spekulálnak a
játékosok, a nagy tételben spekulálók, a hedge-alapok, a bankok és
a biztosítók. 1994-ben még egy amerikai megye, Orange County is
spekulált, és szépen csődbe is ment.
A határidős piacokon olyan alacsony összegekkel spekulálnak
vagy játszadoznak, hogy a játékos már akkor is nyerhet az ügyleten,
ha a kamatláb még csak a tizedesvessző utáni második helyen moz­
dul el. A 100 000 dolláros kötvényt már csupán kétezer dolláros fe­
dezettel is lehet adni-venni.
Aki a hosszú lejáratú kamatok változására akar spekulálni, an­
nak inkább azt ajánlom, hogy próbálkozzon részvénnyel. A köt­
vénypiac nagyobb változásaira a tőzsde legkésőbb tizenkét hónap
elteltével reagál, és az árfolyamnyereség sokkal jelentősebb, mint a
kötvénynél.
46
SPEKULÁLJUNK, DE MIVEL?
A kötvényspekulációnak azonban létezik egy másik válfaja is,
amelyre utaltam is már akkor, amikor legjelentősebb sikereimet em­
lítettem. Nemcsak a megbízható adósok (a kötvény másik megneve­
zését használva:) adósleveleiről van itt szó, hanem olyan papírok­
ról melyek kifizetetlenül maradnak, és melyeknél már nem teljesí­
tik az adósságszolgálatot. A legújabb spekulációs ügyletemet,
melyre igen büszke vagyok, szintén ilyen típusú kötvényekkel vit­
tem végbe. Némelyik papír nálam is vénebb volt.
A történet 1989-ben kezdődött. Miután Gorbacsov és Reagan
több csúcstalálkozón is részt vett, és a két nagyhatalom közötti fe­
szültség egyértelműen enyhülni látszott, az a vízióm támadt, hogy
Gorbi egy nap Nyugaton milliárdos dollárkötvényeket fog kibocsá­
tani. Biztos voltam benne, hogy a hitelt jóváhagyják majd azzal a fel­
tétellel, hogy Oroszország a régi cári korszakból származó adóssá­
gait legalábbis rendbe teszi. Meg voltam győződve róla, hogy az
oroszok hosszú távon fizetni fognak. Oroszország igen gazdag
természeti kincsekben. Tudomásom szerint a világ szénkészleteinek
50 százalékát birtokolja, a földgáz 35 százalékát, majdnem tízmil­
liárd tonna kőolajat, és a világ egyik legjelentősebb vas- és alumí-
niumtermelője. Az oroszok évente 150 tonna aranyat bányásznak,
és hétmillió karátot érő gyémántkészlettel rendelkeznek. Ezenfelül
fizetési morál tekintetében is remekelnek, hiszen a szovjetek min­
dig, minden tartozást pontosan megfizettek. Igaz, akkoriban (hát
még ma) likviditási gondokkal küszködtek.
Felhívtam egy ismerős kereskedőt, egy úgynevezett non-valeur-
brókert, és megbíztam, hogy vásároljon nekem régi cári kötvénye­
ket az 1822 és 1910 közötti évekből. Jegyezték még ugyan kis
mennyiségben ezeket a kötvényeket a tőzsdén, de értékük a névér­
ték 0,25 és 1 százalék közötti hányadára csúszott, miután Lenin
1917-ben kihirdette, hogy az új szovjet kormány soha nem fog
helytállni a cári birodalom adósságaiért. Ezeknek a kötvényeknek a
többsége valószínűleg időközben már más papírhulladékokkal
együtt a szemétdombon landolt.
Az első hasznot már 199 l-ben sikerült besöpörni. Gorbacsov, ak­
koriban még főtitkárként, Francois Mitterrand elnökkel Párizsban
rendezett találkozóján hivatalosan elismerte az adósságokat. Ezt kö­
vetően a cári kötvények kereskedelme fantasztikusan felélénkült.
47
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Az euforikus hangulatban az 500 frank névértékű kötvény ára
12 százalékra, illetve 60 frankra emelkedett. Természetesen nem le­
hetett teljes készpénzes kifizetésre számítani. De erre soha nem is
spekuláltam. Azonban arra gondoltam, miért ne lehetne Őket erő­
sen csökkentett árfolyamon privatizált orosz vállalatok új kibocsá­
tású részvényeire váltani. Eltelt pár év, a Szovjetunió széthullott,
Gorbacsovot pedig elsöpörte a történelem vihara. 1996-ban vízióm
beváltotta a hozzá fűzött reményeket. „Az életben egyszer minden
teljesül, még az is, amit kívánunk" - mondta egyszer a francia filo­
zófus, Bernhard le Bovier de Fontenelle.
Oroszország az eurokötvény-piacon kétmilliárd dolláros köt­
vényt akart kibocsátani. Előtte azonban a francia kormány követe­
lésére Oroszországnak valahogy rendeznie kellett a régi cári kötvé­
nyek ügyét. A kötvényeket mintegy száz évvel ezelőtt Franciaor­
szágban értékesítették, többségük még mindig francia tulajdonosok
birtokában van, akik szüleiktől vagy nagyszüleiktől örökölték őket.
A franciák évekig sikertelennek bizonyultak e követelésüket ille­
tően. Most azonban olyan eszköz volt a kezükben, mellyel eredmé­
nyesen nyomást tudtak gyakorolni. 1996. november 27-én az orosz
miniszterelnök Párizsban aláírta a szerződést, melyben kétmilliárd
frankos kártérítést ígértek, ami minden 500 aranyfrankos kötvény­
re 300 frankot jelentett. A kötvénytulajdonosok ennyivel nem érték
be. Kiszámolták, hogy kamatokkal együtt, aranyfrankban számítva
minden egyes kötvény 20 000 frankot ér. Számomra, aki darabját öt
frankért vettem, ez majdnem 6 0 0 0 százalékos hasznot jelentett.
Négy részletben történik a fizetés. Ebből kettőt már kifizettek az
oroszok. Minden kifizetést kaviárral és egy korty vodkával ünnepe­
lek meg. Egyszer arról írtam, hogy a régi Oroszországban bizony
megtörtént, éspedig nem is ritkán, hogy kis táncosnőcskék nagyher­
cegnővé avanzsáltak. Na, ugyanezt a karriert futották be most a cári
kötvények is.
Néhány olvasóban talán felmerül most a kérdés, hogyan tá­
madt ez a vízióm. Egy anekdotával szeretnék válaszolni. Amikor
fiatalkoromban autót vezetni tanultam, az oktató így szólt hoz­
zám: „Soha nem fog megtanulni igazán jól vezetni!" - „Miért?" -
kérdeztem döbbenten. „Mert mindig a motorháztetőt bámulja.
Emelje fel a fejét, és mindig nézzen háromszáz méterrel előrébb!"
48
SPEKULÁLJUNK DE MIVEL?
Ezután teljesen újjászülettem a kormánynál. A tőzsdén ugyanezt
kell tenni.
Amikor az utóbbi években megkérdezték tőlem, hogy spekulá­
lok-e az úgynevezett feltörekvő piacokon is, mindig azt feleltem:
„Igen, régi cári kötvényekben." A legtöbb befektető és alapkezelő,
amint arckifejezésükről leolvashattam, ezt szenilis ostobaságnak
vélte. Csak a Tempelton emerging-market szakértője, Mark
Möbius tűnt érdeklődőnek. Néhány héttel később fel is hívott az
irodámban, hogy megtudakolja, hol tehet szert ilyen papírokra.
Hogy vajon tényleg vett-e, azt nem tudom. Amúgy fogadni mer­
nék, hogy egyébként egyetlen közgazdásznak vagy hivatásos pénz­
embernek sem jutott eszébe.
Bevallom, hogy számomra nem volt nehéz hinni ebben a vízió­
ban, mert már korábban is sikerült remek üzletet csinálnom leérté­
kelt államkötvényekkel. A német Young-kötvényekről van szó, me­
lyeket a háború után vettem. Németország romhalmazzá vált, és
nem tudott fizetni. Én azonban bíztam a német erényekben és
Konrad Adenauerban. Szilárdan meg voltam győződve róla, hogy
Németország egyszer majd kiegyenlíti tartozásait. Adenauer nagy
államférfi volt, még nagyobb, mint reméltem, mert úgy fizette ki a
frankra szóló Young-kötvényeket, mintha dollárról vagy brit font­
ról lett volna szó. A frank a háború alatt teljesen leértékelődött.
Adenauer hitt a német-francia barátságban, és azt mondta: „Nem
törleszthetek az angoloknak jó fonttal, az amerikaiaknak jó dollár­
ral, a franciáknak pedig rossz frankkal." Számomra ez a mondat
140-szeres hasznot hozott.
A deviza: régebben érdekesebb volt, mint ma
1924-ben szüleim rövid időre Párizsba utaztak. Akkoriban Buda­
pesten éltünk. Mint mindig, amikor Párizsban járt, apám most sem
mulasztotta el, hogy felkeresse régi barátját, Monsieur Alexandre-t,
aki bróker volt a párizsi árutőzsdén. Monsieur Alexandre apámat
többek között a gyerekei felől is kérdezte. Amikor szóba kerültem,
és apám beszámolt róla, hogy legkisebb fia, André filozófiát és mű­
vészettörténetet tanul, Alexandre döbbenten kérdezte: „Mit?
49
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
És minek? Talán költő akar lenni? Küldd el hozzám Párizsba, itt
többet tanul! És adok neked még egy tippet - folytatta. - Spekulálj
a francia frank esésére!" Az első tipp fantasztikus volt, a második
már kevésbé.
A frank elleni spekuláció ötlete nem Alexandre agyából pattant
ki. Ennek a spekulációnak a szálait egy bizonyos dr. Fritz Mann-
heimer és egy bizonyos Camillo Castiglioni mozgatta. Mannheimer
az infláció szerencselovagjai közé tartozott, akik a háború után,
1918-ban egy vagyont kerestek a birodalmi márka elértéktelenedé­
sén. Stuttgartból származott, szerény kereskedőcsaládból. Még
1914 előtt Párizsban egy orosz exporttal foglalkozó cégnél tanulta
ki a bankszakmát. A háború kitörésekor visszatért Németországba,
és kapcsolatba került a Reichsbankkal. A háborút követően a bank
Amszterdamba, a semleges országok akkoriban legfontosabb pénz­
ügyi központjába küldte, hogy a nemzetközi bankügyletek ismerő­
jeként a devizapiacon a birodalmi márka ügyét képviselje. A márka
elértéktelenedésének éveiben az volt a megbízatása, hogy ügyes
devizatranzakciókkal gondoskodjon a birodalmi márka megmenté­
séről. Amszterdamban jelentős üzletemberré dolgozta fel magát,
olyan sikeres volt, hogy magának igen szép vagyont szerzett, miköz­
ben a birodalmi márka majdnem a nullára esett le. Természetesen
nem dr. Mannheimer hibájából történt, hogy a birodalmi márka
összeomlott, hiszen ennek tucatnyi más oka volt - de hasznot azért
húzott belőle.
Hallottam róla néhány anekdotát, a legtöbbet az amszterdami
Hotel Doelen főportásától (aki olyan disztingvált úr volt, hogy mo­
noklit viselt, akár egy porosz katonatiszt).
Néhány évvel később Mannheimer a megkeresett milliókkal meg­
alapította a berlini Mendelssohn & Co. hollandiai leányvállalatát
(a berlini cég tulajdonosa a filozófus és Lessing barátjának számító
Moses Mendelssohn leszármazottja volt), majd a későbbiekben a
francia és belga kormány bankára lett. Az akkoriban oly fontos pénz­
ügyi központnak számító Amszterdam koronázatlan királyaként ter­
mészetesen nekem, ifjú kezdőnek nagyon imponált. Akkoriban még
nem sejthettem, milyen tragikusan végzi majd: néhány héttel a máso­
dik világháború kitörése előtt halt meg, bankja pedig két nap múlva
csődöt jelentett - az volt az akkori idők legnagyobb csődje.
50
SPEKULÁLJUNK, DE MIVEL?
Cinkosa a frank elleni spekulációban Camillo Castiglioni volt,
trieszti rabbi fia, az osztrák infláció legismertebb haszonélvező­
je. Pályáját 1914-ben a Semperit gumiabroncsgyár utazó ügynöke­
ként kezdte. A háború után felismerte, micsoda óriási lehetőségek
rejlenek a pénz leértékelődésében, és értett hozzá, hogy ebből hasz­
not is húzzon. Ausztriában vagyontárgyakat vásárolt hitelre, mind­
egy milyen áron és milyen fajtát, majd később adósságait értékét
vesztett pénzzel fizette vissza.
Egy ideig ő volt Bécs élő legendája. Mindenki ismerte. Még pon­
tosan emlékszem, úgy 1922 táján történhetett, hogy, mint oly sok­
szor, a Bécs melletti Semmeringen nyaraltunk. Az emberek minden
alkalommal, ha belépett a Südbahn Hotel halijába vagy éttermébe,
összedugták fejüket, és tiszteletteljesen suttogták: „De hát ez
1
Castiglioni!' Élvezte az életet, és Prinz Eugen úti palotájában, mely
közvetlenül a Rothschildok palotája mellett áll, fejedelmi életmó­
dot folytatott, és bőkezű mecénás hírében is állt. Káprázatos kép­
gyűjteménnyel rendelkezett, és többek között ő finanszírozta a Salz­
burgi Ünnepi Játékok elindulását is. Amikor Max Reinhardt újra
megnyitotta Bécsben a régi Józsefvárosi Színházat - melyet ma is az
egyik legelőkelőbb német nyelvű színházként tartanak számon -, és
kilépett a színpadra, hogy megtartsa ünnepi beszédét, nemcsak a
közönség felé hajolt meg, hanem Castiglioni páholya felé is - ahogy
az a régi időkben az uralkodó fejedelmekkel szemben szokás volt.
Castiglioni karrierje számos sikere ellenére, már ahogy az speku­
lánsok esetében oly gyakran lenni szokott, egy tragikus kimenetelű
spekulációval végződött, mely több száz spekulánskollégát és devi-
zaüzért taszított a romlásba. Hanyatlása a barátjával, dr. Mann-
heimerrel közösen indított és a francia frank romlására alapozott,
sikertelen spekulációs ügylettel kezdődött.
Ez az elveszített frankcsata a devizaspekulációk történetének
egyik kiemelkedően érdekes momentuma. Franciaországban csak
»marne-i csata" vagy „marne-i csoda" néven emlegetik. (Az igazi hí­
res „marne-i csata" közvetlenül az első világháború elején,
1914-ben zajlott. A vezérkar minden párizsi taxit mozgósított, hogy
* katonákat a Marne folyónál húzódó frontra szállítsák. A győze­
lemmel végződő csata talán meghatározó volt a háború kimenetele
szempontjából.)
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Castiglioni egyik munkatársa, dr. Nelken sok évvel ezelőtt elme­
sélte nekem, hogyan keletkezett a híres-hírhedt spekuláció terve.
1924 februárjában dr. Mannheimer Castiglioninál vendégeskedett
Bécsben. Két fogás között Castiglioni a következő szavakkal fordult
Mannheimerhez: „Üzleteljünk francia frankkal! Holtbiztos dolog.
Előbb-utóbb bizonyára Franciaországban is megismétlődik az, ami
a német márkával és a koronával történt. Franciaország ugyan győ­
zött, de elvesztette a háborút, teljesen kivérzett. Az országnak ugyan
van aranya, de a gazdaság padlón van. A frank nem fogja tudni tar­
tani magát. Kezdjük azzal, hogy közös számlára fedezetlenül el­
adunk százmillió frankot! Tudok még további százmilliót szerezni
úgy, hogy a visszafizetést évekkel ki lehet tolni."
Bár dr. Mannheimernek kezdetben aggályai voltak, végül egy
kézfogással mégis megpecsételte az üzletet. A Castiglioni-Mann-
heimer duóhoz további bankárok és spekulánsok csatlakoztak, töb­
bek között Amszterdamból, Svájcból, Bécsből és egyéb pénzügyi
központokból. Szindikátust alapítottak, amely a francia frank érté­
kének romlására spekulált, és azt igyekezett előmozdítani.
Három és hat hónapos szállítási határidőre erőteljes eladási ro­
hamba kezdtek több millió frankos tételben Bázelben, Amszter­
damban, Genovában, Madridban, New Yorkban és Londonban,
annyi frankot szereztek kölcsönként, amennyit csak tudtak, és
azon dollárt, fontot, valamint külföldi részvényeket (aranybá­
nyák, nemzetközi olajtársaságok stb. papírjait) vettek határidőre
a párizsi tőzsdén. Ezzel egy időben a világsajtóban rémhíreket
kezdtek terjeszteni a franciaországi pénzügyi helyzetről. Ennek
következtében a francia polgárok félelmükben megtakarított
pénzükön külföldi értékpapírok vásárlásába fogtak, hozzájárulva
ezzel a francia tőkekivitelhez, ami megint csak kedvezőtlen ha­
tást gyakorolt a frank árfolyamára. Mindez láncreakcióként mű­
ködött. A frank esni kezdett, ez pesszimizmust váltott ki, a pesszi­
mizmus pedig további frankeladásokhoz vezetett. A francia frank
árfolyama Bázelben néhány hónapon belül harminc svájci
rappenről húsz rappen alá esett. A frankkal kapcsolatos riasztó
hírek gyorsan terjedtek. Különösen Bécsben keltettek nagy fi­
gyelmet, miután a bécsi bakárok - a nagy bankházak és kis zugin­
tézmények egyaránt - személyesen és körlevelekben buzdítottak
52
SPEKULÁLJUNK, DE MIVEL?
frankjátékban való részvételre. Egész Bécs a csodált Castiglioni
hatása alá került. Üzletemberek, gyáriparosok és mindenki más,
akit kicsit is megérintett a spekulációs kedv, be akart kapcsolód­
ni. Más játékszer épp nem állt rendelkezésre. A bécsi részvény­
tőzsde már hónapok óta hanyatlóban volt; a „homo ludens" szá­
mára csak a frankbessz maradt az egyetlen érdekes játék, amely­
ben mindenki részt akart venni. Ez maga volt a spekulációs orgia.
Még Frankfurtot, Prágát és Budapestet is megfertőzték. Gazdasá­
gi válság ide, gazdasági válság oda, egy ilyen halálbiztos lehető­
ségre még mindenki talált néhány fillért a vánkos alatt. Ezekben a
városokban a játékosok még jól emlékeztek saját országuk fizető­
eszközének összeomlására.
A játék a legváltozatosabb eszköztárat vonultatta fel. Mint emlí­
tettem, a lényeg a frank határidős szállításra való eladásában rejlett.
A bécsi tőzsdén még - bár papíron tilos volt - szabályos határidős
devizakereskedelem is kialakult a francia frank eladására; több száz
millió forgott folyamatosan. Francia árukat is vásároltak hitelre,
bármit: bort, pezsgőt évekre elegendő óriási mennyiségben, csúcs-
modellnek számító luxusautókat, melyekre még vevő sem volt. Ba­
rátaim egy egész porcelángyárat vettek, bár annyit értettek a porce­
lánhoz, mint én a kínai írásjelekhez. De az most egyáltalán nem szá­
mított. Fő, hogy hitelre meg lehetett venni.
Nagyban folyt a spekuláció a párizsi határidős árutőzsdén is. Leg­
népszerűbb árucikknek a nyersgumi, a repce, a búza, de mindenek­
előtt a cukor számított, ezeket vásárolták hosszú lejáratra. Biztosra
vették, hogy a frank romlásával mindezen áruk értéke emelkedni
fog. (Alexandre barátja tanácsára apám is belement egy határidős
cukorügyletbe.)
Alapjában véve ezek a kötések nem tényleges áruügyletek voltak,
az egész csupán devizaspekuláció volt (amilyen a hetvenes években
a dollár elleni spekuláció volt az amerikai árutőzsdéken). Bár a ka­
matok magasak voltak és egyre magasabbra kúsztak, az embereknek
a busás árfolyamnyereség reményében ez most teljesen mindegy
volt. A Banque de France, valamint a francia politikusok és szakér­
tők döbbenten figyelték a nemzeti valutájuk körüli őrületet. Párizs­
ban a dollár egyre emelkedett, a háború előtti dolláronkénti 5 fran­
kos árfolyamról 15-re, sőt 20-ra nőtt, mígnem 1924 márciusában az
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
ár elérte a teljesen abnormális 28 frankos csúcsot. A francia kor­
mány végre elhatározta, hogy megbízza a Lazard Fréres bankházat
(amely még ma is Párizs egyik legnagyobb magánbankja), hogy
avatkozzon be a devizapiacon a frank megmentése érdekében. A cég
elfogadta a megbízatást, és az összes piacon felvásárolta az eladásra
kínált frankot.
Amikor kiszivárgott a hír, hogy a New York-i J. P. Morgan & Co.
Bank a Banque de France részére százmillió dollár összegű hitelt
hagyott jóvá intervenciós célokra (ma ez mintegy kétmilliárd dol­
lárnak felelne meg), kipukkadt a léggömb. A frankspekulánsok kö­
zött kitört a pánik. A piac fél órán belül teljes fordulatot vett, és az
egész világ hirtelen csak frankot akart vásárolni. Bázelből, Amsz­
terdamból, Genovából, Bécsből és mindenhonnan sorra áramlot­
tak a vételi megbízások, milliós összegekről volt szó; a cégeknél
nem volt elég telefon és elég alkalmazott, hogy minden megbízást
fel tudjanak venni. Ellentétes irányú vihar tört ki. A dollár Párizs­
ban 28 frankról néhány nap alatt, 1924. március 8-ig 15 frankra
esett vissza. A francia valuta megmenekült. Ez volt hát a híres-ne­
vezetes „marne-i csoda", Franciaország győzedelmes csatája a
pénzügyi piacokon.
A többiek, például a bécsiek számára viszont a „frank csődje" né­
ven híresük el, holott nem a frank mondott csődöt, hanem ők ma­
guk! Egész Bécs és Prága tönkrement, még az anyagi tekintetben
jobban kipárnázott amszterdami bankok is borzasztó veszteséget
kényszerültek elkönyvelni; néhány közülük is igen nehéz helyzetbe
került. A frankadósságokat ugyanis - mindegy, hogy devizaügyle­
tekből vagy bor-, csipke-, luxusautó-, esetleg porcelángyárügyletből
származtak - dupla áron kellett visszafizetni. Több száz vállalatnak,
többek között importőröknek, bankároknak; ügynököknek letétbe
kellett helyezniük mérlegüket, mivel ügyfeleik ezrei veszítették el
megtakarított pénzüket, és a spekulációs különbözetet sem tudták
kifizetni.
A legnagyobb vesztes természetesen Camillo Castiglioni volt. Ez­
zel a vereséggel indult hanyatlásnak karrierje. Dicsősége lassan fele­
désbe merült; Bécsben hamarosan már egyáltalán nem beszéltek
róla. A második háború után Olaszországban bukkant fel újra, anél­
kül, hogy ismét említésre méltó szerepet játszott volna.
54
SPEKULÁLJUNK, DE MIVEL?
Apámat is veszteség érte, de korántsem érintette olyan súlyosan,
mint Mannheimert vagy Castiglionit. Az első tipp, hogy Párizsba
küldjön tanulni, bőven jóvátette a második tipp okozta kárt. Az ott
megszerzett tudásnak és az utána következő eseményeknek köszön­
hetően tudtam szüleim számára kellemes nyugdíjaséveket biztosíta­
ni Svájcban, miután a második világháborút követően minden va­
gyonukat elveszítették. Azért meséltem el ezt a történetet, hogy ér­
zékeltessem, milyen érdekes volt korábban a devizapiac.
Magam is számtalanszor spekuláltam devizában. Azelőtt, a devi­
za-kényszergazdálkodás, a devizarendeletek és a zárolt valuták ko­
rában, a devizapiacon sokkal több és érdekesebb lehetőség kínálko­
zott. Ha az ember ügyes és találékony volt, akkor az egyes valuták
közötti árfolyam-különbözetet kihasználva lukratív arbitrázsügyle­
teket bonyolíthatott.
Manapság a devizapiac a nagy játékosok játéktere, hangsúlyo­
zom: „játék"-tere, ugyanis a bankok, a biztosítók és a hedge-alapok
régóta már játékkaszinót csináltak a devizapiacból. Ráadásul egyre
kevesebb a valuta. Az euró bevezetésével a frank-márka spekuláció
(melyre régen oly sok lehetőség kínálkozott) már a múlté - feltéve,
hogy az euró tartja magát.
A mezei spekulánsnak elvileg már csak maréknyi valuta áll rendel­
kezésére, melyekkel határidős ügyleteket bonyolíthat. Ahhoz pedig,
hogy egzotikus valutából nagyobb mennyiségre tegyünk szert, külön­
leges kapcsolatokkal kell rendelkezni az érintett országokban. Eset­
leg érdekes lehetőségek kínálkoznak manapság még Afrikában vagy
Kelet-Európa kis országaiban, de ebben nem vagyok szakértő.
Aki a jelentős valutákkal spekulál, az százezernyi nagy és kisebb
játékossal és spekulánssal harcol. A releváns híreket a világon min­
denki egyformán, egy időben ismerheti meg. Ha valamelyik statisz­
tika kedvezőbben alakul az elvárásoknál, akkor mindenki az egyik
irányba szalad, ha pedig rosszabbul, akkor az ellenkező irányba.
Egyre nehezebben fedezhetünk fel különbözetet egy valutának az
árfolyama és a valós értéke között, ha pedig mégis sikerül, akkor
sem érünk vele sokat. A devizapiacot oly mértékben uralja és zilálja
szét a rövid távú kereskedés, hogy évekig tarthat, mire egy valuta a
maga valós árfolyamára talál. Nekem például az a véleményem,
hogy a dollár tizenöt éve az értéke alatt áll.
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Ezenfelül minden spekuláns legyen tisztában azzal, hogy a de­
vizaspekulációban minden hosszpozícióval szemben áll egy
besszpozíció. Valaki mindig elveszíti azt, amit a másik nyer. Ez a
részvény esetében teljesen máshogy van. Ha a tőzsde hosszra áll,
ahogy az utóbbi évtizedekben általában, akkor minden részvé­
nyes nyer, aki vállalta a kockázatot. Csak a besszspekulánsok
veszítenek, de az ő számuk a részvénytulajdonosokkal szemben
elenyészően alacsony.
Nyersanyag: spekuláns a spekuláns ellen
Az áruspekulációban is a long- (vételi) pozícióval mindig szemben
áll egy short- (eladási) pozíció. Az egyik spekuláns az emelkedő, a
másik a csökkenő árakra fogad. Mérhetetlenül kockázatos ügylet
ez. Az ember általában határidőre spekulál. Ez azt jelenti, hogy vi­
szonylag kis összeget kell befektetni óriási mennyiségű réz, búza és
hasonlók megvásárlásához, mert ilyenkor nem a vételár összegét
kell befizetni, hanem csak a jövőben esedékes ügylet biztosítékát.
Ugyanez a helyzet a részvényindexre, a devizára és a kötvényre vo­
natkozó határidős kontraktusoknál. Mivel az eladó csak később
szállít, és a vevőnek csak később kell fizetni, ezért a határidős ügyle­
teket „futures"-nek is nevezik. Ezeknek az ügyleteknek a kockázatát
az alacsony tőkeigény miatt nem lehet eléggé túlbecsülni. Ha az áru
árfolyama csak néhány százalékkal is a kívánt irány ellenében válto­
zik, a pozíció tartójának azonnal újabb Összeget kell ráfizetnie, hogy
a biztosíték az eredeti mértékű maradjon. Ha nem teszi, akkor pozí­
ciója azonnal kényszerlikvidálásra kerül, ami azt vonja magával,
hogy elbukja az összes addig befizetett pénzt.
Nyolcvanévnyi tőzsdei karrierem alatt intenzíven foglalkoztam
áru spekulációval. Talán azért, mert ezen a játéktéren volt még némi
kiegyenlítenivalóm gyermekkoromból.
Abban a korban voltam, amikor egy gyerek még üveggolyóval ját­
szik. Az akkori Magyarország hétköznapjaiban a gabonatőzsde kü­
lönös fényben tündökölt. Az ország nagy mennyiségű kenyérgabo­
nát, kukoricát és zabot termelt. A budapesti árutőzsde egész Európa
legélénkebb piaca volt. Hatalmas forgalmat bonyolítottak itt le, a
56
SPEKULÁLJUNK, DE MIVEL?
tengerentúlról érkezett táviratok, az adásra vagy vételre szóló meg­
bízások az egész várost megmozgatták. A hatalmas nagyságrendű
ügyletek kisebb spekulációkra is alkalmat kínáltak, melyekben bárki
részt vehetett. Ez az egész olyasmi volt, ami nagyon is megfelelt a
magyarok vidám életfelfogásának.
Tehát mindenki a gabonáról beszélt, meg minden olyasmiről,
ami befolyásolhatta az árfolyamát. Ennek a játéknak a legfontosabb
eleme az időjárás volt, az ég színe, a túl erős napsütés, mely veszé­
lyeztethette a termést, vagy az eső, mely kedvezően hathatott rá. Az
árfolyam úgy mozgott fel és le, mint az időjárást jelző levelibéka a
létrafokokon, az időjárás szeszélyétől függően. A városra oly jellem­
ző kávéházak teraszán, az utcasarkokon, főleg azon a bizonyos
rendkívül száraz nyáron mindenki buzgón lesre a felhőket, hiszen
ha nem érkezik meg az eső, a zabtermés veszélybe kerül. Még a ma­
gas rangú tisztek is aggodalmaskodtak, mert akkoriban a zab ugyan­
olyan fontos szerepet játszott, mint egy mai, modern hadseregben a
benzin. A pillanatnyi meteorológiai aggályokhoz még újabb gond is
társult: a futballmeccs, melyet a magyar válogatott játszott az oszt­
rákoknemzeti csapata ellen. A sportbeli dicsőségről volt szó, melyet
mindenki nagyon a szívén viselt. Az oly régóta várt sportesemény­
nek még a forró nyár bénító fülledtségéből is sikerült kizökkentenie
az országot.
Én kétszeresen is izgatott voltam. Ez volt az első igazi futball­
meccsem, és erre a számomra újdonságnak számító szórakozásra
kedvenc nagybátyám akart magával vinni. A mérkőzés reggelén ha-
nyatt-homlok ugrottam ki az ágyból, hogy szemügyre vegyem az
eget. De micsoda szörnyűség, a látóhatár teljesen beborult, szürke
felhők tömkelege vonult az égen esőt ígérő széltől hajtva, a levegő
nehéz volt, szinte már hallani lehetett a mennydörgést. Nagyon
nyugtalan lettem, hasonlóképp unokatestvérem is, aki szintén ké­
szült velünk jönni a sporteseményre.
A délelőtt folyamán, ahogy egyre rosszabbodott a helyzet, úgy fo­
kozódott a mi csalódottságunk. A kitűzött időpontban mégis megje­
lentünk nagybátyánknál, és megvoltunk győződve róla, hogy őt is
hasonlóan borús hangulatban találjuk majd. De micsoda meglepe­
tés! Szemei ragyogtak, boldogan és elégedetten mosolygott, és úgy
dörzsölgette a tenyerét, mintha megütötte volna a főnyereményt.
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Amúgy soha nem volt rossz hozzánk, gyerekekhez, még tréfából
sem, most pedig: „Nézzétek fiúk, milyen csodálatos nap, patakok­
ban ömlik az eső, a futballmeccs elmarad!"
Nekünk unokaöcsémmel még a lélegzetünk is elakadt. Nem lesz
focimeccs! És a bácsi képes még gyönyörű napról beszélni! Értetle­
nül álltunk ennyi gonoszsággal szemben. Nagybátyánk még kegyet­
lenebbül folytatta: „Tényleg mesés, egyszerűen csodás ez az eső!"
Nem hittünk a fülünknek. Ő meg ránk kiáltott: „Jaj, látom, nem ér­
titek! Az eső szerencsét hoz! Holnap esni fog a zab árfolyama a tőzs­
dén. Hetek óta erre várok."
A nagybácsinak igaza volt, a következő nap a zab ára lezuhant, a
termés megmenekült. A besszre spekulálók besöpörhették a várt
nyereséget, és a katonatisztek is megnyugodtak - de mindennek a
mi futballmeccsünk volt az ára. Ez az elúszott szórakozás a tőzsde
lelkiismeretén száradt, én viszont még ugyanazon a napon megfo­
gadtam magamban, hogy egyszer még bosszút fogok állni mind­
ezért...
Később szinte minden áruspekulációt kipróbáltam, az összes
nyersanyaggal spekuláltam, amellyel csak kereskednek vagy valaha
kereskedtek. Egy ideig még a legendás chicagói gabonatőzsdén is
megvolt a helyem. Ha a számla végösszegét nézem, nem nyertem,
de nem is veszítettem.
Az áruspekuláció csak tapasztalt spekulánsnak való, aki ismeri a
kockázatokat és megbirkózik a veszteséggel. A nyersanyagügylet fő­
leg azok számára jó, akiknek foglalkozásuknál fogva valami közük
van hozzá, akik később az adott nyersanyagot a saját üzemükben fel
tudják használni. A molnár vagyonának egy részét gabonába fekteti,
a csokoládégyáros kakaót és cukrot vásárol, a textiliparos gyapjút és
pamutot halmoz fel, az aranyműves pedig aranyat és ezüstöt szerez
be, és így tovább. A nem szakmabeli spekulánsnak nem ajánlanám,
hogy kizárólag a nyersanyagtőzsdén vadásszon szerencsére. Persze
néha adódhat azért ilyen-olyan helyzet, amely spekulációra csábít­
hat. Soha ne hallgassunk azonban az „árutőzsdebagázs" telefonos
ügynökeire, akik fantasztikus rábeszélőképességgel holtbiztos nye­
reséget ígérnek. Ezeknél az ügyleteknél csak egyvalami biztos: a tel­
jes csőd!
58
SPEKULÁLJUNK, DE MIVEL?
Vagyontárgy: gyűjtő vagy spekuláns
A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején, az inflációs válság
idején az értéktárgy mint befektetés igen keresett volt. Kisemberek
és nagyemberek egyaránt meg akarták óvni megtakarított pénzüket
az elértéktelenedéstől. Festményeket, antik bútorokat, porcelánt,
bélyeget, érméket, gyémántot és természetesen aranyat vásároltak.
Sőt, ismertem valakit, aki pénzét régiségszámba menő kávédarálók­
ba fektette.
A műtárgyak ára ebben az időszakban valóban az égig szökött.
Azok a spekulánsok, akik helyesen jósolták meg az események ilye­
tén való alakulását, kész vagyont kerestek. A befektetők viszont
nem jártak jól. Már eleve is magas áron vásároltak, és az elmúlt húsz
év alatt csak veszítettek. Az arany árának alakulása jól szemlélteti a
katasztrófát. A csúcsnak számító unciánkénti 850 dollárról az arany
300 dollárra esett. És semmiféle javulás nincs kilátásban. Nagy elég­
tétellel szemlélem mindezt, mert mindig is az aranymániások ellen­
fele voltam.
A műtárgyak nem hoznak hasznot. Ezért nem alkalmasak befek­
tetésnek, hacsak nem hiperinfláció esete forog fenn. Ugyanez igaz a
nyersanyag-befektetésekre is. Viszont még a mai, alacsony osztalé­
kot hozó részvények esetében is a befektető a hozam ismételt befek­
tetésével, a kamatoskamat-hatás miatt, automatikusan értéknöve­
kedést érhet el. A kötvényekre ez egyébként is igaz. Míg a részvény
esetében a részvénytársaság, a kötvény esetében pedig a kibocsátó
(az állam vagy egy vállalat) dolgoztatja a pénzt, addig az a műtárgy­
ban parlagon hever. Ezért a műtárgyakkal legföljebb spekulálni le­
het. Fel kell ismerni, hogy mikor következik fellendülés, időben be
kell szállni, besöpörni a hasznot, majd időben kiszállni. Csak így le­
het műtárgyakkal pénzt keresni. Sajnos azonban szinte lehetetlen­
ség előre megjósolni az árak mozgását. A fő problémát mindig az
időzítés jelenti. A tőzsdén mindig minden máshogy, és csak sokkal
később történik meg, mint ahogy gondoljuk.
Elméletben csak az tud pénzt csinálni a műtárgyakból, aki e téren
jól kiismeri magát, és sok tapasztalattal rendelkezik. Azért mon­
dom, hogy elméletben, mert az általam említett műtárgyak, a fest­
mények, antik bútorok, porcelán, gyémánt, bélyeg és érmék terén
59
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
csak a gyűjtők az igazi szakértők. Ók pedig imádják a tárgyaikat, ve­
lük kelnek és velük fekszenek. Ám a gyűjtő nem lehet spekuláns,
mert nem tud megválni gyűjteménye darabjaitól. A spekuláns vi­
szont, aki megpróbál olcsón venni és drágán eladni, soha nem fogja
elég jól ismerni a műtárgyakat ahhoz, hogy hosszú távon sikeres
lehessen.
Ingatlan: kizárólag haladó spekulánsoknak
Az egyetlen vagyontárgy, amely hasznot hajt, az az ingatlan. A tulaj­
donos bérleti díjat szed, illetve, ha saját lakásban lakik, bérleti díjat
takarít meg. Nekem is van két lakásom Párizsban, egy házam a Cóte
d'Azuron, és egy lakásom Budapesten. Csak a Párizsban, az Ile
Saint-Louis nevű Szajna-szigeten lévő második lakásomat lakják
bérlők, a másik három lakásban én magam lakom. Saját tapasztala­
tomból azt tanácsolhatom minden családnak, hogy ha bérlet céljá­
ból kinéznek maguknak egy lakást vagy házat, azt vegyék is meg. Ez
legyen az első befektetésük. Így az ember nem függ a bérbeadótól és
a bérleti díjak emelkedésétől.
Az ingatlanspekuláció azonban valami egészen más. Ebben a
szegmensben nincsenek tapasztalataim. Mindig mobil értékekben
spekuláltam, például értékpapírban, devizában és nyersanyagok­
ban. Az ingatlan ellenben nem ingóság, ahogy a neve is mutatja.
Nem adható el és nem hasznosítható a világ bármelyik pontján. Míg
egy IBM-részvénynek az egész világon ugyanaz a tarifája, egy hat­
van négyzetméteres lakásnak nincs egységes ára. Településtől és
fekvéstől függően igen különböző lehet. Ugyanolyan méretű és
felszereltségű lakás New York belvárosában kétmillió dollárt ér,
Buxtehudéban pedig kétszázezer márkát.
Egyvalamiről azonban meg vagyok győződve: még ha jellegében
más is az ingatlanpiac, mégis ugyanazon törvények alapján működik,
mint a többi spekulációs terület. Ugyanúgy fordul elő fellendülés és
összeomlás, és túlzásokra is sor kerül mindkét véglet irányába.
Aki ingatlanspekulációra adja a fejét, annak nagyobb összeggel
kell rendelkeznie, ráadásul jó hitelképességgel is, mivel az ingatlan­
projekteket általában részben hitelből finanszírozzák.
60
SPEKULÁLJUNK, DE MIVEL?
Vannak ugyan ingatlanalapok is, de véleményem szerint ezek
nem alkalmasak spekulálásra. A nyílt alapok olyan befektetési ala­
pok, ahol a befektetések terén elég nagy a szórás. A kockázatot ala­
csonyan kell tartani, és folyamatosan biztosítani az értéknöveke­
dést. A zárt ingatlanalapok pedig adómegtakarítási célokat szol­
gálnak, és többnyire tíz évre vagy még hosszabb időre szól a
futamidejük.
Aki valóban pénzt akar keresni ingatlanspekuláció révén, annak
előre kell látnia, hogy melyik városban, régióban vagy országban
fog jelentősen fellendülni a piac. Csak így lehet átlagon felüli ha­
szonra szert tenni.
Tévedés az az ingatlanhívő németeknél széles körben elterjedt
nézet, miszerint az ingatlanok ára folyamatosan emelkedni fog.
Ugyanügy eshetnek is. Csak a tulajdonos nem érzékeli azonnal, úgy,
mint a részvényei esetében, mert lakásának, házának vagy irodain­
gatlanának ára nem áll mindennap az újságban, illetve nem fut a té­
vék gazdasági műsoraiban a tickeren.
Természetesen az ingatlanárak hosszú távon felfelé mozogtak.
Országos átlagban azonban nem emelkedtek gyorsabban, mint az
infláció, így hát az ingatlantulajdonosok csak nominálisan értek el
hasznot, reálértéken nem.
Amit szeretek az ingatlanpiacban, az az, hogy nincsenek szeren­
csejátékosok. Túl magasak a tranzakciók költségei ahhoz, hogy amit
egyik nap veszünk, azt másnap eladjuk. Viszont az ingatlanpiac nem
is annyira likvid, mint az értékpapír-, a deviza- és a nyersanyagpiac.
Néha hónapokig is eltart, mire olyan vevőt találunk egy-egy ingat­
lanra, aki hajlandó megfizetni a megfelelő piaci árat.
Összegzés: Az a spekuláns, aki kiváló anyagi helyzetben van, és
kiismeri magát az ingatlanpiacon, szerencsét próbálhat ezen a terü­
leten is. Sokan - akárcsak Donald Trump - ingatlanok révén szerez­
tek vagyont. Mások - például Jürgen Schneider - csődbe mentek és
a börtönben végezték. Ahogy minden más spekulációs ügyletben is,
a vagyon és a tönkremenés itt is kéz a kézben járnak. Többet azon­
ban nem is tudok az ingatlanpiacról, mert az én felségterületem
mindig is a részvénytőzsde volt.
61
MESTERFOKON A PÉNZRŐL

Részvény: a nagybetűs spekuláció

A legnagyobb játékteret kétségtelenül a részvénypiac kínálja a spe­

kuláns számára. Szerte a világon több mint százezer tőzsdén jegyzett
részvénytársaságot tartanak számon, szétszórva a világ országaiban.
Spekulálhatunk egy-egy ágazat fellendülésére és lecsúszására, az
egyik versenytárs győzelmére a másik felett, XY ország törvényi vál­
tozásaira, választásokra, társadalmi trendekre, a jövő divatjára, és
természetesen az új műszaki vívmányokra is. Az egyik cég a föld
alatt akar boldogulni, a másik az űrben.
Bármikor találhatunk alulértékelt vállalatokat. A korábban említett A tőzsde - a piacgazdaság
milliárdos, Warren Buffet is így szerezte a vagyonát. Vagy éppen túlér­
tékelt cégekre bukkanva spekulálhatunk azok tönkremenésére. Meg idegrendszere?
lehet gazdagodni az úgynevezett „turn-around" által is, ami nekem is
sikerült valamikor a Chrysler-papírokkal. (A válság idején háromdollá­
ros áron vettem őket. A stocksplit mai árra számítva körülbelül százöt­
A születés pillanata
ven dollár.) És vannak olyan csúcspapírok is, például a Microsoft és a
Dell, amelyek szintén gazdagságot hoztak.
Mi lenne, ha most a tőzsdéről mesélnék, a börzéről, erről az elvará­
A részvény legnagyobb előnye a korábban leírt spekulációfajták­
zsolt világról? La bourse, la borsa, la borsa, die Börse, serka... Pá­
kal szemben, hogy hosszú távon felfelé mozog. Természetesen ez
rizstól Milánóig és Buenos Airesig, Frankfurttól Szentpétervárig ez
nem minden vállalatra igaz, némelyik tönkre is mehet, de hosszú tá­
a szó nőnemű, ami kétségtelenül nem puszta véletlen! De mi is a
von a többségük fejlődik, és sokkal jobban fizet, mint a többi befek­
tőzsde tulajdonképpen? Ez a gonosz tőzsde, amely az egyik ember
tetési forma. Annak a spekulánsnak, aki pénzét megosztva többfelé
számára a gazdagságot, a másiknak a romlást jelenti?
is kísérletezik, és jelentős, komoly cégek papírjait is veszi, a rész­
A rossz nyelvek szerint a Sátán találta fel a tőzsdét, hogy bebi­
vény kínálja a legjobb lehetőséget. Ha a dolgok nem a tervek szerint
zonyítsa az embereknek, az Úrhoz hasonlóan ő is képes a semmi­
alakulnak, akkor csak türelmesen ki kell várnia, míg az árfolyamok
ből valamit teremteni. De ez nem igaz! Nem az ördög teremtette
ismét emelkednek. Így már sok spekuláns vált befektetővé. Gyakran
a tőzsdét. Spontán módon alakult ki, egy fa alatt, mint a Wall
hallhatjuk dicsekedni a tőzsdéseket, hogy milyen jól spekuláltak,
Street, egy sarkon vagy egy kávéházban, hogy majd beköltözzön
mert megvettek egy részvényt 100-on és 110-en sikerült eladniuk.
egy palotába.
Ha ugyanez a részvény 100-ról 60-ra esik, és ők nem akarnak na­
A mai értelemben vett első részvénytőzsde Amszterdamban jött
gyot bukni, akkor azt állítják, hogy ó, hát ők a vételt befektetésnek
létre. A XVII. században történt, a nagy gyarmatosítások kezde­
szánták, és a pillanatnyi árfolyam nem is érdekli őket. Ez természe­
tén. A spekuláció a Kelet-indiai Társaság részvényeit vette célba.
tesen önbecsapás. De hát mindannyiunknak vannak gyöngeségei,
Ez az első, gyarmatárukra szervezett vállalkozás 1602-ben indult.
főleg nekünk, spekulánsoknak.
Az alapítók eredetileg holland nagytőkések voltak, akik a tenge­
Mint már említettem, most már én is részvénybefektető vagyok, rentúli kereskedelem uraivá akartak fölemelkedni. Mielőtt rábíz­
de a részvényekkel ezernyi spekulációs kalandot éltem át és éltem ták volna hajóikat és vagyonukat az ismeretlen óceánra, figyelme-
túl. Egyik-másik még felbukkan e könyv lapjain.

63
62
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
sen tanulmányozták a tengerészek beszámolóit. Úgy szerelték fel
vitorlásaikat, hogy azok állják a déli tengerek viharait. Mindenki
hozzátette a magáét, hogy meglegyen a szükséges tőke, és így hat­
vannégy tonna aranyat sikerült összegyűjteniük. Biztosították ma­
guknak a kereskedelmi monopóliumot is, és csaknem kizárólagos
fennhatóságuk alá került Kelet-India számtalan szigete. A társaság
hajóflottája aztán értékes javakkal dugig megrakodva érkezett
vissza az amszterdami kikötőbe: fűszerekkel, textíliákkal vagy
porcelánnal, olyan javakkal, melyekért valósággal tülekedtek a
szomszédos országok.
A mindenható társaság felvirágzott, állam lett az államban. A rá-
dzsákkal és maharadzsákkal folytatott vitákban addig ügyeskedtek,
míg magasabb árat nem kínálva elűzték portugál riválisaikat. Amsz­
terdamban, pompás palotájukban, a társaság tizenhét vezetője egy
súlyos brokáttal borított, kerek asztal körül ülve úgy hozta törvé­
nyek sorát, mint egykor az uralkodók. Évekig csak tartalékoltak, és
igyekeztek megszilárdítani a Fűszer-szigetektől az ázsiai partokig,
Batáviától Kalkuttáig, Jávától Madraszig terjedő birodalmukat, és
csak miután ez megtörtént, akkor fizették ki az első osztalékot.
A nyereség egyre nőtt, az osztalék szintén, és vele részvényeik árfo­
lyama is. Hol készpénzt, hol adóslevelet, illetve bizonyos években -
ha a társaságnak úgy tetszett, és az anyagi feltételek is olyanok vol­
tak - borsot vagy fahéjat is fizettek osztalékként.
Angliát nyugtalanítani kezdte a Holland Kelet-indiai Társaság
tengeri egyeduralma, és az a gazdagság, amely veszélyes riválissá
tette Hollandiát. Megpróbálták megtörni a monopóliumot, és hely­
reállítani a szabad versenyt, ezért megalapították a Brit Kelet-indiai
Társaságot, amelynek azonban nem sikerült holland ellenfelét leta­
szítania a trónról. Megkezdődött a nyugati hatalmak elkeseredett
harca a szárazföldön, a tengeren és a tőzsdén egyaránt. Ha még lé­
tezne a Holland Kelet-indiai Társaság és a Brit Kelet-indiai Társa­
ság, akkor ma bizonyára megpróbálnák egymást felvásárolni.
A spekulánsok, miközben egy-egy sakkjátszma mellett kicserélték
a kikötői pletykákat és csokoládéjukat vagy kávéjukat szürcsölget­
ték a rakpart kisvendéglőiben vagy a tőzsdeklubokban, a hajókról
szóló hírekre várakoztak. Manapság már hatalmas irodahelyisé­
geikben meg internetkapcsolattal rendelkező számítógépeik előtt
64
A TŐZSDE -A PIACGAZDASÁG IDEGRENDSZERE?
Ölnek, és ott lesik feszült izgalommal a legújabb híreket, statisztiká­
kat és elemzéseket. De mostanában már nem keli hetekig vagy hó-
napokig egy-egy jó vagy rossz hírre várniuk. Úgy jönnek azok, mint­
ha golyószóróból érkeznének, percenként százával.
Az egyes társaságok részvénye a fuvarköltség függvényében emel­
kedett vagy esett. A hajók egyre értékesebb rakományokat hoztak, és
mind jobbakra lehetett még számítani. A spekulánsok naprólnapra
izgatottabbá váltak. 1688-ban aztán a Holland Kelet-indiai Társaság
életében bekövetkezett a katasztrófa, amely számunkra is érdekes,
mert ez volt az első igazi „tőzsdekrach". A társaság igen fontos rako­
mányt várt. A remény addig soha nem látott magasságba tornászta fel
a részvényárakat. Megkezdődött a spekuláció „életre-halálra", mind
készpénzes, mind határidős kötésekben. Először mindenféle riasztó
hír érkezett. A flotta súlyos haváriát szenvedett el, és vissza kellett tér­
nie a Jóreménység fokáról Batáviába. Néhány hajó azért mégis meg­
érkezett Hollandiába. De a rakományt a remélt ötventonnás ellenér­
ték helyett csak harmincöt tonna arany áráért tudták eladni. Önma­
gában véve ez nem is rossz üzlet, de a spekuláció a végsőkig kifeszített
volt. Amikor egy részvény előreláthatólag magasabb osztalékot fizet,
akkor az összes spekuláns azonnal ráveti magát. Aztán lehet, hogy az
árfolyam - bár az osztalék annyi, amennyit vártak - a fait accompli
miatt mégis esik. Ha pedig az osztalék nem éri el a várt értéket, akkor
az szikra lehet a puskaporos hordóban: határtalan bizalmatlanság
váltja fel a korábbi határtalan bizakodást.
Ugyanez volt az oka annak is, amikor az ötvenes években hasonló
sorsra jutottak a kanadai uránbányák. Az atomkutatás fejlődése el­
lenére soha nem ütött be a remélt profit, és nem is nagyon lehetett
rá számítani, hogy a helyzet megváltozik; a spekulánsok drágán
megfizettek az álmodozásért. A látványosan felsrófolt uránrészvé­
nyek az 1957-es krach során körülbelül értékük kilenctized részét
elveszítették. A seb olyan mély volt, hogy a kanadai tőzsdék
hosszabb időre elvesztették dinamikájukat. A szomszédos ország, a
'Wall Street tőzsdei hossza ellenére nem tudták visszaszerezni az el­
vesztett területeket. Hasonló okok vittek csődbe egyes spekulánso­
kat a párizsi tőzsdén: a Szahara kőolajkészletei hatalmas nyereség­
gel kecsegtettek. Az algériai politikai események és az államosítások
keresztülhúzták a számításokat.
65
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
A XVII. század közepétől az amszterdami tőzsde megdöbbentően
hasonlított a modern tőzsdékre. Már akkoriban is kötöttek határ­
idős és opciós ügyleteket. Már akkoriban is léteztek fizetési napok,
kompenzációs rendszerek, report- és deportügyletek, hosszkonzor­
ciumok és bessz-szindikátusok. Európában Amszterdam volt az ál­
lamkötvények legjelentősebb piaca. A határidős ügylet, minden ár­
nyalatával és rafinériájával együtt, az amszterdami tőzsdén született
meg. Voltak árfolyamalkuszok és összekötő tisztek, ők álltak a bró­
kerek és a szomszédos kávéházakban a tőzsdei fejleményeket leső
ügyfelek között. S már akkor is létezett híresztelés, hamis riasztás és
mindenféle ármánykodás annak érdekében, hogy befolyásolni tud­
ják az árfolyamokat, és lehetővé tegyék a leleményes stratégáknak,
hogy hosszra vagy besszre spekuláljanak.
A Kelet-indiai Társaság részvénye, a piac ügyfélcsalogatója, sza­
kadatlanul emelkedett, annál is inkább, mert egy hatalmas konzor­
cium hosszmanipulációba fogott. A hajók késedelmes visszatérésé­
ről érkező hír - önmagában még veszélytelen, ártalmatlan, rossz hí-
recske - az általános felfokozott hangulat közepette nem jókor
érkezett. Az áldozatok között találhattunk egy bizonyos José de la
Vegát, aki költő, filozófus és szenvedélyes spekuláns volt. Spa­
nyol-zsidó menekültek fiaként került Amszterdamba (mint ma a
százezer német menekült gyermek New Yorkba). Zűrzavarok zűrza­
vara című könyve6 egyszerre riport és filozófiai dolgozat. Hű képet
fest a XVII. századi amszterdami tőzsdéről. Többször olvastam né­
metül - 1912-ben fordították le -, és minden tőzsdésnek csak aján­
lani tudom. José de la Vega spekuláció útján háromszor szerzett va­
gyont, és háromszor veszette el, ez bizonyítja, hogy kompetens volt
a témában.
Mint már említettem, tényleg meg vagyok győződve arról, ha va­
laki nem ment tönkre legalább két alkalommal a tőzsdén, nem is ér­
demli meg a „spekuláns" kitüntető címét. Számtalan kaland során
én is sok keserű tapasztalatot szereztem. De mint minden tőzsdés-
nél, nálam is hamar beforrtak a sebek. Alig lábaltunk ki a bajból,
már új tervekkel vonulunk hadba.
6 A könyvet 1994-ben a Börsenbuch Verlag újra kiadta [a szerző).
66
A TŐZSDE-A PIACGAZDASÁG IDEGRENDSZERE?
José de la Vega ugyanolyannak ábrázolja könyvében a spekulá­
ció és a tőzsde mechanizmusát, mint amilyen ma is. Még ma is az
illúzió, a bosszúság, az optimizmus, a pesszimizmus, a meglepetés
vagy meggyőződés, a remény és a félelem, a várakozás és a csaló­
dás, valamint a pénz vagy az adósság mozgatja le-fel az árfolyamo­
kat Ezen nem változtat sem a számítógép, sem az internet. A spe­
kuláció hátterében mindig az ember áll, a maga erényeivel és gyen­
geségeivel. Örökké azt halljuk és olvassuk az újságírók és a
brókerek tőzsdei kommentárjaiban, hogy a tőzsde áttekinthetetle­
nebb, mint korábban. Ez egyáltalán nem igaz. A tőzsde mindig át­
tekinthetetlen volt, ha nem lenne az, akkor a tőzsde nem lenne
tőzsde. José de la Vega már háromszáz éve „zűrzavarok zűrzavara­
ként" jellemezte a tőzsdét.
Sajnos soha nem sikerült az 1688-ban spanyolul Amszterdam­
ban Confusiones de Confusiones címmel megjelent első kiadást
megszereznem. Szívesen koronáztam volna meg ezzel a fejedelmi
ékkővel könyvgyűjteményem, mely tartalmaz néhány igazi ritka­
ságot is. Amióta csak olvastam, azóta vadászom az első spanyol ki­
adás egyik eredeti példányára. Még a Bostonban található, legna­
gyobb gazdasági könyvtárban, a Kress Libraryben sem volt meg
húsz évvel ezelőtt.
Néhány éve egyszer még megcsillant a remény. Olvastam az új­
ságban Münchenben, hogy a Sotheby'snél Londonban kalapács alá
kerül egy példány. Feleségem, aki tudja, milyen hőn áhítozom erre
a könyvre, és mindig figyelmesen tanulmányozza a művészeti sajtót,
azonnal felhívott, hogy közölje velem, amit már magam is olvastam
az újságban. Fölkerestem a müncheni Sotheby's-kirendeltséget,
hogy megnézzem a katalógusban, vajon tényleg a spanyol eredetiről
van-e szó. Valóban a keresett példány szerepelt benne. A katalógus­
ban 2-3000 fontos kikiáltási áron hirdették. Megkérdeztem az auk­
ciósház egyik alkalmazottját, hogy mennyit kellene kínálnom, hogy
biztosan az enyém legyen. Azt válaszolta, hogy 3000 font bizonyára
elegendő lesz. Biztosra akartam azonban menni, ezért licitemet
5000 fontban szabtam meg. „Holtbiztos, hogy ennyiért hozzájut" -
vélte a jóember.
Elérkezett az árverés napja, de legnagyobb csalódásomra, hop-
pon maradtam. A könyv 18 000 fontos áron kelt el. Már semmi más
67
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
nem érdekelt, csak az, hogy megtudjam, ki az, aki hajlandó volt
ennyit fizetni érte. Tudomásomra jutott, hogy egy japán vevő sze­
rezte meg a könyvet. És akkor azt kérdeztem magamtól: „Mit akar­
hat egy japán egy spanyol könyvvel, amely az amszterdami tőzsdé­
ről szól? Hát nem lett volna ennek a műnek méltóbb helye az én
könyvtáramban?"
A kapitalizmus idegrendszere
Ha nem is az ördög teremtette a tőzsdét, azért bizonyára benne volt a
keze, akkor, amikor a homo sapiensből homo ludens lett, aki a tőzs­
dét gyakran játékbarlanggá változtatja. Sokak számára ezért a tőzsde
olyan, mint Monte-Carlo zene nélkül, kaszinó, ahol egy este leforgá­
sa alatt szép kis összeget lehet izgalmas, idegborzoló hangulatban
összejátszani. Én inkább úgy fogalmaznék, a tőzsde olyan, mint Mon­
te-Carlo sok zenével. Csak megfelelő antennákkal kell rendelkezni
ahhoz, hogy fogni tudjuk az adást és felismerjük a dallamot.
A tőzsde azonban még több: a kapitalista gazdasági rendszer ideg­
rendszere, sőt motorja. Ez a játékbarlang - mert a tőzsdések többsége
számára kétségtelenül az - fontos szerepet játszik. Az áru- és deviza­
tőzsdék esetében biztosítja az áru elosztását és a korrekt, átlátható ár­
képzést. A termelőknek, gyártóknak, valamint az importőröknek és
exportőröknek lehetővé teszi, hogy bebiztosítsák magukat az árfo­
lyamkockázatok ellen. A megfelelő forgalomról pedig a játékosok és
spekulánsok gondoskodnak. Sajnos a játékosoknak, vagy ahogy még
nevezem őket, a parazitáknak a részaránya a forgalomban olyan
nagy, hogy már csupán az ő részvényeik elegendőek ahhoz, hogy in­
dokolatlanul lenyomják vagy felverjék az árakat.
Az igazi motor azonban a részvénytőzsde. Alapja a részvénytársa­
ság, üzemanyaga pedig a tőzsdei spekuláció. Spekuláció nélkül soha
nem jöhettek volna létre a nagy forradalmi iparágak (vasút, autó,
olaj, elektronika, számítógép, napjainkban pedig az internet). Nem
a kamatbevétel, hanem a spekuláció útján elért árfolyamnyereség
az, amely képes a terjeszkedéshez szükséges pénzt kicsalogatni a
nagy- és kisbefektetők zsebéből. Ezeket a megtakarításokat aztán a
tőzsde a legkülönfélébb befektetési lehetőségek révén teríti a gazda-
68
A TŐZSDE-A PIACGAZDASÁG IDEGRENDSZERE!
ságban. Egyszóval a tőzsde olyan eszköz, mely befagyasztja a tőkét,
de bármikor fel is olvasztja, ha a befektetőnek ismét szüksége van
rá. Ennyi befektető, spekuláns - és főleg játékos - soha nem venne
részvényt, ha nem lehetne biztos abban, hogy tőkéjét bármikor is­
mét készpénzre válthatja. És így a tőzsdei spekuláció lényeges szere­
pet tölt be. Még ha a haszon kedvéért is, de a tőzsdespekuláns a gaz­
daság rendelkezésére bocsátja tőkéjét. A gazdaságnak pedig sürgető
szüksége is van a tőkére a növekedéshez, a foglalkoztatás növelésé­
hez és a fejlődéshez.
Egy vállalatnak alapvetően két lehetősége kínálkozik arra, hogy
megteremtse a kutatás, az expanzió és a beruházás forrásait. El­
adósodik vagy a banknál, vagy kötvénykibocsátás révén, vagy pe­
dig azzal, hogy részvény formájában tulajdonjogot értékesít.
Valamennyi változatnak megvan a maga előnye és hátránya. Ha
valóra válnak a vállalat elképzelései, és kölcsönt vett fel, akkor
nem kell osztoznia a profiton a részvényesekkel, és senki nem
avatkozik bele a vállalatot érintő döntésekbe. Kifizeti a hitelt, és
törleszti a nyereséghez képest nevetséges kamatot. De ha az üzlet­
menet nem az elvárásoknak megfelelően alakul, vagy a nyereség a
tervezettnél tovább várat magára, akkor hamar nehéz helyzetbe
kerülhet. Ha a bank felmondja a kölcsönt, vagy a további kölcsön­
höz újabb biztosítékokat kér, melyeket a vállalkozó viszont már
nem tud megadni, a nagy vállalatosdi álma úgy szétpukkan, mint a
szappanbuborék, még ha az ötlet maga jó is volt. Sokáig, olykor
egy életen át kell törlesztenie az adósságokat.
Ha ellenben részvényt bocsátott ki, nem kell kamatot fizetnie, és
nem köteles a tőkerészt sem kifizetni a részvényeseknek. A részvé­
nyes viszont osztalék formájában részt kér a nyereségből. Ha a válla­
lat, melynek a részvényeit megvásárolta, jól prosperál, akkor óriási
lehet a nyeresége. Ennek a nagy nyereségnek a kilátása, és mindenek­
előtt a tőzsdén való felértékelődés miatt bekövetkező árfolyam-emel­
kedés ösztönzi arra a részvényest, hogy vállalja a kockázatot, és ne
érje be a bank nyújtotta, soványka kamattal.
Mivel a gazdaság történetének legnagyobb vívmányai indulásuk­
kor mindig kockázatos kalandok voltak - és ma is azok hitelek ré­
vén soha nem juthattak volna olyan dinamikusan sikerre. A vállal­
kozók soha nem lettek volna hajlandók oly nagy mértékben eladó-
69
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
sodni. De elsősorban a bankok nem bocsátottak volna akkora
összegeket rendelkezésre, mint ahogy a részvényesek teszik a gyors
meggazdagodás reményében. Csak meg kell nézni, hogy napjaink­
ban milyen jelentős összegek folynak be részvénykibocsátásból a
fiatal internetes vállalkozásokba. Ugyanez hitelekkel teljesen elkép­
zelhetetlen lenne.
Bár nem hiszem, hogy ezeknek az internetes cégeknek a részvénye­
sei végül mindannyian nyernek az ügyön. A pillanatnyilag tapasztal­
ható eufóriában - mint 1688-ban a Kelet-indiai Társaság esetében -
az árfolyamok igencsak elrugaszkodtak. Ráadásul egyes árfolyamo­
kat mesterségesen tornásznak fel. De hát ilyen a tőzsde!
Tőzsdések találkozóhelye
És a tőzsde még ennél is több. Gyülekezőhely mindenfajta tőzsdés,
bróker, kereskedő, alkusz, játékos, befektető, kis- és nagyspekuláns,
bankár és pénzember, újságíró és alkalmi potyaleső számára. Ter­
mészetesen nem mindenki látogat el személyesen a parkettra. Sokan
csak odaküldik a pénzt, alkalomadtán meg visszahívják. Papírjaik
összetétele tükrözi reményeiket és félelmeiket. A tőzsdén nemcsak
az értékpapírok, devizák és áruk cserélnek gazdát, hanem a hírek, a
jelentések és azok cáfolata is, a híresztelések, a holtbiztos tippek, a
bennfentes információk és mindenféle pletyka.
Többnyire azért kerestem fel a tőzsdét, mert sehol nem olyan ma­
gas az egy négyzetméterre eső ostobák száma, mint ott. Nem mint­
ha élvezném a társaságukat, inkább azért, hogy később épp az ellen­
kezőjét tegyem annak, mint amit ők mondanak.
Sajnos lassan leáldozóban van a parkettek ideje, melyeket acél­
metszetein oly csodálatosan örökített meg egykor Daumier. Egyik
tőzsde válik a másik után számítógépes tőzsdévé. Ez 1986-ban elér­
te már a londoni Royal Stock Exchange-t, nemrégen a párizsi tőzs­
dét is, és a frankfurti tőzsde forgalmának legnagyobb hányada is a
xetra-rendszeren keresztül bonyolódik. Bizonyára csak idő kérdése
az is, hogy minden tőzsdék ősanyja, a Wall Street is már csupán
néma monitorokból álljon majd. Oda a jellegzetes atmoszféra, a
pletykák fortyogó üstjéből szálló illat, melyet minden tőzsdén érez-
70
A TŐZSDE - A PIACGAZDASÁG IDEGRENDSZERE?
ni lehetett. Én még láttam olyan tőzsdét, ahol az árfolyamokat pala-
táblára írták. Tréfásan az eltűnő tőzsdevilág utolsó mohikánjának
szoktam nevezni magam. Néhány éve azonban már nem láttam
tőzsdét belülről. Attól félek, hogy a Teremtő lepillantva a Földre és
egy pillantást vetve a tőzsdére, felfedezhet engem, és még azt gon­
dolja: „Micsoda, a jó öreg Kosto még mindig itt van? Jöjjön csak fel,
itt fent is jó hasznát vesszük! Régi kollégái már várják, még szabad a
helye a törzsasztalnál."
A világtörténelem tükre
Aki szenvedélyesen szereti a tőzsdét, az felfedezheti benne a világ­
történelem tükörképét is. Elismerem, a tükör elég homályos, a ké­
pet csak egy tapasztalt spekuláns ismerheti fel és értheti meg telje­
sen. Mindent láthatunk benne, ami csak a világon zajlik, haditudó­
sítást a Közel-Keletről vagy Koszovóból, gyűlölködést és barátságot
az izraeliek és a palesztinok között, az amerikai elnök és gyakorno­
ka közötti románcot, kormányváltást és a pénzügyminiszter lemon­
dását Németországban, a telekommunikáció és az internet fejlődé­
sét, a női divat forradalmát, a tüdőrákkal kapcsolatos kutatásokat és
még folytathatnám a sort. Ezeknek az eseményeknek az összessége
és az ezekhez az eseményekhez kapcsolódó félelmek és remények
alkotják a világ történéseit, a világtörténelmet, amely pedig vissza­
tükröződik a tőzsdében. Aki tud olvasni ebben a tükörben, annak
komoly kiváltságban van része. Bár nem tudja, hogy mi tötténik
holnap, de tudja és érti, hogy mi történik ma, és mi volt tegnap. És
ez már valami, mert a legtöbb tőzsdés még ezt sem tudja.
A gazdaság barométere?
Egyes laikusok a tőzsdét újra és újra a gazdaság barométerének ne­
vezik, pedig nem az. Sem a jelenlegi helyzetet nem mutatja, sem a
jövőbeni gazdasági trendeket. Nem kell messzire mennem a törté­
nelemben, hogy bizonyíthassam ezt az állítást. Legjobb példa az el­
múlt öt év. Míg Németországban a gazdasági növekedés meglehető-
71
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
sen visszafogott, a munkanélküliség pedig magas szintre állt be, a
tőzsde megháromszorozta forgalmát, amit Oskar Lafontaine folya­
matosan kritizált a legutóbbi parlamenti választások előtt elhang­
zott választási beszédeiben. Semmit nem ért a tőzsdéhez, mint
ahogy a gazdasághoz sem ért.
Amerikában ellenben virul a gazdaság, elérték a teljes foglalkoz­
tatottságot, és a részvénypiac is virágzik. Ugyanúgy voltak olyan
időszakaik is, amikor a gazdaság dübörgött, de a tőzsde stagnált.
A gazdaság és a tőzsde nem mindig egymás mellett halad, ami nem
jelenti azt, hogy semmi közük egymáshoz. Ismét egyik régi példá­
mat idézném, melyet évekkel ezelőtt ötlöttem ki. Egy férfi az utcán
sétál. Viszi magával a kutyáját. És ahogy ez a kutyáknál lenni szo­
kott, az állat előreszalad, majd megint vissza a gazdihoz. Aztán újra
előreszalad, de látva, hogy túl messzire futott, visszajön. Ez így
megy egész idő alatt. A végén azonban ugyanarra a pontra jutnak el.
Ám míg a férfi szép lassan egy kilométert haladt, a kutya körbero­
hangált és négy kilométert tett meg. A férfi testesíti meg a gazdasá­
got, a kutya pedig a tőzsdét. A példa helyességét az amerikai gazda­
ság 1930-tól 1933-ig tartó mély depressziója óta eltelt fejlődése is
bizonyítja. A gazdaság folyamatosan növekedett, egyszer-kétszer ta­
lán meg is állt vagy tett egy lépést visszafelé, mialatt a tőzsdei árfo­
lyamok százszor fel és le szánkáztak.
Tanulság: hosszú távon a gazdaság és a tőzsde ugyanabba az
irányba tart, de lehetnek olyan időszakok, amikor ellentétes irányba
halad.
72
Ami az árfolyamokat mozgatja
A tőzsde logikája
A tőzsdekommentátorok nap mint nap azon fáradoznak, hogy meg­
magyarázzák a napi árfolyammozgásokat. Az árfolyam emelkedésé­
nek vagy esésének számtalan magyarázata lehetséges.
Mivel emelkedtek a kamatok, a részvények ára esett; mivel a nye­
reség magasabb volt a vártnál, az XY-részvény ára behozta a lemara­
dását, az ABC-részvény pedig azért esett, mert a vártnál jobb nyere­
ség ellenére a szakértők nem túl rózsás jövőt jósolnak a cégnek.
A másnapi újságban megjelenő kommentárban viszont ugyanazon
részvény árfolyamának csökkenését a nyereség kivételével indokol­
ják. A megerősödött dollár az egyik napon az árfolyam-növekedés
oka, a rákövetkező napon pedig ugyanannak az újságnak a tőzsdei
jelentése már az árfolyamcsökkenésért teszi felelőssé. Ezek a kom­
mentárok a spekuláns számára teljesen használhatatlanok és fölös­
legesek. Az idézett szakértők logikus magyarázatot keresnek min­
denre. De a tőzsdének megvan a saját logikája, amelynek kevés köze
van az átlagemberéhez. Olyan szeszélyes, mint egy gyönyörű nő,
vagy mint az időjárás. Érti a módját, hogyan tündököljön ezernyi
varázslattal, hogy magához csalogassa a zsákmányt, majd abban a
pillanatban, amikor az a legkevésbé várja, hátat fordít neki. Javasla­
tom: próbáljunk túllépni hideg fejjel a hangulatváltozásokon, és
semmiképp se keressünk logikus magyarázatot.
73
M E S T E R F O K O N A PÉNZRŐL AMI AZ ÁRFOLYAMOKAT MOZGATJA

A kommentátorok nyugodtan korlátozódhatnának az alábbi há­ sek vagy a konzervatívok jutnak hatalomra. Természetesen ezek az
rom magyarázatra. A tőzsde gyengébb volt, mert a kínálat megha­ események is befolyásolják az árfolyamokat, hatásuk azonban csu-
ladta a keresletet, vagy a tőzsde jobb volt, mert a kereslet meghalad­ pán közvetett. Csak akkor hat mindez az árfolyamokra, ha a pénz­
ta a kínálatot, illetve a tőzsde nem mozdult, mert a kereslet és a kí­ és értékpapír-tulajdonosok jelentőséget tulajdonítanak a fenti törté­
nálat egyensúlyban volt. néseknek, és ehhez igazítják vételi vagy eladási szándékukat.
Rövid vagy középtávon ugyanis semmi esetre sem biztos, hogy a jó Ezt a tényt minden tőzsdés feltétlenül jegyezze meg, mert egyéb­
részvény árfolyama nő, a rosszaké pedig esik. Akár fordítva is lehet. ként nem érti meg, miért vesznek az árfolyamok olykor látszólag
Bármilyen nyereséges a vállalat és jó osztalékot fizet, akármilyen jók teljesen logikátlan fordulatot!
a kilátásai, értéke csak akkor emelkedik a tőzsdén, ha a kereslet meg­ A tendencia elemzése tehát abban áll, hogy mérjük fel és ismerjük
haladja a kínálatot. Ez a tőzsdelogika egyetlen alapigazsága. fel az egyes befolyásoló tényezőket, melyek a jövőben meghatároz­
zák a keresletet és a kínálatot!
Elmagyarázhatnám részletesen, hogyan alakul ki egy adott tőzs­
A kereslet és kínálat alapigazsága dei árfolyam, hogyan állapítja meg a tőzsdei alkusz vagy a market
maker az árfolyamot, amely korrekt módon tükrözi vissza a keres­
Még élénken emlékszem a párizsi tőzsdén töltött legelső napomra. letet és a kínálatot. De ezt a feladatot meghagyom a kezdő tőzsdé-
Egy idősebb úr lépett hozzám és megszólított: „Fiatalember! Még seknek szóló útmutatóknak vagy az n-tv Telebörze című műsorá­
soha nem láttam itt, talán újonc?" - „Igen, ez az első napom a tőzs­ nak, melyben nekem is volt már szerencsém interjúalanyként köz­
dén, gyakornok vagyok az X cégnél", válaszoltam. „Mivel a főnöke reműködni.
jó barátom, megtanítom magát valami nagyon fontos dologra. Néz­
zen körül, itt minden attól függ, hogy ostoba emberből van-e több,
vagy papírból!"
Ezt a vezérelvet, amely időközben hitvallásommá vált, a követke­
zőképpen is lehet értelmezni: Az, hogy a tőzsde tendenciája emelke­
dő-e vagy esést mutat, döntően attól függ, hogy az eladóknak fonto-
sabb és sürgősebb-e az, hogy megszabaduljanak a papíroktól, vagy
pedig a vevők akarnak inkább a pénzükért valamilyen papírt szerez­
ni. Ha az értékpapír tulajdonosa pszichológiai vagy anyagi nyomás
alatt arra kényszerül, hogy eladja a papírjait, a pénzzel rendelkezők
pedig ugyan akarnak vásárolni, de nem állnak semmilyen kényszer
alatt, akkor az árfolyamok esnek. Ellenben, ha ők akarnak sürgősen
részvényt vásárolni, és a részvénytulajdonosok a hiányzó anyagi
vagy pszichológiai nyomás miatt nem kényszerülnek arra, hogy el­
adják a papírjaikat, akkor az árfolyamok csökkennek. Soha nem fe­
lejtettem el a leckét: minden a kereslet és kínálat függvénye. A tőzs­
dével kapcsolatos összes elméletemet is erre alapoztam.
Ebből a szemszögből nézve teljesen mindegy, hogy a vállalat
eredményei jók vagy rosszak, hogy béke van, vagy háború, a vörö-

74 75
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
musom magyarázata igen egyszerű: A világbéke - a koszovói és az
öbölháború, valamint a kurd válság ellenére, akármilyen tragiku­
sak is ezek humanitárius szempontból - olyan stabil, mint 1912
óta még soha. Tíz évvel ezelőttig minden reggel hét órakor már a
rádiónál ültem, attól való félelmemben, hogy valahol felüti a fejét
egy konfliktus, mely a harmadik világháború kitöréséhez vezethet.
A két hatalmi blokk, a NATO és a Varsói Szerződés közötti hideg­
háború megbénította a világot. Ez ma már a múlté. Legkorábban
tízkor kapcsolom be a rádiót, és nem hoz különösebben lázba, amit
hallok. Mi izgalmasat tudhatnánk meg azonkívül, hogy Claudia
Schiffer mégsem megy hozzá David Copperfieldhez? Beköszöntött
az új kor, a Pax Americana kora, mert az egyetlen nagyhatalom az
USA maradt, akár tetszik az európaiaknak, akár nem. A béke ezért
hosszú távra biztosítva van. S ez ad világszerte zöld utat a részvény­
piacoknak, és ez az oka az elmúlt években tapasztalt fantasztikus fej­
lődésnek is.
Nyolcvanévnyi tőzsdei tapasztalatomból ennek az ellenkezőjét is is­
merem. Átéltem és túléltem két világháborút és egy hidegháborút.
Amíg valahol puskaporszag terjeng a levegőben, a tőkebefektetők
nem akarnak korlátlanul részvényekbe befektetni. Értéktárgyakat is
szeretnének a páncélszekrényükben tartani, például aranyat. Mert
ha háborúra kerül sor, a pénz teljesen leértékelődhet, mint ahogy
azt Németország kétszer is megtapasztalhatta az elveszített háborúk
után, de Franciaország is a háborúk károsultjaként. Vagy pedig
össze kell szedni a legszükségesebbeket, és menekülni, ahogy
1941-ben, amikor a németek Párizs falai előtt álltak. Ilyen helyzet­
ben a részvény nem sokat ér. Abban az országban, ahol az ember
menedékre lel, a papírok eladhatatlanok, ha pedig a kibocsátó or­
szágban adjuk el őket, akkor a befogadó ország devizarendelkezései
miatt nem tudunk mit kezdeni a külföldi valutával. De az is lehet,
hogy azoknak a vállalatoknak a gyárait, melyeknek a részvényeit
megvásároltuk, egyszerűen lebombázzák vagy államosítják, ahogy
apám szeszfőzdéjével is történt, amikor Magyarország a háború
után kommunista állam lett. Az eredmény ugyanaz. Elveszítjük be­
fektetésünket. Ilyen helyzetben csak valamely világszerte elfogadott
fizetőeszköz segít, vagy egy olyan országnak a valutája, mely nem
érintett a háborúban, vagy pedig az arany.
78
A HOSSZÚ TÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK
Minél bizonytalanabb a helyzet, annál kevésbé mernek a befekte­
tők részvényt venni, és fordítva. Egyelőre a részvény nyerte meg a
csatát, ez biztos. És én az elkövetkezendő évtizedekre vonatkozóan
is optimista maradok.
A gazdaság alakulása hosszú távon
Szeretnék még egyszer visszatérni a kutyáról és gazdájáról szóló
példámra. Arra világít rá, hogy a gazdaság és a tőzsde fejlődése
nem párhuzamosan fut. De ahogy a gazdi és kutyája, úgy a gazda­
ság és a tőzsde is hosszú távon ugyanabba az irányba halad. A rész­
vényárak nem emelkedhetnek állandóan, ha nem növekszik a gaz­
daság, és nem növekszik a vállalatok eredménye. A General Mo­
tors, az IBM vagy a Microsoft részvénye nem lenne az, ami, ha
nem állna mögöttük biztos háttér. Mert egyébként, hogy szemléle­
tes példánknál maradjunk, a kutya olyan messzire szaladna előre,
hogy gazdáját egyszer csak szem elől téveszti. És aki ismeri a kutyá­
kat, tudja, hogy a négylábú kis kedvenc legkésőbb abban a pilla­
natban visszafordul.
Ugyanez történik a tőzsdével is. Jó példa erre Japán. Az árfolyamok
két évtizeden keresztül igencsak elszakadtak a gazdasági alapada­
toktól és a vállalati eredményektől. Bár ez utóbbiak is folyamatosan
emelkedtek, a részvények árfolyamának a tempójával mégsem tud­
tak lépést tartani. 1990-ben a kutya észrevette, hogy túlságosan elő­
reszaladt, és aztán egy olyan időpontban, amikor senki sem számí­
tott rá, beütött a bessz. A Nikkei-index még ma is több mint Ötven
százalékkal alacsonyabb a csúcsértékhez képest.
A tőzsde tehát hosszú távon nem tudja magát függetleníteni a gaz­
daságtól. Ezért kell a spekulánsnak az adott ország gazdasági helyze­
tét, sőt a globalizáció korában a világgazdaságot is alaposan figyelnie
és elemeznie. De vigyázat, nem a múltbéli események a döntőek, ha­
nem a jövőbeliek. Ha a gazdaságot nem gátolja semmi abban, hogy
szabadon növekedjék, akkor a tőzsde minden ingadozás ellenére
hosszú távon emelkedő tendenciát fog mutatni. Az eredmény teljesen
egyértelmű, az árfolyamok sokkal gyakrabban emelkedőek, mint
csökkenőek, ami kifejezetten növeli a spekuláns esélyét arra, hogy je­
lentős haszonra tegyen szert. Ezért tudott az elmúlt években oly sok
79
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
tőzsdejátékos is nyerni. Amikor az árfolyam szinte folyamatosan
emelkedik, akkor a rövid távú tranzakciókkal is többször lehet fellen­
dülést kifogni, mint hullámvölgyet. Azért nem szabad elbízniuk ma­
gukat. A legtöbb hazardőr eredményei egész biztos sokkal rosszab­
bak, mint amilyenek abban az esetben lehetnének, ha a kezdetben
vásárolt papírokat évekig megtartotta volna.
Meg vagyok győződve arról, hogy a gazdaság alapvetően növeked­
ni akar, mert a növekedés mozgatórugója az, hogy az emberek egyre
magasabb életszínvonalra törekednek. És ha a gazdagok jóllakottan
eltunyulnak, akkor mindig jönnek mások, akik fel akarnak törni, és
gondoskodnak a további növekedésről. Ez a világ menete.
Néha azonban vannak olyan akadályok, melyek gátat vetnek en­
nek a törekvésnek, és megakadályozzák abban, hogy kibontakoz­
hasson.
Ha a spekuláns észrevesz egy ilyesfajta gátló tényezőt, vagy aggó­
dik, hogy ilyesmi felbukkanhat a jövőben, akkor alaposan gondol­
jon át minden nagyobb részvénytranzakciót. A legjobb esetben ol­
dalirányú kilengéssel kell számolnia. Ilyenkor a lehető legügyeseb­
ben kell cselekedni, és pontosan lemérni minden kis fellendülést és
hullámvölgyet, hogy időben tudjon lépni.
A gazdasági növekedés egyik lehetséges kerékkötője az elhibázott
adópolitika, amely mindenféle teljesítményre negatívan hat. Ha
például, mint egykor Svédországban, le kell adózni a jövedelem 90
százalékát, akkor az embernek egy idő után elmegy a kedve attól,
hogy bármire is vállalkozzon, hogy beruházzon, és napi tizennégy
órát szinte csak az állam számára dolgozzon. Hasonlóképpen aka­
dályozhatják a gazdaságot az előírások, az engedélyezési eljárások
és a túlszabályozás. De ezek általában csak egyes ágazatokban és
egyes szakmákban fordulnak elő. Németországban évekig üldözték
a géntechnológiát, ezért mára már az összes ilyen profilú vállalat át­
tette a székhelyét Amerikába. A legnagyobb átok azonban a nem
megfelelő készpénzellátottság. A gazdaságot egyetlen mondattal jel­
lemezhetjük. Ahogy a magyar cigányprímás mondja: „Ha nincs
pénz, akkor nincs muzsika!"
Aki azonosul ezzel a nézettel, az többet tud a gazdaságról, mint a
legtanultabb közgazdász. Pénz nélkül a gazdaság nem képes a növe­
kedésre.
80
A HOSSZÚ TÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK
Az aranyra épülő valutarendszer, az úgynevezett aranystandard
évtizedekig akadályozta a megfelelő készpénzellátottságot. Akko­
riban a gazdaság igen vontatottan fejlődött. Elég gyakran írtam az
aranystandard rendszeréről, vehemensen tiltakozva ellene. Mivel
az aranystandard megszüntetése a világbéke mellett a második oka
annak, hogy miért voltam az utóbbi években optimista és miért va­
gyok az a jövőre nézve is, és mivel sajnos mindig vannak olyan po­
litikusok és közgazdászok, akik minél jobban ingadoznak a deviza­
árfolyamok, annál hevesebben követelik az aranystandard újbóli
bevezetését, még egyszer el szeretném magyarázni, hogy miről is
van szó, és miért volt ez olyan káros az egész világra nézve. Az
aranystandardot olyan ostobaságnak tartom, hogy a „Mi a véle­
ménye az aranystandardról?" kérdéssel szoktam tesztelni, mennyi­
re ismerik ki magukat a gazdaságban a közgazdászok és egyéb
szakemberek.
Az aranystandard állítólag olyan valutamechanizmus, mely ki­
egyenlíti a gazdasági keresletet és kínálatot, mégpedig mind nemze­
ti, mind nemzetközi szinten. A követendő cél - hívei szerint - az,
hogy a fizetési mérlegeket aranyban szabályozzák, és ez majd a devi­
zák rögzített paritását eredményezi.
A dolog pontosabban így néz ki: minden egyes valuta értékét
aranyban határozzák meg. Például egy dollár x gramm aranynak fe­
lel meg. A jegybanknak előírják, hogy a mindenkor forgalomban
lévő pénz arányában mekkora aranytartalékkal kell rendelkeznie.
Köteles meghatározott áron - a vételi és az eladási árfolyam közötti
kis árréssel - saját valutáját arany ellenében felvásárolni, vagy for­
dítva, aranyat vásárolni és a saját valutáját adni érte. Ha bármely va­
lutát külföldön nagyobb mennyiségben vételre ajánlanak, azért,
mert az adott ország kereskedelmi vagy fizetési mérlege hiányt mu­
tat, akkor a jegybank köteles a valutájában jelentkező túlkínálatot
arany ellenében felvásárolni a piacról. Hogy a fennálló deficit ki­
egyenlítődjön, és a saját aranytartalékok ne emésztődjenek fel, a
jegybanknak növelnie kell a tőkeimportot. Ezt a kamatok emelésé­
vel és a költségek leszorításával, a hitelek csökkentésével, illetve az
adók növelésével éri el. Egyszóval radikális deflációs politikát kö­
vet. A gazdaságra nézve ez szörnyű következményekkel jár. A pénzt
kiveszik mind a fogyasztók, mind a vállalkozások zsebéből, a keres-
81
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
let visszaesik, a munkanélküliség nő - és mindez csak azért, hogy az
aranytartalékot szinten lehessen tartani.
Fordított esetben azonban, ha az adott ország kereskedelmi mér­
lege többletet mutat, akkor növekszik a valuta iránti kereslet, és a
jegybank aranytartalékait valuta ellenében ismét feltöltik. A kama­
tokat és az adókat csökkenteni lehet, újra pénz áramlik a gazdaság­
ba, az növekedésnek indul, és a munkanélküliség is csökken. Ez te­
hát az aranystandard, melynek állítólag az a feladata, hogy az állam
pénzügyeit rendbe hozza. Hát ennyit a száraz elméletről.
A valóságban az aranystandard soha nem működött, és soha nem
is fog. Nincs olyan kormány, amely valaha is hajlandó lenne ilyen
szélsőséges deflációs politikát folytatni, mint ahogy azt az arany­
standard rendszere megkövetelné. Olyan negatív társadalmi követ­
kezményekkel járna, hogy a mindenkori kormány a legközelebbi
választásokon alulmaradna, és joggal.
Néhány évvel ezelőtt vitát folytattam erről Jacques Rueff-fel (De
Gaulle tábornok valutaszakértőjével). Annyira belebolondult az
aranystandardba, hogy ha róla beszéltek, legtöbbször az „Arany­
standard úr" gúnynéven emlegették. Egy televíziós vita során, ahol
egymással szemben foglaltunk helyet, az aranyat független uralko­
dónak nevezte, aki a világgazdaság rendje fölött őrködik. „De hol
van az uralkodó hadserege, amely arra kényszerítheti a kormányt,
hogy végrehajtsa a radikális deflációt?" - tettem fel a provokatív
kérdést.
1932-ben Rueff a Sorbonne-on tartott egyik előadása során az
aranystandard rendszerét dicsőítette. A legnevetségesebb az a pél­
dája volt, mellyel a rendszer gyakorlati sikereit akarta bizonyítani.
Példaként azt a deflációs politikát hozta fel, melyet a weimari köz­
társaságban a Brüning/Luther-kormány gyakorolt. A súlyos gazda­
sági válság ellenére növelték az aranytartalékokat, jelentette ki tisz­
teletteljes csodálattal. Ma már tudjuk, mennyire volt sikeres ez a po­
litika. Hitler egy évvel később magához ragadta a hatalmat.
Ha továbbszőjük ezt a gondolatot, kínos dolgokra bukkanunk.
Lehet, hogy Hitler soha nem jutott volna hatalomra, soha nem jött
volna létre a Harmadik Birodalom, a második világháború és a
holokauszt, ha nem lett volna az aranystandard. Ugyanis amint át­
menetileg csillapodott a gazdasági válság, amely Németországot ak-
82
A HOSSZÚ TAVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK
koriban sújtotta, azonnal csökkent az NSDAP szavazótábora is.
A gazdasági helyzet és a választási eredmények között fennálló
Összefüggést nem lehet vitatni. Mindig akkor töt ki forradalom, ha
ja emberek sora rosszul megy.
Rueff később a világsajtóban még jobban blamálta magát. Cikk­
sorozatában a világgazdaság összeomlásától óvott, amely bekövet­
kezik, amennyiben nem térünk vissza azonnal a klasszikus arany-
standardhoz (ez a dollár százszázalékos aranyfedezetét jelenti).
Mint tudjuk, intelmeit nem szívlelték meg, jelenleg mégis jobb a vi­
lággazdaság helyzete, mint bármikor korábban.
Egyébként az infláció leküzdéséhez nincs szükség az aranystandard
rendszerére. Nem az a lényeg, hogy van-e a valutáknak aranyfedezete
vagy hogy szabadon lebegnek, hanem a hatalom és a bizalom a döntő,
amelyet az adott demokratikus országban a kormány élvez. Ezt bizo­
nyítja az a deflációs politika, melyet Ronald Reagan röviddel hatalom­
rakerülése után kezdett gyakorolni. Először is radikálisan megemelte a
kamatokat, még jobban kiélezve ezzel azt a gazdasági válságot, melyet
még Cartertől örökölt, azután pedig az infláció sikeres leküzdését kö­
vetően olcsó pénzzel beindította a gazdaságot.
És fordítva sem működött soha az aranystandard. Így például
olyan országoknak, mint a Német Szövetségi Köztársaság és Svájc,
melyek valutája a felértékelődés folyamatos nyomása alatt állt, nem
lett volna szabad interveniálnia a pénzpiacon, hogy a pénzük iránti
keresletet kielégítsék. Ennek magasabb aranyimport és felfújt pénz­
mennyiség lett volna a következménye - mely állapot a Bundes-
banknak nemigen volt valaha is az ínyére. Ehelyett ezek az országok
felértékelték a valutájukat, és közben egy ideig negatív kamatokat
fizettek a bankbetétekre.
De hogy érdemelné meg ez a rendszer a nevét, ha az érintettek
nem tartják magukat a szabályokhoz? Ha állandó a le- és felértéke­
lés, akkor már nyugodtan akár lebegtethetik is a valutákat.
Ez az egész a ravasz és tapasztalt Grün szavaira emlékeztet, ami­
kor a kávéházban ülve bejelenti barátainak, hogy nagyon kedvező
áron sikerült egy hajórakomány búzát vennie.
Jogilag is rendben van a szerződés?" - kérdezik a kollégák. „Mi­
nek az? - válaszol Grün. - Ha nő a búza ára, akkor úgysem szállíta­
nak. Ha csökken, akkor meg én nem veszem át."
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Az aranystandard a második világháború óta nem működik. Ko­
runk nagy problémáinak megoldása úgyis meghaladná az erejét.
Kudarca egy téves feltételezésre vezethető vissza. A rendszer hívei
azt képzelik, hogy egy valuta minősége az aranytartaléktól függ,
melyet Őrzője, vagyis a jegybank a pincében tárol. Ez teljes képtelen­
ség. Egy valuta erős vagy gyenge volta elsősorban az adott ország
gazdasági erejétől, másodsorban az állam pénzügyi vezetésétől függ.
Valahogy úgy, mint ahogy az egészséges testnek egy nátha nem árt­
hat, de a beteges embert még a legkitűnőbb orvosi kezelés sem vará­
zsolhatja makkegészségessé. Az arany akkor áramlik be egy ország­
ba, ha az emberek szorgalmasak, és az erények győzedelmeskednek.
Amennyiben a negatív tulajdonságok kerekednek felül, a világ
összes aranya sem elég a fizetőeszközük megmentéséhez.
A Deutsche Bundesbank, melyet az elmúlt években épp eleget
kritizáltam - de ez nem mindig volt így nulla aranyfedezettel kez­
dett, és a márkának mégis sikerült néhány év alatt a világ egyik leg­
stabilabb valutájának a státuszát elérnie.
De Gaulle kormánya 1968-ig gigantikus méretű aranytartalé­
kot halmozott fel a Banque de France-ban, mely aztán az akkori
politikai válság alatt tizennégy napon belül úgy olvadt el, mint
vaj a napon.
A legzseniálisabb definíciót Bismarck hercegnek sikerült megfo­
galmaznia, bár - vagy talán éppen azért - nem volt gazdasági szakér­
tő. „Az aranytartalék olyan, mint amikor két ember takarózik egy
takaróval, és mindkettő megpróbálja a takarót magára húzni."
Az aranystandard bevezetése mai körülmények között még lehe­
tetlenebb, mint korábban. A devizaáramlat oly hatalmasra duzzadt,
hogy a rendszer még tehetetlenebb lenne, mint bármikor korábban.
A X I X . században bizonyos mértékig még működött. De össze lehet
hasonlítani az előző évszázad gazdasági rendjét a maival? Egy a ze­
néből vett példa jut eszembe. Amikor a gyermek zongorázni tanul,
ott áll előtte a metronóm, hogy a tiktak segítse ütemben tartani a já­
tékát. Egy nagyzenekari mű előadásához (mondjuk, Gustav Mahler
Nyolcadik szimfóniájához) azonban már egy zseniális karmester
szükségeltetik, a metronóm ott nem elég.
A jelenlegi gazdasági rendszernek - mintegy a pénzügyi piacok
karmestereiként - jó jegybanki vezetőkre van szüksége, nem pedig
84
A HOSSZÚ TÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK
az aranystandardra. Alan Greenspan, az USA jegybankjának, a
Federal Reserve Banknak az elnöke nagyon jó karmester. Pénzt bo­
csát a gazdaság rendelkezésére, ha erre szükség van, és csökkenti a
mennyiséget, ha túl sok pénz van forgalomban. Mint ahogy a Bib­
liában áll: „Az Úr adta, az Úr elvette."
A Deutsche Bundesbank, egészen addig, amíg az Európai Köz­
ponti Bank a helyére nem lépett, a valutarendszer miatt ránehezedő
nyomás nélkül is deflációs politikát képviselt, amely megakadályoz­
ta, hogy az újraegyesítés után megvalósuljon a második német gaz­
dasági csoda. Stabilitás, stabilitás és harmadszor is stabilitás - hang­
zott a mottója, célul pedig a nullaszázalékos inflációt tűzte ki. Az
amerikai dollár évek óta alulértékelt a márkával szemben. Így a
nyersanyagimport egyre olcsóbb lett, végül is a jegybank ezt akarta
elérni. Egy olyan országban, amely termékeinek negyven százalékát
exportálja, és folyamatosan többletet mutat a kereskedelmi mérle­
ge, az effajta politika munkahelyek százezreit semmisíti meg. A ver­
senyhelyzet miatt szüntelenül növekvő nyomás alatt a vállalatok fo­
lyamatosan racionalizáló intézkedésekre kényszerülnek, vagy arra,
hogy külföldre helyezzék át a termelést, ahogy azt sok német cég
már meg is tette.
A stabilitás öncélúvá vált, de a stabilitás nem lehet követendő
életcél. Életcél csak a béke és a jólét lehet. Csak így lehet megakadá­
lyozni a bal- és jobboldali politikai szélsőségesek és populista szé­
delgők térnyerését. A legfontosabb cél a politikai stabilitás legyen,
és ne a pénzügyi stabilitás. Ahogy Helmut Schmidt is igen helyesen
fogalmazott: „Inkább legyen ötszázalékos infláció, mint ötszázalé­
kos munkanélküliség!" Egy kismértékű infláció nem árt a gazdaság­
nak- Ferenc József császár egyszer a magyar vidéken utazgatott, és
megkérdezte az egyik polgármestert: „Na, milyen volt idén a ter­
més?" A jóember így válaszolt: „Nagyon jó, Felség, de egy csepp
uzsora nélkül nem is tudnánk élni..." Így van ez a csepp inflációval
is: hiányában a gazdaság nem tud növekedni.
Ráadásul az abszolút stabilitás csak illúzió. Az energia-, a nyers-
anyag- és az élelmiszerárak, de még a munkaerőpiac is folyamatos
változásnak van kitéve. Számos árucikk árának alakulása a termé­
szettől függ: egyszer elfagy a narancstermés, máskor a kávétermést
emészti el a hőség, és így tovább. Az áruk és a javak ára a szabad gaz-
85
MESTERFOKON A PÉNZRŐL A HOSSZÚ TÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK

daságban folyamatosan emelkedik és csökken. Az események és a EKB mégis visszatalál ahhoz a politikához, amely nem csak a pénz-
közönség pszichológiai reakciója is hat rájuk. Hogy lehet ebben a mennyiséget, hanem a gazdaságot is szem előtt tartja, akkor látok
környezetben teljes körű stabilitást elérni? esélyt a konjunktúrára. Akkor elhárulna minden akadály az útból,
Egy ilyesfajta politika katasztrofális következményekkel járna. és a tőzsdék - a már most is meglehetősen magas árfolyamszint el­
Majdnem tíz éve a munkanélküliség aránya mintegy tíz százalék. lenére - hosszú távon tovább emelkednének.
A pénzmennyiség bővülése túl csekély ahhoz, hogy föllendítse a
gazdaságot. Visszafogták a fogyasztást és a beruházásokat, mert a
kisbefektetőket és a beruházókat arra szocializálták, hogy szent
márkájukat istenítsék. A Bundesbank pénzpolitikáját évek óta
gyanakvással szemlélik Franciaországban és más európai orszá­
gokban is. A márkának az európai valutarendszerben betöltött
horgonyfunkciója miatt azonban mégis arra kényszerültek, hogy
elfogadják a Bundesbank kamatpolitikai lépéseit. Az euró beve­
zetésével a franciákat elsősorban egy cél vezérelte: a Bundesbank
trónfosztása. Az Európai Központi Bank elnöki posztjáért egy év­
vel ezelőtt folyó vita ezt még nyilvánvalóbbá tette. Jacques
Chirac minden erővel megpróbálta keresztülvinni, hogy a francia
jelölt, Jean-Claude Trichet legyen a befutó. Végül kudarcot val­
lott az Európai Unió stabilitáshíves miatt, akik a maastrichti
szerződéssel és a stabilitás abban lefektetett kritériumaival is
győzelmet arattak. Ez a szerződés akadályozza a konjunktúrát,
mert arra kényszeríti a tagországokat, hogy deflációs politikát
folytassanak.
A következő években megmutatkozik, hogy az Európai Köz­
ponti Bank olyan okos pénzpolitikát fog-e képviselni, mint a
Federal Reserve Amerikában, vagy ugyanolyan mániákusan stabi­
litáspárti lesz, mint a Bundesbank. Nem merek jóslatokba bocsát­
kozni, de remélem, hogy a franciák és az olaszok latba vetik a ha­
talmukat annak érdekében, hogy beinduljon a gazdaság. Az EKB
berkeiben dúló belviszály kimenetelétől függ majd Európa gazda­
sági fejlődése is. Ha a stabilitáspártiak győznek, akkor nem számít­
hatunk gazdasági növekedésre, és a munkanélküliség felszámolá­
sára sem. A recessziót csak úgy lehet megakadályozni, ha Amerika
továbbra is az eddigiekhez hasonlóan mozdonyként húzza a világ­
konjunktúrát. Az európai konszernek között valószínűleg csak a
nemzetközi piacokon jelen lévőknek van esélye, a kisebb, csak a
hazai piacon tevékenykedő vállalatoknak ellenben nincs. Ha az

87
86
 A középtávú befolyásoló tényezők

Pénz plusz pszichológia egyenlő tendencia

Ha a tőzsdét csak az előző fejezetben leírt tényezők befolyásolnák,

akkor szép lassan emelkedne a gazdasággal együtt. De jól tudjuk,
hogy a kutya ide-oda szaladgál, és a tőzsde egy hosszabb ideig tartó
gazdasági fellendülés alatt is többször erőteljes ingadozást mutat, le
és fel egyaránt.
Még ha egy-egy boom után olykor vissza is esik arra a színvonal­
ra, amelyen a hossz kezdetén tartózkodott, a köztes időszakban
akkor is ide-oda ingadozik. Ezeket az ingadozásokat a középtávú
befolyásoló tényezők határozzák meg, melyek két összetevőből
állnak.
Az első tényező a pénz. A pénz olyan a tőzsdének, mint az oxigén
az embernek vagy a benzin a motornak. Pénz nélkül a tőzsde nem
emelkedik, még ha jók is a jövőbeni kilátások, és béke van, és a kon­
junktúra beindult. Senki nem vesz részvényt, ha nincs rá pénze. Azt
is mondhatnánk, hogy a pénz a részvénypiac életelixírje. De csupán
csak a pénz hatására nem mozdul a piac. A második faktor a pszi­
chológia. Ha az egész befektetőközönség lelkiállapota negatív, tehát
senki nem akar részvényt venni, akkor a tőzsde sem emelkedhet. Ha
mindkét tényező, tehát a pénz és a pszichológia is pozitív, akkor nö­
vekednek az árfolyamok. Ha mindkettő negatív, akkor esnek. Ha az
egyik tényező pozitív, a másik pedig negatív, akkor a tendenciák

89
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
semlegesek, és egy különösebb ingadozásokat nem mutató, színte­
len-szagtalan és főleg érdektelen tőzsde alakul ki. Ebből vezettem le
azt az egyenletet, mely egyben hitvallásommá is vált: Pénz plusz
pszichológia egyenlő tendencia.
Ha az egyik tényező kismértékben dominál, akkor ez enyhén
emelkedő vagy enyhén lecsúszó árfolyamokban nyilvánul meg,
aszerint, hogy melyik faktor az erősebb. Ha valamelyik Összetevő
fordulatot vesz, és mindkettő vagy pozitív, vagy negatív lesz, akkor
jön a nagy hossz vagy a nagy bessz.
Összegzésül: Az árfolyamok akkor emelkednek, ha a nagy- és a kis­
befektetők vásárolni akarnak és tudnak. Azért akarnak vásárolni,
mert optimistán ítélik meg a pénzügyi és gazdasági helyzetet, és azért
tudnak vásárolni, mert elegendő likvid pénzt rejt a zsebük vagy a
kasszájuk. Ez a hossz egész titka, még ha minden fundamentális tény,
akárcsak a hírek vagy a gazdaság helyzete ellene is szól.
Ugyanez a mechanizmus természetesen fordítva is hat. Ha a kö­
zönség pesszimista, sötétnek látja a jövőt, és szűkösek az anyagi le­
hetőségei, egyrészt, mert a pénzét magasabb kamat reményében
más ágazatokban fektette be, például ingatlanba, takarékkönyvbe
vagy kötvénybe, másrészt azért, mert hitelhez is nehezebben tud jut­
ni. Ha hiányzik a képzelőerő és a pénz, akkor a kínálat nyomása
alatt az árak a mélybe zuhannak.
Véleményem szerint a középtávú tőzsdei tendenciák szempontjá­
ból a képzelőerő és a pénz sokkal inkább mérvadó, mint a funda­
mentális tényezők, bár a pénznek mint piaci tényezőnek a domináns
szerepe világos. Ha a pénzfaktor pozitív, valamikor majd a pszicho­
lógia is pozitív lesz. Ha túl sok fölösleges pénz található a pénzügyi
körforgásban, akkor tapasztalatom szerint ennek a likviditástöbb­
letnek egy része legkésőbb kilenc uszkve tizenkét hónap múlva utat
talál a tőzsdére, még ha a befektetők nagy többsége negatívan is vi­
szonyul a részvényhez. Ebben a fázisban az első vásárlások teljesen
kisöpört piacot találnak., és az árfolyamok emelkedni kezdenek.
A növekvő árfolyamok ismét felkeltik a publikum érdeklődését a
részvények iránt, és további vásárlásokat eredményeznek, melyek
újabb vásárlókat vonzanak, és így tovább. A tőzsdekommentátorok
és elemzők természetesen megtalálják a fellendülés fundamentális
okait, mivel a gazdaság képe soha nem csak fehér vagy fekete. És ha
90
A KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK
a pillanatnyi gazdasági helyzetből mégsem lehet semmit kihámozni,
akkor a jövőbeni pozitív fejlődést fogják a javulás okának tartani.
A bizakodó kommentárok aztán lassacskán átbillentik a közönsé­
get, és a pénz folyamatosan áramlik majd a részvénypiacra, amely
további árfolyam-emelkedést eredményez.
Fordítva természetesen ugyanez a helyzet. Ha a pénzfaktor negatív,
akkor kilenc-tizenkét hónap múlva a tömegpsziché is negatív fordulatot
vesz. Friss pénz nélkül a tőzsde sem tud javulni, akármilyen pozitív hírek
érkeznek is a gazdaságból. Ha elmarad a remélt árfolyam-emelkedés,
akkor az első befektetők csalódottan kivonulnak a részvénypiacról.
Ezek az első eladások lenyomják az árfolyamot, és további eladásokat
generálnak, és így tovább. Ilyenkor az elemzők pár negatív hírt hibáztat­
nak a csökkenő árfolyamokért - és máris átbillen a hangulat.
A pénzfaktor tehát kiemelt fontossággal bír a tőzsde középtávú
tendenciája szempontjából. A spekulánsnak ezért pontosan követ­
nie kell a pénzfaktort befolyásoló különböző összetevőket. Ezek
szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és kölcsönösen hatnak egymás­
ra. Ennek ellenére megpróbálom külön-külön elmagyarázni mind­
egyikük jelentőségét és a pénzfaktorra gyakorolt hatását.
A konjunktúra: nem fontos a középtávú tőzsdei
tendenciák szempontjából
Már elmagyaráztam, hogy a tőzsde nem a gazdasági helyzet baromé­
tere. Nagyon gyakran az árfolyam teljesen ellentétesen alakul a kon­
junkturális változásokhoz képest. A gazdaság euforikus fázisában a
vállalatok minden rendelkezésre álló pénzt követlen beruházásokra
használnak fel, hogy ki tudják elégíteni a magas keresletet. Rész­
vény-visszavásárlás, ahogy azt az elmúlt két évtizedben - főleg az
Egyesült Államokban - láthattuk, ebben az időszakban egyáltalán
nem fordul elő. Épp ellenkezőleg, a cégeknek inkább friss tőkére van
szükségük a beruházásokhoz. Ennek érdekében megcsapolják a rész­
vénypiacot, és tőkeemelést hajtanak végre. Így megsokszorozzák
részvényeik számát, és ezzel a kínálat is nő. Egyes cégek eladják a
portfóliójukban lévő idegen részvényeket is. Ennek következménye,
hogy óriási mennyiségben özönlik el új részvények a piacot.
91
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
A tőzsde hasonlít a használt autók piacához. Ha a nagy autókon­
szernek újabb és vonzóbb modellekkel rukkolnak elő, és az autó­
kereskedők is élénkebben mozgolódnak, ügyfeleiknek árenged­
ményeket kínálnak vagy ingyen adják az extrákat, akkor csökken a
használt autók ára. Ellenben, ha az új autók szállítási határideje
több hétre vagy hónapra is rúg, ráadásul az új modellek kevésbé
vonzóak, és árengedményről sem lehet szó, akkor a használt autók
piaca megélénkül, az árak pedig felszöknek.
A tőzsdén jegyzett részvények a tőkepiac használt autói. Ha a pia­
cot elárasztják az új és kecsegtető értékpapírok, elkerülhetetlen az
árzuhanás a tőzsdén a régebb óta jegyzett értékpapírok körében. De
ha megritkulnak az új befektetési lehetőségek, akkor a fölösleges
pénzek visszafolynak a tőzsdére, azaz a „használtautó-piacra".
Az utóbbi eset általában a recesszió időszakában fordul elő. Mivel
stagnál a gazdaság és a kereslet, semmi nem garantálja az új befekteté­
sek hozamát, ezért a cégek ezeket felfüggesztik vagy elhalasztják. Ahe­
lyett, hogy tőkeemelés révén új részvényeket bocsátanának ki, a tőke­
többletből saját részvényeiket vásárolják vissza, hogy kézben tarthas­
sák a részvényeseket. Ha a tőkefelhalmozás meghaladja az ipar
beruházási szükségleteit, a fölösleges pénz automatikusan a tőzsdére
vándorol, hogy már régebb óta jegyzett papírokba fektessék.
Egyidejűleg a gazdasági válság sokakban félelmet ébreszt, hogy
elveszíthetik állásukat vagy jövedelmüket. Ezért buzgóbban takaré­
koskodnak. A fogyasztás csökken, a betétkönyvek duzzadnak.
Ezeknek a megtakarításoknak egy része meg fogja találni az utat a
tőzsdére, mindegy, hogy közvetlenül vagy befektetési alapokon, be­
fektetéssel kombinált életbiztosításon keresztül vagy egyéb módon.
Az eredmény mindig ugyanaz: a kereslet nő. Így fordulhat elő, hogy
a recesszió kellős közepén, csökkenő osztalékok és vállalati nyeresé­
gek mellett, a részvényárfolyamok felfelé ívelnek.
A konjunktúra és a tőzsde ellentétes alakulásának jellegzetes pél­
dája a háború utáni Németország. A széles körű újjáépítés időszaka
az 1948-as valutareformmal vette kezdetét. Akkoriban a tőzsdén
még kevés tőke állt rendelkezésre, és a részvények, miután ismét el­
érték viszonylag alacsony, eredeti értéküket, a lassú árfolyam-emel­
kedés ellenére sem tudtak feljebb emelkedni - bár a pszichológiai
tényező meglehetősen pozitív volt.
92
A KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK
Az ipar 1952 után óriási mértékben kezdett bővülni. A boom
minden rendelkezésre álló tőkét felszívott, a tőzsde számára sem­
mi sem maradt. Reggelente az újságban az alábbi furcsa ellentmon­
dást olvashattam: a vállalatok remek eredményeket könyvelhettek
el, az osztalékok emelkedtek, a részvényárfolyamok pedig folya­
matosan estek.
A német szövetségi kormány ugyanis minden szükséges intézke­
dést megtett annak érdekében, hogy a gazdaság virágzása közepette
elkerülje a fenyegető inflációt. A hitelkorlátozások arra kény­
szerítették a vállalatokat, hogy új részvényeket és kötvényeket bo­
csássanak ki. A legnagyobb német vállalatok több mint nyolcszáza­
lékos kötvényeket dobtak piacra. Ez az akkori viszonyok között
rendkívül magas kamatlábnak számított. A tőzsdét elárasztották az
értékpapírok, de nem volt elég tőke a megvásárlásukhoz - az általá­
nos optimizmus ellenére.
A részvénypiac kilátástalannak tűnt. Amikor lelassult az expan­
zió, és a piac szinte állóvízzé vált, a Bundesbank enyhített a hitelezé­
si előírásokon, és megnyitotta a pénzcsapot, amely megfelelő mó­
don ellátta a tőkepiacot. Ettől az első „oxigénfröccstől" a piac ismét
felélénkült, és az értékpapírok oly hirtelen szöktek az égbe, hogy
arra más tőzsdén még nem is volt példa. Az éveken át mesterségesen
elnyomott hosszpotenciál - fundamentális okoktól hajtva - az árfo­
lyamok valódi robbanásához vezetett, mert a két faktor, a pénz és a
pszichológia egy időben vált pozitívvá. Ehhez csak pénz kellett,
amely - mint már leszögeztem - a tőzsde oxigénje. Ez mindig így
volt, és mindig így is lesz, amíg csak létezik a tőzsde. „Pénz, még
több pénz és harmadszor is pénz!" Trivulzio marsall híres mondását
-„Denari, denari e poi denari!" - mindenhol ki kellene írni a tőzsde
bejárata fölé.
Infláció: csak az a harc káros, amelyet ellene folytatunk
A tőzsdések úgy rettegnek az inflációtól, mint az ördög a szentelt-
víztől. Árgus szemekkel figyelik a statisztikákat, legyen szó fogyasz­
tói árakról, termelői árakról, órabérekről vagy akár bérköltségmu­
tatókról. Ha egy szám felfelé mozdul, rossz a hangulat és esnek az
93
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
árfolyamok. Sokan ezért azt állítják, hogy az infláció rossz a tőzsdé­
re nézve. De ez csak közvetett módon igaz. Az infláció önmagában
semmilyen negatív hatást nem gyakorol a részvényekre. Épp ellen­
kezőleg, a részvények alapjában véve vagyontárgynak számítanak,
és a többi vagyontárgyhoz hasonlóan, az infláció elméletben még
növeli is az értéküket.
A tőzsdére egyedül azok az intézkedések gyakorolnak negatív ha­
tást, melyeket a jegybankok foganatosítanak az infláció leküzdésé­
re. Ahogy az a korábban bemutatott példában a háború utáni Né­
metországban történt. A gazdasági boom oly nagymértékű volt,
hogy a Bundesbank magas kamatokkal próbálta megfékezni az inf­
láció kialakulását.
Feltehetjük a kérdést, hogy miért akarják leküzdeni a jegybankok
az inflációt, ha az inkább stimuláló hatású, miként azt az előző feje­
zetben már kifejtettem. Olyan, mint az alkohol vagy a dohányzás.
Egy kevéske még élénkít, de nem szabad láncdohányossá vagy alko­
holistává válnunk. Vagy, hogy a szemléletes hasonlatoknál marad­
jak, az infláció olyan, mint egy meleg fürdő. Nagyon kellemes üldö­
gélni benne, de vigyázni kell, nehogy túl forró legyen a víz.
Ha az infláció felett elveszítjük a kontrollt, akkor az gazdasági
válsághoz vezet. Ez az alábbi módon következhet be: A csúcskon­
junktúra még magasabb keresletet eredményez, amelyet a termelés
és a szolgáltató ágazat már nem képes kielégíteni- A kereslet és kí­
nálat közötti egyensúly ilyesfajta eltolódása enyhe árnövekedést
okoz. Ugyanakkor a magas ipari kereslet és a javak esetleges mes­
terséges beszűkítése a fontos nyersanyagok árának emelkedéséhez
vezethet. A mesterséges beszűkítést említve természetesen az
OPEC-re gondolok, amely a hetvenes években a kínálat feletti telj­
hatalma alapján diktálhatta az árakat. Ezek az áremelések némi ké­
sedelemmel kihatnak a fogyasztói árakra is. A háztartások megél­
hetési költségei növekednek. Ennek következtében a szakszerve­
zetek a pénz elértéktelenedésének kompenzálására magasabb
fizetéseket követelnek. A béremelések tovább fokozzák a termelés
költségeinek növekedését és a szolgáltatások árát. A fogyasztói
árak ennek megfelelően tovább emelkednek, és a szakszervezetek
ismételten a bérek kiigazítását szorgalmazzák. Bér-árspirál alakul
ki, amely vágtázó inflációban végződik.
94
A KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK
A végén a pénz oly mértékben leértékelődik, hogy a reálkamatok
(nominálkamat mínusz inflációs ráta) negatív előjelet vesznek fel.
A pénz teljes elértéktelenedése ellen védekezve a befektetők va­
gyontárgyakat vásárolnak - elsősorban aranyat, de régi festménye­
ket bélyegeket, antik tárgyakat és egyebeket is. Ezáltal kivonják a
pénzt a gazdaság vérkeringéséből. A gazdaságban hiányoznak a be­
ruházásokhoz szükséges források, ami tömeges elbocsátásokhoz,
majd végül súlyos gazdasági válsághoz vezet. Így történt ez például
Franciaországban, az aranystandard korában. A franciákat annyira
elbűvölte az arany, hogy megtakarított pénzük nagy részét aranyba
fektették. Ezek a források hiányoztak a gazdaságból, aminek a kö­
vetkezménye évekig tartó gazdasági letargia lett. A francia gazdaság
csak akkor indult fejlődésnek, amikor a hetvenes években megszűnt
az aranystandard rendszere.
Hogy a fent bemutatott inflációs forgatókönyv megvalósulását meg­
akadályozzák, a jegybankok már a keresleti infláció ellen elkezdenek
harcolni, ami helyes is, mert nem szabad túlságosan elharapóznia.
A Bundesbank azonban Don Quijote módra valóságos szélma­
lomharcot vívott. Semmiféle infláció nem volt és nincs most sem.
A Bundesbank szakemberei újra és újra a két katasztrofális németor­
szági infláció tapasztalataival hozakodnak elő. A hasonlat nevetsé­
ges. Mindkét infláció egy-egy elvesztett háború után ütötte fel a fe­
jét. Németország valóságos romhalmaz volt, és minden, amit a biro­
dalmi márkával meg lehetett volna venni, elpusztult. Hogy lehet ezt
a jelenlegi helyzethez hasonlítani? És a hetvenes évekbeli infláció
sem teljesen keresleti infláció volt. Azt is külső impulzus váltotta ki,
egész pontosan a két olajárrobbanás.
A spekuláns mindig figyeljen az inflációra, ez világos. De azt is fel
kell tudnia mérni, hogy hogyan reagálnak majd rá az egyes országok
jegybankjai.
Defláció: a tőzsdét fenyegető legnagyobb katasztrófa
A defláció manapság tulajdonképpen már nem is létezik. Az arany-
standard idején a jegybankok néha arra kényszerültek, hogy deflációt
gerjesszenek saját valutájuk megvédése érdekében, de ma már szuve-
95
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
rénnek tekinthetők. A defláció alatt a pénz értéke folyamatosan nö­
vekszik, a nyersanyagoké, az áruké és az értékpapíroké pedig csök­
ken. Mivel folyamatos pénzhiány van, egyre kisebb likviditás áll ren­
delkezésre. A fogyasztók nem akarnak vásárolni, mert másnap
mindenhez kevesebbért juthatnak hozzá. A vállalatok nem ruháznak
be, mert az általuk előállított termékekre vagy az általuk nyújtott
szolgáltatásokra nincs kereslet, és ezek ára folyamatosan csökken. Vi­
lágos, hogy ilyen környezetben a részvénypiac is összeomlik.
Már csak egyvalami számít: a készpénz. Ezt mindig is szemére
hánytam a Bundesbanknak. Bár a német jegybank nem gerjesztett
tényleges deflációt, de nem is állt messze tőle. Olyan szent magas­
ságba emelte a pénzt, hogy a németek isteníteni kezdték szent már­
kájukat. Ám aki a pénzt imádja, az nem költ fogyasztásra és beru­
házásra, befektetésre. Ezért maradt el a második német gazdasági
csoda.
Jegybankok: a kamat diktátorai
Alan Greenspan, az amerikai jegybank elnöke az elmúlt években a
világ pénzügyi piacainak legjelentősebb szereplője lett. Amióta
6000 pontos Dow Jones mellett arról beszélt, hogy milyen felfoko­
zott a hangulat a Wall Streeten, azóta minden elejtett szavát figyelik
és elemzik. Kamatdiktátornak is nevezik, ami igaz is, de hatalmát
kissé túlbecsülik. Hiszen Ő maga sem tudja, hogy milyen kamatokat
diktál majd három hónap múlva. Ez nagyon sok tényezőtől függ: a
bérnövekedéstől, a nyersanyagáraktól, a fogyasztástól, a termelé­
kenység fokozódásától, egyszóval a gazdasági fejlődéstől, annak
minden összetevőjével együtt. Ezeket pedig Alan Greenspan ugyan­
olyan jól vagy rosszul képes megítélni, mint bárki más. A Wall
Streetet pedig csak pár napra tudta lefékezni, amikor figyelmezte­
tett az árfolyamok túlpörgésére.
Ha azonban változnak a kamatok, az jelentős hatást gyakorol a
tőzsdére is. A jegybank a rövid távú kamatok segítségével határozza
meg, hogy milyen kamatlábon refinanszírozzák magukat a bankok.
A kamatlábat a bankok a marzzsal együtt továbbterhelik az ügyfe­
lekre. A kamat az az ár, amelyet a pénzért fizetnek. Minél magasab-
96
A KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK
bak a kamatok, azaz minél magasabb a pénz ára, annál alacsonyabb
a hitelek iránti kereslet, és minél kisebbek a kamatok, annál na­
gyobb a hitelek iránti kereslet. Ezzel az eszközzel szabályozza a jegy­
bank a pénzmennyiséget.
Ha a gazdaság recesszióban van, vagy éppen stagnál, akkor a
jegybank csökkenti a kamatokat. A vállalatoknak és a vállalkozók­
nak nyújtott hitelek ezáltal kedvezőbbé válnak. A cégvezetők újabb
beruházásokat terveznek, mert az alacsony kamatozású hitelből fi­
nanszírozott beruházás kifizetődőbb. Ha viszont egy vállalat jelen­
tős likvid tőkével rendelkezik, melyet eddig fix kamatozással fekte­
tett be, annál inkább beruházásra fordítja majd, minél kevesebbet
hoz a fix kamatozású befektetés.
Ugyanígy a fogyasztók is nagyobb hajlandóságot mutatnak hite­
lek felvételére, amelyeket ház, autó vagy más fogyasztási javak meg­
vásárlására fordítanak, ha a kölcsönre fizetendő kamatok alacso­
nyabbak. Ezúton növekszik a fogyasztási javak iránti kereslet.
Így működik az elmélet. A valóság azonban szinte mindig úgy ala­
kul, hogy a vállalatok a recesszió miatt nem tudnak olyan keresletet
beazonosítani, amely indokolttá tenné a termelési kapacitás növelé­
sét vagy a termékfejlesztést célzó beruházásokat. A gazdaság felől
nagyon rossz hírek érkeznek, ami általános pesszimizmust idéz elő a
vállalkozók vagy a nagyobb cégek ügyvezetői körében. Az ilyen kör­
nyezetben a fogyasztók is félnek a munkahelyük elvesztésétől, és
visszafogják a nagyobb kiadásokat, valamint nem vállalnak fel na­
gyobb adósságot.
A közvetlen beruházások és a fogyasztás helyett a jegybank te­
remtette friss pénz a részvénypiacra áramlik, így fordulhat elő, hogy
a tőzsde emelkedik, sőt, hosszban van, bár a gazdasági hírek nagyon
kedvezőtlenek, valamint csökken a vállalatok nyeresége és az oszta­
lék. Ez a folyamat akár egy évnél tovább is eltarthat.
Csak később, ha a gazdasági helyzet fokozatosan javul, akkor
kezdenek emelkedni a beruházások, a fogyasztás, és ezzel a vállalati
nyereség is. Ha a gazdasági növekedés mérsékelt tempóban halad,
tehát az infláció nem releváns, akkor a jegybank nem folyamodik
azonnal kamatemeléshez, hanem alacsonyan tartja a kamatokat,
hogy ne veszélyeztesse a növekedést. Ebben az időszakban a közvet­
len beruházások és a fogyasztás nem fogja felszippantani az összes
97
 MESTERFOKON A PÉNZRŐL
tőkét, tehát továbbra is elengedő likviditás áll a tőzsde rendelkezé­
sére, a vonzó vállalati eredményekkel pedig növekvő részvényárfo­
lyamok járnak együtt. Most a fundamentális tényezőkre vonatkozó
kilátások is rendben vannak, ami megmozgatja a befektetők fantá­
ziáját, és viharos hosszmozgást indíthat be.
Az amerikai jegybank azóta próbálja tartani ezt az egyensúlyt,
amióta a nyolcvanas évek elején sikerült lefojtania az olajárválság
kiváltotta inflációs pszichózist.
Bizonyos ingadozások mellett ez bravúrosan sikeredett. Emiatt
alakulhatott ki a soha nem látott hossz, melynek során a Dow Jones
kevesebb mint 1000-ről 11 000 pontra ugrott. Mai szemmel az
1987. októberi összeomlást csak a fellendülési folyamat rövid meg­
torpanásának látom. A Federal Reserve többször is kamatemelést
hajtott végre, amely a spekuláció túlpörgetésével párosulva össze­
omláshoz vezetett. Már röviddel a krach után újra csökkentette a
kamatokat, és nem tartott sokáig, hogy a Wall Street újra rekordár­
folyamokat érjen el.
Amíg a jegybankok képesek tartani ezt az egyensúlyt, addig a
részvények az ingadozásoktól eltekintve tovább kapaszkodnak fel­
felé, és nem kell többéves erőteljes csökkenésre számítanunk. Sok
minden szól amellett, hogy a jegybankok manapság függetlenek.
Apró lépésekben azonnal tudnak egy kicsit fékezni, ha a gazdaság
csak az eufória legkisebb jelét is mutatja. Ugyanígy a kamatokat is
azonnal csökkenteni tudják, ha az a veszély fenyeget, hogy a gaz­
daság recesszió felé tart. Ha azonban egyszer majd nem sikerül
fenntartani ezt az egyensúlyt a recesszió és az eufória között, és a
gazdaság - csábító inflációs rátával párosulva - ellenőrizhetetlenül
gyors növekedésnek indul (ez a veszély jelen pillanatban legföljebb
az Egyesült Államokban áll fenn), az drámai következményekkel
fog járni.
Ebben a helyzetben a jegybanknak erőteljes fékezési manővert
kell végrehajtania. Jelentősen emelnie kell a kamatokat, hogy meg­
akadályozza az infláció elszabadulását. A növekvő kamatok
előbb-utóbb drámai hatást gyakorolnak, s nemcsak a pszichológiá­
ra, hanem a gazdaságra és a tőzsdére is. Persze ebben is elsősorban a
részvénypiac érintett, ezúttal azonban negatív értelemben. Az emel­
kedő kamatok miatt a pénzmennyiség növekedése jelentősen vissza-
98
A KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK
esik, és elapad a tőzsdére áramló likviditás. Azoknak a befektetők­
nek akik hitelre vették a részvényeket, most el kell adniuk azokat a
növekvő hitelköltségek miatt. Ráadásul a fix kamatozású befekteté­
simódozatok magasabb kamataik miatt konkurenciát teremtenek a
részvényeknek. Az árfolyamok esni kezdenek, többnyire már akkor,
amikor az üzleti világból érkező hírek még kedvezőek. Éppen ezért
a tőzsdével kapcsolatos döntésekben nem tulajdonítok nagy jelen­
tőséget a vállalati mérlegadatoknak. Először is a mérleget - a min­
denkori célok függvényében - mindig manipulálják, vagy legalábbis
kozmetikázzák. Ám még ha stimmelnek is az adatok, a közzététel
pillanatában már csak a múltat tükrözik.
A kamatemelés következtében kialakuló gazdasági válság csak
később üt be, amikor a cégek leállítják vagy visszavonják a beruhá­
zásokat, mert túl nagy költségekkel jár a finanszírozás. Ugyanebből
az okból a fogyasztók is sokkal kevesebbet vásárolnak hitelre. En­
nek megfelelően a kereslet is alábbhagy. Általában ekkor az infláció
is lejjebb megy, úgyhogy a jegybank ismét csökkentheti a kamato­
kat. Ha az infláció már a bér-árspirál vagy az inflációs pszichózis fá­
zisában van, akkor nagyon sokáig eltarthat, míg ismét kézben lehet
tartani a pénz leértékelődését.
A közönség beállítottságától függ, hogy milyen gyorsan reagál a
tőzsde a kamatemelésre vagy -csökkentésre. Ha a piac résztvevői az
elmúlt évekhez hasonlóan nagyon érzékenyek a kamatváltozásokra,
akkor az infláció felgyorsulásának legapróbb jelére is reagálnak és
eladják részvényeiket, vagy legalábbis tartózkodnak a további vásár­
lásoktól. Így mintegy megelőlegezik a jegybank esetleges kamat­
emelését, és amikor az tényleg bekövetkezik, a reakciók már kisebb
mértékűek.
Ha ellenben a tőzsdézők inkább a pozitív vállalati nyereséget és
az általános gazdasági mutatókat tartják szem előtt, akkor előfor­
dulhat, hogy a jegybank többször is kamatot emel, de a tőzsde mégis
javul. Ebben az esetben olyan egyenetlen helyzet jön létre, amely jó
esélyt kínál a spekulánsoknak. Mert ahogy már korábban is írtam,
legkésőbb tizenkét hónap múlva az árfolyamok is követik a pénz-
faktor alakulását. Ezért, azután, hogy a jegybank jelentős kamat-
emelést hajtott végre, már csak idő kérdése, hogy mikor esnek
vissza az árfolyamok. Minél euforikusabb volt korábban a hangulat,
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
annál viharosabb lesz az összeomlás. Aki felismeri ezt az egyenetlen­
séget, az időben ki tud szállni. A vérbeli spekuláns, aki besszre ját­
szik, kész vagyont kereshet.
Kitűnő példát szolgáltatott erre a forgatókönyvre a Wall Street
1987-ben. A Federal Reserve már az év elején többször alapkamatot
emelt. Az árfolyam azonban mégis rekordértékről rekordértékre
emelkedett. Hasonlóan drámai volt aztán a zuhanás is az augusztusi
2 7 2 2 pontról az október 19-i 1800 pontra.
Természetesen a spekuláns számára fordított esetben is ugyan­
ilyen jó esélyek kínálkoznak. Ha a recesszió alatt a jegybank csök­
kenti a kamatokat, hogy serkentse a gazdaságot, akkor gyakran elő­
fordul, hogy a részvények először egyáltalán nem vagy csak kismér­
tékben emelkednek. Túl rossz hírek érkeznek a gazdaságból és a
vállalati szférából. Ebben a helyzetben ugyanúgy kell tenni, mint
Grün a régi, róla szóló viccben. Grünt barátja meghívja vacsorázni.
„Hétfőn nem érek rá - mondja Grün -, hétfőn Shapiro játszik." -
„Akkor gyere szerdán!" - „Akkor sem tudok. Shapiro játszik." A ba­
rát lassan méregbe gurul: „Akkor gyere csütörtökön vagy pénte­
ken!" „Sajnos akkor sem tudok - hergeli Grün még jobban a barát­
ját -, akkor is játszik Shapiro." A barát már teljesen magánkívül van
dühében: „Mondd csak, ki ez a Shapiro tulajdonképpen? Hol ját­
szik és mit játszik?" Grün sokatmondóan így válaszol: „Hogy hol
játszik, vagy mit játszik, fogalmam sincs, de amikor játszik, akkor én
a feleségénél vagyok."
Tehát ha esnek a kamatok, akkor minden teketóriázás nélkül be
kell szállni a tőzsdézésbe. Ez a helyzet az elmúlt években egyre gyak­
rabban előállt. Például 1991 végén, 1992 elején. Egy hetvenes évek­
beli eset pedig különösen élénken maradt meg az emlékezetemben.
Amikor Johnson elnök 1967-ben adóemelésekkel akarta kézben
tartani az inflációt Amerikában, és erre vonatkozó törvényt terjesz­
tett a kongresszus elé, egy ideig le tudta csökkenteni és alacsonyan is
tudta tartani a kamatokat, és növelte a pénzmennyiséget. A magas
adó sem a tőzsde vágyálma, de sokkal kevésbé veszélyes, mint a ma­
gas kamatláb.
Egy kormány pénz-, kamat- és hitelpolitikáját nagyon pontosan
figyelemmel kísérhetjük. Persze nem is csinál titkot belőle. Nem is
lehetne őszintébben megfogalmazni Johnson elnök 1967-es kijelen-
100
A KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK
7
lésénél: „I will do everything in my power to reduce interest rates."
Ha az Egyesült Államok elnöke ilyesmit mond, akkor a tőzsdésnek,
mintha trambulinról szökkenne, úgy kell a Wall Streetre iramodnia.
A rákövetkező hossz annál is inkább viharos volt, mivel az adóeme­
lés két évig ott ragadt kongresszus előtt.
Kötvény: a részvény konkurense
Eddig csak a rövid lejáratú kamatokról beszéltem, melyeket a jegy­
bank határoz meg. A pénz szempontjából ugyanolyan fontos szere­
pet játszik a hosszú lejáratú kamatláb. Utóbbi alatt a tőkepiacon a
kötvények kamatozását értjük, melyeket adóslevélnek vagy fix ka­
matozású értékpapírnak is szoktunk nevezni. Minél magasabb a
(reál)kamat, annál nagyobb konkurenciát jelent a részvénynek.
Minden befektetőnek, a nagy biztosítók és nyugdíjpénztárak alap­
kezelőinek, valamint a kisbefektetőknek is el kell dönteniük, hogy
melyiket választják a két befektetés közül - a részvényt vagy a köt­
vényt? A válasz szempontjából döntő a kötvényre fizetendő kamat
nagysága. Ha lényegesen magasabb, mint az infláció és a részvény­
hozam, akkor a választás jellemzően a fix kamatozású papírra esik.
Ellenben ha a hosszú lejáratú kötvények soványka kamatot fizetnek,
akkor a befektető készségesen vállal némileg nagyobb kockázatot is
az árfolyam-növekedés reményében, és átnyergel a részvényre.
Összegzésképpen: minél magasabb kamatot fizet a kötvénypiac, an­
nál kevesebb pénz ál! rendelkezésre a részvénypiacon, és fordítva.
A hosszú lejáratú kamatokat nem a jegybank, hanem a kereslet és
kínálat viszonya határozza meg. Ha az állam és/vagy a vállalatok fi­
nanszírozási igénye jelentős, és ezért nagy volumenben bocsátanak
ki kötvényt, akkor ennek megfelelően vonzó kamatokat is kell kí­
nálniuk, hogy minden papírt megvegyenek a befektetők. A csúcs­
konjunktúra időszakában gyakran áll elő ez a helyzet. Hogy elegen­
dő forráshoz jussanak a beruházásokhoz vagy cégvásárlásokhoz, a
cégek nemcsak új részvények kibocsátásával, hanem kötvények ré-
7 Angolból: „Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy csökkentsem a ka-
matokat." (a ford.)
101
 MESTERFOKON A PÉNZRŐL
vén is finanszírozhatják magukat. Ha a kibocsátás volumene túllépi
a keresletet, akkor a kamatoknak is nőniük kell.
Fordított esetben a hosszú lejáratú kamatláb csökken, ha az állam
vagy az ipar kevesebb friss tőkét igényei.
Természetesen a rövid és bosszú lejáram kamatok között van kap­
csolódás. Ha például a rövid távú kamatok ugyanolyan magasak, mint
a hosszú lejáratúak, akkor a befektetők rövid távra helyezik el a pénzü­
ket, hiszen nincs miért hosszú időre lekötni a pénzt, ha rövid távon
ugyanolyan jó kamatot hoz. Ennek megfelelően a hosszú lejáratú köt­
vények iránt csökken a kereslet. Fordított esetben az iparvállalatok
kötvényt bocsátanak ki finanszírozási céllal, ha hosszú távon ugyan­
olyan olcsón tudnak hitelhez jutni, mint rövid távon. Így bővül a köt­
vénykínálat, ami árfolyamesést eredményez, és ezzel a hosszú lejáratú
kamat a rövid lejáratú kamatlábak fölé kerül.
Ha a helyzet fordított, és a hosszú lejáratú kötvények kamatai je­
lentősen meghaladják a rövid lejáratú kamatokat, a befektetők ráve­
tik magukat a kötvényekre, miközben a vállalatok szívesebben vá­
lasztják a rövid távú, kedvező kamatozású finanszírozást. Ennek kö­
vetkeztében emelkedik a hosszú lejáratú fix kamatozású papírok
iránti kereslet, míg ezzel egy időben a kínálat apad, ami az árfolya­
mok növekedését és a kamatok csökkenését vonja maga után. Eb­
ben a helyzetben ráadásul teret nyernek az úgynevezett kamatkü­
lönbözeti ügyletek, melyek a következőképp működnek: Felve­
szünk egy rövid futamidőre szóló hitelt, mondjuk, három és fél
százalékos kamatra, és tízéves lejáratú kötvénybe fektetjük, mely­
nek kamata hét százalék. Szinte nulla saját tőkével évente csinos há­
rom és fél százalékot kereshetünk a dolgon. Ha túl sok spekuláns,
alapkezelő és vagyonkezelő bonyolít ilyesfajta ügyletet, akkor ter­
mészetesen a tízéves futamidejű kötvények iránti kereslet is nő, ami
meglódítja az árfolyamot is, és ezáltal csökken a kamatkülönbözet.
De vigyázat, a kamatkülönbözeti ügyletek sokkal kockázatosab­
bak, mint kezdetben gondolnánk. Ha a rövid lejáratú szektorban
erőteljes a kamatemelkedés, akkor a kötvény finanszírozási költsé­
gei, melyet ugyebár tíz évig nem értékesíthetünk, meghaladják az
esetleges hasznot. Természetesen a spekuláns bármikor eladhatja a
kötvényt. Ha azonban a kamatok időközben jelentősen megemel­
kedtek, akkor nagyobb veszteségre számíthat a papírokkal, mivel a
102
A KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK
kötvényárfolyam mindig úgy változik, hogy a hozam alkalmazko­
dik az aktuális kamatlábhoz.
A rövid és hosszú lejáratú kamatok közötti fent ábrázolt összefüg­
gést a kereslet és kínálat által szabályozott kötvénypiacokon általá­
ban előre számításba veszik. Ha az infláció csak egy kicsit emelke­
dik, akkor a jegybank általi kamatemelés reményében a hosszú lejá­
ratú kamatok azonnal emelkednek, bár a jegybankosok még a
kisujjukat sem mozdították. Fordított esetben is igaz, hogy a kötvé­
nyek rosszabbul kamatoznak, ha arra lehet számítani, hogy a kon­
junktúra alábbhagy, vagy a drágulás lelassul, és emiatt a jegybank
kamatcsökkentést foganatosíthat. Így aztán olykor előfordulhat,
hogy a hosszú lejáratú kamatok meghatározott ideig a rövid lejáratú
kamatok alá esnek.
Deviza: és mi van a dollárral?
Amikor bevezették az eurót, folyton arról faggattak, hogy ez jót
vagy rosszat jelent-e a tőzsdére nézve. A véleményem az volt és ma
is az, hogy: nem tudom, és azt hiszem, senki nem is tudhatja. Ugyan­
olyan kevéssé tudhatjuk, mint ahogy az újszülött esetében sem tud­
juk, hogy zseni lesz-e vagy falubolondja.
A kérdés ugyanakkor teljesen jogos, hiszen a devizaárfolyamok
képesek közvetlen hatást gyakorolni a pénzre mint piaci faktorra.
A jegybankok nemcsak saját országuk pénznemének stabilitását fi­
gyelik, hanem saját valutájuk átváltási árfolyamának alakulását is.
Miért neveznék őket különben valutaőrnek? Ha egy valuta gyengül,
ami inflációt hozhat, akkor megpróbálják megtámasztani, először
devizapiaci intervenciókkal, vagyis saját valutát vásárolnak idegen
valutáért. Ha azonban saját devizatartalékaik nem bizonyulnak ele­
gendőnek, akkor csak egyetlen eszköz marad a kezükben, hogy az
általuk őrzött valutában eszközölhető befektetéseket ismét vonzó
színben tüntessék fel, éspedig a kamatemelés. Fordított esetben az
olyan országok csökkentik a kamatokat, amelyeknek a valutája
annyira erőteljesen növekszik, hogy exportjukat az a veszély fenye­
geti, hogy elveszíti versenyképességét a világpiacon. Svájc és Né­
metország évekig küszködött ezzel a problémával. A Bundesbank
103
 MESTERFOKON A PÉNZRŐL
azonban mindig csak a pénz stabilitására ügyelt, és emiatt munkahe­
lyek százezrei szűntek meg.
További befolyásoló tényezőt jelentenek a két valuta közötti ka­
matkülönbözeti ügyletek. Ha valamely országban különösen ala­
csonyak a kamatok, egy másikban pedig igen magasak, természete­
sen megéri az egyik valutában hitelt felvenni, és az összeget a másik­
ban befektetni. Ez az üzlet az utóbbi években óriási méreteket öltve
virágzik a jen és a dollár között. Nagy tételben spekulálók és szinte
az Összes fedezeti alap dollármilliárdokért vásároltak amerikai köt­
vényeket, melyeket olcsó jenhitelekkel finanszíroztak.
Nem kell matematikusnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, érdemes
hatszázalékos hozamú USA-kötvényeket venni, melyeket egy-két
százalékos jenhitellel finanszírozunk. Ha negyven évvel fiatalabb
volnék, én is belevágnék. Igencsak jó üzlet hét százalék kamatot be­
gyűjteni, és kifizetni egy százalék kamatot a hitelre. Ezt egy kisgye­
rek is képes kiszámolni. Veszélyt csak az jelenthet, ha a jen egy nap
túlságosan felmegy, és a veszteség felzabálja a kamatkülönbözetet.
A fedezeti alapok ebben az esetben pánikszerűen próbálnának meg­
szabadulni az USA-kötvényektől, ami meglehetősen erős nyomást
gyakorolna a kötvénypiacra, és az amerikai hosszú lejáratú kamatok
az égbe szöknének. Így aztán a pénzfaktor már csupán a túl erős jen
miatt is hirtelen negatívba fordulna. Hasonlóképp fennállhat az a
veszély, hogy a japán jegybank valamikor ismét kamatot emel, mert
a konjunktúra olajozottabb, vagy pedig mert szerinte a jen túlságo­
san meggyengül. A következmény az ellentétes előjelű kiváltó okok
estében is ugyanaz lenne. Ha megdrágulnak a jenhitelek, a speku­
lánsoknak ismét csak le kellene zárniuk pozíciókat, és eladniuk az
amerikai kötvényeket.
Hasonló helyzetet már tapasztalhattunk a kötvénypiacon
1994-ben, amikor a Federal Reserve csekély mértékű kamatemelést
hajtott végre. Milliárdos nagyságrendű kötvényvásárlásokra került
sor, melyeket olcsó rövid lejáratú dollárhitelből finanszíroztak. Va­
lóságos pánik következett, és olyan időszak, amikor szinte egyálta­
lán nem lehetett az USA-kötvényeket eladni. Az egyik fedezeti ala­
pot több száz milliós nagyságrendű veszteség érte.
Ahogy az olvasó már észrevehette, mindenhol leselkednek olyan
előre nem látható körülmények, melyek befolyásolják a pénzfak-
104
A KÖZÉPTÁVÚ BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK
tort. A spekulánsnak mindezekre nagyon kell figyelnie, és le kell
vonnia a megfelelő következtetéseket. Ha ezek helyesek, és a pénz­
faktor az elvárásoknak megfelelően alakul, akkor már csak a piac
pszichológiai állapotát keli „elemezni", hogy feltérképezhessük a
részvénypiac jövőbeni tendenciáját.
A tömegek pszichológiája
Már írtam arról, hogy mi történt 1987-ben. Miután a pénz mint pi­
aci tényező negatívvá vált, kilenc hónappal később a tőzsde Össze­
omlott. 1994-ben, a kötvénykrach folyamán a kamatok majdnem
olyan erőteljesen emelkedtek, mint 1987-ben, de a tőzsde csak ki­
csit esett vissza, és akkor robbant valósággal, amikor a pénzfaktor
kissé javult. Mi volt a különbség 1994 és 1987 között? A közönség
pszichológiai állapota. Az, hogy a tőzsde milyen intenzíven reagál a
pénzfaktorra, ha az pozitívvá vagy negatívvá válik, az a második té­
nyezőtől, a pszichológiától függ.
1987-ben mámoros hangulat uralkodott. A Harvardon frissen
végzett, huszonöt éves ifjú emberek BMW, Porsche, Mercedes és
Jaguar között választhattak, ha egy befektetési banknál vállaltak ál­
lást. 1994-ben viszont többen jövendöltek összeomlást, mint ahá­
nyan derűsnek látták a jövőt, bár a Dow Jones azt megelőzően re­
kordértéket ért el. A nagy tételben spekulálók inkább besszre men­
tek, mint hosszra.
Utólag nem nehéz elemezni a helyzetet. De lehetséges egyáltalán
előre felbecsülni a közönség jövőbeni pszichológiai reakcióját?
Néha egyik pillanatról a másikra fordul át. Tulajdonképpen pszi­
choanalízisről van szó, ahol nem egyetlen embert kell analizálnunk,
hanem a tömeget, mert a tőzsde voltaképpen tömegpszichológia.
Akik erről a jelenségről többet szeretnének megtudni, azoknak
ajánlhatom Gustave Le Bon művét, A tömegek lélektanát.
Első, Si la bourse m'était contée (Íme a tőzsde) című, 1962-ben
megjelent könyvemben még azt az álláspontot képviseltem, hogy a
pszichológiát nem szabad lebecsülni. Elküldtem a könyvet unoka­
testvéremnek, George Katonának is. Az Egyesült Államokban élt,
de Németországban is tanult, a közgazdaság-tudományok pro-
105
MESTERFOKON A PÉNZRŐL

fesszora volt és a gazdaságpszichológiát választotta szakterületéül.

Az általa írt könyvek (többek között: A tömegfogyasztás, Pszicholó­
giai közgazdaságtan, Fogyasztói és vállalkozói magatartás) máig
alapműveknek számítanak ezen a még mindig kissé elhanyagolt ku­
tatási területen. Miután elolvasta a könyvem, levelet kaptam tőle.
Az írta, hogy élvezettel és egyetértéssel olvasta a könyvet. Egy pont­
ban azonban nem ad igazat nekem, mégpedig ahol azt állítottam,
hogy a tőzsde közönségének és az egyéni befektetőknek a pszicho­
lógiai reakcióit nem lehet megbecsülni és kiszámítani. „Mérhetők és
kiszámíthatók - fűzte még hozzá és a nyáron meg is fogom ezt ne­
ked magyarázni, ha Párizsba jövök." Sajnos nem sokkal ezután el­
hunyt, és így adós maradt a magyarázattal.
Később sokat töprengtem azon, milyen okok késztették arra,
hogy úgy vélekedjen, a közönség pszichológiája kiszámítható. Mi­
után hosszasan törtem a fejem ezen a spekulánsok számára rettentő
fontos kérdésen, arra az álláspontra jutottam, hogy az egyén és a tö­
megek mélyebb pszichológiai motivációi, valamint adott helyzetben
tanúsított magatartásuk valóban nem jósolhatok meg előre. De az
egyéni döntések összességének intenzitását, tehát a tömegpszicho­
lógiai reakció hevességét, ahogy a körülbelüli időpontot is, tapasz­
talt tőzsdés néha tényleg megsejtheti - hogy előre is látná, az azért
túlzás lenne. Ebből a célból kifejlesztettem egy modellt, melyet a to­
vábbiakban szeretnék majd elmagyarázni.
A tőzsde pszichológiája
Nyámnyila vagy dörzsölt? - ez itt a kérdés
Azt az intenzitást, amellyel a tőzsde a jó vagy rossz hírekre reagál, a
piac technikai állapotának nevezem. A piac technikája alatt a több­
séggel ellentétben én nem a grafikonokat, az oszcillátorokat meg a
valószínűség-számítást értem vagy egyéb ostobaságokat, melyeket a
tőzsdematematikusok valaha is kitaláltak. A technikai állapot szá­
momra csak egyetlen kérdéstől függ: kinek a kezében található a pa­
pírok többsége?
A tőzsdézőket ezért két kategóriába sorolom: dörzsöltek és
nyámnyilák. A dörzsöltek csoportjába tartoznak a befektetők és a
spekulánsok, ezeknek a kifejezéseknek általam meghatározott értel­
mében. Ok hosszú távon a tőzsde nyertesei közé tartoznak. Nyere­
ségüket a nyámnyilák finanszírozzák, akikhez elsősorban a tőzsde­
játékosokat sorolom.
Mi különbözteti meg a dörzsölteket a nyámnyiláktól? A dörzsölt
fickó rendelkezik a négy „G" mindegyikével, melyeket Moltke vezér-
tábornagy a hadviselés elengedhetetlen feltételének tartott. Ő úgy
vélte, az eredményes háborúzáshoz négy dolog kell: Geld, azaz pénz,
Gedanken, azaz gondolatok, Geduld, azaz türelem és természetesen
Glück, vagyis szerencse.

107
106
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Pénz
Nézeteim szerint nem a vagyona nagyságától függ, hogy valakinek
van-e pénze. Csak az a lényeg, hogy legyen egészséges saját tőkéje,
és ne legyenek adósságai. Ha valakinek például tízezer márkára rúg
a vagyona, s ebből csupán ötezer márkát tart értékpapírban és adós­
ságai nincsenek, akkor pénzes embernek mondhatja magát. Ellen­
ben egy százszoros milliomosnak, hiába birtokol 200 millió érték­
ben papírokat, nincs pénze, csak egy egyenlege van (200 000 már­
kányi részvény mínusz 100 000 márka saját tőke, az egyenlő
100 000 márka adóssággal). Tőzsdei pályafutásom alatt én is eladó-
sodtam néha. A következmény szinte mindig negatív volt. Különö­
sen keserű tapasztalatként maradt meg emlékeimben egy élmény az
ötvenes évekből. A New York-i tőzsdén emelkedtek az árak. Az ak­
koriban még forradalminak számító új ágazatok, mint például az
elektronika vagy a számítástechnika, nekem nagyon kecsegtetőnek
tűntek. Vettem az ebbe az ágazatba tartozó cégek részvényeiből, és
mivel növelni akartam a nyereséget, addig vásároltam hitelre, míg
ki nem merült a keretem.
Akkoriban Dwight D. Eisenhower volt az elnök, háborús hős, de
nem különösebb lángelme. Az amerikai nép körében azonban óriási
tiszteletnek örvendett. A Marlene Dietrichhel folytatott állítólagos
szerelmi viszony sem tudta megtépázni tekintélyét. A Wall Street
számára mindig rendkívül fontos, hogy a nép megbízzon az elnöké­
ben. Teljesen mellékes, hogy melyik párthoz tartozik, mivel az
egyedül komolyan vehető erők - a republikánusok és a demokraták
- gyökerei egyaránt a kapitalista filozófiában keresendők. A legkö­
zelebbi amerikai elnökválasztásra a következő évben került sor, és
mindenki szilárdan meg volt győződve arról, hogy Eisenhower tá­
bornokot egy második periódusra is újraválasztják. A tőzsde min­
den bizonnyal megelőlegezi ezt - gondoltam én.
És akkor történt valami, amire senki sem számított. 1955-ben
Eisenhower elnök szívrohamot kapott. A rákövetkező napon a
részvények a Wall Streeten tíz-húsz százalékkal estek. Kénytelen
voltam további biztosítékokat adni a brókeremnek. Mivel hitelke­
retem teljesen kimerült, fel kellett számolnom pozícióim nagy ré­
szét, természetesen veszteséggel. Eisenhower újrajelölése kérdé-
108
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
sessé vált, teljes bizonytalanság uralkodott a helyzet további alaku­
lását illetően. Rajtam kívül sok hozzám hasonlóan eladósodott
kollégám kényszerült arra, hogy eladja a részvényeit, ami még in­
kább meggyorsította az árfolyamok visszaesését. Néhány nappal
később Eisenhower egészségi állapota rohamos javulásnak indult.
A tőzsde újra emelkedni kezdett, és elérte a korábbi árfolyamszin­
tet. Sőt, néhány papír árfolyama később meg is tízszereződött. Szá­
momra azonban sajnos túl későn.
Néhány évvel később ismét hasonló helyzetbe kerültem. 1962
februárjában sok kötésem volt a párizsi tőzsdén. Ezúttal hitel nél­
kül, az utolsó frankig kifizettem a papírokat. Algériában dúlt a há­
ború. De Gaulle generális, Franciaország akkori elnöke tulajdon­
képpen meg akart szabadulni Algériától, az Algéria-kérdésben telje­
sen megosztott közvélemény miatt azonban politikájával ide-oda
lavírozott. És ismét valami váratlan dolog történt. Négy francia tá­
bornok fellázadt De Gaulle kormánya ellen. Algéria függetlenségé­
nek megakadályozását akarták elérni. Az ország válságba került, es­
tére már pánikhangulat alakult ki, azt beszélték, hogy ejtőernyősök
foglalják el Párizst.
Úgy határoztam, hogy a következő napon nem is keresem fel a
tőzsdét. Miért idegesítsem magam fölöslegesen? Ehelyett betértem
kedvenc éttermembe, a Chez Louis-ba (világszerte ismert cseh kis­
vendéglő), mely akkoriban ismert filmes, televíziós és sajtószemé­
lyiségek találkozóhelyének számított. Épp az étlapot kezdtem tanul­
mányozni, nem is gondolva a tőzsdére, amikor véletlenül egy tőzs­
dei ismerősöm lépett a helyiségbe, és döbbenten számolt be arról,
hogy valóságos vérfürdőre került sor, és hogy biztos a tőzsdén a
krach. „Ne mondja!" - válaszoltam, és a legteljesebb nyugalomban,
nagy élvezettel tovább folytattam az ebédemet.
Nem kételkedtem benne, hogy De Gaulle győztesként fog kike­
rülni a kedvezőtlen helyzetből, és mivel nem voltak adósságaim,
nem kellett aggódnom. A válsághelyzet gyorsabban elmúlt, mint
ahogy még én magam is vártam. Azon az estén De Gaulle megtar­
totta híres televíziós beszédeinek egyikét. Szeretett Franciaországá-
hoz (»ma chére vieille France") intézte a szót, és abban a pillanatban
már maga mögött tudhatta az egész francia népet. A négy hűtlen tá­
bornok feladta a küzdelmet, és rögtön zárás után rendeződött a
109
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
tőzsdei veszteségek mintegy fele is. Másnapra a „hatalmas vérfür­
dő" már rég feledésbe merült.
A két felidézett élményből szükségszerűen következik az egyik
sarktételem: részvényt hitelre venni tilos.
Gondolatok
Az intellektuálisan cselekvő spekulánsnak gondolatai vannak, hogy
jók vagy rosszak, azt most hagyjuk, a lényeg, hogy gondolkodva cse­
lekszik, s hogy rendelkezik képzelőerővel. És hinnie kell a gondola­
taiban, az ötleteiben. Ha kidolgozott egy stratégiát, ne hagyja, hogy
a barátok, az általános közhangulat vagy a napi események eltánto­
rítsák, mert akkor a legzseniálisabb ötlet sem válhat hasznára.
Moltke vezértábornagy négy „G" betűs ajánlását ezért még eggyel
kiegészíteném: a hittel (németül Glauben).
A „gondolatokat" akár a „fantázia" szóval is lehetne helyettesí­
teni. A cári- és a németkötvény-spekulációim kapcsán már kifejtet­
tem, hogy milyen fontos a fantázia a spekuláns számára. Csatlako­
zom ahhoz, amit Einstein mondott: „A fantázia fontosabb, mint a
tudás!"
Az alábbi tapasztalat is remekül illusztrálja, hogy milyen messzire
képes elkalandozni a spekuláns fantáziája. Olaszország közvetlenül
a háború után sajátságos helyzetben találta magát. Az ország szinte
alig szenvedett háborús károkat. A gyárak nagy része sértetlen ma­
radt, de nem tudott termelni a nyersanyaghiány miatt. Nyersanya­
got pedig nem lehetett venni, mert hiányzott a deviza. Olaszorszá­
got végül egy olyan rendszer húzta ki a kutyaszorítóból, melyet az
Egyesült Államokkal együtt fundált ki. Amerika bérmunkaszerző­
dések alapján szállított nyersanyagot Olaszországnak: gyapjút, pa­
mutot, műselymet. Az olasz gyárakban történő feldolgozás után a
késztermékek egy része fizetségként visszatért az Egyesült Államok­
ba, míg a fennmaradó rész az országban maradt, de még más euró­
pai országokba is exportáltak belőlük. 1946-tól tehát az olasz textil­
ipar újra virágzásnak indult, és a milánói tőzsde is újjászületett. Fo­
kozatosan visszaállt az a szenvedélyektől fűtött légkör, amely
Milánót a háború előtt Európa egyik legaktívabb részvénypiacává
110
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
tette ahol a legtöbb spekuláció zajlott. Az újjászületés azonban töb­
bé-kevésbé a textíliák előállítására és kereskedelmére, illetve azokra
az iparágakra korlátozódott, melyek közvetlen vagy közvetett mó­
don kapcsolatban álltak a textilgyártással: áruházakra, textilgépek­
re és hasonlókra.
Amikor megérkeztem az Egyesült Államokból, ahol Európára
némi pesszimizmussal tekintettek, nagyon meglepődtem, amikor
megpillantottam a pamutból, selyemből és gyapjúból készült áru­
cikkek özönét a Dóm közelében található, elegáns milánói üzletek­
ben. A spekuláció ördöge azonnal mocorogni kezdett bennem. Ta­
nácsot kértem egyik barátomtól, aki brókerként dolgozott a milá­
nói tőzsdén. „Túl késő beszállni - mondta. - A jó dolgok ára már túl
magas. Túl drágák ahhoz, hogy most meg lehessen még venni őket.
Ami pedig nem drága, annak nincs oka emelkedni."
Az Egyesült Államokból tértem vissza, és még nem ismertem ki
magam elég jól az európai viszonyok között. Barátom biztos jobban
tudja, mint én, gondoltam. Ezért tudomásul vettem, amit mondott,
és szükségképpen beértem azzal, hogy ebből a „tortából" nekem
nem jut falat.
Pár héttel később a Neue Zürcher Zeitung egyik cikke felkeltette a
figyelmemet. A nagy kaliforniai autós cég, a Kaiser-Frazer éppen
szerződést kötött a torinói székhelyű Fiattal, melynek alapján az
olasz cég bérmunka-megállapodás keretében évente százezer motor
gyártására kapott megbízást. Úgy, gondoltam magamban, a mód­
szer tehát a textilügy kapcsán iskolát teremtett. Ki-mi kerül vajon
most sorra? Valószínűleg az autók. Néhány percnyi gondolkodás
elég volt ahhoz, hogy megszülessen a tervem.
Miután kinyitott a tőzsde, megkérdeztem a brókeremet: „Mond­
ja csak, melyik a legrosszabb autórészvény?"
„Valószínűleg arra gondol, hogy melyik a legjobb? A Fiat."
„Nem, a legrosszabb. Kérem, nézzen utána! Akármilyen furcsá­
nak is találja, engem tényleg a legrosszabb érdekel."
„Rendben" - felelte, és eltűnt a tömegben. Néhány perc múlva
visszatért.
„Úgy hírlik, az Isotta-Fraschini (I. F.); a cég a csőd szélén áll."
A név emlékeket ébresztett bennem, felidéztem azokat a háború
előtti, hosszúra nyúlt limuzinokat, melyek előszeretettel szállítottak
111
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
filmsztárokat és nagy pénzembereket. I. F., a luxus kezdőbetűi most
már csak annyit jelentenének: „iparvállalat felszámolva"?
„Biztos benne?"
Másodszor is eltűnt a forgatagban.
„Több mint biztos, az I. F.-et egy hajszál választja el a csődtől.
„Jó, akkor szeretnék venni egy részvénycsomagot."
Olyan arccal teljesítette végül cirka 150 lírás megbízásomat,
amely sokat elárult kétkedéséből. Miután kielégítettem spekulá­
ciós vágyam, elhagytam a tőzsdét, néhány nap múlva pedig a vá­
rost is. Hónapok teltek el, mielőtt újra Milánóba érkeztem. A bró­
ker azonnal felhívott: „Kedves barátom, gratulálok a kitűnő tipp-
hez! Honnan vette? Csak azt ne mondja, hogy semmit sem tudott!
Hihetetlen, de az Isotta 4 5 0 ponton áll. Most biztos el akarja adni,
ugye?"
„Semmi esetre sem!" És kiadtam az utasítást, hogy vegyen még
több Isotta-részvényt. Ezúttal rögtön engedelmeskedett. Megpró­
bálta titkolni meglepődését, és teljesítette a megbízást. Mivel ma­
gam is csodálkoztam, hogy egy légből kapott ötlet ilyen gyorsan si­
kert aratott, elkezdtem figyelni az árfolyammozgásokat.
Ez a részvény kivételt képezett. Egyes-egyedül tört a magasba,
mert a többi papír, a Fiattal egyetemben, nem sokat változott.
A 150 lírás áron vett részvényeket körülbelül 1500 líráért adtam el,
miután időközben 1900 lírára is felkapaszkodtak. A csoda könnyen
megmagyarázható. Ötletem helyesnek bizonyult. A gazdaság újjá­
építése során egyik iparág került sorra a másik után. Olaszország­
nak jó volt a híre autógyártás terén, és érdekében állt továbbra is
fenntartani ezt a hírnevet. Itt-ott felbukkantak külföldi pénzembe­
rek és gyáriparosok csoportjai, megvizsgálták a padlóra került olasz
iparvállalatokat, és terveket kovácsoltak, hogyan lehetne őket újra
felvirágoztatni. Az egyik ilyen csoport vette meg az Isotta-Fraschinit
is, hogy átszervezze és ismét talpra állítsa. A cég ebben a formában
ma már nem létezik, mert egyesült egy másik vállalattal. Nekem
azonban megőrződött az emlékezetemben, mint egyik legmeré­
szebb és legsikeresebb spekulációm tárgya.
112
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
Türelem
Pénzt nem az agyunkkal, hanem az ülőgumóinkkal csinálunk" -
tartották a régi frankfurti tőzsdések. Mennyire igazuk volt! A türe­
lem talán a legfontosabb dolog a tőzsdén, hiánya pedig a leggyako­
ribb hiba. Akinek nincs türelme, az még csak a közelébe se menjen a
tőzsdének.
Az általam kreált mondás szerint „a spekuláción szerzett pénz
fájdalomdíj". Először jön a fájdalom, és csak utána a díj. Először
minden másképp alakul, és csak a végén úgy, ahogy elterveztük.
Ha helyes a diagnózis, melyre az egész spekuláció épül, tehát ha a
megfelelő körülményekből indulunk ki, akkor be is válik majd a
spekulációnk. Hogy mikor? Ez az eseményektől, a hírektől és a
trendektől függ - egyszóval az előre ki nem számítható dolgoktól,
amelyek időnként eltakarják a fundamentális tényeket. Ha a spe­
kuláció rendszerének elemei továbbra is érvényesek, akkor min­
den csak idő kérdése. A tőzsdézők többségének azonban nincs ele­
gendő türelme és kitartása, hogy kivárja a közbenső viharokat és
zivatarokat. Ha azt látják, hogy esnek az árfolyamok, akkor pánik­
ba esnek, és minden papírtól megszabadulnak.
A tőzsdére vonatkozóan felállítottam saját matematikai egyenle­
tem: kétszer kettő egyenlő öt - mínusz egy. Ezalatt azt értem, hogy
végül minden úgy alakul, ahogy kell. Kétszer kettő az négy, de csak
mint végeredmény. Ehhez a végeredményhez azonban nem egyenes
úton jutunk, hanem kerülővel. Éppen ez az axióma az, amely a mű­
vészetet megkülönbözteti a tudománytól, mert egy tudományos
munkában nem szabad ilyesfajta egyenleteket alkalmazni, ott két­
szer kettő az mindig négy. Ha a mérnök hidat épít, akkor számítá­
sainak matematikailag mindig pontosaknak kell lenniük. Ha a híd a
„2 x 2 = 5 - 1" képlet alapján épülne, akkor mát ötnél Összeomla­
na, mielőtt még eljutnánk a négyhez.
Ekképp omlik össze a spekuláns is (az ominózus ötnél), ha nincs
elég türelme kivárni, míg beüt az elkerülhetetlen „mínusz egy".
Ezért aztán végül is igaza van a logikáját illetően, de ennél több
haszna nincs belőle.
 MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Szerencse
nagy többsége, akkor a jó hírek euforikus hatást váltanak ki, a rossz hírek pedig egyáltalán semmilyet sem. Az első esetet „túlvásárolt"
A spekulánsnak természetesen szerencsére is szüksége van. A hábo­
rúk, természeti katasztrófák, politikai válságok, új találmányok
vagy csalások semmissé tehetik azokat az előfeltételeket, melyekre
spekulációját alapozta.
Például, ha a spekuláns egy gyógyszercéget vesz célba, amely egy
súlyos betegség, például a reuma csillapítására szolgáló gyógyszert
gyárt, és nem sokkal ezután egy konkurens biotechnológiai vállalat
meglepetésszerűen felfedez egy orvosságot ugyanerre a betegségre,
akkor eredeti prognózisa soha nem fog bejönni. Elemzése ugyan
helytálló volt, de a gyógyszer felfedezése, amit semmiképp sem lát­
hatott előre, felborította az eredeti feltételeket, és azok érvényüket nem tudjuk észrevenni a fellendülés kezdetét sem, és ha nem is­
vesztették.
Ha a négy „G" közül csak egy is hiányzik a spekuláns eszköztárá­
ból, azonnal a nyámnyilák táborába lép át.
Ha nincs pénze, sőt adósságai is vannak, akkor türelmes sem le­
het. Ha, ahogy az már lenni szokott, először minden másképp ala­
kul és az árfolyamok ellene dolgoznak, akkor fel kell számolnia po­
zícióit, mielőtt a dolgok az ő javára fordulhatnának.
Ha nincsenek jó ötletei, akkor nem rendelkezik stratégiával sem.
Ebben az esetben sem lehet türelmes, mert csak az érzelmeitől ve­
zérelve sodródik a tömeggel. Ha a többiek vásárolnak, ő is vesz, ha
eladnak, ő is elad.
Hogyha pedig egyébként sem türelmes, akkor mit sem ér a pénz
meg az ötletek. Nem képes kivárni a „mínusz egyet", és a legkisebb
zavaró tényező hatására mindent elkótyavetyél, mielőtt még beiga­
zolódhatnának a feltevései.
Ha pedig mindig az a csipetnyi szerencse hiányzik, akkor
előbb-utóbb elveszíti az önmagába vetett hitét, megszűnnek a jó
gondolatai, az ötletei, és elfogy persze a türelme is.
A technikai állapot, tehát az, hogy milyen intenzíven reagál a piac
a jó vagy rossz hírekre, csak egy kérdéstől függ: attól, hogy a papí­
rok a dörzsöltek vagy a nyámnyilák kezében vannak-e. Ha a papí­
rok a nyámnyilák reszkető kezében vannak, akkor a legjobb hírnek
sincs jelentősége, ellenben a rossz hír szerencsétlenséggel fog vég­
ződni. Ha a dörzsölt tőzsdézők kezében összpontosul a részvények
114
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
piacnak nevezem, a másodikat pedig „túlkiárusított" piacnak.
A Kostolany-féle tojás
Annak érdekében, hogy felmérhessük, hogy a piac túlvásárolt
vagy túlkiárusított, először meg kell értenünk a fel- és lefelé irá­
nyuló mozgások anatómiáját. Ugyanakkor a kettőt együtt kell
szemlélnünk. A tőzsdén elválaszthatatlan egységet képeznek. Ha
nem ismerjük fel, hogy mikor van vége a hullámvölgynek, akkor
merjük fel a fellendülés végét, akkor nem láthatjuk a hullámvölgy
kezdetét sem.
Tapasztalataim szerint minden tőzsdei hossz és bessz (részvé­
nyek, kötvények, nyersanyagok vagy nemesfémek, tehát min­
den spekulációra lehetőséget nyújtó piac esetében) három fázis­
ból áll:
- az árfolyam-kiigazítás fázisa,
- az alkalmazkodás fázisa vagy a kísérő fázis,
- a túlpörgés fázisa.
Mivel a fel- és lefelé irányuló mozgások váltják egymást, ezért
egy körfélében ábrázolom őket, melyet a „Kostolany-féle tojás­
nak" neveztem el (lásd az ábrát a 116. oldalon). Az 1982-től 1987
augusztusáig tartó hossz, és az azt követő, 1987. október 19-ig tar­
tó bessz példáján szeretném elmagyarázni egy teljes tőzsdei ciklus
anatómiáját.
1982-től indulunk, a tojásdad kör legmélyebb pontjáról, amely a
lefelé való túlpörgés fázisának végét jelentette. Az árfolyamok már
évek óta lefelé csúsztak. A válság mélypontján a Business Week
címlapsztoriját „A részvény halála" szalagcímmel hozta. Sztorijuk
lényege az volt, hogy senki nem akar többé részvényt venni, az em­
bereket már csak az arany, az ingatlanok meg mindenféle vagyon­
tárgyak érdeklik.
 A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
MESTERFOKON A PÉNZRŐL

nem lenne forgalom, és nem lenne árfolyam sem. „Senki nem

akart részvényt venni" vagy „senki nem akart eladni", ezek a mon-
datok a tőzsdei kommentárok legostobább megfogalmazásai közé
tartoznak.
A 3
De kik voltak ezek a vevők, akik 1982 zavaros napjain megvettek
az ötvenmillió részvényt? Világos: a dörzsölt tőzsdések. Ők alkalmi
áron vásárolnak be a részvényekből, olyan időpontban, amikor a
gazdaság hírei különösen kedvezőtlenek. Ekkor kezdődik a felfelé
ívelő mozgás első fázisa, a kiigazítás.
Ebben a fázisban a túl mélyre csúszott árfolyamokat csekély for­
galom mellett olyan szintre korrigálják, amely bizonyos mértékig
A 1 megfelel a valóságnak, ráadásul megalapozott is. A vevők még min­
dig a dörzsöltek. Kedvezően hatott az 1982. végi árfolyam-kiigazí­
tásra a pénzfaktor, amely időközben pozitívvá vált. Az USA jegy­
bankjának megelőző kamatemelési politikájával sikerült lefojtania
A 1 = az árfolyam-kiigazítás fázisa (alacsony forgalom, alacsony a részvé­ az inflációt, majd lazított a kamatsrófon, aminek hatására csökken­
nyesek s z á m a ) tek a hosszú lejáratú kamatok is.
A 2 = kísérő fázis (növekszik a forgalom és a részvényesek s z á m a )
Ezután egyre kedvezőbb hírek érkeztek a gazdaság és a politika
A 3 = a túlpörgés fázisa (euforikus forgalom, m a g a s a részvényesek száma,
X-nél a c s ú c s o n !
tájáról. Amerika lassan kikecmergett abból a letargiából, melyben a
B 1 = az árfolyam-kiigazítás fázisa (alacsony forgalom, a részvényesek vietnami háború és a teheráni követségen lezajlott túszdráma óta
száma lassan csökken) vergődött. Az óriás ismét felébredt. A többség azt hitte, hogy már
B 2 = kísérő fázis (növekszik a forgalom, a részvényesek s z á m a tovább halott. Én személy szerint a második világháború alatt menekült­
csökken)
ként New Yorkban szerzett tapasztalataim alapján mindig is meg
B 3 = a túlpörgés fázisa (igen nagy forgalom, a l a c s o n y a részvényesek szá­
ma, Y-nál a mélyponton)
voltam győződve róla, hogy csak alszik. Ronald Reagan keltette is­
Vétel A 1 és B 3 fázisban mét életre, amennyiben visszaadta az amerikaiaknak az önbizalmu­
Várakozás és a papírok jegelése A 2 fázisban kat. Ekkor lépett a piac a második fázisba, amelyet kísérő fázisnak
Eladás A 3 és B 1 fázisban nevezek. Ebben a szakaszban az árfolyamok enyhén növekvő forga­
V á r a k o z á s és készpénz a B 2 fázisban
lom mellett párhuzamosan követik az események alakulását. Ha az
események pozitívak, akkor az árfolyamok indokoltan felfelé kúsz­
A helyzetleírás nem volt teljesen helytelen - az inflációs ráták az nak, ha azonban negatívak, az árfolyamok ismét mérséklődnek.
olajárválság miatt kétjegyűvé duzzadtak, és mindenki próbálta vé­ A nyolcvanas évek közepén az események meglehetősen pozitívan
deni a vagyonát a pénz elértéktelenedésétől -, de nem is volt telje­ alakultak. Az olajárak összeomlottak. A nyugati világot súlyos ener­
sen korrekt. És a tőzsdén a féligazság kész hazugság. Mert bár állí­ giaválságba taszító OPEC fölött sikerült győzelmet aratni. Az infláci­
tólag senki nem akart részvényt vásárolni, a Wall Streeten mégis ós ráta mindenhol szinte nullára csökkent. Paul Volcker, a Federal
naponta ötvenmillió részvény cserélt gazdát. Ez azt jelenti, hogy Reserve Bank akkori elnöke tovább tudta mérsékelni a kamatokat.
ötvenmilliót ugyan eladtak, de ugyanakkor ötvenmilliót meg is A gazdaság erős növekedési rátákat produkált, a vállalatok nyeresé-
vettek. A tőzsdén minden eladással egy vétel párosul, egyébként ge robbanásszerű emelkedést mutatott, nem utolsósorban annak

116
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
a jelentős adóreformnak a következtében, amely a legmagasabb
adókulcsot 28, a társasági adót pedig 32 százalékra csökkentette. Új
állások milliói jöttek létre.
Ezeket az igencsak pozitív híreket növekvő árfolyamok kísér­
ték, amelyek megint csak újabb vevőket vonzottak. A második fá­
zis, a kísérő fázis vevőit keverékeknek nevezem. Félig dörzsöltek,
félig pedig nyámnyilák. Olyan befektetők ők, akiket általában a
részvény érdekel, és rendelkeznek is ezen a téren némi tapasztalat­
tal. Még időben képesek felismerni az ismét emelkedő árfolyamo­
kat, és gyorsan beszállnak. Ezek a vásárlások további árfolyam-nö­
vekedést eredményeznek.
Nos, a második fázisnak ezen a pontján fennáll az a veszély, hogy
további pozitív események kedvező hatására automatikusan bekö­
vetkezik a harmadik fázis. A folyamatosan emelkedő részvényárak
fázisában vásárolnak a nyámnyilák, amikor még az is részvényt vesz,
aki azt sem tudja, mi fán terem a tőzsde. Az árfolyamok erőteljesen
növekvő forgalom mellett óráról órára följebb kúsznak. Az árfo­
lyam és a hangulat kölcsönösen gerjesztik egymást. A magas árfo­
lyam rózsás hangulatot teremt, ez pedig még inkább serkenti az ár­
folyam-növekedést. Az árfolyamnak önmagában már semmi jelen­
tősége, azt kizárólag a tömegek eufóriája befolyásolja.
Hasonló hangulat közepette jelentette ki Isaac Newton, aki maga is
szenvedélyes spekuláns hírében állt, és egyszer egész vagyonát elveszí­
tette egy londoni szappanbuborék- krachban, hogy „az égitestek moz­
gását centiméterre és másodpercre ki tudom számolni, azt viszont
nem, hogy az eszét vesztett tömeg merre terel egy árfolyamot".
Az 1987-es év kezdetén a piac belépett a harmadik fázisba, a túl-
hajtás fázisába. A mintegy 200 pontos árfolyam-emelkedéssel kísért
ötéves hossz igen jelentős vonzerőt gyakorolt a széles publikumra.
A nyámnyilák, akik 1980 és 1982 között megtagadták a részvényt,
és csalódásukban a legalacsonyabb áron szabadultak meg a papírok­
tól, pénzüket pedig vagyontárgyakba fektették, most hirtelen ismét
be akartak szállni az üzletbe. Ezek mindig akkor vásárolnak, ha a
média jelentős részvényhosszról tudósít, és minden partin a rész­
vény az első számú beszédtéma. Barátaik fantasztikus részvényhoza­
mokkal dicsekednek, és hát akkor ők is feltétlenül részt akarnak
venni az üzletben. Szinte pánikszerűen vesznek meg mindent, ami-
118
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
nek már jól felment az ára. Nem a felfedezetlen és alulértékelt rész-
vényeket kutatják, hanem ott akarnak bekapcsolódni, ahol barátaik
már learatták a babérokat. Röviden, azokat a részvényeket vennék
meg, amelyek éppen divatban vannak. És ki az, aki a nyámnyilákra
rekordárakon sózza rá a papírokat? Természetesen a dörzsöltek,
akik olcsón vettek.
A túlpörgés fázisa eltarthat egy ideig, és a hossz még tovább me­
het főleg amíg a pénzfaktor pozitív. Csak akkor ér véget, ha a dör­
zsöltek erős markából minden papír átvándorol a nyámnyilák gyen­
ge kezei közé. Akkor a nyámnyiláknál nincs több készpénz, viszont
markuk tele részvényekkel, amelyeket ráadásul hitelre vettek.
A készpénz most a dörzsöltek kezében van. A nyámnyilák most a
még nyámnyilábbakra várnak, akik még magasabb áron megveszik
tőlük a papírokat. De ilyenek nem léteznek. A készpénzen trónoló
dörzsölteknek viszont eszében sincs ilyen árfolyamon vásárolni. Ha
ilyenkor a pénzfaktor negatív lesz, akkor be van programozva az
összeomlás.
Amikor 1987 elején egyik előadásomban óva intettem a túlhevü­
léstől, mert úgy véltem, hogy túl sok papír van a nyámnyilák kezé­
ben, akkor az egyik fiatalember provokatív kérdést tett fel:
„Kostolany úr, ahogy hallom és olvasom, manapság a forgalom
kilencven százalékát az alapkezelők és az intézményi befektetők bo­
nyolítják. Akkor netán ők is nyámnyilák?"
Válaszom rövid és tömör volt: „Igen, természetesen ők is azok.
Azért nem tőzsdebalekok, de úgy viselkednek. Követik a tömeget, és
két dologban szenvednek hiányt: gondolatokban és türelemben.
Az intézményi befektetők felelős pénzügyi menedzserei az úgyne­
vezett aranyifjak voltak - a nyolcvanas évek yuppie-nemzedékének
szimbolikus figurái. A befektetési bankok, az alapok és a biztosítók
óriási fizetésekkel csábították őket kereskedési osztályaikra a Har­
vardról és a London School of Economicsról. Aki belépett a céghez,
céges autónak Mercedest, BMW-t, Jaguart vagy Porschét választha­
tott. Ezeknek a huszonöt és harminc közötti zöldfülűeknek keve­
sebb volt a tapasztalatuk, mint bármelyik tőzsdei kifutófiúnak, még-
is százmilliók felett rendelkeztek. Ámde 1987 augusztusában el­
apadt a harmadik „ G " is, a pénz. Sőt, kifejezetten túlköltekeztek -
nem a részvénypiacon, hanem a határidős tőzsdén.
119
 MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Miután az árutőzsde hosszidőszaka véget ért, a határidős tőzsdé-
seknek valami újat kellett kitalálniuk. Így aztán elkezdtek részvényin­
dex-határidős ügyletekkel kereskedni. Részvényindexek mindig is lé­
teztek. Az egyik legrégibb és legismertebb valószínűleg a Dow Jones.
Tulajdonképpen csak egy kis mutatóról van szó, mely csupán har­
minc cég papírjainak átlagárfolyamát tükrözi. Igaz, hogy ezek a leg­
nagyobb amerikai cégek, de vannak más részvényindexek is, mint
például a Standard & Poor's 500, mely magában foglalja ezt a har­
minc papírt és még további négyszázhetvenet. Az S&P 500-ra, ahogy
az indexet röviden nevezik, kiötlöttek egy határidős ügyletet. A szer­
ződés nagysága 500, szorozva az indexszel. Az akkori állás szerinti
mintegy 340 pontból körülbelül 170 000 dollár jött ki. A beugró,
melyet a vevőnek le kellett tenni, hogy részt vehessen az ügyletben,
mintegy 6 0 0 0 dollárra rúgott, ami kevesebb mint 5 százalékos tőke­
fedezetnek felelt meg. Tulajdonképpen nem jelentett mást, mint ha
95 százalékos hitelarány mellett 5 százalék saját tőkével kezdenénk
spekulálni. Ez az arány még perverzebb volt, mint az 1929-es, amikor
legalább 10 százalék önrészt keltett letétbe helyezni.
A határidős piac működése azonban sokkal dinamikusabb és ha­
tékonyabb, mint az 1929-es részvénypiac. Például ha valaki határ­
idős ügyletben hosszra spekulál és a piac gyengül, a bróker azonnal
telefonál az ügyfélnek, és felszólítja a szükséges biztosítékok, az
úgynevezett margin feltöltésére. Ha valaki a marginfelhívásnak
nem tesz eleget, a pozíció azonnal kényszerlikvidálásra kerül. Itt
egyáltalán nem számít, hogy az ügyfél az adott brókerháznál taka­
rékbetétje vagy nagyobb ingatlantulajdona okán fizetőképesnek mi­
nősül, ami Svájcban vagy Németországban biztosan megmentené.
A határidős piac szabályai arra kényszerítik a brókert, hogy rögtön
lezárja a pozíciót, ha a margin nem kerül azonnal feltöltésre.
A spekuláció ezen új változata az arbitrázsügyletekre nézve is új
távlatokat nyitott. A nagy befektetési bankok számítógéppel ve­
zérelve határidős szerződéseket vesznek Chicagóban, ha azok ol­
csóbbak, mint a részvények New York-ban, és fordítva (lásd bőveb­
ben a 34. oldalt „Az arbitrázsügynök: a kihalóban lévő faj" címmel).
Az indexarbitrázsok úgy kötik össze a New York-i részvénypiacot a
chicagói határidős piaccal, mint két közlekedőedény.
Az alacsony margin 1987-ben azt eredményezte, hogy gátlástalan
120
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
játszma kezdődött az indexkötésekkel. A New York-i részvényke­
reskedés volumene szinte rendszeresen alacsonyabb értéket muta­
tott, mint a Chicagóban egy nap alatt eladott összes S & P 5 0 0 határ­
idős kötésé, így a határidős piac kerekedett felül. Már nem a kutya
csóválta a farkát, hanem a farok csóválta a kutyát. Az aranyifjak
nyakig benne voltak az üzletben, indexkötéseikkel még feljebb tor­
nászták a piacot. Folyt a pezsgő, ahogy a Dow Jones az egyik rekor­
dot érte el a másik után. A brókerek örvendeztek az egyre növekvő
forgalom láttán, és megpróbáltak még több befektetőt becsalogatni
a játékbarlangba. Az egyik tőzsdeguru, név szerint Robert Prechter
volt a sztár a befektetők között, aki az Elliot-hullámok alapján meg­
jósolta, hogy a Dow Jones 1988-ban 3686 ponttal csúcsot dönt. Az,
hogy ez az ember ennyire közismertté válhatott, világosan jelezte,
hogy a papírok immár túlnyomórészt a nyámnyilák kezébe kerül­
tek. A kicsit is tapasztalt tőzsdés soha nem követne olyan gurut, aki
azt állítja, hogy pontra előre meg tudja jósolni a Dow Jones alakulá­
sát. Lehetünk bár optimisták vagy pesszimisták, de amit Prechter
csinált, az a józan ész megsértésének minősül.
Az eufória közepette a nyámnyilák nem vették észre, hogy a pénz-
faktor negatívvá vált. A pénz mennyiségének expanziója volt az azt
megelőző években a hossz motorja. Az időközben hivatalba lépett
jegybankelnök, Alan Greenspan meg akarta előzni a fenyegető inflá­
ciót, és 1987 elejétől az év nyaráig többször kamatot emelt. A tőkepi­
acon a hosszú lejáratú kötvények kamatai mintegy két százalékpont­
tal emelkedtek. A Dow Jonesból augusztusban 2722 pontnál kifo­
gyott a szusz. Az árfolyamok beléptek a hullámvölgy első fázisába, az
igazodási szakaszba. Ebben az időszakban kevés eladás is elegendő,
hogy lemorzsolódjanak az árak, mivel nincsenek új vevők. Augusz­
tustól októberig az árfolyamok eleinte lassan csökkentek. A tőzsdé­
zők egyre idegesebbé váltak, az árfolyam-visszaesés pedig további el­
adásokhoz vezetett. Október közepén a piac a kísérő fázisba lépett.
Az Egyesült Államok és Németország viszonyát feszültség jellemezte.
Amerika kereskedelmi mérlege jelentős hiányt mutatott Európával és
főleg Németországgal szemben. Felszólították Németországot, hogy
Próbálja végre ösztönözni a belföldi konjunktúrát, hogy az amerikai
vállalatok is exportálhassanak Európába. A követelés teljesen jogos
volt , mert a Bundesbank, melynek elnökhelyetteseként akkoriban
121
 MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Helmut Schlesinger ténykedett, túlságosan restriktív pénzpolitikát
folytatott, mely világszerte sok kritikát váltott ki.
Csütörtökön és pénteken az árfolyamok már száz ponttal estek,
ami akkor már meghaladta a négy százalékpontot. A hangulat igen­
csak izgatott és feszült volt. Amikor aztán a rákövetkező hétvégén
az akkori amerikai pénzügyminiszter, James Baker azzal fenyege­
tett, hogy a dollár még tovább fog esni, ha a német jegybank nem
hajlandó kamatcsökkentéssel felrázni a belső konjunktúrát, a piac a
völgymenet harmadik szakaszába lépett, a túlpörgés fázisába.
Ebben a fázisban már csupán a csökkenő árfolyamok miatt is sö­
tét borúlátás a jellemző, amely még tovább nyomja te az árakat, és az
árfolyamok úgy vitorláznak lefelé, mint az őszi falevelek. Az utolsó
időszak besszhulláma mindig annyi ideig tart, míg egy bármilyen
irányból jövő lélektani elektrosokk meg nem töri az ördögi kört. Ha
az elektrosokk elmarad, bár minden feltétel adott az irány megvál­
tozásához, az árfolyamok tovább hömpölyögnek lefelé.
Október 19-én az elektrosokk elmaradt. Az aranyifjak tarsolyá­
ból kifogyott a szerencsét jelképező utolsó „ G " is. Az előző héten
már jelentősen lecsökkent árfolyamok miatt számos határidős pozí­
ciójukra fizetniük kellett. De vagy nem akartak, vagy nem tudtak fi­
zetni. Október 19. kényszerlezárások sorával kezdődött, melyek az
S&P-kontraktust tovább húzták a mélybe. Az árfolyamveszteségek
további pozíciókat kötelezetek pótfizetésre és kényszereladások
újabb hullámát váltották ki, amelyek aztán ismét csak további árfo­
lyamveszteségeket eredményeztek. A lavinát nem lehetett többé fel­
tartóztatni. Ezeken az eladásokon felül, melyek lezárták a meglévő
hosszpozíciókat, az aranyifjak eladták a besszkötéseket is, hogy
Wall Street-i részvénytulajdonukat lefedezzék. Ahelyett, hogy min­
den részvénypozíciót egyenként adtak volna el, az összeget inkább
határidős kötésekben adták el, fedezet nélkül, ami lényegesen egy­
szerűbben, gyorsabban és főleg költségkímélőbben ment.
Ez a stratégia még ma is nagy divat az ifjú pénzügyi menedzserek
között. Portfólióbiztosításnak nevezik. Önmagában is képtelenség,
mert a biztosítás aszerint a mottó szerint működik, hogy „eladom a
házam, hogy biztosíthassam tűzkár ellen". Azt sem tudom megérte­
ni, hogy mondhatnak még tapasztalt kollégák is olyasmit, hogy lefe­
dezték határidős pozícióikat. Egy szó is elég, annyi, hogy „elad-
122
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
tam". Biztosítani csak úgy tudja magát az ember, ha eladási opció­
kat vásárol, ami hosszú távon elég költségigényes lehet.
A portfólió bebiztosítása érdekében történt eladások még jobban
a mélybe taszították a piacot. Az indexarbitrázs mindeközben ter­
mészetesen virágzott. A határidős piac folyamatosan gyengébben
állt, mint a készpénzes piac, és ez a helyzet a Wall Streeten nyilván­
valóan eladást, Chicagóban pedig vásárlást eredményezett. Ezek az
ügyletek viszont nem tudták feltartóztatni a határidős piacon a több
ezer kisebb-nagyobb tőzsdés kényszereladásai által okozott árfo­
lyamesést. Mindenki ugyanazon kijárat felé tülekedett. Mint a mo­
ziban, amikor tűzriadó van, és mindenki a vészkijárat felé veszi az
irányt. Végül még halottak és sérültek is lesznek, pedig még egy szál
gyufa sem gyulladt meg. Október 19-én véletlenül épp egy bróker­
nél jártam. Ahogy ott ültem, hallottam, hogy szakadatlanul csörög­
nek a telefonok. Az ügyfelek izgatottan telefonáltak, de nem a szo­
kásos megbízások hangzottak el, mint például „Adjuk el az x rész­
vényt és felezzük a pozíciót y-nál!" A nyámnyilák, akik korábban a
magas árfolyamnál szálltak be, most már csak egyfajta megbízást ad­
tak: Mindent adjunk el!" A lé órás zárásra a Dow Jones 5 0 8 pon­
tot esett. Beütött a csőd.
És kik azok, akik 1987. október 19-én nevetséges áron felvásá­
rolták a papírokat? Világos! A dörzsölt fickók. Elég pénzük és elég
jó idegzetük volt hozzá. A nyámnyilák ellenben mindentől megsza­
badultak és a sebeiket nyalogatták. Kezdetét vette a bűnbakkeresés.
Ugyanis a dolog úgy működik, hogyha a tőzsdés nyer, a sikert a
maga javára írja, ha veszít, akkor mindig valaki más a hibás. A bű­
nösre ezúttal hamar rábukkantak: mégpedig a számítógép „szemé­
lyében", mely az ügyleteket elektronikusan bonyolította. Ezzel a
szegény számítógépre osztották a tettes szerepét, melyet az termé­
szetesen nem tölthetett be. Éppoly kevésbé hibáztatható a számító­
gép a tőzsde összeomlásáért, mint ahogy az evőeszköz sem tehet a
gyomorrontásról, ha romlott halat eszünk. Csak a romlott hal a bű­
nös, illetve a tőzsde vonatkozásában az aranyifjak.
De függetlenül attól, hogy James Baker kijelentése jogos vagy jo­
gosulatlan volt-e, úgy haton, mint tűszúrás a léggömbbe, és az árfo-
lyamok összeomlottak. Olyan esemény volt ez, melyre a körülmé­
nyek ismeretében mindenképp számítottam. Ha a papírok a dör-
123
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
zsölt fickók kezében lettek volna, akkor a tőzsde valószínűleg
átsiklott volna Baker kijelentése felett. Ami azonban engem is meg­
lepett, az az volt, hogy ez a harmadik fázis egyetlen nap alatt zajlott
le. Huszonkét százalékos vagy akár még magasabb árfolyamesést
már több alkalommal tapasztaltam, de nem ilyen sebességűt. Úgy
éreztem magam, mint az Amerikában élő európai, aki New York-i
barátjának az amerikai időjárásról panaszkodik: „A tél túl hideg, a
nyár túl forró, a tavasz és a nyár meg semmit sem ér." „Nálatok Eu­
rópában nem négy évszak van?" - kérdezi a barát. „De, csak nem
ugyanazon a napon."
Akkoriban sok újságíró faggatott, hogy sokat vesztettem-e. Azt
feleltem: „Vesztettem? Ez valami tréfa akar lenni? Semmit nem
vesztettem. A papírjaim, amelyek most is a birtokomban vannak,
még mindig sokszorosát érik annak, mint amennyiért vettem őket."
Franciaország leggazdagabb emberének, több francia vállalat és
az AGF biztosítótársaság főrészvényesének is feltették ugyanezt a
kérdést. Ezen lemérhető, hogy milyen ostobák is azok, akik a tőzsde
állatkertjében nyüzsögnek. X úr nem adja el csak azért a részvénye­
it, mert a tőzsde esetleg gyengül. Ha megteszi, akkor az árfolyamok
csupán emiatt azonnal csökkenni kezdenének. Ugyanígy fel lehetne
tenni a kérdést a Quandt családnak, amely Németország egyik leg­
gazdagabb famíliája és a BMW főrészvényese, hogy sokat veszíte­
nek-e azon, ha a BMW-részvényárak bármely okból gyengülnek.
Csak az veszíthet, aki drágán vesz és alacsony áron ad el. Én nem így
cselekedtem, és ezért soha nem is idegeskedtem. 1987. október 19.
után sok barátom érdeklődött feleségemnél a közérzetem után.
„Hogy van André? Ideges?" - firtatták. „Ideges? Nem látszik rajta.
A fotelban ül, és zenét hallgat, mint mindig" - válaszolta a felesé­
gem. Ha teljes mértékben kifizetett papírjaim vannak - és ez nálam
már évek óta alapszabály -, akkor árfolyameséskor tulajdonképp
mindig nyugodt maradok, és az maradtam mindig is. Ha észreve­
szem, hogy kezd bennem elharapózni a nyugtalanság, mindig régi )0
barátom, Eugéne Weinreb jut eszembe, a dörzsölt róka, aki már tíz­
évesen belekóstolt a spekulációba. Egy nap a titkára izgatottan fu­
tott hozzá. „A papírok ára drámaian csökken, mit tegyünk?" Ő hig­
gadtan így felelt: „Csökken az árfolyam? Ezen idegesítsem magam?
Én, aki három évig Auschwitzban voltam..."
124
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
Azonban nem minden barátom viselkedett ennyire higgadtan.
A krach után nem sokkal találkoztam a repülőtéren egyik kedves és
intelligens barátommal, Heiko Thiemével. Éveken keresztül a
Deutsche Bank Wall Street-szakértője volt, ma New Yorkban saját
befektetési alapot igazgat. Nagyon sokra becsülöm, mert hozzám
hasonlóan optimista, még ha optimizmusa néha túlzásokra is ragad­
tatja. Ez azonban egyáltalán nem zavar, és ezerszer szimpatikusabb,
mint a csődpróféták borúlátása. Ez alkalommal valahogy mégsem
tudtam szabadulni attól a benyomástól, hogy nyugtalan és ideges.
Nem tudtam, milyen papírjai vannak. Lehetséges, hogy barátom
hosszra spekulált S&P 5 0 0 részvényekkel, ami akkoriban új divat­
ként hódított, vagy papírjaira adósságot halmozott fel. Hogy ez
mennyire megizzaszthatja az embert, arról saját élményeim tükré­
ben már beszámoltam.
1987-ben már nem a vételi oldalon álltam, és rendelkeztem kész­
pénztartalékokkal is, ami pozíciómat igen kényelmessé tette.
Egyik-másik papírt még el is adtam, mert nagyobb visszaesésre számí­
tottam. Ezt utólag persze mindenki mondhatja, de nekem bizonyíté­
kom is van rá. A Capital című folyóirat - melynél idestova harminc éve
saját rovatot vezetek - 1987. októberi számában, mely szeptember
utolsó péntekén jelent meg, az alábbiakat írtam: „A Wall Street sem
egyirányú utca. Biztos hamarosan következik egy újabb megrázkódta­
tás." Micsoda közhely, mondhatnák. Mindenki tehet ilyen kijelentést,
hiszen előbb-utóbb megint jön egy törés. Olvasóim azonban tudják,
hogy ilyesfajta figyelmeztetésekkel csak akkor élek, ha veszélyt szima­
tolok. Cikkeimben a nyolcvanas évek hosszperiódusa alatt gyakran ír­
tam a Wall Streetről, de soha nem ilyen hangnemben. Én mindeneset­
re lélekben, mentálisan és anyagilag fel voltam készülve. Rendelkez­
tem készpénztartalékkal. Hogy kevesebb mint egy hónap múlva
bekövetkezett a válság, az csak szerencse kérdése volt. Pontosan én
sem tudhattam előre. Tapasztalt szimatom azonban azt jelezte, hogy
puskaporszag terjeng a levegőben.
De nem ez volt az egyetlen jóslat, amely az említett cikkben szere­
pelt. A szöveg így folytatódott: „Hosszú távon azonban az amerikai
részvénypiac emelkedni fog - hála a szovjeteknek." Ez a jóslat igazi
telitalálatnak bizonyult. Mint tudjuk, a Dow Jones-index jelenleg
mintegy négyszer olyan magas, mint az 1987-es krach előtt. A Szov-
125

MESTERFOKON A PÉNZRŐL
jetunió és az Egyesült Államok között oldódó feszültség tett ennyire
derűlátóvá.
Egy nappal az összeomlás után előadást tartottam a müncheni
Deutsches Museumban. A másik előadó nem jelentéktelenebb személyi­
ség volt, mint az akkori német külügyminiszter, Hans-Dietrich
Genscher. Ő a külpolitikáról beszélt, én pedig - hogy is lehetett volna
másként - a tőzsdéről. Nagyfokú optimizmussal szóltam a pénzügyi pia­
cokról és a világgazdaságról. A Süddeutsche Zeitung másnap fél oldalt
szentelt nekem, mert - a cikk szövegét idézve - kellemes volt végre egy
optimista hangot hallani. Ami már egy nappal a krach után annyira de­
rűlátóvá tett, az Alan Greenspan, az USA jegybankelnökének kijelentése
volt, aki így nyilatkozott: „A Federal Reserve minden eszközzel a gazda­
ság rendelkezésére áll, és ha szükséges lesz, pénzben fogom füröszteni a
bankokat." A válság ezzel számomra megoldódott. Kizártnak tartottam,
hogy az 1929-es év eseményei újra megismétlődhessenek.
Greenspannek ez a kijelentése minden dörzsölt fickónak megad­
ta a jelet a vásárlásra. A pénzfaktor ismét pozitív lett, a következő
fellendülés pedig már csak idő kérdése volt.
A közgazdászok másként vélekedtek. Súlyos gazdasági válságra
számítottak. Washingtonban harminchárom közgazdászpro­
fesszor gyűlt össze. Akkoriban ezt így kommentáltam, röviden, de
sokatmondóan: „Harminchárom professzor, akkor oda a világ di­
csősége!"
1987. október 19. után sok szenzációra éhes turista is elzarándo­
kolt New Yorkba. Azt hitték, hogy a Wall Street-i mágnások most is
úgy fognak kiugrálni az ablakon, mint 1929-ben. De hiába várakoz­
tak. Senki nem ugrott ki. Mintegy 50 000 aranyifjú elveszítette
ugyan állását, de életét szerencsére nem. Az elbocsátási hullám pe­
dig egyáltalán nem volt sajnálatos folyamat, sokkal inkább egészsé­
ges tisztogatás, végül is az aranyifjak voltak azok, akik a Wall Street­
ből játékkaszinót csináltak.
Róbert Prechter, a guru is átállt a pesszimisták táborába. Attól
kezdve már csak ezer pont alatti Dow Jonest jövendölt. Valójában
október 19. volt a mélypont. Megkezdődött az árfolyam-kiigazítás
szakasza, és mivel a professzorok jóslatai ellenére a gazdasági fellen­
dülés tovább folytatódott, az árfolyamok újra emelkedhettek, és az
érkező jó hírek révén áttérhettek a kísérő fázisba. És melyek voltak
126
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
ezek a jó hírek? A Szovjetunió széthullása, a német egység és a tech­
nológia új korszakának beköszönte.
1998-ban ismét „túlpörgött" a tőzsde. Mindenki be akart szállni.
Főleg Németország elektronikus piacán tombolt a hazárdjáték.
Meg olyan embereknek is, akik két évvel azelőtt azt sem tudták, mi
az a tőzsde, nemcsak hogy megjött az étvágya, de végül elkapta őket
az evés-, értsd: tőzsdézési kényszer.
A visszaesésnek óhatatlanul be kellett következnie. Csak az hiány­
zott, hogy tűt szúrjanak a léggömbbe. És jött is, méghozzá egyszerre
három szúrás: a délkelet-ázsiai válság, az orosz pénzügyek borzasztó
helyzete, majd Alan Greenspan jogos figyelmeztetése a túlpörgetett
spekulálás veszélyeire. Ezek aztán az árfolyamok Összeomlásához ve­
zettek Az okosok újra világméretű recessziót és deflációt jósoltak. Az
amerikai jegybank megnyitotta a pénzzsilipeket, megelőzendő a világ­
gazdaság rendszerének Összeomlását. Ez a lépés volt a dörzsölt tőzsdé-
sek számára a döntő jel, hogy újra beszálljanak. A pénzfaktor ismét po­
zitív lett. Az árfolyamok majdnem ugyanolyan gyorsan magukhoz tér­
tek, mint amilyen gyorsan lezuhantak, és ahogy várható is volt, a
közgazdászok által jósolt recesszió és defláció elmaradt.
És mi a helyzet jelenleg? Az 1998-as krach nem tisztította meg
annyira a piacot, mint az 1987-es. A kilengés ezúttal sem lent, sem
fent nem öltött olyan szélsőséges méreteket. A piac túl gyorsan re­
generálódott ahhoz, hogy minden nyámnyila eltűnjön a színről.
Mégis a félelem egy évvel később nagyobb, mint 1998-ban, bár az
index már megint meghaladta saját egykori csúcsértékét. Azt hi­
szem, hogy jelenleg a második szakasz végén tartunk. Az eufóriának
nem látom jelét.
Míg szűk egy éve a tőzsdések a deflációtól féltek, akkor most itt
az inflációtól és a növekvő kamatoktól való félelem. Csak ha egyre
jobban látszik, hogy a meredeken felívelő termelékenység miatt a
gazdasági növekedés nem hoz magával inflációt, valószínűleg akkor
jön az eufória, és akkor léphet a piac a harmadik fázisba, a fellendü­
lés szakaszába. Jelentősebb visszaesésre ezután is lehet majd számí­
tani, mint minden egyes boom után.
Én továbbra is megmaradok az 1987 októberében felállított elő­
rejelzésem mellett: hosszú távon az amerikai részvénypiac fel fog
lendülni!
127
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Fellendülés és összeomlás: az elválaszthatatlan páros
A '82 és '87 között lezajlott tőzsdei folyamat jól példázza az összes
többi ciklust is. Minden tőzsdei ciklus, függetlenül attól, hogy a
részvény-, a kötvény-, a nyersanyag-, a deviza- vagy az ingatlanpiac­
ról van szó, ugyanazt a mintát követi. Az emelkedés és a süllyedés
felfelé, illetve lefelé való kilengéseivel együtt az emberi lelket tükrö­
zi - a táncot a pánik és a túláradó öröm között. A fellendülés és az
összeomlás a tőzsdén elválaszthatatlan párost alkot, egyik nem lé­
tezhet a másik nélkül. A prosperitás jegyében kialakul a boom, és
szép kényelmesen egyre dagad és dagad. Végül szerencsétlen mó­
don hatalmas ballonná fúvódik fel, amely egyetlen tűszúrással ki­
pukkasztható. Örök törvény tehát: nincs olyan tőzsdekrach, olyan
durranás, amely előtt ne lett volna boom, és nincs olyan boom,
amely nem végződik tőzsdekrachhal.
A tőzsde négyszáz éves története nem más, mint virágzó idő­
szakok és katasztrófák láncolata. Többségük már rég feledésbe me­
rült. Egyik-másik azonban megváltoztatta a világot és bevonult a
történelembe.
A XVII. század tulipánbotránya
A sors iróniája, hogy egy törékeny virág, a tulipán lett a boom és
krach klasszikus jelképe. Még ma is mementóként szolgálhat a ta­
pasztalatlan tőzsdejátékosok, pénzügyi menedzserek és befektetési
tanácsadók számára. Ez a virág alaposan megrengette egy egyéb­
ként igen józan ország, a XVII. századi Hollandia feltörekvő gazda­
ságát. A következőképpen történt a dolog: Egy bizonyos Busbeck
úr, a német császár törökországi követe nem tudott betelni egy vi­
rággal, melyet a törökök „turbánnak" neveztek. Őkegyelmessége
magával vitte ezt a virágot Nyugatra, ahol annak neve később „tuli­
pánra" változott. Nemsokára már Augsburgban, a Fuggerek kertjé­
ben is meg lehetett csodálni. A botanikusoknak sikerült hozzászok­
tatni a törékeny kis virágot a hűvös északi klímához, ám még sok év
telt el, mire a hollandok fejüket vesztve, bolondul belehabarodtak.
A tulipán évekig nem volt más, mint egy színfolt a polgárok kertjé-
128
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
ben. Majd fokozatosan a társadalmi felemelkedés jelképévé vált. Az
elegáns hölgyek gondosan választották ki a toalettjükhöz illő tuli­
pánt. A villák virágszőnyegei színpompájukban felülmúlták a mesés
kelet kertjeit. Az emberek tulipánnal díszített hintóban kocsiztak ki.
Napi rendszerességgel tartottak virágünnepeket, amelyek elegancia
tekintetében nem győztek rivalizálni egymással. Valóságos divathó­
borttá vált olyan ritka tulipánok gyűjtése, amelyek a szomszéd kert­
jében még nem virítanak. A tulipán státusszimbólummá nőtte ki
magát, mint manapság a modern képgyűjtemény.
Egy tehetős hajómágnás, aki imponálni akart konkurenseinek és
szeretett volna ki is tűnni közülük, azt vette a fejébe, hogy lányának
nem valami különlegesen szép gyémántot ajándékoz az esküvőjére, ha­
nem egy igen ritka tulipánhagymát. Amikor meghívta a barátait, hogy
csodálják meg a „kincset", egy asztalt kivételes pompával díszíttetett
fel és a hagymát egy delfti porcelán tálon az asztal közepére helyeztet­
te. Azonban, amíg a házigazda vendégeivel a kertben időzött, egy ide­
gen hajós érkezett a házba, aki még újonc volt a tulipánok iránti rajon­
gás terén. Éppen egy heringet készült elfogyasztani egy szelet kenyér­
rel, amikor pillantása a hagymára esett, és azt gondolta, hogy ez aztán
jól fog esni a halhoz. Kivette a tálból, és úgy, ahogy volt, héjastul
megette. Amikor a ház ura visszaérkezett, már tói késő volt, a nászaján­
dék a házassági szerződés aláírása előtt felfalatott! Az már nem maradt
fenn az utókor számára, hogy a derék polgár belehalt- e a bánatba vagy
a dühbe, de igen valószínű, hogy ez történt!
A tulipánhisztéria jó néhány évig elhúzódott. Miután a polgárok
meggazdagodtak, egyre magasabbra és magasabbra kívántak felkapasz­
kodni a társadalmi ranglétrán - mégpedig a tulipánok révén. A sznobok
majmolták a hágai arisztokrácia bolondériáját. Miközben a kertek ros­
kadoztak a tulipántól, annak ára emelkedni kezdett. A kereslet egyre bő­
vült, és olyan méreteket öltött, hogy belföldi forrásból már nem lehetett
kielégíteni. Az árak lassan, de biztosan egyre kúsztak felfelé, főleg a jú­
liustól szeptemberig tartó időszakban, amikor a tulipánhagymák az üz­
letekbe kerültek. Rafinált üzletemberek hamarosan szagot kaptak, s úgy
látták, hogy megérné pénzüket tulipánhagymába fektetni. A piac elérte a
harmadik fázist. A hatalmas forgalom további játékosokat vonzott, min­
denféle típusú játékost elcsábított, aki eddig az amszterdami tőzsdén
részvénnyel foglalkozott. A tulipánhagyma ára az égig szökött.
129
 MESTERFOKON A PÉNZRŐL
1637-ben aztán bekövetkezett a tűszúrás, a végzetes durranás. Az
egyik jelentős vásárló egyszer csak rádöbbent, hogy az a mintegy há­
romszázötven fajta, amelyet tulipánszállítója mutogat neki, már mind
jelen van a piacon, méghozzá nagy mennyiségben, és egyikük sem
rendelkezik többé a ritkaság varázsával. És hirtelen a spekulánsok is
felfedezték, hogy tulipáninfláció van. Hát nem ugyanezt éljük át ma­
napság az úgynevezett új piacon a naponkénti új kibocsátásokkal?
Elérkezett a vég, ahogy az várható is volt. A spekulánsok egyike
elkiabálja magát: „Tűz van!", és mindenki a vészkijárathoz özönlik.
Mindenki el akar adni, de nincs több vevő. Így durrant ki a tuli­
pán-léggömb, és a tulipánhagyma egyszerre már nem volt értéke­
sebb a közönséges hagymánál. Minden spekuláns, aki tegnap még
milliomos volt, mára csak nincstelen „bús képű lovag" lett. Hát ez a
tőzsdekrach. A felfújt léggömb kidurrant, romokat, bánatot és fáj­
dalmat hagyva maga után.
Az „értéktelen papírokkal" való ésszerűtlen játék éppenséggel jel­
legzetes tünete a nagy gazdasági boom végének, a prosperáló idő­
szak utolsó fázisának és a hossz harmadik szakaszának, amikor a
pénz patakokban folyik. S ez a jelenség újra és újra megismétlődik.
A hossz kezdetben klasszikus keretek között marad, majd átragad a
megkérdőjelezhető papírokra is. Lassan elharapózva egészen odáig
terjed, hogy már a középkategóriás részvényeket is túlspekulálják.
Végül pedig ez a fellendülés kiterjed az értéktelen papírok, illetve
antirészvények jelentős hányadára is.
A friss tőke beözönlése felborította a kereslet és kínálat egyensú­
lyát. Az egész világ kaszálni akart, és képes volt hihetetlen árakat fi­
zetni. Hollandiát egész Európából megrohamozták a szerencselo­
vagok, hogy tulipánt vegyenek, hiszen olyan szépen emelkedik az
ára. Hasonlóan ahhoz, ahogy manapság képesek a kisbefektetők
minden árat megadni az internetes cégek részvényeiért. És amikor
végre minden kassza kiürült, akkor hitelre kezdtek vásárolni. Miért is
ne? Hiszen bombabiztos üzlet volt! A holland hosszkörforgásban a
tulipánok kézről kézre jártak. Egyik nap a piros tulipánt keresték,
másnap már a sárga ára emelkedett, és így tovább. Majd a rózsaszínű
és a fekete következett. Akárcsak manapság. A spekulánsok egyik nap
a high-tech-részvényekre repülnek rá, másnap már a bankokra.
A tulipán már rég nem virág volt, sokkal inkább csak spekulációs
130
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
célpont. Egyre több fajtát dobtak piacra, új tulipán kibocsátásokra
került sor, így aztán előállt a legveszélyesebb helyzet: a nonvaleur-
papírok inflációja - amely mindig a tőzsdekrach előszele.
A emelkedő áraktól elvakult kisbefektetőket nyaktörő hazardíro-
zásba kergették. Az árak nem a reális értéknövekedés miatt emel­
kedtek, hanem a lelkiismeretlen propaganda miatt. A figyelmezteté­
sek a kishalak körében süket fülekre találtak. Ők sem akartak kima­
radni a játékból. A tulipánspekulánsok egyetlen pillanatig sem
gondoltak arra, hogy a termelés messze túllépi a fogyasztást, vagy
hogy Hollandiát eláraszthatják a külföldi tulipánok. A spekulációs
léggömböt annyira felfújták, hogy majd szétrepedt.
A történelem kereke gyorsan forog, az elmúlt években hatalmas
változásokat tapasztalhattunk a gazdaságban. De a tőzsde sejtjei
ugyanúgy nem változtak, mint ahogy az embereké sem. Akár a
XVII. századi tőzsdéről van szó, akár a mairól, akár a híres Wall
Streetről, akár egy kis ország aprócska tőzsdéjéről - a reakció min­
dig ugyanaz marad. Az egéren és békán végzett kísérletek szolgál­
hatják az elefánt gyógyulását is...
Franciaország nyakát szegte a matematikán
Az üres államkassza miatt Franciaországban a XVIII. században olyan
tőzsdekrach következett be, amely azóta sem merült feledésbe. A ré­
gens, a még fiatalkorú XV. Lajos nagybátyja azon töprengett, hogyan
lehetne ismét megtölteni az államkasszát, amikor fülébe jutott egy bi­
zonyos John Law híre. A férfi nagyon tehetségesnek bizonyult a
számtanban, és nagy játékosként és „machinátorként" minden or­
szágban jól megszedte magát, ahol csak megfordult. Párizsban a
bankügyletek, a kereskedelem és a valuták terén meglehetősen ta­
pasztalt emberként tartották számon, ez késztette arra a régenst,
hogy közelebbről is meg akarja ismerni. Úgy gondolta, talán ez a ra­
vasz és kedves skót - aki, mint udvari körökben a hölgyek rebesget­
ték, egy árnyalattal jóképűbb volt, mint az egy férfinál megengedett -
majd segít kilábalni Franciaországnak a bajból. A régens és a skót
összebarátkoztak. Miután John Law királyi parancsra korlátlan telj­
hatalmat kapott adóslevelek kibocsátására, megalapította a Nemzeti
131

MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Bankot, amely az első francia bank volt a szó mai értelmében. Majd a
pénzügyi arisztokráciához fordulva életre hívta a Mississippi Társasá­
got, amely Louisiana gyarmatosításával, kereskedelmi ügyletekkel és
ásványkincsek kitermelésével foglalkozott.
Azonkívül, hogy pénzemberként kiváló elméleti felkészültséggel
rendelkezett, Law kiemelkedő pszichológus is volt, aki értett hozzá
hogyan ébressze fel az emberek lelkesedését a pénz iránt. Ő volt az
első, aki megértette, hogyan kell a semmiből sikert kovácsolni, és
hogyan lehet széles néprétegeket megnyerni tömeges mennyiségű
értékpapír jegyzésére.
Law szép lassan addig izzította a spekulációt, míg az elérte a for­
ráspontot, és gátját vesztve elszabadult. A Mississippi Társaság szó­
rólapjai szerfelett csábítóan ecsetelték az új területek gazdagságát, a
tündérkertben magasodó arany- és ezüsthegyeket. Színes metszetek
érzékeltették, hogy a romlatlan bennszülöttről szőtt álom jövedel­
mező valósággá vált: egy korty pálinkáért vagy három üveggyöngy
ellenében a vadak egész aranyrögöket adnak cserébe.
A mesteri módon vezényelt reklámkampány a tőkét a Rue
Quincampoix-ba terelte, ahol a XVIII. század eleje óta székeltek a
bankárok. A társaság újabb és újabb részvényeket bocsátott ki, gon­
dosan és folyamatosan táplálva a hosszhoz fűzött reményt. Már hó­
napokkal előre lefoglalták a helyeket a Párizsba induló postakocsik­
ra, ahol Monsieur Law részvényeihez lehetett hozzájutni. Egy ala­
csony kis púpos ember egy vagyont keresett azzal, hogy púpját
alátétnek használhatták aláíráshoz. Néhány udvarbéli hölgy a leg­
szokatlanabb eszköztől sem rettent vissza, hogy részvényekhez jus­
son. Három hét leforgása alatt háromszázezer részvényt dobtak
piacra, és mindet elkapkodták, mielőtt megszáradt volna rajtuk a
tinta. Nem ugyanez történt az elmúlt években is sok új kibocsátású
részvény esetében? A Law papírjaira fizetett osztalék nem foglal­
koztatott senkit sem, mindenkit csak az árfolyamnyereség érdekelt,
amely a kibocsátási ár hússzorosát is elérte. 1719 decemberében
megdőlt a rekord. A részvény elérte a tizennyolcezer fontos árat,
amely a névérték harminchatszorosának felelt meg. Egész Európa
izgatottan figyelte az izgalmas színjátékot. Magasröptű tudományos
publikációk tárgyalták Law rendszerét, amely azonban semmivé
foszlott, mielőtt végére értek volna az eszmefuttatásoknak. Egyéb-
132
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
ként elegendő lett volna kézbe venni egy ceruzát és kiszámolni az
osztalékot, vagy megkérdőjelezni, hogy van-e egyáltalán remény az
osztalék, illetve a nyereség kifizetésére. Na de ki az, aki ceruzát vesz
a kezébe? Hát a dörzsölt fickók!
Imitt-amott eladtak néhány papírt, és máris megkezdődött a
rendszer bomlása. Law-nak minden kétségbeesett próbálkozása el­
lenére sem sikerült feltartóztatnia a pánikot. A részvényárak megál­
líthatatlanul esni kezdtek. A bécsi tőzsdén járta régen a mondás:
Hosszt csinálni egy Rothschild is tud, de a besszt még ő se lenne
képes megakadályozni." 1720 októberében a tizennyolcezer fontos
részvény becsődölt, eladhatatlanná vált, árfolyama negyven fontra
esett. És ismét hosszú sorok kígyóztak a Rue Quincampoix-ban. De
most azért, mert mindenki visszakövetelte a pénzét. Drámai jelene­
lek váltották fel az örömmámort.
„Mindenki, aki hat héttel ezelőtt még gazdagnak számított, mára
elszegényedett. Law úgy kiforgatta az államot, ahogy a szabó fordít­
ja ki a kabátot", írta Montesquieu felháborodottan a botrányról. Az
egyik párizsi újság az alábbi gúnyverset költötte John Law-ról:
„Itt nyugszik Skócia hírhedt szülötte,
ki miatt Frankhon nyakát törte,
ki oly egyedi módon számolt,
hogy számtanával egy országot lerántott."
John Law megtört emberként és üres zsebbel hagyta el Párizst az
éj lepte alatt, mert fennállt a veszély, hogy a tömeg meglincseli.
Nyomorban és elhagyatottan halt meg Velencében 1729-ben. Földi
maradványait mintegy száz évvel később unokaöccsei szállíttatták a
Szent Mózes-kápolnába, most is ott nyugszanak egy kőlap alatt. Ha
ott vagyok, soha nem mulasztom el, hogy el ne helyezzek egy kis vi­
rágcsokrot a sírján.
John Law bizonyára nagystílű spekuláns és játékos volt, de csaló
soha. Barátja, a régens áldozatává vált, aki egyre több pénzt követelt
az államháztartás fenntartásához, neki pedig szállítania kellett,
A bankjegyinfláció tipikus példája, amikor a kormány fedezetlen hi­
teleket kér a jegybanktól. A gigantikus tőzsdebotrány még sokáig
éreztette hatását. A krach a spekulációval és a részvényekkel szem­
ben mélységes idegenkedést váltott ki, amely csaknem egy fél évszá­
zadig tartott.
133
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
1 9 2 9 : a tőzsdekrach szimbóluma
Amerika felfedezéséhez vagy a francia forradalomhoz hasonlóan az
1929-es amerikai gazdasági válság is teljesen megváltoztatta a nyu­
gati világ arculatát és társadalmi struktúráját. Szelleme még ma is kí-
sért. Az 1929-es év egy egész generáció számára jelentett forduló­
pontot. Beszélgetés közben még évtizedekig lehetett hallani a for­
dulatot: „Biztosan emlékszik, ez huszonkilenc után" vagy éppen
„huszonkilenc előtt történt".
De az a bizonyos októberi Fekete Csütörtök előtt azért volt pár
derűs hét és boldog év, amikor szép volt az élet. „God's own
country", „Isten országa", Amerika csak úgy duzzadt az erőtől a
konjunktúra újra megtalált paradicsomában. Adósországból, amely
az első világháború előtt volt, az egész világ hitelezőjévé vált. Az
ipari termelés folyamatosan nőtt, a fogyasztás szintén, mindkettőt a
csodaszer ösztökélte: a hitel. Az összes mezőgazdasági vagy ipari
nyersanyag, az összes értékpapír megállíthatatlanul emelkedett.
A Wall Street távírói őrületes ritmusban köpték ki a kilométeres
hosszúságú, fehér papírszalagokat. Az összes amerikai, a középosz­
tály, a kisemberek, az Ellis Islanden épphogy partot ért bevándor­
lók, mindannyian a pénzarisztokrácia spekulációit próbálták utá­
nozni. A piac már rég elérte a felfelé ívelés harmadik fázisát. De a
spekuláció kolosszusa ingatag lábakon állt. Ezzel kevesen voltak
tisztában. Hiszen oly szép volt az élet!
Idősebb Henry Ford új modelljét tesztelte. Éjjelente a Ziegfeld
Színházban a taps a Dolly Sistersnek szólt. Paul Whiteman tolmácso­
lásában hallhattuk George Gershwin dallamait, aki később a Kék rap-
szódiával korának legnagyobb zeneszerzőjévé vált. A szegény zsidó
bevándorlók fia állandó díszvendégnek számított a Fifth Avenue
arisztokráciájának parádés összejövetelein, Jean Harlow koronázatlan
királynőként uralta a Warner Brothers filmjeit. Halványkék szemével,
platinaszőke hajával és lágy mozgásával Hollywood első számú csilla­
gának számított. Ez volt a szesztilalom és a zugkocsmák heroikus kora.
A híres Twenty One-ban (a Nyugati sugárút 21. szám alatt) az emberek
elragadtatással hallgatták Al Johnson és Eddie Cantor lemezeit, miköz­
ben whiskey-t kortyolgattak teáscsészéből, John Barrymore extrava­
gáns megnyilvánulásai és hódításai szolgáltatták a központi beszédté-
134
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
mát. A káprázatos show-t a háttérből irányítók, a Wall Street hivatásos
pénzemberei (mint amilyenek ma az alapkezelők és a befektetési ban­
károk) óvakodtak attól, hogy a veszélynek még csak a látszatát is kelt­
sék. Calvin Coolidge elnök és utódja, Herbert Hoover, valamint pénz­
ügyminisztere, Mellon az amerikai kormány teljes tekintélyével han­
goztatta a nyilvánosság előtt, hogy semmi ok attól tartani, hogy ez az
egész egy nap véget ér.
A történészek és nemzetgazdászok leírásai után nem kell külön ki­
emelnem, hogy az 1929-es év a világgazdaság legnagyobb pénzügyi
katasztrófáját hozta magával. Egy természeti csapás váratlanságával
tört be a gazdasági eufória uralta közhangulatba, melyet részben
Hoover elnök kormánya tartott fenn mesterségesen. Az angolszász
gazdaságtudósok igyekeznek kideríteni az 1929-es válság okait, még­
pedig úgy, hogy mindegyikük a maga álláspontját tükröző elméletet
gyárt. Néhányan úgy vélik, hogy az indította el az eseményeket, hogy
a Bank of England megemelte a diszkontkamatlábat. Mások vitatják
ezt az állítást, mivel a Federal Reserve már többször hajtott végre ka­
matemelést, és a Wall Street mégis tovább virágzott. Némelyek úgy
vélekednek, hogy a londoni Photomaton-részvénykrach vezetett ál­
talános bizalmi válsághoz. Ez több volt mint pénzügyi csőd, igazi bot­
rány volt, az első az 1914-től 1918-ig tartó háború óta. Clarence
Hatryt, a Photomaton vezérét csalónak kiáltották ki. Akkor még nem
lehetett tudni, hogy ezt a szót később más tőzsdei nagyságok esetében
is - sajnos, túl gyakran - használni fogják.
Az 1929. szeptemberi Hatry-botrány lélektani hatásai meglehető­
sen veszélyesnek tűntek. A bizalom egy csapásra szertefoszlott. Töb­
bekben felmerült a kérdés: talán az új iparvállalatok is csalásra épül­
tek? A rádió-, a műselyem- és az autógyártás, valamint a többi, hason­
ló gyorsasággal fejlődő iparág is veszteséges lesz majd egy napon?
(Lehet, hogy ugyanez a kérdés felbukkan majd valamikor az internet
kapcsán is.) A tömeg kételkedni kezdett a tőkekoncentráció jövedel­
mezőségében, vagyis a trösztök és holdingtársaságok becsületességé­
ben. A vegyesvállalatok és a befektetési alapok már akkoriban is szé­
pen virágoztak. (A legtöbb holdingot sok évvel később, Franklin
Roosevelt elnöksége alatt fel kellett oszlatni.) Az anyacégek kiokos-
kodták, hogy hogyan alapítsanak leányvállalatokat, melyek aztán fel­
vásárolták az előbbiek részvényeit. Már nem is lehetett tudni, hogy ki
135
 MESTERFOKON A PÉNZRŐL
a leány és ki az anya. Csak egyvalami volt világos: a részvények emel­
kednek, megalapozottan vagy minden alap nélkül, vállalati nyereség­
gel vagy a nélkül. Akárcsak ma, a közönséggel akkoriban is mindent
el lehetett hitetni. Mi sem könnyebb, mint a publikum érdeklődését
felébreszteni olyan részvények iránt, melyeknek emelkedőben van az
árfolyama. Hasonlóan nehéz azonban olyan részvényekre felhívni a
közönség figyelmét, melyeknek már esőben az árfolyama, vagy na­
gyon alacsonyan áll, mert a tömeg hangulata az árfolyamok hangula­
tát követi. A tömeg csak emelkedő árak mellett vásárol, amelyek ezál­
tal még inkább a magasba szöknek.
Október 22-én aztán bekövetkezett az összeomlás. Tegnap a ba­
rométer még szép időjárást jelzett, ma pedig már dörgött, és derült
égből lecsapott a villám. Néhány tapasztalt tőzsdés számára ez nem
jelentett meglepetést. Minden úgy történt, ahogy azt a tőzsde törté­
nelme diktálja: a boom a beáramló pénztömegtől és hiteltől óriás
ballonná duzzad, amely egyetlen tűszúrástól is kidurran - ez a tű-
szúrás pedig óhatatlanul bekövetkezik. Ismétlem, nincs olyan tőzs­
dekrach, amely előtt ne lett volna boom, és nincs olyan boom,
amely nem végződik tőzsdekrachhal.
Aztán felgyorsultak az események.
Október 22.: Hatalmas eladási hullám és növekvő idegesség jel­
lemzi a Wall Streetet.
Október 23.: A tőzsde nagyon gyenge, csak néhány alkalmi tőzs­
déző akar a lecsökkent árfolyamokból profitálni.
Október 24.: Először vihar előtti csend, majd elszabadul a pokol.
Az eladók lavinája, akikkel szemben nem állnak ott ellensúlyként a
vevők, szőröstül-bőröstül elsöpri a Wall Streetet.
A galériáról egy híres látogató is véletlenül szemtanújává vált an­
nak, hogy a pánik hogyan keríti hatalmába a tömeget, Winston
Churchill volt az. A Broad Street irányából ordítozás hallatszott, iz­
gatott embercsoportok verődtek össze, melyeket a rendőrségnek
sem sikerült feloszlatnia.
Charles Mitchell, a National City Bank elnöke, a Wall Street leg­
jelentősebb szürke eminenciása kalap és ernyő nélkül, futólépésben
igyekezett a Wall Street 23. felé, J. P. Morgan hangszigetelt irodájá­
ba. Az iroda egy felhőkarcolók közé beékelődött, kétemeletes palo­
tában volt, amely a világ legdrágább telkére épült. Az ifjabb John
136
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
Pierpont Morgan igyekezett megőrizni nyugalmát a levegő után
kapkodó látogató előtt. Apjára, az idősebb John Pierpont Morganre
gondolt, aki 1907-ben egyszer már megmentette a Wall Streetet a
katasztrófától. És lám, huszonkét évvel később ismét segítségért ki­
áltva sietnek a Morgan családhoz.
„Valaminek történnie kell, vagy minden összeomlik" - jövendöl­
te meg Mitchell a tőzsde sorsát remegő hangon.
„Hívjunk össze minden bankárt egy értekezletre!" - javasolta
J. P. Morgan.
Még semmit sem sejtettek a dráma valós méreteiről. Másnap reg­
gel így írt a Wall Street Journal, vakon és még mindig bizakodva:
„Csak a tőzsde egészséges és természetes reakciójáról van szó. Né­
hány értékpapír ára túl magasra szökött, elengedhetetlen volt a kor­
rekció." Ez az egész ostoba naivitást tükrözött, és én vagyok olyan
vakmerő, hogy ezt ki is mondjam. A folyamat, mint mindig, most is
a korrekcióval, a kiigazítással kezdődött, de ezután jön a második és
a harmadik fázis, ahogy korábban is írtam.
Az öt legnagyobb New York-i bankár spontán egybehívott érte­
kezletre gyűlt össze J. P. Morgan irodájába. Nyilvánvaló volt. hogy
nincs vesztegetni való idejük. El kellett fojtani a pánikot (a pszicho­
lógiai tényezőt). A lehető leggyorsabban meg kellett találni az or­
vosságot: a pénzt. A stratégiai tervet szűk egy óra alatt kidolgozták.
A bankárok kötelezettséget vállaltak arra, hogy az akkoriban gigan­
tikusnak számító 240 millió dolláros összeget befizetik egy támoga­
tási alapba, hogy felvásárlások révén ismét rendezzék a Wall Street
helyzetét. A New York Stock Exchange alelnökét, Richard With-
ney-t bízták meg a mentőakció vezetésével. Személyesen jelent meg
a tőzsdén, és emelt hangon, hogy mindenki jól hallja, vételi megbí­
zásokat osztogatott, olyan árfolyamon, amelyet aznap még nem is
hallottak: 1000 darab Steel-részvény 205-ös árfolyamon, holott ez
a papír még 190-es áron sem talált vevőre.
Azonban túl késő volt, és a vérátömlesztés nem bizonyult elegen­
dőnek. A hangulat határtalan optimizmusból határtalan pesszimiz­
musra váltott. Az elkövetkezendő napokban a piacot elözönlötték
az ajánlatok, és a csökkenő árak további eladásokhoz vezettek,
ahogy az előző évben a növekvő árak egyre több vételi megbízást
hoztak.
137

MESTERFOKON A PÉNZRŐL
A Wall Street épületei éjjel is fényárban úsztak, mindenki szor­
goskodott, mert az alkalmazottaknak ellenőrizniük kellett az összes
ügyfél letéti garanciáit. A brókerek sietve nyomtatták a körlevele­
ket, melyekben további pénzbiztosíték bevonására szólítottak fel.
Egyik távirat a másikat követte: „Kérjük, utalja át a fedezetet!" De a
válaszul érkező borítékok nem csekket tartalmaztak, csak megbí­
zást: „Adjon el mindent!" A készpénz teljesen eltűnt a színről.
1929. október 29-én újabb konferenciát rendeztek, ezúttal titok­
ban, a tőzsde szuterénhelyiségeiben. Zárják be a tőzsdét? Ez sem
használna semmit, már túl késő, állapították meg a bankárok letag­
lózva. Borzalmas veszteségek keletkeztek. A részvénypiac iszonyú
csapást szenvedett, amely alapjaiban rengette meg az egész gazdasá­
gi életet. Hogy mentsék a menthetőt, megpróbálták szavakkal hely­
reállítani a bizalmat, és visszahozni a csodálatos „prosperity"-t. Saj­
tókampánnyal, reménykedő hangvételű hivatalos nyilatkozatokkal,
a polgárok felszólításával, hogy őrizzék meg a nyugalmukat - de
minden igyekezet hiábavaló volt. A spekulánsok és a közönség elve­
szítették a fejüket, és az átélt idegsokkon nem tudtak úrrá lenni. Túl
későn jöttek a szép szavak: a közvélemény teljesen átfordult. Ahogy
korábban a fékeveszett mámor, úgy uralkodott el most az általános
reménytelenség. Nemcsak idegkimerültségről volt szó, hanem egy
gyorsan terjedő bacilusról.
A mérhetetlen tőzsdei veszteségek kísérőjelenségeként a vásár­
lőerő napról napra jobban megbénult. A hitelre vásárolt lakások,
autók, rádiók és hűtőszekrények elsősorban a Wall Street-i
boomtól függtek. A legjelentéktelenebb kishivatalnok sem habo­
zott túllépni saját kereteit, mert szentül hitte, hogy a tőzsdei pro­
fitból törleszteni tudja a részleteket. Ennek most vége volt. A fo­
gyasztókról a válság továbbgyűrűzött a termelőkre. A könnyed
életből és a vidám hangulatból nem maradt más, csak egy marék
hamu. „Koldulni kényszerülünk", vélték az optimisták. „De ki­
től?", kérdezték a pesszimisták.
Igazi akasztófahumorral fűszerezett anekdoták százaiban tükrö­
ződnek ezek a szomorú évek: A spekuláns belép egy Wall Street-i ét­
terembe, osztrigát rendel, levest, sültet, süteményt és kávét. Mivel
túlságosan elhúzódik, míg a pincér felnyitogatja az osztrigákat,
gyorsan elszalad, hogy egy pillantást vessen az árfolyamokra.
138
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
„Törölje az osztrigarendelést!" - ordítja.
Visszarohan az árfolyamtáblához. A bessz egyre erősödik.
„Mondja le a levest is!"
Visszamegy az árfolyamokhoz...
„Mondja le a sültet is!"
Így megy tovább a kávéig. Az ebéd helyett az elszegényedett spe­
kuláns végül megkéri a pincért, hogy hozzon neki egy pohár vizei és
egy aszpirint.
A felhőkarcolók, a tegnap jólétének szimbólumai üresen álltak.
Az öngyilkosságok száma folyamatosan nőtt. Amikor egy angol
vendég New York egyik szállodájában a legfelső emeleten kért szo­
bát, hogy élvezhesse a kilátást, megkérdezték tőle: „Aludni akar
vagy kiugrani?"
Az amerikaiak, akik az ínség és a bőség esztendeiben egyaránt bo­
londulnak a statisztikákért, nem mulasztották el a katasztrófa mér­
tékét számokban is kifejezni: 123 884 sikeres spekuláns, akit koráb­
ban sofőr furikázott Cadillecen a tőzsdére, most gyaloglásra kény­
szerült. 173 397 nős férfi hagyta el a szeretőjét, akit immár nem
engedhetett meg magának, és tért vissza hites feleségéhez. A pénz­
verde 111 835 248 darab ötcentes érmét vert azok számára, akik
korábban soha nem utaztak metróval, de most ezt a közlekedési esz­
közt kellett választaniuk.
Széthullott a társadalmi berendezkedés is. A tegnap milliomo­
sai almát árultak a sarki üzletben. A bevándorlók mindent elvesz­
tettek, amijük csak volt, kivéve az akcentusukat. Egyik gyár a má­
sik után függesztette fel tevékenységét, milliónyi munkanélküli
követelt segélyt a bénult kormánytól. A defláció egyre inkább az­
zal fenyegetett, hogy megfojtja az Egyesült Államok gazdaságát.
A legkisebb reménysugár sem látszott feltűnni a horizonton.
Mindenhol csak a válság. A politikusok, a színház és a film világá­
ban mozgók, mindenki, a legutolsó szuperlátnokig hiábavalóan
fáradozott azon, hogy megjósolja a rémálom végét. Pedig még a
kabaréban is arról énekeltek, hogy „jobb idők jönnek, úton van a
remény".
139
 MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Ezekben a borús időkben az 1932. évi novemberi választások
olyan férfit juttattak a Fehér Házba, akit maga a Gondviselés válasz­
tott ki: Franklin Delano Rooseveltet. Egyedül vállalta a felelősséget
a jövőért, egy kontinens és a kapitalista rendszer megmentéséért.
Roosevelt akkor került hatalomra, amikor a pánik a csúcspontra há­
gott. Elsőként Michigan állam bankjai zártak be a pénztárak megro­
hamozása miatt, majd őket követték a másik negyvenhét állam
bankjai is. (Akkoriban az amerikai zászlón csak negyvennyolc csil­
lag szerepelt.) Az volt a kérdés, hogy mi lesz a Wall Streetből.
Roosevelt azonnal konferenciát hívott össze. Létrejött a New Deal,
amelyből számtalan gazdasági, pénzügyi és szociális reform bonta­
kozott ki. Bevezették a szakosított bankrendszert, hogy a jövőben el
lehessen kerülni a hitelre történő spekulációt. A bankok vagy az ér­
tékpapír-kereskedelemben, vagy pedig a klasszikus hitelezésben te­
vékenykedhettek, de innentől kezdve a kettőt nem végezhették pár­
huzamosan. Néhány éve az amerikai bankok harcolni kezdtek a
banki tevékenységek szétválasztásáról szóló törvény ellen, mert úgy
látják, hogy az veszélyezteti nemzetközi versenyképességüket.
De a deflációs hanyatló tendencia megtörése szempontjából a
döntő lépés az volt, hogy Roosevelt elválasztotta a dollárt az arany­
standardtól, ahogy azt Anglia már két évvel azelőtt a fonttal kap­
csolatban véghezvitte. A dollárt negyven százalékkal leértékelték, ez
az intézkedés pedig helyreállította az Egyesült Államok versenyké­
pességét, amelyet igencsak megviselt a font korábbi leértékelése.
A Federal Reservc friss pénzt juttatott a bankoknak, és újra kinyíl­
tak a pénztárablakok. Az emberek már hajnalban elrohantak a
140
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
bankba, hogy kivegyék a pénzüket. Hosszú sorok kígyóztak a pénz­
intézetek előtt. Amikor azonban látták, hogy a bankok minden
összeget kifizetnek, a közönség megnyugodott, és este már több
pénz volt a bankokban, mint a pénztárnyitás előtt.
Új kor vette kezdetét. Hatalmas gazdasági fellendülés követke­
zett, és a beteg, nagyon beteg országból ismét virágzó állam lett.
A férfi, akinek a Wall Street-i krízis tizennégy fáradságos évre be­
biztosította a hatalmat, kiérdemelte díszhelyét az amerikai törté­
nelemben.
"Anticiklikus" - a siker receptje
Hogyan cselekedjen a spekuláns egy adott tőzsdeciklusban, hogy si­
keres lehessen? Ezt a kérdést a nagyszabású boom és az azt követő
válság szemléltetése után igazán nem nehéz megválaszolni. Termé­
szetes, hogy a dörzsöltek táborába kell állnia, és anticiklikusan cse­
lekednie.
A harmadik fázisban, tehát a hanyatlásnak abban a szakaszában,
amelyet a túlpörgés jellemez, vásároljon, és ne riadjon meg akkor
sem, ha az árak tovább csökkennek. Ahogy a vén tőzsdecápák szok­
ták mondani a Budapesti Gabonatőzsdén: „Akinek nincs búzája,
mikor esik az ár, annak akkor sincs, ha felmegy." A fellendülés első
fázisában ismét vásárolni kell, mert ekkor a mélyponton már sike­
rült túlkerülni. A második szakaszban a spekuláns tulajdonképpen
legyen csak néző, passzívan kövesse a mozgásokat, és lelkileg ké­
szüljön fel arra, hogy a harmadik szakaszban, az általános eufória
beköszöntével ki kell szállnia a piacról.
Nos, az egész művészet abban áll, hogy tudjuk, melyik fázisban
van a piac éppen. A rutinos tőzsdeszakinak ez a tudás a kisujjában
van, még ha nem is tudja mindig szavakba önteni. Nem létezik erre
vonatkozó tankönyv, mint ahogy nincs tökéletes spekuláció sem.
Nincs olyan módszer, amelyet vakon érdemes követni. Ha olyan
egyszerű lenne, akkor mindenki a tőzsdén keresné meg a mindenna­
pi kenyerét. Csak a hosszú idő alatt felhalmozódott tapasztalat ré­
vén alakulhat ki az, amit úgy szoktunk nevezni, hogy „a tudás a kis­
ujjában van". De a legtapasztaltabb, hétpróbás spekuláns is téved-
141
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
het. Sőt, tévednie is kell, hogy szert tegyen a szükséges tapasztalatra,
amely aztán segítségére lesz a tünetek, utalások és bizonyos jelek
felismerésében, melyekből túlkínált vagy alulkínált piacra követ­
keztethet.
Például, ha a piac nem esik tovább a rossz hírek hallatán, akkor ez
annak a jele, hogy túlspekulált, és a mélyponthoz közelít. A papírok
már a dörzsöltek kezében vannak, akiket nem érdekelnek a rossz hí­
rek. Megvan a maguk víziója, és hisznek a jobb idők eljövetelében,
papírjaik teljesen kifizetve, és elég türelmesek is ahhoz, hogy kivár­
ják a jobb híreket.
Ellenben, ha a piac már nem reagál a pozitív hírekre, az a túlvá-
sárlás és egy legalábbis ideiglenes tetőzés jele. Ebben a helyzetben a
nyámnyilák kezében vannak a papírok, akik a jó hírek ellenére sem
tudnak többet vásárolni. A dörzsölt fickóknak ugyan van elég pén­
ze, de ők meg ilyen árak mellett nem akarnak vásárolni.
További információkat nyújthat a forgalom is. Ha csökkenő árak
mellett egy ideig jelentős forgalmat realizálnak, az azt jelenti, hogy
számos részvény vándorol át a nyámnyilák kezéből a dörzsölt fic­
kókhoz. Sőt, az a momentum is bekövetkezhet, hogy a nyámnyilák
mindent eladtak, és a részvények a dörzsöltek „biztonságos" széfjei­
ben lapulnak. A papírok csak az árnövekedés időszakában fognak
előbukkanni rejtekhelyükről. Ez tehát annyit jelent, hogy ha növek­
vő forgalom mellett az árak tovább esnek, akkor az annak a jele,
hogy a piac közeledik ahhoz a szinthez, ahonnan a következő fellen­
dülés indul majd. Bár általában ilyenkor megalapozatlan hullám­
völgy esete forog fenn, melyért a közönség hisztériája és a részvény­
tulajdonosok tömeges eladásai hibáztathatók. Ez a hanyatlás túl­
pörgés jellemezte harmadik fázisa, amikor a nyámnyilák mindent
eladnak, még a legkitűnőbb és legstabilabb papírokat is, melyeket
korábban tartalékolni szándékoztak.
Ha azonban alacsony forgalom mellett az árfolyamok egy ideig
lefelé mennek, az nem túl kedvező a piacra nézve. Mert ebben a
helyzetben a részvények még a nyámnyilák kezében vannak, akik
kivárják, míg a piac magához tér, de további árfolyamcsökkenésnél
megrettennek, és minden papírtól pánikszerűen megszabadulnak.
Nem osztom azt az általános véleményt, hogy az alacsony forgalom
melletti árfolyamesésnek nincs jelentősége. Ennek a nézetnek a hí-
142
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
vei azzal érvelnek, hogy a közönség nagy része nem kezd eladásokba
ilyen helyzetben. De ez semmit nem jelent! Csak az a fontos, hogy a
papírok még mindig a nyámnyilák kezében vannak. És ha ők nem
kezdenek eladásokba, az még korántsem jelenti, hogy holnap, egy
hét múlva vagy egy hónap múlva nem dobnak mindent piacra.
Ha ellenben a papírok folyamatosan emelkednek egyre na­
gyobb forgalom mellett, az szintén igen kedvezőtlen kilátással
kecsegtet a jövőre nézve. Minél nagyobb a forgalom, annál sérülé­
kenyebb a piac. A tőzsde ugyanis nem tud a fellendülés harmadik
szakaszába lépni. Itt is ellent kell mondanom az egyöntetű véle­
ménynek, mely szerint a nagy forgalommal párhuzamos árfo­
lyam-emelkedés kedvező. Az emberek azt gondolják, hogy ilyen­
kor a nagyközönség vásárolni kezd, és hogy ez jó. Ez igaz - a vásár­
lás napján. De valóban annyira kedvező, ha a nagyközönség, tehát
a nyámnyilák vásárlásba kezdenek? Ugyanis: vajon jövő héten is
venni fognak? Nem áll fenn esetleg a veszély, hogy a papírok már a
jövő hónapban újra visszakerülnek a piacra, hogy a nyámnyilák
hamarosan ismét eladásba kezdenek?
Ha viszont a piac alacsony forgalom mellett kezd javulni, az rend­
kívül kedvező. Bár a kereskedők azt állítják majd, hogy ez a piaci
felállás semmitmondó. Persze, mivel a brókereket csak a nagyszabá­
sú jutalék érdekli, ezért az alacsony forgalmú piac számukra érdek­
telen. Ellenben az tény, hogy a papírok még mindig a dörzsöltek ke­
zében vannak, és nem kerültek át a nyámnyilákhoz. Az árfolyamnak
tovább kell emelkednie, hogy a nyámnyilákat idecsalogassa, és a
dörzsölt fickók hajlandóságot mutassanak arra, hogy a papírokat el­
adják a nyámnyiláknak.
Összegzésül: A piac alacsony forgalom mellett akár nő, akár
emelkedik, az a trend folytatódására utal, ha pedig állandóan nö­
vekvő forgalom mellett javul vagy csökken, akkor az arra vall, hogy
a trend nemsokára megfordul.
A harmadik és talán legegyértelműbb információ az általános
konszenzus. Ha a médiában a hangulat nagyon optimista, ha olyan
emberek is érdeklődni kezdenek a tőzsde iránt, akik nemrégen még
azt sem tudták, hogy mi az a részvény, és a legutolsó pesszimisták is
átnyergelnek a derűlátók táborába, akkor a piac a fellendülés har­
madik szakaszában van. Ebben a fázisban az összes pozitív jelenség
143
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
konvergál, az árfolyam és a realitás között pedig megszűnik minden
kapcsolat. Az árfolyam jelentőségét vesztett egyszerű számmá ala­
kul. Telefonszám lesz belőle, amellyel minden tárgyilagos megfon­
tolás nélkül zsonglőrködnek. Az elemzők kijelentik, hogy a mutató­
számoknak, mint például az árfolyam-eredménymutatónak vagy az
osztalékhozamnak már nem ugyanaz a jelentősége, mint régebben,
hogy most a jövőre spekulálnak, és hogy csak az a sebesség fontos,
amellyel az ipar felfelé igyekszik.
Népszerűségemnek köszönhetően mindig jól rá tudtam érezni a
hangulatváltozásokra. Például, ha a pilóta a vezetőfülkébe kéretett,
hogy néhány tippet tudjon meg tőlem, vagy kedvenc kávéházam
személyzete faggatott, hogy Daimler- vagy IBM-részvényt ve­
gyen-e, éreztem, hogy a piac kezd beindulni.
Fordított esetben természetesen ugyanez igaz. Ha a média hangu­
lata nagyon negatív, amint az például a nyolcvanas évek elején a
Business Week korábban idézett cikkéből kiérződött, és ha már az
utolsó optimisták is pesszimistává váltak, akkor a piac a hanyatlás
harmadik fázisának a végén áll. Ebben a szakaszban kell beszállnia a
spekulánsnak, amikor a pozitív hírekre senki nem ügyel, és minden­
ki a borúlátókra hallgat. De amilyen egyszerűnek hangzik ez, olyan
nehéz.
Az erős jellem kérdése
Különösen nehéz, főleg a viszonylag tapasztalatlan spekuláns szá­
mára az általános konszenzussal szemben haladni és vásárolni ak­
kor, amikor a kollégák, a barátok, a tömegtájékoztatás és a szakér­
tők is eladásra buzdítanak. Ugyanis még az is, aki ismeri ezt az elmé­
letet és szeretné is követni, az utolsó pillanatban megváltoztatja a
véleményét a tömegpszichózis hatása alatt, és így morfondíroz: „El­
méletileg ugyan most kellene beszállni, de ezúttal más a helyzet."
Csak később derül ki, hogy ezúttal is az anticiklikus magatartás lett
volna a helyénvaló. Igencsak edzettnek, higgadtnak, talán még cini­
kusnak is kell lenni ahhoz, hogy az ember kivonja magát a tömeg­
hisztéria hatása alól. Ez a siker elengedhetetlen feltétele. Ezért van
az, hogy a tőzsdén kisebbségben vannak a sikeres spekulánsok.
144
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
A spekuláns tehát legyen bátor, elkötelezett és bölcs. Sőt, még akár
beképzelt is lehet. Mondogassuk csak magunknak, hogy „én vagyok
az, aki tudom a megoldást, a többiek pedig mind ostobák".
Ha a spekulánsnak sikerült kivonnia magát a tömegpszichózis ha­
tása alól, és bevásárolt a hanyatló szakasz túlpörgő fázisában, akkor
még elég erős idegekkel is kell rendelkeznie ahhoz, hogy tartani
tudja a papírokat - még abban az esetben is, ha árfolyamuk tovább
esik. Ezen a ponton fenyeget az a veszély, hogy saját veszteségei
annyira megviselik, hogy elveszíti a fejét.
Ha sikerült ezt az akadályt is átugrani, és a piac kezd fellendülni,
akkor meg a hossz alatt elkerülhetetlen, időközbeni visszaesésekkel
szembesül a spekuláns. Ha nem érti, hogy miért alakult valami úgy,
ahogy, akkor újra át kell gondolnia a helyzetet. Ha a diagnózis csak
átmeneti zavarra utal, akkor tartson ki és maradjon nyugton. Ellen­
ben ha alapvető változások következnek be, háború vagy békekötés,
lényeges politikai, gazdasági vagy pénzügyi döntések, kormányvál­
ság vagy hasonlók, amelyekkel nem számolt, akkor azonnal le kell
vonnia a következtetést, és meg kell szabadulnia mindentől, amihez
tegnap még ragaszkodott. Ez azt jelenti, hogy a spekuláns mindig
álljon készen arra, hogy gondolatait és terveit alárendelje a lényeget
érintő kérdéseknek. Ha teljesen meg van győződve egy ötlet helyes­
ségéről, akkor ki kell tartania. Ha a helyzet azonban alapjaiban
megváltozik, és az ember hirtelen felismeri, hogy nem a megfelelő
csónakban evez, akkor viszont ki kell ugrani, amilyen gyorsan csak
lehet. Egyszerre kell tehát eltökéltnek és rugalmasnak lenni.
A következő vizsga a fellendülés harmadik fázisában vár a speku­
lánsra. Kezdetben, amikor az optimizmus lassacskán felülkereke­
dik, természetesen akár azonnal ki is szállhatna. Akkor azonban saj­
nos megfosztja magát a busás haszontól, mert az árfolyamok csak a
harmadik fázisban robbannak. A harmadik szakasz pedig igen soká­
ig elhúzódhat, ha a pénzfaktor pozitív képet mutat. A nyámnyilák
ugyan már túl vannak a befektetésen, de a pénz mennyiségének bő­
vülése mindig gondoskodik utánpótlásról. Ebben az időszakban a
spekuláns némileg megzabolázhatja a fantáziáját. Nemcsak okos­
nak, de elég bölcsnek is kell lennie ahhoz, hogy „megjátssza az osto­
bát . Ilyenkor ki szabad iktatnia kritikus hajlamát, és hagynia kell,
hogy az áramlat magával sodorja, még messzebb is, mint ahogy azt a
145
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
fundamentális piaci tényezők engednék- De óvakodnia kell attól,
hogy teljesen elveszítse a valóságérzékét. Ha úgy tűnik, hogy a határ
csak a csillagos ég, akkor tudatosítania kell magában, hogy égig érő
fa nem létezik. Mert ha az általános eufória időszakában a pénzfak­
tor hirtelen negatív lesz, akkor azonnal ki kell lépni a piacról, még
ha ez elég nehezére is esik a kellemes hangulatban. A spekulánst
semmi esetre sem befolyásolhatják az optimista számok és jóslatok,
mert az optimizmus képes huszonnégy óra alatt a legsötétebb
pesszimizmusba átcsapni. Úgymond, a hátsó kijáraton kell távozni a
piacról, miként a férfi a rossz hírű házból teszi, nehogy visszacsalo­
gassa a többiek optimizmusa.
Korábban azt mondtam, hogy a tőzsdei spekuláns egy darabig ne
is keresse fel a tőzsdét, így nem eshet abba a kísértésbe, hogy meg­
változtatja a véleményét. Inkább kerülje el nagy ívben, csak nehogy
az a veszély fenyegesse, hogy megfertőzi az a közeg, amely olyan
szeszélyes, mint az időjárás.
Mai korunk internetes és tőzsdetévés információs társadalmában
egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni a közhangulatot. Ma azt kel­
lene tanácsolnunk: „A spekuláns adja el a tévéjét, és mondja le az
internetcsatlakozást!" Akárhol vagyunk, elönt bennünket az infor­
mációáradat. Csak a rendkívül edzett és erős jellemű spekulánsnak
nem árthat ez a körülmény. Aki épp csak most keveredett a tőzsde
dzsungelébe, azt óhatatlanul magával rántja.
Ezért adtam az elmúlt években azt a tippet, hogy vegyünk be alta­
tót, majd vásároljunk jó néhány első osztályú részvényt, aludjunk
pár évet, hogy ne halljuk a külvilágban tomboló vihart és zivatart.
Aki megfogadta a tanácsom, azt utána kellemes meglepetések érték.
Hossz- vagy besszjátékos? - ez nem elvi kérdés
A „Kostolany-féle tojást" eddig csak a hosszra spekuláló tőzsdés
szemszögéből elemeztük. Természetesen lehet besszre spekulálva is
haszonra szert tenni. Mégpedig az alábbi módon: a besszjátékos -
vagy a medve, ahogy még nevezni szokták - ma bizonyos áron elad
egy értékpapírt, amely még nincs is a tulajdonában, és amelyet csak
későbbi időpontban fog beszerezni. Saját vételét későbbi időpont-
146
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
ban realizálja, mert azt hiszi, hogy a holnap fizetendő ár alacso­
nyabb lesz, mint a mai. A besszjátékos olyan, mint az a vadász, aki
eladja a medve bőrét, amelyet még nem is lőtt le. De hát mellé is cé­
lozhat, és akkor magasabb áron egy másik vadásztól kell bőrt ven-
nie, hogy teljesíthesse a kötelezettségét. Ebben áll a besszspekuláció
kockázata.
Egy példa: Kovács úr, a spekuláns úgy gondolja, hogy a Fantá­
zia Rt. és az Atlantisz Rt. részvényei esni fognak. Tegyük fel, hogy a
papírok 100-on állnak. Túl magasnak tartja az árfolyamot, és azt
várja, hogy az egyik vagy a másik csökkenni fog. Egy másik befekte­
tőtől kölcsönveszi mindkét cég részvényeit. A kölcsönzött Fantázia-
és Atlantisz-részvényeket 100-as árfolyamon eladja, bár neki nin­
csenek is ilyenek a birtokában. Néhány nappal később a Fantá­
zia-papírok 100-ról 80-ra esnek. Kovács úr úgy gondolja, hogy ele­
get esett az áruk, 80-on visszavásárolja őket, és visszaadja annak,
akitől kölcsönvette. A tranzakción húszszázalékos nyereséget köny­
velhet el.
Ellenben az Atlantisz-részvényeknek eszükbe sem jut csökkenni.
100-ről 140-re emelkednek. Kovács úr pánikba esik, hogy az Atlan­
tisz-részvények tovább fognak emelkedni. 140-en tehát visszavásá­
rolja őket, 40 százalékos veszteséget realizálva az ügyön. Amint
lezárul a tranzakció, visszaadja a visszavásárolt papírokat tulajdo­
nosának, akitől korábban azokat kölcsönözte. Besszspekulációra
minden határidős tőzsdén és néhány értékpapírtőzsdén is kínálko­
zik lehetőség.
Elméletileg tehát a spekuláns hosszra játszik, ha azt hiszi, hogy
emelkedni fognak az árfolyamok, besszre pedig akkor, ha az árak
esnek. De csak keveseknek sikerülhet a kettő között ide-oda laví­
rozni. Én például megrögzött besszjátékosként kezdtem tőzsdés
karrierem: ahogy már beszámoltam róla, apám 1924-ben
Alexandre barátjától (a Párizsi Árutőzsde egyik brókerétől) azt a ta­
nácsot kapta, hogy küldjön el hozzá tanulni. Egy percig sem kéret­
tem magam. Budapest azokban az időkben igen sivár volt. Még nem
gyógyultak be az elvesztett háború ütötte sebek, a szerencsétlen
frankspekuláció pedig ugyanúgy, mint Ausztriában, megadta a gaz­
daságnak a kegyelemdöfést. A szegénység és a munkanélküliség le­
hangoló légköre utalta Magyarországot.
147
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Párizs azonban a paradicsomot jelentette. Párizs... „J'ai deux
amours, mon pays et Paris" - két szerelmem van, a hazám és Pá­
rizs... Ezt a dalt, amelynek ritmusára az Antillák elbűvölő leányá­
nak, Josephine Bakernek a banánszoknyája ringatózott, később hit­
vallásommá választottam.
Franciaországot Európa más országaihoz hasonlóan elragadta
az Amerikából átgyűrűző spekulációs hullám, melynek csak az
1929-es krach vetett véget. Nagy-Britanniában is helyreállt a rend,
miután sikerült úrrá lenni a szociális nehézségeken. Az ország
helyrerázódott a hónapokig tartó sztrájksorozat után, és vissza­
nyerte régi energiáját. A tőzsde lassan, de biztosan ismét virágzás­
nak indult.
Németországban a fellendülés elsősorban a külföldi tőkétől füg­
gött. Amerika sokáig évente több mint 250 millió dollárt bocsátott
rendelkezésre, amelyet a német gazdaságba fektettek be. Ma ez az
összeg tízmilliárd dollárnak felelne meg. A beáramló pénz táplálé­
kot jelentett a német tőzsdék számára. A dollárral egy időben ameri­
kai mérnökök és technikusok érkeztek, hogy segítsenek a Ruhr-vi-
déki nagyiparosoknak gyáraikat és munkamódszerüket amerikai
mintára modernizálni.
Olaszország mézesheteit élvezte Mussolinivei. Ha szabadságát
részben el is veszítette, cserében sikerült lefektetnie egy modern
népgazdaság alapjait.
A jövőt egy mágikus és megnyugtató szó ragyogta be: béke.
A Gustav Stresemann nevével fémjelzett locarnói szerződés, majd
a Briand-Kellogg-paktum egyszer s mindenkorra törvényen kívül
helyezte a háborút. Aristide Briand csodálatos baritonján és lendü­
letes szónoki tehetséggel hirdette meg ezt az eszményi politikát.
Az 1927-es Genfi Konferencián még arról is szó volt, hogy hama­
rosan csökkentik a vámokat. Ezek voltak annak az európai álom­
nak az első hírnökei, amely harminc évvel később a Közös Piaccal
vált valóra.
Franciaországban Poincaré-nak sikerült sakkban tartania az inflá­
ciót és stabilizálnia a valutát. Miután a frank árfolyamát három évig
lebegtették, és az végre reális árfolyamon beállt, 1929-ben de jure is
stabilizálták. Ennek köszönhetően Franciaország újjáépítése csúcs­
pontra hágott. A rugalmas átváltási árfolyamok kísérlete Franciaor-
148
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
szágban igen pozitív eredményt hozott. A gazdag polgárság a kezét
dörzsölte, mikor elhagyta a tőzsdét, a részvények és a kötvények
szépen masíroztak előre. A szilárd valuta és a remek pénzügyi hely­
zet egyre több tőketulajdonost csábított Párizsba a világ minden tá­
járól. Párizs egyet jelentett a luxus, a szórakozás és a vigasságok vilá­
gával, melyet én is nagyon szerettem volna megismerni, amikor egy
kellemes estén - mint Balzac Rastignacja a postakocsiba - felszáll­
tam az Orient expresszre. Akkor még nem sejtettem, hogy a tiltott
és paradicsomi örömök világa csak karnyújtásnyira van, és mégis el­
érhetetlen, ha nincs kulcsunk hozzá, hogy beléphessünk a kapun -
vagyis, ha nincs pénzünk. Nekem nem volt elég pénz a zsebemben,
messze nem elég. A színjáték viszont lenyűgöző volt. Nem érhettem
be azzal, hogy csak kívülről szemléljem.
Foujita teknőspáncél szemüvegben és fekete kócos hajjal, ked­
venc modelljével, Kikivel az oldalán jelent meg a Montparnasse-on,
hogy barátai, Kisling, Vertes és mások társaságában cseverésszen a
Rotonde vagy a Dome valamelyik asztalánál.
Az elegáns hölgyek Longchamps-ba és Auteuilbe vitették magu­
kat, hogy a lóversenypálya mellett vonultassák fel Poiret által terve­
zett legújabb toalettjeiket. A híres szabó mint valami nagyúr fogadta
Boulogne-ban ringó jachtján a legelőkelőbb társaságból kikerülő
barátait, és pirkadatkor a legújabb New Orleans-i dallamokat ját­
szotta nekik. A Champs-Élysées-n még nem volt egyetlen mozi sem,
de a boulevard-okon hosszú sorokban kígyóztak az emberek, hogy
Charlie Chaplin Aranylázában egy pillanatra megtapasztalhassák
Amerikát, A bagdadi tolvajban pedig a mesés keletet.
Az úgynevezett társaságbeli emberek a kor regényeiből ismerték
meg a nép nyelvét, és ily módon felvértezve már elvegyülhettek -
mert akkoriban ez volt a divat - a Pigalle bárjaiban az egyszerű nép
között. Más estéken pedig, miután a világ legnagyobb sztárjával, a
felejthetetlen Maurice Chevalier-val dudorászták a legújabb kupiét,
a Valentine-t, szupéra elvonultak a Maximba. Az urak esetleg a Café
Weberben maradtak egymás között, hogy a legújabb autómodellről
vagy Mistinguette, a kor legnagyobb musicalcsillagának, Chevalier
felfedezőjének és nagy szerelmének lábairól társalogjanak. Hétfőn
az újságok a napi aktualitások rovatában arról tudósítottak, hogy
André Citroen Deauville-ben bankot robbantott a baccarán (később
149
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
a gyárát is a baccaraasztalnál veszítette el). Az angolok pedig elfog­
lalták Le Touquet homokos partjait.
Mint a kisgyerek, aki orrát a cukrászda kirakatához préseli, úgy cso­
dáltam ezt a nyüzsgő életet. Meg kellett találnom a megfelelő eszközö­
ket és csatornákat, hogy én is bekapcsolódhassam ebbe a játékba, és
profitálhassak is belőle. Megértettem - és ez végérvényesen befészkelte
magát az agyamba -, hogy ehhez csak egy dolog kell: pénz.
Mély lelki válság lett úrrá rajtam. Visszatekintve már tudom,
hogy milyen jelentős fordulóponthoz érkezett akkor az életem.
A pénzt magas piedesztálra emeltem, és folyton csak rá gondoltam.
Először csak eszközt jelentett a cél eléréséhez, majd maga is céllá
lett, háttérbe szorítva minden mást. Erkölcsi felfogásom és saját ér­
tékrendszerem teljesen megváltozott. Már semmi nem érdekelt,
csak a pénz. Akkoriban nem voltam képes rá, hogy bármilyen - ha
szabad így fogalmaznom - ingyenes élvezetnek hódoljak. Bankje­
gyekkel teli páncélszekrényről, pénzeszsákokról álmodtam, me­
lyekben gyönyörködhettem, melyeket megtapogathattam, ide-oda
rakosgathattam, mint Volpone a kincseit.
Ez a hozzáállás automatikusan egyfajta restséghez vezetett. Mi­
nek venne az ember luxusautót, ha - amikor csak akarja - megsze­
rezheti, feltéve, hogy elég pénzt rejt a zsebe. Ha azonban már a zse­
bében a vastag csekkfüzet, akkor hirtelen az élet minden élvezetére
úgy tekint, mintha máris az övé lenne. Az egyik oldalon a pénz egy­
re értékesebb lesz, míg a másik oldalon minden más ugyanilyen
mértékben leértékelődik, beleértve az úgynevezett valódi értékeket
is, amelyek pénzért nem szerezhetők meg.
Ez a magatartás tipikusan deflácionista gazdaságelmélethez vezet.
Ezt az elborzasztóan beteges álláspontot én a teljes abszurditásig fo­
koztam, és odáig jutottam, hogy lekicsinylően tekintettem minden­
fajta értékre, amely nem fejezhető ki készpénzben. S ez volt a megfe­
lelő táptalaj ahhoz, hogy „besszjátékos" legyen belőlem.
Az értékek pénzben való kifejeződése azt jelenti, hogy minden­
nek meg lehet szabni az árát. Mivel lélekben túlbecsültem a pénz ér­
tékét, minden árunak az árát - a részvényét is - túl magasnak tartot­
tam, és arra vártam, hogy a jövőben csökkenni fog. Mint ahogy a
németek évekig a szentnek tartott márkájukat istenítették. Ez volt
az egyik oka, hogy nem fejlődött a gazdaságuk.
150
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
Csak besszre spekulálhattam, és valósággal vágytam rá: ha Ro­
ckefeller veszít, mert csökkennek a részvényei, én pedig ugyanazon
a besszen nyerek, akkor ennek arányában csökken a közöttünk lévő
különbség is. Ez volt az én kis egyszerű, hétköznapi teóriám. Csak
egyetlen vágyam volt: hogy belevethessem magam a spekulációba,
mert ez volt az egyetlen módszer, amellyel gyorsan pénzhez jutha­
tok, sőt, akár még milliomos is lehetek.
Hamarosan elérkezett a nagy nap. A „szentélyben" tett első lá­
togatásom emléke soha nem fog elhalványulni bennem. A pénz
szaga úgy terjengett a levegőben, mint egy óriási játékkaszinó­
ban. Mindenhol lehetett érezni. Csak a megfelelő antennákra
volt szükség, hogy befoghassuk a pénzt. Ha hihettem első tőzsdés
barátomnak, akkor ez nem is lehetett nehéz. Azt mondta, elég, ha
rafináltan úszunk a többiekkel a hossz áradatában, és bizako­
dunk. „A hónap végén pedig kaszálunk", mondta széles mo­
sollyal az arcán, és vállon veregetett. (Párizsban mindig határidős
kereskedelem folyt, tehát a veszteség és profit közötti különbsé­
get a hónap végén rendezték.)
Őszintén szólva, nem sokat értettem abból a zűrzavaros nyüzs­
gésből, ahol emberek százai tolongtak körülöttem. A lármától félig
megsüketült füleimben ismeretlen értékpapírok idegen nevei dübö­
rögtek. Fiatal fiúkat láttam egyik csoporttól a másikig szaladgálni.
Az ügyfelek kívánságait tartalmazó megbízási cédulákkal a kezük­
ben ide-oda rohangáltak az épületben, összeütköztek, tülekedtek,
majd szétszaladtak a szélrózsa minden irányába.
Középen, a „kör" közepén hetven úriember álldogált, télen-nyá­
ron fekete öltönyben, a Compagne des Agents de Change hetven tag­
ja (felesküdött árfolyamalkuszok). Könyökükkel a tőzsde közönségét
elválasztó korlátra támaszkodtak, és a pokoli lármában egymást túl­
kiabálva üvöltöztek: „Adok, veszek!" Úgy tűnt, az egész világ részese
ennek a zajos játszmának. Egyesek a telefonfülkékhez rohantak, hogy
továbbítsák az első eredményeket. Mások, fontosságuk teljes tudatá­
ban, kezüket a szájuk elé téve sutyorogtak. Megint mások lázas igye­
kezettel számokat firkáltak kis fekete füzetekbe.
Énrám egyáltalán nem ragadt át ez az általános idegesség. S minél
jobban megismertem ezt az új világot, annál inkább taszított ez a fel­
fuvalkodott közeg. Mindegyikük azt állította, hogy a legfontosabb
151
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
információk birtokában van, azzal hencegett, hogy minden egyes
húzása nyerő, ügyfeleit mindig remek tanácsokkal látja el, hogy té­
vedhetetlen tippjei vannak, és így tovább.
Az ember akár azt is hihette volna, hogy itt csak zsenik és prófé­
ták nyüzsögnek. Mindannyian önelégülten számoltak be tapasztala­
taikról és sikereikről, és minden második mondatuk ezekkel a sza­
vakkal kezdődött: „Hát nem megmondtam neked..."
Ez még ma is ugyanígy van. Ha a tőzsdére egy újonc toppan be,
teljesen elkábítja ez az atmoszféra.
A szó nem művészetről, politikáról vagy épp nőkről folyik, ahogy
az barátok között lenni szokott. A beszélgetés kizárólag a pénz kö­
rül forog, hogy mennyit lehetett volna nyerni, vagy mennyit kellett
volna, ha a megfelelő időpontra időzítik a vételt, illetve az eladást.
Az embereket kizárólag aszerint ítélik meg, hogy mennyi a pénzük,
és milyen mértékben jöhetnek számításba ügyfélként az egyik vagy a
másik bróker számára.
Szerencsére - vagy sajnos - lassan megszoktam ezt a közeget.
Akkoriban még semmilyen tapasztalattal nem rendelkeztem ezen
a területen, de a józan paraszti ész azt súgta, hogy az egész csak blöff
lehet. A logika, a magyarázatok, az eszmefuttatások és az érvek, me­
lyekre a csodaspekulációk épültek, primitívnek, gyerekesnek vagy
teljesen hibásnak tűntek nekem. Egyre erősebben motoszkált a fe­
jemben az a gondolat, hogy ha ezek az emberek mind hosszra spe­
kulálnak, akkor én éppen az ellenkezőjét fogom tenni, és csak azért
is besszre spekulálok.
A valós értékek megvetéséhez immár azon emberek megvetése is
társult, akikkel a tőzsdén találkoztam. Ahogy lépdeltem lefelé a lép­
csőn, elhatározásom megszilárdult. Besszei akartam kaszálni, és ráadá­
sul azt a - rosszindulatú - elégtételt érezni, hogy veszteni láthatom
ezeket a kérkedőket. Már csak ki kellett választanom spekulációm tár­
gyát, és megtanulnom a besszspekuláció működését. Részben megfon­
tolások, részben megérzések által vezérelve elkezdtem eladni néhány
értékpapírt határidőre fedezet nélkül, azzal a szándékkal, hogy később
majd olcsóbban vásárolom vissza Őket. Nem telt el sok idő, és a negye­
dik „G", a szerencse mellém szegődön.
Az amerikai spekulációs őrület utolsó szakaszában a Wall Street,
a spekuláció világának mágikus középpontja minden rendelkezésre
152
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
álló tökét magához vonzott, ez igen negatívan hatott az európai pia­
cokra. Az Atlanti-óceán innenső felén a spekulánsok még a fáradsá­
got sem vették, hogy az Európában elérhető kamatra, hét, nyolc
vagy akár kilenc százalékra fektessék be a pénzüket. Inkább rész­
vényt vettek, amelynek az értéke néha nem egészen tizenkét hónap
leforgása alatt megháromszorozódott. Európában a pénzhiány an­
nál jobban éreztette hatását, minél inkább eltűnt - hazájába vissza­
tért - az amerikai tőke. A dollárfolyam először csak lassabban csor­
dogált, mígnem teljesen el is apadt. A dollár főleg azoknak az orszá­
goknak hiányzott, melyek ellenálló képessége már egyébként is
meggyengült. Az európai kereskedelem szinte teljes mértékben el­
veszítette legnagyobb ügyfelét, Amerikát. Az amerikai bankok nem
voltak elég fizetőképesek ahhoz, hogy Európát finanszírozni tudják,
de az amerikaiak sem, hogy Európában vásároljanak.
A híres hasonlat, „olyan megbízható, mint az angol bank", azok­
ban a szomorú években elvesztette érvényességét. „A Threadneddle
utcai idős hölgy", ahogy az angolok a Bank of England intézményét
szeretetteljesen nevezték, hagyományosan nemigen rendelkezett
aranytartalékokkal. Amikor elkezdett kivonulni a tőke, Norman
Montaigu, a Bank of England kormányzója személyesen fordult a
Banque de France-hoz segítségért. De hát a Bank of England pénztá­
rai lyukasabbak voltak, mint a Danaidák hordója! A nemzetközi spe­
kuláció a font romlására játszott. A világ minden tájáról összesereg­
lett spekulánsok között ott volt még Pierre Laval, az akkori francia
miniszterelnök is. Az angol kormánynak embargót kellett hirdetnie
az aranyeladásokra. Nem lehetett többé az angol banknál fontot
aranyra váltani, és a külföldi tőzsdéken csökkent a font árfolyama. Si­
került a terv. A spekulánsok hatalmas összegeket zsebeltek be.
Az angolok is elégedetteknek tűntek. Meg voltak győződve róla,
hogy csak az arany mulandó, nem pedig a font. Macdonald minisz­
terelnök szilárd meggyőződéssel vallotta: „Amíg a font húsz shillin­
get ér, semmi nem változott az angol valutarendszerben." A Daily
Mail büszkén hirdette nyolchasábos, vastag betűs főcímmel: „Min­
den rendben, a font végre kiszabadult az arany béklyójából." A No­
bel-díjas hindu költőnek, Rabindranáth Tagorénak igaza volt, ami­
kor a maga költői módján megfogalmazta: „Foglald egy madár szár­
nyat aranyba, és soha többet nem tud a levegőbe röppenni!"
153
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
A közép-európai országok kormányainak is fel kellett függeszte­
niük a kamatfizetést és kötvényeik amortizációját, továbbá szigorú
deviza-előírások bevezetésére kényszerültek. Németországban és
Magyarországon 1931. július 14-én bezártak a bankok, határtalan
káosz uralkodott. 1928 óta, amikor a tőke visszaáramlott a Wall
Streetre, az európai tőzsdék egyre inkább veszítettek jelentőségük­
ből. A Wall Street tőzsdekrachja után az európai tőzsdék helyzete
láthatóan tovább romlott. A közlekedőedények törvénye műkö­
dött, ha nem is olyan gyorsan, mint manapság.
Besszpozícióm gyümölcsei kezdtek beérni. Amikor a nyeresé­
geimet összeadtam, elégedetten állapítottam meg, hogy koncep­
cióm, amelyet már a párizsi tőzsdén tett első látogatásomkor felál­
lítottam, helyesnek bizonyult. A puszta számok tükrében az elért
nyereség nem is volt különösebben nagy, számomra mégis óriási
jelentőséggel bírt. Ez volt a bosszúm, elsősorban a sok tőzsdei tök­
fejjel szemben, és egyben jó megérzéseim bizonyítéka is. A nyere­
ség duplán számított, mert a pénz vásárlóértéke egyre növekedett.
Egy inflációs periódus alatt a pénz értéke összeolvad. A depresszió
időszakában a pénz azért is ér többet, mivel kevesebb van az embe­
reknek belőle.
Az általános tőzsdebessz mellett azért a helyi francia viszonyok is
a kezemre játszottak - és talán a jő szimatom is, mivel helyesen mér­
tem fel néhány pénzügyi katasztrófát azok messze ható következ­
ményeivel együtt. Európában azért a tőzsdekrach korántsem volt
annyira intenzív, és nem is járt olyan jelentős pánikkal. Az európai
tőzsdék konzervatívabbak voltak, és a cégek megbízhatóbb alapra
támaszkodhattak. Az egyik legkínosabb tőzsdebotrány 1930 őszén
az Oustric-krach volt, majd közvetlenül utána a Devilderek össze­
omlása. Ez a két pénzügyi botrány taszította akkoriban válságba az
egész párizsi tőzsdét. De mi volt az események tanulsága és követ­
kezménye?
A besszspekulánsok nyertek, és velük együtt nyertem én is! Min­
den este mérleget készítettem, és kiszámítottam a nyereséget. Sokat
kerestem, de mások vesztesége és fájdalma árán. Ha apám vagy egy
gondos nagybácsi mellettem állt volna, biztosan azt tanácsolják,
hogy vonjam ki frissen szerzett vagyonomat a játékból, és válasszak
biztonságosabb befektetést. De családom messze volt. A siker felbá-
154
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
torított, a hasznot nem a takarékba vittem, hanem további besszspe-
kulációkba forgattam vissza. Vonzott a játék, ráadásul az ember szá­
mára a legnagyobb elégtételt az jelenti, ha látja, hogy szinte az egész
világgal szemben neki lett igaza. Szinte elkábított a siker. Nem is
annyira a pénz, hanem a jóslataim beigazolódása. Kollégáim jártak
hozzám. Szinte prófétát láttak bennem, aki - a közvélekedéssel
szemben - helyesen ítélte meg az események alakulását. „Hogy tör­
ténhetett ez meg?" - faggattak. „A tőzsdén minden lehetséges, még
az is ami logikus" - hangzott a válaszom. Mert számomra például
az Oustric- és a Devilder-szindikátus összeomlása éppen olyan logi­
kusnak, majdhogynem magától értetődőnek tűnt, mint negyven év­
vel később Bernie Cornfeld IOS-alapjainak tönkremenése, ame­
lyiktől egyébként a Capital-beli rovatomban mindenkit nyomaté­
kosan óvtam. Az egyetlen, amin én csodálkoztam, az a többiek
csodálkozása volt.
Ma a jelenlegi tapasztalataim alapján, melyekkel akkor még nem
rendelkeztem, azt hiszem, hogy a szuperspekulációk légköre elleni,
érzelmek vezérelte reakción túl az egyszerű, józan ész is vezetett.
A mesterségesen felfújt boom esetére akkor még nem tudtam helyes
diagnózist felállítani, de ösztönösen éreztem a veszélyt. Fölismer­
tem az összeomlásra megérett, kóros helyzet tüneteit. De lehet,
hogy csak a jó ízlésem lázadt, a minden dolgok mértéke iránti ha­
gyományos érzék ez ellen a szemem előtt játszódó, rossz ízlésről ta­
núskodó orgia ellen.
Mivel most már megvolt hozzá az eszköz, szerettem volna az élet
kellemes oldalát élvezni. Ugyanakkor kínos felfedezést kellett tennem.
Filozofikus racionalizmusom és a tőzsde iránti érzékem azt eredmé­
nyezte, hogy sokat kerestem, míg a többiek vesztettek. Akkoriban
gyakran eszembe jutott Wilhelm Busch egyik verse: „A sors kegyetlen,
mondta Schlich, haha, - csak nem velem!" Teljesült a kívánságom, de a
szemem előtt játszódó cirkusz nagyon elkedvetlenített. Barátaim, baj­
társaim, mindenki, akit kedveltem, tönkrement. A válság miatt elveszí­
tették a vagyonukat vagy az állásukat, és nem tudták, mit hoz számuk­
ra a jövő. Én viszont minden luxust és szórakozást megengedhettem
magamnak, amiről korábban csak álmodni mertem.
Nyitva állt előttem minden elegáns hotel és étterem, autót enged­
hettem meg magamnak libériás sofőrrel, mert tömve volt a pénztár -
155
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
cám, de - és most jön a nagy De: a többiek nem voltak velem. El­
szállt a jó hangulat, elakadt a vidám nevetés, és elkeseredettség meg
rossz hangulat lépett a helyükbe. Egyedül voltam, egy szál magam­
ban. Minden tele volt eladó áruval, de nekem elment a kedvem a vá­
sárlástól. Megértettem, hogy a pezsgő és a kaviár nem tesz boldog­
gá, ha barátaimnak egy csésze kávéval kell beérniük. Nem mertem
és nem is tudtam boldog lenni. Rosszabbnak láttam magam, mint
amilyen valójában voltam.
Földerengett bennem egy ötlet. Nem lenne sokkal jobb, együtt
keresni a többiekkel - persze egy kicsit mindig többet keresni,
mint ők -, de mégis egy hajóban evezni velük? Sikereim már szinte
nyomasztottak. Nem nevethet az ember, ha mindenki más sír.
„A besszjátékos, kit Isten nem kegyel, mert idegen pénzből üzle­
tel" - mondja a tőzsdei katekizmus.
A következő sikeres besszspekulációm a svéd gyufakirály, Ivar
Kreuger öngyilkosságával végződött. Másokhoz hasonlóan én is a
Kreuger-birodalom hanyatlására tettem, és végül igazam is lett. De
ennek a sikernek nem tudtam örülni, épp ellenkezőleg. Bár képte­
len gondolat volt, felelősnek éreztem magam Ivan Kreuger halálá­
ért. Kétségeim támadtak besszfilozófiámmal kapcsolatban. Vajon
helyes úton járok?
Ezt a kérdést helyettem a tőzsde válaszolta meg. Nemcsak filozó­
fiai, de anyagi szempontok is elvették a kedvem a besszspekuláció-
tól. Az ezután következő gazdasági fellendülés során az árfolyamok
ismét elkezdtek felfelé kapaszkodni. Én pedig elveszítettem a nyere­
ségem nagy részét. Mivel azonban a pénz már az én szememben ré­
gebben lezuhant a magas piedesztálról, nem esett nehezemre átállni
a hosszspekulánsok táborába. S ezúttal a barátaimmal együtt nyer­
tem! Azóta előnyben részesítem a bikák táborát. Még ha időközben
olykor elő is fordult, hogy egyszer-egyszer árfolyamesésre spekulál­
tam, soha nem lettem újra olyan megrögzött besszjátékos, mint kar­
rierem kezdetén.
A bikák és a medvék a világ minden tőzsdéjén szemben állnak
egymással, és olykor elég durva módszerekkel küzdenek. A harc
megtízszerezi erejüket, a bika megpróbálja földbe döngölni a med­
vét, amely viszont arra a pillanatra vár, hogy erős mancsával meg
biztosabban fojtsa meg a másikat. Ahogy a frankfurti tőzsde előtti
156
A TŐZSDE PSZICHOLÓGIÁJA
téren, úgy áll egymással szemben a két ellenséges fél, a bika és a
(nedve, és mindkettő megpróbálja kivívni a győzelmet.
A határidős piaccal ellentétben, ahol egy hosszpozícióval szem­
ben mindig áll egy besszpozíció, a részvénytőzsdén száz spekulánsra
csupán öt besszspekuláns jut. A többi kilnecvenöt mind hosszjáté­
kos. Besszre spekulálni már önmagában egyfajta elfajzottságra utal,
szinte a fájdalom iránti beteges vágyakozásra - de itt a mások fájdal­
máról van szó.
Molnár Ferenc, a világhírű magyar író, aki egyáltalán nem értett
a tőzsdéhez, a besszspekuláns definícióját egyszer mégis roppant ta­
lálóan fogalmazta meg: „Olyan ember, aki magának vermet ás, és
más esik bele." Ennek a mondatnak a szellemét csak az igazi profik
tudják igazán megérteni.
Természetesen a bikák és a medvék nem kedvelik egymást külö­
nösebben. Nem létezik olyan gazdasági vagy politikai esemény,
mellyel kapcsolatban azonos véleményt vallanának. A két faj világ­
nézete alapjaiban különbözik egymástól, olyannyira, hogy csak ke­
veseknek sikerül átpártolni a másik táborba. Ha egy kollégával be­
szélek, néhány perc múlva meg tudom állapítani, hogy hossz- vagy
besszspekulánssal állok szemben - anélkül, hogy egy szót is ejtenénk
a tőzsdéről. Közülük ugyanis csak igen kevesen lesznek meggyőző­
désből bessz- vagy hosszspekulánsok. A többséget pszichológiai
alapbeállítottsága vezérli. A besszjátékos tipikus pesszimista, a
hosszjátékos pedig tipikus optimista. Az egyik mindig csak a rosszat
látja meg egy hírben, a másik pedig csak a jót.
A Budapesti Tőzsde megrögzött besszspekulánsai közé tartozott
Hoffmann Gusztáv is. Amikor a budapesti részvénypiacon heves ár­
emelkedés volt tapasztalható, az egyik tőzsdés kolléga a tőzsdecsar­
nok eldugott sarkában meglátta Hoffmannt, és kissé kárörvendő
hangon szólította meg: „Na, mit gondol, mennyit keres naponta az
ifjúság az áremelkedésen?"
Hoffmann Gusztáv rövid pillantást vetett a számára igen költsé­
ges nyüzsgésre, majd így szólt: „Egyáltalán nem számít, hogy
mennyit! Az egész pénz úgyis visszakerül hozzám. Csak annyi
megy veszendőbe, amit az ifjúság közben pezsgőre meg nőkre
elkölt."
Alapjában véve a besszjátékos sajnálatra méltó, mert az optimista
157
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
ember akkor is király, ha csak két fillér van a zsebében. A pesszimis­
ta ember meg akkor is egy senki, ha tele van a páncélszekrénye.
A medvékre főleg az utolsó években igencsak rájárt a rúd. Amióta
a Dow Jones elérte a 4 0 0 0 pontot, azóta várnak a nagy krachra.
Rengeteg volt a shortpozíció a Wall Streeten. Míg a bikák egy va­
gyont szereztek, a medvék tönkrementek. A növekvő árfolyamok
nyomására a korábban fedezetlenül eladott részvényeket drágábban
kellett visszavásárolniuk, ami további árfolyam-emelkedést ered­
ményezett. Messze alábecsülték a hatalmas hosszt, amelyet az segí­
tett, hogy a világban béke van.
A hosszjátékosok körében még a legszerencsétlenebbek is
pénzt csináltak, hacsak nem egy rossz vállalatra tették fel egész
vagyonukat.
Mindegy, hogy ki mikor szállt be, a múltban mindenki, aki ele­
gendő türelemmel rendelkezett, a győztesek táborába került, mert a
végén az árfolyamok mindig rekordértéket értek el.
A kezdőknek ezért azt tanácsolom, hogy feltétlenül hossz-, és ne
besszspekulánsként próbáljanak szerencsét. A bessznek ugyan meg­
van az az előnye, hogy gyorsan bekövetkezik, míg a hossz félelmek­
től kísérve lassan kúszik felfelé, viszont csak a nagyon tapasztalt
tőzsdések tudják a bessz kezdetét eltalálni. S nem csak empirikus né­
zőpontból jobbak a hosszjátékosok esélyei. A részvény végül ezer
vagy akár tízezer százalékkal is emelkedhet, de esni maximum csak
száz százalékkal eshet.
158
Az információk dzsungelében
Az információ: a spekuláns kéziszerszáma
Gyakran kérdezik tőlem, honnan szerzem az információkat és az öt­
leteket. Én nem keresgélem őket, egyszerűen csak megtalálom.
A válaszom elég lapos, és attól félek, hogy az olvasó még esetleg
ki is nevet érte. De valóban mindenhol képes vagyok rálelni infor­
mációkra, a legkülönfélébb emberektől kapom őket, zsebtolvajok­
tól, vezérigazgatóktól, sőt miniszterektől és éjszakai pillangóktól is,
tehát bárkitől - kivéve a bankárokat, brókereket, elemzőket és köz­
gazdászokat. Utóbbiak nem látnak tovább az orruknál, vagy ahogy
mondani szokták, nem látják a fától az erdőt. Gyakran úgy értem el
sikert, hogy épp az ellenkezőjét tettem annak, amit javasoltak.
Amikor megérkezem egy idegen városba, első információimat a
taxisofőröktől szerzem. Utazás közben megtudakolom a pilótától,
mennyit keres, mennyire van szüksége a megélhetéshez, milyen
magasak az árak, milyen a bel- és külpolitikai beállítottsága, mi­
ként reagál a nemzetközi eseményekre stb. És ez így folytatódik a
nap hátralevő részében a legkülönbözőbb emberekkel, akikkel
csak találkozom.
A napi híreket a különféle újságokból szoktam összegyűjteni,
Kedvencem az International Herald Tribune. De a rádiót is hallga­
tom, meg a tévét is nézem. Újságolvasás közben a spekulánsnak ru­
tinná kell fejlesztenie azt a képességet, hogy azonnal meglássa a
159
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
számára igazán fontos híreket. És elsősorban azokat a rejtett infor­
mációkat kell meglelnie, melyek a sorok között olvashatók. A főcí­
meket, a vállalati jelentéseket, a nyereségadatokat, a hozambecslé­
seket és a statisztikákat, melyeket mindenki olvas és bárki számára
hozzáférhetők, tudomásul veszem ugyan, de nem érdekelnek kü­
lönösebben. Úgyis benne vannak már az árfolyamokban, és ezért -
akárcsak maguk az árfolyam - olyanok, mint a tavalyi hó. A mot­
tóm úgy hangzik, hogy amit a tőzsdén mindenki tud, az számomra
nem érdekes.
A sorok között viszont rá lehet bukkanni azokra a hírekre, melyek
a holnap árfolyamait alakítják. Néha egy terjengős cikk egyetlen rö­
vid mellékmondata többet árul el, mint az egész újságcikk.
Azok a cikkek a legkevésbé érdekesek, melyek az árfolyamok alaku­
lásával állnak összefüggésben. Ezeket általában az jellemzi, hogy elő­
ször hozzák az árfolyamokat, és utána a híreket! Ha gyenge a dollár, a
kommentátorok átböngészik a legújabb gazdasági statisztikákat és je­
lentéseket, hogy olyan eseményre bukkanjanak, melyet a dollár gyen­
güléséért hibáztathatnak. Végtére is mindig lehet találni valamit a piaci
jelentésekben, ami a dollár esését okozhatja. Ha a dollár tartotta volna
magát, a ravasz fickók akkor is találtak volna ürügyet. Természetesen
ezek a jelentések semmilyen összefüggésben nem állnak az árfolyam
alakulásával. A dollár valójában azért gyengült, mert az eladók ezen a
napon alacsony kereslettel szembesültek. Azt pedig nem lehet tudni,
hogy mi motiválta valójában az eladásokat.
Az információ a spekuláns kéziszerszáma. Ám nemcsak ismernie
kell a híreket, hanem előre meg kell sejtenie azokat, és egyben azt is
tudni, hogy mely hírek fontosak és melyek lényegtelenek a tőzsde
szempontjából. A fontosaknál ráadásul még azt is tudnia kell, hogy
az adott hír jó vagy rossz, és hogy a közönség, vagyis a tőzsde ho­
gyan reagál majd rájuk.
A fait accompli-jelenség
A tőzsdei újoncoknak az, hogy hogyan reagálnak az árfolyamok egyes
hírekre és eseményekre, teljesen irracionálisnak és logikátlannak tűn­
het. A tőzsde olykor úgy viselkedik, mint a részeg ember. A jó hírek
160
AZ INFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN
hallatán sír, a rossz hírek hallatán pedig nevet. Én ezt a fait accompli, a
befejezett tény jelenségének neveztem el. A tőzsde logikáját ugyanis
nem lehet a mindennapok logikájához hasonlítani.
A spekuláció mindig valamely bizonytalan, jövőbeni eseményre
vonatkozik, ez már magában a szóban is benne rejlik. Ha az ese­
mény bekövetkezik, akkor tény lesz belőle, tényekre meg már szük­
ségtelen spekulálni. Ez annyit jelent, hogy a tőzsde előre feltételezi
bizonyos események bekövetkeztét. Ha egy vállalat esetében az első
negyedévre vonatkozóan nyereségnövekedést remélnek, akkor
részvényének árfolyama lassan elkezd felfelé kúszni. Minél erőtelje­
sebb nyereségnövekedésre számít a közönség, annál gyorsabban
emelkedik az árfolyam. Mindenki nagyon okos akar lenni, és már a
közzététel előtt beszállni. Ha x fordulónappal közzéteszik a nyere­
ség mértékét, és az megfelel az általános várakozásnak, akkor az ár­
folyam abban a pillanatban visszaesik. A várt esemény bekövetke­
zett és befejezett ténnyé vált. Mivel mindenki vett részvényt a köz­
zététel előtt, nincsenek további vásárlók. Néhányan ki is veszik a
pénzt, ami tovább nyomja lefelé az árfolyamot. Az csak akkor kezd
újra emelkedni, ha újabb spekuláció lángol fel, például a következő
negyedéves nyereségnövekedésre vonatkozóan.
Ha azonban az első negyedéves profit az elvárásokhoz képest ala­
csonyabbra sikeredik, akkor az árfolyam egy másodperccel a közzé­
tétel után azonnal lezuhan. Ebben az esetben teljesen mindegy,
hogy a nyereség az előző negyedévhez képest erősen emelkedett, ta­
lán még rekordértéket is elért. Kizárólag az előzetes elvárás számít,
amely végül nem teljesült.
Természetesen ennek a fordítottja is ugyanígy működik. Ha a
tőzsdézők adott vállalat esetében a nyereség elmaradására számíta­
nak, akkor már időben eladják a részvényeket, az árfolyam pedig a
közzétételig folyamatosan csökken. A közzététel napjára már min­
dent eladtak, az árfolyam így az egyedi vásárlások révén lassan
emelkedni kezd. Ha a nyereség nem csökken annyira jelentős mér­
tékben, ahogy várták, akkor a tendencia a közzététel pillanatában
megfordul, a részvényárfolyam pedig megugrik.
Az 1990-es öbölháború is példázza, hogy milyen óriási szerepet
jatszik a fait accompli az árfolyamok alakulásában. Miután Szad­
dam Huszein lerohanta Kuvaitot, az árfolyamok hónapokig a gö-
161
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
dörben voltak, mivel mindenki háborúra számított, míg a hiánytól
való félelem miatt az olaj ára hordónkénti húsz dollárról negyvenre
ugrott. A nyámnyilák félelmükben lassacskán eladogatták papírjai­
kat - természetesen most is, mint mindig - a dörzsölt fickóknak.
Amikor aztán kitört a háború, a tendencia száznyolcvan fokos for­
dulatot vett, és az árfolyamok az amerikai hadvezetés sikerein is fel­
buzdulva a magasba szöktek. Az olajár ellenben majdnem ötven szá­
zalékkal esett, mintegy húsz dollárra hordónként. A Capitalban ve­
zetett rovatomban többször is megjósoltam ezt a tőzsdei reakciót.
Utána sokan megkérdezték, honnan tudtam előre a dolgokat. Na­
gyon egyszerű volt, rendelkeztem a semmi mással nem pótolható
tapasztalattal.
A második világháború kitörése előtt a tőzsdei helyzet ugyanígy
alakult. Miután Hitler kormánya elfoglalta Prágát, a párizsi tőzsde
folyamatosan esett.
Nem sokkal a háború kitörése előtt néhány tőzsdés mégis azt hit­
te, hogy érdemes alacsony áron venni, mert nincs kockázat. Vagy
mégsem tör ki a háború, és akkor viharos hosszperiódus kezdődik,
vagy pedig mégis lesz háború, akkor meg úgyis mindegy, mert köze­
ledik a világvége. Akkor már teljesen közömbös, hogy az embernek
van pénze, vagy nincs.
Volt közöttük egy rokonszenves és intelligens újságíró is, akit
Pecrynek hívtak. Fivére ugyan bankár volt, de mindig hozzám jött
és tőlem kért tanácsot tőzsdei ügyleteihez. Én felvilágosítottam őt
a tőzsde működéséről, ő pedig cserébe adott esetben megosztott
velem néhány politikai kulisszatitkot. Újságíróként a rádióban is
dolgozott, és úgy gondoltam, hogy az ilyen emberektől megtudha­
tok egy-két politikai pletykát. Javíthatatlan optimista volt. A há­
ború kitörése előtti hetekben gyakran jött olyan hírekkel, hogy
egész biztosan nem lesz háború, nem kell félnünk. Inkább vegyünk
részvényt. Daladier kormánya le fog köszönni, és a következő mi­
niszterelnök, Pierre Laval azonnal megegyezik a nácikkal Danzig
ügyében, úgyhogy minden marad a legnagyobb rendben. Közszá­
jon forgott a - valójában náciügynökök terjesztette - mondás:
„Meghalni Danzigért?"
Nem osztottam optimizmusát, és már hosszabb ideje besszre spe­
kuláltam a párizsi tőzsdén. Az árak először csak szép lassan kezdtek
162
AZ INFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN
csökkenni, majd egyre gyorsabban, úgyhogy rendes kis hasznot
könyvelhettem el. Besszspekulációm egy határidős ügyletben teste­
sült meg, mely hónapról hónapra meghosszabbításra került. Min­
den hónap elején, az úgynevezett fizetési napon bekasszíroztam az
árfolyamcsökkenés révén az előző hónapban keletkezett nyeresé­
get. A szeptemberi fizetési napon, szeptember 6-án szép kis haszon
ütötte volna a markomat.
Az 1939. augusztus 24-én aláírt Ribbentropp-Molotov-paktum
megkötése után meg voltam győződve arról, hogy ki fog törni a há­
ború. Szeptember hatodikáig még több mint tizennégy nap volt hát­
ra, de ez az idő egy Örökkévalóságnak tűnt számomra.
Nem veszítettem el azonban a fejem, inkább azon töprengtem,
hogyan hozhatnám rendbe az ügyeimet. Ha kitör a háború, össze­
omlik a tőzsde. De ha még előtte be fogják zárni a tőzsdét, a kor­
mány moratóriumot fog adni a bankoknak és a bankároknak. Nem­
csak a határidős szerződéseimet nem fogom tudni lezárni, hanem
még a bankbetétjeimet is be fogják fagyasztani, melyek tőzsdei
tranzakcióim fedezeteként szolgáltak. Hamar megszületett a dön­
tés: legalább a betétjeimet meg kell mentenem. Ahhoz, hogy rendel-
kezhessem felette, fel kellett volna számolnom az összes besszállo-
mányt, és ehhez egyáltalán nem fűlt a fogam, ugyanis meg voltam
győződve róla, hogy az árfolyamok tovább fognak csökkenni. Ám
most már az ilyesféle számítgatások nem játszottak többé szerepet,
már nem azzal törődtem, hogy hogyan tehetnék még szert további
profitra. Meg voltam róla győződve, hogy a tőzsdéket és a bankokat
be fogják zárni. Tehát meneküljön, ki merre lát! Miután lezártam a
besszpozíciókat, betéteim összegét Amerikába utaltam. Apám azt
szokta mondani: „Vannak olyan emberek, akik okosan beszélnek és
ostobán cselekednek, és vannak olyanok, akik ostobaságokat
beszélnek, de okosan cselekednek." Én azokban az időkben az utób­
bi csoporthoz tartoztam. Ugyanis minden máshogy alakult, mint
ahogy vártam.
Abszolút helytelenül ítéltem meg az eseményeket, mégis szeren­
csém volt. A háború kitört, a tőzsdét egyáltalán nem zárták be, sőt,
még a határidős kereskedelem is tovább folyt. Szó sem volt morató­
riumról, még devizakorlátozásokat sem vezettek be. Szeptember
6-án átvettem a besszből származó nyereség utolsó tételét, és átutal-
163

MESTERFOKON A PÉNZRŐL
tam Amerikába. Ez volt a szerencsém, mert mi történt? A tendencia
megfordult. Mindazoknak, akik korábban a vásárlás mellett dön­
töttek, valamint nekem is, aki megszabadultam a besszpozícióktól,
fantasztikus szerencsében volt részünk. Az árfolyamok hat hónapon
keresztül egyfolytában emelkedtek. Csak a francia hadsereg teljes
összeomlása után következett a besszidőszak. Azok is tévedtek, akik
azt hitték, hogy a háború kitörése egyet jelent a világvégével, és
hogy akkor már mindegy lesz, van-e pénzünk, vagy nincs. Mert az
elkövetkezendő hónapok és évek azt bizonyították, hogy azok az
emberek tudták megmenteni az életüket, akiknek volt pénze, sokan
pedig azért vesztek oda, mert nem volt pénzük.
Ugyanakkor Pecry barátom is szerencsével járt. Bár teljesen mel-
létrafált jóslatával, hogy nem kerül sor a háborúra, hosszkötéseivel
ő is a szerencsések közé tartozott. Majdnem mindennap azzal a hír­
rel jött, hogy abban a pillanatban, amikor Hitler elintézi a keleti
frontot (a Lengyelország elleni villámháborúról volt szó), akkor
Laval Franciaországban átveszi a hatalmat, és akkor ez meg az lesz.
Tehát csak legyünk türelmesek, és vásároljunk tovább, mert a béke
a küszöbön áll! Mint tudjuk, ezzel is hatalmasat tévedett. Miután
Lengyelország már romokban hevert, megindult a villámháború a
Nyugat ellen, a németek elfoglalták Hollandiát, Belgium letette a
fegyvert. Izgalmas napok következtek. Néhány hétig nem láttam a
barátomat. De egy nap lélekszakadva rontott rám, éppen a tőzsdén.
Félrevont, hogy senki ne halljon bennünket, majd elégedett mo­
sollyal suttogni kezdett: „Most aztán segítsen, kedves barátom, és
mondja meg, milyen papírokat vegyek gyorsan, hogy nyerhessek az
elsöprő hosszon!"
Egész izgatott lettem. „Talán meghalt Hitler?" - kérdeztem.
„Dehogy, épp ellenkezőleg, a nácik harminc kilométerre vannak
Párizstól, két nap múlva megérkeznek, a háborúnak gyakorlatilag
vége, az árfolyamok a magasba szöknek. Mit vegyek hát?"
Mit is válaszolhattam? Az én szememben egy világ omlott össze.
A tőzsdeszolgák úgy szaladgáltak, mintha minden a legnagyobb
rendben lett volna, de én tudtam, hogy holnapután a náci had és a
Gestapo betoppan Párizsba. Úgy éreztem magam, mintha letaglóz­
tak volna, forogni kezdett körülöttem a világ.
Barátom tovább unszolt, hogy milyen papírokat ajánlok. Hat
164
AZ INFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN
igen, számára minden a legnagyobb rendben volt. Hitler megérke­
zett, mindazzal, amit az ő személye testesített meg. Pecry elképzelé­
sei azonban nem egyeztek az enyémekkel. Ha akartam volna, akkor
sem tudtam volna válaszolni. Jeges rémület szorította Össze a szí­
vem, kirohantam a tőzsdéről, beugrottam egy taxiba, és hazafelé
vettem az irányt. Körülnéztem a lakásomban, búcsúzóul végigsimí-
VClltm — ,
tottam a nekem olyannyira kedves tárgyakon, melyeket most hátra
kellett hagynom. Úgy éreztem, soha nem látom viszont Párizst, az
embereket, akiket annyira megszerettem, barátaimat, kollégáimat,
a jól ismert utcákat és sugárutakat, és sok minden mást, amit érté­
kesnek tartottam az életemben.
Ezalatt barátom még mindig engem keresgélt a tőzsdén, hogy ta­
láljak ki neki olyan papírokat, melyekkel Hitler győzelméből profi­
tálhat. Nem tudom, végül milyen részvényeket választott, csak azt
tudom, hogy tévedése az enyémhez képest hatalmas volt. Igaza lett,
és tényleg Lavalt tették meg a nácik által megszállt Franciaország
miniszterelnökévé. Az árfolyamok azonban nem emelkedtek to­
vább. Épp ellenkezőleg. Ezúttal valóban bezárták a tőzsdét, a papí­
rokat sokáig nem lehetett eladni, és később, amikor némi kis piac
kezdett körvonalazódni, a papírokért kapott frank teljesen elérték­
telenedett.
Pecry legnagyobb tévedése azonban abban állt, hogy sorsát a ná­
cikéhoz kötötte. Amikor a háború után Párizsba visszatérve érdek­
lődtem utána, megtudtam, hogy a nácikkal való együttműködése
miatt tízévnyi börtönbüntetésre ítélték. Apámnak igaza volt: van­
nak olyan emberek, akik okosan beszélnek, de ostobán cseleked­
nek...
Ezt a történetet ugyanilyen formában egyszer már papírra vetet­
tem Franciaországban, akkor azonban a kiadó kihúzta.
Ami 1939-ben történt, ugyanaz ismétlődött meg az Öbölháború
kitörésekor, de azt megelőzően is már számtalan alkalommal.
1939-ben még csak szerencsém volt, 199]-ben viszont már tapasz­
talatból ismertem a fait accompli jelenségét. Ha háborúra számíta­
nak, a tőzsdézők eladásokba kezdenek, mert abból indulnak ki,
hogy az árfolyamok csökkenni fognak, amint kitör a háború. A piac
minden résztvevője nagyon okos akar lenni, és már korábban el­
szánja magát az eladásra, így a tőzsde már sokkal hamarabb össze-
165
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
omlik. Ha aztán tényleg kitör a háború, addigra már mindenki elad­
ta a részvényeit, és nincsenek papírok a tőzsdén. A részvényeket az
erőskezűek birtokolják, akik nem forgatnak a fejükben eladási szán­
dékot, mert arra számítanak, hogy a háború jól végződik. Így hirte­
len már csak vásárlókat találunk, és csak elvétve akadnak olyan
részvénytulajdonosok, akik eladni akarnak. Ezzel beköszönt a hossz
időszaka, mely a tőzsdézőkre gyakorolt vonzerejénél fogva csak
még inkább fokozódik. Amennyiben a háború váratlanul tör ki -
mint amikor az irakiak bevonultak Kuvaitba -, döbbenetes hatásra
számíthatunk. Lehetséges, hogy pánik robban ki a tőzsdén.
Érdekes példája a nagyközönség reakciójának egy-egy váratlan
esemény bekövetkeztekor az egykor a Buenos Aires-i tőzsdén meg­
történt eset. Miután Juan Domingo Perón visszatért Argentínába,
az árfolyamok folyamatos csökkenésnek indultak, végül rendkívül
alacsony szintre süllyedtek. Perón halála után özvegye, a szép
Isabel, az egykori bártáncosnő került a kormány élére. A tőzsde
helyzete teljesen reménytelennek tűnt, eszébe sem jutott senkinek,
hogy bármilyen argentin papírt vegyen. Hol voltak hát a részvé­
nyek? A dörzsölt fickók kezében, valószínűleg széfbe zárva a jobb
jövő reményében, még ha erre egyelőre nem is volt sok remény. De
ekkor jött a nagy meglepetés: katonai puccs és a szép Isabel Perón
letartóztatása. Másnap a Buenos Aires-i tőzsdét ki sem lehetett nyit­
ni a hatalmas mennyiségű vételi megbízás miatt. Amikor harminc
nappal később végre megnyílt a tőzsde, a papírok ára százszorosára,
sőt, később akár még a kétszázszorosára is felment. Ez a történet is
szemlélteti, mennyi minden megeshet a tőzsdén, ha az ilyen mérték­
ben kiürül, majd hirtelen beüt valami rendkívül pozitív hír.
Majdnem minden, a közönség által várt esemény - még a háború
kitörése is, mint láthattuk - bekövetkeztének pillanatában már a
múlté, és ezért a tőzsde szempontjából már semmi jelentősége. Van
azonban a híreknek egy olyan fajtája, amely a jövőben is érezteti ha­
tását. A pénzfaktort befolyásoló összes esemény megkerülhetetlen
tény, függetlenül attól, hogy számítottak rá, vagy sem. Természete­
sen akár a jegybank általi kamatemelés is vezethet olyan reakcióhoz,
amely felér a fait accompli-jelenséggel. És nem is ritkán! Ha a gaz­
dasági adatok alapján általánosságban kamatemelésre számított a
közönség, akkor a tőzsde a sikeres kamatlépés után először emel-
166
AZ INFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN
kedni fog, főleg, ha a közönség abból indul ki, hogy a közeljövőben
nem kerül sor újabb kamatemelésre. A kamatemelés azonban kihat
a jövőben a pénzmennyiség növekedésére, tehát a pénz oly fontos
tényezőjére. Számos tőzsdejátékos hagyja magát megtéveszteni az­
zal az állítással, hogy az árfolyamok már megelőlegezik a kamat­
emelést. Ez azonban egyáltalán nem igaz. A magas kamatláb és az
azt kísérő pénzhiány kemény tény, függetlenül attól, hogy a tőzsde
pozitívan vagy negatívan reagál rá.
Az információs társadalom
A XVII. században Amszterdam kikötőjében gyakran hetekig, sőt
hónapokig kellett várni a Kelet-indiai Társaság hajóiról érkező hí­
rekre. Manapság folyamatosan bombáznak bennünket hírekkel,
statisztikákkal, céges eredményekkel, elemzők prognózisaival,
szakértők állásfoglalásaival és hasonlókkal. A kijelzőn száznál is
több adat fut át percenként. Ennek következményeként a tőzsdei
játékosok tábora szüntelenül növekszik. Számukra az információs
társadalom valóságos eldorádó. A pillanatonként megjelenő újabb
és újabb adatok alapján a piacot lefelé vagy felfelé tudják manipu­
lálni. Különösen érdekesen zajlik az üzlet az amerikai kötvénypia­
con. Ha egyszerre több adatot hoznak nyilvánosságra, mint példá­
ul a munkaerőpiacról szóló jelentések esetében, akkor az is előfor­
dulhat, hogy a körvényárak először a magasba szöknek, mert
kevesebb az új foglalkoztatott, de harminc másodperccel később
ismét visszaesnek az eredeti szintre vagy még lejjebb, mert az óra­
bérek a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek - ahogy az a jelen­
tés második feléből kiderül. A játékosoknak még arra sem marad
idejük, hogy végigolvassák a jelentést, mielőtt az eladás vagy a vé­
tel mellett döntenének.
Világos, hogy a hosszú távon gondolkodó spekuláns nem reagál
ezekre a napi eseményekre, de nem kellene azért még ismernie eze­
ket a híreket, hogy felállíthassa a megfelelő diagnózist? Nem!
A francia államférfi és író, Édouard Herriot azt mondta a kultú­
ráról, hogy a kultúra az, ami megmarad, ha már minden mást elfe­
lejtettünk. Ugyanez a helyzet a tőzsdével is. A tőzsdés nem enciklo-
167
 MESTERFOKON A PÉNZRŐL
pédia, amely mérlegeket, osztalékokat, árfolyamokat, éves jelenté­
seket, statisztikákat tárol. Mindezeket sokkal nagyobb biztonsággal
őrzi meg a számítógép, amelyből az adatok bármikor, amikor szük­
ség van rájuk, lehívhatók. Az az igazi tőzsdei tudás, ami akkor ma­
rad, miután minden részletet elfeledtünk. Nem kell mindent tudni,
elég, ha mindent értünk, és a megfelelő pillanatban helyesen értel­
mezzük az összefüggéseket, és ennek megfelelően cselekszünk. Le­
gyen radarunk arra, hogy a fontos eseményeket kiszűrjük, aztán ér­
telmezzük helyesen az összefüggéseket, és végül - gondolkodjunk
önállóan!
Tippek, javaslatok és híresztelések
Ha étterembe megyek, csak azért se azt rendelem, amit a vendéglős
ajánl, mert arról minden bizonnyal meg akar szabadulni. Ugyanez a
helyzet a tőzsdei tippek és javaslatok kilencven százalékával is. Csak
igen ritka esetben bizonyulnak valódi jó tanácsnak. Legtöbb esetben
egy bank vagy egy szindikátus promóciójáról vagy reklámjáról van
szó egy-egy meghatározott papír vonatkozásában, melyet el akar­
nak passzolni a nagyközönségnek. Derűlátó elemzéseket íratnak,
melyeket a média vagy éppen szóbeszéd útján terjesztenek. Ügyesen
elhelyeznek itt-ott egy-egy hírt. Így szépen az égig tornázzák az ár­
folyamokat, mert mi sem egyszerűbb, mint olyan részvényeket elad­
ni a közönségnek, melyeknek máris emelkedik az ára. A sok vétel
aztán egyre magasabbra és magasabbra növeli az árakat. Amikor a
nyámnyilák már felvásárolták a papírokat, egyszer valamikor kide­
rül, hogy a derűlátó elemzés nem volt egyéb, csupán hámozott lég­
gömb, és az összeomlás elkerülhetetlen.
Ez a ripacskodás folyamatosan napirenden van a németországi
úgynevezett új piacon. Nem lehet játékkaszinónak mondani, a
többi tőzsde, azok játékkaszinók, ez egyenesen játékbarlang, ahol
cinkelt kártyákkal játszanak. Önjelölt tőzsdeguruk tukmálják a
tévénézőkre és tőzsdelapjuk olvasóira azokat a nehezen eladható
részvényeket, melyet nemrég épp ők maguk vásároltak fel. Nem
mások ők, mint modern útonállók. Aki jól ismeri a tőzsdét,
könnyedén átlátja ezeket a manipulációkat, a laikus viszont nem.
168
AZ INFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN
Bárki manipulálhat, Egbert Prior is, akinek pályafutását már évek
óta figyelemmel kísérem. Kedves, értelmes fickó, ez azonban
nem akadályoz meg abban, hogy mesterkedéseiről lerántsam a
leplet. Távol áll tőlem, hogy kritizáljam azokat a vállalatokat,
amelyeknek a részvényeivel az új piacon kereskednek. Az újonnan
alapított, kockázati tökével operáló vállalatok akár kedvező hatást
is gyakorolhatnak a gazdaságra. Ami azonban itt zajlik, megmutat­
ja, hogyan szabadulhatnak el a dolgok. Még egyszer hangsúlyo­
zom hogy elítélő véleményem csak ezeknek a részvényeknek a ke­
reskedelmére vonatkozik - ez a fajta kereskedés ugyanolyan bűn,
mint amekkora bűn lenne például a Daimler-Chrysler- vagy az
IBM-részvényeket addig manipulálni, míg áruk a tízszeresére
emelkedik. Sajnos a Frankfurtban székelő Szövetségi Hitelfel­
ügyeleti Hivatal mélyen hallgat mindezzel kapcsolatban. Az urak
vagy alszanak, vagy fogalmuk sincs, mi a tőzsdei manipuláció.
Amerikában, Angliában vagy Franciaországban ilyesmi nem for­
dulhatna elő. Ott a felügyeleti szerv már rég elkapta volna az
ilyen tőzsdei garázdálkodókat.
Az információk célzott terítése további ügyes megoldás az árfo­
lyamok manipulálására. Amióta csak létezik a tőzsde, azóta alkal­
mazzák ezt a módszert annak érdekében, hogy a közönséget a meg­
felelő irányba tereljék. A XVII. században Sír Henry Furnesse, a
Bank of England igazgatója mestere volt ennek. Kitűnő hírcsator­
na-hálózatot épített ki. Mihelyt valami lényeges újdonság történt, a
kontinensen ügyködő bizalmi emberei postagalambbal azonnal
megküldték neki az információkat. Amikor részvényt akart vásárol­
ni, ügynökei hatalmas színjátékot rendeztek a Londoni Tőzsdén.
Homlokukat ráncolva, titokzatos képpel szaladgáltak ide-oda,
mintha valami rossz hírről szereztek volna tudomást. Néhány eladá­
si megbízással magukra terelték a figyelmet. Főnökük magas pozí­
ciójának köszönhetően a közönség persze leste legapróbb mozdula­
tukat is. A pókerben ezt blöffnek nevezik, amelyet művelni lehet, de
kimondani tilos. A szagot kapott spekulánsok követték a példát, és a
rengeteg eladás miatt az ár le is csökkent. Ha a terv sikerrel járt,
Furnesse immár olcsón vehette meg a papírokat.
Legföljebb egy olyan jó barát vagy befektetési tanácsadó javasla­
taira hallgassunk, aki iránt a hosszú évek óta fennálló pozitív üzleti
169
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
kapcsolat alapján valóban bizalommal lehetünk! Abszolút biztosnak
kell azonban lennünk abban, hogy az ötlet kitalálója nem a saját ér­
dekeit követi. A „tuti tippek" esetében viszont csak egyet tehetünk:
épp az ellenkezőjét.
Tőzsdeguruk: a csodarabbitól a matematikusig
A tippeket terjesztők olykor igazi tőzsdeguruvá növik ki magukat,
ha végre bejön nekik egy telitalálat, azaz sikerült megjósolniuk egy
nagyobb hosszt vagy összeomlást. Tisztelik, csodálják, sőt, istení­
tik őket. Befektetők hada lesi minden szavukat. Ha a guru azt
ajánlja, hogy vegyenek x vagy y részvényt, máris rohannak a tele­
fonhoz, ahelyett, hogy egy másodpercig elgondolkoznának. A leg­
több tőzsdepróféta arra használja a népszerűségét, hogy saját pozí­
ciói javára manipulálja az árfolyamokat. Elemzési módszereik a
matematikától a csillagjóslásig terjednek. Már meséltem Robert
Prechterről, aki a nyolcvanas években Elliott-hullámai révén nagy
népszerűségre tett szert.
Különösen élesen él bennem Joe Granville emléke, aki szélhámos
önreklámmal csinált gurut magából, amikor egyszer sikerült a Dow
Jones harmincszázalékos esését helyesen megjósolnia - illetve in­
kább eltalálnia. Ezért a prognózisért nem kevesebbet követelt, mint
a közgazdaság-tudományi Nobel-díjat. Ez a jövendölése igazán nem
volt művészet, végül is Ő maga okozta a visszaesést, amikor húsz
uszkve ötvenezer részvénytulajdonosnak táviratot küldött, melyben
erőszakosan összes részvényük eladására Ösztökélte őket. Termé­
szetesen ennek következtében a tőzsde romlani kezdett. Ha naiv be­
fektetők ezrei hirtelen piacra dobják az összes részvényüket, akkor
könnyen előfordul, hogy a Dow Jones harminc ponttal esik, ami ak­
koriban még három százalékot sem tett ki. Granville egy nap lefor­
gása alatt sztár és tőzsdeguru lett. aki nemcsak az Egyesült Államok­
ban, hanem Németországban is követőkre talált.
Hívei között találunk egy bizonyos Kurt Oligmüllert is, aki Né­
metországban maga is tőzsdeguruvá avanzsált. Montreux-ben élt és
letétkezelőként dolgozott. Személyes élményem is kapcsolódik hoz­
zá. Miután egy cikkemben, amely a Capitalban jelent meg, a csillag-
170
AZ ÍNFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN
jósokat, a tőzsdei alkimistákat és a hasonszőrű tudósokat figuráz­
tam ki, levelet kaptam tőle. Kijelentéseimet olvasva sértve érezte
magát, bár nem is említettem a nevét. Nagyszabású reklámhadjára­
tot indított ugyanis újsütetű elmélete népszerűsítésére, melynek se­
gítségével állítólag minden részvény árfolyamának alakulását a leg­
nagyobb pontossággal ki lehet számítani. Néhány ismert újságíró
még dicshimnuszt is zengett erről a találmányról. Elméletét „arany-
metszés"-teóriának nevezte el.
Levelében agresszív hangnemben mindennek elmondott engem,
és azt állította, hogy Joe Granville-nek a kisujjában is több tőzsdei
tudás van, mint az én fejemben. Felszólított, hogy cikkeimben ne
régi tőzsdei anekdotákkal szórakoztassak, hanem adjak pontos jós­
latokat, hogyan fog állni egy adott részvény harminc nap múlva.
Merthogy, mint írta, a tőzsde komoly tudomány, melyet ismerni és
tanulmányozni kell.
Teóriája sajnos tragikus véget ért: Oligmüller néhány hónappal
később öngyilkosságot követett el, miután lelőtte feleségét. Szegény
ember búcsúlevelében azt írta, hogy még mindig hisz abban, hogy
elmélete tévedhetetlen, csak sajnos már nem elég jók az idegei és az
egészsége, hogy ezt be is bizonyítsa. Az utolsó fillérig elveszítette az
ügyfelek által rábízott pénzt. Ez a tragikus eset a legjobb bizonyítéka
annak, milyen fanatikusok lehetnek a rendszerelméletek alapján ját­
szók. Azt hiszem, hogy Oligmüller is Granville jóslatainak esett ál­
dozatul. Ő ugyanis a harmincpontos sikeren felbuzdulva újra meg­
próbálta tehetségét bizonyítani, és azt jövendölte, amikor a Dow
Jones-index 750-en állt, hogy Amerika e vezető barométere rövid
időn belül teljes összeomlás közepette 4 5 0 pontra fog esni. „Ez
annyira biztos, hogy még a nagymamáknak is (ezalatt azt értette,
hogy még az idős hölgyeknek is) azt javaslom, hogy spekuláljanak
az összeomlásra, mert az elkerülhetetlen" - tanácsolta Granville tel­
jesen egyértelműen a tőzsdéző közönségnek. Ami ezután követke­
zett, az ma már történelem, a "Wall Street történelmének része.
A Dow Jones a következő években, ahelyett hogy lecsökkent volna
450-re, folyamatosan emelkedett. Mint megtudtam, Kurt Oligmüller
Chicagóban az indexpiacon üzletelt, ahol az összes pénzzel, ami csak
rendelkezésére állt, az amerikai tőzsde Granville által jövendölt
összeomlására spekulált.
171
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Magának Granville-nek eszébe sem jutott az öngyilkosság, de a
szerénység és a szégyenkezés sem. Nagy hűhót csapva tovább ter­
jesztette jóslatait. Németországban is fellépett, hatalmas felhajtás
közepette. Egy Prudential Bache által a sajtó számára szervezett
nyilvános vita alkalmával gúnyosan pöffeszkedett: „Mister
Kostolany azt állítja, hogy száz esetből ötvenegyszer neki van igaza,
és beéri ezzel. Ez vicc! Nekem száz esetből százszor van igazam.
Nem is szoktam úgy fogalmazni, mint Kostolany, hogy »azt hi­
szem", vagy Ȝgy gondolom.., mindig azt mondom: Ȏn tudom!.."
Érdekes volt, hogy négyszemközt, amikor egy kis szalonban egye­
dül beszélgettünk, bevallotta: „Tudja, Mister Kostolany, én egy ri­
pacs vagyok!" Még csak nem is találtam őt ellenszenvesnek. Más­
nap a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain megjelent a vitáról
egy féloldalas cikk. Szerzője teljes mértékben nekem adott igazat,
Joe Gtanville-ről pedig némileg sértően azt írta, nem csoda, hogy
egy olyan művelt ember, mint André Kostolany, nem áll le vitatkoz­
ni egy Granville-lel.
Némely kollégám sok évtizeddel ezelőtt nem annyira a matemati­
kára, sokkal inkább a misztikára hagyatkozott. Akkoriban éppen
imádott Budapestemen töltöttem a szabadságom. A tudat, hogy vég­
re nem kell tőzsdei üzemiekről társalognom, már önmagában bol­
doggá tett. Csalódásom ezért meglehetősen nagy volt, amikor rövid­
del megérkezésem után egy jó barátom arra kért, hogy keressük fel
egy hölgyismerősét, aki vérbeli tőzsdésnek tart engem, és feltétlenül
szeretne megismerni. Én is hallottam már a hölgy nevét. Silbiger Bar­
barának hívták, egy derék, idős zsidó nő volt. Fiatalkoromban Buda­
pest híres jósnőjeként tartották számon. Horthy Miklós admirális és
kormányzó, gróf Bethlen miniszterelnök és sok más magyar arisztok­
rata tartozott ügyfelei és páciensei körébe. Újévkor a sajtó több hasá­
bon keresztül taglalta az elkövetkezendő tizenkét hónapra vonatkozó
jóslatait. Hivatalosan is ő volt Magyarország Püthiája.
Meghívása nem volt túl kellemes számomra. Semmiképp nem akar­
tam megtudni a jövőmet, hiszen számomra minden újabb tőzsdei nap
meglepetése is édes szenzáció. Barátom azonban győzködött, hogy szó
sincs jövendőmondásról. Épp ellenkezőleg, Barbara egész más dolgo­
kat szeretne megtudni tőlem. Útra keltünk tehát a magyar Delphi felé,
vagyis a budai hegyek irányába, csaknem a világ végére.
172
AZ INFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN
Egy lomtárszerű helyiségben egy borzalmasan kikent-kifent idős
hölgy fogadott minket. Az ütött-kopott fotel nyikorgott száz kilója
terhétől, a levegőtlen helyiségben leírhatatlan rendetlenség uralko­
dott. A kép azonban egy pillanat alatt megváltozott, amikor a hölgy
megszólalt. Mint kiderült, több nyelven beszélt tökéletesen, kifeje­
zésmódja választékos volt és nagy műveltségről tanúskodott.
„Tehát ön az, kedves gyermekem, aki a tőzsdespekulációt
erénnyé nemesítette. Láthatóan ismeri a tőzsde minden csín­
ját-bínját. Boldog lennék, ha mesélne nekem, és tanulhatnék öntől
néhány dolgot."
Nem akartam hinni a fülemnek. Mit tudhatott ez a koros, min­
den jel szerint teljesen elszegényedett dáma - ráadásul egy kommu­
nista országban - a Dow Jones-indexről, az árfolyam és a nyereség
viszonyáról vagy az átváltható kötvényekről? De akármilyen fur­
csán hangzik, kifejezetten szórakoztatott, hogy beleplántáljak bizo­
nyos tőzsdei alapigazságokat. Majdnem két órát maradtam nála, és
kellemesen meglepett, hogy milyen intelligens és érdeklődő tanít­
ványnak bizonyult. Amikor elbúcsúztunk, megígértette velem, hogy
kapcsolatban maradunk, és hogy időről időre levélben beszámolok
neki véleményemről a világ tőzsdéinek alakulásáról.
Amikor néhány héttel később újra Nyugaton voltam már, elme­
séltem ismerőseimnek ezt a találkozást. Legnagyobb meglepeté­
semre, megtudtam, hogy a négy külföldön élő magyar, egyikük
Zürichben, a másik Londonban, a harmadik Genfben, a negyedik
pedig New Yorkban - mindannyian minden hájjal megkent, nem­
zetközileg ismert tőzsdejátékosok -, már évek óta kapcsolatban
álltak új barátnőmmel! Rendszeresen elhalmozzák ajándékokkal
és csomagokkal, cserébe Barbara a világ tőzsdéire vonatkozó jósla­
tokat ad nekik. Néha igen határozottakat, mint például „Ősszel
mindent adjanak el a Wall Streeten!", máskor misztikusakat: „Pá­
rizsban fel kell vásárolni az összes részvényt, amely „P" betűvel
kezdődik!", sőt, festőieket is: „Zürichben be kell szállni a sárga
színű részvények vásárlásába!"
Miért is ne, mondtam magamban. A megérzéseire hallgat, ame­
lyeknek biztosan van valami alapja. Lehet, hogy olyan események­
ből vonja le következtetéseit, melyek egy túl józanul gondolkodó
ember, egy bróker vagy egy bankár számára fel sem tűnnek. Tény,
173
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
hogy kommunista földről, egy vacak kis lomtárból négy nemzetkö­
zi, hivatásos spekuláns tőzsdei műveleteit befolyásolta.
Látogatásom után megújította munkamódszerét, immáron volt
egy közvetlen vonala. Én Párizsból elküldtem neki a távoli budapes­
ti hegyekbe néhány „bölcs meglátásomat", ő pedig ezeket a jóslatok
címkével ellátva haladéktalanul továbbította a világ fent említett
négy szegletébe. Ezek után Barbara tanácsai bizonyára szakszerűb­
bek lettek. Ám hogy jóslatai valóban beigazolódtak-e, azt ma már
nem tudnám megmondani.
Sajátságos módon, a legtöbb tőzsdeguru csődpróféta. Csak ke­
vés olyan guru van, aki a hossz pártján áll, mert a világvégéről pré­
dikálni mégiscsak nagyobb feltűnést kelt. De kemény idők jártak
rájuk. Legtöbbjüknek ma már a nevét sem ismerik. Az amerikai
Robert Prechtert és Joe Granville-t már említettem. Németország­
ban kedves kollégám és barátom, Paul C. Martin volt az, aki egyik
könyvét írta a másik után, mindegyikben az összeomlást jövendöl­
ve. Ma egy bulvárlap, a Bild munkatársa. Vagy ott van egy másik
kedves barátom, az exbankár, báró Philipp von Bethmann, aki biz­
tos, hogy soha nem manipulálni akarta az árfolyamokat, ugyanis ő
maga is százszázalékosan hitt a jóslataiban. Néhány évvel ezelőtt
teljes oldalas hirdetést jelentetett meg a Frankfurter Allgemeine
Zeitungban, melyben a világgazdaság összeomlásától óvott. Ez a
hirdetés egy rakás pénzébe került, anélkül, hogy bármi pénzügyi
haszna származott volna belőle. Mostanra ő is feledésbe merült.
Már csak Roland Leuschel tevékenykedik aktívan, aki néhány éve
igazolt át a csődpróféták táborába. 3000-es Dow Jonesnál újabb
1929-et jövendölt. Ha az árfolyamok időközben csökkenni kezde­
nek, akkor - állítása szerint - az úgynevezett szalámikrach idősza­
kát éljük, ami azt jelenti, hogy a krach kis lépésekben következik
be. Természetesen ez szemantikailag teljesen hibás. A krach min­
dig valami hirtelen és váratlan dolog, mely nagyon kellemetlen
következményekkel jár. A krach definíciója az én olvasatomban a
következőképp hangzik: A szobalány belép a levesestállal az ebéd­
lőbe, és leejti. Az első krach akkor következik be, amikor a porce­
lántál eléri a padlót. Aztán szétrepülnek a cserepek, és végül a ház
asszonya lekever egy pofont a szobalánynak. Ez a krach, mégpedig
háromszoros.
174
AZ INFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN
Ahelyett, hogy kicsit visszafogná magát, Leuschel pöffeszkedik,
hogy milyen igaza van („I told you so"). A valóságban a német-belga
származású csődguru egyetlen jóslata sem jött még be. Amerikában
a világvégét jósoló próféták között még mindig aktív Jim Rogers.
Soros György egykori társa évek óta egyfolytában a Wall Street túl­
értékelt voltára figyelmeztet.
A csődprófétáknak végre be kellene látniuk hibáikat, és úgy
tenniük, ahogy egykor a fivérem cselekedett Budapesten. Az
egyik bálon így szólt a háziasszonyhoz: „Látja ott azt a csúnya,
vízfejű törpét?"
„A fiam" - válaszolta a hölgy.
Testvérem elsápadt, és kinyögte az egyetlen helyes választ:
„Nagyságos asszonyom, ezt a hibát nem lehet jóvátenni. Távozom."
Azzal elment.
Isten a tanúm, hogy soha nem voltam csődguru. Az újságírók vi­
szont gyakran illettek a „tőzsdeguru" címmel, pedig soha nem ad­
tam tippeket. Nem is fogadom el ezt a címet, mert egy guru csalha­
tatlan, én pedig, egész biztos, nem vagyok az. Csalhatatlan csak a
fürthi csodarabbi világhírűvé vált tippje volt: Amikor frankfurti
tőzsdések egy kis csoportja azt kétdezte tőle, hogy mit érdemes lép­
ni a tőzsdén, így válaszolt: „Venni nem eladni." A tőzsdéseknek már
csak a vesszőt kellett a megfelelő helyre kitenni. A válasz vagy így
hangzik: „Venni, nem eladni", vagy így: „Venni nem, eladni".
Bennfentes információk
A tőzsdén a leghőbben áhított információk a bennfentes körökből
származó hírek. Ezt 3 tényt az sem csorbítja, hogy az ilyen informá­
ciókkal tilos visszaélni. Minden egyes tőzsdésnek az a komplexusa,
hogy azt hiszi, mások többet tudnak nála. Ez az a történet, amikor a
szomszéd fűje mindig zöldebb. Ha egy spekuláns véletlenül meg­
tudja, hogy egyik kollégája megbízást adott egy bizonyos részvény­
re, akkor óhatatlanul az a sejtelme támad, hogy kollégája biztos tud
valamit. Először is ez a sejtelem szinte mindig helytelen, ráadásul,
ha a kolléga rendelkezik is bennfentes információkkal, attól még
nem biztos, hogy azok helyesek is.
175
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
A „jól informált" a tőzsdén gyakran egyszerűen azt jelenti: „tönk­
rement". Velem is ez történt egyszer a harmincas évek kezdetén, ami­
kor egy telet St. Moritzban töltöttem. St. Moritz akkoriban a luxus és
a gazdagság fellegvárának számított. A Palace Hotel fényes előcsar­
nokával, bárjával és éttermével a nemzetközi pénzügyi élet jelességei-
nek, a playboyoknak és a világ minden részéről odaérkező híressé­
geknek a találkozóhelyeként különleges szerepet játszott. Az olvasó
joggal kérdheti, hogy mit kerestem én ilyen előkelő körökben. A koz­
mopolita életstílus tanulmányozását végeztem itt nézőként, amely­
nek során olyan élettapasztalatra tettem szert, melynek mind a mai
napig nagy hasznát veszem. Besszspekulációim révén szerencsére
rendelkeztem ehhez a megfelelő pénzeszközökkel is.
Ez a kis színes világ mára úgy eltűnt, mint a tavalyi hó. Amikor
évekkel ezelőtt végiglépkedtem a Palace előcsarnokán, újra felidé­
ződtek bennem a múlt szellemei. A terem sarkában ott láttam az
autókirályt, André Citroent - még mielőtt tönkrement volna. Egy
másik asztalnál Sir Henry Deterding, a Royal Dutch-Shell kon­
szern ura foglalt helyet. Közelében a konkurencia vacsorázott:
Walter C. Teagle, a Standard Oil elnöke. A pletyka szerint a két
olajkirály (az olajsejkek elődei) minden évben itt találkozott, hogy
megtárgyalják problémáikat: az árakat, a piaci helyzetet és más,
olajjal kapcsolatos kérdéseket. Akárcsak a mai olajsejkek egy
OPEC-konferencián. Két lépéssel mellettük Kees van Dongent, a
világhírű festőt láttam, és Charlie Chaplint. Soha nem hiányozha­
tott honfitársam, dr. Plesch Árpád, a kitűnő spekuláns és az arany­
kötvények legnagyobb szakértője. A terem másik oldalán - mindig
ugyanabban a fotelben - gondolataiba mélyedve ült a stuttgarti
származású dr. Fritz Mannheimer, aki a kor legbefolyásosabb ban­
kára és az amszterdami Mendelssohn & Co. bankház feje volt.
Már írtam róla korábban. Devizakereskedőként szép kis vagyont
halmozott fel. A bank látványos bukása előtt az amszterdami pénz­
ügyi központ koronázatlan királyának számított, ezért természete­
sen ő volt az, aki nekem a legjobban imponált. Zömök, arrogáns
ember volt, akiről lerítt, hogy tudatában van hatalmának és jelen­
tőségének.
A Palace-ban zajló színjátékot egy magándetektív szemével fi­
gyeltem. Elemeztem a szereplők gesztusait, arckifejezését, és szíve-
176
AZ INFORMÁCIÓK DZSUNGELÉBEN
sen kihallgattam volna a beszélgetéseiket is. Minden bizonnyal nem
az időjárásról társalogtak!
És egy érdekes véletlen egyszer ki is elégítette ez irányú kíváncsisá­
gom. Egy este a szállodai boy kopogtatott az ajtómon, és átnyújtott
egy táviratot, melyet azonnal, türelmetlenül feltéptem. A távirat egy
több ezer Royal-Dutch-részvény vásárlására adott, gigantikus megbí­
zás végrehajtását igazolta vissza, mely a világ összes piacára kiterjedt,
és melynek ellenértéke több millió guldenre rúgott. Nem értettem,
miről van szó, megfordítottam a táviratot, és akkor vettem észre,
hogy dr. Mannheimernek címezték. Még a Palace-ban is megeshet
ilyen félreértés! Szobám az árnyékos oldalon volt, éppen dr.
Mannheimer napos oldalon elhelyezkedő lakosztályával szemben.
Még most, néhány évtizeddel később is újra átélem azt a sokkhatást,
amely akkor ért. Hirtelen beavatást nyertem az istenek titkaiba. Csak
néhány napja láttam dr. Mannheimert az egyik sarokban Sir
Henryvel élénk beszélgetésbe feledkezni, és magamban akkor arra
gondoltam, hogy ezek biztos valami nagyszabású tervet kovácsolnak
a Royal Dutchcsal kapcsolatban. A dolog félreérthetetlen volt.
Csengettem a boynak, lezárva visszaadtam neki a táviratot, és meg­
próbáltam rendszerezni felajzott gondolataimat. Akkoriban árfo­
lyamesésre spekuláltam. Gazdasági és politikai okok folytán pesszi­
mista voltam és nem túl fogékony az emelkedő árfolyamot jelző tip­
pek iránt. Ráadásul épp az akkori idők nagy árfolyam-csökkenési
korszakának kellős közepén jártunk. De egy ilyen hírben, melyet az
ördögi véletlen játszott a kezemre, aligha lesz még egyszer részem az
életben! Egy ilyen tippet nem szabad kihagyni! Nem is hagytam ki.
Royal Dutch-papírokat vettem, amelyeknek árfolyama attól a pilla­
nattól fogva zuhanni kezdett - le egészen a vételi ár harmadáig. Elve­
szítettem az összes pénzt, amit ebbe az üzletbe fektettem.
Soha nem tudtam meg, hogy azok ketten miről társalogtak a
Palace előcsarnokában. Tapasztalataimból két tanulságot szűrtem
le: attól függetlenül, hogy valaki nagy pénzember, lehet rossz spe­
kuláns, valamint hogy a téli sportok gyakorlása közben is lehet gyűj­
teni tanulságos tőzsdei tapasztalatokat.
177
 A portfolió összeállítása

A részvénytőzsdétől a részvények tőzsdéjéig

Eddig szinte csak a részvénypiac egészének elemzéséről beszéltem.

Az igazán jelentős ezer-, sőt tízezer százalékos nyereségre azonban
csak az tehet szert, aki a megfelelő papírokat választja.
Ezt a sorrendet azonban tudatosan határoztam meg. Tapasztala­
taim szerint senki nem jó annyira a részvények kiválasztásában,
hogy általános besszpiacon nyereséges tudjon lenni. Ha az általános
tendencia lefelé mozdul, akkor csak igen kevés papír tudja magát ki­
vonni a trend hatása alól. Legföljebb csak a kifejezetten növekvő
iparágaknak van esélye arra, hogy tartsák a szintet, illetve ezeknek
az ágazatoknak a legjobb vállalatai talán még némi profitot is hoz­
hatnak, de hát ki tudhatja előre, hogy melyek lesznek ezek? Viharos
hosszra sehol nem lehet számítani. Amennyiben a pénzfaktor nega­
tív, akkor az ígéretes részvényekre sincs pénz. Hogyha ellenben va­
lamikor megfordul a tőzsdei tendencia, és a pénzfaktor pozitív lesz,
akkor ezeknek az ígéretes részvényeknek az árfolyama rakétaként
fog felívelni.
Ugyanez a helyzet az általánosan emelkedő tendenciával is.
Amennyiben elegendő likviditás áll rendelkezésre, akkor azok az
ágazatok is jól állnak, amelyek túl vannak a virágkorukon és épp ha­
nyatló szakaszba kerültek. Ha beköszönt a bessz, ezek a részvények
a mélybe zuhannak.

179
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Összegzésképpen: A hossz fázisában a legócskább palettával ren­
delkező részvényes is kereshet némi pénzt, míg a bessz szakaszában
még a legjobbak sem mindig nyernek. Következésképp először a
tendencia számít, és csak utána az, hogy milyen részvényeket válasz­
tunk. Csak annak a befektetőnek nem kell figyelembe vennie az ál­
talános tendenciát, aki pénzét legalább húsz évre fekteti be.
Növekvő ágazatok: a meggazdagodás esélye
Ha a tőzsde alakulásának diagnózisa pozitív képet mutat, akkor a
spekulánsnak arra kell törekednie, hogy kiválogassa a legnagyobb
növekedési potenciált rejtő, legesélyesebb részvényeket. Mindenek­
előtt azt a kérdést tegye fel magának, hogy melyek azok az ágazatok
és iparágak, amelyek jelentős mértékben fognak profitálni a jövőbe-
ni fejlődésből. Ha megtalálta ezeket az ágazatokat, akkor szűrje ki a
legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező vállalatokat, és vá-
sárolja meg a részvényeiket. De vigyázat! Emlékeztetnék alapel­
vünkre-, amit a tőzsdén bárki tud, az engem már nem érdekel. Ha a
nagyközönség már felfedezte magának az adott növekedési ágaza­
tot, akkor az árfolyam már túl magas, az elkövetkezendő években,
sőt, talán évtizedekben várható fejlődés pedig tükröződik az árfo­
lyamokban. A Kostolany-féle tojás természetesen az egyes ágazatok­
ra, sőt, az egyes részvényfajtákra is érvényes. De az is könnyen elő­
fordulhat, hogy egyes ágazatokban vagy részvényeknél túlspekulá-
lás mutatkozik, pedig a teljes piac még csak a felemelkedés második
fázisában van.
Egy-egy ágazat felemelkedése vagy visszaesése mindig ugyan­
olyan sémát követ. Kezdetben sok új vállalat jön létre. Piaci műkö­
dési területük olyan gyorsan növekszik, hogy még a legrosszabbak
is meg tudnak élni. Majd az ágazat lassan felnőttkorba lép. A növe­
kedés lelassul, magasabbak a minőségi követelmények. A folya­
matnak olyan a hatása, mint a szitáé. A legtöbb vállalat nem éli túl
a gyerekbetegségeket, és kimúlik, vagy legjobb esetben felvásárol­
ják. Csupán a versenyképes cégek képesek felszínen maradni. Ha
aztán esetleg recesszió köszönt be az ágazatban, megkezdődik a
második kiválasztódási folyamat. Minden társaság veszteséges, és
180
A PORTFOLIÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSA
csak a legerősebbek vészelik át a válságot. Végül egy maroknyi vál­
lalatcsoport osztozik a piacon. Manapság valószínűleg multiknak
neveznék őket.
Ugyanez történt a X I X . században is a vasúttársaságokkal, illetve
a X X . század kezdetén az autó- és olajipari vállalatokkal. Hány au­
tógyártó fulladt bele a veszteségeibe, míg a General Motors, a Ford
és a Chrysler elérhették jelenlegi méretüket! Vagy hány olajtársaság
tűnt el a színről, hogy a Royal Dutch-Shell, az Exxon, a British
Petrol és néhány társuk fennmaradhasson! Később ugyanerre a
sorsra jutott az elektronikai és a számítástechnikai ipar. Így fog járni
majd - és erre fogadni mernék - az internetes iparág is.
Az új ágazatok cikcakkban fejlődnek. Előretörnek, majd visszaes­
nek, ezután újabb növekedési hullám következik, aztán ismét vissza­
esés, ám soha nem az eredeti szintig. Minden visszaesés során el­
pusztul néhány életképtelen vállalat. Ezzel párhuzamosan alakul­
nak a részvényárfolyamok is, bár eltúlozva a tényleges fejlődést.
Megint a régi történet a kutyáról és gazdájáról.
A spekuláns próbálja meg a nagyközönségnél hamarabb beazono­
sítani a növekedési ágazatokat. Csak így van esélye arra, hogy tisz­
tességes áron szállhasson be. Ha aztán a divathullám a tőzsdén eléri
az ágazatot, akkor a befektetett pénze meg is tízszereződhet, de ha
jó részvényeket választott, néha akár meg is százszorozódhat. Szá­
mos részvény története ezt példázza.
A részvény tisztességes ára
Kézenfekvő, hogy a részvény ára soha nem felel meg valós értéké­
nek, vagy magasabb, vagy alacsonyabb annál. Van egyáltalán objek­
tíven mérhető értéke? Ha lenne, akkor pontosan megadhatnánk
egy iparvállalat értékét, tőzsde egyáltalán nem is létezne, minden
részvénynek stabil ára lenne, amelyet számítógép segítségével ki le­
hetne számolni. De nem ez a helyzet. Ezért is mond csődöt minden
olyan kísérlet, mely számítógéppel vagy valami más varázsképlet se­
gítségével akarja megjósolni a tőzsde alakulását, sőt, a pontos árfo­
lyamokat. A részvény hozzávetőleges árfolyama és megítélése mil­
liónyi embertől függ. Egy-egy vállalat vagy ágazat kilátásait és jövő-
181
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
jét mindenki naponta máshogy ítéli meg. A véleményt számos
tényező befolyásolja. A vevő jó vagy rossz kedélyállapota, akár még
személyes problémái is szerepet játszanak: az, hogy hogyan aludt,
hogy vannak-e családi gondjai, és így tovább.
A részvény árfolyam-nyereség mutatójának8 megítélése is tisz­
tán pszichológiai természetű. Előfordulhat, hogy a piac, vagyis az
elemzők egy és ugyanazon részvény estében például egy 15-ös mu­
tatót alacsonynak tartanak, és ezzel úgy ítélik meg, hogy a papír
alulértékelt. Máskor azonban ugyanezt a mutatót ugyanazon rész­
vény esetében túlértékeltnek vélik. Ezekből a véleményekből sem­
miféle következtetést nem lehet levonni a részvényárfolyamok ala­
kulására vonatkozóan, mivel az „alulértékelt" avagy „túlértékelt"
megfogalmazás nem aritmetikus axióma, hanem relatív minősítés,
amely nagymértékben pszichológiai feltételek függvénye. Ha az
árfolyam-nyereség mutatót a tőzsdei elemzés egyszeregyének te­
kintenénk, akkor soha nem szabadott volna megvenni egyetlen
IBM-, Microsoft- és internetes részvényt sem, mert e szerint a szá­
mítás szerint ezek a papírok az adott pillanatban mindig túl maga­
san álltak. Sokuk volt veszteséges, vagy még ma is az, sőt, olyiknak
negatív P/E mutatója van. Ha csak erre a mutatóra hagyatkoztam
volna, elszalasztom volna a legjobb tőzsdei húzásaimat.
Turnaround-részvények: hamvaiból feltámadó főnix
Igencsak nehéz időben felismerni, hogy melyek lesznek a jövőben a
húzóágazatok, aztán még azt is eltalálni, hogy kik lesznek majd a
piacvezetők. Ma már természetesen a napnál is világosabb, mién vált
a Microsoft és az IBM piacvezetővé, de ki tudhatta ezt húsz-negyven
évvel ezelőtt? A spekulánsnak minden ágazathoz kellene értenie, és
pontosan ismernie és átlátnia a technikai paramétereket. Ez azonban
lehetetlen. Ezért aztán én magam is gyakran az úgynevezett
turnaround-okra tettem. Ezek újabb esélyt jelentenek arra, hogy a
piaci lehetőségeket sokszorosan meghaladó nyereségre tegyünk
szert. Turnaround alatt azt a vállalatot értem, amely súlyos válságban
8 Az Egyesült Államokban „price to earning ratio", rövidítése: P/E (a szerző).
182
A PORTFÓLÍÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSA
van, veszteséges, és esetleg nemsokára csődbe is megy. Árfolyama en­
nek következtében a mélyponton áll. Ha azonban ezeknek a vállala­
toknak sikerül irányt váltaniuk (turnaround), és ismét profitot ter­
melnek, akkor árfolyamuk meredeken ível felfelé. Ebben a vonatko­
zásban a legjobb húzásom a Chrysler-üzlet volt. Amikor a világ
harmadik legnagyobb autógyártója a hetvenes évek végén majdnem
csődbe ment, három dollárért vettem a részvényeit. A brókereim azt
tanácsolták, hogy besszre menjek, mivel a cég biztosan csődbe fog
menni. Ez az egész céh korlátoltságának ékes bizonyítéka volt. Ha
teljesen eltekintünk a piaci helyzettől, akkor is kész őrültség lenne
egy ötvenről háromra esett részvényt besszre eladni. Az esélyek és a
kockázatok egyszerűen nem állnak arányban. Ha a cég valóban csőd­
be megy, akkor a profit részvényenként három dollárt tesz ki, de a
veszteség akár harminc dollárra is rúghat, ha a vállalat mégis megme­
nekül. A Chrysler esetében, szokásomhoz híven, most is éppen az el­
lenkezőjét tettem annak, mint amit a brókerek ajánlottak, és hatal­
mas szerencsével jártam. A legendás autóipari menedzser, Lee
Iacocca sikerrel győzte meg a kongresszust arról, hogy a Chrysler ké­
pes túlélni a válságot. Nagy ügyességgel és új modellek segítségével
talpra állította a vállalatot. Az árfolyam a háromdolláros árról roha­
mosan emelkedett, és ma is, ha leszámítjuk a stocksplitet és
Daimler-Chryslerre való cserét, mintegy százötven dolláron áll.
Az elemzők érthetetlen szókincse
Az elemzők és a brókerek, amikor véleményt formálnak egy érték­
papírról, megkülönböztetnek spekulatív és konzervatív részvénye­
ket. Ezt a felosztást felületesnek és alapjában véve még helytelennek
is tartom. A különbség nem a papír minőségében keresendő, hanem
a mennyiségében. Ha egy nagytőkés viszonylag kétséges technoló­
giai részvényeket vesz meg alacsony áron, az nem spekuláció, ha­
nem kiszámított kockázatú, konzervatív befektetés. Amikor viszont
egy kisember a lehetőségeit meghaladó összegben, tehát hitelre vá­
sárolja meg a „legbiztosabb" törzsrészvényeket, akkor Ő nyaktörő
spekulációba bocsátkozik. Mindig tartsuk szem előtt, hogy a speku­
latív és a konzervatív közötti különbség csak arány kérdése.
183
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Ugyanígy teljes képtelenségnek tartom az elemzők szájából
gyakran elhangzó tanácsot, hogy „tartsuk" a papírokat. Ha olyan
részvényt tartalmaz a portfólióm, amelyet mai eszemmel nem ven­
nék meg, akkor el kell adnom. Mi indoka lehet annak, hogy tarto­
gassunk egy olyan papírt, amelynek az árfolyam-növekedésében
nem bízunk ahhoz, hogy megvegyük? Az egyetlen emellett szóló
érvet a tranzakció költsége jelenthetné, amely azonban manapság,
a diszkontbrókerek korában elhanyagolható. Az elemzők többnyi­
re olyan részvényekhez kapcsolják a „tartogatni" állítmányt, ame­
lyeknek már jól felment az ára. Ha a befektető már nyert rajta, ak­
kor meg is tarthatja a papírt, gondolják. Ilyenkor abba a hibába es­
nek, amelyet szinte minden tőzsdés elkövet. Mégpedig azt, hogy
saját portfóliójának szemszögéből ítéli meg a részvényt. Ha százért
vett egy papírt, amelynek az ára felmegy kétszázra, akkor azt drá­
gának tartja; ha lecsökken ötvenre, akkor olcsónak. Kollégája, aki
évekkel ezelőtt ugyanezt a részvényt húszért vette, az egészet más
perspektívából nézi. Számára az ötvenes árfolyam már drága, míg
emez, aki kétszázon vett, minden kétszáz alatti árfolyamot ala­
csonynak talál.
Az, hogy egy adott részvény drága vagy olcsó, egyedül a piacot
fundamentálisan meghatározó tényektől és a vállalat jövőbeni kilá­
tásaitól függ. Ezeknek a kritériumoknak az alapján kell a spekuláns­
nak a lehető legtárgyilagosabban megítélnie a részvényt. Az, hogy
mikor szállt be az üzletbe, semmilyen szerepet sem játszik. A tőzsde
erre nincs tekintettel. Olyan részvény is még mindig érdekes lehet a
vásárlás szempontjából, amely már ezer százalékot esett, de nem
kell feltétlenül megvenni azt, amely nyolcvan százalékkal csökkent.
Ez természetesen a turnaround-jelöltekre is igaz. Nem minden csőd
előtt álló vállalat képes elkerülni az összeomlást. Mielőtt megve­
szünk egy részvényt, ki kell találnunk, hogy mivel érdemli ki, hogy
turnaround-papír legyen. A Chrysler esetében minden lapot
Iacoccára tettem fel, és igazam lett. A Bremer Vulkan vagy a PanAm
kapcsán fel sem merült bennem a vétel, mert nem láttam esélyt a
megmentésükre.
184
A PORTFOLIÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSA
Grafikonok: nyerni lehet, veszíteni muszáj
Sokan próbálnak meg grafikonok segítségével rábukkanni a legjobb
részvényekre. Engem is gyakran faggatnak, hogy mit gondolok er­
ről. Véleményem régóta hangoztatom: „A diagramok tanulmányo­
zása olyan tudomány, mely hiábavalóan kutatja a lényeget." Mégis
szívesen olvasgatom Őket én is. Hiszen már Konfuciusz is azt mond­
ta: „Beszéld el nekem a múltat, és én megmutatom neked a jövőt!"
A chartok leginkább azt mutatják, hogy mi történt tegnap és ma. De
ez minden. Máig az árgörbe még igazság, mihelyt a jövőben folyta­
tódik, már csak költészet, jó vagy rossz. A chart csak egyetlen annak
a mozaiknak a több tucat kövecskéje közül, amely az elemzés alap­
jául szolgálhat. Ha azonban hagyjuk, hogy elcsábítsanak bennünket
a különféle grafikonok, például a „fej-váll", a „háromszög", a „csé-
szealj", az egyet jelent a pénz halálával.
Már szinte nevetséges, hogy a legtöbb grafikonhívő a cikcakkos
vonal legkisebb kanyarulatából is hasznot akar húzni, és előre meg
szeretné rajzolni a jövőre vonatkozó görbéket. Fentnevezett diag­
ramjaik alapján előre megállapítják, hogy milyen árfolyamon kell
venni és eladni a részvényeket. Ha azonban megveszek egy rész­
vényt, soha nem tudhatom, hogy milyen áron fogom eladni, talán
Ötven százalékkal alacsonyabban, talán háromszázzal drágábban.
A praxisomban százával ismertem olyan tőzsdejátékosokat, akik
napi ügyleteiket a chartok alakulása szerint kötötték. Egyetlenegy
nem volt közülük sikeres. Épp ellenkezőleg, meglehetősen gyorsan
eltűntek a tőzsdéről.
Ugyanerről beszéltem egyszer egy előadásomon Kulmbachban. Hir­
telen felpattant egy férfi, aki chartfüzetek kiadásából élt, és így szólt:
„Kostolany úr, nézzen csak ki az ablakon, ott áll egy Mercedes SL.
amely az enyém, pedig a chartok híve vagyok!" „Igen - feleltem -,
mert chartok eladásából él, nem pedig azok alapján tőzsdézik."
Természetesen a charthívők olykor-olykor eltalálják a tendenciát.
A tőzsdén csak két ló van versenyben, az egyik erre megy, a másik
arra. Grafikonnal vagy anélkül, az irányt igazán nem nehéz eltalál­
ni. A megszállott charthívő számára a legnagyobb szerencsétlenség,
ha szisztémájával már rögtön az elején nyer, mert akkor egyenesen
megszállottá válik.
185
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Egyik barátomnak jelentették a kaszinó kertjében, hogy fia bent
rulettezik az egyik teremben. „Ül vagy áll?", kérdezte azonnal. Mert
ha áll, akkor csak egyszer-egyszer játszik. Lehet, hogy veszít, de az is
lehet, hogy nyer. Ám ha a fiú ül, akkor folyamatosan játszik, való­
színűleg valamilyen szisztéma alapján, és ezért holtbiztos, hogy egy
fillér nélkül fogja elhagyni a kaszinót. Minden játékban, legyen az
rulett, lóverseny, de akár chartszisztéma, hosszú távon csak egyet­
len szabály létezik: Lehet nyerni, de veszíteni muszáj.
Manapság már minden bank vagy brókerház elemzési osztályán
találhatunk charthívőket. Feladatuk, hogy a közönséget „chart-
szerűen" segítsék napi ügyleteik lebonyolításában. Nem is csoda,
hogy foglalkoztatják őket, hiszen az ilyesfajta ügyfelek jelentik a
legjobb üzletet a bróker számára. Összevissza zsonglőrködnek, és
milliós jutalékokat fizetnek. Gazdaggá teszik a brókerüket, de bi­
zony csalódottá az örököseiket.
Többtucatnyi chartelmélet létezik, minden játékos számára
akad az ízlésének megfelelő. Ezek az elméletek pontosan előír­
ják, hogy mikor érdemes venni és eladni. A magam részéről sem­
mire sem becsülöm ezeket a teóriákat. De van egy törvény, amely
mindegyikre érvényes: a charthívők nem vehetnek számításba
semmilyen szakmai, politikai vagy gazdasági megfontolást, ha­
nem szigorúan tartaniuk kell magukat a mindenkori diagramel­
mélethez. Hiszen az árfolyam úgyis valamennyi releváns tény
összhatásának engedelmeskedik, olyanoknak is, amelyeket nem
ismerünk, és amelyet a meggyőződéses charthívőnek nem is kell
ismernie. Az egész chartfilozófia tulajdonképpen egyetlen alap­
tételen nyugszik, miszerint - ahogy a francia filozófus, Joseph
Joubert megfogalmazta - „aki gondoskodni akar a jövőről, te­
kintsen tisztelettel a múltra".
Van két olyan chartszabály, melyet különös érdeklődéssel szem­
lélek. Ezek a charthívők repertoárjában azonban alig fordulnak elő,
és mindig egyes részvényekre vonatkoznak csak, nem pedig rész­
vényindexre. Ahogy az orvos is a kórházban megnézi a páciensei
lázgörbéjét, hogy abból levonja a megfelelő következtetéseket, vi­
szont teljesen értelmetlen lenne megrajzolni az összes páciens átla­
gos lázgörbéjét.
Az a két chartszabály, melyeket én is meg szoktam nézni, a ket-
186
A PORTFOLIÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSA
tős emelkedés és kettős visszaesés elméletére vonatkozik, valamint
az „ M " és „W" szabályára. A „kettős emelkedés" azt jelenti, hogy
növekvő árfolyamok mellett a legutóbbi árfolyamcsúcsot mindig
meghaladja a következő. Ha ez a jelenség néhányszor megismétlő­
dik, akkor abból esetleg további emelkedő tendenciára lehet kö­
vetkeztetni. Ha viszont a chart néhányszor „M"-alakot vesz fel,
akkor ez olyan plafont, tehát árfolyamcsúcsot jelent, amelyet nem
lehet túllépni. Ugyanis ilyenkor valószínűleg nagyobb mennyiségű
részvényt kínálnak eladásra, és amíg ezt a csapot el nem zárják, az
árfolyam nem tud emelkedni. Tegyük fel, hogy örökösödés foly­
tán valakinek százezer értékpapír kerül a birtokába, és ez kerül el­
adásra. A megbízás 90-es árra szól. Minden alkalommal tehát,
amikor a részvény ára 90-hez közelít, nagyobb mennyiségű papír
jelenik meg a piacon, és az árfolyam ismét lecsökken. Csak akkor
kezdhet újra emelkedni, miután sikerült eladni az összes „örökölt
részvényt".
Ez az elmélet alkalmazható a csökkenő árfolyamokra is, ahol az
új árfolyam mindig az előző mélypont alatt fog maradni. Ez további
árfolyamesésre utal. A W alakzat ellenben arra enged következtetni,
hogy az árfolyamok némi visszaesést követően megkapaszkodtak
egy szinten, ahonnan nem fognak tovább esni. Talán valamilyen
konzorcium áll a háttérben, amelyik fel akarja vásárolni a részvé­
nyeket. Az is lehet, hogy egy szindikátus, sőt esetleg egy nagyobb
bank pszichológiai okokból „mesterségesen" szinten tartja egy-egy
vállalat részvényárfolyamát. A tőzsdezsargonban ezt „árfolyam-kar­
bantartásnak" nevezik.
Az „M" és „W" elmélete a legrégibb chartszabályok közé tarto­
zik, és bár nem vagyok charthívő, ezek gyakran a segítségemre vol­
tak. A kettős emelkedés és kettős visszaesés, valamint az „ M " és
„W" elmélete érdekes tünetek sok más mellett, melyeket a tőzsdés
tapasztalatainak megfelelően képes értelmezni.
187
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Az M- és W - g ö r b e
W
De a legtöbb charthívő számára a görbék nemcsak segédeszközt
jelentenek, hanem szinte megszállottként hisznek szisztémájukban,
hasonlóan azokhoz a rulettjátékosokhoz, akik számítógép segítsé­
gével játszanak. Sok kaszinóban játékszindikátusok működnek. Az
egyik megteszi azokat a számokat, amelyeket a másik a számítógép
segítségével kiszámolt, a harmadik pedig folyamatosan rohangál
ide-oda kettőjük között a számításokkal. Így dolgoznak órákon ke­
resztül. Gyakran volt alkalmam megfigyelni ezeket az embereket
Monte-Carlóban vagy Baden-Badenben. Jobb, ha nem is firtatjuk,
hogyan végződik ez a játék. Este még szentül híve szerencséjükben
pöffeszkednek, és azt hiszik, hogy megtalálták „a" matematikai
képletet. Hajnali háromkor már néhány fillérért koldulnak, hogy
újra próbálkozhassanak tévedhetetlen szisztémájukkal. Így van ez a
legtöbb charthívővel is.
188
A pénzkezelők
Idegen számlára spekulálók
Számos befektető dönt úgy, hogy pénze elhelyezését úgynevezett
profikra bízza. Ennek a céhnek a tagjai rájöttek, hogy a legjobb üzlet
a mások pénze, ahogy Alexandre Dumas fogalmazott. Számtalan
tisztességtelen alak akad közöttük, akiknek csak az jár a fejében, ho­
gyan tudják ügyfelük pénzét a lehető leggyorsabban átvezetni a saját
számlájukra. Vagy magas jutalékok révén fosztják ki a klienseket,
vagy pedig egész egyszerűen elsikkasztják a pénzét. Telefonon sóz­
zák rá az áldozatra a határidős, a bankgarancia- és a devizaügylete­
ket, az amortizációs modelleket, a filléres értékpapírokat meg ha­
sonlókat. Az eladók kitűnő képzettséggel rendelkeznek. Bár egyál­
talán nem értenek a pénz befektetéséhez, ahhoz annál inkább,
hogyan lehet rábírni az ügyfelet a szerződéskötésre. A befektetőnek
a végén általában csak a totális veszteség marad.
A komoly pénzkezelők főfoglalkozásként próbálják meg a pénzt
átlagon felüli hozammal befektetni. Sajnos csak igen kevesen jár­
nak sikerrel. A portfóliómenedzserek teljesítménye lényegesen
rosszabb, mint a háziasszonyé, aki harminc éve ül egy és ugyan­
azon részvényen. Miért? Mert nem a dörzsölt fickók táborába tar­
toznak. Többnyire híján vannak a türelemnek és a gondolatoknak.
Elgondolások nélküli játékosok. Bár a legdrágább egyetemeken ta­
nultak, a legbonyolultabb elemzőprogramokkal rendelkeznek,
189
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
grafikonokat és még sok egyebet tanulmányoznak, az összefüggé­
seket nem ismerik fel. Mivel nagy nyomás nehezedik rájuk, hiszen
havonta hozniuk kell a jó számokat, összevissza hazardíroznak.
Ha nem megy rögtön az a részvény, amelyet vettek, azt már sutba
is dobják, és csúcsárakat megadva repülnek rá az éppen divatos pa­
pírokra. Némelyiküket elkapja a játékszenvedély, és egyszerűen
megbolondulnak, amire jó példa Oligmüller esete. Végül elvesztik
az összes rájuk bízott pénzt, anélkül hogy ők maguk hasznot húz­
tak volna az ügyletbői.
Röviden szólva: Az idegen számlára spekuláló - mindegy, hogy
alapkezelő, vagyonkezelő, házibankár vagy befektetési tanácsadó -
legyen feddhetetlen és felelősségteljes, tapasztalt, és a dörzsölt fic­
kókhoz hasonlóan rendelkezzék a négy „G"-vel. Ha feddhetetlen,
akkor nem sikkasztja el a pénzt. Aki felelősségteljesen cselekszik,
nem vállal beláthatatlan kockázatot, és a rábízott pénzzel ugyan­
olyan gondosan bánik, mint a sajátjával. A tapasztalat a spekuláns
legfontosabb iskolája, mindegy, hogy saját pénzével üzletel, vagy
másokéval, a négy „G"-re pedig azért van szüksége, hogy tapaszta­
latait sikeresen kamatoztathassa. Ha nem rendelkezik az említett tu­
lajdonságokkal, akkor hasznavehetetlen, még ha napi kemény ti­
zenhat órát is robotol meg elemez az ügyfél szolgálatában. Ahogy
Moliére írta: „Az ostoba, aki túl sokat tud, kétszer olyan ostoba,
mint aki tudatlan."
A befektetési alap: a befektetők autóbusza
Az ötlet nem új. Én már hatvan évvel ezelőtt is lelkesedtem a befek­
tetési alapokért. Egy ifjúkori barátom, Végh Imre Amerikában a be­
fektetési alap egyik úttörőjének számított. Természetesen ebben az
ágazatban is akadtak azért vadhajtások. A németek elsősorban az -
általam is hevesen bírált- IOS kapcsán szereztek rossz tapasztalato­
kat. 1969-ben, amikor az IOS-alap értékesítése épp virágkorát élte,
meghívtak egy befektetési szimpóziumra, melyet a Bayerische
Hypothekenbank szervezett. Az egyik bonni miniszteri tanácsos a
külföldi befektetésekről szóló törvényt fejtegetve szemléltette az
alapok mint befektetési formák hasznosságát. A befektetési alapot
190
A PÉNZKEZELŐK
az autóbuszhoz hasonlította, amely minden olyan ember számára
alkalmas közlekedési eszköz, aki nem engedheti meg magának,
hogy saját autója legyen. Az alapkezelőnek ugyanaz a feladata, mint
a buszsofőrnek. Feltettem egy provokatív kérdést az IOS-re utalva:
„És azt hogy ellenőrzik, hogy van-e a buszvezetőnek egyáltalán jo­
gosítványa?"
A befektetési ágazat az elmúlt években azonban sikeresen felnőtt.
Mára az ellenőrzés sokkal hatékonyabbá vált. A lakossági alapok, az
intézményi befektetők pénzét kezelő alapok és a nyugdíjalapok ren­
delkeznek a legnagyobb részvénypozíciókkal, tulajdonképpen a
tőzsde bázisát képezve. Közgazdasági szempontból fontos szerepet
töltenek be. A befektetési alapok révén bármelyik kisbefektető részt
vállalhat a gazdasági fejlődésben. Már szerényebb eszközökkel,
akár ezer márka alatt, vagy csak havi ötven márkával is lehet befek­
tetési jegyet vásárolni, és ezáltal közreműködni az ipar előrehala­
dásában. Szerintem erre hivatkozva lehet a legjobban küzdeni a
marxista propaganda ellen is. Minden egyes polgár a saját minibe­
fektetésével minikapitalistává válik. A kisrészvény-tulajdonosok
testesítik meg a kommunizmus elleni védőbástyát, mert széles kör­
ben a gyakorlatban is megvalósítják a demokratikus és liberális ka­
pitalizmust. A nyugati kormányok ezért a befektetési alapok előre­
törését jóindulattal szemlélik.
A választás azonban egyre nehezebb. Alapok ezreit kínálják, a leg­
különfélébb befektetési súlypontokkal. Az alapkezelőnek természe­
tesen nincs arra ideje, hogy minden befektetővel személyesen tár­
gyaljon. Az alap minősége ezért kizárólag hozamán mérhető. Ebben
a vonatkozásban azonban nem csupán az elmúlt három év, hanem
lehetőleg visszamenőleg tíz, vagy akár húsz év hozamait is érdemes
szemügyre venni. Hiába tud valaki jó hozamot felmutatni három
éven keresztül, lehet hogy egyszerűen csak szerencsével járt. Sokkal
lényegesebb, hogy milyen papírokkal és stratégiával érte el az ered­
ményeket.
A befektetési alap kissé egy étteremre hasonlít. Nemcsak a hozzá­
valók minősége a döntő, hanem a főszakács konyhaművészeti
adottságai is. Egy konyhafőnök elsőrangú alapanyagokból is készít­
het csapnivaló ételeket. Az igazi nagy konyhaművész azonban a leg­
egyszerűbb anyagokból is ízletes ételt varázsol.
191
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Hedge-alapok: már maga az elnevezés is csalás
Ha befektetési alapot említek, akkor semmiképp nem az úgyneve­
zett hedge-alapokra gondolok. Száz százalékban félrevezetik a kö­
zönséget, sőt kétszáz százalékban. Először is nem fedezeti, másod­
szor pedig nem alap. Azért nem alapról van szó, mert olyan orszá­
gokban, amelyek fejlett tőkepiaccal és a befektetők érdekeit védő
törvényekkel rendelkeznek, alapként nem is engedélyeznék. Ezért
szinte az összes ilyen alap miniállamokban rendezte be székhelyét,
kaput nyitva ezzel a csalások lehetőségének. Ahogy Lohengrin
énekli a híres Grál-történetben: „oly távoli országban, lábnyomo­
toktól nem érintve".
És fedezeti ügyleteket sem kötnek. A hedge-ügylet valami egé­
szen más. Ha valakinek aranybányarészvényei vannak, és ellentéte­
lezésként aranyat ad el határidőre, akkor lefedett pozícióval rendel­
kezik. Ha az arany ára csökken, a bányarészvény ugyan gyengül, de
a határidős piacon a besszt meg lehet lovagolni. Ha nő az aranyár, a
bányarészvény előnyösen alakul, a nyereség viszont azzal az összeg­
gel csökken, amely a határidős piacon veszteségként jelentkezik.
A hedge-alapok viszont egy irányba spekulálnak, ráadásul a saját tő­
két többszörösével meghaladó mértékben. Odáig mennek, hogy a
deviza-, kötvény- vagy nyersanyagkontraktusok már egyébként is
alacsony fedezetét még ezenfelül felvett hitelekkel finanszírozzák.
Ez abszolút hazárdjáték, olyasmi, mintha a játékteremben azt mon­
danám Kovács úrnak: „Maga nem ért ehhez a játékhoz. Adja ide ne­
kem a pénzét, és menjen el két órára sétálni! Addig majd én rulette-
zem a maga számlájára." Ha aztán visszajön, és én közlöm vele,
hogy mindent elvesztettem, akkor mi mást tehet, mint mérgelődik,
és szegény emberként megy haza.
A Soros György által menedzselt Quantum Alap, amely
1993-ban a brit font leértékelésére spekulálva több mint száz száza­
lékot hozott, valóságos hedge-mániát váltott ki a közönség köré­
ben. A legtöbb befektető azt hiszi, hogy az alapkezelők kizárólag
nyereséget érhetnek csak el.
Ezt magyarázta nekem több mint tizenöt évvel ezelőtt egy táncos­
nő is már, mert a fedezeti alapok nem új keletű találmányok ám,
mint ahogy azt sok zöldfülű tőzsdés gondolja. Hölgyismerősöm
192
A PÉNZKEZELŐK
már régóta vitatkozott a férjével, egy világszerte ismert koreográ­
fussal a befektetési alapokat illetően. A férj a konzervatív befekteté­
si alapok híve volt, míg a feleség a hedge-alapokra esküdött. Kérdé­
semre, hogy mire alapozza optimizmusát, a hölgy rövid, de tanulsá­
gos válasszal szolgált: „Tudja, a tőzsde nem mindig emelkedik,
előfordulhat csökkenés is. És ha romlik - folytatta -, akkor is lehet
rajta nyerni."
Végre megtudtam ezt a két fontos tőzsdei alapigazságot egy ba­
lerinától!
„A fedezeti alapok besszre is spekulálnak, olyan értékpapírokat
adnak el, melyek nincsenek is a birtokukban. Ha romlik a tőzsde,
akkor olcsóbban vissza tudják vásárolni ezeket a papírokat, ha
meg javul a tőzsde, akkor a hedge-alap a hosszpozíciókon nyer.
Mindegy, hogy felfelé vagy lefelé mozdul a helyzet, a nyereség
minden esetben garantált" - világosított fel a balerina. Mindez el­
sőre teljesen logikusan és egyszerűen hangzik. Az egész egy svájci
barátnőmre emlékeztet, aki a bridzspartira érkező barátait mindig
a következő kedves szavakkal fogadta: „Remélem, mindannyian
nyerni fognak."
Múlt ősszel megtapasztalhattuk, hogy milyen biztos a
hedge-alapok nyeresége, akkor, amikor összeomlott a Long Term
Capital Management (LTCM). Tizenhat bank, közöttük olyan elő­
kelő intézmények, mint a svájci UBS és a Merryl Lynch milliárdokat
bíztak az alapra, és el is vesztették. Csak elkötelezett bankok hatha­
tós segítségnyújtásával lehetett megmenteni az alapot. Mi is tör­
tént? Az alapkezelők - közöttük két Nobel-díjas és matematikapro­
fesszorok a Harvardon - arra számítottak, hogy Amerikában ka­
matemelést hajtanak végre. Az USA jegybankjának elnöke, Alan
Greenspan gyakran fenyegetőzött ezzel a lépéssel. Ezért
shorteladással megszabadultak az amerikai államkötvényektől,
ugyanakkor orosz dollárkötvényekkel longpozíciót vettek fel, mivel
ezeknek a kamata lényegesen meghaladta az amerikai papírokét.
Hihetetlen ostobaság volt. Oroszországban roppant bizonytalan
pénzügyi helyzet uralkodott, és a válság bármikor kiéleződhetett.
Ez aztán be is következett, azzal a következménnyel, hogy az orosz
kötvények ára lezuhant, míg az amerikaiaké nőtt. Mivel az alap az
utolsó fillérig eladósodott, a csőd elkerülhetetlenné vált. S mert rá-
193
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
adásul az LTCM hitelező és befektető bankjai messzemenőkig
ugyanazok voltak, így ezeknek végül is a saját veszteségeiket kellett
finanszírozniuk. Természetesen a magánbefektetők is milliós nagy­
ságrendű összegeket buktak.
Ezért nemcsak óvatosságra intek, de kifejezetten megtiltom az
összes olvasónak, barátnak és befektetőnek, hogy hedge-alapokba
tegye a pénzét.
Befektetési tanácsadó: akkor nevet, amikor
az ügyfél sír
Befektetési tanácsadókon a bankoknak és a brókerházaknak azokat
az alkalmazottait értem, akik ügyfeleket akvirálnak, majd az ezek­
kel való kapcsolattartásért is felelnek. Tanácsot adnak a kliensnek
egy általános befektetési stratégiára vonatkozóan, és egyedi részvé­
nyeket, kötvényeket vagy befektetési jegyeket ajánlanak neki. Álta­
lában nem járhatnak el teljes jogkörrel az értékpapír-tranzakciók­
nál, hanem minden egyes megbízást külön egyeztetnek az ügyféllel.
Így az ügyfél is jobban átlátja befektetéseit, és a személyes beszélge­
tés során pontosabb képet alkothat tanácsadójáról. Ez így igen pozi­
tív dolognak tűnik, ám a bankok brókereinek és befektetési tanács­
adóinak érdekei ütköznek az ügyféléivel. Csak akkor keresnek, ha
van forgalom, és ez gyakran kedvezőtlen az ügyfél számára. A bró­
kernek fel kell pörgetnie a vételt és az eladást. Minden tranzakció
jutalékot hoz, melynek bizonyos része a bróker honoráriuma. Ha
nem forgalmaz, egy fillért sem keres. Németországban a befektetési
tanácsadók általában már fix fizetést kapnak, ami enyhíti a problé­
mát. Ám előrejutási esélyeiket is a forgalom határozza meg, így hát
közvetett módon az érdekütközés továbbra is fennáll, csakúgy, mint
amerikai kollégáik esetében.
Konkrétan így fest a szituáció: az ügyfélnek van ezer IBM-részvé-
nye, brókere tulajdonképpen úgy véli, hogy az árfolyam emelkedni
fog. Ha azt tanácsolja az ügyfélnek, hogy tartsa még a részvényt, ak­
kor ő maga semmit nem keres. Ezért azt ajánlja a kliensnek, hogy az
IBM helyett válassza a Compaqot. Így aztán kétszer is jutalék üti a
markát, először az eladásért, majd a vételért.
194
A PÉNZKEZELŐK
Tudom, miről beszélek, mert a második világháború előtt sokáig
magam is brókerként dolgoztam, jutalékos alapon. Nem ennek elle­
nére, hanem éppen ezért nem tartom különösen sokra a brókereket,
ahogy azt már korábban is többször kifejtettem. Igen kevés olyan
akad közöttük, aki boldogulásának útját egy megfelelően széles
ügyfélkör hosszú távú elégedettségének a megteremtésében látja.
Többségük csak a dollár árának gyors emelkedésére koncentrál.
Mint már említettem, körülbelül hetven brókerrel, illetve befekte­
tési tanácsadóval dolgoztam együtt. Közülük legfeljebb öt élvezte a
bizalmamat, de legtöbbször pont az ellenkezőjét tettem annak, mint
amit tanácsoltak. Ahogy a híres koloratúrszoprán áriában oly szé­
pen hangzik: „Oszkár tudja, de nem mondja." Megfordítom a jó kis
mondatot: „A bróker mondja, de nem tudja."
Vagyonkezelő: úriszabó a pénzkezelők között
A megbízható vagyonkezelők nem állnak olyan érdekkonfliktusban
az ügyféllel, mint a fent leírtak szerint a brókerek és a befektetési ta­
nácsadók. Jövedelmük fő része abból adódik, hogy részesednek az
ügyfél portfóliójával elért hozamból. Ha az ügyfél nyer, akkor a va­
gyonkezelő is nyer, és fordítva. Minél inkább kötődik a vagyonke­
zelő jutaléka az általa eszközölt befektetés sikeréhez, annál jobb.
A vagyonkezelő tölti be azt a funkciót, melyet korábban a többnyire
zsidó házibankárok láttak el valamikor, akikből ma már alig létezik
egynéhány.
Személyesen ismeri ügyfelét, annak bankszámláját, sőt, még a ba­
rátnőit vagy a szeretőjét is. Másképp kezeli a tétova idős hölgyet,
mint a házaspárt, másképp a családapát, akinek esetleg gyermekei­
ről, sőt unokáiról is gondoskodnia kell, és ismét másképp a tőke­
erős agglegényt. A befektetés minősége ugyanis nemcsak a befekte­
téstől függ, hanem magától a befektetőtől is. Éppen ezért utasítot­
tam el mindig, hogy általános érvényű befektetési ötleteket adjak.
J ó , ha pontosan ismerjük és „átvilágítjuk" a tanácsot kérő ügyfelet,
mielőtt megfogalmazzuk javaslatunkat.
A nagy bankok ezzel szemben az ablaknál szolgálják ki az ügyfe­
let, hátat fordítva ilyeténképpen a személyre szabott üzletnek.
195
MESTERFOKON A PÉNZRŐL

„Konfekcióárut" kínálnak a befektetések terén. A vagyonkezelő'

ellenben „mérték után dolgozó úriszabó", ezért is részesítem
előnyben. Engedjék meg, hogy most is saját tapasztalataimra hi­
vatkozzam, hiszen évekig régi jó barátom, Gottfried Heller part­
nere voltam az általa irányított Fiduka-vagyonkezelőben.

Mindenkinek, aki meg akarja

kockáztatni

A vereség természetes

Az utolsó fejezethez érkezve esetleg felmerülhet néhány olvasóban a

kérdés: Vessem be magam a tőzsde dzsungelébe, próbáljak szeren­
csét spekulánsként?
Az egyik tőzsdeszemináriumon megkérdezte tőlem egyszer egy
diák, hogyha lenne egy fiam, örülnék-e ha spekuláns lenne. „Bizto­
san nem - válaszoltam. - Ha csak egy fiam lenne, abból zenészt fa­
ragnék. A másodikat festőnek taníttatnám, a harmadikat írónak
vagy legalábbis újságírónak. A negyedik azonban feltétlenül speku­
láns lenne: valakinek el kell tartania a másik hármat."
Isten a tanúm, hogy senkit nem akarnék rábeszélni, legyen speku­
láns, de annak ugyanígy nem lenne értelme, ha bárkit lebeszélnék
róla. Akit egyszer hatalmába kerített a spekulációs láz, az nem sza­
badul meg tőle. A tőzsdei tapasztalattal rendelkező olvasók bizo­
nyára tudják, hogy miről beszélek. De talán ők is tanultak valamit
a tapasztalataimból, és egyikük-másikuk esetleg játékosból speku­
lánssá vált.
Bizonyára akad olyan olvasó is, aki már jó néhány fejezettel ez­
előtt letette a könyvet, és eldöntötte, hogy a spekuláció nem az ő
műfaja. Nem kell sajnálni őt sem, sőt, egyik-másik olvasó, aki a fenti

196 197
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
kérdésre igennel válaszolt, talán még jó párszor fogja majd azt kí­
vánni, hogy bárcsak hasonlóképp cselekedett volna ő is.
Mielőtt sikerül valóban megérteni a tőzsdét, és talán egy kicsit a
mesterévé is válni, rengeteg tanulópénzt kell fizetni. Ismétlem: a
spekuláción nyert pénz fájdalomdíj. Először jön a fájdalom, és utá­
na a díj.
Egyvalamitől azonban óvakodjunk, mint a pestistől: attól, hogy
mindenáron „vissza akarjuk nyerni" az elveszített pénzt! Ha már
veszteség ért bennünket, vegyük tudomásul, és tiszta lappal kezd­
jünk mindent a nulláról!
A legnehezebb dolog azonban tudomásul venni a tőzsdei veszte­
séget. Olyan, mint egy sebészeti beavatkozás. Le kell vágni a kart,
mielőtt tovább terjed a fertőzés. Minél hamarabb, annál jobb. Ne­
héz, és száz spekuláns közül talán ha öt akad, aki képes így tenni.
A tőzsdei játékosok többségénél a legmegbocsáthatatlanabb hiba,
ha limitálják a nyereséget és halmozzák a veszteséget. Az eredmény
kis hozam, sok veszteség. Az igazi és rutinos spekuláns a nyereséget
növeli és viszonylag alacsony veszteséggel zár. A „kis hal is jó hal"
mondást a tőzsdén inkább ne használjuk. Az én változatom a tőzs­
dére vonatkozóan így hangzik: „Ki a kicsit túlbecsüli, a nagyot nem
érdemli." Létezik egy zsidó közmondás, mely szerint: „Ha már disz­
nóhús, hát legyen véres." (A hívő zsidók ugyanis nem ehetnek ser­
téshúst.) Ha már spekulál az ember, akkor érje is meg!
Nevetnem kell, ha a kollégáim mesélik, hogy vesznek egy papírt,
és ugyanakkor adnak egy tízszázalékos eladási megbízást. Ez a nagy
francia íróra, Sacha Guitryre emlékeztet, aki ugyan hallani sem
akart spekulációról, de egyszer, hogy megszabaduljon egy alkusztól,
az alábbi megbízást adta neki: „Vegyen nekem száz Royal Dutch-
részvényt, és adja el, ha újra ezt az árfolyamot látja!" Sacha Guitry
tréfája nem áll túlságosan távol kollégáim hozzáállásától.
A spekuláns a pókerjátékoshoz hasonlóan próbáljon meg a rossz
lappal keveset veszteni, a jó lappal pedig sokat nyerni. Nem szabad
naponta mérleget vonni, és a nyereséget számolgatni. A spekuláns
sikerességét csak az örökösei ítélhetik meg.
198
MINDENKINEK AKI MEG AKARJA KOCKÁZTATNI
Nem idő kérdése
Némelyik alapkezelő azt nyilatkozza egy-egy interjúban, hogy na­
ponta tizenhat órát dolgozik. Ez elkedvetlenítheti a műkedvelő
tőzsdéseket, akiknek még polgári foglalkozása meg családja is van.
Sokan úgy gondolják, hogy az ilyen real time árfolyamokkal és ipari
számítógépekkel operáló nagystílű profikkal szemben semmi esé­
lyük. De ez butaság. A profi tőzsdés munkája kilencvenöt százalék­
ban csak elvesztegetett idő. Grafikonokat és üzleti jelentéseket ol­
vasgat, és közben elfelejt gondolkozni. Pedig a spekuláns számára ez
a legfontosabb, és elmélkedni bárhol lehet- séta, kocogás, biciklizés
közben, repülőn, autóban, evés közben, és természetesen, ami az én
kedvencem is, zenehallgatás közben. A kisebb kaliberű spekuláns
koncentráljon például csak egyetlen ágazatra, és kizárólag abban
próbáljon sikert elérni! Ha képes önállóan gondolkodni, akkor már
régen fölényben van kollégáival szemben, függetlenül attól, hogy
azok mennyit dolgoznak.
A dicsőség átka
Ha a barátok, szomszédok vagy sporttársak körében kitudódik, hogy
az ember sikeres tőzsdespekuláns, akkor már soha többé nem szaba­
dul meg nimbuszától. Szinte mindenkit elbűvöl annak lehetősége,
hogy úgy keressen pénzt, hogy a szó polgári értelmében nem kell
megdolgoznia érte. Mindegy, hogy hol tartózkodik éppen a speku­
láns, a sportklubban, a kocsmában, a fodrásznál, egy színházi előadás
vagy opera szünetében, mindenütt kérdésekkel piszkálják. Ez talán
csábítóan hangzik, de megvannak a maga árnyoldalai is.
Milyen szívesen társalogtam volna Fritz Kreislerrel, a nagy zene­
szerzővel és hegedűvirtuózzal a zenéről! De nem tehettem semmit.
Szüntelenül bölcsességekért ostromolt, mert mindig óriási gondot
okozott neki, hogy maradjon a piacon, vagy inkább szabaduljon
meg az összes papírtól. Valószínűleg azt képzelte, hogy jobban ki­
hallom a tőzsdén a disszonanciát, mint ő. Viszont óriási előnnyel
rendelkezett hozzám képest: a délelőtt elvesztett pénzt még aznap
este „összehegedülte".
199
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
A háborút követően az a szerencse ért, hogy Svájcban megismer­
tem és barátja lettem nagy zenei ideálomnak, Richard Straussnak.
Gyakran együtt ebédeltünk a Zürich melletti Badenben a Vere-
nahofban, és én mohón lestem a mester minden zenével kapcsolatos
szavát. De hiába. Csak pénzről folyt a társalgás, felesége, Pauline
mindent tudni akart a tőzsdéről.
A tőzsde intézménye mindig is izgatta az embereket. Az alábbi
történet tipikus példája ennek. H. János barátom Budapestről gya­
kori vendégünk volt a francia Riviérán. Roppant művelt ember, fő­
leg a francia irodalomban tájékozott. Örömet akartam szerezni
neki, és meghívtam vendégségbe barátomat és szomszédomat, a
francia írót, a Goncourt-díjas M. C-t, aki egyben művészetkritikus
és Amerikában a francia irodalom professzora is volt. Tulajdonkép­
pen csak fel akartam vágni magyar barátommal a francia előtt, és
meg akartam neki mutatni, hogy még a kommunista Magyarorszá­
gon élők is mennyire tájékozottak a legújabb francia irodalom terü­
letén. János barátom napokig készült az irodalmi eszmecserére. Saj­
nos a tervezett szépirodalmi témájú beszélgetésre azonban nem ke­
rült sor, mert díszvendégem csak engem bombázott elektronikai és
olajipari részvényekre, az arany árára meg a pénzpiacra vonatkozó
kérdéseivel. Szegény János barátom még egy szó erejéig sem tudott
közbevágni. Szomorúan ült az asztalnál. A tervezett irodalmi ebéd
nagy fiaskónak bizonyult.
Én már beletörődtem a nimbuszomba. Ám minden vendégszere­
tő hölgyet óva intek attól, hogy meghívjon engem, ha egyidejűleg
művészeket, írókat vagy más széplelket lát még vendégül. Már pusz­
ta jelenlétem elég ahhoz, hogy tönkretegye a hangulatot. Úgyhogy
vigyázat! Ez egyébként bárki mással is megtörténhet, aki profi tőzs­
dés hírében áll.
Tőzsde és szerelem, és a tőzsde iránti szerelem
Némely spekuláns annyira belehabarodik a tőzsdébe, hogy többé
semmi másra nem képes gondolni. Az érintettek igen sajnálatramél-
tók, mert sok mindenből kimaradnak. Milyen egyhangú is lenne az
életem a finom ételek, a jó borok, a szép nők és természetesen a
200
MINDENKINEK, AKI MEG AKARJA KOCKÁZTATNI
zene élvezete nélkül! A tőzsdéhez fűződő szerelem nemcsak sajná­
latra késztető, de veszélyeket is magában rejtő érzelem, miként azt
az alábbi történet is példázza, mely egyik barátomról szól. A maga
módján nagyon különös ember volt, akinek semmi más nem játszott
szerepet az életében, csak a tőzsde. Számomra érzékletesebb meg­
testesítője volt a spekulációnak, mint akármelyik allegorikus figura.
Bécsben élt, de a világ bármely városában élhetett volna, feltéve,
hogy van ott tőzsde, telex és telefonvonal. Remeteéletét az irodájá­
ban halmozódó táviratok, mindenféle évkönyvek, a világ összes ár­
folyamjegyzéke és pénzügyi folyóiratok töltötték ki. Mosoly csak
akkor ragyogott fel az arcán, ha nyert. Számára kizárólag a falakon
függő táblázatok és a fejében nyüzsgő számok léteztek - semmi
egyéb nem érdekelte. Még időbeosztását is a tőzsdéhez igazította.
Szórakozott tekintettel és gyors léptekkel sietett az utcán, anélkül,
hogy bármire a legcsekélyebb figyelmet pazarolta volna. Nem látta
a bundákat a kirakatban, a gyémánt nyakékeket az ékszerészeknél
és a csinos lányokat a csodálatos utazásokra csábító plakátokon.
Szemellenzőt viselt, mint a versenylovak. Csupán egyvalami lebe­
gett a szeme előtt: a tőzsde. Akár esett, akár fújt, számára csak a
tőzsde klímája volt fontos. Rohant, hogy már az első csengetés előtt
megérkezzen. A záráskor felhangzó csengetés olyan volt számára,
mint a temetési harangszó.
Szerencsére az élvezetet meg tudta hosszabbítani. Ahogy hazaért,
irodájából távírón és telefonon felvette a kapcsolatot a külföldi
tőzsdékkel. Részvények, kötvények, devizák, nyersanyagok - ez
volt az 6 világa, ebben élte az életét és boldognak hitte magát.
Ahogy mondani szokták, megszállottja volt a spekulációs szen­
vedélynek. Számára minden a spekulációval függött össze, és
mindennek az adott célt és értelmet. Amikor borotválkozott, a
„Gillette"-re gondolt, ha gépelt, a „Remington"-ra, ha üdítőt ren­
delt, a „Coca-Colá"-ra. Minden hétköznapi használati tárgy eszé­
be juttatta a tőzsdét: ingjének pamutja, nyakkendőjének selyme, a
kávéjába tett cukor, mindez áru volt, mely spekuláció tárgyát ké­
pezheti. A tavaszról semmi más nem jutott eszébe, mint az azonos
nevű párizsi áruház (Au Printemps) részvényeinek árfolyama,
Monte-Carlóból pedig csak a „Monacói Tengeri Fürdők Társasá­
ga" részvényeit ismerte.
201
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
Egy reggel még a szokásosnál is nagyobb igyekezettel sietett a
tőzsdére. A rádióban kedvezőtlen hírt hallott egy cégről, melynek
részvényeivel árfolyamesésre spekulált. Számára a hír tehát kedvező
volt. Már előre örült, de nem is annyira a nyereségnek, mint annak
a bizonyos, mély belső elégedettségnek. Négyesével vette a fokokat,
rohant fel a tőzsde lépcsőjén, szinte hallani vélte a bessz muzsikáját.
Nem volt túlságosan vájt fülű Mozart vagy Bach tekintetében, de a
hossz dúrját vagy a bessz mollját tévedhetetlenül meg tudta külön­
böztetni.
És akkor valami történt, amit nem lehetett előre sejteni. „Mit keres
az a létra a folyosón ? Majd bolond leszek kihívni a sorsot magam ellen
és átmenni alatta. A végén még nem jön össze a nagy üzlet!"
Hirtelen valami rémületféle hasított belé, mintha mellbe vágták
volna. A létra magasságából egy szőke lány mosolyog rá, ő meg csak
áll és bámul, végignéz a lányon annak lábujjától a feje búbjáig. „Ez
őrület, mindjárt megbolondulok - gondolja -, csak nem rám moso­
lyog?" Aztán elvegyült a tőzsdecsarnok tömegében. De a mosoly nem
hagyta nyugodni. Alig érzékelte a számára egyébként kitűnő árfolya­
mokat, egy kissé remegett a keze is. Meg sem hallotta kollégái gratu­
lációit, csak a különös mosoly lebegett a szeme előtt. Akár balra, akár
jobbra nézett, bármerre is tekintett, állhatatosan és kérdőn minden­
hol ott látta. Végre felhangzott a zárást jelző csengetés. Ezen a napon
úgy tűnt, a tőzsdei órák soha nem érnek véget. Lehet, hogy kifelé me­
net talán újra megpillantja a lányt? De nem, már nem állt ott, és a lét­
ra is eltűnt, mintha csak álmodta volna az egészet. Az utcán most nem
rohant úgy, mint szokott. Minden tárgy hirtelen értelmet nyert. A ki­
rakatok próbababáiban a szőke lányt vélte felismerni. A gyémántok
egy mosolyt ragyogtak körül, a szőke lány mosolyát. A plakátokról is
ugyanaz a mosoly hívogatta távoli utazásra.
Otthon csörög a telefon, de ő nem veszi fel a kagylót. Zörög a
távíró, de meg sem mozdul, hogy utánanézzen. Ezen az estén keve­
sebb távirat hagyja el irodáját - a beérkezetteket pedig fel sem nyit­
ja. Nem foglalkozik a külföldi tőzsdék záró árfolyamaival. New
York, Chicago, Buenos Aires számára már nem léteznek.
Az éj beköszönte után sem tudott aludni. Lelki szemei előtt le­
pergett eddigi élete, üres évek mosoly nélkül, kalandokban gazda­
gon, de csak tőzsdei kalandokban, amelyekben emberi kapcsola-
202
MINDENKINEK, AKI MEG AKARJA KOCKÁZTATNI
tok nem szerepeltek. Reggelig számot vetett eddigi életével, és tel­
jesen beleélte magát abba a valószínűtlen reménybe, hogy viszont
fogja látni a lányt, és hogy még minden megváltozhat. Az idő' csak
vánszorogva cammogott. Türelmetlenül várta az órát, amikor el­
indulhat a tőzsdére.
A fiatal lányt azonban nem találta ott. Csalódott volt. Kollégái­
nak feltűnt, hogy tőzsdei pályafutása alatt most először valami más
foglalkoztatja, nem az árfolyamok. Idegesen és szórakozottan in­
dult el, mihelyt megszólalt a zárást jelző csengő.
És ott volt a lány, az apja, a felügyelő fülkéjében! A nyitott abla­
kon át pillantotta meg, ahogy a tükör előtt állva hosszú szőke haját
fésülte. Egy villanásnyi ideig találkozott a pillantásuk - csak egy vil­
lanás volt, mintha azt mondta volna a lánynak: „Várj rám!" - a lány
válasza pedig az lett volna: „Jó, várok!"
A hazafelé vezető úton valóságos dráma zajlott le benne. Mire ha­
zaért, döntése megszületett. Haladéktalanul munkához látott. Ott
volt az élet, kézzelfogható közelségben, és végre ki akarta nyújtani
érte a kezét. Több napon keresztül táviratokat küldött, megbízáso­
kat adott, de ezúttal nem abból a célból, hogy további spekulációkat
készítsen elő. Épp ellenkezőleg, minden kötelezettségétől meg akart
szabadulni, fedezte besszpozícióit, eladta hosszra spekuláló részvé­
nyeit. Egy hét alatt sikerült minden tőzsdeügyletét felszámolnia. Ezt
követően külföldre utazott, felkereste üzleti partnereit, rendezte
számláit, bekasszírozta a neki járó pénzeket, felszámolta a számlá­
kat, mindent véglegesen lezárt.
Visszautazásának előestéjén végérvényesen megszüntette a bank­
számláját, összecsomagolta bőröndjét és fogta a retúrjegyét. Most
kezdődik az igazi élet. Pénzét be fogja tenni a takarékba, és soha
többet nem gondol a tőzsdére. Már csak egyszer megy el a tőzsdére,
és csak azért, hogy megálljon a felügyelő ajtaja előtt. Kézen fogja a
lányt, és együtt elindulnak, és, mint a mesében, boldogan élnek, míg
meg nem halnak. Álmodozott...
„Végre megtalálom! Egy hete hiába keresem telefonon!" Köszönt
rá egy régi barátja, egy ügynök és spekuláns, aki véletlenül ugyanab­
ban a fülkében utazott.
„Figyeljen ide! - folytatta a barát. - Az évszázad spekulációját öt-
löttem ki, egy egészen rendkívüli dolgot!"
203
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
„Engem már nem érdekel, visszavonulok a tőzsdétől."
„Megőrült? Ez csak rossz vicc lehet! Nem vesztegethetjük az időt.
Hallgasson ide, arról van szó, hogy..."
Hagyjon, semmi értelme a győzködésnek! Most mondtam, hogy
mindent felszámolok. Elegem van a spekulációs ügyletekből."
Barátunk hiába tiltakozott, mert a másik már teljesen tűzbe jött.
„Bőrt kell venni. Nyersbőrt a New York-i tőzsdén. Halálbiztos
tipp. Az árak ugyan már emelkedni kezdtek, de továbbra is emelke­
dőben vannak, és még tovább fognak nőni. Az oroszok annyit vesz­
nek, amennyihez csak hozzájutnak, mindent meg akarnak kaparin­
tani. A világ Összes piacán, Argentínában, Kanadában, lépten-nyo­
mon az ügynökeikbe botlik az ember. Teljes áruhiányt okoznak, a
németországi cipőgyáraknak bőrhiány miatt már fel kellett függesz­
teniük a termelést."
Az ügynököt feltüzelte a saját lelkesedése. Azok közé tartozott,
akiket egy ötlet teljesen tűzbe tud hozni, és ahogy minden oldalról
megvilágítják, minden részletét taglalják, lelkesedésük a másikra is
átragad.
„Figyeljen csak ide! - folytatta. - A bőr árának alakulása nem
függ össze más termékekkel. A bőr melléktermék, a marhát nem a
bőre, hanem a húsa miatt vágják le. Általában ugye ösztönzi a ter­
melést, ha a nyersanyag ára nő. Ez történt például a réz esetében is.
Amikor néhány éve az árak nőttek, újra üzembe helyezték a koráb­
ban már bezárt rézbányákat. Ugyanez volt a helyzet a kaucsukkal
és újabban a whiskyvel is, és ki tudja, hogy mikor kezdődik valami
hasonló a nikkel esetében is. De a bőr, az teljesen más! Az árak
akár az egekig szökhetnek, a hentesek nem fognak több állatot le­
vágni, ha a húsfogyasztás változatlan marad. Az viszont inkább
csökken. Több borjúhúst esznek az emberek, sőt, Amerikában egy­
re több disznóhúst, halat és szárnyast, és még nem is beszéltünk a
vegetáriánusok növekvő számáról. Be kell hát látnia, hogy nem
sok kilátás van arra, hogy jelentős termelésnövekedés következne
be a bőrelőállításban!
És mi van az érem másik oldalán? A mérhetetlenségig fokozódott
kereslet. Mit csinálnak az oroszok a devizával, amelyet a Kamcsat-
káról tonnaszám exportált kaviárért és rákért kapnak? Annyi bőrt
vesznek rajta, amennyit csak szerezni tudnak. Vegyünk például egy
204
MINDENKINEK, AKI MEG AKARJA KOCKÁZTATNI
katonát! A csizmája, a cipőtalpa, a fegyverszíja, a tölténytáskája,
minden bőrből van. Másik csizmát hord télen és másikat nyáron -
és hány katona van a földön? Hány hadsereg, melyet tetőtől talpig
fel kell öltöztetni? Hány alulfejlett ország, ahol még nem hordanak
cipőt? És a nyolcszázötvenmillió kínai? Hát csak nem állíthatja,
hogy nincs igazam!"
Záporoztak az érvei, felvonultatta az egész térképet, a politikát is
belekeverte, minden annak az egyetlen elméletnek az indoklását
szolgálta: Bőrt kell venni!
„A jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben, kedves barátom, bőr­
rel kell spekulálni. Amint valahol puskaporszag terjeng a levegőben,
ott azonnal bőrre lesz szükség."
„Egyáltalán nem vitatom, hogy igaza van, de még egyszer hang­
súlyozom, hogy visszavonulok a tőzsdétől."
„Jó, nem szeretnék erőszakos lenni, de ha mégis meggondolja
magát, itt van a telefonszámom..."
Ezekkel a szavakkal el is köszöntek egymástól. Barátunk borzasz­
tó éjszakát töltött el a hálókocsiban. A hajnali derengésig csak
ide-oda hánykolódott, csizmákról álmodott, kínai marhákról, alul­
táplált vegetáriánusokról, töltényekről, csirkéket mészároló hente­
sekről, orosz csizmatalpakról, és aztán újra a szőke lányt látta, a lét­
ra tetején.
Ahogy útjáról visszaérkezett, azonnal hazasietett. Lakása telje­
sen más képet mutatott, mint korábban. A falakról eltűntek a sta­
tisztikák, nyoma sem volt árfolyamjegyzékeknek és a távírónak,
mindent elvitetett még elutazása előtt. Borotválkozás közben már
nem a Gillette-részvényekre gondolt. Öltözködés közben már
nem a gyapjúárfolyamokon töprengett, és a nyakkendőjét is úgy
kötötte meg, hogy nem a selyemárfolyamok jártak a fejében. Új
élet kezdődött. Most először vette szemügyre magát a tükörben.
Néhány ránc, nagy fáradtság. Töprengeni kezdett, és így szólt tü­
körképéhez:
„Te meg vagy Őrülve! Nem dobhatsz el mindent egyik napról a
másikra! Az ember nem bújhat ki a bőréből, nem vetheti le, mint
egy inget!"
Anélkül, hogy teljesen tudatában lett volna, régi jó szokásához hí­
ven a telefonhoz lépett és ügynöke számát tárcsázta. „Vegyünk
205
MESTERFOKON A PÉNZRŐL
x mennyiségű borkontraktust a New York-i tőzsdén, mindenfajta
határidőre!"
A megbízás óriási volt és anyagi lehetőségei határait súrolta. Fe­
dezetként letétbe kellett helyeznie az egész összeget, amelyet a taka­
rékba szánt.
Nagy nyugalommal elhelyezkedett íróasztalánál és elkezdett
ténykedni. Jöttek-mentek a táviratok, az újra üzembe helyezett táv­
író szorgalmasan kopogott. Bőrszerződéseivel aztán nap mint nap
újra járta a tőzsdére vezető, megszokott utat. Boldog volt, hogy nem
szalasztotta el ezt az alkalmat, és már előre kiszámolta a leendő nye­
reséget. Soha többé nem pillantott a felügyelő irodája felé. Félt saját
magától. Reggelenként megint ő volt az első az érkezők között, és
utolsó a távozók között, és mindig meg lehetett találni szokott he­
lyén, a tőzsdecsarnok egyik sarkában.
És mi történt a bőrökkel? Dwight Eisenhower elnök meghívta
Nyikita Hruscsovot egy körutazásra az Egyesült Államokba. Ez volt
a feszültség enyhülésének kezdete. Napirendre került a békés egy­
más mellett élés és a leszerelés. A világ megpróbálta elfelejteni a
csizmákat és a tölténytáskákat. És a bőr ára lezuhant. Barátom elve­
szítette teljes vagyonát. Így történhetett, hogy a világ számára békét
hozó események ennek a befejezetlen románcnak a hősét jól meg­
büntették.
Ez az üzlet engem is alaposan megkopasztott. Ugyanis én sem tud­
tam ellenállni a „hibátlan" okfejtésnek és a siker csábításának.
Miután ezt a hiteles esetet leírtam, felolvastam régi barátomnak,
a történet bősének. Figyelmesen hallgatta szavaimat, bólogatva he­
lyeselt, arcizma sem rándult, majd végül sokatmondóan így szólt:
„Nagyon érdekes, André. De mondok én magának valamit: most
mindenképp szalonnát érdemes venni!"
Nem szeretnék az olvasótól úgy elbúcsúzni, hogy ne osztanám
meg vele az általam már évekkel ezelőtt felállított Tíz parancsolatot
és Tíz tilalmat. Ha az olvasó megpróbálja ezeket követni, mielőtt
bevállal vagy lezár egy pozíciót, vagy amikor úgy dönt, hogy to­
vábbra is tőzsdézik, akkor ezzel egész biztos megtakaríthat magának
némi tanulópénzt.
206
MINDENKINEK, AKI MEG AKARJA KOCKÁZTATNI
Tíz parancsolat
1. Legyenek ötleteink, és fontoljuk meg alaposan, hogy mit
cselekedjünk: vásároljunk-e egyáltalán, és ha igen, hol,
melyik ágazatban, melyik országban!
2. Elég pénzzel rendelkezzünk, hogy ne nehezedjen ránk
nyomás!
3. Legyünk türelmesek, mert először is mindig minden más­
képp történik, másodszor pedig másképp, mint gondol­
nánk!
4. Keményen és makacsul tartsunk ki a meggyőződésünk
mellett!
5. Legyünk rugalmasak, és mindig számoljunk azzal, hogy el­
képzeléseink esetleg tévedésen alapulnak!
6. Adjuk el a papírokat, ha azt látjuk, hogy új konstelláció állt
elő!
7. Időről időre tekintsük át értékpapírjaink listáját, és vizs­
gáljuk meg, hogy melyek azok, amelyeket ma is nyugodt
szívvel megvennénk!
8. Csak akkor vegyünk részvényt, ha nagy fantáziát látunk
benne!
9. Minden kockázatot vegyünk számításba, még a legvalószí-
nűtlenebbeket is, tehát mindig számoljunk az előre nem
látható eseményekkel is!
10. Maradjunk alázatosak, akkor is, ha igazunk volt!
Tíz tilalom
1. Ne kövessünk tippeket, ne hallgassunk ki titkos informá­
ciókat!
2. Ne higgyük, hogy az eladók tudják, miért adnak el, vagy
hogy a vevők tudják, miért vásárolnak, tehát hogy többet
tudnak nálunk!
3. Ne törekedjünk a veszteség visszanyerésére!
4. Ne vegyük figyelembe a régi árfolyamokat!
207
MESTERFOKON A PÉNZRŐL

5. Ne üljünk értékpapírokon, megfeledkezve róluk abban a

reményben, hogy egyszer majd jobb lesz az árfolyamuk, te­
hát ne mulasszunk el döntéseket meghozni!
6. Ne figyeljük szüntelenül még a legkisebb árfolyamrezgést
is, és ne reagáljunk azonnal minden apróságra!
7. Ne vonjunk folyamatosan mérleget, hogy hol nyerünk
vagy vesztünk éppen!
S. Ne adjunk el csak azért, mert valami hasznot szeretnénk!
9. Ne hagyjuk, hogy politikai rokonszenv vagy politikai el­
lenérzés érzelmileg befolyásoljon minket!
10. Ne bízzuk el magunkat, ha valahol egy jó kis profitra tet­
tünk szert!

208